Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.06 MB
2010-02-17 11:04:50
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2094
5960
Zalai Közlöny 1921. 073-097. szám április

Zalai Közlöny
Keresztény politikai napilap
60. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 73. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SMik*ut6s4g és kkj.\'.hivaul: Fő-ut 13. IX. - InUnubAD-tclefoa 78. -
Mcgjolenlk inlndlg kora reggel
KŐSZERKtSZTÓ:
Dr. HEOEDÜS OYÖROV
MMMCgr. Ltfriitlj
FKl.Ki.ÖSSZEKKKSZTÓ:
BODROQKÖZY ZOLTÁN
BIlSNicti.l árak: Ejfei írr. 400 K. F<U>n 900 K. N«gj«|. <vn 100 bin U X. £fr«* >iia in ■ K
Az időjárás.
Tegnap végre hosszú idő óta (Istenem, egy-két nap is milyen hosz-szu idö) budapesti ulságok érkeztek a városba. Az emberek nekiestek az ujságosbódéknak s a rikkancsoknak arra sem volt idejük, hogy kiabáljanak.
S micsoda leforrázásl Mintha csak egy nyomdából kerültek volna ki: a Nemzeti Újság, a Pesti Hirlap, a Magyarság, stb. Volt egy fösláger, amelyikbe ékezet különbség sem csúszott bele — még véletlenül sem, — csak egyik vastagabban szedette a cimet s a másik megelégedett azzal, hogy egyszerű garmond-dal nyomatta le azt, amit már mindenki tudott, s a mit már a verebek is csiripeltek.
Azután írtak az újságok az időjárásról, megállapították, hogy ha szárazság lesz, rossz termésre lesz esetleg kilátás s ha netalántán ez az esőtlen tavasz még sokáig csak felhőket gomolygat, de a jótékony csőt sokáig csak rojtegeti,gazdaságilag, meg amúgy is katasztrófa elé nézünk. —
Az újságok elfelejtették azonban megkérdezni, hogy szeretjük-e a sajtot s hogyha a nagymamánk élne, vajjou az szeretné-e. Meg aztán sok nagyon aktuális dologról irtak még: öngyilkosságok, házasságok, eljegyzések, halálozásokról stb. Meghúzódik imitt-amott egy-egy .levél a szerkesztőhöz", amelyben gondos gazdasszonyok siránkoznak az olcsóbbsági hullám elhullám-zásán. . . .
Jaj, de unalmasak ezek a magyar újságok I Tudja Isten, kik irják a fő-slágerokat, de olyan sablonosak . . . vagy tán az sem lehetetlen, .hogy minden budapesti és vidéki lap egy közös riportert szerződtetett.
A budapesti lapok ép ugy, mint a vidékiek vezércikkek nélkül jelentek meg..— Borzasztó is az, mikor nincs témája az újságírónak. Miről jis írjanak szegények. Olyan unalmas, egyhangú napokat élünk . . .
Tehát beköszöntött a magyar zsurnalisztikába a teljes szélcsend. Na hát akkor mi is az időjárásról írunk:
Hétfő óta a helybeli meteorológiai Jelentések szerint az idö hűvösre változott. Ugylátszik a korai tavaszi napok megbőszüljék magukat, mert az eget fekete, igen haragos felhők borítják. hgzengés még nem hallattszott. Imitt-amott azomban sírnak a felhők egy rövid időre, aztán hirtelen elkezdi az ördög verni a feleségét, de a nap
csak pár pillanatra tud kibújni a felhők alól, mert ujabb gomoiyag borítja el.
Általában az éjszakák hűvösek, a nappalok. is csak dél felé melegszenek
fel. Az emberek állig begombolkoznak, mert kósza szelek fújdogálnak. Sokan bundát viselnek.
Általában véve, az időjárás nagyon változó. — gk. —
A politikai válság lényegesen enyhült.
A kisgazdapárt nem idéz fel kormányválságot. — A nemzetgyűlés mai illésén tárgyalják az eseményeket* — Az fcME elnökségéről lemondatják Szmrecsányit*
Budapest, március 31. A nemzetgyűlés holnapi rendkívüli ülésére való tekintettel ma este n kisgazdapárt intézőbizottsága és a kereszténypárt vezetősége külön-külön értekezletet tart, amelyen egyrészt a fölszólalókat jelölik ki, másrészt taktikájukat beszélik meg. A kormány álláspontja még ismeretlen.
Teleki még nem .érkezett vissza Budapestre. A kormány tagjai jövetelét a mai nap folyamára várják. Nagyon valószínű, hogy érkezése után ha kell, még az esli órákban U minisztertanácsra gyűlnek össze a kabinet tagjai.
A miniszterelnök kíséretében érkezik Budapestre Gratz Gusztáv külügyminiszter és még egy-két politikai személyiség is.
Ami a holnapi ülés lefolyását illeti, a kisgazdapárt nagyatádi Szabó befolyására igyekezni fog a legnagyobb önmérsékletet és higgadtságot tanúsítani.
A kereszténypárt vezetősége a legszívesebben zárt ülést szeretne holnap. A házszabályok azonban a sürgős ülés összehívására akként intézkednek, hogy az csak nyílt ülésen indokolható meg. A kisgazdapárt sem ragaszkodik a zárt üléshez, mert az a véleménye, hogy a szőnyegen fekvő ügy természete olyan, hogy • kívánatosabb azt nyílt ülésen, teljes tárgyilagossággal és nyugalommal tárgyalni.
Budapest, március 31. .Az Ébredő Magyarok Egyesületének vezetősége kedden
Nyomában vannak az Andrássy-uti gyilkosnak.
Budapest, március 31. Az Andrássy-uti rablógyilkosságbnn a rendőri nyomozás meg,-; állapitotta, hogy a bűntény valószinüleges tettese Székely Kálmán nevü 31 éves pincér, aki a meggyilkolt családjával jó viszonyban volt és most két nappal ezelőtt eltűnt a Nagymező-utcai lakásáról feleségével együtt.
Ma délelőtt megtalálták azt a félpár gombos cipőt, amelyet a, gyilkos a lakásból elvitt. Ezen a nyomon indult meg a nyomozás, amely arra a megállapodásra jutott, hogy Székely valószínűleg Románia felé vette útját.
este ülést tartott, amelyen többen szóvá tették az Egyesület elnökének, Szmrecsányi Györgynek politikai magatartását ét azt a felfogást hangoztatták, hogy Szmrecsányi ténykedései az Ébredők további jövőjére káros kihatással\'lehet.
Mindezek alapján határozati javaslatot fogadtak el, amelyben a vezetőség állást foglal Szmrecsányi elnöksége ellen.
A javaslatot közölték a kisgazdapárt vezetőségével, ahová Herkély Tibor vitte cl az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot.
Szmrecsányi — a „Magyarország* értesülése szerint — e határozat kapcsán bejelentette a* egyesület elnökségéről való lemondását.
Budapest, március 31. Holnap a Házban az összes pártok vezetői a kormány tagjaival együtt közös értekezletet tartanak az ülés előtt, amelyen megbeszélik a teendőket.
Budapest, március 31. A kereszténypárt magatartásából megállapítható, hogy a válság belső politikai vonatkozásban lényegesen enyhült és a Teleki-kormány lemondása, vagy részleges kicserélése nem fog bekövetkezni.
A nemzetgyűlés holnapi ülésén valószínűleg felszólal Hentz Károly, Kovács J. István, Ereky Károly, Balla Aladár és gróf Andrássy Gyula.
Gróf Teleki Pál miniszterelnök nyilatkozata minden esetre a nyilvánosság előtt fog elhangzani.
■ i — Husz milliárd az uj magyar pénz.
Budapest, márc. 31. Az uj magyar pénz nyomtatási költsége 800 millió koronába került. Összesen 20 milliárd értékű bankjegy van nyomva. Magyarországon most 16 és fél milliárd bankjegy van forgalomba. A négy milliárdos többlet azért kell, mert Hegedűs pénzügyminiszter az uj pénzből pénzbőséget akar teremteni és ebből a pénzből lombardra korlátlan mennyiséget enged a magángazdálkodásra.
Csonka Magyarország — nem ország, Egcsz Magyarország: mennyország /
ZALAI KÓZLuNY
1921. április 1.
Kiraboltak egy vasúti tUztviselőt
Budapest, márc. 31. A Kén-utcai teherpályaudvar közelében ma délután fél 1 óra tájban Halász László Máv. ellenőrt, fizető-tisztet megtámadta egy fiatalember. Mellbc-vágta és a táskájából kivette azt n 60 ezer koronát, nmellyel Halász éppen a munkásokat akarta\' kifizetni, azután elmenekült. Keresik.
Leégett a Gizella-malom.
Budapest, március 31. Ma reggel négy órakor kigyuladt a Soroksáriuton levő Gizella-gőzmalom gabona-raktára, amelyben 250 vagon buza volt felhalmozva. A gabona porig égett. Az anyagi kár 20 millió korona.
Szmrecsányi nem mond le az Éme elnökségéről.
Budapest, március 31. „Az Est" irja: Szmrecsányi György nem mond le az Ébredő Magyarok Egyesületének elnökségéről, hanem az egyesület pénteki ülésén ki fogja fejteni az aktuális kérdésekben való álláspontját.
Felülvizsgálják 18 pénzintézet működését.
Budapes, márc. 31. A pénzintézeti központ tiz revizora megbízást kapott, hogy 18 pénzintézetnél vezessen vizsgálatot abban az irányban, hogy milyen tőzsdés üzleteket bonyolítottak le, kinek utján bonyolították le, milyen a saját ügyfelek által náluk elhelyezett értékpapír állomány.\'
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 31. Zürichből jelentik: A magyar- korona állása ma: (záráskor) 1*75, osztrák korona: 1*55, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"94 szantim.
Határharc a jugoszláv és román határon.
Belgrád, márc. 31. A „Tribuna" közli, hogy a legutóbbi határvillongások, amelyek a jugoszláv és román határcsapatok közt történtek, komoly konfliktust vontak maguk után. A jugoszláv és román csapatok közt véres harc volt a határon.
Lloyd Georg tanácskozásai.
Páris, márc. 31. A „Petit Párisién" londoni távirata szerint Lloyd Georg tegnap este magához kérte Orpington Ex/aus-t, hadügyminisztert és Wilson marsallt, akikkel hosz-s7asan tanácskozott. Azt hiszik, hogy a Németországgal szemben alkalmazandó katonai rendszabályokról és ezenek hivatalosi-tásáról van szó, abban az esetben, hogyha a berlini kormány a legközelebbi napokban esedékes fizetéseket nem teljesítené.
Kétmilliárd arany a tenger fenekén.
London, márc. admiralitás elha-
tározta, hogy az elsülyedt Laurenti hajó kiemelésének munkálatait folytatni fogja, hogy felszínre hozhassa a hajó rakományában szereplő kétmilliárd arany fontot.
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a március havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAI KÖZLÖNY•
kiadóhivatala.
Kolozsvárról kiüldözik a magyarokat.
Kik mx „idegenek" az erdélyi magyar fovárosbnn?— A kolozsvári rendőrség bejelentési kényszere.
Erdélyi tódósitónk a békeszerződésben biztosított kisebségi jogoknak ujabb megsértéséről ad hírt. Ujabb sérelem, a véres és megszégyenítő sérelmek tengerében, amit azonban szóvá kell tennünk, mert nem hihetjük, hogy a békeszerződés ratifikációját követelő nagyhatalmak számításaiban már eleve benne leli volna az a gondolat, hogy a szerződés csupán reánk kötelező. — Igaz, hogy Románia a szerződést még nem ratifikálta, de annál súlyosabb a sérelem, ha meggondoljuk, hogy a vállalt béke előzetes kijátszásával állunk szemben akkor, amikor a békét már reánk erőszakolták.
Az erdélyi magyarságot az. idegenek ellenőrzésének ürügye alatt rendszeresen ki akarják utasitani s teszik ezt hivatalos színezettel, mintha nem puszta erőszakról, hanem csupán hivatalos, jogos eljárásról volna szó. A balkáni közigazgatás szellemét visszatükröző eljárás a kolozsvári rendőrfőkapitányságnak az idegenok ellenőrzésére és nyilvántartásáravonatkozó 571—921. számú február 28 án kelt rendeletével pattant ki. A rendelet Popovicin Valér, a kolozsvári (a rendelet szerint Cluj városi) államrendőrség prefektusa és J. Liuba a bejelentő osztály főnöke adta. ki és ebben elrendelik, hogy a város területén idegeneknek tekintik mindazokat, akik 1914. év előtt illetékességet nem szereztek, mindazokat a tisztviselőket, akik nem születés révén szerezték a kolozsvári illetőséget és a román hűségesküt megtagadták. Mindenki köteles ezekből a kategóriákból jelentkezni a diplomaták és a követségek személyzete kivételével ^ akik ezt elmulasztják 3000 léig terjedhető pénzbüntetést és hat hónapig terjedhető clzárási büntetést kapnak és kiuta-sittatnak.
Nyilvánvaló hogy ez a rendelet a még el nem távolitott intelligens magyarság kiutasítására készült, a mennyiben teljesen rá van szabva a még ott tartózkodók esetére. A dologban mélységesen felháborító, hogy az ott illetékességet szerzettek is kiutasíthatók, ha a hűségesküt le nem tették. Olyan nyilvánvaló erőszak ez, amit szó nélkül eltűrni, azt hisszük nem lehet. A legerélyesebb tiltakozást kell a rendszeres magyarirtás ellen a hatalmak elé terjeszteni, mert ha aláíratták velünk a békét és ratifikáltatták, ugy kötelességük gondoskodni arról, hogy tiszteletben tartsák az emberi jogokat a túlsó oldalon is. Elvégre mi nem ezt és nem ilyen békét ratifikáltunk. A kijátszásra alapított békeszerződést pedig semmiféleképpen sem.
— A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. Figyelmeztetjük ugy a helybeli, mint a vidéki tényleges alkalmazásban levő és nyugdíjas tagokat, hogy akik az 1920. évi március, április, május és junius havi pénzbeli megtérítésre vonatkozó „Igazolványát még nem adták be, április 10-ig az illetményeiket számfejtő hivatalnál váltsák ki és a beszerzési csoportnál nyújtsák be. — Az elnökség.
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy, isteni örök Igazságban,
Hiszik Magyarország feltámadásában,
Ámen,
HÍREK. .
* -
Olvasóinkhoz!
Sajnálattal kell közölnünk, hogy lapunk előfizetési árát folyó évi április elsejétől kezdve ismét emelnünk kell, amennyiben az előfizetés egy hóra az eddigi 30 korona helyett 35 ko-tona lesz. — Az okát nem kell részleteznünk, a mull héttől kezdve a könyvnyomdászok uj\' árszabálya szerint 30 százalékkal emelték a munkabéreket és igy a remélt leszállítás helyett újból emelnünk kellett. — Lapunk alöfizetői igy is előnyben részesülnek, mert mig az egyes példányokat vevők kb. 50 koronát fizetnek egy hónapban, addig az előfizetőknek lapunk egy-egy száma csak I kor. 40 fillérbe kerül, amihez meg a házhözvitel kényelme is járul. Ezen emelés dacára is lapunk még mindig a legolcsóbb vidéki lapok közé taitozik, mert más vidéki laptársaink már március hóra 40 koronára emelték az előfizetési árt.
Előfizetési árak: Egy hóra 35.— K.
Negyedévre . . 100.— „
Félévre____ 200.- „
Egész évre . . 400.— .
A kiadóhivatal.
— Polliik Emilt hat heti fogházra Ítélte a törvényszék. Érdekes tárgyalás folyt le tegnap a nagykanizsai törvényszéken. A városszerte közismert Pollák Emil állott a bíróság előtt, akit dr. Sabján Gyula polgármestersége alatt jelentett fel az ügyészségen sikkasztásért. Pollák Emil ugyanis a háború alatt a város közélelmezési üzemének raktárvezetője volt s mint ilyen, nem teljesítette ppntosan a köteles befizetéseket, a várös rovására üzleteket kötött s ezzel a várost megkárosította\'. Az ügyész hűtlen kezelés miatt emelt Pollák ellen vádat. A törvényszék a kihallgatott tanuk és dr. Sabján vallomásából megállapította, hogy Pollák hűtlenül kezdte a város vagyonát, amennyiben az ellátatlan közönség részére egyes malmok által rzállitott liszt zsákjait nem adta vissrn a malmoknak, h^nem azokat eladta és igy a várost megkárosította A tőrvényszék büntető tanácsa ezért Pollák Emilt hűtlen kezelés vétségéért 6 heti fogház büutetésrc és egy évi hivatalvesztésre ítélte. — Az ügyész az ítélet súlyosbításáért, az elitélt védője utján az ítélet ellen fellebezctt.
— Vonatjnmtok. Tekintettel a f. hó 3. és 4-iki kettős ünnepre, folyó hó 3-án a Wienből Budapest felé közlekedő Bslflton-D vonat elővonata nem közlekedik, ellenben f. hó 4-én hétfőn Soprontól Budapestig közlekedik a rendes Balaton 0 vonot menetrendjében egy külön gyorsvonat, melyet az utasok előjegyzés nélkül vehetnek igénybe.
— Gyászrovnt. Köröskény i Piroskát, a városunkban közjótékonysági buzg£ munkásságairól jól ismert urleáuyt mélységes gyász érte. Édes anyja, özvegy Köröskinyi Istvánné, szül. Obál Piroska szerdán este hosszab.b • kinos betegség után meghalt. — Az elhunyt sokak által tisztelt és nagyrabecsült urnő volt finom lelke és nemes gondolkodása miatt. — Valamikor ismert és szívesen \'olvasott munkatársa is Yolt a fővárosi szépirodalmi topoknak. — Halála nagy veszteség ugy városunk társadalmára, mint különösen rajongásig szeretett egyetlen leányára nézve. Temetése ma, pénteken délután 5 óra-kor lesz a Kazinczy-utcai gyászházból.
— Dr. KŐnig fogorvos szabadságáról megérkezett és rendelését megkezdte
1921. dprilit 1.
— Be akarnak xárni a mozik. A
nagykanizsai mozgóuinháuk azznl foglolkoz-. nak, lioyy hamarosan beszOntelik az «!5adá< sokul. Ezl a tervüket azzal indokolják, hogy Oly nagy kiadásokkal dolgoznak, hogy szí hiitásukat nem tudják megtalálni, mivel o leg többször üres padsorok elítt játszanak.
— Irodalmi pályázat tanalók szií-miira. Dr. Milotay István nemzetgyűlési káp-viwlS, a .Magyarság" főszerkesztője 5000 koronát ajánlott fel a TerOletvédS Ligának a .Magyarság" szerkesztősége nevében abból a célból," hogy ezzel a kSzépiskolák Vlll-ik. illetőleg a kereskedelmi iskolák ll!-ik osztályú tanulóinak egy olyan pályamunka tűzessék ki, mely a magyar ifjúságnak az integritásért folyó küzdelemben való feladatait és kötelességeit ismerteti. A beérkező összes pályamunkákat bizottság fogja kiadni, amely ezeket a munkákat felülbírálja, a legsikerültebbet a .Magyarság" szerkesztősége által felajánlott 5000 koronából 3000 korona, a második dol-gozalot pedig 2000 korona jutalomban részesiti. Ezenkívül az első dolgozatot a „Magyar-aág" leközölné és a Terűletvédö Liga külön füzetben is kiadná, amely esetben azt az összes iskoláknak megküldenék. A pályázat határideje f. évi május 15-ében van megállapítva.
— A légrádlak siralma. Az alábbi levolet kaptuk: Tekintetei Szerkesztőség I Légrádi agyonsanyargatott testvéreim a felháborodás hangján közlik velem, hogy a Légrádot jogtalanul megszállva tartó jugoszlávok, nyilván a magyar politikai és köz-Igazgatási hatóságok félrevezetésével, Lég-rádnak a meg nem szállott területén levő erdeiből (vagyis Gyurgyávecról és a szentháromsági erdőből) annyi fát hordanak ki, amennyit akarnak s abból juttatnak a jegyzőnek, irodáknak, plébániának, vadrác tanítónak, csendőröknek, szóval csupa olyan egyénnek, aki a község derék, magyarérzelmü lakóinak rabláncait kovácsolták és életét megkeserítik. Semmi kifogásunk az ellen, hogy ezen erdők fafeleslegéből a szorgalmas és hozzánk hü nép és annak iskolásgyermekel számára fa utaltassák ki, de a lakosság árulói, rabtartól, tömlöcőrei márnára fát adni: talán mégse hazafias eljárás. Ha mulasztás történt, kérjük a bűnösök megbüntetését. Ha kijátszás — ugy az illetők okuljanak a jövőre nézve. Mindent az agyonsanyargatott népnek, do semmit a rablóknak I ElvégTe mégis csak tűrhetetlen, hogy amikor a Muraközből kiüldözött bujdosók (akik még atyjuk sírjára se dobhatnak egy szál virágot s akik a hidegtől súlyos betegséget kapnak) fagyoskodni kénytelenek, hogy ugyanakkor a megszálló betörők a duruzsoló kályha mellett, a gavallér magyar hatóságok nemtörődömsége, vagy puhasága következtében víg poharazás és szivarozás mellett szidják ar ostoba magyart és a mi kontónkra dáridós-nak. Ez ellen erélyesen tiltakozunk. Tisztelettel: Aláírás.
— A nagykanizsai Polgári Egylet folyó évi április 9-én saját helyiségében az egyleti könyvtár alapja javára zárkörG jóté-konveélu, műsorral egybekötött táncestélyt rendez. Helyárak : Páholy 6 személyre 200 koron*, földszinti ülőhelyek I—IV. sor 40 korona, V—VIII. sor 30 korona, n többi 20 korona, karzati ülőhelyek 25 korona, földszinti állóhely 10 korona. Kezdete este fél 8 órakor. Felkérjük a hölgyeiket, hogy az estély családias jellegére való tekintettel, le-
ZALAJ KÖZLÖNY
hetőleg egyszerű öltözékben szíveskedjenek megjelenni. Jegyek az estélyre előre vált hatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Felülfizetések a jótékonycélra való te kintettel köszönettel fogadtatnak és hírlapi-lag nyugtáztatnak.
— „Székelyország." Ma este 7 órakor szenzációs propagandaelőadást tart az Országos Székely Szövetség lelkes gárdája, a Világmozgóban. Lajos Dénesnek, a székelység kiváló irojának „Székelyország" c. uránía darabja kerül előadásra gyönyörű vetített-képek és mozgóképek kíséretében. Az előadás keretében meg fogjuk ismerni a székelység múltját, népszokásait, mezőgazdasági és ipari életét. Valamint a székelyföld páratlan természeti szépségeit. A mozgóképek és a szünetek alatt Adorszlói Tőkés Ilona hangverscnyénckesnő és Székely J. Gyula operaénekes székelydalokat és irredentadalokat énekelnek. A képekhez moga a darab szerzője fog érdekes magyarázatot fűzni. Igaz örömmel üdvözöljük „Stékely ország" lelkes gárdáját, akik eljöttek hozzánk is, hogy egy kis székelylevegőt s egy kevés hamisítatlan, friss magyar szellemet árasszanak szét a mi álmos városunkban. A székelység magasnlvóju hetilapja, a „ Kelet magyarország" legutóbbi száma szerint az egész országot diadalmasan járja be Lajos Dénes hatalmas propaganda darabfa. Különösen kiemeli Cegléd város hazafiságát. Kossuth népe főlvi-harzó tapssal s fel-feltörő zokogással adott kifejezést az előadás nyomán, a lelkében lakó nemes érzelmeknek. Biztosra veszik, hogy a mi közönségünk sem marad el a ceglédiek mögött, hisz mindnyájan tudjuk, hogy mivel tartozunk a hős székelységnek, mely olyan tengernyit vérzett érettünk, még pedig különbség nélkül minden rendű és rangú magyar emberért. Szombaton este az Uránia mozgóban megismételik a darabot. Ugy pénteken, mint szombaton délután több ifjúsági előadás is lesz, melyen valamennyi iskola növendékei résztvesznek. A rendkívül érdekfeszítő, hazafias előadás helybeli főrendezője sepsziszentgyörgyi Király Rezső százados, aki minden érdeklődőnek szívesen nyújt bővebb felvilágosítást.
— A tej legújabb maximális ára. Az Orsz. Központi Árvizsgáló Bizottság mintegy másfél hete újra maximálta a tehéntej árát. Mivel arról értesültünk, hogy a tej uj maximális áráról nem vettek általánosan tudomást, ideiktatjuk a megállapított hivatalos árakat. Városokban a tej ára a termelő és tejszövetkezet, tejkereskedő stb. közti viszonylatban a termelőnél 4 50 K, a termelő által vasuli állomásra szállítja tejet, ekkor 6 K literenkint. Községekben 5 K a tej maximális ára a termelő és viszonteladó között, a fővárosra nézve pedig külön díjszabás érvényes. Nagyon örvendetes az Árvizsgáló Bizottság emez ujabb lépése, amelyei a tej árát leszántani igyekszik, de vájjon célra vezet-e? Mert tudtunkkal ezeken az árakon sehol sem lehet kapni tejet, legalább Nagykanizsán és a környéken nem. Sem a termelöknél, sem a kereskedőknél.
(x) Mario Aasonla, a római atlétikai club tagja és Olaszország legerősebb atlétája játsza a főszerepet abban a remek attrakciós drámában, mely pénteken, szombaton és vasárnap kerül bemutatóra a Világ-mozgóban .Herkules fia- cim alatt. Ezen film-attrakcióra külön is felhívjuk a közönség, különösen pedig a helybeli sportegyesületek figyelmét, mert e filmen Mario Ausonia 9 bajnokkal méri össze erejét.
(x) A Keresztény Szociális Egyesületben megalakul egy temetkezési egylet, amely halálozás esetén nem ugy, mint a meglevő temetkezési égyletek, segélyt fizet ki, hanem a tagot vagy családjában a feleséget és husz éves korig a gyermekeket is, elhalás esetén rendes polgári temetéssel eltemeti. Ha valaki díszesebb temetést óhajt, a megállapított díjszabáson felül, csak a különbözetet fizeti rá. A tagsági dij csekély és minden halott után egy meghatározott összeg fizetendő be, mely fizetés ezer halott utáni be* fizetéssel megszűnik. Az egylet dme Keresztény társas temetkezési egylet és tagja lehet minden rendű és rangú keresztény polgár, katona vagy rendőr, az is, aki valamely temetkezési egyletnek már tagja. Amint kellő számú tag jelentkezett, az egylet azonnal működésbe lép, mert a temetéshez szükséges önzés kellékek rendelkezésre állanak. — Ha tehát valakinek halottja lesz, nem fog neki többé fejtörést okozni, hogy a temetéshez honnét veszi s pénzt, mert itt semmit sem kell külön fizetni Jelentkezni lehet a Keresztény Otthonban, ahol a feltételek b részletesen megtudhatók. — Elnökség.
(x) Tisztelettel kérem a Nagykanizsái Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének tagjait, hogy a sörárak országosan megállapított árainak közlése végett szombaton délután 4 órakor tartandó gyűlésen az IpartostQlet helyiségében jelenjenek meg. Antal Jenő, ipt. elnök.
A Vörös-Kereszt tizedik nagygyűlése.
Genf, március 31. Ma nyílt meg a Vörös-Kereszt tizedik nagygyűlése Ador elnöklete alatt. A gyűlésen a Magyar Vörös-Ke-resztet Farkas László dr. főorvos és Dezassi gróf képviselik*
Vörös borzalmak.
Páris, márc. 31. A „Temps" hclsingforsi tudósítójának jelentése szerint a vörösök megszegték Ígéretüket, amely szerint azoknak a kronstadti fölkdöknek, akik megadják magukat — nem lesz bántódásuk. A felkelők közül 1400-at Oranlenbaumba vittek és ott három nap alatt valamennyit kivégezték.
Meghtusult az általános sztrájk Németországban,
Berlin, március 31. A német kommunistáknak az általános sztrájkra irányuló felhívásai teljesen eredménytelenek maradtak. A rendőrségnek sikerűit Hollóban egy villában a vörös-hadsereg főhadiszállását felfedezni. Iratokat is találtak, amelyekből megállapíthatók, hogy egész Középnémetországban — ThQringiában és Szászországban meg voltak a sztrájkszervezetek. Az előkészítésben Németországban minden német kommunista vezéré részt vett.
Berlin, március 31. A reggeli lapok majdnem egybehangzóan azt irják, hogy a zavargások a vidéken meghűltök és a kommunisták sztrájkfelhívásai határtalanok maradtak.
TŐZSDE.
Budapcat, mire. 31.
Valotaplae: Napol coo 1070. Foat 12«. Uv» —, Dollár 326, Francia frank 2376, Ungyal márka 44. Márka 540, Líra U00, 0»nrák 53, Nobol 140. l.oí 440, Siokol 4W>, Svájci frank 5650, Korooadlnár 870, Frank-
dinár--, HoUand. forint -. Wc»l kifizeti* -.
Értik ok: Magyar Hitel 1635. Onuák Ilitől 826, llaial —, Jalták* —r, Uaxioiioló —, Xcreskadatol
Uunk Magyu-Otasx -> Beocunl 4550, Drucfao
--, Altalino* %tia — —, Szászvári 2575, Salgótarjáni
5200 U rí kinyi 3900, Rima 2250, Schlick 1000, Guttsiaaa
-, Naiici 11200, Daoka--, Klotild--, Magyar
Cukor--, Adria 5550. AUantika 4250, Klríl/tút —.
Bosnyák-Agrár 350, Uptik —, Pböbo* —, Vtsmtgyí VJUatos -, GiicUa -, Kookordl* SSŰ0.
ZALAI KÖZLÖNY
Földig sújtott egyetlen gyermeke mily gyásszal tudatja, hogy felejthetetlen édes anyja
Zemplén és ungmegyal alsó de felső Koröskény
KÖRÖSKÉNYI iSTVÁMNÉ
■SÜL ObáJ Piroska
hosszas kinos szenvedés után ételinek 69-ik évében elhunyt.
A boldogult porhüvelye április hó 1 én d. u. 6 órakor fog Kazinczy-utca 4 . szám alatti gyászházban az ág. ev. egyház szertartásai szerint megáldatni is a helybeli sirkertbo örök pihenőre tétetni.
Nagykanizsa, 1921. március 31.
Szeretetem őrzi álmát, áldj* emlékét, az Ur akarta Igy, O tudja miért I
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, ainárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsy-utca 5. »z. — Telefon 378.
Hirdetések totoétetnak a lap kiadóhivatalában
Apró hirdetések.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal jutányos áron eladó. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Kisfaludy Nándor utca 2. sz. alatt 40 drb választási bárány darabszám azonnnl ciadó.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal jutányos áron eladó. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Egy, esetleg kettő hármas amerikai kaptár és egy fürdőkád olcsón eladó. Cim a kiadóhivatalban. 2407
Cselédleány felvétetik. Cim a kiadóban.
Olcsósági hullám Nagykanizsán.
Az összes raktáron levó arany, ezüst, óra és MT ékszerárukat
mélyen leszállított árban árusítom
FRIED JÚZ5EP
ÉKSZERÉSZ HH6YKHMIZSR Sugár-ut 2.(Főút és Sugárút sarok)
1921. április 1.
Önkéntes Árverés.
Közhírré teszem, hogy a nagykanizsai 5695. sz. tjkvbeti 342. és 361/b hrszuk alatt fölvett Hunyadi-utca 7. sz. alatti ház és hozzá tartozó kert 1921. évi április hó 6. napján délelőtt 11 órakor a helyszínen önkéntes árverés utján készpénz-llzetés ellenében ctadatik.
Bánatpénzül 30 ezer korona teendő be. Felvilágosításokat ad: Dr. Bród Tivadar ügyvéd.
Nagykanizsán, 1981. évi március Í4.
ooaoaaoDDOOo
0 laijmzii- VII Áfi ,"r,M " | izlnHtz - I ILftlI izállodt. £
Q Pintek, szombat és vasírnap [
8U< Aueonto • .GUJiítorok* f
volt rtmropWJin.k .. f.MplÍY.I: J
o Rcrhulcs fia 1
ntléja történet 4 felvonásban £
"n CINABAR

V.Ur- it öniwpwpoo t, 7,4, 7.7 t* 8 órakor. Előadások keidcto kompokon \'/p7 ét \'/»• árakor.
ooaaaaoaaaoo
Ingatlanok
eladását és vételét
■ agy,~<UUtl taesakttteMaábdl kifolyói.i legetőnyöBOkben a lejfjyeraakb.n aaxki.lt
Szántó Vilmos í:££,V.,tái.
Nagykanizsa, Eötvös-tér 2». T<Mh Ili
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatal! Nyomdai
78 117
Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti -
♦ ♦ ♦ munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
o 0 0
Nyonvatott b laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
NnRykanlf.sa, 1921. április 2. Szombat
71. szám.
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SwrtculMg ói kUd(\'.Mv«Ul: í\'6-i\'l 13. II, - lnt<[u;bin-u.«fofl Sít. -
Megjelenik mindig kora reggel
FÓSZBRKESCTÓ:
Dr. HEGEDŰS OYÖROY
Mmitier. Wp.k.-f
. Klöllictí.l árak:
rtLHlAsSZBllKeSZTf): || _______,_______, ,, K5Í.1 <»<• 400 K. Nl<» 300 K. N.fr»J-
BODROOKÖZY ZOLTÁN |l (>„ ,00 K. »» K. ul«ir. í K
A rémhírek idején.
A legutolsó események szinte elkábították az egész országot. Soha annyi rémliir nem ágaskoqott ki az embereknél, mint húsvét óta. Nem lehet végigmenni az utcán* mert mindenkinek van ezer és ezer találós kérdése. Matricákat nyomkodnak az ember lelkébe s teljesen hamis képeket húznak bele.
Vigyázzatok\' magyarok I Vigyázzatok, mert amig ezek a káprázatos hírek egymást kongatják a fejetekben, addig a sötétben rémséges féregnyüzsgés indult megl
A bolsevista kígyók sziszegnek s a vörös tűnek felgyújtják az Gizella malmokat s száz vagon számra cg a gabonatüz, amíg ti fejvesztetten kérdezitek egymástól: szabadválasztó, vagy legitimista vagy-e ?
A nemzetnek alig van annyi magyar embere, amennyi felé posztot kellene állítania. Vigyázzatok magyarok I Vigyázzatok, mert az égszakadás, földindulás be fog következni, ha az eszeteket, becsületes, higgadt magyar Ítélőképességeteket el fogjátok veszíteni_
Ma teljes lelki megnyugvássá\'
1
vesszük tudomásul, hogy a legújabb veszélyt a kormányzó őfőméltósága széles látókörével, törvény tiszteletével s akaratával el -tudta háritani.
Horthy Miklós kormányzó két fejjel nőtt még magasabbra előttünk. A magyar szivek hálája s Isten segítsége fogja kisérni minden lépésében, hogy a legveszedelmesebb napokban Nagy Sándori eréllyel oldotta meg a magyar nemzet gordiusi .csomóját.
No és még valamit: ocsudjunk fel a káprázatból, tűnjenek cl a rémképek I
Ne higyjünk abban, hogy Magyarországot tálcán fogiák elébünk rakni. Ne higyjük, hogy bárkinek is a szép szemeiért kitörlik az oláhok a szemükből Mare Romania álmát. Dehogy isi Egyedül a magyar nemzet, a saját erejével, a saját igazával tudja kiverni ezt a nagy álmot a fejükből.
Ezért nem nyugszunk meg Csonkamagyarországban, azért nem örülünk annak, ha Csonkamagyarország boldog ország akar lenni, mert az nem is lehet. S nekünk még boldog Csonkamagyarország sem kell.
Nem személyek, nem a belátás stb. hozzák vissza a régi Magyaror-
szágot, hanem egyedül mi szerezhetjük azt vissza. Ekkor azonban vigyáznunk kell. Vigyáznunk minden gyuj-togatástól, mert amig mi féltékenyen
őrizzük ellen egymás gondolatát is, mások serényen dolgoznak azon, hogy kihasználják a mi civakodásunkat.
V -
A ház elfogadta Hentz határozati javaslatát a királykérdésben.
Teleky miniszterelnök csak ideiglenes felvilágosításokat adott. — A nemzetgyűlés mai ülése.
Budapest, április 1. Rakovszky István elnök egynegyed egy órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését. A képviselők néhány kivételével mindannyian jelen vannak. A karzatok rogyásig tömve vannak és jelen vannak az Ósstcs Budapesten levő diplomaták és képviseletek.
Elsőnek Hentz Károly szólal fel.
— Tisztelt nemzetgyűlés 1 Van szerencsém a nemzetgyűlés elé. a következő határozat,! javaslatot terjeszteni:
„A nemzetgyűlés mint e magyar állami és nemzeti szuverenitás kizárólagos képviselője az 1920. évi I. törvénycikkel kimondta, hogy a királyi jog gyakorlása 1918. évi november 13. óta szünetel, tehát az uralkodás a rendes formák közt lehetetlenné\' vált. Ezen oknál fogva addig, amig a nemzetgyűlés nem rendezi az államforma kérdését, a nemzetgyűlés nagybányai Horthy Miklóst bizta meg a kormányzással.
(A kisgazdák abban a pillanatban, amikor Horthy Miklós nevét hallották, tapsolni kezdtek. A taps elragadta a szélső baloldalon a Rassay-csoportot. A kisgazdák után feláll az egész nemzetgyűlés és hosszasan tapsolja Horthyt.\' Andrássy, Apponyi, Vázsonyi, Bethlen és Klcbclsberg ülve maradtak.)
Hentz, Károly folytatja a határozati javaslat felolvasását.
.Horthy az 1920. évi II le. értelmében a nemzetgyűlés megbízásából kormányzó és az államhatalmat közvetlenül gyakorolja. Miután IV. Károly király véletlenül megjelent az ország területén és igy veszélyezteti az eddig megteremtett helyzetet, a nemzetgyűlés újból kimondja, hogy az 1919. közjogi rendhez ragaszkodik és utasítja a kormányt, \'hogy minden olyan törekvést, amely megbuktatására irányulna, a leghatározottabban megszüntessen és ellene állást foglaljon
Ezután Meskó Zoltán szólal fel:
— A nemzet a megpróbáltatás kálváriáját járja és keresi azt a férfiút, aki az országot; megmenti. Látok — úgymond — egy férfiút, aki a „Novara" hajóhidján hatalmas lelkierővel teljesiti kötelességét hazája iránt. Istent és hazát nem ismerő bolsevizmus lepték a nemzetet. Akkor Szegeden sereget teremt. Maroknyi csapatával a Dunántúlon
terem, majd megnőtt seregével bevonul a fővárosba és beirta nevét a történelembe. A nemzetgyűlés az ország kormányzójává emelte hálája jeléül. A kormányleó letette az esküt, kötelességét teljesiti és teljesítette akkor is, amikor Károly király megjelent nála és ő hivatkozott arra, hogy a nemzetgyűlésnek tartozik felelősséggel ebben a kérdésben.
Szilágyi Lajos : Honnét tudja ? Kérdés, hogy igy vclt-e ?
Meskó Zoltán: A kővetkező határozati javaslatot terjeszti a Ház elé:
„A nemzetgyűlés a magyar nemzet nevében mély háláját fejezi ki Horthy Miklós kormányzónak alkotmányos és törvényes magatartása miatt."
(A kisgazdapárti képviselők felállnak helyükről. Éljenzik Horthyt, mire a képviselők többi része is feláll, de Andrássy^ Apponyi, Vázsonyi és Klebersberg nehezen akarnak most is felállni. A kisgazdák a Himnuszt éneklik, mire az egész Ház feláll.)
A Himnusz eléneklése után Balla Aladár szólal fel.
— Ugyanakkor, amikor a vértanúság nagy ünnepe után az orszáj minden zugában megszólaltak a harangok, egy automobil száguldott a határ felé, az önkéntes száműzetésben lévő osztrák császár és magyar király ült benne és át jött a határon, hogy oda menjen, ahol egyik miniszterünk lelkigyakorlatot tartott és amelynek közelében vadászkastély van. A véletlen játéka folytán a miniszterelnök tartózkodott ott.
— Átérzi a megdöbbentő nehéz idő súlyát és csak azért szólal fel, mert minden becsületes magyarhoz apellál, hogy kövessünk. el mindent, hogy most, amikor az ország lábbadozik és talpra állni készül, ne érjék ujabb katasztrófák az országot.
Kéri a miniszterelnököt, világosítsa fel az országot, milyen útlevéllel, kinek a nevére kiállított okmánnyal, milyen arcképes igazolvánnyal jött be a király ?
— Melyik határállomáson, melyik hatóság láttamozta útlevelét? Tudja-e a kormány, hogy Budapestre akart utazni, hogy Horthy kormányzóval beszéljen? Értesitettc-c Sigfay kormánybiztos és Teleki miniszterelnök erről a kormányzót.
2
ZALAI KŐZLuNY
1921. április 2.
— Kérdi, hogy Igaz-e az, hogy IV, Károly király a hatalom átadását követelte a kormányzótól ?
— Kérdi, hogy erről a bejelentésről a kormány vett-e fel jegyzőkönyvet? Kérdi, igaz-e, hogy IV. Károly minisztereket foga-<!ott kihallgatáson.
Kéiía kormányt, nyugtassa meg a Házat a tekintetben, hogy a misztikus királyvizitből kifolyólag a kisantant és ország közt állapit-ják-e meg a cusus foederist ?
Szilágyi Lajos: Nincs beleszólás.
Ballá Aladár: Tessék megmondani külföldnek.
Szilágyi Lajos: Magyarország belügyeitől van \'szó.
Balta: Ha Szilágyi ur az elnöki székben ülne, akkor komolyan venném a megjegyzését, de igy nem.
Szilágyi: Szégyenletes meghunyászkodni az ellenség előtt
Ball a: A lapokban a magyar közönség egy kommünikét olvashatott az ügyről, akkor, amikor az egész világ sajfója jóformán a vezércikktől az apróhirdetésekig evvel a kér déssel foglalkozott. Nem lát különbséget a szovjet-sajtó kezelése, ^és ezen sajtó kezelésé közölt.
Felkiáltások a baloldalon: Rendre.
Balla; Ezért már megbélyegezte, szovjet cenzúrát, ezért már nem utasithat rendre.
Bartos János: Arról beszéljen, mi idézte elő a szovjetet.
Balla: A háború elvesztése.
Rakovszky elnök Ballát rendreutasítja.
Balla: Az ellenzék minden körülmények közt teljesíteni fogja munkáját és meg fogja mondani az igazat.
Teleki Pál miniszterelnök szólal fel:
— Engedje meg a nemzetgyűlés, hogy a sok részletkérdésre ezúttal csak röviden válaszoljak. Nincs befejézve az az akció, amely jelenleg a kormány kötelessége. A váratlan esemény, amely a kormányt érte, bizonyos kötelességeket ró a kormányra és ez azzal a mentalitással intézi azt, amelyet minden igaz magyar ember érdeke megkövetel.
— Tehát engedje meg a nemzetgyűlés, hogy egyelőre a kormányintézkedésről ne számoljak be. Azokról csak akkor számolhassak be, ha teljesen befejezett dolog. Akkor vállalom is a felelősséget és kérem a nemzetgyűlést, hogy határozzon afelett, hogy helyesli-e azt, amit a kormány cselekedett, vagy sem?
Rakovszky elnök kéri a nemzetgyűlést, hogy a határozati javaslatot intézzék el és hogy ezt ne tekintsék precedensnek a jövőre nézve. Határozzon azonban a Ház ugy, hogy már a mai ülésen meghozzák a döntést a benyújtott határozati javaslatok felett.
Ezután a nemzetgyűlés az elnök indít-* ványára szavaz a határozati javaslatokra.
Hentz Károly határozati javaslatát egyhangúlag elfogadják.
A szavazás után Andrássy Gyula gróf kimegy a teremből. Erre nagy zaj és kavarodás támad.
Elnök ezután felteszi a kérdést., kógy elfogadják-e Meskó határozati javaslatát. Sok hangos „igen" kiáltással felelnek, de „nem" kiáltások is hangzanak el.
Benlczky Ödön tölcsért csinál a kezéből és ugy kiabál: Nem; nem, nem\'.
Elnök: Akik a határozati javaslatot elfogadják, álljanak fel.
A nagy többség^ feláll.. A kisgazdák ellenpróbát akarnak. Biniczky egymaga feláll, Napirend vita után a Hás kimondja, hogy legközelebbi ülésének idejét április 5-re tűzi ki. . •
Ülés vége fél 2 órakor.
Mayr dr. a
nyugatmagyarországi kérdésről.
Bécs, április 1. Mayr dr. szövetségi kancellár a párisi és londoni tárgyalások eredményéről szóló bészámolójában kifejtette, hogy az osztrákoknak nyújtandó hitel összegét és időtartamát nem határozták meg, ellenben az általános zálogjogot 20 évre felfüggesztették.
Ezután áttért a nyugatmagyarországi kérd/sre és köj^^Őket mondotta:
— Atnifl^Bya^H^yarország bekebelezésének kéM&t ^ffljuk, hangsúlyozni kell,j^t a kormány e kérdéiyraoldásáát nen^^Híladatnak tekinti, az
osztm^Rmzeti tanács kiküldj^pzottsága és ^|jnum által megállapított ^eljárás sze-rin\'^^Bi még emlékeznök ^^ak a bi-zotfl^^ÖU március 3 án tartí^^Krénkra, mdy izerint a legfőbb szövet sé^^anács ki-vám^^ közvetlen tárgyalá^^kezdtűnk Maj^Haággal a terület áU^^M. Ezeket a tá?|Jílásokat dr. Grált küljJPTnUzterrcl fol^rigt megbeszéléseink fejeztek be, nme-lye^Muakelőadók bécsi ta^^xásai követ^®* a Budapesten tarto^^Vnfercncia fejezel be.
tárgyalások e szak^^ első ülé-sér^^^.vik fél részéről juvai^^Bt terjesztettek megbízottunk elé a M^^Irország és Ausztria kco^^fi tJMglmi határ csekély módo»itását^HK»el^^Ptdásához közelebbről meg nen^ftároz^^ardasági engedményeket tettek.^ ^
— Ezt a javaslatot mint elfogadhatat lant természetesen elutasítottuk, mire ujabb javaslatot hoztak kilátásba, amely ami állás pontunkhoz közeledik.
— Noha a javaslatot mindeddig kaptuk meg, mégis azt hiszem, még egyszáz meg kell kísérelni a tárgyalásokat már csak azért is, hogy eleget tegyünk a legfelsőbb tanács kívánságának.
Németországban a megszálló katonaság üldözi a kommunistákat
Berlin, ápr. 1. A kommunisták Grabcr kommunista fészck&I-visszavonultak. Útjukban borzalmas erőszakosságokat követtek el. Elvágtak minden rtviró és távbeszélő von* lat, kifosztottak egy birtokot és meggyilkolták a tulajdonosát. A rendőrség nyomon van.
Hamburg, ápr. 1. Ma délben a kommunisták behatoltak Zimmcr többségi szocialista városi képviselő lakására és elhurcolták. Az utcán ütötték verték. Amikor ájultan hevert földön, belga megszálló katonák jöttek segítségére és kiszabadították. Életveszélyes sebekkel vitték a kórházba. A megszálló csapatok hejtóvadászatot rendeznek a kommunisták után és a hajógyárban sokat elfogtak. A legnagyobb részük külföldi kommunista. A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 1. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1*75 osztrák korona: 145, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —-95 szantim.
Csonka Magyarorszag — nem ország, Egész Magyarország: mennyország!
A politika hirei.
Budapest, április 1; A nemzetgyűlés megnyitása előtt a pártok vezetői, majd később n kormányzópárt ellenzékének bevonásával megbeszélésre ültek össze Apponyi gróf és Gaál Gözton. Hentz Károly határozati javaslatát vitatták\' meg. \'
A tanácskozásról kijövet a kisgazdapárt képviselői Ugy, nyilatkoztak, hogy a módosításba azért mentek bele, mert nem akarták \'clmérgesíteni a helyzetet. Továbbá a párt képviselői nem is utaznak haza, hanem itt várják meg a fejleményeket.
Rassay Károly arra a kérdésre, hogy miért nem szólalt fel a nemzetgyűlés mai ülésén — \'ezeket1 míndotta: •
— Az ülés lefolyására nézve, ma délelőtt megállaqodtunk és pedig olyan formában, hogy a kormány felelősségének kérdése felől nem tárgyalunk addig, amig a kormány a megzavart állami rend helyreállítása tekintetében nem teljesiti kötelességét. Amit a nemzetgyűlés és a kormány feladatául jelölt meg.
— A magam részéről elálltam a beszédtől, amelyben a kormány felelősségét és a nemzetgyűlés legközelebbi törvényhozási teendőit kívántam megjelölni, mert határozott Ígéretet kaptam arra nézve, hogy a megzavart állami rend helyreállítása után napirendre tűzik a kérdések tárgyalását.
Lenin az orosz parasztnépet felmentette a komunista elvek alól.
Koppenhága, ápr. 1. A\' szovjet uralom bukását Lenin azzal igyekszik halogatni, hogy az összes földmíves • parasztnépet kivonta a komunista elvek szigorú parancsa alól és egy rendeletben, — amely most érkezett ide hivatalos szövegben — megadja a jogot az összes paraszt népnek, hogy a gazdák a terménnyel szabadon üzérkedhessenek.
Benes felvidéki utja.
Prága, április 1. Benes külügyminiszter ebben a hónapban befogja utazni a Felvidéket <?s Rtttzka-Krajnát. Uij-bra több poiitikus
Olvasóinkhoz!
Sajnálattal kell\', közölnünk, hogy lapunk rlöjizetési árát folyó évi április elsejétől kezdve ismét emelnünk kell, amennyiben az előfizetés egtj hóra az eddigi 30 korona helyett 35 ko-tona lesz. — Az okát nem kell részleteznünk, a mull héttől kezdve a könyvnyomdászok uj árszabálya szerint 30 százalékkal emelték a munkabéreket és igy a remélt leszállítás ficlyclt újból emelnünk kellett. — Lapunk alöfizetói igy i* előnyben részesülnek, mert mig az egyes példányokat vevők kb. 50 koronái fizetnek egy hónapban, addig az előfizetőknek lapunk egy-egy száma csak 1 kor. 40 fillérbe kerül, amihez még a házhozvitcl kényelme is járul. Ezen emelés dacára is lapunk még mindig a legolcsóbb vidéki lapok közé tattozik, mert más vidéki laptársaink már március hóra 40 koronára emelték az előfizetési árt.
Előfizetési árak: Egy hóra 35.— K.
Negyedévre . . 100.— » Félévre .... 200— „ Egész évre . . 400,— ,
A kiadóhivatal.
1921. április 2.
hieek
— Az államrendőrség kihágás! osztályának uj vezetője. Dr. Szendrö Gyula rendőrkapitány, aki eddig az államrendőrség kihágást osztályát vezette, lemondott állásáról és a csehek által megszállott Felvidéken vállalt állást. Dr. Beuslerien Erich államrendőrségi tanácsos ezért a kihágási osztály vezetésével Szei/ried József rendőrkapitányt bizta meg, aki a tegnapi nap folyamán átvette a hivatalt.
— Temetés. Illő pompával temették tegnap délután Köröskényi Piroska édesanyját, Zemplén és ungmegyei, alsó de felső-köröskényi Köröskényi Istvánnét, szül. Óból Piroskát. A temetésen jelen voltak a város legelőkelőbb családjai, akik mély részvéttel adóztak a végtisztességen. A temetési szertartást Horváth Olivér evangélikus lelkész végezte.
— Virilista városi képviselők megbízottai. Tudvalevőleg a jogi testületek, özvegyek s a város területén kivül lakó virilisták törvényhatósági jogaikat megbízottaik utján gyakorolják. A városhoz az alábbi megbízások vannak bejelentve: Elek Gézát képviseli Gyömörey István, a Délzalai Takarékpénztárat Reinitz József, özv. Unger UUmann Eleknét Kováts Antal, Péczely Lászlót P. Hcdly Jeromos, Grünhut Henriknét Blau Ottó, az Izraelita Hitközséget dr. Winkler Ernő, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot Forbál Arthur, Sommer Sándornét Radnai Jenő, a Trans-Danubiát dr. Darás László, ösv. Strém Vil-mosnét Babochay .György, a Polgári Egyletet Velláí János, a görög keleti szerb Hitközséget dr. Nisponszky Béla, özv. Dobrovits Dö-mőtörnét Dobrovits Milán, özv. Keész Jözsef-nét Horváth István, özv. Ünger Mártonnét Unger Sándor.
— 32 ezer koronát sikkasztott egy postás. Rakics JenŐ kovácssegéd a háború alatt megrokkant, az egyik lábát elveszítette s mint ilyent,^ illetékes körök felkarolták s a továbbképző iskola elvégzése után a nagykanizsai föpostára osztották be, a póstakezelő személyzet közé. Legutóbb az utalvány és a csekk osztályt kezelte. Feltűnt azonbsn, hogy szerény postás fizetése rnrí\'ott L> í?Uünö pazarló életet folytat, az ezresekkel csak ugy dobálózott. Utána jártak a dolognak s kisült, iiogy sikkasztott. Később cinikusan be is vallotta, hogy 32 ezer koronát sikkasztott cl. Letartóztatták és átadtál* az
— A kórházak felülvizsgálása. A munkaügyi és népjóléti miniszter rendeletével a nagykanizsai és zalaegerszegi közkórházak, valamint a keszthelyi, sümegi és tapolcai nyilvános jellegű kórházak anyagi helyzetének megvizsgálására és költségvetésének helyszíni tárgyalására Horváth Kálmán m.- kir. számvevő tanácsost küldte ki.
— A csurgói Tisza-emlékünnepély mttsera. Egyik számunkban már hírt adtunk arról a nagyszabású ünnepről, amelyet a Ref. Irodalmi Egyesület rendez április hó 5-én d. u. 6 órakor Csurgón. A műsor a következő lesz: 1. Himnusz. Énokli a közönség. 2. Megnyitó beszéd, tartja Németh István a dunántuli ref. egyházkerület püspöko. 3. Oláh K.: Fohász. Énekli a Csurgói Ref. Irodalmi Egyesület-énekkara Angyal G. István tanár vezetésével. — 4. Alkalmi költemény. Szavalja Németh Károly somogyszobi ref. lelkész. 5. a). Alkalmi költemény. Gh. Dancla: Resigoation. b) Hubay VI.
ZALAI KÖZLÖNY
csárdnjelcnctéből részlet, hegedűn elösJja Rácz Rezső tanár, zongorán kiséri Bfenc iCálmán dr. tanár. 6. Hiszek1 egy Istenbeír Zci2£|t j^tvzettc Rncz Dezső, énekli a ref. főgimnázium^egycs-kara" Rácz Dezső tanár vezetésével. 7. Emlék beszéd, tartja Kovács J. István dr. Jheol. tanár, nemzetgy. képviselő. 8. Csonkamagyarorszég. Zenéjét szerzette Récz Dezső, énokli a re/, fő gimnázium vegy<jsk*rn. 0. Györék J : A két faláb Zenéjét szereelte Angyal Ernő. Szavalja Matolcsi Milka, kiséri Angyal Ernő. 10 Versek Irta és előadja Györek József alsósegesdi ref. lelkész. 11. Tiszt emieke. Énekli « ref. főgimnázium vegyeskara Rácz Dezső tanár vezetésével. 18. Záróbeszéd. Tartja Huszár Aladár kir. kúriai bíró, egyhm. gondnok. 13. Szózat. Énekli a közönség.
— Legelő állattenyésztők részére Mindazon állutteo^uó kj^Mdák, kik téréit legelőre igényt laj^^R h^^B hó 4 én délután fél 4 órakor^BKresnl^otthonban annál is inWj^ pontosan jelenjenek meg^ mert ki ez alkr^^A\' személyesen, vagy ^Ktottja által nefl^P^iselteti magát, a legt^^Hylók névjegyzékébe nem fog felvétetni és^nTésőbb jelcn\'tk<^^^relme nom lesz figyelj^^véve. Az int^Hfttság.
Izékéiyorsxág a VilágWK. Tegnap es^^frai kezdettel tartotta^^s Dé-Székelyország. ára^^^Világ
tten^uő ki^Kdál
cor^^RresJJ^oi
is inWj^ pontosan jelenjenek megmert íiIkf^^A* személyesen, vagy nefl^P^iselteii magát, a legi^^H^y\'1 gyzékébe nem fog felvétetni és^nTésőI ik<^^«rcimo nom lesz flgyeMBk v
-Székelyország a ViláJMC \'
es^^kai kezdettel tartotta^^s 1 ck^B. Székelyország dra^Bvi gó Kétségében. A terem meJ^^Krd kkja»kik mélységes fájdalommal látt elperegni a képek^^fetely cl^Wg szépségeit ügyes vJ^^ptásbi íutnltáj^e. Lajos Dénes író nagyszerű «\' dásá^^^^ak varázsolta az elrojtfj^mag jldct^^Rtt sokak szemét köt^^B>tta alatt Tőkét Ilona hl^ertc
az ^Mmiáb^Bme
dek-látták
lyek
mozgó Irclyíségében. A terem lÖdőkl^Mkik mélységes fá] szemü^^^B elperegni a kéj
Székel^^Kg szépségeit ügyei _
inutaltáj^e. Lajos Dénes író nagyszerű elő* adásá^^^^ak varázsolta az elrojtfj^magyar földct^PRtt sokak szemét köt^^R>tt« eL A szünetek alatt Tőkés Ilona hJ^^erseny-énekesnő és 5xjjj^MÜyi^nMr«énekes szebbnél szebb irrci^^Blai^^B énekeltek. Az előadás ma az ^MafábtoBKé 7 órakor megismételtetik. Mindenki nézze nítg Székelyországot 1
— Andor Zsigmond színigazgató elhalasztotta színházépítő terveit. —
Andor Zsigmond, a székesfehérvári kibukott színigazgató tegnap a következő levelet intézte a város polgármesteréhez:
.A városi kultúrpalotára beadott ajánlatom kivitele a közbejött súlyos pénzügyi krízis némi halasztást szenvedett. Ép ezért kérem ugy a maganvmint érdekeltségem nevében az opció fenntartása mollett a tárgyalások nem felfüggesztését tudomásul venni, annál is :ább, mert igaz erdekem dacára, amely a
_jmIó telő alá juttatását
tartanám kívánatosnál , ~ _ _____
felelősséget addig, amig •ú^jJ^á&szerü\'.cg változnak. Lassú, állandtr?sííkkencs ezzel szemben az építkezés folyamán számításba vehető."
— Itt kezdődik aztán a lovél lényegesebb része, amely megmagyarázza az előző szép mondatokat: .Mivel önök az idényben szinhiz nélkül. (illetőleg társulat nélkül) nem maradhatnak, ugy felajánlom a most rendelkezésre álló helyiségben szolgálataimat okt. 15-től január végéig."
— Tehát Andor Zsigmond direktor lemond a kultúrpalota építéséről, de ennek fejében szeretne Nagykanizsán játszani.
—■ A postafőnökség kéri a nagyközönséget, hogy mindazok, akik március hó 4-től 14-ig akár postatakarékpénztári könyvecskére, akár csekken a postán befizettek, könyvecskéjüket vagy a postán kapott szef-vényüket mielőbb mutassák be.
«— Dr. König fogorvos szabadságáról megérkezett és rendelését megkezdte.
— A Keresztényszocialista Egyesület ifjúsága a „Piros bugyelláris" c. 3 felvonásos népszínművet — amjt húsvét hétfőn nagy sikerrel adott elő — közkívánatra f. hó 3-án este fél* 6 órai kezdettel megismétli, r-ÉlŐadás után tánc. Jegyek az Otthonban válthatók d. u. 5—8-ig és vasárnap egész nap a pénztárnál. A közönséget kérjük pontosan megjelenni. Tisztelettel a Rendezőség.
— A Protestáns nőegylet elnöksége ezúton is tudatja a tagokkal, hogy vasárnap délelőtt 11 órakor a ref. imateremben közgyűlést tart.
— Száz helyett csak egy felesége lesz a sziámi királynak. A távol kelet romantikája is egyre vészit nimbuszából é aligha csalódunk, amikor ezt az egész világon duló gazdasági válságnak tulajdonítjuk. Ennek a hullámába sodródik bele VI. Rama sziámi király is, aki szeptemberben tartja esküvőjét Bangkok városában szive választottjával, Kallafa hercegnővel, aki egyébként unokanővére. Ez a házasság azért érdekes, mert Rama király lemond a sziámi uralkodók ősi jogáról, hogy száz feleséget tartson, ő mcgeléksxik a bájos kis KallafávaL A lakodalmi ünnepséget nagy pompával fogják megülni. •
(x) Eljegyzés. Bruncsics Ferenc kereskedő Nagykanizsa eljegyezte Horváth Mancikát Alsóhahóton. ^
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatlanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy egyéb fedezet alapján. Váltókat leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénzt — dollárt, dinárt vesz és elad. Külföldi kifizetéseket és tőzsdei megbízásokat gyorsan és előnyösen Uljesit.
(x) Orvosi hir. Dr. Schilltr Vilmos, az állami szemkórház igazgató-főorvosa szembetegeknek ezentúl kedden és csütörtökön délután 3 órakor rendel a Munkásbiztosító Pénztár helyiségében.
(x) Olcsó sertéshús és zsirszalonna. Az Altalános Fogyasztási Szövetkezetnél kapható sertéshús kgrja 70 korona, zslrtzalonna 80 korona, háj 100 koronáért. Az igazgatóság.
(X) Méhészeti eszközök, kaptárak, kaptár vasalások, kcretléc, távkapocs, szegek, , műlép, mézpergetőgépek stb. olcsón beszerezhetők, méhviaszt műlép öntésére elfogadok. Méhviaszkol veszek/ Szabó Antal méhész kereskedésében.
keaztői Üzenet.
Egy érdeklődőt A tegnapi számunkban magjelent WA légrádiak sérelme" cimü beküldött közleménnyel kapcsolatban érdeklődésére annyit közlünk, hogy a „Faügyek Országos Kormánybiztossága" felelős a fa-kiutalásért, aki a nevezett helyen a fát kiutalta.
TŐZSDE.
Bo&apeit, ipt. 1.
ValaUpUo: Napoteon 1060, főni 1X20, Uva —, Dollár 331, Francia frank 2350, Lengyel wáxks 43, Máxka 636, Lira 1360, Osalrák 66, Rubol 140, Lel 460.
Sxokol 465, Svájci frank 6760, Korontdiaár--, Frank-
dinár 865, Holland forint —, Bocsi kifixetás -. ■
Ertéksk: Mafcyír HUcl 1730, Outrik Hitel 86tt Haul 640, Jolxálog 370, Lestámitoló —, Kereskedelmi
Bank-, M»gy«i-OUix--, Beocslnl 4000, Drascho
3700, AlUláaos ttfa--, Stóivirí 2480, S*lgáurjinl
6260, Urikinyl 3850, Rima 2260, SchUck 1030, Guttmann
-, NmJcI 11200, Danic* -, Klotild--, Ma#yar
Cukor -, Adria 6580, AÜanlika--, Királysor--,
Bosnyák-Agrár 860, Llplák —, Phöbus 905, Vasmegyei Villamos--, Gtolla 1650, Kookordia 2376.
ZALAI. KÖZLÖNY
Apr6 hirdetések.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal jutányos áron eladó. Bóvebhot lapunk kindóhivatoIAbán.
Eladok tízezer darab I. osztályú noha szőlővesszőt 60 fillérért darabját. Özv. Durgo J/inosuc. Palin. Szdllitósl nem vállalok. 2«i& Egyszerű kl» szobát keresek egy,
esetleg két aggval. Cim a kiadóban._
Kisfaludy Sándor utca 2. sz*. alatt 40 drb választási bárány darabszám azonnal eladó.
Négy méhcsalád Neiszer-rendszerű kaptárban olcsón eladó Ritecz József asztalosnál, Balatonmngynród._
Néhány tisztességes munkásleány
állandó munkára felvétetik a „Patria" pótkftvé-gyárban. \\
Ruhavarrást
mint gyermekek részére olcsón elfogadnak Rákóczi-u, 14. az- alatt
YO ST
20 A MODELL A TÖKÉLETES ÍRÓGÉP.
YOST IROGÉP R-T.
BTn>APEaT,VZZ.,CS2SéBET KŐStJT (VEW-70KK PALOTA)
^^jfw^wtftf\'Á\' \'ét tf\'4* wy^yy y
MAGMÁS apö
crémet
HASZNAL.ION. MERT NINCSEN JOBB A VILÁGON

Cunard Line
Cabln-oaztály.
Saxonla (13620 lonna) Ind. Xü1 Albánia (13980 tonna) Caronla (24770 lonna) Imperátor (52117 tonna) Aquttania (48190 lonna) Mauretanla (38920 tonna) Carmanla (24770 tonna) „ -u-
Budapesti Iroda VIII., B«ro»«tér 9.

iprll). l«.
MAlu M.
Aprill* la.
MtJU II. .prIU. le. _l|u» 91. .Brill* II. ■MU*. 14. .prlIU i*.
1921. iprilu 2.
dietrich és eOTTSCHLIG r.t.
Figyelmeztetés.
Félreértések is jóhiszemű tévedések elkerülése céljából ezúton értesítem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy miután a háború kitörése előtt az általam alapított Gottschlig Ágoston Részvénytársaság kötelékéből kiléptem s a háborút végigküz-döttem, az édesatyám által 1865-beri X;, Füzér-u. 30 alatt alapított eredeti
Dietrich és Gottschlig
likőr-, rum- és cognacgyárat, valamint teanagykereskedést fenti helyen a mai kor igényeinek teljesen megfelelően isméi működésbe hoztam.
A Gottschlig Ágoston Részvénytársasággal tehát acnmiféle közösségem nincsen cs miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosithatom nagyrabecsült régi vevőközönségemet, hogy ezentúl is a régi és legkiválóbb minőségű árut gyárlom és hozom forgalomba.
Ugy régi mint uj vevőkörök párt-jogásátlkérve
kiváló tisztelettel lovag Gottschlig Ágoston a DIETRiCH ES GOTTSCHLIG R.T.
▼•sérljrasff&téja.
BUDAPEST, X.. FÜZÉR-U.30.
000000000000000000009
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalo^óintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali Nyomdal
78 117
♦ i Elvállal mindennemű könyvnyomdai és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 3. Csfitfirtflk
83. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sx«rices»t6s4g és klidóhivnUl: Pő-ut 13. az. - Inteni rbitv telefon 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS OYÖROY
• \' om i.t-j t4p*lM>i
FEI.ELÓSSZRRKRSZTÓ: BODROQKÖZY ZOLTÁN
HlíHlietf.l Irak i ívto 400 K. F«évre 900 K. H.gytó. évi. 100 K. Un U K. P-ny.. ni. in 1 K
R kisantant lépéseket tesz, ha Károly király nem hagyja el ÍTlagyarországot.
Prága, ápr. 2. Benes külügyminiszter a képviselőház mai ülésén a magyar eseményekről beterjesztett interpellációkra válaszolva, kijelentette, hogy Budapesten a kormánynál, az utódállamokkal egyetértve lépéseket tett a cseh-szlovák megbízott és tudtul adta a kormánynak, hogy ha Károly király nem hagyja el Magyarországot, a kormányok kénytelenek lesznek a szükséges intézkedéseket megtenni.
Kijelentette, hogy jelenleg háborús konfliktus veszedelme nem áll fenn.
London, ápr. 2. A .Daily Cronicle" kizártnak tartja, hogy a szövetségesek Károly király visszatérésébe beleegyezzenek.
A húsvéti eseményekért a felelősek bűnhődjenek.
A kisgazdapárt kívánja a felelősségre vonást. — Teleki minisztertanácson számol be a királyügyről. — A kereszténypárt szerint senki sem vonható felelősségre.
Budapest, április 2 A királynak Magyarországra érkezésével kapcsolatban támadt politikai helyzet foglalkoztatja az egész politikai világot. A különböző pártok tagjai és vezérei közt sörü "konferenciák vannak. Ezek kőzöl a legnagyobb jelentőségűek azok n megbeszélések, " amelyeket nagyatádi Szabó miniszter egész nap folytatott a többi pártok tagjaival. A megbeszélések folyamán érkezett Haller István a földmivelésügyi minisztériumba,\' ahol menten visszavonult nagyatádi Szabóval és tárgyalt vele.
A kisgazdapárt megvárja miniszterének azt az akcióját,-amelyet a külpolitikai tényezőkkel folytat és utána hétfőn délután két órakor tartandó pártértckezleten határoz-további magatartása felöl. A pártban azt mondják, hogy a tegnopi halározattal korán sem zárult le a húsvéti események következménye.
Rubinek Gyula a kisgazdapárt álláspontjáról a következőket mondotta:
— A király magyarországi tartózkodása felett természetesen nem lehet napirendre térni. A felelősség megállapítása aktuális mindaddig, amig az elutazás meg nem történik. Mihelyt ez megtörténik, akkor jön a felelősségrevonás, mert az kétségenkívüli, hogy valaki felelős azért, hogy a király Magyarországra jött. Akik ezt tették, bűnösök és a bűnösöknek bUnhödnlök kell.
Balla Aladár kijelentette, hogy a szerdai ülésen a helyzethez képest lépnek fel. — Reméljük és kivánjuk — mondotta — (bár mi ellenzék vagyunk) hogy sikerüljön a kormánynak a nemzetre háruló veszedelmet elintézni. Én elhiszem, amit Szilágyi Lajos mond, hogy • ez az ország belügye. Kívánom, hogy a kiszámíthatatlan bonyodalmat és veszedelmet a belügyi politikai tényezők képesek lesznek megoldani.
Friedrich István, akiről különben a fővárosban az a,hir volt elterjedve, hogy megszökött Budapestről a husvéii eseményekről a következőket mondotta:
— Az egész nemzetgyűlés ülése felesleges volt és a határozat annyira gerinctelen és értelem nélküli, hogy semmi irányban nem járul hoz>á a helyzet tisztázásához, hanem azt még misztikusabbá tette. Politikai barátaim tegnap nagyon kértek arra, hogy jelenjek meg a nemzetgyűlésen, de én ugy látom, hogy parancs volt az, hogy táyol tartottam magamat, mert ha ott vagyok, máskép végződik az ülés.
A keresztény párt egyik vezére, igy nyilatkozott:
— A magunk részéről teljesen befejezettnek tekintjük ezt az ügyet. Ha azonban a kisgazdapárt részéről tovább is pertraktálni kívánják a dolog részleteit, akkor mi is résztveszünk ebben a tanácskozásban annál is inkább, mert szerintünk senki sem tudott a király érkezéséről, senki sem vonható felelősségre és ebben a kérdésben a kormányt teljes egészében támogatni kell.
Budapest, április 2. A kormány tagjai ma délután miniszter tanácsra ültek össze, amelyen Teleki miniszterelnök beszél végzett munkájáról. A miniszteri tanácskozáson előre láthatólag résztvesz dr. Cratz Gusztáv külügyminiszter is, akinek érkezését ma délutánra várják.
Budapest, ápr. 2. Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke és Lingauer Albin képviselő, mint Szombathelyről jelentik, odaérkeztek. A városban teljes a rend és nyugalom.
BudapesJ, ápr. 2. Ma délelőtt Teleki ministerelnöknél megjelent Hooler angol és FoticJte francia főmegbizott, valamint Vinici gróf olasz ügyvivő és tanácskozást folytattak a miniszterelnökkel.
1 Hogyan folyt le a budai találkozás ?
Budapest, április 2.. A legkülönbözőbb verziók keringenek arról, hogy miként jelent meg IV. Károly király a budai várban, hogyan fogadta őt Magasházy százados és milyen körülmények közt folyt le a találkozás a kormányzó és a király közt ?
^ Igen jól értesült helyről nyertük a kővetkező információkat, amelyek most már pontosan beszélik el az érdekes és történelmi jelentőségű esemény apró részleteit.
Amikor Károly király autója felérkezett Budára a várba, a sofőr a miniszterelnöki palota elé hajtott, ahol a király leszállt és a palota udvarán sétált. Tábori közös huszárezredesi egyenruha volt rajta. Nyakában a Mária Terézia-rend nagykeresztje és az aranygyapjas rendjel.
Jármy ezredes a királyi palota udvarába ment, ahol Magasházy százados, a kormányzó szárnysegéde és Cőrgei testőrparancsnok cigörettázva hallgatták a térzenét. Jármy Magasházy felé fordult és igy szólt:
— Ön Magasházy szárnysegéd? — Igen én vagyok. —■ Hivatalosan jelentem önnek, hogy a király őfelsége öt perc múlva itt lesz. ön jelentkezni fog a felségnél éa felvezeti a kormányzó ur ő főméit óságához.
Ezzel Jármy eltávozott. Magasházy pedig mosolyogva fordult Görgeihez.
— Mit szólsz ehhez a szerencsétlen bolondhoz?
Jármy kifelé menet a várta parancsnokához lépett és igy szólt hozzá:
— A király őfelsége öt perc múlva itt lesz. Ahogy megjelenik, az Őrség lépjen fegyverbe.
A várta parancsnoka erre egy szót sem válaszolt és ugyancsak bolondnak nézte az ezredest.
v öt perc múlva megjelent a király a palota udvarában. Magasházy felé sietett. Magasházy meglepődve ment a király elé és szabályszerűen tisztelgett. Erre Magasházy kíséretében felment a király a kormányzó dolgozószobájába\'.
Eközben belépett a dolgozószobába a kormányzó A körmányzó és a király nagyon meglepődtek. A király a kormányzó felé lépett, a kormányzót megölelte. Magasházy ekkkor távozott.
Majd a kormányzó rendeletére ét&det szolgáltak fel a kormányzó dólgozószobájában. Közben megérkezett Teleki miniszterelnök és Vass miniszter, akikkel a kormányzó hosz-szabban tárgyalt és ezután lépett be ismét a királyhoz.
Amig a kormányzó a királlyal tárgyalt a palotában, megérkezett Sigray Antal gróf és Gömbis Gyula is, akikkel további Telekivel és Vassal ismételten tanácskozásra vonult vissza a kormáhyzó, amelynek befejozése után a kormányzó ismét a királlyal beszélgetett.
Vabmível fél négy előtt a király Magasházy százados kíséretében (aki szolgálati öv nélkül volt) elhagyta a palotát.
Ptfftt négy órakor automobilba Olt és társaságával eltávozott. Fél ötkor indult a 4 kormányzó megbízásából Sigray gróf és Teteki miniszterelnök Szombathelyre, fél hatkor pedig Görgei szárnysegéd.
ZALAI KÓ7.LUNY
192). április 3.
Betörés a város
legforgalmasabb helyén.
Ujabb betörés a Weisxfeld és Fischer-féle Bzletben — 400 000 korona értékű sxSvetet loptak el- Kibontották az Üzlet oldalát-
(Saját tudósítónktól.)
Folyó hó 1-ről 2-ára virradó éjjel szenzációs betörést követtek el eddig még ismeretlen tettesek a Weiszfeld és rischer-féle üzletben. Ugyanebben az üzletben már egyszer hasonló betörés történt, amelynek szálait nem sikerült pontosan kinyomozni. A legutóbbi betörés is épen olyan körülmények kőzött történt, mint az előző s gyanú van rá, hogy a tettesek ugyanazok, mint a megelőző esetben.
Az üzlet hátulsó helyisége, amely a herctgi épület nagy udvarára néz s amelyet a cég irodahelyiségül használ, egy nagy ablakkal van ellátva, amelyet vastag vasrácsozat ved. A betörés az ablakon keresztül nehezen lett volna kivihető, ezért a tettesek az alacsony helyzetű ablak alatti falazatot szedték ki s ezen keresztül hajtották végre a betörést.
A cég épen a pénteki napon kapott nagyobb mennyiségű szövetárut, amelyet a megérkezés után az irodahelyiségben helyeztek cl ideiglenesen. Az irodahelyiség mellett van egy kisebb szoba, amely lim-lomokkai van tele s nyilván felesleges holmik elraktározására használnak. A raktárhelyiségben volt egy pár liszteszsák is, amelyeket a betörök szintén magukkal vittek. Nyilván ebbe helyezték el a lopott szöveteket. Az ellopott szövetek ára a cég Jelentése szerint mintegy 400,000 koronára tehető, amely azonban biztosítva volt.
tllopták azonkívül az üzletben hagyott kézikassza tartalmát, amelyben 9000 korona volt.\'
A betörőknek igen sok idejük lehetett s teljes nyugodtsággal dolgozhattak, mert az összes fiókokat kihúzgálták, mindent pontosan felfirtattak. Hogy mennyire nyugodtan végezték dolgukat, érdekes bizonyítéka az is, hogy a padozaton cigarettavégeket dobáltak el s távozás után a kibontott falat szépen visszarakták.
A betörőknek kedvezett az éj sötétje is s .valószínűleg, villanyoltás után fogtak hozzá a merész betöréshez.
Rámutatunk ez alkalommal arra-a veszedelemre, amelynek az egész város ki van téve, ha a villanyvilágításban még ma sem lehet némi javulást behozni. A nevezett éjjel olyan sötétség honolt az egész városban, hogy a rendőrőrszem pár lépésre sem látott előre. Nem lehet tehát senkit sem felelőssé tenni, ha a hasonló esetek egyik a másikat fogják követni, — mindaddig, amig megfelelő világi-tás nem fogja biztosítani azt, hogy a rendőrség is teljesíthesse szolgálatát.
— Erdélyért 1 Az Erdilyi Magyar— Székely Szövetségnek a Székelyorsziig előadásával Nagykanizsán rendezett propagandája olyan nagy érdeklődést keltett városunk hazafias lakossága körében, hogy közkívánatra vanárnap székelynapot \'"rendeznek az erdélyi menekültek érdekében. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor azon iskolák növendékei részérc, kik pénteken és szombaton nem fértek be a mozikba, az Uránia mozgóban előadják a Székelyországot. Délután három órakor a sétatéren nagy népünnepély lesz, melyen nz összes helyi cigánybandák cigányversenyt rendeznek. Énekcinek torboszlói Tökéi Hona fővárosi hangversenyénckesnŐ és Székely J. Gyula operaénekes. Propaganda beszédet mond Lajos Dénes iró, az Erdélyi Magyar—Székely Szövetség főmegblzottja, szavalnak Rédiger Ödön és Schrdbcr Lajos. Ezenkívül érdekes népmulatságok lesznek. A délelőtti ifjúsági előadásra korlátolt számban felnőttek számára is bocsátottak ki jegyeket 15 korona kedvezményes áron.
— Horváth Imre ezredes gyásza. Mélységes gyász érte a csurgói gyalogezred mindenki által tisztelt s rövid nagykanizsai tartózkodása alatt is nagyrabecsült parancsnokát, Horváth Imre ezredest. Felesége Ho/baucr Irma, tegnnp virradóra meghalt. Az elhunyt urnő azok közé a kevesek közé .tartozott, akik megnyerő modorukkal egy csapásra maguk köré tudják csoportositani az embereket. Igazi ezredparancsnoki asszony volt, akit rajongással vettek körül az ezred tagjai. Közvetlenségével s egyszerűségével rövid nagykanizsai itt tartózkodása alatt is mindenki tiszteletét, magára vonta. Halála nemcsak a férjé és gyermekeké, hanem az egész \' ezredé. A nagyasszony nagypéntek délutánján hülés következtében ágyba esett, amely súlyos tüdőgyulladássá fajult s ez okozta a halált. A hirtelen haláleset városszerte nagy megdöbbenést és mélységes részvétet kelteit.
— Véletlenül marólúgot ivott Szerdán a hetivásár alkalmával szokás szerint megtelt falusi kocsikkal a Rózsa-vendéglő udvara, ahol Kloppcr Gusztáv szíjgyártónak a műhelye is van. Klapper t szokás szerint most is felkeresték műhelyében a falusi polgárok s az egyik Sand kŐzségbcli gazda jó magyar szokás szerint megkínálta Klappert sajáttermésü borából. Klapper húzott az üvegből, amikor jrtóztató égési fájdalmakra ordít fel. Az üvegben marólúg volt. Az történt ugyanis, hogy a polgár fdesége az ura tudta nélkül időxözbcn a városban vásárolt egy üveg marólúgot s a borosüveg mellé tette. A véletlen szerenasétlcnség áldozatát, Klapper Miklóst most lakásán ápolják. Állapota javult.
— Ujabb sikkasztás a postán. Megírtuk, hogy a postafőnökség nagyarányú sikkasztásnak jött a nyomára. Az egyik tettest már el is fogták s az\' Ügyészség kezén van. Tegnap azonban kisült, hogy a sikkasztásban többen részesek. Rájöttek ugyanis, hogy az Ország és a László cég 8500 K-ás pénzes levele is eltűnt.. A sikkasztó, Büky József postaaltiszt azonban elszökött. Éppen
itt tartózkodott azonban a postaigazgatóság egyik titkára, aki azonnal bérautóra szállt » a sikkasztó után indult a kanizsai detekti-vekkcl. A hajszának meg lett az ortdir.ényo, mert Surd községben cl Is csípték s sikkasztó!, akit autóval hoztak be az ügyészségre. A 8500 korona meglett hiány nélkül. Ezzel szemben azonban a bérautó költsége a posta terhére 7000 koronába került.
— FÖlavató ünnepély az Úrasszonyok Congregatléjában. Az Úrasszonyok Congregatiój; hétfőn délután 4 órakor tartja felavató-ünnepélyét a plebánia-templombín.
— A Polgári Egylet hangversenye. Folyó, hó 9 én a Polgári Egylet helyiségében az Egylet nagyszabású hangversenyt\' rendez, amelynek műsorát itt közöljük: 1. megzenésített magyar Hiszekegy, szavalja Bodrogközt,r Zoltán, zongorán kiséri Kaposy Géza, énekli polg. Uk. énekkara Ketting tanár vezetésével.
2. „Valami hibája van" c. vígjáték, Gabányi Árpádtól, előadják: Lajpczig Edith, Nováczky Gizi, Walligurszky Béla és Eppinger László.
3. Párosjelenet. Előadják: Sándor Manyi és Pintér Nándor. 4. Angol stepptrió, táncolják : Krámer László, Fűredy Bözsi és Majtinszky Pista, zongorán kiséri Grünbtrgcr Ilus. 5. Magyar balett fantázin. Komponálta és táncolja Majtinszky Pista. 6. Ipartestület dalárda száma. A tánchoz a zenét Lakatos Józsi kitűnő zenekara szolgáltatja. Jegyek a Fischel-féle kÖnykereskedésben kaphatók.
— Megvonják az Urániától ás a Világtól a játszási engedélyt. Ismerete?, hogy a belügyminiszter szigorú revizió alá vette ugy a fővárosi, mint a vidéki mozik ügyét. A fővárosi mozikat már ki is osztották a* ujabb érdekeltségeknek s most már ugy látszik, hogy sor fog kerülni a vidékiekre ís. Arról éltesültünk u. i., hogy az Uránia mozgót a város kapta meg, amely viszont a Movc és a Nyukoaznak adja ki bérbe. A Világ mozgót pedig az egyik keresztény téstület fogja birni.
• — A Polgári Egylet április 9 ikí estélyérc A próbák már lázasan folynak. A műsor összeállításából azt látjuk, hogy ez az idény legfényesebb cstélye lesx. Tekintetül az estély zártkörű jellégére, neui is csodálkozunk, hogy a kanizsai uri társaságojc is oly lázasan készülnek ezen nagyszabású cs-télyre. Még azt az egyet eláruljuk, hogy a tánchoz a zenét a htrea Lakatos Jóska bandája szolgáltatja. Jegyek előre válthatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében.
— Képsorsolrf*. Ezúton is ajánljuk a közönség figyelmébe, hogy ma délután a sétatéren tartandó népünnepély alkalmával néhai xGyenes Sándor törvényszéki bíró ur hagyatékából 6 darab festmény sorsoltatik ki. A sorsjegyek árulása már folyik, de még kaphatók a délután folyamán a népünnepélyeit. Húzás ugyancsak ma este 9 órakor lesk ,» városháza dísztermében. A jövedelem egy része az erdélyi menekülteké.
— A Zrinyi-Szö vétség elnöksége kéri a Ker, szoc. szerv., Éme, Tevéi, Úrasszonyok congr., Urleányok kongr., Movc, Lother-szőv., Prot. Nőegylet, Kath. Legényegylet, Szoc. missió, Ker. Tisztviselőnők Egyesülete, Jótékony Nőegylet, Mausz elnökeit, hogy f. hó 4-én este 6 órára a Keresztény Otthonba szíveskedjenek Összejönni.
renaorseg is teljesíthesse szolgalatat. József postaaltiszt azonban elszökött. Éppen Otthonba szíveskedjenek összejönni.
Elsőrendű pogány vári f?gyér vörös bor
1 liter 35 koronáért kapható LÖKfrCS és "CÉRSfl \'°",rsy"-"\'"""
1921. április 3.
ZALAI KÖZLÖNY
— Közös táncgyakorlat. A Kalh. Legényegylet hétfőn, f. hó 4-én a Polgári Egylet nagytermében saját felszerelési alapja javára közös táncgyakorlatot tort. Kezdete este 8 órakor. Belépődíj személyenként 12 korona.
— A tőzsde magánforgalma Budapestről jelentik: A magánforgalomban a valuták ára csőkkent. A dollár 290, Márka 500, Szokol 425, Lei 425 volt.
— A Klskanlzaar Kath. Legény-egyesület Bziuielőadása. A kiskanizsai ifjúság vezetősége is megértette az idők tettre-hivását s megalakította az ifjúsági egyletet, melynek keretén belül már többször megmutatta a fiatalság szereplőképcsségét. Dalárdája fényesen remekel ugy egyházi mint világi darabokban. A jól sikerült farsangi kabaré és s~zabadság-ünnepség után holnap, vasárnap és hétfőn délután a litánia ufán, 4 órakor az iskolában a „Falu rossza" ciraü népszinmQvet adja elő nagy készültséggel. A szerepeket Plander Boldizsár áll isk. tanitó gyakoroltatta be, kinek áldozatot nem ismerő agilis fáradozásáért ez uton mond köszönetet a vezetőség. Ha ilyen emberek fogják kezükbe a fiatalság vezetését, akkor a vallásos és hazafias nevelés nem fog csődöt mondani. .
— A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. Felkérjük a hivatalok megbízottjait, hogy a kedvezményes tűzifa-igazolványok 11, 12, .13. számszel-vényeit (egy darabban levágva) a jegyzék kíséretében (melybe az igazolvány száma okvetlen bevezetendő) 3 napon belül Nagy Ferenc áll. isk. igazgatónál (tőrvényszék, emelet 7. sz. szoba) adják be. Ugyancsak út április 5, 6 és 7-én a polgári és katonai nyugdijasok és vidéki tagok kedvezményes tűzifa-igazolványukat okvetlen mutassák be. mert akik ezt elmulasztják, tűzifát csak hónapok rpulva fognak kapni. Az elnökség.
— MQkedvelő-előaás Szepetneken. A szepetneki műkedvelő ifjúság • húsvét vasárnapján és húsvéthétfőn szép sikerrel előadta a „Náni"-t. Szorgalmas készüléssel találó hű alakitászai a szereplők az előadást kiválóvá tették. A pénzt szerető, csak gazdag vőt elfogadó Kreutzer papát Lakics György adta annyira igazi svábosan, hogy szüntelen tapsot aratott. Náni szerepében a kedves svábleányt jó szinészi képességgel Molnár Klári sok szeretetreméltó kedvességgel adta. Nagyon talpraesetten mozgott Kaufmann Ferenc giinn. VIII. o. t. Szepi szerepében és mint apja és nővére komikus visszhangja, sok nevetést tudott kelteni. Mint Józsi sikeresen oldotta meg feladatát Tischl János. Természetesen és kedvesen játszott Posch Anna mint Molnárné. Jó alakítás volt Pfeijfcr Györgyé/ mint Lupi bácsi. Jól játszotta a* affektáló bakfist Molnár Juliska, a pesti kártyabetyárt Fisch András gimn. VII. o. t. Ügyesen szerepelt Péter bácsi szerepében Sxantner János, sok nevetést keltett Bódi szerep\'ében Láng András és jól játszott Horváth János mint pincér. — A minden várakozáson felül "álló kiváló siker sok reményre jogosit. Szepetnek község kulturális nívójának emelésében e lelkes mükedvelőtársaság bizonnyal még szép részt fog kivenni. —tó.
— Szövőtanfolyam megnyitása. Május hó 9-én tanfolyamot nyitok. Tanitok szmirna, perzsa, kelim, görög és varrott szúrnák szőnyegeket francia és svéd gobelint. Jelentkezni lehet április hó 25-ig dr. Szekeres Józsefnénák és Fő-ut 5 sz. alatt, minták ugyanótf megtekinthetők. Pálfy Jolán.
(x) Eljegyzés. Hegedűs Jenő eljegyezto Jászát/ Emmus urleányt Nagykanizsáról.
— 80.000 koronás nyeremény a Hlrschlcr-tőzsdében. Az osztálysorsjáték tegnapi húzásán a 38201. számú sorsjegy 80.000 koronás nyereménnyel lett kisorsolva. A nagykanizsai Hirschler-tŐzsde 8 darab nyolcad sorsjegyben már ki is fizette a nyereményt a szerencsés játékosoknak.
— Felhívás. Felhivatnak a Nagykanizsán tartózkodó összes hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, hpgy hadirokkantság és hfidiözvegységet igazoló okmányaikkal a saját érdekükben folyó hó 4-től 10-éig a rokkant hivatal helyiségében jelenjenek meg. Dr. Dómján Lajos elnök.
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyős feltételek
mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatlanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy egyéb fedezet alapján. Váltókat leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénzt — dollárt, dinárt vesz és elad. Külföldi kifizetéseket és tőzsdei megbízásokat gyorsan és előnyösen teljesít.
(x) Orv.«i hlr. Dr. Schiller Vilmos, az éllami szemkórház Igazgató-főorvosa szembetegeknek ezentúl kedden és csütörtökön délután 3 órakor rendel a Munkásbiztositó Pénztár helyiségében.
Eladó nagytestű sárga Orpington, valamint amerikai Plymouth fajtyukok, kakasok és tenvésztoj&sok\' Kazincy-utca 49. 2<if
A kormány ezer waggon gabonát
vásárol az ellátatlanok számára.
Budapest, ápr. 2. Az ellátatlanok gabonájáról Vass József ezeket mondotta:
— Megfelel a valóságnak, hogy a minisztertanács elvben hozzájárul ahhoz, hogy 1000 waggon gabonát vásároljunk. Már kaptunk is. különböző ajánlatokat és ezek közt az ajánlatok közt majd választunk.
— Megkönnyíti a kormánynak ezt az elhatározását az a-körötmény, hogy a világpiacon mindenütt esik a buza ára s így nem kell majd túlságos drágán megvásárolni.
— Ugy látszik, hogy a szabad kereskedelem szele megcsapta a vidéket és ezért tartják vissza a gabonát és nem tudunk máskép gondoskodni az ellátatlanokról, csak vá: sárlás utján.
A katonatanács volt elnökét sikkasztásért Bécsben letartóztatták
Bécs, ápr. 2. A rendőrség letartóztatta Csernyák Józsefet, a magyar forradalmi katonatanács volt elnökét. Házosságszédelgés-sel, csalással, sikkasztássul és lopással vádolják. Egy elhunyt magasrangu tiszt leánya, Fuhrmann Leopoidina jelentette fel, akivel Csernyák másfél év óta közös háztartásban élt. Az asszonynak ikrei is születtek tőle, most aztán Csernyák elhagyta, sőt meg is lopta és több ékszert elvitt az asszonytól. Vádolják ezenfelül. Csernyákot \'azzal is, hogy mint az emigráns liga vezetője, a kezére bízott adományok egy részét elsikkasztotta.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 2. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) V921/,, osztrák kórona: l\'47\'/j, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig—"94 szantim.
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában,
a, Amen,
Két aranyfog — egy címeres gyűrű é9 egy menekült uríleány.
A .Sugér-uton levő fogorvosi\'rendelőben történt az alábbi eset. Egy karcsU, nyúlánk szőke leány nyitott be az ajtón. Ruhája egyszerű volt s nem is a legújabb divatú. Aranyszőke haja huncutan kíváncsiskodott ki kalapja alól, két nefelejts színü szeme pár pillanat alatt körüljárt a szobában, kiszemelt egy helyet s aztán leült.
Melegen nézett a várakozó páciensekre, mosolyra is húzódott szépivü szája, de kacaj nem röppent d ajkáról még akkor sem, amikor valamelyik régebbi páciens ismerőso huncut kérdésekkel ostromolta. A kérdésekre válaszokat is csak félig nyitott ajakkal adott. A mosoly ránca csak csukott szája körül játszadozott s ajakával szinte erőszakkal takargatta el fogsorát. Nekem legalább is ugy tűnt fel. Figyelni kezdtem. Megfigyelésem nem is csalt. Megállapítottam szájáról, hogy ez az -a nyitva kacagó típus, mely minden mosolyt arra használ fel, bőgy kacajjá szélesítse, csakhogy fitogtathassa fogsorát. S most már töprengeni kezdtem. (Mert hát ibit is csinálhat az ember a fogorvosi előszobában ?j Hát akkor miért nem kacag így ez az egészében kacagó szépség? Töprengéseimet hamar megszakította egy váratlan kijelentése a szőke leánynak :
— Kedden kfeszén Ukrlf két lírilnyfogam. Aztán bucsut mondok Nagykanizsának. L
E pár szót azonban nyitottabb , szájjal mondotta, valami belső, mély őröm felcsiklandozta vérét, pirosság öntötte el tejfehér bőrét és száját széjjelebb hüzta. Biztos >n tu- . dom, megfeledkezett magáról, elővillant gyönyörű fogsora, amelyből azonban két fog hiányzott. S itt kezdődik tulajdonkéoen a történet. A szőke szép leány két aranyfogának s a címeres gyűrűjének\' a története.
Lucy a Felvidékről menekült. Rózsaszínű leányszobában álmodta balcfisálmait. Apja magasállásu hivatalnok volt, címeres j nemes ember, akinek Őse a XIV. században kapta a nemességet, az ellenség vonalán keresztülvitte a király bizalmas levelét s ezért címert kapott. Címerében oroszlán .van kék mezőben és egyik talpán, egy levelet tart. Lucy büszke is volt nemességére, felvidéki gentry leánynak vallotta mindig. magát s hagyományos tisztelettel hordta ujján a XV. Században készült tiszta aranygyűrűt, melybe a vésnök mesterien gravírozta bele Ősi címerüket. Telt azonban az idő. Jött a hálgot-u, majd a kiutasítás. Lucy apját elkergették a csehek. Elmenekült a család. Jött a nyomor, a betegség. Lucy szüleit elvesztette. Rászakadt az élet, de Ő bátran szembe nézett vele. Nem a könnyelmű, léha életet választotta, hanem dolgozott. Kézimunkál készített. Leányszobája valamikor tele volt saját készítette remek kézimunkákkal, akkor csak kedvtelésből csinálta ezeket, most azonban pénzért hímzett. S annyit megkeresett, a menynyiből egy elszegényedett, Nagykanizsa környékén lakó rokonánál éldegélt. Szegénységét türelemmel viselte. A mindennapi, kenyerét megkereste. De betoppant küzdelmes napjai közé - a fogfájás, remek fogsorának két fogát kínozta és elfeketitette. Fogreparálásra pénio azonban nem volt. Ahoz arany kellett. Szépsége parancsolt s lehúzta ujjáról évszázados nemessége büszke emlékét s aranyfognak odaadta..
Ez a története a két aranyfognak, a címeres gyűrűnek s a menekült urileánynak.
ZALAI. KÖZLÖNY
1921. iprilu 12.
Apró hirdetések.
Egy.6 HP benzin cséplőgarnltura
amerikai rendszert), uljaa felszereléssel* üzemképes állapotban, jutányos áron .ledó. Cséplés átveheti. Bővebb.i Király-utca 17. sz. >111
Takarítónőt keresek azonnali beiépisre. Arany-János u. 2/a. 2«s
Néhány tisztességes munkíaleány
állandó munkára felvitetik a .Patria" pótkave-gyárban. _
Kisfaludy Sándor-utca 2. sz. alatt 40 drb választási bárány darabszam azonnal eladó.
Négy méhcsalád Neiszer-rendSzerU kaptárban olcson eladó Knecz József asztalosnál, Ba latonmagyarod._
önkéntes árverés.
Közhircé teszem, hogy a nagykanizsai 6695. sz. tjkvbcn 342. is 35 i/b hrszok alatt felvett Hunyadi-utca. 7. sz. alatti ház és hozzá tartózó kert
1921. évi április hó 6. napján délelőtt 11 órakor
á helyszínen önkéntes arveres utján készpénzfizetés ellenében eladatik.
Bánatpénzül 30 ezer korona teendő be. Felviiagositasokat ad: Dr. Bród Tivadar ügyvéd.
Nagykanizsán, 1921. évi március 24.
Szőlősgazdák tigyelniebel
Legjobb minőségű extra puma Majunga raff lát kg.-kim 60 K ás árban szalliihatunk Ttlxlfa-, Síén- él Kereskedelmi R. T. l.l.l.^jf- »■■ JÁSZBERÉNY. Tírlr.Mm; Fuztá
Kitűnő izü és zamatu
óbor K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjében, Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. hs«
„CHAUDOIR"
VERMOREL PERMETEZŐ
vötOtriaból iif(irti **«r.lvénny«l kiféjiiUlw mú-kódMrt »«vftt*lok, kwrUUan m»w>yU4*W«n ssáMt
OOftfl* If cUrabonkint bérmentve LÍM U " II ládába csomagolva
NAGY IG-NÁCZ
\' BTJDAPKBT, VH., Xároly-kftrat 9.
bUrf Cnjclia i KUPAXSACT Bu4»r««.

Olcsósági hullám Nagykanizsán.
Az összes raktáron levó arany, ezüst, óra és Hr ékszerárukat ~sa
mélyen leszállított árban árusítom
FRIEÜ 1ÓZ5EF
ÉKSZERÉSZ NRSYKRNIZ5R Sugdr-ut 2.(Főút éa Sugdrut aaroh)
Alulírottak ugy a saját, mint a számos rokonság nevében mély fájdalomtól megtört szívvel tudatják a felejthetetlen szereti jó (eleség, gondos édesanya, nóvér és rokon
Horváth Imréné
szül. Hoíbauer Irmának
1921. évi április hó 2-án éjjeli \'/,l órakor életének 47-lk, boldog házasságának 19-tk évében rövid betegség után történt gyászos elhunytát.
A botdogultnak hült teteme (. hó 3-án d. u. 5 órakor (og az Eotvös-tér 30. számú gyászházban a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és azután a helybeli róm. kath. sírkertben örök nyugalomra tétetni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a boldogult lelki üdvéért (. hó 5-én d. e. 8 órakor fog a szent Feréncrendlek helybeli plébánia templomában az Egek Urának bemutattainl.
Nagykanizsa, 1921. évi április hó 2. \'
Áldott legyen emlékei — Nyugodjék bekében I
Horváth Xnre .zrodcs, mint fcrjfl, — Horváth Xmr. Horváth Sándor mint gy.rmokíi, — Hofbanor Aurél nyűg polgáromt.r, mint testvér*.
Udvarok, kertek, Sírok kezelését vállalom
Kinizsy-utca 32. szám. W4
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsi-utca 5. sz. — Telefon 378.
(Ingatlanoké
eladását vételét
nagy őrleti Ö»»zek6ttetó«éből kifolyói** Icjrelónyötobbon s lcfiyor»*bb*n e»xkö*ll
Szántó Vilmos
Nagykanizsa, EStvSa-tér 29. T<U» Ki

DoopaonoDODonooDQOoaoaaoQaoa
ZALAI ES GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet — Vonalzóintézet.
Nyomdai telefon: 117.
Művek, folyóiratok, megliivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
fiaiéival
Jtsinfbn. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
ocjnoDODoaoaoao no aoaoaoooQooa
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam_Nagykanizsa, 1921. április 6. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sseffcoutfcég éj Hadóhtvaul: Fő-nt 13. íx.
--Intemrb.n-tcl.foa 78. --
Megjelenik mindig kor* reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
FELELÓSSZERKRSZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Blőllxotéal áruks
Egén évi. 400 K. Mlívco SOO K. Ktgyad-évr. 100 K. Egy Un SS K. P.gye. tiia ín a K
Elutazott.
Tegnap délelőtt hivatalosan közölték, hogy IV. Károly elhagyta Magyarország területét. A^ kormány közbelépésére megfelelő útlevelek birtokába jutott s igy biztonságban s zavartalanul folytathatja útját Svájcba, abba az országba, ahonnan a legelső Habsburg kiröppent, amely országban még ma is félelmetesen mutogatják a tilinkozó jódlizó pásztorok a Jövő-menőknek, hogy ez a baglvok s denevérek járta várrom a Habsburgok ősi vára.
Tehát a húsvéti látogatás megtörtént. hz a kirándulás azonban az országnak semmiképpen sem szolgálta a javát.
Végeredményben azonban előnyére vált, mert a külföld előtt élő dokumentumként fekszik a magyar nemzet törvényszeretete s kormányának acélszilárdsága.
Láthatja a külföld, hogy olyan ember képviseli a kormányhatalmat Magyarországon, aki még IV. Károlynak is meg meri mondani az igazságot.
A kormányzó az „Uni versül Servise" tudósítójának ezeket mondotta IV. Károly látogatásáról:
— »Biztosithatom, hogy a király jóhiszeműen járt el de meg kell állapitanom. hogy kijátszották és borzasztóan félrevezették. Honvágyat is érzett, amit a játékban szereplök szintén javukra fordítottak, elhitették vele, hogy a nép tárt karokkal várja. Nekem ez után kötelességem volt megmondani a királynak, hogy az adott pillanat és helyzet egész mást parancsol, mint amit elhitettek vele. Megérkezése a magyarságot és a \'magyar kormányt igen kellemetlen helyzetbe juttatta, különösen a szomszédokkal szemben. A nemzet érdekére való hivatkozással kellett rávennem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, újra hagyja el az országot. Nem volt könnyű dolog megmondani a királynak, hogy hagyja el saját országának földjét. De a mai körülmények közt ez kötelességem volt annál is inkább, minthogy ezeket a körülményeket a magyar nemzet ma ellenőrizni nem tudja/ ,
Ez kell nekünk I Ez a hang, ez a cselekedet. Mi még azt is elhisszük, hogy a „honvágy" gyötörte IV. Károlyt s ez hajtotta vissza a magyar rezidenciára. Nem is ő, hanem tanácsadói a hibásak, hogy ép a leglázasabb munkanapok idején hozták az országot ilyen kellemetlen helyzetbe.
A kisgazdapárt tegnapi értekezletén azonban Sréter István honvédelmi
miniszter élesen fejtegette, hogy IV. Károlynak Magyarországra való visszatérésé nem hirtelen elhatározásból származott, hanem voltak, akik ennek útját már régen egyengették. A bizonyítékokat nyilvánosságra fogja hozni. Az értekezlet szigorúan követelte, hogy akik a dologban részesek, szigorúan felelősségre vonassanak.
Politikai kőröben viszont ugy tudták, hogy IV. Károly elutazása előtt kiáltványt intézett a magyar nemzethez, amelyben hangsúlyozta a magyar trónra való igényét és elvárja a magyar nemzettől, hogy bizonyos jogait tiszteletben tartja. Egyben megigéri, hogy bevárja a békésebb viszonyokat.
A kiáltványt nem láttuk, s ugy tudjuk, hogy még rnások sem látták.
Vélik azonban egyesek, hogy ellenjegyzés nélkül fog megjelenni. Természetesen ez esetben felelőtlenül jelenik mef a kiáltvány á kormány részére.
Egyik külföldi lap azt irja, hogy a budapesti antantkörők tudtak a látogatásról, sőt be is voltak avatva s elősegítették IV. Károly megjelenését. Tervük ezzel az volt, hogy uj orientációt teremtsenek a keleten.
Mi várjuk az uj orientációt, de ez csak Nagymagyarország keretében történhet meg. Ha ezt valaki meghozza nekünk, ő lesz a legkedveltebb magyar ember. Mi azonban nem látjuk ezt a Jelen esetben garantálva.
Tény azonban az, hogy IV. Károly megérkezésekor 1*75 volt a korona s elutazásakor 2\'20-ra szökött fel. (gk.)
A kisgazdák a kermány felelősségre vonását követelik.
A kormány helyzete tarthatatlan. — Gratz lemondással foglalkozik. — Teleki és Gratz kihallgatása a kormányzónál.
Budapest, ápr. 5. A kisgazdapárt tagjai délelőtt 10 órakor értekezletre ültek össze a képviselőházban, Bottlik József alelnök szobájában. Az értekezleten részt .vett a Rassay-csoport is.
Az értekezlet a Teleki-kormány felelősségre vonása mellett döntött, mert minden olyat fennforogni lát arra nézve, hogy a kormány eszközeinek meg válogatása nem volt elég óvatos és igy következhetett be az, hogy ilyen váratlan helyzet elé állittassék a kormány, a nemzetgyűlés és az ország.
A kormány felelősségre vonásával kapcsolatban állásfoglalás történt arra nézve Is, hogy azokat is megfelelő utón felelősségre vonják, akik az események keletkezésében részt vettek.
Teljesen egységes és egyhangú a párt felfogáüa arra nézve is, hogy amennyiben a kormány az események aktiv résztvevői ellen az eljárást haladéktalanul meg nem inditja, vagy azt elodázza, — ugy a párt azonnal megvonja támogatását a kormánytól és miniszterei beadják lemondásukat.
Budapest, április 5. A kisgazdapártban általában az a vélemény alakult ki, hogy a kormány helyzete tarthatatlan és a közeli válság aligha lesz elkerülhető.
Már arról is beszélgetnek, hogy a párt csak olyan kormányt támogathat, amelyben a hatalmi tárcákat a párt tagjai viselik.
Budapest, április 5. A folyosón elterjedt hirek szerint Gratz külügyminiszter elkedvetlenedett és lemondani készül, minthogy egyetlen a kormány tagjai közül\', aki" őfelségének titkos tanácsosa és be akarja nyújtani lemondását, miután nen\\ tartja lehetségesnek, hogy tovább fungáljon pozíciójában.
A kormány tagjai és hivatalos körök igyekeznek elhatározását megváltoztatni és rábírni arra, hogy az ország érdekében a hivatalában maradjon és tartsa meg továbbra is a külügyminiszteri tárcát, amely működésében bizalommal vannak iránta.
Budapest, április 5. A kisgazdapárt parlamenti értekezletén ^kapacitálták Rassayt, hogy álljon cl interpellációjától, de Rassay kijelentette, hogy csal; ugy áll el, ha Szmre-csányi sem interpellál. Amikor Teleki miniszterelnök bejelentette, hogy a kérdést a hop napi ülésre kitűzik, mind a ketten elálltak interpellációjuktól.
Budapest, április 5. Teleki Pál gróf miniszterelnök a nemzetgyűlés befejezése után kihallgatásra^ ment a kormányzóhoz. Gratz dr. külügyminiszter előreláthatólag délután jelenik meg a kormányzónál kihallgatáson.
A kormány nem vásárol gabonát a külföldön.
Budapest, ápr. 5. A közélelmezési minisztérium által az ellátatlanok részére tervbe vett 1000 vagon gabona vásárlásához Hegedűs pénzügyminiszter a magyar korona külföldi érdekében járult hozzá.
Károlyit Jugoszlávia befogadta.
Belgrád, ápr. 5. Károlyi Mihály grófnak a jugoszláv kormány megengedte a letelepedést. Károlyi Ragusát választotta tartózkodási helyül.
Egy görög herceg hősi halála.
\' London, április 5. A kisázsiai harctérről tegnap érkezett hivatalos jelentés szerint András görög herceg, Konstantin király fivére hősi halált halt.
ZALAI KŐZLUNY
1921. április 6.
Nemzetgyűlés.
Budapest, április 5. A folyosón élénken tárgyalták a király ügyét, t. i., hogy a király ideérk«2ése mennyiben befolyásolja a kormány helyzetét. Általános felfogás szerint a Telekikormány nem maradhat a helyén. Teleki le* mondása a legrövidebb időn belül bc fog következni. Teleki utódjául kizárólag Bethlen István grófot emlegetik.
A nemzetgyűlés mai ülését 12 órakor nyitja meg Bettiik József alelnök. Elnöki jelentések után Teleki Pál gróf miniszterelnök szólal fel:
— Azt kértem — mondja — ezelőtt három nappal a nemzergyüléstől, hogy ne méltóztassék erről a kérdésről — amely az összes lelkeket izgatja — kijelentéseket kérni tőlem addig, amig nem jelenthetem a nemzetgyűlésnek, hogy a király elhagyta az országot. Abban a helyzetben vagyok most, hogy bejelenthetem a tisztelt nemzetgyűlésnek, hogy a király ma délelőtt elhagyja az országot vonaton.
Azt még nem tudom kijelenteni, hogy az ország határát átlépte volna, de ez a kérdés rendezve van. Még a mai nap átlépi a határt. Most csak röviden kivánok bejelentést tenni, és holnap kivánom a továbbiakat elmondani.
— Azt hiszem, abban a kérdésben kevés kivétellel mindannyian megegyezünk, hogy a királynak az ország területét el kellett hagyni. (Felkiáltások a Ház minden oldalán : Ugy van, ugy van 1 Itt-ott azonban ellenmondás is hangzik el. Szilágyi Lajos és Homonnai -hangosan ezt kiáltják: Nem egészen igy van.)
Elnök: Csenget.
Miniszterelnök: Nem óhajtom részletezni az okokat, amelyek erre az álláspontra kényszeritettek.
Balla: Külföldi lapokból kell mindenről értesülni.
Miniszterelnök: Mérlegeltük az okokat és. ezek alapján jártunk el. Ha voltak veszélyei, ezeket elsimítottuk.
Szilágyi: Rémlátások.
Miniszterelnök : Nem hiszem, hogy helyes volna ezek feszegetése. Nem tartom időszerűnek és helyesnek a belső ellentétek fokozását. Hazánk, amely annyi megprázkódtatáson ment keresztül, most a meglepetés próbáját is ki állotta.
Közbekiált a kisgazdapárt: Puccs.
Miniszterelnök: Ez azt bizonyítja, hogy Magyarország a konszolidáció olyan fokát érte el, amelyben minden egységes I
Somogyi: Szép konszolidáció, ahol a királyt elűzik.
Miniszterelnök: Kéri a nemzetgyűlést, hogy őrizze meg nyügodságát. Holnap részletesen számol be a határátlépésről.
Rassay: A kísérők letartóztatásáról.
Miniszterelnök: Elemi kötelességünk volt, hogy biztosítsuk a király Svájcba való utazását. E tekintetre az antanthatalmak kezűnkre jArtak és a vonatot három antant képviselő kisérte. Kéri a Házat, hogy bejelentését holnap tűzzék napirendre. 1
Következett ezután Róbert Emilnek a gazdasági tanács felállítására vonatkozó indítványának megokolása. A nemzetgyűlés elfogadta az indítványt tárgyalásra.
Elnök: Napirendinditványt tesz. Legközelebbi ülés holnap délelőtt.
Ssékelynap Nagykanizsán.
A vasárnapi ünnepély a sétatéren, — Lajos Dénes,beszéde. Cigányhangverseny.
Az Erdélyi Magyar—Székely Szövetség művészgárdája a pénteken és sropibaton rendezett nagysikerű propaganda előadások után vasárnap délután székelynapot rendezett a sétatéren. A — mondhatni — rögtönzött népünnepély a siker legteljesebb jegyében folyt le, noha a kertiünnepélyt semmiféle reklám, előkészület nem előzte" meg. A gyönyör 0 áprilisi idő, a nagysikerű propaganda előadásra összejött pár székely és erdélyi magyarok felbuzdulása, meg aztán a lelkes nagyksnizsai közönség áldozatkészségének spontán megnyilatkozása késztette a művészgárdát és a nagykanizsai rendezőbizottságot arra, hogy a székelynapot megrendezze és a szórakozás keretén belül szolgálja az elrabolt Székelyország ügyét. És a terv, a rögtönzött székelynap nagyszerűen sikerült. Hozzávetőleges számítás szerint kétezret meghaladó közönség jelent meg az ünnepélyen, akik szűnni nem akaró tapssal és hosszú éljenzésekkél ünnepelték azt a kis lelkes gárdát, mely szűkebb hazájától, szép Erdélyországtól megraboltan bolyong Csonkamagyarországon, járja városról-városra a megmaradt csekélyszámu városainkat és fanatikus lelkesedéssel, csodálatos izzó hazafisággal hirdeti megrablásának szomorú -történetét, szenvedéseinek iszonyát, véreink kálváriáját, de nem panaszkodik. A szenvedés, az oláh korbács, ha fakóbbá tette is arcukat, ha őszhajszálakat vegyitett korán a hajukba, ha az oláh szurony, kancsuka Iszonyú sebeit hordják is martir testükön, azért a megrettenés, a félelem nem vett rajtuk, erőt. Szemük fényét nem törte meg a sarkukban leskelődő halál, elszántság, akarat, meg nem barátkozás mindegyikük, akik fajuk, elsősorban a székelység, azután az egész magyarság iránti kötclességtudásból hordják fajuk keresztjét a vállaikon és járják missziójukat. Terjesztik a kimeríthetetlen székelykultura remekeit. Ismertetik a székely nép másfélezer esztendős történetét, irodalmi gyöngyszemeit, elénk varázsolják természeti szépségeinek leírhatatlan képeit, eldalolják dalait s mindezt nem hírnévért, reklámért, elismerésért teszik, hanem azért, mert Székelyországért tehetik.
Az ünnepély minden száma ezt dokumentálta. Lajos Dénes iró, az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség főmegbizottja beszédet mondott. Nagy embergyürü hallgatta végig a székelység illusztris képviselőjének nagyhatású beszédét, melyet részletekben az alábbiakban közlünk:
— A történelem azt tanitja, hogy amikor a nagy hun birodalom feloszlott, a nagy, hatalmas hun hadseregnek maradványai itt a Dunántul oszlottak szét. Egy része itt maradt a Dunántul, másik része ment keletnek, hogy felkeresse fajtestvéreit és segítségül hívja arra, hogy a nagy hun birodalmat visszaszerezze. A Dunántul magyar népe tehát feltétlenül hun vért hordozott ereiben. Hun vér csörgedez tehát önökben és rokonságban vannak azzal a nemzettel, amely Erdélyben él — a székely nemzettel. N — Testvéreim, tudjátok-e, hogy a trianoni békeszerződés szerint Erdély Magyarországra nézve elveszett. De tudjátok azt is, hogy Mátyás király végrendeletében azt hagyta, hogy: „Urak^ Erdélyt pedig megvédjétek I Mert amig Erdély Magyarországhoz
tartozik, Magyar^rizág el nem veszett, mert Erdélyből Magyarországot mindig meg. lehet védeni."
— Bócskay végrendeletében ezt mondotta : Az erdélyi fejedelemséget fenntartsátok, mert ez az egyetlen vár az osztrák császárok minden elnémetesilő igyekezetével szembe.. És végül Kossuth Lajos Turinból levelet irt, melyben ezt irja: Erdély Magyarország jobb kfeze, hogy Erdély elvesztésével nyomorékká válik ez az ország, a legsúlyosabb tespedés és rothadás lesz, a sorsa.
— És Testvéreim, Erdély elveszett s mi székelyek, akik másfélezer esztendőn keresztül védtük a Kárpátokat és védtünk benneteket, most földönfutó koldusokként alamizsnáért járjuk Csonkamagyarország városait és bizony fájdalommal állapithatom meg, ebben a Csonkamagyarországban is nagyon csekély megértésre találunk.
— Azt kérdik, miért jöttünk el hazulról ? No hát én megmondom. Azért, mert elsősorban magyarok, szabad magyarok voltunk és azok is akarunk maradni. A székely nem volt soha sem rab. A székely rabszolga nem tud lenni soha. És eljöttünk azért, mert azt kívánták, tagadjuk meg Istenünket, hazánkat, esküdjünk meg arra, hogy Önöket, Magyarország népét nem testvérnek, hanem ellenségnek kell tekinteni, mert otthonunkban börtön, korbács a sorsunk. Asszonyainkat, leányainkat megbccstelenitették, az iskolákban a- gyermekeket gépfegyverekkel lőtték agyon és megtiltották, hogy szent nyelvünket még a templomokban sem szabad használnunk.
% — Eljöttünk, mert magyarok vagyupk, mert a magyarok istenét imádjuk. Ék itt, a hol testvérfogadásra számítottunk, merem mondani, közöny, megvetés lett a sorsunk majdnem mindenütt.
— Testvéreim I Azt a szenvedést, amit Erdély magyarsága szenved két év óta, a világ egyetlen népe sem szenvedi és mindezt azért szenvedi, mert magyarok voltak és magyarok akarnak maradni minden körülmény kőzt. Majd beszédjét igy fejezte be*:
— Testvéreim 1 Egyetlen egy gondolat, egy eszme kel^. hogy hevitse minden becsületes magyar ember lelkét: a régi, nagy Magyarország eszméjének gondolata. Ebben a gondolatban kell, hogy egyesüljünk. Ne csináljunk pártpolitikát, mert magyarok vagyunk mindannyian. A régi, nagy Magyarország eszméje kell, hogy egyesítsen bennünket, ez az eszme lángoljon bennünk s ne legyen szalmaláng, hanem cselekedet. Isten minket ugy segitsen I
T. Tőkés Ilona "erdélyi hanyverseny-énekesnő szebbnél-szebb erdélyi dalokat és irredenta költeményeket énekelt. Székely S. Gyula operaénekes olyan gazdag műsorral szerepelt, hogy a székely dalköltészetct k^rek egészben mutatta be.
A szereplő művészek mellett nagy sikert ért el Rédiget Ödön gyógyszerész saját szerzeményű irredento verseinek elszavalásávaL
A meleg hangulatu székelynap intimsé-gét emelte a város három cigánybandájának hangversenye, amelyek a sétatér három irányában felállítva muzsikáltak- A cigánybandák, névszerint a Lakatos-, Sárközy- és Kóczé-banda szereplése külön elismerést érdemel és rávall arra a mefeg cigányszivre, mely nem
1921. április 6.
ZALAI KÖZLÖNY
3
csak pénzért tudja kimuzsikálni a szebbnél-szebb magyar dalokat, hanem a hazafias célért önzetlenül is tud áldozni. A cigánybandák ugyanis a rendezőbizottság által felajánlott tiszteletdíjakról önként lemondtak.
A kitűnő hangulatu székelynap a szürkülő esli órákig, 7 óráig tartott, amikor a legszebb impressziókkal oszlott szét a szépszámú közönség.
A székelynapról irt tudósításunk teljességéhez tartozik, hogy elismerésünket fejezzük ki Király Dezső századosnak, aki a budapesti központi szövetség tervét itt Nagykanizsán valóra váltotta s a rendezésben kimagasló részt vett, továbbá csak az elisrae-rés hangján emlékezhetünk meg Majtényi Károly tanárrój, aki mint a kulturmozgalmak zászlóvivője, ezúttal is rendkívül segítségére volt a vendégeknek.
Külön pár sorban keli megemlékeznünk a kis székelygárda egyik rokonszenves, fiatal tagjáról, Antal Dezsőről, aki mint a Székely Diákszövetség egyik agilis tagja jött le Nagykanizsára és a moziban tartott, Székelyországról szóló előadásokon felolvasott. Csak az elismerés hangján Írhatunk róla, ki fáradthatatlan agilitással dolgozott a székelyünnepségek sikeréért.
Az ünnepségek után a Központ-szálló éttermében egy nagyobb társaság gyűlt össze vacsorára, ahol újból meleg ünneplésben részesítették a lelkes székelygárdát. A vacsora alatt több pohárköszöntő hangzott el az erdélyi székelyekre s a vendégekre. A kedélyes társaság záróráig maradt együtt.
HÍREK,
— Előléptetések a törvényszéknél.
Az 1921. évi II. tc. értelmében Csillaghy György, Horváth István, Petz Ferenc, dr. Almásy Gyula nagykanizsai kir. törvényszéki és dr. Horváth Tivadar kir. járásbiró-sági jegyzők birósági titkárokká léptek elő.
— Temetés. Illő pompával temették hétfőn délután Horváth Imre ezredes feleségét, született Hoffbauer Irmát. A temetésen megjelent az egész tisztikar a csurgói és zalai ezred legénysége s a polgári társadalom legelsőbbjei. A sírnál Verbóczy Kálmán százados megható szavakkal búcsúzott az elhunyttól az ezred nevében.
— Bérmálás. Folyó év tavaszán n letenyei és novai esperesi kerületekben bérmálás lesz, amelyet a megyés püspök végez. Azonkívül Zadravetz István püspök is tart bérmálást a katonaság éa q katonai főreáliskola növendékei között folyó év májusában.
• A bérmálást a Zrínyi ünnepséggel kapcsolatban akarja a tábori püspök megtartani, amelyre május 1-én meg fog jelenni.
— A balatoni fürdők adója. Nem régiben sok szó esett a balatoni fürdők bérbeadásáról. Ma már ez a terv lekerült a szőnyegről. Mint hirül vesszük, a balatoni fürdők már teljesen elő vannak készülve a szezonra. Ebben az évben szedni fogják már a Kolbenschlag-féle kultuszadót, amelyet a tisztviselőkön, közalkalmazottakon, villa és szőlőtulajdonosokon kívül mindenki fizetni tartozik. Ezúton akarják előteremteni azt a
~ nagy tökét, amellyel a Balaton környékét
* Európa hírűvé akarják varázsolni. Zalavármegye két gyógyfürdője el van látva mindennel, ami szükséges. Egyedül az kétes, hogy vendégekkel el lesznek-e látva.
— Fegyházra Ítélt tolvaj. Dómján Lipót Pál vándor szíjgyártó Salamon János szentpétervári lakosnál munkát vállalt a mult hónapban. Mikor azonban munkáját elvégezte magával vitte a gazda egyik (lószerszámának hajtósziját és egy lókefét/ A tolvajt azonban elcsípte a rendőrség. — Az ügyet tegnap tárgyalta a nagykanizsai tőrvényszék büntető tanácsa, A vádlott a lopást beismerte. A törvényszék Domjánt a lopáséri 2 évi fegyház büntetésre Ítélte, súlyosbító körülménynek ! véve azt, hogy Dómján Lipót lopásért már több izben el volt ítélve. Az elitélt az ítéletben megnyugodott.
— Orvoa! jelentés. Dr. Rátz Kálmán városi tisztifőorvos tegnap nyújtotta be a városhoz március hóról szóló orvosi jelentését. A jelentés szerint az elmúlt hó közegészség ügye jó volt. Ugy a gyermekeknél, mint a felnőtteknél nagyobbára a légzőszervek megbetegedése fordult elő. Járványos megbetegedések 17 esetben történtek. Legtöbb esetben fordult elő a vörheny. Rendőri kiszállás három esetben történt: Pap Sándor és Salamon István szívszélhűdés következtében hirtelen elhaltak. Fritz Rezső felakasztotta magát. Haláleset 37 tőrtént. A legtöbb esetben (12) a halál oka tüdőbaj volt.
— Köszönetnyilvánítás. „Adjatok, adjatok — amit Isten adott I" Ezzel a köszöntéssel bocsátotta ki az idéo is a főgimnázium Segitőegyesülete gyüjtőiveit és a kis tiszta lapokat az önzetlen adakozók százai töltötték ki. A nemesszivüek felebaráti szeretetének a kevésbé szerencsésekkel, a szegény-sorsú diákokkal szemben tanúsított Őszinte megnyilvánulása eredményezte, hogy 6758 K készpénz, két öltözet ruha, egy nadrág, egy pár cipő és hat pár érmelegitő iutott a szegény gyermekek felsegélyezésére. A jólelkű adakozóknak mindezen adományokért hálás köszönetét fejezi ki a főgimnázium Segítő-egyesülete.
— Ünnepélyes tagfelvétel az Úrasszonyok Congregaciójdban. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján délután 4 órakor volt a plébánia templomban az ünnepies tagfelvétel az Úrasszonyok Congregadójába. 10 uj tag tett ünnepies fogadalmat, ami alatt a régi tagok fogadalmukat megerősítették. A felemelő ünnepség alatt P. Htdly Jeromos praeses taélyreható beszédet tartott, amit a congreganustól nagy lelki áhítattal hallgattak. A szertartás alatt az egyházi vegyeskar Kenedy Aura s Rátz János kántor énekeltek. Ifj. Rátz János h. kántor tárogató játékát id. Rátz János orgonán kísérte.
— A vármegye élelmezési állapotának felülvizsgálása. A közélelmezési miniszter megbízta Baló László miniszteri titkárt, hogy .az élelmezési állapotokat Zala-és Vasvármegye területén vizsgálja felöl s erről haladéktalanul tegyen jelentést.
— Vámőrségek szervezése. Tudva levő, hogy Nagykanizsán a kormány fővámhivatalt állitolt fel, amely már meg is kezdte a működését. Amint értesülünk a vám megszervezése az egész megye területére meg fog történni. Ujabban vámőrséget szerveztek Murakereszturon s Letenyén. A murakereszturi vámőrség parancsnoka Antalos Dezső százados, aki mellé 8 tagból álló tisztikar van beosztva.
— A azabadkőmUveaség titkairól.
Ma délután fél 5 és 6 órakor a főgimnázium tornatermében vetítőt képekkel előadás lesz. 1. A szabadkőművességről és titkairól. 2. Utazás a föld körül. (A föld legszebb részeinek bemutatása.) Kérjük a közönséget, hogy minél nagyobb számban és pontosan megjelenni szíveskedjék. •
(x) A Keresztény Szociális Egye ■Ol^^ten megalakul egy temetkezési egylet, amely halálozás esetén nem ugy, mint a meglevő temetkezési egyletek, segélyt fizet ki, hanem elhalás esetén a tagot vagy családjában a feleséget és húsz éves korig a gyermekeket is rendes polgári temetéssel eltemeti. Ha valaki díszesebb temetést óhajt, a megállapított díjszabáson felül, csak a különbözetet fizeti rá. A tagsági díj csekély és minden halott után egy meghatározott összeg fizetendő be, mely fizetés ezer halott utáni befizetéssel megszűnik. Az egylet címe Keresztény társas temetkezési egylet és tagja lehet minden rendű és rangú keresztény polgár, katona vagy rendőr, az is, aki valamely temetkezési egyletnek már tagja. Amint kellő számú tag jelentkezett, az egylet Ózonnal működésbe lép, mert a temetéshez szükséges összes kellékek rendelkezés* illanok. — Ha tehát valakinek halottba lesz, nem fog neki tóbbé fejtörést okozni, hogy a temetéshez honnét vaui a pénzt, mert itt semmit icm kell külón fizetni. Jelentkezni lehet a Ktmi-tény Otthonban, ahol a feltételek ia részletesen megtudhatóh. — Elnökség.
— A Keresztény Sxoclálta Egyesület folyó hó 6-in este 6 órakor választmányi ülést tart. Elnökiig.
(x) Dr. Sándor bőr- éa vérbetegeknek ezentúl 11—12 és délután 5—7-ig rendel.
SPORT.
Vasvári AC—NTE, kombinált 3 » 2. — Szombathelyi MÁV—NTE 2.1. — VAC—SzDE bajnoki 2» 1. — VAC— SsTC 4 » 4.
A nagykanizsai sportegyletek vasárnapi és hétfői mérkőzései elég szenzációval szolgáltak. A szenzáció az NTE abszolút gyenge szereplése, minek következtében mindkét napon vereséget szenvedett. Az első napi vereséget, amikor a Vasvári AC csapatával mérkőzött, érthetővé teszi még a nagyon gyenge kvalitású kombinált csapat, de a hétfői vereség, amelyet a Szombathelyi MAV csapatától szenvedett, kifogásokkal el nem hárítható. Az NTE hétfőn nagyon gyenge formát mutatott. A védelem, Lopusánszky kapust, Top-scher bal- és Tóth középfedezetet kivéve, stílus nélküli, teljesen megbízhatatlan volt. A mérkőzés sorsát az NTE védelmének nagy hibái döntötték el A csatársor akcióképes volt, habár szokott formáját nem játszotta. A mérkőzés minden szépséget nélkülözött. A Szombathelyi Máv-csapat sem igazolta azokat a képességeket, amelyeket híresztelnek róla. A védelme határozottan fölötte állt az NTE védelmének, de a csapat játéka cseppet sem ragadta meg a közönséget. Egységes összjátékról nem igen lehet beszélni. Csatárai elég fürgék, de a kapu előtt tehetetlenek. Kapusa és hátvédei megbízhatók. Az eredmény, 2:1, — a Szombathelyi MAV javéra — mondhatni, reális volt. Egy-egy gólt ugy a MAV. mint az NTE tizenegyes büntetŐ-rugásból ért el.
Az NTE—Vasvári AC vasárnapi szereplését evvel a pár szóval elintézhetjük: értéktelen, élvezhetetlen, ide-oda rugdalózással, szaladgálással telt el a 90 perc, amely idő alatt a Vasvári AC három gólt és az NTE kombinált 2 gólt rúgott.
A VAC szereplése:
Annál nagyobb meglepetést keltett a VAC székesfehérvári szereplése, ahol a székesfehérvári DVE jóképeaségü csapatát bajnoki versenyben 2; 1 arányban megverte. A gólokat Harangozó és Balog lőtték. A fél-\' idő 1:0 volt.
Hétfőn ugyancsak Székesfehérváron mérkőzött a VAC a SzTC csapatával, mellyel 4 : 4 arányban eldöntetlen eredményt ért el.
ZALAI. KÖZLÖNY
1921. iprilu 6.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 5. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zártakor) 2*15, oaxtrák korona: 153, ai osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"95 szantim.
TŐZSDE.
Bad&p»«t, ápr. 6.
V&laUpUo: NapoUoa 890, Poot -, Léva
—. DcUíx 260, Francia frank 216\';. Lengyel mi/ka -tű, Mirfca 458, Líra ÍJ75, Osxtrik 46, Rubel 122, Ul 390, Scokol 377, Svájci frank 4860, Kor«n«dmir KOS, Frank-dinár--, Holland forint —, B4csl kinxeiés -.
Ert«k*k: Magyar HiUl 1670, Oiatrák Hitel 876 Haxal 615, Jelxáloj 370, Laixiniitoló 766, KerttkedelmL
Bank--, Magyax-Olasx--, B*ocsini 4ÜOO, Draaclw
3760, Általános sxia 6700, Sxásxvári 2300, Salgótarjáni 4800, Urikáay! 3650, Rínia 2160, SchHcJc 960, Gcrttmann
-, Nasicl 10200, Daafca--, Klotild 3260, Magyar
Cukor--, Adria 6560, AÜantika ai00. Királysör--,
Bosnyák-Agiár 770, LiptAk Phöbes 820, Vasmegyei Villamos--, Gixella 1600, Konkordia 2200.
Apró hirdetések.
Néhány tlsitességes munkásleény
állandó munkára felvétetik a .Patria" pótkávé-gyárban.
Négy méhcsalád Neiszer-rendszeri! kaptárban oicson eladó Ritecz József asztalosnál, Balatanmagyaród.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyb«n használható nehéz asztal és egy jókarban levő vaskályha. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Báthory utsa 12. számú négy kertes ház eladó, nagy műhely és egy lakás elfoglalható.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen nőm elhunyta és temetése alkalmával jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
Nagykanizsa, 1921. április 5.
Horváth Imre
ezredea éa családja
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemii közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerit
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
Tisztelettel
Horváth ós Herjavecz
temetkezési vállalkozók.
* i ti ■ 5Ct
eladását és vételét
Ingatlanok
nagy üxkti ft**x«kött«t4wlMl kifolyólag legelőnyösebben és leggyorsabban eixkőxli
SZÁNTÓ VILMOS XÍ\'.SSi.
Najfykanixaa, BötvOa-tór 9. Telefon 3 22.
£
36? Í
305
___ _...
926/1921.
Hirdetmény
az 1917. évre kivetett hadlnyereségadó és az 1918. évre klvetettjövedelem és vagyonadóról szóló kivetési lajstromoknak közszemlére való kitétele tárgyiban.
Az 1920. évi XXUI. t. c. 22. §-a alapján az 1917. évre kivetett hadínyercségadó, továbbá az 1918. évre kivetett jövedelem és vagyonadó kivetési lajstromok folyó évi április hó 5 tói, S napi közszemlére kitétetvén, azt mindenki megtekintheti.
Az adó megállapításáról minden egyes érdekelt killön határozattal fog értesíttetni s az ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt felebbezéssel élhet a Nagykanizsán müköJó jövedelemadó felszólamlási bizottsághoz, amely bizottság minden egyes léteit tekintet nélkül arra, hogy adatott-e be észrovétel vagy feleb-bezés az egyes tételek ellín — tárgyalás alá fogja venni.
Nagykanizsán, 1921. április hó 4 én.
Városi Adóhivatal.
Olcsásági hullám Nagykanizsán.
Az összes raktáron levő arany, ezüst, 6ra és mr ékszerárukat
mélyen leszállított árban árusítom
FRIED 3ÓZ5EF
ÉKSZERÉSZ HHöYKRHlZSR 5ugdr-ut 2.(Főut és Sugárút 9arok)
Hirdetések
fevétetnek a kiatféhivatalbaR
önkéntes árverés.
Közhírré teszem, hogy a nagykanizsai 5695. sz. tjkvben 342. és 361/b hrezok alatt felvett Hunyadi-utca 7. sz. alatti ház és hozzá tartozó kert 1921. évi április hó 6. napján délelőtt 11 órakor
a helyszínen önkéntes árverés uiján készpénzfizetés ellenében eladatik.
Bánatpénzül 30 ezer korona teendő be. Felvilágosításokat ad: Dr. Bród Tivadar Qgyvéd.
Nagykanizsán, 1091. évi március 24.
Ingatlan eladás.
A közeli Látóhegyen egy 10 holdból álló szántóföld jó réttel és uj épületlel eladó. Ezenkívül a város belterületén jókarban levó házak nagy kerttel, vagy kert nélkül eladók. — Bóv=bbet:
Bakos Györgynél:
Magyar-utca 45. szám.
4799/1921.
Versenytárgyalási hirdetmény
Nagykanizsa város tanácsa az Alsó-Nylresben létesít ;ndó kettős erdőőri lak építésével kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdet.
\' A kiírási müvelet a városi mérnöki hivatalban megtekinthető, ugyanott a költségvetési űrlap, ajánlati minta és különleges vállalati feltételek 50 koronáért kaphatók.
Egyéb felvilágosítást a v. mérnöki hivatal ad.
Az ajánlatokat 1921. évi április hó 18 Ik napja délelőtt 10 órájáig kell a városi tanácshoz az Iktatóba benyújtani. Nagykanizsa, 1921. április hó 5-én.
Itgykaolzsi tráros tanácsi
□oaoDonooQOOQOooonQaapooooao
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet
H7.
Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és. esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Máivat telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
DODQDQOQOQDQDQ DD CJDOnODODQDQO
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 7. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
St«t*«xt6ség és ktatóhtvaUl: Fő-ut 15. az. ——— Jntorurban-lclefon 78. —
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr HEGEDŰSGYÖROY
BMnit\'.gy. k/piinü
FELELÓSSZ6RKESZT0:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
BtőlUotésl árak: Égési <Jvro 400 K. Fítóvro 200 K. Negyod-ívre 100 K. F.gy hón 36 K. Egyes súm úi2K
Budapest, április 6. kakovszky litván elnök 11 órakor nyitja meg a ncmzelgyülés ma! ülését. Az indítvány- ós interpcllációs könyv felolvasása után elnök bejelenti, hogy a mai ülésre bejegyzett 10 interpellációra 1 órakor tér át a Ház. Ezután Teleki miniszterelnök áll fel szólásra.
— Azokhoz — mondja — amiket tegnap előterjesztettem, még a következőket szándékozom hozzáfűzni. Elsősorban ahoz a bejelentéshez, hogy a király Szombathelyről elutazott, pótlólag azt a bejelentésemet kívánom megtenni a nemzetgyűlésnek, hogy tegnap délután négy órakor a király vonata átlépte a magyar határt. Rövid vonásokban ismertetni kívánom, hogy hogyan következett be az esemény. Mindenek előtt leszögezem, hogy a király . . .
Beniczky Ödön : Ő felsége. (Nagy zaj.)
Miniszter elnök: ... egymaga érkezett az országba. Amikor Szombathelyen a tárgyalásokat az osztrákokkal u visszautazásra vonatkozóan megkezdtük, ugyanakkor érdeklődtem, hogy ki lehetett az, aki a királynak ezt a tanácsot adta. Én erre nézve annyit állapithatok meg — és ezt egy Szombathelyen szerzett tapasztalatom megerősíti — hogy a terv külföldön született meg.
"— Külföldön teljesen hibás színben tüntetik fel az eseményeket. Hogy egyebet ne mondjak, egyes külföldi lapok közlése szerint tizenötezer ember Szombathelyről Budapest ellen készült. Ezzel szemben megállapíthatom, hogy amikor én húsvét hétfőjének hajnalán Szombathelyre megérkeztem, ott még kevesebb katona volt, mint amennyit én szükségesnek tartoltam volna arra, hogy az őrségi szolgálatot ellássa. Hasonlóképen rosszakaratuak voltak azok a hirck is, amelyek a külföld egyes sajtóorgnnumaiban a király terve és szándékára né/ve napvilágot láttak.
— Meg kell állapítanom, hogy sem a király, sem azok közül, akik vele utaztak, senki intervjuvot nem adott és igy a külföldi sajtónak nem Is volt módjában, hogy a király szándékáról bővebb nyilatkozatot közölhessen. Ismétlem tehát, mindazok a közlemények kö-
. zÖnséges koholmányok voltak és semmi egyébre nem alkalmasak, minthogy a külföld egyes köreit izgassa.
— Őfelségét félrevezették abban a kérdésben, hogy az országban egészen más n helyzet, — mint azt elébe tiirták. Ezt nekünk később módunkban is volt megállapítanunk és. őt — mint kellett — a valóságnak meg-/
Folytonos tüntetések, izgalmak a Házban.
Teleky ujabb bejelentése a király útjáról. — Gratz külügyminiszter nyilatkozik. — Rassay Károly parlamenti bizottságot kér és törvényes biztosítékot a jövőre.
felelően orientáltuk. Megállapíthatom, hogy ugy a mi előadásunkból, mint saját meggyőződéséből Őfelsége maga határozta el, hogy elhagyia az országot. Ezt minden esetben le akarom szegezni azolckal szemben, akik őfelségének más tanácsot adtak és akik ezzel nemcsak az ország ellen, hanem a király ellen is vétettek akkor, amikor ezt a tanácsot adták. (Ugy vanl A kereszténypárton.)
Miniszterelnök: A király távozására különben nagy befolyással volt a nagykövetek tanácsának állásfoglalása, amely a napokban is megjelent (Nagy zaj a Ház mirtden oldalán. Hornyánszky Zoltán: Belső ügye ez a nemzetnek.)
Miniszterelnök: Köszönettel tartozom a nemzetgyűlésnek, hogy a királykérdésben uralkodó ellentétes érzelmek ellenére annyi bizalommal volt a kormány iránt, hogy a cselekvést lehetővé tette és nem tette vita tárgyává idő előtt az események részleteit. Ez mcgkőnnyitelte a munkát és a külföld előtt azt bizonyította, hogy az ország konszolidációja már nagy fokot ért cl. Kéri a Házat vegye tudomásul .válaszát.
Gratz külügyminiszter: A nemzetgyűlés tagjai közt bizonyos kételyek merültek \'fel az iránt, hogy Károly király magyarországi tartózkodása bonyodalmakat vonhat maga után. (Egy hang a kisgazdapártban: Mindenesetre.)
Külügyminiszter: Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a nemzetgyűlés tagjai tisztán lássanak ebben a kérdésben. (Halljuk, halljuk.)
Külügyminisztei : Ismeretes, hogy a kisantant vezető férfiai hét hónappal ezelőtt megállapodásra jutottak egymással abban a tekintetben, hogy a Hausburg uralkodó család visszatérése esetén egyöntetűen fognak eljárni. Két hónapja kijelentette Benes, hogy Károly király visszatérése casus bellit jelentene. Március 28-án, egy nappal azután hogy a király Budapesten járt, megjelent a magyar kormánynál a román követ és kijelentette, hogy Károly király visszatérését a román érdekekkel ellenkezőnek tartja.
(E szavaknál óriási zaj tört ki. A keresztény part képviselői felugranak helyűkről és tiltakozásukat • fejezik ki. Tassler : Azért tiltakoznak, mert félnek.)
Elnök : Hallgassák\' figyelemmel. Külügyminiszter: Március 30-án a cseh megbieott jelentette be, hogy a cseh kormány fenntartja magának azokat a rendszabályokat, amelyeket már előzőleg hozott. A magyar tényezők arra a meggyőződésre jutottak,
hogy a kisantant államai puszta fenyegetéseknél nem állottak volna meg. Hogy Károly király Magyarországon maradhasson vagy maradjon, ez, fájdalom, nem volt lehetséges.
Egy hang a kisgazdapártból gúnyosan: Fájdalom ?
Az összes keresztény párti képviselők : Igenis fájdalom I (Ismét zaj tör ki.)
Hornyánszky Zoltán : Törvényes király I
Elnök: Csenget.
Barla Szabó József: Nem külügyminiszter ez, hanem külügyi lírikus.
Külügyminiszter: A magyar kormány az információt kötelességszerűen közölte a Szombathelyen jdőző királlyal
Meg kell állapítani, hogy a király első pillanattól fogva kijelentette, ha meggyőződik arról, hogy a magyar területen való tartóz* kodás folytán valami kár fenyegeti az országot, rögtön távozik. A király lelkiismeretesen megfontolta az előterjesztett információt és a szomszédos áHamok emiitett bejelentéseit és a nagykövetek tanácsának ismert határozatát, mely április elsején kelt. Őfelsége a magyar kormány áltnl elbírálásra bocsátott információ alapján késznek nyilatkozott az ország területét elhagyni.
A trón betöltésének kérdése jogilag a magyar nemzet belső ugye. Amennyiben Károly királnynak Magyarországra való visz-szatérésc a trón betöltésével összefüggésben van, abban kizárólag csak a magyar nemzetnek van joga dönteni. A királynak mint magyar embernek joga van magyar területen tartózkodni és mégis a fennálló tőrvény ellenére távoznia kellett az országból. (Állandó zaj a kisgazdák közt.) Az antant fenyegetésére jellemző, hogy akkor követelik a király távozását, amikor minden tényező egyetértett abban, hogy el is távozik.
Világosabb fényt vet a követelésünkre az, hogy a cseh és jugoszláv kormány egyidejűleg lépéseket tett a svájci kormánynál, hogy IV. Károlynak visszatértét tegye lehetetlenné. Ha ez a szellem érvényesül továbbra is velünk szemben, ami az elmúlt héten megnyilvánult, ez az európai kultura halálharangja volna, ez nem a régi Franciaország és Anglia politikájának fennkölt szelleme, hanem a balkán keleti politikája. A szent korona tiszteletben tartása záloga jövőnk fejlődésének és gyászos helyzetünkből való kiemelkedésének. (A keresztény pártban zugó tapssal fogadták a beszédet, azonban a kisgazdapárt-bbn lehurrogták.)
Ezután Rassay Károly határozati javaslatot terjeszti elő. A határozati javaslat igy szól:
„A nemzetgyűlés kimondja, hogy a kormány alkotmányjogi kérdésekben tanúsított viselkedése miatt bizalmatlan. Kilenctagú bizottságot küld ki ama körülmények
ZALAI KÓZLUNY
1921. április 7.
felderítésére, amelyek IV. Károly Magyarország volt királyának folyó évi máicius 26-án az ország területén való mcujelenését, vagy itt tartózkodását Idhctövé tették. A bizottság 30 nap alatt köteles jelentést előterjeszteni és a nemzetgyűlés a jelentés alapján fog határozni, a további Intézkedés szüksége és megtétele felett. Ugyancsak kilenc tagu bizottságot küld ki a nemzetgyűlés az alkotmányjogi kérdések tisztázása céljából, azzal az utasítással, hogy a bizottság a jelentést 30 nap alatt törvényjavaslat formájában a nemzetgyűlés elé terjessze. A bizottság megválasztását a legközelebbi ülés napirendjére tűzzék ki."
Ezután kérte a határozati javaslat elfogadását. (Zajos éljenzés és helyeslés a Ház bdloldalán és szélső baloldalán.)
Elnök: Napircndinditványt tesz. Legközelebbi ülés holnap délelőtt.
Ülés vége délután 3 órakor.
a kisgazdapárt tanácskozása
Nem engedik lezárni a vitát. — Izgalmak a külügyminiszter beszéde miatt.
Bpest, ápr. 6. A kisgazdapárt ma este 6 órakor folytatja a tanácskozást A tegnap esti értekezleten semmiféle irányban nem türtént ha-tározat. Ma két álláspont áll egymással szemben. Az egyik a párton belül akarja tisztázni a kormíuy felelősségre vonásának kérdését és legfeljebb arra az engedményre hajlandó, hogy parlamenti vizsgáló bizottságot küldjenek ki. A másik radikálisabb álláspont a kormány iránti bizalmatlanságot akarja kifejezni.
A párttagok egy része — kUMnösen az agrérderaokrata képviselők — nincsenek megelégedve a miniszterelnök nyilatkozatával, Hangsúlyozzék, hogy a- miniszterelnök semmi ujat nem mondott és elhallgatta azoknak a nevét, akik a hOlKIdön előkészítették IV. Károly király visszajövetelér.
Ilyen körülményük közt egészen bizonytalan a párt állásfoglalása Csak az az og; bizonyos, hogyha a párt bizalmat szavazna a kor-mágynak, a kisgazdapártból sokon kilépnének.
Érdekes epizódként emiitik, hogy Rassay határozati javaslatát a párt mintegy 15 tagja irta alá.
A ház mai ülése előtt Rakovsiky elnök szobájában tanácskozás volt, amelyen a miniszterelnökön kivül megjelent Gralz, nagyatádi Szabó, Vass és Jomcsanyl, Kovács J. István, GaáJ Gyula, Andrásit/ Gyula gróf és Bethlen István gróf.
Bpest, ápr. 61 Dr. Gralz külügyminiszter válasza után a képviselők nagy izgalommal nyomultak ki a folyosóra, ahol különösen a kisgazdák oldalán percekig tartó és leírhatatlan kavarodás támadt. A kisgazdákat nagy mértékben meglepte a beszéd tartalma.
Hentz Károly azt mondta: A beszédet nyugodtan és méltóságosan hallgattuk végig, de majd a határozathozatallal meg fogjuk mutatni, hogy erre mi a véleményünk.
Rubinek Gyula csak ezt mondta: „meg-bukoir A további kérdésekre azt válaszolta: hogy ilyen beszid után nem támogathatjuk a kormányt
Huszár Károly: A beszéd erőteljes és minden tekintetben helyénvaló.
Grá/ Andrásst/ Gyula: Gralz beszédének ugy hangja, mint tartalma szerencsés volt. Kitűnően van megkonstruálva. — Természetesnek találom, hogy erre a túloldal válaszolni fog. Magam is fölszólalok talán holnap.
Gróf Apponyi Albert: Gratz beszédére csak annyit mondhatok, hogy fenominális. Ebben a beszédben a nemzet lílke szólalt meg.
Vázsonyi Vilmos : Gratz ugy beszélt, mint egy magyar külügyminiszternek kell.
Kovács J. István: Gratz nyilatkozatával a kisgazdapárt ma esti értekezletén fogok foglal, kozm. .Ha a párt nem foglal állást a kormánynyal szemben, ugy a holnapi ülésen már nem a párt nevében fogok beszélni.
Kézrekerülf katonaszökevény
Megszökött a börtönből, -r Lopásból tartotta fenn magát — A korcsma legmülatósabb legénye. (Saját tudósítónktól.)
Németh György nagykanizsai születésű és miháldi illetőségű katonaköteles egyén már két ízben szökött rrfeg a nemzeti hadsereg kötelékéből.
A csendőrség mind a két esetben elcsipte s az utolsó szökés folytán a szombathelyi hadosztálybiróság 4 évi súlyos börtönre ítélte.
Németh György azonban semmiképen sem tudott megbarátkozni a börtönnel, egy óvatlan pillanatban megszökött.
A csendőrség ismét körözni kezdte, azonban sokáig, nem tudtak a nyomára jönni. Szökésében Somogy- és Zalamegye területén bolyongott s rablásból s lopásból élt. Ezalatt az idő alatt az inkei csendőrség két rendben is elcsipte, de mind a kétszer megszökött. "
A napokban értesítést kapott a nagykanizsai rendőrség, hogy Németh valószínűleg Nagykanizsán tartózkodik. A detektívek azonnal nyomozáshoz fogtak: végigjárták az összes korcsmákat s igazoltatták az embereket, de eredménytelenül.
Folyó hó 3-án feltűnt azonban a delektiveknek, hogy a Böhm-féle vendéglőben egy fiatalember igen nagy legény a csárdában, a pénzt két marokkal szórja s bárki jön be a vendéglőbe, ha köszöntötte őt, azonnal a nyakába borult s etettc-itatta. A detektívek letartóztatták s mivel nem tudta magát igazolni, bekísérték. — Hamarosan be is ismerte, hogy ő Németh György katonaszökevény.
A vallatásnál sok lopást s rablást beismert s kisült, hogy az elkövetett bűncselekmények egész stírozatai terhelik a lelkét. Legutóbb a Virághegyen rabolt ki egy gazdát, akinek lakásából 9600 koronát lopott el. — Ebből a pénzbei dorbézolt a legutóbbi alkalommal is a Böhm-féle korcsmában. A detektívek átadták az inkei csendőrségnek, mivel a legtöbb bűncselekményt az inkei kerületben követte el. Remélhetőleg ezután jobban vigyáznak rá, hogy ne legyen módja ismét a szökésre.
Windischgrátz Lajos herceg eszelte ki a király magyarországi útját
München, 2pr. 6. A „Bayerische Lloyd" jelenti: A király utazásának tervét Windisch-gratz herceg eszelte ki, aki Franchet D\'Espere tábornokkal Parisban tárgyalt, aki állítólag azt mondta, hogy Károly király visszatérésével fett a compli elé lehet állítani Franciaországot és akkor Franciaország szabad fejlődést enged a dolognak.
nilliárdos per.
Magyar öröko»#k Newyorkbau. — A telektulajdonosok fellebbeznek. — A pör még nem dőlt el.
Annak idejéil megírtuk amerikai lapok nyomán, azt az igen érdekes örökösödési pört, amelynek középpontjában Szántai/ Lajos pestmegyei földbirtokos áll.
A nem mindennapi eset szálai még u negyvennyolcadik! szabadságharc idejére nyúlnak vissza, amikor a földbirtokos édesatyja, Szántay József résztvett a nemzet heroikus küzdelmében. A vitéz honvéd századosnak, aki szemközt állott a szolnoki, isas/.egi és kápolnai csatákban az osztrák hadsereggel, a szabadságharc lcvciése után menekülnie kellett az országból. Előbb Törökországba, később Olaszországba emigrált, majd pedig az Ötvenes évek közepén átvitorlázott az Egyesűit Albinokba, ahol akkoriban különös előszeretettel fogadták a magyarokat.
A nagyműveltségű magyar ember az Unió vezető köreinek annyira kiérdemelte a bizalmát, hogy őt bizták meg a felállítandó rendőrség szervezésével. A rendőrség intézménye természetesen azelőtt is ismeretes volt az atYuTtkaiak előtt, de szervezete igen rossz volt és ez tette lehetővé azt, hogy népes városokban fényes nappal betörők garázdálkodjanak és ulon-utfélen veszélyeztessék a közbiztonságot. A Volt negyvennyolcas tiszt fényesen megállotta helyét. Erős kézzel helyreállította a rendet és megvetette alapját Newyork állam mai rendőri intézményének.
Szántay József még 1860-ban künn Amerikában nŐűl vette egy magyar farmer leányát, amely házasságából két fiúgyermeke született. A volt magyar honvédtiszt a kilencvenes évek elején, miután fényes pályát futott meg, elhunyt. István fia Amerikában maradt, mig Lajos fia hazajött Magyarországba és itt Pestmegyében birtokot vásárolt. Mc\'g a háború folyamán rendkívül érdekes fölfedezést tett.az amerikai fiu. Atyja hátrahagyott iratai között elsárgult okmányt talált, amelyben Newyork állam kormányzósága több ákernyi területet ajándékoz néhai atyjának, a közbiztonság terén tett szolgálataiért. Kiderült, hogy az egykor parlagon heverő terület, amely Newyork város nyugati neszen van, azóta palotasorokkal épült be cs ott már földalatti villamos is közlekedik. Mivel a telkek az ö jogos tulajdonuk volt, több utca háztulajdonosai ellen pert indított az illetékes netvyorki bíróságnál.
Az Egyesült Államok legfőbb törvényszékétől nemrégiben átirat érkezett a budapesti központi járásbírósághoz, hogy hallgassa ki ez ügyben n pestmegyei földbirtokost. A központi járásbíróság ki is állított egy idézést Szántay Lajos részére, de nem lehetett kézbesíteni, mert a földbirtokos bátyja levelére már akkor kiutazott Amerikába, hogy személyesen szorgalmazza nagyarányú örökségi perüket.
Mint a család budapesti hozzátartozóitól értesülünk, az örökösök O-pert az alsóbb-fokú bíróság előtt megnyerték, de mivel több telelt tulajdonos az Ítéletet megföllebbezte, a ritka per sorsa még nem dőlt el végleg.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország!
Elsőrendű pogány vári vörös toor
wm- 1 liter 35 koronáért kapható LUKÉZS 6S "CáRSH
fflazor oá óloímluior ltoroslcodósóbon SUGÁR UT
1921. április 7.
hikek.
— Felkérjük t. vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetésük március; hó 31-én lejárt, hogy előfizetésüket megújítani szivenkedjenok, mert a drága előállítási költségek mellett nem áll módunkban a lapot tovább küldeni.
— Hogy távozott IV. Károly Szombathelyről ? Egy szemtanú a következőket mondotta el nekünk IV. Károly Szombathelyről való távozásáról: Az utcákon feltűnő nyugalom volt észlelhető. Csak a püspöki vár és az indóház környékén gyűlt össze aránylag igen kisszámú csoport, amelynek számát a püspöki vár előtt alig 1000— 1506-ra lehet tenni. Az indulás előtt IV. Károly megjelent a püspökvár erkélyén s körüljártatta tekintetét az egybegyűlteken. Ekkor felhangzott az Iparos-dalárda ajkáról n Hymnus, amelyet IV. Károly is énekelt az ismétléstől: „Balsors akit régen tép ..." A rendőrség a közbiztonságra mindenütt ébren felügyelt. Már fél tiz Órakor elzárták a vasút felé vezető főbb utvonalakat: Szeleste, Szili János és a Faludi Ferenc-utcákat. A főutvo-nal mentén az iskolásgyermckek sorfalut álltak. Pont fél ÍJ órakor négy autó állott meg a püspöki vár előtt, amelyek egyikébe JV. Károly szállott fel egyedül. Az autók lassú tempóban az állomás felé indultak. Útközben egy kis leány ugrott ki a rendőrkordon mögül s négy szál virágot dobott IV. Károly autójába, ski mohón kapott a virágok után. Mindvégig jobbra-balra köszöntgetett, mig az állomásra érkeztek. Az állomásra érkezés után azonnal vonatra ült, ahol már várakozott rá egy befűtött mozdony három kocsival. A távozás minden különösebb pompa nélkül történt, a katonaság nem vonult ki, a biztonságot egyedül n rendőrség biztosította. A távozó vonatot a mozdonyvezetőn kivül az üzletvezető s 3 osztálymérnök kisértc.
— Késmárky De/.hő ker. rendőrkapitány távozása. A nagykanizsai \'állam-rendőrkapitánysághoz értesítés érkezett, hogy Késmárky Dezső szombathelyi kerületi rendőrkapitány állásából távozott. Helyét Peterdy Kálmán főtanácsos, Pozsony város rendőrkapitánya, legutóbb a pestvidéki rendőr ker. vezetője foglalta el.
— GyárfÚB Ibolyka Nagykanizsán. Berlin és egyben egcsz Németország dédelgetett nagy művésznője, Gyárfás Ibolyka, néhány napra magánügyekben megérkezett s uljában Nagykanizsát is érintve, az itteni zenei körök hosszas kérésére egy estélyi fog adni. Neve Európaszerte ismert. Több uralkodó család előtt bemutatta csodás művészetét, akik közül nem egy kitüntetéssel hálálta meg, a bámulatos művészetével nyújtott élvezetet. Az estély folyó hó 14-én lesz. Jegyjek Szerbnél elöjegyezhetők.
— Börtönre Ítélték, mert megvaa-viiláztn a szomszédját. A nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa dr. Mutschcn-bacher Edvin törvényszéki biró elnöklete mellett tegnap tárgyalta Lutz István zalaapáti gazda bűnügyét, aki szomszédját, Koller Antalt súlyosan mégvasvillázta egy szóváltásból kifolyólag. A törvényszék Lutz Istvánt súlyos testisértés büntette miatt hét havi börtönbüntetésre ítélte. Az elitéit ügyvédje, dr.
: Kovács László utján fellebbezett az ítélet ellen.
ZALAI KÖZLÖNY
— Kiskanizsai kathollkus ifjúsági
egyesület. Majlényi Károly, a zalavárme-gyei szabadoktatási bizottság titkára megalakította a kiskanizsai helyi szabadoktatási bizottságot, melynek tagjai kőzött helyet foglalnak a kiskanizsai polgárság és ifjúság vezetői. Az egyesület elnökévé megválasztották Plánder György tanácsosi, társelnökök lettek Ehrich Alajos lelkész és Karlovits József tanácsos. Az egyesület három szakosztályra oszlik : > az irodalmi szakosztályra, a s por (szakosztályra és dalárdára.
— Elitélt fakereskedő. A nagykanizsai törvényszék Szalucsek János komár-városi fakereskedőt 4000 korona pénzbüntetésre s az összes perköltségek fedezésére ítélte, mert Baungartner Miklós állomásfőnököt hivatalos ténykedésében inzultálta.
— Hűtlen cseléd. Dankos Mária cselédleány a Polgári Egylet vendéglősénél szolgált s ezalatt több apró czepro lopást követett el, legutóbb egy magasszáru női-cipőt lopott. A lopáson rajtacsípték s átadták a rendőrségnek. Itt mindent bevallott s ügyét áttették az ügyészséghez.
— A Faluro»**a. Érdekes műkedvelő-előadás volt vasárnap és hétfőn délután Kiskanízsán. Plánder Boldizsár állami tanító rendezésében a kiskanizsai ifjúság bemutatta a legkiválóbb magyar népszínművet, a Falurosszát. Meglepő volt az az ügyesség, mely-lyel a nép egyszerű fiai, a kiskanizsai legényekből és leányokból kiválasztott szereplök a színpadon mozogtak. Értesülésünk szerint Majtényi Károly, a szabadoktatási bizottság titkára felkereste Plánder Boldizsárt, hogy a szépen sikerült előadást ismételjék még a környék nagyobb községeiben is, amire ugy Plánder, mint a lelkes közreműködők készséggel vállalkoztak.
— Kisorsolt képek. A székely szövetség vasárnapi népgyülésén kisorsoltak hat darab Gyenesféle festményt. Értesítjük az érdekelteket, hogy a kisorsolt képek átvehetők özv. Gyenes Lajosnó lakásán, FŐ Ut 8. szám alatt. A nyertes számok a következők 69, 79, 329, 414 és 437.
— A gőzgépkezelők és kazánfűtők
legközelebbi képesítő vizsgái Sopronban folyó május hó 6. napján délelőtt 9 órakor fognak megtartatni. A kellőan felszerelt vizsgálati kérvények a m. kir. ker. iparrelügyelóséghez küldendők.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 6. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 2*12\'/», osztrák korona: 152% az osztrák bélyfegaett bankjegyé pedig — 96 szantim.
TŐZSDE.
Budapoat, Apr. 0.
Valutaplao: NapoIcon 040, Font 1120, Lóv« —, Dcllár 170, Francia frank 225\'). Kengyel márla 37, Márka 405, l.ir» 1240, Ositrák 4«, Rubel 130, Lel 400,
Szokol 400, Svájci frank--, Kotonadinár 780, Frank-
dinár --, Holland forint —, Hécsl klfiiclés--.
F.rCókok : Magyar Illtet 1(W>, Osztrák Hitel 860,
Hazai___, Jelzálog 300, Leszámítoló 760, Kereskedelmi
Bank--, Magyar-Okit---, Beocsini 4100, Drascho
3760, Általános szín--, Szászvári 2200, Salgólarjani
4826, Urikinyl 3150, Rima 23:16,, Schllck ÖŐ0, Guttmann
--, Naslcl IWQO, Banka--, Klotild 2800, Magyi-r
C<jkor--, Adria 6000, Atlantfta 3726, Klrilysör--,
Bosnyák-Agrár 766, l.Sptik --, Phöbus 840, Vasmegyei Villamos--, Gizella 1450, Konkordia 2475.
HHiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
méhészet.
Kezdő méhészek figyelmébe!
Irta Mezgár István pályamester, méh. egy. tag.
Azt mondja a közmondás, hogy: más kárán tanulj 1
A kezdő méhész is tartsa ezt szem előtt és figyelemmel tanulmányozza, hogy miben hibáznak a kezdő méhészek.
ElsŐ hibájuk az, hogy a méhészkedés kezdetén olcsón akarnak célhoz jutni, összeveszik olcsón a régi méhészek által kiselejtezett kaptárakat, de hogy a méhésztárs azokat miért mustrálta ki, arra nem gondolnak. Pedig valószínű, hogy nem voltak megfelelők. Az sem kizárt dolog, hogy ezekből a kaptárakból valamely ragályos méhbetégség következtében pusztultak ki a méhcsaládok és igy azok meg vannak fertőzve. Tanácsom tehát ez: ne végy soha régi kaptárakat I
Itt a tavasz. A kezdő méhész most azt hiszi, hogy minden melegítő anyagot ki kell szedni a kaptárakból és az üres helyet lépek-kel kell megtölteni, hogy a méhek majd a sok mézet behordhassák. Pedig csak lassan, kedves méhésztárs I A meleg bepakolásnak cs .k akkor szabad a kaptárból kiürülni, ha az a fészek bővítése miatt már ott nem maradhat. A költŐ-ür bővítésénél is sok hibát követnek cl. A bŐvités-csnk akkor szükséges, ha a méhek már az utolső lépet is sűrűn ellepték. A költö-ür bővítése mindig kiépített munkás lépekkel történjék, melyben heresejteknek nem szabad lenniök. Májusban, mikor a méheknek van már miből hordani, mülépe-ket is lehet beadni. Mig nem hordanak, addig nem is épitenek.
Lépkezdetet ne adj be családnak soha, sem a fészekbe, sem a méztérbe, mert ebből a méhek hcrclépeket építenek, amit az anya csakhamar be is petéz, miáltal sok haszontalan mézfogyasztó neveltetik és e lép is értéktelen lesz.
Ujonan vett méhcidet kisérd figyelemmel, de azért ne tégy ugy, mint számos kezdő, kik az épitményt naponta kiszedik, mi a méheknek nagy ártalmára van. Tehát méheidet hagyd békében hadd dolgozzanak. Mert amely család kevésbbé van háborgatva, több mézet gyűjt, mint az olyan, melyikkel a méhész mindig mesterkedik. Azonban kezdők közt vannak olyanok is, kik ennek ellenkezőjét teszik h feléje sem néznek a méheknek, melyek azután a kaptárban keresztülkasul csinálják az ürépítményt.
Számos kezdő méhész ugy remél célhoz jutni, hogy tavasszal „spekulatív" etet, mert erről már sokat hallott vagy olvasott. Spekulatív, azaz számitásbeli etetésnek azt nevezik, ha a méheknek kis adagokban higmézet adogatunk be, miáltal az anya fokozott petézésre serkentetik és igy több dolgozó méh lesz a beálló föhordáshoz; Csakhogy minden ily etetés kirepűlésre serkenti a méheket és mivel az idő tavasszal bizonytalan, igy ezáltal sok méh pusztul el a hidegtől. Kezdő méhésznek ezt az etetést nem ajánlom.
Ha a méhcsaládnak nincs méze, ugy nagy adagokban kell etetni. Ha nincs mézed, ugy vegyél fehér cukrot és egy kilogrammot forralj fel egy liter vizben s ha a habját leszedted, kihűtve, lépekbe csurgatva add be méheidnek. Mézet csak biztos helyről vásárolj, hol annak valódiságáért jótállást nak. Már nem egy méhész vitte bc méhtele-pére rosz mézzel a méhbetegséget.
(Folytatjuk.)
ZALAI. KÖZLÖNY
1921. iprilu 7.
Apró hirdetések.
Kocsis, kis családu, lovaglásban jnitas, hosszabb gyakorlattal, úprilis 24 re konvencióra felvételik. Cim a kiadóhivatalban. 244/
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó kaibnn levő huzal jutányos áron eladó. Bővebbel lopunk kiadóhivatalában.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jókurban levő vaskályha. Bővebbel lapunk kiadóhivatalában.
Elsőrendű bécsi varrónő elvállalja kosztümök, gyermekruhák és fehérnemüek varrását. Házakhoz is elmegy. Cim a kiadóban.
4799/1921.
Versenytárgyalási hirdetmény
Nagykanizsa város tanácsa az Alsó-Nylresben léteslUndő kettős erdóóri lak építésével kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdet. ,
A kiírási müvelet a városi mérnöki hivatalban megtekintheti, ugyanott a költségvetési űrlap, ajánlati minta és különleges vállalati feltételek 50 koronáért kaphatók.
Egyéb felvilágosítást a v. mérnöki hivatal ad.
Az ajánlatokat 1921. évi április hó 18-ik napja délelőtt 10 órájáig kell a városi tanácshoz az Iktatóba benyújtani.
Nagykanizsa, 1921. április hó 5-én.
lagykanlzsa táros tanácsa.
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerű
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók.
Egy, esetleg ketló hArmas amerikai kaptár és egy fürdőkád olcsón eladó Cim a kiadóhivatalban.
„CHAUDOÍR"
VERMOREL PERMETEZŐ
vftferfcbél sáxgorcx smclvlaayol fciíop.A%t«Un mű-küdMii sxavntolok, kortitlan mcnn)ri«égb«n jzitlit
99flfl\' tf darabonkint bérmentve | "UU " fii ládába csomagolva
NAGY IGNÁCZ
VIL, Kiroly-kÖmt 9.
--------"iY Bgi
BUDAPEST,
Ktlrganyrini
40 fill.-ke
kerül példányonkint a ZALAI KÖZLÖNY
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
Mh&NÁS
smet
/.ion, MERT NINCSEN A VILÁGON
ntttXftct&fö.icrmmimxWu
ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
0
Kiadóhivatali telefon
78

Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
[QQOQQOÖDÖQQDQÖOQQai
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 8. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SMrt«s*t<5ség 6* Madóhivaul: Fő-ut 13, sx.
-- ioterurban-tílefoo 78. ■
Megjelenik mindig kora röggel
KÓSZERKESZTÓ:
Dr. HEGEDŰS OYÖRGY
osoMtgx. kiprts^W
PELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROOKÓZY ZOLTÁN
Ulőfixetésl árak: Egó«» övre 400 K. PéJévre 200 K. NcgyoJ-évre 100 K. Egy hóra 34 K. Egyei sxiffl ára 2 K
A nemzetgyűlés váratlanul elnapolta üléseit.
Teleky a kormányzó elé terjeszti a kormány válságos helyzetét.
tehet előterjesztést a kormányzónak. Ezért a Házat nem szükséges dnapolnl. A miniszterelnök urnák az a kijelentése, — amely tulajdonképen semmiféle tartalommal nem birt, — nem ok a Ház elnapolására. Ellenben szükséges a vita további folytatása. Indítványozom tehát, hogy a tárgyalásokat folytassuk.
Több felszólaló nem lévén, az elnök szavazásra teszi fel a kérdést. A Ház többsége az elnapolás mellett döntött.
Elnök: A Ház üléseit elnapolván, az ölést berekesztem.
Az ülés berekesztése után a kisgazdapárton éljenzik nagyatádi Szabó Istvánt. Míg a kereszténypárton elhangzik egy hang : Éljen a király.
Meskó Zoltán: Éljen a nemzet. — Jöjjenek falura 1 — kiáltják a kisr gazdapárton.
A képviselők nagy izgalommal hagyják el az üléstermet.
Budapest, április 7. Rakovszky István elnök fél 12 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Bejelenti, hogy Teleki miniszterelnök kiván szólani.
Teleki Pál gróf miniszterelnök: Tekintettel arra, hogy az események következtében az egyes miniszter uraknak helyzete ugy pártjukkal szemben, mint saját felfogásuk tekintetében azt az együttműködést, amely eddig a kormányban volt, nem teszi többé olyan biztossá, én a mai napon a kormányzó urnák a kormány áltására vonatkozólag előterjesztést kivánok tenni. (Felkiáltások bal-felől: Lemond ? Halljuk, haUjuk.)
Teleki miniszterelnök: Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a kormányzó ur döntéséig napolja el magát.
Ereky Károly: A kormánytól nem hallottuk a lemondást. Ilyen körülmények közt nincs szükség az elnapolásra.
7 asnádi-Kovács József: Dolgozzunk.
Ereky Károly: A kormány bármikor
Nagyatádi Szabó és Tomcsányi miniszterek lemondtak.
felingerelte — másrészt pedig a király levelének közzétételére.
— Ezt a tényt azonban a miniszterelnök nem tartja sem kifogásolhatónak, sem aggá-
Budapest, ápr. 7. A kisgazdapárt intézőbizottsága délelőtt fél 11 órakor értekezletet tartott. Nagyatádi Szabó István általános helyeslés közben bejelentette, hogy kilép a kormánypártból és nem támogatja tovább egy pillanatig sem Teleki miniszterelnököt.
A párt intézőbizottsága egyhangú helyesléssel vette tudomásul a párt vezérének ezt a régóta várt elhatározását, minek legközelebbi indokául a ma reggeli lapokban megjelent királyi manifesztum szolgál. Ez az esemény egészen uj fejleményekre fog alkalmat adni. Az értekezleten pótlólag Tomcsányi V. Pál igazságügy miniszter is bejelentette lemondását.
Tizenegy órakor ért véget az intézőbizottság rögtönzött ülése, ahonnan nagyatádi Szabó István és Tomcsányi miniszter kijött a Ház folyosójára. Itt a miniszterek kijelentették az újságirók előtt, hogy az intézőbizottságnak bejelentették lemondásukat és hogy most már kormányválság van.
Majd ahhoz a csoporthoz léptek, ahol Teleki, Andrássy, Apponyi és Haller tanácskoztak. Ezután a két miniszter Andrássyval, Apponyival és Hallerrel tanácskozásra vonult vissza.
Teleki a válságról.
Budapest, április 7. A válságra nézve Teleki Pál gróf miniszterelnök a következőket mondotta:
— A válság oka két momentumra vezethető vissza, egyrészt Gratz külügyminiszternek bizonyos vonatkozásokban subjektiv tartalmú beszédére — ami a kisgazdapártot
lyosnak. A király kijelentette azt a kívánságát, hogy á nemzet tudomására akarja hozni, miért jött és miért ment el. A miniszterelnök pedig birta minisztertársainak igéretét arra nézve, hogy a levél közzététele elé nem gördítenek akadályokat s igy hozta nyilvánosságra a levelet, amely elé csak azért irt, néhány bevezető sort, mert maga akarta érte vállalni a felelősséget.
— A király levelében semmi közjogilag kifogásolni valót nem talált, mert az 1920. éví I. tc.-kel sincs ellentétben és nem tartalmaz alkotmányjogi kitételeket és teljesen magánaktusnak tekinthető.
— A válság felidézését tisztán heccelŐ-désnek tartja, de reméli, hogy rövidesen megnyugodnak a kedélyek.
A válság rövid les*.
Budapest, április 7. Haller István a válságról ezeket mondotta:
— A válság egészen rövid lefolyású lesz. Egyrészt a pénzügyi javaslatok, másrészt a-közigazgatási reform annyira égető, hogy minden nap elmulasztása súlyosan terheli a nemzetgyűlés lelkiismeretét. Az ellentétek nem is kiegyenlilhetetlenek, mert inkább szubjektív érzelmeken alapulnak, mint hatalmi dolgokon.
— Azzal, hogy a kormányt kiegészítsék
és a kisgazdapárt kívánságának megfelelően alkotmányozó bizottságot küldjenejc ki, meg lehet azokat nyugtatni, akik a válság tulaj-donképeni előidézői. További változtatásokra nem lesz szükség.
Nem mond le az Ssszlcormány.
Budapest, április 7. A keresztény párt tagjai nyomban a nemzetgyűlés után elhatározták, hogy ma este hat órakor értekezletet tartanak, amelyen megbeszélik a párt további teendőit.
Azt remélik, hogy a párt ma esti ülésén Teleki már be tud számolni a mai tárgyalások első eredményéről, amit a miniszterelnök a kormányzóval a mai nap folyamán folytatni fog.
A kereszténypárt egy részének az a véleménye, hogy az összkormány nem fog lemondani és igy teljes kormányválság nem lesz, vagy pedig ha Je is mond a miniszterelnök, a válság csak néhány napot fog igénybe venni.
Teleki njabb megbízatása
Ugy vélik, hogy a miniszterelnök nem fo, ja benyújtani az összkormány lemondását, hanem csupán azok a miniszterek fognak lemondani, akik a királykérdésben elfoglalt álláspontjuk miatt nem szándékoznak a kormányban maradni és ét esetben csak kabinet rekonstrukcióról lesz szó. Amennyiben azonban a miniszterelnök beadja az összkormány lemondását, — a kereszténypárt egy részének véleménye szerint — ismét Teleki gróf kap a kormányalakításra megbízást. Ez esetben a miniszterelnök ugy fogja összeállítani kabinetjét, hogy a királykérdésben a kabinet valamennyi tagja ugyanazt az álláspontot foglalja •»/.
Budapest, ápr. 7. Andrássy Gyula gróf az ülésen történteket a következőképen magyarázta :
— A miniszterelnök ur nem jelentette be lemondását, viszont azzal, hogy kijelentette, hogy nem vállal felelősséget a további együttműködésre, a helyzet tarthatatlanná vált. Ezt akarják ma tisztázni A kormányt nem szavazták le, ezért nem kellett a lemondást a Háznak bejelenteni, hanem csak a helyzetről a kormányzónak jelentést tenni.
A megoldás módozatai.
Budapest, ápr. 7. A válságmegoldására nézve beavatott helyen a következőkben nyilatkoztak :
A válság megoldására ezidőszerint négy lehetőség van.
1. A királyt kézirat ügyének bizonyos kormánynyilatkozattal való tisztázása utána mai koalíció és a mai kormány megmarad Telekivel az élén.
Azonban ez a legkevésbbé valószínű, de a multak okulása szerint neta lehetetlen.
ZALAI KÓZLUNY
1921. április 8.
2. Bcthlén István gróf nevén alakult egységes pártalakitás után és a* eddigi pártkeretek felbontásával.
3. Bethlen gróf, vagy má* előkelő politikusnak miniszterelnöksége alatt a mai koa-lició megújítása bizonyos elvi deklarációk alapján.
4. Ha mindezek nem vezetnek eredményre, a Ház feloszlatása.
A politikai válság megoldása érdekében audienciák lesznek a kormányzónál, amelyeknek sorát ma délután Teleki kihallgatása nyitja meg, aki a helyzetről fogja tájékoztatni a kormányzót.
Bethlen miniszterelnöksége.
Budapest, ápr. 7. Jól értesült információ szerint a válság lefolyását rövidnek jelzik. Azt hangoztatják, hogy a kormány tagjai nagyobbrészt megmaradnak, Teleki Pált kivéve. A kormány élére Bethlen István gróf kerül, aki egyúttal a belügyminiszteri tárcát is vállalja.
Mailáth püspök memoranduma a román királyhoz.
Bukarest, ápr. 7. Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök eskületétele alkalmával memorandumot intézett a román királyhoz, amelyben belátásra kéri a királyt, hogy nyugtassa meg a híveiért aggódó lelkeket és teljesítse igazságos kérésüket, hogy az erdélyi katho-likusok évszázados törvényes alapon nyugvó autonómiájukat változatlanul megőrizhessék és hogy hagyja meg birtokaikat.
Az olaszok nem küldtek ultimátumot a magyar kormánynak.
MUanó, április 7. A „Corrisra dela Sera" jelenti, hogy az olasz kormány Károly király ügyében nem intézett ultimátumot á magyar kormányhoz, mint azt különböző lapok jelentik, csupán tudomásul adta a magyar kormánynak, hogy a király magyarországi tartózkodásának mielőbbi befejezését óhajtja.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 7. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 2*15, osztrák korona: 1*54, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'96 szantim.
TŐZSDE.
Budapomt, ápr. 7.
Valataplao: Napokon 935, Font 1130, Uv« —, Dollár 27!>, Francia írunk 2280, Longyol mirka 37, Máik* 46*. Ltm 1250, Owtrik 45, Rubel 130, i.«l 405, Sxokol 396, Sr»Jci fnuüt 4&00, Kororadiair 770, Fraok-dinir 770, llollaod forint —, Bccjí kifizeti*--.
Ertókok: Magyar Hltoh 1630, OíttWJc Hitel 800, Haza] 600, Joltilog :»80, Loaúmitoló 765, Kereskedelmi
Bank--, Magyar-Olasz--, Bcocjlnl 4350, Drasche
4100, Altalinoí s»ia--, Szászvári 2300, Salgótarjáni
4700, Urikáoyt 3400, Ria» 2200, ScMck 060, Guttoann
--, Nasici--, Danic*--, Klotild 2800, Magyar
Cukor -, Adria 5900, Atlanüka 3650, Királysor--,
Bosayák-Agrár 810, Lipták —, Phöbui 825, Vasmegyei Villamos--, Gizella 1410. Konkordla 2200.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni őrök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
Ismét vihar fanyeieti a Zrínyi-ünnepség rendezését.
Az Irodalmi Kör közös munkára hívta fel a város társadulmát. — A „Zrínyi-Szövetség" megbízottja a gyűlésen. — Két feltétel. — „Lépjen be az Irodalmi Kör a Zrínyi-Szövetségbe 14 (Saját tudóútinkUL)
Kél tekintélyes egyesület viseli már Nagykanizsán Zrínyi Miklós nevét s mind a kettő versengve Igyekszik programját a nagy magyar férfi tetteiből, példaadásából és Irányjelzéséből kiegészíteni Legelsőnek. az Irodalmi és Művészeti Kör határozta =1 magát Zrínyi nevének (elvételére s mint Ilyen hivatva érzi magát arra, hogy a nagy magyar férfi 301. születésnapját folyó év május 1-én megünnepelje.
Az országos Jellegű ünnepély rendezésére a direktívákat a kisebbségi minisztérium és a Délvidéki Uga vezetőségével karöltve beszélték meg. A Zrínyi Irodalmi Kört a legbecsületesebb s a legönzetlenebb együttérzés és vállvetett munkálkodás vezeti. Ezért ugy határozott, hogy a rendezésbe be fogja vonni az összes nagykanizsai egyesületeket.
Az ünnepély megrendezése ügyében 6-án népes gyűlés voli a városházán, am.Tyen megjelentek a város mlndenrendü és rangú társadalmának vezetői. A gyűlést Pfeifer Elek, az Irodalmi Kör elnöke verette ts kérte a jelenlevőket s a távollevőket is a közös és megértő becsületes munkára. Utána Kováts Antal, az Irodalmi Kör dlszelnöke szólalt fel, mint a ZrlnylSzöveuég megbízottja. Kijelenti, hogy a Zrínyi-Szövetség, mint az összes nagykanizsai keresztény egi/esületek szövetsége hajlandó az Irodalmi Kört támogatni, ha 1. kimondja, hogy keresztény és nemzeti alapon szervezi az ünnepélyt, 2. ha a Kör belép a Zrínyi-Szövetségbe.
Pfeifer elnök válaszában kijelenti, hogy a Zrínyi Miklós I.odalml és Művé-
szeti Körnek nem szükséges az első kérdésben kijelentést tenni, mivel keresztény és nemzeti alapon szerveződött újjá s a. legnagyobb rosszindulattal sem lehet ráfogni az ellenkezőt, mert munkásságával és tettekkel bizonyította, hogy a keresztény magyarság kulturáját szolgálja. A második kérdésben nem kompetens kijelentést tenni, mivel a választmányt előbb meg kell hallgatni. (Felkiáltások: nem a választmányt, hanem a közgyűlést 1) Pfeifer: .tehát a legközelebbi közgyűlésig erre a kérdésre választ nem tudunk adni."
Több felszólalás, közlük dr. Kenedy Imre táblablróé Is helyteleníti a kérdés feltevését s nem látja Indokoltnak, hogy Ilyen .kanapéprocesszlókkal" zavarják a szent közös célt. .Hajbakapunk, egymást cibáljuk s módot adunk arra, hogy nevessenek rajiunk."
A hangulat kezdett parázsossá válni, ami alatt többen elhagyták a tsrrmct. — Végeredményben nagy lelkesedéssel ugy döntöttek a jelenlevők, hogy akár támogatja a Zrínyi-Szövetség a Kört, akár nem, az ünnepélyt meg fogják rendezni. Ez a megállapítás megnyugtatóan hatott s tovább higgadt mederben megállapították a négy bizottságot, s ünnepség programját.
Pfeifer elnök bejelenti még, hogy biztosra jelezték megjelenésüket: Zadra-vetz István püspök, Steuer államtitkár, Herceg Ferenc Itó. Molnár Dezső altábornagy, Sik Sándor és Kozma Andor költők s Beöthy Zsolt egyet, tanár s még mások. Az albizottságok már a szombati naptól kezdve megkezdik munkájukat.
— A Polgári Egylet eatélyo. Szombaton, április 9-én tartja Nagykan^vi legrégibb és legnagyobb egylete, a Polgári Egylet tánccal egybekötött műsoros estélyit. A nagyszabásúnak Ígérkező mulatság előkészítő munkálatait a vigalmi bizottság befejezte s pompás műsort állított össze, melyei itt közlünk : 1. Megzenésített magyar Hiszekegy. Szavalja Bodrogközy Zoltán, zongorán kíséri Kaposi Géza, énekli a polgári, iskolai énekkar Ketling Ferenc tanár vezetésével. 2. Magyar baletfantázia. Komponálta és táncolja Majtinszki Pista. 3. Valami hibája van. Vígjáték. Fordította Gabányi Árpád. Rendezi dr. Krátky Istvánné. Szereplők: Lajpczig Edith, Nováczky Gizike, Walligurazky Béla, Eppinger László. 4 Angol stepptrio. Táncolják Majtinszki Pista, Fűredy Bözske és Kramer Laci. 5. Párosjelenet. Előadják: Sándor Manyi és Pintér Nándor. 6. .Fohász." Hubcr Károlytól. Énekli az ipartestületi dalárda Büchlcr Mór vezetésével. Kisérik: zongorán Ketting Ferenc polgári iskolai tanár, harmoniumon Rácz János főkántor. A mulatság iránt városszerte igen nagy az érdeklődés.
— A Legényegylet közgyűlése. A nagykanizsai Kath. Legényegylet 1921. április hó 10-én, vasárnap délután 4 órakor saját helyiségében (Kazinczy-utca 8. szám) tartja rendes évi közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés az 1920. évről. 2. Zárószima-dások előterjesztése a számvizsgáló-bizottság jelentésével és a felmentvény megadása. 3. Világi elnök, nlelnőkök, tisztikar, választmány és számvizsgáló-bizottság megválasztása. 4. Esetleges indítványok. Indítványok az alapszabályok értelmében 4 nappal a közgyűlés előtt az elnökséghez írásban beterjesztendők.
Polgári Iskolai értesítés. A vallás és közoktatásügyi miniszter folyó évi 73978/921. VI. a. szjmu rendelete értelmében felhívjuk .a polgári fiu- és Jcányiíkolai magántanulókat, hogy magánvizsgálatuk engedélyezése iránti kérvényeiket az illető igazgatóságoknál nyujtasák be, ne pedig a felettes hatósághoz, vagy épon . minisztériumba küldjék azokat, mert azzal csak késleltetik nz elintézést. A folyamodvány benyújtási határideje karácsonyi magánvizsgálatéi t október 15-éig, juniusiért április 15-éig, augusztusiért julius 5-éig. Augusztusban csak azok vizsgázhatnak, akik a következő tanévben tanulmányaikat mint rendes tanulók akarják folytatni. Az igazgatóságok.
— Gyászrovat. Városunkban bizonyára még sokan visszaemlékeznek Mihályi Istvánné szül. Gartncr Anna úrnőre, Mihályi István pékmester nejére, akik öt évvel ezelőtt 1916-ban költöztek el Kanizsáról Székesfehérvárra. Most kaptuk az értesítést, hogy folyó hó 5-én meghalt hosszas szenvedés után. — A derék urnő, aki igazi példája volt a «a-ládját szerető és munkás háziasszonyoknak, halálhíre nagv részvétet fog kelteni itteni isméi ősei körében is és halála nálunk is széleskörű rokonságot borit gyászba. — Temetése tegnap, 7-én délután tőrtént Székesfehérváron igen nagy rcsivét mellett.
Nagy megilletődéssel vettük a hírt, hogy Goldhammer Károly, a Király-serfőző r.-t. ügyvezető igazgatója tegnap délután hat órakor meghalt. A beavatottak előtt a halálhír nem volt váratlan, mert már évek óta súlyos beteg volt, azonban szívós természete és erős akarata dacolt a betegséggel és akik nem tudták baját, nem is vették ezt észre rajta. Rendes szokása szerint, az utolsó napokig kintjárt a sörgyárban, melynek ügyeit nagy szorgalommal, buzgósággal és lelkiismeretes pontossággal intézte el. Korai halála nagy vesztesége a vállalatnak, mely egyik főemberét vcsziti cl benne, de társadalmi intézményeink is érzékenyen fogják hiányát érezni. Temetése iránt ma intézkednek.
1921. április 8.
ZALAI KÖZLÖNY
— Megölte a bátyját. Egy szomorú falusi tragédiát tárgyalt tegnap a nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa. A vádlottak padján Lengyel József kisbakónaki polgár ül. Bűnösnek tartják s érzi is a bűn súlyát o lelkén feküdni, mert tulajdon bátyját ölte meg, Lengyel Jánost, akinek fiatal özvegye és egy egész sereg tanú ülnek még a törvényszéki tárgyalóterem padjaiban. Lengyel Jários is, mint már igen sok hasonló sorsú elődje, a juss, az örökösödés áldozata lett. A két testvér már régóta pör-patvarban élt s a családi veszekedéseket János fiatal felesége is egyre szította. Nem kellett nagy dolog hozzá, hogy január tizenkettedikén is összeszólalkozzanak. Már csak ugy ős múgyar szokás szerint ís, arról folyt először a vita, hogy egyiküket sem a szemétdombon szedték össze, meg aztán a menyecskét is elmondták ennek, meg annak^^ersze ő sem volt adós. Mit is tehetett szegény Lengyel József mást, mint a közelben levő fejsze fokával adott nyomatékot igazának. Lengyel Jánost elöntötte a vér, behozták Kanizsára s alig négy hétre belehalt sebeibe. Halálos ágyán azonban megbékélt öccsével, mert belátta, hogy a felesége is az oka az egész tragédiának. Lengyel József azonban mégis testvérgyilkos s a törvény halált okozó súlyos testisértés vádjával állította a bíróság elé. A nagykanizsai törvényszék dr. Mutschen-bacher Edvin bíró elnöklete alatt tárgyalta a súlyos bűnügyet. A tanúvallomások után dr. Rolschild Béla ügyvéd elmondta védő-bes zédét, melyben igen érdekesen tárta fel a gyilkos helyzetét. — Rámutatott, hogy az előbb elhangzott orvosi vélemény alapján a halált nem az ütés, hanem az ezt követő agyhártyalob okozta. Felemlítette, hogy a sértett is megbocsájtott öccsének s a feleségét okozza nz eseményekért. Ezekután a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. A bíróság erős felindulás következtében elkövetett súlyos testisértés bűntettében tartja bűnösnek Lengyel Józsefet s egy évi és hat havi börtönre ítélte. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, az elítélt ügyvédje utján felebbezett.
— A szabadkőművességről szóló vetített képsorozattal kapcsolatban nagyon érdekfeszítő és lebilincselő előadás volt szerdán délután 6 órakor a gimnázium tornatermében. A mindvégig figyelmet ébrentartó sorozat a szemlélők osztatlan tetszését váltotta ki, nemkülönben a második számon szereplő világkörüli utazás is, melynek képei pompás kivitelben nemcsak festői látványt nyújtottak, hanem a müélvezők kényes Ízlését ís nagy mértékben kielégítették.
— A Keresztényszocialista Egye-attlot vigalmi gárdája ma este hét órakor fontos ügyben gyűlést tart az Otthonban. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Egyben felkérjük a keresztény hölgyeket és urakat, akik a vigalmi gárdába beiratkozni óhajtanak, jelentkezzenek az Otthonban, naponta este 6—8-ig Haffner pénztárnoknál. Elnökség.
— A Tevéi gyUlése. A Területvédő Liga folyó hó 9-én, szombaton, a városháza kistermében délután 3 órakor gyűlést tart, amelyen fontos ügyeket fognak megbeszélni.
— Magántisztviselők Egyesülete felkéri tagjait, hogy elhalt Fürtös Izsó egyesületi tagnak temetésén testületileg leendő
> megjelenése végett 1921. április 8-án délután 47i órakor az egyesület helyiségében feltétlenül jelenjenek meg.
(x) Dr. Sándor bőr- és vérbetegeknek ezentúl 11—12-ig és délután 5—7-ig rendel Cscngery-utca 15. szám alatt.
— A felvidéki Magyar aág sohasem mond le önrendelkezési jogáréi.
Érsekújvárról jelentik: Tóbler János, aki mogyar keresztényszocialista programmal képviseli a városi a prágai nemzetgyűlésben, a minap Érsekujvárott választóinak igen nagy és lelkes tömege előtt beszámolóbeszédet mondott. „A prágai kormány szeretne tőlünk, mogyar képviselőktől szabadulni. De sem börtön, sem nélkülözés nem fogja a prágai mogyar képviselőket letéritcni a nyílt színvallás és a bátor, kemény harc útjáról. A trianoni békeszerződés tényét elismerjük ugyan, de a jogainktól való megfosztásba soha bele nem nyugszunk".
— Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. A tűzifára befizethetnek április 8-án pénteken délelőtt azok a nyugdijasok, kik a Csengeri, Nádor, Kisfaludy, ozemerc, Csányi, Kazinczy, Zrínyi Miklós, Báthory, Magyar, Arany János, Kinizsy, Árpád, Sikátor, Rákóczi, Hunyady, Rozgonyi\'utcában laknak; délután pedig a hivatalok. Április 9-én szombaton délelőtt Kossuth-tér, Vörösmarty, József főherceg, Petőfi, Teleki, Bajza, Gyár utca, Eötvös-tér, Huszti-tér, Sugár-ut, Király, Attila, Batthyányi és a többi utcában lakók. Felkérjük az ösz-s7cs számfejtő hivatalokat, hogy még a mai nnp folyamán közöljék Nagy Ferenc áll. isk. igazgatóval hány pár férfi, női és gyermek cipőre jelentettek be igényt, mert ezt táviratilag kell a központnak jelentenünk. Az elnökség.
— Hányan jSttek haza márciusban Amerikából ? Budapestről jelentik : A keleti pályaudvarnál levő kirendeltséghez március elsejétől huszadikáig 570 visszaván-dorló érkezett, akiknek legnagyobb része nem a bizonytalan trieszti útvonalon, hanem a kellemesebb nyugati kikötök érintésével, különösen Németországon keresztül jött haza.
— Adah-Kaleh a románok uralma alatt. A kegyetlen békeszerződés durva kezze széttépte azt a rózsaszínű felhőt, amely a kis aldunai magyar sziget, Ada-Kalch fölött lebegett. Eérópa paradicsomjának jólelkű muzulmánjai, akik sohasem fizettek adót és nem ismerték a hadkötelezettség terheit, ma aggódva mondják el mindennapi esii imájukat, mert nem tudják, milyen ujabb csapást mér rájuk a holnap. A kis szigetországot, melynek pár száz lakósa dohány, szőlő- és rózsa-termesztésből meg halászatból élt, tudvalevőleg a berlini ^zerződés értelmében 1878-ban szállták meg az osztrák-magyar csapatok és azóta Magyarországhoz tartozott, azonban teljes önkormányzattal. A világháború befe-fezte után szerb csapatok kötöttek ki a parton és a szigeten szerb zsupán rendezkedett be, azzal az Ígérettel, hogy Ada-Kaleh jogait tekintetbe fogja venni. A szerbek előzékenyek is voltak, elismerték ezeket a jogokat és kiváltságokat, később azonban jöttek a románok, akik megszüntették azokat. Hiábu hangoztatták, hogy ők raga.<zkodnak kiváltságaikhoz, amelyeket 1873-ban a török-magyar egyezmény is megerősített. Nagy elkeseredést keltett a derék muzulmánok körében az az intézkedés, hogy a sziget közigazgatásának élén álló „mudirl" elmozdították és helyette román tisztviselőt rendeltek oda ki. De mindezeknél nagyobb fájdalmat okoz n magyarokhoz még mindig ragaszkodó szigetlakóknak az a körülmény, hogy az évszázados hagyomány ellenére a románok megengedték, hogy „gyaurok" is letelepedhetnek az igazhivők szigetén. A magyar kormányok ugyanis mindenkor tiszteletben tartották az ittlakó mohamedánoknak kívánalmait.
méhészet.
Kezdő méhészek figyelmébe!
Irta Metgár István pályamester, méh. egy. tag.
(FolyUiÁJ.)
Kezdőknek még nagy hibájuk az is, hogy rohamosan szaporítanak és emellett még mézhozamra is számítanak. Pedig a kettő egyszerre ritka vidéken sikerül A szaporítással lépésben haladj, előbb csak néhány családot tarts és ha megtanultad a velük való bánásmódot, vállalkozz többek gondozására.
A pergetésnél se légy kapzsi. No szedd el méheldtől a mézet, hogy azután ősszel nem bírod őket rendben betdeUetni, mert ex megboszulja magát. Megtörtént már ax », hogy a méhész nagy szüretelési kedve miatt számos törzse éhen
Kedve. míhéuU/um I Az itt felsorolt hibákból tanulj I Kit méh«skéidct szeresd meg, jó méhésznek soha sinofc üres órájs, mert uorgslojAs kis munkásjü kilőtt mindig felleli magát
• A méWé&et oly erkölcsnevélő és kodves foglalkozás, hogy igazi méhészek,, kőzött nem is található rossz, erkölcstelen vagy ellenszenves ember. A méhecskék határt nem ismerő szorgalma hatással van azok kezelőjére is. Ki méhecskéit szereti, az nem pazarolja idejét holmi haszontalan sétára, sem pedig a korcsma füstös levegőjét nem szívja, mert ha van szabad ideje, ezt kedves munkásai között tölti el, hogy ha esetleg egyik vagy másik családja rajzik, ezt befoghassa, elhelyezhesse és hogy méhállománya egy u családdal szaporodott, ez képezi legnagyobb örömét.
Április havi teendők.
Március hó szép meleg napjaival lehetővé tette roéheioknek a hosszú téli rabságból való megszabadulást.
A meleg napokon szépen repültek s hordták a friss virágport és a vizet, amire most nagy szükségük van. — A himpor pótlására szolgáló pirított lisztet csakhamar otthagyták, mivel .a meleg napok lehetővé tették a természet áltól nyújtott friss virágpor gyűjtését, mit méhésztársaim gyönyörködve tapasztalhatnak, mint hordják szorgalmas kis munkásaink a két hátsó lábukon lévő zacskókban piros, sárga stb. színekben.
Annál nagyobb szükségük van a vizre.
Ezt mindenáron be kell nekik szerezni, miért is tartson minden méhész méhese előtt
— lehetőleg napos és szél védett helyen -itatóvályut, néhány csepp mézzel szoktassa oda őket és csakhamar innen fogják vígan hordani a szükséges vizét.
A vályúra egy megfelelő nagyságú deszka
— sűrűen furt lyukakkal — helyezendő, mely állandóan a víz felszínén úszkál, s így a reá szálló méhecskék nem fúlnak a vizbe.
Ha a vízről nem gondoskodunk, akkor méhcink ezt valahol távolabb, sokkal nagyobb.. fáradsággal és veszéllyel kénytelenek beszerezni, ahol nyílt mocsárban vagy piszkos csatornák vizébe sokan belefuladn^k.
Április beköszöntésével megélénkül a méhes környéke a vígan röpködő méhecskéktől.
Most már minden életképes család repül.
Anyátlan családot egyesíteni kell.
Friss pete beadásával ne kényszeritjük anyanevelésre, mert herék hiányában a fiatal anya meg nem termékenyülhet, amire pedig herék lesznek, arra a fiatal anyának a párosodásra való hajlama elmúlik.
(Folytatjuk.)
ZALAI. KÖZLÖNY
1921. iprilu 8.
Eladó «Ky caerópzsindelyes sortésé!, 1
anyagúba 4 drb 8 halas malaccal. Telekyut 25 szám alatt.___
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal juranyos áron eladó. Bővebbel lapunk kiadóhivatalaban.
Kocsis, kis caalMu, levagláatoan járus, hosszatok gyakorlattal, április 24-re konvencióra felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. fitál
Eladó egy árb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal ós egy jókarban lavő vaskályha. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
József főherceg ül 61. szám alatti fOsztr-flzlet berendezéssel együtt eladó.
príma import bOkk-
FASZENET
ullldzott minőségben, nagyban (u/aggontételehben Is) ta hls tételekben Is o
legolcsóbb napi árakon
árusít a
dunántúli élelmiszer- és
áruforgalmi részvénytársaság
laaykuizst, CuiBirj-at 8. izám.
Telefon 69. Távlnll cim: TranidanmbJ^u
i
305
Ingatlanok
a
S $
a
§
eladását és vételét
oigy üzleti üJJiekuttctísoiból kifolyóiig Ug»16nyüsebV-pn és leggyorsabban esiköili
SZÁNTÓ VILMOS SKft&ST,*
Nagyltnnltaa, Eatrö«-tcr 9. Telefon 322
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naplói, kezdve egyszerű
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók.
<TnT»m*TV<T»«T»tTnTr<TV<f> J^»TWTWT»»TV<T»«Tv
0lc5Ó5ági hullám Nagykan izsá n.
Az összes raktáron levő arany, ezüst, óra és B«- ékszerárukat -«a
mélyen leszállított árban árusítom
PRIED 1ÓZ5EP
ÉK5ZERÉ5Z HR6YKRH1Z5R Sugdr-ut Z.(főut és Sugárút sarok)
1K 40 filL-bs
kerül példányonkint a ZALAI KÖZLÖNY
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
Hirdetéseket
felvesz a kiadóhivatal!
ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvKŐtészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali telefon 78 Elvállal mindennemű. könyvnyomdai és könyvkötészeti Nyomdai telefon 117
♦ munkát a legolcsóbb áron. _ ♦
♦ ♦ Yidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 9. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sx«ck«ut6ség is kiadóhivatal: Pő-nt 13. U.
" Inlcnuban-tcloíoo 78. ——— Megjelenik mindig kora reggel
XÓSZBRKESCTÓ:
Dr. HEGEDŰS OYÖROY
.Mu.tgj. t.p.d.ia
Bi<tl>el6al árak:
t BI.ElAsSZKRKKSZró:
U Esi" ivr. 400 K. Féli.™ 200 K. N.iqrrf. BODROOKÖZY ZOLTÁN j tv„ l00 K ^ M„ „ K. Ew„ ^ m K
Kormányválság helyett miniszterválság.
Gratz távozik. — A Teleky-kormány rekonstrukcióval helyén marad. - Mit követelnek a kisgazdák? — Hir Bánffy külügy miniszterségéről. — Nagyatádi a kormányzónál. — A belügyi tárcát a kisgazdák kapják.
Budapest, április 8. Teleky Pál miniszterelnök ujságirók előtt kijelentette, hogy forma szerinti lemondás csak Gratz külügy-
miniszter részéről történt, ő még negyedikén bejelentette lemondását, azonban a felmentése iránti kérését a kormányzó még nem intézte el. Nagyatádi Szabó István és Tomcsányi V. Pál lemondásukat még nem közölték vele, hanem csak azt. Hogy n király levele miatt a kormány zavartalan együttműködése lehetetlenné vált.
— Felajánlottam lemondásomat a kormányzó urnák — mondotta a miniszterelnök — de ő kijelentette, hogy ő nem lát semmi okot a lemondásra és annak elfogadására a jelen pillanatot legalkalmatlanabbnak tartja. Sohasem ragaszkodtam állásomhoz és egész közömbösnek tartom, hogy a kormány élén maradjak-e vagy távozzak azonnal. A*t azonban megállapíthatom, hogy a kisgazdapárt óriási politikai és erkölcsi felelősséget vállal magára a válság provokálásáért. Nézetem szerint semmi közvetlen ok a kormánnyal szemben való állásfoglalásra nincsen, mert ha egy porszem belehull a pohárba, abból még nem következik, hogy az egész pohár vizet ki kell önteni. Hiszen ki lel»et szedni azt a porszemet.
Gratz külügyminiszter lemondását mélyen fájlalom, mert távozása pótolhatatlan vesztesége az országnak. A pártok vezéreivel azonnal érintkezésbe lépek és remélem, hogy a válságot közmegelégedésre oldhatjuk meg.
Budapest, április 8. Délben 12 órakor kezdődött a kisgazdapárt intézőbizottságának ülése. Jelen voltak : Tomcsányi igazságügy-mio»«ter, Rubinek Gyula, Gaál Gaszton, Meskó Zoltán, Ferdinándy Gyula, Stréter István, Kovács J. István, Berky Gyula, Szijj Bálint, Hermán Miklós, Patacsi Dénes, Schandl Károly, Véber János és Eőrffy Imre.
Nagyatádi Szabó beszámolt kihallgatásáról. Közölte a párttal, hogy a legfelsőbb helyen azt a kívánságot fejezték ki, hogy a kormány — a múlt napok eseményeinek külső vonatkozásaira való tekintettel — lehetőleg minél kevesebb változással maradjon helyén Teleki Pállal az élén. Természetes, hogy Gratz külügyminiszter — aki önként távozni akar — semmi esetre sem marad a helyén.
A belügyminiszteri tárca betöltése körül az intéző bizottságban nagy vita indult meg. Hosszasan beszélt Tomcsányi igazságügymi-niszter, aki a királykérdés kikapcsolása mellett érvelt. Az érvelést legtöbben nagy ellenzéssel fogadták. A felszólalók nagy része azt
hangoztatta, hogy a nemzetgyűlésnek a pénzügyi javaslótokkal párhuzamosan napirendre kell tűzni az alkotmányjogi javaslatokat, azokat le is kell tárgyalni, hogy a lehetőségét is megszüntessék annak, hogy a nemzetgyűlés tevékenysége megszűnik, mielőtt az alkotmányjogi javaslatokat elintézte volna.
Az intéző bizottság — miután tudomásul vette, hogy a Teleki-kormány részleges rekonstrukcióval helyén marad — a következő határozati javaslatot hozta, amit ma este terjesztenek a pártértekezlet elé:
1. Pártunk szolidáris lemondott mintatereivel.
2. Hajlandó más keresztény és nemzeti alapon álló pártokkal eggyüttmüködve résztvenni á kormányzás munkájában. Megköveteli azonban, hogy a további programpontok megvalósítása érdekében a párt számarányé-, nak megfelelő képviseletet nyerjen.
3. A királykérdésben a párt a szabad-királyválasztás elvi alapján áll. Ezen elv sértetlen fenntartása mellett ebben a kérdésben a végleges döntést a párt ujabb megbeszélése után kialakuló alkotmányos képviseletben kivánja biztosítani. Ezen minden idegen befolyástól mentes döntés megtörténtével változatlanul ragaszkodik az 1920. évi l. t.-c. rendel kezéséhez.
4. Követeli a most tárgyalás alá került pénzügyi javaslatok végeztével az alkotmányjogi javaslatok letárgyalását és pedig lehetőleg a következő sorrendben : A törvényhatósági és községi szervezetek reformjáról, a felsőház szervezetéről, az állami hatalom fő-szervének (király és országgyűlés) jogköréről és egymásközti viszonyáról, végül a képviselői választójog reformjáról szóló javaslatok letárgyalását.
Követeli végül a pártprogram többi pontjának, különösen a mezőgazdasági termény szabadforgalmának haladéktalan megvalósítását és a földbirtokreform sürgős végrehajtását.
Budapest, április 8. A külügyminiszteri tárcára egyelőre nincsen pozitív jelölés, minthogy általában a válaág személyi részét még nem kezdték tárgyalni. Politikai körökben azonban a külügyminiszteri tárcára elsősorban Bánffy Miklós grófot jelölik. Belügyminiszternek lklódi-Szabó Jánost, gróf Széchenyi Viktort, esetleg Gaál Gasztont, közélelmezési miniszternek minden esetre Mayer János, a földmivelési tárcára Szijj Bálint nevét emlegetik.
Arról szó sincs, hogy Rubinek Gyula
visszalépjen ismét a kormányzópártba, mert ezt egyetlen mértékadó kör sem kivánja. Kétségtelen, hogy a páit az ő személyét a válság megoldásánál nem fogja előtérbe állítani.
Budapest, április 8. A kormányzó ma délelőtt kihallgatáson fogadta nagyatádi Szabó István minisztert és Ráday Gedeon grófot. Andrássy Gyula gróf estefelé megy audienciára. A déli órákban Teleky gróf megjelent a kormányzó kabinetirodájában, ahol hosszasan tárgyalt. A délután folyamán a miniszterelnök Ráday gróffal, majd Tomcsányi igazságügyminiszterrel tárgyalt.
Budapest, április 8. A kisgazdapárt egyes tagjainak véleménye szerint aligha fog sikerülni a kormányválságot elkerülni. Erről a párt egyik tagja a következőket mondotta t
— Nem megyünk abba bele, hogy a régi kormány jöjjön vissza — ha nekünk megfelelő tagokkal is. Nem látjuk ugyanis Telekyben azokat a biztosítékokat, amelyekhez mi a király kérdésben okvetlenül ragaszkodunk. Mi azt hisszük, hogy ez időszerint Bethlen István gróf sokkal alkalmasabb kor-mányelnÖk volna, mert neki pártunkban van talaja.
Az Ébredő Magyarok Egyesülete nem lép be a kisgazdapártba.
Budapest, április 8. Az Ébredő Magyarok Egyesületének országos központi-választmánya foglalkozott a tegnapi lapokban megjelent közleményekkel, amelyek szerint az EME egysége megbomlik és egyik része a kisgazdapárthoz csatlakozik. Ezen tendenciózus, az ÉME egységét megbontani akaró, rosszakaratú beállítással szemben az országos központi választmány, mint az EME legfelsőbb szervezete, megállapítja, hégy a hir nem felel meg a valóságnak.
1. Az Ébredő Magyarok Egyesületének egységét megbontani nem lehet, mert abban a célban, amit magának kitűzött és amiért alakult, minden egyes Ébredő Magyar egyetért és soha semmiféle módon a kitűzött céltól rl nenj tér.
2. Az ÉME, mint társadalmi egyesület pártpolitikával nem foglalkozik és nem is foglalkoihatik, igy tehát merő képtelenség és valótlanság az, mintha az ÉME. a kisgazdapárttal fuzionálni akarna.
3. Nagyatádi Szabó Istvánnak, az „Uj Barázda" 1921. évi április 7-ikl számában megjelent nyilatkozatát az ÉME. örömmel veszi tudomásul. A kisgazdapárt hivatott vezetőjének ama kijelentése pedig, mely szerint a kisgazdapárt előtt az Egyesület munkája és célja kellő elismerésben részesül — az egyesület reményévé teszik az ország legnagyobb politikai pártjának, az ország legnagyobb egyesületével való együtt működést.
Rövid lesz a válság.
Budapest, április 8. Egyes politikusok és pártvezérek szerint a kormányválság még két-három napot ves* igénybe. Előreláthatólag a nemzetgyűlés a jövő héten összeül é» folytatja megkezdett munkáját.
.ni&xe M
Nem teKtifc róla, de lelkemet
"m a politi nk n
nekünk nincs félelemre oltunk, mert igen erőé
fj
*N. fedi
Bbr
- Budapesti tudósítónk jeleni Budapest, ápr. 8. Politika) Uőrölfr ben sokot foglalkoznak a kisgiizdtap&ft
nem ludla^udosit\'ástjgzni, minthogy a paflyafiSQta > .(^Jisrtekczl^iatt k<k
vpff\'a\'íöbbi között az, hogy a pírtvji-\'
képviselő vendégeként páter Hedly Jci\'ft|;
es, a Jáfey-ínis »z,ő lw„,, „.uhötlkuV;
\'énysegeí erŐleljesét)-i neSiílgyüUs Kf>J
Axm^^H&affn^ Mmíi; \'m¥
p^mu^^\'jcknéSW^zériVííes\'aókdlg^éTi\' beszélgetett ÍMr\'ázíchétíyl VJktorrál^,-Sféfér^íVfefArföteáhyi\'ip&ágügy-
miSWinMi\'ii"iüs- ft^szörttőt1\'éS
Szv\'féyét^lé^i,léS öj&ÜéWtfás\' üíüKséges-l6fi«^gőzta«á;\'ÜfártS \'a kériflgclőlí\'a "Sím- átöláf \'Wlla\'ni. Mielőtt afeónbarf p^W\'\'JferöftroS \'fc1cnttl!tcaett votníl,\' igióL\' líSrtf\'etíiélÚfcdWt TOoíHs JÍ\' lstváirés \'li WJbTtfeöff a\'<M\\>etfe«k\'c< mtmdotia1:^1
otJ itl^igl^Jjhi. üifjik \' tiflrátít;
8tetn|:lÍM>jíy\'é* ttekéwí ÍA\'Síól.ambrt én-lipátor vagyok, pálerfamilias. Szivem mélyéből^ Jt Őr scöntöm azt az ismeretlen férfiul, eki velem
WWMW
benn&i Végti&n/örömömrn. hogy itt
b&toMv kfoápkbfcír, ».árwsn, ,hogy>lai öyrtegjer -l#nése<i»bhi< (véletlen*-hanem aaftak az. eg.yieJr JéKftnokjfá: jelc^J aihciyirt a fekkmötefe?! k foMf •aoigttttni akérunk, .. továbbá^ mtrt.—^etőapo •iúsftm ~r- hogy ao rdmér Jtiérua körtíjtn, is mbggyőxqdocfc-. tataim* arról, :hogy{ •> kettő**-. •tédyaé&*épf> oly er^n.églaíiniiilelkGnkben műik laboréban.. Szív vei .és lélekkel Vüdvcxlönx^fit rfs>,k^r«iv,í nrm £WO*alftn©k,
hanem a testvérek kőzött ejpa. magát.
felkö-
-SWWSbeM Bbíidá eavy. nabnirn .latdcl.. llö\'.íjlhf- Kó«ai»ni_ attluAwivc* UendétfJáWiV, amelyben engem Önök réwesitemck.; .Jölipsjk líliaOMl bi,Inkább.: inott súWnl itfinden nie-l«riwWoi<t6fbM yahoj, :a;>pánbo<i i melyet ■ a ] bfc .n,.|őprtnyho*íii ter-itfretbe*. n 31/3 íi Jiiuri ^r.anollól.rz
—. Nekünk M,i«.;tteriJ»lénya*g:;.ltaB,|a ilíj.ely.::él,et,.,ih»wtóra,.amelyben.erí;vei, har-r.e«IM<g*ellitil6tsíj), .fimíJybertLVMi gyujtÁtfl*, IJimflly..Íán0til3obbBnlJa a lelkeket, \'ük: ■ lelktk:JuiUcntk.^.\'jnat^zr MighaniA.ntmtvl awNfe tafcjni .*ilhi»iotoltak,- bogiy.i.eltütla.- ke ■.rWinyÁigeL iMcMiffiniftscn biztosítsák,^w>gy jekesswi ltobbé mód .azni,.bogy:iozt tj\'V-.1 rwténjiUgcl .ebben aíibawiban <b<rtó i*nieg bajunkat,;\'
szédek amelyekben azt mondották, >ogy Wlr lesitiaustn fsífofraÜiinli.irái* yán.-Hit
Nekem Ka- nieggySiSdcsem^^hojT^a^ma^
\' országot cU wjynf,- «t kellett volno m.radnia és*yújtai>u!
,ű embereit és . nckef> az a
hogyha itt rnarad^&ftnílWWrSwfIvflW/\'j
meg tudta volna ti
— Mannpság nem legitimista ew\'P«t\'
1\' " \' fog el engém, amikor " emberi!^
■t nemzet-
■Ívűit \'bfeteií W
Valiikét a füld :níp«\'»kO
^ésbtf.\' Lelkcmnek jAleiki bogy a kúgalda-i pirt.. I helyiaégébeA,i twMf,.. >WwÍpRáf.;<Jr<SI,i Tn4pin, npjfX..„Yawiak sokan, akiknek i)em;
varuiak sokan, iikiknek" t}em. letwíE a kűiazdatíoliiiVT\'yáe^eá*^^. Vafi," mert a ntígfcr \'tetÁK1á fok\'tiipil ugg Kófr" tik\'mvl miití\'i* foötféktneti.i ."„imi \' iX"\'!^ Adjon\' a • ma^gítrok Istene ennek *a: független MágymiaisiágitOb. rfllitít,, ittéítöl-
dveidóúMÍMo-l ™—""""
szagot teremtsenek. Biztos voltam benne, \\ be az Jílvn él-rtünknck kedvez, meg fogjuk találni\' az eLuftmüködésl. (Felkiáltások minden ótdbton : "ítjefi Hegedit <^cnTrTrime-Melf>«k)-Hála Islertftek; Kogf ózok .z Ebredo.Ma-igyarpk, iiWkrtiHudtam, hogy snabadsigot-^ életet üd.irnnk bozni, jtliwannak.kftíöt^wk.
i . .... . .. r ■ de
kell lennünk.

íeiül.tílHl^lj\' il\'ibMtís^l Hir fep 1 ki^ii&íctój éltették.
. A vaspora ^S5^ é^szakab^nyult
bcíű
történik, akkor nemcsak azt kiillhaliu&. jKgy étjén e ■ nemzet,- Aanem-n /id a nctrLlcí él, akkor /r.jlitotiiq Allf. noqi.lr.
">/.WHosszú taps.:és, cljoiWéS, valt ii„vi, IfeDZ\' JoropMMf i.pátfcT: besasíófij,, íkil M egyb\'i(5yUltck„ igeji.. mcteg,«v4sióban:.Wi szcsitcttelin ;QagX4tiÚft Süifes
István ildvüzőUc ,ss.,k(JpCÍOt9tt yelft.
\\Tomcsunyi Vi|ínfls ,R4I. igazságügy; miniszter, Patacsi, •£ÜW-.fa„JíC¥im& Aikiiuís. ftíszóll»l^sí»i ilMMh, phs>!.<4á4j
íiaiá|iitvía,sw«lkedcft,sfl9l«?i\'fc ,i „a
Nyilatkozatokra, ujabbUietfállapilásza
nem tudom kikkel állok szSvetsdfcteiv Aa id6 éíy.ombati eníreai igazoh, .s itaa\' biiorfyságot -szerozlünk rél»)v.ji9^e.vajtelf,;,(i|>il(ksl..fngein .miwi»,fl»Sggyaniwl»>tak, ellenijeink tábo réb^n vannak es ellenünk dolgoznak.
\' — Ámiic\'or\'az elmúlt\' napok "alatt véd-i\'TBífikr -fdggttlenáéget,"akltor Kftam, bógy ii szomnzédo.1 vonalakban az Ébredő \'Magyarok (kflj^ejíllk.a* egyi>!,i9)s)ploii1ugyap-i«»»..,slí(«\\9í.,(>«?,« azok a;
fl^SX fegyveres.erők, amelyeket az orsTÍgban; nem azcr^rick sbkair. \'Nífi\'íliy hónappal ezelőtt itt képviselőket támadtak, mért álHt.ólag bizonyos alakulatokkal iVAAoaki összeköttetés-! ■ ben íhelkiilWaftk,! éjjei),.§eg«tóf Gywgy) .ésl . Cf^k az slakulatpk, ma nekünk a .legerősebb támaszaink. \'Az\' Ébredijk\'et\' is:,tíímadták, és !\'éü\'»\'Iegill.4yobb-üíé^t!tígedés.«l látom Uraim, hogy az Ébredők olt vannak, teljéi felkészültséggel, ahol a nfitnztí jOgu^ kuli védeni. Az
...a^M^fj^Má^vákatUs gondolata a , Karlismussal szemben■ (rclkiáU \'táipV.^jch \'HeiéaSJ-gtórgyl\' m alélnak,"éli
: JeWéV fibredí Az- eralitoU feg.y:
veret erők, ^aképvbolők iU hOM>«MP éltRttéH ..Héijm.&t\'!^^.PffMU tftmtoü a ízabadJ k^y.yálaaz^ásj gondolatát irtá)c,ilífzlajukr*a\' éd m, kí5g^rfal5^1\';\',"ámftndhatjuk,^\'\' hójjj
■ v^fp\':"i i itulü Ht-z-j /i,bfioiir.<l iIiúlDSe iiutiul
nw.i Várost\'- vízvezeték. ,u,i„in,
A vároa nJóáívetto n iátoblH vttÜB»t\' tosabb] UtólJt\'ÍÜeíitét \'iílt^k Jbl
■j, i>óah.ullü vnuiül n.-.\'rií <nrtnno>l i, Unitit {Saját tudósítónktól.) Nagykap^.vflrf^
uag»obb, iörrtJfvrfwt, OAnifflgy- a letákkel^Wneí, .A. ..f/úre^ .jyez^&^e^ s a o,ü?«akii,0f«ély wjjfi.MSw.lfMISHB!!0^ lifíó vo>U ■ kéazitSiW,-. d*.».!, rteiní...f,\'
anyagi a l^fí,1^
niií. A.twwJi i iwttw\'.iwjp valósult,\'. ,a miio^,..megfKlff
kár,húfl»uf,lm. -XnmS
W/ó miJnálóuiJtfi ,. ,:„.!„ ,...iiilJq iiii,6
ii \'-.AUhríbofu.íoljieroán Iud,vílcv§lei{, ^kfl; tonaság »4 vároa. tninc>ítatásávi?l111két bpvUM k«tbt""fiiratottj; «vii«rskk-k(SrbHfl)aR... »tógg6..mbd|jro. .vizyozctéket Annakidején a váras QfOnbun kjicotötje. hf^l/ kISk folyamán a kulMluságttil .qieguel}eli . <f vízmüveket azon a költségen, amdyfifl, .^er szerozték. I 1:1,\'\' -i: i;n, Á
• ; • >At idp
\'helyéttespolgáTiiivélei-\' 4%. Király ,
szaki tanácsos bosszjs (jn-dozások, »t4p,^i|ii már .1 :váro* tulajdoniba julLatták: katonai ""víimQvéket.\' A.jöbobin ű vizn)üvek\\^í.o hálódat fölött egyedül ta pirm. fog ,1 renielkczii, égybén az.onban "kötelezte magátl .p .VJÍrpf, hógy katonai\' eélobrúí is woJ«ó(toti^,:f,9gjft.|a vlz-ít;\' a meghíitüoiatl
A iíárös nnndenekéloítt.-«joi>í fpg xiüi-1 gornt;";Hógy\\t legfontasahk közinléiétcket lássa vizzet\\ Kz, amint ertásülünlc,\' ft-llegliö-_zélebbi! időkben meg UWo\'g tÖrténrii.iÉíe log-,:j\'Sk kSpésotni ■» -ViŰ-bázat, eaolMéetéK\'lMbaa sétatered, be fogják vezetni. a .tüzoHókbWf! s Wé\' tit«áfe\'\'-lö«olifc»át.\'iS" ezúton íogjök, wJt;^-"AlbsÍRihfc- l»llsJnUaj ólr.v eiiuiAzoiIjtinbv
A- tiiflgleeÖ líét kot eddig 15,000 pmblí\' t 1 tud\'eUátfii naponta vízzel. A v^ro* íai^i^1\' \' SÍfc;i\'\'\'fógliflkozSk Vizáira -t.-rvvöl-i% hogylmí\'V két liHOXbS bővizű kutat furat s Kiskanizsál "fs beívóhji»\'-a: vizzozeték körzelbe. \' A/jclcnlex\'
Jiniii í;i\\\'j))ii \'.;.
naiííl óvöi r; jjsf
1 litfef"35 koronáé

i fehér-
■Qáért kápaat.0 LOKH^ö €S

:r szükségletét tudják ellátni. A teljes ennyiség felhasználása csak akkor lesz -^Ö,1 K4\'S virósáKér avülarhosforgi*.
BtXJií eíbi úi Jislí-J
A város terve az, hogy a vízvezetéket fogja vezetnyal raagái)laltyól$a is, Fogja hívni laktfciágít-irrn,
^tkezzenfkfefjcik hfszná^\' akarják. .Ezek-bia termesíefesen , viimlfröörtK cftak beálQL^S®®1«V«?s;r <0.«®
,of9arvqö>í leoigv ,bíusí
a \\
szentmüM ^^Rlj^^HS&ftfe n a Kisfaludy-utcába nyúlik. A másik tAöaVTéUkk^M áfcotU-A-, kft^fei •lába. A Csengery-utoai Hálózat tovább
annyira ejbeji^gy a, leg
_________még
szaktudást igénylő kérdésekben is teljesen
látjuk, Hogy etősége eredményes munkát fejt ki a Qátöi ixtésében s hisszük, hogy azokkal szem-akik ezt csinálják, a város lakossága lesz hálátlan. 1 «""3*l>
^tejorfaad&t ty^gf^yf^aső^yá. ügyeit, az évek múlásával annyira belegya-tolta mag(
MM*
^ »ktudást ij,—_____
kívül tagja
intézej
srin
Jtén sokat vesztettek elhunytával, meét. sekon
\'An"m i&űWfitft\'mi íhdimbe ■stö1 \'iSÍ^fet ijtü^aKSs^o\'te^\'
Wá.\'W^iviílWléiáUeHógUlkAolt elhuny ítSvalrTéjlethatáictfíira ViaUua, >sfe)fa>j<44kc
S «Lisf s ^m.iííwfi\'m^"^ cimí
1000—1000 koronát ad a szegényeknek rój töni kiosztásra. Temetése vasárnap délelőt n oW Ic&sz az izr. temető halottasházábó
— Ax or.zágos Zrínyi Ünnepéi ngd^^^^t^g^c^^^^fcgjdtatást elí
el ezelőtt létesítette az állam az anya->yvf 4»vaMfefa*ó6i#bi<>l>a gmttfnftj^h
te^itt,, hiH ÜKMMi^ h«ttl°*í<fe
tisztikájából az alábbiakat közöljük: 1895. tóber elsejétől a tegnapi napig 5613 pár ölt házasságot, 19.297 születés volt és
iát 919 voít^^ŰÍÖÖj^rÍ\'lii
érdekes statisztikájából, mint 15 adatok világlanak ki a háborús idők adatai. Megállapíthatjuk, hogy a
cb*ili teálte \'alá.) i A\'itóbortjs, I «jt«9>i^*en ISttiiá^to^akMiWí^^l.Op.sz^íkUL
áinaival. A születések csökkenésa,az 50—60
, ... . . jnSm>. íiujooi ,T97Íoj3Vli
izalékot án el, míg a lialálMetek száma
aatau/ E-
latok mellett vigasztalásul szolgál
hogy az 1920. év vége; és az líSlódv; Idigi hónapjának statisztikai adatai már a irmális békeévek népszaporod^J^i^fjt Altatják.
lebbL Ji8*g*IUía ?. iegközckbbi. városi.
yGlés programpontjai közé vrszi a ké-
PiWlfim^MétneliW *Sir
-om kerületet négyre fogja felemelni,
érni fog]
lédhelyszerző dijakat, amely a legutóbbi íidőlurfÓorOTa volt. Ezenktvül tóbbér4ek»
nTOieílöo. Ofe^^í
nég a közgyűlésnek. m J
. — A Polgári-Egylet mai esti mo-
latsága. Ma este tartja a Polgá^flimégí óta .tervbevett mulatságát az Egylet
gaüUgjtSieJgpmi é^sMá-j ^oCjlHíS^mig,;, j amely után tánc lesz. Jegyek még kaphatók Fischel
este a pénztárnál. Kezdete fél nyolckor.
— Választmányt Bléa ai IrStfattal11 Kűrben. A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör választmányi fin. «te 6 órakor a városháza tanáéstcntfflW:™ unín\'ftir, YÉMp*e
választmány az Elnökség.
tagjait tisztelettel meghívja

ábnn röviden jeleztük Károly, a Király Sörgyár r. t. ügyvezető
akii
ula—7 óralrnr a városháza tanánstnrm^hrn

ton, Bodó Pál, Bodrogközy Zoltán, Dobrl ■ TiteáaáoJacböfiüSiáf !t«í>»l dA Eőry Czal
Lajos
Hegedűs György, Herboly Alajos, dr; ler Jenő, Horváth Olivér, Karlovits Jós /áU AQ&I, dr. KOVJ ili, Kkdfcl fli^oij ÜU György, • I Krátkv István, Lájpczig Antal, Lantos Angy iWegta Tibor, Nagy Tivadar,
Ötvös Ent
Pangler György, dr. Prack István, dr. Plil líVíttori Bunbyii >\'0yuSiii<dr.ivSzi)Me)La;
dr. &
mJwNiWn
....................M mm\'kügy
\'■1f/iní\'W l^y^^A^Úitpély z<n élV i ItfOlyáMIIrl^ritaft loktnthttő. ÉpeH MÍrt nz.JroioH" Kór v< tősége nyomatékosan kéri az albizottságok
tiH<&JVlí*Sok"1\' hosy " békí" Cgyi
kö3w oiztositása végett a kijelölt idői
este az ünnepély rendező bizottság, kedden

propaganda bizottság,- szerdán pé3íg fc^fliátéttaci"-... g.i .
Szabad lyceaml előadás. A si>-
bad lyceujnbaji vasárnap esto fél 7 órakor 1 é ^ŐWfr^tiR^müt/e/ej^jt:
a nemzeti megújhodása szolgálatában cimi Az érdekes előadást az IrQfJalpni ICw^dalj
on
atíilW MLéke az
országban a korona javulása folytán 25-btábtléíd^li^ttjLögerÓBetóiasiárésésiiiDun^
.Tisza közén, Továbbá a Dunántpl. Legkeve;
kjb iv-j A kóronA Ztirichben.
Budapest, ápr. 8. Zürichből jelentik | magyar korona állása ma: (záráskor)
osztrák bélyej bankjegyé pedig —\'97 szantim.
aL-.ílűfV
\'{RsdiVt-
\'\'\'^\' itiu^ eiS«ird» Hy»r*áa»P»<«»!*aabaai i . Pachek féle nagyszabású ;
hainisitárö űn*íM«ít..am«Iat.ivJnapoktgí^rf(^^íi
!g«VoniVá,A a\'V»tj!if»»z5tM^ét s nem kové-lebb,
polgárt kevert a .bünügybe. A hatalmasra dagadt pénz%ftkíűJÖÜfttíÍ azonban eg»szrfre ,HácMl s«l»dji Rjff,, f ^vtílott,
-asm Cl
via.jpSl&blrttó^toÍTOÍgj ^VSstVK^
kitfrtélfzreaBSWgSkíjlfeijai, nsi,3I1bbsV Ms
;A:büaí«^it3E to»ákbi;i>(lf»íál?i«eg-i afe«tt?.íll«tvs.-,»Jb»£Ít*l •frntfsWtiSfcW\'fcfcl
tak. A vizsgálóbíró folytatta ugyan nHt&ft vébb a kihaltíatátoViJ, do .fW^kwl a atot adott az egész bün-;iró nem tehetett egyebet,
- PescM. ügyaBia,a: vi»sgál\'ibW,fll?«|-nega^Mw, MWSfczmuXatfJtftít i^^íf
nondott vallomásait. Nem tudni miért é
nagykanixsai i
sek ugy tűntél ^ ^ ^.
misitási manővernek értelmi szerzőjét. —-i
koraid ÍWCW béíy«g«»k, többet azonban nem bélyegezhettek, mert másnap
bélyegzőgép egy teljes napig Reichnél volt. Reich Samu azonban liStó\'ltetílhetett a
bogy
a vizsgáMBiWl\'\'«l fevárMottjPMohnk megszó-kése után Reich ellen visszavonta a nyomozó-levelet. A vizsgálóbírómégfcését Reich felefígzr utján Bé<»ben_yftte kézhez s tegnapelőtt
^F^^Mizsfié Tdjbté rendéi drWífFtfViíiiiujlJaitial
niiili liitpllg.n.át dr,, Bír Ijjmrnni-
Ki i
csslítban eszközli. Reich Peschekkel mindi i
nD(?ÍS
—, Dollár Máik* 475.L Sxokol 405,

HiuI «00, Loswmitoló 7.M), »
B*ok--. M«gy«x-0W5Í\'i"H Bcocilnl 4450,\\Dro
36(0, Általános »s4n--,\' Száiivixi 2260, S»lg<
4700,\'iá
.nKtini/it,moynvYn*yj ilBrmayí) & inlnX : 9lD»)iit>bia{iilúit| h DoiornovM
ZALAI KÖZLÖNY
Apró hirdetések.
Kihány tl«i(eMÍg« munkásleány illőiéi inujiklrm felvitetik « .Patria\' pótkivé-gyátk.a. _
.CimU y<|jir«nti| nem tniif, \' . 1|ll( U.tjUantit rn.nj.mii 1"
Mezőőrök félfogadása.
Hirdetmény.
A V. tanács f. hó 10-én d. e, 10 órakor a tanácsteremben mezőőröket fogad fel, Jelentkezzenek mindazok, akik feddhetlen előéletei, egészséges, erős testalkat mellett ezen szolgálatra magukban képességet és hajlandóságot, kedvet éreznek.
Nagykanizsán, 1921. április 7-én.
Városi Tanács.
általános Fogyasztási Szöuetfcezet
HU8CSARNOKA
Értesítjük a t. közönséget, hogy a mai nappal fiatal tertéahu* kerül kimérésre.
Sertéshús kgr.-ja 72 K Zsirszalonna „ 80 k
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerű
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
ím* Tisztelettel
Horváth ós Herja,vecz
temetkezési vállalkozók.
príma import bükk-
rmiNET
ulllőzott minőségben, nagyban (waggontételebben Is) ta Itls tételekben Is a
legolcsóbb napi árakon
árusít a
dunám élelmiszer- és áruforgalmi részvénytársaság
iiljkulzii, Cfli|ir;-it I. híi.
X.l.Ioa 59.
Ml
Tiviráll dm: TrtsiduDbU.
1921. éprilit j.
Goldhammer Sándor a maga és az egész rokonság nevében bánatos szivíel jelenti, hegy felejthetetlen jó édes atyja
Goldhammer Károly
a Király-Sörfőzde R. T. igazgatója, a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatósági tagja, Zalavármegye törvényhatóságának bizottsági tagja, városi képviselő, ax Izr. hitközség elöljárósági tagja és a Magyarországi Vidéki Sörfőzök Egyesületének alelnöke stb-
rövid, de súlyos szenvedés után életének 59-ik évében folyó hó 7-én d. u. 6 órakor jobblétrc szenderült.
A boldogult földi maradványait folyó hó 10-én, vasárnap d. e. 11 órakor fogjuk örök nyugalomra kisérni az izr. temető halottas házából. Nagykanizsa, 1921. évi április hó 8.
Béke hamvaira I
A Király-Sörfőzde Részvénytársaság igazgatósága, fel-figyelőblzottsága, tisztviselői kara és összmunkássága mély megilletődéssel jelenti, hogy
öolöhammer Károly
igazgató ur
1921. évi április hó 7-én d. u. 6 órakor rövid szenvedés után elhunyt.
A megboldogultban vállalatunk egyik oszlopos tagját vesztettük el, aki lankadatlan szorgalmával, ügyszeretetével és szakavatottságával hervadhatatlan érdemeket szerzett vállalatunk fellendítése körül, miért is emlékét örök időkön át hálás kegyelettel fogiuk őrizni.
Halottunkat f. hó 10-én, vasárnap d. e. 11 órakor kisérjük örök nyugalmára az izr. temető halottas házából.
Nagykanizsa, 1921. évi április hó 8.
Nyugodjék békében!
Gutmann S. H. cég mély megilletődéssel tudatja főtisztviselőjének
Golőhammer Károly umak
folyó hó 7-én bekövetkezett gyászos elhunytát.
-A megboldogultban, ki közel 40 évén át nagy ügybuzgósággal, önfeláldozással és a legjobb tudással kezelte ügyeinket, nemcsak hü munkatársunkat, hanem a legjobb barátunkat is gyászoljuk. Nagykanizsa, 1921. évi április hó 8.
Emlékét mindenkor kegyelettel őrizzük.
Nyomatott ,
»tag 13CTm/.,sK:aiimKi;
IflDtulaidonosok : Zalai é. Gyarmati könyvnyomdájában
<50 lk évfolyam
Nagykaulnaa, 1921. április 10. Vasárnap
80. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
keresztény politikai napilap
Sttrtttstfefe és kiadóhivatal: Pő-al IS. u, ————— Inlenuban-tolefon 78. ■
Megjelenik mindig kora reggel
Klőflictéal árak :
főszerkesztő: felblósszbrkesztó: || bhhhoimi ariR:
Dr. HEOEDÜS GYÖROY RnnpnfWA7v™i tím U 6vn 400 FMvn 800 K
0MBM(g7. wPtu.w || BOL»KUUK.ÜZ,Y iULlAN H 6vn 100 K ^ ^t* M K. Egyo. .tárnái. a K
Vasárnapi kihallgatások a kormányzónál
Telje, kormányválság előtt állunk. — A kisgazdák Bethlen István grófot akarják miniszterelnöknek. — A kisgazdák további kívánságai. — A nemzetgyűlés oldja meg a királykérdést. — Az alkotmányjogi problémák végleges elintézése és teljes sajtószabadság.
Budapest, április 9. A nemzetgyűlés el-
napolása és az ezt kővető audienciák lassan lassan kidomborítják a teljes kormányválságot. Az első pillanatban tisztán arról volt szó, hogy a kisgazdapárt minis2Íer tagjai nagyatádi Szabó István és Tomcsányi mondanak le. Később ugylátszott, hogy a fennálló ellentéteket el lehet simítani és Teleki továbbra is megmaradhat a kormány élén Időközben azonban váratlanul ujabb események léptek előtérbe, amelyek megváltoztatták a helyzetet.
Elsősorban a kisgazdapárt állásfoglalásáról kell beszámolni. A kisgazdapárt intézőbizottsága a már ismert javaslatot terjesztette a párt tegnap esti értekezlete elé, ahol a különböző felszólalások során az a vélemény alakult ki, hogy az intézőbizottság állásfoglalása korrekcióra szorul. Ez ügyben az intézőbizottság ma délután újból összeült, ma este pedig újból pártértekezlet elé viszi a módosított határozati javaslatot.
Ez a határozati javaslat lényegesen eltér az eredeti javaslattól már csak azért is, mert a királykérdés megoldá-iát a nemzetgyűlésnek kivánja fenntartani, nem pedig a kővetkező országgyűlésnek. Jelentékeny differencia van az alkotmányjogi kérdés megoldásának időpontja tekintetében is. Ezenkívül további feltételeket kötnek a koalíciós kormányzáshoz.
A kisgazdapártban a határozati javaslatnak ilyetén megváltoztatásával egyidejűleg hangulatváltozást is lehet észrevenni. Nevezetesen mind erősebbé válik az a felfogás, hogy nem a kormány kiegészítésével, hanem uj kormány alakításával, uj kormányelnökkcl kell a válságot megoldani, mert Teleki személyével szemben mindenki bizalmatlan. Érvül használják Teleki ellen többek közt azt is,
hogy Teleki a sajtókérdés tekintetében mindig ingadozó álláspontot foglalt eL A kisgazdapárt ma már erősebben követeli a teljes sajtószabadságot. Ezt a pontot is felvette követelései közé.
Maga nagyatádi sem tudja az elégedetleneket leszerelni és lecsillapítani. Ilyen körülmények közt a pártban egyre erősödik az a kivánság, hogy ha nem kisgazdapárti, akkor Bethlen István gróf álljon a kormány élére. Ebben az irányban a pártonkivül álló tényezők, igy a disszidensek is erősen dolgoznak. Bethlen István gróf személyét döntő faktorok is nagyon kívánatosnak tartják.
Ami a kisgazdapárti miniszterek lemondását illeti, az a hangulat és ezt nagyatádi Szabó és Tomcsányi is megerősítik, hogy bár irásban nem mondtak le, lemondásuk szóban, formálisan mégis megtörtént. Az írásbeli lemondás azért maradt el, mert a kormány ugy is távozni fog.
Rontja a Teleki miniszterelnök helyzetét másrészről az a körülmény is, hogy a kereszténypártban is van egy áramlat, amely Teleki ellen dolgozik. Kereszténypárti oldalon azonban erősen dolgoznak Bethlen ellen, akit nem tartanak a maguk emberének és pártjuk számára alkalmasnak. Titokban egy Andrássy-ka-binetre gondolnak.
A helyzet súlypontja most már a körül forog, hogy mi történik nagyatádi Szabó István és Bethlenék közt. Bethlen István gróf részéről ugyan eddig még senki sem tárgyalt a kisgazdapárttal, de ezek a tárgyalások előbb-utóbb cl fognak következni. A helyzet egyébbként lényegesen tisztázódni fog a kormányzó előtt folytatandó holnapi kihallgatásokkal, amelyekre a meghivók a mai nap folyamán mentek el a politikusoknak.
A király svájci tartózkodása.
Bécs, április 9. A svájci szövetségtanács tegnapi ülésén elhatározta, hogy Károly király tartózkodását, ellentétben az eddigi hírekkel, nem köti határidőhöz. Mindazonáltal valószínűnek tartják Svájcban, hogy a király Spanyolországba fog költözni.
A tőzsde magánforgalma.
Budapest, április 9. A korona zürichi áresésének hirérc a valuták a mai magánforgalomban megszilárdultak. A napoleon 1100, dollár 298, márka 493, lei 435, szokol 415, osztrák korona 49 volt. Az értékpapírokban szilárd volt az irányzat.
Megindul a levélforgalom Romániával.
Budapest, április 9. Ó-Romániával és Magyarországnak Romániához csatolt területeivel a levélposta-forgalom újra megindul.
A függetlenségi kisgazdapárt zászlóbontása.
Budapest, április % Holnap, vasárnap tartja Balla Aladár Békéscsabán beszámolóját, amely egyúttal a függetlenségi kisgazdapárt zászlóbontását jelenti. — A beszámolón megjelennek: Rassay Károly, Tomory Jenő, Cserty József, Kerekes Mihály és Drozdy Győző a függetlenségi kisgazdapárt részéről.
Rubinek és Friedrich nyilatkozata a válságról.
Budapest, április 9. Rubinek Gyula a válságról n kővetkezőket mondotta:
— Lokális megoldást ma ugy sem lehet találni. Addig tehát, amig ez a nemzetgyűlés együtt van, meg kell alkudni « mostani parlamenti helyzettel.
— A nemzetgyűlés egyébként folytatni fogja vitáját Teleki miniszterelnöknek a királykérdésre vonatkozó nyilatkozata felett és a kisgazdapárt elvárja, hogy Telekii — ameny-nyiben helyén marad — ki fog térni Gratz külügyminiszter beszédének szubjektív részére is, amelyben fájdalmának mondta a király távozását és ki fogja jelenteni, hogy a kormány ezzel nem ért egyet jés hogy a kormány a király elutazását nem külföldi presszió miatt tartotta szükségesnek, hanem azért, mert ugy követelte ezt az 1920. évi 1. t.-c. alapján a magyar alkotmányjogrend is.
Budapest, április 9. A politikai helyzetről triedrlch István a következőket mondotta:
— Ugy látom, hogy a válságot csak ügyeskedésekkel akarják megoldani. Tulajdonképen nem is uj válság ez, csak hónapok óta tartó régi válság és a tehetetlenségnek politikája, amely tartani fog, amig ez a nemzetgyűlés együtt van.
Huszonnégyórás időszámítás a vasutakon.
Budapest, ápr. 9. Feltétlenül megbízható helyről értesülünk, hogy a kereskedelmi minisztérium hosszas tárgyalás után elhatározta, hogy a vasutakon bevezeti a 24 órás időszámítást, amely minden valószínűség szerint junius elsején lép életbe. Az utódállamokban, Ausztriában és az antant-államokban is már életbe lépett részben a 24 órás időszámítás, ugy» hogy az egységes időszámítás miatt Magyarországnak is csatlakoznia kellett a 24 órás időszámításhoz.
Franciaország megegyezett a lengyelekkel és csehekkel Németország további megszállására.
Berlin, április 9. A „Berliner Lokalan-zeiger" arról értesül, hogy Csehország, Franciaország kívánságára nemcsak gazdasági, hanem a katonai büntető rendszabályokban is résztvesz. Ha Franciaország május elseje után jónak látja a Ruhr-vidék, Frankfurt és további német területek megszállását, akkor Németország keleti határát is átfogják lépni a lengyelek. Csehország részvételét illetőleg már a franciák felszólítása elment Prágába. A cseh csapatok fogják megszállni Glatzot és Waldenburgot, a lengyelek Felsőszíléziát az Oderáig éa a felsőszHéziai antantcsapatok Fclsőszilézia többi részét.
A francia hadvezetőség már megtette a szükséges előkészületeket a Ruhr-vidék megszállására.
•I____
Wekerle lesz a PéntUfyi Tanács elnöke.
Budapest, április .9. A Pénzügyi Tanács alelnöke 7eleszky János fesz, aki hajlandónak mutálkozott, hogy vállalja azt a.tisztségei. A t in ács elnökévé azonban Wekerlé Sándort szemelte ki a"f»éi>\'/ügy miniszter, aki valószínűleg vállalja is ezt a tisztséget.
Tegnap szűnt meg a mozitulaj donosok engedélye.
Budapest, április 9. A belügyminiszter a főkapitánysághoz leiratot intézett, amelyben utasította, hogy ma reggel, illetve szombat reggel 9 órakor zárt borítékban értesítse a mozgóképszínház eddigi tulajdonosait, engedélyeik megszüntetéséről, egyben pedig az uj tulajdonosokat a jog átruházásáról.
A belügyminiszter intézkedése nagy konsternációt keltett a mozitulajdonosok közt és ma este értekezletre jönnek össze, mert ezt a rendelkezést jogtalannak tartják.
Letartóztatott csaló bárónő.
Budapest, április 9. A rendőrség letartóztatta báró Ende Oltónét. A rendőrség ugyanis néhány héttel ezelőtt a pécsi rendőrségtől távirati értesítést kapott, hogy ez az asszony különféfc hamisításokat és zsarolá-\' sokat követett cl és Pécsről megszökött. A „Commcrciál* bank tett ellene feljelentést, mert hamis csekket váltott be a pécsi fő-intézetnél. Garai Manó lakásán találták meg és ott tartóztatták le.
Az angol bányászok a kormánytól követelnek fizetéspótlékot.
London, április 9. Lloyd Georg az alsóházban kijelentette, hogy a kormánynak az egyedül szándéka, hogy elhárítson a megegyezés útjából minden akadályt Biztosítani kell a bányák épségét, mert ez a nemzet számára elsőrendű fontos kérdés. — A bányász szövetség végrehajtó-bizottsága elhatározta, hogy nem akadályozza meg a bányák szét-rombolását, kétségtelen abban a reményben, hogy a kormányt ilyen módon kényszerítse a kapitulációra.
A bányászok jól tudják a szénipar jelenlegi jövedelméből egyáltalán nem tudják megfizetni azt a bért, amit ők követelnek, tehát a kormánytól elvárnak rögtöni fizetés pótlékot A kormány nem fog engedni azonban az óriási követeléseknek.
Elrendelték az angol tartalékosok mozgósítását.
London, április 9. A vasutasok és a szállítómunkások határozatának kihirdetése után Henderson Artúr és Rabinson alsóházi képviselők, mint a parlament munkáspártjának kiküldöttjei váratlanul megjelentek a munkások ülésén, akiknek vezetőivel a király proklamációjának következtében előállott helyzetről tanácskoztak. Az együttes kiküldöttek azután Lloyd Georggal folytattak megbeszéléseket, mert ugyanis az angol kormány elrendelte a tartalékosok mozgósítását.
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában,
Amen.
_ZALAI KÓZLuNY _
Mi lesz a tartalékos tisztekkel
Tudvalevő, hogy folyó lió 15-én az összes tartalékos tiszteket leszerelik, tekintettel arra, hogy akár megszállott területről valók, ukár nem. Ezeknek a tiszteknek a szama igen tekintélyes^ akik; legnagyobbrészt teljesen állás rtélkül maradnak. Legnagyobb részük még csak nem is gondolhat arra, hogy ideig-óráig is hazamehessen, kénytelen elhelyezkedést keresni a megcsonkított Magyarországban. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy hol? A hivatalok tömve vannak, a tisztviselők létszámát csökkenteni és nem emelni akarják. A tartalékos, leszerelendő tisztekkel alig törődik valaki. Egy szép napon kezükbe ádják az obsitot s mehetnek a szélnek.
Illetékes körök figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra a veszélyre, ami nyomában járna annak, ha a társadalmat ujabb Lázárokkal szaporítanák. A leszerelésnek meg kell történnie, de gondoskodni is kell ezeknek a leszerelteknek az elhelyezéséről. Ezt követeli a konszolidálódásunk, de követelheti az az önérzet is, hogy azokat, akiket évek hosszú során át használt a haza, az gondoskodik is róluk. Ezt megérdemlik, mert a legnehezebb időkben ők is ott voltak, ahol vér kellett az erekbe.
A kaposvári körletparancsnokság gondoskodik a saját tartalékos tisztjeiről. Az alábbi körlevelet tette közre:
.A trianoni békeszerződés egyik pontjaként szerepel a magyar hadsereg létszámának a megállapítása; E pont értelmében az eddig katonai szolgálatot teljesített tartalékos tisztek, akik legnagyobb része menekült, vagy azért vonult -be, inert más polgári pályán elhelyezkedni nem tudott, még ebben a hónapban kénytelenek leszerelni. Az ő elhelyezésükről gondoskodni kell. Elsősorban azért, mert már mint a nagy háború katonái szenvedéseikkel és legszebb éveiknek feláldozásával erre rá is szolgáltak az itthon levőkkel szemben, de másodsorban legnagyobb részük menekült, mindenkitől elhagyatva, otthonából kiüldözve azért, mert a legvadabb önkény dacára is megmaradt magyarnak, amikor ez a név csak szenvedést és nyomorúságod hozott rájuk. Ők evvel nem törődtek, feláldoztak mindent, mert csak egy tudat él bennök — magyarnak lenni. Az ő elhelyezésükben, kenyérhez és álláshoz juttatásukban tarlsa mindenki hazafias kötelességének hathatósan közre működni
Éppen ezért felszólítjuk az egyes intézeteket, bankokat, cégckct, uradalmakat, legyenek segitségükre uz elhelyezkedésben. Igenlő esetben közlést kér a javadalmazás és munkakör megjelölésével a .Somommegyei katonai parancsnokság — Kaposvár."
Ml lett az eredménye ?
A 45 kaposvári tartalékos tiszt ma már tudja, hogy ideig-óráig meg tud élni, mert eruton tisztességes állást kaptak.
A nagykanizsai tartalékos tiszteket sem lehet a bizonytalanságba ereszteni.
Hisszük, hogy nálunk is történnek ez irányban gondoskodások.
__1921. áprili. 10.
HÍREK.
— Reich Samut szabadlábra helyezte a rendőrség. Megírtuk, hogy a rendőrség Reich Samu nagykanizsai rum- és likörgyárost, akire Péschek Ignác az ismcrc-
! tes fttathamis® bűnügyben súlyosan kompromittáló vallomást ** tett, tegnapelőtt letartóztatta Dr. Kiss rendőrkapitány azonban tegnap szabadonbocsátotta Reichet. A rendőrorvos ugyanis Reich egészségi állapotát olyan súlyosnak találta, hogy javaslatba hozta szabadlábra helyezését. Reich Samu tegnap már elhagyta a rendőrség fogdáját, azonban a vizsgálat tovább folyik ellene s mindaddig, ómig oz tart, Reichnek naponkínt jelentkeznie kell az államrendörségen.
— A Polgári Egylet mulatsága tegnap este a késő éjjeli órákig a legnagyobb siker közepette folyt le. A rendezőség hetek óta fáradozott az est minél sikeresebbé tételén. A szépszámú közönség kitűnően szórakozott a változatos műsoron, amelyben a leghatásosobb számok a táncjclenetck voltak. Különösen Fürcdy Bözsike aratott sok tapsot temperamentumos és rutinos táncával. Igen jó partnerei voltak: Majtinszki Pista és Kramtr Laci. Igen kedves párosjelenetet adtak elő Sándor Manyi és Pintér Nándor. Az Ipartestület kiváló dalárdája most is brillírozott. Legmulatságosabb száma volt az estnek az a kis vígjáték, amit dr. Krátky Istvánné rendezett. A szereplők: Nováczky Gizi, Lajpczig Edith, lValligurszky Béla és Eppinger László ügyesen mpzogtak a színpadon. A jólsikerült műsort tánc követte, amelyre a zenét Lakatos Jőska, — a legjobb kanizsai cigány — zenekara szolgáltatta.
— Az el«6 vitézi telkek átadása. A háború hőseinek földdel való jutalmazására megindult mozgalom nagy lendülettel halad a kitűzött cél felé. A mcgjutalmazandók kiválasztására alakult Vitézi Székhez naprólnapra érkeznek az adományok, melyek immár lehetővé tették, hogy az első telkeket szétosszák az érdemesek közölt. Értesülésünk szerint ezeknek az első vitézi telkeknek ado mányozása országos ünnepség keretében fog megtörténni előreláthatólag már április első napjaiban. Az országos ünnepségen résztvesz-nck a kormányzó, a kormány, a nemzetgyűlés és a hatóságok képviselői. Ezúttal mintegy száz kitüntetett hős kap vitézi telket és a telekkel járó s utódaikra is átszálló vitéz cimet, a régi magyar hagyományok szellemét felidéző ünnepélyes, formák között. A kitűntetett katonákat, akiket a Vitézi Szék méltónak talált a vitézi telekre, a kormányzó személyesen fogja felavatni. Külön erre a célra diszkard készül, ezzel fogja a kormányzó, ősi magyar szokás szerint, a kptonák vállát megérinteni, vitézzé avatni őket. Az avatás ceremóniái ugy fognak lefolyni, mint az aranysarkantyús vitézek avatása koronázáskor. Az országos ünnepség programja még nincs részletesen megállapítva, de előreláthatólag fényben, pompában,, ünnepélyességben méltó lesz ahhoz a gyönyörű gondolathoz, melyet a vitézi telek forgalma jelent.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi éa Művészeti Kör zenekara ma vasárnap délután 2 órakor próbát tart a gimnázium zenetermében. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség.
— Értesítés. Gyárfás Ibolyka hegedü-müvésznő csütörtöki h tngverscnyé^c előjegyzett jegyek Szerbnél átvehetők.
1921. április 10._
— A mezőgazdasági munkabérek
megállapítása. A m. kir. minisztérium a háború esetérc szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli: 1. §. A mezőgazdaságokban alkalmazott gazdasági munkások munkabérének, továbbá az aratási és csép-lési munkálatok után járó munkabérnek, valamint a bér cséplésért járó jutaléknak (cséplŐ-résznek) megállapítása a fennálló jogszabályok korlátai között a felek szabad egyezkedésének tárgya. A törvényhatóságok első tisztviselője, . amennyiben a mezőgazdasági munka pontos elvégzésére szükséges, a fizetendő munkabéreket munkanemenkint és munkaidények szerint (tavaszi, nyári, őszi munkák után) a folyó évre, továbbá az aratási és cséplési munkák után fizetendő munkabéreket a folyó évi aratási és cséplési idényre, valamint a bércséplésért járó jutalékot (cséplŐ-részt) a folyó évi cséplési idényre külön-külön szabályozhatja. A megállapítás a törvényhatóság egész területére, vagy a helyi viszonyokhoz képest az egyes járások, eáetleg egyes községek (r.-t. városok) területérc szólhat A megállapítás előtt minden esetben az az Illető területről való három érdekelt munkaadót (csépeltetőt) és három érdekelt mun- \' kavállalót (munkást, cséplőgéptulajdonost), valamint a m. kir. gazdasági felügyelőséget meg kell hallgatni. — 2. §. A munkabérek hatósági megállapítása után kötött szerződés alapján a munkás a megállapított munkabérnél, úgyszintén a cséplőgéptulajdonos a bércséplésért megállapított jutaléknál (cséplő-résznél többet nem követelhet és a munkaadó, illetve csépeltető többet nem adhat). — 3. §. Aki a 2-ík §-ban meghatározott tilalmat megszegi, amennyiben cselekménye su-lyosab büntető rendelkezés alá, különösen a 1920. XV. t.-c. rendelkezése alá nem esik, — kihágást követ el és két hónapig terjedő elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. — E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. — 4. §. A jelen rendelet nyer alkalmazást és ehez képest a törvényhatóság első tisztviselője nem állapithat meg korlátozó rendelkezéseket (1. §.) az olyan szerződési feltételekre, amelyeket a felek a hatósági intézkedés előtt állapítottak meg. — 5. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. - Budapest, 1921. február hó 24-én. — Gróf Teleki Pál s. k., m. kir.
miniszterelnök.
— Szabad e a húst nyomtatókkal
árulni? Számos panasz hangzott már el az ellen, hogy a mészáros és hentesüzletekben nyomtatók címen súlyos csontdarabokkal egészítik ki a lemérendő hust. E panasz különösen a mai 70—100 koronás húsárak idején feltétlenül jogos is. Ezzel. kapcsolatban az állatorvosi hivataltól nyert értesülésünk, szerint a városi piaci szabályrendeletnek van egy pontja, mely a nyomaték hozzáadását megtiltja. A rendelet egyébként igy szól: Az úgynevezett nyomtatéknak a hússal együtt egy árban való lemérése és eladása mind a piacon, mind a mészárszékekben (hentesüzletekben) tilos. E rendelkezést figyelmébe ajánljuk nemcsak a vásárló közönségnek, hanem a husárusitással foglalkozóknak is.
— A keresztény szociális egyesület hétfőn, f. hó 11-én délután 6 órakor választmányi ülést tart. Elnökség.
_ZALAI KÖZLÖNY_
— Házasság, őzv. Nagy Károlyné szül. turopolai Vlassits Gizella leányának Emmikének ma esküdött örök hűséget Garabb -Gyula nyugállományú csendőrszázados. — Farkas Ferenc nyomdánk hirdetés mettörje ma délután 4 órakor vezeti oltárhoz Pintér Mariska kisasszonyt (Palin).
— Ingyenes ffirdő a tisztviselők számára. Van még humor a magyar tisztviselői karban. Bizonyítja ezt az alábbi, hozzánk intézett pár sor : Kedves szerkesztő ur 1 Tudja-e ön azt, hogy az idén ingyen fürdőben részesülnek a tisztviselők\' ? Ha nem, ugy utalok Hegedűs Lóránt „ingyenes fürdő" akciójára, mely módot nyújt arra, hogy mindenki ingyencsen lubickolhasson az „olcsósági hullámban." Aláirás: egy állami tisztviselő, azok közül, aki még nem merült el a fenti hullámokban.
— Teljes elnéptelenedés fenyegeti a Felvidéket. Lapunk hasábjain ismertettük a megszállt vidékek viszonyait s beszámoltunk már arról, hogy milyen nagy mértékben indult meg a kivándorlás a románok és csehek által megszállt vidékekről. Nagy rajokban indulnak az Unióba, Délamerikába a szegény kiüldözött magyarok er megszállt területekről. A legnagyobb azonban a kivándorlás a Pelvidékről, ahol az ipari viszonyok napról-napra rosszabbak és igen nagy nyomorba jutott egés^ falvak népe, amely eddig a magyar alföldön aratóskodott. Felvidék lapokban olvastunk most egy hirtelen, statisztikát, mely megdöbbentő adatokat tartalmaz, s jellemző arra, hogy milyen boldog újvilágot teremtettek ott a -csehek. A mult esztendő szeptemkerének kivándorlóiról szól a statisztika, melynek szomorú adatait az alábbiakban közöljük: Abaujtornamegyéből 42, Árvából 23, Gömörből 17, Barsból 31, Bereg-ből 22, Nyitrából 37, Hontból 19, Nógrádból 17, Liptóból 339, Ungból 14, Ugocsából 22, Pozsonyból 39, Sárosból 234, Szepesből 54, Zólyomból 214, Trencsénből 39, Túróéból 94, Zemplénből 57, Máramarosbó| 17 ember vándorolt kí. 1120 emb"er vette kezébe a vándorbotot husz vármegyéből. S a kivándorlási láz egyre nő a Felvidéken. Az Alföldtől elzárt sok ezer tót arató nem tud szerezni télire való élelmet, vándorbotot vesz kezébe s Argentínába, Canadába, Braziliába vándorol s ott próbál szerencsit. Mértékadó körök véleménye szerint a Felvidéken n kivándorlók száma napról-napra emelkedőben van s az elnéptelenedés legkomolyabb veszedelme fenyegeti a felvidéket.
— A szabad lyceumbap ma este fél 7 órakor Girgásch DezsŐné előadást tart Népművelésünk a nemzeti megújhodás szolgálatában Címmel. Á rendkívül "érdekes előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. Előadás után az Irodalmi Kör énekkara előadja a Cigányélel-t\\, mellyel a kör japuári hangversenyén olyan nagy sikert aratott. A bérletjegyek ma is érvényesek.
— A Ker. Tisztviselőnők Egyesü. lete gazdag müsoru ünnepély előkészítésén fáradozik. Tudtunkkal Vass miniszter kanizsai látogatásának alkalmára van tervezve a nagyszabású ünnepély, melynek egyik fénypontja egy két felvonásos vígjáték lesz tizenkét szinpadra termett hőlgyszereplővel.
— „Hazánk" c. fővárosi keresztény hetilap legújabb száma rendkívül gazdag tartalommal- Kapható az újságos bódékban és másutt ís.
___3_
— Az olcsósági hullám áldozatai.
Az olcsósági hullámnak már áldozatai is van-nak. mint ahogy értesülünk, Szegeden 20 kisebb-nagyobb kereskedő — köztük néhány ismert nevü — szüntette be fizetését, körülbelül 200 millió passzívával. ~.Az olcsósógi hullám nyomába járó fizetésképtelekség leginkább a konjunkturális üzletek homokvárain épült alkalmi kereskedőket és az áruhalmozó szövetkezeteket söpörte cl a gazdasági élet tiszta mezóiról. Ez a gazdasági válság megtisztítja a salaktól a még gyermekcipőit élő magyar kereskedelmet és meghozza magával az egészséges gazdasági megújhodást
— Az Ébredő Magyarok Egyesülete értesiti azon tagjait, kik még hátralékban vannak tagdijaikkal, hogy ma, vasárnap délután 5 és 7 óra között a Keresztény Otthonban az esedékes dijak és adományok átvételével az egylet pénztárnoka és Kalamár Mátyás bejtársak vannak megbízva.
— Kőzöstáncgyakorlat. Ma este a Kath. Legényegylet a Polgári-Egylet nagytermében kőzöstáncgyakorlatot tart. Belépődíj személyjegy 15 K. Kezdete esti 8 órakor.
(x) Vadászok figyelmébe I Gj, jenes Lajos füszerkereskedő városházpalotai üzletében mindennemű vadászati cikkek, hirtenbergi, vöUcsdorfi, belga és Geróth-féle késztöltények, üres hüvelyek, foftások, serétek, flóbert-ésrcyolver töltények rtbvéll«nc lóan kaphatók a legolcsóbb árban, szabál/szerü engedély ellenében.
méhészet.
Április havi teendők.
Irta Mezgár István pályamester, méh. egy. tag.
Hasmenésben (vérhasban) szenvedő családot, melynek tagjai vörös, sárga foltokkal piszkítják be a kereteket és a kaptár belső falát, tijxta kfptárbs £ tiszta kletekre rakjuk át\' és tiszta élelemmel lássuk\'el őket.
Amely család rendben van, rendes fia-sitása és elég élelme van, ne háborgassuk. A méhek beszerzésének is itt az ideje I Közeli helyről nem ajánlatos méheket venni, mivel a kirepülő méhek régi helyükre térnek vissza és így a méhcsalád elnéptelenedik. Kezdő méhésznek legjobb 1—2 kast venni és azoknak rajait kaptárba helyezni, igy méhcsaládainak száma tapasztalataival arányosan növekedik.
Rajt azonban bármily közelről is beszerezhetünk, mert ennek kijáró méhei nem térnok a régi helyre vissza.
A gyűmölcsfők virágzása alkalmával az crősebb családok rohamosan fejlődnek, ne felejtsük el ezek költőtcreit a mult havi teendőkben m$r közölt módon bővitjeni,
Hozzuk rendbe a mébészejl eszközöket, kfezittfülf el a Naptárakat, hqgx ma£d ha a 1L kíStÖl. Pafialj, befogására és ^helyezésére minden készen álljon.
A szükséges mülépről is idejekorán gondoskodjunk! Tartalék-lépkészletet most már kénezni kell, mert a viaszmolyt tenyésztő lepkék már márciipban.. repdesek.
Vessünk mézélő növényeket, ültessünk mézelő fákat, mert kis munkásaink is csak ugy biri>ak?gyűjteni,, ha virág vaa, erre minden méhésznek gondolni kolll
Egyébként a mult hó^^n mondottak e hóban is figyelembe veendők.
Csonka Magyarország — nemtqr^zág, Egész Magyarország: mennyország/
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 10.
_ Felkéljük t. vidéki elSHxetíln-ke», akiknek elöfizeté.Uk mírdn. hó 31-én lejárt, hogy „lífix.té.Uk.t ra.g-cjlt.nl .xtv..kcdjen.k, mert « dra előállítási kSlt.égok mellett nem áll módunkban * lapot tovább kBldenl.
A korona Zürichben.
Budmptst, ápr. 8. Zürichből jelentik: A magyar korena állása m»: (záréikor) V97\'/„ osztrák koronát! 1\'52, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'\'— szintiig_
Apró hirdetések.
(x) Munkás kerestetik azonnali belépésre fafürészeléshez a Patria pótkávégyárban.
Kocsis, kis családu, lov»glAsban jártas, hosszabb . gyakorlaital, április 24 re konvan-\' cióra felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. £447
Eladó 121 cm. magas és 94 cm. szólás, belvilagos vörös fenyőfából készült dupla alsó és f«ls6 zsalu, szóiéhegyi pincékre vagy házak építésére igen alkalmasak, továbbá igen jókar-ban lavő vásári ládák szintén olcsón eladók Magyar u. 4. sz. alait a háztulajdonosnál. 2459
XXXXXXXXXXXXXXXXX
|fH8Zérí|
Jg csomagolva ós ömlesztve kapható U
sfi B-
X Lukáts ós Társa X
x ftlax.r kereskedésében, Sugár-mt X
XXXXXXXXXXXXKXXXX
Leszállított ár!!
Elsőrendű fehér ás bikavér vörös
5 bor 32 K
Kapható Bruncslcs József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Ingatlanok
□agy flzlctl összeköttetéséből kifolyólag legelőnyösebben a leg^yorsabbAii esxköxll I
Szántó Vilmos |
Nagykanizsa, Eötvös-tér 29. TMs
eladását és vételét}
PRÍMA IMPORT BÚKK-
FASZENET
ullldzott minőségben, nagyban (uiaggontélelehben Is) és kis tételekben Is a
legolcsóbb napi árakon
árusít a
DUNÁMUl ÉLELMISZER- ÉS ÁRUFORGALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
h||tnlm, Citngiry-nl 8. szám.
Telefen 60. TlvlraUclm: Traaadairabli.
Mg __
.Csonk. Mogy.rorwig nem or^íi*. EcéM M^ysrottsig ntoyorsiág 1-
4906/1921.
Mezfiörök félfogadása.
Hirdetmény.
A v. tanács f. hó ÍO-én d. c. 10 órakor a tanácsteremben mezóórö-ket fogad lel. Jelentkezzenek mindazok, akik feddhetlen elóéletet, egészséges, erós teslalkat mellett ezen szolgálatra magukban képességet és hajlandóságot, kedvet éreznek.
Nagykanizsán, 1921. április 7-én.
Városi Tanács.
Szigriszt László
Ingatlanforgalmi Iroda" Zrínyi mihlós-utca 33. z., I. em.
Elaöó:
180 hold príma birtok 7 szobás szép kastéllyal, gyönyörű parkkal Nagykanizsától S0 km.-re. — 5 holdaa berendezett jé szélé Kiskomárom közelében — 1 holdas szőlő kisbagolai hegyen jé téglaépülettel. — 5 szobás kertes ház igen olcsón. 2 szeba, konyha elfoglalhaté. — Fő uton, a város minden részében kisebb-nagyobb házak.
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLfiHY-t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. X Megjelenik hétfő és ünnep utáni ^pap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra Egyem szám ára 2 korona
x Telefon 78. szám X
36 K
Elaöó rétek.
A bugolai utmenti dűlőben egy drb. 3275 négyszögöles, a városréten nluli dűlőben cgv frb. 1381 négyszögöles, a gondotol nyugnti dűlőben egy drb. 1033 négyszögöles rét. mind a liárom elsőrendű kaszáló és tpvál llllláp külön, darabonkint is eladja: HUÍD1 ■Ul,"» pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája, Kő ut 8. (Bazár), -ahol több kisebb-nagyobb ház is van eladásra előjegyezve. 2457
Olcsósági hullám Nagykanizsán.
Az összes raktáron levó arany, ezüst, óra és aar ékszerárukat ~aca
mélyen leszállított árban árusítom
FRIED 1ÓZ5EF
ÉKSZERÉSZ HHBYKRHIZSH Sugár-ut 2. (f fiút és Sugárul sarok)
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerű
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók.
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet
telefon: 117.
Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba Vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állittatnak eló.
KiaiÉivat telefon, 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
Nyomatott
a lautulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60-lk évfolyam
Nagykanlesa, 1921. április 12.\' Kedd
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
SMftoutédt éj M.déWv«Ul: Ffl-ut 13. az.
- [ntanubM.tel.foci 78. -
Mcfjolcnlk mindig kora rockot
FASZBRKÜSZTÓ : Dr. HEGEDŰS OYÖROY
■MMtfy, UprtMU
FRI.EI.ŐSSZBRKFSZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Bldtlzolé.i Arak: Egi.. évi. 400 K. Félévre 200 K. N.gjeJ. évre 100 K. Rgy Wr* M K. Egfm tuUa fr. a K
Koalíciós alapon oldják meg a válságot.
Teleki t^abb miniszterelnöksége az előtérben. — Teleki Pál gróf és nagyatádi Szabó István nyilatkozata. - Nagyatádi Szabó István a döntő tényező a válság megoldásában. — Kombinációk a miniszteri tárcákra.
Budapest, április 11. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter ma délelőtt fél 11 órakor a miniszterelnökségen felkereste Teleki Pál miniszterelnököt, akivel két óra hosszat tanácskozott. A tanácskozásról a földmivelésügyi miniszter a. kővetkezőket mondotta:
— A válságnak ugy tárgyi, mint személyi kérdését megtárgyaltam a miniszterelnök úrral. Abból indultunk ki, hogy a helyzet felbomlása sulyo* gazdasági válsággal járna. Ezt pedig senki sem :. kar hatja.
— Megállapítottuk, hogy a mai pártviszonyok mellett csakis koalíciós alapon lehet kormányozni és ezért a miniszterelnök tárgyalni fog a pártvezérekkel, esetleg közös konferenciára fogja összehívni a pártok vezetőit.
— Sincs kizárva, hogy Teleki lesz az uj kormány elnöke. Bethlen István grófról nem lehet szó, mert ő csak olyan feltételek mellett vállalná a kormányelnök\'séget, amelyeket ma nem lehet teljesíteni. A válság lefolyása most az lesz, hogy a miniszterelnök ur tárgyalni fog a pártok vezetőivel. Minden valószínűség szerint még velem is. Azután a pártvezérekkel történt megállapodást az egyes pártok elé terjeszti.
Ma délelőtt a kormányzó Gaál Gaszton nemzetgyűlési képviselőt kihallgatáson fogadta.
Teleki Pál miniszterelnök nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterrel folytatott tanácskozás után kijelentette, hogy csak a rosszakarat az, amely még útjában állhat a kibontakozásnak, majd igy folytatta:
— Mostanáig itt volt nálam nagyatádi Szabó István miniszter ur, akivel hosszasabban megbeszéltem a helyzetet. A helyzet az, — amit mindig mondottam — hogy ez o válság tulajdonképen nem sok okkal van felidézve és lényegileg ennek a válságnak személyi momentumai alig vannak. Én eredetileg is kijelentettem, hogy erre a válságra nem volt ok éa hogy az tulajdonképen minimális jóakarat mellett elsimul. Ez az ügyre nagyon fontos. Jobb lett volna, ha egyáltalán nem lett volna válság. Sajnos azonban, ezen már nem lehet segíteni. Ha elkerültük volna, akkor politikailag és gazdaságilag ~hém jutottunk volna abba a helyzetbe, hogy politikai törekvésünk lemorzsolódott és hogy most gazdasági előnyeink lemorzsolódása fenyeget.
— Ami a válság további menetét illeti, arról a pártvezérek fognak tanácskozni. Ami a konfliktus magvát illeti, arra nézve azt
mondhatom, hogy a kormány az 1920. évi I. t.-c. alapján áll. A kormányzónál egyelőre kihallgatások nem lesznek. A kormány lemondott ugyan, de nem fogadták el lemondását. A Ház ülése után a kormányzó urnák előterjesztettem lemondásomat, de nem fogadta el és Őfőméltósága kijelentette, ho47 sem a részleges, sem a kormány teljes egészében való lemondásomat nem veszi tudomásul.
Budapest, április 11. Egyes hétfői lapokban olyanféle hirek jelentek meg, mintha nagyatádi Szabó István nem kapott volna meghívást a kormányzóhoz és mintha megbomlott volna a kisgazdapárt egysége, amely-nek egyes tagjai hir szerint uj pártba akarnak tömörülni, amelynek esetleg vezére Rubinek Gyula lenne. E hírekkel szemben a kisgazdapárt vezető köreitől a kővetkező információt kaptuk:
Nem felel meg a valóságnak az, mintha nagyatádi Szabó István nem kapott volna meghívást a kormányzóhoz. Nagyatádi Szabó változatlanul az események központjában áll ma is. Bírja pártja osztatlan bizalmát, de bírja bizalmát ama más tényezőknek is, amelyektől a válság elintézése függ. A helyzet szinte egyedül nagyatádi Szabó István körül kristályosodott ki, szinte egyedül az ö állásfoglalása döntő abban, hogy mely irányban történik a megoldás. Állandó és közvetlen kapcsolatbán áll mindazokkal, akik a válság megoldásába befolynak és igy sem nélküle, sem akarata ellenére nem történhetik semmi sem. Ep igy valótlanság, minthogyha uj párt alakulna.
Budapest, április 11. A helyzet tisztázódik. Minden valószínűség szerint már estére komoly .megállapodások lesznek, amelyeknek eredményeként közel lesz a megoldás. A tárgyalások állandóan folynak és ezekből eddig körelbelül az alakult ki, hogy minden valószínűség szerint Teleki marad meg miniszterelnöknek — bárha Tomcsányi V. Pálról is szó volt. — Ez esetben ugyancsak minden valószínűség szerint a kabinetben csak annyi változás történne, hogy Gaál Gaszton lenne az uj belügyminiszter, Huszár Károly venné át a népjóléti tárcát Benard Ágostontól, Maycr Jánost kineveznék közélelmezési miniszternek és amennyiben mégis Tomcsányi lenne a miniszterelnök, az esetben az igazságügyi tárcát Bernolák Nándor, a külügyi tárcát Teleki Pál gróf kapná.
Budapest, április 11. Teleki Pál miniszter-
elnök nemcsak nagyatádi Szabó Istvánnal,
hanem Hegedűs pénzügyminiszterrel is tanácskozott. A délután folyamán pedig a kereszténypárt politikusaival és elsősorban Andráuy Gyula gróffal fog tanácskozni
A miniszterelnök koalíciós alapon akarja mégoldani a válságot, a kabinet kiegészítésivel.
Károly király nyilatkozik magyarországi útjáról.
Páris, április 11. A „Matin" tudósítója előtt Károly király egy intervju során Luzern-ben részletesen nyilatkozott a forradalmat megelőző eseményekről, a jugoszláv és román helyzetről és azután igy szólt;
— Szomorú lélekkel láttam viszont hazámat, amelyet két évvel ezelőtt el kellett hagynom. Magyarországi utam célja az volt, hogy visszaadjam Magyarországnak királyát és hogy ezáltal Magyarországot független, politikailag erős, önálló országgá tegyem. Fontos érdeke az Európának is, hogy Magyarország az orosz zavargásokkal szemben felvértezve álljon.
— Franciaország részéről — mondotta Károly király — nem számítottam belyslésre személy kérdésben, de reméltem, hogy a magyar királyság restaurálását Franciaország megelégedéssel fogadja. Bivást számítottam erre, mert hiszen ez nem ellenkezik Franciaország politikájával.
Balla Aladár beszámolója.
Budapest, április 11. A parlamenti szünetet felhasználva Balla Aladár a békéscsabai kerület képviselője, megjelent választói körében, ahová függetlenségi kisgazda és polgárpárt több tagja elkísérte.
A választók nagy lelkesedéssel fogadták Ballát és politikai magatartását ünnepelték. Vasárnap délután impozáns tömeg:\'előtt tartotta beszámolóját, amelyben részletessen foglalkozott a kormányválsággal, a királykérdéssel és követelte a sajtószabadság és a gyülekezési jog azonnali helyreállítását. — Ezúttal kijelentette, hogy mandátumát a kisgazdapártból való kilépése miatt, választóinak rendelkezésére bocsátja. ^
Tomorí Jenő képviselő beszélt még*élénk tetszés mellett. Majd a népgyűlés egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy Baliának a kisgazdapártból való kilépését, valamint ellenzéki pártjának megalakítását tudomásul veszi és a közszabadságokért, továbbá a szabad királyválasztó jogért folytatott küzdelemben lelkes odaadással támogatja.
A népgyűlés ünnepélyesen felkérte Ballát, hogy a békéscsabai kerület képviselőségét tovább vállalja és biztosította a kerület teljes bizalmával.
Csonka Magyarország — nem ország Egész Magyarország: mennyországi
2___
Ha kezdik meg a Tisza-féle gyilkosság bflnpörét.
Budapest, április 11. A Siiifc Mto-
pör vádlottja, FricMch István ellen .x ügyész-
.ég a bOntetítőrvényliíIs 270- psrsgr.iíu.a
nl.ipjén gyilkosság bűntettének rimín is a 69. paragrafus alapján mint felbujtó ellen emelt vád..:. A vádirat szerint Fneilrích Ist-v.ín, Hültncr Sándort, Sitanykovsiky Tibort, Dobó Istvánt is Horváth-Sanovics Tivadart, mint a bülcíclekmény tettessél, olőre megfontolt szándékkal rábírta, hogy gróf lista Istvánt megöljék.
Friedrieh a vádirat szerint 1918. október 7-én a Gizella-téri pii I körben Sztanykovazky Tiborral folytatott beszélgetés során azt hangoztatta, hogy a forradalom kitörésekor a nevesebb politikusokat —. névszerint Tisia Istvánt el kell tenni a láb alul.
_ZALAI KÖZLUNY_
Károly király Svájcból elköltözik.
Luurn. április 11. Károly király már tárgyalásokat folytat egy másik államim való felvétele ügyében.
A tőzsde magánforgalma.
Éudaprst, áprilia 11. Ax irányzat nem változott. Dollár 390, lei 450, aiokol 405, márka 490 volt.
A korona ZOrlchben
Budapest, ápr. 11. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záránkor) 2*00, osztrák korona: 1*67, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1*00 ázantim.
Auguszta német császárné
meghalt.
Berlin, április 11. A doomi kastélyból a kővetkező távirat érkezett:
A császárné ma reggel negyed két órakor csendesen elsxenderült.
__ 1921. április 12.
H1KEE.
Előfizetőinkhez I
Kér/ük mindazon igentisztelt vidék elifizetőinket, kik a március havi elö fizetési dijakkal hátralékkan vannak azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek
nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAI KÖZLÖNY-
v kiadóhivatala.
Búzavirág, vérpipacsok . . .
Jöjj velem kis szendergő . . . Nézd, mily paráxsos a föld. Mily forró a levegő Körűi minden ismét zöld.
Tova virágos a rél, Mint selymes perzsaszönyeg Puhán teritezik szét Lásd: amoda, föigetegl . . .
Jöjj, mig nem kavar szelet, Amig a menny nem dörög
— Siess . . ■ szedjük a rétet /». . Szekere már dübörög.
Szedjünk csokrot vadvirágból Ezer szinü hüs pázsitból, Szakíts hozzá vérpipacsot Kék pártáju szarkalábol Sok virágot . . . Vadvirágot Boldogságos"boldogságot I . . .
Tépj virágot, hő szerelmet, Szakítsd ki még a lelkemet Ne várd meg a förgeleget. Töröld le még a könnyedet.
S majd ha egyszer ismét itt jársz, A bogáncsra nagyon vigyázz! Virágot szedj, vadvirágot, Buzukalászl, vérpipacsot.
Szakíts lelket, vadvirágot Egyesével tündércsokrot. Kéket, zöldet, hófehéret. Szedd tele a kötényedet Sok virággal Vad virággal Boldogságos boldogsággal.
Szedjed őket cgyaével, ,
Hófehérke szerelmeddel Megíratlan dalok azok, Le nem csókolt tüzes csókok.
Búzavirág . . . vérpipacsok . . . Megíratlan régi dalok Hogy fonnyadlak, hogy fakultok, Egytől-egyig elszáradtok.
— Erdőgondnokság Lctenyén. A
megszállás folytán Alsólendváról kiűzött erdőgondnokság végre hajlékra talált. — Andrássy Sándor gróf Szécsiszigetcn levő kastélyában bocsájtott rendelkezésére megfelelő helyiséget.
— Hétfőn ünnepi szolgálatok teljesített a póata. Hétfőn, április 11-én az 1948. évi tőrvénycikk «entesitésenek emléknapján ünnepi szolgálatot teljesített a pósta.
R megértés felé.
Az irodalmi kör belépett a Zrinyi szövetségbe, — Társadalmi kibé-. . — Mindenki támogatja a Zrinyi
— Saját tudósítónktól — Ezt igy a Kör nem mondhatta ki. Nem, mert a feltétel ez volt: A Zrinyi Szövetség csak abban az esetben támogatja az Irodalmi Kört a Zrinyi\'ünnepség kapcsán, ha kimondja s írásban adja. hogy a jövőben keresztény és nemzeti alapra helyezkedik.
A .választmány azt hajlandó volt kimondani, hogy igenis az ősszmagyarság keresztény kultúrájáért dolgozik a jövőben is, mint ahogy ezért dolgozott a múltban.
A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vezetősége nagy őrömmel vette a barátságos közeledést s régi óhaját látta megvalósulni, ha a Szövetség valójában a közös és vállvetett munkára szerveződik.
A szombatpn egybegyűlt választmány általában véve n Szövetségbe való belépés mellett foglalt álláspontot. Hogy a választmány erre az álláspontra helyezkedett, abban nagy része van Majlényi Károly titkárnak, aki a gyűlést megelőzőleg tárgyalt már az egyes tagokkal, de különösen a gyűlésen egyenesen a szívhez, ahox a magyar szívhez szólt, amelyik mind egyformán egy ideáért dobog, egy végcélért érez, de a rosszindulat, az egymás lemarása, egymás lekicsinyítése s minden eszközzel yaló letörése, a személyes intrikák folytán mindig kerékkötői a közös, becsületes munkának. Majtényi titkár beszéde után, amely határozottan a belépés mellett szólt, hosszas eszmecsere indult meg, amelyben egyesek írásban lefektetve, s/igoruan körül akarták határolni a Kör szabad autonómiáját. Erre azonban szűkség nem volt, mert a Zrinyi Szövetség átiratában maga kimondja, hogy semmiben sem gátolja a Kört. Eddigi munkáját is nagyrabecsüli, autonómiájába nem szól bele, tagjait nem kívánja revízió alá venni, a Kernek lehetnek a jövőben is, mint ahogy a múltban voltak zsidó tagjai, egyedül a becsületes közös munkát óhajtja.
Ezekután az Irodalmi és Művészeti Kör kimondotta szavazás utján, hogy belép a Szövetségbe. Tizenhat tag a belépés mellett, három pedig a határozásnak a közgyűlésig való elhalasztása mellett döntött.
A magunk révzérel záradékul csak any-.nyit jegyzünk meg: Két esztendeje dolgozik a „Zolái Közliny" azon, hogy Nagykanizsa társadalmát egy táborba csoportosítsa.
Uraim 1 Ne felejtsék el, hogy „Becsülettel a hazáért" szövetkeztek Zrinyi neve köré.
kttlés, közös, vállvetett munka.
ünnepély rendezését.
Szombaton délután a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör választmánya tekintélyes számban gyűlt egybe a városháza kistanácstermében. A választmányi gyűlés egyedüli programpontja volt: dönteni afelől, hogy a Kör belép-e a Zrínyi-Szövetségbe, vagy sem. Mielőtt a gyűlés lefolyását ismertetnénk, tájékoztatjuk olvasóinkat a Zrinyi Szövetség mibenléte felől.
Körülbelül hat hete annak, hogy n1 Move helybeli főosztálya hosszas átirattal fordult az összes keresztény egyesületekhez, hogy a nemzetietlen sajtó letörésére közös erővel lépjenek föl. A keresztény egyesületek, számszerint mintegy tizenheten képviseltették is magukat azon a gyűlésen, amelynek célja a fenti ügyben való döntés lelt volna. Egyes vezetőférfiak ekkor látták csak, hogy micsoda nagy keresztény erő fekszik ebben az egy városban is szét dült kéve módjára, az egymással torzsalkodó, vagy a munkakedvnélküli vezetés folytán nemtörődömségbe veszett egyesületekben.
Az eredeti céltól eltekintve, az az eszme merült fel, hógy ezeket az egyesületeket egy közös szövetségbe kellene tömöríteni, amely: tői függetlenül külön-külön mindegyik meg-\' tartja saját autonómiáját, csak bizonyos esetekben szállnak közösen síkra a közös végcél érdekében.
A Zrinyi Szövetség alakuló gyűlése hamarosan meg is választotta dr. Szekeres Józsefet elnökévé és megbizta a tisztikar,megszervezésével. ^
A Zrinyi Szövetség azzal az ideális céllal alakult meg, hogy végre egyszer barátságos cgyüttmunkálkodásra adjon módot s a szótdült kerék minden egyes küllőjét egy közös agyban csoportosítsa. •
A cél nemes s szerfölött kívánatos is. A Zrinyi Szövetség átiratban fel is szólította az egyes egyesületeket, hogy csoportosuljanak a Szövetségben.
Az Irodalmi és Művészeti Kört azonban a legkritikusabb időben, a legfélrcérthetőbb módon kérték fel a csatlakozásra. Olyan feltételeket szabtak a Kör elé, amelyeknek kimondása egyenlő volna azzal, hogy elismerje a Kör azt, hogy a múltban nem teljesített nemzeti kötelességei s nem dolgozott ebben az irányban s elismeri, hogy eddig nem dolgozott az összmugyarság keresztény érdekeiért.
1921. április 12.____
— A Kath. Legényegylet közgyH-
lése. Vasárnap délután n Kath. Legényegylet saját helyiségében tartotta szokásos évi köz-gyűlését. A komoly, hivatása magaslatán álló s legrégibb kanizsai egyesület közgyü\'ése igen szép és eredményes évi munkásságról odott számot a közgyűlésen, amelyet Eberhardl Réla egyházi és Eperjessy Gábor világi elnökök ve. zettek. Ebcrhar It Bóla elnök besrédo után, amelyben a régi hagyományos kath. legényegyletek munkájára hivta fel a figyelmet, az egyes tisztviselők számoltak be. Kostcin József titkár ügycsen összeállítva előadta az egylet, évi munkásságát, majd Gráf János pénztáros az egylet pénzügyeiről tett jelentést. E szerint az egylet pénztára meghaladja n 70.000 koronát. A tiszt-újításnál nngyobbára a régi tisztviselők maradtak meg. Elnök Eperjessy Gábor, litkár Kosiéin József, pénztáros a lemondott Gráf János helyett Tőke Jenő. Uj választmányi tagok Halvax Gyula, Muskovits József és Vojkovits JAnos. A lemondott Gráf János pénztárnoknak és és Wittman választmányi tagnak a közgyűlés köszönetet szavazott. A többi tisztviselők változatlanul megmaradtak.
— A Teröletvédő LIgn gyűlése. Szombaton déiután a Tevel a városháza kistermében választmányi ülést tartott, amelyet dr. Hajdú Gyula a Liga elnöke vezetett. — Javasolta, hogy a nagyszámú választmányi tagokra való tekintettel (40) o Liga válasszon egy szűkebb körű intézőbizottságot, amely az ügyvezetést eredményesebben vii\\né. Majd végig tárgyalják a központi választmánytól leérkezett Ügydarabokat. Kimondták, hogy a „Magyar Nép" cimü képes hetilapra egy részvényt á 1000 koronát jegyeznek. Dr. Hajdú Gyula javaslatára kimondta a választmány, hogy akciót indít oly irányban, hogy az egyes ézredzászlók kivonulása alkalmával a zászlót polgári személyek is kalaplevétellel üdvözöljék. Javaslatot tesz a Liga az egyes sport egyesületeknek, hogy nevük elé vegyenek fel egy történelmi nagy magyar novet. Ezzel a külföld előtt akarnak demonstrálni. Végül kimondják, hogy belép a Tevel a Zrínyi Szövetségbe * a május 1 én rendezendő Zrínyi ünnepségből kiveszi a részét.
— Mogkezték a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete hely iségének az építőiét. Megírtuk, hogy a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének felállítására hirdetett versenytárgyaláskor az épület felállítását a „Hoiváth és Vass" vállalkozó cég kapta meg. Tegnap a kora reggeli órákban az Erzsébettéren, a krumpliföld felső szögletébe belevágták szerszámjukat a munkások. Megkezdődött az építés, amely 6—8 héten belül be is fog fejeződni. Az épület négy Üzlethelyiségből fog állani. A középső nagy üzlethelyiséget a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete fogja bírni, a jobb-oldalú kisebb helyiséget az Áruforgalmi, a baloldalon lévő két kisebb helyiség közül az egyiket Forgács és Gyulai cég birja, a másik még kiadatlan.
A Zrínyi-ünnep hölgyblzottsá-génak értekezlete. A Zrlnyi-emlékÜnncpély rcndezöbizoitsága felkéri az al&bt nevesít hölgyeket, hogy ma csio 6 órakor « városháza tanácstermében megjelenői szíveskedjenekBcr-tin Ágostonné, Bcrényi Elekné, Beustericn Eiichné, Blumenschein Vilmosné, Bogcnrieder Frigyéé né, Kövesdi B;ér Gusztávné, Dreven La josné, Fábián Zsigmondné, Farkas Vilma, Gir-gasch Dezsőné, Giycr Józsetnó, Harsay György-né, Horváth Olivérné, Kaufmano Lajosné, Kiss
__ZALAI KÖZLÖNY_
Lajossné, Kádár Lajosné, Kencdy Aura, Králky Istvánné, Mair lini, Mair Gréti, Málék Lászlóné, MAgot Vilnio, Megla Tiborné, Mutschenbachor Edvinné, P.iify Jolán, Peirik DczSóné, Piihál Viktorné, Prangor Karolin, Remete Gézáné, Rubint Károlyné, Saághy Gyuláné, Eőry-Szabó Jcnó.:é, Szsbady Lőrincné, Syepnicwsky Györgyné, Székács Pálné, Szekeres Józsefné, Szcndrey Piroska, TuVoly Gyuláné, Tamás Jánosné, Vidor Samuné. Záborszky Zoltinné.
— A kecskeméti gazdák hadiadóját 106 millióba állapították meg a pénzügyminiszter szervei. Ebből a nyereségadóra 86 millió esik. Szémos kisgazda adóját állapították meg 40-—50 ezer boronában, pedig va-gyoneltolódásuk csak a valutaromlás következménye. A gazdák sérelmesnek tartják a kivetést s a többi közt arra hivatkoznak, hogy a szegedi ipar és kereskedelem adóját mina* össze 23 millióban állapították meg.
— Ezresbankét evő kutya. Kiskőrösről jelentik: Érdekes esetv foglalkoztatja a kiskőrösi járásbíróságot. Néhány héttel ezelőtt egy vadász a vadászkutyájával együtt betért az akasztói vendéglőbe, ahol ebédje végeztével 1000 koronás bankjeggyel fizetett. Az ezresbankó azonban véletlenül beleesett egy tál forró levesbe. Urbán János vendéglős előzékenyen kikapta a forró lében fuldokló ezrest, de mivel megégette az ujját, a pénzt a földre dobta. A zsiros bankót a vendég vadászkutyája bekapta és elnyelte. A vendég már most azt követelte, hogy a vendéglős a lenyelt ezresből vonja le az ebéd árát, a többi pénzt pedig fizesse vissza. A vendéglős nem fizetett, hanem pörre vitte a dolgott. A pör elé nagy érdeklédéssel néz egész Kiskőrös község népe.
SPORT.
A* NTE—-VAC barátságos mérkőzése . 2:1.(1 tO). A VAC levonult a pályáról.
A vasárnapra hirdetett VAC—Székesfehérvári Torna Club mérkőzés elmaradt, mert a székesfehérváriak nem érkeztek meg. A mérkőzést rendező VAC erre az NTE csapatát hivta meg barátságos mérkőzésre, amely a meghívását el is fogadta. A két csapat mérkőzése nagy meglepetés volt a nagykanizsai sportközőnség részérc és szép számmal jelent meg a sporttelepen, hogy végignézze a két rivális csapat játékát. A mérkőzés érdekes és izgalmas is volt és sportszempontból teljesen kielégítette a közönséget egészen addig, mig a VAC a\'második félidő közepén egy ellene megítélt tizenegyes büntető rúgás miatt le nem vonult a pályáról. Ezzel az eljárásával aztán méltán magára haragította azt a lelkes nagykanizsai sportközönséget, amely nem elvakult egyletpolitikát üz, hanem áldozatkészen hódol a sportnak és egyforma megbecsülésben részesiti, városának sport-cgyleteit.A VAC sportszerűtlen eljárását nem menti semmi, a VAC olyan hibát követett el a pályáról vájó levonulásával mély nem is botrányosnak, hanem a nagykanizsai sport-közönség jóindulata és áldozatkészsége elleni merényletnek minősíthető. A VAC ezenfelül a bírói tekintélyt is súlyosan negligálta, ami sport-szempontból esik komoly elbírálás alá. Reméljük is, hogy a mérkőzést vezető Kraft biró jelentésére a kerület módot fog találni arra, hogy a VAC a jövőben ilyen sportszerűtlenül el ne járhasson.
__3
A mérkőzés lefolyásáról az alábbiakban számol be tudósítónk:
Az első félidő az NTE határozott fölényével folyt le.
Az NTE csatársora szép összjátékkal dolgozik, de támadásaiból hiányzik az energia. Ezzel szemben a VAC ritkábban támad, és lefutásai mindig veszélyesek. A 24 per-c ben a VAC tizenegyes büntetésrugáshoz jut, de Palkó a kapu fölé rúgja a labdát. A gól veszedelem elmulta után az NTE nagy lendülettel feküdt bele a játékba. — Csatársora igen tetszetősen dolgozik, amely. Topscher jobb és Tóth középfedezet erősen támogatnak. — A dicséretes tempó sikert is hoz. A 33 percben Saller egy szépen keresztül vitt támadásból pompás gólt lő. A félidő hátralevő ideje alatt a VAC nagy energiával küzd a kiegyenlítésért, de az NTE jó védelmén megtörik a támadás.
A második félidő a VAC hatalmas támadásával kezdődik. Energiával dolgozik minden embere, de a csatársorból hiányzik az összjáték s golt nem tud elérni csak a 16-ik percben, amikor a csatársor egyetlen erőssége Harangozó gólt lő az NTE hálójába. A gól után az NTE ellanyhul. Később újra tempót diktál s a 31-ik percben Hirschlcr (aki jobb szélső helyett balszélsőt játszott) lerohan a tizenhatosig a labdával s igen veszélyes helyzetbe hozza a védelem nélküli kaput. Jaberics erre hátulról elgáncsolja. A biró tizenegyes büntetőrugást itél meg. Ekkor tört ki a botrány s vonult le a VAC a pályáról. A vas-utasók ugyanis kifogást emelnek a bírói itélét ellen s mikor a biró nem tágitott levonultak a pályáról. — A mérkőzés véget ért a 2: 1 eredménnyel az NTE javára.
méhészet.
Tudnivalók.
(Folytatás.) A virágport már készen találják méheink a virágokon, azt gondosan összegyűjtik s a 3-ik lábpár kosárkáiban beletömve hazaviszik. Virágport egyszerre csak egyféle virágról gyűjt a méh s azt mindég a munkás sejtekbe rakja, mikor már megtöltötte a sejtet, mázzal bevonja S hogy a megromlás ellen még jobban biztosítsa, mézet rak rá s befödi.
Vizet sokat fogyasztanak a méhek, azzal oltják szomjukat s a fiasítás etetéséhez szükséges tápnyál vagy táppép előállításához is sokat használnak fel. Télen nagyon kevéssel beérik, elegendő e|mézből származó vif, vagy a kaptárban levő lecsapódás. De ha a fisitás megkezdődött s elegendő vizet nem találnak bent, felnyitják a befödött mézeslépeket, víztartalmukat felhasználják s a megikrásodott mézet a fenékdeszkára szérják, sőt szomjuk csillapítására kiszívják a fiasítás nedvét is, végső esetben pedig kirepülnek s a hidegben kint pusztulnak el. Szükséges azért, hogy ha a fiasítás nagyobb mérvet öltött, itassuk 6kct. A melegebb napolr beiltáv.il napos helyen Italát állítunk fel s mézlel odacsalogatjuk.
Levegőre is szükségük van a méheknek, hű u kaptár vagy kas levegője állandóan meg nem ujjul oxigén tartalma elfogy 8 a méhek megfuladnak. Ezért * kijáró nyílást elzárni télen sem szabad «sak mcgszGkít-jük azt. -\'v. V- -
A meleg szintén élcifeltéteük. Ha a hőmérő árnyékból 10 f.k C mutat kirepülnek
ZALA! KÖZLÖNY
s kitisztulnak. 15 fok mellett rendűén végzik munkájukat. Az épitő méhek 2Í, a dajkálok 30 fok C. melegben doljOJnak legszorgalmasabban. Ha «« idő hűvösre fordul nem röpülnek ki, fontos «»<rl, bojy a kaptár vagy kas jó ni elegtartó anyagból készüljön, hogy a méhek a hidegtől mentől kevesebbet szen vedjenek. Hn erősen lehűl a levegő, a lépek kőzött csomóba húzódnak össze fészket al-kotnak s ugy védik magukat a hideg ellen. A szükséges meleget testük melegével, testük melegét pedig táplálkozással tartják fen. — Azért a méhek élelem készletét ősszel a fészek fölött vagy oldalt ugy kell elhelyezni, hogy azt a méhek továbbhuzódás esetén anélkül, hogy a csomót megbontanák, mindig megtalálják, mert ha továbbhuzódás esetén a következő lépben mézet nem találnák, éhen pusztulnak el, sőt még akkor is, ha a fölötte vagy mgllette levő lép a kelleténél távolabb van, jóllehet tele van mézzel, mert a méhek nagyhldegben sokkal nagyobb körökön át nem vonulnak. Erdély
Apró hirdetések.
Öt lelakom anyanólkttll gyermek\'
aek Jövedelem nélküli atyjuk Irodai vagy m&s bizalmi állást kér. Horselzky, Batthanyi-u. 8.
Bejáró takarítónőt keresek a reggeli
órákra jo rizetésoel. Ratz Juliska, Kozinczy-ut 6.
Egy Bt hónapos vizsla eladó Koplar Istvánnal Laioliegyen.
Lakatos tanulókat felvesz lakatos, Bathori-utca 12. Nagykanizsa.
Szabó
jqfó/lQO] .Cfook* M.Ry.rorítig nem omlg,
Ijw/uzi. etJji íhfJrlremi, mcajoruie I-
Mezőörök felfogadása.
Hirdetmény.
A v. tjnács f. hó 10-én d. e. 10 órakor a tanácsteremben mezőőröket fogad fel. Jelentkezzenek mindazok, akik leddhetlen előéletet, egészséges, erős testalkat mellett ezen szolgálatra magukban képességet és hajlandóságot, kedvet éreznek.
Nagykanizsán, 1921. április 7-én.
Városi Tanács.
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptői kezdve egyszerű
polgári temetést 1ZOO koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza.
2é« Tiszteleltei
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók.
1921. április 12.
Eladó 121 cm. magas és 94 cm. széles, bclvilágos vörös fenyőfából készült dupla nlsó él felső zsalu, szőlőhegyi pincékre vagy házak épilésére Igen alkalmasak, továbbá igen jók.ir-ban levő vásári Üdék szintén olcsón eladók Magyar u. 4. sz. slatl á háztulajdonosnál, un
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLÖNY t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. X Megjelenik hétfő és Ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra 36 K Egyes szám ára 2 korona
X Telefon 78. szám ixi
Hirdetések
fiMMftk a kliiMlntata
ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvKötószet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali telefon
78
♦ ♦ ♦
\' Elvállal mindennemű
könyvnyomdai és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117

Zala ós Zaai Közö ny kiadóhivatala
ír___
QQQOOQQOQOQQQO^QQOQÖQ
Nyomatott a UotuJn^^k, Ztdai é. Gyarmati könyvnyomdájában.-
o 0 0
t>Ö lk évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 13. Szerda
82. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SwktnKiég ia kUdóhlviUl: FŐ-ut 13. sx.
- i Lntere:b«n-t«k foa 78. -
Megjelenik mindig kor* röggel
PÓSZBRKBSZTÓ:
Dr. HEOEDÖS OYÖROY
HOMO. HprU.U
FELELŐSSZP.RKiazTÓ: BODROOKÖZY ZOLTÁN
Rlöflzcté.l árak:
Egén évr. 400 K. tílívr. 200 K.
ívit 100 K. Bgr hír. U K. P.JJM Ilim Ír. a K
A kormányzó hadiparancsa.
Budapest, április 12. A kormányzó a nemzeti hadsereghez a következő hadiparancsot intézte:
Midőn Magyarország kormányzását elvállaltam, feltett szándékom volt, hogy a kormányzói székben csak addig maradok meg, amig ezt az ország érdeke megköveteli. A létünkért és belső megszilárdulásunkéri való küzdelem még nem fejeződött be. Erőszakos, hirtelen változás a kormányzás terén a nemzeit létét feríyegetné. Ezért az utolsó napok eseményeinek dacára is megmaradtam régi elhatározásomnál és hazánk létérdekében amellett kitartok.
A nemzeti hadsereg ezen nehéz napokban is várakozásomnak megfelelően Egységesen és hűen megtartotta nekem tett esküjét. Magyar szivem egész melegével mondok köszönetet a nemzeti hadsereg vezetőinek, tisztjeinek, altisztjeinek és legénységén ek.
Bizalommal nézek a jövő elé, mert a hadsereg kipróbált fegyelme, egysége és szelleme nyújtják legjobb biztositékát arra, hogy hazánk a belső megerősödés utján feltartóztathatatlanul tovább haladva, a világ nemzetei között azt a helyei fogja elfoglalni, amelyet ezer éves múltjánál és jelenénél fogva megérdemel.
HORTHY MIKLÓS
kormányzó.
Készfti a rekonstruált kabinet.
Teleld miniszterelnök marad. — Belügyminiszter Koszó Isván, népjóléti miniszter Bernolák v. Beaárd, Közélelmezési miniszter Mayer János lesz.
Budapest, április 12. A rekonstruált kabinet pénteken vagy szombaton mutatkozik a nemzetgyűlés előtt. Formális bemutatkozás nem szükséges, mert hiszen a kormányzó nem fogadta el a kabinet lemondását.
Ma délelőtt a két párt részéről megjelent Teleky Pál gróf miniszterelnöknél And-rássy Gyula gróf és nagyatádi Szabó István, akik a határozati javaslatot szövegezték meg, a mely a két párt intézőbizottsága elé kerül. Az értekezletről kijövet nagyatádi Szabó István a következőket mondotta:
— A tárgyalások elég jó uton haladnak a végleges elintézés felé. Még nincs eldöntve például a belügyminiszter személyi kérdése. Vannak még más elintézetlen kérdések Is. Gratz külügyminiszter távozása be-tejezett dolog, mert hiszen ő nem vonta visz-aza lemondását Hogy ki lesz népjóléti miniszter nem tudom.
Nagyatádi Szabó István elhatározása után $ miniszterelnök Koszó Istvánnal tárgyalt. Koszó vállalja a belügyminiszterséget. Azonban súlyos nehézséget jelent számára, hogy belügyminiszteri államtitkár Rádai Gedeon gróf lesz. A rekonstruált kabinet valószínűleg a következőkép fog megalakulni: Miniszterelnök : Teleki Pál gróf Pénzügy: Hegedűs Lóránt Honvédelmi: Belitska Nándor Belügy: Kaszó Isiván Földmivelés: nagyatádi Szabó Isxrfn Kereskedelmi: Hegyeshalmy Lajos Igazságügy: Tomcsányi V. Pál
Népjóléti: Bernolák Nándor vagy
Benárd Ágoston Közélelmezés: Mayer János Közoktatás: Vau József. Budapest, április 12. A kormányzónál történt kihallgatások sorát [Haller István fejezte be, aki a kihallgatás után ezeket mondta: — A kormányzó urnák azt mondottam, hogy a kormány jövő munkásságát pártunk C3ak az esetben tudja erőteljesen támogatni, ha mindenekelőtt teljesen tiszta képet nyerünk a közellátás kérdéséről. A mázik biztosítékunk, hogy a fenyegető munkanélküliség ellen preveniáljon a kormány és ezzel kapcso latban szociális törvényeket akarunk. Követeljük, hogy minél hamarabb félreérthetetlenül oldja meg a kormány a nemzetiségi programot is és azt, hogy az vas következetességgel hajtassék végre, mert eminens érdeke az országnak, hogy minden fajú éa nyelvű magyar honpolgár teljes érzelmi egységben tudjon harcolni az integritásért.
A német császárné temetésére monarchista tüntetést terveztek.
Berlin, épr. 12. A volt néme^ császárné temetésére nagy előkészületeket tesznek. A német royalista körök a császárné temetését hatalmas monarchista tüntetésre akarták felhasználni, de a Hohenzoller csalid Ígéretet tett arra, hogy a temetés alkalmával tartózkodni fog a monarchista irányú mozgalmak kezdeményezésétől.
A Tisza-per fotargyalasa.
óriási ^érdeklődén mellett es rengeteg külföldi ujságtudósitó előtt nyílt meg • tárgyalás. - Kéri Pál kihallgatása.
Budapest, ápr. 12. A polgári büntető- \' törvényszék ma kezdte tárgyalni a Tisza István gyilkosság bűnperét. A vádlottak Kéri Pál újságíró, Friedrich István nemzetgyűlési képviselő, volt miniszterelnök, —akit az ügyészség gyilkosságra való felbujtással vádol — Fényes László ujságiró, Gartner Miklós vegyészmérnök , Lengyel László gyógyszerész és Vágó\'Wilhelm Jenő ügynök, akiket az ügyészség bünsegédi bűnrészességgel vádol. Az ügy többi vádlottja Horváth-Sanovics, Pogány, Csernyák és Huta szökésben vannak.
A tárgyalást dr. Gadó István, a nagy becskcrcki törvényszék menekült elnöke vezeti. Az érdeklődés óriási. A padsorok zsúfolva vannak. Rengeteg külföldi ujságiró is jelen van. Az elnök 10 órakor nyitotta meg a tárgyalást és a következőket mondotta:
— Ez a tárgyalása a tetemre hivás, amelynek minden jelenete áldozat, ez nagyságánál fogva nem maradhat e terem falai közt. A magyar és külföldi lapok tudósítóinak egész tábora bizonyítja, hogy milyen nagy érdeke az egész müveit világnak, hogy a bűnügy rendben tárgyaltassék. Ez a tárgyalás dokumentálni fogja nemcsak a magyar biróság, hanem a magyar közönség nivóját is.
Ezután a vádlottak személyazonosságát állapítja meg. Utána dr. Polányi Emil, Friedrich védője megindokolja, miért nem adták be kifogásaikat a vádirat ellen. Kijelenti, hogy sem Friedrich, sem a védelem egyetlen kísérletet sem fog tenni az itt előforduló tények szépítésére. Dr. Gál Jenő — Kéri Pál védője — kérelmezi, hogy a biróság engedje *teg, hogy minden bizonyíték felvonulhasson, amely világosságot visz a szövevényes per anyagába, azonkivül teljes nyilvánosságot kér. Tudják meg a szabad sajtó utján, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatásnak nincs takarni valója.
Miután Tisza István gróf özvegye ma is súlyosan beteg, a törvényszék mellőzi kihallgatását. Ezután megállapítja Vdgó-Vit-heimre nézve az illetékességet, majd felolvassák a vádhatározat rendelkező részét.
Elnök elrendeli a vádlóttalc egyenkénti kihallgatását. Elsőnek Kéri Pált hallgatják ki.
Kéri .-\\Nern érzi magát bűnösnek. Csak annyit tud, hogy 1918. október 31-én délután félnégy felé egy őrmester a nemzeti tanács ii ódájában megjelent azzal, J»ogy ő épen most meggyilkolta Tisza Istvánt. Landler ráförmedt a katonára: Mit mond maga őrült? A forradalomban nagy szerepe vólt, azonban nem volt Károlyi Mihály titkára.
2_______
Ezután elnök szünetet rendel el. Szünet után folytatják Kéri Pál kihallgatását:
ElnSk: Nem igaz, hogy az ön agyában megfordult valamikor is Lukachich meggyilkolásának a terve?
Kéri: Nem igaz.
Elnök: Ez a vallomása ellenkezik a. vizsgálat során tett vallomásával.
Kéri álhatatosan megmarad amellett, hogy ugyanazt mondta akkor is, mint most.
Elnök: De nézze, ön személyesen aláirta a jegyzökönyvet és ön, mint intelligens ember tudja, hogy ez mit jelent.
Kéri: Épen azért irtam alá, mert intelligens vagyok. Kovács vizsgálóbíró ur nem volt beszámítható. Reggel 9 órától este 9 óráig hallgatott ki, vigyázó állásban kellelt állanom és amikor Hüttncr szemébe azt mondtam, hogy hazudik — sötét magánzárkába záratott. Én már akkor láttam, hogy Kovács teljesen beszámíthatatlan és ideges ember. Akkor ezekre a dolgokra nem vetettem nagy súlyt, mert azt hittem, hogy a-Tisza-pcr csak ürügy arra, hogy ellenem az eljárást megindíthassák.
Elnök: Igaz-e, hogy egy 100 ezer koronás jutalomlevél volt kibocsátva, — állítólag Friedrich aláírásával — amelyben hazafias és közérdekű dolognak mondotta Tisza meggyilkolását és a végrehajtáséi t 100 ezer koronát igért.
Kéri: Az egész naivitás.
Elnök: Igaz-e, hogy Horváth-Smovícs a gyilkosság után sokszor járt fél Fricdríchhcz ?
Kéri: A vizsgálat folyamán tudtam csak meg annyit, begy Friedrich őt agitációs kőrútra küldte. Ezután elnök kérdésére részletesen elmondta, hogy október 31-én délután mit csinált.
Elnök: Mondja meg, — mert cn még ma sem tudom, — tulajdonképen mi volt a nemzeti tanács ?
Kéri: Forradalmi alakulat, amelynek azonban két része volt: Egy legitimista árnyalata és egy forradalmi árnyalata.
Elnök: Fridrich milyen volt? A szélső forradalmárok közé tartozott?
Kéri Nem tudom. Félfüllel hallottam valamit, de még sem tudom.-
Elnok ezután Kéri Pál kihallgatását befejezettnek nyilvánítja és a tárgyalást berekeszti.
A főtárgyalást holnap reggel 9 órakor folytatják, amikor is megkezdik Fridrich István kihallgatását.
Kun Béla krimi hóhérmunkája.
Berlin, április 12. Az orosz mcnsevikick itteni lapja, a „Socialistischcn Botc" szörnyű híreket kapott hazulról Kun Béla véres, terror uralmáról. Kun Bélát a ^zovjet kormány Krímbe küldte, mint legfőbb biztost. Tudvalévő, hogy a szovjet kormány amnesztiát ígért a Wrangel hadsereg volt tisztjeinek, akik önként megadták magukat. Kun Béla ezért elrendelte ezeknek a tiszteknek összeírását, de amikor a szovjet hatóságoknál jelentkeztek, letartóztatta őket és mindannyiukat agyonlövette. Az ártatlan áldozatok számát több százra becsülik.
A törökök uj offenzívája.
Konstantinápoly, április 12. A törökök uj offenzívát kezdtek. Eddig míg nincs h!r ü hadműveletek eredményiről, amelyek valószínűleg o/t célozlak, hogy a görögök jobb szárnyát átkarolják. Ugy Hiszik a törökök os utóbbi napokban tetemes erősítést kaptak. Tíz régi hadosztály érkezett o harctérre, amely eddig a Kaukázusban volt és most Angóra és Moszkva közt létre jővén a megállapodás — felszabadultak. Ezeknek a csapatoknak egy részét tegnap /nebo/iba vitték
_ZALAI KÖZLUNY_
5zenzdciós áresés a húspiacon.
60 korona egy kiló sertéshus él egy fél kiló zair. .— Rendőrségi vizsgálat. — Reio mészáros és a város szegényei.
(Saiát tudósítónktól.) Régen volt a nagykanizsai piacon olyan öröm, mint tegnap. A husosbódékban a korai reggeli órákban kialcgatták a mészárosok a combokat, oldalasokat, tele voltak a zsiros bödönök s a veres\'kö-tényes henteslegények s mészárosasszonyok várták a vásárlókat. A fekete táblákra hamarosan kiirták a legfrissebb\' árakat s amint olvasni lehetett, az áresés nem valami nagy volt, átlag kilogrammonkint 10 korona. A marhahús 30—40—50 korona, a borjúhús 40—50 —60 korona, sertéshús 70 76 korona, zsir 130 korona, szalonna 90—100 korona.
hgyedül egy húsos bód j volt, a hol az árak a fentieknél is alacsonyabbak voltak. Rein mészáros ugyanis a marhahúst 20—30 és 40 koronáért mérte, a zsírt pedig kilogrammonkint 45 koronáért.
Nagy volt a felháborodás a mészárosok között, mikor a szolidaritást Rein részéről igy megbontva látták. Felháborodásuk dühhé fejlődött; mivel Rein olcsó árait hangosan ki is hirdette a piacon. .
A Rein-féle húsos bódé pár perc múlva egész búcsújárás helyszíne lett. LeírhataÜan volt az az öröm, ami a város legszegényebb asszonyainak arcáról sugárzott le, amikor az olcsó s általuk is megfizethető élelemhez jutottak. Egymásnak mutogatták szatyorjaikat s örömmámorban integettek ismerőseik felé, hogy ők is vásároljanak az olcsó húsból.
Rein ugyanis egy kiló sertéshúst s hozzá egy félkiló zsírt 60 koronáért árusított.
Történt azonban, hogy a többi mészárosok és hentesek nem nyugodtak bele ebbe az általuk .aljas kon-kurrenciának" nevezett áreitésbe; hamarosan jelentést lettek a rendőrségen, hogy Rein döghust mér, mert máskép lehetetlen, hogy olyan alacsony áron tudjon árusítani.
Rövid időn belül meg is jelentek a rendőrség emberei s az árusított hust szakorvosokkal megvizsgáltatták. Dr. Goda Lipót orvos s Giinsberger állatorvos azonban megállapították, hogy az egész piacon Rein méri a leg-elsöbbrangu zsírt és hust.
A hentesek és mészárosok felháborodása a maguk szempontjából egész helyes volt, mert a kutyák sem mentek a bódéjuk tájára s az egész húskészletük megmaradt.
Rein mészáros a rendőrség előtt előadta, hogv az Áruforgalmitól tegnapelőtt 37 darab hizott sertést vásárolt s ezeknek a húsát és a zsirját mérte kl a legminimálisabb haszon mellett. Ugyanekkor előadta, hogy a nagykanizsai hentesek és mészárosok már a tél óta nagy mennyiségű zsirt halmoztak fel s spekulációjuk az volt,
___1921. április 13.
hogy a tavaszi áremelkedéseknél nagyobb nyereséggel adják tovább.
Számításuk azonban csődöt mondott, mert a tavaszi áremelkedés nem következett be. Itt nem lehet elvitatni s nem szabad elrejteni azt a felértékel-hetetlen altruista szellemet, amit az Áruforgalmi betölt. Hirtelen nagy meny-nyiségü és elcsó hust tud a piacra dobatni, amely, amint látjuk, szinte zuhanásszerüleg maga után vonja az árak általános esését. Még ha abban a tudatban tette is az Áruforgalmi, hogy egy hét múlva még kevesebbet kap a sertésekért, mégis nagy szolgá latot tett momentán, mert egyszer már ki kell zökkenteni a drágaságot sáncaiból. S mennyivel jobb, ha ez ma történik meg s nem holnap.
Szakértők véleménye szerint az áresés korántsem állt még meg Bár merész kijelentés, de igen hozzáértő emberek azt állítják, hogy a legrövidebb időn belül Kanizsái) örülni fognak a hentesek és mészárosok, ha 8 koronáért is mérni tudják áruikat.
Egy betörő utáni izgalmas hajsza.
Barkóczy d.etektiv felllgyelőt az Üldözés közben lelőtte azüldözött.
Budapest, ápr. 12. A rendórség napok óla nagyszabású nyomozást foly-at az er-zsébetl\'alvai gyilkosság lelderllésére. Barkóczy detektlv-l\'elügyclőt bízták meg a gyilkosság felderítésével,-aki tegnap Csepelen nyomozott. Reggel, egész éjszakai munkája után, a Béke-téren megpillantott egy fiatalembert, aki gyanúsan viselkedett. Megszólította és igazoltatta. A fiatalember vonakodolt eleget tenni a felszólításnak, majd melbe vágta a detektívet és lutásnak eredt. Barkóczy üldözőbe vette. Közben a menekülő fiatalember visszafordult és 10—12 lépés távolról két lövést adott le a detektlvfelügyetőre. Az clsó lövés Barkóczy detektívfelügyelő szivét járta át, aki Isidre esett és rögtön meghalt.
Ekkor már nagy tömeg volt az üldözött nyomában. A fiatalember a tömegre Is több lövést telt, majd mikor már látta, hogy elmenekülni nem tud, halántékához szorította revolverét és f be lőtte magát. A golyó nyomban megölte.
Megállapították, hogy a gyilkos Túrba Islván töbszörösen büntet.-tt betörő.
Az angol bányász-sztrájk.
London, április 12. A tárgyalások "még folynak a kereskedelmi minisztérium, a szénbányászok és bányatulajdonosok képviselői közt. Lloyd Georg kívánságára \'tegnap még a késő esti órákban ujabb - tanácskozás volt, mert a miniszterelnök mindenáron siettetni szeretné a megegyezést. Mindkét fél nagyon nehezen enged. Kiélezte a hangulatot a munkát hármasszövetség két másik tényezőjének — a vasutasok és szállítómunkások szeráezetének — ma reggel kiadott manifesztuma, amelyben az általános sztrájk kihirdetésével fenyegetőznek, ha mn estérc olyan bérajánlatot nem tesznek a bányatulajdonosok, amelyeket nyugodt lélekkel lehet elfogadásra ajánlani.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 12. Zürichből jelentik: A mngyar korona állása ma: (záráskor) 207\'/i, osztrák koron.-.: 172\'/„ az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 100 szautTm.
1921. áprilU 13.__
HÍREK.
Előfizetőinkhez l
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a március havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALA/ KÖZLÖNY"
kiadóhivatala.
— Az Ébredő Magyarok Egyesületének választmányi ülése. Az Ébredő Magyarok Egyesülete csütörtökön, o hó 14-én délután 6 órákor választmányi ülést tart a Keresztény Otthon helyiségében.
— A nagykanizsai Úrasszonyok Congregáclója ezúton értesiti tagjait, hogy a szerdára hirdetett gyűlését pénteken délután 5 órakor tartja meg.
- — A Katit. Legényegylet tagjaihoz. A rendezőbizottság újjáalakítása tárgyában folyó hó 13-án (szerdán) este fél 9 órakor taggyűlés iessz, melyre az összes rendes tagokat ezúton is meghivja a Kath. Legényegylet Elnöksége. — A pártoló tagok is szívesen láttatnak.
— A Zrinyi-ünnepség rendezése. Régen tapasztaltuk Nagykanizsán azt az önzetlen, miriden különösebb érdeknélküli munkakedvet, mint most a Zrínyi-ünnepség rendezésénél. Ugy látszik, végre Őszintén egymásra találtak az emberek s belefáradtak a marakodásba. Az esti órákban 9aponta látogatott értekezések vannak, ahol töviről hegyére megállapítják az ünnepség minden fázisát. Különös, jóleső impresszióink vannak: nincsenek személyeskedések, primadonna érzékeny-kedések a ami a fő, a munka alól sem igen vonják ki magukat az emberek. Ha nem korai a jóslatunk, az idén valójában országos hírű Zrinyi-ünnepség lesz Kanizsán.
- A bor ára felére esett egész Európában. A magyar borpiacon is végigcsapott az olcsobbodási hullám, de a vendéglők, kávéházak borárjegyzékein nem igen venni észre. A borárak ott még ma is szilárdak. Dgyik-másik vendéglőben 5—10 koronával leszállította ugyan a bor árát, azonban ez semmiképen nincs arányban a borpiacon Európaszcrte megindult áreséssel, Külföldi jelentések szerint a bor árak egész Európában 50 százalékot esett. Franciaországban oly nagy a krízis, hogy a minisztertanács parlamenten kívül szakbizottságot hivott össze. A parlamentben pedig 340 képviselő kéri a horfor-galmi adó leszállítását s a vasúti tarifák csökkentését. — Olyan olcsó lett a francia bor, hogy ha a frank mai árfolyamán számítjuk, akkor a magyar bórok árai 1260—1500 koronának felelne meg. Olaszországban az árcsökkenés hasonlóan nagy. A kereslet erős, aminek oka a magyar pénz értékének javulása. Az olasz borok elsősorban való felvevője Bécs. Németországban nincs borüzlet. Mindenütt csökkennek az árak. Öreg borokért magyar koronára átszámítva 8000 koronát fizetnek hekjoliterenkint. A borpiac válságos napokat él. A termelek, borkereskedők makacsul tartják még a magas árakat, dc már nem sokáig tarthatják. A tul nagy kínálat nyomásának engedniök kell.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyországI
_ ZALAI KÖZLÖNY_
— A Zrínyi-ünnepély propagandabizottságának értekezlete. A Zrinyi-
ünnepély propagandabizottsága ma este hat órakor a városháza tanácstermében értekezletet tart, melyre az alább megnevezett ura; kat tisztelettel meghívja a rendezőség. Ádám Róbert, Bazsó József, BodrogkÖzy Zoltán, Diósy Géza, Dénes Jenő, Ehrlich Alajos, Elek Ertfő, Gyömörey István, Halis István, dr. Hirschler Jenő, Horváth József, Horváth Jenő, dr. Kaufman Lajos, Kerezsy Géza, Kováts Károly, Kováts Antal, dr. Krátky István, Matán Ödön, Megla Tibor, Nagy Lajos, Pctrik Dezső, Poredus Antal, Schrei-ber Lajos, dr. Szabndy Lőrinc, Szakonyl Géza, Szabó István igazgató, Tóth Zoltán, Waligurszky Antal, Zalaváry József, Ujfalussy Gyula.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör énei:- és zenekara ma, szerdán délután fél 7 órakor együttes próbát tart a gimnázium zenetermében. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség.
— Elitélt árdrágítók. A nagykanizsai kir. törvényszék, \'mint uzsorabiróság tegnap ítélkezett Szijáró István szijgyártómester felett, aki egy lószerszám javításáért 4500 korona munkabért fizettetett, holott a szakértői vélemény szerint legfeljebb 2200 koronát számithatott volna fél. Az uzsorabiróság Szíjártó Istvánt munkabéruzsora vétségében mondta ki bűnösnek és ezért 2 heti fogházra és 1500 korona pénzbüntetésre ítélte. Ugyancsak tegnap Ítélkezett az uzsorabiróság Sötét Mihályné piaci kofa felett, aki az alma darabját hét koronáért árulta. A biróség a kofát árdrágítás vétségo miatt egy heti fogházra és 500 korona pénzbüntetésre Ítélte.
— A felvidéki vármegyék uj beosztása* A felvidéki megyék uj beosztásáról szóló tőrvényt már legközelebb életbe-léptetik a csehek. A törvény szerint a Felvidék 16 vármegyéjét hat nagy megyekörzetbe vonják be. Természetesen tisztán politikai célzattal Az uj beosztásban sehol sem található a legkisebb nyoma se annak, hogy a nemzeti elkülönítésnek autonomikus megvalósítása keresztülvitetnék. De a létesítendő uj megyék gazdaságilag sem alkotnak összefüggő egységeket és kőzlckedésileg sem célszerűek. A nagy megyék: Pozsony-megye: 687.608 lakos, Nyítramegye: 413.530 lakos, Turócmegye: 426.452 lakos, Liptómegye: 341.099 lakos, Kassamegye: 615.938 lakos. Azon városok, amelyek rendezett tanáccsal birtak, elvesztik e jellegüket és címük nagyközség les^
— Börtönre Ítélt kommunista izgató. A nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa tegnap tárgyalta Hajós István cipész-segéd bűnügyét, akit izgatás vétségével vádolt az ügyészség. Hajós ellen az Ügyész vádja az, hogy az egyik nagykanizsai korcsmában a kommunizmus érdekében izgatott. Azt mondotta, hogy a vörös uralom vissza fog térni, a világ proletárjai ez év júniusában egyesülnek s akkor ismét ők lesznek az urak. A korcsmában jelenlevő falusiaknak azpnban nem tetszett a beszéd. Ők ugyan nem kívánnak — mondották — a kommu-nizbusból, többet nem csaphatja őket be senki, csak\' próbáljanak jönni a vörösek, van még kasza, kapa a falukban elég. Hajóserre megfenyegette őket és azt mondta, de máskép fognak a vörösek is csinálni, mint csináltak. Ha most valamelyik falu ellenáll, akkor azt egyszerűen porrá fogják lőni, vagy
___3_
felgyújtják. A főtárgyaláson kihallgatott tanuk kivétel nélkül mind terhelőleg vallottak Hajósra. Hangsúlyozták azonban, hogy ittas volt. A törvényszék bűntetőtanácsa a vallomások alapján bűnösnek mondotta ki Hajóst izgatás vétségében és ezért hat hávi börtönbüntetésre itéle. Ittas állapotát enyhítő körülménynek vette ugyan a bíróság, dc súlyosbító körülménynek azt, hogy Hajós már egy izben kommunista izgatásért el volt Ítélve, sőt internálva is volt. Az ítélet jogerős. .
— Harsay Gizi tánctanltónő. Mekkorát fordult a világ kerekei Ezelőtt még pár évvel is, melyik előkelő család gondolt volna arra, hogy leánygyermekét a praktikusabb pályára nevelje. A háború és az azt kővető idők azonban élesen megmutatták azt az utat, amelyet választania kell, ha ebben a reális világban boldogulni akar valaki. Harsay György postafőnök egyike városunk leg-tisztdetbenállóbb személyeinek. Leányát, aki végzett tanítónő, most taníttatja ki a tánc-tanitönői tanfolyamon s amint értesülünk, Harsay Gizi már a jövő ősz folyamán tánciskolát nyit Kanizsán, amikor is a város legelőkelőbb rétegeire fogja alapítani iskoláját.
— Drágább lett az arany, olcsóbb az ezüst. A nemes fémek budapesti piacán a legutóbbi tiz nap leforgása alatt (kétségtelenül a külpolitikai feszültség függvénye gyanánt) lényegesen megdrágult az arany ára. A 14 karátos arany ára kilónként 60.000 ről 90.000 koronára, a szinaranyé 100000-ről 150.000 koronára növekedett. Viszont a szinezüt ára, amely tiz nappal ezelőtt még 5600 koronára rúgott, most 3800 koronát, a 800-as finomságú ezüst ára pedig, amely 4300 korona volt, most 3100 koronát tesz ki.
(x) Hadlkölcsön Érdekeltek -Szövetsége, A „magyar államrendőrségről" szóló törvényjavaslat, mely legfőképeii a hadikölcsönök kamatainak 3*/«-ra való csökkentését tárgyazza, igen sok hadikölcsőn érdekeltet, valamint a fővárosi érdekképviseleteket (OMGE, OMKE. BIOSZ, POÉ, GYOSZ, Magántisztviselők Nyugdíj Intézete, Magyarországi Munkások Nyugdíj- és Rokkant Egyesülete, Fővárosi Árvaszék stb.) arra Indított, hogy szövetségbe tömörüljenek a hadikőlcsöntulajdonosok érdekeinek megvédésérc. A szövetség központi irodája Budapest VI, Andrássy-ut 56. U/12. szám alatt létesült, ahol az összes csatlakozások beje-lenthetők. Az iroda a szövetség céljairól minden hadikölcsőn érdekeltnek készséggel szolgál felvilágosításokkal. *
TŐZSDE.
Baáapsst, ipr. 12.
Valntaplao: Nnpoleon Ö40, Font II26, Uv.v —, DoUif 273. Franci* frank 236", Ungyel mirk* 38, Miika 409, Llr« ISO®, Osxlrák 50. K^bel 136, Lol 428, Sxokol 408. Svájci frank 4750, KoronnJlaii 800, Pr«ok-ÜnXt Holland forint —, Bícsi kiíUctés —-.
Ertókok: M*sy*r Hite! Qstüik tíllel 71t»
H*«al 600, Jelxilog 370, UsximltoM 760, KcmkwJclml
MagyM-Olasi--, BooCiinl--, Ünücfco
3100, AlUlinoj —, Sxisxviri 2250, S«Jg«Híijáol
4760, Urikioyl 3300, Rtoa 2100, SchUck .—, Guttnwnn
--, Nwicl 0000, D»nk* —, Klotild 2000, Magyar
Cukor--, Adri* 4760, AtUnUlu--KJfilysör S100,
Sosnyik-Apár 780, Llplik Phöbo* 740, Vgjaiogyti YilUmot--, ÍMmIU 1325, Kondor*! 2000.
Finom asztali bor
literje Kapható.\' • jjLS
3 O flartinecjózsef ŰM.
korona Kbkuina, Vara«U-a. 17. i
2ALAI KŐZLÓNY
19H. április 11
Ha nyerni akar,
ne felejtsen el szerencse számú osztálysorsjegyet venni * HIRSCHLER tőzsdés és osz-tálysorsjegy főelárusitónál,
hol a lefolvt jAtékban is nyertek számos kisebb és a 80000 karonfr főnyereményt.
Siívtrkahüvrty.k, ssivuk*fMpif*V, „ivíriiipkik, kípwHpok, Uv4]p*pitok, játókkütyák n.gybui ti
J%vi*!íbm\'i Hirschler „it„)Ji t». «-»!, .Itrm-izíllilt iplliUkia.
Értesítés! .
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerű
polgári, temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza. hu Tisztelettel
Horváth, és Herjavecz
temetkezési vállalkozók.

Uj árak! \'16a
35—41-ig fehér női vászoncipók, : 34-41 ig szürke női
Uj &ra>k!|
angol áru .... K 480.— svcjci áru „ 510;— ^
34—41-ig pezsgő szinü női vászoncipők, elsőr. anyag . "\' Fehér gyermekcipők, angol áru 24-20-ig.....
^ » 30-34-*
Elsőrendű gyermekszandálok 20-24-ig .....
25 26-ig.....
. „ 27 —30-ig . . . ...
31—34 ig.....
Női szandálok...... 35-38-ig.....
& Férfi szandálok......30-4l-ig.....
1 „ „ ....... 42-43-ig.............^
i Szabó Sándor cipőüzletében *
S Kazinczy-u. 1. — Ugyanott egy jé hóiból való tnnnlól.ány felvétetik S
530.— 296.-335.-235.— 270. -345.-396.— 428. -, 520.-570. -
\'M
Leszállított ár!!
Elsőrendű fehér és bikavér vörös
ff bor 32 K
Kapható Bruncaics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésébőn Sugár-ut 53. szám alatt
Ctelédteány vagy idősebb nő kfnnyű munkára felvételik. Cim a kiadóhivatalban.
Eladó egy "nagy szabóasztal. Bővebbet a kiadóban.
Elaöó rétek.
A bngolai utmenii dűlőben egy drb. 3275 négyszögöles, a városréten aluli dűlőben egy árb. 1381 négyszögöles, a gondolái nyugati dűlőben egy drb. 1038 négyszögöles rét, mind a három elsőrendű kaszáló és i|>4ól Inniin külön, darabonkint is eladja: HbCBI lyildl pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája, Fő ut 8. (Bazár), ahol több kisebb-nagyobb ház Is van eladásra előjegyezve. us7
Rnhavurrnst w gy«r™k.k, mim w-
nuuoiflliasi „ölüknek jutányos áron elfogadnak. Rákóczi-utca 14. szám alatt.
OOOOOOOÖOÖQOOOOOi
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NA G-YK ÁNIZSAN, Fő-ut 13. szám. --;
Kiadóhivatal! telefon
78
♦ ♦ ♦
Elvállal, mindennemű
könyvnyomdai és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
"Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117
♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
1
pcinnoooopooooonoooooQ
Nyomatott a laotulaidonoaok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 14. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
S*wk<mt<5sáfc ét kiadóhivatal:\' P6-ut 13. az.
- Interurbán-telefon 78. -
Megjelenik mindig kora rcicROl
FŐSZERKESZTŐ: Dr HEGEDŐS GYÖRGY
o«mt«)(i7. képit itl<S
KELRLÓSSZERKRSZTŐ: BODROOKÖZY ZOLTÁN
Btőflzetéal Arak: EKtn évro 400 K. Mtfvn 200 K. Negyed-ív re 100 K. Egy hón 96 K. Egyet -.:im ára 2 K
A kormány megmaradása tekinteteben. komoly nehéz-segek merültek fel.
Félhivatalos jelentés a válságról. — Hosszú válság előtt vagyunk. Bethlen gróf kormányának eséjei.
A helyzetre jnézve nagyatádi Szabó István n következőket mondotta:
Budapest, április 13. A M. T. I. jelenti: Dr. Koszó István a neki felajánlott belügyminiszteri tárcát nem fogadia cl és ennek következtében, bár a minissterelnök és a pártvezérek közti tanácskozáson az összes tárgyi nehézségek elsimultak, a kormány megmaradása tekintetében komoly nehézségek merültek föl.
Budapest, április 13. A kormány lemondásának egyik oka tehát, hogy Teleki Pál gróf nem talált belügyminisztert, mert a kisgazdapárt által kijelöltek közt nem talált alkalmasat az általa kombinációba hozottak pedig nem vállalták a miniszterséget. Hozzájárul a nchézsegek fokozásához az is, hogy a külügyi tárca kérdését sem tudták elintézni. Értesülésünk szerint a válságnak azonban még egy igen jelentős oka van, tudniilik a miniszterelnök nem tudta garantálni a kisgazdapártnak az alkotmányjogireformnak a párt állal követelt mielőbbi letárgyalását.
Teleki Pál \' gróf délelőtt a pénzügyi bizotlság ülésén résztvett, majd Tomcsányi igazságügyminisztcrrel 1 óra után a kormányzóhoz ment.
Politikai körökben az a vélemény, hogy a válság ez alkalommal hosszú lesz, mert most már mindazokat a kérdéseket cl kell - intézni, amelyek az eddigi válságok során újból és újból félmerültek. A kisgazdapártbán ezekután lehetetlennek tartják, hogy Teleki gróf ismét kabinetet tudna alakítani és igy újból Bethlen István gróf sánszai növekedtek meg, bár előre láthatólag az ő vállalkozása sem lesz minden nehézség nélküli.
— Rendkívül fontos dolgaink vannak, c pillanatban még semmi bizonyosat nem mondhatok.
Budapest, ápr. 13. Ma délben beavatott politikai körökben váratlanul az a feltűnést keltő hir terjedt cl, hogy Teleki miniszterelnök ma délelőtt kihallgatáson jelent meg a kormányzó\' előtt és az audiencián benyújtotta a kormány lemondását s hogy ezzel a válság az eddiginél súlyosabb formában akuttá vált.
A miniszterelnök ma délelőtt a kormány több tagjával, ezek közt nagyatádi Szabóval ujabb megbeszélést tartott. Mint beavatott forrásból jelentik, olyan súlyos differenciákat állapítottak meg, amelyek a kibontakozás sikerét veszélyeztetik és amelyek a miniszterelnök számára lehetetlenné teszik, hogy a megoldás munkáját befejezze.
Illetékes helyről nyert cáfolat után is minden oldalról megerősítik azt, hogy a kormány helyzete a miniszterelnöktől és a pártoktól teljesen független okból vált kritikussá, de viszont áthidalhatatlan ellentétek mutatkoznak bizonyos kérdések és tényezők megítélése tárgyában a pártok cs a kormány tagjai között.
Ha ezidŐ szerint a kormány lemondása formálisan nem is történt meg, dc mindenesetre küszöbön áll.
A délután folyamán a miniszterelnök ismét értekezett a pártok vezéreivel és minisztertársaival.
A Tisw per második napja.
Frldrích és Fényes kihallgatása.
Budapest, április 13. Fél- 10 órakor nyitotta meg dr. Cadó István elnök a tárgyalást. Bejelentette, hogy következik Friedrich István kihallgatása. Ennek következtében a vádlottak a már kihallgatott Kéri Pál kivételével nem maradhatnak n teremben. Az elnök ezután felteszi a szokásos kérdéseket és megkérdezi Friedríchtől, incgértette-c a vádat?
Friedrich: Igen.
Elnök: Elismeri bűnösségét?
friedrich: Nem.
Elnök ezután megteszi a szokásos figyelmeztetéseket, majd a kövei kező kérdést intézi Friedrichhez: \'
El akarja-e mondani összefüggő védekezését ?
Friedrich : Igen. Mielőtt hozzáfognék
tulajdonképeni vallomásomhoz, kijelentéseket kell tennem. Ha ez a vád való volna és én mégis élére mertem állni a keresztény irányzatnak, ha be mertem szennyezni a miniszterelnöki széket ilyen bűncselekmény elkövetése után, akkor én vagyok a legbecstelencbb ember, akit a magyar föld termett.
Méltóztassék megengedni, hogy elmondjam, miként lettem én forradalmár, miután erről annyit beszélnek. Semmit sem fogok tagadni és amit tettem, őzért vállalom a felelősséget. Én 1918 október 20-án kezdicift meg politikai működésemet. Azt vetették -mindig a szememre, hogy a lánchidi csatában résitvettem és már november 2-án politikai államtitkár lettem. Hüttncr jóvoltából azután a kommunisták bebörtönöztek és minden öndicséret nélkül mondhatom, hogy n fnagyar nemzet nem tartana ott, ahol van, hogyha én nem álltam volna az ügy élén. A régi
politikai párlok, amelyek 40 évig voltak uralmon, még csak egy általános választójogot sem tudtak adni. Politikai ellenfeleimnek oz nem tetszett, hogy mint gépgyáros lettem miniszterelnök. Most csak balkezemmel védekezem, mert nem akarom áthágni azt a demarkációs vonalat, amelynek átlépése szerintem most nem időszerű.
— A piszkos, aljas politikai hajszával szemben meg vagyok győződve, hogy ebből tisztán fogok kikerülni.
Elnök: Tessék talán helyet foglalni. (Ugyanis Friedrich egy asztal előtt áll, amelyen jegyzetei vannak.)
Friedrich: Köszönöm, nem vagyok fáradt. i-\'orradalmi vezetőszerepem különben azzal kezdődött, hogy bejártam a a Károlyipártba. Két beszédet tartottam az ablakból. Itt vannak a beszédek. Az első beszédet 26-án vagy 27-én tartottam.
Elnök: Mikor, vagy hány órakor?
Friedrich: Csak este hat óra után, mert addig mindennap a gyárban dolgoztam. Ezután elmondja a lánchidi esetet* ő nem volt oka a szerencsétlenségnek és a haláleseteknek, amelyek ott történtek.
— Nagy szerencsém, hogy az idegeim drótból vannak. Minél jobban bántanak és üldöznek, annál crősebbé és acélosabbá teszik idegeimet. Előre levontam a konzekvenciát aria az esetre, ha ennek a pernek vége szakad. Ha az ügyészségnek sikerül a dolga, felakasztanak, de ha -ártatlan vagyok és a bíróság felold c szörnyűséges, igaztalan vád alól, akkor a lelkemben most élő konzekvenciát szintén levonom. Hogy ezek miből állnak, ilt e helyütt még el nem mondhatom. Tulajdonképen nem is kellene védekeznem. Az ügyészség dolga, feladata, kötelessége bebizonyítani, hogy én alávaló gaz gyilkos vagyok. Meg mondom nyíltan mindenben az igazságot.
Ezután a katonatanácsról beszél. Elmondja, hogy csak egy katonatanács volt, csak a Pogány-féle. A másik, az a tizenegyes, aféle komoly diáktanács lehetett. Arról, hogy a Károlyi pártban szó esett volna embereknek megöléséről, vagy láb alól való eltevé-sérŐl, szó sem lehet. Igaz, hogy a katonatanács zárt ajtók mögött tárgyalt.
Majd Linderről beszél, aki részeges ember volt. A Nemzeti Tanácsnak nein azért nem volt tagja, mert nem lépett be, hanem mert nem vették fel.
— Mikor Pogány József lett a hadsereg-főparancsnok — mondja — attól kezdve elszánt ellenforradalmár lettem. József főherceget is becsapták. Károlyi Mihály a Nemzeti Tanács\' nevében megeskette, a hadseregfőparancsnokságot elvállaltatta vele s aztán röviden ezután Pogány Józsefet nevezték ki erre az állásra. A miniszterelnökséget József főherceg kapacitálására vállaltam.
— Tisza meggyilkolása előtt az egész városban beszéltek arról, hogy Tiszát meg kell ölni. hogy Tiszát és Lukachichot halálra keresik.
ZALA! KÓZLuNY
1921. április 14.
Elnök: fgaxz-e, liogy 1918. október 27-én ön a párt körben Sztanykovssfcy előtt azt hangoztatta, hogy el kell lenni a lábaiéi a iicvesebb\'politikusokat, kőztök. Tisza Istvánt.
f 28^Ín "S^lőtt .Höttner Sándor-
, a pártkÖ\'ben Sztanykovsrkyval I tárgyalt Tisia meggyilkolásáról.
déletójt nem voltam bent. Éstc d pAitkörben nem yw semmi tárgyalás.
Elnök: Október 29-én délelőtt Az Astoriában Höttncrrel és Sztanykovszkyval tárgyalt. ök vonakodtak a gyilkosságot elkövetni. Ön akkor ezt mondta: Elég volt a beszédből, az ország tettekre vár. Nekem meg van a tervem. Harmincnégy hónapig idegen érdekekért tudtak verekedni és most gyávák egy lövést leadni. Ha nem teszik meg, kénytelen leszek parasztokkal végrehaj tatni a gyilkosságot.
Friedrich: Hát kérem humoros, de egy szó sem igaz.
Elnök: 29-én Hüttncr Sándort Kéri Pálnak beajánlotta.
Friedrich: Nem, kérem.
Elnök: Kéri panaszkodott, hogy Dobót nem sikerült kapacitálni és azt mondta önnek, helyezzen nagyobb jutalmat kilátásba
friedrich: Hogy lehet ezt komolyan venni? Kétségbeejtő 1
Elnök: A vád ezen alapul. Nekem kötelességem megkérdezni:
— Mi birta Károlyit arra. hogy önt hadügyi államtitkárrá kinevezze?
Friedrich: Károlyi tudta, hogy crclyes ember vagyok. Ezután Fcnyes Lászlóra tett egyes nyilatkozatokat.
Elnök: Friedrich István kihallgatását befejezettnek nyilvánítja. Ezután szünetet ad.
Szünet után Fényes László kihallgatása következett.
Elnök szokásos kérdései uán Fényes kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek, majd igy folytatja: Tisza István személyéről tiz esztendő óta egyetlen cikket sem irt és cikkeivel nem izgatott sem Tisza személye ellen, sem az állami és társadalmi rend ellen. Megmondtam a nyomorúságot és megjósoltam, ha ez igy megy tovább, abból baj lesz. Ez igaz. Lazítottam is — a főispántól fölfelé, egészen a miniszterig — mindenkit, hogy tegyenek valamit, segítsenek, mert ez igy nem megy tovább — de hiába. Lefelé azonbah mindig csititottam, megnyugtattam és segítettem. Elismerem, hogy Tisza István a legnagyobb magyar ember és legbecsületesebb ember volt.
Elnök ezután a tárgyalást berekeszteti. Holnapi tárgyaláson esetleg sor kerül Gürlner Marcel kihallgatására.
A horvát parasztság prokla-mációja.
Teljes szabad Horvátországot akarnak
Zágráb, április 13.
A horvát parasztpárt . kongresszusa alkalmával a párt kiáltványt intézett a szerb királyság régenséhez, de a kiáltvány közzétételét a szerb kormány megtiltotta. Most a belgrádi Kepublica cimü lap közölte a prok-lamáciőt, de a lapot nyomban clkopozták.
A proklamáció követeli, Szlavónia szabadságát és az S. H. S. királyságtól való füg-gctlenitését és kijelentette, \'hogy mióta Horvátország elszakadt Magyarországtól, azóta a dolgok menete nagyon is ellenkezik a fejlődés törvényeivel.
A proklamáció megállapította, hogy valamennyi horvát megtagadta a szeib királynak az esküt és az engedelmességet. Valamennyi horvát minden idegen beavatkozás mellőzésével akarja a maga horvát államát felépíteni éa valamennyi horvát teljes szabadságot kíván államformául.
A proklamáció azzal a felszólítással végződik, hocy a szfcrb csapatok haladéktalanul vonuljanak ki a régi Horvát—S/Javon—Dalmát királyság területéről.
Wienerneustadt borzalmas szenzációja.
Egy mesének látszó kegyetlenség. - Borzalmas lelet ~ Hunnlntíöt évig befalazva. Hogyan találtak rá? - Ki a szerencsétlen?
A szombathelyen, megjelenő, ^Dunántúli Estilap" egy. ázinte hihetetlennek látszó s az idegeket felkorbácsoló bűntettről kap hosszú tudósítást. A nevezett lap\'ezeket írja:
,,BorzáÍmns;büoténynek jutlották Wiener-neustadlban nyomára. Állati, rettenetes kegyetlenséggel egy gyermeket elfalaztak és harmincöt éven át ott tartották, mint egy állatot. Egy kis téglanagyságu lyukon dobáltak be neki eledelt, vagy inkább moslékot. Amikor erre a helyre került, öt éves volt és most, amikor felfedezték, negyven esztendős. Hosszú szakálla, haja teljesen Csz s inkább valami állatnak vagy ős embernek nézett ki, mint élete delelőjén lévő férfinek.
Alci -pedig a borzalmas, kegyetlenséget elkövette, egy magányos asszony: tegnap adta ki fekete lelkét.
Wienerneustadt borzalmas szenzációjának részleteiről a következőkben számolunkbe: A bűntény elkövetője.
Wienerneustadt egyik eldugott külvárosi zugutcájában lakott Berger Alajosné, egy magános öregasszony. A lakása egy rozzant viskó s a házban rajta kivül évek sora óta senki sem lakott. Az asszony senkivel nem érin^tezett, úgyszólván senkivel nem beszélt, senki nem tudta, hogy mi a foglalkozása, de jól élt, semmiben hiányt nem szenvedett s mikor a rettenetes drágaság következtében mindenki nyomorgott, Bergerné akkor is húst eveit.
Bergerné az utóbbi időben betegeskedett s ezelőtt körülbelül két héttel a beteg-bég ágynak döntötte. Azóta fel sem kelt.
Bergerné gyánni akar.
A szomszédoknak, akik tudták, hogy az asszonynak senkije sincs, feltűnt, hogy nz asszonyt ilyen sokáig nem láttak, azt hitték, hogy meghalt, felnyittatták az ajtaját és behatoltak a lakásba.
Az asszony borzalmasan megváltozva, szétzilált ősr. hajjal, rémületet, őrültséget kifejező szemekkel integetett a szomszédoknak, hogy menjenek hozzá s elhaló, reszkető h.ingon könyörgött, hogy hozzanak papot, mert rettentően szenved és nem tud addig meghalni, amig pap fel nem oldozza.
A szomszédok papért rohantak, de már feltűnt nekik, hogy valahounon a házban rekedt, állatias üvöltés hangzik
ElŐbb menjenek a pincébe.
Hamarosan megérkezett a pap, odaült az asszony mellé, aki sietve, hogy valahogyan előbk meg ne haljon, gyónt.
A pap látta, hogy az asszonynak-* legfeljebb percei vannak, meg akarta adni. a feloldozást, amikor az asszony megragadta a kezét s félőrülten hörögte:
— Nem, nem . . . előbb menjenek le a pincébe . . .
Mikor ezt meghallották a szomszédok, akik ekkor is hallották a titokzatos üvöltést, a pappal együtt a pincébe siettek.
A pincében.
A pince mély, három ajtóval is elzárt helyiség volt. Amint az ajtókat kinyitották, egész közelről hallották a vérfagyasztó üvöltést.
A pincében azonban senkit sem láttak. Lámpát kerítettek, bejárták a hatalmas pince minden zugát, megkopogtatták a falakat, amikor egyszerre közvetlen a közelükben újra megreszkettette őket a rettenetes hang. Megvilágították a falat, megvizsgálták és téglanagyságu űredéket találtak Azon keresztül hallatszott az üvöltés.
A borzalmas felfedezés.
A pap rögtön visszasietett az asszonyhoz, hogy megtudja a borzalmas felfedezés részleteit, hogy .in került ez a szerencsétlen ember oda, a többiek pedig szerszámokért rohantak, hogy ledöntsék a falakat, amelyek a titkot őrizték.
Bergerné már erősen a végét járta, csak pár szól tudott mondani , . . harmincöt
év óta ... öt eves -volt ... én . . . azután az asszony meghallj
Ezalatt lenn folyt a munka a pincében, dolgoztak a csákányok, végre akkora rés támndi, hogy a lámpával \'bevilágíthattak.
Rettenete* látvány tárult n szemük elé.
Alig kétméteres fülkében, a felgyűlcnj-lelt piszkában sovány, őrölt tekintetű, hosszu-haju, szakálu, meztelen embert találtak, aki a világosság láttára ijedten hallgatott el s rémülten húzódott meg a sarokban.
Usz haja a vállán tul ért, szakálla pedig az övéig, arca és egész teste fekele volt a rászáradt mocsoktól. Beszélni nem tudott.
Öt éves korában falazták ide, mint kis gyermeket és harmincöt hosszú esztendőn át élt itt annélkül, hogy egyetlen embert, egyetlen fénysugarat látott volna.
Hogyan táplálták?
Az asszony azon n kicsi nyilláson amelyet a falon felfedeztek, szórta bc neki az ételt, amely, mint a maradványokból megállapították, inkább volt moslék, mint étel. — Mióta az asszony megbetegedett, semmi táplálékot nem kupolt és a nagy éhségokozta kínjában ordított.
Ki a szerencsétlen.
Az asszony halála most azt is megakadályozta, hogy kilétét megállapítsák. Wiener-neusladtban különféle verziók röpködnek, de bizonyosat senki sem tud. Leginkább azt a hírt terjesztik, hogy egy főúri osztják hölgynek a házasságon kivül született gyermeke, akit ennek az asszonynak a gondjaira bizott, vagy hogy felnevelje, vagy elpusztítsa.
Az igazságol a rendőri nyomozás fogja megállapítani."
Eddig tart a cikk. Ha megtörténhetett ez a borzalmas bűntény, amelyhez hasonlóval még az inkviziciók korában sem találkozunk, minden bizonnyal párját ritkítja az eset, mert 35 esztendeig nevelni valakit pincelyukban ugy, hogy az illető még reagáljon is a külső behatásokra, tényleg nngyon szenzációs valami.
Ha pedig az eset valamelyik újságíró , agyában születelt meg, teremt\' ugyse becsű létére válik fantáziájának.
Lapzártakor. Lemondott a kormány.
Bethlen István gróf megbízatása.
Budapest, április 13. Teleki Pál gróf ma délben, váratlanul beadta lemondását és ez természetesen maga után vonta az egész kormány lemondását, A lemondás okáról különböző hírek keringenek. Ezek között első helyed emlegetnek bizonyos külföldi beavatkozást, amit azonban a kormány határozottan megcáfol. Este hét órakor tanácskozás volt, amelyen a lemondott kormány tagjain kivül, a kabineten kivül átló politikusok is részlvcttck.
Megbízható helyről arról értesülünk, hogy a kormányzó ma délután megbízta Bethlen István grófot kormányalakítással. Bethlen ma este felkereste Andréssyt. majd nagyatádi Szabóval tárgyalt. — Bethlen gróf uj egységes kormányzópárt összehozásával igyekszik megalakítani a kormányt.
1921. április 14._
Morfiummal megmérgezte magát.
Hal órai kinlódás után meghalt.
(Saját tudósítónktól.) Tegnapelőtt délelőtt még a nagykanizsai ötös büntetőtanácsa elölt állott Kun István 37 éves volt klskomá-romi gyógyszerész, aki ellen az volt a vád, hogy 1919. évi március 25-én Kiskomáromban mintegy 200 főből álló tömeg előtt a bolsevizmus mellett izgatott. Állítólag ezeket a kijelentéseket telte volna:
„Széttörtük a rabláncokat, azok csörömpölve lehullottak és többé nem lehet kezünket gúzsba kötni"
A tárgyalás során azonban az ügyész a feljelentésekkel szemben a vádat visszavonta, mert az izgatás nem volt bebizonyítva. A büntetőtanács azonban bűnösnek találta bizonyos esetekből kifolyólag, de tekintettel az amnesztia-rendeletre, felmentették.
Valószínű, hogy Kun nagyon a a lelkére vette az cselét, mert tegnap délelőtt folyamán öngyilkosságot követelt el, amely tettéhez nyilván más körülményei is hozzájárultak. ,
Kun István f. hó 11-én érkezett Nagykanizsára s a Központ-szállóban vett lakásl. 12-én volt a tárgyalása, amely nap után már nem látták a szálló alkalmazottai.
Tegnap délután a szobaleánynak feltűnt, hogy Kun szobája még mindig zárva van. \'Miután a zörgetésre választ nem kaptak, feltörték az ajlót. Kun István ekkor már élet és halál között vívódott felöltözötten ágyában, bjeli szekrényén morfiumos dobozok feküdtek üresen.
Azonnal a mentőkért és orvosért telefonáltak.. Az első segélyt dr. Nis-ponszky kórházi orvos nyújtotta, azonban Kun rövid idő múlva kiszenvedett. Dr. Szabó és dr. Goda orvosok már csak a halált tudták megállapítani. A rendőrség részéről megjelent Kiss Lajos rendőrkapitány s jegyzőkönyvet vettek fel az esetről.
Asztalán levelet találtak, melyet a feleségének címzett meg Görgetegre, Somogy megyébe.
Az orvosok megállapitása szerint mintegy hat óráig kínlódott a halál beálltáigT"
Kun István jóhirü patikával rendelkezett Kiskomáromban, melyet csak nemrég adott el 600,000 koronáért. Azóta Budapesten élt. Nem lehetetlen, hogy anyagi körülményei is késztették az öngyilkosságra.
. Tetemet kiszállították a hullaházba.
TŐZSDE.
Badapest, ápr. 13.
ValutapUo: Ni»r°l«on KoiU ,(KW. I «VB
—. Dollár 270, Hrancia írunlc 2226, Lengj él márka Márt.* 465. Llrn 1290, 0>*irák 48\'/,. Rk*>«1 \'30, l.el -1-15, Szokol 3S5, Svájci frank 4726, k\'oroiudiaár 780, frank-dlnír--, Holland forint —, B&ji kifizetés ——.
Értékek: .Magyar Hitel 1580, Osztrák Hitel 730, Huzal. G00, Jelzálog 806, UszároitoUí 740, Kereskedelmi
Bank--, Magyar.Olasz -, Beocílnl 4225, D/nscbo
3450, Áluláno.% szín .M>00, Szászvári 2226, Salgótarjáni 4700, Urikányi 3060, Rimn 2000, Schlick 810, Guttmann
--, Ntvslci 8700, Daníca 4200, Klotild 2276, Magyar
Cukor -, Adria 4750, Atlanti ka ÍI500, Királysor 2000,
KoNnyák-Agrír 840, I.ipták —, Phöbus 420, Vasmegyei Villemos--, Gizella 1400, Konkordia 1000.
___ZALAI KÖZLÖNY_
HIEEK.
— Felkérjük t. vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetésük március hó 31-en lejárt, hogy előfizetésüket meg-ujitunl szíveskedjenek, mert a drága előállítási költségek mellett nem áll módunkban u lapot tovább küldeni.
— Házasság. Kedden, 12 én vezette oltárhoz Keszthelyei. Bentzik Sándor urad. intéző Cséby Mancikát, Cséby Sándor gyógyszerész leányát. Mint tanuk Cséby Árpád földbirtokos (Tapolca) és Eperjesy Gábor szerepeltek. Az esküvön, mely a fényesen feldíszített és kivilágított gyönyörű plébánia templomban volt, a szertartást Stefaits Aladár apátplébános végezte, aki gyönyörű beszédet intézett a fiatal párhoz, egész Keszthely intelligenciája megjelent és az ottani temlpomi énekkar pedig egy gyönyörű nászdállal kedveskedett volt tagjának.
— Heltai színigazgató színjátszást .engedélyt kér a várostól. Megírtuk, hogy a múltkoriban Géczy István drámaíró a városi tanácshoz kérvényt adott be, amelyben két\'hónapos téli szezonra kér színjátszás! engedélyt. Tegnap ujabb kérvény érkezett a városi tanácshoz, amelyben HeltaiHugó színigazgató kér augusztus 20-tól november l-ig tartó szezonra szinjátszási engedélyt. Heltai jelenleg Eger és Sátoraljaújhely városoknak színigazgatója és társulatában több elsőrendű színész működik. Heltai nagykanizsai előadásait a Polgári Egylet nagytermében tartaná.
— Nincs még elég gyilkoló szerszám. Az amerikai hadi vegykisérleti állomáson olyan mérges folyadékot találtak fel, amelynek három cseppje az ember bőrére kerülve, elég ahhoz, hogy az illetőt megölje. Az állomás vezetőinek a véleménye szerint a repülő gépekről szerte lehet permetezni a folyadékot, amely mindenkit kivétel nélkül megölne, aki a repülőgép útjába esik. Egyetlen repülőgép két tonnát vihet magával és egyetlen repüléssel száz láb széles és két mértfőid hosszú vonalon permetezhetné szét azt oly-képen, hogy aíon a területen életben egyetlen ember sem maradna. — Az összetétele a folyadéknak olyan, hogy az Egyesült Államok minden nehézség nélkül naponta több ezer tonnát is gyárthatnak. Olyan ereje van a folyadéknak, hogy például a háború folyamán az Argonncokban négyszáz német repülőgép négyezer tonnával 12 óra alatt kitudta volna irtani az offenzívában résztvett atperikai hadsereget. A katonai vegykisérleti állomáson egyidejűleg olyan ruházati felszerelésen dolgoznak, amellyel e rettenetes folyadék ellen védekezni lehet.
(x) Hadikölcsön Érdekeltek Szövetsége. A „magyar államadósságról" szóló törvényjavaslat, mely legfőképen a hadiköl-csönök kamatainak 3%-ra való csökkentését tárgyazza, igen sok hadikölcsön érdekeltet, valamint a fővárosi érdekképviseleteket (OMGE, OMKE, BIOSZ, POÉ, GYOSZ, Magántisztviselők Nyugdíj Intézete, Magyarországi Munkások Nyugdij- és Rokkant Egyesülete, Fővárosi Árvaszék stb.) arra indított, hogy szövetségbe tömörüljenek a hadikölcsön-tulajdonosok érdekeinek megvédésére. A szövetség központi irodája Budapest VI., And-rássy-ut 56. 11/12. szám alatt létesült, ahol az összes csatlakozások bejelenthetők. Az iroda a szövetség céljairól minden hadikölcsön érdekeltnek készséggel szolgái felvilágosításokkal.
_3_
— A MÁV megszünteti a vonatjáratok korlátozását. Értesülésünk szerint a kereskedelmi minisztériumban legutóbb értekezlet volt, melyen a Máv. igazgatóságának javaslatára tervbevették, hogy jurtius 1-től kezdve az állami vasutakon az összes korlátozásokat megszünteti. — Ettől kezdve"*\\ehát szombaton és vasárnap is teljes vonatüzem
lép életbe s az összes fővonalakon forgalomba
helyezik a gyorsvoatokat A teljes üzem felvételére főleg az szolgáltatott alkalrriHf, hogy sikerült az államvasutnak nagymennyiségű porosz szenet szereznie.
— Földrengés Kecskeméten. Kecskemétről jelentik: FolyÓ hó ll-én hajnali 3 óra 45 perckor a városban és környékén gyengébb lokemszerü, morajló f5ldréHg&t észleltek. A földrengés nagy ijedelmet okozott. A lakosság u. i. attól fél, hogy az 1908. évi katasztrófális földrengés fog megismétlődni.
(x) Közellátási közlemények. A 10780/1920. ME. sz. rendelet alapján a helyi fuármegállapitó bizottság a tűzifa árát a következőképen állapította meg. Kemény hasáb tűzifa"urkÖbméterenkint 546 K, kemény dorong tűzifa ürköbmétcrenkWt 520 K, kemény hasáb tűzifa métermázsánkint 109 K, kemény dorong tűzifa métermázsánkint 105 K, kemény apritott tűzifa métermázsánkint 145 K. Érte-sitjük a közönséget, hogy fenti tájékoztató árak keretén belül a tűzifának korlátolt mennyiségben való kiszoí^áltátksát a kővetkező árakon megkezdjük. Kemény hasábfa kevés gömbfával (I. gyertyán) ürméterenkint 535 K, kemény hasábfa kevés gömbfával (bükk és tölgy) ürméterenkint 520 K, kemény hasábfa kevés gömbfával (tölgy) ürméterenkint 510 K, kemény vékony dorogfa (bükk és gyertyán) ürméterenkint 320 K, kemény botfa (bükk, tölgy és gyertyán) ürméterenkint 200 K. Ezen árak helyt magyarutcai városi fatelep értendők. Előjegyzésnél a hatósági könyvecskék bemutatandók.
— Elveszett tegnap délelőtt a Főút 22. szám alól, a Sjéch\'enyí-Tér felőli részén egy három hetes fehérszőrű kis malac. A becsületes megtaláló vagy nyomravezető kéretik — tekintettel, hogy egy szegény embernek érzékeny anyagi veszteséget jelent — illő jutalom ellenében a fenti helyen átadni, vagy a rendőrségen jelenteni szíveskedjék.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 13. Zürichből jelentik: Á magyar korona állása ma: (záráskor) 2*15, osztrák korona: 1*75, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'85 szantim.
Csak ma! Csak ma!
Egy nagy csomag
100 doboz g-ynfa 100 K.
Hirsch. és Szegő cégnél.
Nyilt-tér.
(Az 6 rovatban közöltekért sem a íierkcztöség, [sem a kiadóhivatal felelőseget nem vállal.)
Értesítés.
Értesitem a n. é. közönséget, \'hogy va ,Move" állal fentartott ujságárudiuól a ma> nappal megváltam; egyben s^ives támogatókért hálás köszönetet mondók.
Nagykanizsa, 1921. április hó 14. "
Schiller jímos hadirokkant.\'
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 14.
Apró hirdetések.
Keveset használt prima Cassán-sző-nyeg l»/,—3 méter hosszú eladó. Megtekinthető Bruncsics Józsefnél, \'Sugár-ut 53. 2469
Cseléd leány vagy iiiósebb ró könnyű munkára felvétetik. Cim a kiadóhivatalban
Eladó egy nagy szabóasztal. Bővebbet a kiadóban.
Rnhavarract vw eycrmckek-mint feI-
nuiiavaiiaoi nőiteknek jutányos áron elfogadnak Rákóczi-utca 14. szám almi.
Értesités!
Értesítjük Nagykanizsa város és vidéke n. é közönségét, hogy saját műhelyünkben készítünk gyapjúszövetből jutányos ár mellett elegáns uri
divatöltönyöket.
Továbbá ruktárunkon levő saját késziiményü férfi- és fiuöltönyö-ket olcsón kiárusitjuk.
Külön vigytísztitó üzem. Telefon 319.
Szíves pártfogást kér
Dunántuli Ruhaáruház
Erzsébet-tér 20. szám. 5182
5087/1021.
„Csonk* Mogy»rorsz*g nain orsxi*. Egész M«gyaror*x«s monyomig I"
Hirdetmény.
A v. tanács f. hó 16-án d. c. 8 órakor tfc alsóerdei erdőőri lakban filz-vesszőt és szőlőkarói ad el,
fel 10 órakor a réeseiut mentén a felső erdei cseresznyés erdő mellett 3 parcella szántóföldet ad haszonbérbe 3 évre,
11 órakor 12 halom fát ad el \'a kisrécsei hegyut mentén lévő kerekes kútnál nyilvános árverésen.
ykanizsán, 1921. április 13-án.
Városi tanács.
Értesítés!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a mai naptól kezdve egyszerű
polgári temetést 1200 koronáért
vállalunk.
Kérjük a t. közönséget, hogy gyászesetben raktárunkat megtekinteni saját érdekében el ne mulassza. «« Tisztelettel
Horváth és Herjávecz
temetkezési vállalkozók.
Finom asztali bor
literje Kapható: :>icr.
3Ü Martinec József Sí
korona Kt»Uanizsa, Vara«dl-u. 17.
I Milhoffer sorsjegye nyer! j
! Három millió nyerhető az uj
| tervszerinti osztálysorsjátékban. j j Vásároljon tehát sorsjegyet !
| (Dilhoffer Kálmán1
fűeldrusitónál | Zrínyi Miklós-utca 42. szám,
: mert ott nyerték eddig Nagy-
: kanizsán a legnagyobb főnyc-
! reményt 400.000 K, továbbá a
• 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, | 20 000 K és még számos kiilön-j--féle nyereményt. ■
| Húzás május 19-én és 21-én.
[ R sorsjegyek hivatalos dra:
• egé.z 96 korona, fát 48 korona, :negyed 24 kor., nyolcad 12 korona.
Hirdetések
felvétetnek a kiadóhivatalban
0
0
0 o
0
o
8 0
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali ^"^IJMH? Hü ifTTTTÍTtflP Nyomdai
78 W 117
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti
♦ munkát a legolcsóbb áron. ♦
♦ ♦ Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatm, laotulnidonosok , Z,l»i í, Oy.rn»a.i könyvnyomdájába,
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 15. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAIKÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-ut 13. az.
■ Interurban-tclefon 78. --
Megjelenik mindig kora reggel
FÓS2ERKRS2TÓ: Dr. HEOEDÖS GYÖRGY
MniMgj. Up.UEld
KELELÖSSZERKRSZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
BlSflietáil árak: Eg&i ina 400 K. FáUin 900 K. ÍVT. 100 K. Egy bó« SS K. Ejyt, in S K
Bethlen István gróf miniszterelnök.
Belügyminiszter Ráday Gedeon gróf, külügy Bánffy Miklós gróf, közélelmezés Mayer János, népjóléti Bernolák Nándor, a többi miniszter marad. Gömbös Gyula belügy, Kovács J. István kultuszáliamtitkár. — Eckhardt sajtófőnök távozik.
Budapest, április 14. A Magyar Távirali Iroda jelenti: Teleki Pál gróf minisztorelnök bejelentvén a kormányzónak oz összminisz-térium lemondását, a kormányzó ur azt elfogadta és az uj kormány megalakításával Bethlen István gróf, nemzetgyűlési képviselőt bizta meg, aki azonnal folyamatba totte az uj kormány megalakításához szükséges tárgyalásokat. Ezek a tárgyalások eredményre vezettek és Bethlen István gróf abban a h^zetben van, hogy a kormányzó urnák a délután folyamán megteheti a részletes előterjesztéseket. A hivatalos lap holnapi, azaz péateki számában fognak közzététetni az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározások. Ugyancsak holnap teszik le az uj kormány tagjai a hivatalos esküt.
A kormány működését az eddigi koalíciós alapon kívánja megkezdeni és politikájának fŐ zsinórmértéke — mint az eddigi kormánynak — a nemzeti és keresztény irányzat lesz.
Budapest, április 14. Az uj kormány valószínű listája a következő:
Miniszterelnök: Bethlen István gróf.
Külügy: Bánffy Miklós gróf.
Honvédelmi: Belitska Nándor.
Belügy: Ráday Gedeon gróf.
Pénzügy: Hegedűs Lóránt.
Kereskedelmi: Hegyeshalmy Lajos.
Földmivelés: nagyatádi Szabó István.
Közélelmezési Mayer János.
Vallás- és közoktatás: Vass József.
Igazságügy: Tomcsányi V. Pál.
Népjóléti: Bernolák Nándor.
Belügyi államtitkár: Gombos Gyula.
Közoktatási államtitkár: Kovács J. István.
Mayer János kinevezése, éppen ugy, mint Benárd Ágoston távozása a kisgazdapárt győzelmét jelenti. Az uj külügyminiszter Bánffy Miklós gróf érdekes, tehetséges ember, a mostani pártokon kívül áll. Már ma délelőtt tanácskozott Kánai Kálmánnal, a külügyi os>tály főnökével.
Bethlen István gróf vállalkozását komoly politikusok sok szimpátiával kisérik. így várják tőle a jogrend teljes megszilárdítását, a közszabadságok visszaállítását és azoknak alkotmányos, intézményes uton való biztosítását, a kivételes sajtócenzura végleges eltörlését, a bel- és külföldi hírszolgálat fejlesztését és kiépítését, majd a gazdasági megkötöttség fokozatos megszüntetését, a pénzügyi konszolidáció végleges kiépítését, a puccsok és különféle magánakciók cltiptását. Szóval tudatos és erős nemzeti kormányzást akar-
nak, amely a magyarság régi történelmi tekintélyét leghivatottabb visszaszerezni egyformán az ország határán kivül és belül.
Budapest, április 14. A belügyminiszteri tárca jelöltje, Ráday Gedeon gróf már tőbb izben szerepelt, mint belügyminiszter jelölt. Megbízatása ügyében Bethlen már tegnap tárgyalt a kisgazdákkal, akik készek is voltak akceptálni, ha Rádai teljesiti azokat a feltételeket, amelyeket a párt az uj belügyminisz-tei rel szemben támaszt. Az uj belügyminiszter valószínűleg a választójogi reformot fogja először a nemzetgyűlés elé terjeszteni és csak annak letárgyalása után kerül a sor a közigazgatási reformra.
Budapest, április 14. Teleki Pál gróf lemondott kormánya ma este 6 órakor tartja az utolsó minisztertanácsát.
Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke kijelentette, hogy az uj kabinet már a jövő hét elején bemutatkozik a nemzetgyűlésnek.
Fontos és érdekes politikai esemény az, hogy Teleki Pál gróffal együtt távozik Eckhardt Tibor, a sajtóosztály vezetője is.
Teleki lemondott miniszterelnök ma még hivatalában volt és a lemondással kapcsolatos utolsó adminisztrációs teendőket végezte. A volt miniszterelnök egy ujságiró előtt a kővetkezőket mondotta:
— Én már lemondtam. Semmiféle irányban nem folytatok tárgyalásokat. Ideiglenes külügyminiszteri és nemzetiségi miniszteri kinevezésem azért jelent meg a hivatalos lapban, mert ilyen fontos tárca nem maradhat gazda nélkül. Az uj kabinetben már nem foglalok helyet, hanem csak mint pártonkívüli képviselő maradok továbbra is a nemzetgyűlés tagja.
Budapest, április 14. Az uj kormány mellett állást foglalt a diszidensek csoportja, amely ma délben a királyi palota udvarnagyi helyiségében tanácskozott. A megbeszélésen résztvettek a Budapesten időző összes diszidens képviselők, a többek közt Teleki volt miniszterelnök, ezenfelül a kis gazdapárt részéről Széchenyi Viktor gróf és mások.
Budapest, április 14. Bethlen István gróf, dezignált miniszterelnök felkereste Teleki Pál gróf volt miniszterelnököt, akivel hosszasan tanácskozott ma délelőtt.
Ezen a tanácskozáson később részt vett Tomcsánui igazságügyminiszter és Koszó István is. Bethlen ezután a kormányzóhoz ment jelentést tenni.
Ugyancsak felkereste ma Bethlen gróf Térffy közélelmezési államtitkárt, akivel tárgyalásokat folytatott. Az államtitkár ismertette Betlenncl a közélelmezés jelenlegi helyzeté!, majd előterjesztette jövő évi programját.
A Tisza-per harmadik napja.
Fényes kihallgatása és védekezése.
Budapest, április 14. A Tisza-perben ma Féni/es László hirlapiró folytatta védekezését.
— A katonatanácsról az első hírt 26-án vagy 27 én hallotta. A Károlyi-pártban folyton jelentkeztek a tisztek, akikkel Károlyi Mihály tárgyalt. Majd elmondja, hogy alakult meg a katonatanács. A katonatanács ülésein ő sokáig nem vett részt A katonatanács vezetését Károlyi Csernyákra bízta. — Később Csernyák éltünt és Heltai főhadnagy tünt feL
Elnök: Igaz e, hogy október 26-án Károlyit tiz részeg tiszt kereste fel?
Fényes: Nem hiszem, hogy Károlyi fogadta őket. Lehet, hogy én beszélgettem velük, de ki van zárva, hogy én a Károlyipárt programmját ismertettem előttük, mert nem voltam a Károlyi-párt tagja. Majd adtak volna nekem, ha az ő politikájukba beavatkoztam volna.
Elnök: Azzal, hogy ön a Nemzeti Tanács programmját ismertette velük, még nem avatkozott be a Károlyi-párt belső ügyébe. Tény az, hogy felszólitotta a katonákat, hogy csináljanak forradalmi propagandát ?
Fényes: Ez nem igaz. Meglehet, hogy Kunfi és Böhm beszéltek velük; azonban n nemzeti tanács ülésén ilyen kérdések sohasem merültek fel. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a nemzeti tanács, soha ilyen kérdésekkel nem foglalkozott. Egyszer ezzel az eszmével jöttek hozzám, hogy fel fogják robbantani a miniszterelnökség épületét és József főherceg palotáját. Ezeket elkergettem. Hogy a forradalom kitört, az a katonatanács munkájának az eredménye. A Wekerle kormány is a nemzeti tanácshoz fordult. Aznap — amikor a bizottság Tisza meggyilkolásának céljából megalakult volna, én épen azon a napon utaztam Polába, de későn érkeztem áda, a flottát már átadták a jugoszlávoknak.
Elnök: Miért kellett agitátorokat küldeni a francia hadszintérre és miért kellett visszatéríteni a menetszázadokat a nemzeti tanács nevében.
Fényes: Hogy ki élt vissza a nemzeti tanács nevében, arról még sokat beszélhetek. Nagyon fontos, hogy ugyanakkor Károlyi Mihály milyen tanácskozásokat folytatott a királlyal. Megvannak a hiteles bizonyítékok, hogy gáncsolták el Károlyit. Ennek a pernek folyamán is előkerülnek a bizonyítékok, amelyek igazolják, hogy Károlyi Gödöllőn a királytól ígéretet kapott, amelyeket visszamondott. Ezután felvitte magával a király Bécsbe és ott azt mondta, hogy József főhercegnek mindent elmondott. József főherceg mint „homo regius" tért vissza.
Elnök: Nyomon vagyunk. Itt most
ZALAI KÓZLUNY
1921. április 15.
nagyon fonlos részletek következnek. Károlyit tehát felcsalták Bécsbe, hogy a pesti népgyűlésen ne lehessen jelen. Igaz, hogy a* intézkedések háttere megett Tisza kezét látták?
Fényes: H^ározottan nem, sőt akkor már nagyon jól tudtuk, hogy ki volt a fő ellenségünk.
Elnök: És a tisztek ott a Károlyi-párt külön szobájában nem arról beszéltek, hogy Tisza az ő ellenségük és épen ezért el kell tenni a láb alul ?
Fényts: Ez Hüttner közönséges hazugsága, amit fontos érvekkel fognak megcáfolni.
Elnök .-Miért támaszkodtak önök szökött katonák szövetségére és miért kellett kooperálni felfegyverzett munkássággal ?
Fényes: Nem állott módunkban rövid napok alatt meggyőződni arról, hogy azok a tisztek tiszta emberek, vagy szökött emberek voltak.
Elnök: Igaz-e, hogy október 27-én elhatározták nevesebb politikusok, köztük Tisza István láb alól való eltételét ?
Fényes: Nem igaz.
Elnök: Igaz-e, hogy október 28-án részt vett a Gizella-téri pártkőrben egy értekezleten, ahol szóba került, hogy Tiszát el kell tenni láb alól?
Fényes: 28-án későn este mentem fel a pártkörbe, ahol Friedrich elém jött és szenvedélyes szavakkal kelt ki, hogy a Nemzeti Tanács nem tesz semmit. A nép nyugtalankodik, valamit tenni kell. (Friedrich, aki jelen van a kihallgatáson, láthatólag helyesléssel bólint.)
Fényes: Ezután a lánchídi ismeretes részleteket beszéli el Utána a Pogánnyal való viszonyát, érintkezését mondja el. Majd Fried-richre tesz nyilatkozatot:
— Erős politikai ellenfele voltam és vagyok Friedrich Istvánnak, azonban ha akár ellenfelem, akár jó barátom volna, elmondanék mindent, de nem tudok róla semmit.
Elnök: Ugyebár ezzel is bizonyítani akarja azt, hogy ön n^m járhat vele együtt.
Fényes: Igen. Vagy ő a felbujtó, vagy én, "de logikai képtelenség, hogy mindketten bünössek és ártatlanok legyünk.
Elnök: Ön állandóan felbujtás vádja ellen védekezik. A vádirat önt bűnsegéd részesnek állapítja meg és erre nem is terjeszkedik ki. Figyelmeztetem, hogy amennyiben a bizonyítási eljárás során ez a kérdés szóba kerül.
Amennyiben az ügyészség ugy látná, hogy a felbujtás vádja is fennforoghat és bűnsegéd részesség is fennállhat, készüljön el, hogy nem lehet ezzel a kifogással húzni a dolgot, hogy nincs erre elkészülve.
Fényes: Kijelentem, hogy ha legcsekélyebb tudomással bírtam az október 31. esti tragédiáról, akkor felbujtó vagyok, olyan felbujtó, akire nézve nincs enyhítő körülmény.
Elnök: Kihallgatását ezennel befejezett nek jelentem ki. Védekezésében nem korlátozom semmiben, csak vigyáznia kell arra, hogy ki ne csapjon a keretből.
Fényes: Védelmem elmondása alatt rá fogok térni azokra is, amelyek rámnézve terhelők, én magam jelentettem be magam ellen a terhelő tanukat. Arra kérem az elnök urat, mikor és hol remélhetem, hogy előadhassam azt az anyagot, amelyet a vizsgálat során tudtam meg.
Elnök: Arra nézve a bizonyítás kiegészítése alkalmával indítványt tehet.
Elnök ezután bezárja a tárgyalást. Holnap Gartner Marcelt hallgatják ki.
Távozik a sajtófőnök.
Budapest, ápr. 14. Eckhardt Tibor sajtófőnök lemondásáról n kővetkezőket mondotta:
— Lemondásomat én már néhány nappal e?e!Őtt benyújtottam. Teleki Pál gróf miniszterelnöknek sikerült felmentésemet kieszközölni. Állásomtól való felmentésem még ma bekövetkezik.
A pénzügyi tárca költségvetését a bizottság elfogadta.
Budapest, ápr. 14. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma délelőtt Klebelsbarg Kunó elnöklétével ülést tartott, amelyen elfogadták a pénzügyi tárca költségvetését.
A vitában Sándor Pál, Gpál Gaszton, Szterényi József és Rubinek Gyula vettek részt és különösen a szabadforgalom kérdését, a kiviteli illeték üg} é>, 3 korona értékének javulása következtében beállott gazdasági bajokat és a magyar államadósságnak Ügyét tették szóvá.
Hegedűs pénzügyminiszter arra mutatott rá, hogy a korona javulását és az áraknak ezzel kapcsolatos csökkenését a decemberi expozéjában előre jelezte, ó arról nem tehet, hogy a közönség egy része nem hisz a jóslásaiban, holott ezek matematikai pontossággal bokövet-keztek. Ez az oka nagy részben a mostani sok oldalról aggályosnak jelzett jelenségeknek, amelyeket azonban átmenetnek tart. Erről különben a nemzetgyűlésen le0közelcbb bővebben fog nyilatkozni.
Sándor Pál kérdéseire kijelentette czátán Hegedűs, hogy az államadússágok hátralékának rendezése tárgyában a Franciaországgal megkezdett tárgyalások igen kedvezően haladnak előre, sőt a fracia kormány, valamint az összes illetékes tényezők részéről a legelőzékenyebb eljárást tapasztalták. A maga részéről a pénzügyi kormány első és legfontosabb feladatát abban látja, ha minél előbb megkezdi a francia hátralék törlesztését. Éhez azonban saját erőlködésünkön kivül a nagyhatalmak jóindulata is szükséges.
A londoni villamos-üzemek munkásai sztrájkra készülnek.
London, ápr. 14. Fi/eshire bányavidék lázong. A sztrájkolok elkergették a szivattyú-munkásokat cs nz önkéntes mentő személyzetet. Óráról-órára nő a veszedelem, hogy a szénbányászok sztrájkját általános munkabeszüntetés fogja követni. Számítanak arra, hogy a vonatok közlekedése is meg fog szűnni. Sokkal nagyobb veszedelem azonban még ennél is a villamossági üzemek munkásainak sztrájkhatározata, mert hogy mit jelent a hétmilliós Londonban a sötétség, azt nem kell bővebben magyarázni.
Az olcsóbbodás! hullám és a város közellátási ftreme.
Veszteség nem érte a várost* — Dr. Krátky István főjegyző nyilatkozata.
(Saját tudósítónktól.)
Az olcsóbbodás hajnalán, amikor az áresések érzékenyen érintettek már is egyes kereskedőket, hanem vállalatokat és a termelőket is, sok szó esik a nagykanizsai városi közüzemről, amelyről olyan hirck keringenek, hogy sok milliós veszteségeket szenvedett, sőt, hogy csőd előtt áll.
A kósza híreket illetőleg megkérdeztük a közélelmezési üzem vezetőjét, dr. Krátky István városi főjegyzőt, aki a következőket mondotta:
— A közszükségleti cikkekben előállott áresés a közellátás üzeméi is érintette, annál is inkább, mert a város közönségo ellátásának biztosítására nagy készletet gyüjtöttünk össze. Igy elsősorban érintette az áresés az üzem sertéshizlaldáját, ahol a sertéshús érának esésével lényeges veszteségek érték az üzemet. E veszteség azonban ennek dacéra sem jelent pozitív vesztességet, illetve olyan vesztességet, melyet az üzem fedezni nem tudna A közélelmezési üzem ugyanis jókora nyereséggel -dolgozott mindeddig, — amellett, hogy épen a legkritikusabb időben biztosította a maximális áron való közellátást — és igy van miből fedeznie mostani veszteségeit. Baj egyáltalán nincs, sőt a legközelebbi időben a hizlalás alatt levő sertéseket is kidobjuk a piacra és még ezzel is előmozdítjuk az áresést.
— A közélelmezési üzemnek semmi passzívája nincs, ós még akkor sem lesz, ha a mostaninál nagyobb áresések következnének be. Az üzem raktárának értéke lényegesen túlhaladja a beszerzési árat
— Egyelőre különben is csak nz élelmiszerek áránál tapasztalható a nagyobb áresés. A fa és petróleum éra — amely cikkck jórészt Import utján jutnak be az országba — ma is szilárda.k A városnak nagy fa és petróleum készletei vannak, ezek azonban előreláthatólag — épen import voltuknál fogva — nem fenyegetnek értékcsökkenéssel.
— KÜlönb.en is -»• mondotta a főjegyző — a közellátási üzem, a szabad forgalomhoz való közeledéssel, egyre vcszitt tulajdonképeni hivatásából, ezért maga a város is ugy gondolkodik, hogy fokozalosnn megszünteti.
— Verekedés a jugoszláv alkotni ányozó bizottság ülésen. Szabadkáról jelentik : A jugoszláv alkotmányozó bizottság most tárgyalja az S. H. S. királyság uj alkotmányának tervezetét. A legutóbbi ülésén a vallásszabadságról s az egyház és az állam közti viszonyról szóló cikkely került tárgyalás alá. Zserják dr. demokrata képviselő vita közben megjegyezte, hogy a laibachi püspök körlevélben szólította fel híveit arra, hogy a községi választásokon a Korosec pártra szu- ^ vazzan.ik. Simrák Korosec párti képviselő ezt hazugságnak minősítette, míre Kreszlcl demokrata Simrákhoz rohant s erősen arculütötte. Altalános zűrzavar keletkezett, az ülést az elnök kénytelen volt felfüggeszteni.
Olcsó hus, szalonna és háj!
Az Erzsébet-téri Bagladi-féle huwótorban (közvetlen Rein sátra mellett) naponta fris. é. jóminöÍégü
marhahús kilója 20 és 30 kor.
Ugyanezen sátorban a sertéshús kilója 56—60 K, szalonna 70 K és a háj 80 K.
1921. Aprüii 15. _
HÍREK.
Előfizetőinkhez!
Viszonzásul ama nagy pártfogásért, a mellyel t.. előfizetőink lapunkat a legutóbbi időben előfizetéseikkel támogatják, kiadóhivatalunk elhatározta, hogy minden előfizetőnknek április hó 15-től kezdve havonta egyszer apró-hirdetési rovatunkban 15 szóig terjedhető hir* detését díjtalanul lekőzli.
Lapunk előfizetési ára helyben házhoz hordva, vidékre postai küldéssel egy hóra 35 korona.
A kiadóhivatal.
— Budapest—Nagykanizsa—Budapest. Hétfőtől, április hó 18-ától kezdve Budapest és Nagykanizsa kőzött a Budapestről délután 12 óra 20 perckor induló és a Budapestre este 9 órakor érkező 207-es számú személyvonatokat a déli vasút vasárnap kivételével naponta újból közlekedtetni fogja.
— Házasság. Diszes esküvő volt tegnap délután 5 órakor a városi felsőtemplom-ban. Nóvák József az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság tisztviselője vezette oltárhoz Kantz Mancika urleinyt. Az esketési szertartást Pap János k. r. tanár, a család régi jóbarátja végezte, aki a szertartás végén magvas gondolatokkal, igen megható beszédet intézett az ifjú párhoz. Rátz főkántor egyházi énekkara pedig a Lohengrin Nász-indutójával kedveskedett volt kartársaiknak. A rokonszenves ifjupárt valósággal elhalmozta szerencse kivánataival a templomot megtöltő közönség. -
— A köztisztviselők segélye. A Hivatalos Lap legutolsó száma közli a köztisztviselők rendkívüli segélyéről szóló miniszteri rendeletet Eszerint a segélyösszeg maximuma: 2000 koróna, á minimuma 200 korona. A rendelet szerint rendkívüli segélyben részesülnek azok a köztisztviselők és alkalmazottak, akik a fönnálló rendeletek alapján április-május hónapokban havi drágasági segélyt kapnak, vagy ezen rendeletben külön fel vannak említve. A segélyösszegek a következők: Havi 2000 korona miniszterek, az állami rendszerű második fizetésű osztályba tartozó államtisztvisclóknek és b hatodik csoportba tartozó itélőbiráknél és ügyészeknél. A magasabb fizetésű osztályl-a tartozó köztisztviselőknek 1350—1160—920 -600 korona havi rendkívüli segélyt állapit meg a rendelet, fizetési osztályonkint és fokozaton-kint. Az alacsonyabb fizej^bsziAlyokban 500— 400 -350—800—250— 200 koronában állapi-lottók meg a havi segélyt. Nyugdijasoknál ós özvegyeknél a rendkívüli segély összege az 1921. évi április—május—junius hónapban akkora, mint amekkora havi drágasági segélyt kap az illető, de legalább havi 200 korona. SzQlótlen árváknál a rendkívüli segély 600 korona. Bármennyire jól jön a köztisztviselőknek ez a hébe-hóba csöppenő segélyke, ők mégis ogyre fuldokolnak a2 olcsósági hullámban s epedve várják az időt, hogy a régi 150—200 koronájukból élhessenek.
— Temetés* A tragikus körülmények közölt hirtelen elhunyt Kun István volt kis-ko\'máromi gyógyszerész temetése csütörtökön délután 5 órakor volt az ev. ref. egyház szertartása szerint a temetőkert tetemházából.
— A borbély- és fodrászmesterek ma, pénteken este 8 órakor az Ipartestület helyiségében gyűlést tartanak.
_ZALAI KÓZLQfrY_
— Mi van a kiskertekkel? Ismeretes, hogy tavaly egy-két ncmeslelkü ember jóvoltából és utánjárása folytán igen sokan jutottak a sétatér mellett és Sáncban veteményes kerthez. Tavaly ilyenkor már javában véleményeztek a kerbérlők s az idén, amikor az időjárás előbbre haladottabb, még hire-hamva sincs a munkálatoknak, pedig a kiskertek nagyon sok gondtól szabadítottak meg igen sok nagykanizsai családot. Mint nálunk elpanaszolták, a munkálatok késedelmének az az oka, hogy a kérdéses földek n^ég a mai napig sincsenek felszántva. Hisz-szük, hogy ez a mulasztás nem sokáig fogja akadályozni a munkálatok megkezdését.
— Meddig lesz forgalomban az uj
és régi pénz? Hegedűs pénzügyminiszter kijelentette, hogy n pénzbecserélés kapcsán a régi pénz az uj pénz mellett maximum két hétig lesz forgalomban.
— A szegedi Mátyás templom nj harangjai. Országosan hires templom a szegediek alsóvárosi Mátyás temploma. Mint történelmi műkincs is egyike az ország legérjé-kesebb templomainak, amelyhez a szegedi alsóvárosi nép sok sok mondáját, legendáját fűzi Maga a templom keletkezése, állítólag felépítése is meseszerű. A szegedi öregek még emlékeznek a hagyományra, hogy akkor, amikor a szegediek éveken át azon törték a fejüket, hogy vajon hova is épitsék a nagy templomot, hogy a város legszebb helyén hirdesse az Isten dicsősségét,e gy forró nyári reggelen azt látták, hogy a város egyik terén, a templom alaprajza területének nagyságában frissen esett hó mutatja a helyet, a hol a templom épüljön. Fel is épült Mátyás király korában, azonban azóta többszőr leégett, megrongálódott, ugy hogy legutóbb alapos renoválásra szorult. A templom tulajdonosai sokáig a fekete csuhás barátok voltak, akiknek elnéptelenedése s eltörlése után a franciskánusok vették át a szentházat. A hires szegedi templomból is elvitték a háború platt a harangokat. Azonban, ahogy a szegedi „Ujnemzedék" írja, már Űrnapján megszólalnak az elnémult harangolg. Az alsóvárosi polgárok nemesszivü áldozatkészségéből több mint 300 korona gyűlt össze a háborúba elvitt harangok pótlására. Ez a jelentékeny összeg azonban még mindig nem elegendő, mert még körűlbelől 100 ezer koronára van szükség,, ipely-\'\'összeget a hitbuzgó alsóvárosi polgárok remélhetőleg hamarosan összeadják. Az uj harangok ügyébon F^éri Bonaventura házfőnök a következő érdekes fölvilígositáso-kat adta : A harangalap javára rövid Idő alatt 300 ezer korona gyűlt Össze. A\' harangokat a hires Slezák mester öntödéjében rendeltük meg. A legnagyobb harang a „Paprika harang" 7 mázsás lesz. A haranghoz szükséges összeget az alsóvárosi paprikatermelők és kereskedők adták össze. A harang peremén díszes paprikafüzér disz húzódik végig, a mely fölött ajharangra adományozóknevei lesznek feltüntetve. A második harang valamivel kisebb, körülbelül 4 mázsás lesz. — E harang közadakozásból létesült. A harmadik harang a szegedi Havi Boldogasszony harangja. Adományozta Papp István földbirtokos, városatya — súlya két mázsa. A negyedik 1 mázsás harang Szécsi István malomtulajdonos ajángéka. Azon polgároknak, kik a harangokra 5 ezer koronát, vagy ennél nagyobb összeget adományoztak, nevűket kiöntetjük a harangon. A harangok Fis-durban készülnek s így zeneileg kifogástalan akkordot fogaak
_3_
nyújtani. A felszentelésüket felemelő ünnepségek keretében tervezzük, mely alkalomra István püspök is lejön Szegedre. A harangok védszentjei sorban: Szent Piroska, Szent Antal, Boldogasszony és Szent István királyunk lesznek. A harangok köteleihez szállitásáház és beépítéséhez még 100 ezer korona szükséges. mely összeg a buzgó hivők adakozásából rövidesen összejön. — Ez áldozatkészség nemes cselekedettel a derék alsóvárosi polgárok régi vágya teljesül, mert rövidesen megszólal az öreg Mátyás-templom ércharangja, hirdetve az Isten főnségét és a hivők nemerszivü áldozatkészségéi.
— Ha —6 lesz, a magyar korona is jobb lesz. Hegedűs Lóránt pénzűgy-minisztei tegnap uiságirók előtt nyilatkozott a kormányválságról, melyben többek között ezeket, mondotta: A kormányválsággal azt hiszem rendben vagyunk. Kedden már ülést tarthat a nemzetgyűlés és folytathatjuk mun- •»• kánkat. De még ennél is fontosabb, hogy eső legyen. Ha néhány napon belül jó esőt kap• nánk, akkor garantálom, hogy a korona Zürichben felemelkedik három centimesre.
— A kaposvári Ébredők népgytt-lése. Kaposvárról jelentik: Az Ébredő Magyarok Égyesületének Kaposvári csoportja vasárnap délelőtt népgyűlést tartott Kaposvárott. Dr. Névai János gimnáziumi tanár megnyitó beszéde után dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanár a zsidókérdésről tartott beszédet. Beszédében többek közt a következőket mondotta: Zsidókérdés igenis van, bármennyire is hangoztatják ennek ellenkezőjét maguk a zsidók. A kérdéssel bátran és férfiasan szembe kell szállnunk. A zsidóság világhatalmi törekvései uralják korunkat. A zsidóság által megszervezett szociáldemokrácia nem más, mint egy pogrom ellen biztosító szervezet. Ez ellen a félelmetes hatalom ellen küzdeni egyedül az Ébredő Magyarok Egyesülete van hivatva, amely egyesület fegyelmezett összetartással, távol minden pártpolitikától, a nemzet egyetemes céljait, nem talmi keresztény kurzust csinálva, vívja hatalmas harcát I Ezután dr. Horváth Károly, a budapesti Ébredő Egyesület egyik főképviselője emelkedett szólásra. Ostorral kellett volna idejönnünk — mondotta — mert Kaposvár népe leghalálosabb ellenségét tette úrrá maga felett. Mi nem passzióból, vagy urhatnám-ságból hirdetünk harcot a zsidóság ellen, hanem erre kényszerit bennünket a zsidó prepotencia, a könyörtelen, fanatikus düh. Az ekeszarva mellett, a bányában, a gyárakban, ahol verejtékezve kell megkeresni a kenyeret, ott nem látjuk a zsidót, ott csak a fehér keresztény rabszolgát találjuk, a zsidó plutokráciának bérenceit. Nem a királyé volt a hatalom, hanem a pénzé, a Rotschil-doké és társai. Az állami berendezés a zsidó kapitalizmus fejőstehene. Az állami adminisztráció nagyrészben, Indirekt a zsidó plutok-"rácia eszköze. Majd Ígéretet tett, hogy kormányrendeletekkel hajtják végre a keresztény haladás lehetőségeit, keresztülvitelét és biztosítását. A gyűlés határozati javaslatot is hozott, melyet a kormánynak sürgönyileg küldtek meg s melyben kifejtik a kaposvári és somogyi Ébredik érzésvilágát s .minden percben tetté válni óhajtott elhatározásaikat az elnyomó bitorlókkal\'szemben. A hatalmas ^ gyülés a Himnusz eléneklésével ért véget.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 14. Zürichből jelenük: A magyar korona állása ma: (záráskor) 210, osztrák korona: 1\'70, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1*00 szantim.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 15.
TŐZSDE.
BuA*p*at, ifi. U.
TalaU>U«: NapoUon »20. Font 1110 Uv — Dollár 276, Francia frank ÍI50, Langy*! marka M. Már kft 4*5. I.|n Oíitrák 47\'/,. Rubol 130. U1.4M, Szokol 394, Svájci frank 4IÍ0, Koronadinár 73^ Frank-dinár \'--, H«11<uh) forint —. kifl««téí--.
Zrtékak: Magyar MiUl lfl«0, •satrak Hitel /10. Hazai 506, Jelaálog 860, UsiinlltoW 745, K«r*skedelmi
B,nk--, Magyar-ÖUsa--. Booesinl 42*0. Drasch*
3ICO, Általános Mén--, Síáatvári 1150, SalgétarJAoi
4626, Urikinyl 2W0, Rima--, Schlick —, Guttmann
__, Nasici 1600, »anic« 4200, KlotiH J600, Magyar
Cukor--, Atóa 472*. AUaiitika 3»00, Királyiiír--,
Bo»oyák-Agw Líptik --, Phibu*--. Vnmegy*!
Gizella 1089, Konkorrfia 18*0.
Milhoffsr sorsjegye nyeri
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjátékban. Vásároljon tehát sorsjegyet
fTHlhoffer Kálmán
főeldrusitóndl Zrínyi Miklós-utca 42. szám, mert ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos külön-• féle nyereményt. -
Húzás május 19-én és 21-én.
R sorsjegyek hlvotalos ára: egésx 96 korona, fái 48 korona, ■egyed 24 kor,, nyolcad 12 korona.
Apró hirdetések.
Egy Kern-féle kereszthuros zongora eladó. Bővebbet Eötvös-tér 32. alatt.
Cseléd leány vagy idősebb nő könnyű munkára felvételik Cim a kiadóhivatalban.
Eladó egy nagy szabóasztal. Bővebbet a kiadóban.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal jutányos áron eladó. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jókarban levő vaskályha. Bővcbbot lapunk kiadóhivatalában.
Rllhavarráef gyermekek, mint fol-llllliavai I aoi nétteknek jutányos áron elfogadnak Rákóczi-utca 14. szám alatt.
130J0°,kos lugkö
1 kgr 48 korona
Wmr GYENES-nél. "M
Eladó vendéglő.
Zalaegerszegen, a Kosiuth-utcában három utcára néző sarokház, szabad kézből eladó. Bővebbet Kovách Géza, Csengery-utca 46. szám alatt.
K 480.
., 510.-
_ *

********************* ********** **x ^Uj árak! IBQ Sör TJjárak!*
* 35—41-lg fehér női vászoncipók, angol áru . . . Sf 34-41 ig szürke nöi „ svejoi áru . . ■
34_41-ig pezsgő szinii női vászoncipők, elsőr. anyag Fehér gyermekcipők, angol áru 24 20-ig . . . ■ „ „ 30 34-ig ... Elsőrendű gyermekszandálok 20 — 24-ig ....
25 26-ig .... 27—30-ig .... •jjj \'„ „ 31—34ig .... £ Női szandálok...... 35-38-ig
530.- $ 296. - * 335— * 235.- * 270.— S 345.- | 396.- * 428.- * 520.- * 570. - *
| Szabó Sándor cipőüzletében *
w Kaiinczy-U 1._ Ugyanott egy Jí házból való tanulóleány felvétetik
x*********************** **********
Női szandálok
* Férfi szandálok......39-4 l-ig
...... 42 -43-ig
Ha nyerni akar,
ne fslejtsensl szerencse számú •sztilysorsjegyet venni a HIRSCHLER tőzsdés és osztálysorsjegy főelárusitónál,
hol a lefolyt játékban is nyS\'te kszámos kisebb és « 8*000 koronás főnyereményt.
Ail osztály hozása aár májas 19. fis 21-én
Stlvarka hűv*ly«k, axlvarka papírok, axivarsilpkák, képeslapok, levélpapírok, játékkártyák nagyban és
kicaiayban u«- TTira/Vh 1 Ar tí»<,iv*Dr.
•16nyösebb«i\\ a üli ÖL/Illt31 ai«r«zh<>lí b«
Fo-ut, „Koroin"-izálloda épfllitibin.
wmr Olcsóbb!!
Elsőrendű pogányvárl ujbor
s literji 28 K
Kapható Bruncsics József filszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
6087/1P2I.
„(\'■tónk. M«gyuor.z«g nom ontig, Kgén M.gyuor»i*g uienyorv.ig I"
Hirdetmény.
A v. tanács f. hó -16-án d. e. 8 órakor az alsócrdci erdőőri lakban füz-vesszőt és szőlőkarót ad el,
fél 10 órakor a récsel-ut mentén a felső erdei cseresznyés erdő mellett 3 parcella szántóföldet ad haszonbérbe 3 évre,
II órakor 12 halom fát ad cl a kisrécsei hegyut menten lévő kerekes kútnál nyilváno^ árverésen.
Nagykanizsán, 1921. április 13-án.
Városi tanács.
eladását vételét
Ingatlanok f
nagy üzleti összeköttetéséből kifolyólag legelőnyösebben a leggyorsabban eszközli
Szántó Vilmos !°5i\',"m°flrodáJ.
Nagykanizsa, Eötvös-tér 29. Tikfa Ki.
Elaöó rétek.
A bagolai utmcnli dűlőben egy drb. 3275 négyszögöles, a vArosréten alujj dűlőben egy drb. 1381 négyszögöles, a gondolái nyugati dűlőben egy drb. 1032 négyszögöles rét. mind a három elsőrendű kaszáló és In non
külön, darabonkini is eladja: AbtBl lyiliiü pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája, Fő ui 8. (Bazár), ahol több kisebb-nagyobb ház is van eladásra előjegyezve. 2457
Nyomatott a
aooaoooaooooaoaoooaaoaoooooo
ZALAI ES GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
117.
Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Kiadóimat telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
aoaooooooooooo qqq □oaoaoaoooo
laptulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 16. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-nt 13.
- InUnuban-tclefoa 78.--
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr HEGEDŐS OYŐROY
D«rDi<«jf. k4prittl5
PBLBLÓSSZERKESZ TÓ : BODROGKÖZY ZOLTÁN
Hlőíirctéai árak: Erósz évre 400 K. Kélévro 200 K. Nogyad-ívto 100 K. Egy hóra 86 K. Egyes %iim ára 3 K
A nagy per kapcsán.
A gépgyárból belekerült az őszirózsás forradalomba, államtitkár, majd miniszter lett, innen börtönbe hurcolták s alig pár hónapra rá fanatikus hive lett az egész megmaradt Magyarország. Csökönyös harcol folytatott a megszálló oláh rablókkal s az antant budapesti megbízott miniszterétől sem ijedt meg, mert a bátorító, üdvözlő táviratok garmada számra érkeztek hozzá.
Ez a gépgyáros két mérnöki diploma birtokosa Friedrich István, aki a keresztény és nemzeti e&zine zászlobontója lett. Mi sem természetesebb, mint hogy ezt az embert sokan el szeretnék tenni a láb alól.
Kikezdték először azzal, hogy szabad-köinives volt. A tárgyalás során ezt maga is bevallotta azzal a hozzáadással, hogy amint a balirányu eltolódást észrevette, olt hagyta a a titkos társaságot. ?
Ma ez az ember, ez a volt miniszterelnök a vádlottak padján ül. A vád súlyos, mert részesnek tartják u Tisza-gyilkosságban. Hisszük, hogy drót idegei kibírják a vádakat.
Friedrich a vádlottak padjáról is gyávasággal illeti azokat, akik a sorfordulásokkor eltűntek a porondról.
Igaza van. Nem akkor kell előbújni a berkekből, ligetekből, amikor a veszély eltűnt s akkor öblös torokkal leordítani azokat is, akik a legnagyobb veszélyek közepette is megálltak a helyűket, hanem tessék akkor is hangosnak lenni, amikor az esetleg veszélyes. Friedrich István ezek közé az emberek közé tartozott. Ó megállta a helyét az őszirózsás forradalomban is. Hogy mégis a vádlottak pedján ül, annak oka az, hogy sokaknak útjában van politikai szereplése.
Az idő kereke veszedelmesen fordul, azonban egy elv marad szilárdan: a keresztény Magyarország elve. Hiába vélik a legnagyobb exponensét a bűngyanusak padjára, még ha elítélik is, az elv az ösazmagyaror-szág elve, szilárd marad. Szilárd marad- ak-\' kor is, ha egyesek már belefáradtak is a nehéz munkába. A keresztény eszme diadalát épen az segíti előre, ha ezek, ezek a fáradtak lassan-lassan lemaradnak.
Az nem baj, ha a vezetők felére apadnak is, csak a megmaradottaknak az idegzete is dróthálózatból legyen. A keresztény irányzat ma már nem a törvényszéki tárgyalóterembe dől el, mert ez bclcrágódott a magyar lelkekbe és azt nem lehet onnan egy bűnügyi tárgyalással kimaratni.
Ez a tárgyalás felette értékes történelmi szempontból, az igazság szempontjából s főkép konszolidációnk szempontjából.
A tárgyalóterem fülledésig tömött. Minden valamire való külföldi újságnak jelen van
a tudósilója. A külföldnek módjában van tehát közvetlen impressziót szerezni arról, hogy nálunk, ha kell, még egy volt miniszterelnököt is a vádlottak padjára visznek, azt a miniszterelnököt, aki az egyesek által „kurzusnak" nevezett irányzat legnagyobb zászlóhordója volt. <
A külföld megtudhatja léhát, hogy kon-szolidáll-c a keresztény magyarsúg, ha arra
s képes, hogy megteremtőjét is a vádlottak padjára engedi vitetni. Megtudja, hogy van-e itt jogrend, ha maga :a vádlott kivánja az igazság kiderítését s azzal nem törődik, hogy esetleg elbukhat a nagy pörben. Megtudhatja még a külföld azt is, ha egy kicsit kinyitja Budapesten most a szemét, hogy kik és miért kürtölték tele a fülüket fehér terrorral s más hasonlókkal. — gk. —
Kedden mutatkozik be az uj kormány.
A kisgazdák bizalommal vannak Bethlennel szemben. — Az első minisztertanács. — Hegedűs kedden terjeszti be a pénzkicserélés törvényjavaslatát. — Bánffy külügyminiszter nyilatkozata.
Budapfst, április 15. Az uj kormány bemutatkozása kedden lesz. Hélfőn este a kisgazdapárt értekezletet lart, amelyen az össz-kormány bemutatkozik. Ugyanakkor Bethlen István gróf ismerteti programját, amelyhez a párt támogatását kéri. Bethlen után nagyatádi Szabó István megindokolja állásfoglalását, hogy miért vesz részt az uj kabinetben. Az uj kormány kinevezésével kapcsolatban Kovács J. Istvánt emlegetik kultuszállamtitkárnak.
A kisgazdapárt körben tegnap este szóvá teltek, hogy Bethlen István gróf a párt tagjaival való tanácskozás nélkül alakította meg a t. kormányt és különösen neheztelik Ráday Gedeon gróf kinevezését. Rádayra vonatkozólag a kisgazdapárt mértékadó körei azon a véleményen vannak, hogy állásifoglalni nem lehet mindaddig, ainig a kormány programját meg nem ismerteti. Az ország mai helyzetében a kormányzás vitelének megakadályozása felelősséget hárit a pártra és vezéreire, amelyet komoly tárgyi ok nélkül felidézni lehetetlen.
A kisgazdapárt tagjai feltétlenül követik nagyatádi Szabó Istvánt, mert meg vannak arról győződve, hogy Bethlen koimányzása alatt semmiféle puccsok és egyéni akciók nem történhetnek. A kisgazdapártban azért néznek jóakarattal a Bethlen-kabinet elé, mert nagy súlyt helyeznek arra, hogy az ország mindenfelé puccskisércttől meg legyen kímélve. Bethlen személye garancia arra, hogy a királykérdést alkotmányos uton, a nemzet akaratával fogják megoldani és az országra nézve abból külső konfliktusok nem származhatnak.
Bethlen kabinetjében Nagyatádi Szabó István és Mayer Jáno3, — oki régi hive a szabadforgalomnak — garancia arra, hogy a pártnak ez a feltétlen kívánsága a legrödi-debb idő alatt, — de minden esetben aratás előli — meg fog valósulni.
A kisgazdapárt nem csinál osztálypolitikát. Mértékadó tényezők tisztában vannak azzal, hogy a kisgazdapárt, — mint uj párt nem kergeti magát bele a guvernamentális politikába annyira, hogy nélkülŐyheli az ál-
lamnak azon erőit, akik a régi politikában, évtizedek óla megfelelő iskolázottságot és kormányzati érzéket tanultak meg.
A pártban nagy* várakozással néznek Bethlen István gróf nyilatkozata elé, amelyet hétfőn a párt értekezletén fog elmondani. A nyilatkozat teljes képet fog adni arról a felfogásról, amely a nemzetgyűlés komoly tagjait eltölti.
Budapest, április IS. A mai minisztertanács egynegyed két óráig tartott. Az első minisztertanácson a kormány megállapította programját és megállapodtak abban is, hogy hétfő esle fognak az egyes pártkörökben bemutatkozni, még pedig olyképen, hogy hélfőn este fél hét órakor a kormány a kisgazdapárt körhelybégében lesz látogatást, fél nyolc órakor a keresztény pártban, liz órakor pedig a disszidenscknél.
Bethlen Islván gróf már intézkedett, hogy Rakovszky István a nemzetgyűlés elnöke kedd délelőttre egybehívja a nemzetgyűlést. A keddi ülésen mutatkozik be a kormány, A miniszterelnök elmondja programbeszédjét, ezután Hegedűs pénzügyminiszter beterjeszti a pénzkicserélésről szóló törvényjavaslatot és kérni fogja annak sürgős letárgyalását.
A minisztertanács után Bethlen István gróf és nagyatádi Szabó István tanácskozásra vonultak vissza Schandl Károllyal, Ferdinándy Gyulával, Várady Györgyei és E-örffy Imrével.
A lanácskozásról Ferdinándy ezeket mondotta:
— A helyzet a mai tárgyalások ercd-ményeképen javult és ugylálszik, hogy a Bethlen-kormánynak ezidőszerint lesz talaja a kisgazdapártban. A miniszterelnökkel való tárgyalások után a pártból csoportos kilépések nem lesznek, de egyes kiugrások fognak történni. A miniszterelnök ur a tárgyalások során a főispánok kérdésében is honorálja a kisgazdapárt kívánságát.
Bánjjy Miklós gróf, uj külügyminiszter, a követendő külügyi politikáról a következőket mondotta:
— A miniszterelnök a keddi bemutatkozó beszédében részletesen ki fog térni a külpolitikai helyzetre. A kormány Külpolitikai programjára nézve azt mondhatom, hogy a külpolitikában eddigi politikánkat kívánjuk folytatni. Célunk a béke fenntartása és a konszolidáció murikájának szolgálata.
ZALAI KÓZLuNY
1921. április 16.
A Tisza-per negyedik napja.
GKr liter, Lengyel é. Vágé-Wllhclm . kihallgatása.
Buda/Mit, április 15. A Tisza-per mai fő-tárgyalásán Gartner Marcelt hallgatta ki elsőnek a törvényszék. Gadó elnök kérdésére Gartner kijelenti, hogy n vádat megértette és bűnösnek nem érzi magát. Majd elmondja, hogy 1918. október 3l-én azzal küldték el a kórházból, hogy forradalom van. Az utcára kijőve láttá a forradalmi hangulatot és hallotta, hogy katonák és polgárok együttesen kiabálták, hogy Tiszát, Lukachichot és Dani Bélát meg kell ölni. Elhatározta, hogy Tiszát figyelmezteti arról, hogy gyilkosság készül ellene. Tiszáné nem engedte be, Tisza mégis fogadta. Tessék besétálni — mondotta. Előadtam a merénylet tervét, mzgköszönte.
Elnök: Nem vitt mavával több fegyveres katonát ?
Gartner: Velem nem volt, lehet, hogy ezután ugy látszott, mert katonák jártak a Hermina téren.
Elnök: Ha semmi része nem volt a gyilkosságban, miért szökött meg?
Gartner: Nem akartain szembe kerülni a Hüttncr és Sztanykovszky-féle társasággal.
Elnök: 31-én délután fenn volt-e az Astoriában ?
Gartner: Soha életemben nem voltam ott.
Ezzel Gartner kihallgatása véget ért. Utána Lengyel László kihallgatása következett, A fiatalember katonásan áll a biróság előtt. A vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát.
Elmondja, hogy Budapesten találkozott Hüttnerrel, aki elmondta neki a Nemzeti Ta nács célját és programmját. Tetszett a pro-gramm, amely azt mondotta, hogy Őfelsége IV. Károly jogara alatt kivívjuk az önálló, független Magyarországot. Attól fogva járt fel a pártba és teljesített szolgálatot. Csernyák mondta, hogy Tiszát, Lukachichot és más vezető embereket le kell tartóztatni.
Elnkk: Ön részt vett a Lovas-féle vívóteremben tartott értekezleten.
Lengyel: Ezen a megbeszélésen nem vettem részt. Ezt határozottan állítom. A Lovas féle vívóteremben kiszemelték a gyilkosság végrehajtóit. Ha én jelen lettem volna, ugy bizonyára engem is kiszemeltek volna.
Elnök: Tud-e arról, hogy a Nemzeti Tanács és katonatanács közötti összeköttetés fenntartásával valakit megbíztak ?
Lengyel: Tőlünk Csernyák járt a Nemzeti Tanácsba. Hallottam, hogy a Nemzeti Tanács részéről Fényes és Friedrich fognak hozzánk járni. Fényessel találkoztam is, Friedrichet azonban sohasem láttam abban az időben.
Elnök: Tud-e^ arról, hogy Friedrich teljesített kifizetéseket.
Lengyel: Csak apróbb összegeket és polgári ruhákat osztott ki.. Én Friedrichtöl semmit sem kaptam.
Elnök ezután befejezettnek nyilvánítja a kihallgatást. Következik Vágö-Wilhelm Jenő kihallgatása. Fényes Lászfó ezt megelőzőleg
az elnök engedélyével észrevételeket tett Lengyel vallomására.
Yágó a vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Majd ezeket mondja :
— A forradalom alatt semmi mással nem foglalkoztam, csak élelmCzéisel és politikával sohasem Október 28-án Ismertem meg Fényes Lászlót. Másnnp ismertem meg Kérit. Sem a forradalom alalt, sem ulánnn sohasefti\' voltam a Gizella-téri pártkörben. Nekem Kéri soha semmi megbízást nem adott, ha adott volna, nem teljesítettem volna.
Elnök: Eszerint ön a gyilkosáág bűntettében semmi vonatkozásban nem bűnös.
Vágó: Nem.
Elnök: Igaz-c, hogy Kéri Pál egy alkalommal az ön jelenlétében Dobót igyekezett rávenni a gyilkosságra 1
Elnök: Tudja-e, hogy kik követték cl a gyilkosságot ?
Vágó: Az Asztoriában dolgoztam a gyilkosság délutánján, mögöttem egy gépirókis-asszony ült, gmikor bejött az őrmester azzal, hogy ő ölte meg Tiszát. Zsúfolva volt a terem, nem tudom Dobó volt-e az Őrmester. A kisasszony azt monta, hogy igen.
Elnök: Ön azt vallotta, hogy Pogány a nemzeti tanácsban október 31-én olyan kijelentést tett, hog\'í a nehéz munkán már lul vagyunk. j.
Vágó: Lehet. Ezután elmondja, hogy Friedrichhel október 29-én ismerkedett meg, majd ezeket mondja:
— Kovács vizsgálóbíró, mikor felhívott, hogy most már beszélhetek nyiltan, Friedrich már nem miniszterelnök, én azt feleltem, nem . tudok semmit, csak azt, amit mondtam. Október 30. és 31-én kétszer is láttam, de nem tudom, milyen időpontban. Nem korrigálni akarom azt, amit a vizsgálóbíró előtt mondtam, de engem ugy tüntettek fel, mint aki gyűlöli Friedrichet és mintha én lennék, aki az egész perben \'Friedrichet forszírozza. — Friedrich sem lehet olyan veszedelmes felbujtó, mert ha én tudtam volna, hogy benne van, akkor elmentem volntf hozzá államtitkár korában kommunizmus után, hogy adjon pénzt. Mindössze kétszer voltam nála és nem kértem tőle semmit. Kovács vizsgálóbíró ugy viselkedett kérem, ugy ... nagyon zavarosan felsegítette kabátomat, kalapomat Zavarosan kérdezte tőlem, ugy-e Friedrich is benne volt. Nem tudom mit akart. Erre elővett egy papirt, láttam rajta a felírást: terhelt.
Elnök: E:t a magyarázatot igen különösnek tartom. Kovács vizsgálóbíró Fridrich-hel szembesitetteket sokszor figyelmeztette, hogy vigyázzanak vallomásaik következményére és csak a tiszta igazai mondják.
Vágó: Khtona József fogházőr jelen volt, ő tanuskodhatik. Kovács azt mondta, ha nem ugy felelek, ahogy ő kérdez meg fog vasaltatni.
Elnök ezután befejezte Vágó-Wilhcim kihallgatását és berekesztette a tárgyalást. Holnap Hüttner és Stankovszky kihallgatá sára kerül a sor.
HÍREK.
Ingyen hirdetési
Viszonzásul ama nagy pártfogáséit. a mellyel I. ctö/izetSink lapunkat a legutóbbi időben előfizetéseikkel támogatják, kiadihwa■ tatunk elhatárolta, hogy minden előfizetőnknek április hó IS töl kezdve havonta egyszer apró-hirdetési rovatunkban IS szóig terjedhető hirdetését díjtalanul lekőzli.
Lapunk előfizetési ára helyben házhoz hordva, vidékre postai küldéssel egy hóra
35 korona. .....,.
\' A kiadóhivatal.
— Várost közgyűlés. Szerdán, folyó hó 20án városi közgyűlés lesz. A közgyűlés tárgysorozatát a gyűlést megelőzőleg mig hozni fogjuk.
— Júniusban lux M eiredxájiló felszentelés.. A zalai gyalogezred zászlója napokig látható volt n drogéria kirakatában. A művészi alkotású zászló a hircs budapesti Oberhuber-féle műhelyből került ki s a vármegye lakosságának áldozatkész adakozása folytán jStt össze az a tekintélyes összeg, amibe került. Érdeklődésünkre illetékes helyen azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a zászló felszentelése junius hó folyamán lesz, egy nagy, a vármegyére kiterjedő ünnepséggel kapcsolatban. A zászlóalapra való gyűjtésben lapunknak, a „Zalai Közlönyének nagy része volt. Legelőször a „Zalai Közlöny" hivta fel a vármegye \'lakosságát adakozásra, amelynek eredménye az lett, hogy ma már a zalai gyalogezrednek van zászlaja.
— Ébredő Magyarok Egyesttleto a Ker. Otthonban vasárnap délután 4 órakor fővárosi kiküldöttek Ismeretterjesztő előadásával kapcsolatos taggyűlést tart. Minden Éme. tagot szivesen elvár a vezetőség. Részletes műsor a holnapi számban.
— Az Ébredő Magyarok gyűlése. A ÉME. propaganda bizottsága ma délután az Otthon helyiségében gyűlést tart.
— A sétatér mellett volt kiskertekre vonatkozólag illetékes helyről közölték velünk, hogy az idén a mult évi 56 család helyett 70 család kap veteményes kertnek való főidet. A felosztás a terület felszántásának elhalasztása miatt maradt el eddig, a szántás elhalasztását pedig az abnormális szárazság okozta. Két nap óta azonban.a a szántás folyik — kedvezményes áron — valószínű ma befejeződik ugy, hogy holnap megtörténik a területnek 70 részletre való kimérése és a 70 érdekelt család lapunkból fogja megtudni, ki melyik részletet kapja meg, amelyet azután a jövő hét első napjaiban már munkába vehet.
• - Börtönbüntetésre Ítélt pálinka-tolvaj Varga István fuvarozó Hán Helén korcsmárosnétól ellopott 14 liter pálinkát és ezt eladta Berger Jakab Király-utcai kereskedőnek. A törvényszék büntető tanácsa tegnap tárgyalta a bűnügyét és Varga Istvánt 6 havi börtönbüntetésre, Berger Jakabot pedig — tulajdon elleni kihágás miatt —- 600 korona pénzbüntetésre Ítélte.
MT Olcsó hus, szalonna és háj!
Az Erzsébet-téri Bagladi-féle hussátorban (közvetlsn Rein sátra mellett) naponta friss és jómlndségü
marhahús kilója 20 és 30 kor.
Ugyanezen sátorban a sertéshús kilója 56 -60 K, szalonna 70 és a háj 80 K-
1921. április 16.
ZALAI KÖZLÖNY
— Négyszáz esztendős jubileum.
Folyó hó 17-én lesz 400 esztendeje annak, hogy Luther a német birodalmi rendek előtt vallást tett hitéről a wormsi gyűlésen. A történelmi évfordulót szerte a hazában megülik az evangélikusok. Kapi Béla dunántúli ev. püspök körlevélben hivta fel kerülete gyülekezeteit a jubileumi évforduló méltó megünneplésére. A kanizsai evangélikusok e hó 17-én, vasárnap ünnepi istentiszteletet tartanak ez alkalomból.
— Gyárfás Ibolyka hangverseny*.
Gyárfás Ibolyka hegedű művésznő hangversenyét megelőzőleg, foglalkoztunk már a kiváló művésznő tehetségével s karrierjével. Gyárfás Ibolyka tényleg minden várakozáson felül játszott. Feltétlen ura művészetének s a nagykanizsai publikum hálás is volt a ritka műélvezetért. Közkívánatra tegnap este ismét szépszámú publikum előtt játszott s ezzel befejezte nagykanizsai körútját.
— Piros sávok. Ne tessék megijedni: nincs szó bolsevista jelvényről. Ellenkezőleg : rendről van szó, amit a párisi boulevardokon akarnak létesíteni piros sávok segítségével. Ezeket a piros sávokat az uton egyik oldalról a másikig húzzák meg a burkolaton a •végből, hogy aki át akar menni a kocsiúton, a piros sávon haladjon végig. A jármüvek hajtóinak respektálniok kell a piros sávot és csak lépésben mehetnek át rajta. A párisiak egyelőre viccelve fogadják az ujjitást. A Boulevard de la Madeleine burkolatát már a rikitóan piros sáv díszíti,
— A pécsi vörösek bünteti expedícióért könyörögnek as antantnál.
Kaposvárról jelentik: Vasárnap délelőtt 11 órakor nagy népgyűlést tartottak a pécsi vörös munkások és emigránsok Pécsett a
Mailáth-téren. A gyűlés szónokai Under Béla, Doktor Sándor dr. és több emigráns voltak. A szónokok ismeretes hazaáruló modorban beszélve, kirohanásokat intéztek Magyarország ellen abból az alkalomból, hogy IV. Károly itt tartózkodott. Valamennyien a Habsburgok ellen beszéltek és végül határozati javaslatot fogadtattak el a szerencsétlen munkássággal, melynek értelmében kérik a nagykövetek tanácsától, hogy engedje meg egy büntető expedíció szervezését Magyarország el)en, mert (s ez a legérdekesebb) a mostani Csonkamagyarország és a jelenlegi kurzus aira való, hogy a kisantantot szétrobbantsa s így a középeurópai békét veszélyezteti. Hogy a határozatnak nagyobb súlyt adjanak, elrendelték egész Baranya területére a mai magyar irányzat és IV. Károly visszatérése ellen való tiltakozásul hétfőn délelőtt 10—11-ig való általános sztrájkot. Ehhez az ujabb hazaáruláshoz már kommentárt sem tudunk fűzni,
• — Hamis rágaljya miatt Aradon letartóztattak 200 diákot. Békéscsabáról jelentik, hogy ott kinos izgalmat keltett az a hír, mely szerint Aradon 200 magyar diákot ismét letartóztatott a román rendőrség. A diákokat azzal vádolják, hogy a napokban Ott tartózkodó Milós román királyi herceget megakarták gyilkolni. A vizsgálat nagy ké-szültséggel folyik. A főibérelt tanuk egész seregét vonultatják fel a diákság ellen.
— Bőrbaj-járvány. Hetek óta veszedelmes járvány lappang a váróiban, melynek terjesztését a borbélyműhelyek segítik elő a legerősebben. Még a háború idejéből behurcoltak egy igen gyorsan terjedő bőrbajt, am?ly Nagykanizsán a legutolsó hetekben veszedelmesen terjed. A város hivatalosan értesült a járványszerü bajról s legújabban szabályrendeletet is dolgozott ki a tneggátlá-sára. A szabályrendelet főbb póntjai: 1. §. A borbélymühely céljaira szolgáló helyiségben senki se lakjék; a helyiség üzletnyitáskor kiszellőztetendő, padlója nedvesített állapotban felseprendŐ, a bútorok és berendezési tárgyak letörlendők. 2. §. Borbélyok és fodrászok a bözőnség kiszolgálásánál állandóan tiszta és mosható munkakabátot tartoznak viselni; munka előtt szappannal ke-*et mossanak és körmeik tisztántartására ügyeljenek. 3. §. A borbélyszékek fejtámláin cserélhető papirfejóvó legyen. 4. §. A be-8zappanozáshoz közős ecset használata elvileg tilalmas; a borbély inkább megmosott kézzel szappanozzon, de ha már ecsetet használ, abból állandóan több legyen váltakozva használatban és a használaton kivüli 5%-os Ivsoform (vagv lysol) oldatban álljon. 5. §. A borotva minden használat előtt conc. alkoholos vattával ledörzsölendő; ollók, fésűk és kefék pedig minden használat után S\'/0-o* lysoformmal. vagy abszolút alkohollal mo-sandók meg. 6. §. Az arc szárítására eldobható papírszalvéta használandó. 7. §. Karcolások timsóval és púderrel ne, hanem csak sterill vattával érintessenek. 8. §. A henger-kefe és szivacs használata egyáltalában tilos. 9. §. Az üzemben használt kendők és szerszámok pormentes szekrényekben őriztessenek. 10. Az 5«/e -os lysoformoldat naponta frissen készítendő aképen, hogy a lysoform-ból egy likőrös pohárral töltünk egy liter vízbe. Ép így naponta friss alkohol veendő használatba, 11. §. Bőrbajos egyéneket a borbélyüzletben segédként alkalmazni tilos, valamint bőrbajos egyéneket az üzletben beretválni és nyirni nem szabad, hanem saját lakásukon és lehetőleg saját eszközökkeL
(x) A zeneiskola második estélye. Mint már említettük, a zeneiskola május 4-én ujabb háziestélyt tart, mely estély a vizsga-hangversenyeknek bevezetője lesz. Igen nagy érdekességet kölcsönöz az estélynek az iskola egyik kiváló, fiatal tanárnőjének, Venetiáner Margitnak első nyilvános szereplése, kinek nem mindennapi tehetségét zenészeinknek már volt alkalma megcsodálni. Venetiáner ez alkalommal modern szerzőktől mutat be néhány darabot növendékeinek, melyek azonban bizonyosan n publikumnak fognak inkább ritka élvezetet szerezni. Érdekesség tekintetében azonban nem marad el a pompás műsor másik két száma sem, az t. i. melyben az intézet két csodagyermeke: Venetiáner Rózsika és Dános Lilike fogják bemutatni meglepő haladásukat. Jellemző, hogy éppen azok kívánságára kell ezt a két apró művészt szerepeltetni, kiket az első fellépésűk alkalmával már meghódítottak. A műsor többi számai is méltóan sorakoznak az iskola váratlan sikerei mellé, többek között egy kiváló énekesekből* alkotott kvintett fog, számos szóló szám mellett, bizonnyal nagy tetszést aratni. A műsort később közölni fogjuk. Itt emiitjük meg, hogy mint azt az első estély példája mutatja — az összes jegyek valószínűleg az elsg napon elkelnek, ezért mindazok, kik jegyre igényt tartanak, jegyeztessék elő folyó hó 20-ig. mert e napon tuí jegyek nem biztosithatók. Helyárak: (páholyok már nem
kaphatók) 30-20 K. _
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
A forrongó Fiume.
Készülődések a választásra. — D\'An-nnnzlo ellen nem lehet besxélnl. — Szónoklatok, plakát- és röpcédvlahar-cok, — A Baross-kikötő sorsa.
• f iúméból irják: öles plakátokat lenget a szél a lobogókkal feldíszített házak faláról . . .
Itt a választások és az ezzel járó vere- N kedések ideje A villamos kocsik tele ragasztva plakátokkal, a kirakatokba tett árukat sem látni; minden tele plakátokkal, folytonos gyűlésekkel igyekeznek meggyőzni a jámbor választókat, hogy csak ennek vagy amannak a pártnak van létjogosultsága és Igaza.
A kortesok — mert itt is-vannak — minden eszközzel el akarják érni céljukat és minden alkalmat felhasználnak a propagandára.
A Dante téron az aszfalton méteres betűkkel hirdeti a .Sedo Riunite", hogy saját magad ellen cselekszel, ha nsm az ő jelöltjeire szavazol. A Verdi-szinházban, előadás alatt, állandóan potyognak a röpcédulák. 8 a színészek is beleszövik a szövegbe a meggyőződésűket. A színház tele javarészt suhancokkal és nőkkel. A szónokokat telkesen éljenzik és elhatározzák, hogy a Baross-kikötőt nem engedik oda a jugoszlávoknak és hogy a rapalloi béke érvényűién.
Zanella kerül sorra s mikor a színpadra állított asztal mellé lép, óriási taps, bravózái és evivázás fogadja.
Beszéde vége felé azt a kijelentést teszi, hegy ő és pártja követelik\'a d\'Annunzio éra exponált politikusainak megbüntetését. Amily óvációval fogadták a beszlde elejét, épp oly fütty és abbasso zá\'s (levele!) fojtja el a végét.
Senki sem tudja talán, hogy melyik pártra fog szavazni, vagy melyikhez hüzzák érzelmei. Délelőtt a Blocco, délben a Sede, délután a Partito Popolare, este a Caméra gyűlésén tapsol és ordit I \' .
Zanella pártja a legnagyobb, de ha d\'An-nuoziot szidni kszdi, oda a népszerűsége és rohadt citromok által küldött tetszésnyilvánításból tudja meg, hogy átlépte a közszeretet határát. Itt különben — különösen most — igen felkarolták a rohadt citromokkarvaló dobáló-zist. Egy vasárnapi délelőtt a Dante téren a .Partito Autonomo" gyűlése alatt egy praktikus asszony rothadt citromokat árult, 50 cenlisimo volt darabja és ahogy megfigyeltem, nagyon jól ment az „üzlete ..."
A választójog a lehető legliberálisabb. Minden 20 éven felüli fiumei állampolgájr szavazhat !
A miniszterek napi 60 lira fizetést kapnak
A választásoknál is nagyobb fontossági] kérdés a Baross-kikötő és a Delta sorsa. Mindkettőt a rapalloi egyezmény ítélte oda a jugoszlávoknak. Ezt most a fiumeiek nem akarják elismerni — ós talán jogosan — mondyán, hogy a kikötő mindig azou államhoz tartozott, amelyikhez Fiume, azaz a Baross-kikötő Fiúménak elválaszthatatlan rész.©. Emiatt — a választások után — e hó vége felé, egy bizottság fog menni Budapestre, hogy aktákkal bizonyítsák igazukat.
Takács 5ánőor Polgári Egyleti uenöéglőjében
Ellő osztályú ebéd é» vacsora naponkint 50 K M4sodosztályu ebéd és vacsora naponkint 40 K
Az első osztályú koszt éli délben levesből, süliből, főzelékből, tésztéból és este sültből; — a mésodosztélyu étkezés délben — leves, főzelék Kiléttel, tészta és esto főzelék íülléltel. —
Ugyanitt kitűnő balatonmelléki fehérbor It. 40 K. Különiejis bilitiiaillikl sötét illlir bar 1117-ii It. 40 K
Minden vasárnap frissen csapolt sör. _ Minden vasárnap délelőtt zói
KM
ZALAI KÖZLÖNY
A város Iáiban van, mint ilyen alkalmakkor Fiúméban szokás szokás, naponta 24 gyűlést tartanak, az újságírók kétszer is megjelennek naponta, folyton ujabb meg ujabb plakátok rémítgetik a gyanútlan járó-kdöket rémes képeikkel, irodákban üzletekben, gyárak, ban, kávéházakban, színházakban, sőt még az iskolákban is mindenki politizál és jósol a választásokra ...
Csonka Magyarország — nem ország Egtsz Magyarország: mennyország! ii ■■ ■ * 1 ■■\' === Hirdetmény.
A folyó évi Budapesti Közlöny 77. számában megjelent 38800 sz. pü.-min. roodelet 21. és 22. §§-i érteimében mindenki, aki gyufával vagy gyujtószerrel kereskedik, köteles volt folyó hó 16 íg, vagy később keletkezett üzleteknél legkésőbb 48 órán belül, a folyó hó 15-én meglevő készletét pedig folyó hó 30-ig az illetékes pénzügyőri szakasznál bejelenteni.
A készlet bejelentésére vonatkozó nyomtatványok a pénzügyőri szakaszoknál lesznek beszerezhetők, mig a kereskedés bejelentésére külön nyomtatvány nom adatik ki. Ez utóbbi bejelentést a vállalkozónak egy fél iv papíron a következő módon kell megtennie.
A papír 2 részre osztandó, a felső részére írandó maga a bejelentés, melynek az üzlettulajdonos nevét, az üzlet nemének közelebbi megjelölését (szatócs, vegyeskereskedő, dohányárus stb.) továbbá annak helyét (tér, utca, házszám. A bejelentés alsó részére a következő tartalmú nyugta írandó: j^i-\'
.Igazolom, hogy......lakos . . . ..
utca . . . házszám alatti gyufagyujtószer kereskedését bejelentette.
Nagykanizsa, 1921. április hó 15.\'
(P. h.) Ricsi Lipót
péoiUgyóri biitoí.
TŐZSDE.
Budapaat. ápr. 15
Valntaplao: Kapoteoo 900. Font--, Léva
tk-Mir 276, Frarxla ti*nk 2*60. Uogyal mirka 37, Márk* <W>, IJi» J370, 0»*trik 47, Rubel .JÜO, Ui 460, Scokol ZÜO, Svajal frank 4*60, Koronadinw 770, Frank-dlnir--( Holland forint -r, Récsl kíílsetés--.
Érték ak: Ma*yarHIUl I5S0. Ö»su4k IIHW 705. Kiitl i00, Jtltihg 860, l.cstámltoU 740, KcrMkoMmi
»ank\'--. Magyar-OUn--, Bwwni 4160. Uxavát*
4700, AluUuos szén--, Szia ivari — —. Salgótarjáni
--, Urikinyl 3tM>, Rima 20\'t, Schlick 510. Guttmano
-, Násicl 8300, banica 4S60, Klotild 2600, Magyar
(jui0f--, Adria Atlanti ka 3600, Klritys&r-->
B*Viryik-Agrir--, l.lpták • -, Phftbus 670, Vasmegyei
Villamos--, OixelU 1326. KonkoxdU 10-X).
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 15. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (záráskor) 210, osztrák korona: 1*71, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —*— szantim.
Nyilt-tér.#)
Értesítés.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség és rcndtlőim b. tudomására hozni, hogy társamtól Kolovics Lajostól elváltam és az addig Kolovics és Szekeres épQlat- és butor-asztalos cég alatt vezetett műhelyemet saját nevem alatt tovább vezetem. Egyben tudatom mindenkivel, hogy miután társas viszonyunk megszűnt, Kolovics Lajos semmi tartozásáért felelősséget nem vállalok és azt magamra nézve kötelezőnek cl nem ismerem.
Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását. ,
Szekeres Dezső
épület\' és bútor-asztalos
Xötvös-tér 23. ss.
•) A* o rovatban közöltekért Mm a aicrte; ztóség, sem a kiadóhivatal Me!<$n«jet nem vállal.
1921. április 16.
Értesítés.
Von\'szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy temetkezési vállalatunk egyszerű polgári temetést
lOOO koronáért
elvállal. Nagy raktárt tartunk
érc-, kemény- és puhafa koporsókban.
Saját gyártmányú szemfedőink 50%-kal olcsóbb árban nagy választékban kaphatók. 2.S2 Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
tometk.zésl vállalkozóit, EStvS.tór 2.
Apró hirdetések.
Cseléd leány vagy idősebb nó könnyű munkára felvétetik Cim a kiadóhivatalban.
Eladó egy nagy szaboasztal. Bővebbet a kiadóban.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzat jutányos áron eludó. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jokarban levő vaskályha. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Ruhavarrá&t «yermckck. mínt fc|-
RUliaVfll I flOl nőiteknek jutányos áron elfogadnak Rákóczi-utca 14. szám alatt
Bf!
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali telefon
♦ ♦ ♦
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon 11
♦ ♦ ♦
g Zála ós Zalai Közlöny kiadóhivatala OOOOQODOOOl
Nyomatott . Uotul.idono.ok : Zíütu 6, Gyarmat, kinyvnyomdijáb.!
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 17. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sterkoutóség és kiadóhivatal: Pő-nt 15. «x.
-- Intoruiban-lolofon 78. -
Megjelenik mindig kora reggol
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŐS OYÖROY
D*mi*t$j. MprlMU
PELELÖSSZBRKRSZTÖ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Blóflxetéal árak:
F.gé»x évro 400 K. Félévre 300 K. Negyed-évro 100 K. Egy hóra 35 K. F-nyoj túm ira 2 K
Tisza-per ötödik napja.
Vágó-Wilheim Jenő kihallgatása. — Eddigi vallomása Paksy volt detektivfőfelügyelő és Ullain dr. müve volt.
r A Tisza-per mai tárgyalásának megnyitása után az ügyész először is szóvá teszi
a vádlottak cinizmusát, akik azt állitják, hogy elmebeteg vizsgálóbíró működött hónapokon keresztül.
Polónyi, Friedrich védője visszautasítja az ügyész eljárását.
Elnök: Kijelenti, mielőtt a vizsgálóbírónál felvett vallomások értékét mérlegelné, — természetesen meghallgatja az orvosszakértőket is — felszólít mindenkit, hogy ezen kényes témához könnyelműen ne szóljanak hozzá. A vádlottakat pedig figyelmezteti, hogy ne forduljanak olcsó védekezési eszközökhöz.
Ezután elrendeli Vágó-Willheim kihallgatását.
Elnök: Elébe tárja Vágó-Wilheim előbbi vallomását, mikor azt vallotta, hogy amikor az Astoriában értesültek Tisza meggyilkolásról, Fényes fakadt ki. egyedül a gyilkosok ellen, de Friedrich örült az esetnek.
Vágó: Ugy emlékszem Friedrich tényleg mosolygott, de neki mindig jó kedve volt.
Elnök felhívására Vágó megismétli, hogy Friedrich 29-én, 30-án és 31-én egész nap az Astoriában volt.
Elnök: Szembesiti Friedrichhel, aki idegesen ugrik fel helyéről és Vágó szemébe mondja Friedrichnek a fentieket.
Friedrich: Kijelentem: valótlan, hogy 31-én Pesten voltam.
Elnök : Élébe tárja Vágónak, hogy a katonai körlctparancsnokságon rendkívül kompromittáló vallomást tett Kérire és társaira.
Vágó: Kijelenti, hogy ebből egy árva szó sem igaz. Stupka őrnagy semmi pressziót nem gyakorolt, ellenben Ullain szuggerálta bele a dolgot. Stupka nem volt a szobában, Ullain vezette a kihallgatást. Kénytelen volt azt állítani, hogy Kéri preparálta őket. Ez az igazság.
Elnök: Minthogy Vágó vallomása homlokegyenest ellenkezik előző vallomásaival és vallomásának megváltoztatását nem tudja mindenben kellőleg megindokolni, elrendelem eddigi vallomásainak fölolvasását.
Erre félórás szünet következett.
Szünet után folytatták a jegyzőkönyvek felolvasását. Köztük van Vágónak 1920-ban a katonai körletpVancsnokság ügyésze előtt felvett jegyzőkönyve, amelyben a vádlottakra terhelőleg vallott.
Elnök: Mondja meg, fenntartja-e azt a vallomását, hogy Kéri kapacitálta Dobót a gyilkosság végrehajtására.
Vágó:Tessék megengedni, hogy elmondjam az egészet.
Elnök: Azt már elmondta egyszer.
Vágó: Kénytelen vagyok elmondani.
Elnök : Felesleges, csak annyit mondjon, fenntartja e vallomását, vagy nem.
Vágó: Nem igaz.
Elnök: Akkor miért vallotta ?
Vágó: Meggondoltam és megfontoltam, egy súlyos kiielentést akarok tenni. Az egész vallomásom Paksy volt detektivfőfelűgyelő és Ullain dr. müve volt. Stupka őrnagy előtti kihallgatásom alkalmával jelen volt Paksy és Ullain is. Stupka őrnagy ur előtt kikértem magamnak és azt mondtam, hogy jön ahoz egy polgári egyén, hogy kihallgasson. Erre Ullain rámszólt: Ne merjen velem igy beszélni, nekem megbízatásom van az ön kihallgatására. Ez a tiszta valóság. Azt nem mondta, hogy kitől van megbízatása.
Elnök: A jegyzőkönyvet azonban Stupka vette fel.
Vágó: Rátérek arra is. Akkor már egy fél éve voltam letartóztatva, egy fél éve nem láttam az anyámat. Ullain azt mondta, két órakor autó jön értem. Azt mondta, menjek haza az anyámhoz és keressek néhány tanút* Egyedül mentem haza és este fél kilenckor jöttem csak vissza, mielőtt Paksyval vacsoráztam. Megszökhettem volna, de nem tettem; Paksy és Ullain csináltak mindent. Kénytelen voltam igy vallani. Ezt a vallomást a Margit-köruton Ullain vette fel rólam. Mikor Stupka őrnagy nem volt a szobájában akkor kezdték a diszkussiót. Igy beszéltek hozzám: Vágó, maga mindent tud, maga ott volt. Ugye Kéri, Friedrich és Fényes csinálták ezt a dolgot. Hogy képzeli ezt doktor ur — mondottam — hiszen akkor azt mondanám, hogy én is bűnös vagyok, mert ott voltam. Ekkor azt mondották, hogy csak szökésért leszek elitélve három hónapra s aztán szaba-dnlok. Ezt meg is mondottam szobatársaimnak.
Paksy és Ullain megtévesztették Stupka őrnagyot. Szobatársaim 8-an voltak, akiknek el is monlam, hogy csak három hónapot kapok.
Az elnök felszólítására ezután felsorolja a neveket, (az elnök jegyez) Majd igy folytalja : Mindenféle piszkos dolgokra rávettek Paksy és Ullein. Hoztak nekem mindenfélét a fogházba. Polgári biróság előtt mindig igy beszéltem. Hozzáteszem még, hogy Lengyel Zoltán volt még a harmadik. Mindig együtt voltak: Ullain, Paksy és Lengyel.
Elnök: Figyelmeztetem mit beszél. Ha a jelen perből kigabalyodik, iszonyú rágalma-zási perci lesznek. Mindent bizonyitania kell, ne tegyen könnyelmű kijelentéseket.
Vágó: Három ember preparált engem: Ullain, Paksy és Lengyel Zoltán. Lakásomon voltam, tanukat kerestcun. Egyedül jártam, mint fogoly. Piszkos gazember lennék, ha el nem mondanám most ezt a biróság előtt. Hüttner mindent jelentett a fogházban. Igy például Szegedről jöttek kihallgatott tanuk. Hűttner ekkor, aki a földszinten lakott, felment az emeletre és leszólt a kémlelő lyukon Hókay Lászlóhoz: Nyomd Pistát, nyomd agyon.
Elnök: Kit értett ezalatt ?
Vágó: Friedrich Istvánt.
Elnök : Nem igaz, hogy 1919. október 29-én az Astoriában lett volna Kéri, Fényes, Friedrich és megbeszélték a merénylet előkészítését?
Vágó: Az Astoriában olyan nagy.volt a zsúfoltság, hogy án nem láttam. Láttam ugyan Fríedrichet, de hogy milyen időben, arra nem emlékszem.
Elnök: Hogyan meri ezekután állítani, hogy Friedrich ott volt?
Vágó: Mert láttam.
Elnök: Most arra feleljen, bogy vájjon valóban követelte-e Lukachich megöletését?
Vágó: Ez nem igaz, olyan szamárságot, hogy Fényes és Friedrich szövegezték meg azt a nyilatkozatot, hogy Tiszát meg kell ölni, normális aggyal kitalálni nem lehet. Ezt csak dr. Ullein mondatta velem.
Elnök: Figyelmeztetem, hogy rendkívül súlyos szavak azok, amelyeket a mai tárgyaláson mondott.
Vágó : Minden szó szent és igaz, amit mondottam.
Az elnök ezután a tárgyalást berekeszti s hétfőig elhalasztja, amikor következik Hűttner kihallgatása.
Az uj kormány munkaprogramja.
Budapest, április 16. Az uj kormány munkaprogramja szerint a nemzetgyűlésen a pénzügyi javaslatok tárgyalására kerül a sor, közvetlen ezután a sajtórcformot tárgyalja a nemzetgyűlés. A kormánynak az a terve, hogy az uj sajtótőrvény életbeléptetése után azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket a teljes sajtószabadság helyreállítására. — Ezután az alkotmányjogi törvényjavaslatok tárgyalásához kezd hozzá a nemzetgyűlés, majd Hegedűs pénzügyi törvényjavaslatainak harmadik és negyedik csoportjára kerül a sor.
Sztrájra készülnek a fővárosi üzemek munkásai.
Budapest, ápr. 16. A fővárosi Üzemek munkásai sztrájkra készülnek, mert fizetésjavi-tást szorgalmaznak, aminek teljesítése eddig még nem történt meg.
Ezek szerint a községi kenyérgyár, a vá-góhid, az omnibuszüzem, a köztisztasági hivatal, a fertőtlenítő intézet és a községi temetkezési vállalat munkásai vennének részt a sztrájkban.
ZALAI KÓZLoNY
A heresztáoypárt a helyzet fölbontásával számol,
A Bethlen-kabinet ne&ézségei. — A kereszténypárt GombBs ellen. Eckhardt sajtófőnök marad.
a kabinetben, a földmivelésügyi államtitkár-
Budapest, április 16. A kereszténypárt vezetős^é hirtelen megváltoztotta a kormány támogatására tett igéretét. és most. Gömbös Gyula elejtésével kisérteícznek\'.\' A .kereszténypárt vezéreinek tegnap este Bethlen István gróf határozottan kijelentette, hogy Gömbös megbízásától nem áll el. A kereszténypárt a helyzet felbontásával gróf Andrássy Gyula elnöksége alatt megalakuló kabinet kinevezésével számol. Érdekes, hogy ugyanakkor, midőn Gömbös Gyula kinevezése ellen foglalnak állást, — pénzügyi okból ugyanakkor a közélelmezési minisztériumban egy politikai államtitkárt akarnak minden áron kineveztetni. A közélelmezési minisztériumban eddig ez az állás rendszeresítve nem volt és a kisgazdapártban érthetetlennek találják, hogy amikor az egyik oldalon takarékossági szempontokat hangoztatnak, addig a másik oldalon ezt a felfogást félreértve, bizalmi emberüket akarják újonnan kreálandó állásban elhelyezni.
Kovács J. István kultusz államtitkársága bizonyosnak látszik. A kei eszténypárt szeretné Pékár Gyulát továbbra is ebben pz állásban látni, de jelenleg erra kevés a remény. A földmivelésügyi államtitkárságot semmi esetre sem töltik be, annál kevésbbé, mert a közélelmezési minisztériumot rövid időn belől megszüntetik és nagyatádi Szabó, hogy Mayer János továbbra is helyet foglalhasson
dijm
sagot tnrljja feqn nekff* ^^
Budapest, (&rilJpí6. M« déWlőtt liosz-szabb bucsu hMinllgatósoh fogadta a koV-mányzó Teleki Pál gróf miniszterelnököt és Benárd Ágoston volt minisztert.
Gömbös Gyula államtitkári kinevezési ügyében támadt politikai bonyadalom folytán ma délelőtt Bánffy Miklós gróf felkereste nagyatádi Szabó Istvánt, akivel együtt felmenteit Bethlen miniszterelnökhöz. A két miniszter távozása után Hegedűs pénzügyminiszter kereste fel a- miniszterelnököt.
A legújabb verzió szerint — még pedig a kereszténypárt értesülése szerint — a belügyi államtitkár kinevezése tekintetében a minisztertanácson nem történt döntés. Gömbös Gyula államtitkársága csak terv, amely ellen a kereszténypárt\' minden körülmények közt tiltakozik. Ezzel szemben teljesen megbizható helyről tudjuk, hogy Gömbös Gyula államtitkári kinevezését a minisztertanács letárgyalta és annakidején más államtitkán kinevezésekkel együtt publikálni is fogják.
Bethlen István gróf még n tegnapi nap folyamán felkereste Echhardt Tibor sajtófőnököt és arra kérte, hogy továbbra is ő vezesse a miniszterelnöki sajtóosztályt. Echhardt hajlandónak mutatkozott erre és igy a minszter-elnökségi sajtóosztály vezetésében változás egyáltalán nem fog beállani.
Paksy, volt detektivfőfelü-gryelőt letartóztatták.
A Tisza perben szereplő Bánóné-féle emlékkönyvbe neveket hamisított.
Budapest, április 16. A Tisza-ügynek a hadosztálybiróság előtti tárgyalásán, mint ismeretes igen fontos momentum volt Kéri Pálnak és Friedrich Istvánnak a Bánóné-féle emlékkönyvben szereplő aláírása és az a kérdés, hogy az aláírás hiteles-e, vagy sem. Az eljárás során az Írásszakértők megállapították, hogy az aláirások nem Friedrichtől és Kéritől származnak és megállapitották azt is, hogy a két nevet Paksi János volt detektiv-főfelügyelö irta bele az emlékkönyvbe.
A katonai ügyészségnek erről szóló értesítése a tegnapi nap érkezett a budapesti királyi ügyészséghez és ennek alapján rögtőn megindult Paksi ellen az eljárás hamis tanúság büntette miatt.
Paksit ina reggel beidézték a főkapitányság épületébe, ahol kihallgatása után őrizetbe vették. A Bánóné ügyben Marino-vich Jenő főkapitány helyettes végezte a nyomozást.
Budapest, ápr. 16. Paksy János volt de-tektivfőfelűgyelöt ma délelőtt 11 órakor Mari-novits főkapitányhelyettcs rendeletére Srubián Dezső rendőrkapitányhoz kisérték át. Kihallgatása háromnegyed 12 óráig tartott. A rendőrkapitány Paksy elé tárta mindazokat a bizonyítékokat, amelyeket a Bánóné féle emlékkönyv ügyében összegyűjtött.
Paksy tagad és nem ismeri be, hogy a hamisitásbon bármi része is volna. Azt pedig határozottan tagadja, hogy Kéri, Friedrich és Fényes nevét ő irta volna be a könyvbe.
A rendőrkapitány Paksy volt detel.tiv-főfelügye.lőt kihallgatása után letartóztatta, mert komoly bizonyítékok vannak a icndor-ség kezében. Egy órakor átkísérték az ügyészséghez .
A menekültügyi hivatal vezetője Teleki (esz.
Budapest, ápr. 16. Az orszwfios mcnc-kOllüi\'yi hivatal vezető-állasa Bethlen István grófmik miniszterelnökké történt kinevezése folytán megüresedett. Erre az úUásrn értesülésünk szerir.t Teleki Pál fjróí volt miniszterelnököt fogják kinevezni.
Berlinben lefülelték a „vörös tábornokot*4.
Berlin, április 16. Ma éjjel sikerült itt kézrckerilcni a „vörös tábornok" néven ismert Heltz szászországi kommunista vezért, akinek lelkét sok rablógyilkosság és egész falvak fclperzsclésc terheli.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 16. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (záráskor) 2 08, osztrák korona: 1*70, az osztrák bélyegzett bankjegye pedig —"— szantim.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
Ingyen hirdeté3!
Viszonzásul ama nagy pártfogásért, amely lyel t. előfizetőink lapunkat a legutóbbi időben előfizetéseikkel támogatják, kiadóhivatalunk elhatározta, hogy minden előfizetőnknek április hó 15-tői kezdve havonta egyszer apróhirdetési rovatunkban 15 szóig terjedhető hirdetését díjtalanul leközli.
Lapunk előfizetési ára helyben házhoz hordva, vidékre postai küldéssel egy hóra 35 korona.
A kiadóhivatal.
_ 1921. április 17.
A pécsi kaszárnyák.
A szerbek és a kommunisták vandalizmusa.
Az anyagi károk között, ámelvet izíim-máT harmadik éve tarló szerb rablóhádjárat óta :a várost és a magyar államot érték, sok milliót jelent a pécsi kaszárnyák barbármódra való elpusztítása is. Az országos hfrü, modern pécsi kaszárnyák, az európai hirü honvéd hadapródiskola a lehető legsiralmasabb állapotban vannak. A szerbek, akik a háború óta előszeretettel emlegetik a kulturát, minden ok és cél nélkül oly pusztításokat vittek véghez a kaszárnyákban, amelyekre, most a remélhelŐ kiürítés előtt rá kell mutatnunk.
A Frigyes laktanya, amelynek udvarán méter mogasra nőtt a gaz, ma már teljesen üres. A megszállás első idejében itt voltak elhelyezve a szerb katonák. Érdekes és ezt hivatalosan is megállopitották, hogy innét a szerbek saját magukat űzték ki, ElsŐ dolguk volt, hogy a termek padlózatát felszedték és az ablakokat feltüzelték az ajtókkal együtt. A lakószobák mellett levő termeket klozetnak használták. Amint aztán fázni kezdtek és a teremből kiszálló bűzt nem bírták ki, tovább vándoroltak a laktanyában. Így sorra járták a hatalmns épületcsoportot és mikor minden teremből igy kikoptak, kénytelenek voltak más laktanyába menni. Amikor azután Őrizetlenül maradi a laktanya, a szervezett proletár még a visszamarad megmozdítható épületrészeket is elhordták. — Ma már csak a puszta falak maradtak meg.
A Batthányi és Fehérváry laktanyából a régi városi vezetőség lakásokat akurt csinálni. A terv azonban abba maradt a magas épitkezési költségek mialt, vúgy talán máséi t Mióta Linderék az urak a pécsi városházán, azóta a laktanyákat teljesen elpusztították. Itt is csak az üres falak maradtak meg.
A hnszárlaktanyában még ma is szerbek vannak. A tel folyamán azonban a szerb katonák nem a kályhákban raktak tüzet, hanem a termekben, amelynek padlózatát felszedték. Az egész laktanya leírhatatlan állapotban van. Piszok, büz mindenütt," »hov.% c-;ök a szem tekint. Az istállókat Linderék szükséglakásokká alakitották át. A használatlan termeken keresztüj-kasul fuj a szél, mert ablak ajtó már nincs rajtj.
A honvédhadapród iskola, a melyet a szerbek Dusán cár laktanyának neveznek, igazán balkánivá lett a szerbek kezén. — A parancsnok hivatalos szobáján kivül sehol nincs padlózat. A termeket itt is klozetnak használják, ép ablak sehol nincs, rongyokkal és papírdarabokkal van bedugva a nyílás. Az egykor gyönyörű parkol méter mogas bojtorján verte fel. A klozctül használt termeknek bűze kilométerekre elhat. Az évek óin fcl-yülemlett ozemetet, piszkot egyszerűen a adapródiskola mellé hordták. Ott bűzlött hónopokon keresztül, mig .végre a finyásabb parancsnok rendeletére, egy szeles éjjel felgyújtották az egészet. Stcrcncse, hogy cg\'sz sor utcák le nem égtek. A tiszti lakásokba nem iehet belépni undor nélkül. Mindenütt pisrok, büz fogadja az embert, a legtöbb termel itt is klozetnak használják. Emelett valamennyi iaktanya tele van férgekkel, amelyek a szerb nemzetet oly nagyo jellemzik.
Legszomorúbb hírnévre vergődött oz Atilla-utcai csapatkórház. Miután a szerbek innét minden megmozdithatót elraboltak, Lin-der Béláék betelepítették az emigránsokat, n kik bnrbár módon pusztítják az épületeket. A város a csapalkórházat közpénzen bebútoroztatta az emigránsok részérc. Közpénzen ingyen konyhát tart fenn a szamukra. —- Az emigránsok innét járnak éjjelenkint betörésekre, rablásokra, utonállásokra.
Itt raktározzák el a rablott holmikat is. Jó érzésű pécsi polgár messze elkerüli ezt a most átkozott helyet.
Igy néznek ki a régi szép, büszke kaszárnyák. Vöjjon mikor jön cl már az az idő, hogy wmét magyar szótol legyen hangos, Mikor Ie$z a lakója ismét magyar katona, hogy onnét többé semmiféle földi hatalom ki ne űzhesse. Ti Horthy váró, srép, büszke kaszárnyák. De s/eretné ii m^könnyezni mostam szomorú sorsotokat t _ stíl.
1921. április 17.
ZALAI KÖZLÖNY
3
HiaEK.
— ügyészi kinevezés. Az ügyész-séghez jött telefon jelentés szerint a kormányzó Őméltósága Csillaghy György törvényszéki titkárt a nagykanizsai ügyészséghez Harmath Jenő ügyész helyébe kinevezte. Csillaghy György az esküt már a tegnapi nap folyamán letette s ezúttal már Üc is lépett az ügyészség kebelébe, őszintén gratulálunk a tekintélyes kinevezéshez.
— A Mura-vonalát jóvátevő bizottság. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a Mura-vonalát jóvátevő bizottság, amelynek közeli megérkezését a lopok már hónapok óta kolompolják, e hó folyamán, eddig még pontosan nem jelzett dátumra meg fog érkezni. Az alispáni hivatal a memorandummal, amit a bizottság elé akar terjeszteni, már készen várja a megérkezésüket. Illetékes helyeken sokat várnak a bizottság munkájától.
— Az Ébredő Magyarok Egyesülete, mint tegnap niár jeleztük, ma délután 4 órakor taggyűlést tart a Keresztény Otthon nagytermében. A vasutas alosztály két fővárosi vendege fog előadást tartani: dr. Bárdossy Gyula Máv. felügyelő és Csepp Ferenc. Ezeket megelőzőleg Kcltz Sándor cs. és kir. kamarás fogja nagyszabású értekezését felolvasni a szemita-fajiságról és világnézetről.
— A városi költségvetés. A mult héten tárgyalta le a pénzügyi bizottság a város 1021. évi költségvetését, melyben már bc voltak állitva az utolsó időkben megszavazott és életbeléptetett uj szabályrendeletek fplytán várható bevételi tételek is. Az ezen tételekből remélhető jövedelmek után azon javaslatban állapodott meg a bizottság, hogy az 1921. évben fizetendő pót-adókulcBOkJOO százalékbon javasolja megál]a-piiani a közgyűlésnek.
— A Keresztény Tisztviselőnők ma délután 6 órakor saját Otthonukban (Nádoi-utca 14.) gyűlést tartanak. Kérjük a tagokat, hogy minél többen vegyenek részt a gyűlésen, mert a kultuszminiszter őméltósága fogadására éz az ünnepélyre vonatkozó fontos megbeszélések lesznek. Akik még nen»> tagok és az egyesületbe belépni óhajtanak, azok a gyűlés előtt beiratkozhatnak.
— IVasa József kultuszminiszter Nagykanizsán. A Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének kérelmére dr; Vass József kultuszminiszter folyó hó 23-án városunkba érkezik és a Polgári Egylet nagytermében egy műsoros estély keretében előadást fojj^ tartani. A miniszter fogadására, valamint az estélyre nagyban folynak az előkészületek. Előadásra kerül egy kétfelvonásos vígjáték, amelyet Rédiger Udön rendez nagy hozzáértéssel. Előadás után tánc lesz. ~ Jegyek a Tculsch-U\\c drogériában lesznek válthatók.
— A keresztény tisztviselőnők f. hó 23-án tánccal egybekötött műsoros estét rendeznek. Színre kerül egy 2 felvonásos vígjáték 12 szereplővel. Az est nívóját nagyban emeli dr. Vass József országos nevű szónok beszéde. Azonkívül zeneszámok egészítik ki a műsort. Az est iránt az érdeklődés igen nagy, azért akik biztosítani akarják részvételüket, azok üléseket előjegyezhetnek a Drogériában, vagy a Move ujságelárusitó bódéban. A helyárak nagyon mérsékeltek.
— Move pavillonbnn visszamaradt magyar és német könyvek olcsón kophatok! Csak pár napig!
— Vallásos estély az evangélikus
templomban. A Protestáns Nőegylet a wormsi birodalmi gyűlés hires eseményeinek 400 éves évforduloja alkalmából ma, vasárnap délután 6 órakor az evangélikus templomban vallásos estélyt tart n következő programmal: 1. Karének. Előadja a tanulóifjúság. 2. Imádkozik Kádár Lajos református lelkész. 3. S/.nval Kivs Klári. 4. Solo ének. Előadja Gnyer Józsefné, Kctting Ferenc tanár kísérete mellett. 5. Felolvas Horváth Olivér evangélikus lelkész. 6. Szaval Szemző István. 7. Imádkozik Kádár Lajos református lelkész. 8. Karének. Előadja a tonulóifjuság. Az estélyre belépodijak nem lesznek, csupán az estély végével lesz önkéntes adakozás a templomajtóban a nőegylet javára. Ezen jubiláris estélyre ugy az evangélikus, mint a református egyház hiveit ezúton is meghívja a nőegylet vezetősége.
— A Kath. Legényegylet elnöksége azon kéréssel fordult hozzánk, hogy tudassuk a közönséggel, miszerint ma (17-énj a Hegedűs-féle büvészestéty miatt a szokásos közös Jánc-.gyakorlatot nem \'tartják meg.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti K5r zenekara ma, vasárnap délután 2 órakor próbát tart a gimnázium zenetermében. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség.
— Az ifjúságért. Az ifjúságnak jó szellemű és nemes tartalmú könyvekkel való ellátáséra alakult a „Magyar Jövö" ifj. irodalmi r. t. Célja kiváló ifjúsági könyvek és lopok kiadása, a már bevált ifjúsági folyóiratok támogatása, ifjúsági íróinknak egy táborba való tömörítése, segítése és irányítása, az ifjúság szabad idejének okos kihasználására programadás. Aki egy futó visszapillantást vet ifjúságára, diákkorára; akinek most iskolába járó gyermekei vannak s féltve őrzik gyermekeiket a rossz könyvektől, de érzik annak is a nehézségét, hogy gyermekeiket állandóan jó uton vezessék és jó könyvekkel lássák el; aki szereti hazáját s tudja, hogy jó jövőjének alapja a tiszta erkölcs, nemes eszmények és lelkesedés táplálása: mindaz megérti e vállalat nagy intencióit és segédkezet nyújt munkájához. A vállalat arra kéri a megértő közönséget, hogy részvények jegyzésével járuljon hozzá (most emeli fel alaptőkéjét) az ifjúság ezen támogatásához s aki teheti segítse gyermekeit, hogy a Magyar Jövő kiadványait (eddig már megjelent 20 kötet) magának megszerezhesse. Egy részvény ára alapítási költséggel együtt 120 K. Részvényeket jegyezni lehet Szűcs Imre kegycsr. főg. tanárnál, Mair könyvkereskedés és a szerkesztőség utján is. Kérjük a jegyzéseket lehetőleg e hó 25-éig eszközlni.
— Meghivó. A nagykanizsai vasúti személyzet 1021. évi április hó L7*én dó\'ulán 3 órakor tartja évi rendes közgyü\'ésct Csengeri-Utca 74. szám alatti helyiségében.
— Meghivó. A magynrorszÁgi délivasu-tasok önsegélyző egylete folyó hó 17-én d. u. ö órakor tartja évi rendes közgvMését a Csen-geri-u. 74. szám alatti helyiségében. A tngok feltétlen megjelenését kér ia vezetőség.
— Uj fűrésztelep a Dunántulon. A pornó-apáti bajor királyi uradalom uj fűrésztelepet rendezett be villanyerőrc. Az uj telep rövidesen megkezdi működését, deszkát és épületfát fog készíteni.
— Elveszett pénteken este 7 órakor a SuRáruton, Bruncsics József üz;ettó> a Rákóczi-u. 20 Siámig egy használt sötéiszürko férfimellény. Becsületes megtaláló kéretik, illő jutalom ellenében Németh Józsefnél, József fóherccg u. 58. szám, adja le
— Művészi képkiállítás a Polgári egylet nagy teráióbcn folyó :hö? 16—17—18— és 19-én rendezi az országosan ismert nevű Harmath budapesti műkereskedő. Kiállításra kerülnek Kukán Géza, Kad«i Alajos, Reinerné Istvánfy G , Gimes L, Berkes Antal. Neogrády Antal és még számos előkelő művész művei. Beléptidij 6 korona. (Tegnapi számunkból e közlemény technikai okok miatt kimaradt.)
— A tőzsde magánforgalma. Budapestről jelenlik: A valutákat ma a magánforgalomban a kövelkcző árfolyamon jegyezték: Dollár 265, Marka 446, Lei 446, Szokol 383, Ura 1213, Bécsi kifizetés 43\'/,-
Csonka Magyarország — nem ország Egész Magyárország: mennyországi
Közgazdaság.
A vetések állása.
Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter a minap azt mondotta, hogy a korona további javulása már nem őtőle, hanem a jótékony csőtől függ. Csonkamagyarország lakosságának tekintete ma minden politikai szenzáció mellett is a felhősődő eget nézi. Esőt vár ma nemcsak a földmivesember, aki aggódva látja szántóföldjét összerepedezni, hanem a városok lakossága is, mert jóltudja, hogy a szárazság folytán az ő álla fog legelőször felkopni.
A vetések állásáról vármegyénk területéről még katasztrófális értesüléseink nincsenek), bár a szárazság már ráüti bélyegét a vetésekre. Általában véve, a Dunántul nyugati és déli részén a rozs a hosszú szárazság miats nem tudott megbokrosodni és máris szárba ment. A búzatáblák sárgulnak, várják a kiadós meleg esőt, mely még teljesen holyre hozhatná a magasabban fekvő földek vetéseit is. A tavaszi vetések elég tűrhetően keltek, a huzamos szárazság azonban köny-nyen katasztrófális lehet rájuk. A burgonya, kukorica több helyen már kibujt a földből, de nem tud fejlődni Legrosszabbul állnak a takarmánvfélék. A terménykilátások mindamellett még biztatók és tekintettel a -napok óta készülődő esőre, még kedvezőknek is mondhatók. A szárazság legkevesebbet ártott a mélyszántásu földeknek.
Az olcsóbbsági hullámot ilyenformán nagy veszedelem fenyegeti. A vetések aggasztó állása és ennek hatása a takarmányfélék ára körül már jelentkezik is.
A széna és takarmányfélék ára ugyanis, mely már kezdett lejebb szállani, ismét emelkedik a piacon. A mult hetekben még 600— 1000 koronába került egy kocsi takarmány, ma már 3500—4000 korona az éra. A drágaságot fokozza az a körülmény is, hogy cékla, amelyből igen kevés volt a termés, egyáltalában nem kapható.
527/1021 A sormási körjegyzőtől.
Hirdetmény.
Eszleregnye község képviselőtestülete a község tulajdonát képező templom külső renoválását határozta cl.
A renoválási munkálat áll: kőmives és cserepes munkából.
A munkálatokra vonatkozó zárt irásbe i ajánlatok 1921. évi május hó 4 lg a sormási körjegyzőségnél adandók be. Az odaítélés jogát a község magának fenrttartja. Feltételek a sor-^ mási körjegyzőségnél megtudhatók.
Sormás, 1021. április 15 én.
Amtmann Sándor s. k., körjegyző.
zalai közlöny
1931. iprílu 17.
Nyilt-tér.*)
Értesítés.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség és rendelőim b. tudomására hozni, hogy társamtól Kolovics Lajostól elváltam és az eddig Kolovics és Szekeres épület- és bútor asztalos cég alatt vezetett műhelyemet snját nevem alatt tovább vezetem. Egyben tudatom mindenkivel, hogy miután társas viszonyunk megszürtt, Kolovics Lajos semmi tartozásáért felelősséget nem vállalok és azt magamra nézve kötelezőnek el nem ismerem.
Kérem a n. 4. közönség szives pártfogását.
Szekerei Dezső
épület- éi butoi-»»»Ukw
EStvSi-tár as. SS.
Értesítést
A nagyérdemű közönség szives tudomására adom, miután a Kolevics és Szekeres épület- és bútorasztalos cégtől kiváltam, ezen céggel semmi közösségien nem állok, követeléseit és tartozásait magamévá cl n«m ismerem. Uj műhelyemet VII. ker., Flórián-tér 24. szám alatt megnyitottam és saját nevem alatt tovább vezetem.
Szives pártfogást kér
Nagykanizsa, 1831. április 16
Kolovics Lajos
2418 inUloi-m.it.:
Értesítés.
Feleségem, szül. Maycr Mariska által bárhol igénybe vett hitelekért vagy más tartozásaiért senkinél semmiféle anyagi felelősséget nem vállalok.
Horsetzky Jsnö
_ArtL/M INWll.^\' \' »_______ , I ------
****** *** ****
* Uj árak! TBa BöT Uj árak! *
•) Ac a rovatban köwltokért tem a •«erk«>xt6»íg, sem a kiadóhivatal f.lolőíicjet nem vállal.
Apró hirdetések:.
Cseléd leány vagy idősebb nő könnyű munkara [elvetetik Cim a kiadóhivatalban.
Tölgyfa disznóól, még nem használt, két rekeszvs, azonnal etade. Ctm a kiadeoan.
A Pátria-gyárban náhany erős férfi munkás Udvari munkára felvetetik. Barakban lakok előnyben részesülnek.
Eladó egy dunna toll Arany Janos-utca 2/a. Szam alatt.
Egy métermázsa ültetni való krumpli eladó Csanyl Laszló-utca 13/« szám alatt.-
iji 35—41-ig fehér női vászoncipók, nngol áru - - - • K 480. - ^
$ 34— 4l-ig szürke női „ svejci aru . - - ■ ., SIU. - ^
$ 34—-41-ig pezsgő szinü női vászoncipők, clsor. anyug - „ 530.-
" \' Fehér gyermekcipők, angol áru 24 20-ig....... 296— *
30—34-ig....... 335.- *
Elsőrendű gyermekszandálok 20-24-ig
25 26-ig 27—30-ig
jjj „ 31—34-ig
* Női szandálok...... 35-38-ig
Férfi szandálok......39-4 l-ig
...... 42-43-ig
, 235
270.— , 345.-, 396.-, 428.-, 520 -, 570.-
*
31
*
Szabó Sándor cipőüzletóben- ^
* Kazinczy-u. 1. — Ugyanott egy Jó házból való tanulóleány felvétetik £
fes****^^
| Ingatlanok
nagy üzleti őMxekOtletéa-1wi* 1 AnvAtphht\'n lertvor
eladását és vételét
nagy~flxletl ÖMxckötietéaéből kifolyólag lcgclónyöacbbcn 8 leg*yor«abban eatköxll
Szántó Vilmos \'."„fftíanrodá,.
Nagykanizsa, E3tv»a-tér 29. i«. |
Ha nyerni akar,
ne felejtsen cl szerencse számú •szlálysorsjegyet venni a HIRSCHLER tőzsdés és osztálysorajegy főelárusitónál,
hol a lefolyt játékban is nyc te ksíámos ki-sebb és a \'80000 koronás főnyereményt.
AsI. osztály hozása már májas 19. és 21-én
SíivarVa hQv«ly«k, ixivaika papírok, silvamlpkik, képcalapok, levélpapírok, jáUkkártyák nagyban és kicsinyben lej- TT-j 1 ör fisáéban
♦tónyöwbben a üli DV^UiOI sicrexhetíbfl
Fó-ut, „Korona"-szálloda épületében.
Brtesitós.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk..— Raktáron tartunk érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 50\'/o-al olcsóbban nagy válasz-
tékban kaphatók. 2-182 Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, Eötvös-tér 1.
Újságkihordó felvételik lapunk kUdo-hivatalaean, Kő-Ut 13.
QllhaHarraet ugy gyermekek, mint {cl-nuilavai I aoi nőiteknek jutányos áron oilogadnuk Rekuczi-utca 14. szam alatt.
A Dunántull Élelmiszer- és Áruforgalmi R.-T.-hoz Csengery-ut 6. sz. megérkezett a valódi
bükk-
wmr Olcsóbb!!
Elsőrendű pogányvár! ujbor
Sf literje 28 Ki
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
DOOODQOQnQapOODDOOOaOOQDOnOO
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet — Vonalzóintézet.
117.
Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti" könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Kiadóhivat, telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
□oDocioaoaoaoao oooa ododododod
Nyomatott a laDtulnidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60-ik évfolyam
Nngvknnlisa. 1921. április 19. Kedd
87. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
éi kUdóhiviiUl: Pő-nt 13. »z.
.- Interurban-telofoa 78.--.
Megjelenik mindig kor* reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEOEDŰS OYÖROY
OM>tttigj. ktpr.ti.i
PF.I.KIÓSSZRRKRS7.TÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Bldflzetéal árak: Rgáat óvro 400 K. Kélóvio 300 K.\' Negyedévre 100 K. Egy hón M K. Egye* %Um tnilK
Gömbös államtitkársága az ütközőpont ma is.
A* államtitkárságok sorsa. - Református egyházkörök és a kultuszállamtitkárság. — A Bethlen-kormány ragaszkodik Gömböshöz.
Budapest, á\'pr. 18. A kormányhoz közel-
álló köröktől a kormány bemutatkozására, programmjára, nemkülönben az államtitkári állások betöltésére vonatkozólag a következő információt kaptuk:
— Sem a miniszterelnök, sem a kormány tagjai a kormány programmjáról nem Óhajtanak addig semmiféle közlést tenni, amig ezt hivatalos formában és illetékes politikai fórum előtt nem teszik meg a Házban. Az államtitkári állások betöltésénél keletkezett nagy kavarodás csaknem felborította az előállott helj zetet. A keresztény nemzeti egyesülés pártjának köréből vett értesülés szerint — bár határozottan ellenzik Gömbös államtitkárrá való kinevezését — azt állítják, hogy csak kizárólag elvi és tárgyi okokból tiltakoznak ellene, azonban hajlundók békés megoldásra is. Andrássy, Vass és Haller máris tettek erre vonatkozólag áthidaló ajánlatot. A keresztény nemzeti egyesülés pártjának legjobb feltétele, hogy Gombos mondjqn le a MOVE elnöki tisztségéről.
— Az összes államtitkári kinevezések dolgában csak a kormánynak a Házban való bemutatkozása után fog megtörténni a döntés. A földmiveléaügyi államtitkárságot most egyáltalán nem fogják betölteni, mert valószínű, hogy Afayer János közélelmezési miniszter a minisztérium felszámolása után újból nagyatádi Szabónak fog segíteni a földmive-lésűgyi minisztériumban. A közoktatásügyi államtitkárságra szintén nincs még megállapodás. Kovács J- István nem akarja vállalni, Pékár Gyula pedig egyik pártban sem bir népszerűséggel, hogy megmaradhasson állásában. Mig református egyházi és politikai körökben az a határozott óhajtás nyilvánult meg, hogy a protestáns egyház életéhez közelebb álló politikus kerüljön a kultuszminiszteri államtitkárság székébe.
Az uj Bethlen kormány ma este fog bemutatkozni mindkét kormányzópártban. Esie 6 órakor a keresztény nemzeti egyesülés pártjában és fél 8 órakor a kisgazdapártban fogja ismertetni az uj kormány programját.
A nemzetgyűlés holnapi ülésén napirend szerint Teleki Pál gróf volt miniszterelnöknek IV. Károly Magyarországon való tartózkodása tárgyában adandó válasza van tárgyaláson, de ezzel szemben az elnöki bejelentés után Bethlen István gróf miniszterelnök mondja el a kormány programját.
Budapest, április 18. A függő politikai kérdések közt az ütköző pont ma is változatlanul Gömbös illamtitlcársága. A keresztény egyesülés pártjában leghatározottabban ellene nyilatkoztak Gömbös államtitkárságának és
mint mondották, ettől tették függővé a kormány tárgyalását. Amennyiben Bethlen ragaszkodnék Gömbös államtitkárságához, a párt határozatilag fogja kimondani, hogy a párt nem támogatja a kormányt és a pártnak ma este kijelölendő szónok* ilyen értelemben fog felszólalni a Házban.
Beavatott hfclyen, nz uj kormány körében Gömbös államtitkársága dolgában a következőket mondották :
— Gömbös belügyi államtitkársága a Bethlen-kormány legelső minisztertanácsán keresztülment. Ez a kérdés ilyenformán az uj kormány tekintélyének presztízs kérdése, mivel az egyik párt ettől a kérdéstől teszi függővé a kormánnyal szemben folytatandó egész magatartását. A kormány már eldöntötte ezt a kérdést, amikor a kinevezés a minisztertanácson átment és nem igen lesz hajlandó elhatározását megmásítani.
Budapest, április 18. A nemzetgyűlés holnapi ülésén rendkívül jelentős törvényjavaslatot készül benyújtani a pénzügyminiszter, a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról törvényjavaslatot, amely tulajdonképen az osztrák-magyar bankjegyeknek államjeggyel való kicserélésére vonatkozik.
Az uj bankjegyek 22 2 milliárd korona értékben készültek, omelyekből Svájcban a 10 ezres, 5 ezres, ezres, 500, 100 és 50 koronás címleteket állitották elő, a kisebb címleteket nagyobbrészben Budapesten, kisebb részben Bécsben készítették. Az államjegyekből eddig 11 milliárd készült el és szállíttatott az állampénztárba, mig a hátralévő részt juniusban fogják leszállítani.
Folytatják a magyar -cseh tárgyalásokat.
Budapest, április 18. A budapesti követség köréből vett értesülés szerint a Csehszlovák állam kívánatosnak tartja, hogy azok a tárgyalások, — amelyekről Bruckban volt szó, — minél előbb meginduljanak. Benes külügyminiszter kijelentette* hogy reméli, hogy ezek a tárgyalások nem szenvednek sokáig halasztást, mert mindkét ország gazdasági érdeke, hogy minél előbb meginduljanak azok. A pénzügyi és jogi kérdéseket Prágában, a gazdasági, vasúti és hajózási kérdéseket Budapesten fogják tárgyalni. A cseh állam reméli, hogy ebben a kérdésben az újonnan kinevezett Bethlen kormány azon az állásponton lessz, mint a Teleki kormány.
A királykérdésre nézvo Benes nyilatkozata ax irányadó — Benes szerint azonban ez nem o nemzet ellen irányul, hanem csupán Hausburgok ellen.
A Tisza-bűnügy hatodik napja.
HUttncr kihallgatás*.
Budapest, április 18. A Tisza-bűnügy tárgyalását fél 10 órakor nyitotta meg Gadó elnök. Közölte, hogy a hadosztálybiróság fogházából Hűttnert és Sztanykovszkyt elő-vezették. Majd felszólította a vádlottakat, hogy Hüttner kihallgatása előtt — amennyiben akarják — Vágó Wilhelm előadására megtehetik észrevételeiket.
A védők közül Gál Jenő dr. azólal fel elsőnek, hogy a védelem érdekeit súlyosan érintő érintő észrevételeit megtehesse. Kéri az elnököt, hogy a vádlottak elmondhassák azt, amit a tényállás megkíván. így például fontos mondani valója van Kéri Pálnak, mert a nyomozás során nem mondhatta el azokat.
Ezután dr. Szilasy Pál ügyész gróf Al-mássy Denis írásbeli bejelentését átadja a bíróságnak. Ezután így nyilatkozik:
— A laikus, vagy ax olyan ember, aki az üggyel nincs kellőképen tájékoztatva a tárgyalásról olyan benyomással távozik, mintha az ügyészség súlyos, hivatalos visszaélést követne cl, mert ártatlan embereket hozott ide. És ezt a megtévesztés a védelem áradozó szava okozza. — Az ilyesmihez nincs hozzászokva, különösen akkor, amikor olyan súlyos bizonyítékok merültek fel a vádlottak bűnösségére nézve, mmt a leien bünperben.
Elnök az előterjesztéseket minden irányban visszautasítja és kijelenti, hogy ha még-egyszer Kovács vizsgálóbírót érinteni meri valaki, azzal szemben at legszigorúbban fog eljárni.
Salusinszky Gyula dr. az Ullain-féle beadványra vonatkozólag bejelenti, hogy ezen a tárgyaláson Ullain dr., mint a sértett képviselője nem lehet jelen, mert az ügynek tu-lajdonképen tanuja.
Elnök reflektál a védelem előterjesztésérc. Kijelenti, hogy a közvélemény százszorosan is halált kivánhat a vádlottakra, mi mégis felmentjük, ha ártatlannak találjuk őket és megfordítva, elitéljük a közvélemény ellenére is, ha a bűnösséget bizonyítva látjuk.
Ezután Kéri teszi meg észrevételeit az eddigi vallomásokra.
— A vádlottak —» mondja — ellenem tulajdonképen nem tettek terhelő vallomást, kénytelen vagyok azonban az ügyész urnák egy tévedését helyreigazítani.
Elnök: Ennek nincs helye.
Kéri: De nem akarom, hogy ennek a tévedésnek súlya egyetlenegy napig is nyomjon. Az ügyész ur azt mondotta, hogy én a jegyzőkönyvben beismertem, hogy Lukachich meggyilkolásának gondolata élt bennem. Ez nem áll. Ilyen jegyzőkönyv nincs.
Elnök ezután Friedrich Istvánt kérdi meg, hogy van-e észrevétele a vallomásokra.
jl_;___
Friedrich nemmel felel. Majd Fényes László, Gartner Marccl cs Lengyel vallomása kapcsán kér felvilágosítást.
Elnök ezután 20 perc szünetet rendel el.
Szünet után szuronyos katona bevezeti Hüttnert. Elnök figyelmezteti, hogy tanuként lesz kihallgatva és csakis <fa tiszta igazságot moirtja cl. Azután felszólítja, hogy mondjon cl mindent, ami a gyilkossággal összefügg.
Hüttncr meggondoltan kezd beszélni. Elmondja, hogy 1918. október 25-én tért ha/a a harctérről, ekkor találkozott Sztanykovszki-val, aki azt mondta neki, hogy behozza a most folyó forradalmi események központjába. Ettől a naptól kezdve Ő is feljárt a Károlyipártba. Egy n .p bemutatták Károlyi Mihálynak. A pártban megbeszélés volt, amelyen Fényes ismertette a nemzet kívánságát,\'majd a gróf azt mondta, hogy aki nem érez elég erőt és lelki nyugalmat, távozzék, aki itt marad, az legjobb tudása szerint szolgálja a pártot.
Elnök: Ki volt még ott Fényesen és Ká-rolyin kivül ? Láttae Kérit ? Hüttncr: Nem láttam. Elnök: Friedrichet látta-e? Hüttncr: nem láttam.
Elnök: Igaz-e, hogy Károlyi egyenes kívánságára alakult meg a katonatanács
Hüttncr: Hogy kinek a kívánságára, azt nem tudom. Szóbeszédből tudom, hogy Ká-.rolyi kívánságára. Károlyi nagyon szerette Csernyákot.
Elnök: Kik voltak azok, a jelenlevő vádlottak-közül, akik az ön szobájába bejártak?
Hüttncr: Kéri, Fényes és Friedrich, Vágó Wilhelm ugy emlékszem, ezekben a napokban mindenütt ott volt.
Elnök: A namzeti tanács delegált c valakit a katonatanácsba és ha igen, akkor ki volt az?
Hüttncr: A nemzeti tanács részéről . Friedrich István járt közénk.
Elnök: Honnan tudja, hogy Friedrich be is járt a szobájába és ott mint a nemzeti tanács tagja jelent meg.
Hüttncr: Ezt mind ő maga mondta.
Elnök: Friedrichen kivül járt e más, Kéri vagy Fényes a szobájában ?
Hüttncr: Jártak be ők is és mások is.
Elnök : Igaz-e, hogy az egyik ülésen egy lajstromot mutattak be, mint a proskribáltak jegyzékét ?
Hüttncr: Igen, egy névso.t, amelyben fel volt sorolva, hogy kik volnának útban a forradalom kitörése esetén és kik azok, akiket őrizetbe kell venni.
Elnök: A katonatanács mikor közölte, hogy meg kell gyilkolni, vagy ártalmatlanná tenni Tiszát?
Hüttncr: Én velem 28-án közölte Csernyák, hogy Tiszát meg kell gyilkolni. Ugyanekkor mondotta Csernyák, hogy ebben az időben tervbe vették Lukachich és Bangha páter meggyilkolását, dc ezt a tervet elvetették és őket isak letartóztatásra itclték. \'
Elnök: Ki volt az, aki rámutatott arra, hogy mindennek Tisza az oka? Hüttncr: A főszóvivő Kéri volt. Elnök: Friedrich nem volt olt ? Hüttncr: Dc jelen volt. Elnök: Ez elölt miért hallgatta ezt el?
Hüttncr: Sok név van nekem a fejemben és beszéd közben elfelejtem.
Elnök: Tehát kijelenti, hogy Friedrich is ott volt.
Hüttncr: Igen.
Elnök: A megöletését, ártalmatlanná tevését, vagy letartóztatását beszélték meg?
_ZALAI KÖZLuNY_
Hüttncr: A szavakra nem emlékszem. Az volt az értelme a beszédnek, hogy meg-ölni. Különben sokféleképen lehet értelmezni.
Elnök: Nem aksrom vallomásából kizökkenteni, de ön már eddig is igen fontos vallomásokat tett. Szükséges tehát, hogy megkérdezzem, szóba került-e a gyilkosság október 28-án délelőtt ?
Hüttncr : Igen.
Elnök: Sióval felhívták, hogy keressen gyilkosokat.
• Hüttncr: Igen.
Elnök: Történt még valami 28-án?
Hüttncr-. Tanúja voltam egy megbeszélésnek, amely Kéri és Dobó közt folyt le. Kéri igyekezett Dobót megnyerni és aggályait eloszlatni.
Elnök: Kihallgatását ma délelőttre be-fezem és mégegyszer figyelmeztetem, hogy minden állitását jól fontolja meg, h» szükségét érzi, holnap rektifikálhatja vallomását. Ezután kedd reggelre elhalasztja a tárgyalást.
Svájc nem ellenzi Károly király végleges letelepedését.
Bern, ápr. 18. A „Matin" Írja: A svájci szövetségtanács politikai osztálya befejezte a vizsgálatot IV. Károly magyarországi utjának ügyében. A jelentésből kiderül, hogy semmi ok sem forog fenn- arra, hogy a szövclség-tanács megvonj^-a menedékjogot Károly királytól és igy valószínűleg meg fogja engedni, hogy véglegesen* letelepedjék Svájcban.
Hegedűs a bankjegyek levonásairól
Budapest, április 18. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter kijelentette, hogy a levonás a bankjegyekből csakis a beváltásra kitűzött határidőtől számitotl két hét múlva kezdődik.
— Rendes városi közgyűlés. Nagykanizsa váios képviselőtestülete folyó hó 20-án délután 3 órakor közgyűlést tart. A közgyűlés fontosabb pontjai: Szabályrendelet a szállodaadóról. Szabályrendelet a borbély-műhelyek üzeméről. Kéményseprő-szabály-rendelet módosítása. Tűzoltó szabályrendelet, Cselédhelyszerző szabályrendelet módosítása, Zalavármcgye törvényhatósági bizottságának 33750/m 1920. 40. jkv. sz. véghalározata a városi hclypénzdijszabályzat tárgyában. Altalános vízvezeték és csatornázás részletes terveinek elkészítésére készkiadások fedezése. A nagykanizsai katonai kórházi vizmü városi üzembe vétele. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének üzlethelyisége céljára területhasználat engedélyezése. Gőzfürdő haszonbéri szerződésének meghosszabbítása. Dr. Sabján Gyula polgármester fegyelmi ügye. Dr. Rátz Kálmán ügyvezető városi tiszti-orvos fegyelmi ügye. Dr. Novai Imre II. aljegyző fegyelmi ügye. A in. kir. belügyminiszter 78444/1920. VI. a. sz. leirata a városi képviselőtestületnek a rendőrség államosítása elleni állásfoglalása tárgyában.
— Postaforgalom Romániával. Komániával és Magyarországnak Romániához csalóit térülőiével a levélpostaforgalom újból megnyílt. Ebben a forgalomban közönséges és ajánlott levélpostai küldemények vállhatók, dc az ajánlott küldemények utánvéttel npm terhelhetek. A küldeményeket a nemzetközi díjszabás díjtételei szerint kell bérmentesíteni, azaz\' például egy 20 grammig terjedő lovél 2 kor. 50 fillér, egy levelezőlap 1 "korona; ajánlási díj 2 kor 50 fillér
_1921. április 19.
A „Keresztény Kisgazda- és Földmives Szövetség" nagygyűlése IJápán.\'
Százötven község képviseltette magát a gyűlésen.
(Saját tudósítónktól.) A kisgazda- és földmlves-társadálom körében megindult hatalmas céltudatos szervezkedésnek ujabb eredménye a „Keresztény Kisgazda- és Földmtves-Szövetség* megalakítása. Ez a nagy egyesülés, amely már több mint 400 falu kisgazdáját, íöldmlvesét, földmunkását és kiskereskedőjét - tömöríti, keresztény alapon áll és célja, hogy a falu gazdasági érdekeit egy nagy egységes szervezet alapján védje, meg és mint kiterjedt szövetség, megoldja a falu érdekében megvalósítandó szociális problémákat.
A szövetseg politikai párt szolgálatában nem áll. Politikai céljai nincsenek és nem akar mást szolgálni, csak a földmives nép nagy céljait. A szövetség szervezése még egyre tart. Nap-nap után ujabb tö megek sorakoznak zászlója alá s rövid Időn b:lül az egész ország falujának népét táborába gyűjti.
A szervezkedésnek vezetője Zsitvay Sándor, aki kezdeményezője volt a szövetség létesítésének, régi harcosa a ma-\' gyar agrárérdekeknek, főleg a klsgazda-és földmlves-osztály megerősítésére és felemelésére Indított akcióknak.
A magunk részéről a legnagyobb szimpátiával üdvözöljük ezt a hatalmas szövetséget, amely a ha. cos kereszténység zászlaja alatt minden demagógiától mentesen igyekezik egy táborba, tömöríteni a kisgazda-társ idalmat. Zsitvay Sándor ezzel nagy szolgálatot tesz ugy i, falu népének, valamint a hazának ís, mert kiváló és hazafias munkájával hozzájárul ahhoz, hogy az orszég fundamentumát alkotó kisgazda-társadalom keresztény gondolattal megszerveződjön és Igy beálljon azok sorába, akik a keresztény Magyarországért küzdenek.
A szövetség vasárnap taitolta Pápán dunántu\'i első nagy közgyűlését, amelyen több mint 150 község képviseltette magát. Megjelentek a gyűlésen Schandl Károly dr.. valamint sokorópátkai Szabó István és dr. Hegedűs Cyörgy képvls.lők.
A szövetség gyűlése Impozáns volt Pápa régen látóit akkora földmives-, kisgazda tömegeket falai között. Dunántulról hivatalosan és nem hivatalosan óriási számban jelenték meg a kisgazdák, hogy tanúbizonyságot legyenek a Szövetséghez való ragaszkodásukról. Felszólalt több kisgazda és földmunkás ls. A gyűlés táviratilag üdvözölte József főherceget. Este bankett volt, ahol szintén több felszólalás történt.
Ingyen hirdetés!
Viszonzásul ama nagy pártfogásért, amely-lycl t. előfizetőink lapunkat a legutóbbi időben előfizetéseikkel támogatják, kiadóhivatalunk elhatározta, hogy minden előfizetőnknek április hő 15-töl kezdve havonta egyszer apróhirdetési rovatunkban 15 szóig terjedhető hirdetését díjtalanul lekozli.
lapunk előfizetési ára helyben házhoz hordva, vidékre postai küldéssel egy hóra 35 korona.
A kiadóhivatal.
1921. április 19._
hirex.
— Elhalasztják a Zrínyi-Unuepsé-
get, Az Irodalmi Kör vezetőségéhez távirati értesítés érkezett, hogy a május hó elsejére tervezett Zrinyi-ünncpségct, a valószínűleg megjelenő kormányrendelet miatt, az eddigi számítások szerint május hó 8-ára halasztják. Hir szerint még ez a dátum sem végleges, mert esetleg az ünnepség megtartását még későbbi dátumra halasztják.
— Gyászrovat. Súlyos csapás érte Pál Sándor pósta- és távírda tisztet és nejét. Egyetlen fiucskájuk, Sanyik a, folyó hó 17-én meghalt. A kis fiu temetése ma délután 4 órakor ltjsz. — Egy munkás, talpig becsületes polgára halt meg a városnak. Kollarics Boldizsár, a Délzalai Takarékpénztár r. t. házmestere tegnap reggel 4 órakor rövid, de súlyos szenvedés után meghalt. A megboldogult igazi mintaképe volt a haláláig dolgozni szerető és munkáját lelkiismeretesen végző iparosnak, aki Össze tudta egyeztetni mindig a saját és munkaadói érdekét és a legteljesebb mértékben kiérdemelte mindazok becsülését, akik ismeretségben voltak vele. Családi élete példás volt. Nejével, Tánczos Máriával zavartalan összhangban és egyetértésben nevelte fel számos gyermekét és öreg napjára a Gondviselés megadta neki az örömöt, hogy igyekezete sikerült, hasznos és derék polgárokat nevelt hazájának. Temetése ma délután 5 órakor lesz a r„ kath. temető halottasházából.
— Kiírták a nagykanizsai trafikokra a pályázatot. A zalaegerszegi pénzügyigazgatóság tegnap küldte meg rendeletét a nagykanizsai pénzügyőri főbiztosnak, melyben elrendeli a trafikrevizió folytán elvett és felállítandó trafikengedélyekre a pályázat kiírását. A rendelet szerint elsősorban hadirokkantak, hadiárvák és özvegyek, azután állami tisztviselők, ezeknek özvegyei és menekültek pályázhatnak. A pályázat határideje 14 nap, az az április 30. A pályázatokat a zalaegerszegi pénzügyigazgatósághoz kell benyújtani. A kérvényhez melléklendő erkölcsi bizonyítvány, a vagyoni álla potot és hadirokkantságot stb. igazoló okmány. A pénzügyigazgatóság rendeletéből kitűnik, hogy a Nagykanizsán most meglevő 14 kizárólagos trafikengedélyen kivül ujabb 16 kizárólagos trafikra fog engedélyt adni a pénzügyigazgatóság.
— A „Zalai Közlöny" Amerikában. A tegnapi pósta egy Frank Vargü nevű Amerikába szakadt magyarnak a levelét hozta, aki arra kéri a szerkesztőséget, hogy a Zalai Közlönyt mielőbb küldje a címére. írja ugyan is, hogy a „Szabadság" cimü amerikai újságban fedezte fel, hogy a Zalai Közlöny létezik, amely újság hosszasan cikkeket közöl a Zaíai Közlönyből s amint a levél irója tudatja velünk, „igén szép megjegyzésekkel kíséri". Frank Varga azt is tudatja velünk, hogy a hozzá közel fekvő körzetben igen sok zalamegyei van, akik alig várják, hogy hirt kapjanak szülővármcgyéjűkből.
— Az olcsóbbaági hullám és a fényűzési adó. Áz olcsóbbsági hullám nagyon sokat leütött a fényűzési adó emelkedéséből. A vásárlási kedv az egész-vonalon megcsappant. Zalamegye területén 68 ezer koronát fizettek be fényűzési adó cimen március hó folyamán. Ebből az ősszegből Nagykanizsára 38.902 koronát fizettek be. Zalaegerszegen 11,42350 koronát, Keszthelyen 10,592 koronát.
__ZALAI KÖZLÖNY
— A Keresztény Tisztviselőnők
tánccal egybekötött műsoros estélyére az egyesület meghívja a helybeli egyesületeket és amennyiben a fogadtatásnál is részt akarnak venni, szíveskedjenek azt Mutschenbacher Ed-vin bírónál, vagy a Teutsch-féle drogériában bejelenteni. A vezetőség a helyárakat 20, 15 és 10 koronában állapította meg. A tehetősebb publikumot pedig arra kéri a vezetőség, hogy felülfizetéssel támogassa az egyesületet.
— A Tornaegylet kéri tagjait, hogy tagtársuk, Kollarics Géza atyjának temetésén megjelenni szíveskedjenek.
— Vörheny a megyében. Bocs ka községben vörhenyjárvány ütött ki. A szomszédos községben igen sokan fekszenek a veszedelmes betegségben.
— Az uzsorablróság Ítélete. A nagykanizsai kir. törvényszék, mint uzsora-bíróság tegnap ítélkezett Pál Vince fuvaros fölött, aki egy fuvarért (Alsószemenyétől Nagy-Kanizsáig) 1000 koronát kért, holott a fuvardíj csak 700 koronában van megállapítva. A biróság Pál Vincét árdrágitás miatt bűnösnek mondta ki és 1000 korona pénzbüntetésre, valamint a különbözet visszatérítésére ítélte. Az ítéletben az ügyész és a vádlott megnyugodtak.
— A vagyonváltság összeírása májusig el fog tartani. A Hegedűs-féle adótőrvények a végrehajtás stádiumába ju« tottak. Már Zalavármegye területén is megkezdték az adóalanyak és tárgyak összeírását. A vármegye területén 54 összeiróbizottság írja \'össze az ingó vagyonváltsági s a vagyon-és jövedelem és a hadinyereségadót. Az 54 bizottságból Nagykanizsán 4, Egerszegen keltő működik. Az összeírás igen sok munkával jár,, ugy, hogy a vagyonváltság összeírása május közepére, a vagyon és jövedelem, hadínyereségadó kivetése csak junius 15*ére várható.
— Zalavármegye közönségéhez.
Förster Gyula hadirokkant, mint csoportvezető és társai, a hadirokkantakat foglalkoztató és gyámolító központi igazgatóságnak megbízottjai, Zalavármegye területén hadirokkantak munkáit értékesitik a munkaképtelen hadirokkantak javára. Nevezettek visszaélések elkerülése végett a fent nevezett igazgatóság fényképes igazolványával vannak ellátva, valamint Zalamegye hatóságainak nagybecsű támogatásában- részesülnek. E nemes cél érdekében, valamint a háború áldozataira való tekintettel, fentnevezetteket a nagyérdemű közönség nagybecsű támogatásába ajánljuk.
— Ősmagyarok a Kaspi-tó mellett. A kassai újságok hasábos tudósításokat írnak egy orosz hadifogságból visszatért magyar emberről. Papp Sándor losonci kőművesről, aki fogsága idején a Kaspi-tó mellett sátrakban lakó ős magyarokat fedezett fel. Az ősmagyarok „kikényck"-nek nevezik magukat, beszédjük alig különbözik a miénktől, a férfiak erős, tagbaszakadt emberek, nagy bajuszt, köt szakállt viselnek, a nők fehérek és többnyire szőkék. Az ősmagyarok nomád életet élnek, lótenyésztéssel foglalkoznak és tudnak arról, hogy őseik nyugatra mentek uj hazát foglalni.
— Cseh hlmnqsz a felvidéki Iskolákban. A pozsonyi cseh minisztérium a tanfelügyelőségekh^z és a tanintézetekhez rendeletet intézett, amely szerint az összes magyarnyelvű tanintézetekben az iskolai ünnepélyeket a cseh himnusz éneklésével kell berekeszteni. A himnuszt külön énekórákon kell begyakorolni.
_3_
— UJ széntelep Aradmegyében.
Gurnhoncon, a brárii szénbánya közelében uj széniek pet fedeztek fel, »f»\\ely. 62 méter mélységben húzódik el a feltalálás helyén. A szén hóórtéke a geologusok véleménye szerint a pet-rozsényi szénével egyenlő. A kitermelés legközelebb megkezdődik.
— A bolgár Ifjnság szép áldosat-készsége. A szófiai tanulóifjúság elhatározta, hogy szabad idejében ingyen fog dolgozni a városnak és az államnak. Az iskoláslányok magukra vállaJrák a szófiai iskolák takarítását, a szegény lakosság részére való ruhavarrást, a fiuk pedig a szófiai utcákat fogják takarítani, postaszolgálatot végeznek és a parkok rendbentartásáról gondoskodnak.
— Megnyílik a Budapest-belgrádi vaanti forgalom. A kormánynak sikerűit megállapodnia a délszláv kormánnyal, hogy Budapest és Belgrád között a vasúti közlekedés lehetőleg mielőbb meginduljon. A délszláv kormány már értesítette a magyar kereskedelmi minisztériumot, hogy a Szabadkától Belgrádig levő vasúti úttest megrongált részét már kijavították s a kölcsönös forgalomnak nincs semmi akadálya. -E nagyjelentőségű vasútvonal felszabadulásával ismét felvehetjük a régi gazdasági összeköttetések fonalát a balkáni országokkal s megindíthatjuk javaink kicserélését. Itt elsősorban Bulgáriára gondolunk, arra az országra, amelynek helyzete sok tekintetben hasonló a miénkhez.
— A zeneiskola május 4-iki estélyére a jegyek Szerb könyvkereskedésében jegyezhetők elő.
SPORT.
SxDVE-VAC 211 (2 10). KSE-NTE 1 » 0 (1 i 0).
A vasárnap mindkét nagykanizsai sportegyesület vereséget kapott. A VAC-ot saját pályáján verte meg a székesfehérvári DVE, míg az NTE Kaposvárott a KSE csapattól szenvedett bajnoki mérkőzésben vereséget. — Mindkét mérkőzés sportértékét nagytan lerontotta a vasárnapi szeles eső, mely lehetetlenné tette a csapatoknak, hogy élvesetes játékot produkáljanak.
Az SzDVE—VAC barátságos mérkőzés kis számú közönség előtt folyt le. Első félidőben határozottan az SzDVE volt fölényben, amit még elősegített a VAC fedezetsorának csapnivaló rossz játéka. Az SzDVE ebben a félidőben gólt ért el. A második félidőben a VAC kerül fölényben. Csatársora sok veszélyes támadást vezet az SzDVE kapuja ellen, gólt azonban csak egyet ér el Palkó szép lövésével. Az eredmény. 2:1 marad az SzDVE javára, amelyet pedig a VAC bajnokin megvert.
Hasonlóképen vereséget szenvedett a másik nagykanizsai csapat, az NTE, a kaposvári SE tői. a mérkőzés nívóját nagyban alászállitotta n nagy eső és a kaposváriak teljesen felázott agyagos pályája, amelyen az NTE csapata jóformán mozogni Sem tudott s igy a pályán biztosabbat^ játszó KSE fölénnyel vezethette a mérkőzést. Gólt annak dacára is csak egyet tudott elérni. Az NTE csak a második félidő végén mutatta meg a formáját, az eredményt azonban a most már védekezésre játszó KSE-vel szemben nem tudta megjavítani.
Csonka Magyarország — nenf ország Egész Magyarország: mennyország!
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 19.
Nyilt-tór.*)
Értesítés I
A nagyérdemű közönség szives tudomására adom, miután a Kolovics és Szekeres épület- és bútorasztalos cégtől kiváltam, ezen céggel semmi közösségben nem állok, követeléseit és tartozásait, magamévá el nem ismerem. Uj műhelyemet VII. ker., Flórián-tér 24. szám alatt megnyitottam és saját nevem alatt tovább vezetem.
Szives pártfogást kér Nagykanizsa, 1921. április 16.
Kolovics Lajos
2488 asztalos-mester.
*> A« • rovatban közéltekért som ■ storkosztóség, sem a kiadóhivatal felelósséget nem vállal.
TŐZSDE.
Budapatt, ápr. IS.
Valntaplao: Napoloon 805, Kont 1070, Léva —, Dollár 208, Francia frank t020. Lengyel márka 30, Márka 446, Líra 1300, Osztrák 46; Rubel 116, Lei 426, Szokol 3S5, Svájci frank 4100, Koronadinár 770, Frank-dini, -, Holland forint —, Bécsi kifizetés -.
Érték ok: Magjai Hitel 1090, Osztrák Hitel 746, Hazai 660, Jelsilog 846, Lesxámitoló 740, Kereskedelmi
Bank--, Magyar-Olasz -, Beocslnl 4700, Drascho
4760, Általános stéo 6300, Szászvári 2600, Salgótarjáni
--, Urikányi 3Ő60, Rima 2Í76, Schlick 006, Guttmann
-, Naslcl 8760, Danica 6300, Klotild 2»00, Magyar
Cukor--, Adria 6300, AtlantiVa 4150, Királysör 2100,
Bosnyák-Agrár 860, Lipták —, Phöbus 790, Vasmegyei Villamos 1160, Gizella 1460. Kotord la 2350.
A korona Zürichben-
Budapest, ápr. 18. Zürichből jelentik: A magyar korona állása mat (záráskor) 2" 12\'/*, osztrák korona: 1*70, az osztrák bélyegzett bankjcjryé pedig —.90 szantim.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni őrök igazságban.
Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
Apró hirdetések.
Cseléd leány vagy idősebb nő könnyű munkára felvétetik Cim a kiadóhivatalban.
Ruhavarrást és fordítást, javítást és tisztítást níi és érfi munkál elvállal. Magyar-utca 70. sz. Horváth Lajos.
A kilimánpus\'/.tai (u. p. Gelse) gazdaságban 4 darab tenyészigazolvánnyal ellátott, siementhall bika eladó._42«4
Eladó egy 1200 mm. Máv. gyártmápyu cséplőgép, teljesen üzemképes Bojtor Kálmán gépésznél Petőfi u. 52. sz. 24S5
Értesités!
Értesítjük Nagykanizsa város és vidéke n. é közönségét, hogy saját niühplyűnkben készítünk gyapjúszövetből jutányos ár mellett elegáns uri
divatöltönyöket.
Továbbá rnktárunkon levő saját késziiményü férfi- és fiuöltönyö-ket olcsón kiárusítjuk.
Külii mjtiíztitfl üzem. TiltfOQ 319.
Szíves pártfogást kér
Punántuli Ruhaáruház
Erzsébet-tér 20. S2ám. iist
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomáséra hozni, tekintettel a hosszú háború itl-hagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesit|íik. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk
érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 50%-al olcsóbban nagy választékban kaphatók.
2<s2 Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, EStvö.-tór 2.
Dllhavarróct uw gyermekek, mim fel-
nuilaiai l aal nőiteknek jutányos áron elfogatnak Rákóczi-utca 14. szám Alatt.
Újságkihordó felvitetik lapunk kiadóhivatalában, Fö-ut 13.
Eladó egy .rb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy Jókarban levö vaskályha. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali Nyomdai
telefon telefon 11
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti
♦ munkát a legolcsóbb áron. ♦
♦ ♦ Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nvomntott a laotulaidonoaok : Zalai é» Gyarmati könyvnyomdádban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 20. Szerda
S8. szám.
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SMrkeKtóség és kUdóhlvaUl: Fő-ut 13. sz.
__— Intoraiban-telefon 78. ———
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
otmutgy. kiprlteií
FELELÓSSZBRKESZTÓ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
Blóílsetfel árak:
Egész évr. 400 K. Félévi* 200 K. Negyéd-évre 100 K. Egy hón 38 K. Egyes ssim inJJ K
A Bethlen kormány bemutatkozása a nemzetgyűlésen.
Bethlen a kormány programjáról. — Uj politikát kell kezdeni. — A kormány visszaállítja a sajtószabadságot és a szabadforgalmat.
Budapest, április 19. Rakovszky István elnök 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. A jegyzőkönyv felolvasása után felolvastatja a kormány bemutatkozásával kapcsolatos kéziratokat. A kézirat felolvasása alatt nagyatádi Szabó és Mayer nevének említésekor a kisgazdák lelkesen éljeneznek. Ezután Bethlen István gróf, az uj miniszterelnök szólal fel. Jelenti, hogy a kormányzó ur őfőméltósága leiratot küldött a nemzetgyűlésnek, kéri ennek felolvasását. A kézirat felolvasása után a Ház ugy határoz, hogy a kéziratot az országos levéltárban- helyezi el. Majd Bethlen István gróf miniszterelnök emelkedik szólásra.
— Tisztelt nemzetgyűlési Az újonnan hivatalba lépő kormánynak a feladata, hogy lehetőleg megtisztítsa ezt az irányzatot az itt-ott még hozzátapadt salaktól. Nem elég azt mondani, hogy a nemzeti, keresztény és agrár irányt követjük. Meg kell mondani, milyenek ennek az iránynak céljai, milyenek az eszközei, milyen utak és módok vezetnek oda. Uj politikát kell kezdeni, mert ott, ahol Tisza elhagyta, újonnan kezdeni nem lehet. A régi jelszavak elkoptak, megváltoztak a viszonyok, de az uj politikát össze kell kapcsolni a múlttal, össze kell kapcsolni azokkal a nagy nemzeti tradíciókkal, amelyen felépülhet ennek az országnak a rendje.
— A kormányra . négy feladat vár. 1. Meg kell fékezni « j?tftrukciónak minden nemét. 2. Kézbe kell venni a társadalom gyógyítását, még pedig gazdasági csatornán keresztül. Elsősorban a kisgazdatársadalmat kell megerősíteni, mert ez a nemzet gerince, mely az intelligenciával együtt fogja megvetni alapját az egészséges demokratikus fejlődésnek. 3. Céltudatos politikával kell kiküszöbölni a multak hibáit, Növelni kell az ellenálló képességet az áldemokráciával szemben. Nemzeti demokratizmust kell teremteni, mert addig itt a végleges konszolidáció nem vihető keresztül. 4. Meg kell teremteni a nemzet külön politikai- horizontját. *
— Legyen tehát vége a forradalmi szellemnek is. A jelen kormányra nézve ebből az a következtetés folyik, hogy a közszabadságot és a szabadságjogot helyreállítsa, de őrködjék egyben afelett, hogy ezekkel o szabadságjogokkal jogtalanul bárki is visszaélhessen. A szabadságjogok kőzt legeliő kérdés a cenzúra kérdése. A kormány el van szánva, hogy a sajtószabadságot helyreállítja. (Felkiáltások: Mikor ?) Amikor megfelelő sajtótörvény utján
gondoskodik arról, hogy a destrukció a sajtóban többé gyökeret nem vethet. -s
— A munkás-osztállyal szemben a kormány a legnagyobb megértést fogja keresni. Épen ezért a kormány el van tökélve, hogy a munkásokkal felveszi a tárgyalások fonalát és olyan megállapodást létesít, amely a munkásságot ki fogja elégíteni.
— A kormány három reformot fog beterjeszteni. A választójogi, a főrendiház átalakítására és a közigazgatás reformjára vonatkozó törvényjavaslatokat. Fontos feladata* a kormánynak a társadalmi betegség gyógyítása. Ő nem hive a lármás antiszemitizmusnak. A jogrendet a kormány minden körülmények közt fenn fogja tartani. Ha volnának hatóságok, amelyek túllépik hatáskörüket, azokat vissza fogják szorítani arra a területre, melyeket a törvény számukra megjelöl.
— A zsidókérdés megoldását abban látja, ha gazdasági téren ugy el lehetünk nélkülük, mint ahogy velük együtt vagyunk. E tekintetben a kormány cl van szánva, hogy ilyen irányú politikának az alapelvét lerakja. A kormány agrárpolitikát fog folytatni és a szabadforgalmat minél előbb helyreállítja.
— A királykérdésben a kormány az 1920. évi /. tc, alapján áll. A király kérdést különben egyelőre kikapcsolja és egyben el van szánva arra is, hogy mindennemű programot — akármilyen irányban történjék is — a rendelkezésérc álló összes eszközökkel megakadályozza.
A miniszterelnök után Hegedűs pénzügyminiszter beterjeszti az állami bankjegyek kicseréléséről szóló törvényjavaslatot.
Következett ezután a kormányprogram feletti vita. Elsőnek a kisgazdapárt nevében Hermán Miksa szólal fel. Majd Lovász János, aki bizalommal van a kormány iránt.
Ezután Kerekes Mihály szólal fel. Nincs bizalommal a kormány iránt.
Ülés vége 2 órakór.
A Máv. vonalain szombaton és vasárnap is lesz vonatforgalom.
Budapest, április 19. A kereskedelmi minisztérium a MÁV. igazgatójával napok óta tanácskozásokat folytat az eddigi szombati és vasárnapi vasúti korlátozások megszüntetéséről Ennek következtében már április 23 tói kezdve szombaton és vasárnap is közlekednek vonatok. Vasárnapon egy induló és egy érkező vonat fog közlekedni.
Ezzel kapcsolatban a jövő héten a csehekkel is megindulnak a tárgyalások, hogy forgalomba hozzák a régi tálrai express vonatokat.
A Tisza-bűnügy hetedik napja.
Hüttner a hadosztálybiriságon tett vallomását fenntartja.
Budapest, ápr. 19. A Tisza-bűnügy mai tárgyalását Gadó elnök negyed 10 órakor nyitja meg. Hüttner az elnök felszólítására nem korrigál semmit tegnapi vallomásán.
Elnök folytatja Hüttner kihallgatását. Kérdi, hogy szó volt-e az október 28-iki tanácskozáson Tisza meggyilkolásáról is? Hüttner : Igen szó volt. Elnök: Ki hozta ott szóba először? Hüttner: Ezt nem tudom. Fényes azt mondta, hogy a katonatanács ilyen csekély dolgokkal nem foglalkozhat.
E szavaknál Fényes a tárgyalóterem asztalánál előre hajol és mosolyog Hüttnerre, mire Hüttner Fényes felé fordulva megismétli szavait.
Elnök figyelmezteti a vádlottat, hogy eddig tett vallomása több részletkérdésben nem egyezik. Mire Hüttner megjegyzi, hogy az egész jelenetről most már nem tud tiszta képet alkotni magánaki Ezután elmondja, hogy a lánchídi csata után b$»zélgettek a függetlenségi párt egyik kis szobájában és itt Kéri azt hangoztatta, hogy Tiszát meg kell ölni. Hock közbeszólt és azt mondta, nem szabad vérrel beszennyezni a forradalmat. Hock e szavánál viszont Fényes azt mondta, a forradalmat nem lehet szenteltvízzel megcsinálni.
Elnök : Figyelmeztetem, hogy szavai nagyon súlyosak, ezért fontolja meg jól, hogy valóban igy történt-e az eset.
Hüttner: Emlékszik, szó szerint igy történt a dolog.
Elnök: Az ön állítása szerint 28-án volt a katonatanács egyetlen formális ülése. Beszéltek ott Tisza meggyilkolásáról?
Hüttner: Csernyák összehívta ezt a katonatanácsot és itt kifejtette, hogy a hatalom átvétele esetén a régi politikusok közül többet Őrizetbe fognak venni. Az első névsoron Tisza, Lukachich és Bangha páter szerepeltek.
Elnök: Mondta-e Fényes, hogy vért veszünk az elnyomásért ? Hüttner: Hogy voltak-e Ilyen kijelentések nem. tudom. Elnök: Ki vitte a szót az értekezleten? Hüttner: Itt a szót kéri és Friedrich vitték. Elmondták, hogy a merényletet el kell követni. Ez szükséges a forradalom érdekében. Mi ellene voltunk, mi csak azt akartuk, hogy fogják el Tiszát.
Elnök: Ki mondta, hogy Tisza ellen a merényletet el kell követni.? Hüttner: Kéri, Friedrich .és Csernyák. Elnök: Fényes nem nem beszélt ilyen irányban ? Hültner: Fényesnek csak egy két szavára emlékszem, de nem emlékszem arra, hogy agresszív lett volna.
_2____
Elnök: Melyik hát az igazi vallomás? Hüllncr: Az a vallomás iga*. amelyiket a hadoszt ;.Iybiróságon jegyzőkönyvbe mondtam.
Elnök: Hzék után is fenntartja, hogy Kéri és Fényes a tömeges kivégzések mellett, Friedrich pedig Tisza ellen beszéltek.
HGtlner szavát most\' már alig lehet hal-Inni, de- kisse megnyomja a szót és azt mondja, hogy fenntartom. Ezután arra kéri az elnököt fáradsága miatt holossza el a biróság további kihallgatását.
A biróság erre rövid időre visszavonul, majd ezután elnök a tárgyalást holnap délelőttre elhalasztotta.
A politika hirei.
Budapest, április 19. Andrássy Gyula gróf ma hosszan tárgyalt Gömbös Gyulával és közölte vele, hogy nem személyi, hanem militarista szelleme miatt van ellene antago-nizmus a pártban. Andrássy ezután nagyatádi Szabóval tárgyalt, aki párthíveivel fog Andrássy megjegyzése ügyében tárgyalni.
Budapest, április 19. A kisgazdapárt holnap mégegyszer és utoljára végleges határozatra fog összeülni a Gömbös ügyben. Egyébként ugy hírlik, hogy Gömbös ön maga kérte a belügyi államtitkárrá leendő kinevezéstől való elállásra Bethlen miniszterelnököt.
Budapzsl, április 19. A nemzetgyűlés a holnapi ülésén folytatja a kormány programja feletti vitát. Ez ideig csupán\'ellenzéki szónokok iratkoztak fel. Köztük Balla Aladár, Kricger Miklós, Ereky Károly, Szilágyi Lajos és Rassay Károly.
Budapest, április 19. A keresztény nemzeti egyesülés pártja n kormánnyal szemben tartózkodó állásponton marad. Gömbőst egyébként egy legutóbbi kombináció szerint, nem belügyi, hanem miniszterelnökségi államtitkárnak szánják.
Egy késő délután kipattant hir azonban ugy látszik végkép lehetetlenné teszi Gömbös személyével való minden kombinációt. Az egyik délutáni lap a MOVE-nak a forradalomkor Böhm Vilmoshoz intézett felterjesztését közli, melyben a MOVE a Károlyi kormány támogatását helyezi kilátásba.
Uj képviselő.
Budapest, április 19. A mindszenti választókerületben vasárnap és hétfőn tartották a nemzetgyűlési képviselő választást. — Négy jelölt közül, abszolút többséggel a nemzeli munkáspárt, — más néven a Csizmadia párt — jelöltjét, Andaházi Kasnya Bélát választották meg.
Uj francia, jugoszláv és cseh szövetség.
Bécs, április 19. A laibachi „Slovenska Narodni" pá risi levelezőjének jelentése szerint Franciaország, Jugoszlávia és Csehország közt véd és dác szövetségnek az aláírása áll a közvetlen küszöbön. A szövetséget Veigand francia tábornok hozta létre, aki csak nem rég tért vissza Prágából Párisba. Abban az esetben, ha Ausztriában a Németországhoz való csatolás mozgalma olyan méreteket öltene, hogy a védelmi eszközök nem bizonyulnának hatásosnak, ugy Jugoszlávia és Csehország szabad kezet kap az Ausztriával való állásfoglalásra.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 19. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 215, osztrák korona: 177, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —.99 szantim.
ZALAI KÓZLUNY
A destruktív sajtó ellen.
Impozáns népgyűlés Szombathelyen. Megesküdtek, hogy destruktív iránya újságot nem olvasnak. — Határozati javaslat.
Szombathelyi tudósítónk jelenti: Hatéimos néptömeg szorongott vasárnap délután a Kultúrházban. Az esős idő mellett is nemcsak Szombathely lakossága, dc a környező falukból is igen sokan jöttek be arra a* impozáns nagygyűlésre, melyet. Szombathely Keresztény Egyesületeinek Szövetsége rendezett a destruktív sajtó romboló munkája elleni tiltakozásra. Impozáns volt a nagy gyűlés, hatalmasak voltak a keretei, melyek között lezajlott, lélekemelő, lelkesítő volt a hangulat, amely ott a szivek felett úrrá lett, vasakaratra mutatott a határozati javallat, a melynek végrehajtására ezrek_fdcsküdtek.
A nagygyűlést a szombathelyi keresztény egyesületek szövetsége rendezte, melynek nevében Vollnhoffer Ferenc bankfőnök, a szombathelyi keresztény nemzeti egyesülés pártjának elnöke nyitotta meg. Utána
dr. PrShle Vilmos egyetemi tanár emelkedett szólásra. Rámutatott a destruktiv-sajtó aknamunkájára, mely-Ivei virágzó országunkat a romlásba sodorta. A destruktív sajtó tudományos köntösbe burkoltan kikezdte nemzeti multunkat, nagyjaink fejéről lerántotta a koszorút, vallásosságunkat nevetségessé tct{e, de gondja volt arra-is. hogy a felekezeti küzdelem folyton felszínen maradjon. Ugyancsak a destruktív sajtó volt az, mely a világháborút vitézül keresztül harcoló magyar katonával elhitette, hogy nem a cseh, román, szerb és az antant az ellensége, hanem a saját testvére, a magyar. — A magyar nemzet azonban öntudatra ébredt\'és megtalálta a lelke jobbik felét. Rájött romlásának okára. Keresztény nemzeti alapon elindult az újjáépítés nagy munkájára és hadat üzent annak a sajtónak, mely a szégyenletes romlásba sodorta, A magyar törvényhozásnak uj sajtótörvényt kell készítenie, mely hivatva lesz a nemzetrontó sajtót teljesen kiirtani. Hadat kell üzennünk a nemzetközi ju-daizmusnak, nnélkül, hogy más oldalról segítséget várhatnánk. Ezután
Székely János
volt jóléti államtitkár mondott beszédet: A legutóbbi években a sajtónak 99 százaléka zsidó volt. Ahogy a sajtó ellen elvesztettük a csatát, ép ugy elvesztettük a hivatali, a közélet teréo is Ez ellen össze kell fogni az egész keresztény társadalomnak. Láljuk azt, hogy senkink sincs széles e világon, magyarnak csak a magyar lehet a szövetségese. — Ehelyett még ma is ugy állunk, hogy a falusi ellensége a várost lakónak, a munkásság mindkettőnek s kinek van ebből haszna ? — Meg kell teremtenünk a mi sajtónkat, a keresztény magyar sajtót és le kell tipornunk a másikata destruktív sajtót. Ezután
Budaváry László nemzetgyűlési képviselő mondoU gyújtó hatású beszédet.
Nincs most pártoskodásra szükség. Elég ha két párt van: az egyik a keresztényeké, a másik az ellenségeké. Ehhez azonban nem a-mai hanyjg nemtörődömség kell. Mikor Budapesten megtartottuk tiltakozó gyűlésünket a destruktiv sajtó ellen, az ottani közönség megesküdött arra, hogy többé nem vesz kezébe destruktív lapot. (A\\ tömeg, mint egy ember feláll s a szónok felé dörgi: — Esküszünk 1 Esküszünk 1) Budaváry erre abbahagyta a beszédet és megeskette az óriási közönséget.
Mi, keresztény magyarok ünnepélyesen, megfogadjuk, hogy többé a zsidó-újságokat,\' melyek a destrukció szellemét terjesztik, nem fogjuk filléreinkkel támogatni. Isten minket ugy segéljen I
Budaváry beszéde után Vollnhoffer lépett a szónoki asztalhoz és előterjeszti a szombathelyi keresztény egyesületek szövetségének határozati javaslalát, mely a következőképen hangzik:
A Szombathelyi Keresztény Egyesületek Szövetsége
lg\'h április 20.
1. felkéri a kormányt, hogy n destruktív sajtót, amely a háború elvesztését, a forradalmat és a bolsevizmust előkészítette, nemzetrontó és.\' hazaáruld aknamunkája miatt törvényes uton felelősségre vónjo ;
2. felkéri a szombathelyi rendőrkapitányságot, tiltsa -meg a destruktív lapok utcai árusítását. A szombathelyi rendőrkapitányság adott ki oly tartalmú rendeletet, hogy a destruktiv lapok kikiáltása
\' az utcán tilos; a rendeletet azonban a lapclárusitók figyelmen kívül hagyják. Felhívjuk a rendőrkapitányságot, hogy határozatainak a legcrélyesebben szerezzen érvényt. Azokat az üzlettulajdonosokat pedig, akiknek rikkancsai ezen rendelet ellen vétenek, kihágás miatt a legszigorúbban vonja felelősségre és tőlük a lapárusitás jogát vonja mcg.
3. A Szövetség bojkott alá helyezi mindazokat a tőzsdéket és üzleteket, melyek destruktív lapokat árusítanak, vagy ilyen lapokat kirakatba helyeznek. A Szövetség az ilyen üzletek tulajdonosait a hazaárulók büntársainuk tekinti s velük szemben a bojkottnak minden rendelkezésérc álló eszközzel kíméletlenül érvényt fog szerezni.
A, nagygyűlés lelkes hangulatban oszlott szét. Értesülésünk szerint a közel jövőben Nagykanizsán is szándékoznak hasonló nagyarányú demonstrációt tartani a keresztény egyesületek. _
Cári ékszerek Magykanizsán
Egy orosz hadifogoly felbecsülhetetlen értékű cári ékszereket hozott magával. — A rendőrség a volt orosx foglyot letartóztatta és ax ékszereket lefoglalta.
(Saját tudósitánkUL) A legutóbbi hsdi-
fogoly-transporttal jött haza Oroszországból Tarnovicz Imre bínokszentgyörgyi lakos, öt esztendő: raboskodott Oroszországban. Magyar hadifogoly volt még a fehér cár birodalmában. Ette Kelet Szibériában a keserves rabkenyeret s\'vágyakozott haza. Majd jött a najjy- forradalom, mely elsöpörte a cár fehér birodalmát s helyébe a vörös Oroszországot erőszakolta. Gyökerestül felforgatta az egykori Oroszországot, elpusztította a cárt és családját, uj véres világba kergette a jámbor muzsikokat s a kan-csuka helyett behozta a vörös terrort. Tarnovicz Imre, zalai baka, bánokszentgyörgyi kocsis is belekerült a forradalom árjába, évekig sodródott abban, mig aztán az égő, sistergő pokol kál-váriás utjain átvergődött és hazaérkozett falujába. Elhozta nehezen megmentett életét, hozott magával rémes emlékeket s még valamit, amiéri a rendőrség letartóztatta, s ami borzasztó gyanút támaszthat a bánokszenlgyörgyl lakós iránt
Tarnovicz Imre ugyanis a cári család ékszereiből hozott két darab szinte felbecsülhetetlen értékű kincset. Az egyik egy körülbelül 15 dekagramm sulyu arany szivarkatárca, kívül fölülmulhatatlan ötvöst művészettel készített vörös tűzzománccal bevonva, rajta pedig számtalan brilliánsból kirakott cári címer. A másik még ennél is értékesebb. Egy arany óra, mely minden valószínűség szerint IU» Sándor cár tulajdona lehetett. Az óráu ugyanis rajta van III. Sándor cár brilliánsból kirakott monogrammja az óra hátlapján pedig\'gyönyörű ötvösmunkával kidolgozott szines cári cimer.
Tarnovicz ugy került a rendőrségre, hogy ezeket a felbecsülhetetlen kincseket ogy nagykanizsai ékszerésznél akarta értékesíteni. Az ékszerész azonban felismerte a cári ékszereket s értesítette a rendőrséget. A rendőrség azután letartóztatta Tarnoviczot, az ékszereket pedig lefoglalta, mert cseppet sem tisztázódott előtte, hogy Tarnovicz hogyan jutott a felbecsülhetetlen ékszerekhez, mely elvitá^iatatlanul a cári család tulajdonát képezte.
Tarnovicz azt mondja, hogy az ékszereket Oroszországban egy vörös katonától velte 300 rubelért. Ez a bizonyítás azonban alig fogadható el, mert az ékszereknek megvásárlásához az értéktelen Kerenszki rubelből milliók sem lettek volna elegendők. A rejtélyes Ügyben dr. Kiss Lajos rendőrkapitány holnap fogja\' kihallgatni Tnrnoviczot, aki la\'nn bevallja az ékszerek igazi történetét.
1921. liprilia 20. _
hibek.
— József főherceg üdvözlése. Tegnapi számunkban megírtuk, hogy folyó hó 16-án a „Keresztény Kisgazda- és Földműves-szövetség" Pápán a Dunántul többszáz községének kisgazda és földműves társadalmának bevonásával nagygyűlést tartott. Megírtuk azt is, hogy a gyűlés táviratilag üdvözölte József királyi herceget. Módunkban van a távirat pontos szövegét az alábbiakban közölni. „Királyi Fenségl A keresztény kisgazda- és földművesszövetség pápai nagygyűlése, amelyen résztvett a Dunántul többszáz községének kisgazda- és földmüvesképviselctc, mély hódolattal üdvözli Fenségedben a magyarság szeretett királyi hércegét és hazánk legnagyobb gazdáját avval a hódolatteljes tisztelettel, hogy szívből jövő üdvözletünket kegycsen fogadni méltóztassék. A keresztény kisgazda- és főldművesszövetség nagygyűlése, Pápa".
— A kormányzó szárnysegéde
előlépett. A kormányzó őfőméltósága Magasházy László századost, első szárnysegédet őrnaggyá léptette elő.
— A Keresztény Szociális Egyesület csütörtökön, folyó hó 21 én ostc 6 órakor választmányi ülést tart. — Elnökség.
—- Gyászrovat. Tegnap délután négy órakor temették el a róm. kath. temető halottas házából ifj. Pál Sándor posta- és távirótiszt egyetlen fiacskáját, Sanyikát. A temetésen nagy közönség vett részt, főleg a posta- és távíró tisztikar tagjai és családjaikból. — Ugyancsak a rón». kath. temető halottas házából volt délután 5 órakor Kullancs Boldizsár temetése. A társadalom minden rétegéből megjelent na?y közönség adta meg a végtisztességet a város egyszerű, dolgos polgárának, aki sohasem akart több lenni, mint ami volt. Kivonult n temetésre az önkéntes Tüzolótestület diszszakozza (mely testületnek 28 éven keresztül buzgó és munkás tagja volt) Fenyvesi Sándor h. főparancsnok vezetésével, a Nagykanizsai Tornaegylet Bogen-ricder Frigyes és dr. Krátky István elnökök vezetésével, a Délzalai Takarékpénztár és a Délzalai Takarékpénztárral egyesült önsegélyző Szövetkezet igazgatóságának képvi selői, BctUheim Győző kereskedelmi tanácsos vezetésével a Délzalai Takarékpénztár tisztikara. Testületileg vettek részt a nagykanizsai hivatalszolgák I. temetkezési egyletének tagjai stb. A beszentelést Lantos Angelicus h. plébános végezte teljes segédlettel, a kántori teendőket ifj. Rálz János segédkántor. Az egyházi szertartás után elkísérték a virágokkal elborított koporsót a sirhoz, hol is-a végső áldás után elhantolták. — Megrendítő gyászesetről kaptunk értesítést. MetzliCamill, az iliárosi uradalom főerdészének egyetlen leánya Manci, folyó hó 18-án hosszú és kínos szenvedés után meghalt. Temetése ma délután 5 órakor lesz az iliárosi temetőben. A súlyos csapástól sújtott apa iránt, aKÍ a mult év decemberében temette el feleségét és most teljesen magára maradt, mély részvét nyilvánul meg ismerősei és barátai között.
— Közellátási közlemények. Felhívjuk a tényleges szolgálatban álló tiszteket és altiszteket, akik hatósági, igazolványukat az élelmezési hivatalnál eddig még nem mutatták be, hogy azzal f. hó 21-ig okvetlen jelentkezzenek. Közellátási Üzemek.
ZALAI KÖZLÖNY_
— A Keresztény Tisztviselőnők
folyó hó 23-án megtartandó estélyükre nagy előkészületek folynak. A gazdag és igen változatos műsor legszebb száma lesz a két felvonásos kacagtató vígjáték, melynek válogatott szereplői bámulatos rátermettséget tanúsítanak. Már a próbák is élvezetes, kellemes estét szereznek. A rendező Rédiger gyógyszerész fáradságot nem ismerve, igazi szakértelemmel vezeti a próbákat. Mindenfelől melegen érdeklődnek az előadős iránt, annál is inkább, mert Vass kultuszminiszter személyes megjelenésével is emelni fogja az est fényét. A jegyek legnagyobb része már előjegyeztetett.
— Szimfónia cigaretta és Pannónia szivar. A dohányárusok a minap tisztelegtek Tömöry Kálmán h. államtitkárnál, a központi dohány jövedék igazgatójánál. Az államtitkár kifejtette előttük, hogy a dohány-jövedéknek nagy jövedelmet kell hozni az államnak, amely a mai viszonyok közölt nagyon rá van szorulva jövedelmének a fokozására. Az" újonnan létesített dohánygyár által 60 millió cigarettát fog gyártatni s az általános termelőképesség felemelésével a közeljövőben is lényeges javulás fog beállni e kérdésben. Május 20-án kerül forgalomba a Szimfónia nevű uj cigaretta, melynek 50 fillér lesz az éra s mindamellett jőminőségü lesz. Úgyszintén a Pannónia szivar, amelyből már nagy készlet van fölhalmozva. Véleményünk szerint nagyon helyes, ha ujabb cigarettanemeket is forgalomba hoz a központi dohányjövedék, de már bocsásson meg a megjegyzésért, éppen a „Szimfónia* és a „Pannónia" neveket találta a legmagyaro-sabbaknak? Vájjon, hogy is fogja a kapor-naki, a göcsei, vagy a szögedi polgár az 50 filléres Szimfónia cigarettát kérni ? Istók úgyse bele fog törni vastag magyar nyelve.
— Milyen veszteséget Jelent az angol bányáax-sztrájk. A „Daily Express" szerint a bányász-sztrájk első hete 15 és fél millió font sterling veszteséget jeleni Anglia rész\'re. A munkások munkabérekben 5 millió fontot veszítettek, a bányák vesztesége a szénkitermelés szünetelése folytán 7 millió font, a vasutak ütemcsökkentése 1 milló font veszteséget jelent, az ipar vesztesége ugyanannyit tehet ki. Ezenkívül számítani kell az állam többkiadását, igy például a mozgósítás maga 1 és fél millió font költséggel jár.
* — Ezer szokol Csehországban a tehén ára. Nálunk a teheneknek ugy, ahogy leszállt ugyan az áruk, de azért ezeket a tejelő állatokat darabonként még mindig tíz-tizenkétezer koronáért adják, aminek természetes következménye, hogy a tejtermékek ára is magas. Ezzel szemben a csehek által megszállt területen egy-egy tehén potom ezer koronáért kapható és pedig a jobb fajtából való is. Az egyezer korona alatt természetesen szokolt kell érteni, de ha azt A pénznemet magyar koronákra számítjuk is át, a tehén ára ott mégsem éri el az Ötezer koronát.
(x) Meghivó. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyletének nagykanizsai 18. számú fiókpénztára 1921. április hó 24-én, vasárnap délutáp 3 órakor saját helyiségében Rákóczi-utca 4. az. tartja meg huszonnegyedik évi rendes közgyűlését, melyre az egylet t. tagjait és egyesületünk iránt érdeklődőket tisztelettel megbivjuk. — Az elnökség.
Csonka Magyarország — nem ország Egész Magyarország: mennyországi
_3_
— „Vasas ne hagyd magad". Kaposvárról jelentik: A kapoavári rendőrség péhány héttel ezelőtt „Vasas ne hagyd magad" cimü kommunista röpiratod kobozott el. A nyomozás megindult s hamarosan kiderült, hogy a kommunista röpcédulák Pécsről származnak. A kommunista irányú propaganda összes szereplői hamarosan a rendőrség kezére kerültek. A pécsi kommunisták u. i. Rieter Józsefet Budapestre küldték fontos megbízatásokkal, aki álnév alatt egyik barátjának a lakásán rejtőzött. A szervezet szálai egész Kaposvárig húzódtak, ahol letartóztatták Torkos Jánost és Reich Sándort. Rietert hosszú hajsza után Pilisvörösvár határában fogták el. A detektívek folytatták a nyomozást s a már letartóztatóban levőknek a kihallgatását megkezdte a rendőrség.
TŐZSDE.
Budripoot, ápr. 10.
ValaUpUo: Napoleon 845, Font 1040, L4va —, Dollár 208, Franci* frank 2050, Lengyel márka 35, Márka 435, Lira 1310, Osztrák 44, Rubel 125, Lei 430, Szokol 3S0, Svájci frank 4580, Koroiudloár 730, Frank-dinár --, Holland forint —, Wc»i kifizeléi -.
Értékek: Magyar Hitel 1765, Osztrák Hitel 760, Hazai 655, Jelzálog 335, Leszámítoló 770, Kereskedelmi
Bank 0550, Magyar-Olasz -, Beocjinl 4800, Drazche
6100, Altalános zzén — —, Százzvári 2450, Salgótarjáni 635\'J, Uri kinyi 3425, Rima 2226, Schllck 965, Guttmann
--, Naziel 10300, Danlca 6100, Klotild 2M0, Magyar
Cukor--, Adria 6200, AUantika 4200, Klrálytór--,
Bosnyák-Agrár 050, Llpták —, Phöbuz 760, Vasmegyei Villamos 1260, Gizolla 1525. Konkordla 2350.
A zalaegerszegi m. kir. pénzügyigazgatóságtól.
15693.—IV. 1921. g
Hirdetmény.
A borkészlet kőtelező bejelentéséről az 1921. évi VI. t.-c. és ennek végrehajtása iránt kiadott 16000/921 sz. pénzügyminiszteri rendelet. alapián. \\ fi »IT»,|
1. Mindazok az egyének, jogiszemélyek és cégek, a kiknek, vagy a melyeknek birtokában vagy Őrizetében 1921. évi április 7-ik napján akár saját helyiségükben, akár idegen helyiségben 1, azaz egy hektolitert meghaladó borkészlet volt, kötelesek ezt a borkészletet legkésőbb 1921. évi április hó 30-ig pótadóztatás végett a készlet tárolási helyének pontos megjelölése mellett az illetékes pénzügyőri szakasznál írásban két példányban bejelenteni- A bejelnntési űrlapok az önköltségi ár megtéritése ellenében a készlet megőrzési helyére illetékes pénzügyőri szakasznál szerezhetők be.
2. Nem kell pótadó alá bejelenteni a bortermelők birtokában (örizetében) levő azt a bormennyiséget, amely ulán a bortermelő a bortermelési adót 1921. évi április 7 lg még meg nem fizette. Az ilyen borkészlet után a fölemelt bortermelése adót a szemleiv alapján teljesitendő negyedévi leszámolások alkalmával fogják fizetni Azt az 1921. évi április hó 8-iki borkészletet azonban, mely után a bortermelők a bortermelési adót már lefizettek, szintén be kell jelenteni.
3. Azokat a bortermelési pótadó alá eső bormennyiségeket, amelyek 1921. április hó 20-ik napján szállítás alatt állanak és még be nem jelentették, illetve bortermelési pótadó alá nem vonattak, az átvevő köteles a rendeltetési helyre érkezésük után legkésőbb 48 óra alatt bejelenteni.
4. Aki a fentiekben előirt bejelentés megtételét ,elmulasztja, vagy akinek tényleges készlete a bejelentett mennyiséget 5%\'kol meghaladja, az az 1921. évi VI tc. 5. §-a értelmében a megrövidített vagy a megrövidítés veszélyének kitett pótadó négyszeres őszszegétől annak nyolcszoros ősszegéig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő,
A bejelentés körüli, de a bor mennyiségére nem vonatkozó egyéb szabálytalanság 500 K-tól 2000 K-ig terjedhető pénzbüntetés alá esik.
M. kir. Pénzügyigazgatóság.
Zalaegerszeg, 1921. április hó 12.
Lantos >. k., kir. tanácsos, pénzügyigazgató h
4
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 26.
Bitza Mária szomorodott szívvel tudatja, hogy felejthetetlen \'jó nővére
özv. Rothmann Bólánó
szül. Bltza Juliánná
kir. törvényszéki hivatalnok özvegye, f. é. április hó 19-én d. e. 11 órakor a halotti szentségek felvétele után 63 éves korában csendesen elhunyt.
A boldogult földi maradványai f. hó 21-én d. u. 4 óraker fog a helybeli róm. kath. temető halottasházából örök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 23-án d. e. \'/,9 órakor fog a szent Ferencrendiek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutattatni.
Nagykanizsa, 1921. április 20.
Áldás és béke hamvaira t
Apró hirdetések.
Fehérnemű hímzést is varrást olcsó díjazás mellett lakásomon elvállalok Bajza-u. 3. Ugyanott egy fehér dupla ágyterítő eladó.
Eladó 1 Bósendorfer koncert zongora, 1 uj homokfutó, 1 uj könnyű igáskocsi, egy lóra uj parádés szerszám, 1 alig használt könnyű lisztinyereg. Bővebbet Sugár-ut 53. 24*1
Szállodai szobaasszonynak ajánlkozik, vidékre is 39 éves asszony. Leveleket Holczer Cézáné névre, a kiadóhivatalba kér.
A kitimanpusztai (u, p. Gelsa) gazdaságban 4 darab lenyésziiazolvánnyal ellátolt, slementhall bika eladó. mm
A nagykanizsai kfr. tflrványazék.
678/1921/2.
Hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy dr. Örley György mint a m. kir. igazsagUgyminiszter 4215/1921. I. M. sz. rendeletével a Nagykanizsán megüresedett kir. közjegyzői állásra áthelyezett nagyváradi kir. közjegyző működését a mai napon megkezdette.
Nagykanizsa, 1921. évi április 14. Dr. Szabady s. k., kir. tszékl bíró.
A kiadmány hiteléül: Bedenek s. k\'., irodafőtiszt.
Ha nyerni akar,
ne felejtsen el szerencse számú osztálysorsjegyet venni a HIRSCHLER tőzsdés és osztálysorsjegy föelárusitónál,
hol a lefolyt Játékban is nye te kszámos kisebb és a 80000 koronás főnyeremény!.
A: I. ositály busása már május 19. ás 21-én
Stlv»rt. hüvelyek, Miveik. pipírok, Klvuszlpkáfc, kíp^Upok, levélpapírok, Jitíkk.rtylk egyben í, kicsinyben lej- tfi rQ 1 Q líuJíbra clfoyúsebbea e XXII ÖOLUOl 1LcrcIh<:4be
Fé-tt, ,,lirm"-ii»ll«d» ipílitibig.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresrri szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 50%-al olcsóbban nagy választékban kaphatók.
"82 Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, Eötvös-tőr 2.
Nyomatott
Milheffer sorsjegye nyeri
.............................................................
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjátékban. Vásároljon tehát sorsjegyet
fnilhoffer Kálmán
föelárusitónál Zrínyi Miklós-utca 42. szánj,
mert- ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnye- • reményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos különös féle nyereményt. ~—:
Húzás május 19-én és 21-én.
F) sorsjegyeit híuatoloa óra: égéit 96 korona, fél 48 korona, negyed 24 kor., nyolcad 12 korona.
Elaőó rétek.
A bagolsi ulmenti dűlőben egy drb. 3275 négyszögöles, a városréten aluli dűlőben egy drb. 1881 négyszögöles, a gondotai nyugati dűlőben egy drb. 1032 négyszögöles réf. mind a három elsőrendű kaszáló és ifi*Ál Inháa külön, darabonkint is eladja: llllftOl i|)liab pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája, Fő ut (Bazár}, ahol löbb kisebb-nagyobb ház is van eladásra előjegyezve. 2497
vmr Olcsóbb!!
Blsőrenda pogányvár) ujbor
XSr literje 28 K ÍS
Kapható Bruncsics József fiiszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Értesítés!
Vnn szerencsém a nngyérdemű közönség becsei tudomására hozni, hogy ugy helyben, mint vidéken
Hj építkezések, tervezések, valamint átalakításokat emeletes, földszintes házak, templomok és tetők javítását a legelőnyösebben vállalom el. Midőn a nagyérdemű közönség szives megbízását kérem, előre is biztosítom a rég ismert megbízható precíz kiszolgálásomról.
Teljes tisztelettel
SZÁNTÓ LAJOS
okL kóraüvcimoiUr íi cpitcsi vállalkozó 5281 Jéssef f3horoog-nt 5L
Uj árak! ^a S&r Ujárakl|
yi 35—41-ig fehér női vászoncipók, angol áru .... K 480.— S ^ 34—41-ig szürke női „ svejci áru .... „ 510.— 5
"" 34—41-ig pezsgő szlnü női vászoncipők, elsőr. anyag . „ 530.— 2
Fehér gyermekcipők, angol áru 24 29-ig.....„ 296.— «
„ „ „ „ 30—34-ig....... 335.— *
Elsőrendű gyermekszandálok 20-24-ig....... 235.— *
25 26-ig ..... 270. - S
27—30-ig.....„ 345.- 5
,, . „ 31— 34-ig.....„ 396.- £
Női szandálok...... 35—38-ig....... 428.—
Férfi szandálok......38—41-ig...... 520.—
mI..........42—43-ig . . . . . " 570.— *
| Szabó Sándor cipőüzletében *
Kazinczy-u. 1. — Ugyanott egy Jó háiból való tannléleány felvétetik $
a laotulnidonosolc: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 21. Csfitfirtflk
83. szám.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
á. ki«lóhiv»ul; Hó nt 13. n.
---tntanubui-tcl.ro^ ?B. —_
Mofjolontk nílndij kora regjei
KÓSZERKES2TÓ:
Dr. HEQEDÜS OYÖROY
FPJ.ELÓSSZRRKESZTÓ:
BODROG KÖZY ZOLTÁN
Blafteottel árak: Egí™ éti. 400 K. MMvn 200 K. H^id-óvr. 100 K. Egy bot. M K. Ej,.. in S K
Hagy vihar a Házban Beniczky mentelmi Joga körűi.
Budapest, április 20. Rakovszky István elnök 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Rubinek István a mentelmi bizottság előadója beterjeszti a mentelmi bizottság jelentését Zákány Gyula, Haller József, Palla-vicini György őrgróf és Ruperi Rezső ügyében. Ereky a házszabályokhoz szól, ezután megkezdték\' « kormányprogramról szóló vitát.
Grieger Miklós : A miniszterelnök felkért arra, hogy ne feszegessem a királykérdést. Én azonban foglalkozni akarok vele, mert Rassay és Hermán is foglalkozik ezzel a kérdéssel. A mágnásság és a főpapság nem akarja csak ezf a kérdést megoldani. Majd igy folytatja: Mennyire fájt a magyar nemzetnek, hogy IV. Károly király a koronázás estélyén elhagyta a magyar fővárost. (Balla: Sürgős dolgok voltak Bécsben. Felkiáltások a kisgazdapártban: Még jobban fájt a nemzetnek, amikor most egyszerre vissxatértl)
Grieger: Nem szabad élére állítani azonban a király kérdést, mely éket von az apa és fiu és a testvér közé.
Beniczky Ödön a házszabályok 188. szakaszára való hivatkozással mentelmi jogának megsértését jelenti be.
— Húsvét vasárnapján este arról értesült, hogy a király Budapesten járt, onnan eltávozott és valószínűleg az éjszaka folyamán elfogja hagyni az országot. — Miután a kormányzó csak a határig kívánt gondoskodni Őfelségéről, elhatároztam, hogy feltétlenül elkísérem a királyt a határon keresztül és a brucki események igazolják, hogy erre alapos okok voltak. Feltétlenül meg akartam őt* előzni Szombathelyen, de ha ezt nem lehet, legalább beszélni vele, mert előzőleg az uralkodóház egy tagjától ugy értesültem, hogy a felséges urnák közölni valója van velem. Késő éjszaka elindultam egy képviselőtársammal autón Budapestről Szombathely felé. Amikor hajnali 5 óra tájban Hajmáskér felé értünk, az útvonal egy kötéllel el volt zárva és egy század katona az autót megállította. A vezénylő százados a személyazonosságot kérte tőlünk és amikor igazoltuk magunkat, a százados igy szólt hozzám : „A kormányzó ur őfőméltósága nevében az urakat ezennel letartóztatom." (Felkiáltás: Nem a törvény nevében I) .
Berky: A mentelmi fog. nem szól a pucs-c&okra. (Zaj a Ház minden oldalán.)
Beniczky Nem a törvény nevében, hanem a kormányzó nevében tartóztattak le bennünket, j— Kérdeztem, van-e tudomása a vezénylő svázadoanak arról, hogy én és társam a mentelmi jog védelme alatt állunk? Azt válaszolta: Tudomása van róla, de a parancs, a mit kapott kifejezetten ugy szól, hogy a mentelmi fogra való hivatkozás eUéj,
nére is tartóztassanak le. Szuronyt szegeztek mellünknek és átkísértek az őrség szobájába. Reggel 7 óra 40 perckor közölték velünk, hogy e pillanattól kezdve, nem a kormányzó, hanem a belügyminiszter és a budapesti főkapitány intézkedése folytán le vagyunk" tartóztatva és a belügyminiszter fog intézkedni ügyünkben. Én a folyosóra léptem," mire az őr kijelentette, hogy távozni nem szabad és hk nem fogok engedelmeskedni, a fegyverét használja.
Dinics Vidor: Szép dolog. (Nagy zaj. Elnök csenget.)
Beniczky: Később átvitek az úgynevezett tisztipavillonba. Revolverrel felszerelt tisztek álltak az ajtó előtt és körös-körül fegyveres Őrök állottak.
Dinics: Ez a jogrend.
Beniczky: Este hat óra tájban felkeresett egy ezredes és közölte velem, hogy beszélt a belügyminisztert-e! és az közölte velem, hogy milyen feltételek mellett hajlandó elengedni.
Szilágyi: Mióta egyezkednek a letartóztatottakkal ?
Beniczky: A feltételek ezek voltak: Adják becsületszavukat, hogy egyenesen Budapestre megyünk és hogy reggel\' 9 órakor azonnal audencián jelentkeztünk a kormányzó urnái. Én kijelentettem, hogy nem tudom, Őfelsége a király Magyarország területén van-e, mert kivüle nem ismerek olyan urat, akinek joga van tőlem a becsületszavamat kérni. Kijelentettem azt is, hogy a kormányzóhoz audenciára nem megyek és fenntartom a szabadkezet akkorra, amikor Budapestre érkezem. Erre elengedtek ás az autón 10 órakor Budapestre érkeztem. Lakásomon felkeresett a belügyminiszter és a főkapitány és különböző verziókat mondtak el letartóztatásomra vonatkozólag. Mindenekelőtt azzal kezdték, hogy nem letartóztatásról, hanem csak feltartóztatásról van szó. — (Derültség
Beniczky: Semmiféle vitába nem bocsájt-koztam ezekkel az urakkal. Ennek ellenére másnap gondoskodtam arról, hogy
őfelségével érintkezésbe léphessek, de mivel az urak azt mondták, hogy a kormányzó umak a történtekben semmi része sem vólt, elhatároztam, hogy magától a kormányzótól kérek felvilágosítást. Jelentkeztem kihallgatásra és igy szerencséin volt a negyedik verziót meghallani. A kormányzó ur azt mondta, hogy Ő a tett intézkedéseket aprobálta, mert feltételezte, hogy mi Szombathelen népgyűlést akarunk tartani a király érdekében.
— Amikor én tőle ezután salvus $on-ductust kértem, hogy mint a szombathelyi kerület képviselője, lemehessek kerületembe
a kormányzó megtagadta azzal, hogy az én véleményem a király kérdésben ellenkezik az Ő véleményével. (Nagy zaj a ker. pártban.)
Szilágyi: Neki nem lehet véleménye.
Gaál: Miért nem lehet, ha neked lehet.
Beniczky: A kormányzó személyesen sértette irtfcg mentelmi jogomat egy nézetkülönbség miatt. (A kisgazdapárton nagy zaj és ellentmondás. Beniczky rendreutasltását követelik.)
Rakovszky: Én tisztelem a kormányzó ur jogkörét, de tisztelem a képviselő ur mentelmi jogát is. A házszabály 188. szakasza szerint minden képviselőnek joga van ahhoz, hogy a Ház tudomásul vegye mentelmi jogának megsértését. (Nagy taps a keresztény párton.) Én a képviselő ur szólásszabadságát mindenkivel szemben megvédem. (Taps és éljenzés a ker. párton. Felkiáltások a kisgazdapárton: a kormányzó személyét még sem szabad belevonni.)
Benrcxky: Naivság volna föltételezni, hogy én ettől a bejelentéstől gyakorlati eredményt várok, amig olyan országban élünk, amelyben a világ leggyávább és legbornírtabb katonai diktatúrája uralkodik. (Tomboló lárma a kisgazdák oldalán. A kisgazdakép-viselők felugrálnak.).
Elnök: Rendre utasítom a képviselő urat
Beniczky: Csak elvi okból, jóformán csak a nemzetgyűlés naplójának a számára jelenteni be a mentelmi jognak a kormányzó ur őfőméltóságától való megsértését. (Nagy zaj a kisgazdapártban.)
Elnök: Képviselő urnák joga van a mentelmi jog megsértését bejelenteni, de tudnia ;kell, hogy a kormányzó ezért n^inden tekintetben a kormány felelős.
Ezután 5 perc szünet. (A szünet alatt a képviselők csoportokban tárgyalták az eseményeket. Rubinek, Balla és mások viszik főkép a szót s azt bizonyítják, hogy a kormányzó a fennálló tőrvény alapján igazságosan és helyesen járt el. Szigorú kritika tárgyává teszi az elnök működését is. Ezután elül a vihar és a képviselők a folyosókra húzódtak ki, ahol tovább tárgyalják a dolgot. (A kisgazdapárt erősen fel van háborodva.)
Szünet után Beniczky ÖdSn szavait igazítja helyre.
— Szavaimat rosszul interpretálják. U^y, mintha én a Nemzeti Hadsereg ellen szóltam volna. Kijelentem, hogy azok nem vonatkoztak a Nemzeti Hadsereg ellen, hanem az ellen a katonai kamarilla ellen, amely az ország nyakára nehezedik és amelynek eltávolítása az ország első érdeke.
Ezután Bethlen István gróf emelkedik szólásra.^ A képviselő ur jónak látta a kormányzó ur személyét belevinni a vitába. As elnök ur ezzel szemben megtette a* intézkedéseket. A rendreutasitást megadta. (Rubinek:
2_
Nagyon nehezen.) Kijelentem, hogy a kormányzó ur minden ténykedéséért a kormány telje® felelősséget vállal.
A másik kijelentésem arra vonatkozik, hogy a képviselő ur azt mondotta, mintha az oromban katonai diktatúra, vagy mintha itt katonai kamarilla volna. Mindezeket a kifejezéseket a leghatározottabban visszautasítom. (Éljenzés.)
Ezután a Ház áttér az interpellációkra. Ruppert a személyforgalom szünetelése miatt, Budavári a tauitók ügyében interpellál.
Az ülés vége délután 2 órakor.
A Tisza-ügy nyolcadik napja.
Hüttner fenntartja eddigi vallomásait.
Budapest, április 20. A Tisza-bünügy mai tárgyalását Gadó elnök fél 10 órakor nyitotta meg és folytatja Hültner kihallgatását. Elnök: Nem emlékszik arra, hogy Friedrich mondotta: elég volt a beszédből és az ország tettekre vár ? Hültner: Ilyen kijelentésre emlékszem. Elnök: Emlékszik-e rá, hogy Friedrich ilyen kijelentést tett volna, mikor Tisza megőletéséről volt szó? Hüttner: Igen, ezt mondta: Jó volna, ha mi urak egymás közölt intéznénk el és.ncm volna szükségünk a tengerészek támogatására.
Elnök; Az értekezlet után együtt maradtak néhányan, olt volt-e Kéri, Friedrich, Csernyák és Sztanykovszky ?
Hüttner: Igen.
Elnök: Ekkor Friedrich sürgette önöket, hogy hajtsák végre a gyilkosságot ?
Hüttner: Lehet, hogy ekkor volt.
Elnök: Tehát Kéry, Friedrich és Csernyák kapacitálására szánta el magát a gyilkosságra. Igaz lelkiismeretére meri mondani, hogy ebben Fényesnek is része volt ?
Hüttner: Kéri és a többi is mind.
Majd áttér a gyilkosságra.
Elnök: Nem állapodtak meg abban, hogy ki fog Tiszára lőni ?
Hüttner Pogány ajálkozott.
Elnök: Beszélt ön még azon a napon Friedrichkel ?
Hüttner: Sokáig gondolkozik, majd igy felel: Nem emlékszem.
Elnök: Hol van az a levél, mely szerint ön r£szt vett a Tisza gyilkosságban ?
Hüttner: Amikor külföldön jártam, több fontos okmánnyal együtt letétbe helyeztem.
Elnök: Hol vannak most az iratok? Hüttner: Arra nem adok felvilágosítást. Elnök többször megismétli más formákban a kérdést, de Hüttner kitérő feleleteket ad. Elnök figyelmezteti Hüttnert, hogy módjában áll vallomásra kényszeríteni. Hüttner: Kérem, ezeknek az iratoknak ide szállítására intézkedéseket tettem, sajnos azonban eredménytelenül végződtek. Elnök: Fcnntartja-e, hogy amiket mondott, azok igazak?
Hüttner: Nyomatékosan és nagyo hangosan válaszol: Az eddig elmondottakon semmi változtatni valóm nincs.
Elnök ezután a Bánóné-félc emlékkönyvre tér át és hogy előtte irta-e be névét Kéri, Friedrich és Fényes.
Hüttner: Igen.
Elnök ezután 15 perc szünetet rendel cl. Szünet után Hüttnert Kérivel, Friedrichkel és Fényessel szembesiti, hogy mondja azok szemébe, hogy ők kapacitálták a gyilkosságra.
Hüttner: Mind a háromra fenntartom vallomásomat. Kéri és Friedrich: Nem igaz. Hüttner: Még egyszer kijelentem, hogy fenn-tartom, amit mondottam.
Elnök a tárgyalást berekeszti. Holnap reggel folytatják.
ZALAI KÓZLuNY__|
A város rendkívüli közgyűlése.
Dr. Sabján Gyula visszahelyezése. — Horthy Miklós kormány** fogadása.
(Saját tudósítónktól.) Á város képviselőtestülete tegnap délüÚn rendesMcözgyülést tarlóit, mely nagy érdeklődés mellett folyt le. A tárgysorozaton ugyanis több fontos és aktuális kérdés szerepelt, melyen a képviselőtestületi tagokat igen nagy számban sorakoztatták fel a közgyűlésre. Így elsősorban a kormányzó őfőméltóságának Nagykanizsára jövetele alkalmával rendezendő ünnepélyes fogadtatás megszavazása, azután dr. Sabján Gyula polgármester fegyelmi ügyében a közigazgatási bizottság végzésének a közgyűlés előtt való bejelentése, majd a szállodai adó szabályrendelet, s piaci helypénz ügye stb. A viharos hangú közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőket írja :•
Prack István dr. helyettes polgármester elnök !/44 órakor nyitja meg a közgyűlést.
Napirend előtt Málék. László dr. szólal fel és inditványozza\'a póltárgysorozat 1, 2, 3. pontjának épen fontosságukra való tekintettel-a rendes-.tárgysorozat 1, 2 és 3. pontjaként való letárgyalását. A közgyűlés az indítványt elfogadja. Utána Karlovics József városi kül-tanácsos indítványozza, hogy Sabján Gyula fegyelmi ügyének a tárgyalását a 29. pontról tegyék át a 2. pontba. Majd határozati javaslatot olvas fel, melyben kívánja, hogy Sabján Gyula polgármester visszahelyezése érdekében tegye meg a szükséges lépéseket a közgyűlés.
Dr. Prack István olnők előterjeszti, hogy folyó évi junius hó 5-én^lesz a zalai gyalogezred zászlójának a felszentelése, amely ünnepségre Horthy Miklós kormányzó is le fog jönni. Értesítette ugy<inis a várost, hogy a legnagyobb örömmel jön Nagykanizsára, tekintettel arra is, hogy egy alkalotYuiial megjelenését kénytelen volt elhalasztani. A városi tanács a fogadtatás minél impozánsabbá tételére mindent el fog követni s a szükséges kiadásokra 100.000 korona megszavazását kéri a közgyűléstől. A közgyűlés az indítványt elfogadja. A felszólalások kapcsán a képviselők kijelentették, hogy szivük teljes melegével, a legnagyobb szeretettel és ragaszkodással várják a kormányzó magas személyét.
Dr. Prack István hclyctlcspolgármcster előterjeszti ezután azt az indítványt, hogy a szervezeti szabály ama pontját, aincly kimondja, hogy a polgármestert akadályoztatása esetén a főjegyző helyettesítse, módosítsák oda, hogy a helyettesítést az első tanácsnok lássa el.
Knortzer György a javasfat mellett szólal fel s utal arra, hogy a törvényes rendelkezések is a javaslat mellett döntenek. Dr. Rotschild Béla a kérdés feszegetését nem tartja szükségesnek és időszerűnek. A közgyűlés amellett döntött, hogy az indítványt törlik a tárgysorozatból. A Babochay-fcle ingatlan megvétele tárgyában 39 szótöbbséggel az ingatlan megvétele mellett döntött a közgyűlés.
Ezután következett a közgyűlés legizgalmasabb pontja, dr. Sabján Gyula polgármester fegyelmi ügye.
Dr. Prack István elnök előterjesztése után Karlovits képviselő szólal fel s emelkedett hangon kijelenti a maga részéről, hogy
-_1921. április 21.
a Sabján-féle ügyet tovább függőben hagyni nem szabad. Határozati javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, amelyet RotscWld BéUképvi-sclŐ hozzászólása szerint móáösitanak, mert Karlovits határozati javaslata nem fődi a törvényes formákat mert az ügyben már az alispán határozhat Rotscbfld Béla indítványára kimondja a közgyűlés, hogy első felubbezéset visszavonjs ezzel az eljárás többi része is megrövidül.
Dr. Hajdú Gyula képviselő kijelenti, hogy az ő nézete szerint sem szabad tovább forszírozni az ügyet. A felettes hatóság mondja ki az ítéletet s mentse is fel. Ne vágjunk azonban elébe az alispáni rendelkezésnek s a kérd és t_ vegyük le a napirendről.
E/után dr. Novai Váróéi \'aljegyző előterjeszti a háztcrületckről szóló szabályrendeletet, majd a szálloda adóról szóló szabályrendelet kerül táigyalás alá, amely ujabb vihart hoz a tanácsterembe. Számos felszólalás után az elnök szavazásra teszi fel a kérdést s a névszerinti \'szavazás után a közgyűlés a szabályrendeletet elfogadja. Elfogadták a borbélymühely üzemekről és a kéményseprőszabályrendelet módosítását. A tűzoltó-szabályrendeletet Knortzer György indítványa szerint fogadták el.
Nagyobb vita indult meg a helypénzrendeletnél. A kiskanhtsaiak erősen védekeztek, mert a két város egyesítésekor ki lett kötve, hogy Kiskanizsa soha helypénzt nem fizet. Most nem egyesülési szerződés megszegését látják a szabályrendeletben. Egyébként a klskanizsaiak álláspontját Győri László yédte nagy hévvel.
A tárgysorozat 31. pontja dr. Novai Imre fegyelmi ügyével foglalkozott. E pontnál páter Hédly Jeromos egy indítványt tett, hogy a közgyűlés ne vegye tudomásul az alispán azon határozalát, amellyel dr. Novait felfüggeszti, s mondja ki azt is, hogy dr-Novaival szemben bizalommal viseltetik. Ezen indítványt hatalmas éljenzés követte, a közgyűlés tüntetőleg bizalmat szavazott a város ezen derék, kipróbált tisztviselőjének.
A 22. pont a gőzfürdő bérletének meghosszabbításáról szólt, a közgyűlés elfogadta a tanács javaslatát s dr. Plosser Istvánhé bérletét meghosszabbította egy évvel. Ezen pontnál páter Hédit/ Jeromos indítványt telt, hogy a bérlet 3 évre hosszabbíttassék meg, a közgyűlés azonban a tanács javaslatát fogadta el.
Elfogadták a költségvetési javaslatot, ezenfelül a vízvezetékre vonatkozólag tett javaslatot.
— A Szociális Misszió helyi szervezete húsvét második ünnepén 150 szegény gyermek részérc ozsonnát adott a Keresztény Otthonban, — cacaót és fehér kenyeret. — Hozzá 2 kgr. cacaót és 2 kgr. cukrot a Hangya nagykanizsai kirendeltsége volt szíVes adományozni Karácsonykor. — Főtisztelendő Desits Géza bánokszentgyörgyi plébános 94 drb tojást adományozott húsvétra a szegények részére. Ezen nagylelkű ajándék csak egy ujabb megnyilatkozása a plébános jó szivéről, miután már gyakran juttatott élelmiszereket szegény családjainknak. Az első áldozó isko-lásgycrmekekct oz idén a Keresztény Jótékony Nőegylet fogja e hó 30-án a Keresztény Otthonban reggelivel megvendégelni. A nagylelkű ajándékokért hálás köszönetet mond a Szociális Misszió helyi szervezete.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
1921. április 21.
ZALAI KÓZLONY
„a magánjog és szabadren-dalkazós szentsége"
A kaposvári háztulajdonosok klvánsí-— Felszlzszenn.k 1 a laká.rende-létra. — Tiltakoznak az ujabb as.gter haltetésak .ll.n.
Ka fonlári tudósítónk jelenti:
A kaposvári háztulajdonosok szövetsége folyó hó 17-én viharoz rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen az alábbi határozatot hozták : ,A háztulajdonosok a magántulajdon is a szabadrendelkezés szentségit tekintik a tna-gyar fog is társadalmi rend alapjának.
Félháborodva veszik tudomásul azt, hogy ahelyett, hogy a kormány a háztulajdonosoktól 7 év előtt .jogtalanul elrabolt" szabadon-ddkezési jogot visszaadta volna, egy ujabb lakásrendeletet adott ki, mely nem megelégedést, hanem teljes elégedetlenséget váltott ki a háztulajdonosság kírében. Ezen uj rendelet, ip ugy mint az döbbiek Is, a magántulajdon is a szabadiendelkezisi jog elvéve! homlokegyenest ellenkezik.
A (láztulajdonosok, akik e várost felépítették, akik lakást adnak alakosságnak és munkát adtok a munkásság tízezreinek, megállapítják, hogy 7 ró óta csak névleges tulajdonosai, teherviselői is házmesterei saját házuknak, mert azok felelt mázok rendelkeznek, sőt pemcsak a szabadrendelkezési jogukban korlátozza őket az egymást kővető lakiíren-delet, ha nem a tulajdonjogokban iz, mert egy városi háztulajdonosnak gondolni zem szabad arro, hogy vidéken keresse megélhetését, ha az tőkebefektetéssel jár, mert a folyó hó ÍO-én életbelépett ujabb lakásrendelet a háza el adásában is megakadályozza.
Megdöbbenéssel látják, hogy az ujabb lakásrendelet a háztulajdonol és a bérlő kS-zőtt a gyűlöletet tovább szitja, a nősülni és férjhezmenni szándékozókat családalapításukban meggátolja, a fiatalokba a 7 év óta tartó állapot a kommunizmus fogalmát beleoltja, az első háborús lakásrendélet által elvetett kommunizmus magvát tovább érleli, sok kislakát túlzsúfoltsága miatt az erkölcstelenséget teós&tl, a népek békéjét feldúlja, a munka-szorgalmat, megbecsülést és a vagyongyűjtés! vágyat a .népekből" kiöli, a városok tovább fejlődését megakasztja, sőt azok pusztulását előidézi, az építőipari munkásságot éhezteti, vagy másfoglalkozásra kényszerili, a magántulajdon, valamint a szabad rendelkezési jog tiszteletét teljesen aláássa, a folyton emelkedő közterhek, valamint a kilátásban levő vagyonadó a kaposvári háztulajdonosok 70 százalékát az összekuporgatott s megnélkGlözött, évtizedeken keresztül verejtékkel szerzett kis házacskájától megfosztja, földönfutóvá teszi és koldusbotba juttatja.
Kö%>etehk a kaposvári háztulajdonosok, hogy a házuk jeleUi szabad rendelkezési jogot, a magántulajdon elve alapján a háborús lakásrendeletek hatályon kivül helyezésével haladéktalanul állitassék vissza.
Tiltakoznak a háztulajdonosok az ellen, hogy mindaddig, mig a házuk feletti szabad rendelkezési joguk vissza nem állitta tik, bármilyen nagyobb közteherrel vagy pedig vagyon-váltsággal- megterheltessenek.
Elhatározta a közgyűlés azt, hogy addig is, mig a kiadott lakásrendelet hatályon kivűl nem helyeztetik, külön föliratban fordul a kormányhoz, melyben rá fog mutatni, a\'rendeletben foglalt ésszes sérelmekre, melyek a kaposvári hártulajdonosokat különösen érin-
3
tik és kt\'rni fogja átmenetileg is azok sürgős orvoslását, illetve pótrendeletileg való módosítását."
Sok igazság van ebben a borzalmasan megstilizált határozatban, de mit szólnának hozzá a háztulajdonosok, ha a bérlők is közgyűlést tartanának és az érem másik oldalának, az igazi nyomorúságnak az adatait is határozatba foglalnák ? Lássák, be a háztulajdonosok, hogy ma még szükség van a rendkívüli intézkedésekre, tehát ugyancsak a lakásrendeletre is.
— A volt toszok hálaadó Istent tisztelete. Az úgynevezett proletáruralom
•alkalmával tuszokul letartóztatott legelőkelőbb városi polgárok folyó hó 22-én délelőtt 8 órakor a felsőtemplomban hálaádó isteni tiszteletet hallgatnak.
— A Zrínyi-Ünnepély rendezőségének hölgybizotlsága ma este 0 órakor a városháza tárgyalási termében ülést tart, melyen a tagok pontos megjelenését kéri az elnökség.
— Nagy tBz a kaposvári cukorgyárban. A kaposvári újságok irják: „Eddig még meg nem állapított okokból hétfőn délben 12 óra- 10 perckor hatalmas lángoszlop csapott ki az ócskavasraktárból és pár pillanat alatt égett az egész épület. A gyárnak önkéntes tűzoltósága azonnal akcióba lépett, élén az ott lakó hivatalnokokkal és a gyári munkássággal, aminek meg lett az eredménye: a tüz elharapódzását megakadályozták. Nemsokára megérkezett a városi tűzoltóság, egy század katonaság, amely a rendfenntartásban segédkezett, valamint az árkász-század. A tüzet délután négy órára sikerűit teljesen eloltani. A kár körülbelül fél millió koiona, mely biztosítás utján megtérül-.
— Hét és 3t évi fegyház. Sveltzer Ferenc és Sxreiizer Siflard notorius erszény-dobók álltak tegnap a tőrvényszék előtt, akik az ismeretes palini országúti rablást követték el. Bűnösségük bebizonyosodott, ők rabolták ki László Sándor palini gazdát. A bíróság Sveitzer Ferencet 7 és SveStzer Szi-lárdot 5 évi fegyházra Ítélte.
— A hus és a xsir maximális ára. Zalarármegye törvényhalósága területére a vármegyei árvizsgálóbizottság a hus és zsir árát újból maximálta. Az ujabb tájékoztató árakat aZ alábbiakban szabta meg:
Marhahús kilogrammonként 40 kor. Borjúhús . - 46 .
Sertéshús . 40 „.
Zsirszalonna „ 70
Zsir „ 80 „
Az árvizsgálóbizottsúg eme ármegállapításokban figyelembe vcíle a vármegye területén levő és levágás alá kerülő állatok forgalmi árát Számítását szakértői vétomények meghallgatása után tetce meg. A fenii határozatát a bizottság megküldte a Központi Árvizsgáló Bizottságnak, az alispánnak, a soproni iparkamarának, Zala vármegye Gazdasági Egyesületének, Sopron, Vas, Veszprém és Somogyvármegyéknck, Zalaegerszeg és Nagykanizsa rendőrkapitányságának azzal a meghagyással, hogy a fenti árak rögtöni éleiboléptetését kiíügjesztéssol vagy bármiképp azonnal tudassák az érdekeltekkel s szigorú betartásira a legnagyobb éberséggel figyeljenek. A bizottság határozata ellen 8 napon belül birtokon kivül felebbezni lehet a Központi Árvizsgáló Bizottsághoz.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör zenekara ma» délután 6 órakqr próbát tart a gimnáziumban. Pontos megjelenést kér az elnökság.
— Lóverseny és lóklállltáa Kaposvárott. Folyó év junius dsŐ felében Kaposvárott a Kaposvári Move Lovassport Egylet nagyszabású lovasmérkőzést és lókiállitást rendez. A mérkőzés lefolyása a kővetkező programszerint fog megtörténni: 1. Lókiálli-tás. 2. Magánosok, bérkocsisok, kisgazdák tulajdonában levő, valamint mezőgazdasági lovak és fogatok különböző típusok szerinti versenye. 3. Kettősfogatu országúti urkocsi-verseny. 4. Jeu de Barre. 5. Ugratóverseny. 6. Ugratóverseny hölgyek részére. 7. Idomitó verseny. 8. Altisztek ugrató versenye. 9. Vadászlovak díjazása. 10. Gyalogsági katonaló bajnoki versenye. 11. Katonaló bajnoki versenye. Futtatások : 1. Altisztek akadályversenye 2. Sikverseny. 3. Tiszti szolgálati lovak akadályversenye. 4. Gátverseny. 5. Nagy akadályverseny. 6. Kisgazdák versenye. A végleges program május 15-én jelenik meg.
— A VAC ma, csütörtökön este 8 órakor á Markó féle Clubhelyiségben választmányi ülést tart. Holnap, pénteken este 8 órakor ugyancsak a Clubhelyiségben a VAC fotballis-ták fotball-szakosztályi ülést tartanak. Kéretnek a tagok, hogy mindkét ülésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. A vezetőség.
— A nagykanizsai cigányprímások díszoklevele. Megírtuk, hogy a „Székely-nap" alkalmával az Erdélyi Magyar-Székely Szövetség javára rendezett népünnepély alkalmával Lakatos Józsi, Sárközy Dezső és Kóczé Laci cigányprímások zenekarukkal tiszteletdíj nélkül, önként ajánlották fel muzsikájukat a hazafias célra. Az Erdélyi Ma-gyar-Székely Szövetség azzal viszonozta a cigányprímások önzetlen közreműködését, hogy a három prímásnak és zenekarának diszes Oklevelet küldött, amelyen hazafias köszönetét fejezi kl. \'
(x) Elveszett f. hó 19-én este 7 óra felé a k orzón egy gyógyszertári bevásárló könyv. Kéreiik a becsületes megtaláló, hogy a könyvet jutalom ellenében a kiadóhivatalban leadni szíveskedjék.
Gömbös nem vállal államtitkárságot-
Dudapest, április 20 Gömbös Gyula be-jelei>tctet.te pártjában és Bethlen miniszterelnöknek is, ho«;y sem a belügyi, sem a miniszterelnökségi államtitkárságot nem vállalja.
Fiumében ma kezdőttek meg a választások revolverrel és

bombákkal.
Bécs, április 20. A „Neues Wiener Tag-blattnak" jelentik Fiúméból: A választási harc revolver lövöldözéssel és bombavetéssel megkezdődött. A város több pontjáiva blokkpártiak és Danclla hívei összecsaptak egymással.
Szerkesztői üzenetek.
K. A. Sajnos, versnek nincs helyünk. — K. L. Alkalomadtán felhasználjuk. — Sz. F. A tartalékos tisztek nagyobb róaze a GOK-nál, a Hangyánál, az Áruforgalminál, a vámnál, kevesen magánvállalatoknál s még kevesebben vidéki jegyzőségeknél igyekezett elhelyezést találni. Többen. visszamaradtak, akiknek szjDtén sürgősen polgári állást kell keresniök.
ZALAI KÖZLÖNY
mi. április 21.
A korona Zürichben-
Budapest, ápr. 20. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 215, osztrák korona: 164, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1\'— szantim.
TŐZSDE.
V^Up&^NVo\'e®" S50\' Fonl 1040\' Uv\'
— Dollár 265, Francia frank 2020, I-angyal márka 35. Márka 426, Ura 1270, Osatrák 42. Rubel 116, L«í 418, Szokol 3645, Svájci frank 4660, Koronadlnár 710, Frank-
dlnir--, HoDand forint —, Bécsi kifizetés -.
Értikak: Magyar Ilitől 1726, Osstrák Hitel 740, Haaal 830, Wiálog 360, Lossimitoló 746, Xaroskoddmi
Bank 2260, Magyar-Olasx -, Bcocaiol 4700, Drascba
6050. általános sxén -, Szásavári 2500, Salgótarjáni
606»J, Urikinyi 3«Í0, Rima 2226, Schlick 980, Guttmano
-Nasloi I0U>0, Danica 4700, Klotild 2600, Magyar
Cukor -, Adria\' 4»00, Atlantika 3860, Királysör--,
Bosnyák-Agrár 060, Lipták —, Phöbos 760, Vaimagytl ViUaruos 1260, Gia«Ua 1626, Konkordla 2125.
Hiszek egif Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egu isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
Apró hirdetések.
Aranyhegyi bor 28 koronáért kapható Sáfrán József füszerkereskcdésében Magyar u. 74.
Fehérnemű javításra varrónőt házhoz keresek. Cím a kiadóhivatalban.
Újságkihordó felvétsük lapunk kiadóhivatalában, Fő-ut 13.
Eladó egy nagy szabór-sztal Bővebbet a kiad\' ban
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal jutányos áron eladó. Bővebbet lap.unk kiadóhivatalában._
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jókarban levő vaskályha. Bővebbet lafunk kiadóhivatalában.
Cseléd leány vagy idősebb nő könnyű munkára felvétetik. Cim a kiadóhivatalban.
Eladó 1 Bosendorfer koncert zsngora, 1 uj homokfutó, 1 uj könnyű igáskocsi, egy lóra uj parádéi szerszám, 1 alig használt könnyű tisztinyereg. Bővebbet Sugár-ut 53. uu
A kilimön pusztai (u. p. Gelss) gazdaságban 4 darab lenyészijazolvánnyal ellátott, slementhall bika eladó. \\ um
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
Umatkezésl vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
lOOO koronáiért
rendezünk. — Raktáron tartunk
érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 507o-aT olcsóbban nagy választékban kaphatók.
ttói Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozik, EötVU.-tfcr 2.
Értesítés!
Értesítjük Nagykanizsa vároS és vidéke p. é közönségét. hogy saját möheljiJnkbéri\'készítünk gyapjúszövetből jutányos ár mellett elegáns uri
divatöltönyöket.
Továbbá raktárunkon levó uját készilményü férfi- és fiuöltünyO. ket olcsón kiárusítjuk.
(ilig mjtlizUU lz» ItlifM III.
Szíves pártfogást kér
Dunántull Ruhaáruház
Erzsébet-tér 20. szám. 61SS
Kllhavarráet uey B}\'«mekek, mint fel-nUllalal I dal nőiteknek jutányos áron elfogulnak Rákóczi-Utca 14. szám llátt.
kerül példányonkint a ZALAI KÖZLÖNY
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali
telefon
78
♦ ♦
Elvállal mindennemű
könyvnyomdai és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laDtul»idono»ok : Zalai él Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 22. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Ss6ifcesxt5»ég is itladóhlvaUl: PŐ-ut 13. az. ■ Intoiurban-tclofoQ 78. ■
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. 11EOEDÜS GYÖROY
o.mittj,. ktp.li.lS
FELBLÓSSZF.RKSSZTÓ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
IMIUctfi.l árak:
ívre 400 K. réüm 200 K. ívr. 100 K. Egy bár. 35 K. Bgyo. síim ir. 11 K
A kormány-program vitája a nemzetgyűlésen.
Rassay, Andrássy és Tasnádi-Kovács felszólalása. — Drózdy interpellációja a Magyar Távirati Iroda ügyében.
bpest, ápr. 21. Rakovszky István elnök 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Jegyzőkönyv felolvasása után elren-
deli a határozatképesség megállapítását. A kormányprogramra feletti vitához elsőnek Rassay Károly szólal fel:
— A királykérdés megoldásának egyetlen célja lehet: „megvalósítani azt a reménységet, hogy az ország egykori határait minél előbb elérhesse."
— Ezt pedig sokkal hamarább elérheti a szabad királyválasztás utján, mert a legitimista felfogás és törekvés az osztrák-magyar monarchia visszaállítását célozza. (Közbekiáltás: Honnan tudju?) Ezután a húsvéti puccsról szól. Kérdi, tni történik azokkal az egyénekkel, akik előkészítették és abban aktív szerepet játszottak. Kérdezi ezután a miniszterelnöktől, hogy az előző kormány IV. Károllyal történt tárgyalások során vállalt-e olyan anyagi és jogi kötelezettséget, melyek az országra nézve megkötöttséget jelentenek. Külföldi lapokból arról értesült, hogy a király továbbra is teljes évi járadékot fog kapni, ami 10 milliót tesz ki. Harmadik kérdése a király manifesztumára vonatkozik. Van-e az ebben foglalt ellenjegyzéknek közjogi jelentősége.
Tomcsányi igaz&ágügyminiszter: Benifcky tegnapi bejelentése ügyében kijelenti, högy arról a mentelmi bizottság tog dönteni, amelyet holnapra sürgősen összehívott. Bc-niczky bejelentése egyébként nem fedi a valóságot. Kijelenti, hogy a kormányzó ur őfőméltósága egyáltalán nem tudott erről az ügyről semmit és csak később értesült róla. A félreértésre az adott alkalmat, hogy minden intézkedést a kormányzóság épületéből tett és a jelentéseket is oda várta vissza.
Elnök szünetei rendel el. Szünet után Szmrecsányi György kijelenti, hogy mentelmi jogának megsértéséről a holnapi ülésen fog bejelentést tenni.
Andrássy Gyula gróf: A királykérdésben tett kijelentése után rátér a kormányprogramra. Pártja bizalommal van a kormány programja iránt, amelynek alapgondolata teljesen megfelel n párt kívánságainak. A kormány legsürgősebb feladatának öntudatos szociálpolitika beállítását tartom. Szűnjék meg végre a munkásság és a polgári osztály közt keletkezett ellentét. Amig a kormány keresztény nemzeti programot tart, támogatni fogja.
Beniczky Udön a házszabályokhoz kér szót és felolvasta azokat a táviratokat, melyeket a kormányzó szárnysegéde Magasházy Őrnagy letartóztatására vonatkozólag kiadott. — Tomcsányi igazságügyminiszter azonnal válaszol. Ugy látszik a képviselő ur nem volt jelen az előbbi beszédemen, mert akkor a sürgönyöket nem olvasta volna fel. A kormányzóság épületéből való intézkedésem tette szükségessé a távirat ilyen formáját, -r \'lusnády Kovács József a kormány programjához szól hozzá. Bethlen programja a keresztény eszme diadala, amely mu világáramlat. Kéri a miniszterelnököt, hogy legyen a magyar fajnak védelmezője, hogy végre Magyarországon a magyar lehessen az ur.
Bethlen gróf a beszédre kijelenti, hpgy a program megvalósításához az ország érdekében feltétlenül ragaszkodik és kéri a házat, hogy már holnap vegyék elő a pénzügyi javaslatok tárgvalását. ,
Ezután Drozdy GySző a Magyar Távirati Iroda ügyében interpellál. Van-e tudomása a miniszterelnök urnák arról, hogy a Magyar Távirati Irodát, mivel, óriási deficittel dolgozik a sajtófőnökhöz közelálló magánvállalatnak akarják átadni? Ennek megakadályozása az állam erkölcsi és anyagi érdeke. Ilyen fontos sajtóintézmérty nem lehet vállalatok érdekkörébe tartozó, legjobb lett volna, ha a távirati irodát a hirlapirók szindikátusának adnák át. Az interpellációt a Ház kiadja. Az ülés vége délután fél 3 órakor.
A felvidéki tótok kivánaságai.
Pozsony, április 21 A cseh sajtóiroda jelenti: Ma kezdték meg Pozsonyban a tót szenátorok és képviselők a tárgyalásokat. Az értekezletet ^zlkora miniszter hivta egybe. A tanácskozás programmján a- felvidéki megye be. sztás törvényének végrehajtása, a felvidék alkotmányos megszervezése és a földbirtok-reform megvalósítása szerepelnek.
Ebben a memorandumban követelik a felvidékiek, hogy saját nemzegyülésük lehessen, nemzeti kormányuk, nemzeti hadseregük, külön kormányzó szervezet és biróság. Követelik, hogy a közigazgatás saját tótnyelven intézkedhessen, de közös maradna a csehek-^ kel a külügy, az államadósság, a vám, a kereskedelem, a váluta és a statisztika. Viszont az államegységet jelentené a közös elnök és pedig felváltva cseh és tót elnök, a közös vezérkar és a diplomáciai.
A csehek autonómiát adnak a rutén felvidéknek.
Prága, április 21. Massaryk köztársaság elnök engedett rideg álláspontjából és hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a Rutén-felvidék autonómiáját elismerni. Ma Zsalkovics Gergely ungvári kormányzó is kijelentette, hogy amennyiben a cseh kormány továbbra is ridegen elzárkózna az autonomia megadása elöl, ö nyilvánosságra fog hozni bizonyos iratokat, amelyek a kormányt súlyosan fogják érinteni. Ezeknek a mozgalmaknak eredménye-képen a rutén autonomia ugy látszik a legközelebbi jövőben már a megvalósulás állapotába fog lépnL
Balfour a ytjág közvéleményére bizza a magyarok panaszát.
London, április 21. Az alsóház tegnap második olvasásban egyhangúlag elfogadta a magyar békeszerződés ratifikálásáról szóló
törvényjavaslatot. Ezt az egyhangú elfogadást a népszövetségről szóló vita előzte meg, melynek kapcsán Balfour külügyi állanltitkárhoz kérdést intéztek a magyar .ügyre vonatkozólag. Balfour válaszában ezeket mondotta: — „Sajátságos, hogy ezek a népek, amcllyek valamikor elnyomottak vciltak, de most visszaszerezték szabadságukat — most ők lettek már népek elnyomói. A vérszövetség egyetlen fegyvere a világ közvéleménye és ettől reméli, hogy jótékony befolyást fog gyakorolni azokra a népekre, amelyek még nem vették figyelembe a nemzeti kisebbség jogát.
A korona Zürichben
Budapest, ápr. 21. Zürichből jelentik: A. magyar korona állása ma: (záráskor) 2*l27n osztrák korona: 1*55, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"99 szantim.
— A Keresztény Tisztviselőnők
szombati estélyére a jegyek legnagyobb része már elfogytak. Az érdeklődés minden oldalról oly nagy, hogy az előadást vasárnap még mérsékeltebb helyárakkal megismétlik. . A gazdag és változatos műsor a hallgatókat kellemes élvezetben részesiti: 1. Élőkép, rendezi Pfeifer Elek főgimnáziumi tanár. 2. Ku-rucz nóták, tárogatón játsza id. Rátz János kántor, zongorán kiséri Kenedi Aura. 3. Dr. Vass József beszéde. 4. Két levél, monológ, előadja Dénes Ilus. 5. Bánk-Bán, zongorán előadja Fritz Cölcsztin polg. isk. .tanárnő. 6. Zampa Ouvcrtur, zongorán előadja ifj. Rátz János és Banekovics Lili. 7. • Apróhirdetés cimü két felvonásos vígjáték 12 szereplővel, rendezi Rediger Ödön gyógyszerész. Utána tánc. A jegyek m\'ár ma reggel átvehetők ugy a drogériában, mint a Move pa-viUonban.
— SHS — Siess Horthy Siess. Ma-
fryarbarát horvát körök az ismert nagy-jugosz-áv három betűjelzést, SHS-et, amely szerbhorvát- és szlovén országok jelzése, ezt az értelmet adták neki: SieSs Horthy Siess. Egy Jugoszláviából jött utas meséli, hogy a horvát nép mind nagyobb gyűlölettel viseltetik a szerbekkel szemben, akiket kultúrájúknál fogva is nagyon lenéznek.
— A szállodások ém kereskedők felzúdulása. Nagykanizsa város képviselőtestülete, amint tegnapi számunkban megírtuk, szabályrendeletet fogadott el szállodai szobák megadóztatására. Az ujabb városi adó érzékenyen sújtja a szállodaipart s különösen a vidéki kereskedőket, akik üiletkötéseiknél kénytelenek igénybevenni a szállodákat. Az uj szálloda-adó 50 — 60 százaléka a szoba árának. Az emugy is drága szállodai árak az ujabb megterheltetéssel szinte lehetetlenné teszik a szálloda igénybevételét, ha az illető nem hadimilliomos. Az szállodások sérelmesnek találják a szobák megadóztatását s a kereskedőkkel karöltve felebbezéssel fognak élni.
ZALAI KÖZLÖNY
.__1921. áprilU 22.
előtt. Elnök kérdésére kijelenti, hogy a vá-
A lazsnaki kastéiy szocializálói a törvényszék előtt.
Vmntnm nénbiztos é. dr. Szabadó. a Mara front parancwioka a wykanU»ai - DrSxabadp.t é. Vantoat é.
™íí«rlt.®t elítélték. - Brónyai ellen az ügyé., a rádat elejtette.
(Sajál tudósítónktól) A nagykanizsai tőr-v/nyszék büntető tanácsa tegnap érdekes bűnügyben tartotta meg a fŐtárgyalást. A bűnügy érdekessége azonban nem a bűncselekmény tényében rejlett, hanem a bűncselekménnyel vádlottak személyében, amennyiben a vádlottak padján ült a halálra itélt Vantus Károly népbiztos és dr. Szabados Árpád 13 esztendei börtönbüntetésre itélt, a vő-röshadsereg alsómurai frontjának parancsnoka A két népbiztos négy nagykanizsai vádlottal egyött azzal volt vádolva, hogy gróf BilloL Ferdinánd lazsnaki kastélyából a leltározás, illetve szociálizálás alkalmával sok értékes holmit jogtalanul eltulajdonítottak. Vanfust a tárgyalásra a budapesti gyűjtőfogházból, dr. Szabadost pedig a váci fegyházból hozták le erős csendőri kísérettel. Az érdekes tárgyalásról tudósítónk a kővetkezőkben számol be: A büntető törvényszék elnöke dr. Ke-nedy Imre tábjabiró, valamivel fél 10 óra előtt megnyitja a tárgyalást. — A vádlottak Beck Saxpu, Bárány Imre", Jáberics Lajos, Blányai Lajos, dr. Szabados Árpád és Vantus Károly a vádlottak padján ülnek. Az első négy — akik szabadlábon vannak — egymás mellett. Szabados és Vantus egy-egy feltűzött szuronyu őr és egy fogház őr között. Az elnök névszerint szólitja őket, amire a bíróság elé lépnek mindannyian. A szokásos kérdésekre Beck, Bárány, Jáberics és Brónyai feszes vigyázz állásban felelnek s a kérdések előtt jiejmeghajtással tisztelegnek a bíróságnak. A csaknem egyforma udvarias viselkedést és feleletadást Szabados szakítja meg. Teljesen fesztelenül, inkább hanyagul áll a bíróság előtt, néha a zsebébe csúsztatja kezét, a fejmeghajtábt elhagyta és az elnöknek gyors kérdései közül alig minden másodikra felel nyersen. Elnök kérdésére volt-e büntetve-kijelenti, hogy hivatalos hatalommal való visz-szaélés cimén a kommün bukása után 13 éyi összhüntetcsre van Ítélve.
Elnök: Illetve most jött le a Kúria döntése, mely nem hivatalos hatalommal való visszaélés bűntettében, hanem gyilkosságban való bünsegédség bűntettében mondotta ki bűnösnek, a jogegységre való tekintettel, az összböntetést azonban jóváhagyta.
Szabados: Nem is tudtam.
Ezútán Vantus Károly következik. Nevének elhangzása után mélyen meghajtja magát majd sima előadásban, lágy hangon felel a kérdésekre. Nagyváradi születésű, 42 éves ács-\' mester, egy sajtóvétségből kifolyólag egy havi fogházzal volt büntetve, mig a kommünből kifolyólag halálra van ítélve. Azonban a kegyelmi eljárás folyamatbsn van.
Elnök ezután fölolvassa a tanuk nevét, akik a főtárgyalásra meg vannak idézve. — Ezek: Kardos Dezső, Tőrök József, Poller-man Jáno3 rendőrtiszt, Rcchnitzer György, Tamás György, Hirschler Jutka, Tóth Teréz és Biffl Ferenc tábornók, aki azonban nem jelenhetett meg a tárgyaláson. Miután a ta-tanuk mind jelenvannak, elnök figyelmezteti őket tanusákodásuk következményeire.
Dr. Szabó Lajos helyettes főügyész, mint a vádhatóság képviselője felolvassa a vádiratot, mely szerint Beck, Bárány és Jáberics 1919. év májusában, mint a tanácskormány
nagykanizsai intézőbizottságának tagjai, tfróf Billot Ferdinánd lazsnaki zárv*talált kastélyából, annak helyiségeit feltörve 4000 koronán felüli értékű ingatlant jogtalanul elsajátítottak. Brónyai, mint az intézőbizottság tagja a kastélyban több alkalommal megjelent és 200 koronán felöli értékben ingatlanokat jogtalanul eltulajdonított, dr. Szabados, mint a vörös hadsereg alsómurói frontjának parancsnoka ingatlanokat és Vantus, mint népbiztos különböző élelmicikkeket tulajdonított el.
A vádirat félolvasása után elnök ol-rondeli, hogy Beck kivételével a «*ádlottak és a tanuk hagyják el a termet. Pár percre ezután megkezdi az első vádlott kihallgatását.
Beck Samu: A vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Mint a munkástanács tagja kapott parancsot arra, hogy a lazsnaki kastély leltározását elvégezze. A leltározás alatt Budapestre küldték, Amig távol volt, a kastélyba betörtek. Amit ő leltározás alatt magával vitt, azért vitte el, mert erre Vantus felhatalmazta őket, aki a leltározás- előtt Sneff szobájában olyan kijelentést tett, hogy a leltározók -azt, amire szükségük van elvihetik majd aztán megfizetik á fogyasztási szövetkezetnek, éppen azért legjobb lesz, ha az elvitt holmikat megjegyzik a leltárban. Ettől eltekintve, különben is értékes dolgot nem vitt el és a szándóka sem az volt, hogy lopjon.
Bárány Antal: A vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Mint a munkástanács tagját rendelték ki a leltározásra, holott ő ez ellen tiltakozott is. Arra engedélyt koptak, hogy a leltározott dolgokból egyet-másl elvigyünk. Erre maga Sneff, de különösen Vantus megbízta és felhatalmazta, amikor egy alkalommal azt mondta, hogy vigyenek el, amit akarnuk, csak vegyenek fel egy jegyzéket azokról a Rigókról, hogy aztán az árverésen meg lehessen fizetni. Kevéssel a proletárdiktatúra bukása előtt különben vissza akarták vinni a holmikat és erről tanácskozott a kastély intézőjével, Rechnitzerrel. Erre azért határozta el magát, mert c betörés után bejelentették Schneff-nek és Vantusnak, hogy semmi felelősséget nem vállalnak a továbbiakért, sőt az egész leltározásért.
Utána Jáberics Lajos vádlott következett. A vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Kevés eltéréssel Bárány és Beck vallomásához hasonlóan vall.
Brónyai Lajos nyomdász: A vádat megértette, bűnösnek ő §em érzi magát. Beismeri, hogy több dolgot elvitt a kastélyból, ő ugyancsak arra támaszkodott, hogy a fogyasztási szövetkezetnek meg fogják fizetni.\' Mikor azonban látta, hogy itt ezabadon garázdálkodik mindenki, akkor ő visszaküldte a holmikat. Kocsin egy vörös katonával küldte ki azokat Lazsnakra. Ezt ott át ís vették. Tud ő is arról, hogy Vantus olyan kijelentéseket tett, hogy aki amit akar, azt vigye el, csak aztán fizesse be az árát a fogyasztási szövetkezetnek.
Elnök ezután 10 perc szünetet rendel el.
Szünet után a fegyveres csendőrök bevezetik Szabados Árpádot. Most is kényelmes. csaknem hanyag állásban áll a bíróság
dat megértette, bűnösségét azonban nem ismeri el. Az egész szocializálás nem tartozott rá, nem is igen tudott róla. Július elején ment ki Lazsnakra é» akkor valakit felszólított, hogy ott mindenről vegyenek fel Jeltárt.- Azokról a dobokról, amelyek július előtt történtek, azokról nem tud ?>emjmt. A leltározás meg is történt. A leltárnak nyoma is kell, legyen valahol. — A leltározás alatt azonban igen sok mindent elvittek a kastélyból. A dolog különben akkor nem érdekelte. Nem tud róla bávebben. A vád szerint Ő is elvitt valamit. De tulajdonképen még sem vitt el semmit. Egy paplan és egy lábtakaióról van a vádiratbaíTszó, azt a felesége pedig egy árverésen yette.
Elnök: A fegyver hogy került önhöz ?
Szabados: Mikor meghallottam, hogy a kastélyból egyes dolgokat elvittek, akkor azt mondtam, hogy ez nem eljárás és hogy az clhordott dolgokat vissza kell hordani. Egyes dolgokat vissza is szállítottak, igy jutott a fegyver is ki Lazsnakra. Akkor a lazsnaki kastélyban laktam.
Elnök: Ön a saját céljaira vette át?
Szabados: Nem, én nem szoktam vadászni. Nyugtát is adtam róla, de hogy mikor és kinek, azt nem tudom.
Elnök: Felolvassa a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, melyben beismeri, hogy a fegyvereket elvitte.
Szabados: Ezt a vallomást azért adtam le, mert mint vádlott, nem voltam hajlandó feleségem ellen vallani.
Elnök: ön mint ügyvéd tudhatta, hogy milyen hordereje van egy ilyen vallomásnak.
Szabados: Tudtam. Ha most is a feleségem ellen kellene vallanom, akkor most is igy vallanék. Azonban most már a feleségem a paplan ügyben tisztázta magát s a budapesti törvényszék ez ügyben fel is mentette s igy most nem kell ellene vallanom. \'
Utána Vantus Károly ácsmester, volt népbiztos kihallgatása következik. A bíróság előtt most is mélyen meghajtja magát. A vádat megértette, bűnösségét el nem ismeri. Sima, mondhatni diplomata hangon, meg-\' nyerő modorban válaszol az elnök szavaira és mondja cl nagykanizsai szereplését.
Elnök: Hogyan jutott ön a hadseregparancsnoksághoz. Hát ön. hadvezér volt ?
Vantus: Hadscrcgparancsnokságom inkább arra szorult, hogy a hadseregben a hadiszellemet tartsam épségben és az ellenállást megszervezzem. Egyébként minden maradt a tényleges tiszt urak kezén. Én ezt a szerepet töltöttem be.
Elnök: És milyen hatásköre volt Nagykanizsán ?
Vantus: En nem is rendelkeztem Nagykanizsán. Itt csak azért tartózkodtam, mert itt volt a telefoncentrum. Egyébként Nagykanizsán semmilyen más ügyben nem intézkedtem.
Elnök: A lazsnaki kastély kifosztásáról beszéljen. _ . ^
Vantus: A lazsnaki kastély létezéséről csupán junius közepén értesültem. Ugyanis Szabadost kerestem egy alkalommal, aki már akkor Lazsnakon tartózkodott. Ekkor kimentem Lazsnakra. Lazsnakról többet nem tudok. Hogy az egész vádhoz hogyan jutok, azt csak a vádiratból tudtam kőrüjbelül kikombinálni.. Itt vásároltam Nagykanizsán, illetve vásároltattam. Körülbelül a vádiratban
1921. április 22,_______
felemlített cikkeknek tényleg megfelelő meny-nyiséget, dc ezt mind a termelőszövetkezettől.
Elnök: Vádlott-társai azt mondják, hogy ön mondta volna nekik, hogy csak vigyenek cl, amit akarnak a leltározandó kastélyból.
Van tus: Szó sincs róla. Erre vonatkozólag semminemű intézkedést nem tettem.
Elnök ekkor szembesíti Vantust Bcck-kel, aki szemébe mondja állításait.
Van tus: Ezt az embert nem is ismerem.
Majd Báránynyal szembesiti az elnök. Bárány igy szól Vantushoz:
— önnek emlékeznie kell arra, hogy egyszer fölmentem önhöz és azt mondtam, hogy ezt igy nem lehet csinálni, igy nem lehet szocializálni, leltározni. Ön erre azt mondta: Micsoda gyávák önök.
Vantus: Fogalmam sincs erről.
Bárány: Erre emlékeznie kell. Még egyebet is mondott: Mikor a kastély bútorai-. nak elszállítását szóvá tettem és azt mondtam: Ugyan kérem, hát ezzel a nagy grófi kredenccel ugyan bizony mit csinál egy proletár, ön ezt mondta: Hol van az megirva, hogy csak egy grófnak lehet olyan nagy kredence.
Vantus: Nagyságos elnök ur, nem tudok ezzel a váddal szemben védekezni Elnök: De hát emlékszik-e?
Vantus: Az ilyen kicsinyes dolgokat sohasem intéztem és fenntartom, hogy a lazsoaki kastély szocializálásáról semmit sem tudok.
Jaberícs is szemébe mondja Vantusnak, hogy ő bátorította őtet a holmik elvitelére, illetve adott engedélyezést
Vantus: Szó sincs róla.
Ezután a védők intéznek kérdéseket a vádlottakhoz, majd az elnök a tárgyalást berekesztette és folytatását délután 3 órái a tű^ ki.
f Délután 3 órakor nyitja meg a tárgyalást újból Kencdy Imre elnök.
Kihallgatják Jarusek Béla lazsnaki kertészt és feleségét, majd Pollermann János volt városi rendőrfogalmazót s másokat.
Dr. Szabó Lajos mondja el azután véd-beszédjét, aki a vádlottak ellen — Brónyai kivételével — fenntartja vádját. Brónyai ellen azonban elejti a vádat. Utána a védők szólaltak fel a vádlottak érdekében, majd dr Szabados és Vantus vádlottak mondották el védöbeszédjűket.
A biróság ezután tanácskozásra vonul vissza és az elnök kijelenti, hogy az ítéletet tiz órakor fogja kihirdetni.
Ax elnök fél 11 órakor hirdette ki az Ítéletet, mely szerint Beck Somát, Bárány Antalt és Jaberícs Lajost 4 havi fogházra Ítélte, Vantus Károlyt és dr. Szabados Arpá-dóf pedig a vád alól felmentette.
A biróság Ítéletének indokolása még 11 órakor tart.
TŐZSDE.
Bndap««t, ápr. Íl.
Vfdutaplao: Napoleon S36, Font 1060, Uva
__, Dollár 260, Francia frank 2040, Lengyel márka 30,
Márk* 410, Ltrn 1300, Owirák 43, Rubol il&, Lai 365, Szokol--, Svájci frank 4050, Koronadinár 705, Frankdinár --, Holland forint —, Bícsi kifizetéa -.
Ertfkok: Magyar Ilitől 1700, Osztrák Hitel 7&0, Hazai 935, Jelzálog —, l.eszámilokS 744, Kereskedelmi
Bank 8550, Magyar-Olasz--, Boocsiul 4W80, Drasdie
4860, Általános szén--, Szászvári 2176, Salgótarjáni
4W;, Urikányi 3100, Rima 2140, Schlick —, Guttraann
-, Najld 0900, Daolca 4700, Klotild 2700, Magyar
Cukor--, Adria 4900, Atlaotika 3750, KirUyzür\'--,
Bosnyák-Agrár 625, Lipták .—, PMbui 7Ö5. Vasmegyei Villamos--, GUelU 1375, Konkordia--. -
__ZALAI KÖZLQNY_
HÍREK.
— Dr. Vass József miniszter Nagykanizsán. Jeleztük már lapunkban, hogy szombaton, folyó hó 23-án egy igen érdekes és tanulságos estélyre van kilátásunk.\' A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete műsoros estélyt rendez, melyen dr. l^oss József vallás-és közoktatásügyi miniszter is előadást tart. A kiváló tudományu államférfi szombaton a gyorsvonattal érkezik városunkba és ezért tegnap délután 6 órakor a városházán a hatóságok, testületek stb. küldöttei egy értekezletet tartottak, melyen a méltó fogadtatás részleteiről tárgyaltak. Ezen értekezlet lapunk utján is felkéri mindazon hivatalokat, testületeket, egyesületeket stb., kik a miniszter előtt tisztelegni óhajtanak, ezen szándékukat szombaton délelőtt dr. Kaufmann Lajos városi I. aljegyző urnái bejelenteni szíveskedjenek.
— UJ vonatok. Folyó hó 27-től, Vasárnaptól kezdve a kővetkező Nagykanizsa állomást érdeklő menetrendváltozások léptetnek életbe. Vasárnaponként közlekedik: Nagykanizsa—Budapest közt a Nagykanizsáról 12 óra 8 perckor induló 207. sz. és a Nagykanizsára délután 4 óra 7 perckor érkező 208-as személyvonat. Nagykanizsa-Szombathely kötött a Nagykanizsára délelőtt 10 óra 5 perckor érkező 329-es és a Nagykanizsáról délután 5 óra 5 perckor induló \'vegyesvonatok. Nagykanizsa—Babócsa kőzött Nagykanizsáról reggel 5 óra 6 perckor induló 906. sz. éa a Nagykanizsára d. u. 1 óra 40 perckor érkező 943. számú személyszállító vonatok. — Szombaton és vasárnap a balatoni D. vonatok ezután nem fognak közlekedni, az eddigi balatoni D. vonatokon kivül, ellenben ily vonat közlekedik vasárnap is Budapestről Sopronig és hétfőn Soprontól Budapestig.
— Emelik a vasúti tarifát? Fővárosi lapok az utóbbi napokban azt a hírt közölték, hogy junius hó folyamán a személyforgalom vasúti tarifáját ismét emelni fogják. A drágítás lényeges lenne s azzal indokolják, hogy a külf\'áld is emelte a vasúti tarifát. Ér-deklődtün\'. illetékes helyen, hogy mi igaz a híradásból s azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy a fővárosi lapok bire minden alapot nélkülöz. A kereskedelmi minisztériumban nem is gondoltak a díjszabás felemelésére. S a Máv. és Délivasut sem tud semmit az ér-emelésről.
— Szent István korabeli lelet. A
szegedi újságok irják: „A környéknek egyik legnevezetesebb régisége, bár alig tudnak róla, a tápéi (Szeged határában) plébániatemplom. A templom Arpádházi királyok idejében épült — valószínűleg 1000 táján. .Szent István tudvalevőleg kötelezővé tette, hogy minden várispánság, megye területén . 10 templomot építsenek. A templom belsejében a kórus vaskos építkezése lepi meg legelőször a szemlélőt, mely a góth, román vagy bárok ízlés karcsú stílusa mellett ugy tetszik, mint valami nehézkes, a sárépitések-nél használt boltozat a templom bejárója fölött. A hajón át a szentélybe jut az ember, hol a virágokkal, gyertyákkal feldíszített főoKár áll. Ennek a háta mögött találták véletlenül azt a freskót, mellyel most tudományosan is foglalkoznak az illetékes szakkörök. A freskó ugy került napvilágra, hogy a falon a vakolat lehullott. A lehullott Vfko-lat helyén koszorú tűnt elő, melynek négy küllője van\'; valószínűleg glória lehet egy szentnek á fején. A színek még egészen
3
frissek, a küllők husvőrősek, a koszorú sárga. Az értékes leletről a tudományos világban tudomást szerezve, a muzeumok országos
felügyelősége Szegedre ktUdte dr. Divald Kornél történészt, régiség! .szakértőt, aki Sebestt/én Károly tanár és a városi muzeum igazgatójának társaságában felkereste a tápéi templomot. A vakolatot több helyen lekaparták, amely alól figurák és orimentális füzérek kerültek elő. A szakértői szemle megállapította, hogy a festmény a középkorból való, keletkezésének ideje azonban abból a kevésből, ami, napvilágra került, közelebbről nem állapitható meg. A vakolat lefejtése körülbelül hat heti időt vesz igénybe.
— A sétatéri kiskertekre nézve az alábbi érdekeltekkel miheztartás végett a következőket közöljük. A szóbanforgó egész terület fülszantása, kimérése és kicövekelése 70, egyenkint 147 öles kiskertre megtörtént. A területet ugy mint tavaly, két 1—1- méter szélességű és czövekekkel kijelölt gyalogút 3 táblára osztja. A sétatér keleti, temetői részének hosszában fekvő első táblában vannak az 1—23. számú, a középsőben a 24—47. számú és a Vécsey Zsigmond-utca (mezei uO hosszában fekvő harmadik táblában a 48—70. számú kiskertek. A kiskerten a temetői úttól számitva az első táb Iában az l-es, « középső táblában a 24.es, a harmadik táblában a 48-as számmal kezdődnek. Fölhívjuk az alább megnovezett érdekelteket, hogy 3 napon belül Dr. Tamás János ügyvéd irodájában naponként d. u. 3—6 óra közt 76 korona lefizetésével (amelyből 30 K haszonbérre, 5 K a.kimérés, kleövekelés és kiosztás költségeire, 40 K pedig a felszántás dijára esik) igazolványaikat váltsák ki. Ezen igazolvány bír, tokában a nekik kiosztott kiskertet azonnal használatba vehetik. Aki az alább nevezettek közül igazolványát 3 napon belül ki nem váltja, a neki szánt kiskertet másnak adjuk. Az egyes kiskertekre jogosítottakat már a következő név és számsor állapítja meg: Kovács György tűzoltó, Snidár Antal tűzoltó, Varga Károly tűzoltó, Horváth Boldizsár, Németh István rendőrtizedes, Simonics Péter, Németh Mihály rajztanár, Zalavári József, Dénes Jenő, Horváth Olivér, Noll Ferenc, Lichtfusz Gyula, Kolozsváry Ödön, Deák Pétcrné, Táncsics Béláné, Magyar Lajos, Szánty Ferenc, Várhegyi Gergely, Jeszenkó Antal, Tóth Ferenc Varga János. Major József, Várady István, Milley István tűzoltó, Krenusz Fereno, ifj. Kre-nusz Ferenc tűzoltó, Kádár Lajos, Szeghalmy Bálint, Hochos Ágoston, Király Sándor, Kum-per Arthur, Vojkovics János, Horváth István, Verhás Gusztáv, Szemző István, Orbán József, Sió Böske, Polgár\' Vilma, Fehér István, (ÍXspa-rits Istvánné, Födő Péter, Péntek József, Ku-cséber Imre, Bauer Ferenc, Benkes János, Nagy György, Horváth János rendőrellenőr, Freisch-midt Ferenc tűzoltó, Csiza György tűzoltó, Varga József tűzoltó, Varga György tűzoltó, Fenyvesi Sándor tűzoltó, Berdó János tűzoltó, Németh István tűzoltó, Kobzinek János tűzoltó, Tóth Ernő. tűzoltó, Várady István rendőr főellenőr, Almásy Gyula, Zalay Lajos, Perger József, Barabás Kálmán, Sipos Mózes, Ábrányi Lajos, Szőllősy János, Halmos József, Polgár Ferenc, Tóth József főkalauz, Üveges Adolf, Farkas Ferenc rendőrellenőr, Gergál István.
— Köszönetnyilvánítás. Kollarics Boldizsár elhalálozása alkalmával Eperjesy Gábor ur által hozzánk juttatott 50 korona koszorút pótló adományért ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja a József kir. herceg Szanatórium Egyesület.
ZALAI. KÖZLÖNY
1921. iprilu 22.
Apró
hirdetések.
Egy féderea és egy gazdasági kocsi eladó Magyar-utca 60. n. alatt._
Érettségizett fiatalember megfelelő állást keres. Cim a kiadóban.
Kölcsey-utca 20. sz. ház szabadkézből eladó. Azonnal beköltözhető. Bőv«£bet ugyanott
Hnjcsár-u. 15. számú ház aladó. Bővebbet Gyár-utca 45. sz. alatt._2504
Egy diófa ebádlőkredenc márvánnyal és egy himalaja nagykendő eladó Batthyány-u. 10. sz. alatt.
Eladó 1 Bösendorfer koncert zongora, 1 uj homokfutó, 1 uj könnyű igáskocsi, egy lóra uj puradós szerszám, 1 alig használt könnyű tisztinyereg. Bővebbet Sugár-ut 53. \' 2408
Bárány vendéglőben önkéntes árverésen ma 10 óratol Kezdve elfognak adatni vendéglői asztalok, székek, padok, sör-apparát, boroshordók, vendéglői üvagek, disznóól és többféle tárgyak. __
Egy konnyfl szakér egy lora, kát lószerszám, három cipőfelsőrészt üzőf ép eladó. Bővebbet a kiadóban.
Milhoffer sorsjegye nyeri
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjátékban. Vásároljon tehát sorsjegyet
ÍTlilhoffer Kálmán
főeldrusitónúl Zrínyi Miklós-utca 42. szám,
mert ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos különös: féle nyereményt.
Húzás május 19-én és 21-én.
fi sors[egyek hluataloa ára: •(éix 96 korona, fél 48 korona, negyed 24 kor., nyolcad 12 korona.
151
• (kézbesítők) felvétetnek | lapunk kiadóhivatalában
wwwwwl
ÚJSÁGKIHORDÓK
wmr Olcsóbb!! "»•
Elsőrendű pogányvár! ujbor
XSr literje 28 Kí
Kopható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
1K 40 fill.-be
kerül példányonkint a
ZALAI KÖZLŐ is Y
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
573/1921.
A sormás! k8rjegyz5t*l.
Hirdetmény.
Sormás község képviselőtestületének 7/jkv. 1921. sz. határozata alapján közhirré teszem, hogy a község
vadászati joga
1921. évi augusztus hó 1-től számított 6 egymásután következő évre, 1921. évi május hó 4-én délután 3 órakor Sormáson, a körjegyzői hivatalban megtartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet igérőn.k haszonbérbe kiadva lesz.
Kikiáltási ár": 300 korona, — óvadék: egy évi bérősszeg. Részletesebb feltételek a körjegyzői hivatalban megtudhatók. Sormás, 1921. április 16-án.
Amtmann Sándor 8. k.,
körjegyző.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk
érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők , 507o-al olcsóbban nagy válasz-\' tékban kaphatók.
2482 Tisztelettel
Horváth ós Herjavecz
temetkezési vállalkozók, E8tvS.-t.Sr 2.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú,
műhelyben használható nehéz asztal ós egy
jókarban levő vaskályha. Bővebbet lapunk kiüLlóhivttta Inban.
Ha nyerni akar,
ne felejtsen el szerencse szánni oszlálysorsjegyet venni a HIRSCHLER tőzsdés és osztálysorsjegy főelárusitónál,
hol n lefolyt játékban is nyc tű kszámos kisebb és a 80000 koronás főnyereményt.
Az I. osztály húzása már m^jus 19. és 21-én
Szivarica hüvelyek, sxlvark* papírok, szIvarszipVák, képeslapok, levélpapírok, jAtókkArtyók nagyban kicsinyben leg- TT-j va ^ U1 ör tőxsJóbon elónyöiebbcn a JELII OOJLIJLCJI sxerexhitóbo
Fö-ot, ,,Korona"-S2al!oda épületében
Ingatlanok ttfliét
nagy űztctl összeköttetéséből kifolyólag legelőnyösebben a leggyorsabban eszközli
Szántó Vilmos
Nagykanizsa, Eötv8s-tér 29. W*. tű.
Rllll jvarfüct u«y nyermekek, mint fel-nuiiaiai I adl n6„eknek jutányos áron elfogadnak liakóczi-utca 14. szám alatt.
Uj árak! tbb mar. Uj árak!
$ 35—41-ig fehér női vászoncipók, nngol áru . . . O St 34-41-ig szürke női „ svejci áru ... .
Jt; 34-41-ig pezsgő szinfi női vászoucipők, elsőr. anyag
Fehér gyermekcipők, angol áru 24 29-ig.....
t\' m „ „ 30—34-ig ....
Elsőrendű gyermekszandálok 20-24-ig
25 20-ig
.. 27—30-ig
31— 34-ig
W. Női szandálok...... 35—38-ig
3JS Férfi szandálok......39—41-ig
£ " » ...... 42 — 43-ig
570.—
£ Szabó Sándor cipőüzletében
3K Kfmn"y "-- U»y«=oH egy jé házból v,.tó tannlótwny felvétetik 2
Nyomatott a l.otulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60-lk évlolyam
Nagykanitaa, 1921. április 23. Szombat
91. szára.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Surkmtóség éi fctadéhtv.ul: Pő-nt 13. ax. ———— lntenirh.n-Ul.foa 78. —
Megjelenik mindig kora reggel
KÖSZEKKRSZTÓ: Dr HEQEDÜS OYÖROY
BWBt.lgf. ctf,j„f.
KP.LKLÓSSZERKKSZTÓ:
BODROOKŐZY ZOLTÁN
Hlóllaetéal árak: Egi.i én. 400 K. Félém 900 X. N.gj.J-évi. 100 K. Egy hén II K. Egy.. uia ár. fl K
Égető a földreform végrehajtása.
Irtá dr. Hegedűs György ncmzelgy. képviselő.
Az u) kormánye\'nök programbeszéde leszögezte azt a nagy kívánalmat, hogy a házhelyekről és kisbéri .tekröl alkotott 1920. évi XXIV., valamint a földblrtokrcformróf szóló 1920. évi XXXVi. törvénycikket sürgősen éf szigorúan végre kell hajtani. Ezt követeli szüntelenül pártunk Is. Sok okos dolgot mondott az uj miniszterelnök, aki különben az ország egyik legképzettebb embere és legéleseszübb politikusa. Én most csupán e két törvény fontosságával akarok foglalkozni.
Lépten-nyomon hallom a panaszt, hogy az 1920. évi XXIX. törvénycikkel nem hajtják végre, hogy útjába áll mindenki, aki útjába állhat. Ha arról lenne szó, hogy a faagyar földet ellenségünknek vagy idegeneknek adjuk: akkor ezt a magatartást meg tudnám érteni. Azt azonban nem értem, és hiszem, hogy minden Józanul gondolkozó és hazáját szeretó ember érthetetlennek tartja, hogy a magyar haza fundamentumát, a kereszténységnek legbiztosabb támaszát, nemzetünk reményét és legmegbízhatóbb elemét, a magyar falut fejlődésében akadályozzák. Nem tapasztaltam sehol, hogy a közigazgatás sietett volna a házhelyek és kisbérletek kérdéséhen. Földbirtokosaink magatartása pedig kritikán aluli. Azt azonban hallottam, hogy Igen sokan az Igénylőket a magas árral, áreséssel, az építés nehézségével stb. Ijesztgetik cl.
Aki Így jár el, az a saját házát gyújtogatja, mert útját egyengeti egy agrárszocializmusnak, egy osztályharcnak, amelyet éppen a kisgazda- és földmlvespárt nem akar. Az az ember, aki a magyar földmlvest nem tekinti testvérének, az ha-\'zájának ellensége, mert \'az elégedetlenséget növeli. Aki a meghozott törvényt nem becsüli, nem Igyekszik végrehajtani, az lázadó. Aki pedig a magyar falu elé akar állani és útjáról visszanyomni, az buta, s ugy látom, ebből van a legtöbb.
A házhely-, kisbérlet- és földreform nem osztályharc eredménye, hanem a természetes fejlődésnek és a nemzet életfeltételeinek a szüleménye.
Egy ut van, amelyen haladva, a Jövendő biztos révébe találunk: a falu felé vezető ut. A falu az az örök forrás, amelyből a meg nem semmisíthető magyar élet fakad. A falu ősi lelke és szava voll az, amely az elnemzetletlenedett nyelvet újra felfrissítette. Idegen porától megtisztította, magyaros, nemzetle\'s zománccal bevonta. A gondolkodásában elgyengült,
Idegen z igyvaságokkal megmételyezett, hitében meggyengült, testében enervált url, Intelligens osztályl, a faluból előretörő, a paraszti sorból szorgalmával, ludásával kivált férfiak erősítették meg. Nemzetünk utólérhetetlen harci erényei, a gondolko-dásnélküll meghalnltudás szent hazánkért, a bármikori Indulásrakészség az elrabolt ezeréves határokért: a falu lelkében lobog elolthatatlanul.
Ezen mérhetetlen értékű kilesek ujjá-. születésünk méhe! Középosztályunk, ugy a földbirtokos, mint a tudományos pályán mozgó, megrogyott, elszegényedett, leromlóit. Ami megmaradt, az nem oly erős, hogy egy uj középosztálynak még csak magja is lehetne I Ezért kell sürgősen minél kiterjedtebb s alaposabb földreform, Jó agrárpolitika, hogy az Alföld és Dunántul ősi magyarja, mint kirepült raj, ellepje az üres helyeket. Nem lerombolni akarjuk a nagybirtokot, ne n 1 erre szükség van, marad Is bőven, — csak pénzért, törvény alapján, de nem uzsoraáron kérjük azt, amt a falu megerősítéséhez feltétlen szükséges. A megduzzadt földmlvesoszlály küldeni fogja fialt tudományos, kereskedelmi
és ipari pályán, ami által a megmaradt . középosztált klterebélyesltt s attól átvéve erényeit, mint u| kövekből épített oszlop, aláheiyezkedlk a nemzet épülete alá I
Megerősödött, Jobb módba került, felfrissített Intelligencia és megnövelt, erős földmlvesoszlály mellett nemzetünk Jövője biztosítva lesz I Magyarország számára e pillért kell kiépiltnl.
A kisgazdapárt tehát nem kizárólagos osztálypolltlkát üz, mikor a földreformot sUrgetl, hanem önmagával együtt a nemzet r:ndklvül becses másik osztályát, a középosztályt Is lábra akarja állítani, tehát a harcban megsebesült keresztény testvérét gyógyítja, akkor pedig, amikor azokat támadja, akik a törvény végrehajtását akadályozzák, nem tesz mást, mint a tanulatlanokat oktatja, mert nem engedheti meg, hogy azt azelválasztódást, amelyet e két osztály közé a forradalom szele beletolt, újból kiélesitsék, Nem kér tehát mást, mint url gondolkodásmódot magával- szemben 1 Jogaiból pedig nem enged egy tappodtat sem, mert ezt kívánja a nemzet érdekel
Hegedűs vagyonváltság-javaslata.
A földreformmal kapcsolatban akarja megvalósítani, —r Hegedűs nem tágit, feltétlen keresztül akarja vinni a javaslatot.
Budapest, április 22. BotÜik József alelnök nyitja meg nz ülést és jelenti, hogy An-dahúzy Kasnya Bélát Mindszenten képviselővé választották. Utánna Drozdy Győző, a pacsai kerület képviselője, kért szót. A Magyar Távirati Irodn bérbeadása ügyében várt választ az interpellációjára és legnagyobb meglepetésére nem a miniszterelnök, hanem éppen ebben az ügyben leginkább érdekelt fél Eckhardt Tibor válaszol a Szózat mai számában és hazug embernek nevezi és jelenti ki Diozdit. így folytatni tovább nem lehet, mert odaát nem mindenben egyeznek, de a ényegére nézvo bizonyíthatom, hogy a Magyar Távirati Iroda bérbeadásának ügye a Teleky-kormány utolsó miniszter tanácsán tárgyaltatott. .Elnnök itt közbeszól: A képviselő ur felszólalása nem volt személyes kérdés, mert újságokkal a nemzetgyűlésen nem pelcmizálhatunk.
Ezután következett a vágyonválságról szóló törvényjavaslat tárgyalása.
Iklódi Szabó János hosszasan ismerteti a javaslatot. Foglalkozik azokkal az ellenvetésekkel, melyek a pénzügyi bizottságban a" javaslat egyes rendelkezései ellen elhangzottak, Elfogadásra ajánlja a javaslatot.
A vitához elsőnek Temesváry Imre szólal fel. Méltányosnak tartja a nagytőke megadóz-
tatását, szeretné azonban, ha az 50—100 ezer koronás vagyonok kedvezményben részesülnének és ha ötvenezer koronánál nem nagyobb vagyonokat a váltság alól mentesítenének. Nem tartja indokoltnak, hogy a vagyonos társaságoknál a vagyonváltságot csak a részvények Yj-ával fogják megadóztatni. A hadi-kőlcsönkötvények kérdésével foglalkozik, kéri n pénzügyminisztert, nyugtassa meg a közönséget, mert a hangok a pénzügyminiszter rendelete ellenére felszólítást intéztek a felekhez a lombard kölcsönök kiegyenlítésére.
Utána Máté/fy Viktor kijelenti, hogy a mai korszakban kellett volna hozzáfogni Magyarország pénzügyi és gazdasági újjászervezéséhez eddig azonban csak a földbirtokreformra vonatkozó törvényt intézték el és ez sincs még végrehajtva. Alig hoztunk még olyan törvényt, mely a magyar nép gazdasági újjászületését elősegítette volna. A javaslat bizonyos sérelmeket tartalmaz, például «z Esztergomvidéki Takarékpénztár részvényeit nem jegyzik a tőzsdén, pedig ezek körülbelül egycnlőek a f^esti Magyar Kereskedelmi Bank részvényeivel, majdnem kétszeresét fizetné vagyonváltság címén azon összegnek, amit a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fizetne.
Ezután SzUrinyl József báró szólalt fel-
ZALAI KÓZLUKV
Amig a politika megelőzi a VOTfazgasági kérdéseket, addig nem lehet lerakni az ország gazdasági alapjait] annál nagyobb öröm tölti cl, hogy végre szerves törvényjavaslattal áll elő ^ pénzügyminiszter a sorrendben, melyben a pénzügyminiszter a saját koncepcióját akarja mcgvaíésitani, hézagot lát. A pénz mcgádóztatás.ivril kezdte volnn, mert nem áll az, hogy a pénz már 50 száza!ékkal_mcg lett volna cdóztfttvr. Más sorrend mellett, egységes vcgyonváitsággal jöhetett volna a pénzügyminiszter a Ház elé és az ingatlanbirtokosnak és a kereskedelemnek nem volna meg az a kölcsönös aggodalma, hogy csak Őt terhelik meg. Teljesen csatlakozik Mátéffynak a nem jegyzett papirok értékelésének javaslatához.
Utána Rupert Rezső szólalt föl. Mindenkit át kell 1 atni annak a szándéknak, hogy tisztán és becsületesen dolgozzunk, az apró hitvány érdekeknek el kell tűnni. Ezzel a lélekkel jöttem én is és kötelességemnek tartottam első sorban, hogy ezt a nehéz magyar helyzetet gazdasági kérdésnek fogják föl. Ez a korszak a francia forradalmi korszakkoz hasonlit, ott is megvolt a felszines látszat, ott is nemzetinek és kereszténynek nevezték irányukat, araikor jött n Tubán-féle kereszténység, akkor robbantak ki a legerősebb keresztény irányzatok. Ez a példa mutatja, hngy a jelszóképes rezsim alatt kell. Helyzetünk teljesen azonos azzal, ami a francia Auclen-rczsim alatt volt. Hegedűs Lórántról jutott eszembe, ugyanazokat a fogadkozásokat hallottam tőle, hogy ő a gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a politikai életben is rendet teremt Mi ínég c<ak az ut legelső részén vagyunk.
Hegedűs pénzügyminiszter ugy a maga, mint a kormány nevében köszönetét fejezi ki azért az egyöntetűségért, ameüycl a nemzetgyűlés a javaslatot elfogadta.
Hegedűs a beszédét a kővetkező kije-lantésekkel fejezto be:
— Az éh ingatlan vagyonváltságról szóló javaslatom összefügg a földbirtok-reformmal Nagyatádi Szabó barátommal együtt elhatároztuk, hogy mindkét javaslatot keresztül visszük. (Nagy éljenzés.) A nagyobb birtokok nem pénzben, hanem földben fogják leróni a vagyonváltságoY. Azok, akik nagyobb hadifcőlssönőket jegyeztek, de különösen a katonák nem csak hogy fizethetnek hadikölcsönnel, de az ő hadikölcsöneiket 100 százalékkal fogom beszámítani. A vagyon-válság célja a korona értékének emelése. — Javaslatomat alaposan végig gondoltam s nem fogok tágítani, velem alkudni nem lehet.
A bankoknak azt ajánlom, hogy egyszerre, egy összegben fizessenek válságot, mert akkor adómentesek lesznek. A magyar valutának emelkedni kell, mert belső értéke megvan. — Az olcsóságot nem ée csináltam sem az magától nem jött, hanem azt a nemzet ereje csinálta. Ha ezért az országért any-nyian el tudtak esni a Piavénái, nekünk is meg kell tenni mindent. (Altalános éljenzés és Taps a Ház minden oldalán.)
Az elnök ezután az ülést berekesztette.
A Tisza-per fótárgyalása.
Budapest, április 22. A Tisza-ügy mai tárgyalásán Hültner harminc különböző vallomásának összehasonlításával telt el az idő. A vallomások közt lényegesek az eltéíésck. Hüttner, amikor eléje tárják az eltéréseket, következetesen azt hangoztatja : Oly régen történt, hogy nem tudok visszaemlékezni. Az egész mai tárgyalás ezzel az unojmos aktussal telt el.
Az erszéiíjdobók feleségű a vasvári vásáron.
Az ügyvédi költség fedezésére loptak.
\' (Sajdl lu (Ir sí lón klói.)
A napokban megírtuk rÖvicicn, hogy a." nagykanizsai törvényszék Swtftzcr Ferencet T évi fegyhátra s Swetzer Szilárdot 5 évi fegyházra ítélte, az ismeretes palini országúti cr-szénydobásból kifolyólag. A harmadik szereplőre, Braun Samura a bíróság a bűncselekményt nem látta bebizonyítva s felmentette. A bonyolult ügynek nincs még vége, illetőleg ujabb^ hasonló zsebmetszéssel füsze-reződölt. Ezúttal azonban már Swetzer Ferencnek és Braun Samunak a feleségeik a bűnösök,
Történt ugyanis, hogy a legutóbbi vasvári vásáron megjelentek Nagykanizsáról Ma-torlcs Istvánné városi rendőr felesége és özv. Halász Istvánné, akik a vásáron látták Sweit-zernét és Braunnét, sőt arra is emlékeztek, hogy egyszer föltűnően végigdörzsölődtek ő mellettük. Ennek az okát csuk akkor tudták meg, amikor az erszényükből hiányzott a pénzük. Gyanujuk azonnal Switzcr és Braunné ellen irányult.
Hazajövet elpanaszolták ügyüket a rendőrségen. Matovics István tendőr azonnal keresni is kezdte a gyanúsakat. Tegnap észre is vette, hogy Switzerné az egyik Csengeri-utcai házba ment be. Azonnal föltartőztatta és addig ütlegelte, amig be nem vallotta a zsebmetszézt. Hamarosan elismerte, hogy a Braunnéval közössen követték cl a zsebmetszést s Matorics Istvánnétól 2000 koronát és Halász Isvánnétől pedig 1600 koronát loptak el. A rendőrség kihallgatta Sweitzeri>ét..és a Braunné ellen, aki időközben Budapestre szökött megindította a körözést. Swetzerné a rendőrség előtt azt vallotta, hogy a zsebmetszőt őzért követték ef, hogy a férjük után az ügyv\'di költséget kifizethessék.
- Dr. Vass József miniszter nem jön Kanizsára. Hetek óta készül a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete dr. Vass József kultuszminiszter fogadására, aki a tisztviselőnők " mai ünnepélyén tartott volna beszédet. A miniszter a piarista rendházbun vett volna szállást, azonban tegnap délelőtt telefonon értesítette a főgimnázium igazgatóságát, hogy elfoglaltsága miatt nem érkezhet meg.
- Jatnlomklosztás az évforduló alkalmával. Tegnap reggel 8 órakor a fclsőtcmp\'omban hálaadó istentiszteletet hallgattuk a proletár-uralom alatt letartóztatott túszok. A mise után dr. Kenedy Imre dr. P/ack István és Zerkovitz Lajos a gimnáziumba mentek, ahol a túszok által összeadott 600 koronából Drcven Géza V. oszt. tanulót.s Horváth Károly III. oszt tanulót 300 300 korona jutalomban részesítették. Eberhaidt Béla igazgató az egybegyűlt ifjúsághoz beszédet intézett.
- Éles lövészet. Közhírre teszem, hogy a zalai gyalogezred géppuskás alakulata folyó évi április hó 27-én délelőtt 8 órától délután 6 óráig az alsónyiresi Tölgyes erdőben harcszerű gyakorlatot tart éles lövéssel, mely időben a jelzett Tölgyes erdőben és annak közelében a járás és tartózkodás szigorúan tilos. Polgármester.
1921. április 23.
— Ujabb kincsek a bánokszentgyörgyi kocsisnál. Megírtuk, hogy Tarno-viHz Imre, nemrég orosz Hadifogságból hazatért bánokszentgjyörgyi kocsis hihetetlen értékű, Oroszországból hozott ékszereket akart "értékesíteni. Az ékszerésznek, akivet az üzletet meg akarta csinálni, feltűnt a tárgyak ritka szépsége és felbecsülhetetlen értéke és azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, ahol az ékszerek monogramjából kitűnt, hogy cári ékszerek. Borzasztó gyanú merült fel Tarnovitz Imre ellen. Bár ő azt igyekszik bizonyítani, hogy az ékszereket 300 rubelért vásárolta fogsága alatt vörös katonáktól, de a gyanú, hogy részes esetleg a cár meggyilkolásában, felmerült. Persze ez csak gyanú, mert az a valószínű, hogy az ékszerek nein is a cáré voltak, hanem csak ajándekképen adták monogramjukkal ellátva egyes főúri családoknak. Tumovitz Imre később azt vallotta, hogy az orosz hadseregben mint trénkutona szolgált s ekkor szerezte az értékes holmikat. Később bevallotta, hojy még a behozott ékszereken kívül birtokában van egy tiszti, dúsan aranyozott öv és egy arany karcsatt. Elmondta, hogy a vörös huszárok egy alkalommal egy főúri csoportot gyilkoltak le s ekkor találta az övet és a női kar-csattot a kocsiban. Tarnovitz Imrét felkisérték a belügyminisztérium nyomozó osztályába, ahol elfogja mondani, hogy jutott a cári eredetű kincsekhez.
— A pacsai és sttmogi főbírói állások. Ismeretes, hogy a december 14-iki vármegyei közgyűlés nagy szótöbbséggel a pacsai főbirói áll ásra Kovács Károly nagykanizsai járási szolgabírót s a sümegire Szilágyi Dezső szolgabírót választotta meg. A választást bizonyos formai és lényegtelen okok miatt megfellebe2ték a közigazgatási bírósághoz, ahonnan a végzés a napokban érkezett le. A közigazgatási bíróság a beadott p3naszt indokolatlannak találta és elvetette. Kovács Károly és Szilágyi Dezső főbírók a tisztségüket hamarosan elfoglalják.
— A Kerenztény Szociális Egye-sQlet vasárnap, folyó hó 24-én délután 4 órakor taggyűlést tart, a mikor a temetkezési egylet alapszabályai lesznek ismertetve. Fclkéretnek a köz- és magánalkalmazottak, vasutasok és postások és mások, a kik nem is tagjai a Keresztény Szociális Egyesületnek és a temetkezési egyletbe beiratkozni akarnak, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Elnökség.
— Kiskanizsa ós a helypénz. Ismeretes az az elkeseredett küzdelem, amit Kiskanizsa vív a helypénzszabályrendelet ellen. A városi képviselőtestület kimondotta ugyanis, hogy a jövőben a helybeliek is fizessék a helypénzt. Kiskanizsa ebbe semmiképen nem akar belemenni s a szabályrendelet ellen Babochay György kezdeményezésére felcbbez-tek. Mint értesülünk, Kiskanizsa annyira sikra szállt érdekei mellett, hogy esetleg pörös uton is hajlandó igazát védelmezni. Kiástak ugyanis egy aktát, amely Kiskani-zsánuk^Nagykanizsához történt csatolásakor kelt. amelyben világosan ki van jelentve, hogy Kiskanizsa hely pénzt soha^hem fog fizetni-Erre hivatkozva, még pörös útra is hajlandó az ügyet terelni. Sőt azzal ír foglalkozik Kiskanizsa, hojyhu sokat erőszakoskodnak a helypénz behozatala mellett, elszakadnak Nagykanizsától. Hisszük azonban, hogy eny-nyíre nem veszedelmes az ügy, mert ha Kiskanizsa okmányilag ki tudja mutatni a csatlakozáskor történt kikötéseit, a helypénz behozatala már eleve megdőlt.
1921. április 23._
— Rendőrségi kinevezéseit. Lázár Kornél rendőrségi felügyelő sikeresen letette u rendőrtiszti gyakorlati vizsgát s a belügyminiszter kinevelte államrendőrségi fogai mazóvá. A hivatalos lap legutóbbi száma liozza még az alíbbi előléptetéseket: Schrci-ber Lajos volt városi polgári rendőrtisztviselőt a tizedik fizetési osztályba, Benkcs János volt helyettesdetektivet a tizedik fizetési osztályba detektivvá nevezte ki a belügyminiszter. Ezenkívül mintegy 80 tartalékos és aktiv tisztnek detektivvé való kinevezését közli a hivatalos lap.
— A Szerb konzul tiltakozott a „Jugoszlávia" elnevezés ellen. A budapesti szerb konzul a magyar kir. belügyminiszter előtt kifogásolta, hogy a magyar hatóságok az útleveleken és egyéb okiratokon Jugoszlávia elnevezést használnak, noha a hivatalos elnevezés Szerbek—Horvá-tok—Szlovének egyesült királysága (SHS). Ezzel kapcsolatban kijelentették a szerbek, hogy csak az igy kiállított útleveleket veszik figyelembe. A belügyminiszter ehhez képest már utasította U a hatóságokat, hogv az útleveleken !ne csak Jugoszlávia szót használjanak.
— Április 29-én lesz a Lőw-ügy tárgyalása Szegeden. A „Szegedi Uj-nemzedék" irja: „Az emlékezetes Lőw-ügy hullámai mind jobban és jobban kavarognak. Napról:napra más kifogásokat találnak fel a „túloldalról", hogy a Lőw rabbi bebizonyított hazacllcncs kijelentéseit kedvező színben állítsák be. Ma arról értesülünk, hogy a rabbi hites védője dr. Baracs Marcell a szegedi törvényszékhez terjedelmes beadványt intézett a Lőw rabbi érdekében. Terjedelmclmes beadványában közli a kifogásait az ügyész által beterjesztett vádiratra. Az ügyészség vádirata Lőw rabbit felségsértési\', izgatás büntette, továbbá kormányzó-sértés vétsége cimén vádolja. A hilsorsos Baracs Marcell beadványa az ügyészség által beterjesztett vád minden pontját kifogásolja. Lőw rabbi letartóztatása óta előkeritett nagyszámú hithű tanuk sokasága kíván mentő szót emelni a szent pap érdekében. A „kifogásoló diszirat" a mentőtanuk kihallgatásán kivül, Hollósi Sándor ujságiró személyét kifogásolja. Tiltakozik az ellen, hogy a vizsgálóbíró elállt Hollósi megbízhatatlanságára irányuló bizonyítás felvételétől. Továbbá esküdözve bizonyítja, hógy Hollósi *z órósz szovjetkormány európai kémirodájának vezetője volt. Hollósi lengyel zsidó volt, később katholikussá lett. hogy igy bántatlanul űzhesse aknamunkáját Magyarország ellen. A kifogásoló irat „loghatásosabb" része természetesen a befejezés, amelyben Baracs ur arra kéri a vádtanácsot, hogy Lőw Immánuel ellen szüntesse meg az eljárást és bocsássa azonnal szabadon, mert ha ártatlan ember van e földön, az csak Lőw Immánuel lehet. A szegedi törvényszék vádtanácsa még e hónap 29-én\' dönt Lőw Immánuel védője által beterjesztett kifogások sorsa felett. A zsidóknak természetesen kellemetlen a Lőw-ügy, tehát mindent elkövetnek, hogy a rabhit fehére mossák. A „tulsóoldalról" feK röppenő ujabb és ujabb rakéták görögtüzes fénye közepette — a destruktív lapok hasábjain — időnkint félistenként jelenik vc\\bg. a főpap daliás alakja. A zsidó nép mártírként kezeli s ártatlanságára esküszik, mi pedig az igazság megdönthetetlen erejében bizva, várjuk éprilis 29-ét". ^
\' _ZALAI KÖZLÖNY_
— Vetitettkép előadás. Igen érdekes,
tanulságos és élvezetes vetitettkép előadás lesz hétfőn folyó hó 25-én a főgimnázium tornatermében. Gyönyörű művészi képekben bemutatásra kerülnok ismertető szöveg keretében: 1. A katakombák világa, története és emlékei 2. A csillagos ég és csodái (csillagképek, üstökösök stb.) 3. Spanyolország természeti és művészi szépségei és a híres spanyol bikaviadalok. Az előadás 6 órakor kezdődik. Kérjük a m. t. közönséget, hogy az előadáson minél nagyobb számmal megjelenni sziveskedjék.
— Nagy mennyiségben hamisítják a száz és ezer koronásokat. A magyar pénz árfolyamának örvendetes javulása következtében újra sok hamis száz és ezer koronás bélyegezett bankó került forgalomba. A hamisításokat részint ugy követik el, hogy az osztrák bélyegzett bankjegyről vegyi uton lemossák a bélyegzőt s arra ma-magyar bélyegzőt nyomnak. Másrészt a hamisítók bélyegeZetlen pénzt vásárolnak s azt teszik lebélyegzés által forgalom képessé. A hamisítások megakadályozását az uj pénz mielőbbi kibocsájtása teszi lehetővé.
— A jegyzők Országos Árvaház Egyesületének közgyűlése. Magyarország községi jegyzői karának 1921. év április hó 14-én Budapesten zajlott le, talmas keretek között évi rendes közgyűlése. A közgyűlést a Nemzeti Hitelintézet palotájának dísztermében tartották meg. Az ország jegyzői kárának színe-java ott "volt a gyűlésen és valóban megindító módon nyilvánult meg nemcsak az elhangzott felszólalásokban, hanem a közgyűlés állal hozott határozatokban is az egész jegyzői karnak az az akarata, hogy a jegyző árvák és özvegyek nyomorúságán minél nagyobb mértékben és minél gyorsabban segíthessen. A jelentőségű határozatok ezek voltak: A községi jegyzői kor Pesten, József-körű Ion levő 41. sz. diszes palotájában berendezi: a) a jegyző árvák és özvegyek otthonát; b) a jegyzők Budapesten tanuló fiúgyermekeinek internátusát; c) az egyesület hivatalos helyiségeit; d) az egyesület tisztviselőinek természetbeni lakást adj e) a jegyzŐotthont a Budapestre feljövő jegyzők és családtagjaik számára. Az árvák és özvegyek és a főiskolai fiúgyermekek otthona berendezésének előteremtésére országos mozgalmat indít\'és a siker érdekében belevonja ezen nagyarányú akcióba a jegyző feleségeket is,, akik ugyanezen teremben, a jegyzők közgyűlésének bezárása után tartották meg gyűlésüket és megalakították a jegyzőfcleségek országos hölgybizott-sdgát. A hölgybizottság szeretettel, lelkesedéssel vállalta magára az árvaház és internátus berendezéséhez szükséges égy- és fehér-nemüeknek országos gyűjtés utján való beszel zését és a tupasztolt lelkesedésből és a gyűlésen jelen volt jeg yzőf eleség ek nagy számát tekintve, kétségtelenül sikerülni is fog ezen gyönyörű, lelkes akció. A jegyzők otthonát a jegyzői kar saját • költségén fogja bútorral és ágyneművel berendezni, még pedig ugy, hogy minden vármegye jegyzői kara egy szobát fog kapni az egyesületi palotában, saját tagjai és azok családtagjainak megszállása céljára. A közgyűlés örömmel fogadta a fala tájékoztató irodájának \' felállítását és semmi kétség sincs, hogy ez az intézmény rövidesen nemcsak egyik leghatalmasabb pillére lesz a jegyzők külső tekintélyes emelésének, hanem, amint az eddigi példák is mutatják, a falusi közönségnek a legkeresettebb
__3_
helye is lesz, különösen pedig a vagyontalanoknak és elhagyottaknak, akiknek ügyeit díjmentesen látja el. A jegyzőfeleségekből megalakult hőlgybizottság a kővetkező tisztikarból áll: DiszelnŐkök: dr. Ruffy Pálné, Doboss Gáborné. Elnök: Morvoy Jánosné. Társelnökök: Bitskay Gyuláné, Rónay Béláné. Alelnökök: Brüller Jánosné, Korooróczy Je-nŐné, Ligethy Béláné, Várkonyi Imréné. Titkár: dr. Koncz Jánosné, Brogli József. Jegyzők: Brogli Józsefné, Komoróczy Péterné, Krene dits Sándorné, Pozrár Istvánné, Scultéty Ar-pádné, Záborszky Zoltánné. Választmányi tag Zalamegyéből: Starzsinszky Györgyné Galambok, hölgybizottsági tagok: Horváth Je-nőné Tapolcza, Feisz Lászlóné Csesitreg, Kulcsár Miklósné Resznek, Kóber Jánosné Sármellék.
— A Keresztény Tisztviselőnők
Egyesülete értesíti a közönséget, hogy a f. hó 23-iki estély 8 órakor kezdődik. A vasárnapi előadás kezdete pedig este 6 órakor.
— A Ker. Kisgazda és Foldmlvea Szövetség hivatalos helyiség* Ro/gonyi-utca 7. szám alatt -van a Keresztény Otthon helyiségében.
— A zalai molnárok be akarják szüntetni üzemeiket. Zalaegerszegi tudósítónk jelenti: A Zalavármegyei Moloárok Szövetsége folyó hó 19-én Keszthelyen, a Bocskai vendéglő nsgyiermében, a keszthelyi Iparos Kör helyiségében gyűlést tartott, melyen mintegy 50 molnár vett részt a jelen volt Ritopper István, a keszthelyi Ipartestület elnöke is. A gyűlésen a zalavármegyei molnárszövetség elhatározta, hogy feliratot intéz a kormányhoz és kéri a kormányt, hogy az űj gabonára adjon teljes önrendelkezést s a jelenlegi 15% os vám helyett 10-%-os vámért őrölhessenek. A gyűlés elhatározta, hogy tekintettel a kötött gabonaár kicsiségére, ha az uj gabonára nem ad szabad kezet azonnal beszüntetik üzemüket-. Ezt a határozatot 3 tagból álló küldöttség fogja a közélelmezési miniszterhez vinni és abban az esetben, ha a miniszter nem tenne eleget ennek a kérelemnek, akkor a zalai molnárok az aratás idejében uj gyűlést hívnak össze Zalaegerszegre és véglegesen foglalnak állást ezen elhatározásuk mellett.
— Magánovédácaban az előadásokat kis gyermekek részére óvatosságból április végéig beszüntettem. Dieweck Júlia.
(x) Hangya üzletbon mai naptól hetenkint kétszer friss teavaj kapható, melyből a szövetkezeti tagokon kivül a Move tagok is részesülhetnek.
(x) Zongorázék figyelmébe ajáljuk Nagy Kálmán pécsi Angszter orgonagyáros hangolóját és orgonakészitőjét, kit a vörös-banditák,\' azért m<*rt házát a kominunÍ7-álák előtt védelmezni merészelte, kikergették a városból. Most távol övéitől, elszakítva 5 árvagyermekétől, kik közül kettő a szerbektől internálva van, — itt eszi száműzetés mostoha kenyerét. Orgonákat, zongorákat javítgat. Oly ügyes mester szakmájában, hogy a régi, használhatatlan orgonákat és zongorákat ujakká varázsolja. Már ez évben Nemesapáti, Nova, Pusztamagyaród, Petri-kercsztur, Zalatárnok, Csatár, Páka, Nagylengyel, Botfa, Sárhida plébániák és a zalaegerszegi zsinagóga orgonáit a legnagyobb elismeréssel javította meg. Helyben is többen buták már rá zongoráikat. Jelenleg a kis-kanizsai templom 16 változatos és 2 manuálos orgonáján dolgozik szakértően. Holnap vasárnap lesz a hivatalos átadása az orgonának. Egyébként nagyon olcsón dolgozik. Kérjük tehát a környékbeli plébániákat és a helybeli zongoratulajdonosokat, hogy e szegény menekült honfitársunkat hangolás és javítás munkákkal felkeresni szíveskedjenek. Jelentkezni lehet Ehrlich P. Alajos kiskanizsai lelkésznél.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 23.
A korona Zürichben
Budapest, ápr. 22. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 216, osztrák korona: 150, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedijj —\'— szantim.
TŐZSDE.
Budapait, ápr. 22.
V«luUpUo: N.poUoo 845, Pont 1000, Léva —, Dollár 2<0, Francia frank 2000, Ungyel márka :<5, Márka 415, Líra 1250, OsxUák 44, Rubel 105, t.ai 405, Szokol 370, Svájci frank 4»00, Koronadinár 705, Frankdinár --, Holland forint —, Bécsi kifizet*s -.
Ertíkck : Magyar Hitel 1710, Osstrák Hitel 760, Hasai é3», Jelzálog :tS5, Laszimitoki 740, Kereskedelmi
Bank 6550, tyagyar-Olass---, Beocsini--, Drascha
4100, Altalanos szén--, Szisz vári 2100, Salgótarjáni
4Í00, IJrikányl t060, Rima 2ŐS6. Schlick —, Gutt marin
--, Nasici M00, Danica -, Klotild--. Magyar
Cukor--, Adria 4900, Atlantlka 3S50, Királysor--,
Kotayák-Agráx--, Lipták —, PhÖbos 7S3, Vasmegyei
Villamos -. Clsalla 1400, Konkordia 2260.
Ertesités.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy hsiá-lozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszeri! polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk
érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 505/o-ar olcsóbban nagy választékban kaphatók.
. mm Tisztelettel
Horváth ós Herjavecz
temetkezési vállalkozók, EStvü.-tír 2.
1K 40 fitl.-be
kerül példányonkint a ZALAI KÖZLÖhY
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
Értesítés!
Értesítjük Nagykanizsa város és vidéke n. é közönségét, hogy saját műhelyünkben készítünk gyapjúszövetből jutányos ár mellett elegáns url
divatöltönyöket.
Továbbá ■ raktárunkon lövő saját készítményt! férfi- és fittőllSnyö-ket olcsón kiárusítjuk.
(Min vujlltzliu «z». Tilifoi 311.
^Szives pártfogást kér
Dunántuli Ruhaáruház
Erzsébet-tér 20. szám. nss
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak a kedves ismerőseimnek, kik mély gyászomban fájdalmamat jóleső részvétükkel | enyhitenyi szivesek voltak, ezúton | mondok hálás köszönetet.
Nagykanizsa, 1921. április 22.
Bltza Mária.
DllhüVarráeí ugy gyermekek, mint fel-nuilaial I n»l nőiteknek jutányos áron elfogadnak Rákóczi-utca 14. szánt alatt.
Apró hirdetések.
Vasgerenda (4 méter 60-es) eladó i\'-\'lai Györgyrét, Kiskanizsa, Alsóié iiatő utca 9. 2V.8
Egy szorgalmas, erős mlndcnes-leány magas fizetés és jó ellátás nielktt ker^s telik azonnali belépésre. Bazsó József Teleki utü.
Telekl-ut 46. számú ház kerttel Jutányos áron eladó. Bővebbet Kossuth-tér 12.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jókarban levő vaskályha. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Legolcsóbban vásárolhat mindig
KisfaludiésKrausz
cégnél,
ahol óriási választékban a legfinomabb és legjobb áruk kaphatók
Férfi angol szövetek 140 cm. különleges
dlvatszlnekben métere..... 550 K-ftl 1100 K
rolniién dtr.t
Gabardln 140 cm. női Costflmkelme .„„„,„„ Tiszta gyapjú Costilmkclme 140 cm. SSÍi; . . Divat sima szövet dupla széles SSSS .... Sima és mintázott opál batisztok Zeflrck, kartonok, kanavásznak, vásznak métere Oxfordok métere.............
LOszterek, selymek, Etamlnok. mosókreppek, Eponge vásznak, felöltő és női kabátszövetek óriási választékban olcsó árakon
Kisfaludi és Krausz
dlvatnagyáruháza ax „Arany Kakaa"-hoE
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. szám.
□aooooooooooDooooaoaoaooooao
ZALAI ES GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet — Vonalzóíntézet
117.
Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Kiadóhivat talsfou. 78.
NAGYKANIZSA, \'ko-ut 13.
Nyomatott a
□QDODODoooDoao 0000caaaaoaoDoa
laotuíaidonoaok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 lk évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 24. Vasárnap
92. siám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SwkwliWg és kiadóhivatal: Fő-ut 13. sz.
- InUrurban-tolc fon 78. --
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYŐROY
FBLELÓSSZBRKESZTÓ: BODROGKÖZY ZOLTÁN
Hlóílxotésl árak:
Eg&i 4vro 400 K. Fílévro 200 K. Negyedévre 100 K. Egy hóra 86 K. Egyes atím ára 3 K
A mi karisztánységflnk.
Irta dr. Hegedűs György nemzetgy. képviselő.
A választások alatt, de azután is a Nemzeti Párt azzal küzdött ellenünk, hogy a Kisgazdapárt nem szolgálja a keresztény irányt, ho*y liberális s különösen azzal, hogy osztályharcot hirdet.
Az elmúlt egy éves parlamenti harcok alatt azonban ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy mint minden kérdésben, de különösen a keresztény irányzat kérdésében is a Kisgazda- és Földmivespárt sokkal határozottabban, erőteljesebben is elszántabban foglalt állást, mint a Nemzeti Párt. A keresztény irányzatot a Kisgazdapárt tartotta fenn l
De beigazolást nyert más is. Az, hogy a Kisgazda- és Földmivespárt a nemzeti önállóságot, függetlenséget, az idegen hatalmak befolyásától való mentességet hatványozottabban védte, mint a testvérpárt. A Kisgazda-és Földmivespárt következetes magatartásával a konszolidációban elért eredményeket konzerválta és nem egyszer- megvédte más pártoktól jött támadásokkal szemben. A Kisgazdapárt ezen magatartásával a nyugalmat biztosította az országban.
Közélelmezésünk kritikus helyzetben volt az ősszel. A falu félholdas szegénye is beadta a reá kivetett mennyiséget, akkor, amikor a Nemzeti Párt legnagyobb támaszai, a több ezer holdas uradalmak közül többen egy szem gabonát sem adtak be a közélelme• zésbe l Tudom, hogy sok szegény család annyira beszolgáltatta gabonáját, hogy most neki vennie kell. A falu ezzel\'Mágyciország
közélelmezését biztosította / _
Ugy gondolom, hogy. ez az eljárás az igazi hazafias és keresztény magatartási
Mégis mit látunk ? Nem hogy minderről tudomást venni nem akar épp az ország értelmiségének nagy része, hanem valósággal felzudul, ha a Kisgazda- és Főldmixtespári még erőteljesebb keresztény irányzatot vesz fel. Igy tőrtént legutóbb akkor, amikor páter Hédly Jeromos\' megjelent pártunk vacsoráján s ott egy hazafiasságtól, kereszténységtől és falu-szeretettől égő beszédet mondott. Nosza, a keresztény s íjtő országszerte felugrott s valósággal kikérte magának, hogy a Kisgazdapártban egy római kath. szerzetes beszélni merjen. Valósággal megtiltották, hogy a Kisgazdapárt keresztény merjen lenni /
Mi ez? s mit jelent a „Veszprémi Újság" támadása páter Jeromos ellen az ő szereplése miatt ? A dolgok mélyén minden látható 1 —\'
Patér Jeromos végre is az ország egyik legképzettebb papja, nemzetünknek és rendjének a legelsők közölt levő szónoka, szerzetes társainak büszkesége, aki Szent Ferenc-rendjének még sok-sok dicsőséget fog sze-
rezni. Országos neve van, aki nemcsak ott kiváló, ahol a szó fegyvereivel k«U küzdeni, az volt ő az ellenség előtt is. Ó a mi harcos, megalkuvást nem ismerő keresztény küzdelmünknek egyik legkiválóbb bajvivója. Bár ezret adna belőle az Isten ennek a hazának I
Miért fáj tehát a Veszprémi Ujság-nak, hogy a mi körünkben megjelent ? Tán az, mert a harcos, tüzes, lobogó kereszténységet hirdette? Lehet, de hát tudják meg, hogy ez kell nekünk, e célért küzdünk és ilyen lelkű emberekre hallgatunk 1 Az fáj, ha az ébredő szellem bemegy a kisgazdapártba? Hát nekünk nem szabad Ébredőknek lenni? Van annál szebb, szerzetesibb feladat, mint a keresztény tábort növelni?
Értem, miről van szó I Arról az egyszerű dologról, hogyha a kisgazdapártról megtudja az ország, hogy az is keresztény, akkor ^aaásik oldal alól, amely privilegizálta magának a kereszténységet: kiszalad a lói Mi semmi esetre sem hirdetjük azt, amit a Nemzeti Párt elnöke, gróf Andrássy hirdet, hogy : „Nem kell a lármás kereszténység t* Igenis, kell I Még egyet: Öreg, tubákos urak enervált kereszténysége nem kell.
Azt is mondja ez az újság, hogy egy szerzetes nem mehet abba a pártkörbe, ahol katholikus pap ritkán fordul meg 1 Hát kérem, itt a baji Mit vétett a magyar falu, hogy papjai neki a politikában nem zászlótartói? Ha baj
Nemzatgyülós.
Budapest, április 23. Rakovszky István elnök 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését.
Napirend előtt dr. Szadeczku Lajos meleg szavakkal emlékszik meg a lengyel küldöttség budapesti tartózkodásáról. Nagy súlyt helyez arra, hogy a lengyeleknek a magyar nemzettel szemben érzett rokonszenvének a nemzetgyűlésen is visszhangja legyen és ezt az alkalmat a Ház használja fel arra, hogy a lengyel nemzetet üdvözölje.
Elnök: Meg van gyáződve arról, hogy a nemzetgyűlés osztatlan akaratát tolmácsolja, amikor ebből a székből üdvözli a lengyel vendégeket és a lengyel nemzetet, amely a rettenetes sorscsapások után országunk mellé állott és egyedül tiltakozott a trianoni békeszerződés ellen és velünk közős határt kiván. A két nemzetet nemcsak a történelmi mult, hanem a jelen is egymáshoz fűzi. Meg van győződve róla, hogy mint valamikor N-igy Lajos korában, ugy a jövőben is együtt fog küzdeni a két nép.
Erdődi Harach Béla, a pénzügyi bizottság olőadója beterjeszti a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot.
Utána a vagyonváltságról szóló törvényjavaslat részletes tárgyatáss kivetkezik; melynek első szakaszához Ruppert ajánl módosítást, de Hegedűs pénzügyminiszter nem járul hozzá. A többi szakaszoknál Vass János, Tomory Jenő, Birt ha József, Hijj Imre és Ruppert Rezső módosító iuditványt tesznek. Ruppert a tisztviselők 10 ezer koronán aluli
van és más pásztorok alá kerül a falu: ma-gára vessen emiatt a papság. A földmbes érdek ma a nemzet érdeke. Csak fel kell nyitni a szemeket és el kell hessegetni a rosszindulatot, no is jobban kell szeretni a magyar fajt l
Az is baj, hogy egy szerzetes a nemzeti függetlenséget hirdeti? Bár mindig, minden egyházfi ezt hirdette volna, akkor nemzetünk nem itt állana I Friss, szabadságért kiáltó harcias nemzeti érzés kell ide, — nem lakájpolitika I
Mert ezt a célt szolgálta Jeromos páter, ezért hazájának oltárán áldozott, amelyet jobban szeret, mint más I
Végül annyit: jegyezzék meg azok, akiket a Kisgazdapárt kereszténysége bánt, hogy ilyen fegyverekkel küzdeni a mai nehéz időkben: illetlen dolog. Azok, akikre mi hallgatunk, nem autón szállítják a kereszténységet. Nemi Hanem ha kell, szivük vérével isi A liberálizmus vázába beültetett, falu ellenes, régimódi kereszténység nem a mi kereszténységünk, — nekünk a Jeromos által hirdetett hitvallás kell.
Ha majd a másik táborban belátják azt, hogy a kereszténységei nem politikából kell hirdetni, hanem azért, mert az lelkünk parancsa, a nemzet életfeltétele, — akkor megértik a Kisgazdapártnak és Jeromos páternek a kereszténységét is.
betétjét akarja a jövedelmi adó alól mentesíteni. Birtha pedig az ajánlja, hogy az egyház minden nyerészkedés nélkül elhelyezett betétjei ne essenek vagyonváltság alá. Az indítványokra Hegedűs pénzügyminiszter válaszol és Vass János, Héjj Imre és Tomory módosításait elfogadja.
Tomcsányi igacságügyminiszter kivánja, hogy a konzervatív vagyon 50 ezer keronán aluli ősszegét teljesen mentesítsék a vagyon-váltságkötelezettség alól.
Hegedűs pénzügyminiszter kijelenti, hogy a pénzt meg akarja javítani ét azért kell szigorú legyen, mert ha a vagyonváltság ko* moly lesz, a pénz meg fog javulni és akkor ugy a tőkebirtokosok, mint a magánosok többjt fognak nyerni az értékben, mint ameanyit tőlük elvesznek.
A következő szakaszhoz Hermán Miksa, Szabóky Janő, Pető Sándor és Ugrón Gábor nyújtanak be módosító indítványokat.
Hegedűs pénzügyminiszter kijelenti, hogy egyformán fogja az ingó és ingatlan vagyön-váltságot megállapítani és behajtani. A? ingatlan vagyonváltságnak javaslatát májusban mác nyilvánosságra akarja hozni és reméli, hogy a Ház még a nyári szünet előtt elfogadja.
Ezzel a nemzetgyűlés a vagyonváltságról szóló törvényjavaslatot részleteiben i^ elfogadta. Ezután Hegedűs pénzügyminiszter a kormány nevében hozzájárul az elnöknek napirendi indítványához, hogy keddre tűzzék ki a pénzkicserélésről szóló törvényjavaslatot.
Utána. Bozsik Páí indokolja meg a nemzetgyűlés elején tett interpellációját, melyet kiadnak a miniszternek.
ZALAI KÓZLUNY
A politika hírei.
Budapest, április 23. A politikai köreiket még mindig főképen Btiíiczky mentelmi Budapest, ápnHf ^ : "
ügye foglalkoztatja. Egyes körökben az a ejtette a rounkásbtttositás ál vélemény alakult ki, hogy Tomcsányi igazv tervét\'Bei noláknak érré vonatl ságügyminiszter kénytelen lesz ebben az. nem kerül a Ház elé. ügyben tanúsított\' cselekeddteinek é$ nyilatkozatainak a konzekvenciáit levonni. Különösen U nemzeti egyesülés pártjában tartják elejtellnek az i^azságügyminisztert és már utódját is emlegetik Bcrnolák Nándor személyében.
A nemzetgyűlés folyosóján erősei) tartotta raégát a hír Tomcsányi távozásáról. Hivatalosan azonban ezt a hírt sem meg nem erősítették, sem meg nem cáfolták.
A Tisza-bűnügy tizedik napja.
Budapest, április 23. A Tisza-bünügyben ma az elnök befejezte Hütlncr főtanunak a bűnügy egész tartama alatt, mintegy 30 jegyzőkönyvbe mondott vallomásainak összehasonlítását. Az összehasonlítás alatt rengeteg ellentmondás merült fel. Az ellentmondásokra nézve különböző kérdéseket intéznek Hütt-nerhez, amelyekre azt válaszolja, hogy olyan hosszú idő után nem tud visszaemlékelni a miuncíozus vallomásokra, azonban mégegy-szer és utoljára kijelenti, hogy a főtárgyaláson tett vallomását fenntartja és összes vallomásai közt, ezt a legutolsót tartja autentikus vallomásnak.
Ezután a büntetőtanács tagjai és a védők intéznek \'Hüttnerhez kérdéseket, majd Fényes László és KM Pál, az (Igyészek közül Szilassy Pál.
Elnök kijelenti, hogy befejezettnek nyilvánítja a Hüttner vallomása felett megindult, kérdezösködési eljárást és a tárgyalást a jövő hétre elnapolja.
Maycr János eskütétele.
Budapest, ápr. 23. Maijer János közélelmezési miniszter ma délután fél 4 órakor tette le az esküt a kormányzó kezébe és fogadta a közélelmezési minisztérium tisztviselőkará-nak tisztelgését Marschatkó államtitkárral az élén, aki üdvözölte a minisztert és kérte, hogy vegye védelmébe a minisztérium tisztviselő-korát azokkal a sjlyos erkölcsi támadásokkal szemben, amelyek bizonyos oldalról elterjedtek, de amelyeknek sohasem volt alapjuk.
Mayer János megígérte ezt és megemlítette követendő politikájára nézve, hogy most már hil vagyunk a forradalmon, vissza kell tehát térni a normális munkára, amelynek egyik alapvető gondolata a szabadforgalom minél előbb való visszaállítása. Julius elsején a közélelmezési minisztérium megszűnik. A tisztviselők vissza fognak térni azokhoz a helyekhez, ahonnan kirendelték őket. Dc addig nagy munkára van szükség, mert a szabad forgalom azt jelenti, hogy az -ellátatlanokról és a köztisztviselőkről is törvényben és intézményesen kell gondoskodni.
Benes a Németországgal szemben való magatartásáról.
Prága, április 23. Benes külügyminiszter a cseh sajtó képviselői előtt nyilatkozott Csehországnak a Németország ellen folyamatba tett eljárásban való részvételéről és a szankcionálásra nézve Csehország számára két ut van: Ha Németország oldalára állni, akkor velő együtt rohanna vesztébe, minthogy Németország hot hónapon belül szét lesz darabolva. Csehország vesztét a magyarok és a lengyelek szívesen látnák. A másik ut, ha Csehország csatlakozik a szankcionáláshoz, ugy ennek is súlyos következményei lehetnek, minthogy Csehország \'kivitelének 40 százaléka Németországra esik.
Nem államosítják a munkás tosltó pénztárt.
23. A Iromány d. tllajnositásának tkozó javasláta
>tm kertU a-Ház clt; ,J
A tőzsde magánforgalma.
Budapestről jeTcntik\': A tŐzsdo tegnapi magánforgalmában a valuták ellanyhultak. A Dollár 263, Márka 393, Szokol 360, Osztrák korona 43, Lei 390 pontot ért el.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 23. Zürichből jelentik : A magyar korona állása m^: (záráskor) 217\'/,, osztrák l&rona: 1*50, az \'osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'90 szantim.
Rászedett színtársulat.
Bethlen Bruckner ujabb pechje. Nem engedték át UJvláékre. Szerb színművészeti viszonyok.
Bethlen Bruckner fiatal- és talán tobb sorsra érdemes színigazgatót ujabb pech érte. Bruchncr László ugyanis arra a merész tervre szánta rá magát, hogy átmegy a demarká-ción s a magyar szó ékességével fogja visz-szaszerezni ázt, amit nem is szuronyok, hanem a gyávaság rabolt el tőlünk. Újvidékre akart menni s a Bácska nagy magyar városaiban szándékozott Kzinielőadásokat tartani.
Ez a szerencsétlen, kálváriát járó, mintegy 80 tagból álló társulat jelenleg Szegeden van kenyér nélkül.
Bethlen Bruckner- László legutóbb nyíregyházi direktor, aki engedélyt kapott a szerb kormánytól, hogy a megszállott területek négy nagyobb városában, Szabadkán, Újvidéken, Nagybccskereken és Zomborban magyar nyelvű előadásokat tarthasson.-\'Az igazgató Nyíregyházán befejezve a szezont, pesti művészekből. kiegészített társulatával és összes felszerelésével Szegedre érkezett, hogy innen folytassa útját Újvidékre, itt azonban egy távirat várta, melyben a szerb kormány megvonja a koncessziót s a beutazást megtagadja
— politikai okok miattindokolja meg elhatározását a kormány szűkszavú táviratában. A távirat a társulat bomlását jelentette.
A felszerelés, tehát Szegeden maradt, a társulat pedig szétszéledt, mivel az igazgató, aki egy millió koronát fizetett rá a vállalkozásra, nincs abban a helyzetben, hogy-színpadot szerezzen a társulat részére.
A tagok már cl is hagyták Szegedet, sokan közülük visezamentek Nyíregyházára, mások Pestre, hol kenyér után néznek.
Az igazgató érdekes* dolgokat mondott cl a szerb művészetről, amelyet többször alkalma volt megfigyelni.
A művészet — mondotta az igazgató — a legalacsonyabb fokon áll. A színészetet, azt mondják a szerbek, mi tettük tönkre, mert mi okoztuk a háborút, amelyben jóformán az egész szinészgeneráció elveszett. Belgrádban,
— a fővárosban — egy színház van. Előadásai kritikán aluliak. A közönség igen kedveli az orosz és horvát vendégeket, kik némi művészetet is tudnak a színpadra vinni. A színházat műsorán csaknem kizárólag a dráma és opera szerepet, Shakespeare és Puccini vannak divatban, mert a szerb drámaturgia és zene semmit sem produkál Szerbia a nemzeti színművészet alkonyát éli. A fővárosban van 8—10 kabaré, mely csapnivaló ripacstréfákkal szórakoztatják a közönséget. Hangversenyek nincsenek, a megszállóit tciületcken a műkedvelő előadások vannak divatban.
1921. április 24.
Jgpaz uj MnzJM m
f r,Szent*István és ezeréves nak képével és ki extrák-magyar bankj.
a magyar pén* multunk nagyja mai pénzt, az ej &ből államjegyei bankótóit nem
lesznek, vagyis az" uj igy bank kimufaWtt arany
vagy ezüstmennyisége szavatol, hanem az állam összes javai, tehát földek, hávk, bányák, vasutak és milliók munkája. Sok jó származik abból, hogy uj pénzt kapván, ez speciálisan magyar pénz lesz. Ezzel ugyanis a magyar korona függősége elszakad az osztrákétól. A magyar pénz ugyanis nyilvánvalóan többet ért, mint az osztrák és legalább is anrtyit, mint a jugoszláv dinár, vagy a román l.e». Igen ám, csakhogy kŐzös pénz fajtánk lévén az osztrákokkal, a spekulánsok hamar ráhamisitot-ták a magyar pecsétet a magyar bankjegyekre, mihelyt a pénzünk jobb termés reményében, vagy a konszolidáció tudatában megerősödött Zürichben. Az uj államje- , gyek kicserélésénél csakis a beváltásra kitűzött határidőtől számított két hét múlva történik 5 százalék levonás. Két hétig egyenlő értékű lesz a régi bankóval. Hogy mi lesz a pénzkicserélés következménye? Hegedűs azt jósolja, hogy óriási lesz egy-ideig a bankjegyforgalom, ami ideiglenesen az árak emelését vonja maga - után. _Ez azonban csak átmeneti lesz. Bizonyos idő múlva a zürichi piacon erősen emelkedni fog a magyar pénz, miáltal az árak ismét esni fognak. Annyi bizonyos, hogy a pénzkicserélés hasznos lesz az államnak és egyeseknek egyaránt, tehát fogadja azt mindenki megelégedéssel.
— Bebest Mátyás alezredes ezredessé lépett elő. Ünnepet ült tegnap a zalai gyalogezred. Vitéz, \\ atonai erényekben kitűnő parancsnokát, Bobest Mátyás alezredest ugyanis az a kitüntetés érte, hogy a kormányzó ur őfőmcUósága ezredessé nevezte ki. Ez alkalomból a zalai gyalogezred dísztermében ünnepi lakoma volt, amelyen jelen voltak az összes tisztek. Az ünnepelt parancsnokot a legénység, altiszti, törzsaltiszti és tisztikarából számosan a legmelegebb köszöntésekben részesítették. Mi is csatlakozunk az üdvözlők sorához. Kérjük akkor Bobest Mátyás ezredest, hogy tántoríthatatlan elve mellett, amely a magyarságnak a fundamentuma, tartson ki s olyan módon, ahogy eddig tette, nevelje s vezesse a zalai gyalogezredet.
— A vendéglői árak megállapítása. A rendőrség felhívására a nagykanizsai vendéglősök tegnapelőtt gyűlésre jöttek össze, ahol a húsárak olcsóbbodása következtében a vendéglői árak leszállításában állapodtak meg. A rendőrség több esetben nem találta még eléggé leszállitottaknak az árakat s ezért az ármegállapítás listáját véleményezés végett megküldte a vármegyei árvizsgáló bízottságnak. Az étlapokon ma lényegesen leszállítva szerepelnek az ételek. A város legelső éttermében a Centrálban pl. ezelőtt, amikor az árak legmagasabbak voltak, a leves 3-4 K volt, ma 2-3 K, marhahús mártással 40 K, ma 25 K, főzelék feltéttel 20 K, ma 12 K, sertéssült 55-60 K, ma 3S K, tészta 18 K, ma 12 K\'. Mindezek azt bizonyítják, -hogy az olcsóbbodás megindult s fcltartózhatatlanul jön>. A rendőrség azonban még ezekkel az áraljkal sincs megelégedve, mert az a felfogás, hogy ha 1 kg. hus 40—46 korona, amelyből legkevesebb 4—5 adagot ki tudnak vágni, egy adag sült nem lehet 35 korona.
— Halálozás. Verz József posta távírda íi!tis2t fia Vcrz József kcre.skcdósefíéd folyó hó 22-én 22 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 24 én zasárnspd. tt 4 órakor lesi a rón». kot. temető hatotlasliazabol.
1921. április 24.
ZALAI KÖZLÖNY
— öt évr» akarjak Pécsett a szerbek* A „Pécsi Újság" egyik legutóbbi számában egy intervju jelent meg, melyet NikolajwlcsTihamér szerb belügyminiszteri titkár adott. A.nyilatkozat szerint a baranyai „területek megszállását garanciának tekintik a szövetségesek oly irányban, hogy Magyarország végre is hajtja a\'trianoni békeszerződés pontozatsit". A továbbiakban kifejti, hogy a szövetségesek ugy fognak bánni Magyarországgal, mint Németoi szággal. Baranya lesz Csonkamagyarország Ruhr-vidéke. Mint a Ruhr-vidékén, „a megszállás addig fpg tartant, amig Németország tartozásait ki nem egyenlíti: egy, két, őt, esetleg tíz esztendeig". Így lesz Baranyával is. Ezt a szerbek által szubvencionált újság írja, de hogy a szerbek maguk is minden erővel meg akarják kapa-ritani a megszállt Baranyát, az kétségtelen. Maga a politika, melyet a szerb megszálló hatóságok Pécsett és Baranyában folytatnak, teljesen fedi ezt a Nikolajevics-féle nyilatkozatot. A kiürítésnek semmi nyoina nincs. De ónnál inkább ónnak, hogy mind jobban be akarják .fészkelni magukat. Mindent, ami anneksziós politikájuk elé akadályokat gördíthetne, irgnlotl nélkül törií le
— A Nyukosz ezúton értesíti tagjait és az érdekelteket, hogy a Sugár-ut és a Rozgonyi-utca sarkán működő „Tur ul Nyukosz" kat. bizt. iroda nem azonos a Nyukosz. hasonló irodájával, hanem egy magánvállalkozás,\' amely a kötött üzletek után százalékos javadalmazásban részesül, mint üzletvezető. E/nácíégi(p[SlS8 ISHOSUw
— A keresztény tisztviselőnők estélyo. Tegnap este nagy sikerrcl\'tortották meg a keresztény tisztviselőnők estélyüket, a Polgári Egyletben. Az estélyt ma este 6 órai kezdettel közóhajra megismétlik félhdyárok-ItaL Jegyek délután 4 órától a Pólgári Égy-let pénztáránál kaphatók.
— A Keresztény Szociális Egyesület vasárnap, folyó hó 2á-én délután -t óra. kgr taggyűlést tart, a mikor a temetkezési CK>-iet alapszabályai lesznek ismertetve. Felkéretnek a köz- és magánalkalmazottak, vasutasok és postások és mások, akik nem is tagjai a Keresztény Szociális Egyesületnek és a temetkezési egyletbo beiratkozni akarnak, hogy minél nagyobb számban jetonjenek meg. Elnökség.
.. j— A főgimnázium tornatermében
hélfón d. u. 6 óralfor, mto» már megírtuk, tanulságos és élvezoles vetileltképolőadás lesz művészi képekbea: 1. A katakombák története 3.-A csillagos ég és csodái. 3. Spanyolország\' ér a MVavIntfalo*.
-4 Halálozás Tóth Károly d. v. kalauz leánykája Tóth Rózsika f.hó 22-én délelőtt 4\'.\', éves korában meghalt. Temetése ma délután fél 5 órakor lesz a rém. kath, temető halottasházából.
sz, ieng

Porosz, lengyel és cseh
Vagyontételekben azonnal! szállításra kapható a
Prager Kohlenverein
Gm. b. H. képviselőjénél
1 *&,<!iSciiiiéller Sándor
Fő-ut 6. szám, I. emelet.
— Uj ezer koronások. Tegoap már megírtuk, hogy a közönség és a bankok egyformán bizonyos bizalmatlansággal vonnstya
lebélyegzett ezerkoronás pénzjegyek iránt. Ennek a bixalmatlans&goak az oka az, hogy a forgalomban .nagyon sok hamis és gyaqus lebélyeg-zésü ezerkoronás vaa. Pénzügyi körökbeo éppen azért mozgatom indulf\'nieg," hbgy a pénzügyminiszter minél elébb vonja ki az ezer ko-. ronás pénzjegyeket a forgalomból. A dolgot ugy képzelik, hogy még mielőtt a pénzforgalom ideiglenes rendezéséről szóló törvény életbe lépne, intézkedjék a kormány, hogy az ezerkoronásokat haladéktalanul becseréljék. Pénzügyi körökben szon a véleményen vátinak, hogy ez a pénzkicserélés sima lebonyolítását csak elősegítené Hir szerint a pénzügyminiszter megígérte, hogy megfontolás tárgyává teszi ezt a jovasiatot. így tehát remélhető, hogy már a kö-. zeli napokban forgalomba kerülnek 02 uj ezerkoronás államjegyek. ..
— A Keresztény Szociális Egyesület vasárnap, folyó hé 24-én délután 4\' órakor taggyűlést tart, a mikor a temetkezési egylet alapszabályai lesznek ismertetve. Felkéretnek a kőz- és magánalkalmazottak, vasutasok és póstások és mások, a kik nem is tagjai a Keresztény Szociális\'Egyenletnek, és a temetkezési egyletben beirallcozni akarnak, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Elnökség.
— Az Éme taggyűlése. Az Éme legutóbb megtartott taggyűlésén a Keresztény Otthon nagyterme zsúfolásig megtelt a lelkes tagokkal, akik igazán hálás hallgatói voltak Keltz Sándor dr. kir. kamarás több mint ötnegyedórán át tartott fölolvasásának. A felolvasó mélyen szántó, alapos tudományossággal állította ősszé értekezését, a melyben eddig egészen uj felfogás nézíszögéből igen érdekfeszítően és mindvégig lebilincselően ismertette .a szeinita faj eredetét, életmódját és elszórodottsága \'révén az egész világra igen végzetszerűen kiható erkölcsi életfelfogását. Állításait a szentírásból, híres történetírók munkáibél és akérdíssel foglalkozó hírneves tudósok munkáiból, valamint a „talraud"-ból
i vett adatokkal támogatta. A kamarás bátor és-igaz megállapításai után lelkes tspsvihar-ral ünnepelte hallgatósága. — Utánna Másik András dr Máv. titkár az Élne kőzponljának kiküldöttje ismertetett egypár aktuális kérdést, többek köjt kitért a destruktív sajtó által ujabban ismételten terjesztett ama valótlan állításra is, hogy az £mé a pártpolitika szolgálatába szegődött volna. A leghatározottabban utasította ezt\' vissza s kijelentette, hogy az Eme sokkal nemesebb célokén « ma-gasabb eszményekért küzd, semhogy leszállhasson a napipolitika színvonalára, ami résééről öngyilkosság lenne- Á királykérdés a legteljesebb határozottséggalkikopcsolandó mindaddig, amig az nnnolc megoldáséra alkslmos idő elérkezik. Ezután még P. Hédit/ Jeromos tortőtt gyújtó hatással gyönyörű lelkesítő beszédet, aminek szivet, lelket üdiWS botása alatt záródott be a gyűlés.
— A keresztényszocialista bányamunkások világszövetsége. Az európai ......... "tnutlkfc-szővetsé-
kereszlény birgri-i-«»jl
t". 1.7 -—ztstv^—w
gek kiküldöttei az elmúlt napokban nemzetközi konferenciára jö|tek össze Salzburgbon. A kongresszusnak ** volt a célja, hogy megalakítsák a keresztény bánya- és kohómunkások nemzetközi szövetségét. A kongresszuson Németországon kivütLen/yelország, Franciaország, Hollandia és Belgium keresztény bányászszervezetei képviseltették magukat, míg Csehország, Szerbia, Olaszország és Mogyarország üdvözlő távirat kíséretében
mentették ki távollétüket. A kongresszus két napig tartott s egyhangúan kimondták az internacionálé \'megalakítását. A szónokok kifejtették, hogy egyedül a keresztény alapon álló munkásszövetség képes gátat állítani a vörös terror áradatának. Érdekes adatokat szolgáltattak oz égycs kiküldöttek . Kitűnik ezekből, hogy a keresztény -munkásszervezetek nagy virágzásnak —__ tok minden országban. Németország 170.000, Lengyelország 50.000, Belgium 14.000, Franciaország 38.000. Hollandia 5500 taggal, a magyarországi Keresztényszociálisía Bánya-és Kohómunkások Országos Szövetsége 15 ezer toggal csatiokozott a kereszténv bányász-internocionáléhoz, melynek igy eddig 292J00 bejelentett tagja van. Mivel Szerbia, .Olaszország és Csehország szintén bejelentette csatlakozását o nemzetközi szövetséghez, igy a taglétszám közel félmillióra tehető. A csatlakozott szervezetek között a lehgyeftestvér-szervezethez csatlakozott nagyobb munkás-tömeg. Sziléziában a bányászok 80 százaléka kilépett a szocíálista zsidószervezetből és keresztény szervezetet alakított. A kongresz-szus elhatározta, hogy augusztusban Salzburgban újra gyűlést fog tartani.
(x) Felhívás. A honvédelmi miniizter Uf elrendelte az összes hadirokkantak és hadiözvegyek összeírását, E rendelet alapján -a Rokkantszövetség elnöksége egy Ízben már intézett is felhívást a hadirokkantok é» hadiözvegyekhez, de ezideig kevés számmal jelentkeztek. Újból felhivatnok tehát azok a hadirokkantak és hadiözvegyek, kik még nem jelentkeztek, hogy sóját jól felfogott érdekük- ■ ben hadirokkantság és hadiözvegységet igazoló okmányaikkol összeírás végett jelentkezzenek azonnal a r\'okkontszövetség Irodájában. Az elnökség.
(*) Felhívjuk t. olvasóink Hgyel; mét lapunk msl siámában közölt Dunániull Ruhaáruház hirdetésre.
(x) Vadász* flgyelméfe.1 i Cyenes Lajos füszerkereskédő városházpolotai üzletében mindennemű vadászati cikkek, blrtenbergi, völlesdorfi, belgo is Gerótb-féle késztöltények, üres hüvelyek, fojtások. Serétek, flóbert-és revolver töltények stb. állandóan kaphatók a legolcsóbb árban, szabályszerű engedély ellenében.
(»)
VI. ím. kv™,-.",-hívjuk olvasóink figyelmét főetárusitó mai hirdetésére
izámában mellékeljük a
játék játékteryét s f«l-
\' MiUioffer Kálmán
---1- --
.Hiszek égy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök iga italban. Hiszek Magyarország feltámadásában
vJi-rfriri i, fc. „ Iwisjt"
Hirdetmény.
A v. tanács elad 1991. évi áprlHs hé
25-én tartandó nyilvános árverésen
d. e. 8 órákor az alsó erdei erdőőri laknál raktározott kosárfonásra alkalmas fűz-vesszőt és u. o. raktározott szőlőkarói,
d. e. 10 érakor bórbeadja 3 övre a Cseresznyés nevű állá erdő és a récsei országút között elterülő szántóföldet.
Nagyksnizsán, 1921. évi április hó 23.án.
2 tÍ£Xfi *SÍ\'- Városi tanács.
Megérkezett a prima Import
. és azt villázott minőségben, nagybari és kisebb tételekben is legolcsóbb napi árakon árusítja a Dunántúli Élelmiszer- és Áruforgalmi Részvénytársaság
Nagykanizsán, Csengery-ut 6. ssdm.
TebbalM. Tivír.ti süq: Iraildliikil-
zalai közlöny
\'1921. április
Apró hirdetések.
Vasgerenda (4 méter 60-e») eladó Polal Györgynél, Kiskanizts. Alsótemető utca 9. vm
Egy szorgalmas, erős mindenes-leány magas Hűtés is jó ellátás mellett kerestetik azonnali belépésre Bazsó József Teleki ül 6.
Bajcaár-U. IS. azímu ház eladó. Bővebbet Gyár-ulea 46. sz. alatt. 2SM
Blsdá V hold szántóföld szép urllakltal, továbbá 9 hoU rét. Bővebbet Dukász Miksa Rákóczi Utca 88._
Bejár* takarítónőt keresek • reggeli órákra jó fizeifasel. Rátz Juliska Kazintzy-ulca 5. szám. tsti
Egy Hu borbély te fodrász tanoncnak felvotetik Csengén ut 1 sz. Pusorszky.
Egy Jókarbaa levő hintó Ur fediU.l Jutányosán eladó. Érdeklődni lehet telefon 73. azám álstt. _
Hunyanyi utca 7 számú bál olcsón tiadé. Bővebbet Nador-u. 4. VHa vendéglő mellett.
Stelzhammer gyártmányú rövid tcangara eladó, am s kiadóhivatalban.
Tölgyfa disznóól? még nem használt, két rekeszes, azonnal eladé. Cim a kiadóban.
Hllő Testüérek
(Hilö lózael éa Hiia latudn)
deszka, épDIstfs (■ építkezési anyagok kereskedése
NryrkfnilriBi Király-ulta 4. az.
ÓUzáaj tmai aa.ll.tt) lat.rurka.-t.I7f0. 1)0. .a.
Príma minőségű égetett darabos f«M>r
és portland-cement
állandóan raktáron.
Elaöó rétek.
A bagolai ntmentl dűlőben egy drb. 3275 négyszögöles, a városréten aluli d&lőben egy drb. 1381 négyszögöles, a gondola! nyugati dWbwi egy drb. lMfeaégyazögölee rét. mind a három elsőrendű kaszáló te á.,i| Ina** külön, darabonkint is eladja: HJIIOC
pénzkölcsön te Ingatlanforgalmi irodája, Fő-ut 8. (Bazár), ahol több kisebb-nagyobb báz is van eladásra előjegyezve, t»7
Ha nyerni akar,
ne felejtsen el szerencse számú osttálysorsjegyet vermi -a-HIRSCHJLER tSudée éa osz-tályaorajegy MeMtuaKóaál, -
-hol. a lefolyt játékban is nyertek számos ki-, sebb te a 80000 koronás főnyereményt,
SatvutoH^ljnk, utvanilpUk,
kWapek, Wrítpaplrok, jiittunyik ugjbu H
Maj^tbn. n írscnier „„.^^ tt-it, „(iriM\' -tzállida épfllatéban.
a
vásárolhat
ahol óriási választékban a legfinomabb és legjobb áruk kaphatók
Férfi angol slövetek 140 cm. különleges
dlvatszlnekben métere .... $50 K-tól 1140 K
Gabardln 140 cm. női Costümkelme ■ 380 „
Tiszta gyapjú Costümkelmék 140 cm. széles ."^í" 850 „
Divat sima szövet dupla széles .".X" .... 175 „
Sima és mintázott opál batlsztok ^^m^iíum 145 »»
Zeflrek, kartonok, kanavásztiak, vásznak métere 80 »
Oxfordok métere . ... . .........50 „
LQszterek, selymek, Etamlnok, mosókreppek, Eponge vásznak, felöltő és női kabátszövetek óriási választékban olcsó árakon
Kisfaludi és Krausz
dhrataagyinüiáia az „Arany Kakas"-hoz
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. szám.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itt-hagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
tamatkazéal vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesit|ük. Egyszerű polgári temetést már
lOOO koronákért
rendezünk. — Raktáron tartunk
érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú azemfedők 505/„-al olcsóbban nagy választékban kaphatók.
mi Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, EDtrüa-tér 2.
eladását és vételét
nagy flxtett SasaokSltetteéból kifolyólag legelőnyösebben . leggyorsabban e.xköall
Szántó Vilmos
Nagykanizsa, F.ötv8a-tér 29. 7,Un J8.

wmr- Olcsóbb I!
Elsőrendű pogány vári ujbor
XS- litarja 28 K ?!
Kapható Bruncsics József fűszer-, cscmcge- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szán alatt.
lllhoffer sorsjegye nyíri
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjátélcban. Vásároljon tehát sorajegyet
milhoffer Kálmán
ffleldrusitóndl Zrluyl Miklós-utca 42. szám, mert ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos külön-== féle nyereményt, \': ■
Huxéa -május 19-én és 21-én.
R soralegyeh hluotalos óra: •géez 96 korona, fái 48 korona, negyad 24 kor., nyolcad 12 korona.
Értesítés 1
Érlesiijük Nagykanizsa város és vfdék.e. n. é. közönségét, hogy saját műhelyünkben készítünk mérték szerint gyapjúszövetből
2855 K-tól 3500 K-ig:
uri . a
divatöttönyíket
Tovább* raktárunkon levő saját készitményü férfi- és fiuilltó- i nyöket olcsón kiárusítjuk.
Sülit Tiiiilutlti íiia. Talifai 3U.
Szives pártfogást kér
Dunántull Ruhaáruház
Erzsébet tér 20. szám.
^ Nyomatott a laotulaidonosolc: Zalai éa Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 26. Csfitfirtflk
83. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
___ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SMrkMstóség 6a kiadóhivatal: Fótit 13. ax. Interurbao-tolofon 78.
Megjelenik mindig kor* röggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS QYÖROY
n«<si«Cgj.
A vagyonváltság.
Budapest, április 26.
Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter vagyonváltság - javaslalinak koncepciója szerencsés eszmekörben fogantatolt és előnyösen különbözik más államok hasonló műveleteitől.
Már az alapgondolata fönségesebb és megnyeróbb, mint azoké a külföldieké, melyek az Ily közterhet, mely a népesség töke-állományául nyul, elneveztek .vagyondézsmának" s ugy is kezeltek, mint egyszeri vagyonadót. A magyar géniusz az Ily felfogástól és terminológiától idegenkedik, mert nem férne össze természetével s az állam Iránt ellenérzést keltene.
Ily közteher megalapításakor a lényegbe vág nálunk, hogy mily elvi alapon állíttatik be s mily gyakorlati célok teszik azt nemcsak szükségessé az államra, hanem kívánatossá Is ennek minden polgárára nézve.
A magyar pénzügyminiszter e kívánt terhes szolgáltatást váltságnak, a vagyon megmentésl módjának, veszedelmektől felszabadításának fogja fel. A magyar állam átveszi Uy módon az adózó polgárság vagyonának egy kisebb hányadát, hogy megoltalmazhassa a megmaradó nagyobb hányadokat. Bz megfelel a közszükségnek: talpra állítja pénzügyileg a magyar államot és biztosítja a nemzeti vagyont. Olyan a koncepciója, amit mindenki megért és helyeselni kénytelen. Ezért fogadta Hegedűs javaslatát a nemzetgyűlés osztatlan tetszéssel s támogatta közbizalommal. Senki sem talál benne komoly kifogásolnivalót, s nincs párt, mely felelősséget merne vállalni e kibontakozási rend ellenzéséért.
A pénzügyminiszter kétféle vaeyon-váltságot tervez: külön az ingóértékekre, külön fiz ingatlanokra vonatkozólag. Amazt most tárgyalja a nemzetgyűlés, s llalánosságban el Is fogadta már egyhangúlag. Teljesen bizonyos, hogy e |a-vaslalból mihamarább törvény lesz s Hegedűs pénzügyi apparátusa legolt végrehajtja.
Rendszabályai bizonnyal szigorúak, de pártatlanul Igazságosak s ez keltett Irántuk pártközi blzalmat} sőt -— ami súlyos közteher vállalásakor szinte példátlan jelenség — a koncepció népszerűségnek örvend.
Nyíltan -kimondta a pénzügyminiszter, hogy e váltság alól nem lesz semmi kibúvó, sem helye az alkunak, mert szükség van az egész hozadékra, mert azzal javítja meg az állam pénzének leromlott értékét. Tehát eszköztóje lesz pénz- és hlttlügyünk, piacunk és forgalmunk, államháztartásunk
FBLELÓSSZERKKSZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
és kereskedelmi mérlegünk konszolidálásának, s hogy már Is bevált Hegedűs Lóránt szava, mellyel feladata kezdetén biztatott, hogy a magyar korona értéke emelkedni fog a közel jüvőben s hogy a javulásnak be kell állnia magától. A magyar pénz belső értékánéi fogva épp oly bizonyosra vehell a nemzet, hogy pénzügyi föllendülésünk Hegedűs Lóránt égisze alatt szintén elkövetkezik, mihelyt az Ingóvagyon-váltság hozadékában a valuta■ javiló eszközök rendelkezésre állanak.
A másik javaslat, mely az Ingatlanvagyont veti váltság-lerovás alá, most készül a pénzügyminisztériumban. A löld-blrtokváltság remélhető milliárdjainak szintén van már rendeltetésük az állam és a társadalom építő feladatának területén. A magyar pénzügyminiszter, egyetértőleg a
.................\'
Blöflxetáat Ar.k i
F-KÍ.i ívrfl <00 K. Fílávi. 200 X. N.jjrf. ive 100 K. P.gjr bán SS K. Rgy., uim ár. 1 K
fölmlveiésl miniszterrel, ebből a tetemes hozadékból fogja a földbirtokreform milliárdos szükségleteit fedezni.
Hatalmas, legutóbbi beszédjét Hegedűs avval a reflekszlóval fejezte be a nemzetgyűlésen, hogy némely külföldi lap kritikusa őt hol varázslónak, hol álmodozónak mondja. A munka a varázseszköz — úgymond Hegedűs — a mellyel 6 dolgozik, s egy álma van arról az országról, mely nincs a térképen, de annak védelmében százezernyi nős azért halt meg a Doberdón, hogy mi tovább élt hessünk ez ország javára. Ily szavak visszhangot váltanak kl szükségképp minden magyar\' szivéből. Dolgozzunk mindannyian e nagy magyar államférfival, hogu amit ö ama országról álmodik, mielőbb valóra válhassék.
A magyar koronát nera Jegyzik a bécsi tőzsdén.
A hamis magyar pénz forgalombahozatalát igy akadályozzák meg.
Bécs, ápr. 25. A bécsi tőzsde mai legnagyobb szenzációja, hogy nem jegyzik a magyar koronát és nem is vásárolják a piacon.
A magyar korona jegyzésének beszüntetése azonban a magyar közgazdasági életre nézve semmiféle káros hátránnyal nem lesz, sem a magyar korona ujabb árfolyam alakulására. Spitzmüller Sándor dr., az Osztrák-Magyar Bank kormányzója erre vonatkozólag igy nyilatkozott:
— Biztosithatom\' a magyarokat, \'hogy ennek a rendelkezésnek semmiféle éle nincs Magyarország ellen, sőt ellenkezőleg a magyar érdekek megóvása miatt történt. A jegyzés beszüntetésének célja az, hogy a hamis magyar bankjegyek influációját megakadályozzák. Ebben az Osztrák-Magyar Bank is segíteni fogja a magyar kormányt és ezért a magyar kormány hamar kezdje meg a lebélyegzett osztrák-magyar bankjegyek kicserélését. Az Osztrák Magyar Bank a magyar pénzügyminisztert a lehető legteljesebb mértékben kívánja támogatni és tőle telhetőleg mindent el fog követni, hogy ebben a korszakalkotó munkában segítségére lehessen.
A politika hirei.
Rausay Interpellációja. — A legfőbb állami •xámvevőaxék elnökjelöltje -A kisgazdapárt Igazgató válsága.
Dudapest, április 25. A Beniczky-Károlyi párbajból kifolyólag Rassay Károly ma sürgős interpellációt jegyzett be a párbaj szigorú megbüntetéséről, interpellációjában kívánni fogja a hivatalvesztést és a politikai jog felfüggesztését. ,
Budapest, április A kormány a legközelebbi napokban végrd be akarja tölteni a magyar kir. legfőbb állami számvevőszék elnöki állását. Eddig a legkomolyabb jelölt Zavadovszky Alfréd miniszteri tanácsos, aki eddig is helyettes elnökként működött a legfőbb állafhi számvevőszéknél.
Budapest, április 25. Politikai körökben hire terjedt, hogy a kisgazdapártban komóly igazgatóválság tört ki és több mint 40 képviselő kérvényt irt alá, amelyben dr. Rácz Sándor jelenlegi pártigazgató elmozdítását követeli és helyette dr. Berky Gyulát kívánja
gazgatóul, helyettesigazgatóul pedig Balogh yula főtitkárt.
Budapest, április 25. A politikai nyek közül a kisgazdapartot elsősorban a francia kamara külügyi bizottságának a trianoni békeszerződés kérdésében %aló állásfoglalása foglalkoztatja. A kisgazdapárt ebben a maga álláspontjának igazolását látja és hangoztatja, hogy Magyarország kerüljön ei minden olyan állásfoglalást, amely szembe helyezkedik az antant-hatalmakkai. Épen ezért kívánja a párt a királyjhusvéti ittartózkodása előkészítésének kiderítését és a felelisség tisztázását. A kormány azonban egyelőre nem szándékozik e kérdésaen nyilatkozatot tenni.
A kisgazdapárt és a nemzeti egyesülés pártja közt egyébként ujabb súrlódás támadt és a Beniczky-ügy nyomán keletkezett izgalmakat különösen fokozta az a tény, hogy a nemzetgyűlés mai ülésén véletlenül többségben lévő kisgazdák a bizottság tagjainak megválasztásánál mellőzték a nemzeti egyesülés pártjának két jelöltjét - Somogyi Istvánt és Btrnolák Nándort — akije ennélfogva ki is buktak.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 26
Nemzetgyűlés.
A mentelmi blxotUmg jelentése - Zá-kény u internáló táborról.
Budopcsl, április 25. Rakovuky István elnök 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés
mai
A vagyonváltságról szóló törvényjavaslatot ■ Ház l)»rmadik olvasásban elfogadta. Ezután a szakbizottságok választására térnek át, majd a mentelmi ügyek tárgyalására. Lc-gma Pál, a mentelmi bizottság előadója több mentelmi ügyet ismertet. Gaál Gaston mentelmi jogát a Ház felfüggeszti. Friedrics István mentelmi jogának megsértését — mert a lakását katonák őrizték — A bizottság nem láija fennforogni. Ruperl Dezső mentelmi je-gának — akit a mult évben Szappanos az utcán tettleg bántalmazott — a bizottság súlyos megsértését látja és javasolja, hogy a Ház állapítsa meg, hogy Szappanos Rupert mentelmi jogát megsértette és értesítse az igazságügyminisztert, hogy megtorló intézkedéseket hozzon javaslatba. A Ház a bizottság javaslatát egyhangúan elfogadja.
Zákány Gyula mentelmi ügyét tárgyalja ezután a Ház. A budapesti tőrvényszék rágalmazás vétsége miatt Zákány mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert Zákiny egy Internálásra vonatkozó beadványban a belügyminisztérium egyik tisztviselőjének jogta-. lan eljárását tette szóvá. A mentelmi bizottság javasolja, hogy a Héz ne függessze fel Zákány mentelmi jogát. ,
DSmStfir Ödön, volt belügymini^ttcr a bizottság javaslata ellen leghatározottabban állást foglalt, mert Zákány több komunista érdekében járt el.
Rassay Károly, — aki a beadványban szintén szerepel — az állítólagos közbenjárásra kijelenti, hogy semmiféle internált écdekében közbe nem járt.
Zákány Gyula: A rendőrség most is megállapította, hogy a zalaegerszegi internált táborban az élelmezés, a barak ügy és a műhely életben korrupció van. Dömötör belügyminisztersége korában szolidaritást vállalt ezekkel a tisztviselőkkel és Dömötör belügyminisztcrsége alatt történtek azok a visszaélések, tehát Ő felelős értük. Ezen visszaélések miatt különben is Dömötör mentelmi jogának felfüggesztését fogja kérni, sőt kérni fogja a letartóztatását is. (Óriási zaj és derültsé.)
Elnök : Zákány képviselőt rendreutasítja.
Zákány: A zalaegerszegi táborban botrányos állapotok vannak. Orgiák folynak le, melyben a tisztviselők a ludasok. Csendőrök vallották, hogy olt nagy visszaélések tőrténnek. Tisztességes tisztviselők panaszolták el és zsidók száz-számra, hogy a táborban éheztek, mert a táborban visszaélések folytak. A konszolidáció Őrült akadálya a zalaegerszegi tábor, mely megakadályozza a munkássággal való kibékülés lehetőségét.
Hustár: Ha a dolgok teljestn tisztázva lesznek, akkor a képviselő ur erkölcsi kötelessége lesz, hogy azokért, amiket itt a Házban mondott, a Házon kivül is helyt álljon.
Elnök kérdésérc a Ház többsége a mentelmi bizottság indítványát fogadja el és Zákány mentelmi jogát nem függeszti fel.
Elnök ezután napirend inditványt tesz. Legközelebbi ülés holnap déVclölt.
Ülés vége délután 2 órakor.
A Tisza büniigy..
Budapc+t, április 25. A Tisza.bűnügy mai főtárgyulásán Vágó és Kéri védői Hüttner különböző helyen tett vallomásaiban mutatkozó ellentéteket említik fel és felmutatták Hüttnerhek p fogházból Sztanykovszkihoz irt levelét, melyben Hütteer azt irja, hogy beismerő vallomásának semmi alapja nincs. Vallomását azért telle, mert megverték.
MaicI figyelmedeti Sztanykovszkit, hogy ne csináljon semmit, várjon ainig kérni fogja
Csonka Magyarország — nem ország Egész. Magyarország : mennyország!
a vele/váló szembesítést, mert ha ő kezdi a dolgot, akkor egészen elrontja. Maid Gárlncr kérdezi Hüttnertől, hogy hol és mikor ismerkedtek meg. Hüllncr válaszában kijelenti, hogy nem tudja. Ezután Várkonyi és Gál ügyvédek intéznek Hüttnerhez kérdéseket. Az elnök két órakor berekeszti az ülést és folytatását holnapra halasztja el.
Lloyd.Georg utolsó próbája Németországgal.
Berlin, április 25. A „Lokalanzeigcr" párisi tudósítója jelenti, hogy Lloyd Georg még egy utolsó kísérletet fog tenni, hogy Németországgal a békés megállapodást lehetővé tegye. Briand szemben nem hajlandó ilyen békés megegyezésre, sőt egy párisi uj ságiró" előtt határozottan kijelentette, hogy Németország egész gazdasági erejét le kell foglalni, hogy az antant a németekre rászabott teljes kártérítés összegét biztosithassa.
Beniczky megsebesült a párbajban.
BudaprjI, április 25. A Beniczky és Károlyi kardpárbaj ma délelőtt folyt le a Váczi-utcai Rákosi-féle vívóteremben.
Tíz összecsapás történt Állandóan Károlyi támadott és a thedik összecsapásnál Beniczky a jobb oldalán kisebb sebet kapott. Mire a jelenlevő orvos tanársegéd szivmükö dés gyengesége miatt a párbajt beszüntette A felek nem békültek ki.
A miniszter elnök alföldi utja
Budapest, április 25. Bethlen István gróf miniszterelnök a legközelebbi napokban az Alföldre utazik, ahol \'az egyes nagyobb városokat és választókerületeket látogatja meg. A miniszterelnök körutián több beszédet fog mondani és azokban igen érdekes és nagyon fontos kijelentéseket fog tenni. Ágoston kőműves újból vallani Akar a Tisza-büniigyben.
Budapest, április 25. Ma délelőtt megjelent Polónyi Dezsőnél — Friedrich védőjénél — Ágoston Lajos kőműves és jelentelte, hogy Tisza meggyilkolására vonatkozólag sürgősen uj vallomást kíván tenni. Azt mondotta, hogy a gyilkosság színhelyére induló autó indításánál jelen volt és mindent látott. A Roheim villánál pedig, mint ajtónálló szerepelt és igy a lefolyásról is tud felvilágosítást adni. Ez a vallomás uj megvilágításban fogja adni a bűntényt és egy igen fontos dologra fog világosságot deríteni, amelyre vonatkozólag eddig ellenkező vallomások hangzoltuk el. Ágoston kihallgatását \'Soóky ügyész meg is kezdte.
Megalakult a „Magyarországi Munkáspárt4
Budapest, április 25. Vasárnap délelőtt alakult meg Mátyásföldön, a „Magyarországi Munkáspárt", amely országos pártgyülést tartott. Elnökül Csizmadia Sándor és alelnökül Andaházi Kasnya Béla nemzetgyűlés képviselőket választották meg. A nagygyűlés nem folyt le azonban incidens nélkül. Amikor ugyanis Csizmadia a párt részletes programját ismertelte, a rendőrség ellenőrző tisztviselője felakarta függeszteni a gyűlést, mafd később széjjel akarta oszlatni. Közbe jött azonban egy magasabb rangú rendőrtiszt, aki megengedte a gyűlés folytatását és ekkor zavar nélkül befejezték az országos pártkongresszust.
A hazaárulók merénylete Baranya és Pécs ellen.
Éppen a napokban irt a Zalai Közlöny a szerbek azon tervéről, hogy Pécset és Baranya megszállott területét legalább 5 évre szeretnék kezükbe kaparitani, mert szerintük, . ha öt évig meg tudják nyerni, ugy az „ördög sem veri ki őket". A most Pécsről érkező újságok arról számolnak be, hogy ezen tervük sikerülni is fog. A szocialista, hazaátuló rezsim ugyanis Undor Bélának indítványára egy memorandumot fogadott el, amelyben kérik, hogy a megszállás időtartama preci-zirozt\'assék, de legalább 5 évig tartson.
A memorandum főbb vonásaiban igy hangzik; .
Péts és o megszállt területek közeli sorsát illetőleg már voltak tárgyalások az SHS. kormánybiztossal — eddig minden eredmény nélkül. A Habsburg Károly-puccs veszélyezteti Középeurópa békéjét. Elutazása-val ncin szűnt meg az érdekében folyó propaganda. Pécs és a megszállt területek dolgozóinak a politikája helyes politika, mely biztosítja a békét. A inai állapotok azonban minden téren veszélyeztetik a proletáriá^us helyzetét, politikáját. Ennek o lehetetlenné tételét és a mai magyar rendszer teljes demokratizálását már egy Ízben kérték a kisantant államok kormányaitól. Pécs és a megszállt területek dolgozó lakosságú a trianoni békeszerződés alapján áll és elismeri, hogy e terület Magyarország területe, de tiltakozik, hogy e területet ma Magyarországhoz csatolják. A kisantant államokat kérik, hogy e területeket kézizálogként addig tartsák megszállva, mig Magyarországban demokratikus rendszer lesz. A békeszerződés rendelkezéseinek legnagyobb részével összhangban a megszállás időtartamát öt évre kérik megállapítani a békeszerződés ratifikálása után. Ezért azonban a megszállt területek gazdasági és közigazgatási berendezkedését meg kell változtatni. A mai gazdasági rend-szer csőddel fenyeget. A\'megszállt területeken háromféle rendelkezések vannak érvényben : a SHS rendeletek, a Károlyi-törvények, a magyar tőrvények. Ezeken az állapotokon változtatni kell. A memorandum a megszállás őt évre való kiterjesztése mellett a valuta rendezését, a közigazgatás, az állami intézmények és az igazságszolgáltatásnak SHS. protektorátus alatt való átvételét kéri.
A közgyűlés a memorandumot egyhangúlag elfogadta és azt Linderék az antant ötös tanácsának, továbbá a kisantant kormányainak küldték meg.
Maga az aktus következményeiben beláthatatlan és alapjában veszélyezteti nemcsak Pécs és Baranya közjogi helyzetét, dc a trianoni békét is. Ha a szerbeknek az antant .megengedi a memorandum értelmében való cselekvést, akkor megszűnnek a magyar államiságnak lugűtoUó s még megmaradt jelei: a magyar biróság és az iskolák autonómiája.
Linderék eme legújabb hazaárulását a szerbek természetszerűleg igen méltányolják. A szociálista rezsim részére 1 millió dinár kölcsönt folyósítottak, sőt az április 21-iki lapok szerint a szerb trónörökös és kormány junius 9-én meglátogatják Pécs városát. — Hogy éz nem ok nélkül történik majd, az bizonyos. A pécsiek valószínűnek tartják, hogy ekkor akarják kimondani az annexiót 1 Szomorú, kilátások 1
1921. április 26.
ZALAI KÖZLÖNY
3
Le kell bontani a sportpályát
A sport idény alatt még fennmaradhat A lebontást legkésőbb december végéig meg kell kezdeni.
Hetek óta izgalomba tartja a nagy kani-zsai sport köröket a sportpálya ügyének a jobbra, vagy balra ráló fordulása.
Annakidején mi is hosszassan foglalkoztunk az üggyel, amikor is igyekeztünk az összes érdekeltek figyelmét felhívni országosan fejlődő sportéletünkre s arra a veszedelemre, ami fenyegeti Nagykanizsa sportéletét Azt sz eszmét vetettük fel, hogy a sportpálya ügyében a .cél érdekében apró cseprő, kőny-nyen áthidalható ellentétekben a becsületes megértést kellertc keresni. Ez annál is inkább fontos, mert el nem hallgatható tény, hogy amióta a sportpálya ügye élet és halál között lebeg, a nagykanizsai sport élet feltűnő módon romlik. Mi a sportkedv lanyhulását más okokból\'is látjuk, de az sem vitatható el, hogy a sportpálya ügye határozottan idegessé teszi *at egyes sportegyesületeket.
Tegnap a sportpálya ügyében az alábbi értesítés érkezett a városhoz a honvédelmi minisztériumhoz:
„A nagykanizsai gyakorlótéren a Nagykanizsai Torfia Egylet által felépített sportpálya ügyében a folyó évi március hó 17-én megtartott helyszíni tárgyalás alapján a következőkről értesítem:
Tekintettel arra, hogy a sportpályát az NTE illetékes katonai parancsnokság engedélye nélkül, sőt annak tiltakozása ellonére, a katonai gyakorlótéren olyan terjedelemben és olyan módon építette fel, \'hogy a> katonai kiképzést akadályozza — a kiképzés érdekében feltétlenül eltávolítandó.
• Minthogy azonban n sportpálya felépítésénél az NTE annak idején nagy anyagi áldozatokat hozott, a sportpálya azonnali lebontása pedig — minthogy a sportidény má-i megkezdődött\' — az egyesület működését megbénítaná és a sportot károsan hátráltatná Megengedem, hogy a sportpálya a folyó évi sportidény végéig a gyakorlótéren fennmaradhasson.
A sportpálya lebontása azonben legkésőbb folyó évi december elsejével megkezdendő és legkésőbb 1922. évi február hó végéig föltétlenül bejelentendő.
Amennyiben nevezett sportegyesület ezen kötelességét az adott határidőben nem teljesítené, a sportpálya az NTE költségére a katonaság által fog eltávolitatni.
Gerbert ezredes, a miszter rendeletéből."
TŐZSDE.
^ Badapeal, ápr. 26.
V&lntftpimo: Napoleoa 840, Font 1060, Léva —, Dollár 260\'/,, Francia frank 2000, Lengyel márka Márka 416, Lira 1280, Osztrák 42, Rubel 106, L«i 410, Saokoí 370, Svájci írunk 4560, Koionadlnár 720, Fraok-dSö£x.—, Holland főrtnt —, Bécsi kifizetés--.
Ertókok: Manyii! Hitel 1716, Osztrák Hitel 736, HÚai 633, JeUilog 320, Leszámítoló 746, Kereskedelmi Bank ——, Magyar-Olasx -v-, Bcocsini 4600, Drasclie
4760, Általános szén---, Síisavixi 2176, Salgótarjáni
4676, Úrikányl 3100, Rima 2130, Schlick 060, Guttmann
--- Naaici 9860, Danica 4600, Klotild 2000, Magyar
Cukor -, Adria 4800, Atlantiig \'JíZ&O, Kixályaör--,
Bosnyák-Agrár 820, Lipták --, Phöbus 770, Vasmegyei Villamos--, Gizella 1400, Konkordia 2176. .
A korona Zörlchben.
■Budapest, ápr. 25. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 2\'.20, osztrák korona: 151, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"98 szantim.
HÍREK.
Előfizetési felhívás
Május elsejével a „Zalai Kőzlönyu-re uj előfizetést nyitunk. Rendelje meg mindenki a Zalai Közlönyt, amelyet naponta korán reggel házhoz szállítunk ugy, hogy előfizetőink már a reggelizésnél értesülnek a legfrisebb helyi és fővárosi hirekrőL A .Zalai KözlönyM az összes fővárosi lapokat megelőzve naponta kimerítő telefontudósitásban számol be az országos eseményekről, ezenkívül előfizetőinek nagy kedvezményt nyújt. Minden előfizetőnk, ki a Zalai Közlönyt egy hóra megrendeli, havonta egyszer teljesen ingyen leközöltetheti 15 szőig terjedhető apróhirdetését (ára 25 korona) miáltal előfizetési dijat csak 10 koronát fizet. A , Zalai Közlöny* a leg- " olcsóbb újság, cl ne mulassza 1-én megrendelni. Előfizetési ára : egy hóra házhoz hordva és vidékre postán küldve 35 korona.
A KIADÓHIVATAL.
Előléptetés a törvényszéknél.
Az igazságügyminiszter dr. Ábrányi Alajos kir. törvényszéki jegyzőt bírósági titkárrá léptette elő.
— Áthelyezés az államrendőrség-nél. Dr. Rácz Kázmér államrerftfőrségi fogalmazót a belügyminiszter saját kérelmére Nagykanizsáról Szentgothárdra áthelyezte.
— Budapesten nyomoztak a cári ékszerek ftgyében. Megírtuk, hogy Terno-vecz Imre bánokszengyörgyi kocsis orosz hadifogságból felbecsülhetetlen értékű ékszere-, ket hozott magával és hogy az ékszereknek az ügy .\'ben a rendőrség erélyesen nyomoz. A nyomozás során megállapította a rendőrség, hogy az.ékszerek a cári család ékszerei lehettek és eme megállapítás után ilyen irányban folytatta nyomozást — Ress detéktivfel-ügyelő Budapestre utazott, ahol a budapesti detcktivekkel nyomozott. Egy orosz nagyherceget,\'egy nogyhercegnŐt és egy ezredest kihallgattak az ékszerek eredetére nézve, illetve arra vonatkozólag, hogy az ékszerek kinek a tulajdonát képezték. Az orosz előkelőségek véleménye szerint az ékszerek a cári családhoz legközelebb állók tulajdonát képezhette és akiknek III. Sándor, illetve II. Miklós cár ajándékozhatták a drágaköves ékszereket. — Valószínűnek tartják, hogy valamelyik nagy- . herceg tulajdonát képezték rabolták el a vörös uralom alatt. A rendőrség ezzel befejezettnek tekinti á nyomozást és Ternoveczet már átadta a nagykanizsai ügyészségnek.
— A törvényszék Ítélete. A nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa Ritecz István zalakarosi lakost nyolc havi börtönbüntetésre ítélte sikkasztás büntette miatt. Ritecz ugyanis a rendőrség fogdájában egy fiatalkorú lpkatossegédtől 31 dollárt átvett megőrzésre, de aztán a pénzzel nem számolt el. A törvényszék előtt azt vallotta, hogy a pénzt elvesztette. Az ítélet még nem jogerős, mert az elítélt fellebbezett ellene.,
—- A Közalkalmazottak Beszerzési Csopnrsjának közleménye. Figyelmeztet-\' jük a hivatalos megbízottjait és a nyugdíjasokat, hogy oz április havi ellátási jegyek az állampénztárnál azonnal átvehetők és a csoportnál lebélyegzés végett sürgősen "bemuta-tandók. Kitöltetlen jegyeket és szelvényeket nem bélyegzünk le. Az elnökség.
— Mikor szállnak le a borbélyárak? Az olcsóbbsági hullám itt-ott érzékenyen érezteti Hatását. Legutóbb a vendéglői árak voltak kénytelenek lényegesen leszállni. Sok helyen azonban, ahol sz áresőkkenés épp oly indokolt volna, szó sincs az olcsóbbodásról. Ez .mondható a borbélymühelyekről is, ahol az enyhébb idők beálltával az üzemköltségek is lényegesebben leszálltak s a borbélyárak mégis szilárdan állanak. Ujfyan-ekkor a szappan s más borbélyipari kellékek árai tekintélyesen esnek.
— A zeneiskola estélye. Közöltük, hogy a zeneiskola május 4-iki estélyének egyik legkiemelkedőbb érdekessége Vcnetiáner Duci tanárnőnek modern számai lesznek Bartók: Este a székelyeknél, Strauss: Fünf Klavier-stüeke, Debussy: Golliwogg\'s Kakc-V/alke stb. A már említett két müvészgyereken Dános Lilikén és Venctiáuer Rózsikán kívül zongora számokkal szerepelnek még: Agh Böske, Biró Kató, Pazar Juliska, Eopinger Irén, Péter Karola, Tibolt Etus; énekszámokkai: Siposs Emma, Rosenfeld Jenő, Sörley Ilus, Eppinger Manci, Fischer Sári, Weiszfeld Nusi; hegedü-számmal Zagajszky Iván. Égy ének kvintettet Szabó Manci kísér. A műsor után — minissz-teri engedéllyel — r^ggélig tartó tánc lesz. Az előjegyzett jegyek Szerbnél átyehetők. A közönség rendkivüli érdeklődésére leginkább az a körülmény jellemző, hogy nemcsak az összes ülőhelyek foglaltattak le az első napon, hanem.ipég ujabb 4—5 páholyt kell rögtönözni, azonkívül, hogy kb. 100 pótszéket is jegyeztek elő.
(x) Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik szeretett fiunk, Verz József elhunyta és temetése alkalmával mély gyászunkat részvétükkel enyhíteni szívesek voltak, \' ezúton mondunk nálás köszönetet. Verz József és családja. \'
SPORT.
Szombathelyi Kerékpár SE -NTE 1:1 (liO.)
HüvöS, szeles időben folyt le vasárnap délután elég nagyszámú közönség jelenlétében a szombathelyi Kerékpár Sportegylet és az NTE közötti barátságos mérkőzés. A mérkőzés különösebb sportélvezetet nem nyújtott, ellenben ujabb bizonyságát adta annak, -hogy a sportegyletek fegyelme egyre lazul s hogy már komoly veszély, fenyegeti a sportesemények sima lefolyását. Ezt a veszedelmet ugyanis abban látjuk, hogy egyik-másik csapat a mérkőzést vezető birók Ítéleteit negligálja, azoknak határozottan ellene szegül s nemtetszésének, vagy a biró elleni\'tün-tetésének olyan formában ad kifejezést, hogy levonul a pályáról, vagy levonulással fenyegeti a bírót. A tavaszi szezonban ez már másodszor fordul el^. Legutóbb a VAC vonult le a pályáról, most vasárnap pedig a Kerékpár fenyegetődzött levonulással, mert a biró egyik játékosát többszörös szabálytalanság miatt kiállitotta. A levonulás igaz, hosszas magyarázgatás és megbeszélés-után elmaradt, de a Kerékpár viselkedése mellett nem mehetünk el szó nélkül, mintahogy a VAC legutóbbi sportszerűtlen viselkedését is kritika tárgyává tettük. Hangoztatok most is, hogy a fegyelem mcglazulását nem lehet tűrni s a bírói jtéletet respektálni \' kell és semmi körülmények közt . sem lehet rögtöni elégtétclvevést meghonosítani^ és ezzel botrányt botrányra elkövetni. Ezt egyszersmin-denkorra ki kell zárni a sportpályáról. Ez különben a kerület dolga s réméljük is, hogy a mindgyakrabban fellépő levonulásokkal szemben erélyesen fel is fog lépni.
A mérkőzés az affértői eltekintve, különösebb sportélvezetet nem nyújtott. Az első\' félidőben a Kerékpár tizenegyes büntetőru-gásból jut gólhoz, a második félidőben pedig az NTE, ugyancsak tizenegyesből. A két csapat közül az NTE volt az erősebb", többet támadó, csatárai azonban a kapu előtt minden akciót elrontottak. A Kerékpárban a védelem tűnt ki. ,\'•
írváth
Íckck, mint fel-jutányns áron ■ alatt.
!méter hosszú, 1 asztal és egy vebbet lapunk
Bővebbet
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 26.
Apró
hirdetések.
Eey szorgalmas, erős mindenei-leány magas fizetés és jó ellátás mellett kerestetik azonnali belépésre Barnai József Teleki ul 6.
Telekl-ut 46. szému ház kerttel Juli-nyos áron eladó. Bővebbet Kossuth tér 12.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban levő huzal Jutányos áron eladó. Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.
Cselédleány v»gy idősebb nő könnyű munkára felvétetik. Cím a kiadóhivatalban.
lirdsttsat Mrtetuk a lap kiriftiwUlflu
Hilő Testuérek
(Hilö lózsef és Hilö Istuún) deszka, épületfa él építkezési anyagok kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. sz.
(airáotr korotma m.U.tt)
loternrban-tclefon 120. as.
• •
Príma minőségű égetett
t^í mész 33
és portland-cemóiit
állandóan raktáron.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb Feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
lOOO koronáért
— Raktáron tartunk Fa koporsókat tyu szemfedők
isgy válasz-
Tiszteleti
Értesítjük Nagykanizsa város és vidéke n. é. közönségét, hogy saját műhelyünkben készítünk mérték szerint gyapjúszövetből
2855 K-tól 3500 K-ig
uri
divatöltönyöket
Továbbá raktárunkon levő saját készitményü férfi, és fiuííltö-nyöket olcsón kiárusítjuk.
lilii MiJtlMtiU ><•• Tilifii 319.
Szíves pártfogást kér
Dunántuli Ruhaáruház
í.
Erzsébet tér 20. szám.
és J^rjavecz
llalkoJ^Mtvöa-tér 2.
mrrást Xé
dnuk Rákóczi utca ll
Eladó egy drb. lyben használható
leyő vaskályha^ vats Iában.
Porosz, lengyel ós cseh
Eladó egy
kiadóban.
nagy \\
vaggomételekbea azonnali szállításra kapható a
Prager Kohlenverein
G. m. b. H. képviselőjénél,
Schneller Sándor
Ffl-ut 6. szám, I. emelet,
ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatal! telefon
78
Elvállal mindennemű
rv
könyvnyomdai és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki endelósek azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117
RsiAdü ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laotulíidonoaok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 lk évfolyam
Nngyknnlxsa, 1921. április 27. Szerda
94. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
StfrinftitMg éj kl.JÓMv.ul: Pö-ut 13.
——Intanifbnn lilofOQ 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZSKKRSZTÖ: Dr. HEOEDÜS OYÖROY
D.mt.tjr, Hyini
FELF-LŐSSZKRKUSZrŐ: BOOROQKÖZY ZOLTÁN
BMflíOt««l árák:
Eí<>. évra 400 K. FiMvn 200 K. N.Ky«l. I vr« lHK.ecrhinUK. Ekjm iiim án 2 K
Jó várospolitikát
csinálni nem könnyű dolog. A város azl kívánja. hogy a kassza tele legyen, hogy ugy mondjuk, Jusson Is, meg maradjon Is. A Jó várospolitika azonban nagyon relatív valami. Valaki csinálhatja a szabályrendeleteket garmadaszámra s adóprése felülmúlhatja Hegedűsét s a bevétel, kiadás nagyszerűen klappolhat, teremthet valaki a semmiből nagyot, de azoknak, akiknek a bő-réból szakltja ki, azoknak nem lesz ez jó várospolitika.
Ma reggel a városi képviselők egy számottevő csoportja beadványt fog benyújtani a városhoz, amelyben Sabján Gyula polgármesternek a visszahelyezését sürgősen követelik.
Ml nem akarunk várospolitikát csinálni, csak megjegyzésekkel kísérjük az eseményeket.
Belepillantottunk a beadványba s ott hatalmas névhalmazt találtunk. Eszünkbe jutott vlrágvasárnapja s nagypéntek. Azok, akik virágvasárnapján virágokat, pálmaágakat szórtak s szőnyegeket teregettek Krisztus elé. azok nagypénteken két gazember közé feszítették (el ugyanazt a Krisztust.
Nem ls arról van szó, hogy Sabján Gyula visszahelyezése nem helyes. Inkább arról, hogy egy embert, akinek semmi bűne nincs, de az az érdeme megvan, \'hogy a legnehezebb időkben tisztán s becsülettel tudott megállni a talpán, azt az embert valami bűnös furor theoto-nicustól indíttatva csak két év után lehet abba a székbe beleültetni, amelyet tisztán, becsülettel töltött be.
Sabján Cyula akkor, amikor a támadások özöne megindult ellene, azt mondotta : Nekem csak az időt kell bevárnom, az igazságot fog adni. Hogy ez az Idó^ csak két év után érkezett el, ebben bűnös a város képviselőtestülete. Egy ember két évig szinte megvetett embere volt a városnak, akire mindenki csattogtatta a fogát, arra az emberre ma kisül, hogy Igazságtalanul bántották. Ez a száműzetés egyenlő azzal, mint mikor valaki két évet börtönben ül s végre is kisül, hogy nem bűnös.
Nem a legnagyobb lélek-e az akkor, ha nem kerts vádlói után, hanem m.g-elégszlk azzal, hogy kimondják ártatlanságát. Megelégszik azzal, ha az a testület, amely elítélte, ma arcpirulva bevallja előtte tévedését.
Nem Is Sabján Gyula személyéről vjn Itt szó. mert soha személyi politikát nem csinálunk s személyekhez nem lüz--zük elveinket, Inkább azt akarjuk meg-
örökíteni a Zalai Közlöny 1921. április 27-lkl számában, hogy az igazság, ha száműzve van is két esztendeig, végre előbújik s vigyázza meg mindenki: a} fogja legelőször üdvözölni, aki most már
belátván hibáját, akkor az első szót emelte ellene. Mindenesetre ahhoz Is kell lelki eiő, hogy valaki, vagy egy testület belássa tévedését. Ekkor azonban jóvá kell tenni a hibát.
A penzkicsereles törvényjavaslata a Ház eldtt.
A pénzügyminiszter beszéde. — Szó sincs pénzszükségről. — Le-mond a kicserélésnél levonandó 5 százalékról. — A mentelmi bizottság jelentése. — Dr. Hegedűs Györgyöt nem adta Id a Ház.
Budapest, április 26. Rakovsxky István elnök 11 órakor nyitju meg a nemzetgyűlés
mai ülését. Ráday Gedeon gróf emelkedik elsőnek szólásra:
— A tegnapi ülésen Zákány felszólalása alatt nem volt az ülésteremben s igy csak a jegyzőkönyvekből értesült arról, hogy Zákány tegnapi beszédében a zalaegerszegi tábor ügyét szigorú biráLt " tárgyává tette. Egyelőro csak annyit kiván megjegyezni, hogy a zalaegerszegi tábor megvizsgálására személyesen megy le és a N legszigorúbb vizsgálatot fogja vezetni.
Ezután a mentelmi bizottság előadója, Rubinek István Hegedűs György, a letenyei kerület képviselőjének mentelmi ügyét terjeszti elő. A nagykanizsai törvényszék ugyanis megkereste a budapesti ügyészséget és nyomtatvány utján elkövetett becsületsértés és rágalmazás cimén kérte Hegedűs mentelmi jogának felfüggesztését. (Hegedűs t. i. lapunk egyik számában „Megbotozott" cim alatt cikket irt, amelyben Csorna Ödön letenyei lakos magára nézve sértést lát fennforogni.)
A mentelmi bizottság zaklatás esetének tényálladékát látja fennforogni, miért is azt javasolja, hogy Hegedűs György mentelmi jogát ne függesszék fel. A Ház ilyen értelemben határoz.
Utána Pallavicini György őrgróf mentelmi jogának tárgyalása következik, akinek mentelmi jogát a Ház felfüggeszti.
Ezután Erődi-Harrach Béla a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról szóló tőrvényjavaslatot ismertette. Ennek befejeztével Hegedűs pénzügyminiszter emelkedik szólásra.
— Mindenki, aki a trianoni békét irmeri, észre fogja venni, hogy ebben a javaslatban politikai elvek vannak lefektetve. * A javaslat tulajdonképpen néta az Ő munkája, hanem Popovich Sándoré, aki a Magyar Nemzeti Bank elnökévé van kijelölve. Ennek a javaslatnak messze kihatása lesz a külföldön és egész Európában. Ő, mint pénzügyminiszter nem fogja megengedni, hogy az állam uzsoráskodjon az ügyfelekkel szemben, e torvényjavaslat végrehajtása alkalmával.
— Szó sincs pénzszQkségről. Most tizenkétmilliárd van forgalomban. Ez a bor-zusztó bankjegyforgalom valóságos vizibeteg-
ség, amelyből ki kell gyógyítani az országot. Nyugodtan állíthatja, hogy ez a pénz már fedezett pénz less, vagyis nem csak fizetési eszköz, hanem érték. Megnyugtat mindenkit, hogy pénzszűke nem lesz. Ha bármelyik pénzintézet nem tudná a vogyonváltságot készpénzzel befizetni, lombardhitelt fog kapni.
— Azok a hírek, hogy vajjen azokat a bankjegyeket, amelyeken a felülbélyegzés félre van nyomva, nem cserélik be — hamis hírek. Kijelenti, hogy ezeket a magyar kincstár kárára is át fogja venni. A kicserélés alól csak azokat fogja kizárni, amelyeken a hamisítás esete kétségtelenül fennforog. Tegnap Bécsben a lebélyegzett osztrák bankjegy 60 ponttal emelkedett. Ez ellen védekezni kell. Lemond a pénzkicserélés 5*/0-os levonásáról, annak dacára, hogy az aj banl^Jegy nyomása hét mlflló svajd frankba került.
— Ez év decemberének végével megszűnik végleg a bankjegy uralma. Már amikor Párisban járt, tudta, hogy a béke pénz-ügyileg végrehajthatatlan. Ezért február végén egy jegyzéket is adtak át a nagyhatalmaknak, amelyben kérték, hogy ha bármelyik győztes állam pénzügyi csoportja ajánlatot tesz, ez legyen mentes a váltság alól. E tekintetben a tárgyalások még nincsenek befejezve, de jó uton haladnak. A magyar korona jegyzése valóságos ujjlenyomata a magyar politikának és valahányszor zavart csináltak a politikusok, valahányszor nem fért valaki a bőrében, az rögtön meglátszott a pénz árfolyamán. Arra akar mindenkit figyelmeztetni, hogy akiben hazafiság és józanság van, most maradjon békében, mert minden zavar ujabb adókat jelent a polgárságnak. (Ugy van, ugy van.)
— Utódjának folytatni kell ezt a politikát, mert ha más politikát fog csinálni, akkor Ő fogja a nemzet Ítélőszéke elé vinni. A magyar valutát emelni kell mindaddig, amíg a középosztály jól nem lakik. SzQkségesnek tartja a frank-valuta életbeléptetését. Ha Így haladunk, nemsokára el fegja érni a magyar korona a környező államok valutáját.
ZALAI KÓZLUNY
1921. április 27.
— VégBl nyilatkozik arról, hogy a tápéi mandátumot azért nem fogadta el, meit minél elabb Pée«tt akar fellépni. (Be-■Xédét hosszantartó taps kivette.)
Elnök jcKntl, hogy a minitttcrclnök a holnapi ölesen fog válaszolni Drozdy Győző interpellációjára, amelyet a Magyar Távirati Iroda lígyével kapcsolatban intézett hozzá.
Ülés vége délután 1 órakor:
A nemzeti kisebbségek védelme az angol alsóházban.
Paris, április 26. Rendkívül fontos értesítés érkezik Londonból, ahol az angol alsóházban hosszú vita folyt Magyarországról és az utódállamok területén lakó nemzeti kisebbségekről, igy elsősorban a magyarokról.
A vitához Kenworth szól hozzá elsőnek. Nagyon helytelen dolognak tartja, hogy Po zsonyt kitépték Magyarországból, ugyan ez áll Kassára és más városokra. Nem szabad megengedni, hogy a csehek és románok javára a magyarok héttérbe szoruljanak. Ezeken a vitás területeken népszavazást kellene elrendelni, a békeszerződés határozmányai talán mégis módot fognak nyújtani a kisebbség védelmére. Ezért az angol kormánynak törekednie kell arra, hogy a békeszerződésben érintett egyes államokkal humánusan és igazságosan bánjanak a hatalmuk alatt levő emberekkel.
A következő szónok Asquit lord volt, aki rámutatott arra, hogy az olyan országtól, mint Magyarország is, lehet hadikárpótlást kérni.
Az antant államoknak az a kötelességük, hogy az utódállamokat arra szorítsák, hogy ne semmisítsék meg azt a gazdasági egy«éget, amely valamikor a magyarság erejét alkodta. Roméniából érkező hírek szerint a román nép megs\'rtette ezeket a határoz-mányokat, épen ezért ki kell erőszakolni a román kormánnyal szentben a békeszerződésnek erre vonatkozó határozmányainak a fenntartását, mert például Erdélyben igen sok magyar és német került román uralom alá.
A felszólamlásokra Bijfour azonnal válaszolt. Mindenek előtt bejelenti, hogy nem lehet a béke értekezletnek a magyar határokra vonatkozó döntését áttörni és ezért a határkérdést a parlament elé napirendre hozni. Illetékes tényezők komolyan foglalkoznak az-zal, hogy olyan szervezetet létesítsenek, mely valóban biztosítja a nemzeti kisebbségeknek védelmét.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 26. Zürichből jelentik : A magyar korona állása rna: (záráskor) 222, osztrák korona: 1\'53, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'98 szantim.
TŐZSDE.
Badapoat, ápr. 25.
ValuUplRo: Napokon 820, Font 1060, Uva —. Dollár 260, Francia frank 1080, Lengyel márka 85, Márka 420, Ura I2»0, Osztrák 42\'/,. Rubel 10S, Loi 410, Sxokol 370, Srajci frank 4550, Koxonadinár 718, Frtnk-dlnár--, Holland forint —, Bécsi kifizetés -.
Ertékok: Magyar Ilitől 1725, OszUák Hitel 780, Hazai 610, Jelzálog 820, Uszámitotó 750, Kereskedelmi
Bank--, Magyar-Olasz -—, Boocsini 4450, Drasche
--, Általános szén--, Sxáazvári -, Salgótarjáni
6075, Urikányl 3250, Rima--, Scltlick--, Cuttmano
-, Nasici 0750, Danica 4500, Klotild--, Magyar
Cukor -, Adria 4780, AUantika 3700, Királysör--,
Bosnyák-Agrár 820, Llptik Phöbus 740, Vasmegyei Villamos--, Gizella 1450, Kookordta 2100.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország/
A Tisza bűnügy.
Sztanykovszky Tibor kihallgatása.
Budapest, április 26. A Tisza-bűnügy mai főtárgyalásának megnyitása előtt" Szi-lassy Pál ügyész mosolyogva beszélte el, hogy minden nap fenyegető • leveleket hoz neki a posta. Hosszú és goromba levelek ezek, amelyekben azt írják, hogy hirtelen halállal fog meghalni, ha a vádat nem ejti, cl azonnal. Erre a kijelentésre a védő ügyvédek is hasonló tartalmú leveleket vettek elő zsebeikből és megmutatták, hogy őket is megfenyegették az ellenkező álláspontot képviselő levélírók, hogy miért vállalták cl olyan vádlott védelmét, aki már megérett • az akasztófára.
A mai főtárgyalás! Gadó elnök fél 10 órakor nyitotta meg. A délelőtt Hüttner különböző vallomásainak összehasonlításával telt el. Délután Szianykovszky Tibor kihallgatására került a sor. Sztanykovszky ugyanis, amikor a hadosztálybiróság kimondotta rá a halálos ítéletet és kihallgatás végett átkísérték a Margit-körúti vizsgálóbíró elé, ott visszavonta összes eddig tett beismerő vallomását.
Elnök a szokásos figyelmeztetés után a következőket mondja Sztanykovszkynak:
— Ha van önben az erkölcsi érzésnek valamely szikrája, akkor itt, a biróság előtt a tiszta igazságot fogja mondani.
Sztanykovszky kemény hangon, határozottan feleli: Igen.
Elnök: ön nem vett részt a gyilkosságban ?
Sztanykovszky: Nem.
Elnök: Tud-e valamit a gyilkosságra vonatkozólag ?
Sztanykovszky: Nem tudok.
Ezután elnök kérdéseire elmondja mikor ismerkedett meg Hüttnerrel. Majd elnök a a katonatanácsra és Csérnyák szereplésére vonatkozólag tesz fel kérdéseket és a tengerészeknek a forradalomhoz való csatlakozásáról kérdezősködik. A kérdések nagyrészére Sztanykovszky kitérő feleleteket ad. Elnök figyelmezteti Sztanykovszkyt. hogy előbbi vallomásától mennyire eltérő -vallomást tesz most.
Elnök ezután a főtárgyalás folytatását holnap délelőttié halasztja.
Az ellenzéki pártok közös akciót indítanak,
Budapest, április 26. Szilágyi nemzetgyűlési képviselő kezdeményezésére az ellenzéki pártok tagjai és a pártonkívüli politikusok egyetemes megbeszélésre fognak összeülni. Ezen a tanácskozáson több fontos kérdést akarnak behatóan megvitatni Elsősorban a közszabadságok helyreállítását, a sajtószabadságot és a gyülekezési jog visszahelyezését. Szóba fog kerülni a parlamentáris kormányzás elve is.
A péntek délutánra tervezett értekezleten részt fognak venni a független kisgazdapárt, a polgári párt, a Friedrich párt, a de mokrata párt és a pártonkívüli képviselők. Ezekhez a pártkötelékckhez tartozó vezérek közül Balla Aladár, Ugrón Gábor és Tmsnádi Kovács József egyértelműen szükségét látják egy uj ellenzéki blokk megteremtésének.
Budapest, április 26. Hegedűs pénzügyminiszter a budgget elfogodtfsa után Parisba utazik fontos kérdések elintézése céljából.
HÍREK.
Előfizetési felhívás
• Május elsejével a „Zalai Közlőny"-re uj előfizetést nyitunk. Rendelje meg mindenki a Zalai Közlönyt, amelyet naponta korán reggel házhoz szállítunk ugy, hogy előfizetőink már a reggelizésnél értesülnek a legfnsebb helyi és fővárosi hírekről. A .Zalai Közlöny" az összes fővárosi lapokat megelőzve naponta kímeritő telefontudósitásban számol be az országos eseményekről, ezenkívül előfizetőinek\'-nagy kedvezményt nyújt. Minden előfizetőnk, ki a Zalai Közlönyt egy hóra megrendeli, havonta egyszer teljesen ingyen lekőzöllelhcti 15 szóig terjedhető apróhirdetését (ára 25 korona), miáltal előfizetési dijul csak 10 koronát fizet. A .Zalai Közlöny" a legolcsóbb újság, el ne mulassza 1-én megrendelni. Előfizetési ára: egy hóra házhoz hordva és vidékre postán küldve 35 korona.
A KIADÓHIVATAL.
— A Te vei gy Ellése. A Tevel helyi csoportja tegnap délután gyűlést tartott dr. Hajdú Gyula elnöklete olatt, amelyen jelen volt a központ kiküldöttje is s beszámolt a Terület VédŐ Liga országos munkásságáról, direktívákat szabott, amely irányban a Liga szolgálja magasztos hivatását.
— A Zrínyi-Ünnepély előkészületei. Az országos Zrinyi-űnnepély rendezőségétől információink szerint az Ünnepélyt május 1-ről 8-ikára kellett. halasztani, mert elsején a belügyminisztérium sí^jiifólc gyülekezést nem engedélye*. Az ünnepélyen az eddigi bejelentések szerint a következő fővárosi vondégek fognak megjelenni: Molnár Dezső altábornagy, Steuer György államtitkár, Négyesy László egyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő, Eöitevényi Olivér nyug. főispán, Haller József és Bodor Aladár irók, Gróf Endre zongoraművész, továbbá a Terülelvédő Liga képviselcteben Komáromy János, a Védő Ligák Szövetsége képviseletében pedi Eördögh Lajos tanár. Ezekhez a vendégekhez még többen fognak csatlakozni, noveiket azonban a rendezőség csak akkor kívánja nyilvánosságra hozni, ha már biztosan lehet számítani lejövetelükro,
— „Ez a pénz hamis!" Különösen sokat hallunk most arról, hogy ez, vagy az a bankjegy hamis. A piaci árusok, kereskedők, de maga a nagyközönség is érthetetlen és nevetséges kifogásokat támaszt. Egyesek azért nem fogadják el, mert a bélyegzés nagyon halvány, mások mert túlerős. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy az a bankjegy jó, ahol a háromszöget,-^a négyszöget és a bal alsósarkot födi a bélyegzés. A postaigazgatóság most rendeletben utasította a postahivatalokat, hogy minden bankjegyet el kell fogadni, amelyik nem hamis bélyeg-zésü, akár szabályos a bélyegzés, akár nem, akár tulpiros, akár halavány, akár fedi a háromszöget, akár nem. Talán cz n rendelet enyhíti a sokszor már veszekedéssé fajuló nézeteiféréseket.
— A Bakonyban havazott. Vasárnap virradóra a Bakony hegység táját vékony hóréteg lepte be. A hó egész vasárnap estig esett, amikor az idő esőre vált és hétfőre már csak a hegycsúcsok fehérlettek. A havazás után hűvös idő következett, amely esetleg a gyümölcsöket tönkreteszi.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában.
Hiszek egy isteni örök igazságban.
Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
1921. április 27.
ZALAI KÖZLÖNY
— A polgári fia- «$■ leányiskola hangversenye. A polgári fiu- és leányiskola május hóban megtartandó tánccal egybekötött sziníelőadásra készül, melyre az előkészületek már nagyban folynak. Előadásra kerül Váradi Antal Vadrózsa cimü egyfelvonásos tündérjátéka, zenéjét Poldini Ede szerezte, zenekarra átdolgozta és betétekkel ellátta Ketling Ferenc tanár. A bevételt a polgári iskola segély- és zenealap javára fordítják. Ugy a zenekart az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara, mint az egész rendezést Ketling tanár vezeti, ami az előadás erkölcsi sikerét már előre biztosítja.
— A be nem szolgáltatott gabonára a Gok. váltságSsszeget vet kl. Igen sok esetben a rendeletben megállapított adógabonát sem szolgáltatták bc sem a kisgazdák, sem a földbirtokosok. Mindazokra, akik 9 reájuk kivetett adógabonát be nem szolgáltatták, a Gok. zalavármegyei kirendeltsége minden be nem szolgáltatott métermázsa után 2000 korona váltságdijat vetett ki, ami Zalában 18 millió koronát tesz ki összesen. A Gok. kivetése ellen fel.ebbezni lehet egy megyei bizottsághoz, melynek az elnöke Bődy Zoltán megyei főjegyző, tagja Hann
Íános m. főjegyző, Eitner Sándor földbirto-os, Bedő kisgazda és hivatalból a megyei gazdasági felügyelő és Gosztonyi Sándor, a Gok. zalavármcgyei kirendeltségének a vezetője. Ez a bizottság mérlegeli a kivetést s amennyiben a termelő saját hibáján kivül nem tudta beszolgáltatni az adógabonát, méltányos esetben, a kivetett váltság összegét redukálhatja, vagy megokolt esetben azt teljesen elengedheti. E bizottság határozatától függetlenül dönt a kérdésben Bődy Zoltán főjegyző, mint az alispán helyettese. Zalavármegyére 869 vagon adógabonát vetettek ki, ami — igen kicsi eltéréssel — össze is gyűlt volna, azonban a nemzetgyűlésből kiinduló szabadforgalmi akciók következtében módosított rendeletek megakadályozták a szépen megindult egyezkedést. Zalavármegyére 869 .vagon gabonát vetettek ki adó cimén, melyből 760 vagon gyűlt egybe. A be nem szállított mennyiség váltsága 18,422.540 koronát tesz ki, melyből gróf Károlyi Imre (Zalaszentgrót) uradalmára
4.746300, báró Guttmann László (Zalabér) uradalmára 1.688.440, gróf Andrássy Sándor (Letcnye) uradalmára 1.073.360, Lázár Samu bérlő (Hosszúvölgy) gazdaságára 950.700, Glaser A. és Fiai bérlők (Letenye) gazdaságára 834.900 korona van kivetve, akik egyúttal a legnagyobb összeget is fizetik. A kisgazdákra összesen mintegy 300.000 korona van kivetve. Érdekes még megjegyezni, hogy ebből a 18.422.540 koronából eddig 40 korona van befizetve, a többi felebbezés alatt van. A jövő évi gabonagyüjtési eljárásra vonatkozóan Gosztonyi Sándor, a Gok. zalavármegyei kirendeltségének vezetője a kővetkezőket mondotta: A budapesti gabonagyüjtési központ rendeletére a kirendeltség tisztviselőinek létszámát 50%-kal redukálni kell, mert a jövőben a gabonagyüjtés terén nem lesznek messzemenő korlátozások. A jövőben korlátolt szabadforgalom lesz. Ami a malmok ellenőrzését illeti, az továbbra is meg fog maradni, sőt még intenzivebb lesz, mert a csönkamagyarországi malmok 2 és fél millió vagon gabonát szolgáltattak be s Zalavármegyéből az ellenőrzés alatt levő 259 vámmalom és 40—50 daráló havonta 80-100 vagon gabonát szállít le.
—Debrecen város őrnaazádja. A belügyminiszter értesítette Debrecen város polgármesterét, hogy a kormányzó folyó évi január 31-én kelt elhatározásával elrendelte, hogy a volt cs. és kir. Dunahajóraj Magyarországnak folyamrendészeti célokra kiutalt egységei a jövőben a következő elnevezéseket viseljék: az eddigi Wels Őrnaszád Szeged nevét, az eddigi Gsuka Őrnaszád Siófok nevét, az edcligi Viza őrnaszád Kecskemét \'nevét, az eddigi Komárom Őrnaszád Deb-ecen nevét. A belügyminiszter erről azzal
r
értesítette a polgármestert, hogy a város közönsége az ünnepélyes keresztelés aktusánál képviseltesse magát, továbbá az ország mai súlyos anyagi helyzetét tekíntetbevéve, adományok gyűjtésével az egységek karbahozatalához. és felszereléséhez járuljon hozzá, továbbá, hogy a város nevét viselő Őrnaszád számára díszlobogót ajánljon fel.
(x) Move-pavillón üzletvezetője felkéri mindazokat, akik Schiller János urnái előfizettek, hogy f. hó 13. után érkezett lapokat vegyék át, ellenkező esetben a lapok visszaköldetnek.
Föltámadunk-e?
(Irta: középgulácsi Péczely László.)
Bontakozik, ébred Isten legszebb ajándéka : az élet. Látszólag semmiből kel létre. Ott van az avar között, ott mindenben és mindenütt, ahol csak elfér egy atom. A légben, az űrben, a szellemben, a lélek erényeiben és az egész mindenségben I
Mindenütt és mindenben: élet, rend és törvényszerűség. A csillagok járásában az égi világok egymásra ható erejében a kezdet és végben — rend a matéria köreiben, mert ezt rótta feladatul mindenre az Alkotó végtelen szelleme. ^
Csak egyedül te vagy a rendbontó: Ember \\ Te, akit a Teremtő kegyelme kiváltságossá, urává, őrévé, megértőjévé tett a\' földi létnek, életnek. Te, aki az anyagélet fölött egy magasztosabbra: a szelleméletre is képesítve vagy I
Hálátlan rendzavarói Ha a kettős életre képesítve nem lennél, hasonló volnál e kegyelem nélkül ahhoz a szódéhoz, aki IzlelŐ-képesség hiányában, folytonos éhségtől űzetve csak fal, de anélkül, hogy ízről, lényegről szólni tudna, tisztán a gyomráért.
Pedig tudd meg : a gyomorélet árnyéka csak az igazi életnek. A föld porában fetreng szüntelen rut egoizmus (önzés) látköre élv, tobzódás és fekély « léte.
BüzÖs légkörből képzett vérrel tartja fönn magát, — tagad, hazudik, ármánykodik, a kétszinüség piszkos köntösébe jár, kisért, félrevezet, mételyez, rombol s mások-yésztén, kárán rut pofával vigyorog. Szóval megejtő, lelkében bűnöző és aljas és csak egy őrömet ismer: s ez a káröröm. Hah I az ilyen életnek utálat még a képzelete isi Hát még müve: a szörnyű rombolás.
Testet sorvaszt, lelket öl, a hitet, meg az erényt gyökerében irtja, a haza fogalmát a sárba tapossa, a társadalom üde. forrásait mérgezi meg, a családokat megszentségteleníti, tűzhelyeket dqj föl és mikor már minden romban hever, Mehphisto szelleme uj mérget kever, hogy irtsa vele még a jövő életet is.
Nem jobb lett volna az Uyen embert csak páriának teremteni s nem adni neki kiváltságokat 1 ? Lekötni állati életre, ahol csak ösztönök űznek, hajtanak s nem terem gyilkos szót a gonosz ajak. Ahol csak anyagélet az élet és bűnt, mulasztást, rendetlenséget nem tűr Isten kertje: a fenséges természcrl?
Talán nem 1
Tekintsük már most a másik embert. Lelke szárnya a szabadakarat. Ezzel válik felelősségteljessé. Ej a szárny képesiti őt ki-szállani a matéria köreiből és disztingcióval szemléli a kettős életet, ahol a fény és árnyék mint természet törvénye, oly harmonikusan olvad egybe.
És a nézőpontból a nap sugara és a föld
sötét árnyéka a hold ezüstös fényében ábránd, szerelem, költészet, hit és művészet világába alakul ki az emberi lélekben.
Ó, ha ezrek kö^ül Üyen csak egy is akad, akkor már szent- és tökély, az Istenakarat Mert módot teremtett rá, hogy az anyag fölött úrrá váljék a szellemélet, a melynek világában oly sok az élv és gyönyör, amely nem jár poresizmában, dé piperkőeök lakktopán-jában sem és nem röghöz kötött
Az ilyen ember legyőzi a testet és a földet. Urává, parancsolójává válik önmagának és ezáltal a világnak is. Léte: megértés, hivatás, hit, bizalom, lemondás, türelem, meg-bocsájtás, szeretet és áldás és betölti küldetését: a Teremtő szent akaratát
Mily fönséges az ilyen ember l Aki mindenkiért dolgozik és gondolkodik, aki együtt érez az egész emberiséggel és mig mások javáért fáradozik, önmagáról megfeledkezik. Közjólétet teremt, sziveket és lelkeket nemesit és életre tanít De amig mindezt cselekszi, a rut hálátlanságot észre sem veszi, tür békén, szenved némán éz szelíden rójja az utat legtöbbször a martéromság felé.
O, Istenem, miért rendelted ezt igy, miért nem végződik az ilyen ember dicsfényben, igazságosságtól és hálától övezetten I ? Miért nem nyer az igazság jutalmat már itt a földön"? Miért nem ? . . Miért nem ? . .
Emeld W az életet tisztán a vér és ösztönök béklyóiból. Tégy ugy, mint a szobrász. Az anyagot fogd véső alá és a materiát formáld, alakitsd. De vigyázz, hogy lelket önts belé, mert másként a megkezdett mü közömbös, durva anyag marad csupán. Nem lesz lelkes, beszédes, sokatmondó, mint a tavasz ihlete és a madár dala. Néma gyermekévé válik alkotójának, ahol a kettő nem érti meg egymást s Így közösségben, békében egybeforrni képtelen.
De ha szárnyat ölt a szeretettől a lélek és száll fölfelé, ahol legyőzve a test az anyag durva ösztöneit, fölszabadul, akkor az élet olyanná válik, amilyennek Istentől az ember számára rendelve van.
Utja nem lesz labyrinthikus, hanem tiszta, világos és napsugaras s ezen az uton a lélek szövi szivárványszínekből a hálát, amelyben megejti az emberi sziveket.
Ennek kérge főlolvad tüzében, melegében az ész rideg páncélja is fölpattan, hogy a lélek a sziv és az ész hármas szövetségében szolgálja a most már fölmagasztosult leggyünyörüségesebb ajándékát: az életet.
Az ilyen életet hordozó ember válik csak igaz^és igazi emberré.
Addig, amig ilyenné válni mindnyájan nem tudunk, addig képtelenek vagyunk az emberiséget egy kalap alá vonni, átgyúrni, boldogitani és egy nagy, közös cél szolgálatába állítani.
Én azonban hiszem, hogy eljő, mert el kell jönni ennek az időnek, amikor az emberek forró testvérölelésben részesitik egymást és mindenütt megértés, együttérzés, szeretet és igazság fog uralkodni a világ fölött
Ez lesz testvéreim: a föltámadás í 1 Életünk restaurációja, amelyben mindnyájunknak meg lesz a joga, kenyere és életkedve és ebben a világban már majd nem éhezik, didereg a kis proletárgyerek 111
Udvarok és kertek kezelését váltalom. Ugyanott buxusbokrok eladók Kinizsy-utca-32.
Ejy jókarban lövő hintó bór fedéllel jutányosán eladó. Érdeklődni léhet telefon 73. szám Alatt. SM6
if
4
ZALAI KÖZLÖNY
19-21. április 27.
Porosz, lengyel és cseh
vaggontételekben azonnali szállításra kapható a
Prager Kohlenverein
G. m. b. H. képviselőjénél,\'
Schneller Sándor
Fő-ut 6. szám, I. emelet.
Hilő Testűére!*
(Hllő József és Hllö Istudn)
deszka, épfiletfa tz építkezési anyagok kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. sz. (BiriLEy kereatts m.tl.tt)
Intcrnrban-telefon 120. sz.
Prima minőségit égetett
1ThTr mész s
és portland-cement
állandóan raktáron.
Egy józan, szstgslmss fögépész, ki az összes gőz- és robbanó-gépek, valamint sz összes lakatosmunkák, ugy a téglagyári, mezőgazdasági gépek kezelését alaposan érti, állást keres. Cim: Józssf főhorceg-ur 33.
Köszönetnyilvánítás.
Boldogult emlékű kisleányunk
Tóth Rózsika
elhunyta alkalmiból kifejezett részvétekért és a temetésen való megjelenésért ezúton is hálás köszönetet mondunk.
Tóth Károly
d. v. kalauz és családja.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük.
Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáiért
rendezünk. — Raktáron tartunk érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 5070-aí olcsóbban nagy választékban kaphatók. 2<8! Tisztelettel
Horváth ós ÉLerjavecz
temetkezési vállalkozók, Eötvös-tér 2.
Milhoffer sorsjegye nyer I|
Három millió nyerhető az uj j
tervszerinti osztálysorsjátékban, j Vásároljon tehát sorsjegyet j
milhoffer Kálmán j
főeldrusitándl Zrínyi Miklós-utca 42. szám, j
mert ott nyerték eddig Nagy- ! kanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos külön-féle nyereményt. _
Húzás május 19-én és 21-én.
fí sorsjegyeit hiuatalos dra: egész 96 korona, fél 48 korona, i negyed 24 kor., nyolcad 12 korona, f
wmr Olcsóbb!!
Elsőrcfndü pogányvárl njbor
literje |28 K 5S
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Makulatur
újságpapír kapható . ^ lapunk kiadóhivatalában.
i rí i^gi rn un n,n fi mm) fii rí r-t rwp
ODuuQO O CjuOOOI
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvKötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali Nyomdai
78 117
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti
♦ munkát a legolcsóbb áron. ♦
♦ ♦ Vidéki endelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laotuisjdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
49. évfolyaui
Nagykanizsa. 1921. április 28. Csütörtök
95. száin
Szerkesztőség és
Kiadóhivatal: Pd-ut 13. . xátu.
Nyomda: Fő-Bt J. llAn
MofrjoleBtkliiítM kivételével minden exp kora raggel.
ZALA
Előfizetési árak: BiljbuMibii kiíáTi,
POLITIKAI NAPILAP
Bgy liéra ... 35 I Konyád érre . 100 Félévre . . - 200 Bgéax évro . - 400
Egyea axára ára 2 korosa
aMrkM>ie.«xi ki.e6hiT.i.ii I.I.I.. TI.
P4.».rk«.Xtf lAlU.. 71. - NronA.I t.l.to. 111.
A <i.rk«sxt£,ért f«l*16s: TÓTH ZOLTÁN főszerkesztő
HIRDETÉSEK DÍJSZABÁS SZERINT
Nemzetgyűlés.
Budapest, április 27. Rakovszky István elnŐk negyed 12 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Az indítvány és interpellá-ciós könyvek felolvasása ulán /\'Módi-Szabó József a pénzügyi bizottság előadója terjeszti elő az állami költségvetésről sióló tőrvényjavaslatot.
Utána andaházi Kosnya Béla mandátumát feltételesen igazolja. Fábiányi Istvánnak petícióval megtámadott mandátuma ügyében a nemzetgyűlés vizsgálóbiztosnak Mikovényi Jenő képviselőt küldi ki.
Következik az állami legfőbb számvevőszék elnöki állására vonatkozó hármasjelölés megejtése. Elnök felolvassa azt az 1870-iki országos határozatot, amely az erre vonatkozó akciónál az eljárást szabályozza, majd szavazást rendel el. Az eredményt szünet után hirdeti ki. Nyolcvan szavazatot kapott Zava-douszki Endre, második lett Follért Kálmán, harmadik Szerdahelyi Jenő dr.
Ezután a végleges pénzügyi bizottság hat és a kivándorlási bizottság három megüresedett\'helyét tölti be a Ház.
BeUhlen István gróf miniszterelnök tesz ezután indítványt, hogy a Ház legközelebbi ülését kedden tartsa meg és ezen kezdje meg a költségvetés tárgyalását. A Ház az indítványhoz hozzájárult.
Ezután az interpellációkra térnek át. Ezt megelőzőleg Bethlen miniszterelnök válaszol Drózdy Győzőnek interpellációjára, amelyet a Magyar Távirati Iroda átszervezését 1920 nyarán kezdte meg a kormány s ekkor került az élére Kozma Miklós. Nem néztük azt, hogy katona-e, hanem hogy meg tud felelni feladatának vagy sem. Kozma nagy érdemeket azerzett az ellenforradalom idején. A távirati Iroda jókezekben van és megfelelő működést fejt ki. Mégis szükségesnek tartja a kormány, hogy magánvállalat vegye a kezébe. Kéri válaszának tudomásul vételét.
Utána Drózdy Győző áll fei szólásra, kijelenti, hogy a miniszterelnök semmivel sem cáfolta meg azt, amit ő mondott. A miniszterelnök válaszát nem veszi tudomásul.
Ruppert Rezső a veszprémi színtársulat ügyében inteipellál. A színtársulat ellen felsőbb helyről bojkottot szerveztek és felszóli toltak minden hivatalnokot, hogy tartsa ma gát távol az előadásoktól.
Mózer EmŐ a szabolesmegyei legelők tárgyában interpellált. Utána Zákány Gyula kéri a zalaegerszegi internáló tábor ügyében elmondandó interpellációjának elhalasztását.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 27. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (záráskor) 2 19, osztrák korona: V52lJu az ositrák bélyegzeit bankjegyé pedig —\'98 szántig.
Toracsányi bukása elkcrülhetlen.
Budapest, április 27. Beniczky mentelmi ügyének ujabb fordulatot adott Albrecht főhercegnek egy levele, melyet Tomcsányi igaz-ságügyminlsztcrhcz intézett. Ebben a levélben főherceg határozottan kijelenti, hogy a képviselők részéről olyan kijelentések történtek, amelyekben azt mpndták, hogy Szombathelyre mennek, hogy a királyt ott tartsák és rábírják nrra, hogy a hadseregtől vegye ki az esküt és vegye át a hatalmat. A főherceg levele óriási feltűnést kelt politikai körökben és el vannak készülve arra, hogy Tomcsányi Igazságügyminiszter levonja a konzekvenciákat. Uj gabonarendelet jelenik meg.
Budapest, április 27. Mayer közélelmezési miniszter hozzájárult a szabad gabonavásárláshoz és ma aláirta erre vonatkozó rendeletét, amely a hivatalos lap holnapi számában fog megjelenni.
A rendelet minden törvényes kereskedő részére lehetővé teszi a vásárlást A vásárlási igazolványokat a Fortuna részvénytársaság fogja kiállítani.
Károlyi és Windischgratz elintézték lovagias ügyüket.
Budapest, április 27. Károlyi Imre gróf a*kőzte és Beniczky közt Felmerült lovagias üggyel kapcsolatban nyilatkozott Windischgratz Lajos herceg szerepléséről is, amiért kőztük szintén lovagias eljárás indult meg, de ezt a mai nap folyamán jegyzőkönyvileg elintézték.
A fiumei események.
Fiume, április 27 Az eddigi vezető pártok teljes veroséget szenvedtek Maga a fiumei pol-gármoster is megbukott. Az eredmény kinos feltűnést keltett a római olasz koftnánynSl és felkavarta a város eddigi békés hangulatát. A közönség nagy tömegekben tüntet Olaszország ellen. Az ulcán véres zavargások lejlődtek ki. A kivonuló legionáriusok több Ízben sortüzet adtak. Sok halolt és sebesült maradt az utca kövezetén. A városban ma is nagy az izgalom.
Belgrád, április Í7. A szerb közvélemény rendkívül felháborodott a fiumei események miatt. A lapok nagy része Jugoszlávia közbe lépését sürgeti Fiume valódi függetlenségének és a jugoszláv érdekek megóvása céljából.
A zánkai vasúti elöljáró holttestét a Balaton kivetette.
Balatonfüred, április 27. Nichtcr Lojos zánkai állomási olőljáró holttestét, oki január 4 én nyomtalanul cllünt, ma megtaláltok. A Bolotou kivetett egy oszlásnak indult holttestet. Az egyenruháról és a tolóit iratokból kétségtelenül megállapították, hogy azonos Nichter .Lajos eltűnt vasúti elöljáróval. A vizsgálat azt is megállapította, hogy bűncselekmény nem forog, fenn ís csak öngyilkos ságről lehet szó.
antant-bizottság fogja ellenőrizni Baranya kiürítését.
London, április 27. Az angol alsóházban a trianoni békeszerződés ratifikálásának vitája során Silhoore ezeket mondotta: ■
— Minthogy Baranyát Magyarországnak ítélték oda, legalább annyit kellett volna megtenni, hogy Anglia (ártson a helyszínen egy megbízottat, aki a kisebbségre ügyeljen lei.
Hamworth külügyi államtitkár klje-lentette. hogy a nagykövetek tanácsa a mull év szeptemberében elhatarozta, hogy ámbár a békeszerződés ratifikálása után a szövetségesek budapesti tábornoki tanácsa fel fog oszlani, ennek a bizottságnak egy albizottsága Eszéken marad, hogy Bat anyának a jugoszlávok által való kiürítését ellenőrizze.
A Tisza bünüsry.
Budapest, április 27. A Tisza-bünügy mai fől.irgyolásén Sztanykovszky Tibor kihallgatását folytatták, aki végképen visszavonta minden beismerő vallomását, mert azokat csak őzért tette, mert a detektívek félholtra verték.
A módosított német javaslat.
Páris, április 27. A „Chikngo Tribüné" megerősíti azt a hírt, hogy a washingtoni kormány a német birodalmi kormányt fölhívta a javaslatok módosítására és Simons dr. külügyminiszter abba bele is egyezett Washingtonban azt hiszik, hogy Franciaország az eképpen módosított német javaalatokra most mór kedvező választ fog adni.
Az orosz szovjet csődje.
Róma, április 27. A moszkvai kormány tótnai missziójának vezetője, Vorovsky, trAa-kes nyilatkozatot telt az olasz sajtó képviselői előtt. .
Amint mondotta, még nem jott el az ideje az igazi kommunizmusnak. Az oroszországi kísérletek bebizonyítják, hogy még a szocializmust sem lehet ezidőszeritit valóra váltnni ugy, mint ahogy Marx megálmodta.
Az orosz szovjet csődiét mutatja az, hogy a tanácskormány kénytelen volt megadni a\'parasztnok — mint a régi Oroszországbon volt, — hogy terményével szabadon kereskedhessen. Ez az elhatározás az első lépés, mely a kommunizmusból visszafelé vozet.
T.ŐZSDE.
Budapest, ipr. 27.
ValaUplao: Sípokon 815, Hoot 1030. Lévx —. Dollii .100. KnuwU tank .1070, l.oojy.l márt. 35.
Múk. 420. I.i/o 1280, O.iitik 12\'/,, Itubol I0\\ 1-cl 420, Sxokol 370, Svájci trftok 4U<J, Kotonadlnir 730, Kí.nk-dinAr--, Holland foftnt —, Bccii kiGxetös---.
Ert.ko*: M.nyar mt«l 1005, 0»,uik Muci 730, ll.ul 030. JelsiloK —, Lottimitotó 760, Kereskedelmi
B.nfc___Ma.yvOUix---, Bwslnl 4550. Dr"\':)\'*
4750. Alixlinos ,.íti S»00, Stfaiviri J200, SelgöUrjúl 5180, Urik.nyl 3350, Rta, 2115, Sd>lld< «». Cuttouo
__, NmícI 0500, D.aic 4500, Klotild -—,
Cukor -■, Adrit 4760, AtUnltk. 3SM, Klriljxír--..
Bomyík. Agíü 820, l.lp\'tik -, 740,
Yillunoi--, Cixetl. 1400, Konkoidi. 2t26.
ZALA
Rendkívüli városi közgyűlés
dr. Sabján Gyula polgármester visszaultetése érdekében.
(Saját tudósítónktól.) Tudvalevő, hogy már a legutóbb megtartott közgyűlésen is erős mozgalom indult meg ár. Sabján Gyula polgármester érdekében. Kairlovics József állt a mozgalom élén, aki kifejtette, hogy dr. Sabján Gyula polgármester az ellene inditott fegyelmi ügyben a legteljesebb elégtételt az illetékes fórumtól: az alispántól már megkapta s ennek következtében indítványozta, hogy dr. Sabjánt haladéktalanul ültessék vissza a polgármesteri székbe. A közgyűlés riadó éljenzéssel fogadta az indítványt, azonban mégis dr. Rotschild Jakab álláspontját fogadták el, vagyis a közgyűlés visszavonta ugyan főlebbezését az alispán fölmentő határozata ellen, — de dr. Sabjónnak a polgármesteri székbe való visszaültetését igy az alispánra bizta.
A városi közgyűlés után kezdett csak elmélkedni erről a határozatról s ugy találta, hogy a közgyűlés döntése csak ujabb huzavonára adhat okot: nem adja meg hamarosan a módot arra, hogy a már rehabilitált polgármester a székébe visszaülhessen. Különben is az a vélemény, hogy a polgármestert a közgyűlés függesztette föl, tehát egyedül csnk neki van joga, sőt most már kötelessége is a felfüggesztést minden továbbira való tekintet nélkül rehabilitálni. Igy született meg az a beadvány, amelyet 46 városi képviselő aláírásával ellátva adtak be tegnap Ács Iózsefhez, akt ezidőszerínt a Budapesten tartózkodó Prack polgármesterhelyettest helyettesíti. A beadvány szövege a következő: Közügyben bélyegmentes.
Tekintetes dr. Prack István
akadályoztatása esetén Acs József polgármesterhelycttes urnák
Nagykanizsa.
Az 1888: XXII. t.-c. 56 §-a alapján tisztelettel kérjük, hogy Nagykanizsa r. t. város képviselőtestületét 3 napon belül rendkívüli közgyűlésre összehívni méltóztassék.
Ezen rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgya: „A városházán a jogrend helyreállítása, dr Sabján Gyula polgármester visszahelyezése".
Erre vonatkozólag a város képviselőtestületének a következő előterjesztést tesszük :
Az 1921. április 20-án tartott közgyűlésben a képviselőtestület dr. Sabján Gyula polgármesternek erkölcsi elégtételt adván, azonban a képviselőtestületi tagok túlnyomó többsége nem érte cl azt a célt, amelyet maga elé .tűzött, t. i., hogy a városházán a bizonytalan helyzetnek, az ellentéteknek közérdekből véget vess«n s a polgármester visszahelyezésével a jogrendet helyreállítsa s a város vezetésében az általános tisztújításig is nyugalmat biztosítson.
A 2161—1921. jkv. sz. véghatározat meghozatnia után meggyőződtűnk róla, 1. hogy elnöklő polgármesterhelycttes ur — mondják — tévedett, mnikpr azt mondotta, h9gy Karlovics József v. képviselő ur határozati javaslata nem fedi a törvényes formákat és hogy a polgármester visszahelyezése fölött most már csak az alispán határozhat, 2. dr. Rotschild Jakab indítványa pedig nem volt kielégítő.
A felebbezést a képviselőtestület ugyanis csak addig yonhatta volna vúsza, a célzott .eredménnyel, amíg a közigazgatósági bizottság annak alapján nem határozott.
Dr. Rotschild Jakab indítványával a képviselőtestület a legjobb esetben csak azt érte el, hogy Zalwármegye alispánja ennek alapján a további bizonyítási eljárást mellőzi. De ha azok, akiknek a városházán a bizonytalon helyzet fenntartása érdekükben áH, akarják a polgármesternek ily módon való visszahelyezését vég nélkül elhúzhatják. Láttuk, tapasztaltuk a módját, nem kérünk belőle I
Azt akarjuk, hogy a fegyelmi eljárás befejezése előtt a képviselőtestület maga oldja meg a kérdést, amihez nemcsak joga* van, hanem a történtek után kötelessége is.
Az 1886. XXII. t. c. 91-93 §§-ból következik, hogy a képviselőtestület elrendelheti a fegyelmi eljárást, de mivel nem fegyelmi hatóság és a vizsgálat elrendelése és foganatosítása az alispán hatáskörébe tartozik, az már vitás, hogy a felfüggesztés kimondásának joga a képviselőtestületet megilleti-e vagy sem.
Mivel a polgármester ellen a fegyelmi eljárást benyújtott kérelme dacára a képviselőtestület nem rendelte el, hanem mintegy törvényen kívüli helyzetben a városi képviselők ad hoc szervezote határozta el a felfüggesztést, a polgármester szabályszerűen és törvényes joghatállyal felfüggesztettnek nem tekinthető s a helyzet az, hogy a polgármester a képviselők 1919. aug. Ő-iki határozata alapján állásának elfoglalásában mintegy erőszakkal van megakadályosva.
Ennek elhárítását a az alispán ur, mint felettes hatóság és jogosult ugyan s valószínű, hogy % polgármester felebbezése folytán most már nemsokára megfelelő intézkedést is tesz, azonban nem lehet vitás, hogy a képviselőtestület is jogosítva von arra, hogy most már nemcsak a polgármesterre, hanem a közre is sérelmes határozatokat hatályon kivül helyeztesse s joga van ahhoz, .hogy az alispán ur által fel nem függeszte\'tt, sőt az általa már felmentett polgármestert állásába visszahelyezze, helyesebben neki a polgármesteri hivatalt átadja.
Ehhez a képviselőtestületnek csak okkor nem volna joga, ha a vizsgálat során az alis-

Bőrbajok ellen legbiztosabb óvszer a
LYS0P0RM.
Kapható minden gyógyszertárban és drogériában.
1921. április 28.
pán, vagy más felette* hatóság felfüggesztette volna a polgármestert, de mivel ez nem történt meg, a képviselőtesülel nem köteles .bevárni. hogy a különben is szabálytalan határozatai felebbezés folytán semmisitessenek meg, hanem azokat igenis jogosítva van maga is hatályon kivül helyezni, ha belátja, hogy —. megszűntek, vagy fenn sem forogtak azok ■ az okok, illetve Indokok, amelyek annak idején a határozatok meghozatalára indították.
Nyiltan meg kell még mondanunk, hogy a kérdés sürgős megoldását ax a körülmény is indokolttá teszi, hogy nagyon sokan vannak, akik ezen átmeneti időben a városi gaz-dálkodással nincsenek megelégedve. Azoknak is érdekében áll tehát, hogy a jogrend a városházán helyreálljon, akik az eddigi gazdálkodásért felelősek.
Bizalommal nézünk a polgármester működése elé s tőle várjuk, hogy a nyugalom a városházán helyreálljon, -hogy kiegyenlítse az ellentéteket s a széthúzd erőket közös munkára egyesítse, hogy az aggodókat megnyugtassa s legalább addig maradjon a helyén, mig közös erővel kivezetik a várost abból az egész országban jelentkező pénzügyi válság, ból, amelybe a város talán csak a helyzet rendkívüli volta miatt sodródott bele, de atnely a városra fokozott mértékben veszélyes.
Mindezek alapján\'javasoljuk: mondja ki n képviselőtestület, hogy a 2161/1921 jegyzőkönyvi számú véghatározat fenntartása mellett a 11593/1919:2 jkv. és 12315/1919:7 jkv. számú vég határozatokat megsemmisíti, illetve hatályon kivül helyezi, dr. Sabján Gyulát (polgármesteri állásába visszahelyezi s kimondja, hogy ezen véghatározat felebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható.
Nagykanizsa, 1921. április hó.
Aláírások: Dedovác Béla, dr. Sartory Zsigmond, Matán Ödön, Pollák József Strem Ottó, Strem Tivadar, Bogenrieder József, Steiner József, Kardos József, Schwartz Ottó, Récseí Samu, Rosenfeld József, Melczer Jakab, Radnai Jenő, Kaszter Miksa, Singer
Íózsef, Kratky József, Lcndvai Samu, dr. Bród "ivadar Pongráez Sándor, Maschanzker Ignác, Frank Vilmos, Neumann Aladár, Du-kász Dávid, Kálovics László, Gyergyák György, Gyergyák József, Bunczom József, PUnder Bódi, Farkas György, Dolmányos Antal, Aiser László, Anek György, Győri László, Bolf László, Mátés György, Márton Jázsef, Jámbor Ferenc, Horváth György, Bagonyai László, Janbrics János, Ziegler György, Szmodics György, Kis István, Plemmer József Plander György, Karlovics József, Novai Imre, Zíeger Ferenc, Bunczom Jázsef, Bolf László, Aiser László, Aigner Géza, Blankenberg Imre, Bet-telheim Aladár, Csillag Jenő, Prager Ferenc, dr. Villányi Henrik.
Előfizetési felhivás.
Május elsejével a „Zalára" uj előfizetést nyitunk. Rendelje meg mindenki a „Zalát", amelyet naponta korán reggel házhoz szállítunk, uiy, hogy előfizetőink már a reggelizőnél értesülnek a legfrissebb helyi és fővárosi hírekről. A „Zala" az összes fővárosi lapokat megelőzve naponta kimentő telefon-tudósitásban számol be az országos eseményekről, ezenkívül előfizetőinek nagy kedvezményt nyújt. Minden előfizetőnk, ki a „Zalát" egy hóra megrendeli, havonta egyszer teljesen ingyen lekőzöltetheti 15 szóig terjedhető apróhirdetését (ára 25 korona), miáltal előfizetési díjul csak 10 koronát fizet. A „Zala" a legolcsóbb újság, el ne mulass 1-én megrendelni. Előfuetési ára egy hóra házhoz hordva és vidékre postán küldve 35 korona.
A KIADÓHIVATAL.
Csonka Magyarország — nem ország Egész Magyarország: mennyország1
1921. iprili. 28._
Hírek.
— Felhívás! A város polgármestere felkéri a Kazinczy-, a Fó-ut és Te-leky-utcai\' háztulajdonosokat, hogy folyó hó 30-án, szombaton Zadravetz István tábori püspöknek Nagykanizsára érkezésének napján házalkat lobogózzák fel.
— UJ hetilap. Csurgón dr. Héjjas Imre és dr. Bene Kálmán, a Csokonai ref. főgimnázium tanárai *Csurgó* cimmel hetilapot alapítottak, amelynek első száma sok nemes igyekezetről tanúskodik.
— Ml van a hua- és zslrárnkkal ? Emlékezetes még, hogy a zalamegyei árvizsgáló bizottság Nagykanizsa város területére n marhahús árát 40, a borjúét-46 és a sertését 48 koronában, a zsirszalonna és háj árát 70 koronában állapította meg. A nagykanizsai államrendőrség erről a mészárosokat, henteseket és a közönséget a hirlapok utján tájékoztatta, azzal a hozzáadással, hogy akik ezen áraknál magasabbat kérnek, vagy fizetnek, rögtön az uzsorabiróság elé lesznek állitva. A közönség azóta napról-napra kínosan tapasztalja, hogy a rendeletet egyetlen mészáros és hentes sem tartja be s a hust és zsírt a mazimális összegnél 30—40—50 százalékkal drágábbért adják. A rendőrség most emiek okául a kővetkezőket közli a közönséggel: A rendőrök a kapott parancshoz mérten egész sereg hüsiparost állítottak elő a mazimális ár átlépése miatt. A rendörségen a husiparosok elsősorban azzal védekeztek, hogy a zalamegyei árvizsgáló bizottság által megállapított árak nem maximális, hanem irányárak, tehát ezeknek mérsékelt átlépése indokolt esetben nem büntethető, — másodszor: hogy ők be tudják s be is fogják az árvizsgáló bizottság előtt bizonyítani, hogy a mai élősulybani árak mellett nem adhatják a hust és zsírt Hnnyiért, amennyiben az árak meg vannak szabva. Hogy állításukat bebizonyíthassák s a Zalaegerszegen megállapított irányárak megváltoztatását kieszközölhessék, — a maximális árak fölfüggeszté-sét kérték a rendőrségtől. Ezt meg is kapták, mire közvetlen érintkezésbe léptek az egerszegi árvizsgáló bizottsággal. \'Az árvizsgáló bizottság, mielőtt dőnteno az ügyben, pontos kimutatást kért Nagykanizsa váró* tanácsától az élősulybani árakról. Ha ez megérkezik, rögtőn eldöntik, hogy a husiparosok-nak van-e igazuk. Addig tehát türelem, mert azt csak senkisem kívánhatja, hogy szegények ráfizessenek az üzemükre. Hiszen — a saját áÜitásuk szerint — a háború eleje óta folyton ráfizetnek a hentes- és mészárosiparra I Igazán isteni csuda, hogy ennyi ideig győzték.
— Közellátási közlemény. Értesítjük a közönséget, hogy a dohánytőzsdékben az április havi dohánymennyiség rendelkezésre áll. Elosztási arány: 14 csomag pipadohány, vagy 7 kis csomag szivarkadohány, vagy 40 darab szivar, vagy 60 darab ciga-rillos, vagy 200 darvb azivarka.
ZALA
— A tőrvényszékről. A nagykanizsai törvényszék büntető tanácsa tegnap nyolc hónapi börtönre Ítélte Rakícs Jenő nagykanizsai posta alkalmazottat, aki pár hete a posta kárára 32.000 koronát elsikkasztott. A bíróság enyhitő körülménynek számította be rokkantságát .és nyomorát. Az Ítéletben ugy az ügyészség, mint az elitéit megnyugodott.
— Kik Jöhetnek el a megszállt területekről? A kormány — mint ismeretes — meg akarja akadályozni a megszállott területek lakosságának indokolatlan beözön-lését a cionka hazába. Az országos Menekültügyi Hivatal vezetője, Petrisevich-Horváth Emil báró hirdetményt. tett közzé, amelyben közli, hogy a demarkácionálís vonal mentén felállított átlépő állomásokon kiket bocsájta-nak be -az országba. Bejöhetnek a családtagok, akiknek fentartójuk, családfők, akiknek családjuk itt van már az országban, tanulók, főiskolai hallgatók, közalkalmazottak, akiknek hivatali elhelyezkedése Csonkomagyarországon biztosítva van, a megszálló hatóságoktól kiutasítottak és azok, akiknek Cxonka-magyarországra utazásuk egyéb tárgyilagos okokból kívánatos. Az átlépő állomás a bc-^jocsátottakat igazolvánnyal látja el; »az állo mások megkerülésével, igazolvány nélkül átjött menekültek elesnek minden kedvezménytől.
r— Idegenbe csábítják a magyar építőiparosokat. Hetedik éve Immár, hogy a magyar építőipar a rajtunk keresztül viharzott események súlyos visszahatása alatt szenved, jóformán teljes tétlenségre van kárhoztatva. Munkások és munkáltatók egyaránt érzik az építőipar pangását. Pedig az építőipar fellendülésével kellett volna az általános nemzeti újjáépítésnek megkezdődnie. A főváros lakossága, mely már a háború alatt évről-évre szaporodott, az ország megcsonkítása következtében áradatszerü özönléssel annyira megnÖvekedett, hogy a szünetelésre kárhoztatott építőipar minden erejének megfeszítése is alig lett volna elegendő, hogy i.z immár végzetes lakásínséget megfelelően, csökkentse. Kétségtelen, hogy az épitke/ések megindulásának még most is rendkívül hatalmas akadályai vannak, tpitőanyagjaink legfontossbbjainak termelőhelye megszállt területié vált, a szénhiány bénitólag hat á belső termelésre, a munkabéreket óriási mértékben felszöktette a megélhetés drágasága. Bármilyen áldozatok árán, bármilyen nehéz séggel megküzdve, elsőrangú állami érdek az építkezések mihamarább való megkezdése, nemcsak a szerencsétlenséggel határos lakásinség megoldása céljából, hanem azért is, mert a jobb valutáju szomszéd államok
— ahol az építkezések már mindenütt megindultak — fényes keresési lehetőségekkel idegenbe csábítgatják méltán jóhirü építészeinket és munkásainkat, ami a magyarságnak gazdasági és kulturális veszteségen kivül
— ujabb vérveszteséget is jelent.
(x) Szenzációs nyeremények t Egy millió, kóc millió, sőt három millió koronát is nyerhet az uj, máius 19-én kezdődő m. kir. osztálysorsjátékon. össze sem hasonlítható nagy nyereményeket biztosit a régivel szemben az uj játékterv, melyet készséggel küld — h.i egy levelezőlapot ir — a hírneves Bctikő bank részv.-társ -nak, Budapest, AndrAssy-ut 60. sz. Köztudomásu, hogy a Benkő-bank a legszerencsésebb bankház ós sok milliót fizetett már ki vevőinek.
Szerkeszt*! üzenetek.
Tisztviselő. A legújabb kimutatás szerint Csonkamagyarországon 3634 köztisztviselővel van több, mint Nagymagyarországon volt. Ma a köztisztviselői létszám 52.410.
_3_
REGÉNY.
Ősi láng.
Irtat HRUS I5TUAH.
.Meglátogatta ipát. Őszintén megvallotta, hogy elköltött hivatalos pénzt. Mivel pedig ház-turtása sokkol többet emésztett föl, mint ainenyl fizetése volt, könyörgött ipának, hogy leánya iránti tekintetből, adjon tízezer forintot. Annyival helyrepótolja a hiányzó pénzt.
Ér Sámuel rekedt nevelésre fakadt a kérésre, s gúnyosan mondta:
— Édes vőm t Megmondtam, hogy egy fillért sem adok a leányommal, s én nem szoktam a szavammal játszani. (Persze nem szokott, hí azzal péozt lehetett megtakarítani.)
Soóghor Gyuri hangosan, szó nélkül otthagyta a szívtelen embert. Csupán magában morogta: .Jöjjön hát aminek jönni kell! Én nem kímélem magamat!"
Azonban a harag elpárolgott a fejéből amíg haza ért. Ugy gondolta mégis tartozik annyival a feleségének, hogy a dologról fölvilágosítsa.
Elmondott neki mindent. Nem mentegette magát, nem is szépítgette a dolgot.
A szegény asszony megrémült. Micsoda botrány keletkezik ebből I Ezt nem fogja túlélni 1
Soóghor Gyuri szivébo igaz fájdalom lopódzott szerencsétlen felesége iránt. Vigasztalni igyekezett.
Elmondta, hogy van kétféle mód a szégyentől való menekülésre Egyik ha elmegy atyjához, ós rá tudja venni a hiány kifizetésére. Másik, ha rögtön válópert indit, ős elválik, mielőtt a hiányzó pénzért a hivatalos eljárást meg-\'indítják, ö semmiféle gátat nem fog vetni az elválás elé.
Ér Rózsi sírva fakadt. Nem is annyira fórjót sajnálta, mint saját eljátszott boldogságát. Mert avval régen tisztában volt, hogy neki más férfihez, Abár Józsefhoz, ahhoz a szerény emberhez kellett volna férjhez menni. De eddig titkolta ezt a szerencsétlen felfedezést, s kettőzött figyelemmel környezte férjét, csakhogy házaséletük sivárságát takargassa. És most vége minden jó akaratnak I Világcsufja lesz belőle!
Soóghor Gyuri megrendült. Mindinkább érezto, hogy nagy bűnt követett cl felesége iránt. Sokat gondolkozott. És miután azt hitto, kötelessége a feleségének minden elégtételt megadni, végül azt mondta nejének:
— Ha jobbnak találod, sorsod helyrehozásához, hogy én rögtön elpusztuljak, szólj, én rögtön megölöm magamat!
Majd utána tette kis vártatva:
—\' Csak attól félek, hogy ezzel a szégyent nem hárítom el rólad^ mert úgyis keresetbe veszik a hiányzó hivatalos pénzt!
Az asszony nom tudott mást tenni: sirt. Siratta \'elhibázott éleiét.
Pár nap múlva mégis elhatározta magát Ér Rózsa. Elment atyjához. Rimánkodott neki, hogy mentse meg nevüket a becstelenségtől.
Ér Sámuel hajthatatlan maradt. LeAnyd sírása nem puhította meg kemény Síivót. Kijelentette újra, hogy fillért se ád- S mikor Róza azzal állott elő, hogy férje öngyilkos lesz, akkor azt felelte:
— Az nem baji Te újra kapsz másik fórjet, mert gazdag párti vagy!
— Apá^! Megver oz Isten szivtolenséged-értl — sikoltott Rózsa.
— Nem félek én áltól 1 Jston csak a gyöngéket veri! — csúfolkodott Ér Sámuel.
Az istenkáromlásra Rózsa elhalványodott.
f|ff)f|Tf(| flflT flCOIIlTlff MaSfyaroriJ?:áS legnagyobb és legkcnyel-
ulliuU 0 uULUuuU Uaí mc*eboen berendezett circus-váIIa,ata
Igazgató: Ozája János varosunkba erkezik.
Első előadás ma, csütörtökön este fél 8 órakor a postatelken.
ZALA
1921. égjfe 28.
Edy pillanatra mintha elkábult volna- Aztán lassan felkelt, azt sóhajtotta:
— Minket megvert az Isten!
És minden további szó nélkül eljött apjától.
Aztán multak n napok folytonos gyötrelemben. Ér Rózsánál épugy mintSoóghor Gyurinál, vagy musza Ilonánál.
Voltak pillanatok, mikor kétségbeesés fogta el mindháromnak szivét, s arra ösztönözte, hogy öngyilkossággal vessenek véget az élet nehézségének. De a kivitelnél mindig visszariadtak.
A szomorúság állandó tanyát ütött mindegyiküknél Igy éltek egyik napról a másikra.
A tragédia alapja készen volt, s a megoldástól rettegtek mindhárman, mert csupán borzasztó összeütközés árán volt lehetséges
Ér Rózsának mind gyakrabban jutott eszébe töprengése közben Abér József. Hátha 6 tudna segíteni I Vagy legalább taoácsot adhat I Elmegy hozzá! Segítségét kéri! Tudta, hogy ebben az emberben bizhatik, noha sebet ütött rajta. Legvégső esetben megbizza házassági perének keresztülvitelével.
Addig tusakodott magában Ér Rózsa, míg egyik napon csakugyan elment Abár Józsefhez.
Rózsa nem vfirt megjelenése rendkívüli esemény bekövetkezését mutatta. Abár József arcát vér öntötte cl az asszony látására.
Zavarba hozva, alig tudta mit mond, azt kérdezte:
Miért jött ide?
Rózsa nem felelt a szigorú szóra, hanem minden magyarázat nélkül sírva fakadott.
Most igazán megijedt az ügyvéd. Nem ismerte az asszonyokat, és el nem tudta gondolni, hogy Ér Rózsát miféle nagy szerencsétlenség érte? Vigasztalni próbálta, de csak azt érte el vele, hogy Rózsa szeméből még inkább folyt a kőny. Az ügyvéd zavarba jött, s megindultan mondogatta:
— Ne sirjon kérem, ne sírjon 1
Eközben Öntydatlanul hozzá ért az asz-
szony kezéhez, s a közvetlen érintkezésnek következménye gyanánt a siró asszony megmagyarázhatatlan módon ott feküdt Abár József mellén. Valami ismeretlen erő következtében a férfi is elvesztette rendes józanságát, s körülkarolván Rózsát, a természet kényszerítő hatalma folytán csókkal halmozta el a hozzásimuló asszonyt.
Most végre tisztába jöttek egymás érzelmével, melynek • megnyilvánulásához egy szerencsétlenség bekövetkezése volt szükséges.
A szótlanság pillanatainak eltöltc után Ér Rózsa kipunaszkodta magát és könyüi közt mosolygott, mikor azt kérdezte a szeretett férfitől:
— Melyik ügyvédre bizzam a válóper keresztülvitelét ?
É kérdésnek váratlan hatása lőn. Uj akadály került a rózsás jőíiő utja elé. Abár József láthatólag küzködött magában, hogy megmondjon e valamit, dc végre őszintén válaszolt és rámutatott a dolog nehézségéro. Azt felelte:
— Egy vallásos öregasszony Jakik a Tiszán innen. Ez a szegény özvegy szücsmestcr-nó az ón anyám, ó a fiában él, s az én szeretetem kevés, hogy eléggé -leróhassam jránta tartozásomat. Megsebezné egyszerű lelkét, ha megtudná, hogy fia olyan feleséget vett, kinek férje van. Nem lehet más választásunk, mint várni I Várjunk egy esztendőig. Talán az idő hoz valami megoldást! Ez okból kedves Rózsim, az fclső kérésem magához az: ne menjen ügyvédhez, hanem bízzék az Isteni gondviselésben ! Ha másként nem lesz, akkor egy év múlva megindítjuk a válókeresetet!
Az egészből legjobban mégragadta Ér Rózsa figyelmét az, hogy a, férfi kedves Rózsijának szólította. Ez a csekélység olyan boldogsággal töltötte cl, hogy bánatát teljesen elfe lejtette, s vak bizalommal egyezett bele a férfi óhajtósába. Ha ő ugy kívánja akkor ugy lesz jó!
Búcsúzáskor azt mondta nz asszony:
— Minden héten ezen a napon bejövök a városba, és ránézek ablakodra. Ez erőt fog adni nekem!
— Én pedig azokon a napokon várni foglak, és mindennap minden percében rád fogok gondolni! Ez melegséget fog hozni az én rideg életembe! felelte a férfi.
Ér Rózsa ettől fogva vidámam hordozta az élőt terhét, immár fölemelkedett minden kicsinyes baj fölé. A változás feltűnhetett volna
férjének is, ha Soóghor Gyurit annyira nem foglalta volna le a töpreiikedés.
Az egy pillanatig tartó Jieti találkozásnál Ér Rózsa művészileg ki tudta fejezni érzelmét pár szóban. Például azt mondta: .Jó reggelt 1 Szépet álmodtam 1" (Értsd: Rólad álmodtam.)
Máskor azt mondta: .Az igaz boldogságén szenvedni kell!" (Vagyis az ón boldogságom ezután jön. Addig várok, és tűrök!)
Utoljára a komoly Abár József is megtanult ezen a tolvajnyelven nyilatkozni. Egyszer igy köszöntötte: „Aláz szolgájaI Mindon álmom egy fényes királyság!" („Korongja tovagv angyalom!" mondogatta hazafelé utaztában Er Rózsa a vers folytatását, melyet áz a költő-fejedelem irt, ki lelkét adta a világnak, bár any-nyira kényúr volt, hogy még a nyakkendő nyomását sem tűrte.)
(Folyt, köv.)
Apró hirdetések.
Zongorát vagy planinót keresek megvételre. Árral ellátott ajánlatokat .Tanuló" cimen a kiadóba kérek.
Május 1-én nagy kerékpár kölcsönzés Sirasser Mártonnál.
özv. Karácsonyi Istvánné ugy a,
maga, valamint gyermekei József, István/ Mariska, Llnus, Irma, Teréz és Erzsi
fájdalomtól megtört sziwel tudatják, hogy szeretett jó fla, illetve testvérük
Karácsonyi Ferenc
soffőr
folyó évi április hó 26-án este 7,9 órakor ilju életének 19-ik évében rövid, kinos szenvedés után elhunyt.
D/ága halottunk hűlt tetemét április hó 28-án délután 5 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a Rákóczi-utca 32. számú gyászházból örök nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa, 1921. április hó 27.
Nyugodjék békében 1
A Rákóczi-vendéglőben
mindennap
friss csapolt sör.
KltHnö asztali bor
32 korona.
Hideg és meleg élelek minden időben kaphatók.
Számos látogatást kár tisztelettel
WEISZ ARNOLD ▼ «»déffl6».
Ha Budapestre jön,
HT vásároljon
kötött, szövött különlegességeket VARGANÁL, lídmt, Imitk Uj»-i. II
|Z KOVACS-SZEN
kis és nagy rneynyiséfiben,
kapható
_ Sartory Oszkár Utóda cégnél x,
5? Nagykanizsa, Király-utca 39. © O ,.K 0
0&Bsosoa9soo9ooeo
azonnal szentgotthárdi raktáramból a legjutányosabb árakon:
blelbergi kitűnő minőségi!
ólomsarét, olommazag, minlum és ólomfsherat.
Továbbá elsőrendű termés
rohitschl köszörQköveket,
melyek 6"—2 méterig azonnal szállíthatók.
Tessék irajánlatot kérni t
Kutassy Kálmán
vas-, szerszám- és ólomgyártmányok nagybani eladása
52W Klagenfurt, piir Olcsóbb!I
Elsőrendű pogány vári ujbor
BT literje 28 Kfl
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- cs katona cikkek kereskedésében £ugár-ut 53. sxáiy alatt.
Milhoffer sorsjegye nyrl
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjátékban. Vásároljon tehát sorsjegyet
milhoffer Kálmán
főeldrusitóndl Zrínyi Miklós-utca 42. szám,
mert ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos külőn-= féle nyereményt. 1
Húzás május 19-én és 21-én.
R sorsjegyek hiuoioloa <Sra: egész 96 korona, fél 48 korona, negyed 24 kor., nyolcad 12 korona.
Ne mulassza el! Fizessen elő a
ZALÁ-ra
megjelenik hétfő és Ünnep utáni nap kivételével naponla a kora reggeli órákban. Az összes fővárosi lapokat megelőzve hozza a legfrísebb telefon és távirati híreket. Tudósításait és hirejt t legm^g- • bizlintóJbb forrásból ajprili, Előfizetési áfa 1 hóra házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel —
Egyes szám Ara 2 keíena
Nyomatott a laotulaidonosok i Zalai és Cyora.li könyvnyomdáját,.
60 tk évfolyam
Nagykanizsa, 1921. április 29. Péntek
96. sxáip
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sierkoattóaig 6s kiadóhivatal: Fő-ut 15. sx. .--Iotcnuban-lelefon 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr HEGEDŰS GYÖROY
oomietgj. képftaelí
FKLKLÓSSZERKRSZTÓ :
BODROGKŐZYZOLTÁN
Az amerikai vendek népgyülése.
Memorandumban tiltakoznak a Muraköz elszakítása ellen.
Newyork. ápr. 28. Az Amerikában élő, többnyire Dunántulról származó vendek — akiknek száma a 20 ezret is meghaladja — népgyűlést tartottak Newyork-ban, amelyen Dvorcsák Győző nemzetgyűlési képviselő is részt vett.
A népgyűlésen memorandumot fogadtak el, melyet a párisi legfelsőbb tanácshoz küldtek el. A memorandum rámutat arra, hogy a jugoszlávok a vendeket üldözik és megfosztják nyelvűktől és a közigazgatás szabadságától. A memorandum eguébként igy szól:
,Nem akarunk mi külön Vendországot, mert ezer éven át testvéri egyetértésben éltünk a magyarokkal. Ezzel az országgal van kapcsolatunk és továbbra is Magyarországhoz akarunk tartózni."
.......... ~j n m a—í
Blőfbcctéai árak: .,m
Egái* évre 400 K. Fátóvie 300 K. Nagyrévre 100 K. Egy Mra SS K. Egyei stámira a K
A Beniczky ügy hullámai mag nem simultak el
A kisgazdapárt fedi Tomcsányit — Nem lesznek munkapárti főispánok. — A kereszténypárt álláspontja a Tomcsányi ügyben.
Budapest, április 28. A keresztény nemzeti egyesülés pártja a Tomcsányi, Bcnicky és Szmrecsányi-afférrel kapcsolatban rendkívül erélyesen védi Benicky álláspontját, aki kijelentette, hogy csak elvi okok miatt tette meg a bejelentést. A kisgazdapárt szintén elvi állásponton van és nem tekinti a Be-nicky-ügyet szorosan vett mentelmi ügynek és ezért fedi ebben az ügyben Tomcsányi igazságügyminisztert és ragaszkodik ahhoz a megállapításhoz, hogy Benicky a mai alkotmányos jogrend egyik legsarkalatosabb rendelkezését, az 1920. évi I. t.-c-t. sértette meg és ezért feltétlenül eljárás alá vonandó. Ezért kénytelen a kisgazdapárt minden körülmények közt a maga elvi álláspontját megvédeni, annyival is inkább, meft az azóta bekövetkezett külpolitikai következmények tökéletesen igazat adtak a pártnak^
Az a híresztelés, hogy a keresztény egyesülés pártja," — a Bethlen-kormánynyal szemben, ellenzékbe tömörülne a Benicky affér miatt — nem felel meg a valóságnak.
A miniszterelnök kívánságára, — mint tegnap jelentettük — í. nemzetgyűlés üléseit keddig elnapolták, hogy ez alatt az idő alatt a pénzügyi bizottságnak módja legyen a költségvetést letárgyolni és a nemzetgyűlés képviselői elé bocsátani.
Tegnap este olyan hirek terjedtek el politikai körökben, mintha Ráday Gedeon gróf — aki Tisza István egyik legbuzgóbb hive volt — a munkapárt számottevő tagjai közül kívánná az uj főispánokat kiválasztani és kinevezni. Ez a hir azonban egyáltalában nem felel meg a valóságnak, mert a belügyminiszter saját kijelentése szerint az uj főispánokat nem a munkapárt, hanem a jelenlegi kormányzópárt tagjai közül kívánja kiválasztani.
A kereszténypárt álláspontjára vonat-
kozóan Haller István ma a következőket mondotta:
— Tomcsányi igazságÜgyminisztcr ellen a mi pártunkban ez idő szerint semmiféle akciót nem folytatnak, most semmi okunk sincs arra, hogy ezt a dolgot elsiessük. Mi megvárjuk a mentelmi bizottság tárgyalásának a befejezését és ennek eredményéhez képest vonjuk le a konzekvenciákat.
Egyébbként Tomcsányi igazságÜgyminisztcr ma felkereste Bethlen miniszterelnököt. Ma este pedig pár napi tartózkodásra birtokára utazik az igazaágügyminiszter és ma kijelentette, hogy a miniszteri állásából való eltávozásának hire merőben alaptalan.
Budapest, április 28. A kedden kezdődő költségvetés tárgyalását illetőleg a pártok közt már erős ellentétek mutatkoznak; A nemzetgyűlés többsége jórészt azon a véleményen van, hogy minden tárcát külön-külön kell tárgyalni. Kormánykörökben ezzel szemben hir szerint, az a felfogás, hogy nem lehet külön tárgyalni minden miniszteri tárca költségvetését.
Élénken tárgyalják politikai körökben a Beniczky ügy fejleményeit és már legpozitívabban nyilvánul meg az a törekvés, hogy az ügyet lehetőség szerint teljesen elsimítsák. A tárgyalások eddigi eredménye az, hogy a kereszténypártban immár nem követelik Tomcsányi igazságügyminiszter kiválását a kormányból.
Az ellenzéki képviselők holnapi értekezletén Szilágyi Lajos már pontokba foglalva fogja előterjeszteni az együttműködés programját. Szilágyi előterjesztése szerint a program. olyan kell legyen, mely lehetővé teszi, hogy különböző pártállásu ellenzéki képviselők bizonyos időszerű kérdésben egyöntetűen lépjenek fel és általában a nemzetgyűlésen biztosithassák a képviselői kisebbség jogainak védelmét. Kizárják tehát a megegyezés anya-
gából a királykérdést, a zsidókérdést, ellenben felveszik a közszabadságok1; védelmét, a sajtószabadságot és a gyülekezési jógy visszaállítását.
Budapest, ápríKs 28. Ma délután minisztertanács volt, amelyen Tomcsányi igazságügyminiszter beszámolt a miniszterelnökkel folytatott tárgyalásairól.
Nem szabad az országba lebélyegzett magyar pénzt hoznL
Budapest, április 28. A hivatalos lap inai száma a kormány rendeletét közli, amely kimondja, hogy magyar felülbélyegzett bankjegyet a magyar közigazgatás területére behozni nem szabad. Az utazási és hntárfor-galombnn a 10 ezer koronát <^eg nem. h«Udó. értékű bankjegyeket engedély nélkül is behozhatnak, de ezele nem lehetnek ezresek és tízezres bankjegyek. *Aki a tilalmat áthágja, azt hat hónapig terjedő elzárással fogják büntetni.
A rendeletnek az a célja, hogy a hamis tizezerkoronásoknak Magyarországba való beözönlését megakadályozza.
A közélelmezési miniszter az állat kivitelről.
Budapest, április 28. Mayer János közélelmezési miniszter ma kijelentette, hpgy a mai napon hatályba lépő rendeletével megtette az elhatározó lépést a gabona szabadforgalmának helyreállítására. Hangsúlyozta, hogy most már a gazdák érdekében az elrejtett gabonát hozzák felszínre, mert egyébbként a most lekötött 500 vaggon buza után már ujabb lekötéseket is kénytelen lesz a kormány eszközölni, ami azt a veszélyt rejti magában a kisgazdákra nézve, hogy a gabona ára tetemesen csökkenni fog. é® esetleg 3 - 400 koronára fa le fog szállni.
A gazdatársadalomnak tehát áldozatot kell hozni, hogy ezen átmeneti időre a kormány a közellátást biztosithassa. A rekvirá-lást mindenkorra meg fogja,szüntetni, viszont a kormány rövidesen állat kiviteli engedélyeket is fog adni a kisgazdáknak és a tenyésztőknek. Ennek azonban még nem érkezett el az ideje, mert az állat árak a külföld,^, erősen hullámzanak. Reméli azonban, hogy a közel jövőben olyan helyzetben leszünk, hogy az állat kivitelt megkezdhetjük.
A szociáldemokraták májas elseje.
Búdapess, április 28. A szociáldemokrata párt két esztendős szünet után ismét népgyűlést hirdet május elsejére a Tattersalban. Felvonulás nem lesz. A szociáldemokrata párt szerint erre a gyűlésre azért van szükség, hogy az ország politikai és gazdasági bajait nyíltan feltárhassák és ezzel utat nyithassanak a becsületes kibontakozás felé.
ZALAI KÓZLuNY
1921. április 29.
MegszUnk a dohányjegy.
Budapest, ápr. 28. A pénzügyminisztériumban napok óta tárgyalások folynak abban az irányban, hogy a dohányjegy rendszert a legrövidebb időn belül megszüntetik az egész országban és a dohányáruk árulását \'felszabadítják.
Előreláthatólag a jövő hónapban teljesen szabad lesz a dohányárulás és mindenféle dohányárut bármilyen mennyiségben jegy nélkül lehet majd kapni. A budapesti nagy-tőzsdéket már a mai napon felhatalmazták arra, hogy jegy" nélkül bármilyen mennyiségben kiadhatnak különleges dohánynemüket. Ezt az intézkedést az egész országra rövidesen ki fogják terjeszteni.
A Dunántuli Közművelődési Egyesület uj főtitkára*
Budapest, április 28. A .Dunántul! Közművelődési Egyesület" igazgatói választmánya Rákosi Jenő elnöklésével ülést tartott, amelynek legérdekesebb mozzanata az volt, hogy Fodor Oszkár dr. — aki őt év óta főtitkára az egyesületnek - bejelentette távozását. Elhatározását azzal okolta meg, hogy helyét olyannak akarja átengedni, aki a mai körülmények közt eredményesen tud működni az egyesület érdekében. Utódjául Kuharszky László főszámianácsost jelölték ki. Végül a gyűlésen elhatározták, hogy lehetőleg az idén Keszthelyen nagy-gyűlést fognak tartani.
Vilmos excsászár Braziliába akar letelepedni.
Berlin, április 28. Az amerikai „Chikago Tribune"-nek jelentik Buenos-Airesból, hogy Vilmos volt német császár képviselője utján engedélyt kért az argentiniai kormánytól arra, hogy Brazilia egyik tartományában telepedhessék le. Ez a tartomány Belivia északi határának közepében van.
Bulgária nem tudja fizetni a jóvátételt.
Belgrád, ápr. 28. Szófiai lapok jelentése szerint Bulgária ama hirt közölte a jóvátételi bizottsággal, hogy Bulgáriának nincs módjában a békeszerződés egyetlen pontját sem teljesíteni, még 1923. május elsejéig sem.
A szerb lapok felszólították a kormányt, hogy erélyesen lépjen fel Bulgáriával szemben és a békeszerződés végrehajtását ugyanazon erélyes módon követelje, mint azt Franciaország követeli Németországgal szemben.
A francia korai ány biztosítékokat követel a németek ujabb javaslatára.
Berlin, április 28. A „Vossische Zeitung" párisi tudósítójának értesülése szerint a francia kormány kézzelfogható bizonyítékokat kíván arra, hogy Németország valóban fizetni\' akar.
A francia kormány álláspontja az, hogy Németország a még hátralevő két napon belül közölje a jóvátételi bizottsággal, hogy hogyan akarja megfizetni az esedékes 12 milliárdot, hogy részletfizetésül egy milliárd aranyat beszolgáltat és hogy hajlandó biztosítékot nyújtani arra, hogy a fennmaradt 11 milliárdot egy meghatározott időn belül meg fogja fizetni. Ebben az esetben Franciaország nem léptetné életbe a büntető rendszabályokat.
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
F) renöfciuüli közgyűlés hullqmuerése.
Dr. Sabián Gyula vlsszahelyezé«e. — Még egy indítvány ? — Az Uey bonyodalmai. - Ki vezeti a közgyűlést? - Az autonomia 5 felfüggesztése. — Az alispán átirata.
kedő. közül a harmadik fog nyerni. Min
(Saját tudósítónktól.) Mint ahogy közöltük már, a városi képviselőtestület folyó hó 30-án előreláthatólag viharos közgyűlési fog tartani. A tárgysorozatban egy pont szerepel; dr. Sabján Gyula polgármesternek hivatalába való visszahelyezése. Egyesek azonban arról Is tudni vélnek, hogy Indítvány fog elhangzani, hogy a polgármester akadályoztatása vágy távolléte alalt a helyeltese a mindenkori fó|egyzó legyen.
Nem lesz érdektelen, ha dr. Sabján Gyula ügyével kapcsolatban a viharos közgyűlést megelózóleg az alábbi történelmi tényeket megállaplljuk:
A proletárdiktatúra Idején dr. Sabján Gyula hivatali székében maradt s a város ügyeit befolyása szerint tovább vezette. A diktatúra megbukása után dr. Sabján Gyula személye antlpathlával találkozott, már csak azért Is, mert a diktatúra alalt nem hagyla el székét. (Megjegyzendő, arra Is van példa, hogy más helyen azért nehezteltek a polgármesterre, mert a proletáruralom alalt otthagyta hivatalát.)
Dr. Sabján Cyula a diktatúra bukása ulán látta a hangulatot, azonnal fegyelmit kért maga ellen. A hamarosan összeülő képviselőtestület egy elhangzott Indítvány után azonban a fegyelmi helyett felfüggesztene dr. Sabján Gyulái hivatalától.
A vizsgálat megindult s folyt mintegy másfél eszlendeig, aminek lefolytatása után az alispán visszahelyezte hivatali székébe.
A képviselőtestület azonban nem nyugodott meg az ügy Ilyetén elintézésében. Az alispán döntését megfelebbezle s a felebbezést összekapcsolta dr. Sabján Gyula egy régebbi, a város élelmezése kapcsán felmerült fegyelmi ügyével.
Az akták felkerültek a vármegye köz-Igazgatási bizottságához, ahol ugy rendelkeztek, hogy a két fegyelmi ügyet összekapcsolják. Legutóbb le ls érk izeit az értesítés, hogy dr. Sabján Gyula ügyében a még kl nem hallgatott tanuk klhalt-gatandók.
Ezt a hosszú eljárási sokalta meg a várjsl képviselőtestület egy számottevő csoportja s nyújtotta be a kérvényt, amelyben 59 aláírással rendkívüli városi közgyűlés összehívását kérik, hogy döntsenek már egyszer a polgármester-kérdésben végérvényesen.
Dr. Prack István polgármesterhelyet-tes, aki Budapesten tartózkodott hivatalos ügyben, tegnap visszaérkezcll s igy ó fogja vezetni a közgyűlést.
Bizonyos körökben veszélyesnek látják a polgármester-kérdés forszirozását, mert közigazgatási tekintetben helytelennek tartják, amely esetleg maga után vonja az alispáni hivatal ama intézkedését, hogy ezért felfüggeszti a város autonómiáját.
A csendes szemlélőnek nevetséges Is egy kicsit a dolog: ugyanaz a közgyűlés, amelyik annakidején egyhangúlag felfüggesztette a polgármestert, ma ugyanaz a közgyűlés ugyanazt a polgármestert vissza akarja hozni. Vagy a háttérben más Is fennforog ? Ugy látszik, két vesze-
denesetre ügyes politika.
Hlr szerint dr. Sabján Gyula a pol-pármesterl székel csak rövid Időre akarja blrnl, Inkább csak azért, hogy személye ezúton mindenki előtt tisztázva legyen.
A \' kérdés napról-napra jobban bonyolódik. Tegnap az alispáni hivataltól az alábbi értesítés érkezeit a városhoz:
„Értesülésem szerint a város dr. Sabján Gyula polgármester fegyelmi ügyiben hozott 8397/920. véghatározatom ellen benyújtott fellebbezést képviselőtestületi határozattal visszavonta. Jelentse, ml • tényállás és a vonatkozó határozatot terjessze bi hozzám".
Kolbensehtag s. k. alhp$n.
Városszerte a legnagyobb .érdeklődéssel várják a szombati közgyűlést s sokan az hiszik, hogy hétfőn már dr. Sabján Gyula ül a polgármesteri hivatalban.
• — Rákosi Jeni felhívása Nagykanizsa közönségéhez. Apponyi Albert gróf tisztelői és barátai köréből bizottság alakult a nemes gróf születése 75 ik, dicsőségei közélet! szereplésének 50-ik évfordulója megünneplésére folyó évi junius hó második felében. A bizottság tudja, hogy e szándéka fölveri a visszhangot minden magyarok szivében. Apponyi Albert gróf a tiszta, önzetlen hazafiság vigasztoló képét nyújtotta nekünk egy hosszú, munkás életen át. Tehetségeinek fénye beragyogta az \'országot s ragyogó sugárkévét lövel ki. messze idegen birodalmakba is. Az utolsó évek csapásai alatt pedig meg nem törve, ő volt, akinek szavától a magyarra ismét fölfigyelt a világ, aki idegen nemzetek komor fóruma előtt — ha szabad azt mondani — szerencsétlenségünkhöz méltón, vérző sebeinket, sebzett jogainkat, kegyetlen sérelmeinket férfiasan, méltósággal és megható erővel föltárta s aki itthon vigasztalója, reménye, példaadója lett a nemzetnek, a borús és bus napokban. Tudjuk, hogy szavaink minden szívbe beletalálnak s hogy a nemzet minden fia sietni fog magát megtisztelni azzal, hogy résztvesz az ő ünneplésében. Bátran hivunk hót fel minden magyart a csatlakozásra, egyeseket, a nagykanizsai testületeket, egyesületeket, társaságokat, intézményeket, a sajtót az egész város társadalmát. Mindnyájan a nemzet halhatatlan, forgandó s megujuló anyaga, a test vagyunk. E testben a lélek a nemzet nagyjai, akikben az összesség akarata, szelleme, vágya és alktoó ereje megnyilatkozik. Korunk s nemzetünk egyik legnagyobb fiát ünnepelni szólítjuk az élő nemzedéket. Az Apponyi Albert gróf Országos Ünnep Rendező Bizottsága nevében Rákosi Jenő elnök.
— A csehek nem veszik át a magyar tisztviselőket. A volt magyar tisztviselők küldöttségét éppen nem elégitik ki a Prágában szerzett tapasztalatok. Mindenütt azt mondják nekik, hogy az egyes tisztviselőket csak külön eljárás után vehetik át és nem Ígérhetik meg,< hogy valamennyi tisztviselőt át fogjik venni.
1921. április 29.
ZALAI KÖZLÖNY
3
hírek.
— Bérmálás. Zadravetz István tábori püspök folyó hó 30-án Nagykanizsára érkezik s a ferencrendiek zárdájában száll meg. Másnap, vasárnap délelőtt a bérmálás szentségét szolgáltatja ki a főreáliskola növendékeinek. A főreáliskola igazgatósága és tanári kara a püspök tiszteletére folyó hó 30-án este vacsorát rendez
— A Zrínyi Ünnepély teljes rendező bizottsága ma este 6 órakor a városháza tanácstermében ülést tart, melyre a tagok megjelenését kéri az Elnökség.
— Balatonkenese ref. püspöki székhely. Nagy megtiszteltetés érte a balatonkenesei ftf, hitközséget. Kiváló papjuk, Czakó Gyula halálával megüresedett parókiát a hívek egyhangú meghívására Németh fet-ván^ a komáromi menekült ref. püspök fogja elfoglalni. Németh püspök a cseheknek nem tatte le a hüségesküt és emiatt Komáromból menekülnie kellett. — Egyházközség nélkül Szombathelyen ^lakott eddig és.örömmel fogadta el a kenesei ref. egyház meghívását. A balatonkeneseiek nagyban készülnek a fogadtatásra és valószínűleg már a jövő héten egy nagy küldöttség kíséretében foglalja el uj helyét a püspök, .akit méltó ünnepségek között fognak beiktatni.
— A csörgői Tisza* ünnepély. — A Csurgói Református Irodalmi Egyesület nagyszabású Tisza emlékünnepélyt akart rendezni folyó hó 5-én. Az ünnepélyt a legelőkelőbb egyházi és politikai nagyságok közreműködésével akarták megtartani, azonban a közbejött politikai bonyodalmak miatt az ünnepélyt el kellett halasztani. Most azt jelentik Csurgóról, hogy az ünnepélyt a közel jövőben, valószínűleg május hó közepén minden bizonnyal megfogják tartani.
— Vlz nélkUl van a reáliskola. Messze kiesik a várostól s csak a kirándulók s a Budapest-felé utazók gyönyörködnek abban a nagy intézetben, amelyet nemrég szerveztek át polgári minőségűre. Ma már az iskola címében sincs benne a katonai jelző, hangra hivatalosan: M. kir. reáliskola nevelő intézet. — Ez az iskola, majd egy hónap óta ázsiai állapotokat él. Hetekig teljes sötétségben .volt a- nagy telep, mert az iskola saját villanygépe elromlott. Az igazgatóság fáradhatatlan utánjárása folytán ma már világításuk .van, pivel sikerült "a város vezetékével összekapcsolni, ellenben teljesen viz nélkül nyomorognak. Naponta a városi tűzoltó laj-tok szállítják -az iskolának a legszükségesebb mennyiségű vizet, amelyből a pár száz diáknak és nagyszámú személyzetnek alig-alig jut még mosakodásra is elegendő viz. Ez az állapot tart már\' március 1-óta. Hihetetlen az a nyomorúság, amit ki kell állani a vízhiány miatt az iskolának. Amellett állandóan veszélyben forog, megérthető, mert egy tüzeset amely a nemrég múltban is előfordult, végzetes lehet az egész iskolára. Az intézet a városi vízvezetéktől várta a fordulatot s eddig remény sincs rá, hogy javuljanak az állapotok. Az iskola természetszerűleg a legerősebben sürgeti a várost a. vízvezeték gyors bekapcsolására.
(x) A Keresztény Szociális Egyesület által felállítandó temetkezési egyletbe a beirásidijak Hild temetkezési vállalatánál már befizethetők. . Felkéretnek mindazok, a kik magukat clőjcgycztették és a kik belépni óhajtanak, hogy a befizetéseket megkezdeni ■ szíveskedjenek. Elnökség.
— Szabad lett a péksütemény forgalombakozatala. Az alispán értesítette a város polgármesterét,- hogy a péksütemények forgalomba hozatalát szabaddá tette. Kötelességévé teszi azonban a pékeknek, hogy feltűnő helyen kifüggesztendő, hogy milyen minőségű lisztből készült n sütemény, milyen sulyu és mi az ára.
— Nagy áresés a szentesi állat-vásárban. Szentesről ifrják : Szombaton tartották meg Szentesen a tavaszi országos vásárt. Az árak különösen az állatvásárban meglepetésszerű csökkenést értek el. Jó tejelő tehenet, amilyen a legutóbbi vásáron 50.000 koronáért kelt, 9000 koronáért, egy éven felüli üszőt 4000, jobb igáslovat (legutóbb 50-60.000 K) 6000 koronáért kínáltak. A sertésvásárban aránylag kisebb volt az áresés, azonban ez is meglepő. Választói malacokat darabonkint 250 K, 5—6 hónapos malacot 700, 8—9 hónaposat 1000, cgyéven
\\ felüli sertést 2000 koronáért kínáltak. A kereslet nagy volt.
— Elitélt gyermekgyilkos anya. A törvényszék büntető tanácsa tegnap tárgyalta zárt ülésen Payer Arfna bűnügyét, aki újszülött gyermekét a Principális csatornába dobta, ahol az elpusztult. A törvényszék az elvetemült anyát 4 havi fogházbüntetésre ilélte. Az elitélt az Ítéletben megnyugodott.
— A keresztény tisztviselőnők estélyén két művészi zeneszám is szerepelt Fritz Cölesztin polgári iskolai tanárnő Bánkbánt játszotta zongorán s a komoly, ünnepélyes, mély zenei gondolatot finom játékával nagyban kifejezésre juttatta. Azután Baneko-vics Lulu és ifj. Rácz János négykezese, mely darab szintén a műértő közönség osztatlan tetszését váltotta ki a szereplők szép játéka, nyomán.
— Csonkamagyarország számokban. A legutóbbi népszámlálás adataiból, a melyek szomorú dokumentumai területi megrablásunknak az alábbi érdekes statisztikát állították össze: Római katholikus lakosa van ma Csonkamagyarországnak négymilliókilencszázezer. Vagyis az összlakosságnak valamivel kevesebb mint hatvan (59.5) százaléka. Veszített a róm. kath. egyház az ország megcsonkításával 5.9 millió lelket. A görög katholikus lakosság száma ma 200.000, vagyis 2.2 százalék. Veszített 1.9 roflljó. kiket. A görög keleti lakosság száma most 60 000, vagyis héttized százalék. Vesztett 2 millió 900 ezer lelket, A reformátusod lélekszáma most 2.1000,000 lélek vagyis 25.2 százalék.
Veszített az ország megcsonkítása utján. 600.000 lelket. Az evangélikusok mai száma 610.000, vagyis 6.3 százalék. Veszítettek 700.000 lelket. A zsidók száma 520.000, vagyis 5.8 százalék. Veszteségük \'tehát félmillió. Százalékos arányszám szerint a legkevesebbet veszítettek az elcsatolással a reformátusok. A két protestáns felekezet arányszáma igy a korábbi 19 százalékról most 31 és fél százalékra emelkedett. Sajátságos, hogy a zsidóság arányszáma a sokat felpanaszolt állítólagos terror dacára nemhogy apadt volna, hanem még valamivel emelkedett is.
— Lovak helyett mozdonyok. Belgrádból jelentik. A jugoszláv kormány elfogadta Németországnak azt az ajánlatát, hogy vasúti mozdonyokat és szerelvényeket ad a helyett a 10.000 ló helyett, a melynek kiszolgáltatására Németország a jóvátétel cTmém kötelezve lenne.
— Pnsztltó jégeső Mezőkövesden.
Mezőkövesdről jelentik: Szerdán délután hatalmas jégeső voniflt el a község felett. Majdnem tyuktojésnagyságu jégdarabok hullottak, melyek több centiméteres vastagságban borították a földet. A jég a virágzó gyümölcsfákban és vetésekben Igen. nagy kárt okozott. ,<í. . v .
— Mennyit raboltak el Ceglédről az oláhok. Cegléden most készültek el azzal a kimutatással, hogy mit raboltak el a románok ceglédi tartózkodásuk alatt. A kár 31 és fél millió koronára rug- Szolnok város még több kárt szenvedett. Szolnok kára 153 millió.
— A nagykanizsai Hangya fogyasztási és értékesítő szövetkezet 1921. és május hó 1-én délután 3 órakor a Keresztény Otthon nagytermében évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 24. §. értelmében meghivatnak.
— Fület keres egy amerikai milliomos. Frank Casada cubai milliomos, mi,nt. olvassuk az angol újságokban, gépkocsisze-rencsétlenség következtében elvesztette bal fűiét. Más ember beletörődik abba, hogy a füle elveszett. De a millio/nos nyomban elhatározta, hogy uj fület varrat a régi helyére. Hirdetést tetetett közé a newyorki lapokban, hogy busás árat fizet -annak, aki egyik fülétől hajlandó megválni. Rengeteg
ajánlat érkezett. Ebesek 40.000 dollárt, mások 500.000 dollárt kértek fülökért. Valóságos üzleti vetélkedés indult meg a fültulajdonosok között. Már-már erősen licitáltak lefelé. Most O\'Horn délafrikai eredetű leszerelt katona , Londonban fölkereste, ^z Evening Nems szerkesztőségét, megállapít-tatta, hogy mindkét, füle hibátlan s arra kérte a szerkesztőségét, kábelezzen Casada , urnák, hogy ő is - fölajánlja a fülét. Reméli, hogy kérése nem talál süket fülekre. Casada egyelőre zavarban van: a sok fül között nem tud választani.
— Szikratáviróállomás Miskolcon. Miskolcról jelentik: A magyar posta igazgatósága régóta foglalkozik azzal a tervvel, hogy szikratáviróállomást állit föl egyik nagyobb vidéki városban. Az igazgatóság most ugy döntött, hogy a szikratáviróállomást Miskolcon állíttatja fel. Az állomás felszerelését már meg is kezdték.
— Gyógyvizek után katatnak. A trianoni .országrablás Magyarországot gyógy fürdői.és ásványvízforrásai jórészétőí megfosztotta. Geológusaink kutatásai alapján azonban bizonyosra vehetjük, hogy Csonka magyarörszáj földjének méhében is buzognak még gyógy ásványvízforrások, csak fel kell kutatnunk óket A népjóléti miniszter most felhívja az arléz kutak tulajdonosait: vizsgálják meg ~ kittjük vizét s ha szine, ize, szaga valószínűvé teszi •hogy gyógy- vagy ásványvíz, Küldjenek.fej öl palackkal belőle a minisztériumba. A feiküldöti vizet államköltségen megvizsgálják, megállapít ják összetételét s ha tényleg gyógy- va^j ásványvíz, értesitik a tulajdonost, hogy á kut íjában rejlő kincset _ értékesíthesse.
! ■ \'■■■ —
Előfizetési felhivás.
Máj ós elsejével a „Zalái Közlöny"-re u előfizetést nyitunk. Rendelje meg mindenki: .Zalai Közlönyt, amelyet naponta korán reg gel házhoz szállítunk ugy, hogy előfizetőinl máj- a reggelizésnél értesülnek a legfrisebt helyi és fővárosi hírekről. A „Zalai Köz löny" az összes fővárosi lapokat megelőzv< naponta kimerítő telefon tudósításban számo be az országos eseményekről, ezenkivül elő fizetőinek nagy kedvezményt nyújt. Mindet előfizetőnk, ki a Zalai Közlönyt egy hón megrendeli, havonta egyszer teljesen ingyei leközöltetheti 15 szóig \'terjedhető apróhirdetésé (ára -25 korona), miáltal előjizetési dijul csal 10 koronát jizei. A ,Zalai Közlöny" a leg \'.olcsóbb újság, cl ne mulassza 1-én megren delnl Előfizetési éra : egy hóra. házhoz hordvj ,és vidékre postán küldve 35 korona.
A KIADÓHIVATAL
4
ZALAI KÖZLÖNY
1921. április 29.
A korona Zürichben.
\' Budapest, ápr. 28. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (táráskor) 220, osztrák korona: 1\'52«A, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'98 Száhttm.
TŐZSDE.
BndapMt, ápr. 28.
Valntapiao: Napoleon 805, Pont 1015, Uva —, Dollár 252, Francia frank 1955, Lengyel mái ka 33, Márka 410, Ura 1255, Osztrák 41, Rubel 105, Lei 410, Szokol 360, Svájci frank 4550, Koronadinár 730, frank-dinár --, Holland forint\'—, Bécsi kifizetés -.
Értékek: Magyar Hitel 1000. Osztrák Hitel 730, Hazai 620, Jelzálog 315, Leszámítoló —, Kereskedelmi
Bank--, Magyar-Olasz -Beocalol 4600^ Drascho
4700, Általános szén 5675, Szászvári 2125, Salgótarjáni
5250, (Jrikáayi 3250, Rima 2110, Schlick --, Cuttmano
-, Nasici 9200, Daoica 4650, Klotild -, Magyar
Cukor -, Adria 4760, Atlaatika 3700, Királysör--,
Bosnyák-Agrár 400, Llpták —, Pbőbos 705, Vasmegyei Villamos 1120, Gizella .1400. KookordJa 2125.
Hittek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Am
Amen.
Apró hirdetések.
Fehérnemű hímzést elvállal Losonczky G&spárne Báthory-u. 18.
Elftdó házak a varos külömbozó részén. Jó karban levő hazak istállóval, nagy kori tel és kert nélkül játányós áron eladók. Bővebbet Rákos György házközvetiiőnél, Magyár-u. 45.
Eladó 12 kgr.- elsőrendű salakmentes méhviasz Kozáry Mihály méhészetében Nagyrada
Lakatos tanulókat felvwz Szabó lakatos Báthory uica 12. — Ugyanott S Ickvarfóző üst olado.
Telekl-ut 46. számú ház kerttel jutányos áron eiado. Bővebbet Kossuih-tér 12.
Villanymotor vezetékhez megfelelő jó karban lovó huzal jutányos aron eladó. Bóveboel lapunk kiadohivattluban.
Cseléd leány vagy idősebb nő könnyű munkára telveieiiK. Cim a kiadóhivatalban.
Eladó egy drb. 3—4 méter hosszú, műhelyben használható nehéz asztal és egy jokarban levő vaskályha. Bőveboet lapunk Kiadóhivatalában.
Eladó egy nagy szabóasztal. Bővebbet a kiadóban.
Riihavarrafif gy«rmekck»minl fel-
nUMAVAI a Ml nőiteknek jutányos áron elfogadnak Rakoczi-utca 14. szám alatt.
Milhoffer sorsjegye nyeri
Három millió nyerhető az uj
terv szerinti osztálysorsjálékban. Vásároljon tehát sorsjegyet
milhoffer Kálmán
fűeldrusltóndl * Zrinyl Mlklós-utfa 42. szám,
mert ott nyerték eddig Nagykanizsán a legnagyobb főnyereményt 400.000 K, továbbá a 80.000, 70.000, 60.000, 25.000, 20.000 K és még számos külön-iss féle nyereményt. ==
Húzás május 19-én és 21-én.
R sorsjegyek hluatalos ára: agiiz 96 korona, Ml 48 korona, negyed 34\'ker^ nyolcat! 12 korona.
5112/19SI.
Hirdetmény.
A v. tanács ezennel közhírré teszi, hogy a legszigoiubban büntetés terho mellett olliltja . szénás, Ukarmányos, szalmás, fás, Urülék-fio\'rdó szekerek közlekedését, valamint bárminemű lábon hajtón jószág (elhajlását n város főutcáin.
Ezért elrendeli, hogy a mai naptól fogva a Kiskanizsa felöl köziekedók ily esetekben a Király-utcából a Zrínyi Miklós-utcán át, a Palin felöl közlekedők a József főherceg és Poiőfl-utcákon át, a Récse felöl jövők csupán a a Petőd-utcán — minden főút megkerülésével t—, csakis a mellékutcákon át közlekedhetnek.
Nagykanizsán, 1021. április 26. 2128-3 Városi tanács.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború itthagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 50%-al olcsóbban nagy választékban kaphatók. MSZ Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, Eötvö»-tér 2.
Eladó birtokoki
31 faotda. birtok tbgyiuniroi köreiében nrlküjul. 47 hold., birtok SomogymcgylbM. 24 hold föld N.gyk.niiw köwKtKn. — 8 hold*, szőlőbirtok Pofinyváton O holda. aiólöblrtok S.utooruld-vir m.Uctt 6 holdai azölAblrtoJk kbjcomiionji Ixgy.n. S hold.. .XŐIöbirtoV kflt.csányi hegyan. 5 holda. .lőlőbirtok diiaibcgy«n Kcwthrty itwIUtt.
Eladó h&saki
Mlod.il ugjd|biD, taeglrjO Arb«, Montul
bckuüóih.tő UkitMl. — [Wvcbbct:
Szántó Vilmos
Ha nyerni akar,
nc felejtsen el szerencse száinu osztálysorsjcgyet venni a HIRSCHLER tőzsdés és osztálysorsjegy főelárusitónál,
hol n lefolyt jSiékban is nye te kszdmos kisebb és a 80000 korona, főnyereményt.
Az 1 osztály busása már mígas 19. és 21-ön
Szivarka hüvelyek, síivarka papírok, szlvarnlpkák, képeslapok, levélpapírok, játékkártyák nagyban és kicsinyben leg- TT-j ropVllor tőzsdében előnyüsebben a-i-J-1^ HtVMWft ízeMzhetőbo
Fo-ut, ,,Koroaa"-i2alloda ópülstébii.
wmr Olcsóbb!!
Elsőrendű\' pogáuyvárl ujbor
2? iitarja 28 K 38
Kapható Brnncaics József fűszer-, csemege- cs katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Ne fáradjon i rendelje meg telefonon \'a
-t
Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. % Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki Upokénál olcsóbb; helyben, röggel házhoz hordva, vidékre -postai szétküldéssel egy hóra 00 ll Egye* ára 2 korona
X Telefon 78. szám x
□ooooaoaoaoooaoooaooaoaooac3n
Zilál EX GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet — Vonalzóíntézet
117.
Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben kéázülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Kiadóiivat telefon; 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
DooaooDODODoooDooQoaaaoocraoű
Nyomatott a laptulaidonosok: Zalai é. Gyarmati könyvnyomdájában\'
97. szám
60 ik évlolyaui
Nagykanhiaa, 1921. április 30. Szombat
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Swkmtáiág & ki.dúhiv.L.1; lYi-ut 1}.
- Iol.nnb.d-tel.fon 78. -
Mojjclcolk mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEOEDÜS OYÖROY
nran-gj. k.pTU.16
FELBLŐSSZERKESZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Az ellenzéki blokk kedden kezdi meg akcióját.
Blőflsetésl árak: ívt» 400 k. KéUrn 200 k. N*cr*d-évre 100 K. Egy hóra m K, Bgy«s ttin in • K
Budapest, április 29. Ma délelőtt tizenegy órakor ült össze az a pártkőzi értekezlet amelyet már napokkal ezelőtt Szilágyi Lajos képviselő hívott össze azzal a céllal, hogy fontos politikai és gazdasági kérdések tekintetében egyöntetű eljárásban állapodjanak meg. Az értekezleten csak azokat a kérdéseket tárgyalták, lAelyekben az ellenzéki pártok képviselői egyetértenek egymársaL Igy a királykérdést, a zsidókérdést és a külpolitikai orientálódás kérdését egyáltalában szóba sem hozták. Az értekezlet lefolyásáról Szilágyi Lajos a következőket mondotta:
— A mi ellenzéki tanácskozásunknak célja az, hogy az alkotmányos uralom biztosítását az egész vonalon keresztülvigyük és a parlamentáris kormányzást biztosítsuk. További célja, tiltakozás a kormányzás önkénye ellen, védekezés a többségi önkény ellen, a kisebbségi jogok védelme alatt, a házszabályok pártatlan kezelésének biztosítása, a mentelmi jog megvédése, a jogrend és polgári szabadságjogok helyreállításának biztosítása, a kivételes hatalom megszüntetése, a polgári szabadságjogoknak és a személyes szabadságnak minden tekintetben való biztosítása.
— A közös akció programján szerepel a sajtószabadság, az egyesülési és gyülekezési jog biztosítása, azonkívül az 1920. évi XVIII. t.-c. korlátozása. (E törvény a kormányzói hatáskör kiterjesztéséről szól.) Fontos követelés a privilégiumoknak minden téren való megszüntetése.
Az értekezleten megjelentek a keresztény nemzeti egyesülés pártja, a független kisgazdapárt, a demokratapárt és a pártonkívüli képviselők közül Szilágyi Lajos, Szte-rényi József, Ugrón Gábor, Vázsonyi Vilmos, Bródy Ernő, Rassay Károly, Giesswein Sándor, Kerekes Mihály, Drózdy Győző, Zákány Gyula és andaházi Kasnya Béla. Mig az értekezletről való távolmaradásukat levélben kimentették Szmrecsányi és Sándor Pál.
Tanácskozás után a következő kommünikét adták ki:
„A kormánypárton kivül álló képviselők > közös akcióban állapodtak meg a jogrend és az alkotmányosság teljes helyreállítása, a közszabadságok védelme é3 a kormány kivételes hatalmának a megszüntetése.
Elhatározták, hogy ezt az akciót a költségvetésnek kedden kezdődő vitáján inditják meg és ezért a képviselik jóformán valamennyien fel fognak szólalni külön-külön minden egyes kérdéshez.
A hivatalos tanácskozás végén pedig mégszövegezték a határozati jaAuulatot, melybon kérték a Házat, hogy utasitsa a kormányt a közszabadságok, különösen a sajtó-
szabadság és a gyülekezés! jog biztosítására és az internálások megszüntetésére:
Ezekben a kérdésekben a kormánytól nem elvi, hanem gyakorlati cselekvést várnak. A résztvevők közül a tanácskozás eredményességéről rövidesen nyilatkozott Bárczy, Giesswein, Szterényi és Zákány Gyula, aki a nyolc tagot számláló egész Friedrichpárt nevében jelentette az uj blokkhoz való csat lakozást.
Budapest, április 29. Ma délután 5 órakor fontos minisztertanács kezdődött, amelyen a Budapesten időző miniszterek és államtitkárok részt vettek.
Budapest, április 29. A Beniczky üggyel kapcsolatban teljesen megbízható helyről arról értesültünk, hogy ebben az ügyben és mindkét kormányzópárt közt máris megegyezés jött létre még pedig abban az értelemben, hogy ezt az ügyet nem fogják még csak részleges kormányválság okává sem avatni és mindenfélekép megvédik Tomcsányi Vilmos igazságügyminiszter pozícióját a támadásokkal szemben.
Mi lesz a gyanús lebélyegzést! ezresekkel?
Budapest, ápr. 29. A bankjegyek kicseréléséről a legújabb értesülésünk a kővetkező:
A pénzkicserélés munkáját az Osztrák-Magyar Bank főintésete és a vidéki fiókok fogják végrehajtani. A többi bankokra csak annyi szerep vár, hogy az apróbb címleteket ők is beválthatják.
A bankjegyek beváltásánál az djárás az, hogy a gyanúsnak talált ezreseket és egyéb bankjegyeket a bank visszatartja, azokról elismervényt ad és az állami nyomda műszaki osztályához továbbítja megvizsgálás végett. Ha ez a lebélyegzést valódinak találja, akkor az elismervény ellenében a bank ugyanolyan névértékű bankjegyet szolgáltat ki, ha pedig gyanúsnak találja, akkor meg kell várni, mig a pénzügyminiszter dönt, hogy ezeket a bankjegyeket milyen beváltási djárás alá fogják vonni.
A debreceni egyetem ebievezése.
Budapest, ápr. 29. A debreceni egyetem nevének végleges megállapítására vonatkozólag a kormányzó a közoktatásügy! miniszter előterjesztésére megengedte, hogy a debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet gróf Tisza István nevére nevezzék el. Igy a lövőben az egyetem hivatalos neve ez lesz: »peb-receni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem."
Lloyd George huszonnégy órás ultimátumot intézett Németországhoz.
London, április 29. Lloyd George huszonnégy órás ultimátumot intézett a német kormányhoz, amelyben a németeknek Amerikához intézett jegyzékében foglalt javaslat pontos szövegét követeli.
A Tisza bűnügy.
Sxtaaykovsxky vallomása,
Budapest, április 29. A Tisza bűnügy mai fötárgyalását fél 10 órakor nyitja mag Cadó elnök és folytatja Sztanykovszky Tibor kihallgatását.
Elnök: Ön tehát a vizsgálóbíró előtt beismerő vallomást tett és sok tekintetben nagyon sok uj dolgot mondott.
Sztanykovszky: Hónapokon keresztül állandóan hangoztattam,\' hogy ártatlan vágyók, erre végűi azt mondtam a vizsgálóbíró előtt, hogy ha kell, hát bűnös lenek, majd végül \'kiderül az igazságom.
Elnök: ön intelligens ember, ön joghallgató volt, nem érezte, hogy vallomása után milyen súlyos büntetés vár önre és hogy ön az életével játszik ?
Sztanykovszky: Nem is tettem volna a főtárgyaláson beismerő vallomást, ha vissza nem vittek volna a rendőrségre, de ettől féltem és nem akartam tapasztalataim után oda visszajutni.
Elnök: Miért tudott a helyssinen mindent megmutatni, mintha valóbán r/sze lett volna a történtekben,
Stanykovszky: Először is azon a kihallgatáson rossz helyiségre hivatkoztam.
Elnök: Mi vok az oka annak a beismerő vallomásnak?
Stanykovszky: Ennek nagyon sok oka volt. Többek kőzött egy alkalommal a védőm Kempel Zoltán bejött a cellámba és azt mondta, hogy viseljem magamat jól, külön-
ben lemond a védelemről. És azt .1 hogy nem akar az akasztófa alá kísérni. Beszéli arról is, hogy Regulát is azért akasztották (el, mert 8s«te-vissza beszélt a bíróság előtt. Leírta előttem, hogyan fog az anyám a fogház kapuja előtt sirnl, mikor engem shssitsnl fognak.
Elnök: Ön csupán olyanokat mond, amiket nem lehet bizonyítani.
Szianukovizku: Jótállok mindenért. Nagyságos Elnök Ur I Én felemelt fővel megyek az akasztófa alá, mert ártatlan vagyok.
Elnök ezután a bíróság tagjaival tanácskozásra von oh vissza, majd ezután az ülést berekesztette. A főtárgyalás! holnap délelőtt 9 órára halasztotta.
Franciaország nem mond le a Ruhr-vidék megszállámáróL
Pirít, április >8. Périsban az a körülmény, hogy as angolok eszmecserét folytatnak Né-metországgat, nem nagy benyomást kelteti. Francia politikusok megvannak győződve arról, hogy a szövetségesek legfőbb tanácsának ülésén hozzájárulnak a franciák tervéhez. Ez a legfőbb ülés most szombaton lesz.
A francia kormány a jövő hét folyamán behívja az 1919-iki korosztályt. A francia kormány véleménye szerint a Kuhr vidéken való előnyomulás nem zárja ki a tárgyalás folytatását. Az ujibb német javaslatot akkor is lehet tárgyalni, ha a francia katonák megszánnák a kuhr vidékét.
Briand ezzel kapcsolatban ugy nyilatkozott, hogy megtörtint minden katonai előkészület a Ruhr-vidék megszállására.
2 _
A farencrendi szerzetesek 790 éves Jubileuma.
A nagykanizsai baritok Hnaapélye. -Zadravecx tábori püspök 1. résztveaz az ftnnepélyaken.
(Saját tudósítónktól.) Assisi «rt. Ferenc rendje nagy ünnepet 01 szerte ax egész világban, amennyiben, ez évben üli meg fennállásának 700 esztendős jubileumát. A róm. kath. egyház mostani feje XV. Benedek pápa, aki maga is tagja a rendnek, — hivta fel a világ összes rendjeit a 700 éves jubileum minél nagyobb pompával való megünneplésére. — Méltó ünneplés keretében fog Nagykanizsán is lefolyni a rend 700 éves jubileuma, amelynek ünnepségein Zadravccz István tábori püspök mondja a megnyitó beszédet.
A rend jubileuma elsősorban a rendnek ünnepe, de ünnepe Nagykanizsának is, ahol a rend tagjai végzik a lelkipásztorkodás munkáját és ünnepe ezenfelül az egész országnak, amelynek történetében a Ferencrend több tagja nagy szerepet játszott. Elég csak felületesen visszaemlékezni a történelem eseményeire és már akkor több kimagasló ferencrend! szerzetessel találkozunk. Ott van a Hunyadiak korában Kapisztrán János, majd a magyar jakablnusok vezére Martinovics József, aki vértanúhalált is halt, a 48-as időkben pedig a zalamegyei származású Gasparics barát, a tüzes, lángszavu szónok, kinek beszédeit a ferencrendiek pesti templomában az akkori világ legelőkelőbbjei hallgatták végig vasárnaponkint és akit magyarsága vértanu-ságra juttatott.
Szoros összefüggést állapithatunk meg tehát a rend é s hazánk történelme közt. — A legnagyobb szerzetesrend üli ünnepét Nagykanizsán május elsején, amelyre lejön Zadravccz tábori püspök, szintén ferencrendi szerzetes s a diszes ünnepség keretében elmondja ünnepi beszédét
Kitörő örömmel s ujongó keresztényi hozsannával üdvözöljük mi is a ferencrendi tábori püspököt kőzénkjővetelekre s tolmácsoljuk a város katholikus híveinek mély hódolatát s egyben hitvallást tegyünk a rend 700 esztendős jubileuma alkalmából azzal a krisztusi hitről, mely Nagykanizsa kátholikus hívőiben ti s melynek fejlesztői, ápolói a megpróbáltatások e nehéz napjaiban assisi szt. Ferenc rendjének tagjai.
A vasárnapi jubQáló ünnepség sorrendje a következő: délelőtt a m. kir. reál nevelő intézetben a bérmálás szentségét osztja ki a püspök, délután 3 órakor a Ferencesek templomában JVeni Sancte" és Zadraxtecs püspök megnyitó beszéde. Este 6 órakor a májusi ájtatosságokat megnyitó körmenet.
— ■ i i ■ ■ i — NTE—VAC mérkőzése. Vasárnap délután 4 órai kezdettel tartja meg bajnoki mérkőzését az NTE—VAC labdarugó csapata. A mérkőzés a szezon legsikeresebbjének igér-. kezik, mert nemcsak a két nagykanizsai rivális csapat méri össze erejét, hanem a mérkőzés megnyerése nagyban befolyásolja a bajnokság állását is. Ugyanis, ha az NTE. győr, akkor a bajnokság biztositva van számára. A mérkőzésre mindkét csapat legjobb erőit állítja ki. A mérkőzés iránt sportkörökben óriási az érdeklődés.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország/
ZALAI KÓZLuNY
. Zadravecz István
tábori püspököt szeretettel és szivünk melegével köszöntjük városunkban. Sfcomoi u, végzetes idők idején, amikor minden elbukni látszott, ptt Szegeden, a nemwti hadsereg bölcsőjénél ő volt az, aki a keresztet megragadta, s átüzent a vörös lepellel lebontott hazába, hogy reméljük és felrajzolta a megváltás jelét a magyar égre, mint egyetlen támaszunkat. Harci kiáltása, vigasztaló szava millió magyarnak adott reményt szivébe.
Ez az istenáldotta férfi azóta a legnagyobb kincsünket képező haderőnknek tábori püspöke lett, akinek szelleme, lelke, igaz nagy hite mint égő tüzkéve világítja meg az Utat, amelyen nekünk és haderőnknek is haladni kell.
Nemcsak egyszerű papja Ő nemzetünknek, hanem a magyar szenvedésnek, bánatnak, reménynek és sistergő irridentánknak is első katonája.
Mint a mi kedves Muraközünknek hü gyermeke: alvó és gyámoltalan kitartásunknak ostorozója, régi szép magyar—horvát barátság ápolója, elszakított horvát testvéreink jószava, aki soha idegen lenni nem akar és nem is tud.
Áldás Ő nemzetünkre, aki nagy magyarsága mellett a küzdő, megalkudni nem tudó kereszténységnek is apostola. Tüzes ostorként suhog felénk lelke, hangja, amely irgalom nélkül vág oda, ahol a gyengeséget és fáradságot látja. Isten küldötte őt, akinek nagy hivatása van: elvezetni e népet a régi nagy szent hazába és megszabadítani a rajta élősködőktől.
Isten hozott nagy püspökünk, szeretettel köszöntünk városunkban.
— A Zrínyi Ünnepély. A Zrinyi
ünnepély rendező bizottsága tegnap este a városháza kistanácstermében gyűlést tartott. A nagy számban megjelent rendező bizottsági tagok tetazéssel elfogadták a vezetőség minden indítványát. Eszerint az ünnepélynek három kiemelkedő fázisa lesz. Szombaton, május 7-én érkeznek a budapesti szereplők és vendégek, akiknek illő fogadásáról gondoskodnak. Még szombaton este 6 órai kezdettel megtartják az irodalmi estét, amely alkalommal nagyszerűen összeállított program fogja méltatni Zrinyi Miklóst. Vasárnap délelőtt az egyes templomokban ünnepies isteni tisztelet lesz. A Cintoriumban pedig tábori mise, honnan a jelenlévők rendezett menetben felvonulnak a Deák-térre, ahol fél 11 órakor nagyszabású népgyűlés lesz. A népgyűlés szónokai a budapesti vendégek közül kerülnek ki, délben valamelyik vendéglőben társasebéd lesz, ahol a vendégeken kivül mindenki megjelenhet. Délután a sport pályán nagyszabású népünnepélyt fognak rendezni, amelyen részt vesznek a nagykanizsai sport egyletek is. A népünnepély után lámpionos menet járja be a város főbb utcáit s a főbb utkeresztezéseknél szavalat, ének és zeneszámok lesznek. A menet a városháza előtt megáll, amikor is az erkélyről valószínűleg Király Aladár volt háromszékmegyei főispán, kitűnő szónok rövidebb beszédet fog tartani. Utána teaest. A rendező bizottság nagy örömmel fogadta ama indítványt, hogy vasárnap délután Kiskanizsán is népünnepélyt kellene rendezni. A rendező bizottság meg is állapította a kiskanizsai népünnepély programját.
__1921. április 30.
— Kivonat egy felvidéki levélből.
A megszállva tartott Felvidékről kapjuk az alábbi érdekes értesítést i „A lisztviselőket általában véve a körülményekhez képest elég jól fizetik. Szerényen mindenki megélhet a fizetéséből. A termelőket és a kereskedőket óriási adókkal sújtják, akik között nagy az elkeseredés. Arak: cipő 150-400 K, ruha (elsőrangú) 1000—1500 K, ing 120 K, kalap 100—150 K. Hatósági liszt 3-4 K, kézalatt 6—9 K, zsir 35 K, disznóhús 20 K, marhahús 8-14 K, borjúhús 10—14 K, bor 17—20 K. A fenti árak természetesen cseh koronákban értendők." Érdekes a levél további része, amelyben az irója a pártok alakulásáról nyújt tájékoztatót. „A pártok tülekedése szinte botrányos. A szociáldemokraták teljesen kezdik elveszíteni a talajt. Akik még megmaradtak, inkább a kommunisták felé hajlanak. A nemzeti agrárpárt, amelynek vezetői az éppen nem agrár kapitalisták soraiból kerülnek ki, amelyek 1918-ban a régi agrárpártból és az újonnan alakult agrárpártból alakult, most kettészakadt. A régi nemzetipárt újból megalakult * hatalmas népgyülé-seket rendez a szlovák tradíciók mellett. Vehemens harcával lehetetlen konglonerátumot, népvegyületet akar összehozni. Remény van rá, hogy a ré# katholikus néppártiak és a nemzetipártiak összefognak. Ekkor vezető párttá küzdhetik fel magukat. A keresztény-szodáiisták is erősek; két párt: egy magyar és szlovák kcr. szoc. csoport s egy néppárt kebelében megalakult az úgynevezett .Zsolnai Szlovák Keresztény Szociális Párt" keresik egymással a kontaktust. A felvidéki magyarok a néppárt és a nemzetipárttól várják ügyük jobbrafordulását. A katholikusoknak hivatalos körökből való megaláztatása napirenden van. Történik ez hivatalosan és nem hivatalosan. Pár hete például a trencséni szövőgyárban az angol munkások klozetba dobták a feszületet. Az elnyomottak és üldözöttek ilyen körülmények kőzött még szilárdabban összetartanak. A kath. keresztény öntudat soha oly hatalmasan nem buzogott még fenn, mint ezekben a nehéz napokban. Tízezernyi tömeg nem ront a legkisebb vallásos megnyilatkozáson. A tót öntudat bámulatosat fejlődött. A tótság rájött arra, hogy ő először tót s a csehek politikája ellen kézzel-lábbal dolgosnak. A magyar barátság és az ezeréves közös haza iránti hűséget rem lehet kiölni a tót népből. Öntudatra ébredésükkel azonban mindenkinek minden időben számolni kell, akik együtt akarnak a tótsággal dolgozni és élnil
— Hirdetmény. Közhírré tesszük, hogy a m\\ "kir. pénzügyigazgatóság Nagykanizsa városában 16 dohánykisárudára pályázatot hirdet, fölhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, akik ezen állásra alkolmasak, hogy a megfelelően felszerelt, a zalaegerszegi pénzügyigazgatósághoz címzett pályázati kérvényüket a v. tanácsnál 6 nap alatt adják le. Városi tanács.
Circus Colosseum. Tegnap kezdte meg előadásait a posta telkén Czája János hírneves birkózó igazgatása alatt az országosan ismect Circus Colosseum. A circus előadásai a legnagyobb nivójaak. Elsőrendű akrobaták, nagys?erüen idomitott lovak, kutyák, elsőrendű bohócok, köztük a közkedvelt énekes Jancsi bohóc mókái alkotják a gazdag műsort. A circus csténkint fél 8 órai kezdettel tartja előadásait. Előreláthatólag 6—8 na* pig marad Nagykanizsán.
1921. -SpiilU 30.
ZALAI KÖZLÖNY
3
— A Zrinyl\'UnnepcIy propaganda bizottsága ma este 6 órakor a városháza I tanácstermében ülést tart, melyre az elnökség tisztelettel meghívja a bizottság alábbi tagjait: Adám Róbert, Babochay György, Bogenrieder Frigj \'es, Bodrogközy Zoltáo, dr I D.irás László, Diósi Géza, Elek Ernő, P. Ehrlich . Alajos, Gyömörey István, Herboly Alajos, Halis István, dr. Hirschler\'Jcnö, Horváth József, Horváth Jenő, Horváth Olivér, Kováts Károly, Karlovits József, dr. Kauf-mann Lajos, dr. Krátky István, Lantos Angyal, Mátay Gábor, Majtényi Károly, Meg la Tibor, dr. Mutschenbacher Edvin, Pintér Nándor, Nagy Lajos, Schreibcr Laios, Su-rányi Gyula, Schwarcz Gusztáv, Tóth Zoltán, Ujfalussy Gyula.
— Köszönetnyilvánítás. A Polgári Egylet választmánya hálás köszönetét fejezi ki Bettlheim Győző kercsk. tanácsos urnák, aki a Polgári Egylet könyvtáralapja javára április 9-én tartott mulatsága alkalmából száz koronát adományozott.
— 250-en pályáztak trafikengedélyért. A trafik engedélyek revíziója salában is megkezdődött, számos trafikra pályázatot irtak ki, melynek a határideje pénteken járt le. A pályázaton hadiözvegyek, árvák, rokkantak, tisztviselők családtagjai, akik rá vannak szorulva és nemekült tisztviselők vehetnek részt, akik még nem nyertek elintézést. A döntésnél a bizottság figyelembe fogja venni azt is, hogy az illető milyen százalékban rokkant s elsősorban a nagyobb százalékos rokkantak kapnak engedélyt. Az egész megyéből a mai napig 250 pályázat érkezett a pénzügyigazgatósághoz. A pályázók Nagykanizsán vannak legtöbben, ahonnan 17 trafikra 60 pályázó pályázata érkezett be. Zalaegerszegen 6 trafikra irtak ki pályázatot s 40-en pályáztak, Tapolcáról 1 trafikra 2. Sümegről 3 trafikra 10 pályázat érkezett be. A többi pályázók a megye különböző helységei között oszlanak meg. A pályázatokat az erre a célra alakult bizottság, melynek Lantos Ferenc m. kir. tanácsos, Szakács Andor és Nagy Ferenc főtanácsosok a tagjai s dr. Benkő Károly az előadója, fogja felülvizsgálni. A hadirokkantak, özvegyek és árvák kérvényeit a bizottság átvizsgálás végett felküldi a Hadirokkantak, Özvegyek, Árvák Nemzeti Szövetségéhez és a helyi bizottság ezután fog dönteni á kérvények ügyében, ami minden valószínűség szerint julius l-re várható.
— MenekUlnek ax ezerkoronásoktól. Feltűnő, hogy az utóbbi napokban különösen a falusiak, micsoda ezerkoronás záporral Öntik el a várost. Mindenki szabadulni akar az ezerkoronásoktól. Ennek az oka az. hogy igen sok hamis és helytelenül felülbélyegzett van köztük. A hamisbélyegzés megállapítása azonban szakköröknek is nagy fejtörést okoz. Mivel azonban hivatalos körök is tartózkodva fogadják az ezerkoronásokat, sőt gyakran kicsinyes okok miatt nem is fogadják cl, érthető, ha a falusi emberek szabadulni akarnak a gyanús pénzektől. A baj azonban ott van, hogy valószínű, valamiféle félrevezetés, rosszirányú bujtogatás folytán a falut megint kezdik megrontani s bizalmában megrendíteni. A napokban bitang üzérek aljas manipulációjukban már jelentékeny százalék levonásával váltották be a polgárok ezerkoronásait s százezreket keres-nek ismét a félrevezetett polgárság bőrén. Nyomatékosan \'figyelAieztetjűk a falu népét, hogy ne üljön fel semmiféle ijesztgetésnek, mert a kormány mindenfele pénzt be fog váltani, hacsak nem nagyon hibás, nem hiányos, vagy feltűnő módon hamis. De hogy ferdén van-e a pecsét ráütve, vagy homályosak-c stb., az nem jön tekintetbe. Senki tehát a saját érdekében ne kótyavetyélje el üzérkedők félrevezetése folytán becsülettel szerzett pénzét.
- A közalkalmazottak beszerzési csoportjának közleménye. Felkérjük a polgári nyugdijasokat, hogy az 1920. márc.— június havi pénzbeli megtérítés végett a csoporttól kapott elismervénnyel a következő sorrendben jelentkezzenek: április 30-án, szombaton délelőtt a három és ennél több kedvezményes jeggyel birók. Április 30-án délután a két kcdvezményesjegyüek és május 1-én, vasárnap délelőtt az 1 kedvezményes jeggyel biró tagok. Figyelmeztetjük a tagokat, hogy a pénzügyminiszteri rendelet értelmében ezen határidőn tul senkinek sem fizethetünk, tehát a később jelentkezők minden igényüket elvesztik a megtérítésre. Az elnökség.
— Arad a Tisza. A száraz tél miatt u Tisza szokásos télvégi áradása elmaradt. A legutóbbi esőzések miatt azonban egy hét előtt rohamosan áradni kezdett és egy hét leforgása alatt 2 méter 75 centimétert áradt és ma már 2.85 a Tisza magassága. Minthogy további áradásra van kilátás a mérnökség intézkedett, hogy a tiszai zsilipeket zárják el.
(x) Elveszett tegnap délelőtt a Csengeri uton a Szemere-utca sarkától Tárház-utca 13. számig egy feketebőr pénzestárca, kéretik a becsületes megtaláló, hogy a tárcában lévő pénz megtartásával.\' az abban lévő lólevél, igazolványok és fényképek, továbbá az abban lévő Pénztári elismervényt tárcával együtt lapunk kiadóhivatalába aaja be, miután ezek a tárgyak a megtalálóra nézve semmi értékkel nem bírnak.
A magyar Muraköz.
Azon a háromszögön, amelyet a Mura és •9 Dráva ölel át, a szerb idegenség ver fájdalmas zenét, mint vaspálca a triangulumon . . . Ezt a zenét én csak messziről hallom, de igy messziről talán még fájdalmasabb. Hiszen a méltatlanság akkor is bántó, ha nem velünk történik, még akkor is vérlázító. Látom a domborul réteket, a réteken a markos muraközi hires lovakat — Auck festett ilyeneket — és látom a domborui földijeimet, akik szomszédbácsik voltak nékem egyéves koromtól fogva; hallom őket, vend beszédjükkel, de mindig magyarul dobogó szivükkel, amint némán összezárt ajakkal végzik a dolgukat, fuvarozzák a hires muraközi és stájer fát Kotor és Domború között és a Szont Flórián szobra előtt levéve zsiros kalapjukat, ökölbe szorul a kezük . . .
Érdekes lesz kissé elbeszélgetni a muraközi vendekről. Erről a furcsa, szívós és érdekes népről, amely talán a legmunkásabb és a legbecsületesebb. Ismerem jól, hisz egész gyermekkorom kőztük múlott el. ők faragiák a legelső játékszekercémet, a játékpuskámat, vend parasztlány volt, aki legelőször virággal kínált és a domborui tutsjosok, akik a holdfényben \' hó-ruck I kiáltással vontatnak a Dráván, meg a komp vezetője, aki a légrádi hires révnél várt mindig a kocsinkra, az is vend -paraszt. Ez a keveset beszélő, de annál érzőbb és dolgosabb fajta most, miután évszázados barátság és rokonság szinmagyarrá tette, a szerb uralom alatt görnyedez. Pedig kemény szál legények, akaratos lélek lakozik bennük, mint jómagunkban ^ _ csak kérdeznék meg tőlük egyszer, hogy hova éreznek ? — Ja szem magyarszki 1 — mondanák a mellüket verve, mint ahogy kis lurkó parasztfiú korukban mondták és fogják is mondani, amig élnek 1
Hány légrádi és muravidi, murakereszturi, Jetcnyei, vídoveci, kotori meg domborul legény esett cl hősi virtussal a magyar ügyért ? És mennyien lettek nyomorékká és hányan jutet-
tak koldusbotra ? És hányan őrzik otthon drága kincsként, a faládában a háborús kitüntetéseket ? Bizony sokan. És mégis, a muraköziekről kevés szó esik, az ő fájdalmuknak nem hallatszik messzire a visszhangja . . .

Beszéltem egy domborul emberrel, aki megunta a szerb dicsőséget és odahagyta a Muraközt. Nem panaszkodik, mint- ahogy az ottmaradottak sem panaszkodnak.
— A panaszkodások ideje lejárt — mondja ő —- a tettek órája még nem ütött, most a kénytelen türelem ideje van. A gabonaföldek teszik szent kötelességüket, teremnek és nem kérdik meg, ki eszik a magyar föld kenyeréből és a csigás muraközi kutak is annak adnak friss éltető vizet, aki mer belőlük. Az ég kékje most is mosolyog jó időben és ólmos, nehéz, ha beborul, nem változott semmi, de seihmi ...
... De vasárnap nem járnak begyes büszkeséggel a fehérrobecsás lányok meg asz-szonyok a templom előtt, a piacon, a legények se hetykélkednek a pörge fekete kalapban, meg a báreonypruszlikban és a Burics Jóska tüz-oltóbandája sem játszik esténkint a községháza előtt. Meg a nobulók se éneklik a pitvarajtóban a homokban guggolva a vend nótát: Klárica je szédilu mák, mák, mák. Teknola je toncseku sá skerlák . .
És csto hatkor minden ablak sötét a kis házakban, a függöny jól lehúzva, még a virágot is beveszik estére szegénykék és a sötét utcán egy teremtett lelket sem látni, hacsak a szerb őrség csizmája nem kopog rajta végig.
A Szent Flórián szobra pedig, a falu védőszentje, ott \'áll a vastag sötétségben, szigorúan és biztató tekintettel kémlel a viskók felé, ahol a vend parasztok magyar szive dobog a sötét álomban . . .
TŐZSDE.
Budapest, ípr. 29.
ValaUpUo: Ntpolooa ~t&5, Font 080, U»* — DolUx 262, FráocU frank ~19.r>5, Uogycl márka 30, Miriu 395, Ura 1255, Owlrák :»\'/,. Rubel 100. Lol 400,
Sxokot 345, Svájci frank--, KoronadliOr 710, Frank-
diói, -, Holland forint —, Béc»i kifl*«tc« -.
ErUkek: Magyar tittol 1870, Oixtrák Ilitől 750, Hajai 630, JalMlog 300, Uiiimitoló 765. Xefoskcdelmi
Bank__, M*gyar-OUs»--, Beocsinl 4350, Drascho
4800, Általános »*6n 5600, Szádvári--, Salgótarjáni
_, llrikányi 3075, Rima 2000, Schlick • 895, Cuttmann
_ Nasld 8050, Danlca 4000, Klotild 265Qr Magyar
Cukor--, Adria 4500, AÜantika 3650, Király»5r--,
Bomyák-Agrár 700, LlpUk —, Phöbo* <W0, Vasmegyei Villamos 1500, Gliolla 1350, Kookonila 2075.
A korona Zürichben.
Budapest, ápr. 29. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (záráskor) 220, osztrák korona: 1*50, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'94 szantim.
Előfizetési felhívás.
Május elsejével a „Zalai Közlöny"-re uj előfizetést nyitunk. Rendelje meg mindenki a Zalai Közlönyt, amelyet naponta korán reggel házhoz szállítunk ugy, hogy előfizetőink már a reggelizésnél értesülóek a legfrisebb helyi és fővárosi hirekről. A mZalai Közlöny" az összes fővárosi lapokat megelőzve \'naponta kimerítő telefontudósitásban számol be az országos eseményekről, ezenkívül előfizetőinek nagy kedvezjnényt -nyújt. Minden előfizetőnk, ki a Zalai Közlönyt egy hóra megrendeli, havonta egyszer teljesen ingyen leközöltetheti 15 szbig terjedhető apróhirdetését (ára 25 korona), miáltal előfizetési dijul csak 10 koronái fizet. A „Zalai Közlöny" a legolcsóbb újság, el ne mulassza 1-én megrendelni. Előfizetési ára: egy hóra házhoz hordva és vidékre postán küldve 35 korona.
A KIADÓHIVATAL.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. áprilU 30.
Meghívó.
A laiykailzsai „Haaiya" fagjaaitárt ét értékasiti szSvitkuit
1921. évi május hó l én délután 3 órakor
n Keresztény Otthon nagytermében
évi rendes közgyűlést
tart, melyre a tagok az alapszabályok 24. §. értelmében meghivatnak. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés f. évi május 8-án d. u. 3 órakor fog megtartatni, mely tekintet nélkül a tagok számára, határozatképes lesz.
Napirend t
1. Mult évi Ü2leti eredményről szóló jelentés tárgyalása.
2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása.
8. Mérleg megállapítása.
4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés.
5. Az igazgatóság kiegészítése.
6. Felügyelő bizottság választása.
7. Netáni indítványok. Nagykanizsa, 1921. március 24.
Ás igazgatóság.
Apró hirdetések.
Jó modorú\'Intelligens német kisasz-szonyt négy éves kislányomhoz keresek. Adatokat képzettségre, működésre, fizetésre kérek Tóth intéző, Böhönye (Somogy.megye). 2538
Eladó egy nagy szabóasztal. Bővebbet a kiadóban.
RllhfiVflrrÁQf gyermekek, mint fel-nullával I aol nőiteknek jutányos áron elfogadnak Rákóczi-utca 14. szám alatt.
5112/1921.
Hirdetmény.
A v. tanács ezenne! közhírré teszi, hogy a legszigorúbban büntetés terhe mellett eltiltja a szénás, takarmAnyos, szalmás, fás, ürülékhordó szekerek közlekedését, valamint bárminemű lábon hajtott jószág felhajtását a város főutcáin.
Ezért elrendeli, hogy a mai naptól fogva a Kiskanizsa felől közlekedők ilys esetekben a Király-utcából a Zrínyi .Miklós-utcán át, a Palin, felől közlekedők a József főherceg és Petőfi-utcákon át, a Récse felől jövők csupán a a Petőfi-utcán — minden főút megkerülésével — csakis a mellékutcákon átközlekedhetnek.
Nagykanizsán, 1921. április 26. 2520—2 Városi tanács.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség szives tudomására hozni, tekintettel a hosszú háború Itt-, hagyott nehézségeire, hogy halálozás esetén
temetkezési vállalatunkat
saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek, ahol a legkedvezőbb feltételekben részesítjük. Egyszerű polgári temetést már
ÍOOO koronáért
rendezünk. — Raktáron tartunk érc, kemény és puhafa koporsókat
Saját gyártmányú szemfedők 507o-al olcsóbban nagy választékban kaphatók. Z482 Tisztelettel
Horváth és Herjavecz
temetkezési vállalkozók, E8tv5.-t& 2.
Mindig legolcsóbban vásárolhat i^tt^
ahol óriási választékban a legfinomabb és legjobb áruk kapható1\'
Férfi angol szövetek 140 cm. különleges
dlvalszlnekben métere .... 550 K-tól 1100 K
Gabardln 140 cm. nöi Costümkelme • 380 „
Tiszta gyapja CostOmkelmék 140 cm. széles 850 „
Divat sima szövet dupla széles .... 175 „
Sima és mintázott opál batisztok 155 „
Zeflrek, kartonok, kanavásznak, vásznak métere 80 „
Oxfordok és vásznak métere .........50
Lüszterek, selymek, Etamlnok, mosókreppek, Eponge vásznak, felöltő és női kabátszSvetek óriási választékban olcsó árakon
Kisfaludi és Krausz
divatnagjáruluísa as „Arany Kakas"-hoz
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. szám.
ad 5430/1921.
Hirdetmény.
A városi tanács elad folyó évi május hó 2-án reggel 8 órakor az alsóerdei erdőőri laknál levő kosárfonásra alkalmas fűzvesszít és szőlőkarót, d. c. 9 órakor a sánci majorban körülbelül 100 q sarjulószénát és \'/,10 órakor a Sas-korcsmában 2 drb tenyésztésre nsm alkalmas selejtes kant és 11 éraksr bérbeadja a Cseresznyésálló erdő és a récsei országút között elterülő szántóföldet.
Nagykanizsa, 1921. április 26.
Városi Tanács.
Eladó egy khQnö hangú Schunda-féle cimbalom és e«y zsnkctt-öllöny Batthyány-u. 10.
Eladó egy könnyQ, újonnan fényezeit szandlaufer kocsi. Papp Mihály, Lctanye.
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLÖNY-
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. »c Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra UU K Egyes szám ára 2 korona
X Telefon 78. szám x
S KOVÁCS-SZÉN
kis és nagy mennyiségben,
kapható
Sartory Oszkár Utóda cégnél Nagykanizsa, Király utca 3*.
Építkezésekhez
épOletfa, deszka, cement, mész stb. leglutányosabban beszerezhető
VARGA GYÖRGYNÉL
GELSÉN.
Értesítés!
Értesítjük Nagykanizsa város és vidéke n. é. közönségét, hogy saját műhelyünkben készítünk mérték szerint gyapjúszövetből
2855 K-tól 3500 K-ig
uri
divatöltönyöket
TovAbbA raktárunkon levő saját készítményt! férfi- és fiuOlta-nyöket olcsón kiárusítjuk.
(■Ili it|jrtfizMi fizta. Ttlifu 111.
Szíves pártfogást kér
Dunántuli Ruhaáruház
Erzsébet tér 20. szám.
Nyomatott a laptuloidonoaok: Zalai és\' Gyarmati könyvnyomdájában\'