* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
11.4 MB | |
2010-02-19 15:06:53 | |
Nyilvános 1477 | 4022 | Zalai Közlöny 1914. 059-067. szám augusztus | Zalai Közlöny Megjelenik hétfőn és csütörtökön 53. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Nagykanizsa, iqi4. augusztus 3 53 Ik évfolyam. 59. szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY Mafjalanlfc hétfőn íi cmütArtőkSn. fclöfliitéil Kiflit ívie 10 Veron., Uli.f, 8 horont K.jy.dévr. S koron. ÍO KII. - £„,, „Jm ,0 fl||- Kelair.1 lic,\' ItclXlí Búnelcovlch Jinos Kií.icrkcüti): Kömény László Izirkuztiiég él hladíhliiUl Diik-tér t Az utolsó útnál. Kik voltak 6k?. . . Miért, hogy ahitat-tal emiili nevüket minden jó magyar?! — Miért, hogy ugy szomjúhozta vérüket a zsarnok ? Életük története felel erre olykép, mert hósök voltak, hazájuk és szent meggyőződésük makulátlan vértanúi I Mert példájuk a mi ezent örökségünk és reményünk a jö-vóre, hogy a mely népből válságos perceiben olyan férfiak támadnak, mint ők voltak, Isten népe, mely élni fog időtlen-időkig ós megküzd a poklok borzalmával is. Hős volt valamennyi. Szabadságharcunk legfényesebb diadalai fűződnek nevükhöz. Leikök itt járt. A szellő suttogása, a vihar tombolása, a zivatar s a szélvész dúlása mind-mind az ő szavuk volt, hogy jólétünkben figyelmeztetésünk, kétségbeesésünkben vigasztalónk, elbizakodottságunkban vissza-téritónk. gyengeségünk, puhaságaink közepett aoélozónk legyen mindvégig. S most felkeltek. Lelkünkbe bátorságot, szivünkbe merészséget öntve, felragadtak mindnyájunkat megaoélozván izmainkat, zsolozsmát adva szánkba, hogy menjünk, induljunk, ott legyünk valamennyien, nem félve, nem remegve, nem rettegve, rettent-hetlen bátorsággal, vitézséggel eltelve álljunk oda elébük, akik eddig féktelen gyűlölettel, oktalan vádaskodással, megtorlatlanul szórták szitkaikat e sokat zaklatott, tengernyi vért áldozott és nyomorgatott nemzetre, a világitéló széke elé hurcoltassanak s a magyar nemzet tűz és vérkeresztsége mellett és közepett vonassanak felelősségre mindazért a sok bűnért ós galádságért, melyet felelősség nélkül állandóan, minden ok nélkül a nyakunkba zuditottak s szivták vérünket, harácsolták el verítékkel megszolgált kenyerünket. Ott áll a magyar ismét Nándor-Fehérvár előtt. Az elhunyt félistenek lelke feltámadt njra, hogy bátorságot, harci kedvet, félelmet nem ismerő lelkesedést öntsön a lel- kekbe b vigye, ragadja magával 0 diosó múlttal dicsekvő, sokat zaklatott nemzetet a nagy, a régen sürgetett s tán uIoIbó leszámolásra. Ne féljünk, no rettegjünk. Aoéíozza meg sziveinket a felettünk élő s bennünket mindenkor gyámolító hatalmas Ur a magyarok Istene. Itthagyott véreink jajveszékelése s kétségbeesése ne csüggesszen bennünket, a haza szentsége, utódaink békés, nyugodt jövője legyen lelkűnk inspirációja, kiknek imáitól kísérve lépjlnk őseink, diosó elődeink meg-becsülhetlen nyomdokába s egyetlen Z80I0Z8-mává alakulva zengjen ajkainkon a nagy nemzeti ima: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar I* Ti podig itthon maradt, könnyező édes anyák s árvaságra szánt apró gyermekek kulcsoljátok imára kezeiteket s ébredéskor, lefekvéskor küldjétek imáitokat fel az egek Urához, kérvén ót, hogy fegyvereinknek dicsőséget, fiainknak védelmet, s a sok pirou- A jókedvűek. Irta: Sebők Zsigmond. Valaki bizalmasan megsúgta, hogy a Piroska kezét megkérték. hittem, rám szakad a hát. Le-sújtottan támolyogtam Piroskáékhoz, ahova bejárón voltam. A kertben találtam Piroskát. — Igaz, hogy megkérték ? — kérdeztem re mény és kétség közt ingadozva. Piroska felém ford totta okos, barna arcocskáját és vidám, fekele szemei pajkosan csillogtak. — Ugy van barátom, megkértek. — És maga? Erre mar nem felelt. Félrefordult, barna haján kívül csak a ffllét láttam h az néznivaló, helyea jószág volt. — Mit felelt? Beleegyezett? Ne kiuozzon, beszéljeu . . . — Csak nem maradhatok vén leánynak I — szólt végre halkau. — Eszerint ... — hebegtem, — maga menyasszony ? Mély osond következett egy darabig Lesütött 1 szemmel, mozdulatlanul álltunk egymás mellett, majd Piroska ismét rám tekiutett és kigyulladt arccal, indulatos haugou ezt kérdozte : — Miért nem kért meg, Józsi, eddig ? Miért nem kér meg most? Mire vár? Az utolsó szavakat már csaknem sirva mondotta. Hangja remegett. Elíuladt a szavam a boldogságtól s ozt dadogtam : — Megkérem I Még ma. Keidig is megtettem volna, ha merem. Hazarohantam éa feketébe vágtam magamat. Útközben néhány frázist morzsolgattam, amelyokkel bevezetem majd a nagy lépést, eközben azonban mind határozottabban éreztem, hogy a világ forog körülöttem. Miuél közelebb értem a házhoz, annál jobbban fogyott a bátorságom. Mikor benyitottam Piroska apjához, aki ügyvéd, alig álltam már a lábamon. A papa az Íróasztalnál ült, izgatottan szántott egy recsegó tollal a kek papír lapon. Kétszer jónapot kívántain és háromszor köhintettem amig észrevett. — 8zervusz öcsémuram 1 — szólt föltekintve az Írásról. — Ülj le. Mivel azolgálhatok ? — Életbevágó lépés vezérelt kedves bátyámhoz, akit ugy ismerek, mint boldogult apám legjobb barátját ... — kezdtem ünnepies hangon, melyei azonban sziute elfojtott izgatottságom. A roppaut kalamáris körül veszett táncot jártak a vaskos toll-szárak és a patriárkális ludtollnk. — Életbevágó lépés ? — kérdezte sajátságos merev hangon. — Szép. Hát kit akarsz bepörölni ? A váratlan fordulat teljesen kizökkentett sodromból. — Pörölni ? — hebegtem. — Senkit, Leendó apósom azzal a félig könyörgő, félig emberevő tekintettel nézett rám, amely azoknak a sajátsága, akikben nagyon dolgozik valami elfojtott düh. — Hát akkor mit akarsz velem édes, kedves öcsém ? — Osaládi ügyben jövök . . . Re sem fejezhettem a mondatot,\' közbevágott: — Családi Ugy? Hát rám tartoznak a családi Ügyek ? Hát van nekem a családi ügyeimbe beleszólásom ? — De ez az ügy mindenesetre bátyámra tartozik. Erre fölkelt éa részvéttel nézett rám. — öcsém, te még fiatal vagy, te ehhez még hogy tényleg a valódi „O s r a m"-lámpát kapja, ugy már a vételnél ügyeljen arra, vájjon az üvegkörtébe az „OSRAM1 név be van - e marva. — lí védjelzés nélkül „Osr a m"-drótlámpa nem kerül * forgalomba. — Valóili Osram-árótlámpák kaphatók: Villamos müveknél, szerelőknél és minJtn stakmabtU üzletben. — Magyarországi képviselő berendezett raktárral: Pingcr és Fia. Budapest, VI., Hajós-utca 41. «. 9 ZALAI KÖZLÖNY AUGU8ZT08 3. kodás és szégyenkezés után sikert adva babérral, győzelemmel jöjjünk vissza onnét, hol a halál megszokott ismerős s ahol a bosszúállás istene kérlelhetlen haraggal osztja irtózatos osapásait. Jó lelkű ismerősök, édes magyar testvérek, akik e boni tűzhely megvédésére itthon maradtak s akik a sors kedvezése folytán kedvezőbb anyagi körülmények közé jutottatok, tárjátok fel sziveiteket, nyíljon meg lelketek s erszényetek, vegyétek pártfogó gondjaitokba az itthon maradottakat s a hiányzó atyai szeretetet pótoljátok mindazoknál, kik imádkozva, lelkoikben ott kisérik szerettQket a csatamezőn, bol a halálhörgés, siralom közepett annyi sóhaj száll ég felé érettünk 8 e sokat szenvedett magyar hazáért, Isten, te pedig ki annyiszor mellettünk állottál, ne költözz el e nehéz órákban tőlünk, elédve borulva könyörgünk, állj mellénk 8 légy közöttünk; álld meg népedet, segitsd fegyvereinket, sújtsad elleinket, hozd vissza véreinket, hogy a győzelem után ismét egyesülve egy zsolozsma szálljon hatalmas trónod felé: Magyarok Istene, mindenek vezére légy áldott ott fent. költözz közénk megtévedett fiadhoz. Ámen. — A Kotori takarékpénztár r.-t. a betétek után kamat-lábat 1914. julius hó 1-étől 7,%-ra leszállította. A háború szükséges. Ez a rendkívül itgaló s félelmetesen érdekes felkiáltás iúg végig ai öreg monarchián I öreg tapasztallak kétséggel hurrák föl ősz szemöldökeiket s huzva-voulalotlan válaszolnak : .lehet, uem tudjuk. De hogy nem sokára kell valaminek bekövetkeznie. — bizonyos!" A fiatal gárda tudós óriásai merészebbek, de annál kevésbbé higgadtak : .Kell a háború" - mondják. Ára az indoklása eme vakiueró kitételeknek nem tárgyilagos, mert vagy a szenvedély, a bosszúvágy lángoszlopa ég vérpirosán —• hirtelen szavaikban ; — vagy púdig a politikai rövidlátásukat bizonyítják Önkéntelenül, - a helytelen nézópontbol tekintett perspektívában Kell-e háború ? Ez a komoly kérdés I Próbáljunk, kíséreljük meg a kétségkívül nagy horderejű kérdés-uek higgadt tárgyilagos választ adni I Mai nap, mikor — mint mondják, vagy inkább mint éu szoktam mondaui — dul-ful a kultura s monumentális erkölcsi ós fizikai óriásokat teremt, — bizony, bizonyos ellenszenvvel s fölényes sajnálkozással tekintünk arra az embertársunkra, aki háborút kiált — a vérlól félve reszkető kullur magunk közé 8 azt hiszem, hogy uem is igen akad ember, ak n a kultura mára csak egy keveset is fogott, hogy vért, háborút s ezer , veszedelmet óhajtana. — Ez természetes I Van azonban egy mondás, amely talán éppen most nagyon aktuális. Ha békét akarsz, viselj háborút I Góndolkozzuuk egy keveset s talán megismerjük mindazokat az okokat, amelyek belólünk kikényszerítik ezt az elhatározást, hogy a háború mellé áldjunk. .lia békét akarsz, viselj háborút", ó milyen igaz ez I 8 milyen szomorúan igaz ez I Miért igaz ez? Mert élűi kell I Mauapbág az embert nem a személyes bosszú, vagy vérdüh viszi az ilyen borzalmas konklúzióra, hanem egyszerűen az a szánalmas körülmény, hogy élni akarunk. Éfteez az élniakarás ép ugy vau beoltva az egyes goudolkodó, vagy nem gondolkodó emberbe mint a tömegekbe. Az érvelés ugyanaz, csak a kontúrok nagyok az okadatolás vázlatán. Annyi történelem-statisztikái tudáBuuk valósznü-leg van, hogy belássuk, hogy most soiosak a germánok az — eltüuésben, a pusztulásban. Azt ig tudjuk, hogy a szlávoké a kövelkezó érvényesülés joga. a germánok most féuykorukat élik s még soká élhetik, ha — hogy rövid és komisz legyek — elpáholják a sxlávokat. Mi a monarchia lakosai másként uem is gondolkodhatunk, minthogy a germánok s igy a magunk ^yózelmét kívánhassuk. Mert ha addig várunk, wig a szlávok (főképpen az oroszok) uiegeróaöduek s a balkán népek is újból talpra állanak, hát annak « reméuyét is elveszítjük, hogy győztesek lehessünk. Mert az a pár évtized, amely a szlávokuak a művelődésére kell, uekünk éppeu elég, hogy a kultur — Nyugat biztos szárnyai alatt — perverzekké legyünk s erőtlen, akarat Ián s fóképpeu csak a saját személyünkre nézve — degeuerált korcsokká „fej lód link-1 Nekünk ok>etleuül egy majdnem halálos csapást kell mérnünk at egyetemes szlávokra, hogy őket vagy ötszázezer esztendőre visszahajtsuk s tőlük uokQuk nagyon kellemes s kényelmes kereskedelmi szerződéseket kierószakuljunkl Gyilkos politika ez — elismerem, de jogos — I ezt követelem I Mert teszem azt, vau egy zsákmány, amelyért két állal verekszik, lia az egyik állat rneg-, öli a másikat, a .felebarátját", élhet; mert a zsákmány az övé maradi Mi emberek, országok, uem-zotek, fajok, egy cseppet sem vagyuuk s uem is lehetünk jobbak, mint a példabeli gyilkos állat, — bármennyire is pofoz benuUuket a kultura hódító de uem győztes) istene I A Nyugatnak direkt létkérdése a háború! Mert ha mást uem teszüuk, csak a Hága felé nétüuk * uézzük, mint mondják el a világszónokok — kétségkívül ragyogó beszédjeiket s a Béke augyala ueui meg a törtéuelmi bűneiért felelős Európa uem értesz. Ha családi ügyekről akarsz beszélői, eredj a feleségemhez. Nekem semmi közöm a családi ügyekhez. — És . . . beszélhetek most vele ? — Igen, óh igeu, kedves öcsém. Most éppen jó kedve van I Jó kedve ? No, ez szépen bizlat. Elszontyolodva fordultam ki a szobából s leballagtam a kertbe. A padon már várt Piroska, akit elrémített gyászos ábrázatom és szememre húzott kalapom. — Nos? Igeu? — kérdezte. — Nemi — Nem egyezett bele ? — Azt nem meudhatom. — De hát az Istenért, mi történt ? Miért vág ilyen kétségbeesett arcot, Józsi ? — Talán rosszkedvű a papa ? — Nem, hanem a mama jókedvű. — Nos, ós? -i- Azt mondta a papa, hogy menjek a mamához,1 azzal beszéljek családi ügyben. — Helyes, hisz ez nagyon jól van I Menjeu | azonnal a mamához. — Ma nem merek. Majd holnap . . . vagy jobb lesz holnapután . . . vagy tatán a jövő héten. — Hogy is ne I Csak maradjunk a holnapnál Ebben maradtunk. A huszonnégy óra alatt csaknem megölt a bizonytalanság. Másnap csukugyan beállítottam a mamához, aki délceg, impozáus asszony volt éa e percben ugy járkált a szobában, hogy lépésétől döngött a padló és a szeme villámlott. Illendően kezel csókoltam. Hidegen uugedte ezt megtörténni. — Hozta Isten I — mondotta — Jól tette hogy eljött. Piroska is itt lesz tüstént. Hohó, gondoltam ez elég jól iudul. Neki rúgtattam — Azt, n mi engem idevezetett, talán sejti, nagyságos asszouyom. Megengedi, hogy nyíltan beszéljek ? Száját biggyesztette keserűen. — Megengedem-e? Nevetséges. Maga talán azt hiszi, hogy törődnek aztal, megengedek-e éu valamit, vagy sem ? — Hogy én .. . hogy azt dadogtam. Homlokomat kiverte a forróság. Szépeu vagyunk itt is. A mama is észrevette zavaromat, mert nyájasabb hangon ezt mondotta: — Nos, hát mi közleudóje vau ? Uira neki fohászkodtam, de alig értesült arról, hogy valami családi ügyről van szó, közbevágott: — Kérőin, ez a férjemre tartozik. Ó a család feje. — De... hebegtem. . — Kérem, csak lessék a férjemhez fordulni. A szobájában megtalálhatja. Most ug/is éppen jó \'kedve van ! Nekem is elég volt eunyi. Kétségbeejtő helyzeti Kitől kérjem meg hát Piroska kezét, ha itt I örökkó jó kedve vau miudenkiuek ? Piroska ismét izgaloltau várt. 1 - Mi törtéül? — Semmi. — Semmi? Hát ma sem kérte ineg a ke-| zeniét ? — Lehetetlen, Piroska a maga kezél megkérni, mert most már a mamának is, a papának is )ó kedve van. — Olyau nagy baj az, ha valakiuek jó kedve van? — Hja, uéka... — De már most mit csináljunk ? — Az éu leleményességem véget ért. Piroska indulatosan toppantott a lábával — Maga gyávái — Az bizony Valami nagyon megható lehetett az arcom a beismerés aluli, mert Piroska elérzékenyedett. Hozzám simult. Félénken fölnézett reám. A szobábau volt egy kakukos óra s a kakuk éppen szólni kezdett. Az ablak alatt vqlt egy rózsatő, egy kinyílt teljes rózsa éppen ránk mosolygott. A fejűnk fölélt függőit kalitkájában egy rabmadár, az éppeu csattogni kezdett. Átkaroltam Piroskát és magamhoz vontam, ó vállamra hajtotta a fejét. Oly szép volt sÁpndl, önfeledt, szerelmes arca ... Ebben a percben kinyill az ajtó ós látható lőu a jókedvű mama alakja rajta. Most is csodálkozuuk Piroskával azon, hogy . elviseltük azi « vihari, amely e jelenetre fejűnk fö-! löli elvonult. Piroskával, az éu kis feleségemmel, akinek külöubeu — most szintén éppen jó kedve van AUGUSZTUS 8. ZALAI KÖZLÖNY 8 hányatott földjén, — a szlávok fóliáraadnak s k\'vet I nek minket tulajdon nyughelyünkből, elkergetnek asztalunk raellól. Egyizben pedig raár leszámolhattunk volna a türlető szlávokkal : az annexió idején, amikor az orosz kisded játszóit az al&caony termetű japánokkal. Most van egy igen előnyösen kínálkozó alkalom, most ki vannak merülve a balkánink a elég dolguk akadna egymás közölt. At orosz most még 1 uagyou nehézkes medve — vaaulhiáuuyal szigorítva; nemzetiségi fogásokkal alaposan megspékelve. Jobban mint a sok nyelvQ monarchia! Ha időt engedünk a nagy medvének, hogy kibújjon rejtekéből, — nagy felfordulásban lészeu Hzomoru részünk I Mit gondolnak? Mit méltóztatnak gondolni? Nem volna-e jobb a hatalmas, a nagy, a fehér medvét akkor agyonütui, amikor az — téli álmát alussza?! E zsarolás ellensúlyozására városunk polgármestere nagyon helyesen a tegnap délután tanács ülést hívott egybe, mely Hlkalominal a tanácskozás folyamán az uzsora elleui intézkedések megbeszéltettek 8 még ma vagy holnap életbe léptetnek, t. i., magyar veretüek 1900 évszámmalón-autimon (Brittania-fémből) készültek a bár eléggé sikerültek, mégis a valódi pénzdaraboknál könnyebb súlyúak (az egyik fajta haraisitváuy 25 gr. helyett 17.130 gr., a másik fajta 17.400 és 17.600 gr.) tompa osengésűek, Qóczy Ede HÍREK. hogy az áruk árai megállapittatnak s az oktalan és valamint azáltal ismerhetők fel, hogy szóiiratuk él-indokolatlan módon zsarolo árusilók a legszigorub- mosódott. bau büntessenek, — nehogy megtörténjék itt is, — A Divat Újság minden hónapban kétszer mint a vidéki kisebb provincokban megtörtént, B f J«l«nik meg. Klóíizetéai ára nagyon olcsó: negyed-t .. x i n .. ,, , • , .. övre postán való szélküldéssel két korona husz fillér felbőszített vásárlók az illető zsarolónak mindenét, Klöfi^h*tni legcélszerűbben a kiadóhivatalba! inté-szétzuzzák |Z0U postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhi- Itt helyén valónak tartjuk szintén megemlíteni, vatala Budapesten, VIII , Rökk Szilárd utca 4. száran hogy vendéglőseink egyik másika egy-egy tojAsért\' \'lázban van. 20 fill., egy-egy pörköltért a koronát számítolt — Kinevezés. Mint megbízható forrásból értesülünk a helybeli állami elemi népiskolánál szer \' vezeit uj tanítónői állásra a vallás és közokt. miniszter ur Jágerné Peltz Idát nevezte ki, kit örömmel üdvözlünk körünkbe s aki eddigi gyakori helyettesítéseivel erre valóban reászolgált. — Az izraeliták imaházában a szombati istenitisztelet keretében Neumann Kde főrabbi hazafias szép beszédben foglalkozott a jelen háborús eseményekkel, Isten engedelmét kérve, hogy amiként honfoglalásuk alkalmával megsegítette fegyvereiket igy a most is igaz és jogos ügy védelmében megsegíti a magyarság fegyvereit, megáldja s megvédi a hadba induló vitézeket. — Kivándorlásig adatok 1913-ból. A belügyminisztérium nemrégiben ismertetett nyilatkozatához híven elreudelte, hogy a kivándorlási biztosi hivatal adatgyűjteményét bocsássa a Kivándorlási Tanács tagjaiuak rendelkezésére. A hivatalos kimutatásból most már megállapítható, hogy 1913-ban a magyar birodalomból összesen 118 470 lélek vándorolt ki Amerikába és ezek közül 78.0*0 igazolt volt. A jogtalan kivándoilók száma tehát 40.450. Az éazaki kikötőkön át összeseu 93.461 kivándorló távozott. Ezek közül útlevéllel 55.630, útlevél nélkül 37.831, tehát az egésznek 40 százaléka. Ezek a jogosulatlan kivándorlók majdnem mind katonakötelesek voltak. Az elszökdösött legényeket természetesen a leáuyuép is követi egyre növekedő rmokban. így 1913-ban útlevéllel háromszor annyi hajadon vándorolt kí, mint nőtlen ember. Ez az áramlal magyarázza meg azt, hogy az 1910. évi népszámlálás alkalmával 430.000 női családtaggal kevesebbet találtak a falusi tűzhelyeken, mint tíz évvel ezelőtt. — Hol hálnak a bevonulók. Bosszul eső érzéssel néztük, hogy a bevonuló katouaság nagyrésze a hely szűke miatt a szabad ég alatt töltötte az éjjelt. Mosl azonban immár nagyrészüket Kiskanizsán másréazöket pedig, a helybeli iskolák s egyébb helyiségek üres termeiben fogják elszállásolui, hogy legalább kipihenhessék magukat s ne kelljen már itt megkezdeni a szenvedéseket, amikből a harctéren amúgy is bőven kifog julni a részük. — Az élelmiszerek drágulása. A háború szele még alig ériutett bennünket, eleliniszerárusaink s különösen pékjeink egyik másika iszonyú gyorsau s teljesen indo olatlauul éreztették a közönbéggel Akkora zsemlyéket sülve, hogy azokat bátran a kulcslyukon dobálhatják be, kenyér árai pedig szintén (elazöktették. bevonult katonáktól. E hallatlan uzsora ellen szinlén helyén való volna, ha a hatóság szigorúan intézkedne h az ételnemüe]^ árai a vendéglőkben is kifüggesztenének. — Hány ló van Európában? A vasul, a villamos, az automobil és egyéb különböző gépek feltalálásával az a nézet kezdett elterjedni, hogy a ló a közel jövőben nélkülözhetóvé lesz. A modern] techuika bámulatos fejlődése azonban a lovak számának némi csökkenésével nem áll arányban. Ezek { alapján nem remélhető, hogy a ló a közel jövőben i csak mint múzeumi lárgya szerepeljen. A statisztikai j adatok a legjobban bizonyítják annak az állitásnak a valódiságát, hogy a ló még sokáig nélkülözhetetlen marad még a gőzzel és villammal dolgozó modern kultura számára is. Európa egyes államaiban a lovak száma a következő: Oroszország 24,803,873. Németország 4,345.047, Franciaország 3 millió 197,729, Magyarország 2.350 6G1. Auglia 2.243,724, Ausztria 1,802.748, Olaszország 925.878, Bomania 8(i4,324, Svédország 686.089, Spanyolország 510.035, Bulgária 538 271, Dánia 535 016, Belgium 255.229. A felsorolt számadatokból kitűnik, hogy 43 milliónál több Európában a lovak száma. — Malacok az állatkertben A miyomház előtt levő „állatovodá\'-ban néhány nap óla négy apró, vörösszinü malac látható. Sokan megcsodálják ezekel a malacokat s kiváncsiau kérdezősködnek arról, vájjon micsoda fajtából valók? A kis malacok egy nagyon ritka, régi magyarországi fajtából származnak : ezek az ugyuevezelt szaloutai vörös disznók. Az állalkeit igazgatósága régen meg akarta szerezni ezt a fajtát, azonban se-hogysem ludott hozzáiutni. — Végre karácsonykor Sándor János v. b. t. t., belügyminiszter ur kolozs-megyei birtokáról ajáudékba kapott egy párt az állatkert. Ennek a párnak van most négy kis malaca, amelyek mindenkinek feltüunek, különös rézvörös színükkel. Az állatkert igazgatósága a többi kis állatok közé, az állatóvodába tette ki a kis malacokat s itt — mint említettük — igen sok bámulójuk akad. Ez a fajta még ötver esztendővel ezelőtt is nagyon el volt terjedve Magyarországon, azonban ujabban az ^ angol fiyták majdnem teljeseu kiszorították. Most már csak Kolozs-, Bihar- ós Szilágymegy-ben található, de itt is csak a legapróbb ós legeldugottabb falvakban. Különösen a külíöldi látogatóknak tűnik (el ez a fajta, mert Magyarországon kivfll sehol a világon nem található. — Oeak világos dohány lesz forgalomban. Beavatott helyről való értesülés szerint a do* háuyjövedéki igazgatóság olyau határozatot hozott, hogy a jövőben csakis világos dohányt bocsát közforgalomba. Erről a határozatról érlesilellék az állam vaiamenuyi dohánygyárát. Barna dohányt az igazgatóság csak külön kérelemre fog kiadni. — Óvatosság az ötkoronás ezüstérmek elfogadásánál. A vidéki postahivataloknál befizetett pénzek között ujabban isiuét több 5 koronás ezüstéremhamiaitváuy találtatott. Azóremhamisitványok Mindazoknak, akik felejthetetlen szeretett férjem, illetve édes atyánk elhunyta alkalmával nagy fájdalmunk enyhítésére siettek, ezúton is mély köszönetünket fejezzük kJ. SAMU CSALÁD Gyermekeimnek nem adok élesztővel készített tésztákat, férjem, ki gyermekorvos, határozottan ellensége az ilyeueknek. Minthogy azonban a kicsinyeknek a tészta kell, lepényt, tortákat s felíiylat I)r. Oetker-féle sütőporral készítek nekik. Vacsorára gyermekeim tejből és tojásból puddiugot kapuak, mit a kitüuó Dr. Oetker-féle pudingporokkal készítek el, vagy pedig cré-met Dr. Oetker-féle dibona-erémporral. Változatosság kedvéért kicainyeimuek időközönként Dr. Oetker-féle vörös darát adok, mi egy kitűuően Irissitó utóétel. Mindezen ételek ízletesek, táplálók és last not least voltuk dacára olcsók. I. A legjobb és legmegbízhatóbb magánjáró Motorcséplőkészletek magánjáró Kőtörőgépek magánjáró Fafiirész- és Hasitógépek Benzin-, szivógáz ós nyersolaj-motorok, Malomberendezósek, MOTOROSEKÉK, melyeket tohersiiUlitásra c* caéplésre U lehet batanáliU. KELLNER ÉS 80HANZKB BUDAPEST. KALMAN-ÜTOA 3. SZÁM. Otak komoly irdakl6<Ma«k«t kérQnk. ZALAI KÖZLÖNY AUGUSZTUS 3. Modern szálloda újonnan borondazve,"ligfütAa, hideg és mölegvlx minden sxobában, lift éjjel-nappal ==== Rt NDE8 8ZIDOR tulajdonos személyes vezetése alatt. ■ EOYÁOYA8 amobák 3 koronától, KÉTÁGYAS «*obák 6 koronától fűtés, világítás és kiszolgálással A szobák feltétlen tiszták. Hosszabb tartózkodásnál engedmény, tar Újonnan bevezetett Ponzió rendszer, napi ellátás 4 koro náérl. Napi háromszori étkezés. - HAVI SZ08AK 80 KORONÁÉRT. Jól jegyezd meg: csak cigaretta-papirf, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. M laboratórium és tanműhelyekkel kiegészítve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet mindazokuak, kik magukat elektrotechnikusokká (gyári hivatalnokoknak atb.) elméletileg és gyakorlatilag két évfolyamon át óhajtják kiképeztetni. Felvételi életkor: 14-tól 2P év. Előképzettség: 4 közép, polgári, kereskedelmi vagj ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Széchenyl-utoa értesítéseket, prospektusokat stb. szótküld és közelebbi felvilágosításokat ad rAA 11 K i /vl imj i ^uc&a/iá KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Legjobb, legolcsóbb SZÖLLŐMOLY-IRTÓSZER a ,,KOCHILLIN" A KOCHILLIN nem csupán nz elő kukacot Oll meg de a petéket is, a molypillét pedig a további pelernkástúl elriasztja. A KOCHILLIN teljesen iníregment-s, az emberi szervezetre ártalmatlan, a permetezés minden óvintézkedés nélkül végezhető. KOCHlLLtN-nel minden időszakban, az időjárásra való tekintet nélkül lehet permetezni. KOCHILLIN nem egeti el a zsenge fürtöket (mint pl. sokszor a nikotin.) KOCHILLIN nem piszkolja be a fürtöket (csemege szőlőnél fontos.) KOCHILLIN a szőlőmoly nyálából szólt pókháló-szerű fonalakat oldja, a fészket elpusztítja és a fészekbon levő hernyót meg-így a legrejtettebb helyekre is behatol A KOCHILLIN |,SZ(harmat (Oidiurn) ellen is hathatós védelmet nyújt. KOCHILLIN jól tnpad, így n fürtöket állandóan védi. A KOCHILLIN | kgr -os csomagokban, kemény tégla nlnku JntaboUbun állíttatik elő. - évig is oirtll anélkül, h»gy hnt» erejéből veszitenei A KOCHILLIN vi/.ben könnyen oldódik, üledéket nem hagy, igy u permetező csapat cl nem zr.rju. Aia kilogrammonként 4 kot. Kgy holdra 3—4 kg. elegendő. Megrendelheti és bóvebli felvilágosítással szolgál : a Gabonakereskedelmi r. t. Kochillin osztályánál Budapest, V., Nádor utca 20. Viszonteláru6Ítókat keresünk. DÉUVA8UT TjVi >*rl A DÉLIVA8UT ALL0NIA8 -L1 Uí UU ÁLLOMÁS Vasas és iszaptiíforitok 34- 50° (1 Fangó gyógykezelés. Hidegvizkura. Szénsavas nap- cs Icgfürdők. Szabadban való fekvés. Mérsékelt árak. \' Prospektussal szolgál a Fürdőigazgatóság Daruvár, Slavonia. — Fürdőorvos: I)R. SCHUKKFK. Aspirin ["""tabletták^ f : fel <s fogfájásnál, rheumánál, Influenzánál atb. elismert fájdalomcsillapltószer: hogy biztosan a .... »._.\',_. .1. I.i.i.n, - llau*««\' lÁif Acnirln CII3IIICII IO)UillUIUl.ailloJ/llw"\'Vi . •—CJ ------ valódi Aspltlnt klp|uk, két|ilk a „llayti" lile Aiplrln lablctlákal. tok eredcCicsom«Boliiban cnovtnkínl j muiciw 111.1(1 kor. 20 llll. írt kaphatók. Minden labkUin 11 Aspirin «ó Ultiató i ..uí____..l> l.hil a Iflrvínvfk 20 tabletta á 0,5 j minuvn lauicuaii <"• — AJ Aiplrln wó vMjagyMtt. \'«Mt a Wfv<l7«k "t. mit nem logoíult k<siitmény«lt , AipWanívvífmtgBevunl. ^/famj/mw \\ oaumflm, /fluwowpwl \' m r^an^U- KOll r csak^-kob toGNEÍV :,n HrtNSSZERKIRALV^ SPEÍTÍSAefkökutií. ......r£gt GEGENÜBER DEM RUDOLFSPJLATZ. Eidl kiváló gyúrt- 1 Hiányul ii/, ngytulul vnlóiii Kölnivíz, kölni víz-szappan és púder szer gyógytárban kaphatók Og.ynljünk u punlos rímre: JOHANN MARIA FARINA Gegenüber dem Rudolfsplalz. Minden liasonlónevü utánzatot utasítsunk viss?.a. Nagykanizsán kapható : GELTSCH és GRAEF drogériában, RE/K GYULA gyógyszertárában, valamint JÓZAN GÉZA illatszertárában. Magyarországi kápvisoló; Holaer Emil Zoltán, Budapest. VIII 12487472 Nagykanizsa, igt4. augusztus 6 53-ik évfolyam. 60 szám Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Ni|jilinik hétlön ét csütörtökön. fclöíUetéel Irak: Kgé.« í.re 10 korom, filé»re 6 korona. Negyedévre 2 koron® 60 flll. — Egyei ,,»,„ éré 10 fl||. Felelői ueiketzló: Bttuekovich János Főicerkesitó: Kemény László Szirkiiztiiii ii kiariéhlvitftl Diák-tér 1 Telefon; 189. — HlrdeUeek dljeiebáe •■•rlnl. Emberhiénák. ÉlelmiiEeruzioráiok. Sok ajakról fakadt hétfőn ez a felkiáltás: hála Istennek I mikor a hatóság plakátjai megjelentek, amelyek a liszt árakat szabályozták. Örömmel üdvözöljük ezm ne mes határozatáért városunk vezetőségét, hogy ezen intézkedésével végot vetett azon szertelen uzsorának, amely a közönség kizsákmányolására már indulóban volt. Ideje volt, hogy ez az embertelen szándék meggátoltassák. Kulturállam vagyunk. De szégyenfoltja ez kultúránknak, hogy manapság, mikor nemzeti létünkért s anyagi boldogulásunkért folyik a küzdelem, az itthon maradt kereskedőket meg kell rondszabályozni, hogy a hadba vonuló honfitársainkat szipolyozó erejük ellen megvédelmezzék. Azok, akik mindannyiunk boldogulásáért s békéjének megteremtéséért mennek vérüket feláldozni, azon tudattal mennek el tólünk, hogy silány, önzft és haszonra törekvő emberekért mennek tűzbe, kik a helyzetet kihasználva, még a mindennapi kenyérnek is felemelik az árát. Egész sorát mondhatnánk el a lábrakapott visszaéléseknek 8 ajánljuk ezen sorainkat városunk hatóságának figyelmébe. A korosmákban négyszeres árt követelnek egy tányér koosonyáert, kávéért és a sörért. Hallunk olyan rettenetes zsákmányolásokról, hogy szégjeneljük, hogy ez nálunk történik. Hol vau tubát az a lármás, tüntetó hazafias érzés, amelynek ajándékkal kellene ellátni minden bevonuló hazafit, akik lelke sedéssel hagyták el osaládi tűzhely Okot. hogy nemzeti jobb létünkért menjenek vérüket ontani? Hol van? A kizsákmányolásban és az élelmiszer-uzsorában nyilatkozik meg! Lehúzni még a béréi is annak a vidékiéi bevetődött hadkötelesnek. ez az áldozat egyesek részérói a megtámadott huzaoltárán I Nyerészkedés a nyomorgó családtagokon, akiknek kenyérke-resóje elment a hadba. Látunk e arra irányuló törekvést, hogy a kereskedők önmaguk jönnének össze s tennének engedményeket, amelyeket az idők viszontagsága nagyon indokolttá s jogossá tesz? Erre nincs példái De hogy a hatósági intézkedés ellen folyik az elégületlenség, azt minduntalan halijuk Még a nevekkel is elóállunk nemsokára I S két nappal előbb mi történt? A bevonulók holmiját eldobáltatta egy ember a kirakata mellől. Pedig azok a osendes emberek nyugodtan ültek olt s várták türelemmel, mig rájuk kerül a sor a Polgári Egyletbon a jelentkezésnél. Így fizet a hazafiúi hála! S különös-e akkor, ha kifakad türelméből a bevonuló osapat és érezhető érvekkel tanitja az állat ias érzésű embert arra, hogy édes mindannyiunkért folyik a háború, tehát ne legyen beiellenség az, akinek az uzsora helyett a segélynyújtás lenne a kötelessége. Borbála. Ina< Friebert Lajos Nagy volt a szegénység Kovács Lőrincék házé ban. A mull tavasz óta (amióta házuk leégett) senki sem látta őket vidáman. Pedig Lőrinc bátyánk — azt bePzélik •— azelólt állandóan jókedvű volt és sokszor kiriigott a hámból, A lüzveszedelem azonban nemcsak az ingatlanától és értékes eszközeitől fosztotta meg, hanem leégetto arcáról az örök derűt és helyette a goudtoltség ráncait véste bele. Kgyetlen-egy kincsük volt csak, egyetlen leányuk: Borbála Szóké, aranyos haja, tiszta, bársonyos orcája, szabályos vonalai csodaszéppé tették. Olyan volt, mint egy Madonna. Arcáról b^jos szerénység és szolid jónág tükröződött le. A mull héteu jött meg a városból, ahol be-fejozte tanulmányait ós mint kész tanítónő, várta, hogy megfelelő állást kapjon. De nem volt szerencséje. ó is azokhoz a szegény tanítónőkhöz tartozott, akik nem rendelkeztek a siker legbiztosabb eszközével : a protekcióval Szegény szüleinek azonban, hogy megnyugtassa őket, mindig azt moudta. hogy oly sok helyre hivják azt sem tudja, hogy hova meujen. Sokat szomorkodott, sokat sírt, mert látla szüleinek keserves tengő-dését és tudta, hogy inilyeu hivatás vár reá, akire auuyit áldeztak, hogy kitanulhasson. Egy napon gondolt egyet és elhatározta, hogy felutazik a fővárosba, ott iua|d csak akad valamilyen állás, uem bánjn, ha nem is lanitónői állás lesz, csak megfizessék a munkáját. Edesauyja ép a kertben öutözgetetl, amikor Borbála (élénken megszólította: Édesanyám, vau már állásom és egy héi múlva elutazom 1 Az auyát meglepték a leány szavai és kíváncsian kérdezte: Hát aztáu hová ? Pestre I volt a rövid valasz. Pestre ? 1 Ez a szó lidércnyomásként hatott a szivére és lehorganztott fővel nézte a szép virágágyakat. De csak nézte és uem látott semmit, mert az esze egészeu máshol járt Beluképzelte leányát a ciíra fővárosba és hjrteleu eszébe jutott minden rossz amit a pesti életről hallott. Borbála szótlanul némán bámult maga elé és szeretelt volna hirtelen elszaladui és meg uom állui soha, itthagyni az egész világot Az anyának köny lódult a szemébe és zokogásban fakadt ki: — Nem . . nem . . . mkább maradj csak . . dolgozzuuk együtt . . . itthon. Borbála kiegyenesedett, titokban letörölte a szemében megcsillanó könnycseppet és legyőzve érzelmeit, bátor háugou felelt: — De édesanyám ue féljen semmitől. Éu sok péuzt logok keresui és küldök maguknak iá és szépen megélhetnek anélkül, hogy fáradozniok kellene. Tanultam eleget, most itt az idő, hogy pénzre váltsam föl tudásomat I A párbeszéd itt félbeszakadt, mert a kerítésnél megjelent Kovács Lőrinc szikár alakja és átkiáltott: „ Anyjuk, gyere hamar, meg te is lányom, veudégQnk jött 1 Nem hiába mosdott reggel a macska, meg is jött a vendég, még pedig a Pista öcsém. Milyen uri gyerek lett belőle I" Az anya és leánya hamar elpalástolták előbbi beszélgetésük hatását és gyors léptekkel haladtak a keskeuy kerti-ulon. Borbála útközben letépett egy duplaszegfüt, majd hamarosan a gádornál termett anyjával együtt. 75%-os árammetfíakarnás Ratfyo/ffó, fehér fénnyel Magyarországi Képviselő: Kinger ós Fia, Budapost, VI., Hajós-utca 41. szára. a ZALAI KÖZLÖNY ACGUSZTÜ8 6 De az elszállásolás körűt is súlyos bajokat látunk I Mennyi üres lakás van a városban. Három 6a ötszobás lakások állnak teljesen üresen. S mégis a jelentkező hadkötelesek javarésze a szabadban, az utoán s a tereken kénytelen eltölteni az éjjelt. Pedig nem esnék baja azoknak a lakásoknak, ha bennük egykét éjjelt nyugodtan töltenének el azok, akik az otthon kényelmes nyugodalmát mindannyiunk boldogulásáért hagyták el I Mennyi jogos panasz és szomorú tény ezl Csak egy kissé kell kinyitnunk füleinket s meghalljuk az elégedetlenség idevágó haug- Remóljük, hogy még a visszaélések, kezdetén öntudatra térnek azok, akik megfeledkezve magukról okot adtak ezen sorok megírására I HÍREK. Fáradt vagyok. Fáradt vagyok .. . körülfelhödzenek Éltem komor, borongó képei. .. Öreg vagyok ■ ■ ■ már látom is göröngyös, lelkesedés szavait is felül- Mély síromat felém közelgem! ját, a mely múlja. Mi bizalommal várjuk ós kérjük városi hatóságunk ide vonatkozó határozatait és energikus intézkedéseit. No szerezzen most senki jogtalan és igaztalan vagyont, amikor annyi sok ezer honfitársunk legdrágább tulajdonát, életét köokáztatja a hazáért. Erós intézkedést ellenük I 8 vissza a derest, a kikötést, a megszégyenítést, hogy a példától megrémüljön mindenki s ne kövesse ezt a rut kihágást. Mindenfelé áldozat ós segélynyújtásról beszélnek jobbjaink széles e hazában s mily rútul hangzik ugyanakkor, hogy ezreknek áldozatkészsége mellett ilyen szomorú tényekről is kell Írnunk I Tördelt panasz kél sírom széliről. . . Ki sirat engem, édes Istenem1 Te vagy. te vagy, hisz más ki is lehetne Én mindenem, jóságos hitvesem! Kúszik a sir mindegyre közelebb: Megismerem ajkad siró szavát, Megérzem a szivem fólé boruló, Könnyharmatos virágnak illatát. Csak addig éljek, mig terólad én Elmondhatom minden dalom\', Mig ennek az ujerkölcsii világnak Nagy lelked ős kincsét kitárhatom. Olt ált a vendég, akinek épen a villát veregette Lőrinc bátyiak, Tóth István (ugy hívták a vendégel) »iép szál legéuy, vagy inkább raár flaUl ember. 8iül«i a szom-Bzéd faluban laklak, anjja már régen meghalt, alyja pedig a mult télen. IgJ sztáu nem volt neki hazája. A sora elsodorta egyik erdélyi faluba, ahol miul segédjegyző működőit, mindenkinek a leljea megelé-gedéeére. Erós, egéeiségee ember volt, beszédén meglátszott a tanulás hatása, de kiejtése magánvi-selele a falusias jelleget. Miután Orzse nénjével elintézte a viszontlátás ámenek a kt/ejesését. torbált kezet erezte a keze-beu. Bívid kézszorítás ós a kezekkel együtt a szemek is találkoztak, Pisti már két éve nem látta a leányt és nem győzött eléggé csodálkozni annak szépségén Csakhamar beszédbe elegyedtek. Borbála nem beszélt sokat, de mindig okosan és hangjából melegség és őszinteség áradt. A fiatal ember azonban bánatomat találta ezúttal a leányt és mindjárt meg is jegyezte : Borbála, te ma nagyon szomorú vagy, amint veszem észre. Téged valami bánt ; valami nyomja a lelkedet. Osak nem szerelem vau a dologban ? . . Borbála, akit eddig is hidegen hagyott a „szerelem" szó, most seiu jött zavarba, hanem óatiulo szavakkal előadta bánatának igati okát. Oh 1 — mondja szemét lesütve, szép csengő hangon — a szerelemnek bármely csalódása sem tehetne engem oly bonldogtalauná, milyen vagyok Mar igazán mindenre gondoltam, még a (hangja ellágyul) halálra isi Pista vastermészete ellenére is elérzékeuyOlt a pauaszos szavak hallatára, pedig érezte, hogy most itt vau az a perc, amelytől auuyira félt. mint semmitói az eletben. Csak addig éljek, mig nevednek én Rózsába font oltárt emelhetek, Hová napos sziromnyitó tavaszkor Dalolni járnak a szerelmesek. PÓSA LAJOS. A nagy háború alfttt. A barbár, a sötétvilágu sorú ellen megy hadba a magyar. Ismét a magyar iiép védi a nyugat civilizációját az ortodox babona, a sötétság ellen, hogy iy jövót teremtsen, melyben, ha sikerül a félbarbár balkáni türelmetlenségnek és erőszakosságnak nem lesi helye. És ez a nagy fordulat, ez a megújhodás, ex a szebb és nemesebb világ a magyar fegyverek diadalának, a magyar uemzet önfeláldozó lelkesedésének lesz a millióktól áldott gyümölcse. Európa szeme, mint egykor, iámét idetapad Msgyaiország vitézeire, mint a humanizmus, miut a becsület, mint az európai felsóbb rendű civilizáció hóaeire h oltalmazóira, kik törhetleu királyhűséggel, változhatlan hazaszeretettel s retteuthetleu bátorsággal indulnak kardjaikat ismét diadalmasan meghordozni a magyar nemzetuek már-már feledésbe ment osatamezóin. Bosszúálló vagy jobban mondva büntetÓ hadjárat lesz egy szervezett gyilkos banda ellen, mely e birodalomnak tróuörökösét orvul elpusztította. — De egybou önvédelmi harc is olyan nyilt és rejtett törekvések ellen, melyeknek letörése a Monarchiának közös érdeke. Nagy és világraszóló célja pedig az, hogy belátható időre lehetetlenné tegye azt a hely- Kis gondolkodáf utáu igy szólt a leányhoz : Borbála, én átlátom a te helyzetedet és segíteni akarok rajiad I akarod ? A leányt láthatólag meglepte ez a fordulat és hirtelen boldognak érezte magát. .Hát vau valaki mégis, aki engem meg akar menteui ?" sóhajtott magában. Beszélni akart, de Bzavai érihetetlenné vállak az izgatottságtól. Sejtette, hogy miról vau szó. — Igeu — folytatá Pista - csak tőled függ raiuden Én szeretlek és elvészlek feleségül Ha nem-et mondasz, bolgogulanuá tész engem ia, ha pedig az enyéut léez. boldoggá teszlek, mert igaz, színtiszta ezerelemmel sierellek I Ebben a pillanatban elkapta Borbála kezét és boldogau szorította ajkához. A leáuy. aki ebben a pillanatban még szebb volt, mint máskor, olyan lelt\' mint a tiszta reggeli harmat. Ó is kezdte érezni Pista iránti vonzódását és megadással simult anuak karjaiba. Pista érezte, hogy az életéuek legboldogabb pillanata, mert tudta, hogy nyert Ogye van a leánynál. Kibontakoztak egymás karjaiból és Pista nyugodt ábrázattal lépelt Lőrinc bátyja elé, aki eközben — magukra hagyva a fiatalokat — feleségének segédkezett a majorság etetésben és igy kiáltott fel :| — Lőrino bátyám tudja-e mi újság ? (Anélkül, hogy feleletet várt volna, mindjárt folyutta.) Ha kendtek is ugy akarják, meg az Isten ie, Borbála a feleségem lesz A leáuy beleegyezik. Kovács Lóriuc nem szeretett semmit sem elhirtelenkedni, de erre mégis kész volt a felelettol Hát tudod öcsém, az igazai megvallva, a láuyo mat minpig nekBd szántam, mert ismerlek, hogy jóravaló ember vagy. Nem állok tehát útjába boldogságodnak, legyen tied a lány, de Orzse nénéd -uek is kellene róla szólui. A kél férfi boldogan lépdelt egymás melleit egészen a kutkáváig, ahol Orzse néni ép vizet húzott. Időközben borbála is előjött boldog magányából és szintén arrafelé tartott. Lehorgasztolt tővel közeledett, találgatva magában, hogy szülei hogyan fogadják a meglepetést. Orzse néninek már mindent elmondtak és ó is hozzájárult a házassághoz. Még oda sem ért egészen Borbála, suyja már eléjekiáltolt: — Hát hozzámész a Pistához? A leány nem tudla hirtelen, álmodott-e, vagy valóban ennyi történt vele egyetlen-egy napou? Nem Usms iv-lj* Getó Matt m Wi»«i»U a fejével. Pista már a fejbólintás elölt ia tudta, hogy a leáuy az övé és Lőrinc bátyjához fordulva, érces hangon, bátorságtól és boldogságtól megittasodva beszélt. - Igen köszönöm bátyám, hogy életemet boldoggá tette és Ígérem, hogy jó férj és ió gyermek leszek. Az esküvőt be sem várjuk Itt, hanem eljönnek maguk is velem, mert lakásom úgyis igen nagy. Két Orea szobáin vau. olt ellakhatnak éa legyeuek nyugodtak, jól fogják magukat érezni nálunk. Ezek a szavak teljesen megnyugtatták Borbálát és önkéntelenül édesanyja nyakába borult, aki boldogan kiállóit fel: .Édes lányom, hát mégsem kell Pestre menned I" Az auya és leánya sokáig hullatták ezután egymásra örömkönuyeiket, a két férfi a konyhaa|tó felé tartott, a komondor pedig vígan ugrálta körül Borbálát, akinek boldogságtól derült orcáját az őszi nap bearanyozta enyhe sugaraival. AUGUSZTUS 6. ZALAI KÖZLÖNY X 8 tetet, melybe külső ellenségeink vakmerő törekvései belekergettek s számunkra teremteui törekedtek. Fegyverben Magyarország. Évtizedek óta nem látták ily szépnek, ily nemesnek, erősnek, becsületre méltónak e nemzetet, mely most fegyverrel kezóbeu a félvilággal néz bátor larkasszemet. Harcrakószen áll a csöndes munkájából felrázott magyarság, táborokba gyülekezve, — mig mezei, szérűi, szőlei, gyárai, műhelyei üresek. Forró indulattal lobog fel vérünk, hogy a mely egykor mienk volt Nándorfehérvár előtt ismét magyar ágyuk dörögnek a amely seregnek ereiben az egykori hós Hunyadi vére lüktet, ujjougva, tombolva ismét talpra áll, megjelen keméuy öklével visszahódítani, amit oly sok vér árán már rég birtokába vett s elragadtak tőle. 8 aki a tavaszi langy eső permetegével a szomjúhozó kenyeretadó löldet megitatja, leküldi vigasztalását bizonyára a magyar házakba, melyekben most fájdalomszülte titkos gyöngyök peregnek le az anyák, hitvesek és gyermekek arcáu. Friss fájdalom könnyei inost és sok arcon később örök fájdalomé. Áldd meg Uruok fegyvereinkel, áldd meg szurooyaiük ezüst fényben csillogó erdejét, hogy mint pusztító fergeteg, mindent ledöntve dőljön déli elleneinkre a ha kell zuduljoo északi cselvetóinkre A félelem, a remegés, a gyász óráiban íb állj mellettünk, hogy diadallal visszatérve régi dicsőségünk, miut egykoron, ismét a réjp fényben tündö köljön. — Francia autók. Megírták a lapok, hogy Franciaországból tizenöt autón aranyat szállítanak Oroszországba. Porosz területen, Miava mellett és Kaposvár környékén három autót összesen 800 millió frank arany pénzzol elfogtak. Az autókon női ruhába öltözött fnfacia ée orosz katonatisztek ültek, akiket csak heves küzdelem után tudtak lefegyverezni. -t*- Macedónia a szerbek ellen. Macedónia, amely a balkáni háború óla 8zerbiához tartoiik, megtagadta az engedelmességet. A falvak lakossága föllázadt, a szerbeket elűzték es legyilkolták A nép bosszúra készül. — Szöknek az orosz katonák. Két nap alatt ezernél több orosz katona szökött át a határon. Lefegyverezték őket. A szökevényeket a halóságok gyártelepekre fogják internálni. — Az államfogházbüntetós szigorítása Az igazságügy miniszter az államfogház büntetés vég-rvhaitásrúl rendeletet adott ki. A rendelet szigorúbb ellenőrzés alá helyezi azokat az államtoglyokat, kiket hűtlenségért, lázadásért, kémkedésért vagy árulásért ítéltek el. A rendelet szerint az igazgató az állarafoglyo-kat akkor is megmotozhatja, ha alapos a gyanú, hogy az államfogoly oly tárgyakat akar a fogházba becsempészni, a melyek az elkövetett büutettel vagy vétséggel összefüggésben állanak. Az államfoglyokat minden oly irat vagy sajtótermék behozataláról, megrendeléséből és olvasásától el kell tiltani, a mely az elkövetett bünonelekmény-uyel összefüggésben áll, annak folytatólagos elkövetését megkönnyíti vagy megismétlését célozza. Az állarafoglyokhoz intézeti postai küldemények csak fölbontva kézbesíthetők és csak akkor, ha tartalmukat az államfogház igazgatója (kir. ügyész) átvizsgálta és nem találta olyannak, a mely aggodalomra adhat okot. Ha az államfogolyhoz érkező vagy az államfogoly által irt postaküldeményt az igazgató (kir. ügyész) nyelvi nehézségek miatt nem érti, tolmács segítségét kell igénybe venni. Az államfoglyokat nappal is reudszeriut elkülönítve kell őrizni. Ez a rendelkezés a szabad leve- gőn időzés idejére is kiterjed. K szabály alól az igazság Ugyniiniszter fölmenteni adhat. Az államfoglyok látogatót osak az igazgató (kir. ügyész) vagy helyettese jelenlétében fogadhatnak. A látogatóval való beszélgetést az igazgató (kir. ügyész), ha a beszélgetés előtte ismeretlen nyelven folyik, tolmács segítségével ellenőrzi. Az államfoglyokkal szemben az éjjeli és nappali magáuelzárás fegyelmi fenyíték esetén kívül is alkalmazást nyert. — Elfogott szerb hajó. Houvédeink Or-sovánál egy szökésben levő szerb hajót elfogtak. A személyzetet lefogták s a hajót birtokba vette a magyar hatóság. A hajó uj neve „Dudál". — A mi színészeink. Csakhogy elmentek végről Hogy merre, hova? Csak ók tudják Leégve bogy szeretnők lebunkózni őket s nem is tudjuk elgondolni, hogy lehet valaki ily lelketlen magyar testvéreivel szembeu. — Hány ember egy század ? A hadsereg. reformja mostanában sok változás-eredményezett. így például a közös hadsereg gyalogos és vadászcsapatai-uak létszáma julius 1-én lépett életbe az újonnan megállapított rendes létszám. Az újonnan rendszeresített és megállapított létszáma tehát egy századnak ezentúl : 1 százados 3 alantas tiszt, 1 zászlós, 1 törzsőrmester, 1 őrmester, 1 száravevőaltiszt, 8 szakaszvezető, 6 tizedes. G őrsvezető 70 gyalogos, 1 kürtös, 1 dobos, 4 tisztiszolga, tehát összegezve; 6 tiszt és 94 ember. Létszámemelés alkalmával es a létszám 1 tiszttel és 26 emberrel növekedik. Minden gyalogezrednek, nemkülönben a tiroli vadászezrednek állo- meutek el innen I A pécsi Fürst bank egy fillér ,ná,,Ja a következő: 1 törzstiszt, a lő- és fegyvertár nélkül bocsátotta őket útnak, mig végre városunk fámára, I törzstiszt különleges szolgálatra beosztva, nemeslelkü polgármestere köuyörült meg rajtuk a,1 e»«dsegédtiszl. 1 mozgósítási előadó, 1 utászoez-adott nekik annyi segélyt, hogy inneu övéikhez tér- j ,A1y parancsnok, 1 különlegesszolgálatra rendelt hettek. Az igazgatóság egy hétig hitegette őket. 18láiado». 4 dÜ®« tisztállományi egyén, 67 ember és Próbál tartatott velük lolyton » azután ígérgette a 12 A vadászzászlóaljak törzséhez pedig 6 di|as-segélyt, a gázsit. Majd előbb rávette őket, hogy jállomáau tiszt 16 ember és ö ló tartozik. gázsijuknak egy negyedéről inoudjauak le önkényt a amikor az a szegény bohém kompánia, hogy csak pénzt lásson, ezt megtette, a Fürst bank nagy kegyesen a gázsi háromnegyed részének kifizetéséről lemondott. 8 hétfőn a színészek étlen és hajléktalanul járlak szomorúan az utcákon. Kétségbeesve néztek a szomorú jövő elé I Nem volt egy fillérjük sem, hitelük sem — csak adósságuk, amelyet itt is hagytak szegények a lakásért és az étkezért! — Áthelyezés. A vallás- és közokt. ml-nisztor a uagykanizsai áll. elemi iskoláuál felállítandó uj fiúosztály vezetésére Pláuder János stridói áll. tanítót helyezte át, a Zalaegerszegen Paukovics és Faltér igazgató tanítók nyugdíjazása folytán megürült két állásra pedig Németh József és Tereuta János tauitókat helyezte át. — A soproni kerületi keresk- és iparkamara ügyforgalmi jelentése. A uagykanizsai ipartestület kérdésere, hogy a fényképészek, nősza-bók, hajfésülók, fehérnemüvarrók és hímzői, gép harisnyakötók képesítéshez kötött ipart üznek-e? A kamara véleménye, hogy a fényképészeti ipar képesítéshez nincs kötve s azért a fényképészek önkéut sem lehetnek ipartestületi tagok. Nószabók, ha segéd nélkül dolgozuak házipart űznek, ugysziutéu azon nők is, kik házaknál fésülnek s a fehérnemű-varrónők és hímzők is. A Zalai Hírlap kérdésére, hogy t. i. üzleti könyvekre luegtendelések kereskedői körökben szabadon gyüjthetők-e? Igennel felel. — Végzetes tévedés. Bódis Sándor nemes-keresztúri földmives szerdán reggel pálinkát akart inni, de tévedésből a mellette levő gyógyszeres üveg tartalmát hajtotta fel. A mérges gyógyszer következtében néhány pillanat múlva fájdalmas kínok között Összeesett és rövid idő múlva meghalt. A hatósági vizsgalat megállapította, hogy saját vigyázatlansága okozta halálát. — A nagykanizsai Ipartestület 1914. évi augusztus 9-ik napján délután 3 órakor s Városház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. — A nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület a f. évi augusztus hó 9-én (vasárnap) d. u. 4 órakor, hivatali helyiségében (.Vaskapu") rendkívüli közgyűlést tart. — Lelketlen vendéglősök. 8ziute felháborító, hogy veudéglóseink egyik-másikának kapzsisága a háborús hírekre mjly féktelenül fokozódott. Eltekintve attól, hogy egyik-másikuk a legalsóbb-rendű italokat s ételeket szolgáltatja ki a jelentkezésre idesereglett nyomorult hadköteleseknek, de emellett oly horribilis, hajmeresztő árakat követelnek, — Az epilepszls áldozata. Krisztu Zordán kertész keddeu reggelijét elfogyasztván, eltávoiott társaitól. Feltűnt elmaradása és azért keresni kezdték. Kgy kis gyermek végre ráakadt Kriaztura, >ki hol\'an feküdt a kanáliabau. A hatósági orvost hívták, aki megállapította, hogy a kertész epilepszlsben szenvedett, önkívületi állapotbau lévén l»/f m. mély árokba osett és megfúlt Teatén erőszakosság jelei nem észlelhetők. Temetését elrendelték. NYILTTER*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. ErSiitö éi edző hizlaló-korák egész éven át. Gyermekek 7 éven felül kiiéret nélkül felvétetnek. *) K rovat ilatt kuilaitukért n«ni vállil lelslói-aéget & azfirlíflsitÖBég. 4 i.n. rti. kUBnS... b.tnlr | B.rfcer Ayó&y-kátrányszappana <L Mail A Comp-tól. Kiváló orrotok ajánlják «• Kurópa IrglAbb államában » legjobb pfedmíujuyrl baetnálják mindenféle bót kiutas allan kulönötni ktrttilku. bájok tr kltttítok. valamim baj •ukállkurp* ellen. TtfUlaái *t erájalék lakálráijrl láoyegotwa kulöoböilk » kerctkídrlembcn előforduló egyéb IlynemU gyártmányoktól. Uakaea birkátoknál nagyon baláaot Bargar hátrányos kéniiappani. Hákwk fa gyertnekekork enyhébb haláén kAtráayeupP*" Bargar gllcarln MAtránysxappana. Ttvábbá kátrány nélkül a h|r»« Bargar-fála Borax-azappan pattan*., napaúláa, awplé, mil*..*f *« caáa kérbáfck «! . Imi. Darabja ule.lláaeal egyóll » «IUr. Ui: llergcr loljfuiny ká«r«i»» »«.p|H>\'», ktMnó balá.u bflrbplogtígeknél, tej. *> MakállkoriMuuU, valamim kiváló bajnóvr»tü éter. I Üveg I.JO korona. Kérjen klfeJeietUn Bwiii _ _• innnafil o lloll » Oomp. lól U hIím mfg M3T ■■ ít\'.»* *sr gyet á» alé- IráM. Kitilt. lőve: Wien I vo uklrvil. llullkeirait araoyíroin, Wlnn IHIS ai ltOO-lk évi párlel vllágklálllláeoa aranyáram. Kapható mlndaa avógvUrban, drogériában áa Mak tlilelbsu. Nagyban: 11 ll.-ll k Comp. Wl*ii. I . Ilpll.r-•lorferelraxr II- IJ. ))ujBiK>atrii nagyban ée klrrlnyboti: Török Jóiipf gyógyírért* rábao Király-utca IJ., Molnár f Moaernél, Thallmatrr e» Kellinél. K"ebmrl»ter t\'ilgvc* utódainál. Itadanovll* Tetlvérpknél. Ste»>. I Nándor tártánál. N\'rrutla Nándornál OWelnyl Krlgv-xiél. Vári kOrul t Klolnvheii inlndrn gyógysietlárban. Jobb drf gérlában *a IllaúicrUUytbtii. 41 ZALAI KÖZLÖNY ADOUSZTÜS c SZAVOY-SZALLODA BUDAPEST. VIII. JÓZSEF KÖRÚT 16. Modern szálloda újonnan berendezve, légfillás, hideg ás melegvíz minden szobában, lift áj|e|_ == RENDES 8ZIDOR tulajdonos azemélyes vezeióse alatt. ■ "n*PP*l EOYÁÖYAB szobák 3 koronától, KJÉTÁ07AB Mxobák 5 koronától fűtés, világítás 4a kiszolgálással. A szobák feltállen tiszták. Hosszabb tartózkodásnál engedmény, pír Újonnan bevezetett Penzió rendszer, napi ellátás 4 koro náárl. "9m Napi háromsiori álkezáa. — HAVI 8Z08AK 80. KORONAÉRT. Jól jogyozd inog: csak cigaretta-papirt, vagy hüvelyt lio/z ós ne engedd magad Iiitsonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. szaru laboratórium és tanműhelyekkel kiegészítve Elektrotechnikai ós gépgyártási technikai tanintézet mindazoknak, kik magukat elektrotechnikusokká (gyári hivatalnokoknak sth.) elinélAlileg ós gyakorlatilag kát évfolyamon át óhajtják kikópeitetoi. Felvételi életkor 14-tól \'20 év. Előképzettség: 4 közép, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Széchenyi-utca érloKÍté8«k«l. prospokiunokat Nlb. azétküld ós közelebbi felvilágosításokat ad [Ml 1 Ki rC\\ KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Legjobb, legolcsóbb SZÖLLŐMOLY-IRTÓSZER a ,,KOCH/LL/R" A KOCHILLIN i Mórt csupán az elő kukacot olt meo de u pilléket U, a molypillét pedig a további pcterakástól elriasztja. A KOCHILLIN teljesen méregment s, az emberi szervezetre ártalmat an, a permetesés min-^ den óvintézkedés nélkül végezhető. KOCHILLlN-nel minden időszakban, az időjárásra való tekintet nélkül loh«l permetezni. KOCHILLIN nem égeti el « zsenge fürtökéi (mint pl. sokszor a nikotin.) KOCHILLIN nem piszkolja be a fürtöket (csemege szólőnél fontos.) KOCHILLIN n szólómoly nyálából szólt pókháló-szerű fonalakat oldja, a fészket elpusztítja cs u fészekben levő hernyót meg-\'By « legrejtettebb helyekre is behatol A KOCHILLIN lisztharmat (Oidium) ellen is hathatós védelmet nyújt. vníHH\'l\'lu J"\' Up,d\' * ,l"u»kel Állandóan védi. A KOCHILLIN | kgr.-os csoinacokban, kemény tégla nlnku darabokban állíttatik elő. 2 évig is eláll anélkül, hogy ható erejéből A KOCHILLIN Ars kilogrni veszitenei ízben könnyen oldodik, üledcket nem apót el nem 3-4 kg. i.l- \'>««>•» »gy « I zárja. mimként 4 kor. Kgv holdi elegendő. riiili\'lht\'ló ÓK bóu-l.l. li-hiliiKOvilávsiil ni: a Gabonakereakedolmi r t Kochillin osítálynnél Budnpesl. V.. Nádoiulcn .0. Viezonlelárugitókat kfivsflnk. 5Oa°j0 engedmény ílakásoknálYaugusztuö hó 26-tÖl kezdve Aspirln FÜRDŐ (Slavoniában.) V»«»i hóforriaok óa laikpíUrddk. Forriahömőr. aékl.t 35-60\' O. Kiváló eredmények Saar.ea nöl bajoknál, vóriiaginyaágnál, oauioa é> \'ke.i-viny.. binl.lmiknál, ktilitnSaen lnblui\'il oa fferlnobajoknál. Fürdőorvos: DK. SCHUKKKK. ^ ^ m / áj/ifkjJin^a OAtONKAt, /(UÁH0ÍHMI f C5A K^-KOR fcGNER- A HflMSSZERKIRÁLV^ > aPfTTjo/\'iEFnflsui 15. FAHHA GEGENÜBER DEM RUDOLFSPLATZ. Bwn cé* kiváló Kyiirl- I "1 • ■ Imi ,! , „,„1 raindeu jobbdro|!«riábui,íllit- mán,a, „ ..g,.„lQl „lódj KOllllV I/, KOI111 V l/-.S/il|)[)ail OS |llHl(Sl aM1 ia ^gytirbau k.ph.tók Og.vliúiilí ii jionios Dinire: JOHANN MARIA FARINA QegenQber dem Rudolfsplatz. Mimién liosonlónevU utánzatot utasítsunk vissza. Nagykanizsán kapható : GELTSCH és GRAEF drogériában, REIK GYULA gyógyszertárában, valamint JÓZ AH GÉZA illat^ertárában. Magyarországi kipiisolí : Holzer Emit Zoltán, Budapest. VIII. 10608227 áVik^eS/fÖlvk^. y ^zám Hétfő ,!•.! Hi&j&lmlk hitlflü M csütörtökön. tlo)nt«t4«! \'<wi*i<>ltgéitiy«Mra 10 korona, félé\' 6 Korona.\' á>« 10 flll. 1 FeleMa srcrkeratö: Bánekovioh Jáuoa Kós7.etke«t<5: Kemény LAealó Szirkiiztótíg it kiadóhivatal Diák-tér 1 Telefon: 182. — HlrdaUaak dljaiabáa aaarlnl. Védelmet kérünk! Szivünk legmélyéig ható megindulással szemléljük nap-nap után azt a páratlan kötelességérzete!, elszántságot, sót lélkesedést, mellyel e hazának minden fia teljesiti első sorban katonai kötelességét. Nincs szükség külső kényszerítésre, hogy ki-ki hazánk védelmében rendeltetése helyére siessen, a belső kényszerítés, a király és H haza iránt érzett hűség szava viszi a hutlfiakal zászlóik alá. S a megindító jelenséggel mint rdt ulleukép áll szemben a társadalom némely rétegének az a törekvésé, hogy akkor, rnidón fiaink, a mi biztonságunk, s hazánk épségben tartása érdekében tólílnk távol ontják véröket, áldozzák föl életüket, itthon a távollevőkért remegők zsebe ellen intéz támadást néhány lelketlen uzsorás, kik a fogyasztási oikkek árának szokatlan fölsró-folásáva! Igyekeznek nemtelen pénzviigyukat kielégíteni. Az erre Irányuló törekvés már felütötte fejét s félni lehet, hogy még ijesztőbb mó dou folytatódik. A városi hatóság ugyan dioséretes gondossággal védelmébe igyekezett venni a zsarolásnak kitett közönséget avval a hirdetésével, melyben a kenyérliszt árát pontosan mogbatározta s evvel a kizsarolás veszedelme ellen biztosítani óhajtotta a lakosságot. Ámde ez a jóakaraté gondoskodás csak Írott mulaHzt marad mindaddig, mig annak szigorú ellenőrzése s ennek folyományaként a rendeletet áthágni törekvők példás megtorlása életbe nem lép. Sót nemcsak n kenyérlis/.t és kenyér árának pontos és kellően ellenőrzött megállapítása a szükséges feladat, hanem a zöldségfélék, főleg a burgonya eladásánál mutatkozó tulkapást is korlátok közé kell szorítani. Hüntetésre. az iparengedély elvesztésére méltó az a pék is, ki a hatóságilag megállapított áron nem hajlandó kenyérsütésre. Az meg éppen haragra fon;aló eljárás, ; melyet az átvonuló katonasággal szemben .tanúsítanak pl. a vasútnál, ahol augusztus 4-én éjjel egy pohár sört, melynek fele hab volt, 30 fillérért szolgáltak kl a szegény katonáknak 1 Ha vannak olyan szívtelen tagjai a társadalomnak. akik e nagy, történeti időkben, midőn Magyarország uj megalapozásától, egy uj, boldog jövendő felépítéséről van »íó, nem átallják szennyes vágyaikat a közjóiét fölé emelni, az ilyeneket nemcsak a társadalom közmegvetésével kell snjtani, hanem a hatóság részéről rájuk kimélet nélkül kimérendő súlyos pénzbüntetéssel is. Ne engedje meg a hatóság azt, hogy a súlyos helyzetet némelyek a maguk nemtelen hasznára kihasználhassák, ne engedje, hogy az ilyen törvénytelen és hazafiatlan cselekedet miatt az itthon maradottak között a békesség megbomoljon. Biznnk hatóságunk erélyében ós bölcsességében, hogy a kizsarolásra mutatkozó törekvéseket már csirájukban elfojtja a az itthon maradtakat védelmében részesíti. K. A. moudott, és amely azóta s olyan gyaliran megvibrálta , Jtadaoker és mint a legtöbb egyedül utazó urinó, A fekete rák Idegeimet, nem tóródölt a környezetével. Do én tóródtetu vele. Kgy mtívéji koreamában vacsoráztunk, onnan \\ „nmében kiállott szenvedéseket és átélt gyönyörö-Egy fekete szegélyű levelet és egy gyászjelen-1mutató szeparéjáha vonultunk. Klóbb pezsgót, k,( (ödöztem fel Meg skarlsm ismerkedni vele, tést" kaptam a napokban. A levelet (iébor Jánosné j boülotluak. aztán spanyol borok k«(lltak-az asztalra, i ,bédoé| «,|Mje ültem és elkértem az újságját: irta annsk az özvegye, akinek a temetésére invitált A f»»16 ««"•\'•\'». <l™lk10 ■»»«•» •»««\'• " , egyetlen megjegyzés nélkül Ideadta. A muzeumban s jelentés „Okvetlenül jöjjön irln, mert az uram egy1 vörC» lallk " \'"» ■»>>«»""\' letompított villany-, tolyloo a earkábán voltam és a képekre, lepecsételt Írást hagyott magára. A temetésre ugy is elmentem volna. Uábor earkábán voltam és a képekre, amiket líény még fokozták az elmondott esetnek s luisall- hosszasai! nézett, szakszerű megjegyzéseket tettem: klímát, ami pedig már egymagában is elég különös voll. „gy udvarias, de kelletlen Maissal értésemre adta, Gondolhatod, mondu János, hogy sok meg-\'hogy fölösleges vagyok. Pemze minél jóban mellösött, János .gyerekkori pajtásom volt I ***** hozzá. Épárte .ke«á.isb. i Mletltunm.t.s nsjiau|ai| , ^ ........., „......jí\'poticlél, |r............1érteti m a« állannt ás minlháM nem beszélhettem ségemot müveszeieinoc\'11 még mindig jMSÍ "SlTHMEIi^^ De «i poziclét, inert » egyéni-! eitel, „ az állapot é, minthogy nem MIM Ki" ségemet mfivéezéleinben még miüdlg nem t.láham; vele, (öltöttem, hogy másként fogom megismerni. mog. Festellein uói portrékat ügyesen, de n magain Láilam, hogy a böröndje feltüuóen hasonlil aa auyém-karaktera nélkül bez és tudtam, hogy a ruhatárban tartogatja, fin is Negyven esztendős vagyok és nem mondhatom oda vitettem a kofferomat és másnap elutaztam, magúmról, hogy egyetlen képemmel is megvolnék | Persze a titokzatos hölgy böröndjével. Triesztig nem elégedve. Tavaly Velencében voltam, ahol megláttam ia gondoltam arra, hogy kinyissam a sárga b&rkoflert. a bőt, akiről azt hittem, hogy az egyéniségemet III azonban a hotelban már égtem az izgalomtól és visszá tudta volna adni. A szivem és agyam olyan, vésőt meg kalapácsot hozattam. Közben aioubai volt a közelében, mint gyerekkoromban. A Dánieli\' hallom, hogy belülről valami Icapargalja a lopót szállóban lakisin abova\'liarmadnapra jött a nő. Szürke, böröild oldalát. Az első pillanatban arra góudollam uliruliában sapkában járt a kezében állandóén a I liogy egy eltitkolt csecsemőt hoztam magammal és eltörhetetlen vlISgltöfonal — 75 % árammegtaka-rltós — gyönyörű, fehér fény — Hosszú élettartam — Jutányos ár — Valódi üsram-drót-lámpa kapható: majd minden villamos telepen, szereidnél és az idevágó szaküzletben. tíz évvel ezelőtt egy tárlaton találkoztam vele, már a sajtóban és művészi körökben elég jó neve volt. Nagyon megörüli e találkozásnak és mindjárt meg is illliipedlunkj hogy részben átmulatjuk, részben az emlékei lik kicserélésére szánjuk az éjszakát. Amint n komor nyomtatványt és parafzli írási az ujjaim között forgalom, megiiil megelevenedik előliéin ennek az\' éjjelnek minden kellemes és hátborzongató izgalma. Bizonyos, hogy barátom rám testált írása roualko-zássai bír ama (tabuiddal, \'amelyet nekem akkor el- 7?loét OAt OA\\aM-cüiót-jtá*n&cU vegyesteAJ I\\\\l,Ü!\' \'Ouiim-.írólldmfhik kaphatók: Villamos miheknél. ixtril&knét 4% mlmUu etak-mabeli litUII/tH. — Magyarontági kípviuló birtH.üteJI raktdrtul : Pinger ii Pia Budapest. VI.. Hajái-ulca 41, u. 9 ZALAI KÖZLÖNY ADQD8ZTÜ8 lö. A háború és a kereskedők. A moiforchiáuak Belgrádban átnyújtott jegyzékével tanúsított erélyes fellépését és a ki nem elé-gitó választ követő hadüzenetei a magyar kereskedők általános helyesléssel és \'teljes ípegnyugvással fogad-ták. Bár az ultimátum és a hadüzenet érthető izgalmat váltott ki, túlhajtott nyugtalanságot gazdasági körökben éppenséggel uem okozott. Sót inkább megelégedést keltelt, különösen azért, mert végre nyíl-\' vánvaló lelt azok előtt is, akik eddigi hosszú béke tűrésünk félremagyarázására hajlandóságot mutattak, hogy feltétlenül bizunk erőnkben, szembe merünk uézui minden olyan eshetőséggel is, amely elé Szerbiával való konfliktusunk szélesebb körre való kiterjedése vinné a monarchiát. A Szerbiával való viszonyunk alapos tisztázásra egyébként a fejlemények kikerülhetetlenül rá-kényszeritettek bennünket. Az ország területi épségének biztonsága, a nemzet becsülele a további halogatást teljesen kizárta. De sürgősen szükséges volt a leszámolás a közgazdasági érdekek szempontjából is. Azokat u súlyos időket, melyekbeu a magyar gazdasági éleinek és külóuöseu a kereskedelemnek a közelmúltban része voli,a nagy mértékben Szerbia magatartásának köszönhette. öt év előtt teljesen illetéktelenül avatkozott bele Bosznia aunexiójának kérdésébe ós ha a maga részéie nem is\'ért el semmit, az at eredménye ineg V«ll» az okvetlenkedéséuek, bogy nálunk hónapokon át kísérlett a háború réme, hogy ennek folytáu gazdasági életüuk óriási kárt szenvedeti. A legutóbbi két balkánháborubau is folyton voltak Szerbiáuak külön akciói, amelyek mindig ellenünk irányullak éa mindig csak ugy voltak leszerelhetők, ha erőiebheu rácsaptunk a kardunkra, ujabb hadtesteket mozgósítottunk és vetettünk a határra, ami persze ujabb és ujabb áldozatokat is igényelt. A konfliktusok soráu keletkezett fokozott nyugtalanság természetesen a legnagyobb mértékben károsi\'otla kereskedelmünket. Ilyen kavarodásokat idézett fel Szerbia Szkutari hovatartozóságanak kérdésében, az Adria-kikötó dolgábau, stb. Emellett politikai aspirációinak folyvást szolgálatába állította a gazdasági bojkottal való fény égetési. Közgazdasági szempontból feltétlenül megkövetelik Szerbiának megfelelő korlátok közé szorítását Boszniával fenntartott gazdasági összeköttetéseink is. Körülbelül 200 millió értékű árul importál a mou-archia éveule Boszniába. A magyar és osztrák kereskedőknek tehát az auuektált tartományok területe ma számottevő keresetforrása, ott állandóan igeu jelentékeny kinnlevőségeik vannak. Életbevágó érdekünk ennek ennélfogva, hogy Boszniában az üzleti élet zavartalanságát biztosító konszolidált viszonyok uralkodjanak, amire azonban a szerb aknamunka I folytatása melleit egyáltaltalábau számítani nem lehetne. A magyar kereskedők lelkes odaadással fognak ja reánk elkövetkezett nehéz időben, mint a haza hű (iai ugy helyUllaui, amint erre az ország népét a magyar kormány felhívja. Kötelességüket nemcsak odáig kívánják teljesitení, ameddig a törvény reudeli, hanem hazafias érzésük parancsoló szava szerint. A maguk részérói is iniudeut el akarnak követni, hogy minőén léten a nemzet összegezett teljes ereje áll-jon rendelkezésre abbau a küzdelemben, amelyet most megvívunk. A kereskedelem tevékenységére a háborús állapot természet szerint már a mostam stádiumban is nagy mértékben béuitólag hat. Az alkalmazottak egy részét behívták, a vasutaknak, a postának üzleti célokra való igénybevehetőségét korlátozták. Legjob-bau sújtja azonbau, különösen a deláil-kereskedókbt, hogy törzsvevőiknek egy része sziutén bevonult és így ezektől természetesen mostanábau sem tartozás-, törlesztés, sem vásárlás neiu várható. Akik pedig itthon maradlak, azok még ha tehetősebbek is, lényegesen redukálják szükségleteiket, amiuek következtében — amint már a lefolyt néhány nap adatai nyomán megállapítható — egyes jeleulékeuyebb bransokbau a kereskedők napi forgalma hihetetlenül I megcsappant. A delail-kereskedelem helyzetének ilyetén alakulása terméstelesen a nagykereskedelemre is megfelelően visszahat. Mindamellett megállapítható, hogy a kereskedők általában bizalommal és reméuyteljesen néznek a jövő elé, meri abbau a — nyilván teljeseu megokolt — hitben élnek, hogy győztes hadseregünk sikerei i.yomáu n hosszú idóu át tartott rossz idők után rövidesen jobb napok következnek. Nagy mértékbon hozzájárult a helyzetűek a kereskedők részéről való nyugodt megítéléséhez a nagyobb pénzintézetek abbeli közös elhatározása, hogy az eddigi hitelek fentartásával és a hitelképes kisebb intézetek és \'magánosok fokozottabb támogatásával a gazdasági élet zavartalan menetét biztosítani kívánják. * Mindezek dacára persze elmaradhatatlan, hogy — mint at esetleg hosszú időre uyuló háborús alla-pot konzekvenciájáról — ne essék szó gazdasági körökben azokról a hitelélet terére vonatkozó kivétele* intézkedésekről, melyeket bizonyos körülinéuyek között a rendkívüli idők megokolhatnak. Ilyen kivételes rendelkezésre az 1912. LXIII. t.-c. 10. §-a ad a kormanynak felhatalmazást. K szakasz szerint háború idejéu, sőt ha szükséges, már a katonai előkészületek esetében is, a minisztérium a magánjogi követelések érvényesítése tekintetében, ideértve a váltókövetelések érvényesítését is, továbU a polgári peres és nem peres eljárás és általában a polgári igazságszolgáltatás lokiutetében rendkívüli intézkedéseket tehet g e végből a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket is állapíthat meg. Nyilvánvaló, hogy miuél inkább tartózkodik valamely ország kormánya áltól, hogy akár háborús előkészületek, vagy a már bekövetkezett hadi állapot eseléu hasonló kivételes rendelkezéshez lolyaiiiodjou, annál iukább emelkedik az illeló ország gazdasági életének, gazdasági ereiének és aktikájáuak jóhire ft külföld előtt. A szóbanlevő iutézkedésuek léhát csakis abbau az esetben szabad sorra kerülnie, ha annak feltétlen stükségu jelentkezik. Kétségtelen azonbau, bogy — különösen ha a háborút lokalizálni nem sikerül — ez az eset beállhat. Hogy egyáltalában eljöu-e és mikor következik be az intézkedés elkerülhetetlenségének időpontja, ezt megfigyelni és megállapítani a kormánynak és gazdasági életünk vezető egyéniségeiuek szigorú ás lelelösségteljeö kö- — A Divat Jjság minden hónapban kéUzer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel két koroua busz fillér Előfizethetni legcélszerűbben a kiadóbivatalbai intézett postautalványon lehet A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII, Rökk Szilárd utca 4. számú házban van. jobban odafüleltem a kolfer falához. A gyerek kombináció nem volt teljes, inkább egérre, vagy tarantella pókra kellett goudolnom. Még haboztam, vájjon kinyissam-e a lopott táskát, de ugy láttam, hogy a ik bágyadt szemeivel élesen rám néz és éreztem, hogy az eremen Klz ömlik végig. Izgalomtól reszkető kezekkel illeszleltem mégint a vésőt a vaspánthoz és rombolom a Ouom zárai. Amikor felpattan egy fekete folyami rákot j pillautoltam meg. A csápjai rövidek voltak és az ollója karjait szivalakbau mozgatta A szemei a uó szemeinek miniatűrjei. A rák mellett egy lepecsételi levél feküdt a címemre. Ili a levél. Csak az aláhúzott részét olvastam el. .Téved, ha azt histi, bogy melleltem megtalálta volna a legfőbb boldogságot. Nem lehettem volna egyébb az ön számára útmutatónál. De mások tanácsa kész katasztrófa a művészetre. < »unek bálotilásra és munkakedvre vau szüksége Azért küldöm ezt á különös, visszajáró állatot szivformáju csápjaival, hogy legalább súlyos tévedésektől megóvjam." Vastag, hegyes és határozott belükkel volt megírva a level, egyes szavai inkább egy ezeiedparancs-nok kemény aláírásához hasonlítottak János tovább beszéli : A rákol elhelyeztem egy llvegstekréuybe, amely- nek fenekére iszapot raktam. Az íróasztalom liókjába tek meg. l\'ojácák, udvari bolondok röhögleg feléin, tettein és magam gondoskodtam az ellátásáról. Állit-\' szégyenkeznem kellett. hatom iw-óta munkakedvem is fokozódott és témáim- Nem leheltem el szerelem nélkül. Egy fia al ban közelebb jutollam eumagamhoz. Emlékezel-e: patyolat tiszta uó kerüli műtermembe. Azt moudia, arra a novelládra, amelyben egy temetóról hazafelé bogy szeret. Óvatosságból előre kértem ki a fekete : -gyekvó családról beszélsz, akinek tagjai nz utón\' rák tanácsát. A felületen egy hervadt, aszott bokor összevesztek az ulou az örökség fölött. A trupp!jelent meg. rajta egy elhagyott madár csiripelt, közé hirtelen a közeli erdőből beugrik egy faun, aki Nem volt lelkem hozzá, liogy a leányt asszonyit | mókáival é.s gúnyos igazmondásaival a legbájosabb ] t«gyem. Vigyáztam rá, mint egy becses piániára és tragikumot szerzi. Ezt szintén, megrajzoltam éa a1 ,.gy éjjel léha öregek társaságában láttam az orfeum-müncheni tárlaton első dijat nyertem vele. ! ban, Erre az időre esik a „Bimbótörés" cimü képem ♦ j Egy fiatal nő térdel és imádkozik vólegéuye sírján, Itt kezdődött a művészi hí,nevem és azt hit- nii8 a köriló« mell®tt vArÍ" * ki»éröÍe\' W kic8Í,,0BÍ lem, hogy a szerelem is. Akkoriban fölkeresett egy lipótvárosi assony, hogy lefestesse magát, de ez mellékes volt neki. engem a nagy művészt akart megismerni. Elég volt a konvencióból — mondta — vissza akar menüi a művészethez, szakit a környezetével és otthagyja a gazdíg férjét. Eléggé átlátszó célzásokat tett arra, hogy a feleségem akar lenni. Erdekeit at asszony, mert hittem neki és izgaloll a faji és társadalmi "elíentét, ami közöltünk volt. Bizalmas lettem hozzá és ezzel vége lett a komédiának. Az asszony nem tudta kiűzni magából a fajtája tott dandy, munkakerülés uuollságával az arcán. Ez a kép is tetszőit Egy chikagói szivargyáros vette meg olytut összegen, hogy kifizettem az adósságaimat és két eszleudeig gond nélkül dolgozhattam. Taláu, gondoltam, ha egy elveszett női magamhoz emelek és boldoggá teszek, taláu ez reudbe hozza a szivemet és a művészi életemel. Valamikor egy jó családból származott modellem volt, aki korán elvesztette anyját és akii iszákos ap|a világgá űzött. Ezt kinyomoztam. Lesirl róla a bün és nyomor, a jó bánásmód és rendes koszt azonban hamarosan természetét és amikor megtudta, hogy Adósságaim j rendbe hozták, vannak, egészen más nótát kezdett fújni: megszün-, A fekete rák élénken dolgozod csápjaival és tűin szamára jó pariié lenni. a kis hullámokból egy barátságos otthon rajzolódolt Megnéztem a fekete rákol. 8ziv-csápjaival erő-, a víz felületére. Gondolhatod, hogy a kis nő rövidé-i seu vágta a viz.-l és a felületen groteszk arcok jelen* |Seu a feleségem lelt Azóla a családomnak (két apró AUGUSZTUS 10. \'/, A I. A 1 lOZLOHT 8 HÍREK. Felhívás a nagy kanizsai izr. elemi iskola tanulóihoz. Kedves tanítványaim ! Islen, Király. Haza I Ennek n három szentségnek tiszteletére, aierotMére, imádatára oktattunk, növeltünk e» buzdítottunk mindig benneteket. UoHt itt az ideje, hogy megmutassátok, hogy munkánk eredményes volt. Szint, győzedelmes háborúba mennek vitézeink Istenéri Királyért es Mázáért Tudom, hogv szivetek nagyot dobban erre a hirre és szinte hallom amint felsóhajttok: „Hej ha én is, én is köKtetnk mehetnék. Szép magyar vitézek, aranyon leventék 1" l>e ti még nem bírjátok el a kardot. büszkén, önérzettel beszélhessétek Magyarország diosó háborújában, a ti zsenge lelketek is lerakta áldozatát a haza oltárára. Jöjjetek édes gyermekeim minden osztályból I Fiuk és leányok 1 Ott várlak benneteket örvendező lélekkel mindennap a testületi szobában d. o. 9—1 l-ig. Jöjjetek I Nagykanizsa, 1914. aug. 10-én. Kertész József tgaxgatö. hogy hogy ft hadsereg örömében réazt vegyen. Kz a déli órákban történt és este nyolc órára már tündéri fényban uszolt minden ház s zászló erdő lengeti minden utcán. A fáklyás é» lampiouos menet a Tárosháta .\'lói indult el a katonaienekural. Bészt >alt benno a tisztikar, a városi tanács, a törvényszék, ax adóhivatal, a papság — az egész város éa példás rendben, a lelkesedés euthüziaamusával fejeiódölt be a városházi előtt féltízre, miután a M-ulou, a Sugár-ulun a laklauyákhoz vonult, a hol a királyt, a hadsereget éltetve, a Himnuszt éa máa hazafias dalokat énekeltek. A lelkesedés ünnepi öröinbáogjában ott rezgett az összetartó magyarság hazaszeretete. De szép is volt az tegnap este I Osak már a végső diadalnak örvendhetnénk! — Esküvő. Posvay Pongrác főhadnagy 1 — A magyar nemzet jótevői. Ai egész nenuet őszinte hálájára érdemesek azok, akik a mai |(jt)flj I nehét napokban segélyt nyújtanak a bevonuló nép- szombaton vezette ollárhoz Kovács Böske urleányt lelkelőknek NenT á beszédgyakorlatok filogtaláséval Az eskUvó elótt és után s katouazeuekar több darabot tűnnek ki ezi-k ama öblös lorku haznfiak sorából. I játszóit. A vőlegény táborba száll, akik semmit sein tesznek a hangos beszéden kivQl a szükség, s nyomor és szenvedés enyhítésére, hanem az igazi jótékonyság gyakorláséval Írják be nevüket s magyar nemzet történetének lapjaira. Áldozatot tesznek a haza oltárára, amikor annyi sok más — Önkéntesek. A Nagy Qyézó példáját ma 30, 18—itt éves iparosaegéd követte, kik a helybeli cs, éa kir. gyalogezrednél önkénlesekül jelentkeztek katonának. Derék Huk 1 Megérdemlik legteljesebb oliameréaQuket. — A eeglttí akció s a Vöröskereszt Az a lelkes, meleghangú fellliváa, melyet Dr. Babján tiyula polgármester iulézeU városunk közönségéhez, És míg honfitársaink életüket és vérüket rut ölllégí „uHII hstóaági intézkedéssel keli a tilalom áldozzák éreltünk. addig sok szegény apu- sorompóit lelállitani Érdemes, hogy idoikiassuk ne-nak itthon maradt gyermekei, elaggott szii- vakét s átadjuk a nyilvánosságnak. Dr. Szekeres . lót Avveirvmi maradi nők vvimollalailol Jézsefné volt az első városunkban, aki délben, este, a segitó akció megbeszélése tárgyában ehó tt-áí tok. özvegyen maraai non, gy.imoiiaiauok , nagyizámbui hozu össze intelligens éa neiueseu érző éhezésnek volnának kitéve, ha mi kötelesség- «»"»»»<»» « «"«í»\' «*jongyoior, nep.ei.eio.e, s, ^^ ^ ^^ s,erűen nem gondoskodnánk róluk n"\'"\' "••\'IÍ* Bár aokau csalódtunk, kik azt I,ittuk, bog, a s«rüon nem gonaosKOunang ioiuk. „0v „djn ...... „z elhagyott otthonért ,oságo» szive- • jt,|Bul„6k köIlll ,k„d> ki . g,u|tó,, megindítva azon- A ll kedves. JÓ szivetekhez fordulok i „ek aIBrel«ttelj#« goudoskodását sa bőséges ellátást. j\'0I| követésre méltó nemes példát slatuál. azonban tehát, hogy ha nem mehettek is a három ! a család tagjai összeszedték százával sz utcákról szentség védelmére, ti is áldozzatok a linza miudounápi kenyeret nélkülöző embereket oltárán. Jöjjön el inindegyitek filléreivel. A gaz- ilyen csak egy akadt It é t é s z Lajos személyé- vitték ben, ki beámter létére havi keresetének egy napra liol si,jt\',."r™ik "lószivu- \'éazét, dacára, hogy arra maga is reá van utalva, hol Szekeresek jószívű |w|||| (e|,jSlll„u, 1Ub4r „ tlellte9 páldm . |él.n- vollak közt követőkre egyáltalán nem tálált, hisszük hogy a gjüjtéai akció veiétésére megválaszlolt agilis őket a itsltbyányi.utcáha, i sége kifogyhatatlan asztali teritett minden szűkölködő bevonuló badköielesuek. S a jó példa hatott., . „„.„., „„,„ dag többel, a szegény kevesebbel, hogy al- BíichrafB|d 0yul, au0 k„r ,-Fischer inié.ó lOu k„. btzottság, nem lógja a dolgot agyén bizoitságolui. dolt hazánkban ne legyen éhező gyermek oIV pr4|it,r g,ógjszeré«tué és Arinuth Náihán I hanem mihamar permauenciába lépve, a nagyközöu-egy se. Ne maradjon el közületek senki sej „in,én\'több embernek adlak ebédet es vacsorát. A|XyTg^f^Sb k^ Uogy a Mindenható följegyezzen benneteket < magyarok Istene fizesse meg a jószívű családoknak | elftbb a |eg81ebb eredménnyel h jó honfiak, honleányok aranykönyvébe. Hogy agg korotokban is. unokáitoknak is hazalias éa irgalmas cselekedetet I De hol vannak > többi hatalmasaink? Mié/t maradnak el most annak j bebizonyításától, hogy Ók is szeretik Imájukat I? — Katonáink eskütétele F. hó í)-én. d. e. 8 órára vult jelezte a katonai r*agy gyakorló téren larlandó tábori mise k«*dete, <l« már jóval elóbb a jelzett időnél kivouull a 20. honvéd gyalogezred. azután a 4H. közös gyalogezred teljes felszereléssel, zászlóval, zenével. Kgy magaslaton volt telállitva az oltárt magában foglaló ttáior. melyet csakhamar körül vett a? érdeklődő. civilközönség, A gyermekem van) és a feleségemuek élek. Nem vagyok műrész, csak ügyes iparos, de van jövedelmem és gondoskodtam a családom jövójéról Gábor János itt hosazasan elhallgatott, szinte elfogódottau nézett rám, azután nyelt egyet és mély rezigáucióval mondta : Barátom, azért mégis jobb koldus művész- .T,\', . w . i a al1 katonaság a következőkép állt feU Szemben a sátorral Kiváltunk. Most elmentem hogy a koporsónál . _ . __ ^ ^ ^ ^ ^^ ^ ^ (fegyveresek) végül az ezredekhez tartozó kocsik. A misét a bon _ , ,, ...... , it tisztikar, megölte a 48-asok búcsúzzam 6 a. KgyszerO temetése toll, atyaHak, . , , ,„ ,. . , • , „ „ .„l, , . , , , .,, . , ... i , vedség, bálul a gyorslílzelóositag geplegyvereaokj, barátok, műpártolók es kollegák Jöttek a szomorú " alkalomra. A gyászolók közölt egy feketébe öltözöll, -,„.,„. . , „ , ... „„„, , ,,, • , , .ni „„, li véd tábori lelkész vegezle Berkovics József ezepet mélyen lefátyolozott hölgy is megjelent, akit senki _ ^ ,, ^ ^ ........................ „ se ismert. A veleucei asszony volt. Es amikor búcsúztatómban valami elcsépelt közhelyet mondtam barátéin műíészi küzdelméről, a nó odajött és szerényen egy pálmagalyat tett a fekete koprsóra. János írását hamarosan elolvastam. Arra kért, hogy látogassam meg gyakrabban a családját, akikői alyailag gondoskodott. A végrendeletben ián) testálta egynéhány rajzát és a fekete rákot, amire magam is iiagvon kíváncsi votlam. Tudtam, hogy hol vau és nyombali utána néztem. Nem voltak már sziv-csápjai, egyszerű, hosszúkás ollói voltak, amelyeket most is élénken nyitott, csukott A viz tükrén pedig egy sírdomb ra|zál láttam, egy forditolt láklyával fölölte Barátom életének a szimbóluma Voll A rákot üvegszekrényestül hazaviltem. Még egv ideig poho-sodott nálam, egy szép napon pedig fölfordult. Kegyeletből a barátom emléke iránt a kert egyiV sarkába földeltem el és egy rózsabokrot Qltetleiu föléje Szabó\'Imre. neki és Melles Kálmán kiskor áromi plébánosok segédletével. Mise után külön a honvédek, külön végződjék. A Vezető bizottaág u i. Dr. 8ah|áu Llyulával élén. megbízatott, hogy a gyüjtéB módozatait mielőbb megállapítva, abba a helyi lótékony egyesületek vezetőit, a tanítóságot, nemkülönben vároaunk nemesen goudolkozé hölgy közönségei bélévonja a a gyűjtési ugy a Vöröskereszt, mint a háborúba vouulók itthon maradijaik kisegítésére párhuzamosan uleáról-ulcára eszközölje. *** A bizottságnál bejelenlelt s a segélyre azorulék mikénti segélyezése a bizottság állal a legkörOltekin-tőbb n fog megállapittatni. Ugyanazért ezúton la felhívjuk városunk nemesen gondolkozó urait és hölgyeit hogy az akcióban segédkezni s a nemea célra uagy-lelktl adományaikkal hozzájárulni ne kéaaouek. Isten lelke legyen a szervezőkkel a a uemes-lelkű adakozókkal s kisérje az akciót a siker áldásaival mindvégig. dyöjtőivek a polgánneateri hivatalban a közel napokban rendelkezésre állanak, hol a segélyre azorulóg is bejelentetidők. — Az izr templomban f. hó 7-én, pén- közösök letették az esküt, mélyet zászlóaljakként ina- tekén, esle ós 8-án, szombaton d. e. az iateuttazté-gyarul és horvátul — a legénység anyanyelvén ol- let kerelébeu dr. Neumann Bdé főrabbi könyörgést a J n i ,_ ____. i____ií.i - I...Z.1.I . lii.Jl.ért a vásott elő egy-egy tiszt. Az eskütétel után kar eljátszotla a Uolterhaltet, a "Wacht au , zene-Reiut, i. |éa szent beszédet tartolt a hazáért, a királyért, i harcba vonuló hadseregért és fegyvereik győzelmééit éa felkérte a hivekel, hogy adakozzanak a végül a Himnuszt. Mindegyik ezred-ezredese külön i |lldbB í00,|H,k segélyre utalt visszahagyott oaalád-beszédet lartott a legénységhez. « tisztikarhoz és , tu^mi részére. K. hó 9-én. vasárnap d. u. 4 órakor a közönséghez. Ott volt Zalavármegye törvényható-, dr. Neumann Kde főrabbi Kiskauizsío a Szeut Wó-,,.,,, ,, ,, .. lián-téri iskola előli szent beszedet mondott, melyet ságának képviseletében Vlosz «-«enc főbiro, Herko rrtntér, tskoU .101.^ ^ , ics József szepetueki plébános, Starzsinszky jegyző, A város képviseletében Dr. Babján llyula polgármester, Deák Péter főkapitány és számos véjos képviselő fi —6 ezer főre ni\'u& közönség. A közös tisztikar az üilllepség illán otb helyben l.vféuvkép w, ■ lette magát. . — Fáklyás menet. Megkapéan nyilvánult meg tegnap este sz iga/, lelkesedés heve u hadsereg első győzelmes lépéseink hírére Varosunk polgár-meslere félszólitolta a társadalom mindeu rétegét, ság körlll többen s nagyszámú közönség áhítatul hallgatott A beszéd nagy hálást keltotl s a hallga-tóaág ennek beuyoiuása alatt lelkes éljenzésekba töri ki. — A betegápolók eskütétele. Ma reggel a piaristák házikápolnájábao tette le esküjét a betegápolók százada. Az eskütétel előli szent misé folt. amely után beszédet mondott a celebráns, Lukács József piarista tanár. A bwzéd utáu Szily Jélaef hadnagy fololvasla az eskü mintát, amelyet dr. Szekerea József zári be néhány lelkesítő szóval. aMWM\'- Tgeiihfciloí ■lilJ^IM.\'f yuAöliu silxM \'-/n dnafj dilol H J\'iil\'t.\\til \'Legjobbi\'i lcgblüsóbb Uv luvi) -in JmiRi\'tiióiii IHWH ^^ Jllll 018/ ^PldllólBllll\'MI liol 110 f ft llllJU i i6i \'jju kítuno alpesi tej CSOKOLÁDÉ \'\'zllhöZ-! engedmeiiy Aspirin )\'a/^áw0kmál-«u^u4»tuu|hó 25-től kezdve -Vailna Htiii\'.n a ^ mv^ , . , : fej és fogfájásnál, rheumánál, Influenzánál stb. elismert fájdatomCslllaplMszer: hogy blzlosaii a valódi Asplrlnt kapjuk, kéxjük a ..Hayer" féle Aspiiin tablettákat. Ezek eredetlcsomngoláiban csövenként r 20 tabletta á 0,5 u I kor. 20 <411. ért kaphatók. ^ Minden tablettán az Aspirin szó iátljató. m i Ai A»p\\rfn .ió vMJfgyi*". WlUt •lö\'^nv.k ha jfrr^. jícrliil, ml. cta nem jo*o.uU k*M)ün<n> . ii .A Em^ Aiplrifiti^vílinegntvejol yffV»l M„lPIJilDQ,d(Sliawo»,iában.) kiioU t, \'lmpm,Uk. Forráibömír->««l<llÉ»i«*\'8<W.tJ.I KílííAló\'\'*BO(Mnóiiyuk >i •nöMlljklllliU. o.ute. ím kí.r- \'\'bfcirt*a«á*i»ÁUi kttlöiittaon l«Dhlu»iiál é> « JíiiaunJ/it.i. nintillMO^HmiHiíWI I . -1.41««i U\'-rertMorvuidíDKviSGHUrtíOIM,\' i. Jlíütiiiitj.ja iiJiíüiAt .,ÍH \'M&iití\'itf\'irtt!\'\'>1 10882821 Nagykanizsa, igi4. augusztus 13 53-lk évfolyam. 6a siám Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Migjilinlk hétlön ii csütörtökön. fclflfliettel Ar«k: Kgéu é»io 10 i Negyedévre 2 korone 60 #111. - >ron», reitvro Egye* exám Felelős szetkesxló: Bánekovioh János Kó»ierke*zi6: | Szírkeiztiiío is klnd6hl»»t«l Daik-tér 1. Kemény László i Telefon; laa. — HlrdelAeek dljeiebáe eierlM. _4_j__ Világháború. Sok szenvedésben, megpróbáltatásban volt részünk és mi mégis a legnagyobb türelemmel és elnézéssel voltunk kiváltképen a kis Szerbiával szemben, mely egyre merészebb lott, pökhendiségében, elvakultságá* ban és alávalóságában elment a legvégsőkig. Türelmünk elérte a végsó batárt. Mi békét akartunk de kívántuk, hogy oly elégtételt kapjunk azért az egész civilizált világot megdöbbentő cselekedetért, melyre csak oly martalóo bad képes, mint a szerb. Nem kaptuk meg ezt az elógtélplt és ezért kire pult kardunk hüvelyéből, hogy végleg megtanítsuk azt a csordát a tiszteletre, a megbecsülésre s arra, hogy bennünket a végtelenségig megbántani nem lehet. Mi leszámoltunk volna a mi nagy ellenségünkkel s már azt hittük és" az egész művelt világ, mely mellettünk volt, reménykedett, hogy ez kettőnk ügyo marad. A legutolsó Arában következett be Oroszország Pálfordulása és pártfogásába vette a marta-lócokat. A béke érdekében az igazán müveit nemzetek, elsősorban hü szövetségesünk, Németország mindent elkövetett, de eredménytelen maradt és elkövetkezett az, hogy az Orosz felkészült ellenünk. A jó Isten a megmondhatója, hogy hová fejlődnek a viszonyok. Annyi tény, hogy mi a béke mellett dolgoztunk és hogy ez nom sikerült, az Oroszország lelkiismeretét terheli. Minthogy minden, mi elkövetkezni fog, a népek, nemzetek nyugalmának, a bé-\' kének felbontásáért, a tömérdek kiontott vérért, az egész világ felbontásáért, szóval mindenért Oroszországot terheli a felelósseg. Nem akarta a békét, nem akarta a világ nyugalmát, hanem egy merész fordulattal a gyilkos csorda mellé szegődik és mozgó* {silja ellenünk hadséregét. Mi igazunk tudatában felvesszük a harcot, ösmert bátorságunk, félelmet, nem ismerő ősi erényünk tudatában és nagy igazságunk szilárd meggyőződésében utolsó osepp vérünkig védelmezni fogjuk azt, ami a mienk s felvesszük majd a nagy ellenséggel is a háborút, mert ránk kényszeritették. Mi józanok maradunk ezekben a válságos órákban is. . Egész nemzetünk, egész Monarchiánk mintegy einber száll sikra azzal a szilárd hittel, bátor lélekkel és büszke tudattal, hogy fegyvereinknek győzni kell, mert részünk van az elvitázhatatlan hatalmas igazság és az igazságnak győznie kell. De mi nemusak igazunk miatt szállunk sikra, mi az egész haladó, lejlódni akaró, kulturvllág érdekét is képviseljük. Amott van a sötétség, a visszafelé haladás és maradiság átkos világa, emitt a világosság, a tisztaság, a oivilizáoió gyönyörű világa. Két különböző, óriás ellentétes két világ. Ott minden fertőzött, miazmás, a sok bűntől, züllötlségtől, itt minden tiszta és beosületeB, mert zászlónkra a haladás, a boldogulás, a kuliura van ráirva. K zászlót mi fennen lobogtatjuk, o zászlót mi diadalra kell hogy vigyük, mert a jelszavak, mik ráirva van Nóta cseng .. Nóta esetig ajkamon. De rózsás a kedvem, Mintegy tiindérlepke L\'gy röpköd a lelkem. Ilimes szép rónákon, Ahol minden ékes, Ahol rózsa nyililc, Gyöngy virág környékez Minden virágillat Az én lelkem kincse. Nap s hold sugarával Az én szivem hintse. . .. Napsugaras éltem Azért ilyen boldog. Mert szivböl szeretek És szeretve vagyok! REZEDA. Fekete képek a fehér birodalomból. | — Elnyomott sóhajok Oroszországból. — Irta: Egy orosz emigráns Kablónak, gyilkosnak, egészen közönséges gonosz-I (evőnek .-sokkul kevésbbé veszedelmes lenni Oroszországban, mint még csak gondolkozni is olyan politikai \' kérdésekről, amik esetleg kényesek lehetnek a hatalmon levőkre. Amazoknak is kijár a büntetés, az kétség-I teleu, de az ő büntetésük összehasonlíthatatlanul enyhébb mint az, amely arra vér, «ki cenk a gyanú- jába keveredett aouak, hogy lázadó. A politikaibüuo* ket nem igeu szokták sokat vallaiui, hanem rövide-seu kiszabják rá a legsúlyosabb bűiitetébt, Szibériába vagy Szakhali szigetére való deportálást, száműzetést, ahol aztán életük logytáig szenvedhetnek a meggondolatlanjukért. Szakhalin egyike a legjelentékenyebb orosz deportáló helyeknek és sok tekiutetbeu félelmetesebb, mint Szibéria. — Szakhali szigete, melyet a japánok azelőtt Karafutouak neveztek, Szibéria keleti partjai közelében fekszik, a szárazföldtől a tíz kilométer széles Tatár-szoros választja el s ezernyolcvan óta szolgál a politikai bünüsök számkivetési helyéül. Arra, hogy hány fogoly siuylődik itten állandóan, jellemző például az a statisztikai adat, mely szerint 1894-beu a szigeten tizenöt börtön volt, benne körülbelül tizennyolcezer fogollyal. Az ide került szerencsétlenek mindörökre elvannak temetve a nagy világtól, erről a helyről csak a legritkább esetben sikerült megszökni és igy termé-szeles, hogy csak uagyon ritkán is hallani megbízható adatokai azokról a szörnyűségekről, amik ezen a szigeten történnek. Az oroazok féltve őrzik a szigetet Miért használjunk kizárólag „Osram" lámpát? Azért, mivel ezen lámpa mindama követelményeknek megfelel, mely egy modern drótlámpa iránt támaszthatók. E lámpa eltörhetetlen, rendkívül takarékosan s mindig egyenletes világosság mellett ragyogó fehér fénnyel ég. Valódi Osram■JróUámp.ik kaphatók: Villát Magy.tiorsz.igi képviselő betendez: hü veknél, szerelőknél és mitulen szakmabeli úz leiben. — inger és Pia, Budapest. VI.. Hajós-utca 4t. it. í ZALAI KÖZLÖNY AUGUSZTUS 13. nak még mindig diadalra segítettek népeket, mert vértem vannak a nagy igazságtól, altéi az igazságtól, mely legnagyobb akadályokon keresztül is győzedelmeskedik. Istentói féljünk, de mástél nem, Istenben bizzunk és saját erőnkben. Ellenségeink kel majd elbánunk és hálával fog ránk tekinteni az egész kullurvilág, hogy megmentettök a haladé emberiséget a fekete tömegektől. Bizzunk Istenben, erőnkben és igazságunkban I \' llymnus és a Wacht am Rhein. Forró l&iaiban a magyar honazerelemnek millió kiállást hallok : Éljen > király I Sokszor vádolt, aokalor megkönyezett, galarabóaz, megtört aggastyán, kinek teste bar törSdütt, de lelkében a nagy pátriárkák boldogsága. Ma még itt van közönünk s aki annak idején Isasiegné! ellenünk, most velünk. közöttünk a nem is fog innen elmenui soha, szobrai örök euilékezés-képeu oda kerülnek > magyar városok nagy tereire azokéival, kik ma miut ai akkori idők vértanul béke-jobbjukat nyújtják annak, ki hadaival megtartja s megvédi uralma örökös nagy várát > magyarság várát. Ób ti elvakult nemzetiségi agltálorok, ba közületek néhány százat elseperne a harc, nem lenne ill többé semmi hiba. Ott a felvidéki lót, olt a dél. vidéki oláb, szerb és román, kiknek meguyilváuull fonó és lislta houszerelrae, oly makulátlan mint akár a Dunámul vagy az Állóid napsütötte arcú lakóié. Otl áll átszellemült lélekkel, levett kalappal. Összeolvadva lélekben a fölséges nemzeti imával, egy szívvel egy lélekkel, egy akaialtal ragad fegyvert megbőszülni elleneinket, kiknek küszöbeit a magyarok mind sűrűbben kezdik átlépegelni s vasmarkuk erejét megérezteloi. A vidék pályaudvarain a falvak könnyes szemű búcsúzó asszonyait látni a a katonavonatok lombaá- toros kocaiajlaiban nólázó családos kalonák, kik a mezón hagytak minden termést a a kis kunyhókban teleséget, gyermeket, munkaképtelen apákat, kik majdan behordják azt. Oh I Uosl látszik meg, ki és mi az a magyarság, most látszik meg, hogy államalkotó annak minden lehellete, hogy ez tart meg országokat, dinasztiát, ez küzd le ha kell világháborúi s ez szerez meg ha lehel világbékél. Most látni meg hogy ez a magyarság megérdemelte a németek hatalmas császárának ihleté budai beszédéi, ki miut leghább szövetségesünk, ba kell halálba ia követ népével bennünket, ideadva néniéi szerelmét, hadait, beeaületét, tudva, átérezve, > hogy a magyar nemzelre szüksége van a világnak továbbra is. 8 mi ürömmel saoriljuk meg a német szövetséges kezet, amint diadalmenetben viszik zászlóinkat, s énekeljük a Wacht am Rheint, büszkén nézve miut seregeinkkel együtt hadba szállnak közös elleneinkkel szemben s remegve várjuk rnajdau örömkönnyeket hullatva, amiül győzelemmel megtérnek, hogy babért fuszüuk homlokaikra. HÍREK. — Nem lesz tanitás a népiskolában. A közoktatásügyi miuiszterium népoktatási Ügyosztályának vezetője kijelentette, hogy a háború befe-jezéseig a városok népiskoláiba!) tanítás uem lesz s a tanítók a közigazgatás ágaihoz lesznek kisegitókül beosztva. Fizetésüket pontosan fogják kapni, a háborúba vonulók fizetését pedig családjaikhoz fogják juttatni. A tauitás természetesen szünetel azon vidéki községekben is, melyeknek tanítói a katonasághoz bevonattak Az iskolahelyiségek pedig katonai kórházakká lesznek berendezve — Ab ipartestület vasárnap tartott közgyűlésén kimondotta, hogy összes tartalék vagyonát a háborúba vouuló iparosok családjainak felsegitésére fogja forditaui. A legszebb megnyilvánulása a háborús idóuek városunkban — Rendőrségünk az élelmiszer uzsora ellen valóbnu dicséretre méltó módon teszi meg s torló intézkedéseket. Mint értesültünk a lelketlen árusokat kelló szigorral megbüntette s a jövőre uézve is a legszigorúbb intézkedést foganatositandja a akár az egészségtelen ételuemU árusításnak akár jogtalan uzsoráuak jó nyomára, az eddiginél még szigorúbban fogja büutetni. 1 — Az élelmiszer-uzsora ellen. A háborús viszonyok közt máris sok oldalról hangzik föl panasz, hogy az élelmiszerek és az elsőrendű szűk-ségleli cikkek árának felszöktetésével egyesek kizsákmányolni igyekezuek a fogyasztó közöuséget. Rímek meggátlására az 1919. évi LXII1. törvénycikk a hivatalos ármegállapítás utján ayi^jt módot. A hivatalos ármegállapítás azonban uehezen simulhat a folyton változó viszouyokhoz, a kormány tehát olyan végsó eszköznek tekinti, a melyhez c«ak elkerülhetetlen szükség esetéhen szabad folyamodnia. Kgye-lóre a belügyminiszter rendeleti utou akarja útját vágni a visszaéléseknek. A rendelet megállapítja, hogy ai élelmiszerek és az elsőrendű szükségletek kielégítésére szolgáló egyéb cikkek (tüzelóauyag, ruházat, katonai fölszerelés, stb.) árát vagy az ezek közül szükséges szolgáltatások díjazását aránytalanul nagy összegben megszabni nem szabad, még akkor mm, ha a kereslet rendkívül fokozódik. Az említett áruk hitelezésénél se szabad aránytalanul terhes kikötéseket teuui. A ki e tilalmakat megszegi, kihágást követ el és lizeuöt napig terjedhető elzárással és kétszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtható. — Osalók hazug meséi. A Budapesti Tudósító illetékes helyről uyert felhatalmazás alapjáu írja, hogy a kormány értesüléseket kapott, hogj egyes vidékekeu lelkiismeretlen emberek azt akarják elhitetni a közönséggel, hogy a mozgósítás alkalmából átvett lovakért adott utalványokat a kormát! y uem fogja beváltani. 8ót azt ia híresztelik, hogy a papirpéuz el fog értéktelenedni. Ezek a szédelgők aztán a félrevezetett néptói olcsóbb áron akarják megvásárolni a lovakért kapott utalványokat, sót a hiszékeny nep papirpéuzét ia. Ezzel szemben meg kell állapitaui, hogy ezek a híresztelések a legalábbvalóbb hazugságok, mert mindeo utalványt teljes értékben fizet ki a kormáoy és a papírpénz is idegen ember úgyszólván be sem teheti a lábát ide. I de ha sikerül is egy-egz utazónak eljutni a száműzöttek közelébe, még akkor is csak a legnagyobb ravaszsaggal, esetleg csak vesztegetéssel tudja elérni hogy fényképezhessen. Néha-néha sikerül csak ez, de természetesen az oroszok ilyenkor a leghatározottabban sietnek megcáfolni mindent és ha az olykor megszabadult foglyok elbeszélései nem igazolnák azokat a rémségeket, amik legendaszerüen terjeduek a Szakhali szigetén történő dolgokról, akkor igazin azt hihetnók, hogy csak a régi középkori kiuzások emléke szülte ezeket a rémségeket. Mit kell elszenvedniök az ide jutott büuöaök-uak. azt sziute nem is lehet leirni. A kiuzások mellett csaknem eltörpülnek az agyon rágalmazott inkvizíció borzalmai, különösen ha tekintetbe veaszük, hogy tulajdonképeu nem is gonosztevőkről vau szó, hanem csak egyszerű politikai gyauusitottakról, a kik legtöbbje a műveltebb emberek sorai közül kerül ki A loglyok állandóan bilincsekben járnak, a legkisebb ok miatt véresre korbácsolják őket. kéuyszerztibbouyba szorítják, odaláncoljá\'i a cellájuk falához, hogy ki se mozdulhassanak a jól őrzött kis odúból. Akad köztük olyan, aki egész életét a kényszermunkánál használt taligájához láncolva töltötte s a különös büntetések közt nagyon gyakori az, hogy addig verik a szerencsétlen foglyot, amig a fájdalomtól eazméletlenül össze uem esik. Mindeunek pedig az az oka, hogy az oroszok a rettenetes büntetéssel igyekezenek egyszer s mindenkorra elriasztaui mindönkit attól, hogy a legcsekélyebb mértékben is bele merjen bocsátkozni olyau politikai mozgalomba, a mely a hivatalos önkénynek nem tetszenék. Jellemző erre vonatkozólag a hires Nowikow ezredesnek a nyilatkozata, aki mint egy szibériai bányában a foglyokat őrző kozákok paraucsnoka sokat tapasztalhatott ezen a téren s uagyon jól tudhatta, hogy a száműzöttek ezerszer megbánlak már mindent. Nowikow azt moudta: — Ha rajtam állana, akkor mindeu politikai bűnöst uapouként félholtra korbácsoltatnék. ó bizonyosan uagyon jól tudja, mit jelent ez, ki tudja hányszor tapasztalta, hogy a barbár báuás-mód miudötökre megszelídíti a foglyokat, De hogy mennyi igazságtalanság történhetik itt, arra természetesen nem gondolnak az orosz hatóságok éa minek is gondolnának, hiszeunemis annyira büutetéaról vau itt szó, hanem arról, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljanak azoktól, akik gyauusak, vagy akik esetleg kulle.netlenek lehetuek. De milyen lehet sorsuk azoknak, akikut eltolou-colnak száműznek 8zibéria bányáiba, vagy a Szakhali sziget fogházaiba. Kzekból a börtönökből nagyon ritkán érkezik hir és az itt lefolyt tragédiák közül tíz eaztendóbeu egyszer kerül egy köztudomásra. És ha az egész világ rohamosau halad is tovább a civilizáció utján, az öukéuy és az elnyomatás országában miuden narad a régiben. A cárok birodalmában a korbács s a kancsuka az ur, uem törődnek azzal, ártatlau-e valaki vagy bűnös, elég, ha csak gyanús és azonnal el lehet készülve bárki a börtönre, a száműzetésre, az örök kínzásra. Oroszországbau uiocs értéke az emberi életűek, otl az alattvalók még a szó legszorosabb értelmében rabszolgái a cárnak, aki tetszés szerint hathatja őket igába s a hatalom képviselői valamennyiéit vad zsaruokok abbau a körbeu, ahol vezető szerepet játszanak. Senki nem vouhatja őket felelősségre, ha igazságtalanságot követnek is el, inert őnáluk ez az elv, hogy inkább száz ártatlan is szeenvedjeu, mintsem egy büuös is megmeueküljöu. barbár és egész értelmetlen ez a felfogás, de az otoszokuál a nép nagy tömege uem jött rá az emberek egyéni jogaira, nem tudja, hogy az állam azért vau, hogy megvédje a beléje tartoxókat és uem azért, hogy üldözze őket. S az orosz hatalom ugyancsak ért az üldözéshez, akire egyszer rátette büntető kezét, azt még a véletlen szerencse is csak a legritkább esetben tudja kiszabadítani. Szakhali szigetéről még akkor is csak ugy menekülhet el valaki, ha vállalkozik liz kilométernyi úszásra az óceanbau. AUGUSZTUS 13. ZALAI KÖZLÖNY 8 telje* órtókébeu fog megmaradni. A kik enuek az ellenkezőjét hirdetik éa ezzel másnak kárt, önmaguknak pedig jogtalan hasznot akarnak szerezui, azok csalást követnek\'el és a büntető törvénykönyv hatálya alá esnek. Az igazságügyminiszter rendeletet adott ki az ügyészségeknek, hogy e tekiutetben a legazigorubbaujjárjsuak el. A kormány utasította az Összes hatóságokat, hogy a legnagyobb energiával üldözzék az ilyen csalókat A közönséget pedig kéri a kormány, hogy ha valaki ilyen híresztelésekkel áll eló, azt azonnal jelentsék föl, nehogy kárt okozhassanak a lelketlen csalók a jóhiszemű\' népnek. — A zászló búcsúja. Feledhetlen jelenségnek voltak tanúi, kik a f. hó 19 ón d. e. a hadba-induló 48-asok zászlajának megáldásánál jeleuvoltak. a zenekar lelkesítő indulója mellett érkeztek meg az állomásra a zászlót kiséró tisztek, a katona-nág, hol a jelenvolt hölgyek megkoszorúzták a lobogót s uemzetisziuü díszes szalaggal ékesítették azt lel. Akkor előállt a délceg ezredes s megható szép beszédben moudott különöseu köszönetet városunk nemesen órzó hölgyeinek. .KIvisszük, ugymoud a szalagot s koszorút talizmánképeu oda, hol a nemzet becsületéét!, iga iáért, jogainak megvédóseért lógunk bálrau sikra-szállui. Meglehet, hogy csak a csonka zászlórúd fog visszatérni, de talizmánunk marad a harcban iniud végig a kauizsai honleányok, mint a harcbaindulók őrangyalának mindeuhova kisóró szereteté. Kedves liuk, harcba induló testvérek, kiáltsátok velem együllr. Éljenek a kauizsai lelkes honleányok. Éljeul Éljen 1 Éljen I" Majd előlépett a tábori lelkész, megáldotta, megcsókolta a lobogot, miközben a zeue hangjai mellett a katonaság szalutálva, a közönség pedig könnyezte vett bucsut a zászlótól, melyet, hogy merre visznek, hol fog dicsőseget aratni, a jó Isten tudja — Kisárje áldása s érkezzen dicsőséggel vissza, hogy legyen mielőbbi és boldog a viszontlátás a harcba indulókkal. — A sebesültekért Az országos Vörös Kereszt Egylettel a nemes intézmény helyi fiókja is akcióba lépett s Dr. Plihál Viktor elaöklé6e alatt a teendőkre nézve meg is állapodott. Hogy azonban az egyesület a tervezett nemes intenciójának megfelelhessen, az itthon maradottak támogatására a nemes, humánus, emberbaráti érzéstől áthatott egyének áldozatkészségére van szüksége. Felesleges tán mon-dauunk, hogy ezt a hadba induló 8 érettüuk vérző harcosok, kik a csatamezőn értünk hullatják véröket h ériünk szenvedik ott kapott fájdalmas sebesüléseiket, méltán megérdemlik. llogy szenvedéseiktől mielőbb megmenthessük s azt elviselhetőbbé legyük, járuljunk mindannyiau tehetségünk szerint a gyűjtéshez s az erre száut szíves adományokat jutassuk el Unger üllmaun Klekhez a helybeli fiók pénztárosához. — Jelentkezzenek a bevonult Iparosok családtagjai. Az ipartestület elöljárósága felhívja mindazon hadba vonult Ipartestületi tag családját, kik segélyre szorultak. £ogy e hó 14-ón déli 12 óráig kérelmüket az ipartestületi irodában jelentsék be, hol a segélykiosztás 14-óu d. u. 3 órakor veszi kezdetét 8 azontúl minden szombat d. u. 3 órakor. — A kormány a segélyre szorulóknak e hótól kMdődőleg támogatást biztosítandó közzé t«MMÍ, hogy mindazok kiknek kenyér keresői hadba vouultak s lakás, kereset és támasz nélkül maradlak ugy ellátási miut lakássegélyben is részesülnek. A segélyre jogosultak a városi hatóságnál jslentkezzenek, hol ha arra tényleg joguk vau egy fizetési könyvecske ellenében félbavouként előre kapják segélyöket s a könyvecskében az erre vonatkozó utasítások is bent foglaltatnak. A kormáuy segítő akciója mellett örömmel consta táljuk városunk jótékony közöusógének támoga- tását is, kik áldozataikkal nem késnek segíteni a szűkölködőkön. Nem látjuk azonban éppen azokoak áldozatkészségét, t. í. szállítók, sütők, vendéulősökét, kik e háborús mozgalomból is fel nem becsülhető hasznot húztak s akiknek n tekintetbeu a legelsők között kellene lenniök. — A katonai lovak és szállító eszközük ára. Félhivatalosan jelentik : Katonai célra átvutt lovakért és szállítási ewközökért járó kárpótlást ai 1912. évi LXIX. törvénycikk 10 és 17. szakasza értelmébeu az igényjogosultak részére vagy azonnal, vagy a postatakarékpénztár utján hat héten belül kell kifizetni. A kifizetést azonban a közgazdasági élet lehető zavartálan működése érdekében a törvényes határidőn belül el kellett halasztaui. A lovakért és szállítási eszközökért járó kárpótlási összegek azonbau a törvényes hal héten belül föltétlen ki fognak fizet-tetuí. Nehogy azouban egyes üzérkedők az \'gónyjogo-sultak járatlanságát és oktalau bizalmatlanságát kihasználhassák az állal, hogy a lóovató bizottságok által kiszolgáltatott kékszínű lóállitási igazolványokat, illetve nyilváutartó-lapmásolatokat és elismervényo-ket, nemkülönben az azok elleuébeu az adóhivatalok (állampénztárak) által kiállitaudó fehérszínű átvételi elismervényeket sokszor jóval azon az összegen alul amelyre szólnak, összevásárolják : az érdekeltek kizsákmányolásának itieggáilása érdekében figyelmeztetjük a közönséget, hogy a kárpótlások nem a kék sziuü lóállitási igazolványok, illetve nyilváutartó-lap-másolatok és elismervények ellenében kiállitaudó íehómiuü átvételi elismervények bevonása ellenében fognak az adóhivatalok által kifizettetni, hanem a be jelentett tulajdonosok javára » postatakarékpénztár utján fognak szétkűldetni. Ennélfogva a fent megjelölt okmányok puszta birtoklása az államkincstárral szemben követelési jogot nem állapit meg, ezek az okmányok tehát adásvétel tárgyai nem lehetnek. — Hirek a sebesültekről és betegekről A belügyminisztérium gondoskodott arról, hogy a harcban levők megbetegedettjeiről és sebesültjeiről a Monarchia összes nemzetiségeinek nyelvén időről-időre kimutatások kószittesseuek, melyeket bárki a szükséges számban a bécsi császári és királyi udvari állami nyomdától önköltségén beszerezhet. Egybeu a hadügyminisztérium felkéri a társadalom művelt tagjait, hogy polgártársaikat ezen kimutatások megértésében tőlUk telhetőleg támogassák — A pénzpiacok a világháború következtében eg)általában nem fuukcionálnak. Leginkább jellemzi a helyzet reudkivüliségét az a körQlméoy, hogy az Angol baoknak, mely pedig különben a legalacsonyabb kamatlábbal szokott dolgozni, ma a legmagasabb (10%) rátája vau az összes jegybankok közölt. Az Osztrák-magyar bauk, hogy a támasztott óriási igényekuek eleget lehessen, engedélyt kapott a két kormánytól arra, hogy a bankjegy kibocsátás keretét kibóvithesse. Ezenkívül a bank a mlatkozó váltó-pénzhiány enyhítésére 9 koronás bankjegyeket log kibocsátani. A külföldi jegybankok sziutén rendkívüli intézkedéseket tesznek abból a célból, hogy az abnormális helyzettel megbirkózzanak. Magán kamatláb sehol sem jegyeztetik, minthogy az ösates szükségleteket mindenütt a jegybankoknál fedezik. — A háború őrültje Varga Imre csab-reudeki gazdaember a napokban hirtelen megőrült. Kaszáját kiegyenesítette s magasan villogtatva elszaladt vele Németh János plébánoshoz, akit arra kért, hogy gyóntassa ineg, mert azutáu a szerbek ellen megy, hogy őket kasztjával megkeresztelje, inert ó a kisrómai pápa. A plébános csendőröket hívott, akik őrizetbe vették a közveszélyes iusurgenst, Irodalom. — Az .Élet" c. szépirodalmi képes hetilap legutóbbi száma sok képpel és a legérdekesebb tartalommal jelent meg. — E kitűnően szerkesztett katholikus szépirodalmi lap terjesztését olvasóközönségünk figyelmébe ajánljuk. 8zerkeszti Andor József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII, Dam-jauich-utca 60. Előfizetés félévre 10 korona. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal. — A .Vasárnapi Újság" legújabb száma érdekes tartalommal jelent meg. A .Vasárnapi Újság- előfizetési ára negyedévre öt Korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a .Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-ulca 4. sz.) — Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. — A .Magyar Lányok" szépirodalmi képes hetilap, fiatal leányok számára. Szerkeszti Tutsek Anna. Megjeleuik minden vasárnap. Minden egyes száma gyönyörű szép képpel és uagyou érdekes tartalommal jelenik meg. Előlizetési ára: Egész évre 19 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. szám. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal. — A Divat VJjBág minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre posláu való Hzétküldéssel két koroua huaz fillér Előfizethetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesteu, VIII., Kökk Szilárd-utca 4. számú házban van. NYILTTER *) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Eröaitö éa ediő hiilald-kurák egéar. éven &t. Gyermekek 7 éven felül kiaéret nélkül felvétetnek. ») K rovat alalt közlóllukért nem villil lnlelís-eéget a sierkeextAaég. Szerkesztői üzenet. N V. Mlháld Krtszöuel. Mihamar sorra keiül. 4 IMIM 4la KUBnían fcevAU: f Bargar 4»6g»-kátráni»i»pp«n« a. M.II > tomp-161. Kl..10 ur.o^k .),..!].. t. Kut.p. k.UJbb tlUm.lfc.. . k.Ji.bb hí.in.JJik roliid.nl*!* MrklQléa «IUn kulOii...\'ii hr.pUu. b.M kiui"*.. . "-^i" — Mak.nkurp* <11... T»ul~. ........ ""S?*, " IIL|. .ÜJ.UM. . b.mkpM*ffil*n .IMMJUM ■ctM urawa .j.iti..*níokioi U.Iki bírb.jokMi a. B*rg«r kátrVnyo". UuuppM*. h\'lknrk - f,*rro*k*kiv*k —jt.hk wiM kit,......i*— Bargar fllK.rln kAti-ány»iapp«M. T.v.bb. kWUf n.lk.l • kii*. •«(.r-lél. ■of.k-.w.pwi ül: Harffar Itb^keu; káirrti.i Mappa.., MMd« haUau bflfbrtruiínrknél, fa)- fa a«káltkorpAaAÍ. alainlnl kl.áld bajnO.raaW M.r. I «r.« 10 koron*. Kí ijf ii klt*)a«aU«n ■acaw-i«fii>an( 0 Hcll h Comp.161 *a \'\'«<»• ""« " KI • >a«U«H« le»4 r44t*-U alá-Iráal. KttUn tt.it: Wien IBM. okl»»íl. lla.llk. i. a«l fa u«ny6«o«, Wien mis. .*> n lta»-lk á.l párlal vIlicklállltáaMi ávaan. Kaphat* mlailaa «T6«rUrba». droa4»lába» áa a.ak IiMIm. Haayban: (i. Hcll k C\'omp. wlan. t„ Malter-aloiftraUaaa*- 11—II. Hudapcalrn n*«ybaa fa kkalnrban: TOrtk Jóaarf RvöityairrUrában Klrálr uU« II.. Molnár ta Hauiutl. Tkallinuvcf oa Srll.oél. Kmbn.rl.wr rtlgy ■ l64aJuál, Kadanotlli Tealv«rckn«l. Ht*aa«l Sándor áa UUaánál. N«ruds Nándornál.UoUinjrl Kil«ypautl. Vá*l kárul á. Klcaliirbo* n«lnd»n Kjr6Syai,\'iMiban. K>bb dr< ) (áriában áa IllaUaetttiiulbin ^ A I KÖZLÖNY AÜODSZTÜS IS SZAVOY-SZALLODA BUDAPEST. VIII .JÓZSEF KÖRÚT lő Modorn aiállod. újonnan btrandaiva, Ugfllté., hldag i> m.l.gvlr mtnd.n ..obában, lift ÍJJat-napp., === RENDES 8ZIDOR tulajdonos aramétyas vaieW.o alatt. ■ EÖYÁÖYA8 axobák 3 koronától, KÉTÁOYAB a.obák 6 koronától fulía, viligltá. ía kUiotgálánat. A aiobák f.lUll.n tluták. H.„ubb urloikodéinil angadmíny. mm Újonnan bavatsltll Panitórondanr. napi alláltl * kc„„ n.Url. ~mm Napi háromaiorl ítkaiía. - HAVI\'3Z08AK 80 KORONÁÉRT. - BUDAPEST. = VIII.. RÁKÓCZI-UT 43. SZÁM. ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN. A l.gmod.rn.bb b.r.nd.i*...!, hld.g d. m.l.g ,1, mlnd.n ..obiban, - Fin,., ball. - Lakoa.lilyok, fürdS.zobá.al, El.or.ndO iMarmek t< ká.íhá., aaUnklnt maga. ..In.onalu bang.ar.any. 160 aioba, 6 koronától kazdódóleg. itecWai m laboratórium és tanműhelyekkel kiegészitve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet raiudazokiiak, kik magukat elektrotechnikusokká (gyári hivatalnokoknak stb.) elméletileg és gyakorlatilag két évfolyamou ál óhajtják kike|ieztelni. Felvételi életkor: 14161 -üü év. Előképzettség: 4 kftzép, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Szóohenyl-utca értesítéseket, prospektusokat stb. szétküld éa közelebbi felvilágosításokat ad. SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyul ni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébból, minthogy no késsünk egy pillami-tig Houi, hanem soron kivül vegyük igénybe .Zului Közlény* hirdetési rovatát. mert olt határozottan eredményt ér és ti magyar hirdető VILÁG MiUA . ^ttcAct^á KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ liirdeteselt ill megtalálja. A hirdető rövid itló alatt meggyőződik a/, eredményről, annak határozottan VAKNAK Joli lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" ohnmos fejlődéséi. tv/, podig világosan ji-1-lenini, hogy AZ ezen lapban • megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! 50 o i0 engedmény a lakásoknál augusztus hó 26-töl kezdve FURDO (Slavoniában.) Vaaaa hőforrások ón latapfttrdok. Forráahömér-■éklet 35-60 0. Kiváló eredmények ax önui nöi bajoknál, veraxeg^nyaóg-nél, oauxoa óa köax-vényea bántalmaknál, kttlönöaen lsohlaanál éa gerlno bajoknál. Fürdóorvos: DR. SCHUKKEH. MEGHÍVOK iddiB min mm lélizitt nigy választékban Jutányos íren kiszlttataafc Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában. Vidéki megrendelései; gyorsan eliutézteinek ^WmjflMHM I (MtOKKAl, /AJÁHManÁl 9 CSAK kor //IGNER- : n HANeSZCRKIRÁLV-, RHJttmin INúVLHl ----.IWW1 JOMANN lálli FAliII gegenübek dem rudolfsplatz. Kzcn cég kiváló iivárt- 1 "1 * \' 1 "1 " »\' \' »\\«» I ... miiidmi jobb drogériában, illal- mányai az egyei i„i v.núdí Koiiuviz, líomivTZ-sziippan os puuer szer gyógytárban kaphatók Ügyeljünk a pontos c.imív: JOHANN MARIA FARINA Gegcnüber dem Rudolfsplatz, Minden hasonlőnovü utánzatot utasítsunk vissza. Nagykanizsán kapható: QELTSCH és QRAEF drogériában, REIK GYULA gyógyszertárában. Magyarorhzági képviselő: Holzer Emil Zoltán, Budapest. VIII. Nagykanizsa, 1914. augusztus 17 53-lk évfolyam. 63 szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY Miglilinlk hétion it ciütfiitíkön. fclAflzeUil Arak: Kgéu óvrc 10 korona, félév, c 6 korona.1 Negyedívre 2 korona 00 Ali. — fcgyee azám ára 10 flll. I* elein* sxciketztA: Bánekovich JánoB Kősxerkeeitó; Keméay László Szerkesztőség ii kladfthlvatal Biák-tér 1 Telefon: 182. — Mlrdelíeek dijaiabáa •■•rlnl. 0 Felsége születése napján. Évek szállnak, évek múlnak s az emberi élet folytonos egyforniaságán, bol az öröm derűjének sugarai — hol a bánat, a keserű csalódások s csapások nehéz megpróbáltatásai törnek át; — néha vigasztaló,, — néha elbusitó hangulatba ejtve a lelket, — az öröm vagy űröm esepjeit vegyiivén az élettel kűzdók serlegébe. Megőszült, agg királyunk élte legutóbbi éveiben a megpróbáltatások egész sorát volt kénytelen elviselni, az Istenbe vetült hite\' s népeinek hűséges ragaszkodása, vonzódása s Aszinte részvéte mindenkor vigasztaló, gyógyító irt nyújtott kesergó, bánatos szivének. S most is, amikor a reánk mindenünnen régtói leselkedó s elótöró ádáz elleneink undok bűneinek megtorlására hadba szólitott bennünket, gondoktól terhes lelkének vigasztalására, országainak megvédésére ismét lalpraálllak mindenkor hűséges alattvalói. hogy végzetes csapást mérjenek mindazokra, kik királyunk, nemzetünk s népeinek nyugalmát oly régtói szentségtelen kezekkel zaklatják s rabolják. Isten, magyarok istene küld áldásodat ósz királyunkra s hadban küzdő népeire I Az ágyuk dörgése s az itthon maradottak esdeklő fohászai közepett szálljon vi gaszlalás zaklatott lelkére s a mai nap, szil letésének évfordulója hozza meg fegyvereinknek dicsőségét, mely agg királyunknak hátralevő éveit az öröm, a boldogság derűjével sugározza bo, népeinek pedig a zavartalan békés fejlődést biztosítva, mielőbb hozza meg az önfeláldozó tűzkeresztség után a legboldogabb jövőt. Isten legyen ósz királyunkkal s érette rettenthettél! bátorsággal harcoló népeivel. Háború és a kenyér. Nemzetünk óriási haroos lelkesedésének dicsérete rejlik magában abban a tényben, miszerint ósz királyunk hivő szavára oly tömegesen jelentkeztek katonáink, hogy ime feleslegről is beszélhetünk, amely a honvédelmi miniszter ama rendeletét szülte, hogy a bevonult tartalékosok és nópfólkelók fölöslegéből az aratásra, hordásra és oséplésre munkaerőt bocsát a gazdák rendelkezésére. Nevezetes és áldásos intézkedés ez, ha az illetékes hatóságok gyors és pontos lelkiismeretességgel végrehajtják. Mert bár a háború \'mindenkit nujt ugyan ós minden foglalkozási ágat megsebez, de legjobban a földművest, aki télen nem végezheti nyári munkáját, ha ott kell hagynia az ekoszarvat, a kenyéradó földet s ha egy termésünk kiesett, azt soha semmivel nem pótolhatjuk. S igy az országot is legélesebben támadja és sújtja az a kár, amely a mezőgazdákra hárulhat a háborúból. Lengyel húsok. Irta : Szabó Imre Potocky gróf, a nagy Potockyak utolsó sarja lialáláu volt. Minden erejél elvette már a gyilkos kór, de mielótt végkép elpusztította volna, ajáudékozott noki néhány boldog percet. Melléből már alig hallhatóan törtek a kiuos hörgések és csak a homlokának hideg verejtéke sejtett valami nagy lelkiindulalot. Lelkében elvonult a rózsás gyermekkor, mikor a falu aprajával játszadozott a kastély parkjábau, aztán az ifjú évek boldog küzdését látta, hogyan harcolt külső ellenséggel és a magáéval, a balitélettel. Milyen győuyörrel szívta magába azoknak az íróknak az inéit, kik teljes egyenlőséget kiáltoznak. — Atyját látta maga előtt, a buzgó lengyel nemest, minden erényével, minden bűnével. Anyját, kit legszebb éveiben kellett a családi kriptába helyezni Barátokat és rokonokat, kik fölött virágok nyílnak és fonnyadoznak évről-évre. A szűkebb kör látomásai után láza tovább vezette ót. Látta hősi küzdelmében vitéz nemzetét, miut tusakodik egy eraberteleu hordával, ki nem j ismer jogot, csak hatalmat és megalázkodás!. Ks azt is látta, hogy az ő uépe elveszelt Egy mély sóhajtás és Potocky gróf meghalt. Meghalt miudenki nélkül. Barátai szívesen eljöttek volna a drága bajtárs betegágyához, de hol vaunak a barátok? Ki Szibériában bűnhődik, meri nem tűrhette a muszka öuykénykedést. Ki Parisban vagy Turinbati eszi a száműzetés kenyerét, mások meg jeltelen sírdomb alatt hallgatnak. De a barátok helyett megjeleni néhány orosz katonatiszt, egy reudórhadnagy ós a cári fiskális, hogy a gazdátlan birtokot lefoglalják a státusnak. Két napig feküdt nyitott koporsóban a gróf. Azutáu befedték h koporsót. Galambősz szolgák vitték lt> a teremből a kis kápolna elé. A durv» tenyerű jobbágyok szóméiból pergeti a könny, mintha atyjukat kisérték volna ulolsó útjára Ambrósius páter, az őbz plébános, beszentelte a halottat, A beszeulelés után a halotti beszédhez fogott. A magas, sovány aggastyán nem tette a leg- jobb benyomást a hatóság uraira. Nem látatott meg semmikép rajta a keuetteljes alázat, amit papoktól megszoktak az orosz urak. Sokolov hadnagy ugy érezte magát, mintha hideg fiz futna át a gerincén. - A páler nagyon ogyszerűen beazélt. Nem fllszerezto a beszédét a szeul atyák irásaiuak idézetével, hanem ugy beszélt, ahogy szive diktált neki. Hangos, tiszta kiejtéssel szólt. Dicsőítette a halalt, mely a longyel ember legjobb barátja. — Miért sírtok? — moudta a körülállókuak, ne sírjatok, a kit a koporsó befed, az megtette kötelességét hazája iiáut és ti iráutatok. Bokolov a rendőrtiszthez fordull : — Az öreg nagyon heveskedik, — moudá. — A legtökéletesebb élet semmisült meg ezzel, aki ilt előttem fekszik, — folytatta a tisztelendő atya. — Miért hallgatuám el érdemeidet, Potocky Adám, népem Isddicsőbb fia, miért, talán ezek miatt itt, akik mint hiénák gyűltek ide, erre a szent helyre, a te lábaidhoz . . . Az urak összenéztük, Sokolov hadnagy izgatottan nyúlt fegyterzsobébe és egész teste reszketett. A pap kiegyenesedett. Az aggastyán olyau halálmegvetéssel szonokolt mint egy próféta. 75%-os árammetftakAriíás Rmfyotf\'í. teher fénnyel c\'if Magyarországi Képviselő: Kinger és Pia, Budapest, VI., Hajósutca 41 száui. ZALAI KÖZLÖNT AUGU8ZTÜ8 17. Sokak villáról nagy gondot veaz le az említett rendelet, de ooak ugy, ha gyorsán 8 nagy buzgalommal hajtják végre, melyre a gaxdakőzónség neinosak mint elsórendfl erófort*»» a nemietnek szolgált reá, de jelenlegi magatartásával is. Iliért kfllönös dicséret Illeti az intelligens magyar gatdavi-lágot, mely teljes erkölosi befolyását rnozgó-sitotta a maga közönsége körében, hogy a háború ama roppaut súlyát, mely a gazda vállaira esik. férfiasan, elszántan, hazafiasán viselje. Örömmel üdvözöljük tehát kormányunk eme valóban üdvös intézkedését, mely sok hadban levó és bevonuló gazdának oszlatja homlokáról a jövendő feletti gondoknak redőit. sok itthon maradt családnak adja kezébe megszolgált kenyerét s biztosltja a jövő évi termést, eloszlatva az egész nemzet aggodalmát, elterelvén a jövendő megélhetés legsúlyosabb gondjaitól, nagyban biztosítván, hogy a háborút, mely mindnyájunk védelméért, mindnyájunk becsületéért, mindnyájunk uyugalmáért s boldogulásáért folyik. — bátran, férfiasan, elszántan harcőljuk meg s diosó győzelmek után békés otthonukban telt kamrák mellett folytathassák ismét a munkát ott, ahol elhagyták, meg tisztulva, diosó győzelemmel eltelve az édes Nem támadunk senkii orvul, Bár kétséges még a sorsunk, Véglére majd jóra fordul. Ne féltsétek ezt a népet! Isten álI a hadunk élén Kivel régen frigyre lépett. Góliálltok harca lesz ez, Melyben a szerencse Dávid Bizó erejének kedvez. Látunk még mi lelőrl szarvat, [gazsága fegyverével Letört azt a magyar had. Hiszek én egy szebb jövőben, Napsugáros tiszta képe Bonlakozik már előliem. A fél világ ellenségünk De jöhet az egész világ, Erejétől mégse félünk ! NAGY LAJOS. A vidéki pénzintézetek haza javára, megerősödésére, megújhodására A yéuziutézetck Országos KgyesOlése, melynek kötelékébe hatszáznil több fővárosi és vidéki péuz- s annak régtől óhajtott zavartalan boldogulásának biztosítására. A fél világ .. A fél világ ellenségünk De jönne bár egész világ, Erejétől mégse félünk! Melleltünk van az igazság, Nem engedi meg az Isten Hogy e népet eltapossák. ititeiet.tarlóiik, körlevelet intézett tagjaiból. Dtal benne arra, hogy a megriadt betevők rohamának, a visszleszámituló bankok liitelkorlátozisáuak, a külföldi tőkék teljes visszavonulásának keres.Uüiében a magyar pénzintézetek derekasan állották meg helyüket a válság legnehezebb alpjaiban. Most elórelát-hatóa.i nyugodtabb napok köielkezuek. A közönség be fogja látni, hogy tartalékok gyűjtésére semmi oka •lincsen és a péllz a banltokbao és a takarékpénztáruk befektetéseiben sokkal biztosabban van elhelyezve, ruint bárhol másutt. Késztetni fogja a közönségei a kivett lökék ujabti elhelyezésére az a körülmény is, hogy s moratórium-rendelet korlátozásai csak az 1914. augusztus elseje előtti betétekre terjed ki. az ezen nap után elhelyezendő betétek visazalizetése ezeu korlátozás alól mentes. A közönség megnyugvásával együtt a pénzintézeteknek is minél előbb vissza kell téruiök teudes hivatásukhoz. A kezelésük alatt illó szabad tőkéket a háborús válság által megbéuult gazdasági elet föl Halálsápadtan j frissítésére kell sűrgóseu fordiUoiok. nehogy ugyanakkor. a síikor hadseregünk diadalmasan nyomul jegyeknek sürgős kibocsátását. A takarékbetétek viaazafizoléséusk olyan szabilyozását, a mely a teljesen oktalan félelmi tartalékok gyűjtését megakadályozza, a közönség reális szükségleteiaek kielégítésével siámolt. HÍREK. A királyhoz. Dicshimnuszt zengedezni sose szoktam 8 most sem tudo\'t, e uagy, de szép napokban Tudod. Iiogy igazad vau, igazunk vau 8 szilárd hittel bízunk nagy, azeut jogunkban ; Jönni kellett e történelmi kornak, Hol a király s népei egybeforrnak. Felség I Ezért él lelkUukbeu a hála, Letesszük ezt Iróuoduak zsámolyára. Viharban edzett jellemed belátja, Hogy a magyar trónod leghűbb barátja ; Hogy ez a nemzet soha el uem árul. Hogy ott lebeg ajkán a „ Muriamur I-Hogy lelkében él a királya képe, Hogy uiucs vihar, mely azt önnél kitépje. E világdöutó háborús viszályou Ilyennek ismerd e népet királyom! Nézd, hogy rohan a harcok mezejére, Nézd, milyen olcsó az élete, vére. Nem kell erőszak ! Egy szeut üzenetre Megy a balálig-hivek regimentje. Elhágy szülőt, testvért, hitvest, barátul Ha a veszély véres kardját kiiáutod 8 éretted hal, ha szemed egy sugára Szelíden esik a magyar hazára. Sok bánul ért. Megosztáuk mindig Véled S tán jólesett ez az ember szivéuek; De a király gyakrau nem vette észre Mily kiucs a magyar uemzet szívverése. Ma is sok millió sziv egybedobban: Maradj velünk a jó és rósz uapokoau. Hőséget e nép péuzért sose árul — Neked is szól az ősi „Moriamur I" Nagy Liyon Oh, Ádám, milyen ember voltál te! Te nem ugy szeretted a hazádat, mint mi. Mert mi másokat is szerettünk a haza melleit, családunkat, gyermekeinket, de te, Ádám, te senki mást e földön nem szerettél, csak boldogtalan leugyeleidet. A hadnagy magánkívül volt. izgett-mozgott. — Éa milyen ruás módon szeretted a hazádat, előre idegei, haroinezőkön, a hazai közgazdaság éa - folytatja a páter. — igazán másképpen miut mi. j vele sok ezer munkaképes egzisiteucia végleg össze-Te átérezted, hogy nemcsak az oroszok a mi ellen- roppanjon. Külöuöaen saép hivatást teljesítenek a ségeink, hanem az a meghasonlás, ami a nép és hazai pénziutézetek, a mikor a mezőgazdasági, ipari nemesek között van. Te büszke néniének ivadéka1, és kereskedelmi vállalkozóknak zavartalan továbbmegértetted azt és őseid íéityüxése helyeit egyszerű működésót teszik lehetővé azáltal, hogy a lovább-udvarházzá alakítottad kastélyodat, belőled pedig működéshez szükséges anyagbeszerzésre, muukabé-egyszerű gazda lelt, aki nem ismer rauttkülöubnéget rekre minden szűkkeblűség nélkül folyósítják a meg-eraber és ember kőzött. Kitel « nemes felfogásoddal, felelő ö-szegeket. Hogy a pénziutézetek ezen föl-Ádám, te többet ártottál itteni ellenségeinknek, miut adataiknak megfelelhessenek, a kormánynál é* egyéb sok hősüuk éa vitézünk a harcinozőu. És ha vala-1 illetékes tényezőknél sQigetni fogjuk a következő mikor rabbilineseink lehullauak, akkor neked nagy j reformok mielőbbi meg valósítását: A pénzforgalmi rétied lesz abb*n ... eszkötük szaporítására és > pénziutézetek hiteligény- A rendőrhadnagy már oda lépett a paphoz, I bevételének megkönnyítésére a jegybank fedezeti hogy vasraverje a .lázitól*. Abban a pillanatban j rendszerének oly megváltoztatását, mely a külföldi Sokolov tiszt egyet lőtt és az ősz páter barátja koporsó-1 jegybankokhoz hasonlóan nagyobb bankjegykibocsá-jára omlott. tásl tesz lehetővé. A jegybank jeleulegi 8 százalékos Az áldozat vére pirosra testette a másik mártír kamatlábának sürgős leszállítását. A kisebb értékű fekete koporsóját. I váltópénznek szaporítását éa kisebb darabolásu bauk- — Tábori mlH0. Ó Felsége kzületése ttapiáii 8l/t órakor a kaiouai gyakorló téreu ünnepélyes tábori mise lesz, melyre a katonai parancsnokság a helybeli összes hatóságokat meghívta. A mise alatt a katouasághoz behívott tauitókból alakult énekkar fog énekelni. A helybeli izraelita templomban d. e. 11 órakor szintén hálaadó isteni tisztelet fog tarlatui. melyre az összes halósagok hivatalosak — Lapunk legközelebbi stáma a közbeeső ünnep miatt pénteken fog ni eljelenni. — Fáklyás menet. A helybeli tisztikar rendezése mellett, ma este 9 órakor fáklyáamenet fog tartatni, melyre a közön&eg minél nagyobb számban leendő részvéte kéretik. — Bucsu a honvédektől. Elmentek ók is. bucsut vettek tőlünk, hogy axeplőtleu zászlójukat ott a háború vérkeresztségében megszenteljék. Mosolyogva, nóta szóval, virágos kedvvel mentek, mintha csak mennyegzóre vonultak volna. S mi akik iltbou maradtuuk örömrepeső szívvel uéilük, lopva egy-egy kóuuyel töröltüuk ki ate- AUGUSZTUS 17. ZALA] KÖZLÖNY Legújabb hírek a háborúról. Budapest, aug. 17. Hö jelentés érkezett m el mull éjjelen teg. meinkból, iotenhozzádot mondva a szerencsés viszont- 1 látásig. — Néhai Gelsei Gutmann Henrik a mi honvédeinknek A mostani háborús idők aktuálissá teszik unnak a uemeslelkü alapítványnak felemlitését, melyet néhai Gelsei (Jutmann Henrik a in. kir. 77-ik honvéd zászlóaljnak, az 1871. évi juuius nap jelentett Drina menti harcok csapatinknak 11 én tartott zászlószeutelósi ünnepélye emlékére tett. erős ellenség leletti döutó győzelméhez vezettek az Néhai Gelsei Gutmann Henrik ugyanis egy, a ellenség Valjevo felé veretett vissza számos foglyot nevéről eluevezetidö honvéd jutalmazó alapítványra eitettQuk és sok hadi auyngot zsákmáuyoltuuk. Az 2 drb. 100 forintos szóllódézsmaváltsági állami köt- ellenség üldözése a legteljesebb mértékben folyik, vényt tett le oly célból, hogy auuakkamatok kamataj Csapataink csodálatra méltó bátorsággal harcoltak az egy, 77. houvéd zászlóalj (jelenleg 20-ik honvéd erős állásokban levő számra nézve egyenlő erejű gyalogezred 1. zászlóalja) létszámához tartozó, első- ellenséggel, különösen kiemeleudó a varaadi 16. aorbau nagykanizsai illetőségű, ilyennek ueiiiléléheu számú gyalogezred, a melynek lisztjei és legénysége másodsorban más ezen zászlóaljban oly honvédnek * legnehezebb viNZonyqlf,-között és királyhú horvátok (őrmesteriül lefelé) egyszeri jutalmazására fordíttassa- tég kipróbált szívós vitézséggel indultak győzelmes, uak. aki magát törvényen harc alkalmával legbátrab- rohamra a harcok lefolyásáról szóló részletes hirek I uik, ati akarjuk tehát, hojy ahol csak Magyarorw*- bau viselte és megsebesülvén váll s szegénységénél ** zsákmányul ejtett győzelmi jelek közlése később gon érdeklődnek az iránt, hogy mi történik a világon, fogva segélyre szorul következik. | legyen szintén ott AZ K8T, mert a melleit, hogy ez Az adományozás joga a 20. houvéd gyalog- Berliu, aug. 17. A \\Colf ügyuökség jelenti,, ««rópai siiuvonalu napilap a leggyorsabban ér „íred 1. zászlóalj parancsnokát illeti, a honvédelmi hogy Vilmos német császár Heiliuból a főbaduzál-1el »«o"*uk, előfizetési ára is minimális, mert báróin miniszter jóváhagyása mellett. lásra utazott főpolgármesterhez intézett Átiratát azzal ^ónepra csak 4 korona 60 fillérbe kerül. Mutatváay- A jutalmazási célra rendelkezésre állott 189ti. végzi, hogy igaz ügyünket uem hagyhatja el gyó- \'■»»»"»\'» aI»»«aIi»«I» »\'>«*" A/ iífll ev végén 637 forint 13 krajcár, az Ií»l3-ik év végén telem. a kamatok kitellek 2i09 K. 77 fillért, tehát a Mimszterdnökség sajtóosztálya jutalmazandó jelenleg körülbelül 2109 Kor. 77 fillér fölül fog kapui. Az alapítvány a in. kir. központi állampénztár- |mji Líráin mnnrlntt I ... ......... ban van letétben. AlMl tt Kllfllj IIIUII00U 1 Könyves T,uú Budapesten, VIII — Adományok a „Vörös KereBzt\' nek. Kálmán király Ilire ipessze terjedi, liiJrt|,lálb4D .lelsei és beliMel Gutmann Ödöu, Vilmos. László és Mag>ai oiHzágiiHk tengerpartot szerzett. Hódító Aladár bárók egy átiratban értesítették a horvát bán útjában Adriához örve, ínegálla Fiume Ó Kxcelleuciáját, hogy a belitóei müveiken, valamint város közelibe. Szótnólétt A tájon s gyökeret az orahovicai és voőiui bir.okukon levő több helyi- ml ^ ^ R QUifnerol e16tt ségei teljesen berendezett ágyakkal a „Vörös Ke- ,. . ,, ». reazt-.nek illetve a hadkezelóségnek rendelkezésére l,UtH\' "terengosóból Csuk akköF tórl magához, Irodalom. — Mit ir erről AZ EST? Minden országos, minden közérdekű kérdésbeu, ez Magyarországon az első kérdés, mert mindenki tudja, hogy amit valamiről AZ EST ir, abban a kérdésben az az igizság.az a közvélemény, az a leghelyesebb szempont. Amit AZ EST ir, azután Magyarország legjobb uiságirói mennek szerte a világon, felkeresik az e«e-inéuyeket olt, ahol azok történnek, a gyárakban, a tanácskozási termekben, a diplomaták szobájában, a caalaterekeu, a azererencaétleuség uziuhelyén; mindenütt, ahol az ember nyomorúságának éa dicsőségének küzdelme lejátazódik. AZ EST mindenütt olt van, ahol valami tölté számol lapunk olvasóiuak sziveseu küld AZ K8T kiadóhivatala, Budapest, VII . Knséb«i-körut 20. — A Divat Újság minden hónapban kétmer jelenik meg. Előfizetési ára uagyon olcsó : uegyed-évre posiáu való szétküldéssel két koroua huaz fiUér Klótizethetui legcélszerűbben a kiadóhivatalbei intézeti postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóbi-..... Rökk Szilárd-utca 4 számú NY1LTTHR *) Dr. Szegő Kálmán le- »t\'li< jött szépségén lánya. kl mint legbeose-sebb tnruicSkót a tájnak, aranyszínű Italt nyujta a királynak. A király hörpintett. csettintett nyelvével, ip.leló a nedűt nagy b>csálják \'J\'i sebesült katouatiszl és 76 sebesüli géuység részére. Ad uak továbbá 60.000 palac-k „Slavouski Evian" vizet kórházi célokra. Azonkívül adnak uapoukiut 100 kgr. jegel n Virovitica megyei vöröskereszt szükségletére is ölezer koronát készpénzbeli, aizal a rendeltetéssel, hogy , , . . -t,u <k»M*.l « vörös kereszt Virovitie. tnegyei dók- ^kérteimével, állán ..serleget fenékig.ünté, jainak síuknégloleire fordítsák frissítő hatását minden .ne erzé. Kerdezé a Végül k jelentették nevezettek. huny azon eset- király: ez milyen ital volt, mely reá rögtűu bsu, ha a vörös kereszt. illetve a TTi»K*h hadkezeló- j]y |1Uiáut gyakorolt ? Föleit a podeszta : reilektélua egy lábbadotó sebesülteknek való (,<e|siig08 kiriljunk, borpárlat: cognao ez. üdült otthour., készségesén átengednék at Uj-Zve- m(>|j(,t ,„ oaill4|unkSl6lt „ kiri|y ; ,Mig itt leszünk Fiumében, kapjon ez italból mindegyik vitézem I Könnyen álljuk majd ki az „Vörös ut fáradalmát, lesz magyar tengerpart midőn egy küldöttség járult a királyhoz, szanatóriuma és v.zgyóKy.ntézété Meghódolni jölta város podesziája. mellette felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Eroaltö ii adző hlclaM-kurák egétz éve a át. Qyermekek 7 éven felül kiiéret nélkül felvitetnek. •) K rovat alatt közlőitekért uem villái felolia ségel a storkesztósóg. ítí.mi Iev6 gyártelepüket, illelve egy uagyou egéaz-íi lielyeu. 452 Itlóler maga* piaion levú, uiiulegy 40 lakóházat a huttA tlrlotó kertekkel. Krauck Heurik Kiai cég adomáuya mert, Kernatt- réatére. Ei a eég ktlIöjiMiö gyArtelepeiuek meghódol ti dalinál." . . . Kálmán király ■tékhaljtén ösazeaeii K So.ooo uyelcvanoier Koronát e|n(1 |JÖ|0S elrendelése, volt a gyár első nagy bocsátott . .Vöröskereszt Bgylef segélyalapjának |nugysr r6lllielése I Fennáll máig i gyár, az rendelkezésére. „Adriatiua", borpároló gyáraknak legnagyob- „FatriK" lisgyksuizsat potksvegyar ugyaueteii " r .,.,.» célra ezer torol fi.„tett a helybeli fték-egylet\' btka I Cognaojt. azola leve v.lagblrü péuttárába s további 50t) koronát a bevonultak c,«- frissít, erősít a mindenkép jóizü s ahogy ládtagjaHitk léinogaU<ára. Ízlett hajdan Kálmán királyunknak, azóta — Borgor-féle gyógy és byglenikus iipoly jól ízlik mindnyájunknak I S e királyi szappanjai, 0. II-II el Oo.np- Troppau és Wi\'u i jmit ,„» bárki ihatja, mert az egész órazág-Helter»torfer8traKHe 11—13 világhírnévnek orvee- deuek. A Herger-féle tömör kátráuyo, szappan be- ban mtndenOtl kaphatja baját érdekünkben lyetl a folyékouy épp oly Összetételű kálráuy szsp- „„„(j arra ügyeljünk : „Fiumeit" kérjünk és pali használtatik bőrbajok, haj és stakállkorpa ellen ne vegyünk I Fiumei oognao I Erőt, és mint hajnövesztő szer. ára nvegonkiut K. I SO. b/ b »aki, Hell el Oomp névahiráisal valódi Kaphatö erélyt ado. iwilggetló íaradtra éltotóleg liato minden gyiigysterUlrban ós drogériában — Rendkívüli érdekes. A világháború mo.t megjelent európai térképét 1 mtr átinéretu l.\'t stiuQ gyönyörű oyomásaal. 1 kor. HO fillér beküldése ellen röglöu portóineutesou küldi a Nemzeti Allaiu kiadóhivatala Budapest, Kereuc-lér 4. Ki valami nagyot akar véghez vinni : Annak csak ebből a cognacból kell InntI Jó anyák gomloskoduak * arról, hogy gyei mekeik ipláló Ízletes és édestésitikat. kapianak vacsorára. Kevés fáradtsággal, olcsón, kitüuó édestésztákat készíthetünk dr. Oetker-téle pmldiug-porokkal, melyek különbözők mint pl.: vanília, málna citrom és csokoládé izekben kaphatók s a kicsinyek által ujjougó fogadtatásban részeaüluek Egy 15 filléres pudding-por csomagból y, liter tej, 8 tojás és 5 dg. cukor hozzáailásával kiiünó vacsora készíthető 5—(1 gyermek róazére. Minthogy pedig a puddingokat gyümölcsízzel, tejlöl nélkül ká-szitjük, ezeu szerek fokozzák a jóizl valamint a tápértéket. II. 7, A 1. A I KÖZLÖNY AUGU82TÜ8 1? S Z A V 0 T-S Z A L L 0 D A BUDAPEST. VIII. JÓZSEF KÖRÚT 16. Modern .illlod. ujonn.n berendelve ligfOUi, hideg áa m.l.gvli minden eiobiben. lift áJJ.|.n.ppi| — HfeNDES SZIDOn lulejdonoe eiemályee vexet.ee elell. ■ ■ EaVÁÖYAfi uobik 3 koronától, KÉTÁGYAB uxobik 6 koronától fOláe. vlliRltie áe klaiolgáláaaal. - A aiobák feltátlen tinták. Hosiiabb tertólkodáinál engedmánr. aV UJonnen beve.etett Peneló-rendee.r, népi elláláe 4 ko.o nálrt. NepI háromeiorl átkaiéi. — HAVI 8Z08AK 80 KORONAÉRT. - BUDAPEST VIII.. RÁKÓCZI-UT 43 SZÁM ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN A legmodernebb b.r.nd.iá..el, Md.g áa meleg .1. minden „obáben. - Fán,., hill. - Likci.tályok, fOrdóaiobá-.l. 160 ei.be, 6 k.ronától ke.dsdíl.,. Eledrendo álterm.k ál kiváháí, eelánkln! megie eelnvonelu hengvereeny. M laboratórium és tanműhelyekkel kiegészítve Elektrotechnikai ós gépgyártási technikai tanintézet miudaxokuak, kik magukat elektrotechnikusokká (gyári hivatalnokoknak stb.) elméletileg és gyakorlatilag két évfolyamon át óhajtják kiképeitetni. Felvételi életkor: 14-tól 20 év. Előképzettség: 4 köxép, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az IgazgfttÖHág: Pozsonyban Széchenyi-utca értesítéseket, prospektusokat atb. bzétkQld és kötelebbi felvilágosításokat ad. Mi LKA SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. A7, élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kívül vegytik igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ír és u magyar hirdető VILÁG hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idó alatt meggyőződik az eredményről, annak határozottan VAKNAK kituno alpesi tejCSOKOLÁDÉ kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődéstM. ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésünk kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA / BO°|0 engedmeny a lakásoknál augusztus hó 26-től kezdve wium FÜRDŐ (Slavoniában.) Vaaaa höforráaok éa iaiapfttrdök. Forráahömér-aéklet aa-60" O. Kiváló eredmények ai fiaacea nöl bajoksál, véraxog4nyaég-nál, oaoxoa éa köa* vényea bánUliaaknál. ktUftnftaen laohlaenál éa ffarlno baj oknál. Fürdőorvos: I)R. SCHUKKER. MEGHÍVOK addig míg niia Ittizitt aag) viltiztikbin jutányos áron kíizlttitiik Itj. Wajdits József köny vnyomdáj ában. Vidéki megrendelések gyorsan elintéztetnek. TuiÁmJÁwm ( DAIOKKAI, A»ÁHWaiOU rf CSAK^-KOW \' fl H«N6SZERKIRÁLV^ BPE^T, J2£VCFKÖRUT 15. wiijt mqrtJil WW Q**tu*4 \' _ JOHANN MARIA FARINA GEGENÜBER DEM RUDOLFSPLATZ. X.* ngyedui KiS kölnivíz, kölnivíz-,szappan ós púder Zt\'^SX^\' Ügyeljünk a pontos oimre: JOHANN MARIA FARINA Gegenüber dem Rudolfsplatz. Minden hasonlónevü utánzatot ntasitsiink vissza. Nagykanizsán kapható : QELTSCH és ORAEF drogériában, RE/K OYULA gyógyszertárában. Magyarországi képvianló; Holier Emil Zoltán, Budapest. VIII. Nagykanizsa Igi4. augusztus ai 53;jU évfolyam, 64 szám Péntek ZALAI KÖZLÖNY ■•Ijilmlk hátion ét caQtttrtfthftn. fclflflxatíal ir*k: Kgáw évre 10 korona, fátávto 6 korona. Nogyedívre fi korona 60 Ali. ... Egyaa aiám ára 10 flll. Keltlós szcikentő: Bánekovioh János Fóazarkeastó: Kemény Lásaló Elmentek a legények. Elmentek s nap-nap után még mindig megy szine virága szép Magyarországnak... fi) az elválás mégse fáj, baszkén, boldogan nézünk hadrakelt fiaink után, mert tudjuk, hogy diadallal, a győzelem oserfskoszorujá-val tárnok vissza hozzánk. Osupa öröm a buosuzásuk : nevet, dalol, aki megy, nem sir, a ki itthon marad. Majd ha visszajönnek, majd ha visszahozzák a győztes oa&ták viharjában meghordott lobogót, — akkor sírunk mi is, ók is: boldogan hullatják a viszontlátás örömkónnyüit. Eggyé tett, eggyé forrasztott a háború mindenkit. Régi haragok simultak el, régi dolgok mentek feledésbe. Akit még tegnap megkövezett a tömeg, ma vállára veszi 8 ez jele a nagy idők járásának. Katonáink hadoszlopai, óriás tömegei és beláthatatlan hosszú kígyózó vonatai nemzeti színeikkel ékesítve, a gyönyörű magyar trikolor büszke erdeje alatt mennek a harctérre. Délre, vagy északra mennek-e ; nem tudják de dalos kedvvel mennek, mintha menuyeg-zóre vinnék óket. Fonnen hordják a fejüket s a szeműk ragyog a boldog örömfénytól. A magyar szin mosolyog a sapkájukon, a mellükön, a sorok élén ós a hadsorok között, az ágyukat is koszorús magyar zászló borítja. Mely csodás lendület lieviti ezek láttára a katonák — és a nézők — szivét I Ma senki sem félti ezektől a gyönyörű színektől som a hadsereg harui készségét, sem a magyar zászlótól, sem pedig a Kossuth nóta hevítő dallamától. Sót ellenkezőleg, a hadsereg legfőbb vezetői látják és tapasztalják, hogy a magyar katonai vitézség osodát müvei, csodáját az erőfeszítésnek, az önfeláldozásnak a halálmegvetó bátorságnak — mindig és mindenkor, ha csaták förgetegé-ben a szive viszi a magyart, ha az érzése fölhevül és ha a szerelet ragadja, ha érzi azt, hogy a hazáért harcol, azt pedig soha sem érzi oly mértékben; mintha a saját meginti, megszentelt, kedves és imádolt zászlóját követi a harcban. Izirkmliiéi ii MiUkliital Mák-tér I. Tataion: lei. — Hlrd.l4.ak dljai.bi* SUrlM. És ha a mi drága véreink nemzeti zászlónk alatt mennek neki az ellenségnek s száz halál között kivívják a diadalt — amint hogy bizton kivívják, ebben kétségünk nem lehet: — ugy egész bizonyosra vehetjük a következményt, hogy a háború után 1b megmarad a magyar csapatoknak a csaták tüzéből diadalmasan hazahozott magyar zászlójuk. Ez oly nagyszerű változása a közelmúltnak, amelynek ily egyszerű, önként való, természetes és gyors elkövetkezőiét alig hitte volna a háború előtt. így számos szólam, amely kétsógbe-vonhatlan valóságnak vélt tartalma szerint közmondássá vált s százpróbás aranyérték gyanánt esendőit a kultura szótárában és a szellemi fogalomban, súlyos értékdevalváción megy keresztül. Szimpátiák és antipátiák forrongásnak indultak 8 helyet oserélnek szivünkben. Ez a világháború — az emberiségnek, amióta a történelmét följegyzik, legnagyobb-szerü eseménye — merőben uj perspektíva elé állítja ítéletünket emberekről és viszonyok- A veterán. Irts: Maxim Qorkij. A vásári embertömegeu egy olaggott férfi törtei kérésitől. Szemöldökei sötéten összehúzva, sze mei szomorúan és kérdően révedeznek. Fakó, le-c»nggő aroa ezQst szőrrel tele, testét kopott katona-kóppeny borítja. A mellét a 8zent-György érdemkereszt és több más rendjel diszitette. Jobb lábát egy faragatlan és nehéz tuskó helyettesit), amely mélyen beleszántódott a hóba és nagy kerek ljukakat hagyott maga után. Az állandó kereskedők félre néztek, amikor közeledni látták az öreget. Arcukon meglátszott a kollnmetlenség éa az unalom. Az ősz katona elment mellelluk a piac felé, ahol azok az árusok álltak, akik a falvakból jöttek, hogy a városban túladjanak portékáikon. Olt megállt egy kocái előtt és a komoly vevő hangján kérdette a paraszttól: — Jó ludak ? — Elsőrauguak. Nézzen csak ide, ez ám a valódi tsir . . . Az öreg katona szakértő tekiuUtéYol vizsgálta a madár súlyát. Jobbjávái fölemelte, figyelmesen nézte, megtapogatta, megszagolta a ludat és végül hirtelen oda szólt az eladónak: — Bezzeg Bulgáriában, olt voltak ám a jófajta ludak 1 akár csak a diszuók. — Hol volt az? — Bulgáriában, ott a iialkáu hegyek mögött., az orosz-török háború volt arrafelé ... Skobobw tábornok őexcellenciája vezényelt beunUuket • . . — Ugy ? — jegyzi meg az eladó — csakhogy azt már hallottuk. De ezek a ludak kilQnó fajtájúak, kitűnőek és valóban pompásak. — Látod ezt a keresztet itt? — mondja öreg katona, miközben kezével melléi érinti. A ját kezével akasztotta nekem ide. A veterán egész testébeu reszketett, szemei szikráztak és merészen lehúzta fQlére szakgatott sapkáját. ^ — Migunow altiszt a saját kezével tűzte fel — Bocsáss meg édea öregem, de ez lud itt — inondá a paraszt egykedvűen. Most már fölismerte nz öreg katonában, hogy nem komoly vevő 7?jQét OAt viMxmtc* taJhfcoA O&vorni-cütíXrlÓLmpcU és kutatott a tömeg közöd egy olyan után, akire rásózhatja a ludjait. Az öreg k&touának a lelkesedése mindinkább fokozódott. — Éa a századunk parancsnoka, SchwanuriUoh, ó is azt kiáltotta felém, Migunow hós, te oroszláu és megcsókolta a homlokom. — Ne állj itt, öreg, eredj félre.. . zavarod az embereket, akik vásárolni akarnak, — mondá neki a paraszt, miközben valakivel alkudozott. A vén katonát pedig karjáuál fogva oldalra lódította. a veterán nem lett bosszús, de a láng szemeiből hirtelen kialudt. Még egy megvető teHfitetet lövelt a paraszt felé és lassan elkullogott a szekér mellől. Az emberek nyűzsögtek-forogtak körötte komoly, aggodalmas arcokkal, A levegő telítve volt zavaros hangokkal Az élet íorrt és nyüzsgött az öreg körül, akit ez diosó időkre emlékeztetett. Ami kor egy keményebb ut után megpihent a tábor. Az öreg lassau vánszorgott a tömeg körOl. Keresett egy embert, akinek a harci élményeit elmondhassa. Amikor a törökök megszorították és százada élén Jani-Zofrábra visszavonult._ Eltörhetetlen vlláglTófonal — 75% Irammegtaka-rltás — gyönyörű, fehér fény — Hosazu életftr-tam — Jutányos ár — Valódi Osram-drót-lámpa kapható: majd minden villamos telepen, szerelőnél és az idevágó szaküzletben. Valódi Osram-dtóllámpák kaphatók; Villamos müveknél, szerel&knét it minden txak mabeh üzletben. — Magyarországi képviselő berendezett raktárral; Pingtr ét Pia Budapest. VI.. Hajót-ulca 41, sx. ZALAI KÖZLÖNY AÜGU8ZT08 81. ról, kulluránlt és oivilizáoiónk jelentótiégéról, népekről és nemietekről, kiosiny és nagy államokról, az emberiség igaz és hamis nagyságairól és miiidenekfólöttt a — vérnek szent folyamáról, amely az oj igazságokat felolvasztja ós napfényre hozza a világ számára. Felhívás. ter ét) az osztrák honvédelmi miniszter, bz egész fegyveres erére kiterjedő öukéutes hadsegélyezés köz pouti hatósága képpeu kölcsönös egyetértéssel Huda-pesteu és Bécsben egy-egy hadsegélyezó hivatalt szervezett. E hivatalok egyottal az önkéntes segélynyújtás központi tudakozó helyei le. Ezek alapján felszólitUtuak mindazok az egyének, egyesületek, bizottságok stb-ek. amelyek az elmondottak értelmében a hadaegélyezés terén kőire működni óhajtanak, hogy a cs. és kir. hadügyminiai-teriuin hadsegélyezó hivatalához (KriegsfOrsorgeamt dea k. u. k. Kriegsrolnisteriums Wien lJt/8 Scbwarz-spanierstrasse lö) illetőleg a m. kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyeiő hivatalához (Budapest IV Váci utca 38. sz.) lorduljanak, ,,.,...! K hivatalok mindegyike elfogad pénzadomáuyo-A hadügyminiszter, a magyar honvédelmi unutsz- ^ > ^^ ^J^ ^ , ^ k. miauul eljuttatja rendeltetésük helyére. Gyűjtenek mindenféle adományokat a háborúban elesett vagy a hadi fáradalmak köielkeztébeu elhallharcosainközvegyei ás árvái aráit,ára, úgyszintén gyűjtik a harcmezőn álló katouáiuknak azáut adományokat és egyáltalában oda törekednek, hogy a aegélynyujtás miuden módiát elősegítsék és szervezzék. JC hivatalok vezetésére egy-egy magasabb rangú = tábornok van rendelve, munkaköre kiterjed az A közönség figyelme felhivatik arra, bogy önkéntes segélynyújtás minden nemére, gyors romlásnak alávuiell cikkek adományozása nem Kivételt képez ez alól a beteg- és sebesültápolás, a kívánatos. Ilyen cikkek beküldését megelőzőleg cél-mely teljesen kialakult külön szervezettel bir (vörös-1 szerű az illető hadsegélyezó hivatalhoz kérdést intézni, kereszt egylet) valamint a behivoit katonák család j A segélynyújtás legalkalmasabb eszköze a készpénz, tagjainak segélyezése, a mely a törvény alapján eszkö- Levelek, kérdések és pénzadományok mindkét zöltetik. hivatal számára — valamint a budapesti hiva- Érintetlenül marad a már megajakult egyeaü-, iálnak szá.ut egyéb adományok a fentebb közölt cimek letek, bizottságok, gyűjtőhelyek slb. hadsegélyezési mAködése, sót a hadsegélyezó hivatalok a maguk részéről mindeut meg foguak tenni arra nézve, hogy alatt küldendők. A bécsi hivatalnak szánt tárgyi adományok címzése a következő : A c*. ós kir. hadügy raloiszterinm hadsegélyezó hivatalának (An das k önkéntes segélynyújtás minél több alakban és1 Kriegamiuisteriuin KriegsfOrsorgeamt) Wien I. Slu-módou érvényesülhessen. £ tekintetben aziveseu benriug. szolgálnak tanáccsal ós útbaigazítással ugy a monarchiá- Mindkét hivatala monarchia összes nyelvein ban mint a külföldi koloniáinkon, mindazon honfi-1 |úVe|ez társainknak, kik e magasztos cél érdekében a hazai _ _ . oltárára áldotni akarnak. ""\' " \' A Hivatalos jellegüknél fogta föltétlen részrehaj- — Zárt levelek is portómenteeen továb- lallanaág mellett óhajlanak a hadsegélyezó hivatalok bittatnak a háborúba. A pécsi posta és távírda céltudatos irányt adui a monarchiában már megindult egész, uagy segélyező mozgalomnak és köf pontjai óhajtanak lenni minden ilyeu hazafias töc-kvésnek. Különös goudot foguak arra fordítani, hogy a segélynyújtás, a gyakorlati élet kívánságainak is megfeleljen. igazgatóság érlet-Kése szerint a hadrakelt sereghez tartozó katonai és polgári egyének részérc feladott levelek 100 gr. súlyig a rendes forgalomban használt bármely letélboi itékbau is portómentesen továbbiitat-teljesen 1 nak és hogy a borítékon bármiféle portóiueutessógi I záradék alkalmazása teljesen felesleges és szükségtelen. HÍREK. Ugy kivánkozolt szegény, hogy egy rokon lélekkel találkozzék, akinek élete legszebb napjáról beezélhetne sokat, sokat. Arról a napról, amikor a hós tábornok ót is hősnek titulálta. De senki nem akarta ót meghallgatni, senki nem figyelt hz öreg emberre, senkinek nem volt érdekében megtudni, hogy és mikép és hol veszítette el a lábát és hogy mi okon kapta az éidemkeresztet. Nagyon elhagyatottnak és egyedülállónak tudta magát, amiért senki a legcsekélyebb figyelemre sem méltatta ót. Ezeket az eladókat és vevőket nem szívlelheti. Olyan egyszerű, köznapi lelkek. Milyen gyakran nézett már a halál szemébe és ezek az emberek megborzadnak már a halál puszta említésére. Egy kis vigasz neki az, hogy ó különb ezeknél az embereknél. Ezek nem viselik a 8zent-György keresztjét és soha sem lógják azt elnyerni. Sohasem lesznek hósök. De azért mégis nagyon szomjúhozott azután, hogy valamelyes élő lény meghallgassa é* megtudja, hogy ó Miguuow egy élő hós. Reggeltől estig éhesen és a hidogtól mereven megy ál a piacon és kísérletet tesz, hogy hatottéiról beszéljen. Ismételten megteszi ós soha be nem fejezheti. Seuki nincs a piacon, aki hajlana a meghallgatására. ( lykor a csapszékbe megy, de innen a csapos barátságtalan fogadása üli el ót Ha sikerül neki egy ismeretlent fognia, aki meghallgatja viselt dolgait, oh akkor, hogy átszellemül az arca. mily boldogan folyik a szavak áradata, hogy lángolnak a szemei, hogy\' lelkendezik, amikor az ágyuk mennydörgését és a koinaudót utánozni megkísérli. Az öreg fölött nevetuuk, vihognak, de ez nem j hallja. Messze vau ó most ezektől az emberektől. A , Balkán mögött hol a föld az ó vérét is lölszivta. — Vén katona kotródj már, igazán untat a sok beszéded, — mondják a pincérek. —• És kikergetik ól a pincérek. De ó csak megáll és falábával kopog dühösen Aziilán lassan elhagyja a helyiséget. De a szive még .nindig megindul amaz emlékek alalt, amelyek megiut újra ébrednek benne. A veterán egy kuckóban lakik, egy ember, akinek madárfógás a mestersége. Amikor haza jön. bevánszorog a megfulladásig bűzös lyukba, ahol legalább meleg vau. És azon a napon, amikor nem sikerült neki elmondania a harci kalandokat, bosszúsan morog maga elé : — Ezek az ördögök. Legalább, ha meghall-gstuának, ezek a gyáva ördögök . . . Fordította : Se. I X Pius a római kath. egyház feje e hó 90-án virradóra rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Halála mély gyászt botolt a kath. egyházra, mely egy jóságos lelkű egyházföl veszített el az elbuu/tban. Augusztus 18. ó Felségének 84. születéae napját Najzykauizsa városa szokatlau lelkesedéssel ünnepelte. Az a legendás tisztelet, mellyel a magyar apostoli királyának szent személyén csüng, a rendkívüli idősen még fokozódott A város valóságos zászlóözönbeu volt. Az utcán tengeruép tolongott egész nap. A 18 át megelőző este a katouabauda kíséretében fáklyásuienel járta be a várost. Kirakatokba a király megkoszorúzott képe vagy szobra volt látható Minden felekezet templomában ünnepi mise volt. A Szent Fereuc-rendűek templomában a városi hatóság, a Tisztikar, az ügyészség, a törvényszék is jeleu volt. Az ünnepi misét Börzsey Tivadar h. plébános teljes asszisteu-ciával celebrálta. Mintegy 80 tanító és Uuárból álló énekkar kisérte a hatalmasait bugó orgona haugjait. Innen a városi hatóság Dr. Sabjáu Gyula polgármester, Deák Péter főkapitány stb. az izraelita templomba meutek. Itt láttuk még dr. Fischer Imre főügyészt, Dr. Mutsoheubacber Edviu, Székács Pál tszéki bírákat; a honvéd ós közös hadsereg sok tisztjeit, tíiüubul Henrik hitközségi elnököt, Dr. Rothschild Jakab iskolaszéki elnököt, a felső kereskedelmi iskola izr. eleini iskola tantestületeit, az izr. nóegyle-let Vidor 8amuné elnök vezetésével stb. Az istentisztelet a Hymnusszal kezdődött; azutáu dr. Neumann Ede főrabbi az áhítatos lelkek feszült figyelme között mondta el szeulbeszédét, melynek mély gondolatai ón magas szárnyalású poézise ellenállhatatlan erővel ragadta meg a hivő lelkekel. Reudkivűli hatást keltett imájával ia midőn a szent Tórával ke-zébeu áldási kért a magyar királyra, a nemzetro ós küzdó hadseregünk fegyvereire. Kartsohmaroff León tőkáutornak gyönyörű énekei és az énekkarnak Királyhymuusza a páratlan szép istentiszteletnek művészi hatást kölcsönözött. A háború hiénái ellen. Büntetik a drágitókat! A belügyminiszter az élelmiszerek mesterséges megdrágítása ellen Zalavármegye törvényhatóságához a következő rendeletei iutézte: Minthogy hivatalos értesülésem szerint a jelenlegi háborús helyzetet mások kizsákmányolására használják ki, fókéut azzal, hogy egyes helyeken az élelmiszerek és egyéb elsőrendű szükségleti cikkek arának és az ezek körül szükséges szolgáltatások (feldolgozás, elszállítás stb.) díjazásának megállapításánál súlyos visszaéléseket köveinek el, a közJnség érdekeinek megoltalmazására további iutézkedésig a következőket rendelem : Í. §. Az élelmiszerek ós az elsőrendű szükségletek kielégítésére szolgáló egyéb cikkek (tüieló-auyag, ruházat, katonai felszerelés stb.) árát vagy ai AUGUSZTUS 81. ZALAI KÖZLŐ N f. 8 oiek körül szükséges szolgáltatások díjazását aránytalanul magas összegben megszabni nem szabad 9. §. Az 1. §-ban emiitett tárgyak árat és az ezek körül szükséges szolgáltalások díjazását aránytalanul fölemelni még a kereslet rendkívüli fokozódása esetében sem szabad. 8. §. Az 1. §-bau emiitett tárgyak hitelezés mellett történd, árusításánál nem szabad aráuytalsnul terhes kikötéueket tenni. 4. §. Az 1—3. §-okban foglalt tilalmak megszegését — amennyibeu ez súlyosabb liüntotés alá eső cselekménynek nem tekinthető — kihágássá nyilvánítom. E kihágás büntetése 16 napig terjedhető ,-liárás ős 200 korouáig terjedhető pénzbüutetéa. 6. §. A 4. g-ban meghatározott kihágás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak hatásköréhez tartozik. 6. §. Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe. Budapest, 1914. augusztux hó 5-éu. Sándor János a. k. m. kir. belügyminiszter. • Ennek a rendeletnek érvényt kell szerezui miudenüttl A hatóságok a\'adályozzák meg az egész országban (éa ne csak Budapesleu). hogy egyes lel- összes községeiben illetve városban folyó hó 25-ig legalább 3 ízben dobszó vagy a szokásos hirdetés utján tétesse közzé. Közzé teuni szíveskedjék, hogy a folyó évi szeptember hó 1-én készletben levő az italméréni engedéllyel biró felek biriokában 10 hektoliter fokot meghaladó más egyének birtokában levő 6 hektoliter fokot meghaladó égetett szeszes folyadékot az illetékes m. kir. pénzügyőri szakasznál folyó évi szeptember hó 3-ig be kell jelenteni. Az erre vonat- rauukájukkal elkészülték s igy valószínű, hogy az árrá jogosultak a segélyben mihamar részesülni fognak. — Jótékonycélu előadás. Tegnap csütörtökön Szent István napján Az .UranuB" színházban ünnepi díszelőadás volt. A tiszta bevétel 80 százalékát Az „Uranus" színház nemes szivQ igazgatója a „Vöröskereszt egyletének és a hadbavonulók családtagjainak segélyezésére fogja adni. Az előadást kozo bejelentés nyomtatványok a pénzügyőri szakaszok- móg érdwke88é ,elte Babért Gyula kiváló zongora-nál beszerezhetők hol a szükséges <v»i»sia»a«ii4« ••>\' - ■ felvilágosítás meg fog adatni a feleknek. Ép ugy be kell jelenteni azl az égetett szeszes folyadékot is, mely 1914 szeptember hónap három első napjaiban szállítás alatt volt, amely tehát eddig bejelentve nem volt és pótadóval megróva még uem lett. Ez esetben a bejelentést n szesz (pálinka) átvevője tartozik megtenni, még pedig a szesz (pálinka) megérkezésétől számított 48 óra alatt. Miheztartás végett a felek még arról ia értesi-teudők, hogy I hektoliterfok égetett szeszes folyadék körülbelül 2 liter közönségesebb fajta pálinkáuak felel meg. Megjegyzi még a pénzügy igazgatóság, hogy azon felek a kiknek birtokában 10, illetve 6 hektó literfokot megbitladó égetett összeaz szeszkészletüket, léhát művész gyönyörű játék*. — Sebesült katonáink részére Löwy Zsigmond ur, kir. tauácsos, Daruvár 30 ágyat fardő-haszuálattal, a horvát országos kormánynak díjmentesen bocsát rendelkezésére. — Szabályozzák a piaci árakat. A zend-őrség nagyon helyesen, végre a kezébe vette az árak szabályozását, melyek a piaci és élelmi uzaora meggátlására irányulnak P. hó 14-én közegei megjelentek a piacon és az ottani árakat a fennáll^álta-lános jellegű miniszteri rendelet alapján ellenőrizték. A mérsékelt áremelkedés elleu kifogást nem emelhetett, azonban a magasabb és iudokolatlan áremelkedést megakadályozta. A kivételes állapot toljtán folyadék lesz szükségessé váló rendkívüli intézkedések megtétele 0 és & hektoliter- folyamatban van, egyenlőre azonban a rendőrség saját ketlen emberek az élelmiszerárak indokolatlan fel-1 fok pőtadómontes szeszt is tartoznak bejelenteni. emelésével tetézzék az ország népének gondjait, szegénységét. Budapesten már erősen büulelik az élelmiszer-uzsorát. íme néhány példa erről : Sinka Üyörgyné rákospalotai asszony a paradicsom kilóját 16 fillér helyeit 2o fillérért árulta. 3 napi elzárást és 60 kor pénzbüntetést kapott. Ruzicska János pestiyhelyi pók a fehér kenyér kilóját 42 fillérről 62 fillérre emelte fel. Büntetése 6 nap és 100 korona. Jerdáu Szani bolgár kertész a zöldbabot 20 fillérért árusította 10 f. helyett Büntetése 9 uap és 60 koroua. Steiner Vilmosné budapes i iüszeres a 0-ás lisztet 64 f. árusította kilóukint >60 f. helyett. Ot napi elzárást és 100 korona pénzbüntetést kapott Nyersik László fővárosi fűszeres egy kiló darát 69 f. helyeit 62 f. adott el. amiért 1 napi elzáiásra és 26 kor. pénzbüntetésre Ítélték Hercog Béla rákospalotai hentes a szalonna árát 16 f. fölemelte. Öt napi elzárás és 100 koroua büntetés. Fried Manó budapesti piaci árus a barack kilóját 72 f. árusította 62 f. helyett. Büutetésül 3 napi elzárást s 60 korona péuzbirságot kapott. Tull Vilmos budapesti terménykereskedő a zsuppszalma árát 30—40 fillérről 1 koronara felemelte. Tizenöt napi elzárásra és 200 kor. pénzbüntetésre ítélték. A ki a bejeleutést elmulasztja, vagy a kinél a talált alkohol menuyiség 10%-kal több lesz a bejelentettnél a megrövidített, vagy megrövidítésnek kitelt pótadó 4-szeresétól ft-szorosáig terjedő péuzbüuletés-uek teszi ki magát. A bejelentésben foglalt másnemű valótlanságok miatt 10—200 koronáig terjedő pénz-büntetés róható ki — Istentisztelet. Az izraelita templombau a péulekesli istentisztelet f. hó 21-tól kezdve további intézkedésig \'/>" órakor fog kezdődni — A vasárnapi munkaszünetet a bókéig felfüggesztették A magy. kir. kereskedelmi miniszter a hadiállapoira való tekintettel a vasárnapi munkaszünetet miiideunomű kereskedelmi és ipari munkára, üzemre és elársitásra nézve a hadiállapot tsrtamáéa (elfüggesztette. Háború ós munkásbiztositó. A nagy kanizsai kerületi muukásbiztositó pénztár f. hó 19-én G á s p á r Béla igazgatóiigi alelnök elnöklésével tartott igazgatósági ülésében foglalkozott a háború által teremtett rendkívüli helyzettel. Az igazgatóság megnyugvással vette tudomásul az ügyvezető igazgató abbeli bejelentését, hogy a súlyos helyzet dacára az ügyvitel zavartalau menete, valamint a biztositolt tagok és azok családtagjai segélyezése biztosítottnak látszik. — Utóbbi főleg annak köszöuhetó. hogy azok a munkaadók, kiket hazafias kötelességük uem vout el a pénztártól — a nélkül, hogy a pénztárnak a törvény által meghatározott hatáskörében szerez éivényt a miniszteri rendeletnek. A tejfel árát literenkínt 72 fül., a túróét 89 f-ben fiiirozta. A tojás ára 7 drb. 40 fillér. De nem ná. Inuk, Szombathelyen. Szili Istvánué vásárcsarnoki tejkereskedó a tej szigorúbb rendszabályokhoz kellene fordulnia, — Irodalom. — Mit ir erről AZ EST? Minden országos, raiuden közérdekű kérdésben, ez Magyarországon az első kérdés, mert mindenki tudja, hogy amit valamiről AZ K8T ir, abban a kérdésben az az igazság, az a közvélemény, az a leghelyesebb szempont. Amit AZ EST ir, azután Magyarország legjobb újságírói mennek szerte a világon, felkeresik az eseményeket ott, ahol azok történuek, a gyárakban, a tanácskozási termekben, a diplomaták szobájában, a csatatereken, a szerereucsétlenség színhelyén ; mindenütt, shol az ember nyomorúságának éa dicsőségének küzdelme lejátszódik. AZ EST mindenütt ott van, ahol valami töité-nik, azt akarjuk tehát, hogy ahol csak Magyarországon érdeklődnek az iráut, hogy mi történik a világon, legyen szintén ott AZ K8T, mert a mellett, hogy es igazán európai színvonalú uapilap a leggyorsabban ér hozzánk, előfizetési ára is minimális, mert három hónapra csak 4 korona 60 fillérbe kerül. Mutatványszámot lapunk olvasóinak szívesen küld AZ K8T kiadóhivatala, Budapest, VII, Erzsébet-körut 20. literjét 88 fillérért árusította 32 fillér helyett. Elítélték 1 napi elzárásra éa 60 korona pénzbüntetésre. A körmendi gőzmalom képviselője, Kasz Lőrinc, a lisztet métermázsánkint 61 kor. helyett 66 kor. 20 f. ámította a kereskedőknek. Letartóztatták és élelmiszer-uzsoráért megindult ellene az eljárás. Mikor lesz nálunk az áruk ára a piacon pre-cizirozva? Vagy nálunk niucs reá szükség? Nagyon is. - Körrendelet. Valamennyi községi ós körjegyző urnák, valamint Zalaegerszeg és Nagyksuizsa r t. város tanáosáuak. Utalással a folyó évi Pénzügyi Közlöny 9i. számában megjelent 90084/914 számú pénzügyminiszteri körrendeletre utasítja, illetve megkeresi a pénzügyigazgatóság a Címet, miszerint körzetéhez *vtozó fizetési kötelezettségüknek készséggel eleget tesznek Ezen örveudetes és tiszteletreméltó jelenség dacára, a pénztár igazgatóság* figyelmezteti a munkaadókat, hogy a pénztári járulékok köz", a r» o z á s jellegével birváu, mint ilyenre a moralorium (fizetési halasztás) uem terjed ki; tehát a közérdek mellett a mjinkaadók saját érdekükben is cselekesznek, ha fizetési kötelezettségükül a pénztárral szembeu pontosan megfelelnek. — Leánykáink a hadseregért. A jótékony lelkek általa harcbau levők sebesültjei számára adott s használt ruhaueműek rendbehozását, kijavítását a polg. isk. egyik termében polg. isk. leánykáink két tanárnőjük vezetése mellett napról-napra a legszorgalmasabban végzik. — Munkában a jóléti bizottság. A helyben alakult jóléti bizottság ellenőrzést végző tagjai NYILTTER*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Eröiltö é. edző hitladó-knr&k egész éven át. Gyermekek 7 irmn felül kiiéret nélkül felvitetnek. •I K ruvat .l.lt kallóitokért nem váll.1 I«lel6«- Myg.il . HittrkOMZlÓBég. ZALAI KÖZLÖNY aim na?,tus in Modern ■lállodi újonnan bsrsnd.zvs, UgfOtis, hldsg ll mslsgvlz mlndsn .sobábsn, lift éJJ.|-n.pp.| - BCNDE8 8ZIDOR tulajdonos szsmályss vszstáss alatt. ■ EOÍ AOTA» szobák 3 koronától, KÉTÁOYAB szobák 5 koronául fülét, viUgltás ás kiszolgálással. A szobák fsltátlsn tiszták. Hosszabb tartózkodlsníl angadmíny. (Sir UJonnsn Osv.....II Panzió rsndsier, n.pi ,||JU, 4 náárl. -mm Napi háromszori álkszás. - HAVI SZOüAK 80 KORONÁÉRT. Jól jegyezd meg: csak cigaretta-papírt, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. 11 s m\\ laboratórium és tanműhelyekkel kiegészitve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet mindazoknak, kik magukul elektrotechnikusokká (gyári hivatalnokoknak slb.) eliuólátilog é« gyakorlatilag két évfolyamon iU óhajtják kiképeztelQi. Felvételt életkor: 14-IÖI 20 ér. Előképzettség 4 közép, polgári, kereskedolmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság:"Pozsonyban Széchenyi-utca éíléiilSiellet, prospektusokat íTb. bzétkOld és közelebbi felíilAgosilásokat ád. koll ina lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat.\' Az élelmesség nem egyébból. minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ér és a magyar hirdetó rA A 11 K , r\\J 1 ^ttcActoá KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ VILÁG megtalálja. A íyőződik az eren ottan VAKNAK Bin látja 11 l. ez pedi AZ (hirdetéseit itt megtalálja. A hirdetó rövid idő alatt meggyőződik az eredményről annak határozottan kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA ! 50°J0 engedmény a lakásoknál augusztus hó 26-től kezdve FURDO (Slavoniában.) Vasai höfotfáaok éa iaaapftirdök. Forráahömér-■éklet 36-50* 0. Kiváló oredméuyek ac öauea nöl bajoknál, véraaagrényaégnél, oauaoa éa köaa-vényoa bántalmaknál, külöuö.on laohlaanál éa gerinoliftj oknál. FUMŐOrvos: DR. SCHUKKER. MEGHÍVOK eddly még mm létizitt mg; úliiztikbia jutányoi áron kéizlttilmk Ifj. Wajdits József köny vnyomdáj ában. Vidéki inegremleléHpk gyornan elinUv/.tntnck. \' OALONHAl, /AJAMDfHMl CSAK KOR MGNER. \' « HANQSZERKIRÁLYmi KV BPt^T. JOZ^CFHORUT 15. - _ Afucavzéjt mértül ^^vviíwmíiJMHAW\' ^ fOJflII MARII FABII1 GEGENOBER DEM RUDOLFSPLATZ. ,tS.it og^i SSS kölnivíz, kölnivíz-szappan (is pudorSrrf^á2í» illat-kaphatók. Ügyeljünk a pontos cimr.-: JOHANN MARIA FARINA Gegenüber dem Rudolfsplalz. Minden hasonlónevü utánzatot utasitsunk vissza. Nagykanizsán kapható : QELTSCH ós ORAEF drogériában, REIK GYULA gyógyszertárában. Magyarországi képviselő : Holzer Emil Zoltán, Budapest. VIII. Nagykanizsa, igii. augusztus 24 53-lk évfolyam 65 Hétffl ZALAI KÖZLÖNY MiBjilinlk hétiön «t csütörtökön. fclöfl*etí»l árak: Kgéw 10 Negyedévre 9 korona 60 011 Kelelóa szakasztó: Bánekovich János Főtzerkesztó: Sz• rkatztöt• g oi kiadóhivatal Diák-tér 1 Kemény Láazló Telefon: 182. - HlrdeUeek dljetabáe eaarlnl. X. Pius a ravatalon, f Révparthoz ért immár, befejezte földi nehéz feladatokkal terhes pályafutását. Áldásos működésének teréről elszólította a Királyok-Királya, hogy megtérjen nagy elődeihez oda. hol mindon földi kin, minden szenvedés megszűnik, hova sem a hadakozó felek ágyúinak dörgése sem a föld porához ragadt gyarló emberiség fékevesztett, határi nem ismerő, önző vad indulatainak, kitörései ál nem hatolhatnak. Porhüvelye immár az enyészeté, lelke pedig megtért oda, honnét nincs többé visszatérés, hol minden bánat, keserűség, félelem ós rettegés megszűnnek s a fájdalom ós jajszó örökre elosendeseduek. Élete nyitóit könyv volt. halála nyugodt, csendes, lelke szinte észrevétlenül szállt el földi porhüvelyóból, — mely imiuár ott fekszik a ravatalon, a gyászoló kalh. egyház millióinak részvététől övezve. A háború rs a járványos betegségek. lrla: Dr Gerlóczy Zsigmond. egyetemi tanár, a Szent Lás. ló-kórház főorvosa. A háború neinosák a gyilkoló fegyverekkel pusztítja rakásra A hadviselő felek kato-uaságál. hanem ama betegségok révén is. amiket a megerőltető, izgalmas harc, a nélkülözések és a higiéné legelemibb szabályainak kényszerüli elhanyagolása idéznek elő. E betegségek Korában legnagyobb jelentőségűek a fertőző betegségek, amelyek úgyszólván elmaradhatatlan kísérői a háborúnak s amelyek nem ritkán nagyobb tömegét pusztítják el az emberiségnek mint a fegyverek. A most meginduló világháború méltán kellhet aggodalmat, nem fognak-e rettenetes versenyre kelni a nagyhatalmak öldöklő fegyvereivel a bacillus nagyhatalmak, amelyek kolera, lifusz, vérhas, himlő slb. képében aztán nemcsak a harcolókat, de egész országok népességét is leterítik. A hadi egészségügy a kulturnemzetek hadseregében gondosan megalkotott védő -bástyát ad ugy a küzdő hadseregnek, mint a harctér körzetébe tartozó lakott területeknek a fertőző betegségek továbbterjedése ellen és az osztrák és magyar hadsereg, valamint a nagy német hadsereg egészségügyi tekintetben is kitűnően szervezett hadsereg hírében áll. Ám nem kell nagy fantázia annak az elképzeléséhez, hogy azok a gyönyörű védelmi intézkedések mennyire leszállnak értékükben akkor, amikor megkezdődik a vad öldöklés, amikor fizikailag képtelen a hadsereg, képtelen az egyes ember a maga egészségét minden irányban megvédelmezni Itt most a harctéren levők magatartásáról, azoknak egészségügyi tanácsokkal való ellátásáról nem beszélhetünk, ellenben foglalkoznunk tanácsos azzal a kérdéssel, hogy a nagyközönségnek, a társada\'oinnak miként kell kivennie a részét a háború alatt a járványok megelőzésében. Első sorban is a nagyközönségre nézve X. Pius pápa. f A szelíd arcú Pius lehunyta ezernél és irtózó lelke, amelynek jámbor hatalma ideleuu immár megtörött a fölkavart elemeken, felröppent, hogy utal nyisson az egekbe a harcterekről felszálló harcos lelkeknek Oly csendesen, szerényen rebbent el a löldiől. m nt a Szent Márk tér galambjai, amelyeket ugy szeretett nézegetni velencei patriitrka korában A Vatikán ormán gyászlobogót lenget a szél s Róma összes harangjai bánatos ércnyel ven jelentik, hogy az ui idők egyik legnagyobb pápája megszűnt élni. S az ölök város fájdalmas gjászába........... tódöit szívvel, de a Gondviselés kifürkészhetetlen akaratában való megnyugvással resztemnek az öl világrész valamennyi kalholiku*at Tizenegy éven át ült X l\'ius Szent-Péter székén a tizenegy éven át kormányozta erős és biztos kézzel az Kgyház hajóiál. Az egyszerű nép lia feljutott a legmagasabb polcra, ahová a királyok és [ császárok is csvk tisztelettel lehajtóit fővel tekinthetnek fel s ebből a szédületes magasságból hosszú esztendőkön át a lelkek millióinak üdvén munkálkodóit Amikor a pápai tiarát a fejére tették. Saito Józsefből X. Pius lelt s éltől a perctől fogva egészen az utolsó percig miut Krisztusnak egy minden tekintetben méltó helytartója viselte legmagasabb méltóságának szép, de nehéz és lelolősségleljes terhét. A modern idők modern eszméket érlellek meg, amelyek az emberi kevélység és gőg zsarnoki uralmát merészen szembehelyezik mindannak, ami az emberiség évezredes múltjában szép és áldáhOs volt s pusztán a tagadás szellemének bujlogalására le akarnak rombolni minden eszményt és mindeu nemes vágyat. — Ezek a piszkos hullámok elsősorban Krisztus egyházára vetettek rá magukat vad áradattal és nem elsöpréssel fenyegették azt, hanem alámosással. szilárd alapjainak megingatásával. X. Pius pápaságának történelmi jelentősége éppen az. hogy erős kézzel és következeles cselekedettel szembeszállt ezzel az aknamunkával jól tudván, hogy a ma még (alán jelentéktelennek vagy veszélytelennek látszó áradat a közel jövőben már bástyákat és tornyokat dönthet össze. A huszadik század hajnalán az egyház legéberebb őre volt X Pius, akinek minden meg. nyilatkozása az egyház ingáinak reudületleu védelme-megőrzése és diadalrajuttatása volt. A világ szeme 11 éven át feszüli figyelemmel X. Piuszon csüngöd, az ellenségek légiói leselkedtek rá. a harag és gyűlölet fel-fellobbant oMene, de ó szelíden és jóságos arccal Kiiszlus békéjét hirdette . és árasztotta maga körül s ezzel lefegyverezte legádázabb ellenségeit De bárhogy is gyűlölték s bárhogy is haragudtak rá, u|ból és újból kéuytelenek voltak elismerni és tudomásul venni, hogy Krisztus földi helytartója tényleges hatalom amelyet megfoszthattak ugyan |ogaitól és szabadságától, de amely halalom mégis megdönthetetlenül iráuyilja országok és nemzetek gondolkozását és ha ma nem is. de a jövőben talán akaratát is. Ezt a mérhetetlenül fontos és nagyjeleulŐHÓgö gesztust az egész katholikus világ örökké hálás kegyeletlel köszöni X. Pius pápáuak De ha a magunk lelkében maradva, végigtekintünk X Pius pápa tizenegy éves uralkodásán, akkor is hálatelt szívvel kell gondolkodnunk azokra a nagyfontosságú intézkedésekre, amelyeket ez a pápa a katholikus hitélet mélyítésére, az egyház és a hivők javára telt. Megujitaui mindent Kriszlusbau : oz_ ^pliipw 9 tmsrn Aroflampa Osram ^^ ^^ ..................... lilBBllllPi\' R 75 VMM Oir.im-.MWm/ltt »»í>*«<»* • Villámét »i«w»ii<7. tanlikuil ét m«.K» wtaM úMbtn. M„gy,miiail k/pelttli l\'tnndtull tahlámtl: Fugír ít Fi.• VI, lUjit-ulcae II. tt. \'lióiiieietien 75%-oS Árímurieóiaknriüd Ragyogó, fehér l 9 ZALAI KÖZLÖNY AUGUSZTUS ill. azt a megnyugtató kijelenttel kell tennem, a várható veszedelemre, ami a háború követ- ] hogy Budapesten és minden valószínűség keztében támadható járványos betegségi- k szerint az ország legtöbb részében is ez idö! révén érhet nagy tömegeket, szerint nemosak semmiféle járványos vesze- Szükséges ily figyelmeztetés, amely sen-delein niiios, de sót régesrég óta nem vol- kit sem fog megrémíteni, hiszen most még tak ennyire kedvezőek a közegészségügyi baj iiiitos, sót. amint említettem, különösen viszonyaink, mint mostanában. Még a nálunk kedvezőek a közegészségügyi viszonyaink, mindenkoron elég nagy számban olóforduló, Szükséges, hogy mindenki résen legyen., skarláteselok is oly minimumra szálltak alá, mindenki teljesítse a kötelességét akőzegészség-aminóre alig tudok visszaemlékezni. Hastífusz- ügy nagy ügyének megóvása körül, esetek, amelyek más esztendőkben már Amig a mi vitéz katonáink sokszor lesz-ilyenkor szaporábban mutatkoznak, osak el- nek kénytelenek nélkülözni a tisztaság leg-vétve fordulnak eló ; koleráról, avagy osak elemibb eszközeit, mert nem lesz vizük, ami-koleragyanus esetekről pedig még semmi ben megmossák poros, izzadt testüket, inert hiradás sinos sehonnét. Kolerától ez idő nein lesz módjukban tiszta fehérneműt váltani, szerint még a badukozó seregeket sem kell és mert talán a higiénikus ivóviz kellékeinek féltenünk. Porsze, ha valóra válnék egy olyan meg nem felelő vizet lesznek kénytelenek elvetemült gaz merénylet, aminóról a németi inni, talán fertőzött vizzel kellemi gyölró hadüzenet kitörésekor adtak h\'irt napilapjaink, szomjúságukat oltani, add g azok, akik itthon hogy t. i egy francia orvos (I) Metzben maradtak, gondoljanak arra, hogy nekik kutakat akart kolerabacillusokkul luegfer- módjukban vau testüket tisztán tartani, mótl-tózni. akkor bizony hamarosan kiüthetne a jukban van lakásukat is gondosan tisztogatni kolerajárvány. és bizonyos mértékig védekezhetnek az élelmi- Nyári hónapokban leginkább az olyan szerek utján előállható fertőzésekkel szem fertőző betegségek támadásától lehetne tar- ben is tani, amik az ivóviz ós az élelmiszerek meg- Rgyellen szóval lehelne tehát a vedeke-romlása. fertőződése utján terjedhetnek. Ilyen zés progruminját megadni 8 ez a szó: a a hastífusz, a kolera, meg a vérhas. És tisztaság. Erre figyelmeztessék az emberek mert e három betegségre vonatkozóan az egymást és akkor nem fogja ókét baj érni. aetiologia, a betegségek keletkezésének uklana A nagyközönség most különösen fogékony azonos és mert a még szinten szóbajöhető minden hatósági hirdetmény gondos elolvn-kiütéses tífusz támadásában és elterjedésében sására Százával lepik el az utcákat, kávé-is nagy szerepet játszik a tisztátalanság, a házakat az emberek s elolvassák a hatóság védekezés helyes alapelveit röviden egybe rendelkezéseit, de nemcsak elolvassák, hanem lehet foglalni ugy, hogy azok nemcsak a \'.likon engedelmeskednek is azoknak. Jelen-most említett voszedelniDs fertőzőbetegségekbe jenek meg a házak falain. A járványos beteg-vonatkoztathalók. de általánosságban minden ségek és a háború Dilnéu felhívások, ragasszák fertőző betegségre is. ki azokat a kávéházakban, vendéglőkben és Helyénvalónak látszanék már most fel- minden olyan helyen, ahol sok ember fordul hívni az ország lakosságának figyelmét arra "leK- figyelmeztessék a főváros, az ___ország lakosságát a lesben álló veszedelemre ., y ... i. ....... . , , és az az ellen legbiztosabb védelmei nyújtó volt X. Plu« jalazava, amelylyel uralkodót kezdette . . a ezt a programmot valósította meg niiudeo esele- \'\'sztaságla . kedetébeu. Az egyház emberek tár>a<«ga a azért ka- Mng vagyok győződve arról. Itog.v a tbolikus lészröl is történtek éa tőrtéunek tévedések. mi közönségünk éppen olyan vek engedel- X. Pios vaatekiutete észrevette ezekei a tévedéseket mességgel fogja követei azokat a pttrancso- éa erös kézzel közbelépett még akkor is, ha ez «z k„ atllikot egészségügyi hatóságunk fog fel- nperáeió az azt szenvedőknek fájdal-iias volt. Mett i • ■ , i ■ i • ■ ■ . , , , .. i. . , , , , , hívásokon kiadni, mint aminő vak engedel- az 6 tekintete a (övibe volt irányozva 8 felülemel- 8 kedett az egyéni kicsinye, azempootokoit. Megújítani \'"n^eggol köveitek a ml fiaink a fegyverre a told sziliét a krisztusi eszmékkel : ez veit jelszava Szózatot, a ezt a jelszél következetesen keresztülvitte egész politikájában . . . Szól a puska. Ámde mosl mór vége vau a uagy munkának, vége a ueliéz küzdelemnek. Az a nemes «iv, amely gyülölui nem. < csak szeretni tudott, megszűnt dübögni s X. Piusz finom, törékeny teste örokru kihűlt I)e szelleme közóttüuk vau s uagy emléke örökké él az Egyház óvköuyveiben. Erós bennünk a reméuy, hogy X. Pius érdemei megörökitvék az Élet könyvében is és hogy Isten, aki a szivekbe és lelkekbe lát, kegyes bíróként mond ítéletet lm szol -gája felett. Mnrs isti\'nség talpra állította az egész ép kézláb világol. Véres fogcsnitogtalással néz farkasszemet egymásra a XX. század művelt embere. És acél az, hogy minél többet halomra ló.ijön. Kutya világot ér az ember. De Nimród istenség is üzenetet küldött az ö szűkebb vadászvilágánuk. Hidegen csattognak a jóféle fejj)verek závárzalai a hivaiásos és nem hivatásos Hubertusok kéziben. És a cél itt is: — minél többnt .eldönteni.1\' Kutya világot ér a vad I A fényárén járok. Az öles, de már letorpant prérie fú minduntalan megakaszt menetemben. Alig tudom az ezerszeresen össze-vissza gubaucolóilutt avarból a lábamat kihúzni. Hozzá égetón tűi a ká nikulai napsugár. Kutyám szorgalmasan keres, de annak is kutya melege van. Kél méternyire lóg * nyelve. Osak ugy dói az izzadtság a hegyén-végén Néha-néha megheugereg a fűben, lehorzsolja mag<i-rói a bele csimpaszkodott szunyoghadat. Ma|d nmj; egy-egy hűvösebb bokor alatt végig nyújtózkodik ő. kelme. Hohó! Nem ugy pajtás! Csak előreI Majd rá érsz ezt elvégezni otíhou is. Foglyot hajhászunk. Augusztus elsejétől ..szabad a vásár." Itt is, olt is rá bukkauunk egy-egy liAseló csapatra. Flox állj, mint a cövek. Aztán — brrr -borzasztó riadással felveri. Egy-kettő lemarad a glé-diíból. Fájdalom, a többivel ma már nem találkozunk Mint a parancsolat, húznak bo nyil egyenesen a fiatalosba Ki uem veszi ma őket senki ember i\'w kuiyafia. Majd csak napliajlalával cserkésznek u vízre, a tarlóra. De hol leszünk mi már akkor? Majd egy-egy gyáva lapsifüles pattan ki vackából Flox orra előtt. A vén golyhó sziule csodálkozik, hogy annak nincs semmi bántódása, hogy az szabadon loholhat odább. Sziule kérdő pofával mered rám, hogy ! .hát ez mi dolo^?t Megmagyarázom neki. — Látod kutyuskáin a törvény értelmében ezt majd csak augusztus lfi-ón lesz szabad meglőni Érted? — Ugy látszik meg volt elégedve a szakszerű magyarázattal, mert újból neki állt henteregni Tovább kerülünk. Flox áll. Egy porcikája sem mozdul. Oda megyek. Osak kipereg ám a fűből egy lácántyuk Majd szép egymásulánbau a csibék, 15—80. Bántatlanul. Miut elóbb a tapsi. Flox megint bámul. Már látom, hogy megint alapon magyarázatot vár. Megkapja. De most nem lustálkodik, hanoin szépen végig szaglássza a fácáu-csapat tauyá|ál, s munkája közben még felver egy két gyeugébb, repülui még alig tudó csibét. Es most az a mulatsága n vén peruahájderuek. hogy amiül felrebbenitek az orra előtt, nagyot ugorva utáunuk kap. Porsze hasztalanul Folytattuk tovább az avar tiprását. Flox szaladgál előttem keresztül-kasul. Egy, máskor vizenyős,, most száraz lupák zsombékjai között megáll fi\'sieseii. Uoudoltam valami fácáutollas kapirgál ott. Lassan, kényelmesen sétálgattam oda. No hiszen volt meglepetés. Rászabadítom Floxit. Majd elhűltem. Egy bitang .vörös kabátos" ugrik fel előttem. Az első másodpercben azt sem tndlam mit cs\'iiáljak vele? Aztán észbe kapva rá-lődöztem idegesen. Meg is kaplam az üdvözletet. A koma kétszer körben muglorgalta farkát felém, azláu eltüul, mintha a föld nyelte volna el. De hál én Istenem! Mit is lfh«tne véteni ilyen gaz jószágnak \'24-es fegyverrel és hozzá 12 es seréttel ? I Minden kedvem elment. Ilyen komisz kudarc után. Fenő ... Eh! Gyere haza Flox! Nagy Virgil. — A nagykanizsai izr. elemi .népiskolában a javító ésjpóllóvizsgálatok l. hó 81-én délelőtt 9 órakor tartatjuk meg a leáuyiskola helyiségében. A beírások megtartásának idejéről később fogom érlesiteui a t. szülőket. Kerlész József, igazgató. AOUUSZTUS 34 X A I, A I K A Z L A N Y 3 hírek. Estende . . . Estende halkan magam magamnak A te szavaid suttogom : „Meglássa, hogy mily hü leszek Önhöz". Ezeket mondád, jól tudom. És mikor hűnek kellelt vóri lenned, Mikor már szentül szerelelt szivem: Akkor, óh akkor hagytál magamra, Mikor szerelmed igaznak hittem. Estende halkan magam magamat Azért én egyre biztatom, oh, ha te nem is leltél hü hozzám Hü lett az édes, bus dalom. Ezek a dalok éltetnek engem, Mini harmatcsepp a rózsalei\'elei ... Ezek a dalok zengik csodásan Örökké tartó nagy szerelmemet ! Estende halkan magam magamnak \'A le szavaid suttogom . .. A lelkem bárha ugy vérzik tőle : Mégis jól esik mondanom ! .. . SUGÁR JÓZSEF. — - A megyei állandó választmány gyűlése. a folyó évi szeptember hó 14 éu törvényhatósági bizottsági rendes közgyűlésre »z 1915. évi háztartási költségvetés összeállítása és a megyei gyámpénztári, valamint a zalaegerszegi és nagykanizsai r. t. városi 1913. évi gyámpénztári számadások megvizsgálása céljából az állandó választmány ülése f. évi augusztus hó 29 én, a közgyűlésen fel-vewndó egyéb ügyek tárgyalási végeit pedig folyó évi szeptember hó 7-én d e 9 orakor fog u vármegyeház gyüléstermében megtartatni. — Megnyílt a „Nópiroda". A Oseogery-uieáu megnyílt a Népiroda, mely a hadbavouultak családjai részére segélyt, munkát közvetít, felvilágosítással. jogvédelemmel s miudeu ügyes-bajos dolgaikban támogatással szolgál. Ugyanezért akiknek bármely ügyben támogatásra vagy lelvilágositásra vau szükségök, loi;duljauak bizalommal ezen irodá-li\'»z, mely ingyen áll mindenkinek rendelkezésére — Munkában a jóléti bizottság A jóléti bizottság, mely a háború kitörésekor azonnal permauenciába lépett, a- legnagyobb buzgalommal végzi nagy és terhes munkáját. Míg egyrészről a hölgy tugok a gyűjtéssel vannak elfoglalva s fáradsá- got nem kiméivé végzik a házalást, addig az ellenőriző bizottság férfi tagjai a nekik kiosztott nume-ruiokban a legnagyobb körültekintéssel végzik a segélyezésre jelentkezők viszonyainak kikutatását, hogy az alapon a segély formáját és. mennyiségét javaslatba hozzák. Az ellenórizettek mindegyike fog kapui egy fizetési köuyvecskél, melynek alapján megfogják kapni a nekik javaslatba hozott segélyt. — Az utalványok kiosztása e hó 25-én d. e. o óra utáu történik a városhát kis tanácstermében, ahol az illetők jelentkezzenek. Nem hallgathatjuk itt el, miszeriut a gyűjtésben fáradozó-niyiieslelkü hölgyek panaszt emeltek, hogy a lakosok egyik-másika a legdurvábban fogadja őket. K durva, csiszolatlan s tapintatlan egyénekkel szemben csak a legnagyobb megvetésünknek adhatunk kifejezést s ha knfár üres lolkük a könyörületességet nem ismeri s e haza összes javaiért harcoló derék véreinknek itthon maradt családtagjai számára zsugori zsebekből uem keiül egy fillér som, legalább lelketlenségöket ne tetézzék még durva faragatlan-| ságukkal. Egyébként a jöMben ezen jeles urak nevei j után fogunk érdeklődni becses egyéuiségöket itt a nagy nyilvánosság előtt lelopjuk folografálui, hadd tudja s ismerje meg mindenki e nagy hazafiakat, lg""- — Javító vizsgálatok a polgári Iskolában. Az 11114/16 tanév elején a javitó. lantervkülön-hözeti- és pótvizsgálatok, az évvégi Értesítőben közölt haiáridóktól eltérőleg, a következő sorrendben lesznek megtartva: Aug. hó 31-én délelőtt a fiuisk. I. 11 oszt javitó vizsgálata délután a futak magántanulók javitó vizsgálata. Szept. hó l-én délelőtt a leányisk. I. II. oszt. javitó vizsgálata, délután a leányisk. magántanulók javitó vizsgálata és tautervkülönbözeti vizsgálat. 2-áu délelőtt a fiuisk. III. IV. oszt. javitó vizsgálata, délután aíiuísk. tautervkülönbözeti vizsgálat. 3-án délelőtt a leányisk. III IV. oszt. javitó vizsgáláta délután a fiusk tanulók pótvizsgrtlata Az I9i4/I5. tanévi buiratások sem* lógnak az értesítőben közölt napokon megtarlatui, mert iskolaépületeink tantermei jelenleg a cs és kir. tartalék-kórház céljaira vaunak berendezve. A beiratások idejét, valamint az I. osztályba beiratkozni szándékozok beiratási lapjainak kiosztási napját annak Idején közzé togern tenni. — A helybeli felső kereskedelmi iskolában a pótló és javitó vizsgálatokat augusztus 31-én, az írásbeli magánvizsgálat szept. 4-én és 6-án, az itásbeli érettségi vizsgákat szeptember 8—13. napjain tartjak meg. A tanulók beírását szept. I—3 napjain eszközük é. p l-én a helybeli illetőségű és azon tanulók részére, kik az intézetet már az 1913/14-iki tanévben látogatták, 2-án és 3-áu, mindig d. e. 9—12, d. u. 3—5 órakor, a többiek részére. — Uj Idők. Szépirodalmi, művészeti ós társadalmi képes hetilap. Szerkeszti: Herceg Ferenc. Minden egyes száma a legérdekesebb tartalommal s a legszebb képekkel jelenik meg. Megjelenik minden vasárnap Előfizetési ára félév.re 10 korona negyed évre 5 korona Sz-rkesztósé« és kiadóhivatal Budapest, VI Andrássy-ut 10. sz. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal. Amit a király mondott 1 Könyves Kálmán király Ilire messze terjedi, mert Magyarországnak tengerpartot szerzett. Hódító útjában Adriához érve, m egállá Fiume város közelébe. Szétnézett a tájon s gyökeret vert lába, amint a Quarnerot maga előtt látta, merengéséből csak akkor tért magához, midőn egy küldöttség járult a királyhoz. Meghódolni jött a város podeszlája, mellette vele jött szepséges lánya, ki mint legleose-sebb termékét a tájnak, aranyszínű italt nyujta a királynak. A király hörpintett, osettíntett nyelvével, izlelé a nedűt tugy szakértelmével, aztán a serleget fenékig ilrité, frissítő hatását minden izo érzé. Kérdezé a király : ez tnilyen ital volt, mely reá rögtön ily jé hatást gyakorolt? Keltik a podeszta : „Felséges királyunk, borpárlat: c.ognau ez. melyei Itt csinálunk lJ Szólt a király: „Míg itt leszünk Fiumében, kapjon ez italból mindegyik vitézem I Könnyen álljuk majd ki az ut fáradalmát, lesz magyar tengerpart 8 meghódol a dalmát." . . . Kálmán király eme böles elrendelése, volt a gyár első nagy magyar rendelése ! Fennáll máig a gyár, az „Adrialiua", borpároló gyáraknak legnagyobbikái Cognaoja a/,óla leve világhírű, mert frissít, erősít s mindenkép jóizü s ahogy ízlett hajdan Kálmán királyunknak, azóta époly jól Ízlik mindnyájunknak I S e királyi italt ma bárki ihatja, mert az egész országban mindenütt kaphatja. Saját érdekünkben esak arra ügyeljünk : „Fiumeit" kérjünk és mást el ne vegyünk I Fiumei oognac I Erőt, erélyt adó, csüggedő fáradtra éltotóleg ható. Ki valami nagyot akar véghez vinni: Annak caak ebb6! a cognacból kell inni 1 , lí\'.niiflci Berber gyó&y-kátrányszappana Q. Hall « Comp-tól Ki>41* orvt.Mik ajimljék ra Kuré|>n li>n(Mit. ail.imtbin ■ lcW)„iiS crrilmrii) nyel bnaMXtljak iniii>l«Dt«tlf börhiUtds állon klilfttitp-. il kiónlku* baji.k 0» kltitnuk, > nlnintíit haj • ink«llkt>r|>.. ellen. TnMiilma* 40 .mialok lak •irányi .» lényeiében különbünk ti kereskedelemben eUif.irdiiló r*}éb Ilynemű gJNtrlinényoMÓI. Mnknea l.ftrbajoknál na Berger kfttrányos kénsxappana. Nftknrk KJ-ermekeknek anyhéhb halá.u kálrény.uppao Bargar glicerin kátrányssappana. Tt»ébbA kMré Muhi; lirttrilni k«n|>|tuiia, •élteknél, Ir) .« •/akállk.irpMu, . t Uveu ... K i-rjrn kllrjeietlen U«r«oi Hrll A Comp.-iol én rié.ue ni\' K JAI * .nollrll.: a . . VVirn ihxi. (.kiotói, II Wien 11)13. .» i lCOO-lk évi partul vlU(kUIUtá>on »i«r) érőm. KaphalA ruludon btű« vlér bnn. dru.70n.lbnn a> oak QiUtbon. Nagyban: <1. fi, II h r.mii\'. Wien. I. 11 <-• ■ • 1 »tor(er»lrn»«.- II 13. IIiidiipctK n nitRibnii t> klflnvl.ei Tflrök Jót.rf uióKVM-rlitrilbAii Klr.ll>ulen ti . ílnlnitr < Moternél, Thnllm*ver e« Bellilitl. KneliHieUii-r KiliJt. itlódninill. ItiiilniiiirlK Tcatvír.\'knél. S|(»«ol Nrtndnr . léraánrtl N. ru l» Niindnrníl.ll. I Ki, . cellában ■ •a VllaV-/ lobi, BUDAPEST. !<. b £ ii L L,U JJH = VIII RÁKÓCZI-UT 43. SZÁM- ELSŐRANGÚ SZÁkLODA A FÓ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN. A logmodornobb bBrcndoré»»«l, hideg é» molog vix minden eiobában. - Fény*» hall. Lékesxtályok, fúrdö»zobi.«l. 160 »iobi, 6 koronától kezdödöleg. Elsőrendű 4t ermek és ki\'AhAx, e»ténkint magét silnvonalu hangverseny. ZALAI KÖZLÖNY AU<H\'S/.TU8 m aaálloda újonnan barend.av., Hgf0r4a. hideg m.l.gvlz minden aaobában, lin íjjal-nappal . n£NDE8 8ZID0R tulajdonba aiamályaa vazotöia alall, == EOYÁaXAa a*obák 3 koronától, KÉTÁQYAB axobák a koronától futta, vllaglUe ía klaiolgátáaaal. A aiobik fallíllan tlazMk. Hoa.iabb lartnzkodianíl ang.dmín,. «1T Újonnan b.v.a.l.tl P.naib r.nda.er, napi .lllila 4 k„,0. „aan -mm Napi bárdmaiorl Zlka.ía. - HAVI SZOBÁK 80 KORONAÉRT. Jól jegyezd meg: csali yj cigaretta-papiri, vagy hüvelyt hozz ás ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. Hím szán! laboratórium és tanműhelyekkel kiegészitve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet mindazoknak, kik magukat elektrotechnikusokká (nyíri hivatalnokoknak alti.) elméletileg éa gyakorlatilag két t-vfiílvmin.rt ál óltajt|ák kiképeztetlii Felvételi életkor: M-iül 211 év. Elíiképzettség: 1 kilzép_, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Széchenyi utca árlo»itéaoket, proapekltuokat «lb. hzétküld ée közelebbi felvilágoailáaokat ad. SZEMESNEK kell nirt lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből. minthogy no késsünk egy pilláim tig sem. Immun soron kivül vegyük igéin ln» A „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, meri olt határozottan eredményt ér és a magyar hirdető VILÁG Mi LKA KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ hirdetéséit itt megtalálja A hirdeti rövid idő nlait .....ggyő/.ödik az i\'nuliiiéuvi\'Ml annak határozottan VAKNAK kell I.....a ki nem látja n „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését. ■/ jieilig világosan jrl-lemzi. hogv AZ | e/.en lapban megj-lonő minden hirdetésnek ! kellő haszna van. Szemesnek áll a világ. : vaknak a•/. ALAMIZSNA! 500jo engedmény a lakásoknál auguaztus hó 26-töl kezdve FÜRDŐ (Slavoniában.) Vaaaa hőforrások én laxapfttrdök. Forráahömér-■éklet 36 60 O. Kiváló eredmények ax Öaaxea nöl bajoknál, véraregényaóffnél, oauxoa éa köax-vényoa bántalmaknál, ktllönöaen laohlaanál éa gerlno haj oknál. Fürdőorvos: DR. SCHUKKKK. MEGHÍVOK eddig még nem litizatt nag] válaszukban jutányos áron kíizitlitnak Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában. - N* Vidéki megrendelések gyorsan elinié/tetnek MARIA FABINA GEGENÜBER DEM RUDOLFSPLATZ. 25-2 vlSkölnivíz,kölnivíz-szappanóspudtírSt^Xbífi\' ügyeljünk II ji-iiiios i-.iniiv: JOHANN MARIA FARINA QegenUber dem Rudolfsplalz. Minden liasotilónevü utánzatot utasítsunk vissza. Nagykanizsáit lopható : GELTSCH és GRáEF drogériában, RE/K GYULA gyógyszertárában. Magyarországi képviaeló 1 Holzer Emil Zoltán, BudapestVIII. Nagykanizsa, 1914. augusztus 27 53-ik évfolyam. 66 szám. Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Miglslinlk hilíon ii csOtörtökttn. relcli\'S sxetkeszlo: blflflxelial árak: Ej.í.1 éne 10 koron., íéli»le 6 korona o . , • _ , S\'cgyedóvre 2 korona 60 flll. — Egy,. „ám tra |0 fl||. I öftnOKOViCh JttriOS Pó.««rkSzerkesztősig ii kiadóhivatal Oiák-tir t Kemény László Tataion: 182. - Hlrdatáaak dllaiabáa aiarlnl. Ott a harcmezőn. (lukon keresztül, — a reánk minden oldal- az 6 fegyvereik győzelméért száll az Kg ról fenekedő gaz ellenséggel szem tóul ifiBg-: Urához s amíg az itthon maradottak sze-Klmentek, elbúcsúztak tőlünk ifjú ve- védelmezzék s itthon maradt véreiknek, a méből az elválás fájó, keserű könnyei hul-reink, ott járnak már messze, ellenséges fol- osendes, a békés otthont továbbra is bizlo- latiak, a szivekben ott ül az öröm a büsz-dön, ott harcolnak ellenséges vidékek népei sitsák. keség. ahogy lélekben látjuk, halljuk, mint ellen, hol az égbolt som oly derűsen kék, A f^>»ye« paloták, az apró kis kunyhók viszik győzelemre könnyűinkkel megszentelt a csillag sem oly ragyogó fónyü s a ma- óéinak szeme, tekintete mind feléjök irá- zászlóinkat s aratnak diadalt amaz önző, dárdai sem oly édesen csengő, mint itt az níul\' — min<l bennök bizlk. mind tőlük gyilkos, kulturátlan csorda fölött, mely az édes otthonban. lelllél nyugalmat, boldogságot, egy szebb, emberi haladás kerékkötőjeként, ugyszőlva Nem az édes anya. a hitves, a testvér \'\'Ki biztosabb jövőt a hátramaradottaknak, csak vogetális életet élve, állandóan az elönt s a gőgioseló. apró gyermekek becéző szava, Szinte látjuk merre járnak, látjuk, törő, magasba vágyó, kultúráért harcoló - nehéz ágyuk rettenetes dörgése, puskák amint haláltmegveti elszántsággal, rettent- nemzetek épsége s verejtékes munkája által ropogása, kardok csattogása, szuronyok pen- liellen bátorsággal s vitézséggel, erőt, fáradt- megszerzett javainak elharácsolására töreke-gése s a haldoklók hörgése hallik füleikbe, ságot nemkiinélve a kopár, meredek he- delt állandóan. Kezökbon a megszentelt trikolor, melyet\' gyekből s piszkos kunyhókból feféjók me- Ezpr viszály, ezer veszély, ezer gyilkos szeretteik, véreik koszorúja ékesit, - keh- redő száz meg száz halállal szembe nézve ila|á| n„m r(,t,enli 4kot vias,n Mlert |8len lökön a virágbokréta s a klenoditim, melyet tőrnek, rohannak visszátartóztathatlanul elóre,\' nom engedheti, hogy egy oly nemzet felett talizmánként vittek ol s amely folyton hogy u magyar zászlónak diosóséget, ha-1 — mini a minő a mi nemzetünk, melynek gyújtja, tüzeli, biztatja, erösiti. bátorítja zánknak s nemzetünknek diadalt szerezzenek. 0|y sok a vértanúja, oly sok szenvedése s mindannyit, hogy nz édes Itazn földjéért, f,áljuk, képzeletben, lelkünk előtt folyik kálváriája volt a kultúra harcában, diadali melynek porából egy maroknyit magukkal le az óriási tusakodás, mellyel elleneinket arassanak s százados jogon bírt édes ba-vittek. — melyet dicső őseink annyi vér- leteperni igyekeznek. S miig a kis kunyhók zánk a kulturátlan vad csorda ngysrkodá-árán szerezlek meg s tarlollak fenn száza- s nagy paloták lakóinak imája csak érettök,1 sainak zsákmányául essen --r------!---- A HÁBORÚ KÖLTÉSZETE. Il.iíimk tb\'ll iiieiiiitk el <1 hu\\:.i, ... i /.,//.„„., Ferenc Jóska kipucolta csizmáját, Felnyergelte szép szürke paripáját, Odaállt a hadserege élére Rágondolt a magyarok Istenére. Odahaza peng a kasza aratnak. Szerbiában vére foly a magyarnak. Minden cseppje átkot hoz Szerbiára. Dicsőségei szegény Magyarországra. Szól a banda a Rákóczit harsogja, Magyar fmk masíroznak Belgrádba. Megmutatjuk zsivány I\'etár királynak. Ni\\\\csen párja a jó magyar bakának. Ne félj rózsám megjövf/k nem sokára, segítségére Országh Mihály nádort, küldte ki erós Nag)\'ol ülök zsivány Felár királyra. Kiporolom rongyojf^siMs bundáját, Betikaszlom buta v^gy^koponyáját. Szabács vára. Sznbács (Sabac) Szerbia Podrinje uovU kertlle- sereggel a vár megvételére. A királyi sereg azouban nem boldogulhatott a széles folyamtól is védett erós várral, ugy hogy kénytelen volt az ostromot, abbahagyni. Hogy a törökök betöréseit, amelyek Szabács-ról állandóan veszélyeztették Magyarországnak a Száván inneni részeit is megakadályozza. Mátyás király Hiénákon, Szabáccsal szemben, szintéu várat emelt A következő években aztán újra megkísérelte tízabáes bevételét. Kgyizben Ujlaky Miklós bosuyák király vezérlete alatt küldött megostromlására eiös TTJoaí OAt itiMatno* JŐié^eA, Qö\\jq*n-dAM-JLí*n&cU lében, a Száva mellett, llelgi\'édtél nyugatra hatvanöt seregei. Kredményt azonliati csak akkor tudott elérui kilométernyi távolságban fekszik. Lakosainak száma mikor lt 75 észén, maga indult seregével a vár ellen, közel tizenötezer. Nagyon lontos kereskedelmi góc- Ez az ostrom egyike történelmünk legdicsíbb emlékei-ponl. Szerbia sa\'iona- éa marhakere.kedésének nagy- nek A magyarok páratlnu bátorsággal harcollak a része rajta keresztül bonyolódik le halalinas kivár ellen, vitézségüknek valósággal legen- Szab.ics várának a magyar történelemben i« dás bizonyítékait adták A törökök is elszántan rendkívül jelentős szerepe van .Mohamed nullán inig küzdöttek s igy történt, hogy Mátyásnak is csak az I >170-ben építette a ina is épségben fennálló várat, ostrom harmincnegyedik napján sikerüli a tár falaira hogy a Száván át a Szerémségbe való átkelést b.zlo kitűzni a magyar lobogót, Egy álló napig tartó ostrom sllsa. Mátyás király tüstént felismerte a vér fonlos- után, késő este, mikor az agyoufáradl helyőrség ságát s elhatározta, hogy minden áldozat árán elfog- nyugalomra vonult, a ledelt árkokban elrejtőzött íekete- lalia a töröktől. Vezéréi Magyar llalázat, inaid .......ksereglieli vitézek kirohanlak s ai erősséget annak eltörhetetlen viiágitófonal _ 75% érammegttka-rilús - gyönyörű, fehér fény — Hosszú élettartam — Julányos ár — Valódi Osram-drót-lámp« kapható: ma|d minden villamos telepen, szerelőnél és az Idevágó szaküzletben. ValóM Oxr.itH.,lnilláiny.ik kaphatók: Villámot miivekH/l. titrtlikna mmArn tukmálni! utltll\'in. — MogyjrontJgi kjpviitti bmnJeull rakl.lrral: Piagtr /t Pia Bu-Japal. VI.. HaJós*Uca 41. u. 1 ZALAI KÖZLÖNY AUGU8ZTU8 S7. j ! Bármily sikerről operáljoi^Js az ellenséges Önzetlen, ocsmány \' blöko. megtör,A flottoltok jflCOl^ í HSlMi kMUL ^ SbTl\'wtt^í^\'íir Netn, az nem lehel I önvédelmi háborúnkban. amint minden idóben megáldotta, győzelemre jnltalta az Ur fegyvereinket, — velünk lesz s velünk marad mindvégig ; beigazolandó, hogy amely nemzetek az önzés, az erkölosielenség, az indulatok vad elfajulásai közepett megfeledkeztek emberi, dicsőbb rendeltetéseikről, azoknak bönbődniök kell 8 elsöpörtetnek a nagy nemietek soráhől oda, ahova már annyi barbár, elbizakodott s az erkölcstelenség fertőjébe fulladt nemzet söpörteletl 8 temettetett el őrökre. Ez biztatja, ez vezérli ami sziveinktől elszakadt véreinket ott s oda, hol oly olcsó I (Uin»eu«liuvi o\' ainKtumii in... V ■ ---------------— «... az élei, oly könnyű a halál s ahova min-1 hatn4 meg, vagy teliért \'íehelellenué. Ausztria Ma- \'ásál, bátorító éa csüggesztő befolyását n töliteg dennap elszáll mindnyájunk esdeklő imája.|gy,rország miudeu körülmények között el tudja ma-, lelkihiugulaiára, azonban a lulkibangulat alakulása a hogy őket a győzelem oserfakoszorujával gát látni a szükséges éléfeVniel, még akkor is, lia szárazföldi győzelem bizonyára teljesen ellensúlyozhat Az angol éa franci, hadüzenet Wvelkeltében vagy pláne lehetetlenné teleiét nem érheti az osztrák-magyar hadilloll. előreláthatólag igen rö. «!• Egyebekben pedig dönló csspéal nem mérhet „ vid idén belül szintén akcióba lép és közön,égünk- b-dakozd felekre. A hajók összeülközbetnek, fenékbe nek alkalma lesz a llotla halckészségeuek remélhe- rurh.lják egymást, olsülyedbet a nemet vagy az téleí gyéz-lmes eredményeit láthatni. A llollobarcok osztrák-magyar flotta egy v.gy több bajéia, v.gy mától kezdve lel,ál reánk nézve is aktuális jelentő- túlnyomó nagy reszo is, vagy megfordítva, a séggel biritak és figyelmünk és érdeklődésünk meg "it lloltáuk stllyesztliet el sok ellenséges bajét, vagy fog oszlani a szárazföldi és tengeri csatatér közölt, tehol linkre egész olleusegos flottákat, azonban en A nagyközönség tájékozására meg kell azon- »«k jelentősége, unni az, hogy a bau jegyeznünk, begy eb\\en » bábomban csak a ba|ék és drága felszereléseik elpusztításéval milliókra szárazföldi seregek mérkizéséuok vau döntő harci \'agy milliárdokra rngó anyagi kárt okoztunk »z jelentősége és hogy » tengeri haderő méikózése ellenséges otszágnak és sok tengerész katonáját semmiféle irányban sem idézhet elő döntő eredmé- pusztítottuk el. A I lőtték mérkőzését tehát csak ebből a szem - A flotta a háborúban levő hatalmaknak csak pontból kell tekinteni. Természetesen nem szabiid kereskedőiméi és élelemmel való ellátását nehezil- lebecsülni a győzelmek és Veszteségek erkölcsi ba- mielőbb visszatérve viszontláthassuk s di-\' ellenséges flolla minden ,\'|engeri kikölőjét hosszabb bármilyeu tengeri veszteségei is. időre is el lüdná zárni. Lehetnek hiányok egyes Nagy szerepe lehelne egy háborúban a tlollá- osőséges hiiroai|( után üdvözölhessük mind nyájait. Az a maroknyi hazai föld, melyet ma- ^""(„aáró"blokád alait" tarthatná, azonban e bo- """i. Kbben gukkal vittük, visszahozza őket álmaikban hozatal csak akkor válnék ogészeu lehetetlenné, ha " baldmak a szeretteik közé az édes ollhbnba, ott lent a sikerülne az egén német partvidékei is blokád alá Anglia törekedhetnek air«, begy szárazföldi c-apa- jelleien sirban. az idegen a/, ismeretlen . venni, vagy h. Olaszország is harcba keverednék: f"1?* «»W»™"V Németország le- nehéz " (\'l<í\',, partvidékét \' \' szükségleti cikkekben, péíi\'ául esíkkeulheloe n rizs "^"r. ba valamely ellenséges hatalom a másik behozatala, lia a liuuloi é\'il trieszti kikötőket nz elleu halalom torüleléro szárazföldi csapotokat akarun szál- \' \'aui. Kbben a báboritbau erről alig van azé, mert batilmak a szárazföldöd verekszenek és legfeljebb minden kikötőjét blokirozni füleién v»gy pedig, hogy Németország invázió-sere- luduá az angol és a francia flotta. föld mélyébon pedig megkönnyíti hantpkat, mely elesett véreink igazságos harcban szétrongyoll, kihűlt tetemeit taka- Mm sik,,riu,iei |„ „,\'n„g*j j, |r,„Js flottával szem- !««•» mogseminUülne, sót még akkor is a legnagyobb rundja. ~k~........kk" ...........1 El azonban teljes lejlelollenség és még akkor elérheti, ba akar az angol. .. ■ # i . • fi . i ., iituitti ftiuuiia>n inialltiiú „,\'.» ii get küldene Angliába. Mindkét cél csak akkor volna akár a uémot flolla tel- ben állana a német és az. osztrák magyar flotta, az nehézségekbe ütköznék. Mert szárazföldi seregek olasz flotta esetleges közVlépéséről egyelőre ........parlratétele ellen aknákkal lebcl sikeresen védekezni — Iskolai értesítés. A nagykanizsai kalli. j„ szólván. Úa pedig, lelj\'es blokád nem alkahuaz- All8li" "I1 HJ megoltalmazná partvidékét tenger-főgimnáziumban a fölvételi, javító éa péllóvizsgálatok ható, akkor akár n német, akár a semleges olesz, alatti aknákkal, inint Németország, uem is\' szólni augusztus hó 89-én reggel 8 órakor kezdödőleg fog- ,ur pedig az osztrák és a magyar kikötőkön át l|ogy az aknákon kiíül a flolla hajói száraznak «wgtarlatni. A felvételi éí pótlóvíz.gálatot\' levők \' „„.„fogeí\'országok liajói, elsősorban léhát az anierl- földi csapatok parlralélelél folyton sikereseu gátol-augusztus HB-án jeleulkezzeuek sz igazgatói irodában. k„j hnjAk. a teugerenlulról gabonát, gyarmatárui és llal"ék- A Hotlaharcuak tehát o lekittlelben lein le Ai 1814/16 tanév kezdőiére vonatkozó értesi- e(,yAb sz\'ikséges elelniicikkel be fognak hozhatni oly ,«AKK Írtíí Li\\7 7 i\'.t .0 ..I II t ............ «%:..! « .i^Étr>«!«A VAinatAVLltliT ».w üet lulnagy jelentőséget tulajdonítani. tén később fog közzétételei. Az igazgatóság j ineuiiyittglít\'ü, mint á lAennyire Németország és Ausztria-Magyarországnak Szüksége lesz. leggyöngébb s akkor éppen védtelen pontján támadták tueg. ■ Maga a király vezette utánuk n liad többi részét, kikkel egyesülten még virradat előtt vetés . karcok árán kicsikarták a várat a védők kezéből A janicsárok valóban hősies ellenállást fejtettek ki, mind. egy ssáljg elutiek a bástyákon. Mátyás király, miután a vár kijavításáról és ujouau való fölszereléséről gondolkodott, visszatért Hudára. üyózel-jBÓre mindig büszke volt a hós király. Hogy e fliaflalnak abban az időben országszerte milyen uagy jelentőseget tulajdonitoltak, mutatja n „Szabács viadali*" cimü históriás ének is* mely egyik legbccsesebbike irodaluiuuk enemU teruiékeúiek. Ebből az énekből tudjuk meg a vár megvételének sok apróbb részletét is. Valószínűleg ez az ének is egyike volt azoknak, melyeket Gaelotli szerint u nagy király hőstetteiről az udvr.ri lakomák alkalmával énekeltek. Mátyás felfmdult, zilált viszouyok közepette is, az egymással marakodó rendek h vár bevitelének hirére meghökkentek. Főpapság, fő- éi köznemesség közös akciót indított a vár visszavételére. A felbuzdulás azonban, amily hirtelen támadt ép oly hirtelen alább is hagyott. A tár visszavételéből nem lett semmi, a következő néhány év pártos tusakodása pedig a mohácsi vészhez vezeU-tt. 1717-ben került n vár ismét magyar kézre, midöu Savoyoi Kugeu a |)assarowitzi békekötésben biztosította Magyarországhoz, illetve a császár birtokaihoz való vissTHCsatolásál. Az 1739-iki belgrádi HÍREK. — A piaristák timiepe. Ma ülte a piarista-rend alapítójának Cal. Sz. Józsefnek ünnepét, amel) alkalomból n felsótemplombnn félkilenckor ünnepi szentmise volt, auiolyet l\'ap Jáuos piaristatnnár celebrált. — Mibe kerül a világháború Egy angol pénzügyi szako.nber cikkel irt a világháború kölUégeiról. Szerinte az osztink-magyar hadsereg hailjáratá tiau az osztrák pénzügyminiszter kiioleutése szerint békekötés azonban ismét a törökökn.-k juttatta, akik miudeu egyos katonája lü koronájába kerül naponta, inost ujabb ölvén esttendeig bírták.\' 1788-ban aztán ,,M a nyugdijak, kárlalanitások, családok segilsége II József foglalta vi*aa, \' a löbbi kiadás, mely a háborúval jár, nincs fel-E históriai dátumok Boroiatában következik most1 "ámítva. Hat hónapig tarló háború tehát, melyben az 1914 ik esztendő. Négyszáiharinilicnyolc eszten- millió kutoun vesz részt, H.liüü.UOO.UOO koroná-dővel ezelőtt lengett eló*t«r Szabács vár ormán a l,iba derülne a monarchiának. Az angpl iró a többi királynak ez a győzelme valóban históriai jelentőségű 1 magyar lobogó s mos!, mMtor újra inayyar zászlót j költség kiszáinilásáuál először megállapítja a legújabb voll; egy egész félszázadra vetette vissza a hódító lenget az ősrégi vár ormán a nyári szellő, büszke- báboruii pénzügyi terheit 8éggel gondolunk vissza történelmünk ama dicsőség-1 így szerinte Franciaország a német-francia há-teljes d«-jére, Hollós Mátyás király korára. „Meg- ború idején elesett, megsebesült s rabságba jutott megtartotta uagy jelentőségét. Különösen fontos I ujuluak a magyar történokHn\' dicsőséges napjai . ." | emberek révén 21.50J tisztet és 702 000 katonát országos szerep jutott a várnak a mohácsi vészt meg-. A magyarság akkor is léúrd»»keiérl harcolt; akkor a veszített. A hábord Franciaországnak 1,088.000.000 előző években, midőn egymás utáu több ostromot, feltornyosuló .\'ozmán veszedelem, ma a fékevesztett i korouájábn, Né.netországnak 1,550.000.000 koroná-emlékozetes. Szulejnian szultán 1621- szláv indulat ellen kell megvédenie hazáját. S amint! jóba kerüli. Németország 6247 tisztet és 123.400 várat, mely ettől lógva közel kétszáz ükkor a magyarság ügye egyel jelentelt a civilizáció-\' katonát veszített el. vár akkori bevé- Jávai, ugy egyet jelent ma! is. E hősi emlékek meg-\' A délafrikai háború 81 hónapig tartóit 8 abban tele nagy meglfpetést és ijedelmet keltelt egész I ujiilásánál éreznie kell minden magyar szivének, hogy 1 Angliának 44 700 katonája vérzett el, az angol kiucs-Magyarorizágon. mert ez a veszteség már bklos a magyarság szent missziói teljesít: Európa kapujá- j lárnak 4,220 000.000 ktfrouájába került orstág - bau Európát védi a kulturai nevében a barbárság élltm A másfél évig tartó orosz-japán háborúban 135 000 japán 350,000 orosz katona esett el. Japáu ozmánokat. Szabács vára a későbbi századok folyamán állott ki ben bevelte esztendőn ál volt török kézben előhírnöke volt a török veszedelemnek. Az már ekkor teljesen a tönk szélén állott, azonban AUliUSZTOS 97. \'/. A I, A I K fi 1, L í> N Y lladikőltségei 4 01)0.0(10.000 koronára hat milliárdra rúgnak A azerzó szerint Németországunk háború esetéu | vezette, az első hat héten 3,150,000.000 márkái kellene tel- oroszoké Uaíbl Sándor preláluskanonok, Kunz dr., Keude . maradi cszWdugjiiuak fehiegitésél eélozza e hó 26 éu Szevér, Také Jáuos fóesperes és tiiljli plébános mái számos családuak nyújtóit segéljl s sok éhezi könnyeit szárította fel legalább egyidőre. A segélyek ._,... A 81=S»eteégl hűség jelvényei. A fő utalványozása napról-napra Állandóan folyik » hogy a használnia. Hlteheló, hog, akármelyik Iragy Állam, város kézén,ége az osztrák mag,ar-német szövetségi sok segélyre szoruló legalább a kenyérre valóval s uak is a jívő háborúba,, az elsó negyedév legalább | hő,ég jelvényét már régen\' viseli. A jelvényekből lakással elláthaló legyen, ismételten kérjük városunk két iniiliái ejáiui fog kerülni Eliliez járulnak még a befolyó jövedék nemes és humanitárius célt szolgál, ,4 ékouy közönségét, hogy e célra kegyes adománjai-véderő felszerelésében beszélő veszteségek is. Óriási s meg sebesült harcosok javára adják. A jelvény k„t „ „eme, cél,, minél számosabban hozzák meg- lehet a kár, lm valamelyik Holtát elpusztítják. A j viselése pedig a lörléuelmi j-leutíségn szövetkezés lulájdoukápeni badikoitaégekhez járul az a veszteség iránt érzett lelkesedésnek szép kifejezése. Ez a szövet- orok és » kü*Om»g. A is, amit a kereskedelem és a nemzeti vagyon puszin kezés ,, német, osztiák, maiQar hadi erők tüzkereazt- 1llul"ed-illo"lll»l»"»»™»»k8ág átiratot intézett lása okoz. Kg, egyeves világháború a kereskedelem- .égében elvsl,Iszlh,,lattanul forr most össze a csala- * ™ 8 "»"»\'» 6rökk"\' "<"»b«" "ló nek legalább 10 milliárd koronájába kerül. | mezőkön. Aki a jelvény ,,,elrendelése iránt érdeklő- , 0l,,éb"" A» 4"™\' " ""fezéképpen — A konklávő. A pápaválasztás a unt is dik, forduljon a Szövetségi hilség irodá hoz (lludapest, "\'Dt!I\' : érvényben lévő kánoni jog ós a Oeriinoniale szerinl1 Papnövelde ulc 6). ■ Nagykaníz-a közönsége körében A hadru készülődés utóbbi napjaiban megtörtéül, a konklávébau lolyik le, a nieíjét s pápa halála bár tüiel loguii a lelkesedés a szövetségi lelvóiiy\' \'\'"gy egy híd őrzésére felállttól! katonai őr polgári nláu tizedik uapra hív össze az Anyaszentegyház viselése iráni I egyénnel szemben annak helytelen viselkedése (oly- kau,erlel,goja a moly tisztet jeluuleg Krancesco della — Mi lesz az iskolákkal? A gyermek-s lli" b\'gyverl használt s az annak kóvetkozlébeu be- Volpe bíboros tölt be A kőnk lévén o világ minden szülők előtt óriási kérdőjelként AU a kérdés: Mi lesz l"\'°11 sérülés, halált okozott. Minden őrnek, vagy őr- részéből összegyűlt bíborosok vesznek részt, de sza- tu iskolákkal? Megnyílnak ,. és mikor V Alliindőau "emttek kölelessége legy ver! baszuálul azzal szemben, vazali joggal csak azok birnak, a kik legalább Is\' ostromolják az intézetik vezelőségél, félve, hogy a ki ót erőszakostul megsérti vagy támadás által veazedel- szerpapok Az a körülmény hogy valamelyik bibo- esetleg gyermekeik egy nmével veszítenek. mes"n feuyegeti. a ki öt gorombán és előrebeeattott ros méltósága jelvényeit még nem volielle át, uem ■ tó kérdésre, a jelen körülmények kőzött, ami- figyelmeztetés elleuére tovább is sértegeti, a ki az záija ki az illető, a pápaválasztásból. kor az iskolák hadicélokra vukuak lefoglalva, egyen- ír"»lí elfogatott, vagy azáltal őrizetbe véletelt. Mini a Magyar Kinir értesül, a inouarchin lőre határozott választ adui lehetetlen, amennyiben l\'ár erőszakos ellenszegülés nélkül is, rákiállás dacára ■ bíborosai, névszerint: Gsernoeh János onztergomi városunkban alig van alkalmas Itelyj, hova uz iako- elszökik s: a ki ellenséges viszonyok közölt magái érsek, hercegprímás. Vaszary Kolos I.....oudotl Iter- Iákból álieholne a kalonaságol telepíteni. \'gyanússá teszi a jákiáltiWa kielégítő válasz nélka\' eegprimás, Hornig Károly báró veszprémi püspök, K kötülmény különösen u főgimnázium a vele elszökik, Ezek szerint tehát báimely polgári egyéu l\'ilfl (luszláv bécsi hercegérsek, 8krbenszkl Leó báró hasnuraugu intézetekre nézve bír nagy borderével, prágai érsek és Dauer Keretie olulllei érsek, milul- de a szülőkre nézve az elemi iskolák megnyitása annyian készüluek a pápaválasztó konklávéra Rómába . sem kevéibbé fontos, liogy ugy gyermekeik felllgye- és el is mennek, hacsak őket e szándékuk megvív- lel alá kerülnének s a kenyérkereső nélkül itthon- lósilásában a nehéz közlekedési viszonyok meg nem maradi segélyie szoruló anyáit legalább valami ultin akadályozzák. kára vállalkozhaluáiiak. - A háborn eseményeiről szóló * Hisszük, hogy városunk jezelösége mihamar táviratok. A ,ni„iS7,ten.|uök»ég sailóoszli- í°f T?".\' " l""\'"\' T?\'\'"\'\' i"k»UI",»w»\'i»k , , . ............ . , , lelszabatluljanak h azokiiun h iniinkn mielőbb kez- l.vanuk IiiIoIoh lávimtai a inogjelenfaOk ntan mindig a köKÓnaág ifMidulkoy.csórd állanak 8j Ailiint az e cálra i\'ráu£ul5 intézkedésekről tu- lemmwl az őr*ég<;k ét őrök törvényés óh wabalysWo **\' lapunk kiadója- Ifj. Wajdila Jó/.8of köliyvko- doiuást veszünk, szóimul sietüuk n nagyközönséget kötelességére, az ezek által őrzött lárgyalí-.\'vagy J reskedósénok kirakatában mindig olva*halók. , erről értesíteni. egyéb közvagyon biztosítására kirendelt állo vagy moz- - Kiknek nem kejl bevonulniok a góórök minden egyes felbivásáuak feltétlenül eugedel- honvédelmi miniszter l-gutóblv rendelete alapján a n"\'\',kedl,i irtóznak s az őrség vagy őr által velük közölt felhívást, vagy utasítást megalkuvás nélkül esetleges minden gonosz szándék nélkül ki van téve mai viszonyok között annak, hogy egyszerűen felületes Viselkedése következtében és tisztán gondatlanságból1 valamely katonai őr vele szemben fegyverét haszuálja. nehogy tehát a fönt ismertetelt estt, vagy ahhoz hasonló más fegyverhasználat a polgári egyének ludat lanságii, felületessége, vagy gondatlansága állal elő-idéztessék, megkeresem a tekintetes tanácsot, hogy süégőseu intézkedni szíveskedjék, hogy a polgárság \' megfelelő, közzététel utján uktattassék ki, hogyfigya-. közigazgatási és városi hivatalnokok. — a katonai célokra dolgozó üzemeknek a népfelkelés 2. osztá- t**ll<?sitö,,i kötelesek. Megjegyezni kiváuam, hogy a lyába tartozó hivatalnokai és ijiuukásai. akár vannak körUlirl ^\'"P01 "^sak a polgári ruhábau megjeleoő íján lati lappal ellátva _ akár nem, - a bevonulás t\'«>ó,ltíkre- ,iaiie"> miudazokra is vonatkozik, a kik I mint valami hivatal, vagy közbiztonsági intézet közegeiét*/ I forma ruhábau jelennek meg. Niki.c altábornagy^./ — Hová menne a munkáiéi elcsigázott ember szabad idejében, ha nem a pompásau -\'toerén-dezett „URANUS" sziuházba szórakozui. Vógro is mindennapi életünk zagyvasága ufán főléalk Idegeinket holmi kacagtató humoros jelanetekuú megpihen- — Lourdeei zarándokok Budapesten A magyar katholicizmux minden esztendőben zarándoklást rendez Lourdesba n hires francia kegyhelyre Julius végén több mint másfélszáz hivő indult n nagy útnak. Augusztus elsején érkeztek Rómába, a hol a pápa fogadta őket, Itt érte őket az n hír, hogy Franciaország és Németország mozgósilauak 1,101 bizonytalan időre felmentettek, egymás elleu. A zarándoks.reg azonban nem fordult ilyenekről, dacára annak, hogy a népfölkeles| vissza, hanem folytatta utjái Lourdes felé. A mikor * osztálya újból behívatod, Ijúlmenlési javaslatokat a kegyhelyre értek, mindenütt plakátok hirdették a, elóturjeszleni uem kell. mozgósítást. A francia szállólulajdouosok elbámultak, Au,k uz újoncok ellenbeu, kik a folyó évben bogy vannak emberek, a kik ilyen viszonyok közölt minl Blkl»l"\'a»»k besoroztallak,w(beleérive az .egyévi ál merészkedtek a haláron. A lourde»i püspök azt | önkénteseket is), lovábbá a póltariah kosok,, ha ilyen tanácsolta, hogy azonnal utazzauuk el, de már késő Uzemek kötelékébe tartoznak miután behívásuk j tetni. Ilyent pedig uom találni miudeuütt; hanem voli, nem lehetett, mert a hatóság nem engedte _ kihirdettetett, a hirdetmény rendeltetéséhez képest, csak az .Uranus" vásznáu. A szombat és vasárnapi Tizeukét napig tartották ott a másfél száz magyart.vouulni kötelesek, íölmentésük pedig semmi sziu i remek olőadásról csak annyit árulhatunk el, hogy és folytonosan kihuli^atásial zaklatták ókel. Tizenkét.alnU "em engedé.lyeztelik. ily élvezetben még aligha volt része közönségünknek, napig tarlót*, ez uz állapot, inig a lourdesi prefektus —Kiadják a katonalovakat használatra, távirat kérésére a hadügyminisztérium elreudolte a A cs. és kir. hadügyminiszteciuuiuak f. hó 15-ki zarándokok s^abadonbocsátását. Végro Tonlouse és rendelete alapján a. parancsnokság rendelkezésére! lilló lovak közül a jelenlegi állomány kétharmada, uz azért kérelmezőknek, azon tfőív, inig reájuk szükség nem lesz Nagykanizsán sc a tőlünk 6 órányi távolságban fekvő kózségekbo ideiglenes használatra kiadatik . Kérvényeik a cs. és kir. 48~gy. ezred parancsnok-\'Szanatóriuma- és vizgyógyintézete Marseillé irányában élulazhattak a magyarok, \'jiközben a csőcselék tüuloleit ellenük, de a hatóság legnagyobb udvariassággal báut mindenkivel. Az ország nagy szükiben lehet a férfiaknak, mert egészen ősz embereket is fegyverbe hívlak Látlak a zarándokok katonai csapatokat, öreg emberekből valókat, u kik fapapucsbán, ingujjban gyakorlatozlak NYILTTER.*) Dr. Szegő Kálmán ságához vagy n cs. és kir. 5. »z. lóavató bizotlság- Az egész francia népfölkelésnek a fején van a piros , hoz intézpudők. keppi, a mely a leginprakiikusabb viselet. A franciák A használatbavovő megbatagedés esetén a loval nagyon lassan mozgósítanak, mert tizenhat napi idő l»rlozik saját költségén gyógyljezeUetiii « ha vétkes állott a tartalékosok rendelkezésére. A francia hajók gondatlanság folytén a ló haszuálbatlanuá válna, anuek seregszámra hozzák a gyarmati katonaságot. Arabok árát is tartozik megtéríteni. i és szerecsenek vonullak francia zászló alá.. Látszik, Miudeu ily esetben az illető fél tartozik az illetó- hogy Franciaország megerőlteti \'magát. Az\'nJ Lour kes patnnesuoksághoz azonnal jelentést tenni, destől Pragerhofig égy hétig tartott. Innen hamaro- — A jóléti bizottság működése A jó- sau haza jutottak a zarándokok A zarándokokat léti bizottság, mely legfőkéut a hadbavouulók itthon!ségel a szerkesztőség. felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erösitö és edző hizlaló-kúrák egész éven át. Gtyermeke\'x 7 éven felül kíséret nélkül felvétetnek. ) K rovat ulall közlőitekért nem vállal felelőa- ZALAI KÖZLÖNY AÜG08ZTD8 27 SZA VOY-SZALLDDA BUDAPEST. VIII ..JÓZSEF-IÍÖRUT u, Modern szálloda újonnan berendezve, légfűtés, hideg <8 melegvíz minden szobában, lift éjjel-nappal ==: RLNDE8 8ZIOOR tulajdonos személyes vezetése alall. v EGYÁGYAS szobák 3 koronától, KÉTÁGYAS szobák & koronától fulós, viUgltás és kiszolgálással. A szobák foltétion tiszták. Hosszabb tartózkodásnál engedmény, \\jtr Újonnan beveze lelt Penzió-rendszor, napi el\'álás 4 koro ! náért. -mm Napi háromszori élkezés. — HAVI SZOBÁK 80 KORONÁÉRT. Jól jegyőzd inog-: csak cigaretta-papi rí, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. mai szán laboratórium és tanműhelyekkel kiegészítve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet mindaxoknak, kik magukat iiloktroleclinikiirtokká (gyári hivatalnokoknak slb.) elméletileg én gyakorlatilag kút évfolyamon át óhajtják kiképeztetüi. Felvételi életkor: 14 tói 20 év Előképzettség: 4 közép, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Széchenyi utca ério>íié.seki\'t, prospektusokat stb. hzélküld éa közelebbi fclvilágoMtilsokat ad. SZEMESNEK a túl akarji i7, Óltíl 1110881 ÁLL n« k on ki A kell Ilin lenni, Iw túl akarjuk szárnyalni Vl. senytársainkat. A/, élelmesség nem egyébből. minihogy ne késsünk egy pilláim lig sem, hanem soriin kiviil vegyük igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, meri .ii határozottan eredményt ér és a magyar hirdet., .^ucfvaná KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ VILÁG megtalálja A I [yőződik az ereil ottan VAKNAK i\'iu látja j I. o/. pptl AZ lnrdeteseii itt megtalálja A hirdető nn i.l idő iiluil meggyőződik az eredményről, annak halározollan kell Mini. a ki ....... Iiiijnu „Síulni Ko/hmv" inlllilnOS l\'-jlüdésel ez pedig világosan ji\'l-leni/.i. hegy i\'/-i-n lapban megjelenő inínden liinleie^nek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA / 50°j0 engedmény lakásoknál augusztus hó 25-töl kezdve FÜRDŐ (Slavoniában.) Va»»> höforráaok éa lazapdlrdök. Fórrá.Komcr-aáklet 36 S0- 0. Kiváló arodinónyak •» Oaazaa • öl bajoknál, vérangényaégnél, oauioa éa köai-vány.a bánt«lm»kiiál. kulönöaeo laohl.anál éa ffartaoliajoknál. Filrdőorvos: DK. SCHUKKIÍR. MEGHÍVOK eddig még mm létezett nagy válaizlekbin Jutányos áron készlttitnek Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában. \\\'i\'li\'l. i ii l\'itii li-l.-s.\'k u-.an el......... ....... JOHANN I1III FARIBA GEGENÜBER DEM RUDOLFSPLATZ. kölnivíz, kölniviz-xzappaii ós Ügyeljünk n ponlos viliire: JOHANN MAKI A FARINA GegenOber dem Rudolfsplalz. Minden hasonlónevil utánzatot utasítsunk vissza. Nagykanizsán kapható: GELTSCH ós GRAEF drogériában, REIK GYULA gyógyszertárában. Magyarország! képviselő: Hotzer Emil Zoltán, Budapest. VIII. Nagykanizsa. 1914. augusztus 31 53 ik évfolyam 67 szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY MaolelBnlk hétion •> csütörtökön. fclöfl*®té»l étrmk: Hu4" *»«« korona, Uláv.o 6 Negyedévre 2 korom 60 011. — Egyé* •iám *i Kclcl"» »zc. kosztn : Bdnekovlch János Fószerkeszió: Kemény László 6zarkosztöstQ at kiadóhivatal Dsák-tér t Teleion; 182. - Mird.Ueek dljezabá* aiarlnt. Miért az aggodalom ? Nom lohol csak lehangollságnak se mondani azt az éraésl, melyei a Itadvezet6-ségnek egy jelentése kelteit a lakosság teljes rétegeiben. Csak a boszuság szót lalálluk az egész lexikonban, a mely ez érzésnek megfelel. A hadvezetőség ugyanis azt jelenli egy kissé liosszadalnmsan, Ifibb szóval és több magyarázattal, mint a mennyi szükséges hozzá, hogy a szabáosi fényes és véres napok ntán fölfüggeszti az offenzívát a szerb bailsereg ellen és védelmi állásba helyezkedik Szabáos alatt, szerb területen. Mi ez ? Kérdi boszusan a közönség, a mely a diadalmas előnyomulás illán, mert hiszen harminc-negyven kilométernyire nyom-luk le a s/.erbel a Száva partjaitól, azt várta, azt leste, mikor ostromoljuk meg már Kragu-jevácol és mikor hozzuk haza fogolynak Péter királyi. Meri a legvérmesebb és legvakmerőbb slraléga mindenha a fölizgatod nagyközönség fantáziája volt. melyre nézve, ha egyszer vért szagolt, nincs hegy. nittc* völgy, nincs, vár és nincs ellenség, hanem csak diadalmas előrenyomulás A hadjárat azonban nagy dolog és különösen nagy dolog, ha nem egy. hanem löbb ellenséggel kell egyszerre megbirkózni és nem engedheli meg magának azt luxust, hogy versenyt repüljön a fölizgaloil emberi vággyal és fantáziával. Semmi se lett volna könnyebb, mint hadseregünk túlnyomó erejével csaták és jütközetek véres sorával a szerbei kikergetni a hazájából. De időközben az orosz is megüzente a háborút és fölvonulása aránylag nehézkes és lassú, nekünk éppen annyi idól engedett ezzel, hogy egy véres leckében részesítsük déli ellenségünket.\' Ezr» lecke fölhozta a szerb hadsereg zömét Szabáos alá. mi a mi vitéz bakáink és briliáns tüzéreink — noha mint kiderült, a szerb seieg voil többségben. — a 9«ei\'lt»Jííl véresre vor-ilék és S/.abácsból kidobták és leszorították 13ü_40 kilométernyire a saját határaikról. tizekben a háromnapos .csatákban tetemes veszteségeink vollak, a mint nem is lehetett lilásképp, hiszen megerősített állásokból kelteit az ellenséget lépésról-lépésro kiverni, — de se egy ágyút, se egy zászlót, se egy foglyot n in vesztettünk. Ellenben a szerbek ágyút, muníciót, élelmiszert és nagyszámú foglyot veszlelt-k. Teljes fényes voll hát a győzelmünk. Ila a hadjárat sorsát egyáltalán Szerbiában lehelne eldönteni, akkor már el is döntöttük volna L)e Európa sorsa és a mienk is éa Szerbiáé is a francia-német és ránk nézve különösen az orosz harciéren fog eldűlni. Az orosz mozgósítás és fölvonulás azonban immár befejezéshez közeledik s hadvezetó-ségünknek meg kellelt fontolnia s elhatározás tárgyává lennie ; Szerbiái erőszakolja e. avagy vesse magát nagyobb erővel oda, a hol a döntés végzetes helye van: az orosz harctérre. Ila iniiiket boszaut, kaionáéknak bizonyára gyötrelmesen fii az, az .elhalálozás, hogy megkockáztatva egy időleges elkedvel-lenedést is. íölfügg. szti a szerb otfelizivil, Előre magyar! Villámok égnek az ég peremén, Harcba előre mind, a ki legény ! Islon nevében fegyvert a kézbe, KHenség számát senki ue nézze. Ki gyűlölettel támad e honra. Szóródjon szerte, miként a polyva" Véled az Isten is egyet akar, Klóré magyar! Montolt lobogói lenget a szellő, Veszély ben e föld, a buzalerinó. Kád ezer ádáz ellenség támad, Magyar, no engedd veszni hazádat I Lengő lobogó mellett a helyed. Ne félj a sebtől, az mujd beheged. Lesz véred Ara nagy, szent diadal, Klóré magyar l Klóré nézz csak sohase hátra. Mindig te voltál a bátrak bátra Van önbizalmad és lelki erőd. — Bátran keresd fel a harci mezői Mugad igazát kardélre tévő Csapj le az elleu vad seregére ; Seperje el őt e vérzivatnr — Klőre magyar ! Klóré magyar, hósok utóda, Még zeng a lanton a harci óda Ks zengeni fog, inig karod erős, Mig hadai kerget, mig eílént legyőz. Lesz cserkoszorú számodra elég, Nem csorbult ki az ós fringia még Zúzza az elleni agg és, fiatal, Klóré magyar I U| ezredév vár, dicsóid) a múltnál, Az lesz alapja, a mit tanultál : Hogy akkor voltAL erős, hatalmas. Ila jussaidért suhant a kard vas ; Ha egy testvér voll mindenki itten: Segítségül jöll mindig az Isten . -Kiveszteni tégpd most ne nkar. — — Klőre magyar! Nagy Lajos A háborús országon ál. Irta: Lukács J Megnehezült az idők járása feletlünk, — mindenütt azt lulljuk, szerte u hazában. Ujabb, Iwmo-lyabb napok virradtak fel nemzeti egüukön. Minden megváltozol! De leginkább érezzük az idők fordulását a közlekedésben Kifeledett utó közmondásos lassúsága újult fel s batran leszámolhat az az életlel, akit sorsa az egyik ország végtől a másikig vetett. Lassú döcögéssol fordul, nyikorog a mozdony kereke, mikösbeu barátságtalan indulással jelzi minduntalan, hogy nyugalmi állapotából kimozdult. így utazhattuk valamikor ami dédapáink. De a síeléshez szoXotl unokáknak ugyaucsak kínos a mérsékeli közlekedés. Magam is igy jártam. Utam első óráiban a vonalról csaknem minden álk máson le akartam szállani, de később, líékés megnyugvással tűrtem a lassú haladást s a hosszú álldogálást. Hiszen az ős ember még igy sem utazottI Vigasztaltam magam, ha olykor ideges uyugtalauság vett rajiam erőt. Miért használjunk kizárólag „Osram" lámpát? A/.éri, mivel ezen lámpa mindama koveielmenyeknek megfelel, mely egy modern dról-lámpa iránt támaszthatók. E lámpa eltörheiellen, rendkívül takarékosan a mindig egyen-leles világosság mellett agyogó fehér fénnyel ég. Valiili Osr.iwiMWiiW/\'.i* kaphatók: Villámot mintkiitl. nemiknél ét min,len ttakmabtll titltlbtn. — Jtlagyaionidgl klpvisrló beim,lt:ell raktárral: Pingtr és Pia, Bmiaptih VI.. Uajót-ulea 41. le. ZALAI KÖZLÖNT AUGUSZTUS 81. Olt az elfoglalt területen védelmi állásba megy és orejót fölirányoz/.a az északi harctérre. Azt tartjuk, a katonai fegyelmezettségnek, az önmérsékletnek ezzel oly példáját adta. a melyet az életben böloseségnek kell nevnznflnk. A mi katonánk ott lenn marad, az a szabáosi véres próba után untig elég zászlót, se foglyot egyetlen egyot se vesztet- látszott, liogy Bonifác |)>í|>a és Habsburgi Ru,i,,i| tönk; mind oly dolgok, melyeknek tizedrészét |<wl\'». " visszaállítása » m„K. se monilhntják el magukról ellenfeleink. Anglia és a világháború Hatszáz évvel kell visszalapozni a történet lap- valósitáshoz közeledik, a latin-Vandái népek égisze alatt Anglia mindezt látva abbahagyta a franciákkal való ellenségeskedést éa Spanyolország ellen fordult Spanyolország lénye azonban osakliamarelhomályoau-ult az abszolutizmus alatt. Igy Anglia llgyelme inost már a kétéltű lloliaudia felé lordult. Fölösleges tovább követnünk részletesen a Uu-ténelein fonalát, annak kitnulalására, hogy Altalia európai politikája mindig arra tendált, hogy meg. akadályozza bármely ......... heeemóuiáját és föntail..,, az európai egyensúlyt Kzérl fordult Fratioiaorazág ellen a forrodalom alall és addig nem tlugla hüvelyébe a kardél, a amig nem látta biztosságban Napóleont Szent-Ilonán. - M,Hátországnak uuut egységes nemzetnek arra, hogy állandóan sikerrel verekedjék ha i™> bogy "tegé.UUk Anglia szerepét a most iluló kell és legalább is átlörhetetlenOl megtartsa «i%^rub»„. Kkkor történt, ugyanis a normán és ...... „ , HiéKZ fnj.\'k íuuóia s <\'kkoi vesietl el Földnélküli pozioioit. Ha ellenben erre a taklikara kellene JínM i|jU N„r|„audiu „.,,,,„„ kjMkM(éllí„ |„u az orosszal szemben szorulnunk, az sokkal Anglia szigetország. nagyobb és részesebb jelentőségű lenne, a Ai.Kli<i m m tud.itt belenyugodni kontinentális melynek kárál el nem hárithatnók magunk- birtokának elvesztésébe és többszőr megkiaérelie ról azzal se. ha Szerbiai keresztül-kasul jár- viiszaszerezni; igy I Edrárd. a nagy kapitány, a ki Ilók is diadalmasan és irmagját se hagyilók \' páncélos keresztes lovagokat itjas katonákká azervezte.\' megjeleaéae és a latin-fajon való győzelme, nj irányi, Péternek és orgyilkos peivnutlyjáiiak. \' l"lle meg az elaó lépést, majd III Kdvárd, a kt, bi,ia (öl Anglia figyelmét Megalakult a hármaaazövei. llven szemmel és ilven szöíhól kell a lll"«l,"2,i""í a "Al «>M lml",rl" " lllr"" 0r,,cl\'-1 is "ranoiaország magara maradva, kénytelen toll Ilyen szemmel ta ilyen szogtiöl ki II a poicll.r,,_j g^o^kkel. végtll V. Henrik, a kin-k Oroszországgal szövetkezni. Az egyensúly -érdekében hadvezetőség közlemenyét nemi. Nmos annak sik(„aU legyőznie Finiiciaorizágot éa Ilit meg is Anglia elég szere,icsetle,ml erre az oldalra liailoit más hibája, mint hogy nem jól van meg- koronáztatta a f.aucia koronával Anglia nem tudj, és sohasem lógja megértei,,\' irva. Bezzeg jó lett volna, ha azt a közlő- a fölfedezések korszaka következett ezutáu, a azt a veszedelmet, a mellyel a szláv pnlyp fenyegeti ruényt. mielőtt kiadták, egy becsületes újság- minek következtében a tengermelléki nemzetek emel- a latin kerereaziény civilizációt a mely ........... Íróval megoenzuráztallák volna. A mi tény kedni kezdtek, igy: Venezia, Portugália, Spanyul- tudta magát befészkelni a ezláiok közé, ,m-rt a ad,tv van abban a közleményben, az igaz \'»««<# éa.Hollandia, Anglia éa Franciaország .........civilizáció faktorai: egyrészről a tatár vadság. ,,,,,.. a mi gondolat van benne, az "7\'°\' \' T?" [faf \' Kr"?imM A"*,Mk"" 8 Uaakhamar atlátlák azt a veszedelmei, a mit Spanyol közül egy ha lameil a szláv népek szélágazás\',, csak a magyarázatai ország esetleges európai hegemóniája okozna, azonban termékenységét és veleszületett romlottságát izgatják fól a közönséget. Gyanúra pedig j megakadályozni nem voh módjukban Anglia Francia- Angliának tudnia kellene, Imgy mivel t»ri,„ik vagy éppen aggodalomra semmi ok sincsen országgal ugyanis ötökké ........ég,-a viszonyban „llou Magyarországunk, a moiiaikiáuak éa végtll a hármas A valóságok ezek: legénységünk bravúrosan *" ki vo1\' «*"\'• " lllll™l)llil" közeledés, a mely alapié I s,övelséguek. Magyarország beékelre magát a szlávok verekszik; tisztjeink osodas önfeláldozással l\'h"1"\' ,o1"" " k\'" "K\'"*"1 ""\'\'I\'"\' hegemóniáiénak., klW ör8k„ „j^, v„Me „ H|iJ,8-gM w||(v lji|m|i járnak csapataink élén : tüzéreink nagyszerűen MialaU Fetfinánd éa Izabella belsőleg szervez lom megalakulásának ; a .....na, kia számos szláv népe dicsőséges : bölcs és életrevaló: Iónok ; monitorjaink rettegésben tartják lék és egységessé tették Spanyolországot, azalatt , C\'orlez és. Piiazzo aj\' a,\'-világban lialalmas államokal szerb partvidéket, eddig mindéit szándékunkat ,„„,„ 8p aliyolország részére Ismét visszaléit az a győzedelmesen végrehajiotluk. se ágyul, sej\'óny, amely Nsgy Károlyt övezle. Már-már „gy iagál,a olvaszlva, szokat egységessé tette: a hármas szövetség uiegakadátozla — és remélem meg fogj., akadályozni — a szláv népek nyuanl leié való terjeszkedését. A hárutaazszövelség kínét lálj,, a barbárékat Osak a gondolataim járlak syor.au II...... el- elóldi hogv a Marseiltaise olyan hamar elnémuljon niegoszlja az ő lionmelilójével. Nem egy Itelyen „ hagyott otthon csendelele ulán való vágyódás keriteli lioulilársailik közöli? Pedig elnémult I Kgy akkordja túlságosan bákvzll adakozásnak n hatéaág vet véget hatalmába, hol pedig a testvéri kötelesség hajszolt, s.-m hangzik már többé s h-l.vére togos örököse. A katonák pedig kis zászlókkal kedveskednek. Itel hogy meulek a Tátra vidékére, a csend.., Iglóra. mit,de.....agyar ajak legszebb imád-ága, a ...........tneg kiszáradt kenyerükből törnek le egy-egy ,l„„ Az agynapi ti tnoai caaknem leljes hárott, na- kollözötl. bot, hogy a szívességei valamivel ók is viszonozzák pot-v*. igénybe. Ks éu ezen „ „ion eleget elméi- 8.ime furcsán hangzik, hogy a rikkancsok a 8okí(1)r „íegismétló.ló kép ez „,„k előtt „kik kelhettem azon, hogy _ mennyi bajt és kelle- lővaro. utcáin mind.....előkezel számára egyaránt „|,bo„ , su|„, i(|4|,0„ ,. ^ uu„Ak n |ir|. , metleuséget okoz a háború. rituális imát árulnak. S a .......... egybeforr, omló- Nagtkanizaálol—Kassáig Katlanéira fogalomként él ez mo.l lelkemben, hat, állanak az elkülönítő választőfalak s egy célért. ji;„ kérülbehil felezerszer láttáin s néztem Pedig szörnyűségei! mi alig látjuk, akik itthon re- .....agyar fegyverek győzelméért száll ezer „jak ,„,,,„ MM, .............., , ........ krdlQuk. s jó formán csak apróbb kelle,netleuaégeil Imádság,, a testvéries ez)tlt,érzés ajkáról a magyarok képet. <r\'"ül1 Istenéhez. s mennyi jó kedv, humor, találékonyság hasad S mégis nagy változás tárni mindenütt a azeni S mindezt jól esik látni. Végre megszűnt köz ki a harctérre induló katonák sorából Sziule gyö elé- tünk » széthúzás s egyesOltüuk a legnemesebb cél nyörüség nézni I Mintha ttetn is a harctérre indul Az elfeledeti hazaszeretet tüze .....el életre elérésére - . hazáén való cselekvés, a hazáért való nának, liauem iáiéiul kirándulásra a honnan Iáit lobbant s mintha a mod.ru világnézettől Ion,táiba aggódás iga,, érzéseben. karokkal vá.ják őket vissza „zok akik olyan nehezen hajszolt vallasos szellem la renaia-aoce korál élné. Nemes valóságai voltak ezek az él, illámnak, búcsúztak el tőlük — a viszontlátásra I \' A közeli baj és vesz-deleni nagy pedagógus éa Hyönyil, üséges epizódok a hosazadalmss prózai utou A kocsik l\'ala egéaz - költészet kincsesház! fir- örökérvonyu igazságokat diklál az emberi leki.....lek amelyen láttam a magvar l„j lángoló hazaszeretetét\' demos v„ln, „„.görökileni azt a aok öllelel, amelv 8 ..............j"1"6\'"" Í»l\'b»» ""»\' « »s őszinte ál-lozalkészségét. Pedig ez nagy azó » ra|zl,an és szóban otl kifejezési nyert embert elet nagy misztériumaira mai liláéba,,\' . , ...... ,. , . . , magnaii , huny, változatos kepei, s színben dis mezen, b az ember tanul, ha mellette , kétes luzony Annyira beleéllllk már maguukat az önzés ke visz az úl kérésziül Ul.uság, a jövő esetleges veszedelme. Kat láttam él, r.taibe, hogy mindent elfeledtünk, ami az élei érté kél hetes utam alatl, amelynek iapaszlalatál nem kének tiszla adom világjáró utjai,n gazdag tapasztalataién, bár- mennyibe is kerültek azok. Ha az embert veszedelem környékezi, ekkor tör ki őszintéi, természete és lelke /mélye, mert akkor nem szinészkedhetik. A már-már száműzött népdalok ismét meg. csendülnek az allöldi rónán, a li-gyes bérces tóim, s a kuplék helyeit a Hymnus és a régi batci itadók kelnek uj életre. A régi módi, a hazafiság 1.-n a törekvésnek súlyos napok divatja és az internacionálé messze .köl- S nemcsak ........ tözoti kórunkból. Ki goudolt arra még Iglóig. Már-már elMeiheo, a vonal laasúságát, a változatosságok sorozata kórós ragyogó zománcot „dl lábbra szabla ,t lasssn múló időt. Szegény nép, löbthöz ragadt pórok várják min- S mit láttán, ill? Örömmel azögezeiu ide la-denütt ,, hazaszeretet leemló vértanúit az álloiná-o- pasztalalom, inolyhoz hasonló kép sehol sem tárult ............. egy-egy katouavoual megérkezik. Sokszor szemem elé. nyelvét sem éili a kiszálló katonák sokaságának, hogy | Mielólt a honvéd zászlóalj innen elindult volna milyen idiomaban lóri való-ággá lelke gondol,uját az az iglói mi leáoyok egy tel|es napon keresztül diszt-a cael,. német, vagy horvát katona. _ de azért le- i lelték a vonatnak ötvenkét kocsiját Szeretné,u «, kiuteté,el megérti mindegyik a másikai, mert lel-, apró kezű kis .......kásuk nevét ide írni, meri olyan lukból kirezog kölcsönösen az egységes cél felé való dlszlléat én egé z uiam alatt sehol sem láttam, n,i,n a milyennel az iglói honvédeknek vonata indolt el „ van annak az egyszerű ma- harctérre. ^yar emliei\'nek, hanem segilő szive i», amely kenye-! Kgész z\'ászló erdő. virágdisz és girlandóriások fsak kel hónappal isire!, gyümölcsét s minden nélkülözhető vagyonát \\ borilotlák a kocsik mezőit, a mozdonyóriás pedig AUGUSZTUS 31. \'/. A I. A I KÖZLÖNY 3 Róma kapui előtt és fegyverkezik, hogy megvédie Megemlítjük ehelyütt, hogy Kíajcsovlcs József mindazt a civilizációi,> melyet Guliénberg, Luthor\' kiskatiizsai kántor a betegeknek 1*20 d.«rab imnköiiyvft Oromwelt, Grotius, Vajk és Vámbéry szelleme ha- bocsátott rendelkezésükre, mit azok hálásan fogadlak Mt át. — Ami ueuieslelkü hölgyeink. Soha nem Anglia a távolbol szemlélve a világ folyását, i igazolták be hölgyeiuk nemeslelküségöket, nem iar- sokat iiein lát meg. Még mindig azt hiszi, hogy a ták ugy eló jó szivüségöket, mint vasárnap reggel » hegemónia kérdéséi ól van szó. Bár Anglia Belgium- beérkezett sebesültek szállításánál, inul a Napóleoni kor ót* szerződéses viszonyban Volt olt szivar, cigaretta, gyümölcs, Oditó ila- van mégis Angliának » belgákat éri támadás miatt lok, de leglóképeu bámulatos szeretet, gyengédség a, való harcias magatartása nem talál élénk visszhangra bet«gek iránt, nkik bár nem érlellek uyelvltukön ;! uz angolok között. de a szeretet nyelvén érlve, hálás pillantásokkal kö- Az angolok nem tudnak számot adni politikai szönték mindazt, amivel hölgyeiuk elhalmozták Akel. cselekedeteikről, csupán ösztönük vezeti ókel és ez Jól esó érzéssel tölti el ez a hadba indulókat az ösztönük sugalmazza nekik most, hogy pénzüket, is, tudva, hogy itthonniaradottjaik támogatásban, rossz lóra helyezzék. maguk pedig, ha sebeikkel megérkeznek szerelél lelj** Anglia megy vakon elóre és teljesíti szerződés- bánásmódban s ápolásban részesülnek. Im\'Ii kötelességéi. Kmlektuzüuk azonban arra, hogy — A sebesültek Tegnap érk-zetl hozzánk Anglia egyszer a barátunk volt és reméljük, ha majd az elsó sebesült szállítmány. Százan felül jölh-k észretér, ismét az lesz. HÍREK. — Kérelem városunk nemesazivü közön-uégóhez. A sebesültek, kik u hosszú terhes ut után immár megpihenve, szenvedéseikben megeuyhűlve, a gondos ápolás lolytán elég |ól érzik mugükal ; leszámítva az amputáción keresztül ment ilju öükéulebt Vasárnap esti vacsorájukat a legjobb étvággyal fogyasztottak s arra keiik n közönséget, hogy étel neműek helyeit, zsebkendővel. hálóinggel s egy-egy puha kapric vánkosai ajándékozzák meg őket. -Krre kériOk városunk uemesszivQ hölgyeit. — lérfi-kozöuségét pedig arra, hogy újságjaikat a betegek hősök, akik a hazaszeretet oltárán vérüket áldozták. A kórházban és a gimnáziumban nyertek elhelyezést A sebesüllek, amint az ut fáradalmait kipihentek, jókedvűen társalogtak Szinte csodás az a lelki nyugalom, amely egyik-másikat eltölti Nem egy közülök alig várja, hogy sebe begyógyuljon s mehessen vissza a harctérre. — Elesett egy szinész Amint a liir tartja, Halmos János a pécsi sz niiirsulal édes hangú le- , norislája a déli harctéren eleseit — Iskolai értesítés A polg. isk igazgatósága közzéteszi, miszerint a beírások ugy a polg. isk. fin valamint a leány okidénál is bizonylulaii időre elhalasztattak A megnyitásról annak idején lapunk utján értesíteni lógjuk u közönségei. — Egy rettenthetleu anonymus. Vaunak egyenek, kikel a háborún viszonyok M-m tudnak regi, megszokott rossz kerékvágásukból kizökkenteni s kik remltflkexéiiórii boksák. Ulnd... rubaiwmu «loii.á«y , )||(| 4 4n,po,ok k(il,p„u MIB |e a polg. isk. igazgatói irodába viendő. régi ocsmány szokásaikat. A többek között egy ilyen ur? jár közönünk, gy mozgó virágos ágynak tünt fel, amely a halba- ak) A„a||dóa|| ho, wjA||,e40| h0| gépírásos anonymus lallatt\'ág örök hazája felé vitte a dalos a|kú honvéd-ezredet. Sokszor elmerengek ezen a képen még most is, két hét múlva s mind g eszemben és lelkemben van az a lelkes leány füzér, amely szép lelkének feljelentgetéseivel emb-rlársait meghurcolja a azokat u legkellemetlenebb helyzetekbe sodorva. becsüle\'ü-kel is pellengére állilja. A mullban már ligyelinczieljQk e\'zl a jó urat? de ugy látszik eredménytelenül. Most azonban ezen gazdag tartalmát fonta be a virággi.lamlokba s izle- tuh)|i,g>ül|k 8 a közeljövőben a leplei, mely l.iá nyosan takargatja, le fogjuk róla lebbenleiii, példát staluálváu visszarettentsünk miuiletikil, az efféle mocskos jellemtelen kirohanásokra hogyhogy állal- sének bőséget, hazaszeretetének egész rajongását fűzte üde elevenségevel bele u vonal dekorációjába. Munkájuk bámult é» csodált eredményt terem-leli és ón meg me>ét szeretuék róluk szőui egyen- koiJltik keni és összevéve, hogy ne csak az én lelkemben A mi vádlónk |,;g) |,„|ybeli ur. ki a eljen az 6 páratlan igyekezetük csodálata, hanem, ,egul6bbl jd6beu UnKyg)á |hí s nyomtatásban is hogy annak dicserete és ismerete elterjedjen szerte ,.lja ^^ uaponkj||l# ||agJ0l g0„d0lt s felkereste e hazában, hol minden lelkesedés csak fokozhatja vAro8Ul^ rBUJörk«piiányát aziránt tiltauá meg, hogy reményünk jogosultságát egy szép, sikeres és gy 6- |(|| u in|njMl„re|nöu sajtóiroda állal leadott láviralo-zedelines jövő iránt. ka| klH(ló,,k kirakatába kifüggeszthessük. Kgy-két köuuyü, uehéz válás emléke után — Kí(|vej( Ur, __ „ |lil0u)lirH liagyüll bomá visszafelé vettem utam. Közben még megálltain Rákóczi sírjánál is Kassáu, amelynek állomásán a mi kanizsai honvéd-ezredünkkel találkoztam. Másodszor bucsúziam tőlük üdvötöllelteiii velük azt. akitől ueni rég vál- lyosau ismeri a sajtó és szólás szabadságról szóló paragrafusokat és becses logikáját kevéssé giirnasli kália. mert ha nem ugy leuue, bizonyára tisztában lenne azzal, mii szabad és mit nem szabad s józan judicima bizonyára belátná: ki lesz nagyobb szolgálatot a közönségnek. Az e aki az ingyen kapott táv lant el az iglói virágos vonaton s aki azóta, Isten jrMlokat ruu<tkivilli kiadásban pénzért árulja — avagy szol- tudja! mennyi szenvedés vagy lelkesedés közt gálja hazunk szenl ügyel I Ku meg jöttem visszafelé. S utam mentén mindenütt ott lobogott a lelkesedés tüze. Ti/percenként ujabb ezreket vivő vonallal találkoztunk, ahol lla simló hangulat és vitézi ke I hozzánk S amikor ismét itthon vagyok, elgondolkodom , . k|adója |fj Wajdits JÓMflf kónyvko. utam részletein k átélem lelkemben mégegyster a* i.„i;i. ......i;„ 1...1ai/ tapasztaltakat, nyugodtan nézek igazságos harcunk ívskedestMlok ktrakiilaban n.mdtg olvashatok. kimenetele elé, mert az a meg-meguiuló lelkesedés biztos győzelmünknek legszebb záloga lehel I az, aki azokat ingyen bocsátja a nagyközönség tudó -miisára. Igen. - A háború eseményeiről szóló táviratok. A minis/,u-ívlnöksóg sajtóosziá-dallama csapott átjyának hiteles táviratai a megjelenésük ntán mindig a közönség rendelkezésére állanak s Legújabb hírek a háborúról. Budapest aug. 30. A Hadisajtószállásról jeleu-lik Daukl Viktor lovassági tábornok, hadsereg parancsnok aug. 2ü-áu a következő hadseregparancsot intézte az alárendelt csapatokhoz : a hadsereg, aug. a t-án, 24-én a kraszuiki. polischnai és goraji csatában fényesen, kiállolta a tűzkeresztséget; valamennyi hadtest a csapatok, halálmegvető vitézséggel az ellenségei menekülésszerű visszavonulásra kéuyszerilette ; eddigi megállapítás szerint 3 zászló, \'24 ágyú és számos gépfegyver jutóit kezünkbe és 6000-uél több foglyot ejiotlüuk Szívből köszönetei mondok a hadseregnek szeretve szeretelt legfőbb hadurunk és a hazának teljesített szolgálataiért, de fájdalmasan is lölli el lelkűnkéi, sok bajlársuuk eseti el a becsület inezojéu reájuk gondolunk o magasztos órában, meg sok harc és sok .fáradság áll előttünk, a derék hadsereg, bizonyos vagyok benne, miud gyózui fogja. Dankl lovassági tábornok. Budapest, aug. 30. Hivatalos jelentés este 7 óra 45 perckor : Az orosz hadszíntéren az ütközetek változatlanul hevesen folynak, a többszörösen meg-erö»ilett ellenséges állások dacára a leUmtózlatlauul Lubliu felé előnyomult Daukl féle hadseregtől keletre a Hug és Wi.psz közt saját eróiuk augusztus 26-áu megkezdték a támadási a Kulin vidékéről szemben vonuló erős orosz hadsereg ellen s ebből a kraszuikai csata után további makacs a mi támadó szellemtől álhatón csapataink iészéről diadalmas harcok fejlődtek Zamocsnél úgyszintén Tomaaawlól északra és keletre, ezekbe a bari-okba augusztus 28-én a Balt területéről szintén orosz területre előre veteti sa|ál -oapataiuk eredményesen szóllak bele. Ezekbén a harcokban éjip ugy, mjut a kraszuiki ütközetben sok ezer foglyot ejtettünk. Keíet Galíciában csapataink kiváló bravúrral és szivosággal tartják magukat igeu hatalmas ellenséges túlerővel szemben. A déli had-sziuléreu az utótibi jdőben említésre méltó harcok nem folytak. Hófer r zéiőrnagy, a vezérkari főnöknek helyetlese. Berlin, aug. 31. A Wolf ügynökség jelenti: a nagyvezérkor a következőket közli: a nagy győzelmekben, a melyekben az orosz hadsereg kelet Poroszországban Taiiiteubergnél. Hohentteiuuél és OrteUburg-nál vissza* elteteti Hozzávetőleges siámitá? szerint bar-niiicezeniél több orosz, közte löbb magvsrangu tiszt esett hádilogságba. Bécs, nug. 3 . A Somi. und Jrloutagszeiluug a hadisajtósiállásou levő tudósilójától vasárnap a következő harci táviratot kapu : délelőtt 9 óra 50 perckor az észak kileli harctéren duló döntő csata tervszerűen I folyik, a hangulat o|dimísztikus, mert a várható ese-I mények üdvösen eló vannak készitre, hadseregünk ; reményei és számításai teljesen kielégítőnek tűnnek j lel, a balszárny sikerei sokat használnak az általános tervnek és biztosítják annak keresztül vitelét. Délelőtt 10 óra 3U perckor — az óriási csata Galicia északkeleti vidékekén tovább folyik, — at általános helyzet vállozallau — este 9 órakor —. a monumentális csata tovább folyik, a balszárny állandóan elónyoinulásbau van Gbolu fontos csomópont leié. Bécsp aug. 31. A Lombardia és Unione jeleu-lik. hogy az olasz kormány AugliAban igen erélyesen tiltakozott Augliának Kgyplombaii foganatosított katonai Intézkedése ellett. Olaszország állítólag azt jelentette ki, hogy semlegességénél fogva joga varr mint öddig. ezentúl is kereskedelmi és hadihajóinak egyaránt szabad utat és tartózkodási követelni egyiptomi kikötőkbeu és vizekben — az \'jnione szerint Olaszország. Londou-bau fenyegető éllel kijelentedé, hogy nem szívesen ugyan, de kénytelen volna intézkedést tenni abban az esetben, ha Kgyptom angol gyarmattá proklamál-tatuék Miniszterelnökség sajtóostlúlya 7, A I- VI KÖZLÖNY AUOU8ZTU8 31 Modern szálloda újonnan berendezve, légfíités, hideg és melegeit minden szobában, tm éjjel-nappal - II NUES SZIDOR tulajdonos személyes vezetése alatt. --- EÖYÁdTAB szobák 3 koronától. KÉTÁOYAB szobák 6 koronától fulés, világítás és kiszolgálással. A szobák feltétlen tiszták Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Újonnan bevezetett Penzió rondszor, napi ellátás 4 k„fo náiri -mm Ntpl háromszori étkezés. HAVI SZOBÁK BO KORONÁÉRT. 01 jegyezd inog: cigaretta-papirl, vagy hüvely! liozz ós 110 engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. 081WHTKOR/f*,- \\0fP031 « » 1 \' «">< A „. (Hí* OTTOMAN W. 7 Elei rotrtiM m laboratórium és tanműhelyekkel kiegészítve Elektrotechnikai és gépgyártási technikai tanintézet mindazoknak, kik magukat elektrotechnikusokká (uyáii hivatalnokoknak atb.) elméletileg én gyakorlatilag két évfolyamon át óhajtják kiképezletni Felvételi életkor: 14 tól 20 év Előképzettség : 4 kóaép, polgári, kereskedelmi vagy ipariskola. Az Igazgatóság: Pozsonyban Széchenyi utca érleMiések. t. prospektusokat stb. szétküld éa közelebbi\' felvílágosiláüokal a<l SZEMESNEK ki\'ll inn lenni, lia túl akarjuk K/árnyiilni wr Renytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyeldml. minthogy ne késsünk egy pillaua tig sem, hanem soron kívül vegyük igényin- A ./.lllili KMftuy" llll\'ili\'lé.si rnvaUt, mm ull llillározol Iali i\'l\'Oiliiuiiij\'t ól\' ód a magyar 11il.I.■ 1.. VILÁG M"LKA KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ liinli\'tt\'M\'ii ,ii megtalálja A liirtl.\'lii n ni" alail inoggyn/.ótlik «/. t\'i\'.iiliii.\'iiyl\'i\'il lllllllll, Italain/Ottan VAKNAK kell Ihiiii. a ki nem látja a „Zalai Közlöny" tohamoS* fejlődését. ez pedig világosan jel-letii\'/i. hogy AZ , ezen lapban megj-lenó minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek- áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! 50°0 engedmény a lakásokuál augusztus hó 26-tol kezdvu FURDO (Slavoniában.) Vmm höforráaok éa lazapftirdök. Forráahömér-■ éklet 36-50 0. Kiváló eredmények az Öaazea nöi bajoknál, vérazegényaégnél, oauzoa éa köaz-vényea bánUlmaknál, különöaen iaohlaanál éa gerinobajoknál. Fürdóorvos: DK. SCHUKKKR. MEGHÍVÓK adttlQ még mm litizetl nagy választékban jutányos áron káizlttatnek Ifj. Wajdits József köny vnyomdáj ában. Vidéki megrendelések gyorsan elintéztetnek. u JOMAIi MARII FiiIIIá GEGENÜBER DEM RUDOLFSPLATZ. Kzeu cétr kiváló avar\'- l I \' \' 1 •• t \' 1 mindmi jobb drogériában, il Int - tniittytii m «*,,■<»■ való.li IvOllUVlZ, lí.Ol III V IZ-SZil p|)iUl 0 S JUllI I \'1\' ,Mrí,óWl4ií>a.t ki......tök Og.Vfljúnk a |ioni.is i-lnii\'i\': JOHANN MARIA FARINA GegenOber dem Ruűolfsplaiz. Mimién ................ utárizalot utasítsunk vissza. Nagykámzsán k ipliutó : GELTSCH «s .GRAEF drogériában, RE/K GYULA gyó gv az e r t árába 11. Miiííytiror«íAgi k.á|>yis..l6: .Holzer Emil Zoltán, Budapest. VIII. |