* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
19.98 MB | |
2010-02-21 20:09:42 | |
Nyilvános 2464 | 7080 | Zalai Közlöny 1924. 027-050. szám február | Zalai Közlöny Politikai napilap 63. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Széles kulturprogram Az Indemoitás áltklános vitája után az egyes szakminiszterek la szükségesnek Ultik, hogy reflektálj nn»k nx elhangzott beszédekre. KülönŐ* figyelmet érdemel » kul-tuszmioíiztrr felszólalása, aki szé lea vonósakkal vázolta eddigi működését tu a közel jövöben aktuálissá váló kulturált* terveit. A p»r-láncot fellünő figyelemmel hall* galta a kultuszminiszter beszédét i általános megnyugvást keltett as a körülmény, hogy aa ország kul-túrijának tekintetében olyan tevékenye/g, alkotásvágy ás találékonyság nyilvánul meg, ami kecsegtetően festi jövőbeni kulturális előrehaladásunkat. Erre a azép reményre határosott farancia KlebeUbcrg Kund-1 gróf kultuszminiszter személye, akli «ok oldaiu műveltsége a tántoríthatatlan alkotni vágyása egyenesen az ország kultusztárcájának a szolgálatába állított. Beszédében különösen három kul-tarális momentumra terjeszkedett ki. Az lskol.1 ás Iskolán kívüli oktatásra, ujabb népművelési törvények alkotására és a művészetekre. Említést tett azokról ■ közoktatási törvénytervezetekről, amelyek a közel jövőben snegvalóiulás ,elé kerülnek. KOlönösen fontoanak tartotta a középiikolák reformját, ami régáta programjában van már a kultusztárcának. Az egyes mlvé-saeti Irányokat magas Intelligenciával a nagy megértéssel kezelte. Álláspontja valóban a leghelyesebb. A művészeti áramlatok elöl asm szakad elzárkózol, mert e tekintetben Is be kell Igazolnank kullar-fogékonyságuokat. Élesen elitéit* a miniszter azt a bareot, ami a legutóbbi Időkbea a képzőmüvéazet terén dult a konzervatív és a modern iránya mlvészek között. Beszédének legszomorúbb réssé ts volt, amikar kénytelen kelletlen beismerte, hogy a legnagyobb baj népiskoláink dolgában van. Természetes, hogy ezen kell legelőször Mgiteni. A nemrég mmlt idők kul-tarpolitikája jál ismert: a ma már elsiakitatt országrészek népoktatása került\' elsőaorban számításba • ezalatt as Alföld és a Dunántul magyarlakta területei szánalmas képet matattak a népoktatás tekintetében. Ezt. a hibát nem leket a jelei* Idők számlájára írni, mint •hogy aa ls vita lárgya\'lefaet, kogy •2 simult idők mulasztásainak le ket e betudni azt a helyzetet, amivel ma azámolnunk kell. A multsk mulasztásainak pótlásra a kultaszminlszter még a nyári hónapok előtt javaslatot fog a Ház «!é terjeszteni, amellyel az iikolán kívüli oktatást aksrja azolgálnl. Ugyancsak figyelemreméltó lépése leaz a kultuszminiszternek a testnevelési törvény végrehajtása. Dn nem i« tudjuk fölsorolni s egy cikk keretében reprodukálni azt a aok egészséges ötletet, amiknek megvalósítását a kultuszminiszter szorgalmazni kivánja a amelyeket az egéax ország lakossága osztatlen örömmel vár. Íme, egy tárce kebelében ennyi jóizándék, ennyi alkotni akarás s Ilyen találékony arravalóság 1 De ugyanez a látás munka folyik a többi szakminisztériumokban is, ami ait bizonyltja, kogy a kormány komolyan vessi a vállára nehezedő Idők súlyát s meg is van a hajlandóság éa a tehetség btnne, hogy az •rsxig sorsán könnyítsen. Ha ezt a munkát elgánctoliák, vsgy nehezítik, az mindenkinek lehet a hibája és büoe, egredül azoké nem, akik ma felelősen Intézik az ország sortát s minden igyekezetük arra irányul, kogy kivezessék a bajból. aágban, mivel a holttányllvánltás hosszú Idő ót* szünetel. ladítvá-nyozza, iktsssák bí ezeket egy 6. pont alakjában. Mándy Samu Dénes Józseffel szemben hivatkozik arra a megtörtént esetre, mikor valakit bezárásra Ítéltek s mégis kspott földet. Nagyatádi Stabó István reflektál a hozzászólásokra. Kijelenti, hogv a visssavándorlást kívánatosnak tartaná ő i», de eliésorban az itthoniakat kell kielégíteni. Több felszólalás után a földmű* veléiűgyl miniszter és as elősdó módoaitáiát fogadták el, Caál Gaszton a második paragrafushoz uj hatodikpont beiktatását kívánja. A fÖldmlvelcsügyi miniszter kijelenti, hogy a köztisztviselők nem k>pnak földet és • földművelésügyi mlnitztériumból xenki sem jelentett be ígó^yt. Egyes klsgazdaképvlselőknolc olyan csekély a jövedelme, hogy ha nem lennének képviselők, főldigénylők lennánok. Csontos Imre tudomása szerint klsgaxdaképvisolők nem Igényeltek földet. . r Elnök jelenti, hogy harmincnál több képviselő névszerinti szavazást kért. Caál Gaszton visszavonté a névaatrlntl szavazást kért. Caál Giaxtoo visszavonta a névszerinti szavazáara vonatkozó indítványát. Egyik részét az indítványának el-fogadják, a másik ráaxét elvetik. Dénes István szintén uj hatodik asakasx beiktatását kívánj.-. Elnök as ülést délután négy óráig felfüggeszti. A délutáni ülés Hustár Károly elnök aa ülést 5 óra előtt nyitotta meg. FoUtatták a föld reform- novella tárgyafását. A hatodik pontot Rublnsk látván módosításával fogadták eL Dénes látván uj nyolcadik pont beiktatását ajánlja, mely szerint a megváltásra kerülő területből axok igénybevételét javasolja, amelyek a községekhez közelebb feküasnek. Javaslatát nem fogadják el. Az Idő előrehaladottaágára való tekintettel az elnök az ülést meg-asakitía. Rablnek István a mentelmi bizottság előadója beterjeszti a bizottság jelntését, mely szerint Ltndvay Istvánt a Ház ünnepélyes megkövetésére Ítélték. Mivel azonban Undvoy litván a délelőtti ülés folyamán azt már saját elhatározásából megtette, eszel a meotelml bizottság katározatáaak Is eleget tett. Elnök indítványára a legközelebbi ülés pénteken lesz. Eőry Szabi Dezső és Btrky Gyula személyes kérdésben szólaltak fel, majd ax filés este negyed 9 órakor véget árt. Ujváry Géza javaslatát fogadta el a városi képviselőtestület Nacykanlxaa, ju>«U SÍ (Sajlt tavióíitóaUM) Amint előre látható volt, a mai vároel közgyükre vonult fel ugy a jobb, mint a baloldal, as úgynevezett városi ellen zák. Mire dr. Sabján Gyula pol gármeater megnyitotta a rendkívüli közgyűlést, p teremben minden azék el volt foglalva. Az elnöki megnyitó éa a jejryxő könyv hitelesítése után dr. Pratk István tanácsnok felolvassa a vi-rilisek névjegyzékét kiigazító bizottság ülésének jegvzőkőnyvét, melyből kitűnik, hogy Ujváry Gáza már a bizottsági űUson Indítványozta a kiigazított névjegyzék elutasítását, de a többség ezt az indítványt elvetette. Msjd felolvassa dr. Prsck a vlri-lUekre vonatkozó törvényrendeletet. A tanáéi javaslata ax, hogy fogadják el a bizottság névjegyxékét. Dr. Novag Imre felolvassa ezután as uj virilisták névjegyzékét. Dr. Sabjdn polgármester a tanáesi javaslatot tárgyalás alá boaeátjs. Ujváry Géza azólal fal elsőnek. Nem fogadja el a jegyzéket, amely szerinte az 1886. évi XXIL t. a. 33. fra 6. pontjában foglaltakkal ellenkezik. Ne<n kiván szenvedélyes vitát provokálni, azért névsxe rinti 3i avat ás elrendeléséi kéri Majd hosszabban fejtegeti aggályait, mert ex a névjegyzék — szerinta — ki-nullázza a vároa régi polgártlt. Azért félnek, — úgymond — mert azt hiszik, hogy ha a kisgazdák bekerülnek, elleniégel lesznek r város fejlődéiének. Ez nem áll. ók mindig szerették ezt a várost, melyből kinőttek és minden kiváa-ságuk, hegy ez nagy, gazdag és hatalmaz legyen. Indítványozza, hogy a törvény szellemének megfelelőek kiigazított listát terjessze nek a körgyAléa elé. Dr. Weiss Lajos: A felettes hatóig úgyis felülvlzigélja a névjegyzéket. Majd Idézi ax erre vonat- kozó törvényt éa. azt megmigya-rá7»* ar ellenzéknek. Dr. Ptaek felvilágosító szavai jlyit <2i. SM.l polgármester fel- olvaatatja ezt a névjegyzéket, amely Ujváry azellemében lenne szerkesztve « melyben 90 sxáialék Jáldmüvts foglalna helyet. Dr. Sabján : A városi tanácsnak Igazán mindegy, melyik listát fogadják el, de mivel a bizottság által kiigazított lista a törvényszerű és helye*, kéri ennek az elfogadását. Ujváry Géza teljesen tévedés-ben v»n. Miután tlz képviselő névszerinti szavazást kér — a polgármester elrendeli azt. Dr. Krdtky főjegyző felolvassa a képviselők nevelt. ösa*esen 139 képviselő szavazott le. Ebből 68 a tanács javaslatára, míg 71 Uj váry Gésa listájára stavatott. így Ujváryék 3 azótöbbaéggel győztek a mai közgyűlésen. A közgytláel határozatot a tlsztlűgyéaz megfe-lebbezi ax alispánhoz. A köagyülés 6 óra után véget ért. Nemzetgyűlés A mai ülést Sxtitoostky Béla elnök 11 órakor nyitotta meg. Lendoay Is\'ván személyes kérdésben azóUl fel él saját elhatározásából megköveti a Házat tegnapi viselkedéseárt. Ezután az lodemnitáai javaslatot harmadik olvasóban is elfogadták. Áttértek a földreform novella tá^-gyaláiának folytatására. A máiodlk ponthoz farkat litván szól hozzá, msjd Dénes István kéri, hogy ne zárják ki a főldigénylők közül azokat, akik a forradalmi eseményekben réizt vettek, mert hiizen nagyr.tádi Siabó litván ia közéjük Urtozik. (N gyatádi Ssabó litván közbesiól, hogy ciak azokat hagyják kl, akik a kommunlzmua-ban vetlek részt.) A vadházasságban élő özvegyeket sem lehet kizárni, mert azért élnek vtdbázat* iayea szám ára hétköznap 300 korona, vasár, és flnnepnap 4QO korona 63. évfolyam Na8r,kam*aa, 1924. február 1. Pé.tek 27. «ám. POLITIKAI &ALAI KOZLOWY 1924. február 1. Peidl Gyula Londonba utazott A politika hlrel Petdl Gyula, a szocialista parlamenti frakció elnöke Vámbéry Rusz-tem tiranaijában ma délelőtt eluta zott Bécsbe, ahonnan hir szerint tovább u\'ozik Londonba. A foljro a<5n elterjedt hírek szerint Peidlho* és Vámbéryhor Bécsben ciatlakoxni fog Garami Ernő ia, akivel együtt mennek Londonba. A miniszterelnök tárgyalása az ellenzék vezéreivel Bethlen István gróf miniszterelnök ma délben \'/.l órakor képviselőházi* szobájába magához kérette Bárczg Istvánt, Ffeinrich Ferencet éa Ugrón Gábort, akiknek a fővárosi javaslattal s/emben fennálló aggályait meghallgatta. A folyoaón nagy meglepcteisel tárgyalták azt, hogy ■ miniaztereinök a/ ellenzéki pártok vezéreit magához kérette. Az egységespért vacsorája Az rgységespárt ma eata a nem-xetgyűléa ülése utrtn vacsorát ren-derett a miniszterelnök tiszteletére, melyen Bethlm litván grófon kívül részt veitek Kállay, Vasa, Rakov azky, nagyatádi Szabó, Oaruváry, KlebcUbrrg éa Csáky mialazterek la. Az ünnepi felköszöntőt Pékár Gyula moadis. Bethiea litván hosx-vzabb beszédben számolt he a kölcsön ügyéről. Hangoztatta, hogy habér biztos Ígéretet kapott a kormány a kölcsönre, azért még nem szabad a medve bőrére inni, mart még mindig jöhetnek közbe váratlan események. Bármikép fordul ia azonban a kölcsön üjy, clvítázhatatlan, hogy s külföldi tárgyalásoknak nagyon fontos külpolitikai eredményeik vannak és ezek az eredmények azlnte magával a kölcsönad is értékesebbek. Beszélt s külpolitikai orientációról s hangoztatta, hogy ha az európai politikaba bz akarunk krpcio ódoi, akkor a győztes államok politikájához kell alkalmazkodnunk. Kéri a pártot, hogy ezután is oly egységesen támogassa a kormányt, mint eddig. Berky Gyula felköszöntőjére Kálloy pénzügyminiszter válaszolt a hangoztatta, ho*y az eddigi tár-gyaiáaok főercdaiénye, hogy Magyarország helyreállította a háború előtti külpolitikai kapcsolatait. — (Az nj ha dl rokkant-rendelet) A hivatalos lap közli a nem hivatalos állományból származó hadirokkantak, hadiözvegyek és ár* vák ellátásáról szóló uj rendeletet, amelyet a népjóléti miniszter bocsátott ki. A rendelet azerlnt Igánvük van ellátásra mindazoknak, akiknek állandó jövedelmük százezer koronái meg nem halad haxtonta. A 25 azázalékos rokkant évi ellátása 36 ezer korona, 50 azázsléknál évi 108 ezer, 75 százaléknál 315 ezer éa 100 százalékos keresetcsökkenésnél évi 720 ezer korona. Ugyancaak megfelelő járandóaág-ban réazeaülnek a volt havidijasok, vagy havidijaajelöltek, valamint azok a rokkantak, akiknek valamely szak-képzettaéget kivánó foglalkozáauk volt, vagy pedig önálló mezőgazdák iparosok, kereskedők voltak. A hadiözvegyek a felsorolt csoportoknak megfelelően évi 72 ezer, 144 ezer, vagy 108 ezer koronás segit-a ég ben részesülnek. A hadirokkantak gyermekei a megállapított járadékok egytized részét kapják, apátlan árvák pedig • megállapított oxvsgyjárulék egyötöd részét. HÍREK. — (Naptár) Február 1. Ignác. — (Időjáráa) A Meteorológiai latézet jelentése azerlnt túlnyomóan száraz idő várható gyenge f\'ggy"\' — (A koztlactviaelők élelml-azer-váltaága) A pénzügyminiszter a köztisztviselők kedvezményea élelmiszer megváltási urát február hóra személyenként 55.000 koronában állapította meg. — Tanltóválasxtáa) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A sőjtörí iskolaszék Szmodics GfÖrgyőt választotta meg tanítónak Klskanl-zaáról. — (Pályázat mérnöki állá-aokra) Zalaegerszegi ól jelenti tudósítónk : Zalavármegve alispánja pályázatot hlrde» két vármegyei napidíjas mérnöki állásra, akik a zalaegerszegi úllamépltéareti hivatalhoz lesznek beosztva. Kérvényeket február 25 if az alispáni hivatalba kell beadni. — (A gőxgépkezelők nagykanizsai vlzsgáló-blzottaága) A kereskedelemügyi minisztérium Nagykanizsán gőzkazánfűtői és gőz-gépkezelői vizsgáló bizottságot szervezett. fclnökül mányi Csizmazi« Kálmán ipariskolai igazgatót, tagokul Laki Kornél műszaki tanácsost, szombathelyi ipar felügyelőt, Zim mermann Rtziő ipariskolai tanárt és Király Sándor város! müazali tanácsost nevezte kl. A blzottaág az első képesítő vlzagálatot február hó 7 én tartja meg. — (Koresik a zalai borokat) Zalabérről jelentik a Zalai Közlönynek: Zilabéren és vidékén az utébbi napokban feltűnően nagy kereslet indult meg az ottani borok iránt. Nemcsak Zalából, hanem a szomszédos vármegyékből, k&lönö-sen Vasból éi Somogyból is jönnek a borvásárlók és kocilszám szállítják a vásárolt borokat. — (Helyiérdekű vaaut Tfirja Hévíz kőzött) Tériéről jtlcnn a Zalai Közlöny tudósítója: Most folynak a tárgyalások a Tűrje— Héviz közt kiépítendő helyiérdekű vasút létrehozásáról. Oly vonal lenne ez, mely több vasutnélküli községet éríatene és megkönnyítené so kak azámára a hévízi gyógyfürdőhöz való hozzájutást. — (Házhely-árveréa Tapolcán) Tapolcáról jelen\'i a Zslai Közlöny tudósítója: A község a régi faiskola egész területét házhelyek céljaira felparcellázta. A parcellákat február 5-én nyilvános árverésen fogják eladni. Az árverés a községházán délelőtt 10 órakor kezdődik. — (Két gyermek bennégett egy házban) Afogya/dí/rd/jelentlk : A sápokban éjjal Nagyatádon a Bzdal-féle ház advarában lavő lakószoba belseje kigyulladt. Amire ugy 12 óra tájban a rendőrőrazem észre vette a tetőn kl-kicsapó lángokat, akkor a szobában már minden porrá égett. A azobában aludt egy négy éa egy két éves kis gyermek, kiket a délelőtti órákban ástak^kl a romok közül. Mindkettő a felismerhetetlenségig azénné égett. A gyermekek édessnyja nem volt otthon. Csak akkor ment haza, amikor már mlndea elégett és a gyermekek Is elpusztultak. A gondatlan anyát azonnal Őrizetbe vették. (x) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fíf-irl — (Ahol biztosra várják az Ítélet napját) Ax oeosx ítlusi nép korában »i » oiesgyókerexett hit él. hogy közeledik át maholn.p itt less ai Ítélet napje. As attól való rettegés «« utóbbi >Jábca aooyira eltalálni»taJolt, hogy a bolsesüü hitóságok tehetetlenül Állanék vele nemben. Az fysxam falusi uép a legkülönösebb ov<Sialéxke<iós«k-kel próbiljs" Jdjátssaoí a leikolWÓ végletet. Olyas szertartásokat ujitaoak tneg. aoeayek mer rig \'aijyyantek. Dilotosiorsiág siácnos vidékén a hiszékeny nép falvait magae fa-kexesxtekkel venik\' körül, mert szerintük fclstos caeaekttlés a végenyésxe: ekíl A koa-Munistik iokibb bottat. tsiat ssép sióval prábálják kivetni a népből a sejtelmes hangulatot, .le hiixtilaa. Sok faluban ax eaabe-rek teljesen elhanyagolják amnkijukat, csak-l.ogy minél tabk kercaxttc! kerítsék b« falu-jókat. I yen koru\'mények kózótt v>k«t sien-ve.i a iötdmivelés, a nép elkalandoxik, l\'Ogy fát hordjon a keresitek feUUltésüi»x és mivel l>é!o;os:orMsg síkságain igea rítka ax erJő, n*pokra. s\'t h-nupo!ua eluaradntk fetOrtsa-ket gyűjteni Senkisem toróJik a f<>IJjtvel, a barmok ma|;ukrakagyva kóborolnak és ba a fe.\\i kórül vepo bex*:«Jott a keretxUánr, nir.es ax ii (aitr, aki egyt«p»ltul is Ibi merne tépni a keiaaxteken. — (JegysőlnkésoU épülnek Tapolcán) Tapolcáról jel<-ntl a Zalai Közlöny tudósítója: Tapolca nagyit őrség elöljárósága elhatározta, hogy a lakásmizéria enyhítésére srükségrssé vált éa mír rógabb idő éta tervezett jegyzőlakásokat most fel fogja építtetni. — (A b£rcséplőgép tulajdonosok aQmogi caoportja) Sümegről jelenti n Zalai Közlöny tudósitója: A bér-cséplőgép tulajdonosok sümegi eioportja most tar-tottn alakuló gyűlését, amolyon az rgéaz járás érdekeltjei megjrlantek. Elnökké megválasztották Szalkay Lászlót- A gyűlésen megbeszélték a bércséplés módozatalt is,, amelyek az idei aratás után már érvénybe is lépnének. — (Ax értékpapír-forgalmiadé azabályoxáaa) A pénzügyminiszter rendeletet adott kl, amely szerint az értékpapír, valamint valuták és devizák adás vételével üzletszerűen foglalkozó kereskedők közül azokat, akik a Pénzintézeti Központ tagjai, mentesítik a könyvelés alól. Ezek csak önálló főkönyvi számlák nyitására vannak kötelezve. Ezeknek a azámláknak havi egyenlegét kötelesek bevallani és ezek után a forgalmi adót leróni. — (Nagyarányú panama az Egyaattlt-Allamokan) Berlinből jelentik : .vWashingtoni jelentés szerint néhány uap óta a közvéleményt nagyméretű panama foglalkoztatja, amelynek arányaira és szenvedélyes tárgyalásaira a newyorki 7ammany Hall botrányai óta nem volt példa. A visszaélések központjában Fali szenátor, Harding volt belügyminisztere áll, aki a kaliforniai petróleum-mezők koncessziójának kiadásáért az illető nagyvállalattól 94szlcgett4i pénzek*i fogadott el és Denky tengerészeti államtitkár, aki több főtisztviselőjével is összejátszva, a kelleténél magasabb árakat fizetett a petróleumtermékeknek a flotta céljaira való megvásárlásánál, szintén vesztegetések ellenében. A közvélemény erélyesen követeli a tengerészeti miniszter lemondását ás a visszaélések teljes tisztázását. (x) A kalikó-ruhák varrását nem 25, hanem 10 ezer koronáért vállalja az egyesület. Vidéklek levelezőlapon is beküldhetik mértéküket, akkor prába nélkül is pontosan elkészül a ruha. Jegyek már átvehetők a Hangyában. Páholy 30 ezer korona. — (Ijesztő arányokban fogy a francia nép) Párisbao egy röpirat jelent meg, mely a legnsgyobb aggodalommal állapítja meg, hogy Franciaország népe ijesztő arányokban fogy. Statisztikai adatokkal bizonyltja, hogy az 1870 tői 1910 lg eltelt negyven esztendő alatt Franciaországban hu$z százalékkal escH vissza a születések száma. Ha ez ai arányszám nem változik jobbra, amire oedig semmi kilátás sincs, okkor Franciaországnak, amelynek 1922-ben még 39 millió Itkosa volt, 19J5 ben 25 millióra, 1955 ben pa-, dig 15 millióra fog lecsökkeni a népe. (x) Ötvon százalékkal drágultak a borbélyárak. A nagy kanizssi borbélyaaesterek egyhsngu határozata snerint az álUlános drá-(raaágra való tekintettel február hi 1 tői a kiszolgálási árakat 50*U-kal felemelik. (O Pelölfizetósek. As építőmunkások által reudexatt mukeóvcKii ciinielóadason fo-lillfiietoi szívesek voltak mér.: Vita* llobeat Mátyás, Ssnrforfi Viktor IC.OiO koionü is Szántó Lajes ÍXA^ koronit, soe\'.y sii.es felAlfiietisekért pótlólag mon4 kdixuMtet a Keodaxóség. (x) Mielőtt megnőaUl, jegygyűrűt éa ékszert legjutáoyosabb árban váaáredhat Fried Jóxaof ékazeréauél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő-ut éa Sugár-ut sarok). Arany, ezüat, platina, hamisfogak és érmek beváltása a legmagasabb napi árbau. törvényszék. Az „egyetlen" fin 7ompm István szentgyőrgvvári tekintélyes.gazdának hat felnőtt gyermeke van. A legfiatalabb fiu beállt » kanizssi háziezredbe. Az Öreg Tomps ftzonban megbánta és azon törto a fejét, hogyan szabadithatná ki fiát a katonaságtól. Kérvényt irt tehát, amelyben kifejtette, hogy n kotonaságnál szolgáló fia „egyetlen fiu" és mivel nincsen senkije, aki dolgozzon, hazakéri. A kérvényt aláirta a községi bíró, Major Pál gazda és Tollár Ffilőp esküdt is. A hahóti jegyző azonban rájött a turplságra és feljelentette Tompát fegyveres erő elleni vétség kísérlete miatt. Tompával együtt került a vádlottak padjára a két aláíró elöljáró Is. A törvényszék csütörtök délelőtt foglalkozott az üggyel. Tompa azzal védekezett, hogy ő ugy értelmezte az .egyetlen flu" kitételt, hogy az az egyetlen fia, aki még otthon maradt. A biró és esküdt jóhiszeműségüket hozták elő, mert mnem is nézték meg, mit írnak alá*. Dr. Rotsehild Béla védőügyvéd szerint bűncselekmény nem forog fenn és azért felmentést kér védencei számára. A törvényszék bűnösnek mondotta kl mlndhármukst véderő elleni vétség kísérletében és ezért isi. Tompa Istvánt 300.000, Major Pált 150.000 és Tollár Fülöpöt 100.000 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. (§) ítélethirdetések. Tegnap hirdette ki dr. Mulschenb*cherZdvin kir. törvényszéki tanácselnök a Gru* ner-uraság tolvajai fcgyáben hozott ítéletét. Kiss Gábort és Mihalecz Jánost 3—3 heti fogházra éa 1—1 évi hivatalvesztésre ítélte. Ifj. Pordán Jánost hstóságl közeg elleni orőszak vétségéért 2 havi fogházra, Inrós Jánoit pedig 1 havi fogházra Ítélték el. {fbrutr 1. ZALAI KÖZLÖNY MOZGÓFÉNVKÉPSZINHJÍZ. Uránia. Méy ma pénteken fíl 7 éi fél 9 órakor: JeantUc házassága (KUMíiony Meaég) filmregény hét fclvonáibin. Rendezte Ham Thoyer. SaicHa-világfilm. (x) A «é*y lovas ax 1923— 14. Idény legnagyobb filmja. a tözsoc mm. (5«jit todúrllánk Délelőtti magánforgalom. Ax irányzat tartott, a glró miatt üilettclcn. S.ljó 700, KS.ién 3100, MaZT*r Hitel 680, Rima 140. Déli Suiefoglaló magén-forgatón. Ai Irányzat a reggeli árakban vontatottan Indult, a déli órákban azonbao az alaphangulat az egész piacon barátaAgoszá vált. Magyar Hitel 685 -688, Oiztrák Hitel 195, Ang.l M.gyar 98, K.-reakedelml Bank 1575-1580, jel-zálog 125-130. Lloyd Bank 25, Salgó 705, Kőhíd JISO—J17Í, Uríkinyi 950, Rima 1J8. Fegyver H50, 6«nublu. 4550-4560. VII!.-mo. 2400, Cukor 3900, Georgia Í60, Me;«hegye.l 400, Izzí 7Í0, Spódlum 180—1Í5, Allaaavaaut 450, Mflr. 450. Déllvaaut 166—180, Ofa 610, Niaicl 24C0. Délutáni magánforgalom. Az Irányzat azllárd. Mindenre pénz-ajánlat van Magyar Hitel 692, Olitrák Hitel 196, Salgó 710, Rima 140, Grorgla 675, Allamvazut 450, Cukor 4000. Mezőhegyeil 400, K«-■ lén 3175, Daaublu. 4650. Villa-rao. 2400, Pa.ti H.z.l 4675, Fegv-ver 1450, Atheneum 265,lzz4 765, Mftr. 467, Urikányl 970. £»U magánforgalom. Iríny-zat valamivel gvSngült. Magyar Hitel 687- 685, Ont rák Hitel 194-195, S.lgé 705—700, Allanvaaut 450-440, Kero.k. Baok 1570-65 Gaaz D.aublu. 4600—4550, VIII.-"10» 2400—2550, Fagyver 1400, Peiti Hazai 4650, Kíazén Jl —3080 Georgi. 650, Alt. Tkp. 250, Lloyd Bank 22 50, Cukor 3900, Pallaa 68. Tarnányt6uáa Buza tlizavldákl 76 kg-oa 161500 —162500, 79 kg-o. 163000-165000, egyébvidéki 76 kg os 159000—160 000, 79 k.-oa 161000-162500. — roza 140000-141000, takarmányárpa 153000-156000, — .Srárpa 165000-175000, zab 142-147000, kölea —.—, — korpa 89—90000, tengeri 141000-145000. A mai terménytőzsdén az irányzat izilárd volt. A buza 2500, a roza pedig 4000 koronával emelkedett. A többi cikkekben nem volt változás. MTI magánjalentés* a ter-móny piacról. Kl> forgalom mellett ax Irányzat azllárd. Buza bpcitl paritásban 1620—1680, tlizavldékl 1600—1620. Egyíbvidékl 1560-1580. iozs bpesli paritásban 1400 —1420, peatvidákl 1330-1350, tiszavidéki 1280—1310, duoántuli 1340—1S60, sörárpa 1660-1680, takarmányárpa 1550—1570, zab bpesli paritásbro 1400, tengeri prompt 1360—1380, csöves 1140.— 1160. Llazt piac. Daraj 2600, 00 ás 2500, 0 á. 2400, 2 és 2200, 6 os 1850, 8 a. 950-1000, korpa 800— 830, 75 százalékos roisllsrt 1600— 1700. Vágómarhavásár. Felhajtottak 877 dsrab belföldi nagy vágó marhát. Arak: Ökör 7400—8000, klvételeaen 8100—Í600, közepes 6000—7300, gyengébb 4500—3800. Bika 6800-7800, kivételesen 8000 -8500, gye.gébb 5400-6600. Bi valy\'5000-6300. Tehén 6600 —7600, kivételesen 7700—9300, gyengébb 4500-6300, csontozaivaló 3800— 4400. Növendékmsrks 6300—7300. Ax irányzat a nagy felhajtás következtében vontatott volt. Az árak a közepaa és gyenge minőségüknél 3 —4000 koronával esökkentek. Feroncvároal aertésváaár. Szabadvásári maradvány 16,. érke-xett 1800, eladatott 920 dsrab. — Arak : zslraertés fiatal könnvű 12500 —14100. nehéx 14500—15400. — A vásár Irányzata eleinte vontatott később azonbsn élénk volt. A bécsi tőisdo A mai ártéklőisde közvetlenül és űzlattelenül Indult. Az áifolya. mok a tegnapi zárlati nívóhoz képeat már megnyitáakor 3—4 százalékos veszteséget znntsttak és a tózsdcldő kéidbbi folyamán sem tudták behozni az árveszteséget. Árfolyamok: Angol-Magyar 162400 Osztrák Hitel 307000, M.syar Hitel 1084000, Délivasut 179900. Állam-visut 730800, Kóburg 91000, Rim. 226000, Sslgó 1131000, Pesti M.-gyar Kereskedelmi Bank 2350000, Hazai Fa 277000. Llohtig 14800, Magyar Egyesült Fa 84000, Cuker 6,360.000, Szászvári 790000, Győri vagon 169000. A magyar korona ktilfSIdi jegyzései Newyork . . . 3550 35 ZQrich .... 204 204 Prájf......1221/, 12150 Berlin..........14475 14475 Béc (deviza) . . 246 246 Bécs (affektív K) . 172 160 Zürichi zárlat i r»rii 2675 00, Loodoa 247VO0, Nowyoík 67S 60, BríliMl 2370. MAlUod 2513, HoQaod t16®0. Berlio 135, Wioo 81 60, SolU 4lt. PrJs* IC&l lZ, B*<í*f*st 204 00, B«l«rid R dniza-közoont hlvatalos árfolymal Valuták Ns;<-eco IIOMO KM i)tu»-Ml)«o DoUtf JltrOO.JJOOO CnatU Ir. MK\'KiO Ukl. _ Un O.w. kw. &<!(• ff itt* HÍJ-IJI* l}l«-l4)j Iaí ÍMkol 616-1016 trtH huk )•«•<♦» Frank tiaU — intrt. tj.jj iioUtoíi h. usjj-ití;j Davli&k Biluul lij\'ilt KlUltlinU 4i90-4<t* LooAoa i)}l}o-i<la*o OUlir«il| ruu Pr««\' ZMfkb Vu*4 ijIjiji* HH\'lhj tjfelll* uMil J*H»3 jtijo\'tim •J*»J u«(k«»it&: Sxtrokay KAlnUa. Tússx«(k»ial6: Benedek Roxaó. Kiadó : Najcykanlxaal Nyomda 6a Lapkiadó Vállalat. (x) D. M. C. pamutból fejei va?y kőt kívánatra • aiombathclyi FILIPP kötőde. (S«éll Kálmán-u.6) Wirtschafter Ernő Bank és PénzváltóQzIst, Zalaestrszes Taiafen: 119. FoljróiaáiaU: Migyax Raok R -T. ftéhíi. TMMli-at 2« reih M«r/»r Xcreskedclmi Rack Kiókja, Nagykanlxia. Uapyar ki;. Pó>fcUkaték|»íoiürí núaU Értékpapírok vételt és aladása, tőwdd meflbUésck. SCleaik értékpapírok)i ét nyék értékre. Sorsjegyek. Biztosítások. KoMlpónx-olholyoxéa. Arany á< axüal pAnxak vátala «i aladáta, Legolcsóbb mindig KISFALUDI divatnagyáruháxa az „Afany íCakaj" hoi Óriási választók: Bel- és külföldi női kosztüm és ruhaszövetek, sima és mintázott divatselymek, opálbatisztok, grenadinok, színtartó mosók, áp^huzatok, tolltartók, vásznak, damasztgrádlik és mosóflanellok. — Férfi SXÖvatek: tavaszt különlegességekben koverkottok, börböry sima sötétkik és fekete, bundaathuzat, csizma-nadrág, frakk, zsakett és szmokingkelmék. Női és férfi sportruhakelme különlegességek. Nagy vászonvásár! Regenhart ós Raymann világhírű lendamasztárak. f [Szövgoamut és szövőcérna gyári raktárai Uraink legolcsóbbak! áruink legjobbak! Áruink legszebbek! ES KRAUS NAGYKANIZSA ZALAI KOHLON Y 1924. f.bru\'ír 1. St>róhirdetés»8t Mlalen ISO kórsat. v.«t»r«bb KmO.cI korona Legkisebb hfrdcléa 10 >■«. Amerikai nadmri lr«un.ll tnrui f>« CiH * liadMivalt-tun. bofororott •«<.!>«■• T)»il hicxt i-«rt ( llrm txllrröUtln, BCicLttl Carcftry- I Ha jo bort akar olcsón inni | ugy far».l;on le Magyarít. 74. ssám alá, ■ SMran J6zt«f KuttkutsktiisiUc. hol I \\ liter kituo-5 Aranyhogyl bor ltCC — M00 Icfoai. Telefon: 333. Bútorozott | így vagy két szoba-konyhás lakás! keres fgrenoektrUo hái*«p«r. Cia a injában. *»«7 »*rj« lil>U i. kertkpir lUM, Cin 6-6-6 titeMtfM a a. kéz^aa^fel, hogy a Zománcozés •j helyi-ivemben újra kífdetát velle ós r. me.rtri terhniia követelnie-■yeioek megMe\'.fan Ureodeiett iit.-enjh\'n »am*gipek. iroi-ípek, teWkpárek. motorok «tb. javiiáa, vts- ei íáraiárjyak loajáneosiaa 6 órán belül készül. Szíves pártfogást továbbra Is ké: - szakAts - HOsafiOUN Ü IRÓeiPVALUUT (•••Váli OyaU) Nagykanizsa T«l«fon 40. KOfeludi Sindor-ucía 2. HIRDESSEN ZALAI KÖZLÖNYBEN. Cipővasár! Miltényi Sándor és Fia Clpb4ruh4iéban szerezze be uQkségletét.mialfiltazárak emelkednek Mindenfajta cipő raktáron ás mérték utáni rendilésre kapható. Jutányos iraki Flgyalmes klsioIgkUsI Uzletáthelyezés. TluuUtt.1 irt*.:l»ai » ■)- i kotocií-gal, cipésimühelyemet február hó 1-étöl Kinizsy-utca 18. sz. alá (sajti bii«m) h.lyaataoi Át. K.niielíim lov.bti l.li.i timogaliaíl károm, KiUu laara difez, Fí-ut 15. BaktároH lt»í ktsz dpökésilatét a napi árnál 25*/. k«l olcsíbban kKrutltoro Umb zsák) tulauZSák) PONYVA, >tln«g ós kltétáruk nagykareakedése Hirsch és Szegő Nigykanlxu BUZAT. ROZSOT. Mbot árpát és tengerit itséxcionfc l«BWfiaa»bb a.pi Uom. -Wktiaüjre* aaMioyie^Vea ROJ»J be a»a* ssWlvak. fetetfármewi SzövsWteaztí ínrfor^i R. Tn HöMkatos Mádé birtokok t jO holdas birtok áyíle\'ekkel Soajogyrneftyébeo, holdat birtok Sorco^-jue gyében 4»Uet nélkül, ** told ~ " beid fllld Soaegyban, 10 hold ftld Salaatgyábon, 10 hold mid SoaoftyMefpróbeo, U hold uilltbktok fületekkel Xeia-aeg/ibea. Kiad* hésak t 3, 4, 4. • uoVis Udl hiaek kertuú* kert oálkül. rése-be* bokCItoihelAk, a város kütönb4s< a teáiban, bővebb íelvil.goiltáet nyújt : SzAhtó Vilmos ki|alUaNr(alail lr«*4J» DoAk-tér 4. U. Talofon 3-2SL Szerezze be szükségletét I mis a készlet tart Kohn L. Lajosnál, ahol bámulatoa olCSÓ érőn, garantált príma minősigban az alant felsorol; cikkek kaphatók: I0CO darab sc\'stpla paliét garantált ferkcball minősig 3t—35 arámi, 1SOO t rcn. 3(i, 40, .1, 4t, .3 4<> 41 aaári\'ok . . 3000 . ICOO ab dupla R.r.nli;: t-ókefcali ™ ; 3! 3a tiáraiR 2SOO . 36, 40, 41, 42, 43, 44, 45 ..inak............■ 36aO r.bcr plkíra.lll ing .......volt GWCO koron, mou 360OO koroo. F.bír rikífflillk Ing......73Ö0O . . 6SOOÜ !> piima frao*ch-in(...... , 610\'í. . . 920 00 . . J.n«.inj..........eicoo . . 38000 . T«i UU-ki(..........HW - . «000 . Kohl F:iaia kúj-ar >!■ u.Jr»K........... 47000 . Kői harisnyák príma selyemmuslin minden színben: volt 26000 korona.........most 213SS korona . 32000 . ......... . 26000 . . 34000 . ....................28150 . . 36000 . .................31200 . 300 pár príma maaco gyormokKarl.nya minden axlnban 300 pár női trleo k.ilvO volt 1BKW korona moat lOOOO korona . 1»» . 14000 lOO pár férfi kSIOII kaatyO NOI kötött kostyo\' volt Ituy.O korona, moM 20100 korona. . 34\' 00 . . 28SOO . . I70OA . . 1XOOO . . 2(030 . 16000 Hlmzósek ás VoUn rendkluQI olcsó trón klArusIWa. Hörgőit nyakkendők 6800- 9190\'— 9®aO-— Mindenkinek saját érdeke mieljtt rófósini saúkségktát fődet., keresse fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmíárukereskedését Kazinczy-utca 1. VArosházpailota, bot nfadMMoü fjiis^ni |eg0|tsóbb áron szerezhet be. a lejjobb aslníságbea a Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában l Ezer vés prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra Kimutatott • Nagykanizsai Nyomda é> Lapkiadó VUlalat köDyTnyomda|ibin,NntTYkaiit2*ÍD. -A Eflyes szám ára hétköznap 300 korona, vasár- és ünnepnap 4QO korona 63. évfolyam Nagykanir.*, 1924 febfuír 2. S*ombat 28. Hám. POLITIKAI NAPILAP BurtapM» mm^Mi, TH. k«r. AktK. QU. » «». 4,. B«r 7*0® ktNU. Btroai hAr» korvia. A szakitás előtt Macdonald éi Polncaré levélváltása, mini a legújabb párisi Jelentésekből megállapítható, Igen messzemenő következményekkel íog Járni s az európai káosz megszüntetésére Irányuló akció kiindulópontjául tekinthető. Azoknak az eseményeknek a sorában. amelyek a legközelebbi Időben fognak bekövetkezni, első helyen áll a jelenleg Berlinben működő szakértői bizottságok jelentésének a jóvátételi bl oit-sag elé ter|esztése. A |óváléteil bizottság azután ezeket a jelentéseket eljuttatja az érdekelt államok kormányaihoz állásfoglalásuk közlése végeit. Ennek megtörténte után következnék be az összes függőkérdéseknek egy nemzetközi értekezleten való tárgyalása, melyre Németországot és az Egyesült Államok kormányát Is meghívnák. Hogy Polncaré ezzel a tervvel szemben milyen Álláspontot foglal el, rövidesen kl fog derülni. Döntő szempont mindeneseire az( lesz. hogy esetleges ellenszegülésével szemben az Angliával való nyílt szakitás kockázata Jár. Polncaré már most Igyekszik helyzetén azzal könnyíteni, hogy korábbi makacs álláspontjából engedve, egyben-niásban máris alkalmazkodik az angol felfogáshoz. Ezt annyival Inkább kénytelen meptennl, mert most már otthon sem leplezheti tovább eddigi jóvátételi politikájának teljes kudarcát. A Irancla kamarában az állami köllségve-tés egyensúlyának helyreállításáról folyó Izgalmas vita nyilvánvalóvá telte, hogy a költségvetést a német jóvátételre építeni nem lehet, főképpen akkor, ha Németország gazdasági életét az oktalan s Imperialista célokat szolgáló megszállásokkal katasz. trófába döntik. Polncaré, aki kormányának, egész pénzügyi politikáját arra építette fel, hogy mindent a \'németek fognak megfizetni s ezzel a |clszóval vette fel ígylk kölcsönt a másik után, most már kénytelen volt beval- lani, hogy a német Jóvátételi összegek helyett a kevésbbé népszerű adóemelésekkel tudja rendbehozni a költségvetést. Ezzel egyidejűleg pedig — fél-remagyarázhalatlan mementókép-pen — a (ránk feltartóztathatatlan zuhanása növeli a drágaságot s ezzel együtt Polncaré népszerűségének megcsappanását. Ilyen auspiclumok mellett közeledik a tavasszal a francia képviselőválasztás, kívülről pedig az angol munkáskormány sürgető fellépése az európai problémák végleges rendezése érdekében, ami egyszerre véget vet Polncaré kalandos külpolitikájának. Ennek a helyzetnek a felismeréséből magyarázható meg Polncaré félhivatalos sajtójának megváltozott hangja. Az Angliával való-szakítás elhárítása végeit már lágyabb húrokat pengetnek ezek a sajtóorgánumok s külön nyomatékkal és megelégedéssel Igyekeznek kihasználni Macdonald levelének azt a passzusát, amely a Franciaországgal való barátságos együttműködés lehetőségére mutatott rá. .A német probléma egyik vagy másik kérdésében való kölcsönös engedményeknek sokkal kevésbbé súlyosak volnának a következményei, — írja a Petit Párisién — mint Anglia és Franciaország szakítása." Azt Írja továbbá, hogy Polncarénak a pfalzl kérdésben tanúsított magatartása azt bizonyltja, hogy ezt már felismerte. A lep Macdonald levelében annak bizonyítékát látja, hogy szintén felismerte a szakítás végze-les voltát s azután azt mondja, hogy a szakértőbizottságok munkában vannak s meg lehet jósolni. hogy végső következtetéseiket valamennyi kormány el-\' fogadja. A francia kormány bizonyára nem vállalhatná magára a felelősséget Ily súlyos és végzetes elutasításért Mig azonban a francia lapok Ilyenformán előkészítik az eddigi francia külpolitika csendes Irány-változásit, Polncaré minden egyes kérdésben tovább folytatja a laktikázást. Jellemző példa erre Formai szabálytalanságok miatt megsemmisítették a debreceni választást Fabruár 21-22-én less as u| választás Budapcat, februir I Debrecenből jelentik, hogy a deb-rrcmi kö\'ponli választmány m,» délben tartott üléaéban a d-bra cenl III. kerülőben tartott váUsx-t*at megsemmisítette és uj vdlatt-táit rendelt el, miután megáll.pUást nv rt. h\' g/ ■ v*lasztá»on stabnlyta lanságok fordultak el6. Uyyanla «r. egyes sz»vaxókörök elnökei n*m tartották be a válaaxtáal rend let ama Intéxkedéseit, melyek íxerint a vélasz tási eljárás akként folytatandó le, hogy a hlvalaloi s»»va>ól«po kat a axavaxókőiÖk elnökei gyükkel él ax a), b), c) valamelyik jegyével látják el, nehogy olasz módi\'er szerint la szavazhassanak. Mrgállapltáat nyert, hogy a rendeletnek azt ax intéxk\' dését csupán a 29*. azému szavazókőiben tartották mag, csak itt látta el a küldöttség elnöke a azavazéUpokat kézjegyével, n többi körzefoen ex nem lő\'tént meg. E\' okból a központi választmány Vargha Elemér tb. főjegyző elnök-Usavcl tartott ülésében kimondotta, hogy a választási elnöknek a választál eredményéről tett jelentését nem veszi tudomásul, hanom él tőrvényadta jogával, m»gáll»pl»ja a választási eljárás szabálytalanságát és uj választást rendel el e hónap 21 és 22 ére. Ujabb ajánlások természetesen nem lesznek, hanem az első ajánlásnál ajánlott jelöllek között lesz az uj válaaztás. A mlnlazterelnök Kupoavúrott Bethlen litván gróf miniszterelnök február 10 én, vasárnap dél-alőtt Kaposvárott réa»tvesz Hoyos Miksa gróf beszámolóján. A miniszterelnök Veus Jóxaef népjóléti mi- niaxter, nagyatádi Szabó Iitváa földmiveléaOgyi miniszter éa 14 namxeigylléil képviselő társaságában február 9-én, azombaton Indul Kaposvárra és onnan vasárnap este tér viaaxa Kaposvárra. Csandes ülés a nemzetgyűlésen Huí.pc.t, r.bniii I Tli.negy ómkor nyitotta m-7 • nemzetgyAM. m.l ülé.ét Peitka Pál elnök A Hí. foly .tta ■ földr.torm-novella részletei tárgyalását. Hartoi Andor, SieJer F-renc, Slrauu litván, Ltlay Ernő, Driidg G.í.6 i> forster Elek rövid fel-■ zólaláial útin Dinét Ittvin • novellán lényege. módosításokat lll-vío, .mivel ho.8i.bb vitái provo-k.l, miközben >i elnök többizör rendreutasítja. Propptr Sándor klfof ásolj., hogy akllc c forradalomban ezponálták magukat, azok nem Igényelhetnek földet. Egyforma mértéket kér. Hallcr Ferenc ía Neuíauer Pe-renc Mizólalá.al után nagyatádi Szobi látván kifejti, hogy lehetetlen az elleosák klván.ága szerint be-ille.ztenl a aok módosító jsvaslatot. Az eredeti azöveg mellett foglal illáit. A Ház a hárm.dlk szakaszt mó-do.ltá.ok nélkül fogadta el. Rövid szünet után megkezdták a 4 ik izakasz tárgyalását. Dinu I.tván elvetett javaslata után Far-kat Tibor nyújt be javaslatot a földrendező btróiág tagjainak paiz-ailv váleaztójogáról. Mtikó Zoltán, Bartol Andor, Oítdr Jázirf ás Czon-íos Imre a javallatot nem fogadj, el. Az elnök 2 órakor • tanáciko-láat felfüggesztette. nézve a pfalzl ügy. Creve lord párisi angol nagykövet ebben az ügyben u|abb tárgyalást folyla-tott Polncaréval s — a Reuter-Iroda jelentése szerint — közille a francia miniszterelnökkel azt a Londonban uralkodó felfogást, hogy egyáltalán nincs pfalzl kér dés és hogy mihelyt a francia hatóságok megszüntetik a szeparatista mozgalom támogatását, ez magától összeomlik. Épp^n ezért az angol kormány elutasítja azt a laktlknl célt szolgáló invaslatol, hogy ezt a kérdést a nagyköveti értekezlet elé utalják. Az angol kormány felfogása szerint az egész kérdést nemzetközi döntőbíróság, lehetőleg a hágai törvényszék elé kell utalni.. Mint-hogy az angol kormány ezt az álláspontját most már másodszor, határozott formában hozta Polncaré tudomására, valószínűleg a francia miniszterelnök — ujabb programjának megfelelően — engedni fog s ezzel egyik zavaró momentum el fog tünnl. ZALAI KÖZLÖNY 1W4. február 2. A délutáni tkléa Huszár Károly eluök nyitotta dűcjí » üléat déiutila \\\\6 órakor. Fáy Gyula Öaaxoférhetetlena^get jelent be maga ellen, mivel 0 főid-blitokreform következtében földet kapott. A Hit t«níeAoióKp\'cl«m^jfo miatt alr.Sk ax Cl<»t MfÜggeaiti. SzQr.et után a föMreformnovella negyedik azakssTát többrk kozxá-exóláaa után eredeti siövagesásí ben foldják rl. Ar ötödik aio-kaszt Rubinek Mváo módositáaival fogtd\'ák el. A hatodik azakaaz második bek«*dí<ít H-ller előadó stiláris móda«ltá«ávala*ava.*ák tnej?, Eloök eiután felszólította Györki laarét, bojry a mofttelml biiottság döntii« al>pj*n Önncpé5ye*í-n kö-veue mag a Házat, aminek Györki Imre eieget la te«x. LoffcMabbl ölés kedden Ica., amelyen a földroformnovella tárgyalását folytatják. Az ülée eita 8 órakor ért végot. Budapesten fogják nyomni áz összes bankókat Ax 1921. évi XIV. törvénycikk 6. § * alapján ax éllemjegyak ösas-klboeaátáaának ellenzésére kikül-dött bbottaág ma délelőtt 11 órától kazdődőleg a jegyJotáiet hr.lyl a/gfben OUat tartott. Ax ülétról ax elnŐklŐ Ernst Sín-dór dr. nomxetgyGlfal képviselő a következőket jelentette ki: — S\'ubályoaon átvixajáltatolt a jegyintézet állapota, melléklete! ás okmányai, amelyek a j«gyÍQtézet működésére vonatkozmk. A j»lcnvolt»k részéről kérdést intéztek a jegylntézet hitelére vo natkozóao, főképpen pedig abból a azcmpontból, hogy milyen mértékben és milyen kategóriák által vétetik igénybe a jegyintézeti köi e«őn. A jelenlevők különösen azt igazolták, hogy kommerciális és produktív, agrár éa Ipari szempontok milyen mértékben vannak egy mással arányban. Vizsgálat tárgyát Wpeata továbbá D jelenlevő hiteligénylők éa a jegybank készlete. V4*ÖI az Orell Fútill-cégge! kötött azerzöd\'at mutattak be. Ezzel kap caolatban felmerült az a kérdés, mennyire haladtak előre Budipeo ten ax álUmjepyek kéailtáao tekintetében. Az Or<l Fűsali céggel a sxexxődést annak Idején tné* Ko rányl pénxögymlnlsxttr kötötte. — A m*i értekezlet is oda Igyekezett hatni, hojy a jtg»bsnk állománya teljea mértékben Budapesten álli\'tasiék elő. A tárgyalá-aok alatt kilátásba helyezték, hogy mig «x év ehö jelében Budapesten nqomalják az össze s szükséges áUamjegyeket. Ax értekezlet még amaz óh.|át fejezte kl. hagy kívánatos lenne, ha ax állaeajegyeket ugyanolyan stop tormában állítanák elő, mint a kőrnytző állnmokbaa. Azonban e tekintetben az ax ellentét merttlt fö\', hogy a azomszédoa államok államj-gyei mind Amerikában készöloak, ami oly költségekkel jár, hogv ezt fisgyor ország nem tohe>i. HÍREK. Gond-lavinából !rt« Bxrbarlta Lajos Gond lavinából sóhajtás szakadt jel sóletból, titkon, messziről. Valahol melyen már sir a tavasz. Meglássátok — ma egyikünk kidSl. Halljátok? Segily kiáltás Gond lavinából/ A visszhangot sötét kapuk vsrik — Halljátok? Valaki joga eiikoidul és j\'nyben iztó c ácsokon hiába hiv a távol. . . Meglássátok, ma egyikünk lélakhorungia kondul. Mi lesz a torsunk ? Gond lavina lassan vőlgybeéi velőnk, tAidehe egyre tépi gyötrött testeinket. Vigyázzatok, ha akkor arra ébredünk, hogy nincsen álmunk és elvetett a lelkűnk. Vigyázzatok — ne fájjon akkor, hogy már temetnek minket. Ne fájjon Lázár sorsú dákjaink nyoma. De ami fáj, az mindőrökre /áfjon Lavina portra tévedt kis aranyvirágot nc lá-.iam akkor már soha-soha. - (Naptár) Február 2. Gyertyaszentelő B. A. Febr. 3. Baláza p. Febr. 4. Andris. (Időjárás) A Meteorológlei Intézet jelentése szerint változékony idő várható hőemrlkedésiel éa he lyenként csapadékkal. — (A főlapán Itthon) Dr.Ta rányl Perone\' főispán SzocobatheJy-iŐI Zalaegerszegre árkoséit, ahol előreláthatólag hároai napig fog tartózkodni. — (Sxomólyl hír) D.\\ Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvoa a pénteki nap folyamáu Kanizsán tartózkodott. — (A» elmúlt Mta»y«W8ny*i htral) Született: 14, ebből flu 7, leány 7. Házasságot kötőitek; Varga Györgv muokác Berke RoriWv.1, Szeli Jino. kenés. Bilin TVírU-viJ. Elhaltak: Wioklor jizitíót Bt Ilii Teréii. 68 íve, v«x«l(r<.n-jOlíi. AnUllci Márton 15\'dmSv.t 41 év* 1, virmfrgtiés. Pol«i Jóik[ 13 <v«», .gyh4ity«gyull\'<)4». B<etl Mérlo 1 napol, érelltn«»2. Kollir Zollí« 2 <vt>, tűdölob. Pl«ndtr Jéütf 7 hdn»po«. bélhurul. P«p Jíooa naptiémoi 78 UbGlí-k6<Sdéi. Epplojor Líuló f»k«r««-ked3, 25 ívoi, bclií elvirzíi. Sil-getl Mihity ■■pstémoi 62 év<», • >lvbénul.ll. Boriizu Sindorfépés: 73 éve., .zcrvl izlvb»j. Goldumld FűlSpné Deulicb Karolina 72 évet, iQdfitob. ö\'v Llpovlci Mártonné L«vl Anna 71 évei, .jyarélKOdét. Diivcoc Tcrézio napizámoa 16 évea, avivbénuléf. özv. G5dtr GySr^yní Sz«rdaho!yt Rozilia 72 ív.i, uiS hurut. — (Ezr nyal h*ly«tt két h.Jtö) Ujncpl Elek Ernő ujníp-punlzl bcilítén m napokban h&jtó-vzdéazatot r;nd*it«k. A vadászok az ut mentén állottak, mlntagy 100 —150 lépésnyire a b.jtóktól, akik •ty tliztézt veitek kCiül. A k5r közepén hirteUn felugrott egy njul. A bérlő fia rákapta a pulkát, dc olyan azereccaálleoüj lőtt, hogy a lövés az egyik h.jtót taUltír, a nyul pedig futott tovább. Mégeffyezcr rnlőtt ■ nyúlra, de akkor mey Dómján Sándor 16 évei cailédd talá\'lte, aki ■ fejébe, mellébe, kórjába, jobb combjába é« a bokájába kopott sórátet. Bshozták a k.nbial köz-kóihiab^, ahol caTitőrtőkőn d ilután meg kellett operálni, mert az egyik jarét a kopoayzcionlban megakadt azt onnét máimódon eltávolítani nem lehatett. A fiatal caeléd álla pota nen veszélyei. A másik meg* •abaaQlt hajtőt a lekáaén házilag vélték kezelés alá. A nsgykanlzaal rendőrség kihallgatta a kőrhétban fekvő Domjánt és megindította az eljárást. — (A h<ii*xra<! bangT*r*a ajo) A nagykanizsai háziezred ze-nakarának szimfonikus hangversenye nagyszabású, komoly zenei essméaye less vároiunknsk. Annyi, val Is nagyobb érdeklődésről tekint elája a zeneértő és zenekedvelő közönség, mert a konaerteo fellép Karíntr Gitta, ■ kivAlő zongora-művésznő ii. A csupa hfttalmis alkotárokból öi.zoállllott program Btríhotiin 1810-ben azflletett Ej-osont Ouv rtourjával k**4ődlk, mely ne.i csak Goitho hslhaUtlan ílík-jénsk, hantm az egész emberiség, nek kry.rv.it, örömét és fájdalmat önti zenei hangokba. Utána Mozart hatalmcaan fsláplratt D moll zon-gorohsngverjor.ye, roejd Haydn IV. Sdmfénlája. A szimfónia • legmagasabb yonel njüf&j, teljes zenekarr.t Írott mö, omely a sronátn egyéni hangulataival szemben oz emberiség összoaágének érzeimolt irólaltatj. meg a hangszereken. Az utolió szám BuHot Rákéflzl-lndulőja, Bme-lyet a mult század 40 ca éveiben tdtak először Budapesten. — (B>tSlt«nd< <lláaok) Pályázatot hirdetnek Zelavármagye törvényhatóságánál két köipooll éa egy járási irodsiegédtisztl állásra Betöltendő továbbá a csonkahegyhát! éa lenti I körjegyzőaégben egy-egy idóögyl jegyzői állás. — (PIhcI tájékoztató lírák) Február 2 tSi további megállapításig a következő piaci irányárakéi-vényesek: Mák literje 2500, bab literje 1500-1700. kg. 1800 -22c0, burgonya kgr. 400, dió literje 2500, foghsgyma csomója 2—300, vörS.v hagyma csomója 2—300, aárge-répa csomója 1—200, aőldség 100. kalkápoazt* kg. 3— 400. spenrt I tányér 3—400, fejesképoszta 3-400, asvanyukáposzta 4—500, ke rakrépa 100, vaj kg. 1 a 18—20000. II . 14-16000, turó kg. 3000, tej literje 1100, tejfel 3000, tojás drb. 900, alma kg. 6—8000. Hutirak: növendék marhahús 7-8000, marha* bus eleje 13000, hátulja 14000, borjúhús eleje 12000, Isátulje 14-16000. sertéshús 14000, z.lr 20.000, háj 18000, zsIrszalooD* 17000, füs-tölthui 20—22000 korona kllogram moaként. — (Adóügyi J.gyiíiíg N.gj;- kapornakoo) Nagykapornak község képviselőtestülete egyhsogulsg elhatározta, hogy önálló hatáskör rcl bíró adóügyi jegyzői állást A menekülő város Irta Ssakala Jenő A rógidivatu, ódon kii tráüyi váraskában a d-azfák hatlgatason őrködnek a főtéren. Az alacsony és emeletes éa egymósba ragcsztott paloták ódon sora némán merengett a száz lépető fölött ónkarikás ablskszomc vei, — mict azakon az éjszakákon, mikar ez erdilyl fejedelmi gyermek lakodalmát ÜUe itt a szász gróf kis tozony kával. De a toronyban most szünet n&kUI kong a harang. Az óralap ki van világítva. A kávéház előtt do- ólnak. — Meneküljön mindenki, aki tud. A várost ki kell Qiitenil l Magyarul, németül és románul hirdették kl, noay megértsé az idegen nemzetiségek is. Ifcon tivoli fa\'.vcbbap, a sötét gyümólcsöskcrtek fdől e\'.lentéges Járőrök bukkantak íol. Aziit tíimndt a nagy riadalom. A kaszárnyában nlumot fujtek. Mtsszo hegyeken, ahonnan nyár-estén a szál aUsoitorta ismeretien havasi lcgo\'iők füves iUatát, ütokzu-loa tüzek gyúltak ki. Ott raár idegen katonák fészkelték bs magukat. A világháború derekán voltunk. A románok a Vulkán hsgyszoroson át betörtek Erdélybe a a vihar sebességével közeledtek Szászváros felé. A hidon állottam őrséget. Megdagadt lábbal, de mozduiatlanu\'.. És a pompeji kato.iára gondoltam Ön kénte\'.enül, akit mö*találtak évozred múlva, hamuba öntve, mert még akkor sem mordult el őrhelyéről, mikor a láva elöntette már az egész várost. Milyen szép ls volna olmulni, iamercllenül éa önfeledetten, ha az egész világ összeomlik é? lángba borul. De netn birtatt tisztán gondolkozni. Tekintetem a menekülő sokaságon révedezett, amely aláözőn\'.ött u sötét orszftguton, amely a vasúti állomás fe\'.é vezetett. Az Indóház kivilógiiott lámpája idtág vilAgiiott a nyirfacserjésen keresztül. A lakosság nagy részo már e\'.őbb kiköltözött. A fóifinépet kutonftnak vették bc, a tőket elazáilitottik níclegebb városok és biztonségesibb tájak faló. Most azok futottak, akik még i>t rekedtek. Az uKfekatélett a soksságtól. — Te buál Hol Ostorát pattogtatta egy román parasztasszony. Fekete bivalyok von* tatlak leszorított nyakkal fekete szekeret, fekato hídon át. Különös jármüvek furcsa sokasága, féderos hintó, ökör fogat, félrecsapott kordély taliga, rozzant klbitka és sfttorpony-vá« tárezokér. Mcst faltünt két kis gyermek, uriasta kiöltözve, kezet kézben fogva mentek a gyalogúton, még egészen aprók, nagyon komolyak voltak, szótlanok éa ünnepiesek, mint a kis gyermekek, mikor először monnek az lakjlába, a templomba, lakodalomba vagy temetésre. Stivem összeszorult. Hirtelen ijedt sikoiiáu törio meg a csöndet! — Marna! Mon dieu! Mon dieu! A kutyáját kereste agy fiatal úrhölgy. Elvesteit. A kisasszony gya log ment a bürün át édesanyjával éa frar-eia térvaikcdónőjévcl. Kocsit nem tudtak szerezni. \'Ügyetlenül baktattak kaUp3kMulyáikkal, csomagjaikkal a simára tapcsou htok fölött. A fiatcl leány hangja szinte resz ketett a sírástól. — Édesanyám! Mi lesz a kutyu-aommal? Mihez fog kozdoni a szegény .Csunguz Khán"? Sírt és reszketett és anyja és társalkodónője hiába próbálták meg. vigasztalni. Az ifjú hölgyet ismertem, láttam a cukrászdában többször, shul udvaro\'gattaic noki a tlutek és körülrajongták tüneményes szépsége miatt. De most nom volt senkije, aki elkísérje az utoo, amely nyolc kilométer hosszú volt a pályahásig. Ennyit kellett gyalogolni a városból, kivágott báli topánkéiban s noca akadt vállalkozó lovag, aki elvasstott ölebét megkereste volna. Pedig értékes kis állat volt. Kioai öleb. Ezér: kereszteito el Csunguz Khánnak. Valami rokona küldte neki névnapjára. Gyönyörű, selyemazórü pincs, értéke több ezer frank lehetett, egyszer meg is akarták venni tőle — nem adta el, — Jobban ragaszkodott hozzá, mint bármolyik gavallérjához. A vonat riasztóaa fütyült s koromsötét éjszakában. 1124 fcbiuJr 2 — Megalakal a Kan az kanizsai fiókja) Február elcő felé ben vlekul mag a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségének nzgykani-xsal csoportja. Ax alakuló gyülé sen csak azok vehetnek rézzt éa csak azoknak vsn szavezati joguk, ■kiknek Kanss tagsági lg»7olvá\' nyuk van éa hátralékos tagdíjaikat lefizették, vagy belépísi nyllatko-zulukat a gyűlés aapjálg beadják. Vasárnap déUlöit 10 éa 11 <5ra közfitt dr. K«n«di Imre törvényazéki bírónál, hivatalos helyiségében át lehat venni a tagsági Igatolvá nyokat Is. Ugyanekkor történhri-tik a tagdíj hátralékok befizetése ét a belépéal nyilatkozatok alálrlsa Is. Hétfőn délután 4 órakor a közhivatalok főnökei, iskolák igazgatói jönnek öiste ugyanott, hogy megbeszéljék az alakuló gyűlés tárgysorozatát. — (ÜJ irányi Tett a nyomosát a Pátria gyár ügyében) Megírtuk, hogy a rendőrség a lefolytatott nyomozás alapján Csuti József. Jordonict Antal, Tőrök Lajos, Pt/9a István és Votka Józaef Pátria gyári munkáaokat vette gyanúba ax ott elkövetelt lopások tetteseiként. Mojt értesülünk, hogy mind a hat gyonusitott balsmerő vallomást tett. Fejenként 10—15 kilogramm kávé eltulajdonítását vallották ba. Elvittek azonkívül többféle csomagolópapírt, dobozt és címkét. Mind aszal védekezik, hogy nem tud megélni a keresetből és az vitte rá a lopáira. Akik meg vették tőlük a lopott kávét, azoknak aat mondták, hogy természet-buti járulékképen kapták azt a gyárban. A nyomozás most egyéb ként egészen «j irányt vett, mert olyan adatok is merültek fel, amelyek szükségessé tették, hogy a nyomozást kiterjesszék.Valószínűleg több tettese Is van még a lopásoknak, akiket ez az ujabb nyomozás fog a rendőrség elé állitanl. — (Hirtelen halál) Özvegy Lipovíts Mártonné 74 éves Honvéd: utcai, kanlzaai lakos szerdán dél-•lŐtt 11 óra tájban a lakisin nyugodtan üldögélt a díványon, mikor hirtelen rosszul latt, szó nélkül végigvágódott a diványon éa meghalt. As orvosi vizsgálat agyszél hQdéat állapított meg. A rendőri biioltaág a beérkezett orvosi vhs-gálát után kiszállt a helyszínére és megadta a temetési engedélyt. A város kihalt volt és néptelen. Ilyennek láttam másnap reggel, bandukolva az elhagyott piacon. Nem maradt ott csak a szegényebbje, néhány vásári kofa éa a katonaság egy része. A kávé .ás, az tlzleiek bezárva. Céltalanul ődÖDgtem a kihalt utcákon. Figyelmemet lekötötte néhány gazdátlan komondor. Lehor-gasztott fővel szaglászták végig az Utcát. Tekintetük ijedelmet ás aggo-dalnat árult el. Hasztalanul koldulgattak as üres piacon. Nom volt jóléttélek, aki koncot vetett volna nekik. Kihalt város, gazdátlan ebek ; kép, »mely odaillet volna a törökdulái borzalmai közé; a* ebok ugyanígy ▼ODlthaltak as utcán a tatárvász idején. Pedig uri ebek voltak. Jobbfajta • valamennyi, flem parasztházak ső-»4oye alatt nőttek fel. Kastélyok és Pilóták tornáca kényeztette őket ; volt közöltük orosz agár, flnomszőrü dingó, vadászkutya, skót véreb, vágatott és kivál-ságos társaság, de toost egyek voltak a közös gondom, senki sem volt, aki koncot ZALAI K0ZI/)NY — (Ab U-loányok Kongregációjának mQsoroa eatélye) A nagykanizsai Urlednyok Mária-kongregáelój^ folyó hó 6 m», szerdán cstn fél 9 órakor a Rojigonyl-Utcii Iskola tornatermében nagyszabású műsorom estélyi r«nd»z, melyen Kznizs\'i legjobb hölgysze replŐi és műkedvelői veatnrk r«>i». A gazdag és nívós mü»or ker<tó-ben azinrekarül egy Irredcntfl sxlo darab. Az eatélyt 10 én, vasárnap eete meg fogjak Ismételni. Htly-árak: 4-3000 K, állóhely 1000 K. Jegyek a Teutsch drogériában. — (Térzene) Szombalon délben a nagykanizsai háziezred zenekara a Korona-átálló előtt megtartja a atoVásos vasár- ée ünnepnapi térzenéjét. — (Fejszével támadt ax erdő őrre agy házaspár) Horváth Károly városi erdőÖr n napokban szolgálatát teljesített* az erdőn. A hasábokra vágott fa ölberakáeénél volt elfoglalva, mikor észrevette, hogy a magánforgalom száméra lezárt és tilos jelzésül ellátott uton kocsi megy. Ax erdőőr felszólított* a koosln ülőket: G*t6Jl Jcső vas utast és feleségét, hogy térjenek le asról tz útról. Horvá\'.hoak a kanizsai rendőraígeq tett fejjelen téze szerint az awvony err-s loug-rott a kosairól és fejűével rohent a* eidőőrnck ugy, hojv Horváth aa erdőskunyhóba menekült, ahonnét szolgálati fegyveréve) tért visz-rra. Ekkor már Gcrőfl maga votte kézbe a fejszét a az erdőőr ciak rászegezett fegyverévrl tudto távol-tartani magától támadóját. Horváth erdőőr pénleken bejött Kaniwára hivatalos éa magántermészetű figyelnek elintézésére és addig helyettesét hsgyta künn az erdőn. Mikor visszatért, helyaUeso elmondta neki, hogy távollétében Gtrőjl éa még-egy ismeretlen férfi vadészfegyve-rekkel keresték Horváthot, hogy megbosszulják a vasutast és feleségét ért sérelmeket. A rer.dŐraég az erdőőr feljelentébe alapján as ügyben megindította a nyomozást. — (Közvetlen lalefénvoaal Budapest éa Bekgrád köxött) BudaptitrSl jelanli tudósítónk: Február elarjétöl fogva megkezdődik a forgalom a közvetlen telefónvo-nalon Budapest éa Bílgrád között. Egy bárom perces beszélgetés dija 3 aranyfrank. -- \'Jani fiam, add arébb az five- göt) A socaogycMgytl Gesii m«!l«tt fekvő Bcrccski pmiUo különös t*e!r61 be»iiln«k most «i trabc.-o\'c Kim Ktrene otUot fótd-mívest, akit líji k6»xv<aybajft anojira kloo-sott, hogy botxitaitosói rair roinJtn r*m«-njrük«t •IvessUUék é1«tb«omar»difíhot, p\'r n»pp»t erelúu »í»itnim étvs U:n«\'.ték ol. A br.eg ember l;)j;»en kihűlt, megmerevedett s u^y látszott, hogy etirml élet niaceea benne A leinya te\'jcwn hatottnak hitte, fel-ravatalosU és kis 6cce4nek me|ha|yta, hogy a»\'g a rokonokat <itesiti, maradjon apja ra-valalácál. Aaikor a leány eltávocott. a kisgyerek fölraUsott a isékre, hogy as egyik •latudt gyertyát ac apja feje roftgött rueg-gyújthassa. A gyufaszál nagyot pattant, amlat tángot fogett, ugyanakkor • koporió-ban fekv$ Kist Ferenc is megcnosdult a zajra, felült a koporsóban, nujd nagyot sercentve a padlóra, rákiáltott a megráaaült kis gyerekre : — Jani fiam, aJd eribb ac úvegSt I A kii fiu sivalkodva rohant kl as utcica s nomsokira egás* sereg era^r gyJlt ibsste a (halottat* hasban. Kiss a raegrimiil! em-be.-eknek elmondotta, hogy a túlvilágról jött vitita, ahol briíó\'.t az elhalt testvéreWel ij, akik hivtÁk magukkal, de 6 atl valsscolta hogy nem mehet, mert még nem engedik ac élik. A temctcire élkeictl hozsátaxtoiók nagy lakomát csaptak annak érömere, hogy Kin vÍM«*jfitt a másvilágról, aki egyébként rr.oet Is ctak olyan izorgatraasan Vorogatji köszvényes tagjait, akárcsak anaake!5tte. — (Ellopta a alrisók köte lét) Pactáról jelenti n Zul^i Közlöny tudósítója: Jelentés érkezett a ctend őrséghez, hogy a felsőrajkl hulla\' hézból a koporsót lecreaztŐ alrkötél eltűnt. A zalaszeulmihélyi ciend őrség alig pár óra alatt kinyomo7t« a tetteit 7<5költ György Milos pót rétéi clgéoy személyében, akit a.-.on nal letartóztattak. At ellopott kő telet pedig rgy folsCr»jki jómódú gazdinál t».lM»*k meg, kinek a cigány ehdta. Orgazdaságért felj?lín-tették ar ügyésiséghflz. (x) Mnnkáablxtooltáa. A legutóbb megjelent miniszteri rendelőt szerint a munkásbiztositási járulékokat 1924 jzr.uir 28 iki hatállyal újból szabályozták. Ezen reod.-lo lekből kifolyólag a munkísblzto^itó pénitárak az eddig fizetett járulékok kétszeresét irjsk elő a muakaadók terhére. A munkaadók és alkalmazottak jól teszik, ha érdekeik megvédése végett a szükségéé feM lágoslusokat a Kírületl Munkáé-biztosító Pénttár-nál mielőbb beszerzik. — (Kárbavérzett |j«dUéf) Megirfuk, hogy Tamás Józaafné kani?ssi lakos feljelentést tett a r« dőrségon Schönmann Jóisef ellen, mert nr. több rábízott értékével, artny fülbevalójával, két dollárjával megoiökőlt. A rendőrség megindította az ügyben a nyomozást, da mielőtt ni\'g ax eljárás is megindult volna, Schönmann vlssze-érkezett Kanizsára, Tamásnénak h ány nélkül visszaadta a rábízott é/téiec-ket éa ezzel ax ellene folyamatba telt eljárást megazüntette. — (Lopják a axanet « vasúton) Az állomásöriiég egyik rendőr Őrszeme a napokban tettenérte Friikó litvánná, azületett Balog Rozáliát, amikor a sötétség leple alatt a vaauton azenet rakott egy zsákba, hogy azt a barakkokban levő lakására azáliltsa. Tettenérték ugyanekkor özvegy FtktU Jánoané azületett Pup M\'riit Is. Mindkét-tőjüktől elvették a rendőrök a lopott szenet, azt beszolgáltatták ax állomásnak, a széo-tolvajok ellen pedig megindult oz eljAráa. — (MBkadvolő előadás Kla-kaalxsós) A kiskanlzsai Katolikus líjusA^i Egyesülőt szombat éa vasár-n»p délután a kiaVanhsai O vasó-kör helyiségében olősdja a Gylmesl vadvirágok clmÜ népszínművei. — (Színészek Keoslhelyen) K«sxí/i«/j/rí/j*lentl a Zalai Köxlöny tudósítója i KmtUg Lajos színigazgató társulata a Trónőrököt olmü szindarabbal kezdte meg előadásait. Vasárnap a Ciigány népszin-mfl, hétfőn Bátor Salamon bohózat, keddeu Bajadér operott, ezer-din Ördög operett, csütörtökön Kis Griiétt operett, pántokén Llon Lea dráma került sainro minden esetben telt ház mellett. -- (Megverte as atyját) Rlba- •i\'tcs Márton tótazerdaheiyl lakoa öreg édeaapját véresra verte. A terhelő tanúvallomások alapján a törvényszék a mai főtárgyaláaea felmenő ágbeli rokonon elkövetett tcstisértéa vétaége miatt Ribariesot 60.000 K pénzbüntetésre ítélte. — (Műkedvelők Pacaán) Pt-tsáról jílenti tudósítónk; Az Ifju-aágl egyesület Háklár Ferenc káplán rendezésében a farsang végén előadja a .Ltging furfang*A;eimü színmüvet. dobjon nekik, vagy Jó szemmel nézne rájuk, éheztek é3 haj éktala-nok maradtak és aki gondjukat viselné, az megszökött. A kutya értelmes állat. HÜ és megértő társa az embernek, szenvedések idején csakupy, mint bő Ifkomán. Most érdamas volt őket megfigyelni. Nem értenék az egész helyzetet. Ml történt ? Hol a gazda ? Miért szökétt taeg, mért hagyta el őket, s hova tttot el az egész család. A kulya-poíákról lerítt az aggodalom. Most mi lesz? Mihez fognak kezdeni ? Ki fogja tartani őket? Tehetetlenek voltak és Ugy«fogyottsk, mint a pusztába kitolt, elhagyott gyermek. — Az állat osztozik « ombor szenvedésében és bánatában, — suttogtam sápadt arcsal. Hazafelé mentem. Az Idő hűvös volt. Már egészen. Őszies. A fölér emeletes, régies ps-lotái némán merengtek fátyolos obiafcszemelkkel. Föltűnt, hogy egy kutya jött utánam. Hátrafordultam. Megismertem. A .Csunguz Khán volt. A kínai ölob. Farkcsóválva feőwlcdeit hozrám. Olyan kicsire húzta Össw magái, I amennyire esek tudta S.\'lymes szőre átázott. Fólt tőlem. Bizalmatlan volt. D) árért elfogadta a cukrot, amit adtem. Magnyalogatta az ujjaimat. — £g veied „C^unguz KhAnl* Megfordultam. O-thagytam. Do a klnal eb csak jött utánam, farkcsóválva, aláz<uosan, de e!maradh*tat-lenül. Nem bántam. Jöjjön. FöSklsért a szobámba. Megosztottam vele szegényes elemózsiámat. Kinyitottam nz ablakot. Tekintetem távoli erdőkre, a sötét román hegyekre esett, amelyek most alámerülni látszottak az csőben. Fáztam. Már két nepja nem aludtam. A kutya ssembon ült velem. Ala-esony háromlábú széken. Merovon bámult az arcomba. Figyelt. Mintha tőlem várna tanácsot vagy megváltást. Stükségét éreztem, hogy beszéljek hozzá. Az egyetlen értolmej és eleven lény, akihez még szólhatok. — Ml lesz volünk, Csunguz Kháa ? Ae állat nem felelt. Csak bámult mozdulatlanul. óhelyette\'én válaszoltam. —Magmondom. Koplolsz és tanácstalanul bandukolsz napokig az utcá- I kon. Koplalni foasz. Torkodat az éhség fojtogatja. R*bló leszól I Leselkedni fogss udvarokon, üres tyúk* ketrecek alatt I Megkergeted a rucát és megfojiod a rácét. — Betörő leszel és gyilkos I A kinai eb merovon figyelt. Én meg ismétolgottem. — Meg fogod fojtani a récét. Üldözni fegnak. Vadásznak rád. Doronggal fognak megkergetni. A városban nem lesz maradáaed. Kiköltözöl a szabad mezőre. Meghúzódó! as erdő rejtekén. Farkas lees belőled Csungusi Khánl Főiállottam. Klnéstem as ablakon. Az ég esős volt és sötét volt egészen. , Szivemen babonás scjtolom vonaglott keresztül. — Farkasok löszünk I — kiáltottam föl. Kibámultam á sötétségbe. Fáztam. — Farkasok leszttnk, igen — mormogtam magamban tompén. Tekintetem a Gorgaeu>ra tévedt, távoli erdőre, sötét hegyre, amely duiván emelkedett föl az esőbon, mint valami nagy fenyogolő óriás. zalai közlöny 1924. február 1 (s) Ax apoknly pasia* Bégy lovasa. Bl. Ibanez a háború alait amíg Spanyolorsxigból Argentinéba kajórett, ■ tengeren a htjóka-blnben Irta meg az mApoka!yp»sia négy lovasa\' eiosü elbeszélését. — A tengeralattjáró hare legveszélyo sebb napjaiban, vihsrső torpsdék-tól veszélyestetett h*jón, szörnyű éjszakákén sxillctctt Aaserika Irjf-az«bb filmjének témájn, amely nemcsak háborúban srűletott, da a háborúról la aiól. A háborút Írja meg minden borzalmával, családi tragé-diáival, változatosaágával, problémáival. A világok harea a földön, vlzea, lovfföbeD, családokban. gyer-moksxobákban. Láijuk a francia harctér poklát, ar. aigentlnlai p»m pák végtelenségét, festői apaayol esapsxékcket, porfömös párlal axa-Ionokat. — Teljea 10 hónapig tar-tott a filna megalkotása éa több mint egy millió dollárt öltek a mánkéi.tokba. A felvétetek legérdekesebb jelenete a sok exer dollár költséggel felépített franeia falu fvlrob bantása. A falu kQlönböxö részein 24 hatalmas vasállvilnyon 24 operatör több Méter magasságból fo-tografálta a falu rettentő pusztu láaát. — A remek filmek főszereplője Rodolfo VaUntioo efy es» pásra a legkeresettebb meziaxinész lett, akinek filmjel: „A véri* árén-", „A ■ejk", a négy lovaa sikero után a legkeresettebbek lettek. Mn öt tartják a férfiszépség ideáljának. Hc-aoolókápen gyönyörű a partnere la, Allce Terrl. A darab meséje egy Argentínába vándorolt magyar telepesnek: Balázsnak történetével kezdődik, akinek két leánya Európába aoegy férjhez. Bslátsnak ket veje, n német Mayer éi a spanyol Datno-yer között élei-ellentét van. Balázs halála után őrökő.e a két leány laaz, akik végkép Európába költöznek, Mayer Néasetoraxágba, Detna yer Franciaországba. Köxben kitör a hábora Datnoyer fiának, Julio nak, aki festészettel foglalkozott, egy kfllöaös orosz filosofus, Tseher-nof Megmutatja szont János j«lo-néselt éa a megrendítő fantáWáju jóslatból ast következtette, hogy bekövetkezett a világ vége, ax apo-kalypsils aárkányának négylovasé, as irigyaég, a h^baru, a dögvész éa a halál fogják elpusrtltani az egéaz világot. Datnoyer Merne melletti kastélyát laxé porrá lőtték a franeia Ütegek. Jullo kétségbeesésében k* tanának állt be és elvakultan ka reste a balált éa egy zivataros, tiíj éjjel, a f.lrabbaaé rakéták fényénél találkozott a két unokateatvér, az ireg magyar két anokája. Még egyszer azeabeaézett agymással a két vérrokon a aztáa egy beesapó gránát mindörökre eltemette* Őket. Bútorozott •fly vagy két izobs-konyháj lakást ksrsj iy»ra>«kwlan hiaiijiir Cím a kladóbau. (x) A Hangya axfivatkasat foikivaaa. A nagykanizsai Hangya szövetkezet tagjai felhívatnak, hogy váaárláal visszatérítési köny vöket e hó 15 lg az Izletben a vlaz-szatéritéai jutalék megállapítása vé gett adják la. Ezen határidőn tul a könyvek elfogadva nem lesznek. A Hangya űzlaiben egy intelligens 15 év körlll köxép- vagy polgári-iakola 4 osztályát végzett fiu U aulául falvétetik. Aa igaagatótág. (x) A Karaaatény TUatvlsa-Lőmők EgyaaQloto vasám>p dél-utáa 5 érakor gyűlést tart. A gyö-lésre netueaak a tagokat, hanem meghívják mindazokat, akik kalikó ruhába öltöznek, mart a felvonulást éa a rémieteket beszélik meg. (x). Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwartz Dezső cégnél, Fő-ut (x) Orvoai hlr. Dr. L4vai Odőa v. Ali. gyermtkmenhilyi igazgató főorvos gyarmekorvosl gyakorlatát Nagykanizsán mepkeidettc. (Lakik : Batthyányi U»ea 12) (x) Felhívás. A Nagykanfisai Altalanoa Fogyasztási Srővetkexet eiulon felhívja mindazon tagjait, akik még a résxjegykü\'önHőietet eddig nem fizették be, hogy tag-■ági jogaik megóvása e\'ljabói a r ésx jegy k QlönbŐ tótat minél előbb befizetni stiveskedjenck. ígatgatóság (x) Meghívó. A n»g»kan|«ssl szabómesterek február kó 9 én esll fél 9 órsl kei drtt«l ax Ipartestület öiecee helyiségeiben jótékoayeálu tinamulatságot rendeznek, melyre a n. é. közönséget meghívók kié nyákaa ezután hívj* wnrg a ran-dezős\'g. B\'tépSdij 3000 K, e«alád jegy 5000 K. Felölflietések kÖJZŐ- nettel nyugtáztatok. (j) GyÁaapIrltó E fu\'Cia néven Itmerik a 5 ekelyfö\'d hava*! vi/el ben termő édesvli ■.-Ivscso\', melyet ősidők óta hasznainak rheuma, eiur, köszvény és más hüléses bántalmak gyógyításira. Ebből ké-atOl a s/éka]yh»vasi Inda itat i«, melyet Kouulh Ferenc sokáig használt. KöxóIjük olvasóinkkal, hogy az Inda $i*sl Magyaroraxágon ismét kopható Késxilik: «z Inda MQvak Balá.sovichS*f dor R.-T. Budapest, ,X , SxapAry uJCa\' 31. \'(s) Dr. Kállay Soltén Jogi szarni-aárlaasa Budapaat, Ao4fisiy-ai 4 «« S«♦-1*4. PftlltTldDi-u. 3. f«)«l6»»*||*l M btitei. alkarra: kiaatt aló bárataly «(y«t«m is Jog-■ ludámla 6a«xas jogi vlsigilra U aa igjr-yMí vlitgák/a. Jagyiat-bárlat t R.kapiiaUeió I Mw4aa fal*iUgoa;Uit MÓval vagy laiélbao káaaiSggal a4 akiix a V»í»p»»U, >ku a laa-C«4i ig»ig»tí»ág (x) Mielőtt magnőattl, jegy gyQrüt és ékizert legjutányosabb árban vásárolhat Friod Jésaaf dkaxaréaxaél, Nagykanixaáa, Sugár-ut 2. (Fő ut éa Sugár ut sarok). Arany, exQst, platina, hamis-fogak és érmek beváltása a legmagasabb oapi árbao. (x) D. M. C. pamutból fejel v«yv kőt kívánatra a a\'ombathelyi PIL1PP kötődé. (S -íll Kálmán-u. 6) m) Jagaár aa egyetlea kartollea-klvlll kaaeank dpöaarek. A Jigaix klak«4T«lU4g»t áa elurj*4taig4t oaakia királé ■taáa4gia*k áj JaKayea áriáik köiilnh.ti. A fasyaaatikfliiaaig iziaktfcaa m.gyoo klváaatoi a gyiiak káaftW vsisaay, a Mi a vanaa/ miraiklt u i*.kat U alláa a kaa«»tig kaxUll«akl*flU irat váairo), fajlaiati a Tefatayt. A kOiiatig pijxiárt taljas aUao. irtii«t Ut, ka iagaix kaaaaak awkot viaixol. M0ZQÓFÉHYKÉPSZIHHIÍ2. Uránia. S<ombat vasérn«p 5, 5, C.1 ás 9 órakor: Bündk palotája, dráma. Főszerepben Wallaco Reld. őnagysága » mindtnti, vígjáték. Fószerephon Mary P-ckford. Világ. 3, 5. 7 és 9 órakor: Fákét* irdig, dránV Fős«erepben FenyŐ Émil. mó\' hdtatodik, amerikai burleszk 2 felvonásban. K*dd-$**rUa 5, 7 és 9 érakor az Urániában: Ax apokalipszist négg lovasa, Ibanez regáoye filmen 1 rész 13 falvooáaban. Rird^zte R \\ la-grim. Főszerepbon Rudolf Walen-tiao és Ellen Terry. Felkérjük a kö>önség«t, hogr» az 5 órai előadásokat használja fel. A darab hoatzu volta miatt Is pontosan kezdünk^ kitérő kép ninos. Későn érkazősot «sak fclvonáakö* lökben botsátjuk be. Unka A ,2aUi MtUvj* waJíU ragiay* LrU Páterty T*más — Ciobrinka?... Csobrink* ?... — kérdette önmagától a .havasok királya*, tt osxébe jutottak a Caob-rinka ncvárő a ssép barna cigány, asjzony stavaL lorzongás assladt át testén mart atok mini boteljo-ss tek t% Jsnku Ábrahám maga $ 6 bámulva ÍÖ idézto le kéből a Jós-Iáit. Hlsten aenta aüg két 4v tett al « ugy tstsrik, mintha mo«t i« fülébe csengnének a párbearád em-lékexotee szavai: .KI vagyok én?\' .Moat még ssmmi, da ha nom sikerül, emibo J4rcz. ftkkor Itsrcl valamit" mtt ha sikerül?\' A csengő hangú Ciobrinka el-hallgatott. .Miért hallgat»x?ll" .Mart ébren vagyok és nem álmodozom, mint tol* És az a kihivó, büszko Janku Ábrahám nagyot! sóhajt utána. A U-lke Is megrendül az Aies fajdalomtól. OJatAniorog a vörös faladara, hogy leüljön, különben elesik. A fiatal Juhász pir nom meri megszólítani s küiködöt és Janku tovább folytatja a gyászos emlékű percek ÍÖliéázését. Tehst csak álom vo!t az ideál, melyet elérni törekedett, de as álomképot elérni nem lehet. £s folytatta szomorú gondolatait : ... Hej, Csoorinka!... Csobrioka 1... .Sicrei e?* „Uen." .Envém lesz-e, akii szeretek?" A válasz újra késett. A josnö el akart hallgatni. .Mondd kl bátran 1* £s ezt olyan eucndosen ejtette ki a jövondőmondó, hogy Janku ráförmedt érotte. .Nem igaz! én elveszem őt! mi állhat az utamba, ha szeret?..." .Te megad* És valóban ő maga állott utjéba a boldogság&nstr, mert a gyönyörűséges szép, szőke tündért elhanyagolta az eszméért... £s Oiokrinká-nak igaza volt I ... ... Hej, Csobrlnka I... C-;obriaka I.. Hanem a fájó sóhajtuek után nem tud megállani Janku a gyöt relmes érzések folldézésével. Tovább fűzi a nauliban elhangzott szavakat gondolatban. Hadd jöjjenek rsndro, ugy, amiként voltak: .Sokáig fogok o élni?" aö«z hajad lesz és szakálad ..." „Sifcerü\', amibe fogtam ?" .Ne kérdezz olyan nagyot!" „Fogok-e győzni?" .Igen.. .* Éa eztán fenyegetőieg mondta Utána a jósnő: „Azt hiszed, hogy elég, ht győzni ? Nagyobb baj az, mintha vereséget szenvedsz. Tudok én mindenit az az Írás, amelyet boldogan szorongatsz: más javéra van és nem a tledre... As a győzelem, amelyet te eelnálsz: mást emel föl és nem légedet 1.. .* Hej, Csobriaka ... Ciobrinka I... milyen Igssat meadtél. de én oem tudtasn ast megérteni I És a korona ?... azt is ő Jósolta nekem ... As ólom öntés nean hazudik .. . ia megtalál-tais a királynevet, van koronám Is! Király vagyok, de ... gyászklrály. Haj, Csobrlnka 1... Csobrlnka I... Xszébs jutott a szereocsétlen embernek most minden szó a múltból és ugy elmélyedt, olyan lételmesen sutto goit, hogy Dimltru nem mert ránézni. (Folyik®*.) TÖRVÉNYSZÉK. T«tten«rt bortolvaj JakabJi István klarécsei gazda, mint vad\'ott állott ma d\'lelőtt « kanizsai \'örvínye»ék "gyesbirájn, dr. Mulschenboohtr Edvin k|r. töívlnv axéki tanAaselnök előtt. Az \'jje|| őr tetteo érte Jakabfit, mikor a hegyen valami kules segítségével behatolt Milltl Józaef gazda pln-C^jébo. A mai tárgyaláson a 84 évea Millel elmondta, hogy állandóan lopkod\'ák a borát éa n/gy akó leheteit ax a mennyiség, ami Igy apránként eltűnt a pincéjéből. Jakabfy tagadta a terhire rótt bűncselekményt, e«ak annyit Ismert bf, hogy tényleg kinyitotta éa mikor az ő\'eg nem volt otthon, be is ment Millel plneéjébo, do nem azért, mintha lopni akart volna. A siembesitésnél azonban kiderült, hogy mikor az őr feljelentette J<kabfit a cseodőrőtaöo, az egyoz-aéget ajánlott fel éa hajlandó volt kártérítést fizetni. A törvényazék dr. Gaertntr vé-delnio u\'án bűnösnek mondotta kl Jakabfit a lopás vétségében és #»»Ari őt egy hónapi fogházra Ítélte. Csillaghy klr. ügyéé? a büntetés sul\'O-bi\'ása miatt felebberett. (x) A négy lovaa as 1923— 24. Idény legnagyobb fllasja. KÖZGAZDASÁG. Magyar borok a világ-paritás felett Néhány hónappal exelfl\'t a magyar bort úgyszólván lehetetlen volt még eUdnl, bármilyen ala-eiony árral is megelégedtek volna a term-IŐk Mo»t hirtelen fordulat állót* bo a borpiacon, ugy, hogy a borárak átérték, tót némely bot faj• Iánál túlhaladták a világpLcl árakat. A magyar osztrák éiuc<-roegyez-ményben havonta 16000 hekté bor kivitelét alkerűlt bbtoaltanunk Ausztriába és az egyezmény h\'réra a magyar borpiac megs\'llá\'dult. A világpaiítás túlszárnyalása miatt kétségessé vált, hogy jar.u*rban a magyar borrzport ki tudj* e használni m szerződés nyuj\'otta elő nyöket. Az <xv>o>tő\'ök oxt mond-jnk, hogy a j«nu»«i kivitel nam fogja elérni o 1Ő0C0 hektolitert, hanem alatta fog maradni. A magyar bor a m»l árak és kó tségek melieit nehe\'en tud megbirkózni az olssz és a görök borral. Bár az áruetereegyezi: ény ugyanazt a vámkedvezményt bi-toiitja a magyar bornak, mint amilyent ax olaac élvez, a magyar bor ára mégis 8—10 azázalékkal magasabb, mint az olasz vagy a görög boré, h-bár a magyar bor árát Budafok kalkuláljak, mig *i olaazét ab Palnrmo éa ab Trieszt. Csehországban természetesen volna pl«ca a magyar bornak, a csehek azonban a velünk nemben folytatott gazdasági harcban legutóbb hatalmas old.ltimadást Intéztek a magyar bor elten. Csehaxlovákiis ugyanis Franciaországnak, Olaszországnak és Spanyolországnak Ötvenaxázalékos vámkedvexményt adott a borra éa mlg a magyar bort literenkint mintegy S e»eh korona vámmal terhelik, a franeia, olasz ét spanyol borok ennek az Ősszegnek a felét fixotik. Igy áll a helyzet az ugynevozett komeacrazboiok exportjánál. Luzusboraink kő-öl a tok>jhegy-aljai volt számottevő expoileikk a L7M februir 1. háború .lőtt. A Galíciába, Un-gyelora.ágba v.ló kivitelnek axlntén a magaa vámtételek ax akadályai, ezenkívül pedig Lrngyaloraxágbaa a borham:altáB éa mOborléixitéa olyan elterjedt, hofy azokkal ax árakkal a tUxta, príma magyar bor nem varaenyexhat. A TOZSOC MWL (SajAl ta44alt6ak Ula(a<ijal*aUaa) Ax utolaó napok haagulatinak megfelelően az Oxletmmnt el\'g élénk forgalom melleit indult é* ax értékek 5—10 uáxalékoi emel kcdéat értek al, kéaőbb azonban réaiban a prolongá«lóa nap folytán aok áru kerOlt a piáéra, de főkép n béesl tőisdérői érkezett lanyha Irányxat hírére ax árfolyamok le-moriaelódáaa indáit meg, mely xárl alig folytatódott, lót az utó lóildéia la kihatott. A lanjh.aij a kulliiz vezalg írlIUibil éi oé hlnjr oehnrabb papírból lódult kl, loneo terjedt it a tShWI értik.«. A Icoaitplnx prompt l1/. izizalik. A ptolongieló 2—3 ax.iallk mellalt almán InUródólt el. Z-rl.tkor ■ hangulat vontatott, ax Irányzat [avuló, Utótóaad*. Irányzat gyengábW. Bud.p.atl Gí.m.lom 106—109%, Atl.mv.aul 45J-475, M.»»-rHIM 656—667, Oiz\'rAk H\'teI ÍM—190, 5.ljo68J-«94,P-»>v-r 1395-1420, D.eub.ui 4280-4375, KAa.áo SŰ20—3075, Földhitel 470-480. Dilatáal ni|áa(orflloB. Irányzat vontatott, pioUrgaaló. árfolymok akSvetke.Il! 0..trák Hitel 190, Maavar Hitel 66Ó, Rima 136. S Ivó 685, Kóazé.. 3050, "ukor 3900. G-ortl. 630, G.n.-3.1-ublua 4375, Vlil.moa 2300, L-avamltoló 1 >l,K\'>eakede>al Bank 1530, P-.\'l H.z.l Tp. 4450. Mezi i-gy-i 370, Athenaum 260, Guaaml 120, Földhitel 490. Eatl magiínforf aloaa. Irányzat ovabhra la Oilal ul-n. Oi-\'rák Hi-\'l 190, M.»y.r Hitel 666. Rima 36 S.lgo 685 Kőaz*n 3040, G-«i-1 .ub\'ui 4400, V.U.m.. 2350, >p d um 112-113, Keie<ledelaal l\'iik 530, p-vl Ha/al E\'.á Tp. 1500. l\'^y-aólt liud.peit Fóvateai rP. 230. Karton 92 Elóeéttll jogot. I Viktória Ma 0\'1> 20\',. Kr.ui. 27-32, S\'-vonla ;600—760Ü, Köröstrar.yal 1600- 700. Naf .aManak t E-ö.t 1 koronáa I800-9A), f.«l,..„. 10200—10560, I koronái 19500 - 20150, arany 20 lorooáa 195- 205000. Taroaloy tósada Buva tlia.vld\'kl 76 kg oa 161500 -162500. 79 kg os 163000-165000, gyébvidíkl 76 kj oa 159000-100 KJ0. 79 ke\'oa 161000-162500. — oia 139000-140000. takarmány irpa 157000—162000, — eírá.pe 70000 180000, t»b 140-144000, ;6|„.--, _ korp< 885—19500, eogerl 143000-145000. A aaal termény tör ide Irányzata ártott volt. A rozi hivatalos ár olyamát 2000 koronával leszálli attak. Lirimár. Felhajtottak 960 da-abol, .melyből elkelt 325. A fur álon. lanyh* vol\'. Arak: Hataaló a csikó 1400—3000, könnyű ko-nllö 4500 - 60C0, nehéz Igáiló 3000 -5500, kínnyO igá.ló 1800-3700, limir 660— 670. Alárendelt minő-égd >10 -2400, vágólovak 210— 200. BSrplac Magyar ökör- ($ teháo-!Ör vágóhídon vagy eaarnakban 1600—12000, tarka ökör- ás tebía- íALAl KÖZLÖNY A budapesti tőzsde záró Árfolyamai. A budapaatl töaada délután 1 érai xáróártolyamai a kövatkaxAki K»»l ■!»\'«• A«tU «ooco u\'fT Hti. MIwjo J^-tef IIKCO U4.ln.ll. HI009 Ol .u. kaak .Kkjo 0.»«r, Kii I|IMM V*j* kuk «,,H BoWanU All.láar* W. ||)KI ■ • Apli )<«o« «looc-> ll.rwiai 77000 Mar*. ni, b. «)•»» KuflrU _ (agaiba hjoco M.-Ciaíi l^rti. -rcrfaV.) |looo Hlttí joooo )»oco Kí.j. Jalil\'«f igooo \\4/aal bank l|OöO K*ra*.b.a«uk. »jooo K«r»»i. B. ijjoooo \'\'cl J1W AUmUlso Aaifalt ftatult (ko. i.M Hiaf.tiar. % u\'i KoM .Uac UfUk a «IM« Ua^ir t(«J jjooooj Ba\'.fa r*€M ■ •■JOOOj t.á-npa I|tw Ww.H HJOO-:) M(X« I ttooo Ö!.>mli-j jy if — j CUviot lójjí^o Vtjcafjti Jioto Paláot - Ra. UrJ 1* JOOO Rima Ko«aa«maa {Jtt DllKtt H.to..li ..Pt Alt K\' MM aain _______ N\'rjwt«ii VJ»ui S.j«»e«4-íi VaQta Sílgo »JÍ«00 W4fMI líjt.kl 1 j*xo o - • fel6 ti..,. vjm< {.■ft»»B7l tioooo CM^H Hf RotVialllat S<k>k» irooel" AthMtMI Fraaklla C>o6«a P.llai S>«w1»k (■•Irirotl «tooo Upónirv.1 ilwiitmi l[4rán>al Ii)í4n • KlfUr Alt, fa CMra4 t>>M&an«a«> Er. HalTl*" Honi fa Kór4.t4o,a! Xíbluyal Tak. IjfcV. Által. ii;ooo W»»U/ ^ ^ IN«M Zla« M. M.t jtor^oo Xcs<«ra JlC-COO Uap ;IU<Ja — !•« itteoo frauMl. k. lí^OOO Malm*h a*<k m. Jtooo a«ri-u Iif.-^ Cowrtia ioco« IUHKiibil _ lteí.X.tl l(,t«0« Téti aaaaotaa — <H»«Lé Hip/lHa Il4««<) k\' U ily 1* 1 loaa VUKrta )«■•*« Tr. DaevkU j mm raruo^ v, f,a*Cl..» "mS; muT™ A marital (a ll«>, Mi ; u. u*ri VuinOuk I Ualoma-^y | Kamud (t BrWi -.« lj»» Llcbil| K««r« ito^. Oía Caikj Í«ooo KiiMnyat Oaaá. 0*ta Hjc*®1 »*:»T6at» FáMáa 111 i«x«; 1S4» Vtfrft iiMcmi Na.Ul rri&U l««oa> atooo kOVOO »«• ÍJOOO ttooo O\'-e-X. ■ a-oo IJJCO U-I).l. Oaai.VtII. 0»r »• Vttr. batw ■ /akoUi 4tJ*oo» balti II)mo«! ríHit I Zratbln KAtJ*k«<M« MUWhi Kíaa-I Vlroai 0«:>r>iai Kot. AllamaM* Tw.l 4<)«K> CaVor(74r*k nilci.o. Ina Horrát r.» CaV\'«,;u OaooU Maa«h. «H. Itljooo J5SOOO (i.lnliurtk Ffunua 1)00 Ot»U ||W C.a^a. SaaUml Mjoo ftéttki 11000 V1H. p«aa<S l)K« lliÜKNk, i))g) Ott. VU lamo. F4f. l« só Mi<>0o l».l ialó 0JÍKI vin *tll 1)099 An (ii iíjoo A<*»» )l*000 PhM-ia 43+00 Olajok Olajt ya/ Wa^oti r** lijooo Fí\'kwl »♦» IVOOO Ktf4ly.«f toooo Po\'cM J.rvooo Mi»irti« |laaa U(« lat. •«))• lltkl (4«* Tanti i 4. iMlMt t»ooo *»*« kMÓai |fcoo« (,\'eáo tatli i?joo s.o.a-Kéií :4«o* W. Tanll - G.-,Yltoo* pMlniU ll)00* tojot Daalca Dlas« Kalati Un KUU> KVXlkJ Tóíik Lakot K010a(«l«k auiuoák Haiftria — Ho/a! aaéU4 iljjoa Doro«< Dtall iwtN Pa!<n XU4I Ourml Kll4ly.it* Corrla Kim Pa Sta.n-.m 6.>armaU »>ooa Uio.K<>« >)í<«« bflr 11800—12200, Wo.jubŐr f.jj-l 16800-17200, aómentea 19500— 20000. Lóbőrban nem kőt6t«ak ü.letot. Kéaxbőr piac* «aeadr>, ax ftrak kfirülbriQl 23 axáxalékkal emelkedtek ax utébbi aapokken. Sartéaráaár. Felhajtottak 1440. eladatlanul vbaxamaradi 740. A va-aír lanyha volt. I r. 14200 14500. KŐnnyü 13000—13400. S\'alono-a fáUertéa 16000—17000. L-huxolt bua 14500-1^000 S->xott axalonoa 17500. Z«lr 19500. A dtvIza-kOzponl hivatalos árfoly««al Valut&k Oaviaák Ka^o\'aca IIJOOO Ara.1 tri.a l(i9o-i)a«o kXIt <0))>l }<.))• ntkaraa! \' ijl ita Lat a Il»\'ll« Kupaaíitf. >»«••»;•• 0*3 4í »«4}»>}H>* Xrt.itUal. 44to-l»« Fraada h. 1)4* I«ja Lootfo* i i)Oa-I)lj«a Mifka — Uar.lo — Ura \' 1(1)1)11 OUwc*wl« ito).iM) Ouar. ko*. 4to>\'<»)) ^fWl i)««<*>a Bal*, fr.ai IJ«JI<4» 141-1011 Lai iM-ilo lextbcí- »»» »>•» taokot f4i ián tilji )«la toja )Uo(a-a B«M 4to)-49>» Kotooa 4 -n«. l»«-iaj aur. •14 •»• Traak — /itr4k L*nfyé\\ ni ka »))S )ia*o)i»aa Hollaatll fl. • uta-ijaja Yin4 A bécai tixaáa Bicabao ma volt a httl raade-xéal nap. Mindtmollett ax érték-tŐxade isfgnyiláakar tartett irány-xitu volt. A téiadaldfl további folyamán ax {hletteianaég aaejf-váltaitatia a piac Irányzatát éa xárlaUor ax liaxaa értékkatagőrlák ban erőien ellanyhult ax Irányxat. Zá\'l\'il árfolyamok: Anyol M gyar 14, Oarirák Hitel 302. M-gyar Hitel 1C89, Dáliv.aut 724 Kóbnr« 88, Rima 218, Sal(ó 1100, Magyar Hofherr 273. A korlá\'pl-a aérő-árfolyamai : Klotild 302. Gutmann F- 1400, Silavónla 145, Kohó 1690, Kősxés 4890. U^ikányl 1470, H«rvá» Cukor 1357. Magyar C«kor 6340, spódiaaa 310, Vaau\'for*almi 476, Kórponti Jali\'log 34, Vágón 165, M«f yar laliáleg Hltalbank 223, Egyeailt F* 84 5, Haxai Fa 210, Államvasút 174. Ferancvároa! aartáaváaár. SzabariváBári maradvány 964. érke *ett 247, eladatott 160 darab. — Ar k : ?»iraertéa fi-tal v&onvn 11000 —12200. nahéx 13000—15000. — ZartvAaáron eladtak 4 darabot a fenti ár. kon. Apróhirdetések Ha jd bort • kar olctdn inni ugy fáradjon ta Wawyar-u 7i. »*Am aU, latrán Jóitaf fSmrkvtiktliUbtr. Hiar kitűoé Aranyhauyi bor tttt-1410 korMi. J Tataion: 133. tétfm k*ta>M«U ataba-kon/Ukl karca* \'■fi i-*f« a »4roa biliMll-tlu BinAel Ca.rvjw/-• __»4J» «a«ue ajoaaall lal- >Cr Jóravaló ti. iMtk. ii.\'.i.dr-u.. r BUd« a<r I tta afaa/elry. uíf! wt*a UStt l-ír4ri«y.l 44 (irotial, h«k«. I»J,.I >&- tanti aatfa., i), <ini|i((<. K.la i\'l ifcll Sonaii A «««! ai.|4tiaan h.taraion kílóa k«}lxa(o ..akli >«-laaak k*i fUul amiai Hi.W. nocnKXX j.ll^lr. ■ M-U40«a. |47) 64 I KOayrolO-laralaaöl, Iroda- ».(/ Q.latva-a«l«l, tll.krl "ir abbaa baa«klO fo4laUo. aAau állandó ,alk ■ luiaiátt k-raa 0.aiai lioOal i4«n tS*<>4ifiiitlióaB tlolit.ó komoly 4a aaagbl hatö ■taokairó. AJtalaiakal a kt< Hiarto I ttrt\\nkf. 4.«4m4t>lUaS ertbunáa. clptk. Irei.yW.alitlí.r. o^jlnlnl.;ik. Riklaiiiiltnwo;, II, ka.(IKIÚ, llsjaa .tla ). jvKfl |«;l Va at« ailBabao l«*l cJii.i fiatal ■a|<al<iat-»:.aU iil;n ^to«o««<l kt^a Ujlrata «Ual a.c^ll k.r.. Iit4t{la( mlrrtja l-r. Oa a kl.<4i.aa. |<>) Ztlrlckl xárlat 1 yárta 26»5 00, Lodíoo MSI\'0^, N.wyortt 670X6. ftK)tt«lt376, MaUtoitölT, HoUaMl »\'» 76. R.rio 187, WI»o 11-50, Sol\'a 411, M|t 1006-00, BuJapaat 10* 00, B.lgrid »70 A magyar korona külföldi Jegyaéael Newyork Zlrloh Prága . Berlin . Béca (d«vlxa) B\'ca (effektív K) . 172 . 36 3550 . 204 204 . 1217 V, 12250 . 14475 14475 . 246 246 172 Falalőa aiarkataló: Sstrokay KálmAa. Tlr»n»rka»«tí: Benedek Reastf. Kiadó : Nafykanlxaai Nyomda éa I.apktadó Vállalat. Pehily „IDEÁL4 Paplan p.plmak k&aott a la<Jabb aaíjka Maisai KAaaaiyQI Tartéal Mader Papla*fyAr TI. Xaauaanaa^ar X*.<>>; » i (K\'-i^aatt tbaakUa) **rja •.« a Házak eladása: Klakonlxaán alidó nxf7 kn gaidaalfi épütaUkkal otfy karttal, boaaA Urto«4 iti, birtokkal, ráttal «a aa0s<v*|. Uadó tóldek ka-l.4.1 luU«Ma: I U\\4 ataató AU- m»s^o. 1\' boU .tiata dUikl lóban, I hold aiáoU radalojáa! rfklík.a, ri-Uk CétniriéUo í* 0»»utt r4ua. ■ladó birtokok 1 i6 (• 40 haiáaa U-aogybi". N\'agytaalaaa UhU h apaiatokkal, v4i«lár agy r4aa4T«| a vari >4oa «aa-•I dhat Zalábaa aiad>>k W, 16 II 4 k*t-d.k birtokok Had* BB«l«ki a.^k.^M fel boldia, S(«otgydrg7v«raa », 1 U 141 kai-daa. Si.ba lh«gyau t 44 fái ho\'4aa ]4 4p4-lat«kk«l TtJíbioaao 3 kallaa aj 4pt)Irttol, iaulióvtl, |g«a a>4p (tóié. Karaaiaa/I ka-nya a holdaa, faltaaralva. örlIloBl Haayan, Kaa aii/.\'l a*|k»M-l.lhalí halyan, 4 holdaa prtma ia<Sl<5, J4 4p4-lat. t. j.i í.u.aralí, P«lányv*rl ba« oyan 0 hoMat aadli. ACZÉLI0NÍC | SZI8HISZT LÁSZLÓ la^UMl.ri^aal k»4«. M|U«r«rr. $. f. t.-4a NAOYKANIZSA, l»Ö.UT S. rzuro* t aaa. . _ A MODETJU - ®tKAUCSUK1PAU , REMCKC \' USTUUM WVŰk Gyümölcsfát MagaatörzaU róxait Bakorrózaát Diazfát Diaxcaerjit Sifildvaaaiőt Akác-caamatit GIadltichla-caamat4t bÁimUyaa nagy manDjrliígbaa aailltt Unghváry József 1000 holdaa faiakolája CZEGLÉD RAaalbtaa nagy árjeayaákat Inayon kaid. ZALAI KÖZLÖNY lBt l.faUr 2. Zenemiiujdonságok: Glgolotta Bál áj La Jo»a Joj dm f laora ax ombarhaa UuxkiMu Dal a axorolml bánatról Tanjo d\'auour Hant, hab* lch aoch waa Tor I (Shlmmy) W«n lob malna klolaa Fran... La-h||nt hláu ArpM nosyoOia, S*« Náci Harmadik ixStAakönyve. Tavaszi dhratlapujáantágok. levélpapír. Iiiche» Fülöp Piai paplráruhliábiui NAGYKANIZSÁN KtU»it»M ■ n. i. késóaicget, hoty a Zománcozás uj helyiiáge«beo újra kexdetil vett* it a moOtrn technika követelniá-nyejnek ■legfeleJÓM beeendaseU oicffltmbáu. vwrógápek, Lriigápik, Kíiákpárak, notoiok ítb. javítás, vej- ts fémtárgyak somáreosáea 6 érán bclUI készül. Suves pártfogást továbbra ii kár -« szakAts MŐÍIIHÜUH b iNUmtuui <u..k»i. OyvU) Naaykanlaaa Tolafon 49. KlataluOi UnOor-uMa a. Óriási TAVASZI SINGED JÓZSEF ES TBRSA divatáruházában! Ezer vég príma karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Néma! tonyéaaték originál f ab-, (avasai aörérpa, takarmány-, cukorrépa*, lóbab* éa wlktérla borsé volémagvait aioaatl iiállltja „SÁTOR\' VatőmafiOiam HájaényUrsajós B;.ria»»»t. Pl., Kossotli UJai-B. i. II. Mtitt 4. Skrgöayelrn : Satorm ag. ForjaJoiaka tanuk a Ucjckku h«r<1t af*ataM<ie> ♦ orfflall kUf»«jaf*Ilk«t. Mind.-, itrmlij «r»«kaaUÍ»*» •WAllalJuk 30 pertan belül mér tudhatja az érték- és árutfcsla, valamint u Osszas placak árait, ha előfizet a Magyar Távirati Iroda köxaazdaságl tudósításéra melyet telefonon, vm táviratba* naponta megkap. Nagykanizsa, Fő ut 13. Telafon 3J», 383, Táviraleim: Töwiroeto* Hétfőn reggel nagyobb mennyiségű nyári férfidivatszövetek, felöltőknek és kabátoknak való női kosztümkelmék érkeznek. Kirschner Mór divatáruháza Nagykanizsa, Fő-ut 3. (Városházzal szemben) 1»H M>m<r 3- zalai K0a,0!<y Fehérnemiiek leltári kiárusítása. AOÉol xcfirekltAl 51-62000 Frtnoln raye 62—68000 C-r.ti sKfonbí! 39 46000 fíit\\ fahirnamOak treditl sílrl árban. Ystm csocMmök^Unsiítk, n6l lahérnsniDah. IlJlkn wtlltlil BlIiTitlal. „V E $ T A" fehérnefr,Ü5yár VIII., Muitoum.körút 2. „u viBNil Ayaut. no Köszvény, csuz, rheuma jt«ri*. (iofi\'Já\'i\'1/rak •aykiWcíre 4vtii«4rk cU k»p:6bil! ltgjobb iMr • KRItGNtR-féte Rí PARATOR K-iphilo roindio fyójyiMflirbaii Poitin kilMi u íjy»4iili kéuit*. KRI SGKER-gyógyfizertár Budapatt, Céhrliftér. im« - Uléniatoktól óvakodjunk t Eladó birtokok i t>i holiii birtok épile\'ckktl So-xojy.-.^jiyíUa, hoMu birtok £oeior)s:exY«bta ípiikt nélkül, lold f«W Sotuonyl up. 10 hol4 loW Zitanegyibn. lOtoVd íoM So»io|y«uy<b«n. H hoU,»t£H4birtoképbletokkel Zik-BKcyében. ülRd6 hú rak: 3, 4, « nobii iu-lídi lúiak k*itu\'i ci kirt nélkúl rtu-Itn bikv\'.toihit£k, l viioi ka\'i>nb«1lő w\'.eiibw. Kóvibb f«M1i(onüit ryn;t : SzAntó Vilmos lBgftUa»r*rg*lnl Irodája • »ik-t4r 4. l(. Telefon J-22. Wirtsthafter Ernő tank ás MruviltMíltt, Ztlugtrsm TaletM i 118. Foi) ouiniift: Mtfyaft Ol.Ii I. [ I-T. r.otji, HmUp.it, ThüMtiut i\'C Ptili i;e:iiVfdsIr.ii Kink Mkjl, NlgykiD\'Ml. kit. ?»ilaui*ttlcfccitúi U< SM74. Értékpapírok vételt és lUiín, tSndal imgblitsM. Bflewk Mtkowlrokn él isíéb érttkrt. toröwrk. Blitailtluk. Cipővásár! MilfényiSándorésFia clpöáruházában szerezze be szükségleté}, mielőtt az árak emelkednek Mindenfajta cipS raktáron és mérték Utáni rendelésre kapható. Jutányos Iraki figyelmei klMOl«*l*»S Szerezze be szükségletét1 mis a k*»*t»t tart Kohn L Lajosnál, ahol bámulatos olCSÖ áron, garamált prima minőségben az alant felsorolt cikkek kaphatók: l-.CO dirib ««pU x«Uét gmatiH min6»£ 32—3* aiimi* kr.wt 40, 41, 4Í, 45. 44, 46 laámok........• • , Ji»b áafU f.JUr finntált békiboli *in«s<» Jt-35» MOO , ZC, 40. 41, 4t, 43, 44, 46 »«á»ok ........Hff> . . volt 60000 korom aeeit MÖ®© ketoai . 71000 * . 6*0 X. . SIO\'JO , 4t.ooo s»oat . MOOO . . 4iMI ......... 47it0 r*bit p.ticui* inj . . r»héf pifefcadMi h* ■ I* ptisii ffintch-inj . . . . , XifliT-iog..... Tttta bil^-ioc..... Ü0511-J f:in kop«r lUóoidrig H51 harisnyák príma sehummustln minden silnben: .......mon vo\'l 20000 Korona . 32000 . 34000 . . 36000 21J6S korona 26000 . MIM . 31100 . H< pir príma mM<« mlm*mm ulabaa n „ár nöl Irlco kaatyfl wolt 10000 harona MHl 10000 Ur r«íVJ I ... ItOXI . 14000 100 pk Mrn kaién k»«t?o MSI kötött kastyu* v.lt 2W0O korom. wo»t koion*. . 31000 . . 2«ÍOO . IJOOO . . 1\'JOOO , . 2COOO VMK» . Hímzések *s VolÉn remlklvUl oleiú áron (Ulruillve. Horgolt nyakKendOk 66OO- 9100- >MO- Legolcsóbb mindig KISFALUDI IS KRAUSZ NAGYKANIZSA dlvatnaflyiruháxa az „Arany KakaJ" hor Óriási választék: o i • kftiföldi női kosztüm és ruhaszövetek, sima és mintázott t£v«Uelymek, ^ op1lb"isztok grenS, szit,tartó mosók, agyiatok, toUtartók vá«n,k. damesztgrádlik és mosóflaneliok. - Férfi stó^tfC: tavasz. MM ffekben, koverkottok, börböry sima söWtkék es fekete bundaathuzat, c.uma-^ nadrág, frakk, zsaketl és szmoktngkelmek. Női és férfi sportruhakelme különlegességek. Nagy vászonvásár! Re^enhart és Raymann vilá,ghirft lendamasatfemk, g^őnamut és szövőtéma gyári raktárai áraink legolcsóbbak! ímink legjobbak! Áruink legszebbek! ZALA) KÖZLÖNY tan4. f.Wuár } NE UUUNK FEL hangzatos hirdetéseknek mart nSl 4a férfi harianyákat, női mallényekat lagaxoltdabban GRÜNBERGER lahat baazaraml. Férfi fehér- nemUekben allörangu minőségben Igen nagy vélalitAk. Fő-ut 11. Telefon 221. ntrt t\'oa MllHl Ulll «TOU Ö Ti«* taUa\'af. n*<K KAXHll. ML Mn^ii U_Hl BUZAT, ROZSOT, zabot, árpái b tengerit rfaMnk ll|«l|lllW upl KORPÁT {ilwirmegyri SzBvetkezatl árirtírwlml R.T, Ki»kaalzw ABAOIE ▼aléti fruaalaailvarka-paplr ••btnii zsák, iulm«ZSÍk| PONYVA, «alaas és kétáláruk ruaayharaskaatéaa Hirsch és Szegő Nagykanlsaa Mindenkinek saját érdeke * aiUlótt ríföiim laOkaíjlaUt faJaal, kiriM fal Szabados Mátyás i „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmffárukereskadését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. PYRAM íuu nnrtni ratbun sria i-t. 6tíi HU allBn.rt HIMI Eternit pala amit kapható a olc.akk aapl iiaa íW Eppingerl.ésFia alaaska, é^B alfa éa épKkaséal anyag karaakadákntl. Hátak bakölt&ihat* I.W...1 t&bb a.. (7*bb 4a klaakb kél karttal 4« kart o4j. kll 5. 3, t 4a J k*l4ii az«IOblriQ. bak Xiant|7<»ríTviii 4a Förhánc bo*y«a. KaraHanyl kaiykao I, V< »> 4 hold k rlok éf lattal, kiaakk íóUbltokok gáfiyvárl hagyfcan l hold kitü»6 aa4l4k /t«k jiaa*»al VanriéglA é« u«. latkásak kaljrbao 4avld«kao Balaton-karaMtutaa 4a 4 0 a4|j>sz4M6l balt*. a gf«l viliik. Máilatalapan i hold bbtok • mi.- villával alányla MtiUUk aUdók. Dukász Miksa L»°.«mi Nagytaaltaa, ftákécai-utca >9. Üzletáthelyezés. Tlaatct.lt.l írt.slt.m . a c. Uioai.-|d, hosy cipészmUhelyemet fabruér hó 1-étöl Kinizsy-utca 18. sz. alá m]>I kiaaai) htlyaa\'am át. Racdal.\'la tovakbl aalraa Umogaliiat k4r«a>. Halász Inra cipész, M-ut 15. RaktéraN la»5 kéu (IpSkészlatét a mqI érnél 23*/a kai olcsóbban kléruptoa ■ Ml. AtaHroo. Be4*r*«< X. kw. Mr. JanrtS U««ol<x«. »»*) aa ál Uka kárMo-b*a .l\'u«n Ml taairra • i KíUa;.( t©:• tvi ftarfíti a* ><• a) laltrte Tí>..«•» rak T 1 Ml -»lfci«a llaa&k a.--** Wa kli,u u»l aa laaj+t ».W.\';aa- litiMO, 11at - 4aea«abar l. Tafka Béla ». k. M» KtJ^ii. Értesítés! A k&r&nségnek ina n>f y fokú rtgaazkodjaét, tncljretr a háromcsillagos dobozos UHU cikdria pótkávéval ■Mnb.o, uir.4 FokotolUkb.a \'Uoutil, vilUUtuak Ju t.tmiaol ilujt, d. mtathogy l.h.t.tl.o . .ok t.raarettea há*l-aaaso.yuak pártfofáaat köaiönttta>, késasorltltsaal jutat-mami ét volök itcnhin llcy.lroo. aéxct gyakorolni, vállalatnak akkónt h.Urozott, hojfy uj ÓTtöl koiáődől.j mlndin tlzUIk \'/, ki. » UHU dtbubu tgy dirab tiíst karonist, (m«l <r«ka kSrGibi\'OI 3000 korom), aladii lludík >/, kg. n UHO dobiibii n» 1000 K náit << mlndan tltadlk >/, kg.-gi UHU dobaikan agy 500 korooilt, a X. ker01.1i klr iöij.iy.í j.\'.nl.Utfr. b.ly.a al *• ca\'i f.lyA Aw wégtlfl állana*.n lolyl.lja. Ennak mrgtSiKolél fonll, • kSijegyzi által kiálllloll hivatalos lanuillvány Igatfilja. K^riQk a Tiialell h^ilaaivanyokat, páitfogolják lo viWbra I. a haromctlllagoi UHU kawat i. acját irdckűkbea viHroljak lchilíleg a ■/, kg.-oi dobakt. Kffbínyal Polgári Serlözö és Szint István Tápizerművek R.-T. ZSUFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjúszövetek áruháza, Budapest, Vi„ Váci-utca 25. Ertoalljllk d. b. va»6lnktl, hogy ac í>tl Idíny, valamim • karícioayi váiárn.jy (orgalma alallfalhalmoiódolt .Firal Ci«»a" minSligü Ollöny, kabát és kolílüniKÖVíl maradékokat 1—4 méterig a már Ily alkslmak folytán köztudattá váll nagyon olcsó árban árusítjuk Szöveteink minősége elismerten a legjobb. Araink a minőséghez a arényitva a legolcsóbbak. Választékuk fölülmulhatatlanul a legnagyobb. KOIOnlegea angol frakk- és szmoklngszBvitek.__ftutU. kocsi és utitakarók._Hintákat vidékre készséggel kOldilnk. Nvotnatott • Nagykantaál Nyomda H Uokiadó Vállalu könyvnyomdáját*an.Nágykanlzaáa.. jflÉg Ar* Hétköznap 300 korona, vasár- éa flnnepneo 4QO kowie SS. évfolyam Nasykaniua, 1934 f*braár 5. Kedd 19. mIm. P0LIT1 IxlMMtl MiktoUMfi rn.kar.^AUMft-itM «1 m. TtMHHia 71-41. Reálpolitika Az a politika, amely egyedül képet kivezetni az országot a káoszból, egészen világos meg-határozást talál a mlniszterelnök-nek az egységespártban mondott beszédében. Nem lehat kalandokba belemenni, nem lehet azt a kockázatot vállalni, amely fantaszták kalandos terveivel járhat. A kivezeti a mostani súlyos helyzetből egyetlen módon mutatkozik: reálpolltlkát kell folytatni. A külsó politikában a reálltás a mai viszonyaink között nem jelentheti azt, hogy ahhoz a hatalmi csoporthoz csatlakozzunk, amely terveink szolgálatára legkönnyebben felhasználható. Az ország csonka és szegény, súlya Is ehhez mérten adódik az európai hatalmi alakulatokban. Hogy a külső politikában súlyúnk és szavunk legyen, annak legelső alapfeltétele, hogy belsó politikánk annyira rendeződjék, hogy megfelelő alkalom klnálkozása esetén számoljon mindenki az egységes ország erejével, amelyet nem emészt föl az önmagával való harc. A reálpolltlka nem jár a falhők fölött, nem szövi a maga tervelt a frázisok színes álomképeiből. A reálpolltlka a valóságot látja és ehhez méri a lehetőségeket. Az ország helyzete ma nem tűri. hogy még tovább Is kísérletezzünk, akár érzelmi momentumok vezetésére, akár kilátástalan feltevésekre bízzuk sorsunkat. Látjuk, hogy az olasz fas-dsla politika az olaaz érdekek legnagyobb ellenségének, Jugoszláviának nyújtotta békére kezét és az Imperialista Franciaország a kommün Oroszországának keresi karátságit. Bizonyos, hogy a világ történelme nem állott meg és az elkövetkező fordulatokban végzetes lehet egy olyan magyar politika, amely kalandokra, fantasztikus tervekre ala-pltja feltevéseit. Nem csupán a mostani nehéz viszonyok mellett, de a legboldogabb békevllágb.in sem lehetett másképen: jó külpolitika le hetetlen rendezett, nyugodt belsó viszonyok nélkül. A reálpolltlka a viszonyok helyes felismerése és értékelése mellett mindenekfelett azt követeli, hegy érzelmi momentumokra és mellékszemponlokra való figyelem nélkül teremtsék meg Itthon azt az atmoszférát, amely-ben nem csupán a belsó rend szilárdul meg, de kifelé Is egységet mutathatunk akár azokkal szemben, akik még mindig ugrásra készen állanak, hogy megfojtsanak, mihelyt a belső harc annyira elgyönglt, hogy nem számíthat erőteljesebb önvédelmünkre, akár pedig azok szemében, akik szövetséget keresnek a körülöttünk csoportosuló alakulások ellenében. A reálpolltlka első lépése tehát: rend az országban, a kalandok végével, a frázisok kábító színei, a mérgező Izgatások lehetóségel nélkül. Mert akár kommunizmust, akár tájvédelmet hirdetnek, egyformán veszedelmes az országra, ha a törvényes rend falforgatásival akar|ák céljalkat megvalósítani. A reálpolitikának legelső-sorban a törvényes rendet kell annyira nyugodttá és megbízhatóvá tenne, hogy a külföld bennünk olyan erőt lásson, afnelyet nem fenyegethet felbomlással belsó felfordulás, nem lephat meg orvtámadásokkal semmlfélepuces kísérlet. A gyakorlatban Is ezt kell látnunk és akkor semmi nem áll útjában, hogy végre a munka meginduljon és hozzákezdjünk a régi magyar r.agyság megteremtéséhez. HafMi GjrSrn vtmaUpatt ■ d.br.c.nl J.l81Uá*tíl Debr.oenben . kéipontl vikaxt-minynak .a a határosat., hriIy. 1 a legutóbbi Havaiéit megetmalal-tette, nxgy legalaaet okoi.tt. A M.gieoialiitö k.tir.xat Magot* György r.mÍBy.lt a i.y.lgy.bl\' mirtikb*a Uw8kk.nt.tt., Maci ■amwak a kit .ll.aj.Uh táboriban látlak ebb.n logtal.naif.t, kaaem a U.gui Gyérgyél timoratéllbe-rálla .11..lék I. frontot viltMtatotl .no.k köv.tk.itibtn. Tébb olyan •yllatkoxat li k>.ti.lt .1 . HWá IU polltlkuiok riaairál, ko«7 . tV-tintek utin n.m beíla.dék tovább támogatni Magost Györgyöt. ValénloO, ex.k |itmttak köxr. abban, hogy Magon György levelet Intéx.tt a köip.otl vále.i tinin ybo«, roolyb.n k5.ll, hogy wimolip o ltlé!íUtM. Ei.k exertnt inigle caak kit jeléit k.iQI döntö ktlxdoleaaU egy-miwal, N.gy VI.c éi . í.jvéoéE H.eadel VU.oa. A 11 bőrül, ellen-iiknak .a a rim., .mely a. .!■« vál.aitianil Magon Györgyöt ti-mofltt. éa . aaav.xie m.geemml-■ltiae utin paeaalvltáet b.tároiott .1, érteaéliaank exerlnt Jíuj Vhx-Ut fogta HmogolAt a faftMI tllit-/oUIM iMtmbtn. Rikov lett Lenin utóda Koaakva, f«breii 4 A axovj.t.k nagy végrehajtó-bli.ttiifa •i.a.b.ton vélaaxtotta mtg La ni. .tédit. Aa Olíx . Kreml*be. v.lt ie . «aavaaáa .red-mi.y. .« lett, h.gy L.nfn Katy\'íb. Rikov k.rtllt. Rlkova axovj.turelom keidet, éta helyeltca. v.lt L-nln-n.k, . eirl aralöra alatt 11 ivet IShitt eximklvetiebeo. A vilaai- táeek újból mef.ríaltettik Trotil/l a hadügyi népblatosl illáéban, ugyanes.k rargrotradt VölOgymi- ol.itír CiicMTÍn. mlg Kmmtnnt, aki ■ilelin Lenin örökib. pályáiotl, — Rikov kely.tteie lett. A.gli. •Itam.rt. ■ ax.vj.t-komiayt Mooiintld kovminyioak eUS nagjfontoaaigu cielekedet. ax volt, hogy ellxroeite a arovjetkormányt, a erről irteiltette Ciicwix külügyi népblitoit, tovibbi felhívta, hogy tegyik meg . lipii.ket a köl-eiönöx diplomáciai kipvlael.tekre Ett ax aktust nyomban N követni fogjik ax angol-orMl k.r.iked.loni ■icriödiil tirgyalia.k. Olaaxoruig még dn juro n.m lamerte cl ugyan a aiovj.tk*raaáayt, de mir meg-kötéllé Oroixor.téggal a kereako dolmi aieriődiet, amit ré.ljeaeo . aiavjetkormrfny elismeriae li követni fog. február 15-ig megtörténik a jóvátételi bizottság döntése Saáapeet, Ubrsi* 4 Btthltn István gróf miniszterei ofik ■ kettía flnnep köxöl egy napot vidéken töltött, azonban vasár-■■p reggel Budapestre érkezett. A miniszterelnök ma déleMtt fa-gadta Hadik Jánes grófot, a közélelmezési tanács elnökét, akivel boaaiabbaa tárgyalt. A minissterelnöknek legutóbb a kölcslnnol kapaselatos baaaádát *4mll«f peaaiImlaatlkusaB fogták fal á« balölo ast a kövatkaatatáat vonták l«, mintha a kölcsön Qgyát valamilyon ujabb «avaró akadály ■•hasítaná mrg. Ksxol axamban II-Utákn kalyan ast • falvllágosltáat kaptuk, hogy ttmmiJiU pninimic-matr* nlnct ok. A«ek a hlrok, amelyek axarlat ogy angol pániasoport blaenyoa nahásságakat támaaitans, a«m faUIoek aaag a valóságaak, aanál kavésbbá, mart legalább két hánapba telik, amíg blsonyoa pánx-csoportokkal tárgyalásra karöl aa Ogy. KOlönban la a jtváliUll hl-fiitól din Útiig a k<tőn aggibn ntm li/Unhttik temmt. Ei a dóotéa február 15-ra minden aaatre bakÖ vetkezik. A jóvátételi blioltságnál a magyar kormáoyt Korányi Frl-gyes báró páriái magyar kövat képviseli teljes folhatalsaszáaaal. Amneaxtla 38 kommnnlata elítéltnek A Magyar Tdviroti iroda jelantf: Ax Indemnitási vita során axodál-demokrata rásxról állandóan aür-gették ast, hogy ss államfő a fe- telÖa kormány atján a kommunlsU bQaestlekmények miatt elltált egyé neknak adjon általános amaaastlát. Ax Igauágdgymlnlsiter m nenxet-gyOláa flláaán kifejtette a»t aa álláa pooiját, hogy a már kihirdetett áa túlnyomó rásaben vágre fs hajtott kegyelmi elhatározásokon klvil ■jabb általános aaanesxtla megadását IgaxaágQgyl áa társadalomvá-delml axampontból a maga rásxáról aem tartja magaagadhetönek, ellfn-ben már akkor köxölte aat as álláspontját a natnxetf yQllaeel, hogy eaatankánt behatóan foglalkotnl kíván amax ogyáeek kegyelemre Ajánlásának kérdésével, akikre néxve egyénenként Aegállapllbató ax, hogy annakidején Inkább belesed ródtak a kommunista bQncaelek-mények árjába éa asóta magavlaa-IstOkkel, egyéniségűkkel valósxlnOvé tették axt, hogy kegyelem esatén a társadalom hssxnos po\'gáral tudnak lenni. Ax igaxaágQgymlnlszter ezen as alapon legújabban ia egyénenkénti felterjesztéseket Intézett aa állasa-föhöx, amelyben SS kommunltla ttimdra kéri ktfgelmcl. Exek köxQl 16 tnlnyoDsórésxke* 5 évot meghsladó fegyházbüntetésre van elítélve. Exck mext ke* gyeimet ia nyertek és a fegyházból axabádulnak. Továbbá ugyanes alkalommal az államfő a bűnvádi eljárás mcga/Oatetéaét rendelte el más hutsonkét kommanhla ügyéhtn is, akik réatbcn a bűnvádi eljárás elöl külföldre menekültek. 7MM KÖZLÖNY Amerika helyett a kanizsai rendőrség fogdájába Kivándorlásra csábított borsodi polgárok a trieati gyorson - Cipőjük talpába rejtették a dollárokat — Egy miskolci zugügynök Ulkiismeretlenségé-nek áldozatai Nagykanizsa, fobiuir 4 (fajit tudósítónktól) Három barsodl földművest és egy mlskolcxl msgánhivatalnokot kisírtak b« pénteken a readŐrók a nagykanizsai pályaudvarról ■ rendőrkapitányságra. A trlastl gyorson akartak Amerikába sifkni, da ai uÜevél-vlisgáló rendőrtiszt éizre vatta a turplságot ás leszállította iket a voaatról. Dr. VaUnlingi Mlbály rendőrkapitány, a kikágásl osstály vesetője a késő eatl órákig vallatta ai el-eslpetk sxökevényeket. A vallomásokból klderfllt, bogy Borsodban kdlön bflnszövetkezet kenyérkere-satként foktatja att a mesterséget, bogy a tudatlan falui! népet különféle költségek felazámitásávai útnak Indítja Amerika falé. Idősebb Glrhlnt József, Ifjabb Glthlng Miklós rakacasttrüi föld-naflvesek voltak abbén ax esetben áldozatul kiszemelve. Kisérőjök és felbujtójuk, aki ezek bárón ingyen akart kijutni az Ujvllágbs, Flottáik Károly, fiatal miskolci! magánhivatalnok volt Ii Glrhing jegyzőkönyvbe mondott vallomása szerint mintegy károm hete hazafelé Igyekezett, ami-kor egy Ismeretlen úriemberrel találkozott Beszélgetésbe elegyedtek a rövidesen Amerikára terelődótt a szó. Az Ismeretlen kérdezte Gtr-hiagtől, nincsenek-e a községben olyanok, akik Amerikába szeretnének menni. Majd kijelentette, bogy aem kell ahhoz semmiféle engedély, jöjjenek be, ahányan vannak, Mis-kolotra Őhozzá, 6 kisegíti mind-ayájukat. A polgárok, mindhárman a Glr-bing-famlliából, meg Is érkextek Mlskolczra, ahol az ismeretlen már várta őket az állomáson. Megígérte, hogy szerez nekik útlevelet és kért fejenként 25 dollárt a költségekre. Pár nap múlva újra be kellett menniük valamiért és újból fizet-alak kellett egy csomó dollárt. Végre január 31-ére megkapták az utolsó terminust, hogy akkor útra-káezea jöjjenek be Miskolcira, de Unka M. PtWrlr T<>1| (73) Érzékeny lelke a legklaebb réizle-teklg (léje rajzolta a multat. Ugy tetsxstl Jaakuoak, mintha hallaná a jósasszony asnfjít, amint flgyelmex-tatl fit vaksifára. Akkor még Janku fölemelt f<Ta! kiáltatta felíja: ,8a a .havasok királya" vagyak I" „•aakhogy a koronádat régen nana nézted ma,! Majd, ha iámét meglátod azt a fiayes öntést, nézd mag jobban! Mert a te fejedre méltóbbat aem rendalt a aorsl..." Ok. milyen sQtét annak a koroai-nak a sxlno 1 ... milyen gyászos mind a keltő I... egiazon fekete I .Ax illet meg tégedet, da na vil-teztaaa rajta, mert ugy talál ai neked, amint van!..." Sfltélen... feketén ... Haj, Csobrinkal... Csobrinkal... Azt la sxeaeébe aaendta a aiép cigányáé, amit máa aenkisem mart volna a guayoaan nevelő .havaaok királyának, "a hatalmai ambaraek tegmondani: a klaálioméaon szálljanak le. A polgárok lefényképeztették magukat, bevásárollak egy rend ruhát, sipít 4a útnak Indultak. A klsállomáson iameretl.a jótevőjük Flossnlkot mint vezetőjüket mutatta be aeklk éa természetesen még kért agy-két dallért a szívességéért. Miskolcion korcsmába, borbélyhoz menták éa fizettek mindent Floeanlknak la. Mig Budapestig a jegyét la megváltották. Budapeat-kea kix.l Noaanlk elkérte mindhármuk összes magyar pénzét, fejenként mintegy 350.000 koronát, hogy megváltja a Jegyeket egészen Sanct-Peterlg. Kioktatta őket, hogy ha kérdi valaki, mondják, kogy Olaazorazágba mennek, ahol nagybeteg ör.ganyjuknil örökségük dolgát akarják ellntéinl. Az Idegen pénzeket elrejttette velük a elpöjük talpába, de előbb mindegyiktől kért Í0 dollárt. A trlaati gyoraon Floaanlk átment az étkezőbe, evett, Ivott a polgárok dollárján, dinárján, amit a főplnoér váltott be neki. így Indultak el a nagy útra. El la jutottak volna talán, ha Kanlzaán nem éri őket as a azerenceétlenaég, bogy aa útlevélvizsgálatnál gyanúénak találták éa b.kii értik őket. Aa e.etet még salyosabbá teatl aa, hogy Ifjabb Glrhing Józaef éa Girhlng \'Mlklóe unokabityjuktól kértek kölcsön fejenként 300—230 dollárt útiköltségre, Idöaebb Glrhing Józsefnek pedig a Boreod-mlekoloii Hitelbank azendrldl fiókja a Davlzaközpoat engedélye nélkül folyósított kölcsönt, körülbelül ugyanannyi dollár erejéig. Dr. VaUnldngi a három polgárt 8-8 napi elzárásra éa 10-10.000 korona pénzbüntetésre, Flaeanlkot 13 napi elzárásra éa 10.000 korona pénzblntetésre Ítélte, egyben megindult az ágyban a mi.kol.zl üató-ságokkai karöltve a bűnügyi nyomozás is, bogy kiderítsék a kivándorlási tilalom miatt Itthonmara-dáara ítéltek lemeretlen patrónusának egyéb haaonlö üzelmeit. HIRKK. — (Naptár) Február 5. Apote. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentés, .zerlnt változékony Idő várhetó, lok helyütt eeapedék-kal és lényegtelen bőiráltozátasl. — (Wliaon kalála) Woodrov Wilton Meghalt vaaérnap reggel Washingtonban, ahoanaa két elnöki lusztrumon át korasányoita nemesek az Egyeillt-Államokat, hanem jóformán aa egész világot. Nagy Idsáljénak öasz.oaaláaán testileg Is megrokkant Wilson a a volt elnök hűdésesen halt meg, nkír eaak pár nap előtt aa a Lenin, akit vele együtt vetettek föl as események. Wilaan tragédiája — mily érd.kea találkozása a aoraaak — ugyanott éa ugyanakkor kezdődött, ahol és amikor áldozatáé, Migyareraságé — a párisi konferencián. Mint trlum-fátor érkezett oda éa otthegyta a konferenciát Clemmttua áldozataként testben, lélekben egyformán megrokkanva. Azóta elfelejtődött s politikai halála óta teljesen feledve élt teatl haláláig. — (Vármagyai k»«gyBláe) Zalatgertttgr6l jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Hétfőn délelőtt 10 órakor vármegyei közgyűlés lesz, amelynek tárgysorozatán 168 pont azerepel. Ekkor fogják megtárgyalni a vármegyeház átépítésének tervalt. — (A háziezred szimfonikus hangvaraanya) A háziezred zenekarának szimfonikus hangversenye nagy érdeklődés mellett zajlott l>, amit minden körülmények kőzött Indokolttá tett a nívós műsor és Karíntr Gitta zongoraművésznő közreműködés.. A háziezred kiváló dirigense, Blaton Antal karmeateri tudáaának egész összességét vitte porondra. A zenekar derekeeen oldotta meg nehéz feladatát. Kml-ntr Gitta zongoraművésznő érett felfogáaaal éa művásil Interpretálásával méltán kiérdemelte azőezlate tapsokat éa a háziezred tisztikara i észéről neki ajándékozott batalmaa virágcsokrot. A hangverseny másik klmegaeló pontja Haydn IV. szimfóniája volt, amelynek kifogástalan Interpretálásáért őszinte ellsaserés illeti Blaton főkarmestert és a zenekar mlad.n tagját. — (A Danán toll DaloassS-Tataéff) azékhelye ebben éa a kő vetkező eaztendőben Páca less. ahol a szövetség tlastlkara megaúkult. -■ísm-**. .Igyokesx minél hosszasabban nevetni, mert a lírás bizonyosan tavibb tart a nevetianil!.. Nagyon soká tartott. He], Csobrlnka I____Caobrinka 1... Janku Ábrahám révedezve nézett a fehér gyolesdarabból feléje sötétlő koronákra. Olyan gyáaxoaak voltak axok, mint ax A gondolatjel. Hajóa volt ő, kinek ressxul kormányozott hajóját bösx vihar, — iáját véreinek tomboló vadsága törte szál — éa a szép reményekkel, nagy asxmékkel elindult hajós egy viztől megfeketedett desxkadarabol mentett meg, hogy eeslékextease ■.. Axok a kereaik elyaa feketék veitek l... Ax emléke még gyásxo-labb I -.. A .Stloca Dlavelului\' barlangjában sokáig ültek némio, szótlanul. Dimitru nem akart axólanl... Janku nem tadott... Muadra Maria nem mert. Xlmalt a jókedv, annak mir vége, vége. Moet a szomorúság kezdődik éa erre megjövendölte volt Csobrlnka, hogy soké fog tartani,,. Kapok tellek el anélkül, hogy egy szét beszéltek volna egymással él az Idő haladt. Tavasz felé, mikor Janku Ábrahám eljárt bolyengeni a havasokon, amint kilépett Janku, Disnilru éa Muadra Maria Sssze-dugtik fejüket. Suttogtak, ciókollák egymást is a kis fiul, kinek élénk sxeme rájuk ragyegot. Ezt sem tehették a szlreaesétlon Janku elölt, kogy ne szeaieritsák. Se az eszmék emberének ez Időtől kezdve egyellen egy bizalmas barátja maradt: a kla fafurulya, melynek hat kerek lyukia szomeru nótákat vert kl. 2sek a mélabús hangok panaszolták el lelkénsk fajdalmait, mert nagyon aokat szenvedőit ... talán meg sem érdemelte l Mikor a fiatal esásaár az ötvenes évek elején beulaxta Erdélyi, Janku iimét raegklaérelte beszélni a némul. érdekében. Eljölt Topánfalvára, de nem beeaátollák 6 Falségs ?!é. A esiszir sjtónáUóis, egy herceg Utaaitetta el Janku Ábrahámot: — Rabiévezért eaak nem fogok 6 Felsége elé bocsátani I... — (A Ka.aloó asavaló aatá- lya) Szombaton eete volt a nagykanizsai Kaszinó hatodik müvé.x-estélye. Ez alkalommal Darvas Lili, a Magyar Színház m&véaznője éz BM Elemér, a Belvárosi Szlnkáz művésze tertottak egyöttee szavaié-estélyt. Darvas LUI Petőfi, Ady, Kosztolányi éa V.rkaercn költeményeit ezavalta. Müvéazste túlemelkedett már azon, bogy éezre tudnók venni, hagyan mondja egymásután a azavakat. A ezavalás redta-tlv része klealk aa ő előadásában és dominál helyette az alkotáe lázában azfllatett sok érzés, amit mindenkivel sikerült njraéraatetnle a nagy alkotások iiavalójénak. Ezért arattak olyan tapsvlkart Petőfi: HiUiíg a ttniir, vagy Verk.eren : A nil elmt költeményei. Báli Bemér Petőfi, Arany, Ady, Klee Jé-zzef kftlt.mény.lt adta elő. A Htd aera/d«, a őo«ea clm» klnel vere éa a többi le mind, annyira magával ragadta ballgetáságát, hogy sddlf sohasem azűnt a tapl, mlg a művésztől ki nem csikart valami ráadást. — (Autonóm kltkS.aég alakult Kaaathalyan) KuithtlfrU j.lentl tadéaltónk: Gyertyalzemelő-Boldogasszony napján a keszthelyi plébánia hlvel gytléat tartottak a Városháza dísztermében. A gyűlést Sttjalls Alsdir apátplébános nyitotta meg és Indítványozta az autonóm hitközség magalakulásét. A nagy ovációval fogadott beszéd után kimondották a Keszthelyi Autonóm Hitközség megalaktdáeát a megválesztották a tisztikart. A hitközség egyházi elnöke Slt/alU Aladár .pálplébános, világi elnök RiiiM R\'ehárd nemzetgyűlési kép-vla.lő, jegrző dr. Cdrdomyl Lljoa, gondnok fM(p Viktor lettek. — (A kalikó-aatály) A Keresztény Tisztviselőnők febraér 9 Ikl kallká-estélye Iráni már most nagy aa érdeklődée. A meghívókat asár szétküldték. Rendkívül bájoe kipet fog nyújtani a kalikó ruhába tltö-zőtt hölgyek éa urak felvoruláaa. A rahák legnagyobb réaza as egya-sület helyiségében mir el Is készült. F.bruir 10-éa azanklvűl műsoros, szintén tinseel egybekötött oatély lear, amelyre mivel külön meghívók nem lesznek, azaton hivja mag ax agéaz vároe kgzönségét a readező-ség. A műsor kezdet, este 8 órakor. Jegyek 5000, 1000 áa 1500 koronás árban a .Hangya" üzletében kaphatók. Ext Janku Ábrahámnak a szeaiéb® mondották... £i az eszmékér\' küzdő ember, ki csak nemzetének nagysigit akaxla, ki a kleslnyaa önzéaektől mentve a maga sximira aeamlt sem fogadéit el, ax Ideális Janku aem birta elviselni a gyelá-xatot. ... Megérült.. . Milyen megrendíti is szomorú víg 1 De jobb volt Így, hiszen Ssok-riaka megjövendölte, hogy ősa haja lesa és szakils, A sajit vérei, az oláhok padig megvetették, aljaa módén lenézték, kigúnyolták él ezeket a rettentő fájdalmakat ép elmével ugy sem bírta voloa elviselni. Pedig hosszan tartott a nyomorúságos i!«t, ttagyoa i okiig élt, szenvedeti áa... ... Keldúlt... Ds aem ax oláhoktól. Mert alléi félt Janku hogy ax oláhok rillérelhsx a kirabolt és mttggyllkau magyarság ártatlan vére tapad... a galádul azerzett vagyouokból még eaak a a-mluaát aem akart magának. (YépMv.) zalai közlöny 1924. február 5. — (A Polgári Egylet évi köz gyBléae) Vaiárnop délelőtt tartotta a nagykanlzasl Polgári Egylet nyolcvannyolcadlk rendes évi közgyűlését. Knortzer György megnyitója után Velldk János felolvasta a titkári jelentéit. A nehéz gazda ■ági viazonyok ax egyesület életében is érezhetővé váltak. A választmány kénytelen volt a terembért, ■ játékdijakat, a vendéglős és * többi lakók bérét felemelni. A választmány a megállapított múlt évi tagdíjon felGl 3000 K póttagdíj beszedését határozta el. A nagyterem átépítésének céljaira megvett szomszéd telekről esetleges építés alkalmával a lakókat már el tudják helyezni. A mozi létesítésének a kérdése pénzügyi okok miatt lekerült a nsplrcndről. As elmúlt évben a tagok száma 70 uj taggal szaporodott. A könyvtár 114 uj kötetet kapott. Lányi László terjeszti elő ezután a pénztári és a jövő évi 28 milliós költségelőirányzatát. A titkár és a pénztárnok jalentését a közgyűlés egyhangúiig elfogidt*. Aa 1924. évi tagdijakat évi 24.000 ko- rónában állcpitották meg. A tisztikar során elnöknek Faiét L»jost, alelnöknek Knertter Györgyöt, titkárnak I/ellik Jánost, háznagynak dr. Malek Lászlót, péntár-noknak Lányi Líszlót, ellenőrnek Golentzkij Jánost, ügyésznek dr. Mtlényi Gézát, gondnoknak Pintér Nándort és könyvtárnoknak Ortu tey Gyulát választották meg. Este 120 teritékes társasvaeiora volt az egyletben, amelyen ünnepelték falét Lajos és Knortzer György elnököket. — (Engedély nélkül koldult) Pénteken délelőtt előállították a rendőrség kihágásl osztályán Koch Ismert kanizsai koldust és engedély nélküli koldulásért 2 napra elzárták. Koeh Ismerős alak, nomciak a Ceatrál-sarkon, ahol áll\'ndóan mo-leaztá\'ja kéregetéasel a járókelőket, hanem a rendőrséggel Is meggyült a baja. így legmulatságosabb volt, mikor néhányszor élére állt a gyakorlatról bevonuló katonaságnak és hangos vezényszavakkal parádézott a menet élén, mig ei nem távolították onnét. Nem ártana, ba két napi éristoaaát bizonytalan időkig meghosszabbítanák. — (Tttx a lantit hegyen) Az elmúlt napokbaa a lentii kegyen kigyulladt agy pince. A gyoraan harapózó tűitől a szomszédos három pince is szikrát fagatt és azok Is elégtek. A tüz oka valószínű gondatlanság. A kár, mivel bordók Is égtek el, Igen jelentékeny. — (Február 23 án teljes hold fogyatkozás less) A kalecsai Hayaaid obszervatóriumból jelentik, hogy február 10 án teljes holdfogyatkozás losz, amely nálunk is megfigyelhető. A hold mér fogyatkozva kel és délután, aóno idő szerint 5 óra 57 perckor lép ki a fald árnyékából. Ex időponttól kezdve részletes lesz a holdfogyatkozás, mely 6 óra 58 perekor ér véget. (Megdrágult a dlsxpenxácló) A házcsiág kihirdetése alóil felmentés diját eddigi 1000 korona helyett február hó 1-től 15000 koronára emelték fel. A felmentési díjon felül lerovandó bélyegllletéket a pénzügyminiszter 1924. február 1-től kezdve szintén 15000 keronára emelte fel. A szegény feleknek a dij^éa Illeték mentességo tekintetében továbbra Is az- eddigi szabások maradnak érvényben. — (PaldJ ma Londonba érkezett) Londonból jelentik: Pcldl Gyula Vámbéry Rusztem dr. társa ■ágában aaa Londonba érkezett. Peidl hir szerint, egy hétig marad Lendonban. — (Emeletre épIUk ax eger szegi Ipartestület axókháxát) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : A zalaegerszegi Iparoskörben felvetődött as az eszme, hogy az Ipartestület székházát emeletre épitsék. A kör va-aárnapi közgyűlése már állást Is foglalt ebben az ügyben. Az Ipartestület 17 én tartja évi rendes közgyűlését, amelyen meg fogja hozni az erre vonatkozó határozatot. Az épitkezés még a nyár fo lyamán meg fog történni. Az emeleten agy színpaddal ellátott nagytermet la fognak éplteal. — (Burgonya kiállltáa Ka poavárott) Az Alsódunántull Mo-zŐg»zdaságl Kstaar* a kerületéhez tartozó Baranya-, Somogy , Tolna-és Zolavármegyei Gazdasági Egyesületekkel karöltve a m. kir. Bur-gonyctermalésl Hivatal és a m. kir. Növény Élettani Állomás köiremi-kődéiével Kaposvárott a Turul-szálló nagytermében február 24 és 25 én burgonyaklállitást és burgonyává-aárt rendez. A kiállításra a bur gonyatermelő gazdák máris nagy számban jslentkeznak, mert a vétel iránt erős érdeklődés mutatkozik ugoszlávla részéről is. A kiállítási eltételeket megkereséare körlevélben közli a Kamara vezetősége (Kaposvár, Fö utca 14.) — (Pályázat) A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományagyetem orvoskari tanártestülete, a diáknyomor enyhítését célzó nagylelkű adomány révén abban a helyzetben van, hagy a most meginduló félév agézz tartamára Péciett 100 I ső és II-od évet orvostanhallgatót teljesen ingyenes ellátásban és lakásban részesítsen. Akik e kedvezményben részesülni óhajtanak, kérvényüket legkésőbb folyó évi ftbruár hó 10 lg, akár a pécsi (Rákóczy u. 80. szára), akár a budapesti orvsskari dékáni hivatalbsn (VII. Eszterházy u. 8. szám) nyújtsák be. Előnyben részesülnek a dunántuü megyékből származó hallgatók. Az ingyenes ellátás elnyerésére csak vagyonta lanságl vagy szegénység! bizonyítvány szükséges. — (BCegfelebkaxték a zala béri kántertanlté-válaeztáat) Zalabérröl jelenti tudósítónk: Jan. 22 én választották meg Ztlebéren szótöbbséggel Szabados József ceglédi másodtanitót kántortanítónak. Az ellenpárt választási szabálytalanság miatt megfelebbezi a választilt. — (Kinyomozták a felaé-raj ki utonállót) Pacsáról jelenti n Zalai Közlöny tudósítója: Megírtuk, hogy Alsó- és FolsÖrajk kö zitt éjjsl a felsőrajkl Véssey család két kecsiját a kociis állítása szerint megtámadták. A paesai járás esend-őrsége fáradságot nem ismerő eréllyel fogott a nyomozáshoz, mely csakhamar eredményre is vezetett. Az állítólagos útonálló Henct Károly felsőrajkl urodalml gulyás volt, aki a hegyről jött és berúgott állapotban hazafelé tartott. Vallomása szerint csak azért kiabált, mert fel akart ülni a kocsira, hogy hamarabb hazaérhessen. (X) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut. — (Vasúti szerencsétlenség Kőbányán) Budapestről jelentik : Vasárnap reggel a kőbányai felső pályaudvarén két tehervonat összeütközött. Az összeütközésnek eg§ halaltja és négy sulyot sebesültje van. A rendőri nyomozás a vasúti szerencsétlenség ügyéken nagy eréllyel indult meg és Macska János mozdonyvezetőt a főkapitányságon ma délben őrizetbe vették. A magyar államvasutak igazgatóságának a szeren ciétlonségről kiadott jelentése szerint a február J áa reggel f ára 10 porékor a budaposti ferencvárosi pályaudvarról erős szélviharban elindított 3280. számú tehervonat Kőbánya állomáson horzsolta a kikaladó 69/A számú tehervonatot. A sajnálatos esetből kifolyóan a 69/A számú vonat vezetője, Beek István meghalt, három vonatkísérő lényegtelen sérülést szenvedett, aégy kocii kisiklott és összetörött. A beleset aka az volt, kogy a 3280. számú vonat mezdonyvesetője, akit a rendőrség őrizetbe vett, a bejárati jelző állálát nem vetta figyelőmbe. — (Detektívek Bldözéa k5z-ben lelőtték az Xxcelsior bár tulajdonosának gyilkosát) Ismo retes, hogy n fogházbél megszökött Kunz Sándor Miksa, aki másfél év előtt lelőtte a Ligetben Halz Györgyöt, az Excelsiar-bár talaj-donasát. A megszökött gyilkost hosszú ideig kereste Aagyal Láazló detektív főesoportvezetf. Szombaton tudták meg, hogy Er-zsébatfalván, a Szabó-telepen bujdosik. Szombaton délben károm detektivesaporttal kötülfegták azt as elhrgyott házat, shal Kunz Sándor Miksa meghúzódott. A detektívek már tadták, kogy az elszánt ember fsgyverrel fog védekezni. Rajvenalszerion rohanták meg agházat, rátörték as ajtókat a amikor Kiss Jézsef detektív egy ■ ötét szobában ráakadt Kuaz Sándorra, észrevette, hegy az feléje ugrik s revarvert tart kinyújtott kezében. Kiss József detektív megelőzte a gyilkost s egy golyóval leterítette. Kaaz Sáadar vasárnap a rabkáiházban megkalt. — (Aranyat éa platinát kaptak a bécsi magyar kommunisták a szovjettől) A kőszegi vámőrség a napokbaa letartóztatott több ombert, akik az ausztriai ha* tára a engedély nélkül léptek át Magyarország területére. A vámőrség parancsnoka az előállítottak egyikéről kiderítette,hogy Zifferszky volt egri autómechanikus, ki a kem-mOn alatt a munkástanács és a direktórium tagjs volt. A kommün bukása utáa letartóztatták éC&Buda-pestre vitték, ahonnan 14 aap múlva szabadon engedték. Amikar tuda-mást szerzett arról, hogy újból le akarják tartóztatni, Bécsbe szökött, ahol két hónapig tartózkodott, majd pedig Kanstantlnápalyba utazott. — Megfordult BfeibeD, Berlinben, azonban a honvágytól gyötörve, vissza igyekezett Magyarorazágbe. Megfardult Németország kommunista pártjának klubhelyiségeiben és látta, hogy az egész világon hogy vannak megszervezve és az egész vllággsl futár utján állandó összeköttetésben állanak egyméssal.\'Igy megtadta, hagy a francia megszállás előtt a Krapp müvek összes falszerelését részletekben Szentpétervárra vitték. Bicsbe a magyar kommunisták megsegéljezésére 1923. év nyarán 6—7 kllagram platinát ás egy 12 kilogram sulyu aranyrudat küldöttek. — Ziffersky vallomása ezenkivül egész sereg érdekes adatot tartalmazott. 3 — (A eaoda-aertéa) Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöay tudási-tója : Harvilh Jenő eaorezegi kisgazdának agy jorkshlrci és mangalica keresztezésü 4 éa fél ávas kaeája a napokban 22 malacét Nazott, melyek miad egészségesei jöttek a világra, azonban később a kutrica azük volta miatt 14-et agyonnyomott. Eaaek a szapora anyasertésnek eddig 103 maiaea veit s ebből 83 at fel is nevelt. (x) A kereakedelmi Alkalmazottak folyó kó 10 én vasárnap fél 11 órakor taggyűlést tartanak saját helyiségükben (Bárány-vendéglő). Kérjük a kartársakat, kogy minél számosabban jelenjenek meg, A vezetőség. TŐRVÉNYSZÉK. Tulbuzgó *á*r«hajtó A nagykanizsai törvényszék, miat fegyelmi biréság ma délelőtt tárgyalta Szentmiklissy Andráa keszthelyi járásblróságl végrehajtófegyelmi bünpa \'át. Keszthelyea egy kilakol-tatáa, Illetve blrtokbahelyezéal ügyben kitűzték a végrakajtáat és megállapították as eljárási költségeket 2000 koroaában. Időközben a végrehajtást azeavedő fél klköl-töaködött és igy feleslegessé tette a végrehajtói beavatkozást. Szent-miklóssy, noha ax ügyvád erre a körülményre figyelmestette, az alperesnél foganatosította a végrehajtást és az ingóságok értékét 6 millióra felbe elülve 70,000 K végrehajtási költséget számított is foga• dott el. Feljolentéa folytán az ügy a járásbíróság elé került, amely megállapította Szentmiklóssy helytelen eljárását 6e 44.000 K vissza-fizetésire kötelezte. Szentmiklóssy a határosat ellen felfolyamodásss! élt a törvényszékkez. A mai fegyelmi tárgyaláson Szentmiklóssy elismeri, kogy fegyelmi vétséget követett el és sovány javadalmazásával védekezik. Dr. Szabi főügyész vádbeszédében konstatálja, hogy Sientmikláasy végrehajtó Illetéktelent! felülbecsül te az ingatlanok értékét, fegyelmi vétséget követett el éa ezért bűnösnek kéri klmendanl. A törvényszék mint fegyelmi bíróság Szentmiklóssy Andrást jogerősen 30.000 K pénzbüntetésre Ítélte. _ (§) Ixgatáaaal vádolt Máv. ellenőr. Márton Jenő, keszthelyi bérautó tulajdonos, nyugalmazott Máv. ellenőr izgatás vádjával terhelten állott ma a bíróság előtt, mert egy lakásbahslyezés alkalmával, állítólag a vasutasok között a lakáshivatal ellen izgatott. A tár gyaláson kitűnt, kogy Márton Jenő házába a lakáshlvatal egy városszerte Ismert, közveszélyes embert helyezett be, aki Mártont revolverrel is megfenyegette. Szolgálata közben nem akarta aaaládját eszel a veazedeimes lakóval együtt hagyni, azért arra kérte vasutaa kartársait, hogy maradjanak addig a családjánál* amíg 6 szolgálatban van. A klhsüsatett tanuk eskü alatt bizonyítják ezt. Senki sem hallotta, hogy Márton j\'onö Izgatott volna a lakáshlvatal ellen, csak kartársai védelmét kérte övéi számára. Dr. Szabó főügyész erre Márton ellen elejti a vádat. ;A kir. törvény azák ennek alapján Mártán Jenő ellen a további eljárást beszüntette. ZALAI KÖZLÖNY 1M4. február 5. MMtoMfttoZllffiJt!. Kédd-iHfJa 5, T áa • érakor az Urániában: Aa tpokallpatlas nJjg lovat*, Ibanes regánye filmen 2 ráax 13 felvonásban. Rordaste R«x la-grim. FÖexerepben Eudalf Walen-tímo ia Ellán Terry. Aa eeserlkal film kfllönleges ártákára jallema*. hagy kát [aagykanissal taklntélyes keraskadl la kapott amerikai isme rfsallél figyelme ítélést, hagy a filmet, amennyiben Maf yararaxágra kerül aaindaaeartrn néixék meg- — Felkérjük a közönségei, hogr az alJaaiisok keidstén panlasan jelenjen meg. Caütirtikön a Világmojgö epy Isgalmaa fordulatokban bé/rlkrdé kalandorfilmet játaiik: .A* emberiség átka" eiasea. (x) Mlelftt meg.ésttl. j-yy ty&rüt áa ékszert legjutányosabh árban váairolhat Frlaá Jésaef ékeaeréaxiaál, Nagykeitilxaáa, Sufár-ut 2. (Főút áa Sugár-ut *h rok). Arany, eiüst, platina, hamisfogak ás érmek beváltása a legmagasabb napi árban. (x) D. M. C. pamutbál fejel vajy köt kívánatra a a\'ombathelvi FiiJPP-kötöd.. (Síéll Kálmán-u.é) A tAisoc Hiftil. (fejil i.üiu.-k l.j.r.o>)taUi.í A Mii ártálUr.dén • njiHa njrom.lt hangulati.) Indult. A tar táuV.Jó kangulat káa6bb Dxonban axagvált.x.lt é. ix luiti plrt.kan Wl.má.y.x ráaárláiok kexdidlek. Dálfalá • favorit áriákeket Vtro.nl k.xdták i. nik 1 — 3 a.áx.ltkk.l megjavították árfolyaaauket. K0I5 nfiukb javulái • malampi...n volt talalk.tá, d. ker.tlák a< lp.il áriákekei la, ex.k kötfil I. ■ nyomdt-platót í.v..lrálták, Zárlalf.lá ax Ataxtt áriákekken f.lyl.k ráaár- Uuk 4. ■ tortalom álínk T.lt. Zárlatkar a b.nguUt barátaágot, aa Irányxat aillárd, a forgalom If.o álánk. Utátgaaáa. Irányx.1 ..llárdtkk, Aot.ilk.l SS, Aagol- M.gy.r W!„ Luiámltolá lllV„S.I,á 614, Oa«. rák Hlt.l 191\'/,. M.gy.r Hlt.l 691, K.r.akcd.lmi B.ok 1500. P.all H.ial 44«0, Fsldklielb.nk SIS. KJ txán J100, N.ya ISO, Danablua 4SS0. K.aatpán, 1 ttáxtlék, kattxa-aapr. l>/( •láulák. Dálatáal atagáaf.rpal.a. A> Irányút txllárdtbb. O.xtrák HIUl 193, Magyar Hltal ÍÍ7-700, Salfó 497, Rima 111-140. KS "1= S130-31W, C.k.r S900— S9S0, P.all Hnal 4130, O.orjla 644-450, MtkáhegyetI 1*0. L.txá-mll.16 113, K.r.ak.d.lml B.nk 1143-1470, Angol Magyar >4-97. Xall uagáaforg aloat. irányul aillárd. Oralrák Hll.l 193, Magyar Wllal 700. Salcó 700, Rima 140, KSaián J130, Cuk.r S9S0, P.ili Haial 4Í50, G.orgla (30. M.<6 b«g7etl S90, Liaiimlt.M 117.All.m-«aaut 460, M.rk.r Í2, K.retk.-d.l»l Bank 1570, Aog.l Magyar Dállvuat 10S, Gau-Duablui 4430, Lloyd Bank 11\'/,. ElS.át.ll jajok, Szlavánlt 6200-7S00, AlttláQ.i Fa S-SS00, Flór. «4—73. NantkWataloa ártákak i Mobil Baak 3900—6000. F.r.il. 10—33 Iogíl. S—10, Káva 1600—1700 K.atoiky 1-9, Pbaraaacla »-» BAhat bordó SJCO-JOOO, Köziági nyomda 11-11, Htrtndl 7—7\'/,. A budapesti tőzide xáró árfolyamai. A bud.p.all lOxado dálulkn 1 6r.l xlróirloly.m.l . kS«.lk..8k. ^ ff V.t.\'i : . r--,.. I-\'if .111. IS" , Nitlel V.V 1. I\'.ll.\'1\'l. nH* \'—li v.i: u«<« riM- ] ir,—b j u.i Tarmáayljaaá. Sux. il.xavldikl 76 kg oa 167080 —147500, 79 kg-oa 148000-169000, rgyébvldékl 76 k» .a 166000—166 500, 7»kí o. 167000-166800. — raxa 139000-140000. takarmányárpa 163000-170000, — aárárpa 180000—113000, <ak 1425-147300, UIm--, — korpa 900 —92000, toagarl 144000-146000. A aaai tciaaínytÓM.dén .X irány. >it iu.it axilárd. A kuxa ára 4000 koraaávai om.lkcd.tl, MTI aaagáajalaatáaa ■ tar-■iayplacr61. Kla forgalom mellett as Irányul tállá:, á. Bux. bpeatl parltáaba. 14S-1700. Egyáb 14H —1440, rox. k patti parltáab.n 1410—1440, duníntuli 1S40—13S0, .Srárpa 1700—1720, t.k.rmány árpa 1400-1410, x.k 1300—1110, bp.atl paritáakia 1400, tugerl prompt tx.m.t 1140 — i 14* tiSvct t.ng.rl 111®—1140. LU.tplac. Dara 1640, 00-ía 2150, e áa S430, 1 u 2300, 4 aa 1900, S a. 950-1000, karpa S30-S50. Takaratáiayialac. R4tii>4aa I. r. 44-40, II. r. S4-43, III r. 15-S5, aídt.karmény xSId, axár.a 10, mabar 41—J5, luteraa 54—SS. xáboiblkkAny 61, t.ag.rlaxir 10, t.ktrmiayrápt 19—21, alomuelmt 18—SS, ua\'ppix.lma 23—SS. Árak «x.r koroaikkao. BSrplae. Cr.opoo talp 34— 40, Ukat 40—43, xtlroa t.Mokftr kSnnyü 70-73, neb4i 45-48, b.x talp 18-12, aavrá 15-S3. A oyarabAr árak e.o.k klvctkaité btn k6rllb.HI 5 aiáx.lákk.l «a.l-kadtek. Nytra maibabár »\'/,—10, aráraa 19—20, ny.rt b.rjabór 17—17\'/,, at árai f.j .álktl 34—SS, aáiatl lóbflr 100—110, axirai SS— 90, gyapjat juhbír 7- 71 /,, talrox 6«/,-7. Sertéaváaár. Felhajtottak 1400, eladatlanul visszamaradt 100. A vá-aár élánk volt. I r. 15000-15«00. Könnyű 13500—14200. S<alonnáa félsertés 11000—17200. Lehúzott • Ufi/. ; 1 UUkeM VárMt I ik S\'»>< AlUrn ti ..ikv» ; n/k\'i\'W , l|.«T». f , ...» 1 CulM.p.l 1\' Kracln \'T-\'*. SJ.\'j\'-I ;j>3 PStpAti Vili. mii t ?>®° I Uiioii r««- »«; sót *» •«*». , 5<Xr FAvároai -}»<<•»<> Ki/»l|t{< n,vv« F«l<iii iti <>•■*•• • \' T«t« «4« ujnos /•«» • S7jeco I H»«e« I . »«.» 1 K»cá««»<h I • KI|JI(» \'«* !•«!«• KMlT#fl)«tf 160OOO 1 V««<Jt foci - | Tenni ». i<*<*>• ! S4U 0ic« ! 0«n>.-í»Ji ji-.oeo i too<ú;Xr»ji •■<■■ ejeoj j Cc^^s lil» SxeaWAf{ - I\'«H» "\'"« > | llaui«>>lr" SaSIU«l*a I SluTi\'tn ,,■>(.+ í Xue^Urt - 0«\'««n5«W iiíC<k. ! R«»ál iiir-e iljoco M»Cf--N*r ti«M 1 -r»l tt?S 4J40-3 hua 14500-15000 S6zott szalonna 17500. Z^lr 19500. Ferencvároal aertéavéaái\'. Szabadwáaórl morfdvánv 7Í4, étkezett 1800, eladntott 150 dsrvb. — Arak: zsiraertés fiatal könnyű 11700 —12200. nehéz 13900—15000. — A vásár irányzat élénk volt. A davlu-központ hivatalos árfolyamai Vaiut&k DevUék N«.->\'«cc IIJOOO A\'.ttt\'Xia isioj-ljels -Woi buiift! S7ilSs Léva SJJXJI Ko^«ahi|a )tia-J7ie Oolltr I»II0J«\'J» XlfutMih e«to-«tU P»MU U. l)(0 16JO L00A00 Mojjoija; ja Ulrk* — iUr\'.va — Ura •lio Ijje Otiiortit< i»w-ijie Otut koí- tt\'a-.\'Qio t\'írtá ij4ai»ja Balja (rink H»0-|4)0 PHCa g«e-io>2 Ltl ITI-Itj »>7J-I>»J Mokol f«í ieis S»4]e jHa Sasa Sri^o írtak ]»!>-<«}« Seee Korona itaii Siefn IIJ-SJI Frank diolf — /it> ki »t"\'t»7 t^neyst rolrki l)-)} Newiork I lani»4l <i ISSCJ ijMj Vén* SJ-JJ Zürichi xérlat 1 Piris 2»00-7i, Loorfon (417*09, Newyack 473 ÖO. Sfüssel tü85, MsiUoi I50T, HaUa^ tlti\'OO, Berlla IS7, Wieei II 1\\ SolU 416, Prá«a 14-57 W, Kaiapast 20 0 00, BsljrU 976 A magyar korona kBIfflldi Jegyxésel Nawyork . . . 3á 36 ZQrloh . . . . 200 204 Práfa ..... 1215 13171/. Berlin..... 14775 14471 Béos (deviza) . . 248 244 Bécs (effektív K) , 17* 172 Apróhirdetésak Ha jó bort r.kif olcsón inni uvy fáredjoa le MA*ysr-u. 7\'.. »rim Sá(r*n JOxiuf liiucrktrukeditibir. hol 1 liter kitunó Aranyhegy* bor I26i-1490 korona. felelőn. J3S. . Mifjli litH»y»«><V-Ur»l»»M. ifnli»- vhqt \' ■•tel. «u*»»! •tita»« u»»oi>lo toíUtk«. •Xtu ailanOA i k \'« ••»«»«• Irodai «i»aHía*n <I»1KO>Í> e* Mesbli liatA u.iioUa^rO. AJ*nl»lok<t • kt. aitöba k«>. fid IV1.1 Bútorozott egy vagy két szoba-kooyhás lakást keret gyermektelen lúxatplr. Cim * kiadóban. r.ÍMl _Wi falelíi sserkosxt\'>: Sxtiokay KáliuAn. TArsszerkcsxl: Benedek Rezső. HitNagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat. Zenemiiujdonságok: Glgolatte Bál á) La ]a»« Jaj dm finom aa ambarhut Máaa.kaláaa Dal m ixartlul bánatról Tangó d\'auoor Hant, hab\' leh uoch waa Tor 1 (Shlmmy) Wtu leh min klalna Frau,.. Lakant tdixt Áryi. nasy.dlk, S.i harmadik niUiUnyv.. Taviul Untliiullimágok. Lnllpidr. Fischel Fülöp IFiai pafklrahliákM NAGYKANIZSÁN Alulírottak ísjdslomtól megtArt salvvel Je\'enlik, hogy drága jó édesanyánk, illetve aayásuok, na^yanylok, oirirünk, sögoro6ak özv. KUrschner Samuné ssttl. Schwars Stalnar R*za f. 4vi február 2-áa reggel S 4rakoi hosssss sxeovedés mán SÍ éves korában elhunyt Drága halotUok htlt telemát í évi ftbruár bó 4-én (bátrai d.-luláa 4 érakor kleérjuk as Ise. temető halottas hásábél utolsó utjéie. Sagykeciisa, 1924. február kó 2-án. Oraga eml*k« izIvUnkban öföHk* *lnl fog. 10, f.bnuk í. zalai közlöny BUZAT. ROZSOT, abot, árpát és tengerit I - l!| |||| ÍM- korpAt MaCr- iiiiii\'iiIO <—fl kr Silvittizet! Agrfawtni R.T, iwrkuliH Uzlet&thelyezés. Tlwt.l.lul Jctoiitra ■ a 4 Utlu^ clpósxmUhalyamet tabruér hó 1-étöl Kinizsy-utca 18. sz. alá (Hjil kiltM) y.]j»«tlM át. tOTtlbi nr„ Umoptiiil ihii: Hílái! Inra dpfci, Fl-ut 13. HkUrtK Inl kiu (IpSkéiilitít ■ HpKnUIH\'/, kai olcsó bUnkUrctlUa Cipővásár! Miltónyi Sándor és Fia (IpSAruhAzAban szsrezze be izGktigletét, mielőtt az árak smelkednik Hlndenfiita dpi raktáron ás mérték utáni rendelésre kapható. jutAnyoa Arakl Flgyalmas Klitol«*láil Mindenkinek saját érdeke ■vliKtt rífósirt tt*kséflsU( fedezi, keresi* fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmffárukereskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, bol mindennemű ríf&eArut s legjobb »lo4»4gben ■ b«i — .íixi™. |BB0|CS(jtjb áron szerizhat be. Szerezze be szükségletét mig a készlat tart Kohn L Lajosnál, ahol bámulatos olcsó AfOn» garantált príma minőiégbtn as alant felsorolt clkkak kaphatók: ICOO <Um» sc\'sspla J*U bt girsaUJt UUWi a\\i\\6»fg 31 wixait 1M» k-aeaoa SV, 40, 41, ^t, 43. 44, 46 silmok..........SOM . icoo d« ab dupla gilláx jaranbilt békebeli ailaését «t> »si*if MOO , se, 40, 41, 43, 41, 44, U síknek..........IHO , Ftkér plkéasUf <B|.......volt WOOO koreaa mait IMIO keeeos r*kfe piká-.iü ínj........7>ooe , , eaooe l« prta* fton»«k-in*........S5000 . , SlOOO . , fefl«r-{n«..........escoe . BUH Tatra kilé-iag........., 64000 . . 41000 . Housu prk&a k6pa» slaéntdeic............4T000 . Hői harisnyák príma silyimmuslln minden színben: volt 28000 koron..........mo«t 21SSS k»ron» . sjooo .......... . aaooo . . jiooo........... »a«o „ . 36000 ........... >1100 . >00 pfcr príma miMO ixnmkhirlinya minden tilnkan Hl pár níl trli« kutya ««K 1««0 kerana motl 10000 k*r*u , 19000 . . WOOO . iaa pfar I4rlt hötttll kailyü Höl kitölt kutya\'. y»11 30050 koron«, «m>»i ÍOIOO , »«C0 UtOO . 17040 , 1IOOO . IC«0 . . 14000 Himiéiak *s Volín randkIvOl ol««6 Aron kiárusítva. Horgolt nyakkandOk MOO\' 9180- Legolcsóbb mindig KISFALUDI ÉS KRAUSZ divatnaayáruháza az „Arany Kakasához NAGYKANIZSA Óriási választék: B.1- és külföldi női kosztüm ia ruhaazSv.t.k, sima is mintázott dtvatselymok, ooálbatisztok, gr.nadinok, színtartó mosók, ágyhuzatok, tolltartók, vásznak, damasztgrádlik és mosóflanollok. - Férfi SZÖVBtBk: tavasz, kulínlagaaae-gekbon, koverkottok, bórböry sima sötétkék és fek.te, bundaathuzat, Mtzma-nadrág, frakk, zsakatt és simokingkalmek. Női ás fárfi sportruhakalme külörjlegessásek. Nagy vászonvásár! Reg enhart és Baymann világhírű lendamasatá-ruk. Szövőpamut és szövőcérna gyári raktára] Uraink legolcsóbbak! áruink legjobbak! áruink legszebbek! zala! közlöny ím (ebiuár 5. * salaaa«raaaBl »• klr. Internáld tábor Igáig atöaágától. 718/1924. aiám. Felhívás. A nagyrr.éüosígu n. kir. fcelOsy mini.Hír urnák vonatkozó rendelete alapján pilyáz«tot hirdetek « sala rgaraECgi m. kir. Inlarailó tibor 1024. évi iikezísi burgonya, bab 6a *\'P\'8Jöngy ezOkaífilelánek vállalat U\'jén való bliloaiusAra. A havonklnt Icstállitendó szükséglet : 1. étkuéii burgonyában 100 q 2. babban.....15 q 3. árpagyöngyben . . 15 q Felhívom < vállalkozni szándíko- tóket, hogy Írásos vállalkozási »]in-tatáikat, melyben UfeJeijlten feliUn-lelendő, hagy ajánl.isiktral treJdlg maradnak köle!orctlséj<ben, nálam legkésőbb 1924. iv! faöinilr hó 9. napjának dili 12 órájáig annál bizonyosabban nju)taák be, mert kéeóbb benyújtott ajánlatokat sem fogok figyelőmbe vaani. Zelaegerexeg.táter, 1924. jan. 31. Rica a. k. ai. klr. i.náólUfláa,.,, táborig tig.tA Van szerencsém a n érd. közönséget l:f\'.lelettel értesíteni, hO(|> cukorka aagykereskeditetnet fűszer- és csemegeéruk-ka! is kibővítettem. Szivis pírtfo^íat kár Merrnstein Béla uisríra-. fímr- és ci«m*gi;«mk<43 M«Byaru. volt Rékó«il-ventféfil« Óriási dévatáruhásában! Ezer vég prima karton mélyen leszállítóit árban kerül eladásra I i HIRDESSEN ZALAI KÖZLÖNYBEN. 30 percen belül már tudhatja az érték- és émtSzsdt, valamint at Ssszes piacok árait, ha előfizet a Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyei telefonon, uagy táviratban naponta megkap. Nagykanizsa, Föut 13. Telefon 338, 383 Tivinttcicn: Táviroda. Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Nyomatott a Nagykanállal Nyomd.-, ás LaipMedó Vállalat könyvnyomdáidban,Nástyktninlo. Egyes Mám in hétköznap 300 korona, vasár- és ünnepnap 4QO korona 63. évfolyam Natykanjasa, 1924 tabaaár 6. Szerda 30. »*ím. bMkMMMt M MaúihlraHU fl-ll 1*. IaHr<rt««-T»l»»o» T«- wla. B>d»»Mll «rl.«iW|i TH.fc-r. AkW^aV** »1 am. Talafona*4aa H([U.MI M«i BCT Htraa Mr* «♦«♦ Wilson Wllson meghalt. Életinek tragikuma beteljesedett: az elmúlásba költözött át, akt a halhatatlanság számára akart alkotni és aki csak az elmúlás számára cselekedett. Wllson u) világot akart ípltenl; u| vllágberendezés prófétája óhajtott lenni s az u| világ, amelyet egy örökkévalóság számára tervezett kl, már születésekor a mulandóság számára készült. Wllson a békét hirdette s az Egyesült-Államokat bevitte a háborúba, Wllson a megnyugvást hirdette Európa népeinek s a visszavonást vitte közibük; Wllson boldogulást kínált a világnak s a gazdasági összeomlást hozta meg nékik; Wllson a népek háláját várta és saját nemzete Is elfordult tőle; dicsiség-ben akart győzedelmeskedni és csalódás lett az osztályrésze. Wllson kélszer halt meg. Mostani elmúlása csak a láradt és beleg emberé. Először akkor semmisült meg, amikor Vcrsall-lesben összeomlott minden, amit elképzelt és tervezett. Wllsont nem siratja meg a világ s még sem volt ember, aki talán több könnyet okozott volna, mint 6. Hatalmasés hatalmának csúcspontján kettétört karrier szállt Wllsonnal sírba. Neve egy Ideig az elnyomott nép«k reménysége voll, a párisi béketárgyalások alkalmával azonban kitűnt, hogy Wllson doktrínái üres papirosai kolások. amelyoket a gyózó nemzetek ridegsége, diplomáciai ravaszsága, a békekötésben uralkodóvá vált kegyetlenség és bosszúállás ronggyá tépelt. A világháború már az Egyesüli Államok elnöki székében találta Wllsont. A történelem professzora volt — 1913. március 4-én az elnökválasztó demokrata többség híres katedrája mellől szólította el és a kisebbségben maradt Taft elnök örökébe ül-tette. Négy év lejárián, 1917. március 4-én egyhangúlag lett Isméi az Egyesült Államok elnöke. A világháború rettentő katasztrófái során Amerika eleinte a semlegesség kényelmes és gazdagon gyümölcsöző álláspontjára helyezkedett. 1917. májusáig Amerika vállalkozói, kereskedői, hajógyárosai, munlclókészltől, konzervgyárosai, textilüzemei had seregszállltól voltak az európai antantnak. Amikor Németország a tengeralattjáró háború prokla-málásával provokálta Amerikát és amikor a Lusltanla megtorpedózásával és clsülyeszlésével ez a provokáció elérte tetőpontját, az amerikai közvélemény szinte harsogva követelte a háborúba való beavatkozást és a német kegyetlenség példás megtorlását. Az angol és Iraneta diplomáciának ekkor már könnyű volt a (eladata. Amíg Keleten rombadöntötte a békére szomjú-hozó cári uralmat, a távoli Nyugatot belesodorta a háború för-gelegébe s ezzel el is döntötte a háború sorsát. Az 1917 ben megkezdődött békeklsérletek halvány és erőtlen diplomáciai és nem hivatalos Irataiban szinte harsogva zugolt bele Wllson híres tizennégy pontja, amelynek alapgondolata elveiette a hadisarcot. Európának most jóvátétel néven Ismert szörnyű betegségét, biztosította a győzők sikereit, de nem juttatta gazdasági és politikai rab-szolgaságba a legyőzött országokat, mert a népek önrendelkezési jogát hirdette, akarta és követelte. A történelem-profesz-szornak Ideális álma volt a 14 pont zavartalan keresztülvitele, de az államfő képtelen volt a párisi béketárgyalások alkalmával álmait megvalósítani s ó maga •silnle professzoros naivitásával és Ideállzmusával bárgyúnak és tehetetlennek lünt föl Lloyd George zsenialitásával, Clemenceau világhírű erőszakoskodásával és a velük egyetértő, olasz kiküldött egoizmusával szemben. Wllson csúfosan megbükolt Párisban. Betegen, letörten és csalódottan tért vissza Amerikába, miközben nélküle jöttek létre a Versailles!, sevresl, neu-llly-1 és trianoni véres békemú- vek. Halalma Amerikában Is megszűnt, politikája megbukott, Arne-rlka teljesen visszavonult Európa züllött almoszférájálól. Wllsont 1920-ban gutaütés érte, taglal megbénultak, agya elhomályosodott. Mint élőhalott tengődött már az utolsó esztendőkben. Hardlng ellen már fel sem lépett, amtnlhogy bukott politikája egyébként tisztes, jót akaró, de a diplomácia gonosz furfangjaiban járatlan személyét teljesen népsztrüllennétolte Amerikában. Az utóbbi esztendőkben már alig lehetett tóla hallani. Csak most. néhány nappal ezelőtt jelentette egy amerikai ká-boltávlrat. hogy halilén van. Megóröll fizikuma teljesen megroppant. mlg yégül vasárnap szerény családi és baráti körben érle utói a halál azt a férfiul, aki mint az Egyesült-Államok 36. elnöke a legnagyobb gondolatot akarta megvalósítani a földön. flz árvizsgáló-bizottság tehetetlen a folytonos drágulással szemben A termetök Arait nem ellenőrizheti linknlui, rabnatr 5 (Saját IsJáattéokWj A váaárló közönség némi öröm m«l éa reménykedéssel vitte todo máiul annak Idején. hogy Negy-kanluán la megalakul ai Amss-gJU BiKtiidg, amely ellenőrsi maid • piaci árakat át védelmibe veail • közönséget ax árursors kilengéseivel sxemben. A korona-leeresztés nyomában mint országszerte minden téren, ■ kanizsai piacon la hatalma., ugrás-aierü áremelkedéi történt különö un a legfontosabb <• legnélkülöz hetctlenebb közszükségleti «tkkak körében. A vásárló közömig Ide gestn násto ai ujabb drágulási folyamatot él csskhsmsr ethsng-lottak is első nehsztelő szjvak, amelyek aa Árvizsgáló Bliolttógnt hibáztatták a piac mindennapi mcglcpetásoléit. Várták, hogy as Árvizsgáló Bizottság most silán előáll is egy vezényszóra leszorítja as árskst, amelyek már ezerféle paritásban, do mind egyértelmOlag f,sk emelkedő tindsndával teszik napról-nspra küzdelmesebbé a meg-álhitéét. A mult héten as Árvizsgáló Bl zoltaig a sstr piaci tájékoztató árát egyikh<|i»ásírluápra kilogrammon ként 20000 koronában állapította meg. Ennek következtében, ahol . talán pár aláz vagy ezer koronával olcsóbban adták a zsírt, ott la filamilték egyszerre 20000 Ifprooára. Ekkor mér többfelé méltatlankodás! hallottunk a közönség körében és egy két psna-szos levél Is érkezett szerkesztő ségpvfcb*, bogy mivel Indokoljs az Árvizsgáló Bizottság ezt á — szerintük — árfilbsjl* működését és hogy miért nem teljatltl hivatását, miért nem akatMIylia meg a piaci árak foiylonoi cmclkediiet A; egyik psnaizoa levéllgy véjzödött „— hl pedig, nz Árvizsgáló Bizottság nem t\'uá eleget tenni ibéll kötelességeinek, hogy fákectartsa ■ neklasibadult pl.d árakat, akkor legalább védje azsal a fogyasztó közönség érdekelt, hogy nem intéz ked.\'k ellenkező Irányban sem és nem emeli fel a xslr Irányárát 20 ezer koronárf, amikor egyes fisle lekben még 17000 koronáért Is lehat kkpnt". A panaszos levelek Iról nem egészen Igazaágossn vádolták mej-az Átvizsgáló Bizottságát azsal. hojy as eladók pártjira azegődött. Hogy erről bizonyságot la aze rezzünk, Illetékéé helyen érdek lődtQok, milyen alapon végzi a* Árvizsgáló Bizottság ármegállspltó működését és mennyiben élln* módjában as árak leszorítása. Kérdéseinkre azt a választ kap luk, hogy as Árvizsgáló Bizottság a plscl táblán kifüggesztett, kivetkőző szabályozásig étvényea Irányárakat mindig ponloí szakértői srd-mitások utípn Mapitja meg Minden á\'usltásra kerülő cikk tafál izakér-tőt a bizottságban. Minden cikk árának klszámltisát /lozizu szdm-adáí előzi meg, ahol kiindult pen tui a termelik, mint .Uí,.kőavaü.n besserzésl forral Arai szolgálnak. Ezekhez játul még természetszerűleg a sséjlltás\', kockázat, polgán haszon ós egyéb fontos árszabályozó tételek, .n.nlyekoek mlnucló zus pontossággal végrehajtott kl-kalkuláláaa utén kapja eredményül a bizottság az eladónak minimál!\' hasznot jelentő Irányárakat. Az Árvizsgáló Bizottság; tilies tuditábzn vin e.nnak, bogy a fo-gyssztóköiőnzég érdekelt nem tudj" megvédeni az egyre fokozódó dlí gasággal szembsn. Ennek okit azonban egyrészt abban k«ll keresői, hogy e kereseti lehetőségek nem tartanak lépést s drágulással, sőt kü\'önöscn ■ fix fizetéseeekaél SQosk messze migötte msrsdaek. As Árvizsgáló Bizottság mikő-désének nagy akadálya az, kegy nom lépbetl tul megszabott hatáskörét. As Árvizsgáló Blftlsdg ugyanis a termelők áraira, Itháí as áruámllit alapját képest árakra Bammi/élt is)algáét ntm gw akar alhat. A piael árust biába akaraá arra kényszeríteni, bogy adja árult olyan áros, amit a fogyasztó kizönség különösebb megterbeltetée nélkQl tud kifizetni, amikor már a piaci árus la sápról napra ugrásszerűen emelkedő árakén szerzi be éraját a termelőktől. Így lebát az Árvizsgáló Bizottság működése esak arra szoritkozbitik, bogy as Indokolatlan, tekét még a termelő-árak arányait is mssaze túllépő árakat Iflrje le aszal, bogy vppen a termelők árai alapján ki-szabja, mennyit szabad nyerni* és rezsire felszámítania a közvetítő eladónak. Igas, bogy llyaaformán as kr vizsgáló Blxotlság stinit tehttellenál áll a drágaság egyre fenyegető iraméval etemben, de viszoat a fogyasztó közönségnek bo kall látnia, begy abbén nem as Árvizsgáló Bizottság a blbás, banem as a körülmény, bogy hatáskörét alnt tar-jeestkati kl azokra, akik nsm termelők, legelsősorban kőzzék az árukat forgalomba, mart a további közvatitő forgalomban mlndanütt aa azek által megszabott árakboz kell az áraknak igazodniuk. Táviratok Macdoasűd Páriába megy Londea, ftVmír * Lord Crama párisi brit nagykövet tegnap megjelent a miniszterelnök előtt, akivel a Franciaország éa AngUa közti fflggŐ kérdéaekröl folytatett boesxabb tárgyalást. Elsősorban arról volt szó, bogy Poln-oaré milyen magatartást tanssit a Rubr-megszállás, a német jóvátétel ée ■ szakértő bizottságok munkája ügyében. Hlr szerint a nagykövet bizakodó nézetet vall és azt hiszi, bogv Pelnearé, akinek belyzate odahaza aa ő megítélése szerint megrendült, most sokkal engedékenyebb lesz. Ebben a nézetében azonban nem osztoznak sem a londoni, sem a párisi diplomáciai körök. A tárgyalás folyamán szó kertit arrél Is, váljon tanácsoa volna-a, hm hlaadanald minlssUralnik a kő-jMben Fitltla menne éa személyes ériatkezéebe bocsátkoznék Polnearéval. Az utasás kérdése még ■em dölt el, de Maedonald mindet, esetre szeretne Páriaba menni és lehetséges, kogy lord Cr«w«, ha majd a két végén visszatér Páriaba, anár llvcn értelemben fog közlést tanai Poiacarénak. Haraabscnapoa nemaotl gyása less Wilaonárt Washington, fsVruii 5 Coolldge elnök 30 napos nemzeti gyászt rendelt el. Wllaont a Washingtonban éptlő uj székesegyházban fogják eltemetni, amelynek kriptája laes híres amerikai férfiak számára. WUsoa özvegy* aem fo- 5adta el azt aa ajánlatot, hogy *|-unyt férjét államköltségen temessék el. A temetée a legszigorúbb agysserQséggel megy végbe. ZALAI KflZlflUV A nemzetgyOlés mii Ölést Rupert Rizsfft mintelml bizottság alé utasították Budapest, f.bnUz & A nomzetgyilés ma Is folytatta a földblrtekreform-noveUa Részletes tárgyalását, amelyet ktllöaáecn Rm part Rezső beszéde alatt gyakran ■k.adatlak meg a szemályeoke-dée.k. A délatáol űlé.en Rapeii Rozaí laláz.tt a b«llgymlnlaxterkes Interpellációt a debreczenl választás ml.lt. B«aa<déb.a kijelentette, hegy a belfigymlalsstert nem tartja gentlemannek. Orláal uj kel.lk.ioll arra a kljelcoU.ro, mi|d padig Roper tat a mentelmi blzottaág elé utántöltik. Interpellációjában Rupert ait k4rd.it., hajlandó-e • kalOir-miol.it.r Intéik.dnl, begy a szava laliöbbségot kapott kél jelölt között pótválasztás legyen. A belügyminiszter aa Interpellációra holnap fog válaszolni. Kiszabadította a faluja a galsaszigati tanítót Nagykanizsa, febn>ir 6 (S.Jii toáóiltínltól) Nemrégen megírtok, bogy Tiri tiik Kálmán tanítót a tanfelügye-Máig állásától f.lfügg.sitette. Zala-vármegye kiz.ktaláafigyl klzott-aiga azonban visszahelyezte állá-aába. Már feledélbe la meot volna ax egész őgy, amikor tegnap délelőtt a gelael csendőrön egy járőre ezuronyok közölt hozta bo a sokat atenvedett tanítót Kanlzaára 4a bo-eaállltotta as ügyéexaégre. A tanítóval egjrltl bejttt Geleeailget la-koaaágának egy ráexe, bogy taau-aágot tegyenek tanítójuk mellett. A tárvényiléken élénk feltűnést keltett a sok polgárember, akik türelemmel várták, ml tártánlk as ő tanítójukkal. Ugyanla T6rJc.lt Kálmán a cnd»reégl jelentáa sx«-rlot Izgató tartalmú kijelentéseket tett, amire több tanú la van. Mlval Tórőeilkot elért feljelentették, a csendőrsóg itgalá* miatt Utarlóx-tmttm. Törőcalk erősen hangoztatta, bogy pletyka áldozata áa nem Igas, amit ráfognak. A klr. főügyész kihallgatta T6-rőcalk Kálmánt, majd fogadta a kázaég lakólnak küldötteégát a annak vallomása alapján stakadlákra kilj/iU Tirlctik Kálmán Unitit. — (KHlBnfála lilaták.k) A narhalaviUk lll.téke mlad.a juh 4a kecaka utáa 200 K, minden aer-téa után 500 K, minden asamir vagy öeavér utáa, továbbá két 4v-nil fiatalabb Iá, szarvasmarha és bivaly után 1000 K, a kát évnél Idősebb tó, azarvaamarha 4a bivaly atán pedig 2000 K. As ntlavalak illetéke 10.000 K, a cselédek, Inasok, munkáaok éa napszámosok útleveleié azonban csak 2000 K. Ca.lédok, inasok 4« napszámosok részire kiállított munkmkinj/fak éa bizonyítványok illetéke 500 K. Hi-sasságl akadály 4a kihirdaüa Mi jalmantit Irént benyújtott kárv4ayek Illetéke 20.000 K. HÍREK. — (Naptár) Február 6. Dorottya — (Időjáráa) A M.teorológlei Intézet jelentése szerint váltoiákony Ide várható, b.lyenkánt cs.padék-hal 4s később hSallyedéssel. — (Mlsoros astály) As Ur-leányok Mária Kongregációja szor-dán este fél 9 órakor a Rozgonyl uteal toraateremben müsaroa estélyt reodas, melyen a megnyitó beszédet f. Silutl/ln tartja. As 4n.k-áa zeneas4mokea khrll előadják a Viífím Va/fstrerscdgAar cimű Irredenta jelenetet. — (Ba kaU Jalaatanl a aijp-aalvaláal előadásokat) A sala-vármegyei Ukolánklvfill népművelési bizottság titkári hivatala felkéri mindazokat, akik bármilyen népművelési munkálatot terveznek, hogy arrál sűrgásen tegyenek hosxá bejelentést, mert k4aőbb bejelentett előadások után nam áll módjában állami s^ltség.t klasskőiőlnl. — (Hlrt.Iaa halál) Idősebb Piumvec* Ferene látóhegyi földműves hétfőn délután bejött Nsgy-kantzsára, hogy meglátogassa fiát. Pápai Feronc államrendőrt. Fia lakáéin beeiélgettek, amikor hirtelen roeezul lett. Azonnal orvosért szaladtak, de mire as a helyszínire éri, már csak a beállott halált kon-ststálhatta. A halál oka azlvasil-hűdés. — (Váras varakadáa Bakó-mmkom) Hilfőn beszállították a nagykanizsai kölkárhásba fieres Antal bakónaki fóldműveat, aki verekedéa közben különféle aéri-láseket si.nr.dett. A kórházban elmondta, hogy valami rigobb óta húzódó pares figyből kifolyólag vessett össze öccsével, B*7U Józseffel 4a annak feles4g4veL A hétfői napon is emiatt támadt köztflk valami szóváltás, amikor öccse is annak feleaige as udvaron rárohantak, fitlegelni kezdték, aa an-ssoay véresre karmolta aa arcát, as öccse fejszcnyÜle! ütötte agyba-főke, majd babarcaiták a lakásba és Boros József a fejese boldogabbik végével, sőt aa élével la nekitámadt. Zkkor lelt figyelmes a tu-sakodásra házvezetőnőj., aki aeglt-aégére alatett, elvette a dühöngő embertől a fejszét ás azt kidobta az udvarra. Boros József erre kéat rántott éa sxzsl a házvezetőnő karjába asurt, majd bátyjának támadt vele é. az öregen I4v< sok vaataf 1411 ruhának ktezőohető, hogy a kia nem hatalt a azlviba, hanem caak a maliit vagdalta öaase a kés hegyével. Mikor Boroa József 4a ax asszony látták, hogy Igy sem 4raek célt, egyfitt ax ágyra teperték az öreget 4c fo|togatal keidt4k. Mire a verekedésre odaaeraglett szomszédok is kásbeléptek, Boros Antal már ájultan feküdt a fajto-gatók kexe közölt. Nagynahezen alkerilt a dfihöngőket kidobni as udvarra, de még oda ia veilk vonszolták as ájul\'. Sreget. Mikor ssét-válasxtották őket, Boros Antalt be kellett szállítani sebeivel a kórházba. A rendőraég megindította a nyomozást, hogy a verekedés réeúe-télről elmondottak mennyiben felelnek meg a valóaágnak, — (Ingyen töxlfn as Imaágo-aaknak) ZmUituu,ítil jelenti a Zalai Közlöny tudóeltója: Ax Inaág-akcióból befolyt pénzből a zala-agerazegl vároal Inaégakdó vezetősége mintegy S0—á0 szegény között 5 köbméter tűzifát oeztott szil. — (A ra.díra ág klhágáal o SS táljáról) Jaroiek Vendel ceeh állempolgir a Skoda-gyárból a ka-nlissl szesz-gyárba jött is a rendőrségen történt jelentkezése alkalmával febraár Mg kirt és kepott tsrlózkodáal eagedélyt. Kedden az engedély meghosszabbltásánák el-muleaztáaáért a klhágáel oaztályon 24.000 korona pénzbírsággal sújtották. — (Kla2axáák klráisdnláaa) Mlkuliu Ferenc vexetéae mellett kárQlbelfll 10 balatongyárökl kU-gasds tess tanulmányi klránduláat a moaoamegyel Levél kárségbe, ahol as ottani állaltenyisxtők sző-vetkesetit fogják tanulmányozni. A kirándulás célja, meglamernl a levéli állatlenyéaztSk szervezetét ia anask mintájára aaját kósaágakben Is megalakítani ss állattenyiaxtő axövctkezetet. — (FartősSbatagságak Zalában január olső falában) A fertőző betegzégek álláaa Zalávár-megye területén január elaő feliben a következő volt: roncsoló toroklob Vonyarcvashegyen, Diói- kálón 1—1, Niigkanhtán 2, hssl-hagymás Szicslsilgoteo 1, Zalaapá-libán 2, Nagukanittdn 2, Zaleváron 3, kanyaró Cierssegtomajon 2, Za-iMsáotóo, Gilain, Naggkanluán l-l, Klskcastbalyen 12, Pakodon 13, Kaazthelyen 55 esetben fordult elő. — (Tagavatás a kaastholyl Márla-Ko.gr.gi.lóban) Kutt-hilj/rSl jelenti a Zalai Közlöny tudóeltója i Gyertyaszentelő- Boldogasszony napján a S órai misén avatta fel Ifc/arfs Aladár epátplc-bánoa as Egyetemi Márle-Kongro-gádó keaslhelyl kolóniájának 12 jelöltjét, klkk.l a kongregáció tagjainak száma 57 re szsporodott. A tagavatás után díszközgyűlés volt ax Urániában. Ax annepélyen befolyt összeget, 127 ezer koronát a Kongregáció a keszthelyi harang beszerzésére adományozta. — (Zalaváraeagya aápaaa-dása) As elmúlt iv utaleá kit hónapjában a azfiletiack is halilozá-sok arányazáma minden járásban szaporodást mutat, c**k Nagyktni-ssdn kiubb a ntí*tis*k tiáma, mint m haláloUt*ki. A kailhtlgi járás-baa született 144, meghalt 100, szaporodás 44. A p*uai járásban ezűletett 170, meghalt 93, axapo-rodáa 75. A laUnytl járásban axfi-letctt 167, meghalt 105, exaporo-dáa 62. A imí járásban aiülolott 122, meghalt 62, azaporodáa 60. A talatfinugl járásban sxQletett H5, meghalt 103 szaporodás 92. A ialattn/ínJi járásban axtlletott 63. meghalt 41, esaporodis 22. A izea/gráUjáráaban szül. 144, meghalt 90, sxaporodás (4. A timifi járásban axtlotett 147. meghalt 86, szaporodás 61. Aa altiUndval járásba a uOletott 59, meghalt Sl, azaporodáa 8. A tapolcai járáakan született 179, meghalt 129, szaporodás S0. A nagykanittai járásban született 136, meghalt 93, sxaparodáa 43. Zalaegersxeg r. t. városban született 52, meghalt 38, szaporodáa lá, báxaaságok száma 16. Nagykanizsa r. t. városban született 93, meghalt 106, apadáa 13, hásaacágok száma 44. 1924. február 6. ZALAI KOZUJNY (Hal*lo»«U) PéterjJu Pál nyugalmazott vaiuti altiszt tegnap elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a temető balotteshá-iából. — (Székely mezzekttltek alS ad á»a) Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudóaltója: A keszthelyi vazdaségl akadémia Székely Hgye-fernl éa FöliVolsl Hallgatók Egye-iSleté vetített képei előadást tartott Erdélyorazágról aa Uránia mozgóasinházban. A hazafias tár-2Tu előadáson Igen nagy számban jelent meg a vároe közönsége, melynek alkalma volt látni, mily töménytelen vazdagaágot, kineiet vesztettünk Erdélyben. A azines vetített képeket több mozgófénykép egészítette kl, melyek azékely lakodalmat, csürdüngölöt, a székelyek nemzeti táncát, fakitermeléat éa medvevadászntot mutatták be a közönségnek. A bevételt a eze-génysorsu menekült azékely hallgatók segélyezésére fordították. — (Reaanok poetaHgysrSkeég lett) A pécal poataigazgatóság a xalamegyel Restnek községben működi postahivatalt február I tCI postai ügynökséggé alakította át. A postaügyoökség összeköttetését Riainek és Kédics között naponként egyszer közlekodö gyalogkül-döocjárat utján nyeri. — (Megvalóanl a Vapoavári ára éa órtáktőxado) Kaposvárról jantlk: Szombaton délelőtt a ka-poivirl áru- éa értéktőzsde elő-késiitő bizottsága lallián Andor alispán elnöklete alatt értekezletet tartott. Az értekozlet egyhangúan elfogadta az. áru- éa értéktőzsde felállításáról szóló határozati javaslatot és elhatározták, hogy 10-én küldöttségileg járulnak a kereskedelemügyi miniszter elé, kérve az áru- éa értéktőzsde felállításának cngedélyezéaét, — (Hóeeéa mezxnydSrgéaael) Az időjáráatanl Intézet jelentéae aze-rint hazánkban viharos éazaknyugatl azel?k uralkodtak. Magyaróváron hóesés közben villámlást és dörgést észleltek. — (Ahol nem lesz pótadó) A múltkoriban megemlékeztünk két községről, Csongrádról és Tspol eéról, abol nem lesz pótedó. Mint most jelentik, Szombathely Is Ilyen azerenceés város. Szoaabathelyen a költségvetés mérlege • kővetkező: fedezet 876,831.712 K, szükséglet 848,147.229 K. Maradv. 28,684.483 korona. — (Ég3 vaautikocal) Sittes-fehérvárról jelentik: A péntek délutáni kanlzssl gyorsvonat egyik Palmann-kocsiját Székesfehérváron le kellett akasztani a venatról, mert a tengelyek az áttüzeaedée következtében kigyulladtak. A kocáit a fűtőházba tolatták, abol a koeit kereke is tüzet fogott, mire a vasntl tűzoltók lokalizálták a tüzet. — (A vessettség mnlt évi statisztikája Zalában) A megyei állategészségügyi főfelügyelő jelentése szerint Z.lavármegyo területén az elmúlt 1922. évben 83 községben állapítottak meg veazett-léget. Ennek következtébon részben kiirtottak, részben elhullott 2 ló, 26 szarvasmarha és 16 juh. Az előző évben ezzel szemben caak 36 községben fordult elő veszettség és emiatt 4 szarvasmarha, 1 ló és 1 juh pusztult el. ____ Mig a kereakedő pthan, helyette a reklám dolgozik- (*) Url és níl divatdkkckbtn laiszolldabb kiszolgálás Sthwartz Bazsí cégnél, Fő-ut. — (Tihanyban la Ieax tIje-vexoték) Tihaoyban a község lakói mindmáig valósággal takarékoakod tak a vízzel, mart azt a Balatonból kellett felhordaniok. A Tihanyi Gyógyfürdő Vállalat mo»t vlxvexe-téket épít Tihanyban. Ex a vízvezeték r második, amely ■ forruda-lom után Magyarországon épül. A harmadik lenne a már régóta tervbevett nagykanixial vízvezeték, amely azonban caak akkor lesx megvalósítható, ha előbb sikerűi « városnak n kölcsönt megszereznie. — (KJgyúltak a győri ipar-telepek) Győrből jelentik: Ma reggel 6 órakor ax óriási szélviharban a győri ipartelepek (azelőtt ágyúgyár) Igazgatósági épületinek tetőzete a sxomsxédos ház kéményének tüzétől kigyulladt. Ax orkánazerü szél az egésx gyárvárasrésxt elborította sxlporkákkal. A városi tűzoltóság Erdélyi ErnŐ főparancsnok vezetésével három automobllfecs-kendŐvel, tolólétrákkal éa a gyári tűzoltóság Is teljes felsxerelésévol vonult kl és tizenkét sugárral locsolta minden oldalról a tűzet. Másfélórai megfeszített muoka után sikerűit a tűzet lokalizálni, ugy hogy • kigyulladt épület tetőzeté-nok csak egy része égett le. A kárt eddig még nem lehetett felbecsülni. U) Találtatott egy lezárt irattáska Igazolt tulajdonosa átveheti ■ rendőrségen. (x) A Jóxaof klr. herce* Sxii- nntórinm Egy enülofc elnökségo ezúton mond köszönetet a hölgyeknek, rendezőknek és a közreműködőknek önzetlen fáradozásukért. A piknik tiszta jövedelme egymillió korona volt. A felűlflzetéieket, Illetve készpénzadományokat a következőkben nyugtázza az Egyesület : Bárczay Forcncnó gróf Kegtevich Hona, Liehtensteio Mór I0.\\000—100.000, Izraelita Nőegylet 30.000, Tmnsdanubla Egyesült Gíx-m almok r. t, Wciss TivadSroé, Kúschcer Mómé, Rlsó Magyar Általános BLstosító to-Uxol, Lusxtlg, Steiher Zsigmond 26—26.000, dr. Órloy György né, NépUkarékpémtir r. I, Székely Vilmos, Kraneh Henrik fial, S:hw«z GusaUvné, bogiti dr. Hajdú Gyula, vitéz Bobest Mátyás, xeéri Póseh Gésa, Szint »y JeoÓ 2C—20 000, BÍIényi Klek, Csete M*-riskí, Tóth Jóxsof, Bojtor Jóxsef, Sxtbö Ao tainé 16—16.000, BirU Mlks* 13*C0, dr-T*m»s Jídojoí, dr. Szibudy l.írÜKOí. «.>ui«-n«r Alfréd, Mersits Nívérek, dr. BousUrwa Krichaé, Klein l.sjosoí, Itidet Jóisefné, Kasser és Strausz, Kritky György. Szeulia)wy lUlinioé, Bettin Ágostonná, Bogcruícder Kii-eyes, dr. S.ltichUnx Istvío, S*«b*dos Hez*!, N,R)kiolis*i Biokexyesület és DílxiUi T<-Icii\'ékpéaxtif r. t., Vid* l.«jos, Lichtsthelodl lkA), Róth J.aors, dr. Schlolfer Iraréoé, dr. Btlizs \'/.íigwoodué, Wolf Lipótoé, Kr*ok Vilmos, it. Schichlanx lslváooé, A«él i% Sxlgrisxt, r«l»x Jenő, Ssiva N\'iodoioé, Gond* llugóoé, Grosz Kirolyoé, Kiloxdy Albetlné, Mskity Vitmosoé, Swrgóth Mlktiné, Oellíit Kenrikoé, Huogicis kofegyóc, dr. Kó-nic Józsefné, Lichtonstcin Albortné Dolmin Soi, Fischl Etoíné, Adím Kóbert, K t«r Miksa, ctspi Sommor lj:«ú»oé. Ksuíounn Jeoé, Boj«nricd«r Frityes 10 lO.Cí\'O, Bl»o-kenbetgná, Anuuth Sáodor és Kia Í-S000, lloffm*on és Kwnlc, l.évay Kndrí «000, \\V«i*« Tivadar, dr. B»1U Jiaosní, dr. ScJu5-\' ler Viloios. Otszíg ös Widdcr, Kedrner. dr. Komisz :.i»zló, S-pos Ao^or, Kauíroann Manó, Btck Béla, Gtosx Kereoc, Garai Test-vérok, Siogor Józsof, Sziotó Salawoo, Kit-íaludi és Krausr, Harmat és HerrnsUin, Fürit Jótieí, Kexoicsek Jóxseíné, C«ig*Hixy AoUloé, ösv MikoU Aotaloé, dr. Sehwars Kirolyné, B\'oeh l.ászté. Krausr György, Dobiovics Milao, Ungor UUai*on Elok, Csontos István, Farkas Vilma, dr. MáUk Lájxtóoé, Mond!ovitt, dr. Hoch Oszkic. dr. Oxsr*g l.»;oso«. Kovács Rezsőoé. Varga Niodoroé, t\'éter Hugéné, Révéss l.ajosoe, Blomcnschein Jakaboé, l.ickenbachor Adlm, «zv. Fischel Kölópnó, HorvAth Lisalóné, Horratlj KAtolynf, Kévést J&nos. BSununschelo, Weíss Brauné, SchwMU 6t Taubcr, KugUc Antal, Velocx Ede, dr. Beck Doxsó/ Fektle MarRlt, Bodó Pil, Gath Arnold, SMei Zsigmond. Diutsch József, Malmi Eer«oc, Slero József, Fitos Gyula, dr. Goda Lipót. dr. RotS<hi:d Samu, llicschtor SXndor, dr. U:>ger Miksíné, R««h-n\'lze: Mór, Tontscb Róbertné, Szabó Istvanné, dr. Welwarth, Feiiicherné. dr. M«rk1y J&xjeí, Szwb Rrnó, Hohe Ferenc, Halisz Manóné, Kádár lajotof, Gu\'h Arcoídné, Kivész Jinosné, Gyórffy Jinösné. Székely tS\'án-dorné, dr V*$s Zollanné, Ríichenfo\'.d Gyu-lioé, Szabóné, SterA^otger Samj:. Stemlergtr JgoAené, Küíiler Nina, Szegbó Gyolioé, Keru Aladátné, Nádat Odi>ni>é, Koieethal Jakab, Pollik, Sustfc Zsltloné, Heltai JóíMfné, $chv,-arienberg)ió 6—6PCO, Káriovltt l.tjosnc, Hirsch! József, Kohn Lojosné, özv. Bettlheiro Atadírné, Cizroadia Vilma <—<000, Gál Andor. Síhlesinger & K\'uenensebtio, B utr.cn-schein Vílmosné, Welsz Eroó, vitéx TóKi Béla, Oínct Bé^ání, Rajoi* Baba Schertt Hentlkné, Szabidos >5ityá5l Babka Józsefné, BlaufeUt Ignáené, dr. ?ri*d Ódönné, Kurír Xóvérek, PolÜV Ede, Hlrsdtler, Székely József, Halics Upót. HíM.F«nik, Raft István né, NeufeM Ödönné 3—ajOO. Kovács Kirolyné, dr. Kreistor Józsefné 2600—^500, Deulsch Albérlőé, Kaufmann Károly, Weter Mór és Társa, Karancsy Józsof. Vékái! Károly, Kaufmann és ltr«uo, Löwy BéU, dr. Bsrger, Lukács Jeaó, 0"kóné, Bíuocsící József, Bokor Györgyné, Baksiaé, Vlocénó, KrausX Sándoroé, N\'agykanit»*i Sogélyegylet Szövetkezet, Székács l\'álné, dr. Mutschen-bacher Kdvinoé, Rosenberg Jónás, özv. Wil-hala Jánosáé, Kehér Vilmos, l>.otdayné, Nércotb Mthályné, Aigntr Gfzánf, dr. NVeisz Lajoseé, liapocb Aladárné, dr. Neumann Edéivé, llreyer Usslóné; \' líre\'nor Gyuláné, Jí. Viola Ignácné. Böhm Jenóné. Weiizber-ger Káleoánoé, Guttmann Sáodor, Dtutscb, Rabtoek, Klela József, Fábsln, Springer Ilonka, Kabos Pilné, dr. Wiokter, Oroszváry Gyutáné, ScWosinger Islváoné, Réesty Samumé, Schmldl Frigyesné, Cslll»g Jenéné, Kreft József, dr. Elek Mórné, /.»kíl Mihály. Kotner Nóvérek, Halász Imre 2—2^0, Kun René. Naxyné, Kettlog Fercncné, dr. Rot-schUdní, sMcchner Edéné 150Ö--1600 Balog Mórné, Kaan Icma, Erdélyi Jáuosoé, osv. Venczel Rezsóné, Baaekovieh Jáooaoé, Pfci-f«r htvinné, Sirkány Mórné, Birrabás Kál-rolnoé, Kövessyné, Gál Listtó. Tolik Ist-vánné, Májon Testvérek, Wois< Somíné, Kauíf-.tiann Sománé, Roseoberg Béla, Drevon L«io»né. dr. Neumann, Havaa Rezsóné, Rei-nitz Btláné 1 — 1 OjO, Pollákné 000 korona. A természetbeni adományok, amelyek még Jobb szolgálatot teljesítettek a készpénznél, amúgy is birottságllag lettek átvéve, ezúttal nem közöljük. (x) F&cxerkereakedök figyel-móbo. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. évi február 6 tél kezdődő hatállyal érvényes legújabb Irányárjegyzék átvehető Rosenfeld Adolf Fial cégnél, Fő ut 4. m^nfaumta. Ma szerdán 5, 7 és 9 órakor az Urániában: Az apokalipszist négy lovasa, Ibanez regénye filmen. Csalörlikön a Vllágmoxgó eay Izgalmas fordulatokban bővelkedő 2 részes kalendorfilmet játszik: .Az emberiség átka" elmen. Mind a két rész egyszerre. (x) Mi®15tt mejfnőaül, jcíy- gy&rűt éi ékszert legjutányosabb árbsn vásárolhat Frlad Jóxaaf ákszeréaxnéT, Nagykanlxaáxi, Sujjér-ut 2. (Fő-ut és Sugár ut sarok). Arany, ozüst, platina, hamis-fogak és érmek beváltása o legmagasabb napi árban. (x) Figyeljen Idat fájdalmat csillapít, űdlt, erőait a székelyhavasi Inda szesz. Próbálja meg I (x) D. M. C. pamutból fejel vagy köt kívánatra a ssombathelyi FILlPP-kotőde. (Sxéll Kálmán-u. 6) TŐRVÉNYSZÍK. (S) Öaazetévesztette a reod-őrt a hajceirnlval. ^Hivatalból üldözendő beeiületsértés vétsége miatt állott a kanizsai büntetőbíróság előtt Bay Károly kiskanlzsai koromáros, mert a klr. ögvésziég vádirata szerint fíemmer György kanizsai áilamrendőrrcl szemben a „csavargó" kifejezést hasxnálts. A keddi tárgyaláson Bsy korcsmáros nem tagadta, hogy a vádbell kife jezéseket használts, azonban azzal védekezett, hogy nem a rendőrt, hanem bajcaárelt nevezte cínvsrgó-oak. Plemmer államrendőr határozottan állította, hogy a sértés neki, illetve a rendőri testületnek szólott. Mctt klr. ügyész módosítja a vádat éa rágalmazás miatt kéri B»yt bűnösnek kimondani. Dr. MM László védő szerint a vádlott a rendőrt nem mint rendőrt, nem az intézményt, hanem Pteni-■ meri, az emberi akarta megsértoni. Me/z klr. ügyész kérésére a törvényszék elrendeli a bizonyítás kiegészítését és a főtárgyalást február 25-re elnapolja. KÖZQASDASÁG. i afi ii — Ax autonom vámtarifa. A Nagykőrösi Gazdaiágl Egyesület jubiláris közgyűlésén Schandl Károly dr. államtitkár kijelentette, bogy a Népazövetaég javaslatai, a melyek a kölcsönnel kapciolatban a behozatali tí kiviteli engedély-rendszer megszüntetésére Irányul* oak, egyáltalában nem jelentik gazdasási önrendelkezésünknek meg-cscrbltását. Sz a rendazer a külföldi kölcsön nélkül is megszűnt volna, mert egyes behozatali ágak fejlesztése eddig la a mezőgazdaság su* lyos áldozatai árán tőrtént. Az anionom vámtarifa, amely rövidesen a partement elé kerül, a gyáripar is a mizSgazdaság egqtnsalyil helyreállítja. A kölcsön felvételével a gazdasági élet a megnyugvás stádiumába kerül és ezzel kspeso-latosan váglegeson rendezhető lesz a mezőgazdasági hitel régóta vajúdó kérdése i>. A termeléa fokozásának Ír érdéiévei foglalkozva kijelentette, hogy az agrár táraadalom-nak három dolgot kell ízen előtt tartania, még pedig a nemesített vetőmagvak széleskörű elterjesztését, a gazdasági szakoktatást és a szervezetekbe vsló kspcaoládást, mert a gazdasági lamereteket éppen ezek a szervozetek terjesztik. — Két emberBIto mtzlva elfogy a magyar szín. A budapesti Nemzeti C-ubbsn Verebtly László előadást tartott és kimutatta, hogy ha nem kíméljük jobbm szénkészletünket, két emberöltő múlva Magyarországon nem lehet szenet bányászni. A tüzelőanyagok felhasználását központosítani kell s Így is sokat meg lehet takarítani. A bécal tőzsde A mai bécsi értéktőzsdo barátságos hangulatban Indult. A tőzsde-idő további folyamán a magyar értékpapírok piacáról kiindulva általános árjsvulás állott be, mlg zárlatra a helyi pisc ismét elgyengült. Zárlsli átfolyomok: Angol-Magyar 154200, Oiztrák Hitel 280000, Magyar Hitel 1081000, Államvasút 736000. Sslgó 1085000, Délivasut 157000, Magyar Hofherr 250600. A korlátpiac záróárfolya-malból: Klotild 205000, Gutenann 1400000, Szlavónia 148000. Kohó 1685000, Kőszén 4870000, Urlkányl 1482000, Horvát cukor 1290000, Magyar cukor 6100000, Kereskedelmi Bank 2380000, Spódium 310000, Olsj 178000, Vasúti forgalmi 469000, Horvát Jelzálng 71000, Vágón 160000, Jelzálog 105000, Egyesült Fa 80000, Hszal F« 285000. SALAI KÖZLÖNY 1924, í.brutr 6. Cipővásár! cipőáru házában jzerezze be szükségletéi, mielőit az árak emsikednsk Mindenfajta cip5 raktáron ás mértík utáni rendelésre kaohstá. jutányos iraki FIS*ulmei W»:o!g4li5l • • II NE UUUN! hangzatos hirdetéseknek mart aöi éx férfi harianyAkut, női mellényeket legazoüdnbban GRÜNBERGEL lehet beszerezni. Férfi fehér-nemitekben elsőrangú minőségben igen nagy váiafzték. Fő-ut Telefon 221. 30 perein betol már tudhatja az érték- is árutőzsde, vitamint a; összes piacait árait, ha elűttzet a Magyar Távirati iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponta megkap. Nagykanizsa, Fő-ut 13. Teiefon 338, 383 TAvIr.lílni : Tiwiroda. Bazsó József Sfi Nagykanizsa Készit és raktáron tort mindennemű ujdivato* és könnyű koesü\'.af, valamint gazdasági szekereket. (Irdal mladennamD locsl|.vlUst, ítalakltlst, Hnjeiíst és bállelfet. Kitünö munfco: Jutányos árak I n ZBlAi KÖZLÖNYBEN. Mmt rendelien ^d/^Réb" © S Ó t Phoenix és Zőia iátk^sa^una. Mezőgazdasági öntöző Rt-nál BuddHit. VI.. Ksnuth UJosotcs 4. u. U. Ylvbtll dm: booiil*. 0I»« AWlrwt. aw.*»t X. I i«<7«» •• »• u.t\'*T Ui «]«ti«w l«tt U«if»« • • KSW.y.l Polcisi tmtí»» *• S««»t l\'ttU T« X -T. kltí«i*t *>la4«« ll»«Jlk ^M>Vi> Ulatti\'uil ♦» ■HU. Btiiy«t, I|SJ. Utaitt I. Tofko D 4l.i e. fc. Értesítés! A közönségnek \' nw* nagyfokú ragaszkodását, melyet a háromcsillagos dobozos UHU cikória pótkávéval titmbsn, raind fokozottabban \'Unoiit, vMJalatuak ju- Utansal akarja, de minthogy lehetetlen a sok faraoretlca háziasszonynak pArtfogáaat kOasönette), késszorlUssat jntal-roaznt éa valilk asembeo fl^yelmer s<S?,ot (gyakorolni, Yálla-latunk nhkóut határozott, hogy uj órtöl kecdódóleg minden tizedik l/, kg. is UHU debozbai egy darab ezOtt keronást, (nal értéhe körülbelül 3000 korona), minden tizedik \'/, kg. os UHU dobozban egy 1000 X nást és minden tlredlk >/c kg.-gs UHU dobozban egy 500 koronást, a X. teidltU kir. jelenlétiken helyes el és oat folyó év V63AÍ3 Mlsndénn folytatja. Er:n«-k megtörténtét fenti, a közjtgyzö iltxl kiállított hlvftolos tsnu\'itvény igazolja. Kvriűk n Tisztolt hizl/si*oayok»t, pártfogolják to vébbra b a háromcsillagos UHU kávét éa saját óidr.knkbcn vía\'rciják lehetőleg a l/s ky.-os dobozt. Kőbányai Polgári Serfűző és Szent István Tápszermífoek R.-T. Eladó birtokok l tC. holdas buiot épületekkot Sonsojorni»jtyéb«n( 4U holdai birtok So:uogyniegyébe» épufct nélkül, 39 bold fold SoaojjrbJD, 10 hold fold Zalamegyébao, 10 hold föld Somogy ma gyében, 14 hold ssóllibirtok épületekkel megyében. Eladó héxak: 3, 4, 5. 0 »*obá» cm-ládl hixek kerttel is kert nélkül, ré«z-b<n bekolWsheték, » Taros koldabosá ntoiiban. Bévobb folvilijoiitist nyújt: Szántó Vilmos lnx.U««forc»lwt l,*d4J» Deák-tér 4. ax. Totofon 3-22. BUZAT, ROZSOT. zabot, árpát és tengerit riairolasűi la|ais|siabb n*pl irca KORPÁT WcaDyao rjucayUf^a napi ér Ct» HÁJJltOOi. Zalavórmegvei Szövetkezed írutorgalml Ksr/kanizsB itax». XeWoaula i 1SS. A o v s Oriasi divatáruházában! Ezer vég príma karfon le- S »Nvoni*ioii a Nt^kéetsssi Nyomaa és Ljftkiadó VkU<det könyvr,yomdé|6bsD,Naui\'ka.iiitén. KegyeSam föatuaj? fcommunistánafc A szociáldemokraták részéről Igen gyakran hangzottak cl a nemzetgyűlésen és egyebütt olyan vádaskodások, hogy a közkegyelem tényét nem gyakorolják egyforma Igazságossággal. Ezzel a váddal szinte szükségtelen foglalkozni, mert a múltban már Igen számosan résiesültek af»-r nesztiában azok közül, akik a kommunizmus örvényébe Inkább a helyzetek végzetszerüsége, mint egyéni hajlamuknál fogva sodródlak bele. A kormányzó most ujabb bizonyítékát adta nemes belátásának, mikor az Igazsdg-ügymlnlszter előterjesztésére hatvan olyan egyénnek adott amnesztiát, akik a kommunlíla bűncselekmények árjába szinte akaratuk ellenére kerültek bele, de azóta magaviseletükkel és egyéniségükkel tanúságot tettek arról, hogy a polgári társadílom hasznos tágjai akarnak lenni. Az államíó e ténykedésével cgvldó-ben ugyancsak elrondelte a bűnvádi eljárás megszüntetését még más huszonkét esetben, amelyeknél a tettesek egy része a büntetés elől külföldre menekült. Ezek a folyton Ismétlődő közkegyelmi ténykedések maguk bizonyítják iegJotjJ^ar annak a vádnak a tarthatatlanságát, amit a szocialisták nem szűnnek meg hangoztatni. A kormányzó mostani nemes gesztusa is csak arra volt nekik alkalom, hogy újból elégedetlenkedjenek s előhozakodjanak az általános és nem az cselenként való amnesztia kérdésével. A" szocialisták mél-tatlankodásá senkit sem lephet meg. hiszen \' mindannyian jól tudjuk, hogy a szociáldemokraták mindenfajta polgári kormány minden ténykedésével szemben elégedetlenek, mert tanaik egyik sarkalatos tétele csakis a^zoclál-demokrata kormányzatot ismeri cl a kór szükségleteit kielégítőnek. Ez\'a hivatalból v.ló cléged:í-lenkedís n--m használ az ügynek, sőt Inkább ártalrtiíra van. Min- den országban van többé kevésbé kialakult állandó rend s ennek a rendnek alaejit képező osztályok maguk tiltakoznának a léghevesebben az eltén, hogy olyan emberek kapjanak szabadságot, akik gyűlölik ezt a rendet és minden eszközzel a helyzet felbórltásán dolgoznak. Ez az álláspont nem a reíikclót jelenti, nem a haladás tagadását, csak a haladás mércékének és módjának mérséklését, mert az egészséges államszervezetben nem a problémák erőszakos megoldására van szükség, hanem a lassú céltudatos továbbfejlesztés a helyes ut a nemzet minden rétegének kielégítésére. A közkegyelem lénye egyéni elhatározás dolga s azt kikövetelni támadásokkal, fenyegetésekkel annál kevésbé Is lehet, mert ezzel a tény spontánsága veszne el s erkölcs! alapjaiban Inogna meg. A kormányzó minden amnesztia-rendelete tanácsadói előterjesztésére történik. Meg lehetnek győződve a szociáldemokraták arról, hogy akik nem részesülnek közkegyelemben, azok nem egyéni neheztelés áldozatai, hanem az ország jól felfogott érdeke s a nemzet egésze számára mérhetetlenül szükséges köznyugalom szüksége követeli egyéni szabadságuk korlátozását. A jóvátételi bizottság ülése Pirii, fobniir 6 A jóvátételi bizottság legközelebbi ülésén fogl>lkezlk n magyar kölorön kérdésével, illítŐl<-g a xálog-jopok felfüggesztésének kérdésével. Ez a* Ülés vagy még e héten" vagy » jövő hét elején lesz.-. Eddig nem lehetőit r.\'x ölést mog tartani, mert n blzo\'.taág egyts trgjni nem volt:.k Páiifban és e»s.k ma vagy holnap térnek oda vissza. Az ülés eredményétől általnbcn kedvező megoldást várnak! A^ók a hírek, amelyek a magyer kérdéstől Pái\'aból é* Londonból a ne-pókban tzámyrskeltek, komolyaim í-ombiníciók. Azóta ugyanis, r.mfótn íi jóvú<étr!i birotlsrt;? « ké;dé>t lárjyyíni kezdte, Rz ügy b.->5 ymmífé!c változás nem lÖr térít és h bravKlott férfiak sínki-tick r:j,ila,.ko7otot nem cdtsk. Kim&m&sfák az erzsébetvárosi bombamerénylet tetteseit Márffy, Marosay éa Radó követték el a merényletet A kaszinó portása volt a cinkosuk — Egyik társukat a Dunába ölték Ionban merne vannak egymástól, mácrészt a látogatók mindig nagyon halkan társalogtak. Hogyan törtéét a merénylet ? Hosszú nyomozás után nyomába jutottak a iitokzates látogatóknak és meggyőződtek arról, hogy azok Márffyékkal állanak ösaxeköttetéa-ben. Elsőiorban a jelenleg pénzügy Őii szolgálatot teljealtÖvoU diákat, Radó Józsefet vették őrizetbe. Vallatása aorán felmerült annak a szükségessége, hogy Maroasy Károllyal szambeatsék, akit ismét Őri* zctbo vettek. A lego?*Ő vallomást Radi József tetto meg. Legelőször csak annyit mondott, hogy tudja, kik a merénylők. Később axután már nem tudta klkaposolnl a maga személyét sem. Beismerte, hogy jslen volt a bomba elhelyezésénél. Az első vallomás után hasanként ki-épltetta magának a rendőrség a tényállást. A rendŐraéj? feltevése, szerint Igy történt az Erasébetvá-resl Kör elleni merénylet: Az Ébredő Magyarok IX, kerületi csoportjában egész külön kia terroreioport alakult. A főlrányitó Márffy József és Marotsy Károly veit. Ezek ketten gyüjióttek elssánt, megbízható embereket maguk mellé. Egy alkalommal Márffy Józstf felmutatott egy vasdobost és azt mondotté, kitten van az els6 pokolgép. Fel fog|uk m?j4 használni. Hotekig feküdt ez a kész bomba Márffyéknái, n«m tudták, hogy hol éa mikor fogjék felbsaználnl. Kedvező alkalomra vártak. Iűő közben hfrdatték a nagy társasvserorát Erzsébetvárosi Köt bon. Amikor megtudták, hogy ax ellenzéki politikusok Is jalen teáznak, megállapodtak abban, hogy a kés* pokolgépet ott fogják elhelyezni. Stlnte detekllvregényazerü pontossággal kéeii tették elő a merénylet terveit. Megkörnyékezték Nímet Jázsof háziszolgát és oz Ő stgítsé-gévela.atfnSk .mjioa .jutalmat ad-tak, egy noppal^ft bombamerénylet elé ti elhelyezték a fűtőtest farácsa mőjgé a pokolgépet. Eltették láb alól uz e»ylk cinkost A rendőrség nemeink azt nyomozták ki, hogy kik fcejyesték jel a pokolgépet, da mogállaplfóttö, hogy Márffyék sioros ősizekőtto- BnSapeet, febreár 6 1922 Uvcsráo, omikor békés vacsorára gyülekeztek Ax erzsébetvárosi polgárok, hatalmas robbanás pusztított nz Erzsébetvárosi Kör najy Mtormében. A vacsorára vártik Rauatj Kérolyt, Sándor Pált, Bárezy Istvánt éo Rupert Rízsőt. Abbén o pillxn&tban, nmlkor z képvio-ílő\'c megjelentik ax Erzsébetvárosi Kör elcctsirnokáb^n egy tl tőiben ciholyczelt pokolgép felrobbant éa kiler.c embert halálra sebesített. A rendőrrég két év óta kereste, kuUtia, Dyomoztt r.x elvetemült gyilkosektt. Az uktók száma több ázásra cmeik«dett, ezer meg ei\'er jegyzőkönyv késxült a nyomozás részleteiről és évekig msddő m«rad:s minden munka. Mott ux Erzai belvárosi bombamerénylet ügyében lofolytatott uj:»bb nyomozás sikerrel végződött, ugr, bo^y teljes befejezése mér csak nrpok kérdése. A trgsdő vagy egymásnak ellentmondó gyanúsítottak megtör tan bevallottak, hogy ök voltak a tsttcssk, A nyomozás folyamán a leghatározottabban megállapították, hogy a merényletet csakis a klubban teljesen iímerői egyén segítségével lehetett végrehajtani. A gy&iU a Kör portására, Németh Jóim}te irá nyúlt, okit az előző nyomozás el kaiméval Őrizctba is vettek, deákkor tliblt igazolt és Igy elboeiá tották. Miior az ujjbb nyomozás folytín újra elő skerták átlltani. kiderült, hogy au\'yos tüdóbtjával hetikkel ezelőtt felvétette magát a Szent János kórház tüdőbeteg.osz tályára, ahol hostznbb kezelés után hirtelen meghalt. A kérh&Wan meg-állapították, hogylNémcthet^fdőn-kint kit titokzatos, jólöllixllt civil fiatalember látogatta meg ét hogy a kórhthban is kapott ismeretien helyekről pénzeket. Német Józsefet ídŐnkéat két tltofc zatos, jól öitŐxött civil fiotalembet kereste fel. Sugdolóztak « portás s*l és öm\'\'r.orc?ek a flxiilemberek eltávoztak, Németh sok?sem ekorta mrgmoudiini, hegy kik volt.k w iríto^Mték. Néme\'h ágyától jobbra ía brlra levö a*.omt.védok sohjscm (udtAk raa-ftáilspitani, mÍJŐl bcezél getnek a rrjtélyej Utogntók, réázlrt a:ért, mert az ágy^k a tüdőpavil Egyes satám ára hétközwaia 300 temwa, wsss^r. éa fiiiweianaa 4QO korona 63. évfolyam Nagykaaiiüa, 1924 febroár 7. Csütörtök 31. izim, n.cMaU\'.tf o. 1.1 -.ml V\'.-i.t 16. mi.mrb.n-V.l.fon ul». POLIT1 ZALAI KÖZLÖNY táahen Állottak egy Kamik Jánoe nevi lakaloaaa), aki a MÁV iaukl főműhelyében délgazatt. Ksealk la ébredő volt. Tanuvallomia van arról, hogy Kamik ki,eltette a pjcoIgép küld turkál. Kaanlkot mér régóta kercito a rendőreit, moat darllt aaak kl, bogy nemoaak Németh Jóiaaf, de a pokolgép egyik káezltője alnci mér aa élők eo-rAkan. Kaanlkot ugyanla rígtön a bambamerénylet vtán, mert nem bíztak Allbatatoe tltoktartáeéban, a bem-bamvrénylők ellettik lik a 16L Aat mondották neki, hagy exöknle kall Ae elvitték a Dunához ée hele/ullass. tolták aa irta. Keaalkot kifogták valakol egy Pest melletti faluban a viskói a akkor ast hitték, hogy öngyllkoaeigot követett el._ Nsmesak Káanlkot tették el láb alól, de el akartik passlllanl Radó Jórltflt il Ax Ipoly hoz vitték elébb ée axt mondotték táraal, hogy most együtt átusxnak a folyón és menekülnekCsehaxlovákláka. Rsdót ktldték előre és axt mondották, át lehet gáxolnl a felcAn. Menjen esek előre éa a többiek követni fogják őt. Redó kaladt la előre egyedBl, de a vlx kőxepe táján mertlnl kexdett és akkor látta, hogy társai még a parton várakoznak. Nagynehoxen tudott csak klsxabadulnl a vlxből éa Igy tudatt megmenekülni. A axereplő axemélyek ugysxálvén már mind a rendőrségen vannak As ax egAax bincaelekménynek összefoglaló titkát most már rövidesen teljee eredménnyel kiderítik. Benes nyilatkozata Magyarország szanálásáról A kisantant jó xxomxxédi vlaionyt akar ralfink Prága, ísbzoir S A képvlselőháx külügyi bízott-aága ma délben Nemit képviselő elnöklete alatt ülést tartott, amolyan ax elnök meleghangú részvét-tel emlékezeti meg Wlleonról. A gyászbeszéd ulán Benes külügyminiszter expozét mondott a külügyi polltlkáróL Utalt arra, hogy a Franciaországgal létrejött szövetségi sxerxődéa a caih szlovák köxtáraa-ság külpolitikájának első korszakát lezárta, nj korazak következik ax angol szociálistakormány megéli- kulásával. — Ex as uj koraiak aaeg fogja hasul EurApa számára a vigleges is tartós tikit. A caejjexlovák külpolitika eddig negyban hazzéjárult az állam kanszolldálásához és Közép-Európa békéjének megalapo sásából, — folytatta Benes — majd lemertette a kisantant létrejövete-lénak előzméayelt. Ezek után rátér azokra as elvi megéllapodAeokra, amelyek Megyeiorisig szanálása irdekiken létrejöttek, vázolta a cseh sslovAk köstárssság és Magyaror-ssAg viszonyát, hivatkozott a saját fáradozásaira, amelyeket aa össze-omláe óta kifejtett, hegy Magyarországgal leheli jó wissenytteremtsen. — Az utolaó pillanatban állott elő Magyaroraaág gazdeeágl helyre-állltáaéaak éa azanáláaának problé mája. Ml ngyanasl az álláspontot foglaltak el, mint annak Idején Auaxtrla Iránt. A Népszövetség ntolaó iléaén megeggestUnk Bethlen mlníesterelnikkel eljárásunk tekintetében ée a klaantant tagjai egyet-értőleg írták körül meguhtartAsát, mint akogy a aaját Inldatlvájukból még 1923. sxeptemherében arra kértAk a Népszövetséget, hagy kexdle mag Megyaroraxág azanáláaának művét. Annyi blxonjroa, hogy jogainktól éa követeléseinktől Ma-gyaroraziggal axemben nem állhatunk eL azoktól el nem tekinthetünk. If em tehetjük ext már a magunk demokrallkua falfogéaa miatt aem, de külpolitikánk általános Iránya aem engedi, hogy a magyar kérdésben eltérjünk eddigi álláe-pontunktél. Különböző alkalmakkor kifejtettem, bogy e klaantant országai klvinatoanak tartják a Uagyarorssággal való oisseny meg-Ultoeiatásit. El fog jönni az Idő, . amikor Msgyarorszéggsl józan axer-YÖdéaea viszonyba léphetünk éa [ amikor a klaaatant koooeaaxtól olyanok lesznek, hogy Megyaroraxág ellea aamml tüskét nem tar-talmaanak. <H fog kövalkexnl aa Ideje, hogy Közép-Európát meg- szervezzük, amint erről több ízben említést tettem, vsgyle, hogy 0/ kisip európai rendster alakuljon politikai ez gatdasági alapén, amoly-ben minden fél megtartja a maga axuverénltésát és megexünnek a mai eivódások. Mégis pótválasztás lesz Debrecenben A belügyminiszter nyilatkozott a aaaaxatgyttléaaa Bndapest, februír e A nemxetgyllée mai üléaén folytatták a főldblrtokreformnovella tárgyalását. A délutáni üléaen Rakoaisku Iván belügyminiszter válaaxolt Rupert Rezsőnek a dekreeenl vilaaztiaaal kapcsolatban beterjeaztatt Interpellációjára. Megállapította, hogy a kisponti válastlmány hlkisan /árt el. Felolvasta a választmányhoz Intézett levelét, amelyben megsemmisíti határozatát éa utasit/a, hogy a pitvilasslást rendelje el. A vi-leeztáeeal kapcsolatban történt ssa-hilytaleneigek ügyében meg jogia Indítani a viasgálatot. Tiltakozott az ellen, hog, a mentelmi jog védelme alatt aértéeekkel Illessék. Méltóságán alulinak tartje, kogy ezok ellen védekezzék, mert az llgen jermiían elhaageott sirte-getiseket gyávaságnak taitja. Akik ax Ingyenréexvények elfogadásával vádolják, axok tudatosan rágal maanak. Rupert Rezső rövid válás.iban tudóméiul vette a belügyminiszternek Interpellációjára adatl feleletét. Exek utáa még t«bb Interpellációt mondtak el. — (A kormányzó a Távirati Irodában) Horthy Miklós kor mányzó ma délelőtt maglálogatta a Magyar Távirati ltodét. Kosma Mlklóe félórás uabad előadásban Ismertette a kormánysóval a Ma gyár Távirati iroda \'egész axervc-zetét, a bel- és külföldi hírszolgálat lebonyolításának módozatalt, majd pedig végigvezette a központi exer-kssztőaég, valamint a közgazdasági és a vidéki osztály dolgozószobáin, abc! a munka javában folyt. Ezután a fiókokkal folyó radlotelcfon-azalgálat, az európai axlkratávlró-illomisokkel veló kapcsolat berendezéseit Kolossnáry Endre helyettes államtitkár éa faksy Bernát posta-és távlrdafölgazgató Ismertette a kormányzó előtt, aki máefélóráa ottldőzés után eltávozott. HÍREK. — (Naptár) Február 7. Romueld. — (Időjáráa) A Meteorológiai iotéxet jelentése exerlnt változékony azelea Idí várható, hőaülyedéaa.l éa aokhelyült asepadékkal. , — (Nagykanlaaa Bgyal a magyal kUzgyBlásan) A hétfői megyei közgyűlés lárgyaorozatén sse-repel a Nagykanlaaa várost érdeklő Igyak közöl többek között a város határozata e városi adóhivatal át-azerveiíaéröl, a törvényhatóaágl joggal felruházott városai valá át-alakuláaáról, a főgimnáziumi tanárok ellátáaáról, a városi kártya- és domloó-adó szabályrendelet módosításáról. — (Ax alispán tárgyalásai a mlalaxtárinaabae) Zalaeger-stégről jelenti a Zalai Közlöny ta-dóaitója: Bldy allipántárgyaUiokat f jlytataz Illeték ee minisztériumokban egy alyan megoldás érdekében, a mellyel a vármegye bevételeit pótadó klvetAoe nélkül le fokozhaaea. Minden reméoy megvan arra, hogy a tárgyaláaok kedvező eredményre vexetnek. A tárgyaláaok befejezéae után az állapén rendkívüli közgyűlést fog öaazehlvnl, hogy azon beszámoljon ax elért eredményekrőL — (Polgári lakolal tanári kinovexáaek) A vellás- és közoktatásügyi miniszter Arányi Tibor balatonfüredi, Sekestyln Ilona nagy kanlieel, Stegrerni Kardoe Hona zalaegerszegi, Párkányi Ilona keext-helyl, Mamtaano Mária nagykanlxaal állami polgári lakolal beoaxtott tanárokat, állomáshelyükön való meghagyással rendel tanárokká nevelte kl. — (A maaklaabnrgl harsog Balatoalkradan) Balalenjürtdril jelenti a Zelal Köxlöny tudósítója: A mecklenburgl herazg nagyizimu, előkelő kíséretével Budapeatről Balatonfüredre érkezett hosszabb tar-tózkodáara. — (A poatáack malataága) A Nagykanizsai Poata Tisztviselők Ének- és Kulturegyeeülete folyó évi február hó 16 án (szombaton) a Polgári Egylet termeiben tánccal egybekötött jótékony etlu, zártkörű „műsoros estélyi" rendez. Meghívók azétküldéee legközelebb kezdődik meg. A műsor meglamétlé-aeként február hó 17 én 8 órai kezdettel azlnra kerti leczállltotl hely-árekkal .A kipvisell ur~ Guthy Soma éa Rákall Viktor 3 felvonásos bohóxsts, amit sxlnlapak kifüggesztésével hozunk a nsgyér-demü közönség tudomáaára. — (Pályásat) A lanti i katolikus elemi népiskolánál egy helyettesítő tanerőre van ezűkeég. Fizetés meg-állapodáe ezerlnt. jelentkezni a plébánián lehet. — (Maglót drágáit a énkor) A cukorgyárak a cukor árát kg-ként 400 koronával felemelték. Ebből kifolyólag a kincstári réaxeaedée la 200 koronával emelkedett kilogrammonként. — (Kati Idill Klak,.sdieán) Tölgyes Lsjoe kiakanlxsal kereskedő a minap eate kiment becaukni a kaput. Ax udvaron álló egyik pet-roleumos-hordó mögül hirtelen előugrott velekl és Tölgyest egy fél-téglával ugy fejbevágta, hogy rögtön elborította a vér- A homlokán ss invedett könnyebb természetű sebesülést. A tettes seonnal ke-rcketoldott c kilétét még nem elkerült megállapítani. Tölgyéé Lsjoet különben nem első esetben érte hasonló Inxultui. 1W. február 7. — (Ax Urlaányok Kongregációjának műsoros astálya) nagyszámú közönség előtt folyt le a Rorgonyi ulcsl tornateremben. P. Sekestyin prézes megnyitó be. sxéds után Éío/rlchter Emma éa Rledl Józaef Berlot Concert duóját adták elő hegedűn. Jellenek Sd-lárdné Gounod Ave Máriáját és Irredenta dalt énekelt Iskolázott, pompás hanganyaggal. Majd dr. Multchenbaeher Ecvln rendexésében előedták .Viasza Magyarországhoz" elmt Irredenta jelenetet. Az estélyi vasárnap meglamétllk. — (Három millió volt a Sxa-nnUrinm-plknik Jőradalaaa) A Józaef-Szanatórium Egyeaűlet cl-nökaégének lapunk mull ezámában megjelent beazámolójában egy millió korona tlaxta jövedelmet mutatlak kl. Ax Elnökaég közlése exerlnt a tiszta bevétel három millió volt e a közlemény kéxlratában tévedésből írtak egy milliót. — (A befagyott Balaton ál-doxatal) Akárcsak nyáron a háborgó Balaton, ép agy télen a be. fegyott Balaton le megkívánja éa meglalálje évről évre a meggondolatlan, vakmerő emberek közül, kik előző eaatekben nen okulnak, a maga áldozatalt. A xalal parton a befagyott Baletonon átmenő három boroskocsi alatt a nem elég erőa jégpáncél beexakadt éa mindhárom kocsi lovaatul a jég alá merült. — („A gyimeal vadvirág" Klakanlsaán) A kiakanlxsal Ifjú-aigl Egylet tagjai axombaton él vaaárnap előadták „A gyimeal vadvirág" elmü népszínművet. A Nemeik Jenő tanító éa Bol/ Liazló mozdonyvezető rendezéaében azlnra került derabot mlndkétlzben nagyszámú közönség nézte végig a kia-kaoissal Olvasókör helyiségében. A szereplók közül kiváltak játékukkal Martinees Sándor. Sáteee Ilus, ŰMi László, Samu Róni, Mást-nyák János te Tóth Sándor. A fényes anyagi jövedelmet az egyeaűlet exlnpadi készletének gyarapitá-aára fordítják. Az előadáat vaaárnap megismétlik. — (Széchenyi Miklós gróf el k&ItBxBtt Nagycenkről) A Sopronban jól Ismert Siechengi Mlklóe gráf, volt párlil nsgykövet, akit mint a monarchia diplomatakerá-nak egyik legkiválóbb tegjál, Berch-told előtt külügyminiszter jel öltként emlegettek, axombaton caaládjával együtt elköltöxött Nagycenkről, a hol négy év óta lakott a Sxéehenyi kastélyban. A volt nagykövet a vaamegyei Sxentlőrlncen vett kastélyt Széchenyi Jenő gróftól Ae már ai la foglalta uj lakóhelyét. — (A látminlmnm magálla-pitáaát kárlk a szombathelyi tlextvlaelők) Seemkathelyril jelentik: A KANSz választmánya tegnap eate dr. Peti Ernő elnöklétével ölést tartott. A válaaztmányl ülésen Maár Rzzző ügyvezető elnök kö zölte a jelenlevőkkel, hogy a kedvezményéé ellátás jullus elsejével megszűnik. Jelezte azt ifi, hogy a közeljövőben mlndea eddiginél nagyobb arányú létezárnredukcló leex, réaxleteket erről azonban még nom lehet közölni. A választmány ezután eihatároxta, hogy a köxpont utjin a létminimum megállepltiaál éa a családi pótlék axiz azázalékoa felemelését kérik. — (Műkedvelői eslalelőadáe Zaiaasentgyörgyön) A xalaizent-györgyl önkéntes tűzoltó egyesület február hó 17 én Tóth Lajos tsnltó rendezésivel Cslte Károly .Piros alma" clmü népszínművét fogja előadni. 1J&4. február 7. — (KiskanlssAn elverték a vlllanyaaslopokat) Kukanlxsán ar egyik paxdaember kitalálta, hogyan lehet riijesz« Caoi a villanyra lugy, hagy meggyulladjon »kkor ia ha ugy néhanapján esiébo jut egy-iienien elaludni. Ugy történt, hogy egyszer Js elaludt a szobában a villany. Gazduram döhke fiurvU, fejizét fagott, nekiesett vele az Ablaka etftt illó villanyoszlopnak és alaposan megdöngette. Ez ugyláUzik használt, mart a villany tijta meggyulladt. Tegnap este as egyik keretkedi Járt hasonlóképen. Az meg egy ötkitf * súllyal biztatta meg a\' villany-pésnát nom kevasobb sikerrel. Ki\\lanizsán különben egy idő ó*a jól bevált szokássá vált, hogy Ha nem akar égni a villany, meg-döngelik a villanyoszlopot a fejsze fokává], — (A Sümegi Népbank felszámolása) Sümegről jelenti a Zalai Közlöny tudóaliója: A Sü megl Népbank vasárnap tartotta felszámoló közgyűlését. A felszámoló bizottság honoráriuma a befolyt összeg 7•/• a éa a tartandó összejöveteleken esetenként 1—1 aranykorona. A bank sxékházát éa berendezését értékeaiteni fogják. — (Tttx Zalaboldogfin) A napokban este 7 órakor Csertán Ferenc földbirtokos salaboldogfai majorjában egy nagy szalmakazal kigyulladt és teljesen elégett. A tüz keletkezésének okát mindmáig nem sikerült megállapítani. — (Arany ■ tankarban) Aranyat találtak számos alkalommal régebbi geologial korazakakhoz tar-totó közetekben, azonkívül kvarc-erekben éa egyéb ércekben, ami Megmagyarázza azt a körülményt, hogy esőzések alkalmával e közetek aranytaitalmá a tengerbe ju tott. Valóazinűlag igy történt, hagy a tenger vize most finoman eloszlott aranyat tartalmaz. Pontoa vizsgálatok megállapították, hogy 200.000 kilogramm tengervízben egy gramm arany van. Bár ez az aranytartalem össze aem hasonlít ható az aranyéroek legkisebb arany-tsrtalmával, számottevő kutatók mégis foglalkoztak azzal a kérdés-isi, hogy hagyan lehetne a tengervíznek ext a csekély arany tartalmát felszabadítani. Egyáltalán, mennyi arany lehet az összes tengerekben? Egy köbméterben van 5 mlligramm, egy köbkilométerben vm 5000 kg. Miután az összes tengerek térfogata 1,370.000 köbkilométer, az összes tengervízben valószínűleg 6,000.000.000.000 kilogramm tiszta arany fordul elő. Ebből ax aranyraktárból tízmillió <vr« el lehetne látni a világot vmnyal. Megpróbálták cinkvizxel kivenni az aranyat a tengervízből. Ax igy végzett kísérletek azonban aem voltak kielégítők, mert tulaá-toian kicsinyek voltak ax arany ajemok a vizben. Moat aztán uj mközxel kísérleteznek: vas-vitriollal. Ufy találták, hogy a vas vitriollal tengervízből kiesik az arany. Különösön ax amerikaiak igyekeznek most gyakorlatilag felhasxnálni ax eljárást. Fíre Iilandon és Ntw Jerael partjain berendeltek Uy*o aranymentő gyárakat. Uyen t?ártelepek berendezésére főként 1 ingeibe mesaze benyúló földnyelvek alkalmasak. Most azt tereik, hogy a norvég partokon Is Elállítanak Ilyen telepeket. (x) Értealtéa. Felkéretnek a \'•katas éa ttfcvács Iparosok, kogy csütörtökön este 8 órakor ax jpkrtestölet helyiségében nagyon fontos Qgyben megjelenni sxlves-"djeneh. Szakosztályelnökség. (*) D. M. C. pamutból feiel 1S«t köt kivánatra a szombathelyi ttUPP-kötőde. (Sxéll Kálmán-u.6) ZALAI KÖZLÖNY (X) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fff-ut — (Felborult lakodalmas axekár) Kaposvárról jelantik : Egy jómódú kapospulai legény 21 koctl kiiéretével vitte boldogan menyasszonyát Ciomáról Általára egyházi egybekelés! ünnepélyre. A kl aérö 21 kocti az amúgy is szűk templomtéren helyezkedett el. Eskl végextével felharaant a kercsollgoti troltyot bandájának trombitája éa ax első kocsi elindult a fiatal mátkapárral. Az utána menő kocsik versenyeztek az elsőségért, mert hát egyik sem akart ax utolsók köxött menni. Ez az elsőségi igyekexet azonban majd végzetessé vált. — Ugyanis az utolsó kocsik egyike, mely előtt két tüzes vétü ló volt, az amúgy Is szűk utcán igyekezett előre jutni. Már-már sikeiült a dolog, azonban a lavak hirtelen oldalra azökelve, a kocsi a násxnéppel a Hangya előtti mily árokba borult. A kocsiban ülőknek, a nyosxolyó asszony kivételével, semini baja nem történt. Kisebb kár esett még a fiatal asszonyon lévő drága selyem szoknyában is. (x) Mielőtt megnősül, jegy gyűrűt és ékaxert legjutányosabb árban vásárolhat Frlad Jóxaaf ékszerésznél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő-ut és Sugár-ut sarok). Arany, ezüst, platina, hamisfogak és érmek beváltása a legmagasabb napi árban. R Jászö-Premontrendi Iskolaegyesület Budapest, február i A Jászó Premontrendi iskolák barátainak szövetsége február hó 17-én vaaárnap délelőtt 11 órakor tartja Budapesten alakuló ülését a régi országház (Főherceg Sándor-u. 8.) üléstermében. A Jásró Premont redl kanonokrend Nagymagyarországon három főgimnáziumot tar tott fenn és kiváló tanári karával a nemzeti kultura ügyének egyik leghathatósabb tényezője volt. Az ország területének megcsonkítása folytán mindhárom Jásxó-Premant-rendi főgimnázium Ctonkemagyar-ország azámára elveszett. Kasáai é« Rozsnyót a cseh köztársaaág, Nagyvárad pedig Oláhoraxág területéhez csatolták és a három gimnáziumban a nemzetiségi kisebbségek jogának aulyoa megsértésével a rendsxcres tanítást megakadályozzák. A Jászó Premoatrend iskoláinak volt növendékei elhatározták, hogy likolaegyeaületet alakítanak, melynek célja a Jáazó-Premontrel Iskolák által a magyar nemzeti kulturának termelt szcilleml és erköleii erőket tömöríteni, az iskolaévek barátságát, szeretetét, hálaérzetét a tanítványok lelkében agymás iránt, valamint volt tanáraik és a rend irányában állandóan ébren tartani. Gödöllőn uj premontrei prépostság épül főgimnáziummal és nagyszabású konviktuaaal. Ennek a prépostságnak segítségére kiván sietni tx ujoaan alakúié egyeaölet, a gimnázium gyűjteményeinek, fal* szerelésének, a templom felékesítésének nagy munkájában. A sxÖvet-ség rendes tagjai a Jászó Premon-trel Iskolák volt tanítványai, pár-tolótagjs, ■ Jásxó-Premoatrel iske-Iák barátai lesznek, kiket a szövetség felvesz. Ax önálló keresettel még nem bíró egyetemi vagr főiskolai hallgatók az egyesiletben mint ifjasági tagok fognak közreműködni. Az alapszabályok tervezete axerint ex évben a rendes tagság dija ezer korona. Felfllfixetése-ket köszönettel fogad ax egyesület. Aki a sxövetség céljaira egysxer s mlndenko rra tekintélyes össxeget adományoz, az egyesület alapító tagjává válik. Az alakuló ülésre a három említett főgimnázium volfc tanítványait éa barátalt azzal a kéréssel hívja meg ezúton ax előkészítő blrottság, hogy a meghívást a volt Iskolatársakkal és Ismerősökkel közöljék. Mindennemű felvilágosítást a Norbertlnum ad, Budapeat, VIII., Horánazkyulca 23. Unka NOZtóFMPSflllHJtZ. Uránia. Csütörtökön és pénteken fél 7 éa fél 9 órakor: A tökéletes asszony, vígjáték. Főszerepben Con-stanx Talmadgo. Hám az árvízi hajós, amerikai burlesxk 2 felv.-ban. Világ-mozgó. Csak esitőrtőkin nagyszabású kalandorfilm: „Ax emberiség átka", 8 felvonás. A ,Hlal K«sl»ay* aradali regénye Irta Péterfy Tamás (74) Fölkereste t magyar urak lakását, ott szivesea maradt hetekig, mert eltartották, ismerték. Évek múlva találkozott Csobrio-kával. A lüzesszemü cigányasszony még mindig szép volt, mint a rózsa. A mórék bosszút akartak állani az elpusztított téli szállásárt, a vityillók-. árt, melyeket eldöntetett Janku a tordsi Lsbirintushegy alatt, do Csobrinka nem engedte a fenyegető moréknak. Majd elvégzi Ő Janku Ábra hámmal. És a bires cigányasszony elvezette Jankut egy kis székely faluba, Erdővidékro. Vasárnap volt. Megél-lottak egy nagy fllzfa árnyékában egy gklambbugos kapu e!őtt. A virágos kis kert előtt vidám társaság nevetgélt, beszélgetett a hosszú padon. Középen egy fekete szemű szőke székelyasszony ült. Jóitüen adta elő a szokásos falusi mendemondát és körülötte három gyerek settenkedett fogva a házi szőttes szoknyáját, melyet saját kezével szőtt az asszony. Csobrinka odasúgta a kolduló .havas király\' fűébe: — Nézd msg jól ezt a székely menyecskét! — Miért ?... — Ez Linka... — súgta a cigányné. — Ez Linka — sóhajtott a megilletődés hangján a megtört ember, — ő volt a tudós kis leány, ki szőke volt és Linkának hívták. Szomorúan nézte Janku s jókedvű asszonyok szószólóját és megfogta a Csobrinka kezét. — Jir, jer Csobrinka 1 Nem akarem látni — és utána telte szomoruaa, — pedig o csináltatta nekem a koronát... da az is feketo Isti!. .. A cigányasszony tovább ment s koldussal, ki aztán megkérdezte, amint elhaladtak: — Boldeg-e a szőke tündér ?.. . — Náladnál bizonyosan boldogabb — felelte a cigányasszony. Aztán visszavezette Janku Ábrahámot a havasok közé. Ott az é hazája... Hadd fújdogálja mélabús hangú kis furulyáját, szomorúan. H«dd psnuselja el lelkének sok szenvedését, keservét és mindazokat, amiket egy koldulással, bolyongással töltött hesszu életen át szenvedett... Ezernyolcszáznyolcvannégyben kall meg Janku, az oláhok nemzeti eszméjének megtört haraosa, mint szegény alamizsnát kéregető koldus. (Vége.) Mlg a kereskedő p 1 k e a, helyette a reklám dolgozik- TÖRVÉNYSZÉK. A törvényszék magán-okirathamialtáaért alitélte Kolozsvári Ödönt A „Zalai Közlöny" annak Idajéa részletesen beszámolt Kolozsvári ÖdÖn legújabb esetéről, mikor k>it sxcgény lakójának tudta és beleegyezése nélkül kérvényt Irt a városi tanácshoz, a axegényháxba való felvételük végett. A kérvénv elintézése kepcsán Acs tanácsnok beidézte a két öregasszonyt, akik a legnagyobb csodálkozással hallották, hogy kérvényt írtak. Nem tudtak semmiről semmit, megbízatást sem adtak senkinek, sőt egyenesen tiltakoztak ax ellen, hogy ők ■ szegényházba menjenek. Mivel ax figy azt a látszatot keltstte, hogy Kolozsvári Ödön Klnlzsy-utcai háztulajdonos a kérvényt axért Irta, hogy ily módoa könnyű szerrel megsxabaduljon a két keveset fizető lakójától — a városi tanács okirathamisitásért feljelentette Kolozsvári Ödönt a kir. ügyészségnél. Ma délelőtt tárgyalta ext ax igyet a nagykanizsai törvényszék dr. Mu&c/teniaeÁerböntctőtanáesa, a melyre Koloxsvárl Ödön egésx se* reg tanút vonultatott fel. Ax elnök kérdéseire vádlott aszal védekezett, hogy a hatóság alrendelte annak sut épületnek lebontását, ahol a kót öregasszony lakott és azért, hogy elhelyezze Őket, irta meg a kérvényt; de arról, hogy beadta a váresbox a kérvényt, nem értesítette Őket. A kihallgatott tanuk vallomásából megállapítható volt, hogy Kolozsvári Ödön tényleg a két Öregasszony-lakójának tudta, kozxájá-ruláaa éa beieegyexése nélkül Irt a városi tanácshox kérvényt, axonki-vSl kapacitálta őket, hogy vétessék fel magukat és mást Is megkért arra, besxéjje rá a két asszonyt. Megállapították axt Is, hogy a két asszony semmi kÖr&lmények között nem kívánta Magit a sxa-gényháxba felvétetni. Ax egyik öxv. Plntné — hét hónapon át az árnyékszák melletti faházkan lakott, a másik — öxv. Forrantayaé Időközben meghalt a kórházban. Metz kir. ögyéex vádbesxédében rámutatott arra, kogy Koloxsvárl védekezésének ellankaxője nyert belgazolást. A két nőt mindenárán ki akarta tenni. Erőszakos ember lévén, akaratát oly módon akarta érvényesíteni, hogy kérvényt hamisított. Mivel a két öreg aaaxoay csak keveset flaetett, vádját bűntett helyett vétséggé ssállltja le és ebben kéri őt elmar asxtalnl Dr. Bakos Géza védőügyvéd fel-mentéat kér. A törvényszék hosszú taaácsko* xás után Koloxsvárl Odöat bűnösnek mondotta ki magánekirathami-■Itás bintettében és ezért Őt 100.000 K fő-, 50.000 K mellékbüntetésre Ítélte, nemflxetés esetén padig 15 napi fogháxra. Metz kir. Igvéss súlyosbításért a vádlott ós védője enyhítésért fe-lebbexett. 1ALU KOűüONY 1924. f.bruír 7. ttöZOAipASáO. Két hét alatt 15 százalékkal javult a magyar korona Bécsban és Prágában Azokén a külföldi tőzsdéken, amelyeken a mogyar koronában nagyobb flilot van, napok óta éax-lelt feltOni jelenaéf, hogy a ma gyár karéna jelentós áremelkedési ér el. Különösen B<c ben vásáro\'-iák igen nagy tételekben a magyar koronát, aminek tormásxetes következménye ax, hogy a magyar korona árfolyrm* Igen jelentősé* emelkedik. Ma tulaidook^pan négyféle korona van: Van ax ugynove-zett Auslandskione, Inlondakrooe, a magyar bankjegy éa a zugkorons. A külföldi koroeában igcu mini mális az érdeklődd, ami a külföldi kölcsön tárgyaláséul van őiazefflg-géabeo. — Amíg ugyanis n külföldi kölciöctárgyaUeban nincsen v/gleges éa poxltiv eredmény, addig az Auilandakrooa iránt nem igen érdeklődik a kilfőld. Belföldi karosában asonbaa annál nagyobb a kltfóldi tőxidáken aa érdeklődés. Bécsben néhány nappal ezelőtt kezdték vásárolni óriáai tételekbea a magyar koranát. Noha már két hét óta állandóan felfelé menő len denatát mutat a korona árfolyama, mégia csak ok utolsó napokban mg-fii ki Jellánöen a magyar karon« a béctl péntpiaeon. Ex közvetlen ax Osztrák Nemzeti Bank Igazgatójának éa a magyar pénzügyi kormánynak a tárgyalásaival van ös»x«fOggésben. Most, miután a tárgyaláaok befejeződtek, mindenki, különösen a kereskedők, akik magyar cégekkel állanak összeköttetésben, aiattek beaaereini Iámét koranaszükséglc-telket. Ezenkívül padig a spekuláció ia igen jó befektetésnek éa a pénzpiac Igen pssslbiiia értékének tartja a magyar koronát. Prágában ugyanez a helyzet, ahol ugyan nagy tételekben váaáiolják a koronákat éa a cseh kereskedők la Igyekeznek koronaaiükaégleteiket beaxeraxn!. Bécsbea a budapesti kifizetést 248-on jegyeaték, ai effektív magyar korona pedig 176 volt. Ax elmúlt két bét alatt a béctl, a prágai éa a pextonyilőssdéken a ma-uy*r korona árfolyamemclkcdéae körülbelül 20 svájci eenllmnak felel meg, ami 15 százalékot tcsa ki. II TÖZSM HMIL (Saját to46attóak UUÍonJalaoUaa; A mai ártáktőxadáa jabb nyitás után a baakokhoa nagyabb eladási megbízások érkextok éa a spekuláció is realixálni kezdett. Cinek hatása alatt a kezdő msgaasbb árfolyamok kissé lemorzsolódtak. A nagyobb eladások következtében beállott árveszteség I százalék. Kgyes piieokon intervenciós vásárlások történtek, azonban nem volt mag a kellő hatásak, eisk kisebb áremelkedést eredményeztek. A tőzsdcldő végefelé foko zottabb üxlettelcnség mellett ax Irányzat tartott volt. Közvetlenül zárlat előtt némi javulás állott be, de legtöbb esetben a veszteségnek eiak clenyéixő réaze lérGit meg. Koaitpénx ax egésx idő alatt iy4 sráralék körül morgott. Utótőxado. Az irányzat barát-asgesabb. Danubius 4700, Állam-vasút 470, Nov* 147, Magyar Hitel 710, Salgó 710, Angol-Magyar 106, Amerikai 33\'/s. Fóld- A budaparti tőzsde xáró árfolyamai. » budopB.tl tőx.da d.IutAn 1 éri .»ré*rtol,.».l » kOv.lK..»K, ^ Bankok Aacat-M.p. \'•! nuii *n AflTÍf Wht M" ituaiac ni f.autmll. 1*1 01.-U. OHB. H«I U.;4 b.nV B.*lT»rtlf« A-jlU.-. k- a. A(t<> rmiMik. ><€/»«• H*ít. *>l. i Haggrta \'t,c<<\' I Si*Ml4*. Ctmaci «•»«*> 1 É...U uh •i»»»1 ai 3 I S.i.itIiI ® | K<.!.6 I Lia« U>Uk utaoa Ut*or i i|or*< 6lomii"í>«i «4trcu| V«e<pw ic tooooj Va<oo*>*4 J.\'oooo Rima Koaco | Safcwaiua* ,4*oo <14*00 LU«I »•• ..-•a Lakk* Hy Dl-.l. !«-» iitry. ••ff\' <«OC^I Kotbr4U*# -- ( ii. )i»o«oA| >k*r>ck n.coal S*h»0«f Kova t«S«« Ai:*«»n*l 4 7J«oo „oo*|T»et «»»*>• OlOOO n«lw-fc» »«*0OO i,ooo I Itvnrli r.W — ■ »•)• }4»V-0O uioc r.w,u »4^o |taoa | il*.4b- cuk. jílooo HO«. \' S1»TM»« | K«rl«U M. V.". M«n »i4n r tffU*l ÍIO-. SuiHi-M, Ktr. HIul ifX-3 I s.jöloa^. frjooo > Sl,t6 mooo ! tl,-,i, Vlrv*i k.ci urjo ; V.><:. ,t jo.v o Uriklavl s*c».b nuw. tlooo | Ctc4a »C | 400i>| TfCrik.fr llwt WlM Ujr*. Vgftü ?a\'co<. WinKf i foaooj 0«»1dj«» A**«r. k. lAfI JW* ! nyou..!, , AtStLtium HUCu<ll«k a. : TaknraUuK tJf^lTl/ö.i l»JO> ÍMII r«fáfo«l lifooo , Klgl« K»tto;>l T«» *raoo ; St*rh»n*«™ iK*l. T>k. *»o«>. ■/. Muiilr Ijioo^ • t,!jU4«l4M Hajai ilit «»iary:o Ka« VI, N«l. lo^c-i VA.IB IFSOM M*n..Fr**<<* -- »«í Jtj IJOCO i KotKiit ruu*l> k. i VJOvaj 1 Ctily GaiJ. C4;o . Ali. I | Cm ti .hal al íjoao j Pn\'ítx* íjooa I oí«4» : C«ia»« l«j}0 i SiaUjiil 7UOO : PlapA^I i ViU. >I0« Ht\'.UtuV. fi..- VIII L «• »•"■*» s.»c- kto4«f jlooix) liuio iciiii ia««» W Taxiit Pamul Oyért lulll JK"*\' jijo-o laoo «OJO» 1 P141I itooo i Mtuío\' jtaoo 1 $,,>,1 — \' V.nJar a*ck x. Búi W. TCiiiiiaui. GIM.U Ilua«<i[. Xl/i)»rs*lrM Tr. Daoafcia KibUu » Tét*\\tnak Fiaail Oau-D.a. 0»a*.Vrtl. 04? >4 TUi Oytrfy Hoftwaí Xiuik •IW! tjvyjo, Ll<n«cn , /jjoj Kli*1 <• r. iljoo; AaMrikaI •• i ;.,«.> YJH 1 M. I.IOTÍ (V««k ! y*loca»okx l\'oaoi (.l<bd( )>oop Ol* íjaoa\' itoaooi 5«U»♦*•» IICM ÍVk i.tooool N.aici ,.>oo| Vlk. Uia* >)*«««) Sííík^i Jtaoa IJÍSoa1 «í»»laKad** «coo| Alib I)V**0 PbéV;. ;jaooo oiajok OUjipat ia»o<-> M./oai Ijvooo Xiij#1 OUMI KI04ÍU Téíftk Laka* Do«*1 Utuli >44 "HM I iXkxi tw rtrimi »*» PolíW »♦\' r.a. .ÍK HuOll I ÍM ■ TaWco Tgnl do-> U*M "Uh. HlcUl Vaut kxt tíjooo B4«t it^ooo II. ...0l 41*000 Cocria (U» \'aooa risú HaefiUru ><x*-o Slaffilct 4P*»oo 6>t*rnaJ> *|100<. Uttr.-S* \' t HH« hitel B»r.k.5f0, Pasll Hazai 4470, Rima 136, L.sxámitoló 123. Dálntáni megMoforgaloaa. Iráoysat bsrátaágos. Osztrák Hitel 191, Mxgyar 712. Rima 140, S»lgó 705, Kőarén 3165, Kereskedelmi Bank 1180, Cukor 3950. Georgia 640, Gonx Djí.ub\'uo 4800, Villamos 2440, Földhitel 580. Angál Msgyar 105. Kati asagt^nforgalom. Irányzcl sillárd. Földhitel 580, Angol Magyar lOf 0«trák Hitel 192-195, Mogyer Hitel 711-711. Rlm« 142, Salfó 717, Kősrén 3173, Keres kedelml Bznk 1595. Cukor 4000, Me.őhetycai 392, Georgia 645. Gsnx 4tJ5, Lesrámiioló 124—126. Namlagyxdtt árfcákekt Buda-pr*lI Bsnk 5500- 6500, Mobil Bank 5900- 6000, Foresta 50—55. In^éfa t—10, Kéva 16-17, Kop:ctki 7-9, Pharmacia 7-8, Böhm hordó 2500 —1000. K5zaé{i nyomda 10-11, H:r»ndi 7-71/,. Twoiáaytéuáa Buxo tisxov.\'díki 76 kg-os 179ŰW —180000, 79 kg os 111000-181500. I egyébvidéki 76 kff os 177000-171 000, 79kg-ot 179000-180000. — rois 148000-150000, takarmányárpi 165000-170000, — airérpa 180000-115000, zab 152—155000, köles —— korpa 940-95000, tengeri 144000—146000. A mai terménytőzsdén ax irányzat tsllird volt. A buza 7600 koronával emelkedett. A rozs 1000 koronával, korpa 2000 koronával. BITI magá»JoU»Ma* ■ tar-oaányplaavál. Kis f«rgelom mellett aa Irányzat szilárd. Buza Bpevten 1800-1820. Egyéb 1750-1770, roas Bpeaten 1490 — 1500, dunán-tuli psriiásb.n 1430-1450, zi.b 1400—1410, Bpraten 1480, tengeri 1400—1430, csöves 1180-1200. Liastpiac. Dara 2&00, C0/.s 2700, 0 áe 2600—27( 0, 2 m 2400-2500, 6 oz 1950-2200, 8 *« 1100 —1150, korpa 850-900, 75 százalékos roíiliizt 1150—1900. Szlavánia jag 7600-8500, Flóra jog 58-65." Takarmány vá a ár. Rétisxéna I. r. 46-65, II. r. 36-45, III r. csomagolással 16—35, nádtakar-utány tőid, arára* 28—32, muhar aiéna 50- 56, tengerlezár kóró 11-22, takarmányrépa 20—24, • lomsaalma 20-31. Arak 1000 koronában értve. Votőnaagplnc. Lucerna fehér 11000, vörös 10000, ayera 7000, lóhara fehér 14000, vörös 12000 áru, nyers 7000 pénz, blborherc 2200, baltacím 1400-1500, bök-köny 1350-1450, ssbos 1250-1350, cirok 600, mahar\' 1300— 1800, őszlboraó 13000—1600, vik-tória 2-2200, csillagfürt 1000-1100. Sortóairáaár. Felhsjtottak 730, eladatlanul vlsssaaaeredt 200. A vásár kőzepea volt. I r. 15000-15300. Ktanyö 14000—14400. Szalonnáé félsertéa 16400-17400. Lehuzoit hus 14700-15000 Sózott szalonna 17500. Ztlr 19500. Farcacvároai aart^svüsár. SzabaHváááH maradvány 245, érke-vett 42, eladatott 170 darab. — Arak : zsirsertáa fiatal kőciDTŰ 12500 —14300 nehéz 14500—15800. — A xártvisároa nem volt ftzlst. A bácsi tősada A mai bécii értéktőzsdén a tegnapi lanyheságot ssilárdabb Irányzat váltotta fel a az irányzat aa egész tőzadeldŐ alatt szilárd maradt. Záróárfolyamak: Magyar Hitel 1110000, Osstrák Hltol 193000, Délivasut 163500, Államvasút 715 exer, Salgó 1110000, Alpesi 713000, Magyar eukor 6100000, GvJtmaon 114000, Kóburg 88000, Rimi. 218 **er, Magyar Hofherr 271000, Klotild 215000, Szlavónia 148000, Kohó 1680000, Altslúnoa Kős«én 4870000, Horvát eukor 1275000, Kerenkcdclmi Bank 2390000, Hftxal Fj 270000, Gumi 450000. Vasot-forgalmi 481000, Győri Olaj 175 exer; Llchtlg 14000. A davlza-kBzpont hivatalos árfolyamai Valutáik NaraUoa ujooo Aaca) 1004 I»*KO-ll»Ka L«r. «>7-»5J DoCU }>!}*.j.tja rru^a k. 15*a i()a Mfcria — Un *4U-«Í»» 4j\'a-IS\'O UIJ-1*» ltT-»í» OiaU. V<* U^i Iraak IM I.okol STIíaá traak Koma* frank dUU LaoOd -4rt. íll-« stJ-4or »-IJO«J Davlaik AmiUriaw IStO}>l)Olf BaWfttt i»z-ua ))i»-);io Kria.tUc\'. - 4<ia4?U Lcmóoa l)|t«o-i<n44 Bulin — OUaaOr..4a \'4\'J-IJIJ P4fU I JJI-\'ÍIJ Pr<<* td-ion J4S« loja 4)lo-igia «>?-»>! HiWr-Jl!** (lljl S.4fl. ZíCi«!» V./.0 ZQrichi xMrlat i Pirit 2606-00, London 2476\'00, Kcwyork 574-75 2315, MaJlacd 26X5, Holland 215 68, Bor in 150,\'Wlon 8100, SoUa 4»i. Pr*ga 1010-26, Budapcat 20U-00, Belgrád G75 A magyar korona külföldi Jegyxáaol oa ia«o.» Newyork . . . 35 «4, 35 Zürich .... 200 200\'/. Prága..... 1205 1205 Berlin.....148 149 Bécs (d.viza) . . 248 248 Bécs (effektív K) . 176 176 Palelós azerkeaztó: Sztrokay Kálmán. Társtsaxkssxtá: Bonodek Resaó. Kiadó: NagykAnlzaai Nyomda éa Lapkiadó Vátlátat. Aoróhirdetétak KOoyTalő-lvt*1m4I. Irodai- T»C7 0«let»». aotOl, Ilik Ari i. gj abhaa haaooló foglalko-iA*u állan<t6 alValra»aA-l karoa a. Ouin Irodai leendOkboa OnAUAan dolKOKO komoly 4* m»gbl timtO rauokaarO. AJknlalokat a kiadóba kér. Orroal i*aS*t«o«k tn*cf*l*ia butoroiolt laobSI Itftfi >MinU*r*< jdic^r*}, «(«« SxakkApsot k*rMn f*l«* »*S)r v«M* rocll.lt o.o-rtA Ji»»iOo>tn4ütl I.IU Dto* iaxt-. SkfytmUu. VI. • jrtt.H *||. Al.ai.m.\',*- / I«iul f&*rc<<.o. IO. iiarrn bi • ladO. Cca a kit^aa. .i.badi4iM •4t> Zoncorn WrU kertutllk, Cim a kladObaa. «l«l Ha jd bort akar olcsón inni ujcy fáradjon la Magyar-u. 7t. szám ala, Sáfrán Jóaaat füjxarkirajksdáiáb.o, hol I liter kitűnő AraatyhO«yi bor 1260 1400 korooa. Telafoo: 335. N»S> k«pk*r*t tj-iíj WtaS kwMttl *l*44 Bútorozott egy vagy két szoba-konyhás lakást keres Kyermoktalen házaipár. Cim a kiadóban. cyarmak MaalU. Cla a kladObi Sri.tbil-UNn Urirl ul| taklUk4Í^»4« Ira-<tf.l tirmll/aa Iim t«*4*r* alkabaa*. atoa- a*t Hada. Oa * kladikaa. tict Szabadalmazott Dobos-félt kézi szövőszék garantált napi 10—14 mátor teljesíti-képasségal, ssoralok, váianak, juták, asa-kok stW. sxóvátára. Bárki által kónoyao Ut-S«iható. üz*rat«:i azagtekir.lható^flyiiija : flSBŐTH REPÜLŐGÉPGYÁR Budapest, I., Dnróczl.ut 1. ax. KalaoToldl kocalial. L«ak*-ulatl laaaSl-la»l. K*kJ katonai rnkatSr OpOlata. Mi l«bru<r 7. ZALAI KÖZLÖNY 5 Mindenkinek saját érdeke mi«l6tt róítoiiu 5*ülc»ég!ot4t fedezi, keretso fal Szabados Mátyás ■ „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmílárukereskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, r\'^tToí^"0: legolcsóbb áron szerezhet be. ___ ■■■)• BÚZÁT, R0ZS01 zabot, árpát és tengerit rfeiiokafc ll|H|«ukk upt éioo. korpAt bimOjTM mtanyUízUa napi hr •Utt iiAUitaok. Jalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T^ Nagykanizsa M*4o74ai Tatara. TUeiMN.Iat t 1*1. Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia clpöáruházéban _ szerezze be szükségletét mlelSbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta dp6 raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos árakl Figyelmes KIscolgAlás! Nem reklám! Figyelem! Figyelem: Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L Lajos cég dúsan felszerelt éruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Slml csokor 4290 6500 7500 korona. Horgolt nyakkendő 6600 9190 9S60 korana. Nőt trlco itrapu-ke.xtyU 9000 korona. Nőt hnrl.Dya mlnd.n olnben p.mul im ..ly.mmu.jltn príma 8500. 19000, 24000, 29000, 32500 korona. Gyermekharlsnya príma macco minden színben mélyen leizéllltva Férfi fehérnemű mélyen leszállított árakon. Szimpla- és duplagallérok békebeli minő a míg m.gUvő ..ámokban 3000, 3650 K 500 métor cérnacslpke ós betét, SOO méter hímzés és volán mélyen leszállítva. 400 pár női és férfi cérnakesziyU rendkívül olcsó árban. Női és férfi esőernyők órtá.l Tiíla.xtékban. 1000 mtr. visszamaradt különféle maradék csipkék mélyen leszállítva. A MODEBN Tkaucsufupab REMEKE \' KARTCLUN KIVQV Legolcsóbb mindig KISFALUDI ÉS KRAUSi .„ES7SSPU NAGYKANIZSA jgmmi Óriási választék: Bel- cs külföldi nöi kosztüm és ruhaszövetek, sima és mintázott divats£\'ymek, ©oálbatisztok, grenadinok, szintartó mosók, ágyhuzatok, tolltartók vásznak, * damasztgrádlik és mosóflanellok. — Férfi SZÖwetek: tavaszi külonlegesse-gekben koverkottok, börböry sima sötétkék és fekete, bundaathuzat, esizma-nadrág, frakk, zsakett és szmokingkelmék. Nöi és férfi sportruhakelme különlegességek. Nagy vászonvásár! Beg enhart és Raymann világhírű lendamaszt áruk. Szövőpamut és szövőcérna gyári raktára! Úraink legolcsóbbak! áruink legjobbak! Áruink legszebbek! ZALAI KÖZLÖNY 1924. M.mfr 7. Cradetl németországi kertimagvak megérksztek és Ksphatók Országé, Widder mogkareskadéiében Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10. Zenemliuidonságok: Glgolotto BhI éj La J*va Atuundu-Tan^o mflongH Del a ax*r«loil b.íoHtról Tangó d\'rfmour Heat, hwb\' Ich nocb wAt vo» t (Shimmy) Wflon Ich melno kleluo Fr»n... - Ls-baut Bifai Átpid neayedlk, S«s Xial harmadik oótitkdiiyvo. Tavaszi dhratlapuidonsAgok. Lové-\'paplr. Fischel Fülöp Hal p»plr&ruh*;ában NAGYKANIZSÁN HIRDE Zfilfil KÖZLÖNYBEN. I 30 cercan beiül már ludhillo n értik- és árutóutfi, valamint az Qsszqs plató*, ára t. ha elüflzat a Magyar Távirati irods közgazdasági iuci6síiására melyet telefonon, vagy \'táviratban naponta megkap. PJagyííHeisasa, Fö uí 13. Ta;efo;i 338, 383 Tivlxttclu: T&viroda. Nvumaioci a togykaaiuti Nyomd* te UrWato VailaUi v.iyom* «IU>«n,»ter,-<-r"raú>. Enves szám ára hétköznap 300 korona, vasár- és ünnepnap 4QO korona 63. évfolyam Nagykanizsa, 1924, február 9. Szombat 33. azám. U Unrbaa -Tal Hívatlan vendég Alig érkezeti haza Belhlen István gróf miniszterelnök legutóbbi londoni útjáról, bécsi táviratok alapján az a hlr terjedt el az Itthoni sa|tóban, hogy az angol munkáskormány fe|e, Ram-say Macdonald magához kérette a magyarországi szociáldemokraták vezérét, Peldl Gyulát, hogy tóle Információkat kérjen a magyarországi állapotok felól. Ez a hlr napokon át erősen, tartolta magát, sót egyes lapok messzemenő kombinációkat Is fűztek a szociáldemokraták állítólagos meg hívásához. Mint ahogy Ismeretes, Peldl Gyula tényleg kl Is utazott Londonba. Nekünk mindjárt gyanúsnak1 tilnt fel ez a meghívás. Érthetetlennek tartottuk, hogy akkor, amikor a magyar miniszterelnök éppen csak hogy hazaérkezett Londonból, ahol mód|ában állott érintkezésbe lépni az uj munkáskormánnyal Is, sőt az a kitüntetés Is érte, hogy az angol király kihallgatáson fogadia, ugyanakkor a hivatalos angol kormány feje nem hivatalos magyar politikusok utján akarna Magyarország jelenlegi helyzetéről tájékozódást szerezni. Sől, amint a hírek szóltak, ez az,-állítólagos meghívás .a magyar helyzet megbeszélésére- akart volna Irányulni. A dolognak Ilyen beállítását híresztelték a magyarországi baloldali lapok Is, nem a legkevesebb megütközésére a higgadt felfogásnak. Most aztán világosság derült erre a .hivatalos meghívásra." Kisült, hogy Peldl Gyulát senkl-sem hívta Londonba s legke-vésbbí lehel arról szó, hogy az angol hivatalos körök keresték volna ezt az állítólagos kapcsolatot, mert ezek most a legnyomatékosabban tagad|ák, hogy-a magyarországi szociáldemokraták vezérét politikai Információk adására meghívták volna, sőt azt Is tagadják, hogy Peldlék Ilyen Irányú szándékáról bármiféle \'.udo másuk Is lelt volna. Teljes joggal kérdezhetjük ezek-ulán, mire való volt ez a por-hintés s a dolgoknak olyan színben való feltüntetése, mintha Londonban hivatalos magyar tényezőknek tekintenék a szociáldemokratákat? Mire való volt Peldlnek ezt a teljesen privát jellegű útját ugy kolporláltatnl, mintha az angol kormány kívánságára történne? Ma már tisztán látjuk, hogy ez a vállalkozás teljesen egyéni értelmű s éppen ezért mélységesen elítélendő cselekedet. Most már ugyanis teljesen bizonyítottnak látszik, hogy a ml\'szociáldemokratáink, akik egyebében teljesen ellentétes n^nzCTtözI Ideológiában élnek, «lóf a nemrég Angolországban klómra jutóit munkáspárt, nem i-kóznak el attól sem. hogy nyíltan tárgyaljanak, vagy tárgyalni óhajtsanak saját szakálukra külföldi hatalmakkal akkor, amikor Ilyen politikai megnyilatkozások a lelelőtlenség mezébe van öljözködve. A magyar kormány nem vetett gátat Peldl ulja elé s nem vetne ma Sem. amikor már kisült, hogy utja nem a hatalmas nyugati nemzet kormányának meghívására történt, hanem csupán Itthoni pártjának Inlelallvá-jából. Egyelőre nem tudjuk, hagy Peldl Gyulának miért volt fontos most Londonba utaznia, amikor a külföldi híradásokból teljes joggal arra következtethetünk, hogy olt alig fogják egyébnek tekinteni, mint hívatlan vendégnek. Egyet azonban tudunk: akkor, amikor a szociáldemokraták vezére erre az egyéni akciójára rászánta magát, az angol lord kancellár teljes elismerésével nyilatkozik a magyarországi állapotokról s biztosítja Magyarországot arról, hogy Anglia politikája vele szemben továbbra Is a megkezdett barátságos uton fog haladni. Parmoor lord nyilatkozatában említést lesz Belhlen István grófról. akiről olyan kijelentést tett, hogy ő a ml .csodálatos miniszterelnökünk." A külföldi kölcsön- ről Is nagyon biztató nyllalko-zatot adott. Ezek olyan eredmények, amelyeket Peldl Gyulának londoni megjelenése sem fog kontraka-rlroznl, lelléve, hogy Ilyen szándékai lennének, amit ugyan nem akarunk feltételezni róla. Megegyezés a kormány és a liberális ellenzék közt a fővárosi törvény ügyében Badapoat, fsbroíi 8 Bethlen István gróf miniszterelnök tegnapi nap folyamán közölte a polgári ellenzék vezetőivel, hogy a legutóbb hozzá eljuttatott kívánságok megtárgyalására a mai napon megbeszélést kíván folytatni és meghívta erre az ért^keiletre Ugrón Gábort, ffelnrlch Ferencet, Bárety Istvánt, Rassay Károlyt, Váxscnyl Vilmost és Pesthy Pált. A megbeszélés egy óra előtt kezdődött az elnöki fogadóteremben éa a polgári ellenzék vezetőin kívül azon Bethlen István gróf miniszterelnök éa Rakovsxky Iván belügyminiszter jelentek meg. Több, mint két óra hosszat tartott a tanácskozás, amelyen a ml niszterelnök és a belügyminiszter több kérdésben elfogadták a polgári elleneik álláspontját éa jelentős közeledés jött létre a liberális ellenzék álláspontja éa a kormány felfogása között, ugy, hogy a fővárosi törvényjavaslat részletes tár gyalásánál előrelátbstólsg az ellenzék részéről sem leaz olyan éles vita, mint amilyen lett volna, hs Bethlen István gróf miniszterelnök kondliána magatartása nem aegi-tr tette volna elő a helyzet tisztázását. A megbeszélés után Bethlen István gróf miniszterelnök a kővetkezőket mondotta munkatársunknak: — A fővárosi törvényjavaslatra vonatkozólag több kérdésben megegyeztünk a liberális ellenzék vezetőivel. Egy pár kérdésben még oem történt megegyezés, amennyiben azonban az cllonzék részéről kívánság merül fel, a tárgyaláso kat feltétlenül folytatni fogjuk és a függőben levő kérdéseket a törvényjavaslat réazlotea bizottsági tárgyalásai során próbáljuk magoldásra vinni. A honvédelmi mlniazter Sxáotó Miklós •ltBnéaének ügyéről A baloldali folyosón ma délben egy bécsi .emigráns" Isp cirkulált. Az ellenzéki képviselők a Bécsi Kurír egyik legutóbbi számát olvasták, amelyben Szántó Miklós volt.yásárpénztárl igazgató eltűnéséről van szó, akit a lap szerint állítólag a katonai hatóság még karácsocy előtt kémkedéa miatt elfogott. A Margit körúti fogház, ban Szántó felett statárlallter ítélkeztek éa 24 óra alatt kl Is végezték. Ugyancsak a cikk szerint Siántó hozzátartozói a dologról mit aem tudtak s annakidején, amikor Szántó a lakásáról eltűnt, eltűnését a rendőrségen be Is jelentették. A Béosi Kurírnak ezt a híradását a baloldali folyosón az ellenzéki képviselők élénken tárgyalták a nyomban elhatározták, hogy kérdést Intéznek az ügyben gróf Csáky Károly honvédelmi miniszterhez, aki éppen a parlament éttermében tartózkodott. A honvédelmi minisztert Pakolt Iózaef. Pikler Emil, Peyer Károly, Horváth Zoltán és Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselők keresték föl. A miniszter nyombsn rcndelkezé sükre állt a képviselőknek, azonban válsszábsn kijelentette, hogy az egész dologról semmit sem tud, Siántó Miklós nevét soha nem Is hallotta s a maga részéről kijelentette, hogy «z Ő mlnlsztorsége alatt halálos ítéletet nem hoxlak és oégre sem hojtotlak. Egyetlsn hslálos ítélet felett volt alkalma diszponálni, egy kémkedés miatt halálra Ítélt főhadnagy ügyében, do akkor Is felfüggesztette az ítélet végrehajtását s a kivégzés nem Is történt m*g. Az ellenzéki képviselők által felh ozott Ggyet a honvédelmi miniszter megígérte, hogy a legsürgősebben megvizsgáltatja és már holnap közölni is fogja a vizsgálat eredményét Pakots Józseffel. A kaposvári beszámoló Hoyos Miksa gróf vasárnsp tartja beszámolóját Keposvárott. A beszámolóra Belhlen István gróf miniszterelnök is letj^udk. A kaposvári beszámoló elé" nsgy várakozással néznek politikai kőr&kben, mert egyrészt Hoyos gróf, másrészt mert Bethlen gróf miniszterelnök hosz-szabb beszédet fog mondani, amoly-ben külpolitikai kérdésekről Is nyilatkozik és ezt az alkalmat használja fel, hogy válaszoljon Andrássy grófnak. aki részben nyilatkozatával éa részben a hozzá közelálló sajtó ut ján törekszik hsngulatot teremteni a kölcsön ellen. ítélet a Klebelsberg-Éme-pörben Budapest, febrair 8 Gróf Klebelsberg Kucó közoktatásügyi miniszter, volt belügyminiszternek az Ébredő Magyarok Egyesülete Igazgatósági tagjai ellea indított rágalmazást pőrét, amely az Ismeretes plakát kibocsátásából keletkezett, a budapesti büntetőtör-vényszáken ma felytatólagossn tárgyalta Térdig Géza kurlal Wlró tanácsa. A védői emelvényen Mádl Géza, Lőrinci Antal, Lukáescvics Lajos, Herkély Tibor és Turehányl Egon vádlottak mögött a mai tárgyaláson helyet foglalt Ulain Ferenc is, mint Herkély Tibor és Lukácievics Lajos vádője. A tárgyalás elején a vádlott igazgatósági tagok közül többet kihallgattak arra nézve, hogy meg-áll-a Harkálynak az a védekezése, hogy a plakát szerkesztésében nem volt részük. A kihallgatottak Igazolták Herkély! állítását. Ezután Apponyi Albert grófot hallgatta ki a bíróság, mint tanút. Apponyi nem tett olyan nyilatkozatod mely ezerint as erzsébetvárosi merénylet szálai az EME-hez vezettek volna s nem akar semilyen vádat sem emelni, mlg nem állanak bhonyitó adatok rendelkezésére. Apponyi után Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter kihallgatását kezdte meg az elnök, mint főms-gánvádlóét. Klebelsberg részletesen ismertette az erzsébetvárosi merénylet Idejében uralkodó közhangulatot s a kérdéses plakátok hatása Miatt előforduló rendzavarásokat. Marinovieh főkapitány referált neki az Ébredő Magyarok Egyesületéről, melyet a hivatalos vezetőség nem tud féken tsrtani. Marinovkh Jenő főkapitány hosz-szabb vallomása után Morócza Dá-nes főSgy ész hely ettes tartotta meg vádbeszéd-t, majd Waher Károly és Ulain Ferenc terjesztették elő a védalmet, kérve a vádlottak felmentését. Téreky tanácselnök ezután bejelentette, hegy a tárgyalást délután 5 órakor folytatják a ekkor kihirdetik az ítéletet. Ax Ítélet Délután öt órakor hirdették ki az ítéletet, amely szerint * bíróság bűnösnek mondotta kl Turchányi Egon hitoktatót és Lukacsovics Lajost 2 r*ndboll rágalmazás vétségébea. A rágalmazást azzal kő vették cl, hogy 1922 április 7 én Klebelsberg belügyminiszter ellen plskátot szerkesztettek, azt kiragasztották, röpcédulát terjesztettek, -•melyben megrágalmazták. Ezért mindkettőjüket fejenként három havi foghatta és 100.000 korona pénzbüntetésre Ítélték. Bűnösnek mondták ki Mándl Géza magánhlvatalnokot és Lérinct Antal miniszteri azámtanácsost la, *kiket 14—14 napi fogházzal és 60—60 eztr koronm pénzbírságául büntettek. Hcfkily Tibort az ellene emelt vád aló) felmentették. Az elítélteket kötelezték arra, hogy az Ítéletet jogerőre emelkedése után a Magyarságban tegyék köxzá, Turchányi esetében pedig a hercegprimással közöljék. Az elitéltek felebhexést jelentették be. ZALAI KQ^ON Y ■ febwfr 9. Márffyékat átkiférik az ügyészségre Megtalálták Márffy titko» pénzalapját tmelyrVkel állandóan ellátta embereit. Megállapítást nyert ugyanis, hogy \' Márffyoak az egyik Hold-uteal bankban folyószámlája volt s ugyanez a bank őrizte Márffy 25 dajrab\'Phöbus ás 25 darab Bauxit \' MirSjr/itt található vagyonát teroftsrefesen zár alá vették a ennek során megállapítást nyert, hogy Msrffynak a bsnknál négymillió korona tartozása van. A nyomozás most abbtn az irányban terjeszkedik kl, hogy megállapítsák, kitől, hogy szerezte Márffy ezeket a részvényeket. Szombatos átkísérik ax Bgyéaxaéfr« a merénylőket A nyomozásnak semmi szüksége slacs már Márffy beismerő vallomására, miután a Márffy ellen gyűjtött összetett tárgyi bizonyítékok tejjesen bolgazolták Márffy bűnösségét, azt, hogy a merényletnek tervezője, irányítója és végrehajtója Márffy volt. Ez a körülmény egyébként valószínűvé teszi, hogy a merénylőket már a holnapi nap folyamán átkísérik az ügyész-séghor. Budapeat, február S A főkapitányság politikai osztályán tegnap egész délután\'éa ma délelőtt tovább folyt a lázas munka, hogy ai Erzsibelvárosi Kör ellen elkövetett merénylet tetteseinek kihallgatásával ás szembesítésével téliesen tisztázzák as Erzsébetvárosi Kér elten elkövetett merénylet legapróbb részleteit Is. As eddigi nyomozás, az elhangzott vallomások egyöntetűen azt mutatják, hogy ennek a merényletnek ax értelmi szerzője Márffy Jözsef volt, akinek kezébe futottak össze a szálsk. Megtalálták Márffy irattárát Tegnap délután nagyjában befő-jtzte a rendőrség a merénylet tetteseinek kihallgatását, eszközölte a kellő eredménnyel iárt szembesítéseket és ciupán Márffy részletes kihallgatása maradt hátra. Mielőtt Márffy részletes kihallgatását megkezdték volna, a detektívek házkutatást tartottak a Ferenc körút 2. szám alatti helyiségben, ahol Márffy vezérkarával együtt ax Erzsébetvárosi Kör elleni merénylet terveit elkészítette. Az Ébredők a ferencvárosi körhelyiségábeo megtalálták Márffy bandájának Irattárát Is éa az egész ládára való különböző feljegyzésekből, jegyzőkönyvekből Igen érdekes részletek jutottak a rendőrség tudomására arról a terrorlss tlkus munkáról, amellyel Márffy Irányította és együtt tartotta az embereit. Akik tagadnak A rendőrség Őrizetében van Her-eteg István, az Erzsébetvárosi Kör portása Is és ő álhstatosan tagadja, hogy^réase lenne a merényletben. Magatartását azonban nem tudja mcgfelelőea Igazolni, nem tudja okát adni annak, hogy miként juthattak bo szeme előtt észrevétlentI annak ideján a merénylők. Éppso így tagad Péter Tivadar éa Sállá János teehnológial tanuló is, akik ellen r\'apoa gyanú szól arra, hogy a mult év novemberében ők akarták felrobbantani as újpesti ortodox zsidótemplomot. Tagad Bátori Lajos la. Mindannyian bizonyos mértékig beismeréaben vannak a tagadásuk főleg arra szorítkozik, hogy a merénylet végrehajtásában nem volt semmi részük. Chriastí még mindig nem tőrt meg teljesen, de kihallgatásai aorán ma már bizonyos dolgokat bevsdl. Így beismeri, hogy tudott a merénylet tervéről, folytatott la megbeszéléseket arról, hogy milyen bombát kell készíteni, de tovább tagadja azt, hogy a pokolgépet ő készítette volna és as ellen, hogy a bomba elhelyezésénél aegédkezett \\olna, színién hisztériás riadtsággal tiltakozik. Lefoglalták Márffy vagyonát A rendőri nyomozás során már rág megállapitást nyert, hogy Márffy bizonyos titkos és igen jelentős pénzalapból állandóan pénzelte és ruhával, cipővel és egyéb szükséges dologgal látta el azokat az embereket, akik bandájához tartoztak s akiket a különböző merényletek elkövetésénél felhasznált. A nyomozás eddig ebben az irányban eredménytelen volt s as őrüllaégot szimuláló Márffy nem adott semmiféle felvilágosítást. Most azonban a rendőrségnek sikerült nyomára jutni, hogy honnan kerítette azokat a hatalmas összegeket, Nemzetgyűlés megvi-Ú A Balaton-menti községek védelme elsőrangú nemzeti érdek Budapatt, februii 8 A nemzetgyűlés mai tiásét Hu szár Károly elnök nyitja meg 11 óra előtt. A földr^ps-novella részletes vitája alkalt tatták a kertvárosra vofcatkp: kezdést, farkas Tibor « bal as Igazságügyi bizottsághoz visszautasítani. Rövid vita után nagyatádi Szabó István reflektál az elhangzott ellenvetésekre. Mint földmüvelésügyi miniszter, kivihetetlennek tartotta a kertváros létesítését. As igényelt terület nagy része kisemberek birtoka. Nem tartja helyesnek, hogy ezektől elvegyék a földet azért, hogy más kisembereknek adják. N\'m lát nagy veszedelmet abban, ha bennhagyják a szakaszt, ds abban aem, ha elvetik. Teljesen a Hátra bizza a döntést és nem teszi azt pártkérdéssé. Elnök szavazásra tette fel a kérdést Egy szavasat többséggel a kertváros létesítése mellett hoztak határozatot. Relschl Richárd mentesíteni kívánja azokat a földterületeket, amelyek fürdőhely céljaira alkalmasak. Gaál Gaazton minden tekintetben helyeaU Relschl Indítványát. Majd Farkas István a Balaton-menti községek védelmét elsőrangú nemzeti érdeknek tartja. Tihany községről szól annak létesítendő vízvezetékével kapcsolatba i A földmüveléaügyi miniszter kifejti, hogy a novella a Balaton ve delmét célozza. Ajánlatára a Máz elfogadta Relschl Richárd módosítását. A délutáni ülésen folytatták a novella részletes tárgyalását. Klnök napirendi javaslatához Farkas Istváo kér szót. Elmondja, hogy ma tárgyalták Klebelsberg kultuszminiszter ügyét, miközben érdekes vallomá-sok hangzottak el. Bzekból kitűnik, hogy az ÉME ás a kormány között ssoros kapcsolatok állottak fenn. Az egyesület helyiségeiben bombákat találtak s mégsem indították meg az eljárást. Szerződés is jött létre. Ezeknek a kérdéseknek n tisztázását a biróság nem engedte meg. A szerrődés erejét a választások alatt is érezték. Ezt az ügyet tisztázni kell. Indítványozza, hogy Idézzék m«g a kormányt és állspitsák meg as összefüggést közte és sz ÉME közt. Pakots József szerint ennek a pernek a tárgyalásakor egyes mon-datekat nem engedtek befejezni. A befejezetlen mondatok Izgalomban tartják a közvéleményt. Rubtnek István : Egyidőben szükség volt bizonyos sservekre, melyek karhatalmi szolgálatot teljesítettek. Á kormánypárt érdeme, hogy ezek segítségével sikerűit a rendet helyreállítani. Farkas állítása rágalom, mert szerződés nem jött tétre. Az ülés az esti órákbsn ért véget. „Nem én lettem hűtlen hozzád" Felakasztotta magát •gy kUkanlztal pincér . Nagykanizsa, február 8 (SejAt tudósítónktól) Kiskttnlzsán özvegy Ztálek Fe-rencné Varasdy-utcai vendéglőjében volt alkalmazásban Kreisinger Ferenc 28 éves nős pincér, ski a kis korcsmának egyúttal üzletvezetője Is volt. Egy Idő óta, állítólag családi természetű bajai miett, állandó búskomorságban szenvedett. Pénteken délelőtt U óra tájban betért a korcsmába Steinltz Pál kiskanizasi lakos. Kreisinger rendesen kiszolgálté, kis ideig még beszélgetett is veié. Egyszer csak kiment ax udvarra nyíló ajtón. Cssk 10—12 porc múlva tűnt fel, hogy a pincér nincs a söntésben, amikor Plander tanitóéktól átküldték sgy pohár sörért és nem volt, aki kiazolgaijon. Zsálekné mindjárt a pincér keresésére indult, atkutatta az egész épületet és mellékhelyiségeit, de Kralslngert seholsem találta. Amint azonban a plncelejárat mellett átment, észrevette, hogy az ajtó nincs egészen betéve. Bonyltott a pin-cábo éa ott találta meg a pincért, aki egy darab vlllanydróttal, melyet kétszeresen hurkolt a nyakára, a pinceboltozat falkölö vasára fel-akuazlotta magát. Mellette könnyű fürészbsk állott, uelynok egyik léce eltörött. Valószínű arra állott fel, amikor a drótot felhurkolta, aztán a lée testsúlya alatt letörött. A korcsmárosné beszaladt a vendéglőbe, ahol -fett üldögélt még Steinltz Pál. Eon.t segítségével levágták, lefektették a földre, azonban megmenteni már. nem lehetett. Két, ceruzával irt, pársoros levelet hagyott hátra. A Dreher-sőr számoló céduláinak a hátára irta mindakeltöt. Ax egyiket a rendőrségnek, hogy tettének okát ne ke-ressék, mert nagyon jóllakott már az élettel és ezért kell meghslnls. .Tiszteletiéi : Kreisinger". A máslkat a aővérének Irta, meg n szüleinek : „/Ve haragudjatok ezért a tettemért, de ennek igy kellett lennie. A temetésemen a banda húzta azt, hogy : Nem én lettem hűtlen hoztád, le csallál meg engem. Isten veletek l Feri" A feleségének \' nem Irt semmit. 1W4. február 9. ZALAI KÖZLÖNY 3 f- HÍREK. — (Naptár) Febr. 9. Alex. Cirll. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelontéao szerint fagypont körüli hőmérséklet és helyenként csapadék várható. — (A városi ellenxók rend klvBIi köxgyttUa őaasehivását kéri) Ujváry Géza tegnap 60 aláírással kérvényt nyújtott ba n poi gármeslcrbez, melyben rendkívüli közgyűlés összehívását kéil. A rend-klvQll közgyűlésen két tárgypontot kíván letárgyalni még pedig 1) a piaci szabályrendelet annak a szakaszának módosítása, amely a helypénxaxedésről Intézkedik, 2) a Gábor Györgyre széksértéséit kirótt 10.000 K pénzbírságnak elengedése. A városi tanács péntek délutáni ülésén foglalkozott Ujvá-ryék kérvényével. — (JejfysŐTálasxtás Nagyra-dáa) A nsgyrsdai kőrjtgyzől állásra egyhangúlag Misik János xa-laapátli aljegyxőt választották meg. — (Pályásatok) A novai fő szolgabíró a csonkahegyháti körjegyzőségben uionan szervezett IX fizetési osztnlynok megfelelő javadalmazással ellátott adóügyi jegytől állásra pályázatot hirdet. Kérvények benyújtásának határideje február 20. Dr. Kende Péter főszolgabíró a paestl járáshoz tartozó Ialaopáti körjegyzőségben ujonan szervezett adóügyi jegyzői állásra pályázatot hirdet. Az állás javadalma a IX. fizetásl osztály három fokozata szerinti fizetés és lakbér. A pályázat benyújtásának határideje feb ruár 25. — (Elkobozták a cipőtalpba raj tatt valutákat) Megírtuk nemrég, hogy a nágykanizshi államrendőrség elfogott egy azókve Amerikába készülő borsodi társaságot, akik azéta már a helybeli ren dőr .égi fogdában ülik büntetésüket. Dr. Velentényí Mihály rendőrkapitány, a kihágás) osztály vezetője pénteken ujabb Ítéletet hozott eb ben as ügyben. Girhingék ugyanis 426 dollárt, 40 dinárt és 504 000 msgysr koronát hoztak magukkal éa est as összeget kl sksrták ciem-péssni Amerikába, habár erre a magyar királyi állami jegrlntézettöl nem nyertek engedélyt. Most ezért megbüntették őket egyenként azáz-ezer korona pénzbiraággal éa 396 dollárt, 40 dinárt elkoboztak tőlük. A terheltek az ítélet ellen felebbe-zéat jelentettek be. — (A kormány fehérnemtt-hoz juttatja a lerongyolódott vidéki kórházakat) A kormány aegitaégére aletett a vidéki kórhá zaknak a az ötven vidéki kórház közül a nyáron mintegy huszonöt-nek segélyt adott fehérnemű be-szerzéare. A vidéki kórházak másik fele most jutott államsegélyhez. Vass József nemiéi ulalt ki hu-sionöi vidéki kórház berendeléséri 3Í0 millió koronái. Ebből az őszszegből 5 milliótól 20 millióig kap-nak a kórházak. Nagyobb ősazeget azok a kórházak kapnak, amelyek a megszállók foaztogatáaánsk la ki voltak téve éa azok, amelyek kőz ben épltkezéaael bővültek. A napi ellátási dijak a vidéken fedezik az egyéb szükségleteket, a főváros kórházak azonbao — amelyeknél pedig a duplája az ellátási dlj a vidékinek — folyton arról panaszkodnak, hogy nem tudnak kijönni az összeggel, mert Itt nagyobbak • kiadások. — (As uj angol inunkásmln.sté-rlnm borbály-ta,|a) A MiedoiuM-kormányiiik tudvalevően Jizet SUwirt lett 1 lkát alalsstaze. Ste.vart borbélyiuttfii volt Claigowbio i maga, politika] tiutilgbe való jutás. oagy urCm*t kitilt aa angol borbélyok között. J. M. Ali., .s eogotor. "égi boibélyunio elnöke kl 1, fojezt. ss angol borbélyoknak eit . eagy örömét sz ujságizók elölt I . többi kóit s kóvetk.zó ázj.k.s nyilatkozatot tett.: — Min len bor. bély kltúu\'ü poljtikui, mert alkalma van sere, hogy a vílenányekel meglizutije Kg,- borbély megborotvál hun pete alatt egy toryt, egy libeiáliit éa agy isocialiiu politikuit i a náhány perc alatt alkalmi vao ura, hogy klíútkénse miudegyikoek a váleményil a politikai helyzetről. Teiiní Halait n kialakul c köjbee i iijit véUmíoy. Is, a. eit ritkáé hangoztatja, mert ex uiivuús betb^Iy soha- I Mm vitatkozik. A borbélybíl teliít csak jó politikui lehet — (Véletlan baleset Kiaka- nlxaán) Gsütörtökön délután majdnem végzetes kimenetelű baleset történt Klskanlxsán. Buday György 17 évea gyerek átment a siorcsiéd Godinekékhez és azok Gyuri fiával egy roasx karabélyt nézegettek, ami még valami háborús emléknek maradt meg sok egyéb lim lom között. A gyerekek a rossz karabélynak ftragtak uj puskatust éa játszani szoktak vele. Tegnap délután is előszedték a gyerekek kedves játékszerüket. Nézegették, forgatták, próbálgatták, egyszer cstk a karabély elsült és a golyó Gödinek Kati karjába fúródott, aki éppen akkor egy kis gyermeket dajkált. A leányt valami szilánk a fején is megsebesítette, ugy, hogy éjjel tizenkét órakor be kellett szállítani a nagykanizsai közkórházba. — (Harcina amaxon) Tüüőssy Gvörgyné valami szóváltásból kifolyólag nekiment lűtlössy Imre nevű rokkantnak, azt a földre teperte és alaposan elverte, mig ciak az apja védelmére siető fiatal Tűt-tössy ki nem szabadította a brutális asszony karmaiból. Tüttössy Győrgynét a tőrvényszék egyes-blrája dr. Mulschenbacher Edvin a pénteki főtárgyaláson súlyos testi sértésért négy hónapi fogházra itálte. — (Hulla a\' kútban) Készt helyről jelenti a Zslal Közlöny tudósítója: A Keszthelyről Gyenes-dlás felé vezető Jüt mellett levő ku\'.ban egy női holttestet találtak, mely a boncolás szerint már három hete lehetett a kútban. A hulla özv. Németh Péterné, 79 éves csor-szegtomaji lakossal azonos, ki telicsen elhagyatottan, nagy nyomorban élt a valószínűleg ez vezette az öngyilkosságra. — (Kibővítik a vUmegi reáliskolát) Sümegről jelenti a Zalai Köilöny tudóailóji: A sümegi reáliskola kibővítésére vonatkozó kérvény és tervrajz megérkezett a vármegyéhez és a folyó hó 11-Ski megyei közgyűlésen fogják aat elintézni. A terv szerint az Iskola melletti községházát emeletre fogják építeni. Az emeleten lenne az iskola, a városháza pedig megmaradna a földszinten. — (Erdei tolvajbanda) Keszthelyről jelenti a Zslal Közlöny tudósítója: Herceg Festetics Tasziló erdejéből egy tlz tagu keszthelyi tolvajbanda állandóan fát lopkodott. Az erdőőr a csendőrjérőirel karöltve most aztán elfogta a ban-dá». Átadták őket a járásbíróságnak. (x) D. M. C. pamutból feiel vagr köt kívánatra a szombathelyi FILIPP kötődé. (Széli Kálmán-u. 6) — (Megfagyott a pajtában) Keszthelyről jelenti tudósítónk : Sár mellék község egyik pajtájában egy megfagyott embert találtak, kinek személyazonosságát nem sikerült megállspltanl, mert semmiféle Irás nem volt nála. A nyomozó csend-Őrség annyit megállapított, hogy disznóhsjcsír volt. A hullát a község temettette el. — (Uj rallásfelekexet So mogybun) Kaposvárról jelentik: Ax egyik közeli községben három adventista „apostolt" fogott el a ciendőrjárőr. A három apostol közül az egyik oláh származású, a máalk kettő pedig csavargó lakatos és asztalos, \'akik megunva a tisztességes munkát, könnyebb megélhetési lehetőségek után néztek, vagyis felcsaptak apostolnak, hirdetve az advenlsta tanokat. A három apostol Zábrábból jött és propaganda röpiratokat terjesztettek, amellyel ax adventista vallást magasztalják. — (Rianások a Balaton jegén) Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A mult havi erős hidegek következtében a Balaton jégpáncélja aok helyen az 50 centiméteres vastagságot Is elérte a parti községek nagy örömére, amelyek rögtön megkezdték a kocsiforgalmat a jég hátán. Az utóbbi napok szeszélyesen váltakozó Időjárása Igen sok helyen megrepesztette a jégpáncélt és rengeteg a rianás. Enuek viszont a halászok Örvendensk, mert a jégrcptd\'sek megkönnyilik munkájukat. — (Károlyt bucsut mond a politikának) F.gy amerikai lapban l-cnne láttuk Károlyi fotográfiáját, aki a lap tudósítója előtt állítólag így nyilatkozott: KaniJába megyek és olt letelepítem egy f<rmon, amelyet néhány barátom nzcizett meg számomra. Zuldségct fogok termelni a keltben. Gyermekeméi a nyugati demokrácia szellemében íojoiu nevelni. Nyu&odt életei elek, politikai )iálynfutísomnak vége van. — MioJoz uigyon szép és érdekes, Ita igaz. Káiolyi .Mihály mindeocsetie helyesen teszi, lia a poUuku xuidség helyeit kerti zöldséget termel Legfeljebb aat kérdezzük, hogy miért csak most, miért ilyen kéaőn érkezett meg ebhez a bölcs elhatározáshoz. — (Husx millión aikkaaxtás a Lvaxiímitoló éa Pénxráltó-banknál) A rendőrség letartóztatta Ebner Oszkár 25 éves banktisztviselőt, aki a Lesrámitolóbank páncélo**tályán volt alkalmazásban és olt a kezébjj került értékpapírokat kexelte. Ebner az utóbbi időben, hogy tőzsdei veszteségeit fedezze, sikkasztásokra szopta el magát. A sikkasztásokat ug^ követte el, hogy a letétbe helyezett érték-papiiok egyes kötegeiből néhány darabot kihuíOtt és ezeket a bankárjánál tőxadei számlájának fede-zéséro fordította. Ilyen módon 20 millió koronát meghsladó értékpapírt sikkasztott eL Az ellenőrzés alkslmávaf a banknál a hiányra rájöttek, a vizsgálatot megindították és a rendőrségen a feljelentést megtették. Tegnap Ébner Oszkárt detektívek hozták be a főkapitányságra, ahol ma, beismerő vallomása után, előzetes letartóztatásba helyazték. (x) Meghívó. A nagykanizsai szabómesterek ma este fél 9-kor az Iparteatület összes helyiségeibon zártkörű táncistélyt rendeznek, melyre ezúton tisztelettel meghívják a nagyérdemű közönséget. — Beléptldij 3000, caaládjegy 3 sze-mólyro 7000 korona. Tekintettel a jótékony célra, felűlfixetések köszönettel fogadtatnak. Az elnökség. ~ (Matuzsálemek haxAja) Egy litván újság bosstabb cikket közfiit a litvániai legöregebb emberekről. Statisztikai hivaUl jelentése alapján k<Jsli, hogy az orsiágnak 66 olyan polgára van, aki jávai lul van a 100 esztenJőo. Üzen 120-nál idősebbek, sőt két embor 140 esztendős li elmeit A leg-idősebb ember néliány nappal •se\'.őtt ünnepelte 145. születési évfordulóját. — (Olaaxoraxág la elismerte as orosz axovjet kormányt) Rómából jelentik, hogy az olasz-orosz kereskedelmi siarzödést teg-nsp aláírták és Mussolini kijelen tette, hogy ez a tény egyértelmű a szovjetkormány elismerésével. — (Filmre kerHlt, amint a* oroaxlán aséttépett egy mosl-axlnéast) Rómában a Qao vadis? cl mű film felvétele közben egy meg-vaduU oroszlán darabokra szaggatta az egyik színészt. Az egyik lilmoperatőr a vaaketrec mögül lefényképezte a azőroyü jelenetot a az államügyészség ezt a filmtekercset lefoglalta, mert bizonyíték gyanánt akarják felhasználni a meginduló bünpörbeo. Az ügyészség ugyanis gondatlanságból okoxott emberölés miatt eljáráat Indít az Igazgató és a két rendező ellen. — (A világ legnagyobb vá-a ára) Lipcséből jelentik, hogy a március 2 án megnyíló tavaszi vá-sár óriási méreteivel még az eddigieket Is túlszárnyalja és minden más város próbálgatása dacára Llpcie marad a világ legnagyobb vásárjának színhelye. 13000 cég 275000 négyzetméter területen állit ki. A vásárlók száma rendszerint több mint 150 eier. Majdnem minden nemzet képviselve van éa teljes működésben lesx a külön magyar vásárház is. A vásár nagy arányú technikai és építészeti csoportot rendezett be, mely ezen Iparok minden ágát felöleli. (x) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwarcz Dezső cégnél, Fő-ut (x) A Kereakedelml Alkalma-xottak folyó hó 10-én vaaárnap fél 11 órakor taggyűlést tartanak saját helyiségükben (Bárányvendéglő). Kérjük a kartársakat, hogy minél számosabban jelenjenek meg. A vezetőség (x) Mielőtt megnőa&I, jegygyűrűt és ékszert legjutányosabb árban vásárolhat Frled Jóxsef ókaxeréaxnél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2- (Fő-ut és Sugár ut sarok). Arany, eaüst, platina, hamisfogak és érmek beváltása a legmagasabb napi árban. (x) A n, é. köx\'őnség szíves tudomásárs hozom, hogy a már jelzett ingek megérkeztek és minden számban éa különféle azlnekben 2 gallérral 43,000 koronáért Kaufmann Károly cégnél a .Fekete golyóhoz" kaphatók. Telefon 372. MOZGÓFÓIYtí PSZINHÍZ. Szombaton fél 7 éa fél 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor « Világmoxgóban egy pazar humoru vígjáték Zoro éa Huruval: Hamlet a hálószobában. Lehetetlen a két dán filmkomlkui játékát nevetés nélkül végitnézni. Ax Uránláaan: Miarka, a medve leánya, regényex történet 6 felv. Irta és a főszerepet játaza Jean R\'chepin, a francia akadémia tagja; női főszereplő: Mme Rejsne a Comedie Francaia tagja. Mindkét mozgó minden jegyhez egy drb tüdőbeteg szanatóriumi sorsjegyet mellékel, kérjük a közönség jóindulatu pártfogását a nemei akcióval kapcsolatban, ZALAI KÖZLÖNY 1924. február 9. KÖZGAZDASÁG* — A apokuláeió hajtja fal • bnu árát. A gabonapiacon oz utóbbi Időkben Igen nagy mértékben megindult spekulációk vásárlás rendkívül felbujtotta a buza órát, ugy, hogy ma már nemesek a buza, hanem a liszt i», meghaladja nálunk a világparitást. Olyan emberek, akik ezelőtt zohasem foglalkoztak a gabonakereskedelemmel, ma lehetőleg búzát vásárolnak, hogy igy biztosítsák tőkéjüket, mert eziel még a kosztba adásnál is nagyobb jövedelmet remélnek. A TŐZSDE HIRM. (Saját IcíUiUúnl t*l.foejeI.ol&i.y A m>i értéktáradén • nyitáskor észlelhető árfej\'ídée shkult kl, kée6bb az Iráoyzat ugyazólván Hz ósazea piacokon megsíilördu\'t átterjedt majdnem kivétel nélkül ■x 6uu« értékekre. As árnyereség kb. 10 százalék, kisebb pipirokon 5—* asíxalék. Bécsi laojh.ság D«m befolyásolta a plicot és a spekuláció I. vásárlásokat eszkö-zfilt. Az arbitrázs értékekbeo is nagy illet fejlődött kl és a bécii számiára eszkAxftlték a vásárláso kat. Féként Sslgób.n, Rimában és Ontrák Hitelben. AvezeK értékek u,y mlot liió, Kösréc, Cukoripar tekintélyes nyereséggel zárultak. A nyomdaipari részvények piccán ax árfolyamok a legutóbbi zárlati nívón mozogtak. UtótáisrU. Hazai 304, prolon gálva 310, P.stl Hazai 4830, pro longálva 4970, Urikányl 1000, prolongálva 1025, KSizén 3410, prolongálva 1025. Rima 150. Salgó 750, prolangálva 762, Magyar-Hitei 755, prolongálva 772. Osztrák Hitel 211, prolongálva 216, Államvasút 502, prolongálva 515, LeazámMó 130, prolongálva 134. Ganz 5000, prolongálva 5050, Ofa 630, pro langálva <65, P.grver 1J30, pro longálva 1J70, Bpeatl GSz 136, prolongálva 140, Viktória 293, prolongálva 302, Guttmann 900, prolangálva 1025. DáluUnl magánforgalom. Ax Irányzat nagyon azllárd. Magyar Hitel 7*5, Osztrák Hitel 224, S.ígó 775, Államvasút Í20, Rima 155, Földhitel 680, Kíazéo 3550, Cukor 44J0, Leszámítold 137, Angol Ma gyar 13S. Georgia 7G0, MerS begyeal 410, Kernkodelml Bank 17W, Danubius 5350, Fegyver 1650. Kati magánforgalom. Irányzat azllárd éa délután élénk üzlet fej. lódótt kl. Igen tok részvény Iránt nagy érdeki6d£s mutatkozott. — Ganz Danubius 5400, Mtgyor Hitel 790. Osztrák Hitel 226, SjIió 780, Államvasút 520. Rima 158, FSldhltel 680, KSszén 3580, Cukor 4450, Leszámítoló 137, Angol M.-gyar 135, Kereskedelmi Bank 1750. HUS! Elsőrendű marha- él borjúhús kapható eaéiz nap folyamán. Eötvös-tér 26. Gombol mészárosné A budapesti tőzsde záró árfolyamai. « „udap.*! .6— 1 óra, xár6árto„ama, . A^W\'ÍT Haaal «*K>00 Afrif — Mac- Hit. 7JCOCÖ ftUíiftc íjteoo Ol.-M. bank Outr. HU Lloyd í»ok Jteak «rein /llallüO. k. B. AttU reuMuib. »JJ*o Uooo W.-C«ll (parti i»»o P«e«!ir.i 6l>co Kar. HU«I 4?o«. Maoar-N\'étiK* VJep. J«te»lo« UM« VfeMl tank Ujco WnVor jojco sw.b.Muic r.<}co k«HV. u. itSecM Ararr. b. rtjl JJSCO Btoealnl Do«e. >"ío Sitoi\'ír. j aooo Bakirtxl tp trároet 1900Ü Pdviroei Ijjeoo KíMayal TU. Jí-ooo Által Tak. SJJOOO Moktl* ajdeoo Hajai tlil 4I0OXO V.Ui M.BIal. I\'.oooco Vc*tUn jloooo Maiy.-Ftaoda — Uf OJOOÍO Pansocla b. iSjOsxo Halmok Back m. loaeo Bco.-M. 14\'•\'•0 Cotxc«d(e d4oö® BAéKaab.l Ü«dep«4ti TMklMWD Oiaalla Hooctri* Xlrl>r*iloe» VsltOria Tr. DiooUt Xftb. jen. Hiíwiit Aufx\'tuo ) Krrámil KOri UÍ» NaerbáicmH Sitfkooddl S«irs Oj\'aH tloie unji Hrrtii^i Cacpc\'.i 1<Í FraSlio Pallaa RlTil KljlM PflvUoet ny Uje««0Mm Ma»af artl Ölofnlrut) ár Charánir Víflripar Va(0n(y4r Miqi KM- L«>Í 19je«jO RUna jiOOOíO ROMMmann &40C-0 Rc4hniOUa/ S«bHd. VatVía \\V6ma Cetiím? CMT.» OonahaXátil pSraUr* {uÜJwT Hoot I\' Kírfaltojal Ujrum Hitel Sa . Kría l «. LloytJ jooco B>eei w>c. CaJky Oaiá. Gíp*y Yitit* P\'O \'«\' t Fraaál GimATJ. Gip (a ra ííoCwn ! XcrnwH (a oeoeo\' UdiH< "0^0; R4ib*o>al Salaróoia Ijoooi TM* Ijowc; Natld ,^00 VlV. k\'Jioa tjíjw\' Zabolai jejeoool Z<a1al tjioocoj Paoanlc íjjorr Ittl&irt. ,!J<X,0: Kftalol 5VX>«o Ijaooo JCjow 6)oeuo IJOOOO I4ooo 19000 Ijooo! Lmon UlaWki VJrtaS Délivaiul Ko»a AUa»»a»ut 49JOOO Troat IJJ0«« C«iUor<yár»k 0«kvka< ítoooo Knrrlt cwV. Mjocki Cokoctpár — CVtc-o-i. 6jo*co Kaaftk. «k. Sun»M cosoooo £laliulaa«(*>( PnKtai 0<«4u ÍLf" Unt a., tvktca Ttxtil L aa Uolf Sicc- jtjaao t\'rilo laatil >*o+o GrtpjomotO íoooo SíirA.Xíü \\V. TtitU - GoldMr* \'10000 Kanoo 100000 5?ooo Pfi.pül ViU. Tokaji H.linaak OAa. VIII. Btf. iu« Icai UtO Va.tn. »UI. ÍM. c" j Spedtam ..vOO , pjft,, aíooo I MStrirra S«°«<\' ; Sailtra K*>00 j v,od« Cbloola r?joo 9I0000 JJOOOO Mr ét u FflTl/C+1 l«f Királyivá Pok^ri Pan. «»t Bartll Xa^^ywb Oi.^wlodl J«>000 Knaaa aaaia lOÍOOO Saiok(e<c a?MO SaAlloilxlí jiooeo KXKX5 jajoo ijooo Dafilca Dltu KaM Uui KWn KVxil4 Tíaik Labor S(niOu(«Uk Dorofl jooo DtuU aartta lo« Kibat Talaina Turul dpA U<X0 aitoh. Zac-rapUf. Uáril XtrU/aulO jocooa Jíioo aojooo ijooo ÍJOO 4ÜOOO 5IOOO JOOvO U9000 Elővétali jogok t Szlavónia 8—9200, Flóra 65, Altalános Fa 2. Nomjegysott értékek i Budapesti Bank 5—6l/s» Mobil 6200-6400, Foresta 50—55, Ingéfa 8-10, Kéve 16-18, Kopeciky 8-9, Pharmacia 7-8, Herendi 7—71/., Községi nyomda 10—11, BŐhm hordó 2500 -3000. Nemeafémeki Eiüst 1 koronán 4200—300, Forintos 11330— 12880, 5 koronás 21630—22é30, 10 koronáé 105-107500. Terménytőzsde Buza tlszavidékl 76 kg OS 197500 —198000, 79 kg oa 201000-202500, egyébvidéki 76 k* OS 197000-197 500, 79 kg-oa 198000-200000. — rozs 155000-160000, takarmányárpa 175000—177500, — sörérpa 190000-195000, zab 165—170000, köle, koipa 106000—108000, tengeri 157500—160000. Lucerna arankás 6800—7300, arankamentes 7000—7800, lóhere 6700—7500. Az irányzat sxilárd. A bu:n 17000, a rozs pedig 8000 koronával emelkedett. MTI Ksagánjelentése a ter-uénypiacról. Kis forgalom mellett az Irányzat a/Üáid. Bura bpesti paritásban 2050 —2070, egyéb-vidéki 1980—200. Rozs bpeiti pa ritásban 1680—1700. tiszavidéki 1580-1600. egyébvidéki 1630-1650, aörárpn 1900-1970, takarmányárpa 1850-1970, zab 1600— 1620, Bpesten 1680, teneeri 1580 —1600, csöves tengeri 1350—1370. Lisztpiac. Dara 2800—2900, 00 ás 2700-2800, 0 és 2550-2650, 2 ea 2300 -2400, 6 os 1900-2000, 8 aa 1200—1300, korpa 1000-1050, 75 százalékoa rozsliszt 1900—2000. Lórésár. Felhajtás 780. Eladtak 259 darobot. Arzk 1000 koronában. Hátasló, cilkó 800—1900, könnyebb kocilló 3 -5000, szamár 1150 — 1600, öszvér 1300—1600, ali»-en-dclt minőségű lovak 600-2500, vágólovak 600—2500. Sartézrásár. Felh»jtottak 500, elrdatlanul vlsazamarodt 100. A vá-aár élénk volt. 1 r. 15000 15400. Könnyű 14000—14800. Sralonnás félsertés 16800-18000. Lehúzott hua 15500-16000. Sizott azalonna 17500. Ztlr 19500. A dcvlzi-kfcpont hlwUlos áriolyiial Valuták IIJOOO I41«50-1J0450 t««J» HOJO-JHJO íjao i6jo Doni* Pracda Ir. UU\'u Ura Out/, kor. Ba^a traak »4»»-»í»í 4J1O-4JI0 >)40-l<«0 IÍT-I79 94t-ioi2 & váj cl huk j 6 So-Jojo Koaoea diait |«4MlO Knck diaát — Uuoal oairka t]-|S HoUaodl h. lills-uol) Davlzák mlj-rjoSt Bokaraat iGm79 Kop<n2)lxa 5JI0-J7ÍB KdaatUola 4)()M7>i LCOÍOO I40IJ0-1J0IJ0 Bagtlo — Olui«ii>| urj-íjlj Pária IJOJ-lits Prá«. Sio<kbo:= M< Bfca SaöOa Zdcrtb Nawj-ork Vanö 9«a-teia 15109130 jHo-tosi 4}So-4íl* JÜ4-4IO )IJ0Í-J(l« «í-»í A bécsi tőzsde A bécsi értéktőzsdén ma volt a hétvégi rendezés. As irányzat ennek ellenére a helyipiacon mindvégig tartolt volt. A magyar értékpapírok piacán erőae!lanyhulást lehetett észlelni, miután a belföldi magyar koronában beállott nagy áresée a spokulációt eladásra késitette. — Egyedül az Angol-Magyar Bank részvényei tüntetnek fel árjavulást. Zárlatig 180000 koronás árfolyamot értek cl. Zárlati árfolyamok: Angol-Magvar 180000, Omrák Hitel 289000, Magyar Hitel 1017000, Déllvasut 155000, Államvasút 702000, Rima 209000, Silgó 1030000. Hofherr 257100, Kóburg 920*0, Klotild 200 ezer, Silavónia 145000, -Qutmsnn 1410000, Kohó 1620000, Kőszén 6640000, Horvát cukor 1220000, Magyar cuko.- 5900000, Pesti M»-gy«r Kereskedelmi Bank 2290000, Adria 1330000, Spédium 295000, V-isutforgalmi 450000, M-.gyer Jel-záloghltclbank 210000, H.izal Fa 250000. Zttrlehl zárlat 1 PmIj M«1\'6í», London 3482\'CO, Newyotk &73 50. Briisael 2»80, MaiUnd Z517, Holland 25B-OS Ber\'io 130, WUn 8100, Sotla 411, Prága 1W7 7C, Budapest 20100, Belgrád 880 A magyar koro»« külföldi Jegy»é«»i Newyork Zürich Prága . Berlin . . Béci (deviza) Béc. (effektív K) . 145 . 34 36 . 201 205 . 1207\'/, 1202 . 148 148 . 248 248 160 [■\'•l.lfls sierketitó: Sxtrokay Kátrnan. TirusukMztd: Benod.k Rezaó. Ki.dö : Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Villalat. Nyilt-tór.*) Figyelmeztetés. Ezúton fi,yclm«£telek mindenkit, hogy férjem, Bsj Jóiaef tlajthtlyei-tcs, orvosilag megállapított súlyos elmebeteg, s mint Ilyen e váréiban mindenütt hitelbe vásárol, hogy eenli köleeSot ás bitóit rászáro ne adjon, mert érte semmi (elelóseáget noru vállalok. Baj J6nefaó. t Ae e kaestfcág, fsl^Bé,^. Apróhirdetések lalAI, titkári van elthea baaoalj állandó »lkalruox*-t keret aa #a«iaa Irodai tceuilökbon Ouállósui .lol*oaó, kouaolr éa n.egbl l.aUi maokaard. AJ4ul»tokat • W-»dőb» kér. Ha jd bort olcsón inni ugy fáradjon le Magyar-n. 74. arára ali, Sátrán iézsef Hmrktmkadésébss. hol i liter kitűnő Aranyhegyi bor OM- -1400 koroflp. Telefon: 335. ZltuaioaT Ver*a(«tih »ry S hóskpaa gyáratok m»lU. Cltn m kledóbau. Xraa4lj*a-taron tdrari ei«p raktárb«lyi»<i Ifu-dival blmilyta Utm rétitrc ntfioo alkataié, uoa Bal kiadó. CLm a klidObea. OJO. Bútorozott »gy vagy két szobt-konyfaés lakájt keres gyermektelen házaapár. Cim a kiadóban. J« meAía e Tétetik pjpp li Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik fclajtholotlen I egytilen fiunk elhalálozása alkalmával mérhetetlen fájdalmunkat I réasvétiikkel enyhíteni igyekeatele, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Eppinger család. I (924 február 9. Zalai közlöny Amputáltak!! KelotMtla l«nfBod*jo«bb *xok*i»tu m fl14bak « Wpok4Uté*«bb«k! kiaejru ujUUa <üii! További •U6r«o<lii kiviül-])ib«n «ted«U gylrf ir»k m«t Bs ,etl »«Wit: műk azokat, tattagyonosllöfiópa. ^ kot, lérvkötűkot, hal* SS kötöket, gum\'.görca érharlinyákat, botog-ápolial cikkekot < mlatJcnféU goauaiixukét HELET9 J, Budapest IV. Pttiil Wndor-u. (Korona ktrceg-utit) 17. T*Wfoi> 13.7« Alapítva 1»7» Mindennemű nyomtatványok, üzleti könyvek, falragaszok, röp-cédulák, levélpapírok, borítékok, névjegyek, gyászjelentések legolcsóbb árban készülnek lapunk nyomtájában I ♦♦♦♦♦♦♦ Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia dpBáruházában szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipő raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos Arak t Figyelmei kiszolgálási Mindenkinek saját érdeke mlatftt :<5fó»iiu uük»4gl«Ut foiézi, k«t«it4 fal Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmffárukereskedését Kazinczy-ufca 1. Városházpalota, FiljSrSSiSK": legolcsóbb áron szerezhet be. Nem reklám! Figyelem! Figyelem: Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos CéB dúsan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat Telefon: 393. Slml csokor 4290 6S00 7500 lka Horgolt nyakkendő 6600 9190 9«60 korona. | Nöi trico atrapn-keaxtyB 9000 korona. N6I harianya minden axlaben pamnt 4a aelyaa príma 8500, 19000, 24000, 29000, 32500 korona. Gyermekharisnya príma macco minden színben milyen leszállítva; Férfi fehérnemű mélyen leszállított árakon. Szimpla- és duplagallérok békebeli mlnS.ég n még meglövi axánxokban 3000, 3650 K SOO métar tárnacsipka és balét, SOO méter hímzés | és volán mélyen ■•szállítva. 400 pár női <s férfi cérnakesztyű rendkívül olcsó árban. Női és férfi esőernyöl órla.l válaaxtákban. 1000 mtr. visszamaradt különféle mara- I dék csipkék mélyen leszállítva. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásinak tízéves évfordulóján nagy tavaszí vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek .rucákra és felöltőkre. Böröböri kelmék a legújabb divat&inekben. Továbbá grenadinok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdelainok, mosók, tolltartók, férfi és női ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Regfenhart ós Raymann világfcirü lendamasztáruiból óriási választék. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Q^iási vászon í. maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy választék. ^ Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakasához Erzsébet-tér 21. ZALA! KOZI-ONY m<. t.b.ut, i BUZAT, ROZSOT, ibot, árpát ts tangeri korpAt Mntfr* tMaajfeicbM mmpl kr Zilnirmtgvtf Szlutkwati áruforgalmi R.T., Nagykanizsa Zenemilujdonságok: Glfol.lt. •ál áj La Java Amanda Tangó mllonga Máiaakaláca Dal a ai.ralml biutril Tangó d\'amonr H.nt, hab* leh noch wa. vor I (Shimmy) W.nn Icb malaa klalaa r>»... La hant feU,* Árpid n..y.dlk, >., Ní.l harmadik aöU»k5o7... Tavaul dtvatJapujdoaiiflok. Lwt\'paplr. Fiichel Fülöp Fiai a |i»pkkiiU>ibM NAGYKANIZSÁN Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! HÓCIPŐK Arkailak ■r.d.ll Wlnp.aalnfl gyArltN.ny Szabó Sándor ttüLÍ Kazinczy-u. 1. Telefon: 453. 30 pirttn bilQI már tudhatja ai érték- és árutíisda, valamint u összai piacok árait, ha alítliat • Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponts megkap. Nagykanizsa, Fö-ut 13. Telefon 338, 383 Tlvlr.lelm: Táviroda. fiiKSVSÍife Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fő-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatványt éskönyvbekötést Telefon: 78. Telefon: 117. A„ Zalai Közlöny" kiadóhivatala. Egyei nájw ára hétköznap 300 korona, vasár- ét ünnepnap 4QO kerone 63. évfolyam Nagyítani*.., 1924. február 10. Vaaárnap 34, uám. Gyászvitézek A forradalom utáni idők eszeveszett chaoszában az ismeretlenség homályából, nem egy-szer a csatornák piszkos világából óriásra nőtt vezérek vették át a forradalom idején megmételyezett tömegek fővezérletét. Ahová a lábuk lépett, ahová a tekintetük elért, mindenütt tanyát ütött a bün, a pusztulás, hogy tönk rátegye még azt a kaveset is, ami megmaradt a világon keresztül viharzott kataklizma idejéből. Vérszövetségek, titkos táborok keletkeztek, amelyek lábbal tiportak minden jogrendet és széthintették maradék-Magyarországon a régi magyar átok romboló erőre kapott miazmáit. Félrevezetett tömegek állottak a feketelelkü vezérek mögé, akik beledobták az amúgy is még bosszúért lihegő, keserű emlékektől izzó közhangulatba a maguk szépen választott jelszavait, a cifra köntösökbe bujtatott hazafiságot, ami azonban majdnem mindig csak kérlelhetetlen egoizmuson, nem egyszer beteges vérszomjon épült fel. Bomba, kézigránát, pokolgép került elő a titkos arzenálokból. Alig-alig, hogy megnyugodott kissé egy-egy halálos dáridó után az ország, alighogy elsimultak az itthon és a sorsunkra, belső életünkre figyelő külföldön a megbotránkozás hullámai, alighogy elnémultak a jajok, belorradtak a sebek és megüle-pedett a föld a frissen hantolt sírokon, máris uj robbanás, uj áldozatok, uj pokoli tervek hire szaladozott szét az országon s az országból a világ minden tája felé. A kormány minden lépése beléjük ütközött. Hiába tiporta le száznak a fejét, a mesebeli hidra valósággá vált és minden kiirtott feje helyett ujabb veszedelem támadt. Most ugylátszik, hogy a büntető igr.zságnak sikoiült teljes fényt derítenie az elvetemült akna-munkára. Sikerült egy no-vezőre hozni minden merényletet, ami sorozatosan történt az állam rendje, a haza polgárainak békéje, egyetértése, biztonsága ellen. Akiknek fájt, hogy a kormány elindult a józan belátás politikáján, mert nyilvánvalóvá lett, hogy ez az egyetlen, ami megmentheti Magyarországot a jövő számára, — akiknek fájt, hogy a kormány ezt nem az ő terrorisztikus, békebontó módszerükkel akarja megvalósítani, — akiknek fájt, hogy ez a kormány nem harcot, ádáz, elkeseredett harcot vet, amikor békét, uj felvirágzást, uj életalapokat akar teremteni, — akiknek fájt mindez, azok esküdt ellenségei lettek elvakultságukban saját hazájuknak is és titkos munkára szervezkedve minden uton, minden valami fontosra megérett időben elhelyezték vétójukat: a bombát, a testvérgyilkosságot. Rettenthetetlenek voltak és elszántak mindenre. Vértörvényszéket tudtak ülni saját hiveik bűnei felett is. Hova lett most az a hősies bátorság, amikor az igazságszolgáltatás keze sulyosodik a föcinkosokra? Mivé lettek a minden társadalmi rendnek meg-félemlithetetlen, dacos hadat-üzenői ? Most csak őrülteket, vigyorgó, dadogó, vltustáncot járó ember-roncsokat látunk az ítélőszék előtt. Egyik bombavető a másik után próbálja meg ezen a módon, hogy kiszabaduljon a ráváró büntetés alól. A ke-ményöklü, harcra esküdt vitézek komikus színpadi figurákká váltan remegnek, hogy valami-képen ki ne essenek a hosszantartó szerepből. Ugrálnak, értelmetlen, zagyva hangokon próbálnak felelni a kérdésekre, mert tudják, hogy a sorsuk függ a választól, talán az életük áll a komédián. Csak azt felejtik cl a vilus-táncot járó jó gyászvitézek, hogy ez a hősies kitartás a gyáva komédiában cseppet sem válik dicsőségére annak a nimbusznak, amit fejük köré képzeltek azok, akik egy húron pendülnek velük. Elfelejtik, hogy lejáratják ezzel saját hiveik tekintélyét is, mert hiszen a legjobb esetben is csak az derülno ki a komédiából, hogy futóbolondokat ismertek el maguk között fővezéreknek. Még valamit elfelejtenek a vitustáncot járó jó gyászvité-tézek. Elfelejtik azt, hogy a közelmúltban szinte divatba jött az igazság előtt őrültséggel védekezni és vitustáncot járni akkor, amikor a paragrafusok szigorúsága teszi kilátástalanná a börtöncella magányát. Elfelejtették, hogy a bekötött szemű Justicia nem azért viseli szemén a szimbolikus kötést, mintha nem látná meg a gye-\'rekes, gyáva kibuvó-kereiést, hanem csak azért, hogy pártatlanul, érdeme szerint itéljan mindenkinek, annak is, aki a legjobban tudja előtte eljárni a boszorkány-táncot. Fordulat a kanizsai szinház ügyében Ax állam építési anyagot ad a lebontott katonai barakkok deszka- és gerenda -anyagából — Nafyl (Saját tatttitóokUU A asgyjcanliaal állandó axlnbáx Ogym, aj ylátazlk, végro mégis meg-oldáa falé Uxeledlk. Nemrégiben terjesztotta fal a városi tanács javaslatát, melynek lényege as volt, hofjr elsősorban hathatóe állami támogatásra van sxükség, amelv után részben részvénytársasági alapon, részben boaazu lejáratú amortlzá-eláa kőlcaÖn aegitaégével Nagykanizsa valahogyan fel tudoá építeni az oly régét a nélkülözött azlnházat. Az államnál, Illetve ■ kultuszminiszternél feltétlenül megvolt a jé azándék már mult esztendőben la, mikor Sallay Géza mlnlazterl osztálytanácsos, a vidéki szlhéazet felügyelője azemélyeaea Itt járt és tanáeakozott a srinbázépltéa ügyében a várea vezetőivel, azonban akkor még esak arról volt szó, bogy a kultuszminisztérium maximum 15—20 millióval tudja támogatni a szlnbáz léteaitéaét. Ez aa öiazcg terméazeteien elenyészően kicsiny abhoz, hogy ennek alapján hozzá lehetne kezdeni a színház építési költségeinek előteremtéséhez. MegkőwlltŐ ezámitás ezerlnt legalább iisxás millióra volna saük-ség, aminek megazerzéaében bizony nem sokat lendít az állam busz milliója. A vidéki azinészetnek meglehető-aen mostoha helyzete arra kéaxtette ■ kultuaxkermányt, hogy olyan formát keraaaen a megoldásra, melynél aa állami támogatás valóban lehetővé teazi a azlnhix léte-cltését. A* Országos Síinéei f-gye-sülét legutóbbi ülésén merült fel aztán ax a terv, mely minden valószínűség az érint célhoz Is fog vezetni. Az állam a mai gazdasági helyzetben aligha lenne képen jeleetŐ-aebb jaénzÖaaxeget áldozni a adn-házépltéire a ezért gondoltak arra, bogy eaotleg épUtanuagot adjon természetben. Mivel Negykanlzaán rájebben la cialt nyátl aréaa rolt ia ezután la • péoil ntoKraolat nyárt álloaaáaául vao klazemtlre, aa Orazágoa Silaáaa Egyeattlat azt a javaalatot tette a kulluazmlnlex-térlumnak, bogy o tcbonldira karili háborút barakkok, fogolytáborok anyagából boetduo Nagykani-ata renJelkotéoéra a n}árt aréna lelépUétéhet tsSkséga anyagot. El a javaalat vlaazbangra talált a k ultimban, mai? órlntkezéabe lápéit a beiflfyanlnleztárlummal, aa illám tulajdonában lavS barakkok telelőjével. A belQgyaalnlevtárlum hajlandó v.lt a terv kerezrtOlvIta láhaz hozzájárulni a falazilitotta Karlhy Gjár<y»t, a péoel eilnhát Igeigatóját, kotr zürgözen jelentae be, hány kóbmáter deazkára íl gerendára van ziűkaég a Nagykanl-zaán felépíteni tervezett nyári azln* bái ápltázéhex. Krre a felazélltázra Kirthy Igazgató azonnal bejelestette, bojy megkóielltó aaámltáa zzerlnt három-jzdz köbméter gerendára és klltiáx köbméter deszkára van ssúktég a Igy mozt már alapoz reményünk lehat arra, bogy a belögymlnlzzté-rluro mihamarabb Magykanliza ren delkeziaére bocaátja aa Igányelt faanyag.t. Érteaüléaűnk azerlnt a vároa ve-zetőzégének az a terve, hogy nana Iából káazfllt nyári arénát épít, hanem a kapott épltéil anyagot átcaerálve, vazbcton-ápOletet aual, mely tálén la hizinálható lear, hz I nem ia aiinbáz, do legalább mozi ZALA] KQffLOHY 2, oáljálra. Ha a belflgym?ni»zt«rium-tál kapott faanyag Idejekorán meg• érkezik, akkor ezek srcriot bizton renoálketjflk, hogy már ennek as évaak k eyarára el ii kéazül a azlakás. Megdrágult a trafik Bndap»at, í.breix 9 A k.l.ep élelbtlépg fe\'cmelt Jc Kiiyirak árj.gyrfkát m i adta ki . pániSgymlnisztírium. Az írjegj • kővetkeiá árakat tartal-buh : Az íltalánoi forgalomba kerülő dohányok kí*tl n finom hercfgo vt.. 25 tr. S000, kti.\'pfleom tSrSk 2ö gr. 2000, kivilá finom mvgyar eijaratti dohány 100 gr. 6090, lej íin.m.bb nagyér pip.dch.ny 4000, nivarkadobány ÍJ fr. 1200, flo.ra magyar dohány 15 ír. 700, kilép Finom Magyar p!p»dohány 600, kapadokány 15 gr. 500 koront. At általános jorgolomba kerB/6 sihrorok kii ül a> Ideáid 8000, R.g.liláa 1Í00, Trabuco 1000, Brltaale. 1200, Mil.re. 900, Deli «l>a 800, Op.r.i 150, Cuba Por-torico »00, Roalta 500, Portoric. •450, Clgar.ll.í 250, Pnanoola 150 koroaa. A cigaritták árait igy állapították ma/t Niiu. 500, St.mbiil 500, Srultáa 300, M.»fí,i 150, Mi-jam 200, Király 1J0, Hölgy 100, Hcr-Cíjovina 120. S imfónia 160, Duoa 80, Driaia 120, M.gyer 80 korona. A kűlónUgusigl dohánynemütk ára m kiootkoti: 100 gr. Síultán-ll<Sr 45000, kiváló tinóra IS,8k <0000. finom Kir 2600, Purrlaio 20000, H-rMg.vl«„ 22000, S.anl-andréal, Era.kujvárl, Rtlhitl 10000 korosa. Kalönhgeitegt ár ivarok : Rajalia favorit. 2000, Op.raa eipe.UI 2000, Trabuao 1600, R.g.ll, 1800, R.galla mrdia 1400, Havanna vlrglnla 1S00, Portó. Ica eipeclal 1500, Saooritaa 100 korona. A kalönlt/OMgl cigaretták : Co-róni. 1000, Spkl. x 850, Amoe.ia 350, Giubaeh 100, Kadiva 500, Prlnaaaaa 150, Damee 300, Moeria 300, Tkeba 350, Ikla 450 korooa. - uí cn.jjí2y,|, hojy a Niiua áa a Sruitán végkiiruaíiásra kardi. Saul lru fsakat. Jonó A fövege mis a fején vall, n.m vasztalié el • nagy ezaladisban, A homlokig arany karika — sötét é« titokzatos féayu .nix-kívekkel kirakva — valamikor egyiptusi ko-reskedSk hozták neki ajándékba, hogy viselné ezt koroaa gyeaint, mini a zaldófcnak királya. Ha harcba vonull, akkor mindig fölnyomta a fejébe, — hogy lásia a nép, amely gunyoraa éa k.jin megjegyzéseket szokott lenni olajjal fölarentolt íze-mélyére — a akik közöli igazi tekintélye nem volt aoha — bár alakja azilfa módjára magasodon kl a tü-magb6l. Moat megállott, hogy lélek-zelel vegyen, meri a melle már fulladozóit az arannyal kivert ezüst-vért alatt. — Doég I —kiállóin lélekszakadva — Djég! A fegyverhordozója szólogatta ijedten, aki elmaradt mögötte a nagy azaledáaban. Talán huu stádiumot futónak meg az üldöző ellenség haroi szekerei elóll. Do ó birta Hosszú >ábal voltok. Jobban gyGzic a futat. Mig abból az idöbil, kogy Mért esik Bécsben Badapeat, fabruú • A korona árfolyama a külföldi piaookoa áa különösen Bicxben napok óta lefelé baladó tendenciát mutat, caal természetesen nagy nyugtaknságol váltott ki » magyar gK/drsjtgi életben a fokózta ezt a nyugtalanságot as ii, hofy a magánforgalomban a valuták árfolyama jelentékenyen cm<lkcdett ■ a dollár olyan utat futott meg olysn kurzushoz ju\'ott el, *rasly már elvesztette a drágulást. P<his-ügyi kŐiökl Gl o njayyor koionn áresésére ezt cz információt kip\'.uk: Bécibeo jelentékeny keronokész-Ictek halmozódtak fel, amelyek hosszú JdÓklf Budapraten kaszt-pénz alakjában nyertek cihelyciést. Add\'y, smig a kosztpéns Buda-petteo az eddigi kámattételeknek 5-6. »6t enníl többsxóróse i> volt, a bécti kezek birtokában Uvd ma-gyar koronák nyugodtan élveibék ezeket a magaz kcaztkrmitokat, mert hiszen Bécsben hónapok óta nem volt árdtmea kosztlíi sdnl pémt, «Wrt vándorolt Budapestre a űéetitn felgyülemlett sok magyar korona. Mikor aiután Bud»po«t«n rohan.oian esett a kositpénz k«-msta és kQiönAien amióta hivata-lossn szabályozták a koaitpénz ka-mutánsk árhullámzását, ezek a h/c<l m»gy»r koronák megint visstmke rültek Becsbe és nyilván ez a sok milliárdot kitevő magyar korona kivánkoiik a pl»er», éa mert hivatalai hegyen ucm skorják felvenni, a*t kinálják nspról nipra oUc.o-nysbb áron. Nyilván es az oka annak, hogy a koronának a b/cil plrcon vsló értákeJéan na már olyan alacsony, hogy o/ Budapesten vitlóiágos p4> nlkot Idézett elő. Lépést hslsd essél as alsaiony koronaárfolyammal a külföldi fizetési eszközöknek a magánforgalomban vsló szertelen és indokolatlan áremelkedése éa az a kettÖ együtt okozza azt a nyugtalanságot, amely nspok óta erőt vett az embereken. Megkérdeztük Schober Béla államtitkárt, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatóját, ho2y ml a véleménye arról a ajugtalanságról, amely a pénzpiacot idegessé teszi. Schober államtitkár a kővetkezőkben vott szives nyilatkozni: egysierü pintorfiu vo!t s ncpokon át bolyongott, sziklák között, alhdt gyatott őserdőkben, apjának eltóvss-marháit nógatva. Mestziro elhagyta mott is a csAtlósít. Visszatekintett a likság feló. Arany-nya\'U dárdájára támaazkodva. Távolról Saaem felől, ahol hajnaibon a a filiszterusok tábora állott, vékony fAstoszlopok azálion^tak a niagss-ságos és kék ég felá. Mintha áldozati tüzek lobogaAnak. A bálványok ma jól losznet tsrtva a rablott ökrökből, miket asidók bekerített táborából zsikmáayolánnk. Kezét szene elé tartotta ellenzőnek, hogy jobbsn Usson. Meredten nézett az odvas sziklák közé, h&tha fölbukkanna valaki szétszórt hiveinek nagy cs« palábót. De nem JÖUaeoki. Erőt vett rajta nz egyedüllét ós az elhagyatottság érzete. Virágos tisztásra árt. A rét tele volt hintvo buján tenyésző vadvi. rágjál — rr.int valami t*rko, aranynyal átfont keleti svőiycg. Ami!c az ázsiai fennsíkon nőnek, a sárftalcvelü peganucn harmala — a rózsás jurinea moinis és a szivárvány tündöklő színeiben fürdő széles raja a cseda-szép ssztrog&;usroknak. Nem tudta a magyar korona! — As az Irdokolatlan pánik, ami már pár nap óta feiCtötte fejét, nyilván árokból a hlrckkSi táplál kőzik, hogy a k ölfőldi kölciön bi-sonythUnná vál». vagy hosszabb időre kitolódott. Szerintem semmi féle ok nincs arra, hogy bárki Is kételkedjék a kölesén sikerébon, mert as teljasen prcgranuierien fog l«-fo-ynl ugy annylrp, hogy roárdua-biD, v<gy esetleg április hónapban raaliaálbató lesz. R-.ménykm, hogy a Devizakő pont pem hosazu idő múlva deviza késztetek birtokába jut, hogy e dollár át folyamának a msgánforgslombsn történt teljesen iodok«lotian áremelését eredményesen és hathatósan le fo^ja törhetni. Hatmilliárd zuagynr koronát kínáltak Bícsban Bécsből jelentik: Tegnap hét milliárd magyar körönét ajánlottak megvásárlásra a az itteni hivatalos helyek nem voltak abban a helyzetben, hogy szükaégképen a kolosszális magyar koronakinálatot felvegyék. Csupán kétmilliárd ma-gytr koronát vettek át. Ez az ösz-azeg olyan tekintélyes, hogy szükségképen lerontotta a magyar korona kurzusát. A nagy tömeg ma-gyzr koronát az utóbbi napokban eiempéaitték kl Mrgyxrországból Ausztriába. Miután ugyanis a dollár a Lüdipeatl sujforgalombsn az utóbbi napokbtn ma^drágult, a sugkereskcdelera számára jó fis-latnek mutatkozik a magyar koro nát Bécibeo dollárra kleierélnl, a dollár azután Budapestre vándorol, ott a zugforgslombsn jó áron értékesítik él a magyar korona me gint vándorol Bécsbe. Ez a clrcu lus vltiosus, amelyet a magyar korona az utóbbi Időben nagyon gyakran jár meg, idézte elő, hogy a magyar korona árfolyama leesett. (x) Orvos hlr. Dr. Lévai Ödön v. áll. gyermekmenhely! ig. főorvos gyermekorvosi gyakorlatát Nsgykanlrsán megkezdette. (Lakik: Batthyány utca 12) nevükön nevezni e növényeket — bár gyakran találkozott velük gyar. mekifju korában, mig szamarat és tevát legeltetett a réten. Csak az jutott eszébe, hegy ente virágok az angyalok hatalma által szebb öltözékben járnak, mint valami cdornila törzsfőnök tündéri háremnői. Most már beérte Doég s néhány lerongyolt ruhájú udvari kamirás. Aranyló palástjuk merő rongy volt. Homlokokat kiverte a verejték. Páncéljuk darabokra foszlott a négy szotadisbsn. Egy melékdülőn törtettek fölfelé. Hogy megpillautották urukat — megállottak félkörben — s ázsiai szokis szerint mélyen meghajoltak előtt-, — homlokukkal mélyen a földet érintve — bár tudták, hogy földönfutó, akár esak ők — s ma hajnalban a hadseregét és az országát c\'viszletts. — Hol vannak fiaim? — kérdezte a király riadtan. — Olt l — mutatta Daég — egy távoli felpörkölt falu felé mutatva. A h.UvéJ élén megfordulva, ujabb harcba elegyedtek a filisztousokkal. A király előro hajolt, hogy jobban lásson. Szome lágramerodt. De ___fabqrfr 10. Zalaegerszeg rendkívüli közgyűlése Zalaegerazeg, íabmir » (Sajit tixlóiitónitól) ZsUegeraseg rendesett tanáatu város képviselőtestülete szombaton délután rendklvftii ktsgyölést tar-tott. A közgyűlést Csotor Mátyás po\'gármettar nyitotta meg 4 órakor IS képviselő jelenlétében. A polgármester napirend alőtt elpa-reotllta a napokban elhányt Krámer Géza képviselőtestületi tagot. Asntéo jelenti, hogy aa elhunyt helyébe pótteg Grünhut Farene lenne. Mivel azonban Grünhut politikai jogalt nem gyakorolhatja, heiyatto Bedi Kálmán kerül be pót-tagnak. Ugyancsak a politikai jogainak gyakorláaától felfüggesztett Klein Jakab helyeit a vlrllle-névjagyxék alapján kővetkező özvegy Heltx Györgyná kerül be póttagnak a képvlsalŐteatöletbo. Esek után rátórook a közgyűlés napirendjére. A tárgysorozat első pontjaként a kéményseprési dijak uj megállapítása szerepel. A december 11 én tartott vároal kő>gyü-léa ugyanis a kéményseprési dijakat buzavalutában óhajtotta megállapítani. A kereskedelemügyi mlnisitá-rium azonban est a tervet nem fogadta el éa a rávonatkozó iratokat visszaküldte aiial as utssltáa-sal, hogy a kéményseprési dijakot csak késtpénsösstegben lehet meg seabni. A képviselőtealüUt ennek\' alapján a kéményseprés diját január elsejétől visszamtnŐleg 800 koronában állapította meg. A követkevő pont a kősegéaz-aégögyl bizottiág kiegészítése. Ar öt tag egyikének elhalá!oiási»al uj tagnak m\'gválasztották Fanglcr Bálát. A közgyűlés foglalkozott ezután két B Határa került kőitUstvuslő-nek kérelmével, amelyben végkielégítést kérnek. A képviselőtestület rövid tárgyalás után mindkét kérvényt kedvezően intézte el. Letárgyaltak még két llletős/gl ögyet Is. As egyik esetbsn a képviselőtestület nrm szavazta meg as Illetőséget, mert a kérelmező nem jftrul hozsá a közterhek viseléséhez. A rendkívüli körgyülés tárgysorozatának több pontja nem lévén, elnöklő polgármester a közgyűlést l/45 órakor berekesztette. nem tudta kivsnoi. Fiait é« a falut ottakarta előle a sürü, Ijedt és kegyetlen erdő. — Jonathán, az nagy hős l — da-dagta. Együtt \'növekedett föl az oroszlánkölykökkel a .merőn. Babonás verseket mormogott, miket ebben a pillanatban költött... a fiainak erényeit magasztalták. — Siessünk! — dadogta Doég. Nemsokára beérnek. Szekereken üldöznek és lovakon. Fölfelé törteltek a Gilboá hegy sziklái között. A király már nagyon fáradt volt. Térde megrogyott. Jobbját, mint a nehéz kő, húzta le a tömör é^ súlyos pajzs, de sajnálta eldobni -- mert színaranyból volt. Legféltettebb kincse. — Csak elérnénk a folyót 1 — dadogta. — Csak még Idejében odaérnénk ! Távolról — nyugat felé — csillogó ozüst esik szolte át ^a sivatagot : — az ott a Jordin. Tutsó part-ján nyugodtan ülnek szövőszókeik elélt a nők vagv merengenek sip és fuvolaszó mellett — férjüket, gyermekeiket fésülgetik — a munkások kivonu\'nak datolyaszüretre, a pepok égőinek mirhAt és marhavéri 11(14. tjfcrgfc 10. ZALAI KOiLONY Párisban feleannyiba kerUI minden, mint Budapestem Párls, feb.-aír hi Pártsbon most kerdődik s S7«t#n, a grandiózus ssabómöhelyek kullsz-txii mögött Paquln, Poiret éa a többi mester most töri a fejét azon, begy hoasiu v*gy rövid legyen-e ■ szoknya és Cecil nél és Marian nél most rajrolgalják a legújabb alpőformát Meditálnak: bossiuorru legyen-e vágj tömpe és a Mont-Msrtreon egy leikre kis csapat mindenáron a vérvörös haris-nmát szeretné divatnak elfogadtatni. Mert Párisban a divat mindig esak a kezdeményezés dolga, az elmúlt évben Syni harisnyái hui-szloüben kerültök napfényre a ré egy hétre agész Pária visszhsngzott a coulaur íAertőI. Most egy év utén pedig egész Pária hölgyei mind hússzínű harisnyákat hordanak, legyen az asppal avagy este és a cipő azine sem dönt, akér piros, zöld, fekete vagy lila. A Mont Martro kisded csapsta hiába kísérletezett a piros színnel, megbuktak, bér egyesek szerint csak egyelőre. Llbertynél a nagy selyamáruházskban mér kibújik a legközelebbi divat, a batikolt ruhakelme, amely ha nem fog hódítani, csak azért szenved vereséget, mert drága. D/áge a páriainak, de a jóvatu-táju, sőt a sok rossxvalutáju köl földinek nem lesa drága oz sejp, bt ahogyan ma Párls a világ Ufleeóbb városa. Ezt igy furcsa leírni, do igaz. Magyarországot égebben tejjel-mézzel folyó Kánaánnak hívták, de hol van ma már ez a vli|g? Már nem sok bijja és Budapest túlszárnyalja a még nemrégiben rettegett bécsi árakat. A pesti vendéglői árak után az ember hitetlenül, fejét rázva nézi a párisi reataurantok étlapját. És átszámításokat végezve, a lognrt Is negligálva, hiába gondol a leg-borsossob zugforgalmi valutakur zusokra, kénytelen elismerni, hogy a párisi vendéglők árai a pesti ét topáraknak éppen, hogu negyed ristélg vergődnek el. Egy tény: Párisban lehat igen olcsón éa Igen drágán élni. A franola alapjában spórolós és jól megnézi a frankot, mielőtt ki* idná. Az ő részére a Duvalok és iMont-Parnasse kis, uniformlrozott vendéglői létednek eiupán, n Csfé de Parist és más átkezőholyeket, ahol libériás in?* segíti kl az cutó-jíból »r. érkező\', —- messz* elkerüli. A pziti vás/fciarookokban forradelma vau ax áraknak is akir fel, akár lefelé mozog a zürichi láz-tébla higanya, nz írek csak felfelé mennek. És ennek mogfalalŐen alakulnak az éttermek árai, vclósdgoa orgiákét ülnek a számok, nincsen már nap, hogy ezresokkel ne emelkedőé a legcgyr.zcrübb étel áre. A legegyszerűbb ebéd, polgári ho lyen ma hu*z- hunzönötexer korongba kerül. En az összeg tíz-tizenkét franknak felel meg, amely öisirgért Párisban már altőrendO helyen is, dus vaeeorát vagy ebédet lehet kapni. Pái Is elsőrendű — nem luxus — étkexőbelyelo, a VII kar-tleb»c, azóvsl a legelőkelőbb negyedben, ma a követk-».-Ő árok vannak: egy leves: 1.50 fr, egy frlsa»n tűit borufsteak, keraj vagy szelet, lüWburgonya és sovftnju köriií^el 4 20 fr., öt v»gy hatféle sajt személyenként 1 20 fr. Ez összesen nem egészen tl/iennígyezer I magyar korona, éa ha vabkl ehhez még hideg Inyencátelt is kíván, az ujabb 3.50 frankot, azaz hétezer koronát jelent. Ds ebben az Inyene ételben angolna, féltenyérnyi széles szsrdiniák, tonhal éa más olyan különlegességek vannak, amelyeket itthon már oiak hirböl ismerünk. A csarnokokban és huaüzlatek-ben nyolc és tizenegy frank kötött váltakozik n mirha, illttvo diaznó, v*gy borjuhui ára, a vendéglői adagok pedig ehhez mérten 2 50 és 4.50 frsnk között járn»k. Nálunk 25—30 ezer korona kőzött van a hus, ehbez képest az adsgok 16 és 24, sŐt 30 ezer köxt moiognsk. Természetesen a fentemliutt áraknál olcsóbb étkezőhelyek Is vannak Párisban, igy a köleőbb negyedek ben ugyanaz a húsétel, amit a 3ou!evard vagy Avenuo do l\'Opera étkezőhelyein kllene tiz frank, 4-5 frank. Budapesten ma egy boeuf steak 24.000 korona, azaz tizenkét frank. Páriibsn ugyanez, aaág ■ Grand Hotelben, a siberek fófész kében zem körül többa kilenc franknál Kenyér, a legpazarabb fehér kenyér semmibo som kerfil, nálunk nap nsp után em-lik, egy almo itt a vendéglőben hét njole-•z*r korona, ptd^g ilt nőtt valahol, P«irlab/>n a WgjyönyörQbb Kalvfl-alma háromezer korona. És sat igy lehotní folytatai még sokáig. A ruháért kban nálwok nincisn megáll fa, a szabék milliikról bo-s á\'ntk, «gy rcfiiing, gy«nge micő »égü német aoy >g, hs.lv* a hetvenezer koronába kerül, a olpő ára ►i susztereknél négyszázezer körül jár. Pariiban a legkitűnőbb angol skövetböl készült ől\'öny, mérték »zeriot, a Bou\'avard C«puelno üzleteiben 300—500 frsnk (hatszáz ozor—egymillió korona), ogy remek cipÖ H»nau világhírű üalatébcn 110—120 frnnk (2C0,000 - 240,000 koron\'/), a Itgszebb frnneia zefír-iog Dcdlg mér 18—20 frankért (40,000 korona) kvpható. Sréljunk még a harisnyákról, fehérneműről, nm*ly Idekint még a Innézett magyar korongban számítva is, száz percenttel olesébb. Vagy okozzunk fájdalmat a szivaros embereknek, akiknek n»m sd»ielt meg, hogy a Tabae do Lux okban a leggyőoyő rübb Henry Clay t é* Murat\'.lkat, S urens-eket lássák. Nálunk éppen most történt meglát traflkemelés. Budapesten a Coronas ezer K ba kerül, — Párisbsn a legdiágább egyiptomi cigaretta nem kerül többe. E-.oket az árakat né.ve, itt azután senki sem ciodálkozik, ha az egész világ idejön élni és vásárolni. Mart Pilis ma a világ legolcsóbb vá- Mérffy már kezd vallani MárIJy Józaef, aki mindmái? o legállhatatosabb a n íi faradság nél-kQl tettette n ho\'ondot, kissé már megváltozott. Ujy látásik, Mitffy meggondolt* már m*gét a engedett (éltetéseiből A (eladott kírdísekrc már néha felel, sőt gyakran elmo-aoljodlk. Amikor ■ bombamerény-letekre vonatkozó határozott kér-déeeket kapj., milr n.m játaaza a bolondot, iSt ko.dett ma délelőtt értelme* mond.tokban la felelni. A legérdekeeekb a dologban az, hogy Mírffy még mindig nem lö.t meg annyira, hogy » tömegea bl-xoDyltékok mellett vallomlat tagyen. Ma délelőtt céliott arra efy-egy elejtett mondatábnn, hosy tudott a merényletről, de kijelentette, hogy neki azokban nincsen réssé. — tt míg nom is lejtik, hogy ideit a kegyetlen ás gzik\'As pusziikon a törzsek szlnevirág* elpusztult. - Mindig tudtam, hogy JitíJ 11a áruló — dadogta a király — 5 hozta s nyaltamra az olleasé.iet Virágos fához ért. Korsüijá fehír "irtggil volt elborítva, mint «gy áláozali oltár. A király merengve "kW. Két karját gyöngéden kllírta. - Slltlm 1 — k[Altolt IBI elmenet,. _ sitiimnek hivtik az aká- • régi zsidó királyok eme kedves *á(ál. Most lépett egyet a virágok •&UU. Stirmát kegyeletesen aa sjká-ádntette. Síiül |A* éjjel megjelent álmomban „-Satun A próféta 1 — kiáltott ® D«ág Ijedten. - Nevezd ót prófétának — vagy "nínek — .hogy Jól esik. De én OWltem mindig. Szeszélyes, hlu , b»lond ember. Illenem Izgalla a J\'WI. Most Is halottaiból kelt röl, IjMxlgessen. Megismertem. Még ~"ny«bb, mint volt és bőro feke-sszott a soklasiibsn. Csontos "liừl aegíenyegetett. Azt mondta : ,Holnap alkonyatra üálom leszel ""á fiaiddal !• Öisseréstiódott. — AIhIiq estem *ssz?. Hogy fölriadtam, a látomás eltűnt. Az edoralta vlgasr.lslnl próbálta az urát. — A „nézők1 balondokat szekták beszélni. — Ds a bolondok igazakat moa de nak. KUlönásen • halott bolondok. Széles útra értek, — amely ormótlan sxlklakövekból volt f.ragva — régen sírjukba tért népek éplihstték — talán még a numlrofr. Hátuk mögött megmozdult az erdő, mlotha vad bivalyesorda osörtelno a fék . közölt — » noridík uton haici-szekerek nyomultak föifolé, a léae-esörgís egybe olvadt sz alégördUló sziklák iájával. _ A eóbcusokl — kiáltott (öl a király Ijedtében s a lába gyökeret vert a rémülettől. Az időzött vértől esrpegó dárdákon bárom szakállas cmDerlót emeltek magasra. A király megismerte ókét. Három fiának levígott feje ime: ttbí\' megölték Abináíábot, Málkisuét ás Jonálhát. Rekedi kiéltél lört|ki sz sjkáról. Körmével lépni kazdte s testén a ruhát. Ai Qldözók (öiismerlík óket. Gú- nyosan nevettek. Csúcsos süveget viseltek és tarka ruhát, mint a bo-hóeok és a maJoMbUvötók. Dárdáikkal élénken mutogattak a magas szirt faié s mert SEekéren nem lud-ták vulna beérni őket, leugráltak a lovaikról s gyalog kuniak fölfelé a napágetett aziklákon. A király elsápadt. Erezte, hegy teste megdermedt az ijedtségtől. Rekedten mondta a fegyverhordozójának: — £d«s szolgám 1 Huss ksrdet ás szúrj keresztül eagern, hogy valahogy rám ie jöjjenek a körülmetéletlenek éa dárdáikkal pszkólva és szurkálvs, ki ne nevethesienek engem ás guoyt ne Űzzenek belőlem. Doég, a kegyellen edemits, eki valamikor kiirtotta Nob falunak minden papját azemrebbenés nélkül, most dadogott. Nem mert engedelmeskedni as urának. A király reazket* kezével • saját kardját húzta kl, hegy baledéljön. Balkézzel rántetta kl a kardot, — mert bslkeaes volt ó is, mint mUden gyermeke annak a boldogtalan töras-nek, a3ioly fölnevelte őt.\' £s megbala Saul ebben az órában, minden fiával ét szolgaival egjUtt. HÍREK. — (Naptár) Fcbr. 18. SkoU=. Ilka. Febr. 11. M. lurdl m. — (IdSjiráa) A M.twolágW Intését jelentés, szerint egyelőre lényeges váltóiéi nom várható, később csapadékra bojlí Idő, hő.mel-kedéaael. — (A mlnlaator«InSk Kaposvárott) Bethlen latvén gróf nilnUa-t.r.lnik szombaton eate fél 9 órakor Kaposvárra Irkesett, hogy réoit v,gyen Hegos Miksa gróf, a kerS-l.t képvie.lójének bes.énolóján. Utjéra alklaérték Walki Lajoa ker..-kedelecnQgyl nlaisiter, nasyatédi Síubi Utvénfőldmdv.léaflgyl mlnlu-ter, Najci/ E«ll Igaxaágögymlnlazt.r, t\'r, Maijtr Jlno, a párt elnSko, Almás,!/ Ls.zló a pért így vezeti alelnöke, Hoyos Mika. gróf * körlet képviaelSjr, Ángyán Béla ..jtífőnők és a pért tagjai klitl mintegy huaa képviselő. A mlnlaztei elnököt oz éllomáaon Sárkósy főlapén éa Talllin alispán üdvözölték. Aa elaöoistélyu váró-t.romWen Knposvír társadalmának nevében dr. Vétek polgérmeater mondott Gdvázlő beszéá.t. A miniszterelnök köszönő azaval utén a pályaudvarról Sirklly fő-Ispán lakáséra hajtatott. — (D. Cnrbonol l.aa aa aj budapesti francia kővot) Budapestről jelenlik: A budapesti fr.ss-cla követség vezetőj. Franoola de Carbonel, a Iranela dlploméelsl karnak egyik kiváló tagja Icaz. A budapesti franeia követségen már tudják a kincvezéat, de hivatalos éiteaitéat még nem kaptak róla. Bliooyoara veaiik azonban, hogy a kinevozéeről szóló hivatalos okmányt a legközelebb m<g fogják kapni Páriából. (A polarármaotar a negye-SryVUaan) Dr. Sabján Gvula polgármester holnap, hétfőn Zalaegerszegre utazik, hogy • törvényhatóság kótgyüléaén részt vagyon, — (Tisztújító gasdaköri k»«-gyttláa) Nagykanlzaa városi ás járéal Gazdakör folvó hó 1S á> délelőtt 10 órakor a Polgári E,ylot emeletén rendkívüli tárgyaoroaattal uijáalakulá ée tiselujiii kisgyílést tart, melyen minden érd.klődó gazdatára részt vehat. — (A tűzifa uj tájákoxtatá ára) A nagykanlzaal faármrgalla-pltó blzottaég legutóbbi liléién a szabadforgalom utjén eladéara kerülő tQsifa tájékoztató árét a kővat-koialeg állapította mag: a) T.rmo-lési ér egy vagon, berakva 1,137 500 K, a leadó állomáson 1,590000 K, b) helyi tQsifa árai: egy vagon ha-sábfa lesdó állomáson 1,590.000, K, Iparvágánnyal ellátott t^opan 1,750.000 K, egyéb 1,820.000 K; c) fűrészelt ás aprított fa árai: iparvágánnyal ellátott tel.pon s« métormázaa 20.200, egyéb 20.900 K. A nyaral* 10\'/a-kal olcsóbb. Bsok-ben az árakban nlnoa benn, n V/, os forgalmi adó és csak tájékoztató jelleggel blxnak, tehát magasaWb ár zlkótáaa vagy elfogadás, aaetán ugy a vevőnek mint as eladónak iogábao áll kérelmezel as Országon Központi Árvizsgáló Blzo\'.tságnál a fa átvételét kivető U napon belül a kikötött vagy fizetett árté-t.lek felülvlzegáláaát. — (RokknntlIIotznánynk kl-flsatáaa) A város Illetékes Ogy-osztálya a hadirokkantak Illetményeit február 11 éa 12 én, a hadiözvegyek és hedlirvák lUalményok pedig február 13 éa 14-án HsettU ZALAI KOtLONY 1#M. fobrü^- 10. — (A* almait hit anyakS.yvl kiről) A> elmúlt hiten síüliltll: 23 gyermek, ebből 18 Ha, 5 leány. iláiauágéi klllllek: Tóth Píler füaxerkoreakojő Balogh Kirollná vei, Varga Jánoo kecila Gerlca Má rlável. Varga Károly vaeutl kalaux Hajdú Matilddal, Kueice Sándor földmüveo Horválh Juliannával, Bolf Jétaef földművé. Kálovlea Katellaa.l, Bukat Bernát itabó malter Klnger Karolinával, Káló vlaa Láarló íőldmüvea Guldln Ro aállável, Krlixtláa GySrgy aepaaá-moe Dávldavlce Márlável, Blaako-vlca Jótaef vaiull érleallő Dávldo-vlae Margittal, 8,11 Jáaoi kórház! ápoló Méatárot Máriával, ilkallak : Magyar Árpád 18 napaa, kélbumt. Farkaié Jóaecf 1 aapoi, valeaallo-lett gyengoiég. Pétlrfy Pál nyűg. klratalnolga 72 ávea, tidőgümő-Ur. Tóth Pál napaxámol 27 ávee, tataane. Oev. Ktrachner Samuné Sehware Róxa 10 évaa, tüdőgyul lodés. Ceondor Margit 5 napol, veloeaületelt gyeageség. Peeioveat Faraaa földtnflvee 75 ávea, axlv uálhldéi. Vlda Gjőrgy nipatámoa 80 ávei, agfaaiály. Hajnal György főldmlvoi <5 ávea, ajakrák. Baticio Jótaef 20 aapoe, bélhnrut. Seeav-aleaár Elek kovácam.at.r 40 ávea, glmőkár, Kreuilnger Fereeo pia-oár 28 ávea, fulladál (öagyllkoiiég ) — (A kalikó-bál) A Keraai táay \' Nőtlaitvleelők iiombat aall kalikó bálján rendkívül aokaa vettek ráait, Illeg a kantaial női tár •■dalomból. A dlaxae felvonuléaben több, mint 50 pár laerepelt. A fel vonaláét Dam/in Gyula nyitotta mag. A katanaxeaekar ráaendltett tftxei, pattogó csárdáéra áa meg-kesdődölt \'a tánc, mely f.lxtelen, vldáaa hangulatban reggelig tartott. Ma, veaáraap eate a aátlaxlvlae-lák mütoree eatéllyol lamétllk meg molataágukat. — A eaakólparoaok táacma latiága) Sxomoaton rita a helybeli exabólparoaok aa IpirteatBlet ősitoe bilyfságilben nagyon léte-getott áa axépen-ilket 8lt táeccnu-lateágot readextek. — (UJ pipadohány) A magyar királyi dokáoyjlvidák február 10 tői kardve aj plpidekánygyártményt kox forgalomba. Ax aj pipadohányt Balkán elnevaeáaea! 100 grimmea kartoaokban 7300, 15 gramméi aeomajocakákban pedig 1800 ko-raaáárt leket kapni, de egyelőre aaak a budapaatl körxetben Ax oraaág tőkkl réexében a Balkán plpadehéayt a gvártáa omelkedé aáaek arányában fokoxatoiaa hos-sák majd forgalomba. — (Kafajaaáikaa kRxeleálk a aaiai főido.atáa) Zalaagtrmg. ril jelenti a Zalai Ki.Ui, tudóal tája: BUy Zaltáa allapán jalanláae aeerlat Zelavármagya tartletáa (\'gy-kát kgxaég klvátalával, akol pát-tárgyaláaokat kelleti alreadelal) á fWdoaelái közeledik a bafejaxáehaa. A tárgyaló klxottiágok javallatai aak nagy ráexát már feiterjuxtet-lák aa Orixágei Fildklrtokrandexő •iráiágkea. — (Jalaatkanaanak aa orau állampolgárok) Aa állimr.nd áraág nagjkinixsa! kepltányeéga felklvja a váioa területén tártál-kodá oroae állampolgárokat, kogy a bilügymlelaxter által elrendelt féavkápte axemélyaxoaoeaigl iga-lolvénnval való allálál vágltt két darak fényképpel áe óaaica ixe-mélyi adataikat Igaxoló okmányukkal felsser.lv. jrleatkexieook feb- .ár 15-áa ái 14-án dálilőtt a andőrkapltányiág ilitmilstl 9. aálaa nobájábin. — (Aa Iparta.Hllat haag- vareaayo) A nogykanltsai Ipsr-tealől.t február 23 áa tartja Id.l h ong vara anyát. Különös figy.lm.t árd.mel ei exalkalommal bemutat-koaó 80 tagu vegyelkar, amilyhax hlionlóbia Nlgvkeniisének tnág nem volt ráex.. Enikaxám katona a.n. kliáraltal hatáaaa axavaiat áe táncaiám tarkítják a tartalmai mfiaart. Ax árd.klődáa márla oly nagy, kogy előreláthatólag a jegyeket .1 fogják kapk.dnl- Jegyek hétfőtől kezdve Ifj. Wejdlti Jóxief (Gutenberg) üiletéb.e vállbalók 5-15000 Kárt. Előjegyxáet a re. dexőeág a.m fogld «L A jejyeket axaanal át kall vanal áe klflxetal. — (Tolvaj cigány lagány) Tikált Károly fialal komárváraal muxalkua cigány a páot.kl botivá-eárra kijött Klnbiára. A váaár-baa vatt magának egy legel, aa-után elment Slngv xelbárua laká\' iára áa ott addig válogatott ax Ingok kőtőlt, mlg .gy.t elemelt kőtOIQk. Slngor árletllolla a vaa-u\'l őraáget, hogy «gy valóaalnSl.g Komárvároi folá utaxó algáoyfyo r.k meglopta. A r.odőraág a pá-lyiudvaroc-el la fogta Tlkáae Károlyt éa kolerában megtalálták ax ellopott Ingat. Ax eljáráa meglódult. — (Kgj axál virág miatt a blróaág olítt) Gál Zalgm.nd éa nej. tnagyaraaerdahelyl likoaokat lopáiért jelentettek fel, mert Ba Iáit Mihályné körijéből «/jr tlál laimaringat jogtalanul elvittek. A járá.blróeág felmentatta a Gál-há-xaapárt a lopáa vádja llál. A tőr-vényaaék a mai tárgylláaoa dr. Btak Detlő vódolmo alán hoxxájá-rult a járáablróaág llélotéhoa. _ (KlWnaSxa Ittetáaáau Ikrák) OUaaoittlg Ekoatl neeU lalujábu egy •» atvoy •|teiaé|M riecrinneXoek »4oll e mloap áleUL X aeillia ullo noobia WnpU-kic:ék álloiuk be áe aa otvoe cjofua aaillltlalU u aaiaoayt aa ét mírlMIdnji ÜTelatcbea tavi Pireoiéke M otteol két-bíiba, ahol aeatia aa aaiaoaj aaág agr (let wblL A gjoraakak UjMfernl^ blr Ikrek, nígla aaie-taie balya. aaitlaUek éa Jelottak lUetéaégbea, anl ilyanforaiia egyike a leg-rllkább eaelakMk. — (Orvaaok táraaavacaorája) A n.gykantxeal orvoaok folyó há H én, aafltórlSk eata 8 órakor tartják mag axokáaoa táranvacaoráju-kat a Polgári Egylotbao. — (Falaai axondáial) Ábko raa/aa Antii ardélyl ixékaly mene-ktlt ax egyik salai falukan teUpe-dett U. A ixemixédiág kőiül Gin-uil Jáiaofék folyton .oléb boco-koroe" nak eeufelt.k, amivel ixlnt. tárhat.tlenné tették már a faluban maradáaát. Vágől Abkorevloanak la elfogyott a türelme, revolvert ateg* sett a caufeládók felé, majd beverte a hátuk ablakát. A járásbíróság Akkerovloeot exért őasxesan 180.000 K pénabdntatáare ítélte. A mai falebbvll.il tárgyaláson dr. hiti OJSn védőügyvéd és dr. Guulal, a sértett kápvlsilőjén.k foUxólalása után aklr. tőrvényexék a járáablróaág Ítéletét helybenhagyta. — (Caavargó elgány karaván) Kisithil/ril jelenti a Zalai Kőtlöay tudóaitój.: A aármellékl ceendőrőrs járőre Sxentgyőrgyvár kőaaég halárában egy 11 tagból álló elgáey-k.r.váora bukkant, kik belemerték, hogy megyéről-megyére kóborolnak. Elfogták ókat s átadták aa Uletékee batáságaak. — (XUatváeári tilalom) Zlli-vármegye terftl.lén jelenleg a ki-vetkező kőaségek állónak állatvá-Utl tilalom alatt: Lenti, Let.nyr, Nova, Picaa aa Zilaipáti. _ (Leveaővet keltett mesaang) HémAbál JelealLk: reo,!o Z,tUIU, agy Halai otua nároük, árdakaa laUtaiojl JalaoUB ba: a yuviI notéonyokal ,aéo ** IJl ly.ll áaTiayelaJ áe oütlWtt U»eg5 alkalmeaá-aáral akiije ba|uol. A kataaisy maligeo árdakWélk ■ ulálnUny Itáal, mert lu aa aiikagjaa biiauvibatáoik Hiooya], akkor reoékivül oigy nigUkulllil laaoe libáiévá aa illiaiTiiBUk aaaaaábaa. A kUétlitek )é ■Iketral folynak. — (A aagykanlaaai aaabá-iparosok axővetkeaete) A nagy-kanlxial laabólparoaek arlvelk.te-tet alakítanak. A tőrvényixéken már meg Is lőrtánt a cégbajegyaés s a itóvetk.nt a kiteli napokbin már megketdi mOkődisét. Célja, hogy r vevőkőiőnaéget ollló, jó, megblxhatá anyiggil láiea el. A exivotkexet v.xetőaég. be ak.rj. blionyltenl, hegy exolld llepon il leket .laőr.ngu anyagot éa munkát aielgáltatnl a oxxcl rá akarja liek-talnl a kőiőniégot, hogy újra a sxabójéhox forduljon mindenki sx8-vetért, Exxel remélik, eikeidlnl fog a axabólpart vlssxaálllta.l a háború •léttl nívóra, tpon a háború volt ax oka a ixibólpar UtQllésán.k, mert mikor as Iparosok mind bevonultak, a aióv.tvásárláat mindönki a koreekidéickken bonyolította le, smely.k el tudták lálnl magukat bővao, hoaatu Időra áruval A háború után meg ax áruhiány, a ca.mpésxat vetett gátit a tiiitoilég.i Ipar fejlidésémk. Igy axtán lassan eltOntok a hírneves xalal és dunántull mbó cég.k. Ax-óta nem le vlielklt unkl 10 — 15 évig egy őltőny ruhát, kegy akkor kifordítva, még tovább hordja. Esőken a bijokon akar aegllenl a mit lebetőeégek halárai kóiőtt a moat alakuló kanltaal aaahólpito-aok ixővetkaxata. — (A kBaSe kiló) Nimtif, Mária eieruegtemijl lakolt Sav. Morváik Lajomá áa Ujhilgl latváa feljelantelták, mett állítólag a kő-sőa tulajdonukat kép.xő bitót al-bsjtotta, mcghlilelta él iladta. A járáablróaág neot látta b.blxonyl tottnsk a vádat és igy Németh Máriát Jélmantitli. A mai felebb. vlt.ll tárgyaláson a tőrWnyaiék boxxájáralt a járásblrólág felmentő Itéletéhea ás a feljllentőket alma raaxtalta a perköltségekben. — (Haláloa aaaraneaátlaaaág Zalamntgrótril jolonll a Zalai Kóx-lőny tudóaliójn Kován Aladár xalaeiányi fáldblrtokoa a ailaeaányi állomásról két koealn vltta kexa eeta érkoxott vendégelt. Axt a ko-ealt, amelyiken a fóldblrtokoi le Olt, elragadták a lovak. Egy hirtelen fordulónál a koeel felborult, de a benttlák kliebb nagyobb eebo-sQléasal megmenekflltolt. Axonbsn Stakos Jóxsef keesiat e klrtelsn fordulat a koaal oldalákox vágta oly .rővel, hogy koponyarepadéat és agyráxkódáat ax.nvedatt, amelybe néhány mp múlva belebalt. — (Magyar sOMgeraniflváax Dániában) A magyír xongora-ntQvéexet ujabb dlad.lát jelenti frlulmann Gyula jelei msgyír xon-goremdvéex rláalal maghlváia. Ex a eoaginiélli mflvéax, aki Ivgutóbbl budapaatl haagvirienyén Brahma-Pagaalni horribilis nohéxség[l vél-toxstslt sxédQlatea teehnlkával oldotta mag, minket .tért la érdekel kőxolebbről, mert Hahn Bsrn. vá-reaunkbln élő xeneaxenőnek Ck.u-aoo triete Ruaa. elmO remek kom-poalclóját átírta baogverienymavó. rrledminn mcater dániai tonméje után nigykaniml hangvirienyén be fogja mutatni Cbaueen trlite Ruiae sinaQ kompoxlclóját. — (Siaranaaátlaaeig vadá-aaat kSakea) Kmlhilyrtl jelöni! a Zalai Kőtlőny tudóeltója: Andor Gyirgy reti-i lakol fiával, P.rmceel e adássá! ment. Vedáaxat kőiben aa apa .lesett, fegyviri .letilt a e fia ballábát átlőtte. A fiút v.gxélyei ■.bével, mely IdökSaben elmárgi-Ildiit, e keextheljl kórbálba elállították. A hatóaág aa apa elint goa-datlanaágból .Ikőv.t.tt xulyo. taill-séttéléit megindította ax eljiráit. — (Feltámadt ló) Uihl/un Nándor több iibea büntol.lt kanltaal máitároi, a l.tenyil or.U-goi válároo lovat csóréit egy gax-dévai él a ea.rére réfix.tott 8000 K-t. Néhány n.p mulve Llehtfuia avval állított ba a gatdikox, hogy a ci.rólt ló megdöglött. A gaxda vlaixaflxett. n.kl akkor a 8000 K t. Rövid Idő múlva atooban kiderült, hogy a Iá él ée Llchlfuai auláiért a járáiblróság elé kerüli, ahol 14 napi Joghitra U 100.000 K pint-bintéUlit, axonklvül ax öiaxea költ-eégek mcgflxetéaére ítélték. Foleb-bexéa folytán axombaton délelőtt foglalkozott a lörvíoysxék Ucht fuss ügyével éa dr. Gyulai védelme után a járásbíróság itélilét teljea cgáexében helybenbigyte. — (TBbbmlllláa kn.aaaftiráa •aákeafehá.vár.tt) tliku/ikir várril jelentik, hogy a váróéban osgyarányu kaaaxifurál történt, lt-meretlon leltelek a Duná.tull Veiéi G\'pkereakedelml K- T. Iilethe-lylségáb. betörtek aa Irodában levő Werlhein kaasxát megfúrták e onnan ttbbmlllló korona kéax-pénxt elloptak. — (Földrengés Egerben) Egtr-bil jelentik: Tegnep a kora reggill órákban a váróéban klaikb bullána-■torü fóldrengéi volt áixl.lhelő, melyet gyönge morajlái kisárt. Emberéletben ée anyaglakban kér naa eaett. (x) Url íj nffl dlvatcihkikben ligtzolldabb küzilgilás Schwircz Dezső cégnél, FS-ui (s) Dr. Kátlaj lettén Jogi aiemt-aártama luéipeet, Anétáeer-el l áe k, r»á. fallavltlal-a. S. faliléaeág^l áe VI,löt atmit kéaatt elé UraMly agyikn áe logikáéiul, Siieae Jogi vbagllra áa aa lárváéi vlasgikie. J.gyttl-bkltl 1 KakapluUatá I Ulaéae falTiUgoaiUit aeétal ragy latílWa káeMtagal aé akár a baáepeiV, akia a aee-aaél lgi,giVj»ip (x) Mielőtt magaSatti, Jegy gyürOt él ákaxert Togjulányesabb árban vásárolhat Frlael jóaaeí áksaaráaxnál, Nngyknnlaaán, lugár-ut 1 (Fő ut éa Jugár nt sarok). Arany, eiflat, platina, karnis-fogak és érmek beváltása a lag-magasabb nap) árbaa. (a) A n, á. kSaBnaág exj.oe tudomására hoxont, kogy a már jelt.tt ingek megérkeztek és mlnd.n számbsn és különféle itlo.kben I gallérral 43,000 koronáért Keuf-mann Károly cégnél a .Fokot, golyóhoz* kaphatók. Telefon 171 (a) D. M. C. pamutbél fejel vagv kát kívánatra a etombalheW FlUPP kStőde. (Stáll Kálmán u.í) NOZGtfFfrYtíPUHHUiZ. Vaairntp Világmoigi 3, 5, T és 9 ólakor Hamlil a hiliiiokában, Zero éa Huiu .lle nállhetatlan vígjátéké. — Uránia: Mlarka, a medve hánya. Héllőn csak egy mp a Vllág-ir,01 jóban fél 7 éa fél 9 árikor: SliJulyvir, gyönyörű malájt él mesteri kivitelű Irrediata film. IM4 február 10. 2ALA1 KÖZLÖNY J_ törvényszék. (5) Kit irt. Urxj.li, w t,»k minit. NimM Béli gele.l vaeutl liszt vlselá felj.lentette Aci Mihályné Síéi Mária jémódu g.|,.| l.koit, mart as kakasát .llopta. A f.ljel.ntéa exerlut Németh látta, ■ mikor Aaené a kakaat levágta. A járáablróaág Aaenét tuuklopát ml.tl 300.000 korona péoxblraágra ítélt.. A ciné • járásbíróság Itálatát míg. f.libbezt. • ktr. törvényszékhez, ■hol szombaton tSbb mlot kát órán kerentül tárgyalták «xl • .tyukpört". — Ugyenli ax egyik tana atarlnt kutya axakitotta sxéj-jal a baromfit, mig a másik ai ellenkezSját állítatta. Vígra la a bíróság dr. Hcch Oexkár érvel után a tyuklopáaaal vádolt Aca Mihálynál /WaimUl a vád tUL ||) Majeammleltatt Járáíbl róaágl lUlat. Bal.t Dené bala-tooheoyel lakóit, mart agy jogtalanul nenett siöv.t dadáiénál lo-gádkexett, a járáablróaág felelősségre vonta tulajdon elleal klhágáa snlaft. A járáablróaág ekkor felmenti Itá letet hoiott. — felebbetéa folytán sxombaton a törvényszék foglelko-toH aa üggyel. Dr. Hlwhl.r J.nö védelme után a törvényszék rr.rg ■ ■emmiallatta a járáablróaág Itáletát, blnltntk mondott. kl Balog De-nflt a tulajdon elleni klbágáeban <a azért ót 75 000 korona fö, 23,000 korona mellék péasbüotetéere éa as öiexes kóllaégek megtérítésére itálte. (<) A tábla f.lm.ntő llálata. Laditzlau Jenő kenlisei kereikcdöt a kanliaai törvényezék orgaxdaaág miatt 6 hónapi birtinr. Itália. — Felebbexéa folytán at flgy. . téblábol herölt, amely dr. őec£ DeiaS vádelme után a vádlott keraakedót /tlment.tl. a vád mlóL KÖZQAZDASÁQ. Devizapolitika és az íllitkhfltel A gazdákat élénken érdekli, hogyan ■lakul aa állslklvilel ügye a deviza-Polliikéban történt válloláe folytán. Annál la inkább, mert a nagy árdak-lőiéss.l várt tenyéazállalvéaáron la (onloa azer.\'plt játszik a kivitel kér-dése. Beavatott halyen az egyik kitOnó izaklakintélytól a következő íelvilá-tositásokst kaptuk : — Egyelőre a Moala/ol drvlt. ir/olymok .m.Ut. a. illdkMtd Mu,.Un nem oiUntatotl, xacrt a bécsi eaemények folytén a hlvelaloa es a megándevlxaárfolyam.k köw a különbözet nem tüat el 9 mig •telő t esak a devlie bizonyos tlazét kellati beszolgáltatni, most at egész ösazeget be kell flwwl, ugy, hogy o tekintetben a kivitel laheió-lége csak romlóit Különben a tabonaérak emcléaével egyidejűen az állatpiacokon la olég jelentől áremelkedés mutatkozott, ugy, hogy « jaWaíf .hun,ok kitt « ktvlt.1 l<h.tMta ifn kvttíolt. A gazdáknak változattanul az a kívánságuk, hogy Ismét lekolővé tétessék síé-mukra, hogy istállóikból közvetlenül Ylhsasék állataikat a kOlfőlál vásárokra, mert ugy sokkal kevesebb a költség él a aulyvíszteség. — A márciusban rendezendő lenyéaxéllalvásár Iránt nemcsak a hazai tenyésztők mutsioek élénk Meklődést, hanem » szomszéd országok U. Főként a tőlünk el-•akitoll részek gardái érdeklődnek élénken az állatklállllás iráni. Érte-sütésünk szerint ugy a fMdikrll, mini Bictkibil h Erdilybil t.im.t tlfoU.nyii.tt tvSndikotik a b.d.p.tti odtdron tcngindllalo■ kat .Óiérolnl, mert aa oltani állat, tenyáaztéa évek óta sínyli már a vérfelfrissités hiányéi. A nahézaig csak aa, kogy a Szerblába áa Romániába való lenyéuállslklvltel sima lebonyolítása még nincs biila-sllve és kérdés, hogy a nálunk vásárolt, Illetőleg vásárolandó teoyéaz-állatszállllmányokat a saerb és román hatóságok egyáltalán bsangedik-eí Ezért kívánatos volna, hogy a két állammal jelenleg egyébként is folyamatban lévő tárgyalások során a magyar kormány kiküldöttei bizlo. sltsák a tenyéstillatkivllel lehetőié, gél Is, amire annál nagyobb sulyl kell helyeznünk, mert állalt.nyitz-létünk jtvö t.jlSdéiin.k fjadot. a., hogy a ktUti is dili .rttáfokat mi láttuk el t.nyéi.anyagg.l. — Ujbál magk.xdődlk a t ármány export. Mlot iamerctea a svájci kormánnyal kólóit meg ál\'apodáa alapján befeieziak a S000 vagano buxa elszállítását s a további exar vaganra sterxell opciójával a avájci korminy nem kívánt élal. Ex utóbbi eier vagon értékeeltásre vár axonbso, söt a belfóldl ellát áa sérelme nélkül a kormánykörök vélekedése sierint további 1000 vagon buxa exportálható. Ugyanasak mait folynak a tárgyalások a különbörő nemesi-tett magvak exportjáról. Lebonyolításra vár még körülbelül 5000 vagon axána éa aialma ezporljs Is, amelyekre köztudomásúlag oly ké-■in adták kl ax exportengedélyeket, hogy e tétel elhelyezése lehetetlenné vélt. Ax exportengedélye, ket meghoiaxabbltják a napokban éa Újból klaéretexncV a külfSldön való elhelyezéaaeL — A DavIxakBxpont ütrall 116 fraakoa kártérlté.t köva tal a koronarootóktól. A ko-ronsrontásl ügyekben inditott vizsgálat kefajeiáaékea köreledlk, a Pénilntézetl KSiponl revizorai már két balyen befejailik a vizegálatot annak megállapítása végett, hogy mennyi meg nem eagedolt korona kiajánl áa történt. Még hátra vannak egyéb megállapítások éa a jövő két vége felé valasaennylnél be fogják fejexnl. A\'Devixaköipont t«ár a vlragáiat megindításakor fenterlotta magának kártérltéal Igé nyát aiok ellen, akik a korona meg nem engedett kiajánléaával a ko-rooe árfolyamát lerontották éa eisel e Devliaköipontot abba a kény •x.rh.lyxelba hoxlák, hogy fel kelleti vennie nagymanoyliégü magyar koronát. Pénzügyi kör8<ben ax a bir terjedt el, hogy a DevixakSi-pont ötmillió avájci frankra beciüll axl a kárt, amelyet neki a korona-rontók okoztak és ext rajluk követeli és ax eljárás sorén velük sxem-ben érvényesíteni fogja kártérltéal Igényelt. HUS! ElsfirandU marha- é» borjúhús kapható «l*iz nap folyamin. Eötvös-tér 26. Oombol métzárosné A TÖZSM HMM. (S.jít iDáéiltéak uUf.oj.l.BtiM) DáUlSItl magánforgalom. Ax Irányzat axllárd. Koaxlpéniben nem volt Oslel. Magyar Hitel 820, Salgá 810, Oixtrák Hitel 240, Rima 163, Ix.ó 900, Kereskedelmi B.nk 1820, Kőszén S600, Cukor 4600. Déli 8..lefoglaló magánforgalom. Ax Iráoyxat nagyon aiilárd. Különösen ex arbltráxa értékeket kereiik. Magyar Hitel 840, Oaxtrák Hitel 242—243 Hix.l Bank S40-S50, Kereskedelmi B.nk 1825—1850, Angol-M.gy.r 145-150, Lliyd Bank 26-28, Peati H.xel 5105 -5120, U.lkényl 1100, Kó.xén 8Ó50-S700. Danubius 5500 -5600. Villamos 2600-2700, Fegyver 1S50—1600, Allímv.iut 525, Délivasut 11S, Levente 260, Cukor 4(00. NamasMnaak i EiSit 1 koronás 1500, forintos 15000, 5 koronás S0000, 10 koronás 125000, dukátarany 136000. TwraásytSxad* Buxa llsxavldlkl 76 k? oa 213000 -215000, 79 kg-oa 218000 220000, egyébvidéki 76 kg oa 207000—210 000, 79 kg-oa 212000 -215000. — raza 175000-185000, takarmány árpa 177500—180000, — aörárpa 210000 -225000, zab 190-192500, kölea —.—, korpa 112500-115000, tengeri 175000—177500. Lucerna arankáé 7500—7700, arankamenlea 8000-8400, lóhere 6600 -6700. A mai terménytőxsdén ex Irányiét Biliárd. A buxa és a roza ára 15000 koronával emelkedett. Korpában nem volt Oxlet. Llaatplac. Dara >200, 00 ás 2900-3000, 0 ás 2800—2900, 2-es 1550—2450, 6 os 2150 -2250, 8 aa 1S50-1450. korpa 1100-1150, 75 sxáielékos rozallizt 2200. VaKmafplac Lue-rna 11000, várói 9000, nyera 7C00. Lóhere fehér 14000, vöría 12000, ny.ra 7000. Bsltadm 1500-1600. Bök köny tieita tavaail 1550—1650, Z.boi tavaail 1400-15C0. Clrók 650. Muhar 1700-1800. Oiilborió 1400—1500. Viktórlaboraó 2400. Velő 2200-5400. C.lll.gfOrt 1500 —1600. Fehérbab 3400. Tarkabab 3300. Mák 4000. Napraforgó fehér 2900 -3000. S\'Orke 2200 -3000. Liomag 4000. Káooexle repce 3000 -3200. Tókmig 3600 —3800 Ken-dar 5800- 6000 Muatár 26C0— 7000. Kölea 1000-1200. Takarmányrépa német 15000. Cukorrépa 4500. Takaruányváeár. Felhozatal 38 axekérrel 48 q ömiulyb.i. Arak : Rétlaxéna I. r. ó 46-6Ct II. r. 36-45, ill. r. 11-35. Nídtekar* mány lóid, axárax 18-22. Muhar-axéna 00 — 56. Tengerlaiér kóró 21—22. Takarmányrépa 24. Alom-iialma 20—31. Ziuppaxalme 28— S5. Arak 1000 koronában ártva. Sartáaváaár. Felhajtottak 220, eladatlanul vlesxamaradt 180. A vá-■ár élénk volt. I r. 15000 15400. Könnyű 14000—14800. Sralonná. Félsertés 16800-18000. Lebuxolt bua 15500-16000 Sóxott azalonna 17500. Zilr 19500. A bácal tőxada A magánforgalom egéax délelőtt üxlelteleo volt éa Igy ax árfolyamok klisé lemorraolódtak. A magánforgalomban előfordult árfolyamok: Magyar Hitel 10U-1000, Oi.l.ék Hitel 280-275, Allamvaaut 695— 690, Rima 206. Salgó 1015-10C0, Alpesi 680— 675, Bjnkvereln 180. * dnlzi-Uzpont blntaln ártolyMil DavIxMe ntaoo AatUrSaia iii»o.ijo»o Aacot hot i »♦««•> 1 jcaoa Bokamt 170 i»« Ura S|S-t)l Kof4oU(a JSW^HJ KrUMUaia ájio-é?*o Vraoalá b. i«»a iSoo LooJoa UUka — Dwllo — Ura \'•js-ijsj O\'.a»«ooal< isrj-usj Outr. ter. 4}l*-49*e féri. lU^a fraak t|«a-i(«a Crtc* s44-soi4 Lat iro-iSs Sáodboiaa Sjia-sisa ZmAol í44-i014 stlja 56Só tója Stí-«4 tr»*» ssso^oja Béa ijlo-éSia Koroaa {luki j»« 4*1 ii«Aa M2-S)S Tnak itali — r.áttin jí#-||| l*a«7«i csér Sswjcrt tl|M-||lM HofUoJi ll. IlltS uo«q Vint »>•»! Zllrichl zárlat. rárii £600 CrJ, Iwtioa 247CTU3, N.wyork &7SCO, Brúis.1 23CS, NUtlsod Z510, KeJUed Stb ST, BmUq 107, Wt.o SÍ 05 Soti. ti7, Prlg* teTO00, BuJip.it 200-00, Msrid ess A magyar koroaa kBllSIdl j^yxá.al Newyork . . Zürich , . . Prága .... Berlin .... Béca (devlxa) . Béca (.ffekliv K) 34 34 200 201 1207\'/, 1207 148 148 248 248 . 145 145 KiUtéi isMkMxtér 8itrokay Kálmán. TámesckMité: Benodek Rci.ó-lüidó : Nagykanlxaal Nyomda éa Lapkiadó Vállalat. AoróhirdctéMk Ha id bort ■ksr olcsón inni utry fir.dj0Q It M»nysr-u. 74. stia aU, Sátrén Jóssal tbuttsmkWésibM. hol I lltsr kitúoí Aranyhsflyl laof QOt— 1400 kMOU. Talsíoo: 311. Jó «lp«*w*s«(l«k fcl»ái«(Mk Mcsnáí, T«tt\\-». I. KiséiiUt C»4k J» Hl«eV »}l* r«ail4raokna. »kl > U J4»s«. MODáU UUpUr« kftMMIIk. Cl- » Má«tu. S4»» .liáttiDB; kara Ijermek mail*. Cl OS KOnylalA-laraUsCI. Irod»- ra«7 a»l»»T»-Mt«l, tllfcArl r»gy •hh»i b**o»U f*g»»lko. aA.au kllaodó »ik*liafti4it kar*« m samm lr»«al lH»>«k»»«>UI»u k»m»l, ás nagbl intinkasrO, AJtuUlakml m M- Bútorozott egy visy két szobi-konyhái Ukájt k«w nycrmeWteUo hisaspár. Clm • kUdAbau. il évts ni. tmttnuu* rtt. *v«Jékk«l fikUtT*M(tl UlUt tlttiUU». »NSm jtllcin a kUSibat___***y Kb4dl0«<«kr4ay. « u*k. SCf. réoy, n^uaak.ény. tbíót, « á<nc-lroar «U4*. BSrakUt a kU<»sí. _ Kiadó iUf»M«kíii»r. P«l«a^. II. WW L-r7»a varrtUoyok t«»itafra >«Uart».»ana> « XélS.(áöt^fjlibaa, X»»ínciy»U« 17. 4*HUa s-l kiífrli. M«J Agilis v»sktr»sk*JŐ ssakeiúbsrt mtgblsoik buJspcsti vas- is ssarssáa oajjkataska-dís.fu ottani képvla«l«t*val. A Jz\';:r nagykanizsai l\'X\'" l.kós l«hst is kiváaalos, hogy n»n(*)*lt lsx«x«Uíjfg»l T*aá*U*tt*a. M*kW4»« Nagykanizsa é« körayizéaak Inteosiv Utogatisira tarjad kl. Válassokat Rayon képvUaló >129. j.Hgéia Slkray hlrdatö Ira-d*ba, Budspast, VL Vilmos csisslr ntW SALAI KÖZLÖNY 1974. február 10. Eladó birtokok i V6 holdas birtok épületekkel Somogyrv.cgyébon, holoa\'s bliiok Sofuojyoiegyébon épület nélkül, 3Í held föld Somogyban, 10 hold föld Zalamegyébeo, 10 hold föld Soraogymegyébon, 14 hold sxóllíbutok épületekkel ZaU-megyében. Eladó házakt 3, 4, 5. 0 szobás ca-Udl hámk kerttel és kert nélkül, rísz-ben bekoltőzheték, a város kttlönbösó nteáibau. Bővebb felvilágosítást nyújt : SzAntó Vilmos lag.llaDf.ra-l\'"! Irotlaja Dolk-IOr 4. aa. Torsion 3-22. Értesítés. Tisztelettel érteiitem a t k&itin-sígei, bogy Nagykanizsáin, Er*aóbe:-t*r 3. iz. >lalt a régi posta átellenében livJ di-valáruházami-in Eppln^er ur mint t>i» belép*" ezentúl Steiner és Eppinger eég akit egyeiült erével, nejiy vá laszUku jaktirfcol íoxjuk kiszól-gá\'ni vevőinket. R/ktuon tartunk és a legolcsóbb óxoa árusltunk mlodonnemü ruhaszövetet, baiiszlof, grenadint, zefirt, vásznat, xiffont ós kendőket. A víros legolcsóbb bevásárlási helyi. Állandóan nagy maradék vásár. •Mindent! személyesen tok\'M-e meg nagy raktxiunkat és gyóiódjön meg tj<< olcsó diaiakról. Teljes tisztelettel Steiner és Eppinger dlvaUrultáza „Az arany bárányhoz" Köszönetnyilvánítás. MicdazoknaV, kik felejthetetlen I féljem elhalálozása alkalmával fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek és a temetés költségei I hez hozz-járulni szívesek voltak, ezúton mond hálás köszóaetet ísawnícsár család. Házak eladása: r&\'B&S ressein elfogUUuto kisebb hizek, elfoglalható url magánházak, üzletházak eladók. Oslethclylaég Fó-u\'.on |«t..dó, t»g-s két nagy helyiseggei, világos pineéveh Ktt kisebb fűszerfislet a külvárosban átadó. Malem eladó a város kozelébeo, igen nagy lorgaiors, jó berendezéssel Elektrotechnikai gyár eUdó Újpesten, nagy telken leavó épületekkel, te.jes berendezéssel Eladó birtokok: Somogyban 86 és -45 holdas, Jó épflietekkel, vételár egy részével butában ados aar-dhat. Marcali vidékén eladó egy 43 holdas és Z0 holdaa birtok épületül, teljes éló ét holt felszereléssel. Zalában eladok 40, 80, 12 és 4 holdas birtokok. Eladó szülökt Szeotgyőrgyvári hegyen b és 8 holdas Ugyanott fél holdas igen szép építettel. Szabadhegyen 3 és 2 holdas. För-hcooi hegy<o 3 hoJJas kitűnő l.jsióió, szép házzal. Kereeeenyi helyen tí és 3 holdas. Órt\'losl hegyen 4 holdat. AGZEL IBN&G | SZIBRISZT LASZLG UiaOutcriaka. lfWa, uttílljmi 0. T. 8,-tlt NAGYKANIZSA, PC-ÜT 3. TKLKJ-OM i *HS. |40j Köszvény, csuz, rheurna siiuás, szaggatát, otont(Áj4almak enyWiMsáro évtiaedok ÓU k\'iprébált legjobb mm a KRIEQNER.féle RiPARATOR Kapható minden gyógyszertárban foalán küldi as egyedüli ké»íil<5: KRIGONER.gyógyszertár Budapoot, CMnln-lér. uu aar Ulánaatoktöl Óvakodjunk I flationáa szalma zsák, snfneg Aa kölöléruk nogykoreakedéso fóisFSch és 2>ges& Nagykanizsa Kereskedőknek Függő Tűző Fémkeretes és zsákcimkék Cognac, olaj, ruta éa borcimkék a legizlése-Gebb kivitelben. FtscheS Fáiíöp í>íaS papiráruháziban NAGYKANIZSÁN Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik Mejthetetlen S^yellen fiunk elhalá\'oxésa a knl mával mérhetetlen fajdalmunkat , részvétükkel enyhíteni igyekoaUk, fogadjik ezúton hálás koizone-tünket. Eppineer" család. Értesítés. Érlasium mi. *<Sxdnaígat, hojy Kazinczy U\'cn 8. izAra als\'l leví kouács műhelyemet továbbra :s fo .niui to.n éi kérem a közönség s?ivea límugatását. Özv. Csaunicsár Eíekné. Házak beköiWjhetí lakással, tebk a>-grobb és kisebb his kerttel ée kert aél vet 5, í, S és 1 holdas axftlftblrtoa kok Szentgyörgyvátl ét Főrhéne-hegyen. Kerecaeayi hegybea B, t« és 4 hold b rtok ép. lettel, kisebb foljbi lokok. l»o* sényvárl hegybun 2 hold kiiii.ió -lilóbfitok pincével. VandéglS éa Qs. lethásuk helyben ó>vidéken BaUton-kaíeszluron $0<« é» 4 <« négy*zógöl tjelsó-s\'r.gel villák. Máiiatc.\'epea 6 h birtok >•*,-> vit ával elér.ySs feltételek mellett eladók. Dukász Miksa SSlüíSi Noejy>ionisaa, Rákóczi-utca 19. Uasbutort, rézbutort ABADIE valódi fraaet»azéTC(%a-hflrely UUUNK FEL hangzatos hirdetéseknek mert női éa férfi íi .rÍHnyákat, női mellényeket legszoüdabban GRÜNBERGEL lehet beszerezni. Férfi fehér-nemüekben eltfifangu minőségben iaen nagy válalztók. Fő-ut Telefon 221. Óriási SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divafáruházában! ) izer vég prima karton mélyen leszállítóit árban kerül eladásra I istfr f.btuár 10. Sí.LM iT.Zt V HÍM imMi. Itr,utt«,.t » ttlM.fi it ■-Iv\'tl" ItuW Iliit, v.mt «l HuioM Miitll kb, c >, 11 r I mű remiítK rarüitn mis «.-r. aiín érksziek l\'Qdetl Wlnpaaslng gyártmány Szabó SándO\'r\'iíííLí Kazinczy-u. 1. lelefon: 453. _ _ A MODERM *-KAUGSUKlPXÖ REMEKE KAdTCLUN KJVCBa QTQRPEDQ) KÍPVtSEU NíGYkAWi^SA éi V.OÍKi RÉSZÉRD 52AKATS GYULA WKiRteCTic is IE5ÓGÍOV«.I;LATA TELCfON HO.-KISIAUjOl S.u.Z. ALKftTOCSZLK- KAPHON -S?ALflQ. 30 ccrcen bilül «tár tudhatja u írték- ás árutőzsde, valamint az összes piacait Mit, ha elSIizet a Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponta megkap. N&gyk&nizsa, Főút 13. Telefon 338, 383 Tivlutcin: Táviroda. Kem reklám! Figyelem! Figyelem: Mielőtt szükségletét beszerezne, tekintse meg Kohn L. Lajosi cég dúsan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden színben 26000 korona. Prima macco gyermekharisnya minden színben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradék csipke. 1000 méter himsés mélyen leszállítva. mi és férfi esőernyők érlásl TnieBzickbrn. Siessen, mert elkésik! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesttjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most Óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Börböri kelmék a legújabb divatszipekben. Továbbá grenidisok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdelainok, mosók, tolltartók, férfi és női ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengy ék, S&eg-enhart és Raymann viiagkirü lendamasastá^niból óriási valassték. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra riási vászon maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy válaszfék. isfaludi és Krausz divatnsflváruháza as „Arany fóakas\'Mioz Erzsébet-tér 21. ZALAI KÖZLÖNY 1W4. február 10. Szabadalmazott Dobos-féle kézi szövőszék jsrantilt napi 10—U méter taljaettő-képaaaéga], aaívetek, vá«an«k, jutik, a tikok itb aaoréaéra. Bilki ilUlkÖnojraa lelhető, fiamban magtekintkatő. Ojráitja: ASBÓTH REPÜLŐGÉPGYÁR Burfapaat, l, Daróeslul 1. aa. Kaiaoialdl kőfalra!. leásat* Uul. JU*I fcaVaaal nUiWt epai.ia. BUZAT. ROZSOT. zabot, árpát h tengerit l«,H,>ubb u.pl KORPÁT UnsUjTM awonyl.^abon napi át khtl laállHaok. Zalavármegyeí SzBuetkezitl áruforgalmi R.T, Nagykanizsa Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia clpötruháztban szerezze be szükségletét mlelffbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta clpff raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos arakl rigyalmas kiszolgálás I Mindenkinek saját érdeke • mielőtt ró fótira asükaéRlelét íadaal, karaaaa fal Szabados Mátyás » „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmffárukereskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. ifu. ASallraal. «?<»»♦•\' X. Wr. IH*-ko. aK*.- Ml Kaim • a jjW^W iM Uríé.t \'TV* t.-T. álkal klrdatall .jiaíak dakaikaa fcUojU\'aaal *» HajU< tl**t<- BUéfr». Ifi- Toöko Béla a. k. f. Értesítés! A közönségnek ama nsgy fokú ragaszkodását, molyct a háromcsillagos dobozos UHU cikéria pótkávéval tumben. mind rokoiolubbaa un.tit, villalatunk J«- UlMial úuji, de minthogy lehetetlen A eok iam.rctl.x hásl. aaaaoaynak pirtfofáalt Unimltil, kásilorlUaaal ]«UI-mair.i la velOk ntmbcn ll,yelme»alKet fyakorolal, Tállá-Utunk akkéat határoaott, hogy uj értől keidódőloj mlndin tlzidlk >/, kJ. <" UHU dobotbin tar darab Iliit termáit, (mai áMáka kSrtlki\'M 3000 karon), ■India tizadlk >/, kg. 01 UHU dobotbin ny 1000 K láat h mindig tliidlk •/, UHU Mattal ny 500 karonált, a x. k«ül.u ll». klijnrel Jehaldttbea h.ljraa .1 a» eat lalya *» „4aai« lllaRdlan talytatla. Ennek mejtOrtántát fenti, a kJ.jífyxS Utal kiállított Klvataloa tanuiltvány lyaiolja, Kériük a Tíaatolt hdilaauonjfokat, pdrtfofolják tavibbra la a háromcsillagos UHU kkvkt (. aaját érdekükben váaárolják lebttSlef a \'/■ dobolt. Kffbányal Polgári Sarlöző és Szent István Tápszermffeek R.-T. HIRDESSEN Zalai Közlönyben Pahaly „IDEÁL" Paplan papUaek köeótt a lejjebb aiizka. •lea I Könnya t Tartás t ar^ti Usásr Paplarvgyár ......... tarol/ « I i*«akJaW Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fő-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatványt éskönyvbekötést Telefon : 78. Telefon: 117. A„ Zalai Közlöny" kiadóhivatala. mmítmm m^mf/s^mwMmiá. Nyomatott a Nagykanlxaai Nyomda áa Lapkiadó Vállalat MoíTnyomdálában.Niigykaoiraia. Egyes siáw ára hétköznap 300 korona, wasár- és Bnnapnap 4QO korom 6S. érfolyam N.jykm™, 1934 február 12. Kedd 35. uám. Az osztrák kancellár látogatása Selpel osztrák követségi kancellár Romániában tett politikai útjáról visszatérőben megszakl-lolla útját és Budapesten Is Idózölt néhány órát. A kiváló államférfiú mostani budapesti látogatása nem volt hivatalos jellegű, csupán, mint a híradás mondja, szívélyes viszonzása Bethlen Islván magyar miniszterelnök annakidején Bécsben lelt látogatásának. Viszonyunk Auszlrlával mlóla a nyugat-magyarországi kérdés az európai helyzet adollságához képest s a lehetőségekhez hozzászabva külpolitikailag nyugvópontra julott, kielégítővé, sőt a közös sors és nyomorúság összekapcsolta gazdasági érdekek alapján barátságossá enyhíllt. Azok a fájdalmas történelmi reminiszcenciák, amelyek Ausztriáról való felfogásún-kat a mullban mindenkor Irányították. ma már jóformán tökéletesen elszlntelenedtek a mindkét országot Igazságtalanul sujió békepaklumok után előállott helyzet uj problémáitól. A gazdasági összeomlás éi pénzügyi válsággal szemben folytatott erőfeszítések, melyeket külön-külön, de egymás szomszédságában kell elviselnünk és kifej, tenünk, a természetes rokonszenvet ébresztették fel, ami nagyban elősegíti az egymás példáján való okulást. Magyaror-szág szomorú és átkos nevezetessége, a kommunizmus dúlta illamélet bizonyos mértékéig Intő Unulságként jelent meg a köz-tirsaságl Ausztria vezető politikai faktorainak szeme előtt, viszont ml pedig biztató kibontakozásként szemléltük az osztrák kormány tevékenységében a küllöldl kölcsönnek mentő Ideálját s a Selpel által megtett és eredménnyel járt ezlrányu törekvést. Most a rnl kormányfőnk birkózott meg azokkal a feladatokkal, amelyeket tapasztalásból valószínűleg jól Ismer már az osztrák szövetségi kancellár. A ml esetünk pedig százsz»rla körülményesebb, ne hézségelnk politikai tekintetekben jóval nagyobbak és bizony Bethlen István grófnak olyan heroikus küzdelmet és olyan szívós kitartással kell folytatnia, hogy azelőtt bátran fejet hajthat mindenki. Az államférfiú elismerése az államférll-lárs képességet előtt hozta Ide bizonyára Selpelt Is. akit ml hasoló érzésekkel üdvözölünk mindenkor magyar földön. És bár e látogatás ez alkalommal csak futólagos Is. az udvariassági aktusnál meggyőződésünk szerint mesz-szebbm«nö jelentőségű, mert bizonyára alkalmat nyújtott az általános európai helyzet fölött való beható eszmecserére Is. Az udvariassági kereteken felül a két szomszédos-állam hasonló érdekel, az élet Jogiért kölcsönösen felemelt szó a nagyvilág előtt s egymásra utaltság a materiális élei követelményeiben, Indokolttá teszi, hogy keressük egymás barátságát és megbecsüljük egymás érdekelt. A megye hozzájárult Nagykanizsa törvényhatósággá való átalakulásához Zalavármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése — Ujváry felebbezését megint elutasították ÖUxázházSssxfldMt Kanisaán Ujváry Géza Indítványozza, hogy írjon fel a törvényhatóság a kor- Zalaegerasar. f«Vr»ir H (Sajlt tadóíttóoitól) Dr. 7arányi Ferenc főispán hétfőn délelőtt 10 órakor nyitotta mag 50 megyeblzottaágl tag jelenlétében Zalavármegre törvényhatósági blzottaágának évnegyedet rendet kŐTgyflléaét. A napirend előtt dr. Tarányl főlapén meleg ssavakkal emlékezik meg dr. Józsa Fábián, Merkly An-lat, Zábi Gyula, Grunner Károly-éa Grámer Géza haláléról, lodltvá-nyozza, hogy a tőrvényhatóság fejezze kl részvétét az elhunytak hozzá tartozóinak. A közgyűlés az Indítványt egyhangúlag elfogadja. A rőfőa áru behozatal A pót-tárgysorozat felolvasása után rátér a kőzgyflléa a tárgysorozat «{ry*s pontjainak tárgyalására. Ax első felszólsló Sümegi József volt, aki a következő Indítványt terjeszti elő: írjon fel a törvényhatóság ■ kormányhoz, hogy a vidéki kereskedik Is kaphassanak rő /is árura behozatali engedélyt. írjon fel továbbá azért Is, hogy cukrot csak a belföldi fogyaaztás biztosi tása után lehessen kivinni külföldre. Első Indítványát aszal okolja meg, hogy vidéki kereskedők szerint a rőfés áruk nsgy áremelkedését az okozza, hogy a kereskedők az áru-utánpótlást nem tudják közvetlen uton eszközölni. Másik Indítványát azzal támogatja, hogy vagonszimra viszik ki a cukrot Olaszországba és nekünk Csehországból kell a kőz fogyasztásra szükséges mennyiséget importálnunk. A közgyűlés mindkét Indítványt elfogadja. mányhoz, hogy szabadítsa fel a házakat, a megkötöttség alól. Indokolásában elmondja, hogy pusz-tulnsk a városok. mNagylcanizsán Ugkextoeebb 500 hiz van összedűlve\'. Utána Farkas Tibor nemzetgyűlési képviselő azólal fel. Céltalannak tartja, hogy a kormányhoz irjanek fel. Inkább a kormányzóhoz forduljon a törvényhatóság. Dombrádl Ferenc, kijelenti, hogy a lakás-rendcicinek enyhén szilva bizonyos kommunlsztlkus színezete van. Indítványt terjeszt elő, hogy a kormányhoz való felírás helyett Írjanak át hasonló állásfoglalás céljából a többi törvényhatéiághos és együttesen kérjék a kormányt a lakásrendelet módosítására. A főispán ssavasásra teazi fel ax Indítványokat. Ujváry Indítványa mellett 15, Dombrádlé mellett 7 megyebizottaágl tag azavazott, Igy a főispán Farkas Tibor Inditváayát jelenti ki elfogadottnak. Ax állandó választmány Nagykanizsa törvényhatósággá való át-alakuláaa tárgyában Nagykanizsa vároa és egyúttal a választmány határozatát ajánlja elfogadásra Ujváry Géxa Indítványával axomben. Ujváry ugyanis azt as Indítványt terjesztette be a közgyűlésnek, bogy utasitaa ■ törvényhatóság Nagykanizsa várost srra, hogy 15 nspon belül uj közgyűlést hívjon egybe és az döntsön végérvé nyesen, átalakuljon a a város tör-vényhstósággá, vagy sem. A választmány javaaiata utín Ujváry Géza áll fel szólásra : Nagykanizsa polgáraága nem kívánja a vároanak törvényhatósággá való átalakulását. Az a városi közgyűlés, smelyen est tárgyalták éa amelyen 2 szavazat-többséggel as át* alakulás mellett döntöttek, törvénytelen volt. Beszél arról, hogy Nagykanizsa mennyire visszamaradt kulturális tekintetben. Kevés ax Iskola, ami vao, azokban kevéa a tanerő, a tanterem, hiányos ax lakolák berendelése. Nincs leányiskols, nlnoa felsőbb iskola. Nlacs vásártér, vásárcsarnok, sxlnháx. Ennyi hiány mellett felesleges arról tárgyalni, hogy a város törvényhatósággá alakuljon át, ami pedig ujabb, nagy terheket róna a városra. Oda jutna pár év múlva, hogy bár van 400 bold erdeje, ax Iskolákat kénvtelen lesx vásárolt fával ellátni. Nagy-kanlxsa 4000 százalékos pótadóval dolgozott. 120 milliárd volt a fedezetlen hiány. Ebben az évbon 10.000 százalékos lesz a pétadi. A város eladta háxait éa milliárdokat veas-tett rajt. Igy felealegea, nem la le* het átalakulnia, ami úgyis csak arra lenne ji, hogy pár tisztviselő efy rangfokozattal előbbre jusson. Kéri, hogy ebben as ügyben újra bozsanak határozatot, mert a legutóbbi vároal közgyűlés többségét csak erőszakkal tudták klcslksrol. .Nagykanizsa csak nagyhatalmi érdekből, gőgből akar törvényhatóság lenni." Dr. Krátky István nagykanlraal városi fŐíegyxÖ reflektál Ujváry egyes kijelentéseire: ötven éve törekszik már Nagykanizsa, hogy vagy a megve székhelye vagy ónálló törvényhatóság legyen. A város polgársága az átalakulás mellett vsn, ami egyáltalán nem fog túlterhelésiéi járni Kifejti, hogy ax említett vároal kőxgyűléaen nem teriV hatása alatt határoztak. Nagykanizsa vagyoni és kulturális tekintetben azon a fokon áll, mint a legtöbb törvényhatósági joggal felruházott viros. Reméli, hogy a kőx-gyűléa nem fogja Nsgykanlxaa viaszafejlődését tudatosan elősegíteni. Kéri Ujváry Indítványának elvetését. A kérdést ezután szavazásra tették fal. Ujváry Indítványa 14, Krátkyé ezzel szemben 34 szavaza tol kapott. A Zalamegyei Altalános Tanítótestület kérte a közgyűlést, hogy Brauner Mihály nagvkanlxaal elemi lakolalIgazgatónak „Csonkamagyar-oraxág népiskolái, mint Nagy ma-gyarorsxág alapkövei" elmü pályadíjat nyert munkájának kiadatási költségeit fedezze a vármegye. A kőzgyülét erre a célra 25.000 ko ronit szavazott meg. Bődy Zoltán alispán előterjeszti ezután a vármegyeház emeletre épi-tűm .i n - buloi ■/.mai KflgfcONV tétének terveit. A közgyűlés azokat tudornál*! vatte felhatalmazta az alispánt a további tárgyalásokra. Nagykanizsa városát érdeklő többi ügyekot a közgyűlés egy-hangú helyesléssel elfogadta. A vármegye legutóbbi közgyűlésén elhatározták, hogy Zalaeger steg és Nagykanizsa kivételével a megye területén máshová bank és pénzváltiüzlet alakulását nem engedélyesik. A határozatot a minisztérium viisrakűldlo azzal, hogy a szabályrendeletet módosítsák olyan értelemben, hogy az annak hatálya alól kivont községek közé sorozzák be Tapolcát, Keszthelyt és Sümeget Is. A közgyűlés ebben as érte- lemben hozta mrg határozóét — Heves vármegya átlmlátjaz itten-káromlás vétséggé minősítése ügyé ben Kauzli Gyula csatári plébános Ismertette. A közgyűlés hozzájárult shhor, hogy ebb-n az ügyben a többi törvényhatóságokkal együtt feliratot küldjön a kormányhor. A kéményseprők ujabb díjemelésre vonatkozó kérelmét a közgyűlés elutasítja és butsvalu\'a helyett esetenként 800 korona készpénzben állapítja meg a kémény seprés díjét. Több kisebb jelentőségű kérdés IctárgyeJása után elnöklő f.5!spán a közgyűlést délu\'án 1 órakor berekesztette. Bethlen miniszterelnök nagy beszéde Kaposvárott Hoyos Mikia gróf beszámolója — Bethlen Istváa gróf miniszterelnök a szabadságjogokról, a demokráciáról és a kölcsön ügyéről Kaposvár, fabruir 11 Vasárnap délelőtt ünnepi díszközgyűlés keretében leplezte le Kaposvár kő.őoaége a városháza nagytermében Tisza litván gróf arcképét. A miniszterelnök megérkezése után Vétek György polgármester nyitotta meg a közgyűlést, Tmlllán Andor alispán Tisza litván nagyságát méltatta. Az finnepi beszédet Hoyos Miksa gróf mondotta. Rámutatott arra, hogy Tisza István egyéniségét és pályafutását vizsgálva, önkéntelenül meg kell hajolnunk ax egész ember éa a nagy államiét fiu előtt. A könnyelmű jelszó politikája ellen állandóan küzdött. Célja, politikájának tengelye a nemzeti önrendelkezés minél hathatósabb biztosítása ás kiépítése volt. — A« élő Tisza litván — mondatta — pártvezér volt. A meg-dfeifűlt Tisza István szollemi vezére ennek a multat és jövendőt aaegblnhődött nemzet minden egyes fiának. Majd KáUay Tamáa mondott köszönetet Kaposvár társadalmának, hogy régi hagyományokhoz hlv^n sietett áldozatkészségének jalét adni. A diaaközgyűléa a polgármester Indítványára elhatározta, hogy Tlsra István özvegyét táviratilag üdvözli á« tisztelete jeléfii a közgyűlés jegy-zőkönyvének másolatát elküldi. A közgyűlés a himnusz eléneklésével órt véget. A beszámoló Délelőtt 11 órakor beszámoló volt a Turul szálloda nsgytermében. Kacekovics Lvjos pártelnök megnyitó szavai után Hoyos Miksa gráf tartotta meg beazámelóbeszédít. Foglalkozott a gazdasági helyzettel. A külföldi kölcsön az ország rekon atrukeiós tervezetének csak egyik pillére. Rámutatott az állami Üzemek gazdálkodására és elsősorban a MA V-val foglalkozott. At kell szervezni a MAV-ot Igazságos, köny-nyen mozgó, üzleti szellemmel rendelkező, gyorsan intézkedő appará tussá a jelenleti jól megalapozott, de bürokratikusán működő apparátus helyett. A Davlzaközpontot msg kell szűntetni. Meg kell álli-tani a bankóprést és uj jegybankot kell fölállítani. Bethlen beásódó A kiszámoló után Bethlen l.tván gróf miniszterelnök emelkedett szólásra. ~~ .Aí1 *"X00®Ua és a bolsevb-mus letörése után — mondotta--mMen magyar kormánynak három szempontra kellett elsősorban figy.-1 -mét irányítania. Az egyik ar, hogy az országban helyreállítsuk és fenntartsak a rendet, az államhatalmat megszerveztük és megszilárdítsuk. A másik, hogy ujonan szervezzük ennek az országnak politikai életét. A harmadik az volt, hogy n meg. kötött béke után ezt a csonka or stágot életképessé tegyük gardtsrgi [ és pénzügyi értelemben. AzegységeapártmegazUletóso Már a háború elölt megkezdte szervezkedését az országban a kis-gazdatársadalom. Az idők ezonban akkor még ennek a aiervezkedés-nek nem kedveztek. A parlamentben közjogi kérdések voltak napirenden. Ezekben a közjogi harcokban mit keresett oly szervezkedés, amely szociális, társsdalml és gazdasági kérdéseket Irt zászlóra ? Hz volt a helyzet a háború clŐ\'.t. — Nsgyot változott a világ ebből a szempontból a háború alatt. Megszületett a háború következtében a magyar demokráciának a törekvése, a magyar demokratikus gondolat, amely érvényeaűlést keresett a háború után. Sajnos, a háború után ez a gondolat lejtőre jutott, mert az Összeomláskor ebben az országban csak egy szervezeit erő mrrodt: a szociáldemokrata-párt. Ez volt 07, amely abban o percben azt a gondolatot közbevette éa a maga hatalmi törekvé ajlre kihasználta oly formában, hogy végeredményben ezt az orszú got tönkretette, meri tőnkre akarta tenni. Majdnem tönkretette a demokrácia gondolatát is Migyaiországon. A forradalom után szükséges volt, hogy a magyar demokrácia újból induljon meg valamely formában, egészen más utókon, mint azt a forradalom alstt láttuk. — A cél mindig az volt, hogy lehetőleg szélis rétegeket réeresit-sűak abban n lehetőségben, hogy a közügyekre befolyást gyekorol janak Azonban a mód ciak az lehetett, hogy elsŐsorbun azokat a széles rétegeket róezesitsűk a hatalomban, (.melyek a maguk részéről garaneiát nyújtottak arra, hogy a nemzeti érzéahor, a nemzeti alapokhoz való ragaszkodás révén * magyar demokráciát oly lejtőre nem viszik, m\'.-.t ezok, akik ejt a gon. dolntot íi forradalomkor vc«ték kézbe. Gondoskod u-i kellrtt vrró), hogy ezek a tömegek, a kisgazda-társadalom, s magyrir intelligencia, a magysr polgári osztály egyűtte san törokedjenek megvalósítani a.o- k*.t n nagv ** fnn\'os c?lok»», r.me-lyekct ;áiz\'>ejukib kitűztek. Et az egvaégespárt meguűletésénrk filozófiája. Fokozatosan visaxa kell tórnl a azobndeágjogokra Demokratikus alapon kell ki-épite:<i megyei szerkezetünket. városi és kö\'ségl rdnainlsztr/rónkct is. Demokratikus alfpon csinálunk szociális reformokat, mint omilyen a földreform, dn nem ugy, hogy azoknt, akiknek több birtokuk van, tönkretegyük, h-.ne-m azért, hogy a nincitelen\'ekei, a sz/\\g.*nyrhb ele meket Is tulejdonosívá tegyük a földnek. — Demokratikus kuHurpoliiikát ia kell csinálni. £% ezt sem azért, hogy istent agad-íarn tnní»««jk a ma gyar népet, amint azt 1918 b?n tet ték, hanem azért, hojry az igazi m^gyur n?m*«ti ku\'lurát hotzáfér-hrlŐV* tegyük a nemzet számr.r*. Vissza kell térni foko:ototAn azokra a szabadságjogokra Is, amikor biz tosiUni tudjuk, hogy ezzel * szabadsággal nem *zért fogn?k élni, hogy a azftbsdiúgg.\'l v«ló visszaélés szr.bsdtágát szerezzék meg májuknak. Hosizu Ideig t/.rtott ebben az orazáfjbdn ft rombolí?: a* ujj\'.építésre, míg periig d -mokru-tiV.u* iránybín, még hostzt.bb időre lesz szűkség. A parlamenti fccsegóaről — És mikor ulol-<ónnk emlékrzem mrg o parlamenti feeteg.\'sről, amely lehetetlenné tette, hogy az ország arempootjából nagyhrrder.-jű kérdésekkel egyáltalán foglalkoztat • hrssuk a nemzetgyűlés\', szt felelőm az októbristáknak, hogy hs lesz ebbrn sz országban demokrécia, mint ahogy kell lennie, az m4a lesz miot az októbiisli demokr/oij. — S nem is beszélek ?rról, hogy agrár ország vigyünk és hogy egy ipari ország képére akarták rargstkotnl a ml demokráciánkat. Miért volna A mi magyar demokráciánk kevésbé demokratikus, azért mert a minisz tért szikben nem Peidl Gyula, hanem nagyatádi Szabó István ül? Mi kő/tűnk nem lehet ily h-zugáé-got elhitetni. Ez porhintés a külföld azemébe, amit ezek uz urak végeznek. Gazdasági larongyoltságaak — A háborús stenvedétaV, « forradalmi felfordulás, ax idegen megszállások gazdaságilag linkre-tették és lienirltették erőinket. Eh hez jött ez orsiég területi meg-cionkhós.. Elíff, ha rixut.lok ur», hojy ezen a területen, aaj.ios, a magyor intelligencia tekintélyes része feleslegessé vált a ez a középosztály megélhetését msjd :cm lehetetlenné teszi. A kö/éposztály szenvedései olyanok m* Magyir-orsrágon, mint amilyenekhez fog hatót sehol nem líthstunk. — Na felejtsük el, hogy g»zd*-aágl élelfink tönkremencsének egyik fóoka a békeszerződésnek o répa ráelókrs vouatkozó fejezete ia. Ei a« intézkedés az, amely által elv g tak bennünket a külföldi acgi\'séglől. A külföldi kölcsön — A reparációra vonatkozó ali-pulációi n békeszerződésnek lehe tetUnnó tették; hogy külföldi tőke srgltfl-Jgével rekonstruáljuk ext az országot. Már pedig egy végkép kimerfilt 6* frldarabolt orszwg csak külföldi erők segítségével képes saját erejét visszessserezni. E\'ek az okok azek, amelyek folytin gözd^ségi és pénzügyi krízis van az orazíg b>:n. Birmily kormány üit volna a háború után a mi holyfink&n, ezt u g*;di8>\'-gl krízist elkerülni nem lehalett\'volnft mindaddig, amig a békeszerződésnek a reparáeióra vonatkozó atipulácláit vagy el nen» intézték, vajT nr-g nom változtatták. — Két u< állott a rendelkezésre: vagy sajút orőiukből kellett meg. kísérelni, ho%/ talpraálljunk, vagy kűlfő\'dl aagnséghez kellett folyamodnunk M ndkét utat\' megpróbáltuk. Megjártuk az e^ső utat. A aaj4t erőből való felemelkedésnek tulajdanképen két eszköze van: ez egyik w takarékosság nx írllnmház-tarlásbaa és a kíndós adóztatás, márfelől pedig o termelés rm -léso és foko*á«a. Áronban mlr.d a kallót egy időben kellett volna csinálni, ezonban mindkettőhöz hiányoztak az erőforrások. — A másik úthoz kellett folyamodni. Ez a külföldi segítség meg. szerzésének ox u\'ja. Meg kellőit szerezni azokn.-k • hatalmaknak segítségét, amelyek Magyarországon segiteoi akarnak. Mag kellett teremteni a normális viszonyt köztünk és szomszédaink kö/ött is. Ez n mi érdekönk, de az ő érdekük is. Nem egéreen sikertelenül végeztük ezt a munkát. A magyar kormány soha nem menne bele srmmi olyan feltételbe, smely aza-b.<»d*»gj^gair>bnck rovására menne. — Az ellenőrzés súlyos teher, de nem politikai ellenörzéoről van szó, h*nem lisztén pénzügyi e\'lenőrzéuől — Itt van a repsráció kérdéso is. Én azt hiszem, helyesen csele-k\'dtűnk, mikor a reparáció tervét elfogadtuk. Nincs az a magyar ember, aki átmenetileg ne vállalná az áldozatot azért, hogy az ország végleges egészséginek visszaszerzésére képes legyen. Ha azt akarjuk, hogy ebben az ora.-ágbán a politikai és sTOciálla nyugalom visszatérjen, hogy gazdasági életünk újból feliendűljön, hogy az európai nemzetek társaságában újra számottevő faktor legyünk, akkor vállalnunk kell azokat az átmeneti áldozatokat, amelyek nélkül erre az útra nem léphetünk. Erre kérem az önök támogatását. B:tblcn után nagyatádi Stábé István szólalt fel. A beszámoló-g i ülés m prrtelnök zárószavaival ért Véget. Ddután egy órakor társasebéd volt a kaposvári Nemzrli Kaszinó nagytermében, nho! dr. Hoss József plébános köszöntötte fel a miniszterelnököt. A miniszterek és a képviselők nevében VPalko Lsjos kereskedelemügyi miniszter _ kö Siöote meg a síivas fogadtatást. A miniszterelnök és kísérete károm órakor indult el Budapestre, ahová este 9 óra után étkezett mog. — (Magyarország maltévi nópeaedáse) A megcsonkított Magyarországon ez összeállított statisztika szerint az 1923. évben 77.023 házasságot kötöttek. 7555 tel kevesebbet, mint nz 1922. évben. A kötőit házasságok közül 15 956 vegycsházasság volt éa pedig legnagyobb számmal a róm. kat. éa reformátusok zőiőtt. Keresztény zsidó házpsségot 996 ot 1 ötöltek. A születések száma is csőként. Élveszületett as év folyamán 2J0 374 gyormek, 6191 gyei kevesebb, mint az előző évben. örvend«tcs jelenség a halálozások csökkenése Ar. 1923. évben 155 951 hslott volt, 11 %\'i6 tal kevasabb. mint 1922 ben. A népesség természetes staporodasa 74423 lélek volt-4945 lel több, mint 1922 bso. MhW* 12. HÍREK. - (Naptár) Pebr.ll. Sí. rendal. - (Időjáráa) A Meteorológiai lotéict jeUntáao azorlnt agyolöro míg cjapsdékos idő várható lényeges hőváltozáa nélkül, később hf-sfilyadés. — (A minlazterelattk lovagias ügye) Budapestről jelentik: Bethlen Iitrán gróf miniszterelnök éa Ra kooukg István képvlsslő kötőit a nemzetgyűlés egjl\'i legutóbbi dél Ulfel ülésén, mint ismereten, szó-vjf <s támadt. Bethlen István lova-/l^légtételt kért Rakavszkytól, ut(?A>I azonban kérte nz ügy felfüggesztését addig, amíg a Prónay Pállal túm*dt lovagion ügy nincs végleg befejezve. Ett a lovagias Agyét azonban a miniszterelnök segédei annak idején lezárták és nso>t tulajdonképpen Bethlen Ittván *róf volt aegédel él Prónay kőzött folytatódik a lovagba ügy. Bsthlen és Rakovstky sfférját hir szerint fegyveresen Intézik el. A miniszter elnök és Rskovazky között való srinüen páibajra kerül a sor. — (Bofejaatók a nyomozást az erzsébetvárosi ,\'bombámé rénylot ügyében) Az Eizsebet-vároil Kör ellen elkövetett bomba merénylet ügyében a rendőrség befejezte a nyomozást. Az aktákat kedden áttes*lk ax ügyészségre, thova «oo a napon a letartóztatott tetteseket Is átkísérik. A rendőrség most már csak arra szorítkozik, hogy megállopitsa, honnan vr.ló az a pénz, amelyből Már-ffyék a társas Összejövetelek alkal mivel számláikat fizették iSs miből fizette Mitffy zso\'dostit. A nyomozás i legújabb stádiuma érdekes ad^a" at produkált erre vonstko-ió»f*i. Kinyomozták, hogy gyüjröt lek a közönség körébeu főként a IX. kerületi nemzetvédelmi osztály részére és » gyűjtött öaazegekkel Márffy rendelkezett. Márffy rnoit már leszokott az őrültaég szimulálásáról és ujabban azt fojja rá cinkosaira, akik őt elárulták, hogy klpootizilték őket, akik csak hlpno likas delíriumban állíthatják róla, kogy ő volt az értelmi szerzője a bombamerényletnek. — (Átszervezik a zalaegerszegi Internálótábor t) A belügyminiszter vasárnap átiratot küldött a főkapitányságnak valamint aáa alantas hivatalainak, bogy va-sirniptól kezdve 8 napig ne küld jtntk a zalaegerszegi inlemálótáborba mtetnálásra ítélt egyéneket, meri a talatgeritegi tábori átszervezik. Az iotunálandókat ez idő alatt a to loneWba viszik. - (A ZGE rendkívüli köz gytUésa) Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: Hítfőo délután 4 órakor k-rdte a Zslavármegyel Gazda-■js/lyesiUt 7arányi rererc dr. f elnökléstvcl rendkívüli köz-íyCiését, melynek egyetlen tárgya volt iz Egyesület székházának eme-létre épitése, melyre vonatkozólag 81 építő bizottaég javaslatot terjesz t«tt be. Vida Jíc.oi, ax Egyesület titkára ismertette a terveket, melyek szerint ax építkezésnek julius 1 lg ktll fejeződnie. Az épitŐ cég az ZGÉ <gy 3470 négyszögöl terje-delaü földjéért vállalja ax épitke Hozzászóltak Ctinder litván Fangler Béla és Ctobor MátyAs P°lg«rraestcr. A^ óphő-blzottaág ««rvez<iét egyhangulrg elfogsdták. A f* fól 5 órakor befejoződött. ZALAI KÖZLÖNY — (A azövő háziipari taafo-7ífm Vasár nap délben folyt lo a fémipari szakiskola egyik magyar motívumokkal feld.\'axitatt termébe® a Református Nőegylet által rendezett háziipari szövőtanfolyam ionepélyea megnyi táia, melyen azámoa érdeklődő vett réa.t. Szendrey Piroaka hosszabban ismertette a azövőhJzllpar célját éa azükaégeaségét. Beszédének az volt a mngva, hogy ne adjuk pénzünket a külföldre olyan axük-séglcli cikkekért, miket a magyar nő maga tud otthonában elkészíteni. Dr. Vass gazdasági főfolügyelő különös örömét fejezi kl afölött, hosy ez a háziipar ismét bo akarja vinni a magyar szőttsat a megyjr emládokba * rajgyar nő keze által. Majd Átadja a minisztérium áltól adott két azővőazélcot éi a tan folyamot megoyltottnak jelenti ki. Kádár Irénke, n tanfolyam fiatal vezetője ezután jelt adott a azövő széknél lévő leányoknak éa a 5 arövŐazék kattogva ladult meg o jelenlevők nagy érdeklődése mellett. A tanfolyamnak eddig 30 réaztvevője van éa ugy a asévérés ben, mint a fonáaban éa szövésben kiképezi résztvevőit. Eddig la több blúzra valót azőttek, majd maguk készítették és hímezték a blúzokat. — (A Kereskedelmi Alkal mazottak Egyesületének) kanizsai fiókja vasárnap délelőtt tartotta tisztújító közgyűlését. A régi tisztikar lemondásával a közgyűléa egyhangúlag Takáts Lászlót, a le mondóit elnököt választotta meg elnökének. Az egyesület folyó ügyelnek elintézése és ax indítványok letárgyalása után a közgyűlés végetért. — (Jubilál a Georglkon) — Keszthelyről jelenti a Zalai Köz.\'öny tudósítója: A keazthelyl gazdaaági akadémia, Enrópa legolaő gazdasági szakiskolája a mult év folyamán ünnepelto mogalakitásának 125 éves évfordulóját. Ax akadémia kebtlé-brn mlködŐ Georgikoa Gazdasági Kör most éli 45 ik évét. A Kör vezetősége az eredményea munkásságot kifejtő egyesület nívójához mért ünnepséggel emlékezik meg a jubileumról, amelyen n földmivelésügyi minisztérium is képviseltetni fogja magát a ugyanoiak ekkor fogja a „Mefhosz"elnöksége Schürger János gazd. akadémiai tanárnak a ,Mef-hosz\'-ba való felvételéről azóló díszoklevelet átnyújtani. — (Paeaa nem kap tőbb vá-aárt) Paoeáról jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A kereakedelmi minisztérium clutaaitó végzéat ho rott a psetai képviselő-testület amn kérelmére, hogy az eddigi 6 váaár helxxtt 11 váaárnapot tarthaaioa. ^TC picsái képviielőtestölet újból fogja kérelmezni és ujabb érvekkel támogatja a kérést. Picsa járási székhely s mint Ilyen a vásárokból eredő jövedelmét a kö?aégl belreo-dészetre, utak és járdák építésére fordítaná. — (Népművelés Tótszent mártonban) A tólazentmártoni ifjúsági egyesület minden vasárnap és csütörtökön ismeretterjesztő előadást tart. Legutóbb Hcrmann Fló-ria káplán éa Albeek Gyula tanító voltak a tótszeatmártoni kultur-cst clŐcdói. — (Nem slkorült « keszthelyi pótvásár) Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Februir 7 én volt pótvásár Készt-holyen, mely « oröa hnvazáa miatt ignn gyenge volt. Krazthelyen három hónapon belül tnrtott í ren des és két pótváiért rontott el a kedvezőtlen idő. (z) Vlg Fiak Jazz Baad aza lousaaakara f. hó 15 lkétől ak Arany Siarvos kávéházban. — (A malmok fontkőlaaőne) Budapestről jelentik: Walkó Lsjos kereskedelmi miniszter szombaton értekezletet hívott össze a kereskedelmi aaiaisztérlum helyiségeibe, melyen réaztvettek Jabakevics Du sán, Prónay kőzélelmozéil államtitkár, Kállay Zoltán a a budapesti rnalomkoncontráeló vezetője, Baeher Vilmoa fölolvasta a kooeentráeló tlzenkétpontoamogállspodáaát,amelyet az állxmmal kötöttek. Ennek cllanértékeképpon a malmok 750 ezer font kölcsönt adnak az állam-nt.k, melynek folyóaltáaa pár nap múlva meg ia történik. — (Kai. Pál báeel bankár elntaxott, de már Tlsaza ls érkezett) A koroaarontásl ügyben, mint (smoretoa, a rendőrség annakidején letortóztatta Kala Pált, a bécal Depositenbank igazgatóját I», akit később az uisorablróság három milliárd magyar korona óvadék letétele ellenében azabsd-lábra helyezett. Kala nemrégiben beadványt Intézett ax unorabiró-• ághoz, amelybon előadta, hogy halaszthatatlan üzleti Ügyel elintézése végett Bécsbe kell utaznia és arra kérte a biróaágot, hogy lefoglalt útlevelét adja ki éa ígéri, hogy pár napon belül viaszatér Budapestre. Miután nem látalk való-színűnek, hogy Kala megszökjék éa elveszni hagyja a három milliárd óvadékot, ax uziorablróság megengedte neki, hogy e!utazh>ssék. Ksls el is utazott és tegnap már bejelentelte az ursorablróság elnökének, hogy visszaérkezett és Ismét rendelkezéséi áll a bíróságnak. — (Ellopták a lakodalmi tyúkokat) Paesáról jelenti a Zalai Köilöiy tudósítója: Jslantéa érkezett a pscial ciendőrségher, hogy pACsatŰtlősÖn Magyar József és Nerceg Jínos tyúkjait ellopták. Magyar Józsefnek külSnösen nsgy kára volt, mert ép a vasárnapra tervezett lakodslomra szánt tyúkokat lopták el, ami miatt majd a lakodalmat kellett elhalasztani. A eaendŐraég Barna tiszthelyettes vezetésével megindította a nyomozást és szinte tüneményes gyorsaaággal kinyomozta a tetteseket Videi István ós Horváth Jóxaef személyében ép abban a pillanatban, mikor le akarták ölni n tyúkokat, melyeket Igy méz sikorűlt élve megmenteni. — (Tutnnkhamon azarkofág-ját napvilágra kosták) Kairóból jelentik február 4 iki dátummal, egy odoérkoxett luzorl jelentés alapján, hogy Tutankhameo alrjibtn folytatott ásatások ujabb, végaő eredménnyel jártak, amennyiben sikerült a altból kiemelni Tutankha-men vörősgránit szarkofágját. — (UJ klvágzéal módszer) A gullotine. a villamosszék éa az akaaztófa után uj módazort találtak a klvégiótre. Az smeiikai Névadóban a minap egy gyHVoit clansavas gázzal végezték ki. Érdekes, hogy a kivégzés miatt négy börtönőr otthagyta az állását, mert nem akartak rósztvenni egy emberi élet elpusztításában. A kivégzést mégis végrehajtották. Az elitélt egy kinai kuli volt, akit egy légmentesen elzárt pneumatikus cellában éa ágyhoz kötöztek éa aiután bociá-tolták be a halálos gázt. (x) Uri és nffi divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut TÖRVÉNYSZÉK. TiwmMWvi fegyházra ítélték gróf Batthyány Pál inasát Annak Idején résxleteMn beszámoltunk arról a sokmilliós lopásról, amit gróf Batthyány Pál talacsáayl földbirtokos 20 éves Inasa, Bognár József követett el. A fiatal azobalnaa feltörte gazdája lezárt azekrényét éa azokból gróf Batthyány Pál, valamint tlt-kára, bíró Krasehwitz Rudolf tulajdonát képexő különféle ruha- éa ékaxerneműt, dísztárgyakat 4s fegyvereket ellopott, majd Csákány nevű társával megaxökött. As Ű|1 döző csendőrök azonbaa nemsokára utolérték őket. A két fiatal gonosztevő ax üldözők elől bement ax egyik borpincébe, annak padlá-aán a szénába bújtak é« ott, töltött fegyvert axagexve a bejáratnak, várták üldözőiket. Amikor a csendőrök megadásra azólitották fel őket, Bognár és Csákány sortűzzel feleltek. Két lövés a vexetőesendőrt éa táraát találta és erőien megsebesítette. Mikor ezt a többlek látták, Gmmonovies csendőr la meghúzta frgyvere ravaasát én Csákány holtan esett vltsza a szénába. Bog-nár ekkor mellének fordítva elsütötte revolverét, de a golyó benn-akadt a esőben, ugy, hogy esak zubbonyát perzselte aaeg. A nagykanizsai törvényazék óriási érdrk\'ődéa közepette tárgyalta ma délelőtt ezt a bÜnpert. A biróaág asztalához támasztva állottak a drága diszkardok, fegyverek és a többi nsgyértékű bűnjel. Bognár Józaef, akit erősön megvlaoU a fogház levegője, ax elnök kérdé-aelre beismerte bűnösségét. A nyomozást végző otendőrök vallomásából kitűnik, hogy Tóth Józaef tiszthelyettes bátor magatartásának kősxönhotő, hogy csonslÓr nem esett áldozatiul a küzdelemnek, mert a lövöldözés közepelte felment a két gonosztevő rejtekhelyére, akik valóságos sortüzet adtak le a csendőrikre. Jobbkarját még moat sem tudjs bvsználni. Két csendőrt sokáig kellett gyógykezelni, mig a serétet kiszedték a testükből. A szembesítés után a gróf titkárja nem kiváa bármegtérítést, de a gróf nevében la kívánja, hogy a tolvaj Inast megbünteaaék. A bizonyítási aliárás befejeztével Cslllaghy Gjőrjy kir. ügyész példás büntetést kér a vádlottra. Petrlcs JózsíO^édíügyvéd szerint nincsen bebizonyítva a szándékos emberölés kísérlete. Egy óra volt, mikor dr. Kenedi Imre táblabíró kihirdette a törvényazék Ítéletét, amely Bognár Józsefet bűnösnek mondja kl három rendbeli lopás is szándékos emberölés kísérletének bűntettében és ezért Őt ősszbünteiésül tizenkét évi fegyházra és ugyanannyi időre politikai jogainak felfüggesztésére és hivated-vesztésre Ítélte A vádlott megnyugodott az ítéletben és Igy az jogerőssé vált. (z) Fflszerkereskedők tigjpá*: méba. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. évi február 12-tól kezdődő hatállyal érvényes legújabb Irány árjegyzék átvehető Rosenfeld Adolf Fial cégnél, Fő-ut 4. (z) J8n : Gyönyörvároa — Meiloukin és Natallo Usenko fantasztikus filmje, f jL zalai közlöny nmórtHYtámmfu. Uránia. Ktd**zerda fél 7 é. fél 9 órakor • rágaa aem látott Álkor-tini Marjai kőzöl mutat ba «rr •«-tfsta filmet: Htléltfkadik címmel, melynek kBlŐn értéket ad ax, Hogy Putty Lla, a magyar azármazéau taaaperamentumoa német asioésznŐ Albertinlnek partnere. EJőre felhívjuk a mo>ikő:őaiég figyelmét Ivan Moiíoulínnak — a .Titkok háta" rendelőjének és fó azerep\'Cjéaek óriéal n\'kerfl filmjére: Agyínyörvirt r#,fant<aitiltua film, mely carak agy tépelődő oroaa lélekből aifllethetett. Még a Mo-.loukln tói aokit várók sziméra ii meglepetés le»z a film kGlőnlegea «lgon doláaa éa rendezése. — Az Urénla napi hérom előadéabaa fogja bemutatni .A gyönyörváreal". (x) Mielőtt mogaőaBI, jegygyűrűt éa ékaxert Tegjutényoaabb árban vásárolhat Frlad Józaef ékazerécxnél, Nagykanizsán, Sugár-ut t. (Fő ut éa Sügér ut ao-rokj. Arany, «>fl»t, platina, hamla-fogak é« érmek bováltáaa a legmagasabb napi érbaa. (x) D. M. C. pamutból fejel vagy Vöt kívánatra a a-ombslheíyl PBLIPP kötődé. (Siéll Kéiaiin u. í) (x) Figyeljen Ide I fájdalmat caiifaplt, üdít, erősít a székely h vjsI Inda stest. Próbálja meg I KÖZGAZDASÁG. Termén*- éi állatkivitel link az simult évben A StlllsUikai Havi XölleményeS legutóbbi fOrcto fitenni 1928 ban behoeatalunk 17 5 millió métermázsa, kivitelünk pedig 12 I millió méter-máxla volt. Behozatalunk legnagvobb tételei a fa és a síén. Fából 20 S millió méietmársét honunk be. amelybői 12.6 trillió méter.názea a tUxifa. Kőszén! öl 6? millió méter mézsél. Ásványokból 3 5 ml:Hó mé lermázsát váséro\'lünk külföldön, leg naKjebbréazt vasércei, kénkovandot, gipszet, mészkővet, nyersfoszfáto\'. *» "gyagfóldet. A vas Í8 vasáruk mennyiségé 050 ezer métermársái telt ki. SószükségtetOtiket 576 ezer métermázsa németorsz:l(,: sóval fedeztük. A papiros és a papírt sáruk Importja 358 ezer métermázsát telt kl. Ásványolaj behozatalunk 842 ezer métermázsa volt. Texlllanyagokbol és árukból 273 ezer miiermézsára volt szükségünk. Kivilelllnk legna gyobb té:e!e 2.5 millió métermázsa jóvAréleli szán. Legfontosabb expott cikkeink közül a szarvasmarha meny-nylsáze közel eg^harms ira,-tOczcr darabra csökkent az előző évi ki-vile hez képest <s a sertés mennyi-sége Is msjdnem felére, 51 ezer darabra esett vissza. Bőven kárpótolj* azonban ezt a visszaesést a gabona, hüvelyesek és liszt msnnyleégének köze 4 millió métermá>sára való emelkedése, smeiy kélezerese az e\'őző évi kivitelnek. A kiszállítóit liszt .mennyisége 2 mi lió méter mázsa volt, a buza 750 ezer, a Slí ezor, a rab 49« ezer, a bsb pedig 164 ezer méiermársa. Gyümölcs és főttlíkfélíkbil 1 ö millió mélermázsAt vltlünít kl, legnagyobb - tételekkel a vöröthagyma, burgonya, , c kor- és takarmányrépa izercpfl-lek. Babkivila ünle relnnt iaégo 165 ezer méteripázsÁt tett ki, amely ölödtészo az előző évi kivitelnek. Mennyiségi szemponlbél nagy tételekkel szerepellek a 871 ezer métermázsát kitevő ásványok csoportja, a 413 szer mélsrmázss tégla. Az ebben sí évben megindult cukor kivitel 441 ezer métermázss mennyi-segít tudott felmutatni. A vas- át vasíruk cioporlja 319 ezer métermázsa mennyiséget telt kl. Gépekből 130 ezer méiermézsát vlttUnk ki. A TŐZSDE HfRB. (S.jit ludódlAnk talafeejalMtéaa) A mai írtéktőxadín rendklvöl élénk forgatom mellett szilárd irányzat elaku\'t kl. A bankokhoz beérkezett nagytömegű megblxás már nyitáskor láthatóvá tette, hogy nagy forgalom fog megladutnl. Az áremelkedés 20 azézalékoa volt, mikor erős reallzéeiőa hajlandóság az át folyamokat kiaté viaisanyomla. Végeredményben 10—15 százalékkal zárultak a papírok. Koaztpénz 2— 3\'/» azáialék. Bééiből gyeng. hírek érkeztek, ex azonban nem volt aemml befolyással a piacra. Később véleményes vázérláiok in dúltak meg. Zárlatkor ax Irányxat bizakodó, a forgatom igen élénk. Ut*t£sada. At Irányzat gyen gébb. K.reak.delaal Bank 1915, Georgia 740, Földhitel 770, Peatl Hazai 5600, Ganz-Danubius 5900 áru, Allamv.eut 5Ő0, I.iazámlloló 140, Me,yer Hitel 938, Nova 16S"„ Sslgó 815- 820, Angol Magyar 155. Dálntánl magánforgalom. Az Irányzat esllárd. Salgó 840, Kőaxén 3800. Cukor 4800, Danu-bluz 5800, ViUamoa 2850, Földhitel 745, Angol-Magyar 152, Ltsxámi-loló 125, Georgia 770. Esti xnagájaf orgalom. Irányzat • xl árd. Osxtrák Hitel 245, Magyar Hitel 850, Salgá 840. Kőaxén 3850, Cukor 4800, Ganz Danublua 5800, Villamoa 2850, Fóldhlt.l 775, Angol Magyar 152, Leizámltoló 745, Georgia 775, Karion 160, l.xó 940, Kereaked. Blok 1950, Nova 168, Papíripar 63, Goldbergtr 165. Naxxajagysntt értákak i Mobil B.nk 6400- 6600, For.sta 5300— 5600, Ingéfo 8-10, Pharmaela 7—8, Böhm hordó l1/,—3, Kösaégi nyomda 10—11. EI«v*toII jogok t Általános Fa 2—2400, Szlavónia 7— 6800. Tsruinytdxads Buza tlazavldékl 76 kg OS 222000 —224000, 79 kg-os 22900Ű-2300C0, egyébvidéki 76 k7 os 220000—222 000, 79 ki-os 227000-228000. — rozs 18*000 — 200000, takarmány-árpa 177500—180000, — sörárpa 220000 -225000, zab 192—195000, kóle, _.._, korpa 110000—120000, tengeri 175000—175500. Az irányxat erllárd. Az árak azonban korántsem érték el azt ax áremelkedést, mint az utolaó napokban. A buza a rozs ára 5000 koronával em Ikedett, MTI magáojalantfaa a tor mányplatról. Klx forgalom mellett ax irányzat szilárd. Buza bpestl paritásban 2250—2280, tlazavldékl 2230—22S0, egyébvidéki 2225— 2250, roza bpeatl pariiéiban 1800, tlazavldékl 1680-1700, egyébvfdékl 1730—1750, aörárpa 2150—2200, takarmányárpa 1850-1900, zab 1830—1850, bpastl paritásban 1900, tengeri prompt 1750—1800, caftvea tengeri 1475—1500. Llsatplae. Dara 3200—3300, 00 áa 3050—3150, 0-áe 2900— 3000, 2 ea 2700 —2800, 6 os 2150-2250, 8 as 1400-1500, korpa 1150-1250, 75 esáxalékox rozsliszt 2100 —2200. Sortóaváaír. Felhajtottak 1300, eladatlanul vliexemsradt 200, A vásár élénk volt. I r. 16800 17000. Könnyű 15000—15800. Ssalonnéa léleertéa 17600—19000. Lehúzott hus 17000-18000 Sóxott szalonna 20000. Z>lr 12000. Foroncvárosl aortáaváaár. Szabadvásári maradvány T25, érkezett 1200, eladatott 510 dsrab. — Árak: xalraertéa fiatal könnyO 15500 —15200, nehéz 15700-16900. -A váiár Irányxata élénk volt. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapesti tőzsde dilutfcn 1 órai sfcrófcrlolyamal a kövatkeaőki ti)o*e l}j0*0 TlauVok I Bányák *■«<>»•*■«•• «1Z*0<\' \' Al iBslnl^m Hn»l -----1 " Airái Ustéa Hu. JalItVoc OJ..M. »-.<* 0»»«. HU Woua Atckrurin Aloltoo* k- B. Áftli MIAK*. Hanti H»»v. Ml. J, V. eoo©o H««tHi — !«<»\'■•■■> JU^o U.-CwJa ipw\'s 1JOOO Forgalmi ?♦>» Kar. Hlt«l t^oco UAfyir-Ntmet ;)«« K«i?. Jfliilo* moo* Várwl bank ilooo Ncrai.L-.««lali. 74OOO J! S>«.l!Jr, Otmaftt átzakl ti! KohO I4C lstvla tfcg*I 5lo<X) Köb. |4i(. <■ DriadM 47*000 V. régt£ jíjoo ip. ioooo »P>0 róvárosl 191000 KOlfiysi Ták 58000 Aiul. T.v, 110000 Utltll *?J049 llszs, e\'.sfl s800000 ZlaS M. Bíst toijoooo ÍC-ntiéte «000*0 Msty.-Pr«noi — JÍC «7*000 V.rcrvot. b. IIOOOOO iíalmok Btc\'d «, IIOOOO Boo.-M. ITtKVKJ Coororsjia ;o.x>« "P11 \\H. K\'asWl Jfooono Kerámia Móri tite N»fybitc«i Ssjókooádl tálca UV04 U«l<t bán) a UriWnjl lih>oOO Cs«p«H 4jO-» Oloaalsutyll Ctuuáolr Vtcylpu Vi|«<yu Pallói Kn- l*r,A Rimi Rxstsoítnaai XoúvnS\'.ki Sóil* llőN 1JJCO* KSOOO IJOOO Kl.\'á]) VUtári. Tr. Dicilii 91000-, H50M Pallai Ktgltf Cukorgyárik ((orrát «\'a ior-»xn Cakotlpu 4tc«oc* Ot«rr»« )lo*M U.,ik. wk. 4t«ooo Sturnam «7OM0* j tlolmluirok Piacim t«oo Oc4áa (joo* C.lnuM — Saaláaal —. POape^t 14 000 VUL r<sK» HalktraaV. JJOOJ IImo Bróál «1 Kítoi Cailr Ond. G*rcy- •• PáWI» t.. 15000 P«f>-»w l»»JOOO HtaiiVl IllOO* Oana-Da*. J$«*roo Oani.Vill. OyArfly .llofbeír Ki»ilo< Kani f> Kool fa Kír4tfcáay«l KfOtibtTKtr H«wl°l» Amoikmi la ErtM U. L.\'oyí .Oh UalOMl»sy ütmitll la iiloo*; 1.1 Ati* or« Rí.Mnyal faajMaU IV. Mulri Zikólii Z*alai l«i u.a Vaa-a. ti U( ál P«vl Sehwarti^ i*)*oo M« »tooo .... e» l»ooo l« ItoJpn moo« S—t- JO**s>* U*io toctil ito*« üy.pjomMÓ «S*0« Ssóvi-Kitó 7áo*o W. TCilii — OoU^Mf 141*00 jrooo* WM. feb Vcaylp»r Spfríiura lt4<XM> Vl«r. — Mltrk|ri ltJOOO SíUia ?;oo* Viitto Cbtaolu D.flk. Dlioa ijo< Kelrtl Kar ;«o< KMo MJ< KKKIM iS5<x Tóréi »»5« Uto V" KOlO<ir.M«k »jj*o 44000 155000 ál N«l 15IOOOI % ^ nooaaj ab Jiaoo] llnr KiiálviSr PolcM sOr 111000 I P«a t^r «OOOA 1 T«m. iA» ) 500*0 UazOit 11*00 KnVrlck |(1M>0 RtaiTtayiO. 141000 Temtai 11. ioi*.> Oichirtcaii Knu Dorogi DiuU mi\' PeKco Kábel Guwl ToWíno JJOOO Ijooo ^Jtoo* jioooo KOll\'ki JIOM AlUatlVa «.an..Uk 6.OOo | Han{áns — tkiooo ; Boj.l .ti\'iio «»wo ZKyr\'P\'W Bírái Király Vutl t-i-Róal Brai\'ó> Corvin film P.pir OaUim-JS u^r.-KíxM 355000 ■itooo A bécsi tőzsde A mai béc»l értéktőzsde nnyha volt. Árfolyamok: Osztrák Hit-l 276000, Salgó 983000, Wag,»r Hitel 975000, Angol Megysr Bank 167000, Rima 203000, Al|a«v#sut 686000. Kóburg 91500, Ma?ytr Hitel 5760000, Kereskedelmi Bank 280000, Kőszén 4460000, Klotild 200000, Gutmann 1350000. A daviza-kBzpont hivatalos árfolyamat Valuták Ni^n. ujaoo Angol iort I<0:*0-I50»00 l^ra IIMSI Dollár 5>S30-34»5* Praad. fr ■)•* >!<• Un ÍHift fT.at tioM Svájci fisok KctfOO. 4 In ár Pnok fllolr — Lsoryi: -irka «5 5J IloUuxM h, lii}*-i}ajo •4IJ-IJJJ 4jfc>-4»IO Ijlj-Mi» •Ss-iSc ,4loCoj. »8o 4*1 Davlzák Amiltcdim MI5a-l)«), BnVarMt lí, Kop«ihit» JU^jl,, KríictUnU i-ll.,,1, Looio. Itéa, Bulla Olaiacr, Párt. Prága S»íjt Bát. SaORa Zágráb Vir»a U»5-«J»I U»J-I»| t«(-IOl| 4J«>«ll «<•-»» >*S«0-|ilM Zürichi xárlat 1 Párls 269000, Looáoo í*76\'00, N*wjro:k 67i"50, B»ű«mI2Í8", Mail and 2516, HolUi^ 2lh-00, B««o; IZ6, Wíoq 8100, SoHa 424 Friga 167UOO, Bud»p«st 201*00, B«l«r4d 885. A magyar korona külföldi Jegyzései Newyork ... 36 34 ZGrlch .... 201 200 Prága.....12 1207 Berlin.....148 148 Bécs (deviza) . . 247 248 Bícs (effektív K) . 135 145 Pa\'.flfo tmkosilő: Sstroltay Kálraáu. Kiadó: Nagykanizsai Nyomda 6a Lapkiadó Vállalat..* Nyilt-tér.*)\' Figyelmeztetés. Ezúton hossom miadsnki ludomi-séra, hogy kiskorú Szegő J:nŐ fiam után, tudtomon kívül kölcsönkért és neki adott hitelért sommiféls f« lelőséget nem vállalok. Szegő Mór oy tnterm\' oy k: r«»k kaartirfi, — • Uaááto*á aaas HU Msliaalili. Apróhirdetések K5B7r*ld>l*T*l*aOI. írod*- niflr tl.lilu-**u»i, titkán Tan *hb*i kuocU r*Bi»uo-•Aau állandó alkalniaaA\'I kar*, aa Iuin Irodai toon.lökban öuAllóau ilolroió. UomoV M magbl hatO mnskitró. AjáoUtokmt ■ w*-adóba kór. Ogyes -uarróleányok Mlrátah. J.Iuits.iianak ■ K6t« .ifiri.h, IU»iaCTr-wa iy. dtl.ito ankOiOi^, Ir.-\'jáv>. láthat* ír ám taljraan jt ii.bin, itninVil O-annásju >k3ourck< magbliUkó\', okaOn .UdO Polf4\' M.0*0*1, N.gyk.ulit., Kulnay-ittt i \\. (531 HÓCIPŐK Arkeztek IrodoU Wlnpaaalnfl svártnány Szabó Sándo-r Kazinczy-u. 1. Telefon: 453. február 12. ZalaI KOzlöny 5 Köszönetnyilvánítás. Minditoknak, kik fclojtii«t*tlen Jó feleségem. jWetve édesanyíok | temetése alkaIoiá»at . méíy faji\'l-mwnkat rí»ev4tükVel enykileni igyo-keitek, eiuton mondunk hálii kő- I txönetet. Winkler Jóxsal 6c csalAdJo Bútorozott egy vagy két szoba-konyhás lakást keres gyermektelen hixaip\'r Cím a kiadóban. AMODEOM KAÜCSUKIPAJJ REMEKE kabtcuen klvca. Mindenkinek salát érdeke mielótl rőíOiiru »*ük*<Jgl»tét fodtai, ketesso fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmllárukereskedését Kazinczif-uSca 1. Váre\'sircázpaSota, legolcsóbb áron szerezhet be. ............,;■>\'. Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia clpOáruházában szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipő raktáron és mértek utáni rende ásre kapható. Jutanyo* érakl Flgyetmoi (íI«eoIb4»4«I I Figyelem! Figyelem: Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg L Laios cég dúsan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Hői selyem muszlinharisnya minden szinben 260Ö0 korona. Prima macco gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradóit csipke. 1000 méter himzéi mélyen iesiátiltwB. Női és férfi ©sőernyök óilásl Tiltottakban. Siessen, inert elkésik! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesitjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizéves évfordulóján nagy tavasii vásárt rendelünk. Eladásra kerülnek a most óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Börböri kelmék a legújabb divasssinekben. Továbbá grenadinok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdelalnok, mosók, tolltartók, férfi és női ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Regenfcart es ftaymann világMrü lendamassstáruiból óriási választók. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tizezer drb. kerü! eladásra Óriási váizonmaradékirásár. Asztalbör és wiassos vászonból nagj? váíaszfék. Kisfaludi és Krausz diwetnagyéruháaa as „&ranv Kakaa"-hoz Erziébet-iér 21. m m m (■ivomalou < N«y*«aiisti Nyomda M Ltpkwdi VUlaltl k4ay»nyomJí!4b«o,iNa*y&«iiirjfco. IffiW Mjffi ára hétköznap 300 korona, vasár- és ünnepnap 4QO korona éS. évfolyam Nagykanlxaa, 1924, február IS. Sierda 56. «*ám. POLITIKAI NAPILAP Bathlen István a demokráciáról Bármily Impozánsak Is voltak azok a sokaimondd külsőségek, amelyek a miniszterelnök kaposvári jelenléte alkalmával személye és ezen keresztül politikai felfogása és hitvallása részére megnyilvánullak, ezekkel most nem foglalkozunk, mert sokkal fonlosabb dolognak tartjuk azokat a kérdésekel taglalni, amelyek gróf Bethlen István a|kárdl, mint lelke mélyéről jött meggyő-zódések elhangzottak. Kaposvár társadalma, amely hallotta ezeket a komoly szavakat, óvácló szcru tüntetést rendezett a beszéd so rán három ember melleit. Az egyik maga a szánok, az ország miniszterelnöke volt, a másik a köznép sorából magasranött kisgazdavezér, nagyatádi Szabó István > a harmadik a kaposvári követ, gróf Hoyos Miksa, aklról a miniszterelnök azl mondta, hogy érdemes személyiség arra, hogy a nép képviselője legyen. Ez az együttes már magában véve Is kifejezi Bethlen István gróf felfogását a demokráciáról, amely kérdést egyebekben hosz-szasan fejtegetett a nagygyűlés előli. Nálunk évek óla hirdetik már félreértelmezett formában ezt az eszmét s akik leghangosabb szószólói, nem tekintik az egészséges kialakulási folyama tot, a nemzetnek a demokrácia Iránt való sajátos hajlamosságál, hanem saját oszlályíelfogásuk alapján, részint szocialista dogmákra építve, részint az eszméket küllőidről szolgai módon behurcolva akarják megvalósítani. Egy alkalommal próbáltak Is hatalmat szerezni ezeknek a félreértelmezett eszméknek s ml lett az eredménye? A próbálkozásra csaknem ráment az ország. Bizonyos, hogy a demokrácia eszméje vllágeszme s Magyarország sem zárkózhat el annak megvalósítása elól, de olyan sajátságos hagyományokkal, életfelfogással s összetétellel kialakult nemzet, mint ml, a demo- kráciát Is a saját képünkre, saját véralkalunkra s a saját hagyományainkra akarjuk nemzeti érdekeink szempontjából hasznosítani. Gróf Bethlen István miniszterelnök kaposvári szavaiból világosan klérzett, hogy tántoríthatatlan híve a demokráciának, de ezv a demokrácia nem lehet egyenes folytatása azoknak az aberráclós eszmeáramlatoknak, amelyek az országot egyszer már a tönk szélére |uttatták. Egyebekben maga az eszme jó s tervszerű munka utján megvalósítható, de ez a demokrácia ne szolgáljon túlzó hatalmi Jogokat egyik társadalmi osztály hátrányára sem. S III állította fel Bethlen István gróf magyar szempontból az egyedül helyes felfogást erről az eszméről, amikor azt mondotta, hogy a mai magyar demokrácia előfeltétele: a kibékülés s ezután a közös egy uton haladó, alkotó kooperáció az egyes társadalmi osztályok körött, amelyben demokraUkus alapon kell kiépíteni a megyei szervezetet, a városi s községi adminisztrációt, Ilyen alapon kell teremtenünk szociális reformokat, — mint amilyen a földre-form — demokratikus kultúrpolitikát kell csinálnunk s fokozatosan visszaállítani a szabadság-Jogokat. Ez a demokrácia nemzetünk történelmének s alkotmányunk fejlődésének egyenes ut|a s zökkenő- nélkül megvalósítható, de sohasem mehet bele az ország egy olyan demokráciába, amely előbb proletárlzálnl kívánja az egyéneket, hogy Igy ruházza fel félremagyarázott eszmélnek alap- Ián egyenlő Jogokkal. A magyar történelmi demokrácia utat akar nyílni a fejlődésnek, szabad terepet kíván adni a tehetségnek, amelyet a nép széles rétege Is ép\' ugy kitermelhet magából, mint a városi polgárság, a mun-kásosztály, vagy az arisztokrácia. Ezl a szabad versenyt elősegíti a demokrácia eszmé|e s ez a demokratikus felfogás szerves összefüggésben van a nemzet múltjával ls, tehát minden remény megvan arra, hogy sikeresen megvalósítható. Ez a nagy nemzeti program, amelyei a miniszterelnök most kiterített nyíltan és őszintén or-szág-vllág elé, az ó politikai küldetése Idején meg Is fog való- sulni. Sajnos, az ország ma még súlyos gazdasági kérdésekkel van elfoglalva, amelyek ha sikeresen megoldódnak, a kedvezőbb reális bázisba beágyazhatók lesznek azok az eszmék Is, amelyeket az Idők vetettek felszínre s amelyektől a magyar nemzet Is |obb napok felvlrradását várja. Az egységes>pártban nem tudnak uj választásokról A főispáni értekeilet nlnca ösaxefügüésben nj választások kiírásával - A k3rvéleményejry.á gasen a k61ca3n mellett foglalt állást - A f81d-reform-novella után a polgári perrendtartás reformja kertll tárgyaláa alá a besxámolók és Bethlen litván gr<5\' mlolaztcreloök a köxelmultban tartott vidéki beaxédel aorén: Nylregy-házéo, Szolnokon, Balasssgyerme-ton és Kaposvárott foglalkozott a kilóin kérdésivel. Budepeat, f.bniir tz Holnap délelőtt Raktvtzky Iván belügymlnlaxter hivatali helyleégé-ben a fbitpinl kar értekezletre gyil öeize. Ilyen értekeiletet exokáa sie-rlnt minden hónapban tartenak egy axer s exeken a főispánok jeleotést tesxoek a megyéjükben axerxett tapasztalataikról és a belügymlnliz-ter a kőxlgsrgatáa ejyőntetülégére vonatkozó Intéxkedéssket beszéli mtg velQk. A bolnspl értekezlet tebát nem rendkívüli esemény, mlndósste as ax ujltás a dologbsn, hogy a fő-iapánl kar értekezletének befejezíae után ox együgespárt klubhelyiségé-ben ebédet rendez. amelyen a kormány részéről Bethlen István gróf mlolaxterelnSk és Rakovisky Iván belügy mlnlaxter vesxnek részt, as egysógaspártot pedig Almísy Unió ügyvexctő alelnök képviseli. A parlament folyosóján ma olyan Ktrek terjedtek el, bogy ex a f« laptel értekestet a kiírandó uj vá-lasxtásokksl függ \'M"" aeiftúrtban azonban mitsem tuanak aj vilozztisokril. A párt felfogása axer Int ax uj válaaxtáa csak akkor volna Indokolt, ba a tőrvényhoxás olyan súlyos kérdés előtt állns, amelyben a választók meghallgatása nélkül rum dSnlhetnek. A kSavélamíny a k81ea»n natlatt van Almísy Lásxló ügyvezető alelnök erről\' a kérdésről egyébként a Vő-vetkezőképpen nyilatkozott munka- — Uj vilaixtásra a pártban senki-sem gondot A külföldi költsón ügye nem nóvum, ax egyaígeipírt pro-gremmjában már jelextc, bogy külföldi kölcsön nélkül sx ország pénzügyi helyzetét rendbeboxnl nem lebst Ebben ax Irányban sxóloltak A párt programja kldamborltje axt ex elvi szempontot, bogy as orsxág pénzügyi egyensúlyának helyreállítására külföldi böx kall nyúlni. A külföldi kölaaőn ügye. mint óhajtás, már a múltban Is klfejextetett, nem lebet tebát olyao uj kérdésnek tekinteni, amelynek eldöntéss előtt as országra kell apellálni. A párthoz írkexett nyilatkozatok, bői ugy tapasztaljuk, bogy a kis-véleménynek 80-90 tzitolika a IcSIcsin mellett van. As egységea-párt vfetménye ebben a tekintetben teljeaen egységesnek mondható, éppen erre vonatkozott . miniszterelnöknek a legutóbbi párt vacsorán történt felsxólslása, amely-ben figyelmeztette képviselőtársait hogy .yen uh küzdelem Mit illánk éz szükség van a pirt ittzelarti-tira. Ezen a párlvacsorán a párttagok kétbsrmadréaze jetan volt és teljes egyértelműséggel belyeaelt a miniszterelnök kijelentéseinek. A hótan befajaxik a főid. raformnovatla táryyaliSaít A nemxetgyülés e béten való- exloüleg be/ejezi a Jtídrclfonnmlla részletez tárgyaláséi A főldrefo- m-sovslls részletes tárgyalása utis előreláthatólag Nsgy Emil Igaxaág-ügymlnlszternek a bombarejtege-tőkre vonstkoxó tőrványjavsstate is a polgári psrrendtartás módo sltásáról sxóló Igaxeágügymlnlsx- terl javaslat kerül tárgyalás =U. Nagy Imii az általános amnasztiáról és a házszabály-ravízióról ZALAI mw Bndape.t, f.broir 12 A mull híUlrban sx államfő ke-gyelml Maya lamé! több ember előtt nyitotta meg a bőrtőn kapuit • tattá esek aaimara leh.tővé, hagy vlssxatérbessenek a raadaa polgári életbe. Etekk.l aa agyául megke- Eelm.xisekkel kapasolstban olyan mblná.lók mardltak fal, amaljek aaerlnt aaak caak előkéexltlk aa általános amneaitlát 4a már arról la beexAltek, hogy aa általánee am neaitiát nemaokára kl fájják bo-caátanl éa egyidejűleg ex emigráció kirdé.it la likvidálni fogják. Biekro a axAltAben-bossxibsn kolporlált k írekre vonatkoxálag munkatársunk kárdéat IntAxatt Wa«f Emil dr. Igax-sAgügymlnlazterhez, akt a kivetkezőket mondotta: — A kommuniatAk axabadonbo-esátása kérdésében nem amnuttiá-ril, Annám tmtúrion atak a kr ggótmt fog gyakorlAtdril van ni. — Bit a két fogalmat állandóan taaaaxavarják, holott a kit fogalmat pontosan at kell válssitanl ogymáatól. As amnoaatla ugyanla agyee bünöaá«l kategóriákra vooat-koxlk, a bűnösök navának említése náikül, mig a kegyelmi jog, amit -as Államfő gyakorol, egyee niv-izerlnt magn«vozett bünőiőknek engedi al nMntetAet. olyanoknak, akik ext a megkegy.lm.xAet megérdemlik. — Est a k.gyelmeiéal jogot ax államfő Állandóan gyakorolja. A legutóbbi 38 megkegyelmezett egyik oioportja ásóknak, akikkel siemben aa Allamff axen jogéval él. — Állandó figyelemmai kíséri a hatóság aiok.t, akik kommunlata bűocaelekmények miatt l)őrlönb.n vannak. — Én a magam réezéről utaei-tAat adtam aa ügyéességnek, hagy kísérjék flgyalemmol eleknek as embereknek a viselkedését a fog háabsn Aa aiokat, akik a fegeAg-ban jól viselik magokat, hivatalból kegyelemre terjeiaiik fel. Mit a mejiejueímeiM iltalánouá oddlg nem tehetőm, mig at uj búntetlno oello ilelkt nem tép A bázuabályr.vlxióra vonatso xólag ax Igaiaágügymlnlaxter a kővetkezőket mondotta munkatársunknak l — A háxaxebályrevlsló föltétlenül axQkaégee. Ennek célje nem a axabadaágjogok megnyirbálása, hanem Kogy m»gakidályozx. a vita meateraégea eloyujtáiát. — A házasabAlyrevIzló nemcsak a kormány érdeke, hanem érdeke ax ellenzéknek la, mert ami moat történik, ax nem egyéb, mint a parlamentnek Aa termAsxetesen ax ellenléknek Is lejáratása. Nincs joga senkinek ahhor, hogy as Időt po-csAkolja, mert ax Idő nem a kormányé, hanem a nemxeté éa Így ex nem politikai, hanem közgazda-aágl kérdéa. — Meg vagyok győxődve arról, hogy aa ellenzék vexetől meguk la belAljAk, hogy ami most történik, ex ellenkezik ax oraxág Ard.kAvel. I földművelésügyi miniszter válaszolt a felszólalásukra * M<«ntsyai«* •t*s*n fo«yta<l*k a ISMraforai-nontta Mwralátft - Bndapaat, tebnár t> A acaaietgyülAa délelőtti ölésit ÜaeakAt órakar nyltoita meg Sitt tamttkfl Béla elíők. Ax lliaen a földreform\' novella részletes tárgya-li.it folytatták. Gaál Gaaztan Aa farkas Tibor tAmadtAk a javaeletot, mig Rubintk látván Aa Csontos Imre a javaalat mellett asólaltak fal NagyatAdi 4aaM I.tván foglal-kosott exután as egyee [elaxólalá-eokkal- Eliősarban raflektAl arra, hogy Gaál Gaaxton aa ő régebbi axaraplAaét Aa rAgebbl beasédelt olvasta fel. Kljaleatl, hogy alakat a rAgebbl nyilatkozatait, amelyeket Gaál Gaaxton felolvasott, ma la fenntartja. Gaál Gaaxton említett «gy privát baaxAlgetéat la, amelv a KArolyl kormány alatt tartott ka-poavárl gyüléet kSvetőleg törtéit. Ezt a gyűlést ugy állították ba a közvélemény elé. mintha ő azt a szocialistákkal együtt tartotta volna. Ex a falfog Aa : tévea Aa exArt el Mondja a kaposvári gyiléa történetét. — Kaposváron a megyei klagaxda-párt minden évben gyüléat tart, amelyet a. eaervasat minden előzetes bejelentés nélkül biv eeybe. Igy történt ex 1918 ban la. Ex volt . tehát ax Indoka a gyűli. megtartásának, nem pedig ax, hagy a axodalistákkal gyüliet tartsanak. — A gyülAa öeexehlvée. As meg-tartása kőzött két hit telt el. — Bs alatt as Idő alatt a kommu alata IrAnyxat olyan erőre kapott Kaposvárott, hogy már a nagybirtokokat kesdték lefoglalni, kom munlete alapon kezdtek a iroela-HitAk berendezkedni. Maguk a axo-alalliték sem tudták axt, hogy as összehívott gyüléa rendee évi gjü léa, abban a meggyőződésben voltak, hogy ast azért hívták egybe, hogy Kaposvárról fegyveresen kiverjék a megyebeli klegazdák a szocialistákat. A rendelkaxAsre Alló rövid Idő alatt nem lehetett lemondani a gyflléa megtartását, mert a megyebeli kiag. zdikat nem lehetett volna Arteaiteni, már pedig ha ások KepoavAron megjelentek volna, elkerülhetetlen lett volna a vérea összeütközés. — Ezért utazett tehát le Kepos-várra, daaára annak, hogy agyon-veréssel fenyegették, hogy ezt megakadályozza. Ezt pedig csakis ugy élhette el, hogy bele kellett ogyex-■le abbs, hogy a gyfllésen a szo elallatAk la réastvegyenek. — As órdekelt nagyblrtokoiok azt várták, amit cazoeiallatAk la hittak, kogy a felvonult huizonötexer kisgazdával Uverlk a azoalallatákat Kaposvárról. Mivel az nem tőrtint meg, azért hangzik el folyton ellenük a .vád, hogy gyávák voltak, holott elbánhattak volna a exocts-Katákkal. Pedig ha belemennek a küzdelembe, még abban ax esetben le, ha a klagardik győztek volna, a lalra, fagy v.rt«l.nségök miatt aem lehetett kilátás, akkor Is lett volna a szocialistáknak módjuk és alkalmuk arra, hogy azt as egy várost megrendezabályoszák. Lelkiismerete ast moadjs, hogy helyesen eeelekedett is ha fel ia Áldozott valamit a maga prc.ztlzsi-böl, nyugodt öntudattal vállalja azt, hogy a vérontást megakadályozta, amivel aokkal nagyabb zzol-gAlatot tett a nemzet ügyének, mintha akkor ogymáanak eresztet- ték volna a aroolaliitAkat és a kis-gasdákat. , , , Ismétli, hogy nem tért . a régi alapról, amit mondott, Alija ma is ax ulolió axólg. A délutáni ölésen folytatták a vitát, majd ax 514a este fé| nyolc kor véget ért.___ A láv. ujabb 35 százalékkal felemeli a tarifákat Ax Allamvaauti tarifa axervee re-farmjAnak kérdéaében ujabb váltósáé Állott be. A közlekedésügyi bizottság multketl ülése ulAo (.melyen elős.őr foglalkozott as uj tarifatervezettel) ugy látszott, hogy még jó Ideig nem kerül .or a reform megvaló.ltA.Ara, amit pedig már régóta kíván Aa aürget valamennyi Ardekellaég. A közlekedés ügyi blzottaág ugyanis tsrtózkodósn fogadta a tervezetet Aa különösen Neumann Károly mlnlaxterl taná-cios és Hegytthalmy L.jos volt kereskedelemügyi miniszter részéről h.ng.ott el Igon sok kifogás ax ülésen a jsvael.t allén. A közlekedieügyl blzottaág tegnapi üléaén azonban megváltozott . helyzet. A felszólalók, élükön Hadik Jánoa gróffal éa Helnrlch Ferenccel, helyeaelték a tervezet alapelveit éa caak jelentéktelenebb módoaltAaokat kívántak ax egyea pontokon tétetni. Valóexlnü tehát, hogy ax uj tarifa rövid Időn belül migls életbe lép. Ax érdekképvl seletek kiküldötteit ebben a kérdésben a jövő hét keddjén hallgatja mag a kereskedelemügyi mi-nlatter a aztitán megint öeeiehivja . közlekedéeügyl blzottaágot. A MAV vesotőaége elhatárolt., hogy .ddlg U, amíg a raform megválóiul, ujabb tarlfaemeléet léptet életbe. A tarifaemeléa llneArla lesz, vagyis egyforma mértékben fogja mindegyik Aru fuvarAt megdrágítani éa kl fog terjedni a asemélyl dijsiabáera la. Érteaüléaünk szerint as emelée körülbelül a ma érvéoyes dijak 35 aiázaléka leax. ím a-** n. Egy métarmázsánál több aktáia van a Márffy-Qgynek Budapestről jelentik: Ax Erzsébet-vároal kör ellen elkövetett pokolgépes merénylet minden részletét földerítették már. A tettesek ellen ■ rendőrség véleménye aterlnt megdönthetetlen tárgyi bizonyítékok vannak Kedden délelőtt 10 érakor méafél éráa jelentéat tett Schwii nitxer Jézaef dr. rendőrkapitány Marincrviah J«nő dr. főkapitánynak a nyomozás részleteiről és ax ered-aaényeiről. Mchwcinitxur kapitány tegnap egésx éjjel a nyomozásról szóló össxefoglaló generális jelentés összeállításán dolgozott és ma dél elölt adta öt két példányban a jelen test a főkapitánynak, aki ugyancsak még ma délelőtt juttatta el a jelen téseket a belügyminiszternek. A politikai oaztály generállá jelentése aalntegy 20 géplráaoa oldal torje-delmQ és a mellékletei súlyra meghaladják aa egy métermázsát. A főkapitányság ax ujabb nyomosáé eredményeiről addig még semmiféle hivatalos jelentést nem adott ki. Munkatársunk értesdléae szerint hlarinovleh Jenő dr. főkapitány a jelentéstétel meghallgatáas után utaaltáat adott Schweinitxer József dr. rendőrkapitánynak, hogy ■ nyomozásról részletes jelentést készítsen a nyilvánosság részére. Ss a híva-taloa jalentéa minden valéazinflaég szerint csütörtökön fog megjelenni. hírek. — (Naptár) Febr. 13. Katalin. — (Időjárif.) A Meteorológiai Intézet jelentés, sxerlot változékony Idő várható, helyenkAnt eia-pidékkal é. hőaülyedéaael. — (Képviselői beizátnolé * balatonfüredi k.rOlatb.n) — Balatonfüredről jelenti tudó.itónk: Hiji Imro dr., a balatonfüredi ke-rfllat nemzetgyüléef képviselője be-axámolót tnrtott Akaii, Kla-, Alsóié Feliődörgloie köxségekbeo. Foglalkozott a kölcsön jelentőségével éa a külpolitikai helyxettel. A vá-le.ztók mindenütt érdeklődéssel hallgatták. — (Negyvennyolca. Uarntak találkosója) A volt kíiö. «. gyalogezred ti.xtikara minden bó máaodlk cütörtökjin est. 8 órakora Posch féle vendéglőben (Budapest, Dohány u, 21.) bejtArsI össze, jövetelt tart. — (Zalavármegy® januári adiatatlaaUkdja) Január hó folyamán Z.iavármegye területén aa alábbi adótételek folytak be. A zárójelben lévő exámok ax elmúlt év január havi adóöaaxegelt mutatják koronákbsn. Együtt könyvs-l.ndö adókból befolyt 141,016.367 (4,388.132), fényüzé.l adóból be-folyt 19,153.444 (1,150 342), had- menteleégi adóból — (112), bélyeg-As joglIletAkből befolyt ^15,315.122 (5,142.610), illeték-egyenértékből 1849 (2562), fogy.aatA.I- A. Italadóból 131,162.687 (11,240.324), Italméré.l Illetékből befolyt 132.240 (154.943), dohány jövedékből befolyt 590,086.151 (28,179.058), aó-jövedékböl 85 700 (550), általánoa forgalmi adóból befolyt 108.815.922 (14,134.048), állalforgalmi adóból 215,927.056 (10,135.373), borterm.-léal adóból 1,965.822 (754.768), a vagyonvált.ágról szóló I. törvény .lapján befolyt 78.557 is 80 flUAr, a U. törvény alapján 250,957.900 korona, öiazeaen tehát jenuár hóban megyénkben 1.680,698.808 korona éa 80 fillér volt as adóbevétel a tavalyi 75,283.022 koronával azemben. — (Hatvan év) Az Izraelita Jótékony Nőegylet elnöknőjének, őzv. dr. Rotschild SimunA hatvanadik aiületéenapje alkalmából annak lakásán kedve, ünnepséget rendeiett. Rounfetd JózsifnA alelnök, Winkler Err.ő dr. főrabbi, dr. Hirschler Jenő és Kertitt Jóssef Igazgató mondtak meleghengu bo-ssédeket é. Büchlor Edit az.v.lta el dr. Winkler Ernőné err. .x el-k.lomra Irt kedvea költeményét. A Nőegylet tagjai egymillió koro-nát adtak össze exen . napon jótékony célra. — (Tlxoxeraxa: ea valorizáció a pénabBataMaekuél) A kormány rendeletet .dott kl, amellyel felemell ax Illetékekre vonatkosó törvényekben megállepltott All.ndó öiazegü pénzbüntetéaeket, még pedig ex Uleték.zebályzat 114. S-pontjában megállepltott 1000 K-lg terjedő pénzbünteté.t 10,000.000 korooára, a 115. 8-ában m.gálla-pltott 4 éa 10 koronáé legkieebb pénzbflntctéat 40,000, Illetve 100.000 koronára, a 3. bekezdéeben meg-állapított 20 és 40 koronás pénx-büntetéet 200.000, Illetve 400.000 koronára, a marhalevelek kiállítása körül elkövetett mule.ztáaokra megállapított 500, l.métléa esetén 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetélt pedig 1,000.000, Illetve 5,000.000 koronáig terjedbotő pénzbüntetéiro. iMfcj13 _ (Előkelő vendégek a Ba latoa jegén) A múlt héten elő-k<|a vendégel voltak a befagyott g,latonnaW. József főherceg és fia, Schloppa Lörln« pápai nunclui, Ctbiáflk János dr. c. pÜipök meg-„„nlélték Tihany éa Siófok körött . téli halászatot. A* illusztris tár-^áget a Balatoni Halászati Réti-yjnytáraiság egyik Igazgatója ka-[juielta. A vendégek kőxel négy ára ha»«at időztek a Balaton jegén. __ (GŐxgépkezelő-vizsga Ka-olsaán) Akik ■ február 22 én Nagykanizsán tartandó kazánfftől-is jőxgépkezolől-vlxsgán réaxt akarnak venni, folyamodványaikat nyújt-iák bo a nagykanizaai m. klr. fém-Ipari szakiskola Igazgatóságához. - (Ax eltévedt hógolyó ál doxata) Kedden délután a aánal gyakorlótér felől bevonult a kani il»l gyalogezred egy százada. A katonák jófcedvüen hajigálták egymást a vároton kivCl hclabdákkal. Mögöttük két kanizsai főldmlves, BtnkS Jíx«ef éa Csanádi János tsinkón bort hoztak a hegyből. A katonák hólabdát kőiül egy véletlenségből a azánkóba fogott lovat találta éa ez annyira megijedt, kogy Bsnkő /a Csanádi nem tudták a megvadult lovat megfékezni, íz egyenesen a menetelő százsd osk rohant éa elQtötte az utolsó tagpár egyik katonáját, akit pár méterre a azán magával Is vonszolt. A szerencsétlenül járt katonát be szállították a kórházba, ahol az or-vosl vizsgálat megállapította, hogy mellkasa megroncsolódott, sebesülált szenvedett a gégetájon, az alsó lábizáron Is. A két földmüveat a katonák azonnal magukkal vitték, ét átadták ax eljárás megindítása végett a reedőrségnek, ahol meg fejjek állapitan), nem vigyázatlan Ságból, vagy szándékos roiazaka-ratból történt-e á baleset. - (Burgonyaklállltáa éa vá-sár) Meglr\'uk már, hogy az Alió-duoántuU Mezőgazdasági Kamara február 24 éa 25 én burgonya-kiállítást éa burgonyaváaárt rendez Kiposvárott. A kiállításon részt-xeket a Kamarához tartozó Somogy, Zsla, Tolna és Baranya vár-aegjék minden gazdája. Bejelentéi! hitáridő február 20. (Alaódunántull Mezőga>dasági Kamora Kaposvár, Ffatca 14.) A kiállításra szánt burkából be kall küldeni S kilo-fnmmot február 22 lg axlntén a bmara címére, mellékelni kell a borjonya termelési vlazonyairól éa eredményeiről készített pontos fel-jegyzéseket, valamint azt is, hogy *Mtleg abból mennyi éa milyen kon vár eladásra. Minden 5 kg-os niotaküld*mény után 2000 koronát keli előre fizetni klállltáal dij elmén. Nemesllők, gépgyárak kedvezményen részesülnek. A vásáron kötött vétel után a vevő éa eladó is 1—1 uáulék jutaléket fizet a Kamaráik. A kiállítás napján a Növény-élet. és Kórtanl Intézet szaktlszt-dwlői előadásokat tartanak a bur-tonya termeléséről áa betegségei tllen való védekezésről. - (Megazttnt a ca. klr. axab. J*\'*<a a Dólivaaut cégében) A DíHvasut nemzetközi jogvlszo lóik uj alakulásával kapcsolat-a budapesti törvényszék ked-törölte az eddigi Cs. kir. szab. vili Vaspálya Társaság eégszőveget él uj céget Déli Vaspálya Tár ,Qtág néven jegyezte be. Ezzel ^íjidejüleg az uj igsxgatótanóoba l»got az olasz kormány, kettőt oiztrák, kettőt a jugoszláv, keltÖt a mugyar kormány kijelölése ü|PÍén választ a közgyűlés. ZALAI KÖZLÖNY — (Egymillió si balatonal-J? , templom Javára) Zolnay ^?ula egyetemi tanár felesége zenés tendélutánon látta vendégül Balatonalmádi fürdő barátait. Az estélyen réaztvevők elhatározták, hogy Balatonalmádiban uj. azép templomot építenek. Óváry Ferenc dr. telket adott a templom céljaira, ax első gyűjtés eredménycképen pedig összegyűlt az első egymillió korona. — (Felhívás) Hatóságom tu domása axerlnt a lakosság körében még ma Is többen tartanak birtokukban katonai eredetű fegyvereket, robbanóanyagokat és egyéb llyizerü hadianyagot. Erre való tekintettel szükségesnek tartok minden kit figyelmeztetni arra, hogy akik ily kér/leteket rejtegetnek, súlyos következményekkel járó rendőri éa esetleg büntető eljárásnak teszik kl magukat. Azlly tárgyak jogosulatlan blrtokolásaesetén nemcsak a jogoiu-latlan fegyvertartásért indul meg az eljárás, hanem a rendőri nyo-moxáa arra la kl fog terjedni, hogy ax illető tárgy mikor, hogyan és milyen körülmények között került birtokába éa hogy azokat nem azért rejtette e el, bogy azokksl későbbi Időpontben büntetendő cselekményt kövessen el. A rendőrhatóságokat egyben arra is utasítottam, hogy az ily eljárás alá kerülő egyéniket a nyontozás befejeztélg vegyék őri-xetbe. Nehogy azonban azokat, akik az ily aoyagokat önként kívánják beszolgáltatni, a beszolgáltatás során a nyomozással járó és föntebb érintett hátrányok érjék, felhívok mindenkit, akinek netalán még ilyen tárgy volna a birtokában, hogy a jelsn rendelet kihirdetése kapcsán kibocsátandó rendőrhatósági hirdetésben megállapított határidő alatt azt bármely közbiztonsági hatósághoz vagy szervhez (főszolga biró, rendőrkapitány, rendőri kirendeltség, rendőri Őrszobr, cien-dőrőri) szo\'gáltasaa be. A rendőrhatóságokat egyidejűleg utasítottam arra Is, hogy nzok ellen, akik a fent emiitett kéaxlrtelkat a kitűzött hstírldőn belül önként besiolgáltatják, semmiféle hivatalos eljárást ne indítsanak éa őket az eddigi rejtegetésért n« vonják felelősségre. Budapest, 1924. évi feb-ruír hó 1-én. Rakovszky a. k. — Amidőn a belügyminisztérium fent Irt felhlváaát ezennel közhírré te-axem, felhívom Nagykanizaa r. t. város lakosságát, hogy a még mindig birtokukban levő katonai eredetű fegyvereket, lőszereket, kézigránátokat, robbanóanyagokat éa minden egyéb ilynemű anyagokat jelen felhívásom közzétételétől azá-mitott 10 napon belül, vagyis leg később 1924. évi február hó 23 ig bezárólag hatóságomnál szolgáltassa be. Nagykanizsa, 1924. február 12-én. Dr. Beusterlen Erich rendőr-tanácsoa, a kapitányaág vezetője. _ (Drágul a axeax, ax ecet éa a cukor) A pénzügyminiszter az adómentes axeaz után fizetendő ellenőrzési Illetéket 800, az ecetgyártásra szolgáló axeaz után 1200, a müielyemgyártásnál használt szesz után 400 koronában állapította meg. Az emberi élvezetre alkalmas ecet gyártására axolgáló esotsav után a klooatárl részesedéit hektoliterenként 30.000 koronában, a cukor után fizetendő kincstári részesedést pedig további Intézkedésig a fogyasztási adón felül kilogrammonként 5190 K-bun állapította meg. (x) Jön i Győnyorvároa — Mo.Ioukin és Natallo Llsenko fantasztikus filmje. — (Megindítja üzemét a za-lahalápi bazaitbnnya) Tapolca-ról j«lenti a Zalai Közlöny tudóaltója: Zalavármegye egyik virágzó Ipartelepe, a zalchalápi bazaltbánya a háború következtében megszüntette üzemét. A Zalahalápi Bszalt-kőbánya Rt. most elhatározta, hogy a bányát újból üzembe helyezi. Mivel az iparengedély a hosszabb szünetelés miatt elévült, a Rt. uj ongedélyt kért. — (A mogya a gazdák réz gállc- éa sxénkéneg aztlkaég-letéért) Zalaegerszegről Hentl a Zilál Közlöny tudósítója: Zilavár-megye törvényhstóaága még december folyamán felirattal fordult gróf Bethlen István miniszterelnökhöz és nagyatádi Szabi István föld-mlvelésügyi mlniazterhez és kérte, hogy egyrészt olcióbb árban utaljanak kl rézgálicot Zalavármegye gazdaközönsége részére, másrészt, hogy a szénkéneggel való ellátást a földmlvclésügyi minisztérium biztosítsa. Amennyiben ezúton a gazdák elegendő széokéneghez nem juthatnának, kérte a törvényhatóság, hogy a kormány adjon engedélyt és nyujtaon módot arra, hogy m azőilősgazdák a Ztlamegyel Gazdasági Egyesület utján vám-illeték és vasúti szállítási kedvezményt kapjanak és Ilyen módon esetleg külföldről szerezhessék be maguknak rézgállc és szénkéneg-szük-ségleteikat. Mivel erre a felterjesztésre válasz mindmáig nem érkezett, Zalavármegye törvényhatósága ujabb feliratban kérte ax űgy kedvező ée aürgŐa elintézését, miután a gazdaköcönaégnek etéren fennálló panaszai még most aem szűntek meg, sőt egyre szaporodnak. — (A pécal bányáax aztrájk) Pécsről jelentik : A pécai éa a píca vidéki szénbányákban dolgozó munkátok egy részo néhány nappal ezelőtt beszüntette a munkát. Ciü-tőrtökön két bányatelepen állt még csak a munka, pénteken és szombaton azonban már megsrüntették a munkát több aknában. Négyezerre tehelő azoknak a munkásoknak a száma, akik abbahagyták a munkát. Vasárnap a munkások nsgygyülést aknttak tartani, amelyet azonban a hatóság nem engedélyezett. Kedden megtörtént az elaŐ közeledő lépés az Igazgatóság és a munkásság képviselői között, amely minden valószínűség szerint eredményre fog vezetni. A sztrájk oka egyedül bérkérdés. A munkásság jelentős része elégedotlen azzal az egyexaéggel, amilyet a szociáldemokrata szervezet vezetőiébe kötött a szénbányákkal. A megegyezés szerint ugyanis 1924. január elsejs óta megszűntették a bányamunkások természetbeni ellátását. A természetbeni ellátás még békebeli árakon blztoaltotta a munkás ság élelmiszerszükségletét. Kilónként 4 koronáért kaptak például szalonnát és 80 fillérért lisztet. Mint Pécsről jelentik, valószínű, hogy a megindult tárgyalások azt fogják eredményezni, hogy a munkások már szerdán vagy csütörtökön felveszik a munkát. (x) Dr. Miklóa Sándor ügyvéd irodáját FŐ ut 8. szám alá (B.<xár épület, földaxlnt I. udvar) helyezte át. Telefon 212. (x) Mielőtt megnŐafil, jegy gyűrűt és ékszert legjutányosabb árban vásárolhat Frted Józaef ékaxeréaznél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő út és Sugár-ut sarok). Arany, ezüst, platina, hamis-fogak és érmek beváltása a lo£-magasabb napi árbaa. (x) Vlg Fink Jazz Band szalonzenekara f. hó 15 lkétől as Arany Ssarvaa kávéházban. — (Kiirtottak egy határmenti caaládot) Bsja határában a demarkációs vonat mentén, már a axerb\'k által megszállott területen van Nagy Péter gazda tanyája. A napokban reggel a azomazéd leánya átment Nagyékhoz, de zárva találta az ajtót. Benézett az istállóba, ahol feltűnt neki, hogy Nagyék loval eltűntek. Amint belépett, ott találta a gazda 12 éves István )iónok baltával összevagdalt holttestét. A szomszédok feltörték a lakás ajtaját, a gazda összeszurkált holtteste a szoba közepén feküdt, feleiégének és 16 éves Róza leányának hullái pedig az ágyon voltak N«gy Péter harmadik gyermekét, a lO éves Győrgyöt aehol nem találták. Keresésére indultak s két kilométerre a tanyától ráakadtak egy árokban. A flu eszméletlen állapotban feküdt, de mikor migáhoi tért, elmondotta, hogy estefelé két ember kért tőlük azálláat. Éjjel nagy zuhanásra ébredt fel és hallotta, hogy ax egyik ember azt mondja a másiknaki „Azt hiszem, fejbo találtam". Meggyújtották a lámpát is s láttam, hogy apámat baltával ütötték, aki akkor még élt. Aiután anyámat fogták IfeS erre én éa Pista kiszaladtunk. c.n futottam, amig tudtam, da Pista elmaradt tőlem. A magyar éa a azerb ciendŐrség erélyes nyomozást kezdett a gyilkosok kézrekerltéaáre. (X) Uri és nffl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwarcz Dezső cégnél, F5-ut (z) D. M. C. pamutból feiai v««y köt kívánatra a arombathelyl FILlPP-kötőde. (S\'éll Kálmán u. 6) NOZGtfFÉNYX^SZIMHJb. Uránia. Szardán fél 7 éa fél 9 órakor Alberttal éa Putty Lla nagy-azerü arlistafilmjo: Halálszakadék. A gyönyörváros a moziintelligenciának gourmand élvezete lesz. — Témája az asszony é* annak őrök problémája, a szerelem. Moslouklne e filmjével egészen különlegest akart alkotni, a színdarabból, regényből átírt filmektől egészen eltérőt: speciálisan fi\'msierüt. Rendezése meglepő Játéka a „Titkok házából- éa a .Fiat iustltlából" jól Ismert. Szerkesztői üzenet Fehér Rózsa. Sajnos, szerkesztőségünknek nem áll módjában, hogy álarcosbált rendezzen vagy rendeztessen. Bármily szépen kéri is a kanizsai lányok nevében, még-sincs módunkban .meghúzni a Kereskedő mi Alkalmazottak füleit*, amiért nem rendeznek több mulatságot. Hogv .bessz van a mulatságokban* ? És nem tudja, miért .kali-kóztak meg a Tisztviselőnők ogy jóképű jelmezbál helyett"? HLazcn talán igazuk van a kanizsai lányoknak. Mert, azt írja: „Siombathelyen még az agRiegények la tu tak Jelmezbált rendezni*. Csakhogy Kanizsán a fiatalság rendezi ám a bálokat. Azok meg álarc éa jelmez nélkül is merik mutogatni magukat. Egy asszony. Leány-nevét most már tudjuk, de mivel az is csak arra jó, hogy elrejtse magát, mi pedig fcie\'őjck vagyunk minden lapunkban megjelent betűért, kérjük előbb személyazonosságának személyes igazolását szerkesztőségünkben délelőtt 12 tői l-ig. ZALAI KÖZLÖNY 1S24. Urat 11 a TÖZSOf HTOM. (Sajál lüJó.iiúoi ui.í&aj.l.eláM) A mai értéktízrdén u utóbbi napok tartói izllérdiága ma la folytatódott, azonban pótkor Bíci-ból aa a klr érkezett, hogy ott a magyar koroaa megizllárdult éa mlval a kotztpénz a legközelebbi kaaizanapra 3azázalékr* emelkedett, ezelc a apekulációt eljd.ira fiaztSoflzték. Ennek következtében a tÓzadeldó kéiőbbl folyamin az arbitrázs prptrok piacán lanyhaiág lépett feL Zárlat feli a Jaajhuág az öllzel értékekre átterjedt ál a* árveaztaiég a nyitáehoz . képelt 3-6 .zár.lék. Néhány favorizált áa kedvező tranzakció előtt álló papír képezett csak klvúelt, ugy m\'nt\' a Magyar Amerikai éa Főid-hitel zárultak\'több árnyereaégiel. Zárlatkor az jrányzat továbbra ii tartott, a forgalom vontatott, b hangulat tartózkodó. Ut6t0zada. Az Irányzat ■ ilérd. Magyar Hitel 810, Selgó 814, Oeztrák Hitel 226, Hizal Bank 345, AUamva.ut 350, Rima 161, Kőazén 3680, Kereakedelmi Bank 1890, Földhitel 845. Koaatpána 3>/e—3\'/, azázelék, Délatásl Bagáiforiilon. Irányzat tartott; Magyar jlltel 815 —820. Salgó 820, Rima 160, Ke reekedeíml 1890, Cukor 9500, KS azén 3700, Hazai 5650, Danublua, 5650, Villemoi 2Í25, Földhitel 870, Georgia 735. Mezőhegyeal 440, Izzó 890, Gutnml 345. Eatl magánforgalom. Irányzat üzlettelen. Olzfrél Hitel 230, Magyar Hitel 820, Salgó 815, Rima 160, Leezámltoló 145, Nova 162, Cukor 4500. Ginz-Danublui 5600, Villámai 2600, Fegyver 1650, Urlkányl 1125, Kohó 1250, Száaz-várl 550, Peati Hazai 5600. Kőz-pűMl Jelzálog 30, Gairgla 740. Namaafámeki Eiflat 1 köröné. 4500—4750, 20 koronái 240-250000. Namjagyiatt ártókalr I Mobil B.nk 6400—6600, Forot. 55—60, Iogéfa 12-14, Kopeczky 8-10, Közaégl nyomda 10—11. AltaJánoa Fa joga 23C0-3700. Tarmánytőzeda Buza tlazavldékl 76 kg oa 221000 -222000, 79 kg-oa 225000 226000, egyébvidéki 76 kjr o» 219000 - 220 000, 79k«-oa 223000-224000. — roza 175000-175500, lak.rMÓny- árpa 180000—200000, — lörárpa 220000 - 225000, zab 192—195000, kölea —.—. korpa 118000-120000, tengeri 175000-177500. A mai terménytizedén az irány zat gyengébb. A m»lmok a tegnipl árfolyamoknál 4—5000 koronával olcaóbbzo viaároltak. Az öaazfor-galom kb. 140 vagon. Rozaot a malmok nem váaéroitak. Az árpapiac tartott volt. A takarmány-cikkek piaca azllérdt-bb. Tengeri azilárd. MTI magáajalant«aa a tar. mánypiacról. Kla forgalom mellett az Irányzót gyenge. Buta Bpaaten 222-225, egyéb 217 -220, roze Bpceten 175 — 177, egyéb 170 -173, takarmányárpa 180—185, .örárpa 210—223, zab 183—185, Bpeaten 190, tengeri neme; 170—175, ceí vea tengeri 140—145. Llaatplae. Dera 3100 -3200, 00-áe 3000 -3100, Oá. 2850-2950, 2 aa 2600—2700, 6 o. 2050— 2150, 8 aa 1350—1450. 75 exézalé-ko< rozallazt 2000—2100. Sartáaráaár. Felhajtottak 490, eladatlanul vlzazamaradt 100. A va-■ér élénk volt. I r. 17000-17200. Könnyű 15500—16000. Szalonnál féliertéi 18000—18ÍOO. Lehúzott hua 18000-18500. Sózott azalonna 21000. Zilr 24000. FarancvAroal aartóaváaá*. Szabedváiári maradvány 240, érke. zett 237, eladatott 137 da.-eb. — Arak : zai>aettéa fiatal könnvü 13500 .—16000, nehéz 15000-17000. -Zártváaáron eledtak 3 dorabot a fenti árakon. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A kutfapaatl tőzada délután 1 órai záróárfolyamai a kttvatkazöki Máik* Uaaio.ll. 01.-U. Uak OMtr. HU tJord bank .SlOOOO 17K*>0 léOOOO >tooo lHW >e>r 14*000 I^OOO Ahal.aoa b. B. A«r*r FóMMulb. Mcrrnr. 1ÓÓOOO Horv. 11I. J.b. } lOOO Htm«4rU tnc*t>u M.-Caah tJOOO Xar. Hitt] á ... Ui(>u.KtnM jnwi K6#p. Jal.ilof 1S000 Várót! baak ti500 Mcrhr jéooo Neme b ée lak. 71000 Kanak. 8: i fjoooo r. b. ri \\\'<yx> AlaraUium A.af.li Bio.ll SuUu l»)000 M ..én Siiaulri J 40000 XcM itjoooo l««»to tiffe 63000 K6b. (Art. Dratcba 4)0000 Mnrx.lt j!00000 Ui0, upfc. Ijooo Ali. K-uéo )6)OOOI Kcrirala 1 <000 NAd «ién 4S000 Nacyt itonyi j ioooo Saj^kuoi^i OKsU L\'otó Un?. Urikányl 11JOOOO c**p*a U<. 41000 AdMOMont FrankHa Giotea Konoaay Balriroal if. Srno Upó«»ir«.l tio» Férirod .Uaool^^ KAbUyal Tak. jlooo \' „pT*?\'* > > Alul. Tak, tviooo ""J*1 n, )J Moktir 1II000 to H...I aUA 5560000 FlaSU.fUai. JJooono | Vumtfék FooeUra é»0ooo H»0,-I\'(l9dl — UpUl Mái Uaoru <«4i LWl<a He* LAmpa UMl( Molor ólorair«(yti CKaudolr VtfyifV Rn- Lojd Riou X kl. UalUt Vuaia Wőrotr Corrinc*f áíjooo jtjooo jjooo Sjooo 40000 uiooo i5jooo léjoo I5ÍOOO J4OO0 lóooo Malmok Bon -rt. iMo^o 4 Coocorílá Kkí^aab. Iliiül TMMM. CiMtU 5«000 . . H<M><trU ljoooo Hetnm Ktrálymaloat })«CO Kanak vuiörti 1»J*o« UlMlíaj Tr. DinubU tojooo Ktbos •J4000 Aíi. fi 5JO* Cmni tjooo Njtoudák DuaaharáaaO tSoao Hcf« fa »tjooo FooroUr 16)000; Oltmann tcooooo ;ooooj Kaul ta tojooo 40JOO Hool (a ?«ooo K4iv«bán>»l \' 15000 Kroobwjar \'4J000 Ucnom HjOO HiMl la jj©"*1 AmériVal r» kOO°° ElAi M T.lojd M.looN^ky Nwnmi /» "Ml Wlj. I1»5M| Llchtlf Kóborj jjooo CHa Caék-y 31000] KálblSj ll Oud. lljooo StUvöaU Páblin r«a 15000] Tb«k \'tyu !}>sooo NiaW 17000 Vik. b\'iio iSifwj Zabolai HO-M^o Z««tal «9?!«x> FatanV I 1Rrdlblrt. PtotVcrnk. FrartH Okni-Dim. Oyfilffy ijjoo »07}» léjooo ««}» SJOO I7JOOO VoSoo 7MOO. Ujooo \'íJOO él 000 4Í5000 Kora Traai Cukorjjr A r«k Dék^ktx tpoooo Korrlt ok. t ö50000 Cukoripar «JI}000 OaorxU >15000 MaaSb. <uk. 4toooo Stumusu tj OOOOO Atálultiiték Mis PS.p6Vt ViU. p«a>c> Tokaji llalVarcak. OA*. Villa PÍy. U.A ju.t UaO VáM. «ID, Ah. (U I>(ai4ii Aoar Pb6be« jjooo UJOO jjooo 1J5000 Olajok Olajipar ItJOOO Mf 4l ai FS»iro«i a bt Klrlí, vir l\'obflrl afir BatOtl Kejla.ltb Kíaiv»n>\'»<Jr ííoool AUaatUt* 9*009\' LaraaM lakadél jl\'OOO OicbwlnJt SataktMf üiAllodák lloodiria Korai iiiUO ttoooa T/«*> Ut«( ..aa UUkn TMIII • )O0OO l«at(xi 117000 Sitc k«vl*r ]OOOOO Ualo taxtU lojoo Gr.pjgmoaA 91000 S.4»4Kó<4 W. T.xlll Oo>«xr( X itt 00 OyM tiitU J^a.rl l71«o 1 \\looa SpMInnt Flóra MStrti). Salkra V.iyJar Chloola K(UU Mgi KUU Klotild Tórók Ukot 170000 91000 44000 íjSooo tjaoo I4JOOO t)»)0 Kuioutoiak Dorofl Dtt.ll .rn F.ltoo Kábel Turul dyó Unió izini. S.o!»oW Zaortapáli. Kit Ily."tó Vaui lo««. Braa.ól Corvla rUm faplr OaltrcnrlH Má^y.-Mixct íioooo IJOOOOO 11000 (»ooo JÍJOO 490000 I4JOO ^JÍOOO 3*000 A bícai tdxcda A m,al bécsi értéktóu&n • tegnapi laoyhsaigot asllárd í^oyxat váltotta fal. Zárlati írfoljramok Osztrák HHel 285000, M.jjyar Hitel 1025000. S.ljtf 9«OCOO, Ma-zy.r Hofherr 251000, Rima ^OOOO, Kohó 1620000. Guimaon 1260000, Stlavónla 149000. K6.*éa 450000. Győri V«aon 155000, Kereak-dclml Bank 2325009, Kóburg 96600. Államvasút 702000, Juli Süd 545000. A dtvlza-kflzpont Wvittlos írtelyw*! Kapolóoa UJOOÓ Amaitróaa Itiioljaja imoI «oa« i*oojo-ijoojo Bakami iTóilS Ura ««a isi )««0-]S4ó DoOlr Krl.iiUni. 41*l-47lj Fraoo. h. Ié«ó |6*0 Loodoo Mlrk. _ Bar\'io — Ura léjo 1)10 i<ro ijio Outf. kW. 4}SO-4»IO Piri. im-i}\'» Balfa frank IJIJ-UIJ S\'rifa S44-lól< Lat 170-181 S40<U»I» IJM SUO Saokol 944-1014 Sri;. )6lo-6o}a Sriíd írfsk 1MO-60; • lik. 4)lo-4«ia Koroo* élni. sH«»J S.ófl. liS-tS* Frank dloil — Zi^rib IH-IU Uo^al calr ka S)-lt n.wjort jíjoo l«»oo Hollandi A. iiijo-ijojo Van* Mindso vonatkozásban 21 százai: k felár s> ámítandó fal. Zürichi xárlat i PJtrU 2ai0 0>, Loodoá U72\'CO. Kowjrork 67& 00, Brcuíl 2380, Mallaad Í5C7, Holland Í16-00, Borlio", 127, Wlan 81 00, SeUa 4«5, Priga 1870 00, Budapast 20100, Balgrid 887. A magyar borona kttlfSldl jagyaésal Newyork . . Zürich . . . . Prága .... Berlin ..... Bécs (dovizs) . . Blca (effektív K) , 3550 36 201 200 1205 12 148 148 247 247 130 135 KaJalís sswkMitó: Sztrokay Kálmán. Kiadó: Nagykanizsai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat. Apróhirdetések Irógóp. lítfuta Irliu UljcMO jó kirban. amarika^ O\'flraánjn »Moa.rch« aMCbi.i^ól olcaón abrló J\'oljár Maoóntl. Ka^ykant/u. K«.loc<7-Uci Ji. 9))t Bútorozott egy va$y két szo^rk^nytiás lakást keret gyármíktolon hisa«pix. Cim a kiadóban. karvaak. Ctui ■ Kiadó «cr M\'j4a«o aj illi^Otbaa U»8 lliamltAi • Iltw« 4i t.arru t>6jylU»ra ajinlocn. Somoty.MOtn.lk:*. ^ío. uim MW- ílíl Jó caaUdból iUtil Itis ot^aka a.annaU bcl(f4uc \' CKOjaryat S. a m. klr. aitanü ruulSraas Mag. kanliaai kapltányaáfla. 015—1924 etn. K. Hirdetmény Felhívom a Nijykaniua váto. területén tartózkodó orosz állam-po\'eárokat, hogy a m. ktr. Belügy-miniszter ur átlal fényképea azemély. azonossági igazolvánnyal való ellá-téiuk végett 2 darab fényképpel áa ősszel azemélyl okmányokkal fal. szerelve folyó hó 15-én él 10 án délelőtt, kapitányságom I, emelet 9. izámu szobájában jel. llkozzcnelí. Nagykanizsa, 1924. február 9 én. Dr. Baaatarlan Erlch r«oáért»náMO«, . k.pitáoyiig v.MtéJ., zsák, „.zsák, PONYVA, aagykaraakadéaa Hirsch és Szegő NagykartUsa Értesítés. Tiaitolattal <rt«tllain a DSgjrirdaaö hölgy-kösönsigót, hogy a oyiri kalapok vasalását és festését mit fabiuir 16-4l<l átvállalom. Salyam* kalapok, valaswtni Mlrkalapok-ban nasy válaasték. AlkklUsok pootosna c%»kd*öitetn«k. A n « r.ölgrkösönsig figyalmét (alhlvom késimunka olönyomdámra í, továbbra is sslvai pártfogásukat kérra, nja-radtan Uljas tisit»l«U«t Rolh Laura. Köszönetfwilvánitás. Miodasoknak, kUc fólajtheUlUa drága fiunk Ulatve ttstvirünk tór mcWiín való megjalsnésakkal miiy-icgot fájdalmaakat ooyhitonl igya-kaitók, cxutoq moodiuik kilis kő- i SSÖOótflt. Kreidngtr u»Ud. Uj könyvek: Kaphatók „^ Fisthel Fülöp Fiai Nagykanizsán As árak alapárban OaOO-as aaorgé> Dr. Birck, A gyarmakkor b«Ugsig«i 14.— Dr. Baocsor, A bal»6 batógsígak dia- tis kó*alé»ír 1 ^ 10.— Courths-Maller, Egy ssssoay... 4.— Baliac, A vUláki orvps [_ 10.— Bklogh, Madách Lnra otthona 4.— Fő\'.dl Mihály, llamlotkiiilyklsaassoay 10.— 0.-5.00 0.60 6.60 10.— HslUl Jaoó, Varaak Kuprin, SsuUmit Ixmdon Jack, A lixsdók . Északi odlsssa* . .A vaspsU , Kaland Maatsrlinek, Manna Vaaoa Kék Mórics Zilgmood, Baaakaláss Pintér, Magyar Uodalomtöxtóost ss«b-kisdás Sctimledt Jósssf, A nyalv és oyslvsk \' , . A szanszkrit Irodalom tdrténcU Sháv, BnxáUágMsziamürók, fordította Havasi Sáodo< Slaby, A niuatávkó Stocr.O\'y. Ssabóky Ziigmond Rsfaal : H. C. Willo, Házasság, két kotat Zltahy Lajos, Az ozüsUsirnyu sztkoalom «.&0 Lsgujsbb lavólózó a- magán és a ko- rótkódelml élőt mináoa viizonysira 7.— i Mámat UUstaln raflényak a*ályan iQSzéllltott árakon, kátataaklnt 3000 850 8.60 18- lZXÓíéÁM&ÁNÁM* NINCS JOBB jffA í.brotr 13. ZALAI KÖZLÖNY Most rendellen SttE esőt Phoenlx és Zala htktt««rtu* m. Hezógazdeságl öntözi Rt-nél Mv*. 1L IM UtM tla 4. a. I. Házak eladása: íSTSÖÖ rUatln elfoglalható kisebb hiiak, elfoglal-fel* ori magánhisak, üstethásak eladók. OsletbelylaAg Kó-uton Jiudó. tíg.a kit Mtf hely isi gge>, világos pincével. Két kisebb ftisserüalet a külvárosban Átadó. H«lom eladó a város közelében, Igen aagy forgalom, jó berendeléssel ftlektrolechnlkal gyár eladó Újpesten, nagy telkes fekvó épületekkel, teljes be-reodeséesel. Kledé birtokok j Somogyban 86 és 45 koMaa, jó épBletekkei, véUUr egy réwével basában adós oundhat Marcalt vidékén eladó egy 41 hold aj éi 20 holdas birtok épu-tettel, leljee H6 ós hott fel.sereiéseel ZeJá-Vaa eladók 40, *), IX éa 4 holdas birtokok. Uedó asflAki Ssentgyörgyvíri hegyen % óe t keldaa Ugyanott ki holdas igen irép éyft tettel. leabadhegyen .1 ét t holdas. Pör-kéoei kegyen 3 holdas kitűnő íajssójó, ssép kásaal. íereeeenyl belyeo 0 ée « holdas, flrtilojl kegyen 4 holdas. M.I&SÍC | SZIBHISZT LÁSZLÓ ............. Inda. mf4**rxm 0. T. S.-HJ MAflYKAN1ZSA, JÓ-UT 3. jtok i m. s4«t --C bek&Uiketó lakássa; Uhb a.- gyobb ós kisebb kés kerttel és kert aét-k»l. 6, 3, S és 1 holdas ssölttblrta. kok Ssentgyirgyvári és Feihéne hc|yeo. Karacaaeiyl hegyben S, 20 és 4 keld birtok épólettel. kisebb fóldbii tokok. B&nyvArl hegyben 2 hold kihlaó isólóblrtok pincével. V.ndógiö As üi-lethések helyben és vidéken lal.voo-keresstaren 800 ót 4^0 négyssígél beleó-•éggel viliik. Miilatelepen 5 h birtok uip villával elóoyés fettételek mellett .Üdék. Dukász Miksa BSSh lUgglMtoj, Btkflul.ulu Ifi. Bazsó József eyára Nagykanizsa Késiit és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű kocsikat, valamint gazdasági szekereket. ■rfllsl sMuaing koaljtvHist, átiUkltíit, t<ay*i<*t ét MlliUtl. KltUiifi munka: Jutányos árak! Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerelné, tekintse meg Kohn L. Lajos céa dúsan felszerelt áruraktárát Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 móter maradók csipke. 1000 móter himzés mélyen leszállítva. Női és férfi esőernyők órlial válnsztúkban. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most Óriási VálBSZtékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Börböri kelmék a legújabb divatszinekben. Továbbá grenedlnok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdelalnok, mosók, tolltartók, férfi és női ruhavászon kelmék stb. stb. menyasszonyi kelengyék. Regenhart es Raymann Tilághlrü lendamasztáruiból óriási választék. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Óriási vászon. maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy választék. Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakasához Erzsébet-tér 21. ZALAI KÖZLÖNY 1M4. f.bmár 13 II ee NE UUUNK FEL hangzatos hirdetéseknek mert női éa fétfl harisnyákat, női mellényeket legazolidabban GRÜNBERGER. lehet beszerezni. Férfi fehér- nemüekben elsőrangú minőségben igen nagy választék. Fő-ut 11. Telefon 221. Mindenkinek saját érdeke mleltfU rőfóiím szükségletét fedezi, keresse fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestff és kézmffárukereskedését &azinczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. Cívíjü. iTirür^.", vxMfüM.\' fid Smttit *"■\' T\'"-"- \'»* S..T. Zh.1 hlrf.iwl mi^. lU^U, l*W.t<> Hl..\'t. I.Ihdyu-UWI. *:l./<.t, Itt]. áKtnbcr I. TeSka Béla a. k. Hi. li.jifr\'fl- 30 percen belOl már fudbatja ez érték- ís árutSzsde, valamint az Oiszas piatok árait, ha elíllzet a Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagv táviratban naponta megkap. Nagykanizsa, Fö-ut 13. Telefon 338, 383 TivU.telm : Táviroda. Értesítés! A kSiöniégnek ama nsgy fokú ragaszkod ásit, melyet a háromcsillagos dobozos UHU cikéria pótkávéval nemben, mloJ fokotoltabbaa Unu.it, víllalatank j. litm.ioi .kuji, do minthogy lehetetten a eok lenerettea kiiI-ssszonynek pártfogását köszönettel, késssorltáesat jntal-meent éa velttk nemben üey el ir-eiaSjet gyakorolni, válla-tatunk ekként határozott, hogy uj évtől keadóddteg minden tizedik \'/, kj. ci UHU doiozkan ni darák eiíit koronást, (aal érUka kírOlke\'OI 3000 ktratta), nimfán tizedik \'/a ks.n UHU dobozbu ejy 1000 K iáit ái rolniin tizedik \'/« kj.-H UHU dabazkaa egy 100 koronáit, a X. keiul.tl Uí. k«aje|yeá J.t.nUtltee helyez at éa alt falyA tv vta«la tllanMan folytatja. Ennek megtörténtét fenti, a kftzjegyjg által klállitatt hivatalos tanúsítvány Igazolja, KérlOk • Tisztelt házlaesx.oyoket, pártfogolják tavibbra ta a háromcsillagos UHU kákát és saját érdekükben vásárolják lehetőleg a \'/< kg. as dobost. KSbényal Polgári Serfffzfi és Szent István Tápszerművek R.-T. Hirdessen a Zalai Közlönyben Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia cIpBáruházában szerezze be szükségletét mlelíbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta clpfi raktáron és mérték u\'ánl rendelésre kapható. Jutányos árakl Figyelmes kiszolgálás! Eladó birtokok I t<5 boldas bírtok épületekkel Somogymegyébeo, 4u holdas birtok Sooiogymeevében ÍDilet nélkül, 39 bold fold Somogyban, 11) kold féld Zalunegyébeil, 10 hold föld Somogymegyében, 14 hold >x<5ll öblítők épüjetekkel Z*la-raegyében. Eladó hásaki 3, 4, 6, 8 szobás családi hízik kentei és kert nélkül, részen bekbltözheték, a város különböző uteáibun. Bávább felvlligositást nyújt : SzAntó Vilmos lD(*Uaarorfalml Irodája Oaik-tér 4. as. Tataion 3-22. BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit víaárotaek legmagasabb eapt ízou. KORPÁT ttrmilyaa m«aayi.ísb«i napt a. alatt ezüUlQok. Zalavárniegyei Szüvetkezeii Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Nvom.tou a Nwkanlsaai Nyomd, á UpkUdó ■ Vállalat kt>nywyomd.jában1N.4ylt.oiMIm. g?yes szám ára hétköznap 300 korona, vasár- és ünnepnap 4QO korona 63. évfolyam N.gykanlu., 1924 február 14. C.ütörtolr 37. UTÍm. Szélsőségek Csakugyan Igaz, hogy a szélsőségek találkozni szoktak. Most Is az történik. Fönt a relső tízezrek éppen olyan számítással akarják szabotálni a földbirtok-reform hatásosabb keresztülvitelét. mint ahogyan lent meg akarná rontani annak helyes arányalt a szociáldemokrácia, Jobban mondva a szocláldemagógla. Mind a keltő tel|esen egyet |e-lent az elgár.csolással, mivel a kellő mértéken Innen maradd földbirlokrendezés éppen annyira kárára lenne az országnak, mint a |ózan mértéken keresztülhajtott földosztogitás. Nagy és Igaz oka voll lehit annak, hogy az egyre jobban kiütköző két veszedelmes osztály-áramlat Imént Kaposvárt szintén megkapta a maga porclóját egyrészt Bethlen miniszterelnöktől, aki fölfelé ajánlotta a nagyobb hazafias belátási, másrészt nagyatádi Szabő (öldmlvelésl minisztertől. aki le\'clé Ismételte, hegy az agrárdemagógia hiába spekulál őrá, mert llt semmi olyanféle nem lesz, aminek parasztdlkta-tura lehetne a neve. Dőreség 3z az előkelő osztály-llélet, hogy a magyar főnemesség álláspontját a földraförm gyengíteni fogja és őt magát talán elszegényltl Ettől cz a reform olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. A magyar arisztokrácia megbecsülése a magyrr nemzeti véikeringésnek egyik régi alkotó része. Mindenki jól tudja llt, milyen kitűnő és nagy embereket, sőt vértanukat tudott adni a magyar főnemesség az országnak. Gazdaságilag pedig a kor követeléséhez és az ország sorsához való alkalmazkodás a felső tízezernek ugyls kénytelensége. Mindenkép legyen óvatos, mivel szükkeblüsége visz-szaszállana önmagára! Másképpen vagyunk az alulról jövő Izgatásokkal. Ide nem számllva a fajvédőknek az! a szinte ..gyermekes és haláslalan akcióját," mely egyre a föld sze- gényebb népét Izgatja a kor-mánypollllka ellen, — llt a szo-cláldemokratapártból árad kl egy sokkol veszedelmesebb aknamunka. Innen írások és nemzetgyűlési beszédek ul|án egyenesen a vagyontalan mezei munkások ÍSldéhségére és politikai gyűlöletének fölcslgázására, nevezetesen arra pályáznak, hogy — amint mondják — minden .mezllláb\'s" kapjon házon kívül földet Is, még pédlg minél többet. Mindnyájan jól tudiuk, hogy a blrlo\'<re!ormn3k ez a pontja a legsebezhetőbb. Ebben a proletár-rétegben a maguk hibája nélküli szegényeken kívül elég nagy a maguk hibájából elste-gényedetlek vagy szegényen maradtak száma, A hatóságnak és bíróságnak tehát nagyon nehéz llt az érdemesek és érdemeiknek közt választani, pedig éppen az érdemetlenek készek mlrdlg legharnar.íbb az erőszakra. Ehhez Járul az Is. hogy a szociáldemokratáknak ez az akciójuk elvük ellen Is van s éppen ezért magán viseli a célza-los lázltásl törekvést. Az ő elvük nem a magántulajdon szaporítása. hanem a kollektivizmus, ami éppen az ellenkező Irány. Ha tehát mégis erősíteni akarják a proletirlátusnál a legmaradóbb magántulajdont, akkor e cél nem Is lehet más, mint a mezei pro-letdrság (olbu|togatása. Ez pedig végzetes fordulalot adna az egész reformnak. Ismeretes azonban, hogy a szociáldemokraták közt erészfcen Is két felekezet van. Az egyik az angol munkáspárt mértéktartását követi s valóban lehel lövője nálunk Is. A másik a Kun Bélától ránkmaradt szájasoké, akik a nemzetgyűlésen Is bolrá-nyos3n zavarognak s lapjuk Is tele van rosszul rejted bolsevlz-mossal. Jőmagunk azt gondoljuk, hogy ha azok nem birnak emezekkel, akkor az államhata\'om tartozik még Jókor, ha kell. kíméletlen eszközökkel Is gondoskodni srről, hogv a lázltásnak foganatja llt se legyen. fl főispáni értekezleten a vármegyei közigazgatás kérdéseit beszélték meg Felfogásbeli ellentétek miatt van válság a Keresztény Gazdasági Pártban — Az igazság ügy miniszter pártközi értekezletet hiv össze Budapest, fsfcruix IS At Egységespirt meghívására « ország vármegyéinek csaknem minden főispánja megjelent ma délben a kormánypárt fcsatarkázy-utcai helyiségében, ahol Rakovszky Iván belügyminiszter fogadta őket. Az összejövetel aélja volt megbeszélni mindazokat at aktuális kérdéseket, amelyek a vármegyei kőt-igazgatásnál előtérbe nyomultak, A belügyaalniazterrel való eszmecsere délelőtt U órától délután két óráig tartott. Két órakor megérkezett a nemzetgyűlésről Bethlen István gróf miniszterelnök Is, aki Álmássy Lászlóval aa Egységespárt ügyvezető alelnökével résztvett a főispánok tlszteletéro adott ebé deo. Az ebéd teljesen magántermészetű volt, azon felszólalás nem történt. As értekezlet után Rakovstky Iván belügyminiszter a következőket mondotta: — A főispánokat azért hiv\'ek meg a megbeszélésre, hogy tájéko• tidást szerezzünk a vármegyék hangulatáról. Az eszmecserén természetesen felvotődtek egyéb aktuális kérdések l», amelyek as utóbbi időben a közigazgatás tekintetében többször vita tárgyát képezték. A megbeszélés anyaga egyébként nem volt olyan természetű, hogy az bővebb kommentárt Igényelne. A Kereaztóny GazdaságI Párt ▼álaága Politikai körökben a fővárosi törvényjavaslat körüli hsrcok álla □ak ax érdeklődés homlokterében. A Keresztény Gszdaaágl Pártbél a belügyminiszter javaslatával szemben esek IVoljf Károly és bivel foglalnak állást. E körűi a kérdés körűt látja általában a politikai közvélemény a Keresztény Gazdasági Párt válságét, holott a helyzetnek az felel meg, hogy a Ke reszlény Gazdasági Pártban a fővárosi tőrvényi a vaslattól eltekintve is, megvan a belső válság. Beavatott helytől nyert értesülésünk szerint azok e súlyos felfogásbeli ellentétek, amelyek már a párt megalakulásakor is megvoltak az egyes cioportok kőzött, egyre jobbsn kiéleződtek. Wolff Károlv, Buday Düső, Benárd ágos ton, Csilléry András ét végül Ernst Sándor, aki ugy látszik, teljessn Wolffékhoz sodródott, végleg elkülönülnek a pártnak attól a részétől. amely Vass Józssfet ás Haszár Károlyt vallja vezérének, ami előbb utóbb elő fogja idézni a szakadást. Nagy Emil ankétra hívja as ellenzéki pártokat la A földreform novella törvényerőre emalkedése után a fővárosi törvényjavaslatot megelőzően Nagu Emil igazságügyministiernek a rab-banös serek elrejtőire ét a polgári perrendtartás reformjára vonatkotó javaslatai kerülnek a Hát elé Ereknek a javaslatoknak élas ellenzéke van abaloldali pártok körében, ami arra birta az igazaágŰgymlniaztert, hogy a kérdés jogi részelnek ki-domborítása végett azakértekezle-tet hívjon össze a nemzetgyűlés ellenzéki pártjainak réazvételével, amelyein a javaslatok parlamenti tárgyalását megelőzően megbeszélik a vitás kérdéseket. Nfgy Emil igazaágügyminlszter ezen az ankéton álláspontját akarja megismertetni az ellenzéki pártokkal, azon ban egyúttal m»g kívánja hallgatni az ellenzék jogi szakértőinek vé leméovét ia. Az ankétot még ezen a hétKi Ösazehivják. A nemzetgyBlóa A keddi üiásen a földreformnovella egyik azakaszánál névszerinti szavazás volt, amelynek folytán a távollevő képviselőket a Ház elnöksége távollétük igazolására szólította fel. Az Igazolás az elnökségen kitett iven történik, de csakis február 14 ig lehetséges. Ennek a körülménynek figyelembe vétele az érdekelt képviselők előtt azért bir fontossággal, mnrt ax igazolás el-mulasztása esetén negyedévi járandóságukat elveszítik. A msi ülésen folytattuk a földreform novella részletee^Trgyaláaát, majd interpellációkat mondottra: el. Hegymegi Kiss Pál ?a debreceni lakáavtsszaélések ügyében interpellált. Egy konkrét esetből kifolyó lag megállapítja, hogy a lakáshlva-tal nem felel m*g hivatásának. Interpellációjára Vass József azonnal válaszol. Saly Endre a mátyásföldi éa cinkotal állítólagos rendőri at-tocltások miatt nyújt be ínterpei lációt. Batitz Gjula kifogásolja, hogy egyet munkásotthonok helyiségeit rendireégi éa esendőrségi hivatalok számára vcsrlk igénybe. Vast József népjóléti miniaiter vá laszát tudomásul veszik. Szakáts József a közalapítványi birtokosok Ügyében kéri, hogy azokat elsősorban a jogos földigénylőknek adják bérbe. Főidőt kérátok as egyeteaaek A magyar egyetemi és főiskolai hallgatók adélelőtt folyaménZsltvag Tibor neoaietgyflléai képviselő vezetésével küldöttségileg jelentek meg nagyatádi Szabi István föld-mlvelésügyl miniszter előtt. A küldöttség szónoka, Veér Tibor, arra kórto a földmivelésügyl minisztert, hogy né esek az Igazságflgyi intézmények, hanem a kultuszminisztérium Intézményei is földhöz juthassanak és igv ax egyetemek is kaphassanak főidet olyan óéiból, hogy annak mindenkori jövedelmét az egyetemi Ifjaság szociális intézményeinek céljaira használhassák Jel. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter válaszában klje-lentette, bogy sxlvoaen elfogadja az eesasét, de a nehézség ott veo, bogy az Országos Főldbirtokren-deső Bíróságnak — sajnos — még annyi föld sem áll rendelkezésére, hogy as elsősorban Indokolt Igényeken kívül kl tudjs elégíteni as ujabb igényeket is. Amennyiben azonban elegendő föld fog rendelkezésre állni, gondoskodsi fognak arról, hogy a diákság szociális In téxméoysl is földhöz jussanak. Hsurc ■ debreceni mandátumért Dobreoenből jelentik t Debrecen harmadik kerületének mandátumáért nagy hars folyik. Nagy Vincének, a Károlyi-kormány volt belügy-mlniaaterénak kortesel Haendel Vilmos ellen erős agitációt fejtenek kt A szélső liberális ellenzéki képviselők közű! Nagy Ernő volt lent Debreoenben hosszabb Ideig, ahol as októbristákkal és a szocialistákkal köxösen korteskedett Nagy *Vincs mellett. A legutóbb tartott Nagy Vince-párti öaaxejöveteleken Igen eok felelőtlen nyilatkozat és nsgyhaagu ígéret haagxott el, ami érthetően Idegesítette a közhangulatot. A polgárság nagy része ugyaais nem látja szívesen azt a demagóglát, amit Nagy Vince ér-dekében kifejtenek. A Afagoss párt jelentékeny része, azok, akik mindig a liberális politika hívei voltak és nem szimpatizáltak Haendel-Ul, szembeállítva a most küzdő ellenfaleket, elhatározták, hogy Haendel mellett fognak tömörülni. Ennek a lépésnek ax ax oka, hogy exek ax emberek sohasem voltak kivel Károlyi Mlhályék forradalmk törekvéseinek és sohasem helyeselték ax októbristák felforgató szándékait a Igy most aem akarjak a Nagy Vineére való szavazáasal ősz-axeütköxnl eddigi politikai elveikkel. A választók közfii ugyanezért igen sokan teljesen viasza is vonultak és tartózkodni kivánaak a szavasástél Is. Éppen ezért ma még nem is lehel pontosan megállapítani, hogy Debrecenben kié less a győzelem. zalai A szeparatlsták megostromolták a kormányzóság épületét A felbőszült tömeg agyonvert tizennégy izeparatistát letet benzinnel felgyújtották. Mi- Flrmasaons, íebniir 13. Tegnap délelőtt 11 órakor a kormányzósági épület előtt rendkívül nagy tömeg gyűlt össze, amely ismételten fölszólította a ezeparatla-tákat, hogy hagyják el ax épületet vagy lépjenek tárgyalásba a polgárok kfildŐttséffóvel. A szeparatlsták oxeket a kÖzJcd\'al kísérleteket al-utaaitották és ax épületet elbarikádozták. Estefelé a szervezett önvédelem rohsnaot Intézett ax épfilet ellen, amelyben a polgárság becslése szerint negyven szeparatista tartózkodott, köztük Sehwaab ngynevezett kormányfőblxtoa is. A szeparatlsták vaktában lövői diztek a tömegre. Bár az ostromlók súlyos veszteséget szenvedtek, folytatták as ostromot. Miután a barikádok miatt az épülethez nem lehetett kötél férni, a tűzoltóság is működésbe lépett s miután a tűzoltóság aem boldogult, ax épü- helgt az épület alsórésze léngbabo-rult, a szeparatlsták beszüntették a tüzelést és kegyelmet kértek. Aközben néhány ember létra se-gltségével ax éplletbe hatolt, amelyben moat ember ember ellen vette fel a harcot. A* épűlatbíl menekülő szeparalitlikal a mérhetetlenül felindult tömeg agyonverte. Az agyonvertek kizt van Sehwaab is, aki rendkívül brutális magatar-táaával általában gyűlöletessé tette magét, továbbá segédtisztje ée több más szeparatista. Axópülat még ég. Mint híre jár, a lakosság részé-ről a halottak száma három, ezek közt vin dr. Anstaeil gyakorlóor-vos, aki ép a sehraültek bekötő-zésével foglalkozott, egy fiatalember és egy Mtumpfné novfi asszony. Az eddigi megállapítások szerint a kormányzósági épület ostromában összesen tizenhét embert öltek j meg, kőztük tizennégy szeparatletát. Egyszerűsítik a forgalmiadé-kezelését Kerekedj! körökben már rigót, emlegetik, hogy az élelmi.terek és • vámküKőldről behozott áruk után esedékes forgalmi .dó bcazedéae törül lényege, változások várhatók. ErteaüléaQnk sierlnt ciakugyan van Ilyen tervejet tárgyal*, alatt. A pénzügyi kormány ugy tervezi, hogy a kereakedelml érdekelteégek javallatára IdelglonMcn bevezeti art a rendaxert, hogy a külföldről ér\' k«ző áruknál a vámhivatal, a belföldön termelt áruknál pedig a gyára vagy • t.rmelő rój. To • forgalmi adót. Kétségtelen, hogy »a nem m«het máról holnapra, art blionyo. tárgyaláiok fogják meg-előzni, m.rt ma, amikor egy áru három káxen kereaxtülmanve há-romuor adóilk, meg k.ll találni a módot arra, hogy a klncatárt káró, jdáe ne érheaae. A bor, pozsgő és befőttek utáni Iuluaadót, amelyet jelenleg a kiskereskedő aaed be. a tervoxet szerint, a többi luxus élelmiszerek adójához haaonlóan ezután a gyároa vagy a nagyke-reakedö róná le. Itt a gyároa, vagy a kereskedő luxusidó elmén 13 azázalékot számlázna a klaktreiko-dőneb. A forgalmiadó ma az állam legfőbb bevételi forráz.. Itt nem lehet elhamarkodott Intézkedéeeket tenni, vlazont keraaol kall az alkalmat, hogy olyan megoldáal mó dókat találjanak, amelyek mellett a forgalmié dó ellcnőrzéai kőlt.égel minimál lara caökkenjenek. Kőztu-domáau, hogy a forgalmiadó ellenőrzését városunkban mindenütt éa ujabban már nagyobb közzégbon a vároal, illetve a közaégl batólá-gok végzik é. ezért a forgalmladó bevételének agyhalodréazét kapják, mely azt a célt szolgálja, hogy a vároaok ás ktzség.k háztartását •zxei rendije labesaan hozni, Indokolt t.hát, hogy a forgalmiadó kezelését olyan alapra f.kteasék, amely egyszerű is mégis hatásos. Az uj tervezet szerint megfelelő törvényéé Intézkedések védenék az állam érdekelt és csak olyan cikket lehetne forgalomba hozni — forgalmi adó nélkül — amelynél a kereakedő be tudja bizonyítani, hogy a gyáros már leHaette a forgalmíidít. Az uj tervezet nagyjelrntőlégü, mert az sdmlni.ilrácíós kiadások léoyrgesen csökkennének és ezzel ugy az állam, mint a kezelést végző városok jövedelme nagyban fokozódnék. Ki kell bővíteni több zalai község iskoláját A vármegyei közigazgatási bl zottaág februári boasámolója Zalaegerszeg, február 13 (Sajlt tudósítónktól) Zalavármegye közigazgatási bl-xottaága kedden délelőtt tartotta február havi üléaét. A megyei Jő orvos jelentése szerint ax elmúlt hónapban a felnőttek és gyermekek egészségi állapota általában ked vető volt Zalavármegya területén. Külső hullaszemlét 4 esetben tartottak. Súlyos testisértés 3, öngyilkosság 1 eaetben foidult elő a megyében január hónapban. Véletlen azerencsétlenaég folytán 2 elhalálozáa történt. Ebmaráa miatt Sárhlda községből 2 egyént fal kellett szállítani a Pastur -Intézetbe. A tanfelügyelő jelentése szerint az elmúlt tanévben 48, az uj tanévben 12 uj tanítói álláat azerveztek. Iskolával nem bíró közaégekbon, kültelkeken S716 gyermek nem jár hat iskolába. Tuíssufolteág miatt 1-1 tanitól állással kell kibővíteni a Kerkakutas, Alsózeid, Borsfa, Carabone, Murakeresxtur—Kollál sseg, Dióskél, Siztergály, Nemes-rádó, Nyirád, Klsőrshegy, Díszei Kisapáti, Nagypál, Nogygőrbő és lila/ kőzaégo* iskoláit. Amennyiben ezeknek fenntartói törvényellenes túlzsúfoltság megazüntetéae Iránt rövid időn belül nem intézkednek, azoktól a vallás- és köz oktatáaügyl miniszter kijelentése szerint az dttxet eddigi állatni ja-gélyl megvonják, a köziégeket kő-tel.zlk községi iakolák felállítására. Ez a makzcikodókra sokkal több terhet ránj, mint ha meglevő lakó-Iáikat egy-egy tanltál álláaaal kibővítik. Mlg a kereakedé p I k.», h.lyutto m reklám dolgoalk- HÍREK. — (Naptár) Febr. 14. Bálint. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentéso szerint sokhelyütt csapadék lényeges hőváltozáa nélkül — (A főispán Budapestre utazott) Tarányi Ferenc dr. vármegyénk főispánja tegnap délután Budapestre utarott és olt résztvett a Rakovtzky Iván belflgyml-nisster áitai öeasehlvett fői.páni értekezleten. — (Személyi blr) Dr. Beuste rien Erích rendőrtanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője a mai nappal megkezdi kéthetea betegszabadságát, hogy kipihenje az utóbbi Idők túlfeszített munkájából axármazó kimerültségét. Távolléte idejére a szombathelyi kerületi főkapitányság Fábry Zoltán rendőrtanácsost bizta meg a nagykanizsai rendőrkapitányság ügyelnek vezetésével. — (Ötórai tea a főispánnál) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Köz-lőny tudóaltója: Dr. Tarányl Ferenc Zalavármegye főispánja hétfőn délután 5 órakor teát adott, melyre a megyeblzottaágl tegok és a hivatalok vesetöi voltak hivatalosak. — (A tanítóság köréből) Kempf Terézt megválssztották a potőhonyei, Kincset Margitot a be-zerédi katolikus elemi Iskolába. — Szentkirályi Károly tormaföldei és Márkovlcs Gyula xalacsébl tanítókat nyugdíjazták. — fodor Erzsébet nagykanizsai polgári iskolai tanítónőt végelbánás alá vonták. — (Szívszélhűdés borvásár közben) Somogyi Zilgmond nagy kanizsai kereakedő, a jó konyhájáról híres ipartcalületl vendéglő néhsl tulajdonosa, a minap megbízást kapott nagyobb mennyiaégü bor bevásárláaára. Keddan reggel ő órakor Veszler Józseffel kocáin kimentek a csapil hegyre, ahol már aok azőllősgazds várta ax egyik erre klazemelt pincénél. Somogyi még odaszólt a gazdáknak, hogy szedjék elő mintának hoxett boralkat, msjd épen a szeszfokmérőért akart xsebébs nyalni, amikor hirtelen a szivéhez kapott. Még csak annyit mondott: aSn sem fogok több bort venni maguktól IM azután összeesett és meghalt. Halálának oka szivssélhüdéa. A holttestet szerdán az eatl órákban be-azállitották a nagykanizsai izraelita temető halottas házába, honnét csütörtökön délután 3 érakor te-matik el. — (Elfelejtették a nevüket a szerelemtől) A szerdai hetivásár alkalmával az egyik környékbeli faluból bejött Nagykanizsára G. J. né és titkos szerelme H. J. földműves, falubeli legény. Hegy minden feltűnést elkerüljenek és senki a szarelem nevében elkövetett turplságra rá ne jöhessen, szobát béreltek a Wollák vendéglőben. Mindketten hamis neveket írtak be a bejelentőbe, aőt a 23 éves legény túlzott elővigyázatosságból 43 évesnek Irta be magát. Eddig jól ment minden. Ezután Is egy darabig. Azonban váratlan razzia jött közbe s az félretéve minden tapintatot, őket la igazoltatta. A jsjlesJpett szerelmesek hirtelen zavarukban elfelejtették az igazi nevüket Is, meg a hamisat la a igy mindketten a kanizaai rendőrség kihágás! osztályára kerültek, ahol hamis bejelentésért 25-25.000 koronára megbüntették őket* 1W4- febroár 14 — (Karriért csínéit ■ klskanlisal pogitso) Ams .bizonyos kiskacizsal sze-„Uni tíirténsl tanulságai vármegye trei te élénk Jrfektfdést ábres\'tettek kü\'önösen a szebbik „,bi körében Szerkesztőségünkbe n-popt* trtfscck finom és kevéibbé ínom női kezek áltat uódotl levélkék, amelyek d stk<ét«n, de félreérthetetlenül éidekl5dnek azi ránt. hogyan h hol lebe\'ne siexasai egyet kettőt a kis. fcuUsai pogáísikból. Mindegy,k a javas-aisrcny köze\'ebU, pontos ciméro kíváncsi, rigy « po<á«s« kósxité-ének receptjére, hasz-oiliti utasításra és a pogácsa hatuárttk ga jaccíáua. Minden utánjarÁsuok dacára sem sikerült a kiskanluni j>wii".a\\siony pontos eioét megtudnunk, mert a kiskanizsalak fcl-tékeoyeo őrzik oionopoliumuk litk.it. Igy ter---•ixeiesen a bűbájos recep\'.cét nem tru\'nák ti setoo>» pénre, küt.inó>kép«n sem «:oküuk. ^ut h ss ha mi azt dobra üthetnénk, a kis-ksolssai javasasszony clves-.itonc azt a liiok-utói, de annál gyümölcsözőbb légkört, ami lis üzelmeit környékezi. MinJJssco annyit tikunk, hogy újhold utáni nyolcadik éjfélen kell s pogácsát olkésiiten\'. Valami női híj-fúrtből pir szálat temetőben halottak napján baurált gyertya lángja felett míg ku) por-kölni és annak hamuját is belo kell gyúrni. Meg kora regijei elsőnek látott kéményseprő btlkcse kisujjából 3 v.»epp vért is. Egyéb-\\cci érdeklődőknek csak tz( as alasitást ad-batjok, hogy forduljanak as oJdigi erediné-cytkkcl legteljesebben igatű\'.l bizalommal a fcskanirsai ,szak-körök* -hiJx. — (Gyorsvonat alatt J8tl Nagykanizsára) A nagykanizsai pályaudvaron szerdán reggel maszatos, szurtosképü gyerek mászott <16 a budepeati gyors szerelvényének egyik itt maradt személykocsija alól é» dideregve\' ment be a h«r-midojitályu váróterembe. A szolgálatot teljesítő rendőr Őrszemnek feltűnt • rongyos, piszkos gyerek, utána ment és kikérdezte, hogy mi került elő a vonat aló). Bevitték után a rendőrségre, ahol részlete-tea klhilgattnk. A gyerek elmondta bogy Aradról szökött át Magyar-eruágra ugy, hogy meghúzta ma-2*1 egyik vonat fékje alatt, amelyik átjött a batáron. Sikerűit azután kiszöknie O aszorazágba. Ott elment hajósinasnak, a hajóval Mslla szigetére jutott, ahol azonban le-airadt a hajóról. A követség ut-jén sikerűit valahogy ullevelet aze-rnnle és azzal visszaindult M\'gyar-wizág felé. Jugoszlávián kérésziül Budipestre utaxott a legkülönfélébb Izlandokon keresztül, d« ciak 4 — 5 uplg volt ott, máris ujabb utazá-határozta el msgát. Mivel pénze acm volt, a Kanizsa felé induló tyorsvonst egyik kocsija alatt a Kngelykötőkön helyezkedett el. £1 >> jutott Nagykanizsáig. Véletlenül Honban épen azt a koasit szemelte melyiket Kanizsán leakasztottak. A gyerek ett nem vette észr*, mert •ludt. Csak reggel, mikor felébredt, csudálkojott, hogy a gyoravonat mindig ciak Kanizsáig jutott vele. — (Nagykanizsa a harmadik l*tt * bajaoki blrkósó verae-»J«t») A „Budapest 1924. évi bir-bajnoka" elmért folyó blrkó»ó T«r»cnyt, amelyet szombaton kérdek meg és vssárn»p folytettak, fejezték be a MÁV Gfpjtyár Golgota uti helyiségében. A verseny \'Eredménye a következő: Lég ^bajnok Magyar Armond (BAK) f Elek (UTE). 3. 7arabó (Nagy• «*nlt*a). — Pehelysúly: bajnok Nímeth Jenő (MTE) 8. Fehér (BAK) H.rmxl (MTE). — Könnyűsúly, *»Uck Matúra (MTE), Fekete gwWoa). 3. Görgey (UTÉ). -^Özépsulv: bajnok Szslay (MTE), 1 ar,,8Ó (BAK), 3. Ciáiiár. ZALAI KÖZLÖNY - (Tisztújító kozgyHlés Eger axegan) Zalaegers>egrtl jelenti a tatai Közlöny tudósítója: Zalaegerszeg rendezett tanáciu város ked den délután 4 ór.l kezdettel rendkívüli közgyűlést tarlóit, amelynek egyetlen tárgya a részleges tiszt ujués volt. A körgyűlés elnöke az alispán betegség* miatt Czinder Ittvín dr. volt. A szavazóban 80 városi képviselő vett részt. Főszám-vevőnek Marton Ignácot, pénztárnoknak Simonffy L*jos>, alszáov vevőnek Doszpot Dozrőt, adólltzt-nek Leránt litvánt, számtiaztnek Törő I-nrét, végrehajtónak Sttfan(ci Gyulát választó1 ták meg. A választás 6 órokor befejeződvén, az elnök a gyűlést bezárja. Utána az ujonan választott tisztviselők letették a hivatali esküt Czobor Mátyás pol gármeiter kezébe. — (Leeaett a azónásazekér-ről egy öregasszony) Kiskani-zsán a nspokbsn a 70 évei flum-bort Lá^zlóné fiával együtt magasra rakott nzénámekérrn hezn-felé tartott. Útközben a Király utóiban egy másik kocsi horzsoltad szénásszekeret, a széna megla?ult és majdnem az egész rakomány Icdűlt. Az öreg asszony segíteni akart fiának és eközben olyan szerencsétlenül csúszott meg, hogy leeaslt a szekérről. Szülései és belső suzódáaal olyan • súlyos természetűek voltak, hogy tegnsp kinos szenvedés után meghalt. — (Ismeretlen sonka-tolvaj) özv. Török Ittvánné kanizsai lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy valaki a keddi nap vagy éjszaka folyamán betört a pajtijába, shon-nét egy kulccsal lexArt élelmiszereket tartalmazó lódAt felfeszítve egy 8 kilogrammot fűstölt-sonkát ellopott. A rendőraég megindította a nyomozást. — (Ami még hiányzik Nagykanizsán) N\'cwyorklixn nemrig érJckes stillcdit nyiD-tak meg a szalmaözvegy hölgyek hotelját. A szállodában c*«k hölgyek lakhatnak. A hotel gazg tón és a pénstiroson kívül férfinek nincs benn mit koresnie. A ssálloda rondkivül látogatott, sót o\'yin hölgyek is szállnak meg b-jnne, rkik Newyorkban laknak. Néhány napot töltenek ott íétjeik níl-kul. s ha már kelliképpen kipihenték magukat, megint vi>sx»tíraek hátlarlá-ukba. Mivel pedig a iéríiak as átmeneti »z»\'ua.Mg alaU v/tósiiniileg szintén friss erőre kapn k, es a ssíllodiiTvál\';»jgSttl nagy hézogot pótol. Mivel nzotibau hölgyek nem lyen képxe hetők el férfiak né<kül, — hisxen ezért cem pro:-p«r»lnak a női klubok — obben a száHodn-ban is bia^oyos koncessslókat tesznek a lakóknak : a hölgyek meghívhatnak féríiska\', >k:k azonban csak a szálloda restaurantjában lehetnek együtt a hölgyekkel. Ax utcáról persze a kiváncs\'ak százai barnulnak be és kritizálhatják a sok elegáns urat, akik hölgyökkel vldánno flörtölnek. — Nem ártani, ha náluok is kisó/leteznéoek vállalkozó szel-lenek eltel •* elmés amerikai újdonsággal. A férjek nagy százaléka SKÍvesen fizetni hssonló esetben a fejes.\'ge ssálloda-siámláját. — (A Kaczlnó legkSzelebbi hangvera* nye) e hó 20 án, szerdán l""z Marschalkó Rórsl és Kálmán Oszkár a m. klr. Operabát két nagy művészének közreműködésével. Jegyek Szerbnél. — (Szabó varró tanfolyam) A Tlutvlselőnők Egyesülete mír egy hónap előtt szabó-varró tanfolyamot nyitott, melynek tizenöt résztvevőjo máris szép előmenetelt tanaik a rajz- és szabásban. Je-lentkeznl még l«hot az Egyesület helyiségébea (Nádor u\'ca 14 ) (x) D. M. C. pamutból fejel vaffV köt kívánatra a szombathelyi FlLIPP-kötődé. (Stéll Kálmán-u.6) (x) Vig Fink Jazz Buud asa ionzenekara f. hó 15 ikétől az Arany-Szarvas kávéházban. — (Harangaxentelóa Esztergálon) Az esztergál! katolikus templom hárem, a háború alatt elrek virált h*rangja helyett a község és a hitközség kötős áldozatkészséggel ujikat rend.-lt. Az első egy métermázsás harang már meg Is érkezett és a napokban avatták fel ünnepélyes keretek köiött. (x) Dr. Miklós Sándor ügyvéd irodáját Fő-ut 8. szám alá (Bszár épület, földszint I. udvar) helyezte ,át. Telefon 212. — (Ötven százalékkal emelték a rokkant Illetményeket) A hivatalos lap közli a népjóléti miniszternek a hadirokkantakra, Özvegyekro és árvákra vonatkozó rendeletét. Illetve a már előbb kiadott re> d:letek végrebsjtása Iránt való intéxkedését. A rendelet megállapítja, hogy február 1. napjától kezdve a pénzbeli ellátásban része sülő hadirokkantak, özvegyek és árvák réaséra megáHspilott llletmé nyéket 50 százalékkal fölemelik. A hadiözvegyekre és hadlárvákra vo-nhtkozó rendelet az ellátáii igényt k\'záró jövedelmi határt egymillió 200 exer koronáig fele^raelte a a jövedelmi határösszeg minden nevelési póllékra igénnyel bíró gyermek után évi 600 ezer koronával emelkedik. Tehát 1924. február 1 tŐl kezdődőleg ujabb felemelt özvegy és árvajárulékra van Igé nyük mlndűioknuk a hadiözvegyeknek éa árváknak, akiknek évi jövedelme az egymillió 200 ezer koronát, illetve nevelési pótlékra jogo sült egy gyermekes özvegynél az évi egymillió 800 ezer koronát, két gyermeke* özvegynél az évi kétmillió 400 ezer koronát meg nem haladj*. A rendelet intézkedik arról, hogy az utalványozást az llletékea hatóságok soron kívül végezzék el. (x) A gyönyör város. Film, amelyet nem előzött meg hangos reklám, amely azonban önmagának lesz reklámja. Ivan Mosioukinr, Na-tnlia Lissenkoval együtt, a Fiat Juitlliiban lünt fel mint jcllemaln-kltó színész; a Titkok házával mint rendező vágott uj ciapáat. A gyö-nyörvárosban mint azlnéiz és mint rendező Is briliáns tehetségként áll elő. Filmje az emberi lélek életét viszi vászonra friss, eleven, gördülő jelenetsorozatokban. Maga Moslou-kine vagy tizenkét különböző alakban j:lr.nik meg \'a vásznon. — A " modern filmmüvé- alkotása. (X) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sctiwartz Dezső cégnél, Fő-ut (x) Fűszer kereskedők figyelmébe. A kiskereskedelmi áruiitás részére 1924. é.i februír 13 tói kezdődő hatállyal érvényes legújabb irányáriegyzék átvehető Rosenfeld Adolf Fiai cégnél, Fő ut 4. (x) Mielőtt megnősül, jegygyűrűt és ékszert legjutányo9abb árfcán vásárolhat Fried József ékszerésznél, Nagykanlzaán, Sugár-ut 2. (FŐ ut és Sugár-ut sarok). Arany, eiüat, platina, hamisfogak és érmek beváltáaa a legmagasabb napi árban. (x) Ne felejtse el, ho2y Kos-ssith Fercne csúzos bántalmalnál székelybavBsl Inda szeszt használt. Már mlndonütt kspkató. gyönyör városait mc özet legjelentősebb Hz élelmezési gondok és az öngyilkossági statisztika Nem> ég egy amerikai tudós mag-vizsgálta 4000 tngyllkosságl aaat Indító okát a sz erről szóié eredményeit egy tudományoa felyó-Iratbaa közreadta. Az efejta megállapítások természetesen erősen vitatható értékűek, mert á végzetes elhatározások oksi sokszor titokban maradó lelki motívumok, lelki dolgok sok féleség üknél fogva nehezen skatulyázhstók rendszerko Érdokes következtetáieket mégis vonhatunk belőlük. A statisztikából az tűnik ki, hagy Amerikában az Öngyilkosságok jórészének (10 százalék) ház perpatvar volt az oka. Meglepő ez az adat, mert eddig azt klttük, hogy az akadályozott szerelmesekben van meg a legnagyobb hajlandóság életük elvesztésére. De mend ez a vizsgálat ásást Is. Azt bizonyltja, hogy még a pénz hiánya is gyakrabban előforduló ok, mint a szerelmi bánat. As éhség az amerikaiak normális gazdasági élete folytán sorrendbon csak a negyedik helyen szerepel ax okok között: 7 százalékban. Az amerikai példáján felbwzdulvs, megpróbálták a berlini rendőrség 1923. évről közreadott kimutatásából is kikutatni az öngyilkosságok okait. A vállalkozó statlazti-kus meg volt győződve aaér a munka kezdetén arról, hogy a végeredmény meglepő tükörképét fogja mutatni a mai életviszonyoknak, a szomorú gazdasági életnek, s munkája valamikor mint kortörténeti dokumentum fog azzerepelnl. A berlini rendőrság bűnügyi osztályának vezetője más nézeten van az öngyilkosságok száma tekintetében. Felfogása szerint 1923-ban nem vetette el az életét több ember magától, mint 1922 ben. Tapasztalata szerint az öngyilkos ságok száma évről-évre ctÖkken, annélkü), bogy ennek valamely készelfogható okát adhatnék. A rendőr hivatalok kimutatása szeriot rendelkezésre álló adatók csakugyan a rendőrfőtlsztvlsslőnsk adnak igazat. Abban is igaza van a kiválé kriminalistánsk, hogy az öngyil kosság még az Ilyen rettenetea időkben is essk kivételes halálmód ; az élethez való ragaszkodás ösztöne egyesülve a halálfélelemmel, sokkal erősebb még a mindent felőrlő mai időkben is. Annál jellemzőbbek a mai időkre azok az adatok, melyek az öngyilkossági okokat hozzák napfényre. • Magától értetődően kell megjegyez nür.k, hegy nem fog mindig teljesen megfelelni a rendőri jegyzőkönyvben feltüntetett ok az öngyilkosságot valóban előidéző oknak. Nagyjában mégis elfogadható azonban a rendőrség statisztikája s a pszichológus nyugodtan felhasználhatja. Ki nem borzad meg, hu olvassa, hogy Charlottenbuigban 161 eaet közül 79 ben, tehát majdnem a Jelében, az öngyilkosság oka az élei\' mezési gond. Krenzbergben pedig 169 eset kőiül 144 ben szerepel ez az ok (85 százalék). Weddingben, a legkarakterlsztikusabban munkásnegyedben szintén majdnem az összes esetek emiatt történtek. Emellett az indltéok mellett teljesen eltörpül a többi. Betegség, életuntság, a büntetéstől való félelem, csak szórványosan azerepel-nek. Amerikában, mint emiitettük, a negyedik helyen volt «s éhezés. ZALAI KÖZLÖNY 1924, február 14. A kreuiberg! r<ndŐ\'hiv*t»l jelentén izerint mx öngyilkosok sxámá nak legnagyobb része a középosz tálfhoM tartozik (egyetemi tanár, bölcsészetdoktor, vezérŐrnagy, gyá-roi o egész tor migányos özvegy ) Több esetben öreg házaspárok kö-xöa elhatározással együtt váltak meg az élettől. Jóllakott, gondnálkÜli moralisták sokazor mondják, hogy a* öngyilkos gyáva megküzdeni r.z élet nehézségeivel. Milyen könnyelmű b-t-sxéd ez azokkal szemben, ekík önkéntesen ezt a szomorú módját vá-laaxtják az élettől való megválásnak a koldulás, az éhezés, az életük alkonyán való megőrjítő nyomorú-aág helyett. Okokat, ne okozatokat oitorozzsnak a korholók. KOZfiÓFÉNYKÉPSZINHIÍZ. Uránia. Csütörtök-péntek fél 7 éa fél 9 órakor A győnyörváros, fantasztikus történet 6 fejexetben, Irta és rendezte Ivan Moslouklnr, női főszerepben Natslla Llaxenko. I. fejezett A lidércálom, II. A lélek-látók, III. Pária szeretője, IV. Itxó zsarátnok, V. A montmartrel éjszaka, VI. Didergő sóhcjok. Az előadásokat esek felnőttek nézhetik meg. a tözsdc htro. (Saját tudó<ltóak ulsíoojil.ntáss} A ra.l értéktőzsdén az IráDyíát azllárd volt éa ■ tegnapi legmsga-a.bb árfolyamon nyitóit. A aillArd-aág atonb -n nem tartott aokáig, mert tok íiu került . piacra és átmenetileg érintették .< árakat. Azonban az .ladáal míg búűiok lebonyolítása után uj siilérdtá? fejlődőit kl, mely záriéiig folyatódott. A zárlati áí folyamokat • Isgmagaaab árfolyamra állnpltották meg. A azllárdsiíg magaa Arakkal Indult éa átterjedt a f-jvorít Ipari értékekre la. A spekuláció vásárlóként lépstt fel dscár. annak, hogy a kositpénz 37i—31/. axAza lék. Zárlatkor az Irányzat továbbra la azllárd, hangulat bzrátságoa, forgalom Igen élénk. Utétőxada. Az Irányzat a-ilird. Fildhllel 930, Kőszén 3920, All.m vasul 373. 01.SJ Bank 47, O.itrák Hitel 243•/>, Salgó 830, Kereskedelmi Bank 1960, Georgia 770. Dálntául magáBforialoH, Államvasút 580, N.alcl 3200, Fegyver 1800, Kereakedelml Bank 1960, Földhitel 930, Ltazámiloló 143, Salgó 860, M.gyar Hitel 870, Rima 180, Cukor 4800, Pesti H.zal 5850, Georgia 775, D.nublua 5925, Kő azén 3900-3925. Ball magáaforgaloio, Olaaz Bank 47, Osztrák Hitel 870, Rima 177, Kőazén 3900, Cukor 4825, Pesti Hazai 5830, Georgia 770, Uzó 720, Leszámítoló 142, Ganz-Danubius 5900, Vill-moa 2600, Fagyver 1800 (pénz), Kereakedelml Bank 1960, Földhitel 930. Irányzat továbbra la azllird. N.mJ.gyxott értékek i Mobil 6200-6400, Foreat. 55-60, logéfa 12-14, Pherm.cla 8-9, Közaégl nyomda 11—12. Namaafémek i Ezüst 1 koioaáe 5000, forlnto. 14000, 5 koronáa 26500, 10 koronás .rany 130000, 20 koronáé 260000. Llaztplac. Dara 32C0—3300 00 ás 3100-3200, 0 n, 2900-3000 2-ea 2700-2800, 6 os 21C0- 2200 8-as 1400-1500; korpa 1150-1250, 75 azáralékoi rozallszt 2100 -2200. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. ■ budapaatl iSz.de dálutín 1 órai siréirlolyansal a kdv.tk.zSH> mjooo téjooo AnfiOÍ-Mary. Karai AoU Kiír HU. j«l<Moc Ol.-M. ú»k Outr. Hü Unyd bank Rankvtftifl i jwjo Altalino* b « "<o B. Áfite 6*ooo r«ldbh*n>. 93°OCÜ Hmrtn 11P000 Hcc*. aal. j. b. t\'jooo Huatár(a — r»íiii.a J71ÍCO M -Cnh ipari). líooo TOTfaJml Kar. Hitel 4JOOO Uac7« N""«< 7«ooo Kd«p. JtlilJpc »-<xo %\'*ro«i baek 17COO MrrWr 33oro Neraa.b.íelak. 70*00 K«««k. B. 1-.70000 BUto»l>Ak *■ Takarékok Halrisoal Ip S.VX.O Ltp«<»iro«l »4joo Pflrlrcal ] lOOOO XAbányal T»V. — Állal. T«k. ooo M«kttr lSíooo l<a.al aUfl <*30COO r.lai M.RIat 10000:00 FnocUfí 41 JO»» Mafy.-Fruxl* tíic** jif KOOOO Back n>. Bon.-M. CaocOfJi a BiWar.aV.el Boíapr.t. Tófőlae<«w. ttMlla Hunján a Klrálymalum VttlOrtt jloco >,40CO toyo Beocalsl Hon. néo Sicmlflt. C««»l I>raatb« Matn«..t Utr. »n Ali. X\'aato Kwlmla M<3it »i*n NaWl-»i«-»l SajOkeodOi 8>U0 U)iakl l?rl» tJnya l\'Hklnyl Cmp<II té£. Kyom HSOOOO •1JOOO IJJOOO 43COOO JJOOO jtooo IJJOO<\' Ujalt\'Km 1I0« V.atnArtV Bt«4l w,t. Kóba r* C.Uy G»«d. Otftr- Fábián vsi F tfrtn rtatuiat. Frank) Ganj.VUl. Otf H rt IJJ«O0 179000® 4cooo 195000 1775ÍXX. Mlc Magyar a<« B<I*a fém Ufr\'.tg Motor Olo-nifogyir V»CO«Ht7*» P.M^t KL-na Rofhmeil\'t StfcHtk SdnlUr T«dto£T U»itaa VolkJa rmp» Ad. U CM/IO DanahMiiiU Kcyw. f. HÍlT\'fa" Honi Ia K«(6ibia>al Ktootírjrt Hlc«l fa Amtrikal (• Er<54 M. Llorá Malon«oky N«nia«*l fa Llckllf Ofa Ré,fcJn,al S,J»v6nla TUk Na.íci VQ. bútor Zabolai Zanlal iíjoo >10000 «»cooo 57000 UJOOO 14500 IJÍOOO ftooo 1)5000 3JOOO 14000 37000 58roo tfovo 95«> 173000 \'^looo 3030000 Miákold Kiiuil VAroal DíIWaaül JIMOO! 37000 54000 30000 5«ooo U7090 AlUmruut s\'Jo^-o Trwt >4S«>o Cukorsyárak nocijkof 770000 HorrH oik. io?3<oo Coioripar 4«joooo Gwfl» "\'ooo Mez OS. f«k. 4 IOOOO CUbmi Ha!\'te:tik OÍE. VllUl Ah. (<• ■ 1000 I toOOOO 390000 F«rlro*l |4» Kirlb-\'öí Po!«á.-l >04 BaiOtl ^ Kulo-ich Ríaarítirií* OachwioJt K»«» •«••• SlfúWMt J7COO AárU AlUMlU „.5000 I S.*lfd4k e.oc - Kune.rt. igjooo 1 fi.,.\'. »IH* .70c S<bwaru*r 7$ooa ai:; 97000 L»>lc« Tsnil Jaia I^OOOI) fc. I. laolpa* Si«<. karuícr 543000 llovo ttutll 14000 S.irrt-X4t0 7»JCO W. TctlU OoWttg IÍ4000 I I4000* Puo-it G76H <«tll Ja^oard I1JOOO S{«üoo JOIOOO Fi«<> I7Í0Í-O JOIOOO S.ik»» 105000 30000 ChiDote 44ÍOO 175000 Dlm» • 4300 Kalcli 60000 >3300 Kkulld UJOW L«bo« Knioa.riisu Oo<o<t 4JO.V> ntull i:ti<« Fclita «50£00 KlUI ,(00000 Gumi 4JOOOO Ttk\'on t43000 Turul Ctpö üoW aalob. 3IOCO Saolaokl ISOOO 30000 BirJi 200Ö3 XWUyaolO Vawt (otf. 330000 B4ol Bí.aaól CorWa film 14300 P«plf SOOOO Slarli\'ra 39000 öitrrmt\'.ft 39)000 Ma<y.-N<.it( 1*0000 A dnlia-kOipont hivatalos árlolyuni Tar mény tőzsde Buza tlazavldékl 76 \'(g-os 221000 —222000, 79 kg-oa 225000-226000, egyébvidéki 76 k« oa 219000—220 000, 79 kír-oa 223000 -224000. — roza 175000-175500, lak.rmány-árpa 180000—200000, — aőrérpa 220000-225000, z.b 195—200000, kőlea —.—. korpa 118000-122500, tengeri 173Q00—175000. A mai terménytőzsdén M irányzat azllárd. Arak az utolsó naphoz képeit változatlanok, tengeri üzlet-tclen, zab szilárd. BCTI magán jelentése a tar-ményptacról. Kis forjrelom mellett sz Irányzat nrilárd. Buza bpe.il psrltálban 2250—2280, peitvldéki 2200 —2230, tlrz.vidékl 2230 -2260, dunánluli 2200—2230, roza bpea\'.i paritásban 1780—1800, p«t vidéki 1760, lörárp. 2150—2200, takarmányárpa 1850—1900, zab bpeatl paritásban 1900, állomáson 1830—1850, tengeri prompt szemes 1730—1780, ciővea tengeri 1450-1480. VetSmagplac Lucerna fehér 15000, vörös 14000, nyers 8000, angolpeije 13000, nyulazapuka 2000—2300, bükköny tiszta t.v.s.i 1650—1850, zabos leveszi 1550-1750, clrók 1300—1500, muh.r 2000 - 2200, őszlbor.ó 1600—1800, Viktória 3000 - 4000, velőbor.ó 3000—4000, csillagfürt 1800 -2000, fehérbab 3300, tarkabab 3000, mák 5500, napraforgó fehér 3300 - 3700, azürke 2500 -2600, lenm.g 4400, tökmag 4000, kender 7500-8500, köles vörös 1300—1400, azürke 1000—1200, takarmányrépa 14000, cukorrép. 5000. Takarmány váaár. Felhozatal 45 azekérrel 560 q ölizaulyban. Arak: Rétiaréna I. r. 46 -60, II. r. 36-45, III. r. 15-35, muhar •Ezénn 50—62, lucernaszén. 68000, takarmányrépa 20—23, clomazalm. 18-32, ziuppizaltn. 30—35. Arak 1000 koronában értve. Sartéaváaiir. Felhajtottak 530, eladatlanul visszamaradt 40. A vá-aár élénk volt. I r. 18400-19000. Könnyű 17000—18000. Szalonoáa félrertéa 19600—21600. Lehuzolt kus 19500 - 20500. Sózott azalonna 22000. Z.lr 25000. \'FarencTzsrosl aartéaT^aír. Szabadváaéri maradvány 164, érke-»ett 22, eladatott 98 darab. — Arak: z.iraorlés fiatal könnyű 13800 —16500 nehéz 14900—17600. — Zártvásáron eladtak 94 darabot a fenti árakon. A bécsi t5i.de A mai bécsi értéktőiade a ké-azQIŐ bankeztrájk miatt tartottén Indult. A lözadeldő további folyamán budapeati eladásokra, a magyar papírokban némi ellanyhulá* állott be. Z irl.tl kurzuaok (ezre-lekben): Migyar Hitel 1011, Osztrák Hitel 282, Allamva.ut 694, Rima 204, Salgó 1010, Kereakn-delmi Bank 2250, Szlavónia 140, Guttrainn 1255, Spódlum 329, Kóburg 96, Magyar cukor 5425. N»?ol«co 113000 AmalMilans "•W\'lHj, Aorol loot MOOOO-IJOOOO \'ÍO-tl, u»» »j8»3« Koptobita »"J1«I) Dollár 31S30J4950 Krlaillloli Praoda Ir. l(l)l]l) Loodoa 139:00-1 Uja U»i>J»J OUjionilf MIJ-IJU OasU. >or. 4560-4910 PIH« UÍOIJV, 8(1(1 Irtok 1)15-1413 l\'rlja Ut 170-lSl 8(Ockbolm •ilojH, SsOkOl 943-1011 8vl;C J«Jotet, Srájd (nak )43t>t030 B-!oa KofOea dl6i« )«!( *«5 8 iv 11 a Friak Halt — Zi<c*b >!ÍIIJ L«o<y«J mirki S3-»» Niwjoik »>50Í.J4V, KoPkodl f«. 1*150.13030 VaraO Ml) Devizák ZUrichl xcrlatt pitis 2610 00, London Z47S-ÖO, Ntwyen 674 7i, Bzúiifll MalL.nd 2507, HoW oib-VJ, R«:io; 127, Wleo 81 00, Sel-. PrAgs 1670 00, Bodsposl 20O CCI, bslgíid A magyar korona kölföldl jegyzései 3550 200 1205 148 247 130 Newyork ... — Zürich .... 201 Prága.....1210 Berlin.....148 Bécs (deviza) . . 247 Beca (effektív K) . 130 felstGs ss.rk.izld: Sztrokay Kálmán. Ki.dó : Nagykanizaai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat. Apróhirdetés®! Minden "í> 150 koroaa, vaitajcabb bol0ye| 300 koron*. L*fkl*ebb htrdsUa 10 i>6. 13 í raa ».1» fOaiorknrcakadJ A Illat iu. 6Ti4Uk«I\' CulM*«M£i lUiil (Utlljiaa. ,K jcllflfe > Navykianlian tardlaUo J« (orjalmai kai/ct tiy aiait3c«QaU( iatkidklibdl ascDaal didi. C ti i r kilóban. iV- írógépek ujak és hassaáltak ksphatók Brandl Sándor Deák-tér 2. IrógépJivllások gyorun is pontoiin lukdzDItatnak. Használt iróaáplkit magas áron *a»ak. Özv. Somogyi Zaigmondaé szül. Schleainger Melinda ugy a saját, mint Jancsi ét Kató gyermekei és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, Hogy a legdrágább férj, atya és rokon Somogyi Zsigmond életének 51-ik, boldog házasságának 23-ik évében hirtelen elhunyt. A megboldogult hűlt tetemeit f. hó 14-én, csütörtökön délután fél 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a helybeli izr. sírkertben. Nagykanizsa, 1924. február 13-án. ÉldAs és béke lengjen porai feletti Somegyl Soma, özv- SlrAssi ;Mórná, Somogyi Gyula, Somogy\' Mihály, dr. Somogyi Bála leitvérei. Schlaalnger Imre, Sshlellngar Imrané, Somogyi landné, lomogyl Oyulfcná, Somogyi Mihályné, Dr. Semogyl BélánO sógorjl, illetve sdgoredl. íVU február 14. \'ZALAI KÖZLÖNY buzat.rözíot, zabot, árpát és tengerit rjtirtlaak ll|aiH»Mbb o*pt iron korpát riml^ta »eBRykÉgUo napi kr ■lett eeUIntat. Zilaíármeaveí Szövetkezeti Smfwíalmi R.T., Hegykanlzss A MODERN \'KAUCSUKIPAH REMEKE KABTELLEN WVOU Mindenkinek táját érdeke mlslótt rófösáru isUksfglstít fcJoxl, kercM* f;l Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestü és kézműérukereskedését Kazlnczy-utca 1. Városházpalota, r^ST-aSE": legolcsóbb áron szerezhet be. Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia elpöAruhéziban szerezze be szükségletét mlelffbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta dpi raktáron és mérték uíánl rende\'.ésre kapható. Jutányos árakl Figyelmes kiszolgálási Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos cég dúsan felszerelt AruraktArAt. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden színben mélyen leszállítva. Príma macto gyermekharisnya minden színben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsdn 9000 K. 1000 méter maradék csipke. 1000 méter himzés mélyen leszéllitva Női és férfi esőernyők óriási választókban. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most óriAsi WAlaSZtékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi ej, női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltökre. Börböri kelmék a legújabb divatszinekben. Továbbá urenadlnok, opálok, batlszlok, gyapjú és pamutdelalnok, mosók, tolltartók, térti és nfii luhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Regenhart es Raymann világhírű lendamasstárniból óriási válasstek. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Óriási vászon.. maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy választék. Kisfaludi és Krausz divltnagyáruháza az „Arany Kakasához Erzsébet-tér 21. Zala! közlöny 1934. Irbruér 14, Uj könyvek: Kaphatók Físthel Fülöp Fiai Nagykanizsán Ax Arak alapárban 2800.ni szorzó-számmal i Df. Btrck, A gr«rm«kkor bet«?Vg«i 14 — Dr Bcoctur, A b«l*6 btlc/.tégck tíit- Ut keieléséról >0 — Courths-Malltr, Kxy asszony . . 4 — fUl.ae, A vidéki orvos 10 —\' Ü«1 gh, Madách Imre otthona 4— Póldl Mihály, Hamlet kl/alykbawiony 10.— HaHol J*\'6, Vmek Kufhn, Szulamit \' UoJoo J»ck, A lázadók fl.tO . fcszaki odlsszcd í 60 . , A vaípata 10.— , , Kaland «.— MatUMiotk, Monna Vanna 3.— Kék aj.dár 3 — Móric* Zsigmond, Buiakaláia Pintér, Magyar írodalomtírtécat >>«b-kiadás Schmlrdl J6tt*f, A ayalv éa oyalvek , , A zzaoszkrit Irodalom lört^icta Shav, Barátságos szinmüvak, lorditolU Marcsi Sándor S\'aby, A aaiiratávirA 4 — Ssonoiy. Sziibcky Zugtnond Rafael OtO H. G. Wülo, H»*av»íg, két kitet 1» — ZUahy Lajos, As exustisáxoyu szálaiatom ö 00 Lagujabb loreWsé a magán és a kereskedelmi élet micdeo viizeoyalra 7 — Némát Ullstaln ra«ényak mólyen lossállitott árakon, kötatanklnt SOOO kerona. b.iO IX — 7 — «60 » — Óriási SINGER JÓZ! divafáruháxában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra \\ 30 pircu balCI mér tudhatja ai írták- és írutíisde, ralamlnt az íssiai dacolt árait, ha ■Ififlzat ■ Magyar Távirati iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy tátiiratban naponta megkap. Nagykanizsa, Fö-ut 13. Telefon 338, 383 Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fő-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatvány! éskönyvbekötést A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala. TeOefen: 78. Telefon: 117. Nyomátou > NwykentMju Nyomoa a l..«cw»ío Vállain KonyvayomdálAbtin.NimykM\'rsiji Efnres szám ára hétfc&znap 300 Korona, vasár- ét ünnepnap 4QO korona 63. évfolyam Nagyttanina, 1924. február 15. Péntek 38. nám. Azangol program Macdonald expozéját a lapok általában kedvezően fogadják. A miniszterelnököt a kulügyak terén az tartotta vissza a részletesebb nyilatkozatoktól, hogy a német pénzügyek megvizsgálására kiküldött két albizottság jelentését még nem készítették el A régóta nagy feszültséggel várt programnyilatkozat tegnap délután végre elhangzott a Westminster-palotában. Ramsay Macdonald, aki joggal elmondhatta magáról, hogy olyan körülmények közölt foglalja el székét, mint egyetlen elődje sem, fel tárta politikája vázlatát íz alsóházban. Ez a politika éppen olyan egyedülálló és precedens nélkül való, mint Macdonald parlamenti helyxele. Angliában két nagy történelmi párt váltotta föl egymást évszázadok óla : a whlg-ek és a tory-ak pártja. A kormányelnök egyikhez sem tartozik. hanem a munkáspárthoz. Eleddig minden kormány mögölt vagy egy homogén többség so-rakozolt, vagy — mint a háború utolsó korszakában és a békekötések Idejében — egy ad hoc alakult koalíció. Macdonald mögött nincs többség és nincs koalíció. Szemben vele ülnek a konzervatívok, akiknek párt|a ma Is a legnépesebb egység és háta mögött a maga pártja és a liberálisok, egyelőre jól fegyelmezett fegyverbarátságban, készek eset-ról-esetre szövetkezni arra, hogy többséget biztosítsanak a kormány javaslatainak. E kényes és nehéz helyzetben az uj brit kormánynak gondosan el kellett kerülnie mindazt, ami a miniszterek többségének határozott pártállását a keUeténél erősebban hangsúlyozná. Ramsay Macdonald nem pártprogra mot vallott, hanem kormányzati programot: nem a szocialisták elméleti téziseiből Indult kl, hanem guvernementálls érzékét bizonyította be. Hogy milyen sikeres volt fellépése a lordok közölt, azt ékesszólóan bizonyltja < üszteletreméltó gyülekezel magatartás? a tegnapi bemutatkozás alatt. A programmhoz a nemes lordok közül két volt külügyminiszter szólott hozzá. Lord Cur-zon of Kedleyton. Macdonald közvetlen elődje a Whltehall-ban és Lord Grey. az 1914-lkl hadüzenet külügyminisztere. Mind a kellő lényegében helyetelte Macdonald kormányának külpolitikai vezérgondolatait: a Népszövetség megerősítését, vele a nemzetközi megértés, békülékenység előbbrevltelél, Közép-Európa reorganizációját, a franciákkal való egyetértés helyreállítását. de anélkül, hogy Anglia föladná álláspontját a Ruhr-kér-désben s végül Oroszország el-Ismerését. Mind e kérdésekben Ramsay Macdonald nem speciálisan szocialista, de mindenesetre liberális és demokratikus politika érvényesülésének szükségességét hlr-delte. Érintette a legyverkezések ügyét Is. az égé sebét a győztes államoknak, amely útjában áll annak, hogy ezek a félig szerencsés országok kiélhessék és kiélvezhessék győzelmüket III sem szólt belőle semmiféle anllmlllta-rlsta fanatizmus vagy szocialista doktrína. Itt Is a lehetőségek, a gyakorlati klvlhetóségek, az exl-genclák |ózan Ismerőjének mutatkozott. Ez a tartózkodás a határozót-tabb vonalaktól és élesebb színektől talán csalódást fog okozni mind a két részen: a munkáspártiaknál a vérmesekben, a türelmetlenekben : az ellentábornál azokban, akik reménykedtek a munkásmlnlszter meggondolatlanságában és ennek következményekép gyors bukásában. A politikai belátás és józanság annál nagyobb megnyugvással fogja köszönteni az uj brit kabinéi programját. Megtalálja benne az arany középút bölcseségél. a szabad haladás föltételeit és a kölcsönös megértés, engesztelő-dás és közeledés útjait. Februárban a nemzetgyűlés elé kerül a belföldi kölcsönről szóló törvényiavaslat Baéepeet, r.knír U (Stjil tódultaktól) A bilföldl kilelöo tekintetében még mindig némi bhoajttla»eiy uralkodik ét kOlönőien • pémü.k leromllta köv.tk«ttéb«n •Küllőit valután* váltásit miatt«» •« "irodalom lett úrrá, bogy • belföldi kölctön mrgvelótllátáhoi moit mér jóval n«gy»bb pénzöaitegek nük-• égeltetnek, ugy, hogy már • kor-min? nem la tudja máiképp, mint kénytter eazközök ilkilMizitável megtzereznl • kölcaőnt. Mértékedé helyen • következő eutentlkui Információt kapta munkatáriunk abbén ■ kérdéiben: — A belföldi kölciön ötliege tekintetében éppen UJJ nem tör-Unt váltóiéi. mint tbogy > külföldi kö\'otön lerjedalme lt határozottan fíx\'rozva van. — Már eredetileg la a kormány mintegy 10 mlllli aranijkeronHan állapította meg » belföldi kölcaön ÖMiegét ét ei ax önre? a korona irfngadoiátával egyáltalibin mm viltozott 4> nem érinti • kölctín tikerét ai • körülmény, hogy Diniünk, vagyla > papírkorona kül-földi értékeléiében Időközben ked-veiőtlen viltoiálok történtek. — A belföldi kőlctőnre vonat- koió törvényjavailatot előkéitllí réizletet tárgytliaok még lolvt-matban vannak ét köivetlenül be-f.jeiét tlött állanak. Vtlóizloünek tartom, hogy még • hó 25-lka előtt • törvényhokit elé kerQI, aaalt megelőzőig lermétieteaen • nagy nyllvánottiggal h közölni fognak. Meglepetést • tfrvine/avas lat egyáltalában nem fog larlal masni Maginak ■ kölwőnnek parlamenti tárgyaiéul lt • legnagyobb nyllvinollégot blitotllja ügynek. — A kölciSnügy réailetelröl nem áll módunkban • nyllvinonégot behatóbban Informálni, ait tionbin elmondhatjuk, hogy •« •»«•« Hr-aadalom módot fog tlláhil trr», bogy » belföldi kölciöo jegyiéié-ben réittvegyen. Ntm felel meg tahit a velótignak as a beilHtit, mintha • kölóön egy blxonjei azük körre, neveicteion a péoxln tétetekre, vagy máa gezdalágl ér-dekeltaégekre korlátozódnék ét ml ga a nigyközőmég elöl liolálva fenne. Rendelkezieek történnek ab ban ■ tekintetben lt, hogy akik mablltSkik felett nem ,énjeikének, azok megjelelő hitelt kaphassanak a kolcsdn jegyeit eillaira. e Mindamellett megnyugtathatjuk a kSiöaiéget, bogy a kormány egyáltalában nem gondol kényaw eszközök alkalaattitira it talán caak • jegyiét nagy tlkartalentige eletén kerülne tor arra, bogy Ilyen eszközöket U Igénybe vegyünk. — Arra azonban egyikeién nem kerülhet tor, mert • moatanl k*l-ctön lényegesen különböilk akár* háborúé Idők kötoönellöl, akir pedig • Hagedfla-éra Idejio .lk«W lOtt vegyon villa áglil, amelyek ogy általán nem rendelkeztek • kölcaön kermétietéveL Akkor • költeigve-téti hiány fedezésére volt azükeig, a msgánoeok vagyonának egy bányádat kellett igéeybe veaot. naa azonban egy tianiléal akoli első etappeja ként gyümölcsöző befek-tetéal célból fordult • koeminy » nngykölönaéghez •kö)«öo4ct.mely nek fedezetit az óraiig kontioll-dáelót munkájában bőiig etsn meg-Uliljt. Ennek ■ konuolldiolónak garanciája, hogy kOlföUl aukértők bevoniaival Indul > mnoili.l akció, amely felöleli magát a költ.igve-tétl lt ét amelyet ennek folytán a külföldi hitelezőkkel egyült !< • fokozott külpolitikai ellenűrzéa U gtranlAL A Knruatiay Otíduájl Párt Tálaág* A földreformnovella vitája tzélet mederben folyik tovlbb « minden egyet tzikusnál többen tzóltlnak fel, de • pollHktl köiváleminy 4r-deklődétének középpontban nem ez, hanem ■ Keretztény Gzzdaaigl Pirt váltigot-helyzeti áll. A pitt beliő váltága előbb-utóbb irtkt dáat fog előidézni. Egyelőro\'aton-ban • keddi pártértekezletig vil-toiáa nem várható, mert > pirt nagy többlége nttk ekkor fogll « fővároil tőrvényjevaalatta! kapcao latosan Wtlfl Károly elenyéeií caoportjávtl izemben érvényre juttatni felfogilit as öttzet aktuüli politikai kérdéaekben. Beavatott hetyríl nyert érloeülé-tünk izet Int a Kere«féoy Gezda-aigl Pirt többaége nem hajlandó taktikáiéiból • fövároti törvény javaalat ürügye alltt ellenzékbe menni. Amennyiben Wolffék Mire állítanák ■ kérdéit, m> még nem lehet megállapítani, hogy • pártból kik tartanának velük. Ltbet, hogy öten lettnek, de ai it meglehe\', bogv etek bírman miradnak. Wolff Károlyik klvilitival egy vj, érdekee cioportoeulái tervemé rült fel. Arról lehet azó ugy«nf«, hogy régebbi tárgylláiok altpjá.i Hallor litván régi cioportjival, de rajta kívül még több pártonkívüli képviselő la belépne a Keresztény Gazdasági Pártba. A közeledni kívánó képviselők száma hét-nyo\'«ra tehető. Poincaré kész megértésre jutni Franciaország volt ellenségeivel Pária, ísWsix 14 A hadviseltek egyesületének az Igázaágügvi palotában tartott vacsoráján Poincaré is felszólalt. Be-azádében utalt arra, hogy az ellen-aégeskedéaek beszüntetése után Frandaországra nézve a két legfontosabb kérdís a jóvátétel éa a biztonsága kérdéaa volt Franciaország kénytelen volt megmutatni, hogy jogairól nem mondhat le, miután nem adták meg axámára a megígért biztosító szerződéseket. Németország pedig a megszabott fizetési tervezetet Ismét paplrrongy-nak tekintette. Amikor azután szankciókkal éltünk — folytatta Poinoaré, — aohaaam járt aszúnkban az a gondolat, hogy szakit-aunk szövetségeseinkkel. Ellenkezőleg káazak vagyunk kivívott előnyeinket ma arra felhasználni, hogy barátainkkal, sőt volt ellenségeink-kai la megértésre jussunk. Meg vagyunk győződve, hogy szövet aágosolakaál hasonló lojalitáara és ugyanolyan jóakaratra találunk. Szeretnők, ha a németek is tisztább fogalmat alkotnának maguk-aak a helyzetről, amelyért ml nem vagyunk felelősek áa amely nem állhat fenn tartóaan anélkül, hogy Frandaorazágnak éa Európa béké jének ne ártana. Est a békét mi sohasem zavartuk meg, hanem minden erőnkkel arra törekedtünk, kogy helyreállítsuk. Ha a külföldön háborús hátsó gondolatokat tulajdonítanak Franciaországnak, akkor a rosazakaratot a daizmusig, a meg nana értést pedig a képtelenségig fokoxxák. Mi csak azt akarjuk, hogy na fizessünk többé Néaaetorazág helyébea és na engedjük, hagy fanyegasaanek minket. — (ö tv aki ssásalékos ár emelkedés a bŐrpiaco.) Kedden a bőrgyárak legnagyobb részét magába foglaló Nemzetközi R. T. a bőrgyárak 40*/,-oa emelését határozta eL Csütörtökön az utazók már jelezték, hogy ujabb 10*/, os áremelés van. Két nap alatt tehát kerek 50*/,-ot emelkedtek a bőrirak a Igy most egyforma magasságban állnak a bécsi bőrárakkal. Bgy quadrat közepes boxbőr beszerzési ára 28-30.000 korona, akaz jön még a szállítás, üzleti haszon, a forgalmi adó stb. Mint értesülünk, a Nemzetközi R. T. beszüntette az eladáat a ezekért a felemelt árakért aem hajlandó árut kiszolgáltatni. I dwtu-kkpMt hhratalos árfolyaaal Valuták Davisélt N»p°t*c* njeoo Aouuriua II]J*-IJ»1* Aagol kM L»MO-150400 SlUfMt I7*-Ill Un MJ-«*t Ko^acUt. DoOSf |*)0-14*V> KriutUnla 4»«J-47l» fruMU b. I«7J-»J«J Loedoo tflffca — BaiKü Iljtr-ijja Un H«}->)«) OUui^iil MIS-ISIS OaaK. kot. 4>S*-4»<* riiu I4*«-I|7» I4<< Írtak t|lS-l4(» ft<ca S41-I«l| Ut l?0-lll iw«kbc. lo. <J*JSIIJ Saokoi S4J-IOM Srlji jSSa-Saja Sr«H jMo-Soj* B4« bicu »»J-4i» s^a. ftak UoM — Z4cr.ii »»»-4JS Uacr* «)•>» K,-wj*k |I}**-|«SÓ« IMI h. Ill}*-<m« SJ-JI ZALAI KQZLÜKY tfLfeiaáLíl Szombathelyen évek óta folyt az üzletszerű csempészet Letartóztatták a .xombalkoly 1 vámhivatal !\' ~ A nyomosás szálai a bndapeatl fővánüslvatalltos ^esetnek hoztak be, de bthozatall engedély hiányában sem tudtak ax áruhoz hozzájut ni,. Kováéi pinzjataUm el leniben megállepodást kitSU a ke reskedökkel, amely szerint az áru ■ tinltg kimegy a külföldre, tényleg Szombathely, f*V«Ar 13 Szombathely közönságét, sőt ujabban a fővárosi aajtót is élénken foglalkoztatják a Szombathelyen leleplezett nagyaránya textil-csempészés ügyében indított viza gálatok, melyek napról-napra ujabb Meglepetésekkel szolgálnak. Az flgyben nemcsak a csalások utján máról-holnspra milliárdossá fett nigykeraikedák szerepelnek, ha-nem a letartózlatottak között Iámért szombathelyi hivatalvezető személyl-aégek la vannak, akik a vámcssláa és csempészet ügyében mint bÜn részesek és bűnpártolók szerepelnek. A tcxWlcaeaapészet ügyében eddig kilencen vannak elő\'.etes letar-tóxtatáaban a izombathelyl ügyészség fogházában éa pedig Magyar Ferenc magántisztviselő. Feller Károly vámközvelltő, Gő/sFerenc vámtiszt, dr. Kolba Béla rendőrfogal-mazó, Hahn Andor vámkötvetltő, Kovács Géza vámtiszt, továbbá Deutsch Henrik kereskedő, dr. Kál dor Arthur, a V«am egyei KÖzrtk-térak R. T. igazgatója éa Wellesz Jsnő vámazaki tanácsos, a azom-bathelyl vámhivatal vezetője. A vizsgálóbiróaak a letartóztatást elrendelő végzése ellen az összea gyanúsítottak felfolyamodással éltek. Esek közül az elaŐ hat gyanuaitottnak az ügyével ma foglalkozott a szombathelyi törvényszék vádtanácsa és vslamonnyl felfolyamodást elutasította, noha a letartóztatottak óvadékot ajánlottak föl azzbadlábrahelyexéaük érdekében. Budapastra Tasaknak a nyo mosás ssálal A azembatheiyl tex iicaempéazéa és vámcsalás ügyében Indított nyomozás befejezéséhez közeledik. Minthogy a nyomozás egyes szálai a budapesti fővámhlvatalhos vetetlek, a nyomozás e részét iobonyolltandó, Griltmann rendőrkapitány tegaap Budapestre utazott, ahonnan holnap tér vissza Szombathelyre. A nyomozás egyik réazéről szóló iratokat már átküldték a azombathelyl kir. ügyészségre. A bttnögy részletel Dr. Sólyom ügyész munkatársunkat ax alábbiakban tájékoztatta a bonyodalmas bűnügy részleteiről: — A nem mindennapi bünügy anyaga három részre osztható. Az egyik esoportba tartoznak azok, amelvek már a mult év nyara óta a behozatali árucsempészet elősegítését és palástolását célozták. Ezek túlnyomó része köz- és ma-gánokirathamiaitás. A máaodik kategóriába tartoznak azoknak az ügyei, akik megvesztegették a vám-éa rendőrhatóság közegeit. A harmadik oaoportba azoknak az ügyel sorozhstók, akik embertáraaik botlásából hssznot Igyekeztek maguknak szerezni. A terheltek többféle trükkhös folyamodtak avégből, hogy a bo-hozatall csempészetet leplezzék. \\%y megállapítható, hogy Ifelless Jenő. Gót* Ferenc, Kovács Gíxa áa Hahn Andor előre megállapított szerepet kapott. Kováoe Géza szerepe főleg az volt, kogy Magyar Ferenc és Feilcr Kát oly aegltségé jrel kipuhatolja, hogy kik azok a azombathelyl tsztllkereskedők, akik a külföldről vámköteles textilárut azonban Szombathelyen marad áa azt, mint belföldi árut, vámmentesen az érdakelt kereskedőkhöz juttatják. A másik trükk abban állott, hogy • texíIIesoV által megveazte-getett Kellesz Jenő vámhivatali főnők úgynevezett hiziszemlét engedélyezett a vámraktárban levő árura és Igy a textilárut tartalmazó ládákat kivitték az érdekelt kereskedők üzleti raktárába. Noha a vámkezelési szabályok előírják, hogy ilyen eaetben a ezállílmányt fegy veres vámőrnek k«ll kísérni*, Wel-lesz — árthető okokból — sohasem gondoskodott vámŐr-fadezet-ről éa Igy alkalom nyílt a ládák kicserélésire Megtörtént az is több esetben, hogy a ládákból a szem-lét teljesítő vátnazskl tlizt megérkezése előtt kiemelték az értékes textilárukat éa ugyanilyen sulyu kö vekkel, tégladarabokkal, vagy ócska vassal pótolták. Mindezek mellett szerepeltek a fiktív kiléptetés adatai, amikor a vámáru a vámllleték lefizetése nélkül adatott ki a kereskedőnek éa hogy a behozatali engedéllyel nem fedezett áruhiány á vámraktár vámelőjegyzési raktárkönyvében megálUpithstó ne lo-gyen, papiroson visszaszállították as árui éa a határátlépést, mint meg nem történt tényt, a klaérő iratra feljegyezték. Eien az alapon azután a azombathelyl vámhivatal tőrölte a vámtartozást, illetőleg visszafizette a vámllleláket. l\'t kapcsolódott bele az ügybe Wellesz vámtanáccos, valamint Götz és Hahn vámtlait, akik a hamla-tartalmu záradékot s kisérő iratra rávezették. A kipattant vámesalás leplezésére több textiles olyképpen társult, hogy mintegy harmincöt nyolcvan milliót adott össze a nyo mozásl vetető dr. Kolba Gé»a ren dőrfogalmnzó megvesztegetésére. Eh-hex at adakozáahox Wellesz la hozzájárult, Kolba Hohn vámazaki tisztet fenyegetésekkel kényszeri-tette a vámokmányok meghamisi tására. — A nyomozáa — fejezte be nyilatkozatát ax ügyész — még nincs befejezve és sz elrendelendő vizsgálóbírói vizsgálatnak még aok teendője less. Letartóztatták Kollár miniszteri tanácsost Szombathelyről jelentik: A többmilliós vámcsalás ügyében ma ssen-zációs fordulat történt. A rendőr ság tegnap két detektív kÖzremü ködésével házkutatáat tartott Koüer miniszteri tanácsosnál, aki annak idején a azombathelyl nyomozáat lefolytatta és aki cilen az a gyanú merült fel, hogy az ügyet kétezer dollár ellenében vámjövedéki kihágás elmen engedte eltenni. A letartóztatottak terhelő vallomása alapján Koller miniszteri tanácsost tagnap letartóztatták és rendőri fedezettől Szoaibatkslyre hozták, a házkutatás alk>lmával nála talált 1700 dollár éa 600 millió magyar pénzzol együtt. Szombat helyenszem-bealtenl fogják a bünper többi vádlottjával. HÍREK. — (Naptár) Febr. 15. Fjuiztin. — (Időjárás) A Meteorológiai intézet jelentése szerint egyelőre csapadékos idő várható, később mzgélénk&lő szelekkel változékony hőtülyedfs. Nsffykanlzsán csütörtökön reggel 7, órakor: osspadék 8\'i mm., a hó magasaága 12 ara. Délután 2 órakor hőméreéklot: 3 4 C. — (Hortobágy* Ayost tan felttgyelőt felfttggeastették) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudóaltója: A vallás- éa közoktatásügyi minlazter Hortobágyi Ágost, ■ zalavármegyei kir, tan-felügyelőséghez baosztott kir. tanfelügyelő ellen tanfelügyelői állásával össze nem férő magatartása miatt a fegyelmi eljárást megindi tolta, egyben Őt állásától is felfüg-gestlelle. A fegyelmi vizsgálat többek között arra is ki fog terjesx-kcdol, hogy Hortobágyi a „Göcsej* cimÜ Időszaki sajtóterméket engo-dély nélkül azerkesztette. A vármegye közigazgatáai bizottsága fe gyelmi biztosul Cserián Ferenc biz. tagot küldötte kl. — (A jegyzők korébői) Kehidán Vörös György aljegyzőt választották meg kőrjfgjzőnek. — A batyki ujonan azarvezett körjegyzőség vezetésével a xalaszentgróti járás főszolgablrája Kovács Lőrinc azepetki segédjegyzőt bízta meg. — (Felemelték a sáróra meghosszabbítás diját) Zalaegerszegről jelenti s Zslal Közlöny tudósítója: Zaltvármegye törvényhatósági bizottsága egyik ülésén ugy határozott, hogy a fogadók, vendéglők, kávéházak, korcamák zárórájának meghosszabbításáért fizetendő dijakat hússzorosára felemeli. A bizottság véghatározatát a belügyminiszter jóváhegyta. — (Megismétlik a postás-mulatságot) A Posta Tisztviselők Ének- éa Kulturegyesületének febr. 16-lki mulatságára az összes ülőhelyek elkeltek. A nagy érdeklődésre való tekintettel február hó 17 én este 8 órai \'kezdettel a műsort megismételik, amelyre jegyeket a postahivatal főnöki Irodájában, vasárnap délután 3 órától a Polgári Egyletben lehet váltani. — (A salaegerssegl stsb gellkos egyhásk8zség aj fel-ügyelő tlsstje) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudóaltéia: Az evangélikus egyházközség felügyelő tisztjének Kováét János dr. törvényszéki birót választotta meg. Beiktatását vasárnap délelőtt Varga Gjula evangélikus esperes végzi. — (Tisstlbál) A folyó évi február hó 23 án Szombathalyen a Kovács szálló dísztermében megtartandó helyőrségi tlsxtibálra a meghívókat szétküldték. Felkéretnek mindazok, kiknek tévedésből * meghívó nem jutott kezeikhez és a bálon részlvenni szándékoznak, ebbeli óhajukat mielőbb a bál rendxfiblzottságával (gyalogaágl laktanya L épület I. emelet 35 sxámu szoba) közölni azlv^skedjenok. — (Nincs látogató jak as analfabéta tanfolyamoknak) Megírtuk. hogy Egcmrcesán nemrégiben analfabéta tenfulynm nyílt meg. Miot nsóst o Zjlai Közlöny tudó sítója jelenti, a megye egyetlen analfabéta tanfolyama érdeklődés hiányában rövid idő alatt feloszlott annak ellenére is, hogy a kultuszminiszter állami segélyt utalt ki részükre. 1924, február 13. — (Maghlvó) A Közazolgéleli Alkalmazottak Nemzeti Siővetzé-gének (Ken..) negykantz.al «,,,. porija folyó évi f.bruér hó 17 én vasárnap délelőtt \'/.ll órakor tarijá megalakaló gyüléeét a klr. törvény, .lék nagytermében, a melyre a t tagok meghívatnak. Szavazati joggal bírnak mindazok, klknelc tag. aégl Igazolványuk már van és k\'k balépéaüket a tCrzslep benyuiláeá-val bejelentotték, J ^ T*r*k«dáaok) Konírt Cecília 28 éves nagykanlzaal cz.líd leény a napokban találkozott az ulcán ogy máalk leánnyal, aklról az • gyanúja volt, hogy el akarja hódítani tőlo ez ö azeretójét. Lehel, hogy bizonyítékai la voltak gyanúját llletSIeg, mert nem aokst gondolkodott, hanem ott az uloln jobbról l», balról la hatalmai Do fonnál tlaztelte meg ellenfelét. Fel-jelentéa folytán az ügr a rnndőr-eégre került, ahol 20.000 korona pénzbüntetésre ítélték. — Va/da Józaef kanlzaal földmüvejt, amiért teatvérével az uteán óaazeverekedctt 25.000 koronára ítélték. — (MagJSttak a VlgFlnb) A Szarváé kávéház tulajdonoiá lehozatta Budsdealröl a ,Vlg Fiuk" jazz-baod et, hogy látogatóinak ennyivel le kellemesekbve»tl szóra kosást azerozzen A zenekedvelő közönségnek bizonyára mint mln-denGtt, Kanizsán la nagy mOvéatl élvezetet fog nyújtani a Vlg Fiuk muzsikája. -r (Adomány a atlmagl szo-gáayoknok) Sümigrll jelenti tu dásltónk, hogy R.lt Nándor dr. veezpréml püspök • sümegi azo-génybás fenntartáséhoz négymillió korana értékű természetbeni sdo mánnyal járult hozzá. — (Záaalót kapnak az ogor ssogl csorkáazak) Mint tudóil-tónk jelenti, a zalaegerezegl Iparos tanonaokból alakult 80. Caányi eaerkész csapatnak a zalaegerezegl Iparteatület zászlót adományoz. Zászló anyául gróf Batthyány Pál-nét kérték fel. — (Magfntottak aa uton-áUók) Zalaapálibúl jelenti a Zalai Közlöny tudóaltója: A zelaapátll uradalom kát koaslja fát szállított ba a határban lévó Irtáéból. Az egyik vágáaban két marcona alak fejszével támadt a jóval elöl haladó kocalra éa kényszeríteni akarták a koaalat, hogy vease le a kabátját ás cipőjét. A kocsis tudva azt, bogy mögötte nem messze jön a máilk kocil, kötekedni kozdett az utonállókkel, h5gy vegyék el tőle «sguk, ha tudják, amit kérnek. Kőiben odaért a máalk kocsi Is éa a két Ismeretlen alak keu-eket oldott. — ÍA vak patkány mog a barátja) Loodonból Írják eat a k.Jve, éa ritka áttat-tártánatet Egy kadtf-tali bányája baaatázve • zájaatt munkájából, kát patkányt vett élxra, aaaly.k egymás meL.tt lassan lo.nlek és *E7 ssslrnsstáUt t.rtoílak állkapesakbsn. A ^ayssz agyon ütött, aa epjik patkányt. ^Ispödva vatta ászra, hozj a másik pat-tir.y nom menekül. heiiem nyugodtsn ojy-k.lybsD áll és váz Lehajolt ax állathoz ás meg-áttolta, hogy az állat vak. Állandóan u1otU áll kapcsában a ssalmsssüat éa az v°lt a beoyoraisa, hojy ac állat nem tud totibk m»Qni, nnj nem lit, h>n«pi *ár a *fcikra, hogy vazaxsa. A bányász megfogta » T»k patkányt és bavllto a londoni állat- ,rtt«- Ott mojvixzgá\'tik az ál atit ét laoit Tit>i> Uau\'mínyozzák intelligenciáját, amely « etoibon ritka példáját adja a ráf Wátl érzésének. (*) D. M. C. pamutból fejel kívánatra a szombathelyi ruJPP köt6da. (Siéll Káimáa-u. 6) ZALAI KÖZLÖNY — (Akt a vérét eladja) Amerikában » UglaDtaiiUkuiabb m<5doo kóresnek pánit ■z emberek. Krre igen érdekes píldót ssot gslUtott egy diák, aki főiskolai lanulmánya\'. hoz i.gy „erzi tn.K a költségeket, hogy — •l«dja a vérit. A fiat.Umber, aki egyébként » Columbia «^y«t«ai hallgatója, már •uj <v •U foglalkozik astil, kogy negyodliterenkínt "áx dollárért adja .1 a vérét. Két h\'nap óta nyolcszor végoUUtt magán vírátímlasstést és árért 600 dollárt vigott xsebro. A vér-vcitUtég daeára kltiinó egészségnek Ör-vand. n.«rt valahányxxor nagjedilter véttadott •I, mindannyi sor óriisl étvággyal estik, hegy friss erőt gyűjtsön. Tersaístelos, hogy natn fogyását stáxdolfájnyl enn-.valót, mart különben édea-kevés haszna volna ax oporá-aiókból. A tahítségcs fiaUlamber igen p.-ak-tiku. Mfog-st taousit és valószinSIeg n«m poita, mert kalönban hamarosan kifogyna a — kbltól véna. — (A csabrondoki nomessóg kiváltsága) SümegrSl jrleotl tu-dósitóok: RaU Néndor dr. vc.x-préml püspököt legutóbbi aömegi tartózkodása alkalmával Csebren-dek község küldöttsége kereate f«|. A küldöttség arra kérte a püspököt, szüntesse meg a ciabrendeki nemeaaégnek azt a még ma is fennálló jogát, amely szerint sem pzp juknak, sem kántotuknak nem fizetnek párbért. A püspök megígérte azt, kogy megvlragélja az ügy Iratait. — (A vatlkáa U mogbókült a saovjattol) Londonból jalentiki A „Daily Mail" római jelentéae szerint az olasz- orosz szerződés aláírása a Vatikánban kitűnő hatást keltett s tárgyalásokat aksrntk kezdeni a Szentszék és Olaszország közti diplouéclsi viszony helyreállításáról. Ezek a tárgyalások valószínűleg Moszkvában pápai nun cius éa a vatlkáoban orosz nagykövet klnevezéaét fogják eredményezi)!. — (Kinyitották Tatankaman belső airkanaróját) Londonból jelentik: Tutankamen sirkamréját, amely 3200 évig volt zírvs, Luxorban kinyitották. A belső kamrában a szarkofág megnyitása után egy 9 méter kosszu fatartályban megtalálták a király múmiáját. A fa-tartály szoboralaku, szeme csillám-pals, feje pedig színarany, ugyancsak aranyból készült olajfalevelekkel dlszilva, A múmián két szrm fedő volt, melyek egyike teljeaen ép. Luxori jelentés szerint Tutankamen belső sirksmrájénak megnyitásán, mrly ünnepélyes keretok közt ment végbe, 16 tanú volt jelen. Az eaemény régészeti szempontból különösen azért fontos, meit ezúttal történik először, hogy európaiak nyitottak meg egy érin tétlen királysírt. A sírkamra ez alkalomra kéazült villamos világító-telep segítségével ragyogóan ki volt világítva. Carttr mindenekelőtt levett a szarkofágról néhány kitűnő karban levő azemfedőt. Ezek a fa-raó művészi azoborutánzatát borították, melynek feje aranyból van. A fedélen feküdt a klgyó-oroomen-tumokkai díszített egyiptomi királyi korona. A tulajdonképeni szarkofág, melyet csak később fognsk megnyitni, bárom méter hossiu és vert arannyal van diszitve. Igen jó karban van a csak alió vége fakó kissé. A kamara további felkutatását távirati utasításra váratlanul abbanhagyták, állítólag azért, mert Carier, a munkálatok vezetője éa az agyiptomi közmuakaSgyi miniszter közt a síi kutatást illetőleg su lyos nézeteitérés msrfilt fel. (z) Víg Fiuk Jasa Bánd szalonzenekara minden csto as Arany Srarvas kávéházban. — (Megtalálták a legrégibb njságok eredeti példányait) A kölni egyházmegye szemináriumának könyvtárában egy könyvbe téve megtalálták a legrégibb újság négy számát, még pedig 1664 december 30. és 1665 január 2, 9 és 20. kelettel. Ax eddig ismert újság 1670 bői való éa címe „Ordl-narlao Relatlones". A német újság elme „Samateglge Cöllnlsche Zel tung*. — (Fényképet, csekket la lehet dróttalan - táviratozni) Kom tanár, a berlini technikai fő Iskola professzora tárgyalásokat folytat egy olasz táraaaággal drót-talon kép telegrsflájának értékeai tése céljából. A kísérletek folyamán megállapítást nyert, hogy Korn tanár felf;dszése nagymértékben előbbre viszi fényképeknek, sőt aláírásoknak Is dróttalan ulen való továbbítását. Fényképek mellett rajzokat éa csekkeket Is alkerült táviratozni. — (Napvilágra került egy kőkoraxakbeli fala) Páritból jelentik: Bretsgneben egy hatalmas tengeri azökőér a felazlnre aodort egy tőrténclemelőtti Időből azár-mázó kőkorazakbeli falut. (x) üri és nffl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwarcz Dezső cégnél, Fő-ut (z) Mielőtt megnősül, jegygyűrűt és ékszert legjutányosabb árban vásárolhat Fried Józaef ékaxeréaanál, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (FŐ ut és Sugár ut sarok). Arany, ezüst, platlno, hamisfogak és érmek beváltása a legmagasabb napi árban. TÖRVÉNYSZÉK. ítélet ii Peschek-f éle pénz-hamiiitásí Qgyben^ Nam is olysn rfgea számoltunk be srról, hogy milyan Ítéletet hozott a p\'cii kir. Ítélőtábla a köz-isnwt Pesehekoféle pénzhamisítás ügyében. Most megint a Pe-■ohek-ügyről szól a krónika. Dr. Mutschenbacher Edvln törv. tanácselnök, mint egyeabiró vslbta felelőségre a bűnügy három szereplőjét, Reich Samu helybeli kereskedőt, Székely Kálmán budapesti főplncért és Kobxlnek Jinos-nét. A* ügyéaxség mind a hármat az 1920. évi III. t.-c. be ütköző büntettél v/dolta, még pedig Releh Samut Műlbélyegzéa utánzásával, Székely Kálmánt a hamis bélyegzőgép boxzerzéxével és Kobxinek Já-nosnét 30.000 K hamis bélyegzéiü pénz forgalombahozásával. Releh Simu, aki ellen Pescheh vallomáss, a bűntény felfedezése, utáni hirtelen elutazása s jó egy évi távolléte volt a terhelő körülmény, tzgadta, hogy valami köze lenne a bűnügyhöz s előadta, hogy Zágrábban üzleti ügyben, Karla-badban pedig gyógykezelés céljából tortózkodott. Székely Kálmán szintén tagadta a terhére rótt bűncselekményt s azt állította, hogy nem is ismerte a bűnügy szereplőit. Kobxinekné beitmerte bűnösségét. A klr. törvényszék dr. Csillaghy ügyész vád- és dr. IVeísz Lejos ügyvéd védőbeszéde után Releh Samut és Székely Kálmánt a vád és következményei alól felmentette, Kobxinek Jánosnál pedig 4 napi fogházra és 10.000 korona pénzbüntetésre Ítélte, azonban ugy a fogház, mint a pénzbüntetést as előzetes letartóztatással kitöltöttnek vette. A klr. ügyész a falmentő Ítélet ellen felebbezést jelentett ba. A cigány elrekvirált lovai Még a Károlyi forradalom alatt történt, hogy a Molnári község közelében lakó Balag Sándor teknő-vájó cigányhoz beállított eata néhány fegyverea katona egy őrmester vezetésével a azt mondták, hogy a Balognál levő két klnastári lovat jöttek visizarekvlrálnl. Balog falmutatta a lóleveleket éa igazolta, hogy azok aohaaem voltak kincstári lovak, do az őrmester összetépte a lóleveleket s kijelentette, hogy azok érvénytelenek, a lovakat elvitette o Balognak azt mondta, ha viasza akarja kapni lovalt, Kanlzaán a régi csendőrlaktanyában keresse azokat. Bslog kétségbeesettan kereste is lovait, de sem azokat, sem pedig • rekvirálá katonákat nem találta. Mintegy hat hónap múlva megtalálták az egyik lovat, két év után a máslkat, lasian megtalálták s el is ítélték a közkatonákat Is, da vezetőjüket, az őrmestert nam ludták elfogni. N«mr/gan jelentkezett a bíróságnál Óbester Imre salaszentmlbályl terménykereskedő a előadta, hogy Ő a Károlyi forradalom alatt Molnáriban őrsparancsnok volt s őt gyanúsítják Bslog két lovának átvitelével. Miután Ő két évig Bécsben volt, nemrégen jött haza, osak mait jutott tudomására a dolog, tiaztázol akarja az ügyet. Dr. Kenedl tanácsa csütörtökön tartott abbén aa űgyban tárgyalást. Óbester tagadta bűnösségét, de Balog kijelentette, hogy felismeri Obeatorban azt az őrmeatert, aki a katonákat vezetta. Balog felesége és sógora nam merték határozotton ráfogni, mert mint előadták,-az az őrmester nagyon vigyázott arra, hogy az arcát meg no láasák. Leglöbbsiör hátat fordítva beazélt velük s ha feléjük fordult, arcát kezével gondosan eltakarta. Igy p.rcról nem Ismerik fel, caak az alakja ismerős. Bzt a kérdést azután tisztázta Plander László, kit a sátoraljaújhelyi fogházból hoztak |e erre a tárgyalásra, hol ugyan-osak ebből az ügyből kifolyólag tölti büntetését. Plander elmondta, hogy abban az őrsben stolgált, melynek Óbester volt a parancsnoka, elmondta, hogy agy korosmában, Ivás közben beszélték meg a rekvlráláat. Obeater vezetésével mentek Baloghoz, az elhozott lovakat egy erdőben rejtették el a ugyancsak a korcsmában adták el azokat. A bíróság dr. Szabó főügyész vád és dr. Knausz László védbe-széde után zsaroláa bűntettében mondotta ki bűnösnek Óbester Imrét a ezért az enyhitő körülmények flgyelembe\\}4^ével másfél átá börtönbüntetésre ítélte. (Óbester az ítélet ellen felebbezést jcfóntett be. MOZefrfrYtóPSZIKHliZ. Uránia. Még ma pénteken fél 7 és fél 9 órakor A gyönyörváros, fantaazllkus történet 6 fejezetben, irta és rendezte Ivan Mosloukine, női főszerepben Natalla Llszenko. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg. ZALAI KÖZLÖNY 1924, február 15. KÖZGAZDASÁG. A béke-koronától máig ■gy békakorona vásárlóerejének pótlására ma 8167 6 pspirkorona aaűkséges. Most »gy éve még 418 paplrkoronáért Mirtett aonyit vásárolni, miat n> 8167 6 körönéért, tehát efjr év leforgása alatt kevéa hijján húszszorosára emelkedett ax élet ára Magyarorsrágon. Ax arány lafoa atabllitáa hónap)*! után Január újból ax áremelkedés jagyiben telt el, mert január kaídetén 6813 korona volt annyi, amennyi mait 8167 korona. A belföldi árak axinvonsla, amely a mult óv folyamán még hoisxu Idelf jelentékeny mértékben, 20—15 axáxalékkal msradt el ax araoypsri táa mögött, ma jelentékeny mértékben ax aranyparitás fölött jár, hi sxen a jsouár végéra kialakult drá-galígl Ind\'X as 1.1 a-ntime os ko-roaa mellett felelne meg as aranyparitásnak, igy pedig vagy 10 sxá-xaUkkal haladja meg as arany parítáat. A 8167.6 axáxalékos árátlsggsl ssemben a sslr kevés hijján tizen-ötexeraxer drágább, mint volt a háború előtt. És még meglepőbb a tojás utia ax árlétrán: a tojás ugysn ia a békeár tixenhetexcrsierene fölá emelkedett. Es annyit jelent, hogy a tojáa arany-ára megkétsxrrexőd3tt és a xalr aranyára köxel 80 száza lékkal magasabb, mlr.t volt 1914 cftrekán. — A kormány még nem kapta mag m malmok Talutft-köíeaSjaát, A malomkoocjntrácló még mindig tárgyal a kormánnyal 750,000 angol font valutaelöleg fel tételeiről. M<r ax exportvalata át-asáasitásának módjában ia megállapodtak, most még esak arról van ásó, hogy a malmok a gobonakivi tel besxQntetését követelik, aminek azért van különösebb jelentősége, mert a kormány éppen most ke<d tárgyalásokat ujabb 590 vagon roxa kivitele flgyóben. A malomkonesn-t ráció ugyanis arra hlvatkorik, hogy a lisxtkivitel legvesxélyeeebb versenytársa ax exportált magyar gabonából külföldön Őrölt liszt. A tár gyaláaok exea a ponton nehezen tuelaak tulhalsdni, axonban bir ize Hnt a kormány végűi teljesíteni fogja a malmok kívánságát. M TÖZSOC HtRCL (S.jll lsdí.lt.!nk UUfooJ.l.otés.) Dál.líttl ao.géoforgalana. Nagyobb flrlst nélkül az, Irány.al igso szilárd. K.sztpénz 2 seáialék. Cukor 5000. S.lgó 870, Magyar Hilel 890, O.xtrák HII.I 250, Rlm. 180, Pe.il Htial 5850, I»ó 925, Msgne.lt 4300 péoz, Kereskedelmi Bank 1975, F8ldhllel 930. D4U Ss.x.foglaló magán forgalom. A mai magánforgalom klaaá vontatottan lódult, kéaőbb .ionban megszilárdult. Az árfolyamok a tcga.pl zárlati nívón mo xognak. A a.llárdságot előmordl tolta a koaitpénanek 2 ssásatékra való vlsszaeaéac {a. Magyar Hitel 870-80, Osztrák Hitel 248 -50. Kereskedelmi Bjnk 2000, Pe.ti Hax.l 600, Angol M.gy.r 155-58, Olaa. Bank 45-30, Ha.»l B.nk 400, Bonod Miskolci 161—173. Békéscsabai 76—78, Kinin 4000, S.lgó 850- 875, Urilcányl 1250, Kobó 15COO, Danubiu. 6100. Llp-<*k 29. Ricn. 180-182. Naiic] 3100, Viktória 12, Ofa 790-810, Déliv.sut 128, Allamvaaut 585— 59J, Mftr. 515, Franklin 255, Pailaa 80 pánr, Cukor 5000 -5100, Mezőhegyes! 350—60, Gicbvindt 410, Karton 140, Spódlum 340. Műtrágya 305—310. Star 42, Gumml 445-60. Dólntafnl ra.génforgalom. Iránysat Biliárd. Mindenre pén*- ajánlat v.o. Magyír Hitel 900, Salgó 898. Kía.én 4100, Pesti Hasai 6100, Cukor 5400, Gucnml 475, Georgia 800 Eatl magánforgalom. Irányiéi nagyon a.ilárd, az egéas vonalon pl nzárfolyamok vannak, áru «i*k elválva kapható. Oirlrák Hitel 910, M.gy.r Hitel 257, S.lgó 915, Kő s.én 4100, Cukor 5200-5400. Peatl H.z.l 6300, Kereaked Bank 1100, Ganz Danubiua 6200, Vill.moa 2950, Ol\'ax 52. Gumroi 495, Leazá-mltoló 155, G\'orgla 820. Fegyver 2000, Llpták 10, Láng 250, Győtl O »j 155, Mezőhajyesl 455. Tarménytóxada Buxa tf.javldékl 76 kg oa 226000 -227000, 79 kg-os 230000 2350C0. .gyébvldékl 76 kg os 224000-225 000, 79 kg-os 225000-230000. — rota 175000—180000, takaioiány árpa 192000—210000, — aőrárpa 215000-225000, x.b 200-205000, k5|e, korpa 120000-125000, tengeti 175000-177500. A mai terménytőzsdén az Irányzat alitárd volt. A malmok nem váaéroltak. MTI magínjalenté.o « tar. mínjplacról. Bur. Bpraten 2300 —2330, egyíbvldékl 228, rora Bpesten 183—185, ecrébvidékl 180—183, aörárpa 229 -230. takar minyárpa 105—200, z.b Bpesten 1900, illomiaon 183—185, szemea tengeri 173—178, csöve, tengeti 145-149. Liaatplac. Dara 3200 -3300. 00 ás 3100-3200, Oia 2200-300, 2-ea 2700-800, 6 oa 2100-200, 8-tia 1400 -500, korpa 1150-250, 75 azáz.lékoa roxsllazt 2100—2200. Sorté.váaár. Felhajtottak 1060, eladatlanul visszamaradt 200. A vásár élénk volt. I r. 19500 20000. KőnnyO 18000—18600. Sr.lonná. félsertés 20500—23000. Lehusott hus 21000 —22000. Sózott azaloooa 22000. Zsír 26000. Farencvároal aarté.vé.ár, Siabadvéaérl maradvány 48, érkezeit 211, eladatott 150 darab. — Árak: zalraertéa fiatal kSnnsü 16000 —18000, nebéx 18000—19000. — Z4t tvásáron nem volt üilct. A bécsi tőiada A mai bécal értéktő.sdén megnyitáskor laoyha volt ax Irányzót. A- tőzsdeidő második felében, a magyar ériékek pucáról kiindulva barátságoaabb irányzat kerekedett felöl. Zárlati árfolyamok (ezresekben). Osztrák Hitel 282, Magyar Hitel 1001, Dállvasut 152, All.m-vssut 696, Kóburg 98 4. Magyar Hofheir 260. Rimi 217, Salgó 1001, Angol M.gy.r B.nk 170. A korlátpiac xáróarfolyemal kóiúl a Magyar Áll.lános KSsién 4600, Horvát ailavén Cukor 1200, Kobó 1650. Selavónia 142, M.gy.r Cukor 5900, Olaj 160, Vaoón 164, Sj>ó dlum 390, Klotild 208, Haxal Fa 260, Pesll Msgyar Kereskedelmi B.nk 2210, Migytr Jelzálog Hitel bank 210. Zürichi »árl«! l Púi. SiSOOJ, Lesác-m-a. Bniss.l 2197, M.U.od Holtol •„■00, Bwte. 1«0. Wi« 8100. Pri,. I6S? 00, DvJ.pol M1-C0, "at«r" 5Í1- A magynr korona kUIf3ldl Ncwyork ... — Zürich .... 201 Préga.....1205 Berlin......148 Béc. (devie.) . . 247 Bécs (effektív K) . 125 201 1210 148 247 130 M .z.rk«..lí: Sztrok.y Kálmán. Kudó : Nagykanizsát Nyomd, éa Lapkiadó Vállalat. Aoróhirdetésak kUrrat* balyto Ttd*l*« J* lorj»>»tj mi fl.l.l.lMiU, iHt^i {í&klrWai a<a ---- Cl* a kUáiUa. Járatat kauaiit .draapatahl <olU« áltéanyal aTad* Antiik* J4a*W natoBikS • p MIMM. Meghívó. a Nagykanlziai KöxraKttrak RészwAnytársatAg f. évi március hó 1 én dtlctólt 11 órakor a Nagykanizsai Takarékpénztár R -T. helyliégében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. c. részvényesek oz. uon mcghivalnak. A ré.svéoyek .. sUp.rsbilyok t5. S-a írtslmíbon . N.|iyk»ol»«l T.k.ríkpén.U Rí.avéayiir...ignll lUrota nappal . kösr |>-ü C, elílt l.tltb. h.ly.sendék. Az IgazaatóxAg. A kízgymás tirsjal: 1. Az alaplőko felemelése. 2. Az alapszabályok 10. és 13. § ainak megváltoztatása. Bútorozott agy vagy kit szobt-konyhái lakisi kerai Ry.rco.kl.l.a hls.\'p.r. Cim ■ fct.débm Özt. Gclaxl Vlktorná szül. Walltar Berta ugy a maga, valamint «z összes rokonság nevében fájdalomul megtört szívvel tudatja, hogy ozcréielt Jó férje, édesulyo, após, nagyatya, loslvér, sógor éa rokon GEISZL VIKTOR épitéiz életének 60-üc, boldog házasságénak 37-lk évében folyó hó IJ-in éjjel fél 12 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult btllt teteme f. hó 15-én déulán 4 órakor fog a Kazinczy-utca 45. sz. gyászháznél a róm. kelh Btctilegyhlz szertartása szerint megáldatni, utána a róm. kath. temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szenlmlseéldozat a megboldogult lelklüdvéírt f. hó 18 4n d. e. 9 órakor fog a helybeli fereccrtndiek plébánia icmplornában az Egek Úrinak bemulatlatnl. Nagykanizsa, 1924. fetru.\'r 14 in. Legyen neki édes a pihenés! Emléke örökké él szivünkben! (isiid un ts íírja Or. faUr Utala. 6alal Irattat í. «rj. Sriil Moal ny.rm.k.i, IlUtv. raj.l. flsilzl mkt/6, n.Ja, O.lul lss< Is e.j., íslul Klrla In Cisrslk láodaná. Otótl U;oi. C.lul Ibafla llvár.i. Utalva névlrel Is sógoráéi, fsfclr Ulrlks. Ull IsuUks isokll. trsmlr álaliné saiil. «aaar MUl 0o»bo> PIUI ssál. WalUar Bla Sietnél. Mindenkinek faját érdeke mle]6U rífóíixu isükségletit íodesl, karotie fol Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézműérukereskedásét Kazinczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be^ bel mindennemű ríföiiiut a legjokb uinézégáveo a Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia cIpSAruhAiAban szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta dp5 raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos árak 1 , Figyelmes klszolg*l*s! tVH f.bmfa Uj könyvek: Kaphatók fisthel Fülöp Fiai K\' Nagykanizsán árak alapárban 2aoo*ai axorxó- ** ■iámmal t rw biiak, A gyermekkor bategiégei 14.— íw BaftCiuf, A belaó betegségek dia- ktwM^rtl 10.- (Vurthi-Mailar. Kgy aasxony ... 4.— Jjtt», A ©««« >0— IJc-fh, Madách Imi© otthona 4.—& TiÜi Hamlet király kUaeexony !•\'.—t Kdul jaoé. V»rMk 5.—j ísprto, Síulamit S.OI EJdon Jack, A láaadók Ö.iO , Kiíaki odlatsad 0.00 t A vaspata 10.— , Kaland ».— u./tarlioak, Mooea Vanna 3.— f Kék madár 3.— Mórica Zsigmond, Buaakalájx Ö.H» r»tir, Magyar Irodalomtörténet s»el>- fca**s . , * í<isl«dt Jótsef, A nyelv ea nyelvek . A ssaosskrlt Irodalom térténate «50 guv Barátságos ssinmüvek, fordította He\'veel Sándor SUir. A axi ratáviró 4 — Sxooocy. Ssaböky Zsigmood Rifael 6*0 B. C. Wlllo, Haxasaág, kát kötet IV JUaby Lajos, Aa exUitssárnyu ssctiualom d.üO1 Lagujabb leeelesó a magán ós a ke- (Hkedelml tlet miodto viuonyaira 7.— Német Ullstoln r»o«nyak móly.n lasxáUltott arukon, uötwtenktnt 5000 korona. Zalai közlöny Klad6 birtokok i holdas Mrti* eprietekkel Somogymexyéfcan, 4\'J holdéi tartó* ?03io-,<Y megyében ÍF«!at oé\'.kü\',- 39 hold fjld Somogyban, 10 bold ÍÍJld Z*lamegyébeo, 10 hold ftild Somogy megyében, 14 hold íxóllóbütok épületekkel Zalí- megjfében tladó núxok t 3, 4, 5. 6 axobá, cta-ládi háxak kerttel é» kort nélkül részben bekóltüxhclók, a város külünb&xó utcáiban. bővebb felviUgositiit nyújt : SzAntó Vilmos Ingatlan forgalmi |ro,l Dolh-tér «. ii. T.l.lon J.22. SZAKÁTS hOuuObm (s irtsfwuum Ncgjk.nl.ta Telnlon Klltoludl X4n.lor.ucc. 2. i.i.rxt <1 »tM- ur?y.<£ >M»>t mg* SiVSit"". autmH. " ""W .rtHJ,JUn tl IflIUM. ÍZSÓZÁMfÁMÁZ MIHCS JOBÍZ Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L Lajos cég tíusan felsz-areit áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségi! árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden színben mélyen leszállítva. Príma macco gyermekharisnya minden szinbsn. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradik csipke. 1000 méter hinués mélyen leszéllltva. öl és férfi esőernyők óriási TÚlaaxtékbnn. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizév«:s évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most Óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és n5i tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Börböri kelmék a l&gujabb ^Jivaiszinekben. Továbbá grenadinok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdclalnok, mosók, tolltartók, férfi és nöi ruhavászon k«lmék stb. stb, Menyasszonyi kelengyék. B,egenkart és Raymann világliirii lendamassstárulból óriási vaiassték. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Óriási vá szon é. maradékvásár. Aszíalbőr és viaszos vászonból nagy választók. Kisfalud! és divatnsgyáruháza az Kakas\'Mioz Erzsébet-tér 21. Krausz ZALAI KOZLOKY ímWbrufr 15 Oaboit&a zsák, oxalms zsák, PONYVA, zsineg és kötéláruk nagykaraskadéaa Hirsch és Szegő Nagykonizsa Házak bakWtóihsti Uki»»»l több n«-•több it klMbb ház ksrttsl ét k.rt aH-kál 6, 3, 2 <s 1 hold»s aiélöklrto- kok Szontgyörgyváti t* Föxbéne-heiQaii. Karacsaayi hegyban 8, 2<> ís -ihold Unok épuktUl. klstbb foldbl tokok. Po-gányvárl hagyben 2 hold kitűnő .lólíbirtok pineivol. Vendéglő éa Us-latházak heJybtn ésvidiksn Bal.ton-karosrluron 800 4\'~0 nígyszőRÖl b«W-•fatel viliik. Millatslapen 5 h birtok-sí? villával stónyös frlUuUk molett aladók. Dukász Miksa SlSSi MawKanliaa, Binam-utca a». BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit AMul lacaiaaalabk ..pl iroa. KORPÁT Wmilyao mautiyiságWa aapl ér alatt uálUliuk. Zaltvírmegyei Szö»etkez«íí Ibuferflalm! HT. Nagykanizsa Ttl^Mitai: ma. „Perzsaltln" olcsó szőnyeg iianréclól Tauszky Fülöp »■■ n -d.p.f. KlrUr.it.. 13. 150 volt.\'.\'?., izzólámpa IO-JO fjtnyklUrfi 3000 koronáért kapható Wrmnln ff.MÓ NíOkmUM r<«»Jla*l. Valvart Béla, ladspitt öjír uU« 29- Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponta meflkap. Nagykanizsa, Fő út 13. Telefon 338, 383 Ti.lr.tdia 1 Ttwlroda. Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! > Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra I Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fő-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatványt éskönyvbekötést Telefon: 78. A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala. Nyomatott • Nagykanlxsú Nyoma* vau*i.i u Lapkladó*önyvryom<iA|íiban ,Nagyktni7ii.il. Vitustánc A korom ellen uj roham történt a külföldön. A háborút követi Idők által termelt hiénák az utóbbi napokban lamét megmozdultak és veszedelmes támadásuk éppen a szegény magyar korona ellen Indult meg, amely már amúgy lsvelég megpróbáltatáson ment kérésziül. Megállapítható, hogy egy szervezet, amely nek székhelyei Bécs, Prága és Berlin,-.szívós makacssággal azon fáradozik, hogy pénzünk külföldi értékelését mennél alacsonyabbra szorítsa 8 ezállal magában az országban Is drágaságot, fejetlenséget, zavart Idézzen eló. Nem Igen szükséges kutatni, hogy ml a céljuk ezzel. Gazdagodni akarnak, friss mohóságuk, hiénaétvágyuk számára pénzt, .mennél több pénztszerezni akármilyen ulon. akármilyen . szenvedések előidézésé árán. Is. Működésük eredményeit már kezdjük látni Itthon Is. Visszatükröződik ez abban a kétségbeesett kapkodásban, vad vltus-táncban, amit a nagyközönség jár attól a kínzó nyugtalanságtól hajtva, hogy meglevő csekély értékelt lehetőleg biztonságba »■ helyeire.\'Ebben a kapkodásban benne„van a háború - okozta minden rombolás, ami az emberek Idegrendszerét érlntetle, mert éppen most Igaaán nem kellene ,;oly*n hirtelenséggel felülni Ilyen gálád i-manóvereknek, mikor a miniszterelnök tárgyslásal- során végre reményt nyeltünk gazdasági megseglttetésünkre. Nem tudjuk, hogy a megln-■\' dúlt árjavirtás a tízidén, kez-Mete-e- annak az-átértékelésnek, amelynek a közgazdasági Igazságszolgáltatás értelmében előbb-utóbb be kell következnie A börze-különben is csak azokra nézve jelent játékbarlangot, akik visszaélésekre használják fel a gazdasági életnek ezt a fontos ütőerét, m!g a komoly felelősségérzet részben a termelés műhelyét, részben vagyonmentő vásárt lát a börzében. A börze, amely mintegy óramutatója gazdasági szerktzelün\'.;-ntk, egészen mást |elez, mint amit a belső érték jelent. Bármennyire Is\'erongyolódlunk, vannak még Ipari és kereskedelmi vállalataink, annyira kitűnőek, életképesek, munkakészség és megalapozottság tekintetében, hogy nem járhat rosszul az, aki ezekbe a részvényekbe menll át megtakarított garasát. Viszont Igaz az Is, hogy a konjunktúra számos üres papirost dobott a piaira, nagy kárára a közönségnek, mely a lelketlen spekulánsok elszánt reklámjának falült. De az Idő Itten Is meg fogja hozni az üdvös szelekciót, megtisztítván a börzét a kalandor részvényektől. A multakon okul va, bizonyára szigorúbb lesz a börze vezetősége hasonló kísérletek jelentkezésével szemben, visszautasítván küszöbéről a sze-mérmeilenkedő spekulációkat. Az emberek r.em tudnak magukon uralkodni, nem tudnak józanul, világosan látni. így történik meg, hogy vesztenek, amikor menteni akarnának s tönkremennek, amikor azt hiszik, hogy kigázoltak a veszedelemből. Nem Is gondolhatja az ország lakossága, hogy a kormány tétlenül lógja nézni ennek a bandának a visszataszító működését s nem fog mindent meglenni, hogy veszteségektől óvja meg azokat, akiknek ügyeivel kötelessége törődni. Elismerjük, hogy a pénzvilág e kalóza! nagyon sokszor és nagyon végzetcsen éreztették a nagyközönséggel gálád manó véreik káros hatását, de amint a viszonyok jobban és jobban konszolidálódnak s. a folyamattal megszűnik az a zavaros helyzet, amely lehetővé teszi ezeket a nyerészkedési manővereket, mégis csak annak a rendnek kell felülkerekednie, »mtt a többségben levő becsületes embe.ek óhajla-nsk A nagyközönség joggal várji a kormány erélyét. amely "Ónban csupán ugy lehet hatályos, ha a közönség |ózan ítélete, nyugodt mérlegelése támogatja rendcsináló munkájában. A gazdasági rendnek az alapfeltétele nem csupán a kormány helyes és gyakorlati pénzügyi politikája, de az Is. hogy a közönség \' ne engedje elhatalmasodni maga (eleit a félelmet és Idegességet A spekuláció éppen arra alapítja a maga tervelt, hogy a közönség megfélemlítéséből pánik lesz és ennek a zifaava-rában megingathatja a jövőben való hitel. Az oktalan félelem és a blzalmatlankodás tehát azoknak tenne jó szolgálatol, akik éppen a közönség ellen dolgoznak és munkájuk sikere szegénységünk és elhagyatottságunk megvámolása lenne. Tüz a zalaegerszegi Internáló táborban Kigyulladt három barakk - A „ItFk oltották .1 a tüzet - Hlr „érint nyolc Internált megaxBkött axinen Ciotor.Métyáx t*l«<r»"Ur ét dr. Rolh Andor rendőrkapitány I,. A. eW barakkot tlkerült • tOi- oltókn.k megmenteni, • mi*"1 kettő .tooW.n leégett. Bele hel órára teljeien el le oltották ■ l«tet. XaUetorneirM kilőnben ..jyoo aok.n .leitek kl . táborbox, urv. bogy ai odavexeli ulon egy máét érték aatinok ét vá,talóko otlk. At Internálótáborban • "ty riadalom tőiben blr nerlot 8 In ternilt megllóVött. Ztleegertteg, ísbruix IS iSajlt ttsdóaltóoktól) Pénteken délulin tü. ütött kl a tel.eg.rtx.gl Inlernáló-tábor b.-r.kkjel kő,511. Délutin Í ór.kor eddig Umerell.n okból kigyulladt a tábor területén egy bar.kk-épO. lel, melyről cakhtmar itteri.dt • tat . tiboron kívül fekvő fertőtlenítő btrakkra t Innen egy hir-midlkra. — Z.laegertxegről kivonultak a tüxoltók ét .tonnái megkeidték . mentéti munkileto kit. Rővldeien megjelentik a hely A pénzügyminiszter a koronapánikról A köxSnaég .xabadulnl akar a koronától Bndape.t, ribrulr IS A aemxetgyflléi - délben fél-kettőkor iittoetet taüott és a aid netben pariit vlt. "áeletkexett ax Oléat.remben Kdllay Tibor pénx-Igymbbttar é. a nem.elgTÖlé\'l képvltelők egy coportj. tőxőll. A vlt. ugy koxdödötl, bogy Drísdy Gyíxő odament a teremben levő Killaa Tibor pémSgymlnl.iterhe. é. megemlítette aiok.t a aulyot ét rlatttó g.xd.tégl híreket, .melyek péniünk l.romlétáv.l k.petol.to-awi elterjedtek é. ált.lino. ki«-gaxdttigl pánikot keltettek. Eilr.k toriban megemlítette Bé«aben ■ m>iyir korona illltólag már a. otttrik korona írfolyom" alá txállotl, a dollár pedig 77 000 koronára emelkedett, vtgyl. dri-libb Itt, mint Autxtrláb.n. Etek után Dróxdy »tt kérdett, a pint-flgymlnlaxlertől, mire lehet ax or axig Ilyen körülmények Miött még elkéixQlve ? KéUay Tibor piniügymlnlixter .it vilMiolt., hogy • köxöntég at oka mindennek,1 mert .x utol>ip|\' lanatok.t a korona tomlaia at/án sisrttlsn msggasdagódisra akar/t kihasználni . érért minden áron meg ak.r • xabadulnl a koronától, ami n.gy H.dalm.t okot Ulod.n téren .« ill.mk<xt.rli.«k v^y 5000 kötege olv.n k6«.».H.Ak.l ét oly.n Igényekkel lép lel, bogy már .. I. -tg- után vonj. a koron. irfoly.mán.k romlást. H. .ionban megérketlk Bud.p.ttro . Néptxövel.ég pén.ígyl blrolttége, akkor, . pénxügyMnUttír vilem^ nye txerlnt nyomb.n vég. .likad ennek a pémügyl .n.rchUn.k. i. ha a külföldi kölcsönt \'"t^plúk, akkor as egéss ^"\'^tf1\'" és sgéssségssen slMUsálidlk. Ka koxdődBtt a p&tTálautáa Dobracoabon Debrecen ttabad k|rilyl viro. m, kertiedében m. leríják mog . pótvil.aitáat Haendel Vilmos dr. STiVoíU Vince dr. kS.Stt. A vi- l.t.té. .Jnök. /CöítWJ,, Zollén dr. táblabíró. A pótvál.sxti. előrelit-h.tóan et.k txombaton ir viget. At eredményt v.tónlnien v.tár- 0.p a déli órákb.n hirdetik VI. A városban telje, a rend é» nyugalom. A vilantók egyréix. petlclóvs| kívánj. m*gtimadni .i el» «*• 1.sitiit \'kexal a megokoliM.1, bog/ a válxtxtátl körietek eUík.l^eoi Epvas t«ám árt hétkam»r> 3QQ korona, vasár- ás ünnepnap 4QO KoroM 68. ÍTfolyam Nagykanixaa, 1924 február 16. Sxombat 59- ,lim POLITI t.lt.k el.fct a váiaixtáal rendelet ataeltáeaiaek 4a nem lilták .1 kézjegyekkel ■ szeveiólapoket éa • borítékot. Htr eierlot • petlelóro S00 aláírást sxerextek és igy bl.to •Itottoak UUalk, hogy ■ stükségea -413 aláírást február 28 ál*, a petíció benyújtásának határidejéig meg tudják azerezni. Rakovszky rágalomnak bélyegezte Györki vádjait A nemzetgyűlés BUse Badapeet, febmÁt 15 A nomzetgyüléa mai Hátán foly-Utták a földreform novella réaxlatea tárgyalását. Elfogadták Gadl Gesz toa módosítását, amely szerint nem gyakorolhat ax állam elővételi jogot abban az asetben, amikor rokonok egymásnak adoak el földet. Rakocrsky Iván belügyminiszter állott fal azután szólásra. Györki Iairének tegnsp mondott besiédére válaszol. Györki Imre azzal vádol engam, — úgymond — hogy aján-dék-Iogyenréazvényeket fogadtam el. Györki a vádját nem tudta bebizonyítani, fotografikus hQaéggel lemásolt egy levelet éa a Héx asztalára tette. Amikor Frledrich Itt ván a részvényflgyet a Ház elé hosta, akkor ugyanezekkel e levelekkel állt elő. Györki Imre ma nem tett mást, mint ugyanezt a levelet mégegysxer elhozta. Nyilvánvaló Györki szándéka, csak engem akart befeketíteni éa megrágalmazni a közvélemény előtt. A rágalmazás világosan Utazik, nem ax egéaz levelezést vette elő, hsnem csak ax egyik levelet. Ez a levél magában véve nem mond semmit. Eit a levelet különben la megelőzte fivéremnek a Kereskedelmi Bankhoz junlua 16-án Irt levele. Junlua 16 án még nem voltak kialakult árfolyamok a tőzsdén. Fivérem azt kérte, hogy a részvényjegyzés alkalmával Őneki és nekem ia juttassanak részvényeket. A Kereskedelmi Bank válaszolt arra a levélre; válaszában azt Irta a bank, hogy mivel nagyon sok előjegyxéa érkezett, nem tudta a kívánt mennyiaégü részvényt ren-• delkexéiünkre booiátanl. Ebből vl lágoeaa látszik, hogy a Kereskedelmi Banktól csupán annyit kértünk, amennyit a bank többi felei le kérhetnek. A Kereskedelmi Bank velünk axembea semmiféle szívességet nem tett, mert hiszen nem adta meg még azt a részvénymeny-nylséget sem. amennyit kénünk. Elhallgatott Györki még egy tényt, hogy ex a ievéJ, amit lemásolt, egy nyomtatott elrkuláré, amelynek végén as utolsó pont alatt az olvasható, hogy a részvények ellenértékét tessék lefizetni a bank pénztáránál. Györki azt mondotta, hogy amikor Frledrieh elmondotta a rész-vényügyre vonatkozó beszédét, akkor én azt állítottam, hogy a Kereskedelmi Bsnkkal nlnceen semmiféle összeköttetésem. Ez a beállítás hamis. Én nem iamerem ezt a kijelentést, mert nekem a Pesti Ma-, gyar Kereskedelmi Bankkal 1910 óta, es édesapám halála óta van öeszeköttetéeem, részvényeim a banknál vannak letétben. Éa nem twdtsm arról, hogy a fivérem részvényeket vett, fivérem est az én tudtom éa beleegyezésem nélkül oselekedte. — Én azonnal bementem a mi nlazteralaÖk höz és elébe tártam as egéez levelezést. £• elmondottam aekl ast, hogy ebből ax esetből vádat kovácsolhatnak ellenem. Vagyonon keaeléaére nem érek rá, foLAl KOZlONY vagyonomat a fivérem kezeli és nagyon aokszor nem la tudom azt, hogy milyen részvényeket vett vagy adott el számlámra. A képviselő ur rágalmazó szándéka nyilvánvaló volt. A képviselő ur azonban tovább ment a rágslmazásnál, amikor azt állította, hogy sem éa, aem a fivérem neVn voltunk a Kereske-delml Bank komitensel. Amikor ezt mondotta a képviselő ur, nemcsak rágalmazott, hanem hazudott is. (Óriási zaj tör ki a miniszternek erre a kijelentésére.) Rakomtskg Irán, amikor a nagy zaj elli, folytatja beszédét: — Hoxzáteaxem még az elébb mondottakhoz, hogy fivérem a Peati Magyar Kereskedelmi Banknál kez dette el pályáját. Éveken át dol-goxott azokkal ax urakkal, akikkel most üxlcti összeköttetésben áll. Cégjegyzésos levelezéssel tudom bizonyítani, hogy fivérem semmi Inkorrektséget nem követett el. — Az egész kérdés beállítása, az a mód, ahogy kezelik ezt az ügyet olyan, hogy világosan lát ható, hogy engem a nagyközönség előtt be akarnak feketíteni. Nem tudom, milyen tisztességes embtr-nak lehet kifogása az ellen, ha egy miniszter részvényeket vásárol. A mlolsiteroek a magánéletébe turkálnak bele a képviselő urak. Ugy tárják fel azután ezeket a kérdéseket, hogy a nagyközönség, amely semminek sem néz a mé lyére, abbsn a hitben él végül, hogy a miniszter eladta magát. Van nekem is és más minisztertársamnak is magánvagyona. Ez nem foglalja magában nzt, hogy ma-gáavagyonomat azon as utón a<e reztem volna, hogy ezáltal ezlves aégeket teltom volnt, hogy ezáltal szlveiségeket tettem valakinek vagy hivatali kötelességeimből engedtem volna. Iimétlsm, hogy a képviselő ur szándékosan megrágalmazott engem. Ezután az elnök felfüggesztette az ülést. Szünet után, valamint a délutáni ülésen folytatták a földreform-novella részletes tárgyalását. A jóvátételi bizottság jövö hát eleién dönt a magyar kölcsön ügyében I A belföldi kölcsön A belföldi kölcsönről néhány nsp óta különböző hírek terjedtek el. Illetékes helyen érdeklődtünk a bel földi kölcsön állásáról és a követ kőző felvilágosítást kaptuk: — Addig nem lehet szó belföldi kölcsönről, amíg a Népszövetség pénzügyi bizottsága Magyarországra nem érkezik s a két és féléves büdsé-tervet a magyar kormánnyal együtt ki nom dolgozza, mert cstk akkor nyer megállapítást az a hiány, amely ezen kidolgozott büdiépro gr/m elfogadásáig és élotbelépéséig az államháztartásban fedezetre azo-rul és csak akkor lesz a kormány abban a helyzetben, hogy a belső kölcsön tipusa, nagysága és módozatai tekintetében konkrét javaa Isttal Iéphesaen a törvényhozás utján a nyilvánosság elé. Amíg ezt a büdséprogramot nem állapítják meg, nem lehel szó belföldi kölcsön-ről. A Népszövetség pénzügyi bizottsága eesk a jóvátételi bizottság döntése után érkezik Magyarországra. Mindaz, ami a belföldi kölcsönre vonatkozik, a nyilvánosság teljes ellenőrzésével feg történni. Pária, február 15 A jóvátételi bizottság február 17-én tartja ast ax ülését, melyen a magyar kölcsön kérdőiével foglalkozik. Páriában azt hiszik, hogy a magyar kölcsön kérdéiét néhány napon belül elintézik, ugy, hogy február 22 tői kezdve a jóvátételi bizottság már kizáróan a német ügyekkel fo?lslkozhatlk. Február 27 lg alkalmasint elkészülnek a német kérdésben való jelentéaek előmunkálataival. A jelentések részletes megvizsgálása alkalmasint 14 napig eltart éa Igy a jóvátételi bizottaágnak a német kérdésekben való végleges jelen tése csak március elejére késsülbet el. A szskértől bizottság csak egyetlen egy jelentést készít. A szakértől bizottság tagjai tegnap este már visszaérkeztek Párisba és jelentésüket most már rövidesen előterjesztik. A jóvátételi bizottság köréből ugy értesülünk, hogy a szakértők legközelebb február hó 25 én ülnök össze Párlsbsn és ki záróan a német pénzügyi helyzettel foglalkoznak. Csehszlovákia is elismeri a szovjetkorményt Róma, február 16 A Trlbuna berlini munkatársa előtt a eseh követ a moszkvai kormány elismeréséről a kővetkezőket mondotta: — Csehország nyomban elismeri Szovjetoroizorizágot, mihelyt Anglia és Olaszország elismerte. Mi kis nemzet vagyunk és a nagyhatalmaknak nem vághatunk elébe. A tudósító megkérdezte, vájjon Csehország nem fogja-e megvárni, amíg Franciaország elismeri a szovjet-kormányt. A követ erre a kö vetkezőket felelte: . — Ha Franelsország nem Is Ismerné el Oroszországot, ml mégis el fogjuk ismerni. A követ még kijelentette, hogy Beaes ujbél Olaszországba fog utazni, mihelyt a parlament jóváhagyta a Franciaországgal kötött aserzödéat. Nagykanizsa bünügyi statisztikája az elmúlt évben Nagykaalaea, íeknúr 16 p.Jü MWiMI; Aa állemrendőrség nsgykanlzssi kapitányaága kiadta »x elmúlt 4. bünügyi atatlaxtlkáját, melynek adatai élénk világot vetnek ncmcaak véroiunknak éa környékének tör vényllut.létére, axemély „éa vagyon blztoeságár., hanem ■ bűnügyi oiatéljr múlt évi aükódéiéra la. Aa össssállitás astrlal felségsér-téa, hütl.nség, láxadáa, pfnxh.ml-alté,, k.rltéa, bigámia, ca.ládl álla p.t ellen! véteig, köxveaxélyea eset, köxegéaxaég, fegyverei erő ellen elkövetett vagy mi. hivatalból ül dőlendő bflucielekruíny, gyermek* gyllkoaiág, gyűjtögeti., kiváador láal törvény ell.nl bintény ai elmúlt évben egy esatben aem lordul! elS. A jéíjiUnUti bünetelekrnények 11A-al 1738 volt, amiből aa év nalc-den napjíra majdnem 5 feljelentéi esik. E.ekből bűntett volt 1223, vét.ég 515. Aa elöictia Istartózta tásba helyezeti egyének izém. 140. A letartóitatottak 75\'/.-a (106) férd, S5V.-a nő (34.) A letartóztatott férfiak 15\'/.-a (10), a nők SS1/, a (1) 18 évin aluli volt. A feljelentett büooeetekmények nyomozása as .Mt.k 77- .-i16.ji, 1,43 eielbin eredményes volt éa <sak 405 ...tbeo végiídött eredmény nélkül. Kinyomoztak ilyenformán 1409 ixemélyt, .klka.k közel 10*/, át kellett .ISietea Mariáit.■ táaba helyezni. A klnyomoxottak kö.ül 1177 (83-5V.) "rfl éa 232 (16-57.) ■>«• A férfiak 7-SV. ban (81). a nők 10*/. bsn (51) 18 éven elüllek voltak. A vagyoni megkároaltáaaal kap-caolatoa feljelentések az.rlot klma-tátott kár Ssssege «z 1923. évben 61.902,441 korona. Ebbel a Ufoly-tatott bünügyi .Ijéráa következtében megtérül 27.604,600 korona, vagyis a feljelontéaek szerinti ösz-szegnek 44 50/i-e. All.mfőaértéa vétség. 1, az állam és társadalom rendje ellen elköve-tett vétség 3, hatóság ellen! erőszak büntette 8, vétaége 7, Izgatás 2, msgáoosok elleni erőszak 1, vallásfelekeset elleni izgatás 2, személyes szabadság megsértése 1, hamis eskü 1, szemérem elleni bűncselekmény 6, rágalmazás, beesülot-sérUs 31, fogolyszőktetés 1, hivatalos hatalommal való visszaélés 1, rnagánlaJcs&tés 11, öngyilkosság 9, ambtrilis 4, testisértés bántott! 86, vétsége 34, veszélyes fenyegetés 18, magzatelhajtás 4, lopás büntette 391, vétsége 183, rabláa 5, zaaroláa 7, sikkasztás büntette Só, vétsége 16, cs.láe büntette 37, vétaég. 25, orgazdáéig büntette 6, vét.ég. 3, Idegen vagyoo aaándékot megrongálása 22, okiratbamlsitás 2, megveez-tegetéa 1, érd,ágiié visszaélés 43, •gyéb bűntett 632, vétaég 85 eset-bon volt a feljelentéi tárgya. A btnosolekménfek 47*j,-a lopás (391), amiből 218 maradt Mderi-tetlenűl. A lopéiból eredő feijeUn-t.tt kár 35.434,44 i korona, az .gées évi kárösszeg 58 százaléka. Ebből 9.219,600 korona nem térült meg. A lopások tettesei küiül 443 férfi és 141 >ő. Ebből 18 év.a aluli 49 volt (43 férfi éa 6 nő.) tlőxete. letartóztatásba kellett helyezői kö-xülük 97 feljelentettet, Így tus Ssf szos letartóztatásoknak majdnem 70\'/, a lopás miatt vált szlkségtsié. A 9 öngyilkosság közül 6 férfi áe 3 nő. As egyik női öngyilkos 18 áv.n aluli volt. (X) Uri és nffl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwartz Dezső cégnél, Fő-uL ■ lg * kwa.k.dő pl bon, Uerlyette > rekliím dolgoalk- HW4 l»WWr 16 ZALAI KOZI/ONV J HÍREK. Olvasóinkhoz A papiros nagyméretű drágulása s a munkabérek emelkedése miatt kénytelenek vagyunk folyó hó 17-étől kezdve lapunk árát felemelni. Egyes szám ára hétköznapokon 400 korona, vasárnap 500 korona. Előfizetési dij havonként 8500 korona. Tekintettel arra, hogy lapunk még igy is a legolcsóbb vidéki lap maradt, reméljük, hogy olvasóink méltányolni fogiák kényszerhelyzetünket és továbbra is támogatnak bennünket. Nagykanizsa. 1924. február 15-én. A ZALAI KÖZLÖNY klsdóhlrstala. — (Kaptár) Pebr. 16. Julianna, — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentése azerlnt változé-kony Idő várhaló ■ hőméreéklet sülyedéiével és helyenként hzvjs-zéss.L Nagykanizsán pénteken reggel 7 érakor:\' esapadék 7\'fl mm, hó-magasság IS cm., hőmérséklet — 3, délután 2 órakor a hőmérséklet - 2 3 C. — (A vöröskereozt nagyka-alxaai megbixottja) Gróf Szé tksnyi Ecnll b. t. trnneeoe, a magyar vöröskarcait elnöke Plander Já nosné nfgyksnlzsal polgári lakolai tanárnőt, az Ittont állami polgárllsko-lában megalakult ifjúsági vörőske-resit-csoporthoz kinevezte as egyesület helyi megbízottjának. — (Vojnlch Sándor provo-káltatta Rakovsxky látván segédeit) Rskovszkv litván és Bethlen Ietván gróf között fölmerült lovagivá ügy kapcsán, mint ismeretes, Rakovszkv segédei nem voltak hajlandók felük nevében elégtételt adni addig, amíg Bethlen el nem lnté?i Prónay Pállal függőben levő lovagisa ügyét. Közben a becsületbíróság ugy döntött, bogy Bethlen és Próoay a lovagiasság szabályai azerint Ü&yűket elintézték. Bxek után most Vojolch Sándor, Bsthlen egyik megbizotlj*, provokáltatta Rikovszky segédeit, Beniaiky Ödönt és őrgróf Palla-violnl Györgyöt. — (Hatalmas tUdőbategmaa tö akciót torrax a kormány) Mirolut 3 án — mint ismeretes — a parlament kupolaciarnokában ünnepi est lesr, amelynek jövedelmét a tüdőbetegek fölsegélyezéaére fordítják. Ézzel a társadalmi aktióval kapcsoletban, amely Lukáes György kezdeményezésére akar segíteni a pusztító betegség áldozatain, a kormány részéről ugy értesülünk, bogy legközelebb nagyarányú is központilag megszervezett tüdöbetegmentő akciót indít a kormány. Az akciót előreláthatóan a minden szoelális törekvést támogató Vau József népjóléti miniszter vezeti, aki tudomásunk azerint srívesen foglalkozik & legités módjával. A kormánynak a törekvése, hogy olyan esikö zÖkkd indíthasson küzdelmet a tu-berkulóilsnak Magyarországon mind veszedelmesebbé váló réme ellen, ■mfllycl komoly eredményt érhet el ezon a téren. — (Gyilkosság elmén emel vádat ax Bgyéaxaég Márffyék ©Ilon) Budapestről jelentik: Márffy Józsefet és négy társát a rendőrségről aaár átkísérték az Igyészség fogházába. Ezzel egyidőben meg küldte a rendőrség a vallomást jegyzőkönyveket is az ügyésxség-nek, ugy kogy nzok már Dolov sehiák Mihály ügyész kezében vannak, aki ebben a pillanatban a bombamerénylők ügyében megle síi az előzetea törvényes rendelkezéseket. Mátffyéknak most volta képpen két ügyük van az ügyészségen. Az egyik a francia követség elleni bombamerénylet, amelyben már a fő-árgyalást is kitűiték, a másik pedig a Ditnokrata kör és az ahhoz csatlakozó, a mostani rendőri nyomozás során fnlderitett ujabb merényletek ügye. Kétségtelen, hegy ezt a két ügyet most egyesíteni fogják s ehhez képest teszi meg az ügyészség is a vizs f:álóbirónak Mirffyékra vonatkozó nditványát. Dolovsthiák ügyész ma délelőtt tizenegy óra tájt bement Sztraehe Gusztávhoz, az ügyészség elnökéhez ebben az ügyben referálás végett. Értesülésünk szerint az ügy/azaég Mirffy, C\'Wsitl, Ma rosl és Rodó ellen gyilkosság, illetve gyilkosságra való szövetkezés eimén indit eljárást és ugyanezen alapon fogja indítványozni a vizsgálóbíró nak a bombameréoylők letartóztatását Is. — (Megtörtént SomoakőuJ-faln éa SoraoakŐ végleges «t- ndáaa) Budapestről jelenti tudósítónk: Hosazaa tárgyalások eredményeképen pénteken történt me* Somoskőújfalu és SomoskŐ borsod mrgyei községeknek visszacsatolása Csonka Magyarországhoz. A határ kiigazító bizottság arra vaió tekin tette\', hogy a két falu mintegy 3400 főnyi lakossága legnagyobb részt a salgótarjáni üzemek munkásaiból áll, a vasúti állomást lo visszacsatolta az anya országhoz. — (Országos axtréjk feayo getl Angliát) Londonból jelentik: A munkás- szakszervezetek hivatalos vezetősége olyan előkészületeket tett, amelyek országos sztrájkot vonnak maguk után. Hir szerint a sztrájkot szombaton délelőtt rendelik el. Az angol kormány minden rendelkezésére álló eazköz zel igyeksiik megakadályozni a sztrájk kitörését. — (Rádióállomás a frizurában) As elegáns világ Angliában ma mír a drót-oélkúli telefon nélkül el sem képzelhető. Rádió a divat as éttermekben, a klutbokbao, a mulilóhelyekeo és minden jobb polgári bislan. A hölgyek fclsá testrészre föl vau sseralvc egy kl* ládlóílloxnás, melyet a la-hat őség srerint m nél gyakrabban hanoiinak. A rádtóil omások a forgalmasabb londoni utcákon, sétányokon vannak fölállítva. A íels\'j liseser szórakozni vágyó hölgyei ujabban kis kéli appir-tuiokat hordoznak (etikuljiikben, amelyek a legcsodilatosabb rafHaériával vannak kidolgozva. Nagyon gyakran igazgyöngyök éa drágakövek borítják a kit készüléket, sít ujabban a hölgyek friza-rájokban «tr-jtv« viselik már a rádiói lomá-aokat és egy Vis gyöngy ház-folfogó — fülönfüggőben — iskiesen simul a uíl íú\'.-cimp\'kt\'.os A kis rádióállomás P»Ky*»t» assa:iat változik, aniot ss Itisté hól^y írizn-rája *«gki»ánja. (x) A Viktória Gőxtáglagyár R. T. f. hó 14 én megtartott VII. évi rendes Vöígyülése ot 1923. é>i osztaK kot részvényenként 160 K-ban állapította meg, amit a részvényesek akár a Viktória, akár n Nagy kaninai Takarék pénztárainál felvehetnek. - (Műkedvelők figyelmébe) Dr. Marton Sándor színpadi ügynöksége megbízta Sztrokay Kálmán, felelős szerkesztőnket a kezelésében levő színdarabok előadási jogának képviseletével és ellenőrzésével. A műkedvelő előadások rendezői szíveskedjenek közvetlenül szerkesztőnkhöz fordulni, ugy a jog, mint bz anyag megszerzése ügyében. — (Daleatély Egreraxegan) A Z^aegerszegl Egyházi fioek- éa encegyesft\'et a budapes\'i Egyetemi nekkorok közreműködésével feb ruár 23-án az .Arony Bárányában daleatélyt rendez. - (Az örökösök elöl lanyalta a brllllánaalt) As otóbbi iáiban több speciális belöiétsai és gyilkoisággal ssaporodolt a francia raodőraíg bünkrönlkéja. A Vatö-ríkre, it a rabtöfyUko»ok:a alig lahatett rábiionyit«ni a búneialakmányt a a raod<írság kénytolen volt szabadon engedni a gyanuii-tollak.I. A legérdakesebb aaet egy férjgyll-koitig roll. Salot-Bries csvil falueikában rebesgetni kezdlák, hogy a;y nemrég elhányt iparos neaa természetes halállal halt eL As özveggyé latt felesig nem tiltakocctt as az-homiláa ellen és a hatöságok elro^daltík a ho t\'eit fólboecoláaát. Aa orvosok meglepő fV.íe-deeÍJt toltak : a halott bele-ten egy ciom> brllltánst találtak, melyek mint egyetlen ^rö-kost as özvegyet illették üteg A további oyomosás során kiderült, hogy pár hőnapptl ezelőtt as oniágoton egy éktseréss rablé-gyilioitág áldosata lett s igy mindsa valö-ssinUég ssetinl abbéi a ssákmányből taár-mesnik a br lliáasok A tárgyaláson as ós-v«gy kijelentette. h>gy a drágaköveket tlsen-négy érvel azelőtt vá»*ro!ták a egy szép napon eltűntek lakásukból. As asssony védő-ügyvádja azzal érveli, kogy a zsugoii férj u.gávat akaita vinni a mísriligra a brílliá sok t i a véletlen müve, k gy most oij-világra kerültek. Több tanú vallotu, bogy ai elhunyt felesége terjeastetta az A\'klrt arának ,nem Urméeaetes* b»láliröl, mert ralé-síinüieg tsdomása ve\'.t a drágakövek eredt* tóxől és arról, hogy azokat es ura kalála napján nyelte la. A üagikémlkui eset ssálalt nem lehetett kibogozni s aa ügyéss bisonyl-tékok hijján fölmentette u asszonyt — (A magyar-román twrgya-láaok) Bukarestből jelentik: A Bukarestben folyó mogyar-román gazdasági tárgyalások élénk tempóban és kedvező mederben folynak, ugy, hogy a tárgyalások péozügyi részét már tegnap be is fejezték. A két kormány meg biro\'tal elintézték a háborús resti-tudóknak, vagyis tormészetbenl jóvátételi szolgáltatásoknak a két állam kőzött eddig függőben tartolt kérdését, aőt megállapodásra is jutottak>ebben a nagyfontosságú kérdésben, amennyiben egy másközött sikerült megegyezésre jutniok a természetbeni restituclók ért fizetendő váltság összegében is. Az eddig elvégzett munka teljesítményén kívül a két delegáció jelenleg a biztosító társaságok ügyének tárgyalásával foglalkozik. A hátralevő program kimagasló pontjai: a jogi kérdések egész komplexuma és a gaxdsaégi kérdések megvitatás?, ugy, bogy előre látható, hogy enuek a rendkívül nsgyterjedelmü anyagnak tisztázása m.4g hosszabb időt igényel. Ezekután valószínű, hogy a magyar megbízottak még néhány hétig Bukarestben maradlak. (x) Mielőtt megnőaöl, jegy gyűrűt és ékezert legjutányosabb árban vásárolhat Friod Jóxaef ékaxeréaxnól, Nagykanlxaán, Sugár-ut 2. (FŐ-ut és Sugár-ut aa roV). Arany, ezüst, platina, hamis-fogak és érmek^beváltáia a J?g magasabb napi fabaa. (x) Vig Fink Jas. Eaad sxa lonxenekara minden este az Arany S\'arvas kávéházban. — (Mirigyátttltetéssel próbálják gyógyítani ax elmebetegségeket) Rómából jelentik: Jachla dr. tanár rendkívül érdekes kísérleteket végez egy római elmegyógyintézetben. Miot Voronov tanár tsnitványa, már eddig is sikereket ért el, amidőn elmebetegek pajzsmirigyét kölaiöaösen étke-lyezve, ugysnciak gyógyulást tapasztalt. Az operáeiók eddig likeresnek bizonyultak, de még sok időnek kell eltelnie addig, amíg a gyógyulás állsndóságáról véleményt lehet mondani. Ugyanasak érdekes kísérleteket végez pajzsmlrtgyátél-tetéssel Maira tanár Turinbau. Marra tanár Voronovot elkísérte útjában, amikor legutóbb Rómában voli; elmondta, bogy egy indiai rajsb, aki hallott Voronov római tartózkodásáról, hihetetlen árat ígért azárt, hogy őt megfiatalítsa. Erre a célra két fiatal, rendkívül erőteljea szolgát hozott msgávsl, akiknek óriási összeget fizetett pajzsmirigyükért. Msrra tanár a napokban Turinban egy asioopáns psjzsmiiigyét át<ette egy hatvanéves emberbe éa egy korlatoltelméjfi gyermekbe. Az operáció reggel 10 érakor kezdődött és este 7 órakor ért véget. A csimpánz pajzsmirigyéért a római állatkortnek száz dollárt kellett fizetni. As operáció sikerült, eredménye azonban még ismeretlen. — (Jaxx-band és axalon-ma-zalkaaok harca egy bécal ét-teremban)t Bééiből jelentik: A legelőkelőbb éttermek egekében két zenekar mulattatta a közönléget, fölváltva játazott egy jazx-band és egy régi bécsi szalón-zenekar. A muzsikusok féltékenykedtek egymás sikerére s a vége a dolognak ax lett, hogy összevesztek és hangszereikkel mentek egymásnak. A háborúskodás azzsl végződött, hogy valamennyi hegedű, ssxofón, bag-nol, síp éa dob, megafón pozdorjává törött, a közönség rémülten menekült és a tulajdonos fölmondott mlad a két bandának. — (Lotartóxtatták D\'Annun-xio flét m tragikus kimonetolB filmpróba miatl) Rómából jelentik, hogy a vizsgálóbíró rendeletére letartóztatták annak a filmvállalatnak igazgatóit, akik a tragikus kimenetelű Quo vsdis? filmet rendezték. A letartóztatott igazgatók kötött van Gibrlelllno D\'Annunxio, a költfi fia Is. Rejtuk kívül még Schneider állatszcUditő, a vérengző oroszlán tulajdonosa is vizsgálati fogságban van. A letartóztatások azért történtek, mert a vizsgálat mcgállopitette, hogy a szerencsétlenségnek a könnyelmű reodezés volt as oka. (x) D. M. C. pamutból fejel vagy kőt kívánatra a szombathelyi FILIPP kötődé. (Széli Kálmáa-u.Ő) HUS! Elsőrendű marha- ái borluhus kapható egáiz nap folyamán. Eötvös-tér 26. Gombol mészárosáé "" ZALAI KÖZLÖNY POZGÚFÖfYKÉPSZIIWfÖ. Uránia. Szombat fél 7 éi fél 9 órakor At utolsó flórt, színmű f felvonásban. Főszerepben B. Hammer-itala. Vasárnap 3. 5. 7 és 9 órakor Napsugár ax éjszakában. Egy leány kalandjai 5 felvonásban. Hilda, ax erőmüvéstnő, vígjáték. Világmaxgi. S:ombaton fél 7 éa fél 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Kelten egy ellen, kalandortőrténei 7 felvonásban. Fősterepben Harry Piai. KÖZGAZDASÁG. — Saaboddá tették a réxgá-lle behozatalát. A gazdasági élat egyik Igen fontos kérdésében, a rézgálle ellátásban a kormány a legutóbbi nspokban hathatós Intézkedést telt: teljesen szabaddá telte a rézgátle behozatalát a ezzel biz-toaitotta, hogy a gazdakőxönaég rézgálío-azükségletét a legolcsóbban azerezhesae be. A kötött forgalom mellett Igen sok nehézség merült föl, amiért a gazdák még az elmúlt évban la sokat panaatkodtak. A mezőgazdasági kamaráknak nagy izerepök volt a behozatal fölazaba-dltáaa körfii. Moat a gazdák érdekében a kamarák már Is gondoa-kodtak arról, hogy a területükön lávő siőlőblr tok tulajdonosok idei szükségletük egy részét már most fedezhessék. A földmlveléiügyl kormány többszőr folytatott tárgyalásokat a pénzögymioisíterrel a réz-gálie beszerzé*ére vonstkozóan és az idei tárgyalások eredményképpen 100—150 vagon rézgállcnak haaal üzemekben való gyártása biztosítva la van- A gyártással kap-csolatosan az ármegállapításra vonatkozóan ia történt megfelelő intézkedés, amennyiben a földművelésügyi minisztériumnak az ár megállapításánál is meg leiz a gazdák érdekét biztosító befolyása. A gazdák egy évi rézgálio-azükaéglete körülbelül hatszáz vagont tesz ki a igy a rézgálic-pi»sra jótékony hatással leaz az a 100—150 vagon rézgálio, amint előnyösebben lehet a gazdáknak ju\'tatni éa Igy nem kell attól tartani, hogy tulmagnaak Iősinek az árak. Etzel a kérdéssel a minisztertanács Is foglalkozott már a a földmlveléiügyl mlnlazter előterjesztéaére hozzájárultak ahhoz, bogy a rézgálic gyárak az üzemeikhez szükséges réz beszerzésére megfelelő devizákat kapjanak. — A márciusi tőxsdonaptár. A tőzsdetanács elhatározta, hogy márdusbsn is hetenként négy napon, bétfőn, kedden, szerdán ét pénteken lesz hivatalos értéktőzsdei forgalom és a fizetőnap ezután ia minden csütörtökön lesz. A TŐZSDE HtRtf. (S.JÍI tndéslténk l.!.!oa;.:.alÍj.) A mai értéklőzzdén r. rendkívül élénk forgalommal megindult ba-rétaégoa hangulatot később erős szilárdaág véltotta fel, mely mind végig folytatódott éa később erős aallérduléa véltotta fel, amely a töxtdeidö végéig fokozódott a Tárlatkor tetőpontját érte eL A nyereség, cca 10—15 azízalék, ciaknem a* öaaiea papírokban mutatkoiott. A aiilérduláa as arbitrázs papírokból, néhány favorizált értékből Indult kl. A aillírdulía annyira általánossá lelt, hogy alig 1—2 papír maradt éiinle\'.len. A bécsi arbitrázs vásárlóként szerepelt, nagy tételeket vett f<L A budapesti tőzíde záró árfolyamai. A budapoatt tC.ad. délután 1 Or.l stróárlolyamal . k8..tk..Sk. ______. . ._______ Y/bw.rls.r rntooe 1924. február Arfol-H.gy->1.4.1 Af" v,r> Hit lwwl 01,-M- b">k Osiir. Hit Uoy-I bank Aluliul k I) Aon r4iií.ii«a |S!»00 Kxolil Bor.. Mit Unt t)6ooo Lljsitk í»ooo -iMíg JSOOO • •cco| Mao" tetl )«oooo Sjocoo B«!g. \'""» joecoo \'jcccoj U«.-» yl\'KO JlOOO JOJOO 1 KeJ» «»«$*• tiifl\' Dructw jf.w! M« . t íisoc* HMM ijoopo ölomár*cjl> Hxvgáiia b. 7»COO | M«íy,"«»(-h . - I Ali. K<-«s4n IK\'\'"« «\'<>•\'• | K»ráml» M -C«h IfV | Utri ai<0 f»fí.l«i NaplUo".* Kw. Hsirl i<*#0 SiMkooMt l SUrO Ktír J«\'«»lr< >s«« ■• ■\' <J|«oooo Vl««>t,U PaUm R.t- u>a Nmib Un\'tO bánya Crlkirtyl KmKinutB KotbmQlUl $<hllck Ví«i:»r jjooo TtrfW j\'.tho\' Ueaua iiwó. v«a»o \',5\'ooo\', WOrTvu 4IOOO IJIOOOO Ah. I. 1 CM«I» Ak | J>s&»X»r«iitl tvjoo> IJJOO 11)00 r.»ip»i T.aaraao, j r+uif<*i tr. i P.\'-J». tijs«rrltMl • »«>> í Rí\'ál jraaoo j ftífit ÍJblny.l T.k. 400«0 , St.phatia-ia. Ital. T»k. jáOsVsO F«»4fo«l ny Makiét JOJO<*> 1 UitlffllW Kint i!»4 Miocco\' tMb M.BU) i)tw« fooril ia «->oeo Msgy.-riaseia — jiaooe i.----.. u l<1JOCO Í40000 il-■-■•■ Váinlliik yjtoo l?!0*0 Smi.-M. H/»é.raa>.. TériWMtMm. JVOOO (Haalls y ,«40 Hnyiiit l;oo<>» Kiitlyiatloa )»«• Ylitóni IDOM Tl. Daoabia lolisvi Bróíi »l( ll Kóbort < Cltkjr 4 Ou4. (Mprr ÍJOOCO féblln Tas l)iOO Fcf,»tr tHoc« II...1 fa Hoa4 U KfrWéíjii k\'K«(4l(« Utitum >ll«l U Arrxrlkat f. Kitfö M. Uoyá M.Vsnuol^ i.lthtlg 01. KíiWnj.l Silsrónls Ibik Na.\'ri Vlk. O.B..V1II. Gép 4. <1 iSJooo Zit«bl f4»joc>0 J •W>oöo F.B.B. II R»«blfC. t»JOO JJJOOO Hiw l.oooa tSD, aiai I4»x> AUukirt. íjoeso] lsumi KDil.k\'il*! Mlikokl Kfl.utl Várod OáÜft.M Kora AllamTá.ul JJ®0« neooo Tr»i» Cakororár^k fíJlcskAí H\\oco II-r-fTát p«k. isöoooo C«knrir.f J»\'JOOO Gaorrl* IJCKS^O Muib. tok. StumnMi »»s<x»co «ialiat**«r*k l»rs<w. l\\ooo j »nro 71OOO 4ioo> Sialáml Pt.|.6\\l vm. rtá\'tó-To>»ll Htlktrt«k (\'ura. ri Alt. fl« Upii" Firlrosl s{* J4000 KliálysAt 100000 Polgári ««» fl7>ooo P^lss Llg«l III Ss«f. k.ivíic JJOOOO ünU> i«itil *1<*>» 0|rtp|«M<M4 SiA»J-K«t« W. T.slU P.n 1 T«m. •«« Rsröil Kcg-xtStíi rísstécjlfrf T«r>*«l ... O.cbwioát Kr.a JthH«í S1AM01I \\l I lOOO JJCOCO *«r7\'P»r SrAdlom JOC K«5»tl k4v>. Mooo KWn íjoeo KioiIM 190000 TOfék >»-oo Uk« 4JOOO Koiour-i *v Doro<l DiuN MrU* Ktb«l Giial TtMco T»n»l dfrö Uclfl S.OllM>kl BálsSI Kttl.\'i .-tó v.wi u*i BOnl BrsssW Corrla Ilin. Píp\'i :•:.;•■,\'• v..f, JJOOO .\'OS" 11OOOO i?c«o Mooo Kosxtpóax iy, százalék. Utótőzade. Irányzat szilárd. Salgó 1015-1170. Har.i 460-490, Ootrák Hí.el 292-302, Magyar HM 1010—1070, Kőszén 4500-4700, Rm« 205-214, Földhitel 1000-1080. U\'ikányi 1380—1480. Villamos 3200-3300, Ganz 6650-7000. Dálntáol magánforgalom. Az irányzat továbbra is szilárd. Magyar Hitrl 1100, Rima 225, Stlgó 1080, G -orgia 890, D-nu bíus 7300, Vi\'lamoa 3200. KŐsrén 4475, Kereskedelmi Bank 2450. Ltazámitoló 175. Földhitel 1150, Angol Magyar 185. Esti magánforgalom. Irányzata rendkívül szilárd- Oaztrák Hitel 310. Magyar Hi»*l 1130, S.lgó 1120, Rima 225, Cukor 6100, Georgia 890, Leszámítoló 175. Ganz-Danubius 7300. Pesti Hasai Ei.Ő Tp. 7500, Földhitel 1100 . Nemesfémek. EzQst 1 koronás 4900-5125. forintos 13200—13750, 5 koronás 25200 - 26250, 20 koro-nás 270 - 280000. Termény tőxade Buza tlizavidéki 76 kg os 248000 -250000, 79 kg-os 255000 2700C0, egyébvidéki 76 lg os 246000—250 000. 79 ks-os 250000-265000. — rozs 190000 - 200000, takarmányárpa 200000—220000. — aörárpa 220000-235000, zab 205-215000, köles — —, korpa 125000-130000, tengeri 180000—190000. — Lóhere 1750—1850, lucerna arankán 8200 —8500, arenkamentes 8-10000. A mai terménytőzsdén az Irányzat rendkívül szilárd. Zsbban az ü>let valamivel élénkebb. Korpa ürleltelen. MTI magnnjelentéae a ter-ménypiacról. Buta Bp-sten 2500 --2530, e2yéb 2450-2480, ro/s Bpe.tcn 2300-2335, egyéb 2000-2020, zab ál!omii*on 2000, tengeri szemes 1930-1980, árpa 2350— 2400. Nemjegyzett értékek * Mobil Bsnk 7-7Vs. Foresta 65—75, logéfa 12—14, Községi Nyomda 11-12, Herendi 7-8. Sertósvásár. Felhajtottak 560, eladatlanul visszamaradt 100. A vásár élénk volt. I r. 19600 20500. Könnyű 17600—18600. Szalonnáé félsertés 23500-24000. Lthurott hua 21000-22000 Sózott azalonna 22500. Zsír 26000. Ferencvárosi aertóaviaár. Szabadváaárl maradvány 268, éike xett 148, eladatott 148 darab. — Arak: zairaertés fiatal köonvü 16500 —17000, nehéz 20000—25000. — Zártváaáron nem volt üzlet. II dnlza-kOzpont hivatalos árfolyaasal Valuták Kipwtao ujooo Anji>l k«« t«0i<n-i}0i)0 iíjlll Oo\'tw |i>.o-}i|)e Pr»»«i. k. t«j* lj(o Márka — Ura I4SJ-I}S) U - tyo-ili ímkol c4j ioh SrSW liank j6ío-to;o Koroo. Halt 400 41$ Praok <ioi» — aal.k. SJ-)J Kóöuil h. mjo ijojó Devizák Am.leri.ra llt>OI)a\\o ÜjV.im! 17»-lSl lCopioMg. |l|*-})« Krt.it)lB.. 4)*}-47l> Looáoo itt>S0i4>S}0 Bulin ISJO— ouimiűi 141] -iji) PáiU P>l«a Srij< Bfrc. Ssófia Zágráb ««»•«««» i«o k-jo «4JS)» 400 4« SJ-»» Zürichi xárlat t Pitls 2JS7-50, London 2473\'00, Nswyork 674 76. Biüasal ílfii, MalUod ZM,2, Holland Ber-ln, 122, Wian 8t 00, Sol\'a 433, Prig* 1072 00, Bodspest 202 Eolgrád 705^ A bácal tőzad e A mai bécsi értéktőzsde tartott Irányzattal indult. Tartottak maradtak a magyar papiiok ia éa csak akkor \'állott be Itt némi leciuszás, am\'dőc n belföldi magyar korooa 87 ig eaett vissza. Zárlati árfolyamok : Mogyrr Hitel 1065, Osztrák Hitel 275, Államvasút 685, Rima 211, Salgó 985, Déli 146, Keres kedelmi Bank 2270, Spődium 450, Horvát Cukor 1225, Jelzálog 200, Hazai Fa 245, Magyar Cukor 5680, Klotild 208. tÁ földi --— "" A magyar korona kBlföld| jegyxáael 1 Newyork ... 35 Zürich .... 202V, 20i Prága ..... 1220 il Berlin.....148 slf Bécs ídovlza) . . 247 247 Bécs (effektív K) . 110 125 Kolelás szarkasst\'S: Sztrokay Kálmil KUdó: NagykanUaal Nyomds és lapkiadó Vállalat. Apróhirdetések Minden a.6 ISO korooa, Ta.tag.bv k... JOO korona, L«Xkl.abb hlrUeií. ló\'Vu K««..k balybCT ,.D T«ík« j4 fc»t.|m0 w Walet\'l WrU. «.<tkg tríkárt.a Ct. V co. Cl-n * klUótaa. \' Wíte.tt hsunáh .Aro.pataki malotrívT <•!!«. álránny.l .I.dO Aotailc* ;a«s«f u r 1 Bútorozott Íjy vsjy kél SMbí-konyhíi Ilkáit karit gy.rm.kt.ton híi.-pír Clm a kl.dib.n_ k MODEOM \'KAUCSUK1PAB REMEKE KAQTELLEN KiVŰV Hirdetmény. Esztcregnye község képviselőtestületének határozata alapján közhírré teszem, hogy Esztcregnye község erdejében cca 4000 köbmáter tűzifa lábon állva 1924. február 18-ár, és utánna minden hétfőn, csütörtökön és szombaton a leg-j többel ígérőnek készpénzfizető mellett darabszám elárvereztetik. Eszteregnye, 1924. február 14-én, Tóth Kálmán „„ kícj.jysí. Tölgy, dió, cs«rs$2tryi, bOkk, hárs stt. rönkfákat és erdöke! lagjobb áron vásárol a Budapest, IX., Csont-utca 1. zsák, ua! ataZSák, PONYVA, zsineg 6a kőtélóruk nagykereskedése Hirsch és Szegő Nagykanlssa 1934. fabruér 16, Zala! kOzlöny Szőnyeg-fonál SSa-Sf Jelvető 4s lestöró fooalek, izOvípamut. mű-j»JT«« minden dinben, slslszilik. tSroő- pwMtok »tb. Kalmár Frigyet |«(Ol«l6bbsn ronMnarrkaraskodöeei B^«i>Mt, TII. Mlkaa-u ■ ft |TUM«al-Bt »«U«>0 ^—T~ Námat tanyáaatök originál sab-, lavassl aörárpa, takarmány-, cukorrépa-, lóbab- éa Viktória borsó VWtéMBflValt nonml S*ilUt)l „SÁTOR" Vatffmagüzani Részvénytársaság BoteHSt IV, Kouolh Lsloi-o. 4. B. eraeW 4. Sürgönyeim: Satormag. Vorfaleafca boasolt i lafjobbm barllt oénwtonwifl Crf\'.fltUI borsonjaí4l««t. Kleden umlsj SrtakaalUaet aWAllatJuk BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit vlsirolonk legmagasabb napi ítao KORPÁT btaalljrea mennyiségben napi ár alatt ssiDItnnk. Jalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R. T.t Nagykanizsa /»!•; Falor*. TaUfeoailu : Itt. Mindenkinek saját érdeke mielőtt lífösóro szükségletét fedezi, kereste fot Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmflárukereskedését Kazlnczy-utca 1. Városházpalota, ^ST-SSEi\'? legolcsóbb áron szerezhet be. Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia dpBáruháxában szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipő raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos iraki figyelmes klszolsiáláil Olvassa e3 mindenki !l Nem reklám! I Figyelem! Figyelem !| Mielőtt szükségletét beszerezné, tekints* meg Kohn L Lajosi cég dúsan felszaralt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szarazhati be alegoicsóbbanalegiobb minőségű árukat I Telefon: 393. Kői selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállitva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben. I Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradák csipke. 1000 méter himzés mélyen leszállítva. Női és férfi esőernyök órU.i választékban. Figyelem! Figyelem! Figyelem! trtesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásinak tizéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most óriási Választékban raktárra érkezett éa legújabb divatú férfi é. női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Börböri kelmék a legújabb -divafszinekben. - Továbbá gr.nadinok, opálok, batisztok, gyapjú és p.mutdelainok, mosdk, tolltartók, férfi ás női ruhavászon kelmák stb. .tb. menyasszonyi kelengyék. Kegenbart es Raymann világhírű lendamasatarnlból óriási választék. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Óriási vászon * maradékvásár. ftsztalbör ós viaszos vászonból nagy választék. Kisfaiudi és Krausz dt.1tna"uh«. az „ar.~ Ka*.."-!.** Erzsébet-tér H. ZALAI KOZLOMY iM4. (.brnir l( Uj könyvek: Kaphatók Rschel Fülöp Fiai ffi^i Nagykanizsán Aa érak alapirban 2800.ai axorxó-aiimnal: , Dr. Birelr, A gyermekkor betegségei *4 — Dr. Beneaur, A belsA betegségek dic> iis keietésérAI «>•— Cóurtha-Maller. Kgy sstreny ... Baltié, A vidéki orvos 10.— •akgh, Madách Imra ott\'ona *■— TtSii Mihály, Kac lat kirétykUassrony Haltat Janó, V<r»ek Koprio, Ssularuit Loníoo Jack, A lásedók # , Ksiaki odlssxed , , A vaspata . Kaland Maeterlinek, Monn* Vawa Kék madár Móiica Zsigmond, Buiakaláa* Plnt\'r. Magyar irodalomtóltér.et rseb-kadáa Sehmicdt Jóxtof, A oyelv éa nyelvek , A (lansxkrit irodalom tartémte Sfeav, Bnáuágo* Mlnmüvek, lorditotta \' Heveai Sándor Slaby, A nikialáviró Ssoraoy, Ssabóky Ztigmond Rafael H. G. Willo, Hnaasag, két k^tet Zltahy Lajos, Aa ezilat-sároyu animálom tí.SO Lagojabb le-oieió a magán és a ko- rcakaJelmi élet miodco visseoyalr* 7.— Némát Ullataln raftényak mölyon lassAllltolt Arakon, ktitotonklnt SOOO korona. S.6> «.f0 6.60 ia— 8 — 3.— 3 — 5.60 •.60 S.— 4 —\'\' Ó SO 10 Óriási SINGER JÓZSEF ES TflRSfl divatáruhásábas?! Ezer vég príma karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! ízzózámpámám. mNCS JXSB& 30 páran btlUI már tudhatja u érték- és árutíisdt, »«Unilnt u Bmaj \'■ piacok árait, ha iltflzat < Magyar Távirati iroda közgazdas&gi tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponta megkap. Nagykanizsa, Fö ut 13. Teiefon 338, 3B3 Távirataim: Távlroala. . ______ Víimff/jfl____ Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fö-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatványt éskonyvbekötést • Telefon: Telefon: 78. ^ 117. A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala. Nyomatott a Nngykaoisiai Nyomda Vállalat ia U;pk;»dótönyvayomtiái*bao ,Nagykanizsa. Politikai kerékkötők A nemzet szeme érthető érdeklődéssel kíséri a földreform-novellának, ennek a fontos tör-vényjavaslatnak a tárgyalását t felháborodással tapasztalja, hogy egyes mandátumhoz Jutóit személyek mindent elkövetnek, hogy a tárgyalási anyag területén kívül állá dolgok állandó pertraktálá-sával késleltessék a komoly munka zavartalan lolyását. Minisztereket lámadnak, előránclgálnak olyan kérdéseket, amelyek az országot nem Is érdeklik s húzzák a drága\' Időt. amivel csak kerékkötőivé válnak a komoly munkának. Vannak képviselők, akiknek alig van más politikai ténykedésük. minthogy állandóan „telep lezéseken" törjék a fejüket Ide-jük jó részét arr* fordítják, hogy képzelt politikai pikantériákat kutassanak és legtöbbször pletykák í felfújt hallomások alapján súlyosan pellengérre állítanak előkeli politikusok*!, akiket Ily módon elvonnak a komoly munka zavartalan végzésélől. mert végeredményében senki sem haj landó arra. hogy kellő visszautasítás, vagy rácáfolás nélkül lürje személye rneghurcolását. Most Ismét munkában vannak ezek a politikai kerékkötők s hetet-havat összebeszélnek, hogy ezzel késleltessék a tárgyalási anyag törvényesltésát. B:szélnek politikai pletykákról, belegázolnak ledhetlen személyek családi életébe, sőt .pollllkal sikerek érdekében- lefényképezlek üzleti leveleket, ami mégis csak privát ügye mindenkinek. Eddig szentség volt a magyar ember szemében a családi tűzhely, amolynek küszöbét hívatlan vendégnek nem volt Ildomos átlépni. Ugy látszik, ez a becsületes régi hagyomány Is kimegy a divatból, mert egyes pollllkal személyek ma már minden ténykedésükéi aira fordítják, hogy az emberek magánéletét pellengérezzék. Nem szükséges neveket em-legetnl, hogy a becsületes köz vélemény megtalálja azokat, akik a nemzet házában meggondolatlan hoveskedésükkel, vak síen-vedélyeskedésükkel nem Is azoknak ártanak elsősorban, akik ellen dühös támadásalkat Intézik, hanem éppen az országnak, amelyről pedig mindegyikük azt szavalja, hogy csak az orszíg érdekében beszél és rendezi a botrányokat, az ország érdekében gyanúsít és rágalmaz adatok nélkül, azzal a hátsó gondolattal, hogy ha majd szorul a hurok, könnyed bocsánatkéréssel lehet az ügyet elintézni. Ml, akik csak kívülről szemléljük a Házban folyó eseményeket, csak elszomorodhatunk, ha a féktelen személyi érvényesülésnek azokat « megdöbbentő példáit látjuk, amikkel a honatyák botránkoztatják t njp nap után a náluk sokkal \'józanabb Itéletü választópolgárokat. Ilyen körülmények közölt csak egyet kérünk. sől követelünk : hozzanak tarvényt azok ellen, akik a képviselői méltóságot a nemzetgyűlés tekintélyének aláásására használják fel. A kormány szigorúan fal fos lépni a koronarontás ellan Budapest, f«bi»ii 16 A kormány tagjai t»jn;p dél-utáo őt órakor Bethlen litván gróf minlsztcreloök elnöklésével minisztertanácsot tartottak, amely éjfél-után egjr órakor ért véget. A minisztertanács folyó adminisztratív Ügyekkel foglalkozott. Kállay Tibor pénzügyminiszter — mint beavatott helyről értesülünk — jelentést telt a kormánynak a koronoromlással kapcsolatos betegee jelenségekről. — A pénzügyminiszter miais/tertárssi előtt, amint ezt már a nemzetgyü-iéa tegnapi ülése kőiben képviselőtársai közt Is hiugsulyozts, rámutatott arra, hogy a közönség fc gyelmezellensége okozza a bajt. — Vtióságos tömegpazihózissal áll «zemben a kormány. Axközönség nem hallgatott a kormán? hivatalos nyilatkozataira és bármilyen nyilatkozat hangzik el a felelős kor mánr részéről, azt a rossshUtemüek némi kétkedéssel fogadják. Az lile tékee nyilatkozatok mSgőtt mindig olyaavalamit kereanek, eml nincs bennük, v:<gy a legjobb esetben feltételezik, hogy a kormány elhall gat valamit. Az ideges állapotban minden tekintélyt lejáratnak. A tömcgpzzihóziassl azemben a kormány kénytelen lesz fellépni, aiert mindenkinek érdekében áll, hogy cx a tömegpszichózis megszűnjön. Különben gondoskodás lőr-történt arról, hogy a rirsztó hírek forrásait felderítsek. Az ilyen hirck terjesztőit lefogják és esek példátlan szigorú büntetéssel fognak lakolni. A ko-m\'ny intézkedéseit hosszú idŐ Óla csi-k általáno»s*gb»n kri tizáljök és csuk általánosságban vádolják a kormány tsgjalt. Még senkiecm állott elő azonban egész-ae\'ges ideával: hogy c-n lehet a mai hsiycctcn segíteni. A külföldi kölcsön alkar* blatoa A kormány rendületlenül bizlk a külcsín sikerében, mert am\'nt Ausztria példája mutatja, ez orvoslás egyedüli módja. Etzel kapcsolatban kormánykörökben rámutatnak arra, hogy Msgyarorazágon máa a helyzet, mint Ausztriában. Ausztriában ugyanis a kö\'csön fel vétele előtti Időben a publikum megőrizte fegyelmezettségét. Seypel kancellár két esztendeig fáradozott a kölcsönért, Magyarországon csak /■pi ilisban kezdődölt a kormány akciója a külföldi kölcsön elérésére éa a külföldi kölcsön már konkrét stádiumba jutott. A kormánynak nincs bata!m.\'b»o, hogy a Jó vátétcii Bizottságot döntésre kény azerilse, de a maga részéről mindent msglett és a mlniazterelnök \' eddig la a legteljesebb nyiitsággal tájékoztatta a közvéleményt a kői caönűgy állásáról. Az anrópal káosz A közvéleményben gyakran hell listók o\'-yan ellenvetések, miért nezn folytat u kormány előre megfontolt gszdaságl politikát. Gazdasági politikát azonban osak akkor lehat inaugu\'álnl, ha m\'gvsansk a fel tételei, da ma, amikor Európában úgyszólván kaloidoizkópazerüen változik • helyzet, ez teljesen lehetet len. ^-hézségek már nomc«ak a legyőzőiteknél mutatkoznak, hanem n győztes államoknál is, mert nem lehet olyan gazdasági egységei, mint Európa, súlyos követkesmé _ uyek nélkül, büntetlenül megbontani. Franciaországban a kormán; élctbeléptetl a kivitel és a bevitel ellenőrzését, Anglia felé megtiltották a lojáskivllelt. Franciaországban ugyanaz a folyamai kezd mulat- kötni, amelynek jelenségét nálunk észlelhettük. Siskféiflak oyUatkox-■ak a helyzetről, ankétot akarnak tartani, a devliaeenlrálá felállításét aürgetlk, atb. A legyőzött Németorazágbaa aa úgynevezett Rsntenbankkal a pénzügyi kérdés ailatéa alaoa rendesve, mert ei esak aaorfluaalajokdónak tekialhstŐ. A magyar kora*ány-aeoa ludja megváltoztatni a tÖmegpssl-házisbél eredő jelenségeket, amelyeknek barométere: a magyar korosa álláaa. Mlat ahogy hiába változtatnák meg a barométer állását, az Időjéráa mégsem igazodna ahhoz. Húszmilliárd koronát a«U*k o! Bécaben négy nap ala|t Megírtuk, hogy a koronarontásl ügyekben a szakértők éa a revizorok elkészítették a jelentést és ezek a jelentéaek már az ügyéar-aég birtokában is vannak. Srtesü-léiflok szerint vádirat késiül a koronarontásl ügyekben. A szekértől vélemények ugyan ocm mindenben fedik teljesen az ügyészség álláspontját, mindazonáltal az Ogyéazaég éppen a tzskértől véleményekből konstruálja meg a vádiratot. At eddigi megállapítások szerint jan«4r 8 és 12 lka kőzött tőrtént Béosben 20 milliárd magyar koronának olyan módon való kiajánlása, ami alkuimat volt arra, hogy a korona árfolyamát lényegesen csökkentse. Anglia enyhítette a háború előtti magyar tartozások törlesztési faltételeit London, ísktefz Itt Az Angliával szemben fennálló háború előtll magyar adótságok törlesztése ügyében még 1921 decemberében megállapodás jött létre, amelyaek értelmében a háború előtll adósságok évi 500.000 fontos részletekben törlesztendők. A legutóbbi kőlcaÖniárgyalások során sz angol kormány méltányolta Magyarorazágnak nehéz pénzügyi helyzetét éa teklotettel arra, hogy ax orazág o részlettörlesztések teljesítésére nem volna képea, hozzíjárult ax egyezmény olyér-tel mű megváltoztatásához, hogy folyó évi márdut 1 tői kezdődőoo öt éven át félévenként 100.000 fonttal fognak az adóaságok törlés, telni. Az őt év letelje után a törleaztéa módozatait újra megállapítják. Az ujonan létesült pót-egyezményt az angol kormány tegnap tette közzé. Egyes szám éra hétkSznap 400 korona, wasér- és ünnepnap SOO korona 68. évfolyam Nagykaaizaa, 1924 febtuAr 17. Vasárnap 40; oát* POLITIKAI NAPILAP ZALAI KÖZLÖNY 2 _ Látogatás i Meteorológiai Intézet kanizsai állomásán Nagykaalxaa, íeWaii 16 Blzeayára feltűnt olvadóinknak, bogy pár nap óta ax országos mc teerológiai jolentésen kivül kanlssai jelentést la kizlűnk az Időjárásról. Ennek as újításnak az az egyazerü magyarázata, hogy felfedextük a Meteorológiai Intézat nagykanizsai állomását. Órámmal adunk hiit erről a felfedezésről. Végre olyan dologról számolhatunk bo, ami van Kani xsán, mert arról, ami hiányzik, la hetetlen ilyen kis tarjedelmü lap keretein belül foglalkozni. Ez az intézmény már évek hosszú aorán keresxtül működött a legmgyobb csendben anélkül, hojy a város lakói, pár ember kivételével, tudtak volna róla. Talán azégyenlette, hogy Kanizsán van. Az állomást tenyvesey Ferenc, •a Ank. tüzollók tiaxije vezeti, ki 1907 ben vette át néhai Ihászi Horváth anya könyv vezet ötöl. 1907 óta végzik a rendszeres megfigyeléseket az önkéntes tűzoltók s munkájukat a már több isben lentjárt pesti ellenőrző tisztviselő mindig a Ugkifogáat alanabb rendben találta. Aa állomás felazereláse azerény. Egy szálvitorla, egy csapadékfogó, egy hőmérő és néhány méree, ez ax egáax felszerelés. A megfigyalá sek ennélfogva csak a hőmérsékletre, a csapadékra, a szél irányára ás erejére, a felhők alakiára, vonu lásl irányára szorítkoznak. A aaes figyelések reggel báromnegyed 7 órakor kezdődnek, ek kor mérik a csapadékot, ax eaetle ges hóréteg vaatagságát, a hőmérsékletet, a szél irányát, erejét a falbők alakját, Irányát. Délután háromnegyed 2 órakor éa esto 9 óra* kor eaak a hőmérsékletet, a sselet és a felbőket vizsgálják. Az észlo-letekről pontos napi jegyzeteket vezetnek és mloden reggel 8 órakor távirati uton közlik az aznap refgeli áa előzőnap délutáni és esti eredményeket a Meteorológiai ír. tézet vízrajzi osztályával. Aa állomás vezetőjének előzékenységéből lapunk la minden nap megkapja ezután a napi jelentéseket. A szivar irt* Bxtrokay Kálmán I Huszonnyolc esztendős, ismert nevü iró volt, sikkeket meg novellákat irt egy esomó újságba a szorgalmas munkája révén aránylag nagyon szépaa keresett. Volt havon-klat vagy hatszáz korona Jövedelme a Igy — mivel nem kártyázott — valamit még takarékba is tudott teani. Nyugodtan, gondtalanul élt, egészen ugy, lalnt egy derék nyárspolgár s az idejét szinte porere pontosan beosztotta. Olvasott, irt, vagy sétált és mindent a napnak bizonyos meghatározott órájában. Az övénél harmonikusabb életet legfeljebb a középkorban lehetett találni, amikor még igazán egyéb dolguk aem volt az embereknek, mint hogy igyekezzenek megelégedettek lenni. Barátainak imponált az életmódja és éppen ezéri fiilszternek csúfolták, ami kQlönbon nagyon is értheti, hiszen az okos embert többé kevésbbé mindig kinevetik a kevésbbé okosak. II Egy egészen közönséges reggelen történt. Mint rendesen, nyolc órakor felkelt és lement a szomszéd sarki HÍREK. JöiJatak mér egyszeri — Sabloa Ltjoa — Ismeritek-e még • bueske ssép hátit s gondoltok* néha asl ránk li o«i« át?... nekünk kik ílt vagyunk Tan egy biiaíke álmunk, hoyy egysser msjd jöttök bosisulá íkölltl nsp után várjuk ... Nyugalmunk m«st nintjen,4e asm is Uss addig ■míg egy oláh Is Erdály földjén alssik I Msjd Ks hangzik a kürt s X«rci orditásunk vereenyre fog kelői rteogí bi5ss viharul s futó oláht látunk! . . . «ajd ha mint sz orkán, mindent elseperve s pojzti\'ó tűzvészként rohanunk elír* mint mikor « visár eliepri « gát»t. . . ss legyen as ellen, ki megitlitjs • székely dali. kat! . . . Et lest a mi napunk, milyen nem volt sohs I s könny is íelssirsd s üd« bsjnsl moioiyg a sok bajdasérel . . . Jójjelek már egyszer issé vad haraggal ősi gyűlölettel ás ved ssittya ddlsl I . . . meleg ölik vérrel hsd Írjuk sz ágre nem iUik »b bUiaes, nem is illett soha s székely kezére! . . . Olvasóinkhoz A papiros nagyméretű drágulása s a munkabérek emelkedést miatt kénytelenek vagyunk folyó hó 17-étöl kezdve lapunk árát felemelni. Egyes szám ára hétköznapokon 400 korona, vasárnap 500 korona. Előfizetési dij havonként 8500 korona. Tekintettel arra, hogy lapunk még igy is a legolcsóbb vidéki lap maradt, reméljük, hogy olvasóink méltányolni fogják kényszerhelyzetünket és továbbra is támogatnak bennünket. Nagykanizsa, 1924. február 15 én. A ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala. kávéházba, ahol már hat éva mint reggoli törzsvendéget ismerték. Szólaia som kellett, a pincér azonnal ment a konyhába a langyos-szürvenél-kQliért, sz újságos gyerek ölszámra hozta a reggeli lapokat, a főpincér pedig kiválasztott a tárcájából egy szép, világos meditt, iecsipte a végét s a szipkával együtt letette sz asztalra. Az iró belebujt a lapokba s olvasás közben oda sem nézve kanalazgatta a kávéját. Egy novellája jelent meg s azt olvasta el. Nagyon tetszett a saját Írása s megelége detten állapította meg, hogy a legutóbbi időben hsiározottsn sokkal frissebbek és érdekesebbek a dolgai és a magamagával való őszinte megelégedettsége közben asm is törődött azzal, ha olyankor üresen dugta szájába a kávéskanalat, máskor meg nem is a sxájába akarta dugni, hanem az álla és a gallérja közé. A kávé lassankint elfogyott, mire félretolta a tálcát és a szivar után nyúlt. Szájába vette, kitapogatta az asztalon a gyufatartét, meggyújtott egy szál gyufát s a szivar elé tartotta. Mindczi gépiesen, öntudatlanul tette az olvasás közben és nem is nézett oda. A gyufa a körmire égett, el kellett hajítania. A másik szállal aztán már óvatosabb volt s most — (Naptár) Febr. 17. Hetvened vasárnap. Febr. 18. Simon vt. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézat jelentése azerlnt további hőaűlyedéi várható a bsvaxás szü-■ésével. Nagykanizaán szombaton reggel 7 órakor: hőmérséklet — 33 C, csapadék 3 mm, hóréteg vastagaága 16 cm. Délután 2 órakor; hőmérséklet — 0 8 C. Szél: élénk, északkeleti. — (A debreceni pótválaa* táa) Debrecenből jelentik : Szombaton eate l/,9 órakor kezdték natg a pótválaaztáa szavazatainak össze- számlálását. Fél 10 árakor még csak egy körzet szavazatait bontották fel. L-«dttk 470 szavazatot. Ebből Nagy Vincére 305, Haendei Vilmosra 153 szavazat esett, 12 szavazat érvénytelen volt. — (Megfelebbasták a vlrl-llaták névjegyzékét) A leg utábbi városi közgyűlésen, mint annak Idején a Zalai Közlöny megírta, összeállították a Nagykanizsa városi virilisták névjegyzékét. A névjegyzékbe, mivel a közgyűlésen a városi ellenzék volt többségben, legnagyobbrészt a klakanizsai városatyák kerültek be. A közgyűlés határozata ellen most a nagykanizsai városi képviselők őt feleWbe-xést nyújtottak be, melyeken körül-belfll 400 aláírás szerepel. A névjegyzék a felebbezásekkel egyftt a törvényhatóaágbox kerül döntésre, Igy van remény arra, hogy a virilisták névsorának megállapitáaa végett uj közgyűlést fognak össxo-hivni, aaaely orvosolni fogja azokat a sárelmekét, amelyek Nagykanizsa adózó polgárságát érték a virilisták névjegyzékét megállapító közgyűlésen a klskanizsaiakkal szemben. — (Négyaxánegy néplea elő-adás Zalában) A kultuszminiszter több zalaaaegyel községben tervezett összesen 401 ismeretterjesztő előadás megtartására összesen 401.000 koronát, tehát minden előadásra 1000 koronát utalt ki. Egyed-u\'án 17, Molnáriban 16, Kacorlakon 10, Nagykanizsán 13, Pacaán 68. Kerkaszentmiklóson 16, Kerka-szentkirályon 16, Pallnban 12 Ismeretterjesztő előadást fognak tartani már ráfigyelt, hogy jól odatartsa az égő gyufát a szivar elé. Borzasztóan elcsodálkozott. A szivar helyett sgy kiflit tartott a szájában, a szivar maga podig nem volt az asztalon. Gyorsan kikapta szájából a kiflit, nehogy észrevegye valaki a kellemetlen tévedést, aztán letelte az újságot ás gondolkozni kezdett azon, hogy tulajdonképpen mi is történt itt. Nem lebetelt másképp, — erre jött rá — mint kogy a szivart fel» cserélte a kiflivel, a kávéba aprította a kifli helyett és megette. őrüitség 1 — dörmögte magában, de nyomban meg is ijedt ettől a gondolattól. Persze, hogy őrültség volt, hiszen ép ésszel aligha tesz az ember ilyesmit. Igen, kénytelen volt beismerni önmagVóI, hogy bolond, vagy legalább is-bolondulni kezd. Ez a felfedezés mód felett meglepte s a meglepettségtől jó ideig nem tudott mást csinálni, minthogy belebámult a levegőbe. Mikor aztán utána gondolt a dolognak s vizsgálgatni kezdte önmagát, lassankint valóban mindig több és több olyan tünetet fodezatt fel, am ktől ellentmondást nem tűrő határozottsággal tünt ki, hogy bizony ő már régóta őrült s még jó szerenose, hogy nem másvalaki veite ezt észre logelőször. Még egyszer elolvasta az előbbi 1924. febrqár 17. — (Kettea pályásnak a kör-hást főorvoal állásra) Megírtuk már, hogy a nagykanizsai városi közkórházban egy belgyógyász fő-ervoai állás betöltése vált szükségessé A kárháx igazgatósága a főorvosi állásra még január hónap folyamán pályázatot Irt kl. Szombaton járt le a kérvények beadásának határideje. Az állátra két kérvény érkezett be, ax egyik dr. Loser Alfréd nagykanizsai kórházi aegédorvosé, a másik dr. Kreiner Zsigmond budapesti orvosé. Az igazgatóaág döntése a napokban fog megtörténni. — (A báxholy rendező bízott sáf tárgyaláaa) Az első sürgős háxhelyrandezés során kiosztott házhelyek vételárát és ezek kifizetésének módozatait egyezség utján fogják megállapítani. Hétfőn délelőtt 9 órakor leaz meg a tárgyalás ebben az ügyben a városháza kistanácstermében, amire a tárgyaló-bizottság megidézte ax összea érdekalteket. A tárgyalásokon Gombár Gjula kir. táblabíró fog elnökölni. Ha a tárgyalásra kitűzött kérdésekben ekkor aem sikerül megegyezésre jutni, ugy ax egész ügy véglegea döntéa végett erre az alkalomra összeülő vegyes bíróság elé keril. — (As egeraaegl oraságoa ▼áaái) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A csütörtöki országos vásáron általános forgalmiadó befolyt 2 millió, haly-pánx 11 millió, állatforgalmiadó 86 millió korona értékben. Felhajtottak 1620 állatot, amiből 780 cserélt gazdát. Egy tehénért 4—5, egy pár ökörért 16-22 millió ko rónát kértek. — (Felemelták a kivágó-hidi éa haaTissfálatl dijakat) A földmlvelásügyi miniszter rende-latét bocsátott ki, melyben hivatkozva pénzünk értékének gyakori változására, felhatalmazza a községi elöljáróságokat, valamint a városokat, hogy a közvágóhldak használatáért ás a husvixsgálatért fizetendő dijakat a változott viszonyoknak megfelalőleg mindenkor a felettea hatóság jóváhsgyásának kikérése nélkül emelhessék. novelláját a rájött arra, hogy mindaz, amit az imént frisseségnek talált banne, tulajdonképpen már az őrült Ság Jelt. Roppantul elszégyelte magét s nem tudta, hogy mit szokás Ilyen esetekben eslnálni. Szeretelt volna még egy szivart kárai, do nem meit^ Arra gondolt, kogy hátha azt is megeszi. III Gyorsan fizetett ás indult s nem is vette észro, hogy amikor felkel, a földre pottyan az a szivar, amiről azt hitte, hogy a kávéba aprítva fogyasztotta el. Izgatottságában semmi mással nem törődött, minthogy észrevétlenül kijuthasson a kávéházból. Nem mert senkire sem ránézni, folyton attól főit, hogy leleplezik s nagyot lélekzett, mikor szerencsésen kint volt az utcán. A kávéház előtt megállt és hosszú töprengés után az az ötlete támadt, hogy legjobb lenne egy orvoshoz menni. Mindjárt el is rohant egy kiváló pszichiáterhez és hűségesen elmondott neki mindent. Az orvos nagyon elcsodálkozott, mert hiszen igazán nevetséges, hogy egy Őrültnek éppen az legyen a rögeszméjo, hogy ő őrült. Pont az ellenkezője szokott lenni, minden őrült azt hiszi magáról, hogy 6 a világ legokosabb emboro. 1904. kbrnfalT. zalai köölöny — (A póatáabál) Szombaton ette tartották meg a póstáa tisztviselők táneool egybekötött müao-roa estályüket, mely kétségtelenül a legsikerültebb mulataág volt az Idti azezonban. Az eatét a póatáa dalárda nyitotta meg Böchler kar-nngy vczetéso alatt, utínn Gutl Soma ás Rákosi Viktor A képvUelö nr oímG S felvonásos bohóiatát játszották el Engellelter R«zső Qgyos rendesésébea. A szereplők körül kl kell emelnünk Mett Manóit, Tóth Tereslkát, Berlin Gizit, Lukáos Sándort, Földg I. Jánost, Engellelter Roxaöt, akik mindnyájan igen tehetségesen áa meglepő öaasjátákkal ját-axottak a vitték alkerre ax előadást. Az elöadáat hajnalig tartó táno követte. Ax estélyt vaaárnap megismétlik. — (Felemelték a fővárosi lapok árát) Budapestről jelentik -A budapesti napilapok kiadói ma délbea ülést tartottak ál tekintettel a lapok előállításához azükséges anyagok, valamint a munkabérek rohamos áremelkedéaére, a napilapok árának felemeléaát határozták el. lazerint a napilapok ára vasárnap 1200 korona, hétkőtna pokon pedig 1000 korona lesa, Br ax áromelia holnap, vaaárnap reggel lép életbe áa így a vasárnapi reggeli napilapok ára már 1200 K. — (Hamisított forgalmi adó bélyegek Tannak forgalom ban) A pénzügyminiszter arról értesítette a pénxGgylgaxgatóaágot, hogy a 30000 koronáa forgalmi ■ dábélyegoL- körül több hamisít-vány van forgalomban. A hamisítványok könnyen felltmerhetők, mert a bélyegeket vlzjegynélkfill közönséges paplroa állították elő éa aa alapnyomat azlno eltér ax eredetitől. A Szent István fej rajza is roaazul elkerült. A fejen lávö koronán ax ékítmények rajza durva kidolgozású és ax areot övező dicsfény körül a babérkoszorú összefolyik a vállakat fedő palást tal. A hamisítvány még arról 1> felismerhető, hogy a fogazat minden oldalon egy-egy foggal ka vaaebb. — (Ax almait kát anyakönyvi hírei) Ssülelett: az elmúlt héten 11 gyermek. Ebből fiu 4, leány 7. Házasságot kötöttek: Dolmányos József földműves Dolmányos Kata-llnnol, Flalsehacker Ignle fakeres-kedő Wfllsx Paulinával, Voj<>evl«s Mihály tri-resledősegád Stróbl Máriával, Hilász Imre e<p4srargéd Gábor Annával, Ksdmeneex litván rdőőr Forgács Máriával. Mihailek: Csondor LáaslÓ 11 napos, veleszületett gyengoség ; Csontos Ferene 26 nspos, ránggörcs; Gudlin József ő napos, velaasületett gyengeség; Flumbort LáaslÓ földműves 74 évea, tüdőlob; özv. Gsrócs Ira-réné Laki Juliánná 80 éves, vég. elgyengülés; Atoston lstváané Gs-lencsér Mária 29 éves, azlvbénulás; Mayerhofar Mária 72 éves, aggkori végklmerülés; Vlnoze Mária 1 napos, korasxfilÖttség; Geiszl Győző építész 59 éves, szívszélhűdés; Ko vics György 10 hóaipos, cioniaiu; Beneze Ferenené Plander Rozália 36 évas, tödőgümőkór; B.lder Henrik kereskedő 83 éven, aggkori vég-klmerftlée. — (No feledkezzünk mog a vakok perselyéről) A Vakokat Gyámolító Országos Egylet vsze-tősége arra kéri Nagykanhsa kö xönségét, hogy na feledkezzék meg az emberi táraadalosa legsxeren-ssétlenebbjelröl — a vakokról. Szo moruan tapaaztalják, hogy mlg * pánt elértéktelenedése folytán 200 koronáért ma már csak egy zsemlyét lehet venni, addig a vakok psrselyeiban napról-napra kövesebb adomány gyül be. A vakok hely xete ilyenformán kezd már kataax-trófálls lenni, mert képtelenek intézeteiket tovább fennterteni, ha a nagyközönség nem jön segítségükre. Nem tudják élelmezni, ruházni a vakokat. Ebben a kétségbeejtő helyzetben a magyar társadalomhoz fordulnak, hogy ne feledkox-xenek meg teljesen róluk és adják be adományalkat a legtöbb helyin felállított takok peraelyébe. Ott pedig, ahol Ilyen ptraelyek vannak, kérik a vezetőket, figyelmesteasék a nagykö\'öoságet a vakok kétségbeejtő helyzetére áa hívják fel őket ax adakozásra. Kanizsán a legtöbb hivatalban éa flsletben vaa persely — (A Kaaslnó hangversenye) Marsehalko Kálmán a m. kir. opera ház kiváló müvéazeinek a Kaszinó aaüvéarestély aorozatáuak keretében folyó hó 20 ára hirdetett hangversenye iránt a köiönség óriási érdeklődébe oyllváattl mrg, olyany nyira, hogy a jsgyok nagy része máris elkelt. Ax érdoklídíst csak fokozhatja o pazar mfisor, melyet l>t közllnk: I. a) Verdi: Aris Doa Csrloaből, b) Gaunod: Bordal Faunt ból (Kálmán). II. a) Sokubert: Der Naugisrige, b) Mein, o) Dar Dop-pelg&Dgor, d) HoldasrösUIn (Mar-sehalko). III. a) Löme: Tom der Rolmer, b) Lőxve: Odlns Meeresrltt, e) Siráuts: Helmllche Afforderang (Kálmán). IV. a) Regnáld* Hahn: D\'une prisen, b) Bitet: Paaterale (Marsehalko) V. a) Klrálg: Buasn osörög a lomb, b) Nádor: Arva-lányhaj, e) Kuruea: ó mért oly későn, d) Kaotóh: Bus azereltaes nóta (Kálmán). VI. s) Radnat: Megyek Bethaniáb*, b) Tarnag: Hs ugy lehetne, c) Tarnau: Mi dobog, mi zokog?, d) Konaela: Magyar miátyánk (Marsehalko).I — (Álarcos éa jolmezes bál) Volt már minden as idol farsangon, caak még jelmezbál neaa Pedig talán éppen erre nagyon sok farsang** kedvű fiatalnak fájl a foga. Máreiua elsején lesx a Keres kodolml Alkalmazottak zártkörű jelmezbálja a Centrál kávéház au torain helylaégáben. Igon nagy érdeklődéssel tekint elébe mindenki, annál is inkább, mert nagyon sok psnaazos hangot hallottank már mindenfelől, hogy ax Idei bálszo-zonban nem akadt vállalkozó egyesület egy jelmezbál rendezésére. — (Ragályos saéj áa k8r«i fájás Nagykaalssán) A városi állatorvos Klakanlzsán egy ftkrön, az Eötvös-téren pedig egy sertésen megállapított* a ragályos száj és körömfájást. Miatén az ia kldarült, hogy a sertést a legutóbbi hetivásáron vették, féK, hogy a ragály esetleg nagyobb mértékben ia fel fog lépni. Írért a hatóság azonnal megtette a szükséges óvintézkedéseket A várest losárták, hasított körmű állatokat a városbál kivinni vagy vásárra felhajtaai nem szabad, a vároaon áthajtani, ax állomásra Madás oéljából kihajtani oack katósági engedéllyel éa esak megállás nélkll szabad. Vidékről helybeli rendeltetésre hasított körmieket s.latén oeak hatásági oagedéllyel lehet behozni. Tilos a sséna éo axalmakivitel Is. A városi állatorvosi hivatal véleménye szerint esőkkel as évlntáskedésokkel sikerfii elejét venni a ragály aagyebb el-htrafóéásának ás remélik, kegy 3—4 hét aanlva már fel lehet oldani a sárlatet. - (Nőegyealletl kBsgyttlás) A nagykanizsai Református Nő-ogyesllet tagjai 17-án, vaaáraap délután 4 órakor a ref. Imaházban tartják évi rendes köigyglésüket. — (Hóvihar a Danántalon) A Msteorológlal Intézet jelentése szerint s tegnap megindult havaxás aa ország ogy résxában sem iltött nagy méretet, ax oraság keleti ré-azeln osupán esőzés volt, s Danán-talon asenben többóráe hévlhar dühöngött ac éjszaka folvamán. A bé-fuvás és a szélvihar olyan méretlvá fokoiódett, hogy eanek következtében a vasúti forgalomban la ss-varok állottak elő. A Bslatoa környékén, valamint a Szombathely és Sopron felé Irányuló vonalakon mlndenttt kisebb nagyobb\' kásásokat szenvedtek a közieked! vonatok, sőt ogy két mellékvonalon a vonatok agyáltalán nana tudtak közlekedni. Mist Balatonfüredről jelentik, tegasp kél tapoleai vonat sem tudott bejutni Balaton/üresbe. Siombathelyen, Sopronban, Készt-helyen, Kaposváron s a Duaáatal több részén is oly erőt vihar vonult végig, hogy asmosak a forgalomban keletkeztek Kavarok áa ké« aéaek, hanem a távíró- éa telefon-huzalok ia megroagálódtak. — (As egyiptomi kormány betiltotta a Tntaakamaa ka-tatásokat) Londonból jele-tik : Kairól távirat sserlnt at egyiptomi kormány rendŐraéggal Irlstotl a Királyok-völgyét ás asm oagodi, hogy How»rd-Caríer ás társsl megközelíthessék a sásstáaok eslohelyét. Éjjel nsppal őrködnek aa ogyiptoasl kormány hivatalnokai éa a rendőrök. Máa jelentés axsrlnt sx egyiptomi \' kormány saját szakértéivel akarja ax áaatásokat folytatni. — Bisonyosan tréfál, gondolta ma-gában és 6 la tréfára fordította a szót: — Rendben van, — mondta — ki fogom analizálni magából aa őrültséget. Három hónapig fog eltartani, naponkint egy óra,á husi korona. — Háromszor hat — ezernyole ásás korona. Nem, est hlssam, Még nem vagyok annyira bolond — mond* az iró ét siratni. IV Az orvostól eljőve, tokáig kóborolt as utoákon. Mindenfélét megpróbált, hogy eltérítse figyelmét ax őrültségtől. Végigböngészte a tzlnla-pokat, megnézett minden plakátot a végigolvasta még ax ebzárlatról és a népfelkelők Jslentkezétéről szóló azé-ktsfővárosl hirdetményeket ia. Axtán a kirakatokat nézegette s egy bazár •lőtt megállva, válogatni kexdslt a kilőtt dolgok közölt. Vtnnl akart valamit. Jó idalg habozott, hogy mit ro gysn Inkább, agy büvásztojást, vagy •gy Etrlch tipuiu széttztdhatő aero Plánt. As aeroplán mellett döntött ét - biiosnt a boltba, ahol azonban tzó-rskozottan, mindan ok nélkül egy mozgatható üvogszsmal kért. Behozok neki a kirakatból, miro ő ne-hextalvo szólalt meg: — Dö hiszen ez nem aeroplán! A segéd nagyon furcUn né«» rá, ugy, hogy alaposan megijedt: — Topp, ezek éazrevettek valamit rajtam — és azzal rohant ki a boltból, nehogy utolérjék. V Hazament és otthon sztán véglegesen belenyugodott abba, hogy 6 bizony menthetetlent! megbolondult. Már nem Is próbált tiltakozni ez ellen, nem lt keresett mentiégeket, csak azt szerette volna, ha sankl sem tud meg temmit sem o rémes újságról- Hamarosan bolítts, hogy ezt cssk ugy érheti el, ha továbbra is épp olyan szorgalmasan dolgozik, aaint ezelőtt. Leült tehát as íróasztalához cikket Írni. Az Írás azonban nem ment olyan könnyen, amint hitte, meri szlvarozát nélkül sem írni, asm gondolkodni nem tudott t ebben az uj állapotában nem tudott rágyújtani. Nézte, nézte a azivart, amit az aaztalra lett éa folyton az Járt az eszében, hogy ő már evett ilyent. Nem tudta elhatározni, hogy rágyújtson, mikor Ő a szivart enni stokta. Végre aztán megtalálta a megoldást. — Utóvégre lt, vagy őrüli va-gyok, vagy nem vagyok őrüli! — szólt dühÖBen ét megette a azivart. A szivar rostz volt, határozottan rossz volt, de azért megél!*, lót megellő a miaodlkat, a harmadikat Is és ettől kezdve általában minden ttlvart megevett, ami a keze ügyébe került. VI Jó egy pár napig almán aiant a dolog t már már azt hitte, hegy Wflnden a legnagyobb renáben van, mikor egyaxerro egy nehéz probléma elé került. Annyira megtzokta évek óta s dohányzást, hogy módfelett hiányzott neki a füstölét. Szivarosnla nem lehetett, meri klssen a szivarodat megélte, a algareitál meg a pipál gyűlölte, tehát valami mást kelleti kitalálnia. Visszaemlékezve ama bizonyos kávékázl reggelre, a mikor először ette meg a médiát, kézenfekvő volt a megoldás: legokosabbnak találta, ha következetes marad s szentül kifliket aslv. Felhozatott a lakáara három kiflit, hogy elébb otthon ^akorolja be a kifilszlvást. ksvágta a kiOi egyik végét, a másikat pedig míg akarla gyújtani. Nefn tlkerült. A kifli nem teelelt, hiába ropogtalta végig, hiába otipagette kl a belét a nem tztlell a másik kenő tcm. Kiömölte a méreg s haragjában leült Írni és megirt ogj rettenetes cikket a pékek ellen, a kik már annyira mennek orcátlantégukban, hogy egyetlen ogy kiídro som lehet ráguyjtsnl. — No most megaáUm nekik — gondolta bütskén és slvlltt s kéziratot az ujsághos, skol a titrkessi6 — hiszen régóta ismerte a kiváló Írót — olvasatlanul leadta a nyota-dába a a cikk reggel meg Is Jeltat s lapban. vn Másnap sz iré megkárdeatt, hogy hogyaa tetszett a elkke t nem vette észro as emberek areán ast s szorongást, a mit mludenkl ért, ka egy érülttel áll szemben. Menekültök Is előle s alig akadt egy két barátja, s ki esak nésalleg érestetle vele, hogy sajnálja a szerencsétlent. Délután már mfnáeaki tudta as egész városban, hogy as Író megbolondult s a kávéházakban egyébről sem beszéltek, mlat róla. Sajnálták és dicsérték is, hiszen biztos volt, hogy toha\'többé nem fog Írni. . As Írót astán este két barátjs koeslba ültette s bevitte s szanatóriumba, ami ellen é as irtllok kétségbeesésével tiltakozott, atlkOK megtudta, kogy hová otallák tl. Váltig erősítgette, minden ékeaazó-lásával, hogy <5 nem boloaá, aét egyike a legokosabb embereknek — som használt temmit, beotukták, bean tartották a szanatóriumban, u hol aztáa rövid idő múlva éhen luűt, mert nem adtak neki szivart zalai közlöny 1924 febmár 17. (á) VI* rimk J«»x Bánd «x«- loiaxanalrara minden esto ax Arany Siarvaa kávéházban. — (Ma.f*axa*t«rrl »\'••■ yálat ma Inta.náló táborban) ZaUwtrtl jelenti a Itlal Ktm- I6n$ tadóeilója: Hnjnml Gie. dr. kfieafáealégagyl felügyelő a nép-jálill mloUatárlum ráitáről pánte-.„ meglátogatta ai Internáló lábért a ait kéxegáa.-eigfigvl axem-pontbál felfllvliif álta- A főfeM.y.lő tnig aznap viaaxaatazott Bada-paatr*. — (Babait kap.tt klatoaltí-kai axokol rya.ánt) Bakt F«-r.aatil, a Rltaaber v.ndégU .gr11 fiatal ;plnaérél«l orlltőriakőn este egy altitta lameretlan vendég pénzt kart kőlaiőa. Barlia arra hivatkozva, hegy nam lloterl a kStcxSnkérSt, bliUgltékot kért tőlo. Mlrel a vénei ág ait »nadt., begy m<map ai 6 elveget alanaadja, Barka átedta nakl taarea pénzét, 140.000 koronát. Blatoeíték fejibaa n Iraeret-loa vendég átadatt neki 230 Kokott bankjegyben. A pincér nem-baton feljeleátáat tatt ax Ismeretien eltet. a rendfc-iéfen, hogy pénzét mlnd.xldelg aera kapta meg. Meg mutatta a 43* arakol gyanánt ka-patt bankjegyeket, amelyekről c rand«r»ég m.fill«pltntta. hagy atok aaca 150 aiokolt, hanem 150 rubelt k4pvliela«k,amlpedli|megy«r phnfca*;fiMr«Vkcl berak arhrr.t kiszámítható oaekély ímigel ja-lant. — (A tőaelikek tolkt hatáe.) Ai egytk fran u Uy\' tlHAt^kan Urre-etll blsré-erot .gy \'odii tHegtl]eyiiis.lril, aki l.o.aiu ijgtt\'k.resttm tsnulinínjoa:., hogy » kril n-Uri fíreték.k mlly.n h.ti.sal varvmk a legyint. kingtrUtir. A eil(il]»yUroU.. kéMKkleOt .ok t«\'.u\'*i| rejlik A burgonya péUttíl »H\'y«it*\'j. » ltlve: " \'l\'waiJitji a ir.U.ml .gyeruuly, IuIsséos \'élvea.te .robban rwtlé Urai aa embert a geajolrr-diua éa luitivi a munkiksn A sponót aigyfokb,. e.\'5siri a hrrra.jot ós a ktcs-yégy.t. A sirgsrépe rn.égítelja a í.lék.ny-«|íl ia ci5kt««lt aa Inger ikenyatg.t. S így íelyt.tkitnAk tovább a *.toraén)«i ke,t H I Vr. agyar takéjin Öokínyl.Undl fala atíl a kWk hogy * Vegera. luée* Iá alaig.-s •.iBgyaHaal ».,illjtk a a baly.Hat. A 1. r-tén.l.nbél luéjuk, hogy Nagy Sinde-, Nagy Károly, N\'igy rrlgyoa ia Nrgy Pét.r .eúsen k\'titllak a rjttnitnak it ugy kirlik, hogy líiaa\'do ttlaaljtal l« battarkÍMla órte aa öleli higyakit Aa élét k^rül Poloc.ré na y híva a ipanótoak éa Htai ía ataratr art a aAMéégat, killínöten, ha a koplalo Vrlo-■ hafihau ttkarlojárt lálaluk fal atalléja. A ryanjtra votialkoaá aragillipitéa taktl agyatik a aaléaéggal Rppan aaárt Igaa aaarataék, ka UagyaXoraaégM aaioál tgbbaa véluataaák kaévaoe étalukké aat a cramagét (>) Saab* Aat tel értoaili vevőit, bogy a aapokbaa alfojyo\'.t N*fykaporaakt ApáUági Uradxlml 1917-en ,S—milt rliltng" bír m<i érkeaett, klxárálaf ivegbMl va<y ivtguit allanében kaptató. (>) Zanaaatály. Ma ax Ipmr tnt&leif vandéflöban Torma Tóni teljaa xeaakara muráikéi. Silvca lá< tagatáat kér K*in Gjula xcndéglói. (x) Urt és nfii dlvatcikkskbui liBízolldabb klszoigátái Sthwartz Dazsi cámái. fí-uL (x) A Karaaknd.lml Alknl , Haaottak balyt aaoportja érteaki tatjait, hogy aa egyagQlet könyvtára a tagoknak- talodcn hílfön aata 7 tit 8 lg r.ndalktiéxére áll. I?) NoU lála valódi kóiboraretz tamét miadenltt kaphatói Vlgyáx-tank • rédj^jttl fx) Jagnár ax egyetlen kartelton-klrttlt kattcattk tlpéearok. A !.«ofr lö.Ké-->l«lg\'t <5 eltarjeJlrígét cak;. Uvité raloéaégínak és Jottnyaa árín.k kitjratitiatt-A fagyantákáríaaég éréakíkca a.gyaa klvér.atet a a)t-\'«t klréltt vertaay, mart a varr.ny »éí.ékll .1 ír.kal ér • k»«aaég karlrllrnklrili inti V,fejtarrtt a vitarayt. A kiritaaéi pt*i4ir\\ teljai fllan-értéket tay. ka íag.ir k.a^k r.rk.t tiaitel (i) HlaUtt magnoaUl. jegy gyfirQt éa ékrxert TrgjutAnyOisbb .Irban v«.irolh«t Frlad Jíxaef ékaxoréexnát, Nagykanlaaín, 3ug*r-ut í. (P«5 ut í> Sug/r ul karok). Arany, erütt, platina, harr.ia-fogak éa érmek beválláia » mogaiebb napi árban. (x) D. M. C. pimulból fejel vagy lat kívánatra a jrrotnbathtlyl PIUPP t5l«de. (Brill Kélm<n-U. 6) ftOZtöftYKfrSZIffitáZ. V«»irDnp 3, 5, 7. 9 ór«Wor Világ fOiíó"lnhír: Ktlltn tgy sllon, Haríy Piel Izgulmm fllmjs. Urdni* Napsugár ac ijsiakában, *xolon tflr-téoet. KerJdcn »*«rdín Urániában: A lángvonat hőst címen »gy eli5-r«ndü, «lpitu»»n ■mcríVsl k^p ko-iül b«onuUtdr«. Gyönyörű termi-steti felvét«!clr, icytlmaa mc<e«xÖ véí, meglepő brx-.-urok (robojó vonaton ax f%5 őserdőn keretitől) ^yönyőrködíftlk as elívonsóetől lüktető amerikai képek kedvelőit. A lángvonal hkét nim régen a Corvin síinhái mutatta be klréró lago»s<gl joggal. Előjegy.éselt az IromttantathoM javábsn folynak. Szerkesztői üxenet Pchér Réaaa. lA»»a, kiv«rok*d(ük »« álucoabAlt. Mi»\'<ti »«oob»n jelmeit o»lnil-latuk, MUtleoül jöjjön b« »ío:kM»»6»<Zvlnkb» ahol mta vonitko«<iltg fontoi köztcndSlnk l.nnío.k Díletítt II—1 köréit._ a rözsoe mm. ISaJit laiéeHíok tal.lotijalaatésci DálaKttl Ktngáaforgalom A« Iránrrat tovibbra la »«llárd. M.gy.r Hitel 1160, Oixtrék Hitel 315. S.lgó 1M0. Rlm- 230, Cu\'.or 6100, K.í.ién 5000, Kereskedelmi B-rrk 2500, Georyl. S50, Gsm 7350, Földhitel 11S0, Meríbegyeel 540, Fővárosi Takarék 470, Angol-M.gytrr 300, Amerikai 49. Dóit Saaxafoalnlá mpgán-forgalotn. A m«i misánforgelom ár(oly>trt>l m«r o rejgell órlk-trars túlhaladták a tejrotrp esti árfolyamokat éa » Biliárdéig 02éií déleltftt folytatódott. Ar érnlvó a tegnap elli árr.lvó frrlett 10 arírn-likkal taagoasbb. Főleg keresettek voltok ex ugynevetett vaiutapopi rok ás ax erbitráre papírok. E 5 fordullak: Mejyer Hitel 1150— 1250, Oixtrák Hlt.l 340-345, Ke r.akedaltoi Benk 2SOO-2ÍOO, S-lgó 1100—200. Rima 230 -250, A\'l.m vaeat 720, Díllvoau 150, Pegll Herei 7J00—7400, Hsrel B.nk 545, Földhitel 1250. Angol Miav.r 200—210. Kőjrío 4900—5200, U.i kinyi 1100. D::nublug 7500 —7700, Vlll.mo. 1400 —3500, Limp. 390. Cukor 6250, G.otgla 800—1100. M.kíhegye.l 52S-560, l.ró 1150, Hun,ária MGlrágys760 - 780. H.ial r» 875, Gummi 625-550. Viktória Fa lf, O\'teimeiő580, Ofn 1050. Koaxtpinx 1\'/a >\'ü<°lik. Nameofámeb t Esüst 1 itoronís 7500, foriolos 20000, S koronái 37800, 10 koroosi 160000, dukál-arany 190000. A forgalom csekély, Irányzat lallátd. Tormóny töxsde A msi tei ménylő-\'sríán blv.tolo. árfolyamokét az árjegy.ö bi.cr tség ntm .dott ki. A< irínyret továbbrn I. erllárd. Vevő nem xk.dt, a kínálat le c.ekély volt, Igy forgalom nem fejlödítt kl. Llaztplae- Dara 4m 00-í» 4100, Oá. 4000, 2 oi S«X>. 6« 3100, 8 ee 2200, korp. 1600, 73 Sláxatékoa rorslírrl 3000. Takarmányvríaár. Ríllizétic L rendil ó 46-60, II. rendű 26-45, III. rendö ctoraegaláira 15-35, ituh.ncéon 54-60, takarmárry répa M—24, t.ngeiiszír kóró 20, Alontiralmtt 16-29, z.uppir.lmn ÍO —35. Arak 1000 k.roníiltr n értendők. VatSmaxplac. Lu«<rn. fehSr 16000, vöröa 15005, r>vera 8500 pint. Lóhere fehér 19000, vöióo 18000 éra, nyers 8500. Angol peijo 16000. Nfűlsxapuko 13000. Baltacím 2300 Bükköny th«t» t*vosri 1750—1950, sebos tavsiii 1<50— 1850. Cirok 1400-1600. Muhar \'2200 - 2400 Ö»tI borió 1800— 2000 Viktória i—5000, velő 4-5000. Csillagfürt 1800-2000. B.b fehér 4000-4100, tarkó 3700-800. Mék 6 -7000. Köles 1300-500. Napraforgó fohér 3500—600, szürke 2700 - 800. Lanmrtg 4000. Képosxta-repce 3700-800. Tókmajr 4300. Kender 8000. Cukorrépa 1000. ScrtóavAaár. Felhajtottak 300, .ilidntlsnul vltsrtmzradl 137. A vA-•ér élénk volt. I r. 19600 20500. Könnyű 17600-18600. S\'&lonnís félsertés 23500-24000. Lehúzott hus 21000—22000 Sóaott sralonna 22500. Zsír 26000. Faroncvriroal a«rtíavá«4r. SíabnHvji,árl rnsrodvAn* 70, érkezett 159, eladatott 66 dsrab. — Ar»k: «lrserté> flatnlkőonyü 16600 —19000 nehéz 18500-20700. -Zírtvásárl maradvány 76, érkaxett • emml, eladva 14. Arak mint fent. fl dtvIza-kOzoont hhfitiloj ártolya«al ValutkW NtrcOaoo 11(000 Angol hot lt|7OO-i407O« tava Dollii Praseia b. Uli\'ga Ura na-iti |l*JO-Jt»JO »4J0\'«J60 Mtatjlc tilö-iota ujaijjo >>J-«»> Ul Ptokol iTijd frank Korai dkalr 4I)-4)1 Fnok 41n*r — Laaoral «UAa »}•}» lloUanái (t. Kljo-ltOiO OavUAh AraUKdam Htjotjaj® DiWrMt »7í*«»» Vor-ecAlja }»*ia-J?ia Xrintilnla (||«irN Looáoo IJQ400 «4M«* Butin >»»•—«»»• 01u>om*t I4io-ijto Pirii r>i(i stiji ifi Sirjru N. w/ort VarvJ «4»-»J4J SílJ »0«} )Mo-6ojo 4jlo-J0ia 14* •«• 415*451 J«500-I4»00 •5-SJ A bical tőxsda A mi délalótti magánforgalom egész déleUtt üzlcttalon volt éa kü-lönösan a magyar értékek Iránt mutatkozott kevés kereslat, anse-Iveknek árai lemorísolódtak. — Árfolyamok: Osxtrák Hitel 278, Magyar H tel 1005—1000, Allamva.ut 685—675. Rima 212—211, lalgó 1005-995, Krupp 428, Alpesi 663. HUS! Elsőrendű marha- él borjúhús kapható eflölz nap folyamán. Eötvös-tér 26. Gombát mészárosné ZBrlchl zárlat i Pirii 2&30 0?, London Zt87\'ÜO, Nwyotk ír75 Ct). Brünol 2175, Mall«odXé85, HoUmkI 210 00, Berlin; 185, Wien 81 00, Solla 437, Priga 1870 00, Bndapast 20100, Belgrid 715. A magyar korona kBttSIdl jagyxéMel Newyork ... 35 35 Zürich .... 201 202\'/, Prág..............1220 Berlin.....148 148 Béc. (d.vlzn) . . 247 247 Bice (effektív K) . 110 110 Teleiéi ir.rk.sit5: Sxtrok.y Kálmán. Kl«d5 : N.gykanlxa.l Nyomd, ia Lapkiadó Vállel.t. üpróhlrdetétsli Nü^tiirlélll larOUIitl j\'5 lotfllmu h(!|U «{v natMiki iiiU^kltMI ii->n»tl tUöí. Cim a tiajOL-an »>?« Bútorozott agy vagy két szoba-konyhás lakáj! keraj (tyermektclen hAz»»p;r Cim * kiadúbsn. Eladó rgj Uljca lialoicoba berendezi*. Vörötmartyt te* II. izim »lst». A aijjkaaiiaal H.n/j« GilttWa a*r Mar«\'#a«h-■u^ban >arlaa i«|it1 méfrfni l-»r» «tt»Vaaaiat ayeehai. A KaoklitliHl Altalánoa Fc*y.aatlal SaS.aiW g\'tnll, Miti4l«« iiraontll k«l«>4u« |>4nalaroeu0 M-T«t«ti». GyiVwlnul b\'rtk atfta Ua r*»a«.SIa«k clltént*V» juilnyei i n aladO Staro >i< Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék meggyőződni 1 ] liter rizling 1440 K, I 1. vfirfe 1440 K. I liter prim. tiiling 1880 K. 1 liter bikavér v/Wfls 1770 K, 1 liter pogány-vári ó nutkotály 1C«0 K Bruiicilcs lózsaf Iflirar-, illant- la «,tr.r.ká..a ilkkek ka-raslrtéisébrn. luylr ut U. 7a)atoa ÍM. Eladó agy 8 lóerői gőzcséplőgép tatjai lalrzaraléiial. Bív.bbal Milankovlcs Józsefnél, Belovér Jomogyinosy.- Allomia Wa»*r Gyümölcsfát MagaatSrxaU róraát Bolcorróaaát Dinfát Olncaorj&t SiilővemilSt Akác-caemeiét Gleduachia-cüemctét birmllyen nigy oronnyliígben aailllr Unghváry László 1000 holdaa faiakoUja CZEGLÉD Rósslales nagy ArJagyaAVat tngyan UBId. ZALAI KÖZLÖNY H.orlkná Uj könyvek: Mi fobruá, 17. 192-í Adófizetés iránti hirdetmény. Alulírott várMl adóhivatal asen nei felsaólllja miodssokat Rt adízó-kel, akik .1 adófőkönyvben elfilrl és u 1821 évi VII. I..c. 19 § a érletmébea esedék.s sdólarlozésu-kat a hó 15 lg b« nem flzitlék, hogy azt járulékaival é> e kir.ciiéri hassonrészeasáésssl egyttl e jo!en lilrdelméay közhírré lételetől számi [olt 8 (nyolc) napon belül, vegyis o hó 98 élg ennél !■ Inkább fizessék 1)0, mert ellenkező eleiben ellenük . végrehajlksl eljárta azonnal meg fon intllKalnL Városi Adóhivatal Nagykanizsa. 1«24. fokruir 16 én. Horváth ■dóügyi iiirav.vé O.I.. MU*éf g«jértsé|UéL Versenytárgyalási hirdetmény. Alulirt Gclse község elöljárósága a geltei körjegyzői lak lebontáséra és uj körjegyzői lak építésére versenytárgya lást hirdel. Részletoi feltételek, építési lervek a nagykanizsai főszolgabírói hivatalban hétköznap délelőtt 8 — 1 óráig megtekinthetők. Gelse, 1924. február 15-én. KBznigi elöljáróság. \'.>396—1924. Hirdetmény. A v. tanács elad az alsó-erdőn 18 és 19 hasáb, dorong, bot és luskófát és 20-án gaz-daságiiífaragófát. Kezdete 9 óra. A vároai tanács. ■ Nagykanizsán, 1924. febr. 15. Polgármester. Uj szijgyártómühely! 1\'iuMnMla ítUnU.1 a n. é. kStte-hoiy «el|!rírtimilhily.ai wisoylll Erzsébet-tér IS. u. alatt V.lt HU: • ,i-riodí ,14. túmtíkk.l m»d1 H.^l.l.V. miedi. • .«.keeát.n .íjé ■cukit u parádé, éa Igáeexer-esámok, nyersek, foatlaaink >tb. kiiillliM *1 |ir.UÚt Kl.il. ti.iUl.ltil Simonkovics Bálint aallsyárlO ösv. Badar szül. Márkaa Berta ugy a maga, valamint gyermekei Sisrafln, Regina Sári, és unokája Bözsi él as ősszel rokonság nevében ftldilomtelt szívvel ludal|e, hogy felejthetetlen jó férje Bader Henrik lékaruk adé munka életének 88 lk évében röviá, de ki\'101 szenvedés ut\'n folyó hó 15-én el hunyt. Temeléac fehr. 17-én, vasárnak délután fél 4 órakor a helybeli izr. temető halottasházából fog meslsrlstnl. KAUCSUK -TALPVÍDlS gs KAUCSUK-SAROK. Hirdetmény. Eszteregnye község képviselőtestületének határozata alapján közhírré teszem, hogy Eszteregnye község erdejében cca 4000 köbméter tűzifa láion állva 1924. február 18-án ési utániía minden hétlőn, csütörtökön és szombaton a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett darabszám élárvcrez-letik. ■Eszteregnye, 1924. fsbruár 14-én. Tóth Kálmán PYMM k#na u-mílt. IvpttUtér. i Ü oWlélter IKélU >;>él< CmVU át kmmtH ksUtul Sir* dptkráa. TBTtÉRf* mYÜZfTl «Yál K-T, GYŐ8 Értesítés. Tisstalattcl éctésliam a nagyírJamu h-Mgy kttsiiDslgét, hngy a nyári kalapok vasalását és festésé! már fa\'-mir l.\'-éH sNáUaJom S«fy«m-kalapok, valamint bArkalapok. ban nacy vélessték. Alakit sok p©\'to*»n n kdtolletnok A n é : Ó\'grkösénstg ftgvalmét faihitvm késimunka olénv omd&mra és to-viMira is ss\'.vaa ^trlfo^isukal krr.a, mi-raJUai t«lj«s tiirtiUttat Kaphatók Fisthel Fülöp Fiai Í£B»SS* Nagykanizsán Aa krak olnp4rb.in20OO.ai saorzö* ssémasad Dr. Kirak, A graamakkor batagsigaí 14.— Br líotiur, A balaó bata, iég*k dia- tii kntlMr\'.l jo._ Cvtutha-Malltr. B*y a mony ... 4._ ■ »:»•«, A \\Uéii or.at 10._ B t\'gh, Madaah lm/a otOooa 4.— l*Ö!di Mihály, Harc lat királvklsasisony 10.— Haltai Janó, V.rsak 9.— Kupiin, Ssulair.it l.on\'on Jsak, A lázadók <j.-ij , . Éssaki odmted G.iO . , A vaspata 10.— . . Kaland x — Maitariinak, Manna Vaooa 3.— Kék midár Manci Zaijroo:>d, guiak•,.itl i.OO Pírt r. Magyar iiCKJalotnfiVtéoat s»aü- k«é>. ir_ SaUraladt Jomí, A nystv és nyilvsk 7 — , s A isansskrit iroda- Icta tóitén-ta fl *»v, fc i.tiájot islomu»ak, (ordította Havas! Sándor »,_ Sfaby, A tsiktaUvir^ 4 — körjsjys* Milyen legyen a ió cikória káué? 1 Fl»oma« íriatl. hogy « r««<e»ál ■ mal-.g vl> minél Jobb.n Woldhsa. a «•""«■ kébbon lavS Isssllőt ás tololdboaao « 2 aSKKSlW.. morl csak Igy adhat aaáp aslat « kilván.k, S. Kallamas ia teimíasotaa lll»\'" 4. Kladóa, vagyla minél k.v.sébb.t kslljoa bolőlo fölhasználni. Figyelje meg, hogy ilyen-e az UHU kávé? Roth Laura. A Sümegi Népbank fetsz&moUs a alti cég 1924. évi febr. hé 24 én d. u 2 érékor SHmefen, sajAt helyiségében, nyilvinoi árverésen slad egy 178 cm. magas, 106 cm. szé \'es és 64 cm. mély 2 ajtós, Irezó-r0», vastagfalu lür- ós b-töré8 mentrs Wiesc félő ^ vasszekrényt Oabonlis zsák, ssalaaa^Sálfy PONYVA, sslnei 4s kéléiéruk nagykereskedése Hirsch és Sseeő Naflykeatxsa Saowo y, S*«b. ky Zsigmond R.laa) 8 60 H C. Willa, Hasasság, Mt k tat IW — Zi\'jftjr Lajos, At asüstiairnyo ti\'lonalotn rt.SO i.*|ujacb !«..:«só a magin és a ka- rtskaiilmi élat mind<a viisvnyaira 7.— Nímtl Ullsleln regények mélyan leaaélMtott érákon, kttlelanklnt tOOO kerona. Házak eladása: rSülffiSÜ rtssain alfogUlhatO ktiabb hástk, alfogM-> url magénhisák, utlMháiak aUdok. OsleUielylaéfl Fó-u\'oo ^t.dó. üg s ktt n»gy halyiiégga , világos pincával. Kát kisabí> f szarvislat a kiiLv»roib«Q átadó. Halom «l»dó a váro< kösaléban, nagy loria\'ocn, jó barandaséstcl Kiadó birtokok 1 Sonogybai Mucab vidékén otc*0 áron atadó : Sí holdas 10 hold utal I hold asól\'v*], vatéatal, «l«^«nd<S érüUttol. 43 holdas épü-cttal, vaté>sa\', f-il- • aaralcssal 20 holdas épuletakkal, S hold réttél. 17 holdas lakással éi fél hold ardó-val 12 <t 7 ho\'dss vatéssal Somogyban aléd-i éa 4íh«ldés, JO ép»lata<k«l, véiaUr agy résséval ad«-.s mar dhat Zslabao eUdók 40, 50. 11 és 4 holdas birtokok. ■Iádé asCIAkl Ssaotgyörg^váni hagyom i 4a S ko\'das Ujqraoott ftl hoWas Igao ssép ápl!«t:«l Ssaba-iiJégyan * és ! holdas. Fór-ktoai hagyta 3 holdas kltiinó (ajac^ló, sxép kassal. Kaiacséoyi halyao 0 ái I holdas, hagyen « holdas. ACZÉLIBNÍCI SZI8HISZT LÁSZL0 KAÍJYK ANIZSA, PŐ-UT S. TKLKroX • sas. I • ■ SS NE, ULIUNK FEL hangzatos hirdetéseknek mert n6i 4a férfi harlsuyákat, nöi mellényeket legaxolidabban GRÜNBERGER.. lehet beszerezni. FÓrfl fehér- nemüekben alidrangu tnlné-ságben igén nagy vAlalitók. Fő-ut 11. Telefon 221. zalai közlöny írógépek -nál ujak és haaználtak kaphatók Brandl Sándor Deák-tér 2. Irógéplavltások gyorsan és pontosan cszköiD.tstr.ck. Használt írógépeket magas áron veszek. Háxak boVö\'.t*. hol<5 l.kánnl több dl-gyobb és kisebb hia kerttel éa k«rt nélkül 5, 3, Ü éa : ho!d«a asólöbirto-kok Szentgytirxyváti és Förhéno-boKj-es. Keracsanyl hegyben S, 20 ée 4 hold b rtokép Úttal kisebb frlabl; tokok Po. GányvárJ hogyban 2 hold kihi«6 axólóbiitok pincével. Vandáglfi é* latháaak helyben ésvldéken KaJ<ton-kexesxiuron &»> és 4 0 négysxo^ol beli-3-aégRol villák. .Máriatelepen 6 li birtok txc, \'illával elónyös feltételek mellett eladók. Dukász Miksa SESfi Nagykanizsa, Rákóczi-utca 29. Köszvény, csuz, rheuma sXUláa. aaa^atáa, caontfáJd<lm»k cq_\\ Vití jéc« evlixcdak < U kipróbált legjobb sxcr a KRIEONER-l*la REPARATOR Kaphitó minden gyógyszertárban kostán küldi as egyedüli késsitó: ICRiea MER-gyógyszertár Bud.pesl, Célvln.lér. km Kr Ulimotoklól óvakodjunk I 1j«4. kbn.tr 1?. Szőnyeg-fonál SS ÍST ielvetó íj leszövő fonal-k, Jtítípiniut. mfl-itlftn minden sxir.beo, slsóuilsk. töir.5- pamutok »tb. Kalmár Frigyes Icgolosóbban ronáloajrrk*r«>ke<10n«l B<idap»*r, TJT. Xlku-u. 0 ;Rl»4<ii«i mIUu) AMODEBM ^kaucsukipajj remeke KAQTEUEN KIVQfc Mindenkinek saját érdeke mlelóU rófosáro szükségletét fadexi, keresse fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmfférukereskedését ftazinczy-utca 1. Vérosházpaloía, legolcsóbb áron szerezhet be. hol Mindennemű rífósirut a legjebb nir.óségten Értesítés! A közönségnek emu nagy fokú regrszkodistt, melyet a háromcsillagos dobozos UHU cikória pdtkávával sxembeo, mind fokozottabban \'tanasrt, rállalataok Ju- talmasni akarja, do minthogy lohctotlen a aok Jarnaretlon káxl-aasiottynak pártfogáaAt kőaiöncttol, kósaxorltdeaal Jntal-maxnl éa ralük acembon flgyclmvsaéget gyakorolni, Tálta-latunk akként határoxott, hogy uj évtől koxdőddiog minden tizedik \'/, kg. os UHU dobozban egy darab ezlst koronást, (mai értéke körülbelül 3000 korene), minden tizedik >/, kg.-os UHU dobozban eiy 1000 K nást ét minden tizedik V, kg.-gs UHU dobozban egy 500 koronást, a X. kerületi kir. közjegyxő jelenlétében helyer el éa Olt faly* év végéig állandóan folytatja. Ennek megtörténtét fenti, a közjegyzö által kiállított hivatalos tanúsítvány igazolja. Kérjük a Tisztelt háziasszonyokat, pártfogolják továbbra Is a háromcsillagos UHU kávét éa saját érdekűkben vásárolják lehetőleg a */, kg.-os dobozt. Kőbányai Polgári Serlöző és Szent István Tápszerművek ií.-T. í" I irM <ro« ..ifflt KU« rruu to U*SA mkatar-I i/i\'t, W0AWT, nt., »«&-ir1ca M. Eladó birtokok i hotdss birtok épületekkel Somogyniogyébon, 4) holdas birtok Somogymegyében épület nélkül, 30 hold föld Somogyban, 10 hold Tóid Zalám agyében, 10 hold lóid Somogy megyébon, 14 hold sxóllóbiitok épületekkei Zal«-megyében. IlMdó házak; 3, 4, 0 asobá? családi hasak kerttel és kert nélkül rétiken beköltöxhetiSk, a város küiöifróaé alc.íibau. Bóyebb íelvilsgositáat njmjt: Szántó Vilmos InitUuroriklml lroiláj* Doák-tér 4. az. Telafon 3-12. Óriási TAVASZI VÜSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég príma karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! INDASZESZ .-o !»h» •trfmjftrUt, HU. tnw %írtja: Ma Klr.k It, Iu<>m*í, L, Uh*ry-atee S. -a szakáts - kIuisSzem ts néafwuiíur (IUMII «/.!.) Niaaykaiilsta T.l.t.n 40. Klat.ludl U«d.r-ut<. a. BUZAT, ROZSOT. obot, árpát ás tingsrlt \'|tl*i*iii> l.,M.,iiabb mrl tra. KORPÁT -ZMavirmagyei SzSveffca^aM áruforgalmi R.T.. NasykaAftsa WK 17. ZALAl RöZLOttt ABADIE velóöi franolea:UvarksL->apIr Pehely „1DEAL" P.plan p«j»Un®V között * Isyjobb nUjkt Molegl Könny U 1 Tarlöt T Sándor Papiangy&r n knwnufv kb»>y-«. i (zlap..h tlrmfcbu K«;4ai4 uotMrlI aU4u j.bk K4ijt otl > airktl t<< nísólámpánAjl mmes jobb Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia ilpMruháitban szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipő raktáron ás mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos árakl Figyelmes IdszotgátAil 30 pirctn belLl már tudh.tla az érték- és ámtízsde, valamint az ísszas piacok árait, ha alótliet > Magyar Távirati iroda közgazdasági tudósiUnára melyet telefonon, vagy táviratban naponta megkap. Nagykanizsa, Fö ut 13. Telefon 338, 383 TivlftUioi: Táviroda. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L Lajos cég dúsan felszerelt óruraktórát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macco gyermekharisnya minden szinben, Férfi fehérnemű mélyen leszállitva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradék csipke. 1000 méter hirmés mólyen leszállitva, Nöi és férfi esőernyők óslóal válogatókban. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tizéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákba és feSöltőkre. " Börböri kelmék a leguiabb divatszinekben. Továbbá grenadinok, opálok, tatlszlok, gyapjú és pamutdelalnok, mosók, tolltartók, férfi és nöi ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Kegen&art es Raymann világhírű lendamasztáruiból óriási valasxtek. Szövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerül eladásra Óriási váizon maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy válassték. isfaludí és Krausz ívatn" fly*ruhá» az „Arany Kakasához Erzsébet-tér 21. ZALAI KÖZLÖNY 14. f.btutr 17. URANIA Telefon: 3-13. Lángvonat hőse Amerikai film pazar természeti képekkel. A „Corvin" színház mutatta be kizárólagossági joggal. Az iramszarvas csodája (Az álmok muzsikusa) Legszebb szinészek, végtelen hómezők, óriáBi iramszarvas csordák, teljes sarkfény jelenet- Nem egyszerű film, amelyet végignézünk és végigélvezünk, hanem lelki élmény, amely nemesebbé és Jobbá teszi azt, aki végig éli költöi szépségeit Az országút Rendezte: Dimitrij Buchovecky Főszerepben: (onrad Weidt Njosimou . N«jjyianitMi Nyomd. "Váti.l.t u Up*i.dó«itayrnyomd4iilbin .NtgykuJnln. Egyes «6m ára Hétköznap 400 Korona, vasár- és ünnepna® 5QO korona 63. évfolyam NagykanizM, 1924. február 19. Kedd 41. n&m. POLITIKAI NAPILAP Kállay kedders terjeszti a nemzet-gyűlés elé a komnspánik megszüntetésére irányuló javaslatait Budapest, í*b:utr 18 Kállaif Tibor pénzügyminiszter a múlt hót utolsó napjaiban nfirűn tanácskozott nemeink a pénzpite vezető embereivel, hanem azokkal a pénzügyi politikusokkal ia, akiket minden foctosabb ás jelentősebb intézkedései elolt meg szokott hallgatni. Ezek a tanácskozások a korona elértéktelenedésével, a külföldi fizetési eszközök nagy áremelkedésévé! függtek össze s azokra az Intézkedésekre vonatkoztak, amelyeket Kállay pénzügyminiszter a legrövidebb idő alatt meg akart tenni. A pénzügyminisztérium sz»kre-fcrcDSci vssárnsp egész nap késő estig foglalkoztak a péoaügyminlaz-tor által kontemplált intézkedéseknek megszövegezésévé), amelyekről Kállay pénzügyminiszter a nemzet gyűlés keddi ülésén fogja tájékoztatni ax országot, részben a hozzá Intézett kérdésekre adandó válaszában, részben pedig annak a felszólalásnak kapcsán, amelynek során bo fogja terjeszteni ax erro vonatkozó javaslatokat. A belföldi kötcaSn ügye A belföldi kölsiönnel kapcsolatos teendőkről a bankvezérekkel tanácskozott Kállay. Olyan helyről, ahol ezoknek a tanácskozásoknak érdemi részéről informálva vannak, a következő felvilágosítást kaptuk: — A belföldi kölcsönnek meg kell előznie a külföldi kölcsönt és Kállay erro vonatkozó tervelt pénz-igyl szaktekintélyekkel és a budapesti piac vezető embereivel beszélte mog. Kétségtelen, hogy a belföldi kölcsön pénzszűkét jog eredményesni a piacon. De ex most elkerülhetetlennek látszik, mert a pénzszüko egyik eszköze lesz annak Is, hogy ez nz Indokolatlan kereset, ami a külföldi fizetési eszközök Iránt megnyilvánu\', veszítsen ereiéből. Majd ha kövesebb pénz lesz, akkor nem fognak dollárokat horribilis áron vásárolni. A belföldi kölcsönre is természetesen befolyással van a korona romlása és ez elsősorban abban fog megnyit vénülni, hogy meg kell változtatni azt ax alapot, amelyen a kölcsön kibocsátáaát és jegyzését tervezték és az ország pénzügyi konszolidációja érdekében az adófizető polgárok nagyobb áldozatokat lesznek kénytelenek hozol. A korona értékének leromlása, fájdalom, ax egész gazdasági életet megrázkódtatta éa most minden illetékes tényozŐ arra törekszik. hogy lehetőleg ciökkenteni kotl k korona leromlásának ezt a pusztító következményét. Most már hiábavaló volna n rekrimfnálás. Minden illetékes faktor, aki szivén viseli az ország péoxügyi talpraállitásánxk nagy érdekeit, egyetért abban, hogy a pénzügyminiszternek hathatós rendszabályokhoz kell nyúlnia, cmi-vei meg tudja állítani a koronn további romlását s ezeknek a rendszabályoknak gyors keresztülvitele talán blztosilhatjs az eredményt. Miniaxteri értekezlet Hétfőn délelőtt Bethlen István gróf miniszterelnöknél érteko>let volt, amelyen részt vett Kállay. pénzügyminiszter, Walko L»jos kereskedelmi miniszter, Daruváry Géza külügyminiszter, további Po povics Sándor, az Állami Jegyintó-zot elnöke, valsmiat Lukács László és Teiosxky János volt pénzügyminiszterek. Az értekezleten megbeszélték a pénzügyi helyzettel kapcsolatban szükséges intézkedéseket. Kállay Tibor pénzügyminiszter vázolta a gazdasági és pénzügyi helyzetet és előterjesztést tett arra vonatkozólag, milyen pénzügyi Intézkedéseket tart szükségesnek. A pénzügy-minisjter ezen az értekezleten beszámolt arról a tárgyalásról is, amelyet a bankvezérekkel folytatott. A délutáni minisztertanácson szóba kerültek «r£Crk az intézkedések, amelyek a koronacsempészéa és a valutazag forgalom megakn-dályozázára szfikségossé válnak. Néhány nap múlva dönt a jóvátételi blxottaág Az Observer párisi levetezőjo a következőkot jelenti: Kilátás van arra, hogy a jóvátételi bizottság néhány napon belül teljes és kielégítő megegyezésre jut a magyar kölcsön tekintetében. Ha csak váratlan nehézségek nem jönnek közbe, a bizottság valószínűleg még e héten megadja formális hozzájárulását. A roiniaxtertanáca jóváhagyta Kállay előtorjesxtéaelt Budapestről jelenti tudósítónk: Ma délután őt órakor rendkívüli minisztertanácsra ültek össze a kormány tagjsi, melyen meghallgatták Kállay pénzügyminiszter előterjesztéseit b tervbevett intézkedésekről. A minisztertanács jóváhagyólag vette tudomásul a. pénzügyminiszter előterjesztéseit s Kállay Tibor kedden a nemzetgyűlés előtt tesx jelentést napirend olőtt a torvbe-vett rendszabályokról. yj terv a német váBság megoldására A párisi szakértő-bizottság a megszállott Ruhr-vidék kiüritéaét javasolja Berlin, február 18 A londoni Daily Mail jelentése ?ii<rl«k a szakértől bizottságok, amelyek Páriában ma összeülnek, aligha kószülnek el márc\'us közrpc felé jelentéseikkel. A Daily Telegraph diplomáciai munkatársa »xt Írja, hogy mind a két bizottság rendkívül nagy anyagot gyűjtött össze, amelynek földolgozása igen hossza időt vesz majd igénybe. Kétségto len (izonbao, hogy a biiottságok a Ruhi vidék kiürítését jogják javasolni és erra az álláspontra fognak helyezkedni, hogy Németország csak akkor tud jóvátételi kötelezettségeinek elegot tenni, h*». termelő forrásaintik egysége ismét helyreáll, ha vissrokapja a Ruhi értékű kötelezvényeket fegook kibocsátani, amelyek évi 5 százalékkal kamatoznak. Ezekből n kötelezvényekbél, amelyek a birodalmi vasat értékének körülbelül egyharmadát teszik, ötmilliárd értékű kötvényt azonnal átad a német kormány. Franciaországnak, hogy ezzel fedezze az el%ő három esztendőre eső ,jóvátételi fizetségeket, ami annyit jelent, hogy Németországnak ebben n három esztendőben nem kell készpénzben jóvátélelt flzctnio és a német költségvetést csak azzal a 600 millió aranymárkévnl terhelik meg, amit a vssutakra kibocsátott kötelezvények krmMoz-\'-su fejében kell majd fizetnie. A francia ker- vidék bányáit, gyáralt és vasutolt 1 mány felbatalmazáct fog kapni és ha sxonfelül legalább három esz- \' tendoi moratóriumot adnak neki. A német kormányhoz közelálló körökből arról értesül, hogy a kormány a tegnap tartott minisztertanácsban véglegesen - elfogadta a szakértők ebbeli javaslatéi, hogy a német államvasutakat tegyék n jóvátételi fizetések alapjává. A birodalmi vnsutakot kifogják kapcsolni a német költségvetés keretéből és önálló számadó testié fogják tenni. A birodalmi vasutak vagyonára tízmilliárdos aranymárka Tantermeket kap a polgári leányiskola Na#ykanl»aa, íotauir 18 (Sejit tudósítónktól) Hétfőn délelőtt, a legutóbb tartott szülői értekezlet megbízásából Szakonyi Géza polgári lakolttl igazgató vezetésével, küldöttig keresto fel a polgármestert. Előadták, hogy a polgári leányiskolában a tanteremhiány miatt az osztályok túlzsúfoltak a csak ugy lehet a tanítás menetét blxtoiitanl, hogy egyes eioporlok déli 12 órától este 6 óráig kénytelonek iskolába menni. Miután ez a túlzsúfoltság és helyiséghiány a tanárokra és a tanulókra egyaránt káros és megerőltető, a várostól kérik az ügy rendezését. Dr. Sabián polgármester Király müizaki tanácsos bevonásával megbeszélte a kérdést s oly megoldást találtak, hogy a kö»pontl elemi iskola két osztályát áthelyezik a volt gimnáziumba, a fémipari szakiskola helyiségébo a az igy felszabadult két tantermet megkapja a polgári leányiskola. Az áthelyezést s m vele kapcsolatos munkálatokat a város még o héten elvégzi, agy, arra, hogy a neki átengedett "ötmilliárd uranymárka értékű kötvényt eladva, pénzzé tehesse. A német aranybank létesítésére vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak. Söhacht dr., a német birodalmi bőnk elnöke ma reggel Londonbél Párlsba érkezeit, hogy a szakértő bizottságokkal a végleges megállapodásokat perfektuálja. A német aranybank márc\'us 15-ig feltétlenül megalakul és a német aranybankjegyek még április l-e eiőtt forgalomba kerülnek. hogy a jövő hétfőtől kexdvo már az uj helyiségekben is megkezdődik a rendea tanítás. fiz egerszegi evangelikus egyház uj főfelügyelőjének ünnepélyes beiktatása Zalaeeorszeg. Wbniz 18 (Sajit lodósitó októl) Vasárnap délelőtt Iktatták be ax egersxegi evangélikus egyház ujo. nan megválasztott felügyeléjét, Ko\' vács János-dr. törvényszéki bírót uj tisztségébe. Az iktatást A\'agu István zalaistvándi evangelikus lelkész végezte. Az istentisztelet után ünnepi közgyűlés volt, melynek keretében az evangelikus egyház részéről Kutas Kálmán zalaegerszegi evangelikus lelkész, a református egyház nevében Magi Imr© törvényszéki bíró, a kemeaesaljal egyházmegye részéről Nagy litván lelkész, a zalaegerszegi izraelita hitközség nevében dr. Janger Mózes főrabbi köszöntötték fel az uj felügyelőt. A közgyűlés után bankott volt, melyen harminchat pohárköszöntő hangzott el. uajú KoaLQgy_ IMCfcbra* HÍREK. — (Naptár) Febr. 19. Konrád. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelcntéao szerint csapadékra hajló idő várható, fagypont korul! hőmérsékletlel. Nagykanizsán hétfőn regsrel 7 órakor : hőmérséklet — 3 $ C, hóréteg vastagsága 14 cm-, szél: északkeleti. Délután 2 órakor: hőmérséklet — 0 4 G, szél: délkeleti. — (Megállapították a kiosztott házhelyek vételárát) A házhclyreodező bltoUtág hétfőn délelőtt a városházán tárgyalást tartott, metyon a már kiosztott házhelyek vételárára vonatkozólag az érdekelt f*lck teljes megegyezésre jutottak. Az egyezség szerint hadirokkantak, özvegyek és árvák, valamint köztisztviselők 40 mm., egyéb e c»oportokb» nem tartozó házhelytuUjdonoiok 54 mm. burát fizetnek katasztrális holdaokint Batthyány Strattmaon hercegnek. A vételár fizethető azonnal egyszerre, vagy l924 április 1 tői atá mitott 14 félévi részletben 5*/e buza-kamat mellett. A közterhek, adók stb. 1922 augusztus hótól kezdve visszamenőleg vevőket terhelik. Az egyezséghez, most már csak az Országos FöldbirtoWendező Bíróság jóváhagyása szükséges. A.város ét « herceg körött nem főtt léire egyezség, mert *> vároa 40 mm. ajánlón fc), de n herceg nom Ismeri el a város hadirokkantságát a ,54 mm-t kér. Ez ügyben tehát a külön e célra Összeülő vegyes bíróság fog dönteni. — (Adomány) A csizmadia ipartársulat a városi szegényháznak 30.000 koronát adományozott. — (Lovagias-fljpy a hentea-bódék kőzött) Vasárnap eate J/jll óra tájban o»2y zűrzavar keletkezett a Ccntrál kávéházban. Ucyanis Marvalics Kálmánt, az NT£ ismert tagját egy nő nevében kibivatto valaki a kávéházból. Marvalics gyauutlanul kiment, félrehívták m piaci hentcsbódék közé és ott szíven akarták szúrni. A szúrás áronban nem sikerült, Marvalics c.-ak jelentéktelen sebesülést szenvedett, ugy, hogy áittlólag maga ment be a Centrál fülkéjébe, ahonnét dr. Schwartz orvosnak telefonált. Az állítólagos ismeretlen tettes elmenekült. A rendőrségen" is megindult a nyomozás n titokzatos ügyben, dc eddig erodményre nem vezetett. Mindössze annyit sikerült megtudni, hogy Mzrvallcs nem telefonált orvosért s hogy hétfőn rendes időben megjelent hivatalában. — (Erkölcarendészetf razzia) Vasárnap este 11 órától éjjel fél-kettőig Nagykanizsa területén az államrendőrség erkölcsrendészeti razziát tartott. Különféle zug korcsmákban Öt cselédloányt találtak, akiket bekísértek az Őrszobára. Hétfőn reggel orvosi vizsgálatnak vetették alá és egyenként 5000 ko-rona pénzbüntetésre Ítélték Őket-A oselédtartó gazdákat ezúton is figyelmezteti a rendőrkopitányság, hogy nagyobb gondot fordítsanak nő-alkalmtuoUjalk erkölesi életére, mert a legközelebbi razzia alkalmával az éjizoka kóborló cselédlányokat elzárással fogják megbüntetni. — (Vlvéakadémla) A nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet már-ctus 4-én, húshagyókedden tánccil egybekötött vivóakadémfát rendez. — (HaazonBt a) iskolát kell felállítani Zalában) A tanfelügyelőség jelentéae azerlnt teljesen uj iskolákat kell szerve?"! a következő községekben: Badeháaa, Szentfatváolak, Kozmadombja, Zajk, Paiztaazentpéter, Báza-Kereke, M»-róc Kiscsehi, Lasztonyff, Korpavár, Zalasárszeg, Bcrzene:, Németfalu, Zob^«V«, továbbá a következő kül-területokon: Felső é» Alsómánd, Ormánd, Goaztola, Alsófako»pu«ta P«rn*kpu»zta, Ölvöspuszto, Ábrahámhegy, PuMtadörőgd, Velence-puiztn, Tóti-msjor, Egerszeg-begy. — (A 1®ténye! Kaazlnó) fo lyó hó 9-én táncc»l egybekötött műsoros eKtélyt rendezett. A zsúfolásig megtelt nagyterem szép közönségének ritkán tapasztalható máélv*zclbon volt része. A műsor két jclonetbŐl, monologból, szavalatból és zeneszámokból állott. A szereplők; Ol&\'yay Teri és Bö*sf, Finna É^l, Marion Klári, Fodor Lili, Sarlay József, Tollas Dénes, Mayer Gyuri és Pól Gyula arabi-clóvttt és pompás játékukkal valóban megérdemeUék n nzflnci nem akaró tapsokat. Külön diciéret illeti meg a fiatalságot azért is, mert megfelelő szakértő vezetés« nélkül, mindent Önerejükből produkáltak. — (Pályázat) A *z>l»koppnnyl körjegyzőségben adóügyi jegyzői állásra pályázatot hirdetnek. Pályázati határidő február 29. — (Ahol megadóztatják a haült is) Tomcsváíott mo»< már « halált is megadóztatják. A vaiosi tanics újév napjától uj adónemet léptetoK ólotbo, uiijf-prJig s temetési nJót. As adókivetés progresszív ruódon történik: egylovas temotésnél * költségek két xráialékát, kétlovainat három, hatlovas-nál aonuk tifrsiáxslóíát kell adö\'oan befixcioi. — (Különös számok) A pénzügyminiszter felemelte a gyufa és az öngyújtó után járó kincstári haszonrészesedést. A közönségesebb öngyújtó után 109 kor. 90 fillér, a jobbfajta után 164 kor. 60 fillér a kincstári haszonrészesedés. A zsob- \'öngyújtó után, ha a gyuj\'ószerszám 25 grammnál nem nehezebb 1398, ennél nehezebb utín 2796 korona a kincstár részesedése. Asztali és fali öngyújtó után 4194 korona a kinestári részesedés. — (A vetésekr® járó szarkák, varjak irtáso) A földmlvelésügyi mimuztérium leiratban fordult a törvényhatóságok utján a községek elöljáróságaihoz, igy Nagykanizsa városéhoz is, ömoiybsn részletes utasítást &dott n kárükony téli szárnyasok, igy különösen a varjsk £a szarkák előzetes hatósági engedélyhez kötött föszforpéppel éa egyéb mérgező Rnysggal v»ló irtáséra. — Az Irtás Idejét tulaj-donképen áprilisban jelöli meg a leirat, de az előkészületeket mér most keli megtenni. Az engedélyt a polgármester vagy a járási fŐ-szolgablrék adják meg. Célszerű irtási eljárásnak bizonyult a hús vagdalékkal és-2 kávéskanál fosz-forpéppol töltött tyúktojás héjakkal való irtás, melyeket a szarka-járta helyeken készített élfészkekbe kell elholyozr.i. (z) Szabó Antal cóg értesíti vevőit, hogy a napokban elfogyott Nagykapornaki Apátsági Uradalmi I917-«a „Szemeli rizlingu bor megérkezett, kizárólag üvegbetét vagy ávegosere ellenében kapható. (z) FtUxerkereakedŐk figyelmébe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. évi február 18 tói kezdődő hatállyal érvényes legújabb Irányár jegyzék; átvehető R<yienfeid Adolf Fiai cégnél, Fő-ut 4. — (Tlaexor nyul **cán * jóvátételi ssAmlán) A békeszerződés értei-wében Magyarország kÖ:eles vadállomány fölöslegét * győztes államoknak átengedni. A mait ér vége feli » franci. kormány .«al a kívánsággal lépett * udapesten ii6xi re-psrAciós blsottsig elé, bogy 10.OOOW nyúlra 6i 600) íácáors t»rt igényt évente és ecélb^l kéri » magyarországi vadáUomlny-Í.UÖsleftifl oliendelt zárlat feloldásié. A íx/neiók azz»i indokolták ruet: » kérelmet, hogy elpusztított éssakfrt.n«i» teiüreteket nyulukkal éí jáainokksl íj be akarják nípesttaal, még pedig m»g}\'*.\'orszi?:j siáraezáauekksl, »rae-lyeknek íégt jó hitük vsn. Mojjegyrendí, hogy sem r oyulel, sem * íócioi nem kövo-telték iogyeo, haae.-n » nyúlért svójet íreokot, » fácánért -íO.ítfO mag>-AT koronát ajáolottsk fel. Január közepén Budí^esuo érkezett hácom francia jseakember* és mog-kezdték n nyulfogást. Két nagy grófi bitbixo-miny területin fogdoiták ö$*z« a nyulakét ogy három kilométeres háló segítségévet. Ar egyik bútokon Iwjlvval .doSgostHk\', do tz eredméoy igy sem volt kielégitö. A franciák ugyeuis pÁr héttel megkéstek és * 10 ezer ny\'u! helyett aCKJO <J&r*»öt sikerült ct»k h hálób* csstogatoi. A munkát jelenleg abbahagyták, bogy kimél^ii idót adjaook a xent-ten* Upsifülcsekaok, akik móg * jóvátételi bizottság hatalmát sem respektáljak. — (A balatoni halászok jó esztendeje) A halászatnak a Balatonon eaak ritka években voltak együtt olyan kedvező előfeltételei, mint az idei télen. A jég aránylag gyorszn éa meglehotősen egyenletesen képxŐdött. Január vége felé már 30—35 cm vastag jégpáncél fedte a tavat, amelyen negyobb rianások alig ak-dlak a halászok útjába. A zord, hófúvások téli viharok úgyszólván teljesen megki-mélték nx idén a jégi halászokat, akik majdcom nap nap után kivonulhattak ősi, fuiota nevü szerszámaikkal. Kct háromszáz, (Őt négyszáz likas tanyát is búztak e>gy-<tgy nap a siófoki halásiok, akik elismerten legjobban értik ezt « ke-mény mesterséget és napkeltétől napnyugtáig fél Balaton szélességen kerítették 400 méter hosszú öreghálóikkal a jég alatt tunyáü tőmngbo verődő, egymáson melegedő (c«oprosodó) harcsát, fogast, gardát, keazeget. Ahová a Bslaton beállása elŐU uralkodó nzelek a halakat hajtották, ott ezek nagyjában meg is maradtak — a hal a jég alatt nem igen vándorol, — a Így esett, hogy a decembervégi erős nyugati szelek a nagyobb, nemesebb halakat inkább a keleti medencébe gyüjtöték, n tihanyiak és siófokiak örömére, a Bilányabb keszeg- és gardafélét pedig hátrahagyták Fonyód, Révfülöp és \'Keszthely halászainak. — (Sopronban szeszcsempészeket tartóztattak le) Nagyarányú csempészetet lepleztek le a napokban az osztrák hatóságok Sopronkereszturon. A Bécsből ki* küldött bizottság megállapította, hogy egy 10—15 tagból álló társaság a Sopronba bejáró savanyúvizes teherautókon már hónapok óta nagyarányú spiritusz csempészetet folytat. Az autókon Keresz-turról savanyúvíz helyett hordókban festett vizet szállítottak Sopronba. Itt a hordók tartalmát felcserélték spiritusszal és azt kiszállították Wionbe. Megállapították, hogy az osztrák pénzügyőrök között többet megvesztegettek. A házkutatások alkalmával az egyik í<e-reakedŐnél megtaláltak egy notenvt, amelyben a kiadások között fel volt jegyezve, hogy Rosehina finánc részére esak bútorra 35,000.000 koronát adott. A kereskedő be is ismerte, bogy nr.gyobb összegeket fordított megvesztegetésre. A fináncot nyomban le ic tartóztatták a kereskedővel együtt. Letartóztatták még azonkívül Spiegel Bmánuel és Brucknor Lijos azeazkereskedÖkat, a Sahlff félő szeszárud a üeletveza-tőjét, Schlealnger Imrét, Trebltseh üzleti alkalmazottat éa még 10 kereskedőt. A letartóztatottakat tegnap átkísérték a wloni törvény-székre. A csempészetben állítólag több wopronl kereskedő Is részes, akik közüt néhányan külföldre szöktek. ^ . (z) Vlg Fiak Jazz Baad szalonzenekara minden este az Arany S?arva* kávéházban. (x) Url ás női divatcikkében legszolidabb kiszolgálás Schwartz Dezső cégnél, Fö-ul (x) Mielőtt megrbó.HI, jíjy KytiriU ékszert l-^j.i\'áDvo.Rrji irb.n vásirolh.t Frlcd Jó*a.f •kutriiuM, Nazykanlisán, Sujár ut 2. (Fő ut í« Sugít»ut i»-ro!t). Amny, ú7.ü*t, pUttna, hamla-fO£ak í\'J érmok bovóltá.H a log-majzaeabb napi 4rí>au. (x) D. M. C. pamutból faj el v.gy köt kivíta.tra a STOmbatheíyl FlLIPP-kótgj., (S<<ll Kálmdivu.a) MOZeÓFÉHYKÉPSZISMl. Uránia. Kedd"! aserdán Lángv nat hőse, amerikai film pai»r tarmS-sxeti képekkel. A „Corvin" «it>K4i mutatta he kliíróUíoaaijI josrsr\'l. Jan : Az iramszarvas csodája (Az álmok muíslkuas) L-sie\'ebb erlné-siek, véjtclcn hám««5k, (Sriisl Iram-axarvíi: ctodik, toljea aariféay jelenet. Nrm e^ys^erű film, amelyet végignézünk ís vé«Í2<lveiüok, hanem lelki élmény, amely nem.aebbé é. jobbá teazl aít, «kl véjlz éli k8l-ISI s\'épséyeú, — As országul. Rendéit. Dimitrlj Bucbevoky, főszerepben Conrad Weid:. 382—ÍG2*. íeÉivis >■ Utalínoa K.r.aeti célWra aJOia*l6 bűwalliaok b.-sulira Aa Utaüaa. tmulS a*«a V\\XI1L <-e >3. fr. al"pj"» í1"™ Í!\' r.seti niió tivetóso J\' sek.1 mlr.den é, f.bruír M «WH " k.ll .ÍM. £hli.a kípwt b.v.llís. k..l budai . k5- Víllezi jövtdo fonásoktíl: A< 0»»8 területén rkti bílfoU\', »k.r küKSUi Wiyía Mtal oatlK«a felyMe.t ís. kci.sVedeltol Bataldl, v<sy ;"!: laail rashlMláBnl í< aa a >«»« U\'«I«M1 .aánaaaé |ú.díko»rf!, I.ktat. ajtai hogy íaok.l beirombn v.gy WlíölMn Uk. Urtttlpjaiaia *. ,, , . t £,_, Ar ip.ii, kaniluddnll ívben tínyles \'"«» .fír elírt nyeo jöv.d.to.t is a -riW .1 vagy fo,l.lko.i»»l iírf kl»<i«»k« olkalo-altVa iuiadrakor a y«16jí8os u.lsti ey.r.rf; ,et kell bavalluil. ■ v.lésíges \' ,.„4., üaleti könyv.I >a«l« Toutalkoall. N.a, ai.bad tíliit a.ia ■ tisela , aytis jiivedelmel, ■ ki«d«sok.t B knUísl ra. « <«<• »Hi« <» " ,4" roll idíkltatotoíl btüir.ihttt hl.atjloJ »»•«-t.hínna kell klíllllial ís Aki . bav.ltá.t a..iílnh.ariSb.nv.Bj f.bnilr M vígíia n.m aJja ba, v.rar « vallásból tóíkölfts (oglalkoaisl. Illetve ,6-v.d.tact kihagy? as a be aem Vallott ba-sioabaj\'ó foslalkoais, illetve Jóvídoleia olln a kiveiis íoriD n.síllapilottadoo.k íí. /.-•<, ha .edia a koaaí Intíaett külöo lelhlviseak seai felel ra.e, akkor ai elsJfokol"B meBiUa-pll.lt keretet! adónak 507.« """ lejíbea. Vaíosi Adóbiv.Ul Najyk.uiaia, 1821- ívl fcbi«« Horváth aiíí^l asáaiverí. 1M4. Miraár 19 ZAUI K-OH/SW A TÖZSOC HUtKL (StjX tudó.ikiuk t.lfll<mj.lanté..| A mai értéktáradén ot Irányzat «lciate nem volt egy.éfe.. Nyilát-kor azllárduló éa tartott kurzuaok váltakoztak, kéaSbb • l.nyha.úg kerekedett felöl. Az irónyz.t válta-kozáaá- rlőldéne ai n körülmény, bogy az abnormls.n magaa árfolyamokon nyltáakor aok áru jelentkezett. Béetbftl la gyenge hírek érkeztek. At árnivó ■; • n b » n Így la java), ■ péntekiek fölött movgoti. Nagyarányú volt h kosztpénz dr gulá.a la, melyet kaaazára 6 nrái*-lékkal kínáltak, de ilyen árfolyamou nom jött létre kötée. A piac mind-végig Ideges volt. Zárlatkor a hangulat tartott, ■ forgalom cionUc zebb, az Irányzat gyengGlö. Utótőzade. Irányzat gyengébb. Peatl Hazai 7400, EI.S M.gy.r 1550*. Oiztrik Hitel 302, Jelzálog 2$5, Hazai Bjnk 483, Cukor 5800, Angol-M«gy«r 187, Grorgi. 845, Salgó 1003, FSIdhitel 1000. Kíazén 4100, Alheneutn 380, Altalino. Takarék 360. Eati magánforgalom. Iránv-zat valamivel javult, az üzlet elég élénk, lényep.aebb váltorá.nk nem jöttek létre. O.ztrák Hitel 305. Salgó 1010. Rlpta 215. Magyar Hitel 1020, O.orgia 170, Kínén 4500, Cukor 5700, rildhltel 1010, Peatl Hizal 7900, L-zrámltoló 170, Kereak. Bank 2300, Cblnoln 85, Amerikai 50. Iqtaraxlm 57. " Tartnéayt^uda Buza tltzavldékl 76 kg oa 248000 —252000, 79 kg-os 255000 270000, egyébvidéki 76 kg o» 230000 -240 000. 79k,-o> 250000-265000. — roza JOMOO-210000, takarmányárpa 210000—240000, — aSrárpa 240000—250000, zab 240-260000, kSloa —.—, korp. 125000—130000, tengeri 210000—210000. — Lucerna 8000-9000. lóhere arankáa 8500 —9000, arankamentaa 10*00. A mai terménytgzadén az irányzat zárlat felé ellanyhalt, mert Igen aok áru került a piaca. Lia.tpUc 00 ál 1600, 0 éa 3200-1300, 2 e. 3100—32000, 6 oa J500—2600, 8 aa 1700-1800, korpa 1400-1500, 75 azázalékoi rozallazt 2400—2500. S»Hí»T<aár. Felhajtottak 1150, eladatlanul viiezamaradt 150. A vá-aár é\'énk volt. I r. 23000 25000. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. <t«-0 A«tot-M»«r- ile*oo Hu.1 4»J»oo A_ M««jr. Hli. (*j*>» 01.-M. ba.i Owtf. Mit. t-loyd bic.4 . BtaWmlo nS»oo AlialUot k- ikoo B. Afrír IJO-XK) Mldhlittt. ipooorx, RWTEHI I4OOOO K*rr. »»t j. b. íioooo N.otiri. — t*c*lltn t50100 M.-CMÍ) lp»rt>. 45000 P*rx«lini B(o*0 K*r. Hiicl siooo uinu-sl.tiei 770oo K4ip. J«lt41o< uooo VItmI hiok lltfkuf <10X> Nurj.b.ít uk. íjíoo Kerttk. B. ii;o»o Uoloo Aur, b ríji ||«oo B.Wirual LI?4t»i/o P&víroti K4blny>l Ttk. 4004-0 Alul. T«k. yoooo Mokll/ 4IJOOÍ) Hllll «l<4 J))OOM Kli l M.BUi.i íjoöíoo FocwUfa jjoooo lfi,,.-Fr»otU tooooo í*t 150000 PimooU tv joooooo Malmok Bttk m Boo.-M. Coixordia "7<rO* B*lt«c«abai ÍJ0O5 ■ uJajKitt laoooo T4<4\'.»a*ol»i 41000 nini). VÍ««O Hungária l&Ooco KUUyniloo 6ii>"* YUtöri* 400000 Tr- n.ouU. (5*00* Btsrit I« BtMisI IB) Bon. n(< jIjöoo SNMltf. lljOO* ft.t.ki 1(4 Q H.U.vl/l KoM IXTin UcU KM. »ÍM. Dratcb* MIL(M<II Ali. K\'.«*o KerimU Méri i.éo Na,fi,ltoorl S.}»koo<Wl UjliU Ur.iO blnyi Urikáqji Cm pali u(. »lo»o j40000 ynollla }40000* Olob-JI Siooo X«Nt Rí»»i ttoooo Rlftw ljjr-x- Sllíluawra !(♦» Pdvlroél ny. );ooo ikx Kóburg 14 CUky Ou d. G*?tT-KIMia n. Krmaií Oanx-Daa. Otoi.Vm. G*, U Oyirffy Niflwr UMH Motor Olonlncr*\' Clu»Solr V«cylp.r VitoctjU p.ueT R««- Loyd Rírm. M>ll«k SdwDK UnilM VolkU IJOOOO 4jooo líoooo r»ip»» A11. 1. Cm*IS H.^r 1 Kool f. X4rM>4*r.| Krotó^v U|m Klul I. Amarikal fa fJii M. Lloyd Karnml (• OU K4>Ufif(l SilirOait TWk KuM «<ooo* lilooo IJIOOO ll*»» DÍIWM.I .JJ^O Ah«m»«»«I >45000 Tntt >$joo« Cukorjyá r«k n»k«j"o» 100000 Horrli rak. 15(0000 Oilroripu 590«ooo G«xrU (7J*oo M.i Wt t»k. 545000 Stt-nm«í 5ÍOOMK) Él*lmlii«r«k Oc*4* C«l0O4 77*oo l|«00 Fd.píkl i^OO Vili. l,»oo To«»jl i\\o*e Htlktrwk. 4|»o> OA*. Villámot Ecr. ii*4 1115000 ft) »lrtxl tirílytóf PoI«áll .{ Ptn. »«r Tw, .vr KhI«I«1> _____ H*a«réoja4r 540000 Oaehwindt í<}OVO \'.mwuí ioo*o H«ojM* — Rwyll al4n« — UH. fa. n Mpll lloooo S««c. k«nd« t«oooo Uaio <«ilU 19sím) Oy«PÍ«T»o4a 15500* --- W. T.uU Ool3b«c PíH-ít CjM Hull 175000 1450^ "550* CbUoln Oulc* K«ltU M»«. ICMo 170*0 KI-míU c 10000 Tí•♦ooo KíMöi.f4l4k nioi^.Mi** 141*00 F*li«n ISíOCO* K»U1 - f\'inl 4ioom 1B(W«> 5 i 5 ** T«UÍ.*> 17I000 Tjrjl dr>S — UqM aiiob. 41000 Z^jttfU. Blrdi Király Brtnt Br«ii4t Corrla fiira P»pU Hiaoilfu Slwflln Oat«r«ati Mi^y.\'NivM ílaoo 15500 K6nDTQ 21000-23000. Sxalonaia fíUertéi 28000—29000. Lthuzo\'t hu« 25000 -26000. Sóxott axaloDaa -. Z.lr A bécsi tSaada A mai értéktőzsde mej:njrltáikor lanyha, a magyar értékpapírok piacán, a budapeati tőrado ellaoy hálásának hírére, öt tlr százalékig terjedő árfolyamotókkenések kdvat-taxtek be. Z<rU»l árfolyamok : Osztrák Hitel 279500, Magyar Hitel 925000, Rima 197000, Saígó 912000, Államvasút Í40C0. a dtYlzi-kOzoont hhntalos értotywm Valuták OavIzM Kt^olooo 115000 •aije-ijaj* AsctM loo4 5frtOO-l4»tO* B.kaiwt «rai»« Urm 1(1 184 Ko^ohi*. J*»1-Í4l| Dotlt/ J1I50-J495* Kriaadánlt 4I»5-4*I5 FraatU fc. M«I«J4» JÍJO^MM--* Marti — Bt.Hn Ura MS* 151* ÜWuéj <4I*I}I* O.iu. kot. 45*0-4»l* FKU i4to-l5l* Btl<a fraqk 115* 1550 Ptlc* «4ii*ia Let 171-114 Slört\'ooiw »77J »*»J e4i-ioia ST*JC sutáit STl|d frank 54to-ft05* B4« 4»a«-*»i» Kotoo* disl 451-47* Sftóflá I4«*«4 /tftkt, 4H-47* N«wyort sijoo-|4So* HoBu4l k. 11150 15*1* Vw*t tj-u Zürichi xórlat i fixís 24SOOO, LonJon Z4S7\'00, Newyotk 675 76. Bruxsal 2ISO, ) alUn-i )), Holland 215 00, Barlfn 126, Wl».n Hl 0O, Soi\'a 418, Prága 1667 60, Budapest 199 60, b*lgrád 700 A magyar korona külföldi jogyzésal Ncwyork ... — — Zürich .... 199\'/, 201 Prága..... 1195 1220 Berlin.....1148 148 Bécs fd*vli.) . . 230 247 Bícs (rífaktlv K) . 80 110 felelős sserkesxtő: Sxtrokay KálmAa. Kiadó: Nagykanizsai Nyomda ós Lapkiadó Vállalat. FigyeSem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tízéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most ÓHásI Választókban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákra és felöltőkre. Bőrbőre keimék a legújabb divatszinekben. Továbbá srenadlnok, opálok, batlsztok, gyapjú ás psmutdalalnok, mosók, tolltartók, férfi és if9 ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Regenhart ós Raymann Tiíágkirli lendamasst&rniból óriási választók. Szövőpamut és szövficérnából többezer, gabonászsákból tízezer drb. kerlll eladásra ériási vAiszon éi maradékvásár. Asztaibör ás viaszos vászonból nagy választék. Kisfaludi és divatnasyáruháza az „Arany Kakas"-hoz Erzsébet-tár 31. Krausz ZALAI KÖZLÖNY 1924 líbruír 19 Apróhirdetések Sttoden isi 300 korona. *atlt(abk Wia.ol SOO Soicm. UfUitbk hlrJtU. 10 •■«. 24C9—1924. Hirdetmény Nagykanizsa városban a rsgadós sz&J- és korömí»j-»* járványosén mc^állapittaivAn. ez Allaivásárokr«i a h»si:oit állatok (nzarvasm arha, seriét, juh, kecskf) fcihajiázot meg-ti Hot. Felhívom ar. állattartó k^önsé get, hojty áüaléi nr cgbeicgcd.-séi a városi ut. kir. atlaiorvosnKic (város h»r.a I. em. 16 ) azonnal ncjel\'-ntse. Nagyknnizsan, 1v24 február 15 én. Polgármester. Eladó tgy («lj«s haJÓJioba t»r«n4**4«. Vóióimarty-utca II. isim aUt\'. Pénztárnoknő felvétetik aa áUslénoa Fogyasztási Siö-vetkezetnél asonnali b«l4p4»r«. AJ*n latok ugyanoda tvnyujundék. Alaaa alp4.jg4p jtUljM lm <U4« Utn WM4*4«Mi ,:«, Bútorozott tjy vagy két szoba-konyhái lakást keret Ry«ra:«kt*Uii tni*«p*r Cím « kk.Jótau Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék megyyóződni! 1 lilrr hs1ii»k 1440 K, I 1 1440 K. 1 liter fnm» lísllr-K 1880 K. 1 liu* bik«vci \\otói 1770 K\', I liur r«í*»y-vári « inu\\koUJy 1060 K Bruncsics József liutt-. cumtii- • » •Uioruhiuti dkisk k«-rskktdiXbM. Sufitr ul 33. Ttfrios 118. kUdd. Cin a kia4»Uan, Vén lUlPHtcil Itmrt. laka. caak a í41i feUtaa ttllKMl) ■!(. JllrMCI ita ftfl Míg a készlet tart! Fekete férficipők jó minőség, amerikai fazonban 40-46-ig K125000 Fekete gyermek cipők: ...odál v.rrd.. 18—20-ig K 35ooo 2124 ÍS K 4oooo 25 -26-ig K 45ooo Kxpbatói Szabó Sándor cipö-áruháiában Kazlncy-utca 1. Telefon 453 BÚZÁT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit rieixoloe* IS|aMaM«bb ampi ixom. KORPÁT blrmüyaa m*anjrl»égb*u napi ár alatt asÁlüloaJL Zalavármegyei Szövetkezel áruforgalmi R.T„ Nagykanizsa ; rn«n. T*CM><<a: ÍM. KAUCSUK -TALPVÍOÖ ás KAUCSUK-JÁRÓK, Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L Lajos cég dúsan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem musziinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. 300 pár női kesztyű rendkívül olcsón 9000 K. 1000 méter maradék csipke. 1000 méter himxés mélyen leszállítva. Nöi és férfi esöernyők Ó,U Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA dlvatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Cipővásár! Miltényi Sándor és Fia < dpöáruházában szerezze\'be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipő raktáron és mérték utáni rendelésre kapható. Jutányos árakl rtgyalmss kiszolgálás! Mindenkinek faját érdeke mUtótt titóiixa »iüku&UUt fedssi, kirtiM f«l Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmdárukereskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, —legolcsóbb áron szerezhet be. a Ugjobb nlcl-slgbea • Mvomatou a Ne^ykentzuei Nyomda ValUim éa Lapkiadó könyvnyomdájában. Nmtykanizaán. Az utód Nem /;ludjuk, vájjon az a pénzügyi politika, melynek konzekvenciáit Kállay Tibor pénzügyminiszter lemondásával vonta le, adott helyzetek, tények és körülmények szükségszerű következménye volt-e, vagy sem, a kibontakozás más ut|án Is járhatott volna, mint amelyet követelt, vagy kényszerűségből kellelt ragaszkodnia előre megszabott Irányához? Ugy érezzük, nem lehelünk Illetékesek eldöntenie kérdési, mint ahogy nem Illetékes sehkl, aki csak kívülről látta a dolgokat, csak tényeket konstatálhatott anélkül, hogy a rejteti rugók és Indítékok titkaiba bepillanthatott volna. Egy pénzügyi koncepciót bírálni, különö sen a mai rendkívüli viszonyok között, amikor annyi minden, látszólag oda nem tartozó körülmény kapcsolódik a pénzügyi politikába, esak azoknak lehet feladata és joga, akik valamennyi körülményt pontosan Ismerik, ilyeneknek kell elismernünk azokat a pénzügyi szakférflakal, akik gyakran bírálták Kállay Tibor pénzügyi lervelt és Intézkedéseit, de — és ezt objektíve mag kell állapítanunk — egyetlen esetben sem tudtak az övénél |abb, üdvösebb programmot adni. Kállay politikájának frém sikerült olyan eredményeket produkálni, amlnókre e rendkívüli Időkben szükség lelt volna. Mi volt az oká, no kutassuk. A lezáródott mult. tévedéseinél sokkal Inkább kell. hogy a jövő érdekeljen bennünket. És Itt rá kell mutatnunk, hogy a pénzügyi politika még nagyobb mértékben, mint akármi más, elsősorban személyi kérdés. Pénzügyeink és gazdasági élelünk alakulása azon múlik, talál-e a kormány olyan pénzügyminisztert. akinek személye egyuital programmot Is jelent, aklbsn megvan a jó orvos tulajdonsága, az a megnyerő szuggeszllvltás, mely már fél gyógyulást jelent. Olyan férfiút kell találni, akinek múltja, szaktudása és tehetsége mindenkiben bizalmat kelt, akiben ez a beleg ország megbízható doktorát látja, akire teljes hittel és bizakodó nyugalommal bírhatja sorsát. Csak Ilyen férfiú háríthatja el a nénzügyl összeomlás rémét, férfiú, aki nem saját hiúsága, érvényesülési vágya tol előtérbe, hanem a közóhaj hlv, kíván, Mert amennyire Igaz — és feltétlenül Igaz — hogy ezt a mai pénzügyi helyzetet a tömeg pszichózis dagasztotta pánikká, annyira bizonyos, hogy csak a személyhez fűződő bizalom ludja azt a pánikot Is vezetni. A valorizációról és a kényszerkölesönről Intézkedő szükségrendelet csak abban az esetben érheti ej a kívánt célt, ha az ország olyan embert lát a pénzügyek élén, akinek tehetségeben és ludásá ban msgblzlk, akiről ludja. hogy azt a nagy áldozatot, melyet a szükségrendelet ró a nemzetre, ugy tud|a felhasználni és gyü-mölcsöztelnl, hogy az végeredményében valóban meghozza a teljes gazdasági gyógyulást A pénzügyi operáció, mely előli az ország áll, túlságosan nehéz ahhoz, hogy kontárkézre bízzuk! A bizottságok elfogadták valorizádós törvényiavaslatot Budapest, fabiuíx A tegnapi politikai viharok még □em ültek el egészeo. Azok a nehézségek, amelyek a pénxügymlnlsz-teri azék betöltése körül jelentkeztek, a különböző pártokban erősen éreztetik halálukat. A kombinációk egész tömege in dult meg arra nézve, hogy ki legyen ax uj pénzügyminiszter, de Kállay Tibor utódjára nézve eddig még semmiféle pozitív hir nincs. Az bizonyos, hogy Walkó Ltjos kereskedelemügyi miniszter nem veszi át végleg a pénzügyi táreét. Ext a miniszterelnök előtt is kijelentette, mert a mai rendkívüli nehéz vWzonyok között teljesen lehetetlen két ilyen fontos minisztériumot egy embernek vezetni. A poli-tikuiok oagyrésxe pártkülönbség nélkül Lukács Lásxlót szeretnék megnyerni pénzügyminiszternek és ugy tudjuk, hogy Illetékes helyen Is rokonszenveznek ezzel a gondo-lattal. Lukács László nagy koncepciójú, tlxenháromesxtendős pénzügyminlsz teri múltja, külföldön Is elismert •xaktekintélye biztosítják axoket ax előfeltételeket, amelyekkel különösen a mai viszonyok között rendelkeznie kell Magyarország pénz-Ügyminiszterének. — Értesülésünk sxerlnt ellenxéki oldalon vetették fel először a Lukacs Lészló féle kombinációt, viszont ugy tudjuk, hogy Lukács László nem akarja elfogadni a pénzügyi tárcát- Az elterjedt hírek szerint ugyan igy elhárította magától a kormány ajánlatát Popovics Sándor U, akit szintén a jövendő pénzügyminisztereként emlegettek ma. A pénzügyminiszterjelöltek sorában ma délelőtt egyes politikai körök kombinációba hozták báró Papp Géza axemélyét ia, azonban ex a tervezgetés sem blr egyelőre komolyabb alappal. Politikai körökban erősen tartja magát ax a hir, hogy a pénzügy-minisiterségre elsősorban báró Korányi Frigyéé párisi követ van kiszemelve. Ezzel kapcsolatosan sokan azt is tudni vélték, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök Korányi Frigyes bárót táviratilag már Budapestre is hívta, de ez — értesülésünk sxerlnt, — nem felel meg a valóságnak, A nemzetgyűlési bizottságok elfogadták a valorizációs törvényjavaslatot A nemzetgyűlés pénzügyi, kőx-igazgatási és igazságügyi bizottságának délutáni ülésén magjelentek Bethlen István gróf miniszterelnök, Walko Lsjos, Nagy Emil áa Vass József miniszterek ia. Gömbös G> u\'a a jegybank fel-állitáaát az agrár társadalom utján kívánja megoldani. Várnai Dánlel visszautasítja a miniszterelnöknek a nemzetgyűlésen elhangzott azt a vádját, hogy ax ellenzék ax országban a keserű séget azitja. Hegyeshalmy Lajoa kéri a kor* mányt, hogy ne mondjon le mindaddig, amig nogy pártja témogalja. , Bethlen István kijelenti, hogy az ellenzék egy része a papik S\'itá sával politikai célokat akar elérni. Pozitív érteaüléaei vannak arról, hogy egyeack igyekeztek megnyerni az ellenzéket arra, hogy proklamá-elót bocsássanak kl, amelyben a két szükségrendeletet törvénytelennek minősítik és felszólítják as ország lakosságát arrp, hogy agy krajcárt se fizessenek. Nem lehst az egéax felelősséget a kormányra hárítani A teljes gaxdsaágl szabadsághoz ma még nem lehet visszatérni, mert a szükséges tőke nem áll rendelkezésre. A külföldi kölcsönnel lehetővé akarja tenni azt, hogy a aegltő cselekvő tőke bejöjjön sx orezágba. A miniszterelnök után Walko Ltjos kijelentette, hogy szükség van oly rendeletre^ hogy senkinek ne legyen érdeke a korona romlása. Ezt pedig csak a valorizációé törvénnyel lehet elérni Ugrón Gábor abban látja a ve-szedőimet, hogy egyik oldalon végrehajtják a valorizációt, a másik oldaton azonban nem áll ren-delkezéare valuta. A kormány axün-tesse meg a mesterséges valuta-kursusokat. Több hozzászólás után a bizottság a törvényjavaslat l. pontját a pénzügyminiszter módosításával, a 2. ás 3. pontját hozzászólás nélkül, a 4. szakaszt az előadó módosításával, ax utolsót észrevétel nélkül elfogadta és kimondotta rá a sürgősséget. A bizottsági Ülésnek este 8 órakor volt vége. fi nemzetgyűlés többsége Bethlen mellett Btxdmp..t, f.bmir 29 A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakor nyitott, meg SsdiovMxku Bél. elnök. A napirend .i.rint .[-fog.dták hirm.dszori olv.aí.bui ^földreformnovellát, m.jd a men-ml ügyek ellátáséi, után >s elnök napirendi javaslatot tett, kogy a legközelebbi Iliit holnap tartsák. A napirendbe* Rakovsxkg litván szólsl fel. Kéri, bogy a boln.pl Olí. napirendjének első pontj. a politikai helyzet megbeszélése legyen. Rakovszky beszéde után a miniszterelnök emelkedett szólásra. — A képviselő ur — mondotta — azzal kezdte beszédét, hogy ax orizágb.n filiodaUs ás zavsr van áa a kormány mégis Ilyen Intézkedéseket tesz. Hát, ha az orizágban van ifillpdulái él zavar, asjnálattal kall m.gáll.plt.nl, bogy a túlzó oldalon mindent elkövetnek, hogy es erösödjík és foíSJödjék- (T.-pi a .jobboldalon. Hosszantartó »ai a baloldalon.) A szoclsllsták közbekiáltanak: Kik az okai a zavarnak ? Önök az okall A zaj p.rceklg tart. A jobból-d.lról él . középről t.plsil fojtják el . izoel.listák közb.kláltáialt. As elnök hosszasan csenget él a rend Dagynflbexen helyreáll. Egyes saám ára hétköznap 400 korona, vasár- és ünnepnap 5QO korona 63. évfolyam Na^ykaniMK, 1924. február 21. Csütörtök 43. »rim. POLITIKAI NAPILAP zalai közlöny 1924. fcWr 21. — bt a megállepltásl — folytatta • mlalaiterelnök — »»rn k»l-beeeáláeokkel, Ha> kiabálásssl ><r vált oltatni H> tudják, mari akár. bogy kiabálóik és ssjongosk, ai Igaeaágot n.« fájják elleakeiöjáre váltói tatot. (Ofiáal aa] a aaoalalli-tákaál) Aa Indítvány, melyet a képvbeM ur al6tar|aaitatt, arra céíi., kat? a politikai bel™trt kall magbeesálnL Um.rjtk |ói, mit jelent a politikai kalvMtnak aa a megbeaiéléee. Aat i.l.nlL báty ■ tUat.lt kápvlaolf arait mlndea olyan ligaló kérdési, mellyel a aaáUa népe ét egeket ny.gt.\'o.Hbatják, bele akaraak dobni a köivéleményba. A kérdésokot ki akarják élezni, hagy ebből magoknak politikai tőkét kavádoljanak, A mlnisitsrelnőknek arra a klje-laatáaára vsláiigoe tapívlbar kara kodlk a jobboldalon áa a kíxápin. A asoafelisták hslyeikről felug-rálaak áa hgltottin kiabálnak a oelnlsiter elnök féli. mtra olyaa aaj kelelkeilk a teremben, bogy Bith-, Un litván minlsslsrelnők periekig aoas tudja folytatni beszédit. Bnthleh litván gróf, mikor a ráad vígra valahogy helyreállott, folytatni akarja baltádIt. Ebben a pillanatban atonban ItÖs bekiált valamit S.ilágyl Lajoe da arra, mlntba eiak kermeeler ndU Volna töeg a jelt, ex agán balötláldd fülsiketítő lárma kete-kodlk. latnát pár percig tartott, amíg a nyugalom Urnát annyira helyreállott, bogy a mlnlezterelnök folytathatta baasádát. Bethlen láttán gróf: Amikor a páaitgymlninter tegnap bejelen-tatte tlrváoyjavcdatát, aat hittük, bogy aa elleaiák módját fogta ka raaal aanak, hogy a kormánnyal áa a tBbbeági párttal egvütt mag találja aa utat, mikéit lehet mog-ayugtatal a kSsválamányt. Aa el-laesákaak ai lett volna a "kfttelee •ága, ha holyeeea fogja M hivatásit áa aat a felelőeságet, amellyel aa orasággal axembea tartoslk. — Ehelyett axonban aa ellenzék egy ráasa felhassnáljs alt ez hgalmat, mely as országban van, bogy magának politikai tikit kovácsoljon. A nemsot Éágyérdeka Isaaepootjá- ból tiltakozni kan asats eljárás alton. At tiéUiaák mm Itgotésra. ha-nui metngmgUUtrt von sztiluége A mlnlssterelnSk szavalt a jobb oldal ás a kőiáp nagy tepaeal fa gadjá, u elleniák pedig nagy lármában tőr ki. Urnát percekig tart, mlg aa elaák a. randát helyre tudja álHtaal. Batklan litván gróf: Figyelmeztetem a képviselő urakat, bogy már tggtzer hasonló politikai htm pénjnkh a/f ah konstkvtndól viták, melyeknek aa araadg adta meg aa drdí. Abban a helyzatbaa, amely boa aa orazág ma vao, l.métlem, aa öeuei pártok óailefogáaával kall megnyugtatót as orsiágot. Erre kell tőrekedol áa oam szabad politikai vitát.-provokálni, hlareo as a lArváoyjavaslat, melyről aió vaa, a napakban a Hál alá fog kerülői áa akkor mádjában leai aj ellen-aákoek velesx.-nbon állást foglalni. Amely kormány az adott hsly-aetban nem mer ezzel a jogával álnl, mert fái attól, bogy as ellen-sáU felelősségre voejs, est s kormányt nem tartaná éralemeonek, hogy as ország ügyeit ■ vigye. A kormánynak ebben a helyzetben, melyben vagyunk, kóteleeeáge minden tálé telhetőt megtenni, melyet as orsság érdekében fontoenak tart. Bst tette a kormány most U, mikor a szükség- parancsolta ren duettel íntáskedett. — Égyábkánt as összes gazdasági körök, sm.lysknek vél.mé nyét ebben a kérdésbsn kikértük, nem vooták kétségbe ennek a rendeletnek ezOkségél. — Ibbeo az országban olyan állapotok voltak, amelyekben köte-leeséga volt a kormánynak intézkedni, mert ha nem totta volna, •gy ezért méltán felolőuégrs vonhatták volna. Ebből a kérdésből a kormányra nétve bitalmi kérdést csinálok, msrt vagy bakik tst.l a kormány, vagy álL A kormány nviltao, férfiasan állást foglal éa tudni fogja álléa- fogleiása .."Int ■ ">»t« k8l<" lesaégét. . BcM.nbos.4d. után as ogcss jobboldal és « kilép /elállt hely -ríl is perekig tapsolta a miniszter t!L Ferlaky György. farka-István és Mrídi Harrach TJhemér után . Ház nagy tóbb.éyg.l elfo-gadta as elnök napirendi indítványát. . Néhány percnyi szflnet után áttértek az Interpellációké. Az flléa délután fél t órekor ért véget. Az Egységes Párt bizalmat szavazott a kormánynak Bndapeet, f.krUr W Aa egyaégespárt ma déleUtt fél 12-bor as elnöki fogadóteremben értekezletre gyilt öesie, amelyen Bethlen litván gráf mlnleitereinök, nagyatádi Stabá István fdldmivelés-ügyl mlnlsiter. Negg Emil Igozeág-QgymlnUzter. Walkó Lajoe kereake-dolemögyl mlnleiter éa Vess Jázsef népjóléti miniszter vett részt. Kállay Tibor volt as els« fel szólsló, aki bejelentette as értekezletnek, hogy tártájárdl lemondott ie ezt a lemondását a kormányzóval. Is kSzSlte, aki elfogadta lemon dását. Bejelentette továbbá, hogy Wolkó Lajoe keroekedelml miniszter átveezl azt as egéiz anyagot, amely a legutóbbi pánzigyl Intás-kedéiekkel kapcsolatban rendelke-záeére áll. Azon reményének adott kifejezéet, hogy holnap délutánig, ameddig -mint referens kíván aze-repalnl tz Ideiglenes pénzlgyml-nlsiter mellett, átadhatja az ügyre vonatkozó egész anyagot. Bdklen látván gróf minUzterelní k szólalt fel ezután, kárt. a pártot, hogy vegye tadoaiásul a páozlgy-mlalester lemondáeát és tekintettel arra az Snfeláldoaá nagy munkára, amelyet még egészségének feláldozásával Is KálUy Tibor kifejtett, fejazza kl a párt kóezBnetét a lemondott pénzQgyaűnlaztornek. Ezután azokrál a azükaágrende-lótokról azóft a mlalezterelnSk, amo-iyaket a mel nap folyamán a kormány kiadott. Kiadta a kormány ezeket a rendeleteket azért, mert az oreiág érdekét látta veezélyez-tetve azáltal, ba itt halasztás tSr-ténlk és a rendeleteket nem adják kL A kormány felfogása az, hogy ekkor, amikar as orazág érdeke ugy kiváoje, a kormánynak nem alak joga, de egyeneam kítelie aáge ezeket a IOrgia Intézkedése ket meghozni és a rendeletet klbo-caátanl. Természetesen teljea politikai felelősségének tudatában tette art meg. Kérte « miniszterelnök a pártot, bagy jóvábegyátag vegye tudomásul a szOkságreodeletek\'kl-boesátására tórtént intézkedéieket. Bejelentette továbbá Bethlen let-vángráf mtnlsetereinók.kogy W.lkó Lajos kereskedelmi mlniazter ideiglenesen vállalta a pénzügyi tárca vezatését. Hsngsulyozta a mlnisz-tarelntk, kogy a pénzügyi tároa elvállalása csakis ideiglenes jellegű, miután a kereekedelmtgyl miniszter kijelentette, hogyha pénzügyi társa kebelén belül nem hailandi állandóan dolgosnl. Ezután rátárt a mlnUzterelnfik a Kállay Tibor által tegoep benyújtott törvényjavaslatra éj as aszal azemben megnyilvánult aggályokra. A párt egyhangúlag elfogedta a miniszterelnök előterjesztését és ma gáévá tatte a IV. $ on kívül KálUy Tibor volt pénzügyminiszter által tagnap beterjesztett javsslstot. — Ezután Iklbdi Stabá János sió Isit fel. Meleg eiavekkel «mUkeiett meg Kállay működéséről. Rendkl vüll helyzetben, rendkívüli energiával ás körültekintéssel vezette a pénlügyaket. Éppen ezért Ind\'tvá-nyone, hogy a párt fejene kt kö-ezönetét Kállay Tlborosk kll.|tett működéséért. Ezután Maytr Jáooe elismerő szavakkal szólott a volt pénzBgymlnlszter mükődísáről, aki magyar lélekkel, hazalUággal, áldozatkészséggel teljesítette köteles eégét, amelyet mindenkinek el kell Ismerni, mart ba ezt a nagy munkát sem Umeroök el, akkor Igazán nem voloa érdemee ebben az or szágbso dolgozni. UgyanosaK ________as elnök Bethlen Ut- ván gróf mlnlazteroloók állálfogU-láaával azemben kérte n pártot, hogy a véleményét nyilvánítás. Az elnök ezaval után a párt nagy lel kesedéssel egyhangúlag bizalmát nyilvánította a miniszterelnök iránt is a megtett Intézkedéseket helyén-veidnek tartje. Majd klkáldték a IV. asskaszt módosító bliottságot. Szakács József ezólalt fel aiután. Brjelentette, bogy deeára annak, bogy minden tekintetben helyesli a párt, amit a miniszterelnök tett, mégU flkeslroznl kívánja alt, hogy az Ilyen szlkségrendeletek kiadiss preccdeneil ne ezolgáljoo. Bethlen latv/.\'a miniszterelnök ugy látja, bogy felfogáebell különbség kizte áe az elitta szóló képviselő között, asak alkotmányjogi ezem-pontokban vao. Eszel szemben megállapítja, hogy a kormány feifogáaa az, kogy nem alak jogé, köteleeaáge is, hogy olysn eutyoe helyzetben, amikor a halaszthatatlan teendők megkívánják, hogy ezükeégrendeletet bocsásson kl. tilt a kormány termé szelesen a teljea politikai felelőiség tudatában tette. Pintér László szólalt fel végül ás a köztisztviselőkkel kepcsolatbsn megkérdezte Wslko Lajos kereeke-delmi minisztert, hogy milyeo Intézkedéseket kiván megtenni, mert a köztUitvUelők rendkívül súlyos helyietbe kerültek a mostan beállott ár^ltolddáeok következtében. Walko. Lajoe kereekedelemügyl miniszter váieezában kijelentette, hogy egy két napi türelmet kér, amíg a helyzet kialakul, mert a mostani áralakulásokat nem tekinti véglogeaeknek és kielégítő váltó eást remél. Egyébként rövidesen meg fogja tenni a szükségéé Intézkedáeekel, amelyek bekövetkoitek volna eien felszólalás nélkül ls, mert a kormánynak U az aa Intenciója, hogy minden közgazdasági jelenséggel szemben, amely köztUztviselő hely setét sulyoebltjs, azok számára — gitságet nyújtson. Valorizált kölcsönelfileget szed be a kormány Három résilatben kall bifitslnl posts takarékpénztári tukkel - Hadtkolcioanel. háboruelfittl állwldósjági címléttel ál ■ pámlcbály«9Zá5ná1 kapott piaztírt alli-■anánnytl Is Irtát llittal — Kát k« mányrindcitt a kányjz«kW»llMHl«ii és a valorizált hitelről Bnéapeet, Í.Wrvii 10 A hivatalos lap ma két kormányrendeletet közöl. As egyik a valorizált hitelekről intézkedik, a másik a lakerékkoronáról szóló számolási érték szabályozásáról szól. A takarákkorona számolási értékét a szerint « állami jegylntézet vezetése alatt működő bizottság állapítja meg, mely a kormánytól föj-geíleuT? jegylntézet klkí Időttjéből, mint elnökből, ni áru- ás értéktőzsde, a kereskedelmi ás iparkamara és az országos mezőgazdasági ksmara egy««r képviselőjéből áll. A takarákkoronéra szóló pénztartozásokat törvényéi állam-jegyekben kell teljeeltenl a az át-azámltáanál a flz.téat megelőző atoUó hétköznapon megállapított értákvlazony az irányadó. A jegy-intézet mától kezdve a váltóleszámítolás! üzletben csskii olyao vál-tókát fogadhat el, melynek szövsge szerint a tartozást takarékkorons, mint siámolási árták alapján kötelesek vleeieflzotnl. A február 20. előtt kiállítóit váltókat a jegyloté-zet áprilie 30 lg leszámítolásra el-fogedhat, ha a bonyujtó, vagy kívüle egy, vagy több váitóiogilag kötelezett vállalja a tekarékkore-nákban valé megtérltéit. A jegy Intézet ezentúl lombardkö\'aeönt ia eiak tok érékkor ona alapon nyújthat. A betéti üzletág folytatására jo-goiult pénzintézet kivánaágára a . .. . .___>__i___u.rt..rz... gW.UI, ^.U.UIIV... —- - —---.— — jegylntézet készpénzben befizetése ket vegy átutalásokat takarékko-ronéról ezóió ezámlákra a zsiró-üzletágbsn elfogad. A jelsálog takarék-koronáról azóló követeléa biztoiitáiára ls bo lehet jegyezoi a telekkönyvbe. A takarék-korona alapon történő befizetések összegét az állampémtár a jsgylntáistnéi vezetett kAtön tsksrék-korooára sióló islró siámlán kötelee elhelyezni a külön rondelettel szabályozandó eljárás szerint. A másik rendelet as államház-tartáa egyensúlyának helyreállítására szükséges a kölcsön előleg lel vételiről Intézkedik. A rendelet szerint a jövedelem- éa a vagyooadó fizetésére kötelezett terméezetee és jogi személyek az 1923. évi jövedelemadó tlzazeresének és a vagyonadó tizenötszörösének megfelelő összeg erejéig 1924. évi julius l étől évi 5°/,-kai kamatozó állami kölcaönelőlcget tartoznak nyújtani takarék-koronában, de takarék-koronában kell fizetni a kamatot li. Az uj adózóknál a kölciőnelőleg kötelezetteége akkor kezdődik, amikor az 1923. évre azóló jövedelemadójukat, Illetve vagyonadójukat első fokoo kivetik. A kölcsönslőleg megállapításánál a jogerősen megállapított jövedelem- és vagyonadót kell alapul venni. A kö\'eiönelölegre kölcsönt Is lehet felvenni, felvételének módját külön Rendelőt szabályozza majd. A ktlcsönslöleg összegét 200.000 koronáig 1.000 rel, 200.000 koro nán felül S millió koronáig 50.000-ral áa azonfelül 100.000 rel oaztbató öiaiegre kerekítik kl. A kölcsön-előleget az a pénzügylgazgatóság (kerületi adófelügyelő helyettes) állapítja meg, amelyik a jövedelem-ál vagyonadót vetette kL Az adó- -i 1*24. február 21 sók • megállipltott kölesönelőle-S»l Károm készletben éi pedig ez előleg 30 százalékát március 10 lg, 32 exázaléicát március 31 lg és 35 s.ázLlélcát április 30 lg fizetik be. A befizetés készpénzen kívül nosz-tilfikált badlkölcsönköt vényekkel, hivatalos msgrar megjelöléssel és vagyonváltaágbélyeggel ellálott há boruelőtli államedóasági címletek kel és us Osztrák Magyar Bsnkál tal kibocsátott bsnkjegyck felülbélyegzésénél visszatartott öis>e gekről kiállított pénztári ellametvé nyekkel Is teljesíthetők. Az áilatn-sdösságl címletek névértékben, o hsdikölciőnköt vények a vagyon-váltság levonásával, a pénztári el-lamervények pedig 80 százalékos értékben srdmolsndók el. A kői csőnelőieget készpénzzel ctakls az. állampénztár, Illetve Budipeslen a kerületi sdófeiügyelőhelyotteanek « kölcsön előleg céljára nyl\'ott posta takarékpénztári csekkszámlája javára kell fizetni és a befizetési lap ellsmervénye nyugta gyanánt szolgél. Kü\'ön rendelet Szabályozz. rn.id. Íí-35f » t«iíiStö7oriíbii msgtfia pitott kölcsönelőleg összegekre a papirkoronával való flzetéat miképpen kell elszámolni. A cimle-tekét ál pénztári elismeréseket vidéken a községi elöljáróságnál, vagy városi sdóhlvatalnál, városokban az állampénztároknál. Buda pestsn az állnmpénztárakon klvúl postatakarékpénztárnál, n Pínr-intézeti Központnál és az OKH nál lehet benyújtani. A kölcsön előleg késedelmes befizetésénél az adósok minden hónapi kéeedelem fejében 10 százalék pótlékot tartoznak takarékkoronákban fizetni. A kölcsönelőleggel kapcsolatos vitáa kérdéaekben elaőfokoo az Illetékes pénzügy Igazgatóság (kerületi adófelQgyelőhelyettes) határoz. Határozata ellen 1] napon balQI . pénzügyminiszterhez lehet fellebbezni. A rendelet többi része a kői-csönelőleg előírásának éa befizetésének nyilvántartásáról, a hátralékok kimutatásáról. Illetve ezeknek telekkönyvi biztosításáról. Előfizetőinkhez Az egyre fokozódó papir-drágulás arra kényszerít bennünket is, hogy ugyanabban a mértékben emeljük fel lapunk árát, amilyenben a fővárosi lapok tették s amit a többi vidéki laptársunk is már régebben megtett. Péntektől, február 22-ikétöl kezdve lapunk ára számonként hétköznap.... 600 K vasárnap .... 800 K előfizetési dij egy hónapra . . . .14.000 K Nagykanizsa, 1924. február 20. A Zalai Közlöny _Mndthlv.lnla (X) Uri ás női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fí-ut — (Adomány) Vidra Margit 5000 K-t adománypzott a vakoknak. (z) Mielőtt megnősül, jegy. syürüt éa ékszert legjutányoaabli árban vásárolhnt Frled JÓztof ákaxará.znál, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő ut és Sugár-ut sarok). Arany, ezüst, platina, hamis-fogak és értnek beváltása a legmagasabb napi árban. ZALAI KÖZLÖNY HÍREK. -: (Naptár) Febr. 21. E\'eonor. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet ;jelentése szerint száraz idö várható, lényeges hőváilozáa nélkül. Nagykanlzaán szerdán reggel 7 őrskor : hőmérséklet — 3 C, hóréteg magsseága 12 cm., szél: éazsk-kelati. Délután 2 órakor: hőmérséklet 0-4 C, szé: északkeleti. — (Városok küldöttség, a kormánynál) A törvényhatósági jogú városokká voló átalakítások tárgyában az érdekelt véroiok küldöttségei pénteken déli 12 órakor tlsitelegnek a miniszterelnök, a belügyminiszter elölt és a nem zetgyülési pírtok vezetőinél. Nsgy-kaoizsa város részéről a városi ta náci megbízásából dr. Krátky István főjegyző, Bazsó József ipartestületi elnök, Schwarc* Gusztáv kereskedelmi tanácsos, dr. Szigethy Károly orvoj, dr. Hajdú Gyula ügyvéd és Kárlovics József városi képviselő v ősznek reszt a küldótt-«fCvvi. — (Peidléket nem a miniszterelnök hívta meg Londonba) Londonbél jelenti s Reuter ügynökség: Ponsonby, az angol alsóház tagja, kijelentette, hogy a miniszterelnök sohasem hivta meg Londonba a magyar szociáldemokrata párt vezérét, hogy velo a magyar helyzetről tárgyaljon. — Angol kormánykörökben komoly felhá-borodáat keltett a budapesti baloldali aajtónak. éa az osztrák sajtó egy réazének Peldlék látogatásához fűzött különböző következtetése. Határozottan kijelentették, hogy egyenesen abszurd dolo^ feltételezni, mintha a brit kormány egy pillanatig ia arra gondolna, hogy idegen országok ellenzékével intrikáljon a meglevő kormáoyok ellen, vagy hogy egyáltalán egy pillanatra ia aióba áiljuti nemhlvs-talos elemekkel a törvényes kormány hita mögött. Ez a kormány egv percig aem gondol arra, hogy A Magyaroraiággal fennálló azl^é lyea jóvlszonyt megbolygassa, annál kevésbé, mert a teljes őnrendcl kezés alapján áll és nem akar egy Idegen állom belügyeibe a legtávolabbról sem beleavatkozni. — (Helylségcaere a rend őrségen) Tegnap délután a rendőrség kihágáai osztálya a városház második emeletén levő helyiségéből átköltözött a városház e|sŐ emeletére a bűnügyi osztály helyére, a bűnügyi osztály visront a kihágás! osztály helyé re. Mától kezdve már az uj helyén folytatja működését mindkét osztály. — (Aa nj tBzifaárah) Az ér vizsgáló bizottság tegnsp állapította meg a tűzifa irányárakat Termelőár: a) vagonbarakva 1 vagon 1 650 000 K, b) leadó állomáson Z265.000 K. Helyi tűzifa ára: a) leadó áilomá aon 1 vagon 2.265.000 K, b) ipar vágánnyal ellátott telepen hasábfn 1 vagon 2.400 000 K, c) egyéb telepen 2.490.000 K. Füréazelt és aprltatt fa: a) iparvágánnyal el látott telepen 1 mm. 27.100 K, b) egyéb telepen 27.8000 K. Értesülésünk szerint az árvizsgáló bízott gág ezután minden hétfőn megállapítja a tűzifa irányárakat. (x) Eljegyzés. Weiszjeld Nusl Nagykanizsa éa Hollós Ferenc Budafok, jegyesek. (Minden külön érto-aitéa helyett.) (x) Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégeorvos rendelőjét Su gór ut 4. szám slá (Polgári Egylettel szemben) helyezte át. -- (Marsebfilkó Rózsi éa Kál znan Osxkár hangversenye) A nagykaoizaai Kaazlnó VII. hangver senyének előadói MarschalkÓ Rózsi és Kálmán Oszkár a m. klr Opera ház kiváló művészei voltak. Már mösoruk összeállításával fépyes tanúbizonyságát sdták kiváló művészi ízlésűknek és zenei intelllgen ciájuknak. Kálmán Oazkár hatalmas melegen zengő basszusának érce nemesen caeng, Verdi: Don Carloi Áriájával, Gounod: Faust Bordával, valamint Kacsóh: Bus szert mes nóta cimü szerzeményével, méltán rászolgált a frenetikus tapavi varra. Mindenben méltó pirtnere volt Msrschalkó Rózsi. Hangjánik leheletszerű finomsága klfog«stal»n énektechnikával párosul. Widor: Non crédojávsl és Reynaldo H-hn D\'uoe pVison s néhány Tarnay dal lal igen nagy élvezetet szerzett » hallgatóságnak. Külön kl kell emel nünk dr. Balla János konzsenlális művészi kíséretét. — (A MAV harmlncszáza iákkal emeli a személy ás 3isáasBásaUHaS a isnsrai) szabást) A korona legutóbbi gyors leromlása következtében az államvasutaknak sürgősen gondoskodni kellett arról, ho*y a tarifát a meg levő valutárls viszonyokhoz alkal mazza. Az államvasutak kladiaal nak a legnagyobb részét a azemély zeti kiadások teszik éa a személyzet megélhetésének biztosítása céljából a járandóságokat havonta emelni kell. A vaiut üzemi anya galt ped\'g a azállitóknak valorizál tan kell megfizetni. Minthogy * reformdijatubáa életbeléptetése mé? bosazabb Időt veszlgéoyb;, a MAV kénytelen volt a jelenlegi díjszabásokat emelni. Február 25-től kezdve az államvasutak és a kezeléiében átló vaiutak személy- és podgyász-dljizabását 30, az expreaszáru, gyors- éa teherárudljszabázokat pedig 50 aráralékkul emelik fel. Ai erre vonetkozó hlvataloa hirdetményeket a Vasúti és Közlekedési Közlöny azcrdal rendkívüli acámá bsn tették közzé. A reformdljasa bások tervezetének további tárgyalása folyik és rövid időn belül már befejozéahez közeledik. — (Leforrázta magát egy kla fia) Súlyos szerencsétlenség tőrtént tegnap délelőtt Slern Arnold malomtulajdonos Csengery u: 17c. sz. alatti lakáaán. A cseléd leveti a tűzhelyről egy n»gy fazék forró vizet s letette a földre, Egy óvat len pillanatban bement a konyhíba Sternék két évea kis fia, mogbott-lott a fazékban a oly azerenssét-lenül eaett, hogy a forró viz rádölt a egész hátát őaazeégette. A súlyosan aérült kii gyeraaeket szülei lakásán ápolják. (MoRnyit Isznak a szerbek T) Balgrádból jelentik: A kózagészségügyi mi-nUitéiinm kimutatása steriat S;crbláb«n és a tzerb megsssliott területeken évenként 204 millió liter bort, 312 millió liter sört és 66 millió liter pali.i kit fogyasztanak el. Ebből a mennyiségbíl minden egyes szerb állampolgárra évookéot negyvennyolc liter alkohol ősik. — (Elítélték a Dunántul fosxtogatóját) Székesfehérvárról jelentik: Most vonták felelősségre a klr. tőrvényszéken Koller Károly budapeati lakatossegédet és Rlsztics Sándor herendi lakóit. Koller a vád szerint 23 rendbeli betöréses lopást követett el a Dunántul kü-lönböső részein. Riszticset orgazda-aággal vádolták. Koliert a bíróság 4 évi fegyházra és dologház! őrizetre ítélte, mig Riszticset felmentették. — (Hfcny ember fér el a Sala- tonon 1) Valóságos számtani cvoda ez. Szinte al sem hiszi senki, mig otána nem s.ámit: a Balaton területén (pL ha feaék g" be/íjtyva vagy kiszáradva) egymás melleit állva, nem »xorosan, haoem kényabaaaao et-kio* a /oldkcrekségtQ él-5 ostzes aaiberiaág. Tessék csak ssámitanl. A Balaton tarűlate I felülete) 6<4 oégysetkllomíter, vagyis 6«« millió nágytetmátar. Kgy o^gyzetméteren állva könnyen elfér -i ember, ogy^? Mi padig vegyünk egy hégyzelroélerra csak 3 ambeitl Hány csibor fér el akkor 664 millió négyzetméteren? Ugye: 601,000.0003* J. Ez pad g annyi, mint 1M2 aslUlá. Pedig ennyi ember nincs is a világon, a legutóbbi statisztikák szerint mnximum 16 íO millió. Ugye tehát —• mtlyeo rettenetesan kicsiny as amberl — (Tfixoltómnlatság) A Kő- vágóőrai Tüioltóegyesülct 1924. évi február hó 24-én türoltófelszerelés céljaira táncmulatságot rendez. — (Roskadozik Petőfi sxttlő háxa) Kiskőrösön mozgalom Indult meg azlrányban, bogy a vároa vezetőségét rákényszerítaék Kiskőrös halhatatlan szülöttje, Petőfi Sáedc-r SflSffifHfiijk^ mely az egész világ művelt népei-nek búcsújáró helyrf> slralmaaan puaztuló állapotban van, kerítése kidőlt a maga az épület bármely nsp összeomolhat. A házat — minden magyar embernek azent ereklyéjét — a Petőfi Társsaág ajándékozta Kiskőrös városának, azzal a kikötéssel, hogy azontúl a vároa közönsége tartozik gondoskodni a Petőfi-báz jókarbantartásáról. — (Elitélték a volt marcali! sxolgablrót) A kaposvári tőrvény-arék letárgyalta Tóth Aladár volt marcalii szolgabíró bfioügyét, akit az ügyészség kétrendbeli zsaroláa, egyrendbell sikkasztás és kétrendbeli megvesztegetés bűntettével, valamint négyrendbeli hivatalos hatalommal való viaazaéléa vétségével vádolt. A legaulyossbb vád s Molgsblró clloo aa volt, hogy aa Őrizetére bízott elkobzott vadászfegyvereket ssját kedvtelésére fordítotté vsgy elsdta őket. A törvényszék kétrendbeli hivatalos hatalommal való visszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek a szolgabírót s ezért kéthavi fogházra Ítélte, a többi bünoselekmény alól azonban felmentette. Ugy as ügyész, mint a védő felebbezést jelentett bc. — (A temető fej fáival f tttőtt) Mihályiban történt ez a nem mindennapi eset. A falu lakossága már hetek óla eB.rcvcIte, hogy a temetőben a sírok mellől naponta tinik el egy egy sírkereszt. Az utóbbi Időben már megsokalták a folytatódó topátokat és több mlhályi-i gazda lesbeállt a temetőbe, bogy » tolvajt lefüleljék. Minthogy azonban fáradozásuk eredményre nem vezetett, az Ismeretlen fejfatolvajt fel jelentették a beled! caondőrségert A nyomozás során kiderült, heg\' a lopásokat Carab Lajos nspsz/ moa követte el. A felesége ugyr az erdőbe küldte fáért, — mc. dotta védekezésében — do minthogy az nagyon meaaze volt, a nagy hidegben nem akart odáig elmenni. A esendőraég ugy Garab Lajos, mint felesége ellen megtette a bűnvádi feljelentést. — (Lebontják az aradi várat?) Az „Aradi Közlöny* értesülése azerlnt a szomorú emlékű, történelmi nevezetességű aradi várat, amelyaek foglya volt a kivégzés előtt « szsbsdaág 13 vértanuja, lebontják. A román kormány azért határozta el magát erre a lépésre, hogy a tömérdek anyagot építkezésre fordíthassa. ZALAI KÖZLÖNY 1924. február 21. (x) VI* Fiuk J«« Band ax« lonxanakara minden este ax Arany-Szarvai kávéházban. - (A világ loadragább hogadüjo) A vlligoo ■ lefoa*a»sW> irat agy hegedűért eddig Zlmhallst Errem, a vüághirii erosz hegedűművész fizetíe, amelyéit a művész nem kevesebb. mint 33 ezer dolüít adolt. A művész egyébként aritói nevezetes, hogy az egész vlligou seki van a legértékesebb hegedögyűjteroénye. Kanek a gyUjteroénynek pírja evek Skóciában található, »hel egy kolbásrgyiros tul-jdonit kép^x k at értOcs hegedűk, akt ugyan msga nem jáUsik rajtot, d© ma»t sem enged koszijuk nyúlul A driga haogaccr 171 i-ben készült, a híres O\'esz-orszígi Strsdivar> munkij*. Zrnbsliit francia féUxél vitto Amerikába s reodklvilt vigyázott reá. Mindig mellette volt a hajon s rorgát a hegedűt egy életmeutó övben tarlotU az egész tengeri ut alatt. — (Kutyapecíanye jjombóc cal) Kastárói írják: Cigányokról volt elterjedve • legends Szlovén szkón, bogy egy-egy karmaik közé karölt zsengehusu ölebet nyársra huznsk és megesznek. A prágai uzaorahivataloak a lapokban kíxzé-tett jelentése szerint a kutyahus éc a gombót errefelé bensőséges ba rátságot kilőttek és együtt vidámítják derék fogyasztók xslgerelt. A .kutyából nem In* szalonna" cimfi Ősi magyar közmondás erre felé nem gllt, Itt nemcsak szalonna, hanem peaienya la :esx belőle, ml he* kijár a — gombóc Is. A cieh uxsor*hivatal közlése ixeiint msgn az állatorv oa állit kl eladási bárest hz ebekről, melynek\'kilóját 14 cseh koronáért árulják Nova Pacán, a kutyahalál főhelyén, a jómódú inyeoatkn\'-k. <x Peiatllzetéack. A nagykanizsai csismadia Ipertirsulat I évi f.brvir hó 2-án tartott zártkörű láce mulatságán íolülfizetnl síircsek voltak: Nagykaoiis»i BSripari Szö-vetkezet, Pollik József 26—2600", Krausz Vilmos 2O00§. öfv. S:ern Józsefné, Halmos és Pollik 15—ISOOO, Mark*1. Ferenc 12 <>U, fukas Jdssef, Németh Ferenc,. Reilhoffer Ujai, Bilig Ferenc, Bedokovlcs József. Pap Ivtván, Szélig Lajos. Hilcz I ajos, S zokerej Dezsé, Mllt\'oyi Gyula, Gáspár L.jos, Iványl N., Pollik István, Kovács Ferenc, Horvátit Dezsó, Takács Fe-enc, Ferk Fcreoc lu— 10001, B»log Boldis-ir, Ács István, Szemeli Márton, Gyergyik Fii Gertner N , Kovács Antal 7—7ÖC0, AnUliU Mari fka. Horváth György. Eitner Vilmos, Bstyánek Jóasef, Buváii Béla, Acs Ferenc, Pintarics Márton, özv. Keller M rtooné, Ujj Jóisef, M.Jor János. l.iditt Miksa, Ká!o«its Jinos. Beocxe Sándor, Tóth György, Báron Ignsc, Wirth János, Be\'s6 János, Németh Lórinc, ür. Hajda Gyula, Aodtis Utvao. Megyimcrcc Tamás, Puska ferenc, Nóvák Márton, Horváth Jó-zeef, K ss János, Tóth Istváu Nagy Antal Polgir János, Zollner Jinos, Novácii Imre, Marad Istvin, Gyümölcs L«jo», N. N., N. N , N. N., N. N. 6—60 í\', Gil László, Klapper Gasztáv, Hajas József 4—4000. Varga György, Virág Lajos 3 3(0 >, Argent Jino\\ Simon György fcM)\' —26CO, Farkas József, Horváth k János, Bedekovlcs Béla, Oszvald József, V Bojt Jinos. Bokor Jenóné. özv. Siill Gyórgy-Ir né, N X, Sz.lsi Jinos, Takács Imre, Forintos József, Lichenbr.chcr N, Magyar Lajos, 1 Petries N-, Kolovics József Z—1< 00, Bede-t kovics Gyula. Pintér Ferenc, Bence Istvin, , Révész József, Sstornálh Józsoí, Pálli Sán-1 dor 1—1000, Horváth Mariska 600 koronát. (x) D. H. C. pamutból feiel vagy köt kívánatra a szombathelyi [ F1UPP kötődé. (Széli Kálmán-u. 6) MOZGŐFÉMTKÉPSZIMHáZ Uránia. Csütörtök—péntek 5, 7 és 9 érakor: Az iramszarvas ese tiája. L.gerlőf Sílma regénye hat felvon éabao. Szembalon ée vasárnap két nagy esemény keitll a kanlrs.l kSsönief elé. Ar egyik amerikai, « míeik frercU film, de Igaiin nehfi meg Allepll.nl, hogr melyik írdtkeiebb lát vír.yorabb. Cilra nyomorúság (Ejy "í. pezagőben fürdik) Amerlkel film-e«eménv egy eregény níríl, ati rlíkels éleire vágyik. Még az esi-kS.ikben aem vilogalA. é. el ■ éri, hogy í leaz a Iegelíkelíbfc fél vllígl hölgyek egyike. Egyik mí-mórból . máílkbo szédül, porap., fény, Clillogír, kacej éa gazdagig övezi éa 6 mohán habzsolja ez élet SrSmell. A filmen van egy bocha -jrtll*., Imelynél grandiórusfibbst, pompásabbat éa megrendítőbbet még aoha aem látlunk mozlbon A „Cifra nyomorúság* kllflnS meséjén és pompás rendezésén kivül ,,iég egy erénneel Is dlesekedhetlk. Egytk* a legiobban sikerült Palhé színes filmeknek. Ax Urinl. „4r!!:e béli áraual" iro\'gál a közönségnek, amikor ert . kifogástalanul teljesen srlnes filmet bemutslja, melyen e legujsbb amerikai divatú jelmezek parar szlopompával ragyc.gnak. — A másik esemény a franci, fllm-produkciá egyik gyöngyszem?: Puszták királya. Cowboy történet 4 felvonásban. Meséje első jelenetétől ez utolsóig érdekfeszítően Izgalmas. felvételei Délfranclaorszíg vadregényes vidékein késiöitek. — Bikavladaiok és egyéb aportbravu rok is Ulhatók a tilmen. A Világmorgó ugyanekkor Fatty nak bombehatátu 6 felvonásos bur-leszkjét: .Fatly a benzinkirály v.gy .Fntty a felu szája" cltr.8 filmet mutatja be. UÍ2 a kereaUedő plharr, kelyetta a rakUm dolgozik Terménytőzsde Bura tlsz.vidéki 76 kg-os 223000 —22TOOO, 79 kg-os 230000 235000, egyébvidéki 76 kg os 220000—222 000, 79kz-oa 225000-230000. — rozs 180000-185000, takarmányárpa 190000—200000, — aörárpa 210000—230000, rab 210—230000, tengeri 190000-200000, Korpa 134 —136000. Lucerna arankis 8500— 9000, .renkamentes 8500—10000. A mai terménytőzsdén az Irányzat n.gyon lanyha. Az árak újból 10000 koronát estek. KÖZQAjEDASftQ. - A Jejíyforjr.lom »«poru látat 34.8 milliárd. Febru.r második hetében.rányiss: nem n.gy őssreggel, 34.8 milliárd koronával növekedett n jegyforgslom. Pedlit illlsmkincstár ezen a héten 5U milliárdot veit kölcsöa a J\'gflntí réttől, sz errrkompttárca pedig 66,9 milliárddal durzadt meg. Hogy e súlyos tételek ellenére som volt srüls\'g 34.8 milliárdnál több uj á\'lamjegy kibocsátáséra, annak az a magyarázató, hogy n kincstár r. kölcsönkapott Ss.reg feleréarét a isirósiéml\'n h.gyta, a» eszkompt hitelnek közei kétk)r:n»dré.ze pe dig — mint klul.lt külföldi lúelő esikötök ellenértéke — a Devlro központ pénzlárébí, tehát körvotve szintén a Jegylrttéielhez folyt vissz.. — 82 milllA aranyítoronr. behozatalt többlet n mait <» ben. A msgyer statisztikai társ. ság tegnap délután ülétt tartott, amelyen dr. Szabáky Alsjos h. államtitkár előadást tartott Magyar ország 1923. évi külkereskedelmi mérlegéről. Az adalék sreriot er 1923. évi behozat.! értáka 597 millió, a kivitel értéke pedig 497 millió arany koron, voll, a beho zatali többlet tehát 82 millió arany koronára rúgott. Az aranykoro nákra való álaránltás mindenkor a zürichi klvot.loi paritás alspjín történt. Az előadó rámutatott erre, hogy 1920. óta a behozatal léore gesrbb emelkedése nélkül évtől évre növekszik kivitelünk értéke. Az összeomlás óla ar elmúlt év második felében veit legélénkebb n külfildi árucsere. Behozatalunk ériéke ekkor 315, a kivitől értéke psdlg 337 millió aranykorona volt A kivitel nagy megduzzad-ísát a gabonaexport mellett a fokoioli liszt- és cukorklvltel Idézte elő. Impottunk értékösszegének 1923 b.n Is, négyötüdét tették az Ip.r körébe tartoíó nyersanyagok és készáruk, mig a kivitelnél az 1923 & budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapesti IBzsdo délután 1 órai xáróártolv«mal ■ kövatkosóUt llaial ^ÍJOOrt A pit Utgy. Hit Lesiimll-Ol.-M. but Oaitr. HU \\ioji bank B«n kretén Aluliao* b D. Actir PiMHtelh. iltxv. itl. 1 Hantin* - I M.-Cie"t ipsrb. uoon PíifCllml Ker. Hitel M»0ar-Nám« V«.?. JtliílCf JíOM VÁront kin* tje-xt Merkúr tw® V,\'err«>. U. tj\'nvw Union - A mer. b. [<|l 359-0 » » uj — 1 AlumSelum \' 1 Anftlt \' »"»»• ^Í\'J. Beociot Rrl.»rr»i tp. LI(4lviro>l Fftráio.i K«.íny.l T. Aht Hektár Hant áll r.u 4 M.n l\'rrnclíte Kerlir.ia M«ri *i«n N«<rt«tnnvl S»|0k»0ái»l ^.txo tlilikl líitrl hány, Urikia>H 1 C»«»«ü «*«. Pilla. ísjooo Bel*. U<n |57SOOO; í.ámpa UM<t Molor ólwalri£,»r Cíiaoiuir •TY-"« Vatylya JJIOOO &ch«ek "" Sdnller Teoaioí Jtvoool Mi". ttCOO Bur 1 arvxv MWksI 4jc-»o; AlWs»r» éjwoi Tro« "SS c«a..«rae.i. 14)oooj Deleikor jsoooo 15r»-. Horril ctV. msooo l ijooj Cekoripar jooaooo tojooo Oeorrta jjoojo 115<H>0\' M««4h. cok. 440000 KlolinluaraV joc IflOOO JJOOO Ali. (a C.et«0 \\ojooo Vcnm\\tt \' íV-.a^ Haial fa )))m| Hoal t» »(oí>n k^roibsayal írjooo: Kronberjer 1 ictoo, lAtrrnm isooo! Hll«t <» ije-x. Rlfler ..... Stepbaae.ro J lOOOO | PAriroal a; \'tt-OO\'j l.l|>l<Stera ssjw Eraa oroooo , M. LJoyd >won VüduAvek j MalomvaVf SI»cy.-Ff««la — RrOii zttf 140000 Llehti- [í* - 1 XóVorc 75^ fawpla b. I CláVy ÍMOO I 0»ri. O^pey. \' Fábián vai 8vl«f<tit T4e0kii«ntm OtMlU HsotCrii K\\ll\'.yri.lOnl ViktAr). Tr Dtnubla Fíblán Vas Heo-rer Franki íjjon S$<iv> | Giei.Dsn. tiltva ; nam.Vil\'.r SMAO I Oép H trt ;iooo Or\'irffy UJOCO HofSr-rr t 4">\'o [ Kuxt, 11jw5 t xlatlir^ íajooo I XUue * ThlV j Nuki IJJOÍH- PítpSki Via. peáHS Tokaji . HitkereaV. íojoo lo.t !,.« V4US, »l Ali tjooa 55**° sjjoo ÉC. I^liíCa W. Teitll Ou\'tKxrc SpOdlom FVira M0tr»in» »ooe» M?V> 9ÍO0O toooo SrtOOO IJJOOO IlJOOI síjooo ijjooo lotooe tj;oa FAríroiI Klr»ly.4r Polt*ii «í.r • lOOft^l Tee-i \\&r J t < OtX< I i".3lfr \' !joo Kec\'^.\' tett Mjroo RíeiTíayiór 180000I Tente»l u. ■ oonn, Oilí.viidt 4SOOO ütint .I\'.n v<!*« i \' .50^0-.; ««*l»a«M jt&ool Hun^lria iiooool Rofai niiie Dl»a« Keleti Hvt KMn < i<m KVxiH iroo. TA\'ík )«</ LsVar joo RUlOnfAttk Doei>{! «So< DloH »trt>1 iajo Pe\'.Ko Ktbal lalcrrx 4S0 Telei00 I4S0 Turul cipJ Un,0 iiioJi. ja> Z*XW»pSlf. jit- Sirdl I«»lyi,l4 VltK lút|. Dini Kr«»iO« Corrla (Ha Papit Húsipar Mert.!, • ö»i«mKa6 H.Cr. N*t» ^•jo* 5)t»o JJXO JIJO^Í évi eredmények megközelítik Magyarország békebeli kQlforgalmát, midőn a mezőgazdasági termékek tették a kivitel értékösizegének k-Hharmudét. A TÖZSOC HtRÜ. A mai értáktőrsde helyzete a pénügymlnlszterváltság hatiaa alatt alakult kl. A spekuláció tarló.kodó magatartást tanúsított és a forgalom legnagyobb részt a bankokhoe és blxományosokhet beérkezt tt megbízások lebonyolítisáhól állott. Az utóbbi napoknál a forgatom jóval csekélyebb é* az irányzat sem volt egységes. Nsgy véleményes vásárlások is voltek, másrékxt azonban a plec teljesen csendes és elhanyagolt. Jóformán esek névleges árak fejlődtek kl. Az Irányiét kezdetben szilárdnak mutatkozott, kérőbb azonban elgyengült és elek zárlat felé mutatkozott némi javulás n mágánspekutáaló vásárlásaira. Ehhez a javuláshoz hozxijfrult ax is, hogy Bécsből barátságos Irányzatról érkeztek jelentések éa hogy . kosztpénx V/l siázaléklg esett vissza. A plaera kerülő árukat Ki egyes piacokon könnyen vették fel. A kullszpaplrok, majd a veiető bánya, fa és bankérlákek a tőisde-idő végefelé javulást mutattak. Nsgyobb árveszteség as egész Idő alatt nem volt. Zárlati árfolyamokat legtöbb eaetben a körépérfo-ly.mólénál magasabban úllapilottAk meg jeléül annák, hogy lárlatfolá J ni Iráoyzat megazilárdult, A hivatalos koartpénz 4-8 azázslék. Le-cröngetáskor az Irányzat barátságos, a forgalom élénkülő. UtétSxade. Ax irányzat bsrít-sÉgos. Főleg a Kereskedelmi bankban volt nagyobb őrlet. Kereskedelmi B>nk 2000, Államvasút ÍOO, S.lgó 915, Rima 197. Orrlra. Hitel 984. Magyar Hitel 905, Aortákéi 35\'/,, G.rtz 5600, Késién 4275, Földhitel 820. A fél I órni magánforgalom Irányzata már axi-lárd.bb volt. lilánkon keresték a Kősrenet, .melyért 4450 koronit kínált.k. H.l«l Tp. 415. Ositiik Hitel 295, Mtgyar Hitel 940, Sslgó 940, All.mvJsut 660, Rima ÍOS, Kereskedelmi Bmk 2035. Esti meiánforgelom. Ositrák Hitel 294, Magyar Hitel 940. Rima 205, s.lgó 945, Kőszén 4300, Cu kor 5200, Pesti Hazai 6200, G.-n-t Danubius 5700, Kereakedel.nl Bank 2000, Georgia 780. Földhitel 850, Mezőhegyes! 450, Learámltoló 150 Novrr 175, Urikányi 1375, Fővároíl Tp. 350, Kosztpénx 5 srázolék. Koaxtpénx 41/, náialékig vis:-szaesett, hivatalosan 4—8 siáialék. Nemesfémek i 1 koronás 6500, forintos 14600, 5 koronás 34000, 10 koronás or/ny 155000. Takermányvíaár. Rítlszéna l. r. 61—70, kivételesen 72, II. r. 41-60, III. r. csomsgoléss.l 21—^0. nádtak.rmény zSId, siároz 20, muh.rszéna 60, tengeriszár kóró 30—32, tsk.rmányréf s 26-30, r.lomsr.lma 30 —34, isuppszeltnt« 31—38, szaicnaszecska 32. Aras 1000 koronában értve. Vetőmafpiac. Lóhere, fehér 16000, vörös J5000, nyara 8500. Lóhere, fehér 18000, vörös 14000, nyers 8500. Angol perjo 17000. Nyul szapuka 1400. Balt.clm 2200. Bükköny, tiszta tavaszi 2000, sa bos 1800. Clrók 1500. Mohar 8000. Őnl borsó 1900, Viktória 4000, velő 4000, csillagfürt 1800, tarkabab 3600. Napraforgó, fehér 4600. Mik 6000. Kápositarepce 3600. Kender 7500. Vörös köles 1400, aiürie 1200 K. KALAI icött.e9jy Sertéaváaár. Felhajtottak 700, eladatlanul vlsazamaradt 35. A vá-■ár lanyha volt. I r. 23000-25000. Kónnyü 21000-22000. Szalonnás félsertés 28500-30000. Lehuxolt hus 25000-26000. Sózott szalonna —. Z«!r — A bácal tludi A bécii tŐxsdéo a megnyitás a bsnktlsxtvlselök sztrájkja folytán tartózkodó. A tőzsdeidő további folyamán a magyar értékpapírok piacéról Indult kl az élénkség s a tegnapi zárlati árakhoz képest néhány százalékos javulás mutatkozott. Zárlati árfolyamok: Angol-Msgyar Bank 160, Osztrák Hitel 282, Msgyar Hitel 893, Délivasut 130, Államvasút 688, Kóburg 90, Rima 200, Sxlgó 920, Msgyar Hof-herr 247, Wiener Bankvereln 191. A korlátpisc záróárfolyamai: Klotild 186, Gatmann 1400, Szlavónia 142, Kohó 1690, Magyar Általános Kőszén 4350, Urlkányl 1340, Horvát Cukor 1320, Magyar Cukor 5200, Spódlum 390. R átvizt-kfizpont hlvitilos ártoiywul ______________H|aoo Aafnl Inni i<*6oo-i)oS*o Un I)i-al7 DoBI* »«»JO-35\'5* Kraoal. fr, •}(« 1490 Mirha — Ontf. kct. iito <tf Bolfo htok 1140-1140 1*1 174 190 S*ofcoT «44\'>*l< Srtjrt Inak JÍ4O-6oj. Koroo. öloi» 4 \' S\'4 4 ■ rreak dlotf — raá/fe. SJ-JS MolUoOI h. nik i)9|. Dawlsék Kophat. JI5»-JJJ0 KriootUalo 4>1»-4*T0 I4»J4»-1J0)\'* Bwltn rrif S4OCU>0Ífli 8rlj« S*to &o4TU «»jo—IJS* I,M-IJC S44-IOI4 Sjftj-pni jflo-tojo «»«•«\'♦ Zürichi sárlat i Pirla 239CK10, London IttVOO, Nawyotk C7T-76, Brvlaaal 1»70, Mallood 2480, Holland 2J&-25, Barlin J27, Wlao 81 26, SoHa <45, rúg* 1676^0, Budapoit 140-00, Balgrid 730. Kslalés isazkeaató: Sstrokay Kálmán. Kiadó: Nagykanizsai Nyomda ós Lapkiadó Vállalat. Apróhirdetések Kiadó agy tBtét, íánycsett hílószoba baraodasós Vorösmarty-otaa 11. axím alal\' Bútorozott *S1 vigy két szobi-konyhis lakást ktres gyarmakUlaa hásatpir. Cim a kiadóban Xlc««r4ln4m rockra olool, o«4* Mtooafet. «>»• noko. kooytUo Ukíaomal bSrom rtgr «\'\'»• kuni. Cí»4« l«ro* • UaMba. $«)» Hogyha meghfil keze lába „Indaszesz" az orvossága HMM: ft."^1- fcwVr^" Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék meggySzddnl! I llt.r rlillog 1440 K, 1 I. völS. 1440 K, 1 Illír prim. rUll.g 1000 K, 1 lil.r bikavér vöröi 1770 K, 1 llt.r pofiny-várl * ojuslcot.ly 1600 K Bruncsics József «M«-. tanult- él Hr«»nK»tl ciMrt kJ-luka.uua, Sug.r-ut 09. T«ufon 11». Óriási TAVASZI SINGEK JÓZSEF ES TARSA divatáruházéban! Ezer vég prima karton mélyen leszállítón árban kerül eladásra! Mindenkinek salát érdeke ulalóU rófósiru szükségletét f-dasl, kareaso fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézműérukereskedését Mazinsxy-utca 1. Városháxgjaiota, hol oaiodannamú róf&sAit S legjobb minőisgbca hoi>i.j.n..r:r4i».>,ur jggoEcsóbb áron szerezhet be. Cipővásár! Miltény i Sándor és fia clpöáruháziban szerezze be szükségletét mielőbb, mert az árak emelkednek. Mindenfajta cipfi raktáron és mértek utáni rendelésre kapható. Jutányos arak I figyelmes klsiola*^! iZZÓLÁMfíÁNÁI. NINCS J&on Zenemüujdonságok: Virginia blues (Fox troli) Tr-Tca (Tritl) (Fox írott) When Bhaddii amllea Les nuita da boiu La Java Glgolette La hant Tangó d\'amour Hent, hab\' leh noch wui vorl (Shlmmy) Bál éj (Köiicigé) Jaj de nnom a buuánt Fiichel FUÍöp 7lai paplráruhixiban NAGYKANIZSÁN KAUCSUK -TALPVISDÓ És KAUCSUK-SAROK. BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit tiaiiolank legmagasabb napi irón. KORPÁT binoJlyan naonylségban napi ár alatt isiUlladSD Zalavármegveí Szövetkezed áruforgalmi R.T.. Nagykanizsa ll/gtejriji : rotor*. T.\'tíoei.Uí ! US Milyen legyen a jó cikória kávé? 1. Finoman őrlött, hogy a fözé.BÓl b molrg vix minél jobban f.loldha.n l> kókben lövő IzoaHőt ó. feloldhassa a tiipmiyagokut. 2 Sötét Cíokolátíé barni, m.rt c.ak Igy adhat hzp azlnt n kávénak. 3. Kelleaio. é. to.mé«i>:te. Illntu 4. Kiadós, T.i:iyl. miníl k«»ei«bbot k.IIJen belőle felhasználni. Figyelje meg, hogy ilyen-e azlIHU kávéi MLA! KÖZLÖNY 1924. f.bruár 21. Míg a készlet tart! Fekete férfi cipők, Jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái verrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 45000 K Kapható SZABÓ SÁNDOR cipőáruházában Kazinczy-uica 1. s*. Telefon: 453. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőlt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos téa dúsan falszaralt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Príma macco gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. Simy-csokrok mélyen leszállítva. Női és férfi esőernyők óriási riluit»bu. Figyelem! Figyelem! Figyelem! Értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy cégünk fennállásának tízéves évfordulóján nagy tavaszi vásárt rendezünk. Eladásra kerülnek a most Óriási Választékban raktárra érkezett és legújabb divatú férfi és női tavaszi és nyári szövetek ruhákra ós felöltőkre. Börböri kelmék a legújabb divatszinekben. Továbbá grenadinok, opálok, batisztok, gyapjú és pamutdelalnok, musók, tolltartók, térti és nól ruhavászon kelmék stb. stb. Menyasszonyi kelengyék. Reg-enhart és Rayxnann világhírű löiidama .ztaraiból óriási választók. Jzövőpamut és szövőcérnából többezer, gabonászsákból tizezer drb. kerül eladásra Oíiási vászon maradékvásár. Asztalbőr és viaszos vászonból nagy választék. x\'í\' és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakas"-hoz Erzsébet-tér 21. Nyomciou . Negykulrs.1 Nyomós VUlnU! éa Upkl«d6Wnyvnyomdi|»b»n, Nsgyksnlrsts. Egyes szám ára hétkBinap 600 korona, vasár- és ünnepnap 8QO korona 63. évfolyam Nagykanlua, 1924. február 22. Péntek 44. azám. POLITIKAI NAPILAP I Ini Bcr k*n 14«M kanaa. Fegyelem Arról a pénzügyi pánikról, amely tendenciózus rémhírek nyomán u]ra kitört s magával ragadta az óvatallan közönséget, megállapítható, hogy Ieglobb segítőtársa a kontromln koronarontó szövetkezésének. A felét vesztett emberek, akik értékeiket menteni szeretnék, felülnek a hitvány tendenciával önzó anyagi érdekek kielégítésére éhes tőzsdei spekulációnak, amely mesterséges pénzszűkéről dob be az Ideges közhangulatba álhlreket, majd hltelmegszorltásról suttog, ami Ijesztő drágjsigl lavinát Indít meg A gazdasági életben fenyegető zűrzavar és kapkodás állt be, a publikum eszeveszetten dobja el magától a koronát s ezzel főrészesévé válik a belső drágaság rohamosemelkedéaének A korona belső vásárló ereiének csökkenése tehát a közön-ség fegyelmezetlenségétől veszi lendületét, hasztalan tesz meg a pénzügyi kormányzat minden lehetőt, hogy a gazdasági életet megnyugtassa s a mesterséges koronarontást megakadályozza. Ez az egyoldalú erőfeszítés nem vihet ugy célra, ha a másik oldalról ahelyett, hogy higgadtan viselkednének, oktalan kétségbeeséssel vetik magukat a pánik karjaiba. A külföldi kölcsön ügyében nincs ok aggodalomra. A korona egészséges stabilizálódása biztosítottnak volna tekinthető, hiszen a reparációs bizottság döntése rövid Időn belül a kölcsön ügyére nézve kedvezően íog eldőlni, de mindhiába ez, ha az emberek könnyen hivése s a külpolitikai momentumoknak a gazdasági ügyekre való jó hatása tekintetében táplált remény elejtése alkalmat nyújt néhány lelkiismeretlen koronarontőnak az árfolyamok ujabb leszorítására. A koronát csúsztatják lefelé a rej télyes erők. melyeknek érvényesülést ad az emberek önzése és a tájékozatlan Idegesség suhogó denevér szárnya, mely együtt kavar föl olyan légáramlatol, ami- ben valósággal megdermed minden pénzügyi és közgazdasági mentő akció. Ha volna az ország népében kellő legyelem s öntudatos tartózkodás a vaklármával szemben, nem tudna garázdálkodni az áremelkedések Indokolatlan Irama, mely elsősorban az életszükség-lell cikkek árát szökteti fel az <gig- A miniszterelnök megnyugtató nyilatkozata s a pénzügyminiszter Intelmei a közönséghez nagyon Is megszívlelésre méltók. Elvégre, ha valakik tehetik, ók azok. joggal llgyelmeztethetnek megfontolásra és elővigyázatos Ságra, mert tisztán látják a rém-hlrterjengések Irtózatosan káros hatásait az országra és a nemzetre. A kibontakozás tervelt dönti halomra, ha az ipar és kereskedelem az árukészletek vlsz-szatartásáva), a magánemberek pedig zűrzavart keltő kapkodá sukkal hozzászegődnek a büntetőtörvény alól ktbuló rémhír, terjesztőkhöz, akiknek/éppen az anonimitása nehezül meg, hogy az állam erélyes keze végre beléjük lojtsa a szót. Lecsendesült a politika izgalma Kedvexö hlr a Jóvátételi bizotUác* döntéséröl - A tiszt-viselőket, munkásokat mentesítik e kényszerkölcsön alól —. Nagy CmU iginigQgymlnlsxter lemondott Budapost, febmir 31 A több nap óta tartó izgalmai politikai hangulat mára nagymér tékben lecsillapodott, egyformán az allenzékeo, mint a kormánypárton. Kedvezd hatást keltett az a nem xetgyülésen elterjedt hír, amely azerint egy magánúton Páriából érkezett távirat jelenti, hogy a magyar kölción, Illetve a zálogjogok felfüggeastéae ügyében a jóvátételi bizottság ma délelőtt kedvezően dőnL Ugyancsak jó hatáaaai volt éa meg-nyugtatóiag hatott a kormány ré-ix ér ól elhangzott ama kijelentés U, amely a kénysxerkötcsönro vonatkozó törvényjavaalat módosltáaát jelenti be. Az egységeapárt tizenkettes bizottsága, amelyet ennek a kérdésnek a megvitatására küldtek kl, pénteken délelőtt n nemzetgyűlés épületében Gléat tart, amelyen meg fog állapodni a azükségesoek tartott módosításokban. Esek a módosítások főleg azokra as adóalapokra vonatkoznak, amelyekből a kor mény a kényszerkólesőnt elő akarja teremteni. A kormány tudvalevőleg előleget kért a kényszerkölesőnre, amelynek végleges kivetése az ujon nan beterjesztendő tőrvényjsvssUt alapján fog megtörténni. A« egységespárt felfogása azerint nemcsak a jövedelmi és vagyonadónak kell a kényszerkölcsön alapjául szolgálnia, hanem más adóalapnak is Hogy melyek legyenek ezek az uj adóalapok, ast van hivatva a tizen kettea bizottrág tanácsa megállapítani. Walko Lajos Ideiglenes pénzügyminiszter már tegoap kijelen tette, hegy a tisztviselőket, magán alkalmazottakat és a munkásokat mentesítik a kényszerkölcsön alól. Nagy £oll lemondása Nagy Emil Igasságügymlnlszter lemondását ma délelőtt közölte Bethlen litván gróf miniszterelnök a kormányzóval, aki abhoz hozzá* járult. Az Igazságügymlnlszleti teendőket igeigleneaen a miniszterelnök látja el. Az uj igazságügy-miniszter személyében aaég nem történt megállapodás, de a folyó són élénken tartja magát az a hír, hogy Pesthy Pá), a nemzetgyűlés alelnöke leaz az uj Igazság ügy ml niszter. Ax ellenzék értekezlete Az ellenzék pártközi megbeszélést tartott, amelyen megbeszélték msgatartásukat. A drágaság kérdé-aét a nemzetgyűlés elé hozzák és a drágaaigl bizottság összehívását ia kérik. A megbeszélésen részt-vett Rakovssku István, Pakots JÓ zsef, Horváth Zoltán és több polgári ellenzéki és szociáldemokrata képviselő. As ellenzék a már tegnapra tervesett és ma délelőttre halasztott értekezletet a valorizációs- és kényazerkölcsön javaslat megvitatása ügyében egyelőre el halasztotta, mert állásfoglalását felfüggeszti addig, amig as egységes párt tizenkettes bizottsága a törvényjavaslattal kapcsolatos módo alt ások fölött nem döntött Ugyan csak elmaradt az egységes Dártnak ma cetére tervezett értekezlete Is, amelynek legfőbb tárgya a büntető novella megvitatáaa volt. Ez termé azeteaen Nsgy Emil lemondása foly tán tárgytalanná vált. N dsvizslorjalom fduaHdttáu A tegnapi tanácskozásokon, ame lyek a kormány kénjszerkölctön- javaslatáról egész nap folytak a képviselőházban, több oldalról figyelmébe ajánlották Walko Liba Ideiglenes pénzügyminiszternek, hogy a devizaforgalom terén a ouk régóta esedékes reformokat sürgősen végre keH hajtani. Teljesen beavatott helyről arról értesültek, hogy Walko miniszter hajlandóságát fejezte kl a devizaforgalom fat-Bzabiditására olyan érteleaabee, hogy as exportőrök as árufokért kapott valutát közvetlenül éa ssa-bad megegyezés ut|án eladhatják az Import ötöknek a Davizaköspoet hozzájárulása nélkül. Mint illetékes oldalról kőittk, Ilyenirányú kormányintézkedés eaár a legközelebb megjelenik. Ax Egységea Párt vacsorája Budapestről jelenti a Zalai Köt-löny tudósítója: csütörtök este párt* vaecera volt .1 Ezt^jm TPÍrtb.., melyet, r4.itv.tt BoMon I.tvin gráf, ti.gy.Udl Szabó Utvin, Vau Jóxicf <• Rakovszky Ivio. A v.ew rán poiltlk.l f.l.xót.lái ocm volt A v.cmt. «l5tt . Zalai Közlöny munk.tárua.k alkalm. volt megkérdem] . mlnlixterelnökót, hogy . péotfiryl <• tg.x.ágOgyl táto betóltiién.k kérdérfbra tórtéot-e már dónti.? A mlnluterelnÓk at Fel.lt., — Egyolirt még senkivel stm tárgyaltam. Mennyi less a takarékkorona Baíapeet, kU tl Walko helyette. piniiSgyinloUi-ternél m. nigjfontoi.ág-u tanáea korá«ok keldódtek. Bgé.. diirfft \' .at e- délutánt órikb.n U mlg egylltí ait.k W.lko helyette, ptex-ügymlnl>xt«r . bankok voictí cmb. retvel <• . gyirlparl érdekeltiig kép.UeWi. Etek . taníokotflok .loroa.n óllttfQggnek ■ v.lorixá-clóv.l, a takarékkorona irUklnok megállapításával, .xt.l . kát jakétól tényoióvei, .melyek .1 OT.tág g.ldaláfi életiben jelents, viitoxá-.ok.t fognak eredményeiül. A baokve.ér.kk.l i. . (yirlp.il érdekeltlégek kípvl..l8lv.i lefolytatott t.nácakoxá.ok nlir • takarékkorona\'írtikinek meg ill.pl tá-aár. ti vonatkínt.k, mett Klrarn tegnap éti, amiét. . v.lorlxáoió. rendelet megjelent, tulajdonkeppen ■ t.kirékVoronfc li bevonult . gaxdliigl életbe. A t.k.rékkoron. értékének megáll.pltiiát, mint ut a rendelet11 élfiltji, egy kOUn . célra kinevelendő bliottiig fogj. végexnl, amely > k018nbót< ird«-keltaégek > kép vitelóiból áll, ■ « napontat ki Ma számítani fhr tényeiókbói, kogy a n.pi t.k«rék- korona mennyi papirkoronának felel meg. Ez a bizottság a bécsi magyar belföldi koronajegyzést zÜ-»fohl paritáson, a prágai mafyar koronajegyzést zürichi paritáson és ax arbltrázsps pírok relációját ugyancsak tirlcbi pirításon átazámitva fogja alapul venni a az ezekből edódó számokat elosztja hárommal, mert hiszen ez ■ három tényező jöhet tekintetbe a takarákkorons értékének megállapításánál, ez ss elosztási művelet adhat egy olyan relációt, amely alkalmas arra, hogy ■ takarékkorona értékét kifejezze. A mai bécsi, prágai magyar koron a jegyzések belföldi msgysr koroes, valamint az arbitrázs pa- zalai k^qifl. pírok reMctója zCrlobl paritáaban kiszámítva, a lakarikkorona értékél 13000 plplrkeronában adná olssta, vagyis ha a bizottság a mai napon már Összeülne *s meg kellene állapítani a takarékkorona értékét, ugy ez a megállapítás a takarékkoranát 13000, vagy ennél valamivel több psplrkoronában állrpitaná meg. Az Ipari érdekeltségnek, értesülésünk azrrint, as as álláspontja és ennek Walko miniszter előtt is kifejezést ad, hogy a tikarékkorana értékének végleges és mindenkire nézve megnyugtató megállapítása esak ugy történhetik, hs a devizák és valuták árfolysmát szabidon fogják jegyezhetni. A nemzetgyűlés bizalmat szavazott a kormánynak Budapest, ftbruir 21 Tizenegy órakor nyitotta meg Sutlovseky Béla elnök a nemzetgyűlés mai ülését. Daruváry Géza külügyminiszter bejelenti a török köztársasággal kötött szerződést. Mikovéngl Jenő a mentelmi bizottság előadója jelentéat tesz Propper Sándor mentelmi ügyéről. Héheit Ede kifejti, hogy Proppernek a Nápazavába irt cikkében osztály-ellenes izgatás nincs. Zsitvay Tibor kijelenti, hogy a mentelmi bizottság nem csinál pártkérdést az ügyből. Hosszabb vita után a Ház a jelentést elfogadja. Balltt Gyula ás KnalUr Győző mentelmi ügyeinek tárgyalása után Bethlen István válaszolt a felszólalásokra. Hozzájárul, bogy ■ kormányzósértés ügyében Kaailer mentelmi jogát felfüggeez-szék. Elnök napirendi Indítványa után Propper kéri, hogy a kritikus belyzet megbeszélését tűzzék kl napirendre. Bethlen István gróf miniszterelnök állott fel ezután szólásra. Propper Sándor képviselő ur — úgymond — ugy állította be a munkásosztályt, mintha ast nem érdekelné a dollár vagy a korona árfolyama. A képviselő ur ast mondotta, kogy a munkásosztályok a kenyér és a zsír árára kíváncsiak is nem a korona árfolyamára. A kettő között szoros össiefüggés van. A dollár és a korona árfolyamát nem lehet függetleníteni a kenyér és ■ zsír árától, tpp a drágaság letörése aáljából szükséges elsősorban, hogy a nemzetgyűlés elé a korona érték-aaökkenéeének meggátláaáról szóló törványjavaalat kerüljön. A holnapi üUs napirendjére ez a javaslat ki van tűzve, minthogy pedig ez a javaslat a drágaság kérdésével axo-roasn összefügg, mindenkinek módjában less a drágaság kérdésében véleményét előadni. Kérem az elnöki napirendi javaslat elfogadását. A napirendi javaslat elfogadása után Berki Gyula kezdi meg sürgős interpellációiát. Beszéde közben kifejtette, hogy valahányszor veszedelem fenyegeti az országot, ■ gazdasági élet fórumain megjelennek a hiénák, akik a rémhirek iránti fogékonyságát kihasználják. tűinél a kijelentésnél a baloldalon irtózató* vihar tört kl, ugy, bogy Hmstár Károly elnök kénytelen volt ax ülést egy negyedórára felfüggeszteni. Szünet alatt az ixga lom még jobban fokozódott. Né hány képviselő, akik nem vesztették el nyugalmukat, csak n legnagyobb erőfeszítéssel tudta megakadályozni, hogy tettlegességre ne kerüljön ■ sor. Dlnleh Ödönt, majd Relsehl Richárdot képviselőtársai vaxették el, bogy ax állsndóan lx-gatoltan kiabáló Estiergályot Já-aoat fslháborodáaukban tettleg ne toaoltilják. Negyedórás szünet után Huszár Károly Ismét megnyitja az Ülést. Berki befejezi beszédét. Előterjeszti interpellációját a miniszterelnökhöz, amelyben kérdi, hogy milyen okok tették sxükaégessé a korona értékcsökkenésének megállapítására szükségrendelet kibocsátását, még a törvényhozás állásfoglslásának bevárása előtt. Bethlen István gróf azonnal válaszol az interpellációra. — Minden kormánynak joga van bizonyos esetekben szűkségrende lettel a helyzetet szanálni. Ex nemcsak joga, hanem kötelessége is, de kötelessége a nemzetgyűléstől ezért főimentést kérni. A kormány ezt a kötelességét teljesítette. A bejelentés ugy a msgam, mint a pénzügyminiszter ur részéről megtörtént. — A fenforgó körülmények olyanok voltak, amelyek a sürgős Intézkedést azükségessé tették. — A koronspánlk okai, a riasztó hirek, amelyeket bizonyos körök részéről mesterségesen terjesztettek, ezek arról szóltak, bogy a jóvátételi bizottság\' kedvezőtlen döntést hoz, a kölcsön illuzórikussá válik és ennek folytán mindenki mentse, ami menthető. Peldl Gyula, Garami trnő és Vámbéri Rueztem utazásé ról b külföldi sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy ezért utastak volna Londonba, hogy ott a magyar kölcsön ellen interveniáljanak. Olyan hirek terjedtek el, hogy bizonyos belpolitikai fellitelekhez kívánták kötni as angol kormánynak a ma gyar kölcsönhöz való hozzájárulását. A szociáldemokratapárt réazé-ről határozott cáfolat nem törtint, a párt részéről sem szólalt fel senki, hogv megoáfolja ezeket a híreszteléseket. Ennek következtében olyan események állottak be, amelyekért a kormányt akarják felelőssé tenni. — Amikor ezek a hírek nspvl-lágot láttak, bizonyos nehézségek állottak be a devizaellátás terén Is, mert a kormány tárgyalásai a de-vizakölciön ügyében a malomkon-cantráelóvsl és a cukorérdekelt-sággel elhúzódtak. — A köicsőnakcló lebonyolítása előtt a kormánynak gondoskodnia kelleti hátralékok kifizetésiről, bizonyos akciók likvidálásáról, így az iphisi hitelről s ex nagyobb Inflációt Idézett fel ás ex axt a látsxatot keltette, mintha a magyar kormány már ax utolaó eszközhöz nyúlt volna. Pánik keletkeneU, mindenki Igyekezett szabadulni a koronától it áru ban is valutában akarta stabilizálni a pénzét. Ezekkel a jelenségekkel szamben a kormánynak csak a következő eszközök álltak a rendel kexésére: Az első eszköz a megnyugtatás volt A lehetetlen híre ket a volt pénzügyminiszter éa én is több isbsn megcáfoltuk. — Gazdasági téren az egyik eex-köz volt, hogy olérjük a bankóprés megállítását, a második, hogy a tőkéket belső kőletön részére vegyük igénybe éa igy elfaegltaük a korona reális elhelyezkedését. Harmadik eszköznek mutatkozott, hogy a valorizáció kérdését azonnal életbe-léptessük és módot nyujtaunk a közönségnek, hogy takarékbetétben Is elhelyezheaae a pénzét. Egy esetleg hosszasabban elhúzódó vita axt eredményezhette volna, hogy ezt ax időt a spekuláció használhstta volna fel. Ext akartuk megakadályozni és kötelességlnk volt, hogy est megtegyük. Most csak ax történt, hogy a Népszövetség program jántk intézkedéseit korább in léptet tük életbe, mint terveztük. A miniszterelnök kéri válaszának tudóméiul vételét, ezáltal a felmentés megadását. Elnök ezután bejelenti, hogy as interpelláló képviselő nem kiván szólani. A határozathozatalt illetőleg harmincnál több képviselő név szerinti szavalást kér. A szavazatok megszámolása után az elnök kihirdeti az eredményt, amely azerint 245 kéDviselő közül leszavazott 132, közölök 95 Igennel, 37 pedig nemmel szavazott. Távol volt 113 képviselő. A szavazás után Huszár Károly elnök Indítványára a Ház Eszter gályos Jánost éa Reislnger Ferencet folytonos közbeszólásaikért men telml bizottság elé utaettjs. HIREK. — (Naptár) F.br. 22. Páter ■<(. — (Időjárás) A Meteorológiai iatézet jelentés. .xerlot egyelőre sem lényegesebb hőváltozis, Ion azámsltevö 01.padit nem várható. Nagykaoizsán ciütörtökön reggel 7 órakor: hőmérséklet — 7 5 C, hóréteg va.t.gaág. [12 cm., szél: északi. Délután 2 ór.kor: hőmér-eéklet , 3 4 C, alél: délnyugati. — (Kállay Zoltán Kaaluám) Kállai/ Zoliin a Hitelbank Igazgatója, Kállay volt pénxügymioiizter öccie, eiQtfirtőkön délután K.nl xaára érk.xett, hogy . Hitelbankkal érdekk6x61.égben levő Zalamegyel Gizdaaági Takarékpénztár Igazgatóságával megbeszélje .x .ktuélla kér-■léseket. A megbe.xéléaeken részt vett Suk.ru Igazgató la, a Hitel bank győri fiókjának vezetője. Elte tára.av.caora volt a Centralbso. — (H.m m.gy P.atr. ■ városok kBIdStt.íg.) Jelentettük, hogy a törvényhatósági jog rnog-sierxés. ügyében érdekelt vér.aok küldöttsége pénteken tisxteleg a mlnlexterelnök elölt. Csütörtökön reggel axonbsa távirati ért.sltéat kapott a város, hogy a nehéx politikai vlaiooyok körött a küldöttség fogadására nincs ideje a ml-olsxterelnöknek s Igy . köldötloég elutazás. egyelőre tárgytalan. — (A h.rc.gprlmá. ax Idán tartja aranymt.áját) November-ben^lesz ötven éve annak, bogy Cscmocb János blbornok-herceg-prlmáat pappá axentelték és no-vember 18 án lép be ax ország első főpapja ax aranyoméi áldozó p.pok soráb.. Eit a napot Bsrter gomnak, a ber.egprlmáa székváro-sának köiőnsége különös melegséggel óhajtja megülni. Antony Bél. dr., Efxtergom váró. polgármestere .x ünneplés előkészítése tárgyéban már tartott egy .lükébb értekezletet éa legutóbb ax oiter-goml ffikáptalan Is megalakított, kebeléből ai előkészítő-bizottságot. 1924. febtji.fr 22 — (Piaci tájékoztató árak) Ar árvizsgáló bizottság február hó 21 tői kezdve a kővetkező tájékoztató ár.k.t állapított, meg: mák llje 4000, bab ltje 2500-1800, kgj. 3000, burgonya 800, dió ltje 4000, fogb.gym. csomó 3—400, vörös-h.gyma Í00 —400, sárgarépa 300 — 400, zöldség 200 -300, kelkáposzta kgj. 800, spenót tányér <00—800, feje.kápoazt. kgj. 800, ..v.nyu kápo.xt. 1000, kerékrép. 2Ö0, • •■ vanyurép. 400 -500, vaj főző 18 — 20000, turó S000, tej llje 1500, tejfel 4000, tojáa\'700, alma kgja 6— 10000. Hutárak: növendék-marha kgja 8—10000, marhahús eleje 18, hátulja 20000, aerté.hua 24000, zalr 32000, borjuhua eleje 18, hátulja 20000, háj 32000, xairsxntonna 28, füitölthui 32—36000, borjupörkőlt-hus 16000 korona. Exekhez az árakhoz kénytelenek vagyunk egyszer néhány szót hoxxá szólni. Múltkori cikkünkben közöl-tük az árvizsgáló bizottságnak axt a panasxát, hogy nlnci módjában a termelők árait leszorítani, llletvo szabályozni. Ezzel axemben a szer. d.l hetivásáron az történt, hogy a falusiak készségesen adták 600 koronáért a tojást, mindaddig, mlg kl nem írták • pleci fekete táblára . 700 koronás tájékoztató árat. Természetes, bogy attől kexdve rögtön drágábban adta minden asszony a tojást a ugyanígy járt a lej U, melyet 1200 koronáért adtak . a hivatalos 1500 koronás jelzésre a ökött fal. Azt csak elvárhatjuk az árvizsgáló blzott.ágtól, hogy ha már nem tudja le.xorit.nl as ára-ket, legalább ne járuljon hozzá a drágításhoz hivatalosan. — (RaodSrl bHnt.tőblrói Itá-Utak) A rendőri büntetőblró Vim-m.r József nagykanizsai lakost sebe. hajtásért 10.000 K, Mplngir litván s.ndl lakosi sebe. hajtásért 5000 K pénzbüntetésre, BmJIor Vendel .sxteregnyel kanászt éjjeli csend-háborltásért 1 napi elzárásr. ítélte. A járdák tl.xtánt.rtásán.k elhanyagolás. miatt is vagy S0 ügyben hozott ítéletet éa 9 -20 .zer koránéig terjedő büntetéssel sújtotta c mulasztókat. — (Balatonmhgyaród na,y-kSsaég Utt) A belügyminiszter megengedte a Zsla vármegye területén fekvő B.latoncnagyaród kisközségnek nagyközséggé való átalakulását. — (Szabaddá tatték a lókl-Tlt.lt) A földmlv.léiOgyl mlnUxt.r rendeletet adott ki. .melyben a ló-kivitelt február 25 ikétől .sabaddá teszi. A kivitelre azánt lovak többek között Grékényes. Mur.kere.x* lur, Kőszeg, Sopron, Szentgotthárd állomásokon I. kiszállíthatók. A rendeletet a hivatalos lap pénteki .ráma hozza. — (TSxHadalom a kapo.vári axlahálban) Kaposvárról jelentik: A .Pompadour" tegnapi előadásának harmadik felvonása alatt kellemetlen gummlégé. szag. terjedt el a színház nézőterén. A közönség nyugtalankodol kezdett . a hátsó padokban ülők ijedtlkben a kijárat felé tódultak. Végr. I. sikerült\'.x izgatott kizönséget felvilágosítani, hogy nem történt s.mml egyéb, mint egy veszélytelen r&vldsárlat a ennek kapcson égett el a kellemetlen szagot terjesztő gumcnlból készült szigetelő. Erre aztán s kő-tőnség Ismét helyérő ült éa xavsr-t \'ianui befejezhették az előadást. (x) Url ás női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwartz OezsS cégnél, Fff-ut W>rufc 22 — (A repülő sxálleda) Kewyorkbél jelentik: A■•rikai megrendelésro mo»t építik f- a oémotorsságl FrUdrUhihafeuben a világ f" legújabb és legelegánsabb léghajóját, melyet aj amerikai lapok tréfásan aa első repüli esilJódának, vagy a fe\'hók Hls-asáJlóJának aaveroek, de amelynek valódi neve Z. R. 3. A Z. R. 3. ax Altanti-dceánoa át Amerikába fog repülői, aha! a dollármiDlonosok sxolgi-latába állítják kéj uta sások eéljeira. A gépe-zat éa a burkolat már teljesen elkészült eaak még a nagy luxuskajütőket és a o^y sxalónt kell felszerelni. A légkaján minden kvoyelem megtalíhaU, beleértve a suXaoy-fürdőt és a tökéletes felsxorelésü konyhát is. Minden hassoáUH tárgy ragyogó alura!-aiomból késsült. a ssakács larmésxeteieu villamossággal fór és tt étkeiéi Idején r>lys« menüt Utalnak, amely méltó a világ Ugaagyolb sxál!od>ihox is. Uíekvéa idcjin minden elcsendesedik a légi »tiUodában, Még a gép rcxgó hangja seai savarja ax utaaok álmát, meit a gépek nagy távolxá*-baa vannak elhelyesve aa utasok fáikéitól. As utaxist Frledrichshafeoból a Cap Finis-terreo, ax A sori- és Bcjmuda-vxigetekio át aégy napra tervexlk. Amerikai állomása a Kew Jersey áKaaibeti LekehurUtan less. Eo-oek mintájára egy sok pénxxel rendelkesó amerikai szindikátus torvet kéixitatt. mely sxerlnt ilyen sxemélyaxállJtó fémburkolata légbajókon » karja lebonyoliUnl as Atlanti-óceánon át a rendsieres személyforgalmat. Exeinek a léghajóknak\' as építését a leg. nagyobb titokban végslk. Anayl már kiderült asonbao, hogy a paftot-, illetve selyem-borkolat helyett ax uj léghajókon fémburkolatot fognak hxtsnálnl, Mert tt sokkal erő-ijfcb és e\'lenUlIóbb és sokkal kevexebb vo-sxodelem fenyegeti abban ax esetben, ha a léghajó netán viharba kerül ax AUantl-óeeAn fölött, A fémburkolatot roxsdamentcisé teaxik. A mtaetdij oda-vissxa körCItélül Í5V fant sterling less, as ellátást la beleértve. A tá-*a*ág axt tervexi, hogy egy egéas flottát épít ilyen léghajókból, amolyek egyxxerre körülbelül kétesét utast tudnának átvinni as jaaáaon Ax egén légh-jó hossiában séta-^délsatet építenek, ugy, hagy a*ép Időben aa utasok gyönyörködhessenek a .fe\'hőtá-jakban * MlnJee nagyon mesesxarüan baog-xik, de még ax olyan komoly lapok ia, mint amilyen a D.ily Ctuooicho, tényként besxél nek a dologról. — (Fe)hiváa a gyógynövény tarmelőkhőz) A M. Kir. Föld-műv«!éxügyl Minisztérium Gyógv éa Ipari Nővényforgalml Irodája közli ax érdeklődőkkel, ho*y február, március hónap folyamán megkezdi a gyógynövény palánták éa magvak azétoaztáaát. Azok, akik gyógynövény tcrmeléaacl akarnak foglalkozni, a magra éa palántákra való Igényükkel forduljanak ■ fent nevezett Iroda Budapest, IX, Ló-nyay utca 7 azám alatti központjához, ahol kívánságukat figyelembe fogják venni. — (Jágkoraxakball mammut-aaontváxat találtak Miákol-cob) Miskolcról l/ják : Két nappal ezelőtt óriáai arányú csontdarabokat találtak a városi téglagyár telepén. A munkások anyagot bányásztak éa ugy akadtak a ciont maradványokra. A téglagyár vezetősége azonnal értesítette a Borsod miskolci Muzeumot, ahonnan kifentek a helyszínre éa megállapították, bogy jégkoraxakbeli mammut csontvázra találtak. A axak-axerü kiásást megkezdték. Felazlnre került a mammut közel egy méteres Alikapcsa, amit épaégben emeltek ki • földből. A gerincoszlop ■z érintésre azéíhullott, ugy, hogy konzerválni lehetetlen. Mogtalálták • mammutnak egy zápfogát is, amely félméter hosszú és harmlne Wtttlmí-ter azélea. Az óriáa zápfog taljosen ép. Néhány nap alatt kikért! « mély főidből az őskori állat «ontvázának többi része Is. ZALAI KÖZLÖNY (z) Ax ipartestület vigalmi bizottsága ez uton figyelmezteti a nagyérdemű közönséget, hogy február hó 53-lkl hangversenyére ax összes jegyek elfogytak. Igy kát nincs semmi akadálya annak, hogy a hongverseny pont 8 órakor kezdetét vegye. Kérjük tehát a közön-•éget azlveskedjék" pontoe időbea megjelenni, mivel az egyes műsorszámok alatt a rendezőség senkit nem fog beengedni. (l) VI* Fink Jazz Bánd •>. Ionianakara minden cl. az Arany Srarvaa kávéházban. - (Ahol a király 1. aokalja a raá klv.t.tt adói) Bmkar.it bői jelenlenek a maga nemében jellemzi eletet. Az egyik bukareztl adéfelazólamléil blzottaágnál ugyi-.o is Ferdinánd romén király la fe lebbezézt jelentett be a reá kivetett adó ellen. Az la érdekea, bogy a blxott.ág elnöke el.önek ,1. Ferdl nánd király öfclaégtt" aiólltotta be, amit a teromezolga bangoian meg-lamételt, de eredménytelenül, mert a király képvlaaletéban aenki aem jelentkezett. A bizottsági elnök végűi ia ugy segített magán, hojy a királyi telebbezéat a pénzügy mlnlailerbez tette át. — (A burgonya UrmaMaa 4a namealtée.) elmen moat hagyta al • aajtót Bckc Lé.iló hézagpótló könyve. Minden gazdának a legmelegebben ajánlhatjuk megazer zéare ezt a gyakorlati Irányú mun-kát, amelyben a burgonyatermelés éa nemesítés minden részletére ki terjeszkedik a azerző. Minden során átérezni ext, hogy ebben a könyvben tényleg o gyakorlati életben Is klna működő aznkember adja logjobb tanácszit gnzdatáraainak. Bátran mondhatjuk, hogy n II Ik kiadásban foglalt utmutatások alapján végezve a burgonyatermelés éa nemesítés! munkálatokat, alacsony termésátlagainkat lényegesen fokozhatjuk. Kűlőnöa figyelmet ér-demclnok a burgonyabetegségeket hűen feltűntető eredeti fényképfel vételek után késritett ábrák. A könyv szép éa Ízlései kiállítása n •Pátriád-nyomdáját (Budapest, IX, Üllői ut 25) dlcaérl, ahol az mo? rendelhető. A közelgő burgonya-ültetés előtt ne mulassza el egyetlen gazda aem ezt *x Igazán értékes munkát elolvaanl. Alapár 6.korona, a mindenkori szorzószám figyelem bevételével. — (Milyen Ioryen a Jó felesé*) Egy amerikai milliomos leánya a modern hásas-sági tiiparancsolatot a kdvetkexókbea köxőlte : 1. Hadd, hogy ax arad legyen as ur a háaban. Ha nem becsülöd a képaxaigeit, ak-kor már ne« ia szeretőd többé. t. Kóxa Jól, ka nem tudás téxnl, akkor mindeoáraa sierexs jó cxakáoiot a gondoskodj arról, bogy ax étel idejében legyen ax aaitalon. I. Otthonodat tedd vooxóvá éx kényelmessé s ha xenélnl tudix, ugy énekelj éa muxsikálj férjednek as esti órákban. A. Tanúimányoxd a vérmérsék*ötét 6s eso-iekedj annak megfelelően. 5. No tedd rundon b\'jért ax uradat fele> lóssé. Sok esetben ax asszonyt keUeoe fe\'o-lóssé tenoi. 6. Blxxil az uradban, uo kételkedj a sxa-vakban, amikor mcgraegyaráxxa, miért maradt ki késóig. 7. Ke bossstntsd. A legtöbb íérfioak ug>-lt mogvaa a ataga baja. 8. érdeklődj férjed dolgai iránt. 0. Gyakorold suvaxati jogodat éi ó büixfce lesx rád 10. Légy kls«é sxenvedélyes és flgyelties vele sxernben- Udvarolj coki. (z) D. Ma C. pamutból fejel vagy köt kívánatra a szombathelyi FILIPP\'kötődé. (Széli Kálmán-u. 6) Tutankamen tárád szarkofágját kinyitották Tutankanaea fáráé sírjának fölbía-tátárél rövides hírt adtak a táviratait. A Daily Mail tudásllája roll att, amikor a 1500 sszisadé éta lezárt warkofígot fölnyitották. Az Ő tudósítása alapján közöljük u alábbi rásalateket: Az sgylptoml kermány ugy katá-roxott, hegy Tutankaman sírjának felbaatásánál nem Jeloohotik meg a közönség. Ctak az odatartozó híva talos szsmályeknek engedték msg, kegy tanul legyenek az embsrlség történetében páratlan esamánynek. Eddig ugyanis még nem veit rá példa, kogy oly király sirjfct bolygatták volna meg, aki 8500 eszteu<ö óta nyugszik ugysnolysa helyzotbon, mint ahogy eltemették. A meghívottak február 12-én délután hftrom órakor gyülekeztek Luxor melleit a ,Királyok Völgyi ben". Hewsrd Cartor, a kiváló agy ip tologus, fogadta a vendégeket. Lát-katólag meg valt halva. Talán Car narwn lordra gondolt, aki vele együu kezdte meg az ásatásakat a Királyok Völgyében. 1017 bea lelték meg az elsé kapavágást. — Sokáig eredménytelen volt a kutatásunk, — besaélto halkan Mr. Carior — úgyannyira, hegy már abba ia akartuk hagyni a munkát. Abban állapodtunk meg, ha 1923 lg nem akadunk valamire, akkor nem folytatjuk levább. 19>2 november é-én pillantottuk mag az első lépcső\', amely a slrkamrába vezeteti. Szírünk dobogott, lázasan folytattuk a munkát, mind több lépeső térült fel eléltünk, most már biaonyos vo!t, hogy nem biábn fáradtunk ... November 26 éa már a kineses kamrában voltak és látták az ott kaveró gyönyörűbbnél gyönyörűbb kolailt. 192* február 17-én feltörték a (omttktzésl kamrába vezető ajtókat. Oirnarvon lord ekkor még élt 8 csak április 6 áa hslt mag. — Tutankaman tttlUmt őht mag, — rebesgették a bcuaszüJitck — mert megbolygatta a sirját . . . Mr. Cartsr nem törődött a babonával, rendületlenül tov&bb folytatta a munkál, mindig beljebb és beljebb hatolt, régre eljuioitak arra a helyre, ahol a hatalmas szukofág állolt. Ezt a szarkofágot nyitották fel .február 12-én. A sxarkofig fedelo kemény terméskő volt, s több méttrmázsái nyomott. Carter a sírkamrában emelő gépot readizcit bo, amely villany-erővel működött s az volt a feladata, hogy a fedelet felemelje. A sírban erős iv:ámpák szériák szél a vakító világosságot. — Uraim I — szóit Mr. Carler megilletődve, amiközben a kalapját levelíe — legyünk csendben . .. E\'.ulán körülnézett, majd Intett a gépisznek, hogy hozza a gépezetet működésbe. — Mehet I mondottá. A jelenvoltak szive hangosan dobogott, minden szem a szarkofág hatalmas fedelére meredi, amely reesegve ropogva emelkedői kezdett. A gépezet kifogástalanul működött. Mintha dióhéj lelt volna a több mázsa súlyú kő, lassan a magasba emelkedett. Amikor a szarkofág már nyitva volt, az ott levők hosszú vászonleplet pillantottuk meg. Még elég jó áilapetbaa volt, a legfinomabb matériából szőtlék. , Mr. Carter a szarkofághoz lépett s megfogva a leplet, összevoala és a szarkofág végébe helyezte el. E lepel alatt még egy lepel volt, amolyet A NAGYKANIZSAI IPARTESTÖLET február 23 iki Itangvirsenyéatk müssra 1 a VIad «l faeaka, vi«M;«l... Kapi Gyuli\'ÓL 10 Isik, «stk, aslk Lányi E-nótóL Elóadja egy alkalmi vegyeskar z. a- Cs«k «ay éjssokára... Gyóal Gésitól. b) A tFomlalbáa Kis* JóxseftóL Szavalja AoUl Juci. Bölcsédal (Fina) falmgreen Elóadja as Iparuitület dalárdája. 4. Élö hólabdák Tánck»lteMény. Lejtik: BóhmManci Fiicher Mioel, KossUWa Böral, Mattlncsavias Ilua. Ofenbeek Manci, Piloser Aranka, Pléh Manci 5. RáUócxl Induló P.tóndja as Ipartestület dalirdája katonasene kísérőtől. \\ Hanivarjeny után tánc. N zanét a m. kir. 6. honv. yy. »zr. zenekara $iolfláltat|«. aziatén összegöngyölt. Alig tériáot ex meg, a csodá\'kozás moraja futott végif a vandégekea. — Bámulatos, feaségaal — rebbent el az ajkakróL A két vászonlepel as Igazi koporsó boritolta, amelybra Tutankamen holtteste feküdt. Csakhogy ez a koporsó nem szögletec volt, haoem tökéletesen olyan aJaku, mint amilyen a fáraó holliesie. Feje, melle, lába voli. A jelenvoltak azt hftték as első pillanatban, hogy a fáraó múmiáját látják. — A kezek keresztbe vannak téve a mailen, —1 magyarázta hah km Mr. Carter — az egyik kézban eaép, a másikban horgos jogar. Ifind a kettő aranyból készült. Az arcot szintéa liszta aranyhói ömötttk. A szemek helyén krlstálygyöngyök esll-lógnak, a homlokán az ureusz (szenikigyó) van és a fajét olajlevelekből font kosfcoru öleli át. A koporsó két oldalán agy egy védő istennő állott, mindegyik ki-nyujcoits a karját és a szárnyát a holttest fölé. Az ottlevők igézelten állottak at elébük táruló szépség előtt. — Századok óta emberi szemek ilyet nem láttak, — mondotta agy egyiptomi főfuakoionárius — az el-mull ezredévek néma ajka szólalt meg... Mr, Carter odavolt a boldogságtól. Eddig egyetlaa areheológus sem mutathatott fel ilyen sikert. Magát a koporsót még aem akarta felbontani. ^ — Ma még nem, ma még nemi — rebegte boldogságtól meghalva — mára elég volt ennyi. A többszer év éta pihenő fáraó arcát tehát még most sem pillantották meg. A bennszülöttek att mondják, hogy Mr. Carler nem merte a koporsót kinyitni, mert igen jól tudja, hogy abban a poreben, amikor ezt megteszi, 7 utonkamm ránéz is m pillantása megöli. — Euól a pillantástól fél a ke-reattény I — adják szájról-szájra. Mr. Carter aiosolyog ezeken és azt mondja, még egy kis türel^rp*^ akkor Tutankamen elénk lép ugy, mint ahogy háromezeröiszáz esztendő előtt eltemették. (x) Mielőtt magnősül, j^y-gyűrűt és ékszert Tegjutányosabb árban váaárolhat Frled Jóxoaf ákaxeráaxnél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (F6 ut éa Sugár ut sarok). Arany, esdat, platina, hamla-fogak éa érmek beváltása a legmagasabb napi árbao. ZALAI KöaLONy 193* februir M. Előfizetőinkhez Az egyre fokozódó papir-drigulás arra kényszerít bennünket is. hogy ugyanabban a mértékben emeljük fel lapunk árút, amilyenben a fővárosi lapok tették s amit a többi vi dJki laptársunk is már régebben megtett. Péntektől, február 22-ikétől kezdve lapunk ára számonként hétköznap.... 600 K vasarnap .... 800 K előfizetési dij egy hónapra . * . .14 000 K Nagykanizsa, 1924. február 20. A Zalai Köllöny hlaJáMvetala TÖRVÉNYSZÉK. HsláiosváflO táncmulatság Nafykaatxaa, f.kmáx 11 (fejit MMUtkUI; Csarasegtomajan, 1923. november 15-án Gith Ferenc ís Lajos háiimulatságot rendeztek lakásuk b»n. OmzejStUk a jó .Ismerősök, köatQk Mogyorósi litván, Mogyorósi Ide ét Horváth György la és a legjobb hangulatban kezdték meg a táneot. Megjöttek azonban aaer-• xegtomaj .hbeeeígri* Is. Zsinkó Józa«f, Lajos éa Némtih Bsláza Is, akik kőiül a két Zsinkó azzal kezdte a mu\'ataágot, bogy U\'gyarósi lat váaba brlak&töttrk és naráza vere kedéat rögtönöztek. Nsgytwb ezen •zétválzastották őket, míg Németh Batása le ciltltotta tál-alt, de ugy lála.lk Németh orm volt msgeti-gedve M eat eredményével, mert éjfél felé feleUa-égre vonla Hor vilh G»»rgyöt átért, meri ai 4111-tól.g elhailtotla Németh k.bátját. Horváth\'. ártallanaága tudatában tiltakozott Ba alaptalan gyaeualtáa ellea, de Németh raér dmboeái utáo kiáltott a a két Z.lokóvel ogyült ütni kezdte Horváthot. — Z.lnkó Jézeef eSy fütyköst kapott fal a azzal varia Horváthot, ufy, Kogy a bot eltörött. Horváth felkapta • törött botdarabot, de a megvadult támadók boroafivegsk-kej, székekkel menük aekl, ugy annyira, hogy Horváth végaő fagy vérül ké.t rántott. Csakhogy ekkor már Z.lnkó Józaef kerébw I. ott villogott agy jókora kéa-aegy-máa után háromazor la Horváth felé azúrt, aki a azuráaokat elkerült. a védelmet kaneave, j.lenlovő édesapja háta mögé húzódott.Hiába volt azonban a félrehúzód áe. hiába aa édesapa védő keze. Zsinkó hír telen .oldalssurással szíven. talMla Horváthot, ugy, hogy ax összeesett a pillanatok alatt meghalt, Orláei tumulttu keletkezett. Mzgyaróal Ida Ideglörcaőt kapott, majd pedig ösaaoesett. \' v • A zavarbaa Simon községi bízó •kart rendet teremteni, de Németh öt la megf.ny.ga>!., hogy vtg-yáa-zon, mert a kl.bl.0k la Ásgyon könnyen mogdögölhetosk. Simon ekkor a ciendörökért ar.lidt, akik Nám.lhet éa táraalt azonsai el la fogták. Csütörtökön vonta ókat feleli. • égte dr. Kened! büntetőtanácaa. Perazc, bogy nem ök voltak a b«- nöeök, luoem aa elh.lt Horváth., A f.Usrakoztatott 18 t»ou közül néhány,a rokonság labiiooyilgatle, még a községi bíró bizonyítványéval la, kogy Makóéknál áa Némethnél ártatlanabb emberek nem állék még • földön. Azonban voltak ér dektelen tanuk I. éa ott volt a lörségi jegyző hllelee bizonyítványa la, ami olyan hQ lelráit adott a vádlottak jelleméről, hogy a per-rendtartáa élteimében, fel lem lehetett olvasd. Megállapította a bl rórág, hogy a két Zilokó <s Né aaeth Bilázs réme volt Ciertzeg tomaj é» környékének a duhsjko-déaulkal reltegé.beo tzrtották a> egész vidéket. Horvátbra l> árért haragudtak, mert az eiendez, jóra v.ló ember volt, mindenki szerette a ezt Irigyelték tőle. Délután 4 ára tájban hirdette kl a bíróság az ítéletet éa Ztlnkó jó zaefat halélt okozó aulyos testi sértés büntette miatt 6 M /egyházra, a M\'gysróil litván ellen elkövetett sulraa testi aértéaért m/f kitin 20.000 K. is a Msgysrósl Ida Ideg- görcsével szenvedett cgáezságron-gálás ás ellene elkövetelt becsület-■értés miatt 50000 K. pinsbünte lésre, Ztlnkó L.joat 2 Mfegyházra és a Megyarósl litván ellen elkövetett sulvoa teatl sértéaázt még kálin 20 000 K pénzbüntetésre, Né- mélh B.lázit pedig mint keademá-nya.őt 2 évi is hat hónapi fegyházra Hitte. A klr. ügyész aulyoa-\'ollásért, dr. Bemilh Blla keszthelyi védőügyvéd enyhítéséit feleh-bezett. Zsinkó József továbbra Is fogva. maradt, Zainkó Lajost és Németh Balázst pedig szabadlábra helyezték. MOZGŐFÉMYKÉPSZIHHítZ Uránia. Még ma péntakerf 6, 7 áa 9 órakor: i4z iromstarvas cio-iája. Lagerbf Ztlma regénye hat felvonásban. — Siombat éa vaaár-nap Cijra nyomotusdg,.(]&y nő, aki pezsgőben fürdik), amerikai fUm-esemény Puszták király cowboy történet 4 felvonásban. Világmozgó. Szombat és vasárnap Fotty a btnzinkirály vagy .Patty a falu .szája", bombabatáau burleszk 6 felvonásban. A TŐZSDE (SaJU ladiifl :oZ ut.foaJ.UaUM) Dáll ö.szofojlaló magáa forgalom. A msl magánforgalom üzleltelen, tartott. A kínálat van túlsúlyban. As slicsony árfolyamokon a vezető értékekben péox- • jánlat jelentkezik. Pél 2 órakor a lo.ztpénzt 2 százalékkal klnéllák., M.ty.r Hitel 900, Osztrák HIleT 290, Sslgó 910-925, Angol-Magyar 156, Hazsl Bsnk 490, Leszámítoló 142, Amerlksl 50, Kereskedelmi Benk 2000, Lloyd Bank 26, Pesti Hazai 6100, Kősrén 4100—4Í00, Drasehe 500, Rima 190—200, Glnz Danubius 5600—800, Acél 420-425, Villamos 2700, Cukor 4950, Georgia 760—70, leró 650- 660, Mezőhegyes! 425—475, Spódlum 375 -85, Öiteroielö 410. Gumml 475, Államvasút 680-690, Déll-va.ut\' 120-125, Ofa 825, Naslcl 5200-300. Eillmassnlargalom, Irányzat tovébbra Is véltozallaoul tartott. Osztrák Hitel 291, Sslgó 905 -915, Kősién 4050. Cukor 5200, Mlgysr Hitel 900, Rima 195 pénz, Gani 5515, Villamos 2650, P-t Ha" 6100, földhitel 780, Kereakadelml Bank 1950. Angol-Magyar 1J0-155, Hazai Bank 560. Termény tőssda Busa llazavidéki 76 kg-os 255000 -240000. 79 kg-oa 240000 245000, egrébvldékl 76 k, o. 230000-212 000, 79kj os 235000-242500. — rozs 192500-192T50, takarmány árpa 200000—220000, — sörárpa 220000—230000, »«b 220—235000. tengeri 195000-200000, korpa 1S7 -142500. A mai terménytőiadén csekély üzlet mellett , as Irányzat tnejail Urduit. A dráguláa körülbelül »000 korona. S«r44avásár. Pelhejtottak 1100 eladatlanul vi.szamersdt 600. A vásár lanyha volt. I r. 23000 24000. Könnyű 19000—20000. Szalonné. fél térté. 27000-J9000. Lehúzott bus 26000—28000. Sózott szalonna 24-25000. Zsír 50000. A béül tőxado Á bsnktlzztviselők sztrájkja, bál a kormány vette kezébe sí ügyet, bogy Irányítsa a tárgyalásokat, még mindig tart, annak befejezél. e héten nem Is remélhető. A bécsi tőzsdén a sztrájk halála alatt kl-slakult bizonylatén hangulalbsti aem tudott megazlláidulnl éa to vábbra la Qzlattelen maradi. A ozsgyar értékpapírok platán s belföldi magyar korona ujsbb lény hulása árukínálatot Idézett elő, sml azonban as árfolyamokban nem tudott kifejezésre jutni, mert a pisa mindig tartott volt. Zárlati árfolyamok ezer koronákban: Angol Magyar Bsnk 154 9, O.zlrak Hitel 290, Magyar Hitel 870, Déliva.ut 132 5, Államvasút 685, Rima 290, Szl>ó 930, Klotild 181, Guttmann 1384, Szlavónia 140, Kohó 1060, M.gyar Általános Kőazéo 4500, Horvát Cukor 1520, Msgyar Cukor 5050, Horvát Sziavon Jelzálog 73, Győri Olaj 140, Neuschoaa Llchtlg 119. Egyesült Fa 67. ■ ^fvU«-k5£P09t i WtfíUloj árlotymal Valután K.J-.4—. ,1 Devizák I.HHII. ,«III.||.IJ km,ol ÍM I«tw-I)«|M Ssksrat |IS-*M UT. IIMtl |I4»1)W OoHit, KitaMUW* «ii*-4ira rrucii h. •írjMM Uoioo 1 •Aa* i)o4o* Mlrit — SarlU Ul> «4I*-I]S» OlMWHll Osur. kyr. Ctl<s kátk iw-iMO rm< S4«-IOI« Ld • lll-NO IwkW" Mtiait X.JJt }&!«-<«)« ST^d h»l jfr»o-4ojo IUe< éj ♦<>-*«»« KexOO* ««|-44« >«6Ká m-rM fr»sk dxJí — Juctéia tzUCjr*! Ki •« S»-s» N^frOfk iqw-UNa llotUaái 11. lltll-ll«-l VinO ZHrlcbl sárlat i Pária 2i0eOO, Lendoa 24-30-00. Ktwyozk «» oo, Bnu.it 2010, Msllasd 2480, lleUané IIV76, Bet in IIS>, Wtea M», Sotta 445, Prája 1977 50, Beda^nt 150 00, B.lírld 730. AoróhlrdetéMh Kslalís ixorkeastó: Sstrokay Kálmán. KUdó: NagykaiiUsai Nyomda 6a Lapkiadó Vállalat. NyüUér.*) Sülő Jenő pénzügyőri vigyázó szolgálat alól fel van függesztve, igy az általa elkövetett cselekményekéri axavatosság nem válla\'tatik. Vidéki pénzügyőri siakasz parancsnokság.. Czumpf azemléaz. IIadó »ry sSUi, ftayaxsU kilássoWs V.\'-itoirtr-itM 11. stlss sUU. Bútorozott >gy vagy ké t szobs-konyhái likáti keres Kytrrosktclea hCím • kUd/>b»u TMitsk Ml»t«a wuiMiWi kuiolil M> éa fs»K>:<Uktt > Itr*M/l. áiUa. S.UI* Vllaao* ál T«»l. X»ol\',i<\'\'. DWk-Uf 4, T«k(o« jl». Vlac«U«r t>o IMii tam ««íjuiá áUWs. bertux. U«Ul*U(>. mt^UoM i» f, l.oyíntUUn til|w it*\\Um«r*<« »•» a<*«i^«i m««. tö^tnl T«UH-ot 10., Otl V«»M. l«4< Bagó Sándor • mu« és kis Isáoya Idllko, vsUmlnt Prladrlchkelt Parnnc és osja ssül- Stlplca Julin és iiíum rokoniéz nsréksn fijáalomt>1 m«t* Wrt sslvvsl todatjs, hopy foirc n ssareUtt fstaséga Bagó Sándorné aatti. Frlodí-lthkoU OIB« álaUnak Zi-ik, boldof nak S ik évéka.^f. hó 2 -én d o. fél 3 ór»kor hossxss ss«oT«d>s otéo as Úrban a-andasan elhunyt. A M«RbolJofl«tt tökM mu átA-ny«it f hé ii-ia d. i. 4 órakar fofrjuk a l.«lyb«)i róre. kath. tetnató hslotts* hátéból öiík nyugvéhe-lytb* kitérni. Aa «oja»jialó t santaUciidaiAt a magboldonalt lalkJúdvééxt f. ki ka-áu d a. 8 «*r»kat fox a fertne-rendiek plébánia templomában ax Umak bamuUtUtel. NagyUniiM, 10X1- íabroár 20. NVugodlék békében! •) As t rovatban kMMélt eets a as» keutó^í. sa a UaáUtnbi aeea váBá llllllssig*. I Uuz ríities 1440 .K, t 1. viM. «40 K, 1 tiUZ pziia. iUüok UH K. ■ bikavér vita. 1710 K, 1 HUr. F0»any vizt á aiutkotály 1660 K Bruncsics József ttor-. oaMH- ás warsMzstl dkktk ke-[UMI>£. Imir-Vl SS. Tiletea M. J dsboazáa zsák, as*tnsaZS6k| PONYVA, salnag 4« kötéláruk nagykőroakodéao Hirsch és SzeoŐ Nagykanizsa HtM február 11. ZALAI KÓZLONY Bérbeadó 5000 holdas BIRTOK Somogymegyében Balatonhoz kö tel, vasútállomás mellett két majorral. Szántó 2200, rét, legelő ItOO, erd6 1600 katassUálls hold. • Éld éa holt fölszerelés leltirílag átveheti. Clm a kiadóban. A MODERN AUCSUKIDAÜ OEMKKE \' KAOTCUIN MVOk Zenemüujdonságok: Virginia blnea (Fax Irotl) Tr-Tee (Taitl) (Fox írott) When Bhuddi a ml les Les nalta da boi« La J«tí Qlgolette La-haot Tangó d\'amoar Hoat, bab\' Icb nocb waa ▼orl (Shlmmy) Bél éj (K«rfn*«) jaj do aoom « banánt Fürttel Fülöp Fiai papír áruházában NAGYKANIZSÁN BUZAT. ROZSOT. zabol, árpát és tengerit étaW IWMIWU iroo KORPÁT báwUyaa snaonyiségbesi napi ár alatt salUJtuok. Zslavármegvel SzDvetkezaí! Sruforaalml UT, Nagykanizsa Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divafáruházában! Ezer vég príma karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! -« szakAts - MflmRlíW ts IRfaíWftUJUT (iMki\'i ey«i«) Naflykanlaaa Telefen 40. Klalaludl Sénder-usea 1. M-és UrclpM W^-UMli. <» l»*ti»i. ■laalá birtokok i P6 holdis birtok épületekkel Sooiogymegyében, 40 holdas birtok Somogynaogyéban ápélet nélkül, 39 bold fbld SomofO-ban, 10 hold mid Zalaniígyében, 10 hold Tóid Somogymegyében, 14 hold sséllóblrtok épületekkel Zala-megyébao. Ila46 házak s 3, 4, 6. 6 szobás családi hásak kerttol és kert nélkül rá síben bekötözhetik, a város különbdxó uteálban. Bóvebb íetvitigositást nyújt : Szántó Vilmos logaUBDrorgAlml Irodája Deák-tár 4. aa. Taleton 3-32. piacok irtlt, ha ilonzit » Magyar Távirati Iroda Kbijazdasági tudósítására malyet telefonon, «flV táviratban naponta megkap Nagykanizsa, Fő út 13. Telefon 338, 383 Táviratéim: Ttvlroda. _ Mindenkinek saját érdeke mlelótt rófösára ssükségletét fodozl, keresse fel Szabados Mátyás a „Harcalihoz" címzett kéklestí és kézmffárukareskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. FIGYELJ! MEG kirakati árainkat. Ma a mi áraink a legolcsóbbak, áruink a legiobbak Gyermekcipő faszages ("C11 v.twi) fekete 61 barna 19-ao íl-23 S3 - 28 K 34000 fi Mjei-b K 37000 . K 45000 . férfi f\'jiíMipí fi.(i.l. í. .marik.I K 123000 is f.lj.bb. Jobb BinóijgU fírficipí ír«n: i» ll .mtrlk.l K 290000 ts f.lj.bb, NA1 f.ldpd fulíl is pintoi K 111000 is f.lj.bb. Luxueclpöluk l> olc.ObbHk, mint ■ gyári «lpi m.l áru. si«ssen uhit nálunk szükségletét mielőbb bisziruni. Mlltényi Sándor és Fia cipőáruháza, Fő-ut 2. Menetrend. Vonatok Indulata As érkezése Nagykanizsán. izzólámpánál HWCSiOfifi Indul m* áre | pwt | l\'inj ír, ! Érkezés Személyvonat ! 0 30 Budapest 8 JO Gyorsvonat Gyorsvonat 8 00 13 05 Sctmályvenat Sremólyvonat 8 30 17 10 Gyorsvonat Gyorsvonat 35 ti 20 35 Személyvonat Sz«wíi>vonftt » 10 Szombathely (Wltn) 7 35 Sremélyvonat Oyers vonat » 12 „ 15 02 Gyeravoaat Személyvonat 30 23 00 Személyvonat Sz«mélyv*nat 5 10 Barcs 7 44 Tr., Gyorsvonat 15 22 t, 12 52 i Gyorsvouat 0 10 | Személyvonat Vegyesvonal I 18 SO Kotor—Trieszt 23 23 í Személyvonat Gyorsvonat 22 „ 7 18 Gyorsvonat Személyvonat 5 30 •! „ 10 55 Vcgycsvonal 6 ^OTT ^ SZÜKSÉGLETÉT * ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN * FérÜSZÖVetek öltönyre éa felöltőkre. I^ŐiSSÖVOtck ruhákra éa kosxtömökre. Színtartó kartonok, mosddelainok, vásznak, ágyhuzatok, toltartd ánginok, zefirek, batisztok stb. Zsákokból, szövőpamutbóS és szövőcárnábóS gyári raktár! ÓRAINK LEGOLCSÓBBAK. CSAKIS LEGJOBB MINŐSÉGŰ ÁRUK. k* divatnagyáruházaaz„flranyKakaj"-hoz ItlSíaiUul es HsilSSZ Nagykanizsán, B3ttSS?r IMig a készlet tart! Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 IC 25—26-ig 45DOO K Kapható SZABÓ SÁNDOR cipöáruházábart Kazénczv-utca 1. sz. Telsfon : 453. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos cég dúsan felszerelt Aruraktárát Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macco gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. Simy-csokrok mélyen leszállítva. Női és férfi esőernyők óriási választékban. - -----.„ c. d\'_____ — jbffigr «tám ára hétköznap 600 korona, vasár- 6» ünnepnap 8QO horona 63. évfolyam Nagykanizsa, 1924 február 23. Szombat 45 «úm. POLITIKAI NAPILAP A takarékkorona Itta: Farkas Pál a P.itl M.gy.r Koresk.Je\'ml Bank n.gyk.-q in. i nókjín.k fSnök® Az utóbbi hetek Indokolatlan korona pánikiának megszüntetésére a kormány nagyon helyesen trAs kézzel Igyekezel! meg tenni minden lehetőt, hogy "a kedélyeket lecsillapítsa és a nagyközönség bizalmát a magyar korona Iránt Ismét megszilárdítsa A miniszterelnök és pénzügyminiszter őszintén nyilatkoztak a nemzetgyűlésen a külföldi kölcsön kedvező állásáról, de sa|nos, meg nem állapítható helyekről kolporlált rémhírek következté-béli a publikum feljesen\'felvesz-Wtte Ítélőképességéi és a már más rosszvaiutáju országokban Is Ismeretes .los von der Krone" Jelszóval Igyekezett pénzét más, értékállóbb javakbá fektetni. Az összkörmányzat erélyesen fehajt-ván ezen az országunkat llnán-olállsan érintő.helyzeten javítani, két eszközhöz nyúlt és mint tudjuk, szükségrendelet formájában előlegképpen befizetteti a kény-szerkölcsön első részletét és értékálló koronát óha|t élelbe-léptetnl, amelyet .takarékkoronának" nevezett el. Az első szükségrendelét körül semmiféle kétely nem állhat fenn, mert ez precízen körülírja, hogy vagjoria\'és Jövedelme arányában •milyen mértékben kell mlíidetí-lilnek hozzájárulnia országunk pénzügyi helyzetének szanálásé-hoz. Nem Így áll a helyzet a második szükségrendeleltel, amefy máról holnapra egy olyan fizetési eszköz létrehozását jelenlí, , amelynek bázisát ma senki nem | tudja, milyen alapon fogják megállapítani A pénzügyminisztériumban állandóan folynak szakemberek bevonásával a tárgyalások ennek megoldására, de eddig — tudomásom szerint — megfelelő megoldást találni nem ludtak. Az adott helyzet folytán ugy a pénzügyi, mint a kereskedői világ teljes sötétségben tapogatózva vár és óhajtja a megoldást. A megoldási feladat nagyon nehéz, mert hogy eredményi érjenek el; csak ugy lehetséges, hogy a lakarékkorona kiindulási árfolyama olyan legyen, hogy a két érték közötti arányszám megállapításánál a gazdasági élet lehetőleg, np rázkódtassék meg. Az utóbbi Időben ugyanis annyiféle koronakurzus alalfult már kl, hogy a kereskedők ulánpól-lásl kalkulációiknál nem tudták, hogy mit vehetnek alapul, mert volt egy fiktív zürichi jegyzésünk, volt ^a Devlzaközpont hivatalos árfolyama, amelynek alapján nem számolhatott a kereskedő, lévén ez vállozó és nem tityita, hogy « Devlzaközpont mikor és mepnyl devizát fog kiutalni áz ő legális behozatali engedélye alapján Importált áruira. Volt egy zugfor-galml kurzus, amelynek alapián a vásárlás rizikóval járl, mert a büntető törvénnyel jutott az Illető ellenkezésbe Volt végül égy másik kurzus, amely a magyar korona egyedüli két piacán, Wlen-ben és Prágában alakult kl az arbitrázs-értékek vétele és eladása folytán. Amint hírlik, most az uj átszámítási\'alapot e kurzusok és esetleg, a dollárparitás egybevetésével\' óha|tják megállapítani. Már pedig ha «^jnegttírténlk, akkor minden Sféreskedőnek az eddigi számolást logarléccel kell elintéznie, mert ez bizony nem a legegyszerűbb dolog. Feltéve, hogy az áru eladási árát helye-sen kalkulálja, káp érte a takarék-koronának megfelelő régi koronát, amelynek értéke ezek szerint valószínűleg nem leáz állandó. Ezen az alapon pedig reális és tisztességes bázist létesíteni iehe-teilen, mert nincsen biztosítva senki, hogy az öt perccel ezelőtt megejtett ezen számolás az értékingadozás folytán melyik félnek válik terhére. Vegyük például Németo\'rsrá-got, a hói ma már szintén értékálló márkával, a „Goldmark\' kai. vagy „Rentenmark\'-kal számolnak és ellenszolgáltatásképen ugyancsak ihjeri\'bankjegyet kap mindenki, ugy. hogy tudja, hogy nemcsak a számítási alapla, hanem a bankjegye is megfelel egy bizonyos értékhek M»r pe dig a takarékkoröna\' életrehoza-talának csak akkor van értelme, ha az olyan világos bázist teremi, hogy az az elsó pillanattól kezdve a nagyközönség bizalmát megnyeri. Nagy akadálya a reális kereskedelem kialakulásának a Devlzaközpont. amelynek bár fokozatos, de teljes megszüntetése nélkül a helyzet nem változhatlk, mén amíg az eladó nincs biztosítva arról, hogy szolgáltatását azonnal értékálló pénzjegyben nem tud|a elhelyezni, bizonyos kocV^zaiot kénylelen ezért felszámítani, a mely ezen szolgáltatást lényege sen drágítja. Súlyos és nehéz helyzetet teremt az, hogy a takarékkorona bankjegyek nincsenek kinyomtatva. — a tisztviselő és munkás osztály \' körében Is, mert ha a klllzetett Illetményeket át is szá mltják takarékkoronára, azokat régi korona bankjegyben fizetnék ki. amely baiík|egy értéke változó s Igy nem biztosítja az Illetőt szükségletelnek fedezé séről. Okozom ezen hibákért azokat a tényezőket, akik gazdasági helyzetünket Ilyen mélyen érintő intézkedések behozatala alkalmával csak a teoretikusokat és nem a gyakorlati embereket hallgatták meg, akiknek szakvéleménye a teoretikusok tudásával együtt minden kételyt elhárMó és üdvös Intézményt ludotl volna létesíteni. Mindezek dacára remélem, hogy rövidesen tisztulnia kell a helyzetnek, meit a bel- és külföldi kölcsön megszerzése után nyersterményekben oly gazdag országunk ezeken a válságos Idékön Is keresztül togja magát küzdeni, ha sikerül a kormánynak helyes Intézkedései állal megállítani azt az oktalan pánikot, amelynek következményeit a legutolsó napokban\' Is drágán flzéttc még aJ közönség.\' Mentelmi ügyek nemietsyultsen \' Budapest, f.brulr U A nem.etgylilá.m.í\'Blésto.12 órakor nyitott. meg Sttiiowtky Béla elnök. „ j, Ra»cy Kúoly n.plr.nd j«}( II-Wwll.hctw ,a t.gp.pl « ellenzék kérdőre vonta alttt, mert ■ kormáoy mellett , sxavcsol\'t. As mofofysn tí^Ise*5*"oT^I meg-vál.sxtásánál támogatást kapott a kormánytól. Ami akt. a kifogást Illeti, bogy S a kormányaiét! szsv.zott, megjegyzi, Kogy áppaa azért, mett elleneik! képviselj, oteg-kívánj., hogy á v.lorMeló. f.y«-lat minél eliibb lehown kritika tárgyivá teWJ. Ha . ^.Iméntiét nem adná meg S,í6npínyn«k a rendelet nAgho.sisirj, h^edj, • p.rlhmentl vitát afljrgetiW, me], •« agy elhuzá.lt kívánná csak, amire feUISsÜge tudatában \'nem v\'áll.l-kozhatott. A bliotteágb.n 6. vja mint Ugrón Gábor, Heiotlch r.-r.nc ít Farkas Tibor lettét lehetővé • komoly vitát. Neki (.Ián taktikai .zempootból kifog á.ok.t tehet ■< ellenzék, de Í.H .Mg" ben . sxskkérdésekben nem 1» kívánja ai ellensék tímojetását Igénybe v.nni. . , Riaaay beaiédének a kormány él m közép élénken helyeselt. A mentelmi ügyek folytatása kJ vetkezett azután, melynek során . Ház Knallet GyízJ menteim\' jogát felfüggeszti. . Vanczák János ssjtévétsígé® kifolyólag « bizottság . mentelmi jog retfüggéeitését ajánlj.. Propper\' Sándor z.ól hozzá éa feiszólslásib.n Károlyi Mihály •■•-repét Is Igyekezik mentegetni, de ■ kormánypárt, a kSzép é. a faj védők tllt.kozv. ut.»ltják vlzsis a m.íáH.pitáKk.t. , Hibtll Ede tlit.kozív a kiadatás ellcn . \'.\'.\'. Rubinek litván : A mentelmi jog nem szolgálhat sslvus condueluiul bOocselekméoy elkSvetézére. A Ház n.gy többséggel kl.dU Vanczdk Janóit . ogyencsak fel-függrsztetlék egy máiik ügyben U Vsnczák János mentelril jogát. A kivetkező mentelmi ügyben a magyar állam é» nemzet megbecsü lése é. hltíelekezéll izg.tá. miatt feljelentett Vi\'nczák Jíno. kled. tását kéri .1 ügyészség. Mikovényl JehS iimérWi • blrott ság j«Vf.l.\'*>. • xw -.^j^Mtfe;,0, aelelf.m&.y, . b&áságl .eljW\' liimm nényt a szerinte könnyelmű vádaskodással állunk izemben. Bethlen litván gróf miniszter elnök azólal fel ezután: — Saját maguk ellen hetiéinek a képvlaelők, — mondotta — ami kor a mentelmi Ogyekben álláspontjukat kifejtik. A képvlaelő urak állandóan hangoztatják, hogy a kormány a aajtót azabadabban kilelje, szünteeso meg\' a megszorításokat. Szóvá tettékT«zt aszal az argumentummal, hogy amikor olyan cikkek jelennek meg, melyek a törvénnyel ellentétben állanak, tes-•ék azokat a blróaág elé állítani. - Most azonban, amikor arról van azó, hogy a bíróság azabsd akarata érvényesüljön, azt a mentelmi joggal akarják megakadályozni. Az egyik oldaton követelik a bírósági eljárás lehetőségét, a másik oldalon meg Qom engedik érvényesülni azt a mentelmi jog slapján. Ha ezekben az esetekben párt szempont forog fenn, Ugy ez a tulaó oldalon van meg. Prvpper Sándor felszólalása után a nemzetgyűlés kiadta Vanczák Jánost As elnök jsvasoljs, hogy a Hás legközelebbi ülését kedden tartsa. A Ház az elnök indítványát el fogadja. As ülés 2 kor ért végat. A politika hirei A Keresstéssy Nemzeti Gazda- - sági Párt értekezlete A Keresztény Nsmzetl Gszdsaágl Párt Zichy jános gróf elnöklésével értekesletet tartott, amelyen a kormány legújabb pénzügyi javaslatait, illetve • kényszerkőlcsőc .tervezetét vitatták meg. A kérdések további megvitatására bizottságot küldöttek kl, amely javaslatát kedden terjeszti a pártértekezlet elé. Pétrendeletek készülnek a valorizációról A valorizációról megjelent ren deletek egynémely homályos intézkedése meglehetős zavsrokat keltett a pénzügyi éa gszdaságl körökben. A pénzügyminisztériumban, mint értesülünk, tegnap éa ma fontos tanácskozások folytak arról, hogy a valorizációs rendeleteket kiegészítsék olyan pótrendeletek-keJ, amelyek alkalmsssk lesznek arra, bogy a valorizáció kérdésében tiszta helyzetet teremtsenek. Xállay felmentése A hivatalos lap holnapi száma közli a kormányzó levelét, melyben a legteljeaebb elismerése mellett veazl tudomásul Kállay Tibor pénzügyminiszter lemondását és annak a reményének ad kifejezést, hogy tapaaztaltaágát és képességeit ezután is a kös rendelkezésére bo csátjs. Itt említjük meg, hogy mint Bu-dapetlról jelentik, a nsgyksnizsal egységespárt végrehajtó bizottsága a következő táviratot küldötte Kállay Tibor volt pénzügymlnlazternek lemondása alkalmából: „Kegyelmes Urunk 1 Személye Iránt változatlan bizalommal éa ra-gaaskodással fogsdtuk lemondásé nak hírét. Önfeláldozó emberfeletti munkájára büszkén tekintünk visz ssa és büazkén valljuk Nsgyméltó-ságodat továbbra la képviselőnknek. A végrehajtó blzottaág meg bízásából Feles, Krátky és Málék.* Peldl beszámolója Budapestről jeleni 1 a Zalai Kös-Uny tudósítója: Pctdl Gyula ma •*!? * P^ia elölt londoni útjáról. Hangoztatta, hogy sem a Z^LAl KQZLOKV 1924. február 23 párt, aem Ő nem állította, hogy az angol kormány meghívására utazott Londonba, hanem az ottani munkásság vezetái hívták meg. Tiltakozott az ellen, mintha a kllfölsli kölcsön ellen igyekezett volna hangulatot csinálni, de viszont aa a meggyőződése, hogy a k álcaönt sokkal előnyÖaekb feltételek mellett kaptuk volna meg, ha Magyar- ország kormánya demokrallkasabb azellemü lenne. TSrBkorazáfi képviseletiek A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére a TŐrík kőztárss-aágnál képviselet felállítását ren deíte el. A képviselet vezetésével 7ahy László első osztályú követségi tanácsost bízta meg._ Megérkezett a jóvátételi bizottság határozata Március végéig alá kell Írni a kél jegyxőkönyvet Bndapest, Mntx 2t A jóvátételi bizottság csütörtökön meghozott hstárosata után le velet Intézett a magyar kormányhoz, melyben közli, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa jóváhagyta a Magyarország pénzügyi ssanálására vonstkozó tervezetet s a jóvátételi bizottság fő óhaja, hogy megtegyen minden intézkedést a terv végrehajtáaának biztosítására. A levélhez csatolva volt a zálogio gok Jelfággesitéséről és a törlesztés alott fizetendő béke terhek fizetésiről stáli két határosat, hogy azokhoz a magyar kormány la hhető leg hamarabb hozzájárulását adja. Korányi Frigyes báró, párisi magyar követ a levélre adott válaszában értesiti a jóvátételi bizottság elnökét, hogy teljes körű felhatal-mazáa birtokában a jegyzékben közölt határosatok meghozatalához a magyar kormáfiy részéről hozsájárvd. A határozatok azövege a következő: A Jóvátételi BlsotUáy határozata a zálogjogok felfüggesztéséről Amikor a Jóvátételi Bizottság megkapta Korányi követ fenti jegyzékéi, meghozta tegnapi ülésében határozatát a zálogjogok felfüg-geaztéaéröi. Eszerint a bizottság tudomásul veasl a Nemzetek Szövetségének Magyarország helyre-állitáeára vonatkozó tervét, amely azerint Magyarorezág újjáépítési kölcsönt vesz fel, amelynek ösazege nem haladhatja meg a 250 millió aranykoronát és amslyet husz év alatt kell viaazaflzetnL Magyaror szág ezenkívül eaetleg rövldleiá.atu kölcsönöket ia fölveaz, amelyeket az uüáépitéel főkölesönből közvetlenül a főkö\'csön folyósítása után kell visszafizetnie. Tekintettel ar orazág pénzügyi helyzetére, a jóvátételi blzottaág a békeszerződésben ráruházott felhatalmazás alapján buaz év taitamára felszabadltja a zálogjog alól a következő jövcdil meket: nysra vámbevételek, a dohánymonopólium nyera bevételei, a aómonopóllum tiszta bsvételel, a cukoradó nyera bevételei, azonkívül felszabadulnak azok az egyéb jö\' vedelmek áa bevételek, — kivéve as államvasutakat éa produktumait — amelyekre a magyar kormány kellő megokolással, esetről eaetre felszabadítást kérhet a megazabott feltételek azerint. Ha a kltüz.Ölt időn belül a kölcsön éa kamatai nem lennének teljesen rendezve, a jóvátételi blzottaág beleegyezik abba, bogy a kölcsönnek vagy a kamatok hiányzó réazletének továbbra la elsőbbsége legyen a teljes törlesztésié\' a fölszabadított jövedel mek és bevételek tekintetében a kiváltságos zálogjoggal szemben. A jóvátételi bliottaág ezzel ,az elhatározásával időlegesen lemond elsőbbségi jogáról Magyarország blzonyoa jövedelmeire anélkül, hogy az újjáépítési kötvények tulajdono sálnak jogait érintené. A felszabadított jövedelmek esakla a kölcsön -olgálatára fordíthatók. A határozat a továbbiakban kimondja, hogy a dőntéa csak akkor érvényes, hs az |. éa II. azámu jegyzőkönyvet az érdekelt kormányok legkésőbb már <jus 31-lkélg aláírják éa a Nemzetek Srövetsége az újjáépítési tervezet keresztülvitelének vé^rehajtá-aára felelősséget vállal. Ha azonban a rövidlejáratú kölcsönöket közben már kibocsátották, e rövidlejáratú kölcsönök visszafizetésének a jóvátétellel szemben elsőbbsége van. A határozat második része azokról a kötelezettségekről azól, amelyek a békeszerződés következté ben Magyarorazágra husz éven át klrovandók. E azeriot Magyarország 1924 január l étől 1943 december 31-élg jóvátételi kötelezettség elmén as emiitett tervhez éa as abban fog* lait faltételekhez képest azokat a készpénzfizetéseket éa szolgáltatásokat köteles teljesíteni, amelyeket n döntvény függeléke részletez. Hs a husz év tsrtama alatt Magyarorezág olyan fizetést, vsgy szolgáltatást teljesít, amely a békeszerződés alapján történik, de nem jóvátételi számlára, akkor ennek értéke nem haladhatja meg a függelékben a megfelelő időszakra megállapított öaazeget éa ezt le kell vonni a fOg gelékben megállapított összegből. A fizetések, vagy azolgáltatáaok azonban nom eredhetnek azokból a kötelezettségekből\', amejyek Magyarországot vagy állampolgáralt már a háború előtti Időkből ter hcllk. Ezt a döntvényt Is a Nemzetek Szövetségének hozzájárulása teszi érvényessé. A döntvény függeléke 1927 ju-nlus 30 lkától félévenként aranykoronákban állapítja meg a törlesztés összegét. A magyar pénzügyek ellenőrző aaakértőjéül Harding amerikai pénzügyi szakértőt küldik kl - Párisból jelentik: Mint az Eeho de Paris jelenti, tegnap elhatározták, hogy a magyar pénzügyek ellenőrzőjéül a Nemzetek Szövetsége Harding amerikai pénzügyi asak-értőt küldi kl. Előfizetőinkhez Az egyre fokozódó papir-drágulás arra kényszeritett bennünket is, hogy ugyanabban a mértékben emeljük fel lapunk árát, amilyenben a fővárosi lapok tették s amit a többi vi déki laptársunk is már régebben megtett. Lapunk ára számonként hétköznap.... 600 K vciárnap .... 800 K előfizetési dij egy hónapra . . . .14.000 K Nagykanizsa, 1924. február 20. £ Zalai KOHOny m.aahK.i.i. HÍREK. — (Naptár) Febr. 23. D. Pét.r. — (IdSJáráa) A Meteorológl.l lotéx.t j.lentéae eierlnt viiloxéItonv IdS virhltó, tok helyütt ..ap.dék-k.l éa itmeo.tileg bSem.lkadéaiel, ki.abb hS.Clfedi*. Nigyk.Mx.ia pénteken reggel 7 ór.kor: hSmér.ikl.t — 15 C, hó-réteg v.it.glig. 6 cm, .xél: dél-nyug*tl. Dilutin 2 ór.kor: hómir-likUt 1 18 C, exél: nyugeti. — (T«nl(c> tli.) Pint.k.n dél után 4 órakor tartotta \' a váro.1 tanici axokáso. Qli.it . viroabáx. taoicitermében, amelyen . megjelent t.nicat.gok megbe.xilték a tanáca h.táakírib. tartóid heti Íolyó-Ogy.k.t ia ■ viroal kStlgax-g.ti. egyéb aktuális kirdiMit. — (Alt.pánt mdtl.Uk) A vároehox pint.k.n érkox.tt 1. ax allepáo rendelete, melyben ut.eltj. a képvl.elste.mletet, hogy . ked-v.imény.l allátá. ellen beérkezett f.Uxólali.okat .Qrgó.en vegye elbírálás alá. — Ugyanciak aliepinl rendelet érkeiett arra vonatkoxólag U, hogy a várói kieilt.. .1 i* nyújt., be a hixtarti.l alap 1924. ivl kólteégv.té.ét. — (Nagykaalua .legényei nok lle.t-aegálye) Még ax elmúlt év ny.rán, e Horthyiniigakclóval kapo.olatban N.gykanlxaa váró. le kért a népjóléti éa munkaügyi ml-nl.xtérlumból 68 mét.rmiia. 18x8-ll.xtet i. 102 mit.rmiiM kenyér-llaxtet a viroa In.égeael ráazir.. A népjóléti mlnl.xtértumból moat leirat érkexett, amelyben utealtja . viro.t, hogy .ürgéken terjeeaxe be a termé.xetbeoi aegtt.égro aierulá kanlx.al axeginy.k nivaorát. — (Legkbvet Ivott u Becae bSae miatt) Ax Eótvó. tiil Viltyt korc.mib.n .xolgált a 18 ive. fii Marlak, ...lédleány, akinek llu-te.tvére a kóxelmuitb.n valami kla lopáat k8vet.tt el. Aa e|im j« l.ntiktel.n ügyet • leány annyira ..Ivére vette, bogy • napokban mir teljeaen bu.komoraigba aaatt. Egyibkint la nagyon elkewritett. », hogy apitlen, anyátlan árva volt. Péntak.o reggel extin egy Srlx.tUn pillanatban lugkS oldatot Ivott. Axoonel bMiállltották a vároal kóikórháxb., .hol gyomormo >áat alkalmaztak. Állapota aulyoe, de nem életv.axélyel. Ml.lStt t.ttit elkóvette, .gy levélben elbucuxott munkaadóitól ia kirta e r.ndőr.á-get, hogy n. bolygaaaák flgyét, mert óngyllkoaaiginak aamml máa oka nlnce, ceak végleten elkcr.-detteige. (— Mauyl torjelmUdó lelyt be Nagy kaalxa4a egy *r alatt) A n.gyk.nlxMl vároal axámvavó-.<g moat ké.xQlt el aa 1921. ivl forgalmi.dóból befolyt jSvedalem kimutatásával. A klmutatia .x.rlnt 1923. év folyamán Negykanbua viroa bevétele a forgalmiadéból 851160.042 korona volt. Ebból 746 097,388 koronát bélynh«>. 105 062,634 koronát pedig kéex-péniben illettek be. — (A vllleey vexeták »>» axakl vUagálata) A Tranadanu-bla villany-vexetikének müexakl be-jiriaát 26 in fogják meg.jt.nl. A felülvlx.gálatot végxS bliott.ég .1-n8k. egy péc.1 müaxakl fgaxgató Imi, tagjai . poata ia vároa ttaat-vleelóiból ia mir.Skókból .lakul-nak. Ax al.ktromoa hálóiéiban e forgó iramra való ittéréa kóvet-kextében exükeigeui vált itéplté-aak.t . exakértai azemle befejeztével átadják a forgalombak. 1^24. febrnár 23 ZALA! KÖZLÖNY — (KltttBtt n Topat agy axánt) Bagolasánc mellett a vaauti sorompónál egy áruval megrakodott szán akart átmenni a pályatesten. A szán talpa valahogyan beleakadt ax átjárónál kettőién lefektetett vaauti alnek közé és annyira beleszorult, hogy aem a lovak, aem a koeiis a legnagyobb erőfeasltésael aem tud ták a axánt a sínek közül kiemelni. Közbon már a vonat ia jelezte ér kexéaét. A pályaőr nem intette le a közelgő vonatot, ugy, bogy a kocsisnak csak annyi ideje maradt, hogy leakaaxtotta a lovakat áa maga ia kiugrott\' a vágányok közül. A robogó vonat a axánt ax egyik közeli falu Hangya üzletének axánt áruval egyQtt pozdorjává zúzta. A A nagykanizasl rendőrség nyomo záa végett átadta ax ügyet a csen dőrőranek. — (A katonaréti aj atca fá-sltása) A háxheiyrendezéa alkalmával házhelyekül felparcellázott katonaréten náár ki vao jelölve az uj utca irányvonala. A város ax uj utcát be\' fogja fáaltani. A városi gaxd*aágl hivatal most a várostól kér facsemetéket, hogy azokat mindjárt tavasasai ki lehessen ültetni ax utca vonalon. — (Felemelik a fördő árakat) tiöhm Jenő, a Ntmxetl fürdő tulajdonosa kérvényt adott be a városhoz, amelyben a fürdő dijak újból való megállapltáaát kéri. A városi tanáca a legközelebbi üléaén fog dönteni a kérelem felett. Ax eredmény elői elátható. — (Nan fogott rajtok a ki tiltási) Modell Ernőt éa feleségét, akik mindketten cseh állampolgárok, a axegedl kerületi rendörfőka-pltányaág egyazersmindenkorra ki tiltotta Magyarország területéről, mert a prplet ár-diktatúra idejében államellenes magatartást tanúsítottak. A kitiltott házaspár nem Ijedt meg ax Ítélettől, hanem eljött Nagykanizsára a katonai zenekarhoz. Itt rövidesen megállapították róluk, hogy mtr Internálva Is voltak. Az Agyét pénteken délelőtt tárgyalta dr. Valenlényl Mihály rendőrkapitány, a kihágás! oaztály vezetője éa v a kitiltott házaspárt, akik a külföldi állampolgárokra előirt jelentkezési kötelexettaégüknek\' aem tot-tek eleset, 16—16 napi elzárásra éa $—5000 korona pénzbüntetésre Ítélte. — (Kedvezményea cipő a tisztviselőknek) A közszolgálati alkalmazottakat saját személyükre nézve \'kedvezményes áru cipővel látják el. ▲ kész cipő ára S5000 korona. A\' mértékután készülő cl pök után a vidéklek további 48000 koronát fizetnek. — (A félmilliós bankjagyek) Az AUamt Jegylntézet február 23 tói 500.000 koronás clasletü bakjegyeket hoz forgalomba. A bankjrgye ket a Pénzjegynyomda R. T. ideiglenes helyiségeiben Budapesten gyártották. — (VetSxnagknrgonya kiosztása) A m. kir. fÖldmivelésügyi miniszter a folyó év tavaazán 350 vagon vetőmagburgonyának kiosztását határozta el, a közönséges burgonya mindenkori napi áránál 20 százalékkal msgasabb áron, vagonokba rakva ab feladó állomás. A vetőmagburgonya csak vagon-tételekbe d rendelhető meg a m. kir. burgonyatermelési hivatalnál (Budapest, m. kir. fÖldmlvelésügyi minisztérium) (X) Url és n5l divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwartz Dezső cégnél. FÖ-uL — (A nádasban nyaraló betörS-klraly) A dunántull Velencei tó nádas.ib.n elfogták Koller Kiroly birhedt rablót, ski végig rabolta ax egész Dunfntult ét mindenütt miot .HtörőkWlyt" emlegették. A félelmetes hiiii rabló eifogatáia utin kiderült, hogy Kollor n velencei nádasban levő nya-relósxerüen berendezett kunyhajából indult portyázAsokra Veszprém, Tolna és Fejér megyékbe. A cseodőrók éppen akkor ütöttek r«jta, amikor menyasszonyához készülődő1 ax esküvőre. Mikor elfogták, felháborodottan tilukoxott at ellen, hogy báboriUn\' merik nyaiaiásiban, mert 6 a. Dunagőxhajóxási Társaság egyik előkelő tisztviselője, aki megrendült egészség állapota miatt húzódott a ntdasokba. A kunyhóban sxáxmíliókat érő ruhákat és rengeteg más ériékes holmit ti-lálUk. A betörőkrály ügyit ma tárgyalta a sxékosfehérvári büntetőttirvénysxék és oégy évi legyháxra Ítélte Koller Károlyt — (A szombathelyi „fekete kéz") Szombathelyről jelentik : A Loizer és Robitsek cég tulajdonosához kedden a cselédje utján levelet kézbesítettek, amelyben az volt, hogy meghatározott helyen éa Időben adjon át 20 millió koronát a levél Írójának, mert külön ben fel fogják jelenteni, hogy nek! sok elvátnolatian áruja van. Lalzer az ügyet jelentette a rendőrségen, ahol kioktatták a továbbiakra vo natkozólag a igy Litzcr asakugyan megjelent a levélben megjelölt helyen, ahova azonban tisztes távolban detektívek ia követték. A csapda alkerült, a kérdéses Időben megjelent ott egy fiatslkoru kereskedő tanonc, aki elismervény ellenében átvette a nem pénzt tartalmazó borítékot Mikor azonbsn el akart vele lógni, a detektívek ugy őt, mint két figyelő társát lekapcsol ták. öiazeaen ebben az ügyben eddig öt fiatalkorút tartóztatott le a rendőrség. A teztllcsompészet éa vámcsaláa nyomozásának második részét tegnap vette kezébe a rendőrség. Beidézték a rendőrségre Elland László, Deutsch Béla. Pauk Manó krres-kedőket és Schőntag Gyula vám közvetítőt. Beke Gyula és Crltzmann Gyula rendőrkapitányok azonnal megkezdték a kihallgatásokat. A kihallgatások kizárólsg a vámcsa láara vonatkoztak. Eilandot zaaro lássál, Deutschot, Schöntagot és Paukot pedig csalással és közök Irathamisitással gyanúsították. — Elland volt.az, *kf « kereskedők lől a dollárokat öaazegyüjtölte éa Wellesznek átadta. Eilandot már korábban Is keresték, de külföl dön tartózkodott a igy esak most ke r Ölhetett sor kihallgatására. Deutsch Béla, Schőntag Gyula éa Pauk Manó csalást és közokirsthamlsi táat követtek el, amennyiben meghamisították az áruk kísérő Iratait. A kihallgatások befejezésével mind a négy beidézett előtt kihirdették a letartóztatást a este átkísérték őket az ügyészségre. Ax előzetes letartóztatásban lövők közül teg nap fellner Jenő bankbizományost hallgatta ki a vizsgálóbíró Pellner megmaradt a rendőraégen tett val-lomááa mellett. — A vizsgálóbíró elŐzetea letartóztatásba helyezte. — (Villanytelep lesz Csáb-reodpken) A csabrendeki takarékpénztár most tartott köigyülé-sén elhatározta, hogy Csabrenda-ken villanytelepet állit fel és a közaégbe bevezeti a villany világítást. — (Kivándorolnak a bnrgea landiak) A bécsi kivándorlási iroda hivatalos jelentése szerint január havában Ausztriából összesen 365 azemély vándorolt kl. — Ebben a azámban a burgenlandiak 110 el yapnak képviselve. — (A csongrádi bomba merénylet ujabb halottja) Bu dapestről jelentik: A csongrádi bombamerénylet slkalmával az ablakon berepülő kézigránát felrob bant szilánkjai megsebealtették a bálban muzalkáló Farkas Bsláza csongrádi cigányprímást ia. A kézi gránátnak egy repeszdarabje éa a padlóból felvágódó faszilánkok, a a haa falát áttörték éa életveszé-Iyesen megaebesitették. A szerencsétlen cigányt Budspestre szálli tották s Itt a Rókus kórházban vették ápolás alá. Már-már azt hitték az orvosok, hogy sikerül a prímást megmenteni az életnek, azonban egész váratlanpl sebláza támadt a betegnek a minden aegit ség ellenére tegnap eate meghalt. — (A balatonfüredi hetivásár) Megírtuk már, hogy Balatonfüreden vasárnap tsrtják a hetivásárokat s a tanács elutasította azt a kérelmet, hogy a hetivásárokat hétköznapra helyezzék át. Mint most jelenti tudósítónk, a balatonfüredi járási ipartestület közgyűlésén foglalkozott a kérdéssel éa elhatározta, hogy a járási főszolgabíróhoz fordulnak azzal a kérésük kel, hogy a vasárnapi hetivásárt ezután kedden tarthassák meg. A fős: olgabíró valószínűleg kedvezően fogja a kérelmet ellntézul. \' - (Hatssázmllllós kártérítés e»y klsujjért) A hires londoni sxinésx, George Graves, s múlt évben hcssxabb vendégsie-replésre sxersődött Délsfiikábs. Egyik utazásán vonatja kisiklott, a művész kisuhant s ptlyára s kisujját vesxitelts. Graves beperelte a vasúttársaságot, 4000 font kártérítést követelt kUujjáé.t, A dél-frlkei birósáx ítélkezett ax ügyben s 1&0J font stoiling kAiláti-té»t állapitolt meg Geoige G.-avcsnek. Magyar koromban 600 "diliét, »mi még Londonban is tiszteletreméltó fájdalomdíj egy kisujjért. (x) Fttszerkereskedők figyelmébe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. évi február 22 tói kezdődő hatállyal érvényes legújabb irányáriegyzék átvehető Rosenfeld Adolf Piai cégnél. Fő ut 4. — 22000 korona egy kiló kockacukor) A oukor drágulása néhány nspl késedelemmel mégis bekövetkezett A pénzügyminiszter ugyanis a cukor kincstári részese dését ujabb 1800 koronával emelte, ugy, hogy mától fogva ax állam részesedése minden kiló cukor után 6998 korona éa természetes, hogy az ujabb hivataloa drágítás után semmi jogcíme nem volt a pénzügyminisztériumnak ahoz, bogy a cukorérdekeitaég áremelési kérelmét továbbra ia viaizautaaltaa. Tcg-nsp délután rövid tanácakozáaon megegyezés jött létre az uí cukorárak ügyében és a Hlielbank cukor-elosztó irodája néhány napi szünet után iámét rendes keretek között kezdte meg a cukorigénylések teljesítését. A kristálycukor nagybani ára 12.400 koronáról 16.600 koronára, a kockacukoré pedig 17.100 koronáról 19.200 ko rónára emelkedett, vagyis a drá-guláa az 1800 koronáa kincstári részesedéa többlettel azemben kö rülbelül 4500 kórona. (z) Özv. Végh Lászlómé nől-éa férfi fehérnemű divatterme, Nagykanizsa, Király-u. 14. Elvállal mindennemű női , férfi- éa gvermek-fehérnemü készítését. — Ugyanott kézimunkát és ciőnyomtatáat la elvállalunk. (x) D. M. C. pamutból fejel vagy köt kivánatra a szombathelyi F1L1PP kötődé. (Széli Kálmán-u. 6) Bútorozott egy vagy két szoba-konyhás lakást keres gyermektelea háxatpAr. Cím a kiadóban. — (Jó étvágya kísértet) Severaa villájában heteken át kísértet rémítgette a villa lakóit A kúlunös kísértetnek volt egy egésxeo rendkívüli szokása, mindent meg-ovett, amit az éléskamrában talált. A villa hkói valósággal éheztek, mert amit\' nem ettek me; azonnal, as a kísértet zsákmánya lett. Rendőröket hívtak • viliibe, akik sápokig őrizték a házat, a kísértetet axonbsn egysser sem látták a házba bemenni. Végül is a házban kezdtek kutatat, de ott sem tudtak a kisértet nyomára akadni. Már-máx a háziasszonyt kezdték gyanúsítani, bogy 6 játssza « kisértet szerepét Egyszer aztán as egyik használatlan szobában friss nannes-héjat találtak. A szobában óriási ruhlskosir állott, melynek fenekéről, régi lomok alól egy fiatal cselédlányt huslak elő, akit hetekkel ezelőtt bocsátottak el a szolgálatból. A leány nem ment el, hanem alboelátása ÓU a kosárban lakott s ő fosztogatta rtei-sxeresen ax éléskamrát A mulatságos kisértet oégy hét alatt nem kevesebb, mint három sonkát, 3 • üveg befőttet, 10 kiló cukrot, 3 kiló csokoládét, rengeteg gyümölcsét és sok minden egyebet tüntetett el a spájx-ból. A rendőrség vette pártfogásába a nagy. étü eselédloányt és a rendőri fogda kosztja mellett bizonnyal módja less elmélkedni s meg < áltoxott étrend felett. (x) Vlg Fiak Jazz Band szalonzenekara minden eata as Arany Sxarvaa kávéházban. — (Hetvenmilliót sikk asz tott a Hitéibank egyik tlaxt-viselője) Budapestről jelentik: Ma délben a főkapitányságon a Magyar Altalános Hitelbank igazgató-aága feljelentést tett egyik fiatal tisztviselője ellen, aki 70 millió koronát sikkasztott. A feljelentéa ezerint Santarossa Viktor 19 évea bank hivat álnokot, aki a Hitelbank egyik fiókjának\' alkalmaxáaában állott, tegnap délelőtt megbízták, hogy a főintézetnél váltson be egy 70 millió koronáról szóló csekket éa a felvett pénzt vigye vlsssa a fióklntézetbe. A fiók igazgatója a szabályok szerint baoksxolgát adott a fiatal tlaxt viselő mellé, akit a azolga táskával kisért. Santaroaaa a 70 milliót fel ia vette, közben azonban a szolgát valami ürüggyel elküldte és ezalatt a pár perc alatt a 70 milliót átvéve megszökött. A feljelentésre a rendőrség mindenütt keresi, de eddig nem tudott nyomára akadni. A fiatal sikkasztó tisztviselő 170 cm. magas, laasu beszédű, nyúlánk flstalember, elálló fülel vannak, feltűnően elegánsan öltözködik. A -rendőrség mlndon intézkedést megtett kézre-keritésére. Hir szerint Olaazország felé szökött — (Bányász-sztrájk Tolna-Vármegyében) Pécsről Írják : A p^csl bányatelepeken kitör t bányász sztrájk hullámai, ugy látszik, most jutottak el Tolnavármegye területére is. Értesülésünk szerint ugyanis a bányamunkások az Esztergom Szászvár! Készénbánya R. T. és nngy-mányoki bányatelepen is sztrjákbx léptek. A sztrájkról a helyszínére kiszállt bonyhádi főazolgabiró jelentést tett az alispánhoz, aki a szükséges utssilásokst a sztrájk ügyében azonnal klsdta. A közigazgatási\' batóaágok minden Igyekezettel arra törekednek, hogy a nemzetgazdasági szempontból mérhetetlen károkat okozó bányász-sztrájk a munkaadó és a munkások közötti békés megegyezés utján minél előbb megszűnjön, amint a péesl bányákban ia hamarosan megszűnt. (z) Értesítőm a n. é. vevőkö-zönséget, hogy a reklámingekból még néhány száz derab reklám árban ki leaz árusítva Kaufmann Károly cégnél a .Fekete golyó-hox", Telefon 372. ZALAIJtóZLÖNY A budapesti tőzsde záró árfolyamai a bud.p.stt l>u« dUutin 1 órai .»r6irlol„.a.eI . »»».«••»»> IJ*nkok Haaal »IJOOO M>a- HÜ. I< Krtloc •! uimli- II OL-M. beak J Oaatf. HU. I! Uoyd Uok 1 ■1 J©~> HcmN llooo Horr. mI. ). b Wooo Inatlan <l<vx>0 M.-Caah Ipaib tlooo Forgalmi iiooo Kar. Hiúi joooo Majyir-Némti fcjooo K6ip. JíUálog IIOOO Váro.1 bank Iteoo Mertnr «1J0© >1 HnM Uoloo dia\' M»U»I tji 470CO Up4«»*roal ITOSO Fővárnál «4oooo K6báo?al Tik. iSovo Alul Tik. íjjooo Moktár iíjooo Hml als-J jlooooo Kl.5 M.Blal. IOJOOOOO PoocUn M.fy.-Praadi «♦<«♦« Ug lioooo PaaaonU b. Ijoaooo Malni\'ak IJJOrtO 110000 IJJOOO Alumínium AiafaJt BcotslM Bon. • >\'« Sianllflr sntr.... Siiaavlri KobO latsán ií*l» Köb. (Aat. M»fTK«U jVooooo M«cr. "pb. ísooo Ah. K*i.4n jtjooao Kcrá.-nli I Mlf 550«0 W«Í7" uél jjjooo N\'OM\'""\'1 SaJdkootM Saljó UiliU Ufiklnyl Athanaium l\'oooo a&aooo Frú>Ula Global Bodspasti uJooo TMunim 1JJOO gimiu e«o«o Hu«árie Ijjaoa I K«G»«rr Kirüroiloai tSo"« Xaiatk Viktória XU.KM Tf Diatbla laoooa I Xtkai Taimtfik 041 «i|. i jaooo 7JOOO Calky t7COO Ooá. C.iprr íoaoao Kiülő iia Fáakimk. Franki Gaas.VIII. Gép (• ru Ortrífr IJOOO M«jaoa M<rf«< Kotor őlomlrugylr CJmuiJOII V«fylpif Vtgoagytr Ru- U>a Rlai Rothmfillar SthJWk Uoltai Volkia Wiroíf . ni fi Hoai fi MUkoJd KAavtl VJroal Déílvasut ««S00* jjaoa jT*o* Allsmvaiut «loa< 4)000 Troii nj<x •tíooa CoVoT gyár** Dl kakor 6«J0©0 Horvát <Mk uoaooo Cukoripar io^oooo iMooo; Georrli Mjaoo ojooo- Uutt. ork. 4tooo« íljaoa Upia Wltil fi A mari kit la Kr4S m. Uor» Malooaoky Mtasad <• UdMic Étalmlaaarak Prottc. »J« fkain 4*oc 5laoo TWk S\'uUi VIk. bolor Zabolai (lao K0.lak.-1*. StaUml PS.pikl vili. To» ajl HiltiwV Oka. .Villámai Kfx- liaooo Ja*t lu« i «aoa UuóiI r«< 140*00 Klrilr^f Folflrl Uf Pia. itr Tna. Ui BarOH jlooa iifloao ?jooo •aAIIadAk WaacMa i«o« Karai Mii* «oo Mwaita« U«« -aa Lakta IT* laolp.r njoao Sitf. boto LíalO IMlll Si6*A-K«l« W. TutU GcMbwt Karton Sí^ilom rut* M«4r<cr* Silkri V.n4«r Chlaola Diana X«M Mui XMa KVHiW TérAk i®oao J4000 4000a ujoa jjooo tlaoa 1650a lajoO UaM .doh SaaiaoM Bárdi Klrilf iol« Viwl lac* Bdal ■rajiéi Carria flla> ■w>«rilp«r Starfllra ÓM«ai» UiCT\'-M*** loaoar. <__ TŐRVÉNYSZÉK. (|) A kalapjryttltS. 1922. I.br. 28-ás. hmh.gTÓkead éii.Kn b.ló-rlk Jártak Krammtr Menyhért le-teayel ker.ikadó Gxl\'tében s onn.n 13 uj fárflk.l.po*, 18 Bpnrl.apkál, 30 pár női h.rlinyáti ">k cérnát, pótkávét, raebkendőt, gyufát ath. elvittek. Miglndult . nyomoké*, de n.m vexetelt eredményre, . tctte.t nem találták. Pár hónappal kéaőbb Homokazcatgyőrgyön feltőnt egy fiatal mezei munkáé G. J-, aki barkóját, cérnát kiaáljr.tott eledáar.. Egyik bírálj, kérdéiér. azlgoru tiloktartáa melleit elárult. G J. hogy . holmi Kr.mmertől v.ló, onn.n lopta. A barátnak terméaze-le.en elaő dolga az volt, hogy el-árulte Krammernek, kl volt a tolvaj. Körülbelül három hete tárgyal), már ezt ez ügyet . bíróság, de >k-kor a blzonyltáa klrgéultése céljából eln.polták a tárgy.láat. Moat .aütSrtókón volt .z ügy folytatóié-8OS tárgyalása, .melyen G. J. .11-blt akart Igazolni, de cssk éjféli? látták a tanuk, azután nem tudták Igazolni, hol volt. Különben a lopott holmi legnagyobb részét Is megtalálták nála éa bátyjánál, kl a harisnyákat gazdája Istállójában rejtette .1 A kalapnkat a ciltári erdőben találták meg, hol G. J eláeta A blróaág lopáa vétségében mondta H bünöanek G. J.-t s ezért 1 M foghá.-a ítélt., bátyját pedig bün pártolá. miatt S havi fogházra. — G. J.-t a bíróság azonnal átsdts sz ügyémégn.k, hogy a fiatalkorúak ról szóló tőrvény értelmében kezdj, meg büntetését. A klr. ügyész súlyosbításért, G J. cDjrhitéiért rolebbexett. KÖZGAZDASÁG. — A 4aylxa kSxpoat magaslatait. a felárakat. Hírt adtunk róla, hogy a kormány a devlz.farg.lo-n részlege, fel-sz.b.dltásának tervével fogl.lkozlk, de még döntés nem történt. Ms délben Walko helyettee pénzügy ml.lrzternél újból tanácskozások folytak, amelyen réeztvettek a kü lönbéző érdekeltségek képviselői és ezeken n tanácskozásokon Is . devizaforgalomnak uj alapokon való szabályozásáról volt szó. Ma már az s hir t.rjedt el, hogy teljesen szsb.ddá fogják tenni . forgslm.t, ámde e« nem tőrtént meg, ellenben a DevIzaközpoQt m.i klíring ülésében megszüntette a f.lár.k.t . aly.n kurzusokat állapított meg, amelyek a tegnapi Davlzaköipont kurzusainak majd nam a dupláját jelentik. A külföldi OzetésI eszközök ma megállspltott árfolyamai körülbelül mcf*gr.znek a magánforgalomban kialakult kurzuzokkal s ezek a bel földi magyar korona árfolyamához Igazodnak. Nyilván ez as első lépés ■ devizaforgalom részleges f.leza baditásához, mert valamennyi gax-dsaágl érdekeltség felfogá.. meg. egyezik abban, hogy valorizációról a i\'d.vlz.forgalom felszabadítása nélkül komoly formában alig lehet ssó. (x) Mielőtt megnősül, jegy-gyürüt és ékszert Tegjulányosabb árban vásárolhat Fzl.d Jóxsaf íka.aré.xnél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő-ut és Sugár-ut ss-rok). Ar.ny, ..üst, pl.tln., haml.-log.k és érmek beváiláss a legmagasabb nap! árban. MOZGÓFÉNYKÉPSZINHJÍZ. Uránia. Szombaton fél 7 és fél 9 órakor, vasárnap S. 5, 7 és 9 órakor Cijra nyomorúság (Egy nő, aki pezagöben fürdik), amerikai film-eeemény. Puszták királya, cowboy történet 4 felvonásban. Világmozgó. Szombaton fél 7 ét fél 9 kor, vaaárnap 3, 5, 7, 9 kor Falty a benzinkirály vagy .Fatty a falu szája", bombabstáau hurleaxk HUS! ElsörandU marha- él boriuhus Kapható egétz nap folyamán. Eölvös-tér 26. Gombol mészárosná wr a TŐZSDE MMH. A m.l tőzsde l.uyhán .lakúit és a legutolsó tőzsdei árnlvát egyik pls. sem tudta megtartani. A bankokhoz beérkezett eledáai meg* bízásokkal ssembsn a piac felvevő lépessége nem volt .lég n.gy. Eiért >z értékek 10—IS .záz.lék, ritkább es.tben 20 százalékos vesz-i eségetezenvedtek. Bécs bői Isgy.nge jelentések érkeztek, .ml a külső ösztönzés hiányát j.lentctte. A pénzügyminiszter-válság és a pro tongáclós nsp Is zavarólag hatott. A forgalom mindvégig csekély volt, de az Irányzat sárlat felé kissé megjavult, ami azxsl van összefüggésben, hogy a koeztpénz 1 százelékr. esett, sőt s tőzsdeidő végén már ezen az áron áru Is jelentkezett. A proloogáeló meg-lehetlien simán ment Zárlatkor az Irányzat tartózkodó, a forgalom csekély. Ut£t5xsá>. Az Irányzat gyen-»éb. G-orgia (65 -695, Allsmv.sut 625 —655, Magyar Hitel 825—860, Iflflá- február 23. Osztrák Hitel 272—278, Rima 185 —192, Sslgó 850—875, Hsz.l 315 —340, Danubius 4950- 6250. Villamos 2325—2425, Kőszén 3250— 4600, Földhitel 650-700. E.tl aaagáafergalom. Irányzat valamivel jobb, mivel véleményes vásárlások indultak meg. Üslet »zon laan kevé. van. Oaztrák Hitel 280, Magyar Hitel 875, S.lgó 885. Kő .zén 4100, Cukor 4955, Georgia 710, VM.moi 2460, Földhitel 710 Kereakedtlmi Bank 1900. Kőazén 43001 Angol 135, M.zőh.gyeal 450 Ganz 5300, U\'lkányl (00, Kohó 1550, Oluz Bank 37, Fegyver 1750 Szá.zvárl 575. N.m.afám.k i 1 koronás 6970 —7380, forintos 18700—1J800, S koronás 35700—37800, 10 koronás srsny 167\'/,-177\'/,. Twrm6nyt5s.de Buz. tlszsvldékl 76 kg os 240000 -243000, 79 kg-os 245000 252500, egyébvidéki 76 kg os 235000—288 000, 79 kg-os 240000—247500.— rozs 195000-197500, takarmányárpa 200000—220000, — sőrárp. 220000 -235000, z.b 220—235000, tengeri 195000—202500, korpa 1«7 -142500. A mai terménytőzidéa ax árak tartottak maradtak. Kenyérmagvak közül a buza emelkedett. A takarmánycikkek piacán a tenger] tendált szilárdabban. A forgalom csekély. Búzában kb. 39 -40 vag.n került eladásra. A malom kooecntráeió nem vásárolt. S.rtésvásár. Felhsjtoltak 1000, elsdstlanul visszamaradt 960. A vásár lanyha volt. I r. 22000 24000. Könnyű 19000—19500. Szalonnáa félaertéa 27000—29000. Lehúzott hus 26000 -28000 Só,olt szaions 15—26000, Zsir t9—30000. A bácsi tőxsd. A mai értéktőxsde barátságos hangulatban nyilt meg, de a tőzsde-Idő további folysmán az üzlette-lenaég ax árfolyamok Ismorzsalódá sára vezetett. A helyiértékek piacán mindvégig élénk forgatom volt az Oaztrák Hlt.lbsn, amelynek árfolyama emelkedett. A magyar értékpapírok piacán tartott volt sí Irány zst. Zárlati árfolyamok: Angol Magyar 140, Oiztrák Hitel 281, Magyar Hitel849, Dlllvasutl29, Állam vssut 671, Koburg fl, Rima 200. S.lgó 910. Magyar Hofherr 231. Klotild 186. Guttjnenn 1430, Szlavónia 137, Kohó 1670. Magyar Általános Kőszén 4150, Urlkányl 1315, Horvát Cukor 1320. Magysr Cukor 5130, Spódlum 350, Pesti Jd.gy.r Kereak. Bank 1950. Adria 1450, Győri Olaj 135, Gumi 485. X Mu-klvMl Untán frfebMMi Vai utáh DavisáK NapoUoo iij6oo Auaurdaaa •|I»J-«I7«* Aacol loot tíjtóo-iljioo Uakart*t JJO-J70 Lavi Kopaobica W4J-IOJJJ Dolli/ Hjjo-Méao Kriaatilola — Fnoda lr. II6J llt* Loodoo — Ura J7ia-»»;j Br5»»al JIJO—!«(■• Oastr. kor. »7»o-9iH Olaaaoni>« •Íja-Ujj Balfi fr»ok lJJ0-««40 PárU l«)jlSao Lal Siokol 1$ •-»?<> lllO-l(IJ Stűf bő* ilio-igtj Srljd frink io7 JO-I I <«• SriA — ICorooa áto*. 7»o Ijo t7ja-9t9« Hollandi lt. IJ»»J-»47I0 s.on. MtifiU > Nawjort 6UJO-WIO* Zürich! sárlat i Piri. M06-00, London MÍZ\'00, N.wyort 677-50, Brüiie! 2160, tbUll.nd 2486, Hollaai ZliOO, Borllo 1S0, Wi.a 8|-2t», Sol>« Priga 1680-00, Budapest 160-00, B.lgrid 7üS. Keletéi assrkaazlé: Sztrokay Kátmáa. Kladé: Nagykanlxaai Nyomd, éa Lapkiadó Vállalat. Gol.nsxky Jánoaná szül. Dlnoj Mariska ugy a ssját, mint alulírottak oeveben mély fájdalommal jelenti, [hogy a legjobb aoya, nagyanya, anyós és rokon özv. Dinui Józsefné izOI. UobiAs Emébat t. hé 21-én éjjel 12 órakor életéaek 53-lk évében, a halotti szentségek ájt.t.i felvétele ulán csendesen elhunyt. A b.ldogult hűlt teteme f. évi február hó 23 án délután fél 5 órakor fog a róm. kalh. temető halottasházából örök nyugalomra lételni. Az engeszteli »z»olmiseáldozal f. hó 27-én, szerdán d. e. 9 órakor fog a izenlferencrondiek plébánia templomában a Minden-hatónak bematattatoi. Nagykanizsa, 1924 február 22. íldás és béke lengjen diága poial feletti Oolanszky János vej., Olnuj Olsa t4tot. aelaaaxky Hkrla, Oyule, Jancsi, Józsi, lllka unokái. 1Í24 f.bruir 23. ZAUI KÖZLÖNY Apróhirdetések S*4" -0 144 korona. raatacabV tata**) *OQ korom. L«ckla«VV htrd«t<a 10 ai«. •xy *5Ut, ftayasstt hátfssoba bsrtodaiéi Yttösmarty-otca 11. síim alatt. Y«aiCnk nMn m«o€>xUS<t«n haunllt oUk* »•»- l« f*fcc«46la< a «*W> Hf< irt*-.. 5.,»m4 VlUaoa «« TmI. Na^aaiua. DUMI. «. t«s«fc« „, Ylac-alUr rny kaaoalO r.Uii trrn mojfa*!.-•<«Un. botU.H, uWlilt;, MIMIHI «• ••\'»«• »«»VUm.r«. »»n. B4r«tt«i t»«Wal TaJtklol jo.. Ol« Vm*]. ^ KUa*r«la«m m~4*rm „t, UttécU. rKT "C-^\'i U- SSa-L g—t a kla&M*. .. í\'H\'VH4^ Wkii m7Ú*7I wa. _ v«,l Maiaa^a miaraUHM ibM. Cba * BUZAT, ROZSOT. abot, árpát és tengerit ihfc.il..> Il|»l|.n» o.Pl im korpát Unaöyao nsaenytaágbao l»»pl br akti sslUltaak Zilnfrmgyti SzOvatkazatl íniforwlml R.T., Nagykanizsa Zenemüujdonságok: Virginia bln.. (Fox-lrol() T»-T«« (Talll) (Fox troli) Wb« Bhndd. amttaa L.a nlta da bola La Java GI.ol.lt. L.kant Tangó d\'.moar Hont, hab* Ich noch wa. t<m 1 (Sllimmy) Bit ÍJ (Keringő) jaj da nnom a banánt Fischel Fülöp Fiai aanlrtrahástkan NAGYKANIZSÁN Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházóban! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Bérbeadó 5000 holdas BJRTOK Sc-BOgyrs«£y{b«a Ba\'atoebos kö s«), vasutál\'omis raiUatt két maiorral. Síinlí 1JOO, »«, ItOO. t.\'dS.lC-OO k.titirrili, holj. E6 i, hc!t l.lliiiU* Ílvíh.-A Clffl ■ k;«íót*n. Hangzatos reklám helyett bort adok I Tessék meggyőzfidnl I I llUr rlill.fr 1*40 K, I I. víröj 1440 K. I llt.r Ilim. Il.lbf 1330 K, I Iíi« blk.vír vMi 1770 K, 1 IKrr pottoy-vin • moikotlly 1M0 K Bruncsics József Ku»-. CMW ti mumUtali löi.l k. roMillkn. Sugir ut 33. IlMa 114. Amputáltak!! KalatMAle l»*B3od«ro«bb sz4(kas«tú műlábak a IjjiíStíletoscbbck I Elegáns, k&ODyii zajtslso járás! Továbbá «ts$ra<dü MriUl-b«o areisti gtáil árak m«i I«tt szállít: mOkexoket, teategyenaaltfi gépüket, lértrkötökei, hai-kötöket, gumi-görcs érharlinyákal, beteg-Apoltai cikkeket ii roiodeofélo gurnmtfrukat KELETI J. Budip»ji flf. Ntfcl Sáafcr a. (Uraea-kvctt-sUi) 17. TaUfon ia>Tlt Alapítva IB7B ♦♦♦♦♦♦♦ Mindennemű nyomtatványok, llzletl könyvek, falragaszok, röp-cédulák, levélpapírok, borítékok, névjegyek, gyászjelentések legolcsóbb árban készülnek lapunk nyomdájában I ♦♦♦♦♦♦♦ 3* mm MOl aár tudhatja u érték- ts áratínda, ntamlat u Jsüas piacok ínlt, ha alSDzat I Magyar Távirati Iroda közgazdasági tudósítására melyet telefonon, vagy táviratban naponta megkap. Nesykenizsa, Fönt 13. Telefon 338, 383 Ti.li.lclm : Tivlrod.. Menetrend. •én. Iadal*a Mf< I"«nT «r> H" Érka.4. Sacmélyvorut 0 30 Budapest t 30 Gyonvonat Cyorsvoaat 8 00 13 05 Si.ra4ljfv.nnl Szenélyvonal ! 10 17 10 Gyoravoa.t Gyorsvonat 15 35 « 20 31 Sc..Ti41yvoaat S\'.amily vanat • 10 Siomkaltialy (Wlan) 7 »5 Sr.milyv.n.l Oyaravonat 15 1! 15 02 Gy.rav.aat Siemélyvonai 17 30 23 00 S-.cmilyvooat Ssemélyvaaat 5 10 Barcs 7 « TV3* Gyorsvoaat 15 22 i, 11 52 Gyoravaaat •» 0 10 S/emályvanat Vegytsvosat 1< 30 íolor—Trlaul 20 23 Személyvonit Gyorsvsnat 22 10 „ 7 18 Gvortvooat Szómólyvoaat 1 30 10 55 Vrgyatvonst FIGYELJE MEG kirakati árainkat. Ha a mi áraink a legolcsóbbak, áruink a legiobbak rif£iií«(ip£ fraoM. is .Mftk.l ^ürn* Oyarmakdae faixagas (ncn v.ron) fakata éi barna 19-2ll SÍ-2? 23 -26 K 34000 ít (. jobb K 37000 . K 45000 . 133400 i> f.lj.bb. Jj\'.b miirliijd liti\'.t.yi fi.iKl. U .m.rlkil K 130000 is f.lj.bb. N\'l f Icipá íjiíi ts piMM K 113000 i. f.lj.bb. Luxuicl»3li>k I. aK.Okk.h, mint a oyArl .Ip3 m.l áru. Sltütn tahit nálunk stOksiilaUt mielőbb kuurua. Miltényi Sándor és Fia cipöáruháza, Ffi-ut 2. Mindenkinek saját érdeke oiiaS4lt tőfösára ssuksáxUt^t faiasl, karaasa fal > Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmüáruksreskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, .^b0^^;:".\' legolcsóbb áron szerazhit ba. ZALAI KÖZLÖNY ,1924. í.b.uár 23. A madár is azt csicsergi az ágon: Kokas bótja legolcsóbb a világon. <1( Kokas-nóta! r o a Ml m JC o * >0 N M „Nem vagy legény Berci" dallamára. Édes anyám lelkem, Hallgassál meg engem. Menj a KoUas botba. Hárászkendőt, kartont, Hidegselyem ruhát Vegyél a tavaszra. » Menyasszony c«Rk ugy lehetek, Ha ottan vásároltok; Nem szerezhetsz nekem Soha ennél nagyobb Édes boldogságot. Asszonyok, leányok, Fiatalok, vének Gyertek a Kokasba. Tavasszal vagy nyáron, ősszel is meg télen Tele van az rakva. Kapsz ott mindent, Amit kivánsz Olcsóbban, mint máshol, Nem lesz a babája Soha annak hűtlen, Aki ott vásárol. Azt mondta a babám, Azt mondta a babáin Azért szeret engem, Mert minden ruhámat, Selyem keszkenőmet A Kokas bótba vettem. Kokas botnak nincsen párja Ezen a világon. Ott veszem a ruhát, A selyem keszkenőmet Édes kicsiny párom I Kisfaludi és Krausi divatnagyáruháza az „Arany Kakas-"hoz< Nagykanizsón Tf Boldog csak az lehet, ki Kokas ruhát viselhet. Mig a készlet tart! Fekete férfi cipők, Jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 45000 K Kapható SZABÓ SÁNDOR v. clpöáruházában Kazinczy-utca 1. sz. Telefon : 453. Olvassa el i mindenki! Nem reklám! • Figyelem! < RiytJtm Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos cég dúsan felszerelt áruraktáréit. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségttífuka£ Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinbenf mélyen leszállítva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben Férfi fehérnemű méiyen leszállítva. ^ Símy-csokrok mélyen leszállítva. Nöi és férfi esőernyők óriási válassUkban. Xvom.lou . N^tykuilssu Nyoma. Vsu.ni «s UpkUdórőnyvpyomdiitbsn. Nsnykammn. H>i «*w ára héthftxnap 600 korona, wasár- ér Onnapnap 8QO korona 63. fefolyam. NngyknriM., 1924 febrtir 24. Vaáárütp Káttay Tibor nyilatkozata a jóvátételi bizottság döntésM, lemondáséról és terveiről Urnáit—t, Í.Wtrir II Tegnap irkeiett meg Budspestre • rtatrátíáa bl.o\'tság hatiros.ta, amely tudvalévően bhtoa Ub.fg séját .dj« • kö\'oőn.kc\'ó\'labonfo Illáéinak ia kit nappal elibb mosdott U KMag Tibor dr. pénzügyminiszter, akinek ffethh.István gróf miaUzt«relnők mellett oly d»» ntrrpe volt éa aki oly 8a-feUldo.ó\'munkit végzett • kől-se&n slksréirt. A un szerencsét-l.n Játéka kővstkextébea azonban ax őexln\' a ellsmerée ie bála helyett blz.Imstlsnaág jutott KátTly Tibor >ak osztályrészül. F-Ikaraatdk aa déUlőtt KUUy Tibor dr volt pia>aOgya>labit.rt RudoU rakparton IM lakátia, bogy nMgkirdaxx&k, mit aról a ra pari dó. blnlMf. dóatieihex ia bogy nyilatkoxiéfc jSví terv.leől ia lemoodirfról. Kállay Tibor munkatársunkkal folytatott b..wii-getéa. során-» kivetkezőket mr dotta : — N.fyoo őrülök, hogy a repa DMyBlXfMtt határosért rio\'ó. bogy a> a hahboeatr mir Iqaap közxi Utt táv. ia n«m amint ia siicoiloU.cn volt. hiroo* négy nap bhWk A»t Ml UtMm, bog-y • rmpmíMm koanlaastó a mag. rlisiril fa- a legesgyobb segit..i .karinai kax.lt. M.gyaroraxig ügyit ia lgy«k«att aürgőa.n bix-toaitank a lefoly t aeam Ínyek H.ti.a alatt axt a megnyugvást, amalyra mir ff bittel ex.lítt oly .agy sxflkaifílnk Utt volna. A llsra ax, bogy ax a risx. la elrendel-t.t.tt »X akciónak ia l(y mir a program végreh.jtiein.k megkex-dieihax csak a Népeaőv.Uig Itt-küldött bliottsigivai vali magálla-podis van bitra: — Remélem, bogy ax a népatő-vetségl birottsig rövidesen megér k.iik Magyarorxaigra ia me^-iHapitja a korminny.l egyetértés ben egyriut ax St féléves budg.t-progremmot; másrészt « Mhatal-maxixi\' javaslatot; hermsdréstt padig ax uj banti alapszabályait MKt-daneaetr. fontosnak tartom; hon addig ax uj pioiügyminisiter mir kl legyen nevezve, mart ax a pro gramm. amely a Népszövetséggel megállapítandó less is aautin a nemretgyülé. .1* leax terjeert.«dő, hoaazu Időre l.fixlraxaa pénzügyi gazdálkodásunk iriny.lt, ugy, hogy •sokon linyagba vágtSvíltoxtatásek később mir aligha lassaek asskó-•SikatOk. — Bgyabat a magam ráa»éröl kérdésekre oéew Igaxia m tud-nik nrowM, mart Mm * jövő tervetekről a a j«v5 kllátásefnkról való jyíatkoxía ssra a. én Made tom. Es a\' m.gvm réseiről legfel jekb est cosiirbetam aaég mer. hory mwaytre\'sajtritonr, hogy SMUt, a NépeigveMg pina ügyi bliottsá-gioak Japán eTelegitwe előrelitba-téteg a.sr less abban a Myj.lb.tr, bsff a- biisttaitt\'l Bud.pe.lre jőjj&a. A Mpokbao\'lrt a.knr. Ma-gyanóraiig Iriat lfen-rókoasc«avei hanta lev.Ut, aenlyban akadé-lyortatisit kórőlte. — A népeaóvelaégi tirgyallsok alatt tanultuk St m.fUtnernl a ml-alaxtaxalaSk urrat ia-lilkuk^ai «a igarin tavik.ny (óakarstot, amaly részéről a magyar ff gr Irént m«g-nyllvioult ia amilyet S * asagyar-jspia namx.t kaja.iol.tival magys risotk ia Indokolt. N-gyon s.jói-lom, bovy n.m le.x hoasi szaron-csém. Msff vagyok arooban fyfi-xődve, hagy a tőbbl dslegituaur.k, akik eljőnn.k, ugyansat • sslmpi-tlít \'is ugys.ait a magyaroa vea-dégsxer.tő fog adtat ist fogiik ni lünk taUTnl, mint amelyet Sh.klba ur Is talált volna, ha Mkgy.ror-uágra jőn. M^kirdaxtOk untán a volt páni-Qgymlalast.rt jővő ter.al faUI. — SemmlM.\' tervelt. nlaasMek — mondotta KálUy Tibor. — A legfőbb t*rv«m as, bogyói. ^ potan ktplhinfrm nsnjfaiwnf, axtia maid aeglátoaa, mit fogok csl-aálaL Amikor a Ismoodáairól kérdőtök meg Killayt, motyogva Hlta-koxott a nyllatkoiat ellen, majd később, amikor mefamlltattSk nakl, bogy agyaa kirak szerint vls.estért a pinxögyminiszteri ssákbs, Igy nyilatkozott i — A politikai srltuiciók éppen axt klviajik mag, hogy elmeoj.k. A mai politikai sxltuiclikban — mondotta n.vetva — ippin ax elmanatalről van axó, nem a vlaszs-tiráarőlr ía ■ magam réaréről egyébként mit régtiUn ihtúMlam tr»ina elmenni, mihelyt a nipsti velUtl tervezet vigrehmitita m*l mtgluztUdlk, — Azt, hogy lewavaxtek át Így valamivel hamarabb mentana el, mint as ««latllag kilátásban volt, aa clupin annyit jaleat, hogy nyertem agy pár hetet. $ javaslatok k&zfitatt a kölcsön és * valorizáció számára tliitiWft flivtMvmtMsét Ai rgy»^f«»páft tuíviUvöltg l(i«okétt»ju bliottsifot küldött kl, bofy • koronarootás altaol vé-dekex4«r« voaatkocó törvíayjt-vaalat 4. mukoxít, amaly a kény-■sark5lcaSora vonatkoalk, újra ai5-vafanik. B< a blxottaig ma dél-alfltt 11 órakor gyüR «gyba a par-lamant í. asámu brxotUÜgl tarmí ban. A bliottaig aradat! f.l.dsU as volt, hogy ■ törvlnjj«vailat 4. saakaaxát t* ejyíég««pártban kialakult vélemény atarlot váltoxtaaaa mag. A helyxet axonban idóköx-b«n, mlat Ismaratcf, váltoxott, mart a mfolaiUrctnök a pónaQfjl bfatott- axerkö\'csSn randikéi* ügyében a péniügyminlastar tgétxett u) javat-laioi fog UttrftxUnL A bízottaig faladata annak fófy-tén\' megvél\'oiott, mtrf moat már nam a 4. f. ujjáatÓvagaxéaérÓf, ha-nam aaaak aa uj javaaíataak aa olökéazitéaéről van axó; A mai táf-gyatáaon Walko U\\ot IdalgUnea pénxQgymlnUxter ba la\' j»feotett«, hogy\' a pénxűfymloitttéflumban már JolyOc u uj jataxUú tlfkéitiféu éppen oxért a mai éctakazfatat meg-baaxélétnak taktbO, hogy aa Itt ki-.iikuló néxat a késxüló tórvéay af aaiai npjvn mpmaac Ax ijsxaknl »lmlastéatr»ica A kormány tagjai t^nap aata minisztertanácsot tartottak. A hajnalig tartó mfnlsxt\'er tanácson Bud Jinoa kösálelmizésf minlastar tőbb javaabtot terjesztett elő al oletM élelmitxerek behozatala kérdésiben ia irta.01i.ilnk szerint, a mfblsster-tsnács utasította ax Idctglenee pinx-őgy\'mlolsztert, bogy ax erre szükséges Jevlxát esettől esetre utalja kl. Nsm döntött a mlnUztartatalci a lakbéremelés UgyibkB, hieimr ugy határoaott, hogyi tagtSlelabb lafeit fogtetkorlk . kirdieMl. A tUztotzetók márdnt jltMáinek Mgiitzrr aaar slksrdlt megillspa-diar Mnaitanl. A Hxatie W.me-iéeire\' Vonatkozólag határoiottabb lormábsa alakult kl ■ mlolalterek vélemény., csupán a gyorssegély kérdést okexott némi nebéssig.t, ugy, kegy ebben a kérdé.ben a IM hit ktddjire újból mlnlsxtar-közl irtekealetat hívnek njbe, nelyen a tU.tvkelők fl.elé^nek kérdését még q^utr latirgyaljik. A nsegüreMdett miniszteri tárcák betóltásira von.tkesólag még mindig aleas aaasml pozitív Ur. Kállay levele nagykMiZsaf ráHsztdihoz Bstiapaat, Wsnsir IS WJésKüíléO KilUy Tibor volt pinsOgyalalaa-tar febrair 30 íe. Lkát Mg arf efőtt * kanizsai párt végrehajtó bllottság mii lapU.kbán közölt táviratit m«gkspta .olns, a kővat kvzó levelet ktéxt. fake UJeabot, a nagykihissai\' egysigaapirt sM kébeti BaiajM, t«M. Ubeilz ». Mélyen Uot.lt Ej.ők UrV Bár a nytlvinosüg mii *te-sQlt arról, bogy a mai napon « Kormányzó Ur Őfőméltósága a pénzügyi tirciról v.lő l.mondi-aousr elfogadta, mégia Indíttatva érzem magam, hogy aát a tényt a\'nsgykánlkaal egyaégwpárt táborának\'még kfllóo lm tadomá .ára Koriam. Tar mészé tes, hogy \'a1 X lemon -dia aem\'a kormiaybos való ra-gasskodisomat, aam púHtlkal meg győiődértam.1 nana villotrlalja merü tovibWa la s^ilő kéa kívánok l.rmi aí ornií ujjlsztt-letMnelt r^únkéjébsn. Fogadja milye, tlaxtalt Eleik Ur kiválór tlntaletamet _ ffdllay ~7tb*r A kaabacl párt végreb.jtó bl-lotuágv .nevében nombat dÜaKtt Faies L-joa elbők a ióvetk.rő tiv Iratért kSUM Kállay Tiboreaki Nagyméltósága Kállay TKor nemXetgyüfésl képvMS urnák Budapaat .A jóvátételi bizottság kedvező dőhtáss Is nUyáé bhoaylttta annak az alapos, aiekexerft munkáa-ságnak, nMlly.1 N.gyetiltóaágod országunk pé*xSgyé hetyreáHItisinek terVaxatét kldolgOkta. N.gr m(ftó^godjpit>xOgyi\'pdllrikiiUak ehhex a nagy slkarihax silvből gratuliluok, axt klvinva, bogy a döntés fordulópontot jelentsen remló gardsségl vlaxonyalak Use-petre. A vigréhsjtó bizottság n*eg-bliártból falci, eleik* ZALAI KOZLOHV 1924. f.Wmár M Leégett a barakk-kórház tiszti pavillonia A tOxat rövidzárlat okozta — Több axáz millióra ru* « barakk lakóinak kára Nagyksuiissa, febniix 21 (Saját tcJáaitóaktól Szombatra virradó hajnalban 3 éra után egy rendörőrazem a te-matinéi lévő vaautl hídnál járt, amikor arra lett figyelmea, hogy a vaautl vonal Irányában a axéarak tárak felett egyre crőaebben vőrő aidlk as égboltozat. Nem tudta a altét éjszakában pontosan megél lapítani, honnét, de látta, hogy lángok eiafünak fel valamelyik épü let bál. As őrazem azonnal a tűzoltólaktanyába futott, majd a rendőrkapitányság Kazioezy utcai helyiségébe, ahol a* ügyeletes tlaat V,4 órakor kapta ax első értesítést a tűzvészről. A tüxoltóság két géppel pillanatok alatt megérkesett a tüx alinhelyére a kigyulladt 73. axámu barakkhoz, ahol megkezdte a mentád munkálatokat. Csakhamar odaárt Knorixtr György tQioltófőpa rancauok it éa átvette a vezényletet. Hat vizsugár locsolta elaősor ban a még menthető s\'omazédos barakkokat, mert a hetvenhármast már lehetetlen volt megmenteni. A mbtegy 130 méter hosszú parafa tömitésee deazkafalakkal épölt barakk pár pillanat al^tt teljesen lángbaborult éa szórta a pernyét a szomszédos épületekre la. A tusolták leszaggatták a külső leggyu lékontabb deszkaburkolatot a egy órai fáradságos munkával sikerült a tüzet annyira lokalizálni, hegy nem kellett tartani annak továbbterjedésétől. A tűzoltók segítségére a barakk katonai legénységét és a nélkülözhető rendőrőrazemekot ia alarml-rosták a környékből, akik ax oltási munkálatok befejezéséig a rendet tartották fenn StulUr rendőrf«fe|. ügyelő. Lázár éa Mályág rendőr-fogalmazók vezetéae m-llett. Ax oltáasal reggel 7,7 órára tel jaaen végestek, de a 73. sximu tiszti barakk a földig leégett. Emberéletben kár nem történt. A tűset dr. Dtoitch Miklós ez-redee-orvoa fél 3 órakor vette észre, amikor álmából a lüi pattogására ébredt fel. As 6 lakása a barakk déli oldalán volt, annak egyik »o bájában keletkezett a tüz. Ugyanebben a barakkban lakott Reoka János dr. azáxados-orvos éa Fábián Ilona. Mindhárom lakás bútorzatából al\'r valamit sikerült megmen teni. Dtülsch ezredes most negyed-■ver égett le. Legnagyobb kárt Fábián Ilona azenvedott, akinek lakáaa tele volt értékesnél éri éke sebb mikinciekkei. Minden bútor darabja művészi munka volt, azonkívül ssobrsl, képei, gobelinjei, drága szőnyegei mind a tÜz mar taléka lettek. Kára boszivatőlegea becslés szerint 200 millió korona. Deutsch esredea berendezésének legnagyobb része ia elégett, kára mintegy 10 millió korona. Rtpka asázades még nem tudta megbecsülni a kárát. S\'ombston délután 4 órskor dr. Scbján polgármester, Knotlzcr tüx oltó főparancsnok, Király főmérnök és Mtglm rendőrfalügyelő a helyaxinén vizsgálatot tartottak. A szemle eredményeképpen megáll* pitották, hogy a tüzet minden valószínűség accrlnt rövidzárlat akoxia, tahát azért felelősség senkit sem terhel Hogy a kigyulladt épületet nem lehetett megmenteni, annak egyetlen oka a r, hogy Nagykanizsán éjfél után nem lávén telefon azol gálát, a rendőrőrazemnek, aki a tüzet észrevette, gyalog kellett bc„ szaladnia a tűzoltó őrtanyára. H« véletlenül a város valamely máaik részén poaztoló rendőr vagy akárki más vette voloa észre az első lángokat, ugy akár az egész barakkvárosrész Is lenghetett voloa, mire gyslogszerrel értealthrtték volna a tűzoltóságot a veszedelemről. Ez as igy ik asamoxu, óriási kár ral járó ejót jó lenne, ha figyelmeztetné az érdekelteket, különösen a tűzveazélynek jobban kitett gyárak, telepek mulatók tulajdono aaít, hogy a maguk éa az egész vároa közbiztonságának érdekében Valami megoldást keressenek, hogy telefonjukkal éjfél után is össze köttetésben lehessenek * tűzoltó sággal és a rendŐrkapitáoysággal. Isteni kaland Irta Sseknla Jenő A nimfa leült az erdőszélre; mo-háyal bsvont csupa** fatönkre és belebámult a csillogó fényözönben a fák séhajtozó lorabíátyolán keresztül. : Azután elmerengve mondotta: — Hs míg egyszer emberek közé mehetaikl Nagyot sóhajtott. Mort már régen nsm volt emberek közölt. Talán év-ezrsdrk óta. Pedig ugy emiékezeit, hegy valamikor nagyon csinos, feketeszemű görög ifjúval ismerkedett meg valahol a homokéi Tarantó aranyködben uszó pariján. De oz már régen volt, az erdő fái sok •xerszer újra vrágozuk azóta. Az ifjú tsl&n nem is él már. Ez valószínű. A halandók rövid óltüekezen „ a ftldön. A nimfa vonagló szájjal suttogta: — Pedig kár! Szép piros ajka volt s erősen Tehér karja. Jaj, hogy is feledkezhettem meg szegénykéről 1 A íürdé távoli és fehár kaviccsal szegélyezett utján gyönyörű asszo-nyok sétáltak. Tdndéri ruhájuk idáig aranylott a ködben. Halkan suhogott a könnyű, ezüsttel áttört selyem s gyönyörű redőket vetett az arsnyba omló muszlin. — Szépen öltözködnek a földi ssszonyek — sóhajtotta a nimfa s csillagos szeme könnybe lábk-sd( hirtelen. — Lám, a nagy Pán elhanyagolja az erdlk isteni leányalt. Majdnem teljesen ruhátlanul járatja (kei. Pedig milyen szép lenne, h> kedvére kiöltözködhetne egysztr. — Csak valamely földi nő alakot cserélne velem 1 Fisul lány ferdült be hirtelen az erdőbs. Szép járású és sudárnövésű hajadon. Fején kosár, megrakva édes illatú ciklámennel ás kék virággal. Olasz leány volt, valamely közeli faluból talán a tündéri Vaiuriá-ból. Az anyja küldte, hogy virággal kereskedjen a fürdő népa közöli. A nimfa eléje került és megszólította hirtelen: — Kedves, nem cserélne ruhái velem ? A virágáruslányka csillogó szemmel nézto a nimfát. — Szívesen — mend >tla s kc-caeson hajbókolt előtte. A nimfán ezüstlel áttört sötétzöld A koronapánik hatása a ruházati cikkek piacán Három ím fél millió koronába kerttlne egy teljes felöltösködés - A rőfös üríetekben még egyre fokozódik a drágaság - Ai apai örömöket U megkeseríti a drágaság exer korona. H. jól megy, adnak honi 2 d.r.b puha g.llért ii. 5.1 muokfe-lng.t azonban l.h.t .-.-^Trv KafTkaatsaa, \'"k™1* « !% „ :■ ,.■ íhja tmUMÉttW \'Mliáetínepi, ezái.lor megunt |<m. I.lt mir . drárarfg • mint mesebeli eldorádór. .rnlik. zünk vl.aza azokra a boldog Időkre, háború előtti Igol békevilágr., .ml kor ai ujság.W h.iábjzln Mgy C-tárotázok folyt.k. h. kát kr.jcár r.l felemelték a hu. árát. M. már megezoktuk, mint mon dom, meg la untuk talia a drág. ■ág őrőkő. pan.ro It. Még le .ny nyír. hozzákapcsolódik . mai gaz-d.iágl ssnyaruságbox, . mled.n napi életünkhöz ez . kérdés, hogy nlne* nap, .mikor et tudnánk menni mellett, érd.klődé. nélköl, mert hlaz mindennap nromMitóbbao, keeerveaebben ér.oOk, .hogy ránk nehezedik é. egyre fenyegetőbbé te.zl ■ megélhetés..! folyt.t.tt küzdelmeink kimeneteli!. Ai élelmozéai eikkeknek egyik napról . máaikr. való drágulási ia eok néiküió.é.nek a kutforriu, mert hl.s m kenyeret, h. .. utolsó koronát adjuk ia érte, m.g k.ll vennünk. A iuíu.clkk.król, nélkfi löihető dolgokról nem la beszélünk. Azokat egyszerűen nem vásárolj, mát, csak akinek azokra U futja. Ellenben a legkeservesebb gondot majdnem minden, házban a ruhás-kodáa kérdéae ok.zsl, a tápiálko záa után a leg.l.öbbrendü kuitur-emberi életsiükségiel Talán épen mert .ennyire nélkü löthetetlen, .zért értek el olyan fant.ssllkui m.g.sságok.t . ruházkodási cikkek árai. A Irgtőbb em ber nem is tudja hirtelenében elgondolni, mennyibe keiQlne egy tetőtől-talplg való felőllőzk&dés. Az ár.k díluog.ljAben eltéved ma még a legbeavatott.bb ember is. Végig jlrlunk hit egy két őrletet é. el méletben viglgdniltuk, hogy.n lehetne, természetesen ci.k . mai n.pr. kiható érvénnyel, teljesen feloltöxködni. A fcl.itőzködéz kronologlkui sorrendjében hslsdv. .z eredmény • kővetkező: V.l.mlre való férfi log 140—175 köpeny volt, csillagé, mint . hsrmat a hsrsgos eukatiplunok illst.s i*ve-lén. Haján gyöngyszemekkel áttört virágk.r.D., A virágárus lánykát elkábított. egiszeo. — Rwiz escrél fog xinilnl — suttogta aggod.Ima.an . leány. — Nem haj, sxjv.een ráf Íretek sz Uzletr., . kaland ke.viirt — n.T.t.tl . nimfa. Virágú, ágg.l megérintene ar olasz lány vállát. Ez elaludt a rá szélén. Fehér ol.jfa hQ> lombja h. rult föléje. . a Hipp... hopp, mint a mesékben két pillanat alatt a nimfa már s fürdőhely virággsl szegélyen!! .éti. nyán állott . .erényen kloált. por tékáját. A tenger >ó> és meleg illet., .mely feléje ár.Tnlott . tsva.zl fényözönben, elkábított, é. lerészegitette egészen, kíagssnövésü swzonyolt vonutl.k fel elSlIc kápráztató és kincset érő .eiymekben. A nimfa el.áp.át. ^ r — Hs tudt.m .óin., hogy Ilyen nagy . pucc... — sóhajtott. — Nem lett voln. sz.b.d ily szegényesen kiállnom. 60^80.000 koronáért U venal. At •Uón.<L-ág már K>kk.l kisebb gon-dat okoz. Ast m.g lehet venni 55 000 koronáért la. A zokni 5-6000 korooinál kezdSdik, de az még pepuesboo Mm t.rt tovább •gy felhuiianit A kirakaton kívül Is használható zokniért már esetleg 40.000 koronát U adhatunk. A •oknltartó 18.000 koraaa. A jigtr-Ing 240 - 300 000 koraa., hozzi n.drig 150-200 000 kor.na, artöl t.hát legokosabb lemoadanl. Azután jön a cipő. Ezen a tárén ugyan némi ire»é.t hlrd.tt.k a kirakatok itjtgyrékel, de aiért .gy pir maga.száru f.k.t. bor cipí m<g mindig 300 - 340, a ..vró 385, « baraa 465, az antilop S00. a fekete-boz félcipő 275, .evro 300 ..ér koron.. Az erő. v.dá«\'C\'pő 430 es.r, valamire v.1ó cslzms 620 esettől 1 millióig. Igy tehát . lábbeli pl.cin is . cslsm. domlaáL A cipőkrém, a alpőfflző, .miket potom 3—4000 koronáért meg l.h.t ssersznl, már nem n.gy meglepetés ezek utia az ir.k utnn. Egy *lt(zet eh.vfot ruha 400-700 ezer, k.mgarn-KÖv.tből 700 •zerlől 1 millió koronáig. — Ejíy BrdöjbSr b.k.esz 300 000, crlg k< bit 150-200, p.ol.lló 100-150, kis gyermekruh. 100—120 ezir koron.. A legolcsóbb kötött nyskkeadő 18—20.000 kor.na. ingfombek.t már 4—5 000 koronáért Vth.l0t,k. Nadrágtarló 36 000 koron.. K.ll még egr kalap s 26 -48.000 vagy • apka 15 - 30 000 bo\'oea. A zsebkendő darsbj. 12—2Í 000 korons. fcterayő után csak érdiklődüuk, 162—220 «er korona. Télikabátot 800 oz.r, 1 millió koronáért, egy nyaks.lt 35 «;er koronától f.ifeté é. végűi egy nagyon egyezer G lölölt k^ztyüt 30—40 «.r koronáért viairol-hatunk. Mindezeket őesz.vetve .gy kőte-pez téli f.löltízködís hozzávetőU- D. szirt essk mosolyogva kinil-gatta a virágját. — Cikláment vegyenek. Friis dk-iámon tessék t Egy öreg ur megilleti. Mosoly gitt Heg.zOlit.tt. a vtr/.gárusleá.yl. — Hogy hlvjUt, keávea I A nlmf. végigmért. . tekintetével. Előkelően öltözőn ember volt. V.lumi kivénh.dt .riszlokr.t., Fényeire v.-ult cilinderén táncra perdült . napsugár. De . szime ..vó.iioü volt i. falánk, mlot . ..kilóké. Perg.-menlfényQ arciu, mint az ország ut.k . k.láhrisi pártokon, ez.r ránc sz.l.4t öwzc kermth*. — A n.vél mondj, meg, éde. — Iimél.lgetle, mig puhány-nintt \\ birUrcájáhsn srs.ypénzt kereseti, h.gy az olusláoytmegajándékozz.. A nimfa góglaoo hátr. vetette fejét. — Lsviaánsk hívnak — huudt.. — S-.ép név, riginiv —dohogu. — V.n e mir b.báj. í — Nincien. — N.« I. volt .oh. ? — Soha 1 — kiáltott f.l . ni-nfe, mig .£ arc* vérpiro. .sinben lángolt hirtolea. A görög ifjú Jutott >z elzébe, ím. fabraér U. zalai közlöny Íe.en millió keronába kerülne org.Iml.dó <> egyebek nélkül. Kn •41 drágábban teleiéa aserlnt, ol ••óbban eienbaa aligha lehet egy köa.yen felSlt»tkSdai, A d(I toalettek tiszsállltásával jobb, ba mag asm próbálkozunk. Ha látcg.táat teexünk a rófó» iiletekben, kaeoaló tap». találókat exeraxbetünk. M< délelőtt píldáu\' a kővatkeaSképan alalultak kl ai áfk: . . F.tfl f jap|uil<vat 140-100, DÓI 70—250 acar knrena méterenként. T.lálkettuak SS.OOO koronái, vl axont 400 eier koronás szövöttel ia Gyo|u d.ián 77 ex.r, krepd.»ln 140 -160, aaflr 24-10, karton 11—14, pargat 25-30, kanavász 25—10, alfán áa psmuivásxon 10 — 30, angin áa mellne SO—30, pamut athvat 30—40, gy.pju.töv.l 10— 100, kákf..t» 22—30 aiar karona aa> tarankánt. Kgy barliaar kendő 80-300, nB Tat f.jkend8 40-30, karlo.ktt.d3 16-20, táll nagykendő 90-S50, •át «akeadl 25—56 aaar koraaa. Aa apai Irömóket aeaa klmáll mag > drágaaág. Egy kla kereaz-tal* lageaike 23, p-plan >0, pólyává -ko> 80, kl. kilőtt k.bat 150, aapka 13 aiar korona. Et 18 aiar koiaaa agyatl.a agy darab pr l.nka Is. Igy almál.tba. f.lőllö.Udve táláé aokan »m la találják t«lma gaasak a mág •a.rayövel á. jáf.r laggel falaiaralt f.löltő.ködé. 3\'/, millió. A.es.gét, mart bl.iaa a gynkerlatkaa annak aam kall egy eterre megtörténnie. Ámde aa élet igatl viszonylataiban, amikor épen ma aa SltSxUdés kérdés. a Ve. a ládl gondok közétt nagyon aok-ssor asak utolsónak kánjtelen maradal, Ijeaitf aagyoknak mutatkoi-nak aiek • siámok. A eigkeéglet kSvet.lg aiava elUrptl agyra felfelé tBrS teadeaalájuk mellett s as aa.berek legnagyobb rániaek nem K.r.é más beillik, eeak a kirakatok\'•.illofáaa éa a r.aaányk* Jéa, ■ várakeiá., hogy eljöjjön újra, ha aam Is a régi |ó Idó, de legalább a jövedelmi éa megélhetési vl.io-nyok aráayessága, a régóta vért gaada.ági koa.z.lldáeló._ HÍREK. (X) Uri ás nfil divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezsfi cégnél, Fő-ut. (Naptál) Febr. 24. H.tv. vaa 23. Máiyáe ep. — (ldöjáráa) A Meteorológl.l Intézet jelentés, aierint lényegtelen hőválloxá. éa l.gfóllebb délen csa-p.dék várható. Nsgyk.nlxsán szombat reggel 7 órakor: hőmérséklet— 2» C, hé réteg vsategsága 5 cm, sxáli ésiak nyugati. Délután 2 órakor: hóméi-léklct 0\'4 C, .xél: áaxakkeletl. — (A nagykettlaael ayomdák csak kőavetlee m.gro.d.lá aeket fogadnak .1) A nagykanizsai nyomd.vállalatok axombat délután értekexletet tartottak, amelyen megállapodtak abban, h.ty exentul csak kóxvetlen megrendelőktől fogado.k el munkát. Eon.k a megállapodásnak pusxtán ax a cétje, hogy ex amúgy Is egjre dráguló nyomdai munkákat ne drá gltsa m\'g jnbban a feleelege. kőz-vetltéa Is. A nyomdavállaletok ertól a mrgállspodá.ról a kövclkető ér te.itéet adták kl: Értesítés Alulírott nagykonitsai nyomda-vállalatok tisstelettel éitodtik « m. tlsitolt köximiget, hogy nyomtat ványok kiszitizét a jövőken otak kitvetltnUl n rindilltll vállalnak. Nyomtatvány ügynökök it papi\' koroikodök^utjin adott rtndtliil nem fogadunk ol. Gutonkerg-nvomda Gyarmati György Nagykaniiiai Nyomda it Lapkiadó Vállalat — (Ujrn megállapítottak a k.r.a.ti adót) A pénxégyml-nls.t.r újra megállapította a e.ol gálatt illetmények után járó általá-noa kereseti adót- A rendelet |se-,int nem tartoxlk általános kereseti adó alá a jövedelem abban ax e.etbea, ba ax halanként ax ölvén ezer koronát nem haladja ea.g, A rendelet, »mely réaileteil a kereseti • dó tételeit, március 1 én lép életbe. — (Március J áe proklamálják Fiume Snállóaágát) Romi bál l.lenllk 1 A mlnlaiUrlanáceon Mu.sollol mlnlsxterelnök bexiámolt • Jugoi.lávléval folytatott tárgya láaokról. Fiume ónállóaágát már-clua 3 ia proklamálják ünnepélyeden >x olaex király jelenlétében. — (As Ipart.attlat hstagver- aany.) Stombaton a.ta tartotta .toká.o. évi hangv.r.enyét a N.gy-ksniissl lparle.télét. Mindig na-tíyon jól .ikerült mulatság volt ax [p.rte.lület bálja, da as Idei ugy - rkólc.lleg, mint enyagllsg mes.ie felülmúlj, nemetek ax Idei, hanem a mull évek mul.t.ág.lt I.. Fél kilenckor xsufolt nézőtér előtt kax-dőd&tt a mü.or, melynek minden aiáma meglepetést keltett. Nem I. lehet megállapítani, melyik sxám volt s legsikerültebb. A vtgyetkar precix éneke, Antal Jvcl b.jo. ex«-v.lats, a firflltur m.gazokott mü-vésil teljesítmény, a a hét bájo. higolyi tér.*, egyik sxsbb vol< minta másik. Stlnla el Bem akarta hinni a kötöttség, hogy már vége is van. Csak a katonaién, táncra hivó hangj.l békítették kl a köve telőző, kedélyeket, megkezdődön a tánc. Batli Jótaef, ax lparteetü-let elnöke, Biehler Mór, a kiváló karnagy és a rendezőség büeike lehat. Sokat fír.do.t.k á. muaká jnknak fényes sikere volt. — (Ki találja meg „Fekír Rójuát" ?) Szombaton aala lesz aa álarcoa bál a Centrál .ut.rr.ln h.lyl.égában, am.lyst fohir Rizoa kívánságéra éa aierkeailós\'günk h.thatóa köib.njírá.ára • Keres k.delml Alkalmaiottak Egyesülete rendes. Már szét Is küldték a meg hívókat > aki tévsdásból nem ka pett volna, a Bórlp.ri SiSvetkexet bee még bejelenlhell erre vonat kexó Igényát. A jelmexbál aienii-elój. leaa Fohir Rilto felfedexésa. Akt legkésőbb íjfelij f.llimtrl s> ál.tcaa fohir Rím tál, ax jul.lmat k.p a rende.őtéglól, fohir Rótta ...rk.sitóaégünkben sxemélyaie nesaágl Igaielványt kepeit, amely nek egyik fele fohir Riziinál, má slk fele munkatársunknál leei. — (Nem terjed • ««áj- áa kSrBmfáJáa) I.maretes, hogy ax elmúlt héten N.glkaalx.. területére a ha.itott körmű hállállatok kS.l kiütött ragályos sx.j és köröm fájáa miatt zárlatot rendeltek el. Hogy az állategésxségügyl zárlel meddig tart, ma még nem lehet megállapítási. Az állatorvosi blva-tal köilése szerint ■ járvány nsgyobb méreteket nem óllőtt s nsgy a re mény, hogy az a stsgnáláa a bete gség közeli megsxünését fogja ered ményexnl. — (Ax almait Ut uyakhyvl htr.l) SiMolott az elmúlt hátaa 10 gyermek. Flu t, laény 4. Hitatoá-1 ol kötöttok: M.rlinecz Léaxló lá-kaloss.^ád Váber Annával, Szerdahelyi Jón.f földmüvee Horváth Roxáiláv.l, V.jds József vasúti muaká. Stsbó Jutlánnávsl, Simon litván kályháisrgád Szabó A.aával, Mlkó György napszámos S.lgetl Katalinnal, Mujter Fereno földműves Polal Anitával, Wallguraxky Antal gyógvsxerás. Stsbó Iréaael. Elhaltak: O.v. Godlna Jtnosaé Dsnl Katalin 63 éves. lüdőlob; Kn.uai Taréxia 47 éves, veeeloh; Horváth Lejoa n.paxámoa 61 é*»e. aggaszály; Sors lslván n.p.xámea <9 éves, atlvb\'nulás; Németh Pa-renc kőműves 47 éve., szív ás vaee-baj; Vadáéi István 8 évee, csont-gámőkói; Gozdáo Lisxló fáldmü-ve. 70 év.a, tüdőhuru\'i Bagó Sándort,. Frledrlehkelt Olga S4 ávea, vészes vérssagénység) Stere Sadra 1 éve., ágéat seb; Bdl Mária 1* hónapos, todőlob; öxv. Dlnuj Jé-zs.fné Dóbláa Erxaéb.t 33 éves, szervi sxlvk.j; V rág Vendel aap-sxámoa 22 éves. mellhártya és hea-hárty. gyulladás. — (Kimarad a tárna.) A sxokátos vasárnap déli tárxeae nut • kedvaxStlen Időre veló t.kl.Ut-tel elmarad. 6. honold ggologotrod partMonokoig. — (Ég a Deák tárl Antal káa) Sxombatról vasárnapra virradó éjjel egynegyed hárem órakor kl-. gyulladt • Daák-tér.n levő AaUl-féle káz tetőzete. A tüzet • zárára után h.zameaó kBzőa.áf vatta énre, azonn.l érte.ltették a tüseltó Iák-tanyát, honnan negyedóra múlva megérkeztek • városi tüzelték áe hosxáfogtak a tüx .leltáaáhox. — A Polgári Egylethói Is kitódult a bálközönság, axoabau bizony alig akadt embsr, aki ■ szivattyúnál segített volaa. Megtehstdaaa erő. •xél hordta azét • eilkrák.i • Mak az volt a exeraacse, hogy a izom-szédoa tetőket Is hó fedte a ezért nem terjedt gyorsan a tdz. Három órekar mág dolgoznak a tüieltók. Eddig már as emeletea káa teteje esaknem teljesen leégett. kivel agyUtl lélátl Taranté évezredes mólóján. Al arisztokrata kiválasztott egy aranytslsU vlráfot. Finoman ápolt ujjaival • gomblyukáks tttzts. Krá-kogett. — Nem lenne-e • karátnőm í — káráé, mig mélyvlllanásu szeme éeazoeeukóéell, mint a eápáké. A nimfa Ijedten hátrált. — Szatír I — kiáltott fal. — Ssatlr I A kecskelábú félistenekre goaéolt, akik azsrrst viselnek a kejtürljtlk alatt a a hangjuk kellemeil.a éa bégstésnerü mint a gOdölyáké. Amellett kellemetlenül koleoduln.k a fiatal lányok uUn. — Mit mond? — kéréé ai öreg ur, aki aem érlelte. A nliafa hslyre ak»rta ütni a áslgot. , — Azt akartam monáanl, hogy Eáltéiágoa ur szallrlkua keávében tan. Al öreg ur a fejét o«Sválta. — tn kamolyan gondoltam — aaondoite őazlnte hangon. — Arany-ka ftlrdsiném, selymekben járna, ha meghallgatna. A nimfa gőgösen klegyanesltette a derekát: — Nem azért hagytam ott az tr-dőt. hogy őmeálljak egy ilyen eá. gérea madárljawlővel. Kolrádjék el, mért gerorr.bx leszek. AÍorég ur fejcsóválva távozott, s nimfát pedig megszólilotts egy zöld kei.pos ember. Fursse figura volt. Mint valami udvari vaáísz. Tanu|s volt a pírbeszédnek éa most bele ártotta magát a dolsgba. — No, maga ostoba kii liba — mondta. — Ugyan miéit 1 — Tudja, ki az az ur, akit elutasított f — Nem én. — Hydo herseg*. — Ugyani — A leggazdagabb ember* Ang- "\'"^Fütyülök rá, mondta a nimfa. _ Engem s pénz nem tehet bel- <1°—* Azért oltoba - Jelentette ki a vadászkalapos ur • aztán fejét rázogatva elballegot 6 I*. A nimfa mort lá«Mn d. bognl k*Sd*tt. MaguaöTéltt H kar- cauaövésU ilju jö|l vele izembe. Uilyen azép volt l Mint az a görög Ifjú, akivel Taranlé olajfái alall enyelgett. Da a* fekete volt, mini as afrikai pálma. Ez meg aióke, mint » liliom. Elébe il*te« * azép fiúnak. — Virágot teeiék 1 — aiondoll. mosolyogva. Az ifjú megállóit. — Miiy*u k*évesi Mogy adja? A nimfa ajkán aranyos moaoly fénylett. — öregnek pínzért, iljunak *sékérl. — A csókot szívesen veizem, — mondotta az IfJU — de a virágot nem fogadhet*m el ingyen. — ön gazdag ? — kéréé agg\'li»a • nimfa. — Nem. Da nemzőkére gazdag lesük.\' — Hogyan! i — Megnősülök! — S szép a msnyasssonya t — kirdezls a nimlá láz.s remegéssel. — Nem, de yánze van. S ez fontos, , r . — A pénzl sóhajtotta s nimfa • az eres elborul, mint a tavaszi ég, ha a falhók árnya temeti el hirtelen. — A pénz I Két afl közeleéell feléjük. Néhány lépésre megállották. As egyik kaa-gosan felkiáltott: — György 1 — kjáltoiiak as ifjúra. Ez ijeáien fordulf&meg. _ A asenyasszanyem — suttogta. — Isten veie I A faképnél hagyta |a nimfát U Unnepleeen kezel esókolt a kílgyek-nsk. A nimfa még haUotta, amlat aao«-éolla: — Valami ezerertceéllea lereaatés. Ax anyja betegen fekszik etlhoa. A mooyaaszony vén volt éa sovány és behorpadt mellű, mtat a vasalódeszka. De azért axarelmsaen karját nyújtotta s vőlegényánsk. — Manjllnk a tengerpartra, Györgyi A nimfa sápadt areeal bámult a távozó pár uián. — Egyik nekem aam kellett, — • durusaolta — mert gasdag tolt, a másiknak én nem ksllak, msrt nincsen pénzem. Merengve tárta kl karját s kék ég felé és felkiáltott : — Mindig esak • pénz I Mennyire elromlott sz emberiség. És bánatul és csaiédáseal s jdvé-! ken megindult as elhagyott Káé ZALAI KÖZLÖNY Mi február M. * wr* lát^n) uir.t, .bel a«. uw>«. i|r •UJ\'HT\'1\' >xir»Vré)H •• árát. sUistt Uwtt»l> U-to.1 > «UÍL «»\' »( ^pipaeeaárJ U»d >a»i(«»ik s klly»»«l oin • bej* r<n|oeat>t>ai> ■ kitl^ófut PWtww Lárrafáa«» volt. mla- fcnftotówíK. b^owrtdt, Aastl. >JP- l»d| M|,M.I WkteM- v,la > katyUt- KUWrtiu?" stkW»o a*jáhe»#t. M atxaáU* 4a el*S>e(J -\'kr.L ■ ■ iiliwA> » lummriWl * Mű boRreHáriM padig unafi letly • folál*. A katya ugylétaM iMlpooUiijiMk oílU a baaraili\'lll il. brkapta raUlóU orrén úllwllík .oi«. a k«!y«\\ \'í**"0 \'*"\'• M«t4 IUío lasUk aH kawU • "l>*. 4* wak darebokbaa, .ikailal a baflk$k la. Na aeakseai.a aaokt Idbbel k«ly>l Uoáoa, ha Játlkai a Ua|>ltól41l (») w, FJ.k Ja loakaaakm mlndaa aata aa Arkny Stibrvaa kávéházban. ,.7.1$) t? 5X hlrtírtl SUlO F.r«UO kanara<Da-« kainak, a rnOd.l f.|.delméo«k dal-aatélvét, maljoak raodex4aj állsl kiválj MtM ssamányn.k kaiOak rWa«l A kibontott hlrd.li.MI .lobban ..járattal állapítjuk meg, hoty aKaulné .tt már nini Idény .árú haDgveraeoyét jelil, .mit I. V|»t«u4 < knliwiWa. WW^ msj Idány.n \'át mágoldott, lulkoral.ak tartu.k. Watákéa b.lyról Ut a fsl-vUljotó*.! .yerlük, kogy a ko- ro^rcwiUwVol* »**> blio.ytaUwte <«* l«hal.ll«.ní |< IdífcüHuSmég Mntl írlíkM • rántela.k lefálUstáeát, mart a r.n-daaáaak llu.»M kockáaattal járnak, swilj4rt a hmgwaMjsk jn^Ha.a.f^^i^^ «íl- - tttaMttok.S p Alink ají «áM«) HÍ6arAk óla nypmo.ott a páikB,yóriég\'»gy\' titkos páM.ks-f5l« táraaaág aUa, mlg végra. pár .s^.llk.^ LUplawl ^V.n- SSuSrosf- Sitik \'a pUlokafStáa (ived.hne.ö msstjwágét. Most aaonbaa slapo-ssa. ráfleatuk aa,<r|v.., Bari* pli.Q,T«r.l« L0«237i.Hor<w. adó 4a 4,569 492 korona blraá( megfl hIMi Itália íkst. Béde ás Vai(a tertténeteean aejfelabbezte az fió latat t( mint árt«0|l0nk DrOtJy Gjiíi rumutaiUM kipotnti vetic Iktl rirt/ofótilv KSibaniáráa. allsbk vasat .rtdmiayre, mert ujabb áa ujabb adatok m«üll.k fel, bojj Báttl áé Varja már éve.t dia űlltó titokban eit a mututip\'- ■- Kani..., kSt&nsáf éaak U]sxei Ó aporl Hcial ny bsp l«ar réax*. A ZrlnjJ Torna fctyfat vlvóoaatályának csapsts már t clua 4-án vlróakadímla karajában asAtfbl í» munV^inalt .r.dmínyi rSI. A protrs\'épk tsq.aaá twl 4k orsiájto. nívóra spwll s vH^hlrü m a „*.r vívói por t néhány r<prs*.n-táiöiHak\'. i \'rt»6akadan)Un való ---\'-"^Isá, A vaalSat. fárfdo aítWífc Riiv, Tettt- 1 olymptil jáfSltak, ATomíWí r\'mMUr.knsk s vlvóaka-M«\'rUs«ttsUt bhtoaltsnl. „--OT^iriar; MitiiSs W> tWásáWi fy«n7«rkMWlsl. r. - (Csarkiss aaákháa ápll Ssonsk.tk.Iy*>) A Ms«ar Ca.r kásiaxSvataáf aaombathalyl kerüld Iától Icaptuk a k8v.lk.i5 f.lhlvá.t: 1923 d«.mbar 17 4. l»rloit III. CM\'ká.1 K.rOUt 4vl k8.í,ÜI4^ a K„ll»<t Ctvkiu Stikhit mac-4plt4a4t IO>l* kl l\'gkíialibbl faladata cAliiul. A mozgalom uj t«ví, uj najT f\'jl^d4a alAtt áll, d. aa|-noa tíiil nilkOtóil a»t ai ottbont, ahonnan minden magyar Ifjút *«>ba FQrrairtó munkája «4taih.tl. Otthonra van sillWi*. *s 4v.k óta \'daljl.n.aan kalceí(..faWjí»4lba. 4a niba anélkül küak.5d« monalom-nak, ahpl VOiatílt nevol.hell 4s níiy o4>)slt fslt4tal niiui m«ívalóiTt-hatja. A Curlíai S.4ibá< <pll« bUottaájs január 15 4n magk«idta munkáját. K4)jük a, nagy kS.Soaí-fat, ht}gy aalya m.l\'g4v.l kt»4rj« fl|y«l«mmal fialnak jó munkáját, m.lybn nem n/lk0l6iheljak a tár-aid.lom áldpxstkési Sna.llenaígít, •rlS\'«sl 4f anyagi tápiogstAaít. Építi bliotn\'guok nyomtatott tm HM alkomban 6r5klll meg ■ s^lt-légOohr. )6v5kat. Nsgya.lvfl sds-koiók növelt miiydny táblán m»f-6r6kltva adja át a m.fyar ewkáai táraidalomnak, ai .fymlllló koro nát meghaladó adományokat pedig .lanklvfll látható j-llel fogja m^ Vóeaónnl. StqtJ) G\'na dr. PotM Ernóaá calHagkar.aitea hótgy volt • a alaó. kl mág a kfigyülá. nap jáa 3000 tígtíngl nagpiaró ado máoyával megvatatta ai4kbáau.k alapját. As 5 n.gylclkü 4a caarkán Iief.t.it.l t.rt adományát kóv.Uo m4g lóbb Sláp felajánláa. Blatoia. remáljök, hogy a kór.) jóvóban klbocaátandó felhlváaunkra mind a .ágy ny.gatl vármagyán.k társadalma m^áftó aijvvel feb&ado-má.yalval fogja Mnai moigalmun-kat támogatni áa Igy aa oratág kMülatel kirótt ,«. Nyugati v4g.n.fqc alaó nak faMfUKpl . Csm-k4si.5i4kbi*. — (A. NTE taTawi «ISM nWstsl) A nagyk.nks.1 aport-kadvlók márts ká.>Oladn.k aapwt élet kóreledó-laveaii meglnduláaáaa. Ai NT8 futball játákoaal vaaáaoap délután S árakor már ártokaalatat la tartanak, a polgári Wk.la tor., terraébeo, bogy magboaaálják a oiapat-óaaaeállltáat 4a . trénlng.k.t, bogy t.VMaaal .xoiuwl mag Indul hII.OD . sport élet. — (As or.ságo. tanyáaz-álüUváaái) Ax. Oraiágoa Magysr \'Gaxds\'aágl Egyaadlat márclua 13, 16 áa 17 4n randáxl XXXIU. dija xáaaal ^ybak5t&u oraxágoa t.rvyáíx állatvásár ját ás gépkiállítást Buda pastsn. A Laaianaxky Pál alnök ái Kpnkoly Thaga Sándor dr. titkár vaiatáaával müködó raada>6 bbottaág, amely a tinyásaállatvá . aár ^ 1 ke:a éí dykébeu Qgybutgó ta-vékanyaégat fejt kl, a bajalantáaa kat már laiárts, mart ^jni addigi bejelantatt anyag a reodalkanáara álló\' latállókat teljel.n megtóltl, sót még 3 uj Istállót li k.llett .melnl. At Idal t.nyáiaállatváaár anyaga a bfjalantáaak ..rrlot a tóvaéknó leix .- asOTVssmsrhe 511, sattéa-1200, juh 937, baromfi 179 drb. Nagyon ; tanulságosnak Igárkaxlk a gápktál-lltáa U, amalyan a meaóg.tdaaagl gép isist fogjs bamulatnl lagjobb .gyártmány alt éa ujdoMágsIt. A I tanyiaiállatvóaárr. f.kitasó-gwdák korlátolt axáma ré.iéro a karaaW dalml mlnlaxtar 50 axáaaláko.-kad vaiményt angadélyaxatt. A kadvax-ményaa utaaáarr jogoalrá, Igaxo1-váay klálHtáaát a r«daaó btaotf ; ságtói k.ll káról (Budspast. IX, Klitalaku. >. axám.) - (A világ kaga^yabk tárkápa) A. lo«> ittaaart kajóaá- .a éftáai térképet »é.alUat.tt. a«ely a .Háj vietntait tdot.ll M. A táittáp M Je«.tK><u alaiaialam kéaaiUl, boe«a U. ^ ll-l aaáaae. rrftital^l a kávai . t«nriBal áa polo«l.l Jalaáa^ á. .. asyaa Ttdáti.i UaJnálMát la. I«r • táekáp Uaooyára a rtUs l^i«yt*b táakápa. (x) Háaaaaág. Májon Jakab, é. Sá/ár- Msod folyó hó 24 4. hás» ■ágot kötnek. (s) RIJ.gysás. Stunbetger Gyrds f«tákkw^.d6 .IKrya.t. HerctlM Vilmát. (Mted» kólö. 4rt»U4. ba \'\'"(.^Orwwl kir. Ds. AW Hogó orvos 10 napi taouUáayÍrtra Báoataa U"(x)\'\'Ca«k V^Ml MollíéU S.ldllta port fogadjon .11 100 4v ót. b.ainálatkan. ÖÓav. Vógh Lásslóm* nól-fl fabéroamfi d\'v.ttar^ Nagy ksnlxsa, Király u. 14. HváBal min-denn.mü nól , f4ifl- 4s *v^m.k-fehérnemű k4alt4St. — U^ysnott káxltn unkát 4a alónyomtstásá la slvállsluok. (x) D. M. C. pamutból f.W v.aa kót kívánatra a a.ombathelyl FILIPP Utfid^ (S*UI Kálnaája-U. 6) ktakM«IUá,« á. ak«>4»Wl HlaáaéaáMk á. jatiayaa áltaak klaaluk*. ■ IwuMKMf. Ilá llk.a- Hn> . a gjaiia bbm. i iim.| Mátaéhll aa , ánkai. áa. aalaá. a kdaáaaác kaltelleald.W inírl^nli (ajlaartl a A tMaaéf ^~*árt t.tj" Jta.- tHH.l WJajaáa a^krt riaár.1 (l) ÉrtasMna a... 4. vevSkS- íönaéget, hogy . raMámlng.kból mág nábáay sséls darab r.klám árW kl kaai árualkiaa Kau/mann I» c\'goál a .Pakata gotyó-bMt, Talafotx 373.. . HSWU ^wMl, gyQaüt áa. ákasart l^j.tánMsakb Lb.» váOroltw.. PrUd j«IM< 4kaxar4au4l, Hngyk—J.sá., Sogár nt 2-.<Fí.uk.á» Sugár-ut sw rok), AsMy* -aaAak^ pljatlo., IwaW fogak áa. ár»ek bswjááa. . Ur , magátMkb. w4.ii* w. MQZQÖftilTKÍPSZmttto. üí^iin.Vssfciup 3. v7.4a » órs kor, Qffamwuvuxdg (Egy. n4) \'kl paisg^bw fürdik;, amerikai film asamány.. PuutÁk királya, cowboy tórtáast 4 felvonáaban. Világ. V.aárnap 3, 5, 7, » tor Fcity a btntlnkbálu vagy .Fatty a falu. asája", bombabatáau burla.sk « felró.áaban. A. bécsi tósad. A mai magánforgalomban csak-nsSv t.ljraan üxlatt.len volt sí Iráoysaá. A baoktlait vlaalók sxtrájkj. m4g tart. . plao tsljssan p4ns nélkül áll, ami a apakuláolóf viaaxa-tartja sí ailatkStáaaktól. Nlvlagea árfolyamok (.x.rk.r«nákban-)Or.t- rák Hlt.1 242. Magyar Hltal S30, Allamvuaut 860, Rlras 200, Sslgó ,»oe.- Eölvös-tér 26. Gowbotrofairoiné ák Hital 97*—2S0, Kereskadalml B.nk IS20-1S50. Pildhlt.l Bank 700-720, Lsaaássltoló 130, Pastl Hasal 5WO-J400\', Soraod Mlakolcf 150—152, Bp*.tl CSimalnm 145— 14*. K6..4. 3*00.\' Salgó M0-K5. Beocalnl 1500, Urlkányl 1210. G ns 5100—5200. ViUamoi U00-24»0, Rlms 180-190, L\'pták 18-19\'/., AtlMotum 210—285, Pjrs. íí-70, Riglar 140-145 C.lor 4*09, M.s«-hetyeal 401-412, Ceorgla 690— 700, Gyapjumoaó 82, Goldbargar 125, Spódlum 340, Műtrágya 315, örtartn.ló 375, N-.lrf 3100-3<í0, Ofa 750—770, MTir. 410, Afl.ni-vasut 625 — 630. (Saját taááattMI Ma(M|llialln) D4I1 8aas.fogl.16 magáa-forg.lona. As agásx dél.lStt fo-liamán flilaltelsnaág uralkodott. As Irányzat lanyha volt, káióhb liánban as árfolyamok Irtsa4 smsl-ksdtík, da nam frták al a tagnspl ár alvót. Kosstpéni prompt 1 Itáut- lék. Magysr H.t.rS45-\'S55, Olst- Tsm4kyliis4s Bux. tlsxsvldékl 7* kg oá 230001 —232000, 79 kg-o. 2»5000-2«00f0, egyébvldékf 78 kg oa 245000—248 000, 79 kr os 250000-255000. -roxs 197000 -200000, tsksrmány-árp. 215000—225000. — s8rárp. 210000-2*5000, ..b 225—235000, tugarl liTSUO— SOMOff, korpa 140 —145000. A msl term4nytlM4n butában s forgalom m^átébVIUt. A buxS ára UrfllbalOl SOtM koronával smal-ked.tL 0a.sfbrg.lom kSrUlbeldl 450 Vágón volt. ArpaféUk O.lat-t.l.nQI aillárd.k. T.k.rmánydkk.k piaca tartott, a tíaidaldó váfafalá Itt Is drágutáa k&vstlcasctt\' b«. T.og.rl sílŰrd. TakaraU>yváUér. . R\'tWins L r. 71—Sű. U. r. 4t-«0i UL r. saom.gpUssal, Mr—40, nádUkar-máoy )81d^ssár.s lí-20, muhar-asáaa 50—65, tao(<rlaaár kóró 20-35, takarcsáoyáps 12-15, a\'.maxa|ma IS, aauppixalm. 28—45, 1 káva seupp 1400-1600. V.tómagfaé.c Luosrna faMr 17000, vóróa 16000, a»» »m Lók..-, fekáv 1Í00S, varók.17000, nyW. 8590; bükköny llrttn tavául 180S-1W, a.boa t.vaail 170Í-lSÖft m»ha#\' 2700-3000. drok 1500—1600: 01.1\' bovaó 3000—2209, .lktóri. 4500-5500, v.i» 4500 -5500, c-llkirfOrt 2000-2200, b.b fabár 4800-5380, t.rka 4300-4800, mák 6-7000, kólaa 2-2200, A-gol írni. 17000, n.pr.forgó fahár 380O-4OCO, aiflrka- 2800-3000. •"1 •-<> 37i.-uri wt-aat ■ li.iaai itiimui M\' revet, a a. atraj-«.7.e 1*1-1 a? t¥-iw iHlMltfi. Zttrlchl xárl.t i Pált. MWOO, Loadoo X+67\'00, N.vj<«k I trTT"«S. Mául 1176, MatUad ««r HnBaa*-it\'áOO, BWlo III, Wla. 81 tt, Sol\'e <*K Ptij. ieS*W, M.paat l6«\'0ei M*" "\'- IralaM. aaarkaeitó: SstrOkayt Wtmás. Kiadó.: NsgykaaUaal NyoroJa 1 4a Lapkiadó Vinafat. BUDAPEST ■NUMtÜ ÍALAI hOZLONY Apróhirdetések Ha Haíbuoka .o»|oNUrll« a» 4 kU6«».__ ruiM 4hi«m nxxjarn «ieal. »«<p Wlaaofce. ...íj vonyma Uklacanat bírom "o u«»yiioti» la-ZUl. Cum« kink • HwStt*. gyeittektekn háia«plr Cim ■ kledében. K^y » fotel eledé B.ltkr«T »- 150volt,\'.\',"izzólámpa 10-J» Sjartjra/iBri* •311 koránéért kapható MnaaniTa Craaaé k«)ul.u le íxk. t*u14*M. Valwart Béla, Sndeyet. gyár uta M. zsák, zsák, PONYVA, salee* és kötéláruk na«ykar«skaalésa Hirsch és Szegő Ha»ykanl*aa M BntfU M Wtt n«t bUwl ,<kr< .MMb. Cl- * kiU*k*a. KSszOmbiyilvánitís. UbiMOkoak\'/klk fc!ejlh«l«t:io nytok, UUfv ■O ■1 oh .ItiunyU »\' ilk.Im.v.l csaiá ÖJfíilföky Nagyothallók I U, ««« KW^ , ^ Br. Kovács 5. » «•\' ; Yld.kl.hu.lt dMl.Un \' írógépek ujak és hassoá\'.Uk kaphatók Brancft Sándor^ D**K-t*r 3. IffotoavHÍMk lyorwii fc »o;,lt,n, Wk5i6t.t»«k. HisznSII Ma^t magas áron vasiak. \' t^ifíSS^í far; — £ i Jokb hltve* UT \'ésalmífa* neczpáli Doleschall Bfadár Hiti U\'l" K , / v, \' ?S ír díluHn 3 gr.ker holyeuük HUll laterna ll folyó ho 28 4r. Miuian j> » . Wk "yus.lomr. ■ b»nok.«n,györg)l aiiktrtb.n UrteM* 0rgy, I9i* f.b.u.r 23 in. Kmlékét örökkéiíaWettel 6Wi«Kfl msmeksbs^^ ^ MÁM ^^^^ J^v^lWwrJ , i nmtaH ncrüan ati« i-t, «tői Házakeladása.»v«.o, küiönbö»« ré\'ssein eífogl»lh»tó kisebb- házak, elfoglal-hsió pri msginbiiMk. üslethiMk eUdók. OlMll«lyll*| íoxg«1m»- bejáró otcá an, evotlcg kát ssobás «S\'b«S Stíp lakással át-adó. ko kátelében öxlethelyisíg áudó Halom eladó a váro- k«i<14bco,jó bereo dexós«el l^en Wgy forga\'omojsl M.lom eladó Bel.tOO pertj»n kitúnó épüleUkkeL kim^ malott Somógybsn megvehető « vagoo •aböOÁÍit. Kirtekfeérlat hold-1 Vasmegyábeo vldüio Olc.ú íion eladó: t3 hold«» Ithold I »oM .««l\'v.L v.l:»»l, •l.J.íidí l. IbtM. « ,;„.léo.L 20 ípiK&WJr » >■•« illml it f« kou "dí 12 éi 7 hoM« vítéiwl SomosyMn .Udó 8i í> Jó | ,„ rf«4v.l .do. mu.dh.l .Ud« 40 é" U i> 4 hold.i bl«o»Ot u\'m*» Meien > SMOtsyurgjvlii híiytk Sub«db«y"",: Küthéoel b.«í«>, K.ncwoyl b<o<o, Srtilol b»BT«o • M11"- Köszvény, csuz, theuma siurás ssegnalás, ísontlájd lmsk • nyhtttsáie évtizedek > ta kipróbált legjobb szer • KRIEQNER-fMo REPARATOR r.iuo küldi « •ty«dúli kíiitlí -. . KRieaNER-gyógyKert*\' Célvln*tér. ns. IC Ulinxaloktól *w.kodlunkl Lvrmö Mlaipalt ..oaul >Hiet)> „SÁTOR" ViI5muü:«« «htmiiHMt itodwuU IW. « t •dDTclm: hUtlill _ b.>ílts.k.tl Uktwd iérrtb S kis.bb bii íirtt.l U k.rt níl-Cttl 6, 3, i 1 hold.. nlWWrt*. „ül D, -, ■ •» - n.io.« 1" — li»k SuWDSrjrv\'il {•rMHIDINDbnU\' 4"*£f ii^USSíWtg k.r.uiu(»Q WlHO b«U4- »„.! viliit. MiiUM^W S\\b»lok .Ue YllUv.1 .Ifof.l«W.k mülrtt .Udík. OüVász Miksa naovkanizsa, fö-ut i. TKIJiVOS i sw. •<•* * mOdMM <aucsukirab bemekc \' KABTCU-IN KlVOk Zcnemüuldomágok: vir,ldl<r ukm (Íox í\'OU) t. t.* <t«m) (Fo* írott) ffhtn BUMdá Lm >«iu\' dm mm La j«»» gixoutu l« ^ áddt WA TOtl (SMmmy) Bál *1 (Rírinlí) ■ J Jaj d« unom « Saaáat Fíjchel NflGVKákttSá* SCHÖNWflLD LIPÓT Budm.H, IX, léwir ulti «. ná« Uinif ;o>u«atati>Hu«,rl = i»7<X> Oaaa k uulirü»4 >U 1 taUala . 1917S felre«iml. a Faalt Ma<ya» Kamkad^t Zaak Fanoa • ami rtókjtoil. Budipaal. Telefon (Int*, úrban) JAra*f SS—( Sflríőnyclin: U*TJCHÖHWáLD U1D&PUT a ^■uffjonjawetaiiB^^ . ________ burgonya! kttxla<M*y* t 1 " " ^r^rsa\'-íystö.\'T-- Bizományosokat keresünk minden köiséfben lapunk ettanvi ámsltáttérw A „Zalai Közlttrty" Wa^fcílátetat Iádat.■ | * 1 ^rc ÍMW1 Swtnfilyvon.t ; Gyorivon.t [ Sremílyvöo.l | 1 Gyorsvon.t 0 s s 13 30 00 30 33 Budapaal ti ti • i \' 15 17 20 30 l| il Gyorsvonat Stamélyvénat Gyorsvonat Személyvonat ]i SüiiiÚy von.l 1 it Gy»«von»l | SiemWyvon.l t 17 10 11 30 szómba thaly (WlMl iV . 7 13 13 Scamáiyvaaat Gyoravoaat Szamélvvonat Ssottiélyvoo.l I Gyorsvonat 3 15 10 22 Barcs tt ti 7 ír J. e- ** f 32 10 iTya^ J^jravooai ^omélyvo\'nkt- 1 Vt^ycsvcnai 1 Gyeravortal Sietnfclyvoaat I 18 | 22 | i 30 10 30 Sitor—trieit I 10 7 10 23 18 33 SzamélyTénst Gyorsvonat Vatywvooaé köilöny IH4. I.b uír 2i. Gyümölcsfát MagastSissO róxsát Bobsrriuát Dl.xfát Disxcsarjit Sx6I6vasai6t Akác-csamaUt Gladltschla-csematít Wraíly.n "IT MÍDII Unghváry László 1000 holdas faiskolája CZEGLCD UulHU n*|> »»J«S»»*l<•, ........... kauciók-TAL*VÍO<3 ü KAUCSUK-U«OK. BIIZAT,ROZSOT, ubol, árpái ás tengerit i——a—** -i* KORPÁT otu^ibo »»»l Sr Zilirfmenri Szlustkizitl Ínrtwjílinl R.T, Kagjkanlzsi ABADIE Tiliil fr»»»l»«liw*» kll«,T Qtorpedo) KÍPHXLI Mfl}YkANIZSA ÉSV1DÉKC RtSZÍOL- 5ZAKÁTS GYULA rstezcatéme és irógÉmuauta TELtrQN 4O.-K\\5rAUj0l S.v.2. ALKftTPESZCK\'KARQQN-SZALAGL Vasbutort, rézbutort£ÍS£C (viii í,M> Minit ián* «TBU ts rám "ib.\'ir-„*f». MMJOT, W.. Ba»-»Ka »">■ u«Kyéb«n ■lasló birtoUok i holdas birtok épületekkel SomOfQrraagyéban, 4>i holdat b titok Somogy épület nélkül, 39 hold föld Somogyban, 10 holJ föld Zalamcnyében, 10 hold föld Somogy megyében, 14 hold ssótlíbirtok épületekkel Zala- Elad* házak 1 3, 4, ft. 0 wobá* csa-ládi hárak kerttel ét kert nélkül részben bekötözhetik, a város kulonbötó utcáiban, feóvebb felvilígositátt nyújt : SzAntó Vilmos ingatlanforgalmi IrodAJa Deák-tér 4. tx. Tolafon 3-22. Hangzatos reklám helyeit bort adok! Tessék meggyőződni! I liter riiling 1440 K, 1 1. vörüs 1440 K I liter pritn» ristüi* 1480 K, 1 lüar 1 ik.vér v«röt 1770 K, I liter |>©gány-váxt 6 muskotály 1000 K Bruncsics József Hjitr-, CS.MH- ís w«"«híi»!l rtiktdtslbtti. Sugftr-ul 53. T«UIw I* Pehely „IDEÁL" P/plin papl*n«k kősóit s laiíjobb mai ka. Mal«fl I KOnnyUi Tartéal ayírtjs\': Sándor Paplangyár YI. Kimrw«)« Ziralyi. I (X!.f»aH rlr»OA»< K.phatd Martlrll »le4*a kanakaátati. K«r|a a-t a uisrkát. 14*1 I 30 psrcsn btlfll mit tudhatja iz érték- és érutSzsds, valamint u luiu piacok árait, ha ilfiflzat i Magyar Távirati iroda közgazdasági tudósítására melyet teleionon, vagy táviratban naponta megkap. Nagykanizsa. Fő-ut 13. Telefon 334. 383 Táviratcím: Táviroda. Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGED JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! ZSUFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjúszövetek áruháza, Budapest, VI., Váci-ucca 25. Értesítjük n. b. vevőinket, hogy „FIrSt CIlSS" minőségű angol és egyéb gyártmányú tavaszi divatszöveteink már nagy választékban beérkeztek. Vételkényazer nélkül kérjük ezek megtekintését, hogy meggyőződést szerezzen azon közismert tényről, miszerint ^ választékunk minden igényt kielégítő, áruink minősége legalsőrandü, áraink a minöséghas arányítva közismerten olcsók. Üzletünk nagy forgalma folytán naponta osszegyülemlő \' 3—4 méteres maradékokat nagyon olcsó árban árusítjuk. & Különleges autó-, kocsi- és utitakarók nagy választékban. 7 ár bfí„s SZÜKSÉGLETÉT * ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN * öltönyre é» falöltőkre, ruhákra kosztümökre. Színtartó kartonok, mosódelainok, vísznik, ágyhuzatok, toltartó ánginok, zefirek, batisztok stb. Zsákokból, szövőpamutból és szövőcérnából gyári raktár! Uraink legolcsóbbak. * csakis legjobb minőségű áruk. Iftil-JaaJ: divatnagyáruházaaz„AranyKakas"-hoz MStalUdl es Ivrausz Nagykanizsán, Erxsétoattér 21. szán.. Mig a készlet tart! Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 45000 K Kapható SZABÓ SÁNDOR cipőáruházában Kazinczy-utca 1. sz. Telefon: 453. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L. Lajos cég dúsan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat Telefon: 393. Hői selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállitva. -Simy-csokrok mélyen leszállitva. Női és férfi esőernyők órláal Tálaaitékban. ZALAI KOzlQNV 1*34. f-Wr»4. NE ÜUÜNK FEL hangzatos hirdetéseknek mert női 4» f**fi hari.nyákat, női mennyeket leg«zolidabb«n GRÜNBERGER. lehet beizerezni. Férfi f«tlér- ncmüekban •li$r«n«u minő-sésban l»«n nagy vélalzték. Fő-ut 11. Telefon 221. HintfenWiKk wtft érdeke mial&t rifótinj wükrfglotf t WmI, Ut+n* M Szabados Mátyás • a .,MvefclUu ci»z«tt átfesti és kézműárukeresMéiU Kfliinczy-utca 1, Vérosháxpalota. r\'u-jrS^ legolcsóbb áron szerezhet be. figyelje meg Gyermekcipő l»M»ge» {r.om v.roii) fekete és barna 19—Sű K 34000 f feljebb ai—?2 K 31000 . J3 - 26 K 45000 . Pítíi MiÍMlpfl ír.ocU <» .m.rik.l K 1ÍJ000 í. f.lj.bb. j.Lt, nl.í.ílil Hill.ipí I< •«.>»•! K 210000 ii (.IJ. b. Kii ( Iclfí TÚ.Í1 í. plnl<>< K 11(000 éi MJ.bb. lui.Ul*El.k I. olc.ókb.H, mint ?«(»>< «\'M »•\' *\'»• W tn.it nálunk «»««\'•\'« mielőbb Miltényi Sándor és Fia cipőftruhftza. Fő-ut 2. Milyen legyen ajó cikória kávé! 1. FJaonu Í.18tt, hogy a tSuUmU a m.t-i ,1, minél jobban falóidban, a "<»«■ Hékbaa lajtf IxmIIÍI éa faWébae— » 7. \'sítétaaokólédé baraa, mart asak !«y adhat, „i, ..Ut a kAr\'nab. S. K.ll.ma. ée.5»ía«e«a» tlla»». 4. Kiadó., v.ayla minél k.TU.bb.t kalljaa b«141« f.lhaw><tl»U FiaveJje m«g,hogy ilyenreazKMÜtkávé? Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fő-ut 5, széni. Telefon: Telefon: ff1 78. ^ 117. Közlöny" kiadóhivatala. Nyomatott a Mi»tuimi Nyomda Vallalai M LapnaUOaoaymyomdíHban, Nagykanlijiáo. siám ára hétköxnap 600 korona, vasár- és flnnapnap 8QO korona 63. évfolyam Nagykanizsa, 1924 február 26. Kedd 47. sxjém. B«ltpwU mrkMlMfl »H.to». Akacfa-utca M « T.UfoDnfcu Jóm—t 71—01. Elégtétel a miniszterelnöknek A jóvátételi bizottság kedvező döntése örömmel tölti el az egész országot s bizonyára örömmel tölti el azt a lérflut Is. aki közel egy esztendeje fáradozik törhetetlen energiával a külföldi kölcsön megszerzésén. Ez a döntés tényleg fényes elégtétel Bethlennek. aki az első lépéseket nem az egész nemzet egyöntelü bizalmától kísérve tette meg, sót a magyar sajtóban és közvéleményben akkoriban még számos ellenséges hang emelkedett a megkezdett akcióval szemben. Egy kevésbbé erélyes, kevésbbé messzelátó politikust cz a körülmény valószínűleg visszarlasz-lolt volna minden további lépés tói, de Bethleni, aki már akkor világosan látta. mikor még kevesen, hogy a magyar gazdasági élet végleges rendbehozásának a külföldi kölcsön az egyedüli reménnyel kecsegtető módja, nem tudta eltéríteni attól az ultól, amelyet helyesnek és célravezetőnek ítélt Amióta ez a kiváló férfiú áll a kormány élén, nagyon sok kritikában, nagyon sok támadásban volt része s bízvást mondhatjuk, hogy dicséretet viszont kevesebbet kapott, mint ameny-nyit tehetségénél, becsületességénél, erélyénél fogva megérdemelt Eleinte divat volt ót a nagy taktikusnak n.veznl, pedig nem taktikus 6. hanem céljai felé nagyon Is egyenesen töró államférfiú s amennyiben valaha is taktikázott, az csak azért történi, hogy megvalósíthassa szándékalt. amelyek az ő lelke előtt mindig világosan állottak s amelyeket csak a kis kritikusok nem tudtak ésszel felérni. Vitán felül áll, hogy Bethlen a magyar politikai életno» olyan kimagasló orma, amilyen nemcsak a közelmúltban. de régebbi Időkre visz szamenve sem igen sok található azok közölt, akik valaha Is a politikai élet küzdőterén mozoglak. Az az értetlenség, amellyel annyiszor szembsnállott s ami miatt m;gkapta a politikai szfinx elnevezést, nem bizonyít mást. csak azt. Iiogy koncepciói, előrelátása, szándékai sokkal magasabb rétegekben mozogtak, semhogy kritikusai helyes ítéletet alkothattak volna egyéniségéről. Bethlen nem a reitély. nem a taktika embere s legyünk meggyőződve, hogy ha talált volna magához méltó fegyvertársát, akkor nem abban a jeges egyedülvalóságban, magára hagyva, keserves vergődések közepette\' dolgozott volna hazájáért, hanem szívesen megosztotta volna a felelősség. a kétely, a csüggedés perceit ezzel a hú társsal, akit azonban sajnos, nem tudott meglelni. Mind világosabban, mind erőteljesebben bontakoznak kl hatalmas egyénségének körvonalai abban a mértékben, amint a forradalmak és ellenforradalmak lázából született vészes felhók oszladoznak s látni engedik az iga; ságot, lelki nagyságot, igazi szellemi emelkedettséget. Azok közül, akik valaha is a viszonyok kényszerítő ereje folytán véletlen társai voltak Bethlennek, egyetlen egy sem ér fel vele Ez mind jobban és vlíágosabban kitűnik, amint a politikai atmoszféra tlsz-tul s a nemzetnek mindjobban és világosabban kell annak tudatára ébredni, hogy a gondviselés olyan férfiúval áldolt meg minden bajunk és szorongattatásunk közepette, aki érdemes az egész nemzet hálájára és tiszteletére. Bethlen nem teóriákkal Indult el politikai pályafutásán, han-m erős kézzel, gyakoriali oldalról közelítette meg az cgy.cllen nemzeti programot, ami ma letezhe-tik: Magyarország megmentését. Hogy jó felé Indult a meglesz! telt munka, azt a tér.yek blzo nyitják Ma már mindenkinek be kell látnia, hogy Magyarors\'ág sorsinak jobbraforduiása Belhlrn programjának diadalra |utásán Indult el és azon is. fog felépül:.!. ._ Megállapították a takarókkorona értékviszonyát Február 20-án 100 takarékkorona 100 papírkorona, 24-én 100 takarékkoiona 102 papírkorona A Magyar Távirati Iroda jelenti: A számolási értékül szolgáló takarékkorona értékviszonya a koronáról szóló államjegyhez az 1415/1924. M. E.-néma kormányrendelet alapján m üködő bizottság által 1924 évi Február 20-tól a következőleg állapíttatott" meg: február 20 ón 100 takarikkoroÁa ■ 100 koronáról szóló állam/éggytl 21 én 100 takarékkorona — 102 koronáról ssólá állam/eggyel 22 én 100 takarékkorona — 101 koronáról ssóló államfeggyel 23 án 100 takarékkorona — 101 koronáról ssóló állomjeggyel 24 én 100 takarékkorona = 102 koronáról szóló áltamjegfyel. Ax Index.xám klaxámiUau A hivataloa lap holnapi aiáma közli ■ kiaegilő rendeletek végro hajtó uuail4.it, ameijb.n . t.ka-rékVoioná értékviazonyának, illetve .* Indrxtxámoa rendazernek dollár .lapon való behozatalát fogja kö zölni. Ax • bizolliág, .mely • t« k.réakorona értékvlaxonyána!: meg-áll«i.lláaár. .lakull meg, alomba-lou fejeit, be t.nác»kozá«.it, .melynek eredményeképpen VPolko L»joa ininlazternek átadták • bízottéig tagjai . javallatukul. A rendelet Intézkrdni fog az indexeim 4a d takai éiikorone értékvIaionyáDak naponta történő megállapitáeára. Február 20 tél Indult kl ex a tzb" mltáa éa. a tekerákkorooa í» ■ H" plrkorona köiötll fob^uál ,20 tél v.ló .liírí.ít «U>»Uk« aráojbao fogják HFejexnl. E\'.bSl njllvín-vatóvá bar mindennap a ISzaiHk-régietl cikkek ár. éa mivel a exi-mltáa dollár-alapon történik, a dollár árit la naponta fal fogják tOpr telnl. Ax indexixámot as arhilráu papírok relációiának a bécsi magaái korona jegyzésinek és a prágai bit-földi magyar korona jegyzésáruk dollár alapon omló óltzamitásából állapitiák meg. Az alispán jóváhagyta a városi küldöttség által kidolgozott virilista névjegyzéket A január 31-lki közgyűlés em járt el szerűen a névjegyzék összeállításénál - A város százhúsz legtöbb adót fizető polgárának névsóra Nagykantxaa, íebruir 24 (Saját lu4óiLióoZtól Nagykaniiaa rendijeit tanácau várói képvlaelöleatölctc január hó 31 ín rendkívüli körjfyüléat tartott, amelyen elvetették a vároa legtöbb .dói fizető képvlaelőteatületl tagjai nak ösazeállllolt névjegyzékét éa helyette ujál állapítottak meg. A rendkívüli kö.gjűléanek eil a véghatároiatát, mint annak idej\'n megírtuk, dr. brley György éa 91 táraa mtgfelebbczlik. A viroa a f.-lebbeié.t a törvénjea határidőn belül fel\'terjeaztett. ax all.pánhor, • ki az uj névie.yxéket az 1866. évi XXII. t.-c. 33. § 4. p. .lapján fe lilbirálta és megváltoztatta. Ennél következ\'éb.n ax ali.pin halíro rata az 1934. évre r. vl.ilulák név j.gTzikét a városi küldlttiég, állal kidolgozott tervezet sierinl fogadta el Az .liapáni halaroz.t értelmében Nagykfinlia. vl.lliatün t-k névaora • kővotkezőképen alakult kl: I. Dr. herceg Batthyány Stralt-mann Lia.ló, 2. Pongrácz Sándoa. 3. Groaz F.renc, 4. Schwártx Gum* táv, 5 Klafaludl Aladár, 6. Klafa-ludi CruU. 7. Frank Manó & Hoffmann B.mát,9 S.ern Sáodor, 10. Pon,or Henrik, 11. Weharji-no., 12. Schwrz Oltó, 13 F„-kaa Pál 14 Goldberg.r Károly, 15 PreláZ Jenő, 16. Fiacher Ármin, 17. W.l..feldMir,18 WelazDezaí, 19. Z.rkovit.L.io- 20. Ant.lJ.ni, 21. Singer JSr.ef, 22. Román An-dor, 23 Kir.chner Mór, 24. Jó.i.f, 25. Fischel L.io.,26, FUcbd Err«,-27. Me.bner Ede, 28. Hlrlch Hugó, 29 Szegő Pál. sa W Arnold, 31. V.. Sándor, tó.- 5p»-\' x.r Samu, 33. Horváth Llpól, 34. Frank J.nS, 35. LSbl E\'nS, 36. Petrlc. György, 37. Wel»« Tivadar 38. Slern Kárt/., 39. dr H«ih Oa.kár, 40. dr. D.ráaa Láa.tó.41. dr. ö.ley GVÖrfy,1 42 B^.MIk-. 43. W.ia. Ernő, 44. .Vukán !.!»*•, POLITIKAI NAPILAP ZALA) KMLOHY 45. dr. Eörl-Sz.bó Jenő. 46. Bíder lÓMef, 47. Fllcher Károly, 48. Bl.ak.nberg ltnre, 49. Strem Ká raly, 50. Rekhenfeld Gyula, 51. Starobargcr Samu, 52. Kiss Ernő, 53. Dautach Ede, 54. Sipo. Aodor, 55. dr. Malek Liaeló, 56. dr. B. láz. Ztlgmond, 57. dr.FHcd Ödön, 58. dr. Ssrtory Ziiffonond, 59. dr. ICreisler Józ..1, 60. Diutich Alfréd, II. Góxony Sándor, 62. Síékáal Pál, 63. Melcier Jakab, 64. Neu maao Aladár, 65. Aciil lgoác, 66. dr. KínigJózsef, 67. Stáoló Sala. aei, 68. Fiscber Benő, 69. Stela-boch Lajoa, 70. Groai Mór, 71. dr. Rotschlld Jakab, 72. dr.TamáeJá-aoa, 73. Bog.nrisder Frigye., 74. ir. Hegedű. György, 75. dr. Sehl.lf-er Imre, 76. Gross Érni, 77.Teutaeh Guutáv, 78. Srabó Sándor, 79 üahUoheladl Pál, 80. dr. Pilbál Viktor, 81. Pollák Jóieef, 85. B.r-ia Agoelon, 81. L.jpciig Antal, M. Kálmán Leo, 85. Kalau Ernő, 16. Stern Vllmoi, 87. dr. H.jdu 3yule, 88. Fatér Mihály, 89. Korain Samu, 90. Stroch Pál, 91.Strasser fóuef, 92. Kalaer Jór.ef, 93. \'laUcbn.r Mik.., 94. K.lmár Zolán, 95. BarU Károly, 96. dr. klerkly Belu. József, 97. dr. Scbll-•r Vllmoe, 98. Beck Henrik, 99. Wel.1 Lajoa, 100. Gulh Arnold, 101. Kn.rizer György, 102. dr. Fábián Z.igmond, 103. G.r.l Frl-Jyee, 104 Gar.l Ad.lf, lOt. Hild Ferenc, 106. Blumemch.ln Már, 107. Hirichl.r Sándor, 108 S.abá Antal, 109. Roieotbel Géra, 118. Epplnger lisó, 111. Berény Elek, 112. Ultid Ignác, 113. Kuteaay Kálmán, 114. Márkul Károly, 115.\' Grünberger Sándor, 116. Mlttel m.y.r Kálmán, 117. Pollik Adolf, 118. dr. Berger Géx., 11». dr. Or •<ág Lijoa, 120. Mirton Jánor. At .llipinl h.tár.z.t Indokolia. leeilnt . januári kSigyüléa által összeállított niviort árért kellett llymódoo a viroal küldittiég által kldolgoiott tervei.t aeerlot módo-.ft.nl, Illetőleg elfogulni, mert a januári ki.gyüliten a ni.fr Ittt. úllildtánál u.k a /ild- it hitei, alapián vették be . legtöbb .dót flictöket . vlrlllaták névjegylékébe, holott .i orr. von.tk.ió rendeletek aierlnt a virilltmut elbírálásánál számításba kell venni a hál- it földadón ki.ál a. állalánot kert utt adói, a tártulali• it tikek.mal adókat it, .mennyiben ai utóbbiak !■ ai egyenee állami adók kategóriájába tartóinak. Megállapították a tisztviselők márciusi fizetósét Hatvan százalék fizetésemelés és tlxenSt százalék gyorssegély Badapcet, f.bruir U A mlnliitert.nác. f.bruár 22-én tartott ülé.én elhatárolta, hogy . iSitlaitviaelők jívő hónapi flieté iát a. 1923. ávl juiiu. .Uejel fii. :áaek 700V, ib.n állapítja meg, r agy la ax 1924. évi február havi Wéaaket 60\'/,-k.l felemeli. A nehés megélhetéli vleionyokra való tekintettel . kőxaioigiletl .1 kalmaiottak egyireri gyoreeegélyt k.pn.k, imoiynek öllzeg. . feb ruír havi nyugdíjba beezámilhstó bétáénak 25\'/. - a. A felemelt flzetéuk márciul •leijével érvényeiek és .lapul .x 1924. évi február «U.jal flieté. aiolgál. A segély kiutalása külön laMlk<d6. beváráw nélkül u ti lyány raad.l.t alapján történik. Nana lm pártkSxl ártok.xlet Hétfő r.gg.1 .1 . hír terjedt el, bogy Bethlen István gróf mlnlsxter* alaök pártköil konferencián akarja blztcxitanl a kölcsöojsvaslat nyu godt letárgyalását. Illetékes helyen •rröl .x Állítólagos pártkőil érti kul.tről . követkeiő felvllágoil tiit adták: — A pirtköxl béke, arax a köl aaőatárgyaláeokhos siűkiéges nyu godt atmoaifér. vagy adódik abból a megismerésből, hogy ax ország n.k égető szüksége ven . kölcsönre vagy nem. Ha alt as almosiférát •bjehtiv megfontolás utján nem sikerülne megteremteni, igen sio moru dolog voln. és stomoru voloa, ha . pártkőil konferencián kellene •zt a kérdé.t felvetni. Ebből a kér-ditbil pátlkirditl temmietelre tem lehet eelnálni, mert ei ai égési ügynek disikreditáláiát jelentené. -A kormány egyáltilában □em terve* pártközi értekezletet ennek a kérdésnek a megvitatására, mert ast a nagyjelentőségű ügyet nem lehet pártpolitikai alku tárgyává Aa aj k<ay»srk8I«s8n\' Javaslat Az egységespárt tudvalevőleg egy tizenkettes bizottságét küldött ki a koronaroatási törvényjavasist negyedik szakaszának ujabb megszövegezése tárgyában. Minthogy azonban időközben a miniszterelnök bejelentette, Hogy a negyedik szakaszban foglalt kénysxcrköltsőn kérdésére vonat kozélag uj törvény javaslat késxll, a bizottság szombaton csak eszmecserét folytatett a javaslat felett és ax értekezletet erre a hétre halasztották el. Mint értesülünk, a tizenkettes bizottság holnap délntán 5 órakor tartja meg ülését, amelyen Walko Lajos Ideiglenes pénzügyminiszter Is részt vess. Ezen a tárgyaláson meg fog ják állapítani azokat az elveket, amelyekre a készülő törvényjavaslatot fektetni fogják. A kormánynak az a terve, hogy a kényszer-kölcsönjavaslatát már a hét végén a Ház elé terjeszti. a tgy 8t axőlő) Az — (Másfélmilliárd venholdaa balatoni utóbbi időben érthetőleg Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a föld birtokok Iránt. Az óriási áramaiké dések Itt is bekövetkeztek. Baranya- éa Fehérmegyében holdanként 70 mázsát if elkérnek. A azolnok-megyel fekete televényföldekért 35—45 mázsát. A legolcsóbb a pest-megyei föld, maly 20—35 mázsáig kapható. Nagyon kerealk a bérleteket, de az átvételi dijak oly horribilisak, hagy a gsudaközönaég nem bírja el. Somogy megyében tgy *i4rholdat birtok bérletéhez egymil liárd szükséget. A legfantasztikusabb árak azonban a bérletek te rén szintén a Balaton körül tapasztalhatók. Tapolcavidékén ogg ötven holdas szőlő kastéllyal mitjélmil-liárdba kerül. Amióta a borárak emelkedtek, azóta nagyon keresik a azőlőbii tokokat, mig tavaly egyáltalában nem volt bennük forgalom. r- A Deák-téri töz okát nem sikerült megállapítani Későn vették észre és ké.6n Jelexték a tUzet- Harminc millió korona kárt állapított meg a bizottság A tüzvizsgáló bizottság hivatalos jelentése A tí.Tliagiló bi.ottaáf jal.atisa Nagykaalsss, í.bnjir ti (fajit IdélitéBktétJ Vssárnsp reggeli Hámunkban rövid hlr keretében megemlékez tünk már a tűiről, amelynek áldó xaMul eiett s Deák-téri Aotalháx tetőzete. A ki.ő éjjeli órákb.n, mivel lapunk .kkor már nyomáé alatt volt ás mivel a tízvásx réix létéiről akkor még n.m lehetett .d.tok.t ezer.zni, eeik pár sorban számoltunk h. a tűzről. A megej tett vizsgálat azutáa kiderített, annak ok.lt ás részleteit Ir. Vssárnsp h.jn.Ibin, 2 ór. után pár perci ásxr.v.tte . r.ndőr-őrszem, h.gy . Deák-térl Ant.l fél. ház tetőzetéből lángnyelvek törnek elő. A tűset előszőr a kapitányságon jelentette, majd kt-■ietett a tűzoltó laktanyába. Igy történt, hogy a tűzoltók cisknem félórával kéeőhb érkezhettek meg a tíibőz. A házbellek, külőnöien a legjobban veszélyeztetett dr. Etlinyi ügyvéd, gyorsan menteni kezdték . lakáéban Uvő féltettebb dolgokat . azokat az udv.ron egy különálló k.mrib. hordták. Közben tel jel felizereléiiel megérkeztek . tüx. oltók, de o kitin iurevelt it ki tln jeltett tü. már annyira elharapózott, hogy a tetőzet és a padláson lűvő bútor, ágynemű, stb. megmentélére gondolni sem lehetett. Csakis a tűz tovább terjedésének megakadályozásáról lehetett sió. As oltá. munkáját n.fyoo megnehezítette sz, hogy a Cten-gerl ut sarkán levő egyetlen vízvezetéki csap befagyott a a vizet a Kossuth-térl „tűzoltó" kútról kel lett lajtarámra hordani. Nagy baj volt .s is, hogy . villanyvezeték elszakadt, sötétben msr.dt .1 egóes ház, a nahld.gb.n aiennal meg-jagftt a vlt éa a alkoi lépcsőkön veixólyee volt a járás, lámpákat pedig sehol sem lehetett ne-r.inl. K.vé. volt . .egáderő li. A tttx-jiliésre ősszsjött ugy.n pír ember . a rendőrség la össieiiedegette a járókelőket, de a munka csak akkor kezdődött Igazin, mikor a katonaság megérkezett. Lapunk az.rkssxtőség. és nyomdsuemély-z.t. lapzárt, után hsxsfelé Indulva, eUőnek vett részt ax oltás-b.n, majd viuz.sietett . nyomdába s megállítva a már dolgeii gépel. gyoraan kUzedték . tűzről uóló tudóaitáit, ugy, hogy . v.iárnip reggeli Hámunk már hozhatta li . legfrissebb hírt. Erős, megfeszített munka után, reggel 6 ór. tájban sikerűit tettesen elfojtani a tűzet. A tetőzet, egy kle sarak Jklvételével leljetek elégett a elpusztult a pidláion levő bútor, ruh.n.mü Is, A laxuh.nó gerendák megr.ngálták az emeleti lakáfk menny.telét la, ugy, hogy moit diszkákksl, gerendákkal kel lett azokat alátámuzt.ai. Megrongálódik a tűzoltók vlitömlől is, mert a nagy hidegben csonttá fagy. tak ■ mikor feleiedték, egy réssűk öisxetörött, A kár még nincs megállapitv.:.-Dr. Etlényinek körülbelül 2 millió\' értékű holmija égett el. A tűiét állítólag az okolta, hogy a padié-son gyűjtötték a hamut i abban lehetett aiég parári. Deák-tér 3. .iám alatt AntalS"\'6 tulajdonát képelő .gyemeletee épület tetőzete f. hó M én éjfélutáni \'/,> órik.r kigyulladt. A gyonan árteiltett tOioltóiág kéiienlét. at irlttlIitM ttimiloll \'/» ór. miatt Knortter György főp.raacinok ve-xényletével 1 vixiugárral a padlásba hatolt. A siomsiéd emelete, épü-ietek védelmére a tolólétráo a második eugerat helyezték el. A tizet •/.óra alatt lakilliáitik ■ a 18 méter hossza tetőietet \'/, részben megmentették. A bizottság .x iex-axezen 210 négyezőgméter tetőzetben . kért 30 millióra bedűlte a f. hő 25 én megejtett tüzizemién, melyben réeztvett Klrálg Sindor műixakl tanácsos, Knortter György tüzoltófőparancsnok é. dr. Pelrlct László rendőrkapitánysági segéd fogelmaxó. A tűs oka ezutt.l megállapítható nem volt. Az épfllrt teljee egéixében 45 millió koronára volt biztosítva. HÍREK. — (Naptár) Febr. 26. Géza vt. — (Időjárás) A Meteorológiai Intézet jelentése azerlnt halyenként, főleg nyugaton havazáa várható, a fagy gyengülésével. Nagykanizaán hétfőn reggel 7 órakor: hőméraéklet — 10*8 C, hóréteg vastagsága 5 cm, szél: délnyugati. Délután 2 órakor: hőmérséklet j 0 3C, szél: északnyugati. — (UJ fasdaaáf! tnnáeaea) A kormányzó Pesthy Béla keszthelyi gazdaaágl akadémiai tanárt gazdasági tanácsossá nevezte ki. — (Halálosáé) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Korbai Károly dr. ügyvéd, a zalaegerszegi református fiók-egyháx-nak hosazu Időn keresztül főgondnoki-, Szatmárnémeti volt rendőrkapitánya, Zalaegerszeg volt polgármestere hétfőn éjjel 2 . órakor 59 éves korában meghalt. Temetése szerdán délután lesz Zalaegerszegen. — (A zsamaarádói aj adml-■iaztrátor) Dr. Rott Nándor megyéspüspök a megüresedett nemes-rádől plébániára Rudnyáruzky József káplánt nevezte ki adminisztrátornak. — (Tanító Tálaaxtáa) A baki községi elemi iskolának ujonan létesített harmadik tanítói állására HaUer Erzsébet okleveles tsnltónŐt választották meg. — (Éjszakai csendélet a Magyar atcában) Viharos családi ielenet játszódott lo hétfőn éjjel a Magyar-utca 96 szám alatt. Plán-dtr Antal téglagyári munkás alaposan beborozva ment haza, őaazo-veazett a feleségével s jó szokáaá-hoz híven agyba-fejbe verte, majd a véresre vert \\saxonyt egy szál Ingben mezítláb kidobta au udvarra. Hiába könyörgött Pianderné, as ura nem engedte be, ugy hogy a szomszédokat kellett felzörgetnie. A szomszédok menhelyet adtak Plandernénak s értesítették a mentőket, akik a súlyosén sérllt éa alaposan áthült asszonyt beszállították a kórházba. zalai közlöny__ — (Háromiioioi lakbéremé lést éa a lakésok azonnali felszabadításét követelik > héx tulajdonosok) A Háitulsjdono sok Országos Szövetsége vasárnap delelőtt terlott nagygyüléaén elhe tórozta, hogy a kormánytól kéri a lakások és boltok azonnali felsza b»dftáaát. A terjedelme* határozati javallatban követelik a koronarom-Ins arányában a lakbérek legalább háromsoros felemelését, február 1 élői kezdve. Követelik továbbá a háztulajdonosok felmentését min drn ujabb adóteher alól. Nem haj íandók n belaő kö\'ciöohőx sem hoz/ájárulr.J. A gyűlésen a vidéki háztulajdonosok képviselve voltak. — (Sxáz kiló cukor egy egy ágyas szoba a Balatonmentén) Máris r-ndkivöl n.gy az érdeklő dé» n Baiiton környéke iránt a hol a nyaralók már moit igyekeznek a szezonra biztosítani lakásu kat. Síinte fantasztikus árakat kér nek egy-egy villáért. A főérdek\'ő dés ebben ar évben Balatonalmádi, L-ilo é> Siófok iránt mutatkozik. Külön érdekessége a m«l vlszo nyoknak az, hogy nemciak pénzért, hanem élelmiszerekért is történnek lekötések. Az elmúlt évekkel szem ben szinte megtízszereződött a pen ziók száma a Balaton környékén. E\'íj 16 szobáa psniióírt 22 millió koronát is elkérnek május 1 tői izeptember végéig, mig egy hét szobás penzió árát Balatonalmádin 800 kg cukorban állapították meg. Már a mai napig is több szobát foglaltak le Bilatonalmádin, aminek megemlítése azért érdekes, mert nem pénzben, hanem cukor ban kötötték le. Így egy egyágyas szoba -havi bére egy mázsa cukor. — (Rendőrség less Balaton fttreden) Értesülésünk szerint o balatonfüredi fürdőtelepen a csen dőrség helyébe államrendőrséget állítanak fel. Egyelőre 4 tiszt éa 20 főnyi rendőrlegénység elhelyezéséről vsn szó — (Az olasz földben nyugvó magyar hőaök hamvai kaza hozhatók) MTI. jelenti: Az olasz é* magyar kormányok között meg állapodás létesült az Oiss\'oiszág-bin eltemetett hőseink földi ma radvánvainak hazaszállítása és a sírokat felkereső hozzátartozók ked vsiményes utazása tárgyában. A* egyezmény szerint a harctéren cl esettel-, illetve elhunyt hadifoglyok tetemeit az összes magyarorsiági és olaszországi vonalakon ingyen fogják szállítani. A holttestet ki sérc, Illetve a airokat meglátogató közeli rokonok részére az alicso nyabb kocsiosztályok fél jegyét en gedélyezték. Az ezhumálstsal kap Cfolatos költségeket, amelyek kő rülbe\'ül 2000—2500 koronát teáz nek ki, továbbá az Ausztrián át való vasúti költségeket a hozzátar tozók fizetik. Az érdeklődőknek « hsdiairokat nyilvántartó oiztály nyújt felvilágosítást hétköznapokon 12—2 óráig. (Károly király laktanya, II. kerület, raktár-épület, I. emelet.) í (x) Vlg Fiak Jazx Band szalonzenekara minden este *z Arany Srarvua kávéházban. — (Az elad gáxzat való klvégxéa) A mait hiten hajtoUik végre is első gáxul való kivégzést Carsoo Cityben, is Egyeiült-Államok Novada államiban Két gyilkos várta a halálos ítéletet, agy kinxi ember meg igy fehér. Előbb a kinal került sorra. A fogháx udvarán kii kőépületet emellek kit cellával, mindegyiket erős vajajtó s«rta el herrai-tikutan. A gáxt egy nyilájon át -bocsátották bo ; a törvény által kijelölt hatósági közegek egy sastag üvegablakon át nésték a hatált. A gáz kívül is lullható süvitéssel ár*dt be: az elitált a nyílás felé kipta a faját em a haagr*, mijd néhányszor levegő után kapott s már eszméletét vesztve, összeesett A kirendelt g xsxskértő kijelentése szerint a kinii kin nélkül, harminc másodperc alatt kimúlt. A másik elitéit, egy mexikói fehér eriibír, ax indián szármaxísu rainyassxenyámk meggyilkalisa miatt ítéltetett hilálra. Mielőtt azonban sorra keiiiliietett volna, «yy macska tévedt be a fegyház udvarára valahogy. Ax egyik fái szakéi lőnek ax ax ötlete támadt, hogy tegyenek kiiérletet e««« a macskán A macska tizenhárom másodperc alatt muH ki s halála migmentette a második delikvanst. A kisértet ilatt uiyaois ax állam kerroány-z^játil rindalkexés jött, mily szerint ax Ítélet élitfogytiglan való fegyházra viltoxta-tmdó át. Miután as orvosok véleaiénye sie-rint a gázz-1 való kivégzés a legbixtosabb s legkevésbbé fájdalmas kivégxéii mód. Nevada áliim a villamosszék helyett valószínűleg ext fogja használni. — (Ahol meglopták a tolvajt) Tasehner Károly kópházi legény még tavaly egy nspon beosont azamszédjuk, Klemenesies János kamrájába és egy nagy zaák diót elemelt. Iste ugy 11 óra felé Tremmel Ambrus nevü társával a diót a boltoshoz vitték, de aalg vele tárgyaltak, a zsákot feltették egy közeli kőkerítésre. Néhány perc múlva a tolvajok a diónak már hfilt helyét találták. A eseadŐrség esskhsmsr kinyomozta a tolvajokat és feljslentette az ügyészségééi. A bíróság Taichnert két heti fog házra, Tremmelt pedig egy heti fogházra Ítélte. Folyó évi március hó 2, 3 és 4-én nagy favasii lóexport-vásár lesz SOPRONBAN Sopron a külföldi vevők 1924. február 26 — (A vároa lisztet kapott laaáyeeoi részére) Megírtuk, kogy Náfykanizaa vároa 68 métermázsa főxőlisztat és 102 méter mázsa kanyérlisztet kért iaségeaei között való kiosztás céljából. Hét főa érkezett meg a népjóléti és munkaügyi minisztérium erre vonatkozó határozata, amelynek értei mében a minisztérium a kért liazt-mennyiséget kiutalta a városnak. A kiosztás! az inségakció helyi bizottsága, fogja elvégezni. — (Megdrágult a aó) A vá rosl tanács hétfőn az étkezési célokr.-hasxnált só árát felemelte ideig lenesen nagyban kilogrammonként 5000 koronára, kicsinyben psplr xscskóvat rgyütt kilogrammonként 3500, illetve\' zacskó nélkül 3400 koronára. A határozat az alispSn hoz kerül jóváhagyás végett. — (Rnka éa cipő a zalai in aégeseknek) A népjóléti mioiax térJum * 1 *latonfüredi járáa insé geaeinek 147 méter aiövetet, a zala-axentlászlói katolikus iskola szegény tanulóinak 6 öltö/et ruhát éa 5 pár dpőt utalt ki. — (Az egészségügyi bízott aág Uléae) Nagykanizsa város egészségügyi bizottsága hélfón dél után ülést tartott, hogy állást fog laljon a közkórház [belgyógyászati főorvosi állásának betöltésire ér kexett két pályázat ügyében. A blio:tság dr. Loser Alfréd segéd orvost hozta javss\'atba. A páiyá zatok ezután az alispánhoz kerül nek döntés végett, ahonnét rövi desen a kinevezés is meg fog érkezni. — (A farsang ntolaó műkedvelő előadása) Szombaton és vasárpsp lesx az idei farsang utolsó műkedvelő előadás.-. A Katolikus Legényegylet kitgnő gárdája adja elő a jólismert Iglói diákok cimü 4 felvonásos síinmüvet. Az előadás a Pplgári Egyletben este 8 órakor kezdődik. Vasárnsp este az előadást xártkörü táncmulatság követi. A zenét a katonazenekar szolgáltatja. A nagy érdeklődésre vsló tekintettel ajánlatos a jegyeket már most megváltani Schless lestvéreknél. — (Alakulóban a mérnöki kamara) A karaira előkészítő harmincas bizottsága folyó évi ja nuár hó 30 án tartotta Budapesten planái ia ülését, amely a lö\'gyülés előkészítésévé 1, továbbá a tisztikar éa választmány jelölésével foglal kozott. E\'en az ülésen a 30 as bi-zottaág a kamara vezetőségét a következőképen jelölte: elnök di. Ziellnsky Szilárd, alelnökök Her mann Miksa éa Sármezey Endre, titkár Thoma Frigyes, pénztárnok Medgyaszay litván, ügyész dr. Ke lemen Kornél. A március elején tartandó közgyűlésen ■ felsorolt európai hírű mérnökök egyhangú megválasztása biztosra vehető, mert közismert önzetlen jellemük éa te vékenységük teljes garanciát nyújt arra, hogy a msgyar mérnökök éa építészek anyagi és erkö\'csi érde kelt mindenkor meg fo»jék védeni. A kamarába eddig 3360 rendes ta got vettek fel. Nagykanizsáról a kővetkezők lettek tapjai a mérnöki kamarának: B\'och László, Király Sándor, Pauk Vilmos, Petrlk Dezső, Rédei Imre, Scodnik Rezső mérnő kök, Bronta Lsjos, Kloos lánc a. Rubint Károly, Welser Jánoa gépészmérnökök, Szeghslmy Bálint opitészmérüök, Dunák Ödön, Ho , hos János és Relslnger Rezső erdő- mérnökök. « (z) D. M. C pamutból fejel vagy köt kívánatra a siombatholyi FILIPP kötődé. (Széli Kálmán u. 6) (Zálogban hagyott íöldmüvea) I PetarJi Józmí bicikei földművest\' Németh József pesti zsoké a fővárosba csalta »sx«l az ürüggyé!, hogy olcsó földbérletet sxirez neki. Bitéítek egy korcsmába s ott eWre ittak-zttek a medvo bőrére. Amlkoi fizetésre kerüli n sor. kiderült, hogy a zsokénak nincs egy g*r«s< soot s Peterdinél sem volt elegendő péox. A vendiglős Peterdí\' olt fogta zálog-bao, Németh pedig elment p\'nst szerezni. Ezt ugy ciniltK, hogy legott Bicskére ut ilott » PeterJinét\'l azon u cimen, hogy ícr,o l ajba jn:oU niii\'yobb összeget csa t ki. A bicskei fóldinüves vegre ugy !xib«du;t ki a zálogból. I.o, y ott lugyta n nndriigját Feljo leniésre ez az ugy a sz kesfehérvári törvényszék o c ke. u t. Xénio-hel csalás uvatt egy évi bórtönre ítélték. — (A Kaaxinő hatigveraenye) Steiner Ferenc kamaraénekcs folyó hó 29 én adja Budapesten e.idényben már h.rmedik hangversenyét, melyre mint a fővárosi lipok írják ismét mindrn jejjy elkelt. Miután a mesternek a Kaszinó ret.dezésé ben jövő hó 2 án Kanizsán megtartandó hangveraenyéte már a jegyváltás ellő napján a közönség szokailanul nagy érdeklődése nyilvánult meg, a rendezőség megkér! *z Idénybérletek tulajdonosalt, hogy jegyeik átvétele iránt minél előbb intézkedni szíveskedjenek. — (A Déli vasúton ia meg drágul mz utazás) A Díllvasut februir 25 tői kezdve ugyanabban az arányban emeli a személydija-zás\', mint az államvaiubk. Az ál lamvasutakon 1—5 kilométerig » Személyvonat I. kocsiosztályán 1500, a II on 1000, a harmadikon 500 koronával emelkednek fokozatosan az árek. A legdrágábbak 500 ki\'o méterig, ahol az I. osztályon 106 500, a II osztál.on 71.000, III. osztályo i pedig 35.000 koronába kerül az utaziia. Az emelkedés körülbelül 30 azá/alékoi. — (Az egerazegl IparteatB let közgyQléae) Zalaegerszegről jelenti a Zalui Közlöny tudósítója: A zalaegerszegi Ipartestület vasár nsp tartotta évi közgyűlését, mt lyen egyhangú lelkesedéssel kimond ták az ipartestületi székháznak emeletre épiiéaót. A közgyűlésen két ip.ros 1000 —1000 durab téglát ajánlott fel az építkezés céljaira. A tagsági dijskt.1 azok réazére, akik március 10 ig befizetik, sranykoro nínként 8000 koronában, azontúl az aranykorona napi jegyzéso aze rint állapították m^g. A közgyülé sen 2 számvizsgálót és 8 előijáró sági lagot válssztottak. — (A megye főbb tiaztviso lőinek utiátalánya) Zakvái-megye a tisztviselők ullátalányát januAr 1-től a követkexőképeo álla pitotta meg: A vármegyei aliipán utiátalánya évi 1.320 000 koronti, a vármegyei lisztifőorvoa utiátalá nya 1,200.000 korona, nz ala^Und vei, sümegi, tapolcai, balatonfüredi éa zalaazenlgróti főszolgbhirák uti átalánya egyenkint évi 1,100 000 koro/>p, ■ letenyel, novai, nogyka ni.acl, keszthelyi, pscsai és a zalk egerszegi főazolgabirák uiiátalánva pedig egyenkint évi 1,200.000 K. — (A kormány kétmilliárdot adott a soproni klalakáaok épltéaére) Hossiü utánjárások után Sopron 2 milliárdot kap kislakások építésére. A kormány jó indulata lehetővé teszi tehát azt, hogy a rendkívül súlyos soproni lakásínségen enyhítsenek, összesen harminc kislakást akarnak épiteni. A telket és a közmüveket a város szolgwltatja, ellenben 60 évig az álLmé. A tulajdonjog al/pjín aztán a házak ingyen átmenrek a város tulajdonába. (X) Url és nfil divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sthwartz Dezső cégnél, Fö-ut (x) FU.zerkcre.kedők figyel móbel lrdo;4r.lc 1924 febiuír 2S cKl érvénnyel : Kri.t&lycukor 51800 koron., kock.cukor 22400 toron., Frenck kávé 2Ö000 koronti, hó (i.c.kóv.l) 3500 koron, kg. kini. Füsierkcreskcd\'ik ármegállapitó bt. xoltsága. legkedveltebb piaca! Legelfinyösebb értékesítés I Elhelyezésről a vásárt lebonyolító állatvásárpénztar R.-T. gondoskodik. Tivlr.tclm: „Váslrptnitár Sopron" Telefon : 16S. i< 402. ZALAI KOZI/ONY 1924. f.broér 26. te uj keresetiadd tételek Ö.»«h«nfb» haiták ax adót ■ k«r.,.tl viszonyokkal A péntüfyminUzter rend.letet •dott kl, amely újból megáll.pltja m általánoa kereaell.dó tételeit. A Itolgilktl illetményekben él a muakabér.kben beállott eltolódások miatt aiGkiégeiii vált az álta-láooa kereaeli adó tételeit 1924. ttiárclua 1-tól kezdve le.zállll.nl, hogy o tételek ax aráoyoi é< igai-•ájoa kózteherviiilia követelményeinek megfelelhenenek. Ntm tirloilk áll.lánoi kereietl adó ali ■x • jövedelem, amely he-lenkint as 50000, Illetve havonta a 200000 koronát nem haladjs meg. A heti 50000 koronát meghaladó jövedelem után hetenkint a követ-kexö adót kell fizetni: I9ooooo „ 2<>ooooo , 5oooo, 2oooooo „ 22 >oooo „ 65oooM 22ooooo „ 24ooooo „ 80000» 2450000 . 26ooooo „ lnotOO, 26ooeoo „ 28oooo j „ 12oooo„ 28ooooo w 3oooooo w 152000 „ 3oooooo . 35ooooe B 2ooooo, 35ooooo „ 4 ->00000 m 25oooo. 4 ->00000 „ 4 5 00000 . 3 00 000 „ 45ooooo „ 5000000 „ 36oooo „ 5oooooo „ a jövedelemnek min den égést vagy megkexdett 600000 korooája után 45000 korona adót kell fizetni. Mioden megkezdett 600000 korona teljes 600000 koro ninak veendő. A rendelet hatálja ez év március 1 én kezdődik. hati 50000 K tói 70000 K lg ....................140 K 70000 . 80000 w 22o „ 80000 „ 9oooo » 3oo w 9oooo „ looooo w 400 n 100000 „ lloooo „ 5oo » 110000 „ l2oooo „ 600 „ I2oooo m 13oooo . 7oo , l3oooo m 14oooo . 800 14oooo „ 15oooo „ 9oo „ 15oooo „ I60000 H looo m I60000 „ 17oooo „ lloo u Yloooo „ I80000 M l3oo, I80000 „ I9oooo „ 15oo l9oooo „ 2ooooo „ 17oo 2ooooo „ 220000 „ 1900 220000 w 24oooo H 22oo „ 24ooco „ 26oooo , 26$o a 26oooo „ 28oooo . 3ooo m 28oooo * 3ooooo „ 35oo „ 3ooooo „ 32oooo „ 4ooo a 32oooo „ 34oooo „ 45oo. 34oooo m Sőoooo „ 5 000 „ 36oooo V» 38oooo „ 55oo „ 3Soooo , 4ooooo „ 62oo _ 4ooooo m 42oooo . 7000 » 42oooo „ 44oooo , 8200 44oooo „ 46oooo „ 95oo 46oooo „ 48oooo „ 115oo„ 48oooo » 5ooooo „ l25oo „ 5ooooo . 55oooo m 16000 „ 55oooo „ 600000 2oooo „ 600000 „ 65oooo „ 25ooo „ 65oooo „ 7ooooo „ 3ooooa looooo m 75oooo . 38ooo» 75oooo „ 875ooo „ 5oooo. 875 000 m\' 1000000 . 62ooo. 1000000 „ 1125000 . 75ooo. 1125 000 . 125 0000 „ 9oooo» l25oooo w ■ jövedelemnek mioden egész vagy megkezdett 150000 koronája után 11000 korona adót kell fizetői. Minden megkezdett 150000 korona teljes 150000 koro nának számit. He a jövedelem havonta meg-haladja a 200000 koronát, akkor havonta ennyit kell fizetői: havi 200000 K-tói 3000CÖ,K\'4g 3ooooo 350000 4ooooo 45oooo 5ooooo 55oooo 6oooeo 65oooo 7ooooo 75oooo 800000 85oooo 9ooooo 1000000 llooooo 12ooooe 1300000 14eoooo 15oeooo I600000 17ooooo I800000 350000 400000 45 0000 5oeooo 55oooo 600000 65oooo looooo 75eooo 8oooou 85 0000 9ooooo I00OOOO llooooo 1200000 1300000 14oeooo I5ooooo I600000 I7ooooo I800000 I9ooooo 600 K lloo . 15oo w 2ooo „ 25*>. 3ooo „ 35oo„ 4 000 . 5ooo , 6000 n looo . 8000 . 9 000 n loOOO M l2oeo m 14ooo » I6000 . 19ooo . 22ooo„ 25ooo* 3ooö"o „ 36ooow 43ooo „ MOZGÓFÉHYKÉPSZiNHÍZ. Uránia. Ktdd—azerda fél 7 és fél 9 órakor A nők ura, társadalmi dráma 6 felvonáiban. Jön: Ax orsxágut, Coniad Waidt filmje. (x) Mielőtt megzaÖatll. jc,y gyűrűt él ékszert lagjutányoiabb árban vásárolhat Frled Jóxaef ékszerésznél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (Fő ut és Sugár-ut sa rok). Arany, eiüit, platina, hamis-fogak éa érmek beváltáaa a leg-msgaasbb napi árbao. KÖZGAZDASÁG. — Külön futár viszi Londonba a magyar malmok fontváltólt. A malmok a magyar kormánnyal kötött szerződés értelmében sláirták azokat a váltókai, amelyekre angol fontokat kapnak. A váltóiét Londonban kell átadni, de a magyar kormánnyal kötött aierződést Is be kell mutatni angol fordításban. Most fordl\'jik angolra a szerződést 1 ha elkészültek vele, kQlőn futár vlazl Londonba • váltókat éi a szerződést. Mihelyt Londonból Budapestre mtgérkeiik a távirati érteallét, hogy a váltók rendben vannak éa az angolok átvették, a Jegylntézet nyomban folyóiilja a malmoknak azt a kamat-mentea kölcsönt, amelyet a kormánnyal történt mngállapodáa biz toait nekik. Addig, amíg a malmok nem jutnak pénzhez, amig a Jegy-Intézet nem folyóiilja részükre a kölcsönt, nem igen váiárolnak búzát. A TÖZSM MRH. (Sajit tudósítónk taUíoojsUat&sa) A mai tŐzide irányzata lanyhán alakult és a tőzsdeforgalmat az ötlettelenség jegyében bonyolították le Az árlemorzsolódás majd nem zárlatig eltartott, akkor azonban kűliŐ ösztönzésre kisebb j«vu láa állott be él váiárláiok kezdőd tek. A spekuláció azonban pénz ügyi válság miatt az egész tőnde idő ala t tartózkodó magatartáat tanúsított és nem vett réazt az üzleti forgalomban. Zárlat felé a fent említetteken a veszteség nagy része megtérült és némely esetben az értékek elérték a nyitási árfolyamokat. Több esetekben azonban 4—6 százalék alatt maradtak. — Nagyobb veszteségek nem fordultak elő. Zárlatkor az irányzat javuló, forgalom élénkülő, hangulat azon ban tartózkodó. Kosztpénz prompt 1 százalék. Utótőxade. Az Irányzat kissé megszilárdult, később azonban el-gyeogült. Kosztpánx prompt 1 százslék, ksssranapra 5 azázalék Salgó 870. Rima 198, Oszlrák Hitel 275, Msgycr Hitel 850. Le atámltoló 131, Nova 170, Acél 400. Magyar Belga 235, Rotlmö ler 24 7s, Fegyver 1450, Danublu-5325, Államvasút 640, Peatl Haza 57000, CuVor 4300, Atlantic* 58 Mflr. 465. Georgia 740, Mező hegyesi 425. Eatl magánforgalom. Irány zat javuló, minden értékben pénz ajánlat észlelhető. A forgalom élén külő. Silgó 890, Rima 200, Osztrák A budapesti tőzsde záró árfolyamai A budapastl tőzsde délután 1 őrat xfcrOáríolyamal a kővetkezőki AK^MW\' Hu»l Ar" Ué47. Hü. i t-k-m JÍOOO «7«ooo ssw I0JOOO 7JOOO ltoooo f^cilmU. ol.-m. buu Oáitr. Hit tank Hatittrti-AhaHrot fc B. A<rtr röMhi<«a>- Iloc*. •«!. í-k. 7><>*» Hunfiria — lr<aiiis 4ÍJCHO u.-c^h ycooo J4000 Ktt. HlMl M«o® Mwr-Wmti JIOOO JCÍ,P. JeUllOí 14000 Vi/oal b»oV 14100 Mtrtof «»ooo Smi-b-Hia. «»OCK> X«m>. 8- l»4JOOO V?aloo — A«>«. b. »#ooo 114nyAk I Uttf IJpUi -MÍr JéOOO MfJ" l . r^a If IÍJOOO Mrt/. nur 6,000 Mi»fc»W jS^ooc K^.uti VJ-...Í SuciMf. ^Iiikl ai\'n I4*C00 l«jooo ólom írj _ OituiJoli jyoooo Vafyirar i)to«o Vaconcrfa Kit. (itt. Ma«oa.it^ . Ah. 1*0 40}0000 KcrSala — MM »»»» SiiyWIMlI JOOOOO SajOkOoSOl IIOOO Sal*0 WjOOO Újlaki - SJOOOO Uoló I IUlriíO.1 Ifi. JJOOO Llc^<*Sroal l»J» rtttK*\\ IOOOCO KAVloyal T»k. \\io<jo Alul. Trt. »?JOOO Moktlr 190009 >(•••1 «J«S jHooco • jrjaSM.W»L«oMOOOO ; fwU" 4 OOOOO , l«C J6^ VaonooU b. It«<« Malmok) Pallaa R4»»J asooo t^>oo "IJOO Kxk fa. Bort.M Ctiixcrí" D«kéaca»>- T«<«kiM<v OWW Siooo IJJOOO JJOOO U<oo l«v«*> 4 JO»"0 Xus .y=»kc=» S\'WV Tf. UanatiU laoooo PfOdi »>j KCtart Caliy Gud. O\'rtr-PsbUa »• ftor**t Ftnkwaak. Fi .áll Gaiu-Da*. Roihmílkf ScUkk SOnXtf T—He* Uaioa IJSOOO So»» íjtooo Allam»«wi 140000 Traal IMW Cufcorjy*r»k Pllcoküí }joo»o Horrát nl 1150000 Cü«i;u 4»J»ooo , C«x>ia )»»» ,! MíiW. rak- 410000 Snramer iSjooO* f.lcliulaaareV 0«l3 Cttee*\' Sitlimi JJOCÖ Hlial IJ tUii M. íJor* UaWaaok? ^«aa«d (a U«bcl( CX. R4ibi«7«l tüaTéoia TMk . IJIOOO \'íjco \'4-»oo ll>J<*0 o^firfy Hóiban Kaaaab xuii Ijjoooo Naalcl JJOOÍ. \\Ti. b>il«» ilaoaol ZaboUÍ Za^al 11. sj7i*oa yaait Sjoao Ijíooo f J4000 JJOO> PSapíkl Vili. Tok«)l Htlkcrtak. OVillámot gfj. I11O Sí^oo {íura.\'^U. JJOOO Ak. fia sJOOO MJOOOO Aki jjoooo PMkt jtooo Olajok ríTSroal «J< Kiflink Po\'<M >tx Pan. .4< 77jooo Biíí-ti {ooo KttkrtA — pjjaooo lt*MC TlO«l •«■ tioooo Mao OKbwUd4 41JOOO 4Saoaj Kf»«a« ..a.. ®5ooa Si4alt<M( 170^ 5ío~ A4Aa SIMX \'\'tiooo\' H«s*4^a L4m« W u4JM Hitel 285, Magyar Hitel 880, KŐ-sz\'n 4900. Cukor 4500, Ganz Dao. 5550 - 5600.Fóld hitel 720. J.lzálog 210-220, K-r«sk. Bsnk 1900-1950, G-oigla 160, Hungária MötrSgya 360 - 370. Pesti Hazai Első 5500, Ch noia 75. Gép- éa Tasjox 45—46, Siövé kötő jog 20-27. Termény tŐxade Buza tiszavidéki 76 kg-os 260000 —265000, 79 kg-os 267500 2720C0, egvébvidéki 76 kT os 258000-262 000, 79 ky-os 265000-270000. — rozs 210000—220000, takarmányárpa 215000—225000, — sörárpa 230000 -235000, »ab 230—245000, teojerl 197500-202500, korps 140 —145000. A mai terménytőzsde szilárd, buza 10000 koronával drágult. A ross 20000 koronával. Sertéaváaár. Felhajtottak 200, eladatlanul visszamaradt 96. A vá-aár kőzepea volt. 1 r. 22000-22500. Könnyű 18000—19000. Szalonnás félsertés 23000—26000. Lehujott hus 24000 -25000. Sózott szalona 24 -25000. Zsír 29000. A bécsi tőaade A bécsi értéktőzsde megnyitáskor Qzlettelan. Az üzletteleniég oka a bankiisztviaelők sztrájkja, amely még mindig tart ás egyelőre még befejezésére sinci kilátás. A magyar értékpapírok plaoán tartott volt az Irányzat, mig a belföldi magyar koronában némi javulás mutatkozott. Zárlati árfolyamok: Angol-Magyar Bank 135000, O.ztrák Hitel 280000. M.gy.r Hitel 862000, Déllvnsut 119000. Allamvaiui 662 eirr, Kóburg 90000, R.ma 158500, S.lgó 876000, Magyar Holfherr 225000, Wiener Bankvereln 188000, Verkehrsbank 133000, Klotild 190 ezer. Guttmann 1368000. Stlavónla 135000, Kohó 1610000. Kőszén 4075000, U ikányl 1295000, Horvát Cukor 1330000, Magyar Cukor 5200000, Trleaztl G*z 1340000, Spódlum 340000, Adria 1435000. Kereskedelmi Bink 1800000, O\'aj 128000, Migrar Gumi 500000, V«suiforgalmi 400000. Egyeafllt Fa 690C0, S\'ásivaii 610000, Hazai Fa 230000, Győri Vágón 141000, Le-számitoló 139000, Jelzáloghitel 184 ezer korona. A divIza-kOzpont hhfatales irtolynwil K 4a laolpar ujooo 5a<<- knviar óojooo UnlO tf Ilii IIOOO Gyaf.jomoaó IjOO* S.4»i-K6t6 JJOOO W. Tcii.l - OoVi»«r( 11*000 Xanoo l\'iooo Panwi JSJOOO OiM ttitli 40000 Jaqoart 1400*0 Valuták Na^Oaoo »»4»oo Ao«o4 kt^ tltioo-iyMoo Ura 4»l J«» DoUt« (jjto-6s\\7o FttKii b !«)• Jl»* Ura »4o-»ojo Outi. kO». filj-171* Bek* \'<*»k s»oo-s440 Ut 1)11)1 Siokol IH® ►ö\'* mooo \'5 jjoooo S^UM F»i MíUá*y. Stlkra Vanda/ Cbiaola Daaha Diaoa K^atl Mo< XUto KlotlM Labor K0l0a(*l«k o»o*l Jlooo /a(Tt.,tll BSrdi Vaa«4 L <t C^rla rilm Párlr Haacratru lo^a Staf nira «>»ao ó.ia»Wl (MOM Sfljd bat* ii jio-iii;a Cooca <l4b ll* Mo lioOa*tl <1. S4ioo-s:lsj Oevlsák S440* SjllS Bokaiaa\'. JJ» 17$ KopaoUta I0)7)-I0«>l Krliitláola Stja-jita LootSoe ll\'jooijloaa Brtaaal ijao-i»?o iltojaia i|ao 107a t^aafoia I707»-«»o»í IIJta-1117* |il)-i*rsa 4«-J«» lia-Ma CjiSo Mtoa Pária P«lf» StS*4 B4<a Sa«n< Bi%fS4 Zürichi sárlati PsjIj 1566 00, L00J00 Z4WOO, Sawyoík 577-00 BrUssal 2Í30, MaUaod 2512 60 Holland 216-76, Barlia ISi-60 Wlan 81 20, SoHa 4-tO, Prága 1079 &0, Bud.past 120 00, Bukarast 310 Bolxrád 717 50-___ íTülás ss«rk*sstó: Sxtrokay Kálmán. Kiadó: NarykaBlxaal Nyomda 6a Lapkiadó Vállalat. Apróhirdetések TanOnk nlt^M Mtiayl^íxa baatailt olajoa, •• (a faÍK*<56k.l • a\'pl lltaa. Siául Ilaoa «• Taal, N»o\'"=»\'««. D<s»%«r i. TtMoa |Sl. CrmaaCl la*. i MfT*-* Ma* f«Ut»ár 1i. 2aLM KÖZLÖNY „Parisatin" "•"T.\'.V" olcsó aiBnyag iianlillél Tauszky Fülöp «■■ ■ a^BVMt, Slrilr-itM I*. M. II. Bútorozott «v Vljy kél siobí-Konytiíl likéit ktfBi gy.m.kUl.. hl»nplr. Clm . kl.dób.u. BUZAT. ROZSOT, zabot, árpát és tengerit vfciroln* U>«»I»M» "pl KORPÁT Mnll]rw Eaeonjrtségbea napi kt alatt uállitank ZilMénstgvei SzOwetkezaH Anrftrtilml R.T„ Nagykanizsa Csúzodsköszvényedsohse lesz Ha kéznél van az „Indaszesz" •jlrtj.: m,,V 91., 1.1,rM. X. 11 Meghivó. PALMA aAUttUK -TAL^VtÍDŐ i KAUCSUK-SAROK. Mindenkinek saját érdeke mielőtt rőfösiru szükségletét fedezi, keress* fel Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestő és kézmfférukereskedését Kazinczy-utca 1. Városházpalota, legolcstíbb áron szerezhet be. A „Gróf Zichy ö*8n Zákányi IparmQvak Ránvány-lártatSg" i. c rÓHványcari 1824 évi fobrulr hé 28. napján délután > or.kor a lára.aágnak N.gjtkaniiaán, n Dlli.l.i Takarékpénztár üléilormé-ban larlanéó első rendes közgyűlésre t\'siletettel meghívatnak. Napirend: 1. Ab igazgatóság joletiiéie a társaság 1021. üzleti évéről, át Igazgatóiig szftasadém ar. 1123. Üzleti évről ás Indítványa az évi nyeraaég megállapítása ás hovaforditáss iránt, a felügyellbizottaág jelentáse. 2. A felmentvény megadása az igazgatóság ás a folUgyelőbizollság részéra. 3 Az igszgatóság tiszteletdíjának megállapítása. 4 A íelügyelébizottság tiszteletdijának megállapítás. 5. Felügyalébizattság választása. 6. Az alaptóka felemelése. 7. Javas at az alapszabályok 7. § a (alaptőke) módesilása tárgyában. 8 Indítványok. As alapszabályok 17. § a értelmiben ■ kozgyulé-en személyesen vagy képviselőik által cs»k azon részvényesek vehetnek részt, ekik s közgyűlésre kitűzött halárnap előtt hároae nappal részvényeiket a le nem járt szelvényekkel együtt a Délzalai Takarékpénztárnál, Nagy-kani isin letétbe helyezik. A kö\'gyülésen lis rétsvény egy szavazatra jogosit, a siaraaáa jogát meghatalmazott által is lehet gyakorolni, ra«ghaUlm»zott azonban, törvényes képviselőket kivéve, esak ssa-vazatképes részvényes lehet. A képviselet és meghatalmazás megfelelő okiratokkal igazolandó. Nagykanizsán, 1924. február 24. Az Igazgatóság. Bizományosokat keresünk minden községben lapunk ottani árusitásárs A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala FIGYELJE MEG kirakati árainkat. Ma a ml áraink a legolcsóbbak, áruink a legjobbak Gyermekcipő faizagai (nem v.roti) fekete és barna 19-110 K 34000 és feljsbb 21-22 K 37000 . 93 26 K 45000 . Férfi hi-rt t, .at.rik.l K íasooo i. r.ij.bb, Jokb minííigú Hifialpá fűn,!, te «mtlk*i k aaaaaa .. r.ij«n> SÍI f ld,,\'. f.J.Í, í. pír,!., k iiaaaa t. f.ij.bb, Luxu.d.aink I. .I.aákk.k, mini a ayári .Ipa m.l érv. Slisun Iliiét nálunk jiűkséiUtét mielőbb Miltény i Sándor és Ha cipőáruháza, Fö-ut 2. Hangzatos reklám helyett bort adok 1 Tessék meggyőződni! | 1 lltar rl.lloE M40 K, 1 1. vőrö. 1440 I K. I lil.r prta> il.tl.lt WO K, 1 lil.r I bilULVÍt vBrö. 1770 K, 1 liur jx,£«ny-viil • mu.kolily 1«SO K iBruncsics József I Hu.-. t«m«.. fa m«r«Ui.U <l».kk.-1 ftikadhlbu. lugár-ut aa. T«Woa II | Zenemüuidonságok: Virginia blna. (Fox trott) T.-Taa (Taltt) (Fox troti) Wban Bhndd. .mil.a L«. nulta da bola La Java Glgolett. La-hant Tangó d\'.mour Hant, hab\' leh noch wa» vorl (Shlmmy) Bál áj (Keringd) jaj da nnom a banánt |Fiichel Fülöp fial a.plrkruháaáb.n NAGYKANIZSÁN Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! ZM.Al kOZLONY 192H. f.brutr 16. SZÜKSÉGLETÉT ^ mim VÁLASZTÉKBAN ♦ öltönyre és felöltőkre. Itföiszövctcll ruhákra é« ko.xtümökr*. Színtartó kartonok, mosddelainok, vásznak,, ágyhuzatok, Jóltartó énginok, zefirek, batisztok stb. Zsákokból, szövőpamutból és szövőcérnábóS gyári raktár! Uraink legolcsóbbak. csakis legjobb minőségű Aruk. !#• I I J\' S/^..,-- divatnagyáruházaaz„flranyKaka$"-hoz Kisfalum €$ KrailSZ Nagykanizsán, J Mig a készlel tart! Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái vúrrásu 18—20-ig 35000 IC 21—24-i«s 40000 K 25—26-ig 45DOO K Kapható SZABD SÍ cipőáruházátian . Kazinczy.utca 1. sz. Telefon: 453. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezne, tekintse meg Kohn L Lajos cég tíusan felszerelt áruraktárát. Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macto gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. Simy-csokrok mélyen leszállítva. mi és férfi esőernyők óriúti vflaaxt«Skban. Nvomaiolt a NfcfiyJcantxsai Nyomd* V*llnla\'. U Lapfcatfókönyvnyomd&iéöan, NagykanÍ7AáD, Egres ssám ára hétKBznap <00 korona, vasár- ás ünnepnap 8QO korona 63. évfolyam NasfykanW, 1924. február 27. Szerda 48 .rím. Hegnyugvás felá Örömmel konstatálhatjuk, hogy az a rettenetes pánik, amely az egész ország lakosságát elfogta és a korona poílclóját megoko-latlanul aláásta, lassankint kezd alábbhagyni. Erre ntlnden ok meg Is van. Az ország lakossága előtt, a lapok híradásaiból Ismeretessé lett a magyar kölcsön ügyében történt kedvező döntés, mely a záloglogok felfüggesztésén át kaput nyitott a végleges pénzügyi tárgyalásik ffleglcezdésér.e. Ez olyan elvitathatatlan eredmény, amelyet ha a lakosság nem méllányolna, a legnagyobb éretlenségről és Md-lethlányról tanúskodnék. A megnyugvás azonban azt bizonyltja, hogy ai„ egész pe.rozet. .fellpgta ennek a döntéínek nagy Jelentőségét s a kölcsön perfektuálá-sálg még hátralévő Időt naqyobb bizalommal, a gazdasági élet józanabb mérlegelésével akarja kihúzni. Igazságtalanok volnánk azonban a kormánnyal szemben, ha nem Szögeznénk le, hogy ennek a nyugalomnak a megteremtéséhez jelentékenyen hczzá|árul az az erély, amellyel sietett állást foglafnl «z oktalan megrémülés ellen és hatékony Intézkedéseket léptetett életbe, azoknak a kö-ríknek a manlpuláclőlval szemben, amelyek minden emberi és nemzeti Ideálból kivetkőzve zsákmányolásra. emberek tönkreiéte-lére akarták felhasználni az általuk felidézel! pánikot. A valorizációról és a belső kényszer-kölcsönről benyújtott két javaslat puszta létezése már el.gendő volt arra, hogy stabilabb állapot következzék be a gazdasági életben. olyannyira, hogy a rendeletek hatékonyabb kihasználását még ezldelg szükségtelen volt megkísérteni Maga az a tény, hogy vannak s hogy adott pillanatban életbeláphetnek, ugy látszik. elegendő a stükséges nyugalom biztosítására s a hlvataloí köröknek az a felfogása,-hogy életbeléptetésük Időpontját minden esetre a kialakuló vlszo- hogy a kormány megvalósítja a valorizációt, • dollár 69—70-re suhant. A kormány bizik abban, hogy sikerülni fog • koronát valódi értékén stabilizálni. Természetesen hogy milyen árfolyam felel meg » korona valódi értékének, azt ma még eldönteni nem lehet. Interpellációk a szerdal nemzetgyűlésen A nsmsetgjüléa folyosóján ma as a hlr terjedt cl, hogy a főváros megkezdte a kényszerkölcsön végrehajtását. Ez nagy megdöbbenést keltett éa azok a képviselők, akik fővárosi ügyekkel foglalkoznak, nyomban megbeszélésre ültek Ösz-az«. A megbeszélésen résztvettek : Vázsonyi Vilmos, Pakois József, Fábián Béla, Szilágyi Lsjos, Ra kovszky litván éa mások. A képviselők megállspod\'ak abban, hogy a holnspi ülésen Fábián Béla Interpellációt terjesit elő a kénysxer-köloön behajtáaiSnak megkezdésé-rQ^Pakots Józaef ugyancsak interpelláció formijlfe»n s;óvát«szl o hatósági árdrágítást és felemlíti mz államvasút, a posta, sr villamosvasút tarifájának drágltáaát, továbbá a tervezett lakbéremelést. Korányi vállalja « pénzügyi tárcát ? A kormánynak, mint Ismeretaa, terve, hogy a megüresedett pénzügyi és Igazságügyi tárcákat egyelőre nem tölti be. Ec azonban nem jelenti azt, hogy a két tárca betöltésére a tárgyalások már meg nem Indu tak volna. Mint beavatott forrásból értesülünk. Bethlen István gróf minlazterelnök már Kállay. távozásakor Korányi Frigyea báró párisi kövatet szemelte kl a pénz ügyi tárca betöltésére. Korányi Frigyessel a tárgyalások már meg is indult>k és hlr azerint Korányi hajlandónak mutatkozott arra, hogy a pénzügyi tárcát elvállalja. A kö\'csönjrtvasiatokat még Walko L»joa Ideiglenes pénzügyminiszter fogja képviselni a parlamentben és ciak ezek leiá\'gyaláia után venné át Korányi a pénzügy minisztertigei. Az igazságügyminiaztérium ügyeit ideiglenesen a miniszterelnök vezeti, de a kővetkeső Í2«zságűgymlnUz-ter, az elterjedt hírek azerint, az eddigi kombinációk mellőzésével, Gaár Vilmos dr, kúriai biró lenne. As egyaégespárt vacsorája Az egységéért kedd esti szokásos pártvaciorájfa megjelentek Bethlen István gróf.-minisztereloík. Daruváry Géza, nagyatádi Szabó István miniszterek, Schondl Károly, Petricsevich Horváth Emil államtitkárok, Kállay Tibor és Nagy Emil volt miniszterek. A tizenkettes bizottság megkezdte a valorizációs törvényiavaslat tárgyalását Budapest, febroiz te A kormánypárt által kiküldött tizenkettes bizottság kedden délután tléat tartott, amelyen Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter, helyettes pénzügyminiszter és Varga államtitkár Is résztvettek. A helyettea pénzügyminiszter tájékoztatta a bizottságot arról, hogy előreláthatólag mekkora az az összeg, amelyre szükség van addig, amig a külföldi kölcsönt megkapjuk. Ez az ősszeg körülbelül 1200-1400 milliárd koronára tehető. A bizottság tárgyalt arról, hogy mik volnának azok az alapok, a jövedelem ás vagyonadón kívül, amelyek azámbavehetők lennének ennek az ősszegnek előteremtésére. Megállapították, hogy a belső kölcsön végre hajtásának gyorsan kell menni. A megbeszélések alatt asó került arról is, hogy a belsőkö\'csön megvalósítása során felemelik a társu lati adót, aŐt az egyes társulatok vagyonának részbeni Igénybevételének terve Is felmerült. A bizottság holnap folytstja ülését. A kormány a valorizációtól várja a korona stabilizációját Amióta a valorizációs rendelet megjelent, azóta nem múlt el nap. hogy fel ne bukkant volna a hlr: » „kormány elejtette a valorizációt". Annyi igazaág volt etekben a hírekben, hogy a kormány ciak-vioyan megfontoláa tárgyává tette n valorizáció elejtéaének tervét, de szombaton pénzügyi szaktekintélyekkel lefolytatott hosszas és beható tanácskozások után srra az elhatározásra jutott, hogy érvényében fentartia a valorizációs ren dclclcL " Beavatott hetyről kaptunk Infor-máslót arról, bogy miért maradi meg a kormány a valorizáció mcl lett. Ec az Információ Igy hangzik : A valorizációval járó adminiazt ráslók, nehézségek talán egy pillanatra megingatták a kormányt abban az elhatározáséban, hogy fentarisa a valorizációs rendeletet. De ezzel szemben olyan sok ked vető momentum támogatta n kor mány eredeti elhatározását, aggodalmaknak meg kellett azün nlők. Ezek a kedvező jelenségek: ■ külföldi kölcsönnek immár biztosított sorsa, hogy az ellenőrző bizvttság hamarosan Budspestre érkezik, hogy nincs akadálya a Jegybank felállításának, nem It hos*iu Idők múlva a külföldi köl csönrc már előleget is kapunkty belföldi kölcsön egy jelentékeny részo is hamarosan rendelkezéséi áll a kormánynak, ugy, hogy ki van zárva a korona árfolyamának jelentékenyebb esése. Kell, hogy ezek az előbb emiitett pozitívumok kedvező hatást váltsanak ki, n publikum hangulatában, hiszen ti közelmúlt hetekben szomorúan kel lett tapaaztalnl, hogy a publikum hangulata milyen kiszámíthatatlan, a legkisebb alarmhirnek milyen a hatása. Nem lehet tudni, hogy a lelkiismeretlenség vagy a gonoszság nem igyekszik-e megint meg rémíteni a publikumot, hogy újból beálljon egy teljesen indokolatlan leromlása a.korona árfolyamának. A kormány felelősségének tudo tábsn tartotta fenn a valorizációs rendeletet, mert ettől várja a koro nának valódi értékén bekövetkezhető stabilizálását, a koronapánik teljes kiküszöbölését. Hiszen arra a hlrrc, a**vk«Ml4*agi VII. kar. AtMa-Btaa SS ab TalafonaaAm J6a»«r 78—CJ. nyoknak kell eldönteni. — Elégszer rámulattunk már árrá, hogy egy nemzet boldegulása csak részben függ az élén álló kormánytól, hiszen minden rendelet, minden Intézkedés annyiban lehet csak eredményes, amennyiben engedelmeskednek a benne foglalt Intézkedéseknek azok, akiknek védelmét, vagy kötelességeit írják elő a rendelet Intézkedései. Az állam kormányzása nem tisztán mechanikus valami, de lépten nyomon belejátszanak lélektani mozzanatok Is. hiszen a tömeg nem életképtelen és gépszerű valami, de több-kevesebb Ítélőképességgel, erényekkel, gyöngeségekkel felszerelt egyének konglomerátuma. Joggal követelhetjük tehát az ország lakosságától, hogy ne várjon mindent fölülről Jövő Intézkedésektől, mert ezek csak akkor lehetnek eredményesek, ha megtalálják a nemzet lelki éle-lében azokat a támpontokat, amelyekre a rendelet szerkesztői számítanak és amelyek nélkül mindenféle Intézkedés üres szóbeszéd marad. Bizalom, megértés. józanság nélkül, papírra nyomtatott üres szavak nem fognak megmenteni\' bennünket. ZA1A1 KÖZLÖNY — -.T •• ..... im \'-hn* 77. Elsőnek egri Nagy János ill.lt. > miniszterelnököt .zárt. munkás-algáért, .mit • köleeőn űgyéb.D kifejt.tt Erutin Sslly T.mi. névnapja alkalmiból kőssőntltte a kfll-flgymlni.itert éa kőailnetct mondott nakl azért, hogy résitvett a köloiín külpolitikai előfeltételeinek raegteremtézében. Bethlen Iltvin gróf miolnt.relnf k ■x.rlot a kölcsön jelentősége főleg abban ill, hogy aiiltal megv.n adva ■ mód egy koaoepeló al.pjin dolgozó, nagyabb stllsss gazdasági politikának. Meg van adva a leketőiége as organliilt gaxdasigl fejlődés alapján kiinduló politikai konsiolidi-alónak la. Biek teaiik aa országot a kallóid elölt aiimottevő faktorrá. Beazídát a pirt áit.tásév.l (a j.zt. ba ia alt mondotta, ha a párt öaazotart ia kitart, ugy nagy jö-vője van. HÍREK. A kultuszminiszter beterjesztette a középiskolák reformjáról szóló törvényjavaslatot Budapeet, UbrUi II A nemsetgyülés keddi ülése 12 óra .lóit pár perecel keidSdótt-Sldtovilky elnök bemutatta a ml nlszterelnök átiratit, melyben kötll a minlaztcrváltozáaról azóló kor minyzól kéziratot. A Ház alfogadjn aautia a mentelmi blzottaignak azt a javaalatát, hogy Esitergályol éa Relsinger kövataék mag a Hital. Majd mialk mentelmi Agyból kl folyólag ísitergályost hálom napra kilátják a nemzetgyűlés üléseiről. Ezután Plkler Emil j.lanll b», bogy Győr/fy hadbíró m.gaértette men tciml jogát. Ügyit a mentelmi bl zott.ág elé utaallják. Krakker Kál min és Propper Sándor az.mélyea kérdéabon polemizálnak. Sseder Ferenc Vanoák Jánoa mea-telml -ügyival kapcsolatban azólal fal ia tiltakozik Vancák kladatiaa ellen. Védelmébe ve.zl Károlyt Mi-hilyt ia klj.l.ntl, hogy 27 fórra daliul főiapán van ma la ax egy-aigaa pártban. Kéri, hogy vele együtt axok ellen ia Indítsanak al járást haxairulia elmén, amiért lelkesen azolgáltik együtt Kirolylt. Rupert Rszső jogi ax.mpontból axól a kérdiahez. Plkler Emil, Pa tani Dinaa ia Dróxdy falaaólaliaa utin Klebelsberg kuituazmlniail.r bat.rjaaxti a kóiéphkolák rifarmjáról ilátó tiivényjavailetol, melyat itadtak a köioktatiaügyi bízott-aágnak. Horváth Zoliin javaaelje, hogy Vancák mentelmi tgyét vegyék la a napirendről. Propptr Sándor felszólalása utin Mikovinyl Jenő, a mentelmi bliottaig előadója vála azol a felaxólaliaokra. A Hál lobbiig! Vancák mentilm! lógónak /eljüggesitile ma Iliit na oaiott. Pataciy Dínea éa Drózdy Győző ax.mélyea kérdésben axólaltak fal. A Ház felfüggesztett. még Un-gauir Albin éa Baíitl Gyula men t.lmi jogit. Stünal utin Relschl Richárd öaax.férhat.tlenaégi ügyiben aorioláa utjin 12 tagu bízott-aágot válaaxtottak, akik a Háx axlna .lőtt eaküt tettek. r Ax elnök napirendi javaslat utin ai ülést bexirja. A megyebizottság Jóváhagyta a kanizsai kórház kibővítésének terveit Kedden megérkezett a viioshoz Zslsvármegye törvényhatóaigi bizottságának februir 11-én tartott közgyalési jegyzőkönyvéből a klvo nat, amely a rendkívüli körgyülé s.n a nagykanizsai köxkórhixnak bőr- éa bujakóros oaxtállyal való klbővltéeéről azóló véghatiroxatot tartalmasa.. Zslsvármegye törvinyhatóeigl bl xottáiga ugyaoia február 11 én megtartott rendkívüli körgyOlésén tirgyalta Nagykanlxaa vároa kép. vUalőtaatüUtének 1923. mijus 29 Iki rendkívüli közgyüléaén hoxott határozatát, amelyben a viroel kép visalöteatOlet kimondotta, hogy a városi kSikórhdsnál meg fogja iter vetni a bór- és bujakóros ositályt Is. A* uj osxtilyhox egy a vene reia betegségekben specialista jó is alorvost állás rendszeresítése is szükségessé vált. A főorvos javadalmazásit a X. flzetéai osztálya.k megfelelő Illetményekben, ax alor voa flxctéaét ugyanezekkel ax Illet mányakkel ia bennlakiaaal állapi tolták meg a közgyűlés határozata exerlnt. A megyeblzottság köxgyüléae a városnak ezt a határozatit tudo másul vette ia teljes egissében jóvá hagyta ie utasította a városi kép vla.lőt.alül.tet, hogy a köxkórház al.pazabily.it ennek a kibővülés nsk meg felelőleg módosítsa. A közgyüléa jegyzökönyvén.k erre vonatkozó vágbatározatát kl vonatban megküldték dr. Sabján Gyula polgirmeaternek, aa . ügyre vonatkoió Ósszea Iratokat pedig sssal a véghatároxattal lagyltt fel- lerjesitettik a nipjólétl éa munkaügyi minisztériumhoz. A törvényhatóaigi blxsttaágnak az a végbatirozata terméaxeteaen még nem jelenti ait, hogy ennek nyomában a nagykanizaai kirhix ban azonnal meg la alakul a ve-nereia betegek oaxtálya. Ahhoz, hogy ea tényleg megalakulhaaeon, előizör kl kell bővíteni a kórbixat ugy. bogy abban el la férjen axtán a teljesen elkülönített bőr- ia buja-kóroB-oaxtily. A kórháx mai zsúfoltsága mellett, amikor még su lyoa természetű fertőző betegeket fa csak nagy üggyel-bajjal tudnak egymástól elkülöníteni, ennek ax uj oaxtilynak a beállítása a terve xett keretek köxitt lehetetlen, A kólhix igazgatóságának m r régebb Idő óta kéaxen vannak a kórháxklbővltéaére vonatkozó tervel amiket a Zalai Köiliny annak Ido jin réazleteaen I. lamertetett. A törvényhatóságnak ex a vég-határozata eaak ujabb Impulzua abhoz, hogy ax egyébként la extlk-ségessé vélt kibővítés most már no eaak papíron, tervekben éa határozatokban legyen meg, hanem tényleg valósággá váljék is exáltel Nagykanizsa kórháza minden te klntetben megfeleljen a mai kor követelményeinek. - (Drágul » patika) A hivataloa lap keddi azámában megjelent a népjóléti miniszternek a gyógyszerek árának feiemeliséről axóíó rendelete. Eexerlnt a gyógyazerek, kötszerek, exoex ia különféle nyersanyagok, a gyógysx.r.k kiszolgáltatásához aztkségea edényxet eddig érvényben volt iralhos a gyógy-szertárak 90 szisalik felirat elámíthatnak. A rendelt hétfőn lip.tt életbe. — (Naptár) Febr. 27. Msrglt. — (Időjárás) A M.t.orológl. I Intézet jelentéee sxerlat halyenként havasié és a fagy gyengülése várható. Nagykanizsán kedden reggel 7 órakor: bómíraéklot — 96 C, hó réteg vaatagsiga 3 cm, aaél l délnyugati. Dálutin 2 órakor: hőmér-séklet 1 C, szil: diinyugati. — (Hsrcsgl aekttvő) Kosit helyről jelenti a Zalai Közlöny tu dósltója : Szombaton vezette oltár-hoz Keszthelyen biró tauteeh Fran kenthurm Ossklr szelgálstooklvQII követségi tanáceoe, néhai báró Gautsch Pál volt oaxtrák miniszterelnök fia gróf tolnai Festetics Karolát, herceg hitelles Tasslió él néhsl neje, herceg Hamllton Mirle leinyit. Ax esküvő a vőlegény csalidjiban történt gyászeset miatt minden külaő finytől mentesen a keszthelyi pilótában történt meg. A násznép soraiban megjelent Lajos mon.kól fejedelem, a fűrsien btrg, Hohenlohe éa Windlsehgráti hercegi, a Fcsteties ím Kinsky grófi családok több tagja. A polgári as* katéat Bottka Andor jiráal főnolga bíró végeste. A polgári eaketée megtörténte uUtn a násznép a kas télykáoolnába vonult, ahol dr. RoU Nándor veaspréml megyéspüspök csendes misét mondott, msjd as egyhixl esküvő következett a a püspök megaaan szárnysló beszédben üdvözölte az uj párt. Az esküvő után a palota ugyoevesolt velencei termiben fogadás volt, ahol Kesathely társadalmából nagyon sokan jelentek meg, akik elhalmozták szereneseklvánataikkai a közkedveltségben illó Ella grófnőt. Ezutin n palotibas dazaöni volt, mely utin a fiatal pár autós Svájsba utazott, — (A UsstTleslSk Ásatás •osslésáhss) Nagyon eokan olvassák bizonyos méltatlaokodáeael a hírt, hogy elsejére megint felemelték a kóztlsztvlselik ia egyéb alkalmazottak fizetését. Holott as ehónapi árugrásokhoz arányítva lehetetlenség tulmigasnak litnl a 60\'/, oi flsetésemeliat. Egy IX. flzetéai ositilyba tartozó tlextvleelő flzetéaét márciusra mlndöaexe any nylval emelték, hogy vehet rajt egy pár cipőt valamelyik gyermekinek, vagyla JOO.OOO koronával. A 25\'/, on ■gyazeri segély ugyanannál a tiszt-vlaelőnél két métermázas szsnet, vagy 5 orsó cérnát jelent, mert a aegálv mindössze 123.000 korona. A XI. flsetéal osztilybe tartozó llaztvleelőnél aa emelés mir csak 198.000, Illetve a aegély 73.000 ko róna, ösezee flzetéae tehát egy hó napra 601.000 korona. — (A katonai gyakorlótér bérlet.) A nagykanizaai katonai álloméiparancinokiág átírt s városhoz, bogy a Józaaf laktanya nyugati oldalán livó, a vároa tulajdonát képelő földteriietet gyakorlótér céljaira adja bérbe a katonaságnak. —(BalstomfBMrár feltételes gyorsTonntmsgdtló) A Dv, üz-letlgazgatósigtól vett izteeitia Ke-rlnt a 201. éa 204. az, gyoravonatok Balatonföldvir megállóhelyen mir dus hó 1-tól kasdve feltitelaaen meg fognak állni. — (Koldulásért Bt napi al-aáráa) A nagykanizaai rendőraég klhágáai osztályán Tóth Ferenc pécsi Uletősigü foglslkezis nélküli csavargót tiltott kolduliairt öt napi elzárásra ítélték. — (Negyreaexse- korona aapl assgénylzáal tartásdíj) Kedden érkezett meg Nagykanlxea vlroe-hoz Blea város átirata, amelyben felaxólllja a várost, hogy egy a bécel szegényházban lévő, ssgykanixesl Illetőségű .regényért |anuir hónapra napi 40.000, összesen tahit 1,240 000 oaztrik koronát küldjön be egy hónapi tartiedlj fejiben. Magyar koroaában megfelel es ax óeezeg 1.10I.280 koroninak. Igy tehát egy aseginynek axsginyhizl eltartiaa naponta M.SS0 magyar koronijibs kerül s váróénak. Hol marad emögőtt a exegénybáxl létminimum mögött nagyon aok Itthoni, többtagú magyar aaslid havi jövedelme? Idehaza egy többtagú, XI. flzetiel osztilybs tartozó hlva-talnok-caslidnak s mir falemelt, aegéllyel bővített flzetéaből aem jut több naponts 20.000 koro-nánil. — (Aa allopatt cyarasakko-cal) Dukál Jóssefni bjyb.ll kSml-vesmester felesége illt kedden a klr. törvényszék elótt. A bűne ax volt, hogy 1923. suguaxtus IS in, orazágoa viaár nspjin a Deuteeh is Kicbner-cégtől egy gyermekkocsit ellopott. A gyermekkocsi aa üzlet előtt a jirdira volt klililtva a Dukálni kla karonülő gy.rm.kát a kocsiba téve, tla ivaa fiival a Ceeagarl utcába tolatta. Dululná, a rendőraégen telt belemerő val-loaaáaával sxamben axxal védekezett, hogy a kocáit s Tund stpő-kereskedés előtt vette egy lamarat-len urlassxonytól 20.000 korosáért. A kihallgatott tanuk, köztük táját fla is. magcifolták Dukálnál. A blróaág büe&anek mondta kl lopia vétségébeo a ezért 1 hónapi fog-háx ia 1 évi hivatal áa politikai jogveextée büntetésre ItÜte. Aa ítélet jogsrős. — (A ttslfa al árai) Nagy- kanlxaa város faár megállapító bl-xottaága hétfőn délután üléet tartott, amelyen újból exabályoxta s tüxlfa kicsinyben való Wsdáal árát. As uj árak után xárójelkan livó számok a hst nappal előbb tartott Qlássn megaxabott árakat jelestlk. A blzottaág métarmázaánkéntl eladásnál a következő árakat állspl-totts meg: Iparvágánnyal bíró kereskedő telepén egy métarmáxas baaábfa S0.200 (24.000) korosa, aprított tűzifa 34.000 (27.100) korona. Iparvágánnyal nem bíró kereskedő telepén egy mátermáxss baaábfa 30.900 (24.900) korona, aprított tűzifa S4.700 (27.100) korona. A fakeresk.dó irdekeltaigak kívánságára csütörtökön ujabb fa-ármegállapító bizottsági ülés Imi. - (A Jót.tt jatalasa) Egyed utin műit iv október 25-én tOa volt Bodi Sándor házánál Aa ol-tásnál ax egész falu eegltott, mentették sx lngóeigokat, bútorokat. Mikor a tüs után a hixakba axit-bordott holmit teaxeaxadtik, egy teák babot nem talállak s csak hoaaxabb kereeée után akadtak rá s káatól jó meeaza, a kertek slstt. Többen litták, bogy ss igő házból Arval Jánoa lókeresk.dő bor. dott kl xaákokat a exirt Bsdl a lopia miatt feljelestetto Arvalt. Kedden tartott ax ügyben Urgya-lást s törvényszék. Arvsl tagadta a lopiat a a kihallgatott tanuk mind Igazolták, hogy Árva! a legnagyobb szorgalommal mentett is oltott a as iltala megmentett holmi hliny nélkül megvolt. Hogy kl vitte el a zsák babot, arról egyik tanú a.m tudott semmit. A klr. Ggyéez n vádat olejtette a a btriaig I megszüntető végzést hoxott. ímjíWr 27 ZALAI KÖZLÖNY J — (F.lklvá. „ n«m állami t.zzInUz.t.k halyl hatóaágal-kox) Z.lavármegye kir. tanfelügyelője ezúton hívja lel az összes nem állami tanintézetek helyi hatóságát, hogy a „Hivatalos Közlöny" f. évi február hó 15 én megjelent 4 lk és • .Néptanítók Lapja" f. évi február hó 15 én megielent 7—8 .Urnában közzétett 15000/1924 LX számú v. k. miniszteri rendelőiben előirt bejelentést a rendelet Intencióinak megfelelője; pontosan . minta szerln I szöveghez alkalmai, kodva f. évi máic\'u. hó 1 lg a kir. tanfelügyelői hlv.t.lhoz azol gáltaaaák be. A bejelentésnek nem c..k a válaazt kell tartalmazni., hanem ■ kérdéseket is azó, azám és betö szerint. (x) Vlg Fiuk J.xx Band sza lonxanakara minden este az\' Arany Srarvaa kávéházban. — (A malom tolvaja) Rodck litván aemjénházal legény 1923. ősién három Ízben betört Pcisilin gtr Ferenené vízimalmába s onnan 18 kg. busát . körülbelül 10 kg. lisztet lopott el. A betörést nagy furfangosan ugy követte el, hogy a vislkerík melletti deszkákat lefe-azagette a ugy bujt bo.milomba, A lopott búzát, lisztet azután M:>1 nárlban eladogatta. A keddi tár* gyaláaoa azzal védekezett, hogy kártyázásra csábították a a játékban minden pénzét elveaztette, még axt is, amit anyja adott neki bevásárlásra. Mivel ezért nagyon félt, hogy klk.p, pénzt akart szerelni a igy jutott eazébe, hogy betör a malomba, mert ott ismerős volt, az apja ott dolgozott a tudta, hogy ott talál valamit. A bíróság bünöanek mondta ki a lopáa vét\' aége miatt 1 hónspl fogházra éa 1 évi hivatal és politikai jogvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős — (Kibővítik * keszthelyi városházát) Keszthelyről jelenti a Ztlai Közlöny tudósítója: A város azssl a tervvel foglalkozik, Kogy a váreaháza jelenlegi földszintes épületére emeletet huzat. A jelenlegi épület ugfAnis már tulszüknek bizonyul a város hivatalainak elhelyezésére. — (Sümeg—Pápa i vaautvo-nal) Mé? a háboiu «-lött került •zóbs, hogy Sümeg éa P-ípa között Csabrerdeken 60 Devecieren keresztül vasúti vonalat építsenek. A háboiu hoiszu ídöre megakad^ lyozta ennek a tervnek keresztülviteléi, ámbár annak Idején az ősz* »xes érdekelt községek ölömmel fogadták és nemcsak a tervek állottak készen, hanem létrejött min den erre vonstkozó megegyezés is. Mint most értesülünk, Iscnét komoly mozgalom indult meg, hogy a tervbevett vaaut építési munkálatait még: ebben az eszterdóben megkezdjék. — (Színtársulat Sümegen) Sümegről jelenti a Z.lal Közlöny tudósítója: Kmetty Lajoa színigaz-gató társulata a napokban meg kezdi működését Sümegen. A tár sulst működése iránt városszerte nsgy érdeklődés nyilvánul meg. ~ (Jugoszláviában többé akasztanak) Mint a juge «lév Igaxságlgymlnisiter kijelea- »«tte, a jövőben az SHS királyáig b»n kötél által való halálos Ítélet v*grehsjtás nem lesz. Az eaetleges találós Ítéleteket agyonlovéssel hajtok végre. (*) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut (x) A Zrínyi Torna Egylet táncmulatsága. Már megemlékeztünk arról, hogy a Zrínyi Torna Egylet március hó 4 én húshagyókedden vlvózkadámlával egybekö tölt táncmulatságot rendez. Ex alkalommal a nemrég alakult vivó-osztály rövid működésének ered ményét mutsljs be Nagykanitaa közönségének. Az érdekfeszítő és változatos program pillanatképek ben tárja elénk a vlvóspoit nemes szépségeit. A nagyközönség előtt kevéssé iimert sportesemény szép sége mellett az újdonság varázsá-val is bir, miért is osztatlan érdek lödisre tarthat számot. Utána tánc mulhtaág keretében veaz buciut Nsgyksnizss fiatalsága Carneval hercegélől. (x) Értesítés. A nagykanizsai borbélyimslerek eiulon hoszák a t. közönség tudomásár*, hogy a M zolgálásl á;a <at kai jel. emelték. (x) Mielőtt megnősül, jegy gyűrűt és ékszert legjutányosabh érbnn vásárolhat Frled József ékszerésznél, Nagykanizsán, Sugár-ut 2. (FŐ ut és Sugár ut sa rok). Arany, ezüst, platina, hamisfogak és érmek beváltása a leg magasabb napi árban. (x) É-tealtés. Értesítjük a n é. közönséget, hogy építési vállalatunkat a legszolidabb alspokra fektetve, lakóházak, nyaralók, gyárak, gazdasági épületek tervezését és kivitelezését, gyárkémények teldását és abroiciolását, mindennemű építési, átalakítási és tatarozás! munkákat a legjutányosabbsD vállalunk és szakszerű, tartós kivitel tekintetében teljes garanciát nyújtunk Tisztelettel Hotváth Boldizsár és Fia építési vállalkozók, Ciengery-ut 24. (x) D. M. C. pamutból fejel vagy köt kívánatra a szombathelyi F1UPP kötŐdc. (Síéli Kálmán-u. 6) MOZQÓFŐIYKÉPSZINHJÍZ. Uránia. Még eiak ma azerdán fél 7 éa fél 9 órakor A nBk ura, filmregény 6 f.lvonáaban. Főszerepben: Es\'her Cartna. — Rendkívül érdekfeszítő és iigalmas tartalmú filmregény. A film főhőau Csaton, egy nagyravágyó borbélysegéd, aki cg, napon mrgismerkcui\'. egy tán coinővel, akinek kegvelért a férfiak egész serege hódol. A művésznőnek megtetszik a ctinos fiatalember éa kegyeibe fogadja. Do nem soká tsrt a fiatalember nröme, mert a táncosnőt egy szerződés Ameilkába azólilja. A szerelm\'a flgárót ez vég telenül elkeaeri I. Tellk-mu\'ik az Idő Gtaton elfelejti azomoru emlékeit A csinos fiatalember cs.khamar vi gaazt talál, mert a nők kivétel nél kül kegyeikbe fogsdják. Ezek után .z események viltoz.tosan követ keznek. Gaaton börtönbe kerül, onnan kiszabadulva egy kalandorral szílhámoikodnak. Közben beleszeret egy külföldi állam detektív-nőié, de mikor ez megtudja, hogy akit le kell tartóztatnia, nem már, m|„t akit szeret, elfordul Gsstontól. Kötelességét hivon teljesíti továbbra i> átadja a bünöat a törvény kezére, hogy bűnhődjék. Ez a rövid meaéje ennek a gyönyörű filmnek, mely csodás rendezíaael éa a aze replők meateri játékával dicsekedik. A tegnapi bemutatón óriási sikert aratott. Ezt megelőzi: „Mlllerand francia köztársasági elnök utazás. Afrikában", egy f.lvonásos gyönyörű Utlkép. - J5n:,"Til «» « párisi divat töiténetéből . KÖZGAZDASÁG. — Néhány nappal kéalk a devizaforgalom .felszabadítása. Az eredeti ter.\'ek szerint ma kellett volna megjelennie a devizaforgalom részleges felszabadításáról azóló rendeletnek, de mint aho gyan ex rendesen történni szokott, az utolsó percben zavaró momen tumok merültek föl, amelyek a rendelet megjelenését lehetetlenné tették. A részleges felszabsditáa ügyében tegnsp délben VPalko Lsjos ideiglenes pénzügyminiszter hosszasan tanácskozott Tabakovlcs Dusánnal- és e konferencia során megbe széllék aiokst szalapelvekel, amelyek szerint a s:absd devizaforgalomra való éttéréi lehetővé válha-lik. E beszélgetés lényegét Tabako vics Dusán délután 6 órakor limer-tette a Jsgyintézetben tartott értekezleten, amelyen öt nagybank dc-vizalgszgatól vettek részt. Ex az ér-| (ekezlet sem tudla dűlőre hozni a dolgot, mert az egész tanácskozáson nem történt egyéb, mint ujabb ét-letek felvetése és a régi tervekkel való öjszeegyezte\'.ése. Ennek folytán véglegeaen m\'g nem alakult ki 4 helyzet él igy a devizaforgalom felszabadítása pár nappal eltolódoU A TÖZSM HMM, A mai terménytőzsdén az Irány sat a tegnzpi naphoz viszonyítva javult éa már nyitáskor magasabb árfolyamok fejlődtek kl. Az első félidőben az árfolyamok körülbelül 5 százalékkal a tegnapiak felett állottak. Siilárd hangulat mellett . szllárduláz zárlatig fokozódott éa 10—15 százalék nyereségben jutott kifejezésre. Bécil kezek, amelyek . tőzsdeidő elején eladóként léptek fel, később vásárolni kezdtek. A spekuláció is vásárolt éa a bankok is nsgy tételeket vetlek fel a favorizált értékekből. Az Irányzat meg-jsvulását az általános gazdasági helyzet megnyugváaával magyarázzák. Meglehetősen aok áru került a plicra és nem multa f«\'0l a tőzade felvevő képességét. Zárlatkor az Irányzat szilárd, a forgalom élénk, . hangulat barátaágoa. — Kosztpinz hivatalosan . legközelebbi Icaitzár. 2V,-4\'/«Va- Utótőxad*. Irányzat azllárd. Ganz 6025, Allamv.aut 695, Nov. 176, O.ztrák Hitel 288. Magyar Hitel 920, Rima 204, Salgó 930 pénz, Amerikai 34, Georgia 800, Földhitel 745, Kfazén 4400. Koaztpánx klvataloxan kaaz-aiára 2\'/,-4V< azázalék. E.tl magánforgalom. Irányzat azllárd, üzlet elég élénk. Oiztrák Hitel 945. Salgó 950, Rima 215, Kőazén 4550, Cukor 4950—5000, Peall H.zei 6400-450. Ganz-Danubius 6000. Villamoa 3000, Kerea-kedelml Bank 2150-2160, Georgia 790 - 800. Gumml 645, Leszámítoló 148, MezíhegyesI 440-50, F»ld-hltel 750-60, F.bank 15-16, Spódium 420. Elaő Budapeatl Gőzmalom 180, Koiztpénz 2\'/,—3 százalék. A takarákkorona árfolyamat A D jvliakőzpont közli, hogy a takarékkoron, ma! árfolyam. 101 papírkorona. Termény tőxxda Buza tiszavidéki 76 kg-sa 267504 -272500, 79 kg-os 275000 280000, -gyébvldékl 76 kg oa 265000-26S 000, 79 kg os 270000-275000. — rozs 215000-222500, takarmány á,p. 215000—230000, — sör-árpa 240000 -270000, zab 230—245000, tengeri 197500—202500, korpa 145 -147500. A mai terménytőzadén az Irányzat továbbra Is azllárd volt. A takarmánycikkek tartottak. Búzában kb. 20—30 vagon kelt el a tegnapinál 8000 koronával magasabb áron. Sartéaváaár. Felh.jtott.k 1500, eladatlanul vlsazam.r.dl 1096 A vásár közepe, volt. 1 r. 22000 23000. Könnyű 18000—19500. Szalonnáé fél.értés 24000-27500. Lehúzott hus 24000 - 27000. SSzolt szalona 23-24000. Z.lr 29300. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapesti tOsstfa délutén 1 órai llaokok | lUojfck Aofol-Mac). Hual Acrár M»<y. Illl. WaílO* lW7r.ll. 0:.-M. bank 0«au. Illl I.loyd BaoV«r»in All»Uiv5« t D. Apí» FAMhiKlb. 740000 i 740V0 jojc«o Honr. »il U^Cwh (paKi. . Koccalmi Vxx* Ka. Hitel <««■o Mafy»f Ní.r^i v»ooo K«ip Jct«4V* >!«« Vííchí Uok MOOO Mtf\'xur NBRI.t.í.Uk. JfcCO Unloo Amr, b. rífi jl?oo | Aufali Basili B«oc»»nl K4b c«<i l 7}<XK> Mt(Miil Ma(y, M.-.V Ali. K«r — K«rimia Móri «i Natybilroyl jijooo Sajokoostóí --- Sal(A xéróárlolyamat a következők: itSooo Mfu. 5«oc<x> S<hwarta*f Sjoaj «S*©0 M«r!<t M«Of Oiomtrotr\' VlfrinffíJ KtJ-\'Lojá S^Jick 74000I MUkolc 4?OOCO Kiauli SJJOOO viíoal \\jK-coj Oíllrai Tíooo\\ Állam* íjorto\' TrnH Újlak Uol4 Uny. Urikányi C*c?CH «*£. S<i»n<r T«4Wr UollM _____ Vulkio ®ioo<xi w4n>«r j 50000 Corrlo«é(. raalp* An. ra c*fii Daoahata.iti Etyt,. fa — 1 Ali* . 1 r.lnt 1S0000 HoqI fa Bílrlroal lf. 6«0<>O Upél»ife«l pirire* i s)sooo Kfibioral TaV. jjooo Állal. Tak. jojooo Moktir »10000 Hual iWft 6100000 F.la8M.Bial-lS7JOooo Koo<Urt 4JOOCO Masy.-Kfaacia «0<C>.-0 J«C joocoo Panocnla b. SJOOOO Malmok hac* m. iojooo Bod.-VI. IÍOOOO CcacoMU 71000 Bí\'aéaíaalial ÍJOOO B\'idapoli 169000 Ti-rikaiecii\'ji. Jtooo GiuUa 7«coo Hoa/lria ijjooo ku4íyir.i03i jsoco VlklOri. $«:ooo Tc Daoubli l*»ooo s\'.tfbaovjm piirixoai 07. U|t><6aem BrMí "t 1S0000 Kétift \'\'jooo CaiJry jjcoo Gajd. Gtfir. lljcoj Küriin < Vtfytti Fémk«eak. Franki Sjooo K6fóaWn>. lOTOOO ili» U«nur Hlltl la Kiit M. LtoytJ üaJomioky H««tu»ii fa LlchiU Ota R4.t4n.val SitarönU lhík 11J 9joo l6sX<Ki I60OO IJJ®^ Kt.i.k )\':■>•* Kia.liac •«»« G<p <• t Orirff; ijjcooo Naaiti ÍOOOO Vik. boU-tooooo! Zabolai jtiuooo Srd»kift. KOal«k*d*« Cokorg/arak Hccrlt cok. íjtoooo Cakoripar «v»oooo 0««C|tU JJSOÍO H. tak. <}jooo Sn«nt« 5S«ooo« Alflalu.rak <X-«in Siooo C.I00M 16J00 ml jlOOO PDap^kl JlOOO VIII. pataki S4000 - Jt 7IOOO UU. VllUl P<7- 1 Juil latO Va.rn. «W. Au. (ii U(IIHI Íj 85r *a aaaaa F6riro«i tii 61000 Kirt:ra6( IJJOOO Po\'^lrl aór — Pan. a6> «6ooo 7«n. aé» S7JOOO Bartil 10000 Kc«Uvldi (7000 KÍ*iT«o>.6r lSo*oo Tanul a«. jio^o Oathwlaíi sjjooo ÍG Uktca r.. axAiueák "Í\\iii\\ Haafári. j«j»oo rn«l l*o»»o itol^lf i íjooo Si<(. keoiw 62JOM Uolo (rstll noao O7ipjorao«s «joo« S»6->1-K6i5 55000 "\'. Ttllll IOSOO Ooldberf 14JOOO Kart 00 islooo J»jox> Ipar Sp-WIum Plófa I7JJO* y.:rkfr\' 4<oooo SaiVra lljooa Vandar írooo Oiaoio ttoo* Dáü\'xa 19J000 KaU«l U-u i\'iooo Klala UJO* Klotild iSoooo Tdrtk 4ÍOOO Uboc — KeiSnrauk DorOji 4C0OO Diuli unta IOOOOO Feltan IJOOOOO Gorál 64COOO (aitrei 4?eoo TcUfoo lioooo Tw«l cl»4 — Ualó ailak. Slooo Saolaoki t5^>« Znjr»apSlí- 6oo«o tlirüi s tooe Klíiljautí Vaaat (a<J. I1<r*** ROal 1j\'e** Sr.asól Cerria fii-P«pU HiMyaI,al jejee S<uÍ!« OaUtfBt-\' 4JJOOO UiOr.-KdK ll»«t« ZALAI KÖZLÖNY 1924 február 27. A bécai t6x.do A mai bíc.i értéktő.sdén «r irány j.t megnyitáskor tartott. A tdrsdo-idS tovibbi folyamin a majyar értékpapírok piaciról kiindulva, megsillirdult pr irtéktörade Iránjait*. A belföldi m.ye.r koion. zQrlchl parltiabrn 83—85 centimé, volt. Zárlati itfo\'.yxmok : Ma?*ar Hitel 930. Ootr.k Hit-I 278, Déli V.aul 130, Al\'air.v.iut 687. Kóburj 905, Rima 205. S.lji 925 M-sy.r Hofberr 248, Pe.ll M.«yor Ketea-redelml B.nk 2000, MaS;«, AH. Kí.ién 4250, M.jrcr Cukor 5400, Horvit Cukor 1280, Spódlutn 380, Klotild 188, G,fiil vagon 150, Url kinyi 1265, Ad.lr. 1425, Sti.ivirl 648, Kohó 1610, Egyeaült Fj 70, Hasal Fa 240. a dniu-kluist f.xatalos lilotywn ValuUk Oevuák IMIOO AmMVim ■< H »>»lo A«*el looi Uit^!..i.,rjoo BlktlNI U« 4 >;•}»« iojjo i09jj DoUár XntjUáei. ij&s-ío/u fraarU h. »«>í loo-joo »»loo «»6n>0 Un 2*i) >oi) BibMl l|l)-»«)S Ottu. kot. 9«l)->7io OIM htok s«i>-a«7j l\'árlt Lai IQCO IOIO iaokol u« iooi Stockbolm ITOJO "H4J »<*,«! Ir.uk ll;lo llv:o 8»lj< II)I0\'II9?0 KC*OM eui lij w, Béo Ci(]-io;*o Hollandi ti. 11)1) IjllO S«41u igi.jio P.V.rid kij-líj ZUrlcbl snalail i P»rta !«0 0>, l.ondoo MSt\'IO, N.wyot* 177 75. Btüaaat 213\', M.lt-mt :\'.t»7\'i0 Holland £166,, Üít.io 1; S 00 Wí»o XI iS, Scl\'a Prtg. 11170 75, Budrp..t —, Eu\\ar«t:t0> BaUríd 72Í3U. Zünchbaa e»t. » m.fryar koton. 1 ;7\'~0 Falaidé .r.rkr»at£: Sxtrok.y KAlmai.. KUdó: Na/fvkai.lr.al Nyomda ia Lapkiadó Vállalat. 150 volt.\',"., izzólámpa IC.-JO n*rl)ttU)it 6200 koronáért Uophaló Mtuotit fr«n<» Nagykanlan 10 drt>. «ttWo4l. Voltfari Béla, Bafepa-l. CiU ulu 2í. Apróhirdetések TMiOnk cü»4«e i»4»»jlU<Uo hui»t)t <J»>0«. <». <• {lia^Mlál • l*<m»(ti»jtt) Ciji iitaa. S«IM» Vllmca <• Ti\'i, N»(tyk»nln», Dclk-ttr «, Tckfon JM. llo(HÍrmN>*r ftliiudk i >ioi<<mí «r»4i- lomban. _9\'\'U l i»,i(l Inat ftMutlk a rjcjiWMl *iid»l<v.l-« ill<An, 6 fowl «UdA U,iL\\>ia>-u. i frSj. ^ »o L<l uotti nlM>l«ll laWA.t ■.icnil »»«« u4M! WS«ií>c »■> jtuSuüráU lU, Ci- rirt .!,£.,r.|.>. I<l*\'r« k\'r«m • ki.:<t..___\'/-V. I roil.it trandókton JAratoa IU<I<I<<IA <apjr l..l.i»«l<-.uó Utlta tllt\'l Mjerfcal Wirl»<l»«l-or Kr. <% hmihlnkwliBn, Z«ln»<<er»«»|t«i. V*4 t ?tx t* í«Jkcc«ke lUW. M«z»ir >lunVa<*lla)k»>A íjííttoilk wt»eW> «f*S»-........— - ""«tbt«t Házak eladása: f^IEu r.\'siein elfogMh.tó kl*ebb hink, elfoglalható tiri m*ginliiz»k úitelhirok eladok, űzlothelyizég forgalma* bejáró utei an, e-etiig kct sióba* »z- b.» »tép likiua) át-•dó l\'iac közelében üzlethelyiség étadó Malom eladó a vár©» kózelébcnjó lerendezései i>en r.agy forga\'onirual M.|im el-adó 11*1 Ion purijio kitunó épületekkel. Kisebb riiiíoni Somogyban megveheti 0 \\»gon Habon á\'rt Brtokbérlot UO ho\'das V«imenyiben »io"n l-itn-ehet-í íetner Eladó birtokoki Somogyban .Marcali vidékén olcsó hon eladó : 3 holdas 10 hold i/l\'el I hoM \'zól\'v-l, v«t *«♦!, eUg«ndí 6, ülettel. 43 holda* ípü\'eltel, vetíise\', fel-»zere!í»»íl 20 \'holdts ípületekkel, ho!d fittel. 1? holdam lokissal és fit hold e:J5 vei 12 cs 7 holdas vetíssel, Somogyban elid V és 4Mioiya», jó<pu!etekk«i, vételár egy részével adós m>r*dh«t Zalában oladúk 40, 3t>, l í é« 4 holdos birtokok. Kiadó czölökt Srentg,org«vili hegyen Sz.scaJheKy«o, Füihtncl hegyan, Kerecsenyi hegyen, őit\'losl hegyen « holdas. iHtlMlut^a. lr«4«, Me*44«uii 0. t. I.-IU NAGYKANIZSA, FÖ-ÜT 3. TKLKrON i 9«L5. ltO> aa aa NE UUUNK FEL hangzatos hirdetéseknek mert női és férfi hnrianyákat, női mellényeket legszolidabban GRÜNBERGER. lehet beizerezoi. Férfi fehér-nemüekban ellőransuminő-ségben igen nagy válaizték. Fő-ut 11. Telefon 221. W! L mm iZZÓZ-ÁMÍ&ÁIVÁM. msfes I&B& BUZAT. ROZSOT, zabot árpát és tengerit ríaároloai li,u,aukk upl ároa. KORPÁT UnaUyao maaoylzégUn napi ár alatt szilillonlL Zilavármegyei Szívelkeziíl áruforgalmi R.T, Maaykanlzsa Iirr^r^® rat.rfc lat. Bútorozott egy vmy két szobj-konyhíj lakást keres sy«rm.kt.t«. lUaaaptr. Cim a kudólr.n. Háa.k b.kö\'U.h.tí UkA\'t.l több n.-„<Hb éa Ititebb hi. k««t.l á. k.n n<|. tíl 1. 3, t í. 1 b»U.> .lötöblrt.-bok Saeotgy«r«TVÍ"l ^ WrMne h.gy.n, Kareiuayl >. *\' í. « hold b rak áp-\'MMl. kia.bb roldbi.tokek. Po-iányv.rl heB>».n 4 bold kita.,í .rílíbiitok ploeívat V.ndégte 4. ül-l«lh*zak h.;yb«n í.vljík.o Bal-ton. k.re>utnon 800 é. . O ilinraabebi bataá. »éKKcl vi\'Ják. Miiiatcl.p«n 5 b birtok -aé.-. vll\'áv.l elíryür Ííltátíl.k raeUalt oUdók. Dukász Miksa !T»V."ms N«9yx nnla.o, Wtkót»l-utl» »<. Bazsó József K Nagykanizsa kocsigyára Készít és raktáron tart mindennemű ujdivalos és könnyű kocsikat, valamint gazdasági szekereket. El .által mindennemű kocjllwItiJl. átalikltíít. Hnyuíjt ét bálliHit. KltUnö munka: Jutányo. árak 1 FIGYELJE MEG kirakati árainkat. Ma a mi áraink a legolctóbbak, áruink a legjobbak Gyermekcipő faizege* (nem v.rott) íakote ét barna 19-20 K 34000 4s feljebb 21— 2Í K 37000 . 23 26 K 43000 . Férfi füíéMlpí franci. 1. .aj.rikal K 113000 í. feljebb. Jobb mlnfijÓKd fírflclpí ff«o< I. .íaeiU.i K 230000 i* f.tjoib S\'él 1 lelpí fíllíi pínto. K 113000 is feljebb. Luxuaclpölnk I. oleaóbb.k, mint ■ gyári ctpA mai áru. Siessen tehát nálunk szíkséslitét mielőbb benereinl. Miltényi Sándor és Fia cipöáruháza, Fö-ut 2. tttt. AluHrott. *oa»rMt X. Var. Vir. W«- ftgyi* i<noV>». fts-D " »• fka k-Di e"fittem un unni i • K4kioj»ir*:-fi rí VrffitA ti ti-nl l.wía T«p<»«ri» »«k K T • ul btráawit .jánáíl mlo4«o tlieáik MI«jU\'-aa«l H nuiiMel. ittaaUi I. Toökc Béla >. k. Ur. l4ij«oi» Értesítés! A kőzSnaégnek ama nagy-fokú rasaazkodáaót, melyet a háromcsillagos dobozos UHU cikória pdtkávéval nemben, mind fokozottabban lanusit, vállalatunk Jn-tjimazni akarja, de minthogy lehetetlen a aok Ismeretlen háziasszonynak pártfogását kőszöucttcl, kézszorltánsal Jutalmazni 4a volQk izemben flgyelmesaéget gyakorolni, Tállalatank akkónt határoxott, hogy nj órtól kozdödőleg mlndin tizedik \'/, kg. os UHU dobozban egy darab ezDst koronást, (mai értéke kBrOlbe\'OI 3000 korona), minden tizedik >/t kg. os UHU dobozban egy 1000 K nást és minden tizedik >/< kg.-gs UHU dobozban egy 500 koronást, a X. kerületi kir. közjezyzá jelenlétében helyez el éf^ ast Iely6 év végéig állandóan folytatja. Ennek megtörténtét fenti, a közjegyző által kiállított hivatalos tanuiitvány igazolja. Kériűk a Tiszteit hórlssszonyoknt, piitfogoljik to vábbra Is a hAromcsíüagos UHU kávét és saját érdekOkbdn vásárolják lehetőleg a :/> kg. oi dobott. *\\ Kőbányai Polgári Ssrlőző és Szent István Tápszerművik 8.-T. MMJíWr J7. ZALAI KÖZLÖNY MEGHÍVÓ. A Zalamegyai Gazdaségl Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán XXVII. EVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT 1924. evt március hó 9-én délelőtt 11 órakor iáját helyidében tartja m.g, melyr. a t. c. részvényeseket tliztelettel meghívja az IgaZgatóSéB. A közgyűlés tárgyai: 1. Igatgaló»i|l és felOgyoló-hizottáSgl jelentések, u 192». évi sárizt-medlaok eWerlemé.e, . máriig ategillsplláis, . nyereség íel.vzU.a Iránti határozathozatal á> • felmentvány megadása. kljalSltae*" 10 5 * irtaiméban a táraaiág hivatalai lapjának I. Az alapszabályok 19., 36 is 17. 53 alnak átlóiméban elnSk, al-elatk éa a megállapítandó létszámban Igazg.tóságl, relUgyiU.blsettaági és vélsiztmányl tagok válssztáss. Kell Nagykani\'aéo, 1914 rekruár 21-én. acrükr. mM*!!!!^ t" T-? "\'"^fT" ti"lTahatn.k i. .aavetbaleak ...k . ,l..»(oy...k. .kit l.,.Ubb i n.„,l . ké.iy.K. „..jt-rtí,. .létt Vagyon Mérlao*számla Tehar Pénzkészlet .... M. klr. áll. jegyintézet Postatakarékpénztár . Kefegyár..... Intézeti ha ... . Értékpapírok .... Válták...... Jelzálogkölcsönök . . Aióaok feáesat mellett 40429418 7376893 948882 1093116 SOOOO 27192243 339017944 95218 41(468137 17711758 — 530202582 — Risavénylóko . . . . n . . Tartalékalap........ Nyugdíjalap........ í\'afy\'óSr kÖ"yV"_ Hitelexlk.............. Fel nea vett osstslékak.......... Visazleazámllolt váltók......... Átmeneti ksmatok 1924. évre....... M i. mul1 4vl áthezst 111091*37 íNyereseg. f 4>, 1|u|> nytr>t4| 104580092.48 60000000 530 OOOOO 1200155 147914340 21366164 17113 101917944 41354190 104481183 10 Nsgykanlzia, 192». áeeamber 31-án. Jelen mérleget a bemutatott fS- és mellékkönyvekkel t.lj.s.a megegyezének találtuk. Mz IgaigatöaSg. Nsgykanizáe, 1924 februir 23 in. « talUgyalfi-bliottálg. Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék megsydzSdnl! 1 Ul.r rislteg WO K, 11. vörös 1440 K, 1 UUt prím. rt.tlojt UN K, 1 lil.r bikavér vítiJ. 1770 K, 1 tlt.r potiny-riri é mu.tkoUly ÍM. K Bruncsics József (bar-. malii és wian*<ntt dkfcak ln-...........Svfér-ut SS. TsWoe I* zsák, saat.^Sák, PONYVA, sstasaa és kéteiáruk Mgykaraskatfésa Hirsch és Szegő Mafykaaiiia Kiadó birtokok i Pb holdu birtok épAla\'ekkal Somogymegyébea, 40 holdas birtok Somogyraogyíban épiiUt nélkül, SS bold föld Somogyban, 10 hold föld Zalamegyébeo, 10 hold föld Somogymsgyébcn, 14 hold ssótléblrtok épülstakkal Za\'.n-msgyébon. Uadó házak t 3, 4, 6. 0 isobii ess-Udl hátak kerttel éi kort nélkül, részkén beköltözhetek, a város különbőzé álcáiban. Bóvsbb folvIlAgoiltiit nyújt: SzAntó Vilmos lB|tUsBror|tlml IredSJa Ooák-lér 4. ss. Talafon 3-22. Mindenkinek salát érdeke znUlétt röfösára ssükségletft Maxi, keresse fal Szabados Mátyás a „Marcalihoz" címzett kékfestS és kézmllárukireskedését Kazinczy utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. bel Bied.ne.mll ráfölirat . I.sj.bb mlní»í,b.a . Óriási TAVASZI VÁSÁR SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! ZALAI KÖZLÖNY 1524. február 27. A madár is azt csicsergi az ágon: Kokas bótja legolcsóbb a világon. Kokas-nófa! Jt o r 0 a M a J£ 0 •o M M N a B E o „Nem vagy legény Berci" dallamára. Édea anyám lelkem, Hallgassál meg engem. Menj a Kokas bótba. Hárászkeudőt, kartont, Hidegselyem ruhát Vegyél a tavaazra. Menyasszony caak ugy lehetek, Ha ottan váaároltok; Nem szerezhetsz nekem Soha ennél nagyobb Edes boldogságot. Asszonyok, leányok, Fiatalok, vének Gyertek a Kokasba. Tavaaazal vagy nyáron, ősszel ia meg télen Tele van az rakva. Kapaz ott mindent, Amit kivániz Olcsóbban, mint máshol, Nem lesz a babája Soha annak hUtlen, Aki ott vásárol. Azt mondta a babám, Azt mondta a babám Azért szeret engem, Mert minden ruhámat, Selyem keszkenőmet A Kokaa bótba vettem. Kokas botnak nincsen párja Ezen a világon, Ott veszem a ruhát, A selyem keszkenőmet Édea kicsiny párom) Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakasához, Nagykanizsán to o n M O tT V ? t S I Boldog csak az lehet, ki Kokas ruhát viselhet. Míg a készlet tart! Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 40—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18-20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 45000 K Kapható SZABÓ SÁNDOR cipőáruházSban Kazinczy.utca 1. sz. Telefon: 453. Olvassa el mindenki! Nem reklám! Figyelem! Figyelem! Mielőtt szükségletét beszerezné, tekintse meg Kohn L Lajos «ég dúsan felszerelt AruraktárAt, Meg fog győződni róla, hogy nála szerezheti be a legolcsóbban a legjobb minőségű árukat. Telefon: 393. Női selyem muszlinharisnya minden szinben mélyen leszállítva. Prima macco gyermekharisnya minden szinben. Férfi fehérnemű mélyen leszállítva. Simy-csokrok mélyen leszállítva. Női és férfi esőernyők érU.I választékban. Nvoma*,, . Nsgykaa*^ w U^4ÍMn"^7omdi|«bu, %taiM,; Hitel-életünk válsága liU: P.rk*. Pál ■ P.ill Ui|fu Kcmk.J.lmi Bank kafykaaliui ft6kj.n«k téook. Egy heti keserves várakozás után végre meglelem a Ijkarék-korona megállapításáról szóló szükségrendelet végrehajtási utasítása. Bármilyen alaposan Is tanulmányozzuk ezt az utasítást, Ismét csak arra a megállapításra juthatunk, hogy a kormány nem kisebbítette vele a káoszt. Az arányszám megállapítását olyan bizottság végzi, amelynek többsége állami funkcionárius és ha meg ls hívnak szakférllakat, akiknek van ugyan hozzászólásuk, de a határozathozatalnál szavazati joggal nem bírnak. A rendelet meghatározza, hogy az átszámítási árfolyam megállapításánál milyen ténykörülményeket kell figyelembe venni. Ez az Intézkedés azonban olyan homályos, hogy senki sem lud|a azt ellenőrizni. Nem tudja leginkább a c) alatt előirt értékpapírokat. mert az, hogy melyik az a hat arbltrázspaplros, amelynek a Bécs és Budapest I tőzsdén jegyzett árfolyamát veszik alapul, nagyon tág teret enged ezen kurzus kialakulásának. A bizottság a kora délutáni órákban hozza határozatát, amely csak az üzleti élét\'tóőpomja után jut a vidék tudomására. Ez.egy napi késedelmei jelent, ugy, hogy a kereskedelmi világ kalkulációiban hátráltatva van és nem tudja, hogy az általa azon a. napon eszközölt szolgáltatásért másnap milyen értékkel tud|a önmagát fedezni. Az Állami Jegyintézet a váltókat természetesen az aznapon érvényben lévő árfolyamon számltja át s Igy olyan helyeken, ahol jegylntézell Ilók nincsen, a postanapok rizikójával kell a kereskedőnek számolnia. Ezt természetesen szintén csak a fogyasztó fizeti meg. Koronánknak az utóbbi hetekben történt sajnálatos árfolyam-lomarzsolódása nagy áremelke- déseket vont maga után és a kereskedők a hirtelen felmerüli pénzszükségletelket a kis. vidéki bankoknál már jóformán képtelenek fedezni A vidéki pénzln-tézotek eddig koronában nagyon sokat kereslek azáltal, hogy ugy a Jtgylnlézet, mini a pesti nagybankok szívesen állottak vlsszle-számltolásl hitel lormájában rendelkezésükre. Most ezek a hitelek fokozatosan esedékessé válnak és tekintettel arra, hogy — mint hírlik — a lakarékkoroná-ban folyósított hiteleket többé-kevésbbé megnyirbálják, megszűnik a vidéki intézeteknél tapasztalt eddigi pénzbőség. Másrészről célirányos és helyes üzletvezetés melleit a takarékpénztárak csak saját vagyonukhoz mérten szabhatják meg az egyeseknek nyújtható hitelt, amely elosztódás folytán ez az 1 — 1 részre juló összeg egy nagyon kis morisa ahhoz, hogy az Igénylő szükségleteit kielégítse. Természetesen nagyon kár-hozlatom azoknak a nagy Intézeteknek az üzletpolitikáját, amelyek nem számolva sa|át tőkeerejükkel. azon az alapon csinálták eddigi vlssileszámltolásl üzleteiket, hogy a váltókat egyenesen a Jegyintézethez "nyújtót-ták be, hogy ezzel önmaguknak részint nyereségei, részint pedig blzonyes népszerűséget szerezzenek. Nem szabad azonban elhallgatnom a kormány Intézkedésének azt az előnyét, amelyet az utóbbi napokban tapasztaltam. A féktelen spekuláció megszűnt. A kereskedő kénytelen ccru zával kezében számolni s nem halmozhatja áruját olyan célzat tal, hogy annak ellenértékét a fizetés teljesítésekor rosszabb koronával egyenlítse kl. Nem vásárolhatnak továbbá erejükön felül spekulációra Idegen pénznemeket. mert számo\'.niok kell azzal, hogy azt a pénzt, amelyei c célra kölcsönvetlek, szintén valorizálva kell visszafi-zetniök. A számolás ezen módja nagyon erősen csökkenti a provinciális kisintézetek jelentőségét és félő, hogy a minden irányban megnőtt rezsi, ezen az alapon lehetetlenné teszi ezek pros perllását. A komoly, szolid, régi, megbízható cégek szükségleteiket csak olyan helyen fedezhetik, ahol ez a hitei minden kl. számlthalatlan eshetőségnél Is biztosan rendelkezésre áll. A februári lakbérhez pótlékot kell fizetni március elsején A népjóléti miniszter nyilatkozata a mai nemzatgyülésen Budapest, februir 27 Sxcitovssky Béla elnök néhány perccel tizenegy óra után nyílja meg az Qléat. Elsősorban as ioter-pellációs könyvet olvasták Fel. A jegyző előterjeszti az összeférhetetlenségi bizottság Jelentését, amely szerint Reischl Richárd esetében nem lát Összeférhetetlenséget. • Az Interpellációs könyv felolvasása után napirend szerint a kös-hivatalokban a kisebbségi nyelv is meteiénék, biztosításáról, szóló tör vénvjavaalst tárgyalása következett. Mokcsay Zoltán azt kéri a nemzetgyűléstől, hogy más tónusban tárgyalja az ügyeket, mint szokta. Mejd arról beszél, hogy a meg szállott terület kisebbségének milyen szomorú a aorss. A msgyar műemlékeket ledöntik, a msgyar színházakat Idegenek jsvára elko bozzák. Ecseteli a magyarság szo moru sorait az Idegen fennhstóság alatt. (Eljenzáa éa tapi az egyaéges párton ) Knaller Győző (szociáldemokrata): Ha azt akarjuk, hogy a megszállott területeken a magyaraág hely /etc jobb legyen, gondot kell for dltanunk arra, hogy Idehaza helyre állltauk a teljee jogrendet. A nem zetlségekkel azemben a háború előtt jogtalanságokat követtek^). Jobban kellett volna bánnunk a nemzetiségekkel, akkor nem történt volna meg az, hogy az erdélyrészi románság Romániához húzott volna Sokorópáikai Stobö István: Hogy azabad ilyet mondani a magyar nemzetgyűlésen 1 Knaller Győző azokról a aérel-mekről azól, amelyek a közigazgatási hatóságok részéről érik a német kisebbséget a gyülekezési jog tekintetében. Végül felolvassa a szociáldemokrata párt deklará elóját, melyben a párt kijelenti, hogy a javaslatot nem Jogadja el és követeli, hogy a nemzeti kisebb ■égek érdekében eddig kiadott ren deleteket azigoruan hajtaák végre. Ezután Láng L,»jos szólal fel. Rothenslein Mór azlntén a nem zetl kisebbségek jogsi mellett szó lal fel. Azt mondia, hogy ha a magyar kisebbségekkel a megszállt területeken megalázóSn bánnak, ezt no viszonozzuk, hanem adjuk meg a jogokat a nemzetiségeknek, hogy a külföld láthasaa, hogy minálunk a nemzetiségi elv érvényesül. Hs a németajkusk gyűlésén német szónokot követelnek, akkor ozt ne kifogásoljuk, mert Igy kivárna ezt a demokrácia elve. Csáky Karoly honvédelmi miniszter a bcazálláiolási törvény kl-<-gássitéaéről sróló törvényjavaslatot terjesztette ezután a Hák elé. Síünet után Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter válano\'t Kiss Menyhértnek Pránay Pál becsületsértés! ügyére vonatkozó ibterpel-lí dójára. — A képviselő ur ellő kérdése az volt, hogy a Prőnay féle\'becaü-i elmérté sí perben az Ítéletet még ma sem kézbesítették, noha a büntető perrendtartás szerint a kézbesítésnek három nappn belül meg kell történnie. A képviselő, ur nem olvasta el kellő figyelemmel vagy egyáltalán nem olvasta el a katonai büntető perrendtartásnak ezt a szakaszát, mert a tárgyalásvezctö közvetlenül ar. ítélet meghozatala után nyilvános tárgyaláson apanaszos éa a vádlott jelenlétében hirdeti ki aa Ítéletet. Ebben az eset ben az történt, hogy amikor a bíróság az érdekelteknek kihirdette az ítéletet, ez már Írásba volt foglalva. Ez a szakasz különben sem tartalmaz kötelező intézkedést a tekintetben, hogy az Ítéletet kézbesíteni kell a feleknek. Az Ítélet kiadásiról a katonai büntetőper rend tartásnak egy másik szakaaza intézkedik, amely kimondja ast, hogy a követelésre jogosult egyéneknek az ítélet kívánatra Indokolással együtt hiteles másolatban kézbesítendő. Rbben az esetben azonban Prónay Pál nem felebbezéare jogosult egyén, ameny-nylben Itt tisztek közti beoület-•értés büntette forog fenn, tehát hivatalból üldözendő cselekmény, amelyben »z eljárás megánVfdra Egyes siám ára hétköznap 600 koronát vas&r- és Dnnipnap 8QO korona 63. .évfolyam. Nayykanixaa, 1924. február 28. Csütörtök 49. tzám. ZALAI K02LÖ.«tY_ február 28. nem Is Indlthstó meg. Terméaietea ■ionban, ha Prónay Pál kérdé.t intéz a tárgyaláiveietőhör. Kiss Menyhértnek arra a kérdéare, hogy híjlandó vagyok-e intézkedni aziránt, hogy Prónaynak kéibeall lei.ék az ítélet, az a válaszom, hogy nem avstkorbstom bele a független blrólég határozataiba. Kiss Menyhért áll fel szólásra. Szilágyi Lajos interpellációjára adott válsszában s kormány egyik tarja azt mondotta, hogy Prónay Pál 1919 óta nem tagja ■ magyar nemzeti hadseregnek. Amikor megin-állották ax eljáráat, ükkor Prónayt mint civil embert kezelték, miikor azonban, mint katonával bánnak vele. Prónay Pál lehetetlen helyzetbe került. Mint civil ellen katonai eljáráat folytattak ellene, amelynek ax volt a tendenciája, hogy ne bizonyíthasson, mert kű lőnben kellemetlen dolgokat mondhatott volna. Prónayra sérelmei volt ex ax egész ügy, mert a tár-gyaláivezető hadbíró nem akarta a dolgokat felderíteni, hanem ellen kezően homályban akarta tartani Prónay szereplését. Nem szabsd megfeledkeznünk arról, hogy Pró nay milyen szolgálatokat tett ennek ax érának. A kormány azonban, ugy Utazik, megfeledkeiik erről. 6sáky Károly honvédelmi minist-ter rámutat arra, hogy a kérdés egész komplexumát már. egyszer megvilágította Szilágyi Lajoa interpellációjára adott válaaxában. An nak a magyarázatául, hogy Prónay ügyét, noha nem tényleges tagja a hadseregnek, miért tárgyalta a kn tonal bíróság, rámutat arra, hogy abban ax időben, amikor az Inkri minált cselekmény történt, Prónay Pál átmeneti vlsxonyban lévő alezredes volt, Így tehát ügyét a katonai bíróságnak kellett tárgyalni. A Háx a választ tudomásul vesJ. Várnai Dánlel aajnálja, bogy a kereskedelmi miniszter nem tudiiz perest azánni arra, hogy olyan súlyos panaszokat, mint amilyeneket 6 ia rel akar említeni, meghallgat hasson. Ezt a jelenséget annak a tudatos akciónak tulajdonítja, amely la akarja járatni a képviselők inter peilálásl jogát. Kérdezi, hogy a kormánynak van-e egyáltalában szándéka válaszolni az interpellációkra? Jelenleg 262 elhangzott interpelláció msradt válasz nélkül. A miniszter ur, ugy látszik, január óta nem tudott Időt szakítani /> vasúti munkások küldöttségének meghallgatására. A miniszter u , ugy látszik, nem tudja magát tul tenni azokon a rokoni kötelékeken, amelyek őt a kapitalizmushoz fűzik. A vasúti munkások elbocaájtása körül igen súlyos sérelmek történtek. Kélhly Anna terjeazti elő ezután Interpellációját az öaazkormányhot a közszükségleti eikkek árának kM-tasztrófális emelkedése tárgyában — A közszükségleti eikkek — úgymond — katasztrófádé áremelkedést mutatnak. Hiába fogják rá juk, hogy ők ezt politikai okokból említik, mert ők mindaddig előhozzák a drágaság kérdését, amig Intézkedés nem történik. Ez nem politika, ez a vizbefuló ember kö nyörgése segítségért. — A fíxflzctéaü dolgozók élet-\'; standardja a végletekig lerongyoló dott, munkateljesítmény ük pedig ; éppen ezért a minimumra redukáló dott. Bícsben a munkabérek a ma Igyarorazági bérek háromszorosát teázik, holott az élelmiszerek egy nivón vannak. Kiss M. a torontálmegyel félsz a bftduH háboius földbirtokoknak a földreform céljaira való kisajátítás" tárgyában interpellált. Nagyatádi Szabó István főldmi-velésflgyl miniszter az interpellá cióra azt válaszolja, hogy a föld reform végrehajtása nem a miniszterre, henem az OFB re tartozik. Ha azonban psnaszkérvény érkezik hozzá, készséggel eljuttatja az Or-szágos Pöldblr tokrendező Bírósághoz. Horváth Zoltán a Habsburg kérdésben iterpellált, majd ped\'g a debreceni választások ügyében Intézett kérdést a belügyminiszterhez. Zsirkay Jínos a szombathelyi textil eialist tette szóvá. Pakots József kifogásolta, hogy a drágaság kérdését nem tűzik A konzervatívok maa akarták buk tatni Macdonald kormányát napirendre. Kérd.zl h.jl.ndó-e a kormány sz Államvssut tsrlfseme léiét meggitolol. Igaz e az, hogy a népjóléti miniszter májua h.vá-bsn fel sksrjs szabadítani a lakásokat ás üzlethelyiségeket ? Kass Józaef minlazter szonnsli válaazában megcáfolta ezeket a hlreaiteléaeket. A februárra kijize tett lakbért azonban még pótlékkal ki jógiik egéssiteni, amely a jóvB hónap elején leaz fizetendő. A választ a Ház ás sz Interpelláló képviselő tudomásul vették. Hibelt Ede a pénzügyminisztert interpellálta, mlv.i Sopronban, álli-táss szerint, 70 ellenzéki klegazdá-tól elvonták a kurtakocima jogot. Az ülés 7 órakar árt végst. Lond.n, fabmtr 27 A munkanélküliek aegélyezéaé nek kérdéae Anglia belpolitikája nak egyik legnagyobb kérdéae let\'. Londonnsk vsn egy kerülete, s poplari kerület, shol a legtöbb munkanélküli van. Ennek a kerü letnek köziig! elöljárósága önhatalmúlag felemelte a munkanélküli segélyt heti 41 ahlllngre, smi na-gyobb, mint amennyit egéaz Angliában a munkanélküliek kapnak. A konzervatív párt követelte a kormánytól, Indltaa meg a fegyelmi eljáráat a kerület elöljárósága eller, mert nagyobb terhet vállal az ál lamra, mint amennyire a törvény értelmében joga lett volna, más-részt, mert uz a nagyobb segély alkalmsa arra, hogy a munkanélküliek elégedetlenségét ns. égisz országbsn is siltss, Macdonsld msga la elismerte, hogy a poplári kerület előljáróaága jogelleneaen cielekizlk (a a törvényt mrgaértl, de kérte a parlamentet, ne foglalkozzék Indulato-asn s kérdésssl, mert az összeg nem olyan nagy, hogy síirt par lamentl akciót kellene Indítani. Asquith a liberális párt vezére nem volt hajlandó azemet hunyni a poplári elöljáróéig eljáráaa felett. Már-már ugy állt a kérdéa, hogy a liberális párt cserben hagyja a kormányt, amire Macdonald azzsi válaszolt, hogy szükség saetén s válssztókra fog apellálni. A konzervatív párt már azt ri-roélte, bogy ebben a kérdésben megbuktathatja a kormányt s szért hirtelen Indítványt terjesztett be s vlts bezárására s a szsvszásrs. A névszerinti szsvszáabsn azon ban 295 szavazattal 228 ellenibe-, a vita bezárásáról tzáló indlioányt elvetették. A liberálisok közül Is igen soksn szavaztak a kormány mellett. A belpolitika hirai Budapest, február 77 Szilágyi Lijos néhány nap óta tárgyalást felytat különböző ellen zéki pártokhoz tartozó politikusokkal, egységes ellenzéki front alaki tásáról. Szilágyi ma a sajtó részére tett nyilatkozatában kijelentette, hogy ezldeig harminchárom polgári is huszonnégy szociáldemokrata {összesen tehát ötvenhét) képviselő jelentette ki hajlandóságát, hogy egységesen vegyenek részt a kor mány ellen indított harcban. A Gazdaszövetség a valorl xúció mellett A Gazdaszövetség elnöki tanácsa szerdán délutáni ülésén a takarok korona rendelettel foglalkozott. Ugy határozott, hogy a valorizíció fenntartását feltétlenül szükséges nek tartja és a február 20 a után lejáró váltók takarék-koronában fizetendők vissza. Kifogásolta, hogy a takarék-ko rona viszonyát megállapító bizottságban az agrár társadalmat ci»k egy tag képviseli, amit nem t»rt elégségesnek, kívánja, hogy a kény szerkőlcsőnt elaősoiban a valómé-lallan hitelt élve:ők fizessék. Újra egybehívják a Llxen kettea Lixottaágot Az egységeipáit tizenkettes bl zottsága nem fejezhette be a bel fö!dl kölesen kibocsátásának mó dozatalról megindított tanécsko zásait. A bi\'Ottság tehát még egy ülést tart. Walko Lajos hclyet\'es pénzügyminiszter a bizottság tagjaival azonban még nem közölte, hogy mikor tartható ez az ülés A tizenkettes bizottság ölésén különben a párt tagjainak kivánsá gára résztvett Bethlen István grőf miniszterelnök Is, de a maga részéről ast a kívánságát fejezte ki, előbb alakuljon kl a tizenkettes bizottság tanácskozásain bizonyos felfofás és a maga réízérŐl azt óhajtja, hogy a párt tagj:l a felvetett témáhez minél több eszmével járuljanak hozzá. Gjőrffy hadbíró ellen meg- indáit a fegyelmi eljárás Pikler Emii szociáldemokrata kép viselő ma délután fél 3 órakor a parlamentben felkereste Csáky Ká roly gróf honvédelmi minisztert és megkérdezte tőle, hogy GyŐrffy László dr. hsdbiró nyilatkozatáról és vele szemben tanúsított eljárásáról ml a véleménye. A miniszter kijelentette, hogy teljes mértékben méltányolja és helyesli Pikhr-nek a hadbíróval szemben elfoglalt álláspontját, Győiffy nyilatkozatát n legsúlyosabban elítéli s épen ezért ellene a fegyelmi eljárást ha ladéktalanul megindítja. — Addig Is, — folytatta a mi nlszter — amig ez a fegyelmi eljá rás véget nem ér és a tényállás teljesen nem tisztázódik, GyŐrffy Lászlót nem vezető állásban a győri katonai törvényszékhez oszlottam be. Végül Csáky Károly honvédelmi miniszter felhatalmazta Pikler Emilt, hogy ezt a nyilatkozatát a njilvá nosaágra hozza. Kecskemáthy Győző Buenos-Ayresben van Budapeet, r.knaár 27 Néhány nap elSIt szenzációznak látszó átíratott kspott a rendőrség Intellektuálla osztálya. Kiss Iilván dr. rendőr főtan ácsos, as Intellektuális osztály vezetője. ■< egyik aktában Keuktméthy Győzőre vonatkozó Iratokat talált. A hivatalos akták kö.ött agy levélnek a míao lata feküdt, amelyet valóazlnölrg a keleti pályaudvar mellett livő fö-poatahlvatalban működő levélen sura bizottsága mázolt kl egy Dél-Amerikából érkező levélből. Síze-rint Buenoa-Ayréaből agy ottsn ílö magyar ember levelet Irt egyik vidéken élő magyarorazágl barátjához és többek között azt írja, hogy Buenos Ayresben tartózkodik a Mres Kecskemáthy Gyizl, aki ssékeeíő várostól 1901-ben 500.000 koronát sikkssztott éa sszsl nyomtalanul eltűnt. A levélíró ast moadjs, hogy Keeskemithy GgózS dúsgazdag em ber lelt ós vagyona megközelíti az egybillió pásót. Azután szt írja róla, hogy a meggazdagodott Kecako-méthy naponta feljár a buenoa-syreai tőzsdére. Ezt a levélmásolatot nyomozás végett tették át a budapaatl főka-pltányaágra és Kiss litván rendőr-őtsnácios Bede József dr. rendör-tsnácsost blsts meg as ügy nyo mosásával. A főkapitányságon leg-slsősorbsn azt akarták megáüapl-tanl, hogy vájjon az elévülés kérdéae bűnügyi szempontból fann áll a. Ugyanis az erre vonatkozó törvény azt mondja, hogy a legutolsó bitói Intézkedés után 10 év elteltével évül el az ily fajta bűncselekmény. Ms-gánjogilsg 30 ív as a határidő, amellyel felelősséggel tsrtozlk as esetleg még életben levő Keeike-méthy Gyöiő. Az ügyészség álláspontja érteaü-léaünk szerint as, hogy a bűnügy elévült él az ügyben mag kell ssin-telni az eljárást. Más kérdés szon-bsn, bogy a székesfővárost ért, mai értékben mintegy llz milliárd köröné értáket kitevő kárt, amennyiben Keeskemithy Győző csakugyan életben vsn és vsgyona van, bs lehat e rajta hajtani? Nincs kizárva, hogy az ügyészség arra as álláspontra jut, hogy minden körülmények között megindítja a kiadatási eljárást ez ügyben. Előfizetőinkhez Az egyre fokozódó papir-drágulás arra kényszeritett bennünket is, hogy ugyanabban a mértékben emeljük fel lapunk árát, amilyenben a fővárosi lapok tették s amit a többi vidéki laptársunk is már régebben megtett. Lapunk ára számonként hétköznap .... vasárnap .... előfizetési dij egy hónapra . . . .14.000 K Nagykanizsa, 1924. február 27. A Zalai Kfizlttny kiadóhivatala 600.K 800 K 1914. február 28. ZALAI KÖZLÖNY HIREK. — (Napkár) Febr. 28. Leánder — (Időjárás) A Meteorológl* i Intézet jelentéso szerint helyenként copadék várható fagypont körüli hőmérséklettel. Nagykanizsán szerdán reggel 7 órakor: hőmérséklet — 2 3 C, hó réteg vastagsága 14 cm, cispadék 140 mm, azél: északkeleti. Délután 2 órakor: hőmérséklet + 03 C, szél: északkeleti. — (Caak Nagykanizsa nem?) Kaposvárról jelentik: A Kaposváron évek óta tartó, aŐt egyre fokozódó lakásínség némi enyhülést remélhet annA folytán, hogy a népjóléti minisztérium állni a vidéki lakásépités céljaira azánt 10 milliárd ból Kaposvárnak is juttatnak egy milliárdot. Kaposvár tehet ugyan annyit ksp, mint Győr, Szombat hely, Miskolc, Pécs és Székesfehér vár és c»*k Sopron meg Gyöngyös kap többet, azaz 2—2 milliárdot. A milliárdot összegből uj lakásokat építenek olymódon, hogy a város adja « szükséges telket, az épületek tulajdonjoga és rendelkezési joga 60 évig az államé, azontúl pedig a városra száll át. Hogy a város uj épületeket épít, vagy már meglé vöket nagyobblt-e meg, az teljosen rá van bízva a város vezetőségére. A terveket azonban a népjóléti minisztériumnak előzetesen be kell mutatni jóváhagyás végett. A fél milliárdos városfejlesztési (u\'cabur koláti, aszfaltozási) kölcsönt is meg azovatták Kaposvár részére a Pénz intézeti Központnál, de valorizálva. Ezért még dönteni kell afölött, hogy ily kétes körülmények kötött felvegye-e a város, vagy sem? A postapalota építésére e napokban jalsnik meg az építésre vonatkozó versenytárgyaláal hirdetmény, már dus 20-11.1 lej irattal. — (Lejárt a koresetiadó be vallásának határideje) Az álta lánoi keresetisdó kivetéséhez szükséges bevallási ivek benyújtásának határideje 29 én, pénteken lejár. Aki ejután fogja benyújtani, meg bírságolják. — (Szövetet kapott a kani zaal inaóg-akcló) A nagykanizsai főstolgnblrósághoz megérkezett s főispáni hivateltóí az értesítés, hogy Nsgykanizss város Ínség akciója n népjóléti és munkaügyi mioisité riurn által kiutalt ruhaazővetböl 150 méter elsőrendű, 30 méter másodrendű szövetet és 6 méter pargetot kapo\'.t. Értesülésünk aze lint az inségaketó bizottság ebből az adományból ctsőaorban a város rokkantjai részére fog egy-egy öl tőnyre vsló szövetet kiutalni. — (A kanizsai kőzkórhé*-m& napi forgalma) A mostsni kedvezőtlen Időjárás következté ben feltűnő mértékben megazapo rodott a nagykaniraai közkórház betegeinek azámt. Ml aem jellemzőbb erre nézve, mint. a várost-iktatókőnyv adatai, amelynek tanúsága szarint kedden 12, szerdán 17 betegfelvételi Ivet Iktattak be. — (Védekezés a kltttáaea tlfasz ellen) Zalavármegye alispánja rendeletet küldött Nsgy kanizsa városhoz, amelyben fel hivja az egészségügyi bizottságot, hogy a kiütéses tífusz ellen tegye meg p megfelelő s a rendeletben részletezett praeventlv intézkedé seket, hogy ezáltal elejét lehessen venni az esetleg szórványosan fel lépő kiütéses tifusz továbbterje désének. — (A kanizsni vendéglős éa hnslparosok közgyűlése) A „Nagykanizsai Vendéglősök, Kávé sok, Mészárosok, Pincérek Segély-egylete" a folyó hó 26 án tartott közgyűlésen elnökké Berger Ign^c kávést, alelnökké Hajas József ven-déglőji, pénztárossá Kardos Vil most, jegyzővé pedig Banekovich Jinos Igazgató tanítót választották meg. A mérleg-számla felolvasás után Nagy István választmányi t»g ismertette az egyesület siomoru anyagi helyzetét. Beszéde hatás> alatt Kiss Ernő a Korona szálló ven déglősc felhivta tagtársait, hogy o Segélyegylet alapjának megvetésé hez ki ki járuljon hoxiá anyagi erejéhez mérten. Ax adskoiást ó 100,000 koronával nyitotta meg A nemes példa httása alatt nyom bsn Simon Jó.sef 100.000, Vollák Jinő, Berger Ign^c, Kunéin Ferenc, Ungár Sándor, Sinjer Mdoi 50 — 50.000. Kein Gyula 35,000, Ri\'scher Mór 30,000. Vlasici Kázmér, Biu memeheln Mór, Karni Antal, H«u bert Ádám, Neuser Ignác, Kardon Vilmos. Wriss L«jos, Markó Ferenc. Koller J nos. Horváth Ferenc, Loot József 25—25,000 koroniíval járul tak az alap megteremtéséhez. — (Elkobozzák n levélben küldött pénzt) Az utóbbi Időben gyakran megtörtént, hogy kűl\'őldrc főleg Németorazágbs, Ausztriába egyesek pénzt, több esetben (de gen vslutát, dollárt, ontrák koro nát, s\'okolt küldöttek. Miután ez kormányrendeletbe ütközik, a postn érteiihésére a rendőrség a levélben küldött összegeket, valutákat lefoglalja, elkobozza, az elküldőit kihá gásért megbünteti. A legtöbb eset ben a küldés teljesen jó srándék ból történik. S>ülők külföldön ta ouló fiaiknak küldöttek igy do\'lárt vagy sxokolt. A jó szándék sem menti magát a tényt, legfeljebb enyhitő körülményül arolgAlhat a> Ítéletnél, azonban az elküldött ősz szeget mlndenesetro elkobozzák Mindenki saját érdekében cselekszik tehát, ha ettől tartózkodik. -— (Csecsemővédelem Zala égerszögen) Zalaegerszegről je lenti a Zalai Közlöny tudósltóji: A Stefánia Szövetség 41. sxámu zalaegerszegi anya és csresemő-védő intézete az elmúlt évben 268 csecsemőt és 20 gyermeket vett gondozás alá. Az intézetben beteg gyermekeket is kezeltek. Megfor dult ilyenformán az Intézetben 640 uj rendelés 58 féle betegségre. Zsla-egerszegen a mult évben 294 szü írtét történt. Etek közül meghall 34 csecsemő (115%). Ebből 11 haláleset jut olyan csecsemőkre, kik az Intézet felügyelete alatt szülét tek. Az Intézet 165 csecsemő kÖzűl 130-st anyatejjel, 32 őt vegyesen, "hármat mesterségesen táplált. A védőnők 800 esetben jártak el (la kásszerzés, állásközvetítés, örökbe fogsdís stb.) A hé.rom védőnő 3700 látogstást tett szülőknél és csecse mÖknél. — (Kiszáradt Napoleon azo-mornflize) Amikor Napoleon 1821 májúi 5 én Szent Heléns-ssigoli számkivetésében elhunyt, idelgle nesen a szigeten temették el. Ott is pihent egésren addig, mig 1884 ben a párisi Invalidusok dómjáb* átszállították holttestét. Amlko. földi msradványait a franciák exhu múlták, áthozták Francisortzágba azt a szomorufüzet Is, mely a nagy katona sirja fölött őrködött. A aiomorufűz ods került az lovalt dutok dómjába, ahol a napokban azt vették észre rajts, l>°Sy elhalt. A fix 104 évet élt. — (Olcsóbbodás a textil és a bőrpiacon) Mint Budspeitröl jelentik, ugy a textil-, mint a bőr piacon jelentékeny olcsóbbodás volt a mai napon. A textllüzletben a devlzabeszerzés megkönoyebbü léiének hstására az árak mintegy 15% kai mérséklődtek. A nyerabőr 18-20% knl lett olcsóbb s ennek követkeitében a bőrpi>con Is vár jók az árak redukcióját. — (A legyek szaporodása) Egy amerikai tarméssettudós, HowirJ professzor kiszámította, hogy e^y április 15-ike tájin világra jött légy agysasion év sxeptember harminc •dikii,\', h< minden lárvája kikél is ezsUtt az íJő Alatt élotb«n marad, három-százharminchat txilli-S t.gból álló léjtycsalá-dot alapit Eme id* alatt kilenc generáción át folyik s légycsalád axaporodása Ha eit • számot valamiképcn cl akarjuk képzelni és egy-egy légy hossxuságát mlntagy I cen-tiruélerz« teisxuk, elsó lábujjhegytől sxiinjra vígéig, s kilencedik Reneric óba taitoxé báromsxáxhaimlnchit trillió tégy SRyniis-mögé átli.vs 33(0 millió kilométer hossxu láncot lenna ki. ami húszszor nagyobb volna a napUvolságnál. Mindenesetre örülhetünk annak, hogy a természet gondoskodik tömérdek légylárva elpusztulásáról, mert ha et ntm történ-.lék meg, tavasztól ósilg vastag rétegben fednének be a legyek mtndsa talp-alattoyl főidet. — (Uj tervek a Balaton-Uultuuz fejlesztésére) Kleíndin Hugó, bankigazgató, a Bsisloni Yacht club főtitkára tanulmányt Irt „Balatoni kikötőket építő vállalat tervezete" címmel. A tanulmány egy megalakítandó réstvénytársaaSg tervezetét tartalmazz*, amely állami felügyelet alatt állna. A R. T. át venné az állam tulajdonában lévő kikötőket, azok hivatalnokait és ingó vsgyonát. Cá\'ja az leon%hogy ■ Balaton körül minden 15—20 kilo méter távolságban személy és teher fo\'g\'lom lebonyolítására alkalmas kikötőket építtessen. Az ehez szükséges összeget a psrti birtokosok adnák ösize területeik nagysága éa a létesítendő kikötők távolsága ará nyábsn. Aki nem tudná ezt az összeget megfizetni, annak az állam adns kölcsönt arsny koronában. A részvénytársatág programjában sze repel még a Balaton mentén lévő, épitkezéire alkalmsa területek par cellázása, psrtszabályozás, a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele és egyebek, amik mind a Balaton kullu szának minél nagyobb mértékű fellendülését és snnsk gyümőlciözővé lételét szolgálnák. — (A megzenésített árjegyzék) Lisst Ferenc egysxer axt á\'llto\'.ta, hogy mindent meg lebet zenésíteni. A nagy mester • mondása következtében komponistáink egésx próxadrámákat Öntöttek zenibe, sót attól sem riadtak vissza, hogy operáikban a leg kétkoxuapiasabb kijelentéseket is zeneileg illusztrálják. Azonban egy köxóaséges árjegy-xék megzenésítésének érdeme egy Dárius Mi\'.hauJ nevü francia xenesxertó nevéhez füxódlk. Ki kell azonban mindjiit emelnünk, hogy Milhaud muxsikájáoak sxsvsgéul ntm valami lehérnemu- vagy síivaxáfjtgyxékst viUsstot\', hanem kikereste as ó.sxes áx-jegyxékek küzül a Ugköltóibbit ; a virágir-je^yxéket. Et a Dtrius Milhaud melódiáinak szövegéül szolgáló vixágázjtgyxák a minap sxsrepelt egy londoni kocceitea. Vooósh ng-scorek kls6c«te mellett Co\'.emann F.sster ének-müvésioó dalolta axt végig. A sxovegból iáé egy kis mu\'atviny: .Eremns Isabellinus A virágok sxépsége garantálva. E pompás féleség sxva eléri s hat láb magaságot. A virágok csodás txintxotiek, sirga és rózsa-sxio koxött és igen tartósak* Ex ax érdekes felsorolás a Mtetkexó, a haUgítóügOt magával r.-g*dó mondattal végxódls: .Levélboli lu-dakoxódásokra as árak asonnaj kós*ltsta«k*. - (Kirakat razzia Egorsze-gan) Zalaegerszegről jilrti\'1 a Zalai Közlöny tudósítója: A zalsrgcrazegl állsmrendőrség ellenőrizte a kereskedők kirakatsit. Mhdazok ellen, akik nem tűntették fel a kirakatokban lévő áruk árait, megindult az eljárás. (x) Vlg Fiak Jazz Bánd szalonzenekara minden este az Arany-Szarvaa kávéházban. — (Feltalálták a napsugarakkal való borotválkozáat) A londoni Daily News, mint a hét szenzációját, cikket kőzöl Melbourn llmann, a hírneves sportember uj, korszskslkotó találmányáról, mely — ha a feltaláló Önbizalmának hitelt adhatunk — nemsokára a borbélyok alkonyát fogja jelenteni az egész világon. Melbourn llmann ugyanis feltalálta azt a atodaszert, mely után a borbélyipar derék képviselőin kívül minden férfi vágyódik a világon és smely lehetővé teaxl, hogy a borotválkozás fogalma nemiokára teljesen divatjamúlt fo galommá váljék. A borotválkozást pótló ciodsszer a napfény, mely egy különös szerkezetű prizmával ellátott lámpába vezetve és az arera sugároztatva két három hétig megakadályozza a szakái és n bajusz növését. A feltaláló nem árulja el találmányának titkát, de a Daiy N-ws egyik riporterének sikerült nyilatkozatra birnla a „bor-bélyok rémét" aki a kővelkeiőket mondotta találmányáról: — A találmány a lehető legegyszerűbb megfigyelésen alapul, azon t. í., hojy a női fodrászok által a nők arcán levő szőrszálak eltávolítására használt eljárás egy kis módosítással a férflsk azakálnövését Is megakadályozhat ja. Hoiazu kísérletezés után rájőttam, hogy az az eljárás egyszer ét mindenkorra végét vetheti a borotválkoxás kényelmetlen ét terhes szökségossé-gének. — Ennek keresztülvitelére elő szőr is egy kU lámpát sxerkeszt-tettem, melynek segítségével őt-hst perc alatt megborotválkozható az ember anélkül, hogy közben bárminő elfoglaltságát abba kellene htgynis. A lámpát ugyanis egy szerűen magam elé helyezem, a belőle kisugárzó fényt arcomba bocsátom és néhány perc múlva frissen vagyok borotválva. Találmányomat nevezhetném talán .lu damányos borotválkozásnak" Is, mert hiszen azon az alapelven épült fel, hogy a fénytugarak bizonyos körülmények között megakadályozzák a hsjnövést. Eiyelőre persze még nem gondolok arra, hogy találmányomat elterjesszem, előbb tökéletesltwJ aksrom. Ha ez sikerül,ugy a .borbély"fogalma a múlté lesz végérvényesen. Igy az élelmes angol feltaláló. Londonban most órláii várakozáa-sal tekintenek llmann .bűvös lámpása", a borotválkozó lámpa felé, de a borbélyok erről Is ugysnolysn szkepszissel nyilatkoznak, mint an-nsk idején az önborotváló készülékről és Igazuk Is van, mert hiszen Iparuknak ez nem ártott. De azért mégis megtörténhetik, hogy a „tudományos borotválkozás" felkelő nspsugara, a borbélylpsr alkonyát fogjs "jelenteni. (x) Mielőtt megnősül, jegygyűrűt é Icaiért legjutánvyx^bb árb-n vásárolhat Frl.d J6i..f ókszerí.xnél, Nagykanlsián, Suiár ut 2. (Fő-ut é. Sugár ut »»• rol). Ar.ny, .iűiI, pltllut, himl»-fogak é. Irmek beváltán a lef-magaubb oapi árban, ZALAI KÖZLÖNY 102.4. február 28. — (Egy csah káplár aladto a komáromi lőaxargyár ka randazáaét) Prágától jelentik.\': A cseh gazdálkodáa egyik érdekea eseményéről rántja lo a leplet a „Prava Lldu" prágai ujiág. Megírja egy Kloravtk nevű éa Komá-rotnbao állomásozó cieh káplár hallatlan garázdálkodását. Az össze omláa után a komáromi lőszergyár gondnokává Moravekct nevelték kí, aki pár év aUtt állítólag el-kótyavetyélte • gyári leltár legna ayobb réazét. Koldussicgényen került a gyár élére, ma pedig Igen teklntélyea vagyonnal rendelkezik, melynek eredetét a Pravo Liduigy magyarázza: A lőszergyár a legtökéletesebb berendezéssel volt ellátva éa Igy került a cseh szlovák köztársaság birtokába. Moravek a berendezést három kereakedö közvetítésével darabonként dedogatta Eltűnt to vábbá hatsiáz varrógép, mely a gyárban volt elraktározva és ugyan Ilyen aorsra ju\'ott a gyár gyönyörű tüzolhárlló készüléke, amely egy maga majdnem százezer oseh korona értéket képvisel. A gyárnak abban a részében, ahol most a dohányjövedék raktára van, leszerelték a villanyvezetéket és ócska drótokat teltek az ujak helyébe. A berendezés többi része ugyancsak érthetetlen módon tűnt el. (z) 1\'olAlflzctések nyugtázása. A KífOíSÍény Tisstvls«-léník Egyesülele kóssó-•frtet noixJ mloJ soknak, akik a ,Kallkó* bál í» a másnapi műsoros eit reodezísébeo ít/jJottak. 1\'gyanoak kiszócietet mond a természetbeni adományokért 11 a (elülnie-tétekért Bogenncder F«igyes 2V0 0. Vitéa Soleit Milys« esi parancsnok, Sélley Teréz, TeuUet. Gutiláv, Trsnsdtnub-a 2 \'-íWw, BateO József dr. Beuitenea F.rteh rsoJórtsaáejoj, Valeotényi Mihály, Megla Antal, l.ázár Kornél, lengyel Mihily, dr. Nagy Jaoö, di. PeUtct Lassló, Vaaíelló Miklós, Szisz IXnetní, Szekulya Jakabfté, MiiUoyi Gyula, Obemyikná. • elaváry Cyu-láaá. Száva Náodorné, Sütik ZolUo U —10 00, Sehleu Teslvmk 7:.<,0, Bálint Gyuládé, lányai Lajos, «i»v C»IIUk Károlyoé, Dobro-viei Milán, G.r*l Alajos Hahót, Gazda< Ferenc, Gxábú LeJ->», Gr.6<.«vi:i József, raikai Alajot, Fik> Ferenc, llafés Fefaoc, Henee Altéit, Kucky József, )«l«nek Szilárd, éli Jiger KálmánnA, Kocsiásné, Kosa József, Kralky György, Leirer Jen/-, dr. Mátyás Ssnsu, l\'landn Jsnoioé. Jr. Pfsek IsWao, Sluiler László, Szabó István igazgat;, Szász Angyal, Uager t\'lnAnn Elek, \\Vá«ner J*n4. N. N. t»—6tXX\'. Na*y Gyf>*6 4000, Somogyi jlvio JVO, Kl.pper Miklós ZO00, N. S 1000, N. K. 100 Kor. Termésiflbe i adományokkal bossájárvlWl lle.nmtit Károlyoé, KagWr Siodorné, l/chtfoss Mim LichttehelnJl Páloé, Lukács Jenó, Metzl Cauilné Iháxoi-beréoy, Pintér Nándorné, Reaieto Gáiáné, Sebetiyín Géiáno Gol»e, Sálloy Teréz Gelae, Ssabó Antal, Szabó Itlvánoé, Sémán An-dorné, Szolúioc, vitéz Tóth Béla, Zerkovil* György, Bruncsics Jinos, Sórgyár ét Gyenet Lajos. (x) Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Sihwarcz Dezső cégnél, Fő-ut (x) D. M. C. pamutból fejel vagy Vöt kívánatra a arombalheívi FlUPP kötődé. (S\'éll Kálmán u. 6) NOZGÓFÉNYKÉPSZINlUtZ. Az Uránia csütörtök-pénteken klasB\'iVus műsort mutat be, Con rad Weldt éa Dimitrlj Buchovecky együttes drámai játékát, Ax ertzág ulat, melynek filmszcenikai értékél Buchovecky neve garantálja, aki legutóbb „Észak oroszlánjával*4, (Nagyi Péter) keltett mint rendező megleprté.t, a játék kiválóságéi pedig Conrad Weldt neve jelenti. A kísérő képnek egy rendkívül ked vea a különösen a hölgyekre nézve érdekes divettevü: „7/x «v a párí i dhal l6tUnelibólu kerül bemutatóra a TÖZSOC HMM. tS.Jit lujó.itunk LIr!o«,.!oolk., A m.l értéktíndéo ez Irányret nyitáskor nem volt egyléte. és ■ gyengébb árfolyamok mellett síép .«ámm.l javulái I. mutalkoiott. A barátságos h.njulat al.tt . .prku láció la vásárolói keidett ék « áifolyemolr átmenetileg 5 — 8 st. zelék rmelk.déit mul.ttak. Esyta kutiutokon aionb.n aok Aru jíleol-Wiett a pi\'COO, «i aoníli. .Il.ny nitolta ai irényi.lol, bo,y a hangulat tartóit odAvé vélt éi a ny«-rcaégek vc.rendöbe m.nUk. Az itmenctl a.llérdaég .iért mm tarthatta m.gé\', meit.bícal arbilréis mag.a.bb éifolvamokonnagT»>imu el.dé.t rijkoiölt. — Zárl.tkor .z iréoyiat taitóikodó, forgalom c»e kélr. Utótőiado. Az irányzat gyen 8al«. G-orgla 800, Muogirl. Mű-Irégya 385, Gumml 515. Vlll.oioa 2800 G-nz 6150. rtllamv.aut 675, Nov. 176, M.jy.r Hitel 895, O..I-rák Hitel 273, Rima 200, S.lfí 910, Luiémftoló 138, Amerikai 32\'/,. Kő.rén 4300, Földhitel 725, K.reikedelmi. B.nk 2080. Koaxtpénz hivatalosan 1\'/,— 21 */ Eatl magánforgalom. Irányzat nyugodt, ürlctkötéa nem Igen történt. . forgalom vont.tott Silgó 915, M.vy.r Hitel 912, O.rtrák Hitel 275 - 280. Rmn 202 - 205, G.nrD^uhiua 6250-8300,Magyar Cukor 4825—4850. K-r^.k. B.nk 2115—2130, |./ó 920 - 925, K6..\'n 4375-4400. Földhitel 725-730. P..IÍ H.r.i E\'iö Tkp. 6100-6150. Vill.mo. 2875, G.o-kle 810, Állam-va.ut 690—695. Angol — M.gyar 145-150. NemoetémaU i E 0.1 1 koro né. 60(0, foilntoa 16000. 5 koro ná< 31000, 10 koronás 150000. Terményt^xada Bura tliiavldéki 76 kg o. 265500 -266500, 79 kg-os 267SOO-2725CO, -jyébvldéki 76 kg o. 258000 —261 000, 79 kg oa 262500 -267500.— ro.s 220000 - 225000, takarmány érPa 225000-240000, - .8rirp. 260000- 285000, >.b 235--2-15CK» teoyeil 200000-210000, korpa 150 -155000. V.tímagvak. Luc.-rná f.hér 15000. vörö< 14000, nyer. 8500. Lóhere fehér 19000, v6ro. 17000, nyer* 95C0, B.lt.eim 2200JBükköny ■il.ta tavssil 1850-2000, Z.bo. i 1800. Cirok 1400-1600 Muh.r 2700 -3000. Ö.M boraó 2000 -2200, vikiéiia 4500 —5500, veló 4500-6500. cnilagfúrt 2400-•2600, fehérh.b 4800-5300, tarkabab 4300-4800, mák 6500 -7000. típoa.le repce 5500, kender 10-13000, n.u\'s.apuka 15000. Angol perje 17000, nrpr.forgó fehér 3800— 4000. Sertésvásár. Felhajtottak 540 eladatlanul vi....m.r.dt 150. A vá • ár koiepe. volt. I r. 23000-24000. Könnyű 19500-20000. S.alonoá. fél.erté. 25000 -29000. Lehúzott hu. 24000 - 26000 Sózott eialonn. 23 -24000. Zsír 29000. A bócsl tóasda A bécsi értéktőzsde a megnyl táakor aillárd. A a.ilárdsig ezuttel I, a magyar értékpapírok pisclról indult kl, ahol a budape.li bankok ré.zéröl érkező vételi meghiráiokra igen nagy forgalmat bonyolítottak le. A belföldi m.gy.r korooa piacén mára csupán oiztrák korona -llen kólöttek üxlcteket és prdig 98—100 >. kunuson. A zárlati ár tnly.mok : Angol M.gyar Bink 148 O.ztrák Hitel 282. M.gyar Hitel 938, Déliv.aut 129, All.m • u.ut 688. Rima 207, S.lgó 940. M.gy.r Holh-.r 250, Klo ild 194. Gultm.nn 1435, S.l.vónia 140. Kohó 1675. Altaláoot Kósién 4500, Urlkányl 1390, Horvát Cukor 1298, M.tty.r Cukor 5700, T.ie.rll Gá« 1370, Sp dlun 400, P«ti M.gyar Kerr.l.d.lml B.nk 2150, Adri. 1460, Győri Olaj 147, Gummi 630, M.gyar Vaautforgalml 435, E.iter-som Slásivári 660, Gyórl Vagon 158, M.gyar Jrliáloghltelbsok 195. A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapaatt tö.ada délutftn 1 órai sáróirtolyamal a k«vatkazökt ooj Mhr. Ar^ot-Uacz Hajai Uify HM íisa,. Ol.-M. l»Sooo | a)m1 Asslall Llord bank AltsUo.* L B. Ajtrár ; Ras.lt eicox. motataá ««iow> n^,, „ l(0<00 8á«Ml4». ,7JOO HAnyAk I Un< I Upitt ■Uaa -I Mtf ?\'<">■•! HW • Honclrii Xobe tMfia U<U K40 tiK; 74OOt* j Or»,tba ioo«-> | M^cxxaii \' ^ | Má*y. a a pb - Alt. K^ajta m^o , Kwárala H.-Cnfi lfart, jeooo ,(4-K«t.!ml N.cyt.lton.1 Ku. Hliel jjjoo s.iekochWI Msosf.N«n»«t oiooo 1 s,, 4 Jalitk*. jVhx. , Váto.1 l.»nk 1 ><x« 1 u^u Wtl., Mico v,*^. tumi.b «a«aV : «oco ^ U*t\\* ...... Motor »7«OOOj ölomlrugylt StOTOOI VtfjHt>si lílH Vacxyji/ 4JOIIOO ntuoo RotbmlilUr átrjooc. JkklkV _ SchsUM etoco T»iwr ivxx-o! Umtaa Ii««| Vottln Nova »*noo AtUm\' 4\\coo Tnat JJOOO 1S5000! IXV*kor 1400c lk<vll nk il««óó» • JJOO Cakoflpaf 4MIOOO 196000 0«orrla 1 K-ooo! M«á«b. tok. 4tOOOO •Crooo! SllmasM JlOOOOO —- 11.000: »"«««•• — 1)000; O<«4o Soooo ti.>ooo; CaUtnsí ----- ttooo Sjallral .7000 Hfc.^kl V1U, pa.i«i » ! To>aJI i»xo Ksn*r«a. OAS.VM, <**>o K<>. I..S liooo tuti I116 H?jooo|V«.m Tilt, >\\oooo An (it uoooj láiim. jijeo} Poút-i. J710O Cukorgyárak Uaioa JJOOO Nyo | Atlwoatum HlalosltOV aa 1 Takar«V.k. . 8<l.l/.-l tf 6ooc<V Llp44Ttro«l »«}» Rítil U I Cxni idáh I tHoJ&alae.l ÉEcis Pooml«» Gottnano Itasal ta Hoot U I4OO0\' XSr«4tJ*yal Uoöoo I Rl«l«r 1 «xvy> U«=en> j)0«>o Hiophaoom ItOOO Hltsl li „„„, ,,, JIJOOO I fariiosl ny II000 Atntfikai <a MoVtti jieooo I l\'jiífflaa^ »>ooo EróJ Haaal slaí ÍívjoOM ! I M- BUJM.Hl.t IJJJOOOO Vaámínk M.\'.W.a, Yeecffte .IJOOOI í(«mi«l fa M.„, y..n<U - | 1U441 »»« «J»OCe IJAdf 10000 «»ooo Oft CliVy ltooo] Ríáblnya. C.a.l- I»7<oo Salavor.la CMll Taa i4)00, TVV Xtgjrcr 2a(oooo; Sisiri Klir kmak |Vw\' ViV. k-HO« CÖo<o<<5«a JJOOO Krin" .li-.-OO /akoUI Oani Dart 6l >vooo. Zsa.al Oini.Vltl. i\'.\'MV><>«j Fahsnk 0«P r.r.1 WlWit. H*A«T l\'MN K«sl.h Katask SieeeJ Aírva Xia^lM »t»*e; Attasáika K&blayal Mainak Éca. Ltkics »;ooo J7000 Itta \'jsooo X. «! kolp.f l))000 Saej. kcrwJi/ 7JOOOO Utiie ItitU IIOOO Cry.pjUH.X0 5.iviK4» W. Te.til OoMb^rx Kaitoo OySfi isi.il Ja^asii ♦4 OOO •S500 l>JOCO JÍCOOO 1IOOOO Vegyipar J»JOO | 74000 ?o«o l|9»> 4OOOOO "■a ^.ooooj T^rMiieolm 4 ieo»» duin soooo Hsn<ir<a iStoo* KUá.^m.\'., 1 4tOfe Viktátu i4oee« Tr OsMkta ttMM Klilh\'ft\' 1 .oooo foVsiil 161 Cl OOOO Pan .0> ICxXKJ ttaKH" it*M > Ka<><l<b !.»:« > R«.T(«ji4r ««•*«-> .tljo, StoiSwlaát 4?J*ee ..sas Kissis «a««s ihn< | 3s4.>M*c 14000 ... ! SaAlUS*!. TsWtn A takarókkorona árfolyamai A D vlssközpont közli, hogv a takarékkorona mai árfolyama 100 papírkorona. A magyar korona külföldi Jegyx*«*l» ma lt|»i Berlinben . . . JO 100 Prágában • • Ntwyorkban . • 30 A divlia-köipont hlvalalos árlulyamil KUlo tteoe Xlotihi iljooo T6r6k tjooo U« l»«o Kai«ii(«iak D«o*l Jtooo Ot-oll sutt* iotoeo Ktltcn 1)7 jooo Xtbal — tjoo--. \\OSKO ij)eo S.oea • vooa leije njeeo Valuták ! ,Sspúi«C« 1(1000 Anco* lOBI »*>íj0-lí««00 I-avá JOJ-JIÍ OoUb tjojo M300 PraMi le lll) H\'» Li/s Outi. U*. IJN^i) H«lS* iánk l.l«-I.B) Ul SMkOi S»á;«l tfaak uj)O-ii»J0 Korooe Sioti »«o S4) Hollaa 41 fl. MM» •}!«« Zürichi Bskareet Krtaalllvli LooSr* Belesi! OUasoesat Pilis Prl«. j &Ka j S.OfU j BeltrM | Ksv/Oft tvlxáh • OI\'.J i))to JJ1 líj 1 i0)t)-ioH) \' »»0).*OtO iStjjo .»?<-» 1«»0-I«I) 4 itioiy.) Jlov-kllo iMJ\'ill intcriihi 5)30V<i) ÍOI-JI* kto-Uj Mj)0 Mjoo Párls 243000, London 2481\'00, Newyork Í7B-00. Brüssel 20Ö5, MaUend *«92\'&0 Holland JI6-M, Berlin 127 50 Wieo 81 H.SoHs Prága 167S"00, B«4ape»t 140, Buksrett 301 Belgrád 730*00._ Keletis szerkeszti: Sztrokay Kálmán. KUdó: Nagykanlxaal Nyomda 6s Lapkiadó Vállalat. Goldschmldt Jóxaaf, Pál áa Torá* fajdalomtól megtöri szivvel joiemlk, hogy forrón szőreiéit anyjuk ttsv. Goldschmidt Ignácné szül. Roaanbarg lanka életének 61 lk évében hosszú szenvedés ulán • hunyt. A megboldogult hüll le (emeli f. hó 28-án caülöriö-kön délután 4 órakor fogjuk az izr. tometé halotlasházá-bél örJMc nyugalomra kísérni Nagykanizsa, 19^4. febr. 28. B*k« hamvaira I ön. Kaka Siaéoraé. RowaW9 Mér éj Rmaksrj XsUaoa les-vérei. Rasasban Héráé ssül. Kastl Us. ttasw-bsri Sslsssoeoi ssuL Sthrelksr KstsIUi sógornői. Xiasltac )ih* Aíaallk. Xlaa. leveeel LevsaM Csórta tlláS l( Ptpli S) Hsagúpal i\\ I k«.Kl\'.tt )lNM Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék meggyőződni I 1 liter rialing 1440 K, 1 l. vórös 1440 K. I liter prim< ilsling 1880 K, 1 liter bikavér vrttös 1770 K, 1 liter pogány-vsii 6 muskotály 16Ö0 K Bruncsics József IQusr-. cismegs- is atysftruhiístl cikkek ks-rssMisébM. Suflár-ut Taic«ea 2W. BUZAT, ROZSOT. zabol, árpát és tengerit vásárolnak la|aa|aiakk napi ároa. KORPÁT bármily m ar.aoyüégbMi MSI Ar Zalavármegyei SzOvetkazall áruforgalmi R.T. Nagykanizsa Krti37«a rotsrs. KOÍLONY Apróhirdetések ▼••tank minim >.„m:i --Us*. .... és faNx&kil > :»Cmt<„.tfe «.fl J^Sfll* Vilmo* «• tttl. N««jkemie.. IVlk iii «, Tthfcn Eor UitoMh wn(or*l«HIA 1I1M. Cin t kutttea._____ Clörordőkád.! Mr*!^ Cx« . »|. fA«/.Uf. D.<<»«••>« ,» n Szabók Országos Szövetsége Nagykanizsai Fiókjának elnöksége énsstti « tltzt.lt vav&kózöoseget, hogy « folytoaoi íremelkedésre v.lu le kintcltei. Ideiglenesen 1924 íebrutr hó 17-iki kelettel s következő írsza-bátyt vonunk kénytelenek megállapítani: 1 O.lt n. out. III. o»i Ztkó-öltöny kístítése 300000 280000 250000 Ztakettöllöny készítése 350000 300000 Szmoking öllöny készítése 350000 300000 Yászon öllöny készítése 250000 200000 180000 FelSiló küzitése 250000 200000 180(00 R.glán készítése 300000 280000 SSOOÍO Mlká4ó készítése 200000 180000 I5CCO0 Télikabát készítése 350000 300000 250000 Frakk-öltöny készítése 450000 400000 Sima ns4rág készítése 70000 60000 fiOCOO B\'iuesz nadrág készítése 100000 80000 70000 Zubk.ny készítése 150000 120000 Koppány kélTÍlése 250000 200000 10 éven aluli gyermekaek kabát. nadrág készltéia 140000 120000 IOOCOO 10 éven fettlll gyermeknek kabát 120000 és staa oaérág készítése 160000 l-tCOOO Kabát, nadrág és mellény készítés. 200000 111)000 150000 Felölt* kéazltése 200000 180000 IftOOOO Télikabát készítése | 220000 200000 180000 KOIIn nadrág készítése 3C<01> 250000 VatalStok: Z»ké-öltöny millli 12000 Ziakett öllöny vasalást 16000 Fcieit6 vaialása S000 Téli kabát vasalása 1SOOO Nadrág vasalása 3000 FordltAi 20 .-kai dr/tgíbD Forflatmlado kUtön tls.lv.- az árak kellék nélkül ériendók A7. elnökség. Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 4©—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 45000 K Kapható SZABÓ SÁNDOR cipőáruhálában Kazsnczvutca 1. sz. Telefon: 453. ^ SZÜKSÉGLETÉT ♦ ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN f öltönyre és felöltőkre, ruhákra é« kosztümökre. Féríiszövetek: Nőiszövetek Színtartó kartonok, mosddelainok, vásznak, ágyhuzatok, toltartd ánginok, zetirek, batisztok stb. Zsákokból, szövőpamutból és szövőcérnából gyári raktár! Uraink legolcsóbbak. csakis legjobb minőségű Aruk. ,„ i i I* / a# mmÉmam divatnagyáruházaaz„flranyKakasához Kisfalud) es KraUSZ Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. ssém. JALAl KOZLONV 19M. l.br<t«r. M. Mindenkinek iáját érdek® »t.iitt tíreiijo ■.ük.ígj.ui f«d««i. Szabados Mátyás , Marcalihoz" címzett kékfestő és kézműárukireskedését Kazinczy-utea 1. Városhazpaloía, * legolcsóbb áron szerezhet be. j hol mlndcanamü r<fói«iut a lajjobb mloííigban Milyen legyen a jó cikória kávé? 1 Finoman SsIStt, hogy « fíaéanél ■ mol g vls mlnil Jobbon fololdbae. « kékbon !.»« lioallót é> falóidba..* » J. Vfttt "\'kofádí bsraa, mert eaak Igy odbnt síip aalnt a kávénak. S. Kelleme* ia tsrmés.et.a Illata 4. Kiadó., vagyle mini! kovoaobbet kelljen koISlo felhaasnálnl. Figyelje mig,hogy ilyen-e az UHU kávé? FIGYELJE MEG kirakati árainkat. Ma a mi áraink a legolcsóbbak, áruink a legjobbak ... /•>.r..:.X fMnala #v imarlli.i CyermekdpÖ lasieges (ns-n vacoi\') fekete és barna K 34000 és Mjetb 19-20 21-2\'! a3 26 K 37000 K 45000 férfi Míós.ipí frsoei. «iaerlk.i K 125000 <> MJsbb. Jo\' 1, lüioósínö fírficipé fr.N. U és smtrilc.i K 250000 ís telj. b SM1 f Icipő [üli. pímos K H5000 és illóbb Luxusclpöknk te oltSÖbbaVí, mirl a gyári cipó *ru. Siesse» tehát nálunk ,.n»msui mielőbb »««* Miltényi Sándor é$ Fia cipöáruháza, FC-ut 2._ A Vaskapu vendéglő nagyobb vállalkoxía vígatt bérbeadó. lévaiba! Deáki Sándor, Király-u. 26 Bútorozott sn n» kát szoba-konyhás lakisi karai U«nn*k(.]«a tiássiptr. Cim . hi.d.ib.u. Feles cserzást vállai Bőrgyár lenti EIsJrtMsu késtbírért szavatolunk! Csak frissében küldött s6-gott bőröket fogadunk el. Bőrgyár, Lenti. INDASZESZ » fakó. a*Wa»rIHil, <au. laoau tilsa •jírtjt; UU Mm Rt, IvUpul. *•. S«a»»rr-t>W« M. A takarék-korona krfolyamit méraék.lt iljs.i. .1 eaéb.n naponta délután három órakor kfialt I- Magyar Távirati Iroda expoziturája. Fö ut 13. Telefon 338. 313 Bizományosokat keresünk minden községben lapunk ottani árusítására A ..Zalai Közlöny" kiadóhivatala IZXÓLÁMPÁMÁ*. NIHCS JOBB PÁLMA kaucsuk-talpvídő is KAUCSUK-SAROK. Mulatságokra | Konfetti .. Szerpentin Világposta-képeslapok Táncielvónyek minden mennyiségben kapható Fiichel Fülöp Fiai paplriruh&ifeban NAGYKANIZSÁN 5= Óriási TAVASZI VÁSÁR SIN6ER JÓZSEF ÉS TÁRSA divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Nyomatún a N»gyk*otzHAi Nyomd* VtllaUi és Lapkádé könyvnyomdáiéban, N*gyk*nix*éD. Egyes síéin éra hétköznap 600 korona, vasár- és ünnepnap 8QO korona 63. évfolyam Nagyknniua, 1924 február 29. Péntek 50. aiím. Taktikaváltoztatás Az izzó nemzetgyűlési támadások után alig két napra az ellenzék berkelból megligyelő ballont bocsátottak fel a párt közi konferencia szükségének hirdetésével és várták, va||on vált-e kl valamilyen hatást a kormány és a nemzet többségét képviselő parlamenti majoritás részérói a so!( re|telt célt elleplező kísérlet. Sajtóvélemények alakjában ugy adták be a közvéleménynek a pártközi konferencia ízes süteményét, mintha kormányrészról tartanák időszerűnek r, kölcsön-tárgyafások idejére a nyugodt atmosifiéra-megttremlésére irányuló megbeszéléseket. A közvélemény azonban állát a szitán. Arról van \'itt szó, hogy az az ellenzék, amely napokon keresztül tetézte nemzetgyűlési szereplésével a koronafomlas állal felidézett pánikot s amelyben egy szemernyi törekvés sem volt az egész Idő alatt, hogy az ország megnyugtatására és lecsillapítására segítő kezel nyújtson, egyszerre előáll és nyugodt atmoszférát emleget és harsogva üdvözli a páliközi konferencia eszméjét. Most egyszerre Igen lontos lett, sőt Igen sürgós lett az ellenzéknek a nyugodWaímoszféra, az objektív megfoniolás és annak a külföldi kölcsönnek sima letárgyalása, mely ellen addig, amíg biztosítva nem látszott, egyebet sem tudóit, mint lekicsinylő gáncsot vetni. Elképzelhető-e emberileg, hogy azt a vívmányt, amelyet annyi meg nem értéssel és annyi bel pollllkal kúvlkolás mellett hatcolt kl az ország javára Bethlen István gróf kabinet|e. alku tárgyává legye ellenfeleivel és pártkérdéssé alacsonyítva egy államérdekei, diszkreditálja ezzel önmagái Vagy önként adódik mindenki részéről, legyen az kormánypárti, vagy ellenzéki politikus, az a szükséges jobb belátás, melyre « országnak égető szüksége van s mely a nemzetgyűlésen nem lépi át unos-untalan az ob lekllvllás határát és akkor márts blzlosilva van a törvényalkotó munkához szükségelt pollllkal nyugalom. Vagy pedig hiányzik az egyik oldalon, az ellenzéken a párlszempontokon való felülemelkedés és ekkor hozhat-e egy pártközi értekezlet mást. minthogy még jóbban felfedi az ellenzéki törekvések valódiságát: a taktikázást poziclonális clónyö-kérl. engedmények kicsikarását cserébe a nemzetgyűlési csendért. Hogy most az ellenzéknek, saitóorgánumalk bevallása szerint, egész zöme ha|iandónak mutatkoznék bizonyos elvi és gyakorlati • konlrovercták ügyében tárgyalásokba bocsátkozni, azt mutatja, hogy laktlkaváitoztalás-ról van szó, miután nem sikerült bolrányokozásssl.Rup\'m félefor. radalml Indítvánnyal és obstruk-clós rohammal való fenyegetőzéssel megingatni azes=mények-tői mindenben Igazolt Bethlen-politikát. Megelégednének „korszerű kibontakozással", mely alatt természetesen egy koncentrációs kabinet értendő, amelyben helyet foglalnának mindazok, akik eddig egyetlen építő követ sem hoztak a külföldi kölcsön monumentális müvéhez. Ha eddig nem volt sürgős az ellenzéknek tárgyilag és Időbell-leg programszerűen működni a kölcsönügyl tárgyalásokra való tekintettel, nem hihetünk ezután sem az őszinteségében az ellenzéki „nyugodt atmoszféra" hlr detésének. Ne gondoljuk azt. ha Illetékes körök elhárítják maguktól az Ilyen körülmények közöli születendő pártközi békét, hogy ezzel keztyüt akarnak dob.ii az ellenzéknek. Csupán nem látják szükségéi a saját sikerük fölött való alkudozásnak s még kt; véstibé annak, hogy kelepcébe lépjenek és átengedjék a terepet olyan irányok és párttörekvések előretörésének, amelyeknek csak kárál vallhat!* az ország. Visszafele süli el a legyver: Bethlen Istvá:-. gróf kabinetiének és nemzetgyűlési többségének, mely annyiszor szólította (el az országol egyetemes lelki megbékélésre és munkára való összefogásra s mely mindaddig sajnálatosan nélkülözte az ellenzék ll,n,,uM 4ra. Bi, kór* 14009 koron, It.ron bin 4IOOO korou. ma oly hangosan hangoztatott békekészségét, nem lehel a ke. zéból kicsavarni a pollllkal Igazoltság hatalmas fegyveréi és elvitatni lőle a nemzet osztatlan bizalmát. Kilencven milliót sikkasztott az ipar művészeti szalon tulaidonosnője Tizennégy százalékos koszt pénzzel törlesztette adóssága kamatait — Rácz Lajosnét a rendőrség őrizetbe vette s elrendelte előzetes letartóztatását Nagykanlzaa, februir W (Sajit tuJóíilónilól) Néhány nap óla az a hlr terjedt cl a városban, hogy Rácz Lajoiné, iparmüvésznő nagyarányú csalást éa sikkasztást követett el üzletfelei kárára. Nyolcvan kilencven millió koronás passzívákat emlegettek. Némelyek már azt la tudni vélték, hogy Rács Lsjosné a büntetőjogi felelŐaaégrevonáa elől megszökött Nagykanizsáról. Erek a jó ideig ellenőrizhetetlen hirek az államrendőraég nagykanl-zaai kapitányaágának büoügyl osztályáig la eljutottak a az egyik, Ricznéval már perben álló üzletfélnek bemondása alapján megin dúlt at ügyben a nyomozás. A rendőrségnek egy napi munka után sikerült odáig jutnia a nyomozásban, hogy megállapította a csalásról elterjedt hirek valódiságát a a kiderült tények alapján az iparmüvésznőt őriietbe vették. Ax Iparművészeti asalon Rácz Lajoané, aki állítólag évek-j Óta különválva él férjétőj, mint1\' iparmüvésznő jött tavaly május hónapban Nagykanizsára, hogy önálló munkával biztosítsa msga és kis fia megélhetését. A főutcái Dobrovlta féle házban bérelt iparművészeti szalonnak és műhelynek alkalmsa lakást. Az üzlet megindítása után mindjárt szépen prospe rált, ugy, hogy most már állandósn 10—13 leányt alkalmazott az Ipar-müvéazeti műhelyben, hogy a tömegesen érkező megrendeléseket cl tudja készíteni. Riciné sohssem vezetett túlságosan költekező háztartást, ponto >an fizette a házbért és kisfiát az idén már a II. gimnáziumba íratta be, aki az osztály legelső tanulója volt. Az ipnrmüvésznő msga Is mindig a legszorgalmasabban dolgozott a műhelyben és a háztartás kőiül. Etek a körülmények tették olyan meglepővé aíokat a híreket, amelyek Ráciné kétes üzelmeit fed ték fel a nyilvánosság számára. Ezek okozták azt la, hogy máig sem alkerült tisztázol azt a kérdést, ml kényazeritette arra, hogy tzépen virágzó üzlete jövedelmezőségét csaláasal és alkkaaztással gya-rapltaa. Az elaő nyom Az egyik hltele>ő, akivel Ráczné perben állott, megtudta, hogy egy másik, pénzét követelő hitelezőnek az összeg helyett Iparművészeti tárgyakat. lámpaernyőt, azőnyeget ajánlott fel. Az első hlteleiő, mivel pénzét nem tudta megkapni, gyanúsnak látta as egyezkedésnek ezt a módját, féltette a követelését. Ennek következtében pattant ki azután az Iparmüvésznő addig ügyesen leplezett üzleti manipulá ciója, amely sok millióra rugó kárt okozott a megrendelőknek és hitelezőknek. Kamat-tBrleastéara kellett a pénx Kiderült, hogy Rácz Lajoané megrendelőitől előlegképen és hitelezőktől kőlcsőnképen nagy összegeket vett fel, hogy azt üzletébe fektetve kamatoitassa. Állítólag 14 százalékos koszt kamatra is vett fel pénzt. Ezzel aztán nem hogy még jobban fellendítette volo. ú .letét, h.nem . S.l.lmas ÜHie-gekre lugó kamatterheket ura tudt. iStleaitenl. Izy mindig uj.bb é. uj.bb k.m.tok.t vett magira, igy küxködött . meggondolatlanul felvett k&lciöoök kamataival tddlg, amig mo.t ri nem jöttök. Egyik k.nlu.i kcretk.dS például 32 milliót adott »i üíletbo air. a célra, hogy Ráciné műhelyét köt-kcre.eti tél««.iggi .lakllv. Iparteleppé fejlcitlSíc. Eien é« egyíb elmeken l. .ok pén-t uenett Ráczné, amit mind folemí.xlett .dói.ág.inak tSrlekzté.e. Namjalantkeinak káro.ultak A kir o. ultik uima igen o.gr, de ponloa.n mogillapit.nl ..ideig nem lehatTtJgy.ni. Ráczné a neki \'elké.iitéaro ítadolt aiovolokot <• zalai közlőin 1924. február 29. •gyéb ráblxott Idegen tulajdont ké-pai6 logőiágot, Ipsrához a.Okaé gaa ny.ri.oyagot la elxálogoallolt, hogy ezáltal pénzt iierezien ma. gának. Konkrét esetből feljelentéi mind addig nem történt az Iparmúvésinö allén, tnlg a rendőrlég erélyei nyo moiáia nem figyelmeztette a károsultakat, hogy követeléseiket ko moly veixedel.m fenyegeti. Még Igy li eddig csak egykét feljelentéi érkezett be. Rács Lsjosnét a rendőraég szerdán délután ctalát és sikkastlás elmén öriiclbc mlle é. ciütörtökön délelőtt kiklrdatték előtte az Mlstei lelarliitotisilól szőlő végzé.t. A politika hirei Budapest, fabruáz 21 A pénzügyi kérdések közölt a külföldi kőlcaőn ügye érdekli legjobban ma a politikai közvéleményt. Az agységespárt kiküldött tizenkettes bizottsága, amint jelentettük, már kétszer tárgyalta az ügyet, de végleges döntést eiidelg még nem hozott. Előreláthatólag ebben a kérdésben a holnapi nsp lesz a leg fontosabb. A tizenkettes bizottság ugyanis holnap délelőtt feltizenegy órakor Walko Lajos helyettea péoz-ügyminiazter parlamenti szobájában tartja legközelebbi értekezletét. Minden valószínűség szerint a hol napi ülésen véglegesen állást fog lalnak azon korrektlvumok két de sében, amelyek eddig felvetődtek. A belföldi kölcsön megvalósításával kapcsolatosan as egységes párt részéről "Szóba hozták, hogy azokat a kategóriákat kell erőseb ben igénybevenni, amelyek a leg könnyebben elbírják a megterhelést. Így as egyik indítvány as volt, hogy a tőzsdebizományosok as értékpapír forgalmiadó alapul véle lével vonassanak be a bels! kölcsön jegyzésébe. A Jegybank alaptőké jánek jegyzésénél olyan tömegesen jelentkeznek, hogy ez a körülmény többek szerint szintén alkalmssr>ak Utazik arra, hogy a belső kölcsön t\'egyzésénél ne feagyják klhasználat-anul, Éppen ezért a Jegybank alap tökéjének jegyzése és a belföldi köl esőn között junktimot óhajtanak teremteni olyan módon, hogy a lejegyzett kölcsön arányában lehrs a«n csak jegyezni a Jegybank al»p tőkéjéből is. Es as Intézkedés első sorban természetesen a pénzlntéze teket érintené. Ax utolsó esztendők nagy ingat lanforgalmát tekintve meg akarják adóztatni az ingatlanforgalmat is. A tizenkettes bizottság üléséiől Vargha Imre pénzügyminiszteri >1 lamtltkár készít feljegyzéseket, a melynek alapján » pénzAgyminis/ térlumban a korona értékének caök / kenéséről szóló törvényjavaslatot át fogják dolgozni. Kállay uj magblxatáaa A belföldi kölcsön ügyével együtt sok szó eaik a külföldi kölcsönnel kapcsolatos pénzügyi kérdések el intézéséről Is. Értesülésünk szerint ezekben az ügyekben Kállay Tibor volt pénzügyminiszter a kormánytól kapott megbizatáia alapján továbbra la nagyfontosságú tevékenységet fog kifejteni. Elsősorban az lesz a feladatr, hogy kidolgozza az aratiykoronás alapon készült állami költségvetélt és ugyancsak ő állapítja meg Har-dlnggal együtt Magyarország szanálást tervét is. Hardlng budapesti tartózkodása alatt közte és a ma- gyar kormány, valamint az egyes minisztériumok kőzött Kállay Tibor lesz az öisiekőtő. Hardlng szerep. ax uj költ- ségvatéaben Hardlng érkezéséről és az uj költségvetésről a kormányhoz kö zelálló helyről a következő Infor mádót adták : — Ami a költségvetést Illeti, az egyes szskmlnisitérlumok már há rom-négy hét óta dolfoznak, ugy hogy most már caak revízióról vm szó, smelyet az egész minisztertanács végez. Amint a Népszövetség pénzügyi blzottségánsk kiküldöttji Budapestre érkezik, a magyarkor mánnyal együtt köiösen revideálja a költségvetést. Szóbeli tárgyalusok lesznek ezek, amelyeken egyen ként meg fogják hallgatni a különböző tárcákat és mindegyik tárca Iparkodik a maga tételeit Igazolni. A pénzügyi bizottság londoni ülé sén már hangzottak el olyan észrevételek, hogy egyes költségvetés tételeket föl kell emelni. - Igas viszont, hogy más tételeket erősen redukálnak. Nagyjából azonban az eddig Összeállított tervezeten nem lehet sokat váltox tatni. A deficit nagy részét az ál lamt üzemek okozzák. Az állami üzemek deficitjét aionban nem a külföldi kölcsönnel tüntetik el. A pénzügyi bizottság kilátásba he lyeste, hogy a magyar kormány az állami üzemek hiányainak fedez* aérc külön vehet fel a 250 millió aranykoronán kívül kölcsönt éa erre szintén vonatkozik msjd a zálogjogok felfüggesztése. Különösen az államvssutak üzemében mutatkozó hiányok fedezéséről vsn szó. Ax OMGE n vnlorlxáclóról Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megtartott ülésén a való rlsácló kérdésével foglalkozott. Az ülésen a valorizáció megteremtését általános helyesléssel vették tudó máiul és azt kivihetőnek tartják. A koronaromlás ellensúlyozására a kellő pénzügyi Intézkedések megtételének és a Jeg) bank aürgŐa felállításának szükségességét hangoztatták. Azonban követelik, hogy az előleg gyanánt tekintendő összeg a kénysserkölcsön teljes Összege legyen. A gazdaköröaség a merő gazdaaági termelés beosztásánál fogva, a tavaszon rendelkezik a legkevesebb tőkével, ezért oly le-rováai módot kell találni, hogy fi setéal kötelezettségüknek a mező gazdák a termelés folytonosságé nak megakadása nélkül tehessenek eleget. A Karaaxtány NsmieU Gaada sági Párt klubaxantelóa. A Keresztény Nemzeti Gazda sági Párt csütörtökön este nyitotta meg klubhelyiségét. Ex alkalommal a párt mintegy 200 tagja jelent meg. Tabády Tibor földbirtokos beszédére Ernszt Sándor válaszolt. Elmondotta, hogy a párt jelszava szerint a Keresztény Magyarorazá got akarják megteremteni. Netn gyűlölködnek, hanem csak a hara aoraával törődnek. A párt teljesen mentes a korrupciótól. Harcolnak a tisztult szocializmusért. HÍREK. Elfogadták a kisebbségi törvényt A nemzetgyűlés mai üléce Ciak magyarul tanítottak. Néptanit > vált 28.600, ebből nem magyar A nemzetgyűlés mai üléeét tizenegy óra után nyitotta meg Sxci tovszky Béla elnök. Kéri a nemzet gyüléa hozzájárulását shoz, hogy március 3-án az Országhás kupola csarnokában tartandó ünnepséggel kapcsolatban a képviselők illetményeiből fejenként 200.000 korooát levonhasssnak a tüdővész elleni küzdelem céljaira. A Ház Ily érte lemben határoz. Az elnöki előterjesztések után áttértek a napirendre, a kisebbségi nyelveknek a közhivatalokban való haaználatáról azótó törvényjavaslat folytatólagos tar gyalásara. Móser Ernő, Zsirkay János, Pintér László felszólalása után Bethlen miniszterelnök asólalt fel. A törvényjavaslat — kesdl be-azédét — tulajdonképpen csak láncszeme a kormány intézkedésének. Nem volna helyes, ha a magyar kormány abból indulna kl, hogy a szomszéd államok kormányai nem tartják be a kisebbségek védelméről szóló törvényt s nem volna helyes, ha a magyar kormány eb bői azt a következtetést vonná le, hogy eztő maga sem fogja betartani. — Nem akar védője lenni a há ború előtti nomzetiségi politikánsk. Hogy a háborút elvesztettük, s hogy ennek következményeit szenvedjük, ebből még nem lehet azt a követ keztetést levonni, hogy rossz nemzetiségi politikát csináltunk. Rá mutat arra a miniszterelnök, hogy a román, szerb, tót nemzetiségeknek nálunk kevesebb analfabétájuk volt, mint a magyar határon tui lakó fajtestvéreknak. — Ezután egy rövid számadatat kíván leszögezni a miniszterelnök: Az 1899-1900. lakolal évben M« gyarorazágon 10125 magyarnyelvű, 3319 nemzetiségi és 1404 vegyes elaml Iskola volt; tehát 6700 olyan alcml iskala volt, amelyekben nem nyelvű 922* s 1761 olyan tanító volt aki egy szót sam tudott magyarul. Etek a azámok mindennél jobban beszélnek. Nálunk a nemzeti kérdéa kifejlődés* és akuttá válása a tö rök megszállására vezethető vissza. A törökök kivonulása után ugyanis Ausztria a megüresedett területekre szándékosan telepített be nemzetisé gieket, hojy ezzel ia megbontsa a magyarságot. Ezt külÖnÖien mos\', a napvilágra kerülő bécsi aktákból láthatjuk és állapíthatjuk meg. — Mindenki tudja, hogy Magyarországon a nemzetiségi kérdés soha nem vált volna olyan akuttá, ha ez nem lett volna fegyver ellenünk az osztrák centrslisták kezében. — Ui nemzetiségi politikát kell csinálni Magyarországon. Lehetővé kell tenni a nemzeti kisebbségek számára, hogy oktatásukat anya nyelvükön kaphassák. Ez nines el lentétben semmiféle msgyar hsza Hansággal. Aki tótul tanul, azért még lehet jó magyar éa megfordítva. Az államnyelv oktatáaát ezenkívül minden iskolában biztosítani kívánjuk. A kormány azt a rendeletet, amelyet kibocsátott, a legkomolyabban veszi, végre akarja és végre is fogja Hajtani. A Ház ezután a javaalatot ált a lánosságban elfogadja. Következik a részletes tárgyalás, melynek torán a javaslatot részleteiben Is el-I fogadta a nemzetgyűlés. Ezután áttértek az Országos Testnevelési Alapról szóló törvény javaslat tárgyalására, melyet Bodó János előadó éa utána Klebelaberg Kunó gróf kultuszmlnlazter ismertetett. Szilágyi Lajos bejelentette as el lenzékl pártok szervezkedését, ami után as ülés 2 órakor véget ért. — (Naptár) Febr. 29. Román. — (Időjáráa) A Mcteorológl.i Intézet jelentése szerint sokhelyütt csapadék várható, lényegtelen hő-változással. Nagykanizaán csütörtök reggel 7 órakor: hőmérséklet — 3 C, hóréteg vastagsága 25 cm, csapadék 9 mm, azél: északkeleti. Délután 2 órakor: hőmérséklet 1*8 C;. szél: északkeleti. — (Hardlng ntban) Páritbil jelentik: A Chicago Trlbuna érte aüléae aserlnt Hardlng Amerikából elutazott Londonba. Londonból Párlsba megy, ahol a jóvátételi bizottság tagjaival folytat megbeszéléseket. Páriából Genfbe folytatja útját éa ott a Népszövetség Intéző vezetőségével tárgyal. Bud*-pesti tartózkodását 2"/i esztendőre tervezi. — (A vidéki papság flxatéa-rendexáae) A korona elértéktelenedése és a gazdasági válság miatt a plébánosok Is, a hivek la nyomatékkal sürgetik vidéken a párbérkérdés magfelelő Intézményes rendezését. Érdeklődésünkre erre vo natkozóan Illetékes helyről a kö vetkező felvilágosítást kaptuk: — Országszerte sok a panasz a párkérdés miatt. Vezetőhelyen Is már rég belátták, hogy a jelenlegi hslyzat többé nem tartható fenn. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezért megbízta as Orsságcs Katolikus Kongrua Bizottságot, hogy neki a párbérkérdés modern rendezéséről javaalatot tegyen. — Az Orazágoi Katolikus Kongrua Bizottság kiküldött egy külön párbér bizottságot, amelvnek megbízásából Nagy Jlnos földbirtok-rendező bíró a szükséges reform ról kitűnő javallatot készített. A reform kizárja a törvényhozási rendezést és az egyes egyházközségek kötelességévé teszi, hogy as egyenlő és progresszív teherviselés alapján a plébánossal uj megállapodást kössenek. A reformot annakidején a vallás és közoktatásügyi miniszter külön rendeletben fogja előírni. A reform értelmében minden egyházközségben a püspök éi a köz-Igazgatás képviselője előtt folynak majd az erre vonatkozó tárgyalások. Ahol a két fél nem tud megegyezni, ott a vallás- és közoktatásügyi miniszter dönt véglegesen. Ujabb megállapodások köttetnek ott Is, ahol a mai visionyoknak meg Dtm felelő készpénzmegváltá-aok történtek. Az uj egyezségeket valutárls, tehát buta- vagy arany alapon tervezik. — Az erre vonatkozó rendeletet most készítik. Mig meg nem jelenik, mária köthetnek az egybáxkősségek Illetve a politikai községek ax egyenlő éa progresazlv teherviselés alspján valutárls megegyezéseket. Ezeket az egyezségeket a rendelet megjelenése után, utólagosan la ér-vényeaeknek fogják elismerni, he mindkét fél megnyugszik bennük. — (Nam saabad árakat akaax-tani ax llxlatajtók elé) Mindennapos jeleniége a nagykanlzs.i utcáknak, hogy a kereakedŐk üzleteik ajtajára különféle árukat akartának kl, vagy kia asztalkákat he lyeznek el a bolt ajtó előtt a járdán és ezzel sok esetben a forgalmat akadályozzák. A rendőrság most szigorusn lépett fel as üzleti kirakatok kereteit messze túlhaladó reklámok miatt éa több kereskedőt 3-10000 korona pénzbintetás-e Ítélt el. > 1914. február 28. ZALAI KÖZLÖNY — (25.090 koronás okmány- bélyoí*k) ^ pénzügyminiszter u bély^glK***^ lerovásának megkönnyítésére ezentúl 25.000 koro nás okmánybélyeget U forgalomba boc\'ót. A* uj bélyegek ax 1000 «c 5000 koronáa okmáoybélyegekhex haaooló kivitelben készültek, azzal « különbséggel, ho»y a bélyegkrtret ,|,ó réexén ax ,1924* évaxám olvasható a a vllágoasárga alnyoma-ton kívül egy második, ax egéaz bélyegen végigvonuló, balról jobbra haladó világoixöld sxinü hulláin vonalai alnyomattal ia el vannak látva. A keret kék, a bélyegkép v&rösbarna síinü. — (A rendőrség uj telefon számai) Ax államrendőrség nagy kanixaai kapitányaágán ax egye* osztályok helyiségeinek átcsoporto alt>sa következtében változások ál lottak be a telefon-számokbsn. A kapitányság vexetőjéntk, ax erkö\'c>i blxoóyitfány, fegyverengedély, ut-lavél alb. oaxtálynak telefonszáma 37, a kihágásl osztályé 191, a bün-üiyi oixUlyé 255, ax őraxemély zell oaztályé 171, a klskaoiuai őrségéi Március harmadlkától kexdve délután 2 órától reggel 8 lg ax eddigi 37 helyett 225 a hlvóatám. — (Országos vásár) Március harmadikán Stepetken állatfelhíj táaaal éa kirakodó vásárral országom vásár leas. — (Megint a Járdák!) Av utóbbi napok már negyedsxer té llre változott Időjárása kövatkexté ben egyre több panaax hangxlk el a járó-kelők réaxérői, hogy egyik-másik helyen nem gondolnak a járdák tlaztántartáaára, ami naponta több kisebb nagyobb baleaetnek volt ax okozója. A rendőrség eré lyeaen lépett fel azok ellen, akik ím hintették fel a sikos járdákat, .sgy elmulasztották a hó leaőprését és aiokat egyenként 10 -25.000 korona pénzbírsággal sújtotta. — (A kőasán áve) As Orsxá tói Árvizagáló Biiottaág februái 0-tól kezdődő hatállyal a kőszén .ájékoxtató árait újból megállapi otta. így a darabos kockasxén ?éc«—Szabolcsról 39600, Brenn bergből 32250, Ajkáról 25000, Vár palotáról 19300 koronába kerül ab feladóállomás, vasúti kocsiba rakva. — (Százezer koronáarendőr aártáa) Somogyi Pál 28 évea nagy kanizsai kereskedőt már régebben elítélték randőraérlés miatt 100.000 korona pénzbüntetésre. Somogyi ax I. fokú határoxatot megfeleb bezte. A kerületi főkapitány most ext az Ítéletet, helybenhagyta. így is marad annyi haaxns Somogyi Pálnak a felebbexésbői, hogy elfelejtették valorlxálnl a régi ke letü pénzbüntetéit. — (Pályásét) A kcrkasxent miklóai katolikus iskolaszék férfi osztály tanítói állásra pályázatot hirdet. Pályásatokat március 10 ig \'II beadni. — (Szánét lopott) Knaust Jó-sf kiskacizsai lirkós axomsxédja kárárs elkövetett axéna-lopás miatt került dr. Novay rendőri büntető bíró elé, aki exért 30.000 korona pénzbüntetéara éa 20.000 korona kártérítésre Ítélte. (x) A Kaszinó hangversenye. Steiner Ferenc ksmaraénskea aür gönylltg értesítette e Kaaxlnó vezetőségét, hogy betegsége miatt a jövő hó 2 ára tervbevett hangversenyét későbbi időpontra kénytelen elhalasztani. A rendezőség exu\'on kéri a tisztelt közönséget, hogy a megváltott jegyeket további Intéz-Jéaig megt^UflirJui****^\' — (Boszorkánykonyhát rekvirált a lakáshivatal) A kóiépkori kuruzslás mirvJoo Unalmas furcsaságát jututj. estünkbe •z |az esel, imely iz egyik alföldi község lakói köiöti kelleti szokatlan Izgalmit. As ottani Vécsei utcában van ugyanit egy t!s év óta le\'jcen pakatlan, rozoga ház. A tulaj, donosa e>iy K. Borbála ne\'u asizony. Az oláh meg\\ziliát idején még az oláh katonák is rémülten kenlték a titokzatos hizat, axt állítva róla, hogy ijesatö kiséi(etekkel van tele A község népe ii mesvie clkerolte a vitylIlA környékét, ait híresztelve, hogy oda éli ember nem juthat be a ha mégis, akkor nyoma vés/, elpuntul, megsemm sltk a gonosz st elletnek. Jött a lakásínség s ezt a rozoga épületet ia elrekviríluk. K Hvrbála nem akarta beengedni a titokzatos épületbe • hatósági «.nbeeeket. ^mikor néhány zárvaUrtott ajtót felnyitottak, a boszorkánykonyhák képe t-rult a jelenlé-\\ik szeme elé \' Egyik oldalon rengeteg kieste:!. kiszár • lőtt állati hulla volt, tyúkok, kacsák, kutyák, (nicskák, lábaknál fogva felakasztva. Mind M éhségtől pusztult el. A fiiakat macska- es kutyafejek díszítették, azonkívül kossrstámra ^ajá.uk különféle szinü rongyokba burkolt fiolákat, as ugyne vetett , varázs ve-ttóket* Az eg>ik asztalon eg/ tepsi rétes illott Több. mint tlieszteudós lehetett s a titok-hatos Borb-U asstony a szellemek eleieleut átánla Több tál sorakozott egymásmellé évtizedes pecsenyékkel. A sarokban egy összeszáradt kacsa mellé hosszú sepróuyél volt á\'Ulva mint éjjeli t<x> uUiás estköze. A szobára ránehezedő homály csak fokozta a látvány borzalmasságát. Napokig tartó Ukaritasxa volt szükség, ami* a hírhedt boszorkánykonyhát lakható állapotba hozták. As uj lak> bevoou\'ásával azután szerlefosilott a ház mincen babonás titok eatosság* Természetesen kiderült ai is, hogy Borbála asszony elmebeteg volt s betegségében azt képzelte magáról, boyy 6 boszorkány. A izercncsétlon uszonyt kórházba szállították — (As ipari mnnknköxvetité* Égerszögen) Zalaegerszegről jelenti a Zslai Közlöny tudósítója: A xalaegerazegi ipari munkaközve tltéit, melyet eddig a polgármester intéseit, a jövőben a xalaegersxegi Ipartestület fogja lebonyolítani. — (Ax elsŐ áldozat) Megír tuk tegnapi azámunkban, hogy n levélben küldött pénzt elkobozzák éa küldőjét ezenfelül meg is bün telik. Csütörtökön délelőtt Lukács József csizmadia volt Nagykanhaán ax első, aki cmiattf\'a rendőrségre került. Prágába küldött sógornője nek levélben 200.000 koronát. A 72. sz. postahivatal jött rá a lurpi-ságra éa ax ügyet áttette a rendőrséghez. Lukácsol 50.000 koronn pénxbünteléare Ítélték éa a 200.000 koronát elkoboxták. — (Biztosam drágulni fog) Zalaegerszegről jelenti a Zatal Kót löny tudósítója s A pöcegödrök tisztítási diját a Zalavármegyei Árvize gáló Bizottság legutóbb tartolt ülésén hozott határoxatával szabaddá tette. — (Akinek kár volt Keni saára jönnie) Kovács Julla pa-cial illetőségű Nagykanizsán szolgáló cselédleányt a rendőrkapitányság nemrégiben örök időkre kitiltotta a vároa területéről. Kovács Julla axt gondolta, hogy talán fe-ledéabe ment az ő bűne, vlaaxajőtt Kanizsára éa axclgálatba állott. A rendőraég axonban csakhamar észrevette és tQtott visazatéréa miatt 2 napi elzárásra ítélte. (x) Ffteserkereskedők figyel oaábe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. évi február 27 tői kezdődő hatállyal érvényes legújabb Irányárjegyzék átvehető Rosenfeld Adolf Fiai cégnél, Pő-ut 4. — (Ujabb caempáazéa Sopronban) Sopronból jelentik: A* itteni államrendőrség detektivjel tegnap ismét nagyarányú csempészést lepleztek le. A rendőrség nek már régebb idő óta tudomá sára jutott, hogy Proszki Gusztáv ■opronl lakos kezdeményezésére Wienben egy társaság alakult, mely textUcaempészcttel foglalkozott. — Proszki és táraal, Hernhard György, Horváth Károly soproni és Mada rics György fertőszentmiklósi fiatat-emberek ax árukat egy nagy bécsi cégtől bizományba kapták, áthozták a határon éa itt értékesítették. A napokbtn egy 100 kiló aulju finom fehér vászonszállltmányt akar tak beciempéizni Sopronba. Béc* bői Proszkiék lehozták Kelénpx tikra, ahonnan azután éjjel álcem péaxték a határon és a B\'csi dom bon egy szőiökunykóban rejtették el. A vászon felét tegnap behozták a városba éa fischer Melanientk adták\'át értékesítés végett. A rend őrség azonban tettenérte éaletar lóztatta őket. A Béciidombon levő kunyhóba rejtatt vászon másik ré-axa nyomtalanul eltűnt. Proszkiék szerint Ismeretlen tettesek betörtek és ellopták. A rendőrség meg inditetta a nyomozást. — (A Midii gazdaaági la kólát állit fel) Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósitójs: A Magyar Assionyok Nemzeti S<ó vetségének zalaegerszegi fókja gaz dssági iskolát állit fel Egerszegen. A kiképzés ideje 2 évre terjed. Ax iskolába azokat a leányokat, esetleg fiukat veszik fel, akik elvégez ték az elemi négy oiztályál, 15 éven felül, de 20 éven alul vannak. Az Idei csonka-tanév március 15-én kezdődik. Erre a tanfolyamra 10 — 15 növendéket, köztük 3-4 fiu» vesznek fel, akiket kertészekké ké pernek ki. Vidékleknek a jegyxő-ségek nyújtanak részletes felvilágosítást. — (Kik mehetnek Amerl kába) Ax Észskamerikai Egyeaült Államok kormánya megengedte, hogy a kivándorlási kvót i ellenére ia beereaszék Amerikába a diplo mával birók, lovábbá a művészek családtagjai\', hs a cs»|ádfő Atnc rikában tartózkodik. Az Ameriká bao állandóan lakó külföldiek, akik a bevándorlási rendelkezésekben biztoiitolt joguknál fogva ideigle nesen visszatérnek külföldi látó gatásukból, nejükkel és 18 éven aluli gyermekeikkel együtt azintén beeresztendők. — (A primadonna kocsija) Debrecenből i-ják : Régi r&nsntiku* kép elevenedett meg legásp e»tr a debreceni Ciokonsí-szinház előtt. A fiatalság klfogtA a prirnadonnn kocsijából a lovakat éi ugy hu<U a kocsit a Iskáaáig folytonos óvá-ciók közölt. A felclevenülő román likába azonban belevegyült a mai súlyos gaxdaságl helyzet képe. Nem éppen ugy volt, mint régen. Nem éppen a primadonna kocsijából fogták ki a lovakat, mert bizony manapság még a primadonna is gyalog jár, hanem. hogy mégis meglegyen a régi hatásos lüntetéi, a lelkes tüntetők jóelŐre gondos kodtak kocsiról, melyből aztán kifogták a lovakat és akarva, nem akarva beültették a népazerü prima donnát, Kovács Terust a vŐlegé oyével, Unger litvánnal együtt és zajos éljonzés közben húzták a kocsit n primadonna Iskáaáig. (x) Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut — (Töbke kerül meghalni, mint azQletnl) Ma, mikor proi>téma a holnapi kenyér, súlyos goná a ruha, a tüzelA él minden, am t as élés igényel, érdekesnek tartottuk Hámokban kifejezni, mennyibe kerül a stdletés es mennyibe a m«*halás. A gyermekkelengye, amelyre egy ujszülöttoek szüksége van 6 kis ing. * kttött melléoyke, * gumllep«d\'\', 6 pelrnka, 3 vánkos, 3 flanel, 8 r.uma kedvence, összesen ejyr közepes anyagból késült gyeimekk \'engye, 974 0 0 korona. As ezen felül izersfX jelentéktelenebb kiidá-sokoo kívül említésre méltA öss uggel sie-repel a tudós-néni, akit szintén nem szabad elfelejtenünk a költségvetésből Az utolsó stáció, a temetés, kolts-gei ezek: Papír szem födél 28.0O) K, selyem szemfodél 700000 K, egyszerű koporsó »^.000 K, érckoporsó I.MO.OO> — 2SC6.C00 K, egysserü művirág koszorú 25.0(0 K, dlasssabb UO.COO K. Az e>yit: temeti eiésl vállalsMól nyert érteiülésiink sieiin*. egyszerű temetés dlji — benníoglalva sírgödör síb — &00 0\'>0 korosa. Ehhez ssá-mitodik még a stóladij. Ezzel szentben etvS-rangú temetés dija — hástól — egy és háromnegyed millió koiosi Sioaaoiu izámok etek. A földrcsujtottságuaz, a nyonoruok dokumentálni (z) Vig Fink Jazz Band aza lonzenekere minden eate az Arany Sxarvaa kávéházba". (z) Mielőtt megnősül, jegy gyűrűt éa ékszert legjutányosabb árban vásárolhat Frled Józaef ékaseráaznál, Nagykeaisaán, Sugár-ut 2. (Fő ut és Sugár ut sarok). Arany, ezüst, platina, hamisfogak és érmek beváltása a legmagasabb napi árban. (x) D. M. C. pamutból fejel vagy köt kivánatra a szombathelyi FIUPP kötődé. (Széli Kálmán-u. f) NOZGÓFÉimtfPSZINHáZ. Uránia. Még ma pénteken fél 7 éa fél 9 órakor nagy klasszikus mű sor, Conrad Weidt és Dlmítrij Bu chovecky együttes drámai játéka: Az országút kerül bemutatóra, melynek filmsrcenikai értékét Bucho vecky neve garantálja, aki legutóbb „Etxak oroszlánjával- (Nagy Péter) keltett mint rendező meglepetést, a játék kiválóságát pedig Conrad Weidt neve jelenti- Ax előadásokat csak 16 éven felüliek néxhetik meg. SPORTÉLET. Kisorsolták a tavaszi fordulót A mull hít.D Győrött tartott ke-lületi közgyüU. utín ■ m.^vál.íi- l ott lot4i5bliott.áf Olíit tartott <> megejtett. . t.v.Bti mérltSié.eW honoláiát. A t.v.itl neiOD mir-clui 16 áD keidMIk I » utoUí mtríSUi junliu 8 in kerül l\'jit-sxáu-a. A aoriolá, a kanlaal cápátokra a követkeaö eredoiéonyel .^rMStt: /. onlály. Mire. 23 SrSE— NTE. Mire. 30 S.AK-NTE. Aprlll. 6. NTE-MAV Apr. 13. TSC-NTE. Apr-27. SFAC-NTE Mlj.4. DAC -NTE. Mii. 11. NTE-DVE Mii. IS ETO-NTE. Mij. 29. GrAC -NTE. II. osttály. Mi.c. 23. Zrlo.í— Kórmond Mire. 30. Z.IotI—S>TE. Apr. 13. Zrlotl—CTSE Aprlli. 27. Zrlnjl-SVSE, Máj. 4. CSE-Zrínyi Mij. 18. Zrínyi—Kö.iey. Junlu. 1. Körmend—Zrínyi. Jun. 8. SVSE— Zrínyi. — A II oi.tilyb.u Snríl elmaradt mérkőztek I> kerülnek leját.iá.ra. Az elSI álló egye.ületek a pályaválaaztók. A kerületi tanicb. a kSzgyúK. városunkból dr. Pottyondy Jóuefel vilaaxtotta mej. ZALAI KÖZLÖNY 1924, február 29. Előfizetőméhez Az egyre fokozódó papírárágulás arra kény szeri telt bennünket is. hogy ugyanabban a mértékben emeljük fel lapunk árát, amilyenben a fővárosi lapok tették s amit a többi vi déki laptársunk is már régebben megtett. Lapunk ára számonként hétköznap . . . . 600 K vasárnap .... 800 K előfizetési dij egy hónapra . . . .14.000 K Nagykanizsa, 1924. február 27. A Zalai Közlöny kiadóhivatala KÖZGAZDASÁG. — A korona árfolyama az arbltrázsp* pírokon keresztül. A takaréklorona kiszámításánál egyik koefficiense az srbitrásspa pirók árfolyama. Az a bl/ottség, amelyik a takarékkorona árfolyamít megállapítja, Magyar Hitel, Osztrák Hitel, Rim«, Salgó, Államvasút, Altalános Kőszén árfolyamából M lapilja meg a takarékkorona árfo lyamát. A belföldi magyar koron* árfolyam* az arbitrázipiplrokon keresztül Igy alakul: Salgó ár folyama Budapesten 900, Bécsben 920, ez megfelel 97.8 korona ár folyamnak, vagyis 100 m«gyar ko rona 102.2 osztrák korona. Av Osztrák Hitel Budapesten 274 Bícsben 281, az Oiztrák Hitel ár folyamán keresztül 100 magyar ko rona 102 5 osztrák korona. Ma/yftr Hitel Budapesten 900, Bíc«ben 920, Msgyar Hitelen keresztül a belföld* korona 102.2, Államvasút Budapesten 680, Bécsben 693, ebben r relációban 100 magyar koions 101.9 osztrák koronn. Ha most ezekbóí a középárfolyamot számítjuk kl, ugy a Salgón. Osztrák Hitelen, Al lamvasuton, Rimán, Magyar Hite len keresztül a középárfolyam: 100 msgyar,korona 102.1 osztrák korona. A TŐZSDE HtRU. (S.Jit tudöliténk telefonj.tonlji.) Déli összefoglaló magán forgalom. A mai magánforga lomban a délelőtti Időben áru jelentkezett a piacon anélkül, hog? a kereslet kialakulása mutatkozott volna. A bécsi arbitrázs ia elrdások&t eszközölt, mit azzal magyaráznak, hogy a korona kontremlnrlláaa fc dezeti céljaira a bpeati piacon adták el az értékpapitokat. Ennek lebo r.yolitnsa u\'án a hangulat megjavult éa pénz ajánlat is jeleatké zett. A javuláshoz hozzájárult a n. hogv . koszipénz 1 \'/,%■ M.gynt Hitel 915, Oi/trák Hitel 273, Szlgó 925, Rima 200, Kereskedelmi Banl 2075, Hsz.i Bank 340, PrailHa.si 6050, Kőszén 4400, Urik.oyi 1350 Kohó 1675, Danubius 6250. Lámpa 340, Fegyver 2050, Atheneum 320. Georgia 800, Mezöhegveal 440 Suódium 410, Cukor 4725, Nasic 3250, Déllva.ul 125. Eatl magánforgalom. Irány y.tit teljesen üzlettclen, lanyha — S-.lgó 895, Rima 190, Megy.r Hitel 890, Osztrák Hitel 270, Geor.l, 770. Urlkínyi 1250 Pesti Haz.i 6000, Kohó 1650, Dilivasul 120 Villamos 280Ó, Athenacum 315 Novn 170, Államvasút 610, Magne /lt 4200, S\'ászvári 620, Jelzáloi 190, Telefon 240, Gummi 550. Terménytöxada Buza tiszavidéki 76 kg oa 264000 -268000, 79 kg-os 270000-275000. -gvébvldékl 76 kí os 260500—263 000, 79 kg os 265000-270000. — rozs 22000O-230000, takarmány itpn 235000—260000, — aöriSru. 280000 - 300000, zab 235—240000, tengeri 200000-210000, korpa 150 -155000. A mai terménytőzsdén az irányzat gabonafélékben kiasé megazi lárdult. A buta 2000 kotooávrl emelkedett. A malmok is vásároltak. Rozsban nem volt üzlet. Vágó marhavásár. Felhsjtotl.k 250 dsreb belföldi nagy vé£ ó maiMt. Arak: Ökör jobb 11000 — 12500, kivételesen 12600—14000, közepes 20 -23000, gyenge 7200-8500. Sortéavriaár. Felhajtottak 840, eladatlanul visszamaradt 250. A vá-lár közepea volt. I r. 23000-24000. Könnyű 20000—21500. Szalonnás félsertés 25500—28500. Lehúzol t bus 25000- 30000. Sízoll sralonnc 23-24000. Zair 28—29000. A bécal tőzsde A mai bécsi értéktőzsde irányza\'a mindvégig tartott volt. A msgyar értékpapírok piacán feltűnő élénk aég uralkodik, a belföldi magyar koronában pedig 81—83-aa zürichi paritásbsn és 98—101 ca oaztrrk korong osritárban kötöttek ügy leteket. Zárlsti árfolyamok : OsxtrAV. Hitel 281000, M.gr.r Hitel 920000. Délivasut 130000, Allomvaaut 693 ezer, Kóburg 86100, Rima 204000. S.lgó 920, M.gy.rHofherr, 244500 Klotild 145000, Guttmann 1445000, Szlavónia 141900, Kohó 1660000, Migyar Általános Kőazén 4360000, Urlkányl 1322000, Horvát Cukor 1300000, Magy.r Cukor 4500000, Pesti Magrar Kereskedelmi Bank 2078000, Adria 1412000, Me,,», VssutI Forgalmi 433000, Győri Vágón 135000, Msgyar Leazámitoló Bank 148000, Magvar Jelzálog H -tel 180000. Hazai Fa 240000, Sp -dlum 375000. A takarékkorona árfolyama t A Dovizaközpont közli, hogv lakarékkorona mai árfolyama 102 papírkorona. A magyar korona külföldi Jegyxóaeí j m. i^i, Berlinben . . . 8020 70 Prágában . . 705 665 Newyorkban . . 30 31 A deviza-központ hivatalos árfolyamai Itotu* 10Z->|> •r S790 S»!j jjjo anl SJJJSJ9J lÍJ-JJí j l l\'vco I ílcli !<ft (.\',• \' > li. 15010 ij6;o \' Oavi\'ák AiMi-.rá.ii sjo O JJÍJO Hubánál JÍ2J7Z K\'j[<r>.lfa IOÍ-0-IC^Jn Krtaalalnla ÍSjo.qoSo ■Ulto IJ}(|6 k\'iCinl Olasszá.., Pia la Pr.<« SiotMwl- ST«|< EK". SiOf.a Bátrad «,K>-»,»5 il70 19J0 SJ60-1JJ5 »707J\'6M<» Zürichi zárlet 1 l\'átij 2:i75 0London 2482-00, Newyosk Ill l*. Biussel 2010, Mailaod 2(7 V00 Holland 2IVM), Ktrlln r/R, Wieo 81 37\' SoHa Prága tf.,:, CK>, Budapest 145, Súfcamt 30.\', Belxrid 728-7.\'.. p\'ole:C* szerkosztő: Sctrokay KAliu.m. Kiad<>: Nn^\'y knnU»al Nyomda ós Lapkiadó Vállalat. A&róhirdetésak Veailtnk trfnáen mennyli**b<n V.íaináU olajoe. Tii- (1 fahnnl^Var • napi IrfeaO. S>ir>t4 Vilmoa ía Taal, Na*)Vaoissa, lTtálc-iír «, Ttkfoo jtl. t«r1»« eladd. Ctm Munkn»álUlV.>ró a;ínllo«iV na©eti uradalomba. jfl biiooyitrlnyokkal rrndílW«a. BAvebbel Teklit u* 10. Ott VWH. E*y,jO rujk««ka «lide. Bért Bútorozott egy vagy két szoba-konyhái lakást kerei Hyerineklelíis hizaspár. Ciio » kiadóban. Bavesetett, a város kfizpont* Jában levő 2 portálos rövidáru, férfi, női divatüzlet berendezéssel, áruval vagy annélkül azonnal átadóz Meghívó. A nagykanizsai Uránia Moigókápszla. Íz R.-T. 1^24 március 10-én dél. ián 3 órakor tartja saját helyisig^ én (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 4) II. évi rendes közgyűlését, amelyre a t. ríatvényeseket etennci meghívja. Tárgysorozat: 1. A közgyűlés megnyháaa, kót közgyűlési jegyzökönyvhilflleshő mef.. választása. 2. Az igazgatóság és felügyeli-bizottság jelentéseinek fölolvasása és tárgyalása. 3 A számadások elölerjeszléáe és megvizsgálása, a mérleg és nyere ség-veszieség számla megvizsgálása ós megállapítása. 4. Határozathozatal a nyertsig felosztásáról. 5. Az igazgatóság és felügyelő bizottság részérő a fölmentvény meg-adáaa. 6 Esetleges indítványok tárgyalása és azok fölölt határozathozatal. Nagykanizsa, 1924. február 18 ár. Nagykanizsai Uránia Mozgóképszínház R.-T. Igazgatósága. Mafliegyzóat A mírlex 6s nyeiesÍR-vesJtcséR •timln ai kösgyiilís megtartása előtti » napon al mindenoap d e. t— 12-va közt a Ursnság Rozgonyt-o 4. ssám alált levő itodshdyisigében a részvényesek által megtekinthető. FIGYELJE MEG kirakati árainkat. Ma a mi áraink a legolcsóbbak, áruink a legjobbak Gyermekcipő faszeges (nem varon) fekete és barna 19-30 K 34000 és feijebb 21-2? K 37000 . 23 26 K 45000 . Férfi füsóseipő francia és amerikai K 129000 és feljebb. Jo\' b mlnóségU férficipő fran\'la és amerikai K 250000 és feljetb Kői Mclpő füiős és pántos K 115000 is feljebb. Luxusclpőlnk Is olcsóbbek, mint a gyári cipő mai áru* Siessen tehát nálunk »aks<ii«tét mielőbb beszeretnl. MiitényS Sándor és Fia cipőáruháza, Fő-ut 2. -aa ILYEN vizakbél silzzr alak tazask. KERÉK PÁRJDUITáS. Nlkknlnióa, lominroaii, ■a<stog4nh«ge»atA« «e ti«Aa. Alkmitéaavk 4» kelUkek. UJ 6a AMplUtt kére iparok %ykt\\ árban. D*- <e eSrolpAk Tulk«:.laAl*a« «s JavItAaa. SZAKáTS romai Oaao f lr^yrillaUl (Síakiu Ojrala) Kasjrkaalrea, TeUfon 40 Ktefaludl SlDdof«tM S. Mindenkinek iáját érdeke mielőtt lőfóiáid szükségletét fedezi, keresne fel Szabados Mátyás a „i\'larcalihoz" címzett kékfestő és kézmCárukereskedését Mazínczy-utca 1. Városházpalota, legolcsóbb áron szerezhet be. o! min U-nnciuü rőfös üut legjobb minőségben n t.bruir 29- ZnLAiKÜZLpWY A Vaskapu vendéglő nagyobb villalkoii* vég«U bérbeadó. B<Sv«bb«t Deáki Sándor, Király-u. 26 Hangzatos reklám helyett bort adok! Tessék meggyőződni! I HUr riiliog 1440 K, I I vjrö. 1440 K, I littr piim. ilille* 18S0 K, 1 ln»r blk.vér vnröt 1770 K. 1 liter pogány, véri & muilcolily 16M K Bruncsics József M«ar-. CSMM4C- á» wtnrohiuü <ikk»k k«-ríikníéJibM. Sugár ul 53. TtUfoa i»0- Most rendeljen j<v« ny.rír. Af fii g.>du.gáb. V3 • V l Photnlx és Zala ieti^wr^.ih Mezőgazdasági Öntöző Rt.-nál Miwt HU Wsintcl <- " >- Tltklll «■ : Z.l».b...l». Gakonii zsák, SZill m.zsák, PONYVA, nlneg ét kötél&ruk nagyhsrcikadAiQ Hirsch és Szegő Mig a készlet tart! Mulatságokra Konfetti Szerpentin Világposta-képeslapok Táncjelvények minden mennyiségi en ksphttó Fitchei Fülöp fial paplriruháxíiban NAGYKANIZSÁN ÍZZÓIÁMPÁWil mNcs tosti A madár is azt csicsergi az ágon: Kokas Fekete férfi cipők, jó minőség, amerikai fazonban 4©—46 számig 125000 K. Fekete gyermekcipők, sandái varrásu 18—20-ig 35000 K 21—24-ig 40000 K 25—26-ig 4SOOO K Kapható^ SZABÓ SÁNDOR cípöáruházában Kasinczy.utca 1. sz. Telefon: 453 bótja legolcsóbb a világon. 3 JC ! a JC o * •o 8 Kokas-nóta! o e 3 tb „Nem vagy legény Berci" dallamára. Édes anyám lelkem, Hallgassál meg engem. Menj a Kokas bótba. Hárás/héíidfit, kartont, Hidegselyem ruhát Vegyél a tavaszra. Menyasszony cunk ugy lehetek, Ha ottan vásároltok; Nem szerezhetsz nekem Soha ennél nagyobb Édes boldogságot. Asszonyok, leányok, Fiatalok, vének Gyertek a Kokasba. Tavasszal vngy nyáron, Ősszel is meg télen Tele van az rakva. Kapsz ott mindent, Amit kivánsz Olcsóbban, mint máshol, Nem lesz a babája Soha annak hűtlen, Aki ott vásárol. Azt mondta a babám, Azt mondja a babám Azért szétüt engem, Mert minden ruhámat, Selyem keszkenőmet A Kokas bótba vettem. Kokas botnak nincsen párja Ezen a világon, Ott veszem a ruhát, A selyem keszkenőmet Édes kicsiny párom! Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kaka»."hox, Nagykanlwán I ? < tb | I ő «« i í Boldog csak az lehet, ki Kokas ruhát viselhet. ZflUI KÖZLÖNY 1924. fohruár 29. Bizományosokat keresünk minden községben lapunk ottani árusítására A „Zalai Közíönff" kiadóhivatala fi takarék-korona arfo.yauiit móisókolt dljav.*a al onóbon napsmta déiután három órakor közli a Magyar Távirati Sroda expozitursja, Fő ut 13. Telefon 338, 383 ■iad* birtokok i hoWo MrU* épütotkkfl Somo^ynugycUn, <0 holdat birtok Scm^fjmtgyiixo épülat nélkül, 39 hold föW Soootfrbao. 10 hold föld ZaUxuagyébca, 10 hotd föld Somogy mtfcyébao, U hold ixáll6bIrtok épületekkel \'/.«!»• majtyébao. Iladó házak i 3. 4, 5. A »obi> cm-Udi htt*k k«itt«I é* kert nélkül rén-b«a b«koltöxhe4ík. • vito* különbőzé utcaiban. 8<Sv«bb fölviUgotilÁst nyújt : SzAntó Vilmos ta|*Utafor|*ia>l Irodája OaAk-tér 4. Tololon 9.32. BUZAT. ROZSOT. zabot, irpát (s tengerit rMntnli la|a«8»Mbb :.»•>! ixoa. KORPÁT Mortljrao aMBOjrltégbM aapl ár alatt ix>llilaak 1 ZaJatrármeffvei Szövetkeze!! ánrforgalml R. T., Nagykanizsa Mr*. TMoatéa l»> Oriasi s 3 SÁR :R JÓZSEF ES TARSfi divatáruházában! Ezer vég prima karton mélyen leszállított árban kerül eladásra! Nagy kanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Fö-ut 5. szám. Elvállal mindenféle nyomtatványt és könyvbekötést Teiefon: 78. Telefon: > 117. A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala. —5 Kvom.((K, . Nwcvk^tal Nyomd. Vai,,\'* Ntgy*.^, |