* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
17.98 MB | |
2010-02-18 13:02:19 | |
Nyilvános 2168 | 6237 | Zalai Közlöny 1922. 273-296. szám december | Zalai Közlöny Politikai lap 51. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 1. Péntek 273. szám. HierkMxt6*«K kl»dóhl»»l*l Fő-ut Int«mrb»n-I»l»foo 78. . Egyes szám ára 10 korona. K1Alla*t««l árak: ügy hóo*yr> 200.— H4rou> hönftpr* 550.— X Az államfenntartó nacionalizmus 7ásztól győzelmesen lengenek Európa majdnem minden Államában, eredményeképen a világháborúnak é* a volt központi hatalmak országaiban lejátszódott forradalmaknak. A nacionalizmus határozott diadalait könyveli.eti el, ellentétben a túlzó liberalizmus s szocialista-internacionalizmus elméletével, amelyek teljesen csődöt mondtak a világháborúban, de különösen a világháború után. Büszke reménységgel tekintünk a halottjából újra felébredt, acélos-erejű és tettre kész Törökország felé, ahol a nacionalizmus hevület* szinte csodákat müveit és az erő, a feltámadt tőrök erő megdöntötte a sévresi békát. Elismerésünk illeti Benito Mussolinit, aki vérnélküli forradalommal vitte diadal™ az olasz nemzeti érzés gondolatát. Az erélytelen ás erkölcstelen liberaliz mus helyett Olaszországot ma a legideálisabb nacionalista eszmények vezérelik, mintegy bizonyítékául annak, hogy nemcsak az úgynevezett „legyőzött", hanem a „győztes" államokban is elérkezett a nemzeti ébredések nagy ideje. Lám, Olasz; ország, bár egyik vámszedője volt a világháborúnak, mégis ráeszmélt arra, hogy a korrupt liberalizmus egyesülve a vörös nemzetköziséggel már természeténél fogva sem lehet alkotó, hanem destruáló, mindent tönkretevő államelmélet, s a handabandázó liberális-kommunista fertő zetben elmerül minden emberi boldogság és alkotás. Olaszország aza kitott a liberalizmussal, ugy, mint Bajorország a müncheni spartaku-szok leverése után. És a tegnapi napon még az agyonnyomoritott koldusszegény Bécsből is lélekemelő jelentéseket hozott a táviró, hirül adva a bécsi egyetemen lejátszódott nacionalista tüntetéseket. Még a vörösre mázolt féligszovjet Ausztriából Is kicsapnak a forrongó, alakuló nacionalizmus minden szeny-nyet elperzselő lángjai, épenugy, mint a nagy német nemzet fővárosában, Berlinben, ahol nacionalista diákok tőre, revolvere és kézigránátja Írja, csinálja az eljövendő világ most kezdődő dicső történelmét. És nézzük csak meg, Törökországban, Olaszországban, Bajorországban, Berlinben és Bécsben az egyedül életképes és jogosult államelmélet, a nacionalizmus katonáit, a fegyelmezetteket, az önfeláldozókat, a bátrakat és vértanuságra képeseket 1 Mindenütt a lelkesült, ideális gondolkodású, romlatlan ifjúság áll az elaŐ csatasorban, a jelen és a jövendő katonái, azok, akiket nem mérgezett meg az ide- gen érzések által beplántált liberalizmus puhasága, azok, akik nem látnak mást, mint nemzetük dicső múltját és nem érzik, csak a sajgó jelent. Akik tudják így volt, ós akik látják: igy van — s akik megme rik mondani, másképpen lesz. Elszakadva az ólhumanizmus, az állibe-rálLmus és szocializmus ködös eszmevilágától, akik készek ha kell vérrel, ha kell szenvedéssel, ten gernyi áldozatok árán megteremteni a nemzet nemzeti jövendőjét. Bizalommal nézünk tehát mi is a most még kétea, bizonytalan jövendőbe, bizalommal azért, mert a vörös őrjöngés után meg tudtuk találni a nemzeti emelkedés kiinduló pontját. Bizalom és nyugodt ság van a mi lelkünkben, mert Horthy Miktó* kormányzónk erős kezében biztosítottnak látjuk « magyar nemzeti ideálok megvalósítását. Garanciákat ad nekünk erre Bethlen István gróf kormánya is, a mindig támadott, do megingathatatlan alapokon álló nemzeti kormányzat, s végül: bir.olomm«l tölt el bennünket a mi páratlan nemzeti érzésű ifjuságunk, akik olt óll>in*k a küzdők első vonalában s akiket nem lehet se elbolonditani se megfizetni, se elnémítani. Ezer éves múlt után, tragédiát megpróbáltatások tengernyi szenvedése között kiért, kiforrott a migyar politika ezután követendő utja és nem lehet, nem szabad egy pillanatra sem letérni arról. A nemzetek nacionalista ébredésének idejét él jük, büszkék vagyunk rá, hogy a legelsők között voltunk, a hnngos vásári sáfárkodással nem engedjük félrevezettetni mttgunkat többé. A nemzeti érzéssel áll vagy bukik a mi országunk is — a tizenkettedik órában cselekedtünk, de most már elhatározva és sziklaszilárd hittel megyünk arra. amerre a nemzeti megújhodás géniusza muta*. A nemzetgyűlés csütörtöki ülése. Elfogadták a Tudományos Akadémia állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot. — Hosszas v.ta a közigazgatási kérdésekről. intéz továbbá u belügyminjpterhez a Bihar vármegyében lejátszódott eseményeket ilktőleg. A vármegyei Budapest, nov. 30. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) A nemzetgyülrs mr.i ülése fél 11 órakor kezdődön. Rövidebb felszólalások után a Há/ elfogadta aTudományo* Akadémia állami támogatásáról szóló törvény javaslatot. Ezután egy kis hnzsza-bályvita fejlődik ki, amelyben résit vesznek farkas István, Rakovszky Iván belügyminiszter és mint háí-szabálymagyarázó : Rakovszky litván. Az elnök ezután rövid stűne tet rendel el. Szünet után követ kezik a közigazgatási és pénzügyi bizottság fáy Gyula indítványától közölt együttes ha«ározatánik * felolvnsája. Az első felszólaló Szi lágyi Lajos, aki a belügyminiszter hez kérdést intéz a főrendiház meg valósítására irányuló mozgalmikra vonatkozóan. A közigazgatási reformot ugyanis — mint hirlik — már a kétkamarás parlamenti rendszerben fogják tárgyalni. Kérdés\'. többség ugyanis leszavazta az alidpánt és ennek ellenére az alispán még mindig a helyén varu Rothen-stein Mór szocialista i/ü éa általa nos választói jogot követelő beszéde után Rakovszky Iván belügyminiszter reflektál az elhangzott felszólalásokra. — Megmagyarázza, hogy Fáy Gyula indítványa közbevető indítvány volt csupán, amelyet puccsszerüséggel vádolni teljesen lehetetlenség. A biharmegyei ügyre vonatkozólag a főispántól, azonnal intézkedni fog. Györky Lajos szólal fel azután, majd Szilágyi Lajos bírálja a közigazgatási állapotokat. Rakovszky Iván belügyminiszter válasza után az elnök napirendi indítványt tesz, amelynek elfogadása után n Ház ülése dél után 2 órakor végződik. Szervezkednek a közigazga tási tisztviselők. Budapest, nov. 30. (Fővárosi szerkesztőségünktől. Miután a kÖzigaz gatási reformtól szóló törvényjavaslat a legrövidebb időn belül a nemzetgyűlés ejé kerül, — »«z EME kebelében mozgolom indult meg a közigazgatási segéd- és aljegyzők, írnokok és gyakornokok tömörítésére s ebből a célból december 14-én országos értekezlet lesz Budapesten (Sörház u\'ca 3.) Mindennemű felvilágosítást Fehér Mátyás aljegyző ad a fenti elmen. Hogyan folyt le a görög ml nlazterek kivégzése. Páris, novembar 30. Az lntran sigeant athéni jelentése szerint a kivégzettek mind férfias magatartást tanúsítottak. Arra a kérdésre, vájjon szándékoznak\' e utolsó akaratú kat tollba mondani, egyikük sem válaszolt. Mindnyájan kifogástalan öltözetben voltak; arcuk aápadt volt. Gunaris alig gyógyult föl egy lázrohamból és gyöngének látszott. Baltazzi selyem zsebkendővel letörölte monokliját, melyet aiután szemére tett. Stratos keserű mosoly-lyal nézte a katonákat, akik • pa- rancsszóra vártak. Azután mereven szegezte tekintetét a vesztőhellyel szemben levő fehér épületre; ebben a házban lakik ifjú felesége. György király — mondja végül a tudósítás — palotájában jól hallotta a lövéseket éa bizonyám elszomorodva gondolt arrn, milyen súlyos következményekkel lesznek az eae-mények hazájára. A zalaegerszegi törvényszék elitélte a rabló cigányokat. Zalaegerszeg, nov. 30. (Saját tudósítónktól!) A zalaegerszegi kir. törvényszék ma tartotta meg a fojvatevő Kolompár Andor és társai ellen indított bűnügyben a főtárgyalás^. A vádlottak beismerték, hogy Zala-, Vas- és Győrmegyében hosszabb ideig lopásból és rablás ból tartották fenn magukat s ezeken a vidékeken több százezer korona értékű holmit lopkodtak össze. A királyi törvényszék ezért Kolompár Andor é» Likitos István vádlottakat 1 évi és 4 hónapi, F<«rk»s Pétert 8 évi börtönre ítélte. Farkas Péter azért kapott ilyen súlyos büntetést, mivel elfogatásakor az őt letartóztatni akaró csendőröknek ellenszegült, sőt rájuk is lőtt. Borbuj János és Umandum János nevű vádlottakat, miután rájuk bűncselekmény nem bizonyult be, felmentették. Ujabb letartóztatások Görögországban. Fáris, nov. 30. (S»ját tudósítónktól.) Athénből Ideérkezett megbízható jelentések szerint Görögországban ujibb letartóztatásokat eszközöltek. Hír szerint a forradalmi kormány törvényszék elé akarja állítani András herceget ia. Nyngat-Tráciában felkelés tört kl. London, november 30. Nyugnt-Tráciában, mint a Times Konstantinápolyból jelenti, a felkelők a helyzet urai. ötezer emberből álló frgyveres banda DedeagJCS felé halad, hogy a népszavazást követelje. A törökök nem blznnk a lausannel tárgyalásokban Lausanne, november 30 (Éjfélkor érkezett.) A török delegátusok ma délután kijelentették, hogy nem biznak a lausannei konferencia eredményességében. Véleményük szerint az értekezlet minden jelentősebb határozat nélkül fog széjjel-oszlani. Ujabb összeesküvés Írországban. London, nov. 30. Dublinban ösz-szeesküvést lepleztek le, amelynek az volt a célja, hogy az ír parlament nyolcvan tagját elfogják és lehetetlenné tegyék. Z.ALA1 KOZ.LO:- : decemberi- Az emberi lélek romlásáról. trt« x«í:i Pósch Géza. A világháború, 8* azt követő forr ■dúlom. majd vörősuralom s « utána következő súlyos gazdasági romlás, egét* társadolmi rétegek elszegényedése az úgynevezett intelligens emberi lélekben borzalmas pusztítást vitt végbej. Nap-nap utén találkozunk személyekkel, akik letévedtek az életfelfogás helyes ut járói. Vannak emberek, akik élté.-vesztik az Iránvt é» a célt a hivatásukban ; a* ember arra van teremtve, hogy dolgozzon, hogy termeljen ; vannak-, akik alaposan, arorgol\'iiaian dolgoznak, termelnek, produkálnak éa gyűjteni is tudnak. Dr sokkal többen vannnk, nkik nem tudnak gyűjteni éa e/ek kö\'ül sokan ahelyett, hogy n nehéz viszonyokat íigyelembe véve, míg nagyobb buzgalomnál törekednének a munkára, a gyűjtésre, erről a nemes vágányról letiklanak és más embertársaikkal bíbelődnek. Azt keresik és kutatják, kinek mennyije van, ki mit keres, ahelvett, hogy 6k is dolgoznának megfeszített erővel; vannak emberek, nkik örömet lelnek abbon, hogyha más nak bosszúságot, kellemetlenséget, anyagi romlást okozhatnak minden különösebb ok és cél nélkül, fel áldozzák az idejűket semmiért. Ez a züllés, ezt kell a társadalomnak megakadályozni, az ilyen embereket ki kell köxösi\'eni, szégyenfá-hoz kell állitani. Magyarországot csak munkával lehet helyreállítani. Az az elv, amit az Ilyen emberek hangoztatnak, a szégyenletes kommunizmus eredménye. A kommu nizmu* ^ern termelt, mindig a készszel törődött, az volt a bölcs, \'ki felfedezett volahol valamit, imit el lehetett osztani. Ne avval törődjön az irányt vesztett, nyolc éves sanyaruságon átment gyenge lélek, hogy a másik embertársa milyen vagyonnal, vagy jövedelemmel bir, hanem azzal, hogy miképpen tudná Ő is az erejét, munkpbirását ugy fokozni és az akaraterejét ugy növelni, hogy reggeltől késő estig dolgozva nagyobb erkölcsi és anyagi eredményeket érjen cl elsősorban a maga, másodsorban természet szerüleg a kőz , az állam javára. Akkor lesz béke, akkor lesz boldogság, mi\'tént volt háború előtt különösen Belgiumban, Franciaor szágban, Hollandiában, ahol min den ember mondhatni tőkés volt, — ha a kintökések sz«porodnak, ehhez pedig csak fokozott munka utján lehet eljutni. — Többet kell dolgozni, a avükségleteket redukálni éa minél kevesebbet disku rálnl, politizálni és pletykúlni. H-> ilyen elvvel indul neki az ember a létfentartó küzdelemnek, akkor a munkában örömet, boldogságot talál és akkor nem fog fájni és nein fogja látni azt, hogy a má síknak, aki többet dolgozik, tehát többet keres, több van és akkor elérjük azt, hogy Magyarországon többtermeUs lesz. H« pedig töbter-melés következik be, ugy oz or szág gazdasági > helyzete fokról fokra szilárdul, visszatér a jólét és a jókedv. A kommunizmusnak torzszülöttje az a gondolkodás, amely azelőtt nem volt meg a magyar ember lelkében, hogy káit, bosszúságot okozzon olyan embertársának, akihez semmiféle néven nevezendő köze nincs, aki őt meg nem bántotta, aki neki kart nem okozott. A msgyar ember jellemvonása az volt, hogy mindenki iránt türelemmel viseltetett s csak arra haragudott, aki őt megbántotta, de A görög miniszterek kivégzése Lau-sanneban is komplikációkra vezetett Venlzetosx lamondAsa még nem W»on*o«.- B lörő-kök klv&nják > tárgyal*»ok tovébB lolytalá.M. - Lsaannne, roven.be. 30. A.ok.t « W»J"«. «* íthínl klvégrí.ík mintt l.moud, «ddlg n.m cro.lt.tték ro«.<r Venlutosz eddig ..mmlfil. nylliitko««tot necn t.tt í» *oIt hnjlnndó « uj.agirók nyr Utko<Dl. A t5/5k«k ,*t ^llí.pontot foglak .1, hogy « tirgy.ln.okat fc.lyt.tnl koll m«g *kkor I., h« a x8rogok elatainKimlt. ___^ Itrra .ixtín igazán haragudott. — Tóhb műnk., negyobb igyeke zet és szorgalom ; négy órai műnk* helyett Hz órát kell dolgozni, — kevesebbet törödni másokkal és akkor, hs igy él az ember, boldoy. mesr.légedett és t-hetfisebb lesz. özv. Kovács Mikidsné és Kaán Irma ünneplése. Tegnapi számunkbnn hílys/úke miatt nem állt módunkbon részletesebben beszámolni arról n fényes ünn epélyrfij, amelyet városunk előkelő társadalma folyó hó 29 éa este a vürothiWa dísztermében rendezett őzv. Kovács Mikló«né és Kaán Irme. igazgntó tanítónő úrhölgyek tiszteletére, hogy 40 évet meghaladó példás és eredménydus mü ködésük után történt nyugalomba-vonulásuk alkalmából üdvözölje és tanuja legyen annak r. fölemelő aktusnak, amolynek keretében dr. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelő értékes munkájuknak legszebb dokumentumát — a közoktatásügyi miniszter elismerő okiratát át fogjs nyújtani az ünnepelt úrhölgyeknek. Az előkelő és válogatott közönség sorában ott láttuk Kaán Károly Államtitkárt, dr. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelőt, dr. Sobján Gyula polgármestert, dr. Kencdi Imre kir. törvényszéki tanácselnököt, Eber-hardl Béla főgimnáziumi igazgatót, általában a katonai és polgári hatóságok képviselőit 9 » különböző iskolák tantestületeit teljes számban. Az ünnepélyt dr. Hajdú Gyuls iskolaszéki elnök nyitotta meg. — Magasan szárnyaló lelkes szavnkkal ismertette azt az áldásos, nemzet nevelő működést, amelyet a két ünnepelt úrhölgy a közoktatás terén kifejtett. Ezek után dr. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelő tolmácsolta n kultusrmisztériuin elismerését, majd megható szavak kíséretében nyújtotta át a közoktatásügyi miniszter elismerő okiratát. Dr. Sabján Gyula polgármester a város közönsége, fírauner és Kertész elemi iskolai igazgatók a tantestületek nevében mondottak nagyszabású üdvözlő beszédeket. — Dittmayer Ilonka elemi iskolai tanuló kedves közvetlenséggel sravnlt egy alkalmi verset. Dr. Hajdú Gyula a lélekemelő ünnepélyt bezáró szavaiban .-.nnak a rendületlen hitének adott kifejezést, hogy az a nemzet, mely n kultúrának ily buzgó apostolokat ad, hivatott éa méltó arra, hogy szebb napokat érjen. A szózat eléneklése után a távozó közönség köréből számosan keresték föl a kitüntetett hölgyeket, hogy szép Kitüntetésükhöz szívből gratuláljanak._(h.) Miniszterelnöki konferencia Londonban. Parit, nov. 30. Poincaré kijelentette, hogy hozzájárul ahhoz, hogy Franci«or»*ág, • Oloszor.tzág, Bei-giurn és Angiin miniszterelnökei december 9. és 10-én Londonban találkozzanak. HÍREK. — Időjárás. Gyenge szelekkel túlnyomóan esős idő várható lényegtelen hősülyedéssel. — öngyilkosaiig. Gaál József honvéd főhadnagy ma délelőtt né hány perccel 9 óra előtt szolgáié ti fegy vei ével agyonlőtte magát. Igen derék és vitéz tiszt volt, melan-kólikus hajlamokkal, a helybeli társadalom körében a legnagyobb ízeretetnek és megbecsülésnek örvendett. A harctéren ismételten kitüntette magát és kitüntetéseit, közöttük nz arany vitézségi érmet méltán kiérdemelte. A háború vé yén olasz fogságba kerüli. Szüleit, ki« trdélyben laknak az oloh meg Mállás miatt már öt év ó|a nem látogathatta meg, ezen felül megszállott területről kedvezőtlen hí reket kapott és valószínűleg ez *dta kezébe a végzete* fegyvert. Temetése szombaton délután 3 óra kor lesz. — A turáni gondolat. A turáni testvériség eszméjét fogja szolgálni a december 5 iki előadás az Urániában. A finn nép nagy ünnep *égckke! emlékezik meg Petőfi Sándorról, ml is szeretettel gondoljunk finn testvéreinkre. Az elődadás érdekességét a sok vetített kép « nép kultúrájáról s az ország szépségeiről, vnlamint a finn népdalok (énekli Bálint Gyula ur) és a nagy finn költőnek, Leinónak hszáxkhoz Írt gyönyörű verse fogjh .-melni. Ugyanakkor számolnak be cserkészeink is táborozásukról- — Rendőri hlr. A nagyknnizsui államrendőrség büntetőbirája Lfcki I»tván áru- és gyümöicskereskedőt rendőrsértés miatt 500 korona pénzbüntetésre ítélte. — A törvényazékröl. A nagykanizsai kir. törvényszék büntető tanácsa tegnap, folyó évi novem ber hó 30-án Dombai József nagy knnizsai lakost hatósági közeg elleni erőszak miatt az ítélet foganatbavételétől számított 1 havi fogház büntetésre, 2000 korona pénzbüntetésre, továbbá egy évi hivatalvesztésre éa politikai jogainak hasonló tartamú fölfüggcsrtéséreitéltr. — Kuitareatély a Rozgonyl atcal tornacaarnokban. Vasárnap délután őt órakor a Rozgonyi-utcsi tornacsarnokban dr. Benisch Arlhur előadást fog tartani „Utazás a trianoni határ körül" cimmel. A rendkívül érdekesnek ígérkező elő adást a rendezőség két énekszámmal egészíti ki, melyeket az Ipartestületi dalárda fog énekelni tíüchler karnagy vezetésével. Az est műsora a kővetkező lesz: 1. Hiszekegy. Énekli az ipartestületi dalárda. 2. Dr. Benisch Arthur előadása. 3. Népdalok. Énekli az ipartestületi dalárda. Belépődíj személyenként 10 korona. A népművelési (szabadoktatási) titkárság az előadásra ezúton hivja meg Nagykanizsa városának lakosságát. — Cserkészek táborozása. Amily érdeklődéssel kísértük julius-ban cserkészfiaink táborozását s arról hetenkint lapunkban a t. közönséget tájékoztattuk, époly érdeklődéssel várjuk az Urániában dec. 5-én tartandó előadásukat, ahol bizonyára a tavalyihoz ha-vonló jóizü modorban, oly kedvesen éa amellett azlvhez szólóan számolnak be majd nvári élményeikről és munkájukról. Nagyban fogja növelni az érdekességet az eredeti tábori fényképfelvételek és rajzok vetítése, valamint a saját kompozicióju énekdarabok előadása. Igyekezzünk hát jegyeket biztosi-tnoi magunknak az Uránia pénztáránál, vagy a főgimnáziumban. — Felmentett pincefelBgyelő. A magyar királyi földmivelésügyi miniszter a borhamisításnak és hamisított bor forgalombahozatalá- nnk tilfvlmará«áról szóló 1908. évi XLVII tc. 63. § u alrpján gyakor-Lndó pincefelügyelői teendők ellá-láBD céljából Suly Antal szőlészeti és borászati felügyelőnek Tolna-, S >mogy- és Zslavarmegyék terüle tére eddig érvényben volt pincefelügyelői megbízását hatályon ki-vül helyezte. — Véresrablótámadás. Nagyváradról jelentik a Középeurópai Kurírnak: Vakmerő rablótómadás történt a Nagyszalonta környéki egyik tanyán. Fegyveres rablók állítottak be Molnár Sindor gazdálkodóhoz és kényszeritették, hogy pénzt éa ennivalót adjon számukra. A banditák Molnár Sándort, aki ellenkezni próbált, véresre verték és Összeszurkálták, aztan lakását és tanyéját kifosztottak. A rendŐr-hftlóságok mindent elkövetnek a tettesek kézrekeritéaére. — Kiviteli kimutatás. Az év első 9 hónapjára vonatkozó kiviteli kereskedelmi kimutatás megjelent. E szerint behozatalunk 23 6 millió mázsa, kivitelünk 8\'4 millió mázaa, 1921-ben ugyanebben az időszak^ ban * behozatalunk 13\'8 millió mazso, kivitelünk pedig 6 2 millió mázsa vol\', ugy, hogy az. emelke dés a behozatclnál 63"8 százalékos, a kivitelnél pedig 35 százalékos. A behozatalnak ily nagyarányú emelkedését elsősorban a tüzelőanyagoknak, a fának és szénnek fokozott behozatala okozta. Fából 123 millió mázsát hoztunk be, amelynek több mint fele tűzifa. Szénbehozatalunk elérte az Ötmillió mázsát. Kivitelünk legnagyobb tétele 2 millió mázsa kőszén, amelyet jóvátételi számlára szállítottunk Szerbiának. A kiszállított lisztmennyiség 1*4 millió mázsa volt. — Félmilliárdos panamával vádolják az előző román kormányt. A román politikában ujabb n<tgy panamát pattantottak ki. A kereskedelmi miniszter hivatalos közlése szerint az előző kormány alatt n rendkívüli alapokból mintegy félmilliárd leit hs&ználtak fel ismeretlen célokra. A vhsgálat megindult s annak eredményét nagy kíváncsisággal várja az egész közvélemény. Egyes körök szerint a kormány politikai tekintetből halogatta mostanáig a panama nyilvánosságra hozását. Az ügyben állítólag több volt miniszter szerepel. — Franciaország deficitje. A francia parlament pénzügyi bizottsága ismertette a francia költségvetés jövő évi passzíváit. Eszerint tizenhét milliárdra rúgnak a jövő évi kiadások. Ezzel a francia államadósság összege 350 milliárd frankra szökik fel. A pénzügyi bizottság a kiadások megszorításától, s vámreformtól és a szabadkereskedelemtől várják az ország gazdasági egyensúlyának helyreállítását. december 1 ÜALAl KUZLOH r — Amerikai újságreklám. A hlrdelés, a reklám terén nehfr valami ujat kitalálni Amerikában. Aki kitalál és elég élelmet é» ügyen ahhoz, hogy ötletét meg »» vnlósithaasa, könnyen vagyont »xe rexhet vele. Alighanem ez az eset fog hekövetkezni egy Charle* Bright nevű e!mhor»ti takóssnl, aki Browntvilleban hetek óta érdekes omnibusz-vállalkozást folytat, ame-Ivt rövidesen megindít New-Yorkbf»n is. Brighlnak lapja van Browns-villeban: a Brownsville Special. Hetente jelenik meg, ninc> rajta s-mrni különös, a hirdetésekből f«-de?i az előállitási költségeket. Bright nagyobb cirkulációt akart biitositoni lepjának és rgy nagyszerű ötlettel autóbuszodat bérelt, amelyeken pénzért nem utn?hot srnki, de meghívják egy „ridc^-ra n.indn/okut, okik « Brownsville Special egy példányát lobogtatják i. kezükben. Ex a* autóbuszjáratás tehát nem Iü\'leti vállalkozás, a városnak, a törvényhozásnak talesrólAan nincs. t-^m. Meghatározott utvonalakon jár, Íugy, hogy ezzel mégis konkurenciát csinál minden uMs hasonló vállalatnak. A lapból egy példány ti* centbe kerül. Nyomatott szel-vány van rajta, a melyet\' oz autó-k-ilnuz leszakít és elte»z. Aki egy Ilyen lapsrámot tart a kezében, b írhol megállithstja az autóbuszt és felszállhat rá. Fixetni nem kell soha, cs"k n szelvényt tépik le lapjáról. Felazálhat az is, akinek nincs lap a kezében, de e!ö akar fitetni a lapra. A k&lauz nyomtatott előfizetési blankettákkal len-delkesik é» azonnal felveszi az előfizetést. Az ötletnek nagy >ikere volt Brownavilleben s Bright most New-Yorkba nknr költözködni az l ötlettel. A legforgalmasabb üzleti negyedben akar járatni naponta vagy negyven autómobilt és valamelyik nagy newyorki lapot fogja icklámozni vele. Azt állítja, hogy az ötlet nem uj. Harminc évvel rcclőtt megcsinálta valaki Boston* bsn ugyanezt. Tekintettel arra, hogy gyorsan konkurrenciája támadhat, Bright a* ingyen utazáson, kivül minden egyes lapszámmal cier dollárra be akarja biztosíttatni a vásárlót. Aki a lapban levő nyomtatott blankettát kitölti és elmegy vele a biztosító társasághoz, eztr dolláros életbiztosítási kötvényt kap. — Kolera Gorogoraxágban. Görögországban tömeges koleramegbetegedések fordultak elő. A görög kormány szigorú óvóintézkedéseket foganatosított, utasította az össze* határállomásokat, hogy u Görögorazágba érkező utatokat szigorú eges/ségügyi megfigyelésnek vessék alá. — A cseh kormány támo gátja a jugoaxláv egyetemi hallgatókat. Prágából jelentik a Középeurópai Kurírnak: A Csehszlovákiában tanuló jugoszláv diákok a nagy drágaság miatt tömegesen hagyják el a prágai egyelőmet éa Bécsbe, vagy Varsóba mennek, hogy tanulmányalkat foly tasaák. A prágai kormány meg György görög király — fogoly. A király meg akarta akadályozni « mlnlaztorek klvég- xáaét. — Ax olasz követet la visszahívjak Athénből. — \'ielgrád, november 30. A belgrádi lapok athéni jelentés szerint György király azon fáradozott, hogy a görög miniszterek kivégzését megakadályozza s felkérte a jugoszláv és a román követet, tegyenek lépéseket az elitéltek érdekeben. A kivégzés után a király azt a kívánságát fejezte ki, hogy elhagyja Görögországot, valójában a.ónban a király fogoly a palotájában. A Petit Párisién jelentése szerint az a hir terjedi el, hogy t követel visszahívták Athénből. olasz akarj* ákad Al vo/t.i a jugoszláv diákok elvándorlását s ezért 500.000 siokolt jwnvwot\' meg a sregény-<orsu jugoszláv diai ok felsegitésére. A prágai jugoszláv dirtkok erre memorandumban fordultuk a jugoszláv pénzügyminiszterbe?, akit arra kértek, hogy az SHS kormány a maga részéről is járuljon ho/zá a Csehszlovákiában t-nó/kodó jugoszláv diakok tanulmányi költsé-ríeiher. — Urtnla. Kiválttásiker jegyében foHllf t«RO»p « .Lengyclv.-t* rfprire Ivóth lla, Bo;J> Jaci, I\'cvovio bódító »t pKguk-b<n »>!•».k elóUunV l(to%& <*z-\\»c n-itutc a flim mcwtl reo-J«»c\\éb«n, r.y^y -rü ffl-vít\'leibíti a nuvyof flíir. di«.l«\'»t Má " é^ » ór.kor u?y.mc»«k * .L«ojty<jA-ér* t »■!;« . z L\'rsau, mi* CK>*"t WioUbbi inüso*-rár.v*-j7«zon cl«ő tcij-%ci \\xlnc<clt :i miéi tüxie k- — Olcsó .\'ópváair. Iiirrí«v«* nugy .r mí-vísxck erfdeli f«\\tniényci, úgymint: N\'cor-r»dy, S«5»sty Ku<«fc*, N-mcthy, U\'.v&nffy Cabriclln. SémeUi Cy>Up>, Semjcii. Mark ■ F-n/> müveinek ki»l!.t«v» S««r»> Krnő k nyv-kcre»kodé*ét>ci. M«gt«viaf>et6k víteikótde-zetlség nélkül. ndboi ÓI:ot, nyu\', r«-i«, tib. lej-m»g»*ibb ifK»n \\\'«icV Subo AnUt fe y-vefkere*k«j<5 — Míg osax ma van mmo:oa a Vilin mox,c Km » magyar r«K<ii-d«totn nyoogyo h .E.udM M»tyi* m»ny i niput< Kz.-n igi-san «i<p niigyjr íilmr< kuVxionn f«ih<vjuk as ig«n tisztoU »xül5k »nv« rtgyelmíi lioyy (tycrmcl<ejkc! hoz.-.ik c * moxgótw Szombaton vasárnap iu|jy niivrikaf Cowboy a .Bolondo% Istók* »erüt vásíonra — HARISNYÁK in ZOKNIK saját köiesü békebeli anyagbní minden sr.inben illand\'-an nagy rak uron FILIPP harisnynkötődéjéber., Szombathely, Sréll K* nán-u. 6. Sikertelen volt u tatteraali külföldi lóváaar. Budapest, nov. 30 Az öt napra tervezett tatter»ali kiviteli lóvásár tegnap befejeződött anélkül, hogy egyetlen lovat eladtak volnn n külföldi kereskedőknek. Egy hollandi kereskedő vásárolt ugyan 18 lovat, de amikor megtudta a súlyos szállítási feltételeket, elállt a vásártól. A lókereakedők — mint megírtuk most maguk akarnak vásárlóképes országokba lovat kivinni, igy első sorban Pardubitzba, Prágába és Milánóba. ftEGENYCSARNCK Mindenki jól jár, ha cipőszükséglrtét most nálunk ■zerzi bc. Cipőink mérsékelt áraiból december 25 ig még kttlön karácsonyi engedményt nyáj tank. A legjobb nny*g és tnrtós-ságért szavatolunk. Lakkclpőin ket feltűnő olcaó árban áru-altjuk. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábszárvédők, cipőkrém, dpőfüző és sámfa mindig a legol caóbb árban. Hungária Cipőüzlct, Fő-ut 14. A fekete matróz r>«UklivT«fttny 91 A Zalai Köxlooy »iin>»ia lita Havas Zsigmond HAi bÍ7,ony mi tagadis. Dolly néha napokig mist sem tett, mint i r6#i újságok cikkeit olvasta azokról a kalandokról, melyeket Tipson rendezett h mcg\' oldoguít néger matróz bőrében. Ebből aztán kiderült vo\'n -. hogy Dol\'y csak Tipson előtt adu a szinoru, koTtoly leányt, de titokban bizony ó is ujongott a ka landoknak, mint a legtöbb newyorki ;eány. Mikor meghallotta, hogy Tipson ncgörkezeu, hamar az ablakfüggöny mögé dui*u az ujsagokat s hama-roí.H-.i clókapou egy Kipling könyvet, oielyb: u>jy bclcmilyo.lt, hogy iszre sem vette, mikor Tipson belépett a szobi<bs. Tipson lábujjhegyen meg kerülte és hirtelen befogta mind a két szemé;. — Kukuk, talA\'ja cl, hogy ki az!... — A d^lai Iftmn! — mondta nagyon komolyan Dolly. — Nem igaz! . . . — Akkor biztosan egy buffilói I hentesmester . . . — Az sem l — Akkor biztosan az a csavargó lesz, akit én — sajnes — a vőlegényemnek nevezek . . . — Szegény Fredy, ugy kell neked, miért nem Miéi bankigazgató, most nem kellene csavargónak ienned ... — sóhajtott Tipson és elvéve kezét Dolly hamvas arcftidl, átnyújtotta neki a hatalmas csokrot. — Ej, kedves fénymázas nyomozó ur, ön íh tuJja végre, hogy mi tetszik nekünk leányoknak ? — Miért vagyok megint fénymázas ? — Nono, salán elfelejtette már, hogy volt idő, mikor több volt ez arcán a cipókróm, mint ezer ember cipőjén . . — Hát bizony az meglehet . . . Do hit Black Jimmy nincs többé, visszament Afrikába ... — Igen ám, de én azóta ki sem állom magit . . . — Miért? — Azért, mort nem szeretem azo kat az embereket, akik olyan csúnyák tudnak lenni, mint maga volt akkor, mikor Wollking szobájában rámrohant . . . Istenem, ha elgon dolom, mikor megjelent az ajtóban és rámvicsoritotta a fogait . Nem félt attól, hogy meghalok az ijedt, ségtől? . . . — ó attól nem félek, hisz olyan bátor leiny vagy, Dolly"7\\ . (Folyt köv.) Egyszeri próba után meggyő- ződhetik. hogy legolfcolmasabb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó s-ss „Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet királyné-tér 1. siam._ VASAR élyen leszállított leső árakon megkezdődött a nagy KARACSONYI KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz. Nagykanizsán Szövet olcsóság Duplaszcles szövet mtr. 550-600 110 cm széles strapa szövet mtr. 650 Duplaszélcs divat szövet mtr 800 Duplaszéles Scheviott minden színben m. 1300 140 cm széles strapaszövet mtr. 1500 Gabardin szövet m. 1800 140 cm férfiszövet ruhákra mtr. 1500-1800 Átmeneti doubl szövet mtr. 3000 Batisztok gyönyörű színekben mtr. 350 Creppek gyönyörű színekben mtr 450 Szintató mosók legjobb minőségben m. 500 Fehér schiffon és vásznak mtr. 450 Hz áraink beszélnek ü ítt az idő, hogy olcsón vásárolha Ezenkívül farsanc ujdonságo óriási választékban már raktárra érkex\'ek nagyon olcsó árakon 4ALA1 KOZLONv 1922. decemberi. Valuták i N«po»«oo «800, íoot 10700-11000, DoUAx UU, KrsncU írtak I63-ÖÖ, MAika 80-36, OUm Ura 113-18, Oaitrik koroo* 346— 3 «0 Ul 1440—1550, Ssokol 74—78, Svájci írunk <40—45, Dlnir 28SO—3040, Uogy.l miíks 16 — 10, HolUodl forint 995-1010, B«J«iír»nk 143-163, U»« 1750—860. / Devizák: AauUnUn 970-05, Kopp«nhiga 475—485, XrisilUaU 433—<43, Loodoo 10700 110CW, ll«rlin 30- 35 MlUoo 113-118 Piris 163-60, ?rá«« 74—78, — Stockholm 030-646, --Zürich 440—46, - Wien 350-360 — Zágráb 720—760, — N«w-York 2360-426, Vutó 16—16, BtikvMt 1460—1660 Soíl» — Zürichi zárlati Bwlln 0-75 Amit«rduu —, HollandU 212 80 N\'«w-York 637-76 Umloo 2426, Pária 3716, Milano 2665, Prága 1700, Bud»-poit 2275, Zágráb 176, Varsó 3 60, WImi C-76, Siófia 385 Oaatrák b%. 0 75 Termény jelentést Busa (TUiavUékl) 9600-9700, egyíb <>300-W00, tots 6400-6500, takarainy árpa D70O-6S00 tóráxp* 7300-600, tab 6600-6650, tengeri —■—, rapco 13600—14600, korp# 4300-4500, kölai 8000 - 8600. Budapesti állatvásári Marhabul L t. «gós*l«a 335 —445, hátulja 355-470, «1«J« 326—426, D. r. •gésibon 216-316, hátulja 245—325, olcjo 150—196 Növwjdék marha ,* I. r. igíjiboo 190-260, borjo (ölntt txJrb) 800-560, Késslct: Nagy n tar ha 136, «ladi« 00, — Növendék marha 68, eiadás 16, borjú —, •ladis —, Marha-Wr 420—460, borjubőr 800-820. Birka —, eladva —, Johhus 280-320. Sertésvásár i Felhaj Ui 1100, Elkelt délig 6C0, Oreg — Köiép 4Í0, Könnyű —,I,r. 490-500, II 400 Zsír 710, Ssaioana 640, Leh. "huj 350. Értékek: Magyar hitel 6860, Osstrák hitel 1075, Iliül 1450, Jelxálog 4!£>, Lessámitoló 1600, Kereskedelmi Bank 17600 Magyar-Ólai* 601.- Btocslni 36.0(0, Drascho I6\'50(>, ÁlU-liooi trta 68.000, Ssássvárl 23600 Salgótarjáni 3IÍ 000, Urikányi 43.000, Rima 10 376, Schllck 5900, Guttmann 7500, Nasiel —•—, Danlca 7926, Klotild 6400, Magyar cukor 110.000, AdrU 30260 AtUntika 4300, Királysor--, Bosnyák-Agrár 1900, Lip- ták 33C0, Phóbus —, Vasra. Villamos -, Gliella 7300, Konkordla 6100, Déli Vasul £100._ A szerkesztésért fclotós Benedek Rezső távollétiben: OlAh Árpád. Grosz és Társa bank- éi tözsde-bliom anyosoik Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. urnáiét. Sütkínycirti Bankár NagykanlxEa Telcloa 131. Sx.p.totlt«a a a»sy vendíglibí n jókarbu) l.ví vendéglőberendezés Bővebbel GldOO; ugyanon. a?.ah»d kézből Apró hirdetések du>. 10a>0lc ÍOO koreaa, »*««H ■Mdatt nank daplla aaAulttataak- AUajl karMOhoek JK> uüaUk tr*.|«dm<«r. /ontorahunjoM i atfok ríti/rt. u(y>iiet"i t> Azíny Jáoo»-u«f» 10. riaisl <-«!«.! hMtoil. Ki-.i «i «"*!«« Kpcvlrti lumbte, , JW y Itrttri ílado H«v<L\'t«< GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! ni FŐ-UT 11. i*t» m . LEGOLCSÓBB! rfífi FoiiiaiaOEi. — líTörr- b IZMním — KIHHERUlESZTTŰK. női ö Fim amin. kői rstun UliTOL - HYAKKEKDŐHOlÖKlHtSSföEK, A N«8yb»nl»«»l ÁltaUnoa Foiyaixtáal Siovetkexet pályázatot hirdet egy gépírásban, továbbá irodai gyakorlattal biró pénztárosnői állásra. Zárt ajánlatok fizetés\' Igényclc megjelölésével dcccmbcr hó 3-lg bezáiülag Jancsccz Imro szövetkezeti elnúk citníro nyújtandók bc. Semmi reklám, csak maggyöiődéa! FérflszlWetekben »•. ^.íi*^ Hffi kelmékben »v. Nffl kalapok . .kn».» Siövtl és pargat maradékok féláron Klein József és Testvére 140 holdas birtok íSSSk vetéssel, állomás kuzelélen 30 millióért eladó. Nagykanizsán uT^lt. iroittjft - Suqé/-ut 8- Meghívás.. A Nagykanizsai Tárházak Részvény táraasá<? 1922. évi de. cember hó 16-án délclőit 11 órakor a Nagyhanizsai Takarékpénztár R. T helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a I. részvényeseké: ezennel tisztelettel meghívjuk. A részvények az alapszabályok 15. §-a értelmében a Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T.-nál három nap pal a rendkívüli közgyűlés előtt letétbe heJyezendök. Nagykanizsai Tárházak R.-T. Igazgatósága." A rendkívüli közgyűlés tárgyai: 1. A tárházi üzemnek közraktAii üzemmé való átalakulása 2. Az alapszabályok módositás.v 3. Egy igazgatósági és egy fe. ügyelóbizousági tag megválasztás* 4. A hivatalos lap kijelölése. 5. Netáni indítványok. Szavasatképos csakix axon részvényei, VI-oek részvénye legalább -\'JO nappal a közgyüké megtartÁ%a el^tt nővére átíratott. ElsörendU KŐSZÉN kapható kicsinyben ~és nagyban Biró Testvéreknél Klr*ly-utca 39. Tataion i 101. aa&aa. QUITTNER ARTHUR Telefon: 394 Tolof nn \' >>aiaiiclUr .mt.díly.x.tt Tlllujii.ir.is NAGYKANIZSA. KÖLCSEY-U. 17. Klvállal aj vlliflt&al v«zo;óke*, motorok, oilU&rok, w ^ ■ valamint tolafoaok, o»»n«Ök ét Jalsfl-kéastlUk«k folBxoroléaát, kaaUly vlllamháritó borondo*»»ót. Mlndon-nsmtt vUlaraoa mankálatok rforaan •■xkőxölt«tn«k. »ka,k.*®rlioa végst motorok aJr&Uk«r«aaléiot. Mii tanimtt ógök r»kt4ron. Vadbőröket, nyulat>\'rókát, mymmtmt atto. lafiMflaiabb Árban vau tfillinyi Antal ESS^iE Csangary-ut 23. „„ ARGENT János modern dpóasUslatéban Nagykanizsa, Oeák-tór i. vett cip<5 az aoyag Jósága és kiváló gondos készítésénél fogva a levjutányosabb. Óriási választék kézzel dolgozott fekete és silnes boksz, chevreauz, szarvas, antilop, lakk, selyem és bársonycipókboo. Gyermekcipő különlegességek! Kóser libazsir úgyszintén libahús bármely mennyltégben napi árbin kspkató Libamájat veszek FAHN ADOIFNÉ Zárda>utca 1. szám. Keszthelyre és Kaposvárra, valamint Nagykanizsára vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az e!ső járat indítását december hó 4-áre tervexxllk, hu kellő előjegyzés lesz. A fuvardíj téiel a szállítmány quantumátói függ, azonban 20—40%-kal feltétlenül o\'csóbb a vasuii gyorsáru díjtételnél ós csak csekéllyel drá gább, mint a teheráru díjtétel. Az árut u feladótól a címzetli^ szállítjuk és a feladás napján a rrndcltetési holyéro jut. SCHENKER És TÁRSAI NAGYKANIZSAI FIÖKJA ERZSÉBET-TÉR 1. — TKLKrONA&AMi fla. — 18076/1922 Felhivás. Felhivalnak u nagykanizsai hadi rokkanlak, hadiözvegyek is áivSk, hogy a kiulall nyugdijak fölvétele vigeti ponlosan jelentkezzenek a Városházán (II. em. 31 .Jló) ós pedig: 1922, övi december h^ 4 én • hadirokkantak, 1922. évi december hó 5-én a hadiözvegyek és árvék. Nagykanizsán, 1929. évi november hó 28-én. tn> Polgármester. karácsonyi arak Pa rget 420 Karion 430 Festő 440 Siffon 450 | rérna^grenaőin 480 | | fedendő 360 | [ Zsebkenáő 60| [sc-ottis szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru-házában. Nvomatotl a laí>lulaldn.„isok 7,alni wt r.varmati konvvnv \' ndiifr.. A fiumei helyzet. Fiume tönkremegy, ha továbbra Is elzárják Magyar országtól. Jugoszlávia teljesen elzárja a várost a környező államoktól. - Mussolini fiumei politikájának jelentősége. Budapest, dec. 1. (Saját tudósítónktól.) Mussolini, az uj olasz kormányéinak néhány nappal ezelőtt tudvnlevően kijelentette, hogy sürgős feladatának lartjn Fiume kikö tóvárosi jelleginek helyreállítását, aminek viszont előfeltétele az, hogy a forgalom Fiume é« az úgynevezett utódnllnmok, de elsősorban Magyarország közölt— helyreálljon. A fiumei kikötő forgalmának szabadságára vonatkozóan létesült ugyan az úgynevezett rapr»l!ói szerződés, ozonbnn ezt még nem l»j»j tolták végrr, s igy még most Is az a helvzet, hogy « Jugoszlávok a nagyfontosságú kikötővárost csaknem teljesen elzárják a többi „utód államtól" ugy, hogy o város kikö tői jellege már-már teljesen elvész. Mussolini felismerte a város el szigeteltségéböl Olaszországra is kiható súlyos veszteséget és igy — ■ mint azt ki is jelentette — akció\' kezdeményezett a jugoszláv gyürü nek diplomáciai eszközökkel való áttörésére. Ennek ax akciónak, amelynek sikerében kevés ok van kételkedni, terméazetesen nngy jelentősége lenne Magyarországra, amely előtt Fiúmén keresztül ujrt. megnyílnak a világ összes kikötői. A körülzártságnak és Fiume el-szakitásának azonban nemcsak Magyarország érzi súlyos kihatását, Fiumét is a tönk szélére juttatta a békeszerződésekkel megzavart földrajzi egyaég, elveszítvén természetes „hintet landját". A napokban Budapesten járt egy fiumei olasz bankember, aki a város kritikus helyzetéről a következő érdekes nyilatkozatot tette munkatársunk előtt: — Fiume kikötője teljesen kihalt, a mólót arasznyi fű lepte el. A város kikötői -jellegét azért vesztette el, mert nincs közvetlen összeköttetése sem Jugoszláviával, sem Magyarországgal. A jugoszlávok nem engedik Buccarin tul a vonatokat, s innen az árukat autokanionokon kell Fiúméba beszállítani. Ezzel annyira megdrágul minden, hogy az áruk versenyképtelenek. így a fiumei nagykereskedők is ab Trieszt bonyolítják le üzleteiket. A pénzügyi viszonyok is nagyon rosszak Fiúméban, ahol a beváltott koro-nákért csak 12 centesimet fizetett a kormány, mig pl. Triesztben 40-et. — Fiume sorsa teljesen attól függ, hogy mikor nyilik meg a közvetlen vasúti forgalom az utódállamokkal. A rapallói szerződés végrehajtása természetesen nagy könnyebbséget jelentene, és nemcsak Fiuaie éa n fiumei pinc lendülne fel nyomban, hanem a meginduló kereskedelem előnyeit egyenlően élvezné Magyarország, sőt Ausztria é-: Románia és Csehország is. Az olasz vám-ugyani* annyira drága, hogy a szál-litás n Trictzt—St. Pollen lövid szakaszon csaknem annyiba kerül, mint Budapesttől Fiúméig. Ilyenformán a vosuti forgalom megnyi tásával egyidejűleg a Trieszten át lebonyolított kereskedelem nngy része Fiúmén, illetve a Fiuméből kiinduló vasúti vonalak felhaszná lásával Jugoszlávián ős Magy.iroi szágon át bonyolódnék le. — Az ipari és kereskedelmi élet egyelőre nem bénult még meg teljesen. A gyárak dolgoznak, s cink i withoad lorpedógyár szüntette be üzemét, de mór tárgyalásokat foly t\'.» üzemének átalakítása és n műnk* ujr*felvétele érdekében. Törvényjavaslat a tisztességtelen versenyről. A Húz tegnapi Illése. — Frled Walkó miniszter móltatja a fiudapest, dec. 1. (S^ját tudó«i- I tónktól.) A nemzetgyűlés mai ülése | fél 11 óra után kezdődött. Napi- I renden van n tisztességtelen ver i senyről szóló törvényj-tvaslat tárgyalása. Hegedűs György és Perlaki j Gvörgy lövidebb fclazólalÁsat ut>.< báró Lers Vilmos hosszabb beszé det mond. Szembeszáll Hegedű ; Györgynek azz.at a kijelentésév-i, hogy a felekezet is u tisztessé y között bízonyosfoku kupcsolnt vnn. A kereskedelemre szüksége van minden államol.ikulatnak, noha van nak egyesek, akik minduntalan nzt hangoztatják, bogy a kereskedelem improduktív, — meg kell állapUoni, hogy igenis, a keieskedelem hala ro/ottan értékeket teremtő, vég eredményében tehát produktív fog lalkozás. A kővetkező szónok Friedrich István, aki kétségbevonjn Lers fej tegetéseinek a helyességét. — Kijelenti, hogy a bankok és nagyke reskrdők anyagi pellengére teljesen tönkreteszi az országot. Szükség van a tisztességtelen verseny rllen alkotott és jelenleg tárgyaláson levő törvényjavaslatra, mert renge teg visszaélés történik nap nap után a tisztessége8 kereskedelem kimondhatatlan kárára. A tárnnda lom nagy nyomorúsággal küzd é.s miután n látóköre szük, az abnor mis drágr.ságért a kereskedelmet teszi felelőssé, hololt a tisztességes kereskedelem éppúgy megszenvedi a drágaságot. Friedrich István beszébe után Walkó Lajos kereskedelemügyi mi niszter áll fel szólásra. A törvény- K\'ivaslatnak az a célja, ugy mond, ogy a kereskedelmi versenyt a tisztesség korlátai közé szorítsa. Emelni fogja ez a tőrvény a keres kedelem szinvonolát és ha ez sikerül, nagy szolgálatot tehetünk a fogyasztóknak is. Megállapítható, hogy egész Európában megindul a kereskedelem vérkeringése és igy rövidesen kikerülünk háborús elzárkózott Ságunkból. A legutóbbi leh beszéde a bankokról. — Uvreftkedelem jelentőséget. évek tapasztalatai arról győznek meg bennünket, "ogy Magyarország létezését a földmivelé* tel jen egészében nem biztosíthatja. Súlyt kell fektetnünk tehát a ke reskedelem és az ipar fejlesztésére ia. A kereskedelemmel k«p csolódik be az oiszág az európai kultúrnépek közönségébe, nem lehiW t-hát a kereskedelmet jelentőségében l.-krituóini. Ami i» bankkér-dé->i illeti, a bankok közgazdasági jelentősége elvitázhxtatlsn. De tény az is, hogy a bankok ma már átlépték azt a határt, amelyen belül az ország közgazdaságának érdekében meg kellett volna ma-radniok. A kormány kötelessége lesz ezen a léren is az egészsége: állopo! helyreállítása. A kereskedelemügyi miniszter beszéde után a Ház általánosság bnn elfogadja a tisztességtelen versenyről szóló tőrvényjavaslatot. Következik a részletes tárgyalás, amelynek torán n 20 ik srakasz letárgyalásáig jutnak ni. Az elnök, tekintettel oz idő előrehaladottságára, napirendi indítványt tesz, amelyet a Ház elfogad. Az ülés délután 2 óiakor végződik. Venlzeloaz nem mond le. Paris, dec. 1. Venizelosznak egyáltalában nem szándéka, hogy lemondjon a lausannei görög küldöttség vezetői tisztjéről. Venizelosz a tudósító előtt kijelentette, hogy a hozzá intézett felhívás alapján elfogadta ugyan a görögországi érdekek külföldi védelmét, de kategórikusan megtagadta, hogy visszatérjen a politikai életbe, vagy valamelyik politikai párt élére álljon. Ezért a jelen pillanatban sem foglal állást a hazájában történt eseményekkel azemben. Szélvihar Olaszországban. Róma, dec. 1. Az adriai partokon óriási szélvihar dühöng. A kár eddig ismeretlen. A politika fejleményei Görögországban. Athén, december 1. Rspollisz, Durrnanisz és Valel ti volt minisztereket ismét szabndo:ibocsátották. András herceg ellen a vizsgálat befejeződött. Görögországban a cenzúra igen szigorú, a lapokat kényszeritették, hogy a kivégzések indokolását kommentár nélkül közöljék. Lindley angol követet elutazása alkalmával az egész diplomáciai kar tüntetőleg a pályaudvarra kisérte. Feltűnést keltett, hogy viszont a francia kö.et u görög kormánnyal vaió szolidaritásának adott kifejezést. A halálos Ítélet végrehajtása ellen a legnyomatékosabban az angol és olasz követ foglalt állást, akikhez azután oz amerikai ügyvivő csatlakozott. Az ő kezdeményezésükre végül oz egész diplomáciai kar megmozdult és o diplomáciának köiön dcm.ir a jött létre, melyben Oroszország, Spanyolország, Hollandia, Svédország és Románia rliplomácisi képviselői is résztvettek. Feltűnő volt az egész akció folyamán, hogy a francia követen kívül Csel.ország é-s Lengyelország képviselői is távoltartották magukat minden lépéstől a vádlottik érdekében. A ko.mány hatalmában levő király sorsáról az erős cenzúra miatt uj«bb részlet nem került nyilvánosságra. Meghosszabbították a kassal magyar jogakadémia működését. Prága, dec. 1. A cseh kormány elhatározta, hogy a kassai magyar jogakadémia működését 1—2 évre meghosszabbítja. A meghosszabbítás id«je alatt csak az eddigi hallgatók végezhetik el tanulmányaikat. Uj»kat már nem vesznek fel. A nyugat-tráclal felkelés. Konstantinápoly, dec. 1. (Éjféli or érkezett.) Nyugnt-Tráciában a felkelés egyre terjed. A felkelők elfoglalták Umulzsinn községet és 5000 foglyot\' ejtettek. A görög katonai raktárak kifosztásakor nem csík fegyvereket, hanem géppuskákat is raboltak el. Eleshangu vita Venizelosz éu lord Curson között. Lausnnne, dec. 1. (Éjfélkor érkezett.) A békeértekezlet ma délutáni ülésén rendkívül éleshsngu vita folyt le Venizelosz «ÖrÖg miniszterelnök és lord Curson kőzött a görög miniszterek kivégzése miatt. A vita befejezése után Venizelosz elhagyta az üléstermet és kijelentette, hogy valószínűleg el fogja hagyni Lausannet. 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 2. Szombat POLITIKAI NAPILAP Egyes szám ára 10 korona. tnafUotc.1 kraki Bgy hónapra 300.— K H&rom hónapra HOQ.— K 274. szám. ZALAJ KOÜLÜ.NJ ifl\'l. december 2 Csak többszáz milliós államhitellel lehet a magyar kézműipart talpraállitani. Közműn Kákát, félgyártmányokat éti kel ló nyersanyag,ellátmányt kémek a. kisiparosok. — Mozgalom az adólerhék-redukálása mellett, — Dobaa László dr;, .»z Ipartestületek Országon Szövetségének Igaz gatója fi magyar kézműiparos ság válságos helyzetéről. Budapest, 1922. dec. 1. (Saját tudósítónktól.) A pénzügyi én a népjóléti kormányoknak legutóbb kiadott rendeletei körül általános megmo/dul.is támadt ugy az ipar, mint a kereskedelem érdekelt köreiben. A legnagyobb ellenállást oz ipar két nagy érdekképviselete fejtette ki részint közvetlen tárgyalások, részint összehívót* kongresz-aiusok utján; n Gváriparojok Országos Szövetsége, amely a nagyüzemek érdekében követelte az uj munkásvédelmi rendelet hatálytulk-nitását ; o Kéxmüiparosok és Kereskedők Országot Srővctsége pedig a kisiparosság ujabb hétmiüi-árdos megterheltctését bizonyította a munkásbiztositás általánosításé ban. — A mozgalom, melyből a kisiparosságé válik ki erősen, pro-grammjába illesztette azt, hogy *ür gős állami védelmet követel a teljes csőd előtt alló kisipar felé. — Követelik a békében megnyilvánult állami segélyezést, ami egyrészt a, nyersanyagbeszerzés terén nyújtott előnyök-!, másrészt szükséges se- Íédeaz közök kel látta el az érte fel-olyamodót. Hengoztatják m magyar kézműipar jelenifi\\égét éa általanos kujturfejlődés szempontjából is azt. h-gy kötelessége, mint ahogy ed dig l\'s az volt, a mindenkori koi mányzatnhk n kisipar megvdese Ulpiaállitása. A folyó mozgalom ügyében kérdést intéztünk dr. Dobsa László-hoz, az Ipartestületek Orsn\'igo* Szövetségének igaigatójához, mini\' aki leginkább hivatott a kisiparosság helyzetéről és követeléseiről vélekedni. A következőkben informált bennünket: — Tény az, hogy n kézművesipar különösen vidéken a legválságosabb helyzetben van, részben munkaalkalom hiánya, anyagbeszerzési nehézségek és pénzszűke folytan, részben pedig a reánehezedő terhek, állandó munkabérkövetelések és a közismerten nehéz megélhetési viszonyok következtében. — Ax anyagbeszerzés megkönnyi lésére a legalkalmasabb eszközök maguk az iparos beszerző-, termelő és értékesiló-a/övetkezetek é» az nllam lámog.itésánuk\'ablxin kellene megnyilvánulnia, hogy ezeket az. ipari szövetkezeteket a* úgynevezett ipari központ (Iparosok Országos Központi Szövetkezete) révén nyeix nnyagoVk.-l é« félgyártmányokkal, közmunkákkal cs kö/S\'álütásokkal, nemkülönben a snikségcs hitellel látná el. Kétségtelen, hogy a kor mány a kő/munknk éa kó.iuúllit.1-sok tekintetében n legmesszebbmenő jóindulattal igyekszik a kez n-üiparossiig soraán enyhiteni, e*en az akción kivül azonban ép olv hatékony eszköz lenne, !>., az említett ipari központot néhány százmillió rendelkezésre bocsátásával abba a heiy/ctbe hozná, hogy ugy a/, ipari szövetkezeid et, mint aí arra rászoi uló egyéneket hitellel tudja ellátni. Ks— A háború előtt gépaegélyek. tömő- Németh Ferenc tragikuma. Egy Öngyilkosság hátteréből. — Egy éy múlva kiderített dollártolvajlás Nagykanizsa, december 1. , • — Saját tudósilónktól. — napfényre kerüli e-titokzatos ügynek minden részlete. Ugyanis a „titoknak" egyik tu kel és mas .eszközökkel A mult év okt. 2I o táján történt, i hogy Németh Fereno jómódú zaiaujl&ki lakos zárt lakásába ismeretlen tettes — a gazda távolléte alatt — behatolt éa a láda fiából 32.000 korona kézpénzt, majd 13 darab őtvendollárost és arj<nyncmüt is ellopott. A tolvaj oly ügyesen é« ravaszul végezte a dolgát, hogy az a/onnal foganatosított leg erélyesebb csendőrség! nyomozás sem tudta kideríteni n tettest és az egész ügy holt pontra jutott. Németh Fer<?nc — akit a tolvaj-lás érzékenyen" érinteti, hiszen vagyonának egy jelentékeny részét képezte a lopott pénz — búsulás-nak adu magát, majd nemsokára rá. november 26 án öngyilkosságot követett el, felakasztottn magát. Németh Ferenc özvegye is megerősíti — hogy férjét a lopás fölötti elkeseredés készletté végzetes tettének elkövetésére. " Időközben a hó elbontotta a szegény Németh Ferenc sírját, a tavasz a nyár pompája is zöldült ki tajla — de csak nem siko-rült az agyafúrt tolvaj nyomára jutni és ugyláta/otl, mintha nx egész ügyre a feledés fátyla már borulna, mig u mult napokban egy véletlen folytán utat tőit az igazság és dója, megfenyegette n tolvajt amit egy harmadik wcmély Is végighallgatott. ás illetékes helyen továbbadott, ahonnan nyomban megtétettek a szükséges intézkedések. A csendőri nyomozásnak "n kupott adatok alapján megvolt az az eredménye, hogy ugy b tolvaj) sikerüli kézrekeriteni Halogh Csűri Józsefné született Csöndőr Annu 27 éves gelsei lakos személyében, mint az orgazdákat, akik tudva azt, hogy a pénz lopásból eredt — mégis elfogódták Baloghnétól. Ciön-dör Ferenc 29 éve* zalaujlaki la kos 300 dollárt, Csöndőr János 3ö éves zalaujlaki lakos 100 dollárt, Büki Istvánt 58 éves nagybakónaki lakos 50 dollárt, Ciőndör Mária 29 éves zalaujlaki lakos ruhaneműi, míg özv. Büki Ferencné „kőlciön" cimén 23 000 K-t fogadott el. A nagykanizsai klr. ügyészség Balogh Csűri Józscfnét — aki szabadlábon van — a Bik. 332. §-ába ütköző lopós bűntettével, a többieket pedig orgazdasággal vádolja. A tettettek beismerésben vannak. A nagykanizsai kir. törvényszék a legközelebbi hetekben tartja meg ez ügyben a főlárgyalást. gatta a kormány a kézművességet. Ma az oiazág anyagi helyzete lehetetlenné teszi ezt m támogatást, azonban a Központi Szövetkezet révén ma is támogat a kormány jogos igényekel. hírek. — Erdélyiek 1 Gaai főhadnagy földinke\' mi. délután temetik. Jöjjetek el mindnnnyidn, ho^y meg adhassuk neki méltóit, erdélyi magyar szeretettel az utolsó tiszteié-lünket. A Nogykaniizán tartózkodó Erdélyi Menekült Magyarok. — Időjárás. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban hirtelenül enyhére fordult oz idő járás. Mindenfelé volt kisebb ha- \'OZKS, rtmelv azonban t reggeli órákban esőbe ment át. A megélénkült és viharrá fejlődőt:. Gyenge szelekkel túlnyomóan szrt-raz idő várhaló. éjjeli fagyokkel. — Gál főhadnagy temetése. M.. délután 2 órakor temetik nngy kstonai pompnv d * tragikus véget ért Gal JWf főhadnagyot u Frigyes főherceg laktanyaból. A temetésen n hatóságok is képviseltetik <i.gukut. — A Keresztény Tisztviselő- nők Egyesületének folyó hó 2 án ineg!/tr«andf\'> „Mikulás" esté!yc nem 7 órakor, h »e.n 8 órakor ves.i kezdetét Keresztény Ott — A mci lenestélyre Mlkulu* t .rgyskat, Csomagocskák... a t "i iiir»zelbeni ndományokat kerjCk déiutám 2-5 órn közölt Keresztény Otthonban leadni. Ren Oe ".ég. A Trunadanubla futball--zakoHxtályunak táuce.télye. A .rrz.n:d:ínubia- futbjll-siakosz lálya decemhcr hó 9 én esie 8 órakor « Polgári tgylet nagyterme-ben sa,..t felszerelési alapjs javára műkedvelő előadással egybekötött táncesiélyt ,endCI. Színre keiül Molnár Ferenc „Doktor ar- clmfl vigjátéko, melyet kitűnő kanizsai műkedvelők nőnek elő Bágyoni Szabó Ödön rendezésében. A zene-betéteket Arnberger Rudolf zon-goru\'anar kiséri. A főszereplő Girtl Böísike. Ax előadás iránt n«gy érdeklődés nyilvánul meg, hogy r» legszebb aikert biztosítja az estélynek. Helyárak: Karzati páholy 5 H/emélvie 1000 K, I. hely 300 K, II. 2C0 K, III. hely 100 K, földszinti állóhely 70 K, karzati állóheiy 50 korona. - Az Irodalmi Kor mtitár-Intára serényen folynak az elő készületek. Mint hírlik, több mint 250 darab elsőrangú modern mű kerül bemutatásra Érdekes h^lyi vonatko»ú»t kőtciönöznek ri tárlat nak Pfeifer tanár arcképei, melyeket helyi előkelőségek után featett. Látható lesz Károly király élet nagyságú 6rcképe is, ugy.u.csak n rendezőtől, Pfeifer tanártól, mely kép n most folyamatbon lévő tár gyalások bfejeztével valószínűleg Zita királyné birtokába megy át. A tárlat iránt már most rendkívüli nz érdeklődés. — Adomány. A nagykanizsai husiparosok szombati ülésük alkalmával 1700 K át „duk össze ma-guk között a Zalei Közlönyben segítséget kéiő ö/v. Kiss Jinosné. n;<k. A kanizsai husiparosok azép tctic elismerést érdemel. A szerencséden éhező özv. Kíssnéi a nagyközönség további jóindulatába ajánljuk - MegazUnlk a nyugta rendazer. Arról értesülünk, a kormány már régebben foglalkozik azzal gondolnttal, hogy n tiszt viselők fizetésénél beszünteti az eddigi nyugta-rendszeri és az elsejei fizetéseket egében más al.pon fog,n intézni. A minisztériumbún erről most készül o: uj rendelet, onvly rövid időn belül napvilágot fog látni. 4 külföldön. A/ egész vilá^ nagy gyönyörűséggel élvezi « magyar művészet és irodalom remekmüveit, de eddig^ptak egy országról tudunk, hogy /iagy Petőfink emlékének áldozik jubileumán: ez Finnország, ahonnan á kiküldött magyar iró, Bán Aladár-elragadtatás-Mi k a nép.rajongásáról és szere-tetérőL Országra szókS ünnepségeket rendezne^ magyarság tiszteletére, mert ugy tekintenek ben-nünkot, mint Jláját fajuknak előőrseit. Egy nagy költőjük,.Magyarország szenvedéséről Írva riadót fuj, hogy mentsük meg a magyar népei, mert „bennük fajunk színe-java pusztul s utána majd mi következünk.* — Kedden, dec. 5-én lesz alkalmunk megismerhetni e velünk annyira rokonszenvező néppel ; ne mulasszuk el ax alkuimat. Az Urániában ugyanis egy Finnországot járt tudósunk Ispanovlta Sándor fog érdekes előadás és vetiiett képek kíséretében megemlékezni cz országról és népről, meghalljuk a azép finn himnuszt a főgimnáziumi énekkar előadásában, finn népdalokat és az előbb idézett költőjüknek hazánkhoz aióló versét. Ez az esi mindenkép magyar nemzeti öntudatunk /cjleszlé\'sél fogja szolgálni, örómetl kell htllgalnunk C3erké»i«ink munkáját is, húr ebben uz intézményben me$ n m.gyarüóg *lébe került a legh.talm.a.bb népeknek i.. BelépSdij 50 ko:on». A jegyeknek nagyrétre már le van foglalva a igy Igyekcrzünk még jegyeket biztoiitani. Az e[6adá. jövedelme jcStékonvcélra megy. — Megállapították cz ecat uj tájékoztató árát. Az orszá KOa központi árvi.sg.iló birottaág az erjedét.el kéaiült ecet uj tájé. koztató árát a kővetkezőkben állapította meg: A gyári ár 854 kor. <-a forgalmi adó. Ha a hordót a vevő adja a nem vei.i igénybe az ecelgyároa külónhordójút 80 koro-naval, ha maga azállilja a gyárból az ecclel, 150 koroníval olc.óbb -•z ecet hektoliterje. A fog>a>ztó ár literenkint, palack nélkül, for galmi adóval 10 azámlékoa ecet 110 kor., 6 százalékot 66 kor., 4 -vzáznlékoi 44 kor. Az ecetkere. ■ edö üzletében elhelyezett táblán köteles feltűnően kiírni az árusított ecet árát, a hogy nz milyen ecet-százalékos. — Saloven.ikól kntoltku. koag-easxua. Po/sonyból jelenti1 " Körépeurópai Kurírnak: Srlo venvkó kalolikuuágát december 3-^rn kongresszusra hívták ősszt-Pozsonyba. A kongresszus iránt, amelynek eszméje már korábban felmerült, általános az érdeklődés. Az előkészilőblzottság felhívásban fordult a szlovenszkói katolikusokhoz, akiket nemzetiségre való tekintet nélkül hiv meg a kifejti, hogv élő katolicizmusnak életjelt keil •dni magáról S\'lovcnszkóban is. — Miért végezték kl * gSrög mlnlaztereket. 8-rlinbői jelentik • t Középeurópai Kurírnak: Abban * válaszban, amelyet Görögország . voit görög mini./.terek kivégzése ellen tiltakozó angol jegyzékre adott, „ görög kormány *zt a követelését állította fel, hogy Anglia vállaljon felelősséget azért, hogy azok az elitéit görög politikusok, »ktk a halálos itelet helyett szám kivetésre ítéltetnének, soha többé Ltorogorsiágba nem térnek vi.sza. A londoni kormány ezt a követelést elulasitotta és így a katasztrófa oekővetkezetí. - Az Ír ktllön alkotmányt elfogadta az angol alaóháx. Berlinből jelentik a Kőzépeuróp.i Kurírnak: Londonból érkezett je lentés szerint az angol alsóház eltogedta az ir különalkotmányiól , óflU. dcccmtxg 2 •xóló törvényjavaslatot. Ezt a lépést n béke helyreállításának első törekvéséül tekioUk. — Rablók kifosztották a bolgár királyt Bícaből Jelentik a Középeurópai Kurirnak : Szófia hói jelentik, hogy n minap a néta-kocsizásra soffőr nélkül autózó bolgár királyt rablók támadták meg a a*ófial országúton, kihúzták t\\ kormánykerék mellől, ösazes jsebeit kiforgatták és a nála talált 180 lírát elvitték. A rablók azután .eltűntek a közeli erdőségben A király kedélyesen mesélte el környezetének ^ rablóhistóriát és csak niért rendeltette el az útonállók elfogatásit, hogy mégegyszer nembe-kerülhessen. velQk cs magát it megmutassa A rablók ellen azután nem inditonalf .meg bünügyi eljárást. — Arany tigrisszobrot kapott Clemenceau. BrrlinbŐl jelentik u Középeurópai Kurírnak : Clemenceau midőn Bostonbn érkezett, a polgármester ünnepies fo-jendtatást lendezett az Amerikát járó volt franci-* miniszterelnök tiszteletérc és u fogadtatásnál egy hímzett francia yánzlót és egy »: any tigrisszobrot nyújtott át neki-A háború legnagyobb uszitöja egyébként egymásután kapja kint u fenyegető leveleket. Az egyik nyilvánosságra hozott ilyen így szól: „ó/akodjék tu\'soknt mon-d.sni Amerikáról és Németország\' .róll . . . A nogyháhoru egyik veteránja". A Clemenceau őrizetére kirendelt rendőrséget megerősi-telték. — Lengyelország flottát vásárol. Bécsből jelentik n Kő /épeurópsi Kurírnak : A* Éizok-Amerikai Egyesűit Államok és Lengyelország között tácgyalások van-r>..k folyamatban arra, hogy Lengyelország fiottája részére megvásárolja öt amerikai ócska hnjókat. A tárgyalások kedve;ő kilátással folyni.k. Lengyelország hatalmas prtro\'eumforr .sai. köii le a vételárnak bi\'tositás.va. — Benea a csehszlovák-magyar kereskedelmi egyezményről. Prágából jelentik a Középeurópai Ku\'irnnk : B:nes dr. Csehszlovák külügyminiszter, aki moat Párisban tartózkodik, egy politikai nyilatkozatában „kijelentette, hogy Cseh-S/lovákiónak Magyarországhoz való viszonyát illetőleg m két állam között n viszony hutározottun javult. Ha a legutóbb megkötött kereskedelmi szerződés gazdasági közeledésre vezet, remé\'i, hogy végleg eltűnnek azok n politikai ellenlétek, amelyek a két állam közt ma még fenn-áiianak. — Késmárki helyzetkép. Bécsből jelentik t> Középeurópai Kurírnak: Késmárk lakósságn a megszállás Óta szenved a» ott elhelyezett katonaságtól s végtelenül kénytelen tűrni a z.-iklatások és károsítások egész sorát azért, mert n késmárki cseh helyőrség kellő elhefyezéséről idáig nem gondoskodtak. A legénységet a városi vigadó nagytermében,, gyárakban, iskolákban és magánlakásokban helyezték cl, n katon»i irodákat pedig iskolai és rendőrségi helyiségekbe gyömöszölték be. Gyakorlótér gy<tnáot magánemberek birtokát használják fel, sőt a birtokost bántalmazzák is, ha tiltakozik a jogtalan háboritás ellen. A közönség kedvelt aétahelyeín éles töltéssel és kézigránáttal gyakorlatoznak. A város lakóssága Na végsőkig elkeseredett az állandó erőszakotságok miatt. ZALAI KOZLOMV ~ * németek Hadianyagot ■"állítottak Törökországnak. Bécsből jelentik a Kőzépeurópsi Kurírnak: A páriái l.pok óriási feltűnést keltő cikksorozatot közölnek arról, hogy a németek a legutóbbi török offenzíva alkalmával 90 millió frank értékű hadianyaggal segítették a törököket. A nagy port vert leleplezést élesen kommentálják, amely körül a németek elleni tradiciós gyűlölet uj lángra kapott. A hadianyag szállítás ügyében diplomáciai eljárás várható, bár a berlini lapok igyekeznek cáfolni a hir valódiságát. — Cukoreláruaitó központ Romániában. Kolozsvárról jelen tik a Középeurópai Kurírnak: A kereskedelemügyi minisztérium fe| szólította a cukorgyárosokat, hogy i. cukorárok egységes megállapítása érdekében hivatalos szervezetet létesítsenek, nmely a kormánnyal ál li.ndó kontaktusban álljon és a készletek elosztásában közreműködjön. A szerveretet már meg is ilokitották, de az Intézménybe egyetlen erdélyi cukorgyárat sem választottak be. : . .—TT" -r- Egy részeges kecske- Mif-kölcl lapokban olvassuk az alábbi 1\'ólzü kis történetet: A miskolci :öztemető gondnokának van egy hűséges kecíkéjc, amely a gazdáját, mint valami -.kutya, mindenfelé elkisér. így tőriént ez akkor It, fm\'kor a gondnok egy pohár borra belért a vendéglőbe, abol barátaival eldiskurálgatott. A kecike u vendéglőben megtette azt, hogy az egyik lócán felejtett boroi pohár tsrtolmát kiitta, amitől nagyjókedve támadt, ugy, hogy komikus bakugrásokat vitt véghez. A következő napon a gondnok és kíséretében a kecske ismét megjelent a vendéglőben s o vendéglős, hogy vendégeit felderítse, a kecskét borral kinálta meg, amitől az ismételten berúgott és sok mókát követett el. Ettől a\', időtől kezdve o kecskét nem lehetett otthon tartani, mtrt mihamar megszökött és a vendéglő elé sietett, ahol az iránta érdeklődők örömmel fogadták ét ismételten berugatták Az ilyen körülmények között itzákotsá vált kecskét most már nem igen lehetett használni és annyira korcsmás és kor- A gazdasági helyzet szanálásának előfeltétele: a stabil korona. — Eszköze: a többtarmelés. A korona árfolyamának feljavítása csaknem olyan következésekkel Jár, mint az árfolyam csökkenése. Több-termelés csakis stabil pénz felhasználásával lehetséges. A su>y06 kérdések nlin- ?-»k ma az ország érdeklődéinek középp.ontjAban. AzoV, akiknek nz v-rszég ügyeiben irányító szerepük v.n, áítaUban két eszközét jelöiik • ez a helyzet orvosi »s*nak: a m«-í ynr korona zürichi jegyzésének feljaviUsa az cpyi\'ic, a többtermelés <> másik cstkfe. C>ak a módszerre nézvj^eltérőelc vélemények, egye töobtcrmeléstől voíjftk ko romi Árfolyamának emelkedését, Tná :xOk viszont a jobb koronát romé lit h többtermelés megínJu\'&SM. Érdekesnek t*riouu\'< a kérdésoen megszólaltatni Fayor S<ndor székesfehérvári bizottsági tagot « Gizd«->ág politikai Part alapítóját, aki alábbi érdekes nyilatkozati) «•;! ki mutatja, hogy a zürichi kurzus és a többtermelés tulajdonképen circuius vltiosus, egyik nem képzelhető cl a ••iftsik nélkül, de egyben érdekes lOhccőségcKet mutat meg a helyzet orvoslasára, nagy érdekessékü nyilatkozat, amelynek egyes ötleteire még vissz* fogunk térni a következő: — A iegnohozebb kérdések egyike, dc egyszersmind ajon kórdó<. it:, arrelyik a világ érdeklődésének kö zéppontjában 411: a pénzkérdés. — Nehéz kérdés, mert dacára annak, hogy a gazdasági történelemben n maihoz hasonló viszonyokkal mAr találkoztunk, azonban ilyen nsgy rnérvü hatásaiban onnyire sttyos jelenségek a múltban még sem for dúltak elő. Fokozza a pénzkérdés nehézségét az e kÖrUIménv, Rogy oly sok hatóerővel vagyunk kénytelenek számolni, hogy n jelenségek mnguk igen nehezen figyelhetők meg, mert látásunkat sok mellék körülmény homályosítja cl. Ei a legtöbb pénzügyi jóslásnak szanálási tervnek pénzügyi helyzet megítélésnek legnagyobb baja. Vagy nem veszünk figyelembe minden körülményt, vagy nem kellő értékké! állítjuk azt be a jelenségek megítélésénél. — Pedig milyen fontos volna ebben a kérdésben tisztán látni, egész g«..d«sftp,i hslvzuunk és ebbő: folyó politikai pozíciónk is ettő\' fűig. A pénzre szükségünk van mint <*rték •nérőre, mint fizetési és cicreesz őzre; a pénz stabilitását elveszítve ennek a szerepének nem tud meg íleini, péi7. nélkül pedig gazdasági .forgalom elképzelhetetlen. — Abszolút stabi! pénz csak arany ftdczel mellett érhető el. arany fedezetet pedig ma nem Ali módunkban teremteni. Arany fedezet nél :;üli pinz nem staoil sorstra nézv. c>ak t\'.lá:ga«-isokba lebet bocsit \'-ózni. S^biiizftlódásíhoz szükséges « teljesen konszolidált politikai és .;azdassgi hel.zet, aktiv fizetési ér--%sreskcde!mi mérleg ami viszont esek fokozott termelés mellen lehetséges. Itt Azzal a közismert ctrcuíus viiiózussal állunk szemben, hogy stabil pénz csnk fokoz ni termeléssel érhető el, fokozott termelés pe dig csak stabil pén*. utjAn. — A magyar korona juvitAsAra irányuló törekvések nem helyesek, a pénz nem gummiszaing, amelyet ide-oda lehet rángatni, javulása épp olyan káros, mint rosszabbodása. H i mAr ennyire leromlott 6k gazdasági helyzetünk erre az árfolyamra állítódott be, csak e>;y törekvésünk L\'hei: koron.nk értekét ;\\llandósi-t«ni. Ez mag.ibni; véve tiiAni küzdelmet fog jelenteni. AUpj* azon a*n, hogy semmiféle jóvAiétch nem ke:l fizetnünk, mint ahogy nem i« tudunk fizetni 6s minden erre irányuló kiváltság, gyilkossá volna velünk szemben,amelynek hstásAt: a számla prezentálója talán még súlyosabban szenvedne meg, mint mi. A termelés fokozása érd -kében — fejezte be értékes fejtegetéseit Fayor — szükséges volna egy az állam-jegyektől függetieniteu, aranyra szóló tisztán termelési pénz forgalomba hozatala, amely termelési hitelben találván fedezetei, a termelés cél-jaira véleményem szerint eléggé sti. bil volna, mindenesetre nem hat-ninak rá az állami improuuktiv célokra való igénybevétel káros ha usal. H." IIV .\'ÍJ t* hely lett, hogy a gaxdij* kénytelen volt a vásárra vlnol ét eladniÉV— Moat azután a tő,rt.ér\\9tben axereplő vendéglő törzsvendégei kíváncsian várják, hogy az alkonolUta kecske megszökik e uj gazdijától és felkeresi e a víndéglőt, amelynek borával — ugy látszik — Igen meg volt elégedve. — Könyvokot Tassak, úgymint Mtyers Lexikont, KUiuikus Rcgínytártt, Ülje* Jókait mioden mt» sorozatot, valamiot ♦gy«* m iveket Szerb Erőé köny.kwetkod6, Nagykaoizta — DUsnötor Wiahoffer Vüa&i Eötvös-tér -4. \\tkm alatti venléglijíben szombatoo, december 2 án este (ti zn toros vacsora lesz, melyre t ven Jégéit ti.ltate\'.tel meghívja a veoácgV$» — Ur-inla. JÖn ax első színes Pnthé film. — Ka folojtso ot, hogy Kossuth Ferenc ur csúzos bántalm i ellen székely-havasi I n d a - s se s z t használt Mir m!o-denütt kaphttó. — A Bolondoa Zató\'< (egy szerencsétlen iVÍUi történet*) c\'mü nagy am-rikai kalanior és Cowbny képit mut.tja be a Vilig-mozgó ma, azombatMi és ho\'nsp vasárnap, iu«lynrk íóirf;«p\',.5je a vi-ighlru aia»-rlkai i\'múvisz Willnn Rox«r», kinek e kéj-en mesteri alakitása bravúros lovaglása p.ujit ritkító — Kedden és szer-ián .Bibét Urnóje* c sienzáel >s aláger premierje le»z. — Külföldi és magyar bilveget olcsó árban vasuo\'hat S«e:b E-nő kúnyvkerosko-désében, NaRykanitsáo — JUMPERTEKET, blouso kat ex kabátokat °aj*t kötésű békebeli anyag\'-nM minden szin-bon ós a icnjo^« ••>inóségb?n cstk FILIPP hnrisnyakótődéjében kap-hm Szombathely, Sséll Kilmzn-U»cj 6 szám — Uránia szombat (él 7, (ti 0, vasárnap 3, 5. 7, 9 .Harc a gólláttal*, vidám olasz kalandordráma; hihetetlen artista bravúrok, komikus helyzetek, izgalmas, de derűsen végs6dó cselekmény »zóvevénjre. Jön a szezon clt4 tökéletesen színezett filmje. Angol-francia titkos egyezmény Németország ellen. Berlin, dec I (Saját tudó-sitinktől.) Lausanneban Nagy-brittania és Franciaország közölt titkos egyezség jött létre, melynek éle Németország ellen irányul. Franciaország kijelentette, hogy a közelkeleten nincs érdekeltsége, viszont Nagybrit-tania Franciaországnak teljesen szabad kezet engedett a jóvátételi és egyéb kérdésekben. Ez a megállapodás nagy konster-nációt keltett a német politikai körökben. Beszerzési segélyt kapnak a B) listás tanítók. Budapest, dec. 1. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) A kultuszminiszter a B) listám helyezett tanítók és tanítónők részére a cmládtagok szamára való tekintet nélkül beszerzési segély kiutalását határozta el. A családtagok után utólag kell kérni n segélyt a kultu«zmir.i-.ztertől. A yörög király lemondott. Athén, dec. 1. (Éjfélkor érkezett.) György görög király lemondott Lemondását azonban a forradalmi komlté nem fogadta el. A király azért mondott le, mert Öccsét. András herceget forradalmi törvényszék elé állították. Mussolini Londonban. Pár is, december 1. A Petit Pa-risiennek jelentik Rómából, hogy Mu«»olini vasárnap este hagyja el Rómát és Londonba uta/ik. ZALAI KÖZLÖNY Ifii. dec-mber 2. REGÉNYCSflRNOK A fekete matróz. — D*t«ktivr»génjr. — A ZaUI Kditóojri«AmAn IfU H»r«i Ziigmoad — Az igaz, de m«K« ig«zAn .bátor* ember . . . Csak, azt nem ériem, hogy miért fél ugylólem?... — Én félek lőlfd?... hm... az lehot. . . még észre sem vettem . .. — De »zér» ne bizza el magéi, meri vegye tudómétu>, hogy én utálom az olyan emberi, aki rajong a kalandokért.. Láss« kérem, alig várom ezt az időt, amikor te jesen elfelejtettem n egésr. ügyet. . . Tipson lehorgasziciia a fejét és némán hallgatott. Szemét lesütötte a fó\'dro és eközben észrevotie, hogy az ablakfüggöny mögül egy nagy csomó ujságlrp kandikál e!6. Hir. leien odahajolt is kirAntolta a lapokat. Dolly felsikoiiolt ás arcát egészen h haja tövéig elöntötte a pir. — Ne merjen hozzá nyalni! — kiáltotta aztán dühösen. — Tegye !e rögtön, mert örökre megharag ízoiv, mígharagtzom magára ! . . . Tipson azonban nem tette le a lapokai, hamar hirtelen fellapozott egyet és ezt olvasta benne: , . . Paddington, a legkegyetlenebb gyilko?, kit valaha az öreg föld hordott, ma kilehelte leikél, utolsót hörgött a villamos székben ... Ezzel véget ért íz e nagy dráma, melynek jelenetei hónapokon át izgatták a város lakosságát. A gyilkos eiiünt a fó\'d színétől, a vérszomjas puma pediíí tz állatkertbe került. A koronaékszerek megkerültek éa ujr-i visszavándorollak a bank pár.czélienncibe, hogy majdan egyszer újra ékesítsenek egy hatalmas uralkodói n trónuson... A Morgan Bank is visszakapta nz ellopott hatalmas értéket és negyed millió do\'.lir jutalmat utalt ki Fred Tipson (észére, aki áronban ezt az Összeget nem fogadta el, hanem egy létesítendő .gyermekotthon javára le mondott rola . . . Mielőtt órókte fátyolt bontanánk erre & drámára, meg kell említenünk még Tipson újságíró\', aki fényes tanúbizonyságát cdta annak a hata\'mas erőnek, mely minden újságíróban 61: hogy szolgája a társadalmat, még akkor is, ha életéről van szó ... 0 megkapta a legnagyobb kitüntetést, amit egy amerikai po\'.gár kaphat: a köztársaság elnöke személyesen köszönte meg az áüarr. minden polgára nevében ezt az áldozatot, melyet ho ZOtt . . . (Vég* Wv.) Valuták . N.polooo 8#CO, foot ÍOOSO-IOQ&C, Dollii UZb, KraocU frank tÖJ-títí, Mim 32—37, OU»i Itta U3-1S, Oíiuik koroo* 3 45-3 60 IttO—USO, Siokol 74—Svájci íraak 440— 46, Uinix 2>>S0- 3040, Uogyal miik* 16— 10, HolUodi forint 005-1010, B«lK«(rnnk 148-153, Léva 1750- 850. Devizák: AmiUid&m 070-®6, Kof-^ohig* 475—4Si, Kriiatiim* 4S3—44a, Uodoo 10<>60 1C05 , Berlin 32 37 MlUoo 113-110 l\'int 163-69, Prá^a 74—78, — Stockholm 030—045, --Zürich 440-45, - Wi«o 350- 360 -ZAgiiU 7ÍG—760, — N«w-Yotk 2350-425, VaxwJ 15— lo, Bakarat I450-155V Soft* — Zürichi zárlati Ü4iUn 7 25 AmtUfdtta —, Hollandi* 212 50 N«w-York 536-60 London 2415, Pirii 3745, MlUoo 2570, Pri(« 16V5, Budapest 23 00, Zigráb 177, Vmi J50, Wl«o 0 76, Sióflm 3*6 Outiak b4ly. 0 75 Budapesti állatvásár: Marhabul L r. «RÍiib«o 335—445, hitulia 356—470, abj* 325-425, U. r. .ÍÍWUO Í15—315, hitalja 325, ait.t 150-195 HövmjJU «arh» : \\. r. egé*ib«o 235-260, borjú (Ölott bőrb) 445-&75, Kítilet : Nagy. maiha 532, «ladit 4*0, — Növendék marha 4S, aladia 16, borjú 46, tladli 46, Marhabír 430— 470, bot;ofc*5r S00-S20. Búka —, aladva —, Juhhús 280-320. Grosz és Társa bank- és tőzsde-bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürg-\'oycim Bankár Nagykantxsa Telefon 321. Sertésvásár: FelhajUt ;<J0, Elkeít délig 4\' 0, Orag ,<oiep 4S0, hV\'noytl —,I r. 49^-MO. IL 430 Ztit 710, Stkloiina 020, t.eh. hui 340. Értékek: Magyar hitel «W7S, Oiitrák hiUl |i 75, aiai 545", Jclial©* 4-\'5. Loitimitoki 1600. hejejkcJelr.il tiank 17*00 Magyar-Olatx 5U0. B«ociini 3/5 0. Uraicho IŐ30>\\ AiU-lioo? «xéo 7I.0O0, Sxisiviii 21040 Salg • tarjini 32.100, Unkinyi 44.250, Rima tOÖ-X\', ScWkk 5\'.\'75, G«tt»ftM> 7»0t\'. Kaskl —•—. Danica 7v75, K:otilJ 090\', NÍJKjar cuker 117 OiO, Adria 30000 Atlantika 44<K). Király*.r 6400, Sovnyák-ARrár tP&i*, Lip-tik 3276, Phvíbui 5025. Vatm. VUkmoi --. Clia ta Kookordu 6150, Dé.i Va»ut i&jO. Apró hirdetések K4t diak ni tMlilaa: ««c^*»tl Kl)^*!-1H ajrrtwi U n»o ktnitl elfcW. Tlxl • b»l«ro«otl ««<>h»« «• /rirji MikMa«l<« üti vesztő Benedek Rezső. Kesatholyr© és Kapoaviírra, valamint Nngykanlxaára v.ssza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az e^só j^rat inditAsát deecm ber hó 4 éro terv4>xaiilt, h.i kellő előjegyzés leaz A fuvardíj (élei a szállítmány quantuvától ftljjg. azonbun 20—<40V*-k«l feltétlenül o\'c»óbb a vasu\'l gyorsoru dijtóti-lnói ós csak csekéllyel drrt-gAbb, mint h tehrMru dijióieJ. Az árut n feladótól a cimzcttl* szaliiijuk és a fe^dAs n«pjan a rrndrl etási helyérc ju" SCHENKER és TáRSAI NAGYKANIZSAI flOKJA ERZSÉBfcT-TÉR 1. - TKI.Kr«>nrzam . 0». - NAGY PÉNZT fizetek nyesi, görény, vidra, mezei- éa házinjul BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS szörmekiAllitása Hyitua: reggel 8 érától este 7 őrá g. H|dnlja óusan felszerelt raklárdt Kinizsy-utca 21. sz. alatt QUITTNER ARTHUR Telefon: 394 hatÓBi^lag ongodólyoxott vlUxayixorold Tolofon * NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. £1va)]»I világítási voxo <iUo* . motorok, odllárok, vaUmtat tolofonoV, oaongók éa Jatxd-kéaxdUkok fol»ioro:«»ót. k*aUly vllUmharltó boroadex aét. Mtndon nornü vliUmoi maukáiatok ft-ytrun . oaxköxöltataak. SiklcisorUcn vórxI motorok ajratokoroaaléaot. Mtu onnomtl ógók raktáron. Résivényaláirási felhívás. A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R. T. 1922 rovember 28 ín tartott rendtivüli kőzgyüléfte IrtrmsAvnnl-2,000 000 kerona alaptőkéjének 15000 drb egyenként 200 K névéi tékü, névre sxóló uj r^stvény kibccsétAiával 5,000.000 koroniira v»ló felemeléaét elhatArozviín, eren 15.000 drb részvény jejiy/éaét megnyitjuk n következő módozatokkal: 1. A régi réáivénycaek inir.den két részvényük ulén h4rom uj részvényre elővételi jo«gn| bírunk és részükre a* uj részvények kibocsátási áia ríazvényenkint K 600.—, azaz hataxáx korona, amiben mindennemű költség é< illeték bennfojl«ltatik. 2. Uj jegyzők rés. ére a tibocsátÁsi (Irfolyimot o jegyzék alknlmavtl az iguzg.tóíá^ Ailapitja in.y. 3. A é. telj.., bcfli.té. 1922. dcccmber 12 in dili 12 irilg N-yyk„ni.«iln a .Zalaviizmegyci S\'óvct kezeli Aiuforg.lmi R. T. Fí ut 8. iz. alatti helyiiígíben Bud.peiten a .Fulura" a Majjy.r Szövetkezeti Központok Atu-forgalmi R. T„ V., Dorottya utca 2. »z4m alatti helyi,Í2«ben eizközlendö. Ai uj rinv/nyek oiztaUkban caak az 1923. üzletévtői kezdve réazeaüinck. 5. Bővebb tájékoztató Mviliigozltiaok az érdeklődőknek a 3. pontban emiitett helyen í« időn belül adatnak. Kelt Nagykanizsán, 1922 novembrr hó 30 án. Szövetkezeti Ároforgalmi RészvéDyUürsaság igazgatósága. m*~ MA ESTE DISZNÓTOR a Polgári Egyletben; , Ujbor IttoMUat 60 k óbor lltirsnkiat 100 K fnuif.HHMK t llltUtMH tmittMMMi • Jtilr-ri M ARGENT János modern clpósxUxIatéban Nagykanizsa, Ooák-tór 1. *«U cipí hx »oy<< klviló gondot kc<s\'t«séa«l fo^vn s r«,Julinyostbb Óri»»i viU%7tek ktitt. OoiguioU ftke!. is srino* bokx, ch«rrc*u*. «imvm, null* lop. lakk, so:>«m c» b«rtAnyclp/>kben. Gyermekcipő m különlegességek t Semmi reklátei, .csak meggyőzödét 1 Férfiszövetekben zs".. ciuóbbodáj Hői kelmékben 33\'. gitt^bxUi Női kalapok so\\ olcsóbbak Szilvii és pargal marádékok liláron Klein József és Testvére 18076/1922 Felhívás. Ffllti.vatnak n nagykaniísíi hadirokkantak, hídlőzvegyck 63 Stvík, houy a .iulalt nyugdijak felvételi vétiClt pontosan jelentkezzenek a Városházán tjl. cm. 31 ajtt.) és p<dig: 1922 ovi december hó 4-én a hadirukkaniek, 1922. évi dCMniber hó 5 én a hidiozvegyek éa érvek. Nauykanizsin, "192S. évi november hó 28-ln PolKzírmaatar. Nyomatott a laululaldonosok: Zalai M Gyarmati konwnvomdalá^an. ASZTALOSOK!! Szükségletüket\' elsőrendű erdélyi ludanye (Fichle) anyagh.n Icg-lutényosaoban nAIam szerezhetik be Figyelmes, pontos kiszolgálás-ról t. vevőimet előre is biztosítom. HorvAth Viktor M«Ialo>. «• ApDUir., (M«1. in»u t. c«m*at "»srk. r..k«<16 MAGYAR-UTCA 158. SZAH - Tr.i.nros i aa. kUm. - Btntfttaéayvktl dillaUaal uillitMB. -----Lü 61. évfolyam Nagykanizsa, 19TI december 3. Vasárnap 275. szám. r Y •urlrtulMl kUrfóhlvkUtl F«-»t IS. lDt*rart>»i) -Talafon II. « Leszállítják a vasúti tarifát. A kormány a kereskedelem érdekében redukálni fogja a vasúti tarifái. Budapest, dec. 2. (Saját tudósi-tónktól.) Az államvasutak legutóbbi tarifaemelése kórül támadt hullámok még mindig nem ültek el teljeaen. A parlament pénzügyi bizottsága ia foglalkozott már a tarifaemelés ügvável. Az ülésen Kelety Dénea MAV. elnökigozgató adatokkal bizonyította a tarifaemelés feltétlen szükségességét és kimutatta, hogy az ors7ág súlyos helyzetében csakis a tarifaemeléssel lehet a vosut *u l>os deficitjét eliminálni. Az uj tarifa megállapítás tehát a deficit egyetlen fedezési lehetősége lévén, elkerülhetetlen volt. A Máv. argumentumaivai szemben ^ kereskedelmi érdekeltségek, igy OMKE is mindent elkövetnek, hogy n tarifaemelés következtében előállott uj helyzet a kereskedőkre sérelmes voltát bizonyítsák. — Az OMKE legfőbb érve az, hogy a fel emelt t. rif* eltereli Magyarországtól a mindinkább fejlődő tramitó forgómat. Az OMKE adatai szerint C eh- és Lengyelországon keresztül fiokkol olcsóbban szállítható valamely áru Romániába, mint Magyarországon át. Az adatok szerint az előbbi kerülő uton a fuvarozás 3250 koronába kerül, mig Magyarországon át 4750 korona. További érvelése a kereskedőknek, hegy a taiifa emelés belső drágulási is [idé/elt elő, ami szerintük a bankjegyinflá-cló fokozását fogja eredményezni, belső <*gyensuly megbontásán kívül a tar.facmelés kórosan befolyásolja ki itelí lehetőségeinket is s igy kül kereskedelmi mérlegünk is rosszabbodik. hololt ezzel a mérleggel ki vánjuk a zürichi koronajegyzest javunkra t efolyásolni. Az OMKE érvelése mindenesetre figyelembe veendő, a kormány épen ezért már foglalkozik is a tarifaeme l<*s revíziójának (ervével. Redukálni foyják elsőaorban az elsőrendű köz-a>ükségleti cikkek szállítási díjtételeit, hogy igy elejét vegyük a „taeUő diágulasi folyamatnak". Érdekesnek tartottu* különbenaz OMKEérveire és a kormány tervére vonatkozóan kérd\'st intézni Mátray dr. miniszteri tanácsoshoz, aki a következőket mondotta munkatársunknak : — A kormány éppen a kereskedelem szompontjából a tarifaemelés életbeléptetése óta állandóan foglalko ik azzal a tervvel, ho*y bizonyos vonatkozásokban revidi-álja a díjtételeket. A kereskedel met mindenesetre sulyossn érinti a bekövetkezett legújabb tarifaemelés, a helyzet áronban ennek ellenére sem annyiro súlyos, mint az Vasárnapi szám at elhangzott ellenérvek alapján hihető lenne. Az emelés támidói, akik a környező államok tarifáit állítják szembe a magyar tarifával, akkor, amikor az idegen tatifát számitják ki, kisebb összegeket mutatnak ki, részint a valuta átszámi tása révén, részint ugy, hogy mig odakint a legrövidebb utat számítják, nálunk jóval kedvezőtlenebb körülményeket vesznek számításaik alapjául. Nem számítják ezenkívül azt, hogy az állitólagosan olcsóbb szállítás Cseh, vagy Lengyelországon keresztül valójában sok kai drágább, mert lényegesen hosszabb korona. iu-ig tart s igy kiséret stb. sokkal drágább, mint az állitólng magasabb díjtétel szerint számított magyarországi szállítás. Magyarország annyira kedvező átvonulási lehetőségeket biztosit, hogy ennek felhasználása feltétlenül megéri az erősebb valutáju kereskedőknek a .drágább", de feltétlenül megbízható és gyorsabb magyar vasút felhasználása — a magasabb díjtételek ellenére is. A díjtételeket mindenesetre revidiáini fogja a kormány, de természetesen csakis azok-bsn a vonatkozásokban, amelyekben az tényleg feltétlenül szükséges. A pénteki minisztertanács. Budapest, dec. 2. (Saját /tudósítónktól.) Tegnap délután minisztertanács volt. A minisztertanács főképpen közgazdasági és pénzügyi törvényjavaslatokkal foglalkozott. Sióba került a köztisztviselők illet-ményainek rendezése is. Keleiy D.-nes, a Ksnsz elnöke ugyanis felkereste a miniszterelnököt és értekezett vele ebben n tárgyban. Végleges döntés a70<>ban mii-dez-ideig nem történt ebbon a kérdésben. A közélelmerés súlyos problémáját a közélelmezé»ügyi miniszter vitte a minisztertanács elé. Részletes programot terjesztett elő az ország gabonaellátáséra vonat-ko\'óun. Tavaszig semmi aggodn lomra nincsen ok — mondotta Sud János — mert az ország ga-bon.szükféglete eddig az ideig biztosítva van. A különböző visszaélések szükségessé tr sí ik a malmok ellenőrzését és olt, ahol ilyeneknek tudomására, » jrgsngorubb intézkedéseket léptetik eleibe. A gabona ^on\'ingálás igen jó eredménnyel j>rt. A cukot kérdésben sincsen semmiféle zavató momentum, a cukorrépa termét igen jól kikerült a igy valószínűleg nem Fognak import cukorra rászorulni. Bejelentette továbbá a»t is a közélelmezési miniszter, hogy a jövő héttől kezdve 10 koronával olcsóbb lesz a cukor. A minisztertanács ezek után folyó ügyeket tárgyalt le. Viaszatotszéat keltett Erhardt kapitany letartóztatása. Berlin dec. 2. (Éjfélkor érkezett. Erhardt kapitány letartóztatása ki nos érzéseket váltott ki. Mindenkinek az a meggyőződésé, hogy az ügynek még folytatása lesz. Kína éa Japán megegyezése a Shantung kérdésben. Tokió, dec 2. A kűlügyminiiz térium közli, hogy a Shantungra vonatkozó Kína és Jjpán kÖ<ti egyezményt ma délelőtt aláírták. December 5 én valamennyi j-pín katona elhagyja ezt a területet. Válságos a helyzet Lausaaneban. Lausanne, dec. 2. (Éjfélkor érkezett.) A helyzetet rendkívül v*l sigosrak Ítélik, mert Angiit ezidő-azerint sem Görög, sem Törökőr s\'ággal szemben nem tanúsít pírt fogó magatartás\'. Tegnap élea vita volt — mint azt jelentettük — lord Curson és Venizelosz görög miniszterelnök között, ma pedig Izmed basa és lord Curson vitázlak a legélesebb hangon. Az ülés végez lével Izmed basa rendkívül izgatottan tért szállásira vissza. Való-síinü, hogy a lausannei konferencia minden eredmény nélkül fog azéj jel oszlani s igy a görögök és törökök között iámét kiujul u here. A békeszerződések tönkretették Európát. London, dec. 2. Tegnap az alsóházban ti munkanélküliségről folyó vita során S >owden (munkái párti) kijelentette, hogy * t-ékeszerződé se* tönkretették Európa nagy ke reskedelmi államainak g«zd.«a<ígi é\'etét éa a fő nehérség abbm van, miképp lehetne e/eket u piacokat isméi helyreállítani. Az angol külkereskedelem helyreállításának az egyetlen u\'jo a?, hogy Európában tartós békét teremtenek éa <> jövő háborúit Eurdpaban lehetetlenné teszik. A jóvátételeket kettős atok kiséri: átkot jelent anne-k, aki fi zeti és átkot annak, aki kopja. A magyar fascista tábor nyil vános egyesUletté alakul. Budapest, dec. 2 (Éjfélkor ár ke zett.) A magyar fascista tábor ma éjjel tartott tanácskozásán elhatározta, hogy a belügyminiszter óhs-jának megfelelően nyilvános egyesületté alakul át és « szervezet elfogadott alapszabályait ennek következtében Iáit nmozás végett n a belügyminiszterhez beterjesztette. KMBaaUtl Arak ; Brr h6»»pr* SOO.- HAroui hiMjin 6ÖO.— K Gaálfőhadnagy utolsó útja. Példátlanul álló részvét mellett kisérték ki utolsó útjára tegnap délután a tragikusan véget árt Gaál főhadnagyot. A Frigyes főherceglaktanya hatalmas udvarán óriási közönség állott, hogy jelen logyen a szomorú aktuson, a temetési szertartáson és kikísérje utolsó útjára, akinek nem sdstott meg, hogy szülőföldjének hantjai alatt pihenje álmát feltámadásáig, akinek nem jutott osztályrészül, hogy asját szülei kiiérjék szomorú utján: a alrkertbe. — A kanizsai közönség azonban, amely azivébo zárta az egyénisége miatt mindenki által kedvelt Gaál főhadnagyot — mintha kárpótolni akarta volna sok mindenért, amit a kérlelhetetlen kényúr — az Elet — megtagadott tőle. Óriási tömegbon adta meg neki a végtisztességet. Erdély fiának, a fronton küzdött\' arany érdemke-reözte* hősnek, a katonabajtársnak, a kanizsM* társadalom kedvencének. A rengeteg néptömeg mellett ott láttuk azonban Kanizsa összes polgári és katonai hatóságait i«, akik mind eljöttek szivük suggslatát követve. Ott volt a nagykanizsai helyőrség teljes tisztikara, élén vitéz Bobest Mátyás ezredparancsnokkal, a m. kir. 6. gyalogezred diszoaz-tsgal, a zenekar. A főépület előtt egyszerű sárga fakoporsó — melyben a nagyjövőjü fiatal katonatiszt álmodja örök álmát a szobád magyar Erdélyről, a szülői kúriáról, a boldogságról — mihez minden embernek joga van.. . A koporsó mellett századának diszőraége. Oly azomoru, szivbemarkoló a hangulat... A. sok előkelőség körött ott láttuk EÖry Szabó Jenő kúriai biró, törvényszéki elnököt, dr. Krnedi Imre táblabírót, dr. Szabó L*jos kir. ügyészségi elnököt, dr. Sabján GtuIm polg irmestert, Berlin Ágost táblabírót, dr. Mutschenbacher Ed-vin tőrvényszéki tanácselnököt, a rendőrtisztikar élén dr. Valentény Mihály rendőrkapitányt és Stuller László főfelügyelet, H*rsav György posta távírda felügyelőt, Hemmert főszámvevőt, dr. Ksufman közigazgatási tanácsnokot, Eperjesy Gábort és sokakat, akiket nem sikerült feljegyeznünk. A többi testületek és hstóságok illusztris képviselőit nagy számban. Három órakor lépett a ravatal elé a körlet ref. lelkésze, aki kőny nyekig ind>tó, megrázóan szép sia vakban búcsúztatta el az életének önkezével véget vetett harctéri hőst, a 6 ik gyalogezred tisztikarának egyik büszkeségét. Nagyon kévén szem maradt szárazon. Majd Kádár Lsjos vezeiőlelkész mondotta el a temetési imáit, melynek végétté vei elbúcsúztatta a teljes Szenthá- 1 zalai közlöny december 3 romság egy Isten nevében Gaál Józsefet. Es ■ fekete emberek feltették a fekete kocsira a szülők remény •égét, a bérces Erdély kemény gyökerű vitéz fiát.. . Es a menet megindult... Es.felhangzott a katonazenekar szomorú melódiája, felhangzott a gyászinduló és a délceg magyar fiuk, mintha szobrok lennének, a magyarság vasmarku szobrai — pompás űtemszerü lépésekben, zárt sorokban indultak meg. Ugy, mint akkor, mikor a Monté Santon meg kellett adniok a bajtársi végtisztességet. A koporsó után a tisztek, a ható ságok fejei haladtak — és a néptömeg szinte végtelennek látszó széles vonslon. A temetőben még egy utolsó Ittenhozzád, még egy búcsúszó — egy harsány vezényszó: és eldördült a bajtársak disztűze a frissen hantolt sir fölött. . . Es ott valahol messze Erdélyor szagban, a havasok alján, egy magyar kúrián aggódó szülök hiába várják fiuk kezeirását. .. (\') A testnevelés szervezetéről Ma alakul meg a Levente- Egyesület. Nagykanizsa, december 2. A testnevelésről szóló 1921 LUI. t.-c. végrehajtását a törvény a m kir. vallás- és közoktatásügyi mi niszlerre bízza. A törvény végrehajtási utasítása eddig ugyan még nem jelent meg. megjelenése kb egy hónapon belül várható, a testnevelési orszAgos szer vezése ideiglenes rendeletek alapján azonban már megtörtént. A testnevelés megszervezésére, legfelsőbb fokon az Országos testnevelési tanács alakult, há .o n sz«k osztállyal. A III. szakosztAly szervezi \'ez iskolán kivüii ifjúság testnevelését, élén vitéz Raics Károly vezértanít csnokkal. Minden vármegyében a testnevelést egy-egy főtanécsnok vagy tanácsnok vezeti. Elnevezése várme-gyei testnevelési vezető, alárendelve közvetlenül az Országos testnevelési tanácsnak, ő szervezi, irányítja és felügyeli vátmegyéje iskolun kivüli ifjúságának testnevelését, mit köz vétlenül a neki alárendelt városi és járási testnevelők (altanécsnok, főelőadó, vagy e\'.őadó) eszközölnek. A testnevelők a testnevelésre kötelezett isko\'án kivüli ifjúságot köz-ségenkint Levente egyesültekbe tömörítik. Minden Levente egyesülettel, létszámához rr.értert egy vagy több oktató foglalkozik. Az oktatók hazafias érzésből önként vállalkozó tanítók, lelkészek vagy más foglalkozású értelmes, köztiszteletben levő és sportkedvelő férfiak, kik az oktatásra 10 napos tanfolyamokon elő készítettek. A Levente egyesületek egy központilag kiadott alapszabály szerint működnek. Városunkban a Levente Egyesület, Nagykanizsai Levente Egyesület elnevezéssel most van alakulóban A hivatalos összeírás szerint 1600 tagja lesz. Az oktatás megkönnyi-tése végett 14 alosztályra tagozódik és 4—5 alosztály egy osztályban egyesül, a 14 alosztály 3 osztálybán. A testnevelésre kötelezett ifjúság könnyebb kezelhetése végett az ai osztályok és osztályok területenkint alakitassanuk. Igy: 1. alosztály h Petőfi , Attila és Honvéd utcaKDan lakókból, 2. alosztály a Vórösmarthy Rákóczi 6s Hunyady utcákban lakókból; 3. alosztály n Sugár Uton, Roz. Konyi-utcában, Kölcsey utcában, Kinizsi-utcában és a József Főherceg uton lakokból; 4. alosztály a Magynr-uícn Ördögároktól északra terjedő részében és a Garai u\'cában lakokból; 5. alosztály a Magyar utca Ördögároktói délre terjedő részében és az Arany János-, Árpád-, Sikátor-utcák-ban lakókból; 6. alosztály n Teleki-utón és a Rózsa u\'cában lakókból; 7. alosztály az Eötvös-léren, Huszti téren, Széchenyi-téren, Főúton, Deák-téren, Erzsébet-téren a Király, is Bátori utcákban lakókból; 8. alosztály a Csengery útnak belső részében, a Kossuth L«j\'">s-réren, a Zrínyi Miklós, Kazinczy-, Nádor-, Kisfaludy Ssndor-, Szemere , Csán\\i , Bajza- és Batthyány uicák-ban ískokból; 9. alosztály a Csengery útnak külső részében, a Barikban, a Hajcsár-, Gyár és Tárház utcákban lakokból; 10. alosztály az Ország-utnak a \'femplom-tértől befelé terjedó részében, a Templom-téren, a Bereg- és Zsigárdi közökben, a Szt. Rjkus , őrtorony- és Kismező u cákban lakókból; 11. alosztály az Ország útnak a Templom-tértől kifeó terjedő részében, a Sz\', Flórián-téren, a Malom-kert-, Homokkomáromi- és Cigány utcákban lakókból; 12. alosztály a Hunyady-téren, a Bajcsai-, Szepetneki-, Rozmaring- és Körmös-utcákban lakókból; 13. alosztály a Vsrasdi-, Polgár Ráckerti, Felső temető, Alsó te mető-, Pápai és Kisréc utcákban és Tornyos-közben lakókból; 14. alosztály a Pivári-, Bába-, Sziget-, Nagyrác- és Jakíbkuti-ut-cakban lakokból. Az 1—5. alosztály az 1-, a 6—9; a II... a 10—14 alosztályok * 111. osztályt képezik*. Az l. osztály a mai napon, a 11. osztály f. hó 10 én a Rozgonyi ut cai elemi iskola tornacsarnokában, — a Ili osztály f. hó 17 én Kis kanizsán, egy erre alkalmas helyi ségben Jognak megalakulni. Minden alkalommal délután 3 órakor. A testnevelésre kötelezett és evégből összcirott ifjak a megalakulásokra a városi tanács által behívóval ^•idéztetnek. A megjelenés rendőri elővezetés terhe mellett kötelező. A lestnevelést az oktatok alosztd-lyonkint vasárnap délutánonkint fogják eszközölni. Az ezeken való pon tos megjelenés szintén kötelező, aki ezekről indokolatlanul elmarad, — meg lesz büntetve. De reméljük es bízunk Ujuságunk hazajiságában 6s a nemes cét iránti lelkesedesében, hogy a büntető szankciókra szükség nem lesz és un* a megalakuláson, mint a teitneve lési délutánokon pontosan fognak megjelenni Nemzetünk megújhodása nemzeti ideáljaink megvalósítása csakis ugy érhető el, ha e reménye inkbén csalatkozni nem fogunk l __Gyuiotnik Mihály. v— Jubileum és búcsúzás. Csütörtökön este egy bensőséges meghitt ünnepség keretében ünne pelte meg a helybeli posla és táviró tisztikar egyik kedves tagjának, Kattauer fc.de p. éa táv. fő. felügyelő 40 éves szolgálati jubileumát és egyúttal bucsuzását ij, meri a jól bevégzett munkásság után nyugalomba vonul. A kollégák őszinte, meleg szeretettel ünnepelték a jubilánst, egyutlal fájó érzéssel búcsúztak a kiváló kartárstól. > HÍREK. ) A kormányzó névnapja. A nagykanizsai helyőrség a Kormányzó Ur Öfőméltóságának magas névnapját december hó 6 án a szokásos keretek között ünnepli meg. Délelőtt 10 órakor az alsóvárosi róm. kath. templomban tartandó Istentiszteletre a honvéd allofnás parancsnokság ez uton }* tisztelettel meghivja a hstóságok&t. — Dr. Hegedűs a kereskedelem érdekében. Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő a nemzetgyűlésen tegnap nagyszabású beszédet mondott a masrvfr kereskedelem védelmében, B Ház osztatlan tetszésnyilvánítása mellett. — A virilisták névjegyre kének kügazitáal küldöttsége. Nagykanizsa városnak 1923. évr» szóló legtöbb adót fi/ető polgárai névjegyzékének kiigazítását dr. Plihál Viktor. Piander Gvörgy, UjvÁry Géza, Weisz Tibor és Weisz-berg\'r Kálmán városi képviselőtestületi tagokból álló küldöttség fogja intézni. — Megtagadott illetőségi kérelem. Nagykanizsa városn Horváth Róza kk., Gie»m»n Lipót, Fischer LipSt, Brück Mugit és Farkas Vukán Józsefné azon ké relmé\', hogy a város ismerje el őket nagykanizsai illetőségüeknek — megtagadta. — KUlön árvizsgáló bizottságot Kanizsának! A „Zilai Közlöny" volt sz első, amely kiadta i jelszót: Külön árvizsgáló bizottságot Nagykanizsának I Követelésünket annak idején meg is indokoltuk. Az utolsó események most azután megmozdították a hivatalos apparátust is, — hogy erélyesen véget vessen a kanizsai piac viszás állapotain. A város polgármestere külön feliratban arra kéri a m. ki., kereskedelmi minisztert, tekintve, hogy Nagykanizsa a vármegyének kereskedelmi és ipari, tehát gazdasági gócpontjw, mely körülmény nagy befolyással van a közszükségleti cikkek áralakulására, sőt oly döntő befolyású, hogy az itt uralkodó árak a megye többi részében fenálló áraknál magasabb — a fogyasztók, mint a kereskedők és iparosok, a város egész közönségének érdeke, hogy a közszükségleti cikkek árszabályozása oly módon történjék, ho_?y a helyi viszonyok alapján egyrészt a forgalom zavartalanságát, másrészt a megengedett polgári, illetve kereskedelmi hasion megfelelő mértéke szem előtt tartva, az ujobb árvizsgálá* szükségességének felmerülte esetén azonnal képes a változott viszonyoknak megfelelő tájékoztató árat megállapítani. — Azonban ebbe a bizottságba fel létlenül kell, hogy a szakemberek mellé a bíróság tagjai is beválasztassanak, különösen pedig követeljük, hogy a bizottság elnöke a birói korból kerüljön ki. A feliratot a legközelebbi napokban a „szabadságon levő" főjegyző, dr. Krátky István fogja a kereskedelmi miniaz-terhez felvinni. — Anyakönyvi hírek. Nsgy-kanizaán november 26 tói december 2-ig 13 születés történt, ezek közül fiu 10, leány pedig 3 volt. Házasságot kötöttek: Webrr János főptneér Hiiva Máriával, Dömötör Ferenc csizmadiamester Póós Margittal, Keschl József napszámos harkas Mártával. Elhaltak ; Kílovics Józsefné Szerdahelyi Anna 77 éves tudőhurut, Matolics Józsefné Németh Anna 35 é.-es gyermekágyi Iá7, V.-jda László 2 hónapos bélhurut, Plánder György 13 hónapos tüdőlob, Matolnovics Illés nyug. vasuli 57 éves tüdőléjuiag, Major Antal 2 éves vörhony, Klein Sámuel msgánzó 74 éves aggkori végkimerülés, Szalai Győrgyné Bohar Borbála 72 éves ütérlöb, Kardos Mihály napszámos 58 éves agyszél-hüdés, Gaál József főhadnagy 26 éves fejlövés, Gál Jánosné Soós Terézia 76 éves aggkor! végkimerülés. — Halálozás. Egy derék becsületes, munkában eltöltött élet fejeződött be tegnap délután 4 órakor. Bujanovics Antal, a Korona kávéház kávéfőző szakácsa a köikórház-ban hosszas szenvedés után meghalt, ki 30 évet töltött egyfolytában a Koronában. Temetése hétfőn d. u. 4 órakor lesz c közkórhóz halottasházából. \' — Forgalmi adócsalások Nagykanizsán és a vidéken. Tudunk arról, hogy nemcsak a vidéken, de Nagykanizsán is nagy forgalmi adócsalások nyomára jöttek a pénzügy igazgat óaág szervei. Tudunk arról is, hogy egyeseknél már befejeződött az eljárás, d = egyeseknél „még a vizsgálat stádiumában" van. Ezekről nem akarunk szólni, hiszen ha nem tudtunk a különböző hatóságoknak segítségére lenni nyomozó munkájukban, -aminthogy számtalan esetben segítségére voltunk — a nyomo zást megakasztani igazin sohasem volt célunk, mert ha nem tudtunk segíteni, kerékkötői sosem voltunk a hatóságok intézkedésének, d--igenis oda hilotlunk, hogy a kü lönbőző hatósági intézkedések, rendeletek, slb. resprktáltassanak. Ezt szerénytelenség nélkül meg kell, hogy állapítsuk. No de akkor nem tudjuk megérteni, miért az az érthetetlen titkolódzás, n neveknek szigorú titokban tsrtása? A forgalmi adócsalások megtörténtek — kérjük, nem, követeljük — a neveket a nyilvánosság számára / Tudni akarjuk, kik azok, akik „elfelejtették" a pénzügyminiszter rendé lete szerinti forgalmi adót befizetni, vagy .kik „tévedtek" a befizetés körül. Nem a pinzbiraág, az .el felejteti" adónak tízszerese fogja viaszariasztani a tévtdőket, hanem igenis a nyilvánosságtól való féle. lem. Rossz szolgálatot tesznek te hát akkor, amikor a ssjtó elől begombolkoznak. Egyébként megnyugtatjuk az aggódókat - intézkedtünk, hogy Ug/elsótb helyin utasítás adassék, hogy elek az ügyek a nevekkel együtt a nyil-vánoaaJgg.l közöltessenek. Várjuk az Illetékes tényezők intézkedéseit. — A* inaég.dó be.iedi.4t n vároai adóhivatal nagyban foganatosítja. Azonban, miután az adózók, mikor a kivetett öaazeg befizetéséről szóló felszólítást megkapják — igen sok esetben még egyezkedni Igyekszenek az adóhl-vatallal — nagyon aggódunk, hogy az eredetileg kontemplált 6.5 millió kotona nem fog befolyni. Ha a Hoithy-akció sikerét biztoilt.ni kívánják, miért nem h.jtják az in-aégadót ugy be, ahogy a biiottaág kivetette é. a városi közgyüléa jóváhagyta ? A Roxgonyl ntci tornacsarnok berendezése. Nagy- kanic.a város képviselőtestülete mir a nyár folyamán 200.000 koronát azavazott meg a Rorgon.i-utcat tornacsarnoknak a szabad-oktatás céljár. leendő berendezésre Azóta a berendezé.i munkálatok befejeződtek, úgyhogy . mai napon már a teremben mog la kezdődnek az előadások. A nép- KO2LON. 1>22. december 3. művelési bizottság értesülésünk szerint a tél folyamán 12 kultur-estély rendelését vette tervbe. Az előadások részleten programját legközelebb fogjuk közölni. TÁRSADALMI ÉLET. — Ébredő magyarok nagy gyüléae Kaaluán. Az Ébredő Magyarok Egyesülete jövő vasárnap, f. hó 10 én délelőtt Nagykanizsán, délután pedig Kiskanizsán nagygyűlést . rendez, amelyen a központból Prónay, Héjjss, Hir, Lendvai és Budavári ébredő magyar vezérek is résztvesznek. Ezen impozáns gyűlés iránt megycszerte máris nsgy az érdeklődés s bizonyára fényes tanúságot fog tenni Nagykanizsa és vidéke lelkes magyar fajszeretatérői. — A MOVE értesiti\' tagjait, hogy könyvtára ezentúl hetenként hétfőn 5—6 óra közt a tagok rendelkezésére áll. — Ifjúságunkért. Kedden, decmber 5-ikén a főgimnázium ifjúsága egy kedves, de komoly és nemzeti jellegű estét tart az Urániában, amelyen megismerkedhetünk a minket legjobban megbecsülő finn testvérnépünkkcl s a magyar ifjúságba uj életet nevelő cserkészmozgalomnak legjelentősebb tényét a nyári tábo.-ozást is megismerhetjük. A tiszta jövedelmet a sze-génysorsu cserkészek ruházati felszerelésére és a cserkészzenekar felállítására fordítják, örömmel kell hallanunk és résztvennünk az ilyen ünnepélyeken, ahol jövőnk reménysége, ifjuságunk mutatja meg életrevalóságát, munkskedvét és ami a legfőbb : életkedvét, azt az energiát, mellyel átlendíti magát a jelen sorvasztó világán s a szebb jövendő boldog (udatábarr él, remél és dolgozik. Ez mindnyájunkra vigasztalás. Eiről a: előadásról bestélve azt mondotta egy vezető emberünk: „az ifjúságért mindent meg kell tennünk s meg is teszünk". Mi éhezzünk, fázzunk, szenvedjünk, de ez ifjúságnak mindebben ne legyen része, mert ők a mi egyetlen reményeink. Ml már nem tudunk e hazán segíteni, csak ők I Ragadjuk meg tehát az alkalmat, mikor ellátogathatunk az ő világukba éa támogathatjuk őket I Ilyen gondolatok vigyenek mindnyájunkat a keddi előadásra! - A kórház karácsonyfája. Mindenki tudja mit jelent az, otthonától, szeretteitől távol, a kórtól gyötörve — a komor kórház termeiben ágyhoz szegzeiten bevárni a kereszténység egyik legmsgasz-tosabb ünnepét — a kisded Jézus születésének emlékezetét. Mindenki Őrül ezen a napon, mig a legnyomorultabb odukbsn is ott látjuk a fenyőgalyal, egy-egy mosolyt a szenvedő, éhező arcokon. A kórház jóságos angyalai, a szelíd lelkű apácák — ugy mint ez előző években, ugy most is néhány boldog órát aksrnak szerezni azoknak a szegényeknek és betegeknek, akiket a kórházban ápolnak. Karácsonyfát fognak felállitani, hogy a szenvedés és sóhajok termeiben is a Kis Jézus melegsége vonuljon be. A jó apácák arra kérik a kő zőnséget — tegyék ezt nekik lehetővé akár természetbeni, akár kész-pénzudományeikkal. Mi szivesen nyugtázzuk a nemeslelkü adakozá sokat. Adományok ugy közvetlenül a kórház nt. főnöknőjéher, vog* lapunk szerkesztőségébe is kü\'d-hetők. Ne feledkezzünk meg tehát a kórház karácsonyfájáról. — Karácsonyi vásár. Ugy értesülünk, hogy a különböző kanizsai jótékony nőegyletek együttesen egy a jótékonyságot szolgáló karácsonyi vásárt fognak rSndezni. Az eszme — amely annál is tiszteletreméltóbb, m*rt újból bizonyi- I lik. nnn.k az. általunk hangsulyo* I »Ott felekezeti békés együttműködésnek, mi a helybeli felekezetek között feonáll — a legnagyobb pártolást és felkarolást érdemli a helybeli társadalom részéről, mert a legnemesebb cél a humanizmus szolgálatába szegődik — Burgonya a Horlhy insóg akciónak. Egy birtokos a napokban burgonyát küldött be a Horthy-inségakciónak. A burgonyák oly állrpotban voltak, hogy emberi élvezetre már alig voltak alkalmasak. Aki ilyen „segítséget" szán az Ínségeseknek, jobban teszi, ha megeteti jószágaival, de ilyen „segítségétől kímélje meg a helyi bizottságot. A „Hazudik a muzsikaszó" cimü operette próbái nagy lelkesedéssel folynak. Már az eddigiekből is megállapítható, hogy Weisz-jcld Nu*i urleány a primadonna, Somogyi Ferenc pedig a komitus fősterepben elsőrangú alakítási fognak n>ujtani. Dc kiválóak éa Mmbiciózusak a többi szereplők is, Fischer S:>ri, Fürst Bözsi, Sáfrány Ferenc, Schccr Gyuri és Kaufman Gyuri is. A frappáns táncjelenete-ket Pléh Margitka fogja Schwarlz EHussal lejteni, tehát ez is minden izében művészi tökéletességű lesz. A zenei és énekszámokat Ketting tanár elismert művészetével, a prózai előadási, a táncot és a színpadot pedig Szabó István rended, illetve tanítja be. — Mint érdekességet kell megemlítenünk, hogy a december 16 ra tervezett első elő-., adás jegyei mór legnagyobb részben •táfitok. — Utazás a trianoni határ körül. Ma este 6 órakor n Roz-gonvi-utcai tornjesarnokbon dr. Benisch Arthur áll. főgimnáziumi igazgató előadási tart utazás a trianoni határ körül cimmel. Ismertetni fogja a hírhedt trianoni szerződés borzasztó igazságtalanságait ismertetni fogja ait a veszteséget, melyet emberben, földben, természeti kincsekben és kulturjsvakban veszítettünk. Előpdnsában ki fog terjeszkedni a határkiigazitó bizottságok működésének eredményére is. Benisch igazgató egyik legalaposabb ismerője a trianoni „béke"-münek, ugy, hogy jogos várakozással tekinthetünk mai előadása elé. Az előadást n népművelési (szabadoktatási) titkárság rendezi. Az előadást az Ipartestületi dalárd.* két énekszáma egészíti ki Büchler karnagy vezetése mellett. A dalárda bevezetésül a Magyar hiszekegyet énekli, előadás után pedig magyar népdalokat nd elő. Belépő dij személvenként 10 korona. Bérlet jegy 12 elősdásra 60 korona. A rendriőség kizárólag ezen az uton hivja meg az előadásra mindazokat, akik megcsonkított hazánk sorsa iránt érdeklődnek — Marachnlkó Rózsi éa dr. Szákalyhidl Ferenc csütörtök esti hangver>enye iránt oly szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a jobb jegyek már az első napon s a többi ülőhely is 1—2 nap alatt teljesen elfogyott. S miután állóhely iránt is i>*gv az érdek\'ődés. tekintettel a kis férő helyre, a Casino rendezősége elha tározta, hogy csakis elővételben bocsát ki korlátolt számbsn belépőjegyet s i$y esti pénztár nem lesz, a belépőjegyek is tehát szerbnél árusiltatnok. A hangverseny műsora a következő: 1. Hündel : Jephta áriája (Székelyhidv), 2. Doh-nányi: Iva áriája a „V»ids tornya" c. operából. B\'ahmi: Vergeblichea Hiindchen, Straus« : Traum durch die Diimmerung, Hildach: Kinder lied (Marschalkó Rózsi.) 3. Verdi: Aida duett (Amneris és Rodames — Marschalkó és S\'ékelyhidy.) 4. Tarnay: Haidé, Hubai: Ró»sabo kor, Hetényi-Hiedelberg* Múmia, Régi magyar dalok: Patyolat a kuruc. Nem illik bokréta (Mar schalkó Rózsi.) 5. Wagner: Grál elbeszélés. (Grals E«*ahlung) a „Lo-hengrin" c. operából (dr. Sxékely-hidy) Zoi\'gorán dr. Bslla János kísér — Meghívó. A főgimnáziumtól rendezett előadás (Uránia,. dec. 5. kedd, este fél 9 órakor) műsora u következő: 1. Finn nemzeti himnusz. Előadja a főgimnáziumi énekkar. 2. Finnország természeti szépségei, a finn nép kulturája és népszokásai, több mint száz vetitett képpel. Előadja lipanovits Sándor finn tudós Budapestről. A finn népdalokat Bálint Gyula ur énekli. 3. Daliás Magyarország. Eino Leino finn költő verse. Szavalja Dezső László VIII. o. cserkész 4. főgimnáziumi cserkészcsapat nyári táborozása. Versekben Irta és előadja Grabant József VII. o. cserkész. Enek- és zeneszámokkal, a tábori életet és diákjelenéseket ábrázoló vetitett képekkel. Belépődíj 50 K. Keidcte es\'.e pont 9 órakor. — A tiszta bevételt a szegénysorsu cserkészek ruházati felszerelésére és a cseikészzenekar felállítására foidit-juk s azért minden felülfizetést köszönettel fogadunk. Mivel mozgóképek nem lesznek, az ülőhelyek közölt sem lesznek különbségek s így a jegyek sincsenek számozva. Az esti előadásra már csak néhány jegy kjphato, azonban a délutáni ifjúsági előadáson szivesen latjuk azokat, akik az esti előadásra jegyet nem kaphattak. Jegyek az Urani.* pénztáránál válthatók. — Az NTE eatélye. F. hó 9-én rendezi az. NTE műsoros tanc-eslélyét a Kaszinóban. Az estélyen a legkiválóbb művészek lépnek föl: Fábiánne Pásztor Irma, Teuttch Gusztávné. Fischer Msnci, G»rai Margit, Jager Józsa, Schwaly Anni, Káldor Boka budapesti tánemü-vésznő, kiknek szereplése máris nagy érdeklődést kelteti. Jegyek holnrptól kezdve 0 Teutsch drogériában elővétel ez hetők.. — Évtlxodek óta elltmert legjobb sxépUősxerek a Ksicgner-féle Akácu-krém, mely pár aap atatl fehéríti, simítja, szépíti ís fiatalítja az aieb^rt. a h\'riegner-féle Akáda-szappan, m«lv kelleme*, üditó és tart s, s Krsegner Jele Akác a-puder, mely védi a bórt minden arct.wtáU.nvag ellen. - - Kapható minder.utt Egyedüli késxiió Krcigner gyogy-siottsi Budapest, Cálvin-tér 9131 Mtku\'aaok éa ogyább alkalmi ajándekütgyak a legsxebb váfasxtékb n kap. h*tok Kiichel Fülöp Fial cégoel Nagykantxsán. — X Sorajegy tulajdonosok figyelmébe Mindaxok, akiknek Konvertált, J«>-sslv, Y,i oskeresst, Erzsébet, Hasai, llaitlikal, slb. sorsjegyük van közöljék pontos elmüket — B,«reméoyjOROtul*.tsKiik megállapítása végett — a „Sorsjesy Újság* kiedóhivatx-tavai Budapest. Szon »y u &*30 — Inda, — az erős lósborsxesx! Sxékely tci mék Mindenen »eglt. — Bolond Istók a Viíjg-moxg" gran-dióxus mútori, mely nagy érdekl-Sdésre taxt-hal számul, meg csak ma lesz látható, mig kedden és sxerdi» egy lutalmas ket létzes ftlrrcsoJa a .Bábé! Uí«ŐJ«* kerül bemutatás:*, melynek ;u:on l ire* (Umstar a fó női ixe-r«pW(je ét peJls Marija Lelks Orilt Negessa, Syb I Smo\'iova, ezenkívül lluixár Karoly (Pufi) é\\ l\'r Jiich Hüboe .1 fériiszercplók, e gyönyörű íllm témája Nápolyban kr/.drfdik ót amciikdban vé^zWik. Mind « két ífcx egyszerre lefs bemutatva. 5 Könyvakat vessak, agysalnt Meyers Uxtkonl, KUssslkus Regénytárat. telje* Júkait é* minden mi« torosatot, ralammt agyes müveket Saerb Froő konyvker«ske4<, Nagykanlsss. Uránia. 3, S, 8, 0 órakoe: ,Ha<c a (\'. Iiitta\'-* humero* kalandos história, t«l»e meglep\'. »rtista mut*tvinyokkal, kacagtató fordulat \'kk l Sxerd«—csütörtök—péntek a ssezon eltó tökéletesen islaesett filmje A .Hugenották* Dumas regénye utio. A .Sient fíerUlan éj* idejében íeitói köroyesetbea !♦-jún.dó ixomoeu történet Medici Katalin eselszövényel álssóva kél Mur kattós sserel-mének finom »tátalval. Dr. K411ay Zoltán jogi szemináriuma budapest, Andrássy-ot S. ás Sseged, Pallavtctal-o. 3 felelóséggel é* bLitos sikez-re\' késxit elő bármely egj-etem és Jogakadémia összes Jogi vitsgálra és a* ügyrádi vixigáxa Jogyxetbixletl Rekapitulációi Minden (elvilágositist sióval vagy levélben késstéggel ad akár a budapesti, akáz a szegedi igazgat A*ág. — Külföldi éi magyar bélyeget olcso árban vasáxolhat Szerb Ernő könyvkereeke-Jésében, Nagykanizsán. Vadbörökat, ayuJ, róka, stb. Ug-magaiabb árban vesxek. Subó Aotal fény-verkereskedó. — A Hunyadi János vl* a béltnu-ködé»t a legegysxerübb ét legkellemesabb módon t xabályosta és idejekorán használva, tok koaso\'.y bajt hirit el. — Vadáaitöltények megbízható mlni-tégben legolcsóbban kaphatók. Mindenféle vadak a legmagasabb árban megvételnek Gyonea Lajoa Kajincsy-utcai ualetébeo. Városház palota. — VADÁSZOK s»i»l köliiü békebeli anyagból kiizüll v.dá.r-harl.nyákat, m«llíny«ket c»«k FILIPP híiisnyakőiSililében kaphatnak. — Szombathely. St»U Kftimftn utca 6. szftm Lili bárónő. Nagykanizsa, dec. 2. őázintc sajnálattal vettük a hírt, hogy a bájos Martos-Huszka operette tervbe vett negyedik e\'óadisát a hivatásos színésznőnek is beillő ki-lünő főszereplő — Novákné Kantr Manci — váratlan betegsége miatt le keleti mondani a rendezőségnek 6s így a kotiitssi közönségnek az a része, amelynek nem volt alkalma a .LM bárónő" szép előadásában gyönyörködni, le kell hogy mondjsnak a ritka müéloezeiröl, amit számukra a .Lili bárónő* előadása jelentett volna. Most azonban, hogy a .Lili bárőnő" előadásai vég\'cg befejeződtek, elmondhatjuk végleges kritikánkat a három előadás vógignezése után nyer: impresszióink alapján azokról a pompás előadásokról, miket egy minden nemes célért hevülő, művészi qus itásu férfiú, dr. Mutschenbacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök vezetése, szervezése és betanítása mellett a nagykanizsai műkedvelők elitgárdája adotl elő nagy faradsággal, áldozatokká?, csak azért, hogy a didergő szegénység meztelen Kyermekeinek felekezeti különbség nélkül lehetővé tegyék a Uobelivet é? ruhával való ellátási. Dr. Mutschenbacher hűséges segitőtirs-ii voltak és nagy érdemeket szereztek a siker és eredmény-teljes e őad\\sok kóill Ketting Ferenc zenetanár, aki az operett nehéz zenei részét oly bravuros tökéletességgel lanitoiu bc « .Zrínyi" Irodalmi és .Művészeti Kör tagjaival, h*«y a .Zrínyi* zenekar* bármely fővárosi színházban is megérdemelt sikert aratott volna. A köíönség élvezettel hallgatta és gyönyörködött az Irodalmi és Művészeti Kör finom játékában. Harsay Gizus ténctanárnó, aki nagy anyagi íi\'dozatokkal több nspon At « budapesti Bitha Lujzi Színház művésznőivel mutattatta bc a láncokat, csak azért, hogy minél művésziebben és tökéletesebben taníthassa be az ittoni szereplőkkel. Hogy feiadatál hogyan oldotta racg, ZALAI KÖZLÖNY mutaiJa ,az. hogy a JcrtzönjAf* minden . cgj\'M tiwjoloncinfjc n><fismétléséi követeli* *«x«reptfkt6J. Egy .ilyen . SMjvftxét, vcztUt ét ottanit mel IMI CMk természetes, hogy srinte meglepd müvAszaii Öss*já<6*«ot pro irkálok, mely bármelyik jorb vidéki , MJníá«uUir>»k is oícs^rcl/ro vá ( voíoa. Senki *rm hinné. — /.ki nem ludja — hojty njukfdveíők J • »iot lak. Mindenki szinte dnmagAt igye kezeli íeiüj/nu nj £« « niüé\'ió na közönség, »mrly u i idenkor hsias igaji. •mu<Jv*zeié«, honorálta is * műkedvelőd pompás Jáiékat Mind bárom előadás zsufo\'t hájai vonzón, .. amely mioden aka\'ommal melegen ünnepelte a kiiünő sccr<p 6k»i, az elaö elrtadá* alkuiméval inegériék<s virágdíszekkel «s csokrokkal ju almái ta. A Őszietek ickete Luzlo -.iparművész disx iogváu u^éset dicsé rik; díszletei najyban etnoaik az előadások dokoraiiv- szépségét. A sok kezdetleges mázolmányok uun JÓJ eseii ,végr^ ipUyéSki.kéKból eredő dineteket latnunk. Lili bárónő, — Nováknc Kantz Manci — a főszereplő nehéz, de há||s szerepének minden mozzsna. llL igyekezett kedvezően kihasználni, . teJjca egyácUAtfét. adla ,«cr«pében. ugy, hogy ő, aki mo.t Jápeil fel első izbet> a Mif»pad.v<fc»*ítéir." — áílaláooa bámu\'aiot keltett előkelő, Aopm, játékával, **rrop5öc való teljes feeéiéiéveJ, könnyed mozdulatnak graci^i*MáVál,.l»s*u, csengő h»ng-jávai, egyéni bájával, yálasstókos, k.o»«ömieivpi. Töké-etes LM bárónő volt.. ReméijQk,. hogy még nagyoa Aoktzot fegjúk , JAioi a tél . folyamán, a .fapadon. Méltó partnere volj lilésházy. gróf szerepében ftdor Luzló, aki egy rujinirojott sziné»z minden forszával Játszotta a grof és ints kettős aze-repét „ftiikfn. láiuok o\'y kiforrott tehetséget műkedvelők között, mint Fedort. Fedor nagy értéket jeient dr. MutKhenbacher \'liigárdájában. CUrisse színésznői a színpadot vilA Kának tekintő hiv«tásos*zinmOvé*znő sem tudja Jobban ajakiuni, mhi Ha/soy Gizus, ^iaefcjáiéjta, éneke, -hanghordozása, miaikája, tánca,valósággal magával ragadta a közönsé gel. Hogy Harsay Gizus nemcsak táncmUvésznő, de kitűnő színésznő \' is, mutatták mostani előadásai. A közönség tóbb izben hatalmas ups. orkánnal mígisméiejtetle egyes jele-neteit, táncái. To.letijei is nagyon Ízléses k voltak. Németh Jenő Malom-»«8hy .rácnak, ^.jegapróbb részié lekig gondosan kidomboriio i szerepében pompás alakúig! nyújtóit. A közönség élvezte Némeilv/laom hu morai, mint komoly jelenetei!. Fedor után 6 volt a legjobb féiflszereplő. A közö.\'-ifg meleg tapssal jutalmazta szép játékai. OUop Gézát eléggé ismeri a kanizsai közönség előbbi Sikerült fellépéseiből. Mint Lili bárónő vőlegénye m\'o»L egyenesen brillírozott. Sok derül" pe«cet szerzett a kőzöo^égnpk. Szerepéi helyesen fogta fel. Caak itt o.t egy kissé lulzaaba viito humoréi, gesitleil tíaneJíovict Lulu mint a bárónő komoinaja nem-csak Üde megjcier.ésén«k lermészet les varázsával, do énekével és lán- cával, a mii háromszor is meg kellet-Is rélelni, megérdeme l sikerl sratoil Viola Kálmán és Hraxdina Pál ki-sebt* szerepükben helyesek voltak, Vio\'a mint komornyik és olasz márki, Hrazdina mini Mésházy tiszttartója Ügyeden beleilleszkedtek a pompás Ö«*zjuékba. F/jencli>.U5 b>iást kellenek a hö\'gy zaokek, akik ennivaló bAj<>ssi»ggal UdvÓ\'öU\'k ar. uj islállóiulajdonoíl, — Lübárcnől Csopt\'riuncukat lom-bolo iaf*«»l jutalmazták. A többi kisebb szereplő is minden igyekeze lével azon volr, hogy minél jobban sikerüljenek ar előadások. A három (cljesen zsúfolt ház meg hozia a kívánt rnyagi sikert is. A szegény mezitunasok ismét meleg cipői kapn«k a hidegtől elkékül láb»cskaikrrt És ex uo/f ot előadá sok legnagyobb, sikere. Előadók és köznnatg legszebb. )U«al na azok a feiszár loit könnyek, miket a r.incs-te\'enség gyermekeinek arcáról sikerüli felszánt a ni, letörölni. (*) T»rlfnm*raókU. a MAV. voobImIq. Budopeit, drc. 2 (Saját tudósítónktól.) Hivatalos h\'lyról nyert é.-\' iraúlés szerint a MAV. vonalain a fa, a bor, a tör én «. hu* vasuIÍ siAllitási tarifáját december hó 5 tői 20—25 asáialíkkal UsiálH\'ják. KÖZGAZDASÁG. Uj vállalat létesítése Nagykanizsán. Kcszlcr JenS és fivére ludspesti vízvezeték berendező, épület- és disimübádogos cég városunkban Ma-gyar-utca 8 szám alatl 11\'küllelci és n üha yi rendezett be Miután a vállalat az ország minden léazében számos kastély >és uradalom vizve-zeték berendezését, lovabbá a Déii Vaspálya Társaság vonalain levő állomások, igy a nagykanizs i álló-másépüetek vizvezciék-bcre.dízé. sét is ók szerelték fel, a cég főnökei szükségesnek láttak, hogy megrendelőik étdj4é>en városunkban is fióküzletet rendezzenek be Tekintve, hogy a vállalatot a fővárosban is, tnini a Háttulajdonosok Szövetségének szerződés •» vállalkozói, elsőrangú és megbízható cégnek ismerik, r.ol állandóan 26—30 szerelő és bádogos szakmunkást foglalkoztat, óróumel látjuk, hogy a-Kalmat nyujt^ váro»u ik lakóinak is, hogy fóv.«ro\'»i. sti.usban tervezett modern vizvezeiék, fürdőszoba, mosdó, closet, - szivattyú beeendezé-aeket k+szitteihcsseq. Különösen ösmeriek a cégnek egy<s kastélyok és uradalmaknak lariányrendszeiü v^gy vi lanyerőre berendezett auiomatikussn müródő házivirvezeték berer d ?zés:i, mely;-. berendezésekhez az összes anyagokai, önt. vas angol csövekel, hor ganyzoit kovácson vascsövekéi, iviomjatabokai, mindenféle réacsapo kai fayence á>uk stb. állandóan raktáron tanja. . Aj tnlju< az érd\'ktfdők b fl^yel mébo a véJla\'at üzletében Magyar- u\'ca 6. ar. kiálliioii konpleit fürdó-sroba, fayence, mosdó, closet síb. egés sé ügyi brreodezésekei, mindenféle háziaritsi cikkek bádog éi zomágcedények, boráss ul cikkek síb. megtekintésé\'. Mind nfé\'c vízvezeték javítási munkákat, átalakításuk*i Sajál lervezés szerint, valamint bidogos nunka }avit£sokai szakszerűen és olcsón készít Valuták . S\'apo\'too t*<00. font KWO.IOOOO, DolUr Kraoda íraok IUJ-Ö>. Mi/ka >0 - 35, Olau Nra 113-18. OsiUík kotoaa 3 44 - 3 <JO Ul 1440—1 50, Siokol 74—78, Svájel fxan» <40-45. Dinár 2K80-»f»40. Uogjal márka 15 KoUanJi forint V05 1010, M(«(r»nk 148-153, Uva 1750—1*50. Devizák: A»»C«r3*a» «70-9J. Koj^nhíaa 476-48S, KrtSStiiA>a 4 <3—44i, Lon^vt I060J lO&O . Bariméi 35 Milaoo 11J-118 Piri* l«3-ti». Prá^a 74-78, — S4<xkholm 630-W5, --Zürich 440-45, — Wlao 35O-3«0 — Ufíkb 7Z6-780, — Kaw-York 23W4I5, VaiaA 15-lls (tokMMt 1450-1550 Soíla — Zürichi zárlati ftcrlii. G Gürt»»«to«j.tii —, áloUaaJla ZI2 25 N\'aw-York 633 -ÍO Loodocv 2412, Pária ■1745, Milano Prága IÖV5, ltodat peat 25\'/>, 7.««ráN I8V, Varaó 3 JO. W|#o 070. StAfU MKS Dturák btly 0 75 Grosz és Társa bank. éi tőzsde* bizományosok ♦ Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. SurgúojrdM BanfcAr NagykartUsa . TaUloo: 321. Termény jelentési ttoaa (TUsavWáJtl) ®5öO— QGOV, »gyib C500-9\'VX), cos* n300-««00. Ukarroány árpa 670O6X00 serarpa 73CO-5CO, tab 6500-W50, taoxari ——. f«p<« 13500—14500. korpa 4300 48S<V» kftla* 8000-8500 Budapesti állatvásári Alarhahu* II f. •K«»l\'>»0 215—315, hatul;a • Z4J-3W, «U;a liO-105, L r. r^tsbao —"—. — hitalja—-—, — —- — Nov»o3<k marha: I. r CRé»xUo 23N-2«t, horju (Akvtre^rb) 445-675, Kásilet: Nagy-marha 50. iklii :2, — SovM3ák marha —, ala<Ui -, bofju . «t«Ját Marhabőr 43*1—460, borjobír 800 - 820. Buk* —, aladva —, Juhhoi 280-320. Serlésvásár t Kaihajtát 100. KUaW á<liR SO, öra« -Késáp —, Kóonyu —, L t. 400-500, II — Ztlx 710, Ssaloaoa 020, Uh. hu* 430- Értékek a rnsKánforgalomban: X«t. 71250, Salgiitaijioi 33260, Kuna lf»50u korosa K«t.«iAa^\'»kMzió Benedek Rezső. QYflPJU FONALAK öft.ia. dlv.Uxln«kb.n kereskedők és kő-tődék figyelmébe, j lllinM MII Hktir I C/4rl érik I FUCHS JÓZSEF ÉS TÁRSA audspait, IV., K4roly.körül 4 1922. drormKr-r 3 Apró hirdetések auai lánálc ÍOO korasB. rul>f*kk WtlMl ...J.K Mx.k ía^lk- uíiallUlitk. ÁUL»* Konvenciós munkás KERTÉSZT alkalmai a lionokkonisromi >;aida«ag. Mihéssalkaa vató érttUm qMgklviaUtik. i^rt«k»s4s Nagykanliián Ffty iővM bajna ZOnSOfB i\\ <f.y antik garnitúra ^ VIOLA »4f,i^uái. OEAK TÉR 10. KU46 kí« r»\' 4*-*l-aa kfoajt Ui«ni vUbat- k.; UUIU t* I fii t)-«J (MM->ili*tlMl««áMl m\'VJjít-co. i«m- mrniM % i*üc^«, KUptt túxjíno llajaro l«V»riMn«l • I»««!| «llltl .O «IMl. kitl JlKtU. Xlli-O.-I ,. }|,4 GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! FŐ-UT11. « LEGOLCSÓBB I itei HutnnitliL — törfrn- (s uMrrtavi. -• mnii mzmt. >A ts rttn f«rrSi. - ió( tíiín IUÍIU. - nuno^ilktaiHustoa. Rendelje meg! ajánlja tovább !M L«9<4lu*rUbb karácsonyi ajándékul: \', II lliu IvMk-fAt Itani m I .Job <ili.,l ImW tulmll I HU. L M, UIHMI íuiMUi I k„. V.I..IU ,1a. Ifanmi I JC.V Uriií Uilllah, H hülutbl pirkNI kM \'/, . Wltril CKM \'/, . kl\'im Man Uai MKik. Alkalmi ár fisszesen Cilooa katieioayl ; oiMi lih* KOtva. rir ridU. ulánvéual, a f-iíra UKuld*.. inilltIL KOTÁNYi JÁNOS hf»a aasylucaaka.SA MOWÍST, KL, TEAtr-KÖBUT 7. U. K 3500 Meglepően olcsó MRAcsonvi AaaKt NAGY KARACSONYI VÁSÁR FLEISCHMANN ÍRÜHÍ20, BUDAPEST. KÍROLY-KÖRUT 24. »»i UK ( !1S« < IB« !U un i ) ( I ,W1», 1„L ,M|, ,k„ \' L \'"\'*\'- »\'""\'*. ""»■ ,o. m.r.dikok "—\'-*< \'•"*»- "•^t--. . —r., .Uént. .,»„ driási választékban KanaesoNvi Anakt i.p.dsvk..on». d.. "•■» wAlasstékban I o.Tf « a» 1mű réuéta. Mi). . U I 9 " d""«K«.4kk.n n.g, ,4l.M,4k "|il ok.Ml.nm I december 3. 2AL,\\1 KOüLÖNÍ Zsoldos Tanintézet lriip«St, VIII., Oohlny-ulci 84. u. T.I.I.n J. 124*47. « lagjobban készít elö magánvlzsg*kra. Bu torudvar UMu»tU. tUUtí. kir»ll..ir.», ItafekMta- -4«l4ut, ilk. l«tjvUar*ubkM Muutikilik « Schwarcz Lipót és Testvér* ■ p»a«. Vll^Uáxila.n. 57. Wmm\'4*,I-». k«m>u»i« Harcsa Béla url azabó (S. haíf.r Janót <f| »o.v tuMata) Budapest. IV.. Vérosfcái-u. 16.1. em. T-tefon i IM.V31. AttiaJí tjkiir tiIMI angol szövetkülönlegcsségekbSI. Erodoll angol szabású frakk-óa smokking-öltönyök, valamint virosl bundák als6rangu kivltalban. Sesrt- 4) ntuiSruhik »üfla!»j« MstMtt. Erzsébet sósfürdő Budapest-Kelenföld. C»onk»-.Magyarwz\'K egyetlen női bajoknál kilünl ba\'ásu gyógyfürdő MT Cgósz tálon nyitva. Kltűná konyha, k<nyttmc» stobak. kftipontl ni«ra«kcl( Arak. Állandó • > «k*ici Q orvoal felOtyelct. K&it«(I«ii villám oafliai«k8lt«ld a «(4(teu a lOrJílj. }7»i T«lífon Jóx.el SI-75 i* József St-74 Egyszeri próba után meggyő- ződhetik, hogy legalholmasobb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó S-S3 „Szerecsenhez ___Naavkanizsa, Erzsébet Királyné-tér 1. siám. Viszketeg Htk*aa4g aOn (uaaailja a N««» baráH Anliacabln magyar n*v«: Boróka-kenőcsöt! U. >HV, ... 110 K. KHT ,„ 500 K. X.pk.l. i.lnd.n {,6c;.,.tid,b«n. VMMI unitUii I6UI«H(|M«.T. IX. MinHi.il. AJUlak 5Í triffaili darabos fütőszenet vasúti raktálanib»n átvételre va*y száz kilogrammtól íalfaU háthoz izáflliva aion-oall asállitásxa, a mlndtnkori napíktoti. K*groQd«lés«k Nau és Klein cégnél eszkü. zölhatók vagy lakásomon Kórház-utca 16 KLEIN VILMOS,... • TrífalH Szénbánya képviselője. Mindenki jól jár, ha cipŐ»iüV»éj{lctét most nilunk szerzi be. Cipőink mérsékelt áraiból december 25 ij májj kQI5rs karácaonyl engedményt nyuj tank. A legjobb anyag éa tartós-ságért szavatolunk. Lakkclpőln kot feltűnő olc*ó árban áru-altjuk. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábszárvédők. cipőkrém, dpőfűző és sámfa mindi? a legol ctóbb árban. Hungáti* Cipőüzlet, Fő ut 14. Eladó °gy *Us használt 8 lóerői egyenáramú ÉtUkexol lapun\'e nyomj Íjában. motor QUITTNER ARTHUR Teleion: 394 Telefon: 394 hatéságil&ff ongadélyazott villanyszerelő NAGYKANIZSA, KOLCSEY-U. 17. HlvAlla) világítási vo*« Ak«v, motorok, osUlarok, valamint telefonok, csángó* <s Jatxó-kószülókok felszerelésit, kastély-vlllambarlt* barande*\' aét. Xtndaa somQ villamos munkálatok gyeraan oszközöltetnek. Btakaierüen végzi motorok aJratekoroseiésM. Min onncmtl ftRÖk raktáron. rESTÉSTÉ P^ és tisztítást I »1|»I1I UOÜVMnuMo^ ( H ■ RÓZSIGYÓfl, KAPOSVÁR I I Mindenféle szerkezetű írógép, varrógép és mechanikai cikkek javítását Brandl Sándor J&.ltóntth.ly. V Deák.tér 2 \' üyoriBn ötpontosán Jótállás mellett vállalja. LEGOLCSOBB ovál-, kör- és képkeritekben STERN i. KALMAN uvfgciési vál alala Nagykanizsa, Kazlnczy(Vasutl)-u. 17-19. U«(«r UllmuiA\'hi> állandóan raktáron tartok mindennemű táblaüvegeket, képeket, tükröket I! ipUlatak baUvogexósa bolyban ós vldékon oszköxölbalök. HARANG divatAruhAzAban KflRACSONYI VflSAR HARANG leszállított árakkal OOszíies |ómlnflsígü slffonok 400és430 K mosódelainok (kéhszinben) 450 K mosódelain-kenddk 360 K ing és ágynemű zefircfe 480 k Hasonlóan az összas cikkekben 30 40 csehgyárlmdnyu círnaazOust \'ST.\'.; 480 K duplaszílesnőlszOuetek (lómlnőségl 580 K UOIönOsen reklám dr duplaszéles gyapjuseuiolok minden színben 1300 K olcsóbbodás. Sarok üzlet. ,HARANG\' Sarok üzlet. Mélyen leszállított olcsó árakoii megkezdődött a nagy KARÁCSONYI] r / VASAR KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán Szövet olcsóság Duplaszéles szövet mtr. 550-600 K 110 cm széles strapa szövet mtr. 650 » Duplaszéles divat szövet mtr. 800 Duplaszéles Scheviott minden színben m. 1300 140 cm szeles strapaszövet mtr. 1500 Gabardin szövet m. 1800 140 cm férfiszövet ruhákra mtr. 1500*1800 Átmeneti doubl szövet mtr. 3000 - Balisztok gyönyörű színekben mtr. 350 Creppek gyönyörű színekben mtr 450 Szintató mosók legjobb minőségben m. 500 « Fehér schiffon és vásznak mtr. 450 . Az áraink beszélnek!! Itt az idő, hogy olcsón vásárolhat Ezenkívül farsangi újdonságok órláal választékban már raktárra érkeztek nagyon olcsó árakon 7.ALAI KÖZLÖNY Itt d.ctmher 3 A Uidfrt karácsonyi ünnepekre való tekintettel raktaiomon levS tluflln wick>, bariöO), veloer M fil« k»lTok \'«* ti.llitotl iroo kiíruMtuto.k K«lMvom a n é kf.ic.ntfK f.)fVc]m<« a Irpko.yoel b .ilófkat it kifpumic* tjAnyon. Ja*M. raktifon urrok m.iv\'ene™ u kei., munkai keUketkel. rangokat, Romíné ke». jumperekel M»> — li»itvl*»lttA«fc Villon ktdveimínyefc. j»» RÓTH LAURA. X Elsőrendű ^ POROSZ fütő-és aknaszenet háxtartásl, lp»rl ét maxő-gaxelaaAgl célakra a Í»J»Í-tjiteiiai Hohrnlohe bányák Uroái-fíiej MBX-biny«b«5I azoDnal a legolcsóbb oapi ároo ■xálllt halyban fuvar- vagon* tataiakban, v&\'aoúct vMékra Is WlNTER HERMANN u4iwi|yk*r«ik«d(, , I rerifWptlititfe BUDAPEST, V., Lipát-körut 16. Talihnifa: » <1.112 -«. 1U M. •wíjöojríto; „ÍWJ Wtat». Stí,J«r. SZALMA eladó. Cin • ViaJö-fllV4telhin Házak kerltrl, Gtltt és magánházak beköltözhető !■• kaital, jolorgatmu vcoJíg\'ők, laJactony r.ilútt 10 í/OlJ kit. tel n -i ii6;6btrtok. ZCO hektó hordával, |<ioc«.- :ai, pajtával, Somogyban korom a <t üzletből altö h»a hoU főiddel. :i tsoba be ...toiieló. IUd«-<»ony mellett cilelház beki>Ku*httő l.ktítal jatanyot árban elad&k. Hívebbet: OUKASZ MIKSA Ntl/kanlua, Kawa.l-utc >». Semmi reklám, csak meggyőződés 1 Férflszfivetekben a*. oioíw«Ui Hői kelmékben 35-. noibMái Női kalapok so-.atuikbak Sz&wtt <s parsat miridékok Kiírón Klein József és Testvére TURUL CIPŐGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsa, Fő-ut 12. sz. alatt. r TURUL felülmúl minden cipőt kivitelben, tartósságban, olcsóságban! Alkalmi teherfuvarozás Na£yk«nÍTs4ról vsgy kör-nyékéríl Budapestre, 2 te herkoctl pótkocsival cca 150 q teherbírással. É\'dek ladni lehet Nagyítani-isal Autólorgalml r. t.-nál. Tclcíoo: 123, 183 i/adböröket, nyulat, rókát, nyastet atb. legmagasabb árban von Villányi Antal ÖSSí.S.SS Csongery-ut 23. „„ Elsőrendű KŐSZÉN lopható kicsinyben és nagyban Bíró Testvéreknél KIrily-iiUa 33. T.l\'fa. ■ III. • .*«,. jl; l frlverelettcl, vttíiMl, állómat kölckKn 30 millióért eladd. Nagykanizsán L^SÍ SugA/.ut 6. uibor litereaiáat 60 K óbor 100 K Fr9M«r,<M»i»«i »«!♦•«<»»•* tfr.iWMWtü - WalM ARGENT János modern clpAsxüxlet*b«n Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett Cipó 11 anyag JOtjRa <t kiv*ió gon-dot ktnitíténcl fogva a le, jutányosabb. Óiiáti váUtitík kénél dolgozott f.kftí ii silaet bokti. cbavítaui. szarvat. átall* lop. lakk, m;j cm bártooycipt\'.kben. Gyermekcipő különlegességek I Kóser libazsir otywtnten libahús b-\'rmely mennyiségben napi áibjn kapható l.lbama;at vettek FAHN ADOLFNÉ Zfcrda-utca 2. axám. ASZTALOSOK!! S>üi«s*KiciOket elsőrendű crdéM lucfanyÖ (Fichte) »ny»Ki^n Ick-JuiAnvosabban nálam szerezhetik be FiKy«lme», pontos kiszoljjAUs-riM t. vevői\'net előre is biztosítom. Horváth Viktor auUloa- *t <|tOlaira, faa»4a. niéaa 4a aamaat ■•(jkaMiktiiA ■ ag/kaolaa«l t«l«j>* MAGVaR-UTCA 1SS. SZAM - TKI.RrON, »«. H7.AM. Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék <Rjr pir MiStényícipö XillTalk\'Kl\'kaak b»-iaraí<l foponokaak olraA »»nro«.a,»K MILTÉNYI SáNOOR ÉS Flfl cirdAnmU\'/A NAGYKANIZSÁN, Fö-uton a <!••■ paUUJikan. J7JT K t nyitót\' /s egy c«ukot» HINTÓ valamint egy SZán trljrscn jó AllapotWan jutányos Arbitn eladó.—Cím megtudható m kiídóhivatalban. Keazthelyro 4s Kapoavárra, v«la • mi Nagykanlzaára vssza, kisérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az c\'%6 jtrat indiiAsAt december hó 4 érc tervaxzUk, ha kenő tiójegy/.«i lesz A ruvardij téie\'. a szAtliimány quamur-Atól ÍUjíg, azonban 20—40*/t feltétlenül o cs( bb a vasú i g>o:soru di]tét<:lnöl Os csak cickéllyel drá* gabb, mint •> tehrriru dtj é:e\'. Az árut a feladnál a cimzeilig SZálliijut ia a fe »d>s nipjai; a rendeltetni hel>ére )ui. SCHENKER ts TÁRSAI DAOYKAKlUit núXJA ERZSÉBET-TÉR 1. - TXUrONUÁH t «.. — 18076/1932 Felhívás. Fcl\'ntvatnAk h nagykanizsai hadi rtiVkantAk, h«diozve^yok is árv-ik, hogy a kiutalt nyu.d Jak fe vétrlc végett pon os*n jelentkezzenek a VAioshazen tll cm 31 pjto) is p«d\'K: 1922 évi dece.nber h» 4 én a hadirukkantak, 1922. évi december ho 5-én a h diozvegyek ésuarvAk. NaKykani.\'sán, 1922 évi november ho 2£-*n. Polgármcater. Vadászok és uradalmak »<n flgyolmóbe : UAtVDll * «mnJ«nnt:;iu vaJO^rt VCiavKi es nyer» ermenyt a leimagaanbb napi áron Szarnak Mór IÍSSSK\'tf. KARACSONYI ARAK Parget 420 Karton 430 feslö 440 Siffon 450 I Cérna grenaóin 480 Fejhenüö 360 Zsebkendő 60 Sc otlis szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában. Nyomatott a i«oiu\'ajdoQosok: Zaűai és Gyarmati koayvny-t 61. évfolyam Nagykanizsa, HKÖ. deccmocr 5. Kedd 276. szám. POLITIKAI NAPILAP Sgves szám ara 10 korona. KIAnoK*!! átrak: Hty hAnaprm 300.-11 ..rom h«D>|ir* AAO.— K fl kanizsai orvosok határozata. Az uj orvosi díjszabás. Nagykanizsa, dec. 4. Az Oi»zá-gos Orvos S/.övetség zolavármeKys i fiókszövetsége legutóbb Zalaegerszegen rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a megyei orvotok nagy számban jelentek meg. A gyűlés egyik főtárgyát az orvosok megélhetésének kérdése, illetve az orvosi működés díjazásának megállapítana képezte. A pénzérték inga dozása miatt a tanácskozás folyamán a bu7«v«luta szolgait kiinduló altipul. D- csak ez alapeszmét fogadták cl, rnsgát a buzavalu<át, illetve ennek megfelelő orvosi díjazást nem, d-c»r-« annak, hogy a gazdasági élet majdnem minden megnyilittkotÁsábnn n huzivalu\'o domin.íl és érvényesül. Amíg pld. Vasviírmegyében szintén a teljes buzo \'j\'lu\'ni díjazásra helyezkedett »z ottani orvosi fiók szövetség, iddig a zalai fiók -\'övets-g álíW^niKg. llt-pitott dij«k messze elmaradnak a vBsmegvei orvosi dij^k mögött. Az orvosok tnlfin msjdm-m min díg :t leguto^Ók sorába kerü\'nek, amidőn anysgi helyvetük javításáról ven szó. De nemcsak őnmayuk, hanem a nagyközönség, de legfő kép 11 betegek iráni követnének súlyos kötelességmulasztás?, ha bsll-gatnannk, ha nem mozognának, ha nem igyekeznének legalább némileg Iépé3t tartanin drágasággal. Ennek szélesebb indokolásárn sfjna helyszűke miatt rá nem terhetünk. A közgyűlés dr. Thassy Gr.bor megyei főorvost bízta meg — n nagykanizsei orvosok S\'empontj ból is — a kerületi munkás és be-tegíegélyző pénztárral való egyezkedéssel, illetve megállópodí\'Ssui. A Zalaegerszegen tartott orvos szövetségi kö/gyű\'é* határozataira támaszkodva, h nagykanizsai orvosi kar túlnyomó nagy része és a város szomszédságában levő egész •égügyi körzetek képviseletében számos vidéki orvos folyó hó 2-án tartott ülésében a következő egyhangú megállapodásokat, illetve határozatokat hozta. 1. Orvosi rendelés az orvos rendelőjében legalább esetenként (a betegség minősége és egyéb szempontok szerint is) 300—500 K. 2. Orvosi rendelés a beteg laká-•»n (azaz orvosi látogatás) az előbbi díjtétel és ennek 50 százaléka, azaz legalább 450 - 750 K. 3. Éjjel (este 8 órától reggel 8-ig) • télen-nyáron fenti díjazás kétszerese. 4. Műtét külön felszámítás tár gyát képezi, melynek díjtételei éjjel szintén kétszeresek. 5. Konsilium azonnali látogatás, avagy rendelés (sürgős eset) to- vábbá az orvosi működés időhöz kötöttsége (azaz a fél ar orvos által közösen meghatározott időben végzett orvosi ténykedés) esetén a díjtételek kétszerese. Hasonlóképen a vasárnapi és ünnepnap délutánján a díjazás kétszeres. 6. Vidékre és a kültelekre v.iló orvosi látogatásért n természetben ndandó megfelelő kocsi, illetve megtérítendő fuvardíjon felül — minden megtett kilométerért 100 -100 K. éjjet ennek kétszerese jár. 7. Orvosi látlelet (vizsgálat és írásba foglalás) 1000 K i\\z orvos lakásén. Orvosi bizonyítvány ismert esetben 500 K, külön vizsgálMti! 1000 K. 8. Háziorvosi tisztséget lehetőleg nem fogad el az orvo**zÖvetségi tag, de ho méyis — akkor az évi díj legulább 20,000 K, mely nrgyedévi részletenként pontossn fizetendő A háziorvosi jelleg mindig, előzetes kölcsönös megállapodást ki ván és nem lehet ejjy már kezeié--: alatt IrvÖ b-tegséggcl kapcsolatos. Műtétek konsilium a házi orvos nak is külön fizetendők. 10. Az orvos legkésőbb »• keze lés befejeztekor haladéktalanul dija zandö; hossxabb, negyedévet meg haladó betegségnél pedig minden esetre negyedéven belül. 11. A fenti díjszabás n speciális azaz szakorvosi ténykedést a ké ihÍhÍ, mikroszkópiai vizsgálatok*! ne-n érinti. 12. A városi kültelekként r> mun- k.s- pé.-iztár által meghatározott te rülctek szerepelnek. E* pedig Csen íreri-ut a sörháztól kifelé, Király u., Teleki ut, Honvéd-u., P\'lőfi u. és Mi\'gyar u vég-. Dr. N. H. fü magvar jóvátétel ügye. A csehek irrtrikéi. — Báró korányi hazaérkezett Párisból. Budapest, Oecember 4 (Fővárosi *>er kész tőségünk jel-ntése.) Báró Korányi Frigyes tegnap este hazaérkezett Párisból és a jóvá-tételi kérdés tárgy al -«sain»k * -redményé ől jelentést test a kormánynak. Annyit jelenthetünk, hogy a magyar jóvátételi ügy végleges rendezését megnehezíti az, hogy a jóvátételi bizottság előbb a német jóvátételt igyekszik rendezni — Franciaország sürgetésére. Magyarországgal szemben mintha bizonyos engedékenység mutatkozott volna, de azon körülmény, hogy a csehek részéről nagyarányú intrikák folynak ellenünk és bizonyos részről Mugyarorsxág fizetőképességét kedvező színben igyekeznek feltüntetni — nagyban megne hezlti Korányi báró munkáját- Döntés a magyar jóvátétel Ügyéhen valószinüleg c«ak tavasszal fog történni. A Pasics-kormány megbukott Belgrád, dec. 4. (Expressz távirat.) Pasics tegnap megjelent király előtt, hoyy felajánlja lemondásit. \'A kiráiv avocvbsn lemondásinak elhalxszkására kérte. A >ajtó egység.- h kormány busásat n horvát kérdés mistt támadt irányváltozás-nak tudja be. A jóvátétel számlájára. Páris, dec. 4. (Express/. tavirst.) A legfelsőbb tanács megengedte, hojjy Németország 1923-btn Juyosz-lávién«k „> jóvátételi szimlára* 5200 rendes vagínyu é«70kesneny vagányu vasúti kocsit, 2670 rend-s vágánvu és 1000 keskeny va^anyu mozdonyt készítsen és szállítson. Ipartestületek nagygyűlése. Budapest, dec. 4. (Saját tudósi tónktól.) Vasárnap délelőtt « Gólya várban az Ipartestületek Uiszagos Szövetsége nagygyűlést tartott, az iparosok óriási részvételével. A pénzügyminiszter képviselője dr. Zsigmond államtitkár kijelentette, hogy dr. Kállay miniszter teljesen magáévá teszi a magyar kisiparosság kívánságait. Ellenforradalom Görögországban. Athén, dec. 4. (Exoressz távirat.) Stárnos görög városban, nhol a kivégr.-iteknek párthiveik vannak, kítö\'t az ellenforradalom. Így Korfu szigetén Theotóklsz hivíi kitűzték az sngoi lobogót és kijelentették, hogy eiszaxndnak Athéntől mindaddig, -míg ott veni\'-listák ural kodmk. Patrus/bun Gunsris; hivei lázadt >k fel a forrad «lmi kormány eilen. Venizelosz kijelentette, hogy borzalmai- kr.tonni diktaturatól fél. Nyűg t-Trricia lakossága tnegtá-medtíi a ko\'mánycsapntoknt. Pedlow a miniszterelnöknél. Budapest, d-^c. 4 (Saját tudó sitóii któl.) Gróf Bethlen István miniszterelnök ma fogadta J.smes Pedlow k-ipitányt, az amerikai Vörös kereszt megbízottját. Az oláh cukor termelés. Bukarest, dec.\' 4. A román cukor központ jelentése szerint az idén 2000 vagonnal kevesebb lesz a cukor termelés, mint a mennyi belfogyasztásrs szükség lenne. Válságban a kanizsai hitoktatás. Nagykanizsa, dec. 4. (Saját tudósítónktól.) Hngy a fc rencesck- tartományfőnöke kénytelen volt a legutolsó eszközhöz nyúlni, kivonni a fercnces aiyftkat a hitoktatásból és mis rendházakba diszponálni, hogy megéihe\'ésUk biztosit-lessek, a?, arra alkalmas é< B. lis-ura került tanítónők tanították gyermekeinket nz iskolában a hit alap-cicire, mig a hitoktatói kérdés végre valamely formában megoldást talált vo!n.». Igaz, hogv nem voltunk barátai egy pi lanatra sem annak, nogy ami gyermekeinktől rajongásig szeretett szerzetes- hitoktatóink helyébe női hitoktatókat ailitsar.ak be, mert a lelkész, főleg a szerzetes-hitoktatókat senki sem tu.lja pótolni, de nert arr- volt sz , íogv egyrészt ezzel az ideiglenes racg\'V.dAssal a B lis-tá.-u került tanítónők kö\'ü\' nehányst sxvrult elhelyezni, m-isrészt meg, hogv a gyertnekek ne l.gycnek teljesen hitokiniás nélkül, nem emeltük fei t-Iicne szavunkat. Az adott körű ménvekko! szem\'en meij kellete barátkoznunk «7.zel is. Most i.zonban, hogy szombaton a női hitoktatók vissza leitek rendelve, illetve egyesek. — kiknek ügyük még nom nyert végleges elintézést a kul-tuszmi iszicriumban — Szirmay Miksa • ir tanfelügyelő .Alta. ujbol osztalyunitásra berendeliettok, ma már női hitoktatok sincsenek hogy gyermekeinket s legfontosibb korban a legnélkü\'.özhetetlcncbb tantárgyra taniisák K-.váncsiak vagyunk, mit szándékoznak icnni most az Ari a illetékes tényezők? Mert idny nz, hogy ko-^ mo\'y válságba jutott a ntgvk^nizsaí iskoiAkban n hitoktatás. Bccsü>etes keresztény ember — főleg szülő — előtt •» legfontosabb tantárgy, mert semmi mas *z életben nem tud támaszt nyújtani gvermekcinknek, mint a meggyőződéses hií. Ta\'iiióio\'<kal nem lehet • kérdést megoldani, mert •i mai viszonyok meilett nem iehet tőlük azt követe:ni, hogy iendes el-\'oglaltsitguk mellett még ezt is reájuk hárítsák. Csak egy m< d van Amiért a .Zalai KöziŐ ív* becsületes következetességgel eddig is küzdött nyíltan, őszintén. Adják nekünk és gyermekeinknek vissza ami derék ferences-hit-oktatóinkat/ Vissza a ferencrendie-ket a kanizsai iskolákbal A letargikus nagykanizsai keresztény társadalom mozduljon meg végre. No várjanak mindent máshonnan. A kanizsaiak maguk intézkedjenek. H&t nem lenne Kanizsán egy világi vezérember, aki maga köré gyüjtené Z<ALai KOZLUrtJ it\'Ll. december 5 a hitükhöz hűséggel ragaszkodó sok ezer hívet és kimondaná nyíltan, kurtán, röviden és velősen: akarjuk / Ugy, mint azt a legutolsó közgyűlésen a képviselőtestület tette a fe rences plébánia javadalmának kér déséné!: Akarjuk! Higyjék el, mig ezt meg nem tesz-szűk, üres szalmacséplés minden katolikus kívánság. Elég volt a nyul szerepéből. Hadd lássuk már végre ami vezéreinket/ <*» HÍREK. — A kormányzó névnapja. Horthy Mii lós kormányzó ur Ofő-méltóságának holnapi névnapja al kalmából a nagykanizsai helyőrség a ferences plébánia templomban délelőtt 10 órakor hivatalos ünnepi Istentiszteletet tartat, melyre « összes hntóságokat, hivatalokat és testületeket meghívja. — Főlapánválság? Egyik vidéki ellenzéki uj«i«g « hirt kö-zölte, hogy Kolbenschlag Béla főispán távozása befejezett dolog és . kormány helyébe dr. Tarányi Ferenc nemzetgyűlési képviselőt, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület érdemes elnökét szemelte ki. A „Zalai Közlöny" illetékes helyen érdeklődött a hir valódiság* felől, hol azt bt. értesítést kaptuk, hogy eddig az egészről semmit sem tudnak. — Előléptetések a váróinál. A városi tisztviselők fizetésrendezésével kapcsolatban Nagykanizsa városánál folyó évi március hó l-ig visszamenő hatállyal dr. Sabján Gyula polgármester n VI. fizetési fokozatba, dr. Krátky István főjegyző, dr. Prack István közigazgatási tanácsnok. Király Sándor műszaki tanácsnok. Hemmert Károly főszámvevő, Schmidt Zsigmond gazdasági tnnácsnok, dr Kaujman L«jos közigazgatási tanácsnok a VII. fizetési fokozatba, Szönyi Árpád árvaszéki ülnök, Halvax Gyula pénztárnok, Horváth István adóügyi számvevő, Rátz Kálmán tiszti orvos, Székely Nándor mérnök a VIII. fizetési fokozatba, dr. Coda Lipót orvos, Hardy Gyula közgyám, Orbán József kat. nyilván tartó, Kertest Lipót állatorvos n IX. fizetési fokozatba, Kamper Artúr városgazda, Erdélyi János klodó, lutassy István irnok a X. fizetési fokozatba lépett elő. December elsején mindenki már meg is kapta az uj fizetési skálu szerinti fizetését március 1 ig visszamenőleg. — Személyi hir. Dr. Krátky István városi főjegyző több napi tartózkodásra hivatalos ügyben Bu dnpestrr utazott. — Roráté n feliőtemplom-büD. Az adventi idő alatt a (első-templomban minden nap reggel 6 órakor az úgynevezett roraté-miset celebráljak. — Zászlódlizbe a házakat! A koimányzó ur holnapi névnapjára való tekintettel a város polgármestere ezúton felhívj* a háztulajdonosokat és a különböző hivatalok vezetőit, hogy lobogózzák fel minAenüit az epületeket és házaikat, öItsük zászlódiszbe a - házakat / — A katolikusok osazelráaa. Azon katolikusuk, akik a mostani autonóm katolikus szövetség megalakítása végett eszközölt általános összeírás alkalmával bármi okból kimaradtak volna, jelentkezzenek n plébánia hivatalában a délelőtti órában. A csendőrök elfogták Bolhás György gyilkosát A nagykanizsai csendőrség sikeres nyomoiása. ^ A gyilkos ax áldoia. unokája, Bolhás János kanljsa katona. Hogyan történ, a gyilkosság\' - átadták a katonai állomásparancsnokságnak. — Saját tudósítónktól. — Nagykanizsa, december 4. A legutóbbi n.pokban hirt adtunk arról, hogy id. Bolhás György b.latonmagyarodi gazdát saját istállójában holtan lalálták. Megírtuk továbbá, hogy a nagykanizsai kir. ügyíazság n fölmerüli gyanuokok nlapján a meggyilkolt gazda saját fiát Őrizetb* vétette s egyúttal utasította a nagykanizsai esendőiséget, hogy n rejtélyes gyilkosság földerítése céljából tegye meg a szükséges intézkedéseket. A nagykanizsai csendőrség járőre Kumi József tiszthelyettes, Acél György törzsőrmester és Rózsa csendőr — nyomban Bslatonma-gyarodra utazott — magával vivén a letartóztatott s a gyilkossággal vádolt ifjú Bolhást is. A helyszínre érkezet\', csendőrjárőr a meggyilkolt Bolhás György családja ellen felmerült gyanuokok alapján oz egész családot őrizet alá vette s megkezdte a vallatást A családitok vall >tás« fényes eredménnyel járt. Vallomásaikból kitűnt, hogy a gyilkos nem más, mint az áldozat unokúja Bolhás János, a 6. gy. ezred közkatonája. A szinte páratlan sikerű csendőri nyomozás részleteiről, amelyek napvilágot vetnek az egész titokzatos ügyre, a következőkben szá mólunk be olvasóinknak: A meggyilkolt gazda fia, ifj. Bolhás György okt. 20 án táviratilag értesítette a nagykanizsai 6. gyalogezredben szolgáló fiait : Jánost és Józsefet, hogv azonn «1 menjenek haza, meri édesanyjuk haldoklik. Alig érkezett hara u két katona, anyjuk rövidesen október 22 én meg is halt. Az anya halálával rendkívül nagy volt a kétségbeesés a népes családban, de. egyúttal az. elkeseredés az öreg Bolhás György ellen. / I Az örfcg mérhetetlenül durva és fösvény volt családjával szemben s mivel az egész* vagyon az ő tulajdonát képezte, állandóan azzal fe-nyegetődzött, hogy nem fogja tovább házában tűrni oz ingyenélő-ket. A fiatal Bolhasné volt az egyedüli, aki az ő szelíd természetével némileg fékezni tudta nz indulatos öreg embert s megakadályozná abban, hogy kíméletlen fenyegetéseit valóra váltsa. Az snya halálával a ctalad egyedüli támaszát vesztvén el az öreg emberrel szemben — még nagyobb voit a kétaégbeeséf, az elkeseredés az öreg Bolhás ellen. Ifj. Bolhás GyÖrgy, a meggyil kolttW fia .-.irva panaszolta katona\' fiának, Jánosnak, hogy anyjuk ha tálával öregapjuk kíméletlenül be fogjváltani fenyegetőzéseit és elkergeti őket a házából. Bolhás János erre indulatosan kifakadvn, azzal a kijelentéssel, hogv «majd csinálok én itt rendet, az éjjel még úgyis mi ggyilkolom az öreget", magara h»gyt«i apja\'. Ifj. Bolhás még a délután folyamán a kö;elfekvő Kiskomárombt meol, hogy u felesége temetéséhe. szükséges intézkedéseket megtegye. Bolhás János pedig otthon maradva apja előtt tett fenyegetéseit valóra váltván — ugyanaznap az esti órákban meggyilkolta öregapját. A gyilkos Bolhás János a csend őrség előtt tett vallomásában elő\' adta, hogy 22-én este udvarukon lesbeállt, hogy megvárja az lakójukba aludni menő Öregapját. Rövid idő múlva, hogy az öreg be ment az istállóba, utána osont, közben egy az udvaron álló tus kóba vágott szekercét vett magához s készült borzalmas tettének végrehajtásához. Az istálló előtt 15 percig nall gatódzott, majd azt gondolva, hogy ur. öreg elaludt — bement. A lámpái meggyújtva észrevette, hogy nagyapja még ébren van. Eloltotta tehát a lámpát s várt, mig mély horkolás jelezte, hogy o/. Öreg alszik. ismét világot gyújtott s dl alvó emberhez lépve, a magával hozott szekercével jöbe sújtotta. Midőn észrevette, hogy áldozata a csapás után megvonaglik, hideg nyugalommal még négy ütést mért fejére, mire az végképp kiszenvedett. A gyilkos Bolhás János tudva azt, hogy öregapja pénzét, hadi kölcsönkötvényeít egy, a nyakába akasztott zacskóban szokta hordozni, a gyilkosság után — * legcsekélyebb lelkiismeret furdalás nélkül — kezdte s hullu kabátját kigombolni. A szóbanforgó zacskót tényleg megtalálta a meggyilkolt meílénye alatt. A zacskói kioldozva 52000 koronát kiveU belőle, a hadi kötvényeket és 2557 korona készpénzt azonban benhagyta. Vallo-ásn szerint ez.t az összeget azért nem vitte el magával, hogy nz •etlege* nyomozásnál ne ^gondol jók azt, miszerint * nagy^pLí rabió gyilkosságnak esett áldozatul. A borzslmas tett után a gyilkos legény pedig, mintha mi sem történt volna, visszatette .i vérrel borított szekercét előbbi helyére, majd r. szomszédjuk pajtájába ment liudni. Másnap kora reggel, még az anyja temetese előtt eitávo/Ott a faluból. Az elrabolt 52000 koronát azonban átadta özv. Gerencsér Já-no*nén*k .p/zal n meghagyással, hogy juttassa majd « Kiskomárom-ból hazatérő ppja kezeihez. Egyúttal közölte azt is az asszonnyal, hogy nagyapját ő gyilkolta meg s l&lc vette cl a kérdéses pénzt. Gerencsérné « pénzt vejének, ifj. Bolháa Györgynek, midőn megérkezett, azonnal átadta. Az «pa értesülvén fiu gyilkosságáról, a pénzt nem merte felhasználni, hanem olvasatlanul a pajta tetőzetét képező zsuppba rejtette. Itt találták azt meg ii nyomozó csendőrség közegei. A gyilkos fiút vasárnap délelőtt a kanizsai csendőrök átadták a nngy kanizsai állomás-parancsnokságnak. (h) — A megyéapüapök adoma nya. Dr. Rótt Nándor veszprém r kath. megyéspüspök a Katii. Legényegyletnek 10.000 koYonát adományozott. A nemes gondol kodásu főpásztor, aki a jó cselekedeteket nemcsak hirdeti, hanem a legteljesebb mértékben gyakorolja is, egyesületünknek jelenlegi nehéz helyzetében készséggel sietett támo gatására és azt adományával segítette. Fogadja érte ezúton is hálás köszönetünket. A Kath. Legényegylet elnöksége- \' __ A foldblrtokrendező bi-zottaág tárgyalásai. A földbirtok megváltására kiküldött bizottság tegnap kezdette meg újból tárgyalásait dr. Szabó Győző kir. járás-bírósági alelnök elnöklete alatt. A tárgyalások előreláthatólag néhány hetet fognak igénybe venni. Már az első tárgyalási napon igen sokan keresték fel h városháza kis tanácstermében ülésező bizottságot. — Ünnepi •lőadáaok a kormányzó nevenapján. A kormányzó ur őfőméltósága névünnepén 6-án este fél 7 és fél 9 ómkor az Uránia mozgószinház a m. kir. 6. Iionv. gyalogezred közreműködésével ünnepi előadást rendez. Előadásra kerül a „Hugenották" történelmi színes film. Ezen ünnepi előadásokra a jegyek elővételben biztositandók. — A vármegyei állandó vá-Iaiztmány tegnap délelőtt Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen előkészítették a decembei 11-i vármegyei törvényhatósági bizottsági közgyűlés tárgysorozatát. — A Keresztény Tisztviselőnők Mikulás eitéiyét korlátolt -számú, de disztingvált közönség látogatta. Azok, akik érzésben, gondolatban egyek és egy családot alkotnak. A sok szép asszony éa bájos leánysereg egy intim családi mulatsága volt ez — a Mikulás-bácsi égisze alatt. A díszes hölgyközönség persze nem igen fukarkodott a „virgáccsal", ami a gavalléroknak jutott. A tánccal végződő teás Mikulás estélyt a „főzőiskola" című egyfelvonásos kacagtató humoreszkkel nyitották meg, állandó derültségben tartva n jóhangulatu társaságot, mialatt a fehér asztalok körül .i szebnél szebb hölgyek szolgálták fel n párolgó teát süteménnyel. Az uritársaság nagyon kellemes órákat töltött mig a fiatalság TerpMchore istennőnek áldozott «z ifju»ng tüzes hevével. A háziasszonyi tisztet Mágot Vilma töltötte be nagy tapintattal és körültekintő figyelemmel a nála meg- zokoit szeretetreméltósogávol. \'— Megszólalnak az „elnémult harangok" ... A kórház kápolnájának kicsi harangjai, akik sok sok halottnál egyetlen kísérői voltak a fekete halottas kocsinak és akik reggel, délben, este csengő, finom érchangjukkal figyelmeztetlek bennünket az ember rendeltetésére — de akik a haza szolgálatában elnémultak — nemsokára ismét hallatni fogják messze elhalló ezüst hangjukat. A kórházi főnöknő buzgólkodást folytán áldozatkész nemes lelkek annyit adtak össze, hogy brlchetett sierecni uj harangokat. Ezek megérkeztek és a kótház folyosóján láthalók is. Ezeknek a harangoknak megáldása folyó hó 8-nn Mari t Szeplőtelen fogantatása ünnepén, pénteken regg-l — valószínűleg 8 órakor — fog megtörténi egyházi ünnepség keretében, melyre a főnöknő-nővér a város előkelőségeit meghívta. Az egyházi aktus után újból megszólalnak a hosszú időn át elnémult kórházi harangok. — Megalakult a Levente-egyesület. Vasárnap délután alakult meg nagy érdeklődés mellett a Rozgonyi utcai tornateremben a nagykanizsai Levente-egyesület. A vezető testnevelési tanácsnok Gyu-rosnik Mihály nyomban osztályokba sórozta az ifjakat és megmagyarázd nekik a magyar ifjúsági testnevelés mibenlétét és fontosságát ugy az egyedre, mint a magyar hazára és társadalomra. .•yí\'í. december 5. — Finnország ás cserkésztáborozás. Ez a két főpontja lesz az Uránia mai előadásának. Oly nagy volt az érdeklődés ezen ünne-pélyszerü előadás iránt, hogy a jegyek nagyrésze elővételben el-fogyo\'t s csak 30 drb. jegy áll a pénztár rendelkezésére az esti előadásra. Aki tehát u »/,9 órai elő adáson akar résztvenni az jegyét még ma délelőtt biztosítsa, mert az esti pénztárnál már valószínűleg nem lesz jegy. Viszont felhívjuk a t. közönség figyelmét, hogy « nagy érdeklődésre való tekintettel délután 5 (öl) órakor is tartunk előadást a teljes műsorral, melyre jegyek az Uránia pénztáránál kaphntók. Akiknek tehát o délutáni előadás ideje jobban megfelel vagy az esti előadásra jegyet nem vettek, kérjük, hogy ezen délutáni előadásra szíveskedjenek jönni. Még arra hivjuk fel m ». közönség figyelmét, hogy az előadás természetéből kifolyólag a mivel mo/góképek nem lesznek, n helyek kö-\'ölt nincsenek különb-*-igek s a hivatalos hatóságoknak fenntartott helyeken kivül nem is bocsátott ki számozol jegyckrl a r. nde/őség. Az előadás iránti érdeklődést és támogatost kérjük abból i» szempontból, hogy jótékonycélt a az ifjúság érdekeit szolgálja. ( — Adományok. A mezítlábas g\\ermckeknek Stern O. Kálmán 500 K t, egy névtelen özv. Kiss J-mosnének 15 K-t küldötl be szerkesztőségünkbe. — A Keresztény Tarsas Te metkezéai Egyesület f. hó 6 án eítc 6 ór»kor az Ipartestület vendéglőjében választmányi ülést és 1. ho 8 an délután 3 órakor a Ker. Otthonban rendkívüli köigyülést tart. — Eljegyzés. Dr. Halász Pál eljegyezte Steiner Mariát. (Minden külön értesítés helyett.) — Felhívjuk a t. közönség figyelmét, hogy « főgimnáziumtól rendezett in« esti jótékonycélu • -nweti est pont tél 9 órakor kezdődik a7 Uraniaban. Viszont dél-■ itMn 5 órftkor is meg lesz tartva a teljes előadás, mert «z esti előadásra a jegyek már elkeltek. Gyássplrltó. E furcsa néven ismerik a bxekelyruld havasi vizcit-cn tcrni" édesvízi .szivacsot, inelyet őiüók «U használóik rlicu:ikn, c»us, köszvény <s nus h :lexc- ban-tuiiiuk gyÓR>ius»ra Kt>ból kcszul a .xekelj -h.vnsi ItiviH szesz >s, nictjel Kossutf Korcoc *okrtig h«nn»lt Koiúl^uic ok*súink<al, ho,<y ux li> i.-szeNX Man^\'aioiszánon isnifl kapható. Készítik: -z lada Müvek lUUztovách S.««uor K.-T. iíuJ»F«st, X., Liget-utca 20. cs Sepsiszentgyörgy (Ivrdcljrj. Uránia. A lex»«ebb »ziue» film, kcttonwzen»rvet. Kassal Vidor, a váci remete íest-mcnycit C» uKkcpCt ko^Ii a .Sxinliazi Klet" uj sz«ma, ainelyuen rendkívül érdekes (i)\'Ort, a Népszínházuk pt-buj.-, Kariuthy. Sz.isz Zoluin ciKkcl, regény, sxndarab, aolta, aktualitások, trelak. vc:sck soinkoxnak egymás mclíc, a Up kor, nojiyejévi olőrtro- les j • kor. Kiadóhivatal Budapest, Krzsí-bot-ku:ut 20 ■ Uránia. Szerda tél 7, fél 9, csu-tuitók 5, 7, 0, pentek 3, T, áfakor .Hugenották\' n szezon első ^yonyorúon ssii.czctt tilmjc, lotuuniiku-. toitécet « .lier-tatun ej* idejebőL A darabot komoly történelmi színvonala miatt — csak Muoltek — nézhetik meg — Szordán léi 7, lel or»kor katonazene Mlka\'-aaok úa egyébb alkalmi ajándéktárgyak a legszebb választékban kaphntók Kivehet Fülöp Fiat cégnél Nagykanizsait. Bábel UrnÖJe a cirnc annak n hatalmas kel restes Almregcnynok, melyet a ViUg-mozgo ma, keiden cs holnap, szerdán mut t be , egyszerre mind a két részt- Főszereplők Mirja l.eiks és Huszár Karoly (Puti). Csütörtökön és pénteken pedig .Góre Gábor* szkeccs premierje lesz, melyre már » jegy-clőjegyze»ek nagyban folynak. Göro Gábort l.igcthy, « régi Armuth-mozibul ismoretes .1 la megfújják a trombitát\' c szkeccs fó-sserep\'6;o kreálja igaxí Gárdonyi humorral. András herceget örökös számkivetésre ítélték Athén, december 4. (Exprcssz-távirat.) A forradalmi haditörvényszék András görög királyi herceget katonai rangjának elvesztésére és örökös számkivetésre ítélte. (András hercegre mindenesetre nagyon kedvező, hogy a görög forradalmárok csak számkivetésre Ítélték és nem halálra, mert ezt a „forradalmi Ítéletet" rövidesen úgyis meg fogja semmisíteni az idŐ. A forradalmárok pünkösdi királysága nem tarthat sokáig s igy nem tart sokáig m száműzetés sem. A szerk.) SPORTELET. - Elhalasztottuk m NTE • SFAC mérkőzést A/. NTE mig hátralévfí futballrnérkő/éaét it Soproni AFC csapatával közös megegyezéssel a tavaszi szezonra halasztotta, miután az előrehaladott idény és rossz időjárás folytán a mérkőzést • óriási ráfizetés nélkül nem lehetne megrendezni. I\'venfor-máo \'i dunántuli I o*»t. bajnokság 4. és 5- helyezése nyílt marad a tavaszig, hasonlóképen a/, utolsó helyezések is, amelyeknek sorsa a m<"v s/.inlén hátralévő Hungária— SzTC mérkőzésen fog eldőlni. ríudapesti eredmények. MTK — MAFC (félbes^kitv.,) 0:0, UTE— BTC 5:0 (3:0). III. ker.-VAC= 0:0, MAC—KAC 0:0. A/ efeőosz- tályu bajnokságban a/ Ö »i forduió első helyét oz UTE fogl.\'ljrs el az MTK előtt. A harmadik hely uz FTC-é, mig b «öb«>i csupalok he lyezése « következő: 4. Törekvés 14 pont 5. III. ker. 14 pont 6. V*s«s 12 pont 7. VAC 9 pont 8. Zuv\'ó 8 pont 9. KAC 8 pont 10. MAFC 8 pont 11. BTC 6 pont. 12. MAC 1 pont. Érdekes és a mn időkre jeliem/ő tény, hogv a 3 u\'.ol-Ó helyet a 3 egyedüli tiszta iinttlőrszel lemet képviselő budapesti sportegyesület futbhllcsapnta fogl-lj-» el. - HARISNYAK ós ZOKNIK saját kötésű békebeli ru v-Ki"\' minden sxmbcn aliand <hii ik^\' rai* t.\\ron FILIPP hacisnyalcötóJéjé >en, S\'éi* KA .i«-. .1 6. Szombathely, anyagi áldozatot jelent, még két csodás filmet kell megemlítenünk, az egyik a Quo Vadisro emlékeztető, de ennél hatalmasabb és gyönyörűbb Theodora Bizánc császárnője c. hatalmas alkotása a film-iprirnak, ennek főszerepét o szépséges olasz művésznő: Rite Jolivei alakítja. Az olasz filmipar hatalmasat alkotott ezzel" a filmjével. Bámulatos építkezések, óriási tömegek felvonulása, szemkápráztató pompa mind. Végül betetőji ezt n csodás bléssel összeállított mozi repertoárt báró Eötvös József hires regénye, a „Falu jegyzője" után filmre vitt „Viola, az alföldi haramia" c. igazán monumentális magyar filmművészet reprezentánsai. Ezeken kivül nnnyi sok szép és jó filmje lesz u Világ mozgónak, hogy önkéntelenül is bámulnunk kell a gazdag repertoái művészi érzékkel történt összeállításán és hisszük, hogy Kanizsa körön sége honorálni fogja a Világ mozgó eme nagy áldozatkészségét. E hó 7 és 8 án Göre Gábor szkeccs pre jnterje lesz a Világn.ik, mely ^ s/keccsek koronás király* lesz. MOZQÓFÉNYKÉPSZINHflZ. A Világ mozgó igazgMtósaga most bocsájtotta rendelkezésünkre téli műsorának jegyíékét, e gazdag re-pertoaiiból különösen ki kell emei-nünk Miss Heryt c. 5 felvonásos szalon drámát, melynek főszereplője a csodás szépségű Lyu Mara cs Huszár Károly Puli, dc van n repertooirnnk még különlegesebb s?áma is a világhírű Goldvvin Pic-tures amerikai filmgyur most ültette filmre az Orleansi szűz franci* legendáját, melyben Ger».ldinc Fa/ar a Metropolitan Opero House utolérhetetlen művésznője krenlj i Je-anne D\'Ark szerepet. Amerika ezen Óriás filmje művészi Kivitele, mesteri rendezése érdekfeszítő tartalmával elfogja ragadni a nézőt. — Henny Portennei pedig egy remek 5 felvonásos vígjáték a Három bolygó is vászonra kerül a nagy művésznő csodás és pnrádés szerepe lesz ez. — Tornado u mexikói sivatagból meriti témáját s Amerika filmiparát dicséri. Franceska Berlinivel pedig a „Clemenceau ügy" c. nagy drámát is sikerült a Világ mozgónak megszerezni, mely Dumas Sándor világhírű regénye és a hires Itala olasz filmgyár mesés alkotása. Ezeken s ■ sok szebbnélszebb, filmalkotásokon kivül, melynek megszerzése a Világ-mozgó agilis igazgatóságának nem csekély AEGÉNYCSARNGB* A fekete matróz Detektívregény. — 70 . 7.»l«! Közlöny ssantára In* Ha van Zsigmond A mai napon repüljenek mag.ssbi egy szót sem hallottam .. . Csak valami halk sóhajokat . . . — Jaj! de szemtelen vagy papa, leselkedtél az ajtónál. De jegyezd meg magadnak, hogy néha akkor is beszélget sz ember, mikor egy szót sem szól . . . Ugy e Fred ? Olykor a hallgatagság sokkal többet és hsngosabban beszél .. . — Bizony és mondhatom, sokkal jobb .igy* szótlanul beszélgetni, mint akAr milyen sok és hangos szóval, válaszolt mcghaioit hangon az öreg csatár. Dolly és Fred ajkain pedig újból összeforrlak egy mindent átható, szem ás tiszta, testvéri csókban. Künn pedig a természet kacagott ós a nap biborkévéit lövelte a nyitóit ablaiton át a világegyetem két legboldogabb teremtésére. (Véga.) A Károlyl-per. Budapest, dec. 4. (Saját tudóai-tónktól.) Károlyi Mihály hazaáru-lási-perében mn folytatódott a tárgyalás. Heves szóváltás fejlődött ki ma a gróf jogi képviselője: dr. Nagy és a kincstár képviselője: dr. Horváth Dénes között. Dr. Horváth Károlyi Mihályt a belső front megfertőzésével, a munkásság feluszitásával, a katonai hűség megingásával, a legfőbb hadúrnak terror utján való félrelételével és az zal vádolja, hogy az ellenség benyo múlását az alku és tárgyalás nél kűli fegyverletétellel elősegítette — Ennél kValázatosabb fegyverletételt nem ismer a história. A NemzeJi lánács nem volt alkotmányos szerve az országnak. Holnap zárt tárgyalás lesz. KÖZGAZDASÁG. lobogók fel h mag.sSba u csillagi az ó tiszteletére! . . . * Tipson s/.inte nyelte a régi lap hirai).tsan Mindent tudott. Megtudta, hogy Dolly c?ok clő\'.tc jats/.otla a szigorú n-\'it, de lilokban ö is rajong azokért a tettekért, melyek annak ;d -jfcr. lnzba hoztftk az egész városi Do ott alít cíóiic lesütött szem-meJ, bűnének tudatában sirni szeretelt volna safeyetiében. — Ahá, tehftt igy nézünk ki! — kiftitott fei haragosan Tips »n — tehát ilyen hamis kis nő vagy te!. Tudod, hogy mit fogok most veled c»infllni ?. . . — Mit ? — kérdezte Dolly íjcd\'.en Tipson hozzálépett, közei, nagyon közel hozzá és izmos férfi karjaival gyengéden magához vonla az imádon, kedves hányt ós egy hosszú, nagyon hosszú, minden idfgei fel korbácsoio, végtelennek tünó per zselő csíkban tapadt forro ajkára Csak akkor relibeniek ijedien széjjel, rr.ikor betoppant a szobába i\\ iftborn -k. — Micsoda??? Mit telt m«ga? — kérdezte mosl szigorúan a leány ós hátra simitoiu leborzolt aranyhaját. — Mit ? Hat megcsókoltalak 1 . . — Most végre, hogy meg merte tenni / . . . Most már a tábornok is beleszólt a párbeszédbe: — Ejnye, ón ugy látom, hogy ti egészen .jóban* vagytok ! . .. — Igen papa, éppen most beszéltük meg Freddel, hogy két hót múlva tartjuk esküvőnket . — Most beszéltétek meg ? . . . Hát ez meg hogy lehet ? . . Fgy félórája hallgatódzom az ajtónál és A kanizsai országos vásár igen élénk volt. Sok marha és ló is került felhajtásra. A jobb marhákért dorabonkint 130—150 000 koronát, erős muraközi lovakért 400 00U koronát is elkértek. Sok állat kelt el. Általában az árak sajna mindenütt inkább emelkedő tendenciát mutattak, sehol semmi nyomát nem láttuk ama bizonyos árlanyhulásoknak. Legkeresettebb a női kelme sálrak voltak. Az iparosok sajna, vajmi kevés üzletet csináltok. Valuták i Kapoleon K<00, iont 10550-10850, Dollár 2425, Francia frank löd—IW, Mirk«30 -35, Olasx Hm 114-10, Osxtrik koron* 3-45—3-60 Lel 1475—1675, Szokol 74—78, Svájci frank 440 -45, Dinár 2960-3120, Lengyel márka 15-16, Hollandi forint ÍZ8-043, Belgafrank 148- 153. Léva 17^0 —850. Devizák: Amsterdam 928-43, Koppenhága 475—485, S\'risxtiAnia 4:<3—44a, London 10550- 10P5 , Boriin 30-36 Milano 114-110 Paris 163-69, Prága 74—78, — Stockholm Ö30—Öt5, --Zürich 440 45, - Wien 35H—360 — Zágráb 740—780, — New-York 2350-425, VartíS 15—16, Bukarest 1475—1575 Sofia — Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim Banktr Naaykanlsaa Tele Ion: 321. zalai közlöny 1922. dfcmt.-r 5. ZOrichl zárlati b*tha 6-10 AtuUcdaai —, 1 tolla t*Ju 210(0 NtwYock &30-00 Loodoo 2»1, 5710, MiUoo 2060, Prága 1690, Bada-poflt 2300, Ufíkb 136, Vanó 3 50, Wlaa 0 7í. Ssófta 3«0 Ossuák b%. 0 75 Termény Jelentési bon, (TUiavVMkí) 9600-9100. agjríb 9500 0000, ron 6600-6600, ukainaáoy árpa 6700*6800 tótkry* 7250-4C0, ««b 6500-6650. Uoj.xi —•—. r»pe« 13500—14500. korp. 4>00—4400, k*Us $OCO—S500 Budapesti illatvásár: Marbahui l i. •jtfsíbío 330 -440, hátulja 350—460, «l«j« 320—420, II. r. eifísibon 210—310. hátulja 240—320, «UJ« 145—100 Nóvtolik BMtu: 1 t. tftttibia 200-150, bofjo íólott b&b) 52V540, Kissiét: N»*jr-ma/ha 173, eladás 140, - N«v»o44fc «i*jh« 35. átadás 30, borjú 60. atadíi1 3>>, Ma/ha Wf 450—480, borjub-ír 900 850. 8irka tUdra —. Johhní 240-320. Serté&vásár i KeJhajtás 2000, F-lkelt dili* 300, öi*r. — KOrip ifid, Könoyu 430, L r. 490-505, II — ZsI/ 710. SmIooo* CiO, L«h. hos 450 Értékek: SU&u hitel 67:5. Ositrák hiul |t<0. Kasai 540". JfliiJo,; 4:6, L«s»ám<tofc> 1600, Kereskedelmi fUnk 17500 Msgjrar-OUsx 62 Bcocsioi 3/O-0, Drasche 16 500, Alu-Uoos ttia 68.750, Ssássváil «4«)CO SaJ^ó-Lu;áni 32 000, Ufikányi 42.760, Rúna lOi\\>0, Scülfck 5750, Guttmaoc SI60, NuW — —, Daoka 7650, Klotild 666-.\'. Magyal eokot 117.0-0, Adria 30500 AlUntika 4300, Királysor 5800, Bosnyák-Agrár l»75, Liptai 3325, Pltóbus —.— Vasm. Villamos 3600, GiieUa--, Kookordu 6226, Oéll Varat 5900. — — Szerkesztői üzenetek. Kctiratokat it koslex. ínyeket btárolag c»U J«gkcs&bb fél P óráig fogadh.tunk •!, mm iJó után ::•([ kivételes esetben sem fogjunk «1 költeményeket A fa «J<5* sier-kesit\' cukit dálutin 6 <5rát*JI 8-ig fo/aJ Kien alatt a legnagyobb késxslggel ül a nagyközönség rendelkezésit* Kéziratok Mai adatnak viss{«. Kelúllizettsek közlés* Uhfasterinti dijaiás <1* e»jk. Feleló* srerkesztő Benedek RezsA. Apró hirdetések dg*\' 10 Mólc l«Ok«rau. <ui>(«l)l> b«ltT«\' u*»k .lapUa • 14iuI((%lu• k. Alltat k<(M«kii<k 80 Htultk ii<i>(<\'1 niiojr. Kt7 nalal lt4ala>olSa Idratoli ll.<r<mai.r. <• frai.l ívdiin ruc«kt>«ikr-J«w;<r. SiQtuáiu Caaa. no- > * llatoroiott nalia K iluu*!* Wa,k.i*.n. Vu4> kiV- t) }()| Kaitkpir, iiiUlwf; !>.»!• > K\'Mconyi-\'iKa 5 tartattuk titiM, auktnnil allaal lac> v>á<»r< U B<o C -» a k aü loti kt. ta=. .«| KI h kanra. ni|U f.ict vaiatl MUUp ArcálUr. ^ awitioal r«t4fl*«tea )), uuo BJnU-t -0 >f <i boa «aU4 kí Ibi) rJaflA jSal J4iartaa \'*»- alaaA taada «\'aí-> SM^-a«ea iá B\'.-n Klful*1. 0*. («lvíll\'ik a Ml. Alnyt »lta IJ. Sao^anUaak Vtooatph\'\' JA haalko.al ka;.\'.al5 aUtt datál ctaiad Ulntm Upoirtl Kontón. rt u ii >• VS NAGY PÉNZT fizetek nye»t, görény, vldrs, mezei- és házinyúl BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS SZŐRMEKIALLITASA Nyitva: reggel 8 őrétől este 7 óráig. fl|dnl|a ö u a o n felszerelt rafclórót Kinti.y-utca ti. II. alatt INDA az erős sósborszesz NAOYKANIZSAN I,, • következő íreknél KdpílalU. Qyonos Lajos Ncu «s Klaln Mjlán Ödön Kralt Józs«l Oold Ignác Loltnor István jíií Alkalmi teherfuvarozás Nagykaniiairól vajy környékéről Budapestre, 2 te herkocai pótkocsival cca 150 q teherbirí.s.l. É^d-k ISdni lehet Nagykanizsai Autóforgalml r. t.-nál. Telefon: 123, 183 SZALMA eladó. Cun * kud<>-hivatalban Hangywtk. Zongorák. 6nniefói>ok. Klr*l,»aá«rl W hangszergyár STERNBERG üudnpoiton, RákócUut AA > • «Au>o ««0»t palottjábao. • Írja s<( u«Mil. Ve- nil;«i kuciitnifit «• nl U.r. dljUktaauI MUlai !/• HitltM. ha «.»n i;il(ti b(ratli»al>. Jatl* lanetd haagaaar*! MUj« po*l«n olrtokVt. JiliorMiii Orain«f6o (nl^Jilo- ■oaoknak ^oiitt fcig(W>4itlKI lo(;*n I I* MtextHt* liu.ti ?:v<]icKi:«l<< «J,J | MOTOROKAT benriot, oyefoUjat. Die»«:t kareiek, finden n()grsigban, t>>(6u itU\'otban TÖLLcS KALMAN Budapaal, Horn ád«*u. 12. ASZTALOSOK!! S\'ÜVsé^etÜket cteőrendü c«dél>i lucfenyő (Fichte) snyagbsn Ic^t }Ui*uyostb&s s nálam szerezhetik be Figyelmei, pontos kiszolRálas-rói t. vevőimet előre is biztosilom. HorvAth Viktor aniatoa. *• épOlit: tmn*as HÍM <• ománi ua^ykrmktalA ■>ai;kaalu«l l«l«|>« MAGYAR-UTCA 158. SZAM - TKUUTONi M. szA>l. -fttaéttafaytksl öl)ttlj-ul híihoi srilUtom. --ILI QUITTNER ARTHUR sas\'isíi <QA ...... v,,kKttiat roxo\'aksi. motorok. oallUrok. .I" w ^ ■ valamint t«lafnnnV Aianr/k ia talii. W lr ■ Kiváltál vllSKttáat vozo\'okct. motorok. oaUlárok. valamint to\'.ofoaoV. oa9af>\'* ét Jstxé-kéazOlékak folst*r«Iéa«t. kaaUly-vtllamháritO borsndos\'sát. Mlndan nemQ vltlanioa munkálatok f^oraan oarköxöltfttnok. 8»ak«zorüon vdírxl motorok ajr&takeroaotésot. Min onnomtt égők raktáron. 16000 1922. Hirdetmény. N\'tigyfcszúliscgü vczciúkek orintcsc ulctvoszclycs. Ilyen szabadvezeték gyanánt a lindikorhnz es Kiskanizsa lelc van kifeszítve. Óvakodni kell c vezetek porccllán szigetelőinek kővel dobálás&töl, mert a porcetlan sérülése fulylán szikrázás, láng kelelkezik, a vezeték elég, kettc szakad, a" főidre hull Ilyenkor különösen nedves ftjldön, az áram a földben vezettetik és ilyen körzetben tartózkodni életveszélyes. Óvakodni kell transformálor helyisegek nyilasain át tárgyak bedobásától, mert ezek tüzel okoznak Ha a vezetéken szakadás, erős szikrázás, lánggal egés észleltetik, erről a villamos vállalat Cscngcry-uti szerelési irodáját, — ahol éjjeli ügyeletes szolgálat is van — és a rendőrséget kell értesíteni. A hiba helyét pedig messze el kell kerülni. A tüzet nem vízzel, hanem homokkal kell elfojtani. Aki a fenti tilalmak ellen vét, amennyiben cselekménye súlyosabb elbírálás alá nem esik, a kihágási tőrvény szerint büntettetik. Nagykanizsán, 1922. évi november 30-án. a Városi Tanács. KEPVASAR KUáróUg «ls6r«adü magyar fostómúvé. int képeiből ujabb kolUktló 4rk«i«u Wlelkot*:«leUség QÍlkvl B**tekintb«t{k SZERB ERNŐ k9nyvkeruk«déséb«n FIGYELEM! Nyakkendő kéuilés, fordítás, j«vi-tis, uvog porcell«n ragasztás, nádssékak fonása, müstoppolás, IparmUvószotl mur.iák ARGENT János modorn cip^asUxlatában Nagykanizsa, Deák-tér 1. vau cipó »r aoy«g jvsaga it kiváló goo. dc» készitéséacl fogva • le/jutioyowbb. óriást válasxtik kéaa«i ^\'olgozutt ftkcU ts silnes b\'UM, <ti«vr**u», iuivas, antilop. Ukk, s«\')cm ós bársooyc:pókb«o. Gyermekcipő "" különlegességek I Két nyitott és egy caukott ^ HINTÓ valamint ej>;y *ZÉn teljesen jő állapotban jutányos árhan eladó. — Cim megtudható u kiadóhivatalban. Kaszthelyre os Kaposvárra, VaU tnt Nagykanizsaira v svr.a, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlUnk teherautókkal. Az e^só jUAt indilAsAi december hó 4 érc tervezzük, hu kellő eiAJr|tvz6» lesz A fuvardíj tétéi a s^v.iitmany qu^tniu ■ ától íüj.\'g, azonban 20—407,-kal f«l-léticnúl o\'c»^bn « vhsuú >j\\or5»ru dijteitlnó\' is cs«k csekéllyel drft-gAbb, mint » icltcráru dijtéte:. Az Arut s fcIoditOl a cimzeili^ szólítjuk <s d fe\'adM napján * rendeltetési hclvérn schenker És társai .NAOVKAMWAI llúl\'JA ERZSÉBET-TÉR 1. - tKUrOMKAM . 9 J. - Kiifint umitw uibor HUrtnkést 60 K óbor ÜUrtakiat 100 K FniliMliaittlIilMMllktl ktfiMt«lukaa ■ l^ít.yl JJ Semmi reklám, csak meggyőződéi I Féifiszbvetekben 2:° - oit:ót>bo<ii< Ncil kelmákben js\'.ohicwdiKi Hői kalapok so\'. ousíbba Szövat és parget mar dékok filaron Klein József és Testvére Nyomatott a UmU.ldooo.ok: Zatai 4a Gyarmati kSnyTayomdálában. Tír^y: Vtliamoaaramármocallanlt&a tSlSÍ, 15*56 1117. Hirdetmény. Váron k^pvlselút.btülat h.Uroi.t. fotytia: »11. aaxutuvrtUbu 111!. InaW iUlnitia ArtmaéíAa vtUjtUa 4 6 K.HWú 9K/IIW6 Ar.ramcúi monk. < 0 K/HWo 8 K/ttWó Átalány viU^il. 160 K hónap «0 K hóaap Na|ork*nliM, 1022. J^embar 2. A v.roal t.oica. 61. évfolyam Nagykanizsa, december 6. Szerda 277. szám. politika: napil Egyes szám ára 10 korona. Ha végig nézünk közéletünk társadalmi, gazdasági és politikai hullámzásán, mindenütt csak egyéni és osztályérdekek tülekedésével találkozunk. A* önérdek, az egyéni érvényesülés és az öntfő tőrtclés korszakát éljük. A közérdek minthn már wm isienne általános emberi szükséglet, hanem •Csak kellemetlen tehertétele az egyénnek s melytől mindenki szabadulni iparkodik. Ugy látszik, mintha elfelejtettük volna, hogy az ember társsslény, hogy csak embertársai közreműködésével és segítségével tud nz állam keretén belül akaratának éc céljának érvényt szerezni, munkálni, alkotni, haladni é« tökéletesíteni. Ennek elfelejtése pedig még az önzés szempontjából is bün, mert csak erőit én rendezett államokban lehet társadalmi jólét é* megelégedés * csak ilyen társadalomban találj * meg boldogulását az egyén. A saját egyéni érdekét is leyjob ban szolgálja tehát az, nki a közérdeket szolgálja. Ezt kell megtanulni és megértenie a m.igyar társadalomnak. — Ennek keH beidegződni az emberek agyába. A nemzeti öntudat erkölcsi alapján, közős és együttes munkát kell indítani s ki kell zárni .1 politikai életből n személyes torzsalkodásokat, át kell hidalni a tár-sndalmj életben a küjpjtböző osztályok közötti szakadékokat. Kicsinyes szempontok nem vésethetnek akkor, mikor nagy célokat tűztünk magunk elé.^A legnagyobb cél pedig, amelyet most egy ország összeomlása állított elénk, hogy egyesítsük a magyar nemzetnek minden számottevő tényezőjét, hogy foglaljuk egybe minden nemzeti erőt az összeomlott ország újra felépítéséhez. Ha mi ezt megtudnók tenni! Micsoda üvöltés kisérné ezt a rablók részérói l Micsoda pánik félelem remegtetné meg sikereiktől elbizakodott szomszéduinkat. Elnyomott, idegen uralom alatt sínylődő testvéreink lelkét pedig a felszabadulás öröme emelné magasra, — a Tátra bérceitől az erdélyi havasokig s a Bácska és Bánság kalászos rónáin át az Adriáig a visszanyert szabadság, ax uj élet 8 jobb jövő virágfakadása után friss erőt és életkedvet a szenvedéstől elcsigázott magyar Szivekbe. Akkor a magyar nemzet, amely egységét visszanyerte és egységében újra önmagára talált, nagy múltjára, megaxentelt hagyományaira műveltségének és erkölcseinek felsŐbbségére hivatkozva, oda tudná kiáltani szomszédainak, hogy — elég volt! nem tűrjük további Ha ezt meg tudnók tenni I t* A történelem legcsunyább játéka"... Friedrich nagy interpellációja uz öaazkormányhoz. — A lausan-nel konferencia. — Gróf Bethlen válasza. — A mai Ülés. szerencsétlen nemzet egymást Budapest, dec. 5. (Fővárosi szerkesztőségünk telefo ijelenjésí-.) A nemzetgyűlés mai ülését 11 óra előtt nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Friedrich napirend előtti felszólalásra kért engedélvt, de nem kapta meg. Több elnöki bejelentés után Dr. Kállay Tibor pénzügyminiszter terjeszti be a hathónapi indem-nitásról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását. A 20. szakasznál Hegedűs indítványozza, hogy a rosszhiszemű eladást két évi fogházzal büntessék. Walkó miniszter kijelentésére a Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadja el. Több kisebb stiláris módosítással végűi letárgyalják é» elfogadják a törvényjavaslatot ujfy általánosságban, mint részleteiben. Órffy Imre a szerződésről szóló törvényjavaslatot ismerteti. Nánássy a javasltit tárgyalásánál kifejti, hogy amíg az ipari szesj-gyártásnak csupán a szesz előállítása a célja — addig a kicsinybeit való mezőga/dosógi szesztermelés nemcsak az előállított szesz mennyi ségére törekszik, hanem mezőgazdasági érdekeket is szolgál. Kéthly az alkohol romboló hatásairól beyél. Dr. Kállay pénzügyminiszter kijelenti, hogy n kormány sem látja szívesen, na a munkások korcs mába járnak, mert a kormánv is arra törekszik, hojjy u munka ered ményét és a munkásság munkaképességét fokozza. Azokat a kifogásokat, amelyeket a felszólalók felhoztak, a kormány a magú >é széről is elfogadja. Kéri n javaslat elfogadását. A nemzetgyűlés a javnnlnlot elfogadja, majd megkezdik snnak részletes tárgyalását. Később áttérnek Friedrich István sürgős interpellációjára, aki a külpolitikai helyzetet tes/i s/óvá. — Elérkezett a pillanat — úgymond hogy ez az agyonsanyargatott nép ne tűrje, ne nézze szótla nul a mai külpolitikai helyzetet. Itt vannak a görög események, itt vannak a török események, itt van Csicserin népbiztos nyilatkozata. Etek mind arra kényszerítenek — hogy felszólaljak. A nagy államrend a kulturáltam hangoztatói állandóan beszélnek Itt kulturáról, szebb jövőről és három négy év óta azt látjuk, hogy ezek csak frázisok és a történelem legeaunyább játéka folyik a háttérben. A görög nemzetet az angolok használták fel eszközüknek, és most — mikor tépi: a Mkulturállnmok képviselője — ax angol követ — egyszerűen távozott a szerencsétlenség színhelyéről. Sakk figurák caak Európa népei Franciaorazág éa Angiin kezében. Azonban ma már ott tartunk, hogy Európa népei nem akarnak bábok és figurák lenni, nem akarnak statisztálni. Ott van Olaszország miniszterelnöke: aki nem statiszta többé. Ott van a törökök képviselője, aki nem gör-nyedez. többé. Az oroszországi eseményeknél angol francia versengést láttunk. Én ugy érzem — hogy az ántánt válság elolt áll És a/t is érzem, hogy a magyar nemzet is szót kap — csak kérjen. Ki kell jelentenem, bármilyen nehéz is a kormány helyzet\'- — de nem lehet tovább tűrni, ki kell jelen< tenűnk, ho;*y 0 magyar nemzet hi bának tartja, hogy nem hívták meg a lausannei tárgyalásra — hogy szavát felemelhesse. Ott oly kérdé-.*ekrŐl fognak dönteni, ameívek \' nemzetünket is kö\'clről ériVttik. Ha megjelenhetnénk, biztosan tudom, hogy eredményeket érnénk el. Néma nemzetnek sem hallják szavát. Ne féljünk az ántánttól! Az ántánttól mi nem várhatunk már ^emmit sem. A kormány men jen a maga utján l Ha tud valamit elérni - akkor az egész nemzet üdvözölni fogja, a jóvátétel kérdésében az egé>z ország egységes állásfoglalására van szükség. Kétségbe kellene esnünk, ha ennek a nemzetnek nemt volna annyi Öntudata, hogy bizni tudjon és hinni tudjon az ö becsületében és igazságának sikerében Kérdi oz öss<ko>mányt, hajlandó e a lausannei konferenciáról megnyugtató táj-*ko. tatást odr.i ? Gróf Bethlen István miniszterelnök azonnal válaszol Friedrichnek: Az. ellenzéknek sokkalta köny nyebb o helyzete mint a kormánynak, mert míg nz ellenzék megszólaltathatja a nemzet érzelmeit, addig a kormány kénytelen a napi politikához ragaszk\'odni. Magyarország n lausannei konferenciához nem kapott megbízást. Magyarország kötelezte magát arra, hogy elismeri mindazokat , a szerződéseket, amelyeket a szövetségesek azokkal a hatalmakkal kötöttek, amelyek a volt Monarchia oldalán harcoltak. A fiumei kérdésnél nemcsak nekünk, de Olaszországnok is érdeke, hogy a Fiúméval megszakadt kopcsolntot helyreállítsuk. A kormány mindent megtesz e kapcsolat érdekében. De figyelmezteti az ellenzéket, hogy minden szónak, ecni külpolitikáról elhangzik, viasz-hatása van nemcsak a magyar külpolitikára, hanem a magyar kisebbségre is, mert nem mindennek mi isszuk meg o levét — hanem sajnos — elszakított magyar testvéreink is. A Ház a miniszterelnök válaszát tudomásul vette. Bulgária a lausannei konferencián. London, december 5. (Expressz-távirat.) A lausannei konferenciának tegnapi ülésén Sztnmbulinszky Bul-gnria részéről u Fekete-tenger de-militarizálását jnvajoltn. Azt kívánta továbbá, hogy a tengerszorosok nemzetközi ellenőrző bizottaág ellenőrzése alatt álljanak, amelyben Bulgária is képviselve legyen. Maguk a szorosok pedig a kereskedelmi hajók számára háborúban és békében egyaránt nyitva álljanak. A pápa mentette meg András görög herceg életét. Róma, december 5. András görög herceg a pápának köszönheti, hogy megmenekült a halálos Ítélettől. A papu ugyanis táviratban kérte a göröjf miniszterelnököt, hogy az emberiesség nevében és Görögország erdekében hárítsa el a herceg feje felől a halálos veszedelmet. A görög miniszterelnök az Ítélet kihirdetése után szintén táviratban válaszolt és gratulált a pápának, hogy közbelépése sikeres volt. Mielőtt Mussolini Milánóba utazott, felkereste Rómában az angol és a román képviselő s arra kérte, hogy gondoskodjék András herceg számára Olaszországban letelepedésről. Magyar ezredek az albánok ellen. Szabadka, dec. 5. Szerbia déli határán uz albán forrongás egyre veszedelmesebb méreteket ölt s ennek leveresére a jugoszláv kormány rendes sorkatonaságot szándékozik küldeni Albániába. Mint értesülünk, a szerb kormány ugy döntött, hovy a Szabadka vidékéről kiegészített ezredeket küld az albán forrongás leküzdésére. A bácskai ma-gy.irság körében ez a hir nagy elkeseredést és visszatetszést váltott ki és a magyarság körében lépéseket szándékoznak tenni ennek elhárítására Andráa herceg útban Anglia felé. London, dec. 5. András görög herceg angdl származású feleségével, Alice hercegnővel együtt a Colypso nevü angol cirkálón útban van Brindtsi felé A herceg Angliába szándékozik utazni. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástuni Intézet jelentése szerint hazánkban mindenfelé volt csapadék, a keleti részeken a hó mi^asságB elérte a tlz centimétert. A hőmérséklet nyugaton jelentékenyen enyhült, kele ten még aránylag hideg. Túlnyomóan szára* idő várható éjjeli faggyal. — A mnl hivatalos Isten tisztelőt. A Kormányzó ur Őfőméltósága nevenapja alkalmából a hivatalos Istentisztelet mx délelőtt 10 órakor fog megtartatnia ferenc rendiek plébánia templomában. A". Összes polgári és katonai hetósá gok, hivatalok- és testületek hivatalból fognak részt venni. — Iskolaszünet. A kultuszmi niszter intézkedése folytán Miklós napján az összes elemi- és közép fokú iskolákban sxünetcl a tanitás. — Cobor polgármester balesete. A zal»egers/ejji polgármestert, Cobor Mátyást Bud<\'pe>ten baleset érte. Egy mozgásban levő villamosról leesett a erős zuzódáso kat szenvedett. A polgár mester sérülése súlyos. — Athelyexéa. najnokné Bla-zsek Hedvig nagykanizsai állumi tanitónő n székesfehérvári pénzügy-igazgatóságnoz helyeztetett át. — Maraköziek öaszejövetele Tudvalevőleg 1919. év karácsony napján szállták meg a Muraközt a szerb mortalóc&k. Ezen a szomorú karácsonyi évfordulón Istentiszteletet tartanuk a hontalanná lett Muraköziek, kiknek volt szülőföld jüket vad náció bocskoros lába tapossa. Az idén is Istentisztelet keretében gondolnak vissza nz otthoni földre, mit marcona ellenség bitorol. A menekü!\' és kiut*siiott muraköziek a közeli napokban összejönnek, hogy a karácsonyi összejövetelt és a/ Istentisztelet megtartását megbeszéljék.\' — Az Irodalmi éa Művészeti Kör nagy mütárlata dec. 8 án nyi-lik meg a Roigonyi utcai torna-csarnokban. A kiáilitott anyag ktp-csJhr^jpjeijer Elek tanár ur ismeret terjesztő magyarázó sétát tart néhány alkalommal a nagyközönségnek. A művészi ismeretek szerzésének ezen közvetlen módjn külföldön már bevált. Nagy érdeklődéssel kisérjük ezen vállalkozást. — A felsőtemplomban most vezették be a villanyvilágítást — huszonnyolc égőt — amelyeknek lángjai mindjárt otthonosabbá fogják tenni a bántóan szegényes és elhanyagolt benxejét. Azután kerül a sor a templom körüli tér rende-zesére is. Méltatlan egy oly városhoz mint Kanizsa, hogy a főtéren fekvő templomának ilyen külseje éa környezete legyen. Hogy végig piszkítsák az lstenházánuk falát minden jobbérzésü ember megbot-ránkoztatására. Most ennek is elejét veszik, amennyiben tudomásunk szerint a templomot körül fogják keríteni. — A kutyabőr kikészítő kia kanizsai kőmlives. Érdekes k.s esettel foglalkoznak most a kanizsai államrendőrség bünügyi osztályában. Ugyanis Novak kiskani/xai iparosmesietnek volt egy értékes kutyája. A kutya — kit a tulajdonos .nag>on kedvelt — egy napon eltűnt. Miután a dolo£«-gyanus volt Nóvák előtt, a rendőrség segítségét vette igénybe. |A szolgálatkész rendőrség érdeklődött az ügy iránt és hamar kiderítette, hogy a farkaskutyát ifj. Simonsits Lajos kis- l/anderlics Géza szenzációs vallomása. A rabló más gyilkosságot Is követett el. - A szerb megszállás alatt mint »zerb csend 3r lelőtt egy fuvarost. - A pécsi tábla helybenhagyta a Kanizsái ">rv6nyszé!< halálos ítéletét. - vanderiics letérdelt a pécsi blrak elótt. Nagykanizsa, december 5. Lapunk heteken keresztül foglalkozott Máté József fiatal kanizsai fuvaroselvetemült gonoszsága rablógyilkosával: Vanderiics Géza kályhássegéddel, igy közönségünk ismeri a „Vanderlics-ügy" minden részletét, minden vérfagyasztó borzalmat. A kanizsai kii. törvényszék által kötéláltali halálra ilélt rablógyilkos védője — dr. Dómján ügy véd utján — felebbe/ést jelentett be .i hiláios Ítélet ellen. A pécsi kir. itélőtablr* most foglalkozott ezzel az üggyel és a kanizsai bíróság halálos Ítéletét indokaival együtt helybenhagyta. Mikor i! tárgyalásvezctő elnök felolvasta Vanderiics előtt a kir. tábla ítéletét, elhalaványodott, majd térdre esett a birak előtt és kÖ nyörögve kérte őket, csak ne vitessék vissza a kanizsai fogházba. A pécsi tábla Ítélete után mintha teljesen összetört volna a cinikus gazember, tiki nem adott kegyelmet, mikc ifjú áldozata kérte tőle. | Alighogy visszahozlnz azután tegnap Pécsről n kanizsai királyi ügyészség fegyőrei egészen a mozdulatlanságig erősen v.>sbivcrt rablógyilkost, nyomban kihallgatást kért uz ügyészség elnökétől, dr. Szabó Lajostól, aki azonnal nvsga elé vezettette Vanderiics Gézát, a most. már másodfokon is halálra Ítélt nagystílű gonosztevőt. Dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök előtt azután megtörten elő adta, hogy könnyíteni akar lelkiismereten. Most már úgyis mind c87. n pécsi táola Ítélete után ugy sem fogja kikerülhetni a hóhér kötelét — tehát vallani akar A kir. ügyészségi elnök biztató szavai után bevallotta, hogy Máté Józ-f meggyilkolásán kivül tn\'g — Saját tudósítónk. — egy másik gyilkosságot is követett el 1919. évi szeptember hav;iban a pécsi demarkációs vonalon. Akkortájt, mikor a szerbek megszállva tartották Baranyát, Ő is szerb szolgálatba lépett, miután jól tudott szerbül, a szerb csendőrségb\'e vé tette fel magát, hol egy bizonyos idríg csendőri szolgálatot teljesített. Egy izben — n jelzett hónapban történt — mikor 0 Pécs—Ujdom-bovár közötti országúton cirkált, egy magányos fuvaros haladt feléje, akinek kocsiján Horváth A. f;liratu táblácsk. volt szegezve, ő akkor ráfogta szolgálati fegyverét és minden goudolat nélkül lelőtte, majd kirnboltn és a holttestet az ut mentén elásta. Eddig tartott Vanderiics Géza vallomása. Dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök tudomásul vette a gyilkos vailomását, majd jegyzőkönyvbe foglaltatta és visszakisér-telte cellájába. Tegn;.p délután az ügyészségi elnök személyesen kereste fej cellájában a gyilkost, hogy még egy szer részletesen kikérdezze. Vanderiics Géza vallomása kap-CMin rendkívül érdekes és izgalmas tészleieket tudtunk meg, melyeket azonban n most újból meginduló vizsgálat sikere érdekében nem áll módunkban a nyilvánossággal közölni. Tény azonban, hogy Vanderiics Géza a megrögzött gonosztevők valóságos tipusa, aki iskolapéldája az agyafúrtságnak, az emberi lélek hihetetlen romlásának, akitől — a vádhatóság képviselőjének szavai szerintv— a táisadalmat minél előbb meg kell szabadítani. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk ozeset további fejleményeit. (*) kanizsai kőműves irtotta ki jogtalanul, bőrét pedig oly finoman ké szítette. ki, hogy a legfinomabb sevróbőrt is elhomályosította vele. Kiderült, hogy az ifj. Simonsits kőműves létére valóságos mestere a kutya bőr kikészítésnek, találtak nála még négy más kikészített kuty<ibŐrl — de ezek nem képezik rendőri beavatkozás tárgyát. Érdekes, hogy az ebtulajdonosok, mióta tudják, hogy a kutyabőróket oly finom, cipőre való bőrnek lehet kikészíteni, egyre-másru leölik kutyáikat, hogy „sevró-cipőt" ké szith-ssenck bőrébői. A szigoiu cbirtás ideje alatt igy nagyon sok konizsoi kutya, mint sevró cipő vé gezte be pályafutását. Egy ujabo adalék n inai szomorú magyar viszonyokhoz. — Az NTE táncestélye élénk érdeklődést vált ki minden körben. A* estély sikere anyagilag is biztosítva van, mert a jegyek legna gyobb része már elővételben elkelt. örvendetes er, hisz birtosité kot nyújt aira. hogy az NTE bír kózók, futballisták, de külöhösen az atléták fokozott munkát fejthetnek ki jövőre, a párisi olimpi.v dot megelőző évben, no meg a göteborgi olimpiádra is készülhetnek. Egy-kettőnek ugyanis komoly eselye van a magyar szinek repre zentálására. Az erkölcsi siker pedig kétségtelen, hisz oly műsort állítottak össze, mely minden tekintetben érthetővé teszi a megnyilvánuló érdeklődést. Alkalmunk volt látni a műsort, melyet kivonatosan közlünk: F. Pásztor Irma zongorajátéka, Jáger Józsa melodrámája, Fscher Manci énekszólójí, Garai Margit csellószólója szerepel programon a ezt kitölti Káldor Boriska fővárosi ballett művésznő három tánca. Káldor Boriska a főváros b«n a legelismertebb müvészok közé tartO\'ik s épp a tegnapi fővárosi l tpok közöltek legutóbbi szerepléséről elismerő kritikát. — A „mezítlábas gyermekekért" akció-"befejeződött. •X nagykanizsai kir. ügyészség elnökének kezdeményezésére megszervezett és általa vezetett nemes jótékonysági akció a szegény mezit lábas gyermekek érdekében most teljesen befejeződött mint külön ikc<ó és mostantól fogva teljesen bekapcsolódik a Horthy-akcióba. A mezitlában gyermekek akciója nem mindennapi eredményt ért el A nngvérték természetbeni adományokon kivül 624.744 K gyűli össze, ennek nagyobb részéből 210 pár cipő szereztetett be, a fenn maradó összeg pedig a polgármesternek adatott át. Dr. Szabó Lajo\'i ügyészs. elnök ezzel befejezte humánus misszióját, melyért számtalan gyermeksjk maponta Istenáldását esdi reá és az adakozó jótevőkre. — Oszkár bácal mesedélutánja. Mindenki visszaemlékszik még (Szalay) Oszkár bácsi mese- délutánjaira, melyek mindenkor ünnepet jelentenek ami gyermekeinknek. Oszkár bácsi a gyermekek dédelgetett kedvence, akiért rajonganak — ahol megjelenik. Oszkár bácsi most vasárnap délután a Polgári étterem nagytermében ismét mesedélutánt rendez és elhozza magával a kis gyermekmüvészt Laczkó Cfát is. Gyermekeink bizonyára alig tudják megvárni a vasárnapot, hogy ismét hallhassák „Oszkár bácsit*. — A Lili báróné hangjegyei az Országos Szinászegycsülettő) let-tek díjazás mellett kikölcsönözve. Akik náluk levő hangjegyeket még nem adták vo!na vissza, »?.iveskcd-jenek azokat 48 órán belül dr. Mu-tschenbacher urnák visszaszolgáltatni meri különben a jótékonysági akciónak ezeket meg kell fizetni, amit a szegény nélkülözők sinytonének meg. — A „Doktor ur". Molnár Ferenc vígjátékát a „Doktor urat* dal és túncbetétekkel játsza a „Tr.\'.nsdcuiubia football szakosztályú" u kanizsai műkedvelői gárda színe-java közreműködésével. — A nngy erkölcsi sikert ígérő műkedvelői előadás iránt értesülésünk szerint már oly nagy az érdeklődés, hogy már nlig-nlig van jegy, Az előadás után tánc lesz reggelig. — A fogház karácsonyfája. Mint minden évben — ugy az idén is — a kir. ügyészség a szeretet ünnepének varázsát és melegét óhajtja belevinni azokhoz — akiket * törvény sújtó keze botlásaikért sújtott. A inegbocsájtás, a szeretet és béke istenének születése napján — felejtsük el, hogy bűnösök, csak n bünhődőket, az embereket, nézzük karácsony estéjén bennök, s segitnük a kir. ügyészséget abban, hogy egy-két órára érezzék ők is, hogy n társadalom, u mely e|len vétettek — a szeretet ünnepén róluk sem feledkezik meg. A fogház karácsonyfájára adományokat közvetlenül S-abó Lsjos kir. ügyészségi /Jnők kezéhez adandók le. — A Horthy-iuaégakció céljaim az 1. számú postahivatal tisztviselőkara és altiszti személyzete 1023 koronát adott ma át a polgármester kezeihez. — Amit egy anyának é> háziasszonynak tudnia kell, mindezt tárgyalja szakszerűen és tudományosan n Magyar Anyák N«ptara. A magyar anya és háziasszony valóságos bibliája ez az ízlésesenkiállított és gondosan szerkesztett naptár, mert mindazt megtalálja benne, amire egy anyának szüksége van nehéz hivatásában. Egy asszony sem nélkülözheti. Kapható csekély 60 K-ért a Stefánia Szövetség helybeli fiókjánál, Erzsébet-tér, a postával szemben. — Az államrendőraégi szemlebizottság. A m. kir. állami rend-Őrség őrszemélyzeti létszámának kiegészitése körüli munkálatok során a székesfővárosi m. kir. állami rendőrség kiküldöttje Szombathelyen minden hó 12-én és 28-án szemle céljából megjelent és a fővárosi rendőrség kötelékébe való felvételre jelentkezett pályázókat alkalmasságuk szempontjából felülvizsgálta. A székesfővárosi m. kir. államrendőrség szemle bizottsága ezentúl csupán minden hó 28-án fog Szombathelyen működni és igy a fővárosi rendőrség őrszemélyzeti állományába magukat felvétetni óhajtó pályázók ezentúl minden hónap 28 án tartoznak Szombathelyen megjelenni. Uránia. SzUea film katonazenével. N .tí\'t. december 6 KU26Lun> 3 — Meghalt ax Oltárlszcnt- aétfért. A ma hozzánk érkezett egyik amerikai újság Írja, hogy Vadkerly László amerikai magyar plébános égő templomából megakarta menteni a legsz. Oltári-srentiéget és ez alatt oly súlyos rfgési sebeket szenvedett, hogy sérüléseibe ^elehalt. A* Oltári-szentségért életét föláldozó psp holttestét a johnstoweni Szent Imre magyar katolikus templomban he-vezték el óriási részvét mellett. — Vasati katasztrófa Roma □ lábún. Kolozsvárról jelentik : A Bukarest—Kolozsvár között kőzle-i. -dő személyvonat szombatról va-s<ironpra virradó éjszaka Komoród és Erked állomások körött össze ütközött egy személyvonattal. Az összeütközést az ókort?, hogy a >cgesvári forgalmi iroda nem adott jelzést az egyik vonat \' indításáról • ugy, hogy vele szemben elindították az egysinü pályán a másik vonatot. A katasztrófának eddig * 8 halottja, 50 súlyos éa közel száz könnyű sebesültje var.. A torlaszok miatt hosszabb ideig átszállással leh^t csak a forgalmat lebonyolítani. A vasúti katasztrófák hazájában csaknem egyidejűleg még egy vasúti szerencsétlenseg történt. — Nagy vár ad köz etében két tehervonat ütközött össze. Az összeütközésnél h\'trom fűtő \'letét vesztette. A kart még qem becsülték fel. — Az elnémult kórházi harangok részére ujabban a követ-k<-rő adományok érkeztek : ö/v. Rajky Lajosné 2000 korona, Dióssy Brla 5. >z. gyüjtőivén 700 korona. — Halálozás. Molnár György volt főgimnáziumi házmester f. hó 4 ón meghalt. Temetése m« szerdán délután -1 órakor lese n temető halottasházából. — A románok feloszlatták m marosvásárhelyi magyar sxlnpártoló egyesületet. Nagy varadról jelentik a Körépeurópaí Kurirnak: A marosvásárhelyi magyar s/inpártoló egyesülethez, a mely már egy esztendő óta működik, most érkezett le ■* belügy minisztertől jóváhngv;is nélkül a felterjesztett slapszabalytervezet az z*l az értesitéssel, hogy a miniszter a/ egyesület működését beszűn-tetteti. — A pozsonyi Petőfi szobor. Poisonyból jelentik a Középeurópai Kurirnak: Szappanos Lajos keress-téoyszociálista városi biztossági tag t% minapi közgyűlésen azt indítványozta, hogy határozza el a közgyűlés, hogy a Petőfi centenárium alkalmával a ledöntött Petőfi szobrot visszaállítja eredeti helyére. A közgyűlés az indítvány fölött kö-.lön megbeszélést fog folytatni. Ki-nos feltűnést keltett a s/lovens/kói magyarság körében, hogy a cseh kormányhoz közelálló egyes lapok a közgyűléshez fűzött kommentárjukban azt irták, hogy a Petőfi stobor helyén a kormány intézkedésére egy kiváló cseh ember (talán Srobárra gondolnak) szobrát fogják fölállitsoi. — Vadbőröket, nyúl, róka, stb. leg-magasabb árban veszet Ssabó Antal fegyverkereskedő. Az uj húsárak. A Zalavármegyei törvényhatósági Árvizsgáló Bizottság a húsárakat legújabban a következőkben állapitotta meg : A marhahús eleje kgrmonként 280 korona, hátulja kgrmonként 300 korona, zairszalonna kgrmonként 650 korona, zsír kgrmja 800 korona. Sertésvágás — ipi>igazolvánnyal biró henteseknél — ha azok saját szersrámaikat és segitőerőt is magukkal visznek, 100 kgrmon aluli sertés vágásánál 600 korona, 100 kgrmon felöli sertésnél 800 korona, mig ellenben ha nem visznek magukkal segéderőt és különleges nagy szerszámot, akkor 100 kgrmon aluli sertéseknél 450 korona, 100 kgrmon felüli sertéseknél 600 korona n sertésvágás dija — teljes földolgozással. A sertés és borjúhús árát a bizottság szabaddá tette. — Uránia írt 7 és fel •« órakor: .Hugenották* tüiténelniJ színes Wnt a frmcia vailit\' vtlonc*»k kor«t>ól Kel de\'i főár romantikus «zerelm/n<k l-\'»iténote belllesstva a fcrtalaa evi vérengzés nooo\'u tniilv\'j\'fe \\ sxcxon els<í es toke&\'sei siiotzeU fSl-nje * francia P.»thé mirka mi- Jen W»él«t«»»4-gévcl. Klóadások al*tl « Vat-mittenekar jat-sslk. A J«:»ty>t csak felnőttek nói\'ietlk meg C<j\'«%rt-.»;.-n 5. 7. V, pénteken :í. 7. * órakor .Hugenották*. — V ad aax töltény ok m-gb(aha1ó mini-jégben Irgolc^bban kaphatók Mindenféle vadak - l»iunag*a»bb átl>»n .i»»g.étetnek Oycnoa Lajos -.a.inczy-utoi Üzletében, Vaj oiha 11 aiou. — JUMPERTEKET, blouao kat öft kabátokat kötésű békebeli anyagból miiuten szín • en és a legjobb minőségben csak FILIPP harUnyakoiödéjébcn kap. Itat Szombathely, Széli KAlmán-met 6 jtzAm Bábot Drnojo című hatalmas film-legény. írelyet a Vltg moig • t<rgn>c. «*te mutatott be. meg <sak m» ies« mJsof>»n Cs .t.»rtv»Vjn es i énteken pedig ,0\'ire titbot* sxkeocs ketul bemutat •>• u rilmru stctep\'.ó müvének személyét felléptóval köitii* « J«X)OM> ti .r- aUkiio L\'sethjr. neje «s fúva 1 együtt Karácsonyi ea ujovl képeslapok .. legnagyobb va\'«\\xlekb n V s-c. ot-«Ktutit\'>ko»k megfelel" <f.g:dminy Kisctvel Fülöp Fial papiietuházahaii Kac^kanltstn TŐRVÉNYSZÉK. A nagykanizsai kir. törvényszék büntctötanácsn d.. Kcncdy Imre elnökletével a következő bűnügyek ben tartotta fŐtárgyalásait : 1. Simon Lejosés neje szül. filló Rozália keszthelyi lakosokat a Btkv. 4. szakaszába ütköző két rendbeli okirathsmisitás miatt vor\\!a felelős segre a kir. tőrvénysréjí\' A* elle nűk emelt vádat mindkettőjük ellen beigazoltnak találván, Simon Lu jóst 2 havi, Filló Máriái pedig 14 napi fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős és végrehajtható. 2. Kondákor István felsőszeme nyei lakos, földművest n kir. tör vényszék izgatás vétségében bú nősnek mondta ki s ezért őt ítélet foganatba vétele ól számított 3 havi áilamfogházra, 10000 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az ügyész az ítéletben megnyugodott. A vádlott fellebbezést jelentett bc. 3. Tollár József ^alakoppányi nap számost a kir. törvényszék mezei rendőri kihágás, továbbá két rendbeli lopás miatt 3 havi fogházbün tetésre és 800 korona pénzbírságra, 1 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak hasonló tartamú fölfüg-gesztésre Ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és ügyész fellebbezést jelentettek be. Valuták Nnpoleon WOO, font 10550-1085^, Dollár 2425, Francia frank Idt- tW, Márka 32 - 35. 0l»«« Ura \' 14-10. OtsUéV korona 3-45—3 50 Lel 1475—t:75, Swlo! 74—78, Svá)at frank 143—53, Dinár 20*0 3120, Lengyel márka 15—16, HolUndi fonat 9*4-039, Belga frank 148—153, Lfva - Devizák. Amtterdarn 924-39. Kepfeohaga 4*5— Krisztiánba 343—745, Loodoo 10550 10?5 . Berlin 3" 35 Milano 114-110 Páris IH5-89, Práxa 74—7», - Stockholm 635--Ö50, --Zürich 440"-55. — Wleo 3W) - Zágr.H 740—780, — New-York 2350-425. Vazsó ! i—!»>, FUikatasI 1475 — I56i, Sofia 18 10 Zür\'.cni zárlatt Bet\'ia Ó-50 Amsterdam 210-5, Holtan ju New-York 530 -CO London 240i, PájU 3710, Milano t«65, Prága 16«, Huda-p\'eat 25<X>, Zágráb 185, VarsA 3 50, Wler .0 7ö. SxAfU 400 Osslrák bély. 0»J6 Termény jelentési Uu- (ThaaWiékO 0600-0700, egyíb V500 8600, ro*> 6600-6600, -akaiminy árpa 67O-6Ü00 sóférpa 7Z5»>-40y, xa>) •Ü00-6550. tenKen —•—, repce I9S00—I4VHI, korpa 4300—440i\', k;»Us aoöO-8500 Budapesti Allatv6aAra Marhahús I r. egésaUn 440, hátul> 350 4ÖU, eleje" 320-420, II. r. eiiéssbeo 2\\l— 310, hátulja 240—330. ele;e 14A—ltK» Ná.enAck maiha: . i egéssben 200-24%, borjú {W-tl b«rb) Késxlet Nagy- muhi 38o, eUíás 3d«, — No.eMék marha 24, eladas l«, borjú 94. eUJás Marha->ír 4M>-t*), borjub.\': 820 Birk. . eladva ,\'uhhi.t Z80-320. SertésvAsár« Felhajtás jW. Kikelt Jéllg ö00, Orejt — Kvzép 460, Kdnnjrú 4<J0,1. t. 470-^10, II — Zsír 710, Szalonna 620, Leh. hus 400. Értékek: Magyar hite*. 6>í4, Ositrák hitel l >72. axal ^225, ielxálog 450. Leszámítoló 1600, Kereskedelmi Uaok 15 00 Magyar-OUss 521.\'. Beocsinl 3/w 0, l>ras:ha 15OCK\\ Alta-liaos sxén 67.250, Szásiváii 23250 SalgO-Ur.áni 30 250, Urikányi 42 5 0, Rima Schliek 5iW0, Guttaunn Saski — Dinka 73CO, Kwull 6101.-, Magyar cukor 118.000, Adria 20500 Atlantiea 4025, K^^álys^>r 5000, Botoyák-Agrár 1800, Up-ták U25, Phöbus »60. Vas in. VlUamo^j ♦ICO, CireUa 66X), KonkordU 6000. Délit Vasút 5800. tr%\\ 7pri -wA Benedek Grosz és Társa bank- és tönde-blzományoiok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. &u(öarcito B.nkAr Magyk.nlx,. T.!.lo«: 321. Egyazgri prábo ulán mgqgyő-zfláhellh. hogy legolholmoaobb beszerezhelő karácsonyi ajándék Kaufmann Manó „Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet Királyné-tér 1. nain. Mélyen leszállított olcsó árakon megkezdődött a nagy KARÁCSONYI VÁSÁR KISFALUD! XRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán Szövet olcsóság Duplaszeles szövet mtr. 550-600 K 110 ctn széles strapa szövet mtr. 650 . Duploszéles divat szövet mlr 800 « Duplaszéles Scheviott minden színben m. 1300 -140 cm széles strapaszövet mtr. 1500 « Gabardin szövet m. 1800 -140 cm férfiszövet ruhákra mtr. 1500*1800 . Átmeneti doubl szövet mtr. 3000 - Batisztok gyönyörű színekben mtr. 350 » Creppek gyönyörű színekben mtr 450 -Szintató mosók legjobb minőségben m. 500 -Fehér schiffon és vásznak mtr. 450 « Az áraink beszélnek!!! Itt az idő, hogy olcsón vásárolha Ezenkívül farsang újdonságok óriási viUsztékbsn mér raktárra érkeztek nagyon olcsó árakon! 4AIAI KOZIXtoY iy22. itfCmhcr 6. Apró hirdetések dtfai IMkonu. TMUf*kk txlQtcl •■•dalt iu»k 4ap1&* Iiialiuiitk. AllM harMOkoak 60 MluUk 4r»or*tlm«ny. I liur^on/* alailA. KiulUt-ilr 2. uiá. mln« r«mraitci< vtrfmsf Itipluió I |V«i».ut II M.). Uf}-»ae» Mhcr- <« Hi6 Jó h*|lk««il k«pb*tO Ml<)IMl» MOTOROKAT beosint, nyersolajat. 0í«mH unJtn ni^->i);Un keresek vételre. Köxvetltflk dljastatnak. FRIEDRKH DEZSŐ, VÁC ARGENT János modern clpásxUxIetében Nagykanizsa, Deák-tór 1. v«U cip-5 az sr./ag Jósigs és kiváló gondos kétsitéséaél fogva a le>jatáoyosabb. óriAii választék k<u«: dotgoxoit fekete és íiiati boksj, ehevreaux, iwvti, antilop, Ukk, teljem t% bánocyclf»*kben. Gyermekcipő különlegességek I Kendő horgolást betanítok és Állandó munkát adok. Perlsz Jenő Baxár-ápUtet, II. udvar. Keszthelyre és Kaposvárra, vaia\'iiir.i Nagykanizsára Vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az első járat indítását december hó 4-ére tervozzük, ha kcliö előjegyzés lesz. A fuvardíj tétel u szállítmány quantumától fUgg, azonban 20—4O70-kal feltétlenül olcsóbb a vasúti gyorsáru díjtételnél és csak csekéllyel drágább, mint a teheráru díjtétel. Az árut a feladótól a címzettig szállítjuk és a feladás napján a rendeltetési helyére jut. schenker és társai XAOYKAM/JvAl KlOKJA ERZSÉBET-TÉR 1. - TKI.KyONS7.AM . Megnyílt Megnyílt szabó és károlyi vlllanyfelsxerelásJ vállalata ERZSÉBET-TÉR 1.\'SZ4M ALATT hol a leg\' jutányonabban és leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat asti 9 óráig aszközUlnk. KEPVASAR Kilátóin^ elsőrendű magyar festőművészek képeiből ujabb kollektio érkezeit Véícllolclezettsfg nélkül megtekinthetők SZERB ERNŐ könyvkereskadésében Kitöní unita uibor i óbor» .< 60 K ,100 K r - SvtJrut W VlllanyerAvel hsztörlésre „ darálásra naponta ütemben van. Pontos klsxolgéláa biztosítva. Bojtor Kálmán Potöfl-utoa 63. ax. alatt. Hindenki jól jár, ha cipős/ükség le tét most nálunk szerzi be. Cipőink mérsékelt áruiból december 25 ig még külön karácsonyi engedményt nyuj tank. A legjobb *nyg és tortós ságért szavatolunk. Lakkcipőin ket feltűnő olcsó árban árusltjuk. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábszarvédők, cipőkrém, cipőfűző és aámfw mindig « legol csóbb árban. Hungária Cipőüzlet, Fő-ut 14. GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! t«m* m fő-ut 11. 1im1i 121 a LEGOLCSÓBB I FÉRFI FtHÍSlwOtt. — ÍÚTÖJT- ti HÚVÖndROl HÍHXÍRUIEUTYÚL KÍI (S FÍRfl ííkYÖK - «íl KÖTÖTT UlilöK. nuUIOÓlOtÖHiOCSStaL • Mindenféle .werkoeiü írógép, varrógép és mathanikai cikkek javítását Brandl Sándor J.vHómtiholy. Deák-tér 2 gyorsan ét pontosan Jótállás mailett vállal|a. Kóser libazsir ugyssintéa | 9 S) 3 H U S b«rmely mennyitekben napi Árban kapható Libamájat vettek fahn aoolfné Zárda-utca 2. szám. Semmi reklám, csak meggyőződés I Férftszöwelekben 25-, cmöbboníi Női kelmékben 35\'. oMbnUi Hői kalapok so- olcsóbbak Szövet és tsrgat Dsr^dékok félaron Klein József és Testvére QUITTNER ARTHUR Tolofnn • .nC.Mly.I.tt vTll.n?.«er.lS Tolofnn- NAGYKANIZSA. KÜLCSEY-U. 17. vll«((lt».l veletek.i, motorok, o.lllkrok. jMtt ~ ^ ■ v.l.mlat telefonok, o.onjOk «. J.UÍ- " ■ W4»xtll«k.k felai.roU.it. k..t41y-vill.mhárH4 b.reodes\'.*t Mlnd.n nomfl vtll.raoa munkalatok &yor.»o oaiköxöUetaek. 8».k,xerdon ve*xl motorok ajr.tokoroaolóaot. Min ennomU egók raktiron. Leghasznosabb és legalcsdbb karácsonyi ajándék egy pár Miltényicipö MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cirAAKDiriZA NAGYKANIZSÁN, M-uton a T*ro« paloMJibaa. )?)> i/adböröket, nyulat, rókát, nyextet xtb. legmagasabb árban vosx Csengery-ut 23. A köiclK" karácsonyi ünnepekre való tekintettel raktáromon levő Jüííto, trickó, biirsony, velour és fiit kalapok leszállított <irr>n kiárusitUtnsk. Felhívom a n e kuxónség fiKvelmít a legkinyeiebb illéseket is kielégítő kétimunka előnyom ditnr*; raktiron iáitok nnnJennemu kézimunkát ke lékekkel, pamutokat, gobelineket, jumpereket stb i isitvise!<Sknek kulon kedvezmények. RÓTH LAURA. 136/922. Hirdetmény. Zalabaksa község előljárúsAga a íszentandrAsi erdőbert 50 darab fennálló tölgyfát zárt irflsbcli versenytárgyalás utjAn elad A zárt Írásbeli ajAnlatok 50 0C0 korona óvadék karcsAn 1922. évi december hó 18 lg a körjegyzői •tivataiban az elój.ir.-ságnr.k elismervény ellenében adsndj át. Az ajánlat bcad*ss nyomban kötelező, mig a községre cssk a képvíse «\'• testület jővfthagvAsa alkalmival válik joghaláiyossá. A község uz ajanlatok felett 15 napon belül köte\'es dönteni. Fentarti.rija magAnak az •JlőljArosAg azt a jogot, hogy «z ajanlatok között ozabadon vAla&zt A vételár az ajánlói elfogadásakor nyomban befizetendő, elleneseiben az óvadék elvész és ujabb eljár.ts folvtatando le. — ■{SzorrszéJsAgba-i 250 m* tölgyfa szintén eladó, ez nem a községé.) Zalabaksa, 1922. november 25 én. Az elöljáróság. Kovács János kúrjegytl. Lóránth Vlnct bko. KARÁCSONYI ARAK Parget 420 Karton 430 Festő 440 Siffon 450 | | Cérna grenaőin 480 | SINGER Aá I Fejkendő 360 | JÓZSEF <v(iin.tott . I.Dlui.ldonusok: Z*)ú | Zsebhenőő 60 1 1 5c ott is szöuet 320 ES TARSA házliban. - 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. .december 7. Csütörtök 278. szám. Egyes szám Ara lü korona, KtAni.l.d Arak: l\'.KI h.n.pr. 300.-Il.rom \'i \'>i:.pr. AflO.— K A magyarság ellenségei. A Magyarország ellen kivükől-belülről megindított macskazenébe beleszólt most Línder Béla, a Ká-rolyi-kormány alkoholos „hadügyminisztere" Is. A „L. Europe Nou-velle" cimü francia folyóiratbnn rágalmazó cikket irt Csonkn Magyarország ellen, melyben felszólítja 7 antantot, hogy hazánkat csatolják a kisantnnthoz. Cikkében meg-i ja azt is, hogy .amikor hadügyminiszter volt, felkérte Henrys francia tábornokot^ szállja meg két hadosztállyal Magyarországot. Akkor nem sikerült tervét keresztülvinnie. Most azonban elérkezett az ideje annak, hogy a gondolatot megvalósítsák én a Inusimnei konferencián kimondjak Csonka-Magyarország hozzácsatolását az or-szágcsonkitó kis antanthoz. Tehát Cseh, Oláh és Su:bot.hoz." Az aljas rágalmakkal telitett cikk azt szeretné, ha Csonka-Magyai-országot L-ngyelország sorsára juttatnák és végleg felosztanák. Fői tesszük Línder Béla uraságról, hogy most, amikor a cikket irta, éppen olyan részeg volt, mint amikor az Országházé lépcsőjéről üvöltötte „nem akarok több katonát látni I" De hu véletlenül világos pillanatában irta volnu rágalmazó cikkét — még rosszabb az eset. Mert ez is csak azt bizonyitja, hogy a Károlyi-féle nyomorult társsiúg még nem adta fel a reményt — lesz még f^yszer komédia nálunk, amikor az országrombolók ismét hatalottfá** juthatnak, Kétségtelen, a szerepeket jól osz tották föl. Az egyik rész külföldön rágalmazza országunkat, a másik rész nemzeti mezbe öltözve idehaza ássa u talajt és fürészeli a magyarság életfáját. S a jó magyar nép pedig, amelytől erején felüli áldozatokat követelnek, hogy ezt n csonka országot valahogy talpra állithassa — jámborul hajtja nyakát a Károlyi-féle kacsingató kétes alakok jármába és eszi a maszlagot, aminek izét egyszer már megkóstolta. Mi azonban azt hisszük, hogy az aknavetők szándéka nem sikerül. Nem azért, mert talán az antant nem tenné meg, amit Linderék akarnak, hanem azért, mert a magához tért magyarságot másodszor már nem sikerül a falnak állítani. A Linder cikke élesen rávilágít arra a hitvány eljárásra, amellyel Károlyiék 1919 ben szétmáJasztották a székely hadosztályt, az egyetlen alakulatot, amely kezében fegyver rel védte a magyar határokat. A képviselőházi blokkhecoelődé-sek és rágalmak révéo sor kerül- het hamar azokra, akik 1919-ben kicsavarták a székelyek kezéből a fegyvert, hogy Károlyival és társaival együtt áljátszhassák oz országot a bolsevisták kezére. Egyetlen, hazáját szerető becsű-\' letes magyar ember se lehet, aki a Károlyi itthonmaradt kreatúráinak és fegyvertársainak szavára hallgathasson, önmag* és hazája, hazánk talpraáliitáia ellen vét, aki mo»t nem a keresztény és nemzeti gondolattól hevített egység!: en találja a helyét a az összetartással, az együttérzéssel nem ezt a hazafias célt szolgálja. A magyarságnok együtt, ott, ahol a nemzeti konszolidáció, ott, ahol a feltámadás igazi alapjait rakják le: ár egységes táborban o helye. Aki nem ott van, aki hallgat a felburjánzott demagógok hamis és megtévesztő szavára, az segit oda-juttatni szegény hazánkat, ahová a förtelem idejéből megmenekült Linder Béla és külső-belső csatlósai szeretnék — a teljes feldaraboláshoz. Az amerikai nagykövet feitünö kijelentései. „ ... mindnyájan el fogunk bukni." London, december 6. (Express-távirat.) Haivciy londoni amerikai nagykövet az amerikai club vacsoráján nagy beszédet mondott, amelyben baljóslatú kijelentéseket tett arra az esetre, ha nem sikerülne Londonban megegyezést léire hozni és különös nuomatékkal állapított\', meg. hogy a négy miniszter elnök londoni találkozásának eredményétől függ milliók sorsa és ha ez az összejövetel nem tzáll sikra a civilizáció mellett — akkor mindnyájan el fogunk bukni. A nagykövet kijelentései na?y feltűnést keltettek. Kétséges azonban, hogy az események rohanásában képes lesz e feltartóztatni a fenyegető katasztrófa bekövetkezését. Egy évig sem tarthatnak tovább az állapotok ugy — amint eddig voltak. Adóigazgatásunk egyszerűsítése. — A nemzetgyUlós ma) Ülése. — Budapest, december 6. (Fővárosi szerkesztőségünk telefonjelent^se.) A nemzetgyűlés m>i Ülését Szci tovszku Béla nyitotta meg. Neu bauer rerenc « dragasági bizottság alőedój i beterj-aiti a bizottság jelentését a lUatelláláiról. Utána Ka kovszky Iván belügyminiszter benyújtja a közrend fokozottabb biz tositdiörAt szóló törvényjavaslatot. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter brterjesiti a Bud*pe>ti Egyesitett Városi Vasutak jogviszonyainak rendezéséről s/óló törvényjavaslatot, melyet kiadnak az illetéke* bízott ságnak. Majd Walkó mlnisrter be nyújtja • kivételei hatalom alapján kibocsájtott rendeletek hatályuk vesztése következtében az ipar és kereskedelem körében szükségessé vált rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot Eiután a tisztességtelen versenyről és a szeszadóról szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadja a nemzetgyűlés. A közadók kezeléséről szóló törvényjavaslatról Orffy Imre előadó rámutat arra, hogy ez a törvényjavaslat az összes kőzadózta-tást egyesíti, az adóvégrehajtást és kivetést pedig közös hatáskörbe utalja. A javaslat tárgyalásánál Gaál Gsszton hosszabb beszédben kri- tizálj i a j-waslat egyes szakaszait. Kedvezményes ndórendszert kiván, és oly esetekben, mikor az adózó egyszerre fizeti le évi adóját — részesüljön kamutkedvezményben. Kifogásolja, hogy az adóellenőrzés költségeit n törvényjavaslat a községekre hárítja. Györki és Salli Endre után dr. Kállaij Tibor pénzügyminiszter sró-Isit fel: Annak idején bejelentettem, hogy az egvenes adóztatás terén egy szerves reformot tervezek, amelynek keretében változtatást igényel a kö\'ségi adózás egész rendszere, amelyre eddig a törvényhozásban az utóbbi évtizedek alatt nagyon kevés gondot fordítottak Szükséges volt megváltoztatni az adókezelésről szóló eme rendelkezéseket, hogy hozzáalkalmazhassuk a ma meghozandó javaslatot már meglevő törvényeinkhez. , Remélem, hogy ezzel a reformmal le Jogjuk egyszerűsíteni adóigazgatásunkat. Máris konststálhatjuk, hogy nagy eredményeket tudtunk felmutatni a háborúi és a mai adózási viszonyalt egybevetve. M»jd a pénzügyminiszter hosszasabban reflektál Gsál Gsszton éles bírálatára. — Ezután az Interpellációkra került a sor. György király végleg elhagyja Görögországot. Belgrád, dec. 6. A Tribuna jelenti Athénből, hogy az ongol, szerb és román követek közbelépésének köszönhette András herceg. hogy bántatlanul hagyhatta el Görögországot. Az udvar köreiből az a hir szivárgott ki, hogy György király el van tökélve éft ajándéka megmásíthatatlan, hogy végleg elhagyja hazáját. Bukarest, dec. 6. Az itteni királyi palotában uj lékosztályt rendeztek be, i<melyben hir szerint a görög királyi pár fog lakni. Mussolini egy szervezetbe akarja egyealtenl az összes munkásukat. Róma, dec. 6. A kormány minden munkástzervezetet, munkásegyesületet él szövetséget egységes munk??:7Őve»ségbe ukar egyetlent. Mussolini miniszterelnök evégből , fölhívást intézett a szocialista kép-j viselőkhöz, hogy lépjenek tárgya-I lá»okba Rossoni fascistn vezérrel. Elítélték Scheldemann merénylőit. Lipcse, december 6. A köztársaság hatályosabb védelmére fölállított állami törvényszék ma déli tizenkét órakor hozott Ítéletet Schei-demann volt miniszterelnök és jelenlegi kasseli főpolgármester merénylőinek ügyében. Oelschlager Károlyt tiz évi és három havi fegy-háiru, Hu«pert vádlottat pedig tiz évi fegyházra és tiz évi hivatalvesztésre Ítélte emberölés kísérlete miatt. Passau és Ingolstadt pénzbírsága. Berlin, dec. 6. A német miniszterelnökök ma folytatják a passau— ingolstadti események ügyében küldött antantjegy/ék megbeszélését. Hir szerint « birodalmi kormány n/on az állásponton van, hogy a követelt egymillió aranymárkát még maga a német birodalom sem tudná előteremteni, még kevésbbé a ba jor állam, vagy éppen Passau « Ingolstadt városok. Lausannel tárgyalások a tengerszorosokról. Berlin, december 6. Lsusannebsn valószínűleg már ma folytatják a tengerszorosok kérdéséről a tárgyalásokat. Az olasz kikötéseket elejtették. Egyelőre természetesen ctupán a tárgyalások újrakezdését lehetővé tevő kompromisszumról van szó. Határozott állásfoglalás a tengerszorosok kérdésében még nem történt. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Nagykanizsa város tüzrendészeti szabályren deletérői. Or. Novai Imre városi aljegyző Altat szerkesztett tüzrendészeti szabályrendeletet a legutóbbi városi közgyűlés elfogadta. Ezzel a ténnyel a szabályrendeletben lefektetett intézkedések az összes illetékes faktorokra nézve kőtelező erejílckké váltak. A szabályrendelet négy fejezetben foglalkozik a IcgkörÜ^mónyesebb részletességgel a tüzrendészeti szempontból fölmerülő kérdésekkel. L Általános határozatok. Jelen szabályrendeletben a tűzvész kitörésének megakadályozására és a már kitöri tűzvész sikeres oltására vonatkozó szabályok nyernek meg-ál\'apitást. A tüzrendészeti hatóságot első fokon a városi tanács, másodfokon a vármegyei közigazgatási bizottság, harmadfokon a m. kir. belügyminiszter gyakorolja. A tűzrendészet költségeit a város viseli. II. Megelőző tűzrendészet. A városi tanács köteles intézkedni mindaz iránt, ami a tűzvész kitöré sót gátolja. A város építési ós kéményseprés\' szabályrendeletében foglalt rcndelke-zósek szigorúan betartandók. A tűzvészé ycs építkezés ezentúl általában tilos. Szalmás, nádas. kút-ránylemezes vagy a zsindelyes házak javítása nem tüzb ztos anyagokkal csak egyetlen egy izben engedélyezhető meg s az is csak a jelenlegi fedőanyag 50*, 0 erejéig. Tilos a könnyen gyulo, lobbanó vagy robbanó anyagokat oly módon készíteni, raktározni, tartan: v«gy átusitani, mely az ó:et és vagyonbiztonságot veszélyezteti Villamos berendezéseknél ez ösz-szcs óviniózkedések megteendők arra nózve, hogy lüz ne keletkezzék Gyúlékony anyagokat, minők, a ■zéna, szalma, polyva, petróleum stb. udvaron, nyílt helyen,tornácon vagy konyha ajtohoz közel tartani nem szabad, tilos ezen targyakut és egyéb gyúlékony anyagokat lakóházak pad lásain tartani, liios a tüzelőfál pad láson tartani, liios a tüzelőfa kályhában, kemencében vagy ezek tetején szárogatni, hamut vagy pöinyót utcára vagy szemétdombra kiönteni. Melléképületekben, mint; istállók, síinek, csűrök, valamint padláson nyilt lámpával vagy gyertyával járni, ezen helyeken s Általában nádas- és szalmásfedelü házak vagv könnyen tüzet fogható tárgyak közeiében dohányozni, szivarozni, vagy meg nem gyuladi gyújtót nyilt helyen cldo-bálni tilos. Istállóban, csűrökben gyertyát, mécsei, vagy petróleumlámpát zárt tartály nélkül használni, égetni tilos. A város nyilt helycin, vagy udvarokban tüzelni általában tilos Knzán tűzhelyeknél, nadas, vagy szalmás házak udvarán nyáron át és szeles Időben mosni, parazsat egyik helyről a másikra más, mini tűzbiztos, zárt edényben — hordani\' nem szabad. Az iparuknál fogva nyílt tüzet használok ozt csak tűzmentes ós hatóságilag megengedeti helyen lehetik. Könnyen lUzet fogó tárgyakat nagyobb mennyiségben a műhelyben tartani, u fából dolgozó ipgro. soknak, nevezetesen asztalosok, bog. nárok, esztergályosok ós kádárok-nak a hu.l.dók forgácsot a műhelyben összcha mozni úlos. A kormányzó névnapja Nagykanizsa, december 6. Kellemes, enyhe, szinte tavaszias időt hozott nekünk ma Miklós püspök, az utolsó napok csipőa hidege után. A kőzépüietek és házak erkélyeiről lecsüngő nemzetiszínű zászlók ünnepi jelleget kölcsönöztek a városnak, az utcákon a mai erős hetivásár folytán nagy embersokaság tolongott, mindenütt ünnepi hangulat, feketébe öltözött urak — akik mind a ferences ple bánia-templom felé igyekeztek a Kormányzó ur névnapja alkalmából tartandó Istentiszteletre. A templom előlti tér telve emberekkel, akik a felvonuló katonákat, rendőröket, pénzügyőröket meleg tekintettel szemlélik. Időkőzben egyre-másra érke.-nek a plebánin-templomba a város előkelőségei és a különböző hatóságok, hivatalok képviselői. Olt láttuk Bugsch Aladár dandárparsnes-nokot, vitéz Bobest Mátyás ezredest, Npanovits finn tudóst, dr. Kened! Imre táblabírót, dr. Sfbó L»jo* kir. ügyészségi elnököt, dr. SíbjánGyula polgármestert, Birtha Ágost táblabírót, dr. Szabó Győző járásbirósági alelnököt, Záborsiky jegyintézeli főnököt, dr. Beusterien Ericn államrendőrségi tanácsost, O.ley György kir. kö>jegyxőt, Harsay György posta-távirdn főfelügyelőt, dr. Almássy Gyula törvényszéki bírót, Röbint Károly Dv. fútőházi fő nőköt, Petrik Dv. főfelügyelőt, Eberhnrdt Béla főgimnáziumi igazgató piarista házfőnököt, Kovács Antal piarista tnnárt, dr. Valentény Mihrtiy cs dr. Roth Andor rendőr-kupit ányokat, dr. Kaufman Lajos közigazgatási tonacsnokot, Suller Láaxió rendőr főfelügyelőt, löbb vá rosi tanácsnokot, képviselőtestületi tagot síb., atb. Tir órakor kezdődött meg az Is-tenti.zlelct, melyei Srommer Ignác leikész végzett — rnelv nlatt a kó- — Saját tudósítónktól. — ruson a zenekar régi, hangulatos egyházi énekeket adott elő. Az evangélium után a miséző lelkész méltatta a napot. — Voltak nemzetek, akik jólétben éltek, akiknek nem voltak annyi küzdelmei mint nekünk — és ma hol vannak ők ? ók eltűntek — mi szenvedéseink közepette még mindig megvagyunk. — Ha a magyar történelmet végiglapozzuk — mondotta — megállapíthatjuk, hogy a megpróbáltatások napjaiban a Gondviselés minden században oly fériakat támasztott, akik a magyar népet a sötétségből kivezették. Amikor a nagy harctéri összeomlás után a destrukció hihetetlen méreteket öltött az országban — a Gondviselés egy férfiút küldött nekünk, hogy meg- \'mentse, ami még megmenthető abból a roncsból, amit meghagytak nekünk. Ez a férfiú Horthy Miklós — a Novora hősi parancsnoka. Horthy Miklós neve uj reményt, uj bizalmat, uj erőt adoU a csüggedésnek Indult meggyötört magyar nemzetnek. Az isteni Gondviselés áldja, védje. Őrizze a mi Kormányzónkat, hogy vissza tudja nekünk adni azo kat a kincseket, melyeket elveitek tőlünk. Igaz, hogy a mi ellenségeink disszonáns hangot akarnak belevinni a mi mai ünnepünkbe, de mi annál inkább kérjük, hogy az Isten áldása kisérje a Kormányzó -r Ofőméltósagát 1 Az Istentisztelet után a nagy em-^ bersok\'iság n városháza elé sietett^ — ahol a k*tonák elvonultak a vezetőség és előkelőségek előtt. Este a Kormányzó tiszteletére előadás volt az „Uránia" mozgó-fénykcpszinházbnn, melyen a kanizsai uri társadalom nagy sxámbr.n részi veit. Ásványolajok és gyúlékony szász csak teljesen tűzmentes vagyis boltozott Ó-. vasatokkal, valamint v*s-tablág ablakokkal elzárt ós a Ifikosz-tfttyoktól elkülönített helyeken tarthatók. Nyomtatás ós cséplés a városban vagy bármely takarmány és szalma-félének « városban szabadon való elhelyezése n városi tanács engedó íyezóse nélkül tilos. A városban 03 közvetlen közelében 100 móier távolságon belül, ki véve ha azi önvédelem vagv vala. mely közveszélyes .állát kiirtása teszi szükségessé, a lóvöidözói tilos. U) far«kt«r.Uc, vagy fukereskedé sok csakis c:őz«ies telepengedélye-zósi eljárás utján létesíthetők. A vá ros be:területón faraktárak egválm. Ián nem állíthatók fc:, kültelken pc dig n Város épületeitől legalább 300 méter távolságban. Fatelepeken kivü:, a belterületen, az udvaron, de a házaktól 1 méter távolban legfeljebb 12 kbm. tűzifa tartható. Minden tűzhellyel bíró ház 3 hónap aiatt tűzbiztosan épült kémény, nyel látandó cl. Minden háztulajdonos köteles 2 oltovedret, egy vasviílát, vaslapátot, legalább 4 méter hosszú 2 oliópc\' mctei, egy a ház ereszénél maga. sabb létrái, egy letólótrAi, továbbá egy hektoliter vízzel telt hordót készenlétben tartani. Oliópemsieket s yasviliat csak a nádas, szalmsfedelü názik tulajdonosai, hordót pedig azon háztulajdonosok, kiknek házá ba n vízvezeték bevezcivo, vagy kut nincsen. A lüzoltoparancsnok a várostiák tüzrendészeti ós ópítkc/.ési ügyekben szukértője. III. TUzvédelem. Tűzoltási célokra szolgál s azt mmdcnki-wndílkczósrc bocsátani kö teles a vízvezeték és h város tciü leién levő bármely kut, a lakosság Által készenlétben tartott vízmennyiség, u város tulajdonát képező lüz-oltögépck ós sz.\'ioivónyek, malmok gyárak, fatelepek stb. által bcszer-\' zeit puttony fecskendők, a lakosság tulajdonát képező egyéb oltó tsz-közök. A tűzoltást a városi hivatásos tűzoltóság és az önkéntes tűzoltóság egymással kurölive végzi. Tűzvész esetén senki sem tilt-hatja cl a lüzoiUságoi attól, hogy épületén, udvarén, kertjón ki és be ne járjon. A lüz oltása után a rendőrség a Szükségesnek mutatkozó megfigyelő őrségei a közelebbi házakból kircn-deli, mely rendeletnek az illciők engedelmeskedni tartoznak. IV. Büntető határozatok. Az ezen szabályrendeletben foglalt rendelkezéseknek megszegése kihágást képez ós ha a cselekmény vagy mulasztás nem az 1879. évi XL. tc., vagy egyéb törvény avagy miniszter! rendelet, vagy szabályren. delet alapján büntetendő, — a mindenkori tényleges viszonyokhoz mért pónzbűntetóssol büntettetik. HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástanl Intézet jelentése szerint hazánkban az idő borús, kődős, egyként száraz. A hőmérséklet nappal mindenütt a fagypont fölé emelkedett, reggelre azonban ismét a fagypont " J* " ">ebr. alá sülyedt. Különösen Debrecen vidékén volt erősebb hideg. — Egyelőre sok helyütt Csapadék várható emelkedő hőmérséklettel, később megélénkülő szelekkel hő-sülyedés. — Bethlen miniszterelnök a kormány nevében Üdvözölte a kormányzót névnapin alka-mából. Horthy Miklós kormányzót nevenapja alkalmából Bethlen litván gróf miniszterelnök üdvözölte o kormány nevében. — Gazdasági szakiskola Kanizsán. A városi tanács gazdasági szakiskolának felállítását tervezi Nagykanizsán. A mostani földbirtok • rendező tárgyalások alatt az a kérdés is kerül tárgyalás és eldöntés alá. Ahogy a Zalai Közlöny érteaül, a gazdasági szakiskolának felállítása befejezett dolog. — Maraköziek értekezlete. A muraközi magyarság ma este 7 órakor a Ro/gonyi-utcai tornateremben értekezletet tart. Minden muraközi ott legyen / — A kórházi harangazente-lés. A nagykanizsai városi közkórház uj harangját pénteken délelőtt tíz órakor ünnepélyesen felszentelik. Erre az ünnepélyre az Összes hatóságokat és az egész város köíönségét meghívja a kórház igazgatóság. — Pedlow Kanizsára jön ? Bizonyos körök Azon fáradoznak, hogy J« mes Pedlow kapitányt lehozzák Kanizsára. Pedlow kapitány annak id-jén kijelentelte, hogy oiyun fogadtatásban még nem volt része, mint amilyent Kanizsa városa rendezett liszteletére és igy erős a meggyőződésünk, ho*y azoknak n jó lelkeknek, nkik Pedlow Kanizsára való lehozntalát célozzák a jótékonyság érdekében — tervük sikerülni is fog. Ami a nagy nyomorra való tekintettel is igen kivá-natos volna. Elvégre Pedlow-bácsi sok-sok amerikai csomagjaiból a nagykanizsai Ínségeseknek is juttatni). — Az Irodalmi és Művészeti Kör k^ptárlata - megvalósulás stádiumába lép. Csupa jó névvel fogunk találkozni u. m. Báró Med-nyánszky, Pentelei Molnár, Kézdi, Kovács, Bruck Miksa, Edvi Illés, Heyer Arthur, Hener Cézár és számos más. Valósággal esemény azáinba tne*y ez n vállalkozás városunkban. Néhány jó kép olcsón meg Is lesz azere/he 15. Reméljük, hogy városunk közönsége ki fogja használni ezen kedvező alkalinot A tárlat 8in 11 ómkor nyílik meg n Rozgonyi utcai tornacsarnokban. — Gondnokság. Fehér Sándor pacsai lakost ■ nagykanizsai kir. tazék gondnokság alá helyezte. — Flnn.r«ág t.rméaz.ti •íépaétfolről előkelő színvonalú, tanul,ágos előadáit tartott a finn níp kullurájáról és népszokásairól — vetített képek kl.éretében kedden esté az Uránia színházban az ismert budapesti finn nyelvtudós Ispánbvits Síndor igazgató. — A mindén helyet betőltő díszes közönség melegen ünnepelte a kiváló tudóst. Bálint Gyul. finn népda-lókat énekelt nagy tetszés mellett. A főgimnáziumi Ifjúság a finnek nemzeti himnuszát adta «lő. Mig \\y\'í\'JL december 7. ZALAI KüZLünt 3 Grabanl József vetített képek kíséretében a főgimnázium cserkészcsapatának nyári táborozását adta elő. — Urleányok Máriakongregációja pénteken vagyis SzeplŐ-telenfogantatás napján délután 3 órakor tagfelvételt tart. A szertartást P. Hilár kongregációi prézes fogja végezni. — Dr. Balázs Zsigmond adománya, Dr. Balázs Zsigmond, a kanizsai ügyvédi kar rokonszenves tagja — n kanizsai főgimnázium szegény ifjainak 10.000 koronát adományozott születésnapja alkalmából. Éberhardt Béla főgimnáziumi Igazgatóhoz intézett levelében azt irja dr. Balázs, hogy születésnapján hálásan emlékezik vissza a helybeli főgimnázium buigó tanári karának lelkes fáradozására és irántuk való hálájának és tisztele tének jeléül 10 000 koronát küld a főgimnázium szegény tanulóifjúsága számár*. — A tanfelügyelőség felhívása. A vármegye kir. tanfelügyelője a legnogyobb nyomatékkal felhívja n tanítóság figyelmét a Néptanítók Lipju f. évi november 15-ikl 45—46. számában és n Hivatalos Közlöny f. évi november 16 iki 22. s• ámában kö\'öU, f. évi október hó 31 én kelt 4388/922. eln. számú V. K. miniszteri körrendeletre. A c*xládtag (tehát nem kiskorú gyermek avagy a feleség) után engedélyezett családi póilék újból való folyósítása iránt n kellően felsic-rclt s a valóságnak megfelelő adatokat tortalmazó kérvények haladéktalanul benyújtandók, mert ellenkező esetben n családi pótlék a f. évi december hó végével be fog azüntettetni. — Rendőri hirek. A nagyka-nivtai államrendőrség büntetőblrája tegnap, folyó évi december hó \'é-iin h következő kihágási ügyekben itélkeirtt: Malck Györgyöt és Andrasics Istvánt azért, mert mint munkára utalt és képes egyének n város területére hely és foglalko zás nélkül tartózkodtak, 8—8 napi ebárásra, további Slaumann Simon, Zöhrer Alajos és Tomsu Ferenc külföldi honotokat útlevél kihágás miatt 5—5 napi elzárásra Ítélte. Ugyancsak tegnap adta át a nagy-kanizsai rendőrség Mallkovics Györ gyöt, mint közveszélyes csavargót n nagykanizsai kir. járásbíróságnak. — Cselédek és erkölcsrendészet. Az utóbbi időben a rendőri büntetőbiró mindgyakrabban kénytelen szigorúan megbüntetni a cselédeket olyan kihágások miatt, melyek nein türlk e| n tiyomdafes téket. Többeket kénytelen volt kitoloncolni A z erkölcsrendészeti osztály kíméletlenül fog eljárni azon cselédek ellen, akik erkölcsrendészeti szempontból vétenek. — A kereskedelmi Iskolák vizsgadíjai A hivatalos lap legutóbbi száma közli, hogy a kultuszminiszter felemelte a kereskedelmi lakolftk érettségi- és vizsgadíjait. A felső kereskedelmi iskolákbnn az érettségi dija a magántanulóknak 3000 korona s ugyanannyiba kerül a különbözeti vizsga dija is. Rendes tanulóknak pedig 1200 kor. az érettségi a különbözeti vizsga dija. — A Déli vasút Igazgatása. Bécsből jelentik, hogy a Délivasut végleges igazgatási rendszerének megállapításira irányuló tanácskozásokat befejezték. A döntés már a közeljövőben megtörténik a ró- Vármegyei közgyűlés. Hit tárgyal Zalavármegye törvényhatósági bizottsága. Nagykanizsa, dec. 6. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 11-én, hétfőn délelőtt tíz órakor a vármegyeház üléstermében tartja meg december havi közgyűlését. A kö/gyülés tárgysorozata 229 pontból áll. A főbb pontok, melyek bennünket kanizsaiakat is érdekelnek — a következők: Győr város átirata a szarvasmarha kivitel sürgős betiltása, valamint a nagybankok áruosztályainak haladéktalan beszüntetése és a szarvasmorha bőrök megvételének és feldolgozásának monopoli-zálása tárgyában. Bődy Zoltán alispán jelentése az inség enyhítése és ezzel kapcsolatban közmunka felvétele tárgyában hozott népjóléti miniszteri határozat végrehajtása és az ínségesek megmentésére a közellátáson kivül szük»éges különböző feladatokra (népkonyhák költségei, szegény kórházi betegek ruhasegélye, fűtőanyaggal való Ingyenes vngy kedvezményes ellátás, stb.) szükséges anyagi eszközöknek a befolyt adományokból leendő fedezése. — A vármegyei tiszti főügyész helyettesének 1923. évre való kijelölése. — A nagykanizsaiak kérelme a zalamegyei hősi hilottok eml\'kére emelendő kápoln-kóltsé- — Saját tudósítónktól. — g^c hozzájárulása és adomány gyűjtés iránt. — Szenczi Molnár Géza vm. aljegyző fellebbezése a zalaegerszegi adóügyi tanácsosi állás betöltése ellen. — Nagykanizsa város képviselőtestületének határozatai a) a Rozgonyi-utcai tornatermeknek felolvosás céljaira való alkalmassá tétele; b) a klskanizsai templom részére beszerzett harang költségeihez való hozzájárulás; c) az ásvány- és szikvizek után fizetendő vároii fogyasztási adóról sióló szabályrendelet módosítása; d) a kártya- és dominójátékok adóról szóló szabályrendelet megalkotása; e) a Guttmann-báró féle aln-pitvány kezelésének elvállaláso; f) a református egyház javadalmának felemelése; g) n kiskanizsoi kántor drágasági .segélyének felemelése; h) a hatósági munkaközvetítő gyűjtőhelynek munkaközvetítő hivatallá való átszei vezése. A tárgysorozat többi pontjai — az alispáni jelentésen kivül — jobbára az egyes körtégek képviselőtestületeinek különböző határozatait vagy kérelmeit foglalják magukban. A mostani közgyűlés a tárgysorozat után ítélve nagyon egyhangúnak és csendesnek ígérkezik. (*) mai konferencián, amely január havában ül össze. A regime difini-tive visszaható erővel 1923. január elsején lép életbe. — Befejezéshez közeledik a hatnrkijelöiés. A határkijelölési végző mérnökök munkája néhány nap múlva befejezést nyer. A ha-tárkijetö!és szerint annyira cikkcakkos iesr, hogy lehetetlen elképzeld eien a cikkcakkos vonalon síigo.u és eredínényes h\'tárőrzést. Az átadásnál — amint értesülünk — o/ antont bizottság tagjni nem vesznek részt, azt maga Villányi báró intézi. A/ átadás valószínűleg o hónnp végén lesz. — Uj vaaut „Burgonland"-bao. A megszállott Nyugatmagyar-ors/ágon uj vasutvonalat építenek a7. osztrákok. A vasút Nigyfalvá-ná\' kapcsolódik bele n grázi vonalba, innen Rábakereszturon át Néinetujvárig vezet, ahonnan esetleg Ritdafalván át még Fürstcnfeldig meghosszabbítják. Mint értesülünk, u felmérési munkálatokat már megkezdték. — Mussolini rokonsaga. A feketeingcsek hires vezére rokoni örömöknek néz elébe. A pécsi sajtó rokonokat fedezett fel számára Pécsett. Mussolini mecsekalji egyik rokona kőfaragó, testvére p-dig rézárugyári munkás volt. A Mussolini név s betűje azonban megkeményedett az acélos magyar bu zától és a Mussolinibői Muzzolini lett, ami azonban nem változtat a dolgokon. A pécsi Mussoliniek szorgalmasan dolgozó munkások és magyorok. akik már teljesen magyaroknak nevelik gyermekeiket. — Az elkeseredett telefontulajdonos. Amerikai lapokban olvassuk : Mount Nolly-ban egy ur, ki semmiféle, mesterkedéssel sem volt képes jelentkezésre bírni a telefonközpontot, pedig éppen sürgős telefonálnivaíójA lett volna, dühében lerántotta telefonját a falról, autóba ült s egy két kilométernyi ut után egyenesen a telefonközpont igazgatójához állitolt be és n telefont svó nélkül az igazgató fejéhez vágta. Büntetésül huszonöt dolUrt fizettetett vele a rendőrség. — Német embert nem lehet büntetlenül megbántani. Münchenből jelentik : A német h\'itósá-goc megelégelték végre oz idegen utasok sértő és durv.s viselkedését és energikusan torolják meg. Né htíny héttel ezelőtt a Pussauból Münchenbe irányított vonaton egy Raybold nevü angol leány megsértette a kalauzt. Amikor u kalauz leá aki a jegyet kérte, anyjával ula/ott, nem > kezébe adt\'i a jegyeket, hímem megvető arckifejezéssel és mozdulattal a földre dobtr.. A kalauz felszólította, hogy vegye föl és odjn át a jegyeket, az ír úrhölgy azonban ezt mondta neki: — Vegye fői maga, német disznó I A kalauz. Münchenben átadta h leányt a pályaudvar rendőri kirendeltségének. ahonnan rövid kihallgatás után az ügycsiségre kisérték. Felmillió márka biztosítékot ajánlott föl, hu s/obadon bocsátják, kérését azonban elutasították. Vizs-gáloti fogságban kellett megvárnia, míg pőrének tárgyalására rákét ült a sor. Hétfőn végre megvolt n tárgyalás. A bíróság nyolcvanezer márka pénzbüntetésre Ítélte és elrendelte, hogy haladéktalanul távozzék oz ország területéről. — Az uj osztrák követ. Mint beavatott helyről értesülünk, oz eddigi budapesti osztrák követ, Cnobloch báró helyére kinevezett uj osztrák követ, Cnlice gróf, aki eddig Ausztriának hágai követe volt, szombaton érkezik Budapestre, hogy átvegye oz itteni osztrák követség vezetését. — Ellonségo ciáxnak, kOssvényaek, rheuaiának a jxékelyíuvasl Inda-sxoss. Mir mindenütt kapható. — „Megtiltom — megkövetelem". Pivkó Uptói zsupán aláírásával nemrég körrendelet jelent meg a liptómegyel közigazgatás számára, mely a következőket tartalmazza : „Megtiltom, hogv az átvett tisztviselők nyilvános helyeken és utcákon a magyar nyelvet használják. Megtiltom, hogy ezek a tisztviselők magyar lapokat olvassanak. Megkövetelem, hogy ezek a tisztviselők o csehekkel barátkozzanak". — Caeh vonatközlekedés magyar területen. Komáromból Írják: A Komáromi Lapok értesülése szerint már a legközelebbi napokban megnyílik a vasúti forgalom Érsekújvár felé, Ipolyságon keresztül. Azalott, míg a vonat magyar területen robog át, a kocsikat lezárják. Erre az útvonalra útlevelet nem szükséges váltani. — Amit egy anyának és háziasszonynak tudnia kell, mindezt tárgyalja szakszerűen és tudományosan a Magyar Anyák N >ptára. A magyar anya és háziasszony valóságos bibliája ez az Ízlésesen kiállított és gondosan szerkesztett naptár, mert mindazt megtalálja benne, amire egy anyának szüksége van nehéz hivatásában. Egy asszony sem nélkülözheti. Kapható csekély 60 K-ért a Stefánia S/ővetsíg helybeli fiókjánál, Erzsébet-tér,apoltával szemben. — Q8r© Qabor sxkcccs premierjét ma, csütörtökön i\\ holnap, pontokén tartja » V.Uv.-mozg"\'. s mint halljuk, j<nyck mir atin-lig kaphatók. A szkeccs fósxerepléi lV.ir.cn é» szinjadon Ügeti és ne;e, valamint (luk, * raé* k«l i^utzlz-s müvéwlársuk A* n UlUtlan M>er, melyet a sxkecca lliidapes-toi elírt, hltsxük, ho*y itt Is babérokat arat. Jegyxök fl^yolmébo. \\ szóló-birtok os • mex^gazdasij-i iogatlan fe\'.txe-r«iété«vtk vaRjonváltvágát kórinyen, biztosan £.ie»;alt»| lUiOjs agy táblázat után, melyet Korány l.ijos fójogyió és Grau Gcxa gyakorlóiskolai Innir nllltotlak össze A két t.bliz t megrendelhető :iCO K és lcvíMlyeg elleniben Grau Géxiuál, Somogycsurfcóa — DISZNÓTOR ma este a Polgári Egyletben. ürnnlrv. I-, 7 és 1> órakor .Hui;e-ooiUk* líutius regénye utin készült sxines Í1I-.I Szomb.t. vasárnap a világ ItRvako&e-róbb arti»tamut»tv. nya .Ugrás * béc«l úrii*-korék tetcjirúl IS2 in. iiv.Ritvb .1\'. mel\'yel tl>2Ü. junltis U2-én l.ucUno Albcrtini nyerte el tizezre* sxemelittára berlini Kis iliid-yyir ál:al kituiútt \'í mi\'lió Otiíii »• ta\'awL A lélekxetvisszafojtó b:a\\-ur epy • cym-tv\\u kaUndoJtó:létiet kereteibe v.tn i l.-s tvc. — VADÁSZOK saját kütésü békebeli anvaRbul készüil vadászharisnyákat, mellényeket csak F1LIPP haiisnvakóiőJiMébcn kap-hutnak. — Szombathely, Szóll K timán u<ca 6. szám Karaosonyl áa ujávl kópob-lapok a legnagyobb válatxttkb n V vzoot-olarusitóknak megfelelő engídmény Kischal Kulúp Fial papíráruházábsn N*gyk»niz«in, — Uránia. Ma és holnap; Göre Gábor niozlszkeccs. — Elvosxott sierJán délután fél 3 felé 0Ky 5—U ln,napo\\ fehér K"be malac, hátán kékoikkal Üscsuletes OMgUlá!" lleneJek Júzscfet, ArfiJ-u. "2«>. íitcsitso_ Szerkesztői üzenetek. K. As Orvosi Siov«ts*fg határ oiatiról \\xóU< cikket nem Jr. N«y Hur >, h«n«ro Jr Neu-n.nn Henrik orros ur irta. — Kéziratokat <» közleményeket ki.árólsg este legkésőbb fél í» óráig iogadh.tunk o., exen idó utsu mé}! kivételes etetben sem fo-gaJunk el kuxlcminyeket. A íe etós sxar-kesxt\' csakis délután 0 órától 8-ig fogad. Kxeo idó alatt a lepnaoobb késxtéRRel áll a nagykúxuntÍK rendelkexe»é.-e Kéziratok nom ndatnak viisza. tarifMxerintl dijaxAt * Kelulllxetésok kósléss i esik. Göre Gábor a Világ-mozgóban ma és holnap ZALA1 KÖZLÖNY 1922. december 7. KÖZGAZDASÁG. A tőxsde Irányzata. A mai magánforgalmat befolyi-töltik a bécsi tőzsdéről érkezett kedvezőtlen hírek, a déli órákig csak néhány papírban fordult elő kötés éa n papírok árfolyama n tegnapi zárlati kurzusok fölött mozgott. Valuták i Kapoleoo KOOO, font 10600-10000, Dollár 2420, Francia frank 102—ü«, Márka 27-32, Olaas Ura 114-19, Ositrák korona 3\'46—3 50 lel 147i—1175, Siokol 74—7», Svájci frank 443—63, Dinár 29*0—3120, langyal márka 14-15, Hollandi forint 930-945, Belgafrank I4«—163, Láva 13—19 Devizák: Amsterdam 930-46, Koppenhága 425-486, Krúztiánta 343—345, i-©odoo IOCOÍ 1090.-, Berlin 27 32 Milano 115-120 Párls 162-08, Prága 74-73, — Stockholm 635 - 650, — Zürich 440 -65, — Wien 350 - 360 — Zágráb 740—780, — Naw-York 2360-425, Varsó 14—16, Bukarest 1475—1675, Sofia 18-19 Zf.Hchl zárlati B«rlla 6 3$ Amsterdam 211-5, Hollandia — Naw-York 531-50 Loodoo 2419, Páili 3696, Milano 2646, Prága 16815, Bada-pcat 23 00, Zágráb 180, Varsó-3 26, Wien 0 76. Ssófla 396 OiiUík bély.\'O 70 Grosz és Társa bank- ós tözsde-blzom ányoso k Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelőt. Sürgóoyclm Bankhr Nagykő nlssa Termény Jelentési busa (Tlssavldéki) 9600-9700, egyéb 9500 &6CO, rozs 6600-660J, takarmány árpa 670O-6800 icirárpa 7250-400, tab 0600-6650, Ungari —•—, repce 13600--14500, korpa 4300 -4400, kolai 8000-8500. Budapesti állatvásári Marhahús I. r. égésiben 330-440, hátulja 360-460, eleje 320-420, II. r. egészben 220—300, hátulja 240—320, eleje 146-190 Növendék marha: 1. r. egészben 200-240, borjú (úkitt bírb) S00-530, Késsiet: Nagy-marha 80, eladás GO, — Növendék marha 25. eladás 10, borjú —, eladás —. Marhabőr 4*0-490, borJuW: 8Ó0-VX>. Birka —, eladva —, Juhhús 280-320. Sertésvásári Felhajtás 1300, Elkelt délig 700, Öreg — Közép 4 JÁ), Könnyú 42Ó,I. r. £>06-610, II — Zsír 710, Szalonna 610, Leh. hu» 480. Értékek a magánforgalomban: A:ialénos szén 69.000. Salgótarjáni 32 250, Rima 9775, Lipták Phöl\'us 3650 korona. Fc\'.elfis nxerkesztő Benedek Rezső. NAGY PÉNZT fizetek nyest, görény, vidra, mezei- éa háxioyul BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS SZÖRHE KIÁLLÍTÁSA Nyitva: reggel 8 órától este 7 óráig. R|dnl|a ő u s a n felszerelt raktdrdt Klnlzsy-utca 21. sz. alatt Apró hirdetések dijai lOaaölc 100 korona, vaalagabb batOval aaadalt nutk •lupian ai Amlttatnalu áUi»l k*r»»6koak O0 Mtt«l»k 4rec£»<l mény. tal ca«iJ*.l U.\\ttttik fe-o ri»do tei »♦»« <• >ct SI j UH. ithUbit U«IM>KI IJJ. nátn, }Wj i. Cun • MaieUvatakaa. ;itlS)C«aa el- L lá|íviiö Válogatott BURGONYA eladó. E\'iaíbct iír 2. Árverés. A PK. 3066/922 számú végzi, folylín 20 000 koron*™ tec!üll egy deszkától épU\'.l husmérö sátor 1922. dteamber IS én délelStt 10 órakor NARyitanizsin, a ic téren elárvereztetik. N.gykanizsán, 1922 november 28. Hnán Gyula klr. blr. v^Rr.h.Jtá. Eladó egy »lig haaznált 3 lóerós egyenáramú F.tt\'keitil lapunb nyomdájában. motor Semmi reklám, csak meggyőződést Férfiszövetekben m otointudii Női kelmékben Jí.otaSWxxUi NSi kalapok so-. olcsóbbak Sxövet és parget maradékok félaron Klein József és Testvére figyelmeztetés! Nagy nyersanyagkeszletc-nk módot adtak arra, hojgr a kereskedelmet lénye gtsen olcsóbb áron elláthassuk a kiváló lerpentines .Pyram\' cipőkrémmel Akózónség jaját erdekében cselekszik, ha vsuk-é.\'.Ictet sürgésen fedtti, mert ha a kereskedik kétzlclci kifogynak, mir csak jóval drágábban losi beste-rexhetó a .Pyram*. A /y«ti áiak már is magasabbak és további árváltozások várhatok. A tcrpentincs .Pyram* évekig elteheti, « « gyár — mely a szakmában a legelső é% legnagyobb -gar inlálja, hogy n nini ,Pyram* cipőkrémnél jobbat. tökéletesebbe t s a c ipóre e\'ónw-sebbet előállítani nem lehet. BENES TESTVÉREK VtOYÉSZtTl GVflR RT. Vlllanycrövul lisztőrlésre darálásra naponta üzemben van. Pontos klasolflilás biztosítva. Bojtor Kálmán }*6o Potöfl-utoa fia. as. alatt. QUITTNER ARTHUR 394 \'sót. Minden SzaksstrQin raktáron. < U J\\ Kiváltai Ü világítást voxo\'ákoV, motorok, oslllárok 7T TTx^ v. , ,v*Um\'nl tol o fon ok, osengrdk és J«l*5-késsülékok folssorolését, kastély-vlllamhArltó berandex nomtt villamos munkaiatok ffyoraan ossköxÓUotnok. vogxl motorok UJraUkerosolésnt. Mlnaonnomü égők ARGENT lénos modern dpössUsletAban Nagykanizsa, Deák-tér 1. veit cipó az anyag Jósága kiváló gondos késsitéséoél fogva a lepjutányosabb. óriási választék késsel dolgozott fekete és sslaes boksx, chevreaux, szarvas, antilop, lakk, selyem és bársooycipókben Gyermekcipő különlegességek l MOTOROKAT benzint, nyersolajat. Dieselt koraiak, minden nagyságban, törölt állapotban Is. TÖLLER KÁLMÁN Budapost, Horn Eda-u. 12. j«u Keaxthelyre és Kapoavárra, valamim NngykanizM^ra vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlUnk teherautókkal. Az c\'ső j4rat indítását december hó 4 ére tervezzük, ha kellő előjegyzés lesz A íuvardij létei a sz&llitmAny qunntumálól ÍQfíg, azonban 20—40V»-kal fel-léilenül olcsóbb a vnsu\'i gyorsfiru Jijliielnél ős csak csekéllyel dré gébb, mint t< teherAru dijióic\'. Az Árut a feladóió! a címzettig szállítjuk és 8 felod^s nepjAn a rendeliciési helyére jut. SCHENKER és TÁRSAI NAOVKANimi KlOKJA ERZSÉBET-TÉR 1. - TK1.KKONSZAM i Sí. - rioieta ujbor litere,ikéat 60 K óbor lltersakéel 100 K I Wr.UídHCan - S-.ji\'-uI M oooooooQOQOoooacoocaoooQOQooaooQooooooQooQooo Könyvnyomdai munkát Könyvkötészeti munkát u. m.: Müvek, folvóiratok. m^O UUíílí I . _ . t\'_ < !..__I_1 ........ u. m : Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek! számlák, levélpapirok, borítékok, irodai! üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések s minden északba vagó munkákat pár óra alatt készit u. m.: Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készitését erös, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja --,uianyui> arax meneti vallatja ni Zalai és Gyarmati Nagykanizsa. Fo-ut 13 j Nyomatott a lap.ul.ldooo.ok: ZaW 4a Gya,m..i "í^ovomdilibao--- 61. évlolyam Nagykanizsa, 1922. december 8. Péntek 279. szám. POLITIKAI NAPILAP «l*rk*tits>«4K «• Wlad6M»a«al KA.nl 13. Iol«rurl>»D>T«I»fon 7 A. • Egyes szám ára IU korona. KlSnulHI Arak l!t, hónapra 1 <*>.-- K llarom HAaapra __K Harwey nagykövet ■emmi olyat nem mondott, ami „ui vagy pláne .feltűnő" lenne előttünk. Feltűnő — nekünk a londoni amerikai klub vacsoráján tartott beszédénél legfeljebb nz, hogy Haiwey és vigyorgó háború üzle-tes honfitársai csak most veszik észre, hogvhn a „győzők* hatalmi őrjöngésükben nem térnek a józanság és belátás útjára, akkor nemcsak az Ufc/nevezett „legyőzött" államoknak ássák sirját, de n sű-lyedő hajók okozta széles örvény magával rántja a hullámsír* a az elbizakodott világdiktátorokat is. Haiwey kijelentései — előliünk — akik honfitársainak és »zok szövetségeseinek galádságait nyögjük — nem hatnak reánk a feltűnés érdekességével, csak megerőtitik felfogásunka*, szentesitik politikánkat, acélositják törekvéseinket. Mi gazdaságilag és nem fegyverét .legyőzőnek" jól tudjuk, sőt előre megjósolhatjuk, hogy a négy ország miniszterelnökeinek londoni találkozása sem fog az általános helyzeten jAviteni. Azok a népmilliók, akik feszülten várják a Ion doni miniszterelnöki tanácskozások eredményeit, és változást várnak tőle a főhatalmak politikájában ismét nagyon csalódni fognak."* A hatalmi őrület gőgje, amely u főhatalmakbeii államférfiakba szállt — nem türi meg a higgadt tárgyilagosságot, a józan megfontoltságot, a szenvedélytelen mérlegelést, a komoly helyzetáttekintést. ő< csak „győzőket és legyőzött\'ek" et ismernek. Legyőzötteket — akiket az erősebb és hatalmasabb jogán büntetlenül ki lehet rabolni, az élet minden lehetőségéről megfosztani, min den feltámasztásijkisérlettől eltiltani. Harwey nagykövet „civilizációt" emlit. Szeretnők tudni — mit gondolt Harwey „civilizáció" alatt. Mert az amerikaiak ajakán is csak ugy fest ez n jelző — mint a többi torquemadák ajakán, akik szarkasztikus mosollyal emiitik, mikor a drága világklncset takaróul használták sötét bűnük befedésére. Harwey kijelentései azonban kemény vádak azok ellen, akik az általános világcivilizáció, konszolidáció és béke útját állják. Akik a reparácló damokles kardját állandóan fejünk fölött tartják és lehetetlenné teszik azt, hogy egy agyontaposott nemzet milliói újból felemelkedjenek, és visszatérjenek a gazdasági újjáéledés, fejlődés és tökéletesedés útjára. Harwey beszéde csak akkor bírna értékkel, ha azt a londoni amerikai klub vacsoráján részt vettek magukévá tennék és kormányaikat kényszeritenék a józan ész politikájára ... (*) A soproni népszavazással megdőlt Trianon minden erkölcsi lehetősége A miniszterelnök a soproni népszavazás jelentőségéről. — Mi hiába követeltük Párisban a népszavazást és hiába követeltük a wiisoni elvek végrehajtását. Nem Budapest, dec. 7. (Fővárosi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését Szcitovszki/ Béla elnök nyitotta ineg. Az elnöki bejelentések után Vass József népjóléti miniszter beterjeszti a kivételes hatalom megszűnése következtében szükségessé vált népjóléti ren delkezésekről szóló törvényjavaslatot, Bud János közélelmezési mi-niszter, nagyatádi Szabó István több törvényjavaslatot terjesttettek be. Mojd n pénzügyi bizottság előadója, Ivánjjy Béla bejelenti, hogy a pénzügyi bizottság általánosan és részleteiben elfogadta az indemni tást. Kéri ■ javaslat tárgyalására a sürgősség kimondását, amit a Ház ki is mond. Utána Hadházy Zsigmond a soproni népszavazás emlékéről szóló tőrvényjavaslatra vonatkozó bizottsági jelentést terjeszti elő. Ostőr köszönetet mond a kormánynak azért, hogy a soproni népszavazás emlékét törvényben örökíti meg. A soproni népszavazás eredményére büszkék lehetünk. A szavazás azt mutatta — hogy még ott is, ahol túlsúlyban volt a németség — a lakosság hü maradt a magyar állameszméhez. Nem lehet eléggé kiemelni, hogy milyen nagy jelentősége van ennek h győzelemnek. Nem feledhetjük el azonban, hogy Sopronnal szemben kötelességeink is vannak. Sopron hűségével szemben — tanúsítson a magyar kormány is hűséget. A jövő politikája szempontjából fontos a közigazgatási segitség. Azokat a német elemeket, amelyek nem tettek tanúságot msgyar hűségükről, jó közigazgatással keli megnyerni. A soproni népszavazás területén más politikának nem szabad érvényesülni, mint Széchenyi-politikájának. Csiki József a nemzeti érzés szemüvegén keresztül szemléli ezt h törvényjavaslatot. Helyes, hogy a törvényhozás törvény utján ernel emléket annak a hűségnek és ra gaszkodásnak, amelyet a nehéz napokban Sopron és környéke tonu-sitott. Majd hálával adózik a felkelőknek, akik életűket és vérüket áldozták fel abban az időben a hazáért. Meg van arról győződve, ha a Felvidéken, a Bánátban és Erdélyben elrendelnék a népszavazást — a népekben felébredne az ezeréves kapcsolat, amely a történelem folyamán kifejlődött bennük. A vita bezárása után gróf Bethlen István miniszterelnök emelkedett szólásra. eijesitették kérésünket. Végre Sop ronnál elértük a népszavazást. Azért tartom nagy teljesítménynek a sop* roni népszavazást, mert beigazolódott, hogy az a feltevés, amelyből n trianoni békeszerződés kiindult, hamis. — Azért vagyunk Sopronnal szemben hálára kötelezve, mert a soproni népszavazással megdőlt Trianon minden erkölcsi lehetősége, igaz, hogy a népszavazás csak egy kis teiületen volt meg, de igy is igen nagy a jelentősége, mert igazat kell adnom Östör József képviselő urnák, aki kijelentette, hogy a soproni népszavazás a legkedve-rntUnebb atmoszférában folyt le. Tudnivaló, tisztelt nemzetgyűlés, hogy Nyugalmugyarország népe évsz.v/ados gazdasági kapcsolattal volt Bécihez és Ausztriához fűzve. Tudnivaló az is, hogy kulturigényeit is legnagyobbrészt Ausztria elégítette ki és természetes az is, hogy a hetvenmilliós német nép felé gra-vitálás erősebb volt, mint a sokkal csekélyebb magyar nemzet vonzóereje. Mégis bebizonyosodott az a feltevés, hogy a trianoni békeszerződés alapjeltétele hamis és éppen ezért a trianoni békeszerződés mi-előttünk minden morális jelentőségét elveszítette. (Nagy taps a Ház minden oldalán. A szociálisták azonban nem tapsolnak.) — Tisztelt nemzetgyűlési Az a nemzet, amely fiainak önfeláldozásával szemben hálát nem tud mutatni, nem méltó az életre. Mi a msi Magyarország szegényesen, csonkán, kincseket nem adhatunk Sopron városának azért, hogy ilyen nehéz körülmények kőzött hü maradt hozzánk, de adhatunk egyet, az elismerést, amelyet a nemzet törvénykönyvében örŐkit meg: Ez a törvényjavaslat azt örökíti meg, hogy Sopron hazafias érzése erősebb volt, mind a trianoni békeszerződés minden erőszakossága. Kérem a tisztelt nemzetgyűlést, hogy a javaslatot fogadja el. A nemzetgyűlés egyhangúan elfogadja a törvényjavaslatot. Irorazág aj főkormányxója székhelyére utazott. London, dec. 7. Cosgrave, az ir parlament elnöke, kedden reggel tanácskozott Tom Healyvel az ir szabad állam most kinevezett uj főkormányzójával és aztán együtt utazott vele Dubllnba. A lausannol konferencia. Lausanne, dec. 7. A tegnap délelőtti ülésen Curzon lord ismertette a szövetségeseknek a Boszporuszra és a Dardanellákra vonatkozó javaslatait. A javaslatok értelmében a tengerszorosok, valamint a BoMporuiz* mentén semleges zónát alkotnak és ennek ellenőrzésére nemzetközi bizottságot létesítenek, amelyben Nagybritannia, Fran ciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán, Oroszország, Törőkország, Románia, Bulgária és Görögország képviselői foglalnak helyet. Az elnöki tisztet Törők-ország képviselője fogja állandóan betölteni. Pokolgépes merénylet magyar hírlap ellen. Szabadka, dec. 7. Az Újvidéken megjelenő „Délbácska" cimü magyar politikai napilap ellen gaz merényletet követtek el. A merénylet könnyen ezrek életébe kerülhetett volna és nagy szerencse, hogy a merénylők ügyetlensége folytán még a szerkesztőség tagjainak sorából sem követelt áldozatokat. Ismeretlen tettenek gyújtózsinóros bombát helyeztek a „Délbácska" nblakáka, amely óriási detonációval robbant fel, és az ablakot szétvetette, a bútorokat romhalmazzá tépte. Ha a rdbl inás kissé későbben történik, számtalan áldozata lett volna a merényletnek. A hivatalos vizsgálat megindult. Amerika „leszerelése". London, dec. 7. (Ezpressz-távirat.) A Reuter-Iroda newyorki jelertése szerint háromhüvelykes ágyukkal szereltek fel egy uj szerkezetű páncél autót, amelyet mind szárazon, mind pedig vízen lehet használni. Szárazföldi próbaútján harminc an gol mértföld sebességet ért «T óránként, a Hudson folyóban pedig csavarjai segítségével egy és negyed angol mértföld utat tett (Igy szerel le Amerika. Szerk.) Szovjet amnesztia. Belgrád, dec. 7. A szovjetkormány az októberi jubileum alkal-mából amnesztiát hirdetett. — A „Novoje Vremja" most hirül adja, hogy hetvenkét ellenforradalmár az amnesztiában bizva, hazatért Odesz-srábo. Az odesszai törvényszék azonnal letartóztatta és rövid uton halálra Ítélte mindnyájukat. Az ítéletet végre is hajtották, mert az odesszai forradalmi törvényszék állitóan nem kapta kézhez az amnesztia-rendeletet. A rendelet azonban a kivégzés után való napon már meg is jelent az odesszai lá-pókban, tehát a hatóságoknak az előző napon már kézhez kellett kapniok. ZALAI KOZLOWY 1922. december 8 Hatalmas hullám vonul végig a vén Európa népének lelkén: a nemzeti eszme megerősödésének, a vallásos érzés mélyülésének hatalmas mindent elborító huiláma. A magyar nép volt az első, mely miután a véres tanácsköztársaság nemzetköziséget hirdető maszlagjától megundorodott, szakított hamis jelszavukkal s bátran lépett arra az útra, amit prófétai lélekkel már a nagy Széchenyi mutatott: a vallásossággal párosult nemzeti erőkifejtés útjára. A proletárdiktatúra után fellángolt nemzeti érzés hatása alatt a nemzetköziséget hirdetők egyideig elhallgattak, de ujabban ismét mind merészebben hallatják szavukat: nyugati demokrácia, liberálizmus jelszavai kezdenek ismét röpködni s ezekkel akarják régi jeligéjüket ismét meg valósit ani: vakulj magyar I S most egyszer tényleg hasznos lesz, ha tanácsukat követjük s látó szemmel körülnézünk a szomszéd országokban, mert Ime: nz angol választások eredménye, oz olasz fascísták győzelme mind a nemzeti érzés és gondolkodás megerősödésének mutatói. Franciaországról felesleges is megemlékeznünk, nemzeti érzésük gyümölcsét eléggé érezzük Csonkamagyarország ezer nyomorúságában. Németországot Is, mely világhatalmi magasságból -zuhant le iszonyú mélységbe, csak a vallásos és nemzeti gondolkodás hatalmas ereje tudja megvédeni az összeroppanástól. Tanuljunk hát csakugyan nyugati demokráciáktól s zárjuk a szivünkbe: a nemzetért mindent, de a nemzetet soha! Hogy a feléledt keresztény és nemzeti értés nem szalmeling, melyet csak a proletárdiktatúra őrülete azitott fel, mutatják azok a hatalmas gyűlések, melyeken szerte az orazágban mindent magával ragadó erővel tör ki a magyar nép lelkének tüze, midőn ébredő, ke resztény és nemzeti szellemben haladó vezéreink megjelennek közte. Szeretettel s leírhatatlan lelkesedéssel fogadják mindenütt azokat a vezéreket, kiknek irányítása mellel! sikerült a magyarság előbbre-jutásához az első lépést már megtenni: a haladás útjába álló akadályokat elllsztitani, vagy legalább félreszorilanl. Most következik azonban még csak az igazi munka, mely erőnknek végső incgfeazitését és szívós kitartást kivan. De vezéreink okosság*, becsületessége és lángoló lelkesedése segítségével véghez fogjuk vinni ezt a második nagy munkát is: uralomra visszük a magyarságot erkölcsi, szellemi és gazdasági téren, mert csak az igy keresztény érzésben és nemzeti erejében meg-\' ujult magyaraág lesz képes ezeréves hazánk régi nagyságát visszaállítani. Eljönnek mi hozzánk is szombaton délben egy órakor a keresztény magyarság ébredő véréréi, hogy itt is szent fanatizmussal hirdessék a magyarság feltámadását, jobb jövőjét, Készüljünk fogadtatásukra, hogy Nagykanizss magyar népe is bizonyságot tegyen arról, hogy kész e nemzetépítő munkában résztvenni I — A* yjE oatélye, mely hol-nap este a Cssinóbsn lesz megtartva, az idei estélyek egyik leZ-sikerültebbének ígérkezik. A gazdag éa válogatott műsor, az előadók szamélye _ garantálják e.tély előkelő tónusát. A határmegállapitó bizottság Nagykanizsán. — Ssját tudósítónktól. — szorositásra kész precíz mérnöki Nagykanizsa, december 7. Néhány nap óta a városházán, a polgármester szobája melletti Irodában, olt, ahol eddig Mérő Géza pénzügyigazgató-helyettea dolgozott — nagy takarítási munkálatok folytak. Majd kezdték berendezni a tágas li odát. Tőbb izban érdeklődtünk az uj hi.atsl felől, amely Itt otthonra fog lelni, azonban nem tudtunk biztos választ kapni. — Senki „nem tudott" semmi bizo nyosat. Ma végre azután benyitottunk a teljesen berendezett irodába, hol az egyik íróasztal fölé görnyedve megláttuk régi ismerősünket, a mult évről ismert és az akkor itt székelt magyar-jugoszláv határmegállapitó bizottsághoz beosztott tioódor Sándor kir. főmérnököt. Nyomban üdvözöltük és megkérdeztük a kir. főmérnök urat ittlétének célja felöl, mire elmondotta nekünk, hogy tegnap altisztjével Zágrábból jött, ahol a bizottság eddig székelt, most azonban kettévált és mig a jugoszláv része ott maradt továbbra is Zágrábban, addig a bizottság magyar műszaki tagjai Vassel Károly ezredes vezetésével, liobek Antal műszaki tanácsos, Hoódor Sándor kir. főmérnök, Zádor Ferenc kir. főmérnök, Pfrogner Artúr, Megyessy Láazló és Bogisich Rezső mérnökök Nagykanizsára tették át székhelyüket, hogy mindazt n területet, amit a folyó év nyarán át az osztrák-jugo szláv-magyar határon felmértek — most soksiorositásra alkalmasan térképezzék — a nyomda számára. Boódor főmérnök erre a mappák halmazából kihúz egyet és megmutatja a tussal kihúzott és sok- térképeket, További kérdezősködéseinkre előzékeny uri modorában megmondja, hogy a kanizsai bizottság legközelebbi teendői közé tartozik majd a Mura—Drávamentén lerakni ai uj határköveket, melyek a magyar-jugoszláv demarkációs vonalat fogják jelképezni. Mikor munkatársunk közbeveti, hogy msgyar ember számára ez nehéz munka, mert ez a határkő-lerakás egyet jelent a sirkő-lerakás-sal, Boódor főmérnök ur nyájas arcán egy borongós felhő vonul végig jés szent meggyőződéssel mondja nekünk : igen, de csak ideiglenesen. Addig, mig... Es mikor elbucsuzunk tőle és utcára érünk, még mindig fülünkben halljuk a főmérnök ur határozott szavait : „Ideiglenesen" ... Igen, ideiglenesen, mig a hatá ron a magyarság ezen aemarkácio-:iális sírkövei megmozdulnak, életet nytrnek és maguk alá temetik a megszentelt magyar föld bitorlóit. Mikor minden fűszál, minden kő, minden porszem ünnepet fog ülni. Mikor a balkáni horda újból visszaesik abba a nagy semmiségbe, honnsn a szövetséges hatalmak tett szolgálatuk fejében n magyorság hóhéraivá rendelte. Egyébként a teljes bizottság a legközelebbinapokbanérkczik Nagy kanizsára és 15 én kezdi meg hivatalosan működését. A Centrál-szálló-ban már most foglaltuk le számukra több szobát, úgyszintén Goldoni szerb őrnagy részére is. A bizottság munkája előreláthatólag febr. hó végéig fog tartani, (♦) HÍREK. Cautier Margit. Ha szembe jönne hófehér lepelben S csókra kínálná kiijius keiét, A gróf igy súgna: Istenem be szép Szegény Margit e nagy sierelemben. Mily csókot adhat onnnk, kit szeret Mi illatozhat ez égövágyu ajkon ? S A\'mond a messzi egyplusi parton Zokogva kérdi: vaj\'.most hol lehet. Fehér hollók a drága Margitok S szebb u szerelmük szűzi epedésnél, Mily régen várom rnór szép Margitot. Ha eljö. vágyaim halódó mécsén A láng, mint fáklya magasan lobog S hiába áxitoz a sirtorok. LESGVEL ISTVÁN L.panlc legközelebb! uam, — a mei ünnep múlt — vaaárnap reggel • rendea Időben jelenik meg. — Időjáráa, Az Időjárásiam Intézet j.lentéie szerint hazánkban aok helyütt volt ciapedék, a hó magassaga ai Alföld ícl«6 réazein meghaladja a tíz centimétert is. A hőméiaéklet caak a Nagyalfőldön sülyedl a fagypont alá. Egyelőre változékony idő várható, soklelyült c.apadékkal, később megélénküli szelekkel hősülyedés. — A kórházi harangszante. 16a nagy egyházi ünnepiégek közölt fog ma délelőtt 10 órakor lefolyni. Az egyházi szertartáson a városi hatóság, testületek és hiva-talok vezetőikkel képviseltetik ma-gukat. I — Az alispán képviselője nyílja mag a képtárlatot. A nagykanizsai Irodalmi éa Művészeti Kör által rendezett művész-képtár-lat megnyitására felkérték Hödy Zoltán vármegfsi alispánt. Bődy alispán a legnagyobb készséggel tctl eleget a kérelemnek, azonban a hétfői megyei közgyűlés előkészületi munkái annyira veszik igénybe, hogy képtelen ma Kanizsára jönni és igy az alispán megbízta dr. Krátky István városi főjegyzőt, hogy az ő képviseletében nyissa meg a képtárlatot. A képtárlat megnyitása — melynek ideje eredetileg a déli órákra volt tervezve — igy délutánra eltolódott, ugy, hogy az az ünnepélyes megnyitás a város előkelőségeinek élénk részvéte mellett a Rozgonyi-utcai fűtött tornateremben délután 5 órakor lesz megtartva. A művészeti ismertetést rfei/fer tanár végzi. — Karácsonyi bazár. Mint mártöbbizben megemlékeztünk róla a ker. nőgyesületek december 17 én a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében tea-délutánnal egybekő tölt jótékonycélu karácsonyi baiárt rendeznek, amelyen főleg k^rá-csonyfadiazek, gyertyák, cukorkák éa más alkalmi tárgyak kerülnek jutányos áron eladásra, amire előre felhi^uk a váaárló közönség ssives figyelmét. A bazár érdekességét az adja meg, hogy a kiállítandó tárgyak a nőegylet! tagok hásiiparl kéazitménye. — A Levente-egye.ül.t foly. tatólagoa magalakuláaa. Most vasárnap délután 3 órakor a Roz-gonyi-utcsi Iskolai egyik tantermében folytatódik a Levente-egyesület 3, 4 és 5 osztályainak megalakulása. Azok, akiknek a mult alkalomkor meg kellett jelennlók és báróitokból nem jelentek meg — rendőri elővezetés terhe mellett — kötelesek most — utólagosan — megjelenni. — Elhunyt flatll aomogyl máfaáa. Széchenyi liftre grór, a lomagyvári uradalom tulajdonosa, a nemrég fényei pompával nősült ifjú somogyi nagybirtokos tegnap éjjel elhunyt. — Az UrUányok Mária, kongregációjának tagfelvétele ma délután 5 órakor lesz a ferences plébánia templomban. A katolikui hivek tömeges részvételét kéri a prézes. — A vasúti tarifa drága-■ agát jellemző eset tör tént a hétfői nsgykanirsai országos vásáron. — Tudvalevően rendkívüli erős állat felhajtás volt hétfőn. A vásár maga pedig élénk. Törlént, hogy egy vállalkozás vagy négy vasúti kocsira való vágómarhát vásárolt és azokat Celldömölkre akaita szálll-tani. Tekintve azonban, hogy az állatok elszállitáss nagy pénzbe került volna, a vevő álló lábon hajtatta őket Kanizsáról egéat Celldömölkig. Sokkalta olcsóbban jött ki igy, noha egy csomó hajcsárt kellett fizetnie, mintha vas uton szállította volna. És igy volt ez már több esetben. -- Az Ébredő Magyarok najfygyllléaének térrendje n következő lesz: szombaton délután 1 órakor Héjjas Ivánnak és a többi budspesti vendégnek fogadása la pályaudvaron; vasárnap \'/,11-kor nagygyűlés a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban, délután gyűlés Kis-Kanizsán, eate 8 órakor lársaava-csora a Koronábun. — Az EME vezetősége felkéri Nagykanizsa társadalmát, hogy a fogadásnál az állomáson, a gyűléseken, úgyszintén a társasvacsorán minél nagyobb srámban megjelenni szíveskedjék. - Halálozuaok, Dr. Pollák Ernő Ismert orvos Budapesten 53 éves korában elhunyt. — Pap litvánná született Tóth Juliánná, helybeli csizmadiameater neje, életének 31. évében agyhártyagyuladáaban meghalt. Férje éa négy gyermeke gyászolja. Temetése ma délután négy órakor történik a közkórházból. — A megye adóbeflzetéaB. Zalavármegye október hó végéig a következő összeget fizette az államnak : Együttkönyvelendő adókban : 19,880.791-52, jövedelem- éa va-gyonadóban 39,863.114-54, fény-üzéai adóban 6,579.657-77, had-mentességi adóban 9971, bélyeg-és jogilletékben 25,146.134 67, illeték egyenértékben 47,819, fogyasit. és italadóban 29,188 774 26, Italmérési illetékben 834 995 84, do-hányjővedékbon 122,281.000-40, általános forgalmi adóban 93 millió 635,212 74, állatforgalmi adóban 63 768.361 90, bortermelési adóban 7,832,477 09 koronát, vagyia őaase-sen tőbb mint 4<J0 millió koronát. - KSazSMlnyllTánlláa. Keddi MLn ÍTif, • nemes- lelkű felülfizetőknek, kik ifjuságuok ügyét mindig szeretettel felkorolják a közreműködőknek és támogatóink nsk hálás köszönetet mond a a rendezésben előfordult zavarokért pedig ezúton Is szíves elnézést kér a cierkésrparancinokság. ~ A* "JJáaz.rvez.tt mentő •■ztUly felavatáaa vaaárnap dél-11 írakor fog történni, mely alkalomkor a parancsnokság szívesen látja a kanizsai orvosokat és tiszll orvosokat. 22. december 8 /vvnl r.üZLUrt: — A Transdanabla eatélyé, A Transdanubia Impozáns eatélyét « hó 9-én tartja meg. Alkalmunk volt e műkedvelői előadás próbált végig nésnl a bizton állítjuk, hogy n-.ég egy műkedvelői előadái sem ért el oly sikert, mint amit a Trans-danubia agilis gárdája fog Molnár Ferenc e remek vígjátékával aratni. A közreműködők mind egy szálig átérzik a közelgő siker nagyságát a ez sarkalja őket, hogy szebbet-jibbat produkáljanak, mint eddig birmely műkedvelői gárda. A szerepek oly kezekben vannak, kik aneidig módon fogják feladatukat megoldani. A doktor szerepét Horváth Pál kreálja, ki Budapest egyik legelőkelőbb műkedvelői gárdájának volt tagja, a betörő szerepét Bágyoni Bandi játszó, kinek egyébként színész vér foly ereiben, n rendőrfogalmazó szerepe Vajno-víts Gyula kezeiben van, ki rátermett c szerepre. Az ügyvédjelöltet Schmietzkó G>ulu volt szininőven-riék ját«e, G .rai Gyula kitűnő lesz a rés/eges Cseresnyés szerepében, Girtl Bö\'síke igen jónak ígérkezik Dr. Sárkányné srerepében, Rausz Annus Lenke szerepében kiválóan fogj* a szerelmet bakfist játszani, Marosinét Gréczi Bözsike interpretálja s ez alakítása nz igazi nevelő-nőt állítja elénk n lőbbi szereplők is fényesen fogják megoldani szerepűket, egyébként a leendő sikert misem bizonyítja jobban, minthogy már jegyek csak korlátolt számban kaphatók még. — A Marachalkó—Székely-hldy-hangverscny részletes mű-kritikáját - tekintettel, hogy a hangverseny lapunk zárta után ért végett, lapunk legközelebbi számában közöljük. — A honvédség Horthy akciója. A honvédelmi miniszter az alárendelt csapatokat utasította, hogy n Horthy-Inségakciót a saját kebelükben is a legnagyobb nyomatékkal támogassák. Szólítsák fel a jóléti intézményeket, mozgószín házakat, sportegyleteket stb. az önkéntes adakozásra, rendezzenek hangversenyeket és nyilvános gyűjtéseket. Engedélyezte továbbá □ dologi szolgáltatásokat, mint összegyűjtött természetbeni adományok gyűjtése, fuvarozása és tárolása, munkaerő kirendelése stb A honvéd állomásparancsnokság értesíti Nagykanizsa város közönségét, hogy aki s nemes akcióhoz skár pénz, akár természetbeni adományokkal a honvédség utján hozzájárulni akar, az adományát juttasss minél hamarabb a honvéd állomásparancsnokság Frigyes-laktanyai irodájába. — Megbukott a Bécal Ma gyar Újság. A Bécsi Magyar Újság, amely annyi gálád rágalmat szórt ránk és ahonnan a kiszökött kommunisták öltögették piszkos nyelvűket országunkra, már hosz-szabb idő* ót j anyagi nehézségekkel "küzd, a mai napon már nem jelent meg. Noha a lap munkatársai arról beszélnek, hogy a beszüntetés csak Ideiglenes, bizonytalan, hogy a lap meg fog-e újra jelenni. Az Isten nem ver bottal. Báró Korányi Londonban á magyar jóvátételről tárgyal. London, dcc. 7. Korányi Frigyes elutazott Londonba. — Korányi Londonban az angol politikai élet néhány vezető emberével fog tárgyalni a magyar jóvátételről. Ezekre a tárgyalásokra azért van szükség, hogy a magyar kormány megszerezze az angol kormánynak azt a jóindulatát, amelyre feltétlenül szüksége van, hogy a jóvátétel nehéz kérdésében Magyarország méltányos elbánásban részesüljön. Korányi Frigyes bárónak igen tekintélyes összeköttetései vannak Londonban cs londoni tárgyalásai főleg arra valók, hogy ezeket az összeköttetéseket az ország érdekében értékesítse. — Határmenti harcok görög és bolgár határőrségek közt. Bécsből jelentik a Középeurópai Kurirnak: Szófiai jelentés szerint Homkovo és Darider bolgár határköltségeket megtámadták n görög határőrök, akik** az ellenük felvonultatott bolgár katonák vissza vertek. A bolgár kormány ebből kifolyólag erélyes jegyzéket küldött Athénbe, amelyben a szigorú vizsgálat elrendelését és teljes elégté telt kér. Egyúttal közölte n görög kormánnyal, hogy a bolgár hatá rokon megtett minden intézkedést aziránt, hogy egy esetleges ujabb támadás ne érje készületlenül a lakosságot. — Amit egy anyának és háziasszonynak tudnia kell, mindezt tárgyalja szakszerűen és tudományosan a Msgyar Anyák Naptára. A magyar anya és háziasszony valóságos bibliája ez az ízlésesen kiállított és gondosan szerkesztett naptár, mert minda/1 megtalálja benne, amire egy anyának szüksége van nehéz hivatásában. Egy asszony/sem nélkülözheti. Kapható csekély 60 K-ért a Stefánia Szövetség helybeli fiókjá nál, Erzsébet-tér, a postával szemben. — A jugoszláv kormriny elrendeli a levélcenzurát. Bögrédből jelentik a Középeurópai Kurirnak: Kormánykörökből vett értesülés szerint vtlószinü, hogy a nemsokára összeülő minisztertanács a pénzügyminiszter előterjesztésére elrendeli a Jugoszláviából külföldre szóló levelek cenzúráját. Erre a szándékra az késztette a pénzügy minisztert, hogy tőmegjeleniéggé vált a levélben való pénzküldés. A sajtó egyöntetűen tiltakozik a tör vénybiztositott szabadságok bármilyen formájú megsértése ellen. — Oöro Gábor szkeccs b«muUt<5]át tartott* tegnap esto a Világ-mozgu két előadásban, s mind a kettőt zsúfolt háx előtt. Maga a A lm kifejezetten egyike • legjobb magyar humoros filmeknek, melyet v.Uha vásznon láttunk. A szlopadi részben közreműködő művészek pedig tultették magukat és játékukkal felülmúllak önmagukat Még cs«k ma van műsoron e szkeccs. Klőadasok 3, 5. T és i» órakor — Ssombiton és vasár-nap peJig Alberttal, a híres atléta i\\ Jack, u világhírű csodaiiujom szereplésévé! a .Modern Vámpírok* kalandor regény Ke tolodjo, hogy holnap, szombaton tartja mag a Transdanubia tánccal egy bekötött műkedvelői előadását, melyen Uoloár Fereoc híres vígjátéka a .Doktor Ur* kerül szitu*. Jegyek csak korUtolt számban kaphatók. — Uránia 7 és 0 órakor ,A Hugenották*. A szezon efső sttaezeit ftlmje a francia vallásOldózés korából. Szombaton és vasárnap: .Két arcú ember*, egy ronikivül izgalmas kalandordráma keretében Alberttal l.uclano halálugrása a bécsi óriáskeréktől — HARISNYÁK és ZOKNIK saját kólésU békebeli anyagból minden színben állandóan nagy rak; táron FILIPP harisnyakötődéjében, Szombathely, Széli Kélmán-u. 8. - Vidbórökot, nyul, fóka, stb. leg-magwabb árban veszek. Szabó Antal feay-verkeroskedő. — Világmozgó. Még csak ma GÖre Gábor, mozlszkeccs ! KarAosonyl és ujóvl képos-lapok n legnagyobb választékh u Viszont-elárusítóknak megfelelő engedmény FUchel Piil\'ip Fiai paplriruházában Nagykanizsán. TÖRVÉNYSZÉK. ítéletek. A nagykanizsai klr. törvényszék, mint büntetőbíróság dr. Kcntdi Imre elnökletével tegnap, folyó évi december hó 7-én a következő bűnügyekben tartotta főtárgyalásait: 1. Ifj. Böjti György és társai balai lakos, földművesek elleni bűnügy ben a klr. törvényszék ifj. Böjti Györgyöt és öccsét, Böjti Istvánt, azért, inert 1922. április havában B.tlassa Adóm községükbe!! lakos borpincéjéből 10 liter bort és mintegy 100 kiló szénát, később pedig egy másik pincéből 125 liter bort és nagyobb értékű zsírt elloptak — bűnösnek mondta kl a Btkv. «33. szakaszába ütköző lopás bűntettében s ezért ifj. Böjti Györgyöt az ítélet foganatba vételétől számított 8 havi, BŐjti Istvánt 6 havi börtönbüntetésre és 3 évi hivatalvesztése ítélte. A vádlottak apját, ld. Böjti Györgyöt, mert n lopott szénát lovaival föletette — orgazdaság miatt 9 havi börtönbüntetésre és 3 évi hivatalvesztésre Ítélte. Az Ítélet ellen a vádlottak és a védő fellebbezést jelentettek be. 2. Táncos József hahóti napszá most a klr. törvényszék azért, mert folyó évi január havában atyját ütlegelte, úgyannyira, hogy emiatt a törődött öreg ember 8 napig kénytelen volt az ágyat őrizni, továbbá, hogy folyó évi julius havában az atyja tulajdonát képe/ő s az atyja állat eladott szénának a vevő által való elhordását életveszélyes fenyegetésekkel megakadályozta, — bűnösnek mondta ki n Btkv. 350. szakaszába ütköző zsarolás vétségében a ezért őt összbüntetésül 3 havi fogházra Ítélte. Elmarasztalta továbbá 250 korona orvosi dlj, 900 korona tanudij, 1000 korona munkamulasztás és 3000 korona ügyvédi költségek megtérítésében. Az ítélet ellen a vádlott és ügyész fellebbezést jelentettek be. Egyszeri próba után meggyő- zőöhetik, hogy legalholmasobb Kaufmann Manó karácsonyi ajándék beszerezhető férfi. éi nél-dlv.t, kölnit, .aévtllt H rttvldéru Uxl.téb.n .Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet kirélyné-tér 1. szám. Mélyen leszállított olcsó árakon megkezdődött a nagy KARÁCSONYI VASAR KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán Szövet olcsóság Duplaszéles szövet mtr. 550-600 K 110 cm széles strapa szövet mtr. 650 Duplaszéies divat szövet mtr 800 » Duplaszéles Scheviott minden színben m. 1300 140 cm széles strapaszövet mtr. 1500 Gabardin szövet m. 1800 140 cm férfiszövet ruhákra mtr. 1500-1800 - Átmeneti doubl szövet mtr. 3000 Batisztok gyönyörű színekben mtr. 350 Creppek gyönyörű színekben mtr 450 Szintató mosók legjobb minőségben m. 500 Fehér schiffon és vásznak mtr. 450 Az áraink beszélnek!!! Itt az idő, hogy olcsdn vásárolhat! Ezenkívül farsangi újdonságok óriási val«<.:lékb»q már, raktárra érkeztek nagyon olcsó árakon! » ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Apró hirdetések mjai 10 mm+tz 100 koros*. nW|>MMIitl M4«H iur«k dupUn ul«lttatsak. AllUt k.wJko.k M niuUk t»i(«tmi>7. V»en*k Cun a ti «uli i«iii itgf nk-nkai sjflrtnH TízUinrn Ht t«rl i\'lin Imwt f<«(ci k^\' *« tiirt Anul. ASMei-n |». Utr>St ni* kim Jiirf. < i*f .uj«w»»t •i> l.utoroiott nokál uccoilri -Jafl .Hi>l\'--í<rU;.í»». i«H<« »l«tt !a túrlltAt. jSjj ........ »y ((!>y«tlk lapjcV r)V>»nd»}4Y>J«. ivian.ute • )» Ml .lal\'.J KlMI C^dA « rialal f» Wr«4«*l tttnl* M !«;.«wta Kfr.t II 111--. «r«\'«t B. JÍ?J ZONOOKA Yiitirt VI»t. HAMiOU) ajínUcilk VijUn ti tiny Jlaoau. io. 5«j4 ><> »; <%öl lUthor> utca if. Mault -Ir ínr\'.s Si^W n*tu «|Ml\' HjÍw Valutáki .Napoleon WtóO, font 10050-10910, Dollár Í42S, Prinda frank 163-69, Márka 30-35, Olasz Ura 114-19, OsxUáw korona 3\'45—3 60 L«i 14J»—1550, Sxokol 74—78, Svájci frank 443-53, Dinár 2080—3120, Lenyal márka 13-14, Hollandi forint 935-950, Belgafrank 148-153, Léva 13—19 Devizák: Amiterdaiu 935-50, Koppenhága 425—435, KrisxtUnla 344—345, London 10050- 1095 Berlin 27-32 Milano 115-120 Pária 163-69, Prága 74—75, — Stockholm 635—650, — Zwicb 440-55, - Wien 350 - 360 — Zágráb 740—7S0, — Ne*.York 2350-425, Vutó 13—14, Bukarest 1475—1575, Sofla 18-19 Zürichi zárlati Berlin 6-50 Amsterdam 212 5, Hollandia — New-York 531—25 London 2419, Páxls 3640, Milano 2645, Prága 1680, Budapest 23 00, Zágráb 180, Vartó 3 00, Wien 0 75. Szófia 396 Oaitrák bóly. 0 76 Grosz és Társa bank- ás tőzsde- - bizományosok ♦ Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim Bankár Nagykanizsa Telefon: 321. Értékek: Magyar hitel 6715, Osilrák hitel 1125, Hajai 62CO, JeUálog 4i0, Lesxámitoló 1400, Kereskedelmi Rink 18C00 Magyar-Olas* 64U. Beocsini 41.0vj0, Drasche 20 500, Általános sxén 72.500, Sxásxvári 24000 Salgótarjáni 35.6C-0, Urikányi 4G.0C0, Rima 9975, Schbck 63v0, Gottmaon 7800, S\'asici 1-Í400, Daoka S250, Klotild 7000, Magyar cukor 124 (M>, Adria 3i000 Atlantika 4300, Király só r--, Bosnyák-Agrár 1776, Lip- ták 3450, Phöbus 3650, Vasm. Villamos 4200, Gixclla 7200, Konkordia 6500, Déli Vasút 5925. Sertésvósár t Felhajtás 1600, Elkelt délig 400, Creg — Köxép 480. Konnyo 410,1. r. 505-510, II. — Zsir 710. Sxalonna OtO. L«h. hus 480. Felelős sr.erkesztó Benedek Rezső. Pap latrán a maga, ugy gyer-1 xekel Krxalke,Ferike, Plat lka és Jancsika, valamint ax elhalt nagysxülől Tóth Gábor és uejo sxül. Cxlndcrl Toróx és a sxá-mos rokonai nevében tudatja, hogy felejthetetlen szeretett neje, tllotve | jó édes anya, leánya és rokon pap istl/ánné ssUI. Tóth Julianna folyó hó 7-én reggel \'/,5 órakor életének 31-ifc evében a haldoklók jxentségének ájtatos felvétele után csendesen ax Úrban elhunyt Felejthetetlen drága halottunkat" fdyó hó 8-án, pénteken déluUn < rakor a róm. k«th temető halót-tasháx>ból « róm. kalit, szentegy-uicgAldáss után kísérjük uyyan-axon ti inctóbcn levő őrök nyugvóhelyét®. Ax engeszteli szentmlse-ildoxat i megbo\'dogult lelkiulvcért f hó 12-cn, kedden d. e 9 órakor fog ax Egek Urának a sxentlerenc rendiek plébánia templomában bemutatta toí Nagykanizsa, 1922. december 7? áldott lesyen imlikat - Béka poraira I Megnyílt Megnyílt szabó és károlyi vlllanyfelszerelásl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÍM ALATT - A VASKMBKK MKLLBTT. _ hol a leg-jutányosabbon és leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat este 9 óráig eszközlünk. Keszthelyre és Kaposvárra, valamint Nagykanizsára vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az első járat Indítását december hó 4 ére tervezzük, ha kellő előjegyzés lesz. A fuvardíj tétel a szállítmány quantumától függ, azonban 20—40%-kal feltétlenül olcsóbb a vasúti gyorsAru díjtételnél ős csak csekéllyel drágább, mint a teheráru díjtétel. Az ftrut a feladótól a címzettig szállítjuk és a fclndás napján s rendeltetési helyére jut. SCHENKER És TÁRSAI NA<• YKAM/A11 VlOKJA ERZSÉBET-TÉR 1. - TKI.KFONHZAM . öt. - mindenki jól jár, ha cipőszükségletét moit nálunk azeni be. Cipőink mérsékelt áraiból december 25-ig\' még külön karácsonyi engedményt nyuj-tnnk. A legjobb anyag és tartósságért szavatolunk. Lakkclpőln-ket feltűnő olcsó árban árusítjuk. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábsznrvédŐk, cipőkrém, cipőfűző éa sámfa mindig o legolcsóbb árbsn. Hungária Cipőüzlet, Fő-ut 14.. GRUNBERGER! GRÜNBERGER! GRUNBERGER! i221 FŐ-UT 11. Tttlfia 221 « LEGOLCSÓBB! FÍÍR FfHÍMIKŰa. — nSrín- ís szJvínísuK.-HJwiuiiuícfHTYDK. >íi fs ríBn Kiríi Ilii kötött UlíWÍ - rrálUHOÓlOlÖMLKEIIÍGElL . Kóser libazsír ilibahús bármely mennyiségben napi áxbio kapható Libamájat veszek FAHN ADOLFNÉ Zárda-utca 2. szám. ARGENT János modern cip*txUxlet*ben Nagykanizsa, DeAk«tór 1. . volt cipő az anyag jójuiga és kiváló gondos készítésénél fogva a Icujutnnyosabb. óriási választék kézzel dolgozott fekete és sxines boksz, chevreaux, szarvas, antilop, lakk, seljem és bársonycipőkben. Gyermekcipő "" különlegességek t Férfi kalapok nagy választékban 1200 koronától feljebb kaphatók KAUFMANN KAROLY XELKTI M. Mólt ITOuAKAL. Alkalmi teherfuvarozás Nagyk.nizsáról v.gy kör-nyékéről Bud.pe.lrc, 2 teherkocsi pótkocsivá] cca 150 q teherbírásul. Érdek lödni lehel Nagykanizsai flutóforgalml r. t.-nál. Telefon: 123, 183. Butorudvar-b.. aututti*. iMOA. UrplUUnk. IriMaraa- -iiiluk, itt. l*«|«U*j4ukkaa tauiruktt* £ Schwarcz Lipót és Tastv6ra Bpeal. VII..H4rala-u. S7. WaiMUoyf.? kertti!tii« Mindenféle szerkezetű írógép, varrógép ás mechanikai cikkek javítását Brandl Sándor JavttömUholy. Deák-tér 2 gyorsan és pontosan Jótállás mellett vállalja. tfadbőröket, nyulat, rókát, nyestet stb. legmagasabb árban vesz Villanyi Antal Csengery-ut 23. „„ AJfcntok trifailí darabos fütőszenet vasúti raktáramban átvételre vagy száz kilogrammt- l felfelé házhoz szállítva azonnali szállításra, a mindenkori napiáron. Megrendelések Nou és Klein cégnél eszközölhetők vagy lakásomon Kórház-utca 15. KLEIN VILMOS,... a Tritaili Szénbánya képviselője. KltAflő umitn uibor littruLfat 60 K óbor lltoutiil 100 K fíirC IÁ7(FP ttuar,(u»igaikilMadktak 1)11) JUCJLI k<reikt44Ubtt. SfU-vi ») Vlllanyerövol lisztőrlésre í, darálásra berendezett malom naponta üzemben van. Bojtor Kálmán j«o Patóü-utoa 52. as. alatt. KARACSONYI ARAK Pa rget 420 Karton 430 Festő 440 Siffon 450 Cérna grenaáin 480 | | Felhenflfl 360 ] | ZsebNenáö 6(T| I Sc ottis szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru-házában. .-,vu,n.,ou . Lp,ui.]donosok: Z*lú is Gy^m.ti könyvüyomdtjibw. Hová fog ez vezetni I Nagykanizsa, december 9. Hová fog ez vezetni?— kérdezzük magyar szivünk minden féltő aggodalmával, mikor a magyar népképviselet házában nap-nap mellett előforduló eseményeket figyeljük. A magyar népképviselet házában olyan dolgokat látunk, melyeket magyar ember nem állhat meg többé szó nélkül, — mert megdöbbentő jelenségek. Annak idején, mikor a képviselő .jelölt" urak végigjárták a választópolgárokat, kerületeinek szavazóit — mintegy szent Ígéretet tettek arra nézve, hogy a népképviselet háza az alkotások, a komoly nemzeti munka, a magyar újjáépítés iskolája lesz. Hogy az üres szélmalomharcok, a rut személyeskedés és a többi parlamenti illetlenségek nem"1 ütnek többé tanvát a dunaparti palotában. Hogy az ország súlyos helyzetéhez mért és a magyar népképviselet méltóságához illő színvonalú lesz az uj magyar népképviselet, amelytől példát vehet a skupstina, a duma, a stor-ting, a Volksvertretung. Azonban alighogy megnyíltak az országház-téri gyönyörű palotának kapui, fájdalmasan kellett tapasztalnunk, hogy egy már teljesen elszokott hang került ismét a parlamentbe. Az a tónus, amelynél mikor először süvített végig fényeslászló idején a parlamentben, a képviselők idegesen ugráltak fel helyeikről és izgatottan tiltakoztak ellene. Akkor is a jobb érzésű hazafiak aggódva kérdezték egymástól: hová fog ez vezetni? Mert a szó a parlamentben hangzott el — de az utcának szólott. Az utcának volt adresszálva. És az utca ujjongott. Mit szóljunk tehát akkor ma, mikor oly hangnem kezd meghonosulni a magyar népképviselet házában, amelyhez az akkori hang valósággal disztingvált finomságú szalontenor. — Oly tónus, oly modor kezd otthonossá válnia magyar parlamentben, hogy a balkáni népek ujjal mutatnak ránk és a főhatalmak előtt igazolják, hogy igenis alacsony kultúrájú nemzet vagyunk. Alacsonyabb kulturáju az oláhnál, a szerbnél, a crnagocnél; hogy még mindig olt tartunk, hogy a nyeregben puhítjuk a hust. A magyar népképviselet egyes tagjai oly jelzőkkel illetik egymást, amit még a bukaresti képviselők sem engednének meg maguknak képviselőtársaikkal szemben. Oly szavak, oly mélyen sértő, becsmérlő kifejezések röpködnek a magyar parlament üléstermében, hogy azokat olvasóink előtt ismételni a legnagyobb durvaság volna. És a magyar parlamentben mégis elhangzottak Hát ezért küldte az ország népe ezeket a képviselőket a parlamentbe, — hogy Gorkij Maxim alakjai részére uj szótárat fektessenek le a világ gunykacaja közepeit? Ezért küldték a szavazópolgárok ezeket a képviselőket a népképviselet házába, hogy a magyar parlamentből egy bolhacirkuszt csináljanak? Tisztelet a többségi kivételnek, azoknak, akik nem feledkeznek meg arról, amivel 3 magyar nemzetnek tartoznak, — de ha ez így tovább folyik, a magyar parlament lesz az, amely az ország tekintélyét aláássa és ha a hatalmak ugy tárgyalnak majd velünk, mint politikailag kiskorúakkal szokás — ám a nép-Képviselet vessen magára! Aggódva kérdezzük e szomorú tünetekiáttán: hová fog ez vezetni? (*) Izmed a tengerszorosok megrösitését követeli. Konstantinápoly védelme követeli ezt. — A törökök határozott magatartása. Lausanne, december 9. (Éjfélkor érkezett.) Izmed pasa a konferencia mai ülésén kifejtette a halmozott töiők álláspontot a tengerszorosok kérdésében. Hogy Konstantinápoly kellőleg védve legyen «z ellenséges támadásoktól, feltétlenül s/ükséges a tengerszorosok megerősítése. A tő rölök minden eszközt fel fognak használni arra, hbgy ezt a tervet meg is valósilh<*sák. A szerb kot mány válság. Belgrád, dec. 9. Pavics miniszter elnököt a király kihallgatáson fo gsdta és újból megbírta a kormány megalakításává1. Pnsics miniszterei nök hir szerint, vasárnapig tsrtj > meg a kormányalakítási megbízást. Aira az esetre, h\'a addig nem sike iült neki o kormányalakítás, mrg bizását visszaadja a királynak. — Utódjául Nincsics dr. jelenlegi bel űgyminisztert emlegetik. Bulgáriában behozzák a véd kötelezettséget. Szójia, dec. 9. A küsitendiii ese mények következtében a kormány megbízta Sztambulinsiky miniszter elnököt, mint a lausennei bolgár delegáció fejét, járjon kö/be a konferencián, hogy Bulgária Nmét kőtelező katonai szolgálaton alapuló hadsereget tarthasson fenn, meit az önkéntes jelentkeiésen nyugvó és megszorított hadsereg nem mu tstkoiik elégségesnek nz ország nyugalmának és icrdjfnek fentar-tására. A szövetséges miniszterelnökök tanácskozása Londonban. London, d«c. 9. (Éjfélkor étke xett.) Bon&t L- w ma meglátogatta .szállásén Poincsré miniszterelnököt és Mussolinit és mintegy uiásM ór.» hosszat tanlxikotott veiük. D.plo máciai körökben az a nézet, hogy a mínisíterc\'nökök londoni konfr renciája egy hétnél is tovább fo/ tartani. Munkanélküliek tüntetése Bécsbea. Bécs, d<c. 9. (Éjfélkor érkezett.) A lepok jelentése szerint a bécsi munkanélküliek hétfőn délelőtt nagy szabású tüntetésre készülnek. A rendőrség nsgy előkészületeket telt a rendzavarások megakadályozására. Előtérben a köztisztviselői létszámapasztás. Budapest, dec. 9. (Saját tudósi tónktól.) A körtisz\'.viselői létszám-np.iszt jssnl kapcsolatban elteijedt hirek negyobbi észt túlzottak. A kormány ezt ot íntéikedísét a leg nagyobb körültekintéssel fogja végre hajtani. A köztisztviselői segélyek ügyében még nincsen végleges döntés. Az orosz szovjet el akarja tiltani az ukrajual és a délorosz-országi éhínségről szóló híreket. Párls, dec. 9. A moszkvai forradalmi tanács megtiltotta a szovjet-újságoknak, valamint azoknak a lapoknak, amelyeket anyagilag támogat, hogy a lausannei konferencia tartama alatt az ukrajnai és a déloroszországi éhínségről bármit is írjanak. Svájci akció magyar gyermekek megmentésére. Bern, dec. 9. (Éjfélkor érkezett.-Az a segitő-bliottság, amely a ma-gyar gyermekek megmentése érdekében legutóbb gyűjtőakciót indi) tott, most bélyegeket ad kl, amelynek tiszta jövedelmét az éhező ma-gyar gyermekek felsegltésére fogják fájdítani. Írországban még mindig napirenden vannak a gyilkosságok London, dec. 9. Seac Hales t, a kiváló ir képviselőt, amikor az ir parlament üléséről ment, egy fegy-veres emberekből álló csoport agyonlőtte. A kíséretében levő Patrick Omsillfl képviselőt megsebesítették. A lázadók két neves vezérét: Rory O\'Connort és Llam Mello-west két másik lázadóvezérrel együtt tegnap délelőtt kivégezték. Tisztviselői létszám apasztáa Csehországban. Prága, december 9. A minisztertanács elhatározta, hbgy a hivatalnokok nagy számának apasztása céljából tömegekben nyugdíjazni fogja az állami tisztviselőket. Mindazokat az állami alkalmazottakat, akik 35 ik szolgálati évüket, vagy 60 ik életévüket betöltötték, szűk-ség esetén kényszerrel is nyugdíjba küldik és helyükbe nem vesznek fel uj hivatalnokokat. Radlcs buktatta meg a szerb kormányt. London, dec. 9. A Times jelenti Zágrábból, hogy a Pasics kormány bukáss Radics ügyes hadnozduls-tának tulajdonítható, aki most minden, az alkotmányreviziót ellenző kormány elten küzdeni fog, amig a horvát nemzet önállóságát, vagy legalább Belgrád decentralizációját ki nem vívja. Hóvihar Berlinben. Berlin, dec. 9. A tegnapelőtti hóviharok miatt a Berlinből konduló távíró és távbeszélő-vexeté-kek nagyrésze megszakadt. — Az érintkezést, amennyire lehetséges, átkapcsolással tartják fenn. 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922 december 10. Vasárnap 2S0. szám. POLITIKAI NAPILAP Vasárnapi szám ára 15 korona. Kl«m*ia«l arak I Htr hé»»|>r» too.— K naroin hó..,,. MO._ K ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, A közkórházi harangszentelés. Nagykanizsa, dec. 9. (Ssjái Iudő ■kónklól.) A legnagyobb és leg szebb Már la-ünnepen — az Immi* culsta ünnepén — szentelték fel a nagykanizsai közkóiház uj harangját, hogy hosszú némaaág után ismét felhangozzék reggel, délben ét este az ezüstcsengésü Avc Mária és magával ragadja a hívek ezreit a felhők fölé, az anyagiasság útvesztőjéből a tiszlultabb légkörbe — a természetfölötti, ég be. El ezen-tul — ha valamely embertestvérünk lelke itt hagyja földi porhüvelyét, bármily elhagyatott is legyen — a kórház kicsi harangjának ércszava kikíséri csendes nyugvóhciyérc, ahol megszűnik minden könyü, mloden fájdalom. Illő tehát, hogy az uj harang fényes egyház ünnepi keretek között szenteltessék fel é% adassék át ren deltetéaének. A kórház zajtalanul dolgozó jóságos angyalai, az irgalmas nővérek mindent megtettek — hogy az ünnepi aktus minél szebb legyen. A lépcsőházban pompás díszítésű oltárt emeltek, hogy a folyosókon is minél többen tudjanak elhelyezkedni, az oltáion az /mmaculata szemel-gyönyörködtető szép szobra. Mindenütt az rpicák ügyes munkájának kezevonását látjuk és érezzük. TIz óra után érkezett a város képviseletében a város pompás fo. gatán dr. Sabján Gyula polgármester, éa dr. Kaufman Lsjos közigazgatási tanácsnok a közkó.házhoz — hol akko. már hatalmaa néptömeg szorongott és ellepett minden folyosót. A bejáratnál dr. Szabó Zsigmond igazgatóhelyettes főorvos üdvözölte a polgármestert és a közigazg. tanácsnokot, majd felvezette őket a részükre fenlar-tott díszhelyre az oltár mellé, ahol dr. Szekeres Józsefné, Kaán Irma ■ nőegyletek képviseletében, a kórházi bizottság tagjai, Eberhardt Béla kegyesrendi házfőnök és főgimnáziumi Igazgató a kegyeirendi tanárok étén, dr. Jtndó őrnagyorvos éa neje, Megyest József hitoktató, Eperjesy Gábor, Zieger anyakönyvvezető atb. stb. foglaltak helyet. \'• Nitt Norbert kórházi lelkész azután a Katolikus Egyház azét tartása azerint megáldotta a virágokkal feldíszített uj harangot, amely kb. 124 kgr.-ot nyom éa igen csinos kivitelű. A megáldatás (szen-talés) után nyomban elhelyezték a kápolna tornyába. Azután megkezdődött az ünnepi nagymiie, melyet azentferencrendi atyák segédletével celebrált w kórház lelkésze. Az Istentliztelet alatt u apácák és Mária-leányok énekkara énekelt azebbníl-szebb Mi.iá-énekeket. Az evangélium befejeztével a miséző lelkész a harangok jelentőségét magyarázta a hivek életében. Msjd megemlékezett azokról, akik lehetővé tették a harang beszerzését. A mozgalmat dr. Nis-ponszky Béla főorvos kezdetné nyezto éa az ő érdeme az, hogy ma lamét megszólal a néma harang — áldozó lelkek jóvoltából. Tizenkét órakor ért véget az is-tentlsztelet, ép akkor, mikor az uj harang első ízben megszólalt szelíd, messzire hallható csengő érc-hangján flrifczőlve Umójét. (•) - VADÁSZOK saját Wl4sü bákebell anyagból kéjzUII vadász harlaz.Titk.t, mellényeket csak FILIPP haiisnyakOtódéjébcn kap-hatnak. — Szombathely, Szsll Kálmán-utca 6. szám A vármegyei Horthy-inségakció kap csán megvalósitandó közmunkák. A munkanélküli ellátatlanokat munkához éi kenyérhez Juttatja a bizottság. — A vármegyei bizottság elfogadta az államápltészetl hivatal közmunkák Javaslatait. Nagykanizsa, december 9. A zalaegerszegi m. kir. állam-épiíéazetl hivatal az inségenyhltő mozgalom kapcsán az ellátatlanok foglalkoztatása végett folyamatba teendő közmunkákra,vonatkozólag a Vármegyei Holthy Bizottságnsk részletesen kidolgozott jsvaslatot terjesztett be, melyet a Bizottság tárgyalás alá vévén, az abban felsorolt munkálatok elvégzését közérdekből szükségesnek cs az ínség-enyhitö mozgalom kapcsán támogatandó munkanélküli ellátatlanok foglalkoztatására alkalmasnak talált. miért is azokat mint közmunkákat megállapította. Es pedig : A) Z.laegerezeg r. », vároaban (Közmunkákra jelentkezettek szá ma: 46) 1. A kislakások telepén levő utcák kiépítése, a járdák és azok betonszegélyeinek elkészítésével. Rendelkezésre álló fedezet: 366430 K. 2. Jáid.szegélykészítés és kavl cioláa az Ola, Rákócil, Biró Márton, Petófy, Hunyady, C.ányi, Wiassits, Kinizsi, Bstthyányi, Örményi, jákum, Verbőciy, Alsó, Erzsébet királyné, Madách. Sss, Mária, Hegyi, Várkör utcikbao. 3. A vasúti állomás bővítésével kapcsolatban Zalaegerszeg—bak — becsehelyl tvh. kőzut mintegy 400 km. hosszú szaksszánsk áthelyezési munkálatai. 4. A varos hatá-raban levő községi közdűlő utak árkolása. 5. A meglevő asif.l.járda-burkolat helyreiUitáas. 6. A laktanya épületeknek kislakásokká való átalakitáss. < B) Nagykanizsa r. ». vázoaban. (Közmunkára jelentkozettek szá-m.: 291.) 1. A városi vízvezeték házilagos építése. 2. A vároil közutak házitagos kavicsolása. 3. A házilag történő erdő kitermelése. 4. A város köztisztasági-üzemének munkálatai. C) A vármegyei úthálózatnál a) balatonjüredi járásban. (Közmunkára jelentkezettek száma: 150) 1. Kavicitermelés és törés az akall, balatonudvarí, felsőőrei, Óbudavárig zánkai, balatonfüredi, pécielyi és szent.ntalfai kőbányákban. 2. Útpálya helyreállítási, szabályozási, padkarendezési éa árkolási munkák, a tapolca—balalonfüc ed—felsőőrei tvh. kőzut 16 0—56 0 km. szakaszán, a zánka — tagyon—mencs-helyi ul 0 0-8 5 km. szakaszán, » lihany—aszófői—pécselyl tvh. közül 0-0-5 0 éz 8 0—16 6 km. szskaszán, a bslstonkövesd—cio-psk—veszprémi tvh. ut 0 0—7.4 km. szaksszán, a lovas—alsóőrs— almádi tvh. közút 0 0—5 0 km. szskaszán, az alsóőrsi vasúti álló-máshoz vezető közúton, a zanka— tsgyon-szepezdi vicinális útnak Zanka községtől az állomásig vezető szaksszán. b) Tapolcai járás. (Közmunkákra lelenlkeztek: Í55.) 1. Kótermelés és k.vlcs.pritás a gyulakeszi, urss-nyireil kőbányában, a kékkúti he-fí\'?,*\' * köveskállai és zánk.i földeken. 2. A bács—révfülöpi tvh közút 5 8-6 1 km. szak.szok feltöltése kőfejtéssel é. kötöféssel kapcsolatosan. 3 Útpálya helyreállítási, szabályo.-ási, padkarende-zéil és árkolnii munkák. A báci — révfülöpi tvh. közút 0-0—9 0 km. szakaszán, a tfpolca—felaőőrsí tvh! — Saját tudósítónktól. — közút OO-16\'O km. szakaszán, a nemestördrmic—badacsonytomaji tvh. kőzut O-O—6\'O km. szaksszán, a gyulakeszi—nemestördemici tvh. kőzut 00-14 0 km. szskaszán, a tapolca—devccieri tvh. kőzut 0 0—5 0 km, szakaszán, a lelence tomaj—sümegi tvh. közút O\'O-10 0 km. szakaszán, végüj a badacaony — zánkai vicinális közúton. 4. Utren-dezés a Szigliget—hegymsgas—tapolcai vicinális utón és a kővágóőrs— monosztói vicinális ut Kővágó-őrs és Kőveskálla közötti szakaszán. c) Keszthelyi járás. (Közmunkára jelentkeztek: 370) 1. Kavicstermés éa apritás a vonyarcvashegyi, bala-tongyörőki, dobogói és rezi kőbányákban. 2. Útpálya helyreállítási, psdkarendezési és árkolás! munkák a keszthely—sümegi tvh. kőzut 0 0-9 0 km. szakaszán, az alsópá hok—hévízi tvh. kőzut 00—575 km. szakaszán, a keszthely—fenéki tvh. kőzut 12-6 0 km. szakaszán. d) Sümegi járás. (Közmunkákra alkalmasak száma: 4üSj 1. Kavicstermelés és aprítás a sümegi-haraszti. a sümeg—magyarosi, gyepű-kajáni, bazsii, nylrádi és nagygörbői kőbányákban. 2. A zalabér—keazt-helyl tvh. kőzut 200-27-3 km. szakaszán vizlevezetéa zendezése. 3. U pályaicndezési, padkarendezési, árkolás! munkák, a puszta-keresztúr—kelédl tvh. kőzut 70— 24 0 km. azakaszán, a keszthely— aüoiegi tvh. közút 9 0 —27 km. sza kaszán, a lesencetomsj — uzsa—sümegi tvh. kőzut 0.0-8.0 km. szakaszán, a sümeg— devecserl tvh. közút 0 0—14-2 km. szakaszán, továbbá az ukkl tvh azárnyuton, az ukkl vasúti hozzájáró uton, végül a káptalanfa—nemeskereszturí, ukk —dergecai, galn—zalaerdődi, ml-hályfa—cithi—prágai vicinális utakon. ej zalaszcntgróti járás. (Közmunkára alkalmasak száma: 205) 1. A zalabér —keszthelyi tvh. közút 14 — 15 km. szakaszán levő 25. sz. hid feljáróinak szabályozása. 2. Útpálya-helyreállítási, psdkarendezési és ár-kolásl munkák ; — a gyülevész— galamboki tvh. közút 0.0—9 0 km. szaksszán, a zslabér—keszthelyi tvh. közút 7 0-21-0 km. szskaszán, a Zalaegerszeg—zalalóvői tvh. kőzut H-0—22\'5 km. szakaszán, a tűrje— zslsszentgrótí tvh. közút 0 0—6 0 km. szakaszán, a batyk— zslavégi tvh. közút 00-4 0 km. szakaszán. j) ..alaegerszegi járás. (Közmunkára jelentkeztek: 132) 1. Kavics-termelés és rostálás a pózvai an-dráshidsi él csébi kavicsbányákban 2 Áteresztő álhtlyezés és utrende-zés az egervári útelágazásnál. 3. A Zalaegerszeg—zal.bíri tvh. közút 1. számú hldjtnsk lebontáss. 4 Ulpálya helyreállítás, psdkarende-zés és árkolás! munkák; a zals-egerszeg-bak—beciehelyi törvény hatóság! kőzut 1-2-118 km. szakaszán, a Zalaegerszeg—zalabéri tvh kőzut 10-410 km. szakaszán, a Zalaegerszeg—zalalővői tvh. közút 15—25 0 km. szakaszán, a salaeger. szeg—csácsbozsok -nemesspáli tvh közút 0 0-8 0 km. szskaszán, a csurgasz—körmendi tvh. közút 00 —80 km. azakaszán, a vorhola — XnW\'""•\'-"•íorhída tvh. kőzut i*i szakaszán. g) Nagykanizsai járás. (Közmuo-kára jelentkező vagy alkalmas nio- clen.) UlpáJya helyreállítási, psdka-rendezéai és árkolás! mun kák; a nzgykanizsa—picsái tvh. közút 0 7 —21 "0 km. szakaszán, a gelse— szenlliszlói tvh. közút 5 6—15 0 km. azsksszán, a nsgykanlzsa—zákányi tvh. kőzut 00—4 0 km. erskssrán. h) Pacsai járás. (Közmunkára nem jelentkezett soaki.) Útpálya rendezés, árvízkárok helyreállítása, padkarendezési ésárkolial munkák. A pacsa—dióskáli tvh. közút 0 0-7\'4 km. szsksszán, a xalaszentmi-hály—zalalatvánd tvh. közút 0 0-22 0 km. szakaszán, ez alibánfa— szentmihályi tvh. kőzut 0 0—17 0 km. azakaazán. i) Lclenyel járás. (Közmunkára jelentkeztek: \'356.) 1. Az alsóiendva —letenyei tvh. kőzut murarátkal szakaszán, a .Julián" hegy alatti földcsuszamlás helyreállítása. 2. Útpálya helyreállítás, utpsdkarende-zés éa árkolás. A zalaegerszeg — bsk—becsehelyi—tvh. kőzut 231} — 48 0 km. szakaszán, a bak-páka-dobri-l tvh. kőzut 28.0—36 3 km... szakaszán, az alsólendva>letenyei tvh. kőzut 9.0-27.3 km. szakaszán, a letenyc-murakereszturi tvh. kőzut 00-4.0 km. azakaszán. j) Novai és alsótendvai járás. (Közmunkára jelentkeztek 65.) 1. Kavics-termelés és rostálás a csesztregl kaylcstelepen. 2. U\'pálya helyre-állítás, padkarendezés ós árkolás! munkák a vorhota-nagylengyel-zá-go híd.! tvh. közút 16.0—24.0 km. azakaazán, a dobronhegy-szllvágy. czupl tvh. köiut 0.0—24.0 km. szskaszán, a Nova-azilvágyl tvh. kőzut 0.0-7.0 km. szaksszán, a bak-páka dobríi t/h. kőzut0.0—16.0 km, szakaszán, a nova-csömödéri tvh. kőzut 9.0—11.5 km. azakaazán. A Zalaegerszeg és Nagykanizsa r. t. városokban összeírt ellátatlanok közül a munkaképes nőknek foglalkoztatásával a városi Horthy bizottságok fognak gondoskodni. Amennyiben e határozatban fog-l.lt közmunkákon kivül a helyi közlekedési és népjóléti szempontok figyelembe vételével egyéb utfeo-tartási munkálatok elvágzéae la szükségesnek bizonyulna, a helyi bizottságoknak az e tárgyban előterjesztendő javaslatai alapján a Vármegyei Horthy-Bizottság azok-nak az elvégzendő közmunkák jegyzékébe való felvétele s ezen munkálatok folyamatba tétele Iránt esetenként határozni fog. A Vármegyei Horthy Bizottság Bődy Zoltán alispánt mint ügyvo-zető elnököt felkérte, hogy őzen felsorolt munkálatok azonnali megindítása iránt a rendezett tanácsú városok tanácsa, illetőleg a m. kir. állsmépitészet! hivatal utján intézkedjék és hasson ods, hogy a további közmunkák i. minél előbb előkéazlttessenek éa a bizottságnak megállapítás végett bemulattaasa-nak éa ezzel egyidejűleg javaslat esz teendő a fedezetlen költségeket illetőleg is, .privégből azok ■ munkákkal, kapcsolstossn klmuta-tandók lesznek. ARGENT Jtaoa modem cIptssUzMtbesi "•9*Hanlz»a, D.ák-tér 1. vall cif^.z.oy.j j4ii 4l litiu 1 kázsitéséaál fogva . l.nJ.Uayoatób. Órii.1 vWk d0lg010„ ,(luU ™ \'"»" >x>k". ci.m.uz, „ü- lep, lakk, z.ly.01 i, bizMaycIpékbaa. Gyermekcipő kiilönlegessésak! 1922, december 10 ZM.M KÜZLOWr Az Irodalmi és Művészeti Kör tárlatának ünnepélyes megnyitása. Ax Irodalmi Kör tárlatát disztingválj előkelő közönség jelenlétében as alispán képviseletében dr. Krátky litván főjegyző nyitotta meg. Meg-nyitójában hangsúlyozta az irodalmi kör érdemeit, mely körnek vezér-férfiai mindig önzetlenül, nagy tu dásial és nagy tapintattal szolgálták a nemzeti kultura magasztos őgyét. Egyebünk sincs már — úgymond — csak kulturánk, de az van; ezzel a kulturális Integritással fogjuk majdan visszahódítani a bocskorok honéból a területi integritásunkat is. A szónok ezután a közönség meleg pártolásába ajánlva az irodalmi kör magas színvonalú és gazdag gyűjteményét, átsdta ezt a köihasmálstnak. Ott láttuk városunk szine-javát, kik örömtől sugárzó aiccsl elmerültek az Intim szépségek élvezetébe. A tárlatot természetesen domi-magyar művészeink. A híres Hans Temple a berlini Hessl éa a % kiváló Probst, kik a német művészetet képviselik, ott látjuk az elegáns francia mestert Reynouardot, ki egy finom csendélettel van képviselve, Albont egy kis lovas attakkal és Hins Treumann, két nagy méretű tájképpel, melyekből a tengeri atmoszféra párateltlégének fi nom illata árad. A tájképfeatők, keidve a világhírű Báró Mednyánsz-kyval a színes Ujváryn át a Szinyei-Merse irányhoz tartozó erős kvalitású Réti. továbbá Tordai-Székely és Siontágh, egészen ^Neográdi mesterig a tájkép minden tipusa képviselve van. A csendélet kép-viselői a finom miniatűr Bichman-Wok és Klemen át egészen az elő-^flgs-jéfePcntelel Molnárig ott vannak, f A zsáner festésben Pálya Celesztin, VŐrös Zoltán, Perimutter és Badits Ottó tündökölnek. Az arc-Llcépet Jobbágyi, Papp éa Pfeifer Képviselik. Etek csak a kimagaslók, kik a tisebbekkel együtt, mintegy két-izáz müvei képeit a magassxinvo íalu tárlat anyagát. Itt azután fel kell említenünk *felfer tanár erős kiforrt művészéét, ki mintegy 4—5 darabbal lé >ett a nyilvánosiég elé, melyek :Özül vagy 30 darabot a közönség utánycssn megszerezhet. A vásár-ás máris megkezdődött és remél-ük, hogy az eladó 30 festmény, nind a műpártoló közönség tu\'aj-onábi fog átmenni, őneki kösiönhetjük a«t ii, hogy t a tidat egváltalán létrejött, őszintén gratulálunk hozzá az iro-Ealmi körnek és vezető embereinek, ismerés illeti s képtulajdonosokat i. kik tulajdonukban lévő mütár-fRk\'át szívesek voltak áterg\'dni. \\x irodalmi kör vezetősége kösxő-letét fejezi: lovag SjpnUwsxky jy&rgy, Pongor Henrik vezérigazgató, Hirichler vezérigazgató, Ru->int Károly főfelügyelő, Elek ErnŐ, Sáfrány Iván, Fl*cher Károly, Bőder József, dr. Fried Ödön, Bieier Iiidor 3entiik Ltjos éa Somogyi Józsefné jrnőnek és uraknak, kik nsgyértékü műtárgyaik odakölciönzésévc 1 szolgálták a lokális müizlés ügyét. A tárlat december 15-ig látható, a Rozgonyi utcai törni csarnokban, reggel 9 tŐl.este 7 óráig. Belépti-díj 40 korona, kőztisztvUelőknek korona. Olaszország tiltakozni fog a Ruhr vidék megszállása ellen. Róma, december 9. Diplomáciai körökben híre jár, hogy Olaszország nem járulna hoziá a Ruhr vidék megszállásához, mert Olaszországnak az a felfogása, hogy Németország csak abban az esetben tud fizetni, ha meghagyják neki a termelő munka eszközeit. Mussolini miniszterelnök ebben az értelemben fogja Olaszország álláspontját a londoni és párisi kabinettekkrl szemben kifejteni. HÍREK. ^ ah „Magyar a magyarnak nem lehet ellensége". Horthy Miklós. — Időjárás. Az Időjárástsni Intézet jelentése szerint hazánkban helyenként csekély csapadék esett. A hőmérséklet nem változott lényegesen. Változékony és szeles idő válható, sok helyütt csapadékkal és hősülyedéssel. — Személyi hírek. Bendes Valérián a szentferencrendiek tartományfőnöke holnap Nagykanizsára érkezik. — Dr. Krátky István városi főjegyző a 15 milliós városi kölcsön ügyében Budapestre utazik. — A keresztény magyarság vezérei Nagykanizaáu. Tegnap délben érkezett Nagykanizsára Hir Gjörgy nemzetgyűlési képviselő dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselővel, az ÉME központi alelnökével, mig az esti gyorsvonattal Lendval litván az országos nevü publicista érkezett. Héjjas Iván, Prónay Pál ís a többi vezérek — rendkívüli elfoglaltságuk miatt ciak a reggeli vonattal érkeznek meg. A keresztény magyarság izzólelkü vezéreit a nagykanizsai keresztény társadalom nevében szeretettel köszöntjük városunk falsi között 1 — Vármegyei közgyűlés. Holnap, hétfőn délelőtt 10 értkor tartja Znlavármegye törvényhatósági bizottsága december havi közgyűlését, Nagykanizsa városa részéről — tekintettel, hogy több fontos kanizsai ügy szerepel a tárgysorozaton — valószínűleg dr. Sah-ján polgármester vagy pedig a városi tanács egy togjn fog résztvenni. — Az Ébredő Magyarok nagygyUlése ma délelőtt 7,11 órakor lesz a Rozgonyi utcai Keresztény Otthonban. Este 8 órakor társasvactor* lesz a Koronában, melyre minden magysrt tisztelettel meghívunk. EME. — A kanizsai mentők. Az újjászervezett kanizsai mentőket mi délelőtt l/|H órakor avatják fel Kno/tzer tűzoltó főparancsnok a I tűzoltó Őrtanyán. Akiket ez az I aktus érdekel, főleg nz orvosokat — szívesen lesznek látva. A fő-pirancsnok ez alkalommal be fog"ja mutatni a mentők uj modern felszereléseit is. — A Keresztény Tisztviselő nők kedden délután 6 órakor gyűlést tartanak a Nádor utcsi óvodában, mely alkalommal több fontos éi sürgőa dolog kerül tátgyalás alá, azért kérjük a tagokat, hogy minél többen vegyenek ré»zt a gyűlésen. — UJ egjháxkerlllet.1 fel Ügyelő. A dunántull evang. egyházkerületnek a dr. Btrzscnyl J;nő lemondásával megüresedett egyházkerületi felügyelői izékébe a gyülekezetek és tanintézetek szavazattöbbséggel dr. Ostjfa Lsjos volt főispánt választották. Dr. O^tffy Lajos kiváló politikai és közéleti munkálkodásra tekinthet vissza s a nsgykiter jedésü dunántull egyházkerület és az egész evang. egyház kiváló vezért njer benne. — Házassás:. Szigeti Margit és dr. Fülöp György mai napon házns ságot kötnek. — Anyakönyvi hlrck. December 3 lói—9 ig Nagykanizsán 12 születés fordult elő. Ezek közül fiu volt 5, leánygyermek 7. Házasságot kölőtUk : S*frán József fűszer-kereskedő Vunderlich Máriával, Sá-recz Jinos délivasuti géplakatos Buday Magdolnával, Tillinger Imre kőmivessegéd Gottinger Rozáliával. — Elhaltak : Deutsch Ignác marhakereskedő 73 éves májrák, Tóth Ferenc cipészmester 45 éves vizkór, Szokoly György vasuilmunkás 32 évei veselob, özv. Peilmely Józsefné Bíró Sára 78 éves aggnszály, Vörös György napszámos 47 éves lüdőlégdsgAnit, Pap I.tvánné Tóth Juliánná 32 éves sgyhirtyalob, Horváth lnréné Pórcc Anna 25 éves szívszélhűdés, Csondor Jánosné Pollánecc Anna 76 éves végelgyengülés, Dómján Jinos 2 napos veleszületett gyengeség, Tár.czoi Sándor 7 éves vörheny, Vári Zsigmond kociis 50 éves tüdőlob. — A nagykanizsai Horthy-Bizottság szerdán délután három \'órakor a városháza ki* tanácstermében a polgármester elnöklete alatt ülést tart. — Dr. Pollák Ernő teme-tése. Folyó hó 8-án dé!u>án 2 órakor temették Budapesten dr. Pollák Ernőt, a kiváló orvost éa városszerte Ismert emberbarátot. A sírnál dr. Winkler Ernő nagykanizsai főrabbi búcsúztatta az idegenben az elhunytat, fenkölt szavakkal, meleg baráti érzéssel méltányolva a derékben kettétörött értékes emberéletet. — Előadás a tárlaton. Pfeifer Elek főgimnáziumi tanár ma este 5 őrikor a tárlat helyilégében a Rozgonyi-u!c« tornscsamokban előadást tart a modern művészetről. — Az NTE és Transdanabia eité\'yéről keddi számunkban számolunk be. — MUvésxestély. G. Bogár Gizi és Steinsuer Göndör József, a nagykanizsai kőxÖns\'g kívánságára f hó 14 én, csütörtökön este a Csslnó nagytermében nagyszabású művész-estély t rer.dsxnek. Boldogok vagyunk, hogy a két régi kedvenc művészünk játékában iimét gyönyörködhetünk. Reméljük, hogy a nagykanizsai műpártoló közönség honorá\'ni fogja a két müvést fáradságát azzal, hogy zsúfolásig meg tölti csütörtökön este a Cssinó termét. Jegyek elővételben kaphatók Szerb ErnŐ könyvkereskedésében — Mit vegyünk gyermekeinknek és övéinknek kará csonyl és ujévl ajándékai Egy jó könyvet, mely szórakoztat, tanit és mulattat s emellett olcsóbb, s msradsnd)bb bccsü m&s ajándék tárgynál. Képes és mesés-könyvek, ifjúsági iratok, diszmüvek, emlék könyvek, levelezőlap-albumok, levélpapírok, karácsonyi díszek és kegytárgyak gazdag vA\'asztékbsn kap hatok lV.ajdlls lózsef és Társai könyvkereskedésében, Sugár ut (Fő ut sarok.) Képes és meséikóny vek, imakönyvek mir 60 K lói fel felé. Művészies karácsonyi ós újévi képeslapok Kétjük a nagyérdemű közönség pártfogását. — Kevéa a karácsonyfa ax Idén. Csonka hazánk sok minden természeti kincsét elveszítette, igy elveszítette fenyőerdeinek 98 Vi\'át is, a közelgő szent Karácsony tehát \'szegény lesz nemesik a Jézuska ajándékaiban, hanem még az ünnepet szimbolizáló kedves karácsonyfákban is. Ugy városunkban, mint vidékünkön tudtunkkal nem Is foglalkozik senki disz-fenyő telepek kezelésével, lucfenyő cssk elszórtan egyes példányokban kuUlválhatók egy két nagy uradtlom erdőgazdaságában, utóbbiaknál is s fenyők az erdei léniák izegélyezésére és díszítésére szolgálnak, a csemetekertekben és faiskolákban termelt fenyők legnagyobbrésie pedig az utóbbi két év abnormis hősége folytán hőguta által kiveszett és megfogyott, külföldi importra Is nehéz pénztelenségünk mellett számítani, tehát vagy le kell mondanunk arról, hogy szobáinkat karácsonyfával díszítsük, vagy mással kell azt helyettesítenünk, miként pl. az angolok, akik fagyöngyöt díszítenek fel. Érdeklődtünk az Iránt, hogy lesz-e elegendő elsdó lus-fenyő vároiunk piacán, vagy a vidéken, de sajnos ax az általánoi értesülésünk, hogy nincs reá kilátás. — A fa árának mefállapl- táaa. A város vezetőségo> legközelebbi napokban összehívja a faármegállapitó bizottságot — hogy legújabb minisiteri rendelkozések szerint — megállapítsák; Nagykanizsára a fa uj tájékoztató árát. — Ax állati termékeket fel-dolgoxó Ipartelep munkálatai most már befejeződnek, ugy, hogy az Ipartelep a jövő hónap elején megkezdi működését. A legközelebbi napokban leaz az Ipartelep közigazgatási bejárása a hatóságok és ipartelügyelŐ részvételével. -V A hercegi erdőhlvatal köxleményo. Miheztartás végeU már most közöljük, hogy ex évben csakis igen korlátolt számban és silányabb minőségben tesz módunk néhány karácsonyfát a szokásos módon kiosztani. Herceg Batthyány hitb. uradalom adóhivatal. — Sopronbau marad ax ev. theologia. A pécsi tudományegyetem hittudományi karát egyelőre Sopronban helyezik el, de mint egyenrangú fakultás, szervesen belekapctolódik az egyetembe. — A hittudományi doktori avatások azonban Pécsett lesznek. — A gőzgépkezelők éa kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgál Soptonbsn január hó 5-ik napján délelőtt 9 órakor fog megtartatni. A kellően felszwelt vita-gálati kérvények a m. kir. ker. iparfelügyelőséghez küldendők. — A női háziipari tanfolyam megnyitása. Legközelebbi napokbon meg fog nyílni a népművelési titkárság által szervezett háziipari tanfolyam a Kathollkus Legényegylet Kazincxy-utcai helyiségében. A tanfolyamon többféle háziipari ismeretet fognak tanítani. Az első hetekben ciak a ruhavarrást éa szabást fogják tanítani, majd fokozatosan nyilik meg a ciipkeverési és a többi háziipari csoport. Jelentkezni lehet a Katholikus Legényegyletben hétfőn, kedden és szerdán délntán 2—3 óra közt. — Azon Iparosmesterek, kiknek róm. kath. tanoncslk vannak, felhivatnak, hogy tanonciiknak vallási kötelmeik teljesítése végett az itt jelzett beosztás szerinti napokon reggeli körülbelül fél 8-ig aza-bad időt engedjenek az iskolai tör- ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, vények erejénél fogva. Ax r-^yca ositáiyok a következő napokon Iramék berendelve: dec. 12-en A III. és A elflkésxltő; dec. 14-én ti I, A II. és Téli Il.-ni.j dec. 15-én C II. éa A I: dec 16 án Té\'l elő-kéaxlH-L, D U. C I.; 17-én B előkéaxitö, 8 III. és B II. Ax elms-radáa akár « tanoncok, akár mes-tereik réaxén fenforgó okból történjék, lakolal törvények fenyítése alá eaik. Ax igaigalóság. - A Himnnaz ézi.kMa. -Imidtág. Kaaairól jelentik n Körépeurópal Kurírnek : Ax utódállamok magyar katolikua ét refor-mátua rgyháiai beigazolták oxl, hogy a Himnuax a templomi énekok ét xaoltárok Vili fel van véve és ezen át alapon engedélyt kértek kormányaitól, hogy a vaaároapi éa egyéb ünnepi Ialenliszleletek alkalmával a hivők a Hlmnuaxt énekel-heaaék. Ugy a gyulafehérvári kormányzótanács, mint a Jugoazláv kultuaimlnlaxter meg la engedték;a Himnuax imádaágaxeiü éoekléaét, caak Csehszlovákiában nem volt még erre érdemlegea döntés Moat végre a kaaaai tábla döntött egy iigatáai bűnpőrrel kapcsolatban olykép, hogy templomban, leien-tlaztelet közben magyar hívek jelenetében, Ixgatáal aiándék nélkül énekelve a Himnuax — Imádság. — Olaaxor.aág Tleaxahl.ta — étvi«7talanaá^ot ét einiiitéii aavirokal flgyílmrn hlvvt lugynl noai\' aaa-bed. II liseitja ■ kdaluntrt Hunyadi Jinoi .irat (Síi d.--.-) Ex egy bili»a, J. inaT matllD ti.vh.jlmr . — Vafláaatöltények m-gblaható miu.í-1<V; <" lagOkadbban kaphatok MívJtUt* vadak ■ lígm.gaaabb álbin mrgrétftcct Oy.n.s Lajoa Ks>ioesy.titta) úiWíbío, Vá aJiiijwlalL - Dr. Kállay Zoliin Jogi asamlaitl. urna CuJapait, Aodráaiy-ul S. ii Siegcd PalUvkloí u. \'J hUliié^tl íi b:ilo» aiker ra\' kéaall e!d birmely agyttem «. jogaka-diaiU 6aia*a Jogi vteagiJrs ét aa ügyvédi vlaigira JegyxetbérM I Rcka|.ltulieí.SI MJcidco ff kilígoililt aaóval vagy lakiban kíia-1 ^ggal ad alir a bodapeitl, akir a aaagadl Igazgatóig. — Kit le mondott osak Kata xsil.m ? M.loitilcai ij y aeéll a ükI. aoha se vigy máit, CMh txikalyhavaal lada.adaboiaaeaat, ha arda, rgi.í.tgei él ho\'axu elelii akarat l.mi a fáidon béc«l kiiv.tét. Bécsből jelentik • Kőxépetirópel Kurírnak: A bécal néparövetaégl delegáció olaax képviselője távlr.ll felhívást kapott kormányától arra, hosry axonnal térjen viasza Rómába. Ex\'ax Intéx-kedéa Kraft oaatrák miniszternek egy gráxl lapban Irt cikkének következménye, m-lyben Olaarorexág uj kormányát megaértette. — Nittl támogatja Musaoltnl politikáját, Berlinből jelentik a Kóxépeurópal Kuiírnak: Ax olaax •ajtó Nittl nyilatkorata nyomán azt a hl/t közli, hogy a volt napynevG oleax mlnl.zter éa ax Idei Nobel, békedij nyertese teijeaen aionoallja magát Muaaollni politikájával. N.tlí meg van gyóxódve, hogy Musao-Hni olyan kOI- éa belpolitikát kő vet, amely teijeaen egyealk ax 6 Iclfogáaaival. A hlr nagy feltűnést keltelt az egésx európai politikában. - Ü«rvádl iatirldínapló 16«. trra oaglalant la k.;i.tó F.aciial fMf Fiat kínyvkaraakaJíaíban Nagykenlxein. — Uráata 3, 6, 7, 0 írakoi: ,K<t arcú «nb«t\' Alberti«J haUJogri.a a bé<»l kartkríl; a hihaUU.naggel haUrci arthta nuUtriojr, ra«Uj-«l AUxrtial Z raitlxi mi,ki JuU»m«t ax.twi, a uco .tnbef Güdm P«Jf a UgrugyobbíMbi.u artista-rttmraí l«tte. KlUtó műsor: .Chaplin as ItkoIAban* 2 f»l». amclkai burUstk. — A Modora Vámpírok tla al.tt raoUt b« a ViUg moifó egy eagytsabiiu o!a»* kalsodor-ldrtéoetct a viUghttü artista l.uciano Atbartlnl és Jack, a esodamajoca I«Uépt6v«| hí, vaUraap, mlg kaddta és awrdio a tsépséx*! Lya Mara falléptíval . .Min Bsori* tirMdaími dráma i f«t»..ban i* agy & felvonásos vígjáték at .Utcai hercegné\' kerül vAtsoora Mary Pickford amerikai müvétx nd fellépté veL - Vadbörökot, nyul. róka. stb. Jer-migasabb árban veiwk Siabi Antal íeay. rerkereakedt}. - •ittatbaviltáa, Bods-peet, Vármegye-utca hét Hivatalo* órák 9—6-1 g. A Casino mívészestélye. Maracbalkó Székelyhldy haagveraeny. Nagykanizsa, dec. 9. A nagy-kanliael Caalno 1922. évi mdvél:-eatély aororatánnk IU. hangversenyét f. hó 7 én tertotta meg, melyen Marachalkó Róni. a kiváló dalénekeanó éa dr. Srékelyhidy Ferenc, a m. klr. operahái jelea tenorlalája tartották ária és dal-eatélyükel. A mOtorl dr. Síékely hldy nyitotta meg Ha^dcl utoltó oratóriumának, Jjrphla" nak egy részletével. As áriának kOISnósen a kltarloll, hosaxu hanijait énekelte meleg hangon, elókeló liléaael, mig a koloralur réarletek nem feleltek meg a mdvéix hangmozgásának. Utána Marschalkó Róxal lépett e pódiumra a niQaorát Dohnányi „Vajda tornya" c. operájának Iva áriájával kerdelte, majd Brahma, Slrauia éa Hiidach dalokat adott elö. A kedvea, bájos megjelenésű aaarony különösen ax apróbb mü dalok elóadáaábnn mulatta be Igarl művészetét. A dalok minden egyea hangjának jelentósóget, életet ad, azok siellemébo annyira elmerOl, hogy hangjának mlndeo árnyalata az érzések legigazibb tolmácsolója s mindezeket a legkedvesebb közvetlenséggel, bájos, természetes mimika pároiu\'álával adja elö. Természetesen a kiváló mQvésznó a kanlxial műértő kftiönaéget la egy csapásra meghódította. A művéazpér együtteasel Is kedveskedett a lelkes kölónségnek, amidőn Verdi „Aid." c. operájá-ból Amnerla és Rodamea negy duettjét énekeitik nagy atiluiban. előkelő Ezléasel. A műsor második felében Marschalkó Róial magyar szerzők mű* veit értelmezte. Tarnsy: .Hsidé- c. dalának gyó nyőrű előadáia után a kőrőnaég percekig tartó lelkes tspiorkánját Tornay: .Fehér pár" c. dalával kő szőnte meg. Heténvl-Heldelberg: .Mumla" c. dalát a legfinomabb átérzéssel juttatta érvényre. Végül régi magyar dalokat adóit elő, melyeket oly Igazi átériéasel, magyar lélekkel énekelt, hogy a lelkei közönségei teljesen magival ragadta előadásának tökéletes ma gyár müoisute. Az ealély utolaó számaként dr. Sxékelyhldy—Wigner .Lohengiln" operájából „Grál" elbeszélését énekelte. A kiváló tenoriata nemes íz-lésü előadása s különösen msg.s hangjának érceahángu varázsa egé-z eatén át a leglelkeaebb hangu-atba aodorta a közönséget. Dr. Balla művészi rongoraklsé-rele méltó volt a mQvéazpir elő adásához. A teptorkánból neki Is bőven kijutott. A .műsor befejezése után Székely-hldy a mindvégig meleg lelkese désselűnneplőkőrőnségnek .Toska" és „Carmen" részletekkel kedves* kedelt. K—g KÖZGAZDASÁG. Valuták i Kapoleoo fOOO, foot I0050-10€5^, Dollár M24, fraacia frank 105-71, .Márka 30-S6, Olasa Ura 111-10, Otttrék korona 3 46 —3 10 U4 1469—líIrO, Ssokol 74—<8, jeájd (raak ♦43-63, Dinár 2060-3120, Ungyel márka 13 14, HoIUndl forint 03S-950, Belga frank 148- 163, U*a 18-19 Devizák: Amsterdam 036-60, Koppenhága 480—490, Krlsstlánla 440-460, Loodoo 10060 1006 , Bertio 27-32 Milano 116-120 Párls 10.H.09, Prága 74-76, - Stockholm 030-046, — Zürich 440 - 66, — Wien 360-300, — Zág/áb <40-780, — New-York 23>0-426, Versé 13-14, Bukarest 1476—1678, Sofla 18 • 10 ZQrlchl zárlati" Bertlo 0 69. Atn.terd.m >115, ItoUaodla — New-York 630 -10 Loodoo 2424, Párta 3702, Milano 2605, Prága 1083, Buda-post 25 (X), Zájpáb 174, Vareó 3 26, WUn 076, Ss.Sfia 396 OnUák b4ly. 0 70 Termény Jelentési Busa (Tlttavidéki) 9700- 0800, egyíb 9000-1>700, rou OOOO-OíOO, takarmány árra 670O-0800 térárpa 7200-100, xab 8600-0610, tengeri —, repce 13600—14500, koera 4460 -4660, kOlaa 8000-8600. Budapesti állatvásári Marhahut I. r. egétibeo 330 - 440, hátulja 350 — 460, eleje 320 —340, II. r. esétibeo 21O-310, hátulja 240-330, e4e> 145-105 NOveodék marhal l. r. tgétsben 210-230, borjú (ölétt bdrb) 6< 0-130, K\'ésslet: Nagy. marha 202, eladát 214, — NOveodék marha 20. eladás II, borjú —, eladás -.Marha-tdr 4\'í0—440, boejob-íf MO - &.O. Birka —, aladva —, Johhot 280-520. Sertésvásár 1 Felhajtás 1000, Elkelt délig 600, öre* — Kd«ép 400, KOonyŰ —, I. r. 420-450, II -. Z*U 700, SxaJoooa 680, Uh. hat 470. Értékek a magánforgalomban z Általános tiéd 73/00, SalgéUrjánl 337SO, Rima 10300, Lipták 3560. Grosz és Társa bank- ós tőzsde-bizományosod Nagykanizsa, Sugár-ut 1* I. emelet. Scxgoaydm Bankár Nagykaalsaa Tekfoo: 9TU Szerkesztői üzenetek. Kéxlratotat) ét koxkméayekst kitáró!** este Icgk/tébb fél f» drilg fogadh lünk el, exen idé ut«n kivételes etelben tem foga lonk el kósleaiéoyeket. A fe eWt txex-kent\' cvaJtit délután 0 érától tt-lg fogad. Exeo idó alatt a legnagyobb kétsté*xel ál|__ a nagykös^oség reodettexétére Kéxíratok ^ nera adatntk vivtsa. Kelülllsetétek köslése larifotxerlnll dljasis alá etlk^_ Apró hirdetések JU«I I0»a4lc lOO korona, .ailn.kb b.lí.,1 • iad.lt isaták itvplta aaánltialaah. Aliaal k.r.áökn.h M .aAaaUk »r»ng«rtmtBr. UiroU caiocaaa fcotorOioU n*Vil t »•«•. Silrn »ju,lav< >Mntr»r»ttH«fUU4 i*ri<< Klfotn.a.jr h.S«Mta rtltn-lK* i7. sslrr-j Ul utíal lUW. ZONOOKAttAN«OtO aJtdttoiU halyUa < »U*>f«. Vtttg. Araat }Uo*a- |- riatal «««U<J l«:r«u«a F^al tt. *xln. IWW gaka v*?i KtfTMk b*jtrO iakarllAt.«l a na.ll faUia >« rmllml. Ril. Juh.ka, Kulony -á. t. J»ll feielós >z>rkcsztó Benedek Reztfi. r.gy eb4dIAtMatal, >u f>V .taa^oUmá Clm a lU^CMTiiabao. moktas autfsy "\' ^ r*y inesbliliaíA »sol*» h«U? rín\'rt Imi-mik üwlocsr l\'Cf. *»*T Wt bxiMoec-tt aaobAt tniHs ioo;N« A\'la^v* ci-v. . kiviét.. Saobit t«í»lro*Ma bowmJ. *»<y t^lC< m3(I l«>xt">* i!ínoW»»l V«r« H\'maal vtf/ >u»lr I r% •Dokieo jrfcfee a UUtU. _ Nyilt-tór.*) Tisztelettől köröljük, hogy c^Unk nagybani osztályából Vajda Aladár, S/ern Ignác is Schönbcrgtf Aladár urak a mai napon barátságos uton^ kiléplek. Ktafalndt éa Kraaox dhrsUnkáa Nagykanlxsa. Ven szerercsóm tisztelettel irle-■iteni, hogy volt cé^emiől kiléptem és a m«i napon Schleslngcr Zoltán kötött-, szövött- és rövidáru nagykereskedésébe, mint cégttrt belép-lem, amidőn kérem a tiszt, vevőin- f kei, továbbra is lAmogatni szíves- \' kedjenek, amikor előro U biztosit-haljuk, hogy mindenkor a lOKOÍcsóbb napi áton fogjuk kltxolgálni. \' Tiszteletlel Schlealnger éa Blamenichoin. ntsaatfa<% Köszönetnyilvánítás. Mledasok, kik axaretalt ndm el-, lial. loaiae alkalmival réiavittikal a t\'iuetíian saamélyea tnegjalaaé-agkk.1 aydviaitottik, fogadok ex-| vtoa bilia kdaadnatüakct. Horváth laar. *s családja. Meglepően olcsó karácsonyi Araki •aaat Uawa Mril- li t.uillinrtkra u<a . ■H .néaWaaát. t*. uilaa, ftibrtuita. 22 í Fádmu^itataa. Ma.. tU.v ,mMmiu. \' ™ f1 «WU adalXM MriHH^taLaH. uTol «U { NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR FLEISCHMANN ARUHÍZA, BUDAPEST, KÍROLY-KÖRUT 24 í ktt. a aíUlt,. k-aá ...ü. .... .. óriási választékban KARActoNvi Arak i SíkettilO rll.j, üaaat. trrckat . a «<lurrnÍH0a aai "aiTa* űnVürjr""^ "•■» váfsxtákban 1 -„.., . " - (rraaaa, isrtea. barihet l\'.» m. „. rfaia^Vá ""\'aS® a«k ii rranaakak rilríra, Mrla 17 K \'—................................. .......—mtsr r i ^í!" \'"í"\' \'K>\' <\'»■ ttu arar <„.1 tsrtaa. tarthat ,u. maraalákok! lffi. december lű. ZALAI KÖZLÖNY ARSANGI újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- és külföldi Costüm-és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Georgettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongis, Scharmois és többféle divatselymek, Opálok, Grenadjnok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruibál állandó nagy raktár. NAGY PÉNZT fizetek nyeat, görény, vidra, me/.ci- és háiinyul BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ XTT* FORGÁCS szőrme ki Állit As a Nyitva: reggel 8 érától este 7 óráig. H|únl|a őuaan felszerelt raktárát F ESTES és tisztítást •Hia:n UlkMam<r«tM«m»l rózsmyár, kjposvár II Butorudvar. ban IliióueMk, tMMk, »i/;Jtei(rut. Ir+OMrts-Utiuk. «t». MtJiUapuMaa kiuirukitsk 5 Schwarcz Lipót ós Testvére Bpwl, VII.,Hír»U-u. »T. W«mUd»I-j. UruxiIm Konventiós munkás KERTÉSZT alkalmas * homokkoraáromi gmda^ig. Méhészethez való értelem megkívántatik. Értekezés Nagykanizsán Sugár-u. a Zsoldos Tanintézet Budlpist, VIII., Dohány-utca 84. sz. Telaton 1. 134-47. A legjobban készít alö magán vizsgákra. Vlllanyaröval lisztőrlésre t, darálásra >".rí*=™ naponta üzemben van. Pontos klasolgáláa biztosítva. Bojtor Kálmán jWo PotÖÜ-utoa, 52. sx. alatt. Állati bőröket Ifaftf Ácvat szírmével Is, felesben v»gy bérmunkában, különösen lószerszám-bérüket, csizma- és cipófelsőbóiöket, kocsiülés, kocslfedél, kabát kórokét Gál Mihály bőrgyára , uibor lllmtiUnl 60 K óbor IIUiiaU.1 100 K I UrtUtdUUta • Sajií-a! SÍ Harcsa Béla nrl szabó :Srhaffer Jánoa ttg volt fubUiij Budapest, IV., Városbáz-u. 16.1. em. | TaUfon ■ 183-31. AtlioJó riátlr nltfJi angol szttvetkDIOnlegBSSégekbSI. Eredeti angol asabásu frakk* és smokklng-öliönyök, valamint városi bundák 0 elsőrangú kivltolben. •! Spsrt- és utufruhik VDIAntegcs kéuités*. Értesítjük a t. közönségei, hogy az Erzaébet-tárén (Piactér) felállított kioszkban a nap minden szakában kitűnő minőségű Királykenyér (felvágva is) és apró aü tömény (zsemlye stb.) kapható. Fél barna Király-kenyér ^^ Tr kilőj*.......110 K Aprósütemény darabja . 7 K Fetlér cipó darabja . . 35 K Különlegesség burgonyával kevert fehér buza kenyerünk, melynek kilója 125 K Luxus süteményro szóló megren-delések elfogadtatnak. Tisztelettel Király-Sörfőzde R. T. Gözsütödéje. T«terooaa*mi 377. Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék egy pár Miltényicipő MILTÉNYI SflNDOR ÉS FIA cipOAruhAza NAGYKANIZSÁN, Fö-uton a rlroa palotájában. }JJJ GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! GRÜNBERGER! Utiloa 221 FŐ-UT 11. T<m. út • LEGOLCSÓBB 1 FÍUFI retfunOai — «8rSn- ÍJ SZSVGTTÍMK. - KAMHERU tSSÍTTdK. »5i ti fttfí eurít - »4i ilrlrr Ut/ilOl - UTAOlUDÍíllKUMBSÍSa. Viszketeg i Qlie««<i tlWn hu ralija ■ i«(éu brrlh Anllscabln magyar neve: Boróka-kenőcsöt* Kit lí««ly irt tso K. Négj Uftfy ií» 300 K. | KaphatO nitujcn tjójyszorUrboi VMíVI .a«l6l<J*«: KOZHOCHÉHU R.T. Budapest, JX.R4day-u.lt. Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő berendezéssel együtt Bővebb fölvilágosítást nyújt BECK DÁNIEL tulajdonos, Szigetvár. • Levelekre r.em válaszolok. JJ Ügynökük részemről nem dijaslatnak. Álló erdőt, kitermelt fát minden mennyiségben vásárol ROBOZ ÖDÖN fttermelŐ, Budapest, V., Sza\'ay-utca 2. Telefon 65—76. , Kóser libazsír ugyiilntjn líbSHUS birmely mennyliégben napi árban kapható Libamájat vettek FAHN ADOLFNÉ Zárda-utca 2. szám. . teherfuvarozás Nagyk.nii.lról vagy környékéről Budapealre, 2 teherkocsi pótkocsival cca 150 q teherbírási,1. É-dek-lídni lehet Nagykanizsai Autóforgalml r. i.-nál. Telefon: 123, 183. Egy9zerl próba után meggyő- zeahetlk. hogy legcIkolmoBabb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó férfi- éa nöl-dlval, kötött, axövötl éa rövidáru Salaiéban .Szerecsenhez\' Nagykanizsa, Erzsébet királyné-tér 1. szám. ZALAI KÖZLÖNY 1922. dt ember 10 A köielg* karácsonyi ünnepekre való* UkiafetUI riklinaoa kv£ dQfHq trick-S Ninoay, volour <s fils kat«pok lo-M*lüiott áron klánisitutask. FdMvom « a. t. köíőniÍR riKvelma » IígWiovesobb ak\'stkct is IhUptA kíiimunkt «Wayom dímrj; lüklúon urlok mioJ«no«n u kexi-munkát ke tekokkd, psmutokst, Ko,%«5ln«-k«f, Jumptfíket stb — TiSít>i»«tókn«k küSöo k«dveimíoyfk. jíjj RÓTH LAURA. FIGYELMEZTETÉS! Stgy oysmaysgMsxkUlnk cií-Joi »d-Uk arra, hogy s ktte k<JcIir<t Mnye-K«»on olcsóbb áron elláthassuk a kiváló tcxpei.lint* .P/ram* cipőkrémmel. A kúioc^g saját í.-dek^Uo esfUknlk, lia siük:églet(t iür*4s«a f«d«i), mert, h» a kereskedők kiszletci kifogynak, mir cs*k jóval drágábban les* leszc-ctiJica ,r>T«n*. A árak rnv ii magawbb.k ó további árvaltorá-sok vártatok. A terpentinos ,Pyram* ívekig eltehető, » a gyir — mfly » tiakcúban a UgeUá Ujcnagyobb — garantálja, hogy * tusi ,1\'yrsai* cip-5-kriir>n<íl jobbít, tókélctct o\'-bst s acipőrc elín>v«bbtt előállítani nem lehet 6ENES TESTVÉREK vcavtsuri ovAr rt. I14 <i,Of. Bu.l.pr.t. I.UMTir. K*l» Meghívó. A „Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet" 1922. december hó 26 án délután 3 órakor (srljs a Kozgonyí utcai torna teremben V. évi rendes körgyülését, ime\'<yre a tsgokrt tisztelettel meg hívja az igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvvezető válasz\' láss. 2. E\'nöki megnyitó. 3. A mérleg előterjesztése, az évi tiszta eredmény hovaforditása iránti j-ivaslat 4 Az alapszabályok 6 § Ansk módosítása. (Üzlctréizek íelomelfse) 5. NelAni indítványok. (Az alapszabályok 17. § s éneimében neiAni InJitvAnyok 8 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnak írásban be-terjesztendók.) 6. Az igazgatóság és felügyclőbizoitság felmer.tése,\' « kisorsolt igszgotósági és lelépő fel-ügyelőbizottsfigl tagok helyeinek betöltése. Mérleg: Cse/ckvS vagyon: Pénztár 160 807 25. Értékpapír sr. 20.702, Aiu sz. 1,785 099, Bcrendc zés 15.27-1, Adósok s-. 161.006 — 2,142 888"25. — .Szenvedő vagyon: Tartalékalap 87. 153.85 1 07, Bodega számla 16.837. Üzletrész sz. 65.400, Hitelezők 1,530.593 60. V. sáriaui visszatérítési sz. 240.133 32, F évi njertsíg 131 073 26 — 2,142 888 25. A mérleg 1922. december hó 10 lói 18 i^ a Szóvetkezel irodahelyiségében n lags\'ági igazolványok felmuta táía ellenében megtekinthető. TURUL CIPŐGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsa, Fő-ut 12. s*. alatt. / TURUL felülmúl minden cipőt kivitelben, tartósságban, olcsóságban! Férfi kalapok nagy váUs«tékb*n 1200 koronától feljebb ksphttók KAUFMANN KÁROLY KKUKTI M. MÓK ISTÓDANAI.. MOTOROKAT txoiint, nyersol.jst. Dieselt rrioden nagyságban korosok vételre. Kttxvetllök dljastatnak. friedrich dezső, v ac LEGOLCSOBB ovál-, kör- és képkeretekben STERN J. KALMAN u.egeicii vál aU\'.a j«j( Nagykanizsa, Kazinczy(Vasutl)-u. 17-19. Ui\'tct VJUmuic-blf állandóan raktáron tartok mindennemű téblaUuege-ket, képeket, tükröket!! EpUl.tok b.Ou.g.Ié.a halyb.n <>» vidéken e.ikOi.lh.lí k. Megnyílt Megnyílt szabó és károlyi vltlanyfelsserelésl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÍM BLATT - -A V.1SEMIJKK MKLUETT, - hol a leg-ju\'ányosabban és l\'ggyorssbbsn eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat este 9 óráig eszközlünk. Mindenki jól jár, ha cipőszükségletét most nálunk szerzi be. Cipőink mérsékelt érni-ból december 25 ig métf külön karácsonyi engedményt nynj tank. A legjobb anyag és tartósságért szavatolunk. Lakkcipőin* ket feltűnő olcsó árban árusítjuk. — Úgyszintén hsrisnyák, kesztyűk, lábszárvédŐk, cipőkrém, cipőfűző és sámía mindig " legol csóbb árban. Hungária Cipőüzlet, Fő-ut 14. QUITTNER ARTHUR Telefon: 394 hatéságllag ongodólyoxott vlllanyszoralö NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. Kiváltai Telefon: 394 vlligltfcsl voxo dko\'c, motorok, otlllárok, valamint telefonok, osongök in Jolxő-késxtilákok folaxaraUsét, kasUly-vlttamhárlté borondox\'sát. Mindan nomtl villamos mankálatok gyorsan osxköxöltotnsk. Sxakszortion vógxl motorok aJratekoroaslésAt. Mindonnointi igök raktáron. Ajánlok trifaili darabos fütőszenet vasúti raktArarnb»n átvé\'.elro v«j;y száz küojírani.nt 1 f»!í»U házhoz stilÜtva aioo-nitli szállításra, a n lodíok^ii nsphron Megr<-ndoté»ek it KUin cíxníl osrkó zolhet vagy lakásomon Kórház-utca 15 klein vilmos,.,. a Ti 11*111 Színbánya kápvUclójc^ Keszthelyre is Kaposvárra, Víla rlot Nagykanizsára vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlünk tehersutókksl. Az első járat indítását december hó 4 ére tervezzük, ha kellő előjegyzés lesz. A fuvardij tétel a szállítmány quantu nától függ, azonban 20—40%-ksl feltótlenül o csóbb a vasúti gyotsAru dijtétclnél és csak csekéllyel drá gább, mint a teheráru dij;étei. Az árut a feladjtól a címzettig szállítjuk és a feladás napján a r< ndelteiési helyére jut. SCHENKER És TÁRSAI NAOYKANIZ-HAl V1ÓKJA 6RZÍÉ8ET-TÉR 1. — TEtK»ON8ZA»l i — i/adböröket, nyulat, rőkát, nysstot stb. legmagasabb árban vess \\/iltanyi Antal SSSV,^ Csongery-ut 23. „„ Mindenfele szerkeiel.1 írógép, varrógép és mechanikai cikkek javításét Brandl Sándor jA.ltómtlhelye Deák-tér 2 gyorsan és pontosan Jótállás mellett vállalja. 18990/1922. Hirdetmény. A városi tanács elad nyilv ános árverésen december 11-én a fclsőnyiresen lábon száradt fákat. Találkozás 0 órakor u céllövőncl. Folyó hó i2 én a felső-erdóbén. Találkozás 9 órakor a Tclikutnál Nagykanizsa, 1922. dcc 9. Polgármester. karácsonyi Arak I Pa rget 420 Karton 430 festő 440 5iffon 450 Cérna grenaöln 480 Fejfcenöö 360 Zsebkenöő 60 Scrottis 52öuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában. Nvom.tolt • lapiul.jdonosok: Z.l.i 4a Gy.rm.ti konyvnyomdí]4b«n. 61 évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 12. Kedd 781. szám. 8<lrkUll6lt| (4 Vl»dóhlT»t*l Kfl-ol IS. InUrarbao-T.l.ron 7S. Hám, Egyes szám ára 10 korona. Ktan*«t«.i urak.- ntr iióni^m aoo.— c Uirom hónapra ISO.— K Magyarország területi integritása, a közélet megtisztítása és a magyarság szupremáciája - az ébredő magyarok céljai A nagykanizsai Ébredő Magyarok vasárnapi népgyülése. -Péczely, Budaváry, dr. Hegedűs, Jeromos-atya és Hir György a gyűlés szónokai. — Héjjas Iván és Lendvai István nem jöt- tek el. - Hogyan folyt le a népgyűlés. Nagy érdeklődés mellett tartották meg a Keresztény Otthonbnn a már régóta tervezett népgyűlést n nagykanizsai Ébredő Magyarok. Napok óta folyt a rendezés és mindenütt lázas izgalommal várták Héjjas Iván lejövetelét. Miután vasárnapi Itpszámunlg zártáig ugy volt, hogy lejön hozzánk és hallatni fogja hatalmas ébresztő szó/ntát — mindenki a legnagyobb várakozással tekintett n mai népgyűlés elé, ehol végre azemtől-azembe \'iáthalják a keresztény magyarság nnk izzó hazaszeretetű, lánglelkü és tiszta, fanatikus magyarsvivü nagy Kapisztránját. Azonban Héjjas Iván nem j£tl el. Helyette sürgöny érkezett az, ÉME ve*e őségéhez, hogy sem ő, sem Piónay nem tudtak, a közbejött akadályok irii^ att, eljönni, mig Lindvay István Debrecenben tartottH a „Nép" napját. Mindazonáltal az ÉME elérte célját: sikerült felrázni az apatikus tömeget a letargiából. A Rozgonyi-utcai „Keresztény Otthon" összes termei és s7obái nz utolsó sarkig mind tömve voltak, ugy, hogy mikor 11 órakor a gyűlés megkezdődött, embtr emberhátán szorongott és nagyon sokan künn rekedtek az udvaron, sőt az utcán. A sok száz és száz résztvevő között ott láttuk többek között dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselőt, dr. Székács Palné törvényszéki tanácselnök nejét, az EME teljes tisztikarát, Bertin Ágost táblabírót, dr. Almássy László törvényszéki bírót, dr. Tamás János és dr. Hajdú Gyula ügyvédeket, Pósch Géza vezérigazgatót, Nóvák János v. képviselőt, Bogenrieder Frigves gyógyszertártulajdonoat, Ujváry Gézát, dr. Novay Imre aljegyzőt, Bnr-thos Gyula hercegi urad. erdőmes tert, Eperjesy Gábor elnököt, Wolff városi állatorvost stb. stb. Hatalmas éljenzés hangzott fel — ahogy dr. Hegedűs országos elnök és Péczely helyi elnökkel egymásután bevonultak P. Hédly Jeromos ferences-atya, Budaváry László és Hir György nemzetgyűlési képviselők. Amikor elhelyezkedtek az emelvényen — egyszerre csak sok száz torokból felhangzott a legazebb magyar nemzeti imádság : „Isten áldd meg a magyart!..." Es dacos magyar férfiak, bájos magyar nők tisztá ajkairól felhangzott imádság utat tört a firnamentumon keresztül a magyarok Istenének trónjához : „ ... megbűnhődte már e nép a multai s jövendőt /.. Az elnöki megnyitó. Amikor elhongzott a megrázó rrejü nemzeti imádság, Péczely László tüzes szavakban üdvözölte a lejött budapesti vendégeket és a megjelent közönséget. Még sohasem volt ugy a nemzet o lét és nemlét kérdése elé állitva, mint inanaps\'áyT**A létnek ez a harca összetartást kiván. Es mégis szét húzás, pártalakulás tagozódja szét nz embereket. Igy nem lehet alkotni, mégkevésbbé az elvesztett területeket visszaszerezni. Ha to-v.ibb élni akarunk — megáVtő összetartásra van szükség. Pallos való a magyar ember kezébe, hogy visszaszerezze az integer Magyarországot. Meggyőződése, hogy Magyarország jövője még ragyogó lesz. Kezet-kézbe, szivet-szivhez, nagy lélekkel, törhetetlen vasnka rattal mentsük meg n darabokra tépett Magyarországot 1 Dr. Hegedűs György, mint az EME országos társelnöke, köszöni a vendégek szives megjelenését. Kimenti Héjj*st és Prónayt, olyan dolgok jöttek közbe, hogy lehetetlenség volt lejönniök, de Ígéretüket tolmácsolja, hogy legközelebb bjztosan lejönnek. A mai népgyűlés nem kiván politikával, csak a keresztény erők szervezkedésével foglalkozni. Abban a munkában, mely a magyar nemzet jövőjét igyekszik megalapojni — az EME is kiveszi a részét. Nekünk az a feladatunk — hogy a romok között keressük az élet lehetőségeit. Majd Budaváry László nemzelgyü lési képviselőt, aki a nyugatmagyarországi felkelés áldozatos megszervezője volt, Hir György nemzet gyűlési képviselőt, akinek neve egy fogalom és a mi régi ked/ea ismerősünket, Jeromos pátert. Ezután felkéri Budaváryt beszédének megtartására. v Budaváry beszéde. Lelkes éljenzés közepette emelkedett fel szólásra Budaváry. — Eleinte lassan, minden szót hang- Nsgykanizsa, december 10 súlyozva, beszél. Később azonban nekihevül éa mintha a Lélek azó-lana belőle — az egész hallgatóságot a fanatizmusig magával ragadja. Ugy jött ide — mondotta — mint egy lázbeteghez. Lázbeteghez, akin úrrá lett a magyar tunyaság, a pártoskodás és önzés és aki nem tudja lebirkózni a gyilkos károkozókat. Hiszi és reméli, ha most meg fogja jelölni a felgyógyulás eszközeit — a szivekben is feltámadt a magyar erő, a sziklaszilárd akarat, amely feltartotta azt a pusztító or kánt, amely végigsöpörte az or" szágot. Az Ébredő Magyarok Egyesülete — melynek országos központja nevében ma itt megjelentünk — folytatta beszédét Budaváry — az ország legnagyobb egyesülete. Aki ezt az egyesületet csak a liberális lapokból ismeri — annak vajmi kevés fogalma von arról. Hiszen ugy állítanak be bennünket, mint egy fiatalemberekből álló csoportot, melyek tevékenysége fejbeverésen merül ki. Az EME céljai — a magyar faj megvédése, az integer Magyarország visszaszerzése, a magyarság szupremáciája. Ha mi a magyar nemzet szupreméciáját meg akarjuk szerezni — minden akadályt el kell távolítani az útjából. A mai létküzdelem annyira bilincseli le az embert, hogy a nagy többség csak ezzel foglalkozhatik és nem látja meg. azt, ami körülötte történik. Az, hogy a világháború kitört, hogy Magyarország is belesodródott a háborúba, hogy patakokban folyt a fiatal magyar vér, hogy kitört n forradalom — az mind a szabadkőművesség munkája. Nem mi állapítjuk ezt meg, hanem ők maguk. A báseli cionista-kongresszus elhatározta, hogy a nemzeteket forradalmasítani fogja. Hogy ezt elérje — forradalmasítani fogja a munkásokat, hogy ádáz harcok dúljanak a nemzetek életében, hogu a nemzetek önmagukat pusztítsák. Mert nyilt, becsületes fegyverrel ezt sosem érték volnn el. Titkos, földalatti munkával készítették tehát elő. Nem az antiszemitizmus beszél belőlünk — de a magyar nemzet szeretete. Nekünk van jogunk élni ezen a földön. Es elsősorban ne-künk van jogunk. Hogy tehát céljaikat elérjék\' — befurakodtak a gyárakba, kohókba, műhelyekbe és megmételyezték a munkások lelkét, forradalmasították, elhitették velük, hogy nem egyenrangúak a polgárokkal, hogy „csak munkások" és elhitették velük, hogyha a vörös lobogó alá tömörülnek — minden megváltozik, sorsuk jobbra fordul. Es a munkásság bedőlt a kelepcébe. Es „a munkásság malmával" és hasonló frázisokksl maszlagoltók — de céljuk mindenben csak egy volt: a Kárpátoktól az Adriáig megteremteni uralmukojl. Hogy a munkás munkástestvére ellen emelje kezét és fegyverét — kiölték belőle a hitét, a hazafiasságát. Es a bekötött szemű munkásság hitt nekik és ment utánuk. Nem vette észre, hogy akik megváltást Ígértek nekik — árulói voltak ügyüknek és akik harcot hirdettek a tőkések: nagyon szépen megegyeztek a tőkésekkel. Ha a sztrájkokat figyeljük, tapasztaljuk — hogy mig a szociáldemokrata munkásvezérek mind dúsgazdaggá lettek —addig a munkásság máig is megmaradt eltiport munkásságnak. És mig véreink küzdöttek és véreztek a Doberdón és Monté San Michelén — a Hinterlandban megkezdődött az aknamunka. Megjelentek a röpcédulák: „Csak ti mn gyar katonák küzdöttetek még, mig a többiek már régen letették a fegyvert. Menjetek hazo, tegyétek le a fegyvert 1" A destrukció emberei nagyon jól tudták, hogy miért tették ezt. Tudták, hogy ha a magyar katonák visszajönnek — baj lesz. Mert a magyar katonák tudták — hogy a háborúnak hitvány hiénái akadtak. És a magyar katonák eltökélték — „no majd, ha egyszer hazamennek/. . ." És amikor a katonák hazajöttek és látták hogy mi tőrtént Itthon — oldalukhoz koptak — de a fegyver, a fegyver a Doberdón maradt! Majd vázolta a Károlyi forradalom kitörését, az innét kiindult kommunizmust, amely nem volt más — mint Cionnak előhada. Mert ez a négyhavi diktatúra tervszerű keresztényüldözés volt. Testvérek I harsogja — magával rántva szónoki tusával a hallgatóságot — ne feledjünk l Nem szabad felednünk: A? a nemzet, amely feledi múltját — el kell hogy vesz-szen l Pedig mi már teljesen elfelejtettük, hogy mi történt három év előtt. Mikor a diktatúra megbukott, egy szó hangzott el: keresztény Magyarországot / - Akkor tőrtént, üALAl KÖZLÖNY deoember 12. hogy egy lelkes kisded csoport összeállt — és nyíltan és bátran szembeszállt az akkori hatalommal — az EME. Majd felemlíti, hányan vannak, akik ébredőknek vallják magukat — de nyiltan exponálni nem meiik magukat. Amikor arról van szó — folytatni — hogy a magyar nemzetet feltámasszuk és nem tudja magát valaki exponálni, az egy rongy ember. Erre nincs is szükség / Minekünk hősökre van szükség — akik a műhelyekben, hivatalokban, közéletben, a nyilvánosság előtt nemzeti munkát végeznek. Magyar anyákra, bátor férfiakra van szükség, akik mindaddig nerA tudnak nyugtot találni, mig az or szág leköpve, megalázva Jekszik elütünk. Hn nem la magánkért, de gyermekeinkért küsd-jünk 1 — Becstelenek vagyunk — ha nem szerez-zük vissza hazánkati Átkozzanak meg saját gyermekeink — ha nem adjuk nekik vissza a teljea hazát, melyet a ml apáinktól egéazben kaptánk! Ha a | magyar tenger egyazer megmozdul— nincs semmi ami útjában állana I Felháborodással teszi azután szóvá, hogy a keresztény kurzus alatt a nemzetgyűlésen elhangozhatott olyan kijelentés,\'hogy nem iamerek hasát, és hogy bántatlanul és büntetlenül -hagyhatták el a Házat — akik ezt mondották Az ónodi országgyűlései) kardélre hányták az okvetetlenkedő főurakat — ezek itt — mintha mi sem történt volna — büntetlenül járnak be\'tovább is n parlamentbe. Ez a romlásnak legnagyobb fokai Fáj, látni — hogy a destrukció jogrend után kiabál, pedig soha olyan jó dolga még nem volt — mint manapság Msgyarországon. Ezen változtatni kell. Ha mindegyikünk velünk érez — akkor tudunk még építeni. Hogy milyen egyeseknek a hazafisága — mutatja Sándor Pál esete, aki egy külföldi lapban ugy megrágalmazta ezt tsz országot, hogy ha ebből csak egy parányi igaz lett volna — ő nem Is írhatta volna ezt a cikket. Majd az ÉME be való belépésre szólítja fel a hallgatóságot. Büszke legyen minden ember, aki e táborba lép, aki a hazájukat védők táborá nak tagja. Mert eljön még itt ia az az idő, mikor mindenki ÉME tagnak fogja magát vallani — de akkor majd mi fogjuk szt megnézni, hogy ki az, akivel kezet szorítunk. Mit akarunk ml? Semmi mást, mtrtíhogy itt min den becsületes, dolgos magyar polgár tisztességesen megéljen. Hogy a becstelenség ne ülhesse tovább or giáit. Hogu megtisztitassonak közállapotaink. Es aki ezt nem akarja — hagyja el ezt az országot addig — amig ki nem verjük innét. Mi csak egyben vagyunk szélsőségesek: a Hazaszeretetben és Istenimádásban. Ha nem lehet nekünk ezeréves ha zánkban békében élnünk — akkor mi leszünk földrengés — amely fölrázza a világol, villám — amely sújtani fog-Esküszünk, hogy szétforgácsolt hazánkat fel fogjuk\' szabaditanil (Szűnni nem akaró óriási taps és felkiáltások. S/ónokot ostromsie-rüen üdvözlik.) A nagy tetszésnyilvánítás lecsilla pulta után a kanizsaiak híres szónoka Hédly Jeromos atya állott fel szólásra. A nála megszokott mindenkit magával ragadó nagy szónoki hév-vef mint egy újkori keresztesvitéz — szólott az egybegyűltekhez: — Adventi felhők gomolyognak a magyar haza egén. Aminthogy I annak idején várták a Szabadítók, a Megváltót — ugy most is kell jönnie egy szabaditónak, hogy végre bevigye az emberek lelkébe a békét, a nyugodtságot — a boldogságot. — Hiszi, hogy a magyar haza adventje nem fog már soká tartani I — mert Így akarta ezt a magyarok I Istenei Sajna, hogy lapunk terjedelme nem engedi P. Jeromos teljes beszédének leadását. Hlr György képviselő szólott ezután a népgyűléshez. Héj-jas Iván elküldte őt — mondotta, hogy megnézze ezt a tábori, amely mindig azt mondja, hogy „cselekedjünkf* Eljött megnézni, hogy vagyunk-e már elegen, hogy az ÉME feladatát meglehessen oldani. Európa minden országában meg van az az erős nacionalista tábor: amely az országokat és nemz.cteket megfogja menteni. Hír zajos tet s/éssel kisért beszéde után Péczely elnök lendületes szavakban köszönetet mondott a szónokoknak megrázó erejű beszédeikért, majd n Szózat felemelő hangjai mellett a népgyűlés véget ért. Délután érkezett meg Prónay Pál a gyorsvonattal. Este nagyszabású bankett volt a „Korona" termeiben, melyben nagyszámban vettek részt a kanizsai keresztény társadalom minden rétegéből. A budapesti vendégek a mai nap folyamán visszautaztak. (*) Zalavarmegye közgyűlése. Zalaegerszeg, dec. 11. (Zalaegerszeg Tíz órakor nyitotta meg Kol-benschlag Béla főispán Zalavár-megye törvényhatósági bizottságának decemberi közgyűlését, amely minden disszonáns hang nélkül, teljesen nyugodtan folyt le. Nagykanizsáról jelen voltak dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Ptihál Viktor ny. közjegyző, Rubint Károly DV. fütőházi főnök. dr. Hajdú Gyula ügyvéd, Horváth István adóhivatali főnök és Kárlovics József városi képviselő. Bödy Zoltán terjedelmes alíspátii jelentésének felolvasása után megalakították az állandó választmányt az 1923—25. évekre, úgyszintén a közegészségügyi bizottságot. A virilisták névjegyzékét még nem tudták bemutatni, miután a különböző járásokból még nem érkeztek be a névjegyzékek. Nagykanizsa városának a 15 és 8 milliós kölcsön ügyében hozott véghatározstát jóváhagyták. U*yan csak letárgyalták a varos 1922. évi költségvetését, azonban a megyei számvevőség javaslatára azzal a módosítással, hogy 165 százalék helyett 200 szánlék a póladó kulcsa. Dr. Prack István nyugdíj-ügyé-ben a törvényhatóság dr. Sabján álláspontját koncedálta. Ugyinis a városi közgyűlés ismert határozata után dr. Prack orvosi bizonyítványt nyújtott be a város vezetőségének, mely szerint időlegesen beteg. A vármegyének az volt a javaslati erre, hogy Nagykanizsa város ve zetősége újból bírálja el dr Prack kérelmét. Dr. Sabján polgármester azonban hangsúlyozta, hogy egy 30—32 éves életerős embernek nem járhat nyugdíj. Ha valaki beteg, akkor nem ez a módja, hogy nyugdijat kérjen. Ezt az ügyet végre már be szerkesztőségünk telefonjelentése, kell fejezni. Et mivel Prack István otthagyta állását és rendes ügyvédi gyakorlatot folytat, hagyassék helyben a városi kőz. yülés határozata. A törvényhatósági bizottság ezt egyhangúlag el is fogadta. — Elvégre mégis lehetetlen, hogy dr. Prack István, aki a városnál voltaképpen csak három évet szolgált és akinek a város és a város vezetősége mó dot nyújtott arra, hogy tanulmányalt befejezze és oklevelet szerez zen — meg azt is kivánjs, hogy n város nyugdijat fizessen neki, mikor jó klienturáju ügyvédi gyakorlatot folytat — és 32 .éves, életerős fiatalember. Ez ellen a város közönsége óvást kellett, hogy emeljen. A közmunka-megváltás összegé nek befizetése -.lói Czobor Mátyás polgármesternek erősen felépített indoku javaslatéi a a törvényhatóság ugy Nagykanizsát, mint Zalaegerszget felmentette. A közgyűlést ma tovább folytatja a törvényhatósági bizottság. Minden incidens nélkül folyt le a bécsi tüntetés. Bécs, dec. 11. (Éjfélkor érkezett.) A munkanélküliek mai nagy tüntetése minden zavaró incidens nélkül folyt le, bár a kommunisták mindent megkisérlettek a rendzavarásra. A magyar követség őrizetére nagyszámú rendőrség vonult ki A Novoje VremJa cikke a magyar közállapotokból. Belgrád, dec. 11. (Éjfélkor érkezett.) A Novoje Vremja december 9 iki száma a „Szózat" és a „Magyarság cikkei között a magyar közállapotokról, amelyben élesen szembeállítja a magyor politikai pártokat és ebből következtetése ket von le a jövőre. HÍREK. — ldőjirjía. Az Id6jiriit.nl Intézet jelenléte szerint hazánkban tokfel* eaett kisebb hó. A hőmérséklet sülyedt. Változékony hideg idő virh.tó, kevesebb csapadékkal. — A polgármeater m megye-gyUléten. Dr. Stbjin Gyula pol-gármester a megyei közgyűlésre Zalaegerszegre utazott, azonban még az esti vonattal visszaérkezett. — Doktorrá avatás, Matko-vich Boldizsár m. kir. posta távírda főellenőr fiát Matkovich Károlyt folyó hó 9 ikén Budapesten orvos doktorrá avatták. — Vármegyei tiszti ügyészek. Kolbenschlag Béla főispán dr. Somossy Nándor vármegyei árvaszéki h.. ülnököt és dr. Germán Gyula zalaszentgróti ügyvédet vármegyei tiszteletbeli tiszti ügyészekké nevezte ki. — Hann Jánoa tb. főjegyző nyugdíjba megy ? Tudvalevő, hogy a megyei közgyűlés tegnap tárgyalta Hann János vármegyei árvaszéki ülnök, tb. főjegyző szabadságkérelmét. Vármegyeházi kő-rökben Hann tb. főjegyező sza-bndságkérelmét ugy kommentálják, hogy Hann János szabadságának lejárta után nyugdíjazását fogja kérni. — Megválasztott tanítók. A pusztamagyaródl r. k. el. iskolához Némethi Kornéliát, a keszthelyi községi iskolához Stádinger Ferencet, Berkes Honét, Kovacsics Jenőt és Zimmer Sándort, a felsŐrsjki elemi iskolához Müller Ferencet, a keszthelyfenékpusztai uradalmi cl. iskolahoz Nagy Árpádot, a nagy-lengyeli elemi iskolához Horváth Józsefet, a vidornyalaki r. k. iskolához Döbrossi Endrét választották meg. — Áthelyezések. Schllchta Dezső és Maliid zalalövői állami tanítókat a kultuszminiszter a kiskunhalasi állami elemi iskolához helyezte át. — A foldhtrtokrendező bizottság befejezte tárgyalásait és holnap már felterjeszti a tárgyalás jegyzőkönyveit az Országos Főid-birtokrendező Bírósághoz. A mostani tárgyalások keretében tudvalevőleg kiegészítést és korrigálást nyertek mindazon kifogásolt felterjesztések, mikat az ÖFB tudvalevően ujabbi tárgyalás és kiegészítés végett annsk idején visszaküldött. — A nagykanizsai faármeg-állapitó bizottnág. A nagykanizsai faármegnliapitó bizottság tag. jal a kővetkezők: Reisinger Rcztfl igazgató, Slrim Kiroly f.keretkedó, Garat Adolf azillodalulajdonot. Sárkány Mór a közellátási üzem ve-zetöje. A bizottaig elnöke dr. Sah-ján Gyula polgármester. — Ai uj tapolcai segód-Jegyxő. A tapolcai k&zigazgatáti aegédjegyzói. állásra Slejaic1 József klskeizthelyi okleveles segédjegyzőt egyetlen pályázót vilasztotlik meg! ~ A,-,3\'"^\'íhldl bóltlaxtitó nj bórlojo. A vírosl közvigóhidl bélhszlltó bérletinek megszerzése körül éléAk küzdelem folyt az egyet NAGY SZÖVET VÁSÁR! - é5-nói iegf nomabb FÜPST 1ó7m bfmu,atos árakért FURST JÓZSEF Kék csillag áruházHh™ I Telefon: 388.1 december 12 u*.LM KOZLOWT reflektánsok között. Eddig ugyanis a budapesti Bolgár cég volt a bérlő, kinek szerződése lejárván, szerelte volna, ba ismét ő bírta volna a bérletet és igy összevásárolhatta volna a város ösfzes tisztított állat-beleit. Balázs Ignác a Dunántuli Élelmiszer R.T. igazgatójának azonban sikerült a béltisztitó bérletét évi 300 000 K bérért ibegszerezni, ami a most meginduló állati termékeket feldolgozó iparvállalatának szempontjából rendkívül fontos, örvendünk, hogy a város ezt belátta és a kanizsai vállalattal kötötte meg a szerződést. — Az egyaégea párt klubja, amely egyszersmindt a vármegyei szervezet központja lesz, a kanizsai Kaszinó földszinti helyiségében fog otthont nyerni, ott, ahol azelőtt a kereskedelmi alkalmazottak helyisége volt. A klub felavatása nagy ünnepségek keretében a közeljövőben fog megtörténni, mely alkalomra több országos nevü politikus beigérto lejővetelét. — Uj iskolák. A zalakoppányi községi elemi iskolában megszervezték a IV ik, a cserszegtomaji községi elemi iskolában pedig a III ik és IV ik, a polai községi el. iskolában pedig a III-ik tanitói állást. — A közüzemi pótlék ellen. A városi képviselőtestület azon határozata ellen, mely az 1917. évi lakbérnek 340% os közüzemi pótlékát állapította meg a ház tulaj donosoknak, nap-nap mellett adjak be fellebbezésüket a lakók. Ugy, hogy eddig számtalan fellebbezés érkezett a városhoz. A képviselőtestület kell, hogy ezek a\'apján a legközelebbi köigyülésen ezt a határozatát módosítsa, elvégre Nagy kanizsa házait nem lehet budapesti séma szerint megítélni, ahol a háztulajdonosok modern kényelmet nyújtanak a lakóknak. Érthetetlen előttünk ez a közgyűlési határozat, mely a legszélesebb elkeseredést váltotta ki a lakók köréből és amelyet ^minden körülmények között módosítani kell. A képviselőtestületnek el kellett volna fogadnia a városi tanács javaslatát. — A vitézi telkeket illető minden ügyben a népgondozóhivatal ad részletes felvilágosítást a városházán. — A hadiáldozatok segélye. A nagykanizsai hadirokkantaknak, hadiárváknak és hadiözvegyeknek az illetékes hivatal folyó évi április hó 1-től december 31 ig 828.000 K segélyt fizetett ki 286 igényjogosult között. — Sáfrány tanár könyvtára. Sáfrány Károly tanár iamert nagy érték könyvtárát a napokban adta el -dr. Gonda Henrift volt miniszterelnökségi sajtófőnöknek 600.000 koronáért. — A zalaegerszegi Ipar-kiállítást fényes ünnepi keretben most nyitotta meg Kolbenschlag Béla főispán. A kiállításon ugy a mesterek, mint a segédek és termelők is állítottak ki tárgyakat, míg a mesterek nŐl családtagjai értékes házi ipari és játékáruval vettek részt a kiállításon, amely egyszer smlndt karácsonyi vásár is. — Képváaár. Az Irodalmi Kör tárlatát a közönség állandóan Iá togatja. A vásárlás Is szépen megindult és sok képre a tárgyalások folyamatban vannak. A képek igen jó kvalitáauak és az árak nem magasak. A tárlat egyébbként már csütörtökön este bezáródik és igy mindenki siessen aki képet akar vannL A kormányzó dunántuli utja! - Budapest, december 11. (Éjfélkor érkezett.) Horthy Miklós kormányzó ma este 11 óra 30 perckor indult el különvonaton dunántuli szemleutjára, amelynek folyamán érinteni fogja Körmendet, Szombathelyt, Kőszeget, Sárvárt, Mosont, Magyaróvári, Enesét, Nagyczenket és Sopront. — A Transdanubin fotbnll-szakosztályának szombat esti szini előadása a teljea siker jegyében fojyt le. Szinre került Molnár Fe renc vígjátéka, a „Doktor ur." A Bágyonl Szabó Ödön rendezésében előadott darab minden egyes szereplője teljes átérzéssel és kitűnő készséggel adta műkedvelői tehetségének legjavát. Az est legmulat tatóbb, egyben legjobb szereplője Pucsér, a betörő alakitója, Bigyoni S\'abó Endre volt. Dr. Sárkány szerepében Horváth Pál, dr. Sár-kányné szerepében pedig Grétl Bo-zsike tűntek ki. Bájos jelenség volt Rausz Annuska, aki dr. Sárkányné húgát, Lenkét adta igazán művészi graciÖzítássil. Marossiné szerepében Grécy Bözsike nagyon helyes ^s humoros aiakitást nyújtott. Az előadást szép számú közönség nézte végig. A rendezés egyetlen hibája — aminek a jövőben más előadásoknál nem szabad előfordulni — az volt, hogy a Polgári Egylet nagytermét az előadás elqtt nem fűtötték be. A meglehetősen magas helyárakért a közönség jog gal elvárja a fűtött né\'őteret, különösen akkor, amikor a hőmérsék-lel fagypont alá szállott. A színielőadást tánc követte, amely a hajnali órákban ért véget. — Vonatelgázolás. Istmét egy vssuti ^igazolásról kell beszámolnunk Vasvár és Gyorvár állomú sok között a nagykanizsai vonat elgázolt egy Varga József 19 éves győrvári hegyőrt. A győrvári állo másfőnők különvonattal hozatta Szombathelyre a szerencsétlen fiatal embert, akit az Emberbaráti kórházban vettek kezeléa alá. Az életnek azonban nem tudták megmenteni, mert Varga József élet veszélyes fej- é» lábsérüléseibe belehalt. A szombathelyi törvényszék vizsgálóbirája és a tőrvényszéki orvos megtartották az orvosrendőri vizsgálatot. — Fagyüjtemény. Zalán Leó n Keményfatermelő és Furpérgyár vezérigazgatója a felső kereskedelmi Iskola tanszergyüjteményének 100 darabból álló értékes fagyüj teményt ajándékozott, amelynek példányain tanulságosan lehet mindazon fáknak tulajdonságait szemlélni, amelyeket a bútor és szer-számfagyártáaban felhasználnak. — Evvel az adománnyal a felső kereskedelmi iskolafagyüjteménye 200 nál több példányból áll és ma már számottevő szemléltető eszközévé vált az Ipartanitásnak. — A Zalavármegyei Gazda aágl Egyesület ma délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen az egyesület székházában rendes évi közgyűlését tartja. — Iskolák Petőfi ünnepélye. A vallás- éa közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy az iskolákban Petőfi-emlékünnepély tartassák. A helybeli iskolákban szorgalmasan készülnek már az emlékünnepélyre. — Az „elnémult harangok" alapjára ujabban adakoztak: Lö venatein Emiiné 1000 K, özv. Rajky Lajosné, özv. Valics Dezsőné 500— 500 K, Marton János 400 K, Kelemen Ferencné 300 K, Bayer La- josné 200 K, Riedlmayer Jenő 150 K, Woschitz Nándor 100 K, Készei Lsjosné 50 K, mely adományokért hálás köszönetet mond Mária főnöknő. — HARISNYÁK ós ZOKNIK saját kötésű békebeli anyagból minden szintien állandóan nagy raktáron FILIPP harisnyakötődéjóbon, Szombathely, Szélt Kálmán-u. 6. — Uránia. Don Ramiro. — Figyeljen idői fajdalmai csillapít, Udit, erősít a székelyhuvasi Inda szesz. Próbálja meg! — A zeneiskola V. házieslélye december 23 an n Polgári Egyletben. Jegyek Szemnél. — Arany- és ozüstbováltia, Buda-post, Vármegye-utca hét Hivatalos órák Ö-5-lg. Uránia sserds—csiitórWk fél 7. fél 9 ,A halott nisívcnJéx* (Don Ramiro) Heine örökbecsű balladája « l\'Jthé nyárnak gyönyörű feldolgozásiban A iitmnek érdekessége, h«ny felvételei Tolodónak, a spanyol nemesség ctud.stcp ővúrosanak nsi \'ulai közt készültek Gyönyörű természeti képek, történelmi helyek és alakok, virrtgfurercs din,hl kapuk, kacagó n.cok, bajos nők, el-rnya i \' fűzére s végül is u szomorú jelenetek befejező sora megázó élmény gy»nánt hatn<k a nézúre. A rilm egyke » L\'ránu lcgszeb.i in su: darabjának Horozeg Fereno képes irodalmi [ hetilapjának az ,Uj Idók\'-nck 50, száma közli Vándor Iván c< lírct Hete erdekes cll-csz leseit, Dolosi l\'öcsl Maria elmés önarcképét, l.yk. Karoly művészeti cikkét, Kálmin Jonő humoros versét, l\'aul Frank és Kosáryne lí-íz o\'a re ciiyeit, nxonkivül igen sok művés\'l é« IJősxcrú képek. sto. A* .Uj ld-\'-k* előfizetési ára ncsyedévre 400 korona. Mutatványtxmiot ingyen kiild a kiadóhivatal. Budapest, VI , AnJrássy-ut H. A legalkalmasabb cs legolcsóbb karácsonyi nj-tnJcko* ós karácsonylaJisxek Kischel Fülöp Fiai jruháxabait Na^ykniMKán. — Misa Bor/l, egy táncosnő re$nye C. alatt muUt be a Vilug.mozgú egy bájos szerelmi r.\'gényt, melynek címszerepét a körülrajongott imjox filiii\\ziné*xnü Ly* Mara játstn, ezenkívül pedij". m:g e^y sz<pz«ciós amerikai vígjáték hz .l.\'tc«i hercegnő* is (5 fetv-t-am vasxonru kerül, ennek *xere ct a hires amerikai lllinJiva M.iry l\'iekford játsza. TÖRVÉNYSZÉK. A nagykanizsai kir. törvényszék büntetőtanácsa tegnap tartott fő-tárgyalásán Balog Iván murake-reszturi teknővájó cigányt súlyos teatisértés vétsége miatt hat heti fogházra Ítélte. Az ítélet jogerős. Ifj. Kiss György kiskanizsai lakos földművest fölmenő ágbeli rokonon elkövetett könnyű testisértés vétsége miatt, mert folyó évi március havában anyján, özv. Kiss Győrgynén 8 napig gyógyuló sérülést, ejtett, az ítélet foganatbavéte-létöl számiíott 2 havi fogházbüntetésre ítélte. Elmarasztalta továbbá 150 korona orvosi gyógykezeltetés! és 1500 korona ügyvédi költségek megtérítésében. — Az ítélet ellen a vádlott é* a védő fellebbezést jelentettek be. Zürichi zárlat i Bettin 6-25 Amsterdam 211*6, Hollandia — Naw-York 631-60 London 2430, Pirii 3716, Milano 2650, Prága 162 2, Bude-poftt 23 00, Zágráb 176, Varsó 3 25, Wleo 5-75, Ssófla 395 Oxstrák báty. 0 76 Termény Jelentés i Basa (TUxavidáki) 9800-9900, •oráb 9700-9800, rota 6700^900, takannáoy árpa 6700-6800 xiixárpa 7200-4Q0. sab 6500-6600. Uomcí 6100—200, repce 13500—14500, koepa 4500—4660, köles 8000-8500. A HTE műsoros táncestélye Válogatott, előkelő közönség előtt tartotta műsoros estélyét a Nagykanizsai Torna Egylet. Szinte hozzá vagyunk ahhoz szokva, hogy s Casino intim előadói termében csak nívós, tartalmas előadások látnak napvilágot. A szombat esti NTE műsora azonban minden várakozásunkat felülmulta. Az NTE egy gondosan összeállított fővárosi színvonalú pompás előadást nyújtott, mely legnagyobb elismerést váltott ki az erősen telt terem közönségéből. Jáger Józsa a kanizsai műkedvelők ismert bájos előadója nyitotta meg a műsort Eötvös Józsefnek „Mátyás anyja" című melodrámájával, amit lebilincselő közvetlenséggel adott elő, mig zeneileg Schwarz Anny kisérte finom zongorajátékával. Feltűnést keltett Káldor Boriska budapesti balletmüvésznő klasszikus táncaival, aki Rubinatein VaUe caprice ét, Saint-Saens: a hattyú halálát és Brahms: Magyar táncát oly bámulatos művészi tökéllyel lejtette, hogy a közönség percekig tartó tapsorkánnal jutalmazta és táncszámait meg kellet ismételnie. A közönség nem tudott betelni tánc-művészetének gyönyörködtető gro ciózitásu szépségeivel. Stílusos, pazar jelmezei általános csodálat tárgyait képezték. Hosszan, melegen ünnepelték a fiatal művésznőt, kinek klasszikus táncait Schwarz Anny zongorán kisérte precíz játékkal. Fischer Mancika „Aida" első felvo-náaának nagy rutint követelő áriáját majd egy részletet a „Pillangó kisasszonyából énekelt pompásan iskolázott dus hanganyagával. Különös tetszést aratott: Noseda: „Piros rózsák" cimü érzéssel előadott dalával. Garai Margitka cello-szólói, Popper: Tarantellája és Schubert : Litaneí-jo a műsor egyik legsikerültebb számát képezték. Sok tapsot aratott. A műsor után tánchoz készült a sok ragyogó asszony és üde leánysereg, mely vigalomnak a reggeli órákig hódoltak. Dr. Gyulai most is igazi szalon-konferenciér-nek bizonyult. A rendezőség — élén Antal Jenővel, az NTE sokoldalú, fáradhatatlan elnökével — büszke lehet a pompásan sikerült eatélyre, melyről mindenki a legnagyobb elragadtatás érzetével távozott. (*) Valuták i Sapoleon 80ü0, font 10676-10975, Dollár 2415, Francia frank 165—71, Márka 27-32, Olasz lira 114-19, Osztrák korona 3 46-3 50 Lel 1450 — 1550, Sxokol 74—78, Svájci frank 443 — 53, Dinár 2880—3040, Lengyel márka 14-16, Hollandi forint 935-950, Bel«*írank 148—163, Láva 18-19 Devizák: Amsterdam 935-50, Koppeahága 480—4^0, Kristtíánla 440—450, London 10676 - 10975, Berlin 27 32 Milano 115-120 Páxix 163-69, Prága 74—75, -- Stockholm 630 —645, --Zürich 440-55, - Wlon 350—360, — Zágráb 720—760, — New-York 2340-415, Varső 14—15, Bokarest 1476 — 1575, Sofla 18 -19 Grosz és Társa bank- é» tönde-bixományololk Nagykanizsa, Sugár-ut 1. i. Saigónycuo B.nkfcr N.flyfc.nlu. T.teloo: 321. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Sertétvásári rWhíjUi 2&00, Elkelt <UUg 1000, btf> 410 Kitép 460, KöoajrU —, L t. 475-4Ö0, 0 —. Ztii t90, SiaJonna 540, Uh. hat 450. Értékek: Magyu hitel 0725, Ontrák bit«l 1150, Hasal 5COO, Jelzálog 435, U«»ámitol<5 1350, Kemkedetml Bank 1U300 Magyar-Olass 435. Beo:»:ni 42.5t0, Drajch. I»500, Alta-Uoo» sxío 74.000. Szászvári 24000 Salgótarjáni 33 760, Urikányi 47.5Í0, Rima 102/5, Schlick 6375, Guttmann 8200, S\'asid U400, Danica 8550, Klotild 7200, Magyar cakor I27.0C0, Adria 31000 Atlantika 4350, Királysor 6»ik>, Boinyák-Agrár 1075, Lip-lák 3550, Phöbus 3H50. Vaira. Villamos 47C0, Gite\'.la 75CO, Kookordia 6450, Déli Vasat 66v0. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések 4ij»< l«n4l( 100 korona, tuU(*kb b*iti<l • ••<l*li iu»k <l«plt* iiiAillUlctk. All4at ke re*.Minek 30 "»i»Uk tr«a(«1u<H7. NAGY PÉNZT fizetek nyest, görény, vidra, mezei- és házinyúl BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS szőrmekiAllitAsa Nyitva: reggel 8 órától este 7 óráig. R|dnl|a őuaon felszerelt raktárát Klnlzsy.utca 21. íz. alatt értesítés. Köszönet a Polgári Egylet tck. Vezetőségének, hogy műhelyem részére kijáratot nyitott. Exuton értesítem igen tisztelt vevőimet, hogy mai naptól fogva a Polgár 1 Egyletnél Sugár-uton van a bejárat. Tiszteletre! NÉMETH LŐRINC ARGEMT János modern cipéizüzletébon Nagykanizsa, Deák-tór 1. vett cipő as anyag jósága és kiváló gondol k«ni«jíoéI fogva a leyjutányosabb, óriási választok IcCxioi dolgozott fekete I és síinei boksz, chevraaux. szarvas, Antilop, lakk, selyem ét bársony cipók ben. Gyermekcipő különlegességek! Szántalpakat hlatö ci ssekerekrti, o: perc a\'at ut- kiisbcnUfelsserelhstő,geinituraj)klnt (i db) 4000 koronáért szállít Neumann és Társa raSriif j-ár }\'/Oj fcrftpest. W.. Mvitasi-kfrvt 27. Tel. Mis. 61-59. mtOnS Jioulu ujbor liter tnkéat 60 K óbor llttrenkíat 100 K Fflu«f, (Mat |« I IdWKaitk tHHtiMlltM - l»<ir-,t SS QUITTNER ARTHUR wnk8rltásl voxoUkak, motorok, osillárok w ^ ■ Valamint IaUía..!. _____*«- ^m Elvállal világítást voxo\'ákak, motorok, osUlárok, valamint talofonok, osongok 4t Jolxö- "mfr V B Símí\'tmí k».t41y»lll»mlUriW borsai..,.4,. Mlndsn Kyor.aa a..k«i6lt.ti>.k. g.ek.s.rtl.u Vír.1 motorok Ojrat.koroa.l4tét. Hü.a.oo.mll 4t4k rA""n 88/vgh. 192J. sz. 4rverési hirdetmény. 6400 koronára bee,ült ,Ana bírói Árverésen cl fog ad.(ni 1922. évi december hí 22 ín délelőtt 11 órakor Ncmeavicl községben. Marcali, 1922. december hó 6 án. Androsecx Línárd s. k. kir blr. víxrelwjtw. -----—:------- — —uwuuuuuuUbi Könyvnyomdai munkát * Könyvkötészeti munkát u. m.: Müvek, folyóiratok ^OOOOOQOOOODOOfQOPCff.jCC\'OOg OOOOC3Ö 8 Keszthelyre és Kaposvárra, valamint Nagykanizsára vissza, kísérletképpen gyorsáru szállítást eszközlUnk teherautókkal. Az első járat indítását december hó 4 éro tervexxUk, ha kellő előjegyzés lesz A fuvardíj téiel u szállítmány quaniur.ától függ, azonban 20—40*/o-kal feltétlenül o\'csöbb a vasúti gyorsára díjtételnél ós csak csekéllyel drá gább, mint « teheráru dijiétei. Az árut a feladótól u címzettig szállítjuk és a feladás napján a rendeltetési helyére jut. SCHENKER és TÁRSAI XAOrKASimi I\'IOKJA ERZSÉBET-TÉR 1. - TKt.erONftZAM I 0,. - Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő berendezettel egyútt bérbeadó ttfvobb r.l>ili,o4Ji,t nyújt BUCK DANIU£ itiUjdonos, Szigetvár. L.r.ltkr. ntm válAitolok. J:\'» l\'f) t< W V 1C1Ií—.\'i\'í r.»m JijuUtoak. u. m.: Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, boritékok, irodai\' üzleti nyomtatványok, falragaszok, rop-lapok,gyászjelentéseks minden északba vago munkákat pár óra alatt készit MOTOROKAT benzint, nyer»ola;»t, Dieselt keresek, minden nagyságban, torvlt állapotban Is. TÖLLER KALMÁN ~ Budapest, Horn Ide-U. 13. „„ OOQOOOOOQOQ Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek beveteli és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja _ m m Mvnejoen jutányos arak mellett vállalja N™......... 61. ívlolyanj Nagykanizsa, 1922 dccemhcr 13. Szerda 282 szám. POLITIKAI NAPILAP Kgyes szám Ara 10 korona. KtAn.»t«.i n«r M.ipn \'O* Kezdődik már... Most nem Dániában, hanem Erdélyországban, az oláh impérium körül bűzlik valami. A nagy oláh áljamnak legfanatikusabb zdmodói, Maniu és Vajda Vöjvod Kolozsváron, egy népgyűlésben olyan igazságokat vágtak a Bratinau Joel és az egész oláh nép fejéhez — amiket biztosan nem tesz ki az ablakába. A kolozsvári gyűlésen, mely n történelmein hires Redutban zajlott le, hol 48 ban a Magyarországgal való egyesülést mondották ki, először Mániu beszélt s egyenesen forradalommal fenyegette meg Romániát, ha tett ígéreteit be nem váltja. • A klepokréclát, a rabló uralmat bélyege/te meg az elnök, azután Mániu sírta el keserű bánatát. Ha a román ilismélet bármely megnyilvánulását nézzük — mondotta Mániu, csak visszariasztó és undorító képet nyerünk mindenütt. A közigazgatásban teljesazanarchis. A* igazságszolgáltatás csődjét legjobban bizonvitja, hogy Erdélyben mn már mindenki választolt biró aághoz folyamodik peres ügyeiben Pénzügyi konszolidációról beszélni nevetséges. Erdély tízszer ann^Ti adót fizet, mint az o királyiág népe. A tisztviselők mégis hónapszámra nem kopnak fizetést s igy azok is az állampolgárok megrövidítésével keresik kenyerüket. A liberális párt ügynökeit a bukaresti kormány Erdély és a Bánság népének terhére jutalmazza a amikor mi a zaklatott tárandaloin érdekében harcot hirdetünk a korrupció ellen, anti-dinasztizmussal és hazafintlanaiiggal vádolnak, mert nem vettünk részt a gyulafehérvári koronázáson. — Hogyan is vehettünk volna részt azok oldalán, akik a mi gyulafehérvári határozatainkat sárhatiporták s a civilizáció utján való előhnladás helyett anarchiát teremtettek. Mániu beszéde után Vajda Vojvod Sándor felszólalása hangzott el. A volt román miniszterelnök maró gunnyalazt fejtegette,hogv Braiianu Erdélyt fejőstehénnek tekinti. Ellopták a nép jogát. Erdély népeiből valóságos rabszolgákat csináltak Megállapíthatjuk — mondotta — hogy egy nép sem áll gyalázatosabb elnyomás alatt, mint mi. — Odáig mennek,hogyrészvénytársaságot Erdélyben is csak a regátbeli liberálisoknak fehet csinálni. Ha igy lett volna mlve-\'ünk Kossuth éa Wekerle alatt, akkor mi egyetlen román bankot sem tudtunk volna itt teremteni. Mindegy, hogy n legerőszakosabb módon megfosztottak mandátumainktól, mert velünk van a nép. Vigyázzanak, innen a Szamos völgyéből indul meg az ár, amely ha kell, forradalommal is el fogja seperni azokat, akik a hatal mnt bitorolják. Így beazélt két nagy oláh álmodozó, illetőleg igy tőrt ki felkükből a csalódás éa megcsalattatás kese rüsége. Nékünk végtelenül jól esik ez a müfájdalom s az, hogy Erdélyben minden oláh hivatalnok tolvaj. mert a tolvajs<g bázisán felépült rendszernek nagyon hamar össze kell omlania. Egvelőre tehát cs*k hadd legyen Erdély az útonállók és hirnmin Zsiványes/kuk és Be tyárovicsok országa . . . Mert danol hatja minékünk Popesku, hogy az Ő lova fekete. Nem az övé az a ló — csak tarlósra van nála . , . Ulain beismerte tévedéseit. A nemzetgyUlós ülése. — Válaszol a miniszterelnök Budapest, dec. 12. (Saját tudósi-tónktól ) Szokatlanul nagy érdeklődés mellett. 7*11 órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését Szcitovszky Béla elnök. Jelenti, hogy Ulain Ferer.c nspirend előtti M-srólslásra kért engedélyt. Ulain Ferenc nz ismeretes Rassay féle ügyze való hivatkozással kijelenti, hogy tévedett akkor, amidőn Rss-tayt pírtj*», ci»b pénzek gadásával meggyanúsította. Ulain felszólalása után Rassay Károly kér szót és kijelenti, hogv az ügyet rgvs/erű bocsánatkéréssel nem tekinti elintézettnek. Ulain vádj* rendkívül súlyos volt, s hrs Ulain nem tud hi\'Onyitani, majd ő lesz kénytelen erre. Az egész űgy egy titkos társaság aknamunkája. Hsmis nyugtákat állítottak ki, hogy a nemzetgyü\'é t és n közvéleményt félre ve/ethessék. Ámde a sö\'ét terv egyik részese neki (R*ssayn.-»k) mindent elárult és igy most leteszi a Ház asztalára azokat a hnmis nyugtákat, amellyel őt teljesen lehetetlenné akarták tenni. (Nagy zaj a baloldalon.) Ezután felhivjs Ulaint. hogy ne-vezze meg a hamis nyugták elkészítőjét, mert ha ezt meg nem tenné, ugy Őt i» bűnrészességgel kell gvn-nusitania. Parlamenti bizottság ki küldését kéri, hogy ezen az uton vizsgáltassék kl ez az ügy. Rassay Károly felszólalása u\'án gróf Bethlen István miniszterelnök Polémia a Rassay-Ulain Uqyben. • — Később alkotó munka. bejeienti, hogy Ő is tudott a R*s-say-féle nyugtákról. Miután azonban előtte kétségtelen volt, hogy Rftssay nem vett fel pénzt a cseh követségtől, eljárást nem indított ebben az ügyben. A miniszterelnök beszéde után U aín és Rassay szólalnak még fel röviden -ehhez nz ügyhöz. E \'Után áttérnek a napi rendre, amely szerint tárgyalásra Kivetkezik az adókezelésről szóló tőrvényjavaslat további részletes tárgyalási*. Csekély módosításokkal sziilelen vita után a törvényjavaslatot részleteiben is elfogadja a Napirend szerint következik a biztosító társaságok állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat tárgyalása, amelyet Temesváry Imre előadó ismertet. A vita első szónoka Propper Sándor. Felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a biztosító társaságok, amelyek békebeli arany koronáiban szedték be a biztosítási dijakat, most ha kifizetésre kerül a sor, devalvált értékű papiros koronákkal fizetnek. A kisemberek verejtékes garasai így idegen társaságok zsákmányává lesz. Indítványozza, hogy a biztosító társaságokat az állam vegye n saját kezelésébe. A kővetkező szónok Heck Lajos dr., akinek a felszólalása után az rlnök napirendi indítványt tesz, amelyet a Ház elfogad. Az ülés véy/» »/,2 órakor volt. Az Egyaégea Párt értekezlete. Budapest, dec. 12. (Fővárosi szer keszlősígünk jelenti éjfélkor tele fonon.) Az Egységes Párt ma e«te rögtönzött értekezletet tartott, ame lyen a kormánv részéről megj-len tek gróf Bethlen István miniszter elnök, Rakovszky Iván belügyminiszter, Daruváry Gézo igazságügy miniazter, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter. A párt tagjai nagyszámban vettek részt ezen oz értekezleten, amely folyó ügyekkel foglalkozott. Gróf Bethlen István miniszterelnök kifejtette azo kat az indokokat, amelyek a kormányt, az úgynevezett rendtörvény benyújtására kényszeritették. —" A miniszterelnök érvelését a párt jelenlevő tagjai zajos helyesléssel vették tudomásul. Az értekezlet n késő éjjeli órákban ért véget. Mussolini javaslata a háborús adósságok szanálására. Róma, dec. 12. A Mondo jelentése szerint Mussolini miniszterei nőknek a londoni konferencia elé terjesztett javaslata magában foglalja azt, hogy amennyiben Anglia lemondana Franciaorazág és Olaszország háborús adósaágaíról abban az esetben ez a két állam hasonló összegű háborús követelést Írna le Csehország, Jugoszlávia és Lengyelország számlájáról. Az Egyesült Államokkal szemben fennálló adósságokról ezldeig döntés még nincsen, miután az Egyesült Államok állásfogUlása ebben az ügyben még ismeretlen. A kormányzó dunántull utja. Budapest, dec. 12 A kormányzó dunántull kőrútjában érintette aljának első két álló-mását. Körmendet és Szombathelyt. Mindkét helyen óriási lelkesedéssel fogadták s a kormányzó lelkesítő beszédet intézett ugy Körmenden, mint Szombathelyen. Földrengés a Klucalu szigeten. Tokio, dec. 12. A Kiucsiu szigeten erős földrengés volt. A házak nagyrésze rombadőlt. Eddig 23 halottat és 20 sebesültet húztak ki a romok olól. A törökök készek a további hábornra. Páris, december 12. A Journal mai számáb.in egy lousonnei Illetékes személyiség nyilatkozatát közli. Az illető kijelenti, hogy a kapitulációk tekintetében nem lehet megegyezést remélni a törökökkel, ha a nagyhatalmak nem fogadják el a kapitulációk eltörlésének elvét, vagy legalább is nem ajánlanak olyan átmeneti módozatokat, amelyek az egyetértést biztosítják. A törökök snnyira hajthatatlanok ezen a ponton, hogy készek a szakításig elmenni. Az Újságírók Egyesületében tárgyalták a rcndtörvóoyt. Budapest, dec. 12. (Saját tudósítónktól.) A Magyarországi Újságírót Egyesülete ma délután tartott ülésében foglalkozott az uj rend-, törvényjavaslatnak a sajtóra vonatkozó rendelkezéseivel és bizottságot küldött ki a rendtörvény tanulmányozására. Dublin ég. Dublin, dec. 12. Tegnap éjjel a lázadók a város különböző pontjain egyidejűleg több házat felgyújtottak. Igy csóvát vetettek Walsh postafőmesternek, továbbá Mc Gary képviselőnek házára. A képviselő felesége és gyermeke a tűzben megsebesültek. Nem tudtak megegyezni a szövetségesek. Páris, dec. 12. Az összes lapok megegyeznek abban a felfogásban, hogy a jóvátétel kérdésében folyó tanácskozásokat azért kellett félbeszakítani, mert a szövetségesek megegyezéso teljesen reménytelen nek látszott s igy a megegyezés helyett esetleg politikai bonyadal-ma k állhattak volna clii. ZALAI KÖZLÖNY Vfl\'l. december 13 Látogatás a karácsonyi vásár „műhelyében." Nagykanizsa, dec. 12. Serényen folyik n munka. A tavalyi szép silcer, melyet a Ref. Nőegylet karácsonyi vásárával elért, nagy lendületet adott a továbbhaladásra s az idei vásár méreteiben nagyobbszobásünak, nívójában előkelőbbnek mutatkozik az egy évinél. Három nőegylet (az idén közös erővel) együttes munkája, gondos kezek közös szorgalma, a nehezebb munkaterhek átvevés eredménye az első impressziók, melyek elénk vetődnek, mikor a Kisfaludy-utcai otthonba bekopogtatunk. Itt dolgozik naponkint örömmel és lelkesedéssel Kálozdy Albert né urnő gondos vezetése mellett sok nemes-szívű kanizsai höl y, Vik a szociális feladatok kulturmunkájába belekapcsolódva tudásukkal, ügyességükkel szolgálják a közügyet akkor, mikor lehetővé teszik a mostani nehéz beszerzésekkel szemben olcsó áruk vevését. A kézügyességek egész halmaza sorakozik egymás mellé, minden egyes tárgy meleg szeretettel s a nemes célt szolgáló ügy iránti rajongással ké-■zitve. Sok munkatársa van ez évben Kálózdyné úrnőnek. — Es milyen kedves, szorgalmas dolgozók I A lelkes műkedvelő csoport minden egyes tagja készséges örömmel fogad minden kis felvilágosítást, oktatást, irányítást a vezető urnő részéről, mint Ő kedvesen megjegyzi: De erre nagyon kevés szükség van. Akik a szebbnél-szebb babákat csinálják, festik, himezik, akik a ma guk tervezte játékszerekkel lépnek elő a az egyszerű papirba lelket visznek be és egész énüket bele-öntik abba a kis figurába — azok már eleve mintegy hivatásszerűen gyakorolják az iparművészet szép hangú, de nem könnyű ágát s ez a műkedvelő foglalkozás a művészeti kulturának — melyre oly nagy szükségünk van — egyik legbizto sabb jele és eszköze. A kiállítandó tárgyak ezrei minő beszédes tanuságul fognak szolgálni arra nézve, hogy az Iparművészet. a kézügyesség iránt mily sokan lelkesednek városunkban s a tavaly, még számos néző, most, mint alkotó vesz iéazt csendes, zajtalan munkájával a vásár sikerének előmozdításában A fontos éa előkelő cél, hogy tudásának legjavát adja a vásáron minden résztvevő, ugy gondoljuk a látottak után, ez évben a több, a szebb, nemesebb, a művészibb bélyegét fogja magán viselni a kiállított munkák tökéletes harmóniája alapján. — Orömftnel köazőntjük előre is a karácsonyi vásárt, a kanizaai buzgő nőegyleti tagok egyéni munkájának nyilvános kiállítását, mely innét nemcsak kedves találkozóhelye lesz szombat d. u. és vasárnap Kanizsa közönségének, hanem az artisztikus alkotások gyönyörködtető elevensége, mozgékonysága révén a legkényesebb művészi szemlélő ízlésének kielégítője is. (d.) Kolbenschlag főispán lemondása. Zalaegerszeg, december 12. (Zalaegerszegi szerkesztőségünk telefonjelentése) A vármegyei közigazgatási bizottság ma délelőtt tartott ülésének befejeztével Kolbenschlag Béla főispán közölte a bizottság tagjaival, hogy a belügyminiszter urtól felmentését kérte. Felmentése a közeli napokban a hivatalos lapban meg fog jelenni. Majd melegen elbúcsúzott a közigazgatási bizottságtól. Kolbenschlag Béla főispán távozása a megye éléről a legszélesebb rétegekben komoly sajnálatot váltott ki, noha lemondása nem történt váratlanul, mert nyilt titok volt, hogy a kormánynak nagy tervei vannak Kolbenschlag főispánnal.\' Kiváló egyénisége és nagy qualitásai iegfelsőbb helyen is elismerésre találtak, ugy, hogy Kolbenschlag Bélát felmentése esetén — értesülésünk szerint — valószínűleg a belügyminisztérium törvény előkészítő osztály élére kerül. ^ \' Kolbenschlag Béla mindenkor a komoly munka, a cselekvések embere volt. Mindenki, aki csak valaha érintkezett vele, megtanulta becsülni nagyszerű egyéniségét, őszinte nagyrabecsüléssel bucsuzunk el tőle. Dr. Tarányi Ferenc - az uj főispán. Zalaegerszeg, december 12. (Zalaegerszegi szerkesztőségünk telefonjelentése) Kolbenschlag Béla főispán lemondásával megüresedett főispáni székbe a Kormányzó ur őfőméltósága a belügyminiszter előterjesztésére dr. Tarányi Ferenc nemzetgyűlési képviselőt, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület érdemdús elnökét és földbirtokost fogja legközelebb kinevezni. Dr. Tarányi Ferenc Zalavármegye leendő főispánja — a legalkalmasabb férfiú arra, hogv a mai nehéz idők közepette átvegye a megye kormánykerekét. Dr. Tarányi Ferenc egyénisége mindenki előtt ismeretes. Evek hosszú során át küzdött eddig is a legnagyobb önzetlenséggel izzó hazaszeretettel a magyarságért. Megalkuvást nem ismerő gerince/l-sége, a közéletben való nagy jártassága, férfiúi erényei, múltja — predesztinálják arra, hogy vármegyénk élére kerüljön. Mindenki a legnagyobb megnyugvással és igaz örömmel fogadja a főispáni kérdés ilyetén megoldását. Zalavármegye közönsége örömmel és tisztelettel köszönti uj főispánját 1 HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban az idő túlnyomóan száraz éi n hideg idő tovább tartott. A hőmérséklet nappal sem emelkedett a fagypont fölé, reggelre pedig tiz fokot mutatott a fagypont alatt az Alföldön. — A uiegyegyUlés második napján Nagykanizsa részéről dr. Plihál Viktor vett részt. A mai közgyűlés az.egyhangúlag jegyében folyt le, Egymásután gyorsan tárgyalták le á községek különböző kérelmét, » zájfjpámadáxok beterjesztését. Nagykanizsa városa ismeretes határo£atát a törvényhatóság jóváhagyta. — Dr. Hajdú a közegészségügyi bizottságban. A vármegyei közegészségügyi bizottságba dr. Hajdú Gyula nagykanizsai ügyvédet ia választották b= az 1923 —25 évekre. — A MOVE aranybulla ünnepély®. A MOVE nagykanizsai főosztálya folyó hó 17 én (vasárnap) délelőtt 11 órakor aranybulla ünnepélyt rendez. Az aranybulláról, melynek az Idén van a 700-ik évfordulója, annak jelentőségéről, keletkezéséről, s korának küzdelmeiről dr. fíalanyi György budapesti kiváló történettudós piarista-tanár fog felolvasni. Azonkívül elsőrendű helyierők fellépése ís biztosítva vnn különféle számokban. Mint értesülünk az előkészület ezen ünnepélyre erősen folyik s igy biztos remény VBn arra, hogy ez az ünnepélv is méltán fog sorakozni a MOVE eddigi jól sikerült előadásaihoz, azért már most felhívjuk h közönség figyelmét a készülő ünnepélyre. A részletes műsort idejében közölni fogjuk. — A*, erdőbirtokosok termelőszövetkezete telepén tegnap folyt le a mütanrendőri bejárás. melyen a város részéről dr. Sabján Gyula polgármester és a többi hatóságok kiküldöttei vettek részt. — Zalavármegye állandó választmánya. Az 1923—25. évekre szóló állandó választmányába az eddigi tagokon kivül beválasztották : Plichta Bélát (Nagykanizsa), Szűcs Józsefet (Alsóörs), Szabó Zsigmondot (Zalabaksa), Mayer Istvánt (Zalaegerszeg), Schneller Jenőt (ialaszentgrót), Meszlényi L«m-pertet (Znlaapátrt, Bosnyák Andrást (Misefa), Eitner Zsigmondot (Sümeg) éa Gyömörei Györgyöt (Ukk). — Szülői értekezlet. A Nádorutcai óvoda veietősége ma, december 13-án délután 3 órakor szülői értekezletet tart, melyre a tisztelt szülőket és gyermekbarátokat tisztelettel meghívják az óvónők. — Beiratkozás az Erzaébet tudományegyetemre. Az ideiglenesen Budapesten működő m. kir. Erzsébet (pozsonyi) tudományegyetemre az 1922/23. tanév II. felére első Ízben beiratkozni kivánó ifjúságnak felvételi kérvényét 1922. évi december hó 15—30 ika között kell benyújtani az illetékes kar dékánjához. A kérvények születési anyakönyvi kivonattal, érettségi bizonyítvánnyal, erkölcsi bizonyítvánnyal, közhatósági blzonyitvány-nyal s szülők foglalkozásáról és az iskola igazgatója által kiállított bizonyítvánnyal folyamodó eddigi magatartásáról szerelendŐk fel. A szabályszerű beiratkozás ideje 1923. január 7—18-lg terjed. Az utólagos beiratkozások rektori engedéllyel február 18 ig eszközölhetők. — Az Irodalmi Kör képtárlata. Két napig látható már csak az a kitűnő kollekció, melyet Pfeifer tanár ur nagy fáradsággal hozott Össze. A ki még nem látta, ne mulassza el megnézni. A vásárlás is szépen folyik, néhány eladó jó festmény van azonban még. — Az lakolák karácsonyi azüuete. A kultuszminisztérium rendelkezésére a karácsonyi szünjet december 20-án kezdődik és január 8-ig tart. r — Hadlárvák és hadirokkantak tanulmányi segélye. A miniszterelnök a hadiárvák és hadirokkantak gyermekeinek tanulmányi segélyét n kővetkezőkben állapította meg : Középiskolák al«ó osztályaiban a lakóhelyen 2000 (más helyen 3000) korona, középiskolák felsőbb osztályaiban 2500 (3500), főiskolán 3000 (4000) korona. — Eladják az „Eat"-et? Egy brüni lap november 30 iki kelettel közli, hogy Miklós Andor összes lapjait 350 millió osztrák koronáért eladja egy svájci részvénytársaságnak. — Kiutasítják a jugoszlávokat Fiúméból. Belgrádból jelentik a Középeurópsi Kurír szerkesztőségének : A Fiumében uralmon levő provirorikus kormány, hogv a jugoszlávok éa Zanclla híveinek számát csökkentsék, egész sereg jugostláv családot utasítanak kf. Igy legutóbb két nap alatt 47 olyAn családot dobtak át a határon, akik a régi fiumei ciendŐrség tagjainak hozzátartozói voltak. A jugoszlávok üldözése tovább folyik. A híradás természetesen, nagy felháborodást kelt Jugoszláviában és a politikai körök a kiaebbségek jogaira éa az emberiesség szempontjaira hivatkozva, tiltakoznak az erősebbek eljárása ellen, bár éppen nem látszottak ismerni a most hangoztatott elveket akkor, amikor az ártatlan magyar családok százait dobták át a magyar határon. — Jugoszláviai lakolák nemzeti Ünnepei. Belgrádból jelentik a Középeurópni Kurírnak : A köz oktatásügyi miniszter most adta ki rendeletét nz iskolákban megtartandó állami ünnepekről. A rendelet szerint az összes iskolákban meg .kell ünnepelni dec. 1-él, az SHS-állam egyesülésének évfordulóját j . dec. 17-ét, a király születés-napját.; máj. 27 ét, Cirill és Metód szentek napját j jun. 28 át, Vidov-dan, és jan. 27 ét, Szvetl Szava napját; t.pr, 30 ál, Zrinyi és Fren-gepán emléknapját és végül febr. 4 át, Strossmayer születésnapját. ~~~ .. , , 1 __ NAGY SZŐHET VÁSÁR!-rfi és nő legfinomabb keimék ,---- --------- bamwSafos olcsó árakért FURST JÓZSEF iCék csülas áruházában Llelefon: 388. i december 13 — Nyolc évi távollét ötén Jelentkozett. Azok számára, akik szívszorongva várják viasza háború-bsn eltűnt szeretteiket, vigasztaló történet gyanánt tűnhet fel Nsgy Lsjos szilágy nagy falusi kántortanító esete. Nagy kereken nyolc esztendeje esett orosz fogságba s azóta srnmosan akadtak, akik azt állították, hogy « kántortanítót saját szeműkkel látták gránátütötte sebeiben kiszenvedni, mások viszont olyan híreket hoztak, hogy Nagy Lnjost a fogság szenvedései pusztították el. Most azután csak egyszerre egy levél érkezett a kántor édesapjához, Nsgy Sándor makói református tanitóhoz, amelyben a fiatalember tudatja, hogy semmi baja, jól érzi magát és a legközelebb hazaérkezik. — Felszabadultak a zalai malmok. Végre hosszú és erős munka után a Zalamegyei Molnár Szövetségnek is sikerült a zalai vám-malmokra kivetett 195 vagon kon tin^enst szerződésileg biitositani, amivel elnyerték, hogy a közélelmezési minisztérium az összes zalai vámmalmoknt, akik kontingenst v.-illaltak, felszabadította az ellenőrzés alól. Arany- éa •süatbaváttaa, Buda. pt\\t, Y.rmegyf-utta hét H v«uio\\ «>rák •-Mg. Yadaaitöltonyok in\'xtsxható roioő-ségVen Iegv!c>/.bban kaphatók. MmJ«-.fé!« vadak <i i«pmag«sabb árban mogvét«tne< Oyonos Lajos rfiwjncxy.utc.ii uxl«téb«n, VViroshazfalola. — Uránia. Szerdán éa csütörtökön i Don Ramiro. - Vadbórökot, nyúl, róka, »tb. legmagasabb azban vasiak. Sxabu Antal fegyverkereskedő. — JUMPERTEKET, blouao kat es kabátokat tajAi kötésű békebeli anyagból minden szin ben és a legjobb minőségben csak FILIPP harisnyakólődéjében kap. hat Szombathely, Szé\'.l Kálmir.-Utca 6 srám. — Uránia »«vrJa-CMiWitök fél 7,161 9. ,A halott ná*xvendég" (Don ainiro; Heine Orvkbcííü balladája a l\'atbc gyarnak gyv-nyörü í(U«l{OÚubiB. A ilhno.k é;d«k«j-»íge. h<5?y WvíWki Totidooak, a tpioyo! ncmcMÍg csudaszép f5vi<osáaak <5n falai kóxt késsuluk Gyönyörű te«né»x«tl kép«k, Iwtéae\'aii helyei: <» alakok. viragfuxézcs du?aktpak. kacagó arcok, bi;o» nók cl-r»K*Jó fuxáre, » végül it a «zemoiu jaknett;. befejezd wri niegzáxó élmény gyjnint halunk a níxőrc. A Htm cgyiko az l\'ránia legsiebb tau»oidaf*»>j*n«k. — Elvosxott. k\'cddeo, U-4a dtltwn a K-.<ztont kívchiztol Kauncxyutcán ál a K s-faJuJyuUÁig clv«»x«tt «*y dr«ppixinu kék óikkal ctútott ual. — Bicsuktc* OMgtaláló adja le l\'osovssky bo.-bélyuxletfban, hol ii:6 jutalomban icizo-l — Ly Kara, a «<f«j;c» Ungyd ixir-maxánu inúvcwn»je a berlini L\'la-gyfcnak kreálju « n<5l fó>x«repct a Vilaxmozguban mén cul( ivn b«oiutala\\ra kerú o filmén, a ,Mi»» IVcxylS* cirau 6 folvooasos «x«r«Imi U>it«octc«n. A \'.«gniji bemuUtón uwUtlin Mtixést azatott a film. — Ctutortvkoo ti pénükén y-eOin egy óriási monumcnt.li* lilm, ax .Kló halottak* premierja Icm, ni«lyr« — tekintettel a máris megnyilvánult na/y trdík-If-dtsre — Jegyek clöjcgyesbctfk. Jó Iréiu írnok, v»gy Iro- dlstanö helybeli gyári irodába állandó alkaí.-naiÁUí, azonnali belépéssel felvélcbk. Irisbeli ajánlatok „Állandó fofltlko-aás" JelíRére a kiadóhivatalba kuldtndók 6AU\\l KUZLOfi Y Gyújtogató sógor. Bosszú késztette a gyujtogatésra. - A rendőrség letartóztatta. Oroixtony, december 12. Németh István orosxtonvl gazda már hosszabb idő óta ellenséges viszonyban volt — egy örökösödési esetből kifolyóié* — sógornőjével, őzv. Németh Pálné ugyancsak orosztonyi lakossal. Németh csak leste az alkalmat, hogy va-lsmi módon kielégitse bosszuszom-ját sógornőjével szemben, mig arra az elhatározásra jutott, hogy őzv. Némethnének a bakónaki öreghegyen levő pincéjét felgyújtja. Miután az öreghegyi szőlőt mindkét fél birta tulajdonául — szeptember 23-án Németh István az ő pincerészét a Kisbirtokosok Biztosító Intézeténél 100.000 K-ra bebiztosi-totta, hogy arra az esetre, ha terve — Saját tudósítónktól sikerül és a pince leég. Ő ne szenvedjen anyagi kárt. December 5-én azután végrehajtotta .ötét tervét. — Kielégítette bosszúját. Felgyújtotta a pincét — amelynek reá cső részét \' röviden azelőtt bebiztositotta. Minthogy rendkívül sok gyanuok azonnal reáterelte a figyelmet, a csendőrség azonnal őrizetbe vette. A vallatásnál azután kiderült, hogy tényleg ő volt a gyújtogató. Mindent töredelmesen beismert. Az orosztonyi csendőrök beszállították s gyújtogató sógort a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába. A vizsgáló biró a mai nap folyamán ki fogja hallgatni. „Hazudik a muzsikaszd4\' összpróbája. A „Hazudik a muzsikaszó" cimü operette első összpróbája tegnapelőtt este volt, s már ez alkalommal kibontakozott a nagyszerű darab minden költői szépsége előttünk. Az operette — ami ebben a műfajban ritkaság — hazafias tendenciájú, — s igen lelkesitő fordulatokkal telt. A főszereplők természetesen a szerelem "utjain találkoznak és Silvió az olasz énekes, a magyar tengerésztiszt és n csodás szépségű olasz leány körül bonyó-lódik p darab meséje. Sáfrány Ferenc, n magyyr tengerésztiszt alakitója éa Fiiáicr Sári, a sterelmes olasz leány minden tekintetben viszik, egyéniségükkel uralják a darabot ; Silvió kreálója, Scheer Gyuri melegtónusu hongján előadott dalaival feltétlenül nagy sikeit fog aratni. A drámai motívumokkal átszőtt darab humoros láncos főszereplői Somogyi Ferenc a kocsis szerepében és partnere Weiszfeld Nuii, aki egy tüzrőlpattant magyar leányt nlakit, igen jó hangulatban pompás átérzéssel mindvégig kacagtatva játszik, szerepüket, s kü-lönö«en a második felvonásbeli modern tánciiguráikkal fognak nagy hatást kelteni. Föltétlenül zajos sikerre és sok tapsra számíthatnak, /.///szerepében Fürst Erzsike tűnt ki. Nagyon bájosak a női tengerészek, akik kecses táncot lejtenek az első felvonásban. Remélhetőleg a fess tengerészek uniformisban nem egy kanizsai ifjúnak fogják megdobogtatni a szivét. Ki kell azután emelni Krausz Vilmos játékát Is, aki egy öreg korcsmárost alakit meglepő közvetlenséggel. A kar igen szép énekszámokat ad elő, amelyek hazafias tartslmuk-nál fogva minden bizonnyal meg fogják nyeini a közönség tetszését. E helyütt kell azután szólnunk a Ketting tanár művészi vezetése alatt játszó zenekarról is, amely lelkes odaadással; mostmár majdnem ki fogástalanul adja vissza az operette rendkívül nehéz-zeneszámait Mind-egyiköjüket külön-külön dicséret, Ketting\'tanárt pedig a legőszintébb elismerés illeti meg lelkes muzsikájukért. Az operette díszletei is meg-kapóak, impozánsak és gyönyörűek lesznek. A diszletfeatés művészi munkáját Fekete iparművész tervei szerint végzik és ők is minden tekintetben kiváló munkát produ kálnak. A dsrab fáradhatatlan minden mozdulatot, minden szót és minden tánc\'épést betanító rendezője Szabó István. Neki és Kelting tanárnak s az ő ambiciózus igyekezetükön keresztül a lelkes műkedvelői gárdának lesz köszönhető az a magas-nivóju operette előadás, amely 16 án és 17 én kerül bemutatásra, lósolni nehéz dolog ugyan, de a „Hazudik a muzsikaszó" sikerét ezekután megjóxolni igen könnyű. Reméljük, hogy Igy is lesz. Valuták. . N»P»:«oo fOCO, fool IÖ70oTÍ<XO, DoUáx 241&, KraocU fr*nk 104—71, Márka 27-32, 01as» Ura 1 U-1Ö, Osstrik korona 3 45—3 50 Ui I4<*\'—ÍSOO, Sxokol 74—7#, SvAJíl frank iA\'J—63, Dinár 28-0-3040, Ungya! znáika 14 —15, lloilandi forint 935-050, Btlgafr.nl 148-153, L4va 18 — 19 Devizák; AmtUrd.m 936-50, KopF«ahÍM 480—4>0, KrisitUn\'a 440—450, Loodoo 10700 11000. Ö«rUn 27 32 Milano 116-120 PA/ts ldí-69, Prága 74-76, — Stockholm 630-645, --Zürich 440-56, — Witn 360 - 300, — Zágráb 720—760, — Ntw-Vork 2340-415, Varsó 14 — 15, Bukaxoit 1400-1500, Sofia 18-19 Zürichi zárlati Boriin 6 37 AmiUtdtzn 2tl t, HolUoJU — Saw-York 530-60 London 2432, Pázii 3766, Milano 2655, Prá^a 1675, Budapest 2JOO, Zaxrab 17>, Varsó 3 50, Wi#a 074, Ssóíla yji OsxUák bély. 0 76 Termény Jelentén i Dusa (Tiixavldéki) 9800 - 9000, «gyéb \'.\'700-V80U, roxi Ö8OO-7C00, takarmány ázpa Ó7004800 ívttrpa 7200-400, sab 6600-6-300, t«og«zt Í900-«000, r«pe« 13500—14500, korpa 450J — 460"1, koU» 8ÚC0-860O Budapesti állatvásári Marhabul 1. r. eg4ssb«a 320—430, hátulja 340 - 460, clejo 310-410, H. r. agéixbco 200—300, hátulja 230—320, aUJa 130-140 Nővtndák mazhai I. r. egéixbon 210-240, borjú (öWtt b<5rb) 475-510, Késslat: Nagy-maxha 439, »Udá, 357, — N\'óvaodék maxha 28, • ládái 14, borja 64, «Udis 64, MaxU-bór 440—ACO, borjob^r 860 - 900. Birk. —, el.dva —. Johhut 280-320. Egyszeri próba után meggyő- ződhetik, hogy legolkolmasabb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó s-as „Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet Királyné-tér 1. szam. Iarsangi újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- ás külföldi Costíim-ás ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Georgettek, Sat. de schinek, Liberli, Pongis, Scharmois és többféle divatselymek, Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruiból állandó ^ nagy raktár. ZAIA1 KÖZLÖNY 1922. dtctmhcr 13. Grosz és Társa bank- ós tőzsde-bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim Bankár Nagykanizsa Telefon: 321. Sertésvásári K«lbaJUs WOO. Elkeli délig 1400, ör.* — Közép 475, Kiinnyú I. r. 380-430, II 506 Zsir 720, Szalonon 580, Uh. hus 440. Értékek: MégyAi hitel 7000, Osztrák hitel 1.150, Hatul 5326, Jelrilog 435, Uszájnitoló 1.100, Kereskedelmi Bank —, Magyar-Olats 640. Beoctini 46.5\'0, Drasche 20 WK1, Álla Uoos »rén 78.000, Siisiviri 25760 Sslgi-tar>ánl 33 750, Urikányi 54.<100. Róna UVtV, Schlick 6350, Guttmano S350, N\'askl — —, Dsnícs SÍJO, KloOlJ 760\'). Magyar cukor I37.0» 0, Adria 31500 AUaatika 3500, Királysor 65tO, Bosnyák-Agrái 200 , Lip-tik 3600, Phobus 4200, Vasm. Villamos 5ICO, Gitella 7600, Konkordia 6450, Déli Vasot 6450. Felelő* srcrkcsziő Benedek Rezső. Apró hirdetések dU»i 1<m4i( ÍOO korait, r**t»f»l>b b»tCW»J • ••d.U iui>k doplia *z4mllt*laak. AUlil k.rMCku.k 50 lUulik kr.n|.dml»J. moklof OUAajr Kirutnlrkoy (elvetetik U;usi n>f.milijiL«n A lisalkalmasabb és legolcsóbb KARÁCSONYI ajándékok, karácsonyfa diszek Fischel Fülöp Fiai áruházában Nagykanizxán, Fő-u(. MOTOROKAT bemint, nyersolajat, Dicstlt mnJcn nagysigban korosak vételre. Közvetítők d IJ a x t a t n a k. FRIEDRICH DEZSŐ, VÁC NEMETH LŐRINC U kiptifk *s sérftfa Méiziie Polgári Egylet kapuján (Sugár-ut) WC a bejárat. Értesítjük a t. közönségei, hogy az Erzsébet-téren (Piactéri felállított kioszkban a nnp ríiinden szakában kitűnő minőségű Király-kenyér (folvAgvn is) ós apró sü temény (zsemlye stb.) kapható Fél barna Király-kenyér ^^ Tr kirója.......110 K Aprósütemény d«iabja . 7 K Fehér cipó J-r.bja . . 35 k KUlőnlegessóg burgonyával kevert fehór buza kenyerünk, melynek kilója 125 K Luxus süteményre szóló megrendelések clfogsdtfttnnk. Tisztelettel Király-Sörfőzde R. T. Göztutödéje. Férfi kalapok nagy válantíkban 1200 koronától feljebb kaphatók jt?l KAUFMANN KÁROLY kki.kti m. mór ulddasal,, i/adbőröket, nyulat, rókit, ny.tlct «tb. /Mányi Antal cr;;.™^\'.- Ciangery-ut 23. „.. Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék Miltényicipő c.oponokiiak o MILTÉNYI SÓNOOR ÉS FIA cifOAhuiiAza NAGYKANIZSÁN, FŐ-uton a várót yatotAJSban. JJJ? Kit£n4 Mffljtu ujbor llttrtakáal 60 K óbor IIUrtakáM 100 K F L<r<ik<44iifc«a - Svjlr-ut M Mindenféle szerkezetű írógép, varrógép és mechanikai cikkek javítását Brandl Sándor Deák-tér 2 gyorsan is pontosan iötAIIAs mellett vállalja. Kóser libazsír libahús bármely m«nnyiiégbon napi árbin kapható Libamájat v«\\rek FflHN ADOLFNÉ Zárda-utca 2. uint. Megnyílt Megnyílt szabó és kúrolyi villany fölszerelés! vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÓM flUTT —— A VASKMUKK MKLt.KTT, - hol a leg-jutányosabban és leggyorsabban esr közölte t-nek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat este 9 óráig eszközlünk. QUITTNER ARTHUR Telefon: 394 hatóságilag engedályaxatt Tlllanyssoralö HflGYKflHIZSÖ, KÖLCSEY-U. 17. Telefon: 394 Elvállal vltáfíltáal voio\'okoc, motorok, oilllárok, valamint telefonok, osongók éa Jalső-kószttlókok folszorolósét. kastály-vlllamhárltó borondoxAsót. Mindon nemű villamos munkálatok gyorsan osxkőxöltatnok. Bzakszorüon vógxl motorok ujratakorosolósot. Mlnaonnomü ég ók. raktáron. ARGENT János modern clpéssOsletében Nagykanizsa, Oaák-tér 1. vett cipő ax anyag jósága és kiváló gondos készítésénél fogva a le^jutányosabb. Óriási választék kézzel dolgozott fekete és ssinos bokzs, chsvreaux, szarva*, antilop, lakk, selyem és bársonycipókben. Gyermekcipő különlegességek I Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő bortndczcie! egyútt Dóvcbb felvilágosítást nyújt BBCK DÁNIBL tulajdonos, Szigetvár. Levelekre nem válaitolok. )l>í Ugynvkük >é*z«mról nem dijastatnak. Keszthelyre és Kaposvárra, valamint Nagykanizsára vissza, kísérletképpen * gyorsáru szállítást eszközlünk teherautókkal. Az első járat indítását december hó 4-ére tervezzük, hr. kellő előjegyzés lesz A fuvardíj tétel a szállítmány quantumátói függ, azonban 20—40%-kal fel-tétlenül olcsóbb a vasúti gyorsáru díjtételnél és csak csekéllyel drá gább, mint a teheráru dijléte!. Az árut a feladótól a címzettig szállítjuk és a íelsdAs napján a rendeltetési helyérc jut. SCHENKER ÉS TÁRSAI NAOYKAXIZSAI FIÓKJA ERZSÉBET-TÉR 1. — TEIJCFONSZAM I «». — Mindenki jól jár, ha cípőszükségletét most nálunk szerzi be. Cipőink mérsékelt áraiból december 25 tg még külön karácsonyi engedményt nyújtónk. A legjobb anyag és tartós ságért szavatolunk. Lakkcipőin ket feltűnő olcsó árban árualtjuk. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábszárvédők, cipőkrén., cipőfűző és sámfa mindig a legol ctóbb árban. Hungária Cipőüzlet, Fő-ut 14. Kitűnő zamatu fohár UJ BOR •» literje 60 korona a Rákóczi-vendéglőben ,V.",\'.bV; KARACSONYI ARAK Pa rget 420 Karton 430 Festő 440 Siffon 450 Tírna grenaőin 480 Fejhenőfl 360 Zsebkenőő 60 Sc ottis szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru* házában. Nvom.iotl . I.otulitdonofok: fa Gy«rm«tt lt8nTvnvom(^4^á^.n. 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 14. CsOt&rtök 283. szám. politikai napilap Egyes szám ára 10 korona. KIÖ!U«t4«l Srakl Bgy hónmpn Ifároiu bóB>|ir« 5JO.- A közrend fokozottabb biztositáláról szóló és • nemzetgyűlésen benyújtott törvényjavaslat több oldalról részesült szigorú bírálatban, sőt erős támadásban is, amit jórészt annak le-bet tulajdonítani, hogy a javaslat szövegének tanulmányozására még nem volt elég idŐ. A támadásokra illetékes helyről azt a felvilágosítást kaptuk, hogy rendkívüli veszedelmek leküzdése céljából kétségkívül szükség van rendkívüli eszközökre. Azok s rendelkezések azon-bsn, smelyeket a kérdéses javaslat tartalmaz, éppen nem veszedelmesek a közszabadságra és csak a szabadosságra törekvőknek lehet-nek kellemetlenek. Az internálások kérdésében pedig lényegesen szü-kitik a hatóság jogkörét. Meg kell mindenek előtt állapítani, hogy n külföldiekre nézve a javaslat első paragrafusa kifejezetten n mai jogállapotot, tudniillik az 1903. évi 5. törvénycikk rendelkezéseit tartja fenn, tehát a normális időkhöz képest semmiféle változtatást nem jelent. A javaslat íagmíább kifogásolt rendelkezései a következők: A közigazgatási dologházba utalás a javaslat szerint csak akkor kö-vetkezhetik be, ha az előzőleg rendőri felügyelet alá helyezett személy megszegi, vagy kijátsza a rá megállapított korlátozó rendelkezéseket. A súlyos következményt tehát saját mBgának tulajdonithatja az, aki megbízhatatlanságának adja bizonyítékát. Az előzetes rendőri felügyelet alá helyezés nélkül egyedül csak azoknak a közvetlen dologházba utalására ad felhatalmazást a javaslat, akik árdrágításért, valuta üzérkedésért ismételten el voltak Ítélve, továbbá akik vagyon elleni bűncselekményért ismételten elitéltettek, ha nincs foglalkozásiak és keresetforrásuk gyanú*, vagy ismeretlenek, végül akik nyilvános hatalmaskodásban találtattak bűnösöknek. A közigazgatási dolog házba való utalás különben legfeljebb hat hónapig tarthat, nem ugy mint az Internálás, amelynek határozatlan időtartamra a legtöbb jogos panaszra adott okot. Az pedig, hogy kik minősíthetők rendőri felügyelet alá helyezés, vagy a közigazgatási dologházba utalás szempontjából aggályosnak, — a javaslat hatodik paragrafusa kimerítő részletességgel sorolja fel. Tehát épp az ellenkezője áll annak, amit egyes lapok hangoztatnak, mintha ebben a tekintetben a hatósági őnkényeskedésnek tág tere nyílhatnék. A posta, távíró és távbeszélő ellenőrzésére szintén csak a belső rend, a külső politika és az ország védelmének érdekében ad a javaslat felhatalmazást. Uj időszaki lap alapitások enge- délyhez kötése, főleg arra való tekintettel, hogy az időszskl lapok mai száma a nagyközönség szükséges tájékoztatása szempontjából túlontúl elégséges, nem jelentheti a sajtószabadság komoly korlátozását. A lap betiltásra való felhatalmazást pedig azok a túlkapások teszik elkerülhetetlenné, amelyeket egyes lapok szinte naponkint elkövetnek és amely túlkapások a közállapotok meghiggadását mindennél hathatósabban akadályozzák. Ezek a megtorló intézkedések tehát nem i« érintik a tárgyilagos sajtót, hanem a sajtónak csak azt a részét, amely túlzott célokat tűz maga elé és ezeket szélsőséges eszközök kel az igazság meggyőző ereje helyett az izgatás romboló erejével kivánják diadalra juttatni. A kivételes védelmi eszközök elejtésére tehát az első lépést azoknak kell megtenniök, akik a békés idők rendjének visszatérését izgató magatartásukkal állandóan akadályozzák, mert csak, ha megszűnt az ok, szünhetik meg az okozat is. Viharok a Ház tegnapi Ülésén. Folytatódik a Rassay-Ulain atasitja Rasaay kitételeit. — Budapest, dec. 13. (Fővárosi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Viharok elkÖvetkeztét sejtetett a mai nemzetgyűlés. — Nagy érdeklődés mellett báromnegyed 11 őrakor nyitotta meg az ülést Szcitovszky Béla elnök. Napirend szerint a biztosító intézetek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat tárgyalása van soron. Az első szónok Beck Lsjos, aki rövid beszédet mond. Utána Propper Sándor szólal fel, aki a tanácskozóképesség megállapítását kéri. Miután a Ház szem melláthatólag nem tanácskozóképes, az elnök az ülést felfüggeszti. Rövid szünet után Kállay Tibor dr. pénzügyminiszter áll fel szólásra és válaszol a törvényjavaslattal szemben elhangzott kifogásokra. A Ház a pénzügyminiszter kijelentéseit tudomásul veszi. E<után Rassay Károly személyes kérdésben kér szót. Az Ulnin féle ügy — úgymond — véleményem szeiint a tegnapi nappal befejeződött. A legnagyobb meglepetésemre azonban » mii reggeli lapokban egy közlemény látott napvilágot, amely közleményt Ultin képviselő ur adta le s amelyben nz ellenem bebizonyitottan hnmis vádakat továbbra is fentartotta. Ezzel szemben kénytelen vagyok leszögezni, hogy mindaz, amit Ulain képviselő ur állit — szemenszedett valótlanság. Huszár Károly, miután Rassay- Qgy. — A miniszterelnök viasza Frledrich István felszólalása. nak e kijelentéseire a Házban érthető és nagy irgalom támad, oda-megy Ulaln Ferenchez és néhány szót vált vele, ami után Ulain elhagyja az üléstermet. Erre a jele netro Gömbös Gyula Huszár Ká rotyhox siet és heves vitát kezd vele. Az ellenzék zajosan tüntet Huszár Károly mellett s n csend csak hosszas idő multával áll helyre. Ezután Rassay Károly folyUtja beszédét és nyilatkozattételre hívja fel n miniszterelnököt. Gróf Bethlen István azonnal vá laszol Rassay Károly elmondott beszédére. Konstatálja, hogy az ellenzék politikai tőkét kovácsol az Ulain féle vádaskodásból, de ezt ő semmi esetre sem akceptálhatja. Tiltakozik az ellen, hogy ezt az ügyet a kormány ellen politikai váddá alakítsák át. A miniszterelnök beszéde után friedrich István szólal fel személyes kérdésben és reflektálva az ellene elhangzott kijelentésre, visszautasítja ő is azokat a vádakat, amelyeket IV. Károly hazatérési idején ellene szórtak. Friedrich István felszólalására a miniszterelnök reflektál majd Rassay Károly ujabbi felszólalása után az elnök napirendi indítványt tesz. A Ház elfogadja az elnök napirendi indítványát, amely után rátérnek az interpellációkra. Az interpellációk elmondása után a Ház ülése a késő délutáni órákban ért véget. Pasics nem tad kormányt alakítani. Belgrád, dec. 13. (Éjfélkor érkezett.) Miután Pasics belátta, hogy a radikálisok és a demokraták között fennálló ellentétek számára lehetetlenné teszik a kormányalakítást, megbízatását visszaadta a királynak. Zavargások Varsóban. Varsó, dec. 13.- Az uj lengyel államfő, Narutovicz beiktatása alkalmából véres zavargások folytak le a nacionalisták és a rendőrség között. Számos súlyosan sebe.sült és halott maradt az összeütközés színhelyén. Az ostromállapotot kihirdették. Seypel kancellár budapesti ntja. Budapest, dec. 13. (Saját tudó sitónktól.) A magyar kormány az osztrák kormánnyal egyetértésben január hó 12 ikében határozta meg Seypel kancellár budapesti látogatásának idejét. Ez a látogatás vi- szonzása is lesz egyben gróf Bethlen István miniszterelnöknek annak idején Bécsben tett látogatására. Az osztrák kancellár budapesti tar-tózkodása alkalmával főkép gazdasági kérdésekről fog a vezető politikusokkal tanácskozni. A kormányzó dunántalt utja. Kőszeg, dec. 13. (Saját tudóai-tónktól.) A kormányzó folytatva dunántúli útját, ma délelőtt Kőszegre érkezett. Ünnepélyes fogadtatás után behajtatott a városba, ahol rövid, lelkesítő beszédet mondott. Tizenkét óra 30 perckor foly-tatta útját Sárvár felé, ahova megérkezve a városháza előtti térre kocsizott s megszemlélte a tüzőrsé-get. Ezután Ferenc bajor herceg látta vendégül villásreggelin. — A villásreggeli után a kormányzó továbbutazott Celldömölkre. Népgyűlés Mezőhegyesen a népszavazás érdekében. Mezőhegyes, dec. 13. (Saját tudósítónktól.) Mezőhegyesen tegnap nagy népgyűlés volt, amelyen mintegy 5000 ember vett részt. A népgyűlés követelte, hogy népszavazás rendeltessék el azokon a területeken, amelyeket a románok erőszakosan megszállottak. A sajtó képviselői a miniszterelnöknél. Budapest, dec. 13. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Gróf Bethlen István miniszterelnök ma délután magához kérette a sajtó képviselőit és tájékoztatta őket a külpolitikai helyzetről. Irmertette a kisantant álláspontját>a jóvátételi kérdésben és ezután az újságírók által felvetett kérdésekre válaszolt. Felemelték a Máv. ruhatári dijakat. Budapest, dec. 13. A vasúti állomásokon lévő ruhatárban elhelyezett podjfyászdarabok megőrzési diját az Államvasutak igazgatósága a v következőkben állapította meg : Egy csomag az első napon 14 K; minden további darab 4 K; az első napon lul minden egyes darab után az első napon darabonként 22 K, minden további darabért 8 K; a következő napokon darabonként és naponként 8 K. Nincs engedélyezve az élővad kivitele. Budapest, dec. 13. \'\'(Saját tudósítónktól.) Egyes lapok híreire való vonatkozással a m. kir. földmivelés-ügyi minisztérium hivatalos közléat adott ki, amelyben kijellentik, hogy a miniszter élővad kivitelére senkinek nem adott engedélyt. ZALAI KÖZLÖNY 1922. december 14 Gazdasági iskola kérdéséhez. Nagykanizsa, áec. 13. ,Z«lal Közlöny* december hó 7-i számában rövidke hir jelent meg arról, hogy a város érdeme* tanácsa az uionnan lefolytatandó földbirtok-{ rendező tárgyaiéinál a gazdasági iskola kérdését is dűlőre vitti, n szükséges földterűlet megszerzésével annak felállítását biztosítja. Bizonyára sokan olvasták a kőz-érdek szempontjából őrömmel e hirt, hiszen n tanács elhatározásával egy intézményt hivnak életre népünk gazdasági intelligenciájának emelésére, tőbbtermelésének kialakítására, egy régóta hiányzó iskolát állítanak be Nagykanizsa városa s vidéke mezőgazdasági kultúrájának szolgálatába. Nagykanizsán a kereskedő és iparos ifjaknak a szükséges szakismeretek megszerzéséhez mintaszerű Iskolák állanak rendelkezésére. Ettél szemben a város társadalmának tekintélyes részét alkotó főldmlvej-iskoláját. Á földmives nú^\'1 léányoE túlnyomó többsége az elemi elvégzése után az iskolát többé már nem látogatják, hanem otthon a siütők kereső-, segítőtársai lesznek. Nagykanizsán évenként közel 5—600 Ilyen földmives növendék van, akik 12—15 éves, tehát a legérzékenyebb legfogékonyabb korban, már nélkülözik az iakola rendszerea tanító munkáját, nem érzik a tudás hasznát, a továbbképzés szükségét kénytelenek beérni azzal a bizonyos mezőgazdasági ismeretekkel, amelyeket a mindennapi iskola nyújthatott nekik Tanulhatnak ugyan még otthon is, az öregektol, az apjuktól, .de ez nem a.- ujabb kutatások, kisérlelek eredménye, hinem legnagyobbrészt hagyomány, amelyeket- emezek is az öreg szájából hallottak. Apja, öregapja is igy meg ugy tette, miért tenné hát Ő másképpen 1? Ily iskolai előkészités mellett, elsősorban a hagyományokra támaszkodó felfogásban nő ma még fel a magyar fÖldmivesosztály nagy többsége. Következményeként az ország gazdasági mérlege miliárdos veszteséget szenved. Idejét mult álláspont, hogv ■ szántóvető munkáját tisztán az idő járáü kormányozza. A mezőgazdái lírás kormányozza. t\\ J-.- kodásho/ éppen ugy, mint minden más foglalkozáshoz szellemi tőke, tudás szükséges. A munkát, a tőkét a tudás teszi jövedelmezővé. A magyar földmivesnek nincs még meg a kellő tudásn, szakismerete. Ha a hibákra figyelmeztetik, legtöbbször „öregapáin is igy tett"" felelettel intézi el a jó tanácsot, öregapja gazdálkodhatott igy, vsgy ugy, mert az ő idejében m-\'g nias viszonyok voltak, de most, amikor a termóföld már-már kimerült, ami kor kultúrnövényeinkre minden oldalról növényi és állati ellenségek törnek, mostmár nem gazdálkod-hatik ugy, mint öregapja. Azért \'se, mert a közérdek is máskép kivánjs. Ho akkor egy hold 6 mázsát termelt, most teremni kell neki kétszeresét, vagy még többet is. Drágább letesz élet, nagyobb az adó. Az ország szükségletét egyetlen kincsünkből, a termőföldből kell fedezni, ezért többet kell termelni, nagyobb jövedelmet kell produkálni. Nagyobb jövedelem eléréséhez nagyobb szaktudás kell. Ezért n gazdasági iskola kérdését nem lehet maradiságon jellemző mondással elintézni, mert, aki ezt teszi, az a haza ellen vétkezik. Az elmúlt 30 esztendőben javult valamelyest a magyar kisgazda gazdálkodási módszere, de még mindig rosszul gazdálkodik. Ki a hibás? Ne keressük az okok messzi múltba nyúlnak, azóta hal«dt az idő, más lett a felfogás, változtak a viszo nyok. A tények ereje ma már sürgős, parancsoló kötelességgé telte a fÖldmivesosztály fiu s leányainak rendszeres gazdasági oktatását. — Belátják ezt uz illetékesek is. Csakhogy ennek nz oktatásnak általánosnak, minden egyes földmives flu-, leányra kiterjedőnek kell lennie, mert az ország gazdasági talpra-állításához, nagy céljaink eléréséhez nem csupán egy néhány, ha- nem minden egyes ember löbbter-melésére van szűkség. E törekvés szolgálatában ki kell egészíteni az iskolák sorozatát. A 12—15 éves földmives fiuk, leányok számára gazdasági népiskolát kell Nagykanizsán is felállítani. Ez nz iskolatípus emelte Dánia, Hollandia mezőgazdasági kulturáját oly tündöklő, irigyelt magasságba azon tulajdonságánál fogva, hogy javító munkája általános, minden egyes növendékre kiterjedő. Hazai viszonyokhoz alkalmazva már számtalan gazdasági népiskolánk működik rendszeresen oktatva o gazdálkodás jobb módjaira n 12—15 éves fiu s Icányokut, tanítva a serdültebb ifj.knt, irányítva a felnőtteket. Széles rétegekre terjeszkedve végzi ezen iskola nevelő-munkáját, megbecsülhetetlen tényezőként működve azon, hogy föld-mivelő osztályunk hivatását a köz hasznára mielőbb a kívánt mértékben tölthesse be. . varga Imre gszd. Isk. igazgstó. H lorvenyaiek felmentette Farkas Kálmánt Szilágyi ás Farkas főszolgabirák rágalmazás! pöre. Zalaegerszeg, dec. 13. (Zalaegerszegi szerkesztőségünk telefonjelentése) Dr. Gerencsér tanú kijelenti, hogy rablások nemcsak Szilágyi főbíró járásában, de máshol is fordultak elő éa különösen a földbirtokosok ellen Irányultak. Szilágyi elmondja, hogy dacárn, hogy huszonnégy órát töltött azokban az időkben Csáktornyán, mégsem bántotta őt senki. Ma Ítélkezett a zalaegerszegi kir. tőrvényszék mint büntetőbíróság Szilágyi Dezső és Farkas Kálmán főszolgabirák rágalmazási perében. Ugyanis még 1920. évi február havában történt, hogv a megyei közgyűlésen Farkas Kálmán volt zalasrentgróti főszolgabíró Szilágyi Dezső volt Csáktornyái (most sümegi) főszolgabírót azzal a váddal illette, hogy ő az oka Muraköz elvesztésének. Szilágy! Dezső a súlyos vád miatt az akkori alispán engedélyével rágalmnzási pert Indított Farkas Kálmán ellen. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás, amelyre nngyon sok tanút idézett meg a törvényszék. Igy br lett idézve Kolbenschlag Béla főispán, Bődy Zoltán alispán, Bertin Ágost táblabíró, Gyömőrey nagykanizsai főbíró, Brand főjegyző, atb. és a megyei élet sok-sok előkelősége. A tárgyalás alatt felelevenedtek az őszirózsás forraclqlom, t> bitorolt ralai főidőn lejátszódott annrchlá-*nk érdekes mozzanatai Valel nak sok érdekes mozzanatai kalei doszkópszerüen. GyÖmőrey főbíró tanúvallomásában kijelentette, hogy az ő tudomása szerint Muraköz megszállása egye™ akció volt. H-sllomásból ar ról értesült, hogy mig a néptől el-rekvirálták az élelmiszert — -ddig Ő minden élelmiszerben duskálko-dott. Elmondja, hogy omikor Szilágyi vissza akart menni Csáktornyára, a katonai parancsnok kije lentette, hogy nem garantálja S*i Ügyi személybiztonság át és amikor ő ezt az akkori alispánnak megmondotta, az egy kézlegyintéssel ilyesfélét mondott, hogy „rongy fráter". Elmondja továbbá, hogy ő mint közigazgatási ember most is azt állit ja, hogy az összeomlásban u rossz közigazgatásnak igen nagy része volt. Kovács Károly pucsai főbíró előadja, hogy Szilágyi igen rosszul bánt vele, mindennap magához idézte és megfenyegette, # ha nem helyezteti el magát innen, akkor kenyeret fogja veszíteni. Elmondj-, amikor Szilágyi vissza akart menni Csáktornyára, egy küldöttség ment a főbíróhoz J» ott kijelentették, hogyha Szilágyi vissza talál menni, akkor ki Jogják hordani. Hsllotta beszélni, hogy a szerbek azzal okol ták meg bevonulásukat, hogy azért szállják meg Muraközt — meri a Vő/igazgatás vezetője elhagyta helyét és hogy rendel csináljanak és testvéreiket felszabadítsák. Szilágyi elismeri, hogy Kovácsot kénytelen volt több ízben meginteni. inteni. • •«..», Bertin táblabíró, dr. Vi\'kelety főbíró, Szeyfried rendőrkapitány és még számosan egybehangzóan vall ják, hogy Szilágyi főszolgabíró törvénytisztelő, pedáns tisztviselő volt, alárendeltjeivel előzékenyei bánt, de a rendet megkövetelte. Akik vele dolgoztak, mind amellett tanúskodtak, hogy Szilágyi a hatónági élelmiszerből jogosulatlanul vagy illetéktelenül nem tartott és nem szerzett magának semmit. Kolbenschlag főispán felemlíti, hogy egy ízben Farkas előtt ki is jelentette — hogy egy embert nem lehet felelőssé tenni Muraköz elvesztéséén, ezeket az eseményeket a világtörténelem lesz hivatva kideríteni. A bizonyítási eljárás befejezése után n bíróság tegnsp tanácsko- zásra vonult vlsaza. — Az Ítéletet azonban csak ma hirdették ki. A kir. törvényszék /elmentette Farkas Kálmánt. HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástani Intézel jelentése szerint hazánk nyugati részén némi hó esett és a hideg gyengén csökkent. Az Alföldön még hideg időjárás uralkodik. Egyelőre túlnyomóan száraz idő várható, gyengülő fagyokkal. — Személyi hir. Bődy Zoltán alispán több \'napi tartózkodásra hivatalos ügyben Budapestre utazott — Áthelyezés. A pécsi m. kir. posta- és távírda igazgatóság Oláh Arpódnét a budapesti I. számú távbeszélőközpontból n nagykanizsai postafőnökséghez helyezte át. — Petőfi emlékünnep Nagykanizsán. Az Irodalmi Kör a Polgári Egylettel karöltve nagyszabású emlékünnepet rendez Petőfi s\'.ülelésének 100-ik évfordulóján december hó 3l lkén. Ar emlék- két "részből "Vog\' átóf.k OMKl hazafias ünnepély lesr, este pedig hangverseny a Polgári Egylet nagy-ler\'r.sében. A hangverseny után tán\', következik. Az emlékünnepen közreműködik az Ipartestületi dalárda és sz Irodalmi Kör zenekara. A teljes műsort néhány nap múlva fogjuk közölni. — Aranybulla Ünnepély. Az Aranybulla kibocsátásának 700 éves évfordulóját magas nlvóju ünnepéllyel ünnepeli meg a Move főosztálya december 17 én délelőtt az Uránia színházban. Az) ünnepély súlypontja dr. Bslanyi György kiváló történeltudósunk felolvasása lesz. A gondosan Összeállított mű sor többi pon\'jsi: dr. Nagy Jenőné úrhölgy irredenta énekszámai Viz-keleti Ferencné úrhölgy zongora kísérete melleit; Nagy Győző ur szavolata (Végvari versek), Bánkbán 3. felv. 3. jelenete (Bánk: Fedor László ur, Tiborc: Schless Jenő ur.) — Az ünnepély kezdete pontosan 11 óra. Jegyek élőre biztositandók az Uránia pénztáránál. — A Hazudik a muzsikaszó szombati előadására előjegyzett je gyek a maqántistlviselők helyiségé déli,tán 7 és 8 ór« között át ben délután 7 és 8 óra közölt a<-vchelők. A péntek estig ál nem vett jegyek eladatnak. A vasárnapi előadásra néhány jegy még kapható kizárólag a Törekvés üzletében (Deák-tér). Itt vehelók át a vasár-napra előjegyzett jegyek is. — Karácsonyi bazár. Lázas munka folyik .-s keresztény úrinők csendes ott honában és közös munkaóráin. Céljo, hogy a december 17-én tartandó iótékonycélu karácsonyi bazár gazdagságával, kiállított cikkeinek változatosságával és olcsóságával a karácsonyi ajándékok iránt érdeklődő nagyközönség legszélesebb rétegeit is kielégítse és egyben a bazár látogatóinak ugyancsak az urinők által összeadott gazdag buffet álljon rendelkezésére, hogy a társaság kedélyesen NAGY SZÖVET VÁSÁR!F rf és nó le9finomabb kcimék -------------bámulatos olcsó árakért FURST JÓZSEF Kék csillag áruházában I xeieton: ass. I itZ\'JU december 14 elszór akozhassék. A kiállításra kerülő cikkek a beszerzési anyagok drágasága miatt a rendelkezésre álló legegyszerűbb anyagból kéazül-nek ugyan, bogy a kispénzű emberek által is könnyen megszerezhetők legyenek, de a legegyszerűbb tárgyak is fejlett mülzlésről tanúskodnak. Hogy mi mindent fog nyújtani a változatos bazár, arről n méhként szorgoskodó nők munkáját irányító GyŐrffyné, Kálazdyné, Hütterné stb. úrnők finomult Ízlése kezeskedik é» hogy a vásáron mindenki jől fogja érezni magát, arról Szekeresné, Plihálné, Berényi Elekné és Krátky Istvánné stb. úrasszonyok közismert fáradhatatlan agilitása, szervező képessége r; háziasszonyi figyelmessége nyújt biztosítékot. Lesz ott minden, ami Szem, szájnak ingere. Győződjék meg erről mindenki, aki a jótékonyság oltárán áldozni és egyben kellemesen szórakozni akar. — Halálozáa. A m. kir. törvényszék épületén fekete zászló lrn?. jelentve, hogy Novak György \'tőrvényszéki irodasegédtls/t 27 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Ma délután l/,4 órakor kiiérik utolsó útjára a Bajosaiul 5. alatti gyászházból a korán elhunyt ambiciÓ7us hivatalnokot, {•kinek halálát kiterjedt rokonsága gyászolja. — A engesztelő szent-mise-ldozat a megboldogult lelkiüdvéért mn reggel l/j8 órakor lesz a kiskani/sai róm. kath. templomban. Az elhunytban igen jószívű, törekvő és intelligens munkaerejét vesztette el a nagykanizsai kir. törvényszék, amely teljes mértékben osztozik a család mérhetetlen gyászában. — A kórház karácsonyfája. A kórház karácsonyfájára adnkoz-t-k : Lővenhtein Emllné P azt.-Péter 1000 K. özv. Rjjky Lajosné, özv. VhIícs Dezsőné 500-500 K, Kele-inen Ferencné 300 K, Marton János, N. N. 400-400 K, Riedlmever J*nő 150 K, dr. Feits Lajos 200 K. N. N. 100 K, N. N 100 K, Woschitz Nándor 100 K, Keszei L -josné 50 K, mely odományokért hrtlás köszönetet mond Mária főnöknő nővér. — Zavar a nemszláv jugo-azlávlal katonakötelesek bevonulása UörUI. Szabadkáról jelentik: A nemszláv lakosság körében hetek óta élénk izgalmat kelt az a körülmény, hogy a hatóságok nem tudnak végleges felvilágosítást adni a katonai szolgálatra alkalmasnak talált ifjúság bevonultatása ügyében. Eredetileg ugyanis az a hír járta, hogy a nemszláv ifjúságot egyelőre nem fogják behívni, később egyeseket mégis behívtak, majd legutóbb * Pravda közölte, hogy decemberre sor kerül az 1902-es korosztály behívására. A becskereki katonai ügyosztály ezzel szemben kijelentette, hogy az ügyben még egyáltalán nem történt döntés ugy, hogy a lakosság uttól tart, hogy az ünnepek alkalmával majd váratlanul beszólítják a tájékozatlanul hagyott embereket és igy éppen az ünnepekre ragadják el családjuk köréből és viszik Őket ó Szerbiába. — Csehszlovákiában La so-k alják a potyautasok számát. Prágából jelentik a Középeurópai Kurírnak: A nemzetgyüléa legutóbbi ülésén Klosch iparos és kereskedőpárti képviselő az állami üzemek gazdálkodásának kritikája közben kijelentette, hogy a vasu-takra azért fizet rá a vasút, mert túlságosan nagy a személyzet, a ZALAI KOZLOKT Az ellenzék minden áron kormányt akar buktatni Támadáa készül a legfelsőbb hely ellen. — Gróf Andráaay Gyula helyteleníti ax akciót. Budapest, dec. 13. (Saját tudósítónktól.) Az ellenzék körében néhány nap óta egy Igen titkolt akció készül, amely a legfelsőbb hely ellen merészKedik törni. Ez a kísérlet annyira illoyália, hogy tarthatatlanságáról maga az ellenzék is megvan győződve. Az akció tulajdonképpeni célja az, hogy lehetetlen helyzetbe hozza a kormányt, annak lemondását kierőszakolják. Hogy milyen lelkiismeretlen ez a terv, az abból is látszik, hogy maga gróf Andrássy Gyula is helyteleniti, mert közjogi aggodalmai vannak a terv sikerét illetően. S»jnálatos dolog, hogy az ellenzék nem számolva az ország izgatott közhangulatával, ilyen mesterkélt eszközökkel igyekszik a maga s/ámára hangulatot teremteni, s nem vesii figyelembe azt, hogy vádjai valótlansága esetén a közvélemény felháborodása teljesen elfogja söpörni nz ellenzéket a kö/élet színteréről. többen utaznak ingyen, vagy rez»i jegygyei, mint rendes áru polgári menetjegygyei. A szállítási viteldijak túlságosan magas volta pedik a kereskedelem éj ipar cikkeit és termékeit aránytalanul drágítja meg. — Vlzenjáró tunk. Newyork-ból jelentik, hogy sikerült egy olyan tankot szeijyszteni, mely szárazon és vizén egyaránt közlekedik. Szárazföldi menetsebessége óránkénti 30 mérföld és kapaszkodó lánc segítségével 60 fokos lejtőn feljut és a Hudson folyón is átkelt a legszélesebb helyen. Hadi felszerelése háromhüvelykes égyu ból ál1, melyhez egy napra való lőszert is magával vihet. — Arany- ás oxüstbovilUs, 8o4a-pest, Varmegye-utca hét Hivatalos órilc Ü-5-ig. Uránia .Don Ramiro* A legótxin-ttbb clümcrctsel itlutuak c filairőj MinJca lek nt<lt>«n kUttxikuian tokcleic* I «\'. >\'» -Heine örófcbeou balladája ;> sttxepWi meglopó \\xép<íg.jJ<, rendezétc/é* íoiogMti«j.i n j>Ári«i Pal c ny.it niwyvoiulu muukitjo, l.t-vctelcl pedig Toledónak, n forró napsunaru Sptayolortxgnek elugaj.. siJtkcin kcwltek KARÁCSONYI AJÁNDEKNAK legnlkalmas abb flílPP béxebeli anyagból készült Sóját kötésű h<tri\\ nyái. kötött s.övött árui Kabátok b m, jump?\'rkb*n, hiútokban, kes: tyűkben é\\ nyakkendőkben nagy választék. Ax élőhalottak elm alatt muUlja Na • Világ-mozgó *z amerikai Vitagraph-gyir legmonumcnlátivibb liloi iiko\'.ttit, melyben At amerikai Pathégy«r hírneve* művészei, köztük Calhaiinc TJalvclt kreálj i - főszerepet. A Ilim témája Hornung hite* regénye után lett tllmre átdolgozva Jön l«gküzel«bh »z .Orleinsi siús* Rr/o mii előjegyzéseket elfog-id » Világ-raoagó pénztár,t. — Mélyeu leszállított ára kon megkezdődött a karácsonyi vásár a KisfalUdi és Krauss divat-Áruházában az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. — Né ktllözhototlon könyvaján-dék. Páratlanul énekes ét erdeket ■•»< .tikot jutui AZ UJSAC, a léváfos !f,- oM> n tntkoittU napilapja c\'/ttiet&nek kivétel nélkül. Ez az n|*n.!ck • nopsxerü MINDiíNl" TUDOK o* idei évfolyama, mely sxenxsci s szépirodalmi éa naptúti rétien kivül h tudni-valóiul oly bőségben tartalmazza, hogy nc kül-.xheUUUen kczikiayte i Jo\'gór- pol-gjtvjRTuk »t étet mínJen ösvényen \\<i már most beküldi «z cliírisitisl összeget, ha csak egy hónapra lt A/. UJSAC-n janu*r t -tói ssámitva, »* roeRkapja ozt az erteket könyvet és rneginJitjut :é»»ére azonnal • legjobb magyar napilajot, AZ UJSÁG-ot Grosz és Társa bank- éi töiidu-blzományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. amelet. SwgOnydm H.nk.r H.gyk.nlu. Telefon: J21. SPORmST. — Magyurorjzág kormányzója ateatedzéaről. A kormányzó ur őfőméltósága résztvett a budi pesti Torna Egylet disztornáján, amelyet az hősi halált halt 67 tagjának emlékére rendezett. A-lélek emelő és ritka látványosságon közéletünk előkelőségei is nagy számban vettek részt s végül » tornászokhoz a kormdnyző ur Őfőméltósága a következő buzdító beszédet intézte: „iMár régen kerestem az alkalmat, hogy a magyar sport derek vezetői nek cs minden működő tagjának munkálkodásukért köszönetet mond jak. Nincsen semmi olyan u világon, umely annyi hasznos gyümölcsöt hajtana egy országnak, mint a testediés nemei művészete. A magyar nemzet Jiaiban megvan az a Képesség és az az erő. hogy a nem zelck versenyeiben méltón állják meg a helyűket Hiszem, hogy u két év múlva megtartandó párisi olimpiá szón a magyar fiuk a piros-fehér zöld trikolórt so\'<szor fogják a gyö zelmi árbóc élére juttatni." v A virág-ó m»gyar sportnak eren lega>aga!><íO» helyről jövő elismr-réte szolgáljon továbbra is buidi-tásul minden magyarna*. hogy nz annyira arüksrges testnevelés által teatileg lelkileg megerősödve elérhető Ügyen minél rlőb\'o minden magyar hazafi szent cilja — \'Vo^y-Magyarország visszaszerzése. Budapesti sporthírek. Az ez-évi utolsó elsőosztályu bajnoki mérkőzés is lezajlott, amely azonban nem okozott változást a bajnoki táblázaton. Az Őszi forduló eUő helyet a kitűnő Újpesti TE csapata fo/lalja el 19 ponttol, jobb gólafá nyával megelőzve ac MTK ugyanannyi pontszámmal biró együttesét, amely ily módon a második helyre siorult. — A 3 ik hely az FTC é, amely nz Őszi szezonban Í5 pontot szerzett. A többi csapatok állása a következő: 4. Törekvés 14 pont (jobb gőlarány.) 5. III. ker. TVE 14 pont. 6. Va«as 12 pont. 7. VAC 9 pont. 8. KAC 8 pont. 9. Zuglói AC 8 pont. 10. MAFC 7 pont. 11. BTC 6 pont. 12. MAC 1 pont. Idők változásának a jele, hogy 3 még tiszta ama tőr alapokon álló szépmultu csapat a legutolsó helyeket foglalja él. A 11. osztályú bajnoki mérkőzéseket még nem tudták mind lebonyolítani a rossz Időjárás miatt. Az első 5 csapat helyezése itt valószínűleg a kővetkező lesz : 1. UTSE, 2. BEAC, 3. 33 FC, 4. BAK, 5. Ékszerész SC. Nemzetközi mérkőzés volt Prágában, ahol a múltkor Budapesten szereplő Ausztria válogatott futballcsapata, amely a magyar válogatottakat 2—1 arányban megverte, 4—6 arányú súlyos vereaé-get szenvedett a cseh válogatott csapattól. Megalakult az elaő magyar proficsapat. A legújabb hírek szerint a napokban megalakul 100 millió alaptőkével az első magyar nyílt proficsapat: a „Túrán" proficsapat r. t., amelynek megalakulását több másik fogja követni, akik nyilt professzionista alapon fogják űzni a labdarúgás közkedveltsportját Dolgozik a jóvátételi blzottaág. Páris, dec. 13. A jóvátételi bizottság mai ülésében foglalkozott az osztrák-magyar államadósságoknak az utódállamok között való felosztásával. KÖZGAZDASÁG. Valuták Napoleoo WXO, foot •.077S-11076, Dollix Í4IS, Fraocit ír»n* 105-71, Márka30 -36. OUi* Ura 114-10, Otíliák koroaa :j\'4& -3 50 í.ci 1-426 — 1525, Sxokol 73—77, Svájci frank 443 -53, Dlnir 2V00—2^50, Lengyel márka 14-15, ItoUandl forint Ö35-9M), Helgafrank 148-153. Léva 18-19 Devizák: AmUerdatc 936-50, Koppenhága 480—4\'dO, \\ri*»H«iii« 440—450, l.ondoQ 10775 11075, Serlín 20 -36 Milano 115-120 Pán* 103-69, Prá<a 73-77, — Stockholm Ö30 -945, — Zürich 440 -55, — Wien 350 360. -Zágráb \'>75—695, — New-York 2340-415, Var«" 14 — 15, Bukareil 1425 - 1525. Sofla 18-10 Zürichi zárlat i i/erbn 6 50 AmtUrdun 2I2\'5, Hollandi* — New-York 528-00 London 2449, Páxli 3740, Milano 2637, Prága 166 5, Budapest 23-4)0, Zágráb Hh, Varai 3 25, Wien 0 73. Síufia 3*iS Outrak bély. 0 76 Termény Jelentés* du*a (TUzavVdékl) 10050-11000, egyíb flö^O 10000, ro*» 6yO>7l0ü, takariuáoy árpa Ó70O-6SQ0 *orárpa 7100-300, sab 6500-6600, tengeri ii)X>-tWOO,rep-:e I3XK3—13500, korpa 450 V--460 kólei 8<XpO-8500. Budapesti állatvásárt Marhahús I r. eKÍ»*ben 320-430, hátulja 340-44O. eleje 310^-410, U. r. egészben 2i>»—300. hátulja 230—320, eleje 130—140 Növendék roazha: I. r. egészben 226-265, borjú f.SUttt b<5rbí 476-5< 0, Kásslet: Nagy-marha 81, eladái 50, — Növendék marha 18, eladá* 6, borjú eladá» —, Marha-b/., 430—450, borjob-\'r 800 010. Birka —, eladva —, Juhhu» 280-320. Sertésvásári Felhajtás 1100, Kikeli délig 700, öreg — Közép 400. Könnyű —. L r. 4*5-495, II —. Zilx 7*0, Szalonna 570, Leh. hu* 420. Értékek a magánforgalomban: Magyar h\'tel 7350, 0»zUik hitel 1450, Beocuni 4050U. Draiche 22000, Általános jxén 83\'50, L\'rikinyi 56uC0, kim* 10360, pr.obm 14\'JQ__ Felelőn nzerkesztó Benedek Rezső. öxv. Novak GyŐrgyné. u,:y a maga, mini gyermekei Baj Györeyné »xül Novak Juli, HÁJ Sándornó szul Novak Kati. Ilangyallca Sándorné »zu!. Novak Rozi, Nóvák >Url, Anna ét Hrzal, vaU-mlnl az cginr rokonság no%-eben fijdalomt-\'l megtölt txivvel tudatja, h> gy ixeretett fit. testvérük, lUelve rokonuk NÓVÁK GYÖRGY tfirrinyxékl irt6»te««tisít életének 27-l< évében, hossxai ntenvedés "tán folyó hó 13-án reggel 8 órakor elhunyt Temetévef.h^i 14-énd u,36rakor lesz a Kisk>nixte. Bajcsal ut 6. s*. gyasihixból Az engesztelő sxentmisiildoxat a megboldogult Iclkiildvoért f hó 14-én reggel \\\',8 órakor lesz a kiskanixtal róm. kalh templomban. NagykanUs*. IV22. december 13. Nyugodjék békében 1 ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Meghívó. A Náptek.rélcpénatár R*a«-rioy tíir.n.iíjf Naj ykanlxaán {Ér.:okkő20«ÍKt>cn a Peili Magyar Kereskedelmi Bankkal) A Písli Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai tlúkj&nnk helyiségében Nagy-kanizsin 1922. ívl december hó 22 <Sn délelőtt 11 érakor rendkívüli közgyűlést tan, melyre a tisztelt részvényesek ezennel meghivatnsk. . Tárgysorozat: 1. Az alaptőkének 2,300.000 koronáról S.000.000 koronára való fel-emelése. 2. Az alapszabályok 2. és 5. §§•«\'• nak módosítása. Jogyzot: As alapszabályok 0 J-i értelmében ■ közgyűlésen azon réisvényes bir azavarati joggal, ki legalább 4 o»j- al ■ kózgyulé* elótt így, va*y több oly részvéoyt !• nem járt azelvér.yekkel ■ társa tág pénz-táráoi), • Pesti M«(yit k\'ercskede\'mi Bank-sál Budapesteo, va/y ina k nagykanizsai flókjánál hely az letétbe, mily«k már I hónappal ©Sóbb a lotcvA Miját nevére irattak-A letett részvényektói teritvény adatik. mely (gazossal szolgai a közgyűlésen való rész- \'""" fll Igazgatóság. Apro hirdetések R....«| I.••mait kwfbn kftu U». rgy rí.\'j»siH »jt(j ,.V.| ,-Mss l.n.i, eUda. i:»t.6«Hf !» > .fi ,1,11 ff Ufi lyaiktrdt <U>IA Utrt* Ut sa. alatt \'*> Saazaáh Uíi<« Vatta* V»4 >&O0>4 KaiUrhka? kocl «(»£». l\'A*}rl >«il|.M1W!. Hsokantaaa Cí-t.ia-Ur II. t la; UtJé Higyar FIAT MŰ/ik r. t. Ila.1ap.at k«pTlialftetf*. Taurll eummlraktár. teheráru fuvaroz As, axcmeiy-fuvaroiát. Javító-műhely, bcnilnárusttás. Telep Tárház-utca. TcUfoo 183. Igazfatviég Pfl-ut 8. Bozár-ópUloL T«lefon: 330. Nagykanizsai Autóforgalmi Rássványtáraeság NAGYKANIZSA NAGY PÉNZT fizetek nye»t, görény, vidra, mezei- és háilpyul BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS szőrmekiAllitAsa Hyltua: reggel 8 órától este 7 óráig. Rfdnlia dúsan felszerelt ra hidrát Klnlzr.y-utca 21. sz. alatt j bor vörös faltér Durj. St korona, £ hunit f«IJ»N> Lichtenstádter (Ligeti) Ede Szamara-utca 3. Kjifgártjc. Zootortk. Grmolóflok. tmr M« laaiuirWIrl >*ua*.t illii I B4. #Klrkljt udvari hangszergyár STERNBERG Budapesten, RákócUut > aaAtuai .<041 y.lotajtbaa.. W\'% Ifja r/< lK«ftsl, Ifp "altr*" ka.*o««"« »»a la "I iMI dlJUluial tUüai I/. »jlal»!<«. Na hm s-Ujra WiiOotA. .Tanítandó har,t.s»r/t ttJÍ* potUa (ytrakW, jub^aaaa^ialalH^l. OraanorOn talaJdo-nnaok d ak Wojat* k»ac1tm*lil Imryr, It T. n0ao4«oaittak«. «J|) MOTOROKAT benzint, nyenolajit, Dieselt karessk, minden nagysinban, tórótt állapotban la. TÖLLER KALMAN Budapest, Horn Ida.u. 12. ti„ argent iános modern <lp*siUxl«tébon Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett cipó as anyag jisága ét kiváló goo-dos készítésé oél fogva a le/jutányosabb. óháti váUssték kissel dolgozott ftkete ét sslnes bökte, chevia* ji, szarvas, antilop, lakk, selyem és bínooyclpókben. Gyermekcipő különlegességek I tURUl cipőgyár r.t. Nagykanizsa, Fő-ut 12. sz. alatt Turul faluimul minden czlpűt kivitelben, tartóutgban, olcsóságban I ir Rövidáru nagykereskedésemben egy ügyes utazó azonnali belépésre korestetik, aki a vidéken kellő (smerettséggel bír DEUTSCH JÓZSEF Kazlnczy-utca 8. szém. KltUnö sematu tehir UJ BOR w.tj. 60 korooa a Rákóczl-vendéglóben quittner arthur JjH világítási vexoiökav, motorok, osillárok, aj^ái ^^ ^ ■ valamint talafannk a.aa.ill. Á- l.t-X | ----o ----- - , uív.vívS) v sui ai v a, vat.mist t.l.feaok, o..n,ók i, J.t.J- — — • ks.snuk.k r.l.nr.U.tt, k..l.lT vllluni»rtW b.r.si.staSt. Mlud.o "»■ villatnoa muktlatok nyor.au ..ikőialt.tn.k. lukmt&ta vassl motorok Qjratak.roa.lis.L Xla.sas.mt SrOk raktárén. NEMETH LŐRINC kaptat As sámta készltS Polgári Egylet kapuján (Sugár-u») 0C n bejárnt. zsaisls ujbor liter enMot 60 K óbor Utsreakáet 100 K BRUNCMCSJÓZSEFS figyelmeztetés! Nagy ny<rsanyir.k<Si!«te .-.k svMo*. adtak arra, hogy a kereskedelmet lényegesen olcsóbb áron elUtliassuk a kl-vátú terpentlnes .Pyram* clf/krímmel. A kósóasfg saját <rdek<ben cselekszik, ha ssakiáglettt surgóseo fedesi, mert, ha a kereskedók kíuletei kifogynak, már csak jóval drágábban tass beszerezheti a .Pyram*. A gyírt árak már is mattatabbak és további árváltozások várhatók.. A terpentines ,Pyraxn* évekig e\'.tehetó, i a gyár — mely a szakmában a legelsó ós legnagyobb — garantálja, hogy a mai .Pyram* cipó. kiémnét jobVet, tökéletesebbe t s a dpóre elóoyósebbet elóálhtanl oem lehet BENES TESTVÉREK viovlszari oyAr rt. jl.t I\'Jör. Ilud.pMl. T.UN.ár. Wl*. Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő bMWJultMl .gr.tt BJvtbb í.l. ijf.cvi\'.■nyújt BBCK DANIUL tulijtenoi, Sslfetvár. L«v.l.kr. cjm vAUuotok. 11H Csyn^kek mn~r\'l r..m dij.iutoak. u. m.: Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapirok, boritékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röp-lapok, gyászjelentések s minden eszakbt. vagó munkákat pár óra alatt készit Könyvnyomdái munkát * Könyvkötészeti munkát OOOOOOOOOOOOOOOOO0000000000OQOQOOOOOQOOQQOOO y • « . ,. a .... ____. ■ n 8 o 8 0 § m.: Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárköny-vek, irattáskák készitesét erös, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja j uivm.il vauaiju Zalai^ és Gyarmati Nagykanizsa, Fő-ut 13 oooooooöcaooooóp Nvomsiou . lapiulaldoooaok: a Gyarmat\'-- 61. évfolyam Nagykanizsa, 19\'22. december 15. Péntek 284. szám. politikai napilap cs szám óra 10 korona. KlA(la«Ual arak: Hgjr hónapra <00.— Marom hónapra ftftO.— X Házszabályszlgoritás. Aki figyelemmel kitéri az utóbbi napok Interpelláció\' rohamait, az láthatja, hogy ezek a bevcxető hullámai annak az obstrukciós kalandoraágnak, amelyet már ismerünk a magyar parlamentárizmus történetéből éa amellyel egykor megbuktatta a kisebbség Lónyay, Sza-páry, Bánffy éa Széli Kálmán kormányait. Mert az ilyen interpellációk inflációja arra mutat. Vizsgáljuk csak meg közelebbről az obatrukciónak a parlamenti életben elfoglalt szerepét és látni fogjuk, hogy az agyonbcszélés a par lamentl támadás leghitványabb fajtája. Nem állit siolgálatába nagy elveket, nem kellenek hozzá érvek, csak.három dolog kell hozzá: száj, száj és száj. Minden állami azervnek csak addig van létjogosultsága, mig az a nemzet érdekeinek megfelel, amint azonban hivatását nem tudja teljesíteni, el kell söpörni. Ilyen megnyilvánulása az állami létnek a parlament is. Hivatva>»swi arra, hogy a nemzet akaratát kifejezze és lelkes munkájával annak ügyeit előre vigye, érdekeit szem előtt tartsa. Az obstrukció ezt az alkotó munkát megakadályozza. Kérdjük tehát az ellenzéktől, van-e jogosultsága annak a támadási módszernek, amely ezt az épitő munkát meggátolja? L,ehet-e jogot formálnia bármiféle pártnak, vagy kisded társaságnak arra, hogy megakasz-sza a parlamenti organizmus életét ? Minden törvényes parlamentnek az ország közvéleményének n képét kell feltüntetnie és minden kormánynak az ország akaratát kell keresztül vinnie. És amikor néhány jótorku ember ezt az akaratot akarja megakasztani működésében, mikor n nemzeti kívánság megtörvényeaedését akarja meggátolni és a nemzet hangjába akar hamis hangot kürtölni, akkor ezeket az ^urakat el kell némitani. Itt hiába szavalnak parlamentáriz-musról: az obstrukció nem egyéb, mint a parlamenti többségakarat meghamisítása, hiába szólásszabadságról, mikor a saját recsegésük mellett a nemzet hangját akarják megfojtani ■ .. A kormánynak módjában kell hogy legyen a parlamenti orgona registereit ugy szabályozd!, hogy ezek a hamis zörejek elnémuljanak. Mi kérjük — nem, a legnyomatékosabban követeljük a kormánytól, a nemzet közttéleménye neveben, hogy még idején vessen zablát a Jéktelenkedö obslrukciónak a szájába és ne engedje odáig fajulni a dol gokat, hogy az ellenzék ex lexbe sodorja az országot. Görögország a kísántántban A forradalmi kormány határozata. — Belgrádban örülnek Görögország csatlakozásának. Belgrád, dec. 14. (Éjfélkor érkezett.) (Szikratávirat.) Görögország forradalmi kormánya elhatárolta, hogy belép a klsántántba. Belgrádi diplomáciai körökben Görögországnak ezt az elha tározó lépését nagyjelentőségűnek tekintik é> biztosra veszik, hogy Görögország csatlakozása még Jobban összeforrasztja a klsántánt államalt, mint ahogy eddig voltak. Napirenden az indemnitás tárgyalása. Zárt Ölés i Rassay-Osyben. — A költségvetés rWd idö múlva a Ház elé kerül. Budapest, dec. 14. (Stját tudó-silónktól.) A mai ülés tizenegy órakor kezdődött. A biztositó intézetek állami ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása kapcsán Propper Sándor mond rövidebb beszédet. Ezután gróf Bethlen István miniszterelnök a Ratssy ügyben zárt ülés elrendelését kéri. A zárt ülés után a miniszterelnök kijelenti, hogy azok a dokumentumok, nm«-lyek Rassay bűnösségét bizonyították volna, — hamisak s a maga részéről is hozzájárul a hamisítók kinyomozásának elrendeléséhez. — Napirend szerint következik ezután az indernnitási törvényjavaslat tárgyalása. Ivády Béla előadó ismerteti a javaslatot. Miután az adó- javaslatok kidolgozása és törvénnyé emelése teljesen lefoglalta a kormány idejét, nem állott a pénzügyi kormányzat módjában a költségvetés elkészítése, a miután a korona is csak augusztusban stabilizálódott, fizikailag sem maradt elég idő a költségvetés megalkotására. A kormány azonban rövid* Időn belül be fogja nyújtani a költségvetést. A* indernv-ittá:\'. vita eUö szónoka Drózdy GyŐzŐ, aki az idő előrehaladott voltára való tekintettel kéri a nemzetgyűlést, hogy beszédét holnap mondhassa el. Miután a Ház ehhez hozzájárul. Az elnök napirendi indítványt tesz, amelynek elfogadása után n Ház ülése két óra előtt néhány perccel véget ért. A budapesti francia nagykövet dejeunerje. Budapest, dec. 14. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Jenn Doulcet francia nagykövet, ma délután de-jeunert adott Disseyre francia kép viselő tiszteletére, aki u magyar politikai és gazdasági viszonyok tanulmányozása céljából jött Pestre. Tizenhárom milliót loptak el Bécsben. Hécs, dec. 14 (Saját tudósítónktól.) A rendőrség letartóztatta az Osztrák-Magyar Bank egy Ritter Walter nevü hivatalnokát, aki a pénztárhelyiségből 10 000 koronás bankjegyekben 13 millió koronát lopott el. A lopásban segédkező társát szintén őrizetbe vették. A Horthy-akció eddigi eredménye. Budapest, dec. 14. (Saját tudósilónk telefonjelentése.) A kormányzó védnöksége alatt megindult inség-akció nagy lépéssel haladt előre. Az eddigi gyűjtés eredménye 1250 millió korona. Ezzel szemben a szükséglet mintegy 1500 millió korona. A gyűjtés intenzivebbé való tételérc éa a hiányzó össt.eg pótlására a belügyminiszter névjegyzéket állitolt össze azokról, akiktől a magyar társidalom joggal elvárja, hogy vagyoni állapotukhoz mérten vegyenek részt az akcióban. Megalakul az osztrák nemzeti bank. Bécs, dec. 14. (Express táviral.) Az osztrák nemzeti bank alakuló közgyűlését december hó 22 ikére hivták össze. Besztercebánya küldöttsége a cseh külügyminiszternél. Prága, dec. 14. Besztercebánya várost tegnap küldöttséget menesztett a köztársaság elnökéhez, hogy tiltakozzék n megye székhelyének Zólyomba való áthelyezése ellen. Massaryk helyett — aki jelenleg most beteg — a belügyminiszter fogadta a küldöttséget és azt válaszolta, hogy a kormány ragaszkodik a meghozott törvényhez és igy nincsen módjában a megyeszékhely változás ügyében intézkedni. Egyre tart a jugoszláv kormányválság. Belgrád, dec. 14. A király újból felszólította Pasicsot arra, hogy folytassa n radikális-demokratn kormány megalakítására irányuló tö rekvéseit, mert a parlament feloszlatása most nem látszik időszerűnek. A radikálisok ezzel szemben továbbra is azt az álláspontot képviselik, hogy uz uj kormány caak akkor működhetik együtt a mostani szkupstinával, ha Ptisics az uj választások lefolytatására is megbízást kap. A kormányzó dunántull útja. Sopron, dec. 14. A kormányzó különvonata ma reggel hét óra tizenhét perckor indult Eneséről Nagycenk felé. Útközben Csornán és Kapuvárott időzött a vonat, ahol n pályaudvaron küldöttség-ek várták a kormányzót. Csornán Rakovszky Iván belügyminiszter és Gévay-Wolff Lajos, soproni alispán fogadta a kormányzót. Kapuvárott népviseletbe öltözött leányok csokrot nyújtottak át a kormányzónak. A kormányzó vonata tiz óra őt perckor érkezett meg Sopronba, ahol nagy tetszéssel fogadták Magyarország délceg Nagyurát. Kettészakadást mozgalom az olasz néppártban. Róma, dec. 14. A néppárt egyes csoportjai között mozgalom indult meg, amely nyilván a pártszakadásra fog vezetni. A párttagok egyrésze a baloldalhoz csatlakozik, mig túlnyomó többsége a kormányt támogatja a januárban ismét összeülő kamarában. # A cseh kormány nem enged bányászokat Franciaországba Prága, dec. 14. A Narodny Demokrácia jelentése srerint a cseh kormány lemondott arról a tervről, hogy bányászokat küld Franciaországba, mert nincs elegendő biztosíték arra, hogy ott kielégítő védelemben részesülnek. Az amerikai kormány az európai válság megoldásáról tanácskozott. Washington, dec. 14. Az amerikai kormány tegnap az európai válsággal foglalkozott és késznek nyilatkozott arro, hogy közvetítésér felajánlja és ilyen módon igyr^rszik elősegíteni Európa közgazdasági viszonyainak megjavulását. A jóvátételi kérdés most ezidőszerü lett és a legközelebbi értekezletek egyikén okvetlenül meg kell oldani. Meghalt Verebély egyetemi tanár. Budapest, dec. 14. Dr. Verebély László egyetemi rendkívüli tanár nyilvános sebészfőorvos életének 82. évében hosszas szenvedés után meghalt. A pápa kiátkozza a coelibátus ellen agitáló horvát papokat. Róma, dec. 14. A Szentszék excommunlkáló dekrétumot készül kiadni az úgynevezett horvát nemzeti egyház vezetői ellen, akik a katolikus doktrínákat belgrádi hatás alatt erös reformoknak akarják al ivetni és különösen a coelibátus eltörlése mellett vannak. A tárgyalások a Szentszék és Bauer zágrábi érsek között a dekrétum kiadásáról folyamatban vannak. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Petőfi mint - ember. A költő születésének százesztendős évfordulója ajkalmából mindenütt az egész müveit világon méltatják azt a ragyogó költői zse-nlt. aki a negyvenea évek vérzivataros idején Istentől nyert készséggé! énekelte meg korát, azerelmoit, szenvedéseit és a negyvennyolcas magyar tragédiát. Es az ünneplés Petőfinek, a költőnek aról, — pedig Petőfit mint embert is lehet, sőt kell, kötelességünk ünnepelni. Petőfi, az ember, a szenvedő, \' szomorúan látó költői egyéniiéf— mint legtöbb sorstársa — szegénységre, tudatlanságra és mngvaro* maradiságra ébredt a szülői házban. Bár gyermekéveit leköti és szin«s képekkel népesitik be n mező. «z Alfóld végtelen síkságának délibábképei. mégis kivágyik a nagyvilágba, hogy végigszenvedje az élet reá váró nagy megpróbáltatásait. Es rhogy becsukódik r>iő gótte a kiskőrösi porta uccakepuja, mrlléjeszegődik n mindenkori költők mindenkori kisérőbarátj*. a nyomor... Fajdalmasan zeng az ismert költemény utolsó soraiban .. oh ha tudná mily nyomorban élek.. Es ez a rfyomor végigkíséri őt majdnem élete tragikus befejeződései?, n segesváii csatasikra. Pillanatnyilag csak Szendrey Júliával1 való házassága idején — amikör már országosan elismert hirü •kfljtő\'volt — oszlanak el feje felől a gondok felhői. De akkor uj fájdalom ül a lánglelkű poéta szivére a a .Szeptember végén" elmü csodaszép költeményében elsiratja a tünŐ szerelmet... Petőfi, a nagyon szerelmes, a nagyon ér»ő ember nem vo\'t aierencséa a sze«elemben sem. H\'-zen S>endrey Juliit úgyszólván a véletlenek telték Petőfi hitvesévé és Petőfinek látnia kelleti, hogy ugy szelni, mint ahogy ő szereti Júliát, nem tud a házasságában fel-mdegedni képtelen bsszonv... Minden jel elárulja, hogy S/endrey Julla aak asszony volt, asszony és semmi több, aki nem tudott fel emelkedni Petőfi gondolatkörébe, aki színes szappanbuborék csupán s smidőn a költő simogató keze ho\'záéri, semmivévált, szertefosz lőtt... Petőfi költészete nem fejezi ki teljesen a szerelmi csalódás mélyen égő fájdalmát, csak sejtetni engedi, hogy Szendrey Júlia is sebet nyitott, uj, gyötrelmesebb sebet a poéta belsejében. Es emberi leg megérthető azután, hogy* a csalódott Petőfi, aki látta, érezte, akinek a lelke harsogta a fájó sze reiem dalát — miért kereste szent fanatizmusával a megváltó halolt. Amikor már nem volt semmi, ami az élethez kötötte volna oz érzékiség vagy az anyagiasság kilincsein, — jó volt a lélekemelő 1848 -alkalmas és ideális volt meghalni egy eszme, egy cél, egy álom szolgálatában. Megadódik léhát a felelet köny nyen: boldogtalan, el nem sírt fájdalmakkal telitett volt Petőfi cm béri élete. Mert ami boldoggá tehet egy emberi életet, n gazdog aáy, a nyugalo.u és nz igazi megértő és teljes mér:ékben viszonzott szerelem — száműzve volt Petőfitől, — neki nem volt más életrendeltetése, mint elsírni, eldslolni kői teményeit — és meghslni a csatamezőn. Es Petőfi lelki nagyságánok bizonyítéka, hogy boldogtalanságé nok könnyeit csak önmagának sírta el, — nem akarván a világ kutaló szeme elé tárni azt a csatavesztést, mely őt a szerelem rózauligeté-ben, azzal szemben érte, akit oly mélyen tudott szeretni. Ember, szenvedő, forrongólelkü ember volt Petőfi, akinek életét, boldogságait nogy vér- és lélek-adóv.il kellett akiméletlen Sorsnnk lerónia. (o) A kanizsai szinház ügye. Nagykanizsa, dec. 14. (Saját tudósítónktól.) Nádossy József a pécsi S\'intáraulat kitűnő nevű igazgatója beadványban fordult dr. Sabján Gyula polgármesterhez, hogy újból szeretné n várossal n szinhác ügyében az elejtett kapcsolatot felvenni, ha Nagykanizsa városa — számára megfelelő játszási helyet biztosit. Sajna, hogy Nagykanizsán csak egyetlen egy hely jöhetne ebből a tekintetből figyelembe — és pedig a Polgári Egylet első emeleti nagyterme. E terem azonban, mely egy-egy műkedvelői előadásnak nagyon megfelel — egy idény szintársulal számára alkalmatlan. A város vezetősége ezért felirt a kultuszkormányhoz egy állandó nyári színház-állomás létesítése ér dekében. A város vezetősége egy nagy vasbetonból álló arénát akar e célra felépíteni, amit azután télen n különböző társadalmi estélyek és előadások alkalmával Is fel fog le hetni használni. Kéri a kulluizkormány támogatását e célra. A pécsi színigazgatóval n kapcsolatot természetesen fennakarja tartani, mert Nádossy társulata «» vidék egyik legjobb színtársulata. (*) A kanizsai mentőállomás. Az újjászervezett mentői intézmény felavatása. (Saját tudósítónktól.) tőkké kiképeztessen, akik ezentúl Nagykanizsa, december hó 14. S«ép ünnep keretében, dr. Sab-ján Gvula polgármoster és a város előkelőségei jelenlétében avntta fel Knortzei Gvörgy főparancsnok Kanizsa városának újjászervezett mentő intézményét a tűzoltó laktanyában. Ismeretes, hogy a nagykanizsai önkéntes mentőintézményt az öv kéntes tűzoltótestület keretében még 1894-hen Knortzer György, magyar tűzoltóságiunk nagy reformere — alapította. Azonban a folytonos fejlődéssel ez az intézmény nrm tu*-Jolt lépést tartani, részint mert a nagyközönség sem volt kellő módon álhitva ennek az intézménynek n*gy jelentőségétől és fontosságától egy oly tonamossn fejlődő ipr.ri és kereskedelmi, nagy kultu ráju városra nézve — mint Nagy Kanizsa, másrészt mert nem részesült abban n támogatásban, amire azüksége lett volna. — Knortzer Györgynek kemény munkájába került, míg meg tudta értetni ugy az illetékes tényezőkkel,- mint Nagy kanizsn nagyközönségével — mily óriási fontossággal bír egy modern berendezésű mentőállomás egy oly fejlődő és élénk forgalmú városra — mint Nagykanizsa. Knortzer György, a kanizsai tűzoltótestület főparancsnokának nagy faradságot igénylő munkával most azután sikerült a mentőintézményt teljesen átszervezni, megreformálni. ujtáaUkitani, modern alapokra fektetni, a folyton fejlődő, terjeszkedő Kanizsának egy a mai kor ^őve telményeinek minden tekintetben megfelelő, minden pillanatban ki vonulásra késren álló, a balesetek, szerencsétlenaégek esetén azonn il a nagyközönség rendelkezésére álló, teljesen fővárosi felszerelésű és berendezésű mentőállomás létesítése. Ugy a város közönsége, mint vezetősége lehetővé tették Knortzer főparancsnoknak, hogy a hivatásos tűzoltókból többeket rendes men- mint hivatásos mentők állandó per manenciában vannA cjj<l nnppnl, hogyha bárkit Is ér bármiféle balesel — ők kocsijukkal rögtőn a helyszínére vonulnak és az elsősegélyt nyújtják. Három nagy szekrény fölött rendelkeznek. Egy nagy raktárszek-rénnyel, egy meiléWkészlet szekrény nyel é« egy ambuláns azekrénnyel. Az eddigi nzerkocii teljesen át van alakítva. Van egy könnyű\'baleset és egy ragályos mentőkocsijuk. Van mindaz, ami a gyors mentésre, beavatkozásra szükaéges. Ezt az ujjásze£££zett intézményt avatta fel Knortzei György nagy közönség jelenlétében. Csak egyel sajnálunk, hogy sem a llsztlorvoso kut, sem a többi orvosoktól nem láttunk ott senkit, aki érdeklődést tanúsított volna az uj mentőállomás berendezése és szervezete iránt. A tűzoltótestület diszbenvett részt a testvér intézmény ünnepén. A felavatás ünnepi beszédében Knortzer György főparancsnok dióhéjban ismertette a nagykanizsai mentőállomás történetét, fokozatos fejlődését a mai állapotáig, majd rá mutatott azoknak érdemeire, akik a mai modern intézményt lehetővé tették. Befejezésül megdicsérte és elismerésben részesítette azokat a derék tűzoltókat éa mentőket, főleg Fischer János szer tárnokot, akik oly önfeláldozóan szolgálták felebarátaikat. — A felavatás végeztével Knortzer átadta a város polgármesterének t mentőállomást. Dr. Sabján polgármester különös elismerésének adott kifejezést. Ezentúl tehát ha bármily baleset vjgy szerencsétlenség is előadódik, egy egyszerű hívásra (telefonszám 3.) derék mentőink az\'onnsi kéméi vannak és pillanatok alatt kocsijukkal kivonulnak, hogy segélyt nyújtsanak és mentsenek. (•) HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban gyengült a fagy a az ország nyugati részén már tegnap mindenütt a fagypont fölé emelkedett s hőmérséklet. További hőemelkedéa várható, helyenkint némi csapadékkal. — A főispán változáshoz. Arról értesülünk, hogy Kolbenschlag Béla főispán valószínűleg a karácsonyi ünnepek után távozik végleg n főispáni székből. Utána, rendkívüli idegkimtrültségél kezelendő — több heti szabadságot fog kérni a belügyminiszteriül — uj állásának elfoglalásáig Kolbenschlag Béla főispán minden v^ószinüaég azerint helyettes államtitkári ranggal kerül a belügyminisztérium tőrvényelő-készítő osztályának élére. Dr. 7arányi Ferenc Zalaazentgrót nemzetgyűlési képviselője, n Zala vármegyei G\'zdasági Egye»ület elnöke e szerint karácsony után fog Inlná el a főispáni széket. A kormányzói felmentés és kinevezés még az ünnepek előtt jelenik meg a hivatalos lapban. •— örley közjegyző kor-máqyfőtanácoos. — Megbízható helyről vesszük a hírt, hogy oi*01" mán^zó ur őfőméltósága dr. örley G*őrgy kir. közjegyzőt, a kanizsai Uri társadalom egyik legrokonszenvesebb tagját a közelebbi na pókban m. kir. kormánTÍŐtaná-csossá fogja kinevezni. Aki ismeri Örley közjegyző munkásságát — a legnagyobb örömmel veszi n leg-magaobb kormányzói kitüntetést. Szívből gratulálunk / — A pénzügyig a zg a tót Vesz- ? rémbe helyezték. Dr. Kállay ibor in. kir. pénzügyminUTt»r Szakáts Gyula miniszteri tanácsost, zalaegerszegi pénzügyigaz^alól Veaz prémbe helyezte. A pénügyigazgntói teendők ellátásával a miniszter Nagy Ferenc pénzűgyigazgetóhelyetlest bízta meg. — A kanizsai eakUdtblróság elnökei. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke ac 1897 XXXIII. t.-c. 2. alapján a nagykanizsai törvényszéknél szervezeit esküdtbíróság elnökévé dr. Kenedy Imre kir. táblabírót törvényszéki tanácselnököt, helyettes elnöké, dr Fischer József kir. törvényszéki tanácselnököt nevezte ki. — A rendőrség a kormányzó fogadásán. A kormányzó ur Őfőméltósága dunántuli körútja alkal mával szombathelyi fogadására ugy Nagykanizsáról mint Zalaegerszegről is felvezényeltek egy-egy rendőrosztagot. Nagykanizsáról dr. Róth Andor rendőikapitány és Lázár Kornél fogalmazó, Zalaegerszegről Molnár János-felügyelő és Apáthy fogalmazó vettek részt. Sajnálatos baleset tőrtént -e Zalaszentiváni állomáson. Az- egyKc zalaegerszegi államrendőr \'Dukál Gyula, mikor a Szombathelyre továbbinduló nagykanizsai vonatra fel akart szállani, komoly baleset érte. A lépcsőn kicsúszott és oly szerencsétlenül esett le, hogy azonnal visizakellett szállítani Zalaegerszegre. Dukai hosszabb időn át szolgálatképtelen. NAGY SZÖVET VASAR! Férfi és női legfinomabb kelmék bámulatos olcsó árakért FÜRST JÓZSEF Kék csülag áruházában Telefon: 388. ift\'L december 15 — Dr. Zlmmert József apák plébános halála. Dr. Zimmert József, thuróczi prépost, mura-keresztúri apát, Kaposvár felejthetetlen plébánosa, hosszabb betegség után Budspasten az irgalmasok kórházában elhalálozott. Dr. Zim imrt halálával a katolikus egyház *gy nagytehetségű, ideális lelkű, pnpisrányokban gazdag férfiút ve-ari* ott. - Eljegyzés. Goldmonn Ignác bo. kereskedő eljegyezte özv. Fischer Jalcabnét Pécsről. — A gazdasági szakiskola céljaira — a földbirtokrendező bizottság mostani kiegészítő tárgya-l"N\'»Ín Nagykanizsa városa fenntor-lO\'ta előbbi igényét a száz hold fó\'dre. — Halálozás. Rosenberg Snla-inon, a helybeli konzervgyár hosszú időn át volt buzgó könyvelője, 43 éves korában elhalálozott. Temetése vjMörnap délelőtt 11 órakor fog az i". temető halottashá7ából történni. — Aranybulla Ünnepély 17-én délelőtt (nem mint lervezve volt 11 órakor), hanem fél 12 órai kezdettel az Urániában. A Move ünno-pé.yei mmdig mély benyomással vo tak közönségükre, inert a törhetetlen hazaszeretet lelke sugárzott azokból. Az aranybulla ünnepélyre teljes szellemi és techniksi erővel készül a szereplők lelkes gá-dájn, illetve a rendezőség. — A ker. nőegyletek karácsonyi bazárja 1922. december 17-én, vasárnap délelőtt 10 órától 1 i* és délután 3 tói tartntik. Az adományokat kérjük szombaton délután 3 — 6 ig a Ro?gonyi utcai iskola tantestületi helyiségébe éi va- -m, nap délelőtt 9-tői kérjük küldeni. Brléptidij személyenkint 10 K. — Holttá nyilvánít áa. Koch József nftgvknni>s«i postsulliszt, aki 1886-ban Kisk.inizsán született, K. F.-renc és Pinnder Rori fis, Auer Juli férje, a 20. honv. gy.-ezredből orosz fogságba esve eltűnt. (Nagykanizsai kir. jbiróság.) — Az irodalmi kör tárlata ma este 7 órakor záródik. A kép ki-sorsolása 6 órakor lesz a tárlat helyiségében. — A Hazudik a muzsikaszó szombat és vasárnap esti előadása pontban 8 órakor kezdődik. Az előadás kezdetekor az ajtók bezáratnak. — Varró, szabász, kalap és játékszerkészitő tanfolyam. A nagykanizsai keresztény tisztviselőnők egyesülete, amely csendben, zajtalanul, de annál eredményesebben és intenzivebben működik — elhatározta, hogy tagjai részére, mint azon középosztálybeli nők számára, akik a mai gazdasági viszonyok miatt saját maguk kénytelenek ruháikat készíteni, avagy olyanok részére, akik egyéb mellékfoglalkozás avagy kenyérkereset hijján, ezeket abból o célból akarják elsajátítani, hogy maguknak :enyérkeresetet biztosítsanak — endcs tanfolyamot nyit, amely az úgynevezett tanfolyamokból eltérően, a női ruhavarrás, szabás, kolapdlszités és készítés, játék és bábaáru háziipari elkésiitésban alaposan kiképezi a résztvevő nőket. L\' KUZLUH? Fémipari szakiskola Nagykanizsán. Nagykanizsa, december 14. A város vezetősége már hosszabb idő óta azzal a tervvel foglalkozik, hogy vagy felsőbb Ipariskolát, vagy pedig fémipari szakiskolát létesít Nagykanizsán, a már múltkor emiitett 2szdasági iskolán kívül. Miután a felsőipsriskolába való felvétel bizonyos képzettséget, illetve iskolázottságot kíván, azonkívül megfelelő épületet, hol ugy a gya korlati kiképzésre szükséges műhelyek, mint a tantermek elhelyezést találnának, n város vezetősége in-ktibb n fémipari szakiskola mellett döntött. Ebben az. iskolában nem csak a szorosan vett fémipvri isme retekben nyernének kiképzést az iparostanoncok és segédek, hanem szakmájukban való tökéletesítést, hogy iparuknak minden forszát megismerhetnék és »i gyakorlatban érvényesíthetnék. Azonkívül a többi Szokják részére in Al|>ndó srak (Saját tudósítónktól.) tanfolyamokat tartanának, teljesen ugy, mint azt most a budapesti technológiai iparmuzeum teszi. A város vezetősége részéről dr. Krátky István főjegyző ebben az ügyben fenn járt a kereskedelmi minisztériumban, hol az illetékes osztály vezetőjével részletes tanács koznsokat folytatott. E tárgyalásoknak eredményeként jnnuár első napjaiban a kereske delmi minisztériumból le fognak jönni Kanizsára dr. báró Szterényi Sándor és Fekete József miniszteri t -.ndcsosok, hogy n váron vezetőségével további tárgyalásba bocsátkozzanak. Ugyanis a városnak az a terve, hogy a mostani főgimnáziumi épület egy részét átengedi a fém ipari szakiskola céljaira, ha a fő» gimnázium átköltözik a Frigyes-lak-• mvébs. (♦) A keresztény tisztviselőnők egyesülete és Magot Vilma elnöknő biztosíték orra, hogy mint eddigi működésűk, ez is fényesen sike rülni fog. Azon leányok és asszonyok, kö zéposztiilyheli hölgyek és tisztviselőnők, akik komolyan és. megfelelő milliőben akarják fentieket elsajátítani — ezt nl»posan mej? tudják n tisztviselőnők ezen tanfolyamán, amely január első felé ben veszi majd kezdetét. ~H«a férj féltékeny. Az egyik külföldi lap érdekes válópör részleteit hoz/h nyilvánosságra. — Ezek szerint Londonban egy asz-urony válópőrt indított a férje ellen, •nert annak féltékenységét tovább eltűrni nem volt képes. Az indoklásban előadta az essrony, hogy férje féltékenységi mániájában olyan cselekedetekre ragadtatta imgát, melyek mélyen sértették a válni nkaró feleség becsületét. így töb bek között n férj ha eltávozott hazulról, széles angoltapasz darabokat í.gasztott az ajtóra, a küszöbre pedig szivar hamut hintett, hogy hazaérkezte után ellenőrizhesse, vaj-jon nem járt e idegen a házban. A legutóbbi alkalommal pedig távozása után lakattal zárta le az ajtót s a lakatra még külön pecsétet is alkalmazott, amelyre saját pecsétnyomóját alkalmazta. Mindezek alapján a bíróság helyt adott az asz. szony válási kérelmének s a házasságot felbontotta. — Uránia. Szombat és vasárnap .Dzsungel róísáj*\' — gyónyúrü exoiitu* tortéset Clitra Cimball Young-gul a főszerepben — Az Uránia legközelebb bemutatja \'arry HiU-nek, a vakmerő bravúrjairól Jsire.né vált filmszínésznek elsó n*gy filmjét, n .Villám-kúipontot.* - \'-\'adbórökot, nyu), róka, stb. legmagasabb árban veszek. Szabó Antal fegyverkereskedő — Ax élö halottak cimú amerikai attrakció* Tűmben gyönyörködött tegnap este a Világ-mozgó közönsége; ezen monumentális amerikai tilm egyike a*okn»k a képeknek, amelyek mindégig lekötne tartják a nézí figyelmet, v témája teljesen különálló a hasoineniú filmektől és Hornung világhírű regínyéből lett Ilimre átdolgozva. Még cwk ma latható. — Szombaton és vasárnap nagy Cowboy és iodiánus tilm » .Saskeselyű* kerül bemutatóra KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb F1LIPP békebeli anyagból készült sóját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui Kabátok ban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. - Arany- ós osüstbeviltks, UuJa-pest, Vármegye-utM hét Hivatalos órák 9—5-ig._ Valuták Napoteon KOOO, font t0775rt 1075, Dollár 2415, Francia frank 166—71, Márka 32 -37, Olist lira lU-19, OszUák koroua 3 45—3 60 Lei 1370—1470, Sxokol 72—76, Svájci frunk 443—53, Dinár 2600—2760, Lengyel márka 14—15, Hollandi forint 035-050, BelgoTrank 148—153. Léva 14 —15 Devizák; Amsterdam 035-50, Koppenhága 480—4^, Xrísxtiáuiu 440—450, London 10775 11076 Berlin 22 37 Milano 115-120 Pári* 161-69, Prága 72—76, - Stockholm 620—635. --Zürich 440 - 55, - Wien 850 360 Zágráb -I60—Ü90, — New-York 2340-415, Var»« 14-15, Bukarest 1375-1475, Sofla 18- 19 Zürichi zárlat* Sorllti 6 76 Amsterdam 2110, llolUndu -New-York 527-25 London 2451, Pizls 1755, Milano 264"2, Prá*a 1620, Budapest 22 75, Zágráb 156, Varsó 3 25, Wien 076, Ssófia 395 Osztrák bé\'.y. 0 76 Budapesti áliatvásári Marhahús I r. e/osaben 320 -430, hátulja 340-4^0, elejo 310-410, II. r. egészben 200—300, hátulja 230—320, eleje 130—14^ Növendék marba: I. r. egészben 220-245, oorju (ölött bírbi 475-M 0, Késsiet: N*ny-cnarha 137, eladás i>9, — Növendék marba 13, eladás 7, borjú -, eladás —, Marha-oóz 420—150, borjubúr 860 900. Bírkn —, eladva —, Juhhus 280-320. Grosz és Társa bank- és tözsde- bizományosok ♦ Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim Bankár. Nagykanizsa Teleion: 321. Egyszeri próba utón meggyő- ződhetik, hogy legalkalmasabb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó Itrll- é. nBI-dival, kötött, .sövött é. rövidáru Üllőiében Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet királyné-tér 1. szöm. ARSANGI újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI K R AU S Z divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- ás külföldi Costíim-és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Georgettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongii, Scharmcm és többféle divatselymek Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruibd és damasztáruibó állandó nagi raktár ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Sertésvásár i r«Uu;Ui 1500. Elkelt délig lOOO.ŐHg — Kóiép 470, Könnyű —, I. r. <80-515, II3Í0 Z*i 710, SiaJoona 580, Uh. hm 420- Értékek: Magyar fciUl 7800.. Osztrák hitel 1676, Ha*al 5450, UltÁiof 480, UerámitoW I4Í0, Kereskedelmi (kok 16000 Magyar-OUss 610. Ueocslni 49.<K0, Drucht , Alta-Uooi szén 92.000, Szászvárt 29000 SeJgó-tvjáai 40000, Vrtkiojrt 56.760, Kima 11216, Scbbck (■■ 60, Gnttauan 9200, Naskl —.—, Dac:<a »S00, K\'loWJ 7900, Magyar cukor 166 OCO, Adria 36000 AtUotika 3600, KlrálysOr 73 W, Bosnyák-Agráz 220 , Lip-ták 4200, vPbóbos 4725, Vun. Villamos 55<0, GueUa 7850, Konkordia 7000, Déli Vaiat 6900._ Felelő* szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések d«»i I0M4U IOO kor«u, iu[>|ilik b.tar.l • »«J.lt ..arak duplán ninll««lMk. illUI k.r..dk».h 00 iOultk tr.f>c»i1m4nr. Vi>niimnt) riaitüut t. ,/j< .s«Oc>rU w. Ila>l>r.;ak4(4(«, - <>>öVfc« luim tr «"• >o i nUalM • \'»« \'O t <Jy r*m** Inti rmUrtlrak, akik (rófj 11 Vi«:-.«. Oi. s.tlll JI-. W, M^.VK. 1)1 3 i}9 KfJ Ut.)llC#n««l.b I4»«|l.lr.-4| WfMU Wmjtta* fnuVm^r ircéai. raku/t<*l m«*>c ■ •<J««| •:-«« Wfí• Cin ■ kia466a> jj,, r<y »ív« kMin\'i IUDM ;•> W»I W-uvi K.t«rhá.jr kor.l K*(tO(/4.»>«t« koCTÍoin«ot>. Náolt.d..^ Ur n M.ly u*in*M«l«a c«.lk<t r.«t.!>u fl<itt< ii «.»., t(U,Uf,4. ,l«~i laioUu ii/0 f.iw.t > Cinwlfi ! « Uy kui\\>»».i.UU Wnk It.jarA lakarMóa* rt€, MtetKft . rt .1 .. ...7> j VM,.k uí( bsíb^UÍCU- N.„ „ «/.itMnMktt. AJÍAI.IÍÍ.I U:«Í.>ÍÍÍMI OnU • U « r. W„k .„, IRODAÁTHELYEZÉS! r Ingatlanforgalmi irodám egyelőre Szemere*utca 4 b. szám •lstt VSD. Szigriszt László Telefon: 283. RlMkt^lHM. V«iMt>H.U<!ik.ld«l tirsrfjMk. UUi íj fi»úU<%t« UmCKk WMVrtrtok. irééWrfolwk. NrttkHrfetek. malmok, teUtoal nlüík klmtitín »rii<« UOruifttt fildMrlok/inát:í Bíróiig Altat Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő berendezéssel együtt bérbeadó bí.v«bb felvilágosítást nyújt liRCK DANIP.I. tulajdonos. Szigetvár. Lcv«lekxe mm válaszolok L\'gynokok részesül nem dijaiutnak. Rövidáru nagykereskedésemben egy ügyes utazó azonnali belépéaro kerestetik, •ki a vidéken kellő Ismerettséjgel bfr DEUTSCH JÓZSEF Kazlncxy.utca 8. szám. Nlndenki jól jár, ha dpószükségletét moll nálunk szerzi be. Cipóink mérsékelt áraiból december 2J lg mtg klllSn karácsonyi engedményt nyuj-tank. A legjobb anyag és tartósságért szavatolunk. Lakkcipóin\' kat f.lttinS olcaó árban ára->lt|nk. — Ugysilntén harisnyák, keaitjOk, lábszárvédók, ctpftkrém, cipóíüió és sámfa mindig a legol csóbb árban. Hungária Cipáüilet, Fóul 14. Roaenberg Lipót éa n.Jo szül. Klllsr Taréi szomorodott szívvel ludal-lák, hogy szeretett jó fiuk Rosenberg Salamon rövid szenvedés után életé-nelc 13. évében elhunyt. Drága halottunkat f. hó 17-én, vasárnap délolótt 11 órakor Ionjuk az ■ izraelita temeló gyászhlzábol írók nyugalomra helyezni. Nagykanizsa, !922.dec. 14 AltUl <s béka poraira I BM«..<r( B.aid.k, II.,,.*,,, K.roll. Ur M■>:,., I:r.4• « BoM.k.rc R.a.j.k.. „íj. W.I.. Juli.ha -H—HotfirKraA Boljír ÍM... P.rl Előkelő Biztosítótársaság agiis titkárt keres helyt vezér-ügynökségéher. Írásbeli ajanlatok .Karrier\' jelige alatt a kiadóba kéretnek. K«jyar FIATIT r. I. Hi4«p*i{ k*p.U.lf.*t#. Tnorll xnmmlraktár, teheráru fuvarozás, szcra6ly-fuvaroxás, Jnvltó-mOhely, benxin-árusltás. Telep: Tárház-utca. Telefon : 18). IgatgatvMF Fó-ut 8. Bazár-ópUlot. Telefon: 354. Nagykanizsai Autóforgalmi Réssvénytáraaság NAGYKANIZSA KJtöní UMta ulbor lltereskist 60 K óbor 100 K BRUHCiiciiózsEFr-,;^ • \'CT^\'S MOTOROKAT bcanat, r.ycio\'.i.l. Dt«í.lt i- rrUn \'■\'j»■ • k.r.s.k vét.tr., Közv.tltók dll.st.in.k. FRIEORICH DEZSŐ, VáC Kóser libazsír libahús bármely mennylségixn napi ázbso kapható Libamájat veszek FAHN ADOLFNÉ Zárda»utca 3. szám. ARGENT János modern clpéssUzleUban Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett cip4 as anyag j-isága és kiváló gon-dos készítésénél fogva a !c*jutányosabb. óriási választék kézzel dolgozott fekete és iilocs bokss, cbeszeaux, szarvas, anU» lop. lakk, setjem és báxsooycipőkbeo. Gyermekcipő ^ különlegességek I NEMETH LŐRINC \\U kaptafa ái itmla kénllö Polgári Egylet kapuján (Sugár-ut) •C a bejárat. Uj bor litetje 50 korona, 5 litertói feljebb lichtensHdter (Ligeti) Ede vörös éi fehér Sz.m.r.-utc. S. Megnyílt Megnyílt SZABÓ ÉS KÚROLYI viltanyfalasaralésl vállalata ERZSÉBET-TÉfi 1. SZÍM flLfln - A VASKMISKK MKLI.KTT. _ hol a leg-jutányosabbsn és leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába • % vágó összes munkálatok Javításokat «st« 9 óráig eszközlünk. Vadbőröket, nyulat, rókát, nyasCal stb. lagmaflasabb árban vaaz Villányi Antal --< Csongery-ut 23. .„, QUITTNER ARTHUR Ti\'JÍ": KaiiintoTiT. i\'T; kJ J*t vtlÍKtU.1 v.z.ütc.k, motorok, otlllirok. .IIU ^^ ■ valamint t.l.fonok, os.ngjk és lal«5- W kaaattlékak f.lasar.lését, ka.tily vlUamhárHÓ b.rond.sisét- Xlnd.n namn villan,o. mnnkál.tok nyora.n oszkffzólt.tnok. SzakssarBen vétxl motorok uJr*t.k.ro..léiét. MtnoonnsmO égők rajttáron > l<«aUlliniMbt ás ligolcjóbb KARÁCSONYI ajándékok, karácsonyfa díszek Fischel Fülöp Fiai áruházában Nagykanizsán, Fő-ut. Hirdetmény. Tal<atOtC két darab sortés. Jogos tulajdonosa a rendőrségen jelentkezzék. Nsgyksni«a, 1922. december 14. Dr. Beaatarlen Erik s. k. rendórUnácioi, kapitányság vezetóje. KARÁCSONYI ÁRAK Pörget 420j | Karton 430 1 [ ee9,fl 440 | | Sfffon 450 | Cérna grenaőin 480 | | fej.enáO 360 | | Zsebkenáö 60 ] [ SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA 5c ollls szöuet 320 divatáru-házában. Nyomat.u a iawuj.^k: ZaUi 1, Cva^ak" 61. évlolynro iNagvkanliiia, 1922. december le. Szoiir-at 85 szám. POLITIKAI NAPILAP hhmmmmhhhmhhhibihhíih^^HHVIIIIIIIBBHHBIMBH Mrl[*MtM( 44 hI*46klv»Ukl TA-u 1 IS. UUmkta-T*Ur*( 78. iiia. Egyes szám ára 10 korona. nsn»*u«i tr*fc i Brr soa.- z 11A rom h«mk,r* IM.- K ^ Zetin Klára neve ma Foch francia admirális nevével összekapcsolódva kerül bele ennek a szerencsétlen Európának viharosan forrongó történetébe. Zetin Klára német nő. Olysn asszony, mint azok, akik a nyilt szinen addig deklamálnak és üzennek hadat Mennek, hazának, ess-Udi életnek és emberi erkölcsöknek, mig leesik a kontyuk és állanak világcsufjaként. meghazudtolva a nőiség tiszta, nemes, magasztos kultuszát. Zetin Klára, a német kommunista párt képviselője Moszkvában. Rendszere egészen\' uj és csepp sablon a régiből benne föl nem található. — Nem dolgozik vérrel, mint a kollegái. Nem robbant dinamitot, mint nagyszerű barátnői. — Nem kémkedik és nem lő le orozva orosz generálist; nem akar pénzt kizsarolni, mint a bécsi emigránsok. Neki van pénze, tehát mást akar. Azt beszéli be a harmadik internacionálé elnökének, Bocharin orosz elvtársnak, hogy Németországban minden készen van egy ujabh»Vőm-munista pucc* végrehajtására, mert a földslúti^szindikátusok dolgoznak- s\'cs.sk sígitség kell. Nem ru bel, nem is dollár, hanem egy olyan körülbelül százezer főből álló vörös hadsereg. A Mornlngspost cimü ujsíg már részleteket is kőzöl, mely szerint Németorsiágban minden előkészületet megtettek egy nagyszabású bolseviki fölkelésre s annak időpontját is kitűzték januárra. Egyéb ként is nyílt titok ott, hogy az ország cl van árasztva orosz ügynö kökkel, akik a legutóbbi sztrájko kat és zavargásokat is rendezték. S hogy készül valami, hogy a német nemzetnek végromlását sietteti a mosikvai vörös pokolméreg, azt sejteti a francia minisztertanács mely tegnap már bevonta tárgyalásába Foch marsait is, a „győzelmes" hadvezért, akinek nevéhez fűződik Franciaországnak ez az egész pünkösdi királysága. Foch generálist nem hívják ok nélkül megbeszélésre és mindig csak akkor hívták, mikor valami nagy manőver, valami halálos fordulat van készülőben. Németország elment az erŐfesii-tés utolsó határáig, midőn az utolsó aranyait odaadta. De a vérszomjas franciának ez mind kevés volt, a mivel ujat adni a német nem tud, ujabb katonai felvonulást tervez Berlin ellen. A márka erre a hírre ujabb ponttal esik lefolé. S majdnem oda, ahol már nincs tovább lejtő a ahol nullává semmisül meg értéke. S a nép lelkében uj csirákat rak el a keserűség, mely azután a vörös kilengés felé hajtja. Berlin körül, képzeletben ugy talál koxik a két név, a Foch marsallé és a Zetin Klára asszonyé. Ilyen kardcsÖrtetést százszor hallottunk már mind a két oldalról s a vége leszerelés, megretirálás lett. Lehet, hogy most is igy lesz. Ami azonbsn minket ebben a készülő, vagy tervezett eseményben érdekel, nem msga az esemény, hanem o pokoli szándék. Mesebe széd az és naiv gondolkozás, mely elhiszi, hogy nálunk nincsenek pokolvart hintő vörös vigécek s hogy Itt kl van irtva a lelkekhől a vészt, romlást, pusztulást jelentő bolsevizmus. Az a vőrői csóva olt lappang mindenütt a világon s Igy nálunk t». Ha csak egy percre is megfeledkezünk róla s ha csak egy percnyi ellágyulást mutatunk Is, ha az erőt feladjuk, — nyomban életre hivja azt a moszkvai pokoli kéz. - Ez a soha elégszer nem hangoztatható parancsa a multak rettenetes tanulságainak áll előttünk a ezt vetíti elénk a kép, mely Német-orizág történetének szomorú filmjeként pereg ismét szemeink előtt. Az indemnitás napirenden. A N6p cikkel — nem tettxenektOrözdynak. — Ellenzéki beszéd a főldbirtokreform végrehajtásról. A Ház Uléte Budapest, dec. 15. (Fővárosi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés msi ülése tizenegy órnkor kezdődött. Napirendszerint az indemnltási törvényjavaslat tár> gyaiása van soron. Az első szónok Drózdy Győző: — ^í/szautasitja az októberi for radatomnsk az ellene szórt vádját. „A Nép* cimü lap izgató cikkei igazán nem szolgálják a közrendet é» a békít. Felolvassa „A Nép" egy cikkét, amelyben a jogrend ki van gúnyolva. Kérdi, hogy ettől a laptól miért nem vonják meg a kol-poitázsjogot ? Zsirkay János: Vállalom a cikkért a felelősséget. Drózdy: ón ne beszéljen, az ön mandátuma nem tiszta! (Nagy zaj.) Ezután Drózdy Győző kérdést intéz a kormányhoz, hogy hajlandó e A Nép ellen az eljárást folyamatba tétetni? Beszéde további folyamán foglalkozik c főldbirtokreform késedelmes • végrehajtásával. Ebben a kérdélben valóságos ameriká/ás fo lyiK az országban. Nagyatádi most mindenáron gátoljs a főldbirtokreform végrehajtását, hoiott 1918 ban annsk leglelkesebb hive volt. Uj ságkózleményeket olvas fel e/után, amelvk nagyatádi Szabó I%»ván forradalmi szerepléséről szólnak. Ha a főldbirtokreform megvalósítása ilyen tempóban halad, tizennyolc év múlva lesz csak a teljes reform befejaive. A törvény pedig Ciak őt évre szól. Ezután a forgalmi adók terén észlelt visszásságokat teszi szóvá. Sárgős kormányintézkedésre van szükség, mert a forgjlmladó lerovása, a nyomozások és a büntetések észbontó összevisszaságában most mór senki sem ismeri ki magát. A jóvátétel kérdésében nincs ke!iŐ!eg tájékoztatva az ország közvéleménye. A jóvátétel az egész ország ügye, nem lehet diplomáciái kérdésként kezelni és spanyolfalak mögött elintézni a jövendőnek ezt az égetően nagy problémáját. Drózdy Győző -beszéde után az elnök bejelenti, hogy miután öt vennél tŐbb képviselő sürgőssé • i indítványt nyújtott be az indemnltási törvényjavaslat tárgyalására, indítványozza, hogy ebben a kér déshen n jövő ülésen határozzon a Ház. Eiután Zsirkoy János szólsl fel személyes kérdésben. Majd az el nök megteszi napirendi indítványát, mire az ülés két óra után néhány perccel véget ér. Az angolok a németek mellett vannak a jóvátételi kérdéaben. Undon, dec. 15. (Éjfélkor érkezett.) Diplomáciai körökben igen kedvezően Ítélik meg Bonar L%w nyilatkozatát, amelyben erélyesen kelt védelmére a német n\'pnek és elhibázott politikának bélyegezte az ujsbban tervbevett fraocia meg-szállásokat. Általában az a vélemény alakult ki, hogy a német jóvátétel kérdésében sikerülni fog a megegyezés, mert Franciaország mégis cssk be fogja látni, hogy túlzott követelései nem hozhatoak konszolidációt az európai helyzetbe. Csehország proletár diktatúra előtt. Prága. dec. 15. A Vecserni Tri-buna arról ad hirt, hogy Smeral képviselő a moszkvai internacionálé legutóbbi kongresszusán ezeket mondotta: „A csehországi burzsoázia a munkabéreket 50 százalékkal le akarja-apasztani. A gazdasági válság mögött óriási méretű szociális elégedetlenség lappsng. A legközelebbi választások nem fogják meghozni a cseh nemzeti többséget a nemzetgyűlésnek, aminek a parlamentáris demokrácia válsága lesz a következése. A mostani kormány a burzsoázia utolsó garni- túrája. Meg fog kezdődni az élethalálharc a burzsoáziával, amely egyrészt a hírhedt légionáriusokra és szokoJokra fog támaszkodni, másrészt s proletárdiktatúrára. Az egységes frontnak éa a munkáskormánynak jelszava hatalmas eszköz a nemzeti szociálista munkástömegek megnyerésére, amelyek máskülönben támaszai lehetnek a cseh fasdtmusnak. Fő feladatunk: megnyerni a tömegeket. Ennek előfeltétele a párt belső konszolidációja. A kormányzó dunántull szemleutja véget ért. Budapest, dec. 15. A kormányzó dunántuti sxcmleutjáról ma reggel hét órakor a nyugati pályaudvaron visszaérkezett Budapestre. Román vasúti rablók garázdálkodása. Kolozstfár, dec. 15. A mult hét végén a bukaresti gyorsvonatra Héjjasfalva környékén vasúti rablók ültek fel. akik rögtön hozzáláttak a hálófülkék feltöréséhez. Az egyik vasúti kalauz megriasztotta őket, mire ketten elmenekültek, a harmadik azonban birokra kelt a kalauzzal, majd ennek karjaiból kirántva msgát, a vagon tetejére menekült. A kalauz ide is utána ment és a vonat tetején rálőtt a rablóra. A lövés talált, a rabló holtsn zuhant le a töltésre, ahonnan felszedték és személyazonossága megállapítása céljából Segesvárra szállították. Vasárnap megalakul a Magyar Fasclsta Tábor. Budapest, december 15. (Fővárosi szerkesztőségünk jelenti éjfélkor.) A Magyar Fascisták (Hungaristák) folyó hó 17 én, vasárnap délután 3 órakor tartják alakuló nagygyűlésüket- A megjelenés minden hungaristára kötelező. A nagy-közönség és a sajtó kiküldöttei a nagygyűlésről azonban ki vannak zárva. Harcok Irorazágban. Dublin, dec- 15- Az ir szabad állam területéről az angol katonaság kivonult. A reguláris és az Irreguláris kotonaság között azonban még mindig véres harcok folynak. At a Szaharán — automobillal Páris, dec. 15. Ma reggel indult el az első autó Tuggust városából azzal a céllal, hogy átkeljen a Szahara sivatagon. Milano katolikusai Slarát ajándékoztak a pápAnak. Róma, dec. 15. Tossl bíboros ms adta ét a pápának azt a Siarát, amelyet a milanói katolikusok ajándékoztak öszentségének. A pápa sokáig gyönyörködött a müvésai munkában. 1 ZALAI KÖZLÖNY 1*22. december 16 A Göndör-pár művész-estáiye a Casintíban. Várakozással néztünk a Göndör-pár csütörtöki szereplése elé. Először is hivatásos •zlnmüvészekrÖl volt szó éa pedig nem közepes hírnevű fővárosi színművészekről, akik tehát egy élvezetes estet ígértek a Csslnót látogató közönségnek másodszor már maga az a tény, hogy . Casinóban rendeztetett, abban a Caslnóban, melyet eddig la kultúrháznak tekintettünk, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a Caslnóban csak elsőrendű műsorok adódnak elő, harmadszor pedig már azért is. mert Göndör Józaef színművész — nsgykanizsal lakos fia révén — a Muraközből menekült Steinauer tanító fia — érdekelt bennünket, hogyan fejlődött azóta művészete, mióta utoljára láttuk? Kellemes meglepetésben részesültünk. Göndör József mult évi kanizsai szereplése óta hatalmasan fejlődött, nemcsak tökéletes szinész, de művész lett belőle. Művész — aki rajong hivatásáért, akinek életet ad Thália temploma, aki egész lelkét, érzését, egyéniségét viszi be szerepeibe. Aki ercának, Izmainak, mozdulatainak, minden hang és Idegszálána* ura, melyet mindig a kellő Időben, a kellő mődon használ, ahogyan ezt szerepe megköveteli. Felesége — Bogár Gizi — ez a pompás, gyönyörű asszony, az újságolvasó közönség előtt eléggé Ismert. Gőndőrné Bogár Gizi egyesíti magában mindazon művészi képességeket és tulajdonságokat, melyek Őt művésznővé predesztinálják. Bogár Gizi nagyszerűen iskolázott hangja, mely a legnehezebb részekkel is játszi könnyedséggel megbirkózik, pompás és gazdag hanganyaga, tökéletesen kiforrott művészi játéka, melyben nagyszerű temperamentummalönönmagát adja mert szerepeit nem kreálja — de átéli teljesen, egyéni bájának va-rázna, toalettjeinek Ízléses választékosaága — frenetikus hatást kel-teütk Azok, akik ott voltak a csütörtöki GőndÖr-eatén, egy felejthetetlen est benyomásaival távoztak az előadásról. — A csak felnőtteknek való, gondosan összeállított műsor tizennégy számból állott, párjelenc-tekből, magyar dalokból, kuplék-ból, táncokból — melyek nemes, Igazi műélvezetet nyújtottak. Mert élveztük a Göndör művész-házaspár elsőrangú játékát. .A budolr betörője" cimü pár-jelenetbeo, mely egy v> társadalmi asazony budolrjában játszódik le éjfélkor a ház úrnője és egy „betörő" között — a müvészpár brillírozott. A „színésznő szerződése" c. párjelenetben, mely s műsor legjobb száms volt — s azinjátszás minden raffinériáját mutatták be Izgalmas, de finom alakításban. — Nagy derültséget keltett .Nem akarok botrányt csinálni" c. párjelenet — mely egy féltékeny parasztgazda és egy kackiás menyecske közölt lejátszódik. A müvászpár itt utol-érhetetlen természetességgel adta a flki fel akarta gyújtani a nagybakónaki nemzeti érzelmű gazdák hazait. A váci fagynál lakólának pokoli bossiuja. - Mily meg-blz.Tá.t?dott Zoltán Vilmos, . n.»ybakón.M *ör«. po£ likai maflblsott Mihályka Jánosnak. - A tolvaj vallomása Nagykanizsa, december 15. A napokban ismét egy megrögzött gonosztevőt fogott el a nagykanizsai csendőrség Mihályka János személyében. A tófeji (Zalsm.) illetőségű rovottmultu Mihályka folyó hó 13-án Lukácsi József nagy-bakónakl gazda Mállójába tért be — csavargása közben — éjjeli siál-lásr*. Lukácsi gazda vendégszereletét azzal hálálta meg, hogy két azintén az Istállóban alvő unokájának levetett csizmáit ellopta s a lopott csizmákkal együtt még a kora reggeli órákban elinalt. (Még ugyanaz nap a közel fekvő Vajda pusztán egy odavaló. Borsodi József nevezetű gazdasági cselédnek 4000 koronáért eladta. Borsodi Jó zsef, amint a pénz lefizetés; után a csizmákat jobban szemügyre vette, meglepetve tapasztalta, hogy a rájuk tapadt sár jóformán még meg sem száradt. Rögtön kérdőre vonta a már távozni késtülő, gyanús kinézésű Mihálykát a csizmák eredetét illetőleg. A tolvaj látva azt, hogy lurpiságára rájöttek, hirtelen fi^tásnak eredt, a 4000 korona vételárat pedig visszadobta nz Őt üldözni kezdő B >rsodinak. Azonban nem mentette meg az irháját, mert az időközben segítségül hívott Jiai Borsodinak — elcsípték. Rögtön értesítették a nagykanizsai csendőr-séget, amelynek járőre még a tegnapi nap folyamán Nagykanizsára hozta a gonosztevőt. A vallatás folyamán kiderült, hogy az öreg már-már 70 éves Mi-hálykának nemcsak a csizmalopás terheli lelkiismeretét. Kiderült, hogy Mihályka a hivutásos, mániákus tolvajoknak iskolapéldája. Saját beismerése szerint 1905. óta majdnem állandóan büntetve vo!t. Legutóbb 1910 ben egy nagyobb arányú betöréses lopás miatt a zalaegerszegi tőrvényszék 3 és fél évi fegyházbüntetéssel sújtotta. A súlyos bün- (Saját tudósilónktól.) telés azonban nem bírta megjavítani, mert alig hogy kiszabadult folyó évi november hó 4-én a váci fegyházból, már s kővetkező napon megkezdte működését. Azóts s szerencsétlen végű csizmalopásig 8 betöréses lopást hajtott végre, mig végül utolérte a nemezls. A csendőrségen bevallotta, a csizmalopás után több nagybakónaki gazda házát föl akarta gyújtani. Midőn kérdőre vonták, hogy miért szarta e még gondolatban is azőrnyü tettet végrehajtani, elbeszélte, hogy a váci fegyházbsn egy fegyenctársa, a letűnt vörös rémuralom hírhedt és Kanizsán ia elég jól ismert alakja Zoltán János nagybakónaki földmives beszélte rá, hogy szabadon-bocsátása után menjen Bakónakra s ott több fchérérzeímü gazda házát gyújtsa föl. A váci fegyház la kója Zoltán János egyike a leg- SyülöUebb embereknok Bakónakon. eki köszönhető tulajdonképpen, hogy három szerencsétlen, mártírhalált halt bakónaki vértanú Polai vörös pribékjeinek áldozatul esett. Mint bizalmiférfi ő volt az, aki Kaniisa diktátorát, a véreskezű Polait a hazafias érzésű bskónakiak megrendszabályozására a községbe hívta, ő volt az, aki a forradalmi törvényszék elé állította a három megboldogult, dicső emlékezetű bs-kónaki polgárt. A bukónokiak iránt táplált gyűlölete — jellemző a le tűnt rémuralom akaaztófavifágaira még most a súlyos fegyházbüntetés olatt sem síünt meg s ha o csendőrség bosszújának eszközét, a rovottmultu Mihálykát idejekorán ártalmatlanná ncie- teszi, ugy kitudja mily súlyos katasztrófa éri a derék, nemzeti érzelmű nagybakónak! gazdákat. — A csendőrség az elfogott Mihályka Jánost további nyomozás céljából s zalaszentmihályi csendörőrsnek adta át. (h) falu magyar népének lélckrajzát. Bogár Gizi magyar dalait, kupiéit — több számmal meg kellett tol-dsnis. A közönség nem tudott betelni s ragyogó külsejű művésznő mindenkit lebilincselő, érzéssel és énjének belevivésével előadott já-tékávsl. A Göndör-pár müvészestje az idei évad egyik legsikerültebb, legkellemesebb és legszebb műsoros estéje volt. A művészek s legközelebbi napokban uj változatban megismétlik még két ízben előadásaikat. Az utolsó helyet betöltő telt házat kívánunk nekik. (*) KARÁCSONYI AjÁNDÉKNAK legalkalmasabb FILIPP békebeli anyagból készült. sóját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kábátokban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy válás :ték. HÍREK. — Időjárás. Időjárástani Intézet szerint hazánkban túlnyomóan borús, ködös, csöndes és azársz időjárás uralkodik. A hőmérséklet tegnap többnyire a fsgypont fölé emelkedett, reggel azonban Ismét néhány fokkal a fagypont alá esett. Egyelőre lényeges változás nem várható. — Tarányi Ferenc dr. — Zala ás Vassrármegye főispánja. Miután ugy Zsls mint Vssvármegye főispánjai lemondottak és a kormány elfogadta lemondásukat és dr. Tarányi Ferenc vállalkozott arra, hogy Zalavármegye főispán-aága mellett ellátja a vasi főispáni teendőket is — a kormány dr. Tarányi Ferencet Zala- és Vasvármegye főiapánjává fogja kinevezni. — Ax uj megyei állatorvos. Kertész Lajos m. kir. állategéazség ügyi felügyelő, Zslsvármegye uj törvényhatósági állatorvosa elfoglalta hivatalát. — A harmadik alje*y*«l állás. A városnál rendszeresített harmadik aljegyzői állás legkomolyabb jelöltje Pottyondy József a NTE agilis titkára, aki jelenleg az árvaszéki ülnök mellett teljesít szolgálatot. — Lemondott a vasi föls pán la. A tegnapi megyei közigazgatási bizottsági ülésen dr. Maróthy László Vasvármegye fő Ispánja bejelentette, hogy a legközelebbi napokban megválik a főispáni állástól. — Megalakult az Orsxigoa Gyógyszerész Szövetség zala megyel fiókja. A gyógyszertártulajdonosok és az alkalmazott gyógyszerészi kar között különösen s fővárosban, több mint két hó-napja vehemens harc folyik, mert a tulajdonosok nem akarják betartani az Országos Gyógyszerész Szövetség által megállapított fizetési skálát, amely pedig a létminimumot is alig biztosítja az alkalmazott gyógyszerészi karnak. Az Országos Gyógyszerész Szövetség, hogy tagjainak a fizetési skálát nemcsak a fővárosban, de a vidéken is garantálja, erőteljes akciót indított a vidéki fiókok megszervezésére, amelynek eredményeképpen, Adám Imié budapesti oki. gyógyszerész iniclavájára nálunk is megalakult a Szövetség zalamegyei fiókjának szervező . bizottsága — amelynek élén Pataky Kornél oki. gyógyszerész áll, (Salvator gyógyszertár), aki ezúton is felhívja a zalamegyei alkalmazott gyógyszerészeket, hogy saját érdekükben mielőbb jelentsék be csatlakozásukat. Részünkről meleg szimpátiával kisérjük az alkalmazott gyógyszerészi kar mozgalmát, mert felelősségteljes hivatásukat csak ugy tölthetik be lelkiismeretesen a közegészségügy javára az alkalmazott gyógyszerészek, ha anyagi gondoktól mentesitve lesznek. — A Frigyes laktanya átalakítása. A nagykanizsai főgimnáziumnak a Fr igyeslaktanyába való áttelepítésével kapcsolatos nagy átalakítási munkálatoknak a helyszínen történő megtárgyalása végett a kultuszminisztérium megbízásából Schareb Gyula miniszteri tanácsos érkezik legközelebb Nagykanizsára. — Aranybulla ünnepély. Az óriási jelentőségű történelmi határpont: az Aranybulla kibocsátásának méltó emlékezetére, nagyban folynak az Uránia színházban *z előkészületek. Az ünnepély vasárnap délelőtt pontban fél 12 órakor kezdődik, megnyitóul az Uránia zenekara fogja Hahn Barnabás „Mara No. 1.". cimü szerzeményét előadni. Naoy GyŐzŐ Végváry „Eredj, ha tudsz" (imü költeményét szavalja. Szavalat ^latt egy nagy gonddal összeállított élőkép, ogy csíki székely kapu szimbolizálja • költemény tartalmát. Dr. Balanui György tőrténettudós az aranybulláról értekezik. Vixkelety Ferencné úrhölgy zongora kísérete mellett dr. Nagy Jeoőné úrhölgy énekel j az Uránia zenekara magyar dara- NAGY SZÖVET VASAR!eérfi és nói le9finomabb keimék bámulatos olcsó árakért FÜRST JÓZSEF Kék csillag áruházában Telefon: 388. 1*22. december 16 KüZLOnr bokát játszik. Bánk bán-ból Bánk \'f-n Tiborc jelenetét előadják Fodor László éa Schless Ferenc urak. — Számozott hely 40 K, számozatlan hely 30 korona. — Pedlow kapitány díszoklevele. Az Országot Stefánia- ___Siővetségnagykanizsai fiókja tudva- levőén dlszelnökévé választotta a nagy amerikai emberbarátot — Pedlow kapitányt, sklnek jósága lehetővé tette a kanizsai fiók nagyszerű felszerelését és modern berendezését. A Szövetség helyi vezetősége akkor elhatározta, hogy művészi kivitelű elnöki díszoklevelet készittet Pedlow kapitány számára. A nagyon szép kivitelű díszoklevelet Fékele iparművész el is készítette. Ezt a díszoklevelet fogja legközelebb Pedlow kapitánynak átnyújtani a nagykanizsai Stefánia Szövetség vezetősége, amely arra is törekszik, hogy Pedlow kapitányt lehozza ismét Konizaára. — A „Hazudik a muzsikaszó" ma esti előadása elé nagy érdeklődéssel néz Nagykanizsa közönsége. Az előadás pontban 8 tfrakor kezdődik a Polgári Egylet nagytermében. Kivánatos volna a tolongás elkerülése céljából, ha a közönség már fél 8 tájban megjelenne az előadás színhelyén, hogy a ruhatárnál se legyen hiábavaló és kellemetlen várakozás. A későn-jövők ugyanis az előadás megkezdése után űz első felvonás vegéig nem léphetnek be a nézőtérre, mert a terem ajtai a függöny szétrebbe-nésekor bezárulnak. Ezzel elérhető lesz a teljes csönd és nem lesznek n.egzavnrva azok, akik pontosan megjelentek az előadáson. Az előadás után tánc lesz. — Karácsonyi bazár. Tegnapi híradásunk helyesbítéséül a t. kö zőnség tudomására hozzuk, hogy a bazár tárgyainak kiárusítása /. hó -17-én, vasárnap d. e. 9 órától megszakítás nélkül egész napon át tart. — Levél a szerkesztőhöz. Tisztelt Szerkesitő Ur I A „Zalai Közlöny" december 15 iki számában 2 apróhirdetésben 5 gyermeket ajánlanak örökbefogadásra ne messzivü embereknek. Ez a hirdetés a nyomornak egy jajkiáltása, amely beleharsog azoknak a fülébe, akiknek feladata volno, hogy ilyen nyomor lehetetlen legyen. — Nem gondolja a Horthy-akció vezetősége, hogy Itt minden bürokratikus forma kikapcsolásával gyora segélyt kellene annak a kit szerencsétlen özvegyasszonynak nyújtani, akik kénytelenek legdrágább kincsüktől, gyermekeiktől megválni éa azok gondozását nemesazivü emberekre bízni ? Soraimat a teklntetea Szerkeaztő Ur figyelmébe ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel V. H. - Éjjel pótdíjat kall Hxetnl A gyógyazerekért. A népjóléti miniszter körrendeletet adott ki, amely szerint december hó 15-től kezdődő érvénnyel uj gyógyszerárakat állsplt meg. Újítás a rendeletnek ax a része la, amely megengedi, — sőt előírja — hogy minden gyógyszerért, amelyet orvosi vényre szolgáltat kl • gyógyszerész, külön 12 korona éa az eate 9 órától reggel 7-lg való Időben klsdott patikaszerért pedig ugyancsak külön 20 korona pótdíj sxá-mitandó. — Máv. korlátozás karácsonyra. Majdnem blxtoa, hogy ax ünnepekre olyan méretű kor- --látozás lesz, mint a legutóbbi. Illetékes halyen a korlátozásra vonatkozó utaaltáat a jővöhét közepére várják. Háborús készülődés a Balkánon. UJ Jugoszláv véderőtörvény készUi. - Hatvan éves koráig minden férfi hadköteles. — A nők munkakötelezettsége. Belgrád, dec 15. (Éjfélkor érkezett.) A hadügy minisztérium-bari erősen folynak az uj véderötörvény előmunkálatai. Az uj törvényjavaslat a védkötelezettség minden férfira a hatvan éves korig állapítja meg — Háború esetén jogosítva lenne ezenkívül a kormány, hogy a nőkre kimondja a munka kötelezettségét és közüzemekbe ossza be őket. A véderötörvény drasztikus rendelkezései az egész országban visszatetszést keltettek. — Pályáxatok. Jegyzői állásra a szekszárdi klr. tszék bajai kirendeltségénél, két hét alatt a szekszárdi kir. tszékhez. Számvevőségi tisztviselői járási számvevői állásra a kapuvári járásbsn, 14 nap alatt a soproni p. ü. igazgatósághoz. — Katonai pompával teme tik az elhnnyt vitézségi érme seket. Bslitaks Sindor honvédelmi miniszter a világháború hősei kultuszának ápolása érdekében elrendelte, hogy mindazokat a tarlalé kos tiszteket. vagy legénységi egyénexet, akik a világháborúban vitézségi érmet szereztek — ha halálesetüket hozzátartozóik állo másparancsnokságuknál bejelentik — kstonsi pompával kell eltemetni. — A ker. nőegyletek karácsonyi baxárja 1922. december 17-én, vasárnap délelőtt 10 órától l-ig és délután 3-tól tartatik. Az adományokat kérjük szombaton délután 3—6 ig a Rozgonyi utcai is kóla tantestületi helyiségébe és vasárnap délelőtt 9 tői kérjük küldeni. Beléptidij személyenkint 10 K. — A hercegprímás a felesleges iskolai szünetek ellen. Csernoch János dr. bibornok hercegprímás tudomására jutott, hogy az iskolákban olyan napokon is szünetel a tanítás, amelyeken éppen a gyermekek nevelése szempontjából szükséges volna, hogy előadásokat tartsanak. Ilyenek az úgynevezett bucsuk másodnapja, a farsang utolsó napjai éa némely helyen még néhány fogadalmi ünnep, amelyen ugyan senki sem ünnepel, de az iskolában szünetel n tanitás. A hercegprímás most figyelmeztette az iakolaszéki elnököket, hogy csak azokat az ünnepnapokat tartsák meg, amelyeket a rendszabályok előírnak, ezekben pedig a fcntcmlitett ünnepnapok nem fordulnak elő. — Jubilál a Sopronvármegye. 25 éves jubileumát ünnepli a »Sop-ronvármegyo" „Rábaközi Közlönye" elmén hetilapként indult meg Csornán 1897 ben és még csak hat éve tette át székhelyét Sopronba, ahol nemcsak Sopronmegye, hanem a Dunántúlnak Is egyik legjobb lapjává fejlődött. — Őszinte őrömmel köszöntjük laptársunkat a második negyedszázad küszöbén. — Kantárt vetnek a villámlásra. Hónapokkal ezelőtt Dezsőffy József orosházai elektrotechnikus olyan készüléket talált kl, melynek segítségével a levegőben lévő villamosságot össze tudja gyűjteni és bizonyos készülékek segélyével azt fel tudja használni. A feltaláló a közeljövőben a nagy nyilvánosság elé akarja hozni találmányát és beszámol felfedezésének eddigi eredményéről és annak gyakorlati sikeréről. — Mélyen leszállított ára kon megkezdődött a karácsonyi vásár a Kisfalud! és Kfausr divatáruházában az „Arany Kokat*• hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. — A polgári Iskolák magán vizsgadíja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a polgári iskolai magántanulók vizsgadiját 1400, ősz-szevont magánvizsgálatoknál pedig 2800. a felvételi dijat pedig tárgyanként 40 K-ra emelte fel. A hadiözvegyek-, árvák- és rokkantak, valamint a közszolgálati alkalmazottak a szegénység igazolása esetén az eddig érvényben volt dijakat fizetik. — Kedvezményes természetbeni ellátás a nyugalmazott altiszteknek. A minisztertanács gondoskodik a hivatásos ka. tonai állományból származó nyugdíjas altisztek és családjaik, vala mint azok háiramsradoitalról kedvezményes természetbeni ellátással. A rendelkezés oki. 1 tői lép életbe, s ezek részére a kedvezményes áru tűzi anyagot is oly mérvben és fellétejek meJ.ett adják ki, smint azt a nyugdíjas po\'gAri altisztek megkapják. — A Délamerikába kivándorlókra pusztulás vár. A belügyminiszter leiratot intézett a vármegye alispánjaihoz, amelyben el-rendeli, hogy a Délamerikába kivándorolni szándékozókat flgyelraez._ tessék arra a nagy nyomorra éi? gazdasági pangásra, amely, ott várja Őket. A belügyminiszteri leirat szerint a Délamcrikába kivándorló magyarokra feltétlenül pusztulás vár. — Világmozgó. Szombat és vasárnap i Saskeselyű. — Kabaré-estély. A nagykanizsai élelmezési munkások karácsony másodnapján a Bárány vendéglő Összes termeiben könyvtár alapja javára lánccal egybokötött nagv fcibaré-estélyi rejteznek. — Uránia. Sxombtt ét Vasárnap .Dzsungel róxvája* — győnyúrü exotUui történet CWia Cimball Yöung-gal a íó^xeropbon. — As Uránia legközelebb bamutatja Harry Hűlnek, a vikn-.cc-S bravúrjairól híressé vált filmsxtnésxoci elsó rügy filmjét, a .Villámkor pontot." — Arany- éa oxtistboviltks, Budapest, Vármcgye-utca hét lltvaUlos órák 9-5-lg. — A kórházi botolok karácsonyfájára ujabban a következő adományok érkexlek: Gróf Batthyáoy í\'álná Kigyác, alma, dió, bor és lüOO korona, llabáné Ktxleregnye, alma, dió és 1000 korona, Kaposty Géxáni, Klria Adóimé 200—tOO kotoax, N. X 100 korona, X X 50 korona, Sánta Jánoiné 15 korona, Bálául Gyórgyné 10 korona. Mely kegyes adományokért hálás kósxonetet mond Mária fónóknó. — Paramoant l\'ictures, Xtwjrork amerikai gyár mgysxebáxu Cowboy és lodiánus történetét mutatja be ma a Vdag-moxgó x .Saskeselyű* cím alatt, melynek fóiierepét Cha-les Ray (Sugár Károly) magyar sxár-roaxásu amerikai fllmtnüvéss játsxa Glória Hof*. a bostoni Operaház csillagával Budapesti állatvásári Marhahús I r. egéssbao 320-430, hátulja 340-440, ele ja 310—410, 1L r. egésxben 200-800, hátulja &J0-3Í0, eleja 14Ó-150 Növaodák marha 1 I. r. egésxben 240-260, borja (616tt bírb) 47&-KO, KéexJet: Nagy-marha 402, eUdás 404, — Növaodák maxha 15, eladás 14, borjú —, eladáx —, Mazha-bír 470—500, borjebór 000-010. Blxka —, aladra —, Juhhús 280-320. KÖZGAZDASÁG. Kertészkedők éa szőlőbirtokosok figyelmébe! A magyar klr. Földművelésügyi Minisztérium Gyógy- és Ipsri Növény Forgslml Irodájánsk növényvédelmi osxtálys megkezdette a növényvédelem gyakoriali megvalósitáiának országos szervezését. Ez az akció a kert- és szőlőbirtokos közönség legnagyobb figyelmét érdemli meg, mert közismert tény, hogy a legtöbb kerttulajdonosnak mily súlyos gondot okoz kertjének rendbentartása, mert legtöbbször nem iamerik a fellépő növényi betegség okozóit: a jelentkező állati kártevőket, másrészről pedig nincsenek mog a kellő felszerelései, gépei, eszközei, amelyeknek beszerzése, különösen a kisebb kerttulajdonosokra aránytalanul nagyobb terhet róna. E meggondolás vezette a fenti hivatalt, akkor, amidőn a növényvédelmet Intézményesen akarja megszervezni olymódon, hogy ahhoz minden birtokoa a lehető legolcsóbban éa legkönnyebben juthasson hozzé. A növényvédelmi osztály egyelőre s kertgazdák és szőlőbirtokosok védekezési teendőit, különösen pedig a gyümölcsfák védelmét és kezelését (tehát a fametszést is) vállalja és erre a célra megfelelő szakembert a szükséges gépekkel, eszközökkel és anyagokkal felszerelve bocsát s birtokosok rendelkezésére. Az ezen szolgáltstásért járó, pénzbeli ellenértéket esetenként és a legsiigorubb számvetés alapján állapítja meg. Aki s fenti bivatslnak Uy irányú működését igénybe venni óhajtjs, , forduljon megkeresésével s fenti cimhez, Budapest, IX., Lónyal-u. 7. Valuták i Sapo\'.eoo M000, font 10775-11076, Dollár 1415, Francia frank l&S-U, Márta 32-37. Olasz Ura 114-10, OsxUák korona 3 45— 3 50 Lel 1375—1475, Sxokol 70—75, Svájci franV 443-53, Dinár 260>0-2/60, Uogyel márts 14-15, Hollandi forint 035-050, Balgaíranl 148—153, Uva 14—15 Devizák: Amsterdam 035-50, Koppenhága 480—4>0, Krlxstiánla 440—450, Londoo 10775 -11075, Berlin 22 -37 Milano 115-120 Páris 168-74, Prága 70-75, — Stockholm 620 -635, — Zürich 440—55, — Wien 350 - 360, — Zágráb tv50—600, — New-York 2540-415, Varsó 14—15, Bakaiéit 1375 — 1475, SoHa 18-10 Zürichi zárlati Berlin 712 Amsterdam 211-0, Hollandia — New-York 526 -75 Londoo 2440, Pádt 38)0, Milano 26ÓO, Prága 16 50, Bada-post 22 75, Zágráb 150, Varsó 3 25, Wleo 075, Ssófla 375 Osstrák bély. 0 76 Termény Jelentést rtoxa (Tnxavldéki) 10600-10700, egyéb 10400-500, roxs 7500-7600, takarmány árpa 6600-6800 súrárpa 7100-300, xab 650O-6600, tengeri 5900-6000, r.jxe 13000-13500, kocp. 4700 4300, kAlas KOOO-8500. Grosz és Társa bank- *> tönda-bliományoiok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. i. Surgitaydm i Bankár HankaMsaa T.l.too: 321. — Uránia. Szombat á. vasárnap : Dzsungel rózsája. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Sertés vásár i felhajtás 1000, Elkelt dílig 140, ör»* — X(>»íp 460, Kóony-i —. 4«WI», H410 TMx 710. SmJooci 6ÍO, Lab. bas 420. Értékek: Ua/ju hIUl 7800, Osztrák hitel 1536, Htui 1460, Jelzálog 480, Lessámltotó 1426, Kereskedelmi Bank lOiOO .VUjyar-OUss •06. Beocslol 61.600, Drescbe 26000 Alu-Ueoe nin 06.000, Ssássváil S0600 SíJgé-Uzjini 43.000, Urlkinji 61.000, Ríme 11626, Schlick 7600, Gatüaaon 0700. Nasid —.—, Deaic* 10000, Klotild 8400, Mt&u tokor I6OOCO, Adrii Cí<3000 AUeabke 4760, Királysor 7SCO, Boíayák-Agráz 226.. Lip-Uk 4360, Phóbus 4960, Vub. VOUmos 6t00, GitelU 8260, KonkordU 7160, Déli Vasul 6800. Felelői szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések «]}*i 10 M«n iOOko nu. ruu,.»kuu>.l ■M4.il tünk nia»IIUIa>k. Állitl karaaOkaak öO ulultk 4r«uí«<1iní»7. Ko •!;* I-Minlll nipfin knt-411 Utfl k&onrS KaalarhAay kool elulö. M«(t<MMhet6 Uywljrl kcol<)ln*fUl, N«4>\'.»nin» B«irí» l/f II. M.lx •e«u»*..l itt*. >(Mii<(n dm « Ur kWií-S\'.L\'.t?. tlfíV. Kkj t-l«lllx«n.*bb n*tr Wti«n kf/.t.KKj (íiu\'«mt<r i/e4u. riklUaotl •«««>< Uo<U-»::»!! k«r»» Cím • )})| Köszönetnyilvánítás. M:od«iokatk, kik sieietett fttn, I illetve testvérünk elhunyte elkel-mivel mély fájdelmooket riszvé-tukkel enyhíteni igyek«itek, ez-uton mondunk bilis köszönetet öiv. Nóvák Qyörgynö 6s családja. >»«8Y«r r. U lla.U|>*.l U|itlulM|i. Taurll jjummlraktár. toheráru fuvsroiái, axcmóiy-fuvaroxáa. Javítóműhely, bcnxin-árualtáa. Telep: Tárháx.utca. Telefon 183. tgaagatósig: PS>ut t. Baiár-ópUtet. Telefon: 3S«. Nagykanizsai Autóforgalmi R.nv.nytári. t.g NAGYKANIZSA KltOnA s.matu I.h.r UJ BOR literje 60 koron* NAGY PÉNZT flxetek nyest, görény, vldrs, mezei- éa házinyúl BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS SZŐRME KláLLITáSA Hyilua: reggel 8 árától este 7 óráig. FI|dnl|o öuson felszerelt raktárát Klnlzry-utca 21. sí. alatt MOTOROKAT benzint, nyersol»>t, Dieselt kereeek, minden ni/griíghto, törött álUpotbao is. töller kalman Budapest, Horn Mfru. 12. Alkalmi teherfuvarozás Nagykanizsáról Letenyére. Autóforgalmi T.Kron: 11>. „,. Ajiídök trifail? darabos fUtőszenet vátuti rektáramben átvételre v»iy scix kilogrammtól felfelé hásbos taállitv* es ej-lull ssíllilisre, a mindenkori napiáron. Megrendetéeek N\'eo ée Klein eágoál esakö xótbetók vagy lakásomon Kórház-ote* 15. KLEIN VILMOS,.. a Trifaili Sséobánya képviselje. t uibor .^u. 60 k óbor w»u.i100 k BRUNCSICS JÓZSEF IwitlOMkw ■ btlr^t Sl Uradalmak és vadászok figyelmébe! VESZEK SZEGŐ MÓR frissen lőtt nyulat, őzet, SZarvaSt, továbbá mindennemű vadbőröket tm- a legmagasabb napi árban "»e nyerstermúny. karaskadfi T1LCPON iu. NAGYKANIZSA TtLIFON 134. Klsfaludl SAndor-ulca 9. — a göztUrdöval szemben. QUITTNER ARTHIIR Tolpfnn • baléair11** ongadéljraxott vltlanyaxaraló NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-Ü. 17. Telefon: 394 394 Elvállal világíttat voxotékok, motorok, oalllárok, valamint telefonok, oaangök éa Jalxí-kéaxttlákak felssereláaét, kaatály-vlllamháritö berendexáaét. Mindon-nomü villamos munkálatok fjyoraan ©axköxöltetnek. HiakaxorUon végzi motorok ujratokorosolésí.t. Min .onnomtt égők raktáron. ARGENT János modern clpásxüzietéken Nagykanizsa, Deák-Ur 1. vett dpi ax snyag Jósige és kiváló dos kissilésénél fogva • levjutinyosebb." ■ óriási váUszték készei dolgozott fekete és ssines boksz, chevretux, stazvas, »nt|. lop, lakk, teljem és bársonycipíkben. Gyermekcipő különlegességek t Szigetváron a Korona szálloda és vendéglő bereodezéssel együtt bérbeadó Bívebb felvilágosítást nyújt BBCK DÁNIBL tulajdonos, Szigetvár. Levelekre nem válasiolok. »tH Cgynökvk réssemról nem dijssUlzuk. t----s • [italhilmlMbb H !igoklébk \' KARÁCSONYI aiándékok, karácsonyfa díszek Fischel Fülöp Fiai áruházában Nagykaniuán, Fő-ut. Rövidáru nagykereskedésemben • egy ügyes utazó azonnali belépésre kerestetik, aki e vidéken kellő ismorettséggel bir DEUTSCH JÓZSEF Kazinczy-utca S. szám. aOOOOOOOOQOOOOOQOOOQOOOOOOOQOOQCaoooooooQQooo Könyvnyomdái munkát * Könyvkötészeti munkát u. m : Muvck,1 folyóiratok, meghívók, eljegyzési és csketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentéseks minden északba vágó munkákat pár óra alatt készít Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, beveteli és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készitcsét erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja ________________________________ \\ nnooaoocooaoagoQPQu oo oo^^üTá\'a ooe^o\'oQo^joooom q Nvom.lott . I.piul.ldot.o.ok\' Z.1.1 4. Gv.rm.,; ^7,~yomdtl4„„7-- Zalai és Gyarmati Nagykanizsa, Fő-ut 13 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922 december 17. Vasárnap 2S6. szám. Vasárnapi szám ára 15 korona. : B|7 h.D.pr. 900— K tU<- K A város békéié fölölt a Zalai Közlöny mindenkor éber figyelemmel őrk\'ídött. Jelenlegi szerkesztősége annak Idején azzal vette át a lop vezetéséi, hogy a béke pálmaágát tette le íróasztalára a legélesebb pengéjű fegyver, az újságírói toll mellé. Azzal az erős elhatározással Indultunk nehéz, felelősségteljes utunkra, hogy — egyik kezünkben a béke, a másikban a nemzeti munka szimbólumaival — mindenkitől teljesen függetlenül fogluk azolgálni a halálosan megsebzett magyar hazái, a mindenkori megprőbáltajásokból erős lélekkel kikerülő vármegyénket és ősi városunkat, melynek minden köve, minden porszeme,, minden fűszála a magyar muli fényes dicsőségét, apáink hon-szeretetét hirdeti. Sok küzdelmen mentünk keresztül. Sok farkasvermet kel let-.elkerülnünk, sok drótakadályt leküzdenünk, de kitűzőit célunkhoz sosem voltunk hüte-lenek, utunkról sosem térlünk le. Minden cselekedetünknél csak nemzeiünk Izzó szeretete hevített, ösztönzött és sarkalt bennünket. Óva őrködtünk a vármegye és a város várbékéje íölött Hogy ne üsse fel fejét a széttagolódás, a testvérviszály és felekezeti harc hétfejű hidrája. Bátran hirdettük mindenkor Nagyurunk magasztos igéit: magyar a magyarnak nem lehet ellenségei Magyarországon nem ismerünk mást, mint magyar testvért. A magyar szenvedés, a magyar bánat, a magyar könnyek osztályosát. Es aki ezt nem akarja megérteni, aki a magyar nemzet megpróbáltatásainak súlyos óráiban éket akar verni testvér és testvér, magyar és magyar közé. aki nem tud és nem akar a mult tanulságain okulni és folytatja átkozott békebontó munkáját, az ne tartson igényt arra, hogy \' magyarnak hivassák. Nyíltan valljuk, hogy mlndin erőnkből támogatjuk a Bethlen-kormány honmentő politikáját. Mert azt, hogyma Magyarországon jogrend, konszolidáció, béke uralkodik, hogy súlyos helyzetünk mellett is Magyarországon ma minden becsületes szándékú ember, aki dolgozni akar — tisztességes magyar kenyeret ehetik — ezt a Bethlen-kormánynak köszönhetjük. Jegyezzük meg magunknak Jói, a magyar ma nem ur a saját hazájában, a nemzetek önrendelkezésének wllsonl elve minden ellenségünknek szól — csak a katonailag le nem gyózölt központi hatalmak számára nem Súlyos helyzetünket nem Ismerő vagy rosszakaratú ember az, aki a mai fekele felhős egü Magyarorszá gon a magyar testvéreket egymástól széjjelválasztani Igyekszik. A „Zalai Közlöny, mikor egy szerkesztőségi év lezárása előtt vlsszate\'-.lnt munkájára, szerénytelenség nélkül állíthatja, hogy iéllő gonddal, éber szemmel és magyar lelkiismerettel őrködötl mindenkor a magyar várbéke fölött és nem engedte diadalra Julnl azokat az akarásokat, me lyek a harmónlkus lestvéri életet megbolygatni Igyekeztek. Hogy becsülettel teljesítette mindenkor munkáját. Egy uj esztendő küszöbén állunk Átkot vagy áldást hoz-e nekünk a titokzatos újév — kl tudná ezt ma megjósolni. Azon ban ha mindannyian eggyélor-runk a nemzeli trikolór alatt, ha egy erős magyar testvéri elhatározással kiküszöböljük magunk közül a békebontókat, a szenvedélyek felkorbácsolólt. a felekezetek egymásra uszltóit, ha szív vei lélekkel szolgáljuk a magyar békél, a magyar lestvéri összetartást, a nemzeti politikát — a pokoL kapui sem ludnak rajtunk erót venni l Aki ezl a békét szolgálni kívánja — azt testvérünknek Ismerjük, azt keblünkre öleljük, annak acélos, kemény, magyar testvéri Jobbunkat nyujtjuk Mert ez a magyar testvéri frigy: a magyar feltámadást jelenti. (*) A magyar földhöz a magyaroknak van Joga" . . . Gömbös Gyula nagy beszéde a Ház tegnapi Ülésén. A szoclálisták tapsolnak dlessweinnek. Budapest, dec. 16. (S ját tudó syarorizágon 6 százalék « zsidóság. ..... ... .xoltb.n ez országokban is aitónk telrfonjelentéie.) A nemzetgyűlés mii ülése fél 11 órakor kei dődölt. Eltlök jeleniI, hogy a Hí.* elfogadta a 8 órás ülésnapokra vonatkozó Indítványt és így a l-t közelebbi ül\'s ma délelőtt 10—2 lg, drlután 4-8 ig fog tartatni E\'Után áttérnek az indemnitáai törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását.:. Az első szónok Gömbös Gyula, •ki ált János fegyelemtől kisérv ■ kezdi meg « beszédét. Drózdy Gyö/ő legutóbbi herédében n l-jvéd-leminel kopciolat ban aposztrofálta 8t éj azt rt.on-dotta, hogy ha igazi fajvédelmet akarnak, valóiitsák meg a föld birlokreform aürgő. végrehajtását, mert az az Igazi fajvédeiem. Megfelel Drózdynak és kijelenti, hogy a kormányzópárt teljes tudatában van a földti\'tokreform lürgős végrehajtása fontosságának, mivel eí! u törvényt nem jelszótörvény nck tekintik. Mielőtt »z ő állá.-pontj it a fajvédelem kérdésében kijelentené, statisztikát olvas fel a zs\'rfóiág vagyoni lé,foglalásáról. Kovrics tanár legutóbbi sto\'mtr kájában m-gállapitotta, hogy Mv ahol 0 25 százalék a zsidóiig, kezd é\'ctrekelni éa egyre nagyobb hullámokat vetni az antiszemitizmus. Amíg gazdasági fölényben lesznek a zsidók, addig az antiszemitizmus nem is Jog megszűnni. Zsir\'.ay J inoi: Gondoskodunk róla l Gömbös : A magyar fjj védelmét a csecsemóvédelemnél kell megkezdeni és foly\'atni az élet mindéi, megnyilvánulásán keresztü.l Altér ezután a rendtőrvényre. Síüksíges nek és jónak tartja a rend örvényt, már c.fck azért Is, mert nagyon sokan kiabálnak ellenei Drózdy: Furcsa logikai Gömbös : Igen aokan tiltakoznak a rendtörvény ellen, többek között Rakovstky ia. Gömbös (emelt hangon): A ki rály tragédiája az ön rajve. IV Ká roly nem az én tanácsomra, hanem az önére jött be az országba. — Előkészítették azt a harcot, amely majdnem testvérháboruvá fajult. — Kérdezem: Rakovszky Ulván csak-ugyan é a király iránt érzett hűségéből, vagy pedig hatalmi vágy- tól sarkalva hívta be • királyt? (T.-ps,) Meg lehet állapítani, hogy a királypuccs nem heaznáit ax országnak. Fajvédeimi szempontból fontosnak és szükségesnek tartja a hazatérő amerikai magyarok föld-hő\'juttatását. A kulturális kérdésekre áttérve kijelenti, hogy Magyarországon a zsidóság ebben a tekintetben is egyeduralomra tett szert. A tanítóképzőintézetek kivételével az összes iskolákban a zaldó tanulók száma messze felülmúlja a keresztény tanulókat. Ez haláloi csapást jelent a magvar kulturára. A mai kormányzat Kereszlinyntm-íeti agrárpolitikát folytat, ezért támadják annyira. A 1-gutóbbi évek hibái gazdasági po\'itikájának következménye az, hogy 1913-16 lg 95.145 ka- t.axtrjiila hold (öld került zaldó késre. Ez Igy nem maradhat, uj gazdasági életet kell teremteni, magyar kis és középbiitokoa osztályt, amely hü leaz a nemzeti hagyományokhoz. A magyar földhöz a magyaroknak van joga. Giesítoein Sándor: D■ nem ot-moibottel. (A szocialisták tüntetőleg megt.ptolják Gies.welnt.) Gömbös: Tudom. Giessweln a kathoiikus pap ellenlége annak a keresztény politikának, amit mi hirdetünk. Giessweln: Büszke vagyok rá! (Az egéaz baloldal tapsol.) Gömbös: É-i ezzel befejezem beszédemet. Telemrehivom mindazokat a magyarokat, akik opportunizmusból elienaég-i a keresztény Magyarorazáznak és a fajvédelemnek. Kijelentem: harcot folytatunk ezek ellen, hogy nemzeli ideáljainkat megvalósithss uk. (Az egész jobboldal feláll éi z.jrs^n éljcnzl Gömbös Gyulát, akit számosan üdvözölnek.) Ezjtán Farkas István és Eckhard Tibor mondottak rövid bcizédet, majd áttértek az interpellációkra. Az üiés délután fél 5 órakor végződött. Keleti Díriest « Kaaiz asak- caoportjának dlezUgjivá TÍ-laartották. Budapest, dec 16. (Saját ludóat-tónktól.) A K.nsz Allainvaiuti azak-cloportjénak titz\'v\'ae\'ői tisztújító közgyűlésükön egyhangú határozattal Keleti Dáre.t, a MAV. el-nökigazgatójet disilaggá választották és a nagy választmányba delegálták. A varsói merénylet. Varsó, dec. 16. A kóztáraaaágl elnök ellen elkövetett merénylet után néhány peiceel megjelent a tragédia azinhclyén az ügyész él megkezdte a virsgálatot. ZALAl K02L0NY 1*22. december 17 „Seipel és Bethlen.11 A Neues Wiener Tagblatt „Sel-pel és Bethlen" cimű vezércikkében a következőket írja : — Ausztria és Magyarország között jelenleg a szomszédi viszony újraszabályozás folyik. Sürgős követelménye ez a mostani Időknek éa általánosa kívánság,hogy Budapest és Bécs viszonyát tisztázzák és bensőbbé, vagy legalább is elviselhetővé és őszintébbé slakllsák át. Tabula rasat kell teremteni, mert az összeomlás óta eltelt években alig volt két szomszéd ország, amelyek körött annyi kétértelműség, súrlódási felület, félreértés éa kellemetlenség lett volna, mint as egykori szövetséges társ között. Eddig különböző okok mindig Ismételten megakadályozták, hogy Mafyarország közeledhessék Ausztriához. Egyszer a nyugatmagyar-szági kérdés jótt közbe, másszor az ausztrisl szociáldemokrata kormányzatnak a „fehér" Magyaror-szággal szemben érzett ellenszenve. Azután lamét más incidensek tá-msdtak és az utóbbi évek történekén keresztül vörös fonálként húzódik a magyar emigráció működése. — Most ugy látszik, hogy Ausztria a szanálási akció elintézésével, Magyarország pedig folyton előrehaladó konszolidálódásával nyugvó pontra jutott. Ausztria és Magyar-ország jövő politikájának irányvonalát mindenesetre meg kell All.pl-tani. Seipel és Bethlen küszöbön álló találkozása alkalmával, mert Igy a dolgok nem mehetnek tovább. Nem lehet folytonos háborúságban dolgozni és nem lehet kizárólag diplomácisi ügyvitelre szorítkozni. Magyarország éppen most kötött kereskedelmi szerződést Csehországgal, amelyet árucsereegyezmény-nyel egészítenek ki és éppen most fáradozik, hogy Jugoszláviával és Romániával Is újra rendezze gazdasági viszonyát. — Magyarország gazdaaágl elszigeteltségének Időszaka tehát véget ért és politikai tekintetben sem miradhat fenn sokáig Magyarország bekerítése. — Nem kell-e Ilyen körülmények között elsősorban a leginkább érdekelt osztrák barátáUamnak szóhoz jutnia ? Nem kell e minden más szomszédállamot megelőzően Ausztriával kötnie politiksl megegyezést ? Bethlen át van hatva ennok felismeréseitől és Seipel szövetségi kancellárnak budapesti tartózkodása idején alkalma lesz arról meggyőződni,.^hogy lehet ugyan látogatást udvariasan éa a legteljesebb ridexséggel viszonozni, de a kölcsönös ügyek érdemi megbeszélésénél a józan észnek és a létérdekeknek kell döntő súllyal latba es-nlök. Seipelnek és Bethlennek mindenesetre sok mondanivalója less egymáshoz Budapesten. Agyonlőtték a lengyel köztársasági elnököt. Gyilkos merénylet • képklállitáson. - A tettest < A köztársasági elnököt mind e három lövés találta és rögtön meghalt. Varsó, dec. 16. (Szikratávirat.) Narntovlcz koztáraaaágl elnök ellen ma délben e*y képklállltáaon merényletet követtek el. As elnök « merényletnek áldozatául esett. A merénylőt Nleuredomasky akadémiai festő azamélyében elfogtak. Varsó, dec. 16. este 8 óra. A köztársasági elnök tragikus elhunyta következtében az alkotmány 40-lk cikkelyének alkalmazásával az államfői teendőket Raloj a sjem marsalljs vetfe át. Raiaj a nemzetgyűlés összehívása Iránt azonnal intézkedett. A nemzcigyülés fogja ugyanis az uj elnököt megválasztani. I Varsó, dec. 16. (Éjfél) Narutovlcz köztársasági elnök ellen elkövetett merényletről a kővetkezőket közlik: Az elnök délelőtt fél 11 órakor meglátogatta Gekovszky tábornokot. Egy félórával később a képzőmű vészeli képtár megnyitására ment. Amint az előcsarnokba ért, a merénylő revolverével háromszor rálőtt. Mindegyik lövés talált, az elnök lerogyott a főidre. Egyik segédtisztje a merénylőre vetette magát, aki nem is próbált menekülni. Narutovicz elnök még mielőtt orvos érkezett volna a merénylet szín-helyére, meghalt. A lauaannel konferencia an gol megvilágításban. London, dec. 16. Az angol lapok vezércikkekben számolnak be a lnuasnnei konferencián megkötött megállapodásokról. Általában méltatják azt a sikert, amelyet a szövetségesek as örmény kisebbségek kérdésében elértek. A törökök most már hajlandók felvételüket kérni a Népszövetségtől és a kisebbségeket a Népszövetség gyámkodása alá helyezni. Etek az eredmények — írják az angol lapok, főképpen an-nsk köszönhetők, hogy a francia és olasz delegátusok a törökökkel szemben támogatták lord Curson álláspontját. Jngoazlávla fegyverkezése. Bécs, dec. 16. Belgrádi jelentés szerint a szerb hadügyminiszter az uj kormány megalskulása után újból több, mint egy milliárdnyi jugoszláv fegyverkezési kölcsön megszavazására fog javaslatot tenni. A kölcsön egy rés\'ét a Csehország* f al és Romániávsl közösen vásáro-indó municiógyárak vételárának kifizetésére fogják fordítani. hogy nem áldoz jótékonyságra. Volt és van itt mindenféle jótékonysági akció, amelyet a kisgazdaközönség kivételével a polgárság minden rétege tehetsége szerint előmozdított. Itt csak a szegénység felkutatáséban történhetett mulasttás. Épper ezért felhivjuk az emberbarátok, jótékonysági egyesületek éa ható ságok figyelmét ennek a két asz-szonynak sorsára. Az olyan nyomor, amely a családi köteléket anya és gyermek közt széttépi, sok veszélyt rejt magában, elkeseredést szül éa az erkölcsöt rontja. Most karácsony közeledtére minden ne-messzivü ember keresi az alkalmat, hogy embertársának Őrömet okozzon. íme van rá a.lkalom. öt szegény várja a boldogságot. Ki vállalkozik arra, hogy azt nekik megvigye ? v. h. Devizák i AinsUrdam 035-50, Koppaohága 480-4Í0, Krtiatiiola 440—460, London 10776 -11075, Bertia 27-42 Milano 115-120 PAzls 172-78, Prága 70—74, — Stockholm 620—635, — Zürich 440 — 55, — WUo 850—360, — ZágriJ\'ó 580—630, — Naw-York 2340-416, Vanól3-14, Bukarest 1376-1475, SolU 18-10 A nyomor tanyája. A „Zalai Közlöny" december hó 16-ikl száma „Levél a szerkesztőhöz" címmel foglalkozott két nyomorgó asszony sorsával. Az egyik, özv. Szakái Jánosné, Magyar-utca 152. szám, 4 gyermekét, kőztük egy 6 hónspos csecsemőt, őrőkbe-adná valamely nemcsszivü embernek. A más\'r 11 éves egészséges fiát kínálja. Cimét a Z. K. kiadóhivatala adja az érdekelteknek tudtára. Az anyáknak ily módon nyilvánított szándéka a világvárosok nyomorára emlékeztet, ahol a szegénységnek megnyilatkozása mindennapi jelenség; de rendkívül aggodalmas megnyilatkozása a szegénységnek, ha egy 30 000 lakosaal biró városban, ahol munkanélkü iek nincsenek, ahol mindenki találhat foglalkozást, ha foglalkozást keres, egy őzvegyssszony kénytelen négy fiyermekét szélnek ereszteni, hogy egalább Ő maga megélheasen két keze munkájából. Ksnlzss város lakosságát nem lehet avvaj vádolni, HÍREK. — Időjárás. Az Időjárástanl Intézet jelentése szerint hazánkban borús, ködös, egyébként száraz és csendes as Időjárás. A hőmérő a tegnapi nap folyamán többnyire fagypont fölé emelkedett, reggelre ismét 4—5 fokos volt a hideg. — Fagypont körüli hőmérséklet és némi csapadék várható. — Hlrschler vezérigazgató — kincstári tanácsos. A kormányzó ur őfőméltósága a miniszterelnök előterjesztésére Hlrschler Sándornak, a Nsgykanizsai Bink-egyeaület vezérigazgatójának a közgazdasági téren kifejtett közhasznú, eredményteljes munkásságáért a m. kir. kincstári tanácsosi cimet adományozta. Hirschler Sándor vezérigazgató Nagykanizsa közgazdasági éa kereskedelmi életének egyik Ismert vezetőférfie, aki Nagykanizsa közgazdasági fejlődésében, kereskedelmének fellendítésében jelentős szerepet tölt be. A kormányzói kitüntetéshez szívből gratulálunk / — A bíróság köréből. Dr. Mutschenbacher Edvin kii. törvényszéki tanácselnök a nagykanizsai törvényszékhez vizsgálóbíróvá, Ma káry Vilmos kir. járásblró a nagy-ksnizsai törvényszékhez kir. tór vényszéki bíróvá neveztetett ki. Bertin Ágost táblabíró, a nagykanizsai törvényszék volt vlzsgáló-birája, az Országos FÖldblrtokren-dező Bírósághoz beosztott biró — átvette uj ügykörét. A helyi bíróság tagjaiból eszerint most már négyet osztottak be az Orazágos Földblrtokrendező Bir ósághoz: Gom • bár Gyula táblabírót, dr. Szabó Győző kir. járásbíróságI alelnököt, Kaiser Elek törvényszéki birót és Bertin Ágost táblabírót. Mig a keszthelyi járásbíróságtól dr .Balázs táblabírót. — Személyi hlr. Dr. Krátku István városi főjegyző és Király JenőmGszaki tanácsos holnap Budapestre utaznak, hogy a város képviseletében a hadikórház területének megváltása dolgában és a vízvezeték ügyében eljárjanak. — A magyal orvoal karból. A megyei orvosi karban a következő változáiok állottak be : dr. Jvarosek Láarló pacaai kÖrorvósaá, dr. Láng Sándor kiskomáromi h. körorvos Klakomáromban köre -vossá, dr. Mesterich Elek kískeut-helyi körorvoe Keszthely község orvosává váissztatott meg. Dr. Lu-konich Jenő sümegi járásorvossá neveztetett kl. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán december 10 tői 16 lg 3 születés fordult elő, ezek közöl 2 fiu, egy pedig leánygyermek volt. Házasságot kötöttek; Finndy György vasúti forgalmi hivatalnok Schusz-ter E\'elkával, dr. Fülöp György bankhivatalnok Stern Margittal, Veren János kőmüvessegéd Kvicsák Erzsébettel, Kristofoletti Józaef helyettes mozdonyvezető Szittár Idával, Németh Mihlly polgári iskolsi rajztanár Wrana Ilona polgári iskolai tanárnővel. — Elhaltak : Andri Gábor 43 éves kőmüvessegéd szívszélhűdés, Mentes Sándor cipészsegéd 20 éve* tüdőhurut, özv. Pollák Mórné Pollák Henrietta 58 éves tüdőlob, Fullér Pal napszámos 48 éves tüdőlégdaganat, Anger Mihály kádáraegéd 53 éves gyomorrák, Jakab János 13 hónapoj hörghurut, Polai Juliánná 11 nspoa kelevény kór, Hercu-1 Jakab 90 évea aggkor! kimerülés, Tóth István 29 napos hörghurut, Nóvák György kir. törvényszéki tisztviselő 27 évea tüdőgümőkór. Tímár Józaef 1 hó-napoa emésztéshiány, Molnár István 2 éves vörheny, Scabó Anna 16 hónapos veselob, Rosenberg Salamon magánhivatalnok 42 évea szlv-bénulás, Gödri Erzsébet 21 hónapos megégés. — Pcdlow kapitányt Nagy-kanizea díszpolgárává akarják választant. Egyes városi képviselőtestületi tagok mozgalmat indítanak aziránt, hogy a város díszpolgárává válassza James Pedlow kapitányt,saki az Ínséges magyar gyermekek és csecsemők megmen-tésp körűi elévülhetetlen érdemeket szerzett. — A Magyarországi Magántisztviselők Orazágos Szövat-íjége nagykanizsai csoportjának tegnap esti „Hazudik a muzsikaszó" cimü fényesen sikerült műkedvelői operettelőadásáról lapunk legközelebbi számában fogunk beszámolni. NftGY SZÖVET VflSflR! FŰRST JÓZSEF Kék csillag áruházában I Telefon: 388. 1»I2. december 17 tALAI K02L0N t 3 — UJ Iparengedélyek. A városi tanács tegnap tartott ülésén n következő nagykanizsai lakosoknak adott uj Iparengedélyeket : fischer Józaef cipőfelaőréazkéazitésre, ifj. Jótfi Péter élelmiszerkereakedérre, Pacsirszky Alajoa kalapos és Hencz-ler Gyulának bádogos Iparra. — Nem korlátozzák a DV forgalmát. A Z-lil Közlöny ille-tékea helyen érdeklődött a DV forgalmának a karácsonyi ünnepeken át való korlátozása felől. Alt a hírt kaptuk, hogy a Délivasut a karácsonyi flnr.epek alatt nem korlátozza a vasúti forgalmat. — ASznlay .zlntáraulat Ka-nLzsara akar jönni. Király Sándor, a Szalay-társu\'at titkára, ma Nagykanizsán járt a város vezetőségénél, hogy társulata számára két hónapra azóló játszási engedélyt kérjen. A játszást a farsang utáni időre tervezné. Srrlay Gyula szín igazgató a karsai színháznak volt táncos-kómikusa. Tárául, ta — mely jelenleg huszonnégy tagból áll — és Kanizsára való jövetele esetén még tizenkét taggal klegéuitené, a győri és soproni izintársulatok tagjaiból rekrutálódott és mind csupa nagyvárrsi s\'lnészek. Jelenleg Siófokon működnek, nap nap mellett állandóan táblís házak mellett. A városnak az az álláspontja, hogy hajlandó a Szalay társulatnak megadni a játszási engedélyt — ha megfelelő alkalmas játazási helyei tud magának biztosítani. — SíBISI értekezlet a főgimnáziumban. A róm. kath. főgimnázium f hó 18 án, hétfőn délután pont 5 órakor szülői értekezletet tait a tornateremben. Tárgy*: az iakolai éa szülői ház; az Iskolai nevelés akadályai. Kivánatoi, hogy a szülők és azálláiadók gyermekeik érdekében teljes siámban mtgje lenjenek a a szülői értekezletek céljának megfelelően a felvetett kérdésekhez hozzászóljanak. — Halálozáa. Undvai Béla nagyréciei lg. tanitó hoaszaa betegség után életének 48, tanitói mű kődéaének 30. évében f. hó 15-én meghalt, T.metése Nagyrécién f. hó 17-én délután 3 órakor lesz. — Aranybulla Bnnepály. Az Urániában a mai napon rendezendő aranybulla ünnepély mindenképen méltó lesz ezen történelmi emléknap nagyfontoaaágához. A falolvasó történetludósalnk egyik legjele-aebbike, az ének- és szavalat számokban, valamint a Bánk-bán jelenetben szei eplő hölgyek él urak városunk műkedvelőinek legjavából valók, úgyszintén megkapóan bájos az élőkép la. Minden remény mrg van arra, hogy a MOVE ezúttal is asivet lelket felemelő ünnepélyt nyújt a közönségnek, melynek ha-táaát csak fokozni fogják az Uránia zenekarának jól begyakorolt magyaros zeneszámai. Kezdete pont brn fél 12 órakor. Ezen h.zafiaa ünnepélyre városunk testületeit, egyesületeit és egész társadalmát tisztelettel meghívja a MOVE. — Belépődíj 30 és 40 korona. — Karácsonyi páaztorjáték. Közeledik a szeretet nagy ünnepe a karácsony és ezzel együtt a szo k/sos Kerácionyl ünnepélyek Is. Ezek egyik legkedvesebb és a kö zönség által méltán kedvelt ünnepély része a Pásztorjáték, melyet a Kath. Legényegylet azokott rendezni az ünnep másodnapján, dec. 26-án. Ezen évben még jelentőlebb lesz az ünnepély, mert u Legényegylet rendelő bizottsága a PetSIi Visszakapjuk a határkiigazitásnál nekünk ítélt területeket. Janu&r lO-én lesz a hivatalos átadás. — Ezenkívül még jelentős földterületeket fogunk visszakapni. Siombalhcly, december 16. (S.ját tudósítónk telefonjelentése.) Az osztrák magvar határmegállapitó központ hivatalosan értesítette Vas-vármegye alispánját, hogy az osztrákok január 10-én visszaadják a ha-tármegállapitás alkalmával a magyaroknak ítélt területeket. Ez alkalommal újból magyar fennhatóság aln kerülnek Nagynsrta, Kisnarta, Alsócsatár, Felsőcsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horvátlövő és Pomó nevü községek, azonkívül jelentős földterületek. Az átvétel ugy történik, hogy előíőleg az osztrákok kiüritik a kérdéses területeket, azután a magyar csendőrség és vámőrség osztagai megszállják u visszakapott részeket. Tizedikén megtörténik a hivatalos átadás ugy, hogy az osztrák kormánymegbízott átadja a földterület fennhatóságát az entente meghatalmazottjának, ez pedig átruházza azt a magyar hatóságokra. E területen kivül azonban még uj bb nagyobb területek átcsatolása is várható. 100 éves születési évfordulójáról is megakar emlékezni és az ünnepi pásztorjátékkal kspesol itban a Petőfi jubileumot is megünnepli. Az előadás előkészületei serényen folynak és a rendezóbizottság mindent elkövet, hogy az ünnepély méltó legyen elődeihez. Az előadás a Polgári Egylet nagytermében lesz dec. 26 án délután 4 órakor és erre külön meghívók nem adatnak kl, hanem a november 12 iki mulatságra szóló megHivók lesznek érvényesek. A kettői ünnepélyre már most felhívjuk a közönség figyelmét. — A karácsonyi vásár ma reggel 9 órakor kezdődik a Roz-gonyi utcai/\'tornateremben és szünet nélkül egész napon át fog tartani. Minden néven nevezendő játékszerek olcsó áron szerezhetők be. A tárgyak jobbára mind uri-nők kézi- és háziipari munkái. A választék oly óriási, hogy mindenki megtalálja azt, amire szüksége van. — A főgimnázium koncertje. A nagykanizsai piarista főgimná-?íum ifjúsága januárban nagyszabású hangversenyt fog rendezni. — A Keresztény Tlaztviselő nők teaestélvére felülfizettek: Uránia mozgó 1000, M»ndello M. 500, Ijyenes L-jos 250, Kauffm.n Jenő, Bazaó József, N. N., 200 koronát, Szabó Antal 1 I. rum, negyed kg. tea, Mcrsiti nővérek félliter rum, mely adomínyokéit hálás köszöne-tet mond az elnök-ég. — Karácsonyfa Ünnepély. A Keresztény Tiiztvi.elSnők folyó hó 24-én egyesületi helyiségükben karácionyfa ünnepélyt rendeznek, mely alkalommel 30^10 szegény gyermeket ajándékoznak meg egy egy ruhadarabbal, vagy cipővel játékkal. Kérjük tehát » tagokat és jószivü adakozókat, hogy használt, kinőtt ruhákat, c\'pőket, játékokat 0 hét folyamán délután 4-6 óra kőzött az egyesületi helyiségben (Nádor utca 14. sz.) Siabó litvánná úrnőnél aziveikedjenek leadni. A szíves érdeklődőket és nemesizivü adakozókat, kilíastegény gyerme-mekeknek boldog k.rácionyt akarnak azerezni, a vezetőség meghívja az ünnepélyre, mely 24-én délelőtt 10 órakor lesz. _ A Levente egyeatllet hol nap délután 3 órakor a Rozgonyl-utcai iskola egyik tantermében a Levente egyesület II lk „ oiztályat alakítja meg. A 111 ik (Kiskamzsa) oaztály meg.lakitájáia ciak ünnepek után kerül sor. A városi test neveién bizottság vezetősége felkéri azon intelligens, sportkedvelő urakat, (volt tartalékos tiszteket), akik ifjúság: lel ügyeletére dl oktatáaára vállalkoznak, hogy ezen szándékukat egy leve\'lezőlapon (városház I. em. ajló 16 sz. alatt) jelentsék be. — Adományok, A közkórház karácsonyfájára ujabban adakoztak: Dr. Kőnig József, Reldinger Gyu\'a, őzv. Gomboci Józaefné 500 —500 koronát, Pichler József 300 koronát. A szegényház részére: özv. Gomloci Józsefné 500 koronát. A kórházi harangra: Dr. Kőnig Jó-zset 500 koronát. Mely szíves adományokért hálás köszönetet mond Mária főnöknő. — Jugoszlávia szövetségre akar lépni Bulgáriával éa Görögországgal. Bécsből jetentik a Kőzépeurópai Kurirnak : Nagy feltűnést keltő cikk jelent meg a laibachi .Jugoszlávia" cimü lapban. A cikk komoly és érdekes fejtegetés kíséretében felveti a jugoszláv-bolgár-görög szövetség gondolatát, mire a keleti és nyugati határok védelme végett lenne szükség. A kisantant ugyanis — acikk szerint — csak az északi habokat biztosit]", Csehszlovákia és Lengyelország annyira messze esnek, hogy segítségük meglehetősen problematikus értékű lenne esetleges bonyodalom esetén. Jugoszláviának tehát, tekintettel a törökök komoly terjeszkedésére, a románok bácskai aspirációira és a fascista Olaszországra, keresnie kellene a szövet-séget közvetlen szomszédaival. Bulgáriával és Görögországgal. Ennek a azővetkezésnek előfeltétele azonban, hogy Jugoszlávia leküzdje a belső ellentéteket s a szlovénséggel jó egyetértést létesítsen. — Bürokratizmus Csehszlovákiában. Kassáról jelentik a Középeurópai Kurirnak : A Prerau— Brünn kőzött közlekedő egyik vonalból a napokban kieseit egy gyermek. — A azeiencsétlenséget észrevette egy utas és természete sen meghúzta a vészféket, mire a vonat megállott, a gyermeket beemelték a vonatba, hogy kórházba szállítsák. A vonat három percet késett. Az esetről a vonstvezető kötelességszerűen jelentést tett a vasuligazgatóságnak, amely most megdorgálta a vonatvezetőt, amiért elmulasztotta a vészféket meghúzó utas igazoltatását, Illetve megbírságolását. —. A ker. nőegyletek karácsonyi bazárja 1922. d»c?mber 17-én, vasárnap délelőtt 10 órától l-ig és délután 3 tói tartatik. Az adományokat kérjük szombaton délután 3—6 ig a Rozgonyi utcai is kola tantestületi helyiségébe és vasárnap délelőtt 9-től kérjük küldeni. Beléptidij személyenkint 10 K. ,— A Nagykanlzaai Bőripari Szövetkezet ezennel felhívja tagjait, hogy bevásárlási könyvecskéit a szövetkezet pénztáránál a bevásárlási visszatérítés megállapítsa céljából azonnal adják br. Az igazgatóság. — Rewes Kairóban. Kairól jelentés szerint Rewes mexikói felkelővezér Kairóba\' érkezett. — Eperjes népe lemondásra ssólltotta a kerület kormánypárti képviselőit Kassáról jelentik a Középeurópai Kurirnak: A napokban élénken látogatott népgyűlést tartott Eperjes közönsége. A népgyűlésen résztvettek az ösz-szes ellenzéki pártok Is. A népgyűlés szenvedélyes hsngu felszólalások után határozatot fogadott el, amelyben bizalmatlanságot szavaznak a kerület kormánypárti képviselőinek: Hodzsának, Sttadolának és Szeo-kének, akiket mandátumukról való lemondásra szólítanak fel. A határozat végül felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul írja kl a választásokat és szüntesse meg a kisebbségi üldözéseket. — Mit vegyünk gyermekeinknek és Övélnknek karácsonyi és ujévl ajándékul? Egy jó könyvet, mely szórakoztat, tanít és mulattat s emellett olcsóbb, 3 maradand óbb becsű más ajándéktárgynál. Képes és mesés-könyvek, ifjúsági iratok, diszmüvek, emlékkönyvek, levclezőlsp.albumok, levélpapírok, karácsonyi díszek és kegytárgyak gazdag választékban kaphatók lVajdits József és Társai könyvkereskedésében, Sugárul 2. (Fő ul sarok.) Képes és meséaköny-vek, imakőnyvek már 60 K tói felfelé. Művészies karácsonyi és újévi képeslapok. Kérjük a nagyérdemű közönség pártfogását. KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb FlilPP békebeli anyagból készült sóját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kubátokban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. — X>r. Kállay Zoltán jogi «semioári-urna Budapest, AnJrássy-ut 8. és Ssege4, l\'allavicinl-u. 3. feletőséggel és bistos sikerrel készít elő bármely egyetem é« jogaka-démla összes jogi vizsgáira és a* ügyvMi vizsgára Jegyzetbérleti Rekapituláció 1 Minden felvilágosítást ssóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi Igazgatóság. — Uránia. Még m« vasámsp .Dzsungel rózsája* — gyönyörű exotlkus történet Claia Cimball Young-gat a főszerepben. — A* Uránia legközelebb bemutatja Hány Hill-nek, a vakmerő bravúrjairól hitessé vált filmszínésznek első nagy filmjét, a .ViUim-központot.\' — Évtlxodok óta elismert legjobb szépitósierok: a Kríegner-féle AkácU\'-krém, mely pár nap alatt fehéríti, simítja, szépíti fiatalítja az arcbőrt, a Kriegner-féte Akácia-szappan, mely kellemes, iiditő és tart is, a Kriegner-féle Akácfo-puder, mely védi a bőrt minden arctlsztátlunság ellen. — Kapható, mindenütt. Egyedüli késxltŐ Kriegner gyógyszertár Budapest, Cálvm-tér. — Rosss kadálya többnyire a közérzés zavaraira vezethető vissza. A Hunyadi János víz (Saxtehner) használata sok oset- .ben miniketlót megjavítja. A ,,8&lk«SSlytt" « remek attrsk-ciója az ameiikai filmgyártásnak lesz oii-soron még ma a Vllág-moxgót^n, mig ksd-den és szerdán Honny Portén a .szőke film-csoda\' felléptével a .Hírom bolygó* c. & felvonásos vígjáték kerül színre. Henuy l\'ortent Amerikából való vijsxatérto ÓU most fogjuk el\'szór látói e remek vígjátékban. - Vadbőrökat, nyul. róka, stb. legmagasabb árban veszek Jlzabó Antal fegyverkereskedő — Két sxonxiolós promtorröl hos szines tudósítást Incze Sándor népszerű hetilapjának a .Színházi Klet\'-nek legújabb száma, amely ezenkívül is csupa érdekes cikk. intimitás, kép és a kotta, regény, darab-mellékletekkel együtt W korona, negyedévi előfizetés &00 korona. Kiadóhivatal Budsp«st, Erxsébet-körvt 29. — Arany- ás axtlstbeváltta, Budapest, Vármegye-utca hét- Hivatalos órák 9-5-lg. — Vadásztöltény ok megbízható minőségben legolcsóbban kaphatók. Mindenféto vadak « legmagasabb árban megvétetnek Qyonos Lajoa Kneincsy-utcaJ üzletében, VároshizpsloU. 4 ZALAI KÖZLÖNY 1922. dec-rnber 17. IRODALOM. „Muzulmán sírokon \' — Egy tbit nipldjáfeól ossiaállilotla M.ilon Uoldiisir. — A háborús véletlen Albániíb lodort egy cupi kő\'téaret, ctup.) lilék emberi. V/gíjkűidSIle • há ború uiolaó két évét . telje, öaue omláiig éa ei IdS .l.tt, átélt él ményeloek érdekesebbjeit mondj* el .Muiu\'mán .(rokon* clm alatl. Müve leijeten elüt ■ .háborús" lőny veklől mint ahogy az at egyé-nl.ég la, .mely mGvébSI vün\'.tük* röiödik, egét len míj, mint a lipi ku« „háborús írók" egyén/lége. A nagy Ideállzmus melleit I. józanul látó magyar lélek, /a-atlkua ter méaielImádó éa épp elért valUioa kedély, magyar fajtáját végtelenül aieiclő, de hibáit oatoroió aovén magyar nagy ludá.a.1, aok lamerct* lel, európai látókörrel, nagy energiával, erőtelje., Iimo. lealben ideálisan gyermekded lélekkel. EjkI az egyéniiéjgel kalautol végig a romantikus, nagy ISrténelmi mullu Albánián, melynek füldjét Immár magyar vér la bíven Sn tSite. Ea milyen kírülmények kilőtt I? Marton művét olvasva, vé-glg.zenvrdjük ml I. ai egész kél évet a maláriái, akorpióa, komllá-cal», lnó napsugara., caupa azlkla él mocaár hareaiintéren egéazen a rettenetes kitantrófáig, az Saaze-omlásig. Meaterl kéllel íródott az egéaz mü. Silnekben tobiódó táj lelráaal, Idillikus jelenetel, a drámai er«vel ható harci epiiódok éa kü-lőnóaen az öaazeomláa éa haialéréa jeleneteinek dóbbenelea, lélekbe markoló leírása — meaterl kézre vall. Ez a mü Irodalmi érték, Srven-detea terméke az őaetókben gaz dag zalai (Sídnek. a-s. Valuták ■ N«pol.oo fOOO, font 1OT7J II07S, Dollár 24IS, Franci. l,.nk 171-78, Máik. 37-« OUs. Ur. 114-19, Oiitrik kotio. 3\'41-Jjó laá 1375—147b, Siokol 70-74, Svljel Inni <«-S3. Dinár 23«0-!6!0, Un«v.l máik. 1J-U, Hollandi fortét 935-050, Muhart M8-I53, Ur. H—15 Zürichi zárlat i U.rlln8 2S Anul.rd.rn 2IOfl, lloll.ndl. — N.w-Vork 617-25 London 2«0, Páili SK85, MQ.no 26ÍU, Frá,, |j»0, Bud.-pe.t 21 75, Zágráb HO, Vuií 3 25, Wl.. 0-75, Síén. 335 Oi.trák báty. 0 7« Értékek a magánforgalomban: Ákiliooi ni. 8?;00, S.tE4uitánl <000 K.m. 10750. Sehlick 730\', Ail,nt,k. áoro, Lipuk 3675. \' Grosz és Társa bank- és tözsde-bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. ameMl., SurgSnydm i Bankár Hasykanla.a Tataion: 131. KARÁCSONYI VÁSÁR legolcsóbb és legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Irnakönyvak * leKnsgy bb válasx- tíkbar, a líg5X<bb kotéíb\':n Képeskönyvek, képes ABC-ék Festőköny vak Ifjúsági Iratok, moséskönyvek Társasjátékok kicsikék és serdültek finérc rendkívül nagy választékban Képaslap albumok, emlék- kényvek Dlsslavélpapirok, családi dobozok Börlárcák és/retikUlök Faslőszarek ayermakjátékok, babák Karácsonyfadíszek FISCHEL FULOP FIAI házában NAGYKANIZSÁN. Termény jelentési Buta (Tisxavldékl) H\'600- Í0700, egyét 1ÍV600 6C0, rozs 7500-7000, takarmány árpa Ö70O-6800 srfrírpa 7100-300, zab «.00-6«<X>, tengeri OOOCHttOO, repce 13Ü00—UOOö. korp» 4760 480\', krtlei P3J0-H600. Budapesti állatvásári Marhahús I r. egésibeo 320 - 430, bálulja 340-440, eleje 310-410, II. r. egésxbeo 200—300. hátulja 230—320, eleje 140-ItO Nóveodék marha: I. r. egésxbeo 2ÍO-26Ö, borja (őlótt bőrb) 47ó&< 0, Készlet: Hány-marha 40, eladás 20, — Növendék marha —, eladás —, borjú -, eUdás —, Marhabői 4Ö0—480. borjubőr 000 ÖiO. Bl»k» —, eladva —, Juhhus 180-320. Sertésvásár i Felhajtás 900, Elkelt déUg KOO, öre* — Köxép 450, Konnyü —, I. r. 450-510, 11430 Zsfr 7t0, Szalonna 590, Uh. has 4Í0. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések dijat lOaoólt IOO korona. TMtefább bálSrtl •*»U lünk duplán ssáiul ttalnalt. Álltai ssAsaUk ir«s|*Jsi4sr. k*r»»6ko.k fi kocslor^\'teoil, Naxykidzsa Z6ir6* U DCin\'saaltQ ca.U.I lc«adal t*t «<<«>■<(«, cteai UkeCáU W« í i up kla^ralaláná iíftk. Kgy la(elll(«niel>b n««y köztplikolil *<c«*« lrr«.it»r,) (iatákmUr Uc^si, laklá/ookl cml<( iKsds-sscAfsi AiUtl keret. Cta s KsáftUn. jtjj 2 parzsaixőnyag, 1 axmlnaler, Igy 12 személyes porcolián ssorvli, a antik garnitúra ít egyéb antik dolgok oladök. VIOLA kárpitos. OaáktérlO. •jlnlkeslk )*!,Un 4 5i»ra<Amiu»l rttvlílkni U\'inAr ájinlkoilk cr»- . Li.jAi________ IRODflÁTHELYEZÉS! Ingatlanforgalmi Irodám egydőre Szemere-utca 4/b. szám alatt van. Szigriszt László jjj, T.t.fom 285. Mánk adás iéul.. IsadáiUk. Usttk. Oit.t llrsaMiek, likls ás .áiuUlcsts Hnsltás. FMMrt^lk. trdfiblrlokok. bW.kkíriil.k, esslmok. balatoni lilák Unslitáss ••!«<(■ hnm u Onrátn HádMrtabndut Skálái álul Mindenki jól jár, ha ápőszQlcségletét most nálunk szerzi bo. Cipőink mérsékelt árai-bői december 25 i? még külön karácsonyi engedményt nyáj tank. A legjobb anyag és tartói ságért szavatolunk. LakkcipSln kot feltűnő olcsó árban áru-altfok. — Úgyszintén harisnyák, kesztyűk, lábszárvédők, cipőkrém, cipőfűző és sámfa mindig a legol cióbb árban. Hungária Cipőűzlet, Fő-ut 14. Jó Irásu lmok, vagy Irodista nö helybeli gyári irodába állandó alkalmazásra, atonnsll belépéssel felvétetik írásbeli ajánlatok „Állaadó foffUlko- sás" jeligére a kiadóhivatalba küldendők. Kav.sat h«san4It kcrapUtt kfitla háW, tfy Illjraitft t*v iMJ |-5Í4« diTáay abri-^n cl»ál». K«trO»-IH l«, kapi sUU jofebfs. Err ö«"a válámlril ládársac^M aikt.rd- r«cj >e «fsMi f,<u.\'« írl.ímuk a Si*. ___mi uibor HUrtnkáal 60 K óbqr tltaraakáal 100 K BRUNCSICS JÓZSEF SS-SSS Fuvarosok és fiakkerosok (fállfl szükségletüket minden minő-••VllO ségben a legjutinyosabben beszirexhct k és átvehetik Doák>tár 2. ssám alatti városi raktárunkban (Gritahbt házben) Príma sisrritmarha széna is kapható Sternberger Ignác és Fia takarmánykoreakedd cégnél Deák.tér a. szám. Zsoldos Tanintézet Budiput, VIII, Dohány-utca 54. ii. T.l.tsn J. 134-47. „i, a laglobban készít *<fi magánwlzsflákra. Eladó •gy «Ug hasxnilt 2 lóerős egyenáramú____ _ _ Éitekesol lapunk nyomdájában.- motor ARGENT János modern dpéssUsletében Nagykanizsa, Deák.tór 1. vett cipő az anyag jósiga és kiváló gon> dos késritésénéf fogva a lej jutányosabb. óriási választék kéne! dolgosoU fekeU és sxines bvksx, chevreaux, sxarvaa, antilop, lakk, teljem és bársonycipókben. Gyermekcipő különlegességek I MOTOROKAT beoilnl, nyenoUJat, Dl.till n Indin nipyi\'pl.n k.rea.k Vil.lrn. KDsv.tttSk dtjaatatnak. FRIEORKH DEZSŐ, VáC KitUnS zamatu l.h.r UJ BOR literje 60 korona a Rákóczi-vendéglőben Butorudvar -b. Schwarcz Lipót ás Testvére Bp..i,VIt^Hár.l..n. 37. W•*«:<-.i . Vr-(.,i,,.,, Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék Mfltóniricipő MILTÉNYI SÍNDOR ÉS FIA cirOAjamojtzA NAGYKANIZSÁN, FÖ-uton m város palotájában. 5737 Meglepően olcsó KanAcsoNYi Arbki M lásd- ás n.mtai4kr* Hl raáskstaáfc. á^i .tálas, lliituU.kbu Hl kasHta ital. 13S i. i.cu tlicta |Ti,H NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR Vadászok és uradalmak Sül figyelmábe I VfltTfíW * mbdenaetnu vadbórt éj nyererernényt a lefmagasabb napi áron Szamek Mér liSn?!L"!í UnlM. ílill liilLii.ml,. Ihálá allatai láitáltbrtitaák. 1S4 u-. < uia x Ulá K lt» Iái <111 IC I K röthlv.m t v.volm tiay.lm4t t.ttáll.n n.y.ljen a elmr. FLEISCHMflNN ÍRUHÍZfl, BUDAPEST, KÍROLY-KÖRUf U Síf? l«» wi írni • »iil. riutla. kulin, kuchit maradékok I óriási választékban karácsonyi Arak i kfcsttlKk nlir. tl>H barchel......... , \'itisirlrálKa u, íj. _ Kaaairi.s, ..phlr, l.p.dSváai.n ás 4a. I&kiréíí n<k ti lyermaktk riuict. piríi sj r Ragian cublékelmékben na gy \' v\'álasiiék .............- — (B do.mbtr 17. Heghívó. c A~."N!P\',l<íniza\',, Általános rogyaiztásl Szövetkezet" 1922 december hó 26 én délután 3 : órakor ionja a Rozgonsi-ulcni tornateremben V. évi rendes közgyulísél amelyre a tagokat tisztelettel meg hivjs az igazgatóság. Tárgysorozat! 1. Jojtyzíkönyvvezető vál.sz-tíia. 2 Elnöki megn\\itó. 3 A m«r-8 előterjesztése, «z évi tiszta eredmény hovaforditása iránti javaslat 4 Az alapszabályok 6. §-ának módosítása. (üzletrészek feleme\'ése) 6 Neláni Indítványok. (Az alapsza bályok 17. § a értelmében neláni indítványok S napp.l a közgyűlés előtt az igazgatóságnak Írásban be-Ierje8ziendők ) 8 Az igazgatósig és íelügyelőblzoliság felmentése, > ki-sorsolt igazgatósígi és lelépő fel. Ugyelőbizotisági tagok helyeinek be. töltése. 5112/1922. Hirdetmény ■z 1000 holdnál kisebb mezőgazdasági ingatlanok, a felszerelési tárgyak, az áruraktáralc, az ipari üzemek és egyébb . Jószágok vagyon-véltságkedvezmény kiterjesztése és a lerovás határidejének meghosszab-bitása tárgyába". Mindazok a vagyonváltság fize tésére kötelozettek, akik a terhükre kivethető vagyonvéltságot ennek kivetése előtt mx 1922. év végéig Snként befizetik, kedvez ményben részesülnek az alábbi vagyoncsoportok szerint: 1. az 1000 holdnál kisebb mező gazdasAgi ingatlanok, 2. községi és városi beépiiMlcrr ingatlanok (üres beltelkek), . 3 szólóbirtokok, 4; erdőbirtokok, 5. mezőgazdasági ingatlan gazda sági felszerelésének eleven és holt leltárai, ^ 6. a szőlőgazdaság felszereléséhez tartozó vagyontárgyak, 7. az erdőbirtokok gazdasági fel szereléséhez tartozó eleven és holt leltári tárgyak, 8. kereskedő (kereskedelmi vállalat) áruraktára, árukészlete, 9. az ipari vállalat vagyona, 10. egyéb váltság slá eső jószá gok, arany, ezü&lnemUek, ékszerek, igazgyöngyök, valódi drágakövek, nemesfémek, személyszállításra szolgáló motorerővel hajtott szárazföldi jármű (automobil) és vizijármü, ver 8cnylovak azzal a korlátozással, ha a 2—10. pont alatt fesorolt egy egy vagyoncsoportra nézve a törvény szerint fizethető vá tsAg összege a 100,000 Kt meg nem haladja. Ezen korlátozás tehát .oz 1. pont alatti vagyontárgyakra (mezőgazdasági ingatlanok) nem vonatkozik. Vagyonváltság lizetési kötelezettségének teljes mértékben eleget tett a fél akkor, ha a terhére kivethető vált ságösszeg 80%Ai 1922. évi december hő 31 lg a kivetés bevárása/ nélkül önként befizeti. Nagykanizsán, 1992. évi december hó 15 én. Vároal Adóhivatal. ZALAI közlöny TURUL CIPŐGYÁR . RÉSZVÉNYTáRSASáQ Nagykanizsa, Fő-ut 12. sz. alatt. TURUL felülmúl minden cipőt kivitel-ben, tartósságban, olcsóságban! Magyar r. «. llndipMt k«pvU«l0*4g». Taurll Rumnjlraktár, teheráru fuvarozAa, személy-fuvarozás, Javltó-niühely, benxin-árualtáa. Telep: Tárház-Utca. Tolefon : 183. Igaxg«t<J»ág: Pö-ut t. Bazár-ApUlet. Telofon: 358. Nagykanizsai Autóforgalmi RéssvAnirtár.Baág NAGYKANIZSA 19260—1022. Hirdetmény. A városi tanács elad nyilvános árverésen folyó hó 18-án az alsónyircsi erdőben lábon száradt nyir és égerfákat. Találkozás 9 órakor a Cigányberki Jakabkulnál. Nagykanizsán, 1922. évi december 14-én. Polgármester. 4778 -922 sz. Ujabb felhívás az adózó közönséghez. Ismételve felhívatnak mindazok, akik a házbérjövedelem bevallási ivüket a már közzétett határidőben nem adták be, hogy ezt a bevallásukat 8 nap alatt annyival inkább adják be, mivel ellenkező esetben adójuk a törvényben meghatározott súlyos következmények rerhe alatt — hivatalból, fog megállapiltatni. Nagykanizsán, 1922. évi december 14. Városi Adóhivatal. Víszketeg rühoníj slltn hiuollji a rájőts txráli An\'Iscabln magyar ncvo: Boróka-kenőcsöt! Kii tln\'y «Í0 K. Ns*y m»lr ári 100 X. Kapható minden s>ójyss«rlárb«D. VM«H iUUOUUS: K0ZN0CHÉHIA B.T. Bodíptit. JX.Ridiy-j.12. Uradalmak és vadászok figyelmébe ? VESZEK SZEGŐ MÓR frissen lőtt nyulat, őzet, szarvast, továbbá mindennemű vadbőrök e4 wm~ a legmagasabb napi árban ~as nyerstermény-Kereskedő TILSFON 134. NAGYKANIZSA TILWON 134. Kisfalud! Sándor-utca 9. — a gőzfürdővel szemben. Egyszeri próba utdn meggyő- ződhetik, hogy lególfcolmaBObb karácsonyi ajándék beszerezhető Kaufmann Manó térli- éa nSI-dtvat, kötött, axövött él rövldiru UiKtéban .Szerecsenhez Nagykanizsa, Erzsébet királyné-tér 1. szám. lARSANGI újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- ás külföldi Costüm-és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Qeorgettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongis, Stharmois és többféle divatselymek, Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruibdl állandó nagy raktár. j ZALAI KÖZLÖNY 192*2. <l...mb.r 17 olcsó élelmiszer 5000 korona tgy 10 k|.-os poilatiomag ■ kírilkní szavatolt l a dkktkk.l 1 kg. Sanlas Iává K 1080 \'/, . Oringi lea . 510 \'/, lir. lmom tum . 410 \'/, kg. (ortt tatao . 310 2 . rltl . 470 1 . sária borsó . 250 V, . Francit kivi . 280 1\'/, . k/btlly cukor . 820 1 . aszalt szilva . 383 1 . árpagylrgy . 140 lOd* gr. Hts Mutál paprika . 158 10 . ksnlitymag . 143 10 . barj \'/, . 73 1 i\'oh tlpSkrlm . 35 lumM »»»0 kirujfct t^HJal lííiil ii scrtfril Ifim wíttUM — > fíiSRPÖTlfl ÁRUFORGALMI TÚRSASÁfi Budapasi, VI., laaballl-u. 6«. Virui\'.ik,».,(ÍB:<d«u<a3 nutr,(M*«|i i hUU Ajkatok JÍ trifaili darabos fütőszenet •asuti raktáramban .átvételre vagy \\iii kileg/smait I frlfrlé .\'liihoi száHiiva aion-riali ijill lÍMi, • aindmkoii najumn MoRrendcüsek N\'eu és Klóin cégnél eszkó zötbetík vagy lakásomon Kórház-utca 15 klein vilmos,,. • Tiifalli Szénbánya képviselje. Burgondirépát veszünk Dukász és Fial Rosgottyl.utca 5. Allé erdőt. kitermelt fát minden mennvhrgbrn vasárúi ROBOZ ÖDÖN f.tenneló. Budapest, V,, S/a\'ay-utca 2 T-\'efon 65—76 lM, UJ BOR •IJát icirntsQ li\'crcnkint 50 koronáért kapható Metz Józsefnél Rákácil-utca 79. síim. Hutter szarvasszappan GYORSAN ÉS JÓL TISZTÍT ÉS KÍMÉLI A RUHÁT Festést! és tisztítást I •httufl l».\'kiU— nitanl||il I RÓZSMYÜR, KAPOSVÁR I I Rövldéru nsgykercskcdésembrn egy ügyes utazó azonnali belépésre kerestetik, aki a vidéVrn kellő ismerettséfgel hir DEUTSCH JÓZSEF Kazlncty-ulca 8. siém. Megnyílt Megnyílt szabó és károlyi villany falssorelésl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. S7ÍH ALATT — A TASKMnBK MKI.I.KTT, _ hol a Ifg-jutánvoiabben és l\'ggyorsobbsn eszközöltetnek e szskmAba vígó 5<s*et munkálatok Javításokat aste 9 óráig aszközlünk. figyelmeztetés! Nagy nyersanyagkészleteink módot adtak arra, hogy a kere kcdelniet lénye gesen olcsóbb áron eltáthassjk a kiváló terpe; tincs .Pyram* clpékrémrcL A közönség saját érdekében cselekszik, ha szük<é/leUt sürgósen fedezi, mori, ha a kereskedők készletei klíopynik, m»r r»»k Jósai drágábban less beszerezheti a .Pyram*. A gyári árak rair Is magasabbak és további árváltozások várhatók. A terpcnline* .Pyram* évekig eHchetó, s a gyár mely a szakmában a legelső és legrigyobb — garantálja, hpgy a m«i .Pyram* cipőkrémnél jobbat, túkéleleiebbetsacipóre elúnyósebbet előállítani nem lehet benes testvérek VEOVÉSZtTI OVáR RT. djflr, IlDiUpMl, T.,u.»».r, Win bor vörűi 4, fehér litwjs 3. ktrana, ■& l.t.rtál fttjebb Lichtenstadter (Ligeti) Ede Szomara-ulca 5. Állati bőröket Ifatf Aeyai "írmívelis, fetisben nlltOilt Vigy b/r.i uí kában, különösen lóiserszim-b\'róket. csiima- és cii-ófrisóbőioket, korslüléi, kocs frd.l. labáttóröket Gál Mihály bőrgyára QUITTNER ARTHUR J jft világítási vaso\'áketr, motorok, o*lllárok, alHfl ■ valamint telefonok, csöngők 4a Jelsd- w ■ kósxtttókok felsserolóaét, kaetily Villámhárító borondoxésót. Mlndon somU villamos mankálatok gyorsan eszköxöltetnok. UsaksxorUon végxl motorok ujratokoroaelóaot. Kin onuamll égők raktáron. Harcsa Béla ari szabó iSehJllfer János c*g roll inMui) Budapisl. IV., véroskár-u. 16.1. am. | Telefon i IS* Sl. Altaa46 raktir »«!<Mi angol szövetkülönlegességekb5l. Eredeti angol asabásu frakk-és smOkklng-öllönyök, valamint városi bundák tlsérangu kivitelben. Sput- és utizóiubík I CJönleail kiultés*. Tűzifa. .. ltfo!csóbb<n kapható. PafUrássalást és aprítást Icjj-jU T.,.rrnv"u\' Pléh Lajos lakereakedó Klnlxsy - utca 25. LEGOLCSOBB ovál-, kör- és képkeretekben stern j. kalman üiiguéii vál slata }»}, Nagykanizsa, Kazlnczy(Vasuti)-u. 17-19. Voftr Ullm»no hi« Állandóan raktáron tartok m ndennemü táblaüvegeket. képeket, tUkrttkitl! CpUlatak baQvat*iáaa halyban ét vldákan asxkésélhalik. Kóser Ubazsir >n«btta libahús bázruely mennyi>égb:n napi irbin kapkató l.ib»m»J.-t ve«xek fahn adolfné ZArda-utca 2. szám. teherfuvarozás Nagykanizsáról Letenyére. Autóforgalmi Telefon: 1S3. m, i/adböröket, nyulat, rókái, nyastat stb. legmagasabb árban vess Csengory-ut 23. KARACSONYI ARAK Karton 430 festő 440 Siffon 450 | Cérna grenoőln 480j | Felkenöö 360 | | Zsebhenáa 6ÓJ 15c ottis 926uet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru-házában. Nvontatott a .„ul.Uo.OMlt Z„,i „ Gy.,m.„ ronyvt.y^JAIác 61. éviolyam Nagykanizsa, 1922. december 19. Kedd 287. szám. politikai napilap Egyes szám ára 10 korona. KI0(la«U*l Arak i Bgy hOoapra 300.— K Három hónapra ÍM.- X A lajtántuli szomszéd, amely hosszú négyszáz éven át élősködött rajiunk és belőlünk — mint önálló állam beadta a kulcsot. Idegen hatalmak gondnoksága alá helyezték. Minden egyes fillérről el kell számolnia genfi diktátornak, • kinek beleegyezése nélkül még csak egy vaiuii Őrházat sem épít hct. Tisztviselőinek nagy részét el kell bocsátania s az egész vona-Ion kényszerült takarékosságra kell fanyalódnia. Az ellenőrző diktátor szabja meg a munkabéreket s hagyja jóvá az évi költségvetést. A parlament amolyan móka törvényhozás lesz, amelynek szabad lármáznia, de az eléje tartott javas Utókat meg kell szavaznia, akár tetszik, akár nem. Idevezette a különben a halálra megérett Ausztriát a munkanélküli segélyezés mákonya és az ide-oda kacsingatás. Arról szó se lehet, hoflfy Ausztria maga határozzon sorsa felől. A nagy rémetek álma a Németországhoz csatlakozás iránt — kútba esett. Ha egyet moccan — a torkára teszik a kést. A történelem ilyen megalázó helyzetet eddig még nem ismert. Mert a leigázott országok sorsa egészen más. A rabbilincset viselték addig, amíg szét nem feszíthették. De Ausztria önmaga vette nyakába a jármot. Éveken át koldult, kilincselt pénzért és kenyérért. Most megkapta. De állami önállóságának arán. A fölvett külföldi kölcsönök kamatainak biztosítására le kellett kötnie öiszes vámjövedelmét és egész dohányjövedékét. A más zsírján élősködő Ausztria csúfosabban nem is végezhette életéi. Hozzánk jó közel van az osztrák példa. Ha akarunk — okulhatunk belőle. Választhatunk az élet és halál, az önálló uemzeti élet és a jobbágy sorsa között. A miniszterelnök beszédében figyelmeztetett minket, mi vár reánk, ha észbe nem kapunk. Azt nem lehetne mondani, hogy szavait - megszívlelték volna. A nemzetgyűlésen tovább rágódnak egy-egy vánnyodt paragrafuson és az elméletek vesszőparipád ján lovagolnak a hangos nsgys4-gok. Künn az országban összedugott kézzel várják a sült galambot a némelyek még ma is Szovjet-Oroszország felé kacsintgatnak. A magyar naptól a vöröa naphoz fordulva váiják a kenyeret, a miért nem kell dolgozni. Sokan Németországra építenek. De nem a német azorgalmat, munkaszeretelet akarják elsajátítani, hanem arra lesnek, mikor merül bele Németország ismét a bolsevizmus posványába ? Ugy látszik — a lecke még nem volt elég. A kinek még eddig se nyílt kl a axeme — nézzen Ausztriára?/ Feloszlatják a jugoszláv szkupstinát. Paslcs megalakította kormányát. — December 20-án lesz a szkupstlna feloszlatása. Belgrád, december 18. (Éjfélkor érkezett) Pasics nagy nehézségek után végre megalakította radikális felfogású képviselőkből álló kisebbségi kormányát és a királytól nyert felhatalmazás alapján december hó 20 án fel fogja oszlatni a szkupstinát- A nemzetgyűlés ülése. Budapest, dec. 18. (Saját tudósítónk/\'telefonjelentése.) A nemzetgyűlés mai ülése háromnegyed 12 órakor kezdődött. Napirend szerint az indemnltás folytatólagos vitája V6n soron. Az első s iónok Láng János, aki a kr.rcsctény megujhó-dást sürgeti. Utána Ruperl RersŐ következik szólásra, aki a liberálii-mus lényegét fejtegeti. Szerinte a liberállzmua teljesen egy utón halad a ke részlény séggel(?Í) Mindennek alapja a jó külpolitika, s legfŐké-pen a területi integritásra való tö rekvés. Felekezeti izgatással, a zsidókérdéssel pedig nem szolgálják az integritás ügyét. Majd a kormány fajvédelmi programmját teszi kritika tárgyává. Ebédszünet után Rupert Rezső folytalja beszédét és n sxabtdkŐ-müvességet ves<i védelmébe. Szerinte a kormány helytelenül cselekszik akkor, amidőn o azobadkőmü-vesség ellen kezd harcot, miután a szabadkőművesség mn nagyhatalom. Ezután a gazdasági kérdésekről beszél. _ Vallott a lengyel köztársasági elnök gyilkosa, Varsó, dec. 18. A lengyel köz-társisági elnök Narutowic gyilkosa, Nietuiadomsky kihallgatása során elmondotta, hogy tettét saját elhatározásából követte el, politikai pártokkal nem állott összeköttetésben. Szerinte Narutowic elnök nem volt alkalmaa arra, hogy a lengyel nép legfőbb vexetőjo legyen. A gyilkos már a legközelebbi napokban a rögtönitélő bíiott«ág elé kerül. Egymillió munkanélküli Angliában. London, dec. 18. (Expreaz távirat.) Ma hivatalos jelentést adtak ki, amely szerint az Angliábsn levő munkanélküliek száma meghaladja ax egymilliói. Szerb csapatmozdulatok Dél macedónla határán. Berlin, dec. 18. Macedóniában Vaiestől és Gnevgelllől délro a szerbek katonaságot vontak össze. A csapat mozdulatok hir szer int azért történnek, mert meg akarják szillni Délmacedóniát éa Szalonikit. Hegalakult a Magyar Faaclsta Tábor. Budapest, dec. 18. (Fővárosi tu dósitónktóf.) A Magyar Fascista Tábor vasárnsp délelőtt tartotta alakuló közgyűlését a budapesti városháza disttermében. Elnökké Jaczkovics Iván miniszteri tanácsost választották. Stlnnes Budapesten. Budopest, dec. 18. (Fővárosi tudósítónk telefonjelentése.) Stinnes Hugó német nagyiparos, Némát-ország gazdasági életének egyik jelentős vezérférfia tegn-p Budapestre érkezett és tárgyulásokat kezdett bizonyos ipari üzemek átvétele iránt. Polncaré elkedvetlenedése. Páris. drc. 18. (Expressz-távírat.) Poínc.-ré politikai barátai előtt kijelentette, hogy rövid időn belül lemond. Porosz költségvetés deficitje. Berlin, dec. 18. A porosz költségvetés 12 milliárd márka defici tet mutat ki. A bécai krematórlum megkezdte müködéaét. Bécs, drc. 18. (Saját tudósilónktól.) A keresztényszocialisták és a szociáldemokrata-kommunisták között éles parlamenti harc folyt nemrégiben a halotthamvasztás életbeléptetése miatt. —• Most végleg a szocialisták győztek, mert a tegnapi napon a bécsi krecoatórium megkezdte működését. Amerika közbelépése a jóvátétel kérdésében. Páris, dec. 18. A Journal des Débats w shingtoni táviratot közöl, amely szerint nyilván korai az az állítás, hogy Amerikában a jóvátételi kérdésbe való beavalkozés gondolata már határozott formát öltött és megvalósítása rövid időn belül bekövetkezik. Az amerikai kormány részéről eddig még semmiféle lépés vagy hivatalos közlés nem tőrtént. Nem tudnak arról som, hogy Londonban Harvey amerikai nagykővet és Poir.c «ré francia miniszterelnök beszélgetést folytattak volna Amerika tervéről. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az amerikai kormányköröket élénken fogUlkoztaljs Európa pénzügyi helyzete. Az angol sajtó helyesli a kormány álláspontját a jóvátétel kérdésében. London, december 18. A vasárnapi lapok teljes egyértelműséggel helyeslik azt a magatartás*, amelyet Nagybritnnnia a jóvátételek kérdésében követ. A legkülönbözőbb pirtállásu lapok cikkeiből cgyképen megállapítható — hogy Bonur L»w e kérdésben a maga politikájának egyöntetű támogatására számilhit a sojtó részéről. Mussolini fascista milícia felállítását tervezi. Róma, dec. 18. (Expressz-távirat.) A legközelebbi minisztertanács foglalkozni kiván a rendőrség újjászervezésével és a fascista milícia megteremtésével. — A szocialisták erős vitára készülnek a készülő rendőrségi törvénnyel szemben. Angol vélamény Németország soráéról. London, dec. 18. (Éjfélkor érkezett.) Egy magasállásu r.ngol diplomata, aki nemrégiben Németországban járt, előadást tartott ottani tapasztalatairól. Németországban — mondotts többek között — a középosztály teljesen lezüllött. A német nép valósággal éhezik. Kunó kormánya teljesen erélytelen és nem lud életrevaló gazdasági politikát folytatni. Ujabb zavargások Varsóban. Varsó, dec. 18. (Éjfél.) Ms dél. után ujsbb zavargások törlek ki, amelyek során a katonaság kénytelen volt fegyvert használni. A halottak és sebesültek azáma ez-ideig ismeretlen. Revideálni kell a pánszlávizmus programmját. Prága, dec. 18. (Éjfélkor érkezett.) Benes cseh külügyminiszter s szláv diákok nagygyűlésén előadást tartott a pánszlávizmusról, amelynek során kijelentette, hogy a pánszlávizmus programmjának minden egyes pontját revidiálni kell. Sikorsky lett az uj lengyel kormányelnök. Varsó, december 18. Az uj kormány elnöke Sikorsky László vezérkari főnök lett, akinek a helyébe viszont Pilsudszkyt nevezték ki. — A külügyminiszteri székbe Skrzunszky Sándor bukaresti követ került. A« assgolok nem engedik megszállni Ruhr vidéket. London, dec. 18. Hivatalos angol körözben sz a felfogás alakult ki, hogy Frsndsországnak a Ruhr vidék megszállására vonatkozó tervét mindenáron meg kell hiusitapi, miután az zavart okozna egész Európában. ZALAI KOZLOHY 1922. decemW 19 A városi Horthy-bízottság ülése. Dr. S*b|4n políánnesler btjzámotói*. A városi Horthy-bizottság most tartotta ülését dr. Sab/án Gyula polgármester elnöklete Alatt. Ax ülésen at elnőllő polgármes ter beszámolt ax eddigi működés eredményéről. Elősdt*. hogy ax inségadó kivetése befejeződött. — Hogy » város lakosságéra 6.363,200 K Sésxpémt, 6400 kg. buxát, 3325 kg. roxsot, 350 kg. árpát, 80 kg. zabo>, 6020 kg. burgonyát vetettek ki. A kivetett adó befixetésére a felszólítások elküldettek. Készpénz-ben eddig másfél millió koronánál nagyobb ősszeg folyt be. Mig ter-mésxeiben eddig még nem folyt be semmi. A „mezítlábas gyermek" akció, mint a városi Horthy bizottság Albizottsága oivsdt be a H >rthy-Ak-cióba és eddig 219 pár uj cipót juttatott a mexitlábas gyermekeknek, 4469 K pénzbeli segélyt, egyes résxe Azonfelül nsgymennyiségü ruhaneműt és 2205 K-t készpénz-ben adott át a Horthy-bi/ottságnak. Elhatároxta a bizottság, hogy megkeresést intéz n helybeli mozikhoz, hogy havonként egy előadás jövedelmét vsgy snnsk egy bizonyos hányadát juttassák a Horthy ineégokció céljaira. A társasköröket és társadalmi egyesületeket szintén megkeresik, hogy tagjaik körött gyűjtést rendezzenek, mig a klubokat és kasxlnókst arra kérik fel, hogy a kártyapénzek egy bizonyos részét engedjék át az Akciónak. A népkonyha ügyében a helyiségekre vonatkozó a rendőrséggel kötött megállapodást a bizottság elfogadta és jóváhagyta és elhatározta, hogy január elsején a népkonyhát rnegnyitj*. Elhatározta továbbá a bizottság, hogy az inség-akció támogatásárA szorulóknak a liszttel való ellátásra Bődy Zoltán alispántól két vagon liszt kiutalását, Kolbenschlag Béla főispántól pedig a zsírral éi tűzifával vuló ellátás mielőbbi foganatosítására öt millió koronának kiutalásai fogják kérni. — Uj bonyodalmak a rapal- 16! azerződéa körül. Belgrádból jelentik a Kőzépru ópsi Kurirnak: D\'Annunzio Olaszország fiumei és egyéb területi aspirációiról fontos megbeszéléseket tartott a Garda tó melletti villájában a fiumei katonai főparAr.c>nokkal, amikoi kijelentette, hogy Olaszország mn már nsgyon sajnálja, hogy Dalmácia legszebb részeit egy másik államnak engedte át. Az engedékenység politikájának azonban véget kell azakitani és ezentúl egy négyszög-nyi területet se enged át senkinek. Susákot egyáltalán nem fogja kiüríteni, Fiumét pedig egysxerüen annektálja, mert ellenkező esetben a lakósság és katonái fellázadnának. Erre vonatkozóan Mussolinival is megegyezett. Jugoszláv po\'.i-tlkai körökben nagy felháborodással vették ezt a hírt. A belgrádi kormány megtette ennek hatása slatt a lépéseket, hogy bejegyeztesse a Népszövetségnél Arapalói szerződést Fejszével agyönütötte az édesapját. tt.#>nk^t áve. auhanc rímUtU. — A« ap« nyomban kliwnvedott, a fiat . kl.komírom. c..ndőr.íit l.t.r-ló.tatta. - A vi.«*álíblró a holy.xinen. N.Wk.nta., december-.18. <í»i« Iud6.ll«nktíl.) Vérf.íyaa.ti \'6rté.t Galambok köbben. t2y minden Emberi érlé.bői kive.k6.8lt auhanc ..iát éde.apját brit«e..pá-wkkal leterítette, hogy a. nyomban ..örnyet h.lt. U2y.nl.ldS.bH0r. 3rt " J"„ímbokiYön,6dUíí..d..mb«r e»y bhonyo. ú2yből kifolyö-C6L.ka1inb6.it. 17 éve. fiával. Ij. Horváth Imrével. A\'ub.nc. ■lóváltáa alatt oly dühbe )6tt, bojy felkapta • mellet . fekvő baltát é. a.xal három.ior olyan capá.t mért ..ját éde.ap|. fejér. - hojy a. „ónnal i...ee.elt éa\'kU.envedett. A fiatal ap.íyllko.t . kUkomároml " Adn.,«Ll>V.\'.\'.iákl*\'inlé.k.dé.ére dr. Mutuhaibecha Edvin viwirálóblró és-dr. Schwct Károly lirvénya.ékl tm •• kedden délelőtt ki.iállnak Galambokr., hojy a viiigál.tot é. a hulla boncoiísát raCAÍJapa2yilko.aág réíiletelt c.ak a hiv.t.loa vir»gálat, -illetve boncoláa befejeztével lamertethetjük. _ HÍREK. — Időjárás. Ax Időjáráitani Intézet jelentés? szerint hazánkban borús, kődős, egyébként száraz és csendes az idő. A hőmérséklet valamelyest sülyedt. Fagypont körüli hőmérséklet várható, helyen-kint némi csapadékkal. — Kozák Emil — a pénz-Ugyőrl hivatal vezetője Lábady József m. kir. pénzügyőri főbiztost, u nagyk nnizssi pénzügyőri hlvstal eddigi vezetőjét Nagykanizsáról Szolnokra helyexték át. A nagykanizsai pénzügyőri hivatal vezeté sével Konik Emil Nagykanizsai p. ü. bi/tos lett megbízva, aki eddig is számtalao jelét adta rátermettségének. Kozák Emil személyében kiváló vezelőt nyert a nagykanizsai kir. pénzügyőri hivatal. — Képaoraolna. A tárlaton kisorsolt festményt Kaszter Miksa ur a 128. számú sorsjegy tulajdonosa nyerte meg. — A fogház lakóinak ka rácsonya. Dr. Szabó Lajos a nagykanizsai kir. ügyészség érde mcs elnöke, ex a ctupa sziv férfiú, aki, noha a vádhatóság képviselője — vjgy talán éppen axért ? — minden emberi nyomorúságnál ott van, hogy segítsen, hogy mentsen, hogy a porból felemeljen. Nem regen láthattuk mit sxervexett meg ex az aranyszívű férfiú mezitlábas gyermekeinkért. Most ismét ax emberi társadalomból kirekesztettek, az igazság istenasszonya által sújtottak érdekében emeli fel azavát. Axoknnk érdekében, akik\' azenve désüket megérdemelték és akiknek bűnösségük tudata megkétszerezi a büntetést, kiket a vádló lelkiismeret és a késői bánat még a törvény büntető kezénél la jobban sújt. A Szeretet ünnepén, mikor még a hajléktalon is gyenge mosollyal kékülő ajakán emeli tekintetét a megszületett Megváltó felé, mikor a sok ezer kicsi gvermakkacsó összekulcsolódik és fejét lehajtja alázattal a megszületett Istenember dőlt — a foghát lakóit, az elté vedteket, a bűnbánókat — aem akarja kirekeszteni nz általános karácsonyi hangulatból, karácsonyi örömükből. Erezzék ók is c bűnbocsátó Meg váltó közelségéi! Karácsonyfát akar állítani a kir. főűgyésx ur a fogház lakóinak — ugy mint minden évben. A fogház karácsonyfa-ünnepélye most vasárnap, folyó hó 24-én délután leax megtartva a fogháx épületében. Aki csak teheli éa akinek módjában áll, juttassák el akár természetbeni, akár készpénz-Adományaikat dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnökhöz. — Hol ttányll vánltáa. Síunyog Jóxaef resznekl földmives, aki 1893-ban axületett, Sz. József és Ku\'csár Zsófin fia, a korneuburgi vasúti ezredből 1918. október havában eltűnt. Zalaegerszegi kir. járásbíróság. — A Göndör-pár megismétli müvészestjót. A Göndör-pár müvészestjét csütörtökön eate l/,9 órakor megismétli ax mUrániá"-ban. Axok, akik ott voltak a „Kaszinó" müvésxestélyén, tudják, hogy a Göndör-pár egy egy estélye esemény számba megy. Felejthetetlen egy egy Göndör-est. Mindenki biztosítson magának előre helyet. I hely 200 K, II. hely 150 K, 111. hely 100 K. — Arany bulla Ünnepély. A MOVE történelmi emlékünnepe vasárnap délelőtt programmszerint folyt le az Uráoia termében. A aajnálatoson összetorlódó társadalmi akciók miatt megbontott egységgel, de szép és előkelő számban láttuk ott Kanizsa közönségét. Ax ünnepély azelleme és hangul.\\ta méltó volt történelmünk legjelentősebb pontjának emlékéhez. —-Dr. Baílanyi György felolvssisa magas színvonalú, rendkívül értékes tanulmány volt; a kort speciálisan kutató tudós leszűrt véleményei. Az aranybulla és a Magna Carta párhuzamba állítása egészen újszerű gondolatokat adott. A közönség lelkesen honorálta a történelmi kutatások terén kitűnő nevű piarista tanárnak érettünk hozott fáradtságát. — Az ünnepély szereplőiről őszinte diciérettel emlékezünk meg. Bánk és Tiborc jele-note frappáns volt. Fedor László mint Bink hsngjában, megjelenésében impozáns, Schleas. mint Tiborc minden szigorú kritikát megbíró tökéletes alakitáa volt. Dr. Nagy Jenőné kedvea, meleghangú énekesnő két irredenta számával, melyeket Vizkelety Ferencné kisért rutinnal s melyeket vetített képek szimbolizáltak, mély meghatódáat keltett, különösen ki kell emelnünk Nagy Győző szavalatát, ugy az oiőadás feltétlen tökéletessége miatt, mint a szimbolikus életkép meglepő hatása miatt. A gyönyörűen színezett, megépített gyergyói székely kaput Miklóssy Sándor ter-vextc és készitette- Végvári meg-ráxó mondatai éa a székely portáról bujdosásnak Induló gyergyói székely pár, (Horváth Évi és Schleas F.) sokáig feledhetlen hatást keltettek. A legmelegebb elismeréssel kell megemlékeznünk az Uránia zenekaráról, melyet Hahn Barnabás kitűnő keze nem régen\' azervexett a különösen a karácsonyi ünnepek műsoraira készitette elő. Meglepő tökéletességgel játaxoitak. Megnyitóul Hahn Barnabáanak egy igen sxép és értékes kompozicióju indulóját adták elő, melyet a szerző, aki csendben vas szorgalommal dolgozik a egyes dolgait Németországban akarja megjelentetni, nem régen egy amerikai dalegylet részére irt. — Engedély nélkQl házaltak Vasszécsényben a csendőrség tegnap délelőtt 3 nAgykanizsoi cigány asszonyt tartóztatott fel, mert engedély nélkül házaltak. Btkisérték Őket a Szombathely járási főszolga-birósághoz, ahol ax eljárást megindították ellenük. — A nyomor tanyája. Harmadszor foglalkozunk a szerencsétlen özvegy Szakái Jinosné (Mrgyar utca 152.) sxomoru sorsával. Egy helyszíni szemlén meggyőzetnünk artól, hogy Szakái Jánosné helyzete igazán kétségbeejtő."Neki meg kell válnia 4 gyermekétől, hogy éhen no haljanak. Nyolc gyerek van a háznál, ezek közül 4 fűtetlen, földes szobában, éhen szomjan otthon van, anyjuk pedig napszámba jir. A csfcsemő a gyerekek gondozásara van bi;v*. A felnőtt, de még kiskorú 4 gyerek kereset után néz, hogy önmagát fenntarthaasa. Szobája düledező pu\'ri. Feltártuk a közönség előtt özvegy— Szakái Jinosné és családjának sromoru sorsát, karácsony előtt is ha karácsony u\'ánig sem váMotik a helyzet, Mkkor a lovagló halál hamAr utoléri az előtte menekülni akaró-kit, akiket aztán semmiféle jelszó többé fel nem ébreszt. v. h. — A közkórház karácsonyfájára ujabban adakoztak: ifj. Somogyi Gyula földbirtokos 6 drb. szép nagy karácsonyfát, Neumann Aladár gyógyszerész 500 K, Hor-váth Károly 300 K, Martinék ur leány 300 K, Bognár István 100 K, öxv. Totola Ferencné 100 K, Kenedi Aura 100 K, N. N. 10 K, N. N. 50 K. — A azegényház ré-azére Bognár István 100 K. Hálásan köszöni Mária főnöknő nővér. — Adományok. Llchtscheindl Pál vaskereskedő a négygyermekes asszonynak 700 K-t, az egygyermekes asszonynak pedig 300 K t adományozott. — Hege Gézáné urnő Szakái Jinosné részére 500 K t adományozott. „Hannale" a legmeghatóbb film a világon. NAGY SZÖVET VÁSÁR! ^Kzn^ FŰRST JÓZSEF Kék csillag áruházában Telefon: 388. J922. december 19. Z.ALAI KOZLOKY — Taggyűlés. Ma, kedden <19-én) este 8 órakor a Katolikus Legényegylet taggyűlést tait, melyre a t. tagtársakat tisztelettel meghívjuk. A taggyűlés az egyesület helyiségében (Kazinczy utca 8) lesz. .Az elnökség. — Karácsonyi ünnepély. A nádor-utcii ovodák óvónői növendékeikkel f. hó 22 én d. u. 3 órakor karácsonyi ünnepélyt rendez. A gyermekek szülőit, városunk kereskedőit és a gyermekbarátokat felkérik, szíveskedjenek bármi csekélységgel hozzájárulni s azt az ovoda-helyiiégben 22 én délig leadni. Vendégeket szívesen látnak az óvónők. V Sertéskivitelt és almabeho zatalt engedélyezett a minisztertanács. A közélelmezési miniszter előterjesztésére a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi tengerivel hizlalt sertéseket 1:5 arányban ki lehet szállitani. A kivitelből eredő haszon megfelelő része a kincstárt illeti meg és ebből a célból kiviteli illotéket állapítanak meg. Ugyancsak hozzájárult a minisztertanács száz vagon a\'ms behozatalahoz. Ezt a mennyiségei a főváros hozza bo ós hozza forgalomba is. Az engedélyezett alma Nyugatma-.gyarországból kerül be hozzánk. — Közkívánatra I Szerdán, december 20-án, ette 8 órakor a Polgári-Egylet nagytermében harmadszor „Hazudik a muzsikaszó\'. Jegyek a Törekvés üzletében (Deáktér) válthatók K 50 tői K 200 ig. — Tömeges kivándorlás az elcsatolt „Burgenlandéból. — Bécsből jelentik a Köz£&európai Kurírnak : Most jelent Uíeg a hivatalos statisztika az ausztriai kivándorlásokról. Eszerint 1922. január 1 tői november l-ig Ausztria területéről (kilenc tartományból) össze-sen 8087 ember vándorolt kl legtöbbje a közeli Svájcba, Csehszlovákiába és Magyarországba. A kilenc tartomány kivándorlóinak több mint felét az odacsalolt Nyugatmagyarország szolgáltatta, ahonnan 4250 ember vándorolt ki, ami azt jelenti, hogy átlagban minden 20 ember közül 3 hagyja el azt a földet, melyen nem tudnak már boldogulni. — Olaszországban la leredukálják az állami alkalmazottak létszámát. Bécsből jelentik a Középeurópai Kurírnak Az Állami alkalmazottak létszámának redukóciója Olaszországban is mt%kezdődött. Kétszáznegyvenezer vasutasból hatvanezret elbocsátanak, hatvanezer postásból tízezret, nyolcvanezer állami szolgából harmincezret. A rendőrség szervezetét is átreformálják, mikor az uj szervezetnek csak hatvenezertagja lesz. — Az orosz éhínség centruma Felsőukraina és a Volga-vidék. Berlinből jelentik s Középeurópai Kurírnak: Fantasztikus hirek járják be az európsi sajtót a télre bekövetkezett borzalmas oroszországi éhínségekről. Megerősíti a híreket egy Moszkvában most kiadott statisztika, mely azeiint a Volga vidékén és Felsőukralnában szeptember 1-től november 15-ig 180 ezer ember halt éhséghalált. Ez az orosz földrész a centruma az Ínségnek, ahol minden képzeletet felülmúló viszonyok uralkodnak. — A jugoszláv munkaügyi miniszter felfüggesztette a nyolcórai munkaidőt. Belgrádból jelentik a Középeurópai Kurírnak: A jugoszláv munkaügyi miniszter jövő év január 1-től kezdve hatályon kívül helyezte a nyolcórst A nőegyletek karácsonyi bazárja. Nagykanizsa, december 18. A nagykanizsai keresztény nő-egyletek hölgyei attól a nemes gondolattól indíttatva, hogy még a legszegényebb családba, a legszerényebb otthonba is bevigyék a kis Jézus tiszta örömeit, a Karácsony varázsát és ajándékait, azokat a gyermekkori szép emlékeket, mikre még aggkorunkban is oly szeretette] szoktunk visszaemlékezni, gyermekkorunknak eme legszebb mozzanataira — elhatározták, hogy maguk készítenek olcsó és mégis csinos, célszerű, a kicsinyeket mosolyra derítő ajándék- és játéktárgyakat. Hosry azok szegényes otthonaiban is meg legyen a* őröm, akik nem tudják a mai magaa áru gyermekjátékokat megfizetni. Et ezt a azép célt valóban el is érték. A hölgyek a legleleményesebb módon, oly anyagból, amit már nem is lehetett más célra felhasználni, szö-veldarabkák, maradékok, régi levelezőlapok, papirdiszek, szalma, stb. ből csináltak oly változatos, aokféle, csinos, gyermeksziveket megörvendeztető játékokat és karácsonyfa diszeket — mely bámulatba ejtette a bazárt látogató közönséget. Babákat bölcsőben, fajátékokat, szalmából font babaágyakat, sodrott raffiából készült dísztárgyakat, karácsonyfa diszeket, macskákst, nyuszikat, paprikajancsikat, mézes süteményeket. Az egyik sátorban cierkészeink árusították lombfűrész-faragászati és egyéb (Saját tudósítónktól.) munkáikat, melyek a legnagyobb figyelmet érdemelnek. Ut ujabban látjuk, hogy nemcsak a sportra, de közhasznú tevékenységre is nevelik ifjalnkat a derék piaristák. Kár, hogy ciak Ily kevés tár^ yat állítottak ki sátrukban. Minden tárgyat természetesen a nőegyletek hölgyei sajátkezüleg készítették. Minden nap töltöttek néhány órát a munka mellett, csakhogy céljukat — örömet szerezni — elérhessék. Az árak oly olcsók voltak, hogy mindenki vásárolt a tárgyakból és este alig maradt néhány darab. A büffé sátrakat is erősen látogatták. Lehetett ott mindent kapni, a tortától és cukrászsüteménytől, frlvágotton keresztül — egészen a R-s;rvé ig. Kár, hogy n bazár csak egy napig tartott. A legtöbb karácsonyi vásár több napon At árusít. Azt sem tudjuk megérteni, hogy mig a hölgyek egyik része 10 — 12 ig és 3—6 ig hirdette a vásárt, egy másik része 9 tői estig szünet nélkül hiidette az árusítást. A közönség igy nem tudta, hogy mihez tartsa magát. A nagykanizsai keresztény nőegyletek karácsonyi bezárja egyébként nagyon fényesen sikerült. Hogy mily gyönyörű dolgokat tudnánk keresztül vinni és életbe hivni a mi hölgyeinkkel — ismét tapasztaltuk. munkaidő szabályozásáról érvény beléptetet rendeletét, mely uj intézkedés nagy megütközést keltett a munkások közt. Belgrádban, Zágrábban és Ljubljanában monstre-munkásgyüléseket tartóttak, ahol a legenergikusabban tiltakoztak az uj miniszteri rendelet ellen. KARÁCSONYI A JÁNDÉKNAK legalkalmasabb FIL1PP békebeli anyagból készült saját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kábátokban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagu választék. — Szombathely, Széli Kálmán utca 6. — Mélyen leszállított árakon megkezdődött a karácsonyi vásár a Kisfnludi és Krausz divat-áruházában az „Arany Kakas*-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Uránia. Kedd—sserda: llazry Hill-nek, a vakmerő Alnnzinésxnek első nagy illmje ,Villám központ*: llarry Iliit aevo az izgalmakat keroső ktfxónság előtt a minden ido-got lebilincselő elevenség fogalmát Jelenti, s kc^cl rendkívül fordulitosak, bravurjti hihetetlenek. — Az Uránia karácsonyi filmje . lUnnclc menybeme oetele*. — Ma, amikor minden drága, akkor legalkalmasabb karácsonyi és újévi ajándékok jumper, férfi és női harisnyák, ingek, nyakkendők, kesztyűk, sprciália izléses finom dolgok egyedül GrUnbergernóI, Főút 11. szám. — Telefon 221. — A Zeneiskola szombaton tartja a mult évekről ismert nagysikerű ötödik háziestélyét Jegyek (már csak u 8-ik sortól) Szerbnél kaphatók. — •Amerikából a nyáron jött hasa Hcnoy Portcn, hol a nemet tilmipanuk és ihuvcm:etnck szerzett örök dicsőséget. Rég oom láttunk őt s nia a Világmozxuban ismét oly hos«u Idő után látni fogjuk a ,Három bolygó* elmű remek vígjátékban, hol is egyik paitnero Husxá/ Károly (Puli;, I ki ezúttal nagyon hálás szerephez Jutott — Arany- éa esttstbaviltis, Budapest, Vármegye-utca hét. Hivatalos órák «—Mg. „Hazudik a muzsikaszó" A nagykanizsai meflfcntlsztvlselök Jótékonycólu műkedvelő előadása Nagykanizsa, dec. 18. Ha a magántisztviselők színielőadást rendeznek, mindig telt ház nézi végig előadásalkat, mert a kö zönség tudja, hogy magántisztviselőink csak tökéletes műkedvelő-előadásokat produkálnak. A szombati és vasárnapi előadások alkalmával a Polgári Egylet nagyterme szorongásig t lt meg közönséggel, mely fényea anyagi sikert biztosított a magéntisztviselőknek. Különös sokan voltak a szombatesti előadás alkalmával, mikor az ifjúság az operett befejeztével a reggeli órákig hódolt a táncvigass\'gnak. Erdélyl-Neumann háromfelvoná-aos operettének precíz, szabatos előadásához. — minden szereplő igyekezett szerepének minélélethübb visszaadásával hozzájárulni, ugy, hogy alig vettük észre, hogy műkedvelők játszanak. A színpadi rendezés és betanítás gondossága — mely Szabó István fejlett müízlését dokumentálja és melyet az egész előadás keretében alkalmunk volt megismerni, úgyszintén Ketting Ferenc zenetanár és karmester, aki ezúttal is az Irodalmi és Művészeti Kör zenekarát nagyszerűen uralta és n szereplők énekszámait mesterlen betanította, nemkülönben fekete iparművész szép díszletei — nagyban biztosították az erkölcsi sikert azzal o nagyszerű kis műkedvelő gárdával, mely a „Hszudik a muzsikaszóit diadalra vitte. Fischer Sárika — mint az os>té-riás leánya, lulia — hálás szerepét nagyszerűen ki tudta aknázni. Otthonosan mozgott a színpadon és élethűen kreálta a szerelmes olasz korcsmáro\'leány s.erepét. Megjelenése, kü\'sejc, egvéni kedvessége és ügyes játéka nsgv tetszést vál- tott ki. Hatalmas tapssal és sok virágcsokorral jutalmazták. Méltó partnerei voltak Scheer György Silvio olasz gitáros alakításában, aki játékával és dalaival megérdemelt aikert aratott, úgyszintén Sáfrány Ferenc a magyar tengeréaz-kapitány szerepében, aki érzést és sünt vítt be intelligens játékába. Krausz Vilmos rövid szerepében mint Turcsillo osztériás — egyike a legjobb szereplőknek, fürst. Bő-zslke nagyon bájo*, üde megjelenésű Lili comtesse. ízléses toalettje, kecses tánca mit kétezer meg kellett ismételnie, nagy hatást értek el. \'Fürst Bözsikét még nagyon sokszor szeretnők látni a műkedvelői j színpadon. Pompás alakítást nyújtottak Weiszfeld Nusi éa Somogyi Ferenc, akik Jutka és Jancsi cselédek szerepét játszották. Kevés oly tökéletes .Jutka és Jancsi" kreálót láttunk, mely a magyar falu e két magyar virágsrálát oly pompáa eredetiséggel adta volna; egészaéges falusi humorukat sosem lépték tul, a közönséget állandó derültségben tartották. Táncaikat többször meg kellett ismételnlők. Fischer Sárlka után ők voltak a legjobb szereplők. Nagyon helyesek vo It.k kisebb szerepükben Lidiit Mariska Violetta énekesnő szerepében, Ungár Rózsi mint gróf Zentay Lászlóné, Kauff-mann György mint Hevessy huszár-kadett. Pléh Manci és Schvarz Ella magyar aratótánca sok tapsot aratott. Szépen festettek az olaaz lányok, tengerészlisztek és tengeré-s ek. A közönség sokat tapsolt a jeles szereplőknek, akik valóban dicséretreméltó munkát végeztek. Szerdán este 8 órakor az előadást megismétlik. (*) KÖZGAZDASÁG. Az alsóduaántull mezőgazdasági kamara működése. Az alsódunántull rrezőgazdasági kamara Hoyos Miksa gróf elnöklésével most tartotta meg Kaposvárott igazgatóválasztmányi ülését. Az elnöki mog-nyitó után Horváth Jenő igazgató ismertette a kamara eddigi mükö-disét. A népfőiskolai tanfolyam előadásai tegnap mogkezdő&ék. — A kamara nagy súlyt fektet a burgonyatermelés fokozására és a vetőmagvak ncmesiiésére. A földmive-lésügyl miniszter által felajánlott szuperfoszfát kiosztása folyamatban van. A szőlőbirtokosokhoz felhívási intéznek, hogy akik a kamara utján szándékoznak beszerezni rézgálic-szükségletüket, ezt záros határidőn belül jelentsék be. Gondoskodást kivának fordítani a földhöz juttatott vitézek sikeres gazdálkodására. A kamara területéhez tartozó vármegyék legjobban megközelíthető városaiban még a tél folyamán nagyarányú gazdagyüléseket rendeznek a legaktuftlisabb gazdasági kérdések megvitatása céljából. Tervbovették továbbá, hogy Baranya, • Somogy, Tolna és Zala vármegyékben nyilvántartásba veszik a legnemesebb állattenyésztéseket s ezek továbbfejlesztésére a legértékesebb apaállatokat biztosítják. Elhatározták, hogy felírnak a kereskedelmi miniszterhez a tenyészállatok méltányos tarifa mellett való szállítása érdekében. A földmivelés-ügyi kormánynál közbenjárnak, hogy a Kamara területén a kisgazdák között mintatrágyatelepck létesítése által az okszerű isUltóirágyakezcIés népszarüsiltessák. ZALAJ KÖZLÖNY 1922. december 19. Valuták i Napoleon !<U00, font >0775-11075, DolUr 2415, Freacla Inak 172—7«t, Mii ke 37-42, Olan I\'ra 114-lt\', Outiak korona 3 45—3\'60 Lei 1375-14:5, Szokol 70—74, Svijci fuuk 443 - 53. Oioir 2360- -520, lengyel tahit 13 — 14, HollaaJi forint 935-050, Bel^/frank 148 — t53, l.eva 14—15 Devizák: Amsterdam 035-50, Koppenhága 48Ö-4V0, Krisztiin440-45U, Lon-ioa 10770 I1U76, Berl.r. ."7-42 Milano 115-120 Pilis 172-7S, Pri.a 7 74, — Stockholm $20-635. --Ziir.ch 440 -55, — Wi«n\'350- 3C0 -Zigrib 500-630, — New-York 2340-415, Varsó 13-14, Bukarest 1376 -1475, Sofla 18- 10 ZGrJchl zárlat: Berlin 0 37 Arcsteedam 2110, Hollandia — New-York 520-76 London 2452, Pirii 4020, Milano Í7ÜV, Prigf 15 20, Buda* peet 2275, Zigrib 136, Varsö 3 25, Wleo 0-7o. Sz-\'.fla 394 Osiiük fc4ly. 0 70 Grosz és Társa bank- ós tőzsde-bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim: Bankár Nagykanizsa Termény Jelentési Bora (Tlssavtdiki) 10700-10850, egyib 10600-700, rosi 7600-7600, Ukaminy árp» 6700-6800 sorirpa 7200-400, sab 6000-6700, leojcri 50X)-<000, rep<e 13ŰOO-140X1, korps 4600 — 4600, köles £3)0— S500. Budapesti állatvásár: Marhahús I r. egiszbeo 320 - 4i0, hitulja 340-440, ekje 310-410, 1L t. egissbeo 200 -300, hitulja 230—320, eleje 140-160 Növendék maiha: I. r. egészben 2i0-260, borja (olött bírt) 475-5t0, Késsiet: Nagy. maiha 40, eíadis 20, — Növendék maiba —. eladat —, boiju —, eladis —, Marha-fcór 4-10—480, borjoWr 000- W20. Birka —, eladva —, Juhhus 280-320. Sertésvásár r Felhajtás 1016, Elkelt dilig iiO, öreg — Köxíp 420, Könnyű —, L r. 440 460, II400 Ztlr 720, Szalonna 600, Leh. hus 420. Értékek: Magyar hitel--, Osstrik hitel--, Haxai 6400, Jelzálog 476, Leszámítoló 1400, Kereskedelmi Bank lOOOü Megyez-Olaie 600. Beocsici 48 6t0, Drasche 22000 Általános síin 87.000,* Szászvári 27000 Salgö-Uijáai\'30 500, Urlkinyi 66 000, Rima 1076", Schllck 7COO, Guttmaon 8600, Naslcl 65000 Danlce 0300, Klotild--, M.Ryai cukor 160.090, Adria 32600 Atlaatlka 4100, Wrilyeör 74X1, Boeoyik-Agriz -, Up- Ük 4000, Phöbus 4450, Vasm. VUUmoe -, Gliella 78 0, Koakordla 6900, Dili Vasét 6VI50. Felelős szerkesztő Benedek Rezsó. Apró hirdetések ie mMt l— kenaa, nMfiM fc*«a*«l •~e.ll iu«ak iivtla sOatlUlaak. iUM karw«ka*k aO wtoWk SiMiadnit;. Hartan/akOtAgep iwrlH\'x r*««n-»t<* ii. i ■ aljr itBMulfe C.U.I lo(«U4 Í»J.U ,, Eladó e*y alig hannUt 3 lóeróe egyeniiatnu trtakaicl Uponk nyomdijabeo. motor NAGY PÉNZT fizetek nyest, görény, vldrr, mezei* és házinyúl BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS zőrmekiAllit áSA Nyitua: reggel 8 árától este 7 áráig. Rjdnlja íusan felszerelt raktdrdt Klnlzsy-ulca 21. u. alali KARACSONYI VASAR legolcsóbb és legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Imakönyvek a lejtnaRyofcb válasz-tikban, a legszebb kútis&cn Képeskönyvek, képes ABC.ék Fostéköny/ok Ifjúsági Iratok, meséskönyvek Társasjátékok kicsikék és serdültek riszére rendkívül nagy vilasitckbsn Képeslap albumok, emlékkönyvek Olsxlavélpepirok, csalid! dobozok Bőrtárcák is retikUlök Festőszerek Gyermekjátékok, babák Karácsonyfadíszek FISCHEL FULOP FIAI házAban naqykanizsAn. Alkalmi teherfuvarozás Nagykanixsárél Letenyére. Autóforaalmi T.talon I 1U. „„ • víroi beilciOIaUn, 1 hold gyümOlc- ia veíeményea-kcrllcl, Jcrlísól.kk.I; gardtl kodiír. kiiünően .ik.lm.i, szabadkézből eladd. Clm . kl.dób.n. QUITTNER ARTHUR "g sastfEssn; SSsssss^ssif. 394 Hmgsunk. Zongorák, jragogaok. j MT kaa«sttrMfct HUaittTiaiteu.-^S Királyi udvart ® hangjzergyár STERNBERG Budapesten, Rákócl-ut Crt ,> iiAmo aajál palotájában. W.< % ] ltj« rxj azonnal, bofy ralljrea bu>{iiirri vaa „iUtfx t, isi arrOl dtJUt»na1 ktWSok ir-•jlnUux. ba (Ka ujU«T. hWaÚoiik. J»»l-l»n«10 haornarít ktidje fo«Ua fjLru-M*. Oran.orón tal«JJo-■ewknak W^jjabb baa<UaMM>r<<l Innen u Ufnexn nflt<«iecy>*kenk<t. 4J4} \'X* Vy yyi f> "> «T»VT» «TV iTí «Tu"W VV• VTV mírl ujbor h^u., 60 K óbor 100 K BRUHtlltJJdZ$EFK5\'3SS\'.«lÜ yy v M,\' ww yy y y VTVrrV «T»<TV«T» mm mffl Muyjr FifliTNÍnk r. t. nadapaai k4pilMlM|*. Taurll xummiraktár, teheráru fuvarozAa, sxcrnóly-fuvarozás. Javltó-mQhoIy, bonxlo-árualtás. Telep: Tárház-utca. Telefon : 183. IgugaV^sig: fŐ-ut t> Bazár-épUIeU Telefon 356. Nagykanizsai Autóforgalmi Részvénytáraasáfl NAGYKANIZSA Rövidéiu nagykereskedésemben * egy ügyes utazó azonnali belépéere kerestetik, aki n vidéken kellő ismerettséfgel bfr DEUTSCH JÓZSEF Kazlnczy-utca s. «zám. ARGENT Uao. mod.ni clp...u^«l«ban Nagykanizsa, Oeák-tár S. V.ll cipó .1 .ny.c lóUf^i ét klrUá goo-toi ktoi.UtiM íogvA m U.jol*Dyí^,bJ). óriijl váUtiUk kén.! dolgowu r.k.t. ÍJ ninei bokn, ch.vi.aui, iiinu, Míti-lop, Ukk, Míj.a íi bárwoydpíkbw. Gyermekcipő " különlegességek! Nvom^ott . ^ ^^ \'Mavrriyorai^blo_- él. évtolvnro Nt^j-kanizsa, december 20. Szerda 288. szflm. a magyar fasces Racíne mondja valahol, Hogy minden kornak megvannok a maga különcség;! — és akkor, amikor a magyar íascisták táborának meg alakulásáról hallunk, nen juthat eszünkbe más. Ne vegyék ezt rossz néven, hiszen elsősorban koncedál-juk, hogy a magyar fancizmus eszméi Széfek, nemesek és ideálisak. De uz eszmék megvalósításának a módja az, amellyel nem tudunk egyetérteni. A fasces erőt, erőszakot jeleni. Legázoiását, eltiprósát mindennek, amely nem egve?ik a fascista tízparancsolattal. Tehát a ftscizmus — ellenvéleményí nem tűrő, abszolutisztikus hatalomra való törekvés. És igy igazsága, létjogosultsága lehet az erő, de nem a jog alapján. A magyar fascizmus ideái sicpek, — de nem -szépek az eszközök, amelyekkel elérni vélik a nemzet •fascistr. m«v»xjhódáüá;. A lec»o:»kult országrészeken névül marad nyolc millió mBgyarok, ha százszor in esküszünk, ha milliószor is fascista lobogó alá sorakozunk — képtele nek leszünk megteremteni eleőso: ban u gazdasági konszolidaltságo\'., másodsorban ti területi integritást Mert harcol, fascista erőszakkal,* mi magyar foídsta elhatározásunk kai Európa rongygyátépett gazdasági életét helyrehozni nem tudjuk. Mert hiszen nem belpolitikai, hanem elsősorban it külpolitikai tényezők; erők és akaratok, másodsorban pedig n trianoni „békemű" tartják leigázva az országot. És ezek ellen a külpolitika: hatások ellen a magyar fasces nem cud fellépni ugy, aiiogy szükségei volno. Nem, mert c magyar fasci/mus esetleges külpolitikai szereplésekor nem nevezhetné magát a nemzet igazi akaratának. A fcscizmus a tcltétlen engedelmességen, az erőszak elvein épül — tehát egyoldalú és mint ilyen, teljesen eivesziti külpolitikai objektív jelentőségét. A fascizmus kifelé tehát erőtlen, — belsőleg azonban elvitáxhatatlanul hatékony és eredményre vezető lehet — ha ugyan szűkség van rá. De itt is egy homályos kérdőjel, az, hogy Horthy Miklós kormányzása és gróf Bethlen nemzeti kormánya mellett, a töl>b mint százezer tagot számláló EME szervezitek, a kiépült és győzelmesen harcoló elvhö keresztény sajtó mellett — szűkség van-e a magyar fascíz-musra?! Szükség van-e a magyar fasces erőszakárt. a kompakt nem- -zctgyűlési többség mellett, amikor minden nemzeti és keresztényirányu törvényjavaslat elfogadása már eleve biztosítva van?!! Amikor a belső rend megvédése minden tekintetben teljesen biztosítottnak mondható?! IzgaSom Prágában a cseh kc>?©mi árfolyamesése miatt. Összek »ivfók j banklílzottsógot. Gátat akarn. ik válni a devizaspekulációnak. Prága, dec. 19. A ozeh koronának néhány nap óta észlelhető erős hanyatlása a cseh f«5varos pénzügyi köreiben nngy izgalmat keltett. Mára összehívták a fennkVázoltíágot. amely az eddigi ötszázalékos v .Utóárfolyam emelését fogja elhatározni. En nz intézkedés a pénzügy minisztériumból indul ki, mely így akar géíűt vetni .1 devizaspekuláció kicsapongásoinak. A parlamentben elterjedt hírek szeriut a bankrátát 2e/0-al »korják emelni. Nincs szükség oknélküli félelemre éa n nemzeti eezmék megtámadi-sának beteges eú\'xépzelésérc Hiszen m nemzetgyűlés rlőtt feksrik a kormány ismerete rendtör vén-/javas-Ib\'.c, az a javas1*.\', amely legitim utcn köti békly<Ü>a a: ellenkezést, ■a tekintély\', és ar/pitőmunká\'. meg--zavaró destrukciót. Ahogy mi ismerjük a destruktív \'elemedet, a renctörvénvjnvasliv* törvényerőre emelkedése esetén feltétlenül mt-gukia eszmélnek és már egyen; érdekbe! is tartózkodni fognak min den nemzetietlen aktivitástól. A kormány — rs ez a valóság.meg-döntlietetlen lénye, — el tudjü látni egymu^iban is a nemzeti eszmék védelmit, példásan, erőteljesen 6c tőrvényei alapon, — elit óhajt tehát tenni a majyar fas:-s? Bocsátanak r.ieg nekünk a köny* nyen hevülök éa az ideálokért ne-! nies szívvel lelkesültek, ha a józanság rideg hangján taglaljuk szervezkedésük céljait. Ismételjük — a iiezta, őnzeíítn akarás, a/ elet f l áldozásának Jceazaége tetszik r.c-künk, — de .na a válságos idők legválságosabb óráikan, a tél zuz ma:ájs, nincitelensége es n tavast ínségének közeledte idején, veszedelmesnek találjuk « hevületek játékát. Mert könnyen ichrt gyujtam, de nehéz az oltás, óh pillanatnyi sikereket orozni nem nehéz, de nagy eri kell flzeioi érte. Ma könnyen meg azivlelésrc találnak u jelszavak, a jelszavak sohasem építettek, ma nagy sikerrel járhat 2 íoseírrnus megszervezése, — de kérdés nnr.ök lci<nok az eredményei? Mert n.-eredmény mutatja meg a szerver kedés hasznosságát — nem ped g .1 szervv-zkedes hevülete. Legyünk vele tisztában, iS rascea veszedelmesen hasonlít — pcr»:e ellenkező tendenciájának épségig-tartasával — ama bizonyos vörös teriorcsapatok szervezkedéséhez. — Eskü, vasfegyelem, feláldozása -lelnek, vagyonnak, nyugalomnak gondolkodás nélkül. Kisebbség uralma a többség felett az erő jogán — 9 kérdjük, hová tűnhetett a világhíres magyar jogérzet, h* lenini abszolutizmussal akerja eszméit megvalósítani ?1 Nem, erre szükség nincs. Nell a rend, kell a hazaszeretet, kell « béke és a jólét, — de a kényszer bilincsei nélkül. Kell a nemzet megújhodása, az uj, dicső magyar reneszánsz, — de a fasces wsfegyelme nélkül. Nem abban a korban élűnk, amikor a tudatlan tömegek féken-tartására és a célok elérésére csak az. erőszak veit a célravezető eszköz. Ellenkezőleg a nyo\'c év óta torló nzenvedések megokosítottuk, filozófussá és elgondolkorióvá tettek mindenkit. Gondolkodó fejek pedig ncin kérik oz erőszakot, hanem a békét, a nyugalmas életet — s haiezt a béke utján elérni nem tudjuk, — a fasces háborúsága sem teremtheti meg n számunkra a nagyobb darab, fehérebb kenyeret, amely minden magyar minden álma e Szomorú idők mai gyötrelmeinek teljességében. (o) Az indemnitáa vitája. Budapest, dec. 19. (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés ülése déielö\'t háromnegyed 11 órakor kezdŐdötl. Pesti Pál napirend előtt személyes kérdésben szólalt fel. Az indemnitási vita első szónoka Hodó Jáno«, aki fokozottabb mezőgazdasági oktatást sürget. Az indemni-lást elfogadja. Utána Fábián Béln szólal fel. Minden magvarnak össze kellene fogni az alkotómunkában, hogy az ország regenerálódhassék. Ehelyett azonban nap-nap után történnek olyan jelenségek, amelyek megbontják a magyarság között az összhangot. A ma nagy hangon hirdetett zsidó faji elmélet nemsokára teljesen le fog kerülni n napi politika színtéréről. Majd \'gyes sajtóorgánumok agresszív magatartásával foglalkozik. A sajtó egyes részeiben nyilt agitáció to-i,ik a parlamentarizmus ellen, sőt egyes lapok már a parlament nélkül való kormányzást is követelték. Rátérve a rendtörvényre kijelenti, hogy szükség von a szélsőséges "gitáció megakadályozására. De a közigazgatási hntóiágok kezébe mégsem lehet korlátlan politikai hatalmat adni. A következő szónok Dréher Imre, aki a költségvetés és a régi magyar pénzügyi kormányzat munkájával foglalkozik hosszasabban. — Fejtegetései során kitér a háborús, majd a forradalmi pénzgazdálkodásra. Szerinte u kormány nem hibáztatható azért, mert nem nyújtotta \' be a költségvetést, hiszen akái költségvetés, akár indemnitás mellett kormányoz, a felelősség egyaránt terheli. Az elnök ezután félbeszakítja a szónokot és ebédszünetet rendel el. A délutáni ülés négy órakor kezdődik, amelyen Dréher Imre folytatja bes/édét. Rifaat Konstantinápolyban. Konstantinápoly, dec. 19. Rifaat basa ma délben ideérkezett. Nem loaz Szovjet követség Szófiában. Szófia, dec. 19. (Éjfélkor érkezett) Illetéke* helyen megcáfolják o Morning Posl hírét, smely szerint Stambulinsky miniszterelnök és Csicserin népbiztos között megállapodás jótt létre orra vonatkozólag, hogy Oroszország szovjetkövetet küld Szófiába. Amerika közbelépése a né-& met nemzetközi kölcsön * folyósítására. London, dec. 19. (Éjfélkor érkezett.) Anglia diplomáciai köreiben igen nogy rokonszenvvel ítélik meg Amerika vállalkozását az európai helyzet szanálására. Beavatottak tudni vélik, hogy Amerika n jóvátétel kérdését is rendezni óhajtja olyképen, hogy lehetővé fogja tenni Németország számára a nemzetközi kölcsön nyújtását. A nemzetközi kölcsönt valószínűleg az amerikai Morgan pénzcsoport fogja lebonyolítani. Hadseregreform Olasz* orazágban. Róma, dec. 19. Mussolini javaslatára s minisztertanács elhatározta, hogy amilyen gyorsan ciak lehet, nekilát a hadsereg é* a flotta újjászervezésének. Törökország a Népszövetségben. Genf, dec. 19. (Srikrotávirat.) A Népszövetségi Tanács Törökország felvételét a Népszövetség kötele-kébs mar januárban fogja tárgyalni. A szerb válaaztnaokat már-ciuaban tartják meg. Belgrád, dec. 19. A parlamentben szerdán fogják felolvasni a feloszlatást elrendelő királyi kéziratot. A választást március 18-án vugy március 19 én tartják. Románia nagyabb öaszegU jóvátételt akar. Páris, dec. 19. Románia a legközelebbi párizsi értekezleten felemeltetni óhajtja a jóvátételi összegből őt megillető arányszámot. Párisi politikai körökben ezeket a híreket kedvezőtlenül fogadják. » ZALAI KOZLONT A szülői ház ás az iskola. Kivonat Sz I, unarnak a fóploin. wutfi értakcíUtén «lii«ngzoit ctóaJiíiM! — Res sancta puer, mondották a régiek. A gyermek nagy érték, szent dolog. A gyermek egy rejtelmes Ígéret, csodálatos titok, kiből az Isten egy-egy remeke fejlődhetik ki. De hogy valóban az lesz-e belőle, vjgy az élet egy boldogtalan hajótöröttje, az nagyrészt azoktól függ, kik puha gyermeki lelkét formálják. Ezek pedig a szülők és u nevelők. Nemcsak a szülők, hanem a tanárok szemében is nagy érték az ifjúság, hisz ők is feláldozzák magukat, egész életüket — más gyermekeiért. Mindent ♦ gyermekért, mindent az ifjúságért! Ez lehet most egyetlen jelszavunk, mert ez az egyetlen biztatása a msgyar jövőnek is! — Sancte sancte tractanda 1 Nyuljunk tehát szent tisztelettel ehhez a féltett kincíünkhó:. egyetlen reményünkhöz, féltsük, óvjuk, neveljük, vezessük. Sajnos úgyis száz gonoszság nyújtogatja az ifjúság felé polipkarj*it. Ahová ezen veszedelem az ezer kísértés elől menekülhet : a szülői ház éi az iskola. — Ne idealizáljuk a helyzetet: n világon rombol, pusztít n gonoszság sötét hatalma, melynek oly titokzatos ereje van, hogy joggal nevezték el mysterium míquitotisnak. A gyermekben is ádáz küzdelmet vív a jó és rossz ; a nevelők rendeltetése, hogy a jót segítsék diadalra. De mily gyönge az emberi erő felsőbb inspirációk, az isteni kegye lem munkája nélkül. Azért első kötelességünk, hogy mély, igazi vallásosságot neveljünk gyermekeinkbe 1 E korban legfogékonyabb a jélek 5 kell, hogy a családból induljon ki az első vallásos hatás, különben egyáltalában nem fog kifejlődni. É tekintetben az az iskola kérése, hogy a vallásos kötelessé g\'-ket (imádkozások, Istentiszteletre való iáráx stb.) vétessék komolyan fiaikkal, ők maguk ne bírálgassák a vallás igazságait, szertartásait, papjait stb. Mélyreható következtetéseket e kérdés jelentőségéből csak akkor vonhntnánk le. hn párhuzamot húznánk egy vallásos családból v.-.ló fiu élete, viselete, gon-dolkozósmódje, jelleme, lelkülete 3 egy olyané között, akiknél a vallás nem részesül kellő tiszteletben. A vallásos meggyőződés az élet legnagyobb kincse, melynek hiányáért esetleg méltán vádolhatja majd a gyermek szülőit. Vannak szülők, akik ugy gondolkoznak, hogy iskolába járó fiaikat ők már végleg a tanárok gondozá sara adták át s igy mindenért ők felelősek. Pedig Övék marad a gyermek, a tanárok csak segítenek a szülőknek. A nevelés eredményessége azonban attól függ, hogy tó mogatják-e egymás munkáját. Az iskola ezt "szemmelláthatólag teszi, tehát azt kéri a szülőktől is, hogy ne kritizálják a gyermek előtt n* iskolát és a tanárokat. Ez történik nkkor is, mikor a tanárral nemben t» gyermeknek adnak igazat. Hí elkényeztetjük a gyermekei, r.cm jól szeretjük őt „Sí rnale amasti, odisti.* Ha rosszul szeretsz, gyűlölsz. Ne kívánják, hogy munka nélkül eredményhez jusson a tanuló (elnézés kérése), mert igy az élet ben megtörik, amint látja, hogy az élet nem ad semmit ingyen és nsgy munka nélkül. Ne neveljük könnyű megélhetésre, olcsó érvényesülésre. — Arra ii vigyázzunk, hogy a gyermek agyában meg ne szülét-hessék az a gondolat, hogy az iskolábajárás csak szükséges rossz,, kényszermunka, mert ..kkor kárba vész az iskolai nevelés; amint kilép a kapun azt mondja: hsjrá, tépjük szét a bilincsekel, ne törődjünk azzal, ami ottbenn történt. Ha végignézünk a fegyelmi sza bályokon, melyek a gyermek érde- keit képviselik és javát célozzák, szomorúan látjuk, hogy mennyiszer megszegik azt. Például, hányszor lehet találkozni a tiltott időn tul az utcán diákokkal, kiknek ott semmi dolguk sincs. — Az ilyen mászkálókból fejlődnek ki a kor zózó, \'ácsorgó, illetlenkedő ficsurak s ennek következménye az aszfalt-betyárkodás. Mivel a tanári kar mindent nem láthat, a társadalomnak kell ilyenekre figyelmét felhívni. — Mert ha későn jut az íikoia tudómására, sokszor már csak az igen szomorú büntetés következhet; mélyet meg lehetett volna előzni. Ezen kötelesség ellen nem lehet kifogásokat felhozni 1 Vége kov. Kulturális Népszövetségre van szükség. Tanulságok, következtetések. - Az egységes művelődés teremtheti meg az Igazi békét. Nagykanizsa, dec. 19. Politikai és gazdasági kérdései: kel van tele a levegő. A Népszövetség is, amely hivatva volna a müveit emberiség összes érdekeit megvitatni, eddig csak politikai és gazdasági kérdésekkel bíbelődött, míg a kulturális vonatkozásokra, mintha nem helyezett volna nagyobb súlyt. Pedig ha alaposan megvizsgáljuk a világ mai bajait, szinte a legrettenetesebb az, hogy az úgynevezett legyőzött államokban « felnövekvő nemzedék iskolázása — az általános nyomorúság következtében — nélkülözi azokat n legszükségesebb eszközöket, n \'melyekkel viszont a semleges és győztes* országok bőven rendelkeznek, Magyarországon. Németország-. b*n é.i Ausztriában egyre több es több ezer arülő képtelen előteremteni — hogy csupán a kérdéssel kapcsolatos dolgokról beszéljünk — az iskolakönyvek, füzetek, írószerek, rajzeszközök és e#yébb iskolai szükségletek költségeit. A téli hónapokban nemcsak a fűtő szerek tényleges hiánya miatt, dc a gyermekek ruházatának rendkívüli fogyatékossága és a járványon betegségeknek, főként a rossz táplálkozás következtében való terjedése miatt is szinte állandósul ai iskolai oktatás hetekighónnpokijf való szünetelése. A közép- és fel sőbbrendü iskolákban a különböző szaktárgyak oktatásához szükséges bemutató és kísérleti eszközök hiánya ugyancsak bénítóan hat a tartalmi előmenetelre. Mindezt mérlegelve, arra a megállapitájirr jutunk, hoxy a „békeszerződések" területi « \'-.nyugi csapásai messzire es sa lyosan kínálnak, a második, sót harmadik nemzedék neveltetésére, lelki és testi fejlődésére. apró gyet mekeket es meg nem született cse csemijket büntetnek már előre szellemi és anyagi nyomorúsággal. Hova vezet ez, hn Európa keilős közepén, egykor virágzó . kulturák helyén mintegy százmillió embernek nem adják mtg n legelemibb lehetőséget sr-n arra, hogy a legkez detlegcebb művelődéshez szüksé-ges eszközöket és módokat meg- szerezze ? Hogyan képzelik el a lesújtott államok életét és a né pekkel való érintkezését, ha az egyik népnek még az irás és olvasás eisajátitását is megnehezítik, még pedig harmadíziglen 1 Ha a Népek Szövetsége valóban egészségessé akarja tenni a világot, akkor legelsőbb a gyermekeken kezdje. — Ha valóban a .civilizáció megmentése." a főcélja, okkor mindenekelőtt szervezze meg az emberi civilizáció egyenlőségét, mert amíg éppen az emberi művelődés megszervezésében olyan nsgy egyenlőtlenségek vannak, mint manapság, addig a civilizációt nem mentik, hanem vesztik 1 ... A Népek Szövetsége alakítsa meg sürgősen nemzetközi iskolaügyi osztályát, amelynek felvdata legyen, hogy minden államban egyenlő n:ódcn állhasst-nak rendelkezésre a tanulás szel-lermis anyagi feltételei. J^jypek Szövetsége felállítandó nemzetkőzi iskolaügyi osztályában képviselve legyenek a világ legji* lentŐ8ebb oktatásügyi sz\'akegyéni-ségei, akik minden politikai, nemzetiségi és vallási vonatkozástól mentesen — tanulmányozzák és jelentsék tárgyilagosan az egyes országok (legelsőbb az elnyomorodott országok) oktatási intézményeit, ál lapítsák meg n fogyatékosságokat és n sürgős szükségletekel. Mindezek alapján pedig a meggyarapodott államok nemzeti vagyonának értékemelkedéséből teremtsenek nem zetközi oktatási alapot, amely rövid uton fedezze és lássa el a megnyomorított államok kulturális hiányainak anyagi pótlását. Ez az egyetlen ut; amely előbb-utóbb intézményessé teheti az egész, világon n: emberszeretet, a müveid dés előretörését és érvényesülését, az igazi megértést és békességet, a po litikai és gazdaság: ba,ok alapjukban vato orvoslását —- mig ha n kulturális visszafejlődés, az emberiség százmillióinak elmaradottsága tovább tort, olyan szellemi és lelki onarkta leszen úrrá a világon, hogy minden eddig elképzelt világrend lentartasa kétségessé válik. 1?22. december 20 HÍREK. idő — Időjárás. Változékony várhstó némi csspadékkal. — Vonatazaporitás a karácsonyi ünnepekre. Folyó hó 23 és 24-én szaporitásképen a 113 és 214 sz. vonatok ismét fognak Budapest—Nagykanizsa kőzött közlekedni. — A 213 sz. vonat indul Nagykanizsáról 14 óra 35 perckor, érkezik Budapestre 22 óra 10 perckor, a 214 sz. v. indul Budspestről 13 óra 10 perckor, érkezik Nagykanizsára 21 órakor. — A belügyminiszter még adhat honosítást. 1922 julius 26-án járt le a trianoni rendelkezések értelmében az a hotáridő, ameddig mogyar állampolgárságot lehetett bejelenteni. Nagyon sokan elmulasztották ezt a határidőt s ezeknek most a belügyminiszter módot akar nyújtani oz optálás bejelentézé re. A kérést a katonsi és illetőségi ügyosztálynál kell előterjeszteni s n honosság megadása a belügyminiszter diszkrecionális joga. Tehát el is utasíthatja a ki-rést. A kérelem előterjesztésénél be kell mutatnia születést, erkölcsi és vagyoni bizonyítványt. — A karác.onyl pásztor játák. Lapunk vasárnapi számában emiitettük ezen cini alatt, hogy n Katolikus Legényegylet december 26 án, karácsony másnapján kettő? jellegű ünnepélyt rendez. Az egyik u hagyományos karácsonyi jellegű megemlékezés : a pásztoijátek, n másik Petőfi Sán dor születése 100 éves évfordulójának megünnepelése. Miután az egyesület ezen utóbbi cimen sem akarja a közönséget ujnbb költsé gekkel terhelni, do viszont mint kultúregyesület az ily rendkívül fontos megemlékezést sem mulasztja el, azért a rendezőség n kél alkalom egvültea megünneplését határozta el. A< ünnepély december 26 án ette -V áfakor (nem mint téves információ alapján irtuk 4 órakori kezdődik a Polgári Egylet nagytermében és erre már most megválthatók .1 jegyek a Schless testvérek papirkercskedésében. — A/ előadás után tánc lesz. A mü sort vasárnapi számunkban fogjuk közölni. — A zalaegerszegi keres kedök és a felemelt va.utí tarifa. Az uj vasúti teherárszabás igen sok panaszra adott okot s el nem vitatható, hogy nagyban ho>-zijárul a drágasághoz, Hogy menynyire drága a vasúti tarifa, azt ml aein bizonyítja jobban, mint a zalaegerszegi kereskedők eljárása. A zalaegerszegi kereskedők n Szombathelyen vásárolt áruikat Szombathelyről nem vonaton, hanem kocsin szállíttatják el, mert igy olcsóbban jönnek ki. — Göndör est az Urániában. A kanizsai közönség, amely oly melegen ünnepelte a Göndör mü vészpárt és hosszan tüntetett mellettük rnult heti fellépése alkalmával — nagy várakozással néz - népsrerü müvészpár csütörtöki elő- PQ^cn (sU t.Z, .,Jf f— r NAGY SZÖVET VASAfi! \'sa c]l- Göndör József a nagy Férfi és női legfinomabb kelmék FURST JQZSP Kéfc cs^lS^r6 ^ Telefon: 388. ilH. december 20 tehetségű színész és neje, Bogár Gizi, er a pompás, gyönyörű asz-Bzony, aki mindenütt magával ragadja a közönséget, a legszebb magvar dalokat, frappáns párjeleneteket és kabaré számokat fogja előadni, melyek felejthetetlenné teszik o Göndör-müvészestet a jelenlevő közönségnek a Göndörpár igazi, nemes szórakozást és tiszta művészetet nyújtanak. A műsor elsőrangú, fővárosi műsor. A helyárak legolcsóbbak, amennyiben oz I. hely 200, n II ik hely 150 és a lll-ik hely 100 K kerül. A Göndörpár mQvészestje az idei idény egyik eseménye lesr. Jegyek azért előre biztositandók. — Kloroformos rablómerénylet Chicagóban egy mn-gyar házaspár ellen. Vakmerő módon akartok kifosztani Chicago ban egy magyar házaspárt. A rablók Konrád J. kereskedőt akarták kifosztani, oki Piacé 81. alatt lakik. A gonosztevők Konr^dék nyitott ablakán keresztül kloroformot nrtsz-• toltak be a hálószobába és tervü^ az volt, hogy oz elkábult -házas párt kifogják fosztani. Konrádn«í azonban felébredt u kloroform át ható szagára és kiment a kony-hábo. A konyha körepér azonban eszméletlenül terült el. Férj", akit a kloroform szaga szintén elszé ditett; felesége .segítségére sietett. Az asszony mindaddig n földön hevert, a mig a szomszédok segít-légül nem jöttek. A rendőrség szerint n támadás színhelyének környékén a kloroformos zsiványok már nyolc izben követtek cl rab lást hasonló módszerrel. — Éjaxakai háborúság ugy cigánykaravánnnK Poijana! szlavóniai kö?ség Pilát Antal nevű gazdájához az elmúlt éjszaka beál litott két csendőrt uhát>a öltözött cigány. A cigányok fegyvert fogva n gazdára, a ház kifos.-táiáho: ^láttok. Egy óvallnn pillanatban a gazda kiszökött az utcára és fellármázta n falut. A két cigány a zajra természetesen elmenekült, a falu népe, amelyet a cigányok már alaposan megsarcollak, nem nyugodott bele a dologbo, hanem felfegyverkezve kivonult a határba és rátámadt u cigánytóborra. A karaván tagjait alaposan elverték, a sátrakat lerombolták és felgyújtották. Egy cigányt agyon is lőttek. A vizsgálat folyik. — Tavnszszal koronázzák a szerb királyt. A királyi pár ün-nepélyes- koronázása, mint azt az udvarhoz közelálló körökben tudni vélik, április vagy május havában fog ünnepi keretek között megtörténni. A koronázás időpontjának meghatározása elsősórban a politikai helyzet alakulásától függ. A koronázás Belgrádban, a fölkenés pedig a Zsica kolostorban fog megtörténni. — A Hazudik a muzsikaszó ma esti félhelyáru előadására még néhány jegy kapható a Törekvés Deák téri üzlethelyiségében. Kétségtelen, hogy ma este megint zsúfolt ház tapsol a bájos opereti jeles szereplőinek. Az előadás pontban 8 órakor kezdődik. ZALAI KOZLCHT — Magyarnyelv!! lapot Indit ■ cseh kormány Prágában. A cseh kormány a „Prágai Magyar Hírlap" ellensúlyozására, amely tudvalevőleg a Csehszlovákiában élő magyar kisebbségek orgánuma, magyarnyelvű lapot Indit, valószi-nüleg már január elsejével. A kor-mány nagy igyekezetet fejt ki az iránt, hogy a lopnak valamilyen bázist teremtsen, de már a szervezés munkája közben is a magyarság öntudatos magatartása miatt olynn nehézségekkel találkozott, hogy még kormánykörökben is nagy pesszimizmussal tekintenek a halvsszüle-tendő lop élettartama elé. — Adományok. Egy nemes-szívű, névtelen adakozó 2000 koronát küldött be szerkesztőségünkbe Kiscomáromból a nyomorban levő két anya segítéséi e. Ebből az ősz-szegből 1500 koronát a négygyei mekes, 500. koronát pedig az egygyermekes szegényasszonynak jut-tntlunk. — Úrasszonyok Mária kongregációja Choritativ osztály Szakái K-nénak 100 koronát. — Csehszlovákiában leszál litják a tisztviselői fizetőseket. . Prágából jalentik: A kormány a parlament elé terjesztette a tisztviselők fizetésére vonatkozó törvényjavaslatot^— A benyújtott ja-voslat szerint a tisztviselők törzs-fizetését januái elsejétől 75 szár* lókkol felemelik, a drágasi)gi pótlékokat egységesítik és azzal oz Ősszeggel Ciökkentik, .»iprllyel a fizete* emelkedik és leszámitják * gyermeknevelési pótlékot is. Az egységes pótlekot április l én 20 szá-u-lékkol csökkentik, azonkívül a kormány felhatalmazás kap a pótléknak időnkint való leszállítására, sőt cselleges megszüntetésére is. — Felhívás. Kérjük az összes vendéglős- és koV^smnrosokal, hogy holnap, csütörtökön délután 3 óm kor fontos ügyben az Ipartestület helyiségében megjelenni szívesek legyenek. Az Ipartestület elnöksége. Uránljj, Karácsonykor na-pontlrot előadáson „Hnnnele" KARÁCSONYI AJANOÉKNAK legalkalmasabb F ILIPP békebeli anyagból készült sóját kötésű harisnyái, kötött é.t szövött árui. Kábátokban, jumperckben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. — Szombathely, Széli Kálmán utca 6. — Ma, amikor minden drugn, akkor legalkalmasabb karácson); ós újévi ajándékok jumper, férfl ós női harisnyák, ingek, nyakkendők, kesztyűk, speciális ízléses finom doigok egyedül Grünbergernél, Kő m 11. szám. — Telefon 221. Vadböröltet, nyul, róka. stb. leg-magasabb atban veszek Szabó Antal fe.yverkeresked Honny Portón premiett tartott nap a Vilift-ttOSKÓ, mely tnuv>i a .Három bolygó* :-.cg :*»k ro» Icsr műsoron. Henny l\'orten bájossag*. s c.eieti, inas \'.smcil játéka mindenkit elragadott — Holnap, csütörtökön és pénteken j legnagyobb nlm-tragika. oU»z fekete «cp:c,- r\'raoccKa Bertioi játszik « .Gyilkos Sxen.e leiy* cimu remek Snrdou-lítc drámában. Arany- éa ozttatbevaltaa. ikiJa-p«st, Yermegyeutea hét. ll\'vnUlw "iák 9-Sóg Uránia. Ma, szerdán llaxry Hül-nek, a vakmerő filmszínésznek els.\'. nagy rtlmje , Villám központ\' : llarry Hill neve az iigal-aukat kereső kvxC-nség előtt a minden Idegit lebilincselő elevenség fogalmát jelenti, s ké,-el rendkívül fordulatosak, bravúrjai hihetetlenek. — Az Uránia karácsonyi Hímje .Hannele menybemenetele\',. - Vadasxtöltényok megbízható minőségben legolcsóbban kaphatók. Mindenféle vadak « legmagasabb át ban megvétetnek Qyonos Lajos Kaiinczy-utcai üzletében, V\'árosházpiOota TÖRVÉNYSZÉK. § Főtárgyain sok. A nagykanizsai kir. törvényszék büntető\'a-nácsa dr. Kenedi Imre ítélőtábla bíró elnöklete alatt tegnap, folyó évi dec. hó 18-án tartott főtárgya-lásán kiskorú M. L. nagykanizsai lakost, mert folyó évi szept. havában Kohn Gyula zalaszabari molnár tulajdonát képező s mintegy 150,000 korona értékű dinamóge-pet és egy márványkapcsoló táblát a malom gépházából leszerelt és elvitt azzal a szándékkal, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, bűnösnek mondta ki a lopás bűntettében s érért őt 1 évi és 6 havi börtönbüntetésre, 5 évi hivatalvesztésre és politikol jogainak hasonló tartamú fölfüggcsztésérc ítélte. Az ítélet jogerős. § Az uzsorabiróság Ítélete. A nagykanizsai kir. IÖj vényszék, mint uzsorabiróság Kóbor János bajcsai földművest, mert folyó évi szeptember havában a burgonya kilogrammjáért 38 koronát követelt, jóllehet a Zalnvármegyei Árvizsgáló Bizottság s burgonya Iá jékoztató árát kilogrammonként 22—24 koronában állapította meg, — bűnösnek mondta ki az 1920. évi XV. t.-c. 1. szukaszának 2. pontja szerint minősülő árdrágító visszaélés vétségében s ezért Őt 2000 korona fő- és 1000 korona mellékbüntetésre, behajthatatlanság esetén átváltoztatandó 20—10 napi fogházbüntetésre ítélte cl. Az ítélet jogerős. §. Perújrafelvétel. Simon Csa tári Ferencet a nagykanizsai kir. tőr vényszék annakidején egy rendbeli halált okozó súlyos testisértés, továbbá cgyrcndbeli súlyos testisértés büntette miatt 4 évi börtönbüntetésre ítélte. A kir. törvényszék az elitélt Csatári Ferenc kérelmére, mely szerint tanukkal ign-zolni tudja, hogy a súlyos teslisér-téseket nem ő, hanem egy Bödö Imre Géza nevű ember követte cl, — a per újrafelvételét elrendelte, a büntetés végrehajtását azonban nem függesztette fel. § ÓaszbUntetés. Kutati István-nét a kir. törvényszék többrendbeli csalás, majd orgozdaság vétsége miatt rövid időközökben tartott főlárgyalásai folyamán külön-külön 7—4—9. majd 6 hovi börtönbüntetésre ítélte. A né. y ítéletet összbüntetésül mosi. a bíróság 2 évi börtönbünletésben álinpitolta meg. Az itélct jogerős és végrehajtható. OLCSÓ ÁRAK! FIGYELEM! OLCSÓ ÁRAK 1 Cérna, sépselyem, alsószál, simson műselyem, övcsattok, himzögyöngyök, mindennemű szabókellékek ós rövidáruk a legolcsóbban beszcrezhclőt! KAUFMANN MANO rövidáru iixletaocn .SZEREtlENHEZ\' Íarsangi újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI K RAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár Bel- és külföldi Costüm és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Georgettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongis, Scharmoii és többféle divatselymek Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruiból állandó nagy raktár. ZALAI KÖZLÖNY 1922. december 20 Valuták > Napokon 8000, font 10776-11076, Jolláx 2416, Francii frank 17Í—78, |Májk* 37-48, OUsi Lra 114-19. Osztrák korooa 3 46—3 60 L«1 1376-1476, Sxokol 70—74, Stfijci fraak iii—63, Dinit 2360—-\'620, Lengyel aOxka 13 —14, Hollandi forint 036-960, Beígafrtnk 148—163. Léva 14—16 Devizák: Acnsie.-úun 936-60, X©fpeniuga 480~4.« , KriutliaU 440-460, Loodoo 1077Í - 11076, Berlin 4i 42 Milano 116-120 P«n» 172-7*, Prága 70-74. — Stockholm 020-636, Zürich 440 - r-6, — Wien 35U 360 Zágráb 690-630, — New-York 2340-416, Vaxt i 13—14, Bukarest 1376-1476, Sofia 18—IC Zürichi zárlati 2eriin~:i7 Amsterdam 210*7, Hollandia — New-York 627 - 26 London 2450, l\'aru 39C0, Milano 26\\)6, \'\'rága 16 07, ltuilt-peat 22 70, Zágráb 145. Varsó 3 26, Wien 0-76, Szila l-X)\'Osztrák bély. 076 Orosz és Társa bank- és tözsde-bíxományoso k Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyein:: Bankár Ndgykanlisa Telelőn: 321. KARÁCSONYI VÁSÁR legolcsóbb ós legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Irnakönyvak a legnagyobb .*!a»i- lekban, a legsxe\'rb kétesben Képoskönyvek, kópé* ABC-ék Foatököny vak IIJuaAgi Iratok, maeéskönyvak Társasjátékok ki ti\'titc renJkiMil nagy wÜMltftbin Képeslap albumok, omlék-könyvek Disxlavélpaplrok, csaUd. dol«:ok Börtércák rat\'kUlÖk Fostösíorok Öy a rmok játé kok, babák Karácsony lódítsak FISCHEL FÜLÖP FIAI áruházában nagvkanizsAn. Apró hirdetések lll.i lOátölc 100 korona. ».Ml«itabb belO»*l • ■•úrit iiauk. .li.j.Uu ea4u>IM«tn*k- AIUU • woiAki i«k 60 iitultk ár«nK»^in«py. i>i«te»ebb madérkalltkát íüíJível és \\áiyukkal keresek megvételre. — Címeket a Kitnr.5 iimitu ilibot lltirinként 60 K óbor literenként 100 x r kiutUMUto • tn4f-i \\Y«».,»4i na si.ly Meni (<jl«n «. l».l <rv>t< : l ..... •«\'••"(" ele*..... . . «at> Termény Jelentési 3uia ^ risxavidélu) ICtWO—10700, egyel I06OO-6CO, rozs 760O-7800, Ukarnwny a.-pa 67CÖ-6VOO sorárpa 7100-300, xab 0600-6800. tengeri ölO0-o300, rejrcc 130C0—I40C<), korr-4750—480"), kuíes 8300—8800. Budapesti állatvásár: Marhahús 1. r. egésxben 320—430, hatul;-340- 440, eleje .110—410, 11. :. egtsrber. 200—300, hátulja 230—320, eleje 140— l:-• Növendék maiba: : :. cgésxben 2ÍO-260, borjú (ólőtt bőrb) 476-610, Késxlet . Nagy-maxhá 46, eladás 20, — Növendék majhi —, eladás —, borjú —, eladás —. Marha-bír 400-4^0, borjubőr V<X>~ l\' JO. Birk* —, eladva —, Juhhos 280-320. Sertésvásár i Kelhajus 1624, Elkelt délig 107, Oie« — Kvxép 420, K^nnyj —, I. r. 440-450, II 4i0 Zsir 720, Sxalonna 6W>, Leh. tus 420- Értékek: Magyar hitel--. OsxUak futel--, Kaxai 6300, Jelzálog 4ö0, Leszámítoló 14C-.\', K#ce)kcd<lmi Bank ü»100 Magyar-Olasz SOO. Beocsint 6.1.000. Orasche 23760 Általános jxén >9.ív<J. Sxaszváii MOOO Salg-i-urjánil3W.G00, Unkányi 97.600, Huna iü80 , Schlick 7160, Guttmann 90ü0, Naswi 63uCO Oansca--, Klotild 7600, Magyar cukor I60.00C, Adria 34000 AUantika 42CO, K irály wr 73üO, Bosnyák-Agrár ---, -lp- tik 10 Ö, l\'hobus 4460. Vasm. Villamos --, Ciitolla 76 0, Konkoidla 6800, Déli Vasút 7(KK>. Felelős szerkesztő Benedek Rczsfí Vadhőrökef, nyulat, rókát, nyastet stb. logmagaaabb árban vesz Villányi Antal Csengery-ut 23. „„ ELADÓ ejy alig hasxnált 3 lóerős MOTOR t:i*kcim Upunk nyomdájában Megnyílt Megnyilt SZABÓ ÉS KÁROLYI villany felsxorclésl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÍH ALATT A VAM.MUUU MKLLKTT. - hol a le^\' jutányosabban és leggyorsabban eszköxöltet-nek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat este 9 óráig eszközlünk. ARGENT János modern <ip6>>Uxletében Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett cipő ax anyag Jóvága cs kiváló gondos késxitésénél fogva a le, jutányosabb. Óriási választék kéxxel dolgozott fekete és sxines boktx, chevreau.*, sxaxvas, anti-lop. lakk, selyem és bárvonycipőkben. Gyermekcipő különlegességek l QUITTNER ARTHUR IBiB®gű5i*7. ^ jHűi vlUKlUsl voxetökeV, motorok, otUlárök, Vv I n.l.mlnl lalnfnnnlr nonrüll é.■ lolxó- W ^ Elvállal világítási voxotoko\'., motorok, osUlárOk, w ** ■ valamint teloíonok, osonRÖk éa Jolső- - tj kosxtilókpk foltsorolásit. kaatóly-vllUmharltó beroad®x*»6t. Minden uomtl villamos munkálatok gyorsan osxköxöltatnok. araksxortton vórsI motorok ujratokerosalósot. Mlnuennemtl úgók raktáron. Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék tg i ^t Hiltényicipő •llftTilkfi«l<kD«k «• b«,.»f»e«l . .oporlokcak oltiO «atf»»\'*nk MILTtNYI SÚNOOR ÉS FIA ciróAKniA^cA NAGYKANIZSÁN, FÖ-UtOf! • »áro. jial«láj*\'\'»r• M7 Meahivó. A „Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet*4 I922. december hó 26 án délután 3 órakor tnrija aRovgonyi-utcai torna-teremben V. óvr rendes közgyűléséi, amelyre n tagokat íjsziclettel meg hivja az igazgatóság. Tárgysorozat; 1 Jegyzőkönyvvezető válasz-tAsn 2 E\'nöki megnyitó. 3 A mér-lég c\'.ótcrjcsztóse, r.z évi liszla eredmény hovaforditúsn iránti javaslat. 4 Az alapszabályok 6 §-ának ir.o-dotitósa. (Üzletrészek fc\'cmo Ó3e) 5 Neláni indítványok. (Az aiapsza bályok 17. § a értelmében nei&ni indítványok 8 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnak írásban be-terjesztendők ) 6 Az igazgatóság és felUgyclóbizotisAg felmentése, a kisorsolt igazgatósági ós lelépő fel-UgyolőbizottsAgi tfigok helyeinek betöltés. Magyar FIAT Taurll guruiulraktár, teheráru íuvrroxás, szcmeiy-íuvaroxáa, Javitó-mflhcly, bcrixlu-árusitás. Telep Tárhéx-ulca. Telefon 1S3. Igazgatósig; FŐ-ut 8. Baxár-épUlot. Telefon 336. Nagykanizsai Autóforgalmi Résxvénytársatig NAGYKANIZSA Rövidáru nagykereskedésemben egy ügyes utazó azonnali belépésre kerestetik, aki a vidéken kellő ismerettséggel bír DEUTSCH JÓZSEF Kazlnczy-utca 8. szám. KARÁCSONYI ARAK Pargel 420 Karion 430 f25tÖ 440 Siffon 450 férna grenaőin 480 feikenőó 360 Zspbhcnöö 60 Sci:ottis szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru-házában. Nvomatott a laptulaldonosok: Zalai ás Gyarmaii konvvnyomdálábao. 61. 6vfolyjtm Nagykanizsa, IWa dcoember 21. Csütörtök 289. szám. Rgycs szám ára U) korona. • V : RgJ M..pr> iO.. . hAo..r. ÍM__K l Esküszünk!... Láng csapott fel a ködös decemberi égre Csaba piacin az otlho nukból kiöíötl, mindenükből ki foszlott, erdélyi srámüzőtt magyarok keserűség tengerétől elárasztott, két tőrrel átszúrt, szenvedő lelkéből. Mikor a kóbor kutyának eny-helyet ád az emberi szánalom, Erdély bitorló kutyái, a Jankuk vérszopó hadának gyáván aljas népe korbáccsal veri ki az évezredes rna-;yar fajnak fiait. ősz n/akállu, reszelő fejű aggokat, tépett ruháju asszonyokat és mezilclen gyermekeket. A keserűség, a fájdalom, a nyomor, n szenvedés és megaláztatás kért hangot a menekültek ezreinek szive mélyéből ott Cs^bn piacán. Gajda Béla, a gyűlés elnöke merített a lelkek keserűségének árjából, mikor a havas főrgetegbrn, fedetlen fővel megállva mondotta el beszédét. Testvéreimi Én lehetetlent szeretnék kérni az Istentói I Szeretném, ha megáldana egy percre a Szentlélek tüzes nyelvével s ajkamra adná a végítélet bosszúálló angyalának koszorúját, mely a holtakat is életre keltil Mejd megrázó hangon ecseteli a száműzöttek mér-hetlen fájdalmát, aminek hét Iőre járta át lelküket; az olthatlan boszu-vágyat, ami a gaz bitorlók ellen él; az égő epekedést az otthon iránt, mit nem ismerhet az, akinek otthona megmaradt! Szeretném beleharsogni a világba, hogy ez n szív és ez n lélek embereknek a szive és lelke. Ezek a szivek nem tudnak végtelenségig szenvedni! Elég volt a gyötrődésekből, mi ha/a akarunk menni, ebben segítsetek! Igy be 8(élt az elnök, mire levett kalappal, Ott a havas förgeteges időben ötezer ember ajkáról szállt el n fogadalom: „Esküszünk az élő Istenre, nogy a bilincset szrttö\'jiik az Olt, Szomoa Maros >-s Schts<örös ni lében rs esküszünk, hogy a székely hegyek viszhongo-ni fogjak H-rthi/ Miklós nevet, eikü>tünk, hogy az erdélyi bércek nütás ajkunk kutana dalát zengik vísí -a, ■ s üt ünk hogy lest még egyszer ünnep a vitádon és haza megyünk azokhoz, akik minket dórnak / Ugy áldjon vagy verjen bennünket n rnngyurok őrök Istenei Áment* Megrázó és történelmien drámai jelenet volt ez, mely Csaba piacán tőrtént. Szivekből felszakadt tűz, cnely förgetegben is égeti a magyar lelkeket, de vájjon meghalljuk-e mindnyájan s fülükbe jut-n azoknak, kik élő istenekként iiélnek itt ezen a földön elevenek és holtak felett. Hiszen éppen most készül az ujabb hóhércsapás a fejünkre, midőn nem elégszenek meg az elrabolt msgyar főidnek elbitan- go!t nogy kit.cseivel, honem még ráadásul sucot is akarnak kipréselni belőlünk. A Itghallatlftnabb igazságtalansággal Mkötnek ben nünket s azt akarják, hogy még . hurok árit is fizessük meg nekik. Minket itt nem űzött ki hsjlék* inkból az aljasság. Mi legal.ibb fedél alatt vngyunk s ha van mit. akkor eszünk. De oz a sok ez*, •\'pró keresrt, ex a sok bete* szer vezet, az a sok nélkülözés, ínség* nyomor, mely rajtunk van, mind onnan ered, o rnbló, bitangok garázdálkodásából. Éreznünk kell te hát, hogy Itt nincs mós módja a szabadulásnak, az életnek, mint »-erő, a bitorló gazoknak ököllel -i Űzésc erről is szentelt földről. D-nem most. Télnek fagyában jártunk mi már. Elfagyott tagoknak pól.\'ó mankója itt veri fülünkbe a szomorú ütemet ezerével ma l». Ke zünkből kicsavarták a fegyvert, vádunkról lehúzták a ruhát, ma tehát még nein lehel. Nem lakozik ugyan bennünk Krisztusnak a vég jelenségig tűrő szive, mert a mi lelkűnk gyarló emberi lélek, de még mindig hordoznunk kell a keresztet. Hanem a csabai gyűlés tüze égesse a lelkünket! Dr. Tarányi Ferenc Zalavármegye főispánja. Kolbenschfa? 86tát felmentette a Kormányzó. Budapest, dec. 20. (Fővárosi szerkesztőségünk telefonjelenté«e.) A kormányzó ur őfőméltósága a belUgymlnlsxter előterjesztésére Kolbvnachlur? Bélát, Zalavármegye főispánját exon állásától buzyó szolgái againak oüimi •>*«« mellett felmentett* Am Tiráuyl Ferenc ncui/ctgyUlési képvisolőt Zalavármegye fő lap.injává kinevezte. Az eilenzék újra ex-lexbe viszi a kormányt Holnap tartja utolsó karácsonyelöttl ülósót a Ház. Az Indemnitás vitája még januárban is folytatódik. Budapest, dec. 20. (Ssjat tudósítónk telefonjeien\'és?) A nemzet gyűlés ma délelőtti ülés.- hsroin^c gyed 11 órakoi kezdődött. Nnpi rend szerint követke/ik m indem-nitus folytatólagos tárgyalása. A/ első szónok Hallét István. Rupert kijelentéseire válaszolva megállapítja, hogy a katolicizmus mindig az emberiség javai szol gálta. A magyar honfoglalást is a kereszténység szenteltette, amikor azt Szent István államvallását tette. Tévedés azt hinni, hogy a ke resztény kurzus a* erőszak elvét alkalmazza a poliiikóbnn A cél »:/, hogy a keresztény msgynrs.ig visszaszerezze .t.oVat .. gazdasági po\'i ciókat, amelyeket a zsidóság ma gánuk megszerzett. Keresztény gaz dasági politika az, amelyet in.i gunkenak vallunk é* e:t ü zsidóság nem veheti% tőlünk — rossz néven. Sajnos, a keresztény irányzat az elmúlt két esztendő al"t nem tudóit sokat produkálni. Pedig a közvélemény tetteket var, elhatározó lépést, legelsősorban a megélhetés megkönnyítését. Rátér ezután a hitelkérdésre és a zsidó bankok megrendszabályoznál sürgeti. A tőzsdét is meg kell reformálni, mert azt az óriási szerepet, amelyet a közgazdasági életben ki- f«jt, egyedül csak nyerészkedésre használja fel. Majd a vámpolitikai kérdésekről beszél. A kővetkező szónok A l/öldy B*la, aki n fajvédelemről beszél. Fajvédelem és integritás — ez lehet csak n kor mány programja. Azután fontos kérd -s a nyomor enyhitése. Buda pesten több mint százezer tuber-kulotikus beteg van minden kü\'ö-nöscob kezelés és gondozás nélkül. Szükségesnek tartjs n kötelező or vosi vizsgálatot n házasságkötő, előtt. Kárho. tatja az egyke rendszert, amely n nemzet lételét alap jalban támadja meg. Cicsswein Sándor következik ezután szólásra. Szükségesnek tartja nz agrárpolitikát, de ezt teljesen kt\'do nbari\'va nem látja a kormány munk -j íban A népmilliók érdekeit kell szem előtt tartuni az or-./ngos politikában, ugy mint ahogy nzt a fej\'ett ku\'turáju, gazdag c$zaki ál Nmok lestik. A fjjvédelem kérdését nem ólmos botokkal, nem gyűlölettel, hanem demokratikus fejlő déssel lehet elérni. Az elnök ezután szünetet ren-del el. A Háx egyébként december hó 22-től január 8 ig karácsonyi szabadságra megy, s igy az indemnitás vitája még jinuir hóra is átterjed s azt vulószinüleg ki is fogja tölteni. Megválasztották nz uj lengyel köztársasági elnököt. Varsó, deC. 20. (Éjfélkor érkezett.) Az uj lengyel köztársasági elnököt Vojticlhovstky Stmis\'.ó személyében megválasztották. Az uj köz társasági elnök a baloldali pártok jelöltje volt és mint ilyen, nem vaiÓRMnü, hogy politikájában más irányt fog követni mint szerencsétlen sorsú elődje. Régebben belügyminiszteri tisztséget is viselt és agilis tagja volt a lengyel szociálist* párt szervező bizottságának, amelynek 30 évvel e/előtt tÓrtéot megalakításában is résztvett. Ezer-kilencszázötben azonban szakított a lengyel szociálista párttal, mert annak forradalmi irányit nem helyeselte. Oroszoraxág keletre vonja össze hadseregét. Helsingfors, dec. 20 Megbízható értesülések szerint a szovjetkormány katonai ereiét Oroszország keleti részein összpontosítja. Ukrajnában éhségzavargások törtek kl. Herlin, december 20 Az ukrán központi végrehajtó bizottság elnökének, Petrovszkijnak hivatalos közlése szerint Ukrajna éhinséges vidékein december 1 én 5 millió ember volt kenyér nélkül és szorult állami ellátásra. A lakosság nagyobb része egyelőre még a saját erejéből tudja táplálni magát. Az ukrán éhinséges vidékeken a chersoni, jekoterinosz-lávi és kievi kormányzóságokban az éhező lakosság több helyen fegyvert fogott a vÖrŐs uralom ellen. A fölkelők elsősorban mindenütt az élelmiszerraktárakat fosztják ki. A német kölcsön Ugye. Berlin, dec. 20. (Éjfélkor érkezett.) A németeknek nyújtandó kölcsönre vonatkozólag a francia snjió egyrésze is bevallja, hogy Franciaország és Amerika között tényleg folynak tárgyalások, amelyek azonban elsősorban arra vonatkoznak, hogy az Egyesült Államok pénzügyi szakkörei teljesen tiszta képet nyerjenek a németek telje-sitó képességéről. A kölcsön sor sárn vonatkozó minden jóslat ma még nagyon korai volna. Kivégzések Írországban. London, dec. 20. A haditörvényszék vizsgálata nlapjún az ir szabiid állam hatóságai mn reggel Dublinban két embert kivégeztek. A kivégzettek ahhoz a tiz emberből álló csapathoz tartoztak, amely egy idő óta a nagy déli és nyugati vasutak vonalain észlelhető vonatkisiklásokat idézte elő. Ezenkívül néhány helyen felszagatták a síneket és a vonatokat kirabolták. ZALAI KÖZLÖNY 1*22. december 21. A szülői ház és az iskola. Kivonat Sx. I. tanárnak a fógimn. ssiilói ért«k«x!<tén elhangzott előadásából. — (Vég.-) Nagy gonddal kell a szülőknek a gyermekek pajtásaira ügyelni (ne legyen nagy korkülönbség). Mondd meg ki a barátod s én megmondom, ki vagy? — Igen káros hatással vannak a fiukra a tömeges összejövetelek, amelyek játékkal, pletykával, sokszor kártyázással, cígarettázással, sőt ivással, piszkos beszédekkel, illetlenke-désekkel telnek el. Nem sokkal több jót mondhatunk az úgynevezett házimulatságokról és diák-zsurokról, amelyek elfonnyasztják lelke üdeségét é» nem egyszer pusztulásához az első lépések. Sokszor a lélek hervadása már egy-egy „diákuzsonnán" kezdetét veszi. A bölcsesség rigorozitást kér tőlünk e kérdésekben. A táncból is a legtöbb ifjúnak kára van s bizonyos, hogy csak erős akara-tuaknnk s erős lelküeknek való. A dohányzás, szeszes ital méreg a fejlődő szervezetre. S mégis mily szomorú adat az, hogy osztályonként alig van egy-kettő, aki nem cigarettázott s az egész gimnáziumban 2—3 van, aki nem ivott szeszes italt, sőt sokan állandóan kapnak otthon. Moziba engedély nélkül nem mehetnek tanulók, sőt nagyon elég lenne a tisztán ifjúsági előadások látogatása. A foot-ballt azért tiltotta el az intézet, mert a, szomorú tapasztalatok mellett csak durvaságra, érdességre szoktat s elvon a komoly munkától. óriási jelentőiégü kérdés az ifjú -------c..7_:, ...U t.-.miiU meg gondolatkörét és érzelmi világát. Hányan vesztették el hitüket, ártatlanságukat a rossz könyvek miatt. Pedig ifjuságunk körében is nagyon el vannok terjedve az úgynevezett detektivregények, a ponyvairodalom izgató, buta, veszedelmes termékei, melyeknek belső értéktelenségét rikitó külső\' táblájuk igyekszik takorgatni. Igen jellemző párhuzamot lehet vonni az ilyeneket olvasó fiu s egy másik között Nagy részt a könyvek olvasása, cigarettázás, footballozás, mászkálás, sőt erkölcsi romlottság együtt szokott járni, s az ilyenek az osztály megrontói. Pedig mennyi a jó könyv, amilyenekkel az ifjúsági könyvtárak is ellátják a fiu ksl, Erre alakult a „Magyar Jövő" irod. vállalat, melynek értékes és hssznos és olcsó kiadványait az iskolában megszerezhetik. A legszebb ifjúsági Ispot, a Zászlónkat is sok fiúnak kellene járatni s mindnek ismerni kellene Foerster világhírű müvét: Az élet művészetét, mely a jellemalkotás valóságos tankönyve. Mennyi veszedelem fenyegeti ifjúságunk tisztaságát, hogy tele van soknak lelke piszokkal, s mily csúnya rabságban szenved sok jobb sorsra érdemes Ifju. Az isko lai munkában, viselkedésben való feltűnő hanyatlás nagyrészt e kérdéssel függ össze. E téren legbiztosabb eszköz az elterelési Minden A fa tájékoztató ára Nagykanizsa területére. — Saját tudósítónktól. — E-ierint egy űrméter (egynegyed jSl) hasábfa 4000 K, Nagykanizsa, dec. 20. Mint jeleztük volt, % nagykanizsai faármegállapltó bizottság dr. Sabján Gyula polgármester elnök-lete alatt ülést tartott, amelyen megállapították a fa uj tájékoztató árát Nagykanizsa területére. Eszerint a kemény, száraz, hasáb tűzifa (nagyban) vagononként, házhoz szállítva 96.000 K, kicsinyben, a kereskedő telepén átvéve, métermázsánként 1000 K, ugyanaz házhoz szállítva 1040 K, aprított tűzifa a kereskedő telepén métermázsánként 1100 K, házhozszállítási költség őt métermázsáig métermázsánként 100 K, őt métermázsán felül métermázsánként 60 K. Megállapította tovább a bizottság a* polgárok által tengelyen a kanizsai piacra behozott fa tájékoztató árát is. Ez azonban nem suly, de űr-méter szerint állapíttatott meg. ogy ürméter vegyesfa 3800 K, egy ür méter tiszta do-rongfa 3600 K, Ezen árakhoz a forgalmiadó külön számítódik. Ezen árak — tájékoztató árak. Ha ezen áraktél eltérő árt fizet vagy követel valaki — vevőnek mint eladónak jogábnn áll a fa átvételétől számított tizennégy napon belül, a fizetett ár felülvizsgálatát kérni az Országos Központi Árvizsgáló bizottságtól. A fa árát csetről-esetre, de legkésőbben egy hónapon belül újból fogják megállapítani, a körülményekhez képest. Jelen tájékoztató ármegállapítás a .Zalai Kőzlöny"-ben való közzététel napjától lép érvénybe. ami jellemet nevel, ami gerincet ad, akaraterőt erősít, lemondást, önfegyelmet növel, egészséges képzetekkel tölti meg a gondolatot, tiszta képekkel, friss, gazdag érzelmekkel a szivet: mindez voltaképpen a helyes nemi nevelés. A főbíj itt is, mint másutt: a gyermek akaratának gyöngesége, tehát először azt neveljük I Bánjunk a gyermekekkel szerető szigorúsággal. De a parancsoló fellépéssel, kényszerrel, komoly szi- Íorusággal járó kaszárnya, kápláregyelem, n drill már csődöt mondott, s a látszólagos külső ered- o.cmV».n » gyarmaU 1*1- kében nagy rombolásokat végez. Fegyelmezésünk alapj* a gyermek önfegyelme legyen, nyerjük meg őt a fegyelemre s érezze át ennek értelmét. Akkor majd nem kell mindig háta mögött lennünk. a stűIőí értekezletnek is az a célja, hogy a gyermekek javát mindenben előmozdítsuk. Kötelességünk is a legjobbat adni, hisz a haza>is, mely joggal tekint most minden gyermeket sajátjának, azt kivánja. hogy az ő jövőjének, az ő boldogságának neveljük Őket. Örömmel kell megállapítanunk, hogy a szülői értekezleten igen nagy számmal és érdeklődéssel vettek részt a szülők és szállásadók. Az ily jelenségek jóleső érzést és a jobb jövőbe vetett bizalmat öntik belénk s bizonyára a legjobb buzdítás és elismerés az iskola számára is. KériUk igen tisztelt hirdetőinket. hogy karácsonyi számunkban közlendő hirdetéseiket legkésőbb e hú 22. este 6 órájáig feladni szíveskedjenek, hogy ele gendS idánk legyen azok csinos kiállítására. <1 kiadóhivatal. HÍREK. — Időjárás. Az Idöjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban helyenként kevés csapadék hullott, az idő nyugaton jelentékenyen megenyhült, keleten még hideg. Váltó zékony, csapadékra hajló idő várható további hőemelkedésseL — A tegnapi hetivásár. A hetivásár rendkívül mozgalmas és élénk volt és beillett egy jó országos vásárnak. Persze karácsonyi ünnepek előtt lévén, az egész vidék behozta áruit, terményelt. És a kö ■önoíg vásárolt. A vásárt jobban sikerültnek mondják, mint az utolsó országos vásárt. Az iparosok sátrai és a kereskedők is örvendetesen élénk forgalmat csináltak. -— A házbérvallomáal Ivek beadására a határiJő letelett, iparkodjék azért mindenki — aki vallomás! iveit még nem szolgáltatta volna be a városi adóhivatalba — azokat sürgősen beadni, mert u késedelmeskedőre 25%-os pótlékot fognak kiróni. — Az inaégadó. A városi Horthy-bízottság áltat az adózó közönségre kivetett Horthy-inség adó nagyon szórványosan folyik be a városi pénztárba. Miután n belügyminiszter egy konkrét esetből kifolyólag kijelentette, hogy egy bizonyos százalék behajtható, a város vezetősége erélyes rendszabályok-" ho/ fog nyúlni, hogy a kivetett inségadót a maga teljességében megkapja. — A hitoktatás Ugye. A „Zalai Közlöny" többszőri erélyes felszólalása arra késztette az illetékes tényezőket, hogy a püspöki aulától hitoktatókat kérjenek a kanizsai iskolák részére. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy Gazdag Ferenc Nagykanizsa püspöki biztosa 40—42 órát tanít hetenként, egy világi és két szerzeteslelkész 28-30 órát. Mig « kisk.nlzsai iskolában P. Tüz ferenclelkész és Haba Mariska k. a. tanítják a hit- tant. Most Intézkedés tőrtént, hogy újév után egy ujabb! világi pap küldessék le Kanizsára hitoktatói teendők végzéiére. Ugy, hogy a hittant — ahogyan azt a Zalai Közlöny a szülők nevében követelte. csak lelkész-hitoktatók fogják tanítani. Es Igy is van ez rendjén. Mert a hitoktatáshoz nemcsak hitoktatói készség, hitoktatói képesség — de papi lelkület is kell. Várjuk tehát a kérdés végleges megoldását. — UJ gyermekorvoa Kanizsán. A legközelebbi napokban a székesfővárosból uj gyermekorvos telepszik le Kanizsán. Az illető ma tisztelgett a polgármesternél. — A polgármester előszobájában. Most, hogy a tél kiteregette szárnyait az /emberiségre és a nyomor mind sötétebbé válik, a kanizsai szegénység tömegesen keresi fel a város polgármesterét, hogy súlyos helyzetükben segitsé get kérjenek tőle. Nap nap mellett megindító jeleneteknek vagyunk szemtanúi. — Asszonyok, betegek, munkaképtelenek — akiknek serni-féle keresetforrásuk nincsen és él-niők mégis kell. iis a polgármesternek mindegyikhez van szava. Meleg, emberi szava. Nem polgármester — de atya, aki segíteni akar. És segít. Legtöbbjüket átküldi Sárkány közélelmezési vezetőhöz, hogy utaljon ki számukra kedvezményes lisztet és ha ezt sem tudják megfizetni, utal ki gyorssegélyt, hogy ezt beszerezhessék maguknak. A sok gyermekes anyáknak tűzifát, zsirt. De senkit nem láttunk\' még nyers szóval elutasítani. — Sikkasztó kereskedősegéd. A nagykanizsai államrendőrség bűnügyi osztályánál több kani-zssi lakos feljelentést tett Grünbaum Gyula kereiktdősegéd, a Koréin és Stroh Deáktéri divatkereskedő volt nlkalmazottja ellen, mert több értékes férfiruhát csalt ki tőlük — mint ismerőseitől — különböző ürügyek alatt, a ruhák egyik részét eladta, másik részével pedig megszökött. A károsultak feljelentésére a kanizsai rendőrség elrendelte a sikkasztó kereskedősegéd országos körözését. — Bogár Gl*i és Göndör Ferenc mUvószestJe. Ma este fél 9 órakor kezdődik az Uránia-mozgófényképsilnházban a Gőn-dór-pár eseményt jelentő müvész-estélye, mely az idei évad egyik legnagyobb slágere le.z. — Válogatott elit közönség számos jegyei már előre biztosított magának a mai estélyre. Az estély egyik ki. magasló száma a „Btíörö a budoir-ban- cimü pompás, finom párjclc-net, amelyben mindkét művész szinte önmagát múlja felül. A mű-tor rendkívül gazdag és essk\' felnőtteknek való. Aki valódi neme. é, tiszta műélvezetet akar, az megnézi a mai Gőndőr-eitet. Felejthetetlen lesz azok azámára — akik jelen lesznek. Az előjelek zsúfolt házat ígérnek. Vrinit. Karácsonykor naponta öt előadáaon „Hanncla" NAGY SZÖVET VÁSÁR! bamulatos olcsó á;ak - FURST JÓZSEF Kék csillag áruházában Wí. december 21 ÍALAl KÜZLOK < — N.pkBxl otthont — Kani. xtánakf Akinek naponta módjában van betekintést nyerni az élet mélységeibe, megismerni az élet kijárandó valóságát, azt a köveket megindító sötét nyomort, mely az érxÖ embernek szemére veti még a saját fekete darab kenyerét — számtalan olyan nélkülöző családdal fog találkozni, hol az egyedüli kenyérkereső az édesanya, de az édesanya nem hagyhatja egyedül magukra kicsinyeit — hiszen a mamák tudják csak, mily gondozást és felügyeletet kiván egy kicsi ember-bimbó — Így nem tud, nem képes munkát vállalni. Hány anyának lehetne munkát, kenyeret, tisztességes megélhetést biztosítani, ha lehetséges volna napközben — mig munkája után lát — gyermekeit elhelyezni, gondos, lelkiismeretes felügyelet alá helyezni. Napközi otthont kell ezért felállítani, amely télen s nyáron állandóan fenn lenne tartva, hová a mamák mindennap jéggel beadnák gyermekeiket, este pedig, munkából jövet, hazavinnék saját otthonukba. De sok szociális nyomornak lehetne elejét venni, de sok szegény omberbimbót rendes nevelés számára megmenteni, és hány agyoncsigázott, életunt és elkeseredett édesanyának visszaadni a kedvet az élethez, á iövőhöz. — Lássunk már valamit azokból a szociális olajcsöppekből Nagykanizsán is. A legfontosabb, a legszentebb, a legeszményibb kérdés — n gyermekek megmentésének kérdése. Ne legyen fáradság, ne legyen áldozat — ha gyermekekről, magyar gyermekekről van szó. Csináljuk meg a magyar nincstelenség száméra a legégetőbb intézményt — a kanizsai napközi otthont. — És apácákat, mint vezetőket a napközi otthonbe, a ma gyar gyermekekhez. — Ellopott brllllána gyürü. Lukács Géra Sugár-uti kereskedő panaszt tett a rendőrség bűnügyi osztályánál, hogy lakásáról ismeretlen tettesek ellopták rendkívül értékés brilliáns aranygyűrűjét. — Fogalma sincs róla, hogyan lophatták el tőle, vagy ki legyen a tettes. — A rejtélyes lopási ügyben az államrendőrség detektivjei megindították a nyomozást. — A munkát balesete. Dávl dovics György kiskanizsai munkás-embert, aki néhány Ismerősével szalmapréselési munkára vállalkozott, ma súlyos baleset érte. Munkaközben a gép lemetszette balkezének hüvelyk- és mutatóujját, kezét pedig összepréselte. Sérülése súlyos természetű. — A kórház karácaonyfájá ra legújabban a következők adakoztak : Dürr Vilmos, Pátria kávégyári igazgató 1000, Pongrác Sán-dorné 1000, Református nőegyesű-let 1000, Kumper Aiturné, 200, Perényl Gablca alma és 200, Kőh ler Nlna 200, Petermann Károlyné 100, Hűti Lili 100, Andrusz Ferenc-né 100, Riedlmayer Milli 100, özv. Keész Józsefné 50 koronád, A szegényház részére küldtek adományokat: Bruncaics János 500, Szabó Lajos hentes 500, Zollner János 200, Petermann Károlyné 100 koronát. — Hálásan köszöni Mária főnöknő nővér. — Felhlvóo. Nagykanizsa és Vidéke Kereskedők Egyesülete f. hó 21 én este 8 órakor Szarvas kávéház egyesületi helyiségében gyűlést tart, melyre tagjait tisztelettel meghívja. Tárgy: Forgalmi-adóra vonatkozó egyezkedés megbeszélése. Elnökség. v Elgázolta a gabonásszekér. Nagykanizsa, dec. 20. Könnyen végzetessé válható baleset érte ma délelőtt a hetivásár alkalmával Adlovics Mária nagykanizsai varrónőt. Amint a rendkívül élénk piac téren áthaladt, nem vette észre, hogy Kovács János vidéki gazdaember gabonás szekerével feléje tart. A szekér keresztülment Adlovics Márián, aki körré nagy embertömeg csoportosult, mely nyomban segítségére sietett a — Saját tudósítónktól. — varrónőnek. Különös szerencséje volt — meit csak könnyebb sérüléseket és zuzódásokat szenvedett, ugy hogy lakására lehetett elszállítani. Kovács János gazda ellen a ka-nizssi államrendőrség gondatlanságból okozott testisértés miatt fog eljárni. Kovácsot miután jegyzőkönyvet vettek fel az esetről, a rendőrség eleresztette. — Karácsonyfa kloaztáa mindazok részére, akik ezideig is — legutóbb tavaly is — karácsonyfát szoktak kapni, f. hó 21-én, azaz csütörtökön Fő-ut 5 sz. alatt lesz. A névsort feltüntető jegyzék az erdőhivatali irodában megtekinthető, vagy 351 telefon szám alatt megkérdezhető. Csütörtökön tul karácsonyfa nem adatik ki. Hercegi erdöhivalal. Adományok, özv. Szakái Íánosné 4 gyermeke részére Tibolt .ajos 1000, Buváry Béla és Sörlev JenŐ 500—500, Városy Jolánta 100 koronát ; az egy gyermekes asszony részére Tibolt Lsjos 500 koronát küldött be szerkesztőségünkbe. — Szeretnők minden egyes adakozónak a kezét megszorítani, akik segítségére vannak annak a két szegény szenvedő édesanyának, hogy gyermekeiket megmenthessék. — Ne záruljon még be az odakoz£ kéz — a kisded Jézus ünnepe előtt, ne felejtsük el a legelhagyatottabb kisdedeket 1 Mentsük meg őketI — Bevonják a filléres bélyegeket. A legutóbbi postaterifa-emelés a levél-díjszabást is megdrágította, még pedig olyan arányban, hogy a filléres bélyegekre most már alig van szükség. Amint most értesülünk, a postakincstér ezen az állopoton uj, nagyobb név-l^fiékü bélyegek kiadásával akor segíteni. Az uj postabélyegeket már nyomják. Különösen 20 és 30 koronás uj bélyeget fognak nagy tömegben forgalomba hozni, de ezenkívül 15, 25, 50, 100, 500 koronás hivatalos bélyegeket is készítenek. — Expreaaz házasság Erdélyben. Aradról jelentik a Középeurópai Kurírnak a következő amerikai izü esetet. Balassa Béla kisjenŐi végrehajtó Mancika nevű leánya a nopokban kíséret nélkül utazott Aradra. A vonaton megismerkedett Nitianu János főldmi-velésügyi miníszteriumbeli tisztviselővel. Nitianu estére visszakísérte a leányt Kisjenőre, bevezettette magát a családhoz és nyomban megkérte a\'leány kezét. A szülők beleegyeztek a gyorsan szövődött frigybe, a miniszteri tisztviselő ősz-szeköttetései segítségével távirati nton megszerezte a dlszpenzáclót ugy, hogy nlig három nap alatt már mint férj vitte haza a kis Mancikát. — Petőfi ünnep Bukarest-ben. Buksrestből jelentik a Középeurópai Kurírnak : Szombaton, december 16 én a Bukaresti Magyar Protestáns Nőegylet szegény Iskolás gyermekek segélyezésére fényesen sikerült Petőfi-ünnepséget rendezett a Bukaresti Magyar Társulat dísztermében. Az estélyen a bukaresti magyarok Petőfi-verseket szavaltak és Petöfl-dalokat adtak elő. Az ünnepség jövedelmét sze-génysorsu magyar iskolás gyermekek karácsonyi segélyére fordítják. KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb FILIPP békebeli anyagból készült sóját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kabátok ban, jumperekben, blúzokban, kesz ty ükben és nyakkendőkben nagL választék. — Szombathely, Szél Kálmán utca 6. — Elveszett szerdán a fapiacon egy körülbelül 3 hetes kismalac. Felkérem azon vasútit, aki a malacot ott felvette, hogy azt a rendőrségnél leadni szíveskedjék- — Ma, amikor minden drága, akkor legalkalmasabb karácsonyi és újévi ajándékok jumper, férfi 6s női harisnyák, ingek, nyakkendők, kesztyűk, speciális Ízléses finom dolgok egyedül Grünbergernól, Fő-ut 11 szém. — Telefon 221. — Uránia. Szombat—vasárnap minden Igényt kielégít\' dupla műsor .Koldusgróf\', bájos társadalmi dráma ?> felv. Szécsi Ferkó-vat fcledhetetlenul kedve* szerepben és .éjféli express* izgalma* kalandortürt. » íclv. Karácsony ünnepén naponta öt clőadinban egy csodálatom néniét filmet mutat b\'o az Uránia. Gerhard Hauptmann .Hannele\'-jét. A zenekart a Ilim abszolút tökéletességéhez mérten kibővítettük, ugy. hogy elsőrangú kvartett íogjn at olVadasokat ki«mi. — Arany- ás oxttatbaváltáa, Budapest, V\'irmogye-utca két Hivatalos órák Egy debreceni lapaxerkeastő kigúnyolta Sxflxmárlát. Debrecen, dec. 20. (Éjfélkor érkezett.) Az egésx városban érthető Izgalommal tárgyalják Löblovits Lóránt Józsefnek, a Debrecent Független Ujsá^ szerkesztőjének a kereskedelmi utazók kabaréján tartott konferánszát, amelyben durva hasonlattal Szüzmárlát, Magyarország patrónusát és a szeplőtelen fogantatást kigúnyolta. A debreceni sajtó erélyes hangon követeli & megtorlást a zsidó vallású lapszerkesztő ellen, aki lapjában maga is beismeri, hogy a gúnyolódó kifejezéseket tényleg használta. A Tiszántúli Hírlap szerint Sághy rendőrtanácsos kijelentette, hogy Szabó Gyula ügyeletes rendőrtiszt ez ügyben már beadta jelentését éa azt a rendőrség a királyi ügyészségnek, mint vádhatóságnak át Is adta. Ebben az ügyben tehát a debreceni bíróság fog ítéletet mon-dani. Franooaka. Borttnl. legnagyobb tragikája ját>x« filmvilág főszerepet abban -i remek társadalmi drámában, melyet n»a, csuturtuköa é» holnap. p:ntek«u mutat be « Világ-mozgó. Kt a Hím az olaiz kli)s-:it tográltn egyik legszebb irodalmi alkotása e* Sardou Viktorten hlro» fr»neia iro hason-cimu Jrumija után lelt Ilimre átültetve. A drám cima a .Gyilkos szenvedély*. flz orosz éhínség borzalmai Négyszázezer éhező Indult a vörös Moszkua felé. Katonaságot kUldtek a nyomor hadseregének leltartóztatésara. Belgrád, 20. A „Novoje Vrcmja" közli Rigából, hogy a Dél-Oroszországból gyalog indult négyszázezer éhező paraszt Moszkva felé — kenyérért: útközben igen sokan elpusztulnak közülük és a halottak temetetlenül hevernek az országút szélén. A szovjethatósáqok vörös csapatokat vezényellek ki az éhezők feltartóztatására. A vándorútra kelt éhinségeseket kényszeríteni fogiák. hogy térjenek vissza falvaikba. Oroszországból Luckba érkezett Nesztercsuk százados, akinek parancsnoksága alatt Szovjet-Ukrajnában 20 fölkelő különítmény áll. A fölkelő csapatok el vannak látva fegyverekkel, munícióval, géppuskával, sőt ágyúval is, amiket a falusiak az éhező vörös katonáktól kenyérért vásárolnak. KÖZGAZDASÁG. A borpiac. A borpiacon a forgalom igen lanyha, a kínálat nagy, ezzel szemben ugyazólván semmi kereslet sem mutatkozik. A termelők, akiknek még óbor van a tulajdonukban, csak ugy adják azt el, ha a vásárló az óbor mennyisége arányában ujbort is vásárol. Azonban ez sem fokozza a forgalmat, mert óbort is kevesen vásárolnak. Arak : Mindszent (jobb minőség) 70—80 K, (közepes) 40— 50 K, Kalocsa (gyenge) 40-42 K, Siklós 80-100 K, Sárvár (10-11 fokos) 80-90 K, Dunapentele (11 fokos seprőstől) 72 K, óbor 11—12 fokos) 120-140 K, Örkény (11 fokos) 60-70 K, kínálat; Mór (óbor) 240 K. Statisztika ax erdélyi vasúti hálóxat pusztulásáról. Kínos feltűnést kelt a C. F. R. (román államvasút) forgalmi és vonatutáni osztályának most nyilvánosságra került statisztikája, melyet most terjesztettek a közlekedésügyi miniszter elé. A statisztika szerint a C. F. R. által átvett erdélyi vonalakon 1919. évben 1960 vasúti baleset, összeütközés és kisiklás történt. Ez évben pedig szeptember végéig 2080 szerencsétlenség történt. Ha az év utolsó három hónapjában is csak ebben az arányban történnek balesetek, akkor 1922-ben 2600 balesetet kell számításba venni. A jelentés a balesetekért a C. F. R. személyzetét okolja, elsősorban fegyelmezetlennek és megbízhatatlannak minősítve az alkalmazottakat. A jelentés felhatalmazást kér a minisztertől a személyzet kicserélésére. Grosz és Társa bank- és tössda-bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. amalat. SuIgönycLa): &3~h6r H .atrk. »U»« Telelőm 331. ZALAI KÖZLÖNY 1922. december 21. Valuták s NapoUoa 3ÖOO, font 10776-11075, Doltfx 1415, FrincU frank 173—79, Márka 36-44, OUji Hm 114-19, Ositrík korona 3 46—3 50 UJ 1375—1475, Sxoko) 68—72, Svájci frank 448—53, Dinár 2620—2680, Lcngyol márka 18—14, Hollandi forint 936-060, Belgafrank 169—1Ö«, Léva 14—16 Devizák: Amsterdam 935-50, Koppenhága 480—490, KriíxHáiil* 440—450, l.ondoo 10750 11050, Berlin :;6~44 Milano 115-120 Páxis 173-79, P/iga 68—72, — Stockholm 623-638, — Zürich 440 -55, — Wien 350- 360. — Zk&ib 630-070, — New-York 2-340-415, Var«/. 13—14, Bukarest 1375 — 1475, Sofia 18-19 Zürichi zárlati Ber<:n 7 87 Amsterdam 210 9, Hollandia-New-York 527 -20 i.ondon 2443, Pirii 3050, Milano 2700, Prága 16 76, Buda-pest 22 J„ Zágráb 146, V*rsó 00\'3, Wieo 0 76, SxöíU 397 Oaxirák bély, 0 76 Termény jelentési üuxjl (Tfsxavldékl) 10600—10700. egyéb lOíOO-SOO, roxs 7600-7700, takaxmi ny áxpj 670O-6V00 lórirpji 7600-300, xab 6600-6800, tengeri 6300-0400, repce ISOOO—I40!X>, korp* 4700—4800, kóla* 3300 —8800. Budapesti állatvásári Maxhahus I. r. egészben 330—440, hátulja 310— 4c:y, flcjo 320—420, 11. r. e^éssbeo 210-310, butulja 240-330, olejc 150-16:) Növendék raaxha: 1. r. egészben 2*0-260, borjú (ÖWtt Wrb) 475-W.0, Készlet: Nagy-□uxha 5$, eladás 26, — Növendék marha —, eladás —, borjú • , eladás —, .Marhabír 440—470, boijubór 900-&50. Birk* —, eladva —, Juhhus 280-320. Sertésvósór i Felhajtás 1624, Elkeli délig 107, öreg — KÖzép 420, Könnyű —, I. r. 4*0-460, II 420 Zsír 720, Szalonna 590, Leli. huj 420- Értékek a magánforgalomban: Általános szén 95Í00, Kima 11425, Schliek 7509, Atlantikn 4700, Lipták 4300. Déli vajul 730O K. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések ARGENT János modern clpóaaUzletében Nagykanizsa, Oaáik-tAr 1r veit cipó >i any.ig jósiga ét kiváló gondos kcss>lC»éoél fogvi Óriási választék késx<) és stlnos "jok»t, chovro*v<x, szarv**, antilop, lakk, sol>«m i* bixsooycipókben. Gyermekcipő különlegességek I Uj bor literje 50 korona, 5 lúcitéi feljebb LlchtenstSdter (Ligeti) Ede vörös í. fehér SsomQru.utcll 3. NAGY PÉNZT fizetek nyest, görény, vidra, mezei- és házinyúl BŐRÖKÉRT B OB FORGÁCS REZSŐ forgács SZŐRMEKláLLITáSA Nyitv/a: reggel 8 őrétől este 7 drálg. njdnlio dúsan felszerelt ralítdrát Klnlzsy-utca 21. sz. alatt m fmwk KltUnö zamaíu karácsonyi ujbor 50 korona, da ez bori BRUNCSICS JÓZSEF S\'.\'.\'íSü\'^r^ KIvónotra háxhox szállitom. Karácsonyi olcsóság! 1 kiló szaloncukorka 800 korona az Általános Fogyasztási Szövetkezetnél Erzséöet-íőr 17. KARACSONYI VASAR legolcsóbb ás legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Imakönyvek «\' lennsgyobb választékban, a legszebb kötésben Képeskönyvök,\'kópés ABC-ók Festökönyrek Ifjúsági Iratok, meséskönyvek Társasjátékok kicsikék és serdültek részére rendkívül nagy választékban Képeslop albumok, omlókkönyvek Dlsztevólpaplrok, családi dobozok Börlórcák és retlkülök Festösxerok Gyermekjátékok, bubák Karácsonyfadíszek F8SCHEL FOLOP FIAI házában NAGYKANIZSÁN. QUITTNER ARTHUR Tclpfnn\' k»t«»4g«»B ongclilyoiott vlll.nymier.lö Tolofrin- NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. fcJlJ^T vUáeiU^ veaotékok, motorok, csillárok, > 1 Afc ^^ 0 valamint tolofonokr. oaoncrolí im IaIxA. b Elvállal vUiglt&al vozotékok, motorok, oslll&rok, valamint tolofonok, osongők in Jolxő-késztllékok folsxorolóaót, kastély-vltlamhárltO boroadoztsát. Mludon-noma villamos moakálatok gyorsan ©sxköxőltotnok. Sxakszortlan végzi motorok ujratokorosolósót. Mtunennomü égök raktáron. Hova sietsz öregem? (ötvös-tér Sí. szSm alá a Vasudvarba Köhier Tettvérek céghez, Kemény tűzifa , 1 métermázsa 900 korona SOMOGYI TESTVÉREKNÉL. Magyar I r. ». Ba<Up«at k4pvl«el6t4s*. Taurll gummlraktár. teheráru fuvarozás, szomóly-íuvarozás, Javltó-milholy, bonzin-árusítás. Telep: Tirháx-UtCB. Telefon : 183. Igazgatósig: FŐ-ut 8. Bazár-ópUlet. \\ T«lefon: 358. Nagykanizsai Autóforgalmi Részvénytársaság NAGYKANIZSA FIGYELMEZTETÉS! Nagy nyersHi.yagkísxletcink niódol adtak nrrn, hogy a kereskedelmet lényegesen olcsóbb áron elláthassuk * kiváló terpentioes „Pyraro* ciríkrímcQíl. A közönség saját érdekében cselekszik, lia sxük«é^lotét sürgíscn fedezi, merr, ha a kor<skcdók késxletei kifogynak, mir c>.ik jóval drágábban les« beszerezhető a .Pyr^xn*. A > jvri árak mir is magasabbak cs további árváltozások várbaték. A terpentinc.% ,Pyram* övekig eltelietó, s u gy^r — inely a szakmában a Icgelxó és legnagyobb — garantálja, hogy a jaxi ,1\'yram* cipőkrémnél jobbat, tökéletesebbel s a c Ipórc elónyösebbet előállítani ne:n lehet. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI OVÍR RT. (ijAr, ljuilnj.cn, T.inr.vAr, W!rri Nvoniíioil > IsMulÉldonowIt: Z»Ui is Gyurmtti kSnyvnyomdájibnil. 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 22. Péntek 290. szám. rkHlU<4( 4i kiadóhivatal KA-ot I*. laUmkuflaltfan 7». u(m. Egyes szám ára 10 korona. Az uj főispán elé. Nem űzünk személyi kultuszt, nemzetmentő, hazafias munkánkban mindig a nemesen nagy célokat nézzük, de a tegnapi napon szankcionált fóispánvál-tozás mégis túlnő a szürke lii-rek keretein, túlnő, mert ugy a távozó Kolbenschlag Béla, mint az újonnan hivatalba lepő dr. Tarányi Ferenc egyénisége, a főispáni állás nagyjeleutőségével kapcsolatban mindenképen a mai nap uralkodó problémájává vált. Kolbenschlag Béla, a munka es az alkotás embere eltávozik abból a székből, ahová a kormány hosszú hónapokkal ezelőtt ültette. Távozását őszintén sajnálja minden zalamegyei igaz érzésű magyar ember. Ha most — egyelőre talán az lesz a helyzet — hogy Kolbenschlag Béla visszavonul o nyílt közéleti szerepléstől, hisszük, tudjuk és az az óhajunk, hogy értékes tudását, lankadhatatlan munkabírását még hosszú időkig áldozza a magyar haza jó-voltáért. — Utódja, akit hódoló tisztelettel üdvözlünk, Zalavár-megye uj főispánja, dr. Tarányi Ferenc minden tekintetben méltó lesz elődjéhez s a nemzeti hagyományokhoz. Nem a hangulatot kergető, zajos tapsokra vigyó, hanem a csöndes munka bajnoka dr. Tarányi Ferenc, akinek a Zalavármegyei Gazdasági Egyesületben kifejlett közgazdasági tevékenysége biztató jövőre enged kilátást. De üdvözöljük dr. Tarányi Ferencet mint a nemzeti gondolat ós migyar röneszánsz harcosát, s kérjük őt, hogy Kolbenschlag Béla nyomdokain haladva, főispáni működésével emelje az országot, emelje a megyét arra az elgondolt ideális nivóra, ahol Magyarországot és ahol megyénket látni óhajtanok. Nehéz viszonyok között, nem diszes méltóság, hanem inkább felelősségteljes és emberfölötti munka vár uj főispánunkra, dr. Talányi Ferencre. De meggyőződésünk és hitünk, hogy dr. Tarányi Ferenc mindenben és mindenkor, a magyar faj el- pusztíthatatlan élniakarásával, tehetségével s ambíciójával diadalra viszi, érvényesíti az ország és a megye érdekeit. És egyesülve a keresztény nemzeti agrárpolitika jelszava alatt, mi is felajánljuk munkás szorgalmunkat Zalavármegye első urának « magyar nemzeti ideálok megvalósítására (o.) Az indemnitás vitája. Csöndes nap a Házban. - Budapest, dec. 21. (Ssiát tudósítónk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés ülése háromnegyed 11 órakor kezdődött. Az Indemnltásl vita első szónoka Lovász János. A kisgazdatársadalom lapjaival foglalkozik. Reflektál a Pesti Hirlop támadó cikkére, amelyben a lap a kísgardákat gúnyosan aposztrofálta. A következő szónok Baross János. Mint pártonkívüli képviselő jobbra is, balra is meg fogja mondani az igazságot. — A zsidókérdés nem lehet politikai programpont. Aki gazember, azt n törvény elintézi. Magyarország semmi esetre uem maradhat meg mai szűk hatarain belül. Az országot a haláltól az irredentizmus gon oolatu menti meg. A trianoni béke csak epizód a fajok nagy harcában. A trianoni békét fel kell borítani, minden eszközzel, a legnagyobb elszántsággal. Meg kell teremteni a nemzet egységét, mert csak egy séges nemzettel lehet egységes külpolitikát folytatni. Zsirkay János beszéd*. Rövid szünet után Zsirkay János emelkedik szólásra. Részletcsen foglalkozik a fajvédelem problémájával. Amíg a nemzetgyűlés legtőbb-nyire személyes kérdésekkel foglalkozik, az égetően fontos szociális kérdések megoldatlanul maradnak. Srerínte a galíciai zsidók beözönlése idézte fel a zsidókérdést. Az orazág lakosságának 5 °/o a zsidó, nem lehet tehát átengedni nekik u vezető szerepet gazdasági életben, sem a művészetben és irodalomban. Elnök ezután az idő előrehaladott voltára való tekintettel az ülést berekeszti és annak folytatását délután négy órára tusi ki. A délutáni ülésen Zsirkay János folytatja a beszédét. Bizu lommal viseltetik a kormány iránt és az indemnitást elfogadja. — Utána még Kabók Lajos, Perlaky György, Prickler Emil mondanak lövidebb beszédet, majd az elnök napirendi Indítványt tesz, amelynek elfogadása után, az ülés nyolc óra előtt véget ért. A német Jóvátétel és az Egyesült Államok. Berlin, dec. 21. A német kor mány eddig nem kapott értesitést arról az amerikai tervről, hogy pártatlan nemzetközi bizottság vizs gálja felül Németország fizetőképességét. A német kormány hajlandó volna ilyen bizottságnak minden szükséges adatot rendelkezésére bocsátani. Ugy tudják, hogy egyelőre az amerikai kormány egész akciójának e bizottság létesítése a gerince, mert az ellen, hogy nz Egyesült Államok minden átmenet nélkül belebocsátkozzon a jóvátételi kérdés tárgyalásába, igen sok nyilatkozat hangzott el. Frledrlchmegcáfolja a magyar fasclatnk elutazásának hírét. Budapest, dec. 21. (Saját .tudó sltónk telefonjelentése.) Friedrich István a Daily Telegraph Ismeretes cikkére kijelentette, hogy az elejétől végéig szemenszedett valótlanság Az orosz azovjetválaaztáaok eredménye. Berlin, dec. 21. Az újonnan megválasztott moszkvai szovjetnek 1526 kommunista és 116 pártonkívüli tagja van. Az olasz faaclaták beoaztáat nyernek az olaax hadseregbe. Róma, dec. 21. Mussolini közölte minisztertársaival azt a szándékát, hogy a legközelebbi napokban rendeletet ad ki a fasclsta csapatoknak a regurális olssz miliciábn való bekebelezéséről. A fascisták ózonban mégis fenntartanak bizonyos különállást és u fekete inget is megtartják. Drótnélküli gyoratávlróforgu-lom Budapest és Boriin között. Berlin, dec. 21. (Éjfélkor érkezett.) A drótnélküli gyorstáviró-forgolom Berlin és Budapest között tegnap este megindult. — A Siemens féle távíró gép percenként 100 szó leadását teszi lehetővé és igy a nemzetközi szikratávíró forgalomban is alkalmazást nyer. A Forgalom megindulásakor a két postaigazgatóság üdvözölte egymást FUstbo ment az amerikai kölcsön terve. Berlin, dec. 21. (Éjfélkor érkezett.) Pierpont Morgsnnak az az értesítése, hogy Amerika nem adhat kölcsönt Németországnak politikai és gazdasági körökben igen nagy levertséget keltett. A faaclaták rendot teremtenek Tnrinban. Turin, dec. 21. (Éjfélkor érkezet\'.) A turini fascista végrehajtóbizottság rendeletet adott ki, amely meg- Earancsolta a kommunistáknak, ogy a.várost 24 órán belül hagyják el. A rendelet ezután megtiltotta a munkásoknak, hogy este 12 óra után az utcán tartózkodjanak. Hóviharok a Balkánon. Zágráb, dec. 21. Szerbia déli részéből és Dalmáciából hatalmas hóviharokat jelentenek, amelyek óriási károkat okoztak. A hóviharban számos ember és állat pusztult el. Több vonat a nyilt pályán kénytelen volt megállani és a hó elborította őket. Törökországban Is jogokat nyernek a nők. Konstantinápoly, dec. 21. Adman bégnek, n konstantinápolyi tőrök nemzeti biztosnak feleségét okvetlenül jelölni fogják a nemzetgyü lésbe a békekötés után megtartandó választásokon. Ha csakugyan megválasztják, ő lesz az első asz-szony, aki bármely török testület ben helyet foglalhat. Eddig még nem döntöttek arról, vájjon a nők-neVis megadják-e a szavazójogot, de m aga Kemal basa melegen támogatja a nők jogát, hálából azért az odaadó munkáért, amelyet az asszonyok az anatóliai harcvonal mögött végeztek. Szabályozták a Jóvátétel kérdését. Páris, dec. 21. Lemont amerikai bankár b Thomas tiszteletére adott banketten még a kővetkezőket mondta: Tekintettel Németország jelenlegi helyzetére, Európa nem fogja jegyezni a német kölcsönt, ugy, hogy a bankárok nem tanácsolhatják NémetorTzágnak, hogy a kölcsönt kíbocsáthassa. A Reuter ügynökség newyorkl jelentése szerint Curzon kijelentette azt is, ha a jóvátétel kérdését szabályozták, Ámerikn talán eleget kölcsönözhetne Németországnak ahhoz, hogy egyelőre kirántsa a vízből. Kétségtelen azonban, hogy Német-ország kaphat e elegendő hitelt\'a jóvátételek megfizetésére. Az amerikaiak általában rokonszenvet éreznek Franciaország iránt és tekintettel a francia nép takarékosaágára, szívesen nyújtanának nagyobb kölcsönt Franciaországnak. A német Jóvátétel Ugye. Páris, dec. 21. A Matln szerint a szenátus ragaszkodik ahhoz, hogy Polncaré még a karácsonyi szünet előtt nyilatkozzék a német jóvátételről. A szenátus külügyi bizottságától több szenátor, különösen Ribot utasítást kopott közölje Po incaréval, hogy a szenátus szintén nyilatkozatot kíván ez ügyben tőle. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, HÍREK. \' Kérjük igen tisztelt hirdetőinket, hogy karácsonyi számunkban közlendő hirdetéseiket legkésőbb e hó 22. este 6 órájáig feladni szíveskedjenek, hogy elegendő időnk legyen azok csinos kiállítására, A kiadóhivatal. — Időjárás. Az IdőjárásUni Intézet jelentése szerint hazánkban sokhelyütt volt kisebb eső, n hőmérséklet továbbra is emelkedett és tegnap s Dunántul egyes részein meghaladta a tiz fokot a fagypont fölött. Délies légáramlással továbbra is enyhe és esőrehajló idő várható. — A mentők vezető orvosa. A kanizsai önkéntes tűzoltó és mentőtestület főparancsnoksága meg-bizta dr. Szabó Istvánt a Stefánia Szövetség helyi intézetének igazgató-orvosát a vezető mentőorvosi teendők ellátására. — Eljegyzés. Stark Jenő a Bécsi Biztosító Társaság titkára 25-én, karácsony első nopján tartja eljegyzését Kuttncr Irénkével. — NŐI lelkigyakorlatok Kanizsán. Az Úrasszonyok Mária kongregációjának kezdeményezésére január első napjaiban női lelkigyakorlatokat fog tartani P. liangha Béla főszerkesztő, Jézustárs».ságl főgimnáziumi tanár, az országos hirü hitszónok és nagy sajtóapostol. A konferenciákon nem kongregar.ista nők is vehetnek részt. — A klskanlzsal kosárfonó háziipar tanfolyamra szép szám-, mi i jelentkeztek a résztvevők. Most még csak a helyiségkérdése kell, hogy megoldást nyerjen és azután megindul nemsokára a tanfolyam január első napjaiban. — Az Urleányok Mária kongregációjának karácsony faün nepélyc ma délután fél öt órakor lesz megtartva a ferences plébánia épületének szokásos kongregáció gyüléstermében. Az ünnepély keretében az Urleányok harmincnál több szegény gyermeket fognak felruházni. Jó lenne, ha a katolikus közönség minél számosabban venne részt^ ezen karácsonyfaünnepélyen. Hilár atya, a kongregáció praesese beszédet fog tartani. — Kitiltott nők. A nagykanizsai államrendőrség kihágási osztálya Felber Annát, aki lopásért már hat heti fogházat ült, csavargátiét t 15 napi elzárásra és a város területéről örök időkre való kitiltásra ítélte. — Radmanics Terézt viszont közerkőlcsiség elleni kihágásért 8 napi elzárásra Ítélte és az ország területéről kitiltotta. — A fogház karácsonyfájára dr. Bslázs Zsigmond ügyvéd, dr. Dürr Vilmos a „Pátria" p.St-kávégyár igazgatója, Löwenstein Emil és dr. Hoch Oszkár 1000— 1000 koronát, dr. Krnusz .Aladár ügyvéd gyüjtőivén 12500 koronát gyűjtött, Nyitrai Géza, Dómján Lsjos, dr. Kőnig József 500—500 koronát. Farkas Ferencné 250 koronát, Faics Lajos 200 koronát, Nováczky irodeigaz/ató, N. N. 100—100 koronát juttatott dr. Szabó Lsjos kir. ügyészségi elnök kezeihez, aki ezer. összeget nemcsak a karácsonyfa céljaira, hanem a nincstelenséggel küzdő szobaduló rabok gyorssegélyezésére fogja fordítani. További adományokat szombat délutápig még mindig le lehet adni a kir. ügyészség elnökének. — Jó tanulók jutalmazása. Weíser János 1400 koronát, Welsz Ignác 3000 koronátadott karácsony alkalmával jó tanulók jutalmazására. Hoffmann Bernát pedig 2000 koronát jó könyveknek jutalmul való kiosztására a főgimnázium Igazgatójának. Azonkívül Berényi Elek nagykereskedő 2000, a Bőripari Szövetkezet pedig Bazsó József ur utján 4000 korona értékű cipészeti felszetelést n főgimnáziumi cserkészeknek. — Hálás köszönet a nemes adományokért az ifjúság névé ben is. A galamboki apagyilkosság Családjának réme volt az Nagykanizsa, december 21. Keddi számunkban röviden hírt / adtunk arról a borzalmas gyilkos-\' ságról, melyet Galambok községben egy tizenhét éves suhanc, írj. Horváth Imre azzal követett el, hogy fejszecsapásokkal agyonverte saját édesapját, idb. Horváth Imre gazdálkodót. Dr. Mutschenbacher Edvin vizsgálóbíró azonnal kiszállt Galambok községbe dr. Schwarcz Károly klr. törvényszéki orvossal, hogy a vizsgálatot megindítsa és az idősebb Horváth holttestét felboncoltassa. A vizsgálat azután szenzációs részleteket derített ki n gyilkosság körül. Ugyanis megállapította, hogy a saját fia által agyonvert Horváth valóságos pokollá tette a kis család életét. — Részege.\', duhaj, go romba természete miatt állandó rettegésben tartotta övéit, akik rengeteget szenvedtek a hihetetlenül brutális férj durvaságai miatt. Tizenhétéves tüdőbeteg lányát az ágyból húzta ki, asszonya-gyermekei a szalmakazlakban bújtak el előle, hogy ne legyenek Horváth durvaságainak kitéve. Ijfy a gyilkosság napján is uz öreg Horváth ismét összeszólalkozott családjával és tettle- agyonütött Horváth Imre. — Saját tudósítónktól. — gessegekre vetemedett, mikor n fejszét dobálta asszonya után, a fiatal 17 éves Imre fiu afölötti keserűségében, hogy ismét édesanyját bántalmazza az apai szörnyeteg, felkapta az édesanyja után dobott fejszét és fiatal erős karjával hatszor egymásután hataimis csapást mért vele az apja fejére, ugy, hogy az öreg Horváth minden szó nélkül összerogyott és meghalt. Amikor az eset hire szétfutott a faluban, az emberek fellélegzettek és azt mondották, hála Istennek, hogy a falu végre megszabadult ettől az ehibertől. De eljöttek a csendőrök — és elvitték a 17 éves Horváth Imrét, aki édesanyja és a kis család védelmében agyonverte saját édesapját, aki méltatlan volt a családfői névre. Ifj Horváth Imrét a ki skoméromi csendőrök behozták a nagykanizsai kir, ügyészség fogházába, hol bírái szigorú ítélete várja a legnagyobb bűnért — zi szülőgyilkossígért. Ifj. Hoiváth Imre a legszánandóbb áldozata az egész tragédiának. A boncolás után a kir. ügyészség megAdta az engedélyt az öreg Horváth Imre eltemetésére. Egy gyermek tűzhalála. A szegény ember gyermeke vannak ós nincs senki Nagykanizsa, december 21. Szomorú eaet történt a mult na- I pókban az egyik nagykanizsai munkáscsaládok lakta házban. Gödri Gyula kanízssi napszámosember, akinek három gyermeke van, köztük a legkisebbik a kilenchónapos Erzsike. Hogy kicsi családját el tudja tartani, kénytelen, hogy az asszony is segítsen nehéz munkájában a férfinak. — Es miközben a szülők a mindennapi darabka kenyérért küzdenek — a három np-róságot otthon kénytelenek hagyni. A le. nagyobbik, egy kisiskolás — vigyáz a másik kettőre, ó a csn ládfő — mig apa és anya fát fürészelnek a csikorgó, kemény téli fagyban. igy a mult nap, szintén munkára állott a favágó házaspár. A kis „családfö\'-nek iskolába kellelt menni, csak a 9 hónapos kis Erzsi maradt otthon és egy pár éves baba. Hogyan, hogyan nem—de való szinüleg n kályhából kipattant szilánkok meggyújthatták a 9 hóna- — Ha a szülök munkában a gyermekek mellett. — Saját tudósítónktól. — pos kis ártatlanságnak ruhácskáját, mert tüzet fogott és elkezdett égni. Ahogy egy kilenchónapos csöppség sivítani tud — sivított, sírt és kiabált a másik, és e sikitásra lettek figyelmesek a szomszédok, akik behatoltak a Gődriék lakásába, ahol a csöpp Erzsi már borzalmasan Össze volt égve, mig a másiknak a nagy Ijedtségen kivül nem támadt semmi baja. A kis Erzsikét azonban bevitték a közkórházba, azonban nem lehetett rajta segíteni — mert még aznap este kiszenvedett. Amikor a szülők a munkából hazajöttek — el lehet képzelni — hogyan fogadták a katasztrófa hírét. A rendőrség a szülők ellen gondatlanságból okozott emberölés büntette miatt eljárást Indít. Az iratok már a kir. ügyészséghez át vannak téve. Egy oknál több megint a napközi otthon mellett. — A nyugdíjas ás B. listás tanítók és tanítónők felhivatnak, hogy ma (22-én) adják be fizetési könyvüket és burgonyapénzükért a nyugtájukat a m. kir. állampénztárhoz. — A kórház karácsonyfájára ujabban adakoztak t Németh Gyuláné 4 üveg bor, alma és sütemény, Szabó Antal szaloncukorka és süteményt, az evangélikus nőegylet 500, Hszai János 200, Vrana Györgyné 100, Pauer Béláné 50, Pauer Mihályné 50, H. O. 50 K-t. Szakái Jánosnénak, a nogy-csiládu és nyomorban élő özvegyasszonynak, Antal Jenő nagykanizsai szállodatulajdonos, 10 kg. lisztet, 1 kg. cukrot és 1 kg. zsírt juttatott. A jótékonyságáról közismert emberbarát idegenkedik cselekedeteinek nyilvánosságra hozatalától, de ő volt az első, aki a nyomorgó özvegynek segítségére sietett. Azonkívül egy magát meg nem nevezni akaró kegyesrendi tanár 1000 K-t küldött be szerkesztőségünkbe. Két magát megnevezni nem akaró ne-rntsszivü hölgy 1 kg. zsirt, 5 kg. babot, 3 kg. főzőlisztet, 7 kg. kenyérlisztet és 3 kg. sót adományozott, mely lapunk kiadóhivatalában átvehető. — A borbélyok zárórája az ünnepek alatt. A kereskedelmi miniszter rendelete szerint a fodrászok december 24 én és 31-én reggel héttől déli tizenkét óráig nyitva tarthatnak. — A nemzeti hadsereg tagjainak hozzátartozóit felveszik az ellátatlanok közé. A vármegyék alispánjai közölték a városok, községek vezetőségével a miniszteri rendeletet, amely szerint a nemzeti hadseregben szolgáló honvédek, vámőrök, folyamőrök hozzátartozóit vegyék fel az ellátatlanok közé. — A középiskolai magán-vizsgák dija. A közoktatásügyi miniszter intézkedésére a középiskolai magánvizsgálatok dija 3600 korona. — Vetkőztető rablók Ber-llnben. Berlinből jelentik : Egy idő óta igen furcsák a német főváros közbiztonsági állapotai. A rablótámadások napirenden vannak és ujabban többször megtörtént, hogy különböző elhsgyott utcákon és tereken teljesen levetkőztetett és tehetetlenül didergő egyénekre akadt a rendőrség. Ezeknek a vetkőztető rablóknak két legveszedelmesebbjét a rendőrségnek sikerült letartóztatnia és pedig két 21 éves fiotalember személyében, kik többnyire Berlinbe érkező idegenekre vetették ki hálójukat. Nemrégiben egy idegen fiatalembert egy Berlin közelében elterülő erdőbe csalták, ott teljesen levetkőztették éo miután egy fához kötözték, ruhájá- "" val és minden vagyonával elfutottak. A szerencsétlent egy erdész találta meg. Legutóbbi rablásuk alkalmával a megtámadott egyén vé-dekezés közben megszúrta az egyik fiu kezét, ki erre a legelső mentőállomásra sietett, hol azonban gyanús lévén a dolog, letartóztatták. — Nyukosz naptár a Krátky tőzsdében kapható. NAGY SZÖVET VÁSÁR! Férfi és női legfinomabb kelmék bámulatos olcsó árakért FURST JÓZSEF 8Cék csiliac, áruházában BEOSD ] december 22 — A német kormány n Jé-vátétel ügyében hajlandó garanciákat adni. Berlinből jelentik a Kö/épeurópai Kurirnak : Beig-mann államtitkár londoni tárgya* lásalval kapcsolatban iz összes berlini Upok optimmtikusan Ítélik meg a helyzetet. Az angolok elé terjesztett német javaslatokat kedvezően fogadták Londonban. A javaslat legfőbb pontja az, hogy szabályozza az antant végleges*n a német jóvátétel ügyét. Az előterjesztés alapján ajánlott jóvátételt hajlandó a német kormány a kellő garanciákat megadni. Általános igy az a felfogás, hogy ez a megváltozott szituáció megerősítette a mostani német kormány politikai állását. — Karácsonyi nagygyűlést tart ax erdélyi Magyar Párt. Kolozsvárról jelentik o Középeurópai Kurírnak: December 28 án Kolozsvárott nagygyűlést tart az erdélyi magyar párt. Az előadók között Jakabffy Miklós is szerepel, uki n régi magyar parlamentnek volt jellegzetes alakjft. A nagygyü- , lés keretében Petőfi-emlékünnepet is tartanak. — Zálogház megazüntetéa. A Néptokarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán z.ilogosztályát megszünteti, miértis felkéri ügyfelei\'., hogy az elzálogosított tárgyakat mielőbb váltsák ki. — A zeneiskola holnapi húri-estélye (a Polgári Egyletben) 6 órakor kezdődik. A jegyek elfogytak. A műsor után tánc. — Ma, amikor mindon drága, akkor legalkalmasabb karácsonyi és ujóvi ajándékok jumper, férd és női harisnyák, ingek, nyakkendők, kesztyűk, speciális iziéses flnom dolgok egyedül GrUnbergemól, Főút 11, szám. — Telefon 221. KARÁCSONYI A JA NOÉKNAK legalkalmasabb F ILI PF békebeli * anyagból készült sóját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kabátok• ban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. — Szombathely, Széli Kálmán utca 6. Uránia. Hannele I A meny-orazág vízióját minden gyermeknek látnln kell! — Arany- ás oxüstbováltis, Ko3s-pest, Vármegye-utc« hét. Hívsük* orák " S-l*. — Franooso* Bortlnt prem-ett tv:-tott a Viág-tnozgó terna? «stc, mely alka-loxmal bemutatta a turiii Cito Cinem* ol»ss gyái remekét a .Gyilkos szenveJtly* ctznu drámát. E filmen Krsocescs ISerVoi oly hatalmas múvéstetet produkált, hogy sltg-sÜK Láttunk tálé még egy Itycn *l.kiti»t Míg csak ma Ic5i misoron. Hoiiup, szombaton s . Repu!lovas* főszerepSőjévcl bemutatóra • kerút *t .OrJvg zóna* amerikai kaUnior* film Vadbórökot, nyul, róka, stb. I«g-magasabb árban veszek. Sxabó Antal fegyver ke:eskei&. — Uránia. Szombat—vasárnap Srécsi Kerk\'i bájos alakításával. .KoMusgrúf, társadalmi «lrinta í. fel*. » kaUnJor-t&ténzt .Éjfélt espressV Karácsony unnepío .Hannele menyUwcneiele\' a raeayojszág villájának csodálatosan szép kípc CeiKaxJ Hauptmann.nsk könnyekig megható Jrimajs •bssolut tökéletes német feldolgozásban s olyan mesteri íregjáiszáshan kerül » e\'.t, milyet csak kevés nagjrszabisu t.lmen láthatunk A menybemenetel jelenete elragadóan siíp ZALAI KOZLQMt Megcsalt kanizsai kereskedők. Előlegeket vett fel az „Ügynök" ur - azután megszökött. Nagyítóin*, december 22. Egy meglehető. j6 külsejű, jó sváeláju és m.gát Szckcll/ nek ne vező ügynök jírlo végig n nagykanimi kereskedőket, hogy mint a budapesti Angol-Magyar Áruforgalmi és Kereskedelmi r. t. képviselője rendeléseket vegyen fel. A bőbeszédű, sima modorú „Sté-kely ur" annyira benn volt elemé ben — hogy a rendelésekre mindjárt pénzt is vett fel a rendelő féltől, a rendelés biztositásAra. — Voltak kereskedők, kiktől csak •1000 koronái, de voltak akiktől 10.000 koronái is kitudott va* salni. A kereskedők persze várták a megrendelt á\'ukat — de azok csak nem akartak megjönni. Miután türelmük fogytán volt, érdeklődni kezdtek a Nádor u. 12 szám nlatt levő .cég" felől, valamint a leszál — Saját tudósítónktól. — litandó áruk késedelmének okáról — és ugy megtudták, hogy sem .Székely ur", sem semmiféle Angol-Magyar Áruforgalmi részvénytársaságot nem ismernek a kérdéses házban, sem az egész környéken. A kanizsai kereskedők ekkor tisztában voltak, hogy .Székely ut" valószínűleg a budapesti „Sing Sing cég" egy .beltagja" lehetett, kinek forró volt a budapesti kövezet és lerándult hozzánk Kani zsára az itteni kereskedőkön eret vágni. z\\ becsapolt kanizsai kereskedők — a nevek mellékesek — feljelentést tettek az államrendőrség bűnügyi osztályában, amely széleskörű nyomozást indított ar „Angol-Magyar Áruforgalmi és Kereskedelmi r. t" nugyjövőjű képviselőjének kézrekeritése iránt. TÖRVÉNYSZÉK. Kanixaai borbély az uzsora-bíróság előtt. A nagykanizsai kir. törvényszék, mint uzsorabiróság dr. Kcnedi Imre táblabíró elnökletével tegnap, folyó hó 21-én tartott fő-tárgyalásán Zapletál Simon nagykanizsai borbélymestert, mert n tegnapi nap folyamán borot válásért és kölni viz használatáért 90 koronát kért és fogadott el, — jól le het ezért a fodrászok által meg-állnpitott arszabás szeiint 40 koronánál többet nem követelhetett volna — bűnösnek mondta ki n törvény sierint minősülő áruzsorn vétségében s ezért őt 3000 koron* fő-, 2000 korona mellékbüntetésre ítél e, mely összeget behsjthiUtl&n ság esetén átváltoztatandó 30, 20 napi fogházbüntetésben állapított meg. Kötelezte egyultel r* elitélt borbélymestert nz Ítélet rendelkező résrenftt — saját üzlethelyiségébe.! 3 hfcvi időtartamra való kifüggesztésére, továbbá a helyi sajtóban leendő közzétételére. Az ilélet ellen a vádlott semmiségi panaszt jelen tett be a bűnösség megállapítása, az ügyész pedig a büntetés súlyosbítása miatl. A dr. Hajdú—Tóth aajtóper. Tegnap délután folyamán tárgyalta dr. Kcnedi tanácsa azt a rágalma-zási pert, melyet dr. Hajdú Gyula ügyvéd Indított Tóth Zoltán hírlapíró ellen. Tóth Zoltán ugyanis nz általa szerkesztett Dunántuli Ujs^g nak mult évi január 23 i számában .Napraforgó" cimcn olyan tendenciájú cikket tett közzé, a mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy dr. Hajdút közmegvetésnek tegye ki. A tárgyalás folyamán a bíróság Tóth ellen irányuló vádat beigazolnak találván, bűnösnek mondta ki Tóth Zoltánt az 1914. évi 40. tc. 1. szokaszába ütköző, sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében s ezért őt 2000 korona fŐ-, 1000 korona mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen ugy Tóth Zoltán, mint a fómagánvádló képviselője felebbezést jelentettek be. Tárgyulások, Ítéletek. Opp-rovesány György semjénhárai lakos földművest, a kir. tőrvényszék be-csülclsértés és közrend elleni kihágás miatt 14 napi fogházra és 1000 korona pénzbüntetésre ítélte. Honcó István klskomáromi zenészt lopás vétsége miatt 1 havi fogházra és egy évi hivatalvesztésre, l^ámoji Péter kiskomáromi fűszerest hatósági közeg elleni erőszak miatt 2000 koron* fő- és 1000 korona mellékbüntetésre ítélte. KÖZGAZDASÁG. A nemzetközi tejpiac hely zete. A svájci lejgn;daszövetségek kir.dott jelentése szerint ez év harmadik negyedében mindenfelé nagymennyiségű csapadék volt és ennek következtében a takarmány fejlődése kedvezően alakult. — A sarjutermés aránylag nagyobb hozamot adott, mint a srénatermé*. A legelők fejlődése is kielégítő volt. Ezeknek dacára, mivel a szénatermés gyenge volt, a legtöbb európai Országban takarmán> hiány van. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában elegendő takarmány-készletek vannak. A tejtermelés az elmúlt negyed évben valamivel nagyobb volt, mint a mult esztendő ugyanezen negyedévében. A tej és tejtermékek értékesítési lehetőségei szilárdak voltat. Ugy az európai tejtermelés! vidékeken, mint Amerikában a tej és tejtermékek árai általánosságban kielégítők voltak. A következő negyedévben a tej és tejtermékek árai általánosságban szilárdak maradnak, a termelők pedig számithatnak az áremelkedésre. Értékek: Magyar hitet R0M». Osztrák hitel J?S0. azai 6350. Jelzálog S76. Leszámítoló 1600, Kereskedelmi Bank 10800 Magyar-Olasz 016. Beocs\'.ni íl.COO, Drasche 28 00 Általi nos szén 101.000, Szászai 3<000 Salgótarjáni* S 7S0, Urikinyi < 0 OCO, Rima il6M, Schlick $000, Guttmacn WOO, Naski &300O Dante* ©7<*\\ Klotild 8100. Magyar cukor 189 0<-0, Adri* 37&0O, AtUntika 4800, Királysor «7<i». Bosnyák-Agrár 22«\'0, Llp-lák 427i, Phöbus 4600, Vasai. Villamos &«0, Gizella 0, Déli Vasút 72ÍÍ. OLCSÓ ÁRAK! FIGYELEM OLCSÓ ÁRAK! Cérna qéDselyem, alsószál, simson műselyem, övcsattok, himzögyöngyök, mindennemű szabókellékek és rövidáruk Cl legolcsóbban beszerczheiík rövidáru rvmp\'iir kiüríti Usl.tAben El ,, (1 legolcsóbban ueszerezuviu* KüüFMANN MANÓ ZZZ* - „SZEREtSENHEZ\' ARSANGI jjdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI K R A U S Z divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár Bel- és külföldi Costüm és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Geergettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongit, Scharmois és többféle divatselyme Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruiból állandó ím nagy raktár. ZALAI közlöny 1922. dccfmbgi 22 Valuták > Napoleon #000, foot I07&Q-11030, Dollár $415, Francia fraak 173—79, Márka 36-44, OUas lir» ll«-29, Osztrák korona 345-3-50 Ut H75—1475, Sxokol M—70, Svájci frank 44S—53, Dlnáx 2520—26S0, Lengyel má/ks 1$-14, Hollandi forint 935-950, Belgafrank 1Ö9-IC4, Léva 14—16 Devizák: AmiUrcUm Ü\'^8-48, Koppenhága 480—4VŰ, Krlsxtiánia 440—450 Loodoo 10780 11080, Bertln :í6 -44 M«íer& 118-123 Párfs 173-79, Prága öö—70, — Stockholm 623-638, — Zürich 440—56, — Wien 350- 360. — Zágráb 630—070, — New-York 2340-416, Vmó 13—14, Bukarest 1375 — 1476, Sofls W-19 Zürichi zárlati Berlin 7-75 Amsterdam 2110, Hollandia — New-York 520-00 London 2449, Páris . 9937, Milano 1685, Prága 15 60, Budapest 2275, Zágráb 145, Varsó 00 3, Wien 0-76, Ssófla 397 Osxtrák bály. 076 Grosz és Társa bank- ét tőzsde-bliományoio k Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelet. Sürgönyeim: Bankár Naaykanlssa Telelőn 321. Termény Jelentési boxa (Tissavidéki) 10600—10700, egyíb 10500-600, roxs 7600-7700, takarmány árpa 6700-6000 sörárpa 7500-300, sab 6600-6800, tengeri 0300-6100, repce 13000—14000, korpa 4700—4800. kúWs 8300- 8800 Budapesti állatvásárt Marhahús L r. egésxben 330-440, hátulja 350—470, eleje 310—420, II. r. egésxben 2ÍO—320, hátulja 250—335, eleje 190-210 Növendék marha: I. r. egésxben 200-230, borjú (otótt t/.rb) 475-500, k\'ésxlet: Negy-mai ha 144, etadás 110, — Növendék mwha 7, eladás 7, borjú —, eladás —. Marha-böt 440—450, borjubör 920-950. Birka eladva -, Juhhui 280-320. Scrtéavásár t Felhajtás 1500, Elkelt délig 420, öreg — * Kóxép 420, Könnyű —, L r. 440-450, 114*0 Zsk 7t0, Szalonna 590, Uh. hns 420. Felelős szerkesztő Benedek Rezaő. «a/ u»u* «q.» ... o> «T>tTfc ^^ KltUnö zamatu karácsonyi uibor 50 korona, de ez bori Kívánatra háxhos szállítom. >x>w u>u> VTVVTV VTVí\'V ^VTV VT»W» miTV JfíJrl Apró hirdetések k,r««kP.k 00 aaiaaMk kt^g^lm**!\' Dissesebb madárkalltkát fürdővel és vályúkkal keretek megvételre. — Címeket a kiadóba kérek.______ Xll^MtlMlil krrtKi n«r»tu.v» C\'"M»«I • fcUdeHratatba Vtnk. _______ KladO ----------- W.....\' • • • ;•«« II leea »»ie iHUMval «• f»|UT»l. kmuJ. m-noal «l-Jc^ULhaW taliaaal. Simcn Jí..«f »ro^tl<«e<t Or.Hx- «« •! _1__Sí Mely ndmttiliO f.»U.I Ocí*U r »<>u*c«. ele.*! • U» VUdöíutHtU\'• t(«l. Z0X00K.\\IIAN«10L<> »Jiftlkoirt l*:>t«i> n vifllit Vlii*. Jloot i io. 5\'3t (TvO-eUSaak »a»Hu« " •© K<.tt*/ h.jlMwat lUuhjlr.-Urt » • i aUll y,79 ARGENT János modern c<pé»xUslatéb«n Nagykanizsa, Oeák-tér 1. vett cipő as anyag jósága és kiváló gondos késxitésécél fogva a Icfjutányosabb. óriási válasxték kéxxel dolgoxott fekete ás sxinei bokix, chevreaux, sxarvas, aoti-lop, lakk, selyem és bánonydpökbeo. Gyermekcipő különlegességek I Vadbőröket, nyulai, rókát, nyeatal »tb. lagmagaMftb árban veaa Villanyi antal SÍTA^a: Csengery-ut 23. „u NaayknnlxaA r. ». riroi »-l.m.„éllapltó bl»otta<ga. Árjegyzék a szabadforgalom ulján eladásra kerüli lUzifa tájékoztató áráról: t. Kemíny baaáb *xi r»i tBxlfa. a) Nagyban, házhoz szál- lilvn 1 vígon ■ . . SÖUW r. 41 Kicsinyben : a keres kedő telepén 1 ■ • 100° * házhoz szállítva I q . 1040 K II. Aprított ttUltai a kereskedó leiepén 1 q 1.100 K házhoz szállítási kőlistg 5 q-in alul q kint . . 100 K t q án felül q kint . . 60 K III. Tengelyen * piacon behozott tllilfai 1 Urméler hasibfa . . 4 000 K 1 . vegyes . 3 800 K 1 . dorong ... 3 600 K A forgalmiadé külön l.l.iimlth.tú. Ezen árjegyzékben feltüntetett árak cuk tájékoztatás jellegével bírnak s igy magasabb ár kikötése vagy elfogadása esetén jogában áll ugy a vevőnek, mint az eladónak a kikötött vagy fizetett áttételek felülvizsgálását az Országos Központi Árvizsgáló Bizottságnál n fa átvételét követő 14 napon belül kérelmezni. Nagykanizsán, 1922. december 18. Dr. Sabján Gyula s. K polgirmoítM, mint a íiÁtnicnállafjtó biaotltig KARACSONYI VASAR legolcsóbb öt legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Imakttnyvak a legnagyobb válasx- tékban, a legsxebb kötésben Kóposkönyvok, kópos ABC-ék PoslŐkönyvok tljuságl Iratok, meaéskönyvek Társasjátékok kicsikék és serdültek résxére rendkívül nagy válasxtékben Képeslap albumok, emlék- könyvek Olsslevélpaplrok, családi doboxok Bfirtárcák is ratlkUlök PestAsserek Gyermekjátékok, babák Karáesonyláeissak FISCHEL FÜLÖP FIAI áruházában NAGYKANIZS ÍTH. QUITTNER ARTHIIR Telefon: 394 hatóais^as oagodólyoxott vlllanysxorolö NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. Elvállal Telefon: 394 vll&gitáal voxatékaV, motorok, oslllárok, valamint teltfonok, osoagök éa Jals5-késsülékek falasaralését, kaatély-vUlamlxArlté borandax\'aét. Minden nomü villamos munkálatok gyorsan osxköxöltatnak. Bxaksxortten végsl motorok ojratakaroaaléaót. Klnoonnomtl égők raktáron. Hova sietsz öregem] Kötvös-tér 11. (iám alá a Vasudvarba Köhler Tettvérek céghez, bor vörös u fehér Utalja 50 korona, 5 litertől feljebb Llchtenstadter (Ligeti) Ede Ssamere-utca 5. Magyar FIAT r. S. nnrt»pe«t k«p*la*lA*4s*. Taarll RummlraktAr, teheráru ínvarozás, személy-fuvarozás, Javltó-mOlicly, benxln-árusltáa. Telep: Tárhás-utca. Telefon: ÍM. Igaxgatóság: Pfl-ut S. Basár-épUleL Telefon: 336. Nagykanizsai Autóforgalmi Részvényt Araa.ig NAGYKANIZSA Megnyílt Megnyílt SZABÓ ÉS KÜROLYI villanyI.l.a.r.léat vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÍÍ1 ftUIH - A TAXKUnBK MULLKTT, - hol a leg-jutányosabban is leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó öjsie-i munkálatok _i*Sl Javításokat este 9 óráig eszktfzlQnk. KARACSONYI ARAK Parget 420 Karton 430 festő 440 Siffon 450 I Cérna grenaőin 480 Feittenőő 360 Zsebkendő 60 5c ottls szöuet 320 SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáru-háábaji. Nvom.tMi a laplulaldorosnk • 2a\'.\' A, riva-m.ti könwvo^dálihan. 61. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 23. Szombat 291. szám. politikai napilap Bgyt-a szám ára 10 korona. A Jóvátétel. A jóvátételtől tájékoztatta i mi níszterelnök a* budapetii sajtó kép viselőit. A sajtó a Bethlen tájékoz-tatásából csak annyit közölt a nyilvánossággal, hogv a fenyegrtő ösr-szeg kirovásának hosszadalmas útja van. Vegyea hirottftág tárgy»lj« lr « jóvátélef egész anyagát a döntés ciak hónapok mullán várh»tó. A bízottság elnöke angol, alelnöki-olasz le»r. Itt aztán tág tere nyilik a fantáziának a ki ki n maga hite ás vérméisiU te szerint olyan kombinációkat fűlhet az angol és oln»* aeimpitiáró\', — amilyen neki jól csík. Közönségünk gor.dplkozásábm mély gyökeret vert az olaszok iránti rokonszenv. És nem éppen alaptalanul. A ger.usi konferencia, f nyugat"if gyaiora/ági népstavuzá* a különösen Romanelli ezredes emberséges viselkedése a proletárdik tatura alatt — mind olyan tények, amik alapot adnak az olasz szimpátiának. De pén:ről lévén szó — óvatos sággal kell fog dnunk mind n hirl és kombinációt, amelyeket a jóvátétellel kapcsolatban útnak eresztenek. Akár m<-llettüok, akír ellenünk a>ólnak azok. Az olaszoknak sok rendben megnyilvánu\'t jóindu latát hálásan fogadjuk, de a háborúban termelt „szent őnérzéaről" se szabad elfeledkeznünk. Et a szent önzés állította szembe velünk a hát.or u kiitikus napjaiban az olatx nemzetet s döntötte el a háború sorsát. És éppen Mussolini agitá ciójáral A nrpokbnn is híre járt MutSolini egy nyilatkozatának, a melyben Magyarországtól kóveteli a jóvátételi. Megcáfolják, nem cáfolják a hirt — nagyon mindegy! Nekünk elég tudnunk annyit, hogy a jóvátétel fenyeget. A kis antant részéről naponta hangzik a követelés — fizessen Magyarországi Oláh lapok szerint 9 milliárd aranykorona lenne a kártérítési összeg. Ezt a csinos összeget 20 év alatt kellene törlesztetünk. Tehát 20 éven keresztül lennénk adófizetői ellenségeinknek. — Olyan summa, ez, omely koronánk mai ériéke szerint felülhaladja az egész ország értékét. Ha ekkor- ősszeggel nyomorítanák meg Csonka-Magyarországot — az körülbelül a kikerülhetetlen gazdasági romlási jelentené. Iga*, hogy Csonka-Magyarország termő állam. A jóvátétel kwzabás-* léhát nem jirna olyan megrárk^dtatássnl, — mint Németországnál. — De visiont a német nép öntudata munkaszeretete hasonlíthatatlanul nagyobb és erőicbb, mint a magyar népé. A katasztrófa alig volna kikerülhető. Ezekre a keserves dolgokra, min d\'g kell gondolnunk, dc azért p^m kell megijednünk. A jóvátételi ősz-*»<-j( kiróv-íaUg sok minden történhetik. S egysier miért ne lehetne srerencséje * magyarnak is?... Rend van Bulgáriában. A zaldóellenes zavargások kU méretűek. — Stambutlnaky rendet calnál. — Nem voltak országos tüntetések. Szófia, d--c. 22. (Éjfélkor érkezett) -A Bulgáriába* kitört antl sxemlta zavargásokat h korm inf erélyes intézkedésekkel elfojtotta. — A" a hír, hogy a m >rg4|oTn n-gyobb és országos j-len-tőségü volna, nffn felel mrg a valósá/Hak Nagyatádi Szabó a A Ház tegnapi Ülése. - BudopCit, dec. 22 (S.ját tudósítónktól) A nemietgyülé* m* dél előtti ülésen már nagvon meglátszott ax ünnrp clőtli hangulat. — Háromn-gyed tizenegy órakor nyílj * •ne a Haz ülését Szcitovszky 3*1" elnök. Ijáng János napirend előtti f-Isíó\'aláif.brfn tísii azóvá a deh rcceni kabarén elhangzott vallás-vyaláró kifejezéseket, amelyeket Löb\'ovita Lóránt konferanci\'j-bon teli. Követeli, hogy a kormány erélyesen j-rjon el Löb\'ovittsst aremben, oki SüzmAriál. M^gyor orsz\'ág palrónáját peifid módon > po«itro falta. E után következik az indemnitás általános vitájának fo!y»*«ása. A< első szónok Kuna P. Andrát, aki a zaidókéidésiől beszél. Stűktégrs-nek tr»r\'j« az e»ős kéz politikáját. Utána Crieger M\'klós beszél. Sürgeti a földbiitokref..rm végrehajté »át. — Bej\'lenl*, hogy nemzetgyűlési képviselőkből megalakult a Fóld birtokreforin Bizottság, amelynek uz a. célja, hogy a fóldbirtokreform mai kapcsolatot kérdéseket állán dóan felszínen tartsa. M jd határozati javatlatot terjeait elő, amelyben a házhelytőrvény keresztülvitelét és egyéb, a főldbirtokreform-mal kapcíolatos teendők aüigős Óriási botrányok a A délutáni üléat négy órakor nyitja meg Huszár alelnök. Meikó Zoltán a földbirtok kérdéssel foglalkozik. B:»zédére Nagyatádi Szabó István valaszo\'. Meskó viszonváia-szában kij\'lenll, hogv Nagyatádi agrárpolitikáját mindig nagyra-becsű te és azt a jövőben is támo gatni fogja. A kővetkező azónok Propper Sin dor, aki beszédében Garami Ez nőt igyekezik a bolsevizmus vadja alól tisztázni. Gmmi nem volt terro lista, azok a bolsevisták, akik a kurzut alatt tízezer embert öltek mej?. ... (Propper Sándornak erre a k»j«-leniésére Óriási vihar támad. A földbirtokreformról. - A karácsonyi szünet. elintézését targyaljj. Grieger beszéde u\'án az elnök rövid szünetet rejdrl el. 5zünet ut.ín nagyatádi S/a bó Is\'ván válaszol az elha<-.giOtt f*l-a/flalásokra. Grieger határozati ja-vj írllektal elsősorban. — Míjd a tölibtcrmcl •% kérdésiről és a rckvirálásokról beszél. A házhelyek kiutalása tekintetében a föld osztó hstóságok kimutatható\'ag nogy eredményeket éitek el. Nem hive a íóldbírtokkoUailer fc-lállitá-aának, mert az a kis-mb\'rekre jelent ujabb inrgterhfItetéat. Ami a községi legelék kisajátítását illeti, az oly módon történhetik meg, mint « házhelyeknél történt. A te lepités munkAiaiai is n.gy mértek-b-n előrehaladlak. Tava%s/al már meg fog kezdődni a telepítés — Sokallj s a házhelyek megváltai árát. Az, hogy m földbirtok reformot ebb n sz évben nrm hsjtot lék végre, az nem jelenti art, mintha a fóldbirtokreform végrehajtása akadályozva volna. Kijelenti, hogy csak addig marad a helyén, amíg a fő\'dbirtokreform végrehajtása minden tekintetben biztosítottnak látszik. (Éljen\'és.) Az elnök ezután berekeszti az ülést és annak folytatását délután négy órára lüzi kl. Ház délutáni Ülésén. képvi.elök kóiu.Won kiáltozn.k ■ .rociliit. Wpvi.eló felé. Pfuj ! GynlÁi.1 I HarudiV 1 Hogy mer ilyeneket mond.nl?! Már megint a lOlfóldnek be.lét I) ElnSk fcl.iólitja Proppert, hogy biionvi\'U elt az <1 il4.il, meri kül&i.ben mejfvonja tőle a síit. Propper: Köiludomí.u dolgokat mondottam el . . . (Erre a kijeleli, té.re ismét nagy aaj tímsd. Ilyen felkiáltások h«nsr«»nok el: Kommu-niit. bérencl Ki kell dobni I Ai elnök prrc-kijr rína a cienjSt. Miután a rend heljreállltáUra mii mód nincsen, megvonj* Proppertól • »\'*•■) . , , , PiMu Emil a háiMabályokhoi kér s ót. Kijelenti, hogy M.rinOvica volt fók.p t<í*iy is Benicky ÖdŐn volt brlű«y<ninit«t*r szeiiot a budapesti rendőrség elfogta Somogyi Béla és Bacsó Béla gyilkosait, do felsőbb r<-ndelkezés-e szao donbo-cskjtották őket. (E\'re a kijelenlésre ismét óriási zaj tőr ki. A< elnök P ckleriól ia megvonja n azót.) E után Dénes l«tván siólal fel és krhízolja a p rlamemí vit • eifaju-lésát. KlebcUberg kuHus/miníazter benyujtj. lör.é.iyj»va«l»tat P«tőH emlékének inegörökitésétŐl. Majd Scitova.ky elnöa. tei.i mey előtér-jeazt/s4t, hegt .s Hiz jiruár 8-lg ne tsr\'son úiétt. S/ép s:avakkal adóz eiutin Poififi #■ mié Vének. — Amikor nz *lnök befejo\'i b^»zédét C*etly Józaef lelá\'l és ezt kiáltja: .É\'jen P.tŐfi *rell«vn\', a magyar nepkö/t.vs aágl" Erre n kijelentéire kiujui h vih.(. A kormánypárti kepvi»c!ők kiroh*r>n»k pad-j ikból é* egy pillanatig mintha tumuMui támadna. Az elnök teljes crcjévrl rázra „ c»enxőt. FcIkiálU-s »k: Pfujl Giz mberI Károlyi bé-renc*l M g kelt fo&itani a man-dntum.Ató\' I A lend helyreálliláta után, amely hossiebb if?őt veaz igénybe az elnök icndreut .titja C ertyl. Aiután kellemes karácsonyi és boldog újévi ünn»peket kívánva esíe fél 9 órakor berekeszti ax üléat. Vasárnap este 6 óráig lehet nyitva tartani az üzleteket. Budapest, dcc. 22. (Saját tudósilónk lelefonjelcntése.) A budapesti kereskedelmi és iparkamara előterjesztésére a kereskedelemügyi miniszter ma a karácsonyi és szilveszteri munkaszünettel kapcsolatos rendeletet bocsátott ki. A rendelet megengedi, hogy december 24-én, karácsony előtti napon a kereskedelmi és ipari árusítások az ország egész területén este hat óráig történhetnek. December 3/-én, Szilveszter napján, a miniszter oz egész ország területére megengedi, hogy az.élelmicikkeket árusító üzemek, ideértve a henteseket, mészárosokat és cukorkaárusokat, déli 12 óráig nyitva legyenek. Termény Jelentési ilufca (listavUiéki) 107CK>—10S00, egyéb |(MX) 700, rozs 7600-7705, Uianaiay árpa 670O-ÖXX) súrárpa 7000-100, tab MOO-7000, tengeri HiV-O-Ott*), rej«ca 13000-14000, korpa *760-485\'>, kí>le» 8300— SS-X*. ZALAI KÖZLÖNY 1922. dwccmher 23 HÍREK. — Időjárás. Ax Időjárástani intézet jelentése szerint ax egész országban megenyhült az időjárás. Sokhelyütt volt kisebb eső és az éjjel folyamán cssk nagyon szór* váoyoaan sülyedt a fagypont alá a hőmérő az prazágban. A további akban a hőmérséklet némi süiye-dése várható. — Ax alispán hivatalrlzsgá-lata. Hödy Zoltán aliapán a karácsonyi ünnepek után Nagykanizsára fog jónni, hogy a városháxi ügymenetet és a hivatalokat felülvizsgálja. — A főjegyző visszaérkezett. Dr Krátky litván városi főjegyző és Király műszaki tanácsos tegnap visszaérkeztek Budapestről, hol a vízvezetéki ciővek beszerzése, a fémipari szakiskola és a hadikórház ügyében az illetékes tényezőkkel tárgyaltak. A hadikórház lakott réazével a város vezetőségének különféle tervei vannak, azért ssját kezelésében óhajtaná venni, esetleg tulajdonába megszerezni. — Azonban egyik ügyet sem sikerült még eldönteni,\' mert mindegyik még ujtbbi tárgyalásokat igényel. — Az iparfelttgyelő Nagy kenizsán. Laky Kornél iparfelügyelőkét napi tartózkodásra Nagykanizsára érkezett és megszemlélte a helyi ipari és gyárvállalatokat. Tegnap este a Polgári Egylet különtermében társasvacsora volt az Iparfelügyelő tiszteletére, amelyen városunk vezető férfiai és a helybeli gyárosok és iparosok nagy-azámban vettek részt. — A keresztény szoclálisták tánceatélye. A keresztény szociális egylet ifjúsága folyó hó 26-án esti b órai kezdettel a Keresztény Otthonban nagyazabásu tánceatélyt rendez, mélyre a iánckcJvelő ifjúságot meghívja a rendezőség. — Gyógy tár vizsgálat. Dr. Thouy Gábor vármegyei tiszti főorvos a tegnapi nap folyamán a nagykanizsai gyógyszertárakat felülvizsgálta. Egyetlen gyógytárban aem volt kifogásolni valója, mindenütt a legnagyobb rendet találta. — A világi papaág plébániája végre nemsokára elhelyezést talál és lasssn megindul a szervezési munka is, melyet kellő hivatali helyiség hiányában eddig még nem lehetett megkezdeni. A plébánia a jelenlegi Heltay féle lakást fogja birni, amely megfelel a ple-bánia céljaira. — A kanizsai kcftUzeml pótlék. A „Zalai Közlöny" volt .1 elli, .mely óvást emeli Nagykanizaa képviselőte.tületének azon határo-I.t. ellen, mely Nigykanizia városban 340 Vj közüzemi pótlékot állapított meg a háztulajdonoaok \'étihe, A vármegye ezt a határozatot jóváhagyta. Moil .ionban a kantzaal lakók tömrgeien rn.2f.llebb.1lk e hit* roiatot a belügymlnluterhez. A belügyminiszter—megvagyunk róla győződve — meg fogja változtatni a képviielót/.uülct határozatát. Kik fizették be eddig a Horthy-inségadót ? Beszélő számok. — Miért nem Indulhatott meg a segélyezés oly mérvben, mint ahogy tervezve volt — Saját tudóiitónktól. — Nigykaniraa, december 22. Megírtuk, hogy a Horthy-Inaég-.dó befiietéie izerfólőtte laaaan folyik. Amikor a vároil adóhivatal a fizetendő őitzegről lióló felhi-vált az adózó feleknek klkézbeti-tette — a legtóbben magamak ta< lálták • reájuk kivetett Imégadó ómegát ál feliiólamláaial áltek. Amikor a blzottlág nyomói érvek alapján leszállította azután az ösz-■zeget — igen sokan nem fizették ba még akkor aem a kirótt teljéi adóőiizeget, hanem ciak egy réiz-letet, ugy, hogy a kivetett 6\'5 millióra eddig még nem folyt be kát millió. — Az adózó kőzőnaég igyekaiík tu\'tennl ái kivonni magát ezen kötelezettség alól Már pedig ilyen körülmények között 11Ó aem lehet a Horlhy-akció aikeréiől. E< n negligáláia az egész segélyezési akciónak azután azt eredményezi, hogy még mindig nem lehet oly mértékben éa azokban az srányok-ban a icgitó, illetve loiégenyhltó akciót megkezdeni, mlot amilyenre eredetileg tervezve volt éi ami lyenre eit a nagy nyomor éa kiáltó ínség izüksége.ié tenné. £r a lanu, késedelmes adólerovái volt a tulajdonképpeni oka annak, hogy a népkonyha már eddig ii nem kezdte meg müködéiét, mely a kellő anyagi fedezett hijján meg. nyiláiát mindig ki kelletett tolni. Jelenleg ugy áll a népkonyha ügye, — hogy január elafl napjaiban akarják megnyitni. Ha tehát Nagykanizsán az iniégakció nem sikerülne ugy, mint ahogy a közönség gondolta és elválta, az adózó közönlég veuen magára. Az iniégadó kivető bizottiág a legnagyobb lelki-limereteiiéggel járt el minden egyes adózóval szemben él gondosan mérlegelte viizonyait, anyagi erejét. — Ugy, hogy aenki aem mondhatja azt, hogy vele Igazaágtalaniág tör-tént. Mert még abban ez eietbsn l», ha valaki tulmagainlk talált, volna anyagi viszonya] azempontjá-ból a reá kivetett Imégadót — a felizólamláal blzotfiág a legtöbb eaetben redukálta. De ezt a redukált ötsreget iem fizették be. Hogy Nigykanixaán mindönki \'álla, hogy ki, mit fizetett be eddig a reá kivetett Imégadóból — közöljük 1) azon adózók nevelt, akik a reájuk kivetett inságadót teljea összegében aionnal befizet, ták, 2) azokat, akik a kivetett adónak csak egy réazét fizették le eddig. Teljea adójukat mai napig befizették : Zweig Imre 4000, Frk Ferenc 4000, BedS József 500, Horváth Rezaö 1000, Günier L\'pót 1000, Poizovec Jánoa 725, dr. Dómján Lajos 2000, Kohn Ignác 500, Stel-n.r Fülöp 1000, Hofímann Henrik 3000, Gonda Hugó 10000, Nigyka-nizsal Takarékpénztárt r. t. 175000, Helmler Józief 1000, Hoffmann éi hrank 40000, dr. Krel.ler Józaef 20000. dr. Rspoch Aladár 2000 Mlrcieff litván 500, Szabados Rózái 500, Benczlk Józief 1000, Kohn Lipót él Ferenc 1000, özv. Turek Gyuláné 1000, Bogáthy Vendel 500, Maichinzk.r Ignác 1000, Gró.inger Jóiief 3000, Blumamchein Mór 3000, dr. Baliza Zllgmond 10000, .Muizel éi Friedenthal 5000, Bsrtha Mik,. 7200. Hingva fogy. él érté-keiitőizőv. 10000, Dunántúli élelmiszer éi áruforsr. 30000. Weinber-ger Kálmán 2500. dr. GSrtner An tel 1500. Kovács Ferenc 1800. özv. Ungár Mártonná 1Ű00, Gold Ignác 500, Ungár Sándor 3000, Nigy-kanizsai Tárházak 3000. Pátria pót kávégyár 100000, özv. Grflnhut Henrikné 500, dr. F.\'lénvi G\'zt 500, Grúnhut Alfréd 500, Mirton Márton 3000, dr. Pilicz Soma 500, Bayer Vioce 1000, Néptakarékpénz-lár 300Ú0. S.abó Antal 10800, Groaa Ernő 10000, Meuier Ignác 500, özv. Siieger litvánná 1000, Miltényi Sándor 1000, özv. S.egö Gyuláné 2000, Gírzió Józaef 1000, Flichl Adolf 3000, Stclnbock Lajos 10000, dr. Hiidu Gyula 6000, Kőh-ler Gyula él Anna 5000, Srálinger Antal 5000, Polgár Jinoi 500, Nagykanizaai Binkegyeiúiet 220000, Karancal Józief 500, Velecz Ede 3000. Májon Teltvérek 2400, Sei-ner Jenő 2000. Stern Onkár 500, Kreialer Albert 2000, Ország éa Wídder 6000, Szeazfinomitó r. t. 40000, Strém Mór 20000, Danne-berg-éi Weiiz 12000, Skopál Antal 500, Meriics Nővérek 3000, Ujnépi Elek Ernő él Géza 15000, Bogenrieder Frigyei 18000, Vajda Gfia 7200, Ztlamegyei G»td. Tak. 200000. Bartoi Gyula 4000. Sórlel Jenő 1000, Sörlei Zsigmond 4000, Bogenrieder JiSíef 1000, Köő József 5400, özv. Kutner Ijnácné 1000, Roienfeld Fiai 6000, Délzatal Tak. 65000. Eperjeay Gábor 1000, Tóth Lsjos 500, d.. Vajda Mlté 1COO, Zalamegyei Szőv. Áruforgalmi r. t. 60000, dr. Ollop Mór 500. Molnár Andrái 1500, Zollner Jinoi 500, BtIiő Jánomé 1000, V.rga Nándor 2700, Balog Józief éa B.láz. Jizief 500, Pichler Józief 5000, Stelner l,nác 500, Stern Mikit 500, Szántó Lajos 1500, Oilrán litván 500, Schultz Józief 500, Brunclici Jánoa 1200, Mirtincievici Imre 2000, dr. Bród Tivadar 2000, dr. Goda L\'pót 5000, dr. Barta litván 3.000, özv. Unger Ullmann Elrkné 4000, Gúrtler Agoaton 500, Pauk Vilmos 2000, Polgár Láizló 3000, Lickenbacher Ede 2000, Nyltral Imre 1000, Burger Sándor 500, Simon L.joa 500, Opernicza Károly 1050, Waaztl György 2400, Pjlci L.jos 2000, Lidiit Samu 500, Welsz Pál 1200, Prágcr Máris 1000, őzv. Kuhár Ferencné 1000, dr. Má-5000, Adím Róbert 25000, Fischer Gyula és Zsigmond 3000. Práger Béláné 1000, Laadl Sándor 500, Deulich Vil.no> 2000 , , 500 Kaszter Mik.; 5000, Hirich Józief 1000, Grúnhut wíí, \'l000, Í\'- S"\'°" Zsigmond 10000 koronát. ,,„, , Mv) _ A caehek áltat klutail- tott zalai .mbar. flakia Ferenc zalaegerazegl Illető,égü, kereiztény azoclaliiti érzelmű munkáaember Kaaaán dolgozott, ahol a .hore -rokl" hőtöknek nem tetezett a magyar hazafiaaságát hangoztató derék magyar munkás, munkahelyé-ről azonnal bekísérték minden elő-zetea idézéi nélkül a kólicki poli cájra, vonatra tették éa kényazer-útlevéllel áttették a magyar határra, előbb azonbin alaposan elverték. Ugy, ahogy et a Maararlk-kultur népénél már azokéi. Lerongyolódva, öaizeverve, izánalmia állapotban vették át a azegény magyar muo-káat a magyar hatóiig emberei, akik azután Zalaegerszegnek Indították tovább, Baku Illetőségi he lyére. Zalaegerszegen a rendőrség természetesen szabadon engedte. Do mivel Bakit édesanyja Székei-fehérváron lakik, őmaga meg borzasztó szánalmai állapotban, állás nélkül volt. Kanillára gyalogolt ál, ahol a rendőrőrszem a lerongyolt -embert előállította. Itt derült ki azután Kálváriája. Slulter Láazló rendőrfőfelügyeló azután nyomban gondolkodott róla, hogy legalább cjpő él némi fehérnemű jutaon a azVencsétlen, kiüldözött magyar munkáinak. — Stuller főfelügyelő közbenjárt a városnál it, hogy a polgármeiter 600 K gyorsiegélyt utaltatott ki Bakaa Izáméra, aki azután tulboldogan, hálálkodva hagyta el a vároiházát. — A katolikus hltköuég. A kanizsai katolikusaág régi álma végre a megvalósulás felé közeledik. Január elején megalakul Nagylcani zaán is a katolikus hitközaég, amely eddig csak névleg meg volt Kenizaán. Az alakuláat megelőzi egy nagy tájékoztató általános katolikus gyü-lés, melyet Gazdag Fereoc püspöki biztos fog összehívni. .Ugyancsak a hitköraég megalakulása tárgyában december 26-án délután 4 órakor a városháza dísztermében előértekezlet lesz, amelyen ugy a püspöki biztos, mint a varos vezetője is meg fog jelenni, hogy a szükségei teendőket megbeszéljék. — Adóbátralólzcaok figyel-mibe. A vároal adóhivatal felszólítja a hátralékos adózókat, hogy az ünnepek utáni napokban dec. 31 lg hátralékukat most már fel tétlenül fizeiiék be, mert újév után végrehajtás utján fogják behajtani rajtuk az adóhátralékot. — Uraaaxonyok Mária kon-gragáclója január ellő felében magai nivóju tzinielőadáat fog rendezni. — A Göndör pár müréaz- eatjo az Urániában lamét a leg-teljeiebb siker -jegyében folyt le. Válogatott r«6i tózönség nézte végig a nz^yizerü programot áa élvezte a művéizpár disztingvált, finom előadáaát. A közönaég a legnagyobb elltmeréaiel adózott él lókat tapiolt a Göndör párnak. Szilveazter-eatén a müvéazpár még egy nagysiabásu, teljesen uj müsoru estélyt fog rendezni, melyre már most felhívjuk a nagyközönség különöa figyelmét. NAGY SZflUFT VÍKflDI FWi női legfinomabb kelmék SÍD.! bámu,a,os bakért FURST JÓZSEF Kék csillag Arnh*.^ ^^ 1 ----------------KOZLOHY árdrágításért eljárás indul sok nagykanizsai pékmester ellen. Nagykanizsa, december 22. Még október h.vábsn történt hogy • kantrssi államrendőrség mely állandóan ellenőrzi . meg-*1l»pllotl tájékozt.tó ár.k pontot betartását — . kanizsai pékmesterek által szedett aiiiődijakat I. szigorúan ellenőrizte. Ezen ellenőrié. szolgál.ts alkalmával meggyőződött arről, hogy a legtöbb kanizsai pékmester, noha n Zalavármegyei Törvényhatósági Árvizsgáló Bizottság 4 koronában állapította meg a sütési dijat, mégis 5 koronát szedett a felektől. Érért a nagykanizsai államrendőrség körei husz nagykanizsai pék- — Saját tudósítónktól. — mestert árdrágító visszaélés miatt a bíróságnál feljelentett. A kir. ügyészség váll.lta a vádat és legközelebb a bíróság tár gyalni fogja a pékmesterek ügyét, akik beismerik, hogy tényleg öt korona sütési dijat követeltek feleiktől, noha tudták, hogy az Árvizsgáló Bizottság 4 koronában állapította meg, azonban a mai faárak mellett teljesen lehetetlenség volt négy koronás dlj mellett sütést vállalni. A tárgyalás mindenesetre érdekes lefolyásúnak Ígérkezik. Í9ZZ december 23 — A kareaztény tisztviselő. nők Egyesület* legközelebb megismétli tea-estélyét. Akik a mult alkalomkor ott voltak azon a meghitt, csáládi otthonosságu estén alig várják, hogy újból összejöjjenek és néhány órán át ismét jól érezzék magukat. — Lemondanak a Jngozzláv főispánok. Szabadkáról jelentik a Kőzépeurópai Kurírnak: A kormányváltozás kapcsán az összes demokratapárti főispánok lemondottak állásukról. A főispánokkal együtt távoznak a többi demokrata-párti köztisztviselők is. — Petőfi Ünnep Zentán. Sza-bsdkáról jelentik a Kőzépeurópai Kurírnak: Zentán, december 31 én Petőfi ünnepséget rendeznek. Az ünnepség során Petőfi verseket fognak szavalni és énekelni, s több német, szerb, francia és angol Petőfi fordítást adnak elő. — A románok még a muzsikás cigányokkal Is elége detlenek. Nagyváradról jelentik a Kőzépeurópai Kurírnak: A nagyváradi renaőrprefeklura értesült arról, hogy a cigányok egyrésce nem tudja a királyhimnusz1. A prímásokat erre beidézték a rendőrségre és közölték velük, hogy sürgősen tanu\'ják meg a románok nemzeti himnuszát, mert ha a legrövidebb időn belül sem tudják elhúzni, — akkor a román rendőrség húzza el a cigányokon a .nemzeti dalt." — Házaaaág. Weltner Simon, a Weltner Testvérek cég sr. főnöke I. hó 24 én köt házasságot Bálint BJzsikável, Sárváron. (Külön árlejtést nem küldenek.) — A Nópt akarókpénz tár Részvénytársaaág Nagykanizsán ma megtartott rendkívüli közgyűlésén az alaptőkének 8 millió koronára való felemelését határozta el. A kibocsátandó uj részvények egy részét átvételre a régi részvényeseknek ajánlják fel dara-bonkint 340 koronás árban, másik részét pedig az igazgatóság szabad kézből fogja eladni. Erre vonatkozólag a nagyrészvényesekkel kötőit megállapodás biztosítja az összes részvényeknek átlagban az eredeti kibocsátási árnál magasabb áron való elhelyezését, ugy hogy a müvelet befejezése után a takarékpénztár kimutatott tartalékalapja Jcözel 4 millió koronára emelkedik. Ezt a tőkeemelést az intézetnek az a fokozatos fejlődése telte szükségessé, melynek útjára lépett ez év* ben, amikor a Pesti magyar kereskedelmi bankkal érdekközösséget kötött, ezzel fokozván n betevők körében iránta megnyilvánuló bizalmat és tőkeerejét, mellyel hitelt igénylő ügyfeleinek kellőképpen rendelkezésére állhat. — A kórház karácsonyfáiéra ujabban adakoztak : Ujnépl Elek Ernő és Géza 1000. fkopál Lajos Kiskomárom 500, Samu Jó-zaef rézműves 500, dr. Málék László 500, Diósy Béláné 200, Bence Sándor 200, N. N. 100, dr. Merklí Belus 100, Cxechmelster nővérek 200 koronát. — A szegényház részére : Ács József tanár 100, Ctech-melszter nővérek 100, N. N. 40 koronát. — Kosxorumegváltás. Dr. Pollák Ernő orvos halála alkalmából a helybeli orvosok koszoru-pólló adománykép 5000 koronát gyűjtöttek az orvoiok özvegyei és árvái részére, mely összeget az orvosi szövetségnek beküldőitek. — A Közművelődési Tárán- lat január 4-iki nagyszabású esté-lyén közreműködnek: Mirkoxuszky Mária a fővárosi Orchesztíkai Iskola tanára és nóvenJékeí klasszikus táncokkal, Kósa György zongora- mü vész, Venczell Béla a m. kir. Operaház basszisiája és kulturelőadást tart dr. Giesswein Sándor pápai prelátus. — Elveszett pinteken délelőtt a piacon 4 dtb. 1000 koronás, a pénz k<p:s oldalán lent a szélén a jobb sarokban V. Jolán jelzés van. Kéretik a becsületes megtaláló vagy nyomravezető, hogy a rendőrségen, vagy a kiadóhivatalban adja lo. — A zeneiskola mai háziesté-lyére reggel három óráig miniszteri engedéllyel záróra meghosszabbítást kapón, ezért az estély nem ő kor, hanem 7.kor kezdődik. KARÁCSONYI A JÁNDÉKNAK legalkalmasabb flLIPF békebeli anyagból készült saját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kábátokban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. — Szombathely, Széli Kálmán utca 6. Uránia. Hannele 1 A menyország vízióját minden gyermeknek látuia kell 1 — Ma, amikor minden drága, akkor legalkalmasabb karácsonyi és újévi ajándékok jumper, férfi és női harisnyák, ingek, nyakkendők, kesztyűk, sp\'clális iz\'éses flno-n dolgok egyedül GrUnbBrgernóI, Főút 11 szám. — Telefon 221. — Mélyen ieaxállltott árakon megkezdődött a karácsonyi vásár a Klsfaludi és Krausz divat-áruházában az nArany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. — Uránia. Szombat—vasárnap Szécsi Pe.-kó bájos alakításával: .Koldusgróf, társadalmi dráma 5 fílr. és 4 felv. kalarvdor-lórténet: .lijféll express*. Karácsony ünnepén ,Hannet« msnyboMcnctelo\' a m«nyország víziójának csodálatosan nép kípe. Ccrhard Hauptmano-nak könnyekig megható drámája abszolút tÓkéWUs német f*ldolgoiásbia, s olyan rassteri megjátszásban kerül a nézó elé, milyet csak kevés nagyszabasu nlmen láthatunk A menybemenetel jelenete elragadóan szép. — Nyukosz naptár a Krátky tőzsdében kapható. — Arany- és osttatbaváltás, Budapest, Várm*gy*-utca hét. Hivatalos órák 9-5-ig. — WlUlam 8. Harlh as ataonxaisk kedvenc*, valamint nálunk a .Repúló lovas* elmii filmről Jól ismert amerikai miivési felléptével kei.il ssinra a Világ-mozgóban ma, ssoibaton és karácsony » napján (25-én) as .Ördög zóna\' c. :«»«ke ax amerikai filmiparnak. E ftln>. «»*Sy minden edlig> bravux-fllmel, mely valaha Araorikában kí-szult telultnul, retteatéea izgalmas lovas JaUaeUk és vaiuti bravúrok, mslyek Atase raég litha\'ók osm solUk. Kassán nem kell a Zerkovitz-operette. Kassa, dec. 22. A kas*ni Magyar Színház műsorára tűzte Zerkovitz : Aranymadár cimü operettjét, amelyet egy budapesti mulatóhelyen immár 200 adszor adnuk. Miután Kassa hazafias közönsége a tipikus zsidó darabhoz nem ment cl (elő vételben mindössze 5 jegy kelt el), a színház igazgatósága a darabot egyetlenegy előadás nélkül levette a műsorról. Ameriku visszarendelte caa patait Németországból. Berlin, dec. 22. Az amerikai kormány Franci\'Országnak a Ruhr-vidék megszállására vonatkozó intézkedésére azzal válaszolt, hoffy osapatalt visszarendelte a Rajt.-*} mellől. Tömeges kiutasítások Pozsonyból. Pozsony, dec. 22. A Venkov jelentése srerim a poisonyi rendőrhatóság december végével tömeges klutaaitási határozatot hozott, tekintet nélkül arra, hogy Pozsony területén ebben az időben jár le tőbb külfödí tartózkodási engedélye. Hivatalos helyen a tömeges kiutasítást a pozsonyi munkanél-küliséggel okolja meg, ez a feltevés azonban nem helytálló, mert a tulajdonképení cíl a/, hogy a kiutasítottak helyébe cseh nemzeti* ségü munkásokat akarnak Pozsoayba telepíteni, hogy a város „cseh felle■ \'gél" jobban ki tudják domborítani. KÖZGAZDASÁG. Magyar-caeh gazdasági azer-ződéa pontjai. A magyar-caeh gazdasági tárgyalások eredményét a kereskedelmi szerződés nyolc pontia foglalja össze. Az egyik közgazdasági lap legutóbbi számában a szerződésre vonatkozólag a következőket közli: A szerződő felek kölcsönösen biztosították a személyek, podgyásx, mindennemű áru, folyami hajó, kocsi, vssutl kocsi és más szállítási eszkőznek vasúti utakon, hajózható vlziutakon és csatornákon való sza-bad átmenetét. Eddig sok nehézséget okozott és áldatlan helyzetet teremtett, hogy az Ipolytarnóc — Drégelypalánka vasútvonaltól az északra fekvő c«eh területen fekvő községek nem tudták gabonájukat cseh területre szállítani, hasonlóképpen a Beregszász vidékén a határon innen levő magyar kő/ségek sem áruikat nem tudták elszállítani, sem árukat nem tudnak kapni. A szerződésben kölcsönösen biztosították egym/snak a s-érződő felek _3_ a magyar, illetve eseh vasútvonalnak a azabad átmenet azámára való biztoaitását, ugy, hogy e vidékek gazdasági helyhez kötöttsége kölcsönösen megszűnik. Biztosították egymásnak a szerződő felek a két állam alattvalóinak, hajóskapitányainak, mindennemű árunak, hajónak minden kikötőben és belföldi víziuton az egyenlő elbánást; utaknak, müutak-nok, kompoknak, hidaknak, egyenlő, föltételek melleit való kölcsönös haaználatát. A posta-, távírda- és távbeszélőforgalom szabályozásáról a két fél igazgatásainak kell megállapodniok. A legtöbb kedvezmény elvét mondották ki a vaauti díjszabásokat illetőleg. A vasúti forgalom lebonyolítását külön egyezmény szabályozza, amely egyenlő elbánást biztosit a szomszédos és átmeneti forgalom azámára kezelési tekintetben; foglalkozik vonal csatlakozáaok létesítésével, továbbá a közvetlen díjszabásokkal az egymás között] és harmadik állammal való forgalomban a személy- éa áruforgalomra vonatkozólag. Szabályozást nyert közvetlen azemélyvonatok rendszeresítése és nagy távolságokban közvetlen tehervonatok járatása, különös tekintettel az élelmicikkekre, | élőállatokra, tüzelőanyagra stb. — Megegyezés történt arra vonatkozólag, hogy lengyel Felaő-Szlléziá-ból hetenkint 2—3 szénvonat fog közlekedni Poisony-ligetfalun át, hetenkint 2-3 szénvonat pedig Hidasnémetin át közlekedik, rfmeny nyiben pedig Hidasnémeti nem volna alkalmaa, e vonatokat Sátoraljaújhelyen át továbbítanák. « Valuták i Napoteoo üOCO, font 10780-11080, Dollár 1411, Francia fraok 173—79, Márka 37 -44, OUss Ura 118-23, OssUák korona 3 46-3 50 Lel 1375—1415, Szokol 66—70, Svájci frank 443-63, Dinár 2400-2620, Lengyel máik* 12—13, Hollandi forlat 036-050, Uo Iga fraok 169—164, Léva 14—15 Devizák: Amsterdam 928-40, Koppenhága 480—4V0, Kxísitlánia 440 —460, Loodoo 107 80 - 11080, Berlin 27 45 Milano 118-123 Páris 173-79, Prága 66 —70, — Stockholm 023—633, — Zürich 440 — 6 i, - Wieo 360-360 — Zágráb 616—655, — New-York 2340-415, VarsA 12—13, Bukarest 1375-1475, Sofla 13-19 Zürichi zárlati Berlio 8*12 Amsterdam 211-7, Hollandia — N.w.York 528-26 London 2455, Páris 3936, Milano 27u6, Prága 15 «&, Buda-peat 22 75, Zágráb 146, Varsó 2 85, Wlao 0-76, S só fia 397 Osstrák bély. 0 76 Budapesti állatvásári Marhahús L t. egészben 310—420, hátulja 330 -440, *lej« 300—410, IL r. *gíssb*n 210—310. hátulja 230—320, aUj« 170—190 Nóveodék maiha I I. r. égésiben 225-240, borjú (ölótt bórb) 560-576, Késsiet: Nagy-marha 406, eladás 422, — Növendék soaiha 5, eladás 6, borjú 66, eUdás 05, Marha-bór 450—460, borjobór 980-1000. Birka —, eladva —, Juhhus 230-320. Grosz és Társa bank- *s tözsda- bizományosok ♦ Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. aMalat. Sürgönyeim i Bankár M*ayfcaalw. T.t.fon: 331. ZALAI. KÖZLÖNY 1922. december 1$, Sertésvósár r Felhajtás f00. Bikáit délig ÖOO, örer. — Kösép 4:-0. Köeayii I t. 460 480. II 4*0 Zvj 740. SuI»bu 090, Uh. bus <40. Értékek: Magyar lüUl >92í>, (Hmak hiiet 14ÖO, Faxal :&<>. JfUáJog Lc»i»m.tolo 1625, Kereskedelmi Bank , .\\;«Hy«r-Ol»»x 0->. Ikoct\'nJ ei icO. Dfuihe Aiu taaoi »zeo lUft.lCO, $sássvá»l 3f0CO SaJ* Urjínl <8 iiO, Unkar.yl • » ntO, Rima liO -Schlsck >0*. Gutimai-n W<X\'. NasKi —. D«ok« 10000, Klotild 8ii<i, Magyar cukor I^fi «», Adiu 3M-0O. Atantlka ; JO(>. Királyv* 74 Bo»n) ák-Agrár--, Up- Uk 422i, Pbobui 4ÍKO. Va»m. VilIamo» 0. GueHa ÜiOO, KodkorJ.» 7.00, Déli Vaaut 77 0. Fe\'elfts Renedek Rezső Apró hirdetések u», lOiUlt 100 korom Hd.ll tUfik J.j.Ua • k.tuAtMk 40 uaull Diwesebb madárkalitkát d \\cl <» va\'yu.íal kerestk megvítelre. — Címeket • kjaiora kérek Klailat Kl.karii.tA, w.«...ai UKI j. a.lrr* U>, II Vir. »»>» nii»6raJ /. I«ju»1. k«IWl. atoral «!• k«l>.\'..t5 UkiM.\', ;«i»c< •Us\'il\'iMI Ofiil|\' M.ly «.«».-f..lid í<a.t< 1. n, tf.UII\'f. rUm\\ UloUba ;iió Ramal I Clm«k«i kU&ixTiuUi* Wnk. » Ai»»>l álulA »cv I uoUi lakti K)lixr«l (1 r kl « ll.Jlral A l«U« H i!j»í» UuptotbttUt r«t! VcrJ a kkltt Cin Hwflszeftk. Zongorák. Gramofónok. a kutuvMIil >4uaiu illil.il. Királyi Bdiarl hangszergyár STERNBERG Budapesten, Rákócl-ul fijy> • «4ma .«J»t palotáját, ab. W, % !»)• «< utOKAl. rall/ra U\'<um( t>o « al a/KJ díjtalanul IIItM lr. >itaUK4. íj ím vip, K..<Vc«i> Ja»1. tanJd htn(iiar«l MMj« pMlla f>lri«kt«. Jul4nyo.u>ui}U!tklijyk. OramoMn lulajdo-•OMknak krI»I7«» " ktMjtk atí^oiywWnie,. ,j«} H«?yir FIAT. r. I. lla<iap»»t k«p>li*Kt*(«. Taurll guramlraktár, teheráru (uvarosás, axemciv-f u vnroxáa, JarIto-möhely. benzin-árusítás. Telep Yárhái-ulca. Telefon ÍM. Igazgatósig. PéJ-ut 8. Baxár-ApUlet. Telefon; 3M. Nagykanizsai Autóforgalmi RészvényUrsaikf NAGYKANIZSA NAGY PÉNZT fizetek nyeat, görény, vidro, mezei- éa hézinyu! BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ FORGÁCS SZŐRME KIÁLLÍTÁSA Hyltuo: reggel 8 drátdl este 7 óráig. R|dnl|o óugan felszerelt rafctdrdt Kinlzsy-utca 21. sx. alalt HIRDETMENY. A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán 1922 decmber hó 22 ín megtartott rendkívüli közgyűlésé > n Pénziité\'.eii Kozpont hozzéjárutftr.Avai chaiArozta, hogy részvénytőkééi 28.600 d«t»b egyenkint 200 koron* ncvenikü részvény kibocsátása utjtn 2,300.000 koronáról 8,000.000 koronára emeli fel. az uj részvények *z 1023. Uzletevtói kezdve részesednek a fóraaytg üzleterrdmónyébcn. A közgyü és haiarorain értelmében minden 2 darab réxl réaz-vény után egy uj réazvény jegyezhető K 300.— ritvéiell ár és K 40.— klbocaatáal Uöltaég éa illeték befizetése cllrnében. Az c6ve:eli jog gyi.korlnsa vé«c:t az uj rdszvénvek nx lolézet pénztáránál, a Peatl Magyar Kereakedelml BmLn>l Bu ta peaten, vogv aoonk nagykanlzaal fiókjánál 1922. docentber hó 23 tói 1922. december hó 30 lg bezárólag bemutatandók é< az uj részvények átvételi -r» teljes Ossz gocn b«flzciend.V Az uj r/ss-vénvekról id-iglenes eli«ncrvén>ck ódának ki, melyek bZ i>;czgjtós)g állal késót b közzesccinl\'S időben ío„n<k rés.vinytkrc kicsrréltctni. Azon résivén»es*.k, akik fenii natardón b: Ui a b (t etőseket nem teljesiiik, elővételi jo. u<*l c vesztik. Az igy fennmaradd részvényeket az guzgaitaAg szabad xe^ől — ne.n kiboc«tH áron alu* — értikesiii Nagykanizsa, lw22 dec.m^er 22 ón. m Az Igazgatóság. KARÁCSONYI VÁSÁR legolcsóbb ós legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Imakdnyvsk a legnagycbb válása* tékban, a legtxebb kötésben KApeskönyvek, képea ABC-ák FestAkönyrek írjuaifll Iratok, meséakönyvek Táraaajátákok kicsikék és serdüiuk réssére r^rvdkivOl nagy vAUtztikban Képeslap albumok, amiek- könyvek Dlaxtaválpaplrok, családi dobozok Rörtárcák és retlkOlök Pestösserek Oyermekjátékok, bsbák Karácsony laeilaaek FISCHEL FÜLÖP FIAI naqvkanizsAn. QUITTNER ARTHilR sríNw\'Kn.ii:";;: <QA J JH vlliariu.1 T.a.Uk.k, motorok, o.UUrok, .JTíi " ral.mlot Ul.foaok, oi.n^ik j.Ui- B k.a.QUk.k f.t.a.r.léait, k..ulj »IMamliariW b.r.ad.aiait, Wadu. "»\' rtllamoa kmnkilatok (jtruu .aaktailt.taak. *aak.i.r0.a "nl m.torok oJr.Uk.ro..Ua.t. SClsA.aa.mfl égik raktiroo Hova sietsz öregem? Eötwös-tór 31. izám ali a VasudVarba Köhler Teltvérek céghez, ■irt csík ott sinukitik bi lonMOrésuti !2truimt <i ** M. KltUnö zamalu karácsonyi uibor SO korona, de az bori BRUNCSICS JÓZSEF SSáXSS\'.SrSÍS Kívánatra háshos aiáilltem. \'V ^^ Wét W W ARGENT János modern clpéaiQxl«t*ben Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett clp6 as anya.; jisága és kiváló gon-dos kéax>té»én«l fogva a to. jutányos «t>b. órtiil váUsstik kézzel dolgosot; f.keU és nlnaa b.-k»s, chavraaat, jitrvu, antilop, lakk, \\*\')«m és birsonyclp^ktaa. Gyermekcipő különlegességek I Könyvnyomdái munkát ❖ Könyvkötészeti munkát OOOOOQO OOQOOOO OO OOOOOOQOOO OOQQOOQQOQOQ00000 1 i • I #1 A .... ._____\' ~ [fi 8 0 e 0 8 u. m.: Müvek, folyóiratok, meghivók, \' eljegyzési és esketési kártyák,-névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések s minden északba vagó munkákat pár óra alatt készít u. m.: Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja ^^ ------------<" iiiciicu vattaija ^teLÍLOyajwatita Fö-ut 13 íoooooooa ooaoaooooo aoooo fvo.-.a.OB . laotulaldoooaok: SWd é. Gy^mati köwvavo.n cnoooaopöo Karácsony... Nagykanizsa, december 24. A kereszténység ma egyik legnagyobb ünnepét karácsony napját üli. Mit jelent karácsony ünnepe? Karácsony ünnepe — a Szeretet ünnepe. Azé a szereteté, amelynek mindanyian részesei vagyunk, akik egy Atyának gyermekeivé emeltettünk. Azé a Szereteté, amely Isten-emberi jóságos cselekedeteinek láncolatát a mai napon megkezdette a szegényes betlehemi istálló egy nyomorúságos jászolában és utolsó láncszemét a golgotai nagy világdrámában zárta le. Az a Szeretet, amely nem ismert soha társadalmi vagy osztálykülönbséget, amely nem osztályozta az embereket aszerint, hogy finom, előkelő palricius-e az illető vagy pedig közönséges plebejus. Amely a munkást magához ölelte, kérges tenyerét kisimította és számára a munka nemesi oklevelét kiállította. Az a Szeretet, amely nem kérdezte milyen vallású vagy, sem azt, hogy méltó vagy-e egyáltalán, hogy segítsek rajtad, — de olt, ahol egv kö-nyet látott, letörölte, a bánat redőit kisimította, a bűnbánóknak megbocsájtott, a szegényen megkönyörült, a beteget meggyógyította, a sújtottakat felemelte, a szenvedőket megvigasztalta, a halottakat feltámasztotta Az a Szeretet, amely a házasságtörő asszonynak, akit a farizeusok megakartak kövezni, megbocsájtott. Az a Szeretet, amely nem engedte, hogy a rablók által kifosztott és megsebesített kereskedő a jerichói országút porában kínlódjon, noha nem volt fajtájabeli Az a Szeretet, amely kínjai és szenvedései közepette is mindig azt hangoztatta: Uram, bocsásd meg nekik/-.- Az a Szeretet, amelyről irva van, hogy földi jártában, ahol csak megfordult — mindenütt csak jót cselekedett. Az a Szeretet, melyet a mai kor embere már alig ismer. Mert a családból, az iskolából, a társadalomból, az egész nyilvános életünkből kiveszeti Az a Szeretet, amely a legkisebb emberben csak embertársát, felebarátját, testvérét, az embert látja, akinek egyazon rendeltetése van, egyazon utat járja, egy cél felé tjyrekszik — a Végtelen-ség^telé, a firmamentum fölé. Az a Szeretet, amely bölcsőnk mellett már őrt állt fölöttünk, amely gyermekkorunk lépteit kisérte és egy jó édesanya gondosságával arra ügyeli, hogy az utunkba kerülő akadályokat elgördítse. És mikor felnőttünk és közeledtünk a rideg valósághoz és benne voltunk a harcok tusáiban, ezer veszély közepette — ott éreztük magunk mellett azt a láthatatlan, megnevezhetetlen valamit, amit nem láttunk, de éreztük, hogy mellettünk van, hogy őrködik felettünk és gondoskodik rólunk : a betlehemi Szeretet. És minél jobban belekeveredtünk az Élet forgatagába, annál erősebben éreztük magunk fölött, ha karácsonyi lélekkel közeledtünk Feléje. Áz a Szeretet, melyre az anyagiasság sara rá nem tapadt. mert a tiszta eszményi-seggel kötött szűzi frigyet, melynek nyugágyát a karácsony békéje övezi körül. Az a Sz\'-retet, melynek í szépségébe csak kiválasztott 1 lelkek tudnak behatolni, melynek erejét és hatalmát csak nagy egyéniségek tudnak megérteni, azok, akik homlokukon a betlehemi kisded jelét viselik. Titokteljes ez, de megoldható, mert eleven valósig. Misztikum — °e a karácsonyi lélek előtt lehull a fátyol. ICs mert kiveszett a mai társadalomból a legnemesebb, a legtisztább, a legszentebb eszményiség, az aranyborjú lábai elé sülyedtünk és annak hódolunk rabalázatos referenciával. Idegen lidércfényck, idegen istenek, csalóka délibábok, elérhetetlen képek után nyujt-juk ki reszkető kezünket, noha tudjuk, hogy ezeknek sebző tövisei pirosra festik kezünket. És minél jobban távolodunk a kpfcácsonvi Szeretet-tő 1, — annál beljebb kerülünk az útvesztőn, annál messzebbre hagyjuk magunk mögött a pusztaságot bevilágító lángoszlopot, annál idegesebben rebdessük körül nyugtalan szivünk sosem kielégíthető vágyaival az elérhetetlent, annál kietlenebbé és sivárabbá válik nekünk az, ami a karácsonyi tüz melegségével boldogságot tudna nyújtani. E Szeretet nélkül, amely a betlehemi istálló rongyaiban látott először napvilágot, üres az emberi élet, céltalan a küzdelem, meddő a fáradság, sivár a benső, szomorú a jelen, kétségbeejtő a jövő: mert csak ennek a karácsonyi Szeretetnek sugarai adnak célt, tartalmat és boldogságot az emberi életnek. Ha végig nézzük az embereket, ha látjuk mindenfelé azt a dermesztő hidegséget, fagyasztó sivárságot, mely a sziveken úrrá lön, — ugy sajnáljuk őket: mert hijján vannak a betlehemi jászolból utrakelt Szeretetnek. Mert oly kevés a Kristop-horus. Mert nem akarják megér teni, hogy meddő minden küzdelmük, hiábavaló min den fáradozásuk — amíg én jük nem veszi magába karácsony igazságát. A ma embere nem tudja felfogni, hogy az emberi élet, az emberi szív boldogságához csak a betlehemi kisdeden keresztül juthat. Hogy nem adatott más ut a boldogsághoz, mint —- a karácsonyi. Hogy nincs más iránytűje, mint a betlehemi jászol csillaga, mely a keleti bölcseket is vezette. Abban a pillanatban, mikor elveszti ezen iránytűjét, sötétbe téved. Ünnepet ülünk. Nagy, fönséges, gyarló emberi ésszel felfoghatatlan szent ünnepet. Az ige megtestesülését. De csak az érti meg az ünnep jelentőségét, akiben karácsonyi lelkület, a betlehemi istálló jászolából kiindult tüzes szeretet lakozik. És hiábavalók a sok mindenféle tervek, akarások, nagy célok\'—amig Betlehem élő hite és lángoló szeretete át nem hatja az embereket, amig igaz karácsonyi lelkület át nem hatja, át nem itatja, át nem izza, eggyé nem forrasztja a nagy népcsaládokat, csak üres szóbeszéd a béke hangoztatása. Mert a Béke a Szeretet testvére. Ha át leszünk hatva ettől a karácsonyi lelkülettől, akkor reánk is vonatkozik az angyalok karának éneke a betlehemi istálló fölött: „. .és békesség a földön a jóakaratú embereknek l" És ezt a békét, — melyet a betlehemi jászolban 1922 év előtt született isteni kis-dett adott nekünk szeretetének zálogául, — akarjuk szolgálni szivünk minden dobbanásával, minden idegszálával, ezt a békét akarjuk fentar-tani magyartestvér és magyartestvér között, éleszteni, megőrizni, hogy karácsonyi hangulatban hallhassuk békés otthonunk meghitt légkörében a mai Szentestén: Békesség, békesség a földön a jóakaratú embereknek! (*) tvU&u\'Jf* i és milyen fehéren szikráztak az erdélyi havasok, mikor végig vágott rajtuk a nap tüzes ostora ? Emlékszel-e magyarom, a felvidéki erdők bus, mély dalaifa, mikor a szél ujjai illeték a fák húrjait és regélt az erdő volt, nagy magyar királyokról, kik egykor zöld lombjai alatt vadásztak és kürtjeik vig rivalgása a magyar Kárpátok szikláihoz csapódott? Emlékszel-e, hogy a Bánát magyar vértől termékeny súlyos fekete földje, mint görnyedezett a nap sugaraiban nehéz kalászok arany-rengetege alatt? Most mindez másé:idegeneké ! Ha a föld sírni tudna és az erdőknek könyeik lennének egész Európa a megcsonkított Magyarország jajgatásától lenne hangos. De ha a föld néma is, ha könyei hangtalan patakját senki nem is látja, mégis, óf mégis mindannyiunk szivében ott él a régi, nagy Magyarország vigasztnyujtó képe. Vezet minket a nagy magyar éjszakában, át a meg próbáitatások keserű tengerén, mint szelid csillag a hajóst, rég óhajtott édes partok felé, ahol boldog álomra hajthatja fejét, ahol a recsegő hullámok harci zaja nem űzi el a szendergés halk békéjét. A temetők kapuira az van irva: „Feltámadunk !" Hát a nagy magyar temető kapuja fölött milyen fölirás van ? Jön-e hajnal a borulásra, könyre mosoly, sírásra Őröm? Eljön-e az idő, mikor Hungária nem gyászoló anya lesz, ki fiait siratja, hanem vtrág-koszorus, mosolygó, édes menyasszony ? Meghalhatsz-e népem, ki Európa kulturáját védtet századokon át a Kelet barbárságai ellen, ki hitet tettél a szabadság mellett és lelkedben őrzöd az ezeréves magyar mult minden gyászát, dicsőségét ? Meghalhat-e az, aki örök életre van elhivatva és viselni kell a dicsőség koronáját ? Ellenségeink vigyázzatok ! A koporsó kemény fája recseg• Egyszer kitörünk halott-sápad-tan, a temetés sarától mocs- \\ kosán és meglobogtatjuk az uj élet zászlaját, megfujjuk a feltámadás harsonáit. Ma mondjuk ezt nektek, azon a napon, amikor Az született, akit ellenségei a keresztre juttattak, de csak azért halt meg, hogy része legyen az örök életben. Vigyázzatok: feltámadunk ! Harmadfokon is kötéláltali halál. A királyi Kúria helybenhagyta a gyermekgyilkos apa halálos Ítéletét. — A bíróság kegyelmi tanáccsá alakult. Élet, vagy halál: a kormányzó ur dönti el Xagykanitsa, drc-inber 23. (5fl/VÍ/ lutlósitónktöl.) 2_ Magyar jövendő — magyar feltámadás. Nagykanizsa, dec. 24 Üdvözlégy Karácsony, nyolcadik Karácsony azóta, mikor a magyar fiuk először indultak el forró nyárban vérrel öntözni a szikkadt, mohó harctereket. A háború vad csillaga négy évig nem szállt le az égről. Egyre folyt, folyt, ömlött a mavyar vér s a magyar halottak megmérhetetlen seregei dörömböltek az ég kapuin, be-bocsájtust kérve. Köröskörül zengő ágyuk tüzétől volt vörös a horizont. Az ország mély gyötrelem kínjában hallgatott s lélekzetvisszafojtva leste a fantasztikus mérkőzés eldöltét. A mérkőzés eldőlt. Ellenségeink győztek, mert sokan voltak, mint a felhők s elborítottak, mint óceán a szigetet. Hiába voltak a vitézség csodái, hiába az izzó önfeláldozás, hiába szegény magyaroknak bus, halotti menete, kik az Örök Törvényszék előtt pöröltek az ország igazáért A sors kemény ököllel sújtott le. A végzet szöges csizmái beleinkbe, tapostak ; összetörlek, megcsúfoltak, arculvagdostak, mint Téged Krisztus Urunk, aki meghaltál, hogy a gonoszakból jók, az elkárho-zoltakból idveziiltek lehessenek. Kemény koporsóba fektettek s \'most félájultan hallgatjuk, hallgatjuk a rögök dübörgését, amiket ellenségeink szorgos keze: dobálnak reánk, hogy végleg eltemessenek. 0! jaj! Emlékszel-e még testvér, milyen kéken játszadoztak a rengő Adria hullámai Tormay Cecil folyóirata. (Napkelet szépirodalmi folyóirat) A háború névszerinti befejezése Után a vérszegény magyar irodalom szinte máról holnapra tünemény-szerűen oly áradással tört ránk. hogy ezt a növekvő hullámot, víz-verést nz cdd\'sj mélységben lap pangó, de a viszonyok változása folytán mintegy magától feltörő források felszinrevetődésével ma gyarázhatjuk csuk meg. Sok magyar erő, tehetség, félbe szakadt kezdés és — tegyük hozzá — nagy adog dilettantizmus töri utat magának, egyik jó, másik rossz irányban kamatoztatva elrejtett, lappangó lelki többletét cs a háború folyamán gyér számban megjelent könyvek mellé egymásután kerül tek a kirakatokba az uj kiadások, a hang.Titos cimek, melyek a könyvvásárlásba Ingerelt közönséget o sxemreietaze\'ős kiállitásukküi nagyon sokszor lépr.. vezették. A kritika hiányát itt érezték meg elő izör az olvasók, mert nélkülözték • komoly vezetést. Nem volt, aki megbírható tanácsot adoti. szem pontoknl, melyekbői az olvasmányt nézniök kellett voln?. így törlént, hogy a tömegeket vitték magukkal »z irók. Hiányzott s egyrészt ma Is hiányzik, a komoly kritika, mely Olvasóink elölt ismeretes fehér András környékbeli jómódú gazdaember szenzációs bünpöre, melyet a „Zalai Közlöny" ez év elején napokon át közölt. Fehér állandó érette tenne az olvasók millióit az olvasásra, amely megtanítaná az olvasók sokaságát olvasni. Szépirodalmi lapjainknak is nagy bűne volt, hogy n kritikai rovatot elhn-nyagolták s az oldalakat nktuáiis képekkel tömték tele, ahelyett, hogy kioktatták volna nz olvosó\\, mikép tudja megkülönböztetni a lényegest, a fontost, az igf*it n látszattól, komolytalantól c> frázi soktól. Az irodalmilag is müveit közönség mindjobban szükséget érezte annak, hogy valami uj kr-U, kritikával megáldott iiodalom, melynek szava n tudástól súlyosan és a benne bízókban s hívőkben visszhangra tnlálvn véget vessen az irodalmi lultengéieknck, féktelen-ségeknek\'. Uj magyar irodalomra volt szükség, melyen keresztül az olvasók megtalálják a kapcsolatot az igazi magyar irodalmi clettel, a valódi magyar tehetsegekkel, hogy mintegy lelkileg is újjászülessenek a nagy vérzivatarok ködös világából. Lelkünk mélyén ült, hogy nekünk, qz óriási harebnn elbukott, kifosztott és leláncolt nemzetnek, irodalmunk, kulturánk révén kell felkelnünk s számunkra nz irodalom többet jelent, mint bármely más népnek. A mi irodalmunk n jövő höz való jogunk bizonyitá-sa, nem zeti létünk tanúságtétele. réme volt családjának. Egy valóságos szörnyeteg, minden emberi vonás nélkül. Asszonyát, gyermekét folyton szidtn, gyalázta, verte, b\'ccmérrlte, zavarta, kiirtással fe- Ezek az okok késztették n ms-gynr sorsért aggódó és a jövendőért minden áldozatra kész hazafiakat, hogy az uj mrtgyar virradás előkészítésére folyóiratot indítsa-nr<k. Az uj szépirodalmi folyóirat elme: Napkelet, a gróf Zichy Ráfnelné elnöklete mellett alakult Magyar Irodalmi Társaság kiadása s Tormay Cecil Írónő szerkeazté sében december hónap folyamán jejenik meg. A Napkelet szerkesztésének munkájában Tormay Cecilt a msigy.Hr közélet legszámottevőbb Irói és kritikusai támogatják, mint Hercicg Ferenc, legnagyobb élő irt^r.k, Vargha Gyula dr., n finom lelkii költő, Pauler Ákos dr., az európai hirü filozófus, HekUr Antal dr , Horváth János dr. kiváló esztétikusunk és kritikusunk; kívülük még a mtgyar alkotó szellemi élet számos kiválósága. Az uj folyóirat o magyar kUnszikus irodalom hagyományain elindulva, n nemzeti gondolattól áthatott fiatal irónemze-déknek kiván hajléka lenni. A Napkelet, mely évenként tizszer, havi hat iv terjedelemben jelenik meg, szépirodalmi folyóirat. Közli a legkiválóbb mugynr regényeket és egy-egy olyan külföldi regénynek n fordítását, mely a világirodalomban « legnagyobb sikert érte el. Minden száma közöl egy december 24 nyegette. Ugy, hogy valóságos pokollá tette az életet övéi számára — e* • minden emberi érzésből kivetkőzött fenevad. Nem egy alkalommal kellelt övéinek éjjel n szomszédoknál oltalmat ke-resnl. Fehér csak egjret ismert. Gondolata, vágya csak a vagyon és vagyonszaporltás körOl forgott. Nemes érzés, apai vonás nem volt benne felfedezhető. Vngyonszomja Amerikába űzte. Éveken keresztül dolgozott Amerikában, ahol tekintélyes vagyont kuporgatott össze, amellyel az óhazában boldogan, anyagigondok nélkül élhetett volna az amerikás ember Azonban alighogy betette újból a lábát Fehér András régi portájára, ismét megkezdődött a régi átok, a régi élet, a régi pokol. Nem volt nnp, hogy ne gyalázta volna családját és ne fenyegette volna kiirtással. Egy nap ozután végre is hajtotta fenyegetését a bestiális ember. _ Tizenöt éves fiát, melyet mindenki szeretelt a faluban, becsületes, szorgalmas, jó magaviselete miatt, kicsalta magával az erdőbe és ott agyonlőtte. Az édesapa — a saját gyermekét. Majd saját kezeivel elásta az erdőben. A tárgyalás alatt a hallgatóság könyezetl, mikor a birák asztalán meglátta a gyermek koponyáját és a gyilkos eszközt. Csak Fehér András — a gyermekgyilkos apa — kőhideg szivét nem lágyította meg. A kanizsai törvényszék Kenedy-büntetőtanácsa, ame y az egész tárgyalás alatt egyetlen enyhitő momentumot sem talált, kötéláltali halálra Ítélte a hollószivü bestiális apát. A táWla a törvényszék Ítéletét helybenhagyta. Most pedig felebbezés folytán az ügy a budapesti kir. Kúriához került, amely szintén helybenhagyta a kötéláltali halálos Ítéletet, indokaival együtt. A biróság az Ítélet kihirdetése után nyomban kegyelmi tanáccsá alakult, amely a kormányzóhoz terjeszti föl az egész Fehér-pör anyagát. És most a Kormányzó ur őfőméltósága legmagasabb elhatá- kisebb essayt tanulmányt s állandó rovata lesz benne a színháznak, zenének, képzőművészetnek s a hazai és külföldi aktuális irodalmi eseményeknek. A folyóirat nyelvében és szellemében magyar lesz, politikával nem foglalkozik és eleven irodalmi szellemével nélkülözhetetlen olvasmánya kiván lenni minden intelligens magyar embernek. A városi Iskos n szellemi élet állandó szemléjét, n falusi olvató az irodalmi,. színházi és művészeti élet tükrét kapja benne. A Napkelet oly olcsó, l\\ogy közel száz oldalra terjedő egy-egy száma kevesebbe kerül, mint egy közepes színházi vagy mozijegy. Előfizetési ára negyedévre 300, félévre 600 korona, egyes szám ára 120 korona. Köztisztviselők r.z előfizetési árból 85 százalék engedményt kapnak, igy tehát egy félévre csak 450 koronát kell fizetniök. A példányonként való vásárlásra ez a kedvezmény nem terjed ki. A folyóirat megrendelhető a főgimnázium igazgatóságánál, vagy közvetlenül a Napke let kiadóhivatal \'.ban : Budapest, I. Döbrentei-utca sz Bizalommal fordul a Napkelet szerkesztősége u magyar olvasóközönséghez és kéri mindazokat, akik a magyar irodalomban nemcsak a magyar nyelvel, hanem a magyar / IMM KOiLOM Nagy tiltakozó gyűlés lesz ma délelőtt a Rozgonyi-ulcai tornateremben. A kantzaal táraadalom tiltakozása az oláh brutalitás. «x oláh megszállás ellen. Nagykanizsa, d-cember 23. Vasárnap, Hóember 24 én dél eíőtt pont tizenegy órakor a Ro.-gonyi utcii lO\'ni teremben a nagy-kani síi társad.tlom nem, rang é* felekezetre való különbség nélkíl nagy tiltakozó gyűlést fog tartom, amelyen a magyarság vezető egyéniségei fognak beszélni. A gyűlés elnöke dr. Szabadt/ Lőrinc kir. tör-vén>stékl tanácselnök. A ctabsi nagy esVű után meg mozdul a m»gy»r föld. Megmozdulnak a többi magyar városok hazafias lakosai. Megmozdul a magyar lelkiismeret. És az a lavina, «mely Cssba piacáról indu\'t ki — kell, hogy megremegtesse „Traján" tolvajait, kell hogy cselekvésre kést-tesse a világ minden kulturnépít a magyar ig>uág mellett, kell, hogy i cél akaiattal felvértezze a magyar kormány1, hogy oda kiálltson ország-világ felé: Nem, nem — soha t kell, hogy minden magyar ember lelkiismeretét felkoi bícsolja, hogy mindaddig ne tudjon nyagodn\', mig egy oláh bocskor -brszenyezi a szent magyar földet, melyet vértanuk vére tett termékenvé. A gyűlésen dr. Hojdu Gyula ha tározati javss^atot fog benyújtani, mely kéri a kormányt, hogy tiltakozzék az oláh megszállás, a magyar föld bitorl-sa, az oláh brutalitás, Népszavazást követelünk. — Saját tudósilónktól. — magyar testvéreink kinzása ellen, •s követelje a megszállott területr j népizavazás elrendelését. A gyűlés határozatát sürgöny utján közlik a kormánnyal és o nemze\'gyüléss:!. Olyan legyen ez a mai tiltakozás — hogy nemcsak az egész vármegyénket talpra álliije, hanem végig dübörögjön hatalmas menydörgés-srerü robbajjsl az egész országban és minden magyart cselekvésre késztessen. Jöjjetek el mindannyian Nagy kanizsaiak 1 Tegyetek tanúságot izzó magyar honszeretetekrŐ. 1 Tiltakoz zatok — hogy tolvajok és rablók tapossák Magyarország gyöngyé\', hogy bccikoros hordák tegyék hontalanná testvéreinket, hogy betyá-restkuk kínozzák, gyalázzák, öldös sík és irtsák fajtánké\'. MenydÖrgéi legyen a mai tiltakozó gyűlés — mely megreszketteti a hullarablókat, villám — amely lesújt azokra, akik szentségtörő kezekkel Hungária testéhez nyúlnak 1 Nagykanizsaiak — egy szállig ott legyetek l .... Sehonnai bitang ember Ki basájáért halni nem mer. Kinek drágább rongy élete .Mint a Kasa becsülele .. .* C) l>22. december 24 rozáaától függ: életei, vagy halált hoz-e Feh4r Andrásra, a gyermekgyilkos apára, az újesztendő. Eddig egyetlen fórum sem tudott enyhitŐ körülményt találni az előre megfontoltén, példátlan kegyetlenséggel és gonoszsággal elkövetett gyermekgyilkosságnál. Fehér András — csaladjának pokoli g>Ö\'rője — a kanizsai ügyészség fogházában ma délután három órakor szintén részt vesz a nagy humanista, dr. Szabó ügyész ségi elnök által rendezett kará-C onyfaünnepélyen. gyilkos nem tudj* még, hogy döntött már a Ur. Kurta, hogy egyetlen fórum sem adott neki kegyelmet, hogy é\'ete egy aelyem-azálon függ, mely a kormányzó kezében van. Minthogy Fehér András nem csak gyermekét ölte meg, de ördögi bántalmazója volt kicsi családjának, valószínű, hogy a Kormányzó ur ia aláírja a Kúria Ítéletét és ketté töri a pálcát Fehér András fölött. Ebben az esetben a kanizsai ügyészségi fogház szomorú aktus nnk lesz tanúja. Mert akkor Gold mester valószínűleg januárban Nagykanizsára érkezik, hogy utasítása szerint ácsolják az akasztófát Fehér Andris számára. De mivel nemcsak Fehér Affdrás kivégzéséről van szó, de minden valötzinüség szerint még egy másik gyilkoséról is, nincs kizárva, hogy megvárják, mig mindkettő hóhérkézre meg <rik ... (•) Karácsonyi csend a bel-polltlk\'ában. Budapest, dec. 23. (Saját tudósítónk jelenti telefonon.) A tegnapi minisztertanács után — amelyen főképp folyó ügyeket intéztek el — teljes szélcsend állott be a politikában. A nemzetgyűlési képviselők nagyrésze vidékre utazott. A pártkörök teljesen néptelenek. A miniszterelnök számos meghívás ellenére a fővárosban fogja tölteni a karácsonyi ünnepeket. Ax Eg)séges Párt újév napján üdvözölni fogja gróf Bethlen Istvánt, ski ez alkalommal nagjobb politikai bestédet fog mondani. Kik fizették be eddig a Horthy -inségadót! (KelyUUl.) Sralmay Anlol 500, Stegő Mór 10000, Lichtscheindl Pál 10000, Weiiz Mór 2000, Préger Ferenc 25000, Kovács Vrndel 500, őzv. Székelv Józsefné 500, Dióny Béla 500, Kugler Antal 2000. Martinék Fáni 500, Németh Lőrinc 500, Pi\'czer Albert 500, Kluger Sind r 2000, Steiner A.min 500. Croczek Imre 1000, Opicr Mik\'ói 2000, Frird József 500, Rákos György 5000. 01*1. János 500, Mí.xárcs Pál 1000, Nagy Ferenc 2000. Herkules téglagyár 20.000, "Sancs Kálmán 1000, Somogyi Testvérek 2000, Péczeli József 500, P°ór él Síentffsö\'gyi 1000, Zsoldos K.rolin 500. Ril.cher Samu 1000, H.lis. J-nő 500, Németh György 500, Tóth Péter 1000, Németh Lijos 2000, Milholfer Géi. 500, Rosen berg Mtnó 1000, Br.nd Adolf 500, Aciél Pál 1000, dr. Tamás jinos 4000 , Schlos.er Károly 610, Sípot László 500, dr. H«i«er Jánrs 3000, Vjrj. Ferenc 500, Rosen-b-rg Béli 2000, Vincié Gyula 500, __S_ Llchlemlödter Ed. 1000, Haláss Manó -1000. 6.v. Unjár Henrlkná 2000, E\'sch\'éger Elemér 1000, HiiscMer Minó 500, Sári György 500, Lackenbacher Jói.ef 1000, dr. Kiss Elemér 1000, Gyömörel l.lván 5000, dr. Orley György 15.000, Csizmadia Vilma 500, őzv. Lőrinci Józsefné 500, Krautll Jó-zsef 3000, Hodic. Islvin 500, Szabó Lajos 1000, Maschsnzker Minőn 2000. öiv. Polin Pélerné 1000, Kasíti Mór 500, Németh Káioly 500. N.gv József 2000, Sárközy Kálmán 2000, Sommer Ede 500, Szepesi I nre 500. Torna-sici Gyula éi Ti.. 3000, őzv. Wo\'lák M^rné 1000, Stern 1. Kálmán 500, H.mburg Miksa 20C0, E\'dői L-jos 500, Goldmsnn Ignác 500. öiv. Kálovica Pélerné 500, Bilin Istvánná 1000, Girdonyl Jenő 500, F\'umboil Sándor 80, B.y Károly 500, Flumborl Károly 500, Szerdahelyi Ferencné 300, Snrff Jóistf 160, S\'erecz Pál 1000, Bsticza Jóurf 500, Polgár Sándor 1000, Nováth István 1000, Stern Ignác 500, M .rllnecz Józaaf 500, Péntek Vendel 1000, Toblk fános 500, Garal Ferenc 500, Warga Józsefné 500,Mercr lilvánné 500, Pránger József 1000, Péter Vendelné 1000, B ranral János 1000, Keller Antalné 500, Péntek József 500, Rács Mariska 500, Groza János 500, Kenyere. János 2000, Tuke Józaef 500, Lsncaák Kálmán 500, Bozslcs Sándorné 500, Tóth Józstf 500, ifj. O.ikó János 1000, Kumtn Ferenc 6000, Szilágyi Jinosné 500. Tólh Béla 500, Pór.se György 1000, Marlcs Gyöigy 500, Welsz OdSn 500, Har.ay Gzella 1000, Tóth Giörgy 1000, Weis. Viktor 500, 1. számú postahivatal alkalmazottal 1023, 2. számú postahivatal alkalmazottai 664 korona. Boldog karácsonyi ünnepeket kivan lapunk előfizetőinek, olvasóinak, jóbarátainak és munkatársainak a szerkesztőség és kiadóhivatal. teli felvidéki lót nép éa\'a müveit német nép máris nyillan hadat üzent a Iegszéli6bb vallási és politikai radikéliimusra hajló. Irgalmatlan cseh elnyomónak; az erdélyi roagyariág nemsokára ott fog találni sifivelségesekel, ahol nem is remélte: az erdélyi oláhságben és a azintén csalódott azá,z,ágban; n királyság eszméjéhez tngasrkodó katolikus horvátok s az 1848n Időiben a magyaraíg hűséges fegyvertársai: a délvidéki németek, a katolikus bunyevácok is a hSi montenegrói nép is mihamar megfogj tk találni a fegyva-reket a Jugoszláviának keresztalt azerb nagyhatalmi őrület ellsn.-(30. I ) Folytathatnók még ; további olvasása minden magyar embernok szükséges. Itt igazán áll a mondás: .Tolla, legel" Az utolsó lipok gyönyörű sorai s végakkordot adják meg a teljea harmóniához, mely a könyvben jeleskedik s egyutlal a legszebb, legköltöibb nyelven Is vannak le-iiva. Ncciak diákok olvaaminya legyen a könyv, hanem értékea a<elleml tápláléka a azülöknek la s rajtuk keresztül nem százak vagy ezrek — hanem százezzak szenvedő, sínylődő lelkének. (D. C.) lelket is keresik, előfizetési szándé kukat a jeUeA két hely valamelyikénél mielőbb lejelenteni szíveskedjenek. Magyar Nemzeti Káté. Néhány nsp óta helyes kiálliláiu könyvecskét lálunk diáljaink kőiében, mely bevonult a többi tankönyv mellé függeléknek s mint -azokat klegésiilő szülrség hirdeti a magyar tetlrevágyásl, a belenem egyezést, az elszánt akarást, a bol dogabb jövőben bizó erős remény léget. Ez a könyv a Magyar Nem teli Kit-, a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének kiadása. Sienője dr. Kirolyi J inos, bud >ptst i kegyesrendi főgimnáziumi tanár, kl eziel a munkájával a S\'övctség Irredenta pályázatának ti,ezer koronáa első diját nyette. Minden mü a szerző egyéniségét tükrö.tell vissza, a kort, melyben ál, az eszmél, melyei képvisel, t hármas siemizögből nézve a Kátét, elmondhatjuk, hogy minden egyes szava, gondolata, érzése, kifejezése ide üt vissza. „Szerkezete rgyiéges és világol" — mondja már a hivatalos bírálat Is. .Mindenre kller-jedő alapos tudás, emelkedett s.el-lem a hangulat fokozása |ellemztk. A szerző j 1 ismeri az egész kér* dés anyagát, komolyan és érdekesen tárja az olvasó elé. Mondanivalójával és hangjával egyirán1 hal: lehat gyújt, megdöbbent és cselekvésre kéiztet. Helyenként szét nyaló lendületre kap s inagáv.l ragad." Valóban a munka ugy van megírva a tudós és irómüvész tollával, hogy megérti s eiől merít belőle a nemzet minden fia, müveit és kevésbé müveit egyaránt. Három főrészben: hazánk múltja: törté ne Imi jogaink és érdemeink ; hazánk jelene: Cionkomagyaroiszág nem ország ; hazánk jövője : lötc lességérzet, cselekvő\' akarat — plasztikus tőmörjé^gel vetíti elénk kérdéiek és felelelek alakjában a nemzeti létünk, érdekeink és föl-támadásunk megvilágítását célzó\' nagyfontosságú gondolatokat. Egyik legszebb tétel a könyvből ugy a leikünkhöz szól, ug/ benne élünk a jelen sivár napjaiban, hogy önkéntelenül is papírra kívánkozik : .Mi fogja fenntartani a most el tiport magyarság önérzetét, erkölcsi erejét? — Felelet: „Ápolni fogja ezt a nemzet ezeréves dicső történelmi múltja. A magyarságot a jelen keserveinek elviselésére képesíteni fogja az a tudat, hogy osztozik fajának szinte évszázadonként megujuló megpróbáltatásaiban. |fju sága a magyar műveltség emlőjén fog nevelődni továbbra is, mert évszázadokon át kifejlődött szellemi összetartozást mesterséges országhatárokkal, erős határzárlatokkal szétszakítani nem lehet. Magyar siellemben való nevelő désének minden eszközét el sem vehetik tőle. Megmarad a cialád-nak mindent él hathatósabban nevelő környezetében o msgyar nyelv \'des zenéje, a magyír dal bűbáj*. Ne féltsük nz ohh, a cseh és a ftzerb iskolába járó, idegen, alacsonyabb müvel\'síg emlőihez kényszerit :tt magya Ifjúságot l Ott fogjo m\'gtanulnl a magyar művelt ség felsőbbségét és igazi értékét t minél embertelenebb lesz az elnyomás, annál erősebben fog ragaszkodni nemzetéhez, fajéhoz I Pelőfi, Arany, Vörösmarty és Jókai lánglelke a általában nemzeti Iro dalműnk nagyjai fogják neki nvg világítani az elnyomatss sötét éjszakáját, megnyitják előtte a msgyar világ páratlan szépségeit a megitatják szomjas lelkét o magyar géniusz isteni italával I A magyar ság erkölcsi erejét növeli az a ludat Is, hogy hamarosan eljön az idŐ, mikor közös fronton fognak küzdeni a leigázott népek. A vallásos, Istent, királyt, tekintélyt tisz- ÜAiAl KOíLÖNV 1542. december 44. Muraközi évforduló. Azt mondják az emberik, hogy az idő mindent meggyógyít. Efo gadom. De van egy seb, melyet az idők végtelensége sem képes meg-gyógyítani, ez a seb az, melyet a hazán ejtettek, mert a haza épen olyan örökéletű, mint az idő. A mi hazánkon ezt a gyógyíthatatlan sebet az u. n. októberi forradalom ejtetie. Emlékezhetünk rá, hogy azok a halálmadarak, akik a békát feltámasztani akarták, a wil-soni pontok szentségébe vetett hittel nemzeti tanácsokat alakitollak. Igy tettek horvát lestvéreink is és az utolsó szábor kimondotta Horvátországnak az anyaországtól való elszakadását. Horvátország uszoit a boldogságban, ott rekedt katonáin kat azzal az üzenettel küldte át a Dráván, hogy mi is legyünk olyan boldogok, mint ők. Azonban alig lelt meg másodszor az a szomorú csillagzat, mely ébren van a boldogtalanokkal, a hűtlen testvér a boldogságtól annyira megittasodott, hogy ő is hóditónak csapott fel és 1918. karácsony előtti napon betöri a mi nemzeti tanácsunk által védtelenül hagyott Muraközünkbe és azt a történelmi jogra és a népek önrendelkezési Jogára hivatkozva elfoglalta. A szeretel ünnepén a hűtlen testvér a védtelen és fegyvertelen emberekeí pofonokkal és puskatussal kényszeritette, hogy részt vegyenek abban az öröm-ünnepben, melyet Csáktornya piacán rendeztek és rázendítettek a nemzeti himnuszukra, a „lepő nasa domovina\'ra (szép a mi hazánk); nem gondolt arra, hogy a szépnek álmodott és Muraközzel megnagyobbított hazáját a régi helyébe fogadott uj szerb testvér ugy elnyeli, hogy a nevéből is C3ak egy betű marad meg az S. H. S ben, de a hűtlenül elhagyott testvér melleit élvezett szabadságból még egy betű sem. Tudjuk, hogy a hűtlen testvér most már titkon éjjel visszavará-zsolná a Csáktornyái Zrínyi szoborra azt a jelmondatot .Ne bántsd a magyartr melyet akkor gúnykacajjal kisérve vésett le, elfelejtve, hogy a magyar testvér, mikor a maga szabadságát védte, védelmezto a horvátét is. Ne nehezteljetek szeretett honfitársaim, hogy a szeretet ünnepét ezzel a visszaemlékezéssel zavarják meg azok a magyarok, akiknek szűkebb hazája Nagymagyarország nak az a kis zuga, ahol egykor a költő-hadvezér paripál magyar és horvát daliákkal rohantak a haza szent földjét pusztító ellenségre. Teszik ezt abban a hitben, hogy még a szeretet ünnepén sem szerethetjük mi magyarok egymást annyira, hogy egy pillanatra is megleledkezzünk hazánk elrabolt területeiről, hol sokan vannak, akik bennünket visszavárnak. Üzenjétek nekik, hogy nem várnak hiába, el fog jönni az idő, mikor az uj szerb testvér nem. lesz képes megzavarni azt az örömunne* pei, melyet az integer Magyarország rendezni fog- Ebbe az eljövendő örömünnepbe vetett hittel ülik meg a Karácsony szent ünnepét rzok a kiüldözött magyarok, akik moat a szülőfö\'dtől és a családi otthonitól elszakítva Csonkamagyarországban vannak, de megfogadják, hogy ha kell, fegyver rel is vlsszaszerzik az elveszett házét, mert tudják, hogy ebben minden igaz magyar segítségükre lesz. Ugy legyen és ne máskép I Berlin Ágoston a Muraközi SxcivaUég slaöke. Elfogott szállodai tolvajok Félmilliós lopás a Rltacher szállóban. — A kanizsai detektívek huszonnégy óra alatt kézrekerltették a tolvaj triót. — A szálló takarítónője ás kát cinkostársa. — A „röröa*. A lopott tárgyak megkerültek. — Fecske Teráx lakásának kéménye mint safe-deposlt. — Útban az Ügyészséghez. Nigykanizsa, december 23. Nem mindennapi lopis lÖrtént a Kazincy-utcában levő kis Ritrcher-szállóban. Egy vidéki házaspár Kanizsára jött és megszállt a vasúti állomáshoz közel fekvő kis polgári szállóban. Mialatt a házaspár néhány percre távol volt — ismeretlen tettos behatolt a vendégszobába é» onnét egy arany mellűt, egy arany férfiórát és aranyláncot elemelt, közel félmillió korona értékben. Nagy volt a megrökönyödés, mikor a házaspár vi>zaatért szobájába saz imént ott hagyott drágaságok-nek hűlt helyét találta. Nyomban lármát csaptak, bivták a szálló tulajdonosát, kérdezték a szolgaszemélyzetet — de senki sem tudott felvilágosítást adni az eltűnt ékszerek felől. A meglopottak erre azonnal a rendőrségre siettek éi feljelentést tettek Ismeretlen tettesek ellen. Az államrendőrség bűnügyi osztályának vezetője nyomban kiküldött néhány detektívet, hogy a szállóban a szükséges nyomozást megejtsék, azonban kezdetben semmi gyanúsat nem tudtak felfedezni. Vall atóra fogták a személyzetet, a vendégeket — de mindhiába, csak nem akadt nyom, amelyen tovább haladtak volna, mig elővették az alkalmazottak közül a bejáró takarítónőt. A bejárónő, Fecske Teréz — aki Arpád-utca 10. szám alatt lakik — a vallatás során kissé idegesen viselkedett, majd a detektívek keresztkérdéseire zavarba jött, ellenmondásokba keveredett, ami a rutinirozott detektiveknek elég ok volt arra, hogy Fecske Terézt most már szigorú vallatás alá fogják. Es a vallatásnak megvolt az eredménye. Fecske Teréz ugyanis hosszas faggatás utáo, az érvek súlya alatt annyit beismert a detektiveknek, hogy nála vannak a hiányzó aranytárgyak, azonban 5 ezeket nem lopta, hanem a ven- — Saját tudósítónktól. — dégszoba padlóján találta és hsza-vítte. A detektívek magukmellé vették Fecske Terézt és kimentek Arpád-utcai lakására, ahol a nő a padlás kéményébe rejtette az ellopott aranyórát, láncot és mslltűt. Többet azután nem sikerűit a rendőrség embereinek a nőből kicsikarni; hiába volt minden kérdezősködés, minden faggatás, állhatatosan amellett maradt — az asztal alatt találta a tárgyakat. A detektívek tehát újból • nyo mozáshoz láttak. Miután a jelek szerint ítélve — a tolvaj csak a házból surranhatott be a vendégszobába, (aki tisztában volt a szálló viszonyaival) nyomozásuk ily irányban folytatódott. Nem telt bele huszonnégy óra — és a kanizsai detektívek kinyomozták, hogy az aranyneműek tolvajai Megyesi Imre és Hojfer Kálmán Géza kanizsai csavargók, akik Fecske Tcrézzel arra szövetkeztek, hogy valamely vendéget kifosztanak. E célból Megyeii Imre — akit egyébként , vörös"-nek neveznek és Hoffer — szobát vettek ki a vidéki házaspár közvetlen közeié ben és lesték az alkalmat, hogy besurranhassanak. Amikor a detektívek megmondották nekik nyomozásuk eredményét — és vallomásra akarták őket birni — ugy Megyesi, mint Hoffer állhatatosan tagadtak.— Azonban valószínű, hogy mire e sorok napvilágot látnsk, taktikát változtatnak és őszintén bevallanak mindent, mert Fecske Teréz vallomása után hiábavaló lenne minden tagadásuk. A triót a kanizsai rendőrség az ünnepek után átkísérteti a kir. ügyészséghez. A kárvallottak nem ludtak eléggé hálálkodni a detektiveknek, hogy olyan gyorsan kézrekerltették nekik az ellopott aranytárgyakat. (*) Magyarország nem tud jóvátételt fizetői. Budapest, dec 23. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Korányi Frigyes báró, aki a mo-gyar jóvátétel ügyében Párís-ban tárgyalásokat folytatott, kijelentette, hogy Magyarország nincsen abban a helyzetben, hogy jóvátételt fizessen. Magyarországtól állami vagyonának legnagyobb részét elrabolták, lehetetlen tehát, hogy ujabb követelésekkel álljanak elő a nagyhatalmak. Különben is a szövetségesek által igényelt jóvátétel összege oly fantasztikusan nagy, fiogy annak megfizetésére még gondolni is képtelenség. Értékek a magánforgalomban: Budapest, december 23. Salgótarjáni 42500, Rima 19900, Danic« 10800, Atinntika 67C0, L«p-ták 4400 korona. Embermentés — nemzetmentés. Irta: Dr. Szabó István, az Anya- és Csccsouóvédő intézet vezetóor.osa. Államok érijének alapja nem a föld, nem az ércek, hanem az ember. Az a szellemi és lesii erő, amely a holt anyagból használható értékeket termel. Minél több és minél kiválóbb ez az erő, annál nagyobb értékű tényezője lesz a nemzet erejének. A föld nagyságát nem áll módunkbsn növelni, de a rajta dolgozók számának gyarapításával, munkaerejük és munkateljesítményük fokozásával ezt a földet sokszorta több értékűvé lehelnők. A nemzet ereje tehát az emberanyag, annak mennyisége és minősége. Amint kétséget nem szenved, hogy kél ember mégegyszer annyi érték, mint egy, épp ugy az az ember, ki mégegyszer annyi értékel termel, kétszeres erőt ad a nemzetnek. A lezaj\'ott háború és a még érvényben levő béke a magyar nem. zet erejét gyökerében lámadia meg. Az e\'rabolt területekkel elveszteitük népünknek több mint felél. A meg maradi területen levő lakosságból hiányoznak a háború áldozatai 250 0C0 férfi, továbbá sz 1915—10. évek születési kevesbedése, ami 53 százalékot \'.esz ki, kereken 550.000 lélek I Ezt az óriási emberveszteséget a békekötés óla duló béke csak annyiban enyhítette, hogy átkergetett véreink száma ezt a hiányt némileg kipótolta. "A békekötés utáni születések számában állandó és pótolhatatlan hiányt jelent az elpusztult negyedn illiónyi férfi által alapi-tott, vagy alapítandó családok szaporulatának elmaradása, ami csonkaországunkban évente 46 000 főnek felelt volna meg. A háború által okozott, pontosan fel se becsülhető számbeli megfogyatkozásunkat a béke áldásai nagyfokban csak tetézik Ez főkép három emberfogyasztó ténye2Ő fokozódásán látszik meg és ezek: 1. az egyke terjedése, 2. a felnőttek halálozásának szaporodása, 3. a csecsemőhalandóság óriási pusztítása. Téved aki azt hinné, hogy az egyke a nyomor szü!ölie, ellenkezőleg, a jómód, a kényelemszeretet és mindenekfölött az erkölcstelen önzés faltyuhajtása. Szegényember nem fél a gyermektől, hisz alig felcseperedik, már segít neki. Mig a háború oiőtt csak aránylag szűk és körülírt vidékeket fertőzőit meg,• addig ujabban olyan rétegeknél lépett fel, kiket a háborús konjunktura nem remélt Jóléthez juttatott. Mig ezek igényeik, élvágyuk módfeletti megnövekedése folytán térnek át az egy- é9 két-gyermekrendszerre, addig a béke nyomora folytán legjobban sújtott értelmiségi osztályt és egyes munkáskategóriákat meg a rájuk zudult súlyos éieiküzdetem és helyzetük sötét reménytelensége visz rá a gyermekáldás, sőt már a házasodik kerülésére. A felnőttek halálozásinak szaporulata főkép a tüdővész rovására Írandó, amely kór nemzetünknek már békében is rettenetes veszteségeket okozott. Mienk volt a szomorú elsőség a népek között a tuberkulózis halandóság terén. Ennek oka igen egyszerű. A gümmőkór legnagyobb ellensége a napfény, a Jó levegő nem hatol bo a városaink bérkaszárnyáiba, se a beragasztott kisablaku földes falusi házikókba. A harctér sok viszontagsága az eddig eléggé ellenálló férfiakat is megtörte és azokat az addig eseteg csak lappangó kór áldozataivá tetle, vagy a fertőzésre alkalmassá tett, de még ép szervezetükbe lopta be a halál csiráit. A háború után a lakásviszonyok leromlása és az élelmezési nehézségek fokozódása adott ujabb tápot a pusztító betegség terjedésének. — A háború előtti évtized nagy stílusban indult tüdővész elleni küzdelmének igen szép eredménye, ami a halálozás már 30 százalékos meg. fogyatkozásában nyilvánult, semmivé lelt, mivel a megsokszorozódott fsl-adattal szemben a küzdelem anyagi eszközei, főleg a jóléti segilés, szinte semmivé zsugorodtak. Pedig a pusztulók már majd mind produktív korban levő egyének, kiknek megmentése a nemzet erőkifejtésében óriási erőtényezőt képviselne akkor Is, ha munkaképességüket C3ak hónapokkal is lehelne meghosszabbítani. Hiszen évente 50— 60.000 emberről van szó, tessék ennyi munkahónap ériékét kiszámi tani, ezek között számos szülőképes korban JevŐ nőről, kiknél nemcsak az elmarad! munka, de az elmaradt születések is tekintetbe jönnek a veszieség értékelésénél. (Folyt, kttv.) © "" 1022. december 24. ZALAI KÖZLÖNY HÍREK. — LAPUNK legközelebbi sséma cstltbrtSk reggel J.I.- nik mcf. — Időjárás. Az Idójárástsnl intézet jelentése szerint hazánkban •x idő túlnyomóan axársx volt, a □sppill hőmérséklet helyenként « tix fokot It elérte, reggeltájt .ionban ■ keleti részeket] kevéssel a fagypont .lé aülyedl. Egyelőre enyhe éa csapadékra hajló idő várható. — Iatentlsztelet. A karácsonyi ünnepek alatt a városi templomban a Istentisztelet a követkelő sorren-ben Icai megtartva : A) Vasárnap dec. 24 én : 1. 7 órakor csendes-mlae, 2. fél 9 órakor dlák-míse, 3. fél 11 órakor sientbesxéd, ut énekeamise. B) Karécaony napján : 1. Ejféll-mlae, 2. 7 órakor piaitor-mlae, 3. 8 órrkor caendeamlae, 4. ~ fél 9 órakor dlák-mlae, S. egynegyed 10 ótakor csendes-mise, 6. fél 11 órakor ünnepíbesiéd, utána az énekkar köiremükődésével ünne-pélyea aientmiie. C) Sxent István vértanú napján: 1. fél 9 órakor diák-mise, 2. fél 11 órakor ünnepélyes szentmise. Minden vssár- és ünnepnap délután 3 órakor énekes-lltánla. — Ügyvédek értekezleto. Ma délelÓtt a nagykanltssi ügyvédek értekezletet taitanak a bírák köz-benjőttével, amelyen ax ügyvédi dtjaxebást fojják megállapítani. — Keszthely rendőrkapitányságot kap. A belügyml-nlaxterlum államrendéaxeti ontálya — mint a Zalai KSxlóny nnebfz-ható helyról értesül — több városban rendőrkepitányaág felállítását terveli. Természetesen olyan klaebb városokban, ahol eddig a ciend-őníg őrködött a kőzbiitonaág felett. Elhatárolták, hogy a Balaton menten, a fürdőhelyeken mindenütt rendőri kirendeltségeket sier-vexnek. Kesithely rendőrkapitányságot fog kapni, amelynek élére egy rendőrtanácsos kerül. Tapolcia és lóbb máa kőiségbeo vlsiont rendőri kirendeltséget szerveznek. A keresztény tlaitTlselőnők karácsonyfa Ünnepélye. A keresttény tisztviselőnők ma délelőtt 10 órakor 30 ssegény gyer meket sjándékozodt meg. Ai 0n-neplégre mcghivjUt a neme~xi«u sdakorókat és wodágeket Is szívesen látnsk Nádor-utca 14. sz. — Egy rago» Uazt az lasé geaeknek, tíödy Zoltán alispán a város polgár mei terének megk.re-aéaére a ksnlxaa) Horthy-lnaég-aVcló céljaira egy vagon lisztet \' utaltatott kl. Etáit a Untért a város a következő « Rtelh bűiken, ér liszt kgr.-ért 70 koroaé\', roxallsit kgr. ért <0 koronái. főtő-llsxt kgr.-ért 80 koronát. Hogy a segélyezésre szőrűitek mennyiért kapják kilóját éa kik fogják telje-sen ingyen kapni - «t « "é""1 Horthy-bizottság fogia még megállapítani. — Pedlow kapitány nem 18b Kanizsára. Megírtuk, hogy iöbb kanlieal jótékonysági mtéi-mény a nagy amerika emberbarátot leakarta hozatni Kanizsára Meg la Indullak az erre Irányuló leveleié-Mk, azonban James Pedlow kijelentene, noha eredetileg tervébe vette, hogy lejön Ksnlr.ára, oda ahol őt oly felejthetetlen pompával fogadiák, a görög éa örmény eae-mények miatt azonban utasítás kapott ha.ulról, hogy Amerika most Karácsonyeste... R csillagfényes téli é|ben R szél se lebben, egy hang se szól . . . (Tla angyalszárnyait suhannak a légben 5 kikandikálnak, tán a mosoly alól? R gyermekeknek, kis }ézus neuében, Kicsiny sziuük tündérmeséket regél. Hz embereknek lázadó sziuében R kin elhallgat, mint a szél... Lassan kigyúl a gyertyák fénye És mlnöen kis balúog gyermekarc. (Tla játszik bújócskát uelünk a béke ... Pihenjen hűt a küzdelem, a harc! (Tla megcsókolta kicsiny fiút a 5zűz ... (Tli monőjuk: Dicsőség néked Istenem! Röd — ha a szeretet Tehozzád úz, Nekünk a békét Idelenn!... R templomajtó messze túrva, Kiömlik a hiuogató fény 5 a titokzatos csendes éjszakába Elindul gazdog is. meg a szegény. Tűnődni létünk tenger szenvedésén... ... És énekelnek mind az angyalok. Fiz embereknek fáradt küzködésén Szdnakozua mosolyganak a csillagok Polgár Etelka jótékonysági terét átteail Görög éa Örmény területre, ahol moal a arükaég még a mi nyomorunknál li nagyobb. Vidéki leiepekre ezek-után csecsemő kelengyét aem tud löbbé küldeni, mert ai égési amerikai jótékonysági akció o gírőg és örmény nemekültek felé fordul, ahol borxaaxló állapotok vannak. Ezen aierer.ciéllenek fellegéirelé lére indul útnak Pedlow kapitány január 15-e táján. Igy tehát egyelőre le kell mondanunk arról, hogy «■ aranyativü amerikás bácsit egyhsmar visiont-lássuk. — Névmagyarosítás. Kuisner József m. kir. állampénztár! tiszt, láadi lakói családi nevét az 1922. évi 165344. IX. aiámu belügymi-nlazterl engedéllyel Koppány névre változtatta. — A Kath. Legényegylet Ünnepi előadáaa. Lapunk szerdal számában említettük, hogy a Katii, legényegylet december hó 2tián, Keráeeooy másodnapján ünnepélyt lart,,\' mely igyrtaíl » szokásos karácsonyi megsmlékéíést: s pd»z torját ékot. másrészről pedig Peión Sándor születésének 100 éves 4»-fotdu\'ójáról való megemlékezést foglalja magában. Az ünnepély mü-sora a kővolkezá: Ünnapl beszéd Pstőfiríl. Tartja fóllstt. Kovács ADUI kegyesrendi unár. Irredems énekek- áoekü Dómján litván, zongorán kíséri Flumborf Bóisik.. Jövendölés: lrt« I\'etön Sándor, aza-vaija Schless Gyula. Pásztorjuk. Címe a Győzedelmes szerelel. Személyei: Szent József: Barkóczy Tibor, Szűz Mária: Heffer Llnus, Heródes: Viola Kálmán, Zsidófópap: Martincsevics Ferenc, Napkeleti bW-citk: Schweilzer Ltszló, Mnkolczl József, Kovács Géza. tlonach: Dómján Gyula. N\'Jéml és AcMn gyermekei: Pialschck Bözsi. Lengyel Jánoi. Rónai katonák: Dómján Ul-ván Halász Gize, Jámbor József. Angyslkák: Zrim Ilua. Kovács Irmus, Sátrán 1 US, Sti\'val Ilus, Jta>» Loll, Martir.cievics U l. Műsor ulkn lánc regiéi 4 óráig. Helyárak: I i-holy lMOK, I. hely 150 K II hely 1SÓ K, földszitui álló 80 K, karzal (50 K. — Eljegyzés, felde Ferenc és Németh Bözaike jegyesek. — Nőegyletl xanr. A nagykanizsai iir. jótékony nőegylet emberbaráti céljai előmozdítására folyó hó 26-án (karácsony másodn.pjís) délután 3 órai kezdettel a Csslno di.ntermébon zaurt tarl. Bcléptidij ozsonnával 120 korona. — Caerkéssünnep. December 2S án s magyar Clerkésilörvény 10 évea évfordulóját a helybeli csapatok Is megünneplik. Reggel 9 órakor a,t. miss lesz a feliő\'.emplom-ban, mely után a csspatok a főgimnáziumban ünnepélyt tartanak. — A keresztény siocléllaték táneoatólye. A kereaztény azoci-ália egylet ifjúsága folyó hó 26 án ésti 8 órai kezdettel a Kereaztény Otthonban nagyazabáau táncestélyt rendez, melyre a lánckedvelő ifju-aágot meghivja a rendezőség. — Színielőadás a kórházban. Ma délután 4 órakor a köskórháx-ban silolelőadást rendeznek a Má-rlaleányok a derék IrgalmaanSvé-rek vezetése alatt, snnskulán a jótevők adományait kifogják ontani s sxegény betegek közölt A nővérek s ksnlxssi közönségei éa jótevőiket ezúton hívják meg s ma délutáni szlniclősdásra. — A gazdasági Ismétlgte-kola feláCilhatása végett s föld-mivelésügyl miniszter megkeresése slapján BUy Zolién Zalsvármegy. sllspánjs átírt Nagykanizsa város polgármesteréhez, hogy s földblr-tokrendeiés kspesán s város n iskola céljaira legalább két kataax-trália hold földet biztoaltaon. Dr. S.bján polgármeaternek azonban még messzebbmenő tervel vannak és a földbirtokrendezés kapcsán ax Országos Földbírlokrendező Bíró-tághoz felterjesztett jegyzőkönyvben aokkalta löbb területet kívánt e célra blilosilanl, egy gaidaaági iskola keretében. — AoyakBnyvl blrek. A nagykanizsai anyakönyvi hivatalnál dec. 17-től dec. 23 lg a következő bejegyzések történlek: Született 7; 5 leány, 2 fiu. Házasíágat kötöttek : Tüskéa István vaaull kezelő gyakornok - Siőllősy Margittal, Hor- dói József pincér — Kochanek Bertával, Gáapár József vaaull lakatos — Kulcsár Máriával, Van-csura Ferenc nyűg- vaaull váltókezelő — Hokhold Rozáliával. EÁ-haltok: Markó János földmüvoe Kemendollárról 22 éves tüdőgyulladás, Horválh József napizámoa Mohóiról 19 évea caonvelőiob. Tu-lezl Ilona 2 évea lüdőlob, Benke. János 3 napos veleszületett gyengo-aég, Srabacsányi Lajos 2 hónapoa ránggörca. Balti Ferencné Tímár Terézia 37 éves elvetélés, 5xv. Premus Islvánoé Gstllcs Terézia 37 évea aggkori végkimerüléa, Ko-váca Andráané Zsiga Anna 71 évea gyomorrák, Ksmsn Mihály magánzó 76 évea hugyrekedéa. — A városi marhalevél ke-selSség forgalma. Nagykanizaa r. t. város marhalevél kezelőiégének 1922. év folyamán a kővetkező forgalma volt: Kiállíttatott uj mar-balevél: 2 éven felüli ló és siarvaa-marhár. S788 drb., 2 éven aluli szarvasmarhára 3111 drb., aertéara 3170 drb., juh és kecskére 109 d.b., összesen 12178 drb. Tulajdonjog átruházás 21825. Irányítás 3410, Lejegyzés487 cselben eiikőrölletett. Allatforgalmi adóbsn 9335 téléiben az országos- és heliváaári forgalmán kívül 5.966.407 korona véte-leztetctt be. Munkaeaetek öaazea azáma 47,235. A városi marhalevél kezelőség a maga csekély lélazá-mával derék munkát végzett. — Huber Erzsike előadása. Ki felejtette volns el még Huber Er) síkéi a kii csodaprlmmadonnát, aki húsvétkor oly kellemes szórakozást nyújtott, nemciak kicsinyeinknek — de a felnőtteknek la. Huber Erzaike a bájoa gyermek-primsdonns megint Kanizaára érkezett és lolyó hó 28 án, caülörtő. kőn délután 4 és esle 8 órakor nsgy müvéaielőadást fog tartani a Cssinóban leljeaen uj müaorral, uj kosztümokkal. Helyárak: 100 és 70 K, gyermekek délután 50 K. Jegyek Szerbnél elővételben. _ A .Zalai KöxlBny" sajtó-pBre. A válaiztáiok alalt törlént, hogy lapunk egyik aráma mKi fa az a Rasíai Károly ? cimmel hoaz-azabb cikkben foglalkozott Rlaaal politikai múltjával, frontválloztatá-aával éa rámutatott aira, hogy éx ax ember, aki most oly nagyban keresi nktó polgártársaink barát-aágát — még esek nemrégen perea-tolt kiállód a zsidóságra. Tcrméaáeteeen cikkünk nyomán nagyon sokan kiábrándultak a liberális politikusból és aiok is ciat-lakoitak Kállay Sá.ilajáhor, akik egyébkéntRsssiIrs aravazlak volfla. A „Zalai Közlöny" cikke akkor az egész vármegyében feltűnést kelteit. Neoirégso, novesober hsvábsn ugysn eteket megismételte két i"en .A NÉP" ia. Raa.sl R«ch Károly — miután lapunk egyik aráméban felvetettük a kérdést — hogy miért nem inditja meg a sajtópóri a Zalai Közlöny ellen — a kinizsii tőrvényazéken perbe fogta lapunkat. Ebben az ügyben hallgatta ki felelős azerkesitőnket tegnap dr. Matschenbacher Edvin kir. törvény azéki tanácselnök, vizsgálóbíró. Miután « cikk írója Friedrich Istvánt és löbb orsiágoi politikus kihsllgatáiát fogja kérni a bíróság- HlliaiiHainii" 1-------* tói annak Igstoláaára, hogy amit irt — az a tényeknek megfelel — a majdan kitülendő főtárgyalás országol érdekeaségü lest. Uránia. Jőnl Farao hitvese, ZALAI KOZI.OiO 1»22. december 24 — Karácaonyfatolvaj. Berke Józaef nagykanizsai lakos az ihá-roaberényl erdőben tizenkét karácsonyfát tulajdonított el jogtalanul azon célból, hogy azt a kanlza.i piacon értékeaitae. — Azonban a szemfüles rendőrség rajtacsípte és a kapitányságra előállította. A rendőrség megindította Berke ellen az eljárást. A karácsonyfákat pedig tegnsp elárvereztette. — .Járáai gyapmeatarak". A földművelésügyi miniszter rendeletben utasította a vármegyei törvényhatóságokat, igy Zalavár* megyét la — hogy az állalegéaz-ségügyl szabályrendeletek pontos ellenőrzésére járási grepmesteri állásokat azervezzeock. A járáal gyep mestereknek az lenne a rendelte záae, hogy a kóbor, be nem jelenteit éa garázda ebeket járásukban öaazefogják, az állatorvosoknak la-endőlk elvégzésénél segitségra le. gyenek és a különböző szabályrendeletek betartására ügyeljenek. Legközelebb tehát kifogják Irnl a pályázatokat a nem kis jövedelmű, megszervezendő .járási gyepmea ter-M állásokra. A legutóbbi, országos jellegű veszettség, a nép kön»elmüségr, mellyel az állategészségügyet kezeli <1 sok egyébb fontoa ok késztette a földművelésügyi kormányt arra, hogy ezen uj állások megszervezé-■ ét elrendelje. — A kórház karácaonyfá- Íára ujabban sdskoztak: S\'est-nomltó részvénytársaság 2000 K Farka. József 500 K, H. F. 100 Picbler József réimüves 200 K. — A szegény/iáznak adakaztak: Va-lics Dezsőné 10 kg. finom lis.t éa 1 kg. zsir, Bruncaic* János 500 K Bszsó Lajos 400 K, N. N 26 c.o- mag dohány, 26 dobos gyufa, 1 kabát, 1 mellény, 1 Ing és 2 drb. alsónadrág, F.rkas Jó aef 200 K-t a szegényház karácsonyfájára. Az oaazea jótevők rdományaik.t hálásan köszöni Mária főnöknő nővér. — A fogház laarác.onyfá-Jára ujnépi Elek Ernő és Géza, Horváth Ferenc, Skopál Lsjos Kia-komárom, Faltscher Bíla, Berényl Elek 500- 500, az U.ánia sírc.ar-nok tulajdonosának gyüjtőivén 2010, dr. Hajdú Gyula 300, dr. Prack István 200. Ev.ngélikua hitközség éa H. O. 550, Kohn Samu 300 K-t a Tr.nsdanubla 85 kg. Ilsitet éa 25 kg. darát és még többen egyéb természetbeni adományokat. A ka-nbsa^huslpsroiok hust adt.k, különösen Reinhusip.ro. adott nagymennyiségű sci tés- is borjúhúst. — Sukáll Jávának ada kostaki Ho\'cier Lajoaná 1 kg. 1 kg. dió, H. F. 200 K, Art-ner Sándor egy pár gyermekcipő. \'V \'«* \'ul»i Koller Nán- dor 200 K, Fa, ka. józaef 500 K, Pongrác* Sár.dorné 1 kg. „Ir, 2 ky. búzaliszt, 1 zsák krumpli és 400 K készpémt Azonban kéljük közönségünket, ne hagyja még abba nemes szivének megnyilatkozásit ne zárja bo jótékony kezét, egy . nagy csslád megmentéséről van sző a biztos éhhaláltól. Amikor ma este szeretteink körében ülünk és örvendünk a kisded Jí.us síülelé-sének — gondoljunk Szakáll Já-nosné gyermekeire. — As egygyerrueko. sze-*ány anyának Koller Nándor 100 K t küldött Vajha nem feled keznénk meg a mai szent estén erről a szerencaéllen anyáról la. — Xnfln.nsáa tdökb.a ú&>-.ljüak ■ balek rendes mukudéjéic. A tlunya.ti l.noi riz mini szabályoz... wiyhs h«»hajl> . ctüa a lagajkalmmto. Tízezer dinárt sikkasztott. A hűtlen alkalmaxott. — A rendőraég elfogta. — S*ját tudóiitónktól. — Nagykanizsa, december 23. Vajda Elemér ismert Csáktornyái nagykereskedő cég megbízta egyik alkalmazottját, Kósz Istvánt, hogy nagyobb bevásárlásokat eszkő\'öl-jőn. A váaáriáa céljaira átadott Kósz-nak 10.000 dinárt. Kósz azonban ugy tett eleget a megbízatásnak, hogy a megszállott főidről magyar területre átszökött és persze magá val hoxta a neki átadott 10.000 dinárt, ami magyar pénzértékben igen csinos összeg. Mikor a cég hiába vári. Kósz I, tvánt, feljelentéat lett ■ ellene a jugoszláv rendőrségen, a mely viszont megkereste a magyar hatóságokat Kósz letartóztatása végett. A nsgykanlzssl államrendőrség kőrözőlevelet bocsátott kl Kósz István ellen, smelynek alapján a zalaegerszegi rendőrség a mult napokban folismeite Kószt és letartóztatta. Ma kisérik át Zalaegerszegről Nsgykanizaára, hol mindsddig mnrad, mig . jugoszlávok részéről a kiadatási eljárás meg nem Indul. — Kabará-eatály. A nagy. kanizsai élelmezési munkások karácsony másednapján a Bárány ven\' déglő összes termeiben könyvtár slapja Javára lánccal egybekötött nagy kabaré.estélyi rendeznek. Uránia. JBni Furao hit vasa. KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb F ILI Ff békebeli anyagból készült saját kötésű harisnyái, kötött éí szövött árui. Kábátokban, jumperekben, blúzokban, kesz tyükben és nyakkendőkben nagy választék, — Szombathely, Szélt Kálmán utca 6. - Nyuko.z naptár a Krátky tőzsdében kapható. Dr. Kált.y\' Zoliin Jogi szejoini i-urna Iludape.t, An liissy-ut 8. és Szöged, PaUavkiot-u. J felelésig*,! és biztos iik.r rol készít elö bármely ogyatem éi jogakadémia ósazos jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgán Jogyzalbérlet 1 Rikapitulieiól Mlnjan l.lvIlágo.iU.t ssAvd vagy tsvilSe. kézséggé\' .akar a bodaposti. akar a szeg.il igazgat-iiig - Uránia. ;iés& or.kee .lyféll azprsts\' ka\'anjoitüitéaol. .Kotdágráf* Uis. diám., Szíe.i Karkával k\'.ricionv űnn.pén 3. Ifi. \' \' é, 10 órakor .lleontle\'. Gsihard Itaupl.n.nQ álomjátika, ,zio-, folJ-íajzi kép és Paltii-ravil. Kulűn folhivjuk olvasóink ngyaloiét .Mannalo\' lyónyoiú kíséri aeoéjér., malyat múvész-kv.il.U jáuzik a nlmhez Aranyat, ozüalöt, briliiiasokat. haiul.fogakat év érmakal . legmagasabb n pt álban voizck Frlod Jöza.t ékaserisz Kagyk.nlzsa, Bngár-Ut 1. (tóul él Sugar-o| saikan j - VedáaalSltéay.k m-gbiatutómlnó- ségben legolcsóbban kaphatók. M nJsnfél. Vadak a lagniag.vabb árban inigvélelook Qyonos Lajos Kaitncry-ulcai uztalébti,. Varoahtipalou. ~"z bow a .VlU.l. mo.g« kaiicaonyl músor.1 közOU olyan tápok atmpolnak, melyek cidlg moalviatooii tflg-allr. volUk liltiatok. Vtsiroap (21-te) éa 20-ia .A [„U4UU iiioikiiu,. ^á hu.,0, otass k.la.rforfUm, «.ly„,< rím-taptéjo s négeréiül SUgim. á. 20é» p^l. " .,\'\'»\' etmü coli. .„Skí Cowboy (WUdw-s.i) dráma, a (í,,,..,^ , híre. és kóikedvoü uauU.i w,Bun s. Haith jaiu. s tíss.r.p.1. — Sietdia ás ctui..tlékőn Irancla mUvási.kk.1 a .Nap,iUn boasiat ill- ctau ni. piomUija t.„™ \\ ki. baJlu»k" - áruy. á. asO.tb.Tkltis, U.J.. Süli,0\'\'\'1\'\' ^ tWatoi érik VadbÖrQkot, oyul. róka, tib. log-magaubb iiUn v.stek. Isabé AaUI iegyv.ik.re.kcdó HódoaltJák a nimat dovlxa raodalatat. Berlin, dec. 23. A tárgyalások a birodalmi kormány éa a nagyip.. képviselői között Ismét szükségessé tették a devizarendelet módosításit. Az illetékes tényozők el Is határozták, hogy a mostani helyeit. I amely . külkereskedelmet .k.dá-lyozz., löi vényt fog hozatni, amely nem hat bénitóleg a legitim devizavásárlásokra, sőt azt megköny nyiti, ellenben annál szigorúbban üldözi a devizaspekulációt és a felhalmozást. Választási agitáció a zala-■zeutgrótl kerületben. Zalaszaitgrót, dec- 25. (Saját tudósítónktól) A zalaszent-gróti választókerületben — amely tudvalevőleg dr. Tarányi Ferencnek Zaíavármegye főispánjává történt kinevezése folytán üresedett még — a karácsonyi ünnepek után teljes erővel megindul a választási küzdelem az ellenzéki Windischgraelz Lajos herceg és l/ass János a kereszténypárt jelöltje kőzött. A főváros megegyezik angol is francia hltelesSIvel. Budapest, dec. 23. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Wolfl Ká-roly él S\'pőct J;nő polgármester kíséretükkel együit nemrégiben Pá-rlsba utaztak, hogy ott a francia JSjtclozőkkel felvegyék a tiigyalá-sokat. — Páilsból Londonba cssk Wolff Kiroly ment, aki ma reggel erkezett vissza Budapestre. Wolff Károly kijelentette, hogy ugy a francia, mint az angol hitelezőkkel kedvező medeibzn folyt a tárgyalás és reméli, hogy a jelentésűket a város közönsége megnyugvással fogja fogadni. Ugyanis létrejött a megegyezés, melynek legfontosabb réaze az, hogy a franciák lemondtak a fővároa vagyonának likvidá-dójáról éa igy a főváros tartozását automatikusan emelkedő évi részletekben fogja törleszteni. Más mindig bizonytalan a nimat Jóvátétel )„., Berlin, dec. 23. (Éjfélk or érkezett.) A német javaslatokat taital-maió jegyzék december 28 ára ki-siOI el. A Isnácskozás előre haladt, do arra nézve még nincs megállapodás, hogy a kormány milyen Javaslatol teáz a iövátételi összegre. A nézsatek .lőrelálhatóan nem ajánlanak fel határozott összegei hanem két ös.zeg.l jelöloek meg, amelyek között Németország fizetéseket képes teljesíteni. A garanciák tekintetében még igen komoly ellentét áll fenn. A birodalmi kormány és a gazdasági tényezők között még folyik erre vonatkozóan tárgyalás. Amerika Franciaországtól teszi fUggSvá az európai ügyekbe való bearatko záaát. Amsterdam, dec. 23. Newyorki jelentés szerint a washingtoni kormány félhivatalossn lö.ölle a szó vclséges hstalmakkal, hogy mihelyt a külpolitikai helyzet .lkaim., lesz az bgye.01t-AII.mok beavatkozására, Harding elnök által kidolgo xott tervet fog a szövotségesek elé terjeszteni. Amerika már csak a hivatalos meghívást várja a hivatalos tanácskozásokba való részvételre. A kormány vllágossn kijelentette, hogy egyáltalábsn nem szándékozik erőszskksl beavatkozni az európai xörzavarba. Különösen Frsnciaország jelentse k! minden kétséget kizáró módon, hogy kívánja Amerika segítségét. M0ZGÓFÉNYKÉPS2INHÍÍZ. Hannele. Ugy irhstok róla, mint a l.gko molyabb irodalmi eseményről. A Tó-mozibsn látia-n a bemutatóját. Felcsigázott érdeklődéssel men: lem szelősdásrs, mert óriási reklám előzte meg jöttét. Do minden megfizetett reklámon lul is tudtsm, hogy a nímvzakms a német filmipar gyöngyének ismerte cl. Berlinben a nany operaházban mutatták bo pompázó közönség jelen\'itében • az a \' bemutató a szó teljes értelmében elragaJia a komoly mtlértőket. Bécs* ben a főváros legnsgyobb cirkuszában volt a bemutatója, a kormány képviselőinek s a város előkelőségeinek jelenlétében. Ezek a hirek előzték meg Jöttét, érthető izgatottsággal vártam tehát a Tó mozi terraszán Budapest gyülekező eliijit. Várakozásom nem vált csalódásra. A darabban nem\' volt semmi monumentális, exotikus felvételek sem vonultatták el slőUem a félvilág csodáit, mégis a kép első rezzenésétől az utolsó mozdulatig lebilincselte ugyancsak klitíkus lelkemet. A darab tartalma msgs a lélekbe markoló és ssjnosan igen gyakori éloltragikum. A szereplők játéka az utolsó mozdulatig müvé.zi teljesítmény. Mattern Pallér hsbzó-sráju deliriumos őrjöngés, sokáig Almaim réme maradt. A kis Marga-relo Schlegel, mint Hannele, a legtökéletesebb színész, akit gyermekben láttam eddig: lázss képzelődi-sel, beteg vergődése feledtetik velünk, hogy vásznai, mozgóképet nézünk s az élő fájdalom érzetével maikol-nsk szivünkbe. Kőrüioltom minden sorból fuldokló zokogás mulatta a páratlan halásl. Es végül a halál megjelentse, a felhótőn keresztüli vándorlás, a mennybemenetel jelenote valóban a megdicsőüli, kipit mutatja. Az Uránia — bár szarénvebb keretek költ, de migis dnnepiesebbtm fofja előadói ni a gyönyörű darabol, amennyiben ehhox a filmhez kibóvitetta zenekarit, — művészi quartattet álHtott össza, maty Hehn Bi\'n. vezetés* mellett tökéloleiai simul a darab szépségeihez. \' *l isi s -r—a■ - Szerkesztői üzenetek. Kell-e tasdzmus? Ezt a kérdést már letárgyaltuk. — Nem lehel más álláspontunk ebbon a kérdésben — mint az ország miniszterelnökének. — Cikkének érveit aláírjuk, azonban közlésre nem alkalmas. Arra nem vállalkozhatunk hogy cikkét közlésre átírjuk. O. I. Ha Jó, készséggel közöljük, azonban csak a papír egyik oldalára tessék irnl. — a tudósítói igazolványt levélben küldjük. N. K. A határozatban ki lett mondva, hogy a Ztlai Közlöny-ben való közzététel napjától G. I. Ne initóztsssék félreérteni Sajtóhiba volt. Bennünket is bosz szánton,, de s szedőszekrények kis koboldja — a sajtóhiba — olykor megbosszar.t bennünket is december \'la. Valuták i Napoleon KOOO, font 10780-1105*, Dolláx 2-416, Francia frank 173-7U, Márka 37 -46, OU«« Ura H8-2d, Otztrtk korona 3 36-3 60 U1 1376—1476, Sxokol 68-72, Svájci írtok ♦43-63, Dinár 2400—2620, Lengyel májka 12-13, Uollaodl foriat £>36-960, Belitlrtnk 160-164, Uvi 14—16 Devizák: Amsterdam 9*8-48, Koppaahága 480-4>5, Krisztiin la 440—460, London 1078o lltSO, Berlin 27 -46 Milano 118 123 Páxit 173-79, Prága 68-72, — Stockholm 623-633, --Zvlrich 440-66, — Wien 360 360 -Zágráb 616-666, — New-York 2340-416, Viriá 12—13, Bukarest 1376 -1475, Sottt 18-10 Zürichi zárlati Bazlln 7*76 Amsterdam ÍI0 2, Hollandia -New-York 627 76 Loadoo 2461, Pirii S920, MlUno 27CO, Prága 1626, Dada-peat M 76, Zájcráb 146, Vartó 2 Wieo 076, SívfU 307 OsiU>k bély. 0 76 Termény Jelentési Bolt (TlztavidékJ) 10800-10900, ejylt 10700 100, rozt Ukarminy ixpe 68007000 aőrárp* 7200-400, tab 69C»-7>CO, tengeri 6600-6800, repce 13400-14000, korye 4800-4860, kdUt 8300 -8800. Budapesti állatvásári Ma/hahw I. r. egétxbeo 310—420, hátul;. 330-440, eleje 300-410, 11. r. egészbeo 220—300, hátulja 230-320, eleje 170-100 NOvetviék muht: I. r. ejtéssben 146-166, borja (olott b&b) 660-676, Kínlet: Ntgy-marha 70, eladát 66, — Növendék saaztia 3, aladái 3. borjú 66, eladát 66, Marhabőr 426-46"), borjoWr 980-1\'XO. Blikt —, eladva —, Juhhui 280-320. Sertésvásár i reUwJUe —, Elkelt délig -, öreg -Kötép 460, K<Jnnyü —, I. r. 460-480, II 4*0 ZeU 740, Sialoona 690, Leh. hut 440. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. Grosz és Társa bank- éa töz.de-bliominyoiok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelőt. Sürgönyeim: BankAr Nagykanizsa Telefon: 121. ZAl.Al KÖZI.ÖNV Apró hirdetések k^SeSk.** *> uiul\'k K4lyh»*IUniat lanaa» mec""^ OmAtt • kW«il»aiatt» kitek. Ki..16 Xlakaauu. W»f.i«S<y« y „ w,. ..le wune.al •• »0«ua-l6 (aktiul. }W •« •> _ _____ Í.JoenU. Cii. . ~ zÖNOOKAHAX«ni.O .Jí^awik ,\'J • •J.tr* VUIC. A;uj Jl*« • ~ A.ai.iliitk .Ik.lm.i ktw6t.lv*l4« »t) •• »!?• rw.r.. k.eal ^\'l\'.V.ia r" CMM., a© W*. W vet\' ite it. __ _______ lluioroioti a«ob*» k«««> ml>« Levetet : <4 kl»«k üed..... Cl« • FEJT. TISZTIT. PLISSIROZ, , ........ GOUULIROZ ■«" elismerten szép kivitelben -»a Mayer Klotild utóda Varga Nándor gözmosógyároi K.Binciy uic... Nagykanizsa Hunyadi.utca II). KitUnB zamatu karácsonyi uibor 50 korona, de ez bori BRUNCSICS JÓZSEF KSSS\'.\'ÍKfii Kivonatra h.ihox ai.liliom. 9753/1022. Hirdetmény. A városi lanlcs sz idei felsőerdci és alsónyiresi vágások fakitermelési munkálataira előjegyzéseket elfogad, a városi gazdtsági hivatalban folyó hó 29 én és 30-án. Ott a feltételek is megtudhatók. Nagykanizsa, 1922. december 23 Polgármester. Eladó: kát 6-6 far-kettős szobibo\', ósszes raelUk-halylségbil álló. szép kerttel ellátott uri likát Somogy-Cturgón. jvu &5%ebb fetvlUgosiÜs Csurgó, Erzsébet-utca 517. Megbivó. A „Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet" 1922. december hó 26 án délután 3 órakor tanja a Rozgonyi-utcai tornateremben V. évi rendes közgyűlését, ume.yro a tagokat tisztelettel meg hivjs ai igazgatóság. Tárgysorozat; 1. Jegyzőkönyvvezető választása 2 Elnöki megnyitó. 3 A mér-iág előterjesztése, az évi tiszta eredmény hovaforditásA iránti javaslat. 4. Az alapszabályok 6 § ának módosítása. (üzletrészek feleme ése.) 6 Netáni indítványok. (Az alapszabályok 17. § a értelmében netáni indítványok 8 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnak Írásban be-teijesztendők ) 6. Az igazgatóság é» felUgyelőbizoitság felmentése, a ki-lorsolt igazgatósági és lelépő fel-ügyelőbizousági tagok helyeinek bc. (Öltése. Wrana ÜvrtxAné született I Púder Franclaka » "Ky a számos rokon.il nevében ta.Utja, hofy felí;thet<tleo, szeretett rokona özv. Premus Istvánná szftl. Ciltlt Ttfézli életinek 7 <-ik év/ben folyó hó íí-éi | e»te 8 <5rakor hossiu tzeoveJée. a halotti szentsének ájtatos felvétele uUn csendesen ax Úrban elhunyt. Szereteti halottunk földi maradványai a róm. kalit temeti ha\'ot-tathizában fetrasataloxva fogjak folyó hó 24-én Jélu án 4 órakor a I rím kath. sz«nUnyhi« meyátdlsa után ugyanazon temetóben leyó drük nyugvóhelyére kísér At engeszteld szentmiseálJozat t hó U ia d e. 0 órakor log a szertferjncrendiA plébániatemplomában az Egek Urának bemutalUtnl N\'agykanitsi, 1922 dKember 23 Ulékitftl kairaíitltl CrUiükl Önkéntes árverés. Egylovas könnyii- kOCSi, mészárosoknak ol-kalmas, ma dólulán -I órakor Kiskanizsán, FlóriAn-tér 16. szám alaii elárvereztetik. ÉJJELIŐR,.. KÚDÖRSEGEDEK akkord-munkára, vagy jó órabér fizetésre felvétetnek a SÖRGYÁRBAN. QUITTNER ARTHUR 394 a», Hova sietsz öregem? Eötvös-tór 31. izAm alt a Vasudvarba Köhler Tettvérek céghez, ARGENT János modarn clpfcszUzlotóbon Nagykanizsa, Ooák-tór 1. >ett cif-5 az anyag jósága és kiváló gondos ktsziteséntl fogva a le.Jutányossbb. óriási választék készei dolgozott f<kete (s színes boksz, chevreeos, szarvas, antilop, lakk, selyem cs barsonycipőkben Gyermekcipő különlegességek I Házak kelttel, uil«t ás mtg.nházak bck<tttdil»tű U-kass.l, jótorgtlmu vandAglök helyben és vidéken, Zalában jól JóveJeloexó gőzmalmok <. k.sebb MJbl tokok ;uUnyos tr mellett eladók. — hívebbet : DUKálZ MIKSA . Ilák«<|.al<a ttf. Víszketeg rObcaatK all.a haaulija An\'lsCjbln magyar i Boróka-kenöcsöU xu t.ca-v «»• ^ Nm i*€*ty ** | Kapható mlndan J, .i.rtírb.o Vidéki aietUMt.: KOIMOChIkUB.T. B-dtjtit. lX.RMnr-e.U- i Meglepően olcsó naaAcsoMVi Araki vm ^------- nagy karácsonyi vásár FLEISCHMANN ottnnnccT líAoni V-KftOIIT 74. lirtl. (i tWWl*r* ■ SrJiúi^r <.,. Htm (h.tutaib... ÍÍHirti.!,\' iT.Í"\'utt.>. immiMkw rnrrrr.:......................- JÍ4 I \'.í\'.l < ua i tlM-tll ui« > <>u < ÍRUHáZfl, BUDAPEST, KÍROLY-KÖRUT 24. óriási választékban KaaAcsoNVi Akaki kíiftötíli nlu. ti"* >•"\'■1..........JJ| ! KilisMfliai \' Kanivin. ...hlr, I.pa..v.l..n a. maat\'fl.rnllur.h nagy v.laaal.kkM I MtnUI .11 ii iik.UÚ iluk.. >M. R.et.n .ukl.K.lm.k.wi »"II v4lMal.ll ttrtMi in. laar.""""". ----- vtorta. .ián aaj.t ......................klr.kal.Um.1 ZALAI KOZLÖNV 1922. «ifplembff 24. SZANTO VILMOS NAGYKANIZSA "S."* Az Oruigos Földblrlokr«ndezfl Bíróság állal ■ ngiMlyiutt IngatluforiaM Iroiájiiuk HIRDETÉSEI: Eladó földbirtokok: <CO telit* kitermelhető erdób\'rtok Kehfr-megyében n>egfeJeló gazdasági épületekkel ICO holdas birlok Somogyban, gax.laságl épületekkel, éló ét holt felszereléssel. 02 toldás birtok Z<il«megyéb«n, garJatágl éfdleekkel és megfeleli oriUkkal 17 hekias tiltok r; _J«t nélkül Zalíjcígytben 8 holdas szóljbirtok Zalamegyében, teljes sx^lúszeti felszereléssel. 4 hoMas szélébirtok Nagykanizsa mellett, lakóházzal és gazdasági épülettel. Földbérlet: WJ katasztrális holdas príma szántó Vesz-prémrnegyében, elegend.5 gazdasági épü-lettel, teljes ét\'. és holt felszereléssel A bérlet még 11 ívig áll feno Eladó malom Zafamegyében, járási székhelyen, nagy\' e r eldes gózmalom napi 2\'L vagon <5rl<5- i képeséggel és megfeletó lakással Eladó házak Nagykanizsán: Molern emeletes palota parkkel és gazdasági épületekkel. A Fó uton r.agy kiterjedésű házcsoport Modern kertet csaláJi ház, részbea a lakás elfoglalhat" Nagy krrtetráz -f\'uKcnaloe, nagyon szép fekvéssel és nagy lakásokkal. A viros telterületfn lakóház, egy holdat kerttel Alkalmi vétel A vizo» belterületén családi hiz. elfoglalható rakatul é» kerttel Bek-Mtóihet\'í családi kertes hiz, egészséges uteábín. Kisebb kertes csatidi hiz, 2 szobás lalás azonnal beköltözhet*. mellék utcában Főútvonalén na;-y ii\'etház, átveheti üzlettel és takássa<. Főútvonalon iparúzemoík berer.dezelt ker-teshiz raktárakkal és üzlethelyiséggel. Pestieken kívül t<Jbb családi, 1-kó és üzletház, minién na;yiigban, részben bekv! tőahctéssd Vidéken különféle csaladl es flrlet-liAxaU, vendéglők atb. eladók. Érdeklődés esetén válaszbélyeg kéretik! NAGY PÉNZT fizetek nyeat, görény,\' vidra, mezei- éa házinyúl BŐRÖKÉRT FORGÁCS REZSŐ TX FORGÁCS SZŐRME KI ÁLLÍTÁSA Nyitua: reggel 8 őrátől este 7 óráig. Ridnlja őusan felszerelt rohtdrcil F estes és tisztítást ekanrn kajwnumtWccU RÓZSAGYÁR, KAPOSVÁR II Saiát termésű lehér UJ BOR literje 44 korona. To\\ ábbá 2 éves szép, azóteljes gyökeres Nova szőlővessző kapható. GRÜNFELD ADOLF ^."ÍSini Magyar FIAT MO/ek r. I. Hu4apeat k4p«li«Mt4|». Taurll guromlraktdr, teheráru fuvarozás, azeraóly-furarozáa. JavKó-mdhely, bentln-arueltaa. Telep: Tárház-utca. Telefon : 183. Igazgatóság Fő-ut 8. Bazár-épUlet. Telefon: 356. Nagykanizsai Autóforgalmi Részvénytársaság NAGYKANIZSA bor vőröa <> lahér lit.tjo 50 korona, 6 litertél feljebb Lichtenstadter (ligeti) Ede Sxemere-ulca 8. Butorudvar •t Schwarcz Lipót és Testvére lt {•«.!, VII., Hint..,,. 37. W,».!*O,1-B.I„.,««,««. Megnyílt Megnyílt SZABÓ ÉS KÁROLYI vlll.nyt.l.i.r.ltil váll.l.l. ERZSÉBET-TÉR 1. SZáM AU1TT — A TASKMIIKn MKI.LKTT, -- hol a leg-jutányosakban ét leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok Javításokat este 9 óráig eszközlünk. KARACSONYI VÁSÁR legolcsóbb és legalkalmasabb ajándéktárgyakból. Imakönyvek a legnagyobb választékban. a legszebb k«tésb«n Képeskönyvek, képes ABC-ök Festőkönyvek Ifjúsági Iratok, mesiskönyvek Társasjátékok kicsikék és serdültek részére rendkívül nagy választékban Képeslap albumok, emlék* könyvek Dlaxlevé Ipapír ok, családi dobozok Börtárcák ét retlkOlök Fastőszerek Gyermekjátékok, babák Karácsonyfadíszek FISCHEL FULOP FIAI házában NAGYKANIZSÁN. Vadászok és uradalmak »» figyelmébe t \\/a(7AI( * mindennemű vadbórt és nyers\'erméoyt a legmagasabb napi áron , NAOYKANI7SA Sailtrqi.B. 13. Zsoldos Tanintézet Budapest, VIII., Oohiny-ulca 84. iz. Tol.Ion J. 124-47. ,», A legjobban késslt alő magénvlzsgákra. Hirdetmény. A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgatóság 69903/022. számú ren-delete alapján az általános forgalmi-adó beszedése 1923 Január Mól kezdődőleg blokk alapján történik. Ebből á célból az adóköteles a két régtől álló blokk mindkét felén tartozik a vevő állal fizetett összeget feljegyezni, az áru megnevezése nélkül s az egyik felét gondosan letépve, a vevőnek kiszolgáltatni. En-nek e)lcnéb:n azonban az egyes bevételi (ételeket nem tartoznak azonnal bejegyezni a forgalmiadó-könyvbe, hanem csak a napi zárlat alkalmával vezetendők be a blokk adatai a forgalmiadókőnyvbe s olt összegezendő*. Nem mentesülnek trónban természetszerűleg a csekk, váltó, Jóváírás stb. utján történt, vagy a munka-teljesítményekért kapott bevételek azonnali bejeg>zése alól. A blokk tömbök a városi pénztárnál szerzendők be s esik ezeket szabad használni. Minden adóköte-les tartozik gondoskodni, hogy egy heti b^okks\'ükséglete állandóan készletben legyen. — Az első beszerzés folyó hó 28., 29. ós 30 án esz-közlendő. Aki egy blokkot nem a valóság, nak megfelelően állilja ki, vagy egy blokkol a vevőnek nem ad, vagy hamisított blokkot használ, »ki a blokkadatalt a forgalmi adókönyvben nem, vagy hiányosan, a valóságtól eltérően vezeti be, az 1921. évi XXJCIX. t.-C 64 § 2. bekozdó-sónek 1. pont|a alapján bttnijiendV Minden vlsád > hazafias köteles-ségiudásból minden egyes eselben követelje a blokk kUdlsM, s ennek megtagadása esetén a forga\'miadó-hivatalnál legyen jelentési, mert ha ezt lenri elmu\'asztje, esetleg bűnrészese lehel, i*y az 1921. évi XXXIX. I c. 64. §. alapján szabadságvesztés és pénzbüntetéssel büntetendő adócsalási cselekmények. Azokra, akik a forgalmiadu havi átalányösszegben lUe.ik, további intézkedésig a blokk használata nem kötelező. Felhívatni k a forgalmiadó lerovására kötelezetlek, hogy Uzleii helyiségükben a következő szövegű figyelmeztetést függesszék ki; „Az általános forgalmiadó blokk alapján fizettetik. A blokk szelvényéi a vevő átvenni, .helyességél ellenőrizni 8 az ellenőrző közegnek felszólítására előmutatni tartozik. Városi számvevőség. Nagykanizsa, 1922. december IS Hammert s. k., v. fószámvevó. Nagy vászonvásár400 koronától! Egész vég vételnél nagy engedmény! Legnagyobb szövöpamut raktár! SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA ött © 1922. drcember 24 í-ALAi KOZLONI nagy választékban olcsó árakon KISFMAJDI KRfl lí S Z divatnagyáruhazában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- és külföldi Costüm-és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Georgettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongis, Scharmoii éj többféle divatselymek, Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruiból és damasztáruiból állandó nagy raktár. OLCSÓ ÁRAKl FIGYELEM! olcsó Arak i Cérna, gépselyem, alsószél, simson műselyem, övcsattok, himzőgyöngyök, mindennemű szabókellékek és rövidáruk a legolcsóbban beszerezhetők KAUFMANN MANÓ —„ „SZERECSENHEZT TURUL CIPŐGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsa, Fő-ut 12. sz. alatt. TURUL felülmúl minden cipőt kivitelben, tartósságban, olcsóságban! trifailí darabos fütőszenet vasúti raklAr.smbjn átvételre vary stáz kilo^rammt I felfelé házhoz szállítva azonnali szállítást", a mlnJi-nkuri n«;l«rcn Megrendelések Nou cs Klíin cc«nel eszk-.. zoJhctík vagy Uk.isomon K.uhiz-utca 15 KLEIN VILMOS ™ n Til\'alll Szenb-mya képviselője Kereskedők figyelmébe! gyapjú fonalak összes divat színekben Smyrnaé.Imperial fonalak Állandó nasy raktár. Gyári árak. FUCHS JÓZSEF ÉJ TÚRSfl figyelmeztetés! Nagy nyersa\' ynKk^Mlclc-nk m>"\'do\' adtak nrrn, h vy a kereskedőimet lénye \' l-esen olcsóbb áron elláthassuk a ki-vá!"terpe-.lines .Pyram* ci; \'krímmel. A kó»<^nscg salát árdckéVen cselekszik, ha s»Uk«é.tetét sürgőn fodc/i, men, hit a kereskedik készletei kiio.ynak, már cs.ik jóval dr-cobban !«sr besZr-rezhetó .I\'yram*. A >y-ii árak már is magasabb <k és további úr»\'«ltt><tá-sok várhatók. A torren\'inei ,1\'yram* évekig eltehető, » n sy.u — mety u szakmában u legelső és legnagyobb Karantalja. hoi-y a m ii .[\'yrani* cipőkrémnél joVbnt, ti.ké\'.cTo^C\'\'l>ct s.icljMne clőnyosebbot e1>í tllitnni nem lehet BENES TESTVÉREK VEGYESZETI OYÁR RT. )«I4 OjrJIr, Hmlapeat. Tumwir, Wl«« | tenJ- VARRÓGÉPEK Cl 1 cipészek, szabók, varrónők is csizmadiák részire Egyszerű és Mil^csztős varrógépek családi h*»xnálaira Jutányosán ís bizalommal beszerezhetők Brandá Sándor va rróRöpraktárÁb an Deák-tér 2. sz. »»>« Jaritómükely varrógépek. iró-gápek ás nnthjnlkii cikkek riuéri jótállás mellett Hutter szarvasszappan GYORSON ÉS Jól tisztít és kíméli a ruhAt Leghasznosabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék Miltényicipő s>Atrlk»«l>kiitk baaaersáal rxipailoknak olciO rngr..»« aruk MILTÉNYI SÚNDORÉS FIA cifóAkciiAza NAGYKANIZSÁN, Fö-Uton k várót palotájában. S7S7 Állati bőröket IfífijOttySt szírmeret is, fo\'.esben % v. e,y brrmunkában, különösen toszerszinvbArúket, csizms- és ci, .\'ifeisóbőiúket, kocsiülés, kocs.fedíl, Sábán őrüket Gél Mihály bőrgyára IRODAÁTHELYEZÉS! Ingatlanforgalmi irodám e#yelfire Szemere-utca 4 b. szám nlntt van. Szigriszt László Telefon: 285. Házak adós-Tétele. Vendégek, üzletek. Odct társulások. lakót ti pénzkölcsön kímt\'tís. Földbirtokok. erdflblrlokok. blrtokbárletek, malmok, balatoni villák kízsetitése en«edé-tyazva az Oruájot f öldbirtokrendező Blrétig által Álló erdőt, kitermelt fát minden oirnnvi.Pitbcn vásAro! ROBOZ ÖIJ0N fatermelö, Budap.s!, V.\', S\'u ay-uica 2 T lr!on 65—7fí „!, LEGOLCSOBB ovál-, kör- és képkeretekben STERN J. KALMAN üvegezés! vit\'atata 5»j« Nagykanizsa, Kazlnciy(Vasuli)-u. 17-19. Urwcrr Ul."tnanti-M« Állandóan raktáron tartok mindennemű táblallvege-ket, képeket, tükröket!! Epületek boUvcgozésc helyben ós vidéken eszközölhetek. Harcsa Béla arl szabó. (Srhaffor .Jano« "t »oli »í»M»j»> Budapest, IV., Vérosbéz-u. 16.1. em. Telofon i ISil-SI. A\'.lir-Jft raktár vilftdi angol szOvetkUIOnlegasségekböl. Eredeti angol szabású frakk-ós smokklng-tfKönyök, valamint városi bundák • laörangu kivitelben. Sport- ás utazóruhák tBWakfas Haltéi* ZALAI KÖZLÖNY 1922. december 24 KAUFMANN KÁROLY, KELETI M. MÓR UTÓDA Kalap, cipő, egyenruházati cikkek, sznbó- és varrókellékek raktára Telefon: 372. Telefon : 372. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám .BÉKA divatáruházban, Erzsébet-tér 20 karácsonytól újévig as összes áruk mélyen leszállított árban karlllnek olJdásra t Klein József és Testv. «ég Ajánlja du»»n felszereli raktárát szövetekben ás női kalapokban A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK FOGYASZTÁSI, TERHELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE NAGYKANIZSAI FIÓKJA, ERZSÉBET-TÉR Telefon 173. Fűszer-, csemege-áruk legolcsóbb beszerzési forrása Telefon 173. Figyelem! Nyakkendő kc.sitcj, fordiUs, jsvi tís, üVCR# és f-orccliin ragasztás nidssókek ion.ua, mUstoppolás iparmüvószoti mwnkík WEISZ HERMIN Bilhory-utca 3. (ür z.ÍK-ÍÍIc ház ZSOLDOS GYULA órás ós ékszerész Nagykan izsa Csengery-ut 2. sr. ♦ Elsőrangú szaküzlet Telefon 336 • eieron a y&SMNrs * DIVATÁRUHÁZ ^f Törvényszékkel szemben a sarkon! Férfiszövetek már1800 K tói Női gyapjú seviottok minden színben reklámár 120 c. széles 1300 K valamim az összes hasonló cikkek a legolcsóbban itt beszerezhetők. Farsangi újdonságok I Gazdasági pokrócok nagy választékban. | gyári lerakata. Telefon 336 Sternberger Gyula lelték-, lakk* különlegességek, konca-, ol.j- és v.gyleikkek kereskedése kicsinyben és nagyban Telefon: 397. Nagykanizsa, Erzsébet-tér a Sisrvas-sfátloJsval xvmbcn Steiner Mór ór.t, .kazer.sx és l.tax.r.az Nagykanizsa Iruéb.t-tér 27. Javítások a legolcsóbban eszközöltetnekl. I Vékásy Károly drás, ékszerész és látszerész Vlllanyerör. boron-d.ielt J.wilómUh.ly Nagykanizsa Erzsébet klrálynó-tér VELECZ EDE börkereskedése t clkk.kb.n . legolcsóbb be-v.a.rl.al hely Kellemes karácsonyi Ünnepe ket és boldog újévet kiván. ERRNSTEIN MÓR h.tóa.gllag «ng. villany. ax.rel.il vállalata Nagykanizsa, Teleki u.25 Elvállal c szakmába vágó mindenféle munkákat r jutányos árak mellett |-»* H ÉRTESÍTÉS. A nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet (alakult 1862 bon) 1923. év január hő 1-én nyitja meg 61-IK ÉVTÁRSULATÁT ÍKy litti lilftibeutre I éven it hetinktől legalább 1 kiront, egy haU uiMuwrc J., hónsrén nt tuvenkial leitsUM* 10 koron* ftrel.njí RgyKorro tóbb bál. v.gy tiibb héeap i, hcfuethetá. A befizetett tőkét és az osztalékot lejáratkor készpénzben folydsitjuk Kislestfcokel aduak keteWrie, Uti- v«Fy jelsáJogia Mttelnv&y.k, v.llik ,th ,..rlin Elfoí»dun» takarékbetéteket kónyuecakáre vajy lolyóstámlára. Értékpapírok vitele és eladása; tőzsdei megbízások eszközlése. ui^íStó\'ito^VkVi^Fő-utés Sugár-utsarkánlevíBabdchav hatiSk ■ Sttsv,tk«l«t hívau. XjCI- Lí, [__\\ Lt !r \' . . \' ... Misiben tele naz I. emeleten (Sugár-ut 2. sz) • könyvecskék tjlsz héten ét délelitl 9-11 (n kSzStt billzelhelik. Az igazgatóság. Szab. fürész-por-kályha ! Üzemben megtekintliotiS * a Szarvas-kávéházban. Nagy szob* fütíse 10 óx.n *t koronihs krriil — Vezérképviselet Reisx festíoel Ksiiaczy-utca b. szám. FUröszpor állandóan raktáron. KOPÁR A. éórás és x^n ékszerész Nagykanizsa Osák-tör 12. szám. TIGRIS BOT KreftJózsef fuixer- ét ciemeffekereskedése Nagykanizsa, Fő-ut 15. Telefon: 106. Naponta friss felvágottak Likőr \' ■Cognak Rum Laglutányosabb árak I Szolid kiszolgálás I upot.jCirisnyei, kesztyűt, léffl és n5l szöveteket, 10- jíl 1, szeri, csemegét, rumot, likőrt, vis-, Üveg*, edényirut j01 C) OlllOIcuk Nagykanizsai Hangya Fogy. és Értékesíti Szövetkezetben |vásároShaf! Csengery-utca 2. szám Teleion: 202. Meggyőződhetik, hogy alkalmi ajindtkot, k.pker.loi.al, üvegekért leflolciöbb.n él l.aJuUnyoiabben SKOPÁL ANTAL Üveg-, porcollin , lomtneadény karaikedéi ^voaoktl é. k.role.a vtll.l.tn.l,,.,.,h.llb. Nvom.tott a l.rtulaWononok : Zmni « Gyarmat\' k. mwnvumdilábaD. Az ellenség darabokra törte országunkat, koldussá telte az uri népei, »/ ellenség özveggyé tett százezer magyar asszonyt és éhen veszejtett százezer magysr gyereket és most siómon kéri tőlünk a becsületünket. De én azt mondom: nincs ember-ség, nincs frigy, amely a rablóval szemben kötr.ei A magyarnak csak egy becsülete van: pusztítani a* ollenséget I Gárcsol vetni, vermet ásni az útjába, irteni, mint a farkast, mint n patkányt, v*ss»| és hurokkal, tűzzel és méreggel nz nsszonyát, a gyerekél, nem váló gatva, mert mind » vérünkön hizik, mindenik részes abban m szörnyű gazságbnn, amit e?»el nz országgal elkövettek. így sustorog a harag, 6/ elke.se redés néhai való Bnlnssa Bólint uramban, nmint Nádvdy Tamásnak " hlr** b-go\'k servéri kos télyábun cg>ütl tűnődik hazája sorsán a töhbi magyar urakkal. A haragos bánatnak ezeket a szu.ait. Herceg Ferenc, n ma élo legnn gyobb iró mondatja a ! gikussoísu Balassa Bálinttá! Fogyó hold című regényében. Négyaz..; esz-endő táv-lkából <16, piros síinek, sölét, ha-r. gos felhők képében vetődik szemeink elé o horom részre zu.ott Magyarország akkori magyarjának mélységes k«serve. Minlhn csak a magunk lelkét olvasnók l —■ A fogyó hold az egyre gyengülő tö: ök u«alma amely napról nrpra vessii erejéből. De a tőrök gyengülésében nincs köazönetl Helyébe !ép a rabló vallon, n m-gyrir vért szipolyozó német, amely nem irgalmsz semminek, nini tnrgvar. Sem család, sem Isten, sem templom, sem temető nem szent előtte. Mindent feldúl, mindent föl éget, mindent elemészt. Ne lássék S7eniíégtöré»nek a Herczeg regényének pogányos »zi nézetű. hangiA. Mert a mi_«-llensé geink pogányabbsk n töröknél, u mely hitbeli meggyőződést t nem bántotta senkinek. De n keresztény cseh, oláh és szerb, nem irgalmaz semminek, a mi n magyarra emlékeztet. Sem képnek, sem szobornak, sem iskolának, sem templomnak, sem az élőknek, sem a halottaknak. A nyugati műveltséggel kérkedő pntronusainak védő szárnyai alatt folytatja n lélekgyilkolást minden ellen, ami magyar. Az egyre halkuló jajkiáltások zokogása mogul szörnyű bántalmak fájdalma sikong az elszakított magyuiság meggyötört lelkéből az alélt magyarság felé. Erdélyben minden magyarnak meg kell ünnepelnie nz oláhok karácsonyát, de nem minden magyarnak szabad volt megülnie a mogya rok karácsonyát! S ebben a kétségbeejtő állapotban a mi nemzet- gyűlésünk háborgó elemei kimond-hstatlan siilusba.i gyniázkoznak s tépik marcangolják egymás becsületét. Mit keresne itt « Szeretet mestere, ahol nincs emberbecsül\' », jótáy és nyugalom ? . . . Herczev Ferencz Fogyó hold-já* olvassn\'ok fejére igazságaival azoknál- n gyűlölködő képviselőknek, a kik n maguk haragjától elvnkullan nem látnak semmit, nem hallanAk semmit . . . Vass miniszter kerületeiben Zalaszentgröt, dec. 27. (Síjat tudósítómtól.) Vasi József népjóléti mi-nistter, Huszúr Károly és báró Pe\'risrvich Horváth Elemér rtllamtitkar kedden este indultak Budapestről a ol,»i»7cnigróti kerületbe. Szeid\'n reggel érkeztek Türjére, ohol l< togntást te\'tek a premontrei rendhá ban. Vrss miniszter itt misét mondott a templomban. Onnét Zalnszentgrótra mentek, uhol rendkívül látogatott népgyűlés vol:. Vass miniszter bes/édeben hangoztatta az cgysíg szükségességét is hegy véget kell annak vetni, hpgy r. nngv viselje n kis terheket és z. kis ember « n*gyyterhckel. Utánní U«elty Ferenc és Huszár Károly beszéltek. ZaUsA/ntgrótról Sümegre ment Vas* miniszter, ahol meleg togndtalésban részesüli. A kö/séx bejáratánál felállított di.-dolkapuaht a különböző kü\'dötlségek élén fehér Dénes üdvözölte, mnjd n városháztérre vonult.tk fel, ahol Eittier Zsigmond pártelnök nyitotta meg u népgyűlés-. V-»s» minisMer i-m*rtette programját. Sümegről Csib\'endekr-^ éa Gyepűksmnra mentek. Csütörtök ésjíén tekén n kerület többi községeit l*to.{•iiját. ^ A választas jenuár 13 «<n les*. Karécsonyfa-ünnepiilyek. A tisztviselőnőn karácsonyfa Ünnepélye. — A hölyykaogre ganlaták karnesony f ája. Karácsony a börtönben — A szeretet jegyében. Nagykanizsa, d^c. 27. (Saját tu dositónktó\',) A kanizsai ldr».»d* lom, a különböző egyesüíet^k uz. idén is n Meretet jegyrbrn ülték meg a n «gy ünnepet. A Keresetéit/ Tis>«viselőnők Egye sütete a Nádor-utCJÍ óvodában ál-litott fel szép karácsonyfa\' és egyszerű, de meghitt keretben ünnepelték a Megváltó születésének em (ékezetét. A "sgok — akik mind az irodni dolgozók sorúiból kerül-nek ki — lehetővé tették, hogy vagy 30—40 szegény gyermeknek n Karácsony örömeiből is kijusson, ukiknek nem jutott volna egyéb ként n karácsonyfa ajándékuiból, oz édes gyermekkor ünnepének derűjéből. Részint maguk adi-k össze n tisztviselőhölgy ck, részint jólel kek adományaiból — ugy, hogy xok kis dideigŐ, fázó, szürke verc-becske vézna, vánnyadt orcács-káira kigyulasztoiták az öröm pírját. A megható kis ünnepség szépen feldíszített karácsonyfa mel lett folyt le. Gazdag Ferenc püspöki biztos a karácsonyfa történetét mesélte el a kicsinyeknek, akik fi-gyel.\'e hallgatták a gyermek nyelvén elősdott bájos történetet. — Szabó urnő vezetésével ezután a gyermeksereg karácsonyi énekeket adott elő. Magol Vilma elnöknő pedig » fehérruhás kis Jézuskáról beszélt lebilincselően. Majd a hölgyek Mágot Vilma, Szabó letvánné, Dénei Uus é\\ Németh kiskznioai tí.i.iló <ios.tott.ik a nincstelenség gyermekei kő/öt\', a tok hasznos é* célszerű ajandékot. Meghaló voll, mikor tt kioltó sze .enyseg fakó arcoc«káju gyermekei kézhez kapták kicsiny csomagjaikat, hogyan vitték a háttérbon meghu ód\'"> szegény anyjukhoz, hogyan mutogatlak egymásnak, ki mit k..polt ct hogyan örültek oz ajandékokn.tk. Es ..kkor azokra a .zéplelkü höl-gyekre gondulunx, :»kik maguk is küzdenek tisztviselői fizetésük mellett az élettel, akiknek bizony Szintén el keltette valami n kis Jfztiska ajándékaiból, de akik most is csak arra gondoltuk — hogy másoknak örömei s létezzenek. A K- resztény Tisztviselőnők Egyesülete ciőtt uj-bÓt inegh;jtjuk az elismerésünk zászlaját. A Mária kongregáció hölgyei a ferences-plébánia egyik termében tartottuk meg szokásos karácsonyfa ünnepélyüket n Cárit.•» jegyében. Ott láttuk Székács Pálné törvényszéki tanácselnök nejét, dr. Kauf inon Lnjosné közigazgatási tanács nok nejét, özv. Wéberné, K*possyné, stb. úrhölgyeket, dr. Szigcthyt és számos társaságbelit, akik részt vet tek az Úrasszonyok és Utlcányok Kongregációjának karácsonyfa-ünnepélyén. P. H.-idinget Jenő prae-ses lendületes szc\'p szavakban méltatta az ünnepet, majd n meghívott szegények között azétosztották ii különféle étel- és ruhiinemüeket. Körülbelül 15 métermázsa burgonyát, több zsák ruhaneműt osztottak ki, amit o jólelkek adakoztak e célra. Hogy annyi szegénynek, sokgyermekes családnak, betegnek és rok- kanlnak stgiíctiek — főleg Szé-kecs Palné törvényszéki tanácselnök nejének köszönhető, aki nz egésznek lelke volt. A kisknnizsai szegények — akik szintén részesültek az tidományokbói — nem is győztek az úrnőnek eleget hálálkodni. A kórházban Mária főnöknő nővér azerzett néhíny kellemes ünnepi órát és karácsonyi hangúin-lot r. sok szegény mngára hagyatott betegnek, iikiket a szenvedés m kóragyhoz kölött. Nekik is kijutott a jóstivek adományából. A szegényházban ugyancsak az irgalmas nővérek feledtették a komor élet sivárságát és varázsoltak betlehemi érzéseket. Megrázóvolt a fogház karácsonya. Dr. Szabó Lsjoi kir. ügyészségi elnök csak nagyon keveset hivott ineg erre az Bizalomra, mert szigorúan zárt természetű volt a kir. ügyóu-.-ig fogházának karácionyfa-ünnepélye. Dr. Kenedy Imre tábla biró, dr. Metz József és Ciillaghy György kir. ügyészek, dr. Multchen-bacher Edvin kir. törvényszéki ta-nác\'iclnök, dr. Almnssy László kir. törvényszéki biró, dr. Bariba, dr. KruUi/, dr. Kr.auiz ügyvédek és ispuok felelős szerkesztője lettek mc^hiva. Felfegyverzett börtönőr nyílja nekünk u fogház nehéz kapuját, ahogy a kir. ügyészség elnökével becsöngetünk n komor épületnél. A fogháifeiügye\'ö katonásan megteszi «i inaga jelentését a kir. ügyészségi elnöknek : „Jelentem alázatosan n nagyságos elnök űrnek, mindent elkészítettünk.* Szerkesztőnk nz ujságiró örök kíváncsi érdeklődésével megkérdezi a kir. ügyészség elnökét, vájjon a három halálra ítéltei is behozzák a kópolnábn, uhol a karácsonyfát felállították ? Dr. Srabó Lajoi elnök előbb kitérő választ ad, mijd amikor rí ujabb ujságirói-osirom előtt nem tud menekülni, megmondja, hogy t: lehetetlenség, mert nagy nehé.-ségbe ütközik, ezeket különösen erősen kell őrizni, de egyébként is fegyelmi alatt vnnnak. Nem, nem lehel. Es a kemény, kotonáa fogházfelügyelő szintén azt hajtogatja : nem, ezt nem lehet. Ámde ekkor szerkesztőnk hivatkozik i» mai nagy ünnepre. A kis Jézus minden ember Megváltója, ne zárja ki az ügyészségi elnök ur azokat, akiknek valószínűleg ez lesz utolsó karácsonyuk. Es dr. Szabó Lajos — a vádhatóság kérlelhetetlen képviselője — akinek szigorú arcvonásai egy nemesen érző aianyszivet takarnak — enged szerkesztőnk kérésének, odamegy o íogházfelügyelőhÖz és valamit a fülébe sug, majd felénk mosolyog. él. évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 28. Csütörtök POLITIKAI NAPILAP Egyes szám ára 10 korona. 293. szám. £!4n>«w.l arak: Hsjr hOnapr* ZOO.— K Hamui liftoapra 030.— K ZALAI KOZLOMY Nem mond semmit — dc sejtjük, hogy milyen utasításokat adhatott. Es nem is csalatkoztunk. A napos foglár jelentésére azután felmegyünk az emeleti kápolnába, ahol a karácsonyfán már meggyújtották a gyertyákat. Gyönyörű arcú Jézus az olajfák hegyén tekint le reánk a kápolna oltáráról. Mintha csak mondana : Atyám vedd el tőlem a keserűség poharát. . . Az oltár előtt a kiskorú elitéltek, a fiatalkorú bűnösök, majd utánuk a női rabok és u többiek. Vannak szép számban. Az egyik sorban hat börtönőr kőzött három darócruhás alak vonja reánk figyelmét. Rögtön felismerjük őket: Fehér, Vanderlics és Fújsz. Tehát mégis — dr. Szabó Lajos emberi szive győ;Ött. Apáti-kusan néznek maguk elé. Nagyon megvannak törve. A tárgyaláson hetykélkedő Vanderlics — mintha kicserélték volna: az alázatosság képe- Mig a többi raboknak mind egészséges, friss kinézésük van — a három halálraitélt szánalmas külsőt mutat A lelkiismeret furdalasa, az önvád, a félelem — ki tudná megmondani — mi roppuntotta össze őket. Hahn zenekarvezető intonálja a harmóniumon a „Menyből az an-gyal"-t — és sok száz torokból felhangzik a betlehemi ének. — Dr. Szabó azután magas szárnyalású beszédben méltatja az ünnepet. Szól a hit erejéről, a kiengesztelésről — hogy alig mar«dt szem szárazon. Dr. Szabó mestere a szónak. Szavai megmarkolják hillgniói szivét. Felhozza PoJai vádbiztos esetét, kinek minden második szava Istenkáromlás volt és mikor fordult a kocka és ő került a siralomházba, halála előtt — zokogva csókolta n lelkész feszületét és mielőtt .t hó hér a kötelet, a nyakába vetette — akkor is még egy/xer a feszületet kérte. A kir. ügyészség elnöke beszédének hatásat megfigyelhettük nz arcokon. A lélekorvos beszéde mos\'. — nem a vádhatóság képviselője. Mojd több karácsonyi ének és a nemzeti imádság eléneklése után véget ért a karácsonyfa-ünnepély. A vendegek kivonultak, hogy megnézzék az őrszemélyzet karácsonyfáját, a foglyok között pedig az őrök kiosztották a nemeslelkü e:o berek szeretetadom£nyait. — Majd asztalhoz ültették őket, ahol pom pás gulyás várta őket, valamint Kai ser sörgyári igazgatónak nagylelkű adománya, fejenként egy-egy fél liter sör. A két ünn»-p alatt A*ongor vezérigazgató által küldött lisztadományból a szokásos ételadagon kívül \'még egy-egy adag tésztát is kaptak. Előttünk pedig megnyilt a nehéz foghá\'kapu, az őr fegyverével tisztelgett — és gon dolatokba mélyedve — távoztunk a legzártabb körű karácsonyfa-ünnepély színhelyéről. karácsonyfát állítottak még katonáinknak a kaszárnyában és u rendőrségi őrszemélyzetnek. Sok egyéb testület és egyesület is >ün nepelte a szeretet és jótékonyság jegyében Karácsonyt. (•) Értékek: Magyar hitet 0800. Owirak hitel liOO, Hasal MWO. Jelsátoit -tuo:., amitől. I\'.\'<*\', Kereskedelmi Kank 220 O Mifiy«r-OU«> 610. Baoesioi 72 000. Drav.ht \'•iMó A\'.ta. Uscs »itn 124.000, Szászvári WXi SaJ/o-Wrjial WOOO, Urlkanyi 70.000, Hízna i27y . Schltck W350, Guttmsnn 10400. Nasici - - , Danlca 11100. Klotild 860O, Magyar cukor 240 OiO, Adna 39000. ACantika MM-. Klxüjrv..; 70vU. Bosayak-Anrár JJ10. Líp-Uk 4360. Ptobus V*«n VUlaa»« 6100, CneUa S900, KonkorJii 7.<00. Dili Vaaut S0 0. Dr. Tarányi Ferenc beiktatása. ISL^sssst^^ I. I. fosr jönni «x In.Ulláclór.. - A b.lWt.toa programmjo. Zalaegerszeg, dec. 27. (Zalaegerszegi s.erkesztő^günk telefonjelentése.) A vármegye állandó viUntminy* ma délelőtt tartottülésén dr. Tarányi f-"ercnc Zalavármegye uj főispánjának hivatali beiktatását l.nuér negyedikére tűzte ki. -..-aj-. Az ünnepi sklus diszköigyülés keretiben fog megtörténni. A disz-körgyülés előtt ünnepi szentmise lesz a zalaegerszegi plébánia templombon. melyei Pchm János esperes-plebános fojr fényes papi segédlettel celebrálni. Az Istentisrteleten megjelennek a díszközgyűlés összes résztvevői, a vármegyei törvényhatósági birottsági lógok. a vendegek, a megyei tUltikfir, a különféle küldöttségek, stb. _ •Istentisztelet után küldöttség hívja meg a> uj főispánt a diszkóz-gyűlésre, bal Hödy Zoltán alispán felolvassa a legmagasabb kinevezési okmányt, msjd üdvőili az uj főispánt. F.rutün Tarányi elmondja föup.ini progra.miibesiédc\', m.jtl a vármegye körön lége nevében Knóiltr Miksa zalaváii apát köszönti az uj főispánt. A diszkörgyülél ulán ebéd lesz az „Arany Bárány ban. Nagykanizsa városa részéről dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Králky litván városi főjegyző és Ksufman Lajos közigazgatási tanácsnok vesrnek részt az installáción, ezenkívül ar összes mrgycbirotlsági tagok. Trianon áldozata A menekült caiiktornyai jiírnsbiróangi altiait megindító trn gédiajn. — Megmérgexto és felakasztotta magnt, mert nem tudott haznmonnl. — Öngyllkozaág nz igazságügyi palotában. Nagykanizsa, dreember 27. Az átkozott trianoni papirrons^y a icginagc.tctosnbb ünnepek alátt Nagykanizsán áldn.-atot követel . Tizenegy órakor felhangzott a hatalmasvétó a Rozgonyi utcai tornt-terem tiltakozó gyűiésén a zsivá nyeszku-ncmzelséjf fÖidbilorlasa ellen — és egy órakor rgy deiék magyar ember, kinek otthonát a jugoszláv bocskor tapossa, ki me nekülni volt kénytelen kicsi hazából az ellenség elő!, magyar szivé nek keser ü\'f^jdslmában kezet etnelt önőr.mng • \'íIt. e.\'őbb mérgeit ivott, m.-.ja felakasztotta .nag.it «z igazságügyi palotában. A szomorú esetről olvadó nknak a kővetkezőket jelenthetjük : Zadravecz Gábor 59 éves csak tornyai, nős, járásbirónigi s-liia/t — a murakőzi szeib megszállás .lói menekülni volt kén\\teler>. Mikor já\'áübirósag bíráinak és tisztviselőnek egy részét a kanizsai jarásbi-rós-ighoz . osztották be, Zadravecz Gábort is ide osztották be altiszti minőségben, mig felesíge — nehogy a jugoszlávok elvegyék — Otl maradt kicsi házukat őrizni. Zidiavec* Gábor nem tudott bele nyugodni abbc. hogy Mur.-.köz földjét ellenség letarolja, hogy otl hónától, övéitől távol legyen kénytelen élni, nagy busulásnck adta magát. Nem egyszer vigasztalták őt a szintén menekült bitók „ne busuljon Gábor bácsi, nc.n tart r/. mür soká" — de cs.ik nem lehe tett őt felvidítani. Gondolatai síün telenül „otthon" voltak, shol a kevely szerb náció most az ur. Legalább karácsonyra szeretett volnn most hazamenni, s\'került is a magyar útlevelet megszerezni, azonban a szerb beutazási engedélyt még nem kopu meg. Előbb válaszolni kellett volnn neki a sok szerb vegzaturakru, miért akar szerb területre menni, stb. ahogy már »/. SHS hódilók szokták a beutazni kivánkozókat elkedvetleníteni. Zadravecz nem forszírozta tovább az útlevél ügyet, de egyedüli vágya csak az volt továbbra is — haza! Haza menni. Vasárnap — karácsony előtti napon — elkeseredése a tetőfokra hágott. Nem ludjs karácsony ünnepét otthon tölteni — ez a gondolat megőrjítette. Dél felé valamilyen — eddig meg nem álla- — Saját tudósítónktól. — piiható — mérget vett be. Magán-kivűÜ állepotb.tn találta őt Szabó L^jos kir. törvényszéki főigazgató déli egy órakor :i telekkönyvi hivatal udvari brjs\'uója elölt. Szabó főigazgató, aki ismer tc Zadravecz esetét, nyomban rosszut sejtett cs megkérdezte tőle miéit lette ezt". Majd rábrszélte, hogy jöjjón hozza 0 szén; estére és alud jon nalu Dc Ztdravecz nem adott neki fel\'letet. Ekkor Stabó főigazgató félszázat »i emeletre hogy segítséget hozzon, meri az erős embert nem győzte egymaga felvinni az emeletre. Ez wlett a néhány perc aiatt, hogy Szabó fő-igazgató scgilség u\'.án nézett — a fóldön fekvő ember négykézláb odakúszott a lajstromozó iroda be járatához, ;s:btből kihúzott e*y eiős zsineget, hurket ctináit cs njto kilincséhe- kötve — nyakr. kórré csavarta. S <»t>ó főigazgató az udvuri ~bUkor. meglátta, ho gyan erőlködik a zsineggel és sietett hamar lefelé a !épc»ókön, «mde a zaineg lecsúszott a kilincsről és Zjdr»4vecz visszaesett a koiépcsőre, frjet pedig ugy beverte, hogy nyom-b.-n elvesztette eszméletét. Szabó Lajo.s ekkor a mentőkért telefonált — akik bámulatos gyor-sns.1gg.1i érkeztek a helyszintre és bevitték az eszméletlen embert u közkórházba, ahol két napi haláltust! utón, anélkül hogy eszméletét csak egy pillanatra visszanyerte voln«- — kiszenvedett. Kedden delut.-in 6 órakor lehelte ki magyar lelkét. Szabó főigazgató uzonnal táviratozott Z.idravecz feleségének Csáktornyara, azonban a jelenlegi viszonyok melleit nem hisszük, hogy el tudjon jönni férje temetésére. Zudrnvecz Gnbort fel fogják boncolni «nnak mcgállspitása végett, hegy milyen mérget vett be és megindul a vizsgálat abban az irányban is, hogy honnan szerezte a mérget. Ma — csütörtök délután 3 órakor temetjük Trianon áldozatát, az otthonából kiüldözött muraközi magyar testvérünket a temető halottas házából Nagykanizsa lakosságának óriási részvéte mellett. A kir. törvényszék a maga ha-lottjának tekinti Zadravecz Gábort 1922. december 28. és temetéséről gondoskodik. Szabó főigazgató a bírák és ügyvédek között gyűjtést indított. A temetésen ugy a bíróság, mint az ügyézs-ség is képviselteti magát. Zadravecz Gábor nyílt sírjánál azonban ismételjük meg a vásár-nspl tiltakozógyülés esküjét: hogy ott leszünk mind egy szálig, az utolsó emberig — ha majd egy- _n HÍREK. — Bugacb Aladár — tábor nok. Karác«ony» l«p«árnunk már sajtó alatt vol\'i amikor budapesti szerkesztőségünk éjfélkor jelentette, hogy Horthy Miklós kormányzó ur Őfőméltósága Bugsch Aladár ezredest a szombathelyi III. vegyes dandár parancsnokát tábornokká léptette elő. A tisztikartól és katonáitól bálványozott, népszerű dandár parancsnokunk tábornokká való előléptetéséhez Belitska honvédelmi miniszter és számos előkelőség táviratban fejezték ki szerencsekivána-tóikat, inig Nagykanizsán n társadalom minden rétegéből szerencsekívánatokkal elhalmozták a köztiszteletben álló katonai és férfiúi erényei és rehdkivül megnyerő uti modora miatt mindenkitől nagyra becsült előkelő katonatisztet. Bugsch Aladár tábornok a világ háboiuban mint 0 20. honvéd-gyalogezred parancsnoka hervadhatatlan érdemeket szerzett Oroszországban, O.\'oszlengyelországban, Volhlniábr.n stb. Különösen s Bruszilov elleni támadasok alkalmával győzelemről győtoleinre vitte ezredét ts szerzett dicsőséget a magyar névnek, a magyar hősié*, ••égnek. Katonái, akiknek nem parancsnokuk de édesatyjuk volt, imádták Bugsch psrancsnokoi. — Főbb kitüntetései a II. és III. oszt. vaskoronnrend, a Lipátretid lovagkeresztje, a II. oszt. vaskereszt stb. A kiérdemelt előléptetéshez mi is a ma gunk részéről ősiintén gratulálunk / — Személyi hir. Dr. Tarányi F*renc Z^lavármegye uj főispánja holnap délelőtt Zalaegerszegre ér-keziK és néhány órai időzés után r.yirhki birtokara utaziir tovább, hol a lieiktnlás napjáig fog tartózkodni. — Előléptetés. Gyurotnik Mihály testnevelési nltanacsnok — testnevelési lanác>nokka léptetett elő. A rokonszenves altiinácnok jól megérdemelt előléptetése — aki rendkivül sokat fáradozik az ifjú ság helyes testnevelése körül mindenütt osztatlan örömet keltett. Hltközaégi értekezlet. Keddc 1 délután Gazdag Ferenc püspöki biztos a kanizsai katoliku-sok vezető egyéniségeit egy érte-Icezleire hivtn össze a városháza nagy tanácstermébe, mely a hitközségi megalakítás és a hitközségi képviselők megválasztásának elő értekezlete volt. Az értekezleten a város részéről megjelent dr. Sabján Gyula poigármester. Ott voltak Kenedy Imre táblabíró, dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök, dr. Berlin Ágost táblabíró,dr. Mulschenbscher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök, Rubint Károly DV fütőházi főnök, Eberhardt Béla főgimnáziumi igazgató, piarista házfőnök, P. Pálinkás Roger szentferencrendi plébános, házfőnök, dr. Kaufman Lajos közigazgatási tanácsnok, Hsrsay György posta-távirda főfelügyelő, dr. Fábián Zsigmond és dr. Tamás János ügyvédek. Az iparosok élén fii Í.ALM K02L0M T A vasárnapi tiltakozó gyűlés. Nag,kanl„a Ur.adalma allrgó. Intérkedéat köv.t.l, Naíykaniw,, december 27. Mint jelentetlek, vasé,nap dél-elot H órakor halaim., lih.koró _. <<u i MIIIIU.A iiitaioii pulí8M,rtoU Nagykanizsa haza . koi°»»*ge a Rozgonyi-utcai tornateremben ama m:.nden emberi i,1 kegyetlenkedések ellen, melyet a bocskoros kultúra ore. erdélyi testvéreink ellen elkövetnek s amelyek elől Meradék-országba kénytelenek menekülni. A rendkívül erősen látogatott népgyűlést dr Szabad,, Löiinc kir. törvényszéki tanácselnök nyitotta meg akit a köíönség tiltakozó gyűlés elnökévé is válBs/lotl, mig jegyzővé Orbán József városi tint-viselö lett megválasztva. Dr. Szabady Lőrinc htszofiss-ságtól ii7Ó szavakkul ecsetelte a a tiltakozó népgyűlés céiját, rámutatott azokra a borzalmakra, amelyeket Etdélybets élő magyar test véieink kénytelenek átélni és átszenvedni, majd hangsúlyozta a népszavazás szükségességét és az önrendelkezési elv alapján vsló jogosságát. Dj . Hajdú C>vilfl p M\'-gvor Nemzeti S/övetícg elnöke hosszú be-szcdb.-n frjSegette u népek önren-deikezési jogának kétségbevonha-tallans^gái, melyet önrendelkezés nélkül békés megnyugvás el sem képzelhető, de Euröptt békéje sem bi:tosith:.tó. A magysr tesivéii érzésnek, u magyar hazafias gondolatnak, a mt-gynr nemzeti kul túrának u demarkációs vonal nem szabhat ha:ár(, Szent |«lván biro dalmnnuk hatarán belül nem lehet más nemzet csak a magyar, nem lehet más hazaszeretet, más gon-dol-»t, más kötelesség, más kuliura — csak a magyar. Miíjd a kövcike/ő határozati javaslatot terjesztette « népgvülés elé. „A Nagykanizsán 1922. évi . december hó 24 én a v.\'uos égés/ táisíidailma részéről mrg«arlo:t népgyűlés,.? polgársága elszánt megdöbbenéssel éltesült azon lelkeilen, minden emberi ér/ést — Saját tudósítónktól. — megtagadó kegyetlenkedésekről, amelyeket Erdélyben maradt magyar testvéreink az oláhok járma alatt napról-napra átszenvednek s emelyek elől Csonka Magyar-országba menekülni kénytelenek. Amig tehát egyrészről tiltakozunk az emberi jogok ezen lábbal tiprása ellen, másrésiről felkérjük a magyar kormányt, hogy hivja fel a nagyhatalmak figyelmét a késedelemmel járó veszélyre, mert ha a nagyhatalmak közbelépése késik az elkeseredett magyarság nem tagadhatja meg a demarkációs vonalon tul szenvedő testvéreivel az együttérzést s nem retten vissza attól a láng teng e: tői, amely az oláh uralom visszaélése elleni védekezéssel egész Európát végig perzseli. Nagykanizsa város egész" társadalma követeli, hogy a békés megoldásra minden lépés sürgősen megletessék s a késedelemért a felelősseget áthárítja azon hatalmakra, amelyek ;> veszélynek elejét vehetik. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozással, de a népek megkérdezése nélkül szedték szét dicső országunkat, de a magyar «ii/esnek a demarkációs vonal határt szabni nem képes s Nagykanizsa város larsadalma egy szívvel egy lélekkel követeli, hogv nz oláh uralommal szemben Erdélyben a népszavazás elrendeltessék . . Az óriási néptömeg leírhatatlan lelkesedéssel lette magáévá a hatá JOZ\' ti javaslatot, amit a magyar kormányhoz és a nemzetgyűléshez fognak juttatni. Nagy Lajos tanár ós /lnso/£e Antul DV. páiyamesler tüzes beszédet tartott, meiy a közönségtől nagy hatást váltott ki. Di. Szabady zárószavai után a tiltakozógyülés u nemzeti Hiszekegy clénekléaévcl befejeződött. xMl. december 28. Bazsó elnök és Móger alelnök, sok kereskedő, polgár stb. Gazdag Ferenc püspöki biztos ismertette a megjelentekkel az értekezlet célját, a hitközségi előkészítés jelenlegi stádiumát és megköszönte működésének támogatását. Majd indítványára megválasztottak egy husztagu bizottságot, mely dr. Tamás János elnöklete alatt a hitközségi képviselők és a vezetőség választását előfogja készíteni január 14 re, amikor is véglegesen megalakul a katolikus egyházközség és megválasszák b vezetőséget. — A Kath. Legényegylet Petőfi Ünnepe éa páaztorjá téka. A Kotolikus Legényegylet karácsony másodnapján a Polgári Egylet nagytermében Petőfi ünnepélyt és karáciOnviV pásztorjátékot rendezett. Kovács Antal kegyes-rendi főgimnáziumi tanár rendkívül magas nivóju előadást tartott Petőfiről és költészetéről. Előadása a Petőfi-méltatás igazi gyöngye volt, melyet a közönség elragadtatással élvezett. A ludós piarista tanárt gyönyörű előadásáért hosz-szasan ünnepelték. Dómján irredenta dallaival, Schless szavalata cs a pásztorjáték tikcrüll előadása suk tapsot kopott. A szereplők közül különösen kiemelendő Ba! schek Bözsi urleény, aki Noémi nehéz szerepében nagy sikert .íratott. A fiatal urleány méltán büszke lehet a sikerre, mit első szereplésével aratott. Az előkép gyönyörű volt, általános elismerést uratotl. A szereplők is mind jók voltak és miután szerepeiket jól tudták, sikerült játékot is produkáltak. A közönség elismerését öröm tapsokban fejezte ki elismerését. Az előadás után lánc volt, melyben nagyszámban vettek részt. V""* — Öngyilkos clpénzmeater. Vasórnap egy öngyilkosság — sier-dán a másik. Kissé szokatlan nekünk Nagykanizsónak ez n gyors nagyvárosi tempó. — Pusztulunk, veszünk, tizedelnek bennünket és tnégii, mégis akadt magyar ember, aki az Úristen legnagyobb ajándékát az életet eltaszítja magától, mert nem akar tovább küzdeni, mert gyenge, mert nincs akaratereje . . . Borbély Lajos negyvennyolc éves nagykanizsai cipészincsíer tegnap délben Arpád-utca 14 szám alatti lakásán varrógépének szijjával felakasztotta magát. Mire hozzátartozói észrevették — már h»!ott volt. A házbeliek azonnal rendőrért mentek, aki n kapitányságnak jelentette az esetet, honnét az ügyeletes rendőrtiszt és hatósági orvos nyomban kimentek Borbély lakására, azonban csak a hílált konstatálhatták Azöngyilkos hátra hagyott levelében tettének okául betegségét jelöli meg. A mentők kivitték a temető hullaházába. _ — Huber Elzlke mai elo adása Iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg. Azok, nkik múltkori szereplésekor jelen voltak a bájos gyermekprimadonna előadásain, kellemesen meg lesznek lepve a mostani uj műsora fölött,-amely messze felülmúlja a húsvéti előadái anyagát. Különös sláger-számai : „Hogy lettem én primadonna ?", „Párisban huncut alány*\\ .Részeges lakatot" stb. Az első előadás délután 4 órakorba máso dik este 8 órakor kezdődik a Ca-ainóban. — A Göndör-mü vészpár szilveszter-estén a Korona-szálló éttermében fővárosi müsoru Szilveszter-müvészestélyt rendez. Kezdete este 9 órakor. — Eljegyzések. Humbalkö Irón ^Budapest) Lasky NátiJuf (Nagykanizsa) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett). — Berger Bözsi (Nagykanizsa) Eisinger Adolf (Zaia-szcntoalazs) jegyesek. — Az Izr. nőegylet zsurját a Osinobun rendkívül sokan látogatták." Az előkelő közömég nagyon jól érezt<r mugát és kellemi -sen elszór«\'ko-\'.ott. — Miivesz eatek a Szarva* ban. Fővárosi művészek jöttek le ismét Kanizsára, hogy a Szarvas-kávéházban egy héten keresztül szórakoztassák a kanizsai közönséget. Zöldi Márton komikus, Gond* Muca előadó művésznő, Fekete Lili tánemüvésznö, Faragó Dezső san-zor.-énckes és Kerényl Irén énekesnő — mind olyan nevek, melyeket a Budaprstrc feléánduló kő zönség eléggé ismer. A tegnapi est közönsége pompásan mulatott a kitűnő tréfákon, bohózatokon, párjeleneteken. — Szilveazteri táncestélyt rendez a Magántisztviselők szövetsége a Polgári Egyletben december 31-én. A nagyszabású műsor sok kedves meglepetést hoz. Weiszfeld Nusi, Fischer Böske, Eppinger Manci, Pléh Manci, Somogyi Ferenc, Scheer György és még mások szerepelnek a magántisztviselők ""Iveazter ea- télyén, mely 9 órakor kezdődik és szigorúan \'zártkörű lesz. — ÚJÉV/ AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb FILIPF békebeli anyagból készült saját kötésű harisnyái, kötött és szövött árui. Kubátokban, jumperekben, blúzokban, kesztyűkben és nyakkendőkben nagy választék. — Szombathely, Széli Kálmán utca 6. — Burlán Károly katnaraóne-kcs, a ii. kir. Operaház vendég művésze íegnap sürgönyileg értééi-tette a Kaszinó vezetőségét, hogy — a hangverseny ciklus keretében tervezeti — ária- é3 dalestólyét jövő évi januftr hó 6-án tartja rneg, tanítványának Martonyi Jolán ónck-mUvészüónek közreműködése mellen. A mester vidéki fellépése különös szenzáció, mert eddig Budapesten kivi\'ii Magyarországon míg nem szerepeit. A Kaszinó következő ciklus-szftma a Waldbauer—Kerpely vonos négyes január 19-én mcgtdrlando hangversenye lesz, mely e!é a tavalyi csudás szereplése után szintén a legnagyobb várakozással tekint zeneértő közönségünk. — A Btirián hangverseny jegyeinek árusítása mai napon Szerbnél megkezdődölt. — Nyukosz naptár a Krátky tőzsdében kapható. — Mélyen leszállított ára kon megkezdődött a farsangi vásár a Kisfalud! ós Krausz divat-áruházában az mArany Kakas*-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Uránia. JÖnt Farao hitvese. 3 — Bnrlán Károly január Ö-ikí estélye iránt soha nem tapasztalt érdok\'.ődés nyilvánul meg az egész megye társadalmának .körében. — Miulár. a Kaszinó termének korlátolt befogadóképessége folytán az érdeklődőknek csak egy kis része juthat jegyhez, a Kaszinó rendezősége a nagy művészt még egy estély megtartására kérte föl. Mint értesülünk, erre határozol! ígéretet is kapott, s igy a második hangverseny teljesen uj műsorral január 7 ón lesz. — Crinla. Cviitórtokün fél 7, fit 9 órakor .A •■ótv.t híz* r\'jotonus dítcktivrcgí-nyc l\'ént«k<n év szombaton u ncir.ít film-ÍK«r i-toi legnagyobb tikot*** hitvese* A IcKiitonunienMiMbb filut, r.é»yíi«t éwick . fantáziát JiiiiiJiK élénken érJektó történetevei, m [•\' k kordánk, óriási épit-kcaétciock. tuccaioak lenjrugv-ió képeivel. IMszerepY.! Jnum.nRí, Dtgnl, S?:vj*s l.iJu SíIiuHiiOM \'-\'l uJisok :s, 7 c« 9 órakor. — Mirkowszkyék klasszikus táncesténél, — melyen Kósa György zongoraművész, Venczell Béla operaházi ug és dr. Giesswein Sándor pápai prelátus is közreműködnek — a Burián-est közelsége miatt, rövid :dóve! cihalasztoiták. Az estéiyre az összes elsőhelyeket már az elsó napon lefoglalták. Jegyeket folytatólagosan Sierb jegyzi elő. — Uránia. December 31-én kacagtató vígjáték est. — ÜJévl kópoa Üdvöxto kártyák, xtcbnaptáraV, heti olíjcjiyzfsi nactárak, falt naptiwk nagy vi\'.Hsatékbau Kijchcl Kulvp Fiat kunyvkereskidésében kaphatok — A Világ-moxgó tegnap e»t« mu-latu he n tavalyi stezonbaa bemutatott .Kit ftazatliiiiok* e. ti men szereik Icllép-tcvel a .Napisten bosszút áll\' remekét a i\'.uist \'.-umsnt bégnek, o Ilim iuég ctak nu iexz :»ti \'1 c iU\'ikőI csak lóviden annyit ■ihatunk, ho»yr megfelelt itzokn k a vátako-zá\\oknuk. iniclyckct a p.irattan JinjcnüiójM francia attrakció n.igyknniz.Mii bemutat.>;áhox fuztúnk. egyro foko/\'.JÓ elragaJut.is kiséri a iinllUns eWadását, a niuvtsr.ek lenyúz .jt". ntuvésíeUcl tcíitett atíka éi a vaí.ii fényű Kiállítás -tok emlékezetébe vc- tt asotiiuk. kik a \' Isik! láttik — ifoln.ip BUIia l.ujz* \'áluik. aidboröket, nyúl, r.-k.i, stb. le«-magasiibb álban veszek. 8z&bó Antal f« jyvorkcreskeJó Arany- éa ozUatbováltáa, üuJa- pcst. Várm«ftyc*utca hét Hivatalé* órák •\'—" VadaBz\'.bltónyok :r. nbutnit.. míoő-■égben legolcsóbban kuphat«>k. MlnJenféla vadak a \'.egmaxasabb arban megvétetnek Qyonca Lajos Kazinczy-utcat üzletében, V.iiosházpalota. Uránia. Jöni Farao hitveae. Devizák: Amsterdam 025-45, Koppentiaga 480—1\'rfO, Krisxtián.a 442—452, LondoD 107S0 11080, Uerlin M 46 Milano 110-124 Páris 172-7Í, Pra^a "2—70, — Stockholm 023—638, --2-jrich 440-56, — Wien 346 360. — Zágráb 000—«40, — New-York 2326-400, Var»\'. 13—14, llukaiest 1354 — 1450, Sofla IG\'60—17-50 Zürichi zárlat r Berlin 7-26 Amsterdam 210 2, Hollandia — New-York 527 -02 6 l-ondon 2452, Párti 38t\'»5, Milano 2960, Prága 16 50, Budapest \'22 76, Zágráb 147, Varsó 3 00, Wien 0-76, Ssofía 372 Ositrák bély. 0 75 Felelős szerkesztő Benedek Rezuő. űrosz és Társa bank- ós tőzsde- bizományosok ♦ Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. emelat. Sllrgöaydni Bankár Nasyhantaaa Teleion: 131. _ ÍALA1 KOZLONV 192?. dec.mbcr 28. Apró hirdetések .. «l a,.\' . ruj.> f-r • ><l tlb. KIM.. Magyar FIAT NH.ik r. I. HiiIi^mI Taurll j-iiminlrAktár. teheráru fuvarozás, *xcraé!y-íuraroxáa. javüó műhely, hciulu-Arusltaa. T <ltf Térhéi\'UKd. T«>ro. 183. Ipiot .if fö-ut 8. üfli.Sr-ópUlot. Telefon 350. Nagykanizsai Autóforgalmí Résxvényláraaaág NAGYKANIZSA Dr. Borkor Qós. <b> osa- tadja potolhatatUn veuUségtól sz.vvel tuJztjájc, bOQT ef^tútn, (e-t; >:<r<tttl f-uk SZILI <:*!«n<» <• évÍMn íoi>■• V 7-«n ar l\'.-ban elhuny! fli Ur adta, «x U. elvette, legyen Áldott 9t Ur nove ! Kemány és puha KALAPOK nagy választékban kaphatók Kaufmann Kóroly Keleti M. >idr utódánál. I mmútmM j Az Ismert kltünö zamatu UJ BOR még mind<g kopható 50 ^oionóért r Kiw.in trd háxhox csállitom. ARGENT Jino. mod.rn Op.siUil.léb.ii Nagykanizsa, Deik-t4r 1. veti tipí <• \'»yt )<■•\'«» do, u.unU In-\' \' i./juiii-y"\'!*. óri.il v.Usilík Uml Jolgoi.tt f«k«« éí llto., ch.vr.»ul, uiivu, Itkk, «:>íí3 e> Gyermekcipő "*\' különlegességek! FIGYELMEZTETÉS! S"»py nyctw.yagkésifcteiníc mAJot ad-Uk art*, h-?y a kereskedelmet léoye Kesen olnóbb áron zilálhassuk a ki-vaN> t<rf«ntin«s ,Pyr*m* cifvkrémi.e!. A közönség »ajit érdekében cselekszik, ha u-kiégte tet sürgésen fedeti, mert, h» a k<rr*ked& kéwletei kifo/ynak, nii ;uk Jóval J»;íb>in !t» rezhetv 4 .Pyram*. A gyiri ii*k mit w nnnasabh^k e» tovibbi ir\\Allotá-sok vártatok. A tttpenünes .Pyram* évekig elteheti, » a pyár — mely a »; ilmábaA a kre\'s Jé % !ííiufjr«W Kar.otalja, ho/y a mai .Pyram* ap\'»-krémnél jobbat, tökéletesebbet sacipórc ek\'nyosebbet cMáUiUoi nem tehet BENES TESTVÉREK VEOYCSZETI OWlK RT. .1,1 nyi t. tlu.lapr.t. TAkHÍI. \\YI.. IWVI9JJ. Árverési hirdetmény. Alulirott bir. végreh*J<o kózhirré tvszi, hogy a nogykAr.ixsai kir. járás bíróság Pk. 8508/021. sz>rr.u vég-ziiével elten deli és ilr. Ma\'ek L.\'szió ügyvéd Által képviselt Fehér Kait petend pusztri lakos javAr<% 600 kor. töke s j. c. lefoglalt 125 kigr. rozs t% 50 kigr. burAnr«k 1923. január 9-én d. e. 9 ómkor Klrftly-utca 29. axnm nlatt a legtöt-bel ígérőnek kés/pór.7.flzctas mellett elárvereztetni fog. Nagykanizsa, 193Í. december 27. Han» Gyula kir bir. végrehajt.) Leghasznosabb és legolcsóbb U.IÉUI AJÁNDÉK NMé^yUteö « ;oVa«k uli>4 >a|i*t> luk MILTÉNYI SflNOOR ÉS FIfi Cl ró A U MI Az A nagykanízsAn, Fö-ulon a ttrai |.alo»*J»»tai.. j?|7 cipőgyár r. t. Nagykanizsa, t-\'ö-ui 12. sz. alatt Turul telliliT.ul minden czipöt kivitelben, tFriónagb<m, olcsóságban! - QUITTNER ARTHUR Ttílefon: 394 hatóaagtlag ongedoiyo> ott vltlanyaxoroló NAGYKfllllZífl, KÖLCSEY-U. 17. Ftv.11.1 Teleion: 394 vlUgttáal voxu éko , motorok, csillárok, valaxulnt tolofoooV, oaangök 4a Jotxó-konü.táo* folaaoraléaót. k^atély villámhárító baraadex stt. Mlndon namO vlílamoa mánk itatok jyorean caxköxöltatnok. 8:akaxoxtl»D végxl motorok njratakoroaatéa\'-t. MlnűonnomO ógók raktáron. Hirdetmény. A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgatóság 69903/922. számú rendelete alapján az általános forgalmiadó beszedése 1923. Január l tő! kezdódóleg blokk alapján történik Ebből a célból az adóköteles a két részből álló blokk mindkét felón tar-tozik a vevő által fizetett összeget az Aru és vevő megnevezése nélku, feljegyezni, s az egyik felé: gondo sao letépve, a vevőnek kiszolgáltatni. Ennek ellenében azonban az.egycs be-vételi tételeket a forgalmiadókönyvbe nem azonnal tartoznak bejegyezni, hanem csak a napi zárlat alkalmA-.val vezetcndők bc a blokk adatai a forgalmiadókönyvbe s olt össze-gezendík. Nem mcr.tcsltlnek azonban termé-szcisierütvg " csekk, váltó, jóváírás Stb. utjánN tör-ént, vagy a munVn tc:jesiiményc.kérl kapóit bevételek azonnali bejegyzése alól. A blokklömbök a városi pén7.tA:-11AI szcrzenJők be s csak ezckci srAbad hts/.nAlni. Minden adóköteles 1 ;.-t07Ík gondoskodni, hogy ig> hoii blo^KSzQkséglete állandóan kész-lelbca legyen — Az első beszerzés folyó h » 28., 89 és 30-an r.v kőzendő. A beszerzés alkalmá val köteles az adózó a városi pénztárnál forgalmiadó bevételi könyvét bemutatni, melybe a kiadott blokktömbök folyó számai bejegyeztetnek. Akt a bankot nem n valósíig!\'-4k megfelelően állitja ki, vagy a oiokk-szc\'.vény t a vevőnek ki nem adja, vágj htmisitotc blokkot használ, aki a b-okk adatait a forgalmiadokón) v bcr> nem, v. gy hiányosán, a va síj:"1\' eltérően vezeti br, a. 1921 évi XXXIX i.*c. 64 ^ 2 reke/dé vének 1, poniji a!ap;un büntetenü K haszmtli biokktómbök 5 cvig r c óruendők Minden vásárló hozafias ko:e<es segiudAsoói minden egyes esetben követelje « blokk kiad.is.u, s ennek megtagadása eseten a forgalmiad\' hivatalnál tegyen jelentést, mert ha ezt senri elmulasztja, esetleg bunré szese tehci .egy — az 1921. évi XXXIX. t c. 64. §. alapján szabad-sAkvcsziós és pénzbüntetéssel Sün lelendő — adócsalási cselekménynek Azokra, ukik a forgalmiadot hm. átalányösszegben fizetik, további in tézkcJésig a blokk használata nem kólclrZŐ. Fc.hivatnek a forgalmiadó Icrová siirr. koielozcttek, hogy üzleti helyi-ségükben u következő szövegű ttgyci mezteiést ítiggesszék ki: wAz általános forgalmtadó blokk alapján, fizettetik. A biokk szelvényé: n vevő átvenni, helyességéi ellen őrizni s az cllctiőrzó közegnek fel-\'.szólítására előmutatni tartozne. \\ Nagykanizsa, 1922. december IS Viiroel axnmvevőaúg. oooooQoeC\'üOüDOi.wtacaoű^oaQQQCioogaaooQoaataQiatin 0 c 0 o 0 o 0 Q no Könyvnyomdái munkát ^ Könyvkötészeti munkát __0 OQOOOOOQtaOOOOQQOOOOC^öCJOOOOQQOQQOOCJOOOoáQ Nvom.ton . tastnl.htoaowk: Z.l.i C.y.rm.ti MnvmyomdAltbu. u. m : Müvek, folyóirntok. meghivók. eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, boriiékok. irodai, üzleti nyomtalványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések s minden esz^kbí1 vágó munkákat pár óra alatt készít I u. m.: Sz \'pirodalini művek és iskolai könyvek kötését, ar.myozását. pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek. irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja Zalai és Gyarmati Nagykanizsa. Fö-ut 13 évfolyam Nagykanizsa, 1922. december 29. Péntek 294. szám. I.t.nrbM-T.l.r.a Te. Egyes szám ára 10 korona. Bfy ÍOC. K Ünnepek után. Elmultak mt ünnepek. Kialudt a — fény ezer-ajándékoktól csillogó karácsonyfákon. A szeretet, a mindent elfeledtető békesség egy pillanatra visszavarázsolt bűvköréből ismét belezuhantunk a vajúdó, dolgozó, öiők robottal, meg nem pihenéssel törtető Valóságba. Melegség, magábaszállás, reménykedő őröm: mind-mind elmúlott az ünnepekkel együtt. És most állunk. Tanácstalanul, mint az ünnepek előtti tanácstalanságban. Elhagyottan, mint a kará csony előtti árvaságban. Állunk és nem merjük kérdezni: Mi lesz ezután? Nem merjük kérdezni, mert félünk, hogy a válasz olyan szomorú, olyan keserű lesz, hogy kioltja ftiveinkböl azt a csöppnyi életenergiát is, amely eddig edzetté tette lelkünket a szenvedések elviselésére. Nem is kérdezünk. Nem szabad kérdeznünk. Csak gondolkodjunk 1 Gondoljuk meg emberek: miért tartott a szeretet ünnepe csak három napig ? Miért feledtük el a megbántottságunknt csak három napig ? Miért néztünk embertársaink szemébe melegebben, meg-bocsájtóbban három napig? Nem-e jobb volna, ha a szeretet három napos áldozatos fényét örök égéssé változtatnánk át? Nem jobb volna-e ha szivünk mrgbocsájtó melegsége örökre elűzné az önhittség, az egyéni tülekedés és marakodás fagyát ? ,Nem jobb volna e, ha életünk végéig, az utolsó lehelletün kig a karácsony eszményi szent fel-ségessége lenne kísérőnk munkánkban, pihenésünkben egyaránt? Örök karácsony! Örök béke. Örök szeretet. Ez, csak ez lesz a mi halálvivódánunk élete. Ez lesz a mi szenvedéseink orvossága. — Semmi mái. Az egyén, a ctalád, a társadalom, a nemzet beteg. Viharok, rombolások, -nemtelenscgek tépázták meg virulását. És mégis. Csak egy kis csendre van szüksége, hogy újra ébredjen. Egy nyugodt zavartalanságra, hogy visszatérjen tagjaiba az egészség vérkeringése. Titkos, hatalmas segitő erők forrongnak a megnemlátottságban, az észrevétlcnségben. Csak egy kia béke 1 És előretörnek. Diadalmas örömmel, dicsőséggel, hogy fennszóval hirdessék a mi elpusztitha-tatlanságunkat és feltámadásunkat, hogy boldoggá, napaugarassá változtassák szomorú felhőkkel borongó tájainkat, hogy a békében eggyé Forrot nemzetet irányító kézzel vezessék a nagy célok, a nagy megvalósulások felé. — Szegény árva nemzet. Jaj, de nagy lenne a te hatalmad, ha Őrök tüzet gyújtanál szivedben a béke örök ünnepének. Az Orosz Egyesíilt Államok megalakulása csak rövid idő kérdése. Moszkva, dec. 28. Az Orosz Egyesült-Államok megalakulása csak rövid idő kérdése. A szovjet ugyanis elhatározta, hogy ebben a tárgyban külön értekezletre hivja egybe Ukrajna, Georgia és a többi kisebb föderatív köztársaság képviselőit. Az értekezleten azután véglegesen kimondják az egyesülést. A határozat kimondása \'alkalmával Trockij különösen az egyesüléssel járó katonai előnyökre mutatott rá, mig más népbiztosok a gazdasági és ipari előnyöket emelték ki. A török dinasztia egész va gyonát elkobozták. Bécs, dec, 28. A Morgen jelenti Konstantinápolyból : Az angorai kormány rendeletére a trónfosztott dinasztia egész vagyonát államosi tolták. Minden birtokot állami tulajdonnak jelentettek ki. A szentgróti kerület. Zalaszentg/ót, dec. 28. Zalaizent-grót kerületének eddig Vass József az egyedüli képviselőjelöltje. Megválasztása feltétlen biztosra vehető. Választási elnökök Szűcs Zsigmond takarékpénztári igazgató és Perényi Jenő földbirtokos. Weiss Manfréd temetése. Budapest, dec. 28. Impozáns részvét mellett temették ma Weiss Manfréd bárót Andrássy-uti villájából. A temetésen megjelent József főherceg fiával együtt, a kormány képviseletében Walkó miniszter és a politikai, társadalmi, ipari és kereskedelmi élet kitűnőségei. — A gyászszertartás alatt minden budapesti gyárban fél óráig szünetelt n munka. Nagy kémkedés Belgrádban. Kóma, dec. 28. Belgrádban nagy kémkedést fedeztek fel, amelyen több ismert nevű szerb politikus ii részt vett. A részleteket egyelőre még\'titokban tartják a hivatalos körök. Mussolini nem megy Páriaba. Róma, dec. 28. Mussolini miniszterelnök Della Torreta márki nagykövettel tegnap folytatott tanácskozása után elhatározta, hogy nem vesz részt a párisi konferencián, hanem a nagykövettel képviselteti magát. A csehek üldözik a magyar vasutasokat. Pozsony, dec. 28. Kormöczy Rezső felvidéki vasúti hivatalnok ellen a cseh államügyészség vádat emelt, mert az év első felében — mondja a vádirat — a magyar külügyminisztérium kémosztályának szolgálatában állott és fontos katonai adatokat közvetített a külügyminisztériumnak. Seypel budapeatl utja. Bécs, dec. 28. Seypel kancellár január 6 án a reggeli gyorsvonattal Budapestre indul. Az antant ultln^átámot Intéz a török delegációhoz. London, dec. 28. A Reuter-ügynökség lausannei jelentése szerint komoly veszély fenyeget arra nézve, hogy a konferencia eredménytelenül oszlik fel, ha a törökök mereven megmaradnak jelenlegi módszerük mellett. A szövetséges kiküldöttek a legközelebbi napokban abban a helyzetben lesznek, hogy a törököknek elhatározásukat tudomásukra adják, a törökök ekkor azelőtt a döntő kérdés előtt fognak állani, hogy ezeket a feltételeket vagy végérvényesen elfogadják, vagy visszautasítják. Embermentés — nemzetmentés. Irta l)r. Szabó latrán, *y. \\ny«- «* - •cocmóvéJó intézet vczetúor.*o<a. (Folytatás.) A harmadik és legsúlyosabb tényező a csecsemő magyarok óriási pusztulása. Mig a müveit északi álla. rnok csecsemőhalálozása 7—8 százalék, nálunk 20—22 százalék az cgyéven belül elhalt csecsemők száma, jóval tbbb, mint a iegsöté tebö Balkánon. Ez ijesztő tünet oka lóképp nópünk tudatlansága, mely tégi gyilkos babonáihoz görcsösen ragaszkodik és amelyek megváltoztatásával csonka országunkoan évente 35—40.000 lelket menthetnénk meg. Ennyivé\', is ayarapithatnók népünk ereiéi, rrinek hatása már 26—30 év múlva igen nagy súllyal esne latba nemzetünk jövendő erőfeszítéseinél Mert hogy a mai béke nem örökkévaló, kevés nemzet érzi jobban mint mi és hogy amit elvesztettünk, csak erővel szerezhetjük vissza, , senki élőit kétséges nem lehet. De hogy nézünk ki emberanya gunk minősége szempontjából ? Hogy hány férfink lett rokkant, akik ugy polgári, mint katonai munkateljesítés szempontjából csak kevesbedett erőt képviselnek, uj, általános sorozásig nem fogjuk megtudni. Még ha a külső sérülteket, csonkultakat számon is tartják, ki tartja számon azt a rengeteg tüdő , sziv-, vese-, ideg betegei, kik örülnek, ha nem kc!l felülvizsgálatokra manniök. Ki tudja felbecsülni a nemi betegségek óriási-elterjedéseinek kihatásait, mely annyi fiatalt tesz terméketlenné, annyi számtalannak őrli fel testi-lelki erejét és korcsositja nemzedékeken keresztül népünk virágát. A végzett munka értékelésének eltolódása, a szellemi munkásosztályok nyomorba dőlése meg nemzetünk produktivitását fogja orősen csökkenteni. Béke idején a kvalifikált munka értékelése arányban volt a képzettség megszerzésére fordított idővel és fáradsággal. Ma, midőn a semmi szellemi munkát és befektetést nem igénylő életpályák maga sabb díjazásban részesülnek, kinek iesz kedve fél életét tanulásra fordítani és évtizedek fentartási és tanulmányi költségeit viselni, ha ezáltal csak rosszabb sorsba jut, mintha semmi szellemi vagy anyagi erőkifejtést nem végzett volna ? — Persze a mai tudományos pályán levők még nyomorukban is megma radnak itt, de mar nincs elég segédjegyző, a tanítóképzőkben nincs elég jelentkező. — Kikből rekonstruálódik majd a jövő közigazgatása, népmüvelése, ha ez igy folytatódik? Es ez igy lesz a többi hivatalnoki és szabad szellemi pályákkal is. Pedig ez is hozzátartozik szorosan a nemzet erejéhez, mert az nemcsak az emberi testek számából, de az agymunka minőségéből és mennyiségéből is tevődik össze és ennek csökkenése az egész ..nemzet erejére csökkenőleg hat. (Kolyt. kov.) Az általános kereseti adó végrehajtási utasítása. Most jelentmeg az általános kereseti ádó végrehajtási utasítása. A rendelet megállapítja, hogy az általános kereseti adó kulcsát a városok és községek állapítsák meg akkor, amidőn a költségvetésüket készitik. A százalék kulcsa legmagasabban 5 százalékban állapitható meg. — . Amennyiben a városnak, községnek szükséglete ennyiből nem lenne fedezhető, a kulcs a pénzügyminiszter engedélyével emelhető fel. Az öt százalékon felüli emelésre a pénzügyminiszter csak akkor ad engedélyt, ha a városok és községek háztartásáról megalkotandó törvény alapján igénybe vett bevételi források kimeritése után még szedhető 150 százalékos pótadó mellett sem tudnák a háztartási szükségleteket fedezni. ) iALAJ KOZLOHT ltg. december 29. HÍREK. -r Időjár\'** Az Időjárásiam Intézet jelenté" szerint hazánkban is borús, kődő». csendes az idő, a hőmérő csak űSff helyeken sülyedt egykét fokkal a fagypont alá. — Továbbra is enyhe idő várható, helyenként némi csapadékkal. _ Személyi hir. JelentattOL. hogy a Frigyes-laktanyának a gimnázium céljaira valő átalakítása gyében a kultumninUiteriumből le fognak jönni ScJtwab miniszter tanácsos és Hüitl egyetemi tanár, a tervrajzok készítője, hogy a helyszíni szemle alapján tegyék meif előterjesztésüket a kultuszminiszter-nek. Mindkét ur tegnsp Kanizsára érkezett és folytatták a megkezdett tárgyalásokat, maid megszemlélték az átalakítandó Frigyes-laktanyát. — Kinevezés. A péc»i kir. tábla elnöke Késmárstky Béla pécsi lakost a nagykanizsai kir. törvényszékhez joggyakornokká nevezte ki. — Nyugdljnzáa. A* igazság-űgyminisxter Halmos József Ignác kir. törvényszéki irodafötliztet nyugállományba helyezte. — Hubor Etzlke mii vési eatólye szorongásig telt teremben folyt le tegnap délután és este a Kaszinó termében. A kii primadonna sokat fejlődött, hogy utoljára láttuk. Előadása nemcsak "gyermekeknek való előadás, hanem felnőtteknek is igazi élvezetet nyújt. Huber Elzikét látni kc.\'l — hogy fogalmat alkossunk magunknak felölt. Csodás gyeimek ez — melyre nagy jövő vár. Műsorának értékes számai, elösdóképcstégének finom-^2*. gyermekded bája állandó sikert biztosítanak számára. Huber Elzike előadása után — mindenki a leg nagyobb elragadtatás hangján nyilatkozott produkciói felől. Érdemes lenne Elzikének előadását még-egyszer megismételni. — Zndravccz Gábor temc-téso. Tegnap délután* 3 órakor temették a temető halottasházából a szomorú véget ért Zadravecz Gábor törvényszéki altisztet. A temetésére megérkezett a szerencsétlen ember felesége is Csáktornyáról, akit a szerb marlalócok Szabó főigazgató sürgönye alapján minden útlevél nélkül átengedtek .s határon. A temetés impozáns volt. A törvényszék díszes temetést rendezett Trianon áldozatának. Ott voltak a tőrvényszék elnökének Eöry-Siabó Jenő kúriai bíró vezetésével a bíróság tagjai, az ügyészség képviselője, a rendőrség, pénzügyőrség, a különböző társadalmi egyesületek, a muraközi szövetség, stb., akik mind elhozták utolsó üdvözletüket. Adjon neki békés pihenést a megszentelt magyarföld. — A szőlősgazdák ás borkereskedők rendkívül fontos ügyben újév napján értekezletet tartanak délelőtt fél 11 órakor a Ke resztény Otthonban. Előadó U/oáry Géza v. nemzetgyűlési képviselő. Minden bortermelő éa borkereskedő ott legyen I — A záneiakola növendák hangversenye kitűnően sikerült a Polgári Egylet nagytermében ami Lthrmann Antal, Blásy Mária. Rosenbach Irén bárónő és Veneti aner Margit zenetanárok érdeme. Különösen Lehrmann Antal növendékei tettek tanúságot nagy előmenetelről. — Rendőri hírek. A nagy-kapusi államrendőrség kihágás! osztálya Kösz István kereskedelmi alkalmazottat 8 napi elzárásra és 200 K pénzbüntetésre, Drummer Ferencet 8 napi elzárásra és 200 K pénzbüntetésre és Gerbecz Józsefet 15 napi elzárásra és 200 K pénzbüntetésre ítélte, mert útlevél nélkül jöttek az ország területére. Remán Gyulát aki lakás és foglalkozás nélkül csavargott, 8 napra lezárták. Engedély nélküli fegyver tartásért Petrovic* L«jos». Arvay Józsefet és Benke Ferencet 1000— 1COO K pénzbírságra ítélték. Kik fizették be eddig az inségadót ? — Második közlemény. — A mult napokban izóvstíttük a késedelme. Igségadóbefizetóat. Rá mutattunk arra, hogy az inségadó* nak késedetmes befizetése megne heziti, megbénítja az egész akció sikerét, a gondosan felépített segi* táji tetv kercsilülvitelét, végrehajtását. Hogy a közönség lássa, ki tett eddig elegei hazafias köteles* ságének — <Sső \'közleményünkben azok neveit lettük közzé, akik a reájuk kirótt inségadöoak teljes ősz* szegét fizették be karáctony hetéig a városi pénztárba. Ma azon adó* rókát tesszük közzé, akik a reájuk kivetett inségadónak cs»k egv ré srát rótták le, mig a másik résszel hátralékban maradtak. A név után ■ z első szám a kivetett adóöiazegct, . másik szám az erre befizetett tészletel tünteti feJ. Kívánatos, hogy a hátralékos összeget minél előbb a városi pénztárba befizessék, mert az éhező és nélkülöző szegénység vallj, csak kárát a késedelemnek. Karácsonyig a következő részié* ges befizetések történtek : Lehr Oszkár 15000 3000 Neufeld Ödön 5000 3000 Breuer Ignác 5000 1000 Kabos Pál 15000 1000 Virág János 2000 500 Eichner Sándor 10000 3000 Véttes Antal 2000 1000 Özv. Bovkor Bflár.é 500 200 Neu (. Klein 10000 2000 Weiar Ernő és Jakab 25000 10000 Dr. Viola Ignác 500 2C0 Pete, Hugó 9000 4500 Zsoldos Gyula 3600 1500 Hild F. és Fiai 7200 1000 Törekvés Szövetkezet 2000 500 Reichenfeld Cyula 25000 12000 Poll.k József 20000 5000 Scheiber József 10000 5000 Ni.pon.zkv Béla 3000 1000 Sinkovics Sándor 5000 1000 Valics és Deutsch 15000 8000 Makovszky Gyula 6000 2000 Tiboll Lsjos 3000 1000 Winhoffer Vilmos 2000 500 Schwarz és Tauber 100000 250C0 Garnmvölgyi éaSzemelő 6000 2000 Weiszleld és Fischet 36000 2ü000 Beck Bíl. 6000 Ksuffmann Manó 7500 Steiner Jenő 7500 Harmat é« Herrnstein 10000 Kauffmnnn és Bien 8000 Szántó Salamon 7200 Berényi József és Fi. 2,XXX) 10000 Kurschner Mór 20000 10000 Kiss Ernő 40000 20000 Krausz S., Büchler M. 8000 4000 Simon Zsigmondné 1000 500 Ozv. Kee.z Józsefné 12000 5000 Frank Vilmos 18000 4000 B.ria Alfrédné 10000 5000 3000 2COO 2.00 4000 2000 5000 Nagykanizsa^december 28. sjnut s.tjiui 4000 2000 5000 2500 5000 2500 Stampf Zsigmond Armuth Sándoi Székely Vflenoi Kohn L. Lsjosnc Merkly Belus József Turul cipőgyár r. t. 15000 11000 2000 Horváth Károly, Bstázs 3000 Krefl József Vellák Vendel Spiegel Géza \' Gyenes Lsjos Welsz Ignác Zerkovitr Lajos Wollák Jenő Milténvi Gyula Lőwc Adolf Lichtenstein Mór Szamek Mór Deutsch József Pclrics György Ktszll Lipót György Deák János Fischer Benő Hild és Buz Fischer és Leitner Mezriczky József, Dr. Kőnig József Guth Arnold Muth Ádám Stern Ödön Klein Vilmos Özv. Kuzsner Gy.-né Rothschild Samu Grünfeld Adolf -Slolczer Testvérek Fleisch.cker Albert Lőbl Béla Ungár Benő Öszlcrreicher Samu Rosenberg Benedek Hil/elberger György Somogyi S.mu Reketye Pál Németh József Weínberger Jenő Bokor Gyöigy Hshn Miksáné Schaherl Sándor 5000 3000 tooo 2000 1000 1000 1000 5000 5000 10000 2000 2500 10000 10000 30000 20000 8000 3000 19000 5000 1000 500 20000 10000 2000 1000 10000 20000 1000 1500 3100 8000 7000 5000 12000 10000 30C0 5000 2000 1000 3000 12000 3000 2000 SOOO 9000 2000 10.0 2000 12000 10000 I50o 2000 10000 12000 12000 4000 8000 500 500 2000 l\'OO 30C0 1000 SOjO 2000 1500 500 500 500 20c0 20C0 tooo 1000 1500 3000 500 500 500 4000 5000 1000 1000 4000 4000 5000 Stern Sándor és Fia ÍOOOÜO 50tX>0 Blumenschcin Vilmos 10000 5000 Strém Károly 40000 25000 Tóth és ScMeainger 1Ű0Ű0 2000 Weltner Rudolf Czippán István W.jdits József Eppinger Iza-S Keílerm.nn Miks! Zspletál Simon St.bó Lsjos Simon István Kótai Ferenc Klein Mariska Ohidi István Vukán István Berger Pál Frank József Bsbils Lajos Pollák Emil 6000 2000 1000 25000 3C00 1000 50<X) 50C0 200u íocoo 1000 25000 10000 70o0 1500 2100 1000 5000 200t> 5000 1500 1000 SOO 300 6<XXJ 1000 500 1000 1000 500 4000 500 — A Ka.xlnó tíntvjltáaa. A nagykanizsai Kaszinó moat tartotta meg rendes évi közgyűlését Htrsch-Ur Sándor kir. kincstári t.nácsoa, vezérigazgató elnöklete alatt. Balog Dezső titkári jelentMzielc felolvasása után megválasztották az ui tisztikart. Elnökké újból HirsMer Sándort, vezérigazgatói alelnökké Radnai Jenő nagykereskedőt, tit-kárrá Balog Dezső tanárt, pénztár nokká Kertén Lsjos igazgatót, hó; nagyokká Babochoy Györgyöt és dr. Rapoch Aladárt, ügyész.zé pedig dr. Halphen Jenőt választották meg. — A Göndör pár kitűnő .15 adása mellett búcsúzik Kanlzin közönlége Szilveszter estéjén az ó évtől a Korona-szálló éttermében. Vidám jelenetek, nagyszerű tréfák, magyar dalok, táncok, párjelenetek közepette várják a virradó uj ekr-tendőt. A művész-pár teljeseb" uj, fővárosi azinvonalu műsorral fogja a közönségei szórakoztatni. A mű-sor természetesen csak felnőttek számára van összeállítva és a Göndör-pár legjobb alakításait tartalmazza. Aki egy valóban kellemes estét akar végigélvezni, az biztosítson magának már elővételben aszt.lt a Korona-szálló éttermében. A Korona-szálló Szilveszter-estélye a legvidámabb és legtartalmsaabb Szllveazter-estje lesz Kanizsának. — A sörgyár ajándéka a r.ndör legény, égo.k* A Király sörgyár igazgatója Karter Sándor a nagykanizani államrendőrség le* gényaége zéazére 100 liter sört ajándékozott. A sort tegnap oir tották ki a legénység között. Fejenként 7\'5dcci jutott egynek-egyppk. —* F»r«ó hitvese. A világ leg. hatalmasabb filmalkotását \'.Fáraó hitvesét- m. és holnap adják Lu-bilseh Ernő rendezésével az „Utániéban.* A darab meséje elvezett bennünket a fáraók országába, hol Ramphis; kiszaitadilja Etiophia fejedelme leányának rabnőjét, egy gyömörü götög leányt és magánál rejti el. Majd n hercegnő panaszára mindkettőjüket elfogják és » férjét halálra ítélik. A görög szépség azonban lebilincseli a far.öt, aki megkegyelmez miatta Rsmphisr-nak és a gyönyörű görög leánrt királynővé koronázza. Az ethiopi.ík időközben megtámadják az egyiptomlakat, a fáraó nyílvesszőtől találva elbukik, aeregei kaoszban menekülnek és Ramphiss is kiszabadul börtönéből és a fővárosba megy, hol apjával találkozik — kit a faraó megvakított, hogy az senkinek ae mulathass, a titkos utat kincseskamrájába. Ramphisz azonban rátalál a kincseskamrára és olt találja szerelmesét is — a rableányból királynővé lelt görög leányt. Az ethioptai seregek a város kapui elé érkeznek és a királynő kiadását kő vetélik. De Ramphisz tőrbe csalja őket és az egyiptomiak kiűzik az ellenséget a városból. A hős Ram-pniszt farióvá koronázzák, de ek ■or feltűnik a holtnak vélt öreg laraó és R.mphisz, hogy Theoniszt megtarth.sss, visszaadj, neki a koronát, de a nép ezért megkövezi őt aminek láttára Theonisz holt.n bukik le a trón lépcsőjére, - Nynko.x naptár a Krátky toz.dcbeo kapható. Uránia Telefon: 313. a világ legnagyobb filmalkotás FARAD HITVESE H™!? 5, 7, 9 órakor kerül bemutatóra. © >942. december 29. ZALAI KOZLOHY — Adományok. Artner és Kelemen cég özv. Szakái Jánoscé-nat .500 koronát, Pandu András 1000 koronát, posfay Horváth lá-nosné 300 K, N. N. 200 koronát, Drutsch József kereskedő 6 kg. finomliszt, 12 drb. tojást, egy pár nöi harisnyát adományozott. — A Szarvas-kávéház mii-vészestől igazán tartalmasak és szórakoztatóak. Magunk is ott voltunk és kellemes perceket töltöttünk a fővárosi müsoru, ismert nevű művészek előadásain. Táncok, kuplék, stb. elsöranguak. No de ak\'eor miért oly disszonáns hangot belevinni a műsorba, mint Gonda M-ca „Gyónás" című kupié ját, mely, katolikus érzületünket mélyen sértetie. A gyónás — szentség és isteni intézmény, ezt kupié tárgyává tenni és oly beállításban, mint a kuylé szövege teszi — durva ízléstelenség/ Gonda kisasszony, ezt nem akarjuk többé hallani. Az ön kupléjn késztetett arra, hogy azonnal távoztunk. (*) — Uránia. December 31-én kacagtató vígjáték est. — ÚJÉVI AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb h l Ll Ph békebeli anyagból készült sóját kótésü harisnyái, kötött és szövött árui Kubátokban, jumperekben, blúzokban, kesz tyükben és ■ nyakkendőkben nagy \'{asztek. — Szombutbcly, Széli dmán utca 6. Uránia, i, 7, ii őrukor a világ legfőbb lilDialkot-si fKarao hitvese" /> fel-..iás. \'\'enJezte: Liibiscli Ernó. főszereplői: Dagni Servaes, Mairy l.idtke, l.ydtke, l.ydi* Salraanova, límil Jatinings. KudapeMen egy hét alatt iUK.\'j\' O ember gyuuyörködött az óriáM meretekkel dolgozó lilm szépségeiben a FVriiók Icigázó építkezéseiben, tömegeket mosgat» harc: jeleneteiben. — Arany- és aztij^baváltás, Buda-psstr- Varmegye-otca*6c.t H.vaUio* ..rák 9-S-lg. — Zonőszek %yolmóbe! Hegedű, k:s- és nagybőgő hurok clsiórrtidü minőséi;, bei! teljesen ízi*-. «u. tovább mindenféle hangszeralkatrész i<.mci knphalő l\'ischet Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Xagykanissán. — A Vllá^-mozgó f.rnnJi.xius magyar irodalmi film bemutatójára felhívjuk a közönség szíves Ügyeimét. E bemutató »xombaton vasárnap lesz, amikor is Csíky Gergely koszoius költőnk vigjAtéfcn z .Nagymama* cimü kerül vászonra és pedig « magyar nemzet volt .csalogánya* Hliha Lujza \'és Vár-konyi Mihály felléptével, ezenkívül még egy xeinek amerikás hurl»ssk is fc« lesz mulatva, melyben .Fatty* a híres amerikai burleszk komikas jstszik. — HooUm-nnptárak iparosok cs kc-reskodók részére kis hetitömbbel, ccgnyo-mással is. még kaphatók Fischet Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Nagykanizsán. TÖRVÉNYSZÉK. Egy kommunista a bíróság előtt Tegnap tárgyalta a nagykanizsai kir. törvényszék öttagú büntetőtanácsa dr. Kenedi Imre itélőtábla-biró elnökletével Novoszel Ferenc zalí.csányi lakoa, a kommunizmus egyik exponált alakja elleni bűnügyét. A tárgyalást a gyorsított eljárás szabályai szerint folytatta le a birőság, mivel Novoszel, mint a 7al icsányi munkástanács elnöke közvetlen a vörös terror bukáaa előtt nem mervén felelősaéget vállalni viselt dolgaiéri, ai igazságszolgáltatás sújtó keze elől Jugoszláviába menekült. Ám a családja utáni vágyakozás, meg talán részben a lelkiismeret vádló szava ás, nem engedték, hog^ továbbra is ott maradjon. Három évi távollét után a mult hó közepe táján Magyarországba visszajött a önként jelentkezett a zalacsányi főszolgabírónál, aki az ellene a kommunizmus után meginditott bűnvádi eljárás alapjára A visszaítélt nyolc község átadása. Szombathely, dec. 28. Mint jelentettük, a visszaítélt nyolc nyugatmagyarországi község hivatalos átadása és átvétele január 8—10 én fog megtörténni. Megemlékeztünk arról is, hogy a visszacsatolás hivatalos formaságait is megállapították már s az előkészített programot a határkilgazitó bizottság is jóváhagyta. Erről Villiam báró, követségi tanácsos hivatalosan értesítette Vasvármegye alispánját. Az átvétel formaságainak egyes főbb pontjai a következők : A visszaítélt nyolc községben január 8 án déli 12 órakor váltja fel a magyar csendőrség és vámőrség az osztrák karhatalmat. Az osztrák közigazgatási hatóságok azonban egészen 10-ig, a hivatalos átadásig a helyükön maradnak. A hivatalos visszavétel január 10-ikének délelőttjén fog lejátszódni és pedig két helyen: Felsőcsatáron és Pornóapátiban. 10-én reggel 9 órakor érkezik az alispán n polgári és katonai hatóságok képviselőivel Nagynnrdára, ahol Nagy- és Kisnarda lakossága gyülekezik és aztán együttesen vonulnak át Felsőcsatárra, ahova Alaócsatár népe is hivatalos. Felsőcsatáron lesz a négy község hivatalos átadása, amit fél 10 órakor szent mise fog megelőzni. Tiz órakor érkeznek meg Sopronból a ha tár megállapító bizottság tagjai s a bizottság osztrák tagja, báró Neugebauer István átadja a négy községet a bizottság elnökének, Joquart francia ezredesnek, aki viszont a magyar kormány képviselőjének, báró Villiam Frigyes követségi tanácsosnak adja át azokat. Ezután külön jegyzőkönyv felvétele mellett a törvényhatóság első tisztviselője, Herbst alispán n kormány képviselőjétől átveszi a négy községet magyar közigazgatás alá. Ugyanezen időben dr. Horváth Kálmán vasmegyei főjegyző Németkeresztesre megy, ahol Magyar- és Nómetkeresztes közaégek részvételével ünnepíes szentmise lesz, amely után a főjegyző meghívja a két köz ség lakosságát Pornóapátiba, ohová Horvátlövő lakossága is hivatalos. Pornóapátiban 11 órakor ünnepies szentmise lesz. mely után megtörténik e nég^község átvétele ugynnugy, mint ahogy Felsőcsatáron történik. helyezkedve, azonnal átadta a nagykanizsai kir. ügyészségnek. Novoszel Ferenc a tegnapi főtárgyalás folyamán mngánosok ellen irányuló magánlaksértés bűntettének vádjával került a bíróság elé Midőn ugyanis 1919. augusztus havóban a kommunizmus már bukófélben volt és a vörös hadseregnek az egyes falvakban időző járőreit az időközben a leszerelt tisztekből szervezett karhatalmi alakulatok kezdték lefegyverezni, Novoszelt, a zalacsányi direktórium elnökét, u főszolg|biró>utasitására egy karhatalmi os2tag elfogta és a zalakoppányi csendőrségnek átadta. Novoszelt^ azonban a zalacsányi és kehidai vörös járőrök, amelyek mé.\' nem rakták le a fegyvert, ki-szaboditották a csendőrök kezei közül. A csendőri fogdából kimentett Novoszel a hirtelen indulattól elvakítva, abban a téves meggyőződésben volt, hogy elfogatását csakis gróf Batthyány József főintezőjé-nek, Tóth Elemérnek köszönheti, aki maga is tagja volt az akkori tiszti karhatalmi alakulatoknak. Az őt\'kiszabaditő vörös járőrökkel megindult tehát a gróf közelfekvő kastélya felé, hogy a főinté-zőt, ki ott szokott tartózkodni, <ii-fogja és bosszúját- kitölthesse rajta. A kastély elé érve az épületet körülvették a vörös járőrök éflí-berei, Novoszel pedig két társával a kastélyba ment s az öreg gróftól követelte az intéző kiadását, egyúttal — a vádirat szerint — azzal fenyegelőzölt, hogy belő azon az ajtón, amely mögött n fÖintézőt sejtette. A tárgyalás folyamán a vádlott beismerte azt, hogy téves információk alapján Tóth Elemért vélte elfogatása egyedüli értelmi szerzőjének, továbbá, hogy az ől kiszaba-ditó vörös katonák kényszeritették — agyonlövéssel fenyegetőzve, — hogy menjen a gróf kastélyába és fogja el a főintézőt, mint aki az ö elfogatásukra nézve is utasítást adott a tiszti karhatalmaknak. De tagadta azt, mintha pisztollyal fe-nyegetŐdzött volna s egyúttal azzal védekezett, hogy ő soha nem volt meggyőződéses kommunista. csupán csak a zalacsányiak közös akaratának engedve foglalta el a munkástanács elnöki tisztét. A tárgyaláson szintén jelenlevő és kihallgatott Tóth Elemér főintéző vallomásában előadja, miszerint azt, mintha Novoszel akkor fegyverrel fenyegetődzött volna az öreg gróf előtt, a szomszéd szobából megállapítania nem sikerült. Midőn azonban később ő saját maga is mindenre elkészülve kilépett az előszobába, hogy a netán veszélyben levő gróf segítségére lehessen, azt tapasztalta, hogy Novoszel az sg.essziv fellépésnek semmi jelét sem mutatta, sőt ellenkezőleg, nagvon tisztességtudóan beszélt a gróffal. Előadta továbbá a főintéző, hogy midőn felvilágosította Novoszelt, hogy neki semmi része nincs az elfpgatásában, ez nyomban eltávozott a kastélyból, csupán caak arra kérte, hogy adjon rendelkezésére egy kocsit, melyen elmenekülhessen. Egyébként maga a főintéző is megerősítette Novoszel azor. állítását, mely szerint az nem volt „hivatásos" kommunista — azzal a kijelentésével, hogy Novoszel a kommunizmus alatt sokszor tanúsította, mint munkástanácsi elnök jóindulatát a grófi uradalom iránt, főleg mikor erélyes közbelépésével megakadályozta a Zala-csányban tartózkodó terroristákat abban, hogy a grófi uradalmat, sőt magát a grófi családot is zaklassák. A vád és védelem meghallgatása után a bíróság ítélethozatalra vonult vissza, melynek eredménye ként dr. Kenedi tanácselnök kihirdette az Ítéletet, amely szerint Novoszel Ferencet bűnösnek mondta ki a Btkv. 175. § ba ütköző magánosok ellen irányuló magánlaksértés vétségében s ezért őt az Ítélet fogsnatbavételétől számitott 3 havi fogházbüntetésre ítélte. Az Ítélethozatalnál a bíróság tekintetbe vette Tóth Elemér főinté-zőnek a vádlott javára irányuló vallomását, továbbá azt, hogy hosz-szabb ideig távol volt és hogy önként jelentkezett hazajövetele alkalmával a hatóságok előtt. Az Ítélet a gyorsított eljárás rendelkezései alapján minden felebbezés kizárásával most mór jogerős és végrehajtható. ARSANGI újdonságok nagy választékban olcsó árakon KISFALUDI KRAUSZ divatnagyáruházában az Arany Kakas hoz, Nagykanizsán szerezhetők be Óriási raktár! Bel- és külföldi Costüm és ruhaszövetek, Crepp de schinek, Crepp Geo\'^ettek, Sat. de schinek, Liberti, Pongts, Stharmois és többféle divatselymak, Opálok, Grenadinok, batisztok. Menyasszonyi kelengyék Regenhart és Raymann világhírű lenáruibdl és damasztáruiból állandó « nagy raktár 1ALA1 KOZLONl 1922. dtctrnW 2Í közgazdaság. Valuták . Napoieoo 8800, font 10780-11000, Oolláx S400, Francia Ittak 169—76, Márka 3«-44, OUn Ura 118-23, OMtrik koeooa 3 40-3 65 Lei 1364—1460, SxokoJ 72—76, Svájci frank 44á—55,D4aár 2400— 2660, Lengyel mázka 11 — 14, Hollandi forint 925-946, Balgafrank 166-160, Ura 16\'60—17*60 Devizák: AmaUtdam 0/6-46, Koppenhága 4SO-4W, KriartiájDia 442—462, Loodoo 10780 11080, Berlin 36-44 Milano 118-123 Pirii 169-73, Pri*a 72—76, — Stockholm 623—638, --Zürich 440-66, — WUo 340-356. — Zijráb 600—840, — New-York 2326-400, Vutó 13—14, Bokaxetl 1364—1450, SoAa 16-60-17-60 Zürichi zárlati Bérűní-76 Amsterdam 209\'7, HollaadU — New-York 627-76 Loodoa 244*. Pá/li 5786, Milano 2667, Prága 16.47, Buda-poít »%. Zágráb 145, Varsó 3 00, Wler 0 76, SzóAt 370 OeztrU bály. 0 76 Termény Jelentési Bo»a (Tlszavidáki) 10900—11000, egyíb 10700 »00, ro»s 7600-7800. takarmány iiy* ••00-7000 .Oráxpa 7200-400, xab 7100-7300, teogari 6900-7100, repce 13600-14500, korps 4800-4800, köles 8500-SÖOO. Budapesti állatvásári Marhahos I. r. egészben 320-430, hátulja 360-460, eleje 300- 410, II. r. egiszbeo 220-300, hátulja 240—320, eleje 180-210 Növeodák marha: I. r. egészben 146-166, boxjo (<Mn b4rb) 660-676, Kissiét Nsgy-marha 76, eUdás Sí, — Nóveodik marha —, eladás —, borja —, eladás —, Marha-bér 470—490, borjobír 980-1000. Birka eladva —, Johhos 280-320. Sertés vásár i FefiuJUs 700, |EUelt dtíig »60, öreg — Közép 480, Könnyű 440-460, 1. r. -, n — Zetr 750, Saalonna 620, Leh. bos 540- Grosz és Társa bank- és tözsda* bízom Anyoso k Nagykanizsa, Sugár-ut 1. i. Sürgönyeim: Bankár Nagykanizsa Takloo: m Értékek: Magyar hitei 10700, OstUák hitel 1600, Hasal 5460, Jelzálog 470, Leszámítoló 1X00, Kemkedtlmi Bank 25000 Magyar-Olass 616. Beocsinl 64 000, Drasche 2«000 Álta-lánoe szín 119.000, Ssássvári 36000 Salgó-Urjáal 51.600, Urikányi 66.CC0, Rima 1290 , Schlick 10160, Cuttmaan 12000, Nesici —.—, Danka 11300, Klotild Ö500. Magyar cukor 220.000, Adni 40000, AtknUka 0700, Királytór 7800, Bosnyák-Agrár 1760, Llp-ták 4400, Ph«Jbus 6000, Vasra. Villamos 6400, Gixella tOOCO, Kookordla 8160, Déli Vasút 8400. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések d«ai I0»«li INktnu, ke«a»el ■*4*<t MTtk •talián iiijalltatatk. A114*1 ktrarikMk M wiullt ir..,*dm»»í. i m«(Wi«lrr Outiul \' llOiUkt >jl4«iik huu»4 M kut- -.•mi*. iCik iltilaiiii w«> ImliMtM - Cím • Eladó máa vállalkozás miatt ajj Baniln cséplőgarnitura szlvógáx ganaratorral. Bívcbbcl. Malom, Magyarizardahaly u>u> auua <u*i> ** ^^ tw^ ** Ai limart kltUnö lamatu uj bor még mindig kapható 50 koronáért BRüMoitiiúatfsssisc\'.\'őfíra Kívánatra háxhox szállítom. — TKI.KKON • 210. S/.AM. — ww ^^ fii u>«i* ^VTV mm Wvev mm mm argent János modern clpéssUsloláben Nagykanizsa, Deák-tár 1. vett cipí ax anyag Jósága és kiváló goo-dos kásiitéséeél fogva a lcyjutáoyosabb. örlási választék kézzel dolgozott fekete és színes boksz, chevreaux, szarvas, antilop, lakk, selyem és bázsonyclp^kbeo. Gyermekcipő " különlegességek I ELADÓ ttf használt d lóerós egyenáramú MOTOR ICfl.k.iOi lapunk ay.rodájib.a Nasyif FIAT*,* r. t. >1 ■ \'1 >r"1 U.tIhIMi*. Taurll jcuromlraktár. teherárn fuvaroz*., axcraély-iuvaroiáa, Javító.műhely, bcnxln-árualtáa. Wp: T4rt.4l.utca. T.kfon ÍM. Ig.ig*t >.it: rs-ul a Baiár-ápUlat. Tel.foo: J5*. Nagykanizsai Autóforgalmi Ráasványláraaaág NAGYKANIZSA Vadbőröket, nyulat, rtkát, nyaalat atb. llVttatailbb trkan vaaa ... .r..* ... Csangary-ut 21. „„ Megnyílt Hegnyilt SZABÓ ÉS KÁROLYI vlllanyfelssaralásl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÁM ALATT - A TAtCKSKlI .MKI.L1CTT, I hol a leg-jutányosabban - és leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok Jsvltiukal Mte I éráig aszközlOr.k. quittner arthur Tplpfnit- .ag.dilj.i.tt vlllaay.x.r.tó ieie,on- NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. 394 Telefon: BtvlU.1 vttátftáal vaiatákak, motorok, oalUárok, valamint talafonok, o«.nlSk «. Jal«5- — — • káaxftlákak falaaaraláaát, kaatálrvllltmlurlu barantlaxtaát. Mlnd.n namO vUlamoa munkálatok noriu aaakSxeitatnak. >iakaiartlon v4j»l motorok sjratakaroaaláaát. Kltxtann.mil ig$k raktáron. 394 Hirdetmény. \'A zalaegerszegi m. kir. pénzügy igazgatóság 69903/922. számú ren delele alapján áz általános forgalmi-adó beszedése 1923. január l-iől kezdődőleg blokk alapján történik Ebből a célból az adóköteles • két részből álló blokk mindkét felén tartozik a vevő által fizetett összeget az áru és vevő megnevezése nélkül feljegyezni, s az egyik felét gondosan lelépve, m vevőnek kiszolgáltatni. Ennek ellenében azonban az egyes bevételi tételeket a forgalmiadókönyvbe nem azonnal tartoznak bejegyezni, ha-nem csak a napi zárlat alkalmával veze-lendők bc a blokk adatai a forgalmi adókönyvbe s ott Összegezendók. Nem mentesülnek azonban termé-szeiszetüleg a csekk, váltó, jóváírás stb. utján történt, vagy a munka-teljesítményekért kapóit bevételek azonnali bejegyzése alól. A blokktömbök a városi pénztárnál szerzendők be s csak ezeket szabad használni. Minden adóköteles tartozik gondoskodni, hogy egy heli blokksiükséglete állandóan készletben legyen. — Az első beszer zés folyó hó 28., 29. és 30-án erz közlendő. A beszerzés alkalmá val köteles az adózó a váror pénztárnál forgalmladó bc> teli könyvét bemutatni, mely a kiadott blokktömbök folj) számai bejegyeztetnek. t Aki a blokkot nem a valóságm megfelelően álliija ki, vagy a blokk szelvényt a vevőnek ki nem adja, vagy hamisított blokkot használ, aki t blokk adatait a forgalmiadókönyvben nem, vagy hiányosan, a valóságtól eltérően vezeti be, az 1921. évi XXXIX. t.-c. 64. §. 2. bekezdé-sének 1. pontja alapján büntetendő Elhasznált blokktömbök 5 évig ma-őrizendők.. Minden vásárló \'hazafias köteles-ségtudásból minden egyes esetben követelje a blokk kiadását, s ennek megtagadása esetén a forgalmiadó-hivatalnál tegyen jelentést, mert ha ezt lenni elmulasztja, esetleg bűnrészese lehet egy — az 1921. évi XXXIX. t e. 64. §. alapján szabadságvesztés és pénzbüntetéssel büntetendő — adócsalási csolekmónynek. Azokra, akik a forgalmiadót havi átalányösszegben tizetik, további intézkedésig a blokk használata nem kötelező. Felhivainak a forgalmiadé lerovására kötelezőitek, hogy üzleti helyiségükben a következő szövegű figyel meztetést függesszék ki; .Az általános forgalmiadó blokk alapján fizettetik. A blokk szelvényét a vevő átvenni, helyességét ellenőrizni s az ellenőrző közegnek felszólítására előmutatni tartozik. Nagykanizsa, 1922. december 18 Városi számvevőség. Nagy vászonvásár400 koronától! Egész vég vétőinél nagy engedmény! Legnagyobb szövőpamut raktár! SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában Erzsébet-tér Weiss Manfréd Most, ímidőn már koporsója a kerepesi uti temető sírboltjába alá-szállott és munkásélete végre a pihenés révébe jutott, — elmondhatjuk róla ml is *7t, amit Weiss Manfrédról el kell mondanunk. Egy ember, aki nem született pazarló jólétbe, ember, okinek a szegénység njitotta fel n szemét, ébresztette tudását és acélozta akaratéi éjét, — ember, alkotó, te-i emtő, dolgozó és jószívű, bőkezűen jószívű ember volt Weiss Manfréd. Kezdte a hatlóerős villanymotorral felszerelt alig néhány helyiségből ailó kons.-rvgyáron — és végezte mint egy hütalm.-s gyárváros megteremtője, korlátlan és gáncs nélküli ura. Csepel fejlődés? Weiss Manfréd k ezei (ilatt s?inte S\'^m* fényyesztően amrrik.M rn\'retü. Nem politikus és inegis előrelátja i: világháborúi\',-\' Nem csalódik, a rideg üzletember józansága mondja neki, Adgy vég/etesen -.eszrdeimes bajok támadtak Európ-. gazdasági életé ben, kési ül ni kell léhát az elkerül hetetlenre. Es megalapítja, fejleszti, párntlanna teszi a mt<gv«r muníció hadianyaggyártást. Csepel csakhamar negyvenezer munkásnak r.d kenyeret. Eljön 1914, Weiss Manfrédét nem találja, készületlenül, üzeméi a háborús rapid rcndelke-zeseknek megfaielően — sőt szokat be sem várva — teljesen átalakítja hadUícrgyúrttsrfl. Négy esztendő súlyos megpróbált* tásain keres• tűi dacolva a nyersanyaghiánnyal, az egyre csőkkenő munkáslétszámmal mindig teljesítőképességének leg nagyobb fokán látja el n hadsereget a szükséges lőszerrel, fegyverekkel éa ágyukkal. Az októberi forradalom megdöbbenti és sejteti vele az ország vészes pusztulását. A kommunizmus alatt üldözések érik, s eg*»z élete alkotasát sem-mivéváltan látja a kommunista gazdálkodás csődjében. öngyilkosságot követ ei, de munkásai, — azok, akik szerető gondossággal és tisztelettel övezték mindig körül, — a legelső orvosokat küldik hozzá. — Megmenekül a háláitól éa ekkor a román megszállás ismét megpróbáltatásokat mér rá. Mardarescu vitéz bocakorosai teljesen kifosztják telepeit — elvive onnan minden meg-mozdílhatót. De alighogy kivonul a megszálló rablósereg — s Horthy Miklós csapatai élén bevonul ax oraxágba. Ismét o rend — Weiss Manfréd elpusztíthatatlan energiák kai életrekelti a halott gyárvárost. Üzemeit, melyek eddig a háborút szolgálták, a békés termelésre alakltja át. Legnagyobb büszkesége — saját szavait idézzük — az a hatalmas gép, amely a háború alatt a harminc és felea ágyucsöveket aaj- tolta, — most pedig — tejeskannákat gyárr. Es igy, végig, mindenütt a hatalmas gyártelepen átalakul a béke szolgálatára a legkis-bb gép is—és ma, lerongyoltsígunk, szegénységünk közepette Cseprl tízezer munkást foglalkoztat. Igy. Wei»s Manfréd tul van a hatvanon néhány esztendővel, mégis fáradhatatlanul dolgozik. Mindenről tud és óriási munkát végez. A n.tgy munkakészség tes>i azután beteggé, — agyvérzést kap — é.s elpusztul, mert igy van megírva róla is néki az örök könyvben. E\'megy. Mint más, mint mindenki, ha ideje lajárt. De Weiss Mnnfréd távozását mélyen megrendülve látjuk. A magyar ipar legerősebb támasza, gerince tőrt ketté, — annak a mngyor iparnak fentsrtóját tették siíb/t, amely ipáit Trianon annyi más kincsünkkel együtt ugyancsak halaira itéite. É« veszteség nem csuk * család, nemcsak n vállulko zások, hanem az ország gyá«va is, ••"■.rt W-is« Manfréd nem cr;«k - . csuiádjáé, nemcsak ciepeli gy ár-városié, hanem egész Magyarországé volt. Mint dúsgazdag ember, megte-hrtte és meg is tette: jótékonysága határtalan volt. Adot\', bőségesen, két kézzel, odo, ahol kiáltott a nyomor és jajgatott a szenvedés. Az összeg, amelyet jótékony colokra fordított, jóval felül van a százmillión. — Megkapta érte n hálát, a b: csüót éi u szeretetei, munkássága és áldozatkészsége jutalmául magyar nemessé, később báróvá av<«tth az uralkadói kegy. De báró csepeli Weiss Manfréd mégis cs»k Weiss Manfréd maradt, munkás, dolgos, alkotó ember, aki egyénileg egyál talán nem élvezie azt, itmit megérdemelt volna. Szerény volt életmódjában, szokAa#,ibm>, mint özvegy embei egyedül gyermekeinek ét mutkái.inak élt.-v. Stép élet vol^Weiís M»-.fréd élete, okulás jobbra — és útmutatás .balfelé /s... ío> Ázsiai pesti* Oroszországban. Belgrád, dec. 29. (Srikratftvirat.) Ideérkezett hivatalos orosz jelenté* szerint Moszkva környékén három ázsiai pestismegbetegedés fordult elő Az angol flotta Konstantinápoly alött. London, dec. 29. (Szikratavlrat.) A feketetengeri angol flotta elindult Konstantinápoly felé. hogy a/ európaiak számára az élet és va gyonbiztonságot némiképpen biz tosithaa^a. A lausannei értekezlet •ikertelensége ugyanis »z uj.<b!> háború lehetőségét teremtette meg a közel Keleten. A görög hadsereg mozgó-aitása. Róma, dec 29. A lapok jelen téseket közölnek állítólagos görög országi mozgósítási Intézkedésekről. A görögországi hadsereg Demir Hlsaarnál van összpontosítva. A hadsereg parancsnoka Pengaloaz tábornok. A lapok a görög mox gósitást a lausannei konferenciát fenyegető nredrtoénytelenséggel indokolják. A lapok állítólag jugoszláv mozgósítási intézkedésekről is megemlékezlek. Stróbl Zaigmond kapta az 1922. évi Greguss-jntalmat. Budapest, dec 29. (Saját tudósítónk lelefonjrle.ntc.se.) A Kisfaludy Társasúg ma délután tartott ülésén PettOVÍch E\'ek, a Greguss-bizott-ság előadójának javaslatára az 1922. évi Greguss-jutal.-nnt — amellyel tudvnlevőleg minden évben a leg jobb magyar szobrás/munkát jutái\' inaz-ak — egyhangúlag Stróbl Zsigmondnak ítélték a Génius-márványfej cimü munkájáért. A váltságbnza ára. Budapest, dec. 29. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A pénzügyminisz ter a mezőgazdasági vagyoavált-ajgban lerovandó búzaárat 1923. évi január hóra 10.000 (tízezer) ko-rónában "állapította meg. Orosz emigránsok Abesszl-□ Iában. Belgrád, december 29. A Novoje Vremja jelentése szerint az orosz emigránsok egy csoportja Abesi-sdniiba költözött, ahol 15 kormány meleg szimpatiávat fogadta Őket. Miután Abesaziniiban nagy a hiány az intelligens, szervező- éa vezető- A kormányzó dr. Tarányi Ferencet Vasvár-megye főispánjává is kinevezte. Budapest, december 29. (Saját tudósítónk tclelonjelenicse.) A kormányzó ur őfőméltósága a belügyminiszter előterjesztésére dr. Tarányi Ferencet, Zalavármegye főispánját Vasvármegye főispánjává kinevezte, miután dr. Maróti Lászlót, Vasvármegye eddigi főispánját ezen állásától buzgó és eredményes szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére felmentette. képei európaiakban, — a kormány közbenjárására az emigráns oroszo kat jól fizetett állásokba azonnal ol is helyezték. A vasúti tarifa emeléae Romániában. Bukarest, dec. 29. (Éjfélkor érkezett.) A C. F. R. (román kir. államvasutak) vezérigazgatóságának határozata szerint az öss/es romániai vasútvonalakon április hó elsejével 500 százalékos tarifaemelés fog életbelépni. Kisebb földrengés Olaszországban. Róma, dec. 29. (Saját tudósitónk jelenti telefonon Budapestről.) Ab-ruzzó és Cspitrello környékén hullámos földrengés volt, amelyet Rómában is jói lehetett érezni. A cseh főállamUgyész parasztnak nevezte a cseh miniszterelnököt. Prága, dec. 29. A cseh kormány fegyelmi eljárást indított Drbohlav C-.. íGáih\'TiiZA\\t*c elten; aVI Svrhnr -miniszterelnököt az állami tisztviselők egyesületében lett kijelentései kapcsán parasitnak nevezte. A német kormány véglegea megoldást ajánl a szövetségeseknek. Berlin, d<c. 29. A birodalmi kormány tegn>p nagyjában tisztázta a Páiisba intézendő jegyzék lényeges eiapvonalait. Ma lesznek a végleges tanácskozások, amelyeken az iparnak nyilatkoznia kell arról a végső háláiról, ameddig az áldozatkészségben elmenni hajlandó. A német kormány jegyzéke végleges megoldást ojónl és felajánl garanciákat is. Az utóbbiadat főleg a nagyiparnak kellene viselnie. S«m a felajánlandó végösszegről, aem a garanciákról azonban eddig vég- " leges megállapodás nincsen. Az angol miniszterelnök tárgyalásai a német Jóvátételről. London, dec. 29. Bonar Lsw folytatta a jóvátételi kérdésre vonatkozó tárgyalásait Bradburyval és az angol kincstári hivatal axak-értőjével. A jóvátételi kérdés végső fázisát a mai minisztertanácson teszik megfontolás tárgyává. Számolni kéil azzal, hogy Németország a jelen pillanatban teljesen fizetésképtelen. Az angol közvélemény soha sem fog olyan politikát támogatni, a mely megakadályozni Németország jövendőbeli fizetőképességét. Ha pedig most Németországgal szemben megtorló rendszabályokat alkalmaznánk, ezáltal éppen azt az eredményt érnénk eL A jelenlegi helyzet mindenekelőtt azt követeli, hogy Németországnak moratóriumot adjanak és hozzák rendbe a német pénzügyi helyzatet POLITIKAI NAPILAP Nagykanizsa. deccniDcr 30. Szombat i95. szám. 4ALAI KÖZLÖNY í*22. hírek. I — A kormányzó elismerés I Gordon Igasgatónak. A kor mányzó ur őfőméltósága Gordon i Róbert miniszteri tanácsos, a DV. magyarországi vonalai üzietigazga tójának és Kadnár Károly DV. főfelügyelőnek a kőzlekedésügy te rén kifejtett közhasznú tevékeny a égéért és érdemeiért legmagasabb elismerését fejezte ki. — A Szilveszter-est zárórája. Dr. Bcustcrien Erlch rend-őrtanácsoa, a nagykanizsai államrendőrség főnöke közhírré teszi, hogy a belügyminiszter december 31-re, — Szilveszter-estére — az ország területén levő mindennemű nyilvános étkezőhelyiség, nyilvános szórakozóhelyiség, mulatóhely, hsng verseny, táncvigalom záróráját kivételesen éjfél utáni négy órában : állapította meg, — Bugacit tábornok ttdvöz lése. Bugsch Aladárnak tábornokká való előléptetéséhez nnp nop mellett még mindig jönnek az üdvözlő levelek és táviratok. Nagyon sokan vannak akik .személyesen gratulálnak. A rendőrség tisziikaru nevében dr. Beusterien Érich rend Őrtanácsos, dr. Róth Andor és dr. Valentény Mihály rendőrkapitányokból álló küldöttség tisztelgett tegnap az uj tábornok előtt, hogy szerencse kivonatait tolmácsolja. A városi tanács tegnap délutáni ülé sén elhatározta, hogy meleghangú üdvözlő átiratban gratulál a kitűnő katonatisztnek az előléptetéséhez. — Blokkrendszer január elsejétől. A zalaegerszegi pénzügy igazg/.tó%ág rendelete folytán nz általános forgalmiadó beszedése január elsejétől kezdÖdóleg blokkrendszer alapján történik. A blokkok a városi pénztárnál szerzendők be s c«ak azokat n blotktömböket szabad használni. A beszerzés alkalmával köteles nz adózó a városi Eénztárnál forgalmi adóbevételi őnyvét bemutatni, melybe » kiadott blokktömbök folyószámai bejegyeztetnek. Aki a blokkot nem a valóságnak magfelelően állitjr^ki, — büntetendő cselekményt követ el.\' — Újévkor Iktatjak be Km posvár uj plébánosát. A kaposvári róm. kath. egyházközség uj plébánosává kinevezett Hos* József dr.-t 1923. január l én délelőtt 10 órakor iktatja be » plebániotem plomban Simon György dr. veszprémi apátknnonok. — Háziipari tanfolyamok. A Keresztény Tisztviselőnők január elején varró , kötő-, csipkeverő és játéktanfolyumot nyittanak, melyen nemcsak tagok, hanem mások Is résztvehetnek. Aki n tanfolyamokon részt tikár venni, az mielőbb iratkozzék be, hogy a csoportokat kenllithashák. Érdeklődni az egyesületi helyiségben lehet Szabó l»t vanné úrnőnél. — Bogár Gizi és Göndör Ferenc igazi nemes művészetét fölösleges kiemelnünk. Aki előadá-aalkat végignézte — tisztában van érié.ükkel. Ez a jeles müvészpár teljes uj műsorral felejthetetlen Szilveszter-estél fog szerelni ,1 Korona-szálló éttermében vasárnap e,l« * ótakor a konizsai körűségnek. Pompás pírjelenelek, tüzes magyar dalok, kacogtotó kuplék táncok - fogják « közönséget szórakoztatni. Mindenki biztosit,a asztalát előre • Koronában. — A bejelentési l^ofc : "U<í "Uíiíiel dara- bonként 20 koronái,, kerülnek Piarista rendház, főgimnázium és internátus lesz a mostani Frigyes-főherceg laktanyából Nagykanizsa, december 29. Ismeretes, hogy Nagykanizsa városa annuk idején megkérte a honvédelmi minisztériumot, hogy engedje nt a városnak kulturális cé-.\'okrn a Frigyes főherceg-laktanyát. A honvédelmi minisztérium hosz-szas tárgyalások után az épületet átengedte h városnak, amely ezután egyrészt a kultuszkormánnyal, másrészt a piaristarend főnőkével tárgyalt oly iránybon, hogy küldjék le szakközegeiket annak meg-llapitására, hogy n Frigyes főher-ceg-isklanya épületei éa tere meg felelnek e egy rendház, főgimwá-ium és vele k.ipcsoiatos internátus felállítására ? Ugyanis a város vezetősége — agyon helyesen — végleg akarja rendezni n főgimnázium kérdését és pediglen ugy, hogy egyben 6 anárok társházát, n társház céljaira szükséges épülettel, kápolnáit b. kívánja oiztosilani, .nás résit pedig m: ifjik .észére, akik vidékről jöttek n kanizsai gimná ziumba, itz intézettel kapcsoluto* internátust óhajt létesíteni, uhol nemesük tisztességes és emellett — Sajót tudósítónktól. — I olcsó ellátást nyernének teljesen.. I dc állandó gondos tanári felügye let és nevelés alatt állanának, amely-leljcsen pótolná a szülői házat. A kultuszminiszter c végből le-küldötte most Schwab Gyula mi niszteri tanácsost é« dr. Hűltl Dezső-műegyetemi tanácsost, akik hivatalos szemléjük alkalmával megállapították, hogy « Frigyes főherceg le.ktanya nagyon megfelelnek a célnak. Majd megbeazélték dr. Sabján Gyula polgármesterrel é% Király Sándor műszaki tanácsnokkal az átulakitá* és elhelyezés időszaki, programját és annak mikénti keresztülvitelét. A két kiküldött srnkférfiu nagy-knnizaai idŐ/.ésük alkalmával a ke gyesrendi társház vendégei voltalt. Ebtrhardt Béla házfőnök, főgimrvá ziumi igazgató kalauzolása mellett megtekintették Nagykanizsa városát, melynek egyes rés.rei igen jó benyomást keltettek, különösen a Márin Terézia-korabeli Inkey-sirbolt. Schw-\'.b miniszteri tnnacsos és dr. Höhl tanár visszatértek Budapestre. A nagykanizsai kir. törvényszék tanácsainak beosztása az 1923. évre. Hétfő. Büntető fötargyalás: Dr. Keneai Inre kir. tvszéki lanác.elnök, Fodolay Jusztin kir. tvszéki \'►iró, dr. Almásy Gyula kir. tvszéki biró. Ked(l. [. polgári tanács : Dr. töri Szabó Jenő kir. tvszéki elnök, kúriai bitó, üt Szabcdy Lőt\'lnc* kir. tvszéki i. elnök, Székács Pál aniicseinöki címmel felruhá^nt kit. tv..ék. biró. Szerda II pulyhri tanács: Dr. fischcr józsrf kir. tvszéki tanác. elnök, Székács Pál t. e. c. f. kit. tvszéki biró, Makáry Vilmos kir. tvszéki biró. Csütörtök. I. poig fel.bbv. la nác*: Dr. Eöri-Szabó Jctiö kit tvszéki elnök, dr. Szabady Lőrinc kir. tvszéki l. elnök, Podotay Jusz. tin kit. tvséki biró. Csütörtök. Büntető főtárgyalás: Dr. Kenedi Imre kir. tvszéki Unác» elnök, Makáry Vilmos ki., tv.zéki hiró, dr. Almásy Gyula klr. tvszéki biró. Péntek. II. polg. felebbv. tanács : Dr Fischcr József klr. tvszéki ta-nácsclnök, Sztkiics Pál t. <-. c. f. Kir. tvszéki biró, Makáry Vilmo-. sir. tvszéki biró. Szombat. A hó 1. és 3. szombat ián hüglelő Mtbbvitel: Dr. Kenedi Imre klr. tvszéki tanácselnök, Szé kacs Pál t. e. c. f. kir. tvszéki biró. dr. Almásy Gyula kir. tvszéki biró. Szombat. A hó 2. és 4, szom balján vádtanácsi tárgyalás: Dt. Kenedi Imre kir. tv*-, ékl tanácselnök, Székács Pál t. e. c. f. kir. tvs/ékl biró, Makáry Vilmos kir tvszéki biró. — Eltemették Trianon áldó xatát, a Muraközből elmenekült és elkeseredésében öngyilkosságot elkövetett Zadravecz Gábort. Nagykanizsa társadalma kitett magáért, mogya. ság halottját nagyszámú közönség ki.érte utolsó útjára. A törvényszék elnöke é. n hirák sze mélyes megjelenésükkel rótták le a kegyelet adóját. Dr. Szabady Ló rinc törvényszéki tanácselnök pedig — miután Pálinkás Róger stenl ferencrendi plébános elvégezte aj egyházi szertartást — megható szavakkal b\'uc.uztatta ei Trianon áldozatát. Szabó L.jos törvény széki irodafőigazg.tó, n birák a kezelőszemélyzet és altisztek között 7290 koronát gyűjtött Zadr.vecz eltcmettetésárcl, melvből levonva a temetés költségeit 8C8 K m.r.dt fönn, ezt rz összeget Szabó főigazgató szerkesztőségünkbe küldötte a négy gyermekes anyó részére. Szabó főigazgató tendeztc a temetést is és 6 járt utána, hogy az özvegy rövidséget ne szenvedjen. ~ Al Ügyvédi dljmegálla pltá. tervezetét legközelebb be mutatják a biróság egy értekezle-tén, .mely azt tárgyalás alá fogj. venni és rajta esetlege, módosítá- sokat eszközölni. Csak miután a biróság jóváhagyja — lép az uj ügy. védi díjszabás érvénybe. — Holttányllvzinitá. Tisierlci Mihály murriVereszturi földmives, aki 1883 ban születeti, T. Miklós és Munku Erzsébet fia, Horváth Anna fétje, a 20. h. Sy.-ezr<dből 1914. nug. htivíiban eltűnt. — Horváth Te más niurakeleszturi föld mives. aki 1880-t ni, szüUlett, H. József és H. Teréz fia, Tisler Kata. lm férje, a 20. h. gy.- ezredből orosz fogságba esve, 1915 február ótn eltűnt. — Jukopanecz József nturakereszturi földmives, aki 1883 ban született, J Mihály és P.vlicz Apollónia fin, Belusics Mária férje, a 20. h. gy,- ezredből orosz fogságba esve, 1915 óta eltűnt. -n"syk\'"\'i«ai zenész, akt 1875 ben Letenyén született i>. Gáspár és Benkő Pollónia fia, Bonczó Anna férje, . 20. h ,» ezredben 1918 szept. havában az olasz harctéren hő.i halált halt. -lRR.iT m"! bot\'t"i \'"kos, .ki 1884-ben szulelett, H. Rozália fia, bol 1915 Jun, havábsn eltűnt. -(Nagykanizsai kir. járásbíróság.) Uránia. Jön a „Dralcula". — HnberEMk Huber Elzlke — a donna, aki mostani . magával ragadta Ka. nagyját, ugy hogy a legtöbbe, egyszer szerették volna végt£ nézt.. a bájos kis primadonna mutatványait — a közóhajnak engedve Szilveszter estén » órakor és újév napján délután 5 órakor baba zsurt rendez a „C-rntrál" kávéházban, teljesen-uj, gyönyörű nagy műsorral Huber Elzike ígéri általunk, hogy őrökké emlékezetesek lesznek az ő kél szép centrálbelj müvészelőadá-sai. Különösen nagy hatást fog kelteni Elzike a .Hamupipőke" cimü operot\'ében, hol Nu.sbaum Ernn lesz a királyfi, Huber Elz-meg a hamupipőke. Jegyek (előre válthatók) kap\'aatók » főpincérnél 100 es 70 K-ás árban. Gyermekek nek délután 50 K. — Úrasszonyok Mária tzea gregnelójánnk e.télye Iránt óriási érdeklődés mutatkozik. Az estély szinielőadóasal és te.esiéllyel lesz egybekötve és a Kereaz.lény Otthonban január 13 án mrglnrtvn Főszereplők lesznek Viola K., Dí nes Ilus, Bettin Gizus, Németh Jenő. Meghitt, cs.ládi estély lesz íz, melyen mindenki jól fogjo magát érezni. — Sz«káll Janóménak n négygyermekes anyának Hilcz Lsjosné 1 kgr. zsirt, 1 kgr. diót, Arin er és Kelemen cég 500, N. N. 200, Eper-jesy Gábor 150, Szabó Lojosné (Teleki ul) 20 K-t, Szabó LsjOI löt-vényszéki főigazgató egy nagy ke* nyeret küldött be szerkesztőségünkbe. Felszólítjuk Sz.kálf János-net, hogy vigye cl a kiadóhivatal-b.n levő adományokat. — A honvédaég ti nzegBn nepll Petőfi emlékét. B\'eKtsk. Sándor honvédelmi miniszter ehw-delte, hogy decrmber 31 én, Petőfi Sándor 100-ik születésn. pja alkat, máv.l a honvéd legénységnek P.-. tőfiiől előadásokat taitsmsk s a tisztikar Szilveszter-estéin is meg-emlékezi előadásokban adózik Pe tőfi szelleméről. — Külön jóváhagyna kell a felvidéki állami ti.itvlaelak magyarorazágl utazáaához. — Prágából jelentik : A felvidéki telj. hatalmú minisztérium rendelete értelmében .. felvidéki állatni hivatal nokok és alkalmazottak Magyar országra való utazásához ezentui S2 illetékes zsupán külön jóváha gyása szükséges — Hol drágul éa hol olcaób bodfk az élet? A nemzetközi munkaügyi hivatal hónapról hónapra rendszeres statisztikát közöl az élet drágulásáról és az élelmiszerek áráról. A szeptemberi és az októberi kimutatás arra mutat, hogy az árak a legtöbb országban kezdenek megállapodni. Olcjóbbo dás mutatkozik oklóbrrben — még pedig n háború óla elsőizben — Ausztriában, továbbá Csehország, ban és Norvégiában. Ezzel szemben Lengyelországban 20, Német országban 65 százalék drágulás állott be. — Az élelmiszerek árai Angliában, Norvégiában, Svédországban és Hollandiában csökkel.-tek, ellenben Franciaországban, Olaszországban és Németországban tetemesen emelkedtek. — Éppugv drágulás mutatkozik, bár kisebb méitékben, Svájcban is. ~ Meghívó. A Nagykanizsai Ker. Szoc. Egylet ifjúsága folyn hí dl-én 8 órvi kezdőnél nagyszabású Szilveszter estélyi rendez lánccsl egybekötve, melyre a lánckedvelő iíju sagut lisztslettel meghivj. « rendezöseg 1*22. december 30 — Eljegyzés. IfJ. Furmen Imre eljegyezte Nagy Ilonkát. (Minden külön értesítés helyeit.) — A Fiatnál Liga. A Fiumei jLiga fennállásának második évfolya-Imába lóp nemsokára. Rövid fenn-(állása óta az orsz\'«g lakóinak ér-Ideklődáse mindinkább crősebbon 1 nyilvánul meg a Liga állal kitűzött (feladatok iránt és naponkint érkéz fnek be ujabb jelentkezés*. A Fiumei | Liga társadalmi egyesület, mely Inemcsak a fiumeiek és a magyarok [közön! jó viszonyt fenniariani ás móiyiieni törekszik, hanem tekintettől arra a baráti jó viszonyra, nme [ ivet Magyarország és Olaszország a közös célok érdekében egymás-hoz közelebb jutottak, odahai, ho^y fiumei kérdés rendezése O.asz-ország érdekoinek megfclelólcg és magyar szempont szem előtt tar tásával találjon kellő mejíOldást. Legutóbb hosszabb oesdvány\'oan fordult a Liga elnöksége az illetékes körökhöz, hogy tekintettel Magyarországnak a trianoni békeszerződésben azon leíekJctett jogára, amelynek értelmében « nagyhalai-mak biztositotiAk az országol az Adria tengerhez vezető kijáratról és tengeti kikötőről, a nemzetközi szer-rődések idevonatkozó részeinek « végrehajtását a Nemzetek Szövetségérié! sürgesse meg A fiumei kérdés egy óriási lépéssel haUdi inmét a szerencsés megoldás felé, meri mig rgv részt Mag", arurszágol a Néps?"Vr:ségbe felvették, másríszi pedig Mussolini oíasz koriviányeinök Kijelentetik, hogy »z Adriára vonatkozó nemzetköji szerződéseket tist teleiben tartani kivanja és azon lesz, hogy a Fiume—Budapest i vonalat mielőbb a szabad forgalomnak át adja. E*zel pedig tnie\'őDb meg fo^ i\'idulni « muxya\' kerssiiedelem az Adriai tenger fe:é és akkor alkalom fog nyílni iyr«» is, hogy a magyar kereskedelmet rrdek:ő intézmények éi igy elsősorban egy kereskedelmi kamarának a felalliUsa Fiúméban jusson a megvalósuláshoz. — A magántisztviselők azil veazterl mulatsága a Polgári Egyletben 9 órakor kezdődik. A „Hazudik a muzsikaszó" szereplőinek fellépése előre is biztosítja a legteljesebb sikert. Az estély szigorúan zártkörű lesz. — Szenzáclóa müaoroa mii-vészestélyek a Szirvas-kávéhnz-bsn. Ma este 9 órai kezdettel teljéién uj műsor. Szinre kerül Szőke Szakái bohózata: A cipökirály. Uránia. Jön a „Drakuln". — Horoxog Faroao képes irodalmi hetüapjának az .UJ Idók\'-nek karácsonyi és Újévi száma kulooosen gazdaj Utta\'omaial és disios kiállításban Jeleni* meg. A karácsonyi szám taitalmax.ru Herczeg Ferenc viJám Jelenetét, Pásitor Józ^f és Csermely Gyula szép elbeszéléseit, Suranyi Miklós és ■yka Kiroly cikkeit, Szonuhizy István elmés és mulatságos c,:yfcK on-.sósat. K-jióJ Tamás gyoaj-uju karácsonyi versét, ezenkívül l\'et-Sft legnevezetesebb képmásait és a Up állandó es kedvelt rovatait, a szerkosztói üzeneteket és a szépségápolást - Az újévi szám egész terjedelmébe j kúzli Herczeg Ferenc uanepi színjátékát, amelyet a Petófl centcnnárium alkalmából írt, • amelyhez Rudoay Gyula két művészi illusztrác ót rajzolt, további Surányi Miklós és Rudolf Sttatz érdekes és uj regényeinek elsó folytatását, valamint Baxtéky Jóssef pompás szat ráját és Kosáryoé Wz , ola szép versét. Az ,UJ Id<5k\' elóílze-tési ára negyedévre 600 korona Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Andrásiy-ut ltf. — Mélyen leazállltott ára kon megkezdődött a farsangi vásár a Kisfaludi és Krausz divat-áruházában az nArany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. — Nyukoaz naptár a Krátky tőzsdében kapható. AUAÍ KUZLun r Ostromállapot három oroszországi kormányzóságban. flz éhező nép lázongása. - Legyilkolják a szovjet hivatalnokait. Belgrád, dec 20. A Novoje Vrcmja értesülése szerint a szovjetkormány n kievi, jekaterinoszlávi és chersoni kormányzóságokban kihirdette az ostromállapotot, mert az éhező parasztok különítményekbe tömörülve, sokhelyütt megtámadták a szovjet-intézményeket es lemészárolták a szovjet felelős állásban levő hivatalnokait. - UJEVI AJANDEKNAK legalkalmasabb FlLlHh békebeli anyagból készült sóját kötésű harisnyái. kötött és szövött árui Kabátok ban, jumperekben, blúzokban, kesx ty ükben és nyakkendőkben nagu választék. -— Szombathely, S.étl Kálmán-utca 6. - Uránia. ; . :, •• órakor .Fa.-ao hit-vese. A vezelós<g ker- - kezűménél. hogy használj,. fc. «z órat el-*d<»t i . rncit a rei>Juiv«K nem engedélyezi . p tszckoV; bc-allitajat, nthox,- c\'cxcnek o csodás Mm megteki\'.tésctói Szilvesztereste vígjáték esi: .Méitongos komorna* vigjntek 1 fel.onas-ban. ,MVns tcveJése\' vígjáték 1 felvonás-b-n. .0 naszu\'on* visjaick l levonásba. J«ou..r !. és 2-án .Vdn bikkancso és tU k húszai\' néf jzinmu 4 levonásban. .Detektív király* jctaodo.-tor\'.tnet 4 felvonásban Koolam-naptárak Iparosok ús ke-rcskedok jeszere kis hetitömbbe!, cégnvo-nussal is. meg k.,h«t,k :-ebel Kul^p Klal MnyvkeieskjJésibSa. Nagyiunusau. — Arany- ós ezttstbováltás. llud.i-J^est. V#tmcg>-e u\'.:a l;ét H.vatslo^ rák Zonoazok Üjfyo uiobo I Hegedű, kn- cs lURj-b\'g\'. hjrok els5:endu m;nósí(;-bm uljesca friss .«ru. t .vabb. mi.íJcnféle lung>zcri^c.trész ismét kxphuó Fisch-l Kulóp .-lal lónyi\'kcroskedcscbori, N\'aKykanirsán. - adbórdkot, nyúl. stb. .eg- nugasabb iritn veszek 8&«i>ó Antal U^y vcikeroskedó — A Világ-mozgóban raa ;*tszlk íilmen Bl«ha l.ujz-. a .nemzet csul^anya-Vi-rkonyí Minálylynl együtt n .Nagyntama* ciroű icmtk Cstky-feio vigjjtékl^an. ezcnki -\\il ínég egy rem:k .me{ik»t buti is Ucn-Utóra kerül .itty, a hites a-nenkai builoszk és perslilass fcoinikus\'.al E mú»ur még csak tvolnsp Szilveszter-napján len láih«tó — Jegyeit mir válthatok déleU\'tt II oritol kezdve \' ..KomuIIi l.ajoa" ir«fini tax$,ttn ura-t^TJl. U«v.«. hjtttd fíi0f"tav\'rzoí?i K«.«rt- Gazdagyülás Pécsett* Kaposvár, dec. 29. (Saját tudósítónk telefonjelentesé.) A kaposvari Alsódunantuli Mezőgazdasági Kamara igazgatosa-ga megallapodasra jutott a Barunyavarmegyei Gazdasagi Egyesülettel, hogy januás- hó 21 -iken B«ran)\'u vármegyeben gazdagyülest tartsanak, amelyre a kamara egész elnöksége leutazik Pecsre. A megnyitó beszédet gróf Hoyos l\'ogja mondani. — Ma kezdődik, a lengyel köz-társasági elnök gyilkosának főtárgyalaaa. Varsó,- dec 29. A wKuricr Po-ranny" jelentése szerint Nievie• domski, Narutovic elnök gyilkosa ellen december 30-án kezdődik a tárgyalás. A tárgyalás nyilvános les: és természetesen a legnagyobb érdeklődés előzi meg. A belépőjegyeket már mind szétkapkodták, elsősorban a képviselőket, szenátorokat\'és a sajtóképviselőket látták el. Nieviedomski ellen m büntetőtőrvénykönyv 99. cikkelye és a kihágás! rendeletek 15. cikkelye ellen elkövetett bűntény miatt emeltek vádat. Az előbbit bizonyos körülmények kőzött halálbüntetéssel ia aujthatják. TÖRVÉNYSZÉK. Bestiálift anya. A Karácsony napján született gyer mekét a disznók elé vetette. Egy rendkívüli s megdöbbentően kegyetlen gyermekőlési bűnügyet tárgyalt a nagykanizsai kir. tőrvényszék bünletőtanácsa. — Tollár Terézia vindornyalski születésű, keszthelyi cselédleány szinte páratlan s minden emberi érzésből kivetkőző beatiálltássol pusztította el újszülött kisgyermekét, azt gondolva, hogy ezáltal eltakarhatja az emberek elől bűnös megtévelye dését. \' Ám a vérlázító bűntett nem maradt titokban, mert egy lopási ügyből kifolyólag, mely a cselédleány ellen irányult, s keszthelyi csend őrség a házkutatás alkalmával n* ott talált gyanús természetű bűnjelekből s n leány VAllomásábói földerítette az eltitkolt bűntettet. A tárgyalás folyamán a.leány töredelmesen biisrnerte, hogy a múlt év. dec. hó 25-én újszülött gyermekét u disznóólba vitte s ott szalmával letakarta^. majd az időközben kieresztett Sertéseket beterelve az ólba — eilávozott. A pár hét inulva megejtett csend-Őri nyomozás a csecsemő hulláját netn_ tudta megtalálni, tehát valószínű, hogy az újszülött kisgyermekei a disznók fölfalták. A nagykanizsai kir. tőrvényszék Tollár Teréziát bűnösnek mondta ki a gyermekölés bűntettében s egyúttal lopás vétségében is, mert gazdájától nagyobb értékű fehérneműt ellopott s ezért őt 8 havi börtönbüntetésre és 3 évi hivatalvesztésre ítélte. Az ítélet hozatalánál a bíróság enyhítő körülményként számította be azl, hogy Tollár Terézia, szülötten, árva lévén, a közmegvetéstől való félelmében, pusztította el házasságon kivül született gyermekéi. Felmentés. Böröcz litván keszthelyi lakos csizmadiasegéd halált okozó súlyos tes\'.isértés vádjával került a kir. törvényszék elé, mert folyó évi október havában a vele egyházban lakó öaumgartner Istvánt egy veszekedésből kifolyólag a nála levő rohamkéssel ugy hasbaszurta, hogy a sértett sérülésébe belehalt. A tárgyalás folyamán kihallgatott tanuk vallomásaiból a bíróság megállapította, hogy a verekedés kezdeményezője az elhalt Baum-gartner és fivére voltak s a vádlott csak jogos önvédelemmel élt akkor, amidőn kést ragadott a kezébe, hogy támadói ellen védekezzék — s ezért Böröcz Istvánt az ellene emelt vád és következményei alól felmentette. A főügyész a jogos védelem megállapítása miatt az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. SPORTÉLET. Magyar futballcsapatok külföldön. A téli pihenőt hazai legjobb csapataink felhasználják arra, hogy külföldi túrákkal mutassák meg a külföldnek a magyar futball-sport fejlettségét és hogy ezáltal nemzeti szempontból is Igen fontos hirt és dicsőséget szerezzenek a magyar névnek. A legjobb csa pataink közül az MTK Spanyolországban a jóvalutóju pezeta ha zájában túrázik és december 24-én mérkőzött meg első ízben a legjobb spanyol csapattal az FC Barcelonával. Az eredmény gólnélküli eldöntetlen volt, s ugyanígy végződött a dec. 26 iki revansmérkő zés ii. Az UTE idei bajnokjelölt csapata Olaszországban játszott szintén dec 24 én Páduában az FC Padova ellen, azonban az utazástól kimerült játékosok nem tud-lák teljes képességeiket a nekik szokatlan pályán kifejteni messze idegenben és 1 : 2 arányú vereséget szenvedtek. — A derék Újpestiek azonban hamarosan kiköszörülték a kapott csorbát, amennyiben dec. 26-án Rómában 4: 1 arányban Í;yőztek az SC Fortitudo csapata \' ÖlÖtt. A legszebb eredményeket azonban a szintén Olaszhonban túrázó Törekvés csapata érte el, ímely Novíban az ottani váloga-.ottuknt győzte le karácsony napján 3:2 arányban, mig 27-én Tori-noban a legjobb olasz futballcsapatot nz SC Juventus-t győzte le 4:3 arányban. Egyébként a külföldön túrázó magyar együttesek száma csütörtökön 2 vei gyarapodott, rtmennyiben a Vasasok és az Éksze .ész SC csapata is ulrakelt, az előbbi Spanyolországba Madridba utazott, míg az utóbbi a verőfényes Itália felé vette útját. Reméljük, hogy csapataink ezután is sikeresen meg fogják állni helyüket n külföldi csapatokkal szemben és elismerést és sikereket fognak kivívni mindenütt az egész egyetemes sportnak és a magyar névnek. Anglia állásfoglalása a tőrök kérdésben. London, dec. 29. A Reuter-iroda jelenti Máltából: Az angol kőzép-lengeri flottának a közel keleti vizekre való elindítása itteni hírek szerint a luusannel kedvezőtlen hírek következménye. Hivatalos helyen azonban erre vonatkozólag semmi közelebbit nem sikerült megtudni, ugy hírlik, hogy parancsot adtak ki, hogy valamennyi rendelkezésre álló hadihajó még ma délben tengerre szálljon. Diplomáciai körökben általában helytelenítik azt a bizalmatlan és kevéssé előzékeny magatartást, amelyet a lőrök küldöttség Lausan-neben tanúsított. Annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy a törökök szándékosan húzzák halosszák a tárgyalásokat, mert ilyen módon akarnak a párisi értekezlet alkalmából bonyodalmakat teremteni., Magyarország helysete az olass sajtóban. Róma, dec. 29. (Éjfélkor érkezett.) A l\'Europe Orientala cimü lap legújabb száma négy terjeded mes cikket közöl Magyarország gazdasági-, pénzügyi , politikai- éa általános háború utáni helyzetéről,\' hogy sz olasz közvélemény Ms-gyarország viszonyai iránt tanusK tott ki.-áncilságát kielégíthesse. 2ala1 KOZLONV 1922. december 29 közgazdaság. Valuták. Napolaoc »800, foot 107 $0-11080, Dollár 1400, Fraada fnak 169—76, Márka 3«-44, OJaaa Ura 118-23, Oaatrák korona 3 40—3 45 IM 1364—1460, Ssokol 72—76, Svájci írtak ♦46—55, Diai/ 2400—2560, ucjyd airka 18-14, HoOaadi foriat 92^-945, Balgiírink 156—160, Léva 16-50-17\'M) Oevizákt AauUrJua 025-45, Koppaohágs 480—400, KrUtóiaU 442—452, Loodoo 10780 - 11080. Baríla 36 - 44 Müjloo llh-123 Pirii 169-73, Prága 72—76, — Stockholm 623—638, — Zürich 440-66, — Wlao 340 -355. -Zigrib 600—640, — Nrw-York 2325-400, \\u*6 13—14, Bakami 1354—1450, SofU 16-50—17-50 Zürichi zárlati B«rUn6-75 ArasUrdaa 209 7, Hollandia — Kaw-York 627—76 Loodoo 244®, Pirii 37ü5, MBaao 2667, Prága 16.47, Buda-poat 22-\'/,.Zágráb 145, Varsó 3 00, Wi»r 0-76, Ssóíla 370 Otstrák bily. 0 76 Termény Jelentési Besa (Tlssavldáki) 10900—11000, igyíb 10700 100, rou 7600-7100, takarmány Í/J-. ••00-7000 sdrárpa 7200-400, x»b 7100-7300, laogari 6900-7100, rapca 13500—14500, korpi 4800-4900, kolai 8500- 8900. Budapesti állatvásári Uuhibsi I. r. tgétst*a 310-430, hátulja 360-460, «Uji 300- 410, II. r. «géssb«o 120—300, hátulja 240-320, alajo 180-210 fóvradik toarha: I. r. egánbio 145-165, •orjo (ÖJdtt bdrb) 560-575, Kéaslat: Nagy-űrt* 76, «U4i* 62, — Nóvacdék mai ha -, aUdis —, bofja —, lUdii —, Mwhi-6í 470—490, boijoWr 980-10í0. Birki -f »Udv* —, Jahhai 280-320. Sertés vásár i Paihajtáa 700, JElk.lt défcg 660, őrig — í>sáp 480, XdnayS 440-460, I. r. —, II - -ptr 760, Saalonna 620, Uh. hus 540- Grosz és Társa bank- és töxida* bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. i. Süzgöoycim: bankár Nagykanizsa Tabloo: 321. Értékek: Magyar hital 10700, Ositrák hiUl löOO, aal 5450, Jaliilog 470, Liiiiaitoló l.«00, caskedalmi Baak 25000 Magjrar-Olass j. Baocsini 64 000, Ürascha 2«000 AlU-toa híd 119.000, Siissviri 35000 Salgó-•Jiol 61.500, Urlkinyi 69.000, Rima 1290 , Mick 10150, Guttmaan 12000, Naski —.—, nlca 11300, KTotiW 9500, Magyar cukor 0.000, Adria 40000, Atlanüki 6700, tálysőr 7800, Bosnyák-Agrár 1750, Up-l 4400, Phöbui 5000, Vasm. Villamos 00, Glxatla 10000, Kookordla 8150, Déli sut 8400. slelős szerkesztő Benedek Rezső. Apró hirdetések dKai lOkcair IM karaaa. tsM*|*MMlTCl n*4«tt MTd d»»ia» »iA»IM*t»ak. auaal kir««tHt M uliiiw l,.»í*(J«l»j. r.ujö ini.«ti«i,. iiuuu). i\'<>c\'r- Ko> >0 mlDil.B.iHi,,! \'.«a.:-ixS m»f». I w! 7/i«ji NtU9« >U. II *to&tX « [I J\' mái vállalkozás CluQO miatt egy biMll) cséplőgarnitura tzlvógáz ganaratorral. K.\'.vcbb<l : Malom, Magyanordahaly tuu« au^t <1>>1> uaut Wm ** mm *VT> ^rtt Az ismart kit Un 6 zamatu uj bor még mindig kapható 50 koronáért BRUNCSICS JÓZSEF SSSBSS\'ÍSSfS Kívánatra házhoz aséllltom. - TKI.KKON . JI0. »/.AM. - «T>VTV m«T> yTVrfTV «▼> VTV VTV^TV mm argent János modern clpéssUsletében Nagykanizsa, Deák-tér 1. vett clpd az anyag Jösiga és kivájó gondos késiitéséoél fogva a 1c (jutányosabb. Óriási választék késxal dolgozott ftkata és nlnei bokst, chsvnaux, szarvas, antilop, lakk, s«ly*m és bársonycipdkbaa. Gyermekcipő "" különlegességek 1 ELADÓ «iy alig hassoált 3 lésxís agyaDárstcu MOTOR £l1.k*I0i Upunk Dyorudij.bin Hisyjf r. i. SaiUpHt k«plwlM(*. Taurtl gummlraktár. tchorára favarozAs, személy-fuvarozás, jarttó-niühely, bcnxln-ArusltAs. Talcp: Tárház-utca. Takfon 183. Igazgatóság: Pö-ut S. Bazár-dpQlot. Telefon: 35«. Nagykanizsai Autóforgalmi Részvénytársa N A G \' Vadbőröket, nyulat, rékét, nyeste! stb. I«imagsi<bb árban vess Villanyi Sntal emuim n m Megnyílt Megnyílt SZABÓ ÉS KÁROLYI vlllanyfelsaerelésl vállalata ERZSÉBET-TÉR 1. SZÍM ALATT - A TAIIKBZR MKI.LKTT, - hol a Icg-jutányosabbsn - és leggyorsabban eszközöltetnek e szakmába vágó összes munkálatok InHtásokal Mte t óráig eszközlünk. quittner arthur Telefon: 394 Telefon: 394 hatéságrUag: angadélyoxatt vllUnyssarelö NAGYKANIZSA, KÖLÜEY-U. 17. Elvállal. világitáat vexatákek, motorok, oslllárok, vatamlat tolofonok, osangrök Aa Jotső- — —- -kAsxttlAkak folaseroUaét. kaatály-vlllamlulrlté barandasésát. Xindan-namO villamos monkAlatok gyorsan oaxkdxöltatnok. SaakssarBan vágsl motorok oJraUkarosalását. Mlndonaomfi ógök raktáron. Hirdetmény. a zalaegerszegi m. kir. pénzügy igazgatóság 69903/922. számú ren deleld alapján az általános forgalmi-adó beszedése 1923. január 1-tól kezdődőieg blokk sispján történik Ebből s célból az adóköteles a két részből álló blokk mindkét felén tar-tozik a vevő által fizetett összeget az áru ós vevő megnevezése nélkül feljegyezni, s az egyik felét gondosan lelépve, a vevőnek kiszolgáltatni. Ennek ellenében azonban sz egyes bevételi lételeket a forgalmiadókönyvt>e nem azonnal tartoznak bejegyezni, hanem csak a napi zárlat alkalmával veze-lendők be a blokk adatai a forgalmi adókönyvbe s ott összegezendők, Nem mentesülnek azonban természetszerűleg a csekk, váltó, jóváírás stb. utján töriéni, vagy a munkateljesítményekért kapott bevételek azonnali bejegyzéso alól. A blokktömbök a városi pénztárnál szerzendők be s csak ezeket szabad használni. Minden adóköteles tartozik gondoskodni, hogy egy heti blokkszükséglete Állandóan készletben legyen. — Az első beszer zés folyó hó 28., 89. és 30-án erz közlendő. A beszerzés alkalmá val köteles az adózó a váror pénztárnál forgalmiadó be* teli könyvét bemutatni, melj a kiadott blokktömbök fol>) számai bejegyeztetnek. | Aki a blokkot nem a valósága? megfelelően állitja ki, vagy a blokk szelvényt a vevőnek ki nem adja, vag> hamisított blokkot hASznál, aki t blokk adatait a .í<ftgalmladókönyv-ben nem, vagy hiányosan, a valóságtól eltérően vezeti be, az 1921. évi XXXIX. t.-c. 64. §. 2. bekezdé-sének 1. pontja alapján büntetendő. Elhasznált blokktömbök 5 évig meg-őrizendők.. Minden vásArló ^hazafias köteles ségtudásból minden egyes esetben követelje a blokk kiadását, s ennek megtagadása esetén a forgalmiadóhivatalnál tegyen jelentést, mert ha ezt tenni elmulASztja, esetleg bűnrészese lehel egy — az 1921. évi XXXIX. t c. 64. §. alapján szabadságvesztés és pénzbüntetéssel büntetendő — adócsalási cselekménynek. Azokra, akik a forgalmiadat havi átalányösszegben fizetik, további intézkedésig a blokk használata nem kötelező. Felhivatnak a forgalmiadó lerovására kötelezőitek, hogy üzleti helyiségükben a következő szövegű figye\' meztetést függesszék ki: „Az általános forgalmiadé blokk alapján fizettetik. A blokk szelvényét a vevő átvenni, helyességét ellenőrizni s az ellenőrző közegnek felszólítására előmulatni tartozik. Nagykanizsa, 1922. december 18 Városi számvevőség. Nagy vászonvásár400 koronától! Egész vég vételnél nagy engedmény! Legnagyobb szövöpamut raktár! SINOER JÓZSEF ÉS TÁRSa 1-- divatáruházában Erzsébet-tér T !L 6). évfolyam Nagykanizsa, 1922 űeccmbcr 31. Vasárnap 296. nim. POLITIKAI NAPILAP Vasárnapi szám ára 15 korona. KI4<l««04l tnk i K«y hónapra aOO.-Márou Matert - X Isten nevében zárjuk le az ó esztendőt és bucsuzunk el tőle. Kemény harcol hozott nekünk, odáz tusát, egy megrabolt ország bilincsbe vert millióinak tengernyi szenvedést és könyet. Mégis, amikor ma este letűnik az örök éjszakába — visszagondolunk azokra a percekre, amikor a Gondviselés simogatását éreztük. Mert — ilyen percek is voltak . . . Es kezünket nyujtjuk a búcsúzó távozónak . . . Es Isten nevében indulunk a lefátyolozott, titokzatos és bizonytalan újesztendő elé. Mit rejteget számunkra, mit tartogat zárt méhében, mily küldetéssel lett megbízva? Bilincstörést, szabadságot, jö vöt, áldást hoz-e magával, vagy kárhozalot, véget és megsemmisülést ? Vajion ki tudná ezt megmondani. De bármi legyen is a Sors könyvébe számunkra beirva — egy bizonyos. A magyarok Istene nem hagyhatja árván a mostohasorsu nemzetet. Nem engedheti játéklabdájául egy isteni és emberi törvényeket lábbal tipró engesztelhetetlen ellenségnek. Nem nézheti tovább a magyar édesanyák könyeit, lekötött kezű tehetetlen magyar apák és férfiak vergődéseit, csenevész ifjú magyar nemzedék pusztulását. Nem tűrheti, hogy rablók és gyilkosok üljék diadalmi torukat és dúlják a bitorolt magyar földet . . . Es fölvirrad a nagy nap. A magyar megtorlás, a magyar leszámolás, a magyar isten-ostorának napja, amely párducokat tecemt gyenge magyar ifjakból. — Amikor magyar menydörgés és villámlás reszketteti a hóhérokat, a sanyar-gatókat, a rablókat A magyar számadás napja . . Es ki kell jönnie annak az időnek — amikor csak magyarok lesznek. % Amikor ledől minden válaszfal, amely a magyar testxrrt a magyar testvérétől elválasztja, amikor az egetz mogyorsag egy nagy testvérülésben egyesül. . . írva vagyon — hogy a Gondviselés tudta nélkül ha junkszála sem görbül meg. Hogy minden leptünk fölött Atyánk gondos sicme őrködik. Ébben a tudatban lépjük át az uj esztendő küszöbét. Ez a gondolat bátorit, itt öl merítünk erőt, — ennél találunk menedéket. Bármit tartogasson számunkra az uj esztendő, bármi érjen bennünket — ne feledjük hogy felettünk virraszt a Gondviselés. Ezzel a rendíthetetlen magyar hiltel megyünk az uj esztendőbe. (*) Újból kisért a görög-török háború veszedelme Mozgósítottak három görög korosz« talyt. - Csapatszállitások Trócziába. Athén, dec. 30. (Szikratáviral.) Az ujabb háború kitörése. Tráciáhan a (örökök ellen elkerülhetetlen. A görög minisztertanács erre való tekintettel elrendelte az 19*0—23. évi korosztályok mozgósítását. Nagy csa-patszállltasok i Tracla felé és Pongaios tábornok, a trácial gór yjpli&deró uj íövc ére elutazott Szalonikibe. £W: i m ■>! Gróf Klobelaborg Kuao % díszpolgár. Sopron, d\'C 30. (Saját ludósj? lónk jelentése ) Sopron vároa vényh bizottsága ma trrtott közgyűlésén gróf KlebcJsbeig Kuno kultuszminisztert dii\'polgArrá vá> lasztot In a várcs ku\'turáüs elére* haladása érdekében kifejtett buzgóf munkása/g* elismeréséül. A köxtlsxtviselől vasúti we> képes Igazolványok érvénye , sltéae. Budapest, d«c 30. (S ját tud 5 aitónk telelonjelcnté\',-.) A kö>srol. gálali alkalmazónak arcképes v * uti igazolványait ax 1923. évre pi eddigi kerületi beosztás szerint a\'. Orletve/elő^ek érvényesitik, 1923. jaruár 30 ig. A MAV igazgatósághoz csakis a Irgfőbb állami bivn tatok tartoznak. A> igazolvány! il lel ék I. osztályra 50 K, II. osrtályra 30 K, III. osztályra 20 K, amely ,ŐSt-azeg poatabélyrgben is mellékelhető.. Az igazolványok közül csak a»<A fognak ért ényesittetni, amelyek 1921 január 1 e előtt állíttattak kí. A törökök átnyújtották tttla szukát lord Cnrsonnak. Loutanne, dec. 30. A törökök tegnap lord Cureonnak átnyújtották válaszukat az angolok javssla-tára Mos)ul dolgában. A törökök ragaszkodnak eredeti követelésük^ hő», mely szerint Mostulnak törők államba való bekebelezését kívánják. A kapitulációkat illetően az angol delegációban hire jár, hojy lord Curson kimondta utolsó szavát. A nemet jóvátétel a szövet aégca mlnlaxterelnökök tn nácsa előtt. London, d\'Cemb;r 30. A lapoV jelentése szerint oz angol kormány ujabb angol jóvátételi tervet tárgyalt, amelyet a miniszterelnökek párisi értekezlete elé fognak ter jrszteni. A tezv részletei m*g nem ismeretest, hir szerint axonbsn Bor ar Lw nagy tfdéfglre haj-l.ndó a végleges azetftaftás el é.éaa érdekében. \'hof. az angol kormány lAö?"*"* tjövethégkö-i adósságok is mérlegelte. A Nemzeti Muzem kiállításának mej Budapest, drc. 30. tés.) A Nemzeti Mu állításul ma d Iben tolta meg Petri Pá beteg Kleb\'Ubsrg miniszter távollétéb* tásoo jelen volt Beri és Balogh Jtrő, a Maj.,^ in Ányos Akadémia léjtérő). Tárgyalások az írországi béke biztosítására. London, dec. 30. Az ir republikánusok kezdeményezésére a forradalmi pártokban titkos tárgyaláaok indultak meg, amelyeknek célja, hogy Írországban biztosítsák a békét A párisi konferancla. London, dec. 30. A kormány ma délután tartott Olésén foglalkozott a szövetséges miniszterelnököknek a jövö hétre Párisba összehívott értekezletével és az angoloknak a jóvátételi kérdéssel szemben tanúsítandó magatartásával. Teljesen bl/onyos dolog, hogy Mussolini nem megy Párisba, de képviselteU magát a londoni és a párisi olssz követtel és a jóvátételi bizottság olasz képviselőivel. Nagy viharok New-Yorkban. Berlin, dec. 30. A VossUche Zd-tui^nsk jelentik New Yorkból, hogy o\'t néhány nap óta rettenetes vihar dübóog. Eddig több ember meghalt éa aokan megsebesültek. A városnak a vihar következtében, amely részben megbénította a vasúti éa hajósazolgálatot, már csak két napra van szene. fel UJ áaványokat ax északi sarkon. Bea, dec. 30. Moaxkvai híradás szerint visszaérkezett háromévi távollét után az az északsarki expedíció, mely a Fehértenger partvi dékének felkutatása végett utazott el. Ax expedíció résztvevői most tették közzé utazásuk eredményiről szóló jelentésűket, amely riot uj érc- és ásvány telepekbe bukkantak s tizenöt uj ásvány fajtát fedeztek f«l m Interpelláció a ny ugatnia; országi határk Budapest, dcc. 30. té,.) Haller József s í lác ós könyvibe a mai pellációt jagyzett be a gyaroisrági hstárkiigorit esola\'bzn, amelyet a Ház , l-Lbl interpell\'ciós (Hété* ntjnd ni. M- )H katolikus egyházközség JL_ végre meg <Lku\'. Kél hét — és Nagykanizsa sSx ezer katolikusai* \'nak meg lesz n maga önkormányzati hitközsége. A képviselőtestületi és elnökvála«:tást előkés itő bi/Ott-~~ a»g megkezdte működését — a kon didáláat. Szükségesnek tartjuk az ^ egyh.ízkőzséy tagj-it figyelmeztetni, hogy a választásnál ne vezesse Őket JH semmiféle más tekintet mint ar, , hogy a jelöli meg fogé felelni 1e,y* azoknak a feleléssé*teljes kötelezetl- — ségeknek, miket az egyházközségi sogy képviselői tisztség tea ró? Mert a >áziu Hitközségi lépviie\'ői tisztség negy, igyél »zer.t és komoly felelőt seggel jár. e f<> Minden más arempont eltörpül. aná< Csak azt vAlassrál, c<ak arra ad- > te\' ják szavazatuk it, akiiő: in.-> győződ-zini tek, hogy az Anyaszentegyház hü iőt^ Hogy nemcsak az ajk-in — de *k. szivében hordoz/a és tetteiben ki-rk« feje/éjre is ju tatja kttolicitását. Hogy mindenkor bátor, hü védel * ■ mezője lesz az Egyhá/anak és ér- I — dekeinek. Mert c»ak ilyen hitkőz- \' ibla *égi képviselőkre van szükség. — ikot Ugyanaz áll a hitközség világi elnő-ték| kéről is. Az egyházi elnök a min- _J denkori plebáno«. A világi elnök gy^ legyn ne csak névleges elnök, disze Tih éa tisrteletbeli feje az egyházköz-lon \'égnek — de vezérférfiu, Irányító, i hangadő — a nagykanizsai katoli-»ti \'óraadalomban, akinek szemé \'Ivt e\'evcn» g>"«kor|»ti kato- Hcitáaa biztosíték arra — hojy a J hitközség atyja lesz. Ahogy iegrmg-bizhatóbban inlormalva vagyunk, a hitkö>s*gi elnöki szék b-töltés.\'nél jjjJ két férfiú jöhet tekintetbe — dr. Tamás J*nos ügyvéd és Rubint Ká-í roly DVfütöhází főnök, főfelügyelő. ^J E két férfiú egyrsiti mindazokat a *J tulajdonságokat, melyek egy Kit-S|J községi elnöknél nélkülözh< t :tlenek. Ezeket nyugodt lélekkel ajánljuk 1 Vl\'l. december 31 A vörös csapatok lázadása. Életbeléptették Oroszországban a bot-büntetést. - Antiszemita mozgalmak. Belgrád, december 29. Murmanszk vidéken a vörös csapatok fellázadlak, mert az uj hadosztálypaia- csnok újra életbe léptette a botbünletésl és kikötési és megtiltotta a katonáknak a templomok látogatását A katonák elkeseredése általában a túlzott agitáció következtében a zsidók ellen fordult és harc ke letkezeu 07. anitsr-cmtt-i czlcnfotradalmáruk és a parancsnokhoz hü csapatok között. Reich hadosztályparancsnok a harcban eleseit. A fellázadt csapatok liz órai harc után megadták magukat. A tmi\'inanszki csapatokat a Kaukázusba helyezték át 1 [t<i megválaszt/s-a. Hogv melyiket\' kettő közül? Ert a váltsztis dönts? „j el. A mi tisztünk csak az — hogy ^ rámutassunk a.on férfiakra, nkik 1Qj eddig is kipróbált vezér fér fibí vol-tak a kani.Sri ki>tolikusságnak és j akiket egyéniségük arra predesstí-nál, hogy a hitközaég fejei legyenek. Nincs nekünk szükségünk semmi féle gyűlésre, semmijéle éitekezletre, amely megint csuk elodázná és ki-JJ tolná az egyhát község megolakitá sát. Januar 14 én legyen meg fi megalakulás, legyen meg a vél isz- . tás — éa oztán kezdődjék meg végre valahára az Intenzív, komoly katolikus építőmunka. (♦) A betegségről és gyógyításról. IrU: Neumann Henrik dr. Nagykanizsa, dec. 31. Betegségek mindig létezte1\'. A P.slaeontologia (az őskor tudománya) a megkövesedett állati contokon betegségek határozott jeleit mutatta ki. Civilizált népek épugy ki vannak téve betegségek nek, mint a civilizálatlan gyermekei a természetnek. Ámde a kultura befolyása fontos tényező itt minden tekintetben. Midőn a tűzföld indiánjait doinesztikálták, ázat rendes emberi hi<jlékok lakóivá változtatták, a tuberkulózis rémes és legrohamosabb pusztításokat végzeit közöttük. Viszont más kultur-fojok külőnbö\'ő fokban, de nagymértékben állanak ellen a tüdővésznek. Erek tehst foko.-ott immunitással -bírnak ez emberiséget legjobban pusztító tuberkulosissal szemben. Aiuián vannak kórok, melyek megint a kulturnépeket támadják meg előszeretettel. Igy az elmebrjok épp n a legműveltebb fjjoknál mutathatók ki nagy számmal. Es amíg például a psrtlisis P\'Ogressti a Aiiks ősi természetes éietet élő félv.-d és vad n\'peinél, majdnem ismeretlen, addig Európa egyik legrégibb kultumép^mÉT az elmebajok sUtisitikájs igen kedve :őtlen. A betegségek n klima és föld r*jzi fekvés szerint is Igen különbözők. Nevezetesen n forró égöv bővelkedik előttünk ismeretlen, jórészt veszélyes, úgynevezett tropikus betegségekben. Nem annyira a tropikus hőség kellemetlensége, vagy a vadállatok éa benszülöttek ellenségeskedése, mint inkább a tropikus betegségek tették eddig lehetetlenné vagy n;héz/é a föld meghődításit a kul\'ur.i é» n pro-duktló részére. A föld e leggazdagabb részeinek gazdasági kiAná zásj nemannyira a technika, mint inkább az orvostudomány feladata. Igy a Panama csatorna megépítése .iz ott otthonos ét járványos maiária és sárgaláz nvgszüntelése nélkül egyáltalában nem lelt volna lehetséges. A betegség fogalmának definíá lása egyáltalában nem könnyű, nem egyszerű, sőt végleges, ex«ct, teljesen kielégítő tudományos értelme zése további hosszas búvárlatok és elmernünk* megállapít .a*it igényli. Epp így ez élet lényegének problémája is. Évezredek és évszázadokon ét mást és má»t érhettek — nem a betegség érzésének, a jó közérzet megzavarásának minden betegséget kiállt ember által használt e szó: betegség" alatt, hanem — a betegség lényege, vagy 1-galább körülírása formulnzása olalt. Az orvostudomány történelme a .btteg-»ég" értelmezésének igen eltérő meUmorphozisát mutatja föl. " tbclegséy ? Vitchov szerint a Zoengseg semmi rgyébb, mint megvijtozolt fellételek »lalli élet (ellentélben az élettani rendes vi szonyokkal.) Hugó Ribbert ezerint: „A betegség összege a lefokozott életműködéseknek, melyek az al-kalmaikodás hiánya által föltételezett elváltozásaitól a test építményének függenek". (Pol>t Mv) — Boldog uj évet kíván lapunk minden előfizetőjének, olvasójának éa jóakarójának a .Zalai Közlöny- szerkesztősége és kiidóhivatala. HÍREK. — Istentiszteletek. A ferences-atyák plebánis-teinplomtb n ma é« holnap a rendea vasárnapi |g-lenlisztelet tar tátik. Ma vasárnap délután— mint az év utolső napján — 6 őrakor prédikáció lesz, melyet P. Pálinkás Rog-r plébános, házfőnök fog tartani. Utána hálaadó Istentisztelet. L\'lánla és Te Oeum. Av szokásos délután 3 őrei vecsernyo ma elmarad. A Srilvesz-ler napi és uj é^i l«tentiszteletek sorrendje a vi\'ro>i (felső) templomban : 31 én : fél 9 órakor csendes-mise, negyed 10 őrakor csendea-mise, fél 11 órakor szentbeszéd és után.s szentmise. Délután: 3 óra kor litánia, 6 órakor szentbeszéd és utána ünnepélyes beadás. — Január 1-én: fél 9 órakor csendesmise, neg/ed 10 órakor CJendes-miie, f.:l 11 órakor szentbesréd éa utána énekes mise. Délután: 3 órakor litánia. — A polgármester beteg. D.\'. Sabján Gyula polgármester inu nem volt benn hivataUbsn, miután könyebb ter.nészelü meghűlés következtében kénytelen volt orvosának tanácsára ágyban maradni. — Betegségi remélhetőleg csok muló természetű a hisszük, hogy néhány napon beiül ismét elfoglalhaljs hivatalát. — Anyakönyvi hlrck. Njgy-kani/sán dec mber hó 24 tői 30 lg 18 síületés fordul elő. Erek lözül 9 fiu, 9 leánygyermek volt. Házasságot kötőitek: S\'eincr Jőzsef lőke-rrskedő — Schleainger Ilonával, B\'schof Ferenc kőfsragósegéd — Nit\'i Etelkával, Líner Márton ke-reskedő — Klein Reginával. Elhaltak : Kőnig Józsefné Juhász Anna 33 év^s tüdővész, Szmodícs György napszámos 38 éves tüdögümőkőr, Mészáros József 21 éves tüdőlob, B rgT S\'ilárd 6 éves vörheny, Kállovics Fercccné Zsamár Katalin 83 éves aggeszíly, Z idrnvec Gábor kir. törvényszéki altiszt 05 évrs tüdő.i.-envő, Hajdú l\'ona 14 eves lüdőlob, Boroély Lijos cipészmester 33 áves fulladás, Bsnkrs István nupszáinos 8l éves végelgyengülés. — Horthy-inaégadőből a inai n-pig 2.526 762 K folyt be a városi pénztárba. A legnagyobb összeget eddig a Király-sörgyár fizette be, aki 300.000 Vo onát fizetett. Uj év után a városi adóhivatal mind-a»ok ellen — akik n felszólítás it. Petőfi képzelete és lelke. \'.A? én képzeletem nem * magzatja . MeBoydorgéjk voK apja. vfc^Ol* H Szabó Mihály it -o.k, a leboyei Kassán é^ Petőfi-estéiyén mondott ünnepi txizéOe. \'.Aj én képzeletem nem a\'por ff S voh anyja.* Tiaalelt ünneplő kőzöí^égl Atyi-^rfiőn rmai ealél>en a magysr kőltő-v —ffejedelem szellemének hódolunk a "f ax ő lángleikébe akarunk belenézft: ugy kell tennünk, mint a^természet-M hidós, aki a napfényt analizálja. « N«tt néz botorul bele a\' tüzfor-^ ráaba,\'hanem egy piítmit vesz * elő, caiszolt háromoldalú hasiból és azon bocsátja keresztül a nap- Ísugarakat. Es\' a tűz, amely meleg-Béggel éa világotxággtl tölti meg a mindenséget, a prizmán keresz tül pompázó "szivárvánnyá esik azét j a\'hatalmas éa a réglek «lt 1 istenként imádott penseló elem n prizmán keresztül bűbájos tüneményként jelenik meg * « Síin:k csodás árnyalatai g>ön>örrel tc!l- Szivárvány és napjény: ez a viszony áll fent a költő képzelete cs a költő lelke között. Mi apró emberek, mint e Virágos rét pillangói, gyönyörtől szédülten berungolunk a varázs\'atos régiókban, melyeket a költő képzelete teremt és nyit meg számunkra s mindenütt érez-xük, hogy szrllem jár elct:űnk : melódiákat hallunk, melyek titkos áramokat indítanak bennünk ; káprázatos színek simuln/k a lelkűnkhöz s érezzük, hogy valami fel sőbbrendü lény keze szövi azokat harmóniává: a képzelet mögött, o prizmán tul érezzük a n po\\ érezzük a költő lelkét. Az emberiség nagy örök érzéssi azok az objektumok, azok o prizmák, amelyeken keresztül Petőfi Sándornak izzó lelke ragyogó kép zcleJté szétterülve és kristályosodva, megközelíthető. A nagy, őrök ér-zések, > melyek kezdettől fogva mozgatói ».z ember akarásainál, lendítői cselekvő készségének : a szabadság, szerelem, a hazaszeretet. Ahogy Petőfi lelke ezeket az örök problémákat megérinti, képzeletében ft .i.b.d.tSj fdmljc vi-Ujf ilcsltí h.t.lo\'ntrá crds5Hik, h szeretem ti élet mU\'Mlijívri n«-meiedilc, » hnz*s*errtet valldjos shil.ltA m.sisUoiul Pitíli nem leti lcüldclé«e «bl,«n voll, hogy e.ekel m or6\'« indul.tuk.l; «me lyek siilánkokb.n, lőredíkelcben minden ember Inlkében otl fészkein, k, leremtA IcilK\'iietévrl m.jy.r nemietben f.llok\'oit. (, ide.liláit, u,y, bo4y .<ok .. éi-JÍ.ek Petőfi .leltemétől Íltüíe.e-djtien n m»jy«r léleknek örökké ulkotó elemei nior.dnak, A ...btdsJgn.k ninct konV.ét tnrtolma kolleményeiben, mint •bojy nem lehet konkrét l.rLlmii • Ami vé,leien, .ml e.imén-,1 l\'nnU.iiij, képekben, h.ionl.lok-b»n iiemlélleti e„mél. .mely 1-lkét lüieli a .melyet a nemiet ben felgyújtani akar: „Szcretc/c es, miként méj; ember Sonsem szeretett talán. Szer. lek én egy isUn tsssonut tgy számkiüictl istennőt: A Szabadságot. Fájdalom, hogy Csak álmaimban látom öt." A szab.d>ilg megjelenésének ez a pozitiv formija képzeletében, ur. l.tennö, .ki mint véfcyaink meg-"fntelt tárgya vonul elöltünk és bu: fel mag,hoz titokzatos szilakon. A r.eg.t v for néjo, a lablinc hideg csörrené.e, a sz.bad.ág nme étko. ink.i naciója mint lolylon viuz.térö rémes ki,éltet suhan Hl képzeletén : .Te éretted harcoiéle, Szabadság / Láncra verve lábain és karom* A «<ab.d..-tg uUni rajongá.a tulreazGIt p.i<»i,rr.ui.it fokozódik -ífflí gondolat bánt engemet" c. költeményében, ahol n az.bad.ig m. x inumtít ugr fejezi H hogy világszabadság. E-inek a vilig .„• bad.ign.k a,ónban semmi Uie sl. es ahhoz a politikai értelembe veit yiiilgsznbádoghoz, amely ,nö-gött kozmopolita é, osrtólytendrn-j , húzódnak meg. A költófeje delemnek nem megértői, hanem lelségiértői ..ok, akik ugy próbál ___KOÜLOWI\'___ Leszállítják a német jóvátételi követelést- Az angol miniszlertanácu ülése. — Anglia nem járul hozzá a katonai megszálláshoz. London, dec. 30. A minisztertanács megvitatja Angliának a párisi értekezleten folylata ^d » poliiikájá\' s hir szerint helyeselte annak irányvonalait Ncmelorsz4£ tartozásait -10 - 50 milliárd aranymárkával lejebb szállítják. Nemfizetés esetén jogosultnak tartanák a bilntetőrendszabályokal. Nagybritannia állást foglalna a katonai megszállás ellen, hozzájárulna azonban olyan gazdasági szankciókhoz, amelyek a dologi szolgáltatások komoly el-lenőrzését tartalmazzák. 1ÍZ2. december 31 dacára sem fizették be még eddig n reájuk kivetett ndót — II. fokú végrehajtóit fogja ki) ütni. — A forgalmiadó blokk-tömbökért valóságos csata folyt ma a vároii adóhivatalban. Ember emberhálán tollongott, ugy\' hogv négy rendőr is síig ludln o rendet fenntartani. Természetesen töbl> száz rmbtr nem tudóit hozzáfér kőzni a hivatali közegekhez, ujy, hogy e2«k részére nz adóhivatal kedden fél 9 órától kezdődőié? szolgáltalja ki a forgalmiadó blok kokat. Akik t«h<U még nem ju\'ot tak A blokk tömbökhöz, kedden reggel fél 9 órától még beszerezhetők. — A róta. kath. plebinl* atatisztikáj*. 1922. évben egyházi házasságot kötöttek 207. — Született: 325 fiu, 312 leány, összesen 637, ebből 570 volt lörvé nyes, 67 törvénytelen. Halvaazü-lelet 11. Meghall: 647, ebből férfi 313, nő 323, csecsemő (ez évben születtek) 92. — A végrehajtás alól men teaitett tisztviselői fizetéi. A kormány elrendelte, hogy o köz és magántisztviselők fizetése évi 120.000 korona, nyugdija pedig évi 60 000 korona ertjéig mentesek a végrehajtás aló\', tehát nem foglalhatók le. A feleség, a szülő és a gyermek tartásdija fejében azon ban az egyébként mentesített fizetés felerészét is le lehet foglalni. — Petőfi Ünnepély TóiazeD/.-mártonban. A Tótszentmártonlak is kivették b részüket n Petőfi ünnepségből A mult napokban nogyj;?abásu Petőfi-ünnepélyt ren deztek, melyen Szilágyi Lajos kör jegy2Ő mKgas löptü gondolatokban gazdag megnyitót UrtoW. Garm János felolvasásában méltatta a szabadság, honszeretet és tiszta szerelem nagy költőjé\'. Az iskolás gyermekek Petőfi-verseket szavaltak és Albeck Gyula tanító vezetésével Petőfi verseket énekellek. Dr. Meszlényi Anltl tanár gyö nyörü záróbeszédével véget ért nz ünnepély. Az ünnrpílyt megelőző leg n horvátajku isko gyermekek zamatos magyarsággal egy bájoi pásztorjátékot adtak elő, melyet Albeck tanitő tanított be a gyermekekkel. Az ünnepélynek nagy erkölcsi sikere volt. — Visszahelyezés. Benkö Ákos tőrvényszéki irodatiszt, akit az Igaz-ságügyminisiter Keszthelyre helye- ták magyarázni. Petőfi képzeleté ben a világszabadság c«ak költői kép, \'2>\' erőteljes hang politikai tartalom nélkül, kifejezésére a szabadság teljességének, amelynek ihlete alatt a költő temperamentuma n belső átélés lélektani folyametában fellángol, vivődik, vonaglik és megrázkódik, mint a,vulkanikus erőtől a föld belaeje. S miként n vulkán kitörésiben nem külön a morajt éa a lávát, hanem az egéaz természeti jelenségben megnyilvánuló fönségest csodáljuk, ugy Petőfi eme azabadságrapsző-diájában is a nagy költői léleknek, az iatenl szikrának megrázó kitörését éa cikázó szétsxóródáaát látjuk \'— szabadság eszméjén keresztül — a prizmán keresztül. Petőfi szerelmi lírája a szerelem tisztaságának meleg tónusu, eg/sren a szívről szakadó és szívre eiő zenéje, amely ama szigorúin körülhatárolt területen hullámtik, melyet a szerelem ideális elemei szabnak meg. Petőfi szerelmi köitéuetének zett ál, ahol négy hónapon át a legnagyobb nélkülő\'.és*.k közepdts volt kénytelen élni, rnert serény fireléséhől nem tudta itt lakó c-n-iádját is magát Is olt fenntartani — n pécsi lábln elnökének felterjesztésére az igftzságügyminiszter visszahelyezte a kanizsai kir. törvényszékhíz. — Az Evangélikus Nőegylet jmuir 20 án torija szokásos jóté-konycélu e*télyét, am\'lynek előkészületei mí>r nngybir. folynak. Erre az entélyre már mo*t f-lhivjuk városunk előkelő közönségének figyelmét. — A földadót az adórók 90 °/e a fizette be, felhasználván azt a kedvezményi, amit a kormány az cdóióknnk nyújtott, ugy hogy sl\'g maredt 240 sdó.ó hálralékb-sn. — Holttányllvánitif*. Borbás F-renc galambéi földm\'ves, aki 1896-ban született, B. Ferer.c é* Tólh György Katalin fi*, n 20. h. gy. ezredből 1916. julius havában -az orosz harctéren eltűnt. (Nagy k«ni-s*l kir. iárá*biróiág.) — A tisztviselők élelmiszer készpénz váltsága, A péo.yjgy-min S(t« r a közSzoIgálatbariT\' álló tisztvise\'ők és egyéb alkalmazottak kedvezmény s a«u l érmés etberi élelmiszer rll..tás« helyett adandó készpénz vél\'yág összegét 1923. j «• nuár hónapjára személyenként 2900 koronában allopi\'O t* m-g. — A József főherceg S*a-natózlum pikniké. A J.zx-ffő hercg S\'^natórium Tüdőbeteg Gondozó E/yeiület n-tgy körítse! fiókjának val.-\'s tmánya ülést tartott, amelyen többek között (lhstároz-ták, hogy „a h.l I jegyeseinek" fels-gélyezásére mint mi.idn évben, ugy az id;n, 1923. évi február 4 én is — nagy pikniket rerdíznek. Az egyesület piknikét az égés/. vrr a mr.gyar néplélek mor.i!kulturai fejlődésére olyan hatása volt, amelyet a világirodalom egyetlen köl tője sern ér heteit el a s.»ját nemzeténé\'. A francia romantika, az ide á.\'ok kultuszt*, a légies szerelem világa őssteomlott, amint »z első realisztikus regény, az első naturalista novella vngy a modern lira első erotlkut szonettje megjelent. Ez a modern lira és naturalibta irány u szerelemből, mely eddig a Sziv érzelme volt, ax irodalomban is vérkorbácsoló szenvedélyt csinált, amely pusztító erejével reátapos erkö\'csl törvényre, társodalmi rendre, családi tűzhelyeket olt ki és családi békességet borit lángbe. Ez a modern erotikus lira, amely a 19. század végén és a 20 százod elején a mi irodilmi életünk felületeit Is borzolgatta, a magyar nép lélekhez nem tudóit utat törni m jgá nok soha, nem tudott utat törni, mert a magyar nép szerelmi ideológiáját a Petőfi képzelete irányította, a Petőfi képzelete, amelyben mrgyéb;n itmerik fényes sikeréről. Aíért már előre is felhívjuk n ka ni síi uri társadalom figyelmét. — A bezkórház karácsonyfájára adakoztak; B-rteserdő mester 12 drb. karácsonyfát, Lu k^c« Jenőné 1 kg. cukorka, Sör gyár igazgatósága 25 liter sör, Novak J-Snosné Kisfkos 1000, Tólh Jínos kanonok L-t-nye 1000, dr. Hajdú Gvu\'n 300, Hild Frrenc, N. N. 300 - 300, Artner és Kelemen, Győrfi János-sé, N. N, dr. Fábián Zsigmond 200—200, Horváth Katus, N. N.. Horváth EUmérné, Mon-tusr-o Mari 100—100, Eperjrsy G»bor, Szabó l»tvánné, Horváih és H;rjw.-cz 200-200, K.jdy N., F„t. Istvánné 150-150, dr. Kaufman Ltjomé, Szár.tó G«:\'a, Mária gver-mek, Kovácaics Erzaike 100 — 100, S\'ékely N. városi főmérnö*, B-\'SÓ Jó\'.sef ipartestületi elnök 500 - 500 K Gross FerencAé nagybéilő neje 15 liter t»j, Lőwins-rin Emiiné 5 liter tej, rne\'.y adományokat holísan kötzöni M.íria főnöknő. - Welsa Manfréd utóda. BudajÉPMtről je\'enik: Hir szerint WcisslMsnfréd hilálo^ ágyán a^yik vejét, báró Kmnfeld Móricot ji lölte ki utódjsrak, Weiss J snő, az elhunyt Ifcgidő-ebb. fia, o telepek technikai irányító-át fogja végetni. — A azegényh\'í* részére adakoztak: Bi\'<ó József ipartestü leti elnök 500. R \'j*y I.^iosr.é 200, Horvith és Herjnvect 100. S^abó htvónné iskoloi ig. 100, Klarics Györgyné 100 koronát. — Szakáll Jánosáé réazére L\'hrmann Ferenc 100 K t, Dűrr Knlmánné — a Pátria pótkávégyár igazgatójának nej-— 700 K-t, m;g az egygyermekes ass-.ony rétzére 300 koronát adományozott. — Nyukosz naptár a Krátky tőzsdében kapható. a szerelem a szív érzelme a nem a vér szenvedélye. .Ha én kedvesemről gondolkodom, Egy egy virág minden gondolatom." A Petőfi képzeletéből liárodó tiszta légkör a szerelem ébredését és kifejlődés-t azznl ar utánozhatatlan bájjal vonja be, amely ettől kezdve mint egy virágszirmokból szőtt hófehér lepel borul a szerelem nagy biologial problémájára. „Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál" Ez a szerelem hangja l\'etöfi költészetében. És Petőfi hazája? A Petőfi hazája a „Kapátoktól le az Aldu.iáig" terjed I Es ezen a terü\'eten n Petőfi képzelete tJán minden fűszálai megcsókolt, talán minden rögöt megsimogatott. Ezen a területen mindenütt nz ő emlékezete lebeg; az ő emlékezete le- s — A Délzploi Takarékpénx- tnr r. t ig^zgMősnga az intézet elnökivé Faics L-joí ügyvéd, tb. vm. főügyészt, helyettea elnökivé p\'Hig Lőw nslein Emil pogányszent* p-\'teri níigyb\'tr,Ő» választotta meg. Ugynnikkor Riedlmayer Karoly titkárt, igazgatóvá nevezte kl. — Kereskedők éa iparosok figyelmébe. Őrleti könyvek felűl-•»u hatlan kivitelben, versenyképes á akon kaphatók W jdits József éa Társai könyv- és papírkereskedő-aében, Sugár ut 2. sz. — A Honvédzenekar azim-fónikus hangversenye január 6-án, s.-ombiton \'S\'« fél 10 órakor kezdődik a Polgári Egylet nagytermében a Horthy-inségakcló ja-várs. A műsor k:magasló pontja G\'ieg: Pcar Gy«st suiteje, amelynek különös nehéz zenei része rend-kivűl rutinirozott technikát igényel. A koni>sd zenekedvelő közönség nagy várakozóss I né: a szombati hangverseny elé. — Weissfeld Nnsl éa Somogyi Ferenc, nkik« egy felejthetetlen estet niereztek pompás alakításukkal a MHazudik a ma-zsr4űjzó"-ban, ma]est^ismét nagy nzcrüen fogják szórakoztatni a kanizsai mulatni vágyó közönséget a Magántisztviselők mai Snlveaxter* eati műsoros táncestélyen, mely este 9 őrakor kezdődik « Polgári Egylet nagytermében. Wetsafold Nusin és Somogyi Ferencen kivül még Eppinger Manci, Fischer B5ske, Piéh Manci, Sch-er György stb. is szerepelnek. — Huber EUlke mttvéaz-católye ma este 9 őrekor a C«n-trá ban. Holnap délután 5 órakor pedig Beba-zsúr. Jegyek a főpincérnél. , — A Göndör pár Szllveas-ter eatélye ma este 9 órakor kezdődik a Koronában. Szenzációs fővárosi műsor. — Meghívó. A Nagykanizsai Kor. Szoc. Egylet iíjusiga folyó hó 31 én 8 órai kezdettel nagyszabású Szilveszter estéíyt rendez irtnccil egy-b-kötvo, melyre a tánc\'-tedveiő ifju-s \'got tiszteletttíi meghívj i a rendezőség — Felhívás. N*gykanuaa és Vidéke Kereskedőinek Egyesülete felhívja tagjait és nem tagjait is, hogy ma 31 én délelőtt üzletüket 10 Órakor zárják, újév napj{p padig egész nop zé va tartsák, Uránia. Jön a „Drakala". beg és — idegenek tanyáznak. Oh emlékezet, s/állj le a szivek fenekére: gyújtsd fel, lázítsd fel ezt a nemzedéket, nmely már-már kibékült gyalázntával, kibékült ellenségeivel, kibékült csonka hazájával. — Csak önmagával nem bé» kült ki. Petőfi lelke, ihlesd meg, — teremts uj nemzedéket, amely ne felejtse cl — Pozsonyt, ahol niüvász-sorsod első impresszióit nyerted; ne felejtse el a Felvidéket, Sárost, ahol a keltők versenyén az első babér hullott homlokodra; ne felejtse el Szatmárt, ahol Júliád virágos kertjében barbárok gázolnak; ne felejtse el Erdélyt, ahol lantod a csatjaikon _ összetörött. Gyujtad fel, lázítsd fel és gyűjtsd ösaze minden élő magyarnak a lelkét, hogy ugy stereasék n hazát, ahogy te tanítottál szeretni és a te szellemeddel, a te tempőddalf a te riadóddal induljanak szent kü.-de-lemre az egységes h-ixáért, — a „Kárpátoktól le az Aldunáig I" 108 zalai közlöny — Nagy azllvcaxte/ oat S\'arvat k»h réban 2 előadáatal. Nagy mtglepelé* a kózöi>«>g >»á mára. Az első rlő\'dát kezdete pont 9 Órakor. — Zöldi Márton mint Bajadér. Gond a M»c« mint Zorova Huru. táncot partnere Fekete Lili. Faragó D<nö íi Kffínyi Irén teljesen uj műaorral. - Ax éjféli elő-adá* pont 12 órakor kezdődik. Min deoki felléphet. — S/inre kerül a Búvói szék. Hitlön buciuelőadls — ÚJÉVt AJÁNDÉKNAK legalkalmasabb FILIPF békebeli anyagból kés tüll saját kötésű harisnyái. kötött ét Siövött árui Kábátok-bán, jumpereklxn, blúzokban, kesztyűkben ét nyakkendőkben nagy választék. — Szombathely, Széli Kálmán d\'ca 6. — Uriala. 5, 7. V érakor .Farao hit-rete*. A vexelltég kéri a kóxvaté&et. f»0*y hátinál; 4 fel ai i ói a I el\'aditl i«, mert a reodórtég nem engedétyexl • p ltrk«k he-állltáMt, nehogy elet«enek e cw.ln Ilim a»egteklot*tél<5i Sxilvesiter ette vígjáték ett: .Menótigot koxoroa* vigjtték 4 fakóimban, .Wóeic lévedéte* t-igjálék t felvonít-beo, .0 natiu oo* tigjU<k I (e vonásban. J»uu«r I. éa 2-án: .Vén b<kkancto> é« a huxxár*1 népaiinaü 4 lelvonitban. .Delek-liv király k.UnJxIórtíocl 4 felvooátban — Sx1aháti Élet oj u«bi sxxnit. cikkbea. iiíiom pompát k\'pbea tiis^l be Köt let Imre Buttykay Akót cpereitjérót «* Oíivta hercegoóról A Fúv-ro»l Sxinháxiuk ti ai arató d»r«bja Kom y—Kk»y-Sarkadi mű-vénetéo át mlftJetkit xaegv-ditc-u PjmiIiü Stabe.\'ot -8«íury -S l Ko5o=d tttókjiM 10* heti akuáhUifvl UgkOxeVbbi axaráUao k-MIi Sieoet IJéla uj regényét. mely eme Manci aeci aka- uiaétxnó lenni. Aki e*y negyed évre e/Sfixet es logyea ka j« Mórk Zti*05O.->J re*ény/n»k óttiet fo\'jutit.t ét a kt/i(H«)i tx.itxx Negyedévi t íllicUi 60 > koe. Kiadóhivatal tfudapett Krxtibet-k\'.rut iO. — VadáastélUnyok m gblxható mlnd-itgben lejcokvlbben kaphatók. Mlnde.iféle TX^ak a legmag.t.bb ázban m*gvétetne< Qyenea Lajoa kaiiacxy-otcel üxletéNn. VároifaexpaJota. — Nyukutz nnptÁr a KrátUy tőxadébcn kapható. — A VI Ag-moxgéban még <a»k ma lees látható a Nagymama Kehi Lujxávat ét Váadori Cutxtárval ét Hatty a hirea Amcr kai burletxk király. Holnap h:tMa UjSv nefján .India rejtelmei* eim alatt egy n««ytia»*tu keleti Ditungel tfrtéoet keeul bemutatóra Conrad VeiJt ét UI Dagorcr a etfeiatl p é-gu fdm«jvétx©.5 Íeáéptírel i. Marói. mely páratlanul áll a maja nemébeo a k-.l Old! Mjtó a legnagyobb eli«mer4» hang án ir Hír-tlnben a .Uehlbikl Bű*in«* papig a BJeó Franx Joteph Cieo 93 napig ét a bvda;*»í Ottaia cioigó napig ját.iott. egybuie-n bee. Ked-ie.i ri»:t e>Sadáa. Sxerdxa ét Ctu-Wctók*n 3 ét « én ;edig aj .OrWaatl Siói\' (Jaeo D\'Ark) eimú hai.lmet ftlma\'koUta a modern >in«m.to*ráfiiruk kerül te<ruUt< ra. ■aelyie mix It oly rügy ai 4 dekl&iáe, hogy a Világ tr<oxgi gyS,i ,1 elSjegyx«>t. t» 10-éo j-ln a \\ ilag nyolc.dik c^c^ája Ntgy •t l«eoxá<Wt nieg\'epetét I — Baolam-Dsptáxak ip«rov>x ét Lr-reike-5\'k rétiére kit heiibimbbel. cégoyo-mátta1 It. méx ka, hatók Pltchel FöWp KH kOoyt keretk«dítébeo, Sagykanixtio — Arany, éa •xQitb«v4lUs, Huda. pe»t, Varmegye nt a hét HvaUlot ..rák W—Wg — Zenáaxek ügyemébe! Heged... kki- ét negyb\'fA hozok elt^reodj ben teIJe»eo fritt áru, totábbi mindenféle hangiceralkatréti Itmét kapható Fischel Ful.sp Klal köoyvkereakedéaében, Nagy ka mi tán. Uránia. Jön a „Drakula*4. — X>r. Klllay Zoltán Jogi axemlná i-urn Bodapett, Anlraty-ot 8. ét Sxeged, Haüaviciol-u. felelAtéggel ét bixto. aikex re> kiaxrt eV« t^ármely egye(e.u ét >0<aka- • déaaU Otttet Jo<i viugáifa ét ax ugyvíJi visagixm iegyxeibér\'.et!Rekaprtulác»IMUvíea letrÜágot.táit tx-Sral v.gy lerübea kítx-»4ggel ad akáx e bodepetti. aki, . »iegedi (gM^t-^C- — ÉTtliedok óta ea»««rt le„Jobb ajéfuoaxerek a Krtegaex féU AkácU krém nebr páx wp aUit febéxiíl. tiartj,. «• natalítj* ax axcVrt. a Kriegoee-féle Akáca-•xappafl, mely kellemet, u^itf és tazt ». a KrWgnec-fále Akácfa-puier. mely védi a tdit mlodeo ar<t iiUü.ni-ig «iUo. _ Kapható MladMütl h gyed üli xétiii} Krieíoer rr.av. asectix 8udapett, CáMa-tér " — Hogy a* 016 4Ulmöd k.lUoMtlea k»»eUtexxa»nye.i elkerülje, ne ooUt.xa ,| idóköíöoként ntlvany napon át reggeli eWtt egy paháx Hunyadi Jánot ke»ett.,«et umi A nagykanizsai kir. töri/ényszék tanácsai. Dr. Köri Sxtb » Jen5 kuri .i t-iró, a nagj-kanizíai k\'r tfirvénysték el-nöko a TOsr.. 2 §. a\'apján a t.ir-vénvsxéknél a lanacsokat n kiSv t. kérőképp aUkitotta rn?K l923 évre: /. Polgári tanács: E\'nÖV:- Dr. Eőri ScabO Jenő kúriai bíró, kir. tórvémazéki c\'nök. Bir*k: Dr. S?a-bady l/Srmc. kir. istéki lan elnök, Székfcs PAI lan eln. c. fc!r. kir. tszéki birt", Podo\'ay Jusztin kir. iszéki biró. Jígyzők: Potz Ferenc bi/ó»»RÍ litkár, Dr. Hitzdbergar Stndor t»z4ki Jf«v*ő. A lenác* ügyköre: 1. Nem mvhagvAsbrtl sz4r m »zó* vagyonjogi perek. 2 blriok. rendezési Ügyek, 3 csódügyek, 4 h*zat%A>:l ü<vek, személyi Állapotot lAr^yazó m s perek, 6 kisajAiiiAsi tlgyek, 6 hi\'bzomAnyi ügyek, 7. egyéb ügyek, 8 régi perek és Ügyek (PP. 01 §) //. Polgári tanács: Elni>k: Dr. Fischer J ueí klr. iszéki ttn. elnök. BirAk: Székács P.l lao. elo. c. felr. kir Uzéki bíró, Makáry Vilmos ki\', tszéki blro. Jfgvzők: Pelz Ferenc bi»« s»cl liikAr, Dr fii\'zclberger Sin dor kir istéki legyző. A t«n»cs Ugyköte: 1. N-m meghagyástól sz<rnaTO vagyonio^i 2. vAlló (stb.) meghág.Atból $z*rmazo perek, 3. szerzői jogi j- rek, 4. régi perek és ügyek (Pp. ( 1. §) /. Polgári felebbviteli tanács: El .0*: Dr. Bőrt S&«bó Jerő kúriai bl/ó, kir. tszéki elnök. B.rAk: Dr. Szan-dy Lőrinc kir. tszéki tanácselnök, P. dolay Jusztin kir. iszéki biro. J *(cy zők : Peiz Ferer c birosAgl liikár. D*. Hiix^brrger Stndor\'kir. uzékj Jegyző. A tanács ügyköre l. Feltbbvitt polgári peres ügyek, 2 régi eijArAs szerint lefolytatandó1 íe\'ebhviti polgári peres ügye< 1ÍV (O §) 11. Polgári jelébbvileli tanács: E nok : Dr Flfcner J »ztef klr. tszéki tanács:\'nö\'< Bírák: SzékAcs Pal lan. cin c. íe\'r. kir. isréki bíró, Makáry Vilmos kir. iszéki biró. J.*gyzők: Potz Ferenc bírósági titkAr, Dr. Hitzclber»:er Sándor kir. tszéki jegyző A tanács ügyköre : I. Felebbviti polgári pces Qgyek, 2. régi e j»rAs szerint l-:folytatand > felebbviti pol-gAri peres Ogyek (Pp. 60 §) 3. íeiebbvitt po\'gárl nem peres üityek Kerületi gazdasági biróság (8. 759,1920. M h) Emőke: Dr. Fischcr József klr. iszéki lanAcselnök. Hely. elnöke Mtktry Vllmoí kir. tszéki bir«>. A földbirtok heluesebb megoszlását tzabnhjozó rendelkezésekről szóló 1920. XXXVI. t -c. 43 § 3. bek. alapján ulakitandó vegyes bíróság E.noke: D\\ Fischer Jvzscf kir. iszéki ian*c»e!nök. Hey elnöke. M\'k/ry Vilmos kir. tszéki biró. Rmdes birol tafjti: Makáry Vilmos xir isztki bíró. Podolay Jusztin kir. iszéki bíró. Birt i potiagok : Dr. Szabad/ L/ifinc ki\', nzéki tanícseinök, Székács Pai lan. e n c. felr. klr iszéki biro Büntető jötárgyalási tanács: El nök Dr. Kenedi lnr.re klr. iszéki lanácscinök. Birák: Makáry Vilmos kir iszéki bi\'ó, Dr. AlmAsy Gyúlt k;r. isiílei b ró, Podolay Jusztin kir. ttzékl tiro Jsxyzők: D-. Httzeloer ger Sindor kir. iszéki jegyző. Révffy And ír jogKVekornok. Büntető ftlebbvilelitanács: Einók : Dr. Kcnedi Imre kir. tsz^Kl tanícseinök. Bírák: S ékacs PAI tan. cin. c. íe\'r. klr. iszo-i biro, D/. AlmAsy Gyula kir iszéki biró. Jegyzik: Mitzclbergcr Sándor kir. törvényszéki jegyző, Révffy Andjr kir. iszéki joggiakornok. S Vádtanács: Elnök: J)r_K«r>edi Imre kir. iszéki tanitcselnök. B.rAk: Székács Pal tan eln c. felr. kir. iszéki bíró, Makáry Vilmos kir. is2é<fblró. Jrgyzók: Dr. Hitzelberger Sándor kir. iszéki jegyző. Révffy Andor kir, iszéki joggyakornok. Fiatalkorúak törvényszéki tanácsa: E nok: Dr Kenedt Imre kir. iszéki lanicte\'nök. BirAk: Dr. Szabady Lőrinc kir. iszéki fanéctelnök, Székács Pal lan. eln. c felr. klr. törvényszéki biró. J.\'gyzők. D . H tze\'-berger S-nJor kir. Iszéki jegyző, Rí-Íiy Andor kir. iszéki j »ggya-kornok. Esküdtszéki jötárgyalási tanács: Enok: Dr. Keocdi Imre kir. is\'«ki tanácselnök. Hslyeiles elnök: Dr. Fischer József kir. iszéki tanácselnök. Birák: Székicj Pal lan. eln. c fe\'ruhAzo t kir. tszéki biró, MakAry Vimoi kir. tszéki biró. Podolay Jusztin kir. iszéki biró, Dr AlmAsy Gyula kir.- tszéki biró. Jegyzők: Pelz Fwenc blr^stgi titkár, Dr. Hitzeibcrger Slndor ktr. iscéki Jegyző, Révffy Andor kir. tsréki|ög„ya\'«o:nok A 42. 615/1919. I M. E. sz rendelettel a kir. tőrvényszék területére elrendelt rőglöniUló bírósági tanács : E nök : I) Kcnedi I nrc ktr. tszéki unácselnök. Tagok: Székics Pal kir. <s:éki t. c c. felr. ts éri biró, M ikAry Vilmos kir iszéki biró, Podolay Jus:tin klr. pzéki birö, dr. Almiiy Gyúl* ki\', iszéki biro. Poibiró: Dr. Szabady Lőrinc kir. iszeki laiiűcielnóé. Jegyzők: Dr. Hiize.bcrgcr S tudor kir. tszéki Jegyző, Révffy A\' dor kir. iszéki Joggya kornok. Az 5950/1920. M. E. ts. rendelet értelmében alakított uzsorobiró-ság: Enok: Dr. Kenedi Imre kir. iszéki tanácselnök Helyettes elnök : !>,. Mutschenbacher Edvln lan. eln. c. felr. kir ttzéki biró Btrói tag: Dr. A\'mksy Gyu\'a kir tsté\'cl biró. Póttag : Podolay Jusztin klr. isrévi biró. Jegyzők: Dr. Hiizelberger Sándor kir iszéki Jegyző, Révffy x\\ndor kir. iszéki j >ggyakornok. Polgári egyet birák : Dr. Fiicher Józset *kir. iszékt ian«c«;<nókt Dr. Suibadv Lőrinc klr. iszéki tanács elnök, P.idolay Jusziin kl\'. tszéki biró, MakAry Vilmos kir. iszéki biró Büntető egyet biró Dr. Mutschenbacher Edvi.i i. eln. c felr. kir. tszéki biro. Vizsgálóbíró Dr. Muischenbachcr t. cin. c. felr. kir. uzéki biró. Helyettes vizsgálóbíró Podolay Jusziin kir. tszéki MrO. Fiatalkorúak bírája D-. Mu schen-bacher l o. c. felr. ki\', iszéki biro. Kényszeregyezségi ügyek előadója Podo ay Jusztin kir. i»zeki biró. A földbirtok heluesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről tzóló 1920. XXXVI. t c. 41. § ában em litett tárgyaló bizolttág vezetőjéül az O. F. B tő! kiküldött birák: Bernn A;o»toj ii. táblai r lroi c. feliUhAzult kir. (széki biró é» Kayaer E\'ek kir iszéki bíró. Tanáctüléti és egyet birói tárgya láti napok: I PolgAri tanftes kedd, if. Polgári tanács szerda, I Polgári felebbviieíi tanács Cíüiőriök, II Pol gári felebbviieíi lanáci pintek, Bün tetó főtárgyalási tanács hélfó és csütörtök, Uzsorabircsig üléie e»e. tenvént, Ba-jsető felebbviieíi tanács a h » 1 és 3. szombatja, Vndianács a ho 2. 6i 4. szombatja. Minden hó 2-ik szombatja a vAdtanácsn.k az 1922. december 31. ar. ülése, amelyben a vizsgálóbíró a vizsgalatok Állásiról ét menetéről a vádta-iácsnak Jelentési tesz s mely-/ben a jirAsbir^sigoknak a vizsgálatok teljesítésével megbízó t blrájá-nak havi Írásbeli jelentéseit előadják. (Bp. 116. §.) Fiatalkornak tör-Vényszéki tanácsa, Etküdlszéki fő-tárgyalási tanács, Rógtönilélő tanács cselenként, PolgAri egyes birAk a birák beoszlása szerint, Büntető egyes birák minden pénteken. A tárgyaláson kivül előterjesztett szóbe i kérelmeket és nyilatkozató kai dr. Szabady Lőrinc kir. tizéki tanácselnök szerdán és péntekm d. e. 9 órától 12 órAíg, a büntető feljelentéseket p:d\'tg dr. Mu schenbacher Edvin (an. eln. c. felr. tszéki biró (vizsgálóbíró) bármely köznapon a hivatalos órák alatt foglalja jegyzőkönyvbe A teljesen irÁibs fogNU polgári ítéletek Jegyzékét (Pp. 404. § ) hét. főn függesztik ki. A polgári egyes bíráktól elintézi it ügyeket az 1. sz. blrósAp iroda, a bü ügyi egyes bírótól e intézeti Ugyckci és a fiatalkorúak birAjának ügyeit pjdig a ii. sz. birósAgl iroda kezeli. A bírósági irodákban értesítést adnak a fő\'ajsiiom és mutató adatairól köznapokon d. o 9 órAlól d. u. 1 irAig és Ünnepnapon d e. 9 órától 11 óráig, n ás kezelési könyvekből az énesitésadAst, valamint iratok megtekintéséi köznapon d e. 9 —10 óráig, szerdán (hetivAs.r napja) és orszAgcsvasár napján pedig 9—11 óráig (erjedő Idóiariamban Állapítom meg. Bűnügyekben a jogosultai^ az Iratokat a Tüsz. 95. § aban meghatározott feltételek m:licii köznapon d. o. 9 örA ól d. u. 1 órAig. vasAr- és ünnepnapon d. e 9 órától 11 óráig t Aimikor mogtekiailieltk és ügyeik, ról értesítést nyerhetnek. Annunxio megunta mai olaas politikát. Rómo, dec. 30. O\'Annunxio leg-bixalmesabb barátai megerősítik a hírt, hogy D\'Annunxio külfőldro költözik. O\'Anuniio ugyanis aonak idején minden sxakaxervezetet pártállasra való tekintet nélkül felszólított az együttműködésre. Amikor n fascista forradalom győzedelmeskedett, Mussolini eleinte békéa uton akarta rábírni D\'Annumiot, hogjr akcióját ejtse el, vagy ptdig kiaérelje meg reorganixAlnl a axak-szervezeteket. Amikor ex nem elkerült, a fateisták rnftidenütt fegyverrel támadták meg az egyesületi épületeket. Egyedül Milánóban körülbelül 40 büntetett előéletű bol-aevlkh tartóztattak le, akik D\'An-numio táborába terto-tak. A f*sds-tak cllenségea álláafoglalása k«ae-rltette el D\'AnnunxIot annyira, hogy Ulesxországot elhagyja éa a külföldre utuxék. Monnyl poatapénx van forgalomban. Budapeti, dec 30. (Telefonjelen-tés.) A Postatakarékpénztár köx-lése axerint 1922. december hó 31 ^n a forgalomban |«vŐ postatakarék-péaztári értékjegyek azáma váltó zailaoul 1,725,887 eier korons. A* agyatami Ifju.ág Patöfl fáklyásmanata. Budapest, dec. 30. (Saját tudó-aitónk telefonjelentéie.) Ax egyetemi ifjutág által a Petőfi centeoná-rium alkalmiból megaxcrvezett fák-lyásmenetet a tervezett éjjeli IdŐ helyett a rendőrség december 31 én esti 6 órára engedélyezte. 1922. december 31. ZALAI KÖZLŐN V TŐRVÉNYSZÉK. Az első tárgyalás 1923-ban. A nagykanizsai kir. törvényszéknél január 4 én lesz az első tárgyalás, melyet dr. Almásy Gyula kir. törvényszéki (egyes) biró fog letár-gyalnL Azután 15 ig szünetelnek a főtárgyaiások. Január 15 én lesznek az első főtárgyai ások, melyeket dr. Kenedl Imre- bü .tetőtanácsa fog tárgyalni. A január 4 iki tárgynláson S:o\'.es Mihály 24 éves kiskeszthelyi íöld-müvesnapszámos ügye szerepel, aki a B;k. 333 §-ába ütköző folytató la&os lopás vetségével van vádolva, m«rt ez év december elején Pollák Dávid.ól egy lóra való szerszámot, kantárral együtt, — Szakács Ferenc kocsisától ruhaneműt és Szabó Lajos nagybérlő istállójából is lopott. Szeles Mihály az ügyészség foglya. KÖZGAZDASÁG. A gazdasági élet nehézségeiről. Irt»: ztérl PÓSCH GÉZA. NtfykanUsa, 4«iab«r Í8. Az a roppant bizonytalanság, amelyet a gazdasági élet tényezői már évek óta észlelnek és amelyben élnek, teljesen aláaknázza a kibontakozás lehetőségét. Állandóan különböző és ellentétes Irányú hírek terjengenek a levegőben, amelyek mind, egytől-egyig a bizonytalanságot, a tarthatatlan helyceiet Illusztrálják és amelyek napról napra gyengiiik a kibontakozás lehetőségét. Ha ma egy elsőrangú közgazdasági kapacitással beszél az ember, az feltétlen biztossággal jósolja, hogy a korona rövid Időn belül jelentékenyen emelkedni fog az entente jólndulatu magatartása miatt; öt perccel később egy másik elsőrendű kapacitás pedig azt mondja, hogy a koronánk rövid Időn belül zuhanni fog, mert az entente követelésében nem Ismer halárt. Mit legyen Ilyen hírek mellett egy szolid kereskedő? Milyen kétségek és veszélyek közöu kell elhatároznia magát a cselekvésre 1 Az első esetben, ha eladja az áruját jól jár, de ha a második eset bizonyul valónak, tönkre jut Ha nem adja el az áruját, akkor az első esetben jut lönkre és a második esetben jár jól. Sorsjáték gazdasági tevékenységet folytatni ebben a bizonytalanságban Kormányunknak nagyon helyes a felfogása, hogy a jóvátétel kérdését rendezni kívánja és véglegesen tudni akarja a jövendőt. Nézetem szerint ez az a fix pont, ahonnan kiindulva lehet némi reményünk arra, hogy bizonytalan hosszú Idók után végre el fogunk jutni a kibontakozáshoz, a forduló ponthoz, ahonnan kezdve talán jósolni lehet a jövendőt, de addig, amíg nem tudjuk és nem látjuk a jóvátétel kérdését tisztán, addig a Az Országos Földbirtokrendező Biróság működése* Harmincötezer házhelyigénylés. — Haszonbérletek nlakitáaára átvettek negyvenezer hold teriiletet. Budapest, december 30. (Saját tudósítónk telefonjelentese) Az Országos Földbirtokrendező Biróság 1921. január 20 án megkezdett működése óta 1922. december hó 3l-ig 35.856 házhelyre 130.218 katasztrális holdat osztott fei. Haszonbérletek alakítására pedig átvett 183 községben 41.819 kat. holdat. bizonytalanság lassú mérge fel-őrli testünket, közgazdasági életünket és a fokozatos lassú elszegényedés annyira erőtlenné képes bennünket tenni, hogyha sokáig tart ez az állapot, már majd a megerősödés lehetőségét sem fogjuk tudni kihasználni. Felületes szem nem érti meg. nem veszi tudomásul, mi a lassú elszegényedés. Pedig a valóságban ma minden ember, minden vállalat, cég, közgazdasági szerv napról-napra szegényebb lesz, dacára annak, hogy ugyanezek a cégek és vállalatok naprólnapra nagyobb és nagyobb milliós nyereségeket mutatnak kl. íme egy eklatáns példa: Békében, ha egy kiskereskedő 10000 koronával berendezett egy jó-forgalmu helyen egy üzletet, akkor szolid tevékenység mellett öt tiz év alatt ugyanabban a valutában az üzleti raktára megért 20—25000 koronát és amellett még egy kis házat, egy kis ingatlant is tudott szerezni. Ez volt öt-tlz évI munkásságának jutalma. Egy clpészmestsr 2000 korona tőkével, néhány segéddel dolgozva, pár esztendő alatt nagyobb raktárt tudott szerezni, házal tudott venni. Általában véve a munkában eltöltött Időnek minden foglalkozási ágában megvolt a kellő jutalma. Takarékos köztisztviselő, vagy vasutas a napi utazási dijait és lakbéreket összespórolva — kis házat tudott venni m igának, vagy szólót. Hol van ez ma ? Hol van az a kereskedő, ha csak nem véletlenül és ritkaságszámba menő. aki 1918-ban kezdte az üzletét és szerzett azóta valamit. Nem szerzett semmit, éppen hogy élt.A jövedelméből, de ha összehasonlítja a mai leltárát, amely koronákban kifejezve talán ötvenszer annyit ér, mint az 1918. évbeli, akkor meglátja rögtön, hogy félakkora árukészlete van. — Számtalan esetet tudok felsorolni. Jellemző példa a vidéki takarékpénztárak, kivéve azokat, amelyeknek földbirtokuk van, mert annak a hozama arányban áll a kiadással. A vidéki takarékpénztár békében a tisztviselőit jól fizette, Irigyelt állások voltak, jól éltek, a tisztviselők jól ruházkodtak, sót még tókét Is gyűjtöttek. Ma a takarékpénztár horribilis kamatokat szed, mindenki haragszik rá, részvé- Valuták^_ r nyel magasan állanak és hogyha jól megnézzük a dolgot, nemhogy gyűjteni, fejlődni, szaporítani tudná a vagyonát, de még a tisztviselőinek sem tud kellő megélhetést biztosítani A napokban találkoztam egy Igazgatóval, aki örömmel újságolta, hogy az ezelőtt három évvel alakult vállalata, melynek alaptőkéje egymillió korona volt, ma olyan jól áll. hogy a tőkéje nyolcmillió korona és az Idei nyeresége még kl fog tenni kétmillió koronát, tehát évenként az alaptőkéjét quasl megduplázta. Erre én azt mondtam neki:- szomorú dolog ez, mert a vállalat elvesztette vagyonának félét. Nem érti. Megmagyarázom neki. ön vállalatot ala pltott, dolgozott sok tisztviselővel három éven át és látszólag az eredménye könyv sprint papíron brlllláns, mert megtiz szerezte az alaptőkét. Ellenben ha a vállalat megalakulásakor nem szerveztek volna tisztviselői kart és nem csináltak volna semmit, hanem az eg> millió kor. alaptőkén vásároltak volna búzát, vagy cipőt és betették volna egy közraktárba, — vagy vásárollak volna értékpapírt, vagy ezüstöt, talán még kerestek volna Is, mig igy rendes forgalom mellett elszegényedtek — Számításom a következő: Ezelőtt három évvel egy vagon buza 50000 kor volt, tehát az egymillió korona alaptőke husz vagoi buiál reprezentált. Ezzel szemben ő öt évi munka után csak tízmillió koronával tud beszámolni, amely-lyel ma cáak tiz vagon búzát tud venni, tehát alaptőkéjének a felét öt évi nyereségteljes óriási munka után elvesztette A gazdát is Irigylik sokan, hogy micsoda horribilis jövedelmet tud kihozni egypár száz hold földből. — A valóságban pedig éppen ugyanolyan vagyoni helyzetben van, mint volt három évvel ezelőtt; a földjét nem szaporította semmivel. A jövedelmével arányban állanak a kiadásai is, anyagi gyarapodás nem történik, sót. Tehát a fokozatos tönkrejutás napról-napra észlelhető. A krízis lesz a jóvátételi ösz-szeg tudása — ettől a ponttól már csak javulás állhat be: akár fizetünk akár nem, akár tudunk fizetni, akár nem. Napoleon 8800, font t0"<80-l 10R0, Dollár 24Mj. Franci* fr*nk 170—76, Márka 36-tí, Otas* Ura 118-23, Oiztrák koron* 3 40-3 65 Ul 1326 —I42\'j, Sxokol "3—77, Svájci fra-ik 410—56. Dinár 2460-2600. Lengyel márka 13-14, Hollandi forint tf>VV45, ffclftafrank 156— !6o, Ura 16 50-17-50 Devizák: Amsterdam 925-45, Koppenhága 480—45K>, Krhxtiánla 442—462, Undon 1078 J 11080, Berlio ?.Q 41 Mitano 113-123 Párli 170-70, Prá*a 73 -77, — Stockholm 629—644, — Zdrich 440-56, — Wien 34.) 356. — Z.gráb 1.00-MO, — "Ne*-York 2326-400, V,tv\\ 13—14. Bukarest \'1326 — 1425, Sofis 1660-17-50 Zürichi zárlati liotlio7-37 A-mterJ.ra 209 5, Hollandia — New-York 628 26 London ,2451. Patti 3866, Milano 2611, Prága 10 50, Bu.U-pcst 2176, Zifjráii 135, Varsó 3-O0, Wlra 07A. Siófis 37o Osztrák bély. 0 70 Termény Jelentési öusa (FissavMíki) 11300-11500, egyéb II3Ö0 4Ü0, rost 7ÖOO-SOOO, takarminy árj* 70CM-7200 s irárpa 7200-500, tab 7400-7800, tsngerl 7100-7300, repce 14000—14600, korpa ÓOOO 5101, kólei 8500 -9000. Budapesti állatvásár! Marh.ihus I r. <uí«l>en 340 — 450, hátulja 380—480, eleje 3*0—430, II. r. agéíibeo >4 »—320. hátulja 200—340, eleje 2o0—230 Növendék marha: 1. r. egessben 145-IS6, •:-r.u (ÖNSH bórb) 660-676, Késsiet : Nagy* is-tcha 35, eladás 32, — Növendék marha —, eladii —, borjú —, eladás —, Marha-"f.»r 520-560, borjubór lOOO-lOiO. BUka , eladva —, Juhhus 280-320. Sertésvásári Kaibaj ti t 63>, Kikelt délig 400, Öreg - Grosz és Társa bank- és tőzsde bizományosok Nagykanizsa, Sugár-ut 1. I. ameleí. Sürgönyeim: Bankár Nagykanizsa Telefon: 321. Értékek a magánforgalomban: Általános síin 138tA), Salgótarjáni 68000, Hiraa 14300, Klotild jKOW, LipUk 5200 Kenyérlázadna Oroszországban. Belgrád, dtcemb. 30. VA No oje Vremja rigai jelentés nyo nán közli, hogy Orosroi siágban az idén is megismétlődnek a tavalyi éhins*g borzulmai. Négyszázezer véglegesen elkeseredett paraszt D loros> ország bői Moszkvábi indult, hogy a népbiztosoktól kenyeret követeljenek. — Útközben már eddig is nagyon sokan éhen haltak. Az éhezők feltartóztatására a szovjetkormány erős csapatokat vont össze. Nyilt-tór. Búcsúzó Nagykanizsáról — fiamhoz Dr. Hoss József kaposvári plébánoshoz, — való elköltözésem alkalmából mindazon rokonom, jóbsrátom és ismerőseimnek, akiktől személyesen elbúcsúzni nem volt időm, ezúton mondok „Isten hozzád" ot. özv. Hoss Józsefné. Felelős szerkesztő Benedek Rezső. ZALAI k\'OZLÜNY 1922. december 3l. Meglepően olcsó KARÁCSONYI ÁRAK! fin««l Hemttpocn férfi- fio$lt6ar«kr» X MSI ruhaWmtt. dupla wéla*. ditaUzIntibsa W» X KII kMiUa cint. 130 (in. jzíIij, tiszta gyapjú 2350 K Vileorak. ralnítn Jzinbaa . 2110-181 NrMitt*yk*lm*. teoli/. cjÜoí. drtilszintVtsa tttO * KKáli xlnliésD fífíilidr./kelmík. 150 <«ri. -9J0 K nagy FARSANG FLEISCHMANN ÁRUHÁZA, BUOSPESr, KÍROLY-KÖRUÍ 24. í hítsn cljdóira kcröl a+iis okté árban töM» tz«r dirab siBvet. grtmdin, kvton. búrchtt itt. marzsdékok! óriási választékban KARÁCSONYI ÁRAK ! S:hJ\'.t:wii vsl:r. fasel. bírthít...... 425 ( Ku-nmÍMoa W5. ili i Kj,. wí>s, icpHir, íapedcvásxon da-r.i j*d?.*!• i\'.\'-j\'t « o q V választékban I &oHvt4i oJx és gyroektk rc\'száre, párja . . . 17 * RSiiiian Jub!fc.s::;méUbct nagy választék Pilhivom t. vevőim figyelmét folléllcr. fígyefjen a címre, vásárlás e!őil saj&l érdekében okvftttenUI toJrlntse Mog kirakataimat Apró hirdetések ifafcb bt! ■inak. A OfS.llU*«l ifnt -,t. • lAm. ICAIIANUOI.O .;i.C«.»ik twIjUn {. A.«y Jáno4 „. io. ntni»Mr»ár<kri4 l«<n*f •jir^oiik WUS. ».Wrltp ilM.I. | IRODAáTHELYEZÉS S IngotUinforgúlnií irod.-m »gy<|-re Szemere-utca 4 b. s zbm elolt ven. Szigrcszf Lászió J9J! Telcíon: 283. Harak adíi-rélrlí. Vrodcgtük. ödet«V. 0-let tirsulíiok. lakit ii pínzkílciöi k«z*a1:tís. Földbirtokok, tréí*rfokok, blrtekíírltUk. malmok. bsl.itonl viliik kizvaüttic eagedi-lyezve MOmiwFMbirlokrtndftS Qiróiig áltel r1»«ftk N>o>t Uu. Ffr,! 5 Kereskedők figyelmébe! K"ie u l\'nia IMr.M.n.ilUiiij-yAr gyirt uiniijTHil. I.cWl- <1 pZníUj.ík, rtlikü&i. wÍT«- Urdl. clKirmiilrcik ifim^ctt cylnu*. Kínom körAruk. Unió aőrdisxmü.\'jrugyár, tuí-pest Cam-ar.Ich u. í9. Clzdís csjk csgrcsslitékiuk ÍL, B oldog újévet kívánok . -nft\'>zi u ttkiink szíves pi>r. iu\'<6\'f, u. >*ízin lén •n:nd:tj cipész és csi^mrutia ips \'os é*s minden jó barAmmnak Németh Lörsncx kaptafa és sámfa küs:ltö meitar Sugár-ut a „Pofgérl úgylet" kapuján a bejársf. Ytfceli. Clra • ku: Könyvvezetéshez szükséges ji.idf.)f»;t.> üzleti kö«tyv kisebb és nagyob • méretekben. Forgalmi adókönyv Ltvél- és szám arendezők Gyorsfűzők mindenféle Írószer legolcsóbb n«pl irou kap-, lók FISCHEL FÜLÖP FIAI köny.-- é* papiniruhizibzn. Nagykanizsán FestéstI és tisztítást H I «lumin UIMlvncrtKtUutl I RÓZSflGYÁR, KflPOSVfiR I I János modern clp6szU2letébtin Nagykanizsa, Oaák-íér 1. veit clpí rt iiyAR j-sigs e* kiv.ilő gc>n-dus ktszicciéncl fogva n lo. jtitár.y^stt-b. Ójímí vUivxték kézzo! dol^^ott T.keto fs ssine* beksz, chcv:e»üx, szarvas, antilop, lakic, se!; cm és b»(»onycip<\'kben Gyermekcipő külónlagesséseK I Boldog Ujéuet Kíván üzletfeleinek (s jób;;rátc.inr.k Práger Ferenc mészáros Zsoldos Tanintézet Budapest, VIII , Dohány-utca 84. Teleion i. 124.47. a ieglobban kéízlt alö magánviiigáKra. Boldog Újévet Kiván t. rendelőinek s tov. I>\' i párt-fogá>uk>l kéri özv. Goldstein árminné azücs, Kaalncsy-u. Disznótoros Szíiveszfer eit tesz a MARKÓ-féle vendéglőben, ve:, re u icWzsvctidógeke\' v.»!ami.it m. e. közönséget lisztchttet n eg. a vendéglős. XiiUnö ó és u] borok. Un iic.bln tiiiitj\'i\' Boróka-kenőcsötil KU !/s4ty tr» 150 K. N»zr i\'í«\'y I" 2l>0 K, Knphnló mliiiUo g) óny t icrturbnn. VI Mit ■iílVG\'iZ<« ■ KOÍNOCHÍmn.T. DtíisaiU JX.RÍdiy-,.12. ( köt J-i tor-VCÜMSZolaW, * \'i-rtcs mcllik-helyi\\é):bvl ásl<>. s.íp k<r:«el clUtcti i>ri " m^yC-.urg n , J4 Bővebb írls IIm^omI iA : Csurgó, Erzsébet-utca 517. Vadászok és uradalmak !•" llsyclmébal Wesz^k * ri:"|\'tniínnL v.jiő a ictrni-cLi.ai.l) napi áron IU-rc:i{ Hauhyány S rulmann fáié hi«bí-"omAnv tuajdo. At kípe ő uaoinárszecHŐdl (Vosvármegve kö\'mcndi jArés, vasúti állor.íis r vt bérgazdaság t\'éflói l»hla\' és RftZdJaSgi ípfll.-icftkct 1923. ó»l októberi tői kczdfd.ilct\' 12 óvro bérbeadó. Bfiveb!t fúlvi ágo-.iiftst nyuj\': Herceg Batthyány Strattmann Jogügyi Igazgatósága Szombathely, Klrily-utci 3. SS. tki Ismert kltUnb zamatu uj bor méjj mind g kapható 50 k.o>ónéért BRUHCSICS JÓZSEF KSSSS\'.ÍSSfS Kívánatra házhoz ssállltom. - TKI.KFONi 310. azáM. - Megnyílt fegnyilt SZABÓ ÉS KÁROLYI villany felszerelési vJÜJalala ERZSÉBEf-TÉR 1. SZáM AUIT - A VASKMHXK MELLETT, - hot a lejj-jumnyos»bb:«n és !\'jjg:y<\'rsibban eszközöllet-nfk e gzp.kmábti vágó ö\' a.-cd munkálatok Javításokat este 9 óráig asiközlünk. ^adbőröket, nyulat, rékáf, nyostet stb. Ingmagaaabb árban vass tu«i;kamk«4l Csangary-ui 23. ÁlBó erdőt. kitermelt fát fviml. \'I •I\'rnoyis-.ghen VAvárül ROHOZ ÖDÖN f.iorrarlJ, Budipts\'. V., S-u\'Qy-U\'Cd \'\' Tcicfon U5—70. ,„, [OooOoooGOGoooaaooeonDnoQooQQoo^^^^^^ Könyvnyomdai munkát *....."Tr: ~ Könyvkötészeti munkát 8 u. m.: Szópirodaimi művek és iskolai Q Könyvek kötését, aranyozását, pénzinlé- n zetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek ü beveteli és kiadási napiók, pénztárkönyvek irattaskák készítését erős, tartós S kivitelben jutányos árak mellett vállalja U - m u. m : Művek, folyóiratok, me^hivók, eljegyzési és esketési \'-árlyak, névjegyek számiak, levélpapirok, boiitékok, irodai! üzleti nyomtatványok, falragaszok, röo-lapok, gyászjelentések s mincl en e szakba vago munkákat pár óra alatt koszit Zala^ésJByarmafj \\íü- decgnib.r 31. ZALAl KÖZLÖNY s nvásár400 koronától! Egész vég vételnéS nagy engedmény! Legnagyobb szövőpamuf raktár! SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA e™ b,n •tér SZAHTO VILMOS TEIEFIH EOlVÖl-TÍS 20. NAGYKANIZSA flz Országos FöldblrloVrendeiő Bíróiig állal ■ngcdAytiett Ingatlanforgalmi Irocéiínjk HIRDETÉSES: Eladó földbirtokok: 400 holdas kitermelhető erdó>i"rtok Fehérmegyében megfelel\'. gazdasági épületekkel 100 holdas birtr-k Somogyban, gazdasági épületekkel. éli és holt felszereléssel. 02 holdas birtok X,-l«nu;;y.h3n, gozdasigi ér illa ekkc! és megfelelő úrinkkal 17 holdas Mrtok épulel nélkül ZaUmegyeben. 3 hol <as ssőlőbiitot Zstamegyében, le\'jes >/ól<5»*eti (ibuNié^cl, ■« holdas s«ól\',birtok Nagykanizsa in?»lett, lakóházzal és gazdAsági épülettel Földbérlet: w 03 kaUs*trál>« hold*s piinia szántó .Vesz-prémnic/yéb. n, - el-gcndő gazdasági épii-lettel, telje* tV> éi holt lelszeteli.ssel A bérlet még 11 évig áll fenn. Eladó malom \'/. lamegyéoen, járávi székhelyen, nagy e i eletos gőzmalom n-.pl 2\'/, vagon őrli. képoiéggel és megfelelő lakással. Eladd házak Nagykanizsán: Molt-rn emeletes palota parkkal cs gazdasági épület, kkei A Fő uton nagy kiterjedc.su házcsopoxt Modern kertes csalnol ház, részben a l«kái el\'ogU ható. Nagy kertes-áz főútvonalon, nagyon szép fekvéssel és nagy lakásokkal. A víros belterületén lakóliáz, egy holdas kerttel Alkalmi vétel A város belterületén családi ház, elfoglalható lakással úi kerttel Beköltözhető családi kertes hiz, i^észsé-gcs utcában. Kisebb kertes családi ház. 2 sxohis lakás azonnal bekolt -zhelő, tnellékolcában Főútvonalon nagy üz\'etház, átvehető üzlettel és lakással. Főútvonalon iparözemnek lerendezett ker-teshix raktárukul cs us elhe\'.yis g«el. Fei.ticken kívül Ióbb családi, I k.> ós üzletház, mindeu nagyságban, ic-zbcn beköl t-ízhetéssel. Vldókeii különféle caalndl o» üzletházak, vendéglők atb. cindók. Érdeklődés esetén válaszbélyeg kéretik! legqlcsobb ovál-. kör- és képkeretekben STERN J. KáLMAN ílvegezési vál akta jsjt Nagykanizsa, Kazlnczy(Vasuti)-u. 17-19. t!n<« U2bniun4iii állandóan raktáron tartok m.ndennemü téblalluege-ket, képeket, tükröket I! Epületek beiivegetéso helyben óa vidéken oszköiölhetfiu. Magyar PIAXmo ek r. t. Hu.lapaat k»pvta»lflaa<e. Taurll £timmlraUt&r, teheráru favaroxaií, *zeni6!y-fuvnroxás, J*vltó-iufthely, benzlu-araaltás. Tele,": Tirh&S-UtC*. Telefon 183. Igazgatósát.: Fsi-ut 8. BJzár-CpUlfit. Telefon: 356. Nagykanizsai üutöforgalmi RSsxvénytirsa.&g NAGYKANIZSA iwr Príma tavassí busa vetőmagra, 80 klg-.-os ii-.étct!i:áoún\'<rni 13.500 korona, Jilinentes k">lc»<>n.sáVjainVb«ii tb dunánluli Kladúillomás, nt«>;r(iiJo!é-sckel az elLntrték teljes lefizetéseiéi együtt Janunr S-ig fogad el n Zalavármeoyei Szövetkeze i áruforgalmi Részvénytársaság Nngyka.ilsaa, Fő-ut 8. SCr(«a;eim: rutára. T«!«{no»ilm J*;«, T. C. Tis.-tcl.ttel éricsitem a n. é..kö zönsé^ci, hogy a Kínizsy-u 38 sz alair levő Kovács G\'bor-féle sütödét á;ve:icm és r. sü:ó>i január 2 ún megkezde \'n Naponta reggel 8-tól 9-lg vetés. Kérc.rt a n é. közönség l). pártfo 8*8*1. TisztoüUct Takács Nándor •ütdmester. FIGYELMEZTETÉS! Siipy nycrsfti j..y.k<s*le cink rn-idot ed-Uk arra. h vy a Verc kcdelwtl lenje gcsen olcsóbb áron elUUuss k o ki-v.si.i tcrpentincs .Pyiam^jn\' krému.el A koz<.nié;t \\aját c.ilekét\'en cselekszik, ha s:ák cvlelet M-rjószn ft-dozi, mert, In - ket«sieedők ké«zl«:«t ki oyynsk, már cstk jóvul drágábban tesz t osxe-rezhetó * .Pyrom*. A «y.-n árak már is mir.asabii-k rs további úr vallomások viui at- k. A lerpenHi-ct ,Pyram° évekig c.lclutó, s a gyar mely a »z ikafában a legelső és leicnigyobb -garantálja, hogy a mii ,1\'yram* cij>5-kiciiiniiljobb.it, i(ikcletcse\')\'üels«i;ijv5to előnyösebbet c|m»UiUií nem l;het BENES TESTVÉREK veovesiEti ovír rt. :.11 <lj/ir. llLi i.[...t, T.iu-..nr, Wl.n Hutter szarvasszappan GYORSAN ti JÓL TISZTÍT ÉS KÍMÉLI A RUHÁT QUITTNER ARTHIIR Telefon: 394 Telefon: 394 ha\'.áaig;llaK «ug:odólyaxott víltanyazorold NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-U. 17. KI vállal világítsál voxo\'ák o , motorok, o»lllárok, val>mlnt tolofonok-, oaanfcok <a jelxo-kéaxülókek foiaxoratáaét, kaatóly-vlllnmharltó borondex aét. Mlndon nexnü vlll^inoa munkálatok gyorsan osxköxöltataak. Bzakaxortlan vtgzI xuotorok aJrati»koro«olé»<-t. Mln.\\oanomQ égrök raktáron. Leghasznosabb és legolcsóbb ÚJÉVI AJÁNDÉK egy pár Miltényicipő HILTÉNYI SflNDOR ÉS FIA CIl\'ÓAKtlIlAZA NAGYKANIZSÁN, Fő-uton » vAroa palotájában. j;j) Butorudvar„„ KUisMMk. tS«IU. UrpItoUrvA, tr*4*kM«a- -C«l4i»k, lik. UgJuUiyiubtia btutruktUk ^ íthwarcr Lipót és Testv4r« Upcat. VU^IUrafa-u. J7. Weu«Uoyt-u.k«rH<iaa(M 18076 —922. Felhívás. FtihiVűlnak a hadirokkanlak, hadi-izvegyek ós orvák, hogy a január havi nyugdijuk felvétele végeit, az slAbbi betűrendben és napokban jelentkezzenek a vAroshftzftn. I Hadirokkantak: Január 3. napján az A, B, L*#,D, E, F, G betűvel kezdődő nevü*k\\ Január 4. napján a H, I, J, K, L, M, N ís O ueiüvel kezdődő nevQck. Január 5. napján a P, R, S, Sz, T. U. V és Z betűvel \'ke?d<5dő ruvück. II Hadiözvegyek én árvák t Január 8 napján az A, B, C, D, E, K 6 . G hetuvel kezdődő »evüek. Január 9. napján a H, I, J, K, L, M, N és O heiüvel kezdődő nevüek. Január 10. napján a P, R, S, Sz, T, U, V és Z> jetiivel kezdődő nevttek. Nagykanizsa, 1022. december 27. Polgármester. Ö LÖNY <i\'cen\'b"\' 31- mr Dunántul legnagyobb, legolcsóbb, legmegbízhatóbb a KISFALUDI ÉS KRAUSZ divatnagyáruháza az Arany Kakas -hoz Telefon: NAGYKANIZSA T*iefo": 374. Erzsébet-tér 21. szám 374r Eladás nagyban és kicsinyben. Nagy válaszlék! Női szövetek Bel- és külföldi tiszta gyapjú ruha- és Costüm-szövetek Schottis, pepita és csikós divatszövetek Női posztók Qabardin és Voil szövetek Velour kabát és ruha szövetek Sötétkék és fekete szövetek Couveleottok és Damentuchok Olcsó duplaszéles szövetek 550 K-tól kezdve 650 K-ig Férfiszövetek Angol divat férfiszövetek gyönyörű kivitelben 1923-as mintákban Férfi átmeneti és kabát szövetek Smoking, frakk és zsakctt szövetek Cérna Struksz kelmék Férfiszövetek 1500 K-tól 2000 K ig Olcsóság! Fekete és szines Clottok, mindennemű bélés áruk Selymek Creppdeschinek, Crepp georgettek Sat de schinek Liberty, Scharmois, Pongis Fulardok, Sat de Lyonok Duschesek Taffet, Armóur Velour bársony, Velour schiffon Selyem bársony Plüschök Karakul Krummer Mosó áruk Etaminok, Grenadinok Opálok Himzett batisztok Gyapjú delainok, mosó delainok Creppek, Voillok Selyem batisztok Himzett mollok Dirndlik Angol zefirek Oxfordok Olcsó áraki Kelengye áruk Agyhuzatok, tolltartók Damastgrádlik, párnahuzatok Lepedővásznak Batiszt schiffonok Nacjrág köpperek Lencérna vásznak Rumburgi vásznak Ágy- és asztalnemüek, törölközők Kerti abroszok . Pamut- és lenzsebkendők Házi szövött törlő és törölközők \\ Kése áruk Kötények, női ingek Fejkendők Mosó- és selyemkendők Vállkendők Szövőpamut Szövőcérna Strucpamut Vigónya pamut Berlini kendők Agy- és asztalteritők Regenhart és Raymann világhírű, damaszt asztalneműiből óriási raktár. Farsangi újdonságok naponta érkeznek!! Nvoomimi « í»plui«WoiiJ»ok fttiu k Gyarmati könyvnyomdáim. |