* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
11.14 MB | |
2010-02-19 15:22:00 | |
Nyilvános 1302 | 3752 | Zalai Közlöny 1914. 076-084. szám október | Zalai Közlöny Megjelenik hétfőn és csütörtökön 53. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: NagykxniZHa 1914. október Csütörtök ||• I• nIh hétion ii eiítlrlikin. fclOnz«lé«l Arak: K({4»i é»r« lü koron*. Ul6vr<- 6 korona. > Nfgy«d*W* 2 hor®n* 80 - Mim éra 10 AH. | felelős */crke«l" : Bánekovich János Kótjieikasxi": Kemény László Szarkeiztóiég n kiadóhivatal Dták-tir 1 TtUlon: 182. — Hlrd«U«*k dijiobát •■•rlnl. A kultura ereje. Hellásnak művészete. bölcselete, költészete, Rómának joga túlélte korát es még sokáig iskolája marad a népeknek Ez azt biionyitja, hogy a nemzetek nagyságának fokmérője a kultura, mert a kultura utján születik az eszme, ölt testet a gondolat. A kultura az ember egész világát átkaroló nagy. egyetemes eró. A társadalmi egyenlőség, a polgárosulás, a művészet, h tádomány. az ipar, a kereskedelem temploma. A/ a méos. melynek lángja bevilágít it kunyhók és a paloták mélyébe. Fénye, melege egy széttörhetetlen kapocs utján szent kö zösségben egyesíti a lelkeket Az a felszivó eró, melynek segítségével az ember állal lennel! eszmékből a maga ragyogó fönségé-ben bontakozik ki az oszthatatlan nemzeti egység anélkül, hogy a nagy knlturközós-segból a nemzet izolálva lenne. Az emberiséget közös eszmék utján egybakaposoló közös ideálok megteremtője a kultura, mely emellett a nemzeti lélek1 lángoló sziliéit beszőve a lélekbe, ápolja, fejleszti, erőssé teszi a faji gondolatból táplálkozó nemzeti függetlenség tudatát. Az emberi elmét átfogó ezen két eró a kultura politikai, faji, társadalmi, gazdasági hatóerejének eredménye, inert egy nemzet közérzése mindig u tömeg utján tör utat,1 oka pedig a kultura utján megteremtett eti-1 kai világnézet. Amilyen egy nemzet otikai világnézete, olyan az ereje. Sohasem tekinthetünk oly mélyen a romlatlan, tiszta nóplélókbe, mint nagy ese-j menyek idején. Nagy idő teszi próbára az erót. Ma nagy időket élünk. A világtörténelem tanúsága szerint soha sem volt még ilyen izzó a levegő, mint ma. A világtörténelem soha sem mutatott fel oly nagy erkölcsi erót. mint amilyet ma a világ két elsó nemzete, a magyar és a német a küzdőtérre vitt. Ma, amikor nemzetek születhetnek és tűnhetnek el ; ma. amikor az igazság ütközik össze a barbárizmussal; amikor az emberi szenvedélyek elszabadított gonosz szellemei készülnek végigsöpörni a földet, elűzni az igazságot, halomra dönteni az évezredes kulturalkotásokat. A pokoli gonoszság megsemmisíteni akarja a mocsoktalan, tiszta, közős emberi ideált osak azért, mert a démoni lélek képtelen befogadni az igazság eszményeit, melyek megismerésének utja egyedül vezet ama tisztult légkörbe, hol az indulatoktól, állati vágyaktól, barbár ösztönöktől megtisztult ember ól. Ez a sötétség leple alatt dolgozó perfld világ a nacionalizmus védelme látszatával az önkényt akarja diadalra juttatni Működése körebe vonta, célja szolgáivá tette lelkitársait. Csalódtunk tehát! Hiszen ugv olvastuk, hogy mig keleten a kancsuka alatt egy jobb sorsra érdemes nép mi\'lióinak szivetfacsaró Furcsa szerelem. Ina: BERKK LÁ8ZLÓ Kgy kis-városi kávéházban két jó barát ült egy táruk asztalnál mudwuui beszélgetve Az egyik valamelyik (óvárosi sziuitauoda örökös hallgatója — de színpadot talán c»ak a nézőtérről látott — mert moud-ják. csak azért velto föl Thália popjainak titokzatos vuuzó uevót, hogy jobbul) iuponáljon a kisvárosi tündéreknek. lévén tudvalévő dolog, hogy a nők szerelik a titokzatos egyéniségeket. Krdóss pedig — igy hiv- f0g(ft Baráiffy közét : ták a flut — valóban titokzWfóK Tölt Seukisem _ Kz aztán a nő, — tudta miből ól. melyik váron szülöttj*. csnk azt tud- ,mt hozzál? iák róla, hogy mikor más becaüleies ember fel kel, Barátffy ámulatában kieitetie kezéből a cigaret- lio^y szorgalmas munkájával a napot megszentelje, ó üt, de egyetlen szó uem jött ajakára. At asszony a ■kkor fekszik le. — mellettük lévő asztalnál Mait helyei, szemben Ha- Kttlönös előszeretettel forgolódott a nők körül, rálffyval. Királynői inpozáns alakja megragadt., az » kávéházi asztaloknál elég jártassággal beítélt róluk. í egé8* kávéház Ügyeimét. Arca mini egy istennőnek, ugy, hogy nki nem ismerte rettenetes betegségét — c^dás fényben ragyogott, tartása előkelő, hatájozolt, mint a tnai uyelven mondani szokás. nag)iási miiirá-, caak a szemei voltak kacérak. mégis ugy ját. — könnyen összetéveszthette volna a lovagkor hogy megközelíthetetlen. Barátffy Don Juánjával A máeik ellenben igazi színész volt. csodálattal, vágyódással, miniből akarta volna nyelni »ki az élet színpadán ját-zolia nehéz drámai szerepéi a tekintetével Rgyszer Az arcán, szemeinek mélabús réveteg tekintetén meg- a zenieik öszzetnlálkoztak, Baráiffy. mintha villanyos láiszott, hogy annak a fiúnak caak a teste van jelen Illés szaladt volna rajta végig, egész testében meg- a lelke valahol messze, távol régiókban jár, keres va- rezzeni ; az arra hol kitüzesedett, hol elsápadt, honi- lamit, amit a sors megtagadott tőle, amit csak köuy- lokárá nehéz verejték Üli . . Azok a szemek végig vekből vagy a dajka mesékből ismert, az igazi bol- perzseltek szivét, ugy érezte, hogy az az asszony dogságot. . . egészen a lelko mélyébe nézett s egyellen tekinteté- Krdóss valami iudulót Vert ujjaival a márvány- vei átkutatott ott mindent, még a legtitkosabb gon lapon, Barátffy mohón szívta az ópiumos egyptomi dolatai között is ugy olvasott mint valami iudiai cigarettái, művészies lUMkarikákat fújva a nagy cail- mágus. — tár felé, midőu »z ajtón két ur társaságában egy fel-1 _ Barátom I — szólt Krdóss izgatottan — a tUuóen szép, elegáns hölgy lépett be. Krdóss meg- ^ „j ^m .„„„olygotl ennek fele sem tréfa I Lelkemre sokért nem adnám, ha ee at asszony az ondla lelkesülten — „ny^m lehetne! Micsoda öröm, micsoda boldogság látszott, nézte-néite, TrloAt V viMatno* jUú^á OMjctm-cOuk^-Jtcinipát volna egy ilyen nő oldalán keresztül hajózni fiz élet Óceánját ! ? Barátffy az ajkába harapott. — Ugyan mit érzelegsz le, a hires lióhódiló — mondta gúnyosan — neked legalább is azt kellett volna mondanod: „Kit az asszon/t holnap bírni akarom" — hisz a te juuói szépségeddel olyan dol gok sikerülnek neked, amikről inás szegény magamfajta halandó még álmodni sem meiuel Krdóss uem értette meg a célzást. — Igazad vau, — szólt — euiiek az asszony, i\'.itörhetetlcn világiiólonal — 75% árammegtak:;-rliás — gyönyörű, fehér fény - Hosszú életiar-tani Jutányos ár — Valódi Osram-drói-lámpa kapható: majd minden villamos telepen, szerelőnél és az idevágó szaküzletben. I\'i 16<U \'Hram-.lröttámpák kaphatók: Villamos müvek*?!. ittrelóknSI is minden stak-mabeti ülteiben. — SíagyarontJ/fi képviselő berenJeutt rakt.tr, j . Pingir it Pia Hu-Japest. VI.. Hajót-ulta 41, u. ■ mindenesetre véletlenül — 7, A I. A 1 KÖZLŐN Y OKTftHBR 1 jaja e8(l aegél.vt, addig a nyugatnak lelki-nagyságtól telített levegőjét az igazság iizó eszméinek szálai szövik át. Közhellyé váll e két felfogás között a nyngat és kelet érintkezése pontján a magyar félbarbarizmusa, mely kiemelkedett az ösi vadságból, de nem bir azzal a felsíivé erővel, melynek segítségével az egyetemes emberi kulturközösségbe beléphetne. És íme mit látunk ? Csodálatosak az isteni gondviselés utjai. Amit évszázados munka, páratlan önfeláldozás nem tett ténnyé, azt ma aoéllá feszült izmok altal forgatott élea karddal Írja be a magyar a világtörténelembe. Az egyik oldalon a gyáva kapzsiság, az irigység, a pálinkától elbutított sötétség, a szellemi fénytói elvakított önhittség, » gazdaságba vetett kétes bizodalom — a másikon az igazsag törhetlen hiléból kisarjadzott szabadságszeretet, háladas ősereje áll. Az egyik oldalon a szabadság éltetó levegójélól irtózó ós kanosuka által hajtott vad lömeg döngeti a szabadság templomát, a másik oldalon a szabadság véráztatta mezóiból kiáradó illatos levegőn nag.vgyá nőtt két nép szentelt frigyének hősei védik a hitvesi - gyermeki szeretőt tűzhelyét Hiába azonban minden erőlködés. A győzelem aV igazság oldalán harcoló féiiste- Nézzétek 1 Hogv törpülnek el a nagyok ! neké lehel usak, akiknek kardját a történelmi öntudatból táplálkozó szent kullurkó- Neni tragikomikus látvány a divatkirálynője, a művészet, az Ízlés fejedelme, az ipari haladás primadonnájának versengő ölelkezése a barbarizmus állal magasan lengetett katt-osukával 1 Nem mosolyogni való látvány-e, miként fújja a talp alá valói kelet ifjú dudása? Van azonban a nagy konoertben olyan tottu csatasorba az emberi ideálokat momentum is. ami megkapja a lelket, .ami- dönteni akaró barbárok ellen, nek láttára kigyúl a szemekből a lelkesedés, fot s rögtön muzsik lesz Ijulőle. Mi elmondhatjuk, bogy vakard le a magyar, parast,ot, rögtön mágnás lesz belőle. Esze, szive h«lyéu van, karja izmos, lelke ba-tameralő, királyt lisitelő s hite nem alheista. Családját imádja, humoros, bátor, vendégszerető. Ily tulajdonok mellett a jövendő nem tartogathat rnánl szántára. mfnt győzelmet s elt meg la érdemli — Er\'s a hitünk ai eljövendő, boldog jövettdóbeu. Annak a nemzőinek, mely ily tulajdonokkal rendel keiik mint a magyar nem állhat e lel; at a nép, moly stelleuiben, kitartAsban, erkölcsökben tnért löl ■ dokre visszamaradt Ha ellenkezőleg volna, akkor íölöalegessé válnék a storgaloiti, a kultura, minden, minden, ami ax emberi boldogságnak szülője, le. remtője. — Kedves tanító testvérek 1 Harcoljatok dicső hőseivel a négy folyós hazának. áldó szeretetünk veletek van, reménykedő Igyolmfluk mindenüvé elkísér, zösség eszményei viszik elóré a halhatatlan- Hiszünk bennetek, bitünk mindnyájatokban, mert itotn a karolok, erós a szívelek ; harcoljatok a ml edig. mely egy évezreden ; boldoí ji"™\'Uukért. - ságba. A magyar p, át volt a kultura vedbástyája, boruljon le a Mindenható zsámolya előtt, amiért az Ur Európa legelső nemzetével egyetemben álli-........meg- látó n veletek 1 HÍREK. Ha győz, küzdelme meghozza a száza- Iskolai értesítés A az öröm szent tüze - ez a magyar német testvéri egyesülése, összeolvadása a megindult élethalálharcban. A nagy német a mnga gazdagságával, a maga izomerejével, lelkinagyságával büszkén áll a félreis......... századokon leigazva tartott maroknyi magyarság oldalán. Kél gyönyörű fuj felmagasztalása ez a héroszi küzdelem. é» a dokou at várt bizalmát, ha pedig nem. akkor: Kimnáiiuiul\'ari tnegkaidódtiek „A siri, hol nemzői sülyed el Népek veszik körül S az emberek millióinak Szemében gyástkönv ül". Elmentek a tanítók Is. nak az enyémnek kell lennie és a/. enyém ts lesz, klllönben no legyen Erdős. a nevem I jövendőjének bitében való nugabitásnak láng- ll. boaianlotu krdőss ostoba * J A legutóbbi marakompán ával isinél 63 Unité judult .\'I a harctérre, kik otthon is a nép Itatnak lel kében > hazaszeretet, az eró, « kitarlás, a magyar-ég Baráiffy ideges volt bin lecsegéae. Kgyik cigarettát a másik után szív..., • ^ - ^ , (érfl szivében sem olyan különös kedve lé- W J iáit gyújtogatták. A tat. a láng heve, ereje, mely a eddig rilkáu ivott, de mosl inadt egyet igazan mulatni. hagyott alább, liánéin nóll, fejlődött, színesedett t , amikor jött a Ilivé szo, zászló alá sorakoztak lel- - Pineér! Bo.t, pengét id. 1 Rudi, - szólt ^. „ennyien \' akik ........endók voltak a kouveuoiés cigányprímásból — mulatni akarok I Ks a cigáuy húzia, egyedül oaak neki, hisz ugy imádták, ininlha köztük nóll volna fel, miutlla ó is harc dicaéaégel hozó, de véres úrnőiére. A tanítók, a hősök mentáiéi pedig, mit leltet- .........hoz tartozott voln. " mert nem volt ,,ukt.; egyob.t szmtén o l agyták a katedr s nennek aki ugy megértette a füsté, romák hegedűbe ón.őtl •» « -f*"".!. « ifjakkal, bog, olt „ lelkes,lóleg é siró panaszait, mial az az álnáttdos l.lkt szegény, Hdásan lóllsék be nemes hivatások.,. A magyar «„. aki. éppen ezé, «sl,érákként szeretlek lauilóságuak ötre, harcolnak Immár , -alalerckeu, olt is egyuil vau tue»ler es tanítvány A reg, bőst .> — tdík legendái u|ul„ak meg a mai harcok mmdeu Reggeli öl óra felé járt az idó, mikor haza mozzanatában. Most válik valóra a .néptanító" foga-nieulek. A gázlámpák bálványai, pislogó fényéi löl lom teljes tartalma. Kik békében növelik, oktatják a váltották a nap rö/.>as/.intl sugarai, akis város ulcáiu nép fiait, majd egjUlt hull verejtékük a föld fekete munkába sietó asszonyok, fél lak járlak: mosónők, barázdáiba, megosztják ötöméi, bánatát, elkísérik éket, utcaseprők, az elaó tipikus alakjai a lassan kihonU- velók mennek a harcba is Kikísérik ókel a bölcsótól kozó uyQtsgó-forgó életnek. — a sírig, a fejlődő emberkortól a nuluka, a dicsőség Erdóss hazakísérte Barálfftt a legénylakására Ez „t. tejéig, jófajta ilókál volt elő az egyik szekrény bői megki- Hogv a magyar nép ősi vitézi ereji). hataste- nálla Erdősst inaga is ivoll, azután ruhástól végig retelel. bátorságéi és harci késiségét tel nem adta. feklldt az ágyon, a szemei! leliuuyta. ugy beszélgettek abban az öröklőn lelki vét,átáti kivül nagy érdeme — Hál aztán hogy fogsz az uj tOudérrel meg- ™t a magyar tanítóságnak ismerkedni ? - vette fül a Ihémít Bnélffy mosolyogva. Kgjlltl b.joskodik, egytllt kütkődik a néppel Azt ínég magam seiu tudom, at ember nem Kifejleszd nemes lulatdouail, acélozza erejét hétfejű szokott at ilyesmiről előre gondolkozni, a tegtöbb sárkány módra vigyáz^ő-i eréayoiro. , esetben a véletlen hozza magával at alkalmat. De lautoiik ók a magyar népet\' tudják milyen ér- hegy az enyém lest, arról bitunyos vagyok. . lékeket lejtenek az egyszeri! magyar Jelkek (Vága ttisv) Art mondják, hogy vakarjuk meg at oro*t gró helybeli kath. fó-rendoe előadások Október 4-én reggel 8 órára a Sngár-ull iakolat épület >.dvaran minden tanuló meg fog jelenül. A kath vrllást, tanulók reggel >/,9 órára Veni öaactera mennek, a rendes- tanítás pedig október 6 én kezdődik meg; eteu időre at előirt iskolai könyvek beszerzendők. — Mindenszentek napján áldozzunk az élőknek Ar. a \'szokásos pompa s kivilágítás, mellyel a kaiholikua kötönség halottainak Ilyenkor adót ni szokott s melyben egyese; túllicitálva mindeneket, költségei nem kímélte valósággal fényűzést fejtenek kt, et évben nem lehelne kedvesebb tsele keltette álWátsolhaló. mint ha azt egyenlőre mellőzve, a reá szánt költségei a sebesüllek Javára fordítanék. Kója lu kiki haloltaival szemben emlékét lelkében s küldjön éitök egy foháatl at egekbe, — pompára fordítandó össteget pedig juttassa a sebesültek javára, kik érettünk ami javaink megvédéséért steuvodlek. 8i\'J eul/ly 14. FELHÍVÁS. Miubtu at ország több pontján kuleráa tnegba-tegedesek történtek, s a jelenlegi reudkitüli allapo-tok a kolera járványaiéi U föllépései elősegítik, stük séges éa kUáuatoa, hogy a nagyközönség Is meglegyen mindent and a járvány lellépéaénok meggátlá-sára stolgál. Felhívom ennélfogva miudatokal, kikuek valamely kőtvestélyes fertizó bajról, vagy pedig minden háuyáasal és baameuéasel járó megbetegedésről vagy ily tltnelek közt Im ién, elhalálétisról tudomásuk vau, ott at IB76. évi XIV. t. c, BO. J-a értőimében a v. rendőrkapitányságiul! annál is inkább jeleulsék be. mert különben a hivatkoioll térvény 7. i a ét leimében kötegéstségOgyi kihágást követnek el éa 900 koronáig terjedő pénzbüntetéssel, eunek behajthatatlansága esetén eltérással tognak büulvttelni. Nagykanizsán, 1914 évi aaeptember hó .\'6 l)r. SAHJÁN OYULA s. k. polgármester — Istentisztelet At izr. templomban a pénteken,i ipleuliszlelet f hó -J-álól kezdve (utáld), intézkedésig d u. S urakor ,og ketdődui. OKTÓBER I /. A l. A i K Ö 7, L • N Y - Érdekes esküvtí. iirdekes esküvő vüll a országot behálózzák, hogy az eltartható főzelékeket | lllUlt héten Szenleseu. Kegul* Antal a hadsereg egy olcsó pénzen összevásárolják azt télire elraktározzák tiatal hadnagya, a ki sebesülten ■ került az ottani s akkor azlán uzsora áron elsd|ák s ,g) « fáborn kórházba, megismerkedett az önkéntes be.egápolóuői elmultáig bőrüket in megmentve, tőlüuk gazdag z^ák-«olgálatot teljesiiő Korgó Valéria Unárnővd. M.-g«z^ret- máunyal Urjeimk vissza a mi véreink által az ellen ték egymást és miutáu a király elengedte a házassági óva ségiől megtisztított hámjukba legyünk idejekorán dekot ia, vasárnap megesküdtek. A hadnagy, a ki j résen, ue engedjük orrunk elől ell.arácsoln. télire leljeáen felgyógyult, egynapos házasság mán már valónkat h pióeáknak ; nehogy a hadbavonultak itt-vissza is inent a galíciai harctérre., I hon maradt vérei a léi folyamán velünk együtt a — A kávéházi bátor vitézek. Szinte ne-\' ue,n «-;rtlemeH, legnagyobb nélkülözéseknek le-vetséges nézni\'azt a gyávaságot s kishitűsége!, mely , Wtílu,\'í 1,1 zsebmelszók mauőverei miatt közönségünknek óppeu azon részénél nyilvánul meg, % melynek legtöbb veszíteni való|a vau t> a mely eh- — A háború humora Az öregasszony nn< hez képest a legkönnyebben tud magán mindenkor « piacon : segíteni is. Valóban az omber uem tudja, nevessen , — Levelet irt u fiam. Ma kaptuk meg. Bgye-j rogy boszankodjék. 8 vájjon ai ilyen ijedős, fázós oeseu a háborúból irta. frekvencia, melyre az ember libái őrzését sem biz- — És mit ir ? — kérdezik kíváncsian. halja s a mely az első puszta hirre kési pakkolni — Sok mindent ée azt is, hogy miért olyan1 s útra készen állni, — megérdemli, hogy a katona uehét megverni a muszkát testi épségét s éleiét áldozza érette? Hol itt a köz- — Ne mondja: érzésnek, a hazafiságnak, a nemzeti Öntudatnak és az — De bizouy. Mindig a/.l irja a levélben, l eiuberi Öuérzetnek csak oly minimuma is, mely elég h>>gy nekünk e»ak hat testünk van. Azt uem irjn ahhoz, hogy a nemzet testében bolyét fovlalianak meg szegény, hogy az orosznak mennyi, d« én azt •tok, akik eddig elég jól megéltek a hazából s akik- hiszem, bizonyosan vau neki harminc leMe is. tói ugyau aligha élhetne meg a haia. Micsoda szé- _ Jönnek haza a Csáktornyái tanító-gyen, micsoda bűn rí bátorságot ig} lelohasztom s képzősök. Alig kéthete. hogy a Csáktornyái tuiiió-inmdeu csekélységtől visszariadni. Vagy azt hiszik a .képző megnyílt s abban a bentlakó -ndvendekek ugy kávéházi hősök, hogy pár fillérükkel, mi vagyonuk _ tthogy elhelyezkedhettek, mint értesültünk, egy nagyságával egyáltalán nincs arányban s mit uagy, ujabb sebesült szállitmáuyl kapott Csáktornya, inely-reklamirozásuk között a Vörös keresztnek adtak már a képzó intézet csaknem összes termeit lefog-kimerítették kötelességüket? Korántsem Ami kalo- lalúk N igy a bentlakó segélyre utalt növendékek uiink azzal a bzűzmáríá* lobogóval abban a tudatban kiszorultak s miután önerejükből magukat mim kint mentek a mennek a csaták tüzebe, hogy mi itt lakók lei.tartani nem tudják a napokban vaUw.inii. mindnyájan helyt állunk és épp oly készséggel ad- hazajönnek, raig az intézet \'iámét ki fo* ürülni s juk vérünket a haláért, ha kell, mint ők! 8 ha fe- abban helyüket elfoglalhatják. jónkét, bátorságunkat, önérzetünket elveszhettük _ Háboruö kép Ha/.a jöttek a aebeM.li ugyau mi marad harcoló katonáinkul? 8 ha mind- ljM,ek Vt.,ok y>gy utó|1(lk ; lllíXlj„l0|gáki Kiekjob-annyian az anyagiság posványába süllyedve ily gyá- |jár„ ttérl«-tlenOl. Közillök egyikei körülveti a köz vák lennének, bizony-bizony elveszitenők a hazat s érdeklédé^ Kérdésre kérdés 8 a világlátott haicŰ kedelyes felvidéki diaU-ktiisban csodakat beszel derek gazdaja hósiessegéról. Közben megemlíti azt is, hogy ók meg már t. i. a tisztilegeuyek a csata alatt a francia pap aláliásávhl erősitette meg. Ordricst egyenlővé lettek a föld szinévol. ^t • Budapest, szepí 30. A Bud. Tud. jelenti: Szerbiai oflenzivánk sikeresen halad előre. A szerbeknek az a kísérlete, hogy ezt a Száván való ujabb betöréssel megzavarják teljes liaskóval járt, mert a Szavflu átjött alárendelt minőségű csekélyebb s$áiuu szerb csapatot a közelben levő határvédő csapataink azonnal kivertek az országból. Miniszterelnökség sajtóosztálya Irodalom. - A „Magyar Lányok\' szépirodalmi képes hetilap, fiaiul leányok számára Szerkeszti Tut-sek Anna. Megjelenik inindnn vasárnap Minden egyes-száma gyönyörű szép képpel és nagyon érdekes tartalommal jelenik meg. Klőlizetési áia: Kgész évié lí korona, félévre li korona, negyedévre kor. Szerkesztőség es kiadóhivatal; Budapest, VI Audrássy-ut 16. szám. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal. érték veit* mindenünket » akkoi már életünk s-n többé, hanem szégyen. Igen, nagybátor urak — öngyilkos kereekedelmista. Imiivi egy ifjú 16 éves deák gyermek dobta el magsiól at életei, golyót röpítve halántékába Hogy mi vitte reá, nein kutatjuk. Kesergő szerelem, vagy .más csalódás-e, nem sokat számit itt már, liiszeu az eífele gyermekeknek ilyesmibeu részének sem szabadna oly mértekben lenni, hogy ily atomom elhatározásra ragadtassa magát. Két társával it<asau tért haza a lazsuaki vendéglőből s mielőtt bolor teliét végbevitte, egy pohár sörre belért a szomszéd vendéglőbe, azzal nekivágott a Magyar-utcai kerteknek s leérve uyomban végzett magával s egy sikoltásul meghalt. Hthagyva kesergő szegény szüleit, kik uagy áldozatok s nélkülözések árán nevelték. Notes könyve elsft lapjára eU irta: Kgyetleu utoNó kiváiiságóm, hogy uc boncoljanak fel — Megvert amazon. Vannak egyesek akik családi ügyeiket az otthon négy lala között uem tudják elvégezni, kiviszik a uagy közönség piacára, i Egy ilyen uri n ad rád b a bujtatott gavallér is vasárnap | köy,e|kezö jrt|euU6f telh, a cézárnak: Ordriosben esti) egy kis ceete-patét rendezett a korzón. Nejét, IMi|láuy liappn| Frankiireusok megtámadtak\' ki valószínű egy kis rossz fát tett a tűzre alaposai. egT kórhíkal mikor B 35, hon véd zászlai j Ordrios helyben hagyta. Ha az alap ok a valóságnak valóban j e,,\'e|| bQ||lelft expedícióra indult, minden fegyverig felelt, a goibe uton járó amazont mi eKl^tialAu | Il4.m|ieu tuleiőben levő elleuséges csapatokra bukkan! \'"•m sajnáljuk, kinek nevét csupa kiméletból ezúttal I ÍH |1)0,c hrt|0„ ó(. hurmiiic sebesült veszteséggel volt •IhaU^ntjuk, csupán csak azt kifogásoljuk, hogy a kl;űyl„|e„ Tj8N^(érni A következő napon egy bajor i közeli erdőszéleu vonultak meg a lovakkal. Az«>:vik hallgató röglóu meg is kérdezi : — Hát oszlau mit csinálták ott kendtek ? — - Mi meg fitunk — válaszol derűs mosolygással a felvidéki liarcfl. — Az „URANUS" színházban vasárnap lenyes ünnepi előadás lartaiik melyen isméi első rendű képek kerülnek bemu.másra a világhírű (iau-mont ceg leKiijabb és legtibZtálib remekeiből összeállítva. — A nagyérdemű közömig szíves pártfogását kéri .\\t igazgatóság. — Bővebbet a f.lragaszak ! Legújabb hirek a háborúról. Berlin, szept. 3i». A NVolf ügynökség jelenti, uagy fóhadiszallásoii Schenuing a hadsereg főtörzs-vosa és a tábori egészségügyi szolgálat főnöke Gyermekeimnek uem adok élesztővel készitetlAéstlákat, férjem, ki gyermekorvos, határozottan ellensége az ilyeneknek. Minthogy azonban a kicsinyeknek a .téízla| kell, lepényt, tortákat w felfty\'lal l)r. Oetker-fele sütőporral késziiek nekik. Vacsorára gyermekeim tejből és tojáftltól puddingot kapnak, mit a kitűnő Dr. Oelker-(éle puddiug\' porokkal késziiek el. vagy pedig cré inét I)r. üetker-lele diboua crémporral, Változatosság kedvéért kicsinyeimnek időközönként Dr Oetker-féle vörös darát adok mi egy kilüiiőeu Irissitő uióétej. Mindezen ételek izletevek táplálók és last not lea.it toltuk dacára olcsók. I leckét éppeu a korzón adta neki férje, ki aiX otthou eietleg alaposabban elvégezhette volna H|a, pnskn-poros a levegői ulá-zzászlóalj vonult ki, amely sehol sem akadi ellenségre többé és a h-dységet üresen találta. A. helyszínén busz borzalmasan inegcsoukitott németet — Útban a mi zsebmetszőink? Mint a , talállak, akik az előző napi tUközetben sebesültek nleg, a i budaposti lapokból értesültünk, Galíciából Imvándo- németeknek füleit és orrái levágták, néhánynak szája roll gazdag kereskedők, — kik a haza védelmére a. és orra fülészporral volt betömve és ily módon tul-bőrüket léitek feláldozni, — Ogyuökeikkel a/, egész1 ladUk .meg A felvett téuyálladék valódiságát két 1 ZALAI KÖZLÖNY OKTÓHRB 1 A francia ipari termékek ellen, ^mrnmzma Kí a minden kritikán aluli magatartás, melyet n franuiák kedves orosz szövetsége? •Ok kedTéérl1* víritrJnn magyarok, osztrákok és Iiímnuik irártyában tanúsítottak. immár mind a három nemzetben megloi-emtette visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapestét) minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia — A különféle francia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fóvárualmn neveiket, a franoia pezsgő. a franoia olaj, a francia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig .lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot\' azonban szinte mindnyájan elfelejtettek toylrott alá venni s ei — a franoia j cogná\'c. t\'ognae városának nevét nem lehet hamarosan kitörölni a finomabb paprarnor-gókat kedvelő euiberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a teohnika vívmányai kövei kéziében tn» Ynáf- Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben késifilik, mint akár a legelső franoia gyá-ralAan. Az „Adriatioa" Oognae Medicinái néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógvoélokra is. Az „Aíriartok" borpárlata minden jobb esemege-árd és\'Italmérő Üzletben kapható. Az „Ad-riatieau fiumei gy\'őgykonyakjh szonfelül. hogy jobb a franoia gyártmányoknál, létemében olcsóbb is. Talán eddig nz is volt s legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt u franciánál Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar cognacoi fognak fogyasztani NYILTTÉR *) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyóf{yintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. t\'íf \' — KtÜMitö én edíő hizlaló-kúrák ngénz évn át 0-yermekek 7 óveu felül kirtf«t nélkül felvétetnek. ♦j E rovat alatt kö*lött«kért nem vállal felelón-xégHt a toerketutírág. Pózzél ésszel Ki a mo ^ ilern asszony elve A ^i-Hg bevált titkos receptek" idejüket multák Ma a főcél a változott gazdasági viszonyok-uak ni-gfelelő jó 4s Ízletes konyhát vezetni, ezért jó gazdaasszonyok dr. Oetker-félft sütőport használnak, mivel idól, munkát éa pénzt takarithatnak. meg ezenfelül biztosítékot nyújt bármiféle sütemény sikeres el-kémité*ére. A világos (ej a legszebb és legtalálóbb syin-boluma >1011 kiváló konyha-szernek. Bten fej mintegy figyelmeztet arra, hogy „Köz* zAI ésszel". III. Berber ayófiy-kátrá«tf8zappana O. N«1l * Comp-lól. Kitéli ónotok »>»■<<j«k é* KurApa illaiu Ab tn » |»*JoVh rrrdmrnynyrl l.»>/itélj*k iHÜm*nmk\' bÓrtalUtéa ««<4*t kaldnOien krínlki|» h»;ek ri hiuUirk. <aUmlHi >»)• *t ••■tállknrpa rllfB Tartalmai W MésaUk lákélrányl t. I*n»e«r»en kBlonb«.«|k a kri< *kc.|rlrt»lm , töf«r.lul4 "gftb llrnrmtt ifTÍrl.nA... "klói. Mak.r. Mttbajuknlkl aa- kAtrárnyos Wénaxappana. Miknek é. nyírmrkcknek aayhcbb baUau k átr Hiriar gllcarln tafttr*nyaiapi»«n«. T«»*bh* hál/én/ nílklil a h|»»» Barfl«r-I4to Börsi«-s \' ; , a.p.ai*a, •UM*cr é» .ál MrMM> lu. Duibli nlaallaaaal otyéll 79 BlUr. X»: n« hatáfu bOfbelrfa^ai-kníl. f*J. >» ráló IimjiiOi rai|A »»fl. t l}< *S Krr>»n k Ifr jr letlr n IW|M t .|i|»nr.» O Hill » *a >i*-u» mrg - - , |ól a mollrll* v l«»0 réatf. alí- ----iráiL Mim.. «r.tí W|ío l»ki !< »\'•• Iia«»lk«-r. a.l é* Wien tvil. «« M UM-lk éri pérlal flIkakUIIIIÁMa .i»ay. éf««. Kapbal* mtnitan rUrbao. >lx.«4rtábaa kiaV aaMbaá. Manybitn: <• ll.-ll * t\'oiop. Wlf0. I.. Il.-.lrr ■ •orfrrilraat.\' II l>. Ilu>lai>ri[r\'i r.ftK.bau t, kii >l>i\\ÜK, Tattk J6i.»f «vó«,./.rláí4l1." Klr«t/-MlC* IS.. MolMír i\'| UoM\'nél Thatlma- rr •> ArlIinM. KnrbmflXfr Ktlme. Ul64ajná|. R4.lmno«ll> TeM\\*rrkn«l. HtrtMl NáuJor Unánál .yrri».l» Náttdorníi n. lálnyl \' frliert-át.*!. VíK karul t. Klrtlovbcn ml*<lni *) «KT»«narbaii. Jobb <lr» ._Kérliban Ill«l*i< ílUMb»n « SZEMESNEK kell tim lenni, ha Hűl alnirjuk 8*áPny»lni vh\'» HenytársHinkat. A/. élelniéHHé^ nem ÁLL . gyebból, inintliogy ne késsünk egy |>illuiia lig sem. hanem soron kivfll vegyük igénybe A ■ Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott liniározotlan eredmenyt ér és a magyar hirdetó VILÁG hirdeteseii itt megtalálja A hirdetó rüvid iidó alait meggyőződik az eredmónyról. -annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a ..Zalai Közlöny" rohamos fejlóilesét, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ I ezen lapban niegji lnnó minden liiHetóanelc 1 kellft has/.na van. .S/.empflnek áll a vilátf. vaknak az ALAMIZSNA! Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „DÍTOMÁN1 - cigarettapapírt vagy hüvelyt \\ VIII. BUDAPEST. - RAKÓCZT-UT 43 SZÁM- ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN lonrnod«rn«bb t>«rand»ríiial. hideg éa m«l«g viz minden szobában. — F4nyaa hall. EladrandQ 4ti«rrnek káváház, aaUnklnl i Lakosztályok, fürdflsiobá.al 150 szoba, ft koronától kazdAdfllag. Nyomatott a laptnlajdonotj Ifj. Wajriita Józaef könyvnyomdájában Nagykanizsán. Nagykanizsa 1914. október 5 53-ik évfolyam. 77 szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY Miijalinlk hétfőn íi csütörtökön. tlűfUatial lr«h: Kgtii tv.o 10 koron*, Ultvx 6 korona. S«gy«d«Vf• 2 koron* 60 flll. Egye. »iin. ara 10 flll. Sclelös s/.ci kcs/.tő: Bauekovich János Kömény László Szerkesztósag n kiadóhivatal Diik-Mr 1 Talafon: 182. HlrdaUaak dljaiabia aaarlnl. Káralem hazánk gazdag embereihez és milliomosaihoz. Hós seregünk hetek óta küzd, majd szumben áll a számban oly nagy túlerőben levő ellenséggel. Az idó már most is hideg, de pár bét múlva itt lesz orosz mindenkori legerősebb, legbiztosabb szövetsége: a fehér tél, mely már Galíciában is sokkal hamarább beáll, mint nálunk. Meghalva látjuk a feldolgozott pamut és szövethalmazokat, melyek jótékony ujjak közi katonáink szániára meleg alsóruhává valtozlak Láttuk, amint készüli, mennyi szeretet, mennyi gondoskodás állította Hó, halmozta fel es halalelien gondolunk arra az áldozatkészségre, melyben osztoztak a falusi kúriák és az apró hónapos szobák lakói, a középosztály asszonya és a kisiparos leánya egy aram. S mégis ez az áldozat nem eleg, még ha a legnagyobb is. amit részesei hozhatnak. A kötött holmira mar most leg- főbb szükség van a hideg, ószi éjszakákon, mikor katonáink a puszta földön feküsznek, vánkosként a barna röggel fejük alatt. Ha megjön az igazi tél, mind.-/ — a hósapka kivételével — s/inte semmissé válik a hideggel szemben. Ha itt az orosz hómezőkön keló, (lei incsztő szél, mely husz fokos hidegben kergeti, üzi az éles, metsző, ezer és ezer tűként szúró hópelyhet. mely ellepi, befödi jeges öleléssel szoriija mellét, arcát a kint állónak, elállja tagjeit, elfojtja lélegzetét, akkor a különben oly jó. sok, meleg kötött holmi a vékony katonakopönyeg mellett nem védheti meg többé katonainkat a hidegtől — a meglagyastól. Az orosznak nemcsak mert megszokta, a legerősebb szövetségese a tél, — de mert fel van rá készülve. Minden orosz katonának van báránybőrrel bélelt bundája, bárány bői-sapkája es báránybőrrel bélelt csizmája. — Hogy katonáinkat ezekkel ellássuk, ahhoz nem elég a közadakozás fillére, ahhoz nagyobb aldozat kell Itt azoknak kell tenni, kiknek a vagyonuknál fogva kiváltságos helyzetük van Nekünk, kiket a sors nem látott el földi javakkal, hiába minden igyekezetünk, minden törekvésünk, egyetlenünkbe, a lelkünk melegébe, az imádságunk hevébe, a szivünk szeretetebe hiába burkolnánk be őket. nem óvná meg a fázás okozta szenvedéstől. Azért is forró kérésünkkel, hó eaede-zéssel hazánk milliomosaihoz fordulunk : segítsenek. vegyenek teli ruhát katonáinknak! llosszu, térdén alul erő bundái, báránybőrrel bélelt bevonható sapkái es botos csizmái, vagy báránybőrrel bélelt csizmái. A hadvezetőség is gondoskodik teli ruhától a hadseregnek, de a jól értesültek Hőre jelzik, hogy az nem lesz elégséges. Becs es a cseh milliomos gyárosok bizonyára gondoskodnak a Landwehr ezredekről, gondoskodjanak hazánk milliomosai honvédségünkről, amely eddig is csodát művelt hósiessegben. harci készségben és Önfeláldozásban. Áldozzanak értük a sorstól kegyellek, kiknek vagyonuk megadja rá a lohetósegct. tekintet nélkül. Képviseld és raklár U.i\'varorsút részér." Fiti^r és Fia. Rit.lap.-sl VI. Ha\\ós utca 41. Október 6. U| október hatódikát köszöntünk 8 iua uj vértanukat terem a toldUuk Szegény magyar föld !.. liazdag televéuy ez lm uj dicnó neveket sorakoztat A régi hős tizenhárom uevéhez. Neiu a bitófa virágzott ki uáluuk, Otupáu uemzethiatóriát csinálunk. Jövendőukel loktetjUk uj alapra, A vágyva-vágjotl uemzetazabadságnak Miuden kövét inártirsirokra rakva Mert arra. hogy szentélyed\' Mavassák Imádott nemzetineg váltó szabadhág : Mindenkor a legjobbak vére kellett 1 Gyomot és konkolyt arai az a gazda, Ki barázdába tiszta magot nem vei. Hogy most lelkünk sötét halotti gyászát Nem visszQk az aradi sírhalomra Ütött nebünk ím gyógyulóra válik, Arad! Ne meujUnk már a liolgolhádig ! Kgy l\'uuiheout épitüuk mull n jelennek 8 egy ült siratjuk a múlt vértauuit Azokkal, kik pár hét óta pihennek .. . Nagy Lajoa Furcsa szerelem. Irta : BKKKK LÁSZLÓ H. Mindenesetre gratulálok, hisz rilka szerencsédet ezen a téreu mindenki ismeri. De mit c-iiuáluál akkor, ha ez egyszer véletlenül nekem nyujlauá szerelmét az esti tündér V — Nem is tudtam, hogy te is foglalkozol ilyesmivel? Nem mondanál el egyel-kftlőt eddigi kalandjaidból ? Szárnyal, röpül szent vértanúink leik.-. Cuillagiiiilliók között, fid a menybe Kii Istenem! Vau-e még sok hely ottan v Ks mintha hallanám szavát az Urnák : „Kiekm-k meg must In-lyet *zoritoltam !u Uram ! Zárd el már azt a magyar mennyet. Mártir-vórbe ne 1\'uljuli ez a nemzeti Ug.V érzi uéptluk, hogy a szabadsága Tuloulul meg vau régóla fizetve — Ennyire másnak senkinek se drága. 8 hogy out|a még tovább a vértanukat A homlokán babérral koszorús had! Királygyilkosok s Kszak helótái Térnek reánk, hogy vau kiket a mennynek Uj mártírok k.-ppeu magába zárni. . Kii nem tudom, végzel-iutézkedes-e A mull s jelen testvér-ölelkezne ? De mintha a jövendőnk képe volna í ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER 6 liogy tőkéjükhöz nyulnilnak, hisznn országunk legfőbb tőkéjéről van szó, hadseregünk egészségéről, testi épségéről, életéről, s Által* jövó létünkről. országunk jövőjéről. Hozzájuk fordulunk mindannyiukhoz együttvéve és egyenkint, azokhoz, kik már többet tettek, mint amennyit várni lehetett tőlük és azokhoz, akik még keveset tettek, hogv adjanak most, nyissák meg szivüket és erszényüket s óvják hós magyar katonáinkat. véreinket, fiainkat a hideg ellen, őket, kik mindenütt elől jártak, hol halait és dicsőséget osztottuk, a „vörös ördögök"-nek. kiknek vakmerősége az orosz szentében rémes fogalommá alakult és a szürke bakáknak. kiknek szuronyrohamáról beszélhet Kras-uik, Tomasov s a csaták egész sora. Kik csak az „Elóré"-t ismerik a hazáért való harcban s ha a bölcsebb megfontolás megállási parancsol, erőszakkal kell visszatéri leni az ellenségtől, kiknek szemében fiatal életük semmi, ha a hazáért kell azt odadobni s kik a történelem lapjaira való hőstettekről oly egyszeiúeu beszélnek, mint egy természetes kötelességről, melyet véletlenül épp nekik kellett teljesítettük. Ezeket a névtelen hősöket mentsék meg a tél rémétől hogv ne lörléhbessen velük az. ami a mull báboru görög harcosaival, kiknek teli ruha liiián tagjaik formálisan lelagytak a ha csizmájukat lehúzták, a lábuk vele jött le. a várián álló katona ujjai pedig ott marad lak a fegyverén. Nemesszivü. hazafias millomosaink. segítsenek rajtuk, segítsenek sürgősen, hegy november bundában találja honvédeinket, hí szeri van még Magyarországon elég bárány bór s ha nem volna, most még van idó hogy addig Romániából vagy Románián át a szükséges mennyiséget beszerezzék, de tegyék most, sietve, most kell róluk gondoskodni, mielőtt még késő. Egyenként fordulunk orszátiunk milliomosaihoz esdeklő kéréssel, első sorban magyar hercegünkhöz, ki mindig elóljár az áldozatkészségben és a nemes tettek - egész sora beszél áldásos tevénységéról 8 kit egy egy édes bus emlék késztet segiteui mindig, segíteni mindenkor, ha nemzetünk, népünk hozzá fordul. Tőle remélünk első sorban megértést, felkarolást, segítséget, ó, ki a sebesüllek ezreiről gondoskodik, ki fogja nyitni szivét azok számára, kik fiatal életükkel allnak őrt hazánk határán. Fordulunk a hitbizouiáiiyok tulajdonosa.hoz, kik az ország szivében a legszebb földekkel bírnak, kiknek három megye határában r^ng, iin bolyog aranykalászos búzatáblájuk. Fordulunk a főpapokhoz, bármennyit áldoztak eddig. áldozzanak a hagyományokhoz híven erejükön felül is. Fordulunk a tőzsde millioiilálioz. kiknek egy szavára milliók keletkeztek és milliók váltak semmivé és fordulnak főleg azokhoz a gyárosokhoz, kiket a habom alalt kötött üzletek tettek gazdaggá Segítsenek, segítsenek gyorsan, mert hiszen csak ha gyorsan teszik, segiienek igazán Ne rettenjenek vissz* a nagy áldozattól, tömörüljenek és cselekedjenek I Gondolják el, hogy bármennyit- adnak feleslegükből, vagy akár tőkéjükből, ezek a a hós fiuk még mindig^többel adnak, mert odaadják mindenüket, fiatal életüket, minden nap, minden órában, s ninos az az áldozat, mely elérné szenvedésük, nélkülözésük erejük szinte emberfeletti megfeszítésének napilap mellett megnjuló áldozatát. Hazafias milliomosok, mentsétek meg honvédeinket a hidegtől! Az ország kAzónségéhiz1 Meghatottan szemléljük rí égért or.sirig tár sadalmának csodálatraméltó munkálkodását a badse-gités terén. Ahol a vimamai adottak ily egyértelműiig és áldozatkészen állan*k seregeink mögé, ott n végsó nagy diadal bem maradhat el. Beudithetetleuül bizuuk annak elkövetkeztében. Bizonysággal várjuk Hogy azonban nagyobb remiben menjenek a dolgok és minden idejére meglegyeu, tartsunk reud-szert Naponta az ország minden részéből sok ezernyi csomag érkezik hotzáuk. Lelkes emberek százezrei dolgozuak és küldik kedves adomáuyaikat részletükben is hozzánk, bizonyára attól a szeretettel teljes ttándéktól vezéreltetve, hogy az mennél elóbb érkezzen a táborba. Az Isteu áldja meg ókét értei De így a cél nehezebben érhető el. Megnehe-illtetik, inert Mi nagy személyzettel fáradunk a beerkezd holmi elhozatalán, kicsomagolásán, fajtáu-kéuti csoportosításán, újracsomagolásán stb., mégis ineg kell akftdnuuk, ha reudazert nem teremtQuk. Krre kiválóan alkalmasuk az olyau oiszágos szervezetek, mint pl az 1898: XXIII. t.-c. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet, "mely kérésünk folytán készséggel ajánlkozott mások által gyűjtött holmi kezelésére is. — Nekem még soha sem voltak kala-idjaim, nem is lesznek. Utálom a;, emberiségnek ily\'alac-ouy lókra sulyedt alakja I. akik ezeket foglalkozás szerü-leg fizik. De az egyszer livértdesen mégis megteszem. Hogy miért, azt magam s<-m tudom. . . — Kiég, hogy én tudom, — inondtu Élrdóss! elszántan — csupán a?.t akarod, hogy elhalásszad előlem a dicsőséget, megakarsz leckéztetni I . . Jól, Próbáld meg, majd megláijuk melyikünk leié hajlik az istennő keze ? — Ne beszeli már annyit, feküdi le inkább a pamlagra és aludjál, tizenkettőkor együtt megyünk ebédelni mo&t már nem érdemes hazameuned. Krdóss hanyagul dóit végig a pamlagon, valami bordalt fütyörészett, azután csakhamar elaludt. Barálffy sokáig forgolódott az ágyban; szemeit kerülte az alom, bár erőszakkal hunyta le azokat, szinte szorította szempilláit, de hasztalan erőlködött nem tudott elaludni. — Ha ez az asszo\' y az enyém lehetne, ha szeretne\' oak fél auuvira is, mint. éu szeretem ót, akkor talán érne még valamit ez a sivár élet, akkor tahin éu is boldog lehetuék — susogta. Csak most érezte, mily őrülten led szerelmen altba az ismeretlen szépségbe s lelkét lassan öló méregkent kínozta az a gondolat, hogy ó is ennek az öuzó, ka landvágyó Krdőssnek a törékeny játékszerévé válik. Máékor nem törődött vele, ellenkező lelki tulajdon ságaik dacára olyan jól megellették egymást, de most . . . mOft nem engedheti, hogy ez a fiu egyszt*-rü«u elvágja uiját felcsillanó boldogságától. Itt tenni kell meg pedig uyorsan ! . Hirtelen merész gondolat villant ál agyán Imi fog neki, megírja őszinte rajongó szerelmét, feltárja előtte egész lelki világát megirja, hogy nála nélkül nem tud élni, sióval megír mindent, . . mindent. De kiuek írjon, hisz azt sein tudta, ki az az é|6zakai tünemény? Mindegy, neki írnia kell! ... És csodá latos, még a délelőtt lolyamáu pontos értesQléseket szerzett, megtudta. hogy a görög templom közelében lakik 8 elküldte szívszorongva a sokat mondó levelet Masuap megkapta a választ. — Nem voll ep-peuséggel valami kecsegtető, de lemondó sem. De hisz az asszouyok miud íny tesznek, sohasem árulják el mindjárt a bensőjükben táplált érzelmeket hanem a legáradozóbb levélre is csak semleges válar.zl adnak Haráifty tudta ezt jól. azért egy második, majd harmadik levelet irt, melyekben még inkább igyekezett ki fejeié;-re jututni forro vágyódását, igaz, soha el nem inaló örök szerelmét. . . . Az eredmény nem is maradt el, mert a következő válaszból világosan megérthette, hogy érzelmei vív/hangra talállak. Barálffy sterelett volna tánczolni örömében, hogy mindkét célját elérte: megtalálta azt a nőt. akit szivének egész hevével tudóit s akart szeretni, akiért odaadta volua az egész világol s akit egy öuzó, kalandokra vágyó s minden nemesebb érzést nélkülöző hivatásos szoknyavadász elől sikerüli megmentenie. —» Kjcy este Barálffy a kávéházban ült ismét sio- 1 koll asztalinál. Csakhamar Krdóss is megjött, — nagy hangon üdvözölte Barálffyt s legújabb élményeit i kezdte mesélni. De az éjszakai tündér uem szerepelt a kalaudok között. — Hát mi van az isteuoövel barátom, akivel úgy szeretnéd az élet öceáuját körülhajózni!?--szólt Baratffy oynikusau. — Még aemnii, de holnap ó is a hálómba kerül I — 0 uatn; arról éu uiár gondoskodtam. — Tel? Hál mégis az éu pályáiura léptél, a mindig korrekt jelleiubős ? 11 . . — Igeu, az egyszer éu Is. De nem kalandvágyból, hanem mert szeretem, imádom azt a uőt 11 — Ali! hát még ebben a korban is akadnak férfiak, akik komolyan szeretui tudnak!? tizeket a szavakat azonban már távozó felben mondta, mert uem tudott többé auuak az embernek a szemébe uézui, akinek kudarcát köszöuhetle. Az ismert káveháti alakok otthouiasságával foglalt helyet a kassza tündére melleit s vidám csevegésbe kezdett vele. Btdóssuek iniudegy volt, csak uő legyen. . . Barálffy egy darabig nyugodtau ült tovább helyén, szokott egykedvQségével fújta a füstkarikákat, vizsgálgatta a csillátok kopott aranyozását, de végre is kitört belőle a visszafojtott jókedv. Ajkai széjjel húzódtak, kétfelől az arc szegletén gödrök jelentkeztek: az egyszer igazán, szivéből kacagott. . . • (Víg..) OKTÓBER 5 Z A I. A | KÖZLÖNY A siller érdekében kérünk mindenkit, magáno-aokat, egyesületeket alkalmi oáoporlokal. adiAk .u ihol van, termésleletei! saját nevük alatt és )Bgy-iákkal • gyűjtött holmit a helyben lúifl. lenti ioté. tat köiolékába tartozó szövetkezetnek, mely azt az általunk rendolkeiésór.! bocsájUtidó fuvarlevelek segítségével hullánk el fogja küldeni. Nevezett intézet nagy áldoielkéezséggel vállalta ul, hogy g,l)lé liolmit ugy kezelje, hogy az aztán általunk minden további uólkül a caapatok után legyen küldheti. Al iduinánjuk itj ia hozzánk foguak kerülni De > mi dolgunk lényegesen könnyebbeden. Kérjük az Ugy érdekében fogjunk ősaie, cselekedjünk igy. Végül etuton is értesítjük közíuségniikei, hogy a tábori poala a liatlbavonultak számára csomagokat továbbit, de kDunjeu értheti okokból a megérkezésért felelősséget nem vállal. — Ha tehát ki-ki azt akarja, hogy hozzátartozójának okvetlenül tussolt meleg holmi, adjunk mentül többel és küldjük a jelzett tuótlou hozunk Hazafias üdvözlettel a Hadsegélyzó hivatal vezelóje Klrchner ca. áa kir. altábornagy. HÍREK. Mi lesz a liszt árakkal? A gabona Arak féktelen felszökkeuése, mely a liszt árak emelkedését is magával holta, szinte keid miudnyájuukat kétségbe ejteni s második reitegeit elUuségünknek kell immár tekintenünk Kz a szertelen áremelkedés annál íeltünóbbi minthogy nálunk közepes, Ausztiíáhau pedig jó ter-inán voli. A buza ár«k horríbilÍM emelkedését tehát i tényleges viszonyok nem indokolják, mert Magyar országon nagy buza készletek vannak beraktározva. melyek speculaliv célokra tartaiuak vissza. Ha ezek a készletek piacra kerülnének, ugy a kereslet kielégíttetnék és a buza aránytalan megdrágulásának eleje vétetnék- Ausztriában a kormány császári rendelet alap-jáu leltárt vett fel a gazdáknál és kereskedőknél be-laktároiott gaboua-kész leiekből és igy gátul vetett a speculaliv felhalmozásnak — Ugylálszik a magyar agrárius körök meg tudták akadályozni, hogy ualuuk i« haüonló intézkedések tétessenek, mit a inugzsarult közönség e nehéz időkl-eu bizonyára uem nézhet |ó szemmel. A magyar közvélemény, az agráriusok kivételével, aggodalommal látja a búzaárak óriási emelkedését a szívesen veuné, ha a kormány olyan intézkedéseket léptetne életbe, melyek a gabona olcsóbbá tételére iráuyuluáuak. A gazdasági hadi készenlétnek egyik első s legfontosabb feltételű az élelmwierárak rendkívüli emelkedésének megakadályozása. 8 meg vagyuuk győződte, hogy kormányunk nem fogja Összetett kézzel uézni a buza- és más gabouaneinüek árának folytonos "nielkedéaét s nem fogja tűrni, hogy a háború* kou-juukiura, mely csaknem az összes kereseti ágakat kii-ilsbe sodorta, éppen csak a termelők részére váljék Hochkonjukturává. a nagyközönség pedig a lelketlen zsákmányolásunk még inkább ki legyen -szolgáltatva. Króa a reményünk, hogy kormáuyuuk is az osztrák felfogást követve, a gabonaárakat uem fogja «"gedui a fék te fenségig felhajszolui s a gabonavániok kifüggesztésével azok árát leszorítva, nemcsak a bár-toló kalouaaágol, de az itthou maradt kdzönségel i« olcsóbb kenyérhez fogja juttatui. --- — Október 6. Immár 65. évfordulója, hogy a brescsiai hiéna a magyar nemzet golgotájává avatta fel Aradot Boruljunk le a nemzeti hósök emléke elölt, szálljon fel hó imánk a mindeuek Urához, ki eddig megőrizte nemzetünket, kérve öt, hogy órizze meg s kiséije áldó szeretettel továbbra is sok csapással sújtott nemzetünket, segítse győzelemre fegyvereinket, adjon békél s boldogságot — Megnyílott a gymnázium. Megkondult a kis harangocska hívogató sza\\a, diákok, tanárok ismét bevonultak a békés munka lalai közé s míg kint a háború ádáz harca folyik, bent n tudományok caar-uokábau a szerelel igéit hirdetve vezetik h fugékouy ifjú lelkeket a tudás mezején — Amily szeretettel üdvözöljük a IAradhailau kedves tanári karig, époly szeretettel « meleg szimpátiává! .szólunk az iíju nemzedékhez, hogy a hosszú pihenő után, kettőzött szorgalommal és kilartát-sal fogjon a nehéz munkához, hogy a szülőknek, kikel a jelen háborús viszonyok amúgy ia elkedvetlenítettek, bennük örömüket lelték s ue legyeuek miattuk aggodalmaknak kitéve, hanem bonnök örömüket, büszkeségüket leljék s e hazának hasznos polgárai lehessenek mindannyian. Kedves üukl Tegyetek félre most már minden gondot figyelmetek c-ak oda irányuljon szerető tanáraitok fkaira, hogy tudáslokkal nekik is örömet szerezzetek. Kel a munkára tehát kell Ón szorgalommal! Isteu áldása legyen Veletek, tanáraitokon s minden munkáitokon. — Höalelkü nő. Szakról és délről a leg-dicsőségesebb lettekről kapunk híreket. Az országban senkinek simseu iiyugialausávra oka. Mégis ellen-örizhetetlen fonásból eredő rémhírek egyesekei, különösen a halárszéfen. annyira megrémíteni. hony biztos lakóhelyüket is elhagtják és megfutnak otthonukból Ilyen elitélésre méltó kishitüséggel szemben jól esik látnunk azt az igazáu hősies viselkedést, a melyei Kuszios Uézáné, loroutálvasárhelyi gyermekmenhely! teleplelügyelőuó tanúsított. Ez a derék nő. a ki néhány száz korona lizetéaért becsülettel szolgálja a gyermekvédelem nemes ügyét, követésre méltó példát adott A szerb betörés hírére Toromál-vásárhelyeti ugvszólván mindenki elvesztette a fejét é» csak menekülésre gondolt. Kusztos (Jézáué azonban a helyén maiadt, ueui hagyta olt kis védeuceit és buzdító szavaival az elhagyott gyermekek nevelő szülőit is olt tartóztatta. Sándor János belflgyminisz-ler ino-l Kuszlosnenak kötelessége, hű „teljesítésűért és bálorságaérl elismeréséi feiezte ki és részére háromszáz korona jutalmat adott. • — A kolera. A belügyminiszterhez érkezeti jeleutések szerint pénteken a zólyómmegyei Besztercebányán, a beregmegyei tíátyuu a szabolcsmogyei Kisvárdáu, a borsod megyei Me*\'* keresltein, a mo-souiuegyei Kisbodakon, a liuneséu megyei Felsókocs-kócon, a zempleumegyei Varannón, a lipiómegyei Némeilipcséu, a béké-megyei Szeghalmon, továbbá Somborban, Zsolnáu és Debrecenben 1—1, Újvidéken és Kas hu 2—\'2 és Budapesten u Szent Gellért-korházban ifi koleraesetet állapitoltak meg. — Magyar mágnás nőstette. A déli harctéren történt, hogy egyik ezredünk zászlóvivőjét lelőtték és a zászló a földre esett. A nagy küzdelem hevében nem vették észre, hogy a zászló a földön maradt és tovább folyt a csata. A terepviszonyok ós a túlerő következtében a mi katonáink megvátiózlatiák pozíciójukat és más irányba vonultak, folytalva a hai-cot Lóuyay Károly gróf, a 8 huszárezred egyik tisztj< velte észre azj ezredzászló eltűnését és pedig akkor, a mikor a szerbek a zászlót, mint zsákmányt magukkal akatták vinni. Lónyay gróf mintegy három négyszáz gyalogost gyűjtött maga köré és szu-ronyrohainot vezényelt a zászlót vivő szerbek ellen és hosszas küzdelem után sikerült neki a szerbeket szétszóratni ós a zászlót visszaszerezni, s rfágy örömet ós lelkesedést keltett ai olt küzdő katonáink so- rában. A küzdelem alatt Lónyay Károly gróf is meg-sétüll, a kinek egy srapuelszilánk a térdébe fúródott. A sznrouyrohammal sikerült a szerbeket elfoglalt pozíciójukból kiverni. — Csillámok A képviselőház elölt közszemére kitelt orosz ágyukat miudeuuap óriási tömegl nézegeti Ennek a közönségnek a körében hallottunk egy nagyon jó .szóváltást. Egy asszony, a kinek a nyelve és az eaze, ugy látszik, helyén van, egy ur-iiak a lábára lépett, a ki erre ráförmedt : — Nem tud vigyázni? Egyáltalán mit ácsorog -nak itt? Való az maguknak, asszonyoknak orosz ágyul bámulni ? Az asszony szembefordul vele s messzehalló, éles hangon igy replikáz • — Az még csak megjárja, hogy mi itlen nézzük az orosz ágyukat, de az már szégyen és gyalázat, hogy maga is csak itt nézi. Harsogó derültség és élénk helyeslés támadt az asszony kitűnő feleletére, a lefőzött ur pedig válla közé húzta a fejét éB eltűnt. • Az se volt rosaz, a mii egy urikiaaa*touy egy aszfaltbetyárnak mondott, a ki a korzón szemtelenül a szeme közé nézett: — Talán iukátib Oaliciába menne uraságod é« a kozáko kai kacérkodnék. ♦ A keleti palyaudvar kapujában állott egy jóképű, szomorú tekintetű, magyar parasztasszony Állott soká\'g. benki sem törődölt vele. Seuki sein kérdezie tőle, mi járatban vau, mit keres, hova ké-szül Olt állt az asszony n nézte a sűrgést-forgást s főképp a sebesült katonákat vizsgálgatta Kgyswrre csak megemberelté magát s egy felkötött karú katonához fordult: — Ugyan kérem, vitéz, uram, uem látta az éu fiamat? — Oelse a eeboaiiltakért Az a ueiues buzgalom, melyei Kreulzei Dezső oltani derék plébános ki felleli, valóban bámulatos eredméuyre vezeteti, amennyiben több mint lOOu korona é» nagymennyiségű ruhanemű gyűlt be a sebesültek s itthon maradottak segélyezésére. Maga á kis lielseszi-gel derék Unitója Dudás Sándor mintegy 340 koronát s számos váukoat stb. ruhaneműt gyűjtött össze, versenyezve a derek] plubáuossal. Valóban k vetésre való nemes példát statuálván mindeneknek. Jótckonycélu magyar állami sorsjáték. 0 Ca. és királyi Felségének legtelsó elhataiozása alapján a bpesti in. királyi loltojövedéki igazgatóság miu-deu másfel évben jólékouycelu állami surs|áiékot rendez, melynek tiszta jövedelmet közhasznú és jóté-kouy célokra (ordítják — Az utolsó 10 állam-sorsjáték jövedelméből csaknem \'200 különböző közhasznú és jótékínycélu inléziuéuy reszesült 10— áü ezer K, sőt az utóbbi sorsjáték kuál már tiO ezer koroua segély beu. Ilyenek voltaa : a különböző kötés gyermek-kór házak, árva- és szeretelházak, siket-uéiuák én vakok intézetei, népkonyhák, fahérkereazl egyletek, mentők egyesülete, tótékony uőegyletek. különféle segelyzö egyletek, szanatóriumok, poiikliní-kai és más hasonló jótékouycélu egyletek és köz-hasznn intézetek, melyeknek sokszor e jutalékok adták meg az első létalapot. A budapesti in. kir. loitó-lövedéki igazgatóság jelenleg a XXXI ik állami sorsjátékot rendezi 47500 K készpénz nyereménnyel A főnyeremény 300.000 K és még 14884 nyeremény vau 30.000, 80 000, 10.000, 6000, 1000. 600 stb. nyereményekkel Az összes nyereményeket készpéuz-ben fizetik ki. A sorsjegy roppant olcsósAga és a sok kedvező nyerési esély folytán a köz javára működő emberbaráti intézmények érdekében felhívjuk t. olvasóinkat a jelon|eg rendezés alatt álló XXXI-ik jóté-konycélu állami sorsjáték támogatására. A húzás visazavonhailauul f é. december hó 9-én a lettójöve-déki igazgatóság (Budapest, IX Vámpalota tartja meg. Az emiitett igazgatóság kiváuatra bárkinek díjtalanul és poriómenteseu küldi ezeu sorsjáték részletes játéktervéi ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBjíB 5. A francia ipari termékek ellen. A?, a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franuiák kedven orosz szövetségesük kedvéért a védtelen magyarok, osztrákok éa németek irányában tanúsítottak. immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia — A különféle francia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fóvárosban neveiket, a franoia, jiezsgó. a francia olaj, a franoia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tarlotta a lelkeket. Kgy dolgot azonban s/.inte mindnyájan elfelejtetlek boykott alá venni s ez — a franoia ciignae. Cognae. városának nevét nem lehet hamarosan kitörölni a finomabb papramor-gókai kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból paroli italt a technika vívmányai kövei kéziében ina már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készilik. mint akár a legelső franoia gyárakban. Az „Adrialica" Cognae Médicinal néven forgalomba hozott tíszla borpárlata különösen ajánlható gyógyoélokra is. Az „Adrialica- borpárlala minden jobb csemegeáru es italméró (Izletbm kapható. A/ .,Ad-riiilica" fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, leie-mi\'sen olcsóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtöri a varázs és a magvarok csak magyar cognaooi fognak fogyasztani NYILTTÉR *) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek szAmíira> Abbáziában. Erősítő ÓB edző hialaló-kurák egész éven át. Gyermekek 7 éven felül kiséret nélkül felvétetnek. *! K rovai iilftll közl"ll"l(éil m-m vállal l.-l.-lóh-nég«*l a K?.»*rkesítÓ8»ít.\' rózzél «^S8Zh| Ki a rao ■ dern asszony elv« A „rég máit titkos receptek" idejűket multák Ma a főcél a változott gazdasági viszonjok-íjuk megfeleld jó 08 ízletes konyhát ezetni, ezért |ó gazdaasszonyok dr. Oelkwr-íéle sütőport használnak, uiivt-l idAt, nfTi^ikát ős p n/.t takaríthatnak. im-g HzeníelOl biztosítékot nyújt liárinifólo xlllfinény sikeres kt\'.sziti\'^érp. A világos fej a lflgszfl)b ós legtalálóbb syiu-lioluinu -zen kiváló konyha-szernek. Kzon í«j rnint.-gy Figyelni.-zM arra, hogy „Főzzél ésHzel" Hl i«ns *>» k inn<»i br»nii £ Ber&er Syójfcy-kátrínyszappana O. Moll A tomp-tói. Kiváló orro»ok a)ilnlJAk tt KurApn Ic0ti.lih tlUm I), m a legjobb rrrdmfnynyrl liaa.nAljAk mindent^ börUiUtói ®ll«n kglönowi. krónikái bajok MUUH-fc. taUm.nl h*,; *> aaakíllknr|M flIfB. TnfUln.a. « ««A.»lnk UkAIrtnyl .. Unyfgrtcn kuldnböalk • k»r. »kc.lM« li.ltru cltl-nJuM egyíb llrncmO gyArtiniln) nkWI. Makara bOrLajukn.11 i.a K) on halAa.il B«rg«r hátrányok kéniiuppam. Miknek Oa gyarmnkfknak »«yhíbb halAau k Mr Aay«i.«|»p aa Barger gllcsrin kAtrányssappana. TtvAbbA kílrAoj nMkOl a Mm B«r|*r>MI« Borix-iuppan aaltanái, n.paíl*, amplO, wlla.a»r *« ■\'«• bórbaMi al , Un. Darabja ulaallAaaal •arttll T SlUr. valamint kimlrt bajnívrarlö mr. I •*•■« 1 V> koraiul. Kérjen klfrj.i.llrn B«rgar ■ ■■ piionl (• Mcill a Craip.161 fa níne nu g |.....""" le.ioi Wicu IMu. ukl.vrl Hwiik.li arl fa arnn«*r«in, Wien laiJ éa ai l(M tk évi p.it .l vllagklállltáioD arany Ina. Kapható mtndaa ivogytnibao, drogériában *• aiak tdalkaa Nagyban: (1. IMI A torai.. Wleu, I . Ilcilrr •lorffratiaatr 11—11. HuiU|«-itrn nagyban klr-lnvírh TOrOk Jiitel gvAgy». >Ui4ba>i KlrAIy-utra 17 . Molnár fa Moaeruíl. ThaJlma\'ít n BrlUnél, Koobmrlafr Ptig>*» ulMaln«l. RadauoWU Taal> tfkntl, fllrxrl SAndor t> lAraAntl. NYruda NAndoraAI.Prlalnjl Kdg.xiuél, VAri kOrol «. Kit «ln< b«n minden gídfyMrrlArtiAM Jobb dr< , g«rUban *> HlaU.artwUlb*.! % SZEMESNEK ki-ll ina ItMiui. Iia Mii iiknijuk s/árny nini ver KonviiirMiiinkHi. A/, ólélmcsség immh ÁLL • gvi\'M.ol. luiiillia^y iu< k.-ssiítik t*gv fillaim tig st\'in Ii.huim ><moii kívül vi\'gvük igiMivbi* KZalni Közlöny44 liiniettai rovatát, inert ott lintnroy.oltttn ere«luión.vt ór oh a ningyar hirdető VILÁG liiri|et6Ken in iiicgtuliljti A hirdető rövid iiló almi ino^gyó/ódik n/. crmliniín.vr/>l unnak liniározottan VAKNAK knll lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" roliatnos fejlódásól, «\'//. pedig világosan jellemei. hogy Al eiton lapban uiegjelűiió minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált - ciprettapaiiirt vagy híive\'yt \\ ALAMIZSNA! mm «nil /íwŐSvN ofot OTTOMAN- PALACESZALLODA BÚD APKST VIII.. RÁKt ICZI-UT 4/ SZÁM- ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN lBnmod.rn.bb bírendoi....!, hid.u 4. meUg vl* mlnd.n ..obáb.n, — F4ny.« hmll. - L.ko.ilAlyok, fűrdö.iobá.»l. 160 »íob«. S koroaiiol k.idfiddl.*. El.dr.ndO 4ti.rm.k é. k.v.hAr, Bil.nk.nl mag., ailnvon.lu h.ngv.r**ny.---- Nyumatott a laptulaidonuu lfj. Wajdits József könyvnyoindAjábaii N&gykauizsáu. "Nagykanizsa 1914. október 8 53 ik évfolyam 78 szám Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Mi||ilinlk hition ii csütörtökön. Vll. , . • elolog síéi kesilo : tl»l»,H,l Ir.k: Km.. .... 10 i..,,, „ .„,,,„.. „,;„„,,„„,„,, ,,„ „„ : Szirkaiztiüg st kiadóhivatal Dsik-ltr I I A német hadsereg egészségügyi felszerelése. A nrimet hadsereg szürke egyenruhája a háborúban kitűnően bevált, amit a franciák is elismernek. A szürke egyenruha sok olyan veszteségektől óvta meg szövetségesünk hadseregét, ami az előző háborúkban, amikor még valósággal oifrálkodtak a pa-pagályszinŰ csapatok, nagy veszteségeket idézeti elő, s mely könnyűszerrel kikerülhető leli volna. A uómct csapatokat ütközet közben nem is igen látja az ellenség. a kémlelő ellenséges léghajók pedig alig tudják kinyomozni. A világoB egyenruha hűvösebb, kehesebb. a gallér praktikus szabása igen szellős, mig a franciák sötét ruhája és piros pantallója a legjobb célpont. Az egyenruhát kiegészitő szürke nyakvédó kitűnő védelem a nap forró sugarai ellen Azonkívül sebe sülés esetén a kötelek megerősítésére is igen alkalmas. A német csapatok lábbelije igen megfelelő. Hogy ez katonai és egészségi szempontból mennyire fontos, felesleges külön is hangoztatni. A franciák ezzel szemben olcsó, selejtes cipőben, vagy lakkcsizmákbau masíroznak. A régebbi háborúkban a katonaság olykor éllen-szomjan ment ütközetbe Mont a osapatok tábori konyhákat visznek magukkal, s a konyhákban olykor niasiroaás közben is fő az üdiló és tápláló eledel. A rossz és fertőző viz veszélyét azzal hárítják el, hogy minden osupaltestnck szűrővel ellátoll vizforraló apparátusa van. A katonaorvosok között sok a képzett bakteriológus; erre már békés időben gondoltak a németek. A japán-orosz háború tanulságain okulva orvos-pat-rouillok járnak az előrenyomuló osapatok előtt bakteriológiai vizsgálatok eszközlése és a szállások, valamint a kutak higiénikus szempontból való tüzetes megvizsgálása céljából. Nyilvánvaló, hogy ezzel az intézkedéssel a kolera és a tífuszjárvány veszélyét is .megelőzik. A hadseregellátása békés időben Az aradi simái. IrtH• NAGY GYÓZÓ. Majnalha-adás v.in Kózsa*ziuü hajnal Bearanyozza az ébredő vidéket. 8 magasba szálló kis pacsirta dallal Mond gyönyört) imát az ég Istenének. Tündéri me ékről suhognak a lombok. Nagy idők titkáról a kicsiny fűszálak bt, üol minden parány most oly derű-. boldog. Kgykor itt végezték ki a tizeuhármat Természet, te miért gunyolódol vélünk ? Mért sérted bujában szomorú hazámat? Ragyogó napsugár nem kell akkor nékünk. Mikor lenyűgözi lelkünket a bánat. Hol a sötét felhők, melyek akkor úsztak. A haragos égből villámokat szórva? Vigasztalás kell a szenvedő koldusnak „Nincs másra szüksége: részvétre, jó szóra. De tán nem is akar gúnyolódás lenni, Hogy gyermekeidet mosolyogva kelted ; Meggyőzni akarsz, hogy nincsen ott gyász semmi, Ahol hőseire emlékszik «ny nemzet Tán azt mulattad, hogy itt e közös sirual A mosolygó nappal a madárdallal együtt Tizenhárom Ingünk koszorúzott sírjál Ne gyászoljuk, hanem büszkén ünnepeljük. Igen. azt mulatod ! 8 mi megértünk léged, Letöröliük szemünk hulló könnye-árját: 8 nmig kegyelettel uézzük ez emléket: Lelkünk a mull idők ösvényeit járják. Szemflukb.\' öröm gyúl, büszkeség lelkűnké\', Hálaadó hymnusl zengenek az ajkak 8 a mosolygó lájial együtt lelkesülve Üuiiepellük e szent napját a magyarnak! A nagybácsi felolvas ... ina: 8AAM088Y. Kispesten, egy nemrégen épült háznak meglehetősen tágas szobájában vagyunk, természetesen va-1 gái nap este, amikor a család szatócsboltjábau szüne-\' tel a munka. Az «pa az ágv végénél, az anya az ágy szélén nyugszik, a nagymama az aldakuál a varrógépnél pepecsel, ellenben a nagybácsi, (ugy 33 — 34 éves körüli fővárosi zsentri) a grammofon 1 tövében háromlábú széken üldögél (az egyik lábát a is mintaszerű, háborúban pedig éppenséggel bőséges. A konzervek kitűnőek, s különösen hasznosak a préselt Icacsomagolások megfelelő oukorinennyiséggel. Az automobil századában a csapatok gyors ellátása nem ütközik különösebb nehézségbe. Ilyenképpen testileg in pompásan ápolt, higiénikusán öltözött és jól táplált hadsereg vonul a harctérre. Minden kalona külön kőtószercsomagot visz magával, amiből a legügyetlenebb és a legavatatlanabb kéz is biztos kötést készíthet. A harcvonal mögött elegendő kötöző állomás van, melynek felszerelése minden tokintetben megfelel a legmodernebb higiénia követelményeinek. A modern gyalogsági- lövegek, amelyek fémburkolata van, ha nem találnak életfontos ságu testrészeket, csupán a be- és kihato-lásnúl nyitnak Ivukszorü rést. mely kellő kölés mellett gyorsan záródik s geuynélküli seblázmentes gyógyulásra vezet A modern hadisebkezelés célja ily ideális gyógyítás elérése, éa az úgynevezett gyerekek, elhordták) es felolvas az összegyűli családnak a háborúról Nayybársi: Nincs döntés a nyugati harc . . Anya: (a nagybácsihoz) Te Miklós, nem olvas tad. hogy a németek meg most sem vélték be Párisi? Hát ez valami szörnyű dohig . . Nagybácsi: Csak ne türelmetlenkedj Giii, majd azután beszelünk róla. (Folytalja az olvasást.) A Pesti IIiilap saját tudósít (az orrára száll egy légy a azl igyekszik lehessegelni róla, de a rokoucátlan állal isinél oda száll, majd a lejére, kezére slb., mig > végre haragosan kifakad : tereiubúráját eunek a pimasz állatnak . . végre tovább folytatja: Sq\'át tudósítójától. Hogy micsoda kétségbeesett, elkeseredett küzdelem folyik a nyugati harctéren, mi seiu bi . . Apa: (iákiálit az udvaron szaladgáló uebulóra, a Kaicsiia): Neiu leszed I" rögtön azt a sörös üvegei. ebadta kölykei Lefordulsz a lábadról- eltöröd az üveget, aztán éu hívjak orvost a házamba ? HA ? Anya, nagybácsi, nagymama: Addig ueiu nyugszik, inig elő uem veszem a korbácsot; csak jöjjön be, majd elverem raiUt a pori; miudig olyaut tesz, ainit uem kóue. . . Tudod Miklós, múltkor is raajd-nemhogy agyonverte magát. . Nagybácsi: Most már egyszer meujüuk tovább inert beesteledik és migs»in ludunk semmit. (Nigy Miért használjunk kizárólag „Osram" lámpát? Azért, mivel raeu lámpa mindama követelményeknek megfelel, mely egy modem drót-lámpa iránt támaszthatók. E liinpa eltörhetetlen, rendkívül takarékosan a mindig egyeit-lotes világosság mellett ugvogó fehér fénnyel ég. . l\'dIÓM 0<M>n;iró!tiinpjk kj/ilhilók: ViU.mos iMvckttl. í:q-tlöknél it mÍHjm tMk.mabeli utltlbin. — Mufwmígi kifvistli hunJtM rAMn.il: Ph/ir h t", BuJqml. VU Hajós-Ica 41. «. a l A I, A I lóníKT OKTÓIiKR a M&slisol-kezelésbeti meg is találta a kotló éb egyszerű módszert, mely már az orosz-japán háborúban nagy szolgálatokat tett. később békeidőben is bevált és ma az egész német hadseregben alkalmazlatik. Röviden arról volt szó, hogy egy baktériummentes gutni-arabiouuiszerü gyantaragasztószert minden halogatás nélkül ráecsotelünk a seb környékére s azáltal minden baktériumot a bórre rögzítünk, a sebbe való behatolástól pedig visszatartunk. Erre a lónyilást köruyezó ragasztóanyagra osak egy készen tartott baktériummentes kötést kell alkalmazni, amely biztosttja a kifogástalan és rógtónös sebgyó-gyulást. Már a mübliiauseni csatánál ezen módszer szerint kötöztek a legnagyobb hőségben és badeni orvosok, akiknek alkalmuk volt igy a kötözött katonákat látni, el voltak ragadtatva e sebkötések kitűnő voltától és gyógysikereitól. Ma már mindenkinek tudnia kellette nálunk, hogy az annyira rettegett amputáció már osak kivételesen es a legsürgősebb okokból engedhető meg. A nagyközönségnek njnosen tudomása róla, hogy a hadvezetőség elegendő vonatot tart készen, mely operáoiós-fülkekkel, konyhákkal, fedures hordágygyal van ellátva. — Ezeken a vonatokon szállítják a sebesülteket szülőföldükre A sebesültszállító vonatokon megfelelő számú orvos és ápolószemélyzet vatt. A megállóhelyek is gondosait meg vaunak valogaiva. hogy bizonyos időközökben nagyobb állomásra érkezzék a sebesüit-transzporl. ahol kötészetekkel és operációs műszerekkel ellátott orvosok várakoznak a páciensekre Sebesültszállításra igen alkalmasok a hajózható viziulak s ezért a hadseregnek kórházhajói vannak, melyek ugyancsak megállnak a kötöző-állomásokon. Minden csapatteslnek — a századnak is — sebesültszállító kocsiját vannak, teljes leiszereléssel: hurdágyakkal, kötözószerekkel, műszerekkel és gyógyszertárral. A osapatokkal kílön Röntgen-kocsik vonulnak a háborúba, ugy hogy az orvosok közvetlenül a tűzvonal mögött meg is röntgen zhetik pácienseiket. Széltében beszélték, hogy a német hadseregnek operációs-termekkel és orvosi szobákkal ellátott automobiljai vannak ugy. hogy az orvosuk éjszaka kipihenhetik magukat s reggel friss etóvel láthatnak munkához. Ez azonban ttent felel meg a valóságnak. Az orvosi szolgálatot különösen a császár kiváltságára nagy gonddal készítették elő háború esetére, ugy hogy a német hadsereg egészségügyi felszerelése igazán mintaszerű. Hogy a városok, sőt falvak kórházszolgálata háborúban. ugy mint békében is. nagyszerűen funkcionál, arról kár szót vesztegetni Az egészségügyi szolgálat nemesek a szárazföldi hadseregnél, a haditengerészeim- is kitűnő. A hadihajókon ütközet előtt valamennyi matróz gőzben dezlnfiolált friss lebérneniüt kap, hogy a lősebek fertőzését lehetőleg megakadályozzák. Az egé-sz hadsereg egészségügye éléu egy magasriittgu katonaorvos áll, aki a főhadiszálláson tartózkodik A hadtestek egészségügyi vezetősége szoros érintkezésben van a vezérkarral, ugy hogy a katonai és egészségügyi intézkedések szoros kaposolatban történnek egymással. A katouaorvosok munkájában számos oivitorvos. kjztük sok jeles i specialista osztozik. Háború esetén a katonai szolgálatot teljesítő civilorvosoknak is telje sen önálló hatáskörűk van. HÍREK. Orosz rabságban. Egy huezár kalandja. i A minap »gy sebesült huszár uiazott kei esztul Budapesten, a kit foglyul ejtetlek az oroszok, de a kiuek sikerült elszabadulnia. A derék katona a következőket mesélte el fogsága történőiéből: — Kgy este putridba küldtek beuuüokel. Kilo-i\'vagoliuuk a mieink közül. Kgy kis víz partján nyargaltunk a füzesek alatt. Nem láttunk élő hdket Ke j só éjszaka átgázoltunk a vizén. Olyan sötét volt, bo>jy uom láttunk tíz lépétit sem. A vízen tul vagy egy óra járásnyira ránk jöttek a kozákok. Tizszeiannyian . lehettek, mint mi. Alig láttuk őket a uagy uötéUég-jbeu, csak a puskájuk vége árulta el, lioty hol vaunak; tüzeltek ránk, mi meg láttuk a lövés láugjái Kgy ültetésbe huzódtunk előlük és onnau tüzeltünk rájuk. A mikor megvirradt, láttuk, hogy kö rülvettek minket Tartottuk magunkat, de a munkák végre elfogtak bennünket. Kél órát gyalogoltuuk. A balkezeinból csurgott u vér h vállainbao is lövés volt. Kgy uagy gyárfonna házba tereltek minket, a házon rajta volt a vörökerosztes zászló. Kórház volt. A nagy bely tele volt muszka kutonával Olt hevertek egy-máH melleit a zsuppszalmán. Leheltek vagy ketszu zan. Orvosforma emberek hasogatták le róluk a ruhát ós elkötötték a sebüket. A mikor bennünket oda-teieltek a kórházba, az orvosok miudjárt ott hagyták a maguk katonád és minket veitek sorra. Bekötötték a sebünket, fölírták a nevünket. A mikor megvoltak, vein, egy utigyszakálu orosz pálinkái hozott, a másik meg kenyerei. A pálinka keserű volt, a kenyér meg kemény De csuk megettük, mert nem volt más A/, oroszok is olyat kaplak. Most már bizonyos voltam benne hogy uem lesz seiumi bnjunk. Azuap kétszer is merfuézelt az orvos és kétszer is kaptunk páliukát. de mindig olyankor, a mikor az orvosok is látták Piszkos volt n pohár, de a rab katona nem válogatos, hat csak lenyúltak valahogy. Másnap lovább vittek bennünket. Aki járni tudott. gyulog meut, a többit szekérre tették. Most nrrfujáx, tüszögés és köhögés közölt k»zdédik meg a további olvasás ) mi sem bizonyítja kézzelfoghatóbban. . . . Gizi (leány, bejön jajgatva): Mama kérem. . . . a . . . Jol . . . ánka . . ka elvet . . . te . . a ceruzámat . . . brQhühü. . Jolán (másik, pár hóuappal idősebb leány) : Ig.-n elvetlem, mert ó meg az enyémet vitte el. Mondtam neki, hogy adja vissza, de nem adtn Jusztra isz el vettem tőle. . . Mama: Maid adok éu nektek . várjatok. . Nagybácsi: Hát ez nz a ceruza, amit éu adtam nektek ? Hallatlan I Ma adom nekik és lessék, már csak a vége van meg . . Lessetek, mikor kaptok még lóiéin valamit .....(Kzzél nagy sirás-rivás közöli eldugja a zsebébe a megcsonkított ceruzát és ráripakodváu a gyerekekre: Mars. li hüle kölykek I folytatja a felolvasást) kézzelfoghatóbban, (nyomaté* kosán) minthogy a harc még ma sem. . . Nagymama (kicsit nagyot hallván, nem érti jól az olvasást): Bevették Párisi ? Nagyszerű I Most e|-ousztulnak majd az oroszok is Nagybácsi, apa (dörmögve): Hiszen nem inoudta mama senki, hogy Párist bevetlek (Nagybácsi) : Ja), az az örökös zaj . . . közbeszólás. . . Hát érdemes olvasni ? . . (Feleletet sem várván, toljes nyugalommal böugészi a sorokat, miközben ritka szép baja közölt babrál a kezével, meghu/.ogatván egy-egy árva hzálacskái)« minthogy a harc még ma sem ért meg a döntésre. Nagyon könnyű megérteni Handlé (az u<ivaron kiabál): ócskavasat. ócska-üvegeket, elrongyolt cipőket, levedlett kabátokat, régiségeket, elvásott nadrágokat, lukas lazekokat, összedűlt bútorokat stb. . . stb. . veszek . Hándlé I 11 hándlel 11 Anya (a dühös nagybácsihoz): Várj csak egy kicsit, Miklós. Üzletet csinálunk. Van egy rongy zsi-rosbödöuöm, eladom. (Szalad kifelé, ulközben fellökve székeket, üvegeket, majd nekirohan a kis Uizikének, aki iszonyú sikogatásba kezd. Háudléhoz): Hándlé l várjon! (A cselédhez): Tteszka I . . . Trestka! . . Borzasztó! (Még jobban kiabálva) Treszka11 hol a pokolban vaui?! Siessen, szaladjon a hándlé után és hívja vissza! Kua-ou ! Nagybácsi (aki már majdnem minden szál halát kihúzogatta elkeseredésébe^ fellöki maga alól a széket amely nekilódulván egy kis állvány.iak a díszül szolgáló csecsebecsék közölt alapos pusztítást okoz. Kz még jobban növeli azt a zajt, mit a gyerekek, az anya és a hándlé teremleltek. Hát ez rettenetes, ez förtelmes . . . Afar a háudlék U zavarják az emb rt . . vasárnap . pfuj !! Persze, nincs munkaszünet. . . . Köl-alá jár, de nem sokáig, mert Karcsi, a vásott fickó, csintalanul belekapaszkodik a lábába és semmiért sem akarja elengedni. Hasonlókép a kis Jolánkti is. aki könyörteleuül ordítva rázza a nagybácsi kezét) Karcsi. Jolánka: Add vissza a ceruzát . . . adj helyette mást. . . (Karcsi, megcsípvén alaposait a laliálr Ha nem adsz. megharagszom Apa (földhöz vágja n pipáját): Lesz már egyszer csend? I! (Most meg ó hívja a cselédei) Treszka! . . Treszka? II . Hol van a Treszka?! Sosincs ott, ahol kéne! Treszka! hozd a korbácsot. Anja (bekiált az ajtón): Nincs itt. elment a hándlé után. . . . Apa : Hát nem hallga\'tok mindjárt? !I (A gye I re^ek végre a nagybácsi parkoló keze miatt elcsendesednek ) Nagymama (befogja a fülét, mintha hallana) ; az ember belesükelül ebbe nagy lármába. . (Kimegy.) Nagybácsi (a gyerekekhez): Takarodjatok ki, inert kidoblak benneteket! Karcsi! (nyakonvágjál nesze! majd adok éu neked a z»iros kezeddel vacakolni a kabátomou I . . (Karcsi titkon a kezével orrt akar mutatni a ungy báoiuak, az azonbau észreveszi és jól elveri az ordítozó Karcsikál, majd kilódilja az ajtón ) Apa (kiszalad az udvarra, hol Karcsika velőtrázó sikogatásba tör, hagy még jobban boszautsa a uagy bácsit) l Kihallgatsz rögtön >1 (meprázza a kis tökfllkót.) Vagy vigyelek a rendőrökhöz?! He?! Há? ! (Karcsi szörnyű megijed, egyrészt az apa kezétől ) másrészt a rendőröktől ós elcsitul) Utálatos kölykek ! (a nagybácsihoz) Hál mond. Miklós, nem viszik sirba ezek az embert ?! Nagybácsi (a dühtől fludokolva): Az is bizonyos, hogy éu többé uem fogok ill felolvasást tartaui! Vérbonforgó szemekkel tépi szét az újságol és elmenekül a konytrífBa — valamit enni. - - OKTÓBERb \'/. A I, A I K 0 l I, f> N Y 5 sértetlenül ván.suukhs körünkbe forgslom csak korlátolt unékbon, ar állomásokon kifüggeszlelt hirdetményekli felsorolt vonalokkal, Kai h7. erzostíil tartalik fenn. melyeknek melrendje ai 1914. évi a Maros-Vásárhelyen május hó l-lól érvényen metrepdhirdetményekböl eiiiitl lapliól veimit 41, | veholó ki - Ah „ URANUS" diliházban szombaton vasárnap különleges bCHimów műsor kerül be-mutatásra. A művésziesen öseállilótt gazdag műsor láttam elönör maraolni oiosz katonát. HíenibejMlek himarabli volüuk, de olyan hangosak voltak, hogy csoda. A visszatérjen, lisztek alája egyre járt íja mind hadonászott a kezé _ Az aradi bírnál vei. Néha a legénység is felelt, ,le egy»,erre. mint1 áthatolt hszafias költeményt akik beUnultál. farait roll nagyon. Utliuii sok min mi.gj.lni6 „Székely Tanügy denléle katonái, ÍOtért, gyalogosl, tréul. Még olyai mul>b., a stertó beküldi.!.\' Ha|náljuk, hogy ugy a ia. akinek borakor voll a lábán Találkoztam egy szá- Sz. Tanügy szerkesztőiének alatti elismeréséi, mint a zaddal, a melyik tiszta u| ruhábau volt a legénység mi ószinle dtoéielllnkel nem viihoti tudomásul Nagy nagyobb növésű roll, mint a többi. Kg, fiatal liszt n,6,6 barátunk, mert (. bó 1-étöl fog.s állandóan „„„csak mennyiségénél, ham rendkívül váltó..- volt a vezotöjük Nagy ur,forma ember leheteti, mer. a kelet-boszniai haláron betör, „lontenegró szerb 10sslgAll4, , is ,B|IQoilt ,„{, melyben . drám.1 11 ltel"k m\'Jd "«ÍJ "l,!(í mm csókolták . bandák ellen iuililoU harc Utvonalában áll, de re- ia vig „i,.,,, k"*^1- méljuk és óhajtjuk, hogy a harcok leza|lása után fellelek és Különös, hogy az oroszok kiiíl sok a |>ap. Ugy örömmel fogj. konstatálni iránta érteit öszinle sze- relettluket. Egy nemeelelkü Indítvány. Korsler ele. mind térdre veti magát. A homlokával majd Uilszbív soproni íüazolkereskedő s stivHrkahlliely hogy uem a földet veii. Nemcsak a legénység, ha Kváro. kamatai bellag beádíHiiyt intézett i, Urna- nem • lisztje ia ilyen A lisztek is tei;dr« esuek, az- iához........... kéri s kamara vezetőségét kezdjen tán odamennek a paphoz es megcsókolják az arcát gyűlést a megsebesültek ápolására hivatott VörBs- Meg a generális is ilyou. Niuca ia nagyobb ur »« kerosll javára. A nemeslelkli ludilványlovt oio-z pápuáit részéról azonnal 1000 koronát ajánlott fel a szent A hogy Vouulluuk az ulou, mellettünk kel oi- «, hazafias célra. A kamara a gyűjtést megindította dall táborozott egy sereg gyalogság. Rapporl lehe- és 40110 koronás adománnyal nolotla ...... a sort telt. mert a tisztek ott álltak a létség közepén. A „„1 „ határozol! intézkedéssel, hogy « heg) ülendő jarnak\'keliiek a katonák közi mint a generálisok Ooda egy uép. A mikor a pap odamegy a kilőnék legtöbb liszt kezében hajlós bot. A kalouák egyen- összeg a Vörös kereszt, mosón-, íoprou, vas- es kint álltak eléje. A tiszt inegliallgalla valamennyit zalamegyei választmányai között lesz leloszlva Veit olyan, akivel pöröli, s a ki rossz lát tett a tllzre _ a harmadik moratórium Az ui mo- ail megverte. Ugy csillogott a liotja, hogy a hátam- raloriuin, mely nov. hó végéig szól, a kereskedők ha szaladt a hideg és iparosok, nemkülönben u pénzintézetek és vállal- Kaiig hurcollak hol ide, hol sebesüllek beszélni akartak velünk, oda A muszka kozókra is bizonyos kedvetésekel tartalmaz s haté de nem érlelték ,ozottan piveirotz. mikor, inely es miuó eseb-kbon •g ezavunkat rai sem az övéket- Három napig tai- kötelesek s tartozó felek fizetni vagy uem fizetni Imi ez at állapot Knni csak lek.le kenyeret kaptunk, Általában megjegyzendő, hogy a moratórium csuk csakúgy, luiul az oroszok. Estére mindig megháltunk szókra a kötelezettségekre áll fenn, amelyek lüH valahol Harmadnap este egy pajtába tereltek minket. J aUg. I. előli jöttek létre. Minden azó\'a létrejött tar Alig feküdionk a szalmára, megszólal az ágyu. Hal- („irts és kötelezettség a magállapodás szerint tel|e. loltam odakünn szaladgálnak, fuikosusk a katonák, „nendő, azou a moralórium nein válloztat. Az uj Kgy oroaz sebesült roll a lölvigyázónk, de réaleg moralóriutn állal engedett halasztás a lejárattól szá voll. Gondollain, közel lehelnek a mieink. Magnnna mitolt kél liótisp vettem egy orusz katona sapkáját meg a köpönyegét — Pofozkodó postások. Lapunk egyik es kiszöktem a pa,lábúi. Nekiitamodtam a vaksóiét- legutóbbi számában a fe iili cini alatt egy idegen kéz- j^j jgHj^atóság (Hndaposl IX uek. Néhány lövés szállt utánam, de nem talált. Kgy hői vett liir látott napvilágot, melyet mi bár kőtárokban húztam meg magam Kél napig lapultam kedve, de a s/ereplók megnevezése nélkül leközöl- ineg; harmadnapra inár arra felé löitek a mieink tUnk. Must, hogy a dolug után alapoHau nyoinoztuuk | ^ jAl«ktervéi mellett, kitűnő ulomáuyos terméateli legu|abb>ktuiláxok váltakoznak. Jótékonyoélu magyaiállami sorsjáték, ö cs. és királyi Felségének leglsó elhatározása alapján a lipwbti in királyi ioMojövdéki igazgatóság min-deu másfél éviién jótékouye.éliál|ami sor»|átékot rendé/, melynek tiszta jovedeliu> kózhaszou és jótékony célokra tordiiják — * utolsó 10 állam-sorsjáiék jövedelméből csakueiriuu különböző köt-hasznú és jotékonyoélu iniézmév réazesOlt tO—íü ezer K. sót az utóbbi sorsjátéknál már liO eter korona Mgelybeu Ilyenek voltai a különböző kötés gyermek-kói házak árva- és leretetháxak, siket-némák éi vakok intézetei, népkayhák, fehérkereatt eg» lelek, meniók egyesülete, Uékouy nőegy lelek, külöuléle aegelyzó egyletek, szanaórininok, poliklini-kai és más hasonló jótékouycélu egyletek és közhasznú intézetek, melyeknek soksor\' e jutalékok ad-lák meg az első létalapot. A bűdnek m. kir. lottó-lövedéki igazgatóság jelenleg • XIXI ik állami sorsjátékot reudezi 47500 K keszpéni nyereménnyel A főnyeremény 200.000 K és még 14*84 nyeremény van üo UO.I, 20 (100. 10.000, 500"), 1000. 600 stb. nyereményekkel At összes nyereményekét készpénzben lizetik ki. A sorsjegy roppant olosósiga éa a sok kedvező nyerési esély folytán a köt tavára működő emberbaráti intézmények érdekében felhívjuk l. olvasóinkat a jelenjeg rendezés alatt álló XXXl-ik jóté konycélu allami sorsjáték lámoiratására. A hutás visszavonhatlanul f. e december hó 9-éti a lettójöve-Vámpalota tartja meg Az emiitett igazgatóság kívánatra bárkinek díjtalanul és porlómentesen küldi nzen sorsjáték részié- Igy szabadultam meg at orosz fogságból mliteli eset szereplői nem I akkori hirüukel ezennel, leggyózódlünk. hogy az i postánok voltak, miért helvreiifa/iiiiik. Magyar királyi államvaautak igazgatósága jelenii, mísxerini « magyar királyi államvasutak vonalain es az általuk kezeli magán va*ula-t^yvéd. Fischer Imre királyi főügyészi helyettes, kon a iclenlegi rendkívüli viszonyok lolylán f. evi l)r. Habján Gyula polgármester, I)r Bamueli Ottó\' ok|óbpr j.^,, „j „lenetrend nem lép éleibe, ha- SZCdn tanoncnak,. JÓ hzeteSSel kir. törvényszéki biro, Roíenbeig Eruó magánhiva- |iem „ f ,,vj m^U8 i,ó l en éléibelepteielt nyári a/onna| felvétetik Ifj. WajditS Jó- leiielreud egves vouatok megszüntelesével további \' . . . intézkedésig érvényben marad. Kgyelóre a személy- ZSeí könyvnyomdájában. — Lovag Sypniesaky György ezredes a Korona szállóbeli amtaltáisaságról, amely a következő bel és kültag urakból áll: l)r. Kaics Lajos Egy jó házból való fiu középosztályt végzett, betü- ki taluok, I)r. Malek László ügyvéd. I)r Darás László ügyvéd, Dr. Hajdú Uyula ügyvéd, l)r. Beutzik Mihály lauár — az alábbi sorokkal emlekezetl ineg : A leiadó neve: Sypnieszky Uyörgy ezredes, címe: Tábori posta 102. Cím: A Korona szálló Tekintetes törzsvendégek nagyrabecsült asztaltársaságának, Nagy-kauizsa 1914. szeptember hó 20-án — öz-retve tisztelt kedvet, jó Barátaim I A mennyiben eiigemel már elparentállak, van sMrencsém mély liszleleit4il és igaz szeretettel az Urakat értesíteni, hogy számos lievea éa számos áldozatokkal |art harcok dacára jó egészségnek örvendek és Őszintén kívánom, hogy az Urak is mindeu tekiutetbeu igen jól érették magu kat. At etrediinkuek mindig igen magasztos és önálló szép feladatok |Utottak osztályrészül éa már mélyen és eredméuyteljesen Oroszországba behatolva felsőbb okok miránk is kihalással voltak és most hasonló szellemmel újból neki megyünk Hadak ura legyen velünk. Mély fájdalom tölt el afölött, hogy sok igfcn derék tiszt eleseit. Legszívélyesebb hazafias üdvözlettel vagyok Sypnieszky A mit az urak hasonló stivélyességgel viszonoztak, kitejezve abboli óhajukat, b"gy a vitéz ezredes ur dicső ezredének élén minél XXXI ik magyar királyi jótékonycéiu a 1 iamsorsjáték. "JJ K/.on Há,u.S.»r.já«ik r.mélh.tó l„,u jOvedet.no kó«h.«rvu i* Jóiéin, célokra fog fordm.lni. E«.n .or.jáiéknak ofizesfti 14S8f> nyer menye van, melyeknek oi»<e» erteke 475000 koronara rug ke*«p«níben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. I főnyer«míny — - , 1000 K. , 500 , 250 . 30.000 K. kcuíp. 20.000 . . 10.000 . 5.000 . 5 000 . 2.500 . 2.500 . 20 nyer. A-200 K. --- 4.000 K. kéaap. 40 . , 150 , --- 6.000 , 100 . . 100 . ---- IO.OOO . , 200 . . 50 . ---- 10.000 . 2500 , . JO . . --- 50.000 . 1Í000 . . 10 . — - — 120.000 . 14885 nyer. öswenen --- 475.000 K. ké»*p Húzás visszavonhatatlanul 1914. évi december hó 9-én. Egy sorsjegy ára 4 koronA. Sorsiesvek a7. o»s*eg 7w««ea hekuUéie mellolt u migyar k. . totiójóvedék, K.ig.tó,ágtól Budapesten (Vámpalota) sorsjegy es o» «eh e/enkivá, kű.,h4,,sk yu|»,nennyi postn- adó-, vám- cs sóhivatalnal, at o»»í«» vaauti atlo- A magy kir. Lottójövedéki igazgatóság 7. A L A 1 KÖZLÖNY OKTrtHKR 8 A francia ipartermékek eiien. f Az h minden lilikán aluli magatartás, melyet u franciák Idves orosz szövetségesük kedvéért a védten magyarok, osztrákok és németek irátiyáln tanúsítottak. immár mind a három nenetben megteremtette a visszatorlás gondolat. Magyarországon, de főképen Budapestenminden ellen irtóháborút indítottak, arai -anoia — A különféle, francia elnevezésű lulatók hamarosan megváltoztatták a főváisban neveiket, a franoia, pezsgő, a francia laj, a franoia konzerv, de végül a hölgyei jóvoltából a franoia divat is elvesztette »zt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve .artotta a lelkeket. Kgv dolgot azonban szite mindnyájan elfelejtettek boykotl alá vnni 8 ez — a francia cognao. Cognac irosának nevét nem lehet hamarosan kitörüni a finomabb papramorgókat kedvelő enberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A bor- ^ bŐI párolt italt í teohnika vívmányai követ keztében ma má* Magyarországon és különösen Fiumébai sokkal jobb minőségben készilik, mint wár a legelső franoia gyárakban. Az „Adriatioa" Oognac Medicinái néven forgalontoa hozott tiszta borpárlata különösen ájirlható gyógy célokra is. A/. „ Adriatioau borpárlata minden jobb csemegeáru és italmérő üzletben kapható. Az „Ad-riatica" fiumei g.vógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is. Talán eddig az íh volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtöl t a pvarázs es a magyarok csak magyar wígnacot fognak fogyasztani. y , .l /fi\'rT\'h-.t FAzzél t\'K»7,»\'l Kz n nro tlern asszony «lv« A máit liikos receptek" idejüket multák Ma a ffteél a változott Kazdasági víhzoiitoknak megtoldó jó é« ízletes konyhát ezelni, ezórt |ó gazda-axszooyok dr. Oetker-féle sütőport használnak, mivel időt, munkát és p.\'-nzt takaríthatnak meg ezenfelül biztosítékot nyújt bármiféle sütemény sikeres e|-kéraittWre. A világos tej a legszebb és legtalálóbb sym-boluma .zen kiváló konyha-szern-\'k. Kzen fej mintogy figyelmeztet arra, hogy „Kőzzél ésszel". III NYILTTÉR *) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. ErSiltö é» edző hizlalé-knrák éren át. öyermekek 7 éven felfll kiséret nélkül felvétetnek. •) K rovat Kiáll kSiltltiekírl li.-.n vAllul M,.|,V hóyut t nmrlíahtllnéií. < £ Ber&er £yó&y-kátrányszaíi|iaiia Klvá O. Mell a Comp-töl. iMk »jani ■ricj\'.it<, .............. 7--I I n.-illák irtlr».ti i.l.-l.i börliUUabi. ai.an kalOnOarn krói.lkii; l-njok .«lnii.li.l I. t$ uiikállkufi>.t tllín Tartalmai tu »sá«»l«k (ukai.aari «» léBjrcgrsea MildnWub « k. i. .kr.W I. n.l.n, v\'\'"f-,rJul.i ■\'Cjréb llvnoinU Kyárlin.lnynkliü. Mnknra liórbaja\'.nál »•• Barger kAtr&nyc.e: kéasiftppana. NCknrk ét k) <viii."U.i, iirk un, cl»b haláau knlriarx^an ■ergor glicerin kátránystappana. Turábbá kátrány o.lkul n hlr,-» Berger-féle Bor«x-ax<->ppan pattanna, napailléa, linplu, uiiUk. i éa máa l>Aiba|ok el t Un. Darab|n nlaailAainl liyüll 79 fillér. ÜJ: llrricer loljt miii) l.iWrrtii i s/n|>pnita. Icfiaos hálám börlKlt »<-k»tíl. (•• J• <•» »>»kállkorp.i»al, alamllil I. .lA\'fl liiijtn.v t ia «icr. kot,Ilit *r«m. Ka,,haló uiln.Ia:. Halaiban. N\'ncvhni,\' li •lorfcralrntar II—IS. II... TerOk Jftitrf Krftc<.,, . Mo»»riiíl. ............. . ■ ulódalnál, llndanni iti I\' tárainál. Nrru.l* X .ml. kOrul I \\VU- levé »H)f. «jrel «a ali Iráal. kluti,- "tó klc«liivbíi. i. Molnár . . \'•■t r iikw r.-kiul. Slnarl Nándor I> t»l..)l Vr|Kr, ,„4|, Várt -*------------ Jobb dr. RlWlAl.,111 (■$ Illat... ..I.lcbfu, SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL i.(í)..|)l.i\'.i niiiilhujty ne líéüstlnk f^.v |iilliin> lin ....... leniem soron kivill v.\'KVitk • lc>-I■ vV>■ - .,/ftlii: Ko/.loiiv" hii\'di\'tMÍ rovatát, meri oli Imláro/oltiiii er»iliuényt ér ós u nm^vnr Iilrilet6 VILÁG lnnliMoseil ilt megtalálja A hirilelíl lovid liiló ul att meggyőződik az eredményről, annak határozottan VAKNAK kell lenni, a kr nem látja a ..Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy ezen lapban megje liudeu hirdetésnek kellő haszna van. »snek áll a világ, vaknak az Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMÁN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt! R U D A P E S T VIII KAk\'t ii YM \'T SZÁM. _ FALACESZÁLLODA; EISÖRANGU SZÁLLODA A l\'i ) cs SZÉKVÁRl >S KÖZPONTJÁBAN . A Icfcmodarnabb bar«ndoxA»sat, hideg óa meleg vU minden kxobában. — Fény«a hall. — Lekoactályok, fUrddi/obá al. Elsőrendű él ermek és kí/éhir, eslénkint magaa axtnvonalu hangverseny oba, 6 koron Hol kexddddleg. Nvoiiiiitou U lii|iiul;i|doiiuH lf|. Wajdiis .IómkC köuyvtiyomdájában Nagykainzsan Nagykanizsa. igi4. október iá 53-ik évfolyam. 79 szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY Hi||ilinlk hátion ii ciUlörlökbii. fclOflialíal árak: Ktftat évro 10 korona, (íltv.r 6 korona. Negyedévra 2 korona 60 flll. tKy«. n«... éra 10 flll. Felelős sr.ci keaztó: Báuekovich János Kőaserkeulő: Kemény Láazló Szerkesztőiig bi kiadóhivatal Deák-tér 1 Talalon: 182. — HlrdaUaak dljaiabia aaarlnl. Ne rettegjünk, ne remegjünk! jnyesen sül. hogy eloszlik az aggodulom; 11 szülte kód s a kétség felhői nem Uouiályo- í Harcok közepette vagyunk 8 a harcban |8Ítják ei a szemhatárt, alló világnak ninos nyugalma, nincs pihenője. A közönség, a nagyközönség többsége A szövétséges német, magyar és osztrák se- azonban türelmetlen s ha nem is beteges • regek diadalmas csatákat vívnak minden tünet a várakozás aggodaimakkal teli izgalma, oldalon s amig fent a német birodalomból mégis nyomasztólag hat a metropolisok éle-a pusztító kozákhadat takarították el, fent a tere. kétségbeeséstói hajtott szerbektől tisztitolták A francia nép tán e pillanatokban érzi meg a határt s Lemberg mellett a nagy leginkább a könnyelműen megindított habom leszámolás végső fejezetére készülnek az tragikumát és mert a jelen körülmények kö-orosz cár lelkesedést nem ismerő, harcba zepett sorsán nem könnyíthet senki, kénykényszeritett seregei s a mi huszárjaink, telen viaskodni végső elszántsággal jövendő bakáink, népfölkelóink, lelkes, áldozatkész. léteért. a/, igazságért, az igazság diadaláért küzdő nemzetek gyönyörű fiai. A fagyos tekintetű muszka hadierejének E fölemelő látomás, a nemzeti öntudat- javát Galíciába vetette, hogy a kettős ino nnk ily páratlan fellobbanása mellett a har- nárkián sebet ejtsen s amit még meg nem cokba szinte belevész minden gyász, minden vert a porosz, együtt van, együtt lelkesedik kétség, minden aggodalom. a kancsuka alatt s együttesen próbál utat A gyászoló tízezrek elvésznek, eltűnnek törni magának a monarkia belsejébe De a tömegben, az öröm s a lelkesedés ünneppé támadásuk megtörik seregeink órefalan. mert avat minden órát, az igazság napja oly fé-1 csak a számuk nagy, de nem hitük, nem bizodalniuk. nem lelkesedésük, mert nem tudják, hogy kiért és miért harcolnak. * A nagy munka azonban még ninos befejezve. az orosz tartalék szinte kiapadhat-lannak látszik, az atyuska összes alattvalóit szünetlenül verik a harcba seregeink ellen, jól tudva, hogy Lemberg körül nem a kettős uionarkia jövője, hanem a mindenható cár sorsa fog eldőlni De mi nem félünk, lelkesedésünk nem lohad, bizva ügyünk igazságában. tisztaságában. S inig a szárazon re.ttenthetlen bátorsággal állnak szembe hadaink a betolakodó ellenféllel, a végtelen tengereken hajóóriások kergetik egymást, lialálthozó aknák leselkednek mindenfelé a páncélosokra 8 tüneményes gyorsasággal elsikló torpedók keresik állandóan az ellenfelet, mignon az átláthallan őszi ködben váratlanul találkozó hajók megvívják a század legnagyobb vízi csatáját, melyben néhány óra alaü milliók pusztulhatnak el s Anglia" tengeri uralnia mihamar ^ ,FO H ÁSZ ^ kegyes Patronánkhoz. . . . Erős kezembe két kicsi lil\\jomot És gyöngy füzéres olvasót vevék : A lelkem szárnyát végtelenbe tárva, Egedhez szállok s leomlom eled . . . / Anyánk! szeretlek. Megtörve és remegve jövök, Mint tékozló fiu. Éhezve, fázva . . Ha feledtelek, hitetlen voltam : Legyen most nékem megbocsátva . . . / Mert szeretlek! $ Amit kérek, nem nekem kérem, S a köny, amit osztok, — nem enyém: Ami Hozzád küldött: a mások hite. Én bűnbánásom, s egy kis —- remény! . Mert szeretlek! . . . Anyánk ! Oh könyörgöm értük. Könyörgöm értünk, népedért! . . . óh ne nézd, az én bűnös lelkem! Nézd a mások hitét, s a vért, a vért . . ! Óh szeretlek! Most sirva kérlek: segits előre! Anyánk, segits és el ne hagyj! Enyhitsd a sebünk, védjed a seregünk: Áldó karod tárd a vérmezőnkre . . . ! Oh szeretlek. . 1 . . Két kis Itl\'jomom hónod hoz teszem . A lelkem kelyhét halkan bezárom . . Hogy nyujtod-e felénk áldó kezedet?: Bűnbánó hittel, remegve, várom! . . . Meri szeretlek . . . ! Rátkai R K. Egy titokzatos éjszaka. Irta: BKKKE LÁSZLÓ. Gyönyört! decemberi este volt. A frissen esett | hóazemecskék, miül valami gyéinánl-sieinek versenyt ragyoglak a csillagok megszámlálhatatlan millióival, melyek szinte nappali fénybe varázsphák az egé»z környéket. A hold magasan járt a tuzlai hegyek tö-löll\' s mindig mosolygós kerek arca az egyszer komolyan, sőt majdnem szigorúan uézelt le a szeles ezOst szőnyeggel lioritotl földre. — ahol uem is olyan réseli még ágyuk bömbölése és puskaropogástól visszhangzónak a hegyek — mintha csak azt akarta volna I mondani: „Kz a .sors minden elégedetlen nemzetnek !" Vagy tsláu az éjnzaka bekövetkező tragikus eseményeket látta elóre própliétai csalhalatlansággal. azért ; változott meg Lima istenasszony képe ? — A boszniai okkupáció után történt. A városon kivlll levi katonai raktár örszobájábau vigan kártyáztak a legények. Szívták a jó bosnyák dohányt * közben nagyokat hörpintettek a rakiából, amit még a kis helyőrség kautinjáhau csúsztattak a köpeny alá. Miért is ne? Olcsó volt, oda kinn a Vérláu pedig nagyon elkél egy kis sziverősitó, hiszen nem ugy vau már, mint volt a háborús időkben az ember kiváuva sem lát ellenséget, öst-zehuzla magái török-bosnyák egyaránt. . . Káplár uram Boros nagyot Ütött öklevei az asztali a, mikor az utolsó lapot kiadta. — „Még öt perc Miska, osztán te mégy az utal mérni a Depó körlll!" — szólt a vele szemben ülő bozoutos hajuszii közbakának, kit a sok dohányfüst — no meg a rakia már szinte elbóditaui látszott. De káplár urnm szavaira egy-kettőre kigőzftl-göti fejéből a mámor s mintha puskából lőtték volna ki, fölugrott az asztaltól s nagy hetykén odavágta : — „Jól lesz szegény Pistának ha bejön eleget taposta odakinn a havat I" — Kz alatt már leivel te köpönyegét, egy-kettőre vállára kaptn fegyverét is é-. haptákha vAgva inagát. katonásan oda szólt: — „Káplár urnák jelentem alássan készen vagyok!" — A — „Akkor hát mehetünk (elváltani a Pistái" szólt a káplár s Jkifelé indult az ajtón, nyomábau Oláh Miska. Lábuk alatt ropogolt a hó, inig a raktár jobb sáikához értek, ahol Pistáuak kellett volna várni a fel váltást. De mily nagy volt meglepetésük, midőn uem csak a kimondott helyen nem találták, hanem az egéss oldalon egyáltalában nem volt található az Őrszem — .rK|iiye ez a bolondos Pista uláu uem |ó \' számítolta ki az időt h a túlsó oldalon kóborol" — ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER IS megsemmisülhet, buborék. akár osak egy szappan- > nwíMóll cilra leendő felhaainálAsa biitosltva legyen. A hadi kiílcsOupéutliir nom kítelea valamely kölcnöukérrlem elutaaiUMuak indokait kOtölui. A kölcsön biitoaitekául tálogul leköthetik: I. lomláanak ki uem Ml oly Aruk. fóldbánya-éa ipari termékek, amelyek a magyar azent korona HÍREK. De ne remegjünk ineg, a sebesült transzportok ne üssék fejbe lelkesedésünket, bízzunk ügyünk igazságosságában, tisztaságában s a magyarok Istenében, mely eddig leroleiéu vannak rakiAiozva. is oly jól őrködött felettünk s akihez, hogy Ily dolgok »<logul való lekötésnek fejében el ne hagyjon bennünket, minden osatakez- [ ~ " é« értékesíthető- ... , . , , . , . , ,, .......| bége szerint a becsérték feleig, kivelelesen kethar- déskor óusiiitón b.vó savból fohászkodjunk j ,nad)Ug uyijjthatók kö|cjjönöK fel 8 minden diadal utján boruljunk le hálás kebellel elölte. 2. az állam által vagy állami jóváhagyásaal kibocsátott belföldi értékpapírok A hadi kölcsönpénztár üzfeti határozmányaibaii fog megállapittatni. hogy az ily értékpapírokra az árfolyamértéknek vagy a piaci árnak mily hányada erejéig lehet kölcsönt eugedélyezui. Oly értékpapírok, melyek nem szólnak bemutatóra, a hadi kölc-önpéuzlárra ruházaudok át ; 3. oly más értékek, melyeket a hadi kölcsön-péuztái igazgatósága a m. kir. péiizOgyminiszter felvagy hozzá|árulásával erre alkalmasnak magyar bankra luhiztatik ál. Kikötlelik, hogy a nyilvánít. jegybank a hadi kölcsönpénztárt kereskedői elvek Az e|»ó pontban megjelölt dolgok tekintetében szerint és saját ügyeitől elkülönítve köteles vezetni „ ^logjog int«gállapiiá>«álio» a birtokbaadás szempont-A had. kölcsönpénzlár székhelye Budapest. Üzletbe jáb6, H|eK-ii.ld. ha az elzálogosítás külső jelek, mint lye.t az ország területén ,rre alkalmas helységekben ,Ablák alkalmazásával vagy hasonló módon felismer-a szükségletnek megfelelőeu fogják felállítani. A haili |,etftTl; i, telik, kölesönpénziárak igazgatóságai a kormány képviselói-bői, a jegybank kötegeiből és a__ bankszakmához. to- Hadi kölcsönpénztárak. A kormány rendeletet bocsátott ki a hadi kölesönpénziárak felállítása tárgyában. A rendelet ha-lározmáuyai szerint a hadi kölcsöupéuztár igazgalása a pénzügyminiszter felügyelete és az utóbbi állal kirendelt közegek közreműködése mellett az Osztrák- hívására vábhá a kereskedői és ipari osztályhoz tartizók közül kiuevezeudő szakérió tanácsadókból fog állani. A magyarországi hadipénztár vezérigazgatójává a pénzügyminiszter Márffy Albin nyug. péuzügymiiiiszteri államtitkárt nevezte ki. A hadi kölcsönpénzlár ultal kiadott pénztáriegyek együttes összege a ití.l millió koronát meg uem haladhatja. Megjegyezzük, hogy ez az összeg Ausztria részére 500 millió korouábau Oly dolgok, melyek jelentékeny árváltozásnak vaunak kitéve, csak akkor fogadtatnak el zálogul, ha harmadik hitelképes személy a kölcsönvevő kötelezettségeinek teljesítéséért kezességet vállal. A hadi kölcsönpénztár állal engedélyezett kölcsönök kamatlába rendszerint l°/0-kal haladja meg azt a kamatlábat, amely melleit h kölcsön tartama alait az Osztrák-magyar bank- \\állókat leszámítol. A biztosítékul szolgáló zálog szavatol a lókéért, vau megállapítva. A hadi kölcsönpénzlárból kölcsö- " ka"",,«\'\'rl költségért a kölcsön engedélyezésével uök csak 100 K-nál uem kisebb összegbeu és rendszerint három hónapot meg nem haladó és csak kivételesen hat hónapig terjedő időre engedélyezhetők A hadi kölcsönpénzlár pénztárjegyeit minden u*-v felmerült költ/ég a kölcsön összegéből előzetesen levonható. Ma a kölcsön a lejáratkor nem fizettetik vissza, hadi kölcsönpénzlár |ogositva van magát a közpénztárnál és közhivatalnál teljes névértékben «->»I*birói eljárás nélkül kielégíteni. J fizetésül el kell fogadni, a magánforgalomban ezek- HZ a "\'"g\'Heti » hadi kölcsönpénzért a kölcsönnek a pénztárjegyeknek ellogadas.t tekintetében kö- Vl,K.voiiára elrendelt csőd esetén is. A hadi telezettség uem áll fenn A hadi kolcsönpéiiztár jogosítva vau a kérelmezett kölcsönök felhasználásának célját inéit vizsgálni a a kölcsöuöket oly módon folyósítani hogy azoknak kölcsönpénzlár nyilváno> árverés heti a zálogtárgyat. uiján megszerez- — Lengyel leányok a harctéren Az önálló lengyel legionáriusok egy ujabb zánlóalja a I minap utazott Bécsből jövet Kassán és Sátoraljaujhe-| lyen keresztül az északkeleti harctérre, a hol tudva levőén a mi csapaltesteiukhez beosztva küzdenek ók I is az oroszok elleti. Ebbe a lengyel zászlóal|ba vau | beosztva két előkelő lengyel uemes leány is, névate-[ rint Polenszka Anna dr. éa Lipkovsky Mária. Mind kelten állandó tábori szolgálatot teljesítenek Polenszka Auna dr., a kit a háború előtt néhány hétlel avattak doktorrá, orvosa a lengyel iiláuun zászlóaljnak, a lengyel katonák tábori ruháját viseli s a lovasc*apa-lot az ütközetekben is mindenütt lovon követi. Lip kovsky Mária ugyauebben a csapatban sebesüliápoló egészségügyi és ordonáuc szolgálatot teljesít. A kel urileáuyt a lengyel katonák a legnagyobb tisztelettel és rajongó szeretettel veszik körül. — Színielőadás a Vöröskereszt javára. Szépeu sikerült s nagy látogatollHágnak örvendő Hziuielőadást adlak elő polgári iskolás leánykáiuk va sáruap délután a Nádor ulcai óvoda uagytermébeu, melyen a helyi intelligencia felnőtt tagjai in nagy számban vetlek részt. Az előadás nagyon szépeu sikerült a tniulegy 130 koronát jövedelmezett a uoiue* célúak, amiért hálás köszönet illeti meg ugy a rendezőket, mint a szereplő kedves kis leánykákat, kik a jotékouyság gyakorlása melleit egy kedves délutáni is szereztek a megjelenteknek. — Sebesültek hazavonulása. Vasárnap délután, hogy llj sebesült szállítmány érkezett városunkba : a lábbadozók és üdülök hazabocsáttattak szülőhelyeikre. Valóban kedves, megragadó látvány volt, amikor a távozók vouatra üllek « őrömtől sugárzó arccal foglalták el helyeiket, égve a vágytól, hogy övéiket mielőbb viszontláthassák. — A szegedi tűzoltó diákok. A mikor a háború kitört. Szegedi ól is mind el vitték a legények elejét. Kivitték a városi tűzoltóság szép szál embereit ia. Ugy elvitték, hogy csak három embei maradi a gárdából. Somogyi 8zilveazter dr. főkapitány azonban még augusztus első napjaiban felhívásban kérle az if|u-ágot, hogy álljon a tűzoltás szolgálalába. A főkapitányt a toborzás akciójában támogatta Szele Róbert dr. laukerüleli főigazgató ia. Az iljuság valósággal lódult s kibontott lobogó alá. Két nap alatt már százhúsz olyan diák gyakorlatozott a tűzoltás mesterségében, a ki miudegyik kiváló atléta mormogta a káplár mintegy önmagát vigasztalni akarván. azzal élesen belefujt a sípjába, hogy jeli adjon ueki s így gyorsabb léptekre ösztökélje. Majd ók is megindultak arra felé, amerre az őrszemet cirkálni véllek Néhány perc múlva a raktár túlsó oldalára értek, de az őrszemei még mindig nem látták. A káplárt rossz sejtelem fogta el, meggyorsította lepleit s amoiiuyire a leesett magas hó euged\'o futva igyekeztek megkerülni a raktári. Oláh Mí»ka Önkénylelonül jobban magához szorította fegyverét s ugy iparkodott, hogy miuduntalau a káplár sarkára hágott. így szaladtak még egy darabig a raktár körül, míg egyszerre csak azou vetlek észre magukat, hogy arra a helyre jutottak, ahonnan elindultak, vagyis a raktár jobb sarkához. — „Pisla tehát nincsI\' - kiálUotta a káplár rezignáltán, de hangja remegett s ha Oláh Miskának leli volna rá gond|a, hogy a káplár arcát behatóbb; vizsgálat alá vegye, észre veholte volna, hogy Boros uram arca isszonyuau megnyúlt és hiflálsápadtá vált. — „Mindegy I" — szólt végre >gy kis této vázás Után - Miska te azéit megkezd.nl nz őrséget. Ha esetleg talán . . fe — élnél — .Micsodái? — pattant föl a legény, — én Oláh Miska féljek!? Hátha ezer ördög állana velem szemben, azt a krucifíxumos. . •-r „No-uo Miska, uh neheziel|el, én csak azt gondoutaiii, hogy ha esetleg iváunád, hát kikülde-néin Huszár Péteri is, oszt kellen őrködnötök. . — .Köszönöm káplár ur, OláL Miska nem ijed meg a maga árnyékától. Az őrséget átvettem !• — „Jól vau Mizka, derék gyerek vagy 1 Még csak azt akarom inoudani, ha valami gyanúsat vennél észre, puffantsd le minden teketória nélkül az éu felelősségemre, tudod még a háborús törvények vannak ilt életben." Miska azonban ezt már aligha hallotta, mert uagy tempóbau rótta a lépéseket a fal körül. Pontosan tudta hányat kell lépnie a két óra alatt, hát nem ak«rt kizökkenni n rendes kerékvágásból. . . Boros káplár éppen uem kellemes gondolatokkal, vontatottan indult meg az őrszoba felé. Oda benn aztán kiütötte a halálos Ver)ték. „Hová tűnhetett ez » Pista? Csak uem esett valami baja? Kz esetben hogy log az eltűnéséről beszámolni? . Klek és. Iieaonló Komlóiatok kínozlak sokáig, míg végre tépe- lődései közben az asztalnál elnyomta az álom De azok a kiuos gondolatok ugy látszik álmában sem hagyták nyugton, meit miudeii percben főlkiálllolt. így aludta át izgatottan a két (S) órát, majd Huszár Péteri fölráncigálla a deszka padról és jelt adolt ueki az indulásra : — „Péter a pihenési idő lejárt, te jösz a sorra I- Ue ah 1 mi tőrtént ill ? . . Oláh Miska épp oly rejtélyes módon eltűul, iniui az előbbi őr. Most már neraoak a káplár, de Huszár Péter ia megborzadt a felelmeles fölfedezésen Jóllehet miudkelteu igyekeztek palástolni félelmüket Hustái Péternek mégis vacogott a foga, mikor az ól szolgálat átvételét j-dentette a káplárnak. . Minek húzzam tovább, száz szónak is egy a vége: mikor a negyedik őrt is kivezette Boros, ugyanazon meglepetésben volt része, mint az előbbi két esetuél Az őr nyomtalanul ellüut. Átkutatták az egész raktár kornyékét, sípoltuk\' lövöldöztek, hiába, semmi válasz. A káplár magánkívül volt tehetelleuségébeu. — „Itt valami relteuetes dolognak kellelt tör-ténuie — mondta, majd a következő utasítást adta Szepinek. a kövér sopronmogyei sváb gyereknek: OKTÓBER \'/. A L A I KÖZ L • \' N Y sportember hírében állott Felöltötték az önkéntes kár elhamarkodui a dolgot. Hadd maradjou a töb-\' mennyi az: húszezer? Az egy borzalmas, az egy tűzoltók csinos formaruháját és a fiuk valóban jól; bieknek is. Meg aztán lássa a muszka, hogy nem, irtóztató nagy szám Egy hadsereg, egy egész nép festettek, a mikor négyes rendekben végigvonultak | sietünk vele. az utcán. Hanem a dicsőség utján jött a próza. A hajnali négyórás főikelés a sok fárasztó gyakorlato zás, az iuspekciózás, meg a többi. Majd mindehhez jóképű magyar bakát, akiut-k az egyik járult, hogy a háború ide, háború oda, megnyílt az egy srapuelsziláuk. iskola. A leikos sereg kezdett logyui, logyui, végre sunyira, lefogyott, hogy Somogyi Szilveszter dr. fő- a feldspilálbau ? — kérdi tőle egy látogató, kapitány azt jeleute\'te a tanácsnak, hogy a lelkes — A lülemet ? Olt egye a f gárda leolvadt százhúszról tizenkilenc szál diákra ha már egyszer elkívánkozott tőlem Hanem, — mondta a főkapitány, — ez a tizenkilenc fíu csudákat mAvel. Az étjoli inspekció alatt tanul vándorlás. Mit gondol ? Husz-e-zer I A torpedó és a rémhires ma megint találkoz-A csáklornyai tartalék kórházban ápolnak egy lak A torpedó gavallérosan megtoldotta ogy nullá-elvitle val a valóságot és igy szóli: — Hallotta? Máramarosbau nyolcvanezer orotitt Miért nem kereste meg, visszavarrták volna fogtak el u mieink. —í A vári hatás helyett a rémhírek hős lovagja a fejét behúzta a kél válla közé. a szemöldökét föl -szalasztotta a koponyájáig és a fájdalmas csalódás haugjáu kérdezte: — Osak ...?\'! — A háború humora. Végtelenül kedves hiit bizonyságára, hogy az háborúban sem veszett mondja ez a híradás — fülét — Ujitáe aa állami tisztviselők vasúti, Igazolványainak kiadásánál. Az államvasutak Mindazonáltal katonásan pontos, végtelen ügyes, f0m||ti|| irf.|l>M 8íabíldjl.K>wk • k * 4b szolgálatkész és ragaszkodó. Az is kiderült a lőkapi- kedfw4|wk ,.Dged,|IlleIó^r,. t,s jgénybevéte-M1\'"* ""IMI. ■••■\'■k lány előadásából, hogy valamennyien Szeged pátriciu- ,irit folMrtkol6 e|járAj,ra nólV, a2 Államvasutak igaz ö^éntehm humor magva a családjának gyermekei, a legtöbben vagyonosok és g„t58rtga ... valamennyien jóuevelésü művelt ifjak. — A galioiai harctérről kaptuk kereskedelmi miuisztei ezt I!ll6. január elsejétől oLjUasiláat adott k jóváhagyásával lki" A l,ü,,i ko"ial kedves katonáink hangulatát tökéleteséi, jellemző a,, k„ldv„ a k,dv^-8 cwkili arckó}),.8 igaío|vi, ró-agot. Kgy szuronyrohambau egymás mellett bar- liyok lUpjA|1 jgli|,ybev„,M6i a megvAl. " - kiszolgált- öreg káplár ós fiatal, siheder baka. lÍM u,,nemk &l i^ény|omoh.iIt összes állami es stb Az utasítás szeriül* a |övó óv január elsejétől ,,0M nknn,Bk 86«iU,"i a Mb» került \'"-anciákou nyilvánosságra hozta, hogy a hűségei japánok mi mó* Ez •gitség abban áll, hogy a tokiói kormáuy égést hajórakomány különleges papírt indított* utuak Kran-ciaoiszágba, olyan papirl, melyből léli alsóruhát lehet Hamarosao siuronyvégre kapiák az oroszokat és meg. alka|inaioUak >rf|||4rli hanwll, Mok jgéliyj0g01lU|i csinálni a katonáknak íme. a japáni humor, indul a .munka.- A» öreg szép tempósan dolgozik CHa|adtagjai( „„vezetésen felesége éa egymás utáu lékeli a muszkakat, de a fiatal esze nélkül agyai jobbra-balra » csakúgy zuhog a puskatus:! a muszka koponyákon. Végtére megunja a káplár ur a nagy sietséget s miközben klhu/za a szu-ronyát egyik muszkából, osak ugy foghegyről odaveti a derék fiúnak: — Lassau öcsém, hogy lempoja legyen mert éven felüli n \'\'ösl\' kávéházi hunior bizonyara azt jegyzi meg, franciák — kiun vannak szárazon is el ne ázzék az a hivatalok személyzete, valamint azok családtagjai ré szere fog az aicképes igazolvány kiállitatui. Minden más alkalmazóit, valamiül ázok családtagjai számára Szepi, ahogy csak a labaid birják, beszaladsz a ku- p^j, llzok M államfasuti özlet vezetőségek lógják az swruyaba es jelentést teszel a titokzatos eseményről, igazolványokat kiállítani, melyek a szóban levő uj Moud meg az ügyeletes tiszt uruak, hogy adjon ne uiatMiUkH határozmányai szerint erre illetékesek lesz-ked embereket, elő kell őket kerítenünk, ha a föld „„k Az igényjogosultak október hónap elsejétől ker-nyelte volna is el I" |ltítlk „ maguk családtagjaik restére hivatalaik Levette válláról a fegyvert, megvizsgálta meg- „íj*,, ignzolványaik kiállításait Az önálló hatáskörben egyszer, hogy jól ma*van-e töltve s hálát neki iá- alkalmazottak igazolványaik megszerzését a minis?.-masztva a raktár falának, a fegyvert lövésie keszeu tórium uijáu tallóznak kiférni tartva, figyelő állásba helyezkedett. _ Osak. .1? A rémhires Egy darabig Szepi utáu nézelt s csak mikoi ez már ehtlut a távolban, akkor lártatla kőiül tekintetét a vidéken. Amint igy kémlelődön egyszer csak eszrevette, hogy előtte mintegy (öli) ötven lépésnyire e^y nagy fehér tömeg emelkedik ki a hóból s lassau, sziule osustva a havon, dc mégis matheiuatikai pon- m orosz betolakodás el*ó napjain találkozott a rém to*sággal közeledik feléje. Már alig volt (3o) harminc híressel. lepesnyire s ekkor ugy láda, hogy az a mozgó test — Hallotta? — hüledezett már ekkor a lém egy lói kifejlett fehér bundás kuiya Az első pilla- hires. — Húszezer muszka tott ál a Kárpátokon. gyermekek részére is kötelező lesz További foulos hoM ,"08t m,,r alU» ujilsa az is, hogy az ar. képes igazolványok kiállítása mMI l5*ttk ailA" a megfelelő módon deeentralizáltatik olyképp, |10gy; «l»\'ciália japán papír, mert, bár ludjuk hogy papir-január elsejétől kezdve az államvasutak igazgatóságé ! woái\\M művel, még sem vagyunk mii csakis a Budapesten székelő legnagyobb állami I e«ÓMB" >» touyosak benne, hogy a téli hadiárat folya- mái) uem olvad-e el a francia vitézekről — az alsó agy még inkálib rémhirhedt embeiuek. a háborús uiók látiy uhajlásá-nak, — egész kicsinyes, vacogó és okvetetlenkedő lelkivilága benne él egy lejátszódott lelenetbeii, melyet e réinhireseknek egy szeiivedelmes üldözőié, aloságos vizalati U>7.ó naszádja beszélt el A torpedó uatbau megszégyenülve eresztette le szemetói a fegyvert, mert már célba vetle az alakul, de mégis egy beuső ösztöunek engedve, újra felvette azt s a kél szem közé célozva, meghúzta a ravaszt. Jól látta, hogy talált s erről csakhamar meggyőzte az a körül-méuy is, hogy az alak hangtalanul elterüli a hóban Kgy-két másodperc és Boros az állatnál termett „Ue mi ez ? jól hallottam ? Az állal még él és nyöszörög, akár egy embei I Brrrr I . A káplár egész lesté-ben megremegett, ma|d görcsösen tagadta meg az állal bundáját s a következő pillanalbau lelhasilolia azt bajonetljével. A lálváuyra, mely most eléje tárult, megtántorodott é* az ijedtségtől — vagy a kiállolt irgalmaktól — aléltan esett a hóra. . . Mire Szepi vagy lizedmagával visszajött a ka szárnyából, a titokzatos bestia kiszenvedett Ott talál -tak széjjelroucsolt fejjel egy atbléta termetű bosnyák vult — kiömlött vére széles körben pirosra festette » havat, s a kutyabőr alatt görcsösen tartotta jobb-Iában a tört. Borost nagy uehezen magához téritették s a történtekről ujabbi részletes jelentést tellek az ezredparancsnoknak. Hogy azonban ki voll az a titokzatos alak, » hová tette a három derék bakai, az örökké rejtély maradt. — — C ak húszezer? a torpedó — No. azzal hamar elbánuiik. a rémült ember egyszeire munkába fo ta « kei kezét és a lábát. — Mit? Maca azl mondja: csak? Tudja nvtga ruha Különben mire a derék pioupiou-k felöltbetuék a japáni aiámlékot. ki tudja, hol lesz addigra a ha ború és hol lesz — az idei hó! — Ugyancsak a háborús humor vadvirágos rovatába kívánkozik két apróhirdetés szövege mely a londoni Times egyik ujabb számában volt olvasható. Az egyikben egy angol tiszt azzal a kérelemmel fordul a hazafias közönséghez, hogy ennek sorából kölcsönzöl) neki valaki kardot és szolgálali revolvert A másik apróhirdetés szövege a következő : A hires Yeo-maury ezredben még néhány másodhaduagyi állás belóltellcu. Olyanok, akikuek némi katonai tapasztalatuk vau, jeletilkezzenek Még néhány másodhadnagyi állás! Mily kecsegtető alkalom, akár a mi kávéházi hadvezetóink számára! csak az a kár. hogy a hirdetés a közelebbi teltételeket nem jelöli uieg, a milyen a űzetett, a napi hivatalos órák és a lelmomlás ideje. Végre is ezekuek az ismerete hijtán szolid polgárember uem nyújthatta be — az oflertjét — A gabonavám megszüntetése. Szak-kérdezte ártatlan képpel körökben nire jar, hogy a magyar kormány löladta intrauzigeiis nllá»poutját a gabonavátu megszüuteléae kérdésében, ugy hogy nagy a remény, hogy a magyar és az osztrák kormáuy közt a gabonavám megszűntetése kérdésében folyó tárgyalások rövid időn belül pozitív eredményre vezeluek XXXI ik magyar királyi jótékonycéiu á 1 lamöorsjáLék. Ezen pénz-sorsjáték remélheti lis/.U jövedelme közhasznú és Jótékony célokra fog fordiItatni. Bzon sorsjátéknak összesen 14885 nyer menye van, melyeknek ossíos értéke 475000 koronára rug készpénzben. »• Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. fónyaremóny — — i nyer. , 1000 K. — -, 500 . — 250 , - 30.000 K. készp. 20.000 . 10.000 , 5.000 . 5 000 . 2.500 . 2.600 . Továbbá: II 20 nyer. á 200 K. 200 2500 12000 20 .-- 10 , — - -- 4.000 K. késap. -- 6.000 , --10.000 . --10.000 , 50.000 , 120.000 , , 14885 nyer. összesen---- 475.000 K. kéasp. Húzás visszavonhatatlanul 1914 évi december hó 9-én Egy sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek az összeg előzetes beküldése melleit a nugyar kir. loitójövedéki in«/.K»tóssgiól Budapesten (Vámpalota) porlómenlesen k«HJelnek, eienkivui k.iphatók vala nennyi posta- adó-, vám- és sóhlvatalnál, n* iiaszcs vasúti állomásokon s a legtöbb d »hánytözsJébcn ós váltó-üzletben Jáiékteivet kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve küld A magy. kir Lottójövedéki igazgatóság 4 ZALAI KÖZLÖNY ÜKTÓBKR i a Berger ayó£y-kátrfnyszappana Q. Hell A Comp-tó! KI.álé onotok ajidijAk ít Kurö|..i I. Ri l.r. AH..ui.th. legjobb rrediníiijnyrl ImMi\'.ilJAk iiiiii>l<-.ir/|>- börklUfés ellen külonosrii kfónlkm taii.k *« klUtAfk ...l.ml..l l. íj iiakAllkorp* rllrn. Tnflalmaf «a • i.wilrk |*k.(lia.>|| ■ . léii) f g.«-ii klllOnböíIk « k.r. i.il.rn . !..(.„ |„i,% r«yfb lljii.mu gvárlniAi.)oklöl. Mnkm* l\'lilmjuknrtl i. Barger kétr&r.yos kbnixappanj. Hdknrk éa gy,-rn..-l.rt.n.k ooyhrl.h ktlé.u kálr Barger glicerin kAlrányiiappana, TlvAbb* kAlrAii) nélkül » l\'ltra Berger-féle Borax-iuippun pattanáa, napaulAa, a*apl6, inll<isa<f ó» nia bórba|ok «l . laa. Darabia ula.ltA.tal cgyltt 70 0ll«r. OJ: Hrraer i«I)».imi) UAtrAui «a«|ipiMiM. klIBiiA halA.u b&rb. t. gM\'H.-knl1!. |rj- »a kálik..rpAnAj \' .latiul kivAlú bajnOvraat.i Mar. I U<rK korom. K.rjn, klfrj.-.»-lloB Uargnr .!•. ••• 0 " II S O ra». lúl t» „t<.,e n„„ Wien IKI3 tt ai HOCI k tvI páriái vlláftklállitátoo nu.iiy Aram. KaphalA mlniíon a vo-ytárban, tlrotor: Alian «• .... adatban. Nagybnu: !• II. II A Cwiip. WUn. I. II..(, , •torfr nlr nur II IS. Il.t.l:it--urn i^u-> Imii éa kt>■■\' >hd TArök JA».rl ir*da«.<-t\'.,.n Knulrulra I? . »l UiAr Moacrnél. 1 ............. r, S.itmél. Korlih.i l\'|.-r íi,.,, i.lúdainxl Ka.laiiuMta Tralvínknél, Sl...rl ......... r- t Ara A fi AI S\'rruU Sdnrtnrnál.Urlatnyl Frigy.-.n#l, Vári kftriil (l Klr.liivli.-ii inindnn k> 6h\\Kárban. lubb df (•\'■Inban lllalaa. rUtlrlhrn. * SZEMESNEK kell ma lenni. Iia túl akarjuk H/árnyalni vei : Meny társai likat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből. minthogy m. késsünk eg\\ |iilluiiu lig siMM. hanem >ron kivlll vegyék igénvIn* A ..\'/.nini Közlöny" hirdetési rovatát, inert ull lialározotlnn eredményt ér és a magyar hirdető VILÁG hirdetéseit ill megtalálja A hirdetó rövid |idő alait meggyőződik a/, eredményről annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" lohamos fejlődését, ez |>edig világosan jellemzi. hogy ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellé haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az Kl.SÓRANGU SZALU >DA A I-n és SZHKVÁROS KOZl\'ONTJÁBAN A legmodarnebb lierende/ássel, hideg és meleg vU minden szobiban. - Fényaa hall. LAkcaxUlyok, fürdőszoba al. 160 »*oba, 6 koromtól keidödölag. Elsőrendű éttermek és ká/éháí, eslénkint magas azinvonalu hangverseny. ALAMIZSNA 1 PALACESZÁLLODA VIII. RÁk\'i X\'ZI-UT 43 SZÁM- A francia ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franciák kedves orosz szövetsége-Műk kedvéért a védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de.\' főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia. — A különféle francia elnevezésű mulalók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a franoia ( pezsgő, a francia olaj, a francia konzerv, de végűi a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Kgv dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a franoia ( cognao. Oognac városának nevét nem lehet hamarosan kitőrülni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez íenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a teohnika vívmányai követ kezteben ma mar Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső franoia gyárakban. A/. „Adriatioa" Oognac Medicinái néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógycélokra is. A/. „ Aiírialioa" borpárlata minden jobb csemegeáru és itdinéró üzlelbi-n kapható. Az „Ad-riatica" fiumei gvógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen ole.sóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt » franciánál Végre megtöri a varázs és a magyarok csak magyar cognacot fognak fogyasztani. NY1LTTKR *) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Eröaltö éa edző hlzlaló-kurák egész éven át. Oyermekek 7 éven felül kíséret nélkül felvétetnek. •l K rovat .Imi kíil\'illekérl n.\'ii\\ vállal lel..|íi»-séjíiil * sterkeMtfisóií hozni, mint a kipróbált OTTOMAN\' - cigarettapapírt vagy Hog\'y mersz nekem más egyebet Nyomatott a laptulajdouos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. Nagykanizsa. 1914. október 15 ik évfolyam. 80 szám Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Migjilmlk hátion ét csütörtökön. Il6fli«t4«l irak: Kutn int 10 l N«gy*dévce 2 korona B0 flll VctcMi S2*kc»xtő : Bánekovich János Kó»xcrkc«f: Szarkasztosig ti kiadóhivatal Diák-tér t Kemény Liá»zlÓ TaUton: 189. - HlrdoUaak dljsiabla aaorlnl. Ki a gonosz?... ,A gonosz pedig olyan, mint a felkorbácsolt tcngei nyugalomra nem talál vs sólet hullámai tajtékknl és sairal boritannk el mindent, ami körülülte van . . .Nincs beke — nx..I u l!r -a gonov. sgáinára I* Ezeken a liasábokon politikáról szólani nein szabad. Bem bel- sem külpolitikáról. De szabad lesz tán nemzetek jelleméről, kultur-nivójáról akadémikusai) elmélkedni. „Ninos béke — szól az Ur — a gonosz számárai" Laikus ítélettel, csupán csak a jóérzés és emberi mivoltunk alapján kérdjük: hadviselő ellenfeleink közül melyik az igazán gonosz? A szerbről no szóljunk. Az csak sakkfigura agyafúrt diplomaták kezében A muszka tán ? (Járja, aki névleg milliók önkényes cézára. a valósagbau tehetetlen játékszere egy szerencsétlen rendszernek és önmaga fájléit sem rendelkezik szabadon. Természettől be-leges. gyöngelelkü és könnyen befolyásolható, a viszonyoknál fogva rabja, az igaz oroszok sötét társaságának a táplovagoknak és a kétes erkölcsű főheroegeknek. A nép, Tolsztoj megsiratott népe baromi sorban él. hihetetlen aszkézisben tengeti napjait, fóldi boldogsága: vutki. mennyei üdvössége, val-I lásos hite : babona. Ez a nép nem lehet gonosz. Mert az igazi, a sátáni gonoszságnak cinizmus az alapja. Ez pedig csak egy bizonyos gazda-isági jóiéi talaján terem, anyagi csömöri tételez fel Erkölcseiben durva, elvadult, de politikailag nem gonosz a muszka. Talán a francia? Ez a nemzet százharminc esztendővel ezelőtt patakokban ontotta a véréi a „szabadság, egyenlőség és testvériség" szentháromsága érdekében. Hogy \'most mégis a sötét abszolutizmus, a barbár rabszolgatar-lás. a suhogó kancsuka és az orgyilkos ko- mitáosik patronusává szegődik, annak nem annyira politikai vagy ethikai, mint inkább pszichopataiogiai oka van A francia nép ma már nem döntő tényező Osaládi élete laza erkölcsű, faji tisztasága kétes A szociális erjedés omlásával megszűnt a forradalmi feszültség ós ezzel elernyedt az energia is. .lói táplált ember könnyen megalkuszik olyan állapotokkal is. amelyek nincsenek egészen az Ínyére. Tö-1 megekre ez még inkább áll Akik ma Franciaországot vezetik, azok rekrutaló\'duak egyrészt a hisztériás iuágnás-os/tályból. amelynek egészséges tisztánlátása a szenvedélyek fertőjében homályosult el, másrészt egy lelki egyensúlyát vesztett bü-i rokráciából, amely etíy reá oktrojált vagy J opportuuitásból magáénak vallott szerencsétlen revánspolitika útvesztőjébe kergűlt bele. Az egyik valósággal mániákus, a másik politikai célszerűségből markírozza az eszeve-szeltséget. Betegek ók mindannyian, de politikailag nem gonoszok, mert nem kétszinüek. Magyarok harca írta: SAJÓ SÁXPOR. A vérmezőkön, bősz csatakbau A magyar paraszt tnosl a hős; Megy, száguld mind előre bátran. Oly daliás és oly erős! Szeméből értelem sugárzik, Szivében lelkes indulat, Átérzi, mit tesz: mindhalálig S a harcban mégis jól mulat Csak engedjétek, hadd csatázzon, Csak hadd mutassa most, ki ő; Csak hadd röpitse büszke szárnyon E rettentően szent idő; Ekéje mellől fölriasztva Ha sorsa véres viadal-. E tele vény föld ős parasztja A harcmezon is hős magyar! Csak aztán aki hirbe zengi. i Becsülje is meg igazán : Csak aztán — ne feledje senki. Hogy ő a nemzet e hazán \' \\E földön ő az ősmagyarság. Az őserő, az ősi kincs. Hűségén épül ez az ország! S e nélkül itten semmi sincs! . . . SapadLások, Irta: KORVIN OTTO Amikor delt?lóll megérkeztem Alomországból i(iuég ktlzdök s biztatom magam: Fiam aludj, még szorítom le a szememet, még állítom az agyamat, de mégis) kinyitom a szememet — olyan, olyan idegen köriíliein minden: a lámpa halott és a rolló-ré-seu jövó világosság ébresztgeti az áiull képeket a j t\'aloll és él! vagyok a legidegonobb. Mát felébredek, hát kezdődik a másik élet: a rosszabb, csúnyább, kegyetlenebb, Alomország, ott jobb mindenki hozzám. A hajamra teszik a kezüket Megsimitnak. Megcsókolnak. S délelőtt, ha felébredek arra kell gondolnom, hogy most majd a hajamhoz azért nyúlnak, hogy niegborzolják. Azért simi-lauak, liogv behasítsák körmükkel az arcomat és azért csókolnak, hogy elvegyenek engem magamtól. Kihagynak Temetés nélkül fogok feküdni És nem le.sz hangom, hogy sírjak. Hát felébredek Köhögés ráz meg. Kluézein : vér, az enyém, megreszketek, » .-zomszódban telefon t se Dg és valamerre egy bánatos cseléd nótáz. Vagy ián e-ak a nótája bánatos. (tondohii akarok : Jolánra tán és a többi uőre, előveszem a tárcámat, egy k»:pet nézek: valaki nekem adta, hogy. ha szomorú vagyok, megnyugtasson. Leöltem a képet s mii el it> felejtem, köhögök és gyűlölöm a szobámat. víyülölöm a szobámat, mely lassau ébredez, a szék árnyéka nyújtózkodik és a díván loiuháu fekszik a földön, fáradtan szunnyad, mert mosl bus ölelésemmel nem háborgatom Ai Íróasztalon fehér papírok vannak szétszórva. Mi is az ? Jgeu lejjel valami nagyon szépet akartam irui és hozzá is fogtam, de, emlékszem, hirtelen sírni kezdtem ós már uem tudóin, hogy miért. Uj villamos fényforrás ^agyarorizÁgi Képvilrső: Finger c» Fia, Riulaprit, VI. Hajós-utcia 41 (t^iu ZALAI K ö 7, I, ft N T OKTÓBER 15. Az angol tehát? Igen az angol. Egy nemzet, amely kiválóságát, vezető-szerepét, világnimbuszát a kulturemberiség véleményének, dédelgetósének köszöni és amely, miulán mindezt megszerezte hűvös cinizmussal fumigálja ugyanennek a kultur-emberiségnek a véleményét az gonosz. Kgy nemzet, amely hetyke kupecretho-rikával meri hivatalosan és nyilvánosan a béke őrangyalának a szerepét kövotelni, mig titokban ugyanakkor a legnagyobb körmön-fontsággal éleszti a már-már elalvó parazsai pusztitó lánggá — az gonosz. Kgy nemzet, amely orgyilkos kanászo--kai, részeg kozákokat és bolond pojáoákat állit csatasorba alantjáró kalmárérdekeinek a szolgalatára, amelya világot boritja lángra csak azért, hogy egy másik nemzet növekedő erejét megbénitsa, egy kultúrában ideális törekvéseiben becsületes vérrokonát akarja vészbe sodorni, mert benne egy hatalmi konkurrensél látjs; egy nemzet, amely a keresztény Európát, a maga hittestvéreit kiszolgáltatja a pogánylelkű, sárga Ázsiának, — az gonosz. Nincs béke — szól az Ur — a gonosz számára I Az angol kétszinűségét, veszedelmes gonoszságát okmányok bizonyítják. Ks nem is mai keletűek. Mert cselszövő természete sem a mostani kor terméke. Heine már 1832-ben panaszolja fel az angol alattomosságát. Csakhogy az akkor, a mai puszipajláss. a francia ellen irányult. Az angolországi események - irja a költő többek között — sokkal inkább hívják fel figyelműnket, mint valaha. Végre be kell vallanunk, hogy az abszolusztikus uralkodók nyílt ellenségeskedése sokkal kevésbé veszélyes ránk nézve, mint az alkotmányos Johné Bull kétszínű barátsága. Az angol arisztok-ráciá népgyilkos machinációi napnál fényo-s,\'1)1)011 kerülnek felszínre és London sűrű köde uem képos eltakarni a finomszálú hurkokat es osomókal. amelyeket a konferenciák jegyzőkönyv szövevényoi parlamentáris pókhálóvá bogoznak. Egyetlen biztosítékunk, irja tovább, hogy értjük a megnyerés módját. Mondják, hogy a polgár-király igy biztatta volna a bucsu-andenciára megjelent angol ügyvivőt: .. . ur. akármennyit ígérnek Önnek, én a dupláját adom." Vilmos császár bölcs ember. Nem szorul a mi tanácsunkra. De talán ha Lajos Eűlöp szavait intézi az ultimátumul hozó angol külügyi képviselőhöz, most nem állana lángokban a világ. „Nincs béke - szól az Ur — a gonosz számára I" Képek a nagy háborúból. Szerbiaban Losuica tájáu történt Kgy szakasz bakát előőrsi szolgálatra rendeltek. Nyugodtan haladtak a fiuk, hazafelé járt az eszük. Kgyszerre csak a Iák tetejéről rettenetes tüzet kaptak Élénken viszonozták a tüzelést, a mikor egyszerre a szakaszvezető tüzel szüntess parancfolt {Jgyanis egy gyer- mek sivitásá^hallotta meg a laletejéu. Kiderült, hogy az utat szegélyező fákon hat Hu és leánygyermek lövöldözött. Az egyiket leesalták és az elbeszélte, hogy az iskolában a tanítónő azt mondotta nekik, hogy ba ilyen szürkeruhás ördögöket Iáinak, csak sütögessék rájuk a revolvereiket, a melyeket az iskolában kaptak, mert ezek elevenen eszik meg u kis gyerekeket. Otthon is abból élnek. A szakaszvezető megsajnálta a hidegtől remegő leáoykát, köpönyegével betakarta és azóta folyton magával viszi. Osodálalos, hogy a legnagyobb golyózáport is egykedvűen nézi a kis Lyubica s bár mellette egymásután sebesülnek meg a bakák, neki semmi baja sem történik. Tehát Lyubioa és társai az iskolában fanatizál-(attak. A szerb gyermekek egész naivságukkal elhitték, l.ogy a magyar vitézek elevenen megeszik őket. A kis .hősök" azonban már belátták, hogv tanítóik ueiu moudtak igazat, mert a magyar baka szeretetébe fogadia egyikőjüket. A magyar vitéz a magyar nemzet szimbóluma : a magyar nemzet szeretetébe fogadja az idegen ember liát, a nemzetiségeket. ha arra érdemesek. De ja| annak, aki a mi vendégszeretetünkkel visszaélni merészel. * A vonal dübörögve robog be az állomási a, s a Vöröskereszt embere: végig fúlják a kocáikat kiszolgálva a sebesülteket. Mindenki uléukeu társalug, mindeu sebesült uj és uj dolgokat mond el. Egymásra licitál a hadfiak tábora. Nem hiányzik a jó magyar humor. Illett ezek ugocsa, szatmári fiuk. Hoztatok e emléket ? kérdem az egyik jóképű fiút. ötveuen is feleluek egyszerre a megszólított helyeit. Mindegyikünk egy orosz lejét akart hozni, de ez a bajtársunk lebeszélt róla. Tetszik tudni — mondja a megszólított — tanítónak fia vagyok és szeulül megvagyok róla győ zódve, hogy atyám megharagudott volna, ha le uhui beszélem társaimat az ily barbárságról — Jó volna, fiam. felkelni, az agyat megnyugtatni, valamit csiuálui, sétálni. . Fölriadtam. — Ki vau itt ? — kérdeztem, de nem feleltek Itt vagyok ? — szóltam újra, megreszkettem ós a könnyeim kibuggyanlak lázas szememből. — Itt vagyok ? — kérdeztem magamat és kezemmel végigsimogattam az arcomat, mely nedves volt és hideg. — Ki vagyok? — gondolkodtam. A kezein a nyakamra hullt és körülfogta. A szememből köuuyeim ömlöttek és uem láttam semmit. Nem láttam semmit, mert éjszaka volt, az ágyamon feküdtem és Aiomországbói jöttem meg, sápadtan, mini egy tikkadt yáudoi az árokszélen. Nagy tündérkerfről álmodtam, arany- és ezűst-levelü fákról és a virágoknak olyan illatuk volt, mint az asszony oknak. Beléptem a kapujan. Valamelyik fáu egy mailár kezdett énekelni és éu ráismertem, hogy amit énekel, az Meudelfcsohn. És távolról a párja felelt neki bálvány Chopin-etűdökkel és amikor a koncertnek vége volt, az arauy és ezüsllevelek összecsenglek és éu olyan zajtalanul léptem, mintha csak a leikein lettem volna. A nap sütöd, sugarai olyanok voltak, mint egy szőke láuy haja és átlátszó ujjaimmal bele is akartam nyúlni azokba, miuk a Jolán hajába teguap, amikor fehér szob^jábau kibontotta. Finom törékeny tűudérláuyok közé léptem végigcsókoltak és éu megszépültén lerogytam előttük a fflre. Osittitgattak: egy sirós gyerek lettem, olyan, amilyen igazáu sose voltam ; Unom. lörékeuy tündér- lányok közi megszépültei) a földre rogytam és megtanultan a szemem ragyogni kezdett. Fogócskát al.-artunk játszani. Kiszámoltuk szépen, hogy ki le»z a fogó: egy leány letl : csak aity-uyil ludok még 161a, hogy szőke volt a haja és nagyon hosszú amikor utánam futott, úszott mögölte és ezüst levelek hulltak rá és az illele olyan volt, hogy meg kellett csacsi csodálatára állnom Megálltam és •llogolt Megcsókolt és azt mondta, hogy most már éu vagyok a fogó. megcsó-i kolt és eltűnt előlem, messze, egy fa mögött, és én csak uóxtein egy darabig álmodón és reszketőn, tá-volról csodás kacagások hegedüllek felém, küiüluéz-I teiu, hogy kit kéue megfogni, de uem láttáin senkit, , egyedül álltam u nagy tüudérkerlben. csak messze i fák között csillautak meg a lányok fehér ruhái, de éu nem tudtam rávenni magamat, hogy oly messze ifussak. — Ott álltain csak és mindeu nagyon csendes lett körülöltem s egyszerre, közel-közel hozzám, felzokogott valaki, odauéztem, a fűre borulva egy tündér-leáuy sirt: az, aki megfogott engem, zokogott és zokogását valahol feun egy gordonka kisérte. Néztem : — Ilát ill is lehet sírni? — de nem szóltam, mert rámnézelt, a könnye csupa gyöugy volt és amint ráhullt egy a tűre, ott pompás virág nőtt: az illata kábított és belengte a körtei, mint kis szobámat Jolán párfö mje. Olyan szomorú volt az arca, hogy a szivem Összeszorult. — Kihagyott mindenki — zokogolt a földre-[dőlten, pedig jól látta, hogy ott álltam mellelte és azt is láthatta, hogy szólui szerettem volna, csak nem bírtam. Pedig akkor tudtam volna beszólni, olyau szépen, ahogy soha senki, el is gondoltam, hogy mit mondanék neki: vigasztalónak, a lelkem lett volna abban a beszédben, szegény, halvaszületeti, soha nem látott lelkem, oh miért is nem tudtam beszélui, e szegény, siró tündérleány szt várfa és mikor látta, hogy nem tudok, bárhogy szeretnék szólni hozzá, odamenni, mikor latta, hogy nem ludok, zokogá a elcsendesült -és kisírt virágai között, mint magn is eg\\ nagy liliom, meghalt. Meghalt, a szeme lecsukódod és éu feloldódtam a varázs alól, hozzámentem, ráhulltam, csókoltam és hegedüllein: Oh, minek is |öttem ide, a halált fönn is mindennap látom : éu halok meg fáradtan naponta, egyedül, elhagyottan, mint te. fehér liliom ez aranykert-beu; miért kellett érezuem, hogy a fáradt sírót senki, még ón sein. Ingja megnyugtatui és miért kellet látnom, hogy a tüudérkertbeu is vau ezérl elhagyott I halál I Oh, szánlak, szép tündérlány, te fogtál el engem a játékban, megcsókolták, oh. szánom magamat, hogy meg kelleti halnod, mert nem tudtalak meg- 1 vigasztalni. Éu is szerelnék most meghalni gyöngyvirágaid közölt, igy, testedre omoltau, kábultau Csak egy fehér liliom\' volt alattam és lázas szememből kibuggyanlak a könnyek. Fölriadtam. — Ki vagyok? — gondolkoztam. — Élek-e? Szomorúan láttam, hogy igeu az ágyamon fe küdtem, köröttem bus ój«zakai szobáin reszketett, sz ablakot megrázta a szél és a szememből lassan hulltak a köunyek. OKTÓBER 16 \'/. A I, A I K 0 7, L N Y Komor sötétben robog be éjjel az Oderberg (elől jövő vonat, 7an pár sebesüli, de ez mind alszik, tehát iiBin is zavarjuk. A vonat végihez csatolt kocsiban van csak élet. Itt két élőlény szomorkodik. Egy honvéd százados áiván maradt lova és a tiszti szolgája. A stclga kőnuyea szemmel bárit el minden felkínált jót. Nem ettem én már öt napja, de nem ín tudok behozni semmit. A torkomon ukad minden falat Siratjuk itt a gazdánkat. A lo azóta uem eveit-ivott, amióta a jó gazdánkat ott a csata hevébeu leszúrták a kozákok. Haza vistem Pécsre ezt a hűséges párát a nagyságos Századosné asszonyhoz, s aztán visszatérek a harcmezére, hogy meghoszuljAin gazdám halálát. HÍREK. kiknek használ legtöbbet, a háború f Amikor a jelen háborús idők borzalmairól ol vasuuk, azt bisszOk. hogy az mindenkire uézve egy-founáu irtózatos veszedelemmel jár. I\'edig dehogy! Soknak nagyon is előnyös Míg a nagyközönség gyermekei olt a harctérén verőkkel áldoznak, itthon u.arudottaik ki vaiiuak szolgáltatva a nemzet egy kis része kéiiye-kedvén^k, kik miudeu fáradozás nélkül, égbekiáltéau vakmerő módon viselnek hadat az olcsón összevásárolt élelmi-cikkek árának folszöktelésével, a nemzet százszorta nagyobb részével szemben. Vagy táu uem égbekiáltó visszaélés, hogy az élelmi cikkek (kenyér, bab stb ) ár.ti pái nap alatt ketszeresre emelkedtek ? Nem fortyauik lel minden joiau gondolkozású egyen nrra. hogy a \'iO —S\'J koronáért összevásárolt búza ma 36 K , n kenyérliszt GO fillér, a bab 4U fillér, nem is említve egveb elelini cikket? Tán ezl mind a bábom csiuálta? Dehogy I Épugy uem, mint azt, hogy n to|ás ára lí—U f. stb., stb. Vagy tau azt is el kell immár hiuiiOnk, hogy a háborúkon a tyúkok sem mernek tojni, s a nyirfavesszóból is puskákat gyártanak? Szó sínes róla. Itt egy itthon maradt éhes had visel ellenüuk s ami zsebeink elleu szipolyozó hadjáratot Azért zsugorodik össze a zsemle. a virsli, a kalbász stb uapról-uapra miuiatürebbé. — a gyomrok las-sau hozzá is treuirozóduak, a zsebek tel|u«eu kiürülnek, ha ugyan még vau beuuök? Amazoké pedig megduzzad s a háború akár veszteséggel — akár uyereséggel tárul is a közre, — ók vigan dudálnak s a markukba nevetve kiröhögik mindazokat, kik ezt csendesen tűrlek s miudeu megtorlás kérése uelkül elviselték. igen, legyen bármiuó borzalmas kimenetelű a háború, az élelmiszer uzsorások, az itthon maradt hiénák uem ve.szitheluek, meri nekik haszuál most is 8 táu A jövőben is a legtöbbet a háború De hisszük, hogy a nagyközönség végre (elébred, észre lér s a hatóságok is közbelépnek i> mielőbb megálljt parancsolnak az éhes hiénáknak sortllz fogadja Akol. Két szoluoki magyar baka hol j tan lerlll el a földön. A liszt tüzet vezényel az eper fára. Amint a lövések eldördültek, hát potyoglak ám a szerbek a fáról, miut az alma. Közel harmincan voltak Mikor katonáink bementek a házba olt egy\' éló lény sem volt, csak a szénapadlás belsejéből1 hallatszott ki egy kis gyermek éles, szapora sivitása Az egyik baka földszaladt a padlásra egy öt-hat hónaposnak látszó virgonc gyermekkel tért viksza A lurkói lermészfloseu hadifogságba helyezték Hogy semmi bántódása nem lelt a kis hadifogolynak, az tisztán a mi magyar katonáink nemes gondolkodá-i sára vall. Csakhamar megállapították a parledlijérŐI, | hogy Dusáu névre hallgat, s ezután elhatározták a katouák, hogy a kis Dusánt hazaviszik az állami | gyermekmenhelyre. A kis szerbei ogy Molnár János nevü magyar baka vitto. Bizony az ui hosszú roll. Moluáruak minden tejkészlelét megitta máV Dusán De nem azért ItakA a magyar baka, hogy ue legyen sütnivalója. Molnár uramnak remek Ötlete támadt. Miudeu három órAban, ahol a vonat megállt, kiállt a kupé ajia|áha és a vonalhoz kies/,dűlő nagy asstony-sereghez harsányan odakiáltott: Asszonyok leáuyok vau-e itt közletok olyan aki egy hathónapos hadifoglyot megszoptatna! Ilyou bizony mindig akadt A derék magyar káplár jószívű é* ötlele folytán igy került be friss egészségben a hadifogoly a gyermekmenhelyre, ahol a beiktatásnál a Sabáci Dusán nevet kapta — Hymen. h\'iizkó József, a Szarvas szálloda vendéglősének közismert, bá|os tanítónő leányát Mariskát eljegyezte Iliás Jenő honv. főhadnagy Buda pestről. — Egy kanizsai^ hős>\'halott. Mintha ma! vállunk volna meg tőle,""[mintha hangját is hallanák, pedig ü már oil nyugszik vitéz társaival Krupavi kötelében, álmodva a magyar hata boldog jövőjéről. — Víg kedéllyel, a viszontlátás édes reményében távozott a hadba kedves lőldiuk Dr. Vajda Héla, s haza-liasan érié nemes leikéi ott lehelte ki a csatamezőn-Amikor e sorokat írjuk, lelküuk^elstáll az ismeretlen vidékre, felkeresvén őt, kit vibzont soha uem hullaiunk. csendes. békés nyugvást kívánva neki s lérgjii-uak, — emlékét pedig óiizni fogjuk, mindnyájan kegyeletlel mint igaz magyar, vitéz mariirét Nyugodj békélien. nyeid el jutalmadat olt tul vitéz társaiddal egyetemben. — • — Nem mehet a háborúba A napokban tüzérek távozlak el Veszptémból A harctérre vonullak Lelkesedésük nagy volt De ha minden sze-nás.-zekérre rálei még néhány szál. nincs olyan lelkesedés sem, amelyet vidám poharazással fokozni ne lehetne. így volt biz ez s a tüzérek vidám kedvvel, néhányan kelletéuél zajosabb vidámsággal haladtak az utcán Egyikük, a csendesebbek közül reájuk szól s megdöbbentő komolysággal mondja: — Gyerekek, csendesebben I Ne bomoljatok, mert Isten uccse uem jöttök el a háborúba ! Legújabb hirek a háborúról. Berlin, ont. 14. A nagy Főhadiszállásról jelentik: Az ellenség között a védőseiegck egy része (jeni felől sietve vonul vissza nyugatnak a tengerpart felé. Csapataiuk üldözik. Lille városát megszálltuk és olt 4600 foglyot ejtettünk. A városi hatóságok Liliét a német csapatokkal szeinbeu nyilt városnak nyilvánították, mégis az ellenség egy átkarolási isérleluél Dünkiroheu felöl csapatokat rendelt a városba azzal a feladattal, hogy az átkaroló sereg megérkeztéig ott tartsák magukat. Minthogy az a sereg természetesen nem érkezett meg, ennek egyszerű körelkezménye az volt, hogy a céltalanul védelmezett város csapataiuk állal történi bevételekor károkat szenvedett A hadsereg arcvonalán nincs uiság. Megállapítottuk, hogy a reimsi stékesegybáz-uál két nehéz francia üteg áll továbbá megfigyeltük, hogy a székesegyház egyik tornyáról féuyjeleket adtak. Természetes, hogy védekeznünk kell a székesegyház kímélésére való tekintet nélkül minden olyan ellenséges rendszabály és harceszköz elleu, amely csapatainkra hátrányos. Ha tehát a tiszta műemlék még inkább szenved árháború állal ezérl, miut előbb ugy most is a franciák felelősek A keleli harctéren az oroszokat a Schwiudtnál vívott harcokban visszavetettük Ez alkalommal háromezer foglyot, buszon bal ágyul és tizenkét gépfegyvert vesztettek. Lyck ismét birtokuukban vau Bialat az ellenség kiürítette Kilói délre az orosz el6c*apatokuak Varsó felé tör tént visszaverése alkalmával nyolcezer foglyot ejiet-lünk és huszonöt ágyul zsákmányoltunk. Budapest oki 14 A Főhadiszállásról : A slari Sambor^medykai vonalon az ellenségnek megerősített állásai vaunak. Csapataink támadnak -veekuek a harcoknak terjedelme növekedőben van. A Kárpátokban négy napi harc után visszavettük. Tornyát és Wyst-kon (ele üldözzük az oioazokat a Vis* völgyében és folytak kisebb eredményes összecsapások visszavonuló ellenséges osztagokkal — Hőfer vezérőrnagy, a vezérkar (önökének helyettese. Miniszterelnökség sajtóosztálya. — A magyar katona jó szive A magyar katonát a jó szive még a háborúban sem tagadja \'»eg. bz a história, a mit inosi elbeszélünk, Szerbiában történt. Elfoglalták a falut a magyar bakák, • ivilDUt, IJIIUginiina a ... egyszerre azonbau, mikor szép siroznak a néptelen utcáu, egy orjábau halain égig ma- eperláiúl: XXXI ik magyar királyi jótékonycéiu á 1 lamsorsjáték. ÍJ Eten pénz-sorsjáték remélhető lts*U jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordíttatni. P;«en sorsjátéknak összesen 14885 nyer menye van, melyeknek ossies értéke 175000 koronua rug keazpenzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. Továbbá: I fónyeremeny — - 5 nyer. a 1000 K. — -500 \' 250 30.000 K. készp. 20.000 , 10.000 . 5.000 5 000 2.500 2.500 20 nyer. á 200 K. — -- 4.000 K. készp\' 40 . . 150 , — -- 6.000 , 100 . , 100 . — --10.000 , 200 , . 50 . — --10.000 , 2500 . . !0 , — -- 50.000 , 12000 . . 10 , — --120.000 , , 14885 nyer. összesen ---- 475.000 K. kéazp. Húzás visszavonhatatlanul 1914 évi december hó 9-én lip^ Egy sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek az oss*eg előzetes „ekülJcse mellett « m.gyar ki:, lottójövedékl Igazgatóságtól Hadapesten (VámpaloU) SKL^i, etcnktviii kaphstók valamennyi posta- adó-, vám- es íohlv.Ulnál, « <taa«. vasul, áUo-másXn s » legVóbb d .hánytŐísdében és váttó-üzletben Játéktervet kívánatra barktnek .ngyen es bérmantve küld .V magy. kir Lottójövedéki igazgatóság. 4 ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER 15 Pőzzél i\'sszi\'l Ez a mo ■ dern asszony elve A „rég evált tilkos receptek" idejüket multák Ma a fócél a változott gazdasági viszonyoknak megfelelő jó és Ízletes konyhái ezetni, ezért |ó gazdaasszonyok dr. Oetker-féle sűiö-port használnak, mivel idót, munkát és pénzt takaríthatnak, meg ezenfelül biztos ékot nyújt bármiféle sütemény sikeres elkészítésére. A világos fej a legszebb és legtalálóbb sym-boluma -zen kiváló konyha-szemek. Ezen fej mintegy figyelmeztet arra, hogy „Kőzzél ésszel". III A francia ipari termékek ellen.: Az » minden kritikán aluli magatartás, i melyet a franciák kedves orosz szövotsége-sOk kedvéért a védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a, visszatorlás gondolatát. Magyarországon, dei főképen Budapesten minden ellen irtóhábo-rut indítottak, ami francia — A különféléi francia elnevezésű mulatók hamarosan meg- j változtatták a fővárosban neveiket, a francia, pezsgó. a francia olaj, a francia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a francia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a francia, cognao. Cognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörölni a finomabb papramorgókat kedveló emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vívmányai követ keztében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készilik, mint akár a legelső francia gyárakban. Az „Adriatioa" Cognao Médioinal néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógy célokra is. Az „Adriatioa" borpárlata minden jobb csemegeáru és ital mérő üzletben kapható. A/ „Adriatioa" fiumei gyógy konyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt u franciánál. Végre megtölt a varázs és a magyarok csak magvar cognaco\' fognak fogyasztani. NYÍL ÉR.*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erösitö ós edző hizlaló-kur&k égé**, éven át. Gyermekek 7 éven felül kiséret nélkül felvétetnek. E rovat alatt közlóttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Ber&er gyófty-káfrányszappana a. H*ll & Comp-tóL KlrAlA orro.ok »)ittilj.ik él Kiifd|m Ii-rI..... Allaiii.tb.il • le*Jnhb predmpnynyrl liamiAljak miiM.-nfMfl bőrkiütés alian kBlOoOtrn kiónlku. bkjuk killtí»ck, laUmlnl I. ij h »««k*llkni|M ellen Tnilalmai M a>A<r.lok l«kjit».,yi ,>, I4ny í ri-»pii kUlbiibóiik « kpi. >ki deli-lnlieii elOlot.Iut6 egyéb ilyiirinu Kjárlmínjokldl ilakms hórbjajoknAI »» Barger hilrányoi kinn,ippan«, Miknek te cyprmekrknek enyhítik bal..u kAtrAny«i..^,aa Barger glicerin kitráayiiappana, TtvábbA kAlrAnj nítkul a hlrrn U*r0«r-r*ln Borax-nappan uHuia, napadlAa, aiapló, mllMaor Aa máa bfirbajok »l f hm. Darab)* ulaallAaaal aayiltl 70 HllAr UJ: Harséi- la>)«lni<i; i. rt Ir ,-tn , s i appaiin, MMo* haUnu bArbi-lPRiéickoél. Ifi■ ét MakAllkorpiXuál. ralamlut kltAló kajntivraatö »irr. 1 Brtg l.M korona. Mrjen klfpj.ielten Bertor «n|>p»nt O llell « Como. ldl Aa iiAjui iu. >. %ye\\ A. Wipu 1vi8 «t a. ÍCM-Ik éri pAritl rUAaklAllllAioa ataoy érem. KapkalA min.Ion m6*»l»rban, drofArlAban A. >tak 0>la(boD. S\'a*yban. (I 11.11 A <-<Nn|i. \\V|„u. IllelK-r ■Aorfaritraaap II it. Iluda|.pi|pn iinKvb*ii t> klp-liirbpn Török JÖHPÍ Rt Aki >/. riArilian KlrAlr-ulra II.. M„:hAr í. MeaernAI. Thallmar»r *• Hrltinél. Knebm.l.i.r lri«,p. uiódalnAI. Kadanovlla Te»lr*rpkn*I. Blu.el Modor ,, UraAnAI. Spruda NAiidoroAIDplalnyl Krlicyptnél. VApI klHol « Kleilnrben minden ■yORyainlArban. jnbb dr« l aArlAban ée lllalnerllileOf n ^ SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-I senytársainkftt. Az élelmesség nem ÁLL egyébből tninlliogy no Üssünk egy pilláim lig som. hanem soron kívül vegyük igénybe A „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát. inert on határozottan eredményt ír es a magyar hirdető VILÁG t liirdeleseit in megtalálja A hirdető rövid liilA iilinl meggyőződik a/. eredményről, annak határozottan VAKNAK .kell lenni, a ki nem lálja a „Zalai Közlöny\' . loliamos fejlődését. ez. pedig világosan jel ieniíi. hogy ezen lapban inegji\'lenó minden iiirdeléanek I kellő baszna van. Szemesnek áll a világ vaknak az ALAMIZSNA ! Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált OTTOHIAN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt! MLICI SZÁLLODA ™ JTZ ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ és SZÉKVÁROS IvOZI\'ON\'I\'JÁBAN A legmodarnabb barando/4»tol, hideg *t meleg vi* minden ttobában. - Fényra hall. — Lakc acUlyok, fúrdőtiobá al. 160 sióba, 6 korongtól kerdödöleg. blsOrendU étiermak és ki/Ahiz, aalénkinl magaa azlnvonalu hangverieny. Nyomatott a laptulajdonos Ifi. Wajdlts József könyvnyomdájában Nagykanizsán. Nagykunizsa. 191^. október iq 53-ik évfolyam, 81 szám. Hétfó ZALAI KÖZLÖNY ■i|Jilinlk hétion is csütörtökön. UöfliaUil árak: Egéti «v(a 10 koron*, ftltv.r 6 Korona. Ntgyedevn 2 korona 60 flll. Egya* aiám éra 10 flll. Banekovich János Kő(r.crkesM<*>: Kemény László Szirkiiztosig n kiadóhivatal Diák-tár 1 Talafon 182. — HlrdaUaak dljaiabáa aiarlnl. A szesztermelés uj szabályozása. A háború egyik legfontosabb problémája az élelmezés, még pedig neiucsak a csapatok élelmezése, hanem az egész kö lönségnek ellátása. Előrelátó közgazdasági politika a háborús állapotban az emberi táplálékra alkalmas anyagok lehetó legnagyobb inegkimólésére és emberi táplálékra leendő kizárólagos felhasználására törekszik Ehhez képest igen fontos az, hogy az emberi tap-lalekra szolgáló termékek sem állati taplá lékra, sem egyób, nem szorosan az emberi élelem oéljaira szolgáló anyagok előállítására fel ne használtassanak. A néptáplálék legfontosabb cikkeit: a gabonaféléket es a burgonyát biztosítani kell az emberi élelmozés nek es nem szabad megengedni, hogy más célra el vonassanak. A gabonafélék, különösen a tengeri, valamint a burgonya igen nagy mennyiségben használtatik fel a szeszlermeles nyers- anyagául. Ez ellenkezik az imént kimutatott közélelmezési érdekkel és a sajtóban, valamint a szakemberek körében ismételve sürgették a szesztermelés e veszedelmes kon- j kurrenciájának kiküszöbölését. A kormány e| követelés helyességél felismerve, most egy radikális intézkedést lett a szesztermelés oly-irányu korlátozására, hogy a szeszprodukció, a gabonafélékéi és a burgonyát ne vonhassa el az emberi táplálkozás elől. Ugyanis a pénzügyminiszter 121 653 1911. szám alatt egy rendeletet bocsSjlott ki, atuely a szesz termelés nyersanyaga tekintetében lényeges korlátozást tartalmaz. E rendelet főbb intézkedései a következők : Teljesen eltiltalik a buza és a rozs felhasználása szeszfózés céljaira, még pedig ugy a mezőgazdasági, mint az ipari szeszgyártásban. Arpat és zabot ugy ipari, mint mezőgazdasági szeszfózés köriben esak a cefre cukrositásához szükséges maláta előállítására szabad használni Burgonyát és tengerit az ipari szeszgyáraknak nem szabad felhasználni, kivéve azoknak, amelyek sajtolt élesztő előállításával foglalkoznak, de ezek is csak oly mérvben használhatnak fel burgonyát vagy ten-gerit. hogy ez anyagokból való termelésük a folyó termelési évadban (1914/15.) nem haladhatja meg az 1913/14. termelési évadban elért lermelvéuyük mennyiségét. A mezőgazdasági szeszfózdékro nézve burgonya és a tengeri feldolgozása ekként 1 szabálvoztatik : Kizárólag burgonya feldolgozásánál a múlt évi termelési időszakban elért összes szesztermelés 80 százalékát, kizárólag tengeri feldolgozásánál a mult évi termelés 50 százalékát, burgonyát és tengerit vegyesen, de egyéb anyagok nélkül feldolgozó szeszfőzdék pedig mult evi termelésük H5 százalékát dolgozhatják fel ugyanezen anyagokból, de a vegyes termelésnél ugy. hogy ebből a tengerire csak a mull évinek legfeljebb 50 százaléka eshetik. Burgonya vagy tengeri egyéb anyagokkal való Az álom nem csal. Irta: BBKKK L SZLÓ. Mióta Beregi a papságtól megvált, nagy lelki iiuiuutációkou meni keresztül. Amilyen kedves, barátságos ember volt pap korábau, most olyau rideg, magába zárkózott emberkerülő lett — holott akkor iukább illeti volna hozzá a remeteség. De hiszen nem ez az egyedüli kiveteles eset az életbeu, amit megfordítva látuuk Különben is, hogy a mindig vig kedélyű — onmibus gratus — fiatal kispapból ilyen zord, morózus ember lett, airól 6 maga sem tehet Hisz az utóbbi idókbeu annyi megpróbáltatáson ment keresztül és mikor a legvehemensebb harcokat vívta a sors gyilkos csapásai ellen, éppen akkor fordította el lóle arcát Fortuna istenasszony s hű útitársként csak a bánat tartott ki vele. Mert Beregi, ahogy az öreg szürke zárdafalakal elhagyta s a cseudes dunaparti kis városkának — melyhez annyi édes eiulék fűzte — még egy utohó Isteu hozzád-ot mondott, nem ment raiudjárl haza, abba a poros kis határszéli városkába, ahonnan egykor, ifjúságának rózsaszín la vászával távozott, hanem nyakába vette a világol, kezébe a vándorbotot s elindult, — maga sem tudta, hogy hová .Sorsára bizta magul, hogy mi lesz vele, azzal éppen nem törődött Kilátogatott rokonaihoz jó barátaihoz, hogy a száműzetés keserűségeit az egykor kedves környezetekbeu megédesítse, de sajgó szivére euyhitó balzsamot sehol hem talált. Testileg — lelkileg megtörve, teljes lelki depresszióval ért végre a szülői házba nehéz, keserves bolyongások után s midőn végtelen fájdalommal konstatálta, hogy a löldöii mindenkiben lehet bizni csak ai emberekben nem, elhatározta, hogy ezutáu visszavonul mindentől, s egyedül a szorgalmat-, becsületes munkában keres vigasztalást De ehhez előbb pihenésre volt szükí-ége, inert a sok szenvedés közepette és phizikai ereje is elhagyták, pedig nehéz feladat előli állott: a breviárium forgatása után megszoknia létért, n mindennapi kenyérért való rettenetes harcot, melyben az emberek egymás szálából akarjak kivenni a falatot. — rideg hivatali szobái, a szigorú hivatalos órákat, uem könnyű dolog De ól végtelen büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy most már kenyérkereső, családfeutaitó lesz. hisz egy bánatos szemű, édes szőke asszony, meg két aranyos ragyogó gyeimek vártak reá egy csendes kis szobában, akiket jobban szereteti az üdvö ségéuél, akikért eldobta magától a reverendáját, bitét . mindenét! Azért hát igyekezett rezignálódui a végzel akaratába s egy hónapi pihenőt szabott ki magának, hogy aztáu annál uagyobb energiával, aiiuál erősebb\'ambicióval lépjen a harcmezére. Addig csak evett ivott — ha volt mit, — sétált, víz-, homok ós uapfQrdóket vett a kertjük alalt folyó patakban, fürdés uláu aluilt, szóval ugy lett, iniut a lábbadozo betegek hzoktak — * Kgy.szer, egy esős vasárnap délután eluieuteiu Beregi barátomhoz — szegény jó öreg cimborám, meg az iskola padjaiból ismertük egymást, vagy még annál is régebbről, mikor még együtt jálszottunk az utca porában A kedvezőtlen idő miatt a fürdő kú-1 rákul nélkülöznie kelleti, azérl hát az alvással igyekezett pótolui az elmulasztottakat. Azt nioudják néha egy lólékouy álom többel ér az elnyomott kedélyeknek, mint az egész világ pharmakópiája, de ebben az esetben ugy látszott Beregi komámnál neui bizo-uyultak valónak a régi mondások Mert amint fölráztam bzuite narkóiikus álmából, haragosau szólt: — .Ejnye pajtás I uem várhattál még egy kicsit, roppant erdekes álmom volt s m-.-t a legizgalmasabb Az uj^wbsram - drőílámpák Képviseld és niklár Maxyarorsiig résfére: Fhtftr és Pia. BmlaptH VI, I{a\\6s-nlca 41. t ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER 111 vegyes feldolgozása esetén a burgonyára illetve a tengerire nem eshetik több, mint az. elóaó termelési időszakban ezen anyagokból termelt összmennyiség 80, illetve 50, illetőleg ti 6 százaléka. Minthogy pedig e tilalmak folytan a mezőgazdasági szeszfőzdékben nyersanyag-hiány állana he, a rendelet gondoskodik arról, hogy e hiány egyéb módon pótolható legyen. Ez akkép történik, hogy a uiozó- tojrábbá burgonya, amelyet eddig a szesz- szá,m»i6 lárgygyal (ruhaneművel áruul) érintkezett termelés kórében használtak fel, a-/, emberi "W lertőzöttségre gyanús étellel, „,11,1 élt. A kolerái stábul klemmel nem látható és csak érés nagyítással fel emerhetö baktériumok okot zák, melyeit a kolerás ember beleiben gyorsan e|. szaporodnak és .amelyek ily betegek Ürülékében, il« Az ázsiai kolera ismerteti jelei, oka es m»»"Mwi»p u, lőmérd.k menuyMgbe,, ,.„,,,k jelen Kzsk a kolera cairftí (baklerlumai). Minden tárgy vagy anyag, amely kolerán em-ber Ürülékével vagy hányadokéval közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe jutoU, illetve minden anyag, amelyhez bármi módon kolejis ürülék vagy bányá- dé csakhamar szag és sziu nélkül ( lesz, a melyben fehéres pelyhek A koleia legfőbb jelenségei: rohamosan isinél- . . . - i, ■ „, , lödé hasmenés és hányás. Az ürülék kezdőiben inéit 1 gazdaság, szeszfózdek ebbel, jellegük serelme ^ „„^ Hu ,^fll.„l„ .,.„ „ „.....in*,** k»v««l.ll. a kolera csirán ur.almazza é, .lkai- nélkül feljogos,Itatnak, hogy más nyersanya- lM My„,ékllli gokat. jelesül répát egyéb gazdasagoktól „szálúak. beszerezhetnek Bzeszfózés céljaira, holott ók 4 betegség következő időszakában, amely több eddig kizárólag vagy túlnyomórészt csak a óráig vagy ,—■> napig eliarihat, jellemzik ezek a maguk gazdaságában termel, nyersanyagból tünetek: kínzó szomjúság, szívműködés és érverés murvmérvü ffVenuUlése. a lábikrák láiilslin.M tjfíreae . 7 . terjeszté fózhettek szeszt. mas a kolera terjesztésére. K tekiutetben különösen aggályos a szennyes fehérnemű éa a használt ruha-léle. Ha a koleráa ember ürülékéből vagy hányadikából a kolera-csirák bármi úton-módon egészség* ember gyomrába és beleibe Jutnak, az tlyeu ember nagymérvű gyengülése, , lábikrák fajdal,,,.a görcse,, ra,„k Ml , kol,„t. K „,riol , ko|„r, ...... » hugyelválasztás elmaradása, ai ar«; éa a szemek • . i » „„„. . ,.„ , A szeszprodukcio e korlátozás,, folytan bnJ„, „ „jk„k „ „„ fíg(lgl)l ^„„^ , XZ"!" be,eg nagy r. azvéllensege é. hangtalanba. " " k"í™JrYk Tikkal szennyezett keretről A kol,ran.k l-m említett rohamaiéin feliépé- é, targvakrél is bele juthatnak az emészti szervekbe sét az ..elek nagyobb rémében „i«ooyes kórjelek. A kolera terieszlesére kiváló módon alkalmas előzik meg. mini étvágytalanság, gyomoruyomls, I a» Uótia. ba a kolera csirelval ferlérvo vau és pe-.nyhébb hasmenés vagy pedig rosszullét. levertség, ltig amij| u |„k4b|,_ mlTB| , , ,1>k a végtagok hidegsége, szívdobogás, álmatlanság, i„,ju,„ai beteken keresztül élve maradhatnak, nyugtalsu-ég. mellszorongás. amely tünetek 1—3 , , „ , , , , , , , , „.„ „ :„.,,, A levegő „, áu, azaz a belehel evegőve a napig Is eltarthatnak. , , , kolera uem ler|ed. A kolera súlyos lüttelek nélkül is lefolyhat. felszabadul bizonyos mennyiségű szeszkon tiugens, amely azonban nem fog utas szesz-fózdek közölt ki\'-sztaini. A rendelet szankciója az. hogy az olyan ipari vagy mezőgazdasági szeszfőzdéktől, a melyek a rendeletben megállapított tilalmakat vagy korlátokat túllépik, további adó- bejelentések el nem fogadtatnak és szükség „ .„,„,. „„,,„„ ,„„„,„ „„....... mm,n„. . esetére még külön megtorló lépésekről is hasmenés szokoi, jelenségeivel . , Kol\':r" ,degyanúsnak, azaz , . f , . " . . \' kolera ter|esz,esere alkalmasnak ke l tekinteni mind- fog gondoskodni a törvényhozás. Mindebból az következ,k. hogy kole.a közele. azokat a tárgyakat és főképen mindazok., az élelmi A szeszprodukció ez uj szabályozása dése vagy kolerajárvány idején, lóbbé-kevésbé súlyos szereke,, amelyeket nyilvános helyen, piacon, vásáron, következtében az ipari szeszgyárak kénytele- hismenéaben nyilvánuló minden megbetegedés, ko- kereskedesbeu árulnak és amelyeket reudszerint sok- nek lesznek nagy mértékben répát feldől- l"rí""k ke" l6ki,,le,li ">\'"\' "re"! kell kezelni, felöl hordanak össze, esetleg edénybői-edénybe ál gozni, ugy hogv ezzel az ország répaszük- í\'^\'^T\'l. ! l\'V* 6"l"wk\' ,ov4bW """,l\'ek sok k"Ie" "«8/»rduln.k. "a-i.,. ...... ............ ..!_ lenetóaegere utalnak, azaz ba k,derül, hogy vagy pedig az ulca ás piae szennyezett ISldjével is érinllíezhettek. Ilyenek a gyOmölc-ök, sala,a-félek, séglote lényegesen növekedni fog, mig igen , belpg ko,eríl6l f,rl{löll bel]eu ,n^fordlllt nagymennyiségű gabona, különösen tengeri, kolerás helyréi jövé utassal, illetve ilyen helyréi kenyér, sütemények, lej, fertőzőit vízből származó részében felkeltettél!V Megállj, megpróbálok „|ra e|. aludni, hátha megtudom a fe|le,né„yeket . . \' — .Soh\'se próbálj! nem volt elég? Aztau mi volt az az ostoba álom. amely ilyen remlkivüli hatással van reád\'! Itesiéb, mert iiisgam >s kíváncsi leszek 1* — .Hát tudod édes öregem, -- de Isten hozott kérlek, előbb gyújts rá egy cigárórs — tudod az asszony — .Mi van az asszonnyal? — Talán bizony azt álmodtad, hogy megcsalt!? No hailod és ez annyira megindított téged, hogy még most is romegsz? Hiszen neked, ki eddigi pályádon az emberiség belső psychológiai processusaival oly sokai éa behatóan foglalkoztál, legjobban kellene tudnod, hogy az asszonyok közül csak a púposak, vakok, bénák 81b. haaonló rú, köUejü s egyéb tesli fogyatkozásokban szenvedők nem csalják meg az urukat, mert — Uram liocsá! I — nincs ki őket bőnre kívánja. Azonbau ötven százalékig még ezekért aem állok jót De bezzeg megteszik helyettük a széjtek, kívánatosak mint a milyen bizonyára a le asszonyod ia. Azért lálod ét, sohasem venuék el szép uszonyt, h.ue\'u egy rét külseiQ, de auuál ,-zebb, tisztább lelkű nőt, aki, aztán uem kellene féllenem seukilól. Mer, .uem a külső, sem a ruha, hanem a létek leszi az emberi I * . . — .Tévedsz barátom, ha azl hi.zed, hogy bennem a féltékenységnek még cs.k árnyéka is helyei talált volna - csak egy pillanalra is, mert előszűr: az én asszonyomhoz semmi kélaég „em férhet, ugy ismerem mim * kis ujjamat, inkább az éle,étéi megválna. minthogy megcsaljon: másodszor: sohasem tévesztem szem elől a régi öregek mondását, hogy aki éidemes arra, hogy féluék, azl éppeuaiggel „em kel félteni; akit pedig jélteui kellene, jz már — a prioré latsl — nem érdemli meg. hory féltsék\' — .Szép, szép, éli azonbau azl mondom, hogy az asszonyok mind egylormák, éppen ugy. mint mi férfiak is csuk egyformák vagyunk, egyiküuk sem különb a másiknál ... — l\'ardou 11 — — .So se méltatlankodjál öreg barátom, tudom azt akartad mondani, hogy te kivétel vayy, pedig ne, hidd. Hiszen jó, ha az emberben vau egy kis önér-! zet, de igy barátok közöli fölösleg** minden komédia í De hagyjuk ezt. mi is volt hál az a különös álom ?■ — ..Semmi öregem, semmi. Azt álmodtam, högy az asszonyumhoz mentem, s megérkezvén, uem találtam otthon. Azl mondták elutazott, ;de egy hozzá közel álló nőszemély bizalmasan megsúgta, hogy a Duua partou sétál — valakivel. Ostoba, gyerekes álom ügye ?" — „Uppeiiftéggel nem ostoba nem is gyere kes, de mindenesetre furcsa, — nagyon furcsa. . . Másnap korán reggel a pályaudvaron találkoztam Beregi barátommal — .Szervusz Beregi 1" — szóltam hoztá — .hová mégy V" — .Pestije" — voll a rövid válasz — „Én meg Kolozsvárra megyek, a vonaljaink majdnem egy időben indulnak, addig i< — vau még égy jó negyed óránk — jer, hajtsunk föl egy pohár szilvóriumot! - azzal bementünk a vasúti .Restau-raut" ba — ,És azláu mit cainálaz Pesten?" — kérdeztem Beregitől. — .Tulajdonképpen uem ia Pestre megyek, hanem azonfelül még e.y kicsit. Este kilenckor érkezem . . — .Szervusz pajtás igyál I — Szervusz I Kate kilenc órakor Beregi csakugyan megérkezett abba a duuaparti kis városba az utcákon nem is futott, valósággal rohant. Az emberek azt hitték, taláu fogadásból szalad|a be a varost. Mikor a kere-aetl házhoz ért, az izgalomtól kimerülve, idegesen kopogott be az ajtón. — .Jó estét kiváuokl — szólt az ajtót nyitó idősebb uti uóhöz — Tardoskeóy Böske őnagysága itthon vau kérem? — .Ninoa. elutazott még délben" — volt a lakonikus válasz. Beregivel torgod a világ. Lábai mintha gyökeret vertek volua a földbe, nem tudott lépni, sem előre. seiu hátra. Keje mint egy túlfűtött kazán, miudeit pillanatban közel volt a szét robbanáshoz, Végre összeszedte magát. Remegő a|kaira mosolyt erőltetett, s Bnoiuau előkelően szólt: — „őnagysága bizonyára sajnalui fogja, hogy uem beszélhetett velem, de az idő rövid, uem várhatok reá, még az éjjel vissza kell utazuom. Csókolom a kezeit." . . . Azután kimeut büszkén, emelt fővel, lemeut a dunsparti korzóra, s nézte a nagy embertömeget, a sok cifra dámát; de alig lépett kettőt-hármat, halálos ijedtség vett r*|ta erőt, mert ugy vélte, mindenki ól nézi, némelyek kikacagták, mások sajuálták, de miudenkiuek homlokáról ezt ^olvaHta le: .Az áloiu nem csal I . . ■ OKTOIIKR III. 7, A 1, A I h ft 1, |, hil. tej lel, vej. azódaviz jth. B, nliból a gyilmtllcs-íélék, iniul kolore-leriesitíli, már rég hlAblAI lógva rossz hírben állanak. HÍREK. Királyi kitüntetés. l)r. K.iuizaai Sándor l&rzeorvosuak. aki a deli ha\'elér egyik Vör»skere-zl kórházának főorvosa, Ö Kelaége a király a Korenc Jóiaef-reud Invagkereszl-jel adományozta. b leglelaóbli killlulelésl nemcsak azért kózöl-jllk örSniinel, meri dr. Kanizsai liagj kanizsai, hanem mert fia Karlschmarol)\' Leou fíkáulornak. aki már .\'III éve múkodik a nagykanizsai linkOzseguel és kiváló cuekmiKészelével a nauykuuizsai islenliszlelele-lel elsőrangú nivéru emellé, magának pedig európai hírnevet szerzell •íraluláluuk a kiváló apának kiváló fiához Meleg ruhái a hadba vonultaknak, — Kórelem a város közönségéhez. — Allaudó iQzbeu vannak véreink Iont ik frut is mink agy árkodé elleneinkkel. Az ősz immár alkonyata leié hajlik, a fák lombjai lehulluuak a a sivitó hideg szél különösen olt fent a muszka gráiticou át-jaija harcosaink Csontjait ia íllioin éles I oi.nl vag dalva arcukba. Ott kint a Csatamezőn, éjjel-nappal, Mibau, vízben, fedel nélkül a sáncokban fekve, luiva bőrig ázva. meggémberedett tagokkal Űzik, hajtják egyre az ellent s hárítják el édes hazánk feje lóiul a veszedelmet. Hogy az elgémberedett tagok felmelegedjenek s a mindinkább közeledő dermesztő hideget katonáink kiadhassák s heiyökőn megmaradhassanak, a hadvezetőség gondoskodott róla, hogy melegebb ruhadarabokhoz jussanak, melyek a legkényesebb teát-resteket a megbüles ellen védelmezik. A hadvezetőség lelhivására ti nagyközönség, így varosunk aidozalkesz közönsége is e célra meghozta áldozatát, de a nagymennyiségű katonaságnak •t még miudig kevernek bizonyult s így a hadvezetőség ismét megkereste városunk polgármesterét, hogy « célra a város területén Kelést indítana s annak eiediuényél oda eljuttassa Polgármester ur a kérésnek engedve a jóléti buottság lagiaivnl a dolog keresttülv italét megtár-gyalu s az emlilelt bizottság ellenőriző tagjai magukra vállalták, hogy saját kerületeikben a gyűjtést uiegiudilják. Ugyauezérl a harcolok nevében felkérjük valósunk nemesen érző közönségéi, hogy a náluk meg-|eleuó gyl\\jló biztosokat fogadják jóindulattal s akár ruhaueiuüvei (hosapka, has és térd slb. melegilókkel) akár pénzbeli segéllyel járuljanak u humáuus s haza ftas kérelem támogatásához, hiszen érettünk, mindnyájunkért, ami nyugalmunkért, békénkért, vagyo-uuukért s jövendő jólétünkén áznak, fáznak, Hírűek, szenvednek s nélkülöznek véreink s áldozzák fel él-töket is, illő, hogy mi ím erőnkhöz képest, még ha uélkülötuünk kellene is, éreilök áldozatot hozmuk -r A kerületi papság adománya. A nagykanizsai esperességi kerület rk p«psága a f. Iló 16-éli évi közgyűléséi városunkbau tartotta, amely alkalommal a hadsegélyezés céljaira 5M> koronái adlak össze Amikor e nemes adakozást itt regisztráljuk, egyben az illetékesek \'nevében köszönetet is mondunk a ke-rülei hazafias, derék papságáuak — — Hazafias megyei tisztviselők. Amikor at apró kávéházi Konrádok s Hiudeiiburgok fogvacogva remegnek s rettegnek a háború említésére is, vármegyénk derék tisitviselói kara önként jelentkezeti a helybeli lionvédprancsnokságlioz bosorozásra Amikor ugyanis a háború kezdetén egy fehér asztali csendes kompáuiábau üldögélve discuráltak, az alispán jelért, létében fogadást leltek hogy amint a muszka a magyar határt átlépte, önként jelentkeznek a hadsorba. Fogadásukat\' meg is tartották, a mint. igaz hazafiak I jelentkeztek is. - Ilyen tisztviselőket s ilyen hazafiakat mennél többet ami sanyargatott édes hazánknak, nem pedig az asztal alól pislogó irotyli huszárokat. — Mit tegyünk a kolera ellen. Városunk polgármestere a napokban falragaszuk Ut|án hívta frl közönségünkéi s auusk figyelmét aziránt, hogy a lesben álló s az országba beborozok ázsiai kolera i ellen mi a teendőnk. Az ellenőrizésre s a házak Ijsz- ! bánlarlásáoak megtekintésére ellenétixó biztosok jelöltettek ki, kiknek kötelessége a itsziasag ellenőrizese. Amikor e komoly dol-gra ezúton is felhívjuk városunk közönségéi, nem hallgatjuk el - mulasztást követnénk el. hant egészségügyi bizottság figyelmét fel uem hívnék ama valóban ázsiai kolera lé-szekie, mely Hunyadi utcában csatorna címen a l>a-cilltibok iiiaiumuthjail i> tnaladoi iail hizlalja sa |>«le-öulö/ölt szett)viz romlott, poshadt levegője, gázai soks/ot tüihetién módon kínozzák a járókelők szagló érzékéi; sói esós időben a járdán való közlekedés is ugyszólva teljesen lehetetlen Amikor tehát a gazdá kai n tisztaságra szorítjuk, járjunk elől magunk a jó példával No de reméljük, hogy a dolog liem fog soká késni Megint dolgoznak az anonymusok. Valósággal csömör fog el beuuünket. amikor ez ember bőrbe bujtatott hiútokról írandó, tollúnkat a tintába mártjuk. Szinte lehetődén elképzelni, hogy vaunak egyének, akik az ammyiliti-t fel|eleiilt{eiéaek-t való sággal üzletszerűen ütik. anélkül, hogy méltó bün-tetésbeu, a lebuukozásbau része-filnéiiek. K témával mi már annyit foglalkoztunk, hogy kezd a dolog uualmussá válni, de lehetetlen elhalkatui, amikor, napról-napru uj meg uj feljelentgetésekről hallunk s csaknem bizonyosait tudjuk, ki «z ^a jeliemszeméi, akit épug) főbe kellene ióni, mint a hadi kémeket, vagy komilácsikat. — Vagy iáit annak az urnák ki ezl állandóan ntegturlas uélktll üzi, privilégiuma tan? Legyünk résen, ragadjuk galléron, s legyük semmivé, hogy végre tisziu\'ion meg tőle Kmiirsa társadalma, ue zaklasson tetszése szerint bárkit nyugalmában, s ne pisiaolódjek senki tiszta jellemébou. — — Mit tudnak az orosz katonák a háborúról? Az egyik nagyváradi hadikórházban sebesülten fekszik Zakupár Amoniels orosz-tatár katona, aki elmondotta, hogy azt se tudták at orosz! katonák ki ellen, azt sem. hogy miért k-ll harcol-uiok A fogoly latári a szibériai halárról szállították a tüzvoislba. már hetekkel a háború kitörése előtt. Hogy mikor, azt nem tudja pontosan inegmoitdaui. Keresztülrobogott velük a vonal egész Oroszországon, de csupán a tisztjeik tudlak, hogy hová és ki ellett mennek. Még a csatatéren is csak anyit tudtak, hogy mindenki akt előttük ismeretlen egyenruhában van, elleuség. Hogy milyen iiemtel és melyik ország ellen harcolnak, arról meg éppen fogalmunk sem voll. Letérdellek a sáncokba1 és sütögették a puskájukat, mert a lisztjeik ugy parancsolták nekik. — Rácok — eirjatok. Október hó elsejéit kezdődött meg K-zéken a uépfolkelókvszemléje. Szedik a legények elejét, de nehéz.a válogatás, mert nagyon is sok ai eloje, annyira nincs is szükség Köuy-uyeu megállapítható, hogy a fiuk jókedve még sohasem hágott ilyett magas tokra, mint most. jól tudják hogy most uem lesz tréfáról szó. Inneni derék, fériimunka következik. Anuál fékezhetetlenebb a nóta. annál szilajabb a nóta. Kgy azentlászlói magyar legéuyre ia kimoudták a lauglichol. A lobbi is alkalmas voll, de oz az egy különösképpen örült ueki. Mikor kijt t a bizottság szobájából, bitakodó hangon odaszól túlságos merészen dekolltált társainak: — No must igazán lesz oka sirui a rácuak. — A háború vidám esetei. Az orosz fegyverek Kgy tartalékos hadnagy mondta el a következő (réfás lórléuelet: — Amikor szakaszommal megérkwzloui Uali-Ciaba, azt moudlain a fiuknak: „Na, aki a legelső orosz puskái elhozza, kap tőlem öt koronát I" Még az nap jelentkezeti tiálam Krau-tz Mór kozlegeuy, aki a civil életben Sílrtkeresíedő. Felmutatott egy orosz fegyvert, amelyei mi u legnagyobb örömmel üdvözöltünk Természetesen azonnal ktuialváuyoztam ueki az Öt koronái es megmondtam neki, hogy ez utáu is minden orosz puskáért ót koronát kap. Másuap Krausz jelentette nekem hogy ót orosz puskát hozott és kéri erie a Sf> lioronat. Örömmel fizettem ki a pénzt a hós katonának Óriási voll .t meglepetése, amikot barom nap múlva a fin egy szekér orosz fegyvetl voiiullatott fel. Hoppani elbámultam, s meg-kéideztrin a bátor kaiouaiól: .Hol szerezted ezl a sok legyv ert ? Talán egy egész orost szakaszt öltél meg ?" — Nem — lelelle a ftu — hanem daiabjál kél korona ötven lilléréri vettem áltól a kollegáiu-tol, aki az orost hadseregben szolgál — A kozák feje Magyar hustárok kergéitek egy csomó kozákot. A shrapnell elvitte a fejét egyik kotáknak, de az nem bukott le azonnal a lóról, hanem pár pillanatig nyargalt lováhb, miutha oda lett volna szögezve Kgy |ó humoru huszár tréfásan rákiáltod a fej nélkül vágtató kozákra: — Hékás, nem látod, hogy leesett * fejed? — Bakalevél Galíciából. Miután beszámol az egészségéről és megkérdi, vájjon sorai az édes szülőkéi is hasonló jó egészségben találta, megoreszt egy kis hangulat képel : A mióta itt vagyuuk, uem találkoztunk magyar emberrel. Miudenki idegen nyelven povedál Kgyedül a kakasok kukorékolnak magyarul Kleinle hajnal tájban sürün hallottuk a magyar ku-korékolásl. azután miudig kevesebb lett a magyar szó. Ma már einiek is vége. Nem kukorékolnak többet-Megetiük őket. — A borjuállomány kímélése A kor-mányhatóság iiixg tiltotta a/, üsző bonuknak, a bárom évesnél liaialabb üszőknek és a hasas lehelteknek, a kényszervágástól eltekintve, levágását éa vasúti szálilásal. Az október 16-éu életbelépő tilalom alól való kivétolek eiigédelmezéséról a földinivelésügy miniszter külön reudeletben intézkedik. Legújabb hirek a háborúról. Hudapesi, oki. 1h. A Főhadiszállásról : Slriviat mindkét partján folyó csalában a támadást tegnap folytaltuk és helyeukéut már megközelítettük at elleuség barcvoualát. Csapataink egyes pontokon mint a várharcbau futóárkokkal küzdik magukat előre. Mull éjjel ai oroszok lobb támadási kísérletét véresen visszaulasitottuk. A csata az égést vonalon ma is folyik. A harcban nehéz tüzérségünk is beleszólt. A Wistkvariól északra visszavetett ellenséget tovább üldözzük. A Kárpátokon át előnyomult erőink más részei Lublucéig az orosztól északra fekvő magaslatokon és at Uroz körüli területre hatoltak előre. A Prztnysl elleni támad isbati szeuvedett veszteságát at oroszoknak, s-besültekbeu és halottakban negyvenezerre becsüljük. Hófer. vezérőrnagy, a vetérkar főnökének helyettese. Miniszterelnökség sajtóosztálya 4 ZALAI I fl I I. 0 » f OKTÖBKR I!) A francia Ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franciák kedves orosz szövetségesük kedvéér\' a védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanusitottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami francia — A különféle francia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a francia pezsgő, a francia olaj, a francia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a francia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot azonban s/.inte mindnyájan elfelejtettek boykotl alá venni s ez — a francia ( cognac. Cognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörülni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vívmányai követ kéziében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső francia gyárakban. Az „Adriatioa" Cognac Médieinal néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógycélokra is. Az „Adriatica" borpárlata minden jobb csemegeáru és italmérő üzletben kapható. Az „Ad-riatica" fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar coguaeoi fognak fogyasztani. NYILTTÉR*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erősitö ós edző hizlaló-kúrák egész éven át. .Gyermekek 7 éven felül kíséret nélkül felvétetnek. *) E rovat alatt kdzbWekért nem vállal felelős-séget a szerkesztősé* PÓ7.ZÓI é«H7.e| Kz a mo \' dern asszony elve A rn\'g evált tilkoK receptek" idejüket multák. Ma a főcél a változott gazdasági viszonyoknak megfelelő jó és ízletes konyhát ezetui, ezért jó gazdaasszonyok dr. Oetker-féle sütőport használnak, mivel időt, munkát és pénzt takaríthatnak. meg ezenfelül biztos >-kot nyújt bármiféle sütemény sikeres elkészítésére. A világos lej a legszebb és legtalálóbb sym-boluma i-zen kiváló konyha-szBinek Kzen fej mintegy figyelmeztet arra, hogy „Kőzzél ésszel" III nuösii brtiilc Berber gyó&y-kátrányszappana a. Hell A Comp-tól. Bíráld orrolok. kjAnljiik it Kuiflpa legtöbb atllxni.il, ,n ■ leKjobb (Tfrtmíi.ynyrl hai«i<tljrtk iitl>id.-i.f*|r bórklUtés ellen kMOaOarn ...kállkol,.. ItajílfKO cBy«b llyn. klUlr* tiArlm, rimán; nklól. Máki Baraar kilranyoi kénaiappana. Hlkatk fyfrniekrknek oojh\'bb balitu kátráayaa.ipp*a Bargtr glicerin kilrtnyuappana. Tt»*bbá kátrány nr-lklil a blrea ■erger-féle Borax-iuppan |>alluia, uptilIM, M*|il«, uilauor *• uiA. b6rba|«k Darab)* utaalliaaal acrilll >0 allé/. OJ: k«Mo« bálám kiváló b»)nO, i-xlo i lll. Hrrjrn kllrjrwl i twu » n mr.-i<ki t «/• i Wien mis. ét >. 1U» Ik é.l p.rl.l vlUiklillllá.on K«,J>aiú minilon aTOatUrbaa. drogériában a* ,.»>. üalalbou Na«yban: (i 11,11 k inp. Wtrn. I , llrlfrr álortrratraaar II ID. llu.U|f»trM unióban fa kiflin hn, Térék JW ,ty4«r..r,Urában KlréW.uUa .. . Molnár e M«*»n>«l, Tli»llm».fr «* 8,-Itmél. K..rbn.rl«trr utódainál. Radamnlla Teal, írrkní I, Slrt.rl Nán.lor , láraánál Nrruda N\'dndornél. Drlálnyi Krljcyi-mtl. Vári Klralnvbau mlnrirn k>ók> arcrtárban. Jobb dr Kúriában m Illatait rUaldbrn M kéral 1 < Ui I- V) LÜ CL :0 Z £ SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből lig sem. minthogy „,, késsünk egy pillaua hanem soron kivül vegyük igénybe A -Zului Közlöny" liirdnt^Hi rovatát. inert olt Imlározűtlan eredményt er é» a magyar hirdet/i VILÁG hirdeleseit jll megtalálja Iid6 alatt meggyizőtlik a/, annak határozottan A hirdető röv eredményről VAKNAK UII lenni, a ti nem látja a „Zalai Közlöny * loliatuOK fejlődénél, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ luxun lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek 411 a világ, vaknak az ALAMIZSNA! Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMÁN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt I PALACK SZÁLLÓDA VIII. BUDAPEST. - RÁKÓCZI-UT 43 SZÁM. ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN ebb berendel,,hideg és meleg vii minden szobában. — Fényes hall. Lakotilályok, fürdöszobá-al. El.flrendü éliermek és kávéhit, esténkint maga. színvonalú hangvoraeny. oba, 6 koronilól kezdAdaieg. Ni. Nyomatott > laptnlajdonos Ifj. WajditH Józaef könyvnyomdájában Nagykanizsán. Nágykanlzsa. 1914. október íj 53-ik évfolyam 82 szám- Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Mifljilinik hétfőn íi csütörtökön. :•!*•! Arak: Kgéit érte 10 korona, féUnc 6 SeHyedévie 2 koron* 60 011. kgyaa aatm ara 10 flll. V elcl.\'.s H*ctkc»*tr>: EKHI..U.I K....0 k.,.„.. HU.,. 6 ....... Bánekovich JÍUOS KducerhentA: Snrkiizltsig ii klidthltilil Diik-tlr 1 Kemény László r.l.ion: 182. — nird.u... dij.i.n.. ...i-tm. Áldozzunk a hősöknek! Uoudoakoitjunk a békéért éa kultúráért kmdó hőseinkről éa családjaikról! Most, amikor az egész .országban már megindult a lelkes\'uiozgaloin aziránt, hogy a sírok kivilágítására szánt összegeket a sebesülteket ápoló Vöröskereszt Egylet javára fordítsuk, innen is, onnan is báliunk hangokat, mintha ezt a szokást a kalholikus egy ház Írná elő. Ez a feltevés azonban téves. Az egyház a külsőt a belső szerini értékeli A külsőt sem veti meg. de megköveteli, hogy tuód tartassék benne. Már pedig halottak napjau nem pár fillér, hanem százasok és ezresek égnek és hervadnak el gyertyában és virágban: mind csupa lolósh*g. csupa fényűzés. K/ a fölösleg iniiiihiikor megtakarítandó, ez a fényűzés mindenkor elkerülendő lett volna, de elkerülendő különösen most. n háború idején, amikor a I" tekonyság a legfőbb társadalmi erény. Áldozzon az idei halottak napján mindenki az élők kultuszának Szenteljük a halottak napjának adományait a halottakra való kegyeletes emiékezessel az élő bősök javára. A szeretteink sirhalmáu évenkint áldozni szokott emlékezes bolyéit fordítsuk pénzünket a harctérről sebesülten, vagy betegen visszaérkezett hőseinket ápoló Vöröskereszt Kgy let javára. Sebesültjeink megérdemlik, méltán elvárhatják ezt, kötelességünk ez velük szemben, akik teljesítették köteles-, ségüket: hisz sebeiket mindnyájunkért, a hazáért kapták és tiiinihii seb a hősiesség, a bátorság, a haza iránti -szeletet pecsétje. De ne álliunk meg I Ne érjük be azzal, bögv a halottak napjára szállt összeggel áldozzunk l Folytassuk a .....................utat és, áldozzunk a „ma" hőseinek, minden vonalon. > Békés időkből számtalan olyan összeg és alap vau együtt, amelyek bí/enyos speciális célokat volnának hivatva szolgálni — Vannak különböző célú es irányú alapítványok. tudományos-, művészeti-, sport- es egyéb verseny- és pályadíjak, testületek, pénzintézetek, biztosilólársulatok, vállalatok és magánosok jubileumi alapjai, tanulmányi és üdülési célokat szolgáló utazási alapok, kirándulási alapok, stb. stb. A célok. ami-kert e pénzekel összehozták, minden bizonnyal dicsérelesek és béke idején a kulturális élet nagyfontosságú előmozdítói. Ámde 111a háború idején e pénzek parlagon hevernek és semmiféle gazdasági célt nem szolgálnak: mondják ki mindannyian és rendelje el általánosságban vagy esetről-esetre a kormány, hogy e pénzek a sebesülteket és katonabe-tégeket ápole Vöröskereszt Egvlel javára s az özvegyek, árvák és itthonmarniioltak segítésére fordítandók. Mindazok pedig, akik e pénzeket annak idején valamely nemes célra adták, szívesen fogiák tudomásul venni. Iiögv e komoly napokban liadsegitő célokra áldoztak. Ha azután majd ismét béke lesz. meglehetünk győződve már előre is. a kultura előmozdítói friss kedvel és ujull erővel fog- Elbeszélések a háborúról. Smz!í«s rés/Jetek u uroszok betöréséről. Hazaáruló rutén paraaztok. A azétazórt kukorioa éa a ki> — vörös oölöpök. Dőrék hadseregünk egy töredéke, amely tisila magyar népfelkelőkből AH, diadalmas csata uléii Ilii kergeti a muszkát. Kergeti öknt ki ebből az ország-Itól, tul a batárou. Máramarosazigelre inét visszatérte* a meneküllek éa lassankint az egész megyében megkeld! működését a magyar közigazgatás. Helyre áll a nyugalom és még jobban megerősödik a hit, hogy győzni fogunk. Most, hogy már alig van élő ellen-ég az őrsiig területén — laláu mire e sorok napvilágot látnak, nem ia leBl — leköiölboliük az orosz betör és legérdekesebb és mindoii tekintetben szenzációs részletei!. LegelaésorbaQ az érdekel minden magyar .111 bert, hogyan juloltak ál a Kárpátokon ai oroszok? Már a pesli lapok jelentették, bogy egy fran- cia kémtáreaság a mull év folyamán birlokvásárlás leple alatt löldmérésekel esikazüll azokon a pontokon, aliol inosl a muszkák bejöttek. A Iraneiák bárom millió koronát áldottak a kémkedésnek kerentitlbile-lére. Ket millié foglalójuk vészeli oda és kózel egy i milliónyi províziót fíieti.-k a köivelitóknek. Tehát » tianoiak 1.....1 sa|náll*k a pénzt, meri a fluulll estll diplomaták olóro lállák a báborli közelségéi. Azonban .1 megszorzott odalok nagyon kevésnek bizonyullak A franciák alul kikémlelt helyeken egyetlen orosz sem telte be a lábát A mi diplomatáinknak és had-vezetőségünknek. in kiterjed mindeme Qgyeline. még al árlallauuak látató birtokvásárlásra is. Azokat a hágókai, amelyről pontos rajzokat, sót fényképfelvételükéi is kéaziteltok az idegen „birtokvá-arlók\'. háromszoros.eróvel órizlék. ugy hogy a (raucia három millió semmi kamatot nem boiolt az oroszoknak Uo az orosiok mégis bojOtlok. sót Máramaros-szigolet is elloglallák. Ez .már a ruaszoöl éuelmü rulhéusk munkája volt. de segédkeitek aiok a lalkol-len kulurok is, akik békeidőben a kivándorlásra való csábtiás undorító munkájával siereauek kenyeret és tai Irtiiak káprázatosan berendezett Ukásl- Kzek az emberek, nem törődlek semmivel. Ha I egyetlen parasztot is rátudtak beszélni a kivándorlásra, minden liiiouyitíáuy vagv nllevéi nélklll lop-Iák keresztOl a haláron, csakhogy megkapják a bori. bilis járulékot. Járatlan nlakat teltek járatossá s kicsempészel! kivándorlók Kleken az ni.kon sétált be - it sok ezer nrosl. A rotllén paraszt nagyon oiogbiilialatlan. buta | elem Vakon követi a pópa parancsait és a pópa iso-I beiben aranyrubelek csörögnek. Mint minden alkobo lizmusra luiló embert, a rlllllélieket is könnyen lehel fanatizálni, különösen ó et, akik még babonások is. Nem minden riitbéii hazaáruló, de sok vau belőlük. Kpp.\'ii őzért uyugodtau lesiögethetjük, bogy al oroszokat nem a fraucia birtokvásárlók állal kikéin-lell ulak vozeltek h.i, hanem a rutbénok. Harsaitok jöttek a halárról, ók mondták el egy-sieiu szavakkal, bogyan árullak el benuQuket a mi kegyelmünkből élő nyomorultak : — Alsóverecke melleli, egy kis tanyáu lakunk a családimmal, már évtizedek óla Mi odaszakadl magyarok nagyon iol islnorjük ft ruthéneket és a háborít kitörésekor már moudogailuk is. bogy ebekkel iné. bjj l.\'sz. Mikor megírták a lapok, bogy hadat Uieniuuk Oroszországnak a ruthéu falvak képe na- 7,1%-os áidinm etfiakaritd s Raífyvo\'o, ichcr fénnyel é(f Magyarországi Képviseli : Kmger és Kit. Hudapest, VI., Hajóa-utc. II. «ám. s ZALAI ÍÍILÍKT OKTÓBER 19 vegyes feldolgozása enetén a burgonyára ós illetve h tengerire nem eshetik több, mint az elózó termeiéül időszakban ezen anyagokból termelt öRszmennyiség 80. illetve 50, illetőleg 65 százaléka. Minthogy pedig e tilalmak folytán a mezőgazdasági szeszfőzdékben nyersanyaghiány állana be, a rendelet gondoskodik arról, hogy e hiány egyéb módon pótolható legyen. Ez akkép történik, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdek ebbeli jellegük sérelme nélkül feljogosittatnak. hogy más nyersanyagokat. jelesül répát egyéb gazdaságoktól beszerezhetnek szeszfózés oéliaira, holott ók eddig kizárólag vagy túlnyomórészt esak a maguk gazdaságában termelt nyersanyagból főzhettek szeszt. A szeszprodukoió e korlátozása folytan felszabadul bizonyos mennyiségű szeszkon tingens. amely azonban nem fog más szeszfőzdék közöli kiesztalni. A rendelet szankciója az. hogy az olyan ipari vagy mezőgazdasági szeszfőzdéktől, a melyek a rendeletben megállapított tilalmakat vagy korlátokat túllépik, további adó-bejelentéself el nem fogadtatnak és szükség esetére még külön megtorló lépésekről is fog gondoskodni a törvényhozás. A szeszprodukció ez uj szabályozása következtében az ipari szeszgyárak kénytelenek lesznek nagy mértékben répát feldolgozni, ugy hogv ezzel az. ország répasztik-séglete lényegesen növekedni íog. inig igen nagymennyiségű gabona, különösen tengeri, toyábbá burgonya, amelyei eddig a szesztermelés körében használtak fel, az. emberi táplálkozás céljára felszabadul. Az kolera ismertető jelei, oka és terjedésének miíiljit. A kolorit legfőbb jelenségei: rohamosait ismét-lödé hasmenés és bányás. At ürülék kezdetben még barnás es bűzös, de csakhamar szag és sziu nélkül való folyadékká les*, a melyben fehéres pelyhek úszkálnak. A betegség következő időszakában, amely több óráig vagy I —\'J napig eltarthat, jellemzők ezek a tünetek : kiuzó szomjúság, a szívműködés és érverés nagymérvű gyengülése, a lábikrák fájdalmas görcse, a hugyelválasztás elmaradása, az arc és a szemek beesése, az ajkak, az orr és végtagok elkékfllése, a beteg nagy részvétlensége es haugtalausága. A kobrának lent említett rohamszelü fellépését az esetek nagyobb részében linooyos kérjelek előzik meg. mint étvágytalanság, gyomoruyonrts, enyhébb hasmenés vagy pedig rosszullét, levertség, a végtagok hidegsége, szívdobogás, álmatlanság, nyugtalan-ág, mellszorongás, amely tünetek 1—3 napig is eltarthatnak. A kolera súlyos tüuotek nélkül is lefolyhat, hasmenés szokott jelenségeivel Mindebből az következik, hogy koleia közeledése vagy kolerajárvány idején, többé-kevésbé súlyos hasmenésben nyilvánuló minden megbetegedést kolerának kell tekinteni és mint ilyent kell kezelni, kiváliképeii akkor, ha a betegség előzményei kolerás fertőzés lehetőségére utalnak, azaz ha kiderül, hogy a beteg kolerától fertőzött lielyeu megfordult vagy kolerás helyről jövő utassal, illetve ilyen helyről szái mazó tárgygyal (ruhaneművel, áruval) érintkezett avagy íertózöttségre gyanús étellel, itallal élt. A kolerát szabad szemmel nem látható és csak erős nagyítással fel smerbetó baktériumok okoz-; zák, melyek a kolerás ember beleibeu gyorsan elszaporodnak és ^melyek ily betegek ürülékében, de hányadékábau is, tömérdek mennyiségbeu vaunak jeleu Ezek a kolera esirái (baktériumai). Miudeu tárgy vagy anyag, amely kolerás ember ürülékével vagy háuyadékával közvetlenül vagy közvetve ériutkezéshe jutott, illetve minden anyag, amelyhez bármi módon koleiás ürülék vagy hánya-dék keveredett, a kolera csiráit tartalmazza és alkalmas a kolera terjesztésére. K tekintetben különöst n aggályos a szennyes fehérnemű és a használt ruha-1 (éle. Ha a kolerás ember ürülékéből vagy hányadé-kából a kolera-csirák bármi úton-módon egészséges ember gyomrába és beleibe jutnak, az ilyeu ember megkaphatja a kolerát. E szerint u kolera terjesztésére első sorban alkalmas az olyan étel és ital, amely a kolera csiráit laz<almazza. A kolera-csirák a/, azokkal szennyezett kezeiről é» tárgyakról is bele juthatnak az emésztő szervekbe. A kolera leriesztesére kiváló módon alkalmas az ivóvíz, ha a kolera csiráival fertő/ve vau éa pedig nunál ís inkább, mivel a vízben a kolera baktériumai beteken keresztül élve maradhatuak. A levegő uliáu, azaz a belehelt levegővel » kolera nem terjed. Kolera idején fertőzöttség re gyanúsnak, azaz a kolera terjesztésére alkalmasuak kell tekinteni mindazokat a tárgyakat és fóképeu mindazokat az élelmi szereket, amelyeket nyilvános helyen, piacon, vásáron, kereskedésbeu árulnak és amelyeket reudszerint sokfelől hordanak össze, esetleg edéuyból-edénybe át öntenek, továbbá Binelyek sok kézen megforduluak. vagy pedig az utca és piac szeuuyezett f&ídjével is érintkezhettek. Ilyenek a gyümölcsök, saláta-félék, kenyér, sütemények, tej, fertőzött vízből származó részébeu felkeltettél!? Megállj, megpróbálok újra elaludni, hátha megtudom a fejleményeket — „Soh\'se próbálj! uem volt elég? Aztau mi volt az az ostoba álom. amely ilyeu rendkívüli hatással vau reád ? Beszéli, mert magam <s kíváncsi leszek!" — .Hát tudod édes öregem, -- de Isten hozott kérlek, előbb gyújts rá egy cigáróra — tudod az asszony . . — .Mi van az asszounyal? — Taláu bizony azt álmodtad, hogy megcsalt!? No hallod ós ez anuyira megiuditotl téged, hogy még most is remegsz? Hiszen neked, ki eddigi pályádou az emberiség belső psycbológiai processusaival oly sokat ós behatóau foglalkoztál, legjobban kellene tudnod, hogy az asszonyok közül csak a púposak, vakok, bénák stb. hasouló rút külsejü s egyéb testi fogyatkozásokban szeuvedók nem csalják meg az urukat, mert — Uram bocsá!! — nincs ki őket bűnre kívánja. Azonban ötven százalékig még ezekért sem állok jól De bezzeg megteszik helyetlük a szépek, kiváuatosak mint a milyen bizonyára a le asszonyod is. Azért látod én sohasem venuék el szép asszonyt, haueiu egy rút külsejü, de atillái szebb, tisztább lelkű nőt, akit aztán nem kellene féltenem senkitől. Meri „uem a külső, sem a ruha, hanem a lélek leszi embert!" . . — .Tévedsz barátom, ha azi hiszed, hogy bennem a féltékenységnek még csak árnyéka is helyet lalált volna — csak egy pillanatra is, mert előszűr: az én asszonyomhoz semmi kétség nem férhet, ugy ismerem miut % kis ujiamal, inkább az életétől megválna. minthogy" megcsaljon: másodszor: sohasem tévesztem szem elől a régi öregék mondását, hogy — .És aztán mit csinálsz Pesten?" — kár- aki érdemes arra, hogy féltsék, azt éppenséggel nem deztem Beregitől. kel félteni; akit pedig jélteui kellene, az már — a — .Tulajdonképpen nem is Pestre megyek, prioré latét — nem érdemli meg, hojy féltsék\' hanem azonfelül még e.y kic»it. Este kilenckor ér- — .Szép, szép, én azonban azt mondom, hogy kezem . . — .Szervusz pajtás igyál! — Szervusz! az asszonyok mind egyformák, éppen ugy. miut mi Este kilenc órakor Beregi csakugyan megérke-férfiak is csak egyformák vagyunk, egyikünk sem zett abba a duuaparti kis városba az utcákou nem különb a másiknál . . . -- Pardon ! I — Is futott, valósággal rohant. Az emberek azt hitték, - .So se méltatlankodjál öreg barátom, tudom fogadásból szaladja be a varost. Mikor a kere-azt akartad mondani, hogy te kivétel va*y, pedig ne, ^ Wlho* ér|. « Romtól kimerülve, idegesen hid.l Hiszen jó. ha az emberben van egy kis öuér-! kopogott be az ajtón zet, de igy barátok közölt fölösleges miudeu komédia De hagyjuk e/.t. mi is volt hát az a különös álom ?\' — r8emmi öregein, semmi. Azt álmodtam, hógy az asszonyomhoz mentem, s megérkezvén, nem találtam otthon. Azt mondták eluluzott, jde egy hozzá közel álló nőszemély bizalmasan megsúgta, hogy a Duna parton sétál — valakivel. 0.«toba, gyerekes álom ügye ?" — . Éppeuséggel uem ostoba uem is gyere kes, de mindenesetre furcsa, — nagyon furcsa. . . Jó estét kivánok! — szólt az ajtót nyitó idősebb uti nőhöz — Tardoskeőy Böske őnagysága illhoii vau kérem? — .Ninos. elutazott még délben" — volt a lakonikus válasz. Beregivel lorgod a világ. Lábai mintha gyökeret vertek volua a földbe, nem tudóit lépni, sein előre, sem hátra. Feje mint egy túlfűtött kazán, miudeu pillauatbau közel volt a stélrubbauáshoz, Végre összeszedte magái. Remegő ajkaira mosolyt erőltetett, s finomau előkelően szólt: — „őnagysága bizonyára sajualui fogja, hogy uem beszélhetett velem, de az idő rövid, uem várhatok reá, még az éjjel vissza kell utazuoiu. t\'sóko- 1 lom a kezeit." . . . Azuláu kiment büszkén, emelt fővel, lement a Másnap korán reggel a pályaudvaron találkoz-i tam Beregi barátommal — „Szervusz Beregi!" — szóltam hozzá — .hová mégy ?" — .Pestre- — volt a rövid válasz duuaparti korzóra, s nézte a nagy embertömegei, a — „Éu meg Kolozsvárra megyek, a voualjaiuk sok cifia dámát; de alig lépeit keUót-hármai, halá-majdnem egy időben indulnak, addig i< —- vau ínég j los ijedtség vett rajta erőt, mert ugy vélte, mindenki égy jó negyed óránk — jer. hajtsunk fül egy pohár ót nézi, némelyek kikacagták, mások sajnálták, de szilvóriumot! azzal bementünk a vasúti .Bestau-\' mindenkinek homlokáról e»t ^olvasta le: .Az álom raut" bi 1 nem csal I . . " OKTOIIKR llt. ZALAI h f) r I, .1 N Y bal. tejföl, vaj. múdivii ntlj. Ki okból a gyninOlcs-lelékjnint kolura-toriesztök, már rúK i<l«ktöl lógva rossznirtioii állanak. H I RjK. Királyi kitüntetés. I)r. Kanizsai Sándor törzsorvosnak. aki a déli haiclér egyik Vüröskere-zt kórházának fóorvoaa, Ö M«óg« a király a Kereec József-reud lovagkeresztjét adományozta. fc leglelsóblj kitüulotÓKt UHiiieaak azért kőzöl-jűk érOmmol, inert dr. Kámzsái oagjkawzoai, baaotti ....... fia Karlscbmarol)\' Luou fóknulnriiak. aki mar fin évo múkódik a nagykanizsai tiékézaeguéj és kiváló ének mftvészo tövei a nauyknuizaai istentúzloloto-k.-t olaóraiign nívóra oiii^Iim. juit^Hu.ik pedig európai Inruevot szerien viialiilhliuik a kiváló apának kiváló Itnboz Meleg ruhát a hadba vonultaknak. — Kórelem a várQs közönségéhez. — Aliaudó Klzbeu vannak véreink lent i« feut u i.Hiik agyarkodó elleneinkig!. Az ősz numar alko-nyula leié hajlik, a fák lombjai lehullatlak » a sivító hideg szél különösei! olt fent a muszka giánicou ái jaija harcosaink csontjait is liliom éles ba»al tag dalva arcukba. Ott kiút a csatamezőn, éjjel-nappal, Niibau, vízben, fedél nélkül a sáncokban lek ve, luiva bőrig ázva. ineggéuiberedell lúgokkal ütik. hajtják egyre az ellent s hárítják el édes hazánk feje lölül a veszedelmet. Hogy az elgémberedett tagok tolinelegedjouek s a mindinkább közeledő dermesztő hideget kato-uáiuk kiállítassák s helyökóu megmaradhassanak, a hadvezetőség gondoskodott róla, hogy melegebb ruha-daiabokboz jussauak, melyek a legkényesebb testrészeket a meghűlés ellen védelmezik. A hadvezetőség lelhivására m nagyközönség, ig) tarosunk sldozatkesz közousége is e célra meghozta áldozatát, de a nagymennyiségű katouaságuak az még iniudig kevésnek bizonyult s igy a hadvezetőség ismét megkereste városunk polgármesterét, hogy e célra a város területén gyűjtést indítana s annak eiediuéuyét oda el|Ult*s»a. Polgármester ur a kérésnek engedve a jóléti bizottság tagiaival a dolog keresztülvitelét megtárgyalta s az emiilelt bizottság ellenőriző tagjai magukra vallatták, hogy saját kerületeikben a gyűjtést megiuditják. Ugyanezért a harcotok nevében felkérjük vá losuuk nemeseu érző közönségéi, hogy a náluk meg-|eleuó gyűjtő biztosokat fogadják jóindulattal s akár ruhaneművel (bósapka, has és térd slb. nielegitókkel) akár pénzbeli segéllyel járuljanak « huináuu.s * haza fias kérelem támogatásához, hisZeu éreltüuk. mind-iiyajuükért, ami nyugalmunkért, békénkért, vagyo-nuukért s jövendő jólétűukért áznak, fázuak, tűrnek, szenvednek s nélkülöznek véreink s áldozzák fel él-töket is, illó, hogy mi is erőnkhöz képest, meg ba nélkülöznünk keileue is, éreltök áldozatot liozzuuk -r A kerületi papság adománya. A nagykanizsai esperességi kerület rk ptpsága a f. hó 16-én évi közgyűléséi városunkban tartotta, amely alkalommal a hadsegélyezés céljaira 500 koronái adlak össze Amikor e nemes adakozási itt regisztráljuk, egyben az illetékesekbe vében köszönetet is mondunk a kerület hazafias, derék papságáuak. — — Hazafias megyei tisztviselők. Amikor az apró kávéházi Konrádok s Hindeubiirgok logvacogva remegnek s rettegnek a háború említésére is, vármegyénk derék lisztviselői kara önként jelentkezett a helybeli hoiivédprancsnoksághoz hesorozásra Amikor ugyanis a háború kezdetéu egy fehér asztali csendes kompáuiábau üldögélve discuráltak, az alispán jelenlétében fogadást tellek hogy amiut a muszka a magyar határt átlépte, öuként jelentkeznek a hadsorba. Fogadásukat meg is tartották, a mint. igaz hazafiak jelentkeztek is. - Ilyen tisztviselőket s ilyen hazafiakat ineuiiél többet ami sanyargatott édes hazánknak, uem pedig az asztal alól pislogó trotyli huszárokat. — Mit tegyünk a kolera ellen. Városunk polgármestere a napokban falragaszok ut|áu hívta fel közönségünket s auusk figyelmét aziránt, hogy u lesben átló 8 az országba behurczolt ázsiai kolera I ellen mi a teendőnk. Az ellenőrizésre s a házak lisz-báularlásáitak megtekintésére ellenőriző bjzlosok jelölteitek ki, kiknek kötelessége a tisztaság ellenórizése. Amikor e komoly dol-gra ezutou is felhívjuk városunk közönségei, nem hallgatjuk el > muhisz-\' tust követnénk el. hu ni egészségügyi bizottság figyelmét fel nem hitnók ama valóban á/si.ii kolera leszek ie, mely Hunyadi utcában c-atorna címen a ba-cillusok muiuinulb|uil s msiadoiiail hutaija sa bele-őnlö/.ötl szent víz rouiloti, poshadt b-t égője, gázai soks/or lüibetleii módon kínozzák a járókelők szagló érzékéi; sőt esős idóbeii n járdnu való közlekedés is ugyszólva leljesen lehetetlen Amikor tehát a gazdá kei u tisztaságra szorítjuk, járjunk elől magunk a jó példáiul. No de reméljük, hogy a dolog uem fog soká késni. Megint dolgoznak az anonyinusok. Valósággal csömör fog el berniünket, amikor ez ember bőrbe bujtatott blúzokról Írandó, tollúnkat a tintába mártjuk. Szinte lehetetlen elképzelni, hogy vaunak egyén-k, akik az auoiiyinu\'t fel|elentgeiisek-t való sággal üzletszerűen űzik, anélkül, hogy méltó büntetésben, a lebutikozásban részesülnének. K témával mi már annyit foglalkoztunk hogy kezd a dolog unalmassá válni, de leheteileu elhallgatni, amikor, uapról-tispra uj meg uj feljelentgetésekről hallunk s Csaknem bizonyosan tudjuk ki az aa jellemszeinét, akii ép ugy főbe kellene lóni, mint a hadi kémeket, vagy komitác-ikal — Vagy tán annak az urnák ki ezt állandóan megtorlás nélkül űzi, privilégiuma ián? Legyünk résen ragadjuk galléron, s tegyük semmivé, hogy végre tUztu\'ion meg tőle Kanizsa társadalma, ne zaklas-ou tetszése szerint bárkit nyugalmában, s ne piszkolódjék senki tiszta jellemében. — — Mit tudnak az orosz katonák a háborúról? Az egyik nagyváradi hadikórházban sebesülten fekszik Zakupár Amoniels orosz-tatár katona, aki elmondotta, hogy azt Se tudták az orosz katonák ki ellen, azt sem. hogy miért k*dl harcol -uiok A fogoly tatárt a szibériai batárról szállították a tüzvoi\'slba. már betekkel a háború kitörése előtt. Hogy mikor, azt nem tudja pontosan megmondani. Keresztülrobogott velük a vonat egész Oroszországon, de csupáu a tisztjeik tudtak, hogy hová és ki elleu mennek. Meg a csatatéren is csak anyil tudtak, hogy mindenki aki előtlük ismeretiéi) egyenruhában vau, elleuség. Hogy inilyeu nemzet és melyik ország ellen harcolnak, arról meg éppen fogalmuuk sem voll. Letérdellek a sáncokba* ós sütögették a puskájukat, mert a lisztjeik ugy parancsolták nekik. — Rácok — airjatok. Október hó elsején kezdődött meg K-zéken a népfelkelők szemléje. Szedik a legények elejét, de nehéz.a válogatás, mert nagyon is sok az eleje, annyira nincs is szükség Köuy-uyeu megállapítható, hogy a fiuk jók^ve ínég sohasem hágott ilyeu magas lókra mint most. Pedig hál !jól tudják hogy most uem lesz tréfáról szó, bauem derék, fériimuuka következik. Auuál fékezhetetlenebb a nóta, annál szilajabb a nóta. Kgy szentlászlói magyar legényre is kimondták a lauglicbol. A többi is alkalmas volt, de ez az egy különösképpen örült ueki. Mikor kijt t a bizottság szobájából, bizakodó hangon odaszól túlságos merészen dekolltált társainak: — No most igazán lesz oka sirui a rácnak. — A háború vidám esetei. Az orosz fegyverek Kgy tartalékos hadnagy mondta el a következő tréfás törteueiei: — Amikor szakaszommal megérkeztem Uali-ciaba, azt moudlaiu a fiuknak: .Na, uki a legelső orosz puskái elhozza, kap tőlem öt koronát!" Még az nap jelentkezett nálam Krausz Mór közlegeuy, aki a civil éleiben lisztkereskedő. Felmutatott egy orosz fegyvert, amelyet mi u legnagyobb örömmel üdvözöltünk Természetesen azonnal kiutalványoztam neki az öt koronát es megmondtam neki. hogy ez uláu is miudeli orosz puskuert ól korouat kap. Másnap Kruusz jelentette nekem hogy ót orosz puskát hozott ós líéri erie a íf> koronát. Örömmel fizettem ki a pénzt a hós katonának. Oríási voll .i meglepetése, amikor barom nap multa n fin egy szekér orosz fegyveit vonultatott fel Koppant elbámultam, s meg-kéidezteiu u bátor katonaiul: .Hol szerezted ezt a sok legyverl? Talán egy égést orosz szakaszt öltél meg ?" — Nem — felelte a fiu — hanem daiabját kél korons ötven lilléréri vettem attól a kollegámtól, aki az orosz hadseregben szolgál — A kozák feje Magyar huszárok kergettek egy csomó kozákot. A sbrapuell elvitte a fejéi egyik kozáknak, de az uem bukott le azouual a lóról, hanem pár pillanatig nyargalt tovább, miuthn oda lett volna szögezve Kgy |ó humorii huszár tré* fásán rákiáltott a fej nélkül vágtató kozákra : — Hékás, nem látod, hogy leeseti * fejed? — Bakalevól Galíciából. Miután beszámol az egészségéről és megkérdi. va|jon sorai az édes szülőket is haton ló jó egészségben talália, megereszt egy kis haugulaiképei : Amióta itt vagyunk, nem találkoztunk magyar emberrel. Mindenki idegen uyelven povedál Kgyedűl a kakasok kukorékolnak magyarul Kleirite hajnal tájban t-ürüu hallottuk a magyar ku-korékolást. azután mindig kevesebb lett a magyar szó. Ma már ennek /is vége. Nem kukorékolnak többet-Mégettük őket. — A borjuállomány kimólése. A kor-mányhatóság mugtiltotla az Üsző borinknak, a bárom évesnél tiaialabb üszőknek és a hasas tebeuek-uek, a kényszervágástól eltekintve, levágását és vasúti szálilásat. Az október 15-éu életbelépő tilalom alól való kivétolek eugedelinezéséről a földmivelésűgy miniszter külön reudeletben intézkedik. Legalább hírek a háborúról. Budapest, okt. Is. A Főhadiszállásról : Striiiaz mindkét partján folyó csatában a támadási tegnap folytatluk és helyenként már megközelítettük az ellenség harovoualát. Csapataink egyes pontokon miül a várharcbau futóárkokkal küzdik magukat előre. Mult éjiel az oroszok több tamadási kísérletét véresen visszautasítottuk, A csata az egész volialou ma is folyik. A harcban nehéz tüzérségünk is beleszólt. A Wiszkvarlól északra visszavetett ellenséget tovább üldözzük. A Kárpátokon át előnyomult erőink más részel Lubiucéig az orosztól északra fekvő magaslatokon és az Uroz körüli területre hatoltak előre. Á Przmysl elleni támad isbau szenvedett veszteségét az oroszoknak, sebesültekben és halottakban usgyven-ezerre becsüljük. Hőfer. vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyetlese. Miniszterelnökség sajtóosztálya ZALA! KÖZLÖNY OKTAHIÍR 19. A francia ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franoiák kedves orosz szövetségesük kedvéért a védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanusitottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia — A különféle franoia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a franoia pezsgő, a francia olaj, a franoia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Kgv dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a francia cognao. Cognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörülni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vívmányai követ kéziében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső francia gyárakban. Az „Adriatioa" Cognao Médioinal néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógycélokra is. Az „Adriatioa" borpárlata minden jobb csemegeáru és italméró üzletben kapható. Az Ad-riatica" fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb i« Talált eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar cognaooi fognak fogyasztani. NYÍLTTÉRI) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erőiitö és edző hizlaló-kúrák egétz éven át. Gyermekek 7 éveu felfll kieéret nélkül felvétetnek. *l E rovat utalt kOzl.Ul.-kért nem vállal felelős-SÓgnt & szerkesztőség főzzél i\'hhzxI Kz a mo * dern asszony elve A FiVg evált titkon receptek" idejüket multák Ma a főcél n változottgazdasági viszonyoknak megfelelő jó és Ízletes konyhát ezetni, ezért |ó gazdaasszonyok dr. Oetker-féle sütőport használnak, mivel időt, munkát és pénzt takaríthatunk , meg t>zenfeli)l biztos ékot nyiijt bármiféle Klltemény sikeren elkészítésére. A világos lej a legszebb és legtalálóbb sym-bolumn >-zen kiváló konyhaszernek. Kzen fej mintegy figyelmeztet arra, hogy „Kőzzél ésszel", III I i k\'inwűfiii bpT.iii Berber gyó&y-kátrányszappana ll-Kjobh L Hall A Comp-lót ajánlják ÍI Kurépa Irglülil. álUni il. ,n a rrdmínynyrl hMjnAIJAk mi.i.l^iiUlr bőrkiütés elten kUlOnOirn kréulkua bajuk <a klDIco-k. vaUiiiliil ii.j MaktlIko\'H* 11«> Tartalmai M aiaialik lakálrájjl ,a lénye«f»eu klllonbfliik a krr. akr.lil. n.bf n cl(3f..r.|ul» e«y«b llynrmll «yárimáii> okiéi. Makara börl.aj.iknél na gyón baUa... Bargar kátranyoa kénaxappana. Mafcook \'t ay#rmrkf klick onjhMib katáau kálráayaaWaa Bargar glicerin kitrAnysxappaiaa. TtvAbha kátrány nMklil a hlrca Berger-féle Borax-sxappan upiillta, arnylé, mllaaaer « máa béika|«k »l m. Darabja ulaalláaaal oiyul! 70 Bllár. Oj: IrMni baláau b6rbrU-aar|Crkn*l. írj. t, Miamiul kiválé bajnéira ■M korona. Krri»n klf, O Moll a R VVlru M^pi fi ■ akállkorpaiiAl. aier. i «ir( rtlcii Bhih Wien tata. Il aa 1U» Ik évi pérlal »llé|k lálllláao á*«aa. Kaptáié mlu.lan «, , Urhaa. d.o*érUba» éa Ottóiban. Nagyban: 11. II,-II * -átuliil\'. M Irn. I . | atorfrf alí aaar II II. Builap-alru naicibau éa klol TOrék Jéaaíl • >«*».irrlárál.an Király inra II . U-I Moooniél, Tballm*. rr *k S. IUnél. K..rkm*|.icr \\ u léd álnál. Ka.lanm Ha TMlvérekaét, Slraarl N\'Dn.li láraánál Srru.la Sándornál Prlalnyl Krl|0«-in<l, kOrnt «. Klralntlirn mlnrtrn «yó*ya«frUrban. |ubb ._ aérlában « lllaUierUaUibon SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni vei -I senytársainkat. Az élelmesség uem ÁLL i\'lcyéliliAI. ininlliugy ,„, k^MHűnk .\'gv pilliuiH "K »<•<»• l^nnin wron kivOl vegyük ig.>nybi- ..Zului Kéilény" liirilditai rovutál. im\'il oli halároiotlftti eredmnnyt n ós a magyar hiidi\'iú VILÁG liii-deífseii in megiHlálja A hirileló rövid liiió uluil iiii.ggyúíédik az crmlmíiiyról »nmik Imtároíoltaii VAKNAK ki-ll lenni, ii ki III\'III láijii n „Zalai Kéxlény* luliamos íi\'jlóiiiwi. n poilij; világosan j.\'l-I.\'iii7.i. hogy AZ üzuii lupljim iiiegji-Ienó luiiidttn liirdelésrwk kellA hasznii van. Szeinosimk áll a viláx, vaknak az ALAMIZSNA! fi^j&Z—i Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMÁr - cigarettapapírt vagy hüvelyt! PALACESZALLODA BUDAPEST. VIII.. RÁKÓCZI-UT 43. SZÁM. ELSŐRANGÚ SZALLODA A FO- és SZÉKVÁROS KÖZPON TJÁBAN A l.jmod.rn.bb b.r.„d.hld.j «. m.l.g .„ mlnd.n ..obib.n, ~ Fin,., h.ll. L.ko.zlílyok, fürdO.íobl..!. 160 .,ob.. 6 korosllól k.idadal.f. - tt.örendü Illannak I. kl.lhli, ..tlnklnt m.g«. .clnvon.lu h.ngvor.flny. Nyomaton a láplulajdonue Ifj. Wajdiu Jóiauf könyvnyomdájában Nagykauizaán. Nagykanizsa, 1914 október a6 53-ik évfolyam, 83 szám Hétfő ZALAI KÖZLÖNY ■iljiliRlk bitién éi ciíMftrtftk6n. fcl0Ai*U«l árak: Kgési ért* 10 korona, télévre 6 korona. Negyedivté 2 korona B0 011. - Egyee atám éra 10 flll. Kelelús steikeir.iA : Bánekovich János Főszerkesztő: Kemény Lásaló Szirksiztoiég 91 kiadóhivatal Diák-tér 1 Telefon; 182. — Hirdetések dljstabéa aaerlnl. Gyermekeink a hadseregben. A most dúló világháború súlypontja egyre jobban átbillen a koloti harctérre, ahol a magyar-osztrák sereg rettentő harcokat viv a háborúra gondosan és eleve felkészült roppant orosz karctömegekkel. E háború kétségtelenül a száraz földön fog eldőlni és a kettős szövetség hatalmasabb, politikailag veBzedolméaebb és nehezebben legyűrhető ellenfele bizonyára az orosz a maga kifogyhatatlan emberanyagával, kedvező földrajzi fekvésénél és a pánszláv irányzat > agy erejénél és szervezettségénél fogva. A béke idejében a magyarság nem igen diosekedhetik azzal, hogy a hadseregben nágyou kedveznének neki, sőt unos untalan visszaszorításról, mellőzésről kellett panaszkodnia. A haboru förgetege azonban nagy erővel vetette felszínre azokat az er-kölesi, szellemi és testi erőket, amelyekkel a gondviselés a magyarságot megállította. A sötét voszedelemmel ^zeniben, amely a ket- tős monarohiára lecsapni készült, a magyarnak helytállóit a szíve. A mikor a kookát elvetettek és felharsant a haroi riadó, az izzó lelkesedés hatalmas lángja osapott fel a magyarság lelkéből, amely mindenoket magával ragadott. Az a raairyajság, melyre az osztrák korlátoltság annyi bizalmatlansággal nézett tonai személy közül elsőnek ragadta fel a haroi lobogót és a maga tüzes temperamentumával a küzdő soruk élére ugrott. A példa hatott és azok az ingadozók is csatlakoztak, akikre a múltban a bizalom sugara nem egyszer érdemetlenül esett. És a nagy elszántság, e haroi lelkesedés láttára félre lapultak meg azok. akiknek lelkében alattomos gondola tok rajzottak. A midőn a magyarság e világháború-ban ilyen döntő fontosságú szerepet vau hivatva betölteni, amikor valósággal ó alkotja a magyar-osztrák haderőben a len-dilókezuket: érdemes kutatni és megállapi- képvisel a hadseregben és mily arányban ontja vérét a kettős monarchia jövendőjéért. Fájdalom nem rendelkezünk nyilvánosságra bocsátott részletes adatokkal haderőnk taji tagozódását illetőleg, de az 1910. évi népszámlálási adatok szerint a magyar birodalom területén talált 142.O00 \'főnyi ka-73,000 volt magyar anyanyelvű, tehát több. mint a fele. A szűkebb értelemben vett Magyarország területén talált 122,000 főnyi kato-nasagból 70.0O0 vallotta magát magyarnak, tehát közel háromötöd rész I)e a magyarság tényleges arányszáma a hadseregben még ennél is kedvezőbb. K számadatokban i. bentfoglaitatik a tiszti és altiszti kar, ahol a Magyarság közismert okokból igen gyöngét! van képvkdve és hogy számos színmagyar csapat Ausztriában és Boszniában állomásozott és igy azok e kimutatásban nem szerepelnek, Szóval 1910-ben a hadsereg háromötöd része Magyar- taui, hogy a magyar faj minő nyers erőt, országún tiszta magyar legénységből állott Elbeszélések a háborúról. Ellenséges tábor fölött. Egy aviatikus hadnagy, aki a levegőben négyszáz méter magaaságbau, az oroaz tábor fölött sebesült meg, a következükül beszélte el azokról az izgalmakról és veszedelmekről, amiket álélt: — A háborúban. aiuig meg uem sebesültem, harminchéUzar szálltain lel repülógépouimej. Mindannyiszor lel derítő szolgálatot végettem es mindannyiszor a legosodálalosabb módon meuektiltem meg a haláltól, mig végre a srapuelldfrab felhasította a combomat. Nagyszerű értés az, amikor a parancsot megkapja az ember, beül a nyeregbe és a propeller zúgása ,közölt lassan felemelkedik. Egyre feljebb, amig a magasságmérő el nem éri a nyolcszáz métert. Osak ebben a magasságbau indulunk az ellenség felé. Egy embert természeteseu nem lehel észrevenni ilyen távolságból, de tömegeket és külö-nöneu a tömeg mozdulatait pompásan látjuk. Nyolcszáz méter pedig még utyö elég magas Ide felhord a puska és az. ágyú é« a r&pülőgép is jó célpont. j Az emelkedést egyre megtartjuk és csak azután, kezd raüködui a speciálisan erre a célra készített i fényképező marina, l\'ár percig tarl a felvétel, azután visszatérünk és a lemezek előhívása után olt vau a ( vezetőség előtt az ellenséges csapatok állása egész j pontosan.. — Délután őt óra tájban, mikor már alko-nvodui kezdett, szálltam fel. A rám bízott feladatot , esak a földhöz közel, miulegy hétszázötven méter magasságban oldhattam meg az esthomály miatt i Kgy rengeteg orosz táborhoz értem és láttam, hogy I aiuiut eszrevettek. nagy. lótás-iutás keletkezik. Apró : füst felhők, maid halk ropogás. Lovasok nyargallak. ! Aztán óriási robbanás. Agyúból lőttek- Távcsövem-i mel ugészeu jól láUam a nagy ijedtséget. Kéltek, hogy nem luduak ártalmatlanná tenni, mint ahogy eddig egyetlen magyar repülőgépet sem fogtak el. Egyszerre hét ágyúból küldték felém a srapuell-esőt. | Felfelé kellelt emelkedni, mert a légnyomás veszélyesebb mindenféle fegyvernél Alig értem azonban százötven méterrel feljebb, éreztem, hogy valami megütötte a combomat. Egy srapnelI-darab volt A gépem is megsérült, de nem szálltam le, hanem megfordultam a magyar tábor felé. Egyszerre meg- állott a propeller és a gép zuhant lefelé. Ilyenkor csak egy mód va<i a menekülésre. a siklórepülés, így is szálltam le, de mielőtt a földet érte volna a inonopláu kereke, elájultam. Reugetek vért vesztettem. A feladatot azonban megoldottam ugy, hogy az oroszok még az nap este kéuytvlenek voltak vinazavonului, u| hadállásokat elfoglalui, ami alatt persze mi is elvégezhettük a szükséges mozdulatokat. Három bosnyák 30 szerb ellen. \' Jurisevits Ivau, súlyosan megsebesülve erkesett a kórházba, de csodálatos módon hamar felgyógyult és uioat ismét vsszatérl vitéz csapatához a harctérré. Nagyon intelligens ember; Ez a hós élénken mondotta el élettörténetét ós hősi (elteit. Boszniában, Veiken 1878. április 18-án születtem. Atyám már harminc éve bírája a községnek. A mesterségein mehauika. Hél gyermekem van, a kik közül hal fiu. A legöregebb most 17 éves. Julius 27-én hívták fegyverbe és a csapatba osztottak be. Augusztus elsején mai már szolgálatbau voltam Visegráduál t mentén. Mikor augusztus 2-án jelentették, hogy szarajevói csapatom-a Drina a szorb biztos akar Unni hogy tényleg a valódi „O sr a m"-lámpát kapja, ugy már a vételnél Ügyeljen arra, vájjon az üvegkörtébe az „OSRAM\'1 név be van e marva — K védjelzés nélkül „Osram"-drótlámpa nem kerül forgalomba. — KiIÓ.ÍÍ Osnim-JróllJni/\'jk kihalók: Villamos müffkn/l. surtliMI is min.lnt stakmahtli úiUlbtn. - Magyamrnitgi kfyviíM bmmlatH n,>fart.)l ■ PiHgcr ts Piai Bu-laput. VI.. Hajós-klea ál. 9 ZALAI K 0 Z L 0 N Y OKTÓBER «6 ami 1912-ben az ujjonojutalék felemelésével még csak gyarapodott. A magyarság feisóbbséges erejét bizonyítja, hogy a túlnyomó részben német vezényleti éa szolgálati nyelvű haderőben a uiagyarnyelv tudása nagyon el van terjedve, így a Magyarország területén állomásozó 141,000 katona közöl 98,000 beszól magyarul s még Horvátországban is a katonaság 20°/o-» tudott magyarul 1910-ben. A magyarságnak ez a hatalmas térfoglalása már rég nem titok a hadvezetőség előtt s maguk a közös hadügyminiszterek nyillan bevallották a delegációban, hogy a magyarnyelv egyre dominálóbbá válik a monarchia haderejében. Fájdalom az igazság ereje a gyűlölködő korlátoltságon akkor még nem győzhetett és a magyarságnak teljes értékű érvényesülését gátolta s különösen a katonatiszti pályáról igyekezett visszaszorítani a magyar fiukat. Amikor azonban már dübörögve közeledett a világháború szörnyű vihara, amslynek zivatarai között fényesen bontakozik kl a magyarsag nagy ereje, katonai kiválósága és feltétlen megbízhatósága. megszégyenülve hallgat el a korlátoltság s rövidlátás, amely haderőnk teljesítőképességül botorul a magyarság érvényssftlésétől féltette. A vasút és a háború. A mai korban minden nagyhatalom a legszélesebb körben és a legrészletesebb mozzanatig már béke időben előkészíti mozgósítási tervezetét, amelynek gyors keresztülvitelében a vasúté az oroszlánrész. Gyors mozgósítás és felvonulás azonban osak ugy lehetséges, ha a meglevő vasutakat teljesen kihasználjuk és a vasúthálózatot katonai szempontoknak megfelelő irányban már békében fokozatosan tovább fejlesztjük. A szállítási tervezőteket a vezérkar vasúti irodája készíti el. Mikor pedig a mozgósítás megkezdődik, a vasúti szállítás vezetése katonai kézbe megy át. Minden állam arra törekszik, hogy sürü vasúti hálózata legyen nemosak gazdasági es kulturális szempontból, de az állam katonai biztonsága miatt is. Hogy azonban a katonai követelményeknek megfelelő alhálózatot létesítsünk, figyelembe kell venni az állam földrajzi fekvését, politikai viszonyait és pénzügyi helyzetét. Gyakran kénytelen az állam vasuthállózalát valamely irányban tovább fejleszteni, anélkül, hogy a befektetett költség arányban állana, a várható kereskedelmi haszonnal, ha életbe vágó katonai szempontok leszik e vonal létesítését Ekkor kénytelen a kormány a kereskedelmi érdekeket alá rendelni a még fonto-sabb politikai érdekeknek. Kedvező földrajzi helyzet egyszerűsíti az állam vasuli ügyét is. Például Franoia-és Oroszországban ott fekszik a hadászati felvonulási terület, ahol a kereskedelmi érdekek is sűrű vasúti hálózatot követelnek. A monarkia helyzete e tekintetben kedvezőtlen. Több nagyhatalom által határolva, több olyan vasúti hálózat kiépítésére kénytelen, melyek kereskedelmi szempontból még halaszthatók lettek volna. Mikor a haderő a vasúti hálózat kihasználása által hadi lábra emeltetett, előtérbe lép az a követelmény, hogy a működő hadsereg anyagát — embereket és lovakat — gyors utánpótlás által a kellő létszámban fenutarlsuk és élelmezéséről, szükségleteiről gondoskodjunk. Mindenekelőtt tehát az anyaországban, a felvonulási terület kö zelében egy alapot kell teremtenünk, honnan a hadra kelt sereg minden szükségletét pótoljuk. Mert az a sarkalatos hadászati szabály, hogy a működő sereg lehetőleg a működési területen feltalálható segélyforrásokból élelmezze magát, a mai óriási hadseregoknél osak részben lehetséges Gondoljunk osak egy 500.000 emberből álló hadseregre, mely haroraké-szen előrenyomuló hadászati menetoszlopá- caapatok megkezdették at elónyomuláat, min két társammal együtt a halárra küldtek óreégi azolgá-lalba. Egy erdő felé mentünk, mely a Drina mentén ürijacse falucska mellett húzódik, a trepini hegyhát közelébeu. Jól lehet nagyon vigyázluuk éa macskákként cauaztuuk, mégis megleplek bennünket. Komitácsik leheltek Aliig felfegyverkezve. Mikor észrevettük óket, harminc méterre lehettek tőlünk. Csak hárman voltunk, de a szivünk sziute hangosan dobogott as örömtől Az ellenség eléd . . reményeink gyilkosai előtti . . . Annál nagyobb volt az örömünk, mert ellenségeink tízszerte többen voltak . . . Tan-e őrvendetesebb pillanat olyan hÓB elótt. aki kész meghalni és megszentelni az Ártatlan vérét? — Lőjj I baugtotl határozoll, rövid, hangosan kiejtett parancsa vezetőnknek . . . éa báróin golyó találta cél|át . . . De nem értük be osak lövöldözéssel. Miut háioin oroszlán roll.utunk a tízszerte erósebb ellenségre, hogy megbosstuljuk Boszniát a szégyenért, melyet a gyilkosok Szarajevóra hoztak. Abban . pill.uatbau semmiféle eró sem tarlhatutt volua vissza beuulluket . . . Nem tud|ák maguk, mi a boanyák val 20 100 km. széles és 40 km. mély területet foglal el, — hogy lehessen ezt még a leggazdagabb ország "területén is az ott feltalálható segélyforrásokból napokon át fennakadás nélkül élelmezni? Újra osak a vasutakban találjuk meg azt az eszközt, melynek kihasználása által az anyaország szivéből a működő sereg alapját képező területre a harokészsége fenntartásához szükséges élelmezési oikkeket hadi anyagot és a beállott fogyatékok pót-lására szükséges tartalékot szállíthatjuk Innen juttatjuk azután az ellenségtől elhódított s a forgalom számára megnyitott vasutak vagy futólagosat) klépitett tábori vas utak vagy éppen országos járművekből rögtönzött hadtápélelmezési vonatok segítségével a működő seregtesthez. Nagy szerepet játszik a vasút a döntés után, a béke helyreállítása alkalmával is. A hadilábról a békelábra való átmenet a vasúthálózat kikasználá8a nélkül heteket, sót hónapokat kiváuna. Ily nagy időtartam alatt azonban a jelenkori óriási hadseregek fenntartása milliókat emésztene fei. Ez az összeg a vasuli vonalak újból való tökéletes kihasználása által szintén megtakarítható. Így térül meg anyagiakban is egy része azoknak a befektetéseknek, amilyeket az állam biztonsága a vasúthálózat kiépítése alkalmával tett szükségessé. HÍREK. zsugori lakosaihoz. ha arról vau stó, hogy halni kell a királyért éa a hatéért Mint éló kalapács vetettük magunkat at ellenre éa ütöttük jobbra balrs. Isteni erét érettem magamban és biiony sajnáltam, hogy elleneink nincsenek többen. A bátorságunktól meglepett, visstahökkent Hterbek, miut a kévék hullottak. Akit a szeretóm, a puskám talált, at többet már uem kelt föl. A szerbek a kővetkező pillanatban visszavondItVa. Most már ismét lőhettünk. Céloztam és miudig találtam. Négy szerbet lőttem le, hetet megsebesítettem, hárman felemelték kezüket ós megadták magukat. Kközben a szerbek az első félelemből felocsúdtak és dühödten támadtak ráuk. Eközben azon bau mi is segítséget kaptunk. Tovább harcoltunk, de éreztem, hogy megsebesültem. Rettenetesen égett a sebem, de nem hagytam abban, még három órát álltain a tüzet . . . míg szemem elótt el uem sötétült és a puska ki uein esett a kezemből. Elestem és a szauitéez kocsi u eszméltem föl A tábornokom 600 koronával jutalmazott meg és azt mondta, hogy kitüntetésre terjeszt föl. A harcban állóknak, a határon didergő véreink részére polgármeslerüuk aJJjióléti bizottsággal karöltve a hadvezetőség ; ujabb felbivására gyűjtést indított, melynek eszközlésére a bizottság ellenőriző tagjai készséggel vállalkoztak. 8zinte meglepő, bogy a legszegényebb osztálybeliskjmily^ szívesen áldozták filléreiket s báutó. valósággsl megbotránkoztató sz s zsugoriság, mellyel épen azok viselteinek e humánus, nemes cél iránt, kikuek legtöbb s félteni valójuk s skik meg sem éreznék, hs feleslegükből még valsmit vsgy egyáltslán valamit sdóznáuak s ne zárkózoának, ne bujnénsk el, smikor s gyűjtés sel megbízott ^jtójukou kopogtat. Sivár, Ores lelkű, önző egyének lehetnek ct*k képosek ilyesmire, kik megérdemelnék, hogy ott sz ellenséggel stembe állíttassak s bűnhődjenek. Nézzünk eoak át egy pillantásra a szomstédes kis Oelse községbe, hol a lakősság egyetlen felhívásra kész örömmel belenyugodott, hogy az adakozás s a hadsereg részére hozandó áldozst az adó bányában rovassék ki 8 nz meg is történt, be is lett fitetve. Vájjon e« nem is volna lehetséges at ország minden ró*tébeu, nem-e lenne ez a leghelyesebb? így a gszdsg tsugoriak nem bújhatnának ki nyilvános szégyenkezés nélkül alóla, a jókedvű, nemesstivű adakozók nem lennének oly gjskori zaklatásnak kitéve. Et lenne a leghelyesebb, léginél táuyosabb, legigatságosabb b eat kellene ^sürgetni illetékes helyen mindnyájuuknak. Lapunk már erre egy ízben reámutatott, atouban eredménytelenül, de most hogy a gyűjtés slkahnából újból tslálkoztunk ilyen tsugori egyénekkel, helyén valónak találtuk felújítani. OKTÓBER 29. ZALAI KÖZLÖNY 5 — Halálozás. Egy munkában megtörött v«teráu-Uuitó hunyta e hó 20-áu örök Alomra szemét Faller József zalaegerszegi igazg. tanító személyében, ki 52 óvet töltött a tanítói pályán a most hogy a jól megérdemelt nyugalomba vonult, áldá-aoH mük\'Hése után 72 éves korábau elaxólitotta az élólc sorából a kérlelhetetleu halál. — Dr. Mayer Ferenc hosszas szenvedéseitől megváltva itt uyug Hzik immár barátai között, kik megelózték a köze-lében azokuak kik elkísérték utolsó útjára A puritán jellemO, a közvetlenség h mesterkéletlenség mintaképéül állitható, őszinte, igazi jóbarát, humá-uus s vigkedélyQ, örök humoru orvos ajkai immár megfásultak. BZive kihűlt, szemei lezárulva, — elué-mult, utolsó lsteuhozzádol uem tudván mondani szeretteinek barátainak, kik leverten, lesitftottan állták körQl sírját, hulló könyeiket törölgetve amaz, az ó nemesen érző lelkét legazebben karakterizáló azép beazéd hatása alatt állva, mellyel dr. Pillitz Soma orvos társai nevében bucaut vett a sirba háború névtelen hőseinek emléke, a jövedelme pedig elhagyatott, hozzájuk tartozóinak segítésére szol gál. A Gyorssegitó Auguszta-alap egyharmad részel az ítthoumaradott nyomorgók ellátására fordítja, egyharmadrészt átad a Hadsegitó Bizottságnak, az eleseti hősök özvegyei és árvái risttre, egyharmadrész pedig Bárczy István dr. polgármester elnöklése alatt álló középponti segitö-bizottság Anyavédő-osztályáé. — Megnyilnak-e az elemi iskolák? Napról-napra hangosabb lesz rt szülők érdeklődése a népiskolák meguyitása iránt, melynek kitolódása mindinkább izgatja kQlÖnöseii azokat, kikuek férjeik hadba vonultak s munka után járva gyermekeiket felügyelet nélkül magukra higyni kénytelenek, — nem kevésbé azokat, kikuek gyermekei a jövő tanév ben a közép vagy polgári iskolába kerüluéuek s e kitolódás által esetleg egy évet elveszítenek. Jól tudiuk, hogy a jelen körülmények között a ka\'oua-ságuak s azok sebesültjeiuek elhelyezése elsőrendű fontos kérdés, — de ameuuyiben tudomásunk Hazánkbau e tárgyban a tanácskozás e hó 29-ére tolatott ki, valószínű azou oknál fogva, hogy Németországot bevárván, vele egységes megállapodás jöjjön nálunk ia létre, megnyugtatandó az itthon maradottakat. kik a megdrágult viszonyok hatását .súlyosan érzik s a mindeuuapi legszükségesebb kenyér megszerezhetőségének lehetetlenségétől remegve, lélve néznek a küszöbön álló tél (elé, mely a leguagyobb nyomorral fenyeget mindnyájunkat. Szoptatós dajka ajánlkozik. - Nemes Józsefné, Hu-nyady-utca 29, sz. szállótól, kinek emléke élni fog közöltünk mindvégig, j rj||l ft yér0(i kQ|önböz6 ulcAjbftu több 2-3—4 sói — Száz tanítójelölt harcba megy A öl MXObán lakás is vau kiadó, melyek a jelen körül xzékelykereszturi áll. és a nagyeuyedi rel. tanítóképző j ,„ények között egyáltalán uem keresettek s a melyek 100 növendéke, többnyire serdülő iljak, kérést adlak \' „ népiskola céljainak megfelelnének s azoknak néhnny be a kultuszminiszterhez, hogy engedje őket harcba, hónapra leendő kibérelése horribilis ősszegeket Miután erre az engedélyt megkapták, valameuyi honvéd ne„, omészteue fel, városuuk vezetősége, a közön- leti. A székely hazafiság kiálltó bizonyítéka ez .Nem\'„ég óhajához képest Ián tudná módot találni, hogy fajult el még a szókelyvér " Üdvözöljük a tanítónő- eZt>[l lakások olcsón kibérel telnének k azokb.m ha vendékeket. — Amerikai gyermekek akciója. Milánóból jelentik\' hogy a loudoui lapok közlése szeriül Chicagóban nagyon kedves dolgol kezdeményeztek, amit egész Amerikában nagy lelkesedéssel fogadlak. Az amerikai gyermekek ugyanis elhatározták, hogy ajándékokat és pénzbeli segélyt gyűjtenek és küldenek azoknak az európai gyermekeknek, akiknek atyja a harctéren eleseit. A gyűjtést az amerikai lapok vég-lik b auuak eredményét annak idején kQlöu hajóval küldik Európába, ahol körülbelül karácsony t*|án történnék meg a szétost\'ás. Duloe et decorum .. Horatius klasszikus mondása díszeleg azon a plaketten, a melyet a Gyorsae-gitő Auguszta-Alap a napokban boosátoit ki. Dulce et decorum est pro Patria móri. Aitörténelem meg-h métlódését hirdeti s citátum. A klasszikus latin dicsőség diktálta a gyászoló Rómának a teljes enyhülést uyujtó vigaszt és ma. mikor a hazáért esnek el fiaink, testvéreink, magunkat vigasztaljuk Horátius bölcsességével : lídes és dicső a hazáért meghalni. A plakett a Hazáért meghalui. A plakett a hazáért meghalt hőseink emlékét szolgálja. Az itthon élők a diadallal visszatérők számára készült az érem, hogy időtleu időkig megmaradjon in perpetuain memóriám azok iránt, akik dicsőségesen ranghaltak. Remekmívű emlék ez a plakett. A nagytehetségű iprmüvész tanár Zult R. A. tervete. Első lapjáu a sírkeresztek köxl lebegő gyászoló Géniusz művészi reliefie látható, alatta az évszámmal: 1914.. hátsó lapou az emlék-mondáa: Dulce et decorum pro Pátria mori. Az érem alakja ovális, keskeny fekete szalagon függ és a nyakra akasztva medaillonképp viselhető. Kétféle kivi-telbau készült. Ezüstből és bronzból. Az utóbbi ezüsttel befuttatva. Az ezüst plakett ára 6 korona, a bronzé 3 korona. — A háború gyási-ékszere a plakett A fekete szalag, as ezüst komoly szürkesége külsőleg fejezi ki a gyászt, belső értékét pedig a művész elgondolása adja meg A cél, a melyet »zolgál, hozza majd decens divatba az emlékérmet. Magyarország melyórzósü hölgyei fogják viselni egyetlen ékszeréi Mindeki még az is. kiuek a harctéren halottja nincs. Meri a ki a háborúban halt mog az nein csak a hozzátartozóinak a halottja, hanem valamennyiünké, minden magyaré. Minden magyar nő meggyászolja, kegyelettel megőrzi > hazáért elesett hősök emlékét A plakett uem is folytouosan. de lelváliva más-más osztályokban a tanítás kezdetét vehetué. Vagy a Rozgonji-utcai uj iskolából a megkevesbedett sebesült betegek ezen lakásokba telepíttetnének\' s az így felszabadult 12 tanterem és tornateremben az összes elemi iskolai tanulók oktatása felváltva keresztülvihető volna Ezáltal egyrészt nemcsak a szülők nem kicsinylendó aggodalma oszlauék el s a felügyelet nélkül csatangoló gyermekek az elxüléstól is megóvaiuáuak, másrészt a most különböző bizotltágokbau foglalkoztatolt népiskolai tanítók is meglennének kímélve attól, hogy esetleg a helybeli iskolahiány miatt oly vidékekre helyeztessenek át, hol a tauiíók hadba vonulása miatt a tanitóhiány azt szükségessé teszi Azt hisszük egy kis fáradsággal s jóindulattal, mint a gymuazium a polgári iskolák, — a fent vázolt módon rövid időn belül a népiskolák is megnyilhatuáuak s ezzel a kul-tura sem szeuvedue csorbát ^ megnyitásra váró szülők aggodalma is e tekintetben el fog oazlaui. Mi lesz a gabnaárakkal ? A kis Svájc példáját, ahol a gabona állami monopólium tárgyát képezi, Hollandia lakossága is követni követeli. Németorsság, mely a beállott háborús viszonyok között az áruk árának nem ogészeu indokolt hirtelen drágulását velüuk együtt immár elviselhetetlennek találja azok árának törvéujes tarifáját a uapokou fogja raei<állapitaiii és nyilvánosságra bocsátani. Legújabb hírek a háborúról. Budapest, okt. 25. A Főhadiszállásról : az északkeleti hadszíntéren a mi seregeink és erős német haderők most már egyes csaknem megszakíthatatlan vonalon, mely a keleti Kárpátok északkeleti lejtőit Nagy Szombat a Przemysky vártól keletre fekvó terepet a San alsó folyását és a Visztula lengyel partjaiuak területét egészeu Pbrek vidékéig öleli fel. Harcbau Alisnak az orosz fóeróvel, melyhez az oroszok kaukázusi szibériai és turkesztáui csapataikat is felvonultatták a Kárpátokon át Indított támadásunk erős ellenséges haderőt vont magára középgaliciábau, ahol mindkét ellenfél megerősített állásokat foglal el általában még áll a harc Pizemysltól délkeletre és a San alsó folyásánál csapataink az utóbbi uapokbau is többrendbeli sikert értek el Orosz-Leugyelországbau Miudket fél részéről uagy erőket állítottak szembe-amelyek tegnap óla az Ivaugorod varsói Visztula vénáitól délnyugotra haroolnak. — Hőfer, vezéróruagy a vezérkar főnökének helyettese. Bécs, okt. 25. A Hadiszállásról érkezett híradás szerint Konrád báró a vezérkar lónöke tegnap a külföldi lapok haditudósilói uak fogadása alkalmával annak a megokolt örömuek adott kifejezést, hogy sikerülni fog a reáuk vállalt nehéz feladatot teljesíteni, leutartaui és visszaszorítani a hatalmas ellenséget. Szükszsvu jeleuléseluk c*ak a leplezetlen igazságot foglalják magukba, ellenfeleink viszont ait hiszik, hogy hazudván és tiltakozván diplomátirozzák az eljárásunkat a mi harcmodoruuk mindig és mindenütt lovagias. Miniszterelnökség sajtóosztálya XXXI ik magyar királyi 5r jótékonycéiu államsorsjáték. 5S Ezen pénz-sorsjáték remélhető tiszta jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordíttatni. Ezan sorsjátéknak összesen 148Ő5 rfyer ménye van, molyeknek öaize* értéke 475000 koronára rug kéazpénzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. 1 főnyeremény — — 5 nyer. á 1000 K. 5 , . 500 , 10 . , 250 , 30.000 K. kéazp. 20.000 , 10.000 , 5.000 . 5 000 , 2.500 . 2.500 , 20 nyor. á 200 K. — -- 4.000 K. kéaap 40 . , 150 . — -- 8.000 , , 100 . , 100 , — --10.000 . , 200 , , 50 , — --10.000 , , 2500 , . 30 , — -- 50.000 . , 12000 , . to . — — 120.000 , 14885 nyor. Öaaiesen —-- 475.000 t évi december hó 9-én. Húzás visszavonhatatlanul 1914 IfMST Eg-y sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek az összeg előzetes beküldése mellott n magyar kir. lottójövedéki igazgatóságtól Budapesten (Vámpalota) portómenlesen küldetnek, oienkivül kaphatók valamennyi posta- adó-, rám- és sóhivaUlnál, az összes vasúti állomásokon s n legtöbb dohánytőzsdebon és viltó-úzletben. Játéktervet kívánatra bárkinok ingyen és bérmentve küld A magy kir Lottójövedéki igazgatóság. < ZALAI KÖZLÖNY OKTÓISEB 80. A francia ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli m melyet a franoiák kedves orosz sük kedvéért & védtelen magyarok, osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia — A különféle francia elnevezésű mulalók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a franoia pezsgő, a franoia olaj, a franoia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartolta a lelkeket. Egy dolgot azonbau szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a francia | cognao. Cognac városának nevót nem lehet hamarosan kitörülni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emiékezelóból, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vívmányai követ keztében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső franoia gyárakban. Az „Adriatioa" Cognac Módiéinál néven forgalomba hozott tiszta borpárlala különösen ajánlható gyógyoélokra is. Az „Adriatioa" borpárlata minden jobb csemegeáru és italméró üzletben kapható. Az „Ad-riatica" fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is. Talán eddig az. is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar oognacol fogunk fogyasztani, NYILTTÉR.*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erősítő és edző hizlaló-kurák egész éven át. Gyermekek 7 éven felül kíséret nélkül felvétetnek. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállai felwlŐH-, sóget a szerkesztőség. ló anyák gondoskodnak ® arról, hogy gyeimekeik ápláló izlntes és édestésztűkat, kapjanak vacsorára. Kevés fáradtsággal, olcsóu, kitUuó édestésztákat készíthetünk dr. Oetker-íéle pudding-porokkal, melyek különbözők miut pl. : vanília, málna citrom és csokoládé izekben kaphatók s a kiosinyek álul ujjongó logiidtatábban részesülitek Bgy 1 ö filléros pudding-por csomagból l/, liter tej, 8 tojás és 5 dg. cukor hozzáadásával kiiüuó vacsora készíthető 6—fi gyermek részére. Minthogy pedig a puddingoka. gyümölcsízzel, tejlöl nélkül készítjük, ezen szerek fokozzák a jóizt valamint a tápértéket. II. \' ^ i-ns rtt.i XUl.ifiO" l>rvAl< g Bsrfter £yó£y-kAfrányszappana Q. Holt ft Comp-tól. Kiváló orrolok ajánlják Kiirépn Irjlöbb AJI.>m;tb«n ■ legjobb rrrilmínynycl Imááhilljélr mindenfele börklUtós ollon kalonoatn króulkua bajok ín klUH»,-k. ..Uttil.il haj. (, taakállkorp* ellen TnrUlinat 10 ta.Onldk lafiátráayl «. lényrirvn killOnbSilk a kercákrdelembeu rlü(„r<lul« egyéb llynnnill gyártmányukig Mftkaci Wrbajoknál át Bargar kátrányo* konaxappana. Miknek fa gyrrinrkeknr k enyhébb h.lá.u kátrárnyai-ippau B«rfl«r glUarln k&trámy*xappana. TorAbbá kátrány nélkül a blree Bargar-féla Borax-axappan patlaaáa, aapaflléa, a»«plé, mltwaw *» kérbelok el f In. Darabja ulaalliual együtt 70 HIUr. XJJ ! • »«rir»r (•lyílioi.jr krtlrAn. aaappann. kfrtDÍ baUau bflrbetcgaígekníl, lej- fa Makátlk-xpAnál, alkmlnt klráló hajnil»e#atfl Mer. I tterg 60 koronn Kérjen klíejraetten Bargar-(nppat\'l 0. Ilell » (V nip.-tél éa néiáa meg t a alá Irdal. KllUn («•>•> Wien loklcvi l. Ilaatiki iraat h aranvé\'em Wlon IBI*, éa aa ltOO ik évi {.érlel v.lágkiállltá.ot. arany, ér*jn. Ka pb a lé minden «tókylárban, drogériában é. ..„k dalatbou. Nagybnn: 0. Itoll <t C..mp, Wien. I , (tettet-atorferatraaar 11—11. iiiitlnpcllrn nagyban éa ktclovt.nn TOrtk JAtaef *T»g> a.orlárábait Király Ulra lt., Uoltiár f. Moeernél, TbaMmavrr ea 8elUné1, Koebmelater Filgye. utódainál, KaSamivila Tetlrér.knél. HUaael Nándor\' Uraánál. Nrruda Nándornál Dctalnyl frigyéénél. V k&ral «.. ytcélnrbcn inlndon gyógvaierUrtao, Jubb , SZEMESNEK kell tria lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver senytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy piílana lig seui, hanem soron kivfll vegyük igénybe A .Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mell ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető VILÁG hirdetéseit itt megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az, eredményről, annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ U- . / II t ; ezen lapban inegjoletiÓ iniiuJuji hirdetésnek kelló. haszna van. Szemesnek áll. a világ, vaknak az ALAMIZSNA ! Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMÍIT - cigarettapapírt vagy hüvelyt! B U D A PEST. VIII.. RÁKŐCZI-UT 43 SZÁM- ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÖ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN A HKmoS.rn.be b.r.ndsié...l, hld.g m.l.g vl. mlnd.n .iobib«n. - FJnj.s h.ll. - L.ko.zlál(ok. íúrdőnobá >|. tlsörendü Zti.rm.k it kZ/4h*i, o.l.rtkinl n«g.» sclnvon.lu h.ngvori.ny 160 *ioba, fi koron 1161 k.idadöl.g. Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdíts József könyvnyomdájában Nagykanizsán. Nagykanizsa igi4 október ag S3-ik évfolyam, 84 szám Csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Miijilinlk hétfőn ét csfliörtfihfin. hlőflx*U»l Arak! Kgéa* Arra 10 korona, f«l4ne 6 Negyedévic 2 korona 60 /lll. t*ye. nini Ar Kelclőa »zerkejzt<5: Bánekovich János KAizeikcsztú: Kemény László Szirkiiztöno ai kiadóhivatal Oiák-tér 1 Telefon: 182. — HlrdetAaak dljaaabát aaarlnl. Ki felelős a háború borzalmaiért? Korunk békeuiozgalmai és az európai népek őszinte békeszoretete, a háborútól való irtózása ellenére benne vagyunk a legnagyobb, a legvéresebb \'háborúban, amely valaha a Földön végbement. 260 milliónyi népnek beoslés szerint 20 millió katonája áll fegyverbén, hogy eldöntse Európa hegemóniájának kérdését. A történelem arra tanitolt hennánkét, hogy egy-egy túlsúlyban levő balalom, a szász ilynasztia, a Hohen-ataulok, a Habsburgok németcsászáraaga, XIV. Lajos és Napoloon Franciaországa a gyöngébbek rovására való terjeszkedéssel háborúba sodorta Európát. A nemzeti álla-mok kialakulásával, különösen az 1870 — 71-iki háború folytán eltolódolt hatalmi egyensúly helyreállítására, a békének és biztonságuknak megőrzésére az államok szövetségeseket kereslek. Miután Európának mind a hat nagyhatalma harminc év alatt belépett a béke biztosítására alakult két .szövetség valamelyikébe, kitört a háború, melynek háltere az a növekvő gazdasági verseny, amely Anglia és Németország kőzött pár évtized óta folyik és az a bizalmatlanság a kabinetlek között s keserűség a népek \' lel-; keben, amely a mull évek gyakori nagy , diplomatikai összeütközéséből hátramaradt; végső és igazi oka azonban az orosz ha-llalmi vágy. amely a szláv szolidáris érzést éa az orthoiloi vallásosságot használja fel Saját céljaira. I\' I történlek meg s igy valóban gyáva öngyilkosság lelt volna tőlünk ezen külső veszélyt es belső bomlást a sorajevói bűntény után is tovább tűrni. S a mi kormányunk még sem lett semmi lépést egészen addig a gyalázatos gyilkosságig, amely a nagy szerb iigitáciok gyümölcse volt. Sót még ezen rémes gyilkosság ulán is ulat akarl a szerb kormánynak arra nyitni, hogy a végső losiamoláat elkerülhesse. Szándékaink végletekig vitt békés voltát | bizonyítja az is, hogy mi ultimátumunk A mi szerepünk teljesen defenzív vélt, itn nem tűrhettük iri a/l a helyzetet, amelyet az orosz-szerb barátság belsős >go és Hartwlg orosz politikája képviselt\'s két 102 Irözé szorítva belső összetartozásunkat és belső békénket aláásla, bizonyos orosz, rutén és szerb elemek hűségéi sok helyütt már komolyan megingatta, amint ezt belyeukint a badiesémények s azon vizsgálatok bizonyítják, amelyek a szarajevói gyilkosság miatt ulán is hajlandók lettünk voliut Oroszországgal szemben azt a kötelezettséget vállalni, hogy szerb területet egyáltalán\'nem bódi-(Illik. A mi felelősségünk tollát a háború kitörése körül semmi, ozl ránk kényszeri. | tették ellenségeink, mely ulán létünk érdeke és nemzeti becsületünk a legerélyesebb föl -: lépést követelte tőlünk. Miután Szerbia ellenségeskedése miatt már sok milliót kellett kétszeri mobilizálás VÍZIÓK. A képzeletnek erején Ott vagyok a csaták terén, Hallom az ágyú bömbölést, S látom a szörnyű küzködésl Hallom a támadók zaját S látom a veritek futását — Rohannak előre, hátra, Gyávák után ront a bátra. Recseg, ropog a puskaszó S röpül a sokezer golyó. — Száguldó paripák vadul Iramlanak gazdátlanul, Amott kardok fénye csillan S ahol lesújt szinte villan, A tér seb/sülttel tele, Átgázol rajta ellen, Esdő kezek, hangok szerié „Pajtás! még egy lövést ide." Nyereg .hátán álló huszár. A merre vág biztos halál, í> ,Fiuk, erre! Csk előre Édes hazánk védelmére!" . . . Rögös, árkos területeit, Törölt ágyú kerekeken Sánta, béna sebesültek Fegyvertelen menekülnek, . . Amott zászló lobog fennen, Gyönyörű szép három színben. A golyó is megkíméli Felülről a Hadúr védi. Csitul a zaj .. . ágyú liallgal . . . fis/i szellő ringat, altat . . . A pihenő tábor szerte Ledől a hófedte földre . . . Álom szárnyán haza szállnak, Ami kedves, mindent látnak, Akáclombos udvarokban Úszik lelkűk a mámorban. ZOMBORI GYULA. IftOAtvan <idq/e, A X^ viM&rno* tüM^oA, O#%oim-dAx&-Jtátn0át Somogyi bakák beszélgetése a kórházban. A kassai hírlapból vettük ki az alábbi ériekei j cikket: Alighogy a magyar csapatok öasicIltkOttek a királygyilkos szorb uáoióval. már birek érkeztek a kaposvári nogyvennégyes bakákról, akik reUeuthetel-len bátorsággal vetették magukat a aierbekre és mindjárt a hadjárat elején diesíségel szereltek a magyar nevnek a az egész irmádiának. titok kótál a hós somogyi fiuk közül többet ápolnak a kassai muukásbiltositó pénztár helyiségei, bon. Volt alkalmunk besiélgetui a sebesült vilitekkel s beszélgetésünk közben maggyózódéal a torét -h..tlilnk a felól, bogy elbeszéléseik ueiu olyan baka-gyerekes (ódilatok, hanem stiuigatságok. mert at ogyea törteneteket sgysterre hárman is elmondták, még pedig olyanformán, hogy mindeu követkató lolytalta iu t\'lólUivalo beszédjét. K^yik a másik bestédébe közbeszúrt egy-egy olfau dolgot, amit az illető elbeszélő figyelmet kevésbé ragadta meg. sz-uailluu szolgáltak, eKVhterre vettek részt t törhetetlen világitólon-.n — 75% sirammegtaka-rltás — gyönyörű, fehér fény — Hosszú élettartam — Jutányos ár — Valódi Osram-drót-lámpa kapható: majd minden vlllamps telepen, szereidnél és 4a* idevágó szaküzletben. Valódi Osram-Jrvll.tmy.ik kaykaijk. Villamos múvthndl, i«nlM ét < mabtli uilelbtn, — Magyarországi kéyvtstló bert*Ja<tl rakUrral . Pi»g*r is Pia B»-Japul. VI.. Uajót-ulca 41, w ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER SO Halmival kiadni ; miután a gazdasági életet Szerbia gyűlölködése miatt két nagy válaág érte, türelmünknek a gyilkusságok után vége kellett szakadni, S ha volt hibánk az oBak magunkkal szemben volt. hogy túlságosan sokáig engedékenyek voltunk éa nem számoltunk le a szerbekkel akkor, amikor abból világháború nem lett volna, mert az orosz még a japán vereségek hatása alatt állott Németország sem akarta a háborút. Csak kötelességének tett eleget azzal a megbízhatósággal és becsületességgel, amely a német faj egyik legkiválóbb sajátsága és a mely a legelsó német embernek, a német császárnak is különös dísze. Azért a mérbetlen nagy kárért, amelyet az emberiség szenved, a felelőség leginkább Szerbiát és a oárt illeti, kinek bűnével azolidáritást vállaltak politikai ambioióból világhatalmak a annyi szenvedést zúdítottak az emberiségre, melynek mértékét megközelítőleg sem lehet megbeosűlni. Olyan tömegek, olyan sok milliók har-oolnak egymással, mint soha a világtörténelemben. Olyan gyilkos fegyverek állanak rettdelkezéare, aminőket még soha ttern haBzitállak emberek irtására. Egyea Itaro-tereken olyan gyűlölet mutatkozik, amely a humanitás éa civilizáció szégyene, a vagyon is olyan pusztulásnak néz elébe, mint talán soha azelótt. A szerbek régóla olyan terület után áhítoznak, melyei egész Európa egyhangú határozata bízott reánk. Rendszeres összeesküvésekkel, gyilkosságokkal évek óta forradalmak előkészítésén dolgozik a szerb félhivatalos világ, a hivatalos világ tudomása mellett hódítás céljából. Ezen ambíciók, ezen üzelmek képerik a mai vérfürdők osiráit, melyért elsősorban felelős Szerbia, de még lesújtóbb Oroszország felelőssége, mely Szerbiával egyetemben egy oseppet sem válogatós az eszközökben S ba Anglia éa Franciaország bármiként mosakodjék is a bűnös könnyelműséggel szitott világháború borzalmainak előidézésében nekik is óriási részük van, melyért a büntetés aligha fog elmaradni, a nemezis egy képen fogja mindnyájukat sújtani a sok vérért a szenvedésért, melyet ravasz politikájukkal Európa népeire zúdítottak. Az angolok spekulációja. A Oanada-Paoific vasútnak közelebb tartott közgyűlésén jelentette az elnök, hogy a legutóbbi termés az eddigieknél bőségesebb hozamú volt és ez a bő termés fokozni fogja a vételerót, ami előnyös hatást fog gyakorolni a nyugot felé irányuló vasúti közlekedésre. Jogosult a feltevés, hogy a béke létrejötte után az Eu rópából való kivándorlás nagyon meg fog növekedni és abból Kanada jelentékeny részt fog kivenni I . Ez alatt termuszetcaen az Ausztria-Magyarországból való kivándorlást értik. Hallatlan azonban, hogy éppen a velünk szemben tanúsított gálád politikai magatartásuk melleit is még számítanak arra, hogy Ausztria-Magyarországból vagy Németországból kivándorlókat fognak kapni. Ugy látazik jószivűaégűnkre számítanak, remélvén, hogy esetleges békekötés után a multat azonnal ki fogjuk törölni emlékezetűnkből. A kanadai uraságok azonban alighanem tévednek. Az a kedélyes idő, amikor nem vetettünk ügyet a háborúra és a különféle országoknak a háborúban történő állásfoglalására. letűnt és pedig egyszersmindenkorra. Kanada, mely tulajdonképpen Anglia gyarmata, Ausztriából vagy Magyaroszágból egyetlen emberhez sem fog jutni, semmi minden lámadásbau ugyanazt tudja tehát az egyik, mint a másik. Kezdi ai egyik: — ElóazOr Ba báron állottunk Iliiben, amikor a gyalázatos szerbek — hogy a rosszseb enné meg őket! — olyan golyózáport zudilo\'lak reánk, mintha jégeső esett volna. De mi nem hátráltunk, liauem utolsó szálig kipusztítottuk őket a városból Szerbiából tölriltek bennünket tlaliciiba, ahol hamaroaau a muszkával kellett szembe néznünk. Közbeszól a másik: — Hát, hogy nagyon szerabonézlűnk volua velők, azt éppen nem mondbatjok, mert nem is láttuk éket. — Már hogyne! — vág beszédébe a harmadik — hát hányat piszkáltunk ki bajonettel a sáncokból ? I — No igen I moud|a az előlleszóló — csak először nem láttuk óket Már vagy nyolc óra folyást feküdtünk a lövészárokban Osak néztük azt a ló muszka ágyút, melyek közül 13 lent voll a völgyben, 12 pedig egy kis dombon A 13 munkában volt, de mi nem tudtuk, bova lóuek velők. Nem lőhettek tólüuk 100 méternél távolabb. Mozogtunk, de a tiszturak csak türelemre intettek bennünket Kgyszer esik azt mondja a fóhaduagy ur, no gyerekek mindjárt megyünk. 8 iudultunk is azonnal elóre. Alig mentünk azonban MOO lépésnyire, egyszerre csak puskaropogást hallunk közvetleu közelről. Akkor látjuk ám, hogy a muszka lövészárkok elótt állunk; de akkor már másodikat uem lóhettek a muszkák, mert mi szuronyaiukkal kipiszkáltuk óket a vackokból. A 13 ágyú közül a legjobb szélaó még mindig bömbölt. Egy-két perc alatt készeu leltünk a gyalogosokkal s azuláu rávetettük magunkat az ágyukra, amelyek ilyen közel-ról már uem dolgozhatlak ellenünk Még s feljebb állított IS sem A tüzérek látva, hogy velünk uem bírnak, otthagyták ágyúikat ée menekültek Az egyik pailásuuk alighanem ez e (rámutat egyikre), lakatos civilbeo, hát értett valamit az ágyukhoz, azt mondta, ezl nem engedhetjük Mi visszafordítottunk egy ágyút éa azt a meuekUlókre sütöttük. A második töltés azonban már nem sikerült, mert az ágyú ferslussza, meg patronja egészen más. miul a puskáé és olyat ugróit az az istentelen muszka ágyú, hogy majd a másvilágra küldött beuuüuket. Ugyancsak ilt ápolnak egy 4l-es bakát, akinek a jobb tenyerén ment be a puskagolyó ét a hüvelykujja alat| jött ki. Euook Bőrülése olyan szerencsés természetű, hogy amikor keiéről levették a kötést, az orvosok meglepetve néztek egymásra, hol van itt a seb? Mii( szállították, úgyszólván teljesen beheggedett. Nem is engedte bekötni a kezét, hanem azonnal visszakívánkozott a csatatérre Csak egy jól akart aludni. Kérése teljesítésre talált. foganatja sem lesz a szép kilátási kocsikkal és egyebekkel való csalogatásoknak. Ha a Oanadian Paoifio Railway a többi angol társaságok mintájára, a mi módfeleili lOrelmességűnk rovására, llyképpen akarja magának biztosítani a jövőt, akkor nagy osalódáanak teszi ki magát. Az angolokkal és különösen az angol hajózással szakítottunk, még pedig örökre. HÍREK. — A ml hői városi ügy ősiünk á harc térről érkezett sebesültek, a hazafias cselekedelek legszebbikét beatélik a mi kedves városi ügyészünkről, dr. Bentzik Józsefről. Mint valamennyien beszélik, katonái az imádásig szerelik, kedves és bumáuus bánásmód iáért, bátorságáról pedig mesés dolgokat bestéinek, mert ó miudig elől van s „Utánnam fiuk!" kiálltással rettenthet len bátorsággal vetéuyli rohamra katouáit. óröfhmel hallottuk ett s valóban örömmel regisztráljuk is s ósziute szivból gratulálunk a derék édes apának, ki büszke lőhet fiaira, kik kötül három is ott jár a csatamezőn s a kik közül tán at I»ten őrzi ami kedves városi ügyészünkéi, ki a ka\'onai erények mintaképéül állhat az olyan egyének elótt, kik vagy itthon a kávéházakban rettegnek, vagy az ágyú hallatára térdre esve könyörögünk, hogy a tüzvonaiba be ne vigyék óket. Igen büszke lehet reá édes atyja, büszkék mi is, különösen pedig bájos menyasszonya, ki hogy mielőbb épen láthassa viszont, adja Isteu. — Iskolai értesítés. A nagykanizsai rn. kir. állami polgári fiu- és leányiskola folyó évi november hó 1-éu megnyílik. A tanévet meguyitó hivatalos istentisztelet Veni Sancte uov. hó l-én d. e. fél y órakor lesz. melyre a Rozgonyi és üuuyady-utea sarkán leró régi eleini iskolai épületből iodulnnk, a hová ugy a fiu-, mint a leáuyiskolai róiu. katb. tanulók 8 órától gyülekeznek 8 és egy negyed óráig. Tanítás naponkint délután 2—6 óráig lest. A taui-lás kezdetét veszi nov. hó 2-áu délután 2 órakor. Az egyes osztályok a következő helyiségekbeu lesz uek elhelyezve: a) A polgári leányiskola, a Polgári Kgy let es Társaskörben, még pedig az I. b), III. és IV. osztály, a másodikban at I. a) és II. osztály. Az I osztálybeliek első napon mind a Polgári Egyletben gyülekeznek b) A polgári liuiskola Bozgouyi-utcai régi elérni iskola épületében, csak at I. b) oszt. lesz a Kath. Legényegyletben. Az I. osztálybeliek első napon mind a Kath. Legényegyletben gyülekeznek. Nagykanitsán, 1914. oki. hó 27. At igazgatóság. — Egy derék keszthelyi tanító. Bzollár István keszthelyi tanítóról akarunk szólui, kit kimagasló tanítói tehetségénél fogva Kestthely város 1 közönsége közköltségeit a svájci egyetemre azáudé- kozott az «lmult stüuidóbeu küldeni. A beállott | háború azonban ott megakasztotta s Bzollár István at elsó seregekkel elmeut a harctérre, hova saját kértére vezették s a hol a bátorság és vitézség \' számos tanújelét adta, miért feljebbvalói előléptették s ki is tüntették, mignem több sebből véretve hazajött s immár teljesen felépült. Hazafiúi lelkesedése atonban ismét láugra lobbant s a legközelebbi menetszázaddal újból a harctérre megy, hogy tovább folytassa amit abba hagyott. Örömmel gratulálunk derék barátunknak s Keszthely város közönségének is, akik ily derék tanítóval dicsekodhetuek, aki uemcsak a katedráu, de a harctéren is dicséretesen megállja helyét, nem esdekel seuikuek sem térdre esve pardouért. — A felsült kozák. Kopogtál a kozák a meuyorstág kapuján s kiuéz egy olt lakó lélek, kit OKTÓBER 29. ZALAI KÖZLÖNY 8 arrri kór a kozák küldené ki Szent Pétert. .Az most nincs ittiiou telni az ott lakó, inert a Osztrákoknak segit " .Küldje hát ki Jézus Krisztust szól a kozák." .Az meg épen elment a magyaroknak segít." . Enyje, hát az öreg Isten csak itthon vau " Szól a remegő kozák. Küldje ki azt legalább. „Az meg inár régen u!.«cs itthon, mert az meg Vilmos (•-•vászárnak segit", Telel a meuybeli lélek s a kozák előtt bevágja az ajtót s az száll le a pokolba. — Így beszélte egy töpörödött öreg anyóka vasáruap délután hallgatóinak. — Elmentek a katonák. Ismét megkevesbedett városunk katonasága, közösök, honvédek s népfölkelők vonultak ismét a harctérre, hogy összemérjék erejöket elleneiukkel. Népfelkelőiktől s a ha<lba vouult tisztikartól hazafias szép beszédben búcsúzott el az itthon maradottak uevében a helybeli térparauosnok, melyre katonás, bátor s meghatón válaszolt a hadba vonulók egyike, melyet a hadba vouulók kisérói mind könnyes szemmel hallgattak végig, szerencsét és dicsőséget kiváuva fegyvereiuknek. — A ptaoi rend e az áruk árai. Jólesó örömmel tapasztaltuk az elinult napokban azt a változást mely reudórségüuk közbejöttével a piaci rendben s az egyes áruk árában beállt. Amennyire irigykedve olvastuk eddig, hogy Szombathely s más városokban ez már korábbau megtörtént, oly bizó reménységgel várjuk derék rendőrhatóságunktól s városuuk vezetőségétől, hogy a p;aci árakra nézve sgy árszabály fog mihamar megjelenni, melynek áthágóit a kellő szigorral meg fogják büntetni. A*t hisszük ehhez nemcsak joi/a vau városunk vezetőségének. de a lakosság érdekelnek megvédése szempontjából s önmagával szemben is uémiképeu kötelessége is: nehogy az áruk áraiuak miudeu iudoko-lás uéjkül való s a szerleleuwégig leendő felhajszolása folytán az itthoumaradofiak, kikuek hozzátartozói s keuyérkeresői olt a csatamezőn mindnyájunkért vérökkel áldoznak, — a zsarolók öukénye miatt éhezésnek s a legsúlyosabb nélkülözéseknek legyenek kitéve, ami a legnagyobb elkeseredésnek válhatik esetleg nem óhajtott bzülóauyjává. — Történet a harctérről. Egy magyar katona irta a következő érdekes levelet a harctérről : .Volt az ezredüukbeu egy igénytelen, sováuy kis emberke, uem is tudják már, hogy honnan való. A kis sovány emberke, szabó volt a polgári életben és a laborban is szabó maradt, ruhákat foltozott, javított az ezreduek. Mi csak a keresztnevén szólítottuk, Ferencnek hívták. Nyugodtan halálfélelem uélkül jött velünk miudenüvé, munkáját szorgalmasan elvégezte és uem sokat beszélt. Egyszer aztán egy uagy ütközetben, amikor s srapuellek csaptak Is, golyók sivítottak, elhagyta öt is a nyugalma kis műhelyében a Irén-kocsik mögött, ahol biztos helye volt nek*. Hirtelen óriási hurrázás, amely megremegtetett mindenkit, a kürtök, dobok ssólauak, a gyalogságnak rohamot vezényelnek. Afindenki előre szaladt, izgatott, lelkes a haugulat. Éh a kis szabó biztos jó helyén leteszi s tüt cérnát és ő is rohan a többiekkel. Ugy uekivágt&t, hogy elhagyja maga mögütt a rajvonalat és már egészen közelről látja az elleuséget Nem törődik vele, csak bátran előre, azt sem veezi észre, hogy, még fegyver sincs uála Végre szembekerül egy hatalmas erős oroszszal. Támadó állásba kelyezkeáik. majd megakarja kerülni, hogy a földre teperje. A kis vézna emberke birkózik a nagy orosz óriással. Egy kozák hirteleu ott terem éa kardjával fejbesujtja a magyar katonát, A szegény szabó holtan rogy össze. Kz a mi szabómesterünk hősi haláláusk egyszerű de megiuditó története. — Hivatalvesztésre Ítélt tanitó. Ozabáu Samu nsgyszéuási tauilót a társadami rend a vallás ellenes izgatás, valamint a felette* hatóságával szem- ben tanúsított tiszteletlen magaviselet miatt a fegyelmi választmány saját költségén való áthelyezésre Ítélte. Az ítélet ellen Ozabán a villás és közoktatásügyi miniszterhez íelebbezett. A miniszter Mikler tan-fejügyelő előterjesztésére Ozabáut hivatalvesztésre | ítélte. — Halálozás Miut lapzártakor értesültünk1 a helybeli hitbizomány birtokossá Herceg tíatthiány Slradiinann Ödön elhunyt, örököse, mint tudjuk a humáuusságáról ismert dr. Batthiáuy László gyakorló orvos lesz. Mibe kerül Németországnak a háború? Berlinből jelouti tudósítónk : Wolf Oyula tanár, híres nemzetgazdász előadást tartott arról, hogy mennyibe kerül a német birodalomuik a háború. Megállapította az előadó, hogy a modern háború összes kiadásai uapoukiut minden katona után bal markára rúgnak. A inosl folyó háborúban azouhan a leggazdaságosabb számítás szerint is minimum hét márka esi minden embeire. A háborúban résztvevő egész hadsereget számítva, száznegyven, talán százötven millió márka a kiadás naponta, Néiuetorrszág negyedévi bábotus kiadása körülbelül bárom és fél milliárdos badiköl-csőn körülbelül újévig fedezi a kiadásoka t — A huszár ijedelme. Miudeu szakastuak van egy .rosszcsontja", a ki jókedvével és tréfáival a legrosszabb peroeket is felderíti Ó az, aki a században elsőnek kezdi a nótát, a ki mindeukii kikezd tréfáival, anélkül, hogy megharagudnának reá, a ki a halállal is komázik és a ki a legjobb falatot, legjobb fekhelyet, a legszebb szeretőt szerzi meg magának és a ki — a népszerűségnek förugója, — legügyesebben tud .rekvirálui". Ez a sziklából ís tud vizet, jobban mondva bort facsarni és ludat szerezni az üres ólból. A honvédhuszálrszakasz egy oro»z falucskán haladt végig. Éhesek és szomjasan voltak a legények, de a uyomorult kis faluban egy lelkei és egy falatot sein talállak. A lakosság mind egy szállíg elmenekült és magával vitte az összes harapnivaló!. A buszárok már tovább.akartak iudului, mikor elóvágtatott a .rosszcsont" és diadalmasan mutogatott egy jókora palackot. — Főhadnagy urnák jelentem slásau — szalutált a palackkal, ezt szereztem, ni. — Mi az? — Bum. Hogy honusn, hogyan szerezte a kívánatos italt, melynek láttára szikrát vetett valamennyi huszár szeme, az az ő titka volt. De uem is lehetett sokáig firtatni ezt a dolgot, mert a szakasz egyszere tüzet kapott. Elrejtett orosz gyalogság raindeu oldalról lőtte a csapatot, mely szélgyorsau vágtatott egy folyócska hídjának, hogy ki kerüljön a golyózápor- ból. Éppen a hídon dobogtak a lovak, a hol a legjobban fütyörészett a muszka golyó, mikor a .rosszcsont" elkezdett jajgatni. — Főhadnagy ur, jaj, jaj, végem vau! — Megsebesültél fiam ? — kiáltott oda ueki részvéttel a tiszt. — Nagyobb baj annál, jaj Uram istenem. — Mi az hát? — Kiesett a dugó az üvegből, mind kifröcsög a drága rum. Mit iszunk aztán, ha ez kifröcsög ? A főhadnagy végighúzott a kardlappal a huszár háláu, bár csak gyöngedeu és ezt dörmögte. — Az ördög vigye el a gaz latrát ugy zümmög a fülünk in dlett a golyó, mint a szúnyogra s neki tréfálni van kedve. A huszárok egyébként baj nélkül kijutottak a tűzből és ezeutul, ha nagyon alkalmatlankodtak a golyók, ezzel vigasztalták egymást: Sebaj csak ki ue fröcsögjön a rum 1 — Oirkusz ós állatkert. Magyarország egyik utazó látványossága érkezeit városunkba 60 idomitolt állattal, Koczka Antal igazgató vezetésével. Mngtekiulésre érdemes elóadásaiu 25 ueines fajú ló, 15 oroszlán s különféle állatok szerepelnek, elsőrendű személyei s saját zeuekara mind kellő biztosítékok arra, hogy a közöuséguek ritka élvezetben legyen minden látogatáskor része. — Nyugdijat kapnak a hadbavonultak özvegyei árvái. Illetékes belyeu már kidolgozták a katonai özvegyek és árvák nyugdíjszerű ellátásának programmját. Az özvegyi nyugdíj egyaránt jár a közös hadsereg, a honvédség a tengerészet és a népfelkelői szolgálatban elesettek hátramaradoUjaiuak Élethossziglan, illetve igabb házasságáig jár a nyugdíj annak az özvegynek, kinek férje a barctéreu szerzeit sebesülésbeu, öuhibáiáu kivül ott szerzett járványos belegségbeu, vagy pedig a hadjárat fáradalmainak következtében halt meg Hadapródőrmester özvegyének 300 korona, őrmesternek £40 kor., szakaszvezetóének 144 kor, káplár özvegyéuek 120 kor. és közlegéuy özvegyének 72 koroua jár éveute. Ha azonban a férj a tűzvonalban esett el, 50 százalékkal nagyobb nyugdíj jár az özvegynek. Ezen kivül miudeu törvényes gyermek után évi 48 ko róna neveltetési póllék jár 1G éves koráig, ha azoubau tanulmányokat folytat, a neveltetési pótlék a nagykorúság eléréséig utalható ki. A szerényen raegsza ott Özvegyi nyugdijat azoubau még sok, méltáuyos esetben kegydiiakkal is ki log|ák bővíteni, a katonai kincstárnak egész sor erre szolgáló alapítványi összeg áll rendelkezésére XXXI ik magyar királyi Hr jótékonycéiu államsorsjáték. Ezen pénz-sorsjáték remílhel«f ti-i/.U Jövedelme kójshasmu és Jótékony célokra fog foriáutatnl. Ezen sorsjátéknak osssMen 14885 nytt mcnyo van, melyeknek összes értéke 475000 koronára rug készpénzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. I fónyeremény — - 5 nyer. á 1000 K.-- 5 . . 500 ,-- 10 , , 250 , -- 30.000 K. készp. 20.000 , , 10.000 . 6.000 , 5 000 . 2.500 . 2.500 , > nyer. á 200 K.--- 4.000 K. késsp. 200 2500 12000 150 100 ---8.000 ---10.000 ---10.000 —----50.000 - — 120.000 . 14885 nyer. összesen---- 473.000 K. késsp. Húzás visszavonhatatlanul 1914. évi december hó 9-én. Egy zorqjegy ár* 4 korona. Sorsjegyek sz összeg előxetos beküldése mellett a mtgyar kir. lottójövedéki igazgatóságtól Budapesten (VámpaloU) portómentesen küldetnek, eienkivÜI kaphatók valamennyi posta- adó-, vám- és sóhivatalnál, as össses vasúti állomásokon s a legtöbb dohánytóssdében és váltó-üzletben. Játéktervet kivánaUa bárkinek ingyen és bérmentve küld A niagy kir. Lottójövedéki igazgatóság. ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER an A francia ipari termékek ellen. ijpiHWBaaBrairaEEacmj A7. a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franoiák kedves orosz szövetségesük kedvéért a védlelon magyarok, osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette a visszatorlás gondolatát. Magyarországon, de főképen Budapesten minden ellen irtóháborút indítottak, ami franoia — A különféle franoia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a franoia pezsgő, a franoia olaj, a franoia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a franoia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel eddig lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtot- tek boykotl alá venni s ez a francia eognao. Oognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörölni a finomabb papramor-, gókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a teohnika vívmányai követ köziében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső franoia gyárakban. Az „Adriatioa" Oognac Médicinal néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógyoélokra is. A z „Adriatioa" borpárlata minden jobb csemegeáru és italméró üzletben kapható. Az „Ad-rialica" fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar cognacot fognak fogyasztani. NYILTTÉR*) Dr. Szegő Kálmán szanatóriuma- és vizgyógyintézete felnőttek- és gyermekek számára, Abbáziában. Erősítő éa edző hlzlaló-kurik egész éven át. Gyermekek 7 éven felül kiséret nélkül felvétetnek. •) £ rovat alatt kMólUikért dhiii vállal lolelós-a aiwrkflHitflfié,; J6 | anyák gondoskodnak arról, hogy gyennekoík ápláló Ízletes ós édestéaztákat, kapjanak vacsorára. Kevés fáradtsággal, olcsón, kitűnő átfestést-Iákat készíthetünk dr. Oetker-féle pudding porokkal, molyok különbözők mint pl.: vauilia. málna citrom és csokoládé izekben kaphatók s a kicsinyek által ujjongó logadtatáxban részesülnek Kgy 15 filléres puddiug-por csomagbóll/, liter lej, 2 toiás és 5 dg. cukor hozzáadásával kitűnő vacsora készíthető 6—-fi gyermek részére. Minthogy pedig a puddiugokat gyümölcsízzel, tejlöl nélkül készítjük, ezen szerek fokozzák a jóizt valamint a lápértéket II Ber&er &yógy-kátrányszappana a. Mell a Comp-tól. KI.álé orvoiok ajánlják fi Kurépa Irgtnl.;. államában a Ugjflbb eredményaijrrl lm»< K.IJák mindenféle bÖrklUtó . ol.an knlfln6.cn kiónlkuá bajok ta kMVtok, Miamiul h»J. éa aaakállknriu ellen. Tartalmát ta váialék fakélrányl fa lényegraen kUlAlibbaik n kei. aki jclembeu rlvlortlulé egyéb llynrmll gyárlmánjliktél. Mnknri bftrbajoknál na bai<<>-.« Bargar kátrányon ):^:iiiappana. Néknek és gyermkeknek aaykcbb lialáaa kélréayanpyan Harger fgllcarin Mrtr&nyaaappana. T»»ábbá kátrány nélkül a hlrca Bargar-féle Borax-uappan patlanáa, napsüláa, siaplö, mltoo.fr éa naáa bírbajok ol - Ion. Darabja ulaalláaaal oirUll 1% Bllér. Ui: Harftr tolj kátráuitaappnna. kftanfl aetáau bOrbrlcga..g.-knél, fej. éa •áakállk.irpaiiAl, \' tnilnt kltálé ImJnOvoailö airr. I üreg koron... Ktrjrin klfejriolton Hocgor->pinl r. «HI A Onap.-lúl «* néiao m.K «y«i .nelletlr Kllllr, tr.an. Wien IBM. cklovél. ilaalifceri «al és aranyéren. Wtrn I»I9 éa ai ItOO-lk évi párlal rllágklálilláaon arany árosa. KapkaM mlmlon vll-bas, drogériában na aaak Balolbon. Hagy ball: (!. It-ll A i imp. Wien. I . Ilelfrr atorfnratrasse 11—11. Rudatie alni nagyban és kivimben TOrök J4»r( gyégjsiorláráhaii Király -útra U . M»li.ár . Mosernél. Tb»llma<ri ta Bellinél, KoeJiairlMer Kilgyr- ubVdálnál, Radannvlls Testvéreknél, Slr.arl Kán.; atiél. Vári SZEMESNEK kell uia tenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver senytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy pillana lig sem, hanem soron kivül vegyék Igénybe ..Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert oll határozottan eredményt ér és a magyar liirdeté VILÁG hirdetéseit itt megtalálja A hirdetó rövid | idő alatt meggyőződik az eredményről | annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy I AZ e.y.en lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA I Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált ..OTTOMAN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt j BUDAPEST VIII.. RÁKÓCZI-UT 43 SZÁM- ELSŐRANGÚ SZÁLLODA A FÓ- és SZÉKVÁROS KÖZPONTJÁBAN A legmodernebb berendezésiéi, hideg 4a melag vtz minden azobában. — Fényos hall. — Lakoaxíályok. fürdöazobá/al. Elaörendü éttermek éa ká/éhái, estónkint magaa színvonalú hangveraeny. 160 azoba, 5 koronától kazdfldőleg. — m ifi Wuiiíitu rA/«»f kAnvvn vnmd Aíibjin Natrvkanizsán i |