Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
22.27 MB
2010-02-21 20:14:01
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2518
8242
Zalai Közlöny 1924. 100-124. szám május

Zalai Közlöny
Politikai napilap
63. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Egyes szám ára hétkdziaap 1000 korona, wasár- és Qnr-epnap 12QO korona
63. évfolyam Nagykarn^-ia, 1924. májúi 1. Ciütörtök 100. sxám
wc.baniAitt *« kiuiikmul ra-u la.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
POLITI
Május elsejére
lila : KovÁta Antal
A zöldbe borult, a bimbót virággá bontó, tehát uj életre ébredt természetnek ünnepnapja mdjus elseje,
Nsgy, jelképes jelenség, mely a möjH némaságáhan l.i fönségesen hirdeti, hogy miként a természet 6srr«jén;k munkába indltású.\'nl képes a nyár és ősz gyümölcseit létrehozol, akként az ember Is ősz-sxeo erőinek megfeszítésével tudj* csak me^it a stükségcsekkrl ellátni éa életét biztosítani.
Mert ha a Lókor, a fa májú a elsején la szárait tfgait nyújtogatva mered felénk, bizonyítéka czonn>k, hogy gyűmölcsbozásra immár képtelenné vált o csupán kivágatáaia ét tűzre vetéaro érdemes. Az ember is ciup\'jon meredő fára emlékez tei, haa tár»cd)loin ^drjábe® touu-kára serkenés néikül éli cl « többiek elöi a másoktól termett gyümölcsöket.
A májua elsejének talán ez a megkapó, munkára lendűléstel teljes jellege fejlesztetto szokássá, hogy ex a nsp egyúttal a munkásság szünnapjává, ünnepévé is emelkedett. Ét ebben a szerepében jelen tőséggel teljessé la válha\'ott volnr, ha a munkásság az alatta rejlő titkos értelmet kiérezta és követte v voloa.
De nem a* történt. Meit a májusi I zöldbe beviiitó vörös j--Iv£ny alatt I kivonuló munkásságot » lelki béke élvexete helyett vad klfakadiisokra, 1 szitkokra és gyűlöletre hevítették a lelkiismeretlen vezetők éa szidva Istent, átkozva templomot és papjait ócsárolva a velők egy hajón nem evcxŐ embertársaikat, feldúlt lélekkel vonullak hiborgó indulataik lecsillapítása végeit az őket még szertelenebb szenvedélyekre tüxrlŐ bor- és aö:csarnokokba.
S idni Itteni e nxpon, mikor Istennek alkotó lelku leh»jolv/> a földre, o-.utogatja jótevő hatalmát ét tölti el a hivők lelkét a ga:dsg jövő reményével: minő emberhez illetlen cselekvési Átkozni a templo mot, hol a lélek Istennel beszéld minő gŐgŐs elbizakodott ság 1 Gyűlő-\' letet és más nemtelen sjenved^lye-ket korbácsolni fel az embertársak ellen: — minő társadalomellenes
gondold I
Vájjon lehet e boldognak lenni akkor, midőn a aiivben az actar kodá.i üszkei izzanak ? Hltzeu a boldog* ág ílvezéséhez első fórban lelki béke és összhang kell!
A magyarsügdak pedig uj erőre kopásához és gyümölcsöső munka-jához mai, még mindig kéiaégxs politikai, ga>d»»ági és társadalmi
helyzetében éppen lelki békére és teljes Összhangra van szüksége, ha fönn akar maradni. Aki u béke és egyetértés létrehozásán fárad, az leljtslti manapság magyarhoz legméltóbb kötelességét a maga faj Iájával szemben.
A béke és egyetértés erőinek munkára ösztönzése borithat a magyar élet fölé uj reményt hirdető lombsátort. A béke éa egyetértéa erőinek munkába állításából foly ar. r. kötelesaég, hegy űzzük ki lelkűnkből az egymáasal szembe állító gonosz indulatokat, hanem eresszük oda bo a kölcsönős szeretetnek, megértésnek éa megbccsű lésnek érzelmeit. Legyünk egymás letiprásáoxk vágya helyett egymás fö\'segltői. És nemcsak a munkások leikül \'tc változzék meg, hanem a
munkaadóké is váltson más sslnt. Ne engedjék, hogy a munkás csak lengjen, lengjen, hanem a biztos megélhetésről és a gondtalan öregségről is gondoskodjanak, viszont a munkásoknak no legyenek belá tástalan követelményei és túlzó Igényel.
N- engedjük elmélyedni az ellentéteket, hanem a szeretet örök partneriból édes magyar testvérekként öbljék át egymást egy hazának gyermekei.
Ha ez a lelkület lesz a társadalom vezető elve, akkor ránk fog hasedni az a május elseje, amikor nemcsak u természetben lesx meg a csodAlatot keltő pompa, hanem a lelkekben is ott disxllk majd az örömet és boldogságot azűlő meg• ujulás.
Nvomdész-sztráik és a sajtó-szabadság
A íztrájk változatlanul tovább tart
Badapoat, április 31
A nyomdász setrájk ügyében a helyzet változatlan. Mindkét fél mereven ragaszkodik álláspontjához, ugy, bog7 ■ megkezdőit tárgyalások egyáltalán nem vezettek eredményre.
Beavatott helyen érdeklődtünk az iránt, hogy a kormány nem fog-e közvetítő vagy kezdeményező lépést tinnl a sztrájk megnzünto fés^-üjyében. A»t a választ kap-ftíkT hogy ha valamelyik egymás-svl szemben álló fél a hatósághoz fordul, abban az esetben az egyeztetési tárgyalásod azonnal megin-dulnok. Azonban Ilyen lépisek nélkül a hatóságnak nincsen módjában exekben a kérdésekben intézkedni.
Jólértesült helyről ugy tudjuk, hogy mindkét fél merev állásfoglalása folytán semmi eredményt icm lehetett elérni. Az egyeztető tárgyalások ma annál aiüksegescb-bek volnának, mert éppen ma volna szükség o köivélomény tájékoztatásira.
A:okksl a híresztelésekkel sxem-ben, amelyek összefüggést Igyekex-tek megállispltar.1 a nemzetgyűlés várictlan összehívása és n nyomdász sztrájk, \'valamint a kormány lapbetiltó r-ndelkezéaa kőzött, Al mássy László a kővetkezőkben Informálta « nyilvánosságot:
— Az a felfogásom, hogy május efsajén a m*i Időkben kétszeresen suiyos feladat n rend fenntartása és a löíönsé^ nyugalmának megóvása. Ezérl kelleít « kormány-Dak rendkívüli intézkedésekhez nyulr.la. A münkások a munkabc• szüntetései ezekben a Jonlos napok bon csorbát ütöttek a sajtószabadsá
gon, r.mlnek védelmére be kellett tiltani a helyzetet maguk javára kiaknázó lapok megjelenését Is. A munkardók csekély töredékének egyoldslu magatartása és erőszakos fellépésével szembsn ttem volt más mód u sajtószabadság meg védelmezésére. A sztrájk és a lap-betiltások ügyével a nemzetgyűlés pénteki ülésén a miniszterelnök részletesen fog foglalkozni.
A nemzetgyűlés pénteki ülése
Budapest, április 30. A nemzetgyűlést 31 ellenzéki képviselő Indítványára pénteken délelőtt 11 órárn összehívták. Az ülésen napirend előtt Indokolni fogják az ellenzéki szónokok az összehívás szükségességét. Napirend előtt Peidl Gyula és Szilágyi L »jos, napirend sor-in Gömbös Gyula, Eekhardl Tibor éa egy siélsőbaloldali képviselő szólal fel. As elnök Inditvá-nrára a pénteki ülés után a nemzetgyűlést bizonytalan időre, értesülésünk szerint május 14 lg elnapolják.
Egyelőre az áprilisi fízeiéseiket kapják a tisztviselők
Budapest, április 30. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a köztisztviselőknek május hónapra egyelőre áprilisi fizetésűket és februárban kopott Iskbérüket folyósítják. A csütörtöki minisztertanács foglalkozik a tisztviselői illetmények megállapításával és a lakbér kulcsnak oz uj lakásrendelet értelmében való megállapításával.
Helfferlch holttestét elhamvasztották
Mannheim, április 30. Helfferlch és édesanyjának, a svájci vasull szerencsétlenség áldozatainak holttestét a msnnheimi krematórlum-ban elhamvasztották.
Pusztító felhőszakadás Gyöngyös vidékén
Gyöngyös, április 30. Gyöngyös
vidékén óriási felhőszakadás pusztított, mely a környékbeli falvakban Igen nagy károkat okozott. A hegyi patakok megáradva kicsaptak medrükből és végig pusztították * közeiükben fekvő községeket. Legnagyobb károkat sxenved-tek Apcz, Hort, Nagyréde, Gjőn-gyÖspatán 4 haló tje is van az ér-víznek. Az utcákon bu\'orok, állnti hullák úsznak az árban. Az egész vidék o p\\ir;tu»ás a\'ralma* képéi mutatja.
Elhalasztották a maí,yar-ju[jo-sztóv tárgyalásokat
Belgrád, április 30. A m*jyar-
jugoszláv tárgyalásokat, amelyeket a napokban kellott volna megkezdeni, technikai akadályok miatt inAjus 12 rr h*les>tottók.
A Ruhr-bánySkban nincs béremelés
Lssen, április 30. A Bányák Szövetsége elutasította a bérogyeztető bizottságok április 23 án hozott döntését, amely u Ruhr vidék szán-bányáin&k munkái bérelt 15 száea-lékkai felemelte.
Kommunista-vadászat Geben-kirthenben
Ge lsenkirchen. április 30. A Schiller Gasse egyik házában levő kommunista- tínya kitisztítása alkalmával véres összeütközésre került a sor a rendőrség és a komtauoUtáV*"^ körött. Végűi is » tü/oltókat kellett segítségül hívni s valőtággal ugy füstölték ki a házból a kom-muoistékat. Több órás harc után egy kommunista agyonlőtte magát, egy benofullndt n hárban, egy rendőrtisztviselő m-ghal\', egy pe dlg sulj-o\'an m\'eesebetQU.
Német•lengye^ tárgyalások Bécsben
Bécs, április 30. A német bizottság és a lengyel dslegáció ssx op ció és az állampolgárság kérdésének megvitatására szerdán Bécsbi érkextek és megkezdték tárgyalásaikat.
2
ZALAI KÜ2L0WV
1924. m<ju. 1.
A jövő kilátásai.
Irta Schwarz Sunltv, k«r*ik«< dolml Isniciot.
Legutóbbi okkcui mtgjJenése óta Ismertté vált a kormány felhívása, a magyar önálló jegybank részvényeinek jegyrétére. Mire e sorok napvilágot Útnak, a jegyzések már majdnem be is fejeződtek és ezen ténnyel a szanálási művelet első ctappja lezárult.
Amint a felhívásban is olvsshst-tuk, az uj jegybank egyik legfontosabb feladatává válik, az eddig iogadozó koronánk árfolyamának, annak különösen külföldi viszonylatában való stabilizálása. Amint jól tudjuk, eddig as egész gazdasági élet nélkülözte — koronában kifejezve — a pénz legszükségesebb ismérvét, t. 1. hogy az az értékmérő tulajdonsággal i» bírjon.
VA külföldi nemea valuták, dollár, svájci frank, az arany ára napról-napra változott, tehát minden gyáros, ki külföldi nyersanyagot dolgozott fel, kénytelen volt kalkulációjában mindenkor ébtr figyelemmel kisérnl koronánk hullámzását, hogy annak mlkéntjo azerlnt szabja meg gyártmányainak értékét. De az importőr is, aki a külföldről hozott be árut, mintegy Iránytűre, ugy figyelt a korona értékének változásaira. — A mezőgazdasági termények árai pedig automatikusan követték koronánk áringadozásait.
A belföldi hitelélet terén is a pénzt kölcsönző intézeteink magas heti kamattal igyekeztek cllcniu-sulyozni kölcsönadott tőkéiknek leromlását, ép ugy a péazt elhelyező közönség is bőséges heti kamatot (kosztpénzt) igényelt pénze értékének leromlásáért.
Ily körülmények között hiányzott tehát ugy a termelésben, mint a kivitelben a szilárd kalkulációs alap, amely nélkül pedig normális gazdasági élet el nem képzelhető.
Az uj jegybank működése bizonyára meghozza stabil koronánkat éa rövid Időn belül eltünteti gazdasági szervezeteinkből a fent emiitett kóros tüneteket. Altalános azon hiedelem, hogy a stabil korona bekövetkeztével az árak állandósulni fognak. Éten vélomény azonban csak részben helytálló. A külföldi nemea valuták árfolyama állandóvá válik, de a javak, áruk atb. ára továbbra is bizonyos hul-, lámxásoknak leaz alávetve.
Hisz a békében is fix árfolyamú pénzünknél kisebb-nagyobb árhullámzások napirenden voltak, mert valamely árunak, terméknek ára számtalan tényezőnek az eredője.
Egy árucikk kialakulásában kőire játszik a kereslet-kínálat törvénye, a jövőben várható értékesítési valószínűség (spekuláció tevékenység) az árut holyettcsltő hasonló cikk várható áralakulása, a vasúti tarifák, a\'hsjóür ára stb. stb.
Az áruk szabad forgalmában a világpiac árai körülbelül tfzep törvények szerint igazodnak. Például nálunk a mult évi gabonatermésből még jelentékeny készletek állanak ugy lisztben, mint búzában rendelkezésre, az Idei vetések szépen fejlődnek, do (fix koronánál Is) a búza ára emelkedő, mert például Kanadában, mint egyik fő termelő helyen, a vetések rosszul telkltek és így Kanada kevesebb buíát fog Európába szállítani, tehát pl. az angolok nálunk kezdik a búzát, lisztet stb. vásárolni. De még ogy távolabbi tényező U hozzájárulhat termékeink emelkedéséhez, lodlábna
és Ispánban a rlsstermés nem si került. Német ország tehát kevesebb rInt Importálhat, tehát több búzát vagy rozsot fog Európában vásárolni.
Mind ezen megnyilvánulásokra még a háború előtti időből emlékezhetünk és állandó értékmérő stabil koronánknál a szabadforga-
lom felvételekor az áralakulás tisztán a vlláfplac ingadozásait fogja követni.
A világpiic lüktető vérkeringésébe való bekapcsolódásunk, ugy azlntén mindennapi életünk összes fázisaiban meg fog nyilatkozni, ■mely várható tűaeteket a legközelebb óhajtom megrajzolni.
elölt e ami — hiába — az marad mir.dlg, akárhogyan igazgatják is a mvgy«> hegyek, magyar ine»ők fotelt a határjelző piros vonalckat. A tultjdonjogot el lehetett rabolni ezekkel a vonalakkal, de löröl/ek ki a történelemből, tüntessék el a ma gyoi lelkek millióiból annak a magyar búzának az izét, magyar aranyak csengését, búsongó magyar nó tát, esti tilinkó szavát és mindent, ami odafüzi, odaköti most is azokat az tmbereket, azokat a hegyeket, völgyekei, vizeket, mezőket a magyar földhöz. Jöröl/ék ki min• dtn ott maradt és minden Csonka-Magyarországon élő magyar ember lelkéből azt az égő lángvörös sebet, omit odahasitanak a magyar földre rajzolt uj trianoni halárok. . .
Akkor . . . akkor elhitszük, hogy leszögezték végleg a koporsónk fedelét. Akkor elhisszük, hogy nem tudunk mozdulni többé annak ■ súlya alatt. Akkor elhiiszük, hogy most már csak a temetés van hátra, csak még várjuk, mig az utolsó kalapácsütéssel az utolsó szegőt ii beleerőszakolják a koporsónkba.
Akkor, Igen, akkor elhisszük 1
De addig, mig csak egy magyar léleknek fájni tud a búcsúzás minden kis elszakított rögtől, amig ai uj vonalak mentén izzón, uj hajnalokat várón kel Jel a nap, addig nem hisszük el. . . aoha 1 ...
HIREX.
Május
rügy/akasztó, levelcthajtá, természet ütalakitö, aranyos napsugárban fürdő az ég madarainak danáitól hangos zöld május köszönt mn teánk. A végtelen természet felöltötte friss tavaszi ruháját, hogy megörvendeztesse vele a föld lakóit Ahová csak szemünk tekint — ma minden fürdik a: ébredő, zsenge tavasz szép séges pompájában. Uj erő, uj remény szállja meg nyomában a meggyötört emberiséget.
Május elseje a biző reménység, a tántorithatlan hit fiatal hirnökc. A magyar nemzeti ujjáébredés jelképe-zöje Májút elsején szabaduljon fel a telkekből a csüggedés, a kétség és tagadás szelleme. Rendíthetetlen bi zalom legyen úrrá a magyarság le lett, . mely önbizalmát visszaadja, akaratere/ét megacélozza — az elkö vetkezendő Jorrá magyar nyárra.
Május elseje a diadalmos magyar nemzeti gondolat ünnepnapja, a ma gyar Fhönix stímbolizálöja, mely biztatóan boctájlja ma ragyogó szivárványul ennek uz összezsugorodott kis oiszágnak szomorú, felhős egére.
Május a magyarság szent napja, melyen a hit, hazafiság és nemzeti hiiseg szent csókban forrnak össze.
A zöld színnek ezen ünnepén ne legy<n bántó szín a vörös, amelyik kiválik a szent piros fehér-zöld há romiágából, hogy iskárióti gondolatokkal a fehér és zöld ellen törjön, hanem izzó nemes szeretettel illeszkedjék be testvérei közé és tisztult érzéssel ünnepelje ö is a magyar május virradó reggelét.
A mai május elseje legyen a megértés napja": Értse m*g mindenki ma ebSep az országban, hogy csak egy ut adatott meg nekünk, mely a mű-gtjar éjszakából kivezet — az együvé-tartozás testvéri útja.
Éj akkor május havának elsó napja meg fogja nekünk hozni azt a gyümölcstermő magyar nyaral — amely ma minden magyar ember egyetlen óhaja, kívánsága és imád sága... O
A határmegállapitó bizottság v munkája Nagykanizsán
Három hónapig tartózkodik Kanizsán a bizottság A zágrábi jugoszláv bizottsággal együttműködésben folyik a trianoni határ térképezése
Zágrábban való tartózkodása pe dlg óriási költségeket jolentene,
Nagykanizsa, áprili* 30 (Sajit tudósítónktól)
A trianoni zöld asztaloknál megácsolták régi Magyarország koporsóját. Erőszakos vonalakat húztak a legyőzött ország térképén és félre-rúgva a természet maga alkotta, ezer esztendővel, vérrel, múlttal megszentelt határokat, a világ uj potentátjai vonalakat húztak és kimondták, hogy ezután ciak az magyar föld, ami azokon a vonalakon belül van. Elintézték mindezt a zöld asztalnál, az elrablott földek látása nélkül, a letépett országrészek népe nélkül.
Msgyar milliók koporsója készült, amikor megszületett Cionka-Ma-gyarország. c.t ennek a koporsónak azóta szegexgotik ránk h fedelét. Lassan egészen lesregezlk. Most Itt járnak mikörülöttünk, itt dobbanlk egyet egyet a kalapács Zalaország testén.
Hiszen nem most siratjuk. Régóta tudjuk. Mégis most, amikor már rideg vonalú térképekké rögzítődik a megcsonkltottságunk szomorú ténye, most, amikor ugy tűnik fel, mlntfci őrök érvénnyel akarnák odahuzogatnl a régi magyar földre, régi magyar falvak, városok köré, ezer éve magyar földön folydogáló vizek mellé az uj, ránk erőszakolt határok átkozott vonalát — ugy érezzük most, hogy a Mura-mentén dolgozó mérnökök minden piros fehér póznája egy-egy koporsószegként verődik a parti homokba.
A magyar-jugoszláv határkligazitó bizottság végzi Isten és ember előtt jogtalan muokáját. ók már cssk regisztrálnak. Ok már nem igazítanak kl semmit. Csak felmérik, lerój zolják, megörökítik a magyar fö\'d megcsonkitottságát.
A napokban érkezett ide Koni-zsára a bizottság magyar része. Az ö munkájuk a legkeserűbb. Minden megrajzolt vonaluk fájó bucsuz kodás, min<len rögzített pontjuk örök tiltakozás.
De meg kell lennie, mert ugy végeztetett.
A magyar-jugoszláv határmegállapitó bizottság állandó munkája közben legutóbb novembertől ápr. 15 lg Szegeden végezte munkáját. A bizottság két részro oszlik egy magyar ás egy jugoszláv bizottságra, amelyek szoros együttmükö désben dolgoznak, feldolgozott anyagaikat kölcsönösen ellenőrzik és összeegyeztetik.
Szegeden elkészítették a báaskai határt egész az olah hármas-határig. Készen van az osztrák határ ia Szentgotthárdtól, most már csak a javító munkák és a térképezés van hátra.
Mostani mtiakájánan már nagyon sokat\'kell érintkeznie a bizottságnak a Zágrábban székelő jugoszláv bizottsággal. Mivel Itt a közelben megfelelő város, megfelelő fekvésben és alkalmas helyiséggel nincs, a magyar bizottságnak állandó
ugy oldották meg az együttmükö dés kérdését, hogy a msgyar bizottság idejött a most elvégzendő határszakasz centrumába, Nagykanizsára, ahonnét Zágrábot U könnyebb megközelíteniük, onnét aztán a mindennapos, a határo-k hoz történő kiszállások is köanyü-szerrel lebonyolíthatók.
A magyar bizottság a nagykanizsai fémipari szakiskolában tágas, vjlágoa teremben kapott hivatalos helyiséget. Itt folyik a munka irodai része a délelőtti és délutáni hivatalos órák alatt.
A bizottság tagjai Bobek Antal cnüizakl tanácsos, magyar határ-biztos, helyettese dr. Bódor Sándor háromszögelő főmérnök, Zádor Ferenc, Medgyessy László, Bogisics Rezső, Hfrogner Arthur főmérnökök, Lengyel Jenő, Réhling József, Horváth Lajos, Kovács Károly mérnökök. A bizottság valamennyi tagja nem tartózkodik állandóan Nagykanizsán, hanem részint a határokon a helyszíni felméréseket végzik, részint Zágrábban az egyeztető munkát eszközlik.
A bizottság előreláthatólag 3 hónapig tartózkodik Ntgykanizsáa.
Mikor meghallottuk, hory határ-kiigazltó bizottság jön Nagyksni zsára, sokan gondoltak örömmel arra, hogy ■ ma érvényben lévő határokon történik tán valami kiigazítás a mi javunkra. Ujysnek-kor jelentek meg a magyar sajtó ban híradások arról, hogy a szerbek olyanforma mozgolódást tanúsítanak 18 határmenti községben, mintha azokat kiüríteni szándékoznának, hogy visszacsatolják őket Magyarország testéhez.
Ssjoos ezekből a reményekből semmi sem válhatik valóra. A 18 községről a bizottság semmit sem tud. A kiigazítás pedig ciak az eredeti, régi határokra vonatkozik. Azokat kell kiigi>,>!tanl a trianoni határozat értelmében a csak egészen jelentéktelen javításokat kell eszközölni a mór fönnálló uj határvonalakon.
A munka, nmit Wgeznek, ciak mérnöki munka. A trianoni szer-jődés értelmében ugyanis az ősz-tzes határszakaszokat pontosan fel kell mérni, megjelölni és azokról pontos térképeket kell készíteni. Ezek összesítése után az eredetiről a Térképészeti Intézetnek több száz példányt kell készítenie, sokszorosítás utján.
Nem kiigazítás folyik tehát, hl-nem csak az antant által megszabott vontlak prcclzirozása az után a térkép utáo," ami ott készült a diadalgőzös,Trianon zöld asztalain és Migyarország testéről lefaragta w Kárpátok bérceit, kincses Erdélyországot Bánát Btcika áldott mezőit, mindent, eml érték, ami vé-rcnszerzett ős msgyar juss volt az-
ZALAI köblömr
Mennyi lakbért kell fizetni?
Alapbér, az 1917 novemberi bér 7 .százaléka — Arany-korona-ÖMzegnek veszik az 1917 novemberi bért é« tizenhatezrei indexszel szorozzák be — Az uj lakái-rendelet főbb pontjai
Nagykanizsa, áprlll* 30
Itt van a májusi lakbérn<gycd. Hogy kö;önxégünket pontosan tájékoztassuk az uj InkásrendeUt főbb ponljiiról és a fizetendő lakbérről — közöljük ax uj lak^srond :!et inléikedésslt.
A föbérlök által bit I lakásokra nézve >z alapbír kiszámítása akké-pon történik: Irányadó az 1917. évi novemberi negyedrs fizetett bér. Ezt aranykoronában lerótt bérösszegnek tekintik és az 1917. novemberi bérösszeg hét aiázalékát kell irost alapbér gyanánt flxetiíl. Aki például 1917. noven,beréb;n 1000 koron* alapbért fizetett, az most hatveu aranykoronát fizet. A/ aranykorona 16.000 szorzószámmal veendő. 70 aranykoronát 16.000 rel szorozva: 1.200,000 pxpirkoro oát kapunk 1924. m*jus 1 1 alapbérül. Klicitárl haszonrészesedés a: ahpbér negyedrésze. (Vagyis a fenti példáoul 17 5 aranykorona 280.000 papirkorcna.)
Közüzemi pótlék elmén tz 1917. novemberi alapbér 3 százaléka (pé|. (Iánknál 33.600 K) fizetendő. Ház rnrsterpéoz címén az 1924. májuii alapbér: hetven aranykorona, 22.400 koronával. Szemétpéax elmén n* első szoba után havonként 1000 K, minden tovibbi szoba után 500 K fizetendő, a mellékhelyiségek nem számítanak.
1924. augusztusárn Inkátok u\'áa az 1917. novemberi aranykorona^ alapbér hét szá<bléka helyett lic százalékot, üzletek után tizennyolc azáxalék helyett 26 ssáztlékot kel] fiiatal.
Ü.letekre vouatkozóUg az alapbér az 1917. november elsejei aranykoronának számított bérösz-azeg tizennyolc százaléka (18 százalék), a köíüzeml pótlék az alapbér két százaléka, a kincstári ha >zonrészeaedés a tizennyolc szára-
lék egynegyed része, a házmester-pénz a tizennyolc százaléknak két szá*aléka.
Albérletbe adott lakások és la-kásréaxek bérét nsm lehet magasabb összegben megállapítani annál ax összegnél, amely az albérbe-adó által ax egész lakásért fizetett tlsste bérből ét annak járulékaiból és pótlékaiból aránylagosan az albérletbe adott lakátrészre (szobira) etlk. Az arány kiszámításánál a mellékhelyiségek nem vehetők számításba. Ha a Ukáirész butorozot-tsn adatott albérletbe, butorhasz-nálst elmén albérletbe adott lakás részre eső bérösszegnek 100 szá ralékát lehet felszámítani.
A törzsbért, a kincstári haszonrészesedést, a közüzemi pótlékot, x házmesterpénzt egy összegben kell lefizetni, tehát részletfizetés nincs, legkésőbb május tizenötödikéig.
A háziúr május ötödikéig köteles közölni lakóival az 1917. no yember elsejei negyedre szóló alapbért. Ha a lakó ugy véli, hogy a vele közölt 1917-1 november elsejei alepbér aránytalanul nagy, akkor annak hivatalos megállapításáért a bírósághoz fordulhat. — Addig Is aionban, mlg a bíróság döntést hozhat, a rendeletben megszabott bérösszeget köteles a lakó kifizetni. Ha a háziúr nem tudj* megállapítani nz 1917. november cU*jti bért, vagy a lakónak kétségei támadnak a bérködéi helyessége felől, a lakó uz elöljárósághoz fordulhat, amely a szükséges felvilágosítást megadja.
Ha a háziúr akar többet számítani, mint az 1917 es alspbér, vagy nem tudja kimutatói, mennyi volt az, akkor ő, a háziúr Is fordulhat a bírósághoz Illetékes bérmegállapításért. A bérlő a lakbért — más raegéllopcdás hiányában — a negyed 5. napjáig köteles mcefiietnl.
1924. május 1.
NóndeJok.
A Ztlal Koilöny számira Irla baró Inkey Józsot.
I.
A nagy ulcán véges végig Az a nóla járj?, Nem is legény az a legény, Akinek nincs párja. Ger.\'cmad&r a n«gy ágon Hogy is UutéScoIno, Ha n párja, szivo párja M;llctie nim volna?
A nagy u<c5n véges végig H» Jirtok legények, Nc higyjelck a nótának, Mnyok énekének! Kiika lány afei oly há, Mini s gerie pírja, — — Vigyázzatok : n nagy utc*n Biti nóta ne járjn!
II
Azt cjobJI\'J, hogy tie-d Uszsk odáig.
H» majd egyszer ax akicís virigsik.
IfsJ, addig hitegettél, csalogattál lliib.t . . .
Hogy loliu\'Iott sx akácfa virága.
L\'gy 5zer«1tcm az akácfa virágéi.
Hogy meftliozzA *tl « boldog világot.\'
Ilsj, de mauoyil sóvárogtam, vigyakoztsoi IlUba! —
. . . Mi ck is nyílt ax akácnak virága!
kom. kalit. : KuL, Jakab. Prelotáns: Kulnp Izr.: Níl S 27 Időjárás N>qrbmiMa ciütörtdk r*Kgcl t<» 8 C, »iíl liiS C, szil délnyugati. F.xlo Jílnyu^Ati. Ctapadék roggul
A m<lcorol4g ai iotéxet ;e!co5cso »xc:int liuv<i» «Jó várK«lé.id5nkéal esívil
Napirend: Ax Urániába* \'/ cs í" órakor • A vérxó A Korona éttermiben «x
oioa kitoiul xmckac els^ l-.tugver&onyt
— LapuuL lo«kW«bbi asáma u iu*Jaa oLaaj^l nyom dal moukáaofc moekwiMÍia*tc miatt ixombotoa reggel m rendes idöb«u jelenik
— Kozmányfőtanácsosi ki-n»v«zóa. Mcllcr Jonő zalsszent-gróti csperesplcbánost a kormányzó kormány főtanácsossá nevezte kl.
— Nem felebbezték mejf Na2?k«DlKsa kölcsönét. A leg ulóbbivárosl köygyüléa Nígykanlzsa város ált«l svájci frankbsn fel veendő kölcsönre vonatkozó baláro zalínxk felebbezési hstárideje Irjár. anélkül, hogy > z ellen bárki feleb bevéssél élt volne. Az erre vonat-koró Iratok már n vármegyénél vannak s moit már csak annek jóváhigyásx szükséges, hogy a kölciöa felvétele perfekluálódjék.
— Kto«vexácek a blróa/íg-A kormányzó Berlin Ágoston
ítélőtáblai blrój dmmel felruháioU nagykr-nitsol törvényszéki birót klr. törvényszéki tanécielaökké nevezte kl. Az Í2«gság ügy miniszter Bcdcnck Ferecc k»oixssi lörvényazéki főtisztet törvényszéki Irodsigazgftóvá, Sárfiy Géza k*ni*asi járásbi\'ósági Ifodtí/Kisl í<Ühi.{tí. PlichtayiklQr. és Benkö Arpfd kanlzssl törvány "*kl irodaaegidŰaiUknt törvény-«éki irodz tisztekké, Réb JM telekkönyv vezetőt n letenyei jírás-biróiÁgucíl hcaonió minőségben a IX. fizetési osztályba és Hanzsalica Jó/etf irodatisztet ugyancsnk u letenyei járásbíróságnál Irodifő-tlsztté kinevezte.
— A jfőaf&rdő Bxembe álll-tuaa. Megírta már a Zalai Köxlőny, kogy dr. Krátky htván főjegyzí* élléok tevókonyaégnt fejt ki a gőz fürdő v^lcmi módon való üzembe helyezésire. Most érkeiatt be Fleit-icher Béla ajánlaté, a fürdő üzemének bérbevétele tárgyában.
— Összeírják a teatgyakor-luara kötolczotteUet. A testnevelési törvényt tartalmazó 1921. évi 53. tc. és annak végrehajtuai rendelete alapján Nsgykaniisa város polgármestere clrcpd?ltc, hogy az 1902 tői 1907. évekban született Ifjak összeírását meg kell kezdeni. Ax összeiráat az ec\'lbó! kiküldött közegek végzik. Minden szülő, gyám, munkaadó stb., akinek nevelése, gondozása, felügyelete alatt testgyakorlásra kötelezett gyermekek vaunak, köteles ax össze-íróknak minden erre vonatkozólag kért adatot bemondani. Akik ezt a rendelkezést megszegik, azokat 100.000 korona pénzbüntetésari sújtják. Az ösAzelráa nim terjed ki a körépiikolák: főgimnázium, felsőkereskedelmi, polgári iskola növendékeire. Értesülésünk szerint mái is több mint 3000 kanizsai ifjú várja a Levente egyesületekbe való beosztását, hogy kaxdetét vehsssa a testben, léinkben erős fiatal magyar ganorácló egészséges, fegyelmezett, id:ális testi nevelése.
— Letartóztattuk egy liliomtipró fiat. Zalatge/sxegről jelenti a Zalai Közlöny tudósitója: Singe\'r Emil dlszeli tanuló, egy diszeJi szatócs fia egy ax üzletbe vásárolni jött 8 éves kialer.oyon lillomtlprást követett el. A gyermeket letartóz tatiák és bekísérték a zalaegerszegi ügyészség fogházába.
— Bérmálna Caácsboxaokoa.
Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudésitójs: Dr. Roll Nándor veszpiéaii megyéspüspök srerdán délelőtt Csácsboxsokon 250 bér-málaadónak adta fel a bérmálás szentségét. Utána a plébánián díszebéd volt, amelyen résztvettek Pchm József apátplébános, Bödy Zoltán alispán, dr. Skublics Ödön főszolgabíró, dr. Meszlényi Lsmbert, a zalcspátli b:ucés ppáts/g jószág-kormányzójt és a kerület papsága. A püipők a dlsrcbédeu mondott besrédébon a legnagyobb elismeréssel pyil.tko-.ott dr. Teli Anssztáz csácsbozsoki esperesplebános lelkipásztori érdemeiről. Délután 4 órakor a főpásztor négylovas b4ndé rium kíséretében Szűcs Deziő nagy-faludi kastélrába m:n», ahol az éjszakát töltötte. Ma Zslaszent-ivánon osztja ki a bérmálás szentségét.
— Slnger Jóxaaf éa Társa divatárnháxa Erzsébet tér, Központ szálló épület, megbízható bevásárlási forrás. Alapitva 1860-ban.
— Bizonyítványok kiadása a vároahásán. A szegénységi, ogyüttélési és egyéb blzonyitványo kat a városháza első emeleti húszas szobájában állitják ki.
- Korókpárak, külső és belső-gumml\'c, felszerelések legolcsóbban kaphntók Szabó Antal sport-üzletében. /*
__3_
— Ügyvédi Ticsgri. Dr. Báron PjI n.-vykanizsii ügyvédjelölt tagnap tette le a budapesti ügyvédi vizsgálóbivottság előtt kitüntetéssé, az ügyvédi vizsgát.
— A kanizsai piac árai. A nagykanizsai árvizsgáló bizottság s piacon kialakult árakat a kövot kezőkben jegyezte fel a szerda hetivásáron: Mák lltcrenkint 8000, bab litrrenklnt 4000, kilogrammon kint 4400, foghagyma 3000, vörös hagyma 1500, sárgarépa 1600 csomónként, zöldség kllogrammonklol 3000, saláta darabonklnt 250 -300 spenót tányéranként 1000, savanyu káposzta kilónként 3000, burgonyj 1200 korona. Vaj 55 -60.000, tur<! 12.000 korona kllogrammonkint tej 2500, tejfel 12.000 llterenkint tojás 950 korona. Húsárak: nő \'endékmarha 14—18.000, marhi eleje 20.000, hátulja 24.000, borjv eleje 24 000, hátulja 28-30.000 sertéshús 30.000, zsír 40.000. há 38.000, zsirszalonna 36.000, füstölt hus45.000 korona kllogrammonkint
— Nagy péns megtakarltáa Amig a kéazlet tart, vásárolhat mér lékelt árban kartonokat, battsztoka és grenadlnokat Singer József c Társánál.
— A Zrínyi Miklós Irodaim éa MBvásx*tl Kor múlt hó 27-ér tartott népes értekezletén ujjászer vezte régi kiváló dalárdáját. / régi gárda uj tagokkal megerősődvi egyhangú lelkesedéssel csatlakozot a Dunántuti Dalosszövetséghez ennek céljslrs nyomban 50 eze koronát adtak össze A dalárd karnagya tudvalevőleg dr. Kerka; József kegyesrendi főgimnázium tanár.
— A Jéssef Sxauatórlun Egyesülőt sorsjátéka. A Józa«
tüdőbeteg szanatórium egyesüle tárgysorsjátékánál a 489.703. sxáo nyerte meg a női bundát.
— Váaxon vásár. A logflno mabb minőségű siffonokat, batlszt aiffonokat, zefireket, kanavásznakat vásznakat, anginokat, damosztáru kat nagy választékban Singér JóiKá és Társánál szerezhotl be.
— A xalamegyei áliatoi-vo-sok értekexlate Nagykőül xaán. Zslavármegye állatorvos kara május 11-én, vasárnap dél\' előtt fél 9 órai kcdettel értekezletet tart a nagykanlzaai városháza közgyűlési termében. A: értekezleten dr. Kertész Lajos lőr-vényhatóságl állatorvos, állstegésr-sfgügyl főfelügyelő elnököl. Dr. Szekeres Vince kesxlhelyl körségl állatorvos előadást fog tartani ax állatorvosok szerepéről az állattenyésztés fellendítését illetőleg. tllschláger Jonő állategészségügyi felügyelő, nagykanizsai járási állatorvos indítványt terjeszt elő, hogy engedjék meg a vidéki városokban kényszervágott lovaknak olyan városokba való elszállítását, ahol lómészárszék van, hogy igy nc kalijen egy például lábtörött lovat elföldelni, hanem azt vagy levághassák, vagy elszállíthassák levágás és értékesítés végett Szombathelyre, Sopronba vagy mis lómészárszék üzemmel bíró .városba. Iaditvá nyozni fogja még, hogy az átrakó dánokhoz klrendtlt állatorvos-atak-értőknek engedjek meg, mint bé kében, a tehervonatokon való uta\' zást is költségmegtérltés elleuébin
Esküvő. Arnsúin Sándor ke reskedő május hó 4 én délelőtt »/<K órakor fogja oltárhoz vezetni Klein Margltkát, a nagykanizsai izr. tomplomban. (Minden külön értesítés helyett.)
r LA! KÖZLÖNY
1924. májú* 1.
— EIbncauxolt nx öprllla, Nem hiába mondják, hogy „no1 azélyea mint a áprilisi Idő" — de bizony az is. Egész hónapon keresztül egyik ciudálkozásból a másikba eatünk, amikor hlrtclené ben télről tavaazra, sőt nyári zivatarra vált az IdŐ. caak azért, hogy másnap újra bekösiöntsőn a tél. Voltak őszlesőf, szürke napok, voltak forró nyíri delek és épen ezért, volt áprilisban szép egypárszor jégeső ia hol nappal, hol éjjeL Az utolaó ápriliil nap aztán mégegysrer megmutatta a foga fehérét. Esős éjszaka, borult dél előtt utáq azép tavasz jött délutánra. Eltére ólmoa nyári felhők irántottak az égen, dörgött, vll lámlott, éjszaka meg még a jég la megpróbálkozott eanl, harmadazor már ezen a szesrélyea, u\'.olsó áprilisi napon. Éjfélre meg már ragyogó csillagos tavaazi ég mosoly gott a közeledő május elébe. így búcsúzott cl a bolondos április.
— Zrínyi Mlhlóa ünnepig a Bazilikában. A Drlvldéki Ot-hon és o Murakö I Társaság felkérésére május l én reggel 9 órakor a lipótvárosi S\'ent litván Bazilika kápolnájában Zrínyi Miklósnak, a magyar költőnek, hadvezérnek és államfér fiúnak születésének évfordulója alkalmából dr. Mester János ünnepélyes Istentiszteletet tart.
■= Dunántul legnagyobb sxo-vöpamat éa azövőcérna raktára. A világhírű jóminőségü szövőpamut 3, 4, 5, 6. 8, 10 é. azővőc rna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vaatag-ságbsn, továbbá bordó éa vörös fejtő kapható Singcr JózseJ és Társa gyári raktárábsn.
— Végétért ax egorszegl kőmttvea-aztájk. Zalaegerszeg röl jelentik a Zalai Közlöny ludó altója : A már jóideje tartó kőműves sztrájk befejcíődött. A békéltető tárgyalásokra Czobor Mátyáa polgármestert kérték fel. Mindkét fél kö\'ciönös engedékenységének tudható be, hogy sikerült a munkások és munkaadók közt egyezséget létrehozni Me* állapodtak, hogy a kategóriarendszert meg-szüntetik éa óránként >/< illetőleg IV. kilogramm kenyér árát fogják kapni munkabérül minőség szerint. A munkát szerdán reggel meg-kerdték.
— Műsoros tea est Keszthelyen. A Magyar Egysuou Fvuktbi ilillt^tÓX Mázva K\'oo,tr..vi<iójio»V K««lUtlj|i Kotorni;* a Szocúlit Mu>iö uíIh.Ixvc\'* és l.«áuyclub uniog»i»»nv.| iolyó évi in*jus M 3-áu, **oni Vttoo <\\U 7 órai trtid.lttl a Bdivkii-íéJ* vendégiúb*n musoro* ui-ivit rmJti Muvor után Uov kóv«U«ii\'< Az •l<\'«JA%on wcicp!-n«k: VajJa Hozsi, Pa»kA Hl\'a ét uc IfinyoV, Tóth I)o*»fl, Tólh Imre, Rith <.yula. f\'ékh György. Déri Amztld ét Vir*n l.»joi •ks-lirani hitlgatók. SzmcmI »u« • .Pravi-
jaltzik.
— Tüz. Homokkomárom községben tegnapelőtt a község belterületén ismeretlen okból lü/ ütött ki. A templomból kijövő polgároknak azonban csakhamar sikerült a tű zet eloltani. A kár jelentéktelennek mondható.
Olvasóinkhoz!
Mfcju* 1 töt u] •tÖtlzeiAat nyitunk lapunkra. Az u) kladóliirsaaig és s s« r k oastö bízott a fcg mindent at-követ, Hoqv olovcr.on szerkesztett azlnvonaton illó ho|yi i„po» odjon Kantai* k ör.on»6j,6nwk,r.meiy tel-Jostn pótolja « lóvAroai lapokat. A „Zalai Közlöny" «IŐIi*ol6sl ára mfciua h.iwára 20.000 Soron*, mtg
oDV»s példányh*»kÖ*nap 1000
korona, vMí,. Oiuiepnap 1200 koronába kerül.
— „A dollárpapa- előadását,
mely Danit Jenő, o p>c«i Nemzeti Színház tagjának közreműködésével szombaton, e hó 3 án lett volna a Polgári Egylet nagytermében, a belügyminiszternek májút 1 ével kspcsolatoa rendaUto folytán a rendezőség május 10 lkére halnsz-tolta.
— „A Magyar Nt mzetl Bank" részvény elnök Jegyzése a magyar táraadolmi rétrgek oszt«tl»n érdeklődése mellett április 28 án kezdetét Vílte. Az OMGE nek a msgyr g*>ditársadltomhoz intézett felhívása szerint. o részvény-jegyxéa és a részvénytőke britre tése a Futura é» annak szervei, — megyénkben a Zslavirme^yel S.ö vetkezeti Áruforgalmi R. T. nagy-kanlzaal köipomjánál éa zalaeger-azegl kirendeltségévé! Is lörténhc tik. A Futura-szervek minden, a: alapítási felhívásban felsorolt fizetési eszközök mellett fogid vak el jegyréseket, különös kedvezmény kéot azonban a jegyzéaek erejéig a magyar gaidáknsk ógaboná/al és újbúzával fedezett aranyhitelt nyuj Unak, sőt * terményekkel nem rendelkező bii tokos részére a meg fele.\'Ő áru megvásárláséra éa na-mes fizetési eszközök ellenében ax OMGE éa a Mezőgazdasági Ka marák felügyelete tlalt történő exportálására is vállalkoznak. Minthogy a Magyar Nemzeti Bank ügyelnek inté\'éaében a vexető magyar gazdatiraada\'omnak domináló azereprt kell bittóiitanla és erre az arany hitel nyújtása még fokozol tabb lehetőséget ad, tisztelettel f«I kérjük a jegyezni szándékozó föld birtokos urakhogy a részletek és a kedve\'őbb módozat megbo szélése végett bennünket felkeresni ativeskedjeaok. Zaluuármegyei Szö setkezeti Arujorgalmi R. T.
— Szövőt divat. Tavaail női ruha-koszlűn köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkc»nek Singcr Józsc) és Társa divatáruházába.
— Szolga fizetések cmeléaót kéri a kórhúz. A nagykanizsai városi kö\'kórhár vezetősége kéri a várostól, hogy a kórházi szo\'gák fizetését emelj\', fel.
•w Url éa női divatcikkekben Icgvzolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-ut 6
— Szegedi tudóaok előbb találták fel a vllégpnsztitó augarakat. A világsajtó hiradássi angol találmánynak mondják a szenzációs jelentőségű pusztító sugarakat. Két szegedi tudóa azon ban az angolokat is megelőzte — mert már régebben olyan müaxe reket állítottak elő. amelyek ős-maguk termeltek 28 méter távolaágban olyan augarakat, amelyek felperzselnek minden élŐ lényt. A feltalálók erősen bizakodnak abban, hogy gépük osgyságának foko-n savai előállíthatják a háborút lehetetlenné tevő világpusztító *u garakat. Mint általában n magyar feltalálók ugy a titokzatos sugarak felfedezői ia az anyagi hiányok miatt csak nehezen haladhatnak elő munkájukban. A találmány most már a közel jövőben Illetékes fórum elé kerül. A Jórsrf műegyetem technikai kisérleti intézete kiszillt Szegedre, hogy meggyőződjék * találmány komolyságáról A feltalálók teljesen biitosra versik ■ sikert, mert t*lálmán;ukat már számtalan es:\'ben kipróbálták.
„Tótra" csecsemő-kelengyék Schwarcz I)cü5 cégnél, Kő ut 6. szám.
— UJazÜlöttek oltása. Goda Lipót dr. és Ráct Mlmáo dr. vá rosl tiszti orvozok vaarirnap dél után 2 órakor ohják bo a Rozgonyi-utcai elemi iskola tantermében az újszülötteket. Az oltáshoz minden szülő köteles elvinni az oltásra köteles ujízülölteket.
— Utblxioal ylxagn. Zajaeger szegről jelenti a Zalai Közlöny tu dóaitójs: A vármegyeházán azerd4n délután utbiztosi vlrsgát tartott-k liödy Zoltán allspén tlr.őklésével. Az Utbiaosl virsgát Szombalh Gyula kesri h;lyi u\'.bl.tos kitűnő sikerrel trtte le.
— Leütött n villám Szent-gyorgy váron, A szerda es\'l vsló-aággal nyári égiháború egyik villáma ugy 8 ór.» tájban leütött Szentgyöi gyváron egy présházba. A tüzet Kanizsáról is lehetett látni. A kanitsa! tűzoltók a rossz utón, sÖtétbui nem Indulhattak el, azonban a közeli Szentmlklóaból átvonultak a tűzoltók és a lakossággal együtt vettek részt az oltás munkálataiban. Eddig még pontos jelentések nem érkeztek, de való szinü, hogy több pince la leégett.
— Szerb\', jvla kötelező Irtáaa. Mint minden eaztrndöben, az idén la megjelent már a rendsiet a azerbtövia Irtására vonatkozólag. Aki a tulajdonában vagy használatában lévő legelőkön, rétek cn, útszegélyeken ennek a kellemetlen éa ■ kultur-növéoyzetre nézve szerfelett káros gyomnak iriását elhanyagolja, súlyos büntetéiben fog részesülni.
— Megkezdődik a legelte-téa. A városi állatorvoii hivatal btfejezte a Ugtlőre járó állatok azokásos tuvaazl öiazelrását. A legelőre való kihajlás ma, május elaején veszi kezdetét. A legeltetéal bizottság az uj legelőbéreket álla tönként évi 50 kilogramm bura mindenkori árábjtn állapította meg, ami ma megfelel 150.000 koronának. A legelő páa.tor csak oly»n gazdák illatalt fogadja el legelte téar <-, akik a legelőbér előleg lefizetéséről szóló nyugtát felmutatják.
— Szombathely általánoa astrájk előtt. Szombathrly munkássága bz utóbbi napokbsa erős bérmozgblmat Indított, nmely több-helyütt sztrájkra vezeteti. 120 fa rnuok.ís és 35 festő sztrájkba lépeti. A délelőtt folyamán sztrájkbs léptek a Kopfeostelner cég festői és a Müller-Weiss cég építkezési munkásai. A hangulatból Ítélve, általános sztrájktól lehet tartani.
— Cselédtartók figyelmébe.
A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszternek 25.000—1934. N. M. M. számú rendelete értelmében cselédeknek, a betegségi biztosítására kötelezett háztartási alkalmazottaknak a biztosítás céljából való bejelentés: (kijelentése) 1924. évi mijus hó l étől kezdve neiv» a kerületi munkásbiztosltó pénztárak nál, hnnem a m. klr. államrendőrség bejelentési hivatalai utján tör ténlk.
A jól öltözködő nri éa női világ figyelmébeI A FILIPP-kötőd* (Szombathely, Sréll Kálmán-utca 6) harisnyái és zokni! a legértékesebb anyagból saját műhelyében késiülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javithetók, Igy nem kell velük otthon vesződn*. Az árak a mai gcidaságl vis-oojrokhoz mérve előnyösek, mindeneseim olezóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla mtggyőződnl.
KÖZGAZDASÁG.
Németek & hollandok vásárolják a magyar bort
Noha az utóbbi Időben állandóan emelkedtek a borárak, még messze vannak az aranyparitástól ■ annak egyharmadán állanak. Miután a bor sohasem tarlóit lépési w többi cikkek drágulásával, további áremelkedésre lehet számítani. A
borok Irwnt állandóan növekszik a kereslet, mert a termelők k*z*ben már kevés készlet van 13 fokos s ennél kitűnőbb borokból. A németek újból vásárolnak az utóbbi hetekben M»«y»rorazágon
bort 44-45 avájci frenkjával fizetik a 10 srázalékos magyar bor hektoliterjét éa ebből a fajtából többezer hektolitert utnek is indítottak hajón Németország felé. Ufóbbl Időbrn Hollandiában értékesítettek töbo eier palack megyzr bort. Ez az uj piuc, ugylátazlk, bs fog válni éi nagyobb mennyi ségü finom bort is értékoaitenl tud majd Hollandiában.
A nagybani árak termelőholyen a kővetkezők : 10 azázalékos 3000, 11 azázalékos 4000, 12 srázalékos 5000, ezenfelül pedig minőség szerint 6—11,000 korona között. lialatonvidcken drágábbak a borok. A palsckolt borok ára Budapesten takarékkoronában a következő : 10 arázalékos asztali hordósbort 4500, pecsenyehordós 5500 - 8000, közönségesebb palack 4600—5000, fehér ptcsenyebor 7 deciliterei üvegekben 7 —11 ezer, vörös 6500 —7500, pezsgő 30 ezer ói hoz^á 3 százalék forgalmi, illetvo 10 százalék luxusedó a fogyasztóknál.
IRODALOM.
Dr. Tólh Tihamért A müveit
ifja. Tólh Tihamér nevét „Lovelek Diákjaimhoz." (A Hszta férfluság, Dohányzol?, No Igyál 1) elmü munkái tették ismeretessé és áldottá sok ezer Ifjú előtt. Most megjelent legújabb könyve: „A művelt ifjú" is szenzációja a jellemnevelő Ifjúsági irodalomnak. 240 oldalon át 3 réazben (A művalt ifjú, A tanuló ifjú, Az érett ifjú) az udvariasságról, jó modorról, az egészségről éa testedrétről, a tanulásról, olvasásról, önművelődésről, pályaválaaztásról a a diákélet ezernyi más kérdéséről oly érdekes, tanulságos és színesen eleven képet rajzot, hogy valósággal nélkülözhetetlen lexikonja és Irányítója minden magyar Ifjúnak. A kultuszminiszter eloökiete alatt álló Országos Ifjúsági Irodalmi Tanács „A müveit Ifjút" hivatalosan előirt és r.iinden hazai Iskolában beszerzendő kiadványnak jelentett* ki. Ezen az uton is köteleaaégsze rüen hívjuk fel a szülők- figyelmét e nsgyazerü és haarc.o« műre. (szir.)
A német vasut-társaság
Párít, április 30. A jóvátételi bl-zottaág elhatározta, hogy haladéktalanul megalakítja a német vasut-társaság szervező\' bizottságát, ami ről a azakértői jelentés kíván gondoskodni.
Tennla éa aportclpőkből nagy válaaztékot talál Miltényi Sándor és Fia cipőAruházában, úgyszintén minden stioü vászon, utcaiéi luxuscipőket.
-r „Vlg fiuk44 Jazz Band sza lonzenekara eaténkint az „Arany Szarvat" kávéhásban hangversenyez
ligj. mijui i
A külföld hírei
(A Zalai Kuttóny táviratai)
A berlini politikai rcndőrséj f elf illesztette a Icommuaiiti esek. német t(tk«rsásrát és összes Iratait lefoglalta. Ezrei kapcsolatban több letartóztatás Is történt. A vizsgálat folyamán a rendőrség kinyomozta, hogy erőien megszerve7ett caerény-let készült Seeckt tábornok ellen, ukit a vörösök meg akartak gyilkolni.
Slnovjcv, ■ moszkvai kommunisták vezére levelet intézett a stutt-garti elvtársakhoz, melyben a német kommunista érzelmű munkásság felfegyverzését a párt legfontosabb feladatának nyilvánítja.
A lengyel jrgybankot most nyitották meg Grabsky miniszterelnök jelenlétében, aki a megnyitó beszédet tartolta. — Nagyszabású cialást fedezett fel a prágai rendőrség. A Prtger Elektrlsche Artickel franci* cég Prágában av4 kgr. sulyu Franciaországból behozott elektrométerekre ólombetéteket tett, hogy ezáltal 1 kgroi túlsúlyt elérhessen. Ugyanis az 5 kg ig való súlynál 60 cseh korona vámot kellett fizetnie, mig az 5 kg. on felülinél ciupán 30 cseh koronát. Ily módon a c$g súlyos összegek erejéig károsította meg ■ cseh államot. A rendőrség a cég két tsgját letartóztatta. Az osztrák kormány a népszövetség vezérblztosá-val egyetértőleg a május havi államháztartási költségvetést a kő vetkezőkép állapította meg: Kiadások 625 milliárd papírkorona vagy 43.4 milliárd aranykorona. Bevéie lek 615 milliárd papírkorona vagy 42.7 milliárd aranykorona. Dejicit, mely a rekonstrukciós kölctönbőí fedeztetik: 10 milliárd papírkorona vngy 0.7 milliárd aranykorona. A deficit tehát kisebb, mint amilyennek a szanálási tervezetbe annak idején beállították.
Május 1-től ismét megnyílik a légiforgalom Bécs és Budapest között.
Newyorkl jelentések szerint Korea nyugati partvidékén több mint kétszáz koreai diák a tengerbe fulladt.
\'ZALAI KÖZLÖNY
MOZGÓFÉHYIlÉPSZINHltZ
Uránia. Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor a világ leghatalmasabb filmgyárának, az amerikai Paramount-Picktures filmgyárnak legszebb idkotása: A xtérzö aréna (Vér és homok). A ragyogótollu Blasko Ibanez regénye 8 felvonásban «, főszerepben^ «z „Apocslipils négy lovasa" főszereplője: Rudolph Valcntino, akit a mozipubllkum pár hónap alatt ugy megkedvelt, hogy ma már nem múlik el hét, hogy €2f\'*g7 Valentlnofllm ne szerepelne a mozik müiorán táblás há zak mellett.
A Paramount filmekről ennyit: Jött, megismerték és győzött. Paramount filmek kvalitás tekintetében szinte versenyen felöl állnak és olyan meglepő tökéletességét árulják al a modern filmkultúra eredményeinek ami már a csodával határos. Az amerikai ötletesléget, újszerűségre való törekvést technikai caffinériát tükröztetik vissza a hollywoodi filmvárosból kikerülő Paramount-filmek. A nagykanizsai közönség a Vérző aréna szenzációs fiiben Ismerkedik meg a Para-mount-filmckkel
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapoEll Ifii.a. déluUn 1 6r.il «»róirloly.m»l . Xöv.lKo.e.. ,
"Hl. Itli
Ol.-M. Link
•Jojd l.ar.k Flaiikvcrcln Atullfebi L U. ACr» Féldhlttfe H«rm«t
H17UÍ° 1

U.-CMh PotKalmi Kw. Iliid
Mtp. J«l.ítei Viroal Unt
Mölror
K«rta> B.
Unke Ami. t. «/<! i! tj
Itaial tl.i <i;o RhSM.UIii M7)0
fooritn i ■ j
Do>t. aitc Ceotaí
Mtl níc
NiorLlinarl s.jéVc.oaai SOt4 Uji.-.i Jjnle t»n,a
Cnfíli ttf
Kévil
RtgUt Stf.Öir,
Rotla=1!l«f Schlla Scbalkf TeuJk.U
Uoiiaa
Vulkio Wémcr Corvin**?
ra|U»r
Ah. i.
Cttt.l Duoiharatan
Reyw. la
I Kn*>«fL I LI«Dum l ■<•»! r> Amrnkti I, Ildi
M. Un>J
MeiAtt. a

ífo
Pao.vola b. JC jo
Malmok
Baok m fo
Bor.-rH i)i
Cooc&tfia })
BtktacaiUI —
K-Jípoti i JJ
TOtökaitolci, i9
GUella 4j
Hiacárlt ii)
Klrilynialoao j?
VlkiOri* »?• Tr. UimMi
Calky it
Oud. Oípn. 2tn
Fáfclin raa 7
PtaWrtik 11
XfanH ifr,,
Oao«rl)ao. JI40
Giai.Vill. iDqo
G«p ét vaui S3.,
I.Ut>ii< I OI» R«iMa;al
! ivk
KCvttoii ><
KiiHj.Jr
Fol*iri
Oich»i->íi
IViO ICtl
Oyapjwn.
: fiM.
Hamtf
Chírio\'n . Pinka 1 Ptini ! KcJcll U>r
IMrí-c. Out. .:>
j Garal
17.jo /ir>\'»5«»
110 1 1Mr.Il » • K.;»l>a,t«
a ti-.n
Sifottaec 11 llto«»it|\'>j
8>Mloil*v j o\'/rcmeia
lluorliia — 1 MifY.-SCfl
Koyal Iitll-J \\<x> Turul Hpot
S<bwarl«« 7) VetWIml »ek
ftfla. 4S 1 G»«.i Mr
a TOzsoe Hssm.
(Saját ludgiltóok t«le[on;o!«n»< rr A mii tőzsde irányzata gyengébben alakult, a forgalom ennek megfelelően csekély volt és gyengébb irányzat hatása alatt árlemorzsolódás kezdődött. Második félidőben az árlemorzsolódás 5 százalék ár veszteséget eredményezeit. Ert támogatta az b körülmény is, hogf ma exekuclós eiadáiokat kerdtek. Zárlat felé a lanyhnág megállt és kedvezőbb bécsi hirekre vásárlás kezdődött és zárlatig az átveazte-ség" kii része megtérült. A pénzpiacon ciekély volt a forgalom. Zárlatkor az irányzat tartott, forgalom csekély, hangulat tartózkodó.
Kosztpénx hivatalosan -O"1/*— VU százalék.
UtótŐzsde. Irányzat megszilárdult. Keresked. B.nk 1525, Georgia 578, LeVante 300\'5, ScKlick 69, MczőhegyesI 470, Msgy.-Ném. 440, Nova 182-5, Államvasút 610. Olasz-Bank 24 75, Leszámítoló 98, Jelzálog 192, Silgó 725, Hazai B.nk 273, Rima 140, Osztr. Hitel 227. MAgyar Hitel 687. Kőszén 3500, Egyes. Fóv. 212, P*stl Hszai 5030, Pallas 225.
Eatl magánforgalom. Irány zat teljesen üzlettelen, tartott. —
Magyar Hitel 640, Salgó 740, Ganz Danubius 4000, Villamos 1POO, Peiti H.zal 5075—5100, Kőszén 3500-3550, Cukor 3450, Kereskedelmi Bank 1550, Jelzálog 192, Osztrák Hitel 228. Kosztpénz 1 százalék.
Termény tözsdo Buzn tlizavldéki 76 kg-os 320000 —325000, 79 kg-os 327500-332500,
. Értesítés. Számos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, régi kedves vevőimnek szíves tudó masára hozom, hogy lakásomon, hozoll anyagból is újból elvállalom női és gyermekkalapok kéj/ltesét. Gűrllerné Weist Lujza Kazinczy-utca 1. (Városház épület) II. emelet.
exyébvldékl 76 kg os 317500-322 500, 79 kg- os 325000 -330)00. — rozs 282500 -285000, takrrmány-írpa 270000—280000. — »öró,pfl 300000-320000, /*b 287 -292500, tengeri 245 -250000, korpa 215000.
A mai terménytőzsde Irányzata tsrlott volt. Buta nem váltorolt. A ve.ők nagy vételkedvet tanusl tottsk.
Sartésvaaár. Felhajtottak 1500, eladatlanul vlisznmarHdt 400. A vásár közepes volt. Í r. 23500—24000 Könnyű 21000—22000. Szalonnás félsertés 26000 - 28000. Lehúzol t hus 27000 - 29000 Sózott sralonnip 23500. Zsír 30000. *
A takarókkorona árfolyamai
A Devizaközpont közli, hogy a takarékkorona mni árfolyama 125 papírkorona.
A bécsi tőzade A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzéseit
iíécs lt:itio
«y |
m
I 437-;. 4:10
N\'evt\'yosítbiin lií.
Zürichi zsriat 1
Parii 362000. I .ondon 24ÍWOO, Nawyork MS\'t-nC, IJfiitie) .l<)76, MalUad ZilO-OOtlotUnd 21000, Bcrün lyg, Wien 79 00, Sol\'a 41000 l\'t>K« 1(>43 73, líudupeiU 73 50, liukaicit 2\'J0 tlílftrid 702 60. fl devln-kö:ponl hivatalos irfoiysmsi
ValutáK
Dovlxik
Nirciwo jotooo AmalM<iain li7CO\')l6eo
Aocol r.-ol 17 JOO-JSIIOO Oekaraat 4ÍO-4JO
Lcii filjtss Xo(-iahi2a 1410*14706
Uo\'ll/ KHiaillalt n;o«/-i<o)o
Kraorta h j«6o J6IO txiüiloo 17 lOO\'jSlJOO
U«a Í760-3990 Biiaisl
0«iu. tor. 1I91JII14J 0:.a»n.«x
Bri<a liank «1«OM6ÍO Pilla }4ÍO }!>»0
L<. m*. moijjo
St4i0l llleiiiu Siockbolm tijoo\'iigjo
Svájei Iraok ijioo-i)3»5 S»»,í llioo-DX-o
korooa diait ■ 0401090 B«<a IIHJIIHJ
HoII.p4I lt. 1700 Jltco s»*n. llSHi
UltctU IVCU-IC^O
SIIOOJJIOÜ
F«!«lí* ixérkcutó: Sztrokay KáliuAn. Kiadj: Zrínyi Nyomdaipar «is Könyv-koroskedós RT Nagykanizsai Nyomdája
Aoróhirdetésdh
krtmlve. imalttlk vl-
BUi.-cijÍ!V.uU Alti.
veknék i«m|, mcUntk
li»«4U Ulüiv.hrc.ík tnC„lVl ilcie^mfl TnÜ^l?.
SÍlábaa ti;
___"\' ______ »
Kiad* J„ÍB 4 M«IJ«I. nuokaai llnu yíll£. -kotirak, illa ruhafcc*. UaiuukA. ,,J kl&I.W. ,u-l»««j. bCKalTinoiö t\'.l.\'f, iyia>fllfal. Q«(|j|tli(ó.
Varrodának aikoimaa
helyiséget keresek. Cim a kiad. hivatalban
*oi>toi ittaiili taki cl»*IUIoe«. Cim i«4í-an. j,
1 i»»(b hotua miiiir •ll«rH|>ull «U\'d>
Olcsó könyvvásár!
fl napi ár alatt 50%-kal.
Kaphatók : Ifjusfcqi, níiplrodalml, tudományos könyvek ös kották
Üzletáthelyezés.
Tiiztelettol íttesiteui a u. c. küxüu-séget, hogy
cipészmühelyemet
Április hó 19-161 Kí-ul .141
Kinizsy-utca 18. szám alá
(saját házamba) lielyexleiu át. Kenda-lóim további ssives támogatását kíreta. Tisztelettel
Halálx Imre cipész
DROTOKAT
lutben lágyítóit. íénycs-íélkcmíoy, hor-ganysotl, niozott ss galvanizált kivitelben, vas- és acélmln^ségben raktárról szállít
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Teréz.hörut 00. Ttlifcn 137.68
Vendéglői
kert megnyitás.
A S o n» ojj y azvntmiklóal nugyVi^ndÁvlö korthelyl-■ éoo májns hó 4 én. v« ar.rnnp megnyílik. Ét«\'««-rő. c- iCftiok ói {{ön.ioskt Jik
Spierer Benedek vendéglős
Szegő Mór
nyerstarményak kcreikedóse
Eötvös-tér— 2. szám.
Intermbsn telefon
<>cikHvasat, eUia^ináít gc-5 eket, (cm- és taxlilhulLadékot, boikúvet
ét Kubacsot..
állandóan raktáron tartok:
Komplett szivattyúi kutakat horgany toll csövekkel, vitvotetékhot seukségos csöveket minden méretben, siijkoreket, csapágyak, csűpigyfémek, tuzrjstilyok, v«s-gerend ik é» vasuú sírtok, épitkezéiliez szukvéges vu^kapcsok, lokomot- l és keiti lecskendók, or.»«l6g<p diótkötcliel, sz.luia és tyrekrásó tengelye^:, súi-appjjátus, konyhamórlogek, Íürd5k*d, kasáncsüvsk, csavaranyák, ajtósárak, góptuló rongyok
UJ mézeskannák és zsír* bódönyök valódi cinkbádogból, transmisszió tengelyek, gépkazán ajté él
kovácsvasak. ___11
6
5WLA1 KÖZLÖNY
1924. 1.
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen osxlályiorijegyet a KirschlaMözüdében
Főnyeremény Víjveió esetben
1 milliárd korona
ás számos Söbb milliós nyereményei*.
Húzás május 13. és 15.
SzerúnCiO nimok kaphatók
Ifj. Hirschler Miksa
dohányáru és so«jef.jföirudáj.tba«
Nagykanizsa, Fö-ut Korora-jzálló épület
HIRDESSED
3
Zala: Közönyben
01 könyvek:
Dárday Sándor: \'gaKs-ifcuxyl törvénytár :> kót«tb-a. I kötet: Pujoftl, telekkönyvi, Ukásügyi c* neinzotkozi jogsegély jog-Aoyjga. II kötet: Ili\'cljogi kerej~ed»lml, iparügyi Cj tőzsdei joganyag Alapár Hü — Dr. Welaer Zdltschck : Takarmányozásién ........20.—
Wagner Rlchnrd A Xiefcolunggyii* MÜje, á\'iji vlk\'©r fordiláia . . 1!».— Sonibnrt Wcrner: Iláboru íi
kapitalizmus........—
Thoinnx Mami Nafty Frigye* . 0.— Jcan Plnot: A boldo&sá; tudomány* H. — Mnnpaasaut: Derű* és boius töi-
tóncto i...........5.—
Kosztolányi Dc:s6: l\'acsiita . 7.— Jack London: A vaspata . . . 10.1— Rudyard Klpüng: Vitíz kapitányok ..........7.50
Wildo OazkAr: Ossícs nsüvo1. I.
köíct Versek........«.—
II kötet S*toiuo itb.....9.—
Molnár Fcrcnc rs»re» müvei: Ketten beszélnek ...... " —
Kjy gazdidén c»Jnak.....S —
Kaphatók:
FlscheS FüSöja íias
kö.y - uoreskedésOban.
Bazsó József SSi Nagykanizsa
Készit és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Elvállal mindennemű kocsilavilésl, álallkllést, fényezést és bélltlést. KltUnö munKa! Jutányos érakl
Egy milliárdot
nyerhet, aki az előnyösen rue>;váItoz- WBI tiéűáőtf
tatolt játékterv szerint ujouan kezdődő Alit jatfSVI
sorsjegyeiből vásárol.
SZ^JttENCSESZÁMOSTAT
NiShöfffer Kálmán
I6al&niiil6, Csongory-ut 7 sorsjegylrodija (Rapoch-hti) ahol a most folyó íőtiuzásokou CAAAAA fLa <ux fónycreaieutt
iiiiöoíéle nyeremények közt ez DüüliUU 561
A sorsjegyek ára:
is nyorték.
cgóíz 40000 koronn, fél 20000 korona, negyed 10000 kor., nyolcad SOOO kor.
exrcntlaléaek po«tAn pontosan ulllKtMuak. 4i?g
Jt
Nyári újdonságokat
cícsó árakon
f8 JQ

diuatrtasyáruháxában a • »
az „Arany Kakashoz" 1*891 KaillZSdn
szerezhetők be!
Dus választékú raktár! Noi divatszövetek:
Pli^ffi áfmonafi felöltő, öltönykelmék. Férfi, női gyöngy, Ö HS <£9MlllwBg35ll gabardin és kovelkott luhaváazttak.
Faulárd, crepp, marokin, crepp de schine, trepp georgette, japán selymek * minden divat színárnyalatban.
Opáíbafisito!?, sima és mmtázoit francia és svájci grensdmok és etaminok és a legszintarióbb mosók.
»Sportruha kelmék óriási választékban!
3 o
VI
a
© tm
3?

ssabacS felülni hangzatos hirdetéseknek,
mielőtt ing, divatnyakkendö, harisnya, kesztyű szükség.etét beszerezné, tekintse meg
uri és női divafáruhását,
hol a fentemiitett cikkek a legolcsóbb árban szerezhetők be. J
Csakis elsőrendű megbízható árut tartok
ear Telefon 2-21.
NyomMott n Zitaji Nyomdaipar ós Könyvkereskedés RT. Nosyíimizsjii Nyomdádban (Nyomdavezető: Oícnbcck Kdroiyj
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és Qw.tepnap 12QO Korona
63. évfolyam Nujjykr.niz.a, 1924 máju« 3. Szombat 101. »im
POLITIKAI NAPILAP
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
•4*
^ i/v
Sir Thomas Hohler
lvrdekca tapa«*tnU tünk, hogy a hozzánk érkezett előkelő külföldiek ■ nálunk hazugmódon elterjedt hsmls hirek miatt lelkükben elő-Ítéletekkel jönnek > elegendő gyak-ran Igen rövid idő »rrn, hogy eDi« felfogásukat megváltoztassák. S távozásuknál mindegyik, mint jóba-rútunk mond Istenhozzádot. Sir Thomas B. Hohler ezek alól kivétel. A legkritikusabb időben mint jó barát érkezett közlbénk, amikor az egész Európa viiszhangzott azoktól a rémhírektől, amelyek valójában teljesen alaptalanok vol tok. Mint az angol nemzet főmey-bízottja éikezctt Budapestre 1919 ben ■ 1921. augusztusában a brkt kormány kinevezte követté. Sir Thomas B. Hohler volt az cUŐ angol követ nálunk. Távozása alkalmával visszapillantunk erro az öt esztendőre s megállapíthatjuk, hogy az első perctől kezdve, mint jób^rátunk szerepelt. Blr Idegenek voltunk eleinte az ő lelkének s nem hozott szimpátiát fenntartás nélkül, de elmondhatjuk, hogy •llcnszenvvcl sem viseltetett. — Mintaképe volt a becsületes tárgyilagosságnak s elvitathatatlan birtokosa a jó szándéknak. Mint Angiidnak hozzánk küldött szeme, a legkisebb rossz Indulattal Is sokat árthatott volna nekünk, mert a nemzet forradalmi hangulatban úszott még, de Sir Thomas B. Hohler nagyon rövid Idő alatt megismerkedett nemzetünk lelkével ■ ezek az\'lnditóokok késztették arra, hogy kormányának mindig a legtárgyilzgosabb értesítéseket küldötte rólunk. Az ő érdeme az, hogy amíg Európa más országaiban igen gyakran hivatalos fórumok is hitelt adtak a rólunk terjesztett rémhíreknek, addig Angliában tiszta képet látták Oroszországunknak. Ebből magyarázható az, hogy legelőször Anglia tanuiitolt megértést és jó standé kot irányunkban s amikor a kölcsön felvétele vált aktuálissá, az angol kormány felejthetetlen és döntő szerepet játszott érdekeink megvédésben. Ez Sir Thomas Hohler-nek az érdeme Is Ezért legkevesebb az a meleg rokonszenv, ami yr-\\ most körülövezzük távozása alkalmával a mélységesen fájlaljuk, hogy távozni látunk környezetünkből egy őszinte, igaz jóbarátot, de vlga&ítal az a tudat, hogy nem csak jó emlékében tart meg bennünket, hanem további dlplomácUi működés-) során is védelmezőnk és őszinlr jóharxlunk lc»». Távo z-s* egyebekben az ő részéie ki
tüntetés, mert kormőnyo magasabb megbízatáshoz juttatta: Mexikóba kü\'dte oz ottani politikai állapotok tanulmányozására. öt esztendő nagy Idő egy nemzet élítében, különösen akkor, ha a katasztrófák olyan azédltő Iramban következnek egymásután, mint chogy ar. nálunk történt. Nagy szerencséj-) nemzetünknek, hogy ezalatt az idő *Ult
Európa egyik leghatalmasabb nem zetéaek oly*n követe tartózkodott nálunk, akit nemei rokonszenv s jó barátság kötött hozzánk. E-zel a \' magatartásával sokst hostnált szerencsétlen haz-inknak, amit a magyar nemzet r.cm fog elfelejteni méjf akkor sem, ha Sir Thomaa Hohler oly*n messze távozik is tőlünk, mint Mexikó.
A miniszterelnök a nyomdász-sztrájkról
Miért hivtök öiize a Házat — A Közrend érdekóban tiltották be a május 1-1 népgyüléseket — A szociáldemokratapárt és szakszervezet együttműködése — a miniszterelnök ismerteti a nyomdász-sztrájk Ügyét — Hogyan szavaztatták le a munkásságot — A megegyezés az ország érdeko A nemzetgyűlés mai ülése
zott b:le. Határozza el u nemzet-
Budapest, uújus 2 (Saját tudúsitóoktól)
A araizetgyBlh msi ülését dil-előtt egynegyed 12 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Brjo-lenti, hogy április 19 én harmincnál több képviselő aláírásával kérvény érkecett bo a nemzetgyűlés összehívása iránt. A kérelem a házszabályoknak megfelelő volt. — Etután Bethlen litván benyújtja a vámtarifáról ezóló törvényjavaslatot. Nagyatádi Szabó István pedig a sáskajárás elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Mindkét javaslatot az illeték** bi/.ottsághoz utalják. Mikovényi Jenő a mentelmi bízotts\'g előadója több mentelmi ügyben tett bejelet \'ést. Az elnök Peidl Gyulát felszól; ja, hogy Indokolja meg a Ház öaszehlvásít. Peldl rn«giadokolja a Ház összehívását. Tüntetni nkernak — mondja — nma diktatórikus elj-írás «-lleo, mellyel a belügyminiszter az összes pesti lopok megjelenését rendeletileg betiltotta. Beszéde további fo lyauián azt állítja, hogy nálunk osztályuralom van. B;széi a gyülekezésről és 4 választójogról, oz Internálásokról, végül birálja a kormány politikáját. Azt fejtegeti, hogy a belügyminiszternek nem volt oka arra, hogy a sioclalista gyülekezé seket betiltsa. Itt senki sem kíván felfordulást. Másik ok az összehívásra a nyomdász sztrájk. Téves az a felfogás, hogy a szociáldemokrata-párt kezdeményezte a sztrájkot. A szakszervezetek függetlenek n szociáldemokrata párttól, mert wok gazdasági érdekeket képviselnek. Itt kenyérharcról van sió. (imcrtetl ezután « nyomdász sztrájk történe tét. A kormány eljérásn a lapok betiltanál diktatórikus. Határozati j«vaslnto> n\\ujt be, mely s:«> rlnt mor.djn ki a nemzetgyűlés, hogy f> ko mk.<;/ a nyomdászok kenyérhutcíbn rgjolduluan av/.tko-
gyülés, hogy szükaégesaek tartja az egyeztető tárgy-láiok létesítését és határozza el a Hár, hogy ülés tartasaék.
Ezután <;róf Bethlen István emelkedett szólásra. A miniszterelnök kijeiről!, hpgy^ ^durvaságokkal nem lehel elintézni ezt a kérdcst. (Helyeslés jobbról.) A felszóloiri képviselő urnák egész beszédében vörös fonálként húzódott vígig az u tétel, hogy a kormány o»zt<dypoU-(•kát követ. A képviselő urbrszéde elrjéa ismételten hangsúlyozta, hogy milyen formában jár el a kormány az rpveaülésl és gyülekezési jog te ti.i. Cifolnl alatti. P-ldl legutóbbi beszédében felhozott adatokat, melyekben kimutatta, hogy Mígy»r orsiágon a gyüí.-keznl jojnak kor litO-\'ásn vau akkor — tmidőn a szociáldemokrata párt az elmúlt évben 2200 gyűlésre kért engedélyt és majdnem az összesre meg is kapta. Bizonyos, hogy egyetlen párt sem f:jt ki oly messzemenő propagandát, mint a szociáldemokrata párt és ezzel szemben n polgári pártok niacirnek oly helyzetben, tniut a t70c!á!d?mokr*tB párt. Hogy május 1-ro boilltották a gyü léseket, ezt azért tették, mert a közrendet féltették. (Tspi a jobb-oldoloD) Vállalja - felelősséget azért, hogy a kormúny igy járt el. Mielőtt a szociáldemokrata párt a szokásos bejelentést május 1 re megtelte volna, oz Ébredő Migya-rok Egyesülete is gyüiéit kérelmezett május 1-ra és bejelentette, hogy a TiszavidékrŐl ii felhozza u ta gokat demonstrálás céljából. Nyilvánvaló volt, hogy ez a két ellentétes tábor összekülönbözik egymásnál, ezért a közrend érdeke volt, hogy ezt a: összecsapást megakadályozták. Ptidl képvis-iö megkülönbözteti egymástól a »zoci«li»to pártot és. a szakszervezetet. For-
mailag Igy áll a dolog. Tudomása szerint azonban a magyarországi szociáldemokrata párt és a szakszervezet minden tekintetben úgy össxe van nőve és annyira együtt működik, hogu aki a párt vezetője, az vtzel a szakszervezetben is. (Nagy zaj és tiltakozás a szociáldemokratáknál.)
A zaj lecsillapultával Bethlen István miniszterelnök tovább folytatja beszédét. A szanálási javaslat tárgyalása elején a nyomdászok egy része beszüntette a munkát és bizonyos béremelést követelt. Ekkor a munkaadók is fölszólították a munkásságot, hogy álljanak muo kába. Ez látszólag sikerrel járt. A munkásság munkába állt, amint azonban a vezetőség eltávozott, a.-onncl abbahagyták a munkát. Erro következett be a munkaadók részéről a kizárás. Megindultak a tárgyalások és a munkásság munkába állt. A tárgyalátok azonban nem vezettek eredményre. A főbizalmi-testület a siocláldemok ráták Indokolása szerint szembe helyezkedett a seakstervezet vezetőségével és nem kérdezte meg a munkásokat, holott épp a szociál-demokratapárt az, mely büszkén hirdeti, hogy adott esetben ez volt az egyedüli helyzet, mely a kormányt ujabb kezdsményező 16-péire inditotto. A kereskedelmi miniszter figyelmeztette a munkásságot és a munkaadókat arra, hogy a megegyezés az egész országnak érdeke.
RothensUin : Miért n«m mondta ezt a munkaadóknek is?
Gtóf Bethlen: A kormáay, mint pártutlsn harmadik, m\'ndkét U-nyo-zőt ogyformáo figyelmeztette. Erre a főbizalmi-testület is észhez ka-pott és hozzájárult ahhoz, hogy a munkásságot Is megszavaztassák, de a szavazást ugy folytatták le, hogy nem volt szabaa megnyilvánulása a munkásságnak. Eaoek az volt a következménye, hogy a munkásság negr része tartózkodott a szavazástól. (Ellenmondás a azo-dállstáknál.) Semmiféle kormánynak hivatása nem lehet, hogy erőszakosan beleavatkozzék a munkásság bérhaicaibs, azonban, ha a kormánynak erre fölhatalmazása va.o, amihez nem fér kétség, ameny-nyiben az 1912. évi VI. t. C-, valamint ezen törvény kiegészítő része, az 1920. VIII t. c. megadja erre a
kormánynak a felhatalmazást. Kétségtelen tehát, hogy törvényes alapja volt erro a kormánynak. A munkásságnak az az érdeke, hogy a bérharc, bérharc maradjon és segédkezet no nyujtaon ahhoz, hogy egyes politikai pártok azokból maguknak előnyöket szerozzenek;
/.fiLÁi KÜÍLÜM C
1924. május 3.
Gömbös éa többek felszólatái* után a Háx elfogadta a/. elnök napirendi Indítványát, mely szerint
■ Háx legközelebbi ütését mójut 14-én délelőtt 11 őrskor tarljs.
Az üléa délután 5 órakor ért véfet.
Május elseje Budapesten.
Budapest, május 2. A belügyminiszter április 27-tői május elsejéig bezárólag eltiltott mindennemű csoportosulást éa fölvon u-láat. Ennek ellenére a szociáldemokrata munkásiág elhatározta, hogy május 1 én a müleniumi emlékmű körűi gyülekezik, ahonnét demonstratív fölvonuláat fog rendezni. A munkásság meg is kísérelte a fölvonulást. Erre való tekintettel egy század gyalogos és egy azakaaz tovaa rendőrt vezéoyeltek a mlllenluml emlékműhöz és máiutt is megerőiitctt járőrök cirkáltak, malyek aemmlnemű csoportosulást som engedtek meg a a munkássás látva, hogy minden hiábavalónak bizonyul, békésen szétoszlott. Semmi jel alnca arra nézve, hogy rendza-varáara kerülne a sor. A város képe olyan, mint máskor volt.
A nyomdász-sztrájk
Budapest, májúi 2. A nyomdíszsztrájk ügyében aeoami változás nem történt. A miniszterelnök pénteken délelőtt magához kérette a főnök egyesület tagjait éa hoaszabb ideig tárgyalt velük asztrtjk ügyében
Popovics beszámolója az udvarnál
Belgrád, május 2. Popovics demokrata aépvlselő, aki résztvett a Radica-pártlak tegnapi üiéaéo, mit délben meghívásra megjelent az udvarnagyi hivatalban és beszámolt
■ zágrábi eseményekről.
Dr. Loser kórházi orvos
meghívást kapott Amerikába
Nagykanizsa, május 2 Körülbelül egy éve, hogy a kanizsai kórházblzottaág javaslata alapján dr. I^oser Alfréd fiatal budapesti orvos kerü\'t a nagykanizsai közkórházhoz alorvosnak. Dr Loser rövid ittléte alatt eléggé tanújelét adta tudásának éa képességeinek. A közkórház betegei rendkívül megazerették humánus, gyengéd bánáamódja miatt, melyet betegeivel azemben tanúsított. Most, hogy a kanizsai közkórház belgyógyászati osztályfőorvosi állására a város pályázatot hirdetett, ő is beadta pályázatát. Mostarról értesülünk, hogy dr. Loaer Alfréd rövid időn belül megválik a közkőrheiz-nál vlaelt állásától és eltávozik Kanizsáról. Dr. Loser Alfréd ugyanis meghívást kapott az éizakamerikai Omaha város kórhá* igazgatósági tói — az egyik osztály főorvosi állására. A feltételek olyan rend kívül kedvezőek voltuk, — hogy dr. Loser nyomban elfogadta a meghívást. Ooaaha vároa kórház-igazgatósága már meg is küldte dr. Losernck az I. osztályú hajójegyet, aki csak azt várja most, hogy Nagykanizsa városa megfelelő utód ról gondoskodjon a belgyógyászati oiztálynál és mihelyt az elfoglalja helyét, dr Loser azonnal elutazik uj állom ..helyére — tul az Óceánon. Dr. Loier Alfréd távozáaa folytán — a kanizsai köxkórház belgyó-gyátzatlosztály főorvosi állására
j °T4n P41^10 v«n
dr. Krémet Zsigmond orvos.
Kötelező testnevelés.
Nagykanlzaa, mtjui 2.
A testnevelésről rzótó 1921. évi Lili. t. c. és annnk a vallás- és közoktatásügyi minisvter által 1924. évi 9000. szám aUtt kiadott végre-h»jtá«i utasítása értelmében minden Ifjú, t»ki nem jir olyan iskolába. ahol rendszere* testnevelés folyik, 12 ik életévének betöltésé tői kezdve ann*k »z év-nek dec:m-ber végéig, melybr.n 21-lk életévét betölti, tartozik e törvény szerint szervezett testgyakorlásban részt venni.
A népiskola ismétlő iskolai tanfolyamának éa az iporos és kereskedelmi ickolánsk látogatása ezen testgyakorlási kötelezettség alól nem mentesít.
A testgyakorlásra kötelei Ifj*lc nyilvántartása a városi tanács ál tol történik. Osizeirásuk most van folyamatban.
A testgyakorlásra teljesen alkalmatlan ifj«k felmentése iránti ecetleges bélyegmentes kérvényeket a városi testnevelési bizottsághoz címezve, a városi kiadó hivatalban kell beadni. A bizottság azután orvosi vizsgálat alapján fog hatá rozni a felmentés iránt.
Az Iskolán kivüll ifj.k testnevelése a városi Levente Egyesületben történik, melynek alopszobá lyalt a vallás- Is köroktatáiügyl miniszter állapítja meg. Az oktatás a vároii tettuevelésl vezető rendelkezései szerint a város által alkalmazott ijjusági oktató végzi.
A Levente Egyesületben való tagság nem zárja ki, hogy egyes ifjak más kifogástalan hazcflas szellemben működő ifjuiági vagy társadalmi testedző egyesületeknek is tagjai lehessenek éa abban működhessenek, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy az illetők a Levente Egyesületi tagságukból folyó kötelezettségeiknek eleget ne tegyenek. Az ilyen belépést aronbrn az ifjúsági oktatónak be kell jelenteni.
300 koronától 100.000 koronáig terjedhető pénzbirsággal büntetendők :
1. Az olyan szülők, gyámok, munkaadók vagy más egyének, háztartásában éSŐ éa felügyelete alatt álló, vagy gondozására bizolt kiskorú testgyakorlási kötelezettségének teljesítésében figyelmeztetés ellenére akadályozz t vagy figyelmeztetés ellenére nem gondoskodik, hogy a kiskorú testgyakorlás! kötelezettségét teljesítse.
?. Az életfentartásról önállóan gondoskodó oly kiskorú, aki test-gyakorlási kötelezettségének telje-sité«ét igazolatlanul elmulasztja.
A pénzbírságot a városi tanács szabja ki, mely ellen a közléstől számitott 15 napon belül felebbe-zésnek van helye az alispánhoz. Az allsp.-ni hitározst ellen feleb-bezésnek ninci helye.
A pénzbírságot közndó módjára h\'jtják be. A befolyó összegek a váro»i testnevelési alupot iile\'ik.
A kötelező rendszores testnevelés a már nyilvántartásban ál\'ó ipzrog\'ononc iskola növendékeivel, mint a mgykaniisal Levente-Egyesület 2. csoportjával folyó évi május hó 11-én kezdetét veszi, amikor már a mulkiitást elkövetőkkel szemben a törvényes rendelkezések lesznek foganatosítva. Semmiféle munka, vagy elfogUlt-aág a muhsztáít, vagy késést nem igazolja, csupán orvod bizonyítvánnyal igazolt betegség esetén lesz az büntetlenül elfogadva.
A testnevelési foglalkozási idő további intézkedésig minden vasár nap és ünnepnap délelőtt W órától 12 óráig.
A többi köteleze\'.t l/jak testnevelése a nyilvántartás elkészültével tudtul adandó napon fog megkezdődni, mely időpontot a Zalcl Közlöny közölni fogj".
ü kanizsai csendőrség fogftsa
Nagykanizsa, míjus 2
Kitűnő fogást csinált most a nrgykanizsal ciendőraég. Marton Vendel pogónyszentpéteri lakos tolvajlásokért eddig összesen 16 évi fegyházat ült. Az úgynevezett „nehéz gyerekekéhez tartozott, akiket, ha kiszabadulnak — állandóan figyelemmel kísérni szokás. Marton Vendel — aki néhány hónapja, hogy a fogházból kiszabadult, állandóan korcimáa, mulatós életet folytatott, köttekezett, noha nem dolgozott, sem vagyona nem volt. A ciendőrség szemmel kisérte a „nehéz embert" — azonban pozitív adatokat nem tudott ellene felmutatni. Marton Vendel pedig élte tovább vígan — világát. Történt, hogy a nagykanizsai csendőrség egy járőre Pogányszentpéteren nyomozott és ekkor a községbeliek elpanaszolták a csendőröknek, hogy ismeretlen tettesek Szabó PjI oltáréi garda Istállójából egy tehenet vittek el A csendőrök a kezeik között levő ad ltok alepján Majer József oltárci lakott jelentették fel, mint Szabó tahonenek tolvaját él eljárás is indult Majer József ellen. Major József a vizsgálat folyamán beismerte, hogy ő a tettes.
A mult napokban azonban érdekes fordulat történt. Zrinn nagykanizsai őrsparancsnok tudomására jutott, hogy az egyik gazda egy járlatnélküli tehenet vett meg. Érdeklődni kezdett a tehén eladója felől és csahamar kiderítette, hogy a tehenet Oszla/ov András somogy szentmiklóai korcimároatól vette, kinek viszont Marton Vendel adta el a tehenet. Zrlnn tiszthelyettes azonnal elővette Marton Vendelt — aki beismerte, hogy u tehenet egyik társa Varga Józaef kötötte el Kiss János b*latonizentgyörgyl gazda istállójából. De bevallotta azt Is, hogy Szabó oltárci gazda tehenét ő lopta el egyik társával. A tehenet azután eladták ők is a so mogyszentmiklósl orosz korcsmárosnak, a pénzen pedig megosztoztak. A csendőrök meg is találták Szabó tehenét és átadták a kárvallottnak. Majer Józaef ilyenformán tisztázva lett a tchénlopiis vádja alól, azonban érthetetlen, hogy miért tett beismerő vallomást.
A oieodőrség ugy Marton Vendelt, mint Varga Józsefet, — aki szintén nehéz éveket\\ült már fegy-háiban, letartóztatta. Varga József Somogyszentmiklós—Szaplányost* nyáo rppen a fő\'dön heverészett, amikor Z\'lnn tiszthelyettes éi c-\'eod-örtárs*i Zvj\'Alsn léptekkel megkö zelitették a plhcnŐ tolvajt. Hirom fegyverciő meredt felé, amiko: fel tekintett. Fel aksrk ugrani és elfutni, a?onbtn j csendőrtiszthely • t-tos rákiáltott: Ciek n háláiba futhat, adja mtg magát 1 Varga erre megjuhászodott, mirr * csendőrök mcgbiiiocjelU\'k. Mladkeltőt behozták a nagykanizsai kir. ügyészség foghíiáb*.
A nagykanizsai csmdőüér két veszedelmes fogháztöUeléktől aza baditotta meg a környék falvait.
Gál Zsuzsi esete
Nagykanizsa, inAjui 2
V&r&tlnn meglepetés érte tegnap délelőtt Lodncr Ferenc Csengery ut 28 szám alatt lakó nagykanizsai pékmestert. A rendőrség közegei jelentek meg lakísán dr. Goda Lipót városi tisztiorvossal ís elmondták jövetelük célját.
Feljelentés érkezett ugyanis Lod nerék 21 éves Gál ZíuzsI nevi>, zaiaszentbalázsi születésű és Illetőségű c-.elédleánya ellen, hogy máz-fél hónapos magzatát elhajtotta és a2t a fásitamrábsn a homokba elásta.
A megejtett helyszíni vizsgálat után a leányt bevitték a rendőrségre. Ott elmondta a magáról megfeledkezett, szcrer.ctéllen leány, hogy tényleg áldott állapotban volt, de a magzat valami megerőltető emelés következtében, í. bor tus utján távo\'odott el tőle.
Pénteken délelőtt n leány a bi zonyltékok súlya alatt megtörve azután bevallotta, hogy magzatát ő maga erőszakos beavatkozással hajtotta el, mert tudta, hogy ha ma egy magafajta leánynak gyermeke van, akkor azt aeholse^n akarják befogadni a a cselédtartó gazdáknak ez a kőizivüségc kényszerítette arra, hogy kenyerére és megélhetésére gondolva bűnös tettét elkövesse.
Érdeklődtünk a leány gazdáinál, ahol elmondták, hogy Gál Z«uzsl 8 hónapja volt náluk, soha semmi panaszuk nem volt rá. 1922 február óta nyolc helyen fordult meg, mindenütt általános jó minősítést kapott. Nagy felügyelőt alatt nem tudták tartani a lányt, mert külön szobája volt az udvarban s a kapukulcshoz, mint minden mai cseléd-leány, felfogadtatásakor ő ia ragaszkodott.
Gál Zsuzsit pénteken délben átkísérték az ügyészség fogházába.
-- A Magyar Nemzeti Bank részvényeinek jegyzése a magyar társadalmi rétege* osztatlan érdeklődése mellett április 28-án kezdetét vette. Az 0. M. G. E.-nek a magyar gazdatársadalomhoz intézett felhívása szerint, a részvényjegyzés és a részvénytőke befizetése a Futura és annak szervei, megyénkben a Z*lavármegyci Ssövítbezeti Áruforgalmi R.-T. nagykanizsai központjánál és zalaegerszegi kirendeltségénél is történhetik. A Futura szervek minden, az alapítási felhívásban felsorolt fizetési eszközök mellett fogadnak el jegyzéseket, különös kedvezményként azonban a jegyzések erejéig a ma-gyár gazdiknak ógabonával és uj búzával fedezett aranyhitelt nyujta-r.í k, sőt a terményekkel nem rendelkező birtokos részérő a megfelelő áru megvásárlására és nemes fizetési eszközök.-ellenében az 0. M. G. E. és a Mezőgazdasági Kamarák felügyelete alatt történő exportálására is vállalkoznak. Minthogy a Magyar Nemzeti }i«nk ügyeinek intézésében a vezető magyar gazdntftrsadalom-n«k domináló szerepst kell biztosítania és erre az aranyhitel nyújtása még fokozottabb lehetőséget ad, tisztelettel felkérjük a jegyezni szándékozó földbirtokos urakat, hogy n részletek és a kedvezőbb módozat megbeszélése végett bc-nnüoket felkeresni szíveskedjenek. Zalavár■ megyei Szövetkezeti ArujorgalmiR 7-
Tennia és aportclpőkből nagy választékot talál Miltenyi Sándor és Fia cipőáruházában, úgyszintén minden szinü vászon, utc*i* és luxuícipöket.
1924. máma 3.
ZALAI KOiLONY
hírek.
Csillagtalan sötét éjjel
írU: Hajdú István
__ Csillagtalan sötét éjjíl Útra kél a daxu-Ubor, Krugatásuk roessze hallik Csill*ftleUn éjszakából:
— Kru - . kru . . . megyünk kelet felé, Mit üzentek *tép Erdólyuok ...
— Magyar üzenetot virewk Szegény székoly lab-tsitvérek! . . .
• Kru . . . kiu . . . megyünk kolol felé, Mit üzentek Kolozsvárnak\' . . .
— Hü székelyek, hiSs testvérek Csak egy uzeuetxe várnak,
Erro varnak . . . cne vámul:: . . .
Ószi hajnal InsaJisra Megpihen a daru-tábor Vitsxa kri\'gut olykor, olykor Erdélyország határáról:
— Kiu ... kru .. . megyünk kelet fele, Nem üzentek szép Erdélynek :•. . .
— Daru-siárnyon vlsszwk a hírt Szegény székely r.\\b-testvérn«k I . ..
— Kru ... kru . . . megyünk kelet íele, Nem üzentek Kolozsvárnak ...
. — Hu székelyek, hós testvérek. <"sak egy üzeoetre várnak, Hejh ... de régen várnak... Wrruk! ...
Bus borongás ószi reggel Erdély felett daru-tábor; Krugaiáfát a rab-székely Hallja puszta udvariból
— Kiu ... kiu . .. m\'ögjrunk kelet leié, Hideg már a nyári fészek,
Jertek velünk rab-székelyek, Jertek velünk jó vitézek!.. .
— Kru . .. kru ... megyünk kelet felé, ,Oil, — nyugaton — hüs szél járj*" . . . De nem mozdul a rab-székely, AMekint Magyarországra:
A nagy üzenetet várja ...
lióoi. kath. : Sz. i megt. l\'roteslúns: lima. Izr.: Niz 29. S. Ak. Időjáráa : Nagykanizsán péntek röggel 8 0 C, szél délnyugati. Délben lí)5 C, szél; észuki E»le U^ C. szél délnyugati. Csapadék csülöitökön
Meteorolo^iai Intczet jelentése szerint változékony hűvös idő várható szelekkel, sok helyütt esővel.
Napirend: Az Urániában V és t> órakor .Ilyenek *t asszonyok*. A Világ mozgóban 7 és 1) órakor ,A címzetes férj.*
— Vas* miniszter Nagykanizsán. Hegedűs György dr. nemzetgyűlési képviselő vasárnap, 4-én tartja beszámolóját kerületében. Útjára elkísérik V&ú József népjóléti miniszter, Huszár Károly v. miniszterelnök, Bartos János, Bozsik Pál cs Homonnay Tivadar nemzetgyűlési képviselők. A minisztert a főispán képviseletében Gyömörey István főszolgabíró fogadja ma este az állomáson. Vass miniszter azonban még vasárnap délután visszautazik Budapestre az esti minisztertanács miatt.
— A polgármester megérkezett Budapestről. Dr. Sabján Gyula polgármester pénteken ■ déli gyorsvonattal megérkezett budapesti hivatalos utjáróf
— Péntek eati tanácsülés. Nagykanizsa város tanácsa pénteken este tartotta szokásos ülését a városháza kis tanácstermében. A* ülésen dr. Sabján Gyula polgármester beszámolt a budapeqtl utján elért eredményekről, amikről áronban csak szombaton óhajtja tájékoztatni a nyilvánosságot.
Dr. Gárdonyi najtőpere. A Gárdonyi —Lunova-féle sajtóperben most sem került Ítélethozatalra sor, mert a bíróság ismételten elrendelto ujabb tanuk kihallgatását és Igy a főtárgyalót újból alnapoiták.
— A püspök bérmáló körútja. Dr. Rótt Nándor veszprémi mcgyéspü.pök csütörtökön foly-tattá bérmáló körútját. Zalaszent-Ivánról délután 4 órakor lovas, bandérium klaéretéhen Botfára ut.zott. Pinteken Csatáron volt bérmáié,. Az ünnepi ebéd Hűvös Sala botfal kastélyában vol . A főpásztor dílután Bocföldrc utazott, abfil tiszteletére az oU.-ni leány kongregáció, melynek zászlaját délelőtt 9 órakor a csatári templomban felszentelte, ünnepi előadást rendezett. Az előadás után a püspök megtekintette a szépen sikerült kendő kiállítást.
— Hivatal-átvétel. Az államrendőrség nagykanizsai kapitányaiba átiratban értesítette a város vezetőségét, hogy dr. Fcrcnciy Tibor kerületi főkapitány átvette hivatalát a ezzel a szombathelyi kerületi főkapitányság ügyelnek vezetését.
Sláger Jin.f éa Tár.a dlvatárnháza Erzsébet-tér, Köz-pont-szálló épület, megbízható be vásárlási forrás. Alnpitv. 1860 ban.
— Anya- éa csecaemővédő Ünnepély, A nagykanizsai áll polg. leányiskola 1924 évi május 4-én d. u. 4. órakor e polg. iskola tornatermében anya- és csecsemő-védő ünnepélyt tart, amelyre az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja. Belépődíj 5000 korona.
— Felemelték b szegényházi élelmezési dijakat. A nagykanizsai Szegényház főnöknője kérte c várost, hogy • szegény-házb an ápoltak napi élelmezési dijait 9000 koronára felemelhesse. A felemelés május elsejei hatállyal érvénybe is lépett. Ebben az összegben a teljes ellátdbi dij bennfoglaltató fűtés nélkül. A szegényháznak jelenleg 54 bennlakója és
6 külső ellátottja van, igy még mindig hirman feküsznok két-két összetolt ágyon.
•<-- Nagy pénz megtakarítás. Amíg a készlet tart, vásárolhat mértékelt árban kartonokat, bstisztokat és grenadinokat Singcr József és
7 ársónál.
Eskü vök.;0//o/> Géza, a Pesti Mosyar Kcresk. Bank lisztviselője és Wcisz Kiéri folyó hó 4 én délelítt fél 12 orakor tartják esküvőjüket r. nagykanizsai izr. templomban. (Minden külön értesítés helyett. •
Baria Kózsika és dr. Günsbcrgcr Lipót városi állatorvos f. ho 4 én, vasérnap délelőtt fél 11 órakor tart jftk esküvőjüket a nagykanizsai izr. templomban. (Minden külön értesítés helyett.)
— A népszövetségi megbízott a kormái nyel nőknél. J. Sooith, Magyarország főbiztosa ma délelőtt 11 órakor látogatást tett Bethlen miniszterelnöknél, hol több mint egy óráig időzött. Ionén Korányi pénzügyminiszterhez ment, hol hosszabb ideig tartózkodott.
— Vászon-vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlizt-siffonokat, zefireket, kanaváisnakat, vásznakat, anginokut, damasztárukat nagy választékban Singer József és Társánál szerezheti be.
= Az orosz katonatisztek zenekara állandóan nagy közönséget vonz az Arany Korona éttermébe. A közönség kelleme*, családias szórakozást talál a volt cári tisztek .-cenokara mellett. Dicaéretcs ar. a< igyekvés, hogy legfülbe-másxóbb dallamu magyar nótáinkat magyarul énekilk. A közönség sok tapssal jutalmazza igyekezetüket.
— Juniuu 30-ig papírkorona alapon lehet befizetni az adóhátralékokat. A pénzügylgaz-getőságokhoz rendelet érkezett, amely részletes utasításokat tartalmaz az adóhátralékoknak aranyalapon való befizetésére vonatko zólag. A rendelet rendkívül méltányos elbánást tanúsít a hátrolék-ban levő adófizetőkkel szemben és megengedi, hogy az 1922. és 1923. évi adóval hátralékban levők junius hó 30-lg a 6500 koronás aranyalapon valorizált, ds paplrkoroaá-ban kivetett adójót a 6500 arany-koronás alapon lehessen befizetni. Ezeknél az adóhátralékoknál ciak kz előirt késedelmi százalékot kell megfizetni- A folyó évi adóhátralékokra vonatkozólag azonban rendkívül szigorú faltételek mellett követeli a rendelet a befizetést. A Pénzintézeti Központ ezentúl minden hónap 25 én megállapítja, hogy az aranykoronára megállapított adónak monnyl a szorzószáma. A folyó évre vonatkozólag a kővetkező átszámítási kulcsokat állapította meg a pénzügyminiszter. A január hfivl adóaál egy aranykoronát 6500 papirkoronával kell megszorozni, a februárit 7000, a márciusit 13 ezerrel, az áprilisit 16 ezerrel. Aki tehát a folyó évben kivetett adóját májusban akarja megfizetői, bár az már márciusban volt ese dékes, az aranyalapon valorizált adóját nem 7000 koronás szorzószámmal fogják átszámítani, hxnem 16 ezerrel. Késedelem esetén nem-cso>k a legutóbbi aranyai folyamon számítolt adót kell befizetni, hanem havontu 10 százalékot le, ami srintéo aranykoronában számítódik.
— - Dnnántnl legnagyobb azö-vőpamnt éa sxövőcérna raktára. A világhírű jómlnőségü szövő-pnmút 3, 4, 5, 6, 8, 10 éa azővőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vörös-fejtő kapható Singcr JózseJ és Társa gyiri raktárában.
— Németh Mária hangversenye. A legtüneményrstbbijangu magyar énekművésznő, Nwneth Mária, Zalaország büszkesége, május 13-án G;őrött a L\'oyd dlazter-mébea hangversenyt tart.
— Útonállók támadtak meg egy plncl kereskedőt. Fantasztikus rablás! kísérletről tett feljelentést Hotler Jenő kaposvári kereskedő a* ottani rendőrségon. Hottor Nagyatádon volt vásáron. A vásár végeztével több társával beiért az ottani Tóth féle vendéglőbe borozni, ahol két iparoifor-májú fUtaleaiber ült egy asztaloál. Mikor Hotter és társai alkonyatkor elhagyták x vendéglőt, Hotter elvált társaitól. Az ötvöskónyi határban az egyik híd mögül két ember támadt reá, az egyik hátul* ról lefogto, a másik pedig kést rántott elő. Hotter dulakodni kezdett támadóival, kikben a korcsma két iparosformáju vendégét ismerte fel és sikerük is neki az egyik útonálló kezéből a kést kicsuvarni. Dulakodás közben belső zsebéből kivették másfél millió koronáját, ezt is sikerült a két támadó kezeiből kikapni s aztán futásnak eredt. A kaposvári rendőrség nyomozza most a titokzatos útonállókat.
~ Szövet divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singer József és Társa dlvatáruházába.
,Tetra" caecsemő-kelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút i. szám.
— Ügyvédi vizsga. Schmied Jenő dr. vármegyei aljegyző letette az ügyvédi vizsgát.
— A lakásrendelet ugy intézkedik, hogy az olyan városokban, ahol csatornázás ás vízvezeték vao, az alapbér 3%-a fizetendő közüzemi pótlék címén, ahol pedig ciatornázáa nincsen, ott 2\'/»•
— Végrehajtják, a be nem fizetett kSlcsőnelőlegeket. A pénzügy miniszter rendelete értelmében az Őt millió koronán felül lévő és be nem fizetett kényszer-kölciönelőlegeket azonnal végrehajtják. Az öt millió koronán aluli kölciőnelőlegck végrehajtására május 10 ig adott halasztást a miniszter.
— Selyemhernyó kiosztás.
A szekszárdi Országos Selyemte-nvésztésl Főfelügyelőség felkérte Nagykanizsa város vezetőségét annak közzétételére, hogy a selyemhernyók kiosztása megkezdődött.
— A vagyon vált a ág buza ára. A pénzűgymiolsjter a vagyon-váltságról szóló törvény (1921. 45. t.-c.) első fejezete értelmében a mezőgazdasági Ingatlanok vagyon-váltaága fejében fizetendő buza árat a törvényadta felhatalmazáa alapján a földmlvelézügyl miniaz-tarrel egyetértően 1924. évi május havára métermáziáaként 314.000 koronában állapította meg.
— Temesvár kihalt város. Az oláh megszállás óta a Délvidék hatalmas fejlődéinek indult központja a Lasiu sorvadás útjára jutott. Temesvár rohamosan fejlődött és magyarosodott. He a forradalom el nem szakítja, 1920-ban a népszámlálás már abszolút magyar többiéget telál ott és a lakosság száma a százezret érte volna eL Az oláh megszállás óta o lakosság számn fogyott és egyre fogy. Temesváron nlnce lakásínség, sőt sok az üres lakás. A középületek konganak az ürességtől. A katonai épületek, a nagy kaszárnyák üresek és mióta a lakosságot Besszarábiába vitték, csak 2 század van a városban, még a katonai épületekhez se tudnak elegendő őrséget állítani. Temesvár kihalt város lett. A régi magyar érzésű aémet polgárság siratja a jóvllágot, a mogyar uralmat.
— Szlnl-élet Zalaegerszegen. Pelrovics Szvetozár tegnap Zalaegerszegen fellépett az Edisonmozgóban. Három dalt énekeik a közönség nagy tetazése mellett. — Kmclti Lajos színtársulata tegnap Zalaegerazegre érkezett és holnap este kezdi meg működését a Pompadour cimü operettel.
Elveazett április utolsó napjaiban egy ért* egy éves barnít tacskó (daxli) hím kutya gjcsehely környékén. „Snéki" névre\'nallgat. Megtaláló illő jutalomban részesül. — (Cím: Stromszky, Annamajor up. Bccsehely) ~ Url és aől divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut 6.
Olvasóinkhoz!
Május 1-töl uj előfizetést nyitunk lapunkra. As u] kiadótáraaaág éa axarkesstftbizottaág mindent el-kövat, Hogy alevenen szorkcsztott színvonalon álló helyi lapot adjon Kanizsa köitfnséflének, amely tet< jeaen pótolja a tóvárosi lapokat. A „Zalai Köslöny" előfizetési ára májua havára 20.000 korona, mig egyes póldánya hátköznap 1000 korona, vasár- és Unnapnvp 1200 koronába kertti.
4
7. "LAl KÖZLÖNY
\' 1924. május 3.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai
A budapesti lössde délután 1 órai tiróérlolyamal a követkesőki
ni.7*k | ÜK
39
II.m •71
Acrtr
M.cr Ilii.
»«!.lk< lS9 »l>
V?
oi -y. ii Y-
o.itf. Ilii lift
1Jo>1 tink IJ
IlUlltOi"


l\'ftijWufc \'L>
IlM-M
ll£«W. ül | »
ItMKlrii
laf.tl.O Mo
M.-C*th li .it JO.JO •
r«*c«lmi
K«. Iliül
lliO«N\'«i .>
Kit?. )«í.»V« UJJ :
VáM«l
Mtík-.f n |
N»m«.l> 1.1.1
Krrttk fl :
l\'cko
*».ff. 1 l»c« l»
Aiilill
B.ui.l
lk*« • ilo SlM-lI\'í C«rutl £tllkl HM
Ul»lB U«\'» Köl «4.l
M>(»..i
M.rr.
AU. X\'t.\'o
Kcfl«l»
Mí.l ..\'n
N.(yl.»K«>l
S.jftknolftl
Sil^
ty.kl
■ t.tmi\'i ) Mdlii , Molc* (Mo«iiri<cit< ! C3u»fcii
| V«©Jrw ! Vifrtl\'l
|S


- \' C/ukta
*Wtf« uj J<€
Noc/lil 6. ltJO
Xftlu.uk
|l«k e. íl
Kom.-M "J*
Cc««»4>» »o MXuuiil
TltUiiuu
GlMlU «•
llir.(lrl> II t
KitUymilom l»
VIHftrii I7C
Tr. Dts«M> ?»
i tliídi <•»( 1 Kfti;»» ! Cuky GnJ. G«fC» Vt;< In ... ; *€»»<« ; yt i.kcok .; Hr»nkl
I G«Bi.vni í.....
JkNVk Sth-UKf TriJWf ft.Un
v»nio
Wímw C«Tioc«r
Kom. lé
Gi. Union II.i.. fi ! llM)l la
| KftrtkliiajM
Llcvcfn | lllul
\' VriS | M. Lioji í Mtloriwkj I N<nsi«l( lé Uthtl* \'
I or*
MkUkl
K4«»il Vinnt 1 Mllriiil
| Nov* i
AUi*nv«»gl 6
| Ira.l l
CukurgM"
Dílíu\'.M S
| llnrtU s.A II
Cukofipif jj.
I Gcorrli j
„ ! Me.ML cck. .
II.jo | R«,Un,»l
TWk N\'.ikl
Vili. fc\'iio* ZtloUI /•elit KtMok K/Mtaft-1 IféA-.
KAil*
£|«la»lu. Procm (ktta Ciícocí SU.Uml Pt*fV> I
To.\'.il li<lktt«ik
«... VIII-Kg, luft Imi
Alt (ii
«>l<Ouk o:i;ir»f «• Mimi i
VÓ/lXO.i lűl
Kirtl>ió« Vo\\tIrt éíi
G.chwic-Ji Kléléé IMU Si«atM<
SaAllodAI Hnofirl* Rr./jl «.*0
fctu.
r.
$|.\'.«6>K4<4 W. Tctul GOUIKÍÍ
t>..n.
| Ktkti Mci Kl.ln \' ; Ktaiia
I T6<4k L»to«
KtllllufOHI IX>fo«l l>wll l«H*« Ctkw JCIU1 I G.ml <
T«l«lou «■
Turul I l)ol« Kink. I SkoJocAi
\'.-XAfJtéfUl. \\
. Hlr4l Kiitl; r.tft Vátoi lorj- »\' Hftnl l<
I PiíhöI 1
I Corria lUm « Kifli
lluotl^x
StuYUo
Ott«im«M f | Uio.\'SM 4. Tuwl Up««l
VwkdudxiBk
I Ojíil l>»( I
A k«r*ak«deltim ■ közön-■égért. Sohaaoni volt olyan fontos, mint a mai neház időben ac. hogy az ipar ás kcreikcddcm tényezői megártésMl visclicsscnck a fogyasztókkal tzombon. Rémes példát mutatott erre az ország legnagyobb szövetáruháza, az 1850 óta fennálló világhírű Scmltr cég, kir. udvari szálJiíó. amely olhatározta, hogy módot nyuji a súlyos terheket vise!ő uriosztály-nak arr«, hogy a legfinomabb angol szövetekből födözncíse szükségletét. Mélyen leszállított áron vásAro^hatók a mult nyárról, őszről és télről visszamaradt szövetek. A példátlanul nagy forgalom folytán felhalmozott maradékok után még külön nagy áreDged-ményt nyújt a cég. A Londonból most érkezett nyári divatkütönleges-ségek férfi- és női divatszövetek nagy választéka és rendkívül Olcsó árai általános feltűnést keltenek. A vidéki vásárlók a legelőzékenyebb kiszól-R& ásban részesülnek a cég Bécsi-Utc*i 7. si. alatti fóierakatában és Koronaherceg utca 9. sz. alatti fióküzletében.
Hogyan lőhet Budapestre Ingyen ntaxnl ? A MÁV felemelt tarifája ellenére is megtakaríthatja a vidéki intelligencia útiköltségének n"gy részét, ha például egy öltözet férfi, vagy női ruhához való finom angol szövc\'iet vásárol a világhírű Sem/e/ cégnél, hol a mult nyárról, őszről és télről visszamaradt szövetek mélyen leszállított áron árusit-tatnak ki. Marádékok után még kUlön nagy árengedmény. A Semlcr I. cég fólerakata Bécsi utca 7. fióküzlete Koronaherceg-utca í>. alatt van.
Baroaa Szövetuég clő-adisM. Máj.is -I 6n. vasárnap d. e. fél 11 órakor az Uránia morgóben Farkas &ck kozponti iga? goto a tagok részére efjy c\'.őadAst fog tartani a szanáláa után e\'.őálló keres, kedelmi és gazdasági helyzetrő\', valamint más aktuális dolgokról. Kérjük a mt. tagtársak megjelenését, tekintettel a tárgy érdekességírc. Vendégeket szívesen látunk. — Bclépő-diJ nincs. Unökscg.
- „Vlg fink" J«m Bnnd aza-loozenekara estéoklnt az MArany Szarvas" kávéházban hangversenyez
A jól oltSxkodő url éa női világ figyelmébe l A FILIPP-kötőde (Szombathely, Széli Kálmánutca 6.) harisnyái éa zoknll a legértékesebb anyagból saját műhelyében késiülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel- ,: hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— Ertealtéa. Számos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, régi kedves vevőimnek szivea tudomására hozom, hoyy lakásomon, hozotl anyagból is újból elvállalom női és gyermekkalapok készítését. Gürtlcrné Weisz Lujza Kazlnczy-utca 1. (Városház épület) II. emelet.
Szerb vélemény a román királyi pár párisi látogatásáról
Belgrád, május 2. Kormánypárti újságok véleménye szerint a román királyi pár látogatása Párlsban nem iár semmiféle politikai követ-kezménnyrl. A francia köztársaság elnökének a román kizályi páyri. mondott pohárkoszöntői* kellemet-LUU V VÍ,toU kl Csehszlovákiában. A román politika érdekei an,t sohasem tehetnek aronosak ^schstlovákia és Jugoszlávia érde
IRODALOM.
A Magyar CaaUd. A Gárdonyi Géza irodslml Társaság c.-ép-irodalmi és társadalmi folyóiratának áprilisi száma s:ép kiállításban és gazdag, msgaa színvonalú tartalommal jelent meg Körösi Henrik és Simon Lsjos szerkesztésében. E számba elbraiélésoket írtak Pékár Gyula, Körösi Henrik, Válh Jénos, lovica Sándor, Tárnái litván, Móra István. Verseket közöl Simon Lajostól, Vidor Masceltől és Radványi Sándortól. A társadalmi részben Kun/alvy Rezsőtől, Horváth Jenőtől találunk ci\'zkeket. Regény és azerkesztői üzenetek xárjftk a lapot, melynek előfi.-e.ési ára a következő negyedre 10.000 korona, egyes .i:itm ára 3500 korona. Kaph»tó a lap a kiadóhivatalban VIII. üllői ut 4. II. em.
NOZGÓfílfrtfPSZIIIHllZ.
Szombat »éz vasirnap mindkét mozgószlnház- ellenállhatatlan mü-aorral kedveskedik közönségének. A Világmozgóban a nemrég óriási kedvoltségnek örvendett dán színész Gunnar Tolrás szerepel egy ked ves házassági komédiábun: m Címzetes férjben. Gunnar Tolnas filmjei hosszú hallgatás után újra vezető helyre kerültek. Egyik képe, .Utazás a Msrsba" most fut óriási sikerrel a budapesti Kamara sziohiz-bsn. A .Címzetes férj" a Mozgóképotthon egyik legjobb sikerű képe volt. Az Urániában pjzar kiállítású irodalmi film: Ilyenek az asz-szonyok megy a főszerepben M.ídy Chrlstisnssal. — A darab szövegét Seribe „Efl-v pohár viz* c. szatírája utón irta O to Rubens. A film kiállítása a kosztümös filmek kedvelői számára gyönyörűség.
Nemesfémek. 1 koronán 6800 —6850, forintos 18000-18700. 5 koronás 35700—36250, 10 !<oron*s arany 195-202*00.
Hasznos Judnivalók.
— A csokoládét aohaae reszeljük. Ha a csokoládét egy tányérkán a sütőbe tesszük, ott ugy megpuhul, hogy keverhetjük. Sokkal takarékosabb, gyorsabb és tökéletesebb eljárás. — Fölforrta tejet ha melegítjük, ügyeljünk, hogy fel ne forrjon, mert a kétszer forralt tej kellemetlen izü és ebből lesz a nem éppen étvágygerjesztő vajcsillagoa kávé. — A tej sohasem fog kifutni, ha egy főzőkanalat, vagy bármilyen fácskái leszünk a lábasra. Fenékig is befő, de ki nem fut. — Puha, meleg kenyeret, kalácsot és egyéb kelt süteményfélét csak tüzes késsel lehet szépen vágni. Pörköllkávé ragyogó, szép fényt és szint kap, ha pörkölés közben pir perccel előbb, hogy o tűzről elvesszük, félmarék porcukrot hintünk rft és azzal együtt pirítjuk. — Kemény tojáshabot ugy verhetünk, ha előzőleg a tojást hideg vizbe állítjuk pár óréra s ha feliör-tük, porcukrot s egy csöpp borecetet adunk hozzá. — A hus és n főzelék hamarább megpuhul, ha kevés szénsavas nátront vagy ecetet leszünk hozzá és ha a fazéknak arra a helyére, hol a viz a legjobban forr, egy darabka üveget teszünk.
Ax elosztó megvixagáláaa. A háztartásban gyakran megesik, hogy a rossz, romlott, már erjedésnek indult élesztő megrontja a tésztát. Igen hasznos teh*t megismerni azt az egyszerű eljárási, amellyel az élesztő Jóságát megvizsgálhatjuk. — Ennek módja a következő : Veszünk
megvizsgálandó élesztőből 2 és fél centiméter átmérőjű golyócskát, belélesszük egy pohárba, amolybo langyos vizet öntöttünk és a mutatkozó jelenség gyorsan fölvilágosít bennün ket, minő élesztővel van do\'gunk. Az erSs, egészséges élesztő 1—2 perc alatt a viz felületére emelkedik. H* az élesztő kevésbé Jó, akkor öt percnyi idő szükséges erre, romlot! é esztő pedig egyáltalában nem emelkedik a felücire. E: az egyszerű
eljárás abban leli magyarázatát, hogy a jó, erőtoljcs élesztőből gyorsan fejlődik szénsavgftz, amely az élesztőt a felületre segiti, mig a kevésbé jóból nehezen, a rosszból pedig már egyáltalában nem fejlődik ki szón-savgáz.
SPORTÉLET.
A magyar olimpiai válogatott fotbnll csapat Sxékeafe-hérvtiron. A maga nemében páratlan ünnepség folyik lo május hó 11-én Székesfehérváron. ;Az oltani Délivasutas Előre T. K. tartja zászlószentelési ünnepségét hatalmas sportünnepély keretében. A sportünnepély fénypontja az írsz, hogy a Pirlsba Induló magyar válogatott csapatok mérkőznek a fehérvári sporlpályán. A zászlószentelés! [ünnepség Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, Dr. Prohászk* Ottokár megyéspüspök, Shvvóv Kálmán a Magyar Labdarugó Szövetség elnöke és Gordon
IRóber D. V. vezérigazgató fővédnöksége mellett folyik le. A sportünnepély kerejében még nngy*z«-básu atlétikai verseny, birkózás stb. folyik le. A magyar válogatott fotball csapatokat két külön vonatot megtöltő fővárosi közön-sésr kíséri el Székesfehérvárra, dc a Dunántúl sportkö/önsége Is nagy számban " képviselteti magát. A nagyszabású sportünnepély méreteiben is oly hatalmas^ lesz, hogy már régen gyönyörködhetett ha sionlóban a dunántuli közönség.
a Tözsoc mm.
(Saját tadósll-jnk Ut*fon>l«otés«)
A mai tőzsde irányzata eleinte gyengébb volt, kéaőbb tartottan alakult. A forgalom csekély. A mai prolongációs nap folytán sokan rendezték nn»azsmánjalkat és a piacra kerülő darabokat a piac elég könnyen felvette. Utóbb az árfolyamok némi szilárdságot mutattak, ugy hogy rz árveszteség nagy részben megtérült. Zárlatkor az Irányzat tartott, hangulat tartózkodó, forgalom csekély.
Utótőxade. Irányzat változatlon, üzlet csekély. Kosztpénz prompt 0\'75 százalék. Minden második szám a prolongációs azámo.t jelenti. — Kőszén 3550-570, Egyes. Fővárosi 208—210, Pesti Hazai 4840, Jelzálog 183—189, Magyar Hitel 662 5 —666, Georgie 570—75. Osztrák Hitel 224-5, Salgó 715, Hazai Baok 270-74, Danubius 3825—900, Villamos 1800-860, Keresked. Bank 1480—1500, Pallas 206—204.
Eatl magánforgalom. Irányzat teljesen üzlettelen. A délután folyamán kötés alig jött létre. Az árfolyamokban változás nem állott be. Magyar Hitel 663, Osztrák Hitel 225, Salgó 710, Nova 165-176, Déllvasut 94, Magyar-amerikai 15. Földhitel 425. Ganz Danubius 3860-3880, Kóazén 3500. Pesti Hazai 4800, A»heneum 200—205, Rima 140 145, Cukor 3250. Georgia 576, Kereskedelmi Bank 1460.
TiscfsfotUI crUiitom a nagylrJeruu hólgy-koKinsénct, hoíty fodráaxtermemba slxarUlt egy
elsőrangú munkaerőt
szciftzaem- Kérflui n nujtykoZooié^ szivei pártfogását
Szabó litván fodrász
fő-ut 13. ssim.
májul 3
2ALAÍ K \'1<Y
Twruaöui iOudc
Buza lUxsvIdókl 76 kg c« 320000 -325000, 79 kg oh 327500-332500, egyébvidéki 76 kg os 317500—322 500, 79 kg-o» 325000—330.00. — rozs 290000-295000, taksrcoány-árpa 280000—285000, — sőrnipji 300000—320000, zab 305—310000, tengeri 252-255000, korpa 220000.
A mai terménytőzsde Irdoyvatn teljéién üzletiden volt. Buzábun alig volt kőtél. Rozsban .-> forg>« lom élénkebb, ára 5000 koronával emelkedett. Arpaféldk bjtrútsógo-■abbnk. Korpa 5000 korot-ávkl emelkedett ex^kuciói váiárlátolcfM.
Sertésrúxár. Felh .jtotts\'-c 1200, eladatlanul vl>szamaindt 450. A vasi r közepe* volt. 1 r. 23500-24000 Könnyű 21000-22000. S«lonuá« félsertés 26000-28000. Lthuzoit hu» 27000 -29000. Sózot. s.alon-.m 23500. Zulr 30000.
A iakarékkoronn árfolyamúi
A Davixaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 126 papírkorona.
Zürichi zárlat i
Pirii 3655 00, London 2471*00, Ncwyork 6ti\'.í 48. Briisso) aOCO, Malisad 2125 00Holland 211 00, Ber\'>in Mi, Wien 7D 50, Solla 410 U0 Ptága 1660 25, Budspsil 08 71, Bukarest 2S0 Eslgríd 702 00.
I durlzi-kflzpont hivatalos árlolyimal
Vululik Oewlikk
N«rc^oo ;oi&oo A roitlld.m ttí»\')llc«
UJ»«<M! i\\0 450
Ura 6«A í<0 «4Í$0-I4»0
POlltf SJ1JO-SJ1JO KrtiMUoU Il?00-ll0}0
fr»od« r». JJJO J«40 Looijc sTl8^-!®!^
Lift JZIO-SO*\' Brtnel 4ÖJO —4?JO
Oiitr. tot. imjntio OliKomtz l!l0-)5ia
Bt!t» Inni *6JO-4?JO flrli JJJO JÍ40
Ul «5«-4jo •SOS-IJ75
titkol IWWS St«H»lro • SJ40SJOCO
SvAjd frank i)iso-isn« Svijc IIIJWM10
Korcos dint IO&OIOJJ U«. II01JII150
Hiklioil («. SlflOO Jl)« 8s«n> 6lO 640
Ot\\pü IO$0-14$>
N.wjorV ÍJIJO Í74JO
Felelős sxeikesstf: Sxtrokay Kálmáu. KUJ.\'i: Zrínyi Nyonulalpar és Könyvkereskedés RT Nagykanizsai Nyomdája
Soróhlrdetésal
SxVAoni kerrjtftlk mr<M»lloii tc-Clrtit Iki»«««I (i |0 biiooyiWi-riftyil. Cím x kUJóíJn \\
5 m<te» hőstett msttlv dlófaputí «U44 Sh kény vltreriedftUn.
KetáSk ion,
•Ini
iát
Halom, fim
Varrodának alkalmas
helyiséget korcsok. Cira a kiadóhivatalban
Atounall b»Up*«r* keiíiel *c> 4? \'« l<-rlli | jr»T»IO bsívcíctflr-i?. )\'ii«l<% I *(M "<>
•n\'PCíid ntrint, ftc*«l» litván Mmolnlr, U.hOt. }l
Hölgyeim és Utaim
«. Iiélrii lluiU|ieu«n
CSAK AZ UDVARBAN
Szegő Mór
nyerstarminyek karaskadése
Eötvös-tér 2. szám.
interuib.in telefon 1S4.
IfüC\'/ily niindaunomü AlUii bőtöket, WC)&(ÍK Acikavasat, ellusinilt pépeket, fim- és tcMilhulladíkot, borkövet és gubsesot.
Állandóan laktáron tartok:
KompUlt szivattyús kutnk*t horganyzott csövükkel, vízvezetékhez szúksíges csó-vokst miodon méretben, szijkerekek, cssp-*gy»k, cs«pigyfém«k, tuzrosté yok, vas-gerondik és vasúti sir.ek, építkezőihez szükséges vaskapcKok. lokoinob I fs keiti fecskendők, eroclőgOp drótkötéllel, sx.lms és törekrszó tíngclyeg, *ür-»pp»r:tus, konyh&métlegek, fürdőkád, knznqcsövok, csnvsranyík, ajtózárak, géptörló rongyok
UJ mézeskannák és zsír-bádönyök valódi <lnkbá-dogból, transmisszló tengelyed, gépkazán ?.jió és kov^csvasak.
Oj könyvek:
Dárday Sándor: Igazsigücyl tyrvínyti 2 kötet\'jzn. 1 kvtcl: l\'-srjogi, telekkönyvi lakásügyi cs nemzetközi jogsegély j-.\'g-any«g* II kütet : Ili eljogi ksreskcdtloii, iparügyi és tözs-\'c: jnginjpg Alapár "WS.— Dr. Wclser Zdltschck : Takarmányozásion ........M.—
Wagner Richárd A Kiebelung gyi.«
tü;o, i áuyi Viktor íordiláss . . 15.— Sumbnrt Warner: liáboru és
kapitalizmus.....• • •
TliOinas Mkiiii : Nagy Frigyes fi.— Jc*n Flnot: A boldogság tudománya 8 — Manpasisaitt: Dorüs cs ború* twí-
ténetok..........
Kosstolányl De:a<5 Pacsirta
Jack London : A vaspstn . 10 —
Rndyard Klp ing: Vitéz ki«pi
tinyok..........
Wilde üszkAr . Ossios laiive\' L
kötet Versek.......\'■>■—
11 kötet Salorao stb .... Molnár Pcrenc összes müvei:
Kelten beszélnek.....
líjjy gasditlsn c .-\'iink.....S —
Kaj hat ík :
Fischei Fülöp Fiai
ktfnywkeraak«dés6ben.
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
Bognármester
kute*esK so^édUitás-svl axonnsl fslvdtetik
flnnamajoru.p. Becsehely
Olcsó könyvvásár!
n napi ár alatt 507«-kal.
Ksfhfitük : Ifiu.égi. n.pirodalmi, ludomk-nyos könyvök é. kotték
Szerb Ernő
Nincs többé megélhetési gond!
Vegyen oiitilyiorijagyet a Mlrschler.t&zsdében
l\'únyctemjny icJvsi\'* cicfhen
1 milliárd korona
És számos több milliós nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Sxarancse számok kaphatók
ifi. Hirschler Miksa
dohány áru és soisjogyf<5*rud*j\\linn
Nagykanizsa, F6-ut Korona-szálló épület
Egy milliárdot
Utott játékterv széria\'..ujon.m VozJ\'dá XII. osztólysorsiáték
sorsjegyeiből visAro\'.,
SZ BRENCSESZÁMOKAT
Miihoffer Kálmán
sjánt
shol a most folyó fóhuzAsokon küU nfélo nyciomények köxt az
röal&rusltó, Csengery-ut 7 sorsjegylrodftja (Rapoch-his)
500000 k&ronáf
fl sorsjegyek ára:
nyerték.
egész 40000 korona, f*l 20000 korona, r.egyed lOOOO kor., nyolcad SOOO kor.
.iegrcn>I*l««*k |i<»Ub ponloaao aiátüttatnnk. 6*71
Nagykanizsa állomásra és állomásról a személyvonatok az alanll menetrend szerint közlekednek:
Budapest O. V.-Nagykanizsa közt
írkdfe Hi;ikanliiára laűulál Kigvh.nuliröl
A VONAT NKMF. || ( A VONAT NKMP. : 0,. K*
Slfi. szemílyvonst .02 gyorsvonat 214. szoai^lyvonat 201. gyorsvonat li 1 05 45 , 30 I 22 2tl. 201. 21 .\'1. 203. szomílyvonst gyorsvoo^t személyvonat pyorxvorut ,1 ! 5 30 30 35
kunii . .1 : .... fjuni.L^i
Balatonszentgyörgy-Wagykanlzsa közt_
vejyosvon.it 7 , | 210. szemílyvonst 13 | 20
közvetlen gyorsvonat Jugoszláviába Mura!:ereutur országhatáron át trieste ós meranoi közvetlen kocsikká
•J01 gyorsvonat. 7 \' II | 201. gyorsvonat 22\'\' 10
Nagykanizsa—Pragersko (Ptagerhof) közt
2a 1. vogycsvonal 10 <5 I 224. szemílyvoiint 5 30
szemílyvonst 20 23 | U2. vegyesvonat ^ 1» ■ 3«
Nagykanizsa Sopron-Wr.-Heustadt Wien S. B. közt
oJl. gyorsvonat 3I.Í. személyvonat
15 I 02 un
|
szoruolyvonat gyorsvonat
13 I
n 301. és 302. sz. gyorsvonatokkal közvetlen cs^h kocsik közlekednek Gyékényes, Nagykanizsa, Szombathely, Györ és Hegyeshalmon ét Praha (Prága) é> Zagreb (Zágráb) közt Nagykanizsa-Szombathely közt_
mely vonít
i; 7 35 I ;»22. szor • ...t
Nagykanizsa Barci ■■ .i^et
1.1. személyvonat 4 hi. vcgvesvoiint i\'Jl. gyorsvonat
012. szoifl"7v<m»t W>i. gye m t
Nem szabad felülni hangzatos hirdetéseknek,
hanem mielötl ing, divatnyakkentíö, harisnya, kesztyű sxükséa.etét beszerezné, tekintse me2
uri és nöi divatáruházát,
hol a fentemiitett cikkek a legolcsóbb árban szerezhetők he.
Csakis elsőrendű megbízható árut tartok
itar Telefon 2-21.
Zalai kOzi/Iny
1924. mjjui 3.
o
c
o
Nyári újdonságokat
cftcsó árakon
i Kisfalu
N
<U £L
divatnagyáiruházában
az „Arany Kakashoz
szerezhetők be!
s es urausz
Nagykanizsán

Ditü választékú raktár! Nöi divatszövetek:
Covelkotl, börböry, trikó-tin éa marokin szövetek.
0) N
0 0)
CAnifi áítVIOnoH felöltő, öltöny kelmék. Férfi, nöi gyöngy, iBlll GSssIlClICII gabardin és kovelkott luhavásznak.
Foulárd, crepp, marokln, crepp de schine, trepp georgette, japán selymek minden divat színárnyalatban.
üpálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci grenadircok és etaminok éf a legszintartóbb mosók.
Sportruha kelmék óriási választékban! ^
o
M
3
o
«
0« u
<D
ZRÍNYI NYOMD1IPAR
kőnyvk* RISKiPk */T*
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON Ti7.
1
El/állal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb érakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő»ut 13. szám. Telefon 78. sz.
--------------— --.^-.^w,. > > . -> L^J^-KN^O-^-^. Xt-VXJ^^J\'Ü^Xa.\'--" SS ^
Nyomatott « 2iinji Nyomdaipar 6s Könyvkereskedés R-T. Nagykanizsai NyomdéjAban (Nyomdavezető: Ofcnbcck Károly).
Befejezéshez közeledik a nyomdász-sztrájk
Budapest, május 3. A nyomdaiparban most már hosszú ideje tartó sztrájk minden valószínűség szerint a befejezéshez közeledik. A tárgyalások szombaton egész délután folytak. Bizonyos megállapodás is jött létre a szakszervezet kiküldöttei és a főnökök megbízottai közt, melyeket most már csak a főbizalmi testületnek kell jóváhagynia. Előreláthatólag az összes lapok megjelennek hétfőn délután, sőt arra is van némi remény, hogy már a reggeli lapok is megjelenhetnek. A helyzetet bizakodóan Ítélik meg Budapesten, mert híre jár, hogy a megegyezés sikere biztosítva van s nem valószínű, hogy a főbizalmi testület visszautasítaná a most létrejött megállapodásokat. Ha ez mégis bekövetkeznék, hétfőn újból leszavaztatják a munkásokat.
A vidék
Nem volt még példa arra, hogy tg y olyan napon, mint amilyen május elsrje volt — fővárosi lapok nélkül maradt volna az ország. A tiazta m«gyar vidék vármegyéit ugyan nem igen érintette Budapest néma-sÁg», hi»z nálunk u vidék srjtója nta már éppen olyon erős, kifejlődött, hlvatáios és önálló — mint Nyugat-Európa bármelyik államá-bin. Ausztria, Spanyolorizág éa a Balkán országokéi M«U pedig elérhetetlen magasságban úll. Atuig Péca, Debrecen, Győr, Szombathely, Szeged, Miikolc, stb 20 és 40 o!da\'as ünnepi számokkal látta el megyéit e ómig Magyarországon alig v»n valamire való mezőváros, melynek legalább 1—2 heti Itpja ne lenne, addig a vorarlbergiek Bregenze egy kla 4 oldalas lapoca-kát ad a 40 000 embert azámláló
városkának.
A magyar vidék aajtója ma már annyira kifejlett, erős éa megszervezett — hogy a fővárosi, szinte forradalmi jelleggel biró sztrájkot egy pillanatra aem éreztük különösen lesújtónak. Ami eddig még aohaaem történt meg : a székes főváros /eljigyelt az ország m^iro-pósliirua e» a megazokotí*íflBpot ellenkezője következett be : ű Buda pestre szaladó vonatok a vidékről vitték fel a vaskos ünnepi példú nyokat.
A* a főváros — amely eddig kerületi, művészeti.és Irodalmi klikkjelben egy fölényes gesztussal intézett el minden vidéki kulturát, vidéki erőt és inagyaraágot, ax utóbbi napokban találkozott a magyar vidék egészséges arcávalf p Tisza, Mecsek, Zala éa a nyugall hitárok tiszta levegőjével
A gondolkodók és a magyar vidéket még magyaros szívvel azerc-tők — a székesfővárosi ujságnéma-ségból láthatják, hogy a mindenképen koravén, nyeivzavaros Bábel megszűnt egy mindent átölelő, ezer-karu polyp lenni s ma tudásában, erejében, egészségében, művészeté ben és irodalmában a vidéknek csak területileg nem egyesíthető össze-sége legyűrte, elkerülte, felébe és elébe került és jogoiar. szerzett diadallal megérkezett Budapest on kényét eltemetni és vétót kiáltani tudatosan bűnös élete ellen.
A oyomdáa*sztrájk ellő áldozata maga Budapest. Egy csapot munkás — megállította a főváros elferdült sajtójU és talán Ilyen véletlen ujj jellel akarja megmutatni Budapestet — Budapestnek.
Imo — a vidék elnyomott, lenézett, tisztasaivü munkásai most \'mutatkoznak meg\'-..
Vitézzé avatás
Budapest, május 3. A vitézi ava-táa julius 15 én lesz Budaposten. Ax avatásra nívre ♦zóíó értcsiié&t kapnak az arra folyamodók az Or-szágos Vitézi Széktől. Ax 1925 1H
avatásnál cstk azok a folyamodók jönnek tekintetbe, kik teljesen felszerelt kérvényeiket ez évi szeptember hó elseje előtt a budapesti székesfővárosi vitézi székhez, Illetve az illetékea vármegyei vitézi székhez beterjesztik.
Lengyel nemzeti ünnep
Budapest, május 3. Ma délelőtt 10 órakor a szentferencrendiek templomában a lengyel nemzeti ünnep alkalmából a magyar lengyel barát szövetségesek felkérésére ünnepélyes hálaadó iitontisztelet volt, melyen a lengyel követ vezetésével jelen voltak a követség összestagjai.
A Magyar Nemzeti Bank részvényjegyzési árfolyamai
Budapest, május 3. A Magyar Nemzeti Bank részvényjegyzésére teljesíthető befizetések átszámítási árfolyamát a DcvizakŐ/pont május 5-től 10 lg bezárólag a következők, ben állapította meg: 100 arany korona - 20 dollár 26\'/, cent 113 svájci frank, 84 centlmes - 4 fon», 12 thUling, 6 penny 54 holland forint, 12 cent - 76 svéd korona 86 őre.
Gróf Bethlen hódmezővásárhelyi beszámolóján fontos nyilatkozatokat fog tenni
Budapest, május 3. Politikai kö rőkben nagy érdeklődésiéi tekintenek a miniszterelnök hódme»ő-vásárhelyi beszámolója elé. Nagy várakozást váltott ki ama hir is,
hogy a kormánypárt legközelebbi értekezletén a miniszterelnök vázolni fogja a párt további munkaprogramját. A szanálási javaslat tető alá jutásával, v*lamiot a gazdasági taipraáilitás folyamaiba tételével az orazág kétségtelenül jelentős oltspját érte el az összeomlás utáni zürxsvarból való kivezető útnak. A kormánypárt politlku-aafnak vélecnényo szerint igy az elmúlt időszakban politikai izolált-aágunk és súlyos válságban lévő gaidas^gi vlsionyunkban legtöbb esetben ama súlyos feladat hárult a kormányra, hogy a gazdsságl katasztrófát pontról pontra elodázza én időt nyerjen külpolitikai első eredményének eléréséig. Egyre több reményünk van arra, hogy a nemzet tovább fog haladni a gazdasági megerősödés uljár. Ugy hírlik, hogy c teklotetben a miniszterelnök hódmezővásárhelyi beszámolóján részletesen fog nyilatkozni.
Szerb martalócok Hagybecskerek környékén
Belgrád, május 3. A Nsg\'ybecs-kerek melletti L4zárfÖld és Ziig-moadfalva mellett fegyveres dobro-voljácok megtámadták az ezldő szerint acquestrum alatt álló birtokokon dolgozó német lakosokat és azok közül többet súlyosan meg sebesítettek.
A román-francia szerződés
London, május 3 A Manchester Guardian jelenti, hogy a legközelebbi napokban nyilvánosságra hozzák a Románia és Franciaország kö>ötti szerződést. A román
uralkodó pár hivatalos francia látó gatása nem rég véget ért, de az a hir, hogy az uralkodó pár még mindig Párisban van, hol n«ro hivatalos ugyan, de fontos megbeszélések folynak. A szerződés nyilvánosságra hozatala nem annyira tartalmánál fogva érdemel figyelmet, hanem Inkább azért, mert világot vet Franciaország politikájára. Mikor a francia cseh szerződéit megkötötték, ugy látszott, hogy a kisantant 2 csoportra oszlik. Egyik cioport Csehország és Jugoszlávia volt, amely barátságos magatartást tanuiltott Szovjet-Oroszország Iránt, máalk ptdlg Románia, malyet a bestzaráblal kérdéa szembeállított Orosiország-gal éa a kisantcijthox nem tartozó Lengyelország felé terelődött. A francia politika ax első csoporthoz küldött*, do mikor Jugoszlávia megegyezett Oroszországgal és mlkoj^ Mu»solinl legbarátságosabb magatartást tanúsított a szovjetkormány iránt a francia külpolitika ratifikált egy régebbi szerződést, mely elismeri Romániának Besszaráblához való jogát.
A szerbek félnek az irredentizmustól
Belgrád, május 3. A minisztertanács a belűgy-niaiszter Indítványára elhatározta, hogy a* állam területén levő összes mogyí r politikai szervezetek működé.ét betiltja, mert azok Irredenta propj gandát űznek. ^^^
Vass miniszter Kanizsán.
Vass Józaef népjóléti miniszter és tiartos János volt államtitkár több nagynevű politikus kíséretében a budapesti gyorsvonattal tegnap este Kanizsára érkeztek. Az állomáson dr. 7arányi Ferenc főispán képviseletében dr. Gyömö-rey István fősrolgabiró fogadta és üdvözölte az urakat, akik az álloméiról dr. Hegedűs Gyírgy nem-zesgyülési képviselő lakására hajtattak. A vezér politikusok ma vasárnap reggel Letenyére utaztak, ahol dr. Hegedűs György politikai beszámolóján részt fognak venni.
Vass miniszternek a tisztviselő-kérdésről a a kölciönről a Zalai Közlönynek lelt nyilatkozást keddi azámunkban köröljük.
Egyes síim ára hétkflinap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 1200 korona
63. évfolyam
Nagykanixia, 1924 májúi 4. Vasárnap
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
102. »iám
MiAI KOZLOKV
1924. májú. 4.
A testnevelési körzetek beosztása
Nagykanizsa, május 3
Bődy Zoltán alispán megküldte Nagykanizsa polgármesteri hivata-Iának ■ testnevelési körzetek beosztására vonatkozó rendelkezését.
A vallás- és kŐxoktatásügyl mi* Disxtérlum ZoUvármegye területére Gyurotnik Mihály vármegyei teát-nevelési felügyelő vexttése alá négy testneveléai vezetőt oszlott be és ennek megfelelőleg a vármegye területét négy tefttnevelésl körzetbe osztotta be.
Ax első ax északi körzet■ Ebbe1 tartoznak Zalaegerszeg, a zrlarger-s*egl, zalaszentgrótl és aümegl já-rások. A körzet vezetését Reischer Ernő főelőadó, testnevelési vezető \' végii Zalaegerszeg székhellyel.
A keleti körzetbe tartoznak a keszthelyi, tapolcai és balatonfüredi járások Markaly Tibor előadó, testnevelési vezetővel, aki Keszthelyről Irányítja körzete testnevelési ügyelt.
A jdili körzetbe tartozik Nsgy kanbsr, a nagykanizsai és pacs»l járások Gabsovits Korcél testnevelési vezetővel, akinek székhelye Nagykanizsán van.
A nyugati körzetbe tartoznak a novai, alsólendvai és Irtenyei járá sok Csiki János főelőadó, testnevelési vezetővel, aki Nováról vezeti, a három járás testnevelési ügyeit.
A nyugati körzet vezetőjét, Csiki Jánost juoius 4-fg tartó máshová való vezénylése tartamára a testnevelési teendők ellátásában Reischer Ernő főelőadó fogja helyettesíteni a novai éo Gabsovits Kornél tanácsnok a letenyei és nlsólcndval járásokban.
Az alispán egyben felhívja a polgármestert, hogy a hatásköre alá eső területen működő testnevelési vezetőket a legmrsszsbbmorőlcg támogassa.
Ületünk fá/a nem hoz oly guü mölcsöt, melyek mint virágok nem függtek egykor ifjabb ágain,
Eötvös.
Tenger a pénz, amelyben cl*ü-lyed sok hajó; elv, jellem, be csület.
Petőfi.
Benső életünk, boldogságunk, megelégedettségünk számára semmit sem adott a modern kultura.
IVcrnrr Sombart.
Elmúlt szenvedések utóize és jö vendS bajok élci:c által saját ma gunk keserítjük el a jelent.
Han Pau!.
Az ostoba, hogy bölcsnek lássék, az eget ócsárolja
Phaedrus.
Sohasem kedves a tréfa, hogyha másnak árt.
Sentca.
Az igazság, ha nem is mindig kellemes, de mindig a iegjobb.
Taine.
Beszámoló a polgármester budapesti útjáról
Kórházfcjiesztés, földműves iskola, a hadikórház átvétele, a gazdasági elemi iukola Nagykanizsa legközelebbi tervei
Nagykanizsa, május (Saját tudósitónktOl) Dr. Sabján Gyűli
polgármester budapesti útjáról megírkexvc s.om-baton fogydta munkatársunkat hl vatafcban a r.-ngeteg elfoglaltsága ellenire i« elmocdta Nagykanizsa nyllvinois.ís-:* nrámírp, hegy mit intézett el a fővároiban n vriron jo lenleg napirenden lévő ügyai közül.
K4vhtfxf«jl«»zléa éa földmű ▼ealakola
— A népjóléti minisztériumban — mondotta n polgármester —
átnyújtottam a képviselőtestületek
■ legutóbbi közgyűlésen ho\'Ott ha tárovatát a méntelep osxtá\'T fc\' ajánlására vonatkozólag éseljártam a kórház fejlesztésére és fenntartására vonatkozó egyéb ügyekben. A városnak ezrei krpcsofatos tervel megint egy lépéssel közelebb jutottak a megvalósuláshoz. Sok nehézségbe Otkö\'lk, sok utánj^rásb1 kerül minden lépés, ds a tervek be-lyett most mér hivatásának nsin den teklatetbrn megfelelő kórház kell a város közőnségénrk. Ett p® dlg áldozatok nélkül, elsősorban pedig a jelenleal kórház kellő kibővítése nélkül elérni nem lehet.
— A földművelésügyi mlnlsxté rlumban a városnak a földműves-iskola /elállítására vonatkozó kérvényét nyújtottam be. A képviselő testület erre vonatkozó határoiatn a Zalai Közlöny nck « váro«i közgyűlésről írott kimerítő tudósítása nlrpján elégg-S Ismeretes Nígyka-olzsa közönsége előtt.
Ipartelep a hadikórház egy részében
— A honvédelmi minisztérium ban újból életre keltettem azt a már régóta meghányt-vetett, de mindig eredménytelenül maradt űpyrt, hogy a hadikórházak egy résiét célszerű kihasználás végett adják át a városnak. Régóta vár letárgyalása ez n terv. A város átvenné n hadikórház nyugati részét épületekkel együtt, viszont a volt telektulajdonosok mindmáig elintézetlen kártalanítását magára vállalná ezezethen a város. A honvédelmi mlnisrtérlum a régebben ajánlott feltételek mellett nem hajlandó íjrre az átadásra, azért kértem most, hogy ujbó! tárgyalás alá lehessen venni n város Ilyenirányú kívánságár. A város ezen a helyen ipartelepet vagy ipartelepeket óhajt létesíteni, a jelenlegi barakkok lakólnak pedig kislakásokat építtetne.
Gazdasági elemi Iskola
— A kultuszminisztériumban megsürgettem ar. önálló gazdasági elemi szakiskola felállítását. Az erre szolgáló 25 katasztrális hold telket n földblrtocrendező bíróság a hercegi uradalomból juttatta a várói roidclkezéaére. Iikol.i felállbá táia alk.\\lnud hely gysnánt kérni fogjuk u hercegi uradalom majorjának nyugati olddát a Sremere-^ utca vonalától « Déllvaaut azsmély pályaudvari felé eaő részt. I27 a msjor belté lenne vágvs. A vasúti 6:j ró alatt, ezen keres.tül közié k\'désl uUt léteeitfaéark Kixkcu.i\'sn felé, hogy kiválik :p onnét ez Iskola koenyen legyen megközelít hető. A1? erre és r<z iskolára vonatkozó összes tervel; késien ven n«k már r mérnöki hivatalban. Az
iskola belsőségei 5000 négyszögöl területet igénycinek. Hogy minder minél előbb Utő oly kerüljön, elsősorban a; erdő kikebclefcésl kér vény kedvelő elinté:cr.e Iránt tettem Pocsékot.
— Felkerestem m/g Kállay Ti bor dr t, városunk képviselőjét, r ki vol megbeszéltük a városnak ezeket és egyéb szőnyegen fekvő ■ügyelt. Képviselőnk a legmesszebbmenő támogatásit ivjéjte. éa mioden be-folyátát Útba fogja vetni vá|nSftÓ-kerülcte f» jlődcaér,.-k azclgáloíábnn.
— A mlc.iszté>íumokbt\'0 kíaür-gettem L-gyes, a várost lllelő ösz-azegek kiutalását, melynek ercdm-5 nyeképeii mintegy 300 millió koro nát hoztaas hvza a város pénztára számáru.
EdJig Urlott a beszámoló. Ezek után már csak a fejleményeket n megkezdett munka eredményeit várja Nagykanizsa közönsége.
BalalaJka
A fehér halál országából jöttek..,
Hitalmo.s orosz puszták fcié néz a nótájukban fe?c»engő vágyakozás — messze, oda, ahol a fehér gon-dolftt megbslt és orgiáját üli a vörös pünkösdi királyság dögvészes leve
gője.
Orosz katonatisztek heten, Vrca-gel, Denikin hadseregéből, rkiket kidobott, s-i\'mkivet\'tt hazájukból hűségük az igml Oosroszághor, •*ép, boldog htzáju-tlio\', ohho; tz Oroszországhoz, — amelyik n?m ismerte még a kommunizmus pusztító, eszeveszett orkánját.
Kimenekültek a gokolbó?, ami édes, elvesztett hftzájuk lett, azóta, ami száz h |i|t esküdött a fejükre. Gillipoli... Konstantinápoly... sok sok állomóau von hontalan bolyongásuknak. Ugy kerültek el Mutfyar-országra is. Székesfehérvárról Nagykanizsára ie.
Nótás kedvű lis orosz leány velük. Mintha édes teztvére lenne valamenuyiüknek, ugy vigyáznak rá. ds díiíoln.k, muzsikálnak lágy-vöngéjü, búsongó orosz melódiákat. Odol afck ideg-".a kiejtéssel, de szi vünkhöz >íóIód szivről pottant magyar dalokat. Doktor jurla ül a xor.goronnl. Doklor juiis játsiik a balalojkin. Franciául, németül, kicsit magyarul p.naczo\'ják momoru bolyongásuk kátv/.riájit.
És szeretik Magyarországot. Mert ste.retik ŐkcJ . mindenütt nálunk. Kanizsán Is.
Nem emlékezünk már orosz szuronyok ra, kezervea, kaacsukás tusákra. Régen elmúlt vérvirágos zivetorok idején mintha nem is velük az -mben álltunk volna éle.trc-halálrí. Csak nézünk rájuk, mint a hslál árnyékában fogadott teavérekre.,. sromorunn vigadó mrgya-rok axomoru orosz mezők fiaira.
Mikor felsír a balalajkán a Volga-parti füzesek jajongó suttogása, bilincs-cJÖrgrtő táncra kicsgó mu xslkj... olyankor érezzük igaxán. hogy mit jelent a „lelkek har-mónlájs".,.
A Férílaxabók Orazúgos Szövetségének nagykanizsai fiobja. m\'Jus 2 An tartott ércckezlstén, tekintettel a napy dr.Sj;usAgra, a fncon munkadifakat kénytelen voil 354/0-al felonie\'ni, melyet a tiszteli közönségnek ludomósAra adja az Elnökség.
HISZEK.
A vizlsxárnyasokhoz
Mikor l átunk íclett Elvoautva m«Dtek Folhóket basitú KIcaiakti rendek, Kijó snvvcl esik Tokiototom ritok: &
Mért ii slijt minket s Képi imgyAT Átok! Kratnr és srnber kozt Hol ily k»poc\\ nilunk Céljainktól bir mi Sokkal messzobb állunk, Mint II, jó szárnyasok!
Vizek táj* nektek Mindenütt otthontok, A világnak birmo\'.y Tájára vonultok. Rablót nem ismertok, Ninc.cn ellon$é>,tok. Mírís milyen boesó K*r<solatban éllek. Hioi szárnycsapiUok Keagó utján mer.tok, Bár s célt elérni Milyen kónoyu nektek Jó vJzLvxárnyasok I
Sxilljatok felstlUnk
^ Minél gyakrabban ál!
Maisa mog példátok K tönkretelt hazát! Vexél-sxárnyak nyomán (>**z«tartó ran.lder Minden elérhetó, A sori bármit rendel. Ma példátok m*gvát Ax cg köxcDk hinti, Nehezobb utakat Torunk mnjd át, mint tl \' Jó v xisxárnyssok.
Oyopár I.
Róm. kstli. : Misanc. Protestáns: f-V-rii" Izr.: Nix 30 K i\'H Időjára* : N.ixyi.i-ru-. n
__szombat ropget l\'(4 (\',
d .inyu^dt(. Oclbs.-i 10 X C, szil dclny. 15-2C, s:él dóin) ii/ali.
NtpW\'Cnd: Dr. Hfgedm Gyoi^y now-KM^yü.Cii képfissió boi»«mo!ójo a :it;ey«i kerületben. — A Baross Szövetség clóaJjsa •I o. II "ívkor Urániában. — Térceno d o.. fél I\'.\'. órakor » .Korona* clóil — Anya és csecsemóvéd^ ünnepély délután < órakor a polgári i-.koli tor.i«to;raéban. — Az ÉME ban Kovács Antal kr tanár elö. ndása d u i; órakor. — Ax irántiban 3, 1. V és !J ómkor .Ilyenek az asszonyok*. A Világ niozgóbau 3, 5, 7 és; 0 órakor , \\ cini-ze\'.es íérj *
— SzerkűBztőségüakböl.
Benedek Rezső lapunk főszerkesztője a mai nappal átvetle a sajtójogi felelős szerkesztést is, és mint felelős szerkesztő jegyzi a lapot.
— Tnrlós György állam titkár. A kormányzó Tarlós Györj;* kereskedelmi min. ügyosatályvcjetö. helyettes állnmtitk\'rrá kinevezte. Tarlóa György klneveze\'se benünket azért is érdekol, mert Tarlós Nagykanizsa város szülötte, főgimnáziumi tanulmányait is itt végette el és közöli rokonai Is itt laknak. Tarlós államtitkár mindenkor erősen küzdött a postások erdekeiért, kinevezése valóban osztatlan örö met váltott ki a postások körében.
— Orvosok táraaavacaorája. A nagykanizsai orvosok ciütörlö köo este 8 órakor tartják szokásos társssvacsorájukxt a Centrál kávéház souierr^in éttermében.
— Rokkant nyugdijak klfl-zetéao: Május S én és 6 án fizetik k| a* hadirokkantak nyugdijait, a hadlözvegy;k és hadiárvák Illetményeit 7 én és 8 án folyósítják, mindnégy napon a városháza második emeleti 31. számú szobájában.
— A Zrínyi Irodalmi Kör énekkara hétfőn esto fél 9 órakor a Rotgonyi utcai tornateremben énekpróbát tart, melyre e tagok pontos megjelenése kéretik.

1924. május 4.
— Nagykanlzan mull havi egészségügyi viszonyai. A városi tisztiorvosi hivitsl beterjesztett j«-.!catí%c sj-rh t Nagyki.v.izsu területén tpriüs hónsp foharrtán a közegészségügyi állapotok elég kedvezőek voltak. A tzele/, esős, hűvös időjárás követksxtében fel nŐtteknél leginkább a légzőszervek hurutos és lobos bántalmai, torok lob, gyermokeknél exenkivűi az emíSí tő-szervek hurutoj bánUlmti forduljak elő. Járványos és ffrtözŐ betegség 3 ese-ber; volt: 1 tifusz és 2 vörheny. Törvényszéki, rendőri boncolás, súlyos testisértés, ön gyilkosság, elmekór, szerencsétlen szüléi) veszettség, gyermekgyilkosáig egy esetbeu sem volt. Véletlen szerencsétlenség és ebből kifolyóiig rendőri huiluszemle csak farkas István 43 évca szentmiklósl fuvarosnál volt, akit a gyorsvo.-.xt gázoit el kocsijával, lovaival együtt. Külső hu\'laszemle volt még április 28 án, mikor Gozdán Lujos 13 éves tiu oiazeesstt és eskoroa görcsei következtében azonnal uteghnlt. Ax elhaltak száma áprilisban 34 volt. Halva született egy fiu és egy leány.
— Öt éa fél millióba körül a Koasuth-téri közkút. A Kossuth téri közkút régóta húzódó ügye lassan egeszen telő alá kerül. A város szerzett Is már egy kutat, ami felállítási költségeivel együtt 5\'/t millió korongba kerül. Már meg is kezdték a kut felszerelését. Ezzel megoldást nyer n Ko.nuth-téri lakosok régi, sokat hallott panasza, csak egy baj van mlt-d össze, hogy a Kossulh-téii lakóknak éa háztulajdonosoknak fhet-nlünk kell a költségeket, umi sok féle mélUtttnkodusra adott alkalmat. A hozzájárulásra kötelezettek lajstromában 85 érdekeli lakó foglaltatik, akiknek a rájuk esö összeget 8 napon beiül be kell fizetniük a városi pénztárhoz, ellenkező iset ben a varos a munk it beszünteti éa a most üzemben lévő agyonpa-nssxolt kutat is leszerelteti. Az 51/, millión felüli erőálló költségtöbbletet, «ini a dugulna foíytón való szinú, a város tuetl.
— Sláger Józaef és Társa divatfüruhuxa Erzsébet-tér, Központ\'szálló épület, megbízható be-vásárUsi forrás. Akpitva 1860 ban,
— Ismeretlen süketnéma lányt talaltbk az utcán. A Kiskanizaan cirkáló egyik rendőr-Örazem a minap u kétŐ esti órákban egyedül koborló, lompos 19— 20 éves ieonyt talált kz u:cxn, aki meggórayedv,.-, vátla kö:- behurott fejjel, meredt szenükkel tanácstalanul ődöngött az éjszakában. A rendőrőrszem kö: clcísigazcrűieg igazolásra szólította fel, de k leány csak értetlenül bámult ra. Gyznus viselkedése miatt bsvitte a rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy süketucmu, boteg co nem la egészen normuas. Kilétét mcgallí-piiani sehogyan sem lehetett. Széleskörű nyomozás indult meg, értesítették a szolgabirósagokat, alispáni hiva talt, a város vezetőségét, de ezideig seholsem sikerült szemelyi adatalt, még a nevét sem megtudni. A rendőrségi fogdúown la nagyon külör.öscu vlselkedott, igy például egyáltalán nem akart cool, mintha nem is tudta volaa, mire való az étel. \' A rendőrségről utvitték a közkórháxba, ahol üpolas alá vették. Kilétének megállapítására a legszélesebb körben megtettek mindon intézkedést.
— Allé/ képes családi lapok mio. den szama kapható Fischel Fülöp Fiai papiráruházftban.
ZALAI KÖZLÖNY
Hke% kanizsai diákok
1\'J1 tiagy Lajos, k. r. f.\'gimn.i/tuml Utúr
í. Dr. Prhxz Gyula egyetemi tanár
^ >• ÍT-*^ mr.gryar á:»iui utcoók : Kőiösi Csomo Síncior, Re^u\'y Antul, VmbVry Ármin ö:ö\'<é<»= 1906 bar> rjjy fj»t;.| 24 éves, ♦chc -»égea Ifjú tud s lép-tt: Pcinz Gyula dr., ki Nzgyvonl.sJ.n végété » 9lmnJ»ium h.-.t oazlá\'yAt, m<jd Bud/per.trn fr jeztc be kö.éplskobl tenu\'mínysl\'.
Az akkori fiatal dlíkból, bkl blronyltványávil nem emelkedett ki társai közül, »lig nézték kl Iskola társai a későbbi j-l-s tudóit és felfedezőt. Pedig — ki tudja -már b n»jykani»sil piarista gimnázium padjain is nem ébredezett e * serdülő ifjúban az a tuJo.nány szomj, amely pályáján annyira jel. 1-uiorle. Talán ekkor fogamzott meg lelkében n vúgy, mely a földtani (geológiai) és főldrajxl felfedezések frlé voozotto, h\'azen tir-mészetrsjztynárp, kinek e\'őadásü-ban a g<oló$iát tanulta, Pxchinger Alejos dr. volt, a j-les tudós, az akkori igazgató. Az egyetlenen Koch Antal é3 Lócry Lajos Unit-vény a volt. Doktori oklevelét a boroszlói egyetemen szerezte s nem sokára mint jeles geológus*, kezdik emlrgetni irodaimi munkás sága alapján.
1906-bnn az Almésy rxpsdlclóvp.l Kö:ép Átsiűba megy, hol az orosx-khlnai határ mentén egy eddig ismeretlen fo\'yót fedax fel és olyan hegyvidékei (KÖ:ép Tieniiháo) jár bo, melyett előtte egy ulazó sem
— A forgalmlndó-öeszeg nö vekedése Kanizaon. Hozzávető leges számítás szerint Nagykanizsán a forgalmiadó rendszeresen bifolyó összege ma mér közel jár az exer-szereaehoz Wwak «z ösizegnok, amivel tnnok idején először járult hozzá á város bevételeihez. Az idei év januárja óta is lényeges az emel kedés, amennyiben nx azóta eltelt négy hónap alatt Is közel harmincszorosra emelkedett a forgalmiadóbevétel. Ezek a számok természetesen nem azért sokszorozódnak, mlnthn nruga az adó vált volna azóta súlyosabb terhévé az iparnak és kereskedelemnek, hanem az emelkedés legnngyobb részét a koronn értékcsökkenésével hol arányosan, hol aránytalnnul felfelé törekvő árak jovura kell elkönyvelnünk. A mér leg végül Is azzut záródik, hogy az összeg bevétel hiába növekedett ezerszeresre, a tényleges érték bevétel nem birja a versenyt uz egyre szaporodó nullák seregével.
— SrEbKdonbocaiitottak 280 Internáltat. Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A z»l«-egerszegi inUrnálótáborból tegnap 2ö0 iaternéltnt syabsdonbocsátot-tak. Az cSbocíi\'.ottak kö=l volt Gynlai Mihiiy, rkl n csongrádi bombxmerénylet mistt Verült az inler nilótáborbs.
— A kórház Röntgen-kéaxü léke. Megint eggyel kevzsebb a rcméay, ho^y a nn^ykimlznui városi köikórháznnk Röntgen készüléke legyeo. Tcgn?p érkozett megint egy ajánUt a váróshor, de abbsn^ is olyan horribilis árak vannak feltün-tetv.*, hogy u várói jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy nkkora ÖB>zeget áldozzon erre a célra.
~ Maukáa, aki loszorződött Biharmegyébe, az kedden, f. hó 6 án reggel félnyolckor felszerelé sévol a nagykanizsai állomáson legyeo.
lótott. B/ír A\'mJsy később rgészon msgéra hegjjr, útját 1906 telcn Is folytalj Q-^gy nélkülö-.éisk, sőt vrwMyek közepette a felfedezi n S^áridsátaz szurdokait. Ulozási közben mis menedéke nem Ifvén a nomád kirgizek tanyáin hu:za meg magát éjjzdkára. Ez az u\'ja nemcsak f<ílfedc2éa"lr6l, hanem geológiai eredményeiről is nevezetes és jelentőség dolgában versenyez bármelyik mát cxprdicló eredményeivel. 1909 btn Prinz másodsror hatol BclsŐ Áraiábu és pedig az Akadémia és Nemzeti Muieum ti-mog.itíaéval. A srámoa akadályt, me\'y elölte áll, sziale játszva küzdi le és isméi otysn Ismeretlen vl díkiől n)er teljesen világos képst, ahova még n hiies Sven Hediij srm jutott e\'.
Prlnznvk különöten ezt az útját n külföld la a legnagyobb clistne rév,cl jutóima*ta. Etzt-I el is érkeztünk pályájának legkiemelkedőbb pontjához. Még cbbin az évben u föld\'.;n m>gántanárji lett az egyetemen, majd később nyilv. rendes tanár. E fényes pálya emlékestünkbe idéii Jóksi Eppur sl muove (És mégis mozog a föld) elmü regényének világát s lelkünkben remé.iy tám-\'.d, hogy mégis csak meg kell mozdulnia újra ennek a földnek, mely nekünk ilyen kiváló értéket termelt.
Büs. kék vagyunk rá, hogy tőlünk Indult el 1
— Szerkesztő változás n Keszthelyi Újságnál. Ktssthelyi laptársunk, h Keszthelyi Újság pénteki számávsl annuk felelős sxerkes-.tését dr. Gárdonyi Lsjos keszthelyi közismert iró-ember, a Iap hosszú Időn keresztül volt felelős szerkesztője vette át. Egyénisége garanciája annak az Iránynak, amit a lap képvisel Készt-helyen, nmlvel mostjjj erőre kepva fog kü/denl a társndalml békére alapozott keresztény Magyarországért.
— Evangélikus aajtőnep. Az
tv^rgellkusck május 4 éa az egész országban ssjtónapot readeznek.
— Nogyvonoégyea emlék-nnp A volt cs. és kir. 44. gyalogezred tényleges cs nem tényleges tisztjei a: rstrozec—kruklevicsl üt-üíkötet emlékére május hó 17 én bujíírii összejövetelt tartanak K«-posváron. DélelŐit 9 ólakor gyász-iatentis\'/.cclet oz elesett bajtársakért, utána az emlékoszlop me2koaxo:u-*:;sp, esto 9 órakor társasvacsora a Nemzeti K-s Inób/m. Résztvevők elhelyezésük éa a leiitékről Való gondoskod ciljából jövetelüket S.rlnov\'ch Vilmos tanácsnokkal (vármegyeház) legkésőbb május hó 16 <iig ludnssák.
— A vasárnnpi térzene mü sorn. A házieirrd ált«l ma vas&r-nap délelőtt lejátszódó térzene műsora a követk-ző: 1. Farkas: Horthy Induló. 2. Z»jtz: Nyitány. A Bojszl Bosiorkány. Opera. 3. Straui: Keringő n Bőrígér vig-operából. 4. Verdi: Egyveleg a TrovAtore operából. 5. Blaton: E\'chensxeg Induló.
— NTE juniális. Az NTE
pünkösdkor a sétatéren nagyain-básu juniálict rendez. Sxabj-dssin-pad, szépségverseny, sierencsesátor, nyereménycB tlzenegyes-rugás fogják tarkítani ajuniálu műsorát.
— Németujvir üzenete. Má-
ju» rlsej^n a né netujvári vonat — mint iijenkor szokásos — felvirá-go v> és fe^alyazva érkezett be a körm-ndl c-l!o:násra. A virágok kösött n co donyon egy febér-lopnaU r. közrpőn olt állott Né-melujv.lr májuti üzeuete: JÉJjen Magyarország f . .
— A Ga*dna«il Egyesület rendkívüli közgyűlése. A Zala-varmegyei G»\'dxnágl Egyesület f. évi tnojus hó 5 én délelőtt 11 órakor Zslaege\'szegen, t> vármegye-h/znbnn, n ,Mogyar Nemzeti Bank" részvényjcgyiéso tárgyában rendkívüli közgyűlést tart.
— Osszeusett a korcsmában. Szmodics (Mkó) László kisksnlzsal 35—36 év körüli napszámos betért az Ország-ul elején lévő Simon-féle korcsmába és rosszullétről panaszkodott. Egyszer csak öesze-esett éa Irforduit a székről. Azon-n-l telefonáltak o mrntőkért, akik b-szá\'.Htolták a helybeli közkórházba Szját bemondása szerint való zinü* l\'-g valami operációból keletkezett b-\'so sobe szakadt fel. A kórház-bna ápolás f>lá vették. Állapota nem életveszélyes.
Nagy pénz megtakarítás. Amig n készlet tort, vásárolhat mértékeit irbán kartonokat, ballsztokat és gron-sdlnokat Singer József és Társánál.
— A közkórház és szegény* hnz úprilisl költségei. A nagy-k-Auizsai városi közkórház a számvevőséghez brtrrj\'aztelt április havi c!«rántolása szerint ápolási és élelmezési dijakban 71 millióval, a axi\'gényh.sz 18 millió koronával Uih:ii meg » város április havi kiadósainak összegét.
Eljegyzés. Mátés MarUka éi Muszil Ferenc jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
— Az ellátatlanok száma Nagykanizsán még mindig 651-re rug. A mintegy 30.000 lakossal biró városban ez a szám még mindig elég tekintélyesnek mondható éa megfelel az Összes lakosság majdnem 2.2 százalékának.
— Büntetik a roui kémények gnzdélt. A nagykanizsai rei-dőrl büntetőbirói hivatalban szombaton 51 büntetőparancsot írtak meg, melyek mindegyike egy-egy héztulvjdonost sujt 9—9000 korona pénzbírsággal, mert kéményeik elhanyagolt, keyésbbé tűzbiztos állapotban voltak. A legközelebbi felülvizsgálás alkalmával már sokkal sjigorubb büntetéseket fogntk kiróni.
Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlfz^-siffonokat, zefireket, kanaváaznakat, vásznakét, anginokat, damasztáru-knt nagy választékban Singer Jótsef és 7drsánd/ azerezhetl be.
— A kéményseprők ellea-őrzéae. A kereskedelemügyi mi-nisiter leirt a vároahoz, hogy ■ közgyűlési határozatokat azok jogerőre emelkedésétől számított három napon belül terjesszék fel a minisztériumhoz. Ez a rendelkezés különösen a kéményseprési dijak ellenőrzése sxembootjiból történik, nehogy a kéményseprők a megengedettnél megaaabb dijakat szedjenek. •
— tf*rc-azertt lövészeti gyakorlatok. A katonai parancsnokáig értesltetto a várost, hogy
mijus 13 án, 14 én, 15 én, 19 én, 20 án éa, 23-án harcáaxati lövés-gyakorlatokat tartenak a Tőtgyea városi erdő kö\'flll lendes gyakorlótéren.
7. ■ LAI KÖZLÖNY
1924. májat 4.
— Ipar kihágás. LeilnerPlrosks ndi-k«lap kcreakedfi kalapokat árult N«gyk»nira«n, habár Iparengedélye kifejezetten ciik Budapest terülő térő szólt. Az elsőfokú rendőri büntetőbiio 100.000 korona pénx-birságra ítélte.
— Kőt őrá lg van hivatal a városházán. A nagykanizsai városházán május elsejétől kezdődő-Irg életbelépett ax egyhuzamban délután két óráig tartó hivatalos Idő. Délután ilyenformán cs»k ügyelete* szolgálat vtn a város-házán,
— A viJroal köxlegelő forgalma. A városi íllstorvosl hivatal ös"»zeirásának adatai szerint ax 1439 katasztrális hold kőilege-lőre brjrleutettek 1464 felnőtt éa 95 egy even aluli szarvasmarhát, 428 felnőtt és 72 egy éven aluli lovat, 719 felnőtt ét 185 féléven aluli sertést, 16 felnőtt és 8 féléven alu\'i kecskét. Mis kőzlegeltetésre sxolgá ó területen legel 58 sxarvaa-marh* és 52 ló. A köilegelŐkie jelentettek Összesen 3097 darab állatot. Tavaly ilyenkor az 1309 hold erdőlegelő-területre 1056 felnőtt és 43 rjty éven aluli szarvas marbát, 338 felnőtt éa 23 egr éven aluli lovat, 576 feloŐ\'it és 197 féléven aluli sertést, összesen 2233 állatot. A közlegelők forgalma tehát 864 állattal azaporodott.
— Dnnántnl legnagyobb azo-rőpamnt éa axövőcérna raktára. A világhírű jómlnőségü szövő pamut 3, 4, 5, 6 8, 10 és szővőc\'rna 12, 14, 16, 18, 20. 22, 24 e» vastagaágban, továbbá bordó és vörösfeji ő kapható Singer Józscj és Társa gyári raktárában.
— Anyakönyvi hírek. Nsgy-kani/sán április hó 27 tői május 3 lg Összesen 8 gyermek izületeit, ebből fiu volt 3, leánygyermek 5. Házasságot kötőitek : Nigy István víz- és gázszerelő Büki Annival, dr. Günsberger Lipót városi állat orvos Bírta Rózsával, Ollop Géxa banktis>tvlselő Wrisx Klárával, Bolf Antal földműves Faici Katalinnal, Kancssics György gyárimunkás Holleder Mariával, Fülöp Sándor napszámos Gzrai ju\'iánnával, Sí-pőcz József kocsis ifctica Katalinnal, Arnstein Sándor kereskedő Klein Margittal. — Elhaltak : Po-vogí Margit 22 napos, veleszületett gyengeség, Lasky Jinos kőműves 65 éves, tüdőgümőkór, Bárány András napszámos 69 éves, gyomorbaj, Gozdán Ltjos 13 éves, eskóroa görcz, Kummer Lsjos 11 hónapos, béihurut, Fischer Fc-renezné Büchler Karolina 76 éves, léprekedés, Hóbor András nsp-axámos 60 éves, éredény elmesze-ssdés, őxv. Mcgyimorecz Vir.céné Paucher Ro-.élia 78 éves. végelgyengülés.
— Az utxendészeti szabályrendelet Jóváhagyása. A városhoz megérkezett Bődy Zoltán alispán rendelete ez utrendésxeti szabályrendelet jóváhagyása tárgyában.
— Egészségügyi rendelkezések. Az alispán rendeletileg utasította a város vezetőségét, hogy tegye meg a szokásos preventív Intézkedéseket a kiütéses tlfusx és a veszettség elleni védokexésre.
— A fölső templom harangjaira az elmúlt héten a kővetkező adományok folytak be: Kovács Ferenc 100.000 K, Szabados József né, öjv. Kovács lstvánné, Bltt-ner Gizella 20.000—20.000 K, Plander Jánosné, Vékásl Jánosné 10.000—10.000 K, N. N. 7000 K, SJpos Gjörgyné 5Ó00 korona.
— Zrínyi ünnepély az Iro daiml Körben. A nagykanizsai
Irodalmi és Művészeti Kör f. hó 18 án délelőtt 11 órakor a városháza dísztermében haxaflas ünnepséget rendex Ztlnyl Miklós emlékesetére ■ kővetkező műsorral: 1. Hiszekegy. Éaekll ax Ipartestületi és Postás Dalárda együtteae Büchler Mór vezetésével. 2. Sík Sándor Kiáltás Zrínyihez, c. ódáját szavalja Kudich Ella. 3. Uanepl beszéd. Mondja Kováts Antal, a Kör tiszteleti elnöke. 4. Fohász. Énekli ax Ipartestületi és Postás Dalárda együttese. 5. N>gy GyŐzŐ alkalmi ódáját szavalja. 6 Ztnekari szám. 7. Szózat, Énekli a két dalárda együttese. Az ünnepélyre az elnökség ezúton hívja meg a Kör tagisit, valamint n város hazafias közönségét. Bjlépő dlj ninci. Önkéntes adományokat azonban a rendezőség a Kör kulturális céljaira köszönettel fogad.
— A keszthelyi főbírói hivatal. Dr. Huszár Pál, az uj keszthtlyi főbíró átvette hivatalát. Szombaton tisztelegtek nála a keszthelyi járás j\'gyiől, kiknek nevében Szekeres Ödön főjegyző üdvözölte a járás fejét. Ezzel a hivatal átvétellel nyugvópontra jutott Keszthely oly régóta húzódott főszolgabíró ügye.
— Drága lett a lefölözött tej. Hol lós i János gelscl földmivest az elsőfokú rendőri büntetőbiró llVs-os tej lefölözés miatt 100.000 korona pénzbirságra és 37.000 korona vegyvizsgálati dlj megtérítésére Ítélte.
— Szövet divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, féifi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singer Józse) és Társa divatáruháxába. {
— Anya és csecsemővédő Ünnepély. A nagykanizsai po\'gári leányiskola ma délután 4 órakor nagyszabású anya és csecsemővédő ünnepélyt tart a következő mii sorral: Kooferencler Ballá Klárs.
1. Szereid a virágot . . . Énekli ax énekkar. Szeresd s gyermeket . . . Pó«* Lajostól. Szavalja Cseh Róxsl.
2. Üaoepi beszéd. Tartja Deák Istvánná, tanárnő. 3. Magyar jövő. Előadják Sándor Jolán, Szertics E., Szabó Klára, Kovách A. 4. Magyar dalok. Zongorázza Tal Mórit. 5. A néjry évszak. Előadják Beustn-ríen R , Fehér M., Varga K , Sió G , Szabados A , Szertics E., Erdélyi M., Scabndi E., Koós M., Bslázs A., Bölc.földy S., Bader M., Herrnsteln E., P.-rlsz R, Scegö L , Erdélyi K. 6. A négy juhászgyerek. Takách E.-től. Szavalj* Schwarc E. Élőkép: Bogatln R. 7. Hollandi tánc. Előadják Cseh J., Csoh R., Vojkovlcs V.. Mtntuánó J., Sió G., Hoffmann N. 8. Uira fedél alatt. Előadják Tal M, Grabant, Blan-kenberg M., Piánder, Fischer, Wink-ler, Veszel! Jondó. 9. Rákóczy induló. Zongorázza Pauk A.
„Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút 6. szám.
— Szerelmi csalódásból. Egy Zsidek Berta nevű leány tegnap megjelent a szombathelyi vásártéri barakkoknál s az ott szolgálatot teljesítő Maki Antal vámőrre három lépés távolságból 3 lövést tett. A golyók a vámór zubbonyát bal felső karjánál összerongálták, de a testében nem tettek kárt. A leányt a vámőrök lefogták és átadták az odasiető rendőrnek, aki bevitte a kapitányságra. Itt u leány azt vallotta, hogy tettét szerelmi csalódásból követte el.
— A bérmálás. Dr. Roll Nándor megyéspüspök szombaton Bskon bérmált, vasárnap pedig Bucsuszeatlászióra megy.
— Kováts tanár előadása. Kováts Antal kegyesrendi főgimnáziumi tanár elhalasztott előadását ma délután 6 órakor tartja meg a Keresztény Otthonban az ÉME taggyűlése keretébon.
— A munkán jog védő iroda zalai megbízottai. A földművelésügyi miniszter által felállított központi muokás jogvédő iroda zaUmegyci megbizottaiul kijelölték a nagykanizsai járás terűletéro dr. Kovács László, a letenyel járásba dr. Pozsogár Rezső, a tapolcai járásba dr. Russ JenŐ, s sümegi járásba dr. Schmiedt Jenő, » keszthelyi járásba dr. Szentgály-Faur Aurél, is balatonfüredi járásba dr. Magyasy Ferenc ügyvédeket. Az egész varmegye területén központi megbízottnak megmaradt Udvardy Jenő vármegyei tb. főügyész.
— A keszthelyi nagyvásár. A legutóbbi keszthelyi országos vásár gyenge volt. A marhaárak estek. Felhajtottak 1416 szarvasmarhát, 1057 lovat. Elkelt 275 szarvasmarha é» 174 ló Allatfor-galmi Adóból 70 millió korona lolyt be.
— Országos vásárok. Hétfőn Lesencetojn\'ajon és Zslabsksán, kedden Karmtcioo, szerdán Tapolcán lesz a májusi nagyvásár.
— Leventék előadása a püspök előtt. A Bocskay Levente Egyesület Zalaegersrcgen a napokban előadta a „Gyimcsi vadvirág" CÍmü színdarabot Az előadáson jelenvolt dr. Roll Nándor megyéspüspök is, akit Kollarits Ferenc tanító üdvözölt. A püspök meleg azavakban válaszolva elismerését fejezte ki a levente-fiuk Igyekezete felett.
— Pályát bérelt a ZTE. A
Zalaegerszegi Torna Egylet, melynek eddig nem volt sport-pályája, Czobor Mátyás polgármester közbenjárására olyan értelmű megegyezést kötött a Move ZSE vei, mely szerint évi 5 métermázsa búzáért és a beruházási költségek felének viselése ellenében hetenként 2 tralnlng napra és az előre bejelentett mérkőzésokro használhatja a Move ZSE pályáját.
— Cséplőgéplulejdonozok gyttléae. A Zsiavármegyei Cséplőgéptulajdonosok Egyesülete május 11 én Zilaegerszegen gyűlést tart.
» Értesüléseink szerint a jó
Ízléséről és szép munkájáról közismert Urbnch és Gjrőné budapesti modellház IV., Hsrisbazár 6 nagyobb Átalakítási munkákat szándékozik helyiségeiben végeztetni, miért is óriási raktárát kiárusítja. Felhívjuk a Jó öltözködésre súlyt helyez\') hölgyek nb. figyelmét « ctg mai hirdetésért. Lapunkra hivatkozók előnyben ré szesülnek.
Olvasóinkhoz!
Május 1-től uj előfizetést nyitunk lapunkra. Ai uj kladótársaság és szerkesztőbizottság mindent el-követ, hogy elevenen szerkesztett színvonalon álló helyi lapot adjon Kanizsa közönségének, amely teljesen pótolja a fővárosi lapokat. A „Zalai Közlöny41 előfizetési ára május havára 20.000 korona, mlg egyes példánya hétköznap 1000 korona, vasár- éa ünnepnap 1200 koronába kerül.
Dr. Knhán Imre fogorvosi rendelőjét C«engcryut 11. szám alá helyezte át.
— Értesítés. Számos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, régi kedves vevőimnek szives tudomására hozom, hogy l&kásomon, hozott anyagból Is újból elvállalom női és gyermekkalapok késxltéaét. GürtlernéWeisz Lujza Kazinczy-utca 1. (Városház épület) II. emelet.
Milliárdos lehot, ha azon n»l rendel ax uj osztálysorajátékra levelezőlapon sorsjegyet a BenkŐ Banktól Budapest, Andrissy-ut 60, Sorsjegyek arai: »/i 40 000 K. \'/, 20.000 K, Vs 10.000 korona.
- Hogyan lehet Budapestre ingyen utazni? A MAV felemelt tarifája ellenére is rr.cgtaksrilhatja a vidéki intoJligencia útiköltségének nagy részét, ha például egy öltözet férfi, vagy női ruhához való finom angol szövetet vásárol s világhírű Scmler cégnél, hol a mult nyárról, őszről és télrőt visszamaradt szövetek mélyen leszállított áron árusít-tatnak ki. Maradékok után még külön nagy árengedmény. A Semler 1. cég fő\'erakata Bécsi-utca 7., fióküzlete Koronaherceg-utca 9 alatt van.
r-« Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz, Dezső cégnél, Fő-ut 5.
— „Vig fiak" Jazz Band szalonzenekara esténkint az „Arany Szarvas" kávéházban hangversenyez
A jól öltözködő uvl éa női világ figyelmébe I A FIL1PP-kötődé (SíombathHy, Széli Kálmán-u\'ca 6) harisnyái és zoknii a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, igy nem kell velük otthon vesződni. Az Arak a mai gazdasági viszonyokhox mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másytt. Tessék róla meggyőződni.
- 8 millióra 189 millió korona készpénz nyereményt sorsolnak ki a magyar kir. osztály-sorsjáték most kezdődő legújabb játékiervozete szerint. Legnagyobb nyeremény szerencsés cselben egy milliárd. Ézen sorsjátékra oz eredeti feltételek mellett sorsjegyek beszerezhetők a szerencséjéről előnyösen ismert Tőrök A. és Társa Bankház R. T. nál Budapest, IV., Szervita-tér 3/3. Bővebb tájékoztatás mai hirde. leseink között található.
NQZGÓtófYKÉPSZIRHJiZ.
Uránia. 3, .5, 7 és 9 órakor a pazar kiállításúi Irodalmi film : „Iiyo-nek ax asszonyok" vsa műsoron. A főszerepben Miidy Christlansssl. A film kiállítása a kosztümös filmek kedvelői számára gyönyörűség. A Világmozgóban a hírneves tíán ■:inmüvésr, Gunnar Tolcas fősze-reptérével bemutatásra kerül „A címzetes férj". A Mozgóképotthon egyik legjobb sikerű képe.
Tisztelettel értesítem a rugyérJomü liolgy-küzör.síget, hony fodráasternsembe sikerült egy
elsőrangú munkaerőt
szereznem, Kérem n nagykuz^nség szíves pártfogását
Szabó István fodrófz
Fő-ut 13. ssám.
ifti mijui.4
TÖRVÉNYSZÉK.
Felebbviteli tárgyalások
§ felmentő ililct. Szűcs Albtrl
diri ktrc.kedő feljelenti,t le» hojy a feltSi.ldi erdShíl v,|6 f.! uillMi alkalmival G(l Jíno., Síéi Mlkló. Jii.of, S\'poi Ltjoi ii N.2t Imre fuvarojók fii tulajdonítottak el joftalenul. A jíráabliójij mind
a négyet tulajdon elleni kili<»4, miatt fejenként 10.000 K pfo.blr-.ájra ítélte. Ai ítélet — N.ír Imre kivételével, aki . bünÖMé^ mej-áll.p\'-táaa miatt felebbeutt — jog-erőaaé vilt. Tegnap fcglalkoiolt a törvényaiék N.gy |,nre felebbejé lével él dr. Schkijjtr védelme után mtgvihoiutta a jér/.iblróiég Ítéletét él felmentette Nagyot a vád él következményei alól.
§ /te inzultált JelsSkereskedelmi
iskola! tanár. Annak Idején ílnos feltünéit keltett a] a durva tncl-deni, ami a keraakedelmi likolii növendékek által rendezett eitélyen történt, amikor az Intézet egyik volt növendéke, Schertz Albert ngjkaDlzial magánliiztvIielS ar-culútötte Neujcld Simon tanárt. A növendékek tanáiule acgilaéfére jötlek él lefogták Seb őrizet. Neu ftld akkor megütötte durva támadóját. A klr. ügyészség közérd :k-böl is vette át a vádat. Schertz a tárgyalás alkalmával megbánta tettét, ingerültségével védekezett és vlsronvádat emelt Neufeld Simon ellen, mert megütötte. A járásbíróság Schertzet 20.000 K pénzbirságra Itélto durva becsületsértés vétsége miatt, de bűnösnek mondotta kl Neufeld .Simont Is. A járásbíróság ítélete ellen mindkét fél felebbezett. Tegnap foglalkoiott ez üggyel a törvéoyazék Kenedl-tanácss, dr. Darás László hosszabb védelme után megváltoztatta az első bíróság ítéletét és Schertz Albertet feltűnően durva brcsületsér-tés vétségében mondotta ki bünÖs nek és őt ezért kettő millió korona pénzbirsággal sújtotta, Neufeld Simont pedig felmentette. Iodokolá-sában klmoodotta a tgprf&yszék, hogy a vádlott Schertz megérdemelné a legsúlyosabb büntetést, de mivel nem akarja őt egész életére megbélyegezni — mellőzte a fogházbüntetést.
§ Tyúklopásért elítélve. Winklcr litvánná gépkocsivezető nejét avval vádolták, hogy Tóth Jinosné birtokából tyúkokat eltulajdonított. Wlnklerné azzal védekezett, hogy egy Ismeretlen asszonytói vette a tyúkokat és nyomban tovább adta el a hévízi vendéglősnek. A terhelő tanúvallomások után a járásbíróság Wioklernét összesen 260.000 K pénzbüntetésre itélto. A tőrvény ■zék tegnap egész terjedelmében helybenhagyta a járásbíróság Ítéletét.
$ A keszthelyi korcsmárosné sér töie. Kun Jáoosné keszthelyi korci máros neje feljelentetto Peti Józsefet azértf mert az állítólag női bc-Clülatébeo durván meglértetle. A kihallgatott tanuk vallomáia alap iá>> a járáiblróiág Peti Józiefet felmentette.JCunné felebbezéit adott be a felmentő ítélet ellen. A tör-vény.zék dr. Málék Liizló védi-
beizédf után szintén felmentette petl J-Sisefet a vád él köveikel-mí"yel alól.
ZALAI KCZi-OlsY
Tőzsdei helyzet
IrU Farkas Pál
» resti Méy*t Kereskedelmi Haiik.iwty-kanixs.ii intéseiének Igazgatója «
Koronánk az utábbl nspokban ■ külföldi tőzsdéken kliebb lemor ztolódások d-cára többé kevé.bbé stabilnak tekinthető. Az áP,!||s| drágoaJgl Ind\'X a különféle klmu tatások alapján alig váltorott és az értékpspjrok árfolrama a mult hó folyami\'. 20-40 százaléktól csökkent. Ezen katasztrófáidnak mondható nemzeti vagyooctökke-nés okairól sokat vitáznak és ne héz megalapítani azt, hogy ml ennek az oko.
A koronaromlást követő á»fo lyamemclkedés kulmlnációját julius-ban érte el, azóta a korona ára lényegesen csökkent, a pr.pitok árhullámzása pidig lefelé mCEö tendenciát mutat — Megállapítani természetesen nem lehet, hogy melyik kurzus /olt a reális érték. A papírkorona mérlegek nsgyrészt megjelentek, de azokból a legke vésbbé sem lehet a vállalatok üzletmenetéről tiszta képit alkotni. Nem lehet megállapítani, hogy ml-lyan gondosan őrizték mrg az egyei vezetőségek a részvényesek oltat reájuk bízott tőke aranyértékét. A rész vény társaságok osztalék politi kája a helytelen adórendszer miatt olyan, hogy a részvény kamatja a befektetett tőkének nem felel mez.
Mig a koronapánik tartott, nd dijr a tőkeelhrlyező publikum nem számított a jövedelm^zőséggd, hanem szabadulni akart a pénztől és elkápráztatta őket az árfolyamok rohamos emelkedése, mely bármily nsgy volt, nern tarlotk lépést nz arany, vagy dollár emelkedésével. Ma azonban, amikor pénzünk ér téke kissé stabilizálódott, az emberek mír a kamathozamot Is tekintik tőkéjük elhelyezésénél.
As infláció folytán a vállalatok kénytelenek voltak alaptőkéjűket tetemes ar nyban emelni, a vagyo noiodás pedig ezzel a tőkesiük-séglettrl nem voU arányoi. így a régi hü réizvényesek ii kénytelenek voltak részvényeik egy részét pl/cra dobni, hogy az uj részvé nyek egy részét átvehessék. A külföld nem vásárol, mert mint előbb Is említettem, ugy a kamaihozam, mint az áralakulás kedvezőtlen részére akkor, mikor hazájában 6—8 százalék arany kamatozású stabil értékű psplrokba tudja tőkéjét elhelyezni.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bécii eseményeket, ahol a francia frank kontremlnből kifolyólag nagy vagyonok vesztek cl, továbbá a>t sem, hogy a belföldi plrc tőkéje a kényszerkölcsön, a nngy adók és az élet aránytolan drágulása folytán, nemkevésbbé azonban a nagy értékpapír veszteségekből kifolyóiig elvesztette kedvét a részvényvásár lástól.
Nem ostororható eléggé egyeseknek az az eljárása, hogy erős kontremin pozícióval rontják az árfolyamokat.
A kül/öldi kölcsön /olyósitása meghozza koronánk stabilizálását és akkor, ha a kormány a tervbevett aranymérleg elkészítését elrendeli, reméljük, hogy régi, bevált vállalataink részvényei biztos és jól jövedelmező lőkeelhelyezést biztosítanak.
Tennls úa sportcipőkből nagy választékot talál Miltényi Sán dor és Fia cipőáruhá.-ában, úgyszintén minden szinü vászon, u\'csi-és luxuícipőket.
■« TÖZSM HStm.
(Saját tuJoslt nk letaivujeUu\'.iu.
Magánforgalom. Irányzat lanyhuló, teljesen üzlettelen [£jé»z délelőtt folyamán ollg volt kötés. — Osztrák Hitel 225, Msgy.r Httrl 660, Sslgó 710. Rima 140-43, Kőizén 3500, Cukor 3250-3275 Pesti Hazai 4800, Gíorgb 58 \\ Nova 175-178, J-lrálogbcnk 182 — 185, Dsnubiun 3800-850, Villamos 1750—1775.
Nemesfémek. 1 koronís 6500 —67C0, forintos 17800—18000, 5 koronás 34700—35000, 10 koronás rrany 180—18*5000.
Termény tőxsdu
Bu?s t if 7 a vidék I 76 k« os 320000 -325000, 79 kg-os 327500-332500, eryébvidékl 76 ku os 317500-322 500, 79k*-os 325000-330o00. — rozs 292500-295000, takarmányárpa 280000—285000, — sörárpa 300000 -320000. zab 310-315000, tengeri 255 -260000, korpa 225000. Lucerna arenkamertes 10—12000, arankáa 8500—10000. Lóhere aran-kás 9500-10500.
A mai terménytőzsde irányzata búzában tartott, egyebekben szilárd. Rozs, tengTÍ, korpa és zab ára emelkedett. Búzában igen csekély volt a forgalom és az árjegyző-bizottság az árfolyamokat nem változtatta meg.
Vetőmagvak. Luc.-rna fehér 175C0—18000, vörös 16500-17000, nyers 13—15000. Lóhere fehér 21 —23000, vö-ös 19—20000, nyers 10-120U0. Angolpeijí 16000, Bi-bork&e 5-6000, fenéi h-re 35— 40000. Bükköny tiszta lovászi 1900 —2200, /abos 1800-2000. Cirok 1800 -2000. Muhsr 2600 - 3000. Viktória 5500-6000. Csilla«fútt
2—25oo. Fehérbab 55oo— 6ooo, tarka 5—55oo. Lenese 3—6ooo. Mák 95oo— loooo. Nípríf >rjfó fe hér 58oo—6ooo, szürke 37oo— 4ooo. L-.nmtg 55oo—6ooo. Káposzta rrpc^ 5—55oo. Tökmag 6ooo. Kender lo—l2coo Mustár
3—36 30. T.»karmányrépn német 185oo. Cukorrépa 65oo. Kóles vörös 32oo—4ooo, szü:ke 25oo—5ooo
Sertésvásiír. Felhajtottak 130, eladatlanul viisiamaradt 90. A v«-lár körepes volt. I r. 23500—24000 Könnyű 21000—22000. Szalonnás féle értés 26000 -28000. Lehúzott hus 27000 - 29000 Sózott s.-alonna 23500. Zsír 30000.
A takarékkorona árfolyamat
A Devlzaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 126 papírkorona.
Zürichi zárlat i
Pirii :jt>30 00, London 24i]2,00, Newyork C.tíI-50. Bruttói 3025, M»IJ«nd 2620U01loll«nd 210 87, BerÜo 133, Wleo 79 13, Solls 411-24 .■•rigí K>M\'00, Bailtpasl 67 .0, Cukerest 2S7 Belgrád 700 00. A deviza-központ hivatalos árfolyamai
s
ValulAk Devizák
S»p<4»00 Amtcríu* JlJ^l\'JtJCO
AdcoI .\'tol ll.UfM! • <11*11
Un tio t«0 K\'^eobtca llB|00)t)0
Oollir •JIJO-Í74JO KiUalllola iMj«-n;oo
Jtoo }Wo Uftico Il)3ij0>|l]104
Ura )\'.u> JSO Brittel
Qmr kor ncoomio Oltueetti« »«»•»«»
Oil(* 4]to-4Mo Pirit JJOOJ&ÍO
Ul 4)S\'4» Vikgt IJCO »j;s
Sukol •jeo tjío Slix\'abolci IItio-lJIOO
Irl.cl írac» Sflje IJI.\'O-IJJJO
Koeooa «•:!» TU<l llCCOIIji}
ilc.:i»oai ii. | it»C 5<5oo i.»:ia 6tO t<o
Uti^ta ioío-io»a
Ntwx,Kt ÍJIJO S74JO
A magynr !,o>oni\\ kDIföldi hlvn*. -tos jegyxczeli
l\'svlz* t V«luU
Itrjjp m< ircaair rua
Wes . . . >» jc4 | 82
Iteilin . . . . 53 M • 14
Priga .... <:$» j j 4Í7-5 4.VQ | 43-| Ncw-yorkban 13.
^oróhirdetésats
Ul^ltó.SriMk ro-.aiak. ■i!n»mm«l
I. l^hetJkt UltráitMbao %ifi Kiu»,.u
Varrodának alkalmai
lietyiféget keresek. Cim a kiadóhivatalban
or«|.ull tlaíl Nacrt
ti fíl^Rvij
Iro.UatanA UaMMt^ul n.ti
ÜZLETÁTHELYEZÉS!
Kikcczi- és Svgir-utl strkon levő fa-teJ«, tulajion részemet e\'.idUm s fa-kereskedésemet Sugir ut 53. SlAm nlá hclyoztem *t. Kéiera a n. é közons-f; tov.ibbi tiivcs Uroogatksit
MflTOLITS JÓZSEF
talerraelö t* fatercakeJA
Fogorvosi reodelíbo keresők jóruépjelenésn
7D fiatal leányt
Fogorvosi rendelő, Fő-ut 8. I. emeltt.
lirtes::"n a t. közönséget, hogy
Krausz Sándor és Társa
Nagykanizsa cégbő; kiváltam
ás s*j£t nt v«m ehtt vrctetl vas-
kereskedésedet
Király-utca 34. sz.
*:*ií njiiotiam meg.
BUcbler Mór
Fe!«15s szerkeszti . a f<í»zc.-kc^zt«5. ;u3o: Zrínyi Nyomdaipar éa Kőnyv-keroskedés RT Nagykanizsai Nyomdája
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen oiztálysorsjegyet a Hirschler-tözsdóben
^oyerexuény kedvozA esetbon
1 milliárd korona
ös szimos több milliót nyeremények.
Húzás május 13. ás 15.
Sserancae számok kaphatók
Ifi. Hirschler Miksa
dohányáru és so:sjegyí<5irudijib*n
Nagykanizsa, F6-ut Korona-szálló épület
6
2A; i KÖZLÖNY
1924. r»<jua 4.
F. A. G. GOLY
Távbeszélő: 65-43.
Sürgönyeim: Ounlop
VAS mm ES FIA
BUDAPEST, ML, LISZT í-EREMCTÉR 2. (Sosyóscsapésysk gyárS iatfiása roegbázfoatoau éa a-tc^saft
Legelsőrendü PÁRISI MODELLEK KOSZTÜMÖK,
KÖPENYEK;
•deliek n 18 I
klárualtaait megkezdjük
:cn/i
AJJIS BAZÁR 6. I a.
A raltáron ?eyó kiaz modellek D SS M K kUrualtását megkezdjük.—— §«
IfflBACH ÉS GERŐ-hé
liaBHH
árverési hirdetmény.
A nagykanizsai k:r. jár-sblró-Sí\'.q Pk. 5779/923/1!-12 - sz. veg/érc folytán d> Kuhír Oll<* ügy vád, i«int néhai Juk József hagyatékának gondnoka kérelmére a telekkönyvi hatóság az 1881. évi 60. t.c. 20-1-207. §§ al értelmében az önkénles árverést a nagykanizsai klr. j.\' rás-blrósí\'3 területén íekvó C.\'.lam-bík Lözségl 741). szljitben 2544. !i:£z. és az ugyanottani 315. sz. Ijkben 2545/b. hrsz. foglalt és Juk Józscl nevén álló szili és kaszáló pincével, — a természetben öss.-.tfüggö egészet ké-piző Ingatlanokra 50,000 000 kor. btcsár mint kikiáltási árban együttesen elrendelte.
Az árverés alá esó Ingatlant 70.000 000 koronánál alacsonyabb árnál eladni nem lehel.
Az ár .érést i->i!4 évi május hó 15-ik napján ü. c. lO órakor Galambok község-hízanál fogják megtartani.
Az árverezni szándékozók az árverési feltételeket a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál (Igazságügyi palota fldsz. 9. sz ajio) és Galambok község elöljáróságánál tekinthetik meg.
Dr. Rammler
DENTOPUR
fogleőoldó fogpasztája 1 tubus ára 8000 kor.
Mindenütt kapható!
Pharmacia R.-T. Hudapoit.
DROTOKAT
luxben UjyitoH, íéoyes-félkeméoy h\\r-K«nyx \'.!. <noxoU ss galvanizált kivitel-0| v»»* ii *c4lmlo«jígb«n raktártól iiiUtt
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Tarftz.kOrut «0. TiHtoj 137-OB
yezea!
Irodánkat F$-ut 5. számaié
a M. kir. HlL ie^y-iníézettel szemben helyeztük át.
GROSZ ÉS TáRSfl
bank és tízsdiblzcmfayosok
Eredményes ék sikerült házimulatság. tor, ismerkedő est, legénybucsu, aljegyzés, lakodalmai kizárólag
Bruncsics József
mVizanien, r.JtluUn k«zoll boniv.t
lahat csak megtartani I
Jugár-ul 53. Telefon 2-10
Fönti Fe!4ün
j-í:mo!< c«*ki3 nálunk v&.úrolhatók I
r uj«r«»>í 7»1(>1 iDfisltiK\'i kl I« l>K»|alit> Ir.ityt •aatal]r*or.jtt«Mnii.
mY MILLIÁRD
vi máius hó 11-ig » 400, 200, 100 millió korona
kcror.j r.ytrhf n«t<e*4>M. > ii 1.
Kir tVítViD :c**íej-,y<!
(lt\'M>< !-<« ittiih, •.<>! !« JiV»\'»t: Hlxl lt»%Ui£U;«« <HI *4ntik»« W»«, UOMII, IHICJW
600 miilíÓ K. FCny«rera«n)i OulaK„ B milliárd 179 11)11116 koron* k4a>p4uin;ertin4n)( aaraoluak kl.
: Egész 4«00. lét 20000. negyed 10000*
MUl)>M|IUl I. c»» ux*j«f)tiMk ki»
V I491ÍIMU tlfucyoliub. «kk«r m»K.W»
kWc
itt
MEGRíHDELŐLflP. Tőrük fl. és Tsa bankház rt. í:ísr,:.Vs
S»i»<a«J:«neV a XII. m. klr. <Milit>*en|. I. r»«1 ■ifi •*- t>«!*tl MHjtQX mtanlei r»t<
tfrb \'/, soríirgyot i K 4M09. <rb \' . jjri|»syc i K 20300, dib \'/, sorsjegytt k X 10000
Ai ir.t jltö étui£ti K icW.ec |K>»Uuutcin>*n > Mi»jf<> »\'lr\'.« nltn ucnntl m«ckOVJ£m tbar.l.----------
Pontos cim:
Liüxly__
Szegő Mór
nyoralorményak karaakadéa*
Eölvös*tér 2. szám.
Interurbán telefon 134.
Műc-toL* n>inJeon«mil ilUti Wröket, UcjZcK <,£ ikovasat, elh>%snnlt gi-peket, íím^ uxiilliolUdékot,\' bo-kövei i\\ Kubacsot.
állandóan raktáron tarlók:
Komplett szivattyúi kutakat horganyzott csövökkel, vlsvaictékhtx szükséges esti-v«k«t arndeu mér«tb<o, szijktrvkek, esap-á^ydtk, csjp.<gyfén\'.4k, luxrostc yok, vas-g«r«nd<k ét vatu\'i sínek, építkezései szükséges vaskopcjok, Jokomobil és kerti fecskendők, emetfgép drótkfitéHc), sr-ln>n és tut«kr«3Ó tcugelyeg, sur-«f\'P»rit»», konyh«(nixleg«k, furdr\'kad, kaiáccsovek, csavaranyák, ajt-\'.*ir«k, géft^rlő rongyok
U| mázaskannák ós zsír-bödönyök valódi dnkbá-dogból, transmlsszló len-gatya*, gépkazán ajtó éi kovácsvasak.
gaooaaoaaoaooaaoooo
0 A 0
§ MAGYAR NEMZETI BAií I
0 0
Q részvényeinek jegyzését ó és Q
0 ui buza alapon elfogad]a a 0
0 o
Ó „FUTURfl" Zalavármegyei Szövetkezeti Ö
§ áruforgalmi R.-T. Nagykanizsán és |
0 annak kirendeltsége Zalaegerszegen 0
ooaaaaaaanaaaaaoa
>an
l.-(tv>«:<tM <lra__
Fleischmann áruház
Budapest
Kizárólag Károiykírnt 24. sz.
A cég i(en kedvezd bv-visn!ások íUjI iizoí ko.:«ints hf.\'yxcil-en vno, hr>>;y n n vov<\'kúxun%c<no« miaSsésiltf a lijjobbJl. ir.kb-n ligkitfiuvbtct ludj. i-yujln-i.
Tuiista luhuwvit ■« cm. sx SMOO S rup» f-riirnhakalmo l -l, cm s* UIOOO KituoN min. ültönykelinc, div. min. 16(000 Kr-Je\'i angol homespoun. mintás 16SOOO CovcXC at CÍTOAVaSiOO, :iyiri ll\'hi K9000
NölasSvel nut.\'ily i N>íi div.itkolms, csikói ésjiockls,
cuplasxéles Tisxt* gyapjú ko<xliim és alj.
keluii, tcioiás Cluvloil, «Iv/:ci Ju litxfo kyapiti,
?0000 UM3Ö0
széles
Kői kabútkelmo
fliOŰO 98000
•lAijr.
Agyr.ctn . v>szon fOOO
Ángin. L"5re:űs 2-tflH
K«\'.isxt \\iffon, selyem fui"tivii>u 31600
Konyhati5rI«, tisztit l«n 23000
t.«p«dóvá»xon 43SW
Ilai4aiiltl)-!
Mocó detjin, remek kimin\'bxá-. 21750
Japán crepp poncol kra ered, mti.I 21750
Francia divatgreoadin gy. drssinekt< S2000 Valódi sv.íjvt cérnagreuadin minden
divabsiabea i:6 eoi. ssélas 51100
Újonnan berendezett íchérneiinl-Alyorn « ic^fokozottuhb idényeket olexlthctl kl.
K*U«o4«l k> 114 oU«* ár i
.Koqibioált k-Sxlet dog, hálúinjr, D»di<R> liiuuctt és »jouros, saját k<sí»lni 315000
Selyemfényű angol burberry sim* fs di vatctikokkaL l >verco»t. finon íe!«t^ < ragUnkelmékbjn a megszokott du» ví-Uskték. Vászon osztályomban úriisi választék eredeti angol xefirekbeit, pan«nt« inp,kelmékben, damasxt cs len\'rukbait, twtulkúx^kben és x»«bkead6khan Mo»>•• oixtályombao a legujahb francia és srijei gceoadinok, mosú Rucoglnok.
l»24mlju» A
ZALAI KÜZl.ON\'Y
ü25
Myá
ágokaf
Q
n m
1CZ9
6jí<y
10 &
@
fltfW*
-csö árskors
divairissyéiruházíiúsn
az .-.Arany Kakashoz45
szerelhetők be l
mis Női Férfi
M
• v%
Ccvelkotí, bHzböry, t:lko-tin tt ma. okin azövaiek.
fe\'öltő, öltújiykcümék. Férfi, riőiyyöngy, bir.diu és Uovelkoti" ruhovásznak.
Fouiárd, crepp, marafcin, crepp de iciiine, crepp geargette, japán selymek minden divat színárnyalatban.
OpáibatintoH, sírna és mmtámít ;>ancie és sváici grenadirsok és etemül©* és a ies*\'zmt<$ri>óbb mosók.
0
u
a
tava &

i
Sportruha
Mmm sxahad feSűini feig^a!®® hirdetéseknek,
hanem mielőtt ing, di\'iiatny fkkendö, hai-!Srt„ a, ÍJtíJZtyÜ ss:\':ksés éiét beszere?né, tekintsj meg
uri és női d\'lvaiáruhását,
hol a f ia.iimiitetl cikkek a le^oicaóbb árban mr^hetők Le.
% Csakis Éísőreddii máybízhaíó árui tartok
Telefon 2-21,
nUTFÁ ISTVÁN ES TARS4I
gs»apiu$*öi?eíek áruháza, Buddpes*. VI., Vácíi-ueca 25.
Tekintettel az idény előrehaladottságára közis-.erten óriási árukészletünket cnökkcnteoi kiváujuk és ezért az
összes cikkekre kiterjedő
rendkivüli kedvezményként
általánosan ismert szolid árainkból
20 százalék engedményt nyyjlunk.
ivéazi\'éozfi :üiéaül hivatalosan jegyzett értékpapírokat is elfogadunk napi középárfolyamom Minden hangzatos jelző és öndicséret nélkül n. b. vevőink által megállapított tény: "" Raktárunknak a legmesszebbmenő igényt is kielégítő választékossága. Aruikn minőségének évtizedes szrkérfelruen alf.puló kiválósága. Ágainknak a mai sulyoa helyzethez, főleg p \'.dig u minőségekhez arányított olcsóiága.
Ezen kűzismeit tényről legudvariasabb készségünk mellett, vételkényszer nélkül győződhet meg mindenki.
Különleges autó-, kocsi- és utitakarók nágy választékban.
ZALAI K02L0NY
1924. mifjui 4.
!i(> cirnigtái, Ure»»ll(4ui • 6ikii«l i\'l , )t)k »\'«{!<(«<n Uullí Iwáló tlsitlli t Urzurlli haUiul ti fi ilfíkrío.
8ENES TÜIVÍRtX VEGÍfSZtTI <tVAR R.-T.. GYÓR
Elsőrendű
cseh tábfaüveg
legolcsóbb beszerzési helye asziaiosoJc, kcríószck ésuro dalinak részire STERN üvegeinél Vasutl-u. 17-19, az udvarban
Haán Gyula mgykanlml birótégi *«t rthsj lótól.
H9.-U23. végrh. szám.
Árverési hirdetmény.
Mulirott bírósági végrohajtü SKM1. évi I X. t.-c 102. j-a értelmében ezennel k.,x-hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir jurás, bíróságnak 15)23. évi 679it. számi. vészese következtében Dr. Kufcáf Oltri i.-gyvéd jlt.il képviselt C.iUmbok községben elhalt Juk Júzsei hagyatékához t rtozócs 17 VO\'-O koronára becsült kővetkező ingóságok, u. m.: különböző bojoshordóJt kád, szőfóprés sf.>. nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járás-hirosá* 1023. évi J\'k. 17i»». számú vípzéso folyt--n Galim> ok községben a szóléhepvcn leendő mcgUztisira I9a4.évl méjaa hó 16-lk napjának délutáni 3 órája, határitul kiluzetik ésahhoi; a venni szándékozok oly megjegyzéssel Irivainnk mep, liojty az érinte;t ingóság az 1881. évi l.X t.-e. 107. és K\'8. S-a értelmében készpénzfizetés mellet!, a legtöbbet igétőne* | becsáron nlul is e! íog oulatni.
Amennyiben az elárverezendő in^ösásot mások is le- és íeiiilfoglaltatták és ar;a l icSégitési logot nyertek volna, ezen árverés az l.X. t.-c- I2<J. <j-a és a vb. n. :-0.
J-a úteimétori ezek ;avárj is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1&24. évi május 1.
Haán Gyula a. k. kir. bír. végrehajtu.
Magyar királyi Osztalysorsjéték Válaszon egy sorsjegyei
a következő, csak nilunk kapható számokból:
1660 I 453231 56202
40568 516S8 59267
44273 5.2729 59698
Deák és Dr. Ordóriy
bankhál fiókja
Budapest, l/l, Andréssy-ut 16
Hivatalos árok :
40000 K, \'/, 20000 K, : . 10000 K
Húzás m&Jus 13-in és 15-én.
IteuilcUshex l«veltt«Un >■ etcgemló.
Bognármester
k sojíduitA*. "I fclvtlílU
flnnamaioru.p. Becsehely
Rendsljun osztályiiorsiegyet
GflEDICKE BANK
részvénytársaság.
legnigyobb nyeremény szercr.e".és esetben
egy milliárd korona-
Ké,-juk itt kivágni, egy levelezőlapra ragasztani és eimurikre beküldeni
•^MEGRENDELÉS
G - EDICKE BANK R.-T.
Budipest. (V.. Kossuth Ujos-utcs 11. Sí.
Szíveskedjék nz u; XI-. osztály-sorsjiték I. osztályához kuldent: Jrb \'/, sorsjegyet .. 10.000 K J:b \' , , ■ 20.000 K drb \' . . 40.000 K mely összeget « sorsjegy vétele utun a kuldei Jó postai > elizétó
Zsoldos tanintézet "ü: I
BjSifttl, VII., Dphiny <--. Tel. J. 114-17. S
Algebráéi geometria í,,,";.^!
i()>inC n>c:»£iti!c1,1 u:jk>uluiulir.cgieodeBicta ■
Összefoglald tankönyv ^Síl
tSlySiiak liu-ji;;) 1(1 JcítcsUa trxtlcaltÜKii. $)!\' ■
Házak eladása:
részein elfoglalható kisebb házak, elfoglalható uri magánházak, üzletházak . eladok. Malom eladó * \\áros közelében,jó\'v.borén-dezéssel igen nagy forgalommal. M..!om eladó 15h1 iton partjai) kitunó épületekkel. Kisebb mslom Somogyban megvehető ti vagon gabonáért.
Blrtokbérlat 240 holdas Vusmegyében
.-.zonn-t átvehető (elszereléssel. Eladó birtokok: Somogybao eladó Xá és 41. holdas, jó Épületekkel, vételár egy lé szévcl ndos mar. .Ihat Zalában olívdók 40, 30, Ii és 4 holdas birtokok. Eladó szőlők t Szentgyörgyvári hegyen Szabn.lhegyen, Forhénci hegyon, Kerecsenyi hegyen, Ő.-tilosI hegyen < holdas. Balatoni Milla somogyi parton l> szobás, \'£ veranda külön házmester lakás, teres co rendezéssel eladó. Míiriatelepcn U holdas szőlőbirtok csinos villával jutányosán elr.do.
&cséí Ignácz
Uiillatfeitital [tiU. iMtdfljrtni 0. t. 8.-161 NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 3.
1 l\'.I.IU U> 1 \' \' S40S
20.—
rt.—
üj könyvek:
DArday Sándor: igazs gugy! törvénytár 2 kót«tb<n. 1 kötet: Perjogi, telekkönyvi, lakásügyi és nemzetközi jottvcgély jog-anyr.gn 11 kötet: Hi:e1j0g» kereskedelmi, iparügyi és tőzsdei joganyag Alapár 30 — Dr. Wclscr Zdltschck : l akar-mnnyozástnn . . . ^ • • • -Wagner Rlchnrd A Nict a!unggyűrűje, -í Viktor fordítása . ■ Sombnrt Wcrncr: llábotu és
kapitalizmus.........
Thomas Maiin Nagy Frigyes Jc*n Flnot ; A boldogsi.: tudománya S- — .Mmipassant Der:iv és borús tor-
téacte^...............
Kosztolányi llcísó l\'acsiita 7.— Jack I.ondOn : A vasp»;a 10 — Itudvard Kipling: Vitéz kapitányok ..........7.M)"
Wllde Oszkár ossves művei 1. kötet Versek . . .... ■>.— 11 kótet Salome stb ....» — Molnár l\'crcnc összes muvet.
Ketten t<S2t1nok ....." —
Kaphat- k
Fischel Fülöp Fiai
könyvkeraskadéséban.
Magyar királyi Osztálysorsjáték
66.000 sorjjijy. 24.000 nrtrtmény.
logoagyobb nyereméng szerencsés esetben
egy mllllird korona 600000,0 00
jutalom CS
100.000,000 200.000,000
100.000,000 50 000,000 40.000,000 30.000,000
25.000,000 20.000,000
IS. I \', S í, 5. ■>, 3, 1, 1 millió stb. nyci.miny Ciüti.r 1179 rnlllli keron..
Húzás : I. osztály méius 13. és 15 én.
Hivatalos árak:
/, Jwsl^y 7, sorjje,, 1 , wrjjwy
10000 K 20000 X 40000 K
Sorsjegyek minden fűolftrusl-lónil kaphatok I
KG iiMHitiiia ilaLARIT
ttUDIEZiSS uh.ii KMiii-r: 1 GAZDASÁGI ÍPÜLETEK, GYÁRAK, : MALMOK BEFEDÉSÉRE ÉS Réfil ;. 2SIN0EIYTETÖK Átfedésére A * LEGALKALMASABB* Kapható FISCtER t) BttDEI cégnél NAGVKANIZiA. t\'O.l\'T u.
^^í ^^í ^^ 20? HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
Egy milliárdot
tátott játékterv szerint ujonan kozdídí XII. osztálysorsiáték
sorsjegyeiből vásárol.
SZBEENGSESZÁMOKAT
,ji„i Miihoffer Kálmán sorsjegylrodája (Kapoch-ház)
ahol a most folyó fóliázásokon 5b mM ^t fónyeremen;
különféle nyeremények kozt az 9UUVUU K^TWIBCfll is nyerték.
arnrctamrol/ ár** • *9é» 40000 korona, fél 20000 korona, ^UlJjctjycK ŰÍO . -negyed lOOOO kor., nyolcad SOOO kor.

FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX., <\'»l»lu-t*r 7., IV., Koroiinh«re«>i:-H(c*M. VII.. Kftioly-kOrut ».. IV., Kárulr-kOrut 10.
Budapest látványossána!
t; j\'.pjin.av.i^
Tiszta gyapjú bltönykeimék Eredeti angol tHt&nykelmék Dobi ragiánkelmék liöl kosztümkelmék
«ir.

..ív.
Kouerkoat
83600 97850 131900
123SOO 133000 57000 13300U 62700 45600 198000
lowli-.lt. —
Gabardin ruhakelme !,\',"ut!<i -Gyapjugrenadin \',Bii"emM<tM"a,<^ Okitcsikos ruhakelmék ImÍÍ\'.1\' *\' n6i ruhakelmék íiTk.\' -Kombinált öltönykcllék csomag
Vaiulmat i ötl*n>h!.« •«CV»<t<« o»»«» MI«MU)á«r.l.i S:l>emlío)-0 «rtá«ii «cíoI lliirberryk«liii«k. S«Iyei»«i*»tily :
Ceorsette------------133000
Crepe de Chlnc ---------180000
Olvat liberty--- — 91200
Nyersselyem - 87400
Nyersselyem .„„*,„,.i.,t.<i 83600
o.ipk.racubiiy. *ef
.. nz> .ii.ni.fcii. .. i. - Ifi. .
.. , f. iíi rn.ltIrt ......1., .. mm.
m.r.it.kok mtckp\'". i-.i\'j lika kim. Ili\'-nm
VÁ..i>B-ontSl7 ;
Kelansyevászon------19000
I\' kelensyesitén — — — 22800
Balisztslión .......29000
BSrerós ingln — — — — 22800
Ágynemű damaszt---— 34000
Vászon törülközik---. 21850
Flanetl porlörlök---- 15200
Szövött kerll abrosz ---180000
Hm. o.ji.iy i
Hímzett batlsztok------14250
Selyembatisztok \' 19000
Színtartó mosókrépp----19950
Színtartó mosókartonok SK,;" 19800
Sr libert\'szatén r,\',.1""*" 52650
Selyembatisztok T": 32300
Hosóvoálok 24700
KiltSll.rn n.ilAly : fC-.i . C.l.isl.li Ír Miüi.iLin
Nól haílsnyák - 11400
Férlizoknlk-----7600
Karlsbadl kesztyűk------24700
Gyermek nyári Irlkó----20900
Trikó reform nel nadrág — 36100
Selyem zsemper „lu. 180000
SAI íi-lií i H.III ll-on.t*l) |C.ik i C.lTiii-nri .mh.í-nkb.o)
Hímzett nappali ing — — 54150
Hímzett nadrág----45600
Hímzett nad^g kombiné — 74100
Szoknya-komblné azsurral — 93800
Vászon párnahuzat------66500
Hímzett tUzÓirédS--^ 29450
Gyönyörű paplanok--- — 315400
t-\'érll fah«riifiuU-«astAI]ri (CtíV -a Calrin-lfil l.-uh»»unkl.»r\\
Férfiing pikké mellel -----95000
Szines zeflring w<« c,im„»i 95000
Hosszú hálóing „u*. „tictii>fi- 95000
Hosszú köpper alsónadrág — 55100
Rövid alsónadrág------456ÜH
Vászon tértlzsebkendó----7600
Selyem nyakkendó------12000
Koiiiiik..6\'i>.iiiily i ]C..k . Cl Ivi-j lil ..ibt.uDklüli,
Női angol tavaszi kabátok - 399000
Baklis tavaszi kabátok-- 35100(1
Divatcslkos aljak —--- 9300\')
Grenadinbluz----- 12350\' i
Ooálbluz -------- 133001\'
Ferii dublraglán--- 722000
Nyomatott » ^rii:jí-Ni\'0md«i|iar és Könyvkcrcslsedis R.-T. Nngvfciiiiizsai NyomJójóbnn (Nyomdavezető. Ofcnueck Károly
Vass népjóléti miniszter zalai utja
A miniszter nyilatkozik a Zalai Közlönynek az aktuális kérdésekről Dr Hegedűs György képiselö beszámolója a legitimizmus legyében
Hegedűi a királykérdésröl — Tiltakozik a szerzetesrendek ingatlanainak Igénybevétele ellen Önáiió magyar kisgazda egyedeket akar Láng János képviselő becsületes megélhetést követel a maqyar rép számára — Vass József népjóléti miniszter hatalmas beszéde — Mikor veszett el az ország - A Tótszerdahelyi gyűlés
Nagykanizsa, május i (Saját tudósítónktól)
Megírtuk, hogy dr. Vass József m. kii. népjóléti miniszter, kalocssl nagyprépost s ■ zalaszcntgróti kerület nemzetgyűlési képviselője szom hat este a budapesti gyorsvonattal Kanizsára érkezett Láng János, a regőcsi kerület nemzetgyűlési k<-p viselőjének, Bartos János v. fgls pán, képviselő és dr. Varró Sándor minUzteri titkár kíséretében, ho^y dr. Hegedűs G>őrgy képviselőt le-k\'sétjc kerületébn és politikai beszámolóján támogotőlag ré»/t vegyen. Huszár Károly volt miniszterelnök és a többi képviselők mis Irinyu elfoglaltságuk rnlatt most n-m tudtok lejönni. S^jni, hogy a korai vliUmármn beszüntstéa mlitt s.ombat eslo kénytelenek voltunk lapunkat előbb lezárni éi^j.;)- c«ík néhány rOrban emlékeWŰr.k meg * nagy eseményről. Mo*i áronban részletesen azr.molunk be olvasó Lörönségűnknek di. Vass népjóléti miniszter >alai látogatásáról cs ti.", ilrgv-dűs György képviselői beszn mólójáról.
Az állomáson dr. \'/arányi Ferenc í.íiapán képviseletében Gifömörey Ltván, a nagykanizsai járás fő-.«-olgsbiraja fogadta a minisztert. L\'dvÖzÖl\'* o megye nevében, amely mindig örömmel látja n minisztert • megye területén — és kérte, hogy az alatt a rövid Idő tflatt is, amíg itt tartózkidik, érez<e magát jól. Dr. Vass József minisrter hálás azavákkal köszöntő meg a szíves fegadeat^t. kijelentette, hogy örömmel jött Zalamegyébe, mert annnk^ e-ylk járását is képv!.-.el»K nemzetgyűlésen, de aiiveseo jött a/éit i», hogy hi.deaoe » Keresztény Gazd stgi Pártnak r politikáját és hogy meglátogassa dr. Hegedűs Gyorgy-n< k u kerületét. Majd Kováts Antal kegyestendi tanár üdvözölte a minisztert aiért, meit egy olyan férfiúnak a kerületébe megy, akit — ugympnd — mindnyájan szeretünk, de ezért Is, mert «. magyar nemzeti gondolatni-\'* törhetetlen harcosa nemcsak a kabinetben, a törvényhozásban, hanem as égés-o.szógbstj. Islen áldását kei te * miniszter áldásos és műnkén i/>u ködé aé re éa .aooak ohmnak Mott kifejezést, hogy mint minisz-
ter, még hosszú ideig küzdhessen ezért a szegény hazáért.
A lelkes beszéd befejeztével Vánkos Jenő tanár vezetésével a DV. muskások énekkara néhány hazafias dalt énekelt el megkapóen ügyes előadásban. Dr. Vass miniszter válaszolt Kováts tanár b^aié-dére, kijelentette, hogy a nemzeti gondolatért folytatott küxdelemben őt cigyeogülni nem látják, mert 0 keresztény nemzeti gondolat az egyetlen igazság a magyar nemzet számára, — amelyet feladni nem lehet. Ezért küzd a miniszterelnök is, aki igen o*<?Y munkát végzett a külföldön. M\'jd a dalárdához fordult ét ároknak köszöntő meg megjelenéAÜkrt, kijelentve azt, hogy énekük neki ölömet szerzett.
A vauiról * miniszter dr. Hegedűs György képviselő lakására hfljts!ott v-csorára. Részt vetlek a vacsorán Gyömörey litván főszolgabíró, dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki biró, dr. SzÜCS Ferenc kegy\'.*srendi «a»>.r, Krampatics Jó-zt>:f tanító, Pálinkás Rogér szent ferencreedi házfőnök, P. Hcidingcr Jenő fereocjalelkész, dr. Láng Ja nos v. főispán, nemzetgyűlési kep vizr!Ő, Burloss Jauos v. főiapán, nemzetgyűlési klpvitelŐ és mások. A minlazter nyilatkozik a Zalai Közlönynek.
Vvciora után szerkesztőbizottságunk e\'nöke megkérte V*"s miolsz tert, nyilatkozzék a „Zalai Közlönyének * legaktuálisabb kérdesekrol. Dr. Vas. miniszter — aki annak idején mag* ia ragyogó tollú újságíró volt — olvasóközönségünk szamara a következőket volt szíves közölni:
— Az érdeklődés középpontjában m« y tiaxtviaelókcídéa all. A m»l mlnisztertanícs foglalkocott u KANSz kivansígoival, de elvi nehézsége* miatt ma dönteni nrm •ikeVüjt, hanem o jövő csütörtöki KANSs gyűlésére a kormány ki küldt képviselőjét és Igy valószínűvé válik a megnyugtató megegyezés.
Legnagyobb biz.<!mr,t keltheti a magyar no-nzet jövőjo iránt az a |rlkcs-dé« é* buzgalom, mely a Nemzeti Bank részvényjegyzéseiben mígoyiloikojik. A magyar őa-crőník kifogyhatatlan tárházal uj
és uj kincseket rugyogtstnak. Barátságosan figyelmeztette is a közönséget, hogy siessen jegyzéseivel, mert egy-két nap múlva le lesznek jegyezve a részvények, hisz a kül-föld is nagy buzgósággal siet u jegyzésekre.
Ugyanilyen örömmel emlékezhetünk mt\'y a külföldi kölcsön sorsáról. Oly nagy az írdek\'.Ödés — különösen Angliában és Franciaországban , ~ hogy a kölciöo klu!«i^so igen könnyen fog menni
Meg kérdő tük a rom-in hábo ma hirek felő/. A miniszter azt felelte:
Ezek n háborús hirek minden komoly clapot néikűlözcek. Ellen ben Budapesten rokk*l komolyabb izyalmr.t keltett n péozüj?ymioisz-térium megazálláaának hire — az antant részéről. De megnyugtwths lom a\' izgatott kedélyeket : az egésznek csak annyi »/. alapja, hogy i.z angol M\'. Smith környezetével n pénzügy minisztérium földsrin\'.i helyiségeit foglalta el. Azért fejezem be e tréf «s hírrel oyilftkozc tomftt, hogy a „Zilál Közlőn)" o\'vűRÓkÖ-öntcgo láaa* a minis/ter jókedvéből: nincs ok az aggodalomra az ország sorsa és jövője miatt.
Vass J^zaef miniszter a vacsora után a fcrencrendl zr.rdába ment, ahol szr.llást rendeztek be azámára.
Kilenc óra után indult el dr. Vass Jóisef népjóléti minlazter szállásáról, a Srenlferencrendiek társházából » msgúntura autón Lete-nvér*. A miniszterrel mentek dr. Hegedűs György éa Láng János nemezetgyűlési kcpviseíók. vajamint Gyömörey Ltván járási főszolga-biró. Jóval e!őbb indul(«k Ar. bodor Aladár fogatán dr. Varró Sándor miniazteri titkár éa lapunk fŐ-szerkeaztője. A permetező e»Ő dacéra a friss tavznzi levegőben pom pás volt az ut. Sormí.s, Becsehely, Pols, Letenyo. Au\'ó és lovak falták ■ kllómíter-ket. Fél 10 ór« volt, mikor dr. Vass kíséretével Letonye községbe érke*«tt, >hol magyar motívumokkal disiilelt festői diadal-kapu alatt a község népe — éién d\'. Czigány János főszolgabíróval éa 7óf/i Jár. os kanonok plébánossal várta a minisztert éa a politikusokat. A magyarság jeles vezéreit dr.
C\'lgánv főbíró és Tóth kanonok üdvözölték — szívből jövő, keresetlen, meleg szavakkal. Dr. Vaas minlazter válaszában kijelentette, hogy szeretettel jőlt Zalaország nc-péhez, melynél mindig jólérezte ma-gát. — Rudnay Miklós vámőrőrnagy bejelentkezése után a miniszter kíséretével a plébániára ment, ahol a Flórián-körmenet befejeztéig tartózkodott.
A nópgyUUa.
Fél 11 órakor kezdődölt meg a nyilvános népgyűlés a község piacterén,^óriási néptömeg jelenlétében. A permeterő csőből mindarőaebb eső lett, de Letenyo derék népe nem engedte magát megzavartatni. — Rendületlenül kitartott mig az utolsó szó is elhangzott. Kitartásának azonban meglett a jutalros, az elhangzott beszédek felrázták teapo-déséből és frisn vérkeringést, uj eröt adtak neki — a további küzdelemhez.
A népgyűlésen a hatóságot dr. Czigány főszolgabíró képviaelte. Tóth J inos kanonokplébános, a nemzeti gondolat ezen régi kipróbált harcosa, aki a mostani népgyűlést
Soly mesteri kézzel megszervezto,
gy az elért siker oroszlánrésze őt Illeti meg — nyltolta meg a népgyűlést. Alegnay»obb szeretet hangján üdvözölte Vasa minisztert, a képviaelőket és a megjelent n»«zy-ar.átnu környékbeli vende\'geket. Dr. Voaa miniszter hangsúlyozta, hogy nt-gyon szivearn jö t le a testvérek látogatására, hogy beszéljen az ország -állapotáról. Kéri, hallgassák meg a régi fegyelmezettséggel képviselőjük beszémolóját.
Dr. Hegedűs György . beszámolója
Dr. Hegedűs György jepclt ez
után az cmelvényuwc Több mint másfélórás beszédben szánolt be két éves tőrvényhozói működéséről. A nagy beszedet helyszűke miatt egész terjedelmében köiölnl nem tudjuk, hanem csupín néhány rész-, letérő terjedhelüok ki.
A Keresztény Gazdaaági Párt.
~h TaUn elóbb kellett voina már a kerület központjában beszámolni ténykedésemről, — mondotta—* azon ban az clmnlt két esztendő a politikai forrongások idője volt, amelyeket nyitott szemekkel néztem és vártam annak kialakulását. Én pártonkívüli programmal kerültem be, azonban megválasztatáson! ulán azonnal kerestem a szorosabb kapcsolatot azzal a párttal, an clynek • céljai teljesen fedték az enyémet ás ezért oelápiem az Ernszt—Huszár és Vass .-ninisz-ler vezetése alatt állott pártba, majd
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam
Nngykunixsa, 1924. május 6, Kedd
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
103. izám
2
ZALAI KÖZLÖNY
1924. májút 6.
pedig, Amikor megalakult a Keresz tény Gazdasági PAri, pártommal együtt ahhoz csatlakoztam. A párt megalakulásában részem voli. Tel-cem pedig ezt azért, meri ugy látom, hogy ez a párt, amely a régi néppártnak a zászlaját vette fel: ugyanazokat a szentséges gondolatokat irta fel zászlajára, amelyekért bár más utakon az első nemzetgyűlésen én is küzdöttem. Mint a Keresztény Gazdasági Párt tagja jelenek meg tehát itt Önök élőit és kijelentem, hogy a legnagyobb odaadással támogatom a párt működését minden tokintelben.
Dr. HegedBa hitvallása.
— Megőriztem a zászlót tiszián, ■zeplőtlenül. Nem engedtem zsebei-mer részvényekkel megtömni ós nem tömik meg azt a jövőben sem. Az ón politikai alapnormám az, hogy a törvényhozó mindenekelőtt maradjon tisztességes, ne használja fel képviselőségét vagyonszerzésre, ne fusson kitüntetések utáo. legyen hozzáférhetetlen és első sorban maga be caülje meg azt a zászlót, amelynek szolgálatába szegődött. Tiszta a lelkem, tiszta a zsebem, ezért nyugod tan tűröm azokat a támadásokat, amelyekben részem van. Reám nézve az elmúlt négy esztendő a tanulás ós mogismerés ideje volt. Ennek eredménye részben ae is, hogy pártonkívüli programmal léptem fel, mert a karaaziény.kérdésben voltak irá nyok és személyek, amelyekkel ós akikkel magamat azonosítani ós azokért a felelősségei viselni nem tud tam. É/i katolikus hitemnek elveit vallom a keresztény politikában, ezt vallottam kezdetfői fogva és ezért ha következetes akartam magamhoz lenni, U kellett vonnom a következményeket Irányokkal és személyekkel szemben.
— £n a harc emberének érzem magam, hatványozottabb erővel kür-dök azonban » jövőben pártunk céljaiért, Bár nem szeretem az ide gen szavakai, dc kénytelen vagyok a keresztény demokrácia szóval jelölni irányomat. Ebben látom a magyarságnak n jövőjét, mimhogy ez jelenti az igazságot. Szivcsen harcolok mindenkivel e magasztos célért, de megalázkodás! senki tőlem ne várjon, mert ehhez ón nem értek. En a politikában is csak azok barátságát keresem, akik ezen az uton járnak, — mások nem érdekelnek.
— A magyar társadalom ma ismét mini egy nagy lomha test terpeszkedik izni akarat és akció nélkül, nem Htva hogy a nemzetköziség és a vörös szörny erősen mozgolódnak. KhelyeU a keresztény társadalmi osztályok vezetői inkább rangoskodnak, egymásra ajkukat biggyesztik, kanapé harcokat folytatnak, mintha a világ szekere velük szemben a legsimább uton menne. Jaj lesz e nemzetnek, ha ez a nemtörődömség sokáig lari. Jaj lesz a magyar középosztálynak, na az egy-mábközti ranghircok helyett nem fekszik neki az egyetértés gondolatnak és nem igyeaeztk kezet fogni különösen a magyar faluval, amelynek kis utcáin ott járnak ismét a gyalog sátánok, hogy a megcsalat-tatás gondolauu ültcseók bele a magyar lelkekbe. Jaj lesz a magyar középosztálynak, ha nem sorakozik azok mellé, akik a* ellentétek kiirtását tűzték ki le\'.adatul. En ugy látom, hogy q veszedelem még nem múlt el.
A földkérdés.
— A földkérdést meg kell oldani a törvény lelkiismeretos végrehajt*, ■ávftl. Mndeo vitszaélis, ami itt a
falu kárára történik, megbőszült magái. A földkérdéssel végezni kell minél előbb, hogy a mezőgazdasági lermeiés nyugodt alapokon tovább folytatódhasson, — azonban a lalu jogos igénylőinek érdekeit ki koll elégíteni. N:m tudom eltagadni, hogy e téren sok visszataszító dolgot láttam. A földkérdést azonban nem szabad az osztályharc szellemében kezelni. Az uraság portáj.t körül nem akarok habzó szájú komond írókat látni. Én az osztályharc gondolatát visszautasítom, mint lenem mindig, ín nem nagybirtokot rombolni, ha-nem önálló magyar kisgazda egye deket akarok termelni, amely cél meggyőződésem szerint a legnagyobb mértékben hasznára lesz a nagybirtokos osztálynak is. Nagybirtokra szükség Vln, do szükség vau öaálló kisgazda egyedekre Is. Tiltakozom az ellen, hogy a szerzetes rendek ingatlanai bármilyen cf lókra is igénybe vétessenek. Ha azonban ez mégta elkerülhetetlen, akkor az feltétlenül és azonnal pótolandó. Katolikus egyhazam kulturális tevékenységét gátolni nem engedem, — mert ez veszedelmet jelent az egész magyarságra.
— En a kormányt, mint egy önálló párt tagja támogatom, mert meg vagyok arról győződve, hogy a mi niszterelnök eit az országot meg akarja és meg is tudja menteni. Nem vagyok kormánypárti, azonban a kormánypárti szótól sem kell megijedni, mert ón ugy gondolom, hogy a magyar nemzetnek a lognagyobb erőt kell kifejteni azért, hogy a kormány kizárólag a magyar polgári osztályok soraiból avuljon meg. A magyar nemzet akkor tud megbirkózni a viharokkal, ha a nagy ural kodo többség mindig az ő soraiból kerül ki, mert akkor a magyar nemzet akarata érvényesül a törvényekben ii.
A klrályktrdéa.
— Egy másik kérdés, amely a nemzet tömegeiben állandó nyugta lansógot tart, a királykérdés Bár az a felfogásom, hogy ez a kérdés mint nupi kérdés nem aktuális, mégis álláspontom leszögezése miatt és azért, hogy választópolgáraim e te kintetben is tisttán lássanak velem szemben, kötelességemnek tartom ki Jelenteni, hogy az 1922. évi 47. törvénycikkről, amely a Habsburg házat detroniiálta — az a véleményem, hogy az a törvény csak a győző hatalmak nyomása alatt lett megalkotva és . nem fedi a nemzet túlnyomó többségének, de különösen a katolikusoknak a felfogását. Ezért a magam részéről azok közé tartozom, akik ennek a törvénynek a törvénytárból való . törlését és ezen igen fontos közjogi kérdésben a tör veny meghozatala előtti állapotnak feltétlen helyreállítását kívánják. Ez a felfogás nálam nem uj, mert ni szen a választási küzdelmek alatt, épen a boldogult IV. Károly király halála napján eien álláspont mellé szögeztem le magamat.
Ho»s.-«ntnrlo eljeuzóa, lap« ét he lyctléa követte a hatalmat mélyen-axántó, guvernomcotállt bcsiédot, amely erőt vouáttal rajtolta meg dr. Hegedűt politikai egyéniségét.
Láng János beszéde
Láng Jáuoa RegŐce kerületének BOímc\'gyüléaiképvUclője, a Nenutci Cazdasxgl Párt tagja — volt a kővetkező trónok :
— Ennek a szűkre szabott országnak egyik más határszéli kerületéből Jön ido — mondotta, hogy megismerje azt a becsületes népet, amely olyan képviselőt küldött a nemzet-
gyűlés házába. mint Hegedűs György drt. Mert amilyen a nép — olyan a képviselője. S viszont. Kerületéből jön, ahol népével együtt töltötte a iMgyhctet és a húsvéti Ünnepeket. Amikor végigjártam községemben nagypénteken a keresztút stációkat
— mondotta — eszembe Jutott, hogy Magyarország a keresztút minden egyes állomását végigjárta, végig szenvedte — a sirbatételig. Dí mikor húsvét napján felhangzott a feltámadás himnusza — a csüggedés érzetéi felváltotta a rendíthetetlen, erős, megingathatatlan bízó remény
— nnXyhét után jön a húsvét: a feltámadás. A keresztrefeszités csak 3 napig tartott. ILána el fog Jönni a magyar húsvét is.
Becsületei megélhetéatl A katolikus és magyar ember szólal meg belő\'e. A magyar dolgozókat nc csak tiszián a túlvilágra Utaljuk — de gondoskodjunk becsű letes megélhetésükről. Hónuk alá kell nyúlni, rajluk segíteni, bajukat orvosolni. hz kötelesség a haza, a család ós az Állammal Klemben. A trónon legyen egy olyan ember, aki n nép bajait érti, álérzi ós segít. Majd áttér a földreformra. Minden képvise\'ő kötelessége arra ügyelni, hogy ez megfelelőleg végrehajiassék. Hegedűs képviselő ebben a tekintetbon elsőrangú ember, ő mindig azon volt, hogy becsületesen végrehajiassék a letenyeiek javára.
Jobb jövő felé... Majd kitér a szanálási programmra, amely segíteni fog a szegény embe ren, a liszt viselőn, az-iparoson, mint a gazdán ós kereskedő.). Maga után fogja vonni a határok megnyílását a külföldi kereskedelem részérő!, a külföldi ipar meg fog bennünket látogatni — ós megindul az olcsóbbodás, a jobb Jövő. Ez azonban nem máról-holnapra fog bekövetkezni. Az ország gyógyítása — lassú, Joko zulos folyamat. Siói a jegybank felállításáról. A jegybanktól hosszabb lejáratú hitelt kell kapnia az ipar és a mezőgazdiságnak is. Eivirja — hogy a hitel révén alátámasztják a mezőgazdasági ipart — hogy itteni terményeinkei magunk dolgozhassuk fel. Hogy számtalan niunkAskéznek
— amely nem tud elhelyezkedni — tisztességes kenyeret ós megélhetést adhassunk. Várja, hiszi — mert érzi
— hogy eljön a jobb jövő, a diadalmas feltámadás, melynél mindannyian ott leszünk..
Láng képviselő ^beszédét nagy tetazéucl fogadták.
Vass népjóléti miniszter beséde
Most következett a nópgyü\'és legkimagaslóbb része, Dr. V\'.ss Józsof népjóléti miniszter hatalmas beszéde. Dr. Va»s József nemcsak joles államférfiú, hires p*dagógus, olsőrangu publicisia, egyhozi tekintély, — de mestere a szónak is. Minden szava, szavainak hanghordozása, álgondon, megfontolt, galvanizáló. IJraUodik hallgatói fölött. Mestermüvesze oz érzelem húrjainak. Semmípóz, sem ni frázis, semmi mesterkéltség, a tények és bizonyítékok rfíejével hal, a tudás argumentumaiul fegyverzi le ellenfeleit. Amikor DfNAUss mi niszter felállott, hogy megkezdje beszédét, a letenyei nép hangos éljen-zésétől percekig nem tudott szóhoz jutni. A miniszternek láthatóan Jól ebeit a derék letenyeiek ragaszkod > szeretete. Az eső erősen esett, de a hxtalmns tömeg mozdulatlanul állott és mélységes figyelemmel hallgatta a szónokok beszédét.
A fehér záaxlé.
— Amikor a községbe érkozett — kczdic meg beszédét a miniszter — körmenetet látott, mely előtt zászlót vittek. Nem csak a kormenetnéljVan zászló, zászló van a katonaságnál is. A zászlót semmi körülmények között nem szabad elhagyni. A ziszlu Jelenti a hüléget, az együvé-tartozást. A zászló jelenti az erő\' De nemcsak egyházi és ezredy.ászló van. Van politikai zászló is. Mikor gyermek és diák volt, mindig nagy tisztelettel tekintett a zászlóra. Mikor felnőit, egy zászlót bontottak ki, melynek szine fehér volt, a fáján pedig kerotzt diszlett. E köré a zászló köré szóiiloiták és tömörítették a magyar népet Ez a zászló a néppirt zaszlaja volt. Hol van most ez-azászló? Azért, rnert Zichy Nándor gróf, Molnár JNnos és Lepsényi Miklós elmen eV, meghal\'a< — vájjon a zászló sem ól töbué, a zászló is meghalt, a keresztény és nemzeti gondolat sincs többé?
Az őazlnteaég politikája.
A Zichyck, a Molnárok, a Lepsé nyisk elköltöztek, de helyüket elfoglalták mások. Helyükei elfoglaltuk mi. Mint gyermek hallgatta őket, mikor az országot végig járták és lelkébe szívta az ő lolkükei, a nép párt eszméjét. Ha a zászlótartó elesett, ragadjuk fel és lobogtassuk tovább. Eltűntek a Zichyek, de a mi lelkünk ugyanaz, mint az övék. A Zchyek, Molnárok és Lepsényiek programmja alapján áll. A rógil hirdeti a pári, melynek tágja. Az igazságot, a keresztet, a népért való odaadást, az orkölcsöt a politikában. Hogy a politikában önzetlenek legyenek a politikusok. Hogy a politika őszinte legyen. Hamisság nélküli, őszinte ség a politikában annyi, hogy igaz az, amit hirdet, hogy megtartja azt amit ígér. He lelkiismeretlen a poli-tiku», aKkor féirevezeii a népet. Az őszinteség hangján be37.él most a lelcnyei néphez ő is. •
600.000 Urea tányér...
Gondoljunk vissza négy évre. 1919. májin 4 érc. Akkor is Flórián nap volt. De akkor vörös volt május 4 ike. Kommunisták voltak ákkor az ur*k, akik a nép érdekeit hirdették és a magukét keresték. A régi történelmi urak helyébe — ma-KUk ültek. A háború megtépázott bennünket, de becsületünket, határainkat nem vitte el a háború. 600 000 ember eie.t el a ma gynr anyák axülöttel közUl. A legjavából. A magysr nemzet derék erejéből. A Volga mentén, a •Rokitnói mocsaraknál, Szerbia agya pos földjón, a Piave szóles területén, mélyen a Champtgneban állottak a magyar katonák. És 600 000 édesanya, hitves, menyasszony és árvagyermek virt reájuk hiába. Jobbára idegen földön, talán Jeltelen sir-dombok alatt nyugosznak. 600,000 kihűlt tűzhely, 000.000 üres tányér maradt utánuk. De az ország megmaradt.
. \'Akkor veazett el az orax.ig . . .
Akkor vészelt el Magyarország, amikor a vörösök jöttek. Akkor lettünk becstelenek, letiportak, a gany és nevetség tárgyai. Hiába küldtünk követeket — nem álltak velük szóba. Vissza kellett szerezni becsületünket őszinte politikával. Meztelenségben , hajléktalanságban, keserűségben és szenvedésben kellett becsületes keresztény po-
1924. május 6.
litikát csinálni. Négy évvel ezelőtt fekete hajjal álltam be a kormányba, ma megőszültem. En tudom, hogy mit szenvedett a nép ezen idő alatt.
Ax ország mai képe.
Es ma — amikor 19 nemze: kép. visoiője ül össze és beszól a nemzetek gyűlésén — alig kelt valami fi-gyeimet n hhlaImM Anglia v.gy Franciaország vagy a nsgy J.ip.v» képviselőjének felszólalása. De ami kor u magyar kormány elnöke bc. bzélt c\'.őtlük « magyar nép üzenve dósától, fájdalmáról, aotsárol — min donkl figyelemmel hallgatott r á. Ez
— a mi munkánk l Nem volt jog • biztonság, iiií.n volt rend. Nem Volt cscndőrsé.;, se :> rendőrség, sem katonaság Az üikmi adminisztrációs gépo/.ut megállott. A mohácsi vész képo . a/ or^gban. Ma?! Ma mindenütt rend urulkodik. Elcvennc vált a magyur állam szervezete. Lz egy rettentő erőfeszítésbe került. Min dent helyreállítani, fegyelmet teremteni, rendet csinálni. Éob csináltam. Megelégedéssel állapítom ezt meg.
A kormány aegiteni akar.
Azt h<s:itek — folytatta emelko dcliebb hangon — hogy a kormAny r.cn látja a nép i-zenvedéscit > Azt hiszitek, nem ismerem a különbséget a mul» és a mai zalai Al apotok között? Hogy rongyosak vagytok, hogy t. legények vagytok, hogy nem luJ-jáfelf magatoknak a IcRs.-ükségeseb-oct beszerezni ? Mi mindent tudunk
— cj segíteni akarunk rajtatok.
Ha én meg-jy\'gyiitni, felruházni akurok egy nemzetet, hogy egészségi és táplálkozási Aliipota Jobb legyen, hegy gyermekeit cl tudja látni, ha én nyolc millió emberről gondoskodni jkarok — ehhez idó Kell. És leszünk még jobban. Higy-)ün\'<c feltámadásunkban. Vigyük addig magyar türelemmel kérésziünket.
Ha valaki hozzátok jön és adít sitar elengedni, aki más földjét akarj* nektek odaadni — azt ne engedjétek magatokhoz. Emlékezzetek, mit igértek nektek Károlyi idején? És mit kaptatok aobój, amit Ígértek ? Ugye — sémi it! ? Amikor a magyar ember orra vágyakozik, hogy egy darab földet kopjon abból a drága, Mont magyar földből, azt ugy akstja hogy törvénycsen jusson kezeihez, hogy nrnit keservesen megszerzett, ar.t törvényesen hagyhassa egyszer Utódjnira, ukik insjd, amikor mir régen porladni fog, azt fogjftfe mondani : az én apám szerezte, a/, én | spám fúrta faragta. Nem ígérek I nektek semmit. Sem földei, sem boldogságot, sem gazdngsögot. Hiszen felvethetnék azt is — te miniszter vagy, nexed nagy hatalmad van. Igen én miniszter vagyok, do sem «6t csinálni, sem esőt clálliiai-i nem •udok. Minden nyomorúság tr.cilclt nsgyot haladtunk. Hogy idáig juiot-\'"\'ik — ahol ma állunk.
A magyar kormány kemény or-s*ágépitő munkájánik egyik crós pillére és támasza Jiegcdüs György l,r- képviselő. Jol választottatok lelcnycíek — mondja a miniszter — hogy egy olyan férfit küldtetek a
Ptrlarnentbe, mint Hegfdüs György.
Majd a fehér obogóhoz való r\'üsé;;rc é» kitartásra szólította fel * Polgárságot. Az Isten áldását kivonja * népre, terjessze ki reá védelmező kesét a Patron* Huogariae, egyetlen »;szony so legyen a községben, aki elhagyatottnak érzi magftt, egyetlen 0;e8 5c t-gyen, aki keserűséggel Rfndo: arra a kenyérre, *mit neki .xyermekei nyújtanak, Áldás legyen a Cttlftdokop, házaikon ós joszágaikoa.
ZALM KÖZLÖNY
Dr. V,s« beszéde — melyet hely--ziike misttcsak nagyon megrövi
ÍÍms k3i?ö,Ke,,Qok ~ frmetiku. ha áat Váltott ki. A nép feltolongott *z emelvényre és köszönetet mondott érte.
Tólh Jjnos kanonok >íróazavai u»«n a gyűlés véget ért
Tlaztelgéaek a miniszteroél.
Dr. V#sr miniszter szűkebb kíséretével ezután meglátogatta kasté lyábsn gróf Andráisy Sándort éa nejét, majd visszatért a p\'.ebánlár.., ohot K hatóságok fejelés külőnbö\'ö kűldötisígek tisztelgését fog,dt>. Gyömörey litván és dr. Czlgáhy rőiiolgabírók bemutatták a kegye!-meti urnák tlsztelgőket.
Ebéd a miniszter tiszteletére.
Tóth Jir.os kanonok-plébános i\'gy órakor ebódnt adott a miüiw-ter tiszteletére, amelyen hl/atalossk voltak Gyömörey István o?.gykani a-.l járási főszolgabíró, mint r. fő ispiis képviselője, dr. Hegedű:. György, Láng János cs dr. Lakó laire nemzetgyűlési képviselők, Sándor L\'is-lú nyug. csendőrén-. de«, Kudnay Béla vámösrég őrnagy, dr. Czigány letcnyei járási főbíró, Lmödy Gása jár. sblrótágl elnök, Prekopa Vilmos áitnmpénztári fő tanácsos, dr. Varró Sándor miniszteri titkár, PZ/c/jfű Lijos körjegyző, Desics György bánokszentgvörgyi pl-.húnot. Benedek Rezső főszer-kesitő, Choma Ödön tkp. igarg.-.td, Bogyay György nyug. fós.-oIg>biró, Siitágyi járúibiró, Horváth Ferenc c«.-ndőrfőht.d.T;gy, Siukfiéi• Lajos nyug. járásblró, Licszkovszky Ferenc állampénztár! főtiszt, Schramm L\'jOf, Olgyay L«jos es Profcld Frigyes ur-dJmi tiszttartók.Tornyos Jó/.scf és Gyegyinszky Ferenc kóp-lánok, Tóth Bela Icteny. i cs Kraj-esik polal igwzgató-tanttó, Bóha Ferenc és Somogyi György kls-ga dák és még aokvn, kiknek ne-veit nem sikerűit feljegyeznünk. A második fogásnál Gyömörey István fösjolgubiró w kormányzó.-a mondott felköszöntőt, inig V.iis miniszter az egyaégro ürített poharat.
Ebéd után o miniszter szűkebb kíséretével meglátogatta dr. Lakó Imre képviselőt. Három órakor Gyömörey főszolgsbiró es dr. Varró titkár kisé.-etében a miniszter autón visszajött Kanizaára. uhonnan a délutáni gyorsvonattal visszr.utu/ott Budspestrc.
TótazercU helyen.
Miközben Vass minisiter outója Kanizsa felé robo?ott, dr. Hegedű* György és Láng János képviselők kíséretükkel Tótszcrdchelyre htj-tattak á», ahol a főtéren a nép már várta szeretett képviselőjét. Mindenütt a falvakban, ahol a kocsik elhaladtak, « !-kos«ág_ a lcgnigjoVdj areretettel kösiöntotte képviselőjét. Valóságos diadalmenet volt, amiben a kerület polgársága réaiesltette dr. Hegedüst. A tót-arerdshelyl főtéren Gálffy Erc.6 körjegyző üdvözölte u. poli\'ikuto-kat és kíséretüket, fábics Tamás kisgazdA volt a népgyűlés elnöke, aki meleg szavakkal köstöntölte dr. Hegedűst. A hatóaágot itt is dr. Crlgány főbíró képviselte.
Hegedűs György dr. válaszában kijelenti, hogy nem lepi meg n s:ivélycs fogad tatát, miben részesítik, mert eg/ olyan lelklkapocs kod fit össze váhsztóivzl, melyek arra indítják, hogy zokkal nagyobb keretben fejtse ki nézeteit. Sosem fogja elfelejteni azt a falusi polgárt tisztességet, smlt Tótsxerdahíly
népa 4 válaaztás alatt érdekében kifejtett. Nem akar mást — csak azt, hogy kerületének minél több polgárin aegiteni tudjon. Egy órás beszédében lényegileg ugyanazt fejtegeti, amit Lítenyéo délciőtt elmondott. Beszédénrk befejeztével a tótswdshsljlek sokáig ünnepelték Hegedüst.
Láng Jjuos hossiabb bestédben n legitimizmus mellett foglalt állást. G,öntörü beszéde nagy hatást kel tett. Délután 6 óra volt, amikor l.írrg képvj\'.clŐ befejezi? beszédét. Ekkor előlépett egy rendkívül bú j.s polgárleányka — Balassa Ms-il»k», aki ponopás virágciokrot n -ujtott ut dr. Hegedűs képvUe.lő r.ek t. a szülök, tanítók és Iskoláink ülvőzletít toltuácsolts. Nép-yyüléc után az urak latogatást tettek hábics Tamás kisgatdánál, az ottani párt i Ikes szervezőjénél.
Dr. Hegedűs és Liog János krp-•• isflők í>to visszajöttek Kaolisára. A íeteny-i kerület többi köraégé »." n egy hónapon- belül tartja be-számolóját dr. Hegedüa.
fi polgári leányiskola csecsemő-védő ünnepélye
Nagykanizsa, míjuv l (S»;it tu túnteektvl) Vasárnap délután lelckeme\'ő ön f-epség színhelye volt a nagykani rs.i Mtlami polgári leányiskola ünnepi dinbe öltözött, hírmas magyar s-l .ckkc\', örökzöld borostyánnal, ftnyőgalyakkal ékesített tornaterme. — A termet oz Utoiső állóhelyig megiöltötto vároaunk férfi és női tirsadhlmánisk az a része, amely i*jonga»i, lelkesedni |t tud meg a jövő generációk kleai képviselőiéit : <i magyar gyermekért
Az előadást ti/ Iskola énekkata nyitotta m-g, majd Cseh R >ssi val\'a kedvesen a „Seeresd a gyermekei" c. költeményt. Deák Istvánná tt-nárnő mélyenjáró, mrleg ér;ésből született ünnepi beszédben ismertette az anya- és ciecsr.mővé-\'\'elern foltosságát, n csecsemőha-Undóság okslt, a kisdedek ápolását, mint Mxgyaroisz^g talpraállá-sáunk egyik legfontosabb tényezőjén, minden m*.gy<r anya köteles-argét.
A „Magyar Jövő" c. kis játékot
/ dték elő r:után a növendékek. A bi::ncsbcvert Hungá^l-ít- Sándor Jolán ábrázolta, fíeusterien Rsyde, f-chér M-.riskv, Varga K>tó, Sió Gibriclla o „Négy évszik"-ot ábrázolták nsgyon szépen. A stóló r ír.cb-in hztklmas tapsot kapott Herrnstein Erzsi. Majd Schwarz Erzsi szavAita sok kedvességgel a .Néjv juh..\'s--gyerek" et. Cseh Ilona, Cseh Ró\'sl, Vojkovics Oiga, Man luano Janka, Sió Gsbriella, Hojf-tnann Aonr. hollandi tánca fény pontja volt az ünnepélynek. Tál Mária fejleit technikával msgyer djlokst zongorázott.
Az „Ujrn fedél alatt" c. kia ha-7afins darabot Blankenberg Margit, Tál Mária, Gerőfij Margit, Plander Ilona, Grabant Rói», Fiseher Lili, Winkler Irma, Wessely Ilona és Jundó Mária játszották. Mindnyájan, különösen a gazdsg lány, goad-jtn^ó és a kis parasztlány elsőrangúan állták meg helyüket
Pauk Anna Rákóczi indulójával az ünnepély véget ért. Az egész műsort nagyon helyesen konferálta végig Balla Klári.
Sdvh;x szóló, végtelenük kedves kis ünnepség volt, nhol a gyerme-k ken keres.-.tűl megtsnulhstta mindenki szerelni ós megbtcjülnl a gyermoket.
A magyar nemzeti őserő
Kováts Antal előadása a Keresztény Otthonban
Nagykanizsa, mijus 6
(Saját tudósítónktól)
Vasárnap délután 6 órnkor tartotta meg Kováts Antal kegyes-randi tanár, az ÉME kanizsai fiók-jának elnöke, n Keresztény Ott-hoaban elŐadtsát k m»gy-r nemzeti őierőről. Előadásában elejétől végig a logika meggyőző fegyverével, nyugodt tárgyllago>s<ggal vezette rá hallgatóságát «nrrak megértésére, hogy milyen 0t.Atele.v0k-bői alakult ki és mllyrn-kbnl kol-lene nllnia\' ma Is annak a magyar nemzeti őserőaek, amin hazánknak, n*pünkock a nemzeti, önálló életbe: alkotott joga épült fel hossiu évi-Aradokon keresztül s amin, ha megőrizzük u magyar őserő ránk iu, miadnyájuokra örökül.aoradt kincsét, f/l fogjuk ludni építeni ujr.< szépnsk, nagyu.ik, holdogauk ezt a Trianon áltól leigázott Ma-gyarora»ágo».
A m\'gyar nemzeti öierőt i5-szcire bontotta ut előadó, hogy a logika fonalán «lv-»cs*eri ben-nürsket ennek a fogalomnak teljes mogérléséhez. Összetevője a magyar nemzeti önérzet és büszkeség, a nyiítság és őszinteség, becsületesség és szótártát, az ő.-i töghöz valO törhetetlen ragaszkodni, amit ina az okos birtokpolitikával kell meg-rögziteai még jobbsn a magyar nép lelkében, munka éa fáradság-blrát, az Időjárás és egyéb vísion-tagságok könnyedén való elviselése, jókedv a munkavégzésben, tinit veszedelmesen kikezdett a azociáldemokrztlzmuskötött munkaideje, az ősi valléshoz ca ».ok**ok-hoz, nyelvbe/, erkölcsökhöz való ragaszkodás, tiszta meleg cs.il.\'dl élet, szabidságszeretet, vitézség.
Auilg ezeket az össreségükbon speciális magyar tulajdonságok «t nem tudja kiölni a magyar népből a mai kor sok rombpto irányzata, addig blztoo remélhetjük, ho?y Magyarország megmarad magyarnak és lesz még egyszer nagy, lesz még egyszer boldog ország.
Az clŐrd:s után as aielnök a közönség nevében pár meleg szóvei megköszönte <z elŐ-.dónak s?ép előadását.
A Baross-Szövetség előadása
(Nagykanizsa, május 5) V.sirnap délelőtt nacvszúmu közönség gyűlt össze az Uránl i né/őteren, hogy meghallgassa Farkas El-knek, u Bsross Srövetség közporiti igazga-tójánnk az általános kö/g = <.\'dB>&gi helyzetről a a külföldi küloon várható ercdcnényelről-sróló előcdAsat.
Az előadó vázolta a mai gazdasági helyzet elő.-ményeit: a kis éa középipsrnak céljait svolgátó, a Baross Szövetség álul régóta sürgetett hitelszrrve/tt. létesítésének elmsradását. E- okozta a termelő munka megbénulását. A szövetség által sürgetett épitőakcló sem k e-sült a kellő módon és abból a vidék teliesen kimaradt. Ez okozta a tőzsdei spekuláció túltengését, tömérdek érték pusztulását s u magyar közönség mai pénztelenségét.
Ebben a gazdasági helyzetben talalta a magyrr kereskedelmet éa ipart a valorizált adók, a kényszer-kölcsön és a Msgyer Nemzeti Bank létesítésének a kötelessége, amelynek alig-alig képes megfelelni.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. májai 6.
A javulást ebben a hrlyzctbrn a külföldi kölcső^től várja mindenki. Hofy ennek a kölcsönnek ml lesz as eredménye, arról jóslatokba bocsátkozni lehetetlenség. farkas Elek Is arra szoritkozolt csak, hogy ala-tlsitikai adatokat sorolt fel, ame lyek Ausztria kölcsönének jó hatá aát mutatják, másrészt rámutatott az osztrák és ■ msgyar külföldi kölcsön feltételeinek eltéréseire, a kibocsátási Mifo\'yAm Ismeretlenségére, hitelünk alacsonyabb Összegére, arra, hogy n mienket a külföldi államok nem gorantá\'ják, hogy a mi kölcaönünk ntm konveiul-ható s»b. Ismertette, mennyivel kedvezőbb a forgalmi adó kulcsa és kezelési módj i Ausztriában, aminek tanulmányozására most a Bs-\'osa Szövetség kezdeményezésére a kormány bizottságot küldött kl. Végül bizalmat ajánlott a jövőre éa ismertette a Bar osa Szövetség legköretrlbi nagy akcióit.
A nyomdászok felveszik a munkát
Buda/fiist, május 5. A nyom dászok sztrájkja ügyében a Ispkl adók aiindikátusának elnöke felkereste Pcidl Gyula nemzetgyűlési képviselőt, hogy a munkásság és a főnökegyesület között közvetítsen ujabb tárgyalást. Peldl szombaton el is járt és bizonyos alapelveket határoztak meg. Ennek alapján megállapodás jött létre a bizalmiak egyesületével. A megegyezés főbb alapelvei a következők: A mun kásáig azonnal felveszi a munkát, ennek megfelelően a fŐcökegyeaü let biztosit]** a nyomdai munkás ságnak hell 90.000, az éjszakai munkásoknak pedig heli 100.000 K-áa béremelést. 2. A béremelés négy hónapon belül éri el a végső stációt. 3 Minden azlrájkoló mun káa megkapja a kizárás ideje alatt esedékes bérének 50 százalékát. 4. A kollektív azerződes egyelőre érvényét veszti. Az érdekelt felek a közel jövőben uj kollektív szerződés kötéséről keltJrnek tárgyalni, melynek junius elseje utá„ ke|| érvénybe lépnie. A bizalmi testület a főnők-egyesülettel való megállapodás ered ményekép felszólította a azemély setet, hogT régi munkahelyén vegje föl a munkát.
Német-orosz szakítás előtt.
Berlin, május 5. A német-orosz feszültség egészen a szakításig élesedett kl ma éjj*l, amikor a bolse-vlkl követ, Kresztinszky bejelentette, hogy rögtön elhagyja Berlint, mihelyt tiltakozását bejelenti a külügyi hivatalnál a német rendőrségnek az orosz kereskedők helyiségeiben tartott házkutatása miatt.
» A jól öltözködő nrl éa női vllá* figyelmébe 1 A FILIPP-kötődft (Szombathely, Szélt Kálmánutca 6) harisnyái éa zokoil a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
Xer«v,nV -»zonrv»li btl^d*
könyvelésben,
96p. és gyoralrksban >tUs i.vxt-
Hirsth és Szegő
HÍREK.
Köm. katli. : Ol f. J..no«. Protí>tán%: l-\'rlda Izr.: \'. Ijax K ldójárá* S«Kyk«nis»*n _________ hétfőn r»vn«l (",
aii«kk«iiti. Oilben It 0 C, sx«l d.tny Kste PC, szól északkeleti.
Napirend litánia 7 és V önkor . \\ mc t«Jcm rabszolgája *
— A főgimnázium hittan-vizsgája. Tetrn-p, hétfőn volt * főgimnázium VIII. osztályú tanulóig rak r. k. hittanvlzsgája. Az elnöklő CsÓthi Géza murakereatturl rp*t e. vlztgáht befejezésével buzditó be^ szédet intézett a* életbe kilépő Ifjúsághoz, szerelő szavakkal figyel meztetve őkrt kötelességeikre és *z életben rájuk váró vearedrlmekrr. Ma és holnap (6, 7) a VIII. osztályú magántanulók vizsgálata vtn, mlg a jövő héten megkezdődik sz érettségi írásbeli része.
— Felemelik a hősök teme tőjének gondozási dijait. A nagykanizsai népgondozó hivatni azzal a kéréaatl fordult a váioa vezetőségéhez, hogy emeijo fel a katonai temetőben lévő sírok gon dozasl dijait.
— A városok is réaztveaz nek a Magyar Nemzeti Bank részvényjegyzésében. A belügy mlniaztérium rendeletileg utashoun a városokat, Igy Nagykanizsát Is, hogy vegyenek részt a Magyar Nemzeti Bank alaptőkéjének rész vényjegyzésében.
— Anya- és csecsemővédő előadás a Rozgonyl-utcni ele miben. Vasárnap délután bájos kis ünnepélyt rendeztek B. Okos Júlia és Gogl Mária tanítónők a Rozgonyi-u\'csl elemi iskolában ar. anya- és ciecsemővédelem propagálására. Az előadáson nagy szám b*n jelentek meg az érdeklődők, gyermekbarátok. B. Okos Julit beszédében Ismertette a anya és csecsemővédő gondolat honmentŐ fontosságát és azv Iskolák e tér« n nélkülözhetetlen munkáját, öt kis szereplő: Dollinger Katalin, Krátky Mária, Mihályka Margit, Dobó Piroska és Fodor Pisti Aitay Mar gltnak „Az őrnngysl* cimü kis színjátékát adták elő. A műsort Orlulay Gyula és Csercy Edit azt> valatfti és énekszámok egéacitctték kl. A kis előadás megmutatta, hogy ez cz Iskola is hivatása ma gatlalán állva teljesíti hazafias kö telességét az anya- és csecsemővé delem terén való önzetlen munkál kodásban.
\'— Kinevezés és áthelyezés Keszthelyről jelentik: Marton Lijoat a pénzügyminiszter állampénztári fő tanácsossá léptette elő és Keszthelyről augusztus elsejével Duna-földvárra helyezte át.
Singer József és Társa divatáruháza Erzsébet tér, Köz pont szálló épület, megbízható be vásárlási forrás. Alapítva 1860-ban.
— Söjtörön Is megszűnt a száj- és körömfájás. A zala* egerszrgl főszolgabírói hivatal át iratban arról értesítette Nagykenizia város vezetőségét, hogy Söjtörön az ott fellépett száj és körömfájás, mely már hosazabb Ideje veszélyez tette a hasított körmű háziállat-állományt, megszűnt
— Síremléket a katonasl-rokral Bödy Zoltán alispán megküldte rendeletét N>gykanlzas város po\'girmesteri hivatalának a hősi és hadifogoly temetők sírjainak síremlékkel v>ló ellátása tárgyában.
— CearkészfogadalonatéteL
A f hó 11 re tervezett cserkész-ünnepélyt 18 ra halasztották el. Részletes programot később koz lünk.
— Találtatott egy ezüst nyaklánc az izraelita templom bejárata előtt. Igazolt tulsjdonoia átveheti Bjchler Mórnál.
- Nagy pénz megtakarítás. Amíg • készlet tsrt, vásárolhat mérték-it árban ksrtonokat, batlaztoket és grenedlnokat Singer József és Tár sónál.
— Főiskolás kouRreganlstnk lea-estólye. Keszthelyről jelentik : A Msgyar Egyetemi es Főiskolai Hallgatók M4ria Kongregáclójínsk kessthelyl ko\'öniájp ü Speciális Mis-sió és t Leányclub tamogalnsával szombaton este tánccal követett jótékonycélu müroros ten-estélyt rendezett.
— Szerdahelyi Lscl hang versenye Keszthelyen. Sterda helyi L.ci, Keszthely 14 éves kis hegedűművésze külföldi hangverseny körútja után a nsult héten Keszthelyen tartott Igen meleg sikerű hangversenyt.
— Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlszt-siffonokat, zefireket, kenaváa.-nekat, vásznakat, anginokat, damsartáru-kat nagy válaeztékhau Singer József és Társánál szerezheti bfe.
— Evangélikus gyHlekozell közgyűlés. A zalaegerszegi evangélikus gyülekezet a vasárnap m«g-tsrtott évi rendes közgyűlésén foglalkozott az egyhá?l edó éa az épi tendő lelkészlak kérdésével. A hl vek mindegyike egy havi jövedel méböl egy napi jövedelmét adja az utóbbi célra. Az egyházi twn\'csba négy uj tagot választottak: Odor Gé/a ny. pénzűgyigazgatót. Roth Andor dr. rendőrtanácaoat, Reisehl EmŐ századoat és Hunyadi/ László dr. tb. azolgabirót.
— As állandó választmány liléae. Zftlávármegye állandó választmánya hélfőn ülést tartott, melyen a megyei közg\'yülés tárgy sorozatára kerülő egyes pontok előkészítésével foglalkozott.
Dunántul legnagyobb szövőpamut és azovőcézna raktára. A világhirü jóminőségü szövŐ-pamut 3, 4, 5, 6 8, 10 *s szövŐcrras 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagságban, továbbá bordó és vörös-fejtő kapható Singer JózseJ cs Társa gyári raktárában.
— A murakereazturi harang. azentelés. Szép ünnepe volt Mu rakereazlur községnek. Csóthy Géza apátplébános két szép nagy haranggal lepte meg híveit, melyeknek szentelése most történt meg lélekemelő keretek kötött. A szentelést maga Csóthy apátur végezto papi asszisztencia mellett. Majd lendületes beszédben Ismertette a harangok jelentőségét az egyházban, azoknak fontosságát és Izzó szeretetre buzdította a határmonti lakosságot, hogy a két uj hsrang minél előbb megkongassa a magyar feltámadás himnuszát. A hnrangsren-telésl aktus után Tulcti Ignác VI. o. tanu\'ó üdvözölte a községbe újra visszatért harangokat. Tisler Annus IV. o. tanuló pedig a hivek szere tetének j^lét, — egy szép nagy tulipán csokrot nyújtott át a közszeret* tnek örvendő lelkipásztornak. Majd felhúzták a harangokat, melyek délután szólaltak meg első ízben.
„Tetra" c .ccoemő-kelcu-
gyék Schwarcz Dczsó cégnél, Fő Ut szám.
— Kinevezés A m. kir. Pénzügyminiszter Mikó Józzoí vámgya-kornokot vámszaki lisztté nevezte ki
— Felemelték a nyugdíjas pnpsttg segélyeit. Dr. Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök, aki nyugdíjas pspaága segélyeit sz év elején 25 q buza árában állapította meg, mo»t tekintettel arra, hogy a buza ára azóta háromszorosán tul emelkedett, e/eket a segélyeket havi 625.000 koronában, az éveleji háromszorosában állapította meg.
— Szövet divat. Tavaszi női ruha\'kosztüm köpeny, férfi öltöny és álmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singer József és Társa dlvatáruházába.
— Iparon Ifjak műkedvelő előadása. A keszthelyi műkedvelő iparos ifjúság szombaton a Hungária n*gy>\'miében előadta nA vén gazember" című színjátékot. Utána reggelig tánc következett.
— Az nj forgalmiadé főel lauőr. Radnay József forgalmiadó-főellenőr, akit hasonló minőségben Nagykanizsára helyeztek át, értesülésünk szerint május 12 én foglalja rl uj hivatalát. A kessthelyi forgalmiadó- hivatalt ideiglenesen Benyó Ferenc ellenőr vezeti.
— Baleaet. Horváth Bors Jó zsef cieszregtomeji lakosnak nteg bokrosodtak a loval. A 72 éves földműves kiesett u száguldó kocsiból, jobb keze eltörött és a nyakc-igolyákban szenvedett sulyo sabb természetű sérűléat. Bevitték n keszthelyi kórházbf.
— A postai értékcikkek és értékes nyomtatványok uj árai. A postai értékcikkek és ér tékes nyomtatványok uj óra a kő vetkező: 1. Levelezőlap: a benyomott 20 korona postabélyeg értékén felül darabonként 50 korona. 2. Szállítólevél: » pénzügyi Illetékekkel rgvütt darabonként 150 korona. 3. Utánvételes szállítólevél: a pénzügyi Illetékkel együtt darabonként 200 korona. 4. Postautal vány űrlap darabonként 100korona. 5. Hivatalos postsutalvánv-ürlap: darabonként 1000 korona. 6. Postai megblzáslsp: a benyomott 20 korona postsbélyegértékeken felül darabonként 150 korona. 7. Postai megbizás (jegyzék): darabonként 150 korona. 8. Fedezeti lap: darabonként 100 korona. 9. Frankócédula : darabonként 150 korona. 10. Arubevallás: darabonként 50 korona. 11. Ertéklevélboriték : darabonként 150 korona. 12. Távirati lap, közönséges, sürgős (hírlap): darabonként 100 korona. 13. Szel-vőnyea távlratlap (magán vagy állami): darabonként 200 korona. 14. Táboil levelezőlap (csak állam-használatra): 100 darab 20 korona.
- Nagyszabáau képklálli tás, május ó tól 12-ig, fővárosi hír-neves festőművészek értékesebb képeivel. Széchy József vezelő saját, valamint művész kollégái képeiből a Kaszinó emeleti termében kiállításra kerülő képek : Dudicn, Kukán Géza, fidvi*Illés Aladár, Pállya Czelcsztin. Glatier Ármin, Heycr Arihur, Gál Ferenc, üeigc. Richárd, Kárpáti Jenő, Olgyay Viktor, Geigety Imre, Kézdy Kovács László stb., síb. művészek képei. A kiállítás ttfész nsp megtekinthető. iioíépőúij nincs.
Url éa női divAtcikkekbcn legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut 5.
„Víg fink" Jazz Band szalonzenekara esténkint az „Arany Szarvas" kávéházban hangverienyez
1924 inóju . 6
Filazerkerea\'.tedőU figyel luébc. A kisVereskedelmi áiuMtás részére T 1924. c l májú* 5 161 kezdődő holállyal ét vénye* legújabb ironyár jegyzik átvehető Rosenfeld Adolf Fiai cégnél, Fő ut 4.
-- Elveszett április utolsó nap* j.jibno egy drt>. egy éves barna tacskó (daxli) him kutya Becsehely kürti\'é-kén. „SoAki" névre hallga\'. Megtaláló i lő jutalomban részesül. — (C m : Hrom*zk:y, Annomajor\'up. Hecschelj) Áller képes családi lapok min-dío SMDií k«ph*tó Fische! Fülöp Kini p\'piráruházAban.
E/tealtéa. Sámos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, reji kedves vevőimnek silvcs tudó-rn.-iaára hozom, ho*y lakíiomon, hozott anyagból Is újból elvállalom nöi és gyermekalapok kéizltésit. Gártlet né W\'eisz Lu/ta Kazinczy-utca I (Városház épület) II. emelet.
SPORTÉLET.
CSE —Zriuyl 1 i 1. V \'S«rp\'p « CSE-vel ennek otthonában C-ll-dö-nölkön mérkőzött a Z\'lnyl TE. A II. osztályú b»j ipk-ég eliő hrlyí zcttjével szemhen elért eldöntetlen rredmrny kielégítőnek mondható, ha lekinle\'be vcssrü^, hogy a Z Inyi bárom kipróbált játékosa h-ly*n tartalékokkal volt kénytelen kiállón*. I*y !■ I|?en tetszetős játékot mu tutott és teljes elfogulatlansággal
rlUpIlhtljuk meg, hojy a többet támadók n . ktoi/ssUk voltak. A Zrínyi » mult ősz óta igen sokat fejlődött. Védőjátékosul kitűnőek, de n fistel csatársor l« a legnagyobb igyekezettel küzd az egylet j-. htrnevínek gysrapltása érdekébe.j. Mindenestre komoly, céltudatos munkára vall, bog* o* Ő»* f .tyamán minden mérlőrését el vesztett fiatal egyesület most, a tavas:! bajnokáig alatt » legveszélyesebb csopotokuak it méltó ellenfelének bizonyult.
Magyarország Ausxtrln 2 i 2 (1 i 0) A magyar ctspat már a 4-itc prrcben *rte el oóljst Ei«*n boffer réven s i.:Gaellg továbbra i* fólén»brn volt A mázodlk fél időben a> owtrakok erős játékot kedenok, a 13. percben kle^y-n liienek, de Eitenhoffer újra megszerzi a vezetéil. milyet xionban .» 43 percben z»z ositiákoVnsk Ismét átkerül egalizálni.
G /őr t NTE-DAC 0:0
Egyen ő ellenfelek kúid\'lrne volt a mérkőzés. Az első fé Időben a szél régi ségével Gjőr volt főléRvbe\', „ második félidőben pedi* az NTE. A győéi biró mindenáron meg akarta nyeretoi Győrrel a mérkő /es.1 ; a ||. félidő 25 percében a?
NTE apusát úílí\'.ot a de K->hu
a hátralévő 20 percb-n kapura m~nő egyetleo lövést arép-n védte Korner re. Az NTE c pa«/rs "
7.ALAI KO/.t.ONS
H budapesti tözsde xáré árfolyamai-
fi budapesti tCisdo dOlutSn 1 órai záróJirtoIyamft a köwotkcsök:
" J | SnwlfV j fe.llkk ll\'l
1 ftldtnl j Knttn

\' otiiir»
n»(> m
lloi.-M Ce&oiiii
C.»wr
I ti..3 l.».-«
■ Hí.,In ...
I Gji-rS, n il»!Un
Kőszén 3400 -3425, Peítl Hazai 4500 -4525, Cukor 3020-30.0 Georgia 525-527, Kereskedelmi Bank 1400—1410, Magyar-Amerikai
127,-13.
Terménytőzsde
Buzo tiszavidéki 76 kg-os 320000 -325000, 79 kg o» 327500 332500, egyébvidéki 76 kg os 317500-322 500, 79 kg-os 325C00 —330..00 — rozs 292000-295000, takarmányárpa 280000—290000. — aörárpa 310000-330000. zab 315-325000, tcagerl}255 -262500, korp* 215000.
Ai Irányzat nem változott.
Serléaváaár. Felhajtottak 1670. eladatlanul visszamaradt 230. A vá-sár élénk volt. I. r. 26000-27000 I Könnyű 23000-24000. Szalonnás 1 félsertés 28000-30000. Lehúzott hu« 29000 - 32000 Sózott szalonna 26000. Zsir 32500 A takarékkorona árfolyamai A Dsvlzaközpont közli, hogy ■ takarékkorona mai árfolyama 126 papírkorona.
A magyí-r korona külföldi hlvataloa Jegyzóaeli
!»svIm Valuta
sr Tv
h.-J.i. . : \'» -«
wal «•• • \'» :««»
Newyoikban M
sem lehei\'.t ismerni. Minden t gjs lel\'^escdésíel játszott s H\'*rango»ó-nak a védelembe vonáiH urősiiette .. csapvt el\'enálláaát. D^zbő lövései psrázs plllcnatokab- eredményezlek a győri kapu előtt.
Szombathely : ETO-Vasutas 2 : 0 (0:0). Sopron : S AK-SFAC 3: 0 (3 : 0). Tatabánya : TSC —S-SE 1 : 1 (0:0.
mstofatávsimii
Ur.ínia K -dd, ««rd , 7 Jin, a iicrctem rtiltuolgtiin drím. 6 fflvo *A»h.o. (:ó,ícr.ph.n S-««c H y»leiw». A icele i tiirgyu (límc-11 tddlí AmcrlkHMI kip\'n1: lei: dl.sIcliVkcl, .\'iniix Imii \'o tóikul. Jin .7 orijIn.lM. ">ein
pn .ljib,.l külonteí?" cs«uí«ac « ( OMpub\'ikurn rí.-írfl ; . j.pnn (i\'mltrm.lí. .I.S Európáb. kciúl: kép-j.pán uer.plőkböl, el.fi htlvcn rir clrgon. H.yakiwával, .ki . fi\'míit.tA. Ifjo.jyobbinl k5-í < r to-ik cay fírfí S d. J.cco. A Ilim
• t elmi driim> ; «iv, lir. finom-r>fi<j v.n btnnf. «srr halirUlan
r rflem mfjk.pt\'i roii.n:iV;i«. — L-^b.tí.oi.bb ti* • .( . jelcnst, .-mtlyhrn ktt j»pj!> Alel-h.UI cal tolvinl. AI cl(!.dí?ok»! t\'lk felnőttek oíihetlk míR.
A TÖZSOC MIWH.
.^jnJAt tuJútU.\'iri.
A m«l l5/id(n c.ekíly íorg.lom m-llttt !«nyb. Irinyid vélt u-.l , ndóvá ía « nyltAs>ól
..Oí.ien íirl.tlí etlutolt, A U\'e,-b^l l/oyh» b\'rí\'l l< ho«4-
j<rull.k e kedvfií!le:i hmjuUl-ho., tov.bbi .7 i löwjlmíny I., Infy e epeVvilácló^ t.í tnikodó lí laitísl tAnU\'iintt ■ Inkfibb el-.dások.t esíkö?5!t, xvrnje keiek .r el.d.st cpo,lioll lk ft a «rtk óm nrm voíl .ránybo-i . pi^c f \'v-víS •Mpci^íével. At i\'tl.yo* ái«»lesíg 10".\'., nt írt \'I clt.r to ■ rifUtij. Zí t.tkor 17 iriny»«t Mv.bbrr isl.nyh., for^ilom cttkíly.
Utótőz.de. líányí.f ü*letl«lep. Pill.il 180 ím. K.rrjkedelml B.nk 1340, N .icl 2375. l.cv.nlr 265 (■.•orjl. 533, Hunji\'i. Mul.ájy. x««r 250, I) nuWu, 3650, V ll.nio. 1725. Niva 146. Ame\'lk.l 12-1, l-lr.áloj 172. Hir.i B.nk 245. Owlrik Hitel 218. M>íTai Hll-I 617, P.sll Hj"i 1475. Ki.iín 3360, B^yf. l\'űvíro.i 145.
K.ll mng»nfors;»lom. liínyj.t v-1.mivel jobb. Ü.:\'elm-nct ki«é
él^k-bb M K«.r llüel 6 0 -625, Si\'jjá 665 -675 J«t-4!oZ 175-177. (),ft,ái Hitel 225-228. Nov. 163 -165 G.n* Dsoubiu*. 3675—3700,
ZUrlcbl >ár.«t i
i\'.n, \'i\'.Jj C"\'t. lo.iioa Ktwyo:.
lm:i. i1iim.i : >.ü, m.tl-r.1 IloU.nJ
uihh; ij.íiin wi.n t\'.\'ih. sot\'. Hl
liUa l\\ l\'i1.!■]\'..I 7o 00, Buk.i.«t \'!■■\'
\'i.lijit :o
Bcc.l tőx.d* Kecs, május 5 Jull.üd 535, Alltm v.Bul 505. Kóburjf 323, M.sy>r Ihlherr 185, M-ír" Hitel 506, O.Mrik Hl\'el ISO Alpe-I 490,
.\\níol M\'iy,r 5|. Dé\'\' 65\' S*1\'4
530, Rím. 98, Horvíl Cu-or 970, U i\'tányl 810, S Isvónla 90. fl davln-közponl hivatalos árfolyamai
c\'*\'.*\'. a frtazc kesztA.
,i. Zriuyl Nyomdaiparé* Kőitvv-kcrcskviHs HT Na*>lianU*i»1 Nyoimlija
1
íslem"szabadlelülni hangzatos hirdetéseknek,
l„8, divatnyaHkendő, harlso.a, kesztyű sz«kséB étét ^
uri és rsői dsvatártahásat,
. » c___i____irtott .>; lr!\' p. L- n leoolcsóbb Ár bari
Fő-ut 11.
UI ■ t j --------------— ■
Hol a fBDlemlit-tl cikltek a legolc»obb afbati tjzerexhclök lic
Csakis elsőrendű megbízható árut tartok
tar Telefon 2-21.
ZAI.AI KÖZLÖNY
1924. n<4iu« 6.
&e»tröhirdetéstak
ccy Lv»ntl>c»i Itircí
kuja iit»r>;>» i«alai»»ler>ek itiMivt). 1»V>P ítdMMl Htnekr^j* "f. Pilio.
DRÓTOKAT
túcbcn lágyított, féoyes-íélk.<jmény, horganyzott, énozott ss galvanizált kivitelből), vas- Cs acétmln£s(gb«n raktárról
SXálÜt
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Yorúi-kürut 60. Triifon 1S7-6B
Eredményes és sikerült házimulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
u.ksufüin kcielt, faJtiliU boiiivril
lehet csak megtartani I
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen otztályioriiegyet a Hlrschlor-tözsdiben
róuyoc.niíny kc.ivdiA cietbflu
1 milliárd korona
ts számos több milliós nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Ssarencae iiamok kaphatók
ifi. Hirschler Miksa
dohányáru és sorsjegy íóárudájában
Nagykanizsa, Ffi-ut Korona-szálló épület
Uj könyvek:
Dárday Sándor: lgaxxigugy» törvénytár 2 kötetben. I kutet: Perjogi, telekkönyvi, lakásügyi és nemxetköii jogsegély joganyaga H. kötet: llluljogi kereskedelmi, iparügyi cs tóxsdoi joganyag Alapár 3Ü.— Dr. Wciaer Zdllachck : lakat-
mányoxástan...........
Wagner Richárd A Nlei elun;? gyűrűje, i áuyi Viktor íoidilása - • lí\'-Sombort Wcrner: lláböiu cs
kapitalizmus........
Tkomat Mann Nagy Kii.yes <•.— Jcj.ii Flliot A boldogság tuJoinanj a »■— Manpasaaiit Peius cs boius to:- ^
KottStolanyi Dexső: 1\'acsnU T.-~
Jack l.ondon : A vasp.iU . ■ • 10.— Rudyard Klpiing; Vitéz k*F>-.
lányok...........,b0
Wlldc Oszkár. Ossxes rouvcL l.
kutet Versek........u-
II. kótot Salouie stb.....a-
Molnár l\'crcnc issies uuivai:
Kelten besxélnok . . . y*** • w-
Kgy gazdátlan ciónak.....S-—
Kaphatók:
Fiscfceí Fülöp Fiai
könyukereukodésúban.
aoaooooopncsoöoöaaoö
MAGYAR NEMZETI BANK
részvényeinek jegyzését ó és uj búza alapon elfogadja a
o „FUTUR.A" Zalavármegyei Szövetkezeti 0 áruforgalmi R.-T. Nagykanizsán és |
0 annak kirendeltsége Zalaegerszegen 0
0 - _ 0
oooodoooooooooooaiog
--
Egy milliá,:rd«*t
r^-^^TKSXII. osztálysorsiáiék
sorsjegyeiból vásárol.
SZERENCSESZAMOKAT
Milhoffer Kálmán iőriugV\'^díi"?"^!!"1.\'
.toi. uoi< faiyo resu».okoo KfMWMIfl bfiraiiál «»/<>•"■<=>■ különül. ny«l.oíoy«k ki»l « 3UUUUU HSlIUllUI „y„lCk.
___:__„_|, . <flili 40000 korona, 141 20000 Koron.,
sorsjegyek ara: n«Sy«a 10000 kor., nyoi«d sooo ko,.
Vidéki ui«Krenilal«a*l» polUn pontosan aaAlUUaln*k. «>J0
Hirdessen a Zaiai Közlönyben
Nyári újdonságokat
ofcsó árakon
I Kisfaludi és Krausz
Nagykanizsán
tök be!
Dus választékit raktár!
o c o
N «
(0
M3
divatnagyáruházában
az „Arany Kakashoz"
szerezhetők be!
CovelkcU, börböry, triko-tin é» ma.-okin szövetek.
Női divatszövetek: Férfi átmenetiFérfi, psissy^^sy\'
& ____ _ _________________________________
gabardin és kovelkott ruWavásznak.
"o Foulárd, crepp, marokin, crepp de sciiine, crepp georgette, japán selymek ** minden divat színárnyalatban.
5 Qpálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci grenadircok m és etaminok és a legszintartóbb mosók.
|S W- Sportruha kelmék óriási választékban i ^
~rn II i_r II1i JIII ■■ibmmbwhmbwbhbmbwmmwmwmhbbwwmb
Nyomaton « Ziinyi Nyomdaipar íi KónjvktrcaV.cJis R.-T. Nagykanizsai Nyumdíjában (Nyomdftvecctő: OCcnbeck Karoly).
<D
V)
O
ff
"f.
5?
.•.>rktaM««| M aia44kl*u*l r* «i u. _
in.m>M.nui.. .>4, Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Egyes szám ára hétkdznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam Nagykaniua, 1924. m»ju» 7. Srerda 104. .zim
POLITIKAI NAPILAP
Amerika hadikészülődése Kuba ellen
Paris, május 6. Washingtoni jelenlés szerint az amerikai kormány feltűnő hadikészülődéseket tett Kuba ellen. Meg vannak győződve, hogy Kuba elnökének az amerikai kormányhoz intézett segélykérése előzetes megállapodás alapján történt és célja, hogy az Egyesült Államok végleg megvessék lábukat Kuba szigetén. Az első amerikai fegyver- és muníció-szállítmányok már útban vannak.
Egészen véletlen
fez » körülmény, hogy Mxgy.-rorsrég péműg vmir.isrtrrn egy vonalon érkezeit P.irKHóI Butitpettre o hoz zútk delegált péozügji főbiztossal. Talso er a véletlen találkozás jó ómen atra, hogy a jövőben U ej?y u O" haladnak. A pénzügyi főbiztos mrgérkezése pillanatában kŐrnye zetében igy kl.il ott fei: „Boldog vagyok, hogy v/gre Magyarországon lehetek a megkezdhetem nagyszerű mlssjiómn,»k betöltését." Ugyanakkor a pénzügyminiszter nyilatkozott párisi útjáról, nml tulajdonképpen lényrgileg udvarias sági lálogstás volt, mert arra szo ritkojotl, hogy- átadja a fratc\'a köztársasági elnöknek a mpgyar követségtől való visszahívó lovaiét. Millerand köztársasági elnök háromnegyed óráig tarló kihallgatáson fogadta btfrő Korányi Frigyes pént-ügyminiaztert s ennek a kihallgatásnak lényege van. Megtudtuk, hogy a Jrancia kormánykörök a Icgaprólékosabban tájékozva vannak Magyarország helyzetéről, sőt azt Is, Hogy a legmesszebbmenŐleg érdek-lődaek pt-nzügyl cs gazdasági helyzetünk s.-snáláia Iránt- Millerand elnök elismerte a magyar nemzet munkabírását s szorgalmát, ami mindeneseire lényeges dolog szá munkra. Ennek a nemzetnek valóban munkabírónak kell lennie, hogy keresztül gázoljon a legnehezebb napokon. Legfőbb ideje, hogy rájöjjön a nemzet arra, hogy nemzetünket •zeréven keresztül megőrizte itt, Európa ütközőpontján az alkotmány és a jog folytonossága, do a jövőben kell, hogy fenntartia a munka folytonossága. Ne Irgyen ez ujabb jelszó, hanem lényegbeli mélységes tartalom, mert az n krízis, amelyet talán mór át Is éltünk —• itmos egézségre fog vezetni, ha a ncauet minden fia munkábin keres gyönyört, megelégedést.
Nehéz olyan nemzetnek optimlsz tikussn látni a jövőt, amelyik el ciigátv*, esztendőkön keresztül ciak a nyomort és a megalázottságot érezte, mégis az 1924 Ik év rügyfakadása képes bizakodást önteni a vérünkbe, amit bizonyít az a körűimét.y l», hogy gazdasági ta\'praállnsunk első produktum), a Jegybank felállítása iránt orczág-szerto uciri várt négy érdeklődés mulntko:olt. Ezt a kűlfÖid is látja ■ mi a cd) termrszeteie\'nb, hogy ex bz önbizalmunk feltétlen fel fogja ébreszteni a külföldnek fokozottabb bizalmát irányunkban, ami azt fogja eredményezni, hogy a világpiacon \'Imán leli-1 elhelyezői P 250 miílics ■\'snykoronai ölciönt.
Francia Interpelláció a németek Elsass nevll hajója miatt
Pór is, május 6. A francia kamarában eyvlk képviselő interpellációt Intézett Poincaré miniszterelnökhöz s megkérdette, nem találja e provokációnak, hogy a német hajóraj egyik hadihajója az E\'sisi nevet viseli és milyen magatartást szándékozik a francia haditengerészet tanúsítani, ha a német Elsasatal egyazon kikötőben találkozik össze. Az Interpellációra adott válasz meg állspltottri, hogy az Elsass egyike a.inak a hat hsdihijónak, melynek fenntartását a versaillcsi békeszerződés megengedte Németországnak, a ht jó rasr a háború előtt az Elsass nevet viselte, ennélfogva a hsjó neve semmiféle provokálás jellegével sem bir.
Pasics nem vállalt kormányalakítást
Belgrád, május 6. Pasics a le-mondóban levő kormány elnöke ma délben megjelent a király előtt, aki koalíciós alapon munkakormány alakításával bízta meg. Pasics kijelentette, hogy a megbízatás elfogadása előtt értekeznie keli párthíveivel.
E*te hat órakor újból megjelent Pasici az udvarnál és vlsszandle megbuatáiát azzal az indokolástal, ho*y ő és hivei véleménye szerint a jelenlegi parlamenti viszonyok közt nem lehrt koalíciós mun\'ss I kormányt alakítani.
Belgrád, május 6. E\'lcnzéki kö rökben a/t várják, hogy a király Davidovicsot, az ellenzéki blokk vezérét hívja meg kormányaink! tásra. A szkupstina elnökét ma meghívták a palotába.
Román miniszter támadása a katolikus egyház ellen
Kolozsvár, május 6. Lapadatu román kultuszminiszter pár nappal ezclőit Kolozsvárra érkezett és liosz szasan nyilatkozott u ssjtó képvl aelői előtt magyar egyházi kérdé aekről. Lxpadatu miniszter nyilatkozata egyházi körökbeu nagy feltűnést keltett, mert nr. egé»z nem volt mái, tnln\' legélesebb támadás
az erdélyi római katolikus egyház ellen, A római katolikus itotus elnöksége a miniszter támadására vonatkozóiig tett nyilatkozatában különösnek találja a megnyilvánult türelmetlenséget s bizalmatlanko-dást, amellyel a státussal és Igy az egész k&tolikui egyházzal szemben timxdólag lépett fel Lapadatu. Ez a támadás h maga nemében páratlan éi még aoha egyetlen egyházzal sem fordult ető.
Mr. Smith a magyar minisztereknél
Budapest, május 6. Mr. J. Smlth népszövetségi főmegbiiott ma reggel 9 órakor megjelent a pénzügyminisztériumban berendezett hivatalában, ahol Mr. R. Tylerrel a hivatal megszervezéiével és a mun keprogremmsl összefüggő kérdéseket beszélte meg. Délelőtt 10 óra után Mr. Smlth sutóba szállt, liO^y folytassa az egyes magyar szakminisztereknél tegnap megkezdett látogatásait. A déli órákban felkereste dr. Vass Jótsef népjóléti, Rakovszky Iván belügy és Pesthy Pál Igttísígügymlnisztert. A nép atövetségi delegáció titkárságának tagjai még a mai nap folyamán visszautaznak Genfbe. A delegáció távozásával az egész magyar szanálási programnak a népszövetségi tanács intencióinak megfelelő vég rehajtáoát teljesen autonóm jogkörrel Mr. Smlth főmegblzott lesz hivatva ellenőrizni, aki az ér-demtegei munkát ciak a jövő hét folyamán kezdi meg.
fl német választások mérlege
Berlin, május 6. A válssttásl eredmények u\'olió összeállítása szerint a német nemzetlek és szociáldemokraták mindegyike 99 m»n-dátumot kapott. Azonban a német nemzetiekhez számltacdó az agrárszövetség 9 mandátuma is, ugy, hogy a német nemzeti párt a birodalmi gyűlés legerősebb pártja. Valószínű tehát, hogy a kancellár ennek a pártnak fogja felajánlani a kabiaetalakitást.
Sir Good nem tárgyal Londonban
Budapest, május 6. Egyes esti lapok azt a hírt kötől\'ék tenden-ciózuian, mintha S. Willism Cood a magyar kormánytól kapott megbízatása alapján tárgyalna Loudon-ban a kölcsön elhelyezésit illetőleg. Ezzel axemben a MTI közli, hogv • magyar kormány erre nézve S. Williatn Goodoak semmiféle megbízatást nem adott.
Közszolgálati alkalmazottak tflzelő-válhága
Budapest, m*jus A pénzügyminiszter a közszolgálati alkalmazottak, azok nyugdíjasai, özvegyei és áivái részére május juniui hóra a tüzelő váltság összegét önálló háztartással bírók részéra tűzifa
után 40.000, szén után 80.000, önálló háztartáisil nem bírók részére tűzifa után 20 000, szén után 40.000 koronában állapította m«g.
A Sass-pár kápkiállitása
A Sasa müvészpár képkiállítás* Iránt, mely a közeli napokban nyílik meg, óriáii érdeklődés nyilvánult meg a városban.
Képeik Budapestről már megérkeztek, kőztük láttuk Stss csodálatosan hü portréit, szép tanulmány-feielt, melyek a Irgutóbbi .Nemzeti Szalon" budapesti kiállításán általános feltűnést keltettek, nemkülönben finom figurális és hangulatos tájképei.
Meglepetéssel is szolgál a mester a közönségnek kiállításán, hol több kedves kanizsai Ismerősnek mű vészi porttéjábangyönyörkődhet.
Siss Ferencné legújabb tájkápel és csendéletol mind értékes fastői kvalitásokat tartalmaznak, erről ta-nuikodnak a legutóbb rendezett pesti kiállításukról sióló kritikák is. Itt keltett a művésznő feltűnést bámulatosan szép iparművészeti munkáival, m«ly a legközelebbi napokban megnyíló kanizsai kiállításnak Is legnagyobb vonzereje lesz.
Meg kell említenünk, hogy a budapesti kiállításon re&dolte meg Fedák Sári a művésznőnél a „Bajadér" előadására ciodálatot keltő Iparművészeti bőrcikkeit és disztárgyalt, melyeknek tervezéséért és művészi kiviteléért annyi elismerést és dicséretet kapott Sisiné.
2
ZALAI KÖZLÖNY
1924, május 7.
Meg kell menteni Kiskanizsát ax elnéptelenedéstől
Húsz csecsemő közül öl maradt életben egy hónapban Klskanlzsán — A Stefánia Anya- és Csecsemővédő Szövetség munkálkodása— A város állítson még egy védőnőt Kiskanlzsa anyái és gyermekei részére
ményc, amelynek csak szabad kezet kell engedni, hogy nemei eszméjének lelkes hsrcosel szlvGk
Nagykanizsa, mijus 0 (Saját tudósítónktól)
Több Ízben megemlékezett már a Zalai Közlöny arról, hogy a kuliura terén Immár jelentős pozíciót elfoglalt Nagykanizsa tőszomszédságában, sőt a vele közvetlenül összefüggő Klsksnizsán milyen sso-moru minden hónapban a gyermekhalandóságról szóló statisztika.
Március hónzp folyamán 20 gyermek született Kfskanlzsín, ebből 2 hslva jött a világra. Ugyanekkor eltemettek Klsksnizsán március 30 napja alatt 28 gyermeket, köztük tizenötöt a született 20 csecsemő közül. Az újszülött csecsemők halan dósága eszerint 75 százalik. Ugyanilyen volt a statlsttlka a megelőző hónapban is és nem sokkal vlgaaz-talóbb ma sem. Klikaniuán egyre több és több lesz ■ temetőben a kicsiny gyermek-sir. A község népessége meg szembehelyezkedik a természet törvényével, az Isteni pa-ranccsal és nem sokasodik, nem növekedik, hsnrm amint több és több les.-, a kieday fehér fejfa, ugy lesz kevesebb, egyre kevesebb a köuég népe. Márciusban nyolccal lett kevesebb, áprilisban la egynéhánnyal, észre sem vesszük, csak majd az évek, évtizedek ha összegezik ■ bünt, hogy kirójjik rá a büntetést, akkor jajdul fel Kiska nizaa népe és keresi hiába, a régi, szívós, derék munkás népet, kereti Kiakanizsán a kiskonizsalakal.
Es leaz akkor Is blzoayára valaki, aki kimutat a temetőben ao-rakozó kicsiny gyermek-sirok felé éa odakiáltja Klskanizaa szemébe: .Ott keressétek Klskanizaa népét 1 Ott keressétek az életre, alkotásra, D\'gr jövőre hivatott Kiskanlzaát |M
Mindez pedig szomorú számadatok megdönthetetlen tanúbizonysága szerint Itt történik a büszke Zala szivében, Nagykanizsával egy-teit községben.
Kiskanlzaát meg kell montenl. Bármennyire nagy föladat, bármennyi őai előítélettel kell meg küzdeni, a mentő munka mégis Nagykanizsára vár annál is Inkább, mert van olyan táraadalmi Intéz-
egéaz melegével induljanak a harcba a jövő magyar generációkért, ctc-ciemőkért és anyáikért.
A caecsemővédelena
Nagykanizsán
Ec a társadalmi Intézmény az anyák és csecsemők védelmére alakult Országos Stejánia Szövet-ség nagykanizsai csoportja.
A legrégibb fennálló kanizsai házban, a jelenlegi postaépülettel szemben három fehérre bútorozott kis helyiségben működik az Intézet, csendben, azt mondhatnánk, hogy a nyilvánosság számára észrevétlenül, do annál eredméoyeseb ben, annál önzetlenebb odaadással.
Nem kíséri hangos reklám. Nem Ismerik a kiabáló, parádés, kevésértékű jótékonyságot, aminek reprezentatív céljai elérésén kívül sokszor az az eredménye, hogy a megaláztatás, az alamizsnaként nyújtott segítség nagyobb kárt okoz lelkilog, mint amennyi pillanatnyi gondot eloszlat anyaglakat illetőleg.
A* Amerikai Vöröskereszt segítségével alakult meg a Szövetség kanizsai csoportja 1921. dretmber 2-án. Pár hét mulv.s megjött szeretetadományképen a mai teljes fehér, higiénikus Irodai, orvosi, várószobi stb. bútorzat és felszerelés Is.
A Szövetség működése a Központ költségén történik. Mint minden városban, nálunk Is a költiég egyharmad részét a város veszi fel költségvetésébe. Csak a személyi járandóságokhoz nem járul hozzá a város, mint egyebütt ez történik, habár a vezetőség már egy évo Is elmúlt, hogy ezlrányu kérvényét baterjesztetto a városhoz, a kérvény azonban mindmáig elintézetlen maradt. A fövédőnő és a három védőnő még ma Is 450—500.000 koronás fizetésekért végzi azt n szinte emberfeletti munkát, ami Nagykanizsa és Klakanizsa területén nap n*p mellett adódik. Hogy mekkora ez a munka, az kitűnik abból Is,
Operáció rádiókéssel
Schmidt. «/. Alexisn Biothera\' Hospitál orvosa uj sebészeti módszerrel két sikeres rákoperációt végzett egy betegen. Az uj mód-azer a közönséges operáió kés helyeit rádió kés alkalmazásában állott.
A rádiókés ugy néz ki, mint egy kötőtű. Nsgyon vékony és keskeny. Alacsonyfeszültségü rádióállomással van Őtszekapctolv*. Az áramkörnek egyik állomása „a kés, a másik az emberi test. Amint tehát a rádlókést az emberi testre helyesik és ax emberi test ellenáll az elektromos áram áthaladásinak, nagy hő fejlődik ki éa a kés a zsír éa Izomrétegeken ennek a hőnek segítségével neklfeszltés nélkül átégeti magát.
Dr. A. J. Wochinsky, aki az operációnál segédkezett, igy nyilatkozott az uj metódusról:
— Nem akarunk elhlrtelenkedett kijelentéseket tenni. A rádiósebé-azetnek megvannak a maga természetes határai. Nem fogja meggyógyítani a rákot, de csaknem mindenütt alkalmazni lehet, ahol a késnek szerep jutott. Az előnye a közönséges operálókés felett az, hogy megakadályozza a vérveszteséget, hacsak nem metsz át egy ütőeret, amely esetben elkötésre van szükség. A páciens tehát meg menekül attól a nagy megrázkódtatástól, amely a nagyobb operációk következményeként fellép.
— Hosszú Időbe fog telni azonban, amíg a rádlókéa kiazorilhatja a közönséges operálókést. Ennek az a magyarázata, hogy egy opa-rálókéat kapni egy dollárárt, egy olyan rádiókészülék, amelyet az operáláshoz használtak, viszont ötezer dollárba kerül.
Erteaitéa, Számos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, régi kedves vevőimnek azlvea tudomására hozom, hogy lakásomon, hozott anyagból Is újból elvállalom női és gyermckkalapok készítését. Cürtlerné Weisz Lujza Kaxlnczy-utca 1. (Városház épület) II. emelet.
r- Milliárdos lehet, ha azon nal rendel az uj osztályaorsjátékra levelezőlapon sorsjegyet a BenkŐ Banktól Budapest, Andrássy-ut 60, Sorsjegyek árai: Vt 40 000 K. »/, 20.000 K, \'/a 10-0W korona.
Asszonyok.
Az egyik asszony, ki a hintaszékben párnák között ült — lábbadozó stádiumban volt. Hetekig az ágyat nyomta, s most már határozottan a gyógyulás felé közelgett.
Az arcán ott bujkált már a pajzán mosolygás, a szeme tele volt mele^ csillogással. Lassan, ábrándosan ringatta magát,* miközben nagy figyelemmel nézte a szemközii ház tetején kit hízigalamb téte-atéját.
A másik asszony — a látogató — ki szemben ült veíe, szintén hallgatag volt. Néha ideges mozdulatot tett, mintha valami beszédbe fogna, de csak hallgatott.
Különben is a keveset beszélő, befelé gondolkozó és minden szót megrágok közé tartozott. Nem ismeri el lelki kényszert, nem voltak úgynevezett gyenge pillanatai. S itt a barátnője meghitt levegőjében is nehe zen tört utal a közlékonysége.
Altalábanjvalami feszült hangulat lopódzott közéjük. Valami névtelen tartózkodás. A beteg asszony csendesen figyelte. Néha dühösitette ez a nagy energia, amellyel dirigálni
tudott a gondolatainak, mik ugy váltak le róla, mint szikláról a darab.
Tele vagyok undorral, éleicsömör-rel — kezdi végre. Főleg embergyűlölettel. Valahogy elmenekülni vágyom néha olyan helyre, hol nincsenek emberek De mindenütt van-nak és mindenütt egyformák.
Nem tudok az életemmel mit kezdeni — csak várok valaTtil.,. mit? nem tudom. Csak valami nagy várakozásban élek, különösen igy tavasz -szal. Da nem hoz semmit. Nekem legalább nem. Nézem az utcán, vagy a ligetben sétálókat, kiül valamennyi arcára az életöröm, a szerelem, a tavasz katccnjammcrja. Megnézem őket, néha utánnuk nézek és nem értem meg őket és nem értem meg önmagamat sem. Pedig szabad vagy, egészséges és szép — mondja a beteg. Mily szomorú, hogy mégss vagy boldog. Hidd cl Mtria, onnét lehet ez, mert nem tudsz szeretni és szörnyen pisszimisla vagy.
Nevetséges vagy Edit, mikor szabadságról beszélsz. Az asszony szabadsága olyan, mini a kalitba csukott keréken szaladó naiv kis mókusé; |
az elhiszi, hogy szabad, rohan szegényke, pedig csak a kerékben fut állandóan — ennyi az asszony szabadsága, — esetleg egy másik kalitig... Ez — különösen részedről Mária — szigorú hasonlat. Ha már erről van szó, én inkább egy szines papírsárkánynak látom, mely fö\'szabadul — a msgíEba, odafönt mily szabadnak látszó ! Csendesen himbálja magát a napfényben s még kacérkodik is bizonytalan alakú és utu bárAny felhővel. Míg a spArgát onnét alulról meg nem rántják és le nem rán gatják n szürke földre, fejezi be a másik asszony.
igen, a spárga... igazad vau Mária, de nem szép e, ha azt kél erős, biztos kéz tartja? mi lenne mondd, ha a szél játékának engedne? mit gondolsz, milyen állapotba kerülne vissza ? Igen .. ez a spárga — az a kél biztos kéz — hidd cl, hogy jó...
Szentimentális vagy ! mondja epó-seu a másik. Te mindent rózsaszín üvegen Utsz, még beteg voltod dacAra is. Benned akkor* harmónia van és semmise lesz kishitüvé vagy nyugtalanná, honnét van ez, mond?
I — A beleg kissé lehunyta a szo-
hogy csak egy védőnő 10 napi be számolója 83 látogatást tűntet fel a Lykülőr.bö»öbb helyeken, r.hol szü!Ő>nyn vagy csecsemő gondozása, ápolása, útbaigazítása, segélyezne vált szükségessé.
Az elmúlt 1923. esztendőben, holott akkor még csak 2 védőnő és a fővédőnő voltak, 4734 látogatást tettek. Ebből 2095 esetben 614 caecsemŐt ápoltak. 509 esetben 223 gyermekágyaat látogattak meg és 383 esetben 196 terhei nőt. A 614 csecsemőn kívül 1766 eset ben gyermekeket látogsttak és látták el a szülőket jótenáccisd s ahol szükség volt, mindenütt segítettek |«.
Még egy védőnőt Klaknniznrirn I
1923 ban, egéaz sreptemberig munkaerő hiányában Kiskanizsára egyáltalán nem terjedhetett ki a működésük. Ctak szeptember óta van még egy védőnő, oki azóta ia egymaga látja cl Klaktnlzsa öiszea enemü ügyalt. A nigy területen fekvő éseaiempontből egyébként ia elhxnyagoltabb, mondhatjuk felületesebb Klskanlzsán ez >x egy munkaerő természetesen lehetetlenség, hogy olyan műkődéit tudjon egymaga kifejteni, ami Elkérésén működhetne közre az ottani állapotok megszüntetésire.
Ha másként nam lehet, a városnak kellene egy védőnő egyébként is csekély fizetését magára vállalnia, hogy legalább kelten intenzivebb munkát tudjanak kifejteni az arra igen nagy mértékben rászorult Kis-kanizsán.
A klskaniiS4Í anyák a aiülés előtt veszélyeztetik már gyermekeik teati épségét az utolsó pillanatig végzett megerőltető munkával. Sok eaetben, azt lehet mondani, nagyobb neklkészülődéssel várják a kishorjut vagy csikót, mint n már pár órán belül magazülctendő gyermeket. A jótanácsokat özönével adják a komassszonyok szomszédasszonyok, javasasszonyok, de még azok is hiába mondják, hogy a szüléi után pár napig feküdni keli az anyának, meit erro coak ax a válasz: „Nem éiünk ml rá feküdni, mint az urak 1" — és felkelnek.
Tanítani kell a kle-kanlzeai anyákat Munkaidőben sí csecsemő 6—8 éves testvérei gondozására marad odihata. Az aztán dajkálja, meg-
mér, a karjait mintegy önkénytelenül keresztbe telte mellén, hogy visszatartsa azt a sok érzést, ami mintegy kibuggyanni kiván ajkain, amivel ugy tele van mosf... Hogy mondja cl annai a másik józan asszonynak, hogy ő hosszú hetek óla Alomországban jár, virágos körülölto — minden — mint odakünn... s mind néki nyilik, ő érte nyílik... A sok morfium, mivel fajdalmát csillapítottak, csak színesebbé, álomszerűbbé festette az amúgy is szárnyaló fan-láziáját, képzeletét, mely fehérvirágos akár egy serdülő lányé... Mosl, hogy az ablakon bccsapott a tavaszi újraéledés sokszínű csudája, százszorosan kapta meg poclikus lelkét, tele van mámorral, poézis3el... Mily szép lenne róla beszélni főltartóztailanul — azokról a melódiákról, miit ugy csendülnek föl lelkében, mint egy Chopin muzsika... Nsm, ezt nem értené m<yj az a másik. Ssnki.
G inét v>n Mária — felelt az előbbi kérdésre — hngy nekem is kicsit papírsárkány az é\'etem. Szerelek » magasba jArni, messze a lázító való-sági-il. (Vígo fcftvj
J
1924. május 7.
ZALAI KÖZLÖNY
tömi b mikor * csecsemő a sava-nyukrumplV főzeléktől, zsemlyétől megbetegszik, akkor jut csak eszükbe a védőnő, ■ Stefánia Szövetség, aminek addig minden utasításit, minden tanácsát figyelmen kívül hapytálc.
Csak a napokban történt, hogy egy csecsemő-halálozáskor a vé dőnö, aki most már Ilyen esetek-ben, mint halottkém U szerepel, kiment éa megkérdezte, betartották-e a főorvoa rendelését. Ekkor derült ki, hogy az orvosságot megvették, csak nem adták be a gyereknek, az elrendelt bélmosáat pedig, haber ehhez minden nszközt és utssitást megkaptak a Siövet-ségtől, szintén nem h>jtották végre, mert hát ők nem tudnak olyas mivel vesződni.
Et o nemtörődömség a legnagyobb baja Klskanlzsának. Kiska-nlzaa anyiit meg kellone tanítani elejétől végi j az anyaságra, a gyermek gondolára.
Moat m£r R/ombat délelőttönként bejön 10-15 anya Klskanl-zsáról o rendelőbe. Csak az hiányzik, hogy az ott k-polt utasításokat be ia turtsák. E»t pedig csak ellenőrzéssel, női tulv melegével, szeretetteljes közeledéssel lehet elérni. Ebhez kellene mégegy védőnő Klakanlzaára.
Hogy ax Intézet működése ml-lyan oldátos, azt legjobban a ha lálozáai atatltztlka mutatja. Mult év jznuírjában 249 cscciemŐt ápoltok a Szövetség védőnői, ezek kö zül meghalt\'1, februárban 143 közül 3, márciusban 238 közül 3, áprilisban 249 kőiül 1, egész évben 2500 közül 31. A halálozási arány tehál mindössze 12 százalék. Összehasonlításul csak annyit, hogy Klskanbsán ma mintegy 75 százalék a haláloka.
A Stefánia jótékonysága
A Szövetség jótékonysági munkát I) végez. Ezldclf havonként tlz métermázsa lisztet és 2—3 havonként egy métermázsa cukrot, 85 kilogramm dsrát kapott a Stefánia kanizsai csoportja az álltm tói a tisztviselői kedvezményes ára kon. A Szövetség ebből és saját alapjából minden ura rászoruló és arra érdemet cialádot természetbeni segítséggel látott cl. Nem Ingyen, hogy ne kelljen az nlo-tnixzna megalázkodás:ival találkozniuk, hanem feleáron, harmkdáron, csak épmhogy fizessenek valamit érte akkor, nmikor épen módjukban volt fizetni a segélyezetteknek. Az igy befolyt pénzekből az államnak fizetett iltzlvltclői kedvezményes árakon felül mindig mar<dt az Egyeaületnek pár ezer koronája, amit csecsemő kelengye beszerzésre fordítottak. A legújabb rendelkezések szerint a Stefánia Szövetségtől is, mint az állami alkalmazottaktól, megvonták ezt a természetbeni élelmiszer segítséget.
A Stefánia Szövetség honmentő; nagy tnuakástága elé azonban hiába gördült lépten-nyomon akadály, hiába a tzomoru gazdasági helyzet, hiába a társadalom részvétlensége, hiába s> vidék nemtőrődömiége, a védőnők lelkükben a gyermek, az anya, a jövő népének izzó tzorete-•ével fáradhatatlanul róják n rö-_-göa utat.
Ez Is nemzetmentő munke, aőt \'án ez a legnehezebb, fclelőtaég-telj^a munka, amelynél nem hat serkentőleg az önérdek, nem ösztönöz az anyagi haszon, ók csok a lelküket vltzik a magyar enyák" lelkeihez találkozóra, hogy megmagyarázzák, megmutatták nekik
az anyaság kötelességeit, amivel, aajnos, nagyon-nagyon sok mtgyar
anya nincs tiiztában még ma sem. ♦
Az anyaiig magatztot gondolatát kellene szélültetni Klskanlzsa apró házaiba Is, a falu magyar anyáinak szivébe Is, hogy ne vándoroljon a temetőkbe a magyar jövő sok sok még épen ctak hogy bimbóba pattant virága, hanem volamikor odatorakozhaasék mind a kibontott zászló alá, amelyat a mtgyir feltámadás ünnepen fog kitűzni minden város ét falu izé-les Msgyarors-ágon.
HÍREK.
Nem szabad ...
Irta: Hajdú latrán. N«m szabaJ hit szólni se mir Arröi, ami fáj ■ uivook !... Nem szabna hat szerelni se, Nem szabad már lenni hívnek !.. Nem szabad mi; ragaszkodni Se a Völgyhöz, — »0 a bérchez. Nem szabj.l már «t sa siral, Mit a magyar sxiva éroz!.., No:n szabod már visszasírni .Nagysárosi* büszke váz rom, Nem szabad mir tul hallani Sóhajunknak a liaUron !.. ...Nem szabad már fel *o forrni A .jővén* a magyar vérnek, Nem szabad máz üzenni sem Keménykedő rab-lcstvérnek!.. Odaállat: tul bércen,
Tul a magyar rónaságon — Mmol lavar a lánccsörgés . Magyar kézen, magyar Ubött-Onoan túlról parancsolják TvonkfCtartó porkolábnak : .Kövldabbra huiza láncát Magyar kéznek, magyar lábnak!..,* l\'.s szorul a nugyjr békó — E* szóiul a magyar kebej — Néma lesz a ctoaka-oisiag: .l\'ejéro szól, ki szót emel!* . .Nem sug senki üzenetet A keletre meni szélbe; Cssk : a fülemüle sírja Bánatát a sötét éjbe, .. As örök nagy magyar íjt*! .
Hóm. kath. - József olt. Protestáns: Napokon. Izr.: Ijar 3.
Időjáraa Nagykaoizsán
__kedden reggel 7\'81 C, szét
ei>iikk«ieii. Délután 1-76 C, szél ény. Ivste J3\'3C, stcl délnyugati. Csapadék 131.
Meteorológiai Intézet szerinl száraz iJő várható bíiülyedéssel.
Napirend : líránia 7 és \'J órakor ,A szerelőm rabszolgája *
— A pUepök bérmáló körútja., Dr. Roll Nándor veszprémi megyéspüspök május 3 án Bízod, 4 éD Bucsuszentlászlón, 5-én Nemes-apátiban, 6-án Nagykapornakon bérmált. Bakon és Nemesapátibsn vele volt Skublics Ödön dr. zala-egerazegi főszolgabíró, Bucsuszrnt-\' láazlócivJCende Péter dr. pactai főszolgabíró, Bikon Kasper Vilmos Intéző vendége voll, Nemetapáll-ban pedig Vajda apáté.
— A MÁV kifizette Zalaegerszeg várost. Zalaegerszegről jelenti n Zalai Közlöny tudósítója: A MÁV kedden lefizette a város-nak a vásárolt telek vételárát: 50 millió koronái, miután a városi közgyűléa határozatát a vármegye ia jóváhagyta.
— Uj postafőnök Keszthelyen. A Palkó Zsigmond nyugdija-zónával megüresedett pottafőoöki állást Csathó Egon főfelügyelővel töltötték be.
— Adomány. Mutschenbacher Imre (Budapext) „azon benyomtátok hatían alatt, xnelyeket az ápr. 27 én a Városi Stioházban tartott nagyszabású cserkészünnepély kelteit benne", 100.000 koronát küldött a főgimnázium csapatának.
— Zalaegerszeg rendkívüli közgyűlése. Zalaeger szegről
a Zalai Közlöny tudósítója : Zala-egciazeg vároa képviselőteatülete kedden rendkívüli közgyüléaen el-határozta, hogy 25 egyenként 1C0 aranykorona névértékű réai-vénnvel réaztvesz a Magyar Nemzeti Bsnk alaptőkéjének jegyzésében. Az összeget a MÁV által lefl zetett 50 millióból fizetik kl. Mivel szerdán lej.r a jegyzés határideje, a határozat rzonnal végrehajtható.
—« Singer József éa Társa dlvatáruháxa Erzaébet-tér, Központ szálló épület, megbízható be vásárlási forrás. Alapítva 1860-ban.
— A Zrínyi Irodalmi Kör dalárdája ma, szerdán (7-én) este pont 9 órakor próbát tart a Pol-gá>> Egylet emeleti társalgójában. Elnökség.
— Halálozás. Egyházat bükki Pervarici Ákos A<je, a»ül. Csengeri Háctky Volérit f. hó 4 én életének 39 ik évében Balatonfüreden tziv-bsjban meghalt.
— Országos vásárok. Május 10 én Kapolcson, 12-én Sőjtorön és Becüehelyen tartják a szokásos tavaszi nsgyváaárt.
Nagy pénz megtakarltáa. Amig a készlet tart, vásárolhat mér lékelt árban kartonokat, batlsztokat és grensdlnokat Singer József és 7 ársánál.
— Lugkövet Ivott. Tegnap délben vitték be a mentők a köz-kórházba Gaál Lászlóné, született Salamon Anna 45 éves asszonyi, n\'ti \'/, 12 órakor Petőfi-utcai lakásán lugkőoldatot ivott. A kórház ban azonnol gyomoimosást alkol-miztak. Kiszállt a rendőri bizottság Sr, n.ónban a azcreocsctlcu btszony olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy csak nagyon zavarosan tudott válaszolni a feltett kérdésekre. Férje Amerikában van, gyermekei nicctenek, hanem testvérével él állandóan haragos viszony-hnn, ugy hogy össze is verekedtek vele. Zavaros vallomásából Is való-arinü, hogy emiatti elkeseredésében követte el tettét. Állapota sulyot.
— A kanizsai közkórhnz áprilisi forgalma. A nagykanizsai városi közkóiházbn április folytmán 281 uj beteget vettek fel ápolásra. Az öztzet betagek ápo látl nspjii együttesni 6684 et tetz-nek ki, amiből átlagbsn minden ni-pra 223 beteg úpoláta esik. Gyógyultan távozott a kórházból a hónap folyamán 288 beteg, vagyis napi átlagban közel 10 gyógyulás számítható. Meghalt áprilisban 19 kezelt beteg.
- Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffouokfit, batlazt-aiffonokat, zcfirckot, kanaváaznaknt, vásznakat, sngiookat, damasztwru kat nagy választékban Singet József és Társánál azerezheli be.
— Drágább a kenyér éa az aprósütemény. Budapest/öl jelentik: A pékele és a kenyérgyiro-sok hosszabb szünetelés u\'án oz OKAB-tól a kenyérárak mérsékelt emelését kérték. Ac OKAB hozzájárult a kenyér és az aprósütemény árának felemeléséhez. Az uj árak a következők: fehérkenyér péknél
5350, vlsxontelárusltónál 5550. Félbarna kenyér péknél 4900, viszont, eláruiitónál 5100 kórona. Rozskenyér péknél 4850, vlszonteUrusitó-nál 5000 korona. A zsemlye és az aprósütemény uj ára péknél 390, viszootelórusUónál 410 kooaa, vendéglőkben és kávéházakban g zsemlyéért 420, Illetve luxu^dóval 450 koronát számíthatnak.
— Uj állomáa épül Zalaegerszegen. Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: A MÁV bevette 1925. évi költségvetésébe
a zalaegerszegi uj állomásépület megépítésének költségeit. Ezek utén most már valószínű, hozy megyénk fővárosának régóta tervezett uj állomása végre tető alá kerül.
— Szövet-divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti ko\'oát kelme ujd^nsá-go^ naponta érkeznek Singer József és Társa divatáruházába.
— Tanltéválasztás. Nován Torna El.-ket válaaztották meg a nrgyedik, most szervezett osztálytanítói állásba tanítónak.
Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fö-ul t.
\' Dr. Kahán Imre fogorvotl rendelőjét Csengery-ut 11. tzám alá helyezte át.
— Baleset. Tóth Máté nemet-gulácsi gezda, volt közséai bitó hazafelé hajtott a merőről. Szekere után kőtötto a hengert, amivel a fŐldjv\'o dolgOJOtt. A faluban Pébér Koroly 4 . évea fiu kocsija után futott, felkapsazkodott a hcs gerre a olyan azerencsétlenül került alája, hoxy a sulyoa henger egyik lábát öatzeronciolta. Állapota su\'yos.
— Megkezdődött a balatoni haláazot. A napokban kezdődött meg Keszthelyen is a balatoni ha-láa>at. ösl azokáshoz híven vLre-szálláa előtt az cgéiz halász csapat Pósch István hilászfelügyelő vezetésével mitét hallgatott a plébániatemplomban.
--> Dunáutul legnagyobb szö-vőpaiont és szövőcérna raktára. A világhirü jóminőségü szövő-p unut 3, 4, 5, 6. 8, 10 és szövőc\'roa 12. 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagságban, továbbá bordó éa vörön-fejlő kwpható Singcr József és Társa gyári raktárában.
-» A jól öltözködő url és női világ figyelméből A FILIPP-kötődé (Szombatholy, Széli Kilmán-u\'ca 6 ) harisnyái éa zoknli a leg-érlékeaebb anyagból sajit mühe lyében készülnek. Előnyük, hogy sóját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak s mai gazdiaági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla m-ggyőződni.
Nagyszabású képklálli tás, május 5 tői 12-ig, fővárosi hírneves festőművészek értokessbb képeivel. Széchy József ^Jpeió saját, valamint művész kollégái képeiből a Kaszinó emeleti ter nében kiállításra kerülő képek: Dudicb, Kukán Géza, Edvi Illés Aladár, Pállya Czelcsr.tin, Glaller Ármin, Hever Arlhur, Gál Ferenc, Csiger Richárd, Ksrpítt Jer.ó, Olgyay Vikior, Getgely lmr«,K6zdy Kovács Lftszto stb., stb. művészek képei. A kiállítás e^ész nap meg-tekinthető. Belépóoij ni: cs.
— wVlg fiuk" Jazz^Band szalonzenekara esténkint az MAreny Szírvaa" kávéházban hangversenyez
,,Tetra" ci.ecaomő-koK-D-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főül 5. szám.
Áller képes családi \'.apuk min. den száma kapható Fischcl Fülöp Fiai papiráruházában.
~ Elveszett. Elvesztettem va-sárnop arany nyokláocoviat kit rózsás medaillonnul. Kérem a becsületes megtalálót, adja le Poliák József* üzletében. Deák-tér 10., ahol Illő jutalomban réazaaűl.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1924. mijui 7.
TÖRVÉNYSZÉK.
§. A* autóbusz halottja. Moj-
ztr Miklós keszthelyi gépkocil vehető gondatlanságból okozott emberölés vétsége mlait állót\' n nagy kanizsai klr; tőrv^njuék Kened!-bűntetőtanácsa előtt, m<rt n mutt év nyarán az általa vehetett gép kociivrI Hévízről Kesz>helyre hafodt a a velő izembe jövő Bogyay Ferenc földbiitoVos koc-ls« áKol hajtott fogatban ülők figyelmeié-lés? éa a lovaknak ijede.éxe ellenére r/ autóbuszt meg r.em álll totta éa Igy okozójává vált annak, hogy a lovak o> .-gvadu\'íak és az ut melletti árokb* ugrottak, minek kővetkczlébon Bucsáky Jó/sef kocsis oly szerencsétlenül esett le a bakróJ. hogy gariic/igysár ülásl s»en-vedett éa abbau még axp/p tn\'g-halt. A vádlott a/zal védekezett, hogy ő, mihelyt écxreycttn a lovak ijedését, a>onn-l fékezni kc.dclt, tehát a sterenciétlenség oko/ój« nem ő, hanem az, hogy ő a 27 s/cméllyel megterhelt aulobunt a rövid távolság miatt már nem ludia megállítani. A bizonyít ésI eljárás folyamán a kir. törvényszék kihallgatta Bogyay Forrnc földbirtokost, Horváth^ Sácdor, Hoffmann Zsigmond, Frommer Mtlania, l*:i»zár Sándor, Boldizsár Kálmán tanukat. Bogyay földbirtokos valloraísábjn elmoodta, hogy figyelmeztette a gépkocsivezetőt, hogy álljon m-.-g, de az annak dscára erősebb gű-zt adott és Igy surrnnt el mellettük és csak a felborulás helyétől 25 lépéiny ire ál\'Ott in\'g. A többi ta- I nuk kihklgatásából a kir. törvény ■ zék nem látta a tényállást tisztázottnak éa szükségesnek tartotm a Bogyay fogatán ü!ő Svastics Egon gazdaaági akadémiai hailgvtő tanú kénli kihallgatását éa őzért s főtárgyaidat elnapolta.
§. Újrafelvételi főtárgyaié.. Humbort László és Benke István nagykaoizasl lakosok, DV alkalmazottakat a kanizsai - törvényszék * még 1918. október 10 én a viaut kárára elkövetett lepáa hüntctto miatt elítélte. Fiumboit 8 havi, Benke 1 évi börtönbüntetést ktpott. A pici! klr. ítélőtábla B-.nke büntetését 1919 ben 7 hónapra leszállította, FlumborUt pedig helybenhagyta. A kir. Kúria a semmitégi panaszokat elutasította és igy a szabadságvesztés büntetést megállapító Ítélet jogerőre emelkedett. A vádlottak oz*n alapltélet ellen újra felvételi két elmet terjesztettek a törvénysték elé, amaly bolyt adott a kérelemnek éa elrendelt^ az újrafelvételi tárgyalást. Dr. Kencdi bün-tetőtanácaa tagnap /ártotta ebben az űgybsn a főtárgyalást. Mindkét vádlott vasuUs Azzal védekezett, hogy a sióban forgó zomnne^di-nyoket nem a lezárt v.sutl koCti ból lopták, hanem n sínek köiö<* tolálták és szándékuk nem azoknak -eltulajdonítása ellen irányult, hanem arra, hojy azokat az irodába beazáilitv*, mlnt talált tárgyakat baazolgáltaaiák. Ártatlanságuk bl zonyltására több tanura hlvatkoz Jak. "kiket a klr. törvényazék ki in hallgatott. Ezen vallomáaok alapján a klr. törvényszék tényként megállapította „Up|, élettel szemben, hogy Humbort és Benke a lopást el nem követték. A tanuk ugtanls igazolták azt, hogy a vádlottak az ed&ayeket a m.gtdálás után mind-jart «7on célból vették magukhoz, hogy azokat a főnökeégnek besvol-gáltac.ak A vádlottak mindenkor kifogástalan msg.viscletet tanúsí-
tottak, számos estben jalentette* fel fosztogatásokat és Igy ki van zárva, hogy néhány darab zománc-edényt eltulajdonítás! s>ánd\'kkol vettek volna\'raagukhoz. Dr. Szabó főügyész n perbeszédek során mtgs íj elismerte, hogy n vádlottak ártatlanságának bfaonyitása sikerült. Dr. Knauiz Lá*»ló vrdőügjv:d felmentést és a felmentő ítélettel a vádlottak erköic\'.i rehnbilitéaát kérte. A klr. törvényszék ennek fo\'ytán mindkét v/dfot\'fcl sremb-n ac alopiU letet hatályon kívül hc lycxtc r.% ők\'t a lop-n büntette miatt emelt v.\\d és következményei alól felmentette. Az itélot jogerő".
§. Koizziányxól kvgyelccn.
Kövesi Andr#ls malcmtui -jdorot, Ormándpu-\'trí lakos1- a kir. törvény szék inagánokíiatlrimlsltás miatt 14 nj.pl fogházra itclte jogerősen. Az elitéit krgyelcmrrt folyamodott a korai.<o9ZÓ urho.. A koi máftyzó 1-gftlsöbb elh«t^ro:á»ávsl KövcsI büntetését ktgyclemből » bíróság által megá!iapitai>zi:i pénzbüntetésre változtatta /.t. Az clj.irás során m*sállapitá»t nyert, hogy Köveai M cselekm\'jt<yt nem anyagi haszonból követte cl. Az elitéit fedh-tlen elöclrtü, kstonavlsvlt ember, tV.i balkezét elvzs-.l\'eUe és igy u vele axemben alkalmazott foghá\'bünte tés végrehaj zsa tu\'rlgoiu lett volna. A kir. törvényszék w mo*t lefolytatott főUrgy<!á>on Kövesi Andrást 1,500.000 koroan pénzbüntetésre ítélte.
§. A Zerkovltz éa Matvalita párbaj ügyé: folyó hó 12 én dél előtt tárgyalja dr. Keuedl táblabíró hüntetőtnnácc.
SPORTÉLET.
A Magynr Vívó Szüvetaég
május 4 én rendezte Szombrthelyen a vidéki kardci-p-it bajnokságot. A versenyen G;őr, Szeged, Pécs és Siombathdy vivól jelentek meg. A kö>önség » Vfrceny lefo\'yáia Irfc\'ftt rendkívüli érdeklődést mu trtott. A verseny n legnagyobb figyelemre volt méltó. A bajnok ságot a P/cil Atlétikai Club (Majumko, Dávid, Holll, Hárl és Konrád) csapnta nyerte meg. A második helyczetre n Győii vívók kerültek, mlg Szeved vívói a ver-srayből hormediknak kerültek ki.
Ki«banlzani lakolóaok torn«-gynkorlutni. Ritkán járunk Kis kanbsa felé s kev.att tudunk az ott, folyó életről, prdig érdemes lenne néha n5hn közele.bbről U meglsme;kednl azomsiédaltikkol. A napokban r parkírozásra váró kls-ktnirsal templomtéren nthslodás közben m?glepő látványban volt részem. Az á\'lami répiokol.s tanu\'ói vldá^i zsivaja verte fel « tér c.rnd jít, n.ikor n-.egjeient tanítójuk a a játéknak véget vetett. Egy intésére elnémult n zaj s azavára kia Iskolás gyerekektől szokatlan rendben és nom vart gyorsasággal állt rendbo a ser«g, hogy * torna-ór t megkezdjék. Ami ezután következett, az falülmuit minden várako zást. Szabadgy-.korlftlalk tökéletes, egyöntetű és ütamcs végrehajtása bármely lornáizcaapat ival vetél krdh-lik. Felvonulásuk rendje, kiforrott, s/.»bstos mozdulataid n legkényeit bb izlént Is kielégíthetik. Megkapóan bájos voll, amidőn a kis fiuk íz óra bafejoatével z» wS/lt»ya vitézik" . . . *és J;el fel vitézek a csatái . . . dallamára kütonás rendben tantermeikbe vonultak Igy példát nyújtva, miként
lehet a test éi lélek nevelését üdvös módon előmozdítani.
A látottak után az ü>jy érdekében igen cllszcrünek tartanánk, ha Béres igaxgMó és S.-épudvary torna tsnltó urek n-.óiját ejtea<f-k, hogy kis tanítványaik ugy KisXanlzsán, mlnt itt minálunk i> bemutathassák — esetleg egy tomaünneprly kere tében — ns^y kitírtiSasal és ator-gólommal elért, szép ós követéire méltó, slker« s munkr^ju\':. cr^mí nyél. F. J.
Itélat n Zriuyl TE-NTE Ügyében. A k\'rúlet o Zrínyi TE és NTE hutvéli mérkŐ.ísc ügyé-l»rn Ítéletét mc^hoita. uielyn.-k ér tőimében Hoiv.<tb, Popovlcs é* D:z*r. jítékj\'/7\'it c-gy időre L-l
fürgét/telte. Az tél\'leí, , \'Onb\'ű ért sü éiüok sztrJir, uiivij <:. főkép Po^povics-A nécvc méltánytalan nak látszik, mz.gfe!ebb\'.2ték a ma catí fogl-iiko-ik Győrbci vela u/. intézöbizo\'lság.
A takarékkorona hitel.
A rosszhiszemű adótok spekulációinak me^g.itl rs ira, &kiz \'a korona tor.lásán gtidngodtnk meg vz.gy igyekeztek meggazdagodni, azt intéskedéit hoztak előstőr, hogy <» békrbeli ;e\'vi 5*/9-oj ké e delaii k^mvt hely«ítt jelentékenyen mfigsar.bb kamatot — jclmleg heti 2V« ot — tartóinál: fizetni. A rná sodi\'i intézkedés a hite!«:ők érdekcinek megvédésére ptdíy a tuku-rékki rona kreálás»o volt. A tckar«ik-koronáról különbözők lehetnek a vélemények, de niindcnese\'re njgy jáb.\'su párhuzamoson haltd az er tókálló valuták árfolyamával.
Kéldé< már most, vájjon a hite lezö igénybeveheti e mind a két at ö védelmére szánt intézkedést. — Vagyis, ha h hitelezés tíkarék-koronábun történt és az .tdós netán késedelembe n.lk, s/ámith^t c n hitelező heti 2% (évj 104°/, !) ka-m.-tot ? Miután u lö vényea ka:nnt megi^lU\'.pitáMSról scóló miniszteri rendeleten edd^g váltó, titás nem történt, jogi szempontból tekintve valószínűleg Igennel kell a kér-d\'sre felelnünk é<* prr esetén b bíróság ez adóst minden vdószlnü-aég szerint r.emcsak cz m folyam-kűlönböretnck, han-m n h-tl 2*» kéiedelmí kamrtnak a megfizetésére \'s kötelezné.
Más kerdés ezonban, hogy a hi telezőnek ezt a túlzott védelmét a gazdosági viszonyok indokolják c még. Erre (i leghatározottabb rtern mel kell jelelnünk. A hlte.erők nem részesültek v\'dclecrben, tmikor a klsexiszterciákrél volt szó — gon-do\'junk csok az ö:vegyek, árvák *élogleveleire, óletbistositávaira, be-tételre s\'b. Annál Szevésbbé iodo kol\', hogy a hlte\'-o.-őv ilyen túlzott sOÍdrle r>ben részesüljrnek akkor, amikor rendszerint n hitele-ő «z er^rebb és az r.dóx n gazdnságlbg g;ör.gébb fél. A törvényes kamat azért van jelenleg olyan mr.gassn megallapitvo, hogy a hitelező kárpótlást kapjon n netalán! ái folyam ves?tef.égért. Un azonban értékálló valutáról van szó — és a takarékkoronát ilyennek kell tekintenünk — akkor a hitele:őt árfolyamvesz-tMég c>,y.vltslábrn nem, vágyasak jelentéktelen rcértékbeu érheVk^és igy elesik a* indoka t>nntk, hogy * hiteilezőt » méit!<nyos kamalmeg-téritds-J.n kívül mrg i?gyél> \'.ki\'rtérl-tés Is megilless-. Hol találunk mn értékálló valutájú ottzágban tör-
vényesen elismert évi 104*/e kamatot ? hs honnan fices.hn ezt a kiskereskedő, aki a tekzrékkorona-alspnr után legtöbbszőr csak 10 — 25*.„ bruttónyrieséget tud elérni? Miután cok egyszerű kormány-icitézkcdésről vjo szó, reméljük, hogy ez a sok ezer kisexisztenciát érdeklő kéidéx rövidesen kielégítő azabilyoze-at fo^ nyerni.
ROZSÓFÍKY^WZISHÍ?
Uránia. Még ma szerdán 7 és 9 órakor * csod^srépiér-ü film: „fim, a szerelem rabszolgája" c\'mü 6 felvonásos dráma kerül bemutatóra. Jön az „Atlantis."
a Tdzsoa MH»i.
(SaJU toJ..»ll->r.k le!aIao]al«alése Az utolsó tő sdonapon mrgindult árlvmorzsolódás mu Is tovább folytatódott. Már a nyitási kurzutok a tegnapinál alscsonyabbsk voltsk. A bécsi tőzsdének lanyha Irányzu-tonsk hatású rlatt tovább folyt*-tódtbk és c**k az ű»letldő mésodik folcben állt meg. Végeredménybrn ftz árnivó 10 s/óz^lékkal sülyedt » nyiUsho-t k/pest Ziil t felé kissé megjavult az üzlet, me.it itt-ott Ár-jivulis álit elő. A spekuláció eladó ként szerepelt, rni ismét a lanyha* sAgot segítette elő. Zárlatkor a htn gulr.í továbbra Is b*c áiságtaloo, forgalom cieké\'v.
Koaxtpénz \'t—1\'/, százalék.-
Torménylozadíj Bu/.« tiszavidéki 76 kg-os 327500 -332500, 79 kg-os 335000-340000, cgyébvidéki 76 V.7 os 322500-327 500, 79 kg-os 330000 -335COO. — roxs 292500- 297500, takarmányárpa 290000—300000, — sörá.po 310000 -325000, vnb 315-327500, teogeri 257 -262500, korpw 222500.
A mai terménytőzsdén az irány zat tzll.\'írd volt. Az egyéb vidéki buza ára 5000 koronás vrcmelke dést ért e\', t-nnek megfelolően emelkedtek a többi cikkek h és kü!ö cösen nz árpa ért cl nagyobb áremelkedést.
Utótőzado. Ar utótőzidén z irányzat gyenge- Múgyar Hitel 584, Osztrák Hitel 208, Salgó 620, Jel-zúlog 157S, Hozal Bznk 225, An-gol Msgyer 59, Leasimitoló 85. Kohó 540. KWn 3250. Stáizvári 370, Urlkényi 1025, ÁUainvaaut 565, Nova 163, Dmubiui 3345, Pesti Hxzal 4000. Ejyes. FŐv. 169, Con-cordia 44. Borsod Mi.\'k. 134, Georgia 484, Kcresk. Bsnk 1280, Lámpa 180, Pallis 163.
Eatl mag»»forgalom. Az Irány zat egy árnyalattal j\'.vuló, a?onbnn továbbra is ü.lattelcn. Magyar Hitel
580—585, Sa\'gó 610, Oiztrák Hitel 209-210, >I.;7oí Bmk 220-225, Jelzálog 156-157, Nov- 168-163, Gaor- Danubius 3265 —3300, Kőszén 3225 -3250, Poati Hi/xl 3875-3900, Cukor 2750-276U, G-orgia 485, Keresk. Bank 1275-1285.
Bécal tőxuda A mr.i tŐzadn tartOttan indult, csak Dcpositonbankban volt kez-\' dotben némi ü:let. Et a ré.azvénf intervención \\i\'i-áiíúsokra 2000 koronával emelkedett. Az cgéaz piaenn kedvetlen volt ez irányzrt és a magyar papirok la igen gvengék vol-tek. Zéróárfolyumok: Juilaüd 425. Kóburg 33.9, M.gy^r Hofherr 145, Magyar Hitel 475, Osztrák Hitel 180. Alpcci 499. AnVol Magyar 54, Déli 54. Seíyó 500, Rimn 89, Kőszén 2,870. Cukor 2,330, Kereskedelmi 1,110, Je|. iilog 120.
1924 májúi 7.
Sevtécvrf»»5r. FrlhojtotlRk 268. clndMtanul vIm*mM-a<h 30. Avó-*ár kóí. vo\\l. I. r. 27000- 27500 K6t«.yü 25000-25500. Szalcnufe filter léa 28000-30000. LekuuoU hu* 30000—33C00. Sóxctl sralonn* 27000. Zsír 32000.
A takaréUkorona árfolyama:
A D^vlzskozponl kovll, hogy o talcRréVkorona mxl íifolyama 126 papírkorona. A magyar korona klilfoldl hivatalos Jegyzései i
D«vira Valuta
M lt{C).- dl
Hé\'.t .... 86 i íl 79 J 81 Uflfliű .... 63 4 H i-i 1 4S S\'iágn . . . . 435 | 400 \\m I :yjj Nowyorkb^Q 13. Zürichi zárlati Pirin 3630 00, l,ondon 24C3\'50, ütwyctl (iU6\'M> IJriiixol 2010, MhíImkI 2626\'CO 1loHaud Í10ST. Dfí\'ln 133, Wien 70 16, SotU 4I3XÍ. P/ága 1C60 25, liudsposí 6$ 00, l\'-vkarest 2fiu Kclgxíd 700-30.
A dsvlza-közponl hivatalos óriolyaítiei
Vatut&k Dovlz,\'tl<
»» Aeíít«Í.M
Aecoi f Bilim! «»J-»SÍ
(-»*» CSVÍ4J r«4jo«i4S}e
UotUr KrliiUtaU 1ICM»I1I}0
fitatt> tr. SJOO >0&0
Uit >s«0 SrtiK) 4(IO-4)4<>
Ottir. >cf Míojilllj O!nioni<x Jt«-Jíl0
»!«IC« ÍO.lV 4(10-4J10 Pl/ti JJOO jWo
lA\\ 4JJ-4JJ t\'<>(« sj<0 ij70
Siokol sjco-sjjo Sioelibolt^ lljíin ijijo
Srljtí frioí iJi>o-rjj;3 Srljr •JStíO-IJiíO
Kotoot eic> lO&O-IC^O B«i ItWÍ-IIHJ
iro\'ii»-3i (i. Siorit \' ij 61}
Uíljpli
ntwyofk SjTjO ÍJ4JO
Ffltlíí »s«:k«sst6: a főszerkesztő. KíaI i: Zrínyi Nyomdaipar cs Könyv-kcrosbedéa RT Nagykanizsai Nyomdája
Rövid, lakaté, korosxthuros kl* lünöhanflu Béientímf ^r
scmgora
BischihkyM. Utóda
ZMU KÖZLÖNY
»(! <l jó tnicoylivanaytf, Citn
JUrmtMrrl MIÍ..I

KliktnluAn II\'OKHoailKJT.Iil j. nJir. <:«44. tti*ctt«4 Holf LliitóaW, K;%rj<,-- ,-\'. „
Cniix-hcoEcrrxfh «--:-« kornMnili j in j, <>>.tftr, \\ írt., j m<l(r« cmioli.l.
<»*•J\'rtl KjH.l. t(, t !I1 !»uJi Jtx\'ííí.í.-(t> .1 IIH. el«mct:» >ll». llJ^ÍMl C-,»V i,
w:X\'l» tl.\'tyjljk. Vc^lcJV. „
Házak eladása: fvtrSS;;
részein elfo(?l»lh;UÓ kisebb hfiínk, oJíorUI-htttó uti niagilnháxak, üzi«tliútHk cl»\'.Íúk. Malom riadó n s-Aros kv2e\'íbcn,ji> berendezéssel igen nagy íorg«3o=in-.»l. MaJoro elad^ itoa pirtj<in Stitüfi^ cpdl^tc^cl. Kisebb malom Somogyban nwgvch«t-5 6 vígon gabom\'iírt.
Birtokbórlet Jí40 holdu. Vuimegycben nxoaml átvehetó íe-lsxej.léss:].
Eladó birtokok: Somogyl\\in eUdó S6 is 45 holdas, jó épületekkel, vétclir egy ré szível adós maradhat Zalában eladók 10, 30, U és 4 holdas birtokok. Eladó szőlők: SzentgyörgjvVi hegyen Sxabaihexycft, Kórhfnci hegyen, Kcrecscnyl hegyoo, QUfcíl hegyen 4 hoidn. Balatoni villa somogyi parton (; siob\'.j, 2 vor.-.ndn külön háxmester lakás, loljci bo rendexésscl eladó. Mfcrialclepun is holdnv -sxóíóbirtok cs-nos villával jutányosba eir.dv.
HcséS l^nács
tiíitlM<KjilDl Ifc4«, <c]<^tj«rif 0. f. e.-lfi NAGYKANIZSA, FÖ«UY 3.
TKI.KfON : 289. ((«\',
Bognármester
kölflluzó so/,édta:tas* sil «zviii>»l felvételik
flnnarnajoru.p. BecsehaJy
& budapesti tőzsde záré árfo^amai,
A budapesti tőzsde délutfin 1 órai x&ró&rfolyamal a köveikezők:
>nT»X IMI* »ar ti | M{(| iiit. xi
1S | fi=
An\'IMif t- JÍ.JO
1Im*« ni A pii MíKy. HU. JOiil^s
lx*iim<l. S0
Oí.-M. l)*nl %».iO
oiiu. Hit s io
U^i Uci • u.jo
h lovrcrt in ij>
X:. >■•)«,. i ij
, n. K\'ju <A
KflJlliitt^. )>1
llecT. »ii JS
l(Tt«llil
I6f.ll
S>»
M.-C\'.íh lp:
fc<c*lmi Co Km. Itiicl
K««r. ii.
Városi l*cY í tj
MMVUC IO.SJ
Ntmi.b,íil«l, Jí
B. ijeo
Uoloo -
AKKf. Ir. fljl JO
r.elviroiM». 2J.1J
I.Ii\'úhíícaI t<.
K<.Y*/OI1 IC» Kít\'íny»l T»l. K-J9
Atlat. T»V. i}» Műliíf )(•>•\'• «U4
MiJ M.DIK, 5JJO
l"0«l<r« 1/.n
Öe<xtiol S«c«ill\'r
fur.ll .f f>
Síiwirl
Miilil.l Kiriti
•I VJrOii

ÓVrtíltMO V»j;OC^> it
Invin i«ku }}
K«J. t«»l- —
l)l»n)u IJO
M»íy. »»(*. ;»
Ah. XV..ÍO UJO
y.6c\\ »»<0 14
N»eybiioo»i no
SíJOi.x.ixM 11
Si\'.íö 61} Ujl.U Usi» l inji
uajihi ic.jo
C««f>íH «««• »«
Njr.»v,.lAt. PnnHio
OVc4<i« ^^
CohorsyAritk
iwjw-.m >so
lk<vli c»t. lo;s
0>S«tfM i;lj
Qc.-^cyla *S?
Mufth. IIS
SiumcMf i;:j
^(elinl.roirk
Prwn SuHír.l
vai. p«i«<s Toiijl

• MvV» jt.jn MCKSXfi
C«««í Oieth.ra
^Ovifit:
H«n
(III. Vlllitiuo*

JJO ■
1 t. Jiso
Maliitok
Vuk fii. llori.>M. Cix^ocdii
Uu2>p<lti tí«OV.ieci«
Xlr*hitn»loro
Vii!.:
Tr.
UtC\'U 1"K
K0V»rc Ci Uy
G«i4. OípZr KíSlo *»« YtOW
P<r?Wrt.l
g,ji:i> Htfcsn
Omiiöi Hint í>
Hoci t>
K(CC-t<í<<:
ibufu Arr.irikii h i líi« ; M. I.kiyí
. XllKBi)
I S<iti«i «> I.UM-<
I 01.
i Ríibínyil \' ^lUvinit 1 Tbl>
. NwW
Ilii; UCTrV
"T : A!,. ...
Í.1C f4vU«i «Ji
J\'|> Wrltyiöí •
iyi f«l-iJfl JJ | iíi 6j \' Tw>. ,..<, fluOli
;.jc! K««V»U6 |jj\' ! WinMjIÍ* | Ttci<«í \' CschwiniJi „ Kriu.i .««.•
j I SiíoWme
DinK-i i\\i
DilBí 3
X«l«t M«f M
K(clo 7
XViliM >í
TftréS SS-! I.»l«
Koioi.fiik
Owoti
Olvti Iti<». M
Mku K»i»i
Guruk t;n
ifr»
Yaril
UotO ntni Jl Siotíol! C.;
&XJI \'»
Xtrlljt
DMl BuiiOl | Ccnrin llsm t\'.ptf
llH\'ÍJl\'i\'ll
| Suililm
. \'fnwJ U;<«< i Ojfltl tír
Eredményes és sikerült házi-mulatság, tor» ismerkedő esí, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bmm$h$ Jössef
sta~t»IÜ«n kcjf!:, íajilMCi bottiv.LJ
lehet csak megtartani I
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
nyorslormőnyak icoreskedóse
götvös-téi- 2. szám.
Interurbán telefon t34.
Ilae7alf roindapner.iü allall bi\'xi.tcl, Wlii/dK óctkavjs.t, elhatinilt tf-i\'eket, (im- líXliiliulladckot, bot kivet és gubacsot.
Állandóan raktáron tarlók:
Komplett salvaUyut tuülit hö:g*nyzolt csövekkel, vUvosctékhcz s/ukségei esü-vek«t minden méretben, s-iijkere^ek, csap* ngyak, esvpágyfíniíí;. »iílror.tó\'yok, vas-gerend .k és vssuti %5ne>:, építkezéshez uűkvégcs v«sV»p»:o», lokomob:! ii J:trti feeskendi\'-k, eo:el<\'gfp dtó\'JcöléSIe!, st<ímx 6s ti>fekr.icó tengelyen, 5\'^apparitus, konyhamírlopoíí, fürdókiií, kxiáociövek, exavnrnnyÁ*, ajtózárak, géptörtó rongyok
Uj mézeskannák és zsir-bödőnyöK valódi clnkbá* dogból, transmlss/16 len* gelyefc, ^épkazán ajtó él kovácsvssak.
Dárday SAndor\': löivfnj-1«r
2 kOttlbrn. 1 kbtet: Perjogi, tetekki-nyvi, Uk.w-.igyi és liemíelkOti jogsegély j v.-anyaga II kötet; lllteljogi keretVedíImi, iparügyi ís (ci«:!oi joganyag Alapúi 30 — Dr. Wolscr Zdllsclick : T^ksr-
m^nyoz*M«n ...%.... 10 — Wagner Richárd ANieie:un.<gyu.
rüjo, I ioyl Viktor forditíxz . . 16.— Soinbar\'t Worrtor: Háború í*
kapilnllámus.......... P.—
Thomas kuuii: N\'ag}- rrigyes . t>.— Jean l\'liiot: A boKlogsá:; ludímjnyA 8.— mnnpn.h8.tmt: DírIs i* bötuí tör-
télietek..........6.—
Kosztolányi dcíső: Pacsirta . 7.— JaCk London: A v/ispata . . . 10.— Rudyard KfpHng: Vitéz kapi
tíayok .........7.51)
WlldO Oszkár: tV«.-cs miivé!. I.
kötet Versek . ........
II. kblct Salopto stb .... Molnár Ferenc í^sííos müvei:
Ketten beszélnek......U.—
Kgy g«xdÁtl»n ctónak . ...... X.--
Kaplixtók :
FtscfceS FüSöp
könyvkoreskedésóben,
Nincs többé megélhetési gond 1
Vegyen oizt*ly<ordegyet a Hlrschler.tözsd&ben
1 milliárd korona
él számos több milliós nyereményen.
Húzás május 13. és 15.
Szerencse számok kaphatók
ifi. Mirschler Miksa
dohányáru és sOJsjegyíóáiudijAban
Nagykanizsa, Fő-ut Kotooa-lijlló fpület
OEZSO R.-T.
Budapest látványossága!
<.).;IniiM.t-(UII ily :
Tis:to üvajju öitijnykEicnék Eredeti angol bMijnykeímék
Djb raaiánkeimék---
üíl kos2tú.rkeimék
tomtoxZkft^t
Gabafdln rubaktlme ^üutTt Gyápjugrenidi.i
Dlyjtcslkos rahakelmák íí(\'.í," " níl ruhakelmék S\' -
83600 97850 13-1900
123500 133000 57000 133000 62700 . 45600 198000
Kombinált istlönyíellék csomag
íii11 [ i\'ií^hj. 11■ i\'iÍÍMIII:\'n:,■
M jlyeui.nt.My i
Georgette----------133000
Crepe de Chlnc----180000
Divat liberty----91200
Nyersselyem dw»:*iru«k»t — 87400
Nyersselyem „t0t«»»uiun 83600
oliíkfioesön). *cj- «..uu.\'iiiftk. jiiue■ (lanrlItaXorOV rj<> »lI«uUIU\', J. 2 <» ftl.lj <i > <t Íí! n)(Kt<i iiAvtt., Mlyfflii. i\'iv»4 hurmtékok okid Jrl-in kiinti kUroiU»» -
rnunn-ciiiAI)!;
Kclíngyevásron-----
19000
I\' keleagyesitón ■ —- — — 22800
Batlsztsilón . _ _ 29000
BSrerís sngln — — — — 22800
íjyr.emD damaszt--— 34000
Vászon lbri)l<íz6k ---21850
Flanelt poitürlík --- 15200
Sz9v6lt keitl abrosz — — 180000
M..^ O.UHI) l
Hímzett batisztok---14250
Selyembatlsztok 19000
Színtartó mosikiepp — — 19950
Szlntsrtí mosíkarlonok Sí!,"\' 19800
53T liberliszatén KI,\'""-" 52650
Sílyembillsztok EIÍ"^ 32300
Mosóvoálok 24700
KOtOtl.m otal.ly =
(C..; i C»:rtí«ii íf-Mi^Vt.-i
Níl hallsnyák\'„M„ „i„l<» .. 11400
fírllzoknik-----7600
Karlsbadl ktszlyDk —.-- 24700
Gyeimík nyíri trikó----20900
Tilkó reform níi nádiig -- 36100
Selyem zsemper „l^. - 180000
Níl (.htrB.Hia wiUlyi (Cili i C.iTie lid uylU.
Hímzett nappali ing--54150
Hímzett nadrás----45600
Hímzett nadrág kombiné — 74100
Szoknya-kombiié azswral — 93800
Vászon párnahuzat--\' 66500
Hímzett Illzívédö------29450
Gyönyörű paplanok------315400
l\'.rtl f.hírnpinö-o.«lilyt (Cwk > C.lrtR\'tfti íiuMi\'JO\'.twu
Férfiing pikké mellel -- — 95000 Szir.es zefirlng .<,««95000
Hosszú hálóing ,,-.»,. „„,,„>- 95000
Husszu kíippör alsónadrág -- 55100
RSvid alsónadrág---- 45600
Vászon lértlzsebkendö-- 7600
Selyem nyakkendó--- 12000
Kvcift kcM-UMtAly : iCuk i C.M.-Url
Köi angol tavaszi kabátok — 399000 Sakfls tavaszi kabátok --- — 351000
OlvaUslkos aljak--- 93000
Grenadlnbluz —---- 123500
Opáibloz----- 133000
Férti dublraglán--- 722000
ZAI.A1 KÖZI.ÖNY
1924. míiue 7.
nooooaoocmsaooaaoon
MAGYAR NEMZETI BANK
részvényeinek jegyzését ó ós
u] buza alapon elfogadja a
IV " ■ —— -------
áruforgalmi R.-T. Nagykanizsán és
„ 0
o „FUTURA" Zalauármegyei Szövetkezeti 0
0
0 0 Q 0 0 0
0 annak kirendeltsége Zalaegerszegen
ooooooooancjaooooooc Hirdeisen - Zalai Közönyben
Bazsó József SK Nagykanizsa
Készít és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamim gazdasági szekereket.
Elvállal mindennemű kMflaittfct, italakllisl, Maprilt Íí Mlltlfct. KltUnó munkai Jutányos iraki
milliárdot
w„h.., «xil. osztálysorsi áték
utott Uj»n.n l.UJJ . *»»»• UÍIIHII."1
tonjtgy.ibol v.uroi
SZERENCSESZÁMOKAT Milhoffer Kálmán
SiiTSSÜKí: 500000 kcronái tSST
_ , •14ia 40000 korona, 141 >0000 korona,
A sorsjegyek ara . 10000 kor., »»ou.d >000 kor.
YJdthl B(fntlUI4Mk im>«U« |.u»to.«n aaAUItlMaak.
Nyári újdonságokat
o
£
*SS
N
vt
oícsó árakon
Kisfalud! és Krausz
Nagykanizsán
divatnagyAruházában
az „Arany Kakashoz
szerezhetők be!
O
0) N
O
ül
Dus választékit raktár! Nöi divatszövetek:
PXM|! felöltő, öltönykelmék. Férfi, női gyöngy,
rerii aimeneil gabardin és kovelkott .uhavá.znak,
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, crepp georgette, iaflán selymek minden divat színárnyalatban.
Opálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci grenadinok és etaminok és a legszintartóbb mosók.
Sportruha kelmék óriási választékban!
o
(D M
3 o
w
a
ff <D
Nem szabad felülni hangzatos hirdetéseknek,
hanem mielőtt ing, divatnyakkendö, harisnya, kesztyű szükségletét beszerezné, tekintse meg
uri és női divafáruházát,
hol a fentemiitett cikkek a legolcsóbb árban szerezhetők be
Csakis elsőrendű megbízható árut tartok
Telefon 2*21.
GRÜNBERGER
Fö-ut 11.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T. Nag>kantwai Nyomdájában (NyomdavczelO: O\'cnbeck Károly).
Egyes szám ára héthdznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 1200 korona
Nagykaniua, 1924. májua 8. CaUtörtdk
63. évfolyam
105. ixám
POLITIKAI NAPILAP
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Az „emigránsok"
tehát szépen haza fognak |önni. Miután klöltötték nyelvüket a tápláló magyar édesanyára, miután tajtékzó dühvel leköpték azt az országot, amely lágy, puha, finom magyar kaláccsal tömte ókct, miután aláfürészclték benn és künn a magyar nevel, a magyar becsületet, a magyar .tekintélyt, a magyar megbízhatóságot. A szökevények súlyosan vétkeztek a magyar állam ellen. Nem tudunk nagyobb bünt elképzelni — mint mikor a gonosz Hu öklét emeli szülőanyja ellen. A szökevények pedig ezt tették. Saját édesanyjukat gyalázták, édesanyjuk élete ellen törtek. Azi az édesanyát bántalmazták — mely emlőivel táplálta őket. És a magyar édesanya — Hungária asz-szony — megbocsájtott nekik. Az ezer sebből vérzó Hungária nem nézte azt, hogy sok, még most Is sajgó sebe háládatlan gyermeki kéz ütésétől eredi. Felülkerekedett benne az édesanya mindent feledő és meg-bocsájló szive, amely látyolt akar vetni a múltra — ha őszintén és Igazán megbánják gonoszságukat.
Mert gonoszak és ruták voltak a szökevények. Tudták ők nagyon |ól, hqcjy-édesanyjukat árui-Iák el, mert az édesanya megtorló kezei alól megszöktek és akkor még künn az Idegenben Is folytatták aknamunkájukat a súlyos betegágyban fekvő Hungária ellen.
A magyar édesanya azonban megbocsátolt az ellévelyedcltek-nek, könyörületes szive megesett a hazátlanul bujdosókon és azt üzente nekik: fátyolt a múltra, hazajöhettek, de ne vétkezzetek többé édesanyátok ellen!..-
Tiszteljük az édesanya szivét, megértjük megbocsá|tó kézmozdulatát és — mi is feledni akarunk. Azonban elvárjuü azt, hogy azok, akik a magyar kormány nagylelkűségéből és nobllltásából most visszatérhetnek erre 3 százszorosan megszentelt magyar
földre — nem fogják elfelejteni, mivel tartoznak ennek a meg-bocsájtó, feledő édesanyának. A magyar kormány megadta a vlsz-szajövőknek a lehetőséget a javu.
lásra, a reparáclóra, Illeszkedjenek tehát be a magyar újjáépítés kemény munkájába. De Ja) nekik, ha a megbocsájló édesanya jobbját Ismét Iskárlótl csókkal illetik. (•)
Poincaré nem hallandó a Ruhr-vidéket kiUriteni
Paris, május 7. A Newyork Herald jelentése szerint Macdo-nald megállapodott Theunissal. hogy újra működésbe hozzák a legfelsőbb tanácsot. Poincaré megígérte hozzájárulását, mihelyt a francia választások elmultak és tudni fogja, hogy milyen többségre támaszkodhatik. Határozottan tagadják azonban, hogy Poincaré felajánlotta a Ruhr-vidék teljes kiürítését arra az esetre, ha Anglia Franciaországnak írásbeli garanciát nyújt, hogy ujabb nemet mulasztások eseten csatlakozik a szankciókhoz.
A spanyol diktatúra
Pár is, május 7. A legutóbbi madridi jelentések a korábbi jelentésekkel szemben megállapiljik, hogy Primo de Rlvem nem gondol arra, hogy belátható időn belül a katonai diktatúrát megszüntesse Primo do Rivera egy Interjúban kijelenti, reméli, hogy nem hónapokig, hanem évekig maradhat meg helyén. Azok, akik közeli visszalépésére fogadtak, elvesztették a pénzt.
Csehország kölcsöne
Bécs, május 7. A Neuo Frele Pressének jelentik Washingtonból: Fraociaorszi^boz hasonlóan Csehország is 10 millió dolláros kölcsönt ktp Morgantcl a korona stabilizációjára. Az a vélemény, hogy a kölcsönt lö/idesen visszafizetik.
A szerb kormányválsághoz
Belgrád, május 7. Miután jova-novics a mai nspon iétlzben Is megjelent az udvarnál, po\'ilikai körökben az a vélemény alakult ki, hogy a király Jovanovfciot bizta meg n koalíciós munka-kormány megalakításival. Általában azt tartják, hogy az ilyen kormány megalakítása ma teljességgel lehetetlen.
Általános sztrájk előtt a Ruhr-vidék
Berlin, május 7. A Ruhr vidéki szénmunkások egy réazének kizárása miatt attól tartanak, hogy ma általános sztrájk tőr kl, Kmrly a* egéss szénlpsrt megbénítaná.
A birodalmi gyűlés
Berlin, méjus 7. Az uj német blrod.tlmi gyűlés tn»jus 22-ép tartja ellő üléiét.
A miniszterelnök beszámolója Hódmezővásárhelyen
Budapest, május 7. Gróf Bethlen litván miniszterelnök a kővetkező programmal indul kíséretével a május 11 én tartandó beszámolóra: A miniszterelnök és kísérete szombaton éjjel iádul el a fővárosból és vasárnap hajnalban ér Szegedre, ahonnét külön vonaton utaznak Hódmezővásárhelyre. Ott a.vasúti állomáson a polgármester fogadja a miniszterelnököt, majd a városházára híjtatnak, hol a főispán üdvözli a vendégeket. A beszámoló délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a „Fekete sas" nagytermében. Bethlen litván gróf miniszterelnökön kívül felszólal Mayer János, az egységes-párt elaöke, Vass József dr. népjóléti miniszter és őara6á£&Samu nemzetgyűlési képviselő. Egy órakor díszebéd lesz. Utána Bethlen és kísérete meglátogatja a Kaszinót, a Gazdasági Egyesületet, az Iparotok és Kereskedők Egyesületét, ahol mindenütt a vezető férfiak fogják üdvözölni. At esti órákban indulnak vissza Szegedre, ahol sz Uri Kaszinóban halvacsora lesz. Szegedről visszatérnek a fővárosba.
Százharminc koronával drágult a nullásliszt
Budapest, május 7. A Budapatti Malomegyesület közlése szerint az őrleményplac mai ára takarékkoronában a következő (zárójelben a papírkorona érték):
Búzaliszt: nullás 1800 (6050), kettes 4500 (5670), hatos 4100 (5165), hetes 3400 (4285), nyolcas 2200 (2770), korpa 1900 (2395)
korona kilogrammonként.
Rozsliszt; nulláa 4200 (5290), osryes 4000 (5040). takarmányliszt 2200 (2770), korpa 1900 (2395)
korona kilogrammonként.
A Duna Budapesten kilépett medréből
Budapest, május 7. Ámult hatak orazágos esőzései, főleg a felvidéki esőzések kÖvatkaztébon hatalmasan megduzzadt Duna tegnap Budapaa-ten U kilépett medréből s 8—10 centiméter magaaságban ellepte az alsó rakodópartokat, a raktárépületeket elöntötte, az árukban azonban nem történt semmi kár, mert azokat Idejében sikerült az uszály-hajókra menteni. A Duna vízállása felülmúlja a legutóbbi áradáa tetőpontját.
A tisztességtelen versenyről szóló törvény
Budapest, május 7. A kereskedelmi miniszter értesítette a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, hogy a tisztességtelen versenyről bjóIó törvény május 15 évei hatályba lép A végrehajtási rendeletek értelmében a kamarai zsűri és választott bíróság megkezdi működését. A tőrvény 44. § a értelmében ugyanis a Kereskedelmi és Iparkamara a tlaztosségtelen verseny ügyeiben felmerülő vltáa kér dések eldöntése céljából választott bíróságot létesít. A válaaztott bíróság hatáskőre oly ügyekre terjed kl, melyekben a felperes nem követelhet kártérítést. A választott blróiág tagjainak névsorát a Hivatalos Lap fogja közölni.
Amerika százmilliót jegyez a német kölcsönből
Newyorkból jelentik : Mtwyorki bankkörök örvendetea jelenségnek tartják, hogy a német koallclóa pártok elegendő többséggel rendelkeznek s Igy a Dawes-javaslat elfogadását biztosítva láthatják. Valószínű ezekután, hogy az Egyeaült államok 100 milliót fognak jegyezni a Németorazágnak nyújtandó kölcsönből.
A Tárnok-utcai gyilkosság
Budapest, május 7. A Tárnok-utcai rablógyllkosság bűnügyében ma délben tartották meg a döntő fontosságú helyszíni szemlét a Halászbástya északi oldalán, ahol a rablógyilkosság elkövetésével vádolt FoBf^istván házmester a rendőr bizottság elŐt\': maga ásta kl feleségének holttestét. A keljrsztni szemle befejezése utun Forró Istvánt visszavitték a főkapitányságra, ahol a bűntényre vonatkozólag még egyszer kihallgatták, azután erős felindulásben elkövetett szándékos embeiölás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezték.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. rnájm 8.
Az angol -belga tanácskozás eredménye
Londonból jelentik : Tbeuols belga miniszter, aki táraival tegnap hagyta el LoodoDt, Osztendében a Tímea munkatársa előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy az angol miniszterelnököt kétségtele-nül a í megegyezésrejutás vágya hatja át áa nem titkolja rokon-azenvát Franciaország Iránt. Elmondotta Theuoii, hogy nagyjában megvitatták a szakértők terveinak bevonásával a jóvátétel problémáját. A megegyezéshez szükséges jóakarat magvsn. A legjobb benyomásokkal jöttek vissza. A tudósító azon kérdésére, mikor ül Ismét a össse a szövetségesek tanácsa, Hymaosz külügyminiszter axt felelte, hogy nehés a kérdésre válsazolnla. A szövetségköziek tanácsa nyomban összeül, amikor adva van a bizonyosság arra, hogy a tanácskozás megegyezésre fog vezetői. Londoni tárgyalásaink után a helyzetet ugy Ítélem meg — bogy ez a tanácskozás sokkalta közelebb áU, amint általában felteszik.
A német választási harc áldozatai
Berlinből jelentik : A német vá-laaztásl harc két emberáldozatot Is követelt. Egy munkást plakátragasztás közben leszúrtak, mig egy lakatost a tömeg és rendőrség közti összeütközés alkalmával fegyverhasználat körben agyonlőttek. Véres összeütközések voltak Berlin különböző részelő. Számos súlyos sebesülés történt.
Kresztinszky tiltakozó jegyzéke
Berlinből jelentik: Kresztinszky oross szovjet követ meg nem utazott vissza Moszkvába. Az orosz kereskedelmi képviselet a \'on alkalmazottai közül, akik a házkutatás alkalmával a német rendőrségnek ellenszegültek — hatén még letartóztatásban vannak. Tegnap kísér, ték át őket a vizsgálóbíróhoz.
Kresztinszky ma ujabb jegyzéket nyújtott át a birodalmi külügyminisztériumban, melyben tiltakozik a német politikai rendőrség beavatkozása ellen, ami az orosz képviselet jogainak súlyos megsértése. A jegyzék megmaradt azon állítás mellott — noha dr. Streseo^ann a rendőri beavatkozáat törvénytelennek nyilvánította, — hogy a rendőrség az asztalokat és szekrényeket felfeszítette, sőt a kereskedelmi képviselet vezetője Stomoniakow-nak, aki a diplomáciai testületnek tagja — dolgozóhelyiségeit átku
látták.
A német kormánynak ezzel szemben a* az álláspootjr, hogy az orosz kereskedelmi képviselet exterritprlaUtásáról szó sem lehet, miután a fennálló népjogok elvei szerint áz exierrltorislltás csak egy állam politikai képviseletére vooat-kozhatlk, észellcnes lenne ezt a jogot egy állam kereskedelmi vagy üzleti érdekeltségére Is kiterjeszteni.
A inagynr korona külföldi hivatalos jegyzései t
Dsvlsa Valuls
<•<*•? ru npip ni
• • Ht I 84 81 I 81
. .... 48 47.., 4„ 5
• • • . 400 | 3W 3*0 | 3V0
Ntwjrotkbaa 13.
* ZBrkhl zárlati
J^K04000\' Loo*>* WOfOO, Nswyork
m5* 390
Napközi Otthont Kiskanizsának
Lapunk tegnapi szamában hosi azabbsn beszámoltunk srról a komoly veszedelemről, amely a csecsemők halandóságával veszélyezteti Klskanlzsa jóravaló magyar népét. Sajnoa, az a szomorú kép nem teljes, mert meg kell emlékeznünk nemcsak • csecsemőkről, hanem azon boldog kisdedekről Is, akik ezt a kort szerencsésen túlélték u?7*Di do most az utca sarábsn, későbben pedig a porában töltik Idejük osgy részét nspról-oapra. Hogy mennyi veszedelemnek van az Ilyen utcaporban játszó gyermek kitéve, addig mig a szülők vagy a mezei nehéz munkát végzik, vagy pedig a gyárak, műhelyek egészségre nem éppen kedvező levegőjében verejtékeznek a mindennapi kenyérért, azt részletezni nem óhajtjuk. Még elgondolni Is rettenetes, hogy mig a szülők napLrobotjukat /égzik, addig kisgyermekeikre vagy ázárják nedves, dohos lakásuk ajtaját, vagy pedig egy öreg, bóbla-koló agg látja el a gondozást az
ő módja szerint, vagy valamelyik kisebb gyermek végzi az Ő gondatlansága szerint. Egy percig sem azabad elnéznünk a veszélyt, mert az ég angyalkáit még több klska-nizssl magyar fogja azaporltani. Pedig egyelőre itt lenn van azök-ség sok sok magyarral Énen azért állítsunk fel Klskanixaáo Napközi Ollhtoni. Nem kell ehhez semmi különösebb áldozat és hisszük, sikerül is, ha a város vezetősége, kinek sokszor tapasztaljuk jóakaratú gondoskodását a humenitás terén, kezébo veszi a dolgot. — Ugy tudjuk, a klskanlzsal F,órláo-térl óvóda egyik terme óvónő hiányában (?) üresen áll. Ide kell egy védőnő, mellé egy dsda és kész a Napközi Otthon a a szülők nyugodtan mehetnek munkájuk után, mert itt egész nap gondoa éa lelki ismeretes ápolásban és felügyeletben lesz részük.
Ajánljuk a klskanizsai Napközi Otthon problémáját az illetékes tényezők ismételt figyelmébe.
Kanizsán az aranyparitás tiz és háromnegyed százaléka a lakbér
Nagykanizsa, mijus 7
A megjelent uj lakásrendelet olyan chaoat teremtett hirtelenében a májusi lakbérnegyedre esedékes fizetnivalók körül, hogy naponta sokan jöooek érdeklődni szerkesztőségünkbe aziránt, hogy milyen alapon kell stámltani ezt vagy amazt a százalékot.
Hát hiszen, Igaz, ami Igaz, ds kell is ahhoz egy kis tudomány. Már pedig az emberek, még a kanizsaiak közt la kevés a számtan* tanár s igy legtöbb háztulpjdonos, de különösen a legtöbb lakó tanácstalanul olvasta az újságok er-ről azóló magyarázatát, hogy a végén aztán a sokféle magyarázat következtében belekábuljon a sok* féle furfangoa százalékos, arany-koronás alapbérszámltásba, de a végén még se legyen tisztában azzal, hogy mennyit Is kell voltaké pen fizetnie.
A hoizánk érkezett sok tudakozódás tette Indokolttá, hogy az Illetékes hatóságnál érdeklődjünk a kiszámítás módozatait és mikéntjét illetőleg a ezzel eleget tegyünk olvasóközönségünk czesetben nagyon is Indokolt kíváncsiságának.
Az 1917. év nov. elsejei na gyedére fizetett lakbér összeget az aranykorona azorzószámával, 14 ezerrel kell megszorozol. Mármost ennek 7%-a * most fizetendő tényleges lakbér, ugyanennek 1.75%-a (a 7%-nsk tenát negyedrésze) a kincstári házhaszonrészesedés és Nsgykanlzsáo (mivel itt oinci sem rendszeres csatornázás, atm kötelező vízvezeték) 2% a az "eredeti aranyalapod a közüzemi pótlék.
Öiszeseo tehát fizetendő as aranyalapnak 7 1.75 2—10.75% o p«-plrkoroDéra átszámítva. A 10.75% teljts egészében az aranyalap utáo egy Összegben számítandó. Igy most már egyszerűbbé válik a lakbéreket kiszámítani, mert csak a 16 azerrel való beszorzás utáo kapott összegoek 10%% át kell kiszámítsál s ebben az öiszegbeo beaoe van mioden fizetni való. Aki havonta ÍUet, az az 1917 november hóra fizetett lakbérrel eszközli ugyanezt a számítást.
IJzlethelyiségekoél 18 4 5 2%
—25.50% számítandó.
A Principálisvölgyi Lecsa-poldtársulat közgyűlése
A Prloclpállsvölgyl Lecsapoló-társulat folyó hó 6 áo tartotta rendes tavaszi közgyűlését a városháza kla tanácstermében dr. Sab-ján Gyula polgármester alelnök elnöklete alatt. A kulturméroökl hivatal réazéről Károlyi Sándor miniszteri osztálytanácsos és Ben-dekovics műszaki tanácsos vettek részt. Az 1923. évi zárszámadás letárgyalása után Barthos Gyula erdőmester elnök lemondása folytán megüresedett elnöki tisztségre a közgyűlés egyhangúlag dr. Sab-l\'án Gyula polgármestert, az Így megüresedett alelnöki állásra Pet-rik Dezső DV felügyelőt válasz-totta meg, választmáoyl tagul Barthos Gyula erdőmestert. Foglalkozott ezután a közgyűlés az 1924. évbeo végzeadő munkálatok programjával és olykép határozott, hogy f. évben a ÍŐciatorna a.Cigányárok torkolatig és a D:nczár-árok tisztíttassák kl. Miután a közgyűlés néhai Pálfy Alajos volt társulati elnök kifejtett tevékenységé-nekérdemelt jegyzőkönyvbenleendő megörökítését elhatározta, a társulati igazgató éa pénztáros tiszte letdlját megállapította, a közgyűlés véget ért.
Az állami tisztviselők lakbérpdtléka
Budapestről jelentik: Illetékas helyről oyert értesülés szerlot a kormány a legközelebbi nrpokban reodeletet ad kl és ebben az 1917. évi bér alapján aranykoronában állapltja meg a köztlsztlsztviselŐk lakbérpótlékát. A végleges fizetés rendezés ügyében, értesülésünk szerint, legközelebb megindul a tárgyalás az előterjesztett két memorandum alapján. Az illetményekot mindenesetre aranykorooábao álla pllják meg éa elvetik a jelenlegi rendszert, vagyis a tavalyi júiíusl alapot. A végleges flzetéarendezést legkésőbb jullusban tető alá hozza a kormány. A köztisztviselők azt kérték, hogy fejenkéot évi 400 aranykoronában állapítsák meg a2t az ösazeget, melyet a kormány a kedvezményes ellátás helyett adoa. A 400 aranykoronás össteghez családtagonklnt még külön pótlékot adoának.
HÍREK.
Orgonaillat
A hold ezüstös csónak a Az ég vizén evez Oly tiszta szép az éjsraka i A föld oly Jüszerest Az álmodi nagy orgonák Az i/ju kerten át Mintha dalolva ontanák A május illatát.
Hull, hull a zsongó halk lepel, Az illat fátyola. Az éjszakában ünnepel A teltség mámora Illattal, csenddel telve mind, A tó, a föld, a Jény, Oly ciordul\'isig telve, mint A jó Istennel én.
Sik Sándor
Rúm! kalit. : Mii,ily fó,. Protestías: «.irella. Isr.: IJar 4.
Időjárás : Nagykanizsán
_ sserdin rsugol 12-2 C, szil
deli l>ett>«Q Xtfl c. Síét JMnyugati Kit* 17 0C, szét délnyugati.
A MstaoroWglal Intézet j«tenté« szsriot nyugatról asfl várható, késJbb rasgáUnkutó" szelőkkel, húsjlyodíj.
— Kitüntetéses vizsga. D..
Kaujmann Lsjos városi a\'jegyző a kiegészítő jogtudományi állami vizsgát kitüntetéssel tette le.
— Nagykanizsa 25 részvény t jegyzett a Nemzeti Bank alaptőkéjéből. Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága szerdán délelőtt a városháza kis tsnácitermében ülést tartott, amelyen egyhangú határozatot hoztak, hogy a megalakulás alatt lévő Msgyar Nsmzetl Bank alaptőkéjének részvényjegyzéséből a város Is kiveszi részét s hazafias kötelességként 25 darab egyenként 100 aranykorona névértékű részvényt jegyez, nmi a 16.000 korooás aranykorona alapon 40,000 000 paplrkoroaáaak felel meg. Tekintettel arra, hogy a rész-vényjegyzés határideje szerdán dél-beo lejátt, a pénzügyi bizottság hozta meg saját hatáskörében azt a határozatot s a legközelebbi vá rosi közgyűlésen fogja kikérni a képviselőtestület utólsgos jóváhagyását. A 40 millió koronát kitevő összeget a város költségvetésének multévi megtakarításából fedezi.
— A József-laktanya tiszti lakásainak átalakítása. A nagykanizsai állomásparancsnokság át iratábsn kéri a várost, hogy s József laktanya tiszti lakásainak átalakítási ügyelt intéző bizottságba a város Is jelöljön kl egy kiküldöttet saját részéről.
— A város agy hónapi for-galmladó-részesedése. A zalaegerszegi pénzügy igazgatóság Nagykanizsa város részére a március hónapban befolyt általános forgalmiadó összege után 82 millió koronát utalt ki részesedés gyanánt.
— Megürült Iskolagondnok-aágl tagság. Zilavármegye tanfelügyelője arra néxve kér véleményt Nsgykaoizsx város vezetőségétől, hogy kivel töltsék be a helybeli állami elemi Iskola megürült goodnoksági tagságéi.
— Meghosszabbították a Nemzeti Bank részvényjegy zésl határidejét. A Futurától vett értesülásüok szerlot a MagyW
Nemzeti Bank részvényjegyzésének
határidejét május 11 én déli 12 órág meghosszabbították. A ksol-zsil Futuráoál jegyzett részvények kőiül eddig 385 d«rab részvény j-gyzését számolták öisze.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. május 8.
— BUntoliU az Ukola mulasz tásokat. Nagykanizsa elsőfokú rendőri büntetőbből hivatalából szerdán 30 büatctőparancsot adtak ki kézbesítés végeit. A tavasz be álltával ugyanis egyre fokozottabb mérveket ölt különösen a kiskani-zsai elemi Iskolákban az örj mu-lasztás. Résrlnt állatra vigyázol, gyereket dajknlnl mnradnak o\'.thon a kis nebulók, mlg szüleik u föl dekrn sietnek helyrehozni a meg késett t»vcsz mulasztásait, résilnt pedig maguk az iskolaköteles gyo-rekek Is megfogják az ekeszarvát, ásónvel.-.t éc dolgozn.-k a földön, a kertben. Ai lakolr.tzék természetesen más szemmel nézi még a lázas főldmu:ik? Idején is a mulasz-tásokat 5 egyik feljelentén a másik után é.rkc:ik bc a városhoz. Sokan vannek, akiket inár öttfdször-h<tod-szor jelentettek fel. akidnek a fecn-álló rendelkezések érteimébea legközelebb már elzárás Icát u büntetésük. Jelenleg a 30 megbüntetett közül legtöbbet 9- 9000 korona pénzbírság** Ítéltek.
— Singer Jóaaof és Társa dlvutáraház* Erzsébet-tér, Köt pont szálló épület, mrgblzható bc vásárlási forrás. Alspitva 1860 han.
— Rvlnhuvdl JisaantaUlii A s-omoru bír, mely Reinhunlt József volt köveskáli gyógyszerész halálát közölte, villámgyorsan futotta be a környéke* n mélyen leaujtott mindenkit. Uri mvgyar gc.v«\'U(iájáról, aranyos, sohs mtg ncin S\'ünő kedélyéről a uiind\'-nnyi uak JÓTal B4c*.ija közismert volt. Még o napokban vejénél, Schiniedt JenŐ kővágóőrsl főjegyzőnél tett látogatást, abol séta közben kezét valami karcolrs árt". A jelentéktelen web okozta tragikus hilálát. Vérmérfcczést kxpott s szombaton délután 4 órakor borzasztó kínok között a Ku\'mik klinikán elhalt. Temetése barátainak és számottevő ismerőseinek óriási résivéte mellett kedden délután ment végbe. Kő vágóőra község képviselőtestülete, előlj.iró\'.ága és közönsége részvétét szeretett főjegyzőjét ért tragikus csapás alkalmából Haller Béla adóügyi jegyző utján nyilvánította kl
— Felemelik n szállósxobák árait. A nagykanizsai szálló lubj-donosok együttes kérvényt nyújtottak be a város vezetőségéhoz, amelyben » s:okásos indokolássol kérik u szállóazobaárak 100 százalékos felemelését.
— Nagy pénz megtakarítás. Atuig n kéozlct tart, vásárolhat.mér lékelt árban kartonokat, balLztokat és grcntdlnokat Singer József és Társánál.
— Villany Csabrendeken. Csabr^r.dek közjégben komoly mozgalom Indult tneg az Iránt, hogy a villanyvilágítást Sümegről C<nb-tendekro Is bevezessék.
— A keszthelyi akadémia utolsó olőadáaal. A keszthelyi gazdasági akadémián május 18 áo lesznek az utolsó előadások. Az utolsó óra utáo a végzett hallgatók felvirágozott négsökrös szekereken vonulnak végig cigányzoneszóval a városon. Esto bállal egybekötött bucu bnnkettot rendeznek.
—- Vászon vúmSr. A legfinomabb mlaőségü siffoookat, ballszt-siffonokat, z.efircket, kKnavásznakxt, vásznckxt, anginokat, dsmasztáru-kat nsgy választékban Singer József cs Társánál szerezheti be.
— Zrínyi TE—NTE ítéletről horo\'.t tegnepi hírünkből a azlntén egyszerre felfüggesztett Sztankó neve sajtó hibából kimaradt.
— A „Dollárpapa" szomba\'i előadására készül a ncgykanlisd munkásság műkedvelő gérdnja. A lázas készülődést a város kö öcsé-gének osztatlan érdeklődése kíséri. A mott folyó próbákból már megállapítható, hogy a dorr.b nagy sikert feg uralni, annyival la Inkább, mert a főszerepet Danis Jenő, a pécsi Nemzeti Színház tagja foj j« jÁtjzanl. A derék, becsületes. un biclózus munkán/ik meg is 1-az r jutalma, mei t Schnit:er Géza ék bzít/sz űzletvben tuárla alig lehet jegyeket k*pni az előadásra.
Dunúntul legnagyobb azö vőpamut éa sxovőcéma rak tára. A világhírű jóminőaégű szövő ptmiit 3,4, 5,6. 8, 10 és azővőctraa 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 e« vast»g-sKgb-in, továbbá bordó és vörös fej.Ő kapható Singer József csTársa gyj«l raktárában.
\' — Ctéplőgépl ultt jdooosoU gylllcse. A Zslovarmegy el Cséplő gcplulrjdonoiok és Bérc*ép!ök S.ö vétségé május 11 én Zalaegerszegen a Koroun szállóbeo, május 18 án Keszthelyen az Iparoskörben, tnójui 25-én délelőtt 10 őrekor Nagykanizsán x Korona szállóban gyűlést tartacak.
— A KoMtk«lyi Akadémltt
hau^versenye. A keszthelyi ln, klr. Gs\'dsaági Akwdémla D.\'.l éa Zentegylete az Alsódunnntuli Mezőgazdasági Kamura erkölcsi tómo* gatásával míjus hó 10 én Kúpot-várott, a Városi Színházban jóté-konycélu hangversenyt rendez. A h»n/*\'craeny -mütorr.: 1. Eckhardt: „Gavdáaz-induló." Előodja cz cka-demi\' orchestcrc. 2. Prologus. Elmondja: Döruer Andris nkadémhl hallgató, a D l- és ZeneegyUt elnöke. 3. Fiotcw: .Stradella." N,l tány. Előadja ar. akr.démio orch:s-terc. 4. Mendelssohn: V*ri»tlon serieukes. Zongóraazóló. E!őadj«» Prexa Gitta rongor»müvésznő. 5. Eckhardt: „Trifolió." E\'ósdják: hegedűn Puskás Béla, zongorán Bledcrmsnn Lssrló és hsrmonlu-moo Ráhel László akadctnhi hallgatók. 6. Schubert: „H moll slm phoni.:," Előadja az akadémia\'orchestcrc. 10 perc szünet, amely alatt a Prrxl banda szórakoztatja a közönséget. 7. Wagner: Tanhiiu serből: A zarándokok knra. Előadja az akadémia orchcaterc. 8. i) Chopin: 2 Preludc : Des dur és G dur. b) Weber—Tauilg : Aufforde-rung zum Tanz- Zongoraszóló. Elő-adjs: Praxa Gitta zongoraművésznő. 9. Irredenta dalok. Eaekszóló. Előadja Schranz Dezső akudémM hallgató, zongorán kíséri Maár Gyula akadémiai hallgató. 10. Kéler B.: „Bártfal emlék." Előadja az ukadeaiia orchealcrc. 11. Magyar dalok. Zongorán előedja Dr. Berzsenyi Lá-\'zló. 12. Himnusz. A: akadémia 36 tagu orchvsterét Eck hirdt Antal zenetanár vezeti.
Szövet divat. Tavaszi r.ői ruha-koa^tüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta erkernek Singer József és Társa divutáruháráb*.
— Az áll amj egy forgalom elérte a két billiót. A m. klr. állami jegylntctet úprilia hó 30 ikl kimutatása szerint a; állr.mjegyfor-galom ae elmúlt héten ujabb 2769 milliárddal 2 bülló 98 milliárdra növekedett. Ax államkincstár uj«bb
30 mi iiárddal 944 milliárdra növelte tartozás-:!. Az egyéb követelések rovata 107.1, az egyéb tar tozúsoké 42.9 milliárddal növekedett, a zsiróköveteléiek éa egvéb tartozások tétele 80.9 milliárddal csökkent.___
— ifegkoxdődtek a megyei bank előmunkálatai. A Zalavármegyei Bsnk és Takarékpénztár : Részvénytársaság egyik helyiségé-b:n már azorgslmasaa dolgoznak
a tisztviselők a meginduló bank előmunkálr.taia.
— Drórdy könyvtárt vett. A vidékünkön eléggé ismert kép-vi.elő úrról tartottak ily elmen egy felo! vaaúst a „Mi.gyArség\'4 május 2 iV.i eicujs :g estjén. Eszerint ame-riksi luroéj« után Drózdy György a \'-.pok szünetelése nla>t a kultúrfölény bizonyságául szép könyvtár* gyűjteményt szerzett s azt a bekötési t/bla szerint állította Összo. Így VAn ket sor lila, három torka, öt vö:ö«, uralkodó azln azonban a zöld.
— Tlaztvlaalőnők nyarulnaa.\' A Katii. Tisztviselőnők és Női Kére- kedr\'-.nl Alkalmazottak Országos SzövrtA-\'go ozldén is nyaralótelcpe-kv-t nyli Balatonlellén és Alsóörsön. F\'.lvil >vo »;ást ad a S\'övetség Iro-dáj<: Budapest, Kosiuth Lojos-u. I. cin. I. lépcső.
— Zalaegerszegen is ösaze> ívják a Levente ifjukut. Zala-c}-crsic;;röl jelenti a Zalai Közlöny tudósitej*: Czobor Mátvij p-iigár-.-.•.cel<r tendelkeaéséic Z.-l»egenxc y n is megjitentrk a t«stgyaknr 16.ia köt\'!.«zatt Ifjak ötsrclrásiból z.-óió hirdetmények.
— Z dal gazdák tanulmányútja A z»lccgorsxegi kisgazdák Ciobor Mátyás polgármester és j\\\'áray Andor keszthelyi gr.zdnsági xkxdémUi tiQ.ir vezetésével tanulmány kiránduláson voltak Moson-3-olaok és I. vél községekben, ahol m gU.klntetlék az ottari Starvas-i\'i-rhatínyésitő é» T\'j-lésellenőrxő Egycsül:tck<t, vaUmlnt a Zslaeger-szegen U felidiitani tervezett gazdacági ricrnl szakiskolát. Ez alkalommal ZaL.egers/eg két uj tenyészbikát Is vásárolt, cgiikrt Moson-rzolnokop, máslkat L:vélen-
— A forhéncl szőlőhegy ká polnája harangot kap. P.thrlich Alajos, a kiskaoi/sitisk derék lelkésze burgslmának volt köizönhető, hogy a kiskanizsai gazdák áldozat-késiségéből sikerűit három szép imengot sirrexni a kiskcnizaal templom, részére. Nemsokára rá a csertői s.őlőhcgy, tavaly pedig a bsgóhegyi szőlőhegy kápolnájának x^erzett harangot. Most arról érte sülünk, hogy P. Ehrlich Alajos a főrhénci sző\'őhegy kápolnája ré-sicre m grendelt egy 160 kg os harangot á 32 kg. búzáért. így a fÖrh\'énclek Is rövid Időn belül haranghoz fognak jutói a kiskanlzssiak fáradhatatlan lelkipjsztoránnk buz-góságából.
— Átépítik a Zalaegerszeg környéki hidakat. Zalaegerszegről jelenti * Zalai Közlöny tudósítója: A Zalaegerszeg kornyékén lévő fából épült, rozoga állapotban lévő vasúti hidakat raoit vashidalká fogják átépíteni.
— A Magyar Tudományos Akadémia n*gyhetét most tartja. Az uj tagokat csütörtökön választják meg. Ax ünnepi kö:gyülés vasárnap délelőtt 11 órakor lesz.
— Testnevelési értekezlet. Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Bödy Zoltán alispán a vármegyei testneveléil bizottságot és a főszolgablrákat értekezletre hivta össze jövő s/erdára, hogy tanácskozzanak a testnevelési törvény végrehajtásának módoza tálról.
Uri éa n5l divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, FŐ-ut 6.
__3_
— A kanizaal Ördögárok.
Ax áUamrcüdőrség nagykanizsai kapitányságától jelentés érkezett a városhoz az Ördögárok Magyar-utc»l részének kijavíttatása tárgyában. Nem nagy jelentőségű tény oz igy msgábsn, mert hiszen mit fognak javítani a Magyar-utcil ré szen? Tslin egy bedűlt partrész-letflt, taláa egy elkorhadt hidpadtó?. Mindegy. Ami ebben a tényben szomorú, az moga az Ördögárok, az a méíy, nyitott, azennyvi: levezető árok, ami végigfertő:! por-hadt vizével, miazmás levegőjével egéi*z horszuságában a város éacakl réstét, egyre mossa cl a háztulajdonosok földjét, ihatatlanná teszi a kutak vizét, az egész kornyéken lehetetlenné teszi az abiaknyitist. Csudál *.toi, hogy a mai körngÍM-ségü/yl szigorú rendelkezések figyelmét kikerüli következetesen cz m bűz- és bacilus telep. Meg kellene végié mozdulnia nx érdekel: háztulajdonosoknak s a város segiisfi-gével el kelicneük tüntetni fezt a Siégyanlitea árkot a város kötepéről.
— Az Országos Földbirtok-rendező Bíróság Zalaszombalfa községnek a gazdaségl Ismétlő iskola céljaira 800 négyszögöl, a kőz birtokosság kőzlegelőjének klbő-.i
téséiö 45 katoiitrálfa hold főld-t juttatott.
— UJ tejfeldolgozó ütemek Zalában. A hét folyimsn Zala-csáb Salomvár és Zalaszsntgyőrgy kö-.ségrk kértek engedélyt a zsln-egerszesi főszo!g»birói hivataltól, hogy tej\'.erinékaket feldo^joró üze-me\'set létejlthesoenek.
Ertoaités. Számos oldalról kifejezett kívánságnak eleget téve, régi kedves vevőimnek vtivea tudó mására hozom, ho;y lakásomon, hozott anyagból is újból elváii/lom női és gtjermekkalapok késrltéart. Gürtlerné W\'eist Lujza Kazlncjy-utca 1. (Városház épület) 11. emelet.
■=» A jól öltözlxödő uri és női vlláví figyelmébe! A FIL1PP-kötőde (Srombothely, Széli Kaímán-utca 6) harisnyái é-. zoknil a legértékesebb anyagból arját műhelyében kév.ülnek. Előnyük, hogy saját,anyagukból mindenkor fejel-h-tők és jovlthstők, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gszdusávi viszonyokhoz mérve előnyösek, mindeneseire olc.óbbak, mint bárhol másutt. Texsék rőia meggyőződni.
— „Vlg fiuk" Jazz Baud szalonzenekara esténklnt az wAr«ny Szarvas" kávéházban hangversenyez
„Télrn" caecaemő-kelon-gyék Schwarcz üozső cégnél, Főút 6. szám.
Elveszett április Utolsó napjaiban egy drb. egy éves barn* ucsfcó (daxli) hi-.n kutya Becschcly körtü nkén. „Snúki" névre hallgat. Megtaláló iüő jutalomban részesül. — (C:m : Slromtzky, Annamajor up. Becschcly)
«= Álle< képes csa\'ádi l.spok minden szarna kapható Fischel Fülöp Fiai pfcpir&ruház&ban.
Füszerüziet
céljaira kiv*Ii>xti atkatuiss
üzlethelyiség
totjes t:«:«oJ«séss*] «Kyutt átadó
Zalaegers.eg
^cgfo:C\'ltn»s»^b otcijihan. ÜriekMdol l«\'«t
Sikota Fersricnél, Zalaegerszeg
„, Kossuth Lajos-ulca.
ZAI.AI KÖZLÖNY
1924. május I
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Elitélt sikkasztó. A dagy-
kanizsai törvényszék egyosblrája, Makáry Vilmos, sikkasztás büntette miatt vonta felelősségre Fischl Lajos 25 éves nagykanizsai lakost, akit a Dél\'vasút szolgálatából elbocsátott. Flichl ugyanis az özv. Spirk jáoosoé született Őri Júlia és Drrgán Gregorné született Horváth Fraacblca nrgykanlxsal lakosok *llal a Dellvasuttól járó fa- és szénllletményik kiváltása céljából
kezéhez lefizetett 226.400 K-t jogtalanul eltulai\'donitotta, Illetve saját céljaira fordította. A letartóztatott vádlott a főtárgyalás alkalmával beismerte tettét. A bi\'onyi tási eljárás befejeztével dr. Gyulai ügyvéd védelme után a törvényszék Fiichl Lajost hat hónapi börtönre éa három évi hivatalvesztésre Ítélte. Az ítélet jogerős.
§ Két fiatal tolvaj. Guzsve-nicz János még csak 19 éves, bátyja, Guzsvenicz Jóssef psdlg 21 és máris a tolvajlások egész sorozata terheli romlott lelküket. A folytatólagos lopások egész sorozatát követték el. A vádirat szerint Guzsvenicz János többek között ismételten felhatolt Anek Józsefné nagykanizsai lakos záratlan padlására és onnét zabot, babot, gabonát lopott. A főrhéncl hegyen az alvó Mihalccz György kanizsai la kos zsebéből 130.000 K-t lopott ki, Szedlmayer Ferenc kanizsai lakos nyitott udvarából több Irgóságot lopott, Guzsvenicz József Fórhénc-hegyen Mihalccz Györgytől több Ingóságot lopott és a János által eltulajdonított ingóságot megszerezte. A két tolvaj tyúkokat és csirkéket is lopott, ezeket hazavit ték éa ott Ismerőseikkel jóízűen elfogyasztották.
A terhelő tanúvallomások alapján a bíróság Guzsvenicz Jánost lopás bűntettéért 9 hónapi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre, Guzsvenicz Józsefet 8 hónapi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre, Tóth Istvánt és Tóth Iitvánnét, akik a lopott tyúkokból a tolvajokkal fogyasztottak — tulajdon elleni kihágás miatt fejenként 50— 50.000 K pénzbírságra Ítélte.
8 Egy kilakoltatna epilógusa. Weisz Slmon kanizssi zsib árus hatósági köze2 eü«a elkövetett erőszak vétsék m\'\'itt állott a nagykanizsai tőrvéoywék dr. Mut-schenbacher büntetőtancia előtt. Weisz Simont ugyanis hatósági végzés alapján Csányi Elek végrehajtó ki akarta lakoltatni Klnlzsy utcai házából. Amikor Csányi Elek dr. Dómján Lajos ügyvéddel a vádlott lakásán megjelent, hogy a kiírói-tatáit foganatosítsa, Weisz nekiment a végrehajtónak, szldalm"\'". megütötte és széket emelt éli™*. "2T. hogy annak rendőrt kellek hívni iu Cl,k „„„fc 8<.g|t,égével tudta hivatását gyakorolni. A kihallgatott tanuk mind Weisz ellen vallottak, .ki tagadja, hogy ő bántalmazta volna a végrehajtót.
A törvénysrék dr. Krausz Aladár védelme után bűnösnek találta weisz Simont az 1914. évi 40. törvénycikkbe ütköző hatósági közeg ellen elkövetett erőszak vétségében és ezért őt az enyhitö körülmények tlgyeiemoe vételével 100.000 K fő-é\'. SQ:Q90.,K mel\'ákbüntetésre ítélte.
A tnkarékboronn árfolyamai
A Devizaközpont közli, hogy a takarékkorona m» árfolyama 126 papírkorona.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
* budopustl tőzsda délután 1 ór.t siróirlolyamat » kav.tk.iSk ■

Ol.-M. r»»nl Oiiu. Hit
rjo><a Uf.ii
B.ek«<í«-.n
Atliltnoi U. 0. Asrir MldblltlU. Ilcfrnc* ^
M.-Ctch Ipar
Kó«p. J«liltcz Vlrotl t»nk Mtlkur
Kilrln.tl ip. t.l;«i»iroil PG vtf.il K«fciny»l T«k. Alul. T.k. H.iin
llaaal •!«»
líUJM.Bi.l. •
KcckUM
Mw-IW*
RLau t.
Maimul
B«4k n.
Bc-it.-M. Coocordit Btk<»cuUl
TAiökiiccim.
GiulU
lloKciria
Klrt:;mtk>m
vn<»iu
Tr. D.nubl.
Si«otl5r.
fcuikl •• SiHirtil
nrní^c Hanoii
SijOkot>29Í j S.lt6
l\'riktfyl
\\VJ CMaalí ««
| P.H.. Ritil Rifkt
UjtltfiMm
i Htödl w>( I K«.\'Jf« Cilkjr
O.ii. W«r FlLUn <H VtfylU l\'«mkccti>
Pfiail
: r..
(.Vili.
| t Gyittty
K0hn« I-W Llpiss
Síit
Ktl*i Ura
Mtrlcc Motc*
Oloinirugytt
Chíudr.if
vwir«
Vtgnefíir P«!*<yl Re«- tJ)yő
Unni It K6ró*tlrj al Kroobt\'K*\'
M. .1 Milom »«>\'«/
Lidiiig Ol.
R4«Un,jl
Th*k NMUI
Vrtr. lulol Ztholtl
Píb.tlk
tUdiblrt.
Ip>rt>.
MUkottl Kínul VJ»wl
CvkMipU
M«xfií>. tuk. Slummct
K. (■ leolpn Si((, l«cd«r
Unl« uxilt
St4rS-K4l» W. T.siil
Gol&xrK
Ktlell Mul 6 Ki Kiflin 6.50 ^ Klöllld
jiör «■ i«m» H4.I/...1 «41 H Kir*ly»«/
Pul£iri tit JlJ V»a. 1«9
Bu«ll T
Kf*!trkh Ifi
Rt»»»ínyi6l líií
Gicbwladt ij& K»»■:•» II«»I ji
S«ikllu<l*k Hsnclrla —
KOIOurol«k
Ootoci ")
Dlsli !«!»♦• JO
hlus ?ío KIM
Gumi jío
TcStloa i»2
UBI4 •«"«»»». JJ
Stolaokl —
ZtCopSII.
Btrdi >i
KlrilytulO lo.j
Virt.1 tof*. Soo
B6ai 3S
Hrftiiók - SÍJ
Corrio Kim l|.; Pipit
ll»ncy»li»< II
Sttrfilm 17
OitcicnelS — Mizv.-N«ra<i — Turul Kr-ut Vuk<hnb>ok
Gj 6ci k4r «i
KÖZQAZOASÁQ.
Mi okozza az abnormia időjáráat?
Az utolsó évtized alatt a természet csodálatos azeszélye folytán alig volt oly?n évszak, amelynek időjárású ne hozott volna többkevesebb meglepetést. Annak ellenére, hogy lassacskán csaknem megszoktuk a későn kezdődő teleket, a télnek Is vigasztalan tavaszokat, az őszbe takaródzott nyarakat, a rendszertelen időjárás önkéntelenül a meterológiai felé terelte még azoknak az érdeklődését Is, akik a természettudományokkal azelőtt vajmi keveset foglalkoztak. Azok az abnormálisaknak mutatkozó jelenségek, amelyek az utóbbi évek megfordított Időjárását előidézték, természetesen a tudományos világ figyelmét fa felkeltették és az így tett ésdelésak igen értékes és gazdag adatokkal gazdagították a meteorológiát. A magyarországi Meteorológiai Intézet, amely a háború következtében
időre cl volt zárva a külföldtől, nemrégiben ismét felvette a megszakított érintkezést és fontos adatai vannak azokról a felfedezések rŐl, amelyeket o legujsbb megll-gyelésck eredményeztek.
A budapesti Meteorológiai laté-zet vozetősége a következő rendkívül érdekes felvilágosítást adta erre vonatkozólag:
— Az utóbbi Idők rendkívüli nck tetsző és némileg valóban abnormális időjárása, természetesen a Nap felé tereli a meteorológusok figyelmét. A légköri változásokat és légköri zavarokat a Nap Idézi elő és a csillagászati obszervatóriumok ma már olyan kitűnő műszerekkel vannak felszerelve, hogy lehetővé vált a Nap beható és rendszeres megfigyelése la. A legújabb megfigyelések azt a szén-z.ciós felfedezést eredményezték, hogy a Nap hőereje nem állandó, a hatalmas égitest hőtevékenyaége változik és esetenként 15 százalékig is csökken. Az ameriksi obszervatóriumokban a hŐtevékenység-:k ezt a változását megfigyelték
hosszú | éa azt a rendelkezéiukrc álló töké-
QaaaactooaQoaoaaaaan
l MAGYAR NEMZETI BANK l
f| részvényeinek lejegyzési határideje f. hó 11-ón délelőtt 12
La óráig meghosaznbbltva lett. — Intézetünknél a réezvények
fl ellenértéke az alspltásl tervezetben felsorolt fizetési eszközökön ki-
w vül hitelalapon ó és uj búza, ó rozs, zab, árpa, repce, borsó és
Ogyjpju lekötéso ellenében Is történhetik. Felkérjük ezért a jegyezni szándékozókat, hogy a részletek megbeszélése,valeinínt a jegyzó-
« sek eszközlése végett bennünket felkeresni szíveskedjenek.
0 a o o o
e„FUTURA" Zalavármegyei Szövetkezeti Q R áruforgalmi R.-T. «
g Nagykanizsa, Fő-ut 8. sz. (Bazár) q
oooaQoooanaoaacraaan
le\'ea műszerek segítségével minden eseíben pontosan le is mérték. Természetes ezek után, hogy valahányszor ilyen hőcsökkenés a Nap. ban beáll, ez érezteti hatását a Föld légkörében Is.
— Valósziuünek kell tartanunk, hogy az utóbbi évek szokatlanul hűvös időjárásit is a Nap bŐerejé-n.^k ilyen meggyengülései idézték elő. A közelmúlt leghüvösebb áprilisa 1907 ben volt, az ideihez ha aonló hűvös és esős volt 1917 ápri is«. Esős, csaknem hidej voit még 1919 májusa. Az idei hüvói időjárás természetesen nem jelenti azt, hogy nem lesz meleg észten-dönk, sőt a jelekből ítélve kellemes tavasz és tartói, erős nyár Ígérkezik".
a TÖZSM HUH).
[S.;h1 tudósítónk l.l.tonJ.I.Dtéiej
M.E nyitás\'r.or s/ éttélet jórc*2t u tc^mpl érnivtS *latt nyitottak. Néhány piacon később az árait javulni kezdtek uyy. Hogy az árnivó h tegnapi zárlati árnlvón felül emel kiden. I\'okép az ipari értékekben a nyomda és nulompaplrokbaa volt észlelhető a javulás. Ez a javulni atonnio a tőzsdeidő rnáaodlV Felében nem tudta magát tartani, A nehízebb papiroVban elért nyereség legnagyobb része veszendőbb ment, sőt egyes értékek a nyitási nívó alá estek. A pénzpiacon 1 " kai bőven volt áru. Zírlatkor sz irányzat lanylts, forgalom csekély, bsngulat vontatott. Koiztpénz hivatalosan >/, —17a-
Délutáni magánforgalom. Irányzat l.rtott. Kereskedelmi 1285, Cukor 3675, Levante 230. Hungí-rlo Műtrágyagyár 220, Nova 160 pénz, Olssz Bank 21, Amerik.i 9\'/s. Danubius 3250, Jelzálog 146, S.lgó 109, Osztrák Hitel 209, Magyar Hitel 591, Leazimitoló 85. Fegyver 1000, Vlllstnoa 1500, Kőszén 3225, Kohó 540, Beocslol 900, Szászvári 380, Egyea Fővárosi 165, Posll Hazai 3950. -- Nem hi vaíalos. Rohm hoc. 6. Kéve l\'/j, Mobil Bank 5—51/,, Corvin 5.
Termény toxade
Buza tlazavidéki 76 kg-os 330000 —335000, 79 kg-os 337500-342500, egyébvidéki 76 kg OS 325000-330 000, 79 kg-os 333250—337500. -rozs 300000—305000, takarmany árpa 290000—300000, — aőtárpa 310000—325000. zab 315—327500, tengeri 257-262500. korpa 23Í000.
A mai terménytőzsde Irányzata valamivel barátságosabb. Buza 2500 rozs 2600, korpa 5000 kor. drágult SertélTáaár. Felhajtottak 500, eladatlanul viaszamaradt 250. Avs* sár lanyha volt. I r. 27000-27500 Könnyű 22000—22500. Szalonnát fél.ertéa 29000-32000. Lehúzott hus 30000 - 33000 Sózott szalonna 27000. Zsír 32000.
> devlii-küíoont hivatalos árfolyamai
VaiuttU Devizák
bi;«l«D JOJtOO Ainilwda-s
Aagol JiCl JM>»-»!).•«" Bá\'airt.l «!)-«»
Ler« Cioíio Kopce^ls* i<47o-iiS;*
Oo^U S}«J0-!?oo KriuUsal* llSwISIJO
Pruxla It. JJJO jíío Loodoo jyjjoo-jsjj®9
Un |t|0);)0 BiSutl ilto-l-»
0««l«. kr>» ISOO)-lll2} Ol.uor.«»í
tlelK\' Irtuk <<0o <6io Pirit J510-S&V
SJÍ-4JS P>t{< UOi-ljtl
Sulol St})-i)S) Sio-Jboln
S«i;<l ti.uk l}l7C»lj)7a SfSJc I$|J0-ISJJ«
Koroat d;aSi i(,lo-ioy.i B«t itoos-Kjn
llolliofil tv ji^oo-jifco \\ CaölU 6f- il>
BelrrSJ IOÍn-lv«>
Sjl}0-JMJ°
KclsIGs szerkeszti: a főszerkesztő. Klsdó; Zrínyi Nyomdaiparés Könyv-kerested t» RT Nagykanizsai Nyomdíja
1924. miju. 8
ZALM KÖZLÖNY
5
gtoróhirdetéssEi
Si»V»r«ni k«r«it<llk f-íjiilllou le-btctrt jd ÍImKmíI (• fcUoe,\'.i»Jnr.»«l Si«rci<ítír S«m>j. Sit<W«r.ji.|»i 4- tí
ríJjllllCaj n»|>r
Uj könyvek:
DArday Sándor: lgaxs>gü({yl törvénytár 2 kötőiben 1 kötet: l\'erjogl, totekkönyvi, l*k»sücyi U nemzotközi jogsegély joganyaga. H kötőt: ilitcljof.) kereskedőim 1, iparügyi i* tiSxsJei joganyag Alapár flfi,—-Dr. WotKcr Zdltsohek : Takarmányozáson ...... . 2U.—
Wagner Richárd A Nielalung gyii-lüjo, Lányi Vlfeior forditaxa . • Sombarl Wcrncr: Háború és
kapitalizmus........
Thoinax Maim : S\'aRy Frixyes Jean Flnot : A boldogig tudománya Manpaaaant Dariis és borús történetek ...........
Kosxtolányl Dezső : Pacsirta Jack London: A vaspata . . . Rndyard Kipling: Vitéx kapitányok ..........
Wilde OazkAr; 0«sea müvei. I.
kötet Versak . . .....9-—
II. kötet Satoroa xtb......9.—
Molnár Ferenc öm«s müvei:
Kattan beszélnek......—
Rgy gazdátlan csónak.....* —
Knplist\'>k:
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereake«léa*beii.
li..— 9.—
5.— 7.— 10.—
7.S0
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
Eredményes és sikerült házi mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
smkiioiücn kexclt, E.jtiiiU boni.j[j
lehal csak megtartani I
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
DRÓTOKAT
tiixtien ligyitott, fényes-félkemény, horganyzott, cnozott sí galvanizált kivitől-bon, vas- és acéJminősígben raktárról jzütlt
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Tartl-HKrut 60. Teíthn 137.68
Nincs többé megélhetési gond!
Vegyen outálytoriiegyet a Hlrichlar-töndtben
KflQy.í.méoy kedvcifl cetben
1 milliárd korona
is számol több milliós
nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Sserencse sifcmok kaphatók
ifi. Hirschler Miksa
dohányáru és sorsjegy íúáru iájában Nagykanizsa, Fő-ut Korona-üálló épület
Egy milliárdot
2^«£fiES£SSSíXII. osztálysorsjáték
sorsjegyeiből vásárol
SZERENCSESZÁMOKAT
Miihoffer Kálmán sorsiegylro\'dfcja (Kupxh-hix)
500000 koronás S^ST
0 . enéts 40000 korona, tél 20000 korona,
sorsjegyek ara . negyed 10000 kor., nyolcad SOOO kor.
ajánl
ahol a most folyó főhuxásokon kütöoícle nyeremények kiizt nz
Vidéki iu«(reBd*I^Mk poi
a tiMllltalnak.
| S6533 | | 56689 [
| 35376 | | 52S99 | | 34329 | | 35397
34366
56778
Fönti
»ok u kO»1l | S»ivt»V«4j*i • tiimokM Vi«l«BÍ, ii.mkt <«rrl, uuU«
ro-UU O hmx.on anjatU«xOlca l «t/ «*»»\' «» llrttak .nrtídílal.
Ezen sxfcmok csakis nálunk vásárolhatók!
nt- .y«k«t «or.*ln»k kl u te«.>)»bti XII. magyar •jtUksa
Feltűnést K&rK.
Hír sjystlen iors|«9»il K«*it*ta*k .Jf» <»»«IT. I». aliauioa l<titt ii»iUi5iipo»
iriUlíl tilt, SIOMll.
1)1 itiJiAiyiitr\'jniDBiiii,
...... SOY MILLIÁRD
1,1 ,|i,tjioi I |H|. gi|/iM«kl, imUi i
WJiÖ\'SSr....... f- évi május hö 11-ig aki-sSÖK
,.,.,„„ 600 millió K. 400, 200, 100 millió korona.
flrtieaeu 8 mltllárü 179 i,.11116 koron* k4«»j>«n»«or«™,,l4u)U »«r»olB»k kl.
. .. A -.»»,«« .. ................... "»«»■ tíl\'"m-»"»*
Török fl. és Tsa bankház rt. KSSS Budapss!VI,Szervita-tér 2/3
oanKnaz n. □uuaue>iii,j<.ci
. Li.lnl ullot Időkí.^n ellt»:.rjr.l.. t.^1"\'
1,1 R-Yfte\'\'"\'1*1
MEGRPKDELŐLCP. Török A. és Tsa bankház rt
M •/ ivilwt » «<«»». í<b \' . !0rl|in«i «»5«. 4rk ■). üxiimtU « 1»M
a,7„, _______- \' """ """
Pontos dn: ri\'I""""" ~ _ ^.^ZZZ____-
0
Nyári újdonságokat^
oScsó árakon Q
i Kisfaiudi és Krauszi
s ax ,,aran»*Kakashox" Nagykanizsán s-
35 szerelhetők be! ^
5 Dns választéki! raktár! 8
........... I, . Covelkott, börbSry, trikó- O\'
JÉ NŐI diVatSZOVetek : tm é» mmokm füvetek.
£ Férfi átmeneti , a
! —SűTtA\'SSWBP* seivmek I ö sÍ6k9ren8d""ok ~
I«r Sportruha kelmék óriási választékban! ^
ZA1.AI KÖZI.ÖNY
UlVmíiui 8.
Szombat, vasárnap
VILÁG moigószinház
A FIU FELE
Mikszáth Kálmán végtelenül báios elbeszélése filmen.
A film az óriási költséggel újraépült Corvin filmgyár második magyar filmje Az eddigi ™gyar közül kétségtelenül rí legsikerültebb. Újszerű és teljesen hrbatian rendezcsc Bolvary Ueial c
Balogh Bélát dicséri.
Főszereplői:
Lukács Pál, Maiyas&wszky Ilona, Vendrey Ferenc, Uiváry Lajos
ós a két újonnan felfedezett csodagyerek: a Barry testverek.
A délutáni előadások alatt Füredy Gyurka cigányzenekara játszik.
URÁNIA
ATLANTIS
Pierre Benoís világhírű regénye, a két rész egyszerre.
Akik a íilm két év előtti bemutatóját látták, tanúságot tehetnek, hogy paza-rabb kiállítású filmet a francia filmipar csak igen keveset produkált. Minden felvonása
káprázatos megelevenedése
a rendkívül érdekes és mystikus tar-• talmu regénynek.
k
w FRIDERICUS REX íu
bclsó állami életének konszolidációjáról és megmásíthatatlan akaratáról abban az Irányban, hogy Magyarországol a béke, rend és fejlődés mintaképévé akarja lenni ezredéves múltjához méltóan.
Horthy Miklós kormányzó személyét a nemzet osztatlan szeretete és ragaszkodása övezi.\' Benne látjuk megtestesitójét a magyar nemzet jövőjébe vetett rendíthetetlen bizalomnak, független államiságunk és önálló nemzeti létünk szuverénitásának.
Nemes alakja a példaadó magyar erőnek, akaralnak és ncm-
zeli érzésnek hü kifejezője, az ál-lamrend és bclsó nyugalom, a jogbiztonság és egészséges ország-fejlődésnek letéteményese.
Franciaország nagyra becsült rokonérzéséhez ez alkalommal Is hozzá kell fűznünk az egész ország az c\'gész társadalom legmélyebb szeretetének és változatlan ragaszkodásának kifejezését és szilárd elhatározásunkat, megmásíthatatlan készségünket arra nézve, hogy ől magas hivatásának betöltésében az állampolgári köte lcsségteljcsltés munkájával fogjuk mindenkor támogatni.
Egész Európának meg kell szenvednie az elhibázott trianoni békét
Gróf Apponyi Albert előadása Bócsbon Magyarország helyzetéről
Bécs, május 8. Apponyi Albert gróf ma délután nsgyhatásu előadást tartott Bécsben Magyarország külpolitikai helyzetérői, a Magyarországra a trianoni békeszerződés következtében nehezedő su lyos terhekről. R ímutatótt a szerződés egyos sérelmes rendelkezéseire. Megállapította, hogy Magyarország teljesen végrehajtotta a lefegyverzést, mig a szomszéd államok egyre másra fegyverkeznek. A nemzeti kisebbségsk részére adott garanciákat sem iskolai, sem agrár téren nem tartják bo a győztea államok. Egész Európa szenved a teljesen elhibázott békemű alatt
Ar orvoslást nem uj felfordulások, forrsdclmak, háborúk segítségével akarjuk, hanem azt várjuk, hogy a müveit világ felfogása átalakuljon. Llojd Gtorgenak, kivel amerikai ulja közben találkozott,
ugyanez a véleménye. Beszélt még a német választások eredményeiről is.
Magyarország részéről nem koll a nagyhatalmaknak attól tartaniuk, hogy olyan lépéioket teszünk, melyek veszélyeztetik az ourópai békét. — Az európai békét maga « trianoni szerződés veszélyezteti. Magyarország követeli, hogy a győztea államok tartsák meg a szerződésnek azokat a rend?lkezéseit, amelyek Mzgyarorscág szómára nyújtanak egy-más előnyt.
Az Időszerűvé vált reformokat végre kell hsjtani, nehogy a tör ténelem erőszakos uton legyen kénytelen mogvalósltani a természetes fejlődésre való törekvés következtében szükségessé vált ujl tásokat.
Apponyi Albert gróf beszédét a hatalmas hallgatóság óriási tetszéssel fogadta.
Horthy Miklós
kormányzót kificamított agyvelejű emberek el akarták tenni láb alól. Emberek, kik Bakunln vagy Most fraseológiájával táplálkoztak, de félmüveit gyomruk nem bírta megemészteni a sok lenlnl-tudá-lékosságot. Túlterhelt gyomruk pokoli terv kivitelére ösztönözte őket s csak a magyar delckllvek ügyességének köszönhető, hogy nem tudták végrehajtani. A magyar kormányzó ellen tervezett merénylet az egész müveit világban a legnagyobb felháborodást váltotta kl. A különböző államok képviselői siettek egyre-másra kormányuk nevében szerencse-klvánalalkat tolmácsolni a magyar államfőnek a mcrényletterv sikeres meghiúsítása alkalmából. Az üdvözlők közül különös figyelmet érdemelnek a világpolitika két legjelentékenyebb tényezői: Mllle-rand és Poincarénak szerencse-klvánatal, amelyek nemcsak egyszerű udvariassági aktust jeleit-tenek, hanem a minket sokáig ellenségesen körülvett európai légkörnek oly fokú megenyhülé-sét, mely bizalommal tölthet cl bennünket az Iránt, hogy a lör-ténelcm folyamán Franciaország részéről oly sok vonatkozásban megnyilvánult egykori barátság az utolsó éviized diplomáciai ellentételből visszamélyült a régi rokonérzés korrekt és meleg viszonyává. Magyarország kormányzójának elévülhetetlen érdemel vannak, sokat szenvedett nemzetünk állami létének és belső rendjének konszolidálásában és midőn ezt egy Idegen nagyhatalom feje és alkotmányos kormányának elnöke elismerik, nemzetük nevében telt kijelentéseiknek ránk nézve nemcsak megtisztelő jelentősége, hanem rendkívüli horderejű politikai fontossága is van. Államfőnk személyén kérésziül szól ez a nemes Indulalu sze-rcncseklvánat az egész magyar nemzetnek és a magyar kormánynak azért, hogy Európa szivében a maga törekvéseivel kétségbevonhatatlan módon tanúságot tett
Tanácskozás a miniszterelnöknél
Budopest, mrjus 8. Gróf Bethlen István miais:terelnöknél ma délelőtt 11 órakor tanácskozás volt, melyen résztvettek báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter, Walkó k*»e»ke-dclemügyl miniszter, Kelely Dénes, a MÁV elnökigazgatóji, Desiewffy külkereskedelmi államtitkár, J>koby Dénes miniszteri tanáctos. A tanácskozás délután fél háromig tartott. A MOT munkatársa a tárnics kozásról távozó Kotányi pénzügyminiszterhez kérdést intézett arra nézve, hogy milyen vonatkozású volt c térgyalás. Korányi válaszában kijelentett*, h(-gy a tanéokozas kizárólag a MÁV znyjgi helyzeté nek rekonstrukciójára vonatkozott.
A tanácskozáson határozathozatal nem történt, htnem csupán csak adatok gyűjtése cszköiöltetett arra nézve, hogy tnikép lehelne a MÁV rekonstrukciójának kérdését a szanálási program keretében megvalósítani. A külföldi kölcsönről egyáltalában nem esett szó.
A Jegybank csak június közepe táján kezdheti meg működését
Budapest, május 8. At önálló magyar jegybank iránt mcgnyllvá nult érdeklődés azt eredményezte, hogy aráuy\'og rövid idő zlatt lejegyezték a 30 millió sranykoronát kitevő alaptőkét n hozzáfogtak a réirvéayjcgyzésl ivek összeszámlá-láiához, hogy megállapítsák a túl-
jegyzést. A harmincmillió aranykorona alaptőkét nemesak hogy lejegyezték, hanem — amennyire már most megállapítani lehat, nagy összeggel túljegyezték. Ennélfogva nagyon valószínű, hogy egyes nagyobb jegyzést, természetesen a külföldlek közül, redukáló! fognak, hogy részhez juttsssák a kisebbeket, mert az az elv, hogy az uj Jegyintézet ne egyes érdekeltségek \' vagy tőkecsoportok, hanem az egész nemzet alapítása, bankja leguen.
Téves Információn alapul egyea lapoknak az a jelentése, hogy a Jegyintézet már 17-én, vagy 18-án megtarthatja alakuló közgyűlését. Ez Ilyen rövid idő alatt már csak technikai okokból aem vihatő keresztül. Előbb ugyanla ■ részvényjegyzést kell ellenőrizni, .összeszámlálni, utána az alakuló közgyűlést előkészíteni, ez pedig nem tiz nap munkája. Nagyon gyorsan és simán megy minden, ha majd májua hó végén megtörténhetik ax alakulás. Ep ezért igen valószínűtlen, hogy az intézet — mint ahogy ezt Smith főbiztos bejelentette — már juoius hó másodikán megkezd-hesso működését. Erre még a legkedvezőbb kilátás mellett is csak junius közepe táján kerülhet sor.
A Jegyintézet megalakulásával uj bankjegyek kibocsátására nem kerül sor. Erről különben a törvény is intézkedik. Nem tekintve azt, hogy uj bankjogyek nyomatása rengeteg sokba kerülne, de arre nincs is szűkség.
A Ruhr-vidék kiürítése
London, május 8. Angol pénzügyi körökben a Németországnak nyújtandó kölcsön legnagyobb fontossággal bíró előfeltételének tekintik a Ruhr-vidék teljes kiürítését. A katonai kiüritéa kérdését 1923 jsnuár előtt feltétlenül le kell tárgyalni.
Benes átutazik Jugoszlávián
Belgrád, május 8. Benes dr. cseh külügyminiszter Olasiországba való utazáss közben áthalad Jugoszlávián Is és határozott óhaját fejezte kl, hogy ez alkalommal érintkezésbe óhajt lépni a jugoszláv állam külügyminiszterével, hogy vele tanácskozásokat folytasson. Benes érkezését május 13 ra várják.
A szerb kormányválság
Belgrád, május 8. A szerb kor mányválság ma érkezett el a krízishez. Prlbicsevicset a délelőtt folyamán kétszer és délután Is behívták az udvarhoz. Most már tel jességgel lehetetlennek látszik a koalíciós munka-kabinet megalakítása.
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 1200 korona
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924. május 9. Péntek 106. szám
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
ZALAI KÖZLÖNY
Iparos- és kereskedőit jak Otthona
(B. L) A kézműipar helyzete a háborúi kövelŐ nagy gazdasági krízis idején olyan szomorú, hogy a tanonctartó gazdák részint nom tudják alkalmazottaik teati és lelki fejlődését megóvni a külső káros behatásoktól, részint nem i« sok gondot fordítanak erre. Hogy a tanoncnevolés és azok felügyelete segítségév*! a magyar hazának derék, becsületes, jellemes munkásait lehessen kiképezni, szükségesnek látjuk a tanoncok részére Oítho-nokat felállítani, ahol a mai gazdasági és szociális viszonyok közt Is megőrizhetnék testi, lelki jólu Újdonságaikat. Itt kapnának élelmezést, szállást s a fistal gyerekek nem lennének kitéve korán az Önálló keresettel bíró élet veszedelmeinek.
Az Otthonok nevelő feladata körébe tartoznék az Ifjúságnak az Iparos pályákra Iráoyuló nagyon megcsappant törekvését felfokozni, kedvet csinálni a csupa értelmiségi pályára tóduló ifjúságnak az ipari munkálkodáshoz.
Ett a kérdést most különösen aktuálissá teszi a kereskedelemügyi minisztériumnak az a rendelkezése, melyet erre vonatkozó rendeletével kapcsolatban moit küldött meg Nagykanizsa város vezetőségének Bödy Zoltán, Zslamcgye alispánja.
Nagykanizeára nézve különösön fontoa ennek a kérdésnek mielőbbi megoldása. Nagykenlzaa elvégre elsősorban kereskedők éa Iparosok városa, akik mind alkalmazottakkal, tanoncokkal dolgoznak a épen ezért Nagykanizsának hatalmaa gárdája van iparos és kereskedő tanoncokból, akik eddig lehettek elhanyagolt tagjai a mai társadalomnak éaajövő munkásgenerációnak, de legfőbb Ideje már, hogy az ebben a gárdában rejlő fiatalos erőt és képességeket is belevétessük a magyar jövő mérlegébe.
Ezzel lehetne kitartó munka árán megszüntetni a kézműipar sok ágában tapasztalható tanonchiányt, ami végelemzésben csak ax illető Iparágak Időleges pangására, azután pedig teljes megszűnésére vezetne.
Ahol pedig nem fenyeget ez a veszedelem, ahol van elég iparos-éa kereskedőtanonc, ott másik veszedelem ütötte fel a fejét, különösen a kommün utáni szociális eltolódások közepatte. A fiatal gye-
.ekek még egész serdületlanül kerülnek kl a szülői házból, a szülői felügyelet alól. Hamar kerülnek kl az életbe, azt hiszik, az önállóan szerzett pénz mindjárt felnőtté tette őket s szabad Idejüket korukat meghaladó viszonyok közé jutva legtöbbszőr a fiatalságra mételye-zőleg ható szórakozásokra használják fel. Ilyen alkalmakkor aztán nem nagyon válogathatják meg társaságukat a a legtöbb rosszat épen a felnőttektől van alkalmuk elsajátítaniuk.
Ezek a karos behatások, ha Ilyenkor vernek csirát a még mindenre egyformán fogékony lélekben, ké-Bőbb már ellensulyozhatatlanná válnak a ha már egyszer a nevelés elmúlik, le kell mondani arról la, hogy azokat ellenkező befolyásokkal egykönnyen kl lehessen Irtani.
Miért ne használjuk fel tehát a még formálható, gyúrható, alakítható lélek minden Irányban egy formán reagáló fogékonyságát jó Irányban ? A nemzetnevelő mun kának Ilyenkor van az Ideje. Nemcsak, hogy ellensúlyozza és kivédje az életben úgyis kikerülhetetlen ezernyi káros befolyást, a rossz, lépten nyomon való behlselkedő kísértéseit, hanem azért Is, hogy az Iparos- és kereikedő társadalom számára komoly, elsőrangú szakképzettséggel s ami nagyon fontos, törhetetlen munkakedvvel rendel kezŐ Ifjúságot, a jövő építő munkásságának tartalékát lehessen ne-válni belőlük.
Ezért lenno szükség Nagykanizsán ia tanonc.otthon felállítására, ahol az Inasgyerekek lakást, esetleg ellátást ia kaphatnának, ahol megtalálhatnák a korán elvesztett szülői ház melegét a ahol kellő In\' tenzlv felügyelet mellett módjukban állna szabad Idejüket foglalkozásukhoz és korukhoz Illő szórakozással éa szak-tanulmányaik fejlesz-téaével elkölteniük.
A mai lezüllött gazdasági és szociális viszonyok között kétazereaen kötelessége a társadalomnak embersorba számítani azokat Is, akik legtöbbször minden gondozás és szeretet nélkül indulnak az élet robotjába a akiktől enaek ellenére la azt várja s társsdalom, hogy va lamlkor derék, munkáskezű polgárai legyenek a hazának éa dolgos, erős pillérei s magyar társadalomnak.
_2_
Állampénztárt, járásbíróságot Pacsának
(Pockai levél.) Nemcsak Zalavármegyének, de talán egéaz csonka hazánknak nincs oly járási székhelye, melyet a kőzéppontlsága szinte predesztinál a fejlődésre, de fájdalom, elzárják tőle a levegőt — az életet . . .
Pedig ugy a község, mint a járás derék, becsületes népe a a korral való haladáat megértő vezetősége minden lehetőt elkövet arra, hogy e község a köznapias szürkeségéből kiemelkedjék. Pacsa a folyó évben la több szép épületet emelt, a község képviselőtestülete a járdák kiépítését határozta el, hozzájárult a járáai azékház vételéhez, majd annak a követelményekhez mért átalakításához stb. atb.
Minden áldozatra kéaz, hogy nagy vidékének miadenben úttörő példája, a járáa földmivelési, Ipari éa kereskedelmi életének méltó középpontja lehessen.
A pacsai járáanak 35 községe van, fősxolgabiróaága Pacaáo, de adózáal éa bírósági ügyekben már háromfelé tagozódik, mert a járás egy része a kanizaai éa zalaegerszegi, a másik résre a keazthelyi körzethez tartozik. Ügyes-bajos dolgai elvégzéso céljából a központon kívül ide-oda kell futkoznla, pénzt költeni, időt mulaaztanl. Vájjon a mai mammutpénz viszonyok kizött is minő végösszeget hozna ki az a statisztikus, kl klazámltaná, mennyi vesztesége van annak a pacsai járásbeli polgárnak, kinek folytono-aan Ide-oda kell szaladgálnia ? Helyes beosztással a járáa székhelyén elintézhetné minden ügyes bajos dolgát. Magindult a azanáláal akció, blzváat raméll a pacsai járáa áldó-zatkéaz, adófizető polgáraága, hogy a mostani mozgalmával eléri a rég óhajtott éa már annyiszor megki-lincaeit vágyát, hogy Pacsán, a járás székhelyén lesz állampénztár és járásbíróság. Landi Ferenc.
■ Danántnl legnagyobb szö-vőpamot és szövőcérna raktára. A világhírű jómlnőségü szövő-pamut 3,4, 5,6, 8, 10 éa azővőcérns 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vörös-fejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában.
Asszonyok.
Jó a felhőkben járni, ott minden olyan más... na és az említett spárga, az biztos kezekben van — tette hozzá nevelve.
Érzelgős vagy Edit és fantaszta — ennyi az egész, mondja bosszúsan a másik s innét van, hogy a magamfajta földönjárót nem akarod megérteni. Te egy képzelt világban élsz, én a valóságban s ez mégjobb igy; ennyi a különbség köztünk. Én le tudok szállani a földre, mikor kell, csa* te nem tudsz fölemelkedni, mikor kell, Mária ! És itt a baj. Ne menekülni igyekezz az emberek elől, erre nincs okod, csak föléjük emelkedni és minden fölé, ami fájó és bántó — ezt tanuld meg. Ember-féregnek lásd a kicsinyeskedő!, veszett ebnek a mindenkit mását, kocsizörgésnek a mendemondát és igy tovább.
L)e hiszen neked állandóan társaságod van ! Alig vagy egyedül ?
A">k. Valakik nekem.
Bzép volt szemközt találnom mTm \\znélc,iu<>°- Akikkel érdemes volt megállan-, csudálkozva ulánuk lordulm - vimavárni 6s megtar-
tani. Ezek ismernek engem, ezek I tudják ki vagyok, mit érek, ahogy én tudom kicsodák ők és mit érnek. Ebben sok nyugalom van is — hogy mondjam — életsiker...
No az éleisikerról nekem merőn más fogalmaim vannak, nevet fel hangosan a másik.
Az a fő kérdés, milyen sikert várunk az élettől — mondja a beteg. A siker faja fontos egyedül. Téve3 hit egyike az, hogy a férfit a matériánk érdekli csupán, a lelkünk érdekli elsősorban. Soha a teste nem tehet annyira diadalmassá egy asszonyt, mint a lelke I Ez erős meggyőződésem Mária s ebben mozgok és élek én... Te szép vagy. egészséges és jó; tele vággyal és várakozással és üresnek látod az életed. Oly megfoghatatlan ez ne em ! Lásd, néha biztosan érzem, hogy az én életem hamar béfejeződhciik... igen, és mégis, nem Üres, tele van színekkel, hangula-tokkal, melegséggel és szeretettel főképpen. Mindig ugy érzem — nem éltem hiába; szép részei voltak az életemnek és ériékes tiszta emlékei. Igen... volt bánatom is a legnagyob-I bak közül 8 ha fájó is a visszaemlé-
kezés, de még abban is van valami I szép és fölemelő...
Künn lassan alkonyodott. A szobában halvány árnyékok rajzolódlak. Ebben a szürke homályban a két asszony silhuettje szímbólikusan kl rajzolódott.
Egyszerre Összerezzentek és figyeltek : valaki a közelben zongorázott; a nyitóit ablakon valami méla nóta foszlányait le le csapta hozzájuk az áprilisi szél.
Hallgatagon üllek, mindegyik a külön gondolatait rakosgatta,melyet most egymás előtt kissé kiraktak és megszellőztetlek. Mindegyik kicsit betekinthetett a másik életébe.
Végre a látogató föláll s lassan kiegyenesedik a homályba, mintha megnyúlna, még magasabbnak, erő-sebbnek, dacosabbnak látszik. A beteg a székbe süppedve még kisebb^ nek, jelentéktelenebbnek.
Némán megcsókolják egymást és mikor az elmenő a betegszoba ajtaját halkan becsukja, maga mögött, mindkét asszony ián ugyanabban a pillanatban ezt mondja:
Szegény asszony / Baróthy Ria
__1924. május 9.
Az Otthonokban kellene belenevelni a fiatal generációba a tiszta eikölcsl érzéket, a haza Iránti szeretet eszméjét, a szakmához való ragaatkodást, takarékosságot, fegyelmezettséget, engedelmességet, amely tulajdonságok külön-külön összetevői a magyar iparos és magyar kereskedő becsülettel harcoló alakjának.
Az nlispánl randelkezéa Ipari é« kereskedelmi körökkel való megbeszélés és a kezdeményező lépések megtétele céljából érkezett le Kanizsa vezetőségéhez s mindenesetre kíváncsian tekintünk a fejlemények elé.
Kiinduló pontul szolgálhatna a Nagykanizsán jelenleg is fennálló Munkás Ifjak Egyesülele, amelybe tömörítve a kereskedők és iparosok alkalmazásában álló tanoncokat az ipari és kereskedelmi érdekeltségeknek, az Ipartestületnek kellene össze fogni ennek a kérdésnek sürgős megoldására. Srakközegek, tanítók és hitoktatók egymásközt felosztva végezhetnék itt azt a kultur-mlsz-aziót, rmlnek teljesítése nemcsak az eddig elhanyagolt tanonc nevelés érdeke, hanem hatalmaa tényezője az Igazi szanálásnak, Magyarország talpraállitásának.
A budapesti XV. áruminta vásár
A Budapesti Kereskedelmi éa Iparkamara 1924. évi május hó 31-tŐl junius 10-ig áruminta vásárt rendez Budapeaten a Városligeti Iparcsarnokban, a mellette épült uj Csarnokban, valamint az ezek előtt emelendő uj, ideiglenes pavillonok-ban éa a körülöttük fekvő szabad területeken, ezenkívül könyv- éa grafikai váaárt. A vásár ünnepélyes megnyitása májua hó 31 én délelőtt 10 órakor lesz.
A budapesti áruminta vásár szakmái tizennégy főcsoportra oszlanak, még pedig:
1. Ovcg , porcellán, majolika- és agyagipar: Üveg- és porcellánedények, háztartási cikkek, haazná-lati és dísztárgyak, optikai, gyógyá-szati éa bctegápolási üveg és por-celünáruk.
2. Papír és Irodai berendezések : Mindennemű Irodai berendezéal éa fetacere\'éii cikkek, írószerek, rajz. cazközök és rajzazerek, dobozáruk, ciomagoiási cikkek, -tanszerek.
hívest a kegy, ha visszakérik.
ifj. Plinius.
Öntudatos erény minden boldog• ság alapja. Cheslti/ield.
Akit a mem nem lát, a szív ha mar /tlrjl. Al/M, kSlmondis
A vicc s Jei sohasem siereM/e-milti személyisrg. Chesler/ieU.
Fennkölt szellemek sajátsága, hogy semmit sem tesznek félig.
Wicland.
Légy beszédedben óvatos, mert az ember nyelvén nordja romlását.
Egyiptomi papiiusról.
Az a nép, amely táplálékát a tengerből halássza, sokat magába szív ennek állhatatlanságából, míg a £zi-lárd föld érzéket lehel az emberbe a hűség és rend iránt.
Björnson.
1924. május 9.
ZALAI KÖZLÖNY
5
3. Textil• és ruházati ipar: Tex-tllgyártmányok, ruházati cikkek, konfekció, szabókellékek, srőrrae-áruk, szőrmekonfekció, kötött* és sxövöttáruk.
Kalapok, nemezáruk, művirágok, dlsztollak.
4. Norinbergi, diszmű-, játékáru• cs faipar: Rövid- és díszműáruk, babák <*\'a játékáruk, karácsonyfadíszek, luxuícikkek, japán- és china-áruk. utazási- és dohányzócikkek, gumml , pcrafa- é« celluloidjuk, hangszerek, beszélőgép*k és automaták, sportcikkek, bőtöndöt- és bŐrditzmüátuk. Fa- és csontáruk, esztergályos munkák.
5. Vegyészeti, gyógyszer■ és koz-metikai ipar: Szxpptnok, parfüm, vegyészeti és gyógyásratl cikkek, kórházi, szanatóriumi és laboratórium berendezési és felszerelési áruk. Fertőtlenítő szerek és eszkö-ök.
6. Cipőipar: Cipőáruk, cipész-kellékek, cipész-szerszámok és a cipő ipar szükségleti cikkei.
7. Iparművészet: iparművészeti cikkek, műtárgyak, ékszerek és órák stb.
8. Bútor• és kosár-ipar : Kemény-és puhafamübutorok, előszoba- és konyha-butorok, lakberendezői tárgyak. Vps és rézbutorok. Kosár és nád , kerti- és előszoba bútorok, használat éi dísztárgyak fonott vesszőből és nádból. Szállodai- és szanatórium-berendezések.
9. Élelmiszer ipar: Csemegeáru^, gyarmatáruk, fűszerek, élvezeti cik kek, Lorok és szeszesitalok, cukrászati cikkek, sukorkák, gyümölcs-, főzelék- és húskonzervek, a hus feldolgozóipar termékei, hentesáruk. Tápszerek. Ásványvizek.
10. Közlekedési eszközök ipara : Személyszállító automobilok a luxus-kociik. Kerékpórok. Csónakok. E közlekedési es\'közök összes alkatrészei és kellékei.
Szíjgyártó- és nyerges áruk. Lószerszámok, nyergek, lovagló szerszámok. A szíjgyártó ipar kocslfel-szcrelés! cikkei.
11. Apró vas és fémáruk: Gyógyászati és mentőkészülékek, óvóéi biztonsági berendezések. Mérőeszközök és készülékek.
Pi áclziós műszaki és optikai eszközök és készülékek, laboratóriumi berendezések. Betegápolás!, egészségügyi, sebészeti műszerek és cikkek.
Háztartási és konyhasxerek és edények stb.
Villamos és iégszetz csillárok, falikarok, áiló lámpák és villamos azerelési cikkek.
12. Vas és fémáru , műszaki• és elektrotechnikai ipar, mezőgazdasági cikkek: Sodronyáruk, ífc>ek és szerszámok az összes iparágak számára, haj tószer kezetek, közlőmüvek. Armatúrák, műszaki vas - és fémáruk.
Mezőgazdasági és pincegazdászati gépek, azerazámok és felszerelések.
Villamos motorok, gépek, készülékek, berendezések és kellékek; gyenge és erős áramú szerelési cikkek.
13. Epitő\'ipar: Építkezési anyagok éa kellékek : az építészeti ipar gépei és kellékei. A gyora építkezés különféle módjai. Épület be-rerdezéii és felszerelési tárgyak.
Épület asztalos, bádogos- és lakatos-munkák.
Tégla-, cserép-, cementáruk.
14. Nyomdai, grafikaikönyvéi hangjegyvásár.
15. Könyvkötöiparí és papíripari-vásár.
A kiállítók kedvezményei: a vásáron kiállított árumintáknak dij mentca visszaszállítása a budapesti
állomásokról bármely belföldi feladó állomásra.
A vásár területe vámszabadrak-tárként kezeltetik.
A vásárlátogatók kedvezményei:
/ éláru meneldijkcdvezmény a MAV. és az általa kezelt helyi érdekű v.-sutok, ■ Duna—Stáva— Adriai v*au> (Déli Vaipílya Tár-o»»ág), a GyŐr-Sopron-Ébenfur\'.i V»sut, sz Arad-Csanádi Egyceült Vasutak, a MFTR és DGT vonalain.
Féláru útlevél, vízumdíj. Az ösz szes külképviseleti hatóságok n külföldi visírlátogatók útleveleit 50*/. kai olcsóbban láttamozzák.
Lakások: Budapeat Síékesfővá ros Idegenforgalmi Hivatala Í1V., Haris bazár, 1. félemelet, tcleton: 2—54. ioteiurbao) gondoskodik a fővárosba érkező hazai és külföldi vásári látogatók elszállásolásáról. E célra a hivatal szállóbeli szo bákról és magánlakásokban lévő szállásokról gondoskodik. Aki a vásárra fel siándékozlk jönni, Annak azt ajánljuk, hogy megérkezése előtt legalább tlz nappal a vásári igazolvány vonatkozó szelvényének ajánlott levélben való beküldése mellett megkérje a fentuevezett hivatalt, hogy biztosítson számára a vásár Idejére szállást. E levélben közlendő az is, hogy szállóban vagy pedig msgánlakásban óhajt-e lakni. Bővobb felvllugositást a Nagykanizsái Ipartestület vezetősége Is nyújt az érdeklődőknek.
A biztosítási járulékok valorizálása
A mogyxr középosztályt a korona értékének leromlása az életbiztosítás terén is súlyoson érintette és ezek a veszteségek nsgvbsn hozzájárultak a nyomorhoz. Éppen ezért már huzamosabb idő óta sürgették az életbiztosítási járulékok valorizálását. A pénzügyminiszter már intézkedést Is tett, amennyiben tárgyalásra hivta meg az állami biztosító felügyelő hivatal vezetőjét és más érdekcsoportokat. A tanácskozások során olyan ellentétes vélemények merültek fel, amelyeket egyelőre kiküszöbölni nem lehetett. A legutóbbi tanácskozások teljes három óra hosszáig tartottak, a melyen a biztosítási társaságok olyan argumentumokkal szolgáltak, hogy abban az esetben, ha a járulékokat valorizálva kell fizetnlök, ez egyúttal társaságuk csődjét is jelentené. Ezzel szemben a biztosítók atzal érvelnek, hogy a biztosító társaságok és intézetok hatalmas palotái eléggé igazolják «zt, hogy milyen összegeket szedtek be a biztosítási dijak -révén. Az életbiztosítási dijak tehát jelzálogon is alapszanak.
Ilyen körülmények között a biztosító vállslatok a tanáctkozácok során arra az álláspontra helyez-kedteV, hogy részükről kizárt dolog az, hogy a járulékokat valorl-záltan fizessék. A közönség azonban továbbra is megmarad álláspontja mellett és nem hajlandó belenyugodni abb», hogy jó valutában befizetett járulékaiért meg nem felelő Összeget kapjanak. Természetes dolog, hogy c« egyelőro megakadt tárgyalások tovább fognak folytítódol.
Rttvld, laketa, keressthuros kl-
iunő h.ngu Böiendorfer zongora .w*.
BIschiizkyH.Utdda r.\'ir"\'\',
HÍREK.
Hüm. kalii.: S. (\'•ergsly. I\'rotoütánt: (icrftcly. Izr. : l;»r i.
Időjárás : N»rcyk»niz»in csüKrft6k tersei ti V C, síét iietnyuxati. beiben C, t:tl Jéléoyu&ati Kit* l$*7C, szét <létnyug«li.
Meteorológiai Intézet Jelenléte ««• rint zivataros esés IJ6 viuhiló hósülyedéssel.
— A nagykanizsai zsidó katonahősök emlékművének avataal Unnopélye. Mint jeleztük, vosárnap délelőtt 11 órakor tartják meg a ntgrkaoizsei zsidó-ka\'.onahŐsök emléktáblájának avatási ünnepélyét az Izraelita templomban, mrlyen részt vesznek az összes polgári <s katonai hatóságok és a város képviselőtestülete. At ünnepség programja • következő: a) A templomi szertartás: 1. Himnusz, r\'nekll a templomi éaekkar. 2. Egy-hi>i ének, enckll Ábrámovics Márk főkántor és az énekkar. 3. Üinrpl brjjé.d, elmondja dr. Winkler Ernő főtxbhi. 4. Sir kr. Özvegy, énekli kbrámovics Márk főkántor. 5. Hadiárvák imája. 6. Tiéd az élet, énekli n templomi ép^kkar. b) Az emlékmű elölt: 1. Hiszek egy literben, énekli Bűchler Mór kamtgy vezetésével azrgycsltelt postás és iparosdalárda. 2. Emlékbeszéd, a bajtá\'aak nevé ben elmondja Schvrarz Ottó népf. arázados. 3. A küldöttségek megkoszorúzzák az emlékművet. 4. Székely Nándor, az emlékmü-bizott-aág nevében átadja az emlékművet. 5. Dr Bród Tivadar hitközségi elnök átverni az emlékművet. 6. Szózat, énekli az egyesített posUs és Ipirosdalárds.
— Főiskolai hallgatók nyaralása. Zeluvármegye főispánja ntiratban hivta fel N*gykanusa város vezetőségét, hogy L-hetőleg t.ímogsisa a főiskolai hallgatók vidéki nyaraltűtása céljából megindult akciót.
— Premontrei Dlákaxovet-aóg Keszthelyen. A keszthelyi premontrei főgimnázium h:\'rom volt tanítványé, dr. Gárdonyi Lijos, a Ketzlhelyi Újság felelős szerkesztője, dr. Szerccz Imre premontrei tanár és dr. Bozzay József ügyvéd kczdeo^ényezéfiéro megalakult n Premontrei Diákszövotség késit-helyi osztálya.
— Eltűnt axerb gyermekeket koresnek Zalában. A szerb konzulátus 8—10, u háborús megszállások alatt Szerbia tcrülotéről eltűnt, miat ők mondják : elhurcolt kisgyermeket keres Magyarország különösen déU vármegyéiben, igy Zalában is. Az államrendőrség nagykanizsai kapitányságához is megérkezett sz erre vonatkozó meg keresés. A rendőrség * maga hatáskörébon megtette intézkedéseit a most átirt a város vezetőségéhez is, hogy értesítse a rendőrkapitányságot, ha esetleg a város tudomására jut, hogy Nagykanizsa területén Is van Ilyen Szerbiából eltűnt gyermek.
— Singer József éa Társa dlvntáraháza Erzsébet-tér, Központ szálló épület, megbízható bevásárlási forrás. Alapítva 1860-ban.
— Taggyűlés. Ma, pénteken este 8 órakor a Kath. Legényegy-
\'let taggyűlést tart, melyre az egylet tagjait ezúton Is meghívja az egylet Elnöksége.
— Elmaradt országos vásár. A május 12 re hirdetett söjtörl országos vásár Söjtör község elöljáróságának értesítése\' szerint cl marad.
— A főiapán az egerszegi
templom-építő bizottság elnöke. Dr. 7arányi Ferenc, Zsla-megye főispánja a zalaegerszegi templom épitő bizottság kérésére elfogadta u bizottság elnöki tisztségét.
— Papi otthont létesít a
mogyéapUapök. Dr. Rótt Nándor megyéspüspök 9 hold föld ellenében Héviz-Szentandráson 3 holdnyi területet kapott, amelyen papi otthont óhajt létesíteni, amivel pedig papságánck egy régi kívánságát fogjs valóra váltani. A veszprémi püspök külön bizottsággal kidől-goztetta az otthon alapszabályait és felszólítja az egyhiztmgye papságát, hogy vállxljsofck tagsági kötelezettségeket és anyagi hozzájárulásukkal tegyék lehetővé az otthon mielőbbi felépítését.
Nagy pénz megtakarítás. Amig a készlet tart, vásárolhat mértékeit árbwn kartonokat, butlsztokat és grenzdlnok-jt Singer József és Társánál.
— Becsehelyen megszűnt a axáj éa körömfaj ia. A leteuyel főszolgabíró értesítése szerint B:c«e-helyen az olt járványosán fellépett s/áj- és körömfájás megszűnt, ezzel a hasított körmű háziállatokra nézve elrendelt zárlatot feloldották.
— Meghalt a kocáin. Király József a zalaegerszegi kórházban feküdt hosszabb ideig, majd i.inen Csácsbozsokra ment, ahol szolgálatba állott, azonban gyengeségénél fogva a munkát netu blrts. Szolgálatát otthsgyva Zdeszentb-dázson lakó rokonához Indult. Csak Söj» tőrig jutott, innen kocsit k&pott a jólelkű elöljáróságtól, azonban mire Hahóira érkeztek volna, a kocsin rövid stenvedéa után meghalt. Dr. Ksjtár gelstl kÖrotvoi megvizsgálta a hullát, aki a halai okául azlv-bénulást állapított meg.
- Vúazon váaár. A legfinomabb ^minőségű aiffoookat, batiszt-siffonokat, refircket, kanaváoznskat, vásznakot, aoginokat, dsmoiztáru-kat nagy választékban Singer József cs Társánál szerezheti be.
— Utjavltáaok a pucaal járdában. ZsUszentmihály—Zslaist-vá\'ndi közútra hatósági erővel több vagon kavicsot axállltanak. Nagykanizsa—Pacsa törvényhatósági útvonal nagyrészét hengerelik. Pacsa —Zslaszentmihályi állami ut második sz&kasra felépítés és hengerelés előtt áll; ugyancsak e szakaszon Grand János főutbiztos vezetése melle\'.t megkezdődik a 17 ik számú vasb^tonhid építése a Principális entornán. E teljes erővol neki fogolt munka után most már teljes a remény, hogy a háború alatt elromlott utak ismét rendbe jönnek.
- Eaküvő. Wenltely Zoltán dv. felügyelő leányát, Elzit, szombaton délután 5 órakor vezeti oltárhoz a szentferencreadiek templomában Klein Istváa forgalmi hivatalnok. (Minden külön értesítés helyett.)
— Zalavármegyo NépmUve léai Blzottaága felkéri mindazokat, akik a folyó tanévben bármiféle népművelési munkálatokat szervezték, hogy nnnnk működéséről beszámoló jelentésüket legkésőbb május hó 20 ig tegréfc meg, hogy az államsegélyt megküldhcssük és községének művelődéstörténeti adatait feljegyezhessük. E beszámoló jelentés szükséges azért li, mert » folyamatban levő népművelődéi! tőrvény megjelenése után a népművelés! munkálatok e beszámoló jelentések alapján lesznek jövő tanévben msgszervezve-
Május
9.
Pántok
ZALAI KÖZLÖNY,
1924. májút 9.
— A rendőri büntetőblró Ítéletei. Nagykanizsa város elsőfokú rendőri bűntetőblrája csütörtö-kőn délelőtt tartott tárgyalásai alkalmával Koszorú József kiskanlisai szatócsot zalzalkes árpakása árusításáért 20.000 korona pénzbírságra, Hojjcr Viktor vasúti vendéglőst hitelesítetlen űrmérték használatáért 20.000 korona pénzbírságra, Rein Ernő mészárost szakközegek által meg nem vizsgált hus árusítása miatt 100.000 korona pénzbírságra éa 11 */s kilogramm hus elkobzá aára, Petrlcs György hentest az Ipar felügyelőség által előirt munkásvédelmi berendezések, gépek körüli védőkorlátok fel nem szerelése miatt 20.000 korona pénzbírságra ítélte.
— A városi képviaelőteattt-let tagjaihoz. A helybeli izr. hit-község folyó hó 11 én d. e. 11 órakor az Izr. templomban ünnepélyesen avatja fel a hltközaég és körzete hősi halottainak emlékére ké-asltett emlékművet. Ezen ünnepélyre a hitközség a v. képviselőtestületünket meghívta. Felkérem a képviselőtestület tagjait, bogy az ünnepélyen jelenjenek meg éa ebbeli szándékukat sürgősen a városi iktató hivatalban a levéltárosnál jelentsék be, hogy az ünnepély színhelyén való elhelyezéaről kellő IdŐ ben gondoskodás történhessék. Polgármester.
— A kanlsaal piac árai. A nagykanizsai árvizsgáló bizottság a piacon kialakult árakat a következőkben jegyezte fel a azerdal hetivásáron: Mák literenkint 8000, bab litereakint 4400, foghagyma 2500, vöröshagyma 1500, sárgarépa 2000 csomónként, zöldség kllogrammonklnt 4000, saláta dara-bonklnt 200—300, spenót lányé rankánt 800, aavanyukáposzta kilónként 3000, burgonya 2000 korona. Vaj 55—60.000, túró 12.000 korona kllogrammonklnt, lej 2500—3000. tejfel 12.000 literenkint, tojás 1200 korooa. Húsárak; oövandékraarha 16-18.000, msrha 20.000, hátulja 24 000. borjú eleje 24.000. hátulja 28 -30.000, sertéshús 30 ezer, zsír 40.000, háj 37.000, «slr-szalonna 26.000, füstöltkus 45.000 korooa kllogrammonklnt.
— Szövet-divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeoy, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Slnger József is Társa dlvatárubázába.
— Pécsi cserkészek körül-Iyalogolták a Balatont. Veszprémi jeleotéa szerint a pécsi püspöki tanítóképző tizenöt diákja teljes cserkészfelszerelésben Veszprémből elindulva bejárta a Balatont. Az ut legnagyobb réazát gyalogszerrel tették meg és Keszthelyen át visszatértek Pécsre.
— Hnllassállltáa. Varga Istváa fiatalember, kl veszedelmes elmebetegségben szenvedett, sok szeo-vedés utáo a zalaegerszegi közkórházban meghalt, ahonnao alispáni engedéllyel tengelyen hozzátartozóihoz Alsórajkra szállították és ott temettek el.
— A klakanlual áll. al. la-kola tornavtsagáját f. ávl juoius
1 éo. vasát nap délután félnégykor \\mtX]mn*9 L. * . UmPW*ri Iskoláid ?t«y.xT\' \\ város kereskedői Ig^n tekUtélyes és értékes tár*,.-kat ajándékoztak . VtrMQ JJ" tesolnek. Aa adakozók iegT,4kít később közöljük. 1
^ VAÍV "51 dl™c\'*kekbeo
legszolidabb kiszolgál*. Schwarcz Dezső cégnél, Fó-ul 6.
— Kérelem. Mint mlndsn éven. ez alkalommal is azon kérelemmel járulok a helybeli pénzintézetekhez s a jólelkű magánosokhoz, hogy a azegény és jó tanu\'ók évvégi meg-jutalmazásához kegyeskedjenek ne-meslelkü adományaikkal hozzájá-\' rulnl. Bonekovics János, I. kSrzell h. Igazgató.
— A Katolikus Legényegylet Keszthelyen május 11-én tánc mulatságot tart. Előadják ez alkalommal Géczy Ietván: „Amit az erdő mesélm elmü népszínművét.
— A Move ZSE éa Leány-club vívó-akadémiája. Május 11 én délután 4 órakor a Move ZSE és az egerszegl Leányclub vivó akadémiát rendez az egerszegi főgimnáziumban. Az akadémián Zalaegerszeg férfi és hölgy vivói mellett résztvesznek a nagy-kanlisai legjobb vívók is Tizenegy számbsn mutatják be a tőr és kard iskolát, a szabad tőr és kardvívást.
— Kinevezések. Dr. 7aránui Ferenc főispán, Hunyady László dr. Ib. szolgabírót tb. vármegyei sljegyzővé, Berta Jenő dr. közigazgatási gyakornokot pedig tb. szolga-biróvá nevezte kl.
— Likvidálják a takarék koronára felépített Ügyleteket. A Magyar Nemzeti Bank működésének megkezdésével a pénzügyminiszter rendeletet fog kiadni a takarékkorona megszűnéséről. At uj jegybank egyik legelső ténykedése lesz a takarékkoronára felépített ügyletek likvidálása.
— A hivatalokban tilos a magánbeszélgetés. A kereskedelemügyi miniszter legujibb rendelete értelmében a hivatalokban ezentúl tilos a magánbeszélgetés. A miniszter a rendeletben kijelenti, hogy nem zárkózik el a hivatalos telefonnak magánfelek által leendő hsszoálatától, azonban minden egyes beszélgetés alkalmával 1000 koronát keli lefizetni. A hivatalok bao jegyzéket vezetnek a magánbeszélgetésekről és a befolyt ösz-szegekről, a központ pedig ellenőrzi és jegyzi a magánbeszélgetések számát.
— Zalamegye atlétikai vándordíja. Zalavármegye sportkedvelő köiöuségo atlétikai vándordíjat alapított. A mult évi egyik tnrgyel közgyűlés 50.000 koronát szavazott meg erre a célra. Ezt a határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. Az alspltólcvél szerint a vándordij egy bohérágat nyújtó ezüst atléta azobor. Megnyerheti az a zalai sportegylet, amelyik a vármegyei testoevelési bizottság által éveokéot rendezett atlétikai veraenyen a legtöbb pontot kapja. A vándordíj egy évig marad a nyerteseknél.
A jól öltözködő url és női világ figyelmébe I A FILIPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmánutca 6) harisnyái és zoknli a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy. nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérvo előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— ;Vig fiak" Jazz Band szalonzenekara esténklot az .Arany Szarvas" kávéházbao hangversenyez «=» „Tetra" CNcecaemö-kelcn-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főül S. szám.
~ Aller képes családi lapok minden száma kapható Fischel Fülöp Fiai papír áruházában.
TÖRVÉNYSZÉK.
Az uzsorabiróság tárgyalásai
§. Munkabéruzsoráért elítélve. Árdrágító vlsszcéléssel vádolva állott tegnap Szcnigyórgyi litván 29 éves nagykanizsai lakatosmester a nagy-kanizsai törvényszék uzsorablró-■ iga előtt. A klr. ügyészség avval vádolta, hogy dr. Schichtanz István fogorvostól három gvökérfuró ki-élesitéseért 45.000 K munkabért követelt. Tehá* egy olyan árt, mely a teljesítmény értékét jóval felülmúlja.
Sicntgyőrgyi azzal védekezik, hogy n fúrók kemények voltak és Igy sokkalta hosszabb munkaidőt Igényeltek. A munka két órát Igényelt. Egy óra munkadíja 15.000 K (A segéd óradíja 6000 K). Azonkívül külön szerszámot Is kellett a munkáhor készítenie.
Kohn Samu hites szakírlő véleménye szerint 45000 K hirom Ilyen furő köszörüléséért — sok, ha azonban Igaz az, hogy külön szerszámot kellett készíteni, akkor a munkadíj olcsó.
Dr. Kenedi táblabíró felolvasia ezután Szakáls Gyula müs.erész szskértői jelentését, mely szerint egy gyökérfurót egy félóra alatt kl lehet élesíteni.
Kohn Samu kijeleotl, hogy ő sem tud\'a volna más áron elkéaii-tenl. ö 30.000 Kát számított volna fel munkadijjul, axoakivül a szerszámot külön — és akkor többe került volna mint S*entgyörgyinél, Dr. Schichtanz István fogorvoa elmondja, hogy sokkalta kisebb és Igy kényesebb furőkat ugyanabban ** Időben Berlinben 800 msgyar koronáért élesítették, akkor mikor ő egy foghúzásért 20.000 K át kap csupán, nem fizethet egy húzásnál csak egyazer használható fúróért 15.000 K nát.
Dr. Szabó Lajos klr. ügyészségi elnök: Tekintettel, hogy Szent-gyÖrgyi nem volt ott, mikor dr. Schicldanz átküldte a fúrókat, hsnem társa, Pór vette át, kéri Pór megldéxtetését és kihallgatását, amit dr. Kenedi elnök elrendel.
Pór István elmondja, hogy ő vasesztergályos, nem érti a lakatosmunkákat, azért visszaküldte a fu rók fogantyúját (ugyanis ha nem küldi visszs a fogantyút, nem lett volaa szükség uj fogantyú elké-szltésére). A számlát ő állította ki.
Dr. Szabó a vádat ugy változtatja meg, hogy azt Pór Istvánra is kiterjeszti. Mindkető egyetemlegesen vétkes — mondja. Egyformán tudtak mindenről. Pór a számlát állította kl. Azonban tekintettel a mai helyzetre, az enyhítő szakaaz alkalmazását kéri.
Ezután a biróság visszavonult Ítélethozatalra. Körülbelül fél óráig tartott a tanácikozás — amikor dr. Kenedi táblabíró kihirdeti az uzsorablrósig ítéletét, amely bűnösnek mondta kl Szengyör^ylt és Pórt az 1920. évi XV. f.-c. 1. § ánok 3. pontjába ütköző áruuzsora vétségében és ezért őket egyenkint 300.000 K fő és 200.000 K mellékbüntetésre és a felmerült perköltségek megflxetésése ítélte, egyben megkeresi a kír. ügyészséget, hogy az Ítéletet kivonatban a vádlottak költségén a helyi sajtóban közzé tegye. Indokolásában kimondotta a biróság, hogy nem akarta őket egész életükre meg-bélyeg«znl és őket tönkretenni, azért mellőzte a i^abadaágvesztés büntetését. Az Ítélet jogerős.
£ Elutasított perujrofelvételi kére lem. Hírom évvel ezelőtt történt, hogy a nagykanizsai tőrv<ny>l*k Dőry Pált bűnösnek mondotta kl árdrágító visszaélés vétségében, mert 1920. október havában Ipar-Igazolvány nélkül 1*5 q almát éa 45 kg búzát, valamint diót öasze-vásárolt és azt a tájékoztató árnál magasabb áron bocsátotta viszont-átadásra és "ért őt akkor két havi fogházra. 3000 K pénzbüntetésre éa egy évi hlvitalveeztéare ítélte, a lefoglalt árukat elkobozta és az Iparengedélyt megvonta.
Dőry akkor ugy védekezett, hogy nem üzérkedés céljából de rokonsága részére, annak felkérésére vetta az élelmiszereket, akiknek természetesen eladta. — A törvényszék azonban nem fogadta el a vádlott DŐry védekezését. Az első bíróság ítéletét a felső fórum Is helyben-hsgyta és Igy az jogerőssé vált. A* ítéletet azonban nem lohttett DŐry előtt kihirdetni, mert Ismeretlen helyre költözött. Azért a törvényszék elrendelte körözését. Dőry felesége időközben beadott egy kérvényt — melyben hosszabban kifejti, hogy férje nem üzérkedés vagy nyereség végett vette meg az élelmiszereket, de saját hozzátartozói bízták meg a vétellel, melynek Ő eleget tett. A törvényszék akkor visszautasította a kérelmet, de a pécsi tábla helyt adott a kérelemnek.
Tegnap tárgyalta ezt az ügyet a kaoizsal uzsorabiróság. A felolvasott tanúvallomásokból kitűnik, hogy Dőry maga ajánlkozott áru-brezerzésre és az árut drágábban adta el a rendes tájékoztató árnál.
Dr. Bród Tivadar védő nem látj« fennforogni az üzérkedés cselekményét, kéri az ujrafolvétel elrendelését.
Dr. Szabó ügyészségi elnök el-lenzi ezt.
A klr. törvényszék nem rendelte el a per újrafelvételét, a kérelmet eJulasilotta, mert semmi okot oem hozott fel, amely alkalmas lenoa az alapltélet megváltoztatására. A vádlottnak az a védekezése, hogy nem nyerészkedési vágyból, csupán szivességbői járta volna bo az országot bevásárlásra — oem fogadható el.
Vádlott és védő felebbezett a Kúriához.
SPORTÉLET.
Tiszti vivóverxeny
A 3. honvéd vegyesdfcndár szokásos évi nyilvános tlazti kardvlvó-versenyét ez évben Nagykanizsán rendezi. A verseny csapat és egyéni versenyre oszlik.
A csapatversenyben minden er-red egy-egy éa a dandár egy 4 tagból álló csapata veszi fel a küzdelmet egymással a tavalyi gyŐztea 6. gyalogezred III. yászióaljáoak birtokában levő vándordíjért. Az egyéni versenyben korlátozás nélkül Indulhatnak. A dandár tlaztjel és a beérkezett számos nevezésből ítélve erős küzdelem fog folyni a „dandár legjobb vívója" elmért.
A vlvóvarseny e hó 18-án a 6. gyalogezred zenekarának közreműködése mellett a Po\'gári Egylet nagyterméban lesz megtartva.
NTE—Move ZSE mérkőzés Kanizsán. Vasárnap lesz a Move Zalaegerszegi Sport Egylet Idei első városközi mérkő.zése Nagykanizsáé az NTE vei.
192-1. mijul 9
fi TÖZSD2 HMM.
(SsjAl ItlJOlltuilK t.l.loUjeUntílB,
DóU magánforgalom ejítx Hélelött folyamén Igen csendes volt. Ürletcnenet vontatott. Kosxlpénr
0-75-1V..
M.jj.r Hitel 580-590. O.itrik Hit.l 205. S.ljí 575-605, Állam-vauit 580, Rima 114, Angol— Ms-jr.r 56, Kereskedelmi B.ok 1250 —1260, Pesti Ha.si 3900, H.s.i 8.ok 225, KSseín 3200, U ikánjrl 1025, Kohó 530, Danubius 3200, Lín2 155, Hofh.r 160-65, Fegyver 1025-50, Cukor V650-700, liió 610—15, M.ír>r-Német 335, Klotild 75, Juta 180, Borsod Mis-ko\'cl 130, Egisx 40, Transd.aubl. 60-65, Ola 520, Llchtl* i\'/„ Lev.nte 230, Novr.
Eatl magáaforgalom. Irányzat egész délután folyamin gyenge. Üzletköté* ciak elvétve fordult elő. S.lgó 600, M.gyar Hitel 570,O.zt. rák Hitel 200, Ctnz [)inublu< 3100, Kó.zén 3200, Pesti H.í.i 3830, Cukor 2700, G.orgl. -180, Angol-Magyar 50, Leazámltoló 75, Kereskadelml Bank 1200.
Bical tőxade.
A mai tfizade kedvetlenül éa űz-lettelenül Indult. A kínálat az tgfaz piacon elhatalmasodott éa az árfolyamok egyre cafikkentek. Zárlat felé a kuliaz megszilárdult arra a hírre, hogy a kontremln munkájának raegoehezltéao céljából heten ként két kaaizanap leaz. A kasszanapokat hétfőre éa azerdára tervezik éa ezeacíben ezeken a napokon nem leaz tőzsdei forgalom.
Záróárfolyamok : Államvasút 465, Koburg 23. Magyar Hofher 127, Magyar Hitei 436, Oiztrák Hitel 163, Alpeai 470, Angol-Magyar 45, Déllvaaut 45, Salgó 465, Rima 72, Horvát Cukor 861, Slavonla 75.
Terménylössila
Buza tiszavidéki 76 kg-os 330000 —335000, 79 kg-os 337500-342500, egyébvidéki 76 k, os 325000 -330 000, 79 kg-os 333250 -337500. — roza 305000 -315000, takarmányárpa 290000 —300000, — sőrárpa 310000-335000, zab 315 -330000, tengeri 262-267500, korpa 230000.
A mai terménytőzsde Irányzata barátaágoa volt. A buza egy árnya* fallal azilárdabb. Árpa teljesen űz-lettelen, kötés nem jött léire.
SerUaviaár. Felhajtottak 1920, eladatlanul visszamaradt 800. Avá* sár lanyha volt. 1 r. 25000-26000 Küuuyü 21000-23500. Szalonnás félsertés 28500 - 31000. Lehúzott hua 29000 - 32000. Sózott azalonna 27000. Zsír 31500.
A takarókkorona árfolyamai
A Djvlzaközpont íőxll, hojy » taksrékkorona mni árfolyama 127 papírkorona.
Nemesfémek. — Egy koronás 6840-7050, egyforintos 18000-18700, ötkoronás 35000—36500, tízkoronás arany 185000-190000. huszkoronás srany 370000-380000.
Zürichi záriét «
Pítli 357600, l.onJon 2-HU\'OO, Newyork Mii 10. Brussel 2SC.0, Matlaod 21 lí. 00 Holland 210 75, Kariia 131, Wleo 79 li, Solla 411X6 Prága IH47 25, Budapst «0 00, Bukarest 200 Belgrád 79> 00.
A magyar korona klllfoldi hivatnloa jegyzéseit
Deviza Valuta

K« | *4 X 47 I 4H-6 -S 306 | 3)2 3 ryoikban 13 i\'i
7.AI.M KÖZLÖNY
A devlzi-kflznont hivatalos irfolyirnl
Valuták
Oeul;!ik
«IJ««J Kofeblf tV.o.Uíco K«l«.üáel» j«6o iCio tsxvlfi* \'
KiiVM IIHH*! | !
■ •tjei Irtot mSo-tjMí I \'
K«oo» íio»i 10(0-1090 \' I
IWiníl li ni\'O ))n: : 1
il<-f»-llito (i) tlj
SJÍOO-IJIPO
t Felett* szerkesztő: a íóaxcrkesztó. KlaJ-S: Zrínyi Nyomdaipar cs Kónvr-kcrcskcd ts RT Nagykanizsai Nyomdája
Apróhirdetései;
iKVlyt-téf ,
KiratAHu V«e*l«(ih
r»l#«lji rl»áO. Ctm
Kla JA UfraapajU UftaOihKoi t«t •■(»»•:, •wfp f*i<mi. llm<lfM| .«<., Patia.
helyi képviselőt
JgtiUk elkfXfctfi. AjinHli MnéHCiic4i, B.!•;««\' 1<
Nincs többé megélhetési gond!
vegyen oirtályiorijegyet a Hlrschler-tözsdóben
l--.\'oy«nméoy kejveií ereiben
1 milliárd korona
és számos több milliós nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Sxerencse uámok kaphatók
ifj. Hirschler Miksa
dohányáru és sorsjogyfíáriidájábAa
Nagykanizsa, F6-ut Korona-jzálló épület
Szegő Mór
nyeraterminyek kereskedAae
Eötvös-tér 2. szám.
Interurbán telofon 134.
Uocjols rninJeanam-j általi bőröket, VcjZcK Ócskavasat, elhasznált népeket, fém- és texiilhulladékot, borkövet és gubacsot.
Állandóan raktáron tartok:
Komplett \\sivaUyui kutakat horganyzott csövekkel, vízvezetékhez szükségei csöveket minden méretben, szijkorekek, csap-igyak, cupágyfémek, lúzrostétyok, vas-geren tik é« vasúti sinek, építkezéshez sxiikiír.e* vaskapcsok, lokomobl és kerti fecskendik, emetögép drótkötéllel, szalma és t<>rekras6 tengelyeg, sór-apparátus, konyhiniértogek, fürdőkád, kazíncsóvelt, csavaranyák, ajtózárak, géptiijlő rongyok
UJ mézeskannák és zsir-bódönyök valódi cinkbádogból, transmlsszló tengelyek, gópkazán ajtó ét kovácsvasak.
üj könyvek:
Rádió telefon 1. .1
távbeszélés tifrertítcse) Iita: ba!ug Atlhur. Az első uii^yer népsrerü rádt6-könyv. Ara.....3<tí50 K
A házbérfizetés és a felmondás szabályai.
A í. május hó 1-én életbelépett uj ren-delet — Ara.....t; jCO K
A „Dame" iep.u;.bt <z.inu
K.iplutók:
Fischel Fülöp Fiai
hönyvlraraahcd ászban.
Eredményes és sikerült házi-mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
*zj\'.«eriien kezeli, f.jliszu l-of.i.-.IJ
lehet csak megtartani)
Sugár-ut 53. Teleion 2-10
naaapoaaaaaDaaaaooQ
l MAGYAR NEMZETI BANK i
0
részvényeinek lejegyzési hUáricScjo f. hó 11-én délelőtt 12 f| óráig roeghosaxabbitva lett. — Intézetünknél a részvények ellenértéke az alspltásl tervezetben felsorolt fizetési esiközökön ki- A vüi hitelalapon ó és u} buza, ó rozs, zab, árpa, repce, borsó és U Syspju lekötése ellenében Is történhetik. Felkérjük ezért a jegyezni szánd ékozókat, hojf 7 a részletek meabsszéléss, vsliminl a iegyzó- U sek eszközlése végett bennünket felkeresni szíveskedjenek.
„FUTURA" Zalavármegyei Szövetkezeti 0 áruforgalmi R.-T. §
Nagykanizsa, Fő-ut 8. sz. (Bazár) g oaoaooDoaopoaaooan\'a
Grozit gyártmányú
szigetelő- és fedéllemezek
mlndan minőségben eredeti gykrl áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnéJ, Nagykanizsa, Király-utca 39. szám.
Kivonat a postai tarifákból.
vét l.evc Nyomtat-váoy k«at Aján-
ország « ■> t M KlItU «" lez/i lap lati dlj UtalványJij \'ís/ress dtj
\'Mf-IJ ;»). K-n t HX> K Ml/K »J0\' K 400 K 4CHJ K\' l-\'OOK Kxjrevsdij : UÍIMn 3
«i.\'ltat IMWK SOOK |t>W K c-li t »k 110 K> l\'t.UL\'. ICO K I500K jo:. «.i K 11 K
1 soll- Slovákin Lengyelország Németország Olaszország és gyarmalni Kominiu t.r-co Wi K l«n; KOUúIdre !«>.l K
-.0 OK »CO K tSOOK •ÍOO K 4 OK i« ^tall ICOO K f. K\'utfvldre: tio ooo X Jtee K tMntaKI . <x, 1 o:<> K-Uíit toooK • t«lKU l.ls* K1H..1; In-.- Oooc K
Kgyéb kúllulJ 4000K 700 K H .0 K
Fiqyelmeztetés! 1 V^\'- \'ci\'i\'.uöii
I íl> • lilik. S<l)t«lrr.;t l-4(inral«lil • Irrelpmlai IMJtosfi., i.inntiM > htla/iA .1, UMSU • beXAMi f .rt,l-.BC/,a HéelckMt JOO K-rl!. eo*b U»élp«l»> t\'.\'JSUs r--t«l:«.lni l\'Uml) k\'.W<mí=,fXl X t-tl lf«»»*U, m-i \'.ti<\\
Egy milliárdot
En«é"kte n^S^^i^utXM XII a osztálysorsiáték
sorsjegyeiből vásárol
SZERENCSESZ ÁMOKAT
.iint Milhoffer Kálmán sorslegylrod.Ja (lí.j-och-his)
•i,ol > ni..t (oly.. Whuri.ok.ii CnAAnO If^rnnül főajeiexnenyl lü».KI. ry.r.ú-.íoyek kv.l .. DUUUUU KOrOnBI Is nj-.itH. ..........,. \'„- . agtsi 40000 korona, t.l 30000 korona,
sorsjegyek ara . n.g)id lOOOO kor., nyolcad SOOO kor.
VIJAkl m»|fCDiltlM\'k |,<sat4n poutuiiiD itUlllUtDik,
c o
«D
iNyári újdonságokat
cicsó árakon
és
az „ZZT^oz" Nagykanizsán
szerezhetők be!
Bmss választékú raktár!
N

w XI
isfalu
41
í. - Covelkott, börböry, triko-
Noi dlVatSZOVetek : Ii. é« marokin ..övetek.
Férfi átmeneti
_________________gabardin és kovelkott luhaváazuak.
« Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, trepp georgette, japán selymek N minden divat színárnyalatban.-
75 ©pálbatisztok, sima és mintázott francia és sváici grenadinok ® és eíaminok és a legszinfartóbb mosók.
S«r Sportruha kelmék óriási választékban!^
©
í (fl s
O
Hl
a
ír <d
RINY! NYOMDAIPAR
r
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA
FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON 117.
El^állaS mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
„Zalai Könlöny" kiadóhivatala
Fö-ut 1S>. szám. Telefon 78. sz.
Egyes síim ára hétköznap 1000 korona, vasár- éa ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924 mí\'jui 10. Szombat 107. »zém
Ma döntenek a kölcsönelőleg technikai kérdéseiről
ölvén nagybirtokot l*rul hozzá a kőlciünalölog blztoil-létéhoz — a kezeiaégl okmányt lövB héten kUldlk meg az érdekelteknek
Ismeretes dolog, hogy a kormány a 250 millió aranykoronás külföldi kölcsönre a hazai nagy pénzintézetektől 100 millió aranykorona előleget vesz fel. Ennek visszafizetésére garanciát vállalnak a 10 000 holdnál nagyobb birtokosok :!7.5 millió, a nagyiparosok színién 37.5 millió, az clólegnyujtásban részt nem vevő pénzintézetek pedig 25 millió aranykorona erejéig,
A kérdés előkészítése ma érkezeit el a befejező stádiumhoz. Déli 11 órára Szabóky pénzügyminiszteri államtitkár értekezletre hívta össze az érdekeltségek képviselőit, hogy velük a kérdés technikai klviteléneí módozataira nézve megállapodjék. Arról van ugyanis szó. hogy a kezesség vállalása váltóval, vagy kezességi nyilatkozattal törtánjék c. Bármelyik Irányban határoz az értekezlet, a kezességi okmányt előreláthatóan már a jövö héten megküldik aláírás végett az érdekelteknek, hogy az ország gazdasági szanálásának munkája megkezdődhessék.
E kérdésről Mutschenbacher Smll dr. gazdasági főtanácsos, az OMGE Igazgatója 8Z értekezlet megkezdése clólt a kövelkezókel mondotta:
— A 100 milliós előleget 6—8 hónapra veszi fel a kormány. Ennek visszafizetéséért vállal garanciát a Nagybirtokosság, a nagy-Ipar és a pénzintézetek, de lekötötte a kormány mindazokat az állami jövedelmeket is, amelyek a 250 milliós kölcsön biztosítására szolgálnak. Magyarországon 93 tízezer holdnál nagyobb birtok van. Ezeknek tulajdonosai közül mintegy ötvenen Somssich László gróf elnöklése mellel! értekezletet tartottak és elhatározták, hogy hazafias készséggel járulnak hozzá a kölcsönelőleg biztosításához, amely katasztrális holdanként 12—15 aranykorona obitgót jelent. A garanciából a nagybirtokosságra eső 37.5 millió arany, koronás részt a földbirtokosok birtokuk kataszteri tiszta jövedelmének arányában vállalják. A msi értekezlet már csak technikai kér-désekről dönt. Arről van ugyanis szó. hogy váltóval, vagy kezességi nyilatkozattal történjék c a garancia vállalása.
A vámtarifa a minisztertanács elfltt
Budapest, május 9. A kormány tagjai tegnap délután gróf Bithlcn litván miniszterelnök elnökiéivel minisztertanácsot tartottak az uj vámtarifáról éa Pesthy Pál Igazság-űgyminisitcr büntető novellájáról a folyó ügyek keretében. Hlr szerint * tegnapi minisztertanácson lPalkó Lajos kereskedelmi miniszter ismertette azokat a szempontokat, a melyek szerint módosítani kívánja a nemzetgyűlés elé terjesztendő vámtarifát. Az igazsigügymlnlazter büntető bovellájának lényeges módosítása alkalmával az Igazságügy-mini azter Nagy Eooil novellájára is felhívja az illetékes szakkörök figyelmét.
Sztrájkba léptek a magyar szénbányák munkásai
Pécs, május 9. A pécsi azénbánya-területan tegnap délután a munkások sztrájkba álltak éa ma a sztrájk átterjedt » tatai és salgótarjáni bánrákra is. A munkások követelik alapfizetésük 160 százalékkal való felemelését. A bányatársulatok e>zet szemben 140 azázalékos emelést ajánlottak fel. Az egyezkedni tárgyalások megindultak és nyugodt mederben folynak.
Megállapítható, hogy a bérharc kilátáaslt egyik oldalon aem Ítélik meg kedvezőtlenül és remélit, hogy rövideacn megegyezésre kerülhet a sor. A termelés a szénbányákban beállt szünetet nem érzi meg, mert a (egfontoaabb nagyüzemek kellő széukéazlettcl rendclkozn-k, igy az Állomvesutak Is.
A sztrájkoló bányamunkások szama körülbelül 20.000.
A török követ bemutatkozása a kormányzónál
Budapest, május 9. Magyarország kormányzója előtt kihallgatáson jelent meg Hüszlev bég budopeatl-kinevezett követ és rendkívüli mi-niaztoi. A követ meleghangú üd vörlő-beszéd kíséretében adta át kinevezési okmányát, amire a kormányzó szintén szívélyes hangú beszédben válaszolt. A kihallgatáson jelen volt 7alaat Rouf bég első követségi titkár. A szertartáson kőjremüködött dr. Daruváry Géza külügyminiszter és dr. Hartha Richárd, a kabinetiroda főnöke.
MacdonaldésPoincaré találkozása
Paris, május 9. Macdonald Annak az óhajtá<áDok fcdott kifejezést, hogy Poincaréval x»erc»oe mielőbb személyesen tárgyéin!. Talalko-ásuk még n>ájus folyrmxn meg l» történik.
Magyar-jugoszláv tárgyalások
Budapest, május 9. A budepesti magyar—jugoszláv tárgyalásokkal párhuzamosan Belgrádban tervezett tárgyaláaok megkezdésére míjus 11-én Indul Budapestről a magyar bliottság A bizottságot Wodianer DezsŐ rendkívüli követ ás meghatalmazott miulszter vezeti. A tár gyaláson o következő kérdések fognsk megvitatás aiá kerülni: A tartozások és követelések kérdése, útlevél, forgalmi kérdések rrnde zéa?, fiz ármontesitő tirsu\'at liqul-dálásj, részvénytársaságok székhelyének áthelyezése stb.
A bajor kormány Kahrt lemondásra szólítja lel
München, május 9. Seisscr ezredes lemondásával kapcsolatban híre jár, hogy h kormány felszólította Kahrt la, hogy állásától lemondjon.
Amerika a Népszövetségtől független döntőbíróságot akar
Washington, májul 9. A szenátus tegnapi ülésén nagy azenzácló robbant ki. Lodgc szenátor, a külügyi bizottság elnöke, határozati javaslatot terjesztett elő, hoxy Hága székhellyel nemzetközi döntőbíróság szerveztessék. Ez a döntőbíróság, amelybe az Egyeaült-Allomok la belépne, semmiféle ösazefűggésben nem volna a NépazÖvetséggel. A tarvezet szerint{a döntőbíróságnak 16 bírája volna, mindegyik egy egy najyobb nemzetet képvletloe. — Évente l.-galább egyszer ülésszakra gjülne össze, d* szükség esetén az elnök rendkívül ülést Is összehívna.
Nem tudni bizonyosan, vájjon nem n kormány áll-e a javaslat mögött, politikai körökben azonban hajlanak arra a nézetre, hogy igenis f. kormány müvéről van azó.
Elhalasztódott a szerb kormányalakítás
Belgrád, május 9. Az ellanzákl blokk vezetősége ma este kommünikét tatt közzé, melyben megállapítja, hogy a szkupatlna munkaképes s a krízis egyetlen megoldása a munkakormány megalakuláaa lehet. Az önálló demokraták Paalcs-csal a parlament feloazlatáaa mellett foglaltak állást. A király pár napra elutazott, Igv a válaág mog-oldása megint eltolódott.
N Nápjittvatsás ntm vállain a náetat blokád ellinfirzásét
Paris, május 9. A népsiővetségl tanács hivatalosan kijelentette, hogy a népszövetségi alapegyezmény szerint a tanács hatáskörével nem áll összhangban annak a gazdasági blokádnak ellooőrzise, amelyet Mscdonsld óhajt életbeUptetoi Németország esetleges mulasztása esetén.
A szovjetüralom bukását jósolják
London, május 9. Juszupow oroaz herceg, akinek főréaze volt Raspu-tin meggyilkolásában, ntwyorkl jelentés azerlnt tegnap visszautazott Európába és Franclaorazágba megy. Elutazáaa előtt az újságíróknak kl-jelentette, hogy nézete szerint az oroszországi szovjetüralom Lenifi halála óta összeomlóban van. Szov-jetoroszorazág romjain hamarosan felépül m»jd a modern Oroszország.
A szovletkormány újból lányaim akar Romániával Bukarest, május 9. A külügyminisztériumhoz közel álló politikai körökből nyert Információk szerint a román kormány előzékeny hangú értesítést kapott az oroaz népbiztostól, amelyben a azovjetkormány kijelenti, hogy hajlandó újból megkezdeni a tárgyalásokat az Oroszország és Románia között függőben maradt kérdésekre néxvc. A Kame-netz Podolskban levő román katonai bizottság az oroszokkal folytatott tárgyalások közben felderült vita miatt el akart távozni. Gsicse-rin azonban azemélyesen avatkozott bele a vitába a elsimította a felmerült nézeteltéréseket, aminek következtében tíz orosz román bizottságok tovább folytatják munkájukat.
A bukareatl lapok azerlnt Orosz-orazág álláspontjának ez a váratlan változása annak a politikai ténynek a következménye, hogy a londoni angol orosz tárgyalások ^ a szovjet-kormány szerint nem biztatnak sok reménnyel.
Tz<]*an»Oaé* éa kiadóhivatal ro-ml IS. taUratbaa-Xaliloa IS. aaiaa.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. májúi 10.
Bizottság alakult a KflNSz kéréseinek letárgyalására
A vámtarifa éa tisztvlsel&kérdés
aa sflyaéflaapárt értakailatén
Hudapoat, raijus V
As egységespárt pénteken eatc Almásy Láasló *lnöklésév«l érte-kexletet tartott, melyen réaxtvettek Bethlen látván miniszterelnök^ IValko Lajos, Pesthy Pál, Korányi Frigyes, nagyatádi Szabó litván miniszterek U. A mlnlaatcralnők megkősxőnte a párt tágjainak a szanálási javaslatok tető alá juttatása érdekében kifejtett munkásságát.
Almásy LásiW bejelentette, hogy többen a háiaiabályrevlxló napirendre tűzését kívánják. A párt la •zértelemben határozott a előkészítő bizottságot küldött kl. Majd kijelölték a 33 as bizottságba válaaz-tandó 17 kormánypárti képviselőt.
Wulko Lajos ismertette a vámtarifáról szóló javaslatot. Nagyatádi felszólalása után Bethlen kifejtette, hogy a javaslat sürgős, mert alappillére az ország gazdasági fejlő-désénak. Görgey István előadó részleteiben Is Ismertette a javaslatot. Hoyi Miksa gróf a mezőgazdasági azüka«gl*tek vámmenteslt«sát kérte. Nagyatádi kijelentette, hogy Wal-kovai együtt elmsnnek az engedé-kenyaég végső határáig a mezőgazdaság érdekében.
Platthy György javaslata alapján áttértek a tiszt viselőkérdésre éa elhatározták agy ad hoc blxottaág kiküldését, amaly a KANSz össxcs kívánságainak letárgyalása végett érintkezésbe lép a pénzügyi kormánnyal és az eredményről jelentést tesz ax értekezletnek.
As értekezletet szombat délután 5 órakor folytatják. Utána pártvacsora volt, melyen felszólalás nsm törtéat.
Az angol bányamunkások bárét nem emelik
London, május 9. A bányamunkások bérének megvizsgálása végett kiküldött bizottság jelentése szerint az üzemi nyereaág nem akkora, hogy béremelést lehetne kierőszakolni. A bérmoxgalomuak a jelentés szerint politikai háttere van.
,.f— Dnnántul legnagyobb azö-vőparp.nt 4a axovőcórna rak-
tásV^A világhírű jóminŐségü szövő pamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 ás szövőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastag-ságban, továbbá bordó éa vörös-fejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában.
- A jól öltözködő uri éa női világ figyelmébe I A FIÜPP-kÖlőde (Szombathely, Sxéll Kálmánutca 6.) harisnyái és zokoll a legértékesebb anyagból saját műbe lyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-httők ás javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Ax árak a mai gazdasági vlssonyokhox mérve alőnyösak, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
- -Vig fiuk* Jazz Bánd axa-loazentkara esténklnt az .Arany Szarvas" kávéházban hangversenyez
- Uri éa női divatcikkekben legsxoUdabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Kó-ut t.
6850-7VSt**^ E" kor°D4* ÍKO^T i?/ agyíorintoa 18300-ÖVOO, őtkoronás 35000—36000, Uskoronás lrany 165000 -180000
Hatszázmillió a nagykanizsai fővámhivatal multhavi bevétele
A budapesti posta-vAm anyagtorlódásAt Nagykanizsára küldik la faldolgozás végett - A vonat-vlzsgálat nehézkessége - A körkórház kapja meg a csempészett és
Nagykanizsa, mijus * (Saját twJ-Jsitóaktól)
Vasúti raktárépületek, összevissza kuszálódott vágányok, üras és kirakásra váró teherkocsik hosszú sorai között működik hlvatslos helyiségeiben a nagykanizsai elsőosz-tályu fővámhivatal. Elsőosztályu fő-vámhivatali hatáskör* kezdettől fogva megvolt, de a elmet cssk ezév április elején kapta m«g, addig csak klrendeltaég volt.
Habár a kereskedők elenyészően csekély mannyiségü áru behozatalára kapnak esetenként engedélyt, a nagykanizsai fővámhivatni mult
havi vám bevétele még Is 608.730,000 korosa, aminek java részét természetesen a kiviteli Illetékek teszik. Ax export-kereskedelem nélkűlédes-kavés dolga és mégkevosebb bevétele lenne ennek a hivatalnak. Aki ma 25 kilogramm árut akar behozni, annak legalább 50 kilogrammra kell engedélyt kérnie, mert a többit Úgyis egész biztosan lealkudják, mire maglrődik az engedély.
Ezzel szembsn mihelyt az importot szabaddá teszik, mihelyt eltűnnek a kereskedelmet egyébként Is károsan befolyásoló gátak a behozatal útjából, s kanizsai vámhivatal havi bevételei azonnal 3 — 4 milliárdra szaporodnának.
Budapesti postavámkeselés Kanizsán
Felkerestük Száva Nándor taná csost, a nagykanlzaal fővámhlvatal vezetőjét, aki a hivatal működésére vonatkozó kérdéseinkre a következőkbea adott felvilágosítást:
— Mióta Budapesten a postavám forgalma annyira megnevekedett, bogy az ottani anyagtorlódí s következtében a vámtlaztviselők Dem győzik s munkát anélkül, hogy a késedelem folytán az érdrjceltek károsodást no srenvadjencV, azóta hozzánk küldik le /eldolgozás végett a budapesti rendeltetésű posta vám csomagokat is. Etzol természetesen a mi munkánk i-j jelentősen megnövekedett. Feldolgozái után aztán küldjük vissza az árut Budapestre.
A vonat-vizsgálat
— Hatáskörünkbe tartozik ezeo-kívül a Kanizsára befutó éa innét kifutó ösazea jugoszláv-vonatok vámvizsgálata. Ez s munka reggel öt órakor ax első vonattal kezdődik éa este 11-kor az utolsó Jugoszlávia felé menő vonattal fejeződik be. A vonat-vizsgálatnál nehéz dolga van a vám-köxageknek. Először Is egy-agy vonatnál átlagban 100—120 utas tüzetes átvizsgálására 40 perc áll rendelkezésre. Ha már most ami legtöbb esetbea megtörténik
elkobzott déligyümölcsöket
40 perc alatt rá kell dupláznunk 100—120 ember előre kidolgozott aokféle-fajta ravaszságára.
— Legtöbbszőr, mikor beér a vonat a kanlzssl pályaudvarra, az utazó hölgyeket még teljes háló neglissében találjuk a háló fülkék ban. Etekre akkor még várni kell, bocsánatot kérni, elpirulni, a 40 perc közbea meg egyre múlik. Kértük már, hogy a vonatkísérő személyzet Murakereszturon keltse már lel a hálófűi kék utasait, hogy Ka-nlrsára beérve készen álljanak a vámvizsgálathoz.
— A vámtisztviselők munkájának megkönnyítése, helyesebben csak a rendelkezésre álló és a kepkodás miatt kellőleg kl nem használható rövid idő kiegyenlítésére kértük már azt la, hogy a vámtisztviselők Murakereszturtól Siófokig kísérhessék a vonalokat.
- . —--------* korona kiviteli itioték széna, axalma
késéssel ut be a vonat, elképzel- | és zab után, 14.9 millió kivitt lovak
hetŐ, mllyan rohamlépéaben* kell történnie a vizsgálatnak. Emellett az utazó közöaség még mindig nem tudja a fináncot megkülőn böztetnl a vámtól s szinta gyere kea ambícióval talál kl fut fan-gosabbnál furfangosabb dolgokat, hogy sokszor egéaz jelentéktelen értékkel, nem is az értékért, csak nssgáért a vám eszén való tuljárá-sért, becsapjon bennünket. Mindent eldugni, az ma a határon átutazók legfőbb törekvése. Nekünk pedig
Hova leaz a narancs meg a banán?
Egyes fővárosi lapokban a közelmúltban több pansszos levél jelent meg, melyek a kanitsai vámhivatal működése ellen fakadtak kl a határon átcsempészett és Itt elkobzott narancs, füge, banáo, datolya stb. délszaki gyümölcső.k és élelmldk-kek miatt. Azt nem értette a panaszos kőzvélcruény, hogy minők kell a vámhivatalnak az a pár narancs meg egyéb.
A vámhivatal könyvel egyszeriben megtelelnek orré. Alig van oldal, s\'nol no lenne beragasztva a kanizsai kórháznak Mária iiŐvér által sajátkexüleg Irt és aláirt egykéd nyugtája, amelyen köszönetet r/iond a kórház bategei részéra s vámhivataltól felvett Ilynemű cikkekért. Ax egyiken például 62 narancs, 1 kg. kávé, \'/, kg. kakaó. 1 tábla csokoládé, 6 datolya, 2 banán. A legtöbb utaa zúgolódik ugyan ezért a „megrövidítésért", de akadt olyan fa, aki mikor 16 narancsát, 2 doboz szardíniáját, 1 koszorú fügéjét, kg. kávéját elkobozták és megtudta, hogy azt a kórház betegei fogják megkapni, előhúzott a tárcájából 100.000 koronát éa azt mondta a szolgálatot teljesítő vámtisztviselőnek : „Ha a betegek részére fordítják mindezt, tegyék hozzá az urak ezt a pár koronát Isi" Erről Is tanúskodik Mária nővér nyugtája.
Egy havi vámbevétel A nsgykaalzsai f^v<mhlvatal főosztálya áprilisban 608,730.000 korona bevételt mutat kl. Ebből 65\'/» millió a vámkezelési Illeték, 4 9 millió a mezőgazdasági kulturllle-
lék, (vaj, tojás, széna stb. után _____ _____ ,_______ _____ .
fizetendő promill) 89l/z millió a (^valamennyien vályogfalas házakat forgalmi és fényűzési adó, 800.00(r"ípltenek és a hatóaágok terméaze-teser^nem gördítenek a vályogfalas házák építése elé akadályt. A módosabb gazdák már rendes modern téglaházakat éplttetnok és az építkezések javoréaze nem egyazoba-konyhás lakásból áll. hanem kettő , három- és négyazobásokból.
Ha ax Idén megindult tempóban folytatódik az építkezés, akkor a lakásínség teljes megsíüntével nagyarányú fejlődés vár a falvakra, ami természetszerűleg fogja maga után vonni az ipar éa kereskcdelom fejlődését és ezzel a magyar falu^j kulturnlvójának emelkedését.
után. A többlet a poatahltel. A budapesti központ havonta egyezer azámol le a postával.
A mult esztendőben az összes vámbevétel, postával együtt volt
655,059.000 korona. Az Idén már január hónapban Í06.995.000, februárban 123,400.000, márciusban pedig, amikor vámfelemelés Is volt
300,000.000 éa áprilisban 608,730 000
korona. Áprilisban tehát már közel jár a jövedelem a tavalyi egész esztendei bevétel összegéhez.
Az uj vámtarifa
Megkérdeztük Száva Nándor tanácsost afelől Is, milyen érzelmekkel várja a vámhivatal tisztviselői kara a vámtarifa újból való rendezését tartalmazó rendeletet.
— Az államnak — volt a válasz — óriási bevételszaporodást, nekünk ugyanakkora, gondot jelent az uj rendelet. Igaz, hogy némileg megszoktuk már a gyors egymásutánban érkazŐ rendeleteket és módosításokat, de tessék elképzelni, hogy nekünk minden megváltozott tételt altételeivel együtt a fejünkben kall tartanunk, tehát a szó szorosan vett értelmében meg kell tanulnunk. Ax eddigi rendelet 657 tételbe foglalj* a különféle Illeték alá esŐ árukat, most 1000 nél több lesz a tételek és 4000 nél több az altételek száma. Tévednünk pedig a kirovásnál nem szabad, mert nemcsak erkölcsi, hanem anyagi felelősséggel la tartozunk hivatali működésünkért.
— Maga a szolgálat eléggé meg-erőltető. A közönség azt hiszi, ké-uyolmea Intézmény az a vámhivatal. Holott a reggel 5 tŐl este 11 lg tartó vonalvlxagálatok, a budapesti
vámposta nspl 150—160 elvámolandó ciomagja, a 18 sínpáron ál való szakadatlan mászkálás csak mellékfoglalkozásai a fővámhivatal tulajdonképeni munkájának, amiknek elvégzése már kívül esik a rendes hivatali Időn.
— A raktárban most is van mintegy 500 millió korona értékű textil éa sokféle egyéb áru, ami köxel snm a vámkezelés lassúsága miatt hever raktáron hsteklg, hanem azért, mert a cégeknek jóval több árujuk érkezett, mint amennyire behozatali engedélyük volt. Most, mig részletekben meg nem szerzik az érkezett áru egész mennyiségére a behozatali engedélyt, addig nem adhatjuk kl részükre az árut. Hs-csak közben meg nem történik a behozatal minden oldalról várva-várt felszabadulása.
Nagyarányú építkezés a magyar falvakban
A lakáshiány nemcsak a városokba, de a falvakban Is Igen súlyosan érintette az ulóbbl időben a lakosságot, ugy hogy a falu népe is kénytelen volt megismerkedni a szükséglakásokkal.
A dunántull vármegyékben legtöbb helyütt kiosztották a földreform alapján az olcsó házhelyeket és a falvakban igen sok helyen megindult az építkezés. Egy-egy faluban 20-50 engedélyt kértek házépítésre s akad nem egy olyan kö/ség, ahol valamennyi kiosztott házhelyen már megindult az építkezés.
A dunántull falvakban kétféle építkezés folyik Azok a szegényebb családok, amelyek a földblrtokreo-dezés során jutottak házhelyhez,
1924. miiüi 10.
ZM.AI KÖZ1.ÖNY
HÍREK.
Ma
ItU Barbarlta Lajos
Vihar .. vihar...- sikolt a szél. fordul u vitorla, szakad a kötél, harsog a hullám, habzik fenékig. Ember... egyetlen, aki tár a vizcn. belekiált a vészbe: „Vér., vér... vér/*\'
Senkise hallja.
Összeölelkezik az ólmos éggel a jaj, a t/ér.
£s száll, száll a szürke magasba a tépett vitorla rongya. fcs jel sir az ember zokogva. . fél. Hullámok taraján tűnik egyre sok apró, piros, táncos cseppben a vér... a vér... a vér.
fekete messzeségben, fut, menekül az élet. fekete mélyből, fekete egen vigyorogva valaki jár. Zsákmányra vár. És hullik... hullik a vér... a ver. Felsikolt az ember. Kacag a halál. Most szakad el az utolsó kötél.
Róm. kalit. : Antonm pk. Protestáns: \\rmin. Izr.: Ij«i 6. S. K Időjdráe N\'aRykjniisan ____ pénUkso 0 2 C, ssél
Délben 10 0 C. széf ászakketeti. . izél északkeleti.
Meteorológiai Intézet Jelentése szénát változékony id6 vájható, helyenként vel, kés/bb javulás.
Napirend: Világ mozgo, szómtól 7 és t» órakor ,A fiu fele*, t\'iáaia, szombat 7 és » ójakor .Atlantisz.* Fste s órakor a Polgári Fgylctben .Dollii papa*.
— Tanács-ttléa. Nagykanizsa város tanácsa pénteken délben városháza kit tanácstermében tartotta meg heti rendes ülését. Az ülésen a kisebb jelentőségű folyó-ügyeket intézték el.
— A hadikórhnx barakkjai nak utvétele. A volt hadikórház barakkjainak átvétele ügyében a város vozetősége egy tárcakőzi minisztériumi bizottságnak Nagykanizsára való lekűldósét kérte, hogy a helyszínén megejtendő tárgyalások folyamán, miudkét fél: a honvédelmi minisztérium és a város érdekelnek figyelemmel tartása mellett lehessrn meghozni az átvételre vonatkozó határozatot. A város 6 barakkot akar átvenni, azonkívül felerészben tulajdonjogilag, felerészben pedig használatra a felvételi épületet la, valamint oz Iparvágányodat.
— Alispáni rendeletek. Hat alispáni rendelet érkezett pénteken Nagykanizsa város vezetőségéhez: 1. A zeneiskolák és xenetanfolya-mok bejelentései 2. mezőgazdasági atatisztikoi rdatok gyűjtése és beterjesztése, 3. az oroszországi hadifoglyok haztjővetelének elősegítése, 4. a kiütéses tífusz elleni védekezés, 5. oz Országos Levéltár által namességi ügyekben adott szakvélemény dijazása, 6. községi és kőrorvosok hivatalos levelezésének bélyegfe£ltsége tárgyában.
,,Tetra" cuecsemő kelengyék Schwarcz Dezsó cógttól, FŐ-u: S. »xárn.
A pénzügyminiszter egészséges fejlődést remél a budapesti tőzsdén
A kormány nem készül mesterséges Intervencióra A korona ujabb romlásának nem kell nagyobb Jelentőséget tulajdonítani
Budapest, május 9. A tőride
vezetőségével folytatott tanácskozás után Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a sajtó képviselői előtt a kővetkezőket mondotta :
— Mr. Jeremiás Smith tel foly tátott tanácskozásaink szervesen kapcsolódnak bele azokba a tár-f ytláiokbs, amelyok a külföldi kölcsön felvételének ügyével jár nak. A tőzsd* vezetőségével folytatott tanácskozásainkon részlete\' sen informúltaltuk magunkat a tőzsdei hslyzetről. Azt a hírt, anely néhány nsp óta elterjedt az országban, hogy a kormány mesterséges Intervencióra késiül a tőzsdén, a lejhatároiottabbsn megcáfolom. A kormány egyelőre semmiféle mestereéges intervencióra a tőzsdén nem készül.
— A korona mai 0057-re való leromlásának nem lehet semmiféle jelentőséget tulajdonítani
— Ezek a* átmeneti ingadozások egyáltalán nem befolyásolják a szanálás n*gy munkáját. A magyar közönség az utóbbi években, sajnos, annyira demorallzálódott, hogy a kedvező jelenségekre egyáitslin nem reagál, mlg bármiféle jelentéktelen kedvezőtlen motívumot a gaz-diségi élőt kárára fébemigyaráz. Mtgysrorszáf gazdasági helyzete sokkal egészségesebb, semhogy a koronának ilyen ciekély leromlása kiros listással volna rá.
A tő.-idéro vonatkozóan uiegjc győzte még a pénzügyminiszter, hogy tekintettel arra, hogy a bécsi tő-\'dén a pánikszerű hasgulat már srünőbrn van, bizton reméli, hogy ennek kedvező hatása less a budapesti tőzsdére Is.
— Remélrm, — fejezto ho a píniüjí rmlniacter — nemiokára e^és.»éj(*s fejlődést láthatunk a •iudaprntl tŐr?dén is.
— A piarista rendfőnök köszönete n vármegyének. Zalaegerszegről jelenti » Zalai Közlöny tudósítója: A plsriata remlfő.oók köszönő levelet intézett Z&invár-megyé törvényhatóságához azért k kiváló érdeklődésért, amellyel képviseltette magit a nagykaniisai főgimnázium felavatási ünnepélyén. A kös\'önő levelet az xlispán a legközelebbi vái megyei közgyűlésen bo fogjs mutatni.
— Singer József éa Társa dlvutárnhúxa Erzsébet-tér, Központ-szálló épület, megbízható be
vásárlási forrás. ALipitva 1860-ban.
— Adományok. A helybeli „Hangya* Szövetkezet 60.000, P. I. pedig 100.000 K-t adott a fő-
glmnáiluml cterkészcispatnak. Hi-lás köszönetünket fejezzük ki.
— Aranyparitásoa kéményseprési dijak. A nagykanizsai kéményseprő-mesterek pénteken adták be a városi tanácshoz abeii kérelmüket, hogy a kéményseprési dijakat aranyparitásban engedje megállapítani.
--- Nagy pénz megtakarítás. Amíg a készlet tart, vásárolhat mértékelt árban kartonokat, batlsztokrt és grenr.dlnokat Singer _ József és 7 ársánál.
— Közvetlen telefon vonat Zalaegerszeg—Bndapeat kőzött. Tegnapelőtt adták át a forgalomnak a Zilaegerszeg és Budapest kőzött kiépített közvetlen telefon-vonalat. Ezután tehát Egerszegről nem Kanizsán keresztül, henem közvetlenül lehet Budapestre telefonálni. Ugyanekkor nyílt meg Veszprémen kereaztü^a másik Zsla-egerszeg—Budapest-i telefon-vonal.
—- Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlozt-siffonokat, zefireket, knnavás.-nskot, vásznakat, onginokat, dauiasztáru-kat nagy választékban Singer József és Társánál srerezhetl be.
— \\ közigazgatási bízott-
■ ág Uiéae. Zslavármegye közigtz-Vja\'-si bizottsága kedden délelőtt 9 órakor tnrtja rendes havi ülését, melyen az előadók jelentéseit fogják letái gyalni.
— Megyei segélyt kérnek n Marcal hld építéséhez. A Marcal hld építésében érdekelt öt község : Ukk, Gógnnfs, Tűrje, Zsla-gyöceörő és Dabsony m yár megyéhez fordultak és a hldipit.-»he-. 25 millió korona segélyt kírtek. A kérr.lmet a legközelebbi vármegyei közgyűlés fogja táigyalás alá venai.
— Közalkalmazottak élelmi-nzer váltsága. A kormány a köz-alkalmazótok május hsvi élelmi-acer váltságát 102.000 koronábsn állapította meg. Ebből az ősszegből 44.000 korons a liszt jár»odó-ság váltsága.
— Két napig tart n megye-gyüléa. Zalaegerszegről jelenti a Zalai Közlöny tudósilójs: A vármegyei kö-gv ülé.i uj pót-tárgy so rozata elkészült és azt az alispán már szét is küldte. A pót-tárgysorozat ősszasen l2S pontból áll. A nsgy nnyagtorlódáira való tekintettel valószínű, hogy a megyegyülés k4t napon át fog tsrtanl. Az előkészítő munkúlstok már befejeződtek. A központi választmány ülést tartott, amelyen letárgyalta a tárgysorozatot.
— Kerületi gazdagyQlés. As Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara junius l-én Kcs/thelyen kerületi gazdagyülést tart.
— Rádió előadás Zalaeger szegen. A zalaegerszegi postafŐ-nökaég tervbevette Zslaegerszcgen egy rádió előadás tartását. Az előadás egy ncgyobb teremben lenne, ahol az egész -hallgatóság élvezhetni fog például egy berlial hangversenyt vagy egy opnm-eloadást. Valósxlnülrg még o hóutp végén sor kerül a rádió előadásra.
— A sörgyári parádéa kocsis, a sörgyártól Cacngerl-ut és v«?utátjárólg egy sŐtétaxürke kocsitakarót elvesztett. Becsületes megtaláló kéretik a Sörgyárban le-adói, jutalom "llenében.
— Óvodai dadák fizetés-•meléae. A nagykanizsai ovodai dadák kérvénnyel fordultak a városbor, melyben az ovoda gondnokság kéri a városi tanácsot az ovodai dsdák díjazásának ujabb megállapítására
— Harmincegy méteres vastag drótsodronyt találtak a vasúti pályatest mellett Nagykanizsa és Gyékényes között Somogyszob környékén. Minthogy tulejdonosát no-n sikerült eddig megállapítani, a nagy értéket képviselő sodronyt bevitték a kanizsai rendőrségre.
— Ötszázöt községben megszűnt a Inkáahivatal. A hivatalos lap közii a népjóléti minisztérium rendeletét, amelyben SOS község és viros van felsorolva, ahol május l-től külön lakásügyi hatóság nincs.
— Háromszázharmlacayolc milliárd folyt be a kényszer-kölcsön előlegre. Az állami kénysxerkőlcsőnelőlag befizetése április végével befejeződött. A legfrissebb adatok szerint összesen 338 milliárd korona gyűlt be sx állami kényszerkölcsönelőlegre- a befizetés első napjától a mai napig. Ezt a 338 milliárdot 578 erer tételben füették be, ami annyit jelent, hogy 578 ezer adó/ótól folyt bo c/. ar. Összeg, mely 18 milliárddal múlja felül azt az összege*, amit a kényszer kölciőnelőleg-akcló-tól vártok.
— Széntelepek Zalumegyé-ben. Keretye köiaég határában egy nsgyobb kiterjedésű kőszéntelep vid, melyet nem bányásznak, sőt még fel sem tártak. Evskkal ezelőtt fúrásokat eszközöltek azon a vidéken s a geológusok 75 méter vastagságú kőszénréteget álla-pltottok meg, amely azonban akkor még nem volt érett. Már most felmerül az n kérdés, vajjoa nem lehetne-e ezt a szenet már használni.
— Állami monopólinm lesz n rádió. Rövidesen kibocsátják s ráoiórendeletet. — Arról van sxó, hojy a kormány egyelőre rendeleti uton kiváoja szabályozni ax egész rádióügyet Magyarországon. Természetesen később a törvényhozásnak is kell foglalkoznia a kérdéssel. Amint a posta és távirda Is állami monopólium, ugy a rádió is oz lesr. A rádiórondaiet alapelveit a kereskedelmi miniszterrel megbeszéltek és az ügy annyira aktuálissá vált, hogy a legrövidebb időn belül megjelenik a rádlóren-delet.
=— AUer képes családi lapja
4. száma megjelent. — Az összes számok kephstók eredeti árakon Fischel Fü\'.öp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
Szövet-divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmaneti kubát kelme újdonságod naponta érkeznek Singer József és Társa divatáruházába.
Szombat 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
b VILÁG mozgószinhözban az URáNlABAN
A FIU
Mikszáth Kálmán végtelenül bájos elbeszélése Ilimen.
ATLANTIS
Plerre Benols világhírű regénye. Mind a két rész egyszerre.
Jön!
var FRIDERICUS REX Eva Mayal
Jön!
zalai közlöny
1924. májú. 10.
esernyőt. A tévedést bizonyít;, hog, > ..játját ottbagy,. h4Íl»I\' A károsult kárl, hoT.z ife\'.
ISSSg1* U"\'°0U
— A HDolIj(rpapau ma este kerOl ailnre a Polgáti Egylet sain-psdia a nagykanizsai öaazmunkás-ság rendezéaéhcn és előadáeában. A főpróba után Ifiive az előadás mindenben meg fog felelni a hozzá fűzött várakozásnak.
— Operáltak, mialatt a kór-hásban tB< Tolt. Amerlkábsn történt. Brooklynban, a St. Mary Hospltalban az orvoaok egy ve-azélyea operációt Hajtottak végre, mialatt harminc lépésre távolabb tűzvéas dühöngött. A kórház egyik szárnyában keletkezett a tűz, amiről azonnal értealtették a tűzoltó Ságot, az ápolók pedig a betege ket hordták el a tűz által fenyegetett épületszárnyból. Ezalatt a 30 lépésre levő operáló t«rembeo az operáló orvotok bezárt ajtók mellett végrehajtották az operációt, melybe már előzőleg belokezdtek. Ax operáció jól sikerűi • mire az operációnak vége volt, a tüzet Is eloltották.
— Jöni Ffldarlcua Rsz Éra Majrall
— Boraalma* öngyilkosság.
Schmllh Mihály, az ágfalva! he. lyettea bíró 18 éves fia az ágfalvsl vasúti állomáson II óra 35 perckor a Bécs felöl teljes sebességgel robogó gyorsvonat elé vetette magát. Amint a vonat a bejárati jelző közelébe érkezeti, a mozdonyvezető rémülten látta, hogy egy fiatalember rohan a sínekhez és ott a földre veti msgát, ugv, hogy a feje a sínen nyugodott, A mozdony és a fiatalember kősött 15—20 méternyi lehetett a távolság, mikor a mozdonyvezető erőaeo fékezni kezdett. A aiáguldó vonat azonban csak 300 méternyiro tudott megátlaoi. A vonst valósággal le-fejeste a szerencsétlent. A kerekek a fej hátsó részén roboglsk keresztül, ugy hogy az agyvelő a borzalmas nyomás következtében messzire klfröccssnt. A legény áll-tólag azért lett öngyilkos, mert az édesapja gyakori mulatozásaiért szlgorusn megfeddte.
— Érdeke, bibliai l.l.t, Egyiptomban Karnak mellett sngol régiségbuvárolt őskeresztény sírt fedeztek fel s abban egy urnába zárt papirusz könyvet, mely Szent Jánoi evangéliumát tartalmazza ax egyiptomi őskeresztények nyelvén, a kopt nyelven. A rendkívül becses és érdekes paplruaz- könyv 43 lapból áll, de kétaégklvül megállapították, hogy 7 lap hláayzik. Az Is bebizonyosodott csakhamar, hogy • nevezetes kézirat a IV. száladból származik.
Jöni Frlderlcua R.x Éva Mayalt
— Cstznya lesz az Idal mi Jna. Régi Ismerősünk Slrlus mester, sz időjós, nsgyon kellemetlen májusi hónspot Igér. A szerelem-fskssrtó május az Idén több rósz-szsl, mint jóval kecsegtet. Tél a lavssibsn — mondjs Slrlus s ezzel mindent megmond. Ebben a hónapban ugyanis jéggel kevert zivatarok jönnek, sőt hóc.spadík Is ígérkezik. Az egész hónap hűvösnek, viharosnak éseiősnek Igér-kszlk. Május az Idén nem bozta magával ezernyi ezip.igét.
— Eaarnjö essza a számra Tísíg.ss. Valaki a városi számvevőségi hivatalból péntekazi dél !l?" h""^.!.. „61
— A tótok autonómiája.
Prágából jelentik : Hllnka András a követkciő nyilatkozatot tette : Semmiesetre sem közeledhetünk a kormányhoz, bármennyire sreretnék is azt Prágában. Teljesen Szlo-venszkó autonómiájának álláspontjára helyezkedtünk és követelésünkből jottányit sem •nrcdüak. Követelésünk teljesítése néikül a kormány nem fog minket rávenni a nemzet érdekében kifejtett ellenzéki álláspontunk feladására.Biztosan hiszem, hogy Szlovenszkó autonómiáját rövidesen ki fogjuk vívni és 4 éves munkánkat teljes siker fogja koronázni. A jelenlegi holyzet tarthatatlan. A munkanélküliség egyre nő, a nép elégedetlen, vándorbotot kénytelen kezébe vannl. Népűnk elmenne Magyarországba Is dol gozni. de psrancsolóink nem endo-dik őket. Az 1926. évi választások el fogják a koalíciót sodorni helyéről és Sztovenszkó egy hatalmas autonomista többaéget fog a nemzetgyűlésbe beküldeni. Ekkor azután nem lehet az autonomla megadása elől kitérői.
- J8ni FrldeHcna R»x Éva Mayal 1
Áz 8závi adóhátralékokat már csak
Rendkívül fontos, az adózók figyelmébe kellőleg nem ajánlható rendelkezés érkezett a pénzügy-Igazgatóságokhoz. A rendelet meg-srivieléso és intézkedéseinek betartása minden adófizetőnek saját jól falfogott, zsebére menő érdeke. Arról van szó ugyanis, hogy ezután már csak aranykoronában és aranyalapon számított késedelmi kamatokkal terhelten lehet fizetni az adóhátralékokat.
Mrgszűnik tehát az az eddigi állapot, hogy ac adófizetéssel fpeku-lálnl lehetett. A rendelet a szanálási tőrvény súlyos adóügyi Intézkedéseinek első feokéje, az első kellemetlen keserű, pirula, amellyel meg kell barátkoznunk.
A rendeletet az alábbiakban Ismertették munkatársunk előtt:
— A Péazintézetl Központ a jövő* ben minden hónap 25-én megállapítja, hogy az adónak mennyi a szorzószáma. A folyó évre vonatkozólag — a már elmúlt hónapokra — a következő átszámítási kulcsokat állapította meg a pénzügyminiszter : a januári adóaranykorona szorzószáma 6500, a februárié 7000, a márciusié 13.000 s végül az áprilisié 16 000. Az adózókat azonban tulajdonképpen már csak a legutóbbi 16.000 szeres szorzószám ér-deklb jobban mondva sújtja, hi
aeKii, joDoan mondva sújtja, ha adóhátralékban vannak. Azokat az adóhátralékokat ugyanis, amelyek folyó évi (1924 év) adókivetések nem teljealtéséből azármsznak és azok esedékessége lejárt, ha most, májusban akarja kiegyenlíteni az adózó, már csak aranykorona alapon valorizálva s minden egyes adóaranykoronát 16000 paplrkoro-nával átszámítva fizetheti kl. Azonkívül a havi 10 százalékos késedelmi kamatokat is aranyalapon kell fizetői.
A rendeletnek e szigorú Intézkedéseivel szemben már meglehe-tősen méltányos az a része, amely az 1922. és az 1923. évi adóhátra, lékokról szól. Megengedi ugyanis a miniszter, hogy az 1922. és az 1923. évi adótartozásokat junlus 30-lg 6500 koionás aranyalapon leheaacn befizetni. — A késedelmi kamatokat sem valorizálják arsny alspou e határidőig.
KÖZGAZDASÁG.
A magyar mezőgazdaság lövője.
Ax orosz bpza versenyétől kell tartannak. — Mexőgnxda-ságl termelésünket erős vámvédelemmel kell aegiteni.
A péozügyl program megvalósításival megtörténik n szabadforgalomra való áttérés és ekkor már komolytn kell attól tartanunk, hogy az orosz buza erős versenytársa lesz a magyar búzának.
A magyar mezőgazdaság jövőjétől az orosz s a délamerikai államok túltermelésére való tekintettel, Buday Bírna gazdasági főtanácsos »t Országos Magyar Gazdasági Egyesüld igazgatója a kővetkezőket mondotta:
— Az orosz verseny egyelőre nem tragikus, mert ax elmúlt esztendők rendszertelen gazdálkodása nsgT rést ütött az orosz mezőgazdaságon Később azonban ko mollyá válhatik ez a verseny, mert Orosiorszáyban jávai olcsóbb a mezőgazdaság lermclése. mint minálunk. Oroazországban v/onak még igen termékeny és kevéssé kiaknázott terűletek, amelyek későbbi időpontbsn on\'.hatják a burát, sokkal alacsonyabb áron, mint ahogy a többi ország termelheti. Ehhsz azonban alapoi és szakszerű talajmivolés kell és ettől a roal Szovjet-Oroszország még nagyon messze van.
— A magyar mezőgazdaságnak mindenesetre tartania kell attól, hogj egyszer csak az orosz buza megjelenése hatalmas arányú lesz. Éhben az eaatben az oiosz buza az egész világon olyan mélyre szoríthatja le a búzaárat, hogy amellett a többi országban, tehát minálunk Is. már sem a termelő, sem a munkáa nem találhatna meg a számítását.
— A vámvédelemnek az erkölcsi jogosultsága éppen abban van, hogy a munkást is megvédi, mert ha a mezőgazdasági termelés a túlontúl hatalmas külföldi verseny miatt nem jövedelmező, akkor a munkabérek emeléséről, illetve megfelelő színvonalon tartásáról aem lehet szó. A várpjrédelem tehát a munkás élclsiinvonalát is védelmezi.
— A világ túltermelése gabonában az elmúlt esztendőben 60—70 millió métermázsa és ez a hatalmas mennyiség a tengerentúli államokra esik. A msgyar mezőgazda. Ságot elsősorbsn ezek az államok fenyegetik és ezeknek a versenyé* vei szemben eső vámvédelemmel kell biztosítani a magyar meeögax-dasúgi termetes pozícióját. ■
— A mezőgazdaságnak be kell rendezkednie a termelés olyan ágaira, * melyek a legnagyobb versenyben Is megállhatják a helyüket. Teljes erővel kell tehát berendezkedni a fajnövények, a cukorrépa és az ipsrl célokra Is hssznilt növények termelésére.
Sartéaváaár. Felhajtottak 1260, eladatlanul vlaazamsrsdt 000. A vásár közepes volt. I. r. 25000—25500 Könnyű 21000-23500. Szalonnás félsertés 28000 -31000. Lehúzott
feíi9\'?0""31000- szalonna
27000. Zsír 32000.
A takaríkkorona ártolyamm
A Devltaközpont közli, hogy r takarékkorona mai árfolyama 127 papírkorona.
fwz6ótfirntípsziiiiii&
Világ morgószlnház szombaton 7—9, vzsárnap 3, 5, 7. 9 órakor mA jiu jele*1 Mikszáth Kálmán bájos novellája a Corvin filmgyár kitűnő feldolgozásában, fősrorepek-ben Matyasovszky Ilona, Vendrey Ferenc és a két magyar csodagyermek: a Bsrry testvérek. A szombat 7, vasárnap 3, 5, 7 órnl előadásokon cigányzene.
Uránia. Atlantisz Píerre Benois regénye 10 felvonásban. A francia filmipar rafflnált művészetével, ra? gyogó kiállításban jelenik meg előttünk az Atlantisz hagyománya, az Atlantidák késői msradé»al: Anti-nea, a gyönyörűséges királynő, aki csupa misztikum, Segelrben Seik, aki maga a keleti fanatizmus, a földalatti vár titokzatos élete. Ai előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
Jön: Fridericus rex.
A TÖZSOC HMM.
(Ssjit todásltéak Wl«fonjal«aléto)
A mai tőzsde irányzat nem volt egységes. K«zdetben ax árfolyamok a tegnapi lanyha irányzat alatt tovább gyangültek, délfelé azonban erős javulás mutatkozott a bécsi javu\'ás hiréie, amelyet egyes Intervenciós vásárlásokkal (a tartanak összefüggőnek. Mások viszont a francia frank esésének tulajdonítják a szilárdulást. A javulás főkép az arbitrázs értékrkben és néhány nehezebb ipsrpapírban jutott első sorban klfejeréire. Később a nyereségek újból veszendőbe mentek, mert a prolongáció aok árut horott a piacra. Zárlat felé n forgalom újból csekély, hangulat vontatott, Iráoyzat tartott. Végeredményben a mai tőzsde tartottnak volt mondható Kosztpénxben nem volt üzlet.
Utótőxsde újból szilárd. Magyar Hitel 595-600, Salgó 620— 630, Lcvante 213-218, Nova 148 —15?, Jelzálog Hitel 134-39. Osztrák Hitel 210-12, Rima 110, Hazai Bank 227-32, Danubius 3225 -280, Villamoa 1460-1525, Cukor 2600-700, Kereskedelmi Bank 1270-300, Georgia 463-472, Kőasén 3350- 425. Egyes Fővárosi 158-63, Pesti Hazai 3960 —4025.
Esti magánlorgalom. Irányzat tartott. M.gysr Hitel 610 Osztrák Hitel 220, Hszcl Bsnk 230, Kereskedelmi Bsnk 1300, Nova 150, Gsnz Danubius 3400, Villsmos 1600 Cukor 2750, Georgia 485.
Bécsi töxsd*
Oi.trik Hitel 172, Magyar Hitel 489, Rima 98, Oiztrik Hofherr 53, Magyar Hofhetr 150. Déli elsőbb, ■égi 449, Krupp 217, Alp„i 540, Binkvereln 128.
Torm6ny tőxadc
Buza tlazavldékl 76 kg-os 337500 —340000, 79 kg-os 345000-350000. egyébvidéki 76 kg OS 332500-335 000, 79 kg-os 340000-345000. — rozs 310000 - 317000, takarmányárpa 295000—310000, — sörátpa 315000-325000, zab 320-335000, tengeri 265-270000. korps 235000.
A mai terménytőzsde irányzata szilárd volt. A forgalom élénkebb.
LlaxtpUc. Buodara 5200—5300, 00 áa 5100 - 5200, 0 áa 5000 -5100, 2-es 4600—4700, 6 os 3700-3800, 8 SS 2500-2600, Korpa 2200-2300 75*/,-os rozsliszt 3400-500.
1924 mijui lű.
7-AJ.Ai KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde zá?5 árfolyamai
a budapesti tőzsde délután 1 órai
Hftnkoh
atk
11.1 I^JJJ. UI.\'M. Uc*
1-lojd Inni 8»ckvn«U>
Al<.U*o« t. B. Aplr HftMMlelb. Iln»i llocr. •■!. | t lli^li.i
Itlfül.n ...
M.\'Ctfb t.-w* K K«s»li-.l II
Iliid >t M. c»»r-Sínifi » Kiif. J«l«iV< S-JO VlfO«l l\'.nk • 5.J0 M«rVv« ij jo
US
h H.
B«lrir«*i ir l.tf-ólrlrc,,
KtUr.il 7i»
H.l*{4ill
T£<£kMtr,l
r.iMit.
Il.otírl.
Kuiija.to
Viktort.
Tr. IIimI
KSb. ta.l Dm<h«
M.o. ».fí> Ali. KA..»o
Knim\'.i M4»i M»B Nl(|tllM|l S»)»ki>«wJ«l
műm
Un>« iln;i tt>iuoTi Cwr>u i\'c
Kit\'.u
ültflurKora K)TÍ«C. e,.
Rttrl. •>( Xót-ur* Citkr Ond
f«>»€f fttnkctMk
Krirkl
(iiei-Ota. I
«««
llm
dnjídii" V«o(;u
N«- U,4
Kmi
R«.«m.nn
RwbmMlw SíbJlcV
záróárlolyamal a kövolkezök:
Ji \'K:r si U<«« n.n t(
i
j K4«\'H ! Vlrot oiIUUM


K/fl 5 M. 1.1.., í Mai.-w.li
\' níiÉiik 1 KiSMIrt
KAilnl
íjo 1 trv«i tg
\' r j j><t«lOf JM
loj . Wc<íf« lili
u \' 0«**U 4«8
,, | Míííh. ruk. i<i\'j
li !Sl*r®.. s»;>
IISAMMV. U»r. Vilin
kj-*,,
Ah. (li

OUjiik
KillpOi
•• ifeitk tAf
IU»Thi)>Sl
I OK^MI j K\'^.J.\'..
Adri. AlZiok.
MfU.
>7) I llvoct\'li if jol Koy.l MII o | S<ü«»Mfr 5o I f*ÍM
..UJ k.c-in
UnlO tenll 0,.^ »»<*»
W. TMIII Ck.\'íí<f f
P.mit
s,
D.nlc. »;«!.« K«S«i V Kfcla Klotild Ttftk
KIllAr,reléit
l>ű««cl II
IH.U itrt\'i V. XaUea
T.MI
Unk» uM Sio\'&oki
z»*r»«r»>«
Blrtl XliklylilA
H6ci Papír
IUnfT»l;M
So>r.:n Wfr.-N*»*|
Q)lit U4i 19
A niHgyar korona külföldi hivatalos Jegyzései t
Deviza Valuta.
iié:i
S4
£4
ISoilin .... 4S-yl 45 47 40* l\'láy.a . ... 392 I i 3W) I
Nswyoikban 12.
R dtviza-kSzpont hlvstslos árfolyarail
Valuták
N.rol*oa ;<>}ooo
A»(<il i «i i;iSc4-)lit«o I-«». (I] c<®
IVtlIlr f jKotíioo FniKll ff JIIO )l«o
I.l». fVIOtOIO
04.tf. »« IK.ÍJ IK05 Uil|i Ifink (ito-ijb) L«l 4>}-4>S
5.uol tjcj »»»,«! t«»BS I}»1I>.|}4jo Koroc. dioii íoC-o I05J
ii.-ji.b4i li )iico iicoj
Oeulxik
AniiMltH )llo»-)|ona Bik.rMl «»•«»»
KVO-ijoc-O
KrtMlUol. ll»}o-itloo
IJOGÍ\'O |]4iO|tllw llilucl «i»u-(t1»
OUii«III( ills-Jtio jno-Hio IJOJtJJJ
iiwimo
MU0-l}6j0 llc-1j-ll«(>)
io4o-ief) s;seossi(>o
Kim
K«l«lít sscrkcsitő a fdazcrkcxztA. KU4«» Zrínyi Nyomdaipar cs Könyv-kcrcakcri4a RT Nagykanizsai Nyomdája
Unróhirdetésafe
1 MinuiluU tlt-SO. ttn
Eredményes és sikerült házi mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
Maklltlii.il k.lfllt, r.jli.lla bOCÍv.li
lahel csak megtarlanl I
Jugár-ut 53. Telefon 2-10
özv. Dávldovic . Gybrgyná
4\'«wn«k 67-lk <»<Vin liatlKi «lia
M utb«n (ttn.nyl.
HtU Wlimi lc>)» u. ic-fti ö v i SfiVot . r»m. UiX imti
i»< MikkAI írók oya(.lomi. t<K««Kl.-.i A. rT«M<l«li (immtic tldvol |ínl,ft f-J ic-«a "tX\': 0 <*«kof l.x • Mloatc-hJKo.k Umiiiiuul
ioűikit kegyelettel írlizükl
özv. Palkó Józsafné és testvérei.
Gyászjelentés.
Meghalt
özv.
Baumöhl Józsefné
jótékony életének 87-ik évében. Gyászolják a
Baumöhl, Szepesi ás Mendlovits család.
Temetése f. hó 11-én cl. u. 2 órakor lesz a Király-utca 45. számú gyászházból.
Nagyratiaraltl }•,
Hölgyeim és Uraim
* Ii4t.ii Uadapaalait
CSAK AZ UDVARBAN
}joo i[ iT/üilwcuitMl Blurjt K I3CSQ li<o írt. •íiimtjj; pimnnlu«i\'/<c<Ji
iib. ;i...........K AXIOO
CvC^mK;. IIO cc» M<>ca o«l ktleMk . K VKIOO
r<:r..-j(i i»:u »r, m k av«oo S«l)<m!«s)t kiiCoí <toii m«t<fj« . , , K:i3 ZO<> U. m. it.ícln\'p kC4ilfim <« rcVjtit\'.mfk, ulo-l.rt» Ui»»in <t nflrrk. Uliul. HÜiluc.i. tö etil Ufiook, iCriliCiOk. isl.i\'n H k«klttt\' aur»-dlkok, iMlrriM.lk «• haiintlt latkok ol<tft Irua.
Oroxlt gyártmányú
szigetelőéi fedéllemezek
n>ir.J«o minőségben eteJeti g)\'4ii íron
Sartory Oszkár Utóda
Nagykanlssa, Király.utca S9. ss.
Cement, kőpor,
mindenféle cementnru
Vivát. • mla\':£xb«n jutányos áron
Sartory Oszkár Utóda
e.\'gnét
Nagykanizsa, Klrály-utCa 39. as.
Zürichi zárlat t
rirts 330)00, London Z4C1\'00, Newyork í.tí\'300, Brüsse) 2910, Mail-r.l ífiOí. OO 1 lolland 21051, K«z\'in 131, Wlee 7:«2>, Sot\'a 4t0<0 Príga 1C4i 00, Budapest «o 00, Hukarnt 2»6 Mfíii : >J7 -o0.
Uj könyvek:
Rádió telefon (. ..teétkuu
t»vbíMÍ:<« i«-rc:t«tcie) Irta: Balo,: Arthur. Az elsú m»ny*r néptietü rádió-
könyv. -Ara.....3IU:0 K
A házbérfizetés és a felmondás szabályai.
,\\ í. nújin hO t-ín élet íljpctt u| rcn-detet --Ara iltfO K
A „Dame" legújabb ".s.imn Marítia grófnő i=„.
Operettjének teljét zenije zongora és ének-hangra.
Kaphatók:
Flschel Fülöp Fsai
könyvkeraakedásöben.
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
Kyiri á.-or. alul
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Nagykanlssa, Király-utca 39. as.
Fayence-lapok
Kloiott- berondeztiek Fayence-mosdók lchamolla-l6gla | Ichamolta-llizt
JriiajroMB
Sartory Oszkár Utóda
cígnll
Nagyk.nlz.B, Klr.ly-utca 3.. ti.
Nincs többé megélhetési gond 1
Vegyen oiittlyiorijegyet a Hlrschler-tőzsdében
l\'i\'nycríniíny k. Iv.i\' ...tbsn
1 milliárd korona
és számos több mllllös nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Szerencse ssámok kaphatók
ifi. Hirschler Miksa
Johányáru és sorsjegyfőárud^j iban
Nagykanizsa, Fí-ut Korona-szálló épület
Egy milliárdot
tátott játékterv tzeriot ujonan kezdiUú XII. osztálysorsiáték
lOtAjogyeibíl vÁvirol.
SZERENCSESZÁMOKAT
.jiBi Milhoffer Kálmán sorsjagylrodála (Kapo-:h-h>z)
ahol a most folyó Mhuzisokon külvaféle nyeremények küxl as
A sorsjegyek ára: ^"ooVo-0""\' J0?°-°-ü°-ron\'
500000 koronás ^."r"\'
VlJSkl li>»tr.D.t.U«.W (.«.l;
kor., nyolcad SOOO kor.
|H>Dlo»a aiAIIKIatnah.
naaooaoaaQaaoaoaaan 0
j> MAGYAR NEMZETI BANK
0 részvényeinek lejegyzési hktirldeje f. hó 11 én délelőtt 12 óráig rae^homazabbltva lett. — Intézetünknél a részvények
0 ellenértéke ax aUpitAsI tervezetben felsorolt fizetési eszközökön kl-vül hitelalapon ó és uj buz», ó rozs, 2ah, árpa, repce, borsó és
0 gyapjú lekötése ellenében is történhetik. Felkérjük ezért a jegyezoi szándékozókat, hogy a részletek megbeszélése,valsmiot a Jegyzé-Jj sek eszközlése VÓgett bennünket felkeretnl szlvcskcdjeDek.
0 „FUTURA" Zalavármegyei Szövetkezeti « áruforgalmi R.-T.
Nagykanizsa, Fő-ut 8. sz. (Bazár)
0
8 0 0 0 0
0 §
oaooaaaacKiaooocaaooa
ZAI.AI KÖZLÖNY
1924. mijui 10.
o c o
iNyári újdonságokat
űicsó árakon
í és Krausz
Nagykanizsán
sstí?esheíők be!
■fi Diifs választékú raktár!
i Kisfal
N
IA
diwatnagyáruháiában
az „Arany Kakashoz\'
<u
Női divatszövetek:
\' „ „ _ Aí felöltő, öltönykelmék. Férfi, női xyöngy,
reffl aáSíleBieifi gübardin és kovelkolt ruhavásznak.
flí Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, crepp georgette, ispán selymek
N minden divat színárnyalatban.
7? Opálbaiisztok, sima és mintázott írancia és svájci grenadinok gl és etaminok és a legszintarSőbb mosók.
I ear Sportruha kelmék óriási választékban!
<
o
(0
(A
B o
M
a
ff
ID
zrínyi nyomdaipar
töwvwci RESKIOÍS^1,
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA
FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON 117.
ENéllal mindenfél© nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
„Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fö"Ut 13. szám. Telefon 78. sz.
Nyom.luit « Zrinyf Nyomdaipar is KimvkcrcskcJte R T. Nagykanizsai Nyomdáiéban (NyomdavVíelS: OÍMbeck Károly)
Egyes szám ára héttióxnap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1924. m\'ijui 11. Vaaárnap
108. azám
Egyetlen egy újság
volt egész Dunántúlon (az ország-ban pedig öaazesen 8) 1866 bsn — a ez az egy m ml Zalai Közlönyünk volt, mely 1862 ben „Zsia-Somogyi Kő/.löny" néven Indult meg a elmének megfelelően két megy* érde keit képviselte. 18/4 ben vette fel moatanl novét s azóta egymásután látta kidőlni maga mellől közben életre ébredt teiivérelt: a „Kanizsai Lapokkal (kéaőbb Zula), a „Kandi Klári" hölgv élclaDof, az „Ifjúság Lapjá"-t, a „Zalai Tanközlöny"-!, az „Adatok /.alámegy Történetéhez" c. folyóliatot, a „Zalai Hlrl»p"-ot éa „Dunántúli Újság" ot, •\'melyek mind Nagykanizsán jelentek meg. A Zalai Koilöny tebát klállott. az idők toherpróbáját, sőt mindjobban erősödött. Először b»vonkint3 sxor jelenik még, majd a VII. évfolyam-tói kezdve hetilappá alakul, a XI. évfolyamtól már hetenkint kétszer jelenik mrg, ujabban pedig napi lappá lett. — Állandó munkatáraal között ilyen nevek szerepelnek : 7 haly Kálmán, Csiky Gergely, Don ász y Ferenc, br. Wlassics Gyula, Jánosi Guaztáv, Berezik Árpád, Márky Sándor atb., hogy cíak ax orazágban legismertebbeket emiittűk. Állandó „Ncmzctgaxd*szsti", „Közhasznú értekezések". Neveié azeti rovat" ai voltak; Keropelen Győző „Virág bokréták a sala somogyi hölgyek axámára" é» Somaalch Pál nemzetgazdászatl cikkei („Pásti levelek") orazágszerto ismeri Írások voltak. A legtöbb mcgluduló dunántuli lap a Közlöny munkatáraal közölt kereaett szerkesztőt £s széleskörű érdekeltségére csak azt hozzuk fel jellemzésül, hogy 1873-tól kezdve még konstanti nápolyi levelezője is volt Molla Halll axemélyébeo.
„Hah milyen mult l Ha csak félakkorák le*<űnk Is, mint voltak dlcaő ŐSfink — sóhajthatunk fel Petőfivel. De igen, ml akarunk méltók lenni multunkhoz és épiteni akarunk axokon az erős alapokoo, melyeket eleinte leraktak!
A ,,Zálai Közlöny" megyénknek . egyik legnagyobb kulturértéke, igy nézzünk rá és igy vegyük gondjainkba.
A lap szer kész tőbixottsága azt sze-
retné, hogy tradíciónkhoz méltóan emeljük oly magaara Délzala egyetlen lapjának színvonalát, amennyl\'e ax tőlünk telik. Van ennyi írói érték, tudás éa talentum közöttünk, mint volt hajdaoában, fogjunk munkához éa neveljük /el önmagunk e kedvea öreg gyermekünket. Ne nézzünk ugy rá, mint egy kis vidéki lapra, mely nem érdejnel ennyi figyelmet I Hiszen ugy bírálják el máshol, mint Kanizsának és vidékének produktumát és szellemi életének egyik fokmérőjét. És abban is i/axa volt egy helyi vezetőembtr-nek, aki azt mondotta : ,,Nekem Nagykanizsán, vagy akár Bugac-pusxtán ép annyi kullurigénycm
van, mintha Párisba vetett volna a sorsom."
Még jobbsn ki akarjuk épiteni lapunk rovatait, még 4Uvenebbé, tartalmasabbá tenni. Sieretnők — ha munkatársaink még jobban meg-növekednéneV, hogy minél több eszmél, minél több nemes gondolatot Inditaunk útnak, hogy szerkesztőségünk minden hasinos, nemes, szép éa a közérdeket szolgáló törekvésnek \'kútforrása, kiinduló pontja legyen a »mlnt a Z%lal Köz löny éveken át Dunántul egyetlen lapja volt, ugy legyen moat Dél zala és Nagykanizsa ezen egyedüli újságja Dunántul legjobb napl-l\'Pj* (Sz. /. dr.)
Poincaré és Macdonald találkozása
A Ruhr-vidék gazdaság) demoblllzáclójáról tárgyalnak
Paris, májua 10. Poincaré francia miniszterelnök május 20 án látogatja meg Macdonald angol miniszterelnököt Cfuq scrs-t>en. Május 21 én a miniszterelnök vissxatér Párisba.
Poincaré és Micdonald találkozásával kapcsolatban híre jár, hogy a francia miniszterelnököt Csmerly tolmács kíséri. Angol régiről a tanács-kozáson csak Sir Eyre Crowa alállamtitkár lesz jelen. Ax a körülmény, hogy Poinciré nem visz magával magínabbrangu tisztviselőt, arra vall] hogy a beazélgetésnek s.igoruan magánjellege lesz.
Ax Excelsior értesülése szerint Poincaré éa Macdonald május 20-án a következő kérdéaeket fogják megvitatni:
1. Gazdasági demobllizáció a 3öhr-vldéken. 2. Intézkedések a csapatok biztosítására a gazdasági demoblllzáció során, amely a német fizetések arányában fog megtörténni. 3. Garanciák és esetleges szankciók megállapítása arra uz esetre, hogy ha a német birodalom uj egyezményeket kötne. 4. A német adósség megállapítása a szakértők áltr.l előre látott évi teljesítmény arányéban. 5. Ax egyes államokra cső reparáclós ősszeg százalékszámának csökkentése. 6. A szövetségközi adóaságok kérdése.
A kormány a forgalmiadó meg szüntetését tervezi
Hudapesl, május 10. A kormánypárt szombaton délután folytatta ülésén a vámtarifáról elkezdett tanácskozásait. Jelenvoltak lValko Lajos és Nagyatádi Szabó István miniszterek Is. Görgey István előadó folytatja tételek Ismertetését. Részletesen megindokolta a textil, bŐr. vaa éa fémipari vámtételeket.
Nsgystádi Szabó István bejelentette, hojy a kormány a forgalmi\' adó kérdésének revíziójával foglalkozik s a sok oldalról fiimerüli méltányos panaszra való tekintellcl olyan tervezettel foglalkozik, amely teljesen elejtené a forgalmiadót s annak jövedelmeit más uton pótolna.
Erdélyi Aladár, Rubinek litván,
I Marsall Ferenc éa Bitó Pál felszó-\' falasai után IValko Lajos reflek tált az elhangzott felszólalásokra. A vámtarifa életbeléptetésével s a tilalmi rendszerrel kapcsolatban kijelenti, hogy a kormány igyekszik a vonatkozó rendszabályokon enyhíteni.
Ax értekezlet a v.mtarlfát álla-Unossájban és részleteiben is elfogadta. Az ülés fél 9 órakor befejeződött.
A Jegybank alakuló közgyűlése
Budapest, május 10. A pénzügyminisztériumnak eddig tudomására jutott adatok szerint a Jegybank alaptőkéjét teljes egészében leje gyezték. Az alakuló közgyűlésének időpontját a legközelebbi napokban hozzák nyilvánosságra.
A hódmezővásárhelyi beszámoló
Budapest, május 10. Gróf BethUn István miniszterelnök tegaap este 10 órakor indult a nyugati pályaudvarról Hódmezővásárhelyre, hol ma délelőtt tartja meg beszámolóját. Ebből az alkalomból elkísérik dr. Vass József népjóléti miniszter, Pesthy Pál Igazságügy miniszter, Almássy Sándor szolnoki, fáu István kecskeméti főispán, Almássy Pál, Barabás Samu, Simon János, Szabó Zoltán, ErŐdi-Harrach Tihamér, Kováta Sándor, Egri Nagy János, Nemes Bertalan nemzetgyűlési képviselők éa a kormány tagjai közül számosan. Egri Pál kultuss-államtitkár, Temesvári Imre éa Varsányi Gábor a ma délutáni gyorssal utaztak le Hódmezővásárhelyre.
Vas- és fémipari sztrájk Pécsett
/YciTra.jui 10. Srombltfki raggéi a pécsi vas- és fémerunkások sok üzemben beszüntették a munkát. Délre már msjdnera ax összes llyea üzemekben megállt a munka. A sztrájk oka bérharc. A bányász-sztrájk változatlanul tart. Rend-zavarás nem tőrtént.
A bolgár jávátétel
Szófia, május 10. A külügyminiszter javaslatára tegnap ratifikálták a bolgár kormány éa a jóvá- -tételi bizottság közt létrejött megállapodást, amely Bulgáriának a szövetséges hadsereg által történt megszállása áltnl okozott költaégek megfizetésére vonatkozik. Bulgária 10 évre elosztva 25 millió aranyfrankot fog fizetni félévi részletekben 5*/» os kamat melleit.
A Jegybank-részvények iefizetési árfolyama]
Budapest, május 10. A felállítandó Magyar Nemxetl B«nk részvényeinek jegyzését a Devizakőxpontba történő befizetések résxére 1924. évi május 12-től május 17 lg bexá-rólag terjedő Időre a következő elsxámoláai árfolyamokat állapították meg; 100aranykorona =-20 dollár 26V4 cent,— 114 svájci frank. -- 4 angol font 12 sllllng 3 pance, — 54 hollandi forint 9 cent, — 76 svéd korona 66 őre.
Nagykanizsa közönségének legkellemesebb szórakozása
az orosz katonatiszti zenekar
előadásai, melyek mindennap este 8 órától záróráig tartatnak a „Korona" éttermében. StT Ezen a héten ujabb müso?. "mi Szabad bemenet. A Közönség szives támogatását kéri KISS ERNŐ, szállodás.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. m«iu> 11.
flz ellenség előtt elesett nagykanizsai zsidú katonahősök
Nagykanizsa, nújus 10 Vasárnap délelőtt 11 órakor avtl-ják fel ni-gy ünnepi kerttel kőzött az ellenig előtt hőal halállal elesett nagyknnlraal zsidó katonák err.lékmüvét. meliet « i.fdó hitközség állított fel hősi fialnak kejfye Irte jeléül. Az ünnep,ég » már réazletos en közö\'t program szerint fog lefolyni a templom udvaron, az emlékmű előtt. Kedverőtlen Idő esetén m templomban larti\'k meg az ünnepély tetjaa sorrendjét.
A hőal hilállal e|fgett zaldóval-Üsu kanlzarl éa környélcbell maffyar katonák névsora éi rangfokozata a kővetkező:
1. Berger Gyula z\'szlós, 2. Beck Árpád gvalogos, 3. Berger Arthur tlreder, 4. Brrger József had»pród-jelölt őrmeater. 5. Berger Sándor ő\'vezető. 6 Brandl R«iő gyalo-íO», 7. Brúder István honvéd, 8. Deulach józaef hönvéd, 9. Forgács Zsigmond zászlós. 10. Földes Ferenc gyalogos, 11. Frnnck Gáspár Géz* az*ica*Tve?eiő. 12. Franckl .József őrme-aler. 13. Franckl Gfőrgy hadnagy, 14. Fríed Andor önkéntes tizedes, 15. Prlschmfn Árpád gyalofos. 16. Fromm»r Ernő ll»e de», 17. Fürat László önkéntes tl redes, 18. Goldh«rr«r Gyu\'n iza-kaszvezt\'ő, 19. Goldschmldt Károly záaxlós, 20 Goldstrin Armln hon véd, 21. Gottrelch Izidor honvéd, 25 Grom l.tván tizedes, 23. Gult-mann G\':» báró hrdnsgr, 24. Gutt-minn Imre őnké.otea szakaszvezető, 25. Guttmann Manó honvéd, 26. Haas Mór őrm*ster, 27. Handels-mann Ferenc önkéntes, 28. Hoff mann Jtesef honvéd, 29. Helzer Dezső tizedes. 30. Holzer László önkéntes tlred-s. 31. HoUer Mór őrmester, 32. Jíllinek Lojoa tizedes, 33. Kemény Imre zászlós, 34 Kcr téiz Imro zászlós, 35. Kluger Géza gyaloros, 36. Kohn Gusztáv tiz^ d-s, 37. Kohn Sámuel őrmester, 39. Kőnlg Izsó honvéd, 40. Krausz József főhadnagy, 41. Krausr Jó-zaef őrmeat-r, 42. Lengyel István hado.gy, 43. Lőbl Károly honvéd, 44. Lusztlg József őrvezető, 45. Mutschenbvcher Béla őrvezető, 46. Máczeaz Lajos tized\'*, 47. Milhof-fer Ödön tizedes, 48. Perlsz Sándor tizedes. 49. Porlsz Zoltán gya logoa, 50. Polffár Árpád önkéntes őrvezető, 51. Rsbhnk Mór gyalo gos, 52. Radványl Andor őrvezető,
53. Révész Pál önkéntes tizedes,
54. Rlbner Károly gyalogos, 55. Richter József gyalogos, 56. Róna Ferönc önké.ntea szakaszvezető, 57. Rosenberv Sírdor önkéntes llze-des, 58. Satl\'er István gyalogos, 59, Singer Oszkár gvalogos 60. Spiegel Ernő honvéd, 61. Stelner József1 b>d»pródjelölt őrmester, 62. Stelner Ké\'mán kedapródjelölt, 63. Stern Acdor hsdepicdjetölt lüz-rosater, 64 Stern Lajoa srakaarve-zető, 65. Stern Samu Ihedea. 65. Sugár Önön hsdnsgr. 67. Tarjen Jó»srf ónk. ti\'rdía. 68. Ungár F« >rnc honvéd, 69 D-. V*jda Béla hodns.íy, 70. W-isz Gyula őrmra-t«r, 71. Weisz Imre Uzed^e, 72. Wel. Sáudor lUedes, 73. Waltner K-Urnán szakaszvezető, 74. Zwlllln-gor S.mu gyalogos, 75. Hinchler Jenő őrv.zelő, 76. Frlschmann Jó-zsef honvéd, 77. Berger Imre had aprődjetoU firrnt»tcr>
A kanizsai Katolikus Népszövetség
Kanizsa lesz a Zalavérmegyel Katolikus Népszövetség székhelye - a véros ós a«Arm«ava katolikus intézményeinek és keresztény ogya-sQlatelnek eentrallzélása - Kerületi népt tkérl hivatal - Mit akar a Katolikus Népszövetség I
ií centratiiálj
JBd, Frld.tlca. R.* É». ívityai 1
Mindenekelőtt vessük fel o kér-dé.t: Mit ak^r . „Katolikus Nép-azővelség?" A msgyr Kzlolikus Népszövetség egy hztalmas ors^á gos szervezőt, amelr « magyar katolikusokat osztályk ülőabíég nélkül tömöríti rátzltja «lá, hogy « egyűvétarto/ú.s é« szolidaritás érzését ápoljs és erőiitnr, hogy ttgj\'i-nak mindeabrn segítségére legyen, hogy n katolikus e^yhíz és intézményei ellen bármily oldalról indított támadásban — azoknak egy ségea, zárt sorokban védelmére keljen. A kdtollkmok erős védvára, amelynek szikláin haj.Mőrésí kell hogy szenvedjen minden békebontó akr.rás, minden alásknázás, minden titkos vagy nyüt támadó*. Ne ertse senkise félre a K»toÜkur Népszövetséget. Úgy mint eddig — ugy rzeu-tul la ■ legn-gvobb az-retettnl, békével működik más vallátu magyar testvéreivel a me^Tíf haza ujjáépitésé.-i, bo\'dogulm\'in. Aton-ba-i egyházi és vallási ügyekben — kell hogy a mage reodithetetlnn katolikus áUéapontján áiljon. E-t pedig c«»k saját hlltest\\férclvel érheti el. Igen, hatRimos vedszövetség — n Katolikus Népszövetség. Azonban minden támedó a\'ándék, minden offenzlvitás nélkül. Mint a jó édesanyr, aki m«ga köré gyűjti gyermekeit, hogy folyton szemmel-tarthassa Őkc\', hogy figyeljen rájuk, hogy semmi baj, semmi bántódás ne érje őket és hí mégis tör»é->ik valami igazságtalanság vagy bántalom, amire gyermekei nem adtak okot — védelmükre kel, igazukért sikra száll, nem engedi és nem tűri, hogy valaki igazságtalanul bántsa övéit. Az éd.sxnyának meg van ehhez a joga, n ju-\'s*. Sőt köteles sége ez az édesanyának.
A katollkuistg telj ico metánt van utalva. A saját eiejére. Ssnkl mástól nem várhaijr a moga igazai nak védelmét. C*A saját fiaitól. Illő cs termésetes — hovy katolikus alspon szervezkedik. A nyitott azcmmel látók o\'ty jelenségeket ktll hogy megálUpitasnak, melyek elől nem mehetne\'x cl komoly eggoda lom oéikü!. Jelenségek — melyek indokolttá te<zik — hogy s mr-gyur katolikussNg minél er sebbsn szervezkedjék : a maga védelmére.
Az egész országban nr-gy arányokban erősen megindult a kwtoli kusok tömörítés:. Nincsen víros, iírési székhely — nhol ro lenno Katolikus Népszövetség. Sőt — a legtöbb községben kl van tnír bont /a a fehér zászló. Zsla vármegye éa Ktni/.sa varosa is ki akarja venni részét ebből a védelmi szervező munkából. — Kinizsin két évvel ezelőtt al-.kult meg ugy^u a helyi szervoz« t, azonban különbörő okoknál fogva nrm fejtett ki intenzívebb működést, p. Pálinkás RÓ2er knn!-zsai p\'ébáno,. a szent ferencrendiek hitfőröco lóikra buzgalmából most mcjiodu\'t 0 K.-toll\' us Népszövetség hat».|m,B megszervezése Ksnl zsén. Ax , jerv _ hojy nrmcsak szorosan Kanizsán, do innét ki Indulva 0T vármegye kstoll
kustágát megs-ervezik és tömörítik a Népszövetség zászlója al4. Kat i »» lesz a megye területén levő és Kanizsa áltsl megszervezett helyi flóksic\'.vezetek megyei közpon\'j^, amely Zalavármegye- egész terüle térő kiterjedő katolikus néptitkár-
ságot állit f< , összes katoUkun és keresztény egyciülettke.t (9 intézmrnT^Vet.
A k.-.t^IJfAMT^éptitkárság irodáji-bxn ötsírponíbsul majd minden varmegyei k^tolikua megmozdulás.
A UreszténysTOcUIUták, <. muukcs ifjúság, a nőllsttviselők, a szotiá\'n micszió társulat, nővédelmi hivatal, a pat\'O.iaga, í> há.Issszooyok és leét.yoV egy;sütései, « külőnbö.ő társ d.-lmi, jótékonyiági és hltbuz-galml egy?sületí-k, stb. Hogy minden egy ogyséj»ef, re.ids-cres, céltudatos vezetét a\'á kerüijÖo. Ha talmsa centralizálása Usz ez a katolikus erőknek
A katolikus népti\'kársúg irod jo tehst a vár-re/ye kaloiikus él-té-nak ütőeréo Urlp kezét, hóét io dúlnak k! * különböző azr\'vező és propaganda rnU\'ikálatok. Es küldi ki s/rrvazŐlt év atónokall, uhov» meghívják.
A nrp»ÍtV;-r«úg -» Kitolikus N-p-szovetaég t-gj-i-vk minden ügyi ben eljár. Védrlmct biztosit nekik. Inpyeii^s joitan.-ciot nyuji. Mua!-.n-közvetítő cs elh-lyező irodát áiiit fel Ugr, hogy a K-.tolikus Nép-szöv.ouég t*gj»i erős t-imas\'t es scgi\'.séget nyernek a titkár«ág Intézményében.
A kctoli\'cus l erv-zkedés cíltu dktos inuoktjn nogy lendü\'ettel mrglr•daUK■?nt*8úr1•ms2^ndu,\' Z^l3 vármrgyében. Ari e.gyüvétartoió nak ér;l msgit, rki n n.gy k«to-likus ciniád jelét viseli homlokán, ann>k crkölci kötclc»sége a klbo^-to\'.t fthér vászlóhoz csatlakozni. A Katolikus NépS7Öv-taég tagja lehet mind-.n felnőft, fedhetlon életű katolikus férfi ca nő. T.ngdlj egy
évre csekély 4000 korona, amelynek clltnéb:a nemcsxk a azövetíég összes kiadványait, naptárt, stb. kapja, hj>nem feljogosilja mindizon kedvezméoy<k igénybevételére, mit e scövetseg. t<-gj«ln-.k nyújt. Jeicnt-kczol Ir.het o írd r.nip a hivatvlos ór^k ols\'.t > plébánia hivatalban, ah\'ii n bdrútkorás alkulmával a tagdíj is icfimtrndŐ. Vidéki szer vésésnél és megdakitáseál ugyan cuk a\' plébániához intszendők a megkeresések.
A kanl.-fial Katolikus N/pszövct-sé^ vezetője P. Pálinkás Róger, a szentferenerv-ndiek űgybuzgó, fárad-hatatlan házfőaöke, aki a mellette álló lisztlknrial intézi a Katolikus Népszövetség ügyelt.
A kanizsai Kntoükus Népszövetség elző nyilváros megmozdulása a legközelebbi hetekben tö<lcnik, amikor az ország elaő vezércinek részvéteiével nsjjr nyllvQCOi népgyűlést rendez Kanizaán, cm-lyen n legidőszerűbb k«tolikui probU-mák kerülnek megvitatás alo. (*)
KarasUnk agy
önálló könyveiöt
Irt.b.ll oi.nl.tohal «l.lrs]»al és tiietésl Igánnyal mielőbb kérünk a kiadóhivatalba.
a Föulon kit hatalmas helyiségből álló
üzlethelyiség
kiadó.
Bővebbet a kiadóhivatal.
A rendőrság lezárta a képkiállítás termét
A Selymossy-káps:ilon leijelentése Nagykanizsa, iaiju» 10
Néhány nap-előtt történt, hogy egy magát Szccsl Józxefnrk nevező ogyén Budapestről* lejött Kanlzaára — hogy a főváros első-festőművészeinek képalbői -kiállítást rendfz zen. A kiállítást rondező fiotdlrui-ber megkérte a kanizsai Kaszinó háznagyát, hogy a kiállít** céljaira engedje át neki nijhény napra a Kaszinó di«Stermét, -amit *z clő.-é keny háznagy a legnagyobb kékz-aéggel mejf Is tett. Miután Szécn iratai rendben voltak -r-- a rendőrség megadta az engedélyt a kiálli tás megtartására. E« ^megnyílt" a kiállítás. Azonban ug»IAts»lk a kÖ-zőnrég nem tudott valahogy felmelegedni a kii\'.litűs iránt, egyet Itn kép kelt ei csupán — azt la a Kaszinó vetto n>eg. Stéesl a teljesen eredménytelen .kiállítás" után csomagolni kezdett, hogy Keniz»á-ról Zalaegerszegre menjen, tinikor a kapitányság bűnügyi oeztályán megjelent Stéesl József rokona Bud-.p-síről és aikbasxtás címén feljelentést tett a fUtal képkiállítás* reudsiő cllo.i. Az álUmrccdőrsé^ feljelentés alapján Szécsi Jóxscfet azonnal őrizetbe vette. A tegnapi nsp folyamán Budapestről a S-5»y inoscy Marton képs\'.elon telefonon felhivtfj a kanizsai rei dőrk*pitány-ságot éa sikkasztásért feljc)4nfelte Szécsi i*er«rcet, kérve unnak őri zetbevételét U^yancsik értesítették a K.iszinó h^entgyái is hogy mindaddig ne adjx ki senhlnc-k o Solymossy cég tulajdonát képező képoket, mlg * Ugkőzclrbbl vonattal Ktniziárn érkező msgbizo.tja meg nem érkezik.
A rendőrség emberei ennek alapján tegnap délben bezárták a Kaszinó dísztermét, ahol a sokmilliós értékű művészi képnk összecsomagolva vannak és kulcsait magukkal vitték Szécsi Józtef a rendőrség fogdájában van — mig szerep? nem tisztázódik. »
Híres kanizsai diákok
írja Nagy Lajoa k«£y«*r fógiain. umr
II. Oonéssy Ferenc Ifjúsági író
Don^szyt sokkal több szál íüztc Zslsmcgyáhez, mint Prinz Gyulát. Zilaegerszegen szUicteit, hol a:yj* árvaszéki cbiök voll, gyermekkorát Zalában tö tölte, s h gimnázium I. és II. osztályát Nagykanizsán végezte eióg jó eredménnyel.
Oizt.\'ilytflnárai, kik akkor a hittan kivé\'o\'.évcl az Ö3SZCS tantárgyakat tanították: Zsufía Pál (I. oszi.) és Palkovics Karoly (II. oszt ) Hittanra a kiskanifsai származású es 26 6vi# Nagykanizsán tanárkodó Dolmányos György tanította, ki az alsóbb osztályok hitszónoka is voil. A hárma dik osztálytól kezdve nem Nagykanizsán Járt, csak a IV. osztályra jölt vissza, do félév után kimaradt. Kanizsai bizonyiiványaiböl lótju5\', hogy a magyar nyelvből mindig „ki-lUnő" je voll. U^yszlotón n nagy kanizsai főgimnázium névkönyvei bői állapithatjuk meg pontosan szüle lésének ideiéi (1858. március 16). mert sem a lexikonokban (I362>. s;m Szinnyei Magyar írók c. munkájában (1864) nem találunk lová\'.»bi adttaivsl összeegyeztethető óví-rftmot. T. i. 1869—70 ben I osztályos gimnizlata korib-\'n ezen aditok szerint 5, Illet.\'leg 7 óves lelt volna, ami teljes lehetetlenség, mert ,r> vag/ 7 évís gyífAK-k gironázium\'jji n\'cbsn
1924. május 11.
ZALAI KÖZLÖNY
3
az időben sem j^rhMolt. Bizonyára sajtóhibaként csúszott be a Szinnyci-íólc ó!c:.mjab.i, hogy 1878-bsn végezte középiskoláit Szorr balhelyen 1873 helyen. Még csok *zt emliijük meg, hogy a VI. osztályban magyarból Fekele Endre, görögből Mayyald Józssf taniioito, — mindaketló kitűnő tanár és jónevü ember.
A VI. osztályból való kimaradása Után látszólag elszakadt Nagykanizsától, sőt később Za\'ától is. De ez csak látszat, mórt a milléniumra ki adott Zalavármegyei Évkönyvnek munkatársa volt, majd később több éven át novellákat irt a „Zalai Közlöny" be és„Ztlá"ba(l880 81, 1889 90), nemkülönben a „Balaton és Vidéké" be. Sőt első könyve is (Férjek) Nagykanizsán jelent meg (1S81).
Eddig tart a szoros, helyi kapcsolat, mely hozzánk kanizsaiakhoz, zalaiakhoz füzi. Majd kezdődik egy másik, nemesebb, szellemi kapcsolat, mikor sorra jelennek meg ifjúsági regényei, melyekből immár egy emberöltőn ftt magyar történelmit és izzó hazaszeretetei tanul n magyar iljus^g; mikor mint a „Ztszlónk" munkatársa szines fantáziAjaval, ér-dekes meseszövő képességével gyönyörködteti a magyar diákságot növel-Iáiban es népszerű természettudományi elbeszéléseiben Nem irt annyit, mint Gaál Mózes, az ifjúsági iroda lom Jókaija, do miként Verne és May Károly regényeiből játszva-gyönyör-ködve tanu\'tuok földrajzi, néprajzi és természettudományi ismereteket, épugy Donászy regényeiből „az ö forró szivén és képzeletének különös reflektorán át Jutottak szivünkbe a magyar történelem legszebb jelenetei."
Nemrég hagyott itt bennünket, de csak a teste, — müvei, melyek több kiadást érlek mint az ifjúság kedvenc és értékes olvasmányai, megőrizik a magyar diákok lelkében halhatatlan szellemét, mely zalai földből sarjadt ki, hogy kisded makként szökkenjen merész sudároa.
Szódás üveggel leütöttek egy kiskanizsai polgárt
Nagykanizsa, májút 10 Simon Utván kiskanizsai lakos, marhakereskedő tegnap délelőtt betért a Jskabkutl utcai Baj féle korcsmába, ahol egy kisebb társasággal borozgatott, majd kártyázni keidéit. Simon a játék folyamán ugy tapasztalta, hogy társa, Gödér György, ugyancsak kiakanizaal lakos- -neza- iiail maáf aaon jáUaik, hanem becsapni igyeksaik a társaságot. Simon- ezt szóvá is tette éa hangos axavaWnrf- tiltakozott Ilyen játék ellen és megmondotta Gődér-nek, hogy ilyenek után nem játaaik vele többé. Simon erro lehajolt, hogy az asztal alá esett kártyáját felemelje, de a rendreutasított é« megszégyenített Gödér felugrott dühében és két szódás üveget vágott oly erővel Simon István fejéhez, hogy ax egy jajszó nélkül azonnal lefordult a székről. Az eszméletlen embert azonnal lakására vitték, ahol dr. Schwartz Károly orvos kötözte be aulyos sebeit. Feljeleatés folytán a rendőrség azonnal kiszállt a helyszínére, hogy a nyomozást megejtse. A kir. törvényszék részéről dr. Mutschenba-cher Edwin vizsgálóblió, tői vényszéki tanácselnök, dr. Schwartz Károly tőrvényszéki orvos és Varga törvényszéki főtiszt szálltak ki. A brutális Gödér Győrgyöt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyette. Állapota válságos,
A robogó vonat előtt
Nagykanizsa, május 10 Amikor a előtörtök r<*ggel N-igy kaoi/KÓrél kilodu\'ó 314 ea személy vonat Zelaarmtnvhályt elhagyta, Berger Gusztáv főmozdony v--tc16 észrevette, hogy a falu felől kél megbokrosodott ló rohan egy szekérrel ■ sorompókhoz. A kcciin senki sem ült. A megvadult lövik átugrották a torompót, tovább száguldottak, de a szekér megakadt a sorompóban. Berger főmozdoay-vezelő látva a veszedelmet, azon nal mrgillitolta a 35—40 kilómé terrel futó venatot, mely alig egy méterrel megállt a lovak előtt s Igy sikerült megmenteni a nagyér-tékü két szép állatot. A lovakat és szekeret kivezették a sorompók közül a a vonat alig 7 percnyi ké-séaael folytathatta útját.
fi i>oliésrpapa
Gxbor Andor négyMvonátos, kicagtató komédiéji a ncgykani-zsni szervezett muukáaság a.üted-velőinek előadáséban sokkslta teltebb házat érdemelt volua meg. A azereplők — ax egy Brónyaj kivételivel — mind elsőlzbrn azere-peltek, azonban azzal az igyekezettel, hogy feledtessék azt a közön-aéggol. Brónyai Lajos, aki az akadályozott Danis Jenő, a pécsi azln-tái aulai művésze helyett játszotta Hoffmann Tamás, a dollár papa aze-repét, humoros szerepének pompás kiaknázásával szüntelenül derültségben tartotta a közönséget, amely hálásan megtapsolta Brónyai hivatásos azinmü/észhez méltó kitünŐ alakltáaát. Utána a legjobb szereplő Hefftr Linuskv, Papp Mancika éa Munkácsi Ilus voltak, akik gördülékeny, eleven játékot produkáltak. Horváth József, Micheller József, fenyvesi István, a kisebb szerepekben pedig Buvári Lajos, Horváth Imre, Horváth Ferenc, HeJJer Jenő, Simon Gyula, Soás litván jók voltak. Igen ügyea éa tűzről pattant cseléd volt SkriUtz Mancika és helyes szobacica Kapoli Manci. Előadás után tánc következett, mely a legjobb hangulatban reggelig tartott. — A azinelŐadás rendezését Bágyoni Szabó Ödön végezte a nála megazokott flnomlelküséggel és preclzitásaal. Diszlet és rendezés kifogástalan volt. (*)
... Dunántal legnagyobb azö-vöpnuaut éa axövöcérna raktára. A világhirü jómlnŐaégű szövő-pamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 éa azövőcírno 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es va.tag-aígb.-.n, további bordó ée vörös-fejtő kapható Singer JózseJ ésTársa gyári raktárában.
Aller képe* caaládi lupja 4. aráma megjelent. — A* összes sz.imok kaphatóit; eredeti órakon Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében NagykanUeán.
— A Jól öltSxkodő nrl éa női világ figyelméből A FIÜPP kötődé (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) harisnyái éa zoknll a log-értékesebb anyagból saját műhelyében készülnok. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők éa javíthatók, Igy nem kell volük otthon vesződni. Az árak a msi gazdasági viszonyokhoz méive előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol máautt. Tessék róla meggyőződni.
— Url éa n5i divatcikkekben legszolidabb kjszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ul 6.
HÍREK.
A magyar sors.
Zri\'tvl (Co!i*ny francia vérérhez): A mi szom ru mezeinken, gróf ur, nem otíhonosak a srelid múzsák. — Mézes földön élünk és véresek nz álmaink. Minerva menekül a hadisten köréből. És ha volna költő, akinek lelkében énekszivá tisztulna a fegyverek lármája, akiben megmozdulna tz Isten szAva: ki ha lgetna rá az örök zivatarbsn? Minket az Isten a balkezével kormá nyoz. A kereszténység mos\'oha-gyermekei vagyunk. Ideplántálta eleven testünkot az Isten, sövénynek köröttetek, ti szép, boldog nyugatiak. Kelet jégesője bennünket ostoroz végig, hogy tirátok süthesssn a nap. Szegény piros húsúnkon tartjuk a sárkányt, hogy rftiok ne éhezzen. É jetek, ti holdogabbak és melegedjetek a napon, dí szánjatok bennünket, szAnjj\'ok é» tiszteljetek.
(Sík: Zrínyi XV. felv )
li.\'.m, k«th.! Jobltat*. 1\'rstMtiu: Miaut: Izr.: Ijar 7.
lcIrtjArA* : Nagykanizsán szombat reggel s < C, *zét lb«n V<j C, «ztl (iittkeldl. Ktle \'j-Z C, nét eizaknyugtti.
Meteorológiai Intézet :et«otc^« nze-liot al idűj.ifA.íbjii javulát víflutú.
Napirend: Jéietótt fél uukor a zaU-yel all*toivov«k kuigjoléte ■ v.roi-luxa ki.ixyulííi UrujíUn t>. «. I |-ko: a n»Rjr-kanitui x»Uii k.»tonah<5vik tmtílitibUjáoak • elnvatiMi unnfpílyo trűnt* 3. S, 7, V .\'.fakor .Atlanllts.* Világ mozgó 7, órakor ,A íiu lel*.\'
— Kinevezések éa ulőiópto téaek n megyénél. A b-lügy-iniciisztérium Bubics Tivadar volt baktonfur-di főszolgabírót a VI.. dr. Szele Józaef érvcnékl ültőköt a VII., dr. Ihomka János vármeg»«-l aljegyzőt, tb. főszoigjbírót a IX. fizetési oiztályba líptetto rlő. Lónyay Ferencet, Kondor Sándort és Varga Mihályt a X. fizetési osztályba l-odatlsztekks nevozte kl.
— Z«4vody Albin halála. Závody Albin kúriai bitó, a nagy-kanirsii kir. törvényszék hosszú éveken át volt elnöke,\'a megszállott Komáromvármegye Kolta községében 73 éves korában elhunyt. N*gy részvét mellett temették el. Nagy-, karmsán bizonyára még aokact emlékeznek vissza Závody elnökségére.
— A mogyagyüléa tárgyao-
rozatából. A hétfői megyegyülé-aen tárgyalás alá kerül többek közt az alispáai jelentés a vármegyeházán elhelyezett nemzeti munkavédelmi és népgondozó hivatal ügyében. A javaslat az, hogy amennyiben exek nem mogyci, hanem állami szervek, az állam ia járuljon hozzá a váj megyeház kibővítésének költségeihez. Letárgyalják a záróra megnosszabbitda kétdését |». A külön meghosszabbítás dlj.it való-szi/uileg kétszeresre emelik.
— Adomúny. A „Hangya* szövetkezet igazgatósága a lába d >*ó betegek réazére 50.000 K t adományoiott Mária főnöknővér kezéhez, mulyért hálás köscöoetét fejezi kl ezulon a főnöknő. — A „Hangya* azövetkezet helybeli fiókja a kiskanizsai állami elemi iskola szegény, jóelőmenetü tnnulói n^k jutalmazására 2O.C00 koronát adományozott. Hálás köszönetet mond érto az Iskola igazgatósága.
Slngor Jóxaof éa Tárán dlvntáraháxn Erzsébet-tér, Központ szálló épület, megbízható be vásárláal forráa. Alapítva 1860 ban.
— Eaküvö. Standor Antal DV éllomátfőnökh -lyettea Lepsényről tegnap délután vezette oltárhoz a kivkom^romi plebínia templomban Kollár BöiMkét. Az eaket*«i szer-taitáit Méhes Kálmán lelkéaz végezte, aki in-jjhitó beszedet Intézett az ifjú pArhox a házassági frigy rntgaaztossAgiról. Av egyhásl esküvő után t.i uj p\'»r Komárvároaba hvjtatott, ahol réü i m^gy.r mintát a megtartottak * lakodalma:, amelyre Kanizsáról többek közólt dr. Kenedi Imre táblabíró, dr. Krátky István városi főjegyző, László Vilmos gyárig»»g\'tó, Bojtor József nagyiparos, dr Hoch O.tkár ügyvéd éa Révész muukánbiitositópénztáii igazgató la hlvataloaak voltak.
— Dr. Balla János orvosi rendeléseit újból msgkezdette.
— A axámonkárő azék üléae. A vármegyei számonkérő szék holnap délelőtt fél 9 óríkor 7arányi Ferenc dr. főispán elqöklésével ülést tart, melyen a központi és járási hivatalok ügyforgalmát éa tevékenységi kimutatásait blráija felül.
— Nagy pénz magtakarltáa.
Amíg a kéazlet tart, vásárolhat mértékeit árban kartonokat, batisztokat éa grenadlnokat Singer József is Társánál.
— A vasárnapi térzene mű-so»a. A háziezred állal ma, vasAr-nap délelőtt lejátazandó térzene műsora a következő: 1. Farkaa: Horthy Induló. 2. Zajtz: Nyitány a „Bojszl boszorkány" operából. 3. Strausa: Keringő a „Bőregér" vigoperából. 4. Verdi: Egyveleg a .Trovatorc" operából. 5. Blaton i Elchensieg Induló.
— A felaőtemplom búcsaja
e hó 16 áo, azaz pénteken leaz. Az Istentisztelet sorrendje e napon a következő: reggel 8 é« 9 órakor csendesmls.e, 10 órakor njgymiee, este 7 órakor azentbeazéd a utána könyörgés.
— Ké»* a válásától név jegyzék. A választól névjegyzék kiírásával elkészültek már a vármegyeházán s most május 16-ig azétküldik ait a községeknek kifüggesztés végett.
— Váaxon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlazt-siffonokat, zefircket, kanavásznakat, vásznakat, anginokat, dameaxtáni-kat nagy választékban Singer József és Társánál azerexhctl be.
— A felaőtemplom harang-jaira az olmult héten a következők adako7tak : Dr. Kőnif Józaef 200.000, Németh Zoltán 20 000, a főgimn. VI. osztálya 20.000, Zábó János, Gergya Jánosné, Olt Vaa-del, Mittelbáufcr Ferencné 10— 10.000, Sípos Károly és neje 7.000, N. N. 5.000, Lerdi Rozália 2.000, N. N. 1.000 koros át. A nemrssyivü adakoiók fogadják ezúton is háj^s kösiönetemet. További adományokat FŐ ut 3. a*, elá vagy a felaő-Ump\'om aek\'estyjrbc rtkérom leadni. Gazdag Ferenc püspöki biztos.
— Sxentpéterur vásártartási engedélyt kapott. Megírtuk már, hogy a pacsai járásban fekvő ^zent-prterur községnek a kereskedelmi miniaztérlu\'M Bartoss Jánrta nem-xttgyülésl képviselő köíbeflj/.rására a körség ^íagy vidékére való\'tekln-tatlel a két t 6 vásár hözül hármat eogcdélyezelt. A kötség a napokban tartott képviselőtestületi ülésen a vájárnapokat húsvét előtti kedd, junlus 30. éa október 20. napjaiban állapította meg. Az eliŐ vásárt jövő hó 30 áa tartják meg.
MAjus
11.
Vasárnap
ZALAI KÖZLÖNV
1924. ,
— Szegény tnnulóifjak ju
talmaxiiau. A Kereskedelmi Bank Réazvénytáraasng 100.000 koronát, • Hangya 35.000 K-t, Fischl FülÖp, SzerbEi nő, Schless teltvérek\' könyvkereskedők pedig több könyvet voltak aziveiek a nagykanizsai állami elemi népiskolák I. körzete szegény és szorgalmas tenulólnak megjutalmazására adakozni. Miért is fogadják az igazgatóság hálás ko szőnetét.
— Anyakönyvi hírek. Az elmúlt héten születeti Nsgykanlzsán 7 gyermek; ebből flu 4, leány 3. Házasságot kötöttek: Abel Ernő magánhivatalnok Hoffmann Roiá Mával, Schalk Mirton szállító Klein Edittel, Horváth József főldművea Bőjtl Rozáliával, Mertz Ferenc kő műves Balog Katalinnal, Karny Antal főpincér Dukász Margittal, Ctiklio Inre napszámos Pzrger Vilmával, Klein litván vasúti hivatal nok Wentzely Erzsébettel. Elhaltak : Őzv. Mikó JSzsefné Muczer Borbála 84 éves, tüdőlob; Pollák Iddor 73 éves, aggkori gyengeség; Illés Já-nosné Tóth Ilona 40 évei, tüdő-gümőkór; özv. Munkácsy Imréné Kovács Erzsébet 80 éves, aggkori gyengeség ; őzv. Jámbor Fereocné Anek Rozália 58 éves, tüdőlob; özv. Dávldovlci Györgyné Mertesx Anna 67 éves, lüdőhurut; özv. Baumőhl Józsefné Reich Jsnka 87 évei, aggkori végkimerülés; Dávid Éva szakácmő 61 évei, zsugor vese.
— Falusi daloskörök ver-aenye Nagykanizsán. A nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör f. évi junius hó 22 ikén délután 4 órakor Nsgykanirsán nagy dalver* aanyt rendez, melyra Zalavármegye öaszes falusi daloskőrelt ezúton hívja meg a Kör elnöksége. A ver senyen klzárólsg falusi dalárdák vehetnak részt, kik között több versenydij és díszoklevél kerül kiosztásra. A versenyen való részt-vételt iráiban Szakáll Gyula ko-gyesrendi fŐglmn. tanárnál, a Kör elnökénél kell btjelenteni. A jelentkezés legvégső határideje, májúi 25-ike. A versenyen résitvovők el szállásolásáról a \'rendezőség gondoskodik.
Szövet- divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singer József és Társa divatáruházába.
— Eltűnt fia. Pallanyi Ferenc 11 éves flu Zslaszsbarhxn lakó szüleitől még május 1 én az uj ruháját magához véve eltávozott és azóta teljesen nyoma veszett. A hatóságok elrendelték a körözését. Személylelrása: arca kerek, jóltáplált, fejlett testű, kék szemel vannak Aggódó szülei attól tárta nak, hogy valami szerencsétlenség érte.
— Hangya osztalék mindét-után 2 órakor a Keresztény Otthonban fölvehető.
— Segédkáator felfogadása.
Rácz János nsgykanizaai katolikus kántor kérvényt nyújtott bo a vá roshor, melyben, amint az előbb la volt, egy aegédkántor felfogadá-aát kérte.
— A* orosztonyl Iskola Jellege. Már hosszú évek óta vitáznak Orosztonyban, hogy a fennálló lakole, melyet a község 1a aegélyez, milyen jellegű? Mindegyik fél ax érvek egész garmsdíjit hozta fel Igazának bizonyítására, Végra most döntött ebben a kérdésben a közigazgatási bizottság, kimondván, hogy azlskola római katoUkusJellegü.
— UJ tanítói állás szerve zése. Diöskál község rk. iskolaszéke elhatározta, hogy a h»rm«dlk tjnitól állást megszervezi. E célból állsmscgélyért folyamodott. Ajc uj állást már a jövő tanévre betöltik.
JönlFrlderlcna Re* Éva Mayall ^
— A klskanlzsal templomtér fásítása. A nagykanizsai városi mérnöki hivatal elkészült a kis kanizsai templomtér fásításának terveivel és azt beterjesztette a városhoz.
— ■ Kiss Ernő szállodáé továbbra lekötötte az orosz katonatiszti zenekart. Az érdeklődés, amit Kanizsa azórakorássi ban oly azegény közössége a „Koronádban vendégszereplő orosz katonatiszti zenekar hangversenye, énekei és a társasig höigytogjáaak táncs Iránt nyilvánított — valóban páratlan. A köiönség minden este zsúfoltan tölti meg a „Korona" éttermét, ugy, hogy a 9 óra felé érkezők rendesen már nem tudnók asztalhoz jutni. A csalodl jellegű valóbsn szolid műsor, a kellemes szórakozás, srlnte versenyre készteti a közönséget, hogy kl-kl elő e asztalt biztosítson maginak. Hogy az orosz katonatiszti zenekar elő adásait mindenkinek hozzáférhetővé tegye, Kiss Ernő szállodásnak sikerűit a zenekart újból lekötnie to vábbl 14 napro, mivel n legtöbb város első szállodái legjobb ajánlatalkat küldik a tiizlizenekarnak, ha városukat felkeresik. Mér több l\'zben állapítottuk meg, hogy a „Korona" szálló tisztlze?ekarának előadásai — a legolc<óbb és emellett a legkellemesebb szórakozás. Emellett Kiss szállodás az étteremben felszolgált étel ét Italnemüek árát nrm emelte, ugr, hogy érd«-mül tudjuk bs Kiss Eroőnek azon Igyekezetét, hogy a kanizsai kő zönség jól érezze magát a ,,Koronádban.
,,Tetra" caecsemő-kelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő ut fc. szám.
Jönt Fridorlcns R«x Éva Mayall
— A legény virtus áldozata.
Tóth István nagykapornak! lakós Ittas állapotban ciupa vlrtusságból az egyik korcsma udvarán dolgozó munkások közé vágtatott lovával, amely Németh Jóissf odavaló lakóit eltiporta. A ló patája a vállán és a lábán sérüléseket ejtett rajta. Tóth litvánt feljelentették az ügyész légnél.
r „Vlg Nok" Jazz Band szs
lonzenekarn esténklnt az „Arany Szarvas" kávéházban hsngversenyez
Elcserélném Srékesfehér-váron, Kert-utca 47. szám alatt — vasútállomástól 5 percnyire — levő lakásomat (1 szoba, konyha, éléa-és fáskamra, mosókonyha, psdlás, sertés és baromfi tartáa megengedve) Nagykanizsán levő hssonló lakánál. Ilyent csere nélkül ii keresek, molyért nem a megállopltott, hinem közös megállapodás ize rintl magas bért fizetek. Kisebb családi házat megvételre keresek. Cím a .kiadóban.
Uránia. Még csak ma 3, fi, 7 és 9 órakor Atlantit, 2 részben 10. felvonásban. Mind s kél rész egyszerre. Csak felnőtteknek /
Világmozgó. Ma 3, 5, 7 és 9 órakor A fiu Jele. Mikszáth Kálmán novellája után 5 felvonásban és a legújabb Corvin híradói
A rossz időjárás hatása
Szomorú mtjusunk van. Rifok-ázik lelkünkre nyomasztó hangulatával s mindenfelől ciak keserű arcok, lehorgasztott fejek látszanak ki a már nipok óta kezünkhöz nőtt esernyők alól. De hát a lélek hangulata felett még uralkodhatunk, csak egy aötét gond toppan elénk : nem látja e az ország, a nemzőt li kárát az örökös előzésnek ? Ag gódó lélekkel fordultunk azokhoz, kik Iegilletékesebbek felvilágosítással szolgálni s a kővetkező válaszokat kaptuk :
Dr. Plihál Viktor kormányfőta-nácios, fő\'dblrtokos: A* esői Időjárás nagyon hátráoyoa a mezőgazdaságra, meleg Időjárás kellene, a vetések elsárgulnak, a mezei munkák visszamaradnak, a kukorica nem fejlődhetik kl, mert későn kerül a főidbe, ugyanígy viaszomarad a takarmány la. Ha jön még 2—3 hotea meleg eaőzés nélkül, akkor még megjavulhatnak a terméskilátások.
Nóvák Jánoa volt országgyűlési képviselő: Remélem, hogy az őszi és tavaszi vetéseket nem fogja tönkretenni a sok esŐ ■ talán az őszi búzára, mely Igen ritka eddig, jó hátánál ii leiz, már eddig is szépen gyarapodott. A kukorica-vetéaek nagyon hátramaradtak, a lóhere szépen fejlődik, a burgonya azonban a földben van s a sok eső miatt könnyen megüvegeied-hetik.
Barthos Gyula hercegi erdőtaná-c«os: Az erdőgazdaságra Igen káros az Örökös esős időjárás, a fuvarozás minimális. Teljesen át van iszapolődva a talaj és nem aegit a kanalízálás bem; a régi és uj csatornázások li elégtelennek bizonyulnak. Az erdei irtásokon nem lehet dolgozni, a kaazálók nagyon ritkák s a csemetekerti munkálatok teljesen kimaradtak. Vadászati szempontok : A földön fészkelő madarak fészkei és tojásai úsznak, a fiókák felhűlnek és elpusztulnak, Így különösen sokat árt a fácánnak és fogolynak.
Petermann Jónef műkerlész: A kertgazdsságra vonatkozólag a mostani Időjárás nagy általánosságban kedvezőnek mondható. A korai vetemények, laboda, cukorborsó, takarmányrépa a káposztafélék általában i a zöldiégnemüek elég szépen fejlőnek. Káros azonban a melegebb éghajlatok alól származó növényekre, mint a paradicsom, paprika, uborka, tök, dinnye stb., mely növényeknek gyökorei a nedves, hideg talajban elromlanak, a vetett mag pedig klpállik. A tengeri, (kukorlcs) burgonya elég szépen kikelt, csak szintén melegebb időt kiván a kedvező továbbfejlődésre.
törvényszék.
Felebbviteli tárgyalások
f Pikáns tárgyalás, ^urko-vils istvánné murarálkal lakos feli-jelentést tett László Ferenc ottani lakos ellen azért, mert őt női becsületében durván megsértette. A járásbírózág az alperest 50.000 korona fő és 10.000 korona mellékbüntetésre ítélte. László azonban felebbezett a járásbíróság Ítélete ellen. Tegnap tárgyalta ext az ügyet a kanizsai klr. törvényszék. A tárgyalás folyamán olyan pikáns momentumok merültek fel, melyek nem kívánkoznak a nyilvánosság elé, de
11.
melyek a bíróság tsgjait éa a jelenlevő ügyvédeket íz erősen meg-kac\'gtatták. Dr. Hirschler Jenő ügy-véd védelme után a tŐrvényazék helybenhagyta a járáibfróiág ítéletét.
tj. Durva becaUletaértés. Hajcr E\'ek cipészmeiter, tajti lakos agy este megjelent Bagladi Utvánné korcsmájábsn és őt feltűnően durva módon megsértette. Feljelentés folytán az ügy a letenyei járásbírósághoz került, mely Hajcz Eleket 500.000 korona pénzbírsággal sújtotta. Felebbezés folytán az ügy a kanizsai törvényszékhez került, mely tegnap felülvizsgálta az ügyet. Dr. Hirschler Jenő védőügyvéd rámutatott arra, hogy az egész ügyet Bngladlné inszcenálto, aki előző magatartálával szemben provokálta Hajczot arra a kljsler.tésro, melyet ő nem Is tagad. A törvényszék elrendelte a blzonyitás kiegészítését éa ezzel a letenyei járáiblróságol bizta meg.
SPORTÉLET.
KSE—Zrínyi. A Zrlntl első csapata ma Kőszegen játszik baj nokl mérkŐzást. A 4 tartalékkal /elálló ZTE-nek kevés az esélye a győzelemre az otthonukban játszó kőszegiekkel szemben annál is inkább, mert kipróbált védőjátékosalt kénytelen fiatal, a tűzkeresztségen még át nem esett játékosokkal pótolni.
A Székestehérvári Vasutas Sport egylet zászlójának felszentelésén a Zrínyi Torna Egylet küldöttséggel képviielleti m»gát.
Vivóveraeny Nagykanizsán. F. hó 18 án este 8 órai kezdettel a Polgári Egylet nagytermében rendezi a 3. h. vegyesdandár kard* vivóversenyét.
A versenyt felváltva évenkint a dandár mái-máa helyőrségében tartják, mindenkor a legnagyobb érdeklődés mellett. A tiszti vívó-verseny egyszersmind városköjl mérkőzés jelleggel Is blr, ha tekln tetbo vesszük, hogy a résztvevők nsgy réaze aport- és vlvóegyeaüle-teik keretében országos és keru-\' leti versenyeken nem egyszer nevet és elismerést szereztek egyesületeiknek.
A versenyszámok előtt és után háziezredünk zenekara hangversenyez.
Jegyek elővételbon hétfőtől kezdve a Teutsch drogériában és a Krátky tőzsdében kaphatók.
irodalom.
Egyház és Kaltura, Irta dr. Waltcr János. A könyv célja megcáfolni azt a vádat, hogy a ke-reiztényaég, az Egyház ellensége lenne a kulturának és a baladásnak. Rámutat mindenhol konkrét adatokkal szemléltetve, az Egyház kulturmunkájára a jnultban) a régi barbár népek civilizációjára, a szerzetesek kulturtevékenyaégére, s régi és a jövő kultura szolgálatában) bebizonyítja, hogy az Egyház sohasem volt ellonsége a technikai fejlődéanek a ezzel szemben rávilágít a mozi és napisajtó romboló munkájára. A könyv egyik legérdekesebb része ax Egyháznak a művészetek és tudományok érdekében kifejtett munkásságának szemléltetése, mejd rátér a cenzúra, ■ könyvtilalom kérdősére la és rész-letcsen megismertet a köoyvtllalom az index elveivel a az indtxre könyvekkel és szerzőkkel.
Halom, re tett^
A
1924
11.
7MA] KÖZLÖNY
F. A. G. GOLYOSCSAPAGYAK
Távbeszélő: 65-43.
Sürgönyeim: Dunlop
VAS GÉZA ES FIA
BUDAPEST, VI., LISZT FERENC TÉR 2.
Goiyóscsapágyak gyári javitása megbizhatóaK és gyorsast.
HUMOR.
A háziúr.
Esy háziúr többször felszólította késcdolmes lafcóJAt, aki megfelcdke. zeit bérncjjyedkor n fizolésröl.
— Kegyen móg egy kis türelemmel, — kezdte a megszorult lakó.
— Ugyan kérem, — vágott tft rclmctlenUl a 3zavftba a hAziur — aki nem ludj* pontosan megfizetni a h.tzbóri, az legjobb, hogyha házal vesz magának.
Védekezés.
— Férji: Línkc, micsoda dolog az?l Tegnap eite ogy hadnaggyal láttalak karonfogva sétálnia Muzeum-keriben.
NŐ: Aljas rágalom I E;óször nem is igaz, másodszor nem hadnagy voli, haocm főhadnagy.
Jó haszuát ve»zi
— Ravasz ur, hogyan tarthatja meg a könyvelőjét, hiszen két esz lemtől ült csalásén?
— Éppen azéri. Az adóbevallásnál jó hasznát veszem.
A zsugori öröme.
— Honnan, honnan ?
— A IcmetŐbŐl jövök.
\' — MU csinált a temetőben?
— Boldogult nagybátyámat látogattam meg.
— Koszorút vitiól neki ?
— Dehogy, ín máskép szereztem őrömet az öregnek.
— Hogyan ?
— Egy csomó. czUötpénzt csőrög-lőttem a sir ja fölött.
a rözsoe mm.
(S.Jll InddillÚDk (oltfonSoloolii.) Déli magánforgalom meg-lehetőién aiüknok mut.tkoiott. Ennek ok. » bécsi javulíajal fúga öaeie. Nagyobb érdeklődé. »•* aibilrárs papírok Iránt mutatko-jlk, de voll kerealet . helyi é\'té fcekben ll. Magyar Hitel 625-635, Onlrák Hitel 225-230, H.ml Bick 240, Leaiámltoló 90, Fóld-hitel Ü3Q.—260, Kereikedelml Bank
.-,1325-1340, Pe.tl H.jal 4100-* 4150, \' Egye. Fővárosi 150-155, Kőa.én 3500-3Í25, Urlkányl 1050 -1075,>? Kohó 525-530, Rima 115-118, -Danubiu. 3450 -3500, \'. Fegyv«r 1100—1150, Allamvaiut f 590-600, NW. 155-156, Viktória Malom 240^50, Atheneum 160, P.llaa 180-190, Trónt 95/Mfir. 310, Levente 240-245, Adria »700, OFa 2100-2150, Haxal F« 550, Guttmann 420-425, Cukor 2800, Georgia 490 -500, Inó 223, Spodlum 625-630, Hungária Mű. trágyagyár 210, Gumml 360 - 370, Magyar—Német 330 -335. Bécal t5i.d<s. Magyar Hitel 498, O.rtrák Hitel 176, Államvasút 498, Rlm« 191, S.lgó 550, Jultaild 445, Kiupo 220, Alpe.l Í40, Bsnkvereln 128; 1 rflüyj.l taitott.
Nemeafómelr. — Egy koronás 6800—7000, egyforlnto. 17300 — 18000, ötkoronás 34200-35000, tllkoronáa arkny 190000-195000.
Termény tőxade Buia llexavldékl 76 kg oa 342500 -345000, 79 kg-oa 350000-355000, esyéhvldékl 76 kjr o. 337500-340 000, 79kí-oa 345000 -350000. —-roia 317500-322500, takarmányárpa 295000—310000, — .öráipa 315000-345000. *»b 325-335000, tengeri 267 -272500, korpa 235000.
A mai terménytőlíde lrányi«ta aillárd voll. Bum éa roia 5000 K-val drágult. Tengeri la javult, jelentősebb Aremelkedéa aíonbon nem történt benne.
TakarmányviS.ár. Réti síéna I rendű 126—150.000. rétluéna
II. rendű 96-125.000. rétlaxén.
III. rendű caomagoláira 42—95.000. Muharaién. 120—150.000. Takarmányrépa 61—70.000. Alomaielmj 35-50.000. z-iuppai.lma 50-82000 1 kéve x.upp 4 —5000. Lucrrn* ■ téna 135000. Kínálat böségea,
kereslet vontatott.
Vetőmagvak. Luc.-rn» fehér 17500—18000. vörös 16500—1700, nyera 10-12000, fehér here 3-4000, Bükköny ll.xt. tavn.xl 1800-2200, x.bo. 1800-2000, Clrók 1800-2000. Muh.r 2600-3000, Viktória 6-6500, CilH\'ílúit 2—2500, Len .cse 3-6000, Mik 9-10000, Kölea vőröa 3200-4000, srürke 2500-3000, Napraforgó fehér 5500-6000, siürke 3500-4000, Lenmag 6000, Kápoaxta-repce 5—5500, Tökmag 6000, Kender 10-12000, Murtár 3—350?. Takarmányrépa német 18500, Cukorrépa 66C0.
Serté.viUdr. Felhajtottak 676. eladatlanul vl.axameradt 500. Avá-aárkőxepes volt. 1 r. 25000—25500 Könnyű 21000—23500. Sxalonni. félierté. 28000 -31000. Lehuiott hua 29000 - 31000. Sózott lialonna 27000. Zalr 32000. A taknrékkorona árfolynmai A Davlxaköxpont Jkőxll, hogy 1 Ukarékkorona mai árfolyama 128 papírkorona.
Ztl.lchl xiirlat i piH. 3376-00, l.on.ton 24Ct\'00, N.wyerl Wi 50, Bíumt 2770. M.Uiml ÍÍIO 001totlaaá ->Ji151, Boriié !30, Wtoo 70 li, So!U 4tt"2i Pfá^K IB1000, Bud.pflst dO\'CO, BukatMt 23Í líelgrid.TO&\'OO. fl devlza-ktszvont hivatalos irlolyamal
ték Doulx\'ek
)07»00 |l|00\'H»M
U^.tul
»JO 6JO Kopeoble*
itiooUKe XtUnliri. IM^IIJP
jt!o JI,O »>»*«•»»» jeo
\\tj0!í70 UrCiul OJO-O/O
\\l-j4-WO
«>jo-4\\;o r*fi. JJ10
<I$-«J0 IJJO 1
I)|» «4co ll>»i»IO
IJJJO-tJ7JO Stijt i»io-ijn«
Bt<i l»IJU-ll»70
JSJOO SiMl* «iv«<0
Deleld lOSn-nio
SJjco siko
Aprólilr4«t/> 10 «»AIK «<KM» X. mliiJ^n to. »».A K. iitlutUo v«.lnKal.l. b*tll<r«l
• /o.leH »Kú »fOO K. AlUtl kír<-iflV:v»k
"Ai»Mk k-\'<lv«-«ua*iijr. Vnir. Onotpuiapo.
koit "S u.(Ml«k r.ltr.
N/nWiC«»c Síoro^ti.tlk filfí»lHlc.H te-SltKC |<»
Ik><im1 <« Mion)ilvJnn)»l. &>»\'!.
Si<<K«Q}l-t(e «. >4
>:iá>lö IU4i;>jU t<t\'i(ubwUil, >c<itif(«i tí(.!fl««l. Ml? W«it<». Jt<ru!e&íj AoAlfit (iKf it<i. I-Jlío. ti
tty Wi(Ut)0U .f«H«urt
il!, Kiír!
(. 7- !<•>
oi»n*-lioi»i:or«t.4k i
ix«ck«*xti: a főszerkesztő. KM\'i: Zrínyi Nyomdaipar ős Kfmyv-kcroakcil fcs RT Nagykanizsai Nyoiud*Ja
•Moitl í JlV- »4«
(UMCUll, »6
ol t l-*M itj\'m, Í<> \\ <» 1 tettet-jc»ralnii»,
ri, ll III\'. rllmMW M«r. it/^HO «:»<«. Cl>V ••«■ rMCjeico t»rcy»k«V. V<Oi«»V. FtMlljl, 10?
«lo<j«lln XríllO r-.ísJll vllbfcV. Xtfcli»> •«<» li. ««<•
i\'i\'il i^.tij elidó. \'1*
*IB/. rv!l;li!ilii. Xub«r-tK> Ml
»t<it» ««:<»«!
K»:> ltWi« ft.uu l«»6 fy®r«»eWAK>-
KIhiIú }mú«mk>(s bío(«\\«»\'v l/!;«»tn l>il.»t. liiul\'V )«r.i.l tnm.*)«»«lli -\'UH
S^kl-ul 6. UrtVl.
V.U-i«r<flii«iM r«k.J n«p| »4l
Rövid, lalecto, kerosathiiroi kl-
tunö hangú Böseiidorfer zongora
Biscíiitzky H. Utóda \'ííSS\'i *,MS5
DKOTOKAT
lilxben lágyitolt, fdayes-íílkeiníny. »|<ir-Knnyzott, ónozott K»lvnnítnlt kivlwt-üo, v*i- és scéUalaŐJÍf.beo Mktirról szállít
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Tcréa.körut 60, Telefon 137.6B
Ügyes segéd
Jó Mxotéaael alonnat folvűtotlk
Harmat t. Herraiíein
rön»«- 4. .llv*Ueul»fc«4baí>. Nusjrk-itlM-
Bagola-Sánc blrtokosság
korcsmája
:í xzobs, ujv»r, kerttel ik2-4. évi mnjos hó lü-io d. u. y erskor • koicsnui litlyisc^-ben 3 évre bérbo a legtöbbet i>;ír>\'nek »r-vorés utjin kuJ«ad<). Kvenkim i;;W kgr. búza. A bánstpáns 300(KH> koroon, A Wbbl feltételeket a helyszínen lehel megtudni.
Fayence-lapok
Klotett-berendezötak Fa y e n ce-mosdók ichamotte-tógln Jchamolte-liizt
lut.flyosaa
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Nagykanizsái, Klrüly-ulca 39. ss.
ÜZLETÓTH ELYEZÉS!
KikOczl- és i?up,ií-ut> s»rkon levő f»-!<!«,■» lul\'jJon réizcmet cVdUm s f»-. kereikedé.\\eAi«t Sugár ut 53. szém alít helyoztum át. Kérem n n. é. közönsít; további vzivov UmoKAt\'íAl
MftTOLITS JÓZSEF
Füizerüzfiet
célj.ilrn kiválóan
üzlethelyiség
teljes beren.!ojés-í*l együtt
Zalaegers.:e9
\' ScgforgjJnrjSilíti iitcAjibsn. KtsIeklűUal líbot
Sikota Ferencnél, Zalaegerszeg
iit Kossuth Lojos»utca.
Uj könyvek:
Rádió telefon (* aruaéikúu
livbcxxélé* hruoitetéso) ItU: Batoi\'. Arlhur. Az eJ%ó migyflr népszerű rádió-
kvnyv. -- Ar........... K
A házbérfizetés és a (elmondás szabályai.
A í. május hó t-éo életijeléi\'jti uj ren-<tolct — Ára.....K
A „Dameu iegui«bb Haricsa grófnő m™ i™
operoUjének lol)<* xexo««ow és énck-haQgou
Kaphatók:
Fischel Fülöp fiai
kónyvkoroak.dóaóban.
KOEVflSníl^.M~v------T-r-. .
I«SSS í ÉPULirEK-.OTAítAK,
aB!«iSi<w«tf. f ,v..V-1\\9K.E£FEDÉÍER£ .ÍS.RÉ4
b-SfS?™1 ixsweaí»er&«tSSJ»e »■
LÍ6ALKAL»ASA(ÍBi
K««I>W f»M» 8ft0ER t<snél
UaWÍZWBEiStelSífKlM

HIRDESSEK
ZalaiKözíönyben
w&mmm
6
ZALAI KÖZLÖNY
1924. m<ju. 11.
Kedden, szerdán 5, 7 és 9 órakor.
Óriási történelmi film!
CUÍ REX
Walter v. Molo „Fridericus" cimü regénye után 4 rész, 23 felv.
Rendező: Cserépy Arzén.
I—II. rész szereplői:
1. Frigyes Vilmos, Poroszország
királya .......
Frigyes, a trónörökös . . Christine Erzsébet, a felesége A\' dessaui herceg .... Grumblow tábornok . . Doris Ritter.....
Albert Steinriick Ottó Gcbühr Erna Moréna E. von Winterslein Brnno Decarli Lili Alexander
A cselekmény színhelye: Potsdam, Berlin és Kiisztrin vára.
III—IV. rósz szereplői:
II. Frigyes, Poroszország királya Christine Erzsébet, a hitvese Amália hercegnő . A dessaui herceg ■ Trenk Frigyes . . Mária Terézia . • Pompadour marrjuise Voltaire .... XV. Lajos . . .
Ottó Gebühr Erna Moréna Eva May
E. von Winterstí in Paul Hartmann Ágnes Straub Terése Hesterberg Róbert Plá
F. Schröder
A cselekmény szinhelye: Potsdam, Bécs, Versailles, Schönbriinn, Paris.
Az I. és XX. rész egyszerre.
Fridericus Rex a világ legdrágább filmje. Cselekménye Nagy Frigyes életének és korának történetét tárgyalja, illetve a XV111. század fordulatos korszakait. Poroszország hőskorának történelmi epiisódjait ós a német, francia, osztrák udvar káprázatos
pompáját tárja elénk.
1924. mijus II.
68-19S4.
árverési hirdetmény.
Aluliiott bir<S»ijj>i végrehajtó köz-tíirré leszi, hogy « nagykanizsai kir.
jár&sbirósAg Pk. 1769—1924 számú vógeó&6vel elrendeli és Dr. Bsrtha István ügyvéd öltal képviseli Nagy. kanixsén elhalt í-\'alór Gyulénó ha-gyUékáfképezó ingósógok, u. nv : háló- és cbédiőbulorok, rtihonemU síb. 1924. május 16 án d. u. 3 erekor és folytatólag másnap d. U. 3 órakor Nagykanizsán, Kinizsy-uica 2/c sz. tlatt a legtöbbet ígérőnek készpénz lefizetése melleit eladatni
rog.
Vevő Itrlo-ik n véteidron felül a véldáti illetéket és fényűzési adót is viselni, nemkülönben n megyeit ingóknak aznap Uendó clsz^llitAsá ról is gondoskodni. Nsgyksnro&n, 1924. május 7.
Hoán Gyulu
Nr. végrehajtó
Aljebraés gametria
....*—..... tJmit,eznanalr,x<ti&Je(h«4
Összefoglaló tankönyv
IÍI/*>ML Uiunyaci
il«o nccr<ud«lb«9. j|i
PYMM
Mm WIML. IIIM.M.1 . MiWU li !■>> wiuik> uuui ii.iu uuatt *i k,at<niU ti.inM < l.lk, 4a.
suis mntm vígtíjieti órán «..>. srJ»
Eredményes és sikerült házimulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsies József
saAkaxaiuen kezelt, fajtiszta boraival
lehet csak megtartani!
íugár-ut 53. Telefon 2-10
Szegő Mór
nyeratermények kereakedése
Eötvös-tér 2. szám.
Interurbán telefon 134.
ócskavasat, elhssinilt gépeket, Km- és UxtilhulUdékot, bo: követ és fcubacsot.
íllanddan iaktáron tartok:
Komplett szivattyúi kutakat horganyzott isovekkel, vizvasetékhez szükséges cso-voltat minden méretben, szljkerekek, csapágyak, esi.píkyíéfoek. tiiiroatélyok, vas-ge/eodik é» vasúti sínek, építkezé»l;ea szükséges vaskapcsok, lokomobil íj Ulti íecskeoiók. ematógép drótkötéllel, sstlma és türckrÁ*ó tengelyeg, sór-appanitua, konyhantézlegok. fiirdókid. kazAncsóvek, t«a varanyák, aJ1<Vxárak, géplíirló ronpyok
UJ mézsskannák ós zslr-bödönyök valódi clnkbá-dogból, transmisszió tengelyek, gópkazán ajtó él kovácsvasak.
ZALAI KÖZLÖNY
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen oiztálysorijegyet a Mlrscbter-tftxsdtben
Kónyercnéoy kedvezi csetb«a
1 milliárd korona
is számos több milliói, nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Szerencse siámok kaphatók
Hj. Hirschler Miksa
dohányáru és sorsjogyfóáruJájtban Nagykanizsa, Fő-ut Korona-súJlű ipOlt)
Eladd házak:
A város kuloobetó léttein, elfoglalható lakásokká.], üile;hix*k a Fó uton és íorgal-mas utcákban, uri aasinhiiak t\\ cmiktn bézhaxak. Malom eladó a varos közelében. Fonyód kó*s<Rben úxtethi,, rektir. latit-lóval, fél hold aióló, fél hold kukoricia és enyéb vaUménycv kerttel, a tonna! |átvehető. Siófokon a í\'iéreo utlelMz, mászinsék, UUUÓ, amerikai jégveremmel <s sxép kerttel BolatontUrudcn üzletház ket utlethelyi-ick««i Mlháld koxségbon üzletház, korcs-mának nagyon alkalmas, nagy gyumíjlcsós és veteményes kerttel.
Balatoni vUlák somogyi parton t«ti«s beren Jes&ekkel MéHalelepen 0 hoWas txfiló szép villával eladó. Sxfilók cUdók a szenlgyörgyvárl forhéoci ís kerecsenyl hí-Krekbon. ,
Eladó birtokok: Somogyban eladó cs holdas, ;ó épületekkel, vétctii tfj ré saével »d«,s maradhat Zalában eladók 40, 12 é» l holdas birtokok. — Bóvebbet
ílczél Isnácz
i»tatUc<i>M>«J k^a. »tiH:;fi>. 0. I. S.-1H NAGYKANIZSA, FŐ-UT 3.
TKi.r.roN i saa.
Groxlt gyártmányú
szigetelő-és fedéltemezek
minden zulnoaéjb.-n orodotl gyArl áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nngykanizaa, Király-ntca 39. szám.
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
gyázi áton alul
Sartory Oszkár Utóda


Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kiváló mindégben |u!4asyoa áron
Sartory Oszkár Utóda
CÍROél
Neavh.nlx.a, Király utca 30. .X,
OQOOP00001K.\',10QC300000 0
0
MAGYAR NEMZETI BANK g
o
Q
... 0
0 sak eSXMtaMM Hénelt benr.ün\'i.t fcUcmnl u!vc.k«d)cn.k. Q
0 „FUTURA" Zalavármegyei Szövetkezeti Q 0 áruforgalmi R.-T. ^
g Maavkanizsa, Fö.ut 8. sz (Bazár) S
ocjooaosaaaoaotacsaaoon
részvényeinek lejegyzési határideje f. hó 11 «Tn déJoiőtt 12 őrriig zzT«fboanitt>bit¥a lett. — laté<otüaknél a réacvények ellenértéke-ax alapitáal tervezetbe: f-l»orolt fizetési évközökön kívül hitelalapon ó és uj buza, ó iorr, xnh, r\'.rprepc-, borsó éa gyapjú iekötéio ellenében la történhetik. Felkérjük ezért a jegyezni azóodckrwókat.hogy arósxUti-k mcgbeazéliio, vei-miol ■ Jegyzé-
Eg*y milliárdot
tátott játékterv szerint ujooan kexdídó XII. osztálysorsiáték
sorsjegyeiből vásárol.
SZERENCSESZÁMOJKAT
Miihoffer Kálmán
a most folyó fúl.úritokon külsaíCo oyera.r.ények küxt ar
A sorsjegyek ára:
is nyerték.
egész 40000 korona, fél 20000 korona, negyed lOOOO kor., nyolcad SOOO kor.
VliUkl iuacrcnilal<iae)c puiUii pootoSAB a«Allllt>tnak. Ort
DEZSŐ R.-T.
!*ln.t«r T.. iv.. KoroBah«r«*| arolykOral p.. IV, Karoly.J
Budapest látványossága!
CjrapjnaaftrM-oaaiaiy ■
nnU.nwh ewkykilaik 83600 Eieilatl mol »ltí«/kelmík 978S0
Dubl raglánk.lmék----134900
H6I kosiUmkelmík IS ó""\'.. j 33500 133000
6*í»rdln ruhakelme rXT: 57000
Ohatulkos ruhakelmék !S." 62700 " QÖI ruhakelmék SS\' - 45600 kambinált öltöajkellík csomag 198000
1 \'.iM)IJ.| ■.Ml"..1 \'1..IU l.l.t.11,...Ali
nlj.mkdi; ttt&tu irtil luirwrrj.k.lni.k. l»,tm.HUIj 1
Gwjígettc------------133000
Crepe de Chlne----180000
fiival Hiwty----91200
ttyarssdyen .„„^11,1____87400
nyersselyem ,.iiui^.i.ib,a 83600
1 .lpUc<0«sÖDy. aCy. éa aailallrrllAV, plkft-
«a rU>H<ll(i>k)ar<S« »• o rílMiHiU", 1, 2 U KI, % (1 I (1 («l míwrc. asfiv.l-, afl/r.111. *a nőit iiiiiailtkvk . (íW- < "t^n kiutck kilrn.ua va*ioB-oeaiair ■
K.laagyeváiion--------19000
I- keleniyesllón--------22800
BatlsztsHóo M^iaiiot — — -- 29000
82rer5s angln---— 22800
tgynemO damaszt -----34000
Vásion tfirtütözök---21850
Flanelt portörlők------15200
SUlMt tnrt) abrosz----180000
Mii .A unUlj t
Hímzett ballsztok -------14250
SaiyMikatiRtok r^.; n^ - 19000
Színtartó mosíkrepp----19950
Színtartó mosókartonok 19800
Sr" likaftiszatío 52650
s^yartatiízlok Kí-"*"!."ul 32300
Mosóvaálek ü^t\'"-""-\'- 24700
K6I tiarlssyák „^ . 11400
féallzoknlk----- 7600
Karlskadl kesztyűk--- 24700
Gyermek nyíri trikó-- 20900
Tilkó telorm nfil nad/ág — 36100 Selyem zsemper „w,,_ 180000
N.l rptifrn.u>Q-o»Ulr ■ (C..I . C.liin-i\'ri Ír-Ml í»"--i
Hknzell nappali Ing--54150
Hímzett nadrág--------45600
tttazett nadrág kombiné — 74100
Szaknya-komblné azsurral — 93800
Vászon párnahuzal------66500
Hímzett IQzSvádó------29450
Gyönyörű walanok------315400
Fárlllng plkká mellel--
Színes zetlring .« hk> i.^.i Hosszú hálóing
Hosszú k&pper alsónadrág —
Böuld alsónadrág-----
Vászon tártlzsebkendS--
Seljam nyakkendő---
KoDf.kclA-o.iUlr 1
(C.ik . C.t^o Wrl irifil.\'joil
HÓI angol tavaszi kabátok —
Bellis tavaszi kabátok--
Dhratcslkos allak---
Grenadlnbluz----
Opáibluz-----
HfH dubifajlán---
95000 95000 95000 55100 45600 7600 12000
399000 351000 93000 123500 133000 722000
7.\\LAl KÖZLÖNY
1924. május 11.
0
Nyári újdonságokat
olcsó árakon
1 Kisfaludi és Krausz
N
J2
"SS
13
ar j;r;4KakaThor" Nagykanizsán
szerezhetők be!
Dus választékú raktár!
<u
o
N
0 0)
c
a
Covelkott, börböry, triko-tin él marokin azövetek.
Női divatszövetek:
B»JtM£I ií.Mí.,.,,*! felöltő, öltönykelmék. Férfi, női gyöngy,
fi-erri ai&fl6n6li gabardin éa kovelkott Kuhavásznak.
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, trepp georgette, japán selymek minden divat színárnyalatban.
Opálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci grenadinok és etaminok és a legszintartóbb mosók.
^ Sportruha kelmék óriási választékban! ^
<D
5T ffr
«
3 o
u O
ff
(0
zrínyi nyomdaipar
^VUKCRKKEOÉS^\'
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON 117.
El <áilal mindenféle nyomtatvány-készüésft a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
alai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ul 13. szám. Telefon 78. sz.
Nyomaton a Zrínyi Nyomdaipar 6s Könyvkereskedés X.-T. Nagykanizsai NyomdíjAban (Nyomdavezető: U.\'enbeck Kiro.yt.
A vármegyei közgyűlés jóváhagyta a Nagykanizsa költsönére vonatkozó határozatot
A megyagylllés alső ssapja - Ktfvatall a közgyűlés a szék-szervazatak magszüntatését - A közmunka.vállsAg kétharmadát pótadóban kall larónl
Zalaagersteff, május 12 (Saját tudósítónktól)
Hétfőn délelőtt 10 órakor nyl-
on tu orakor nvl-tolta meg dr. Tarányi Ferenc fő-ispán Zalavármegye törvényható-■ ági bizottságinak közgyűlését. A . közgyűlésen Nagykanizsáról dr.\' Sabján Gyula polgármester, Krátky István dr. főjegyző, Guömőrey István főszolgabíró és Nóvák János volt orazgy, képviselő voltak jelen.
Dr. Tarányi Ferenc főispán a Hiszekegy elmondása után elnöki, megnyitójában elparentálta Gönczy Ede, Zdrávi Árpád, Varga Ferenc törvényhatósági bizottsági tagokat és Piti Ferenc vármegyei Iroda-tisztei.
A* alispáni jelentéssel kapcsolatban Sümegi József volt az első felszólaló. Bestédében kifejtelte, bogy aokoak tartja a képviselők számát és kifoyásolja aiok munkáját. Sze-rlnto 240 képviselő helyett elég lenne 138, mert a Ház igy is legtöbbször űres és határozatképtelen. Indítványozza, hogy a tisztviselők létszámredukciójával kapcsolatban a képviselők létszámát is csökkentsék. Kivánja az uj választások kiírását.
Az Indítványt a közgyűlés nem tárgyalhatta, msrt a tárgysorozattal össze nem függő javaslatot a felszólaló nem jelentette be 24 órával előbb.
Beatélt még Sümegi a drágaságról. Sierlnte a kormány erős ren daletekkel letörhetné a drágaságot. Érvelt a Zalamegyei Újság március 25 Iki számának egyik erŐihangu cikkével támasztja alá
Le»k4&sgaslóbb pontja volt a közgyűlésnek tíetnicza Páter Indítványa, hogy a kormány szüntesse mtg a szakszervezeteket és a bizalmi testületeket oszlassa fel a munka szabadságának biztosítása végett, m«rt á nemzet most élethalál harcát vivja és meg kell védeni minden hazsfisrtlrfá behatástól.
fangler Béla : Ax összcs\'sznk szervezeteket meg kell szűntetni!
Beznicia Péter: Az internáló tá bort sem szabad feloszlatni, mlg azt át nem fejlesztik dologházzá. A mai büntetőtől venukönyv olyan hiányos, hogy internálótábor nélkül sok bü nős kibújna a büntetés alól.
A közgyűlés az Indítványokat egyhangú ielkaacdéssel elfogadta Buchberger Béla a hetéal utak jár hat atlans ágáról, Kósa Ferecc a fák kivágásától és az ebből azái
mazó károkról beszélt. Bődy Zoltán alispán megnyugtatta a felszólaló kat, hogy a községi utak törvény hatósági ulakká lesznek és lassan mind megjavítják őket s az árko láa is megtörténik rövidesen. Ahhoz természetesen évek kellenek, mlg a békebeli állapotok visszatérnek.
Ahol nyolc évig nem volt liörorvos
Szabó Károly, a zalamegyei kör-orvosokról beszél, kik — azerinte — CendklvúJ hpnyagul teljcaitik kötelességüket. Megtörtént, hogy 6—8 évig nam volt kór orvos egjrlk-másik községbea (Kávás, Bőrönd) s noha ax iskolát nem is látta, jelentésében azt egészségesnek tűn .tetl fel.
Dr. Thassu Gábor: Ez a főbíró elé tartorik I
Szabó Karoly: Ide Is tartozik. Egy Izbcn azt üzente egy körorvos. hogy ha a főbltóhoz földúlnak, meg fogja torolol, mert akkor minden hitre kocáit, lovat kér a gazdáktól.
Simon Mihály : Nálunk B5röndön 8 éve nom volt körorvos. (I)
Jádu Károly a kéményseprési di jaknak a békebeli felére való felemelését kéri A közgyűlés nem fogadja el, hanem megmarad a 800 koronás alapár mellett.
Hosszan foglalkozott a kötgyű-lés a balatoni fűrdŐjk gyógy- és zenedijával. Sok hozzászólás után elhatározták a gyógypótdljak meg-, szüntetését. A gyógy- és zenedlja-kat ugr állapították meg, hogy abból 25Vo Balatonfűredon és Hé »
vízen a varmegyét illeti a Balaton zalai partján létesítendő közműve-lődéai éa közegéazaégűgyl, a Bala ton kultusz céljait acolgáló Intéz mény céljaira. Gyógy- éa zened j Bilatonfüreden 4000, Hévízen 2000 korona naponként.
Jórrfhagyták Nagy kanlxaa kölcsönét
Nagykanizsa város közgyűlésének a beruházási kölcsön felvéte lére vonatkozó véghatározatát a megyegyülés jóváhagyta.
Picsa székházának felépitéiéhez szükséges 400 millió koionát pót adóban fogják kivetni.
A Bslaton kultusz fejlesztése érdekébon a kormánybiztos megkereste a vármegyét, minek eredményeképen a megye a Bilaton
parti Siállodaépitő R. T. öt darab egyenként 5 arinyktrona névértékű részvényének jegyzését határozta el, ha valamelyik szálloda n ztlai parton épül.
A közmunka- váltság
Részletes vita kővetkerett ezután K közmunka váltságdíjak megálla plláaa felett. A közgyűlés állás pontja, hogy a közutakat nemcsak fogattartó gazdák, hanem egyéb, esetleg kö\'csönfuvarral . dolgozó nagykereskedők, vállalatok, sziilli tók stb is igénybe veszik. Határo zatot hoztak, hogy a közmunka-váltság egyharmad részét a fogai tulojonosok fizélik, kétharmadát pedig pótadóban fogják kivetni.
A kőígyüléa 26 szavazattal 10 ellen elfogadta Zalaegerszeg kép-vUciőteatűloténvk határozatát a Stefánia Szövetség által létesítendő Suülóvtthon felállítja* tárgyában.
Déli 1 órakor elnöklő főispán a kÖrgyü\'ést félbeszakította a annak folytatását kedd délelőtt 9 órára tüite ki.
Mégegyszer a kiskanizsai gyermekekről.
Nagykanizsa, május 12
Megírtuk a napokban, hogy a kis-kanizsai ciecsemők milyen nagy százaléka hal el. Majd egy napkózl ott-honnak, a felállítását sürgettük. — Kimutattunk arra a tényre, hogy egy védőnőnek, akár az előbbi, akár az utóbbi szempontból való alkalmazása halasxhatatlan, mert c téren való halogatás és a takarékossági elv al-kaltnazáHa súlyosan megbosszulja magát. E kérdésekkel kapcsolatban az iránt Is érdeklődttlnk, hogy a gyermekek további gondozási miként is történik. Érdekes eredményre jutottunk. Azon boldog magyar, aki cse-csoirókorában a kitűnő bánásmód és ápolás közben el nom jut őseihez és akinek sikerül az utca fertőző porá ban, sarában való jAtszás, meg ezer vesíély közepette elérni a harmadik évét, ax ovodába kerülne. Már t. I., ha szegény az angol kórós lábacskáival meg bírja közelíteni azt az egyetlen ovodát, amely h\'iskanizsán van.
Egy pillantás Riskanizsa térképére s mindenkit meggyőz arról, hogy egy olyan területen mint Kiskanizsa — egy ovoda kevés. De még ha elég is volna egy ovoda ós óvónő, kívánni se lehet attól a három éves kis emberkétől, hogy ő Nagyríc-utca, Ja-kabkuti utca, Sziget utca, a Felső temető-utcából felmenjen a F.órián-tér felső szólón levő óvodáig. És ennek dacára is 100 an alul ritkán vannak az óvodában. Jeléül annak,
hogy szükségét érzi a köznép, mert legalább addig bíztcs helyen tudja az anya a gyernr.ekét, mig ó a piecra szalad, vagy a mezőre kimegy dolgozni. Máa kérdés már moat, l>ogy egy gyenge cő milyen óriási áldozat árán képes 100—120 gy\'er mrkkel is foglalkozni, kénytelen két csoportra osztani, s mig az egyik csupornál az egyik terembon foglalkozik, addig a másik teremben a dada ügyel föl a másik csoportra. Hogy miért nem jutoil ebbe a terembe is egy abból a sok menekült óvónőből ez a kérdés egészen felelet nólkül maradt. Hogy miért kell egy nőnek annyi gyermekkel erejének egy cseppet sem megfelelő arányban foglalkoznia azt nem sikerült még megtudnunk, tény azonban, hogy ez az állapot csak ideiglenes lehit. Nom-csak még egy védőnőre van szükség Kiskanizsán, hanoin legalább még egy óvónőre is.
Cilszerü volna az Állam kezelésébe átengedni az ovodákat is a akkor a rácuii iskolából meg lehetne a második ovoda. Hisz annak is épült. Természetesen, hogy aakor ínég kellene legalább ogy tanterem az I só osztályok részére a Rác utcán, azonfelül egy igazgatói lakás, megfelelő számú tantercinmol a templom téren. Ezek mind olyan problémai K skani-zsának, amelyek sürgős otvosláira várnak.
Vidéki műtárlatok
Irta: Plclfcr Klek.
A kulturális sötétség eme sivár napjaiban Igazáo jól esik, ha néha a modern civilizáció egy kis melegét Is élvezhetjük városunkban. Da azért,—előre bocsájtjuk, nem akar-
I\'uk ezen a téren sem a kísérletezőiét elriasztani — ilyen úgynevezett ahlres festők" műveiből, amilyenek most is voltak, nem kélünk többot.
Arról van ugyanis szó, hogy ezek a patti urr-k, kik ilyen képekkel utaznak, visszaélve a közönség tájékozatlanságával, hirea emberek nevelt írják rá rossz vásznaikra. A tár-latcilnálásnak ezen módja nemcsak hogy nem kívánatos, de szerintem kétszeres bűncselekmény. Félrevezetése ez egyréizt a nagyközönségnek, miáltal nagy Ösizeg\'ket csalnak kl a gyanútlan és hozzá nem értő vásárló zaebéből; másrészt pedig rég beérkezett neves művé szek kompromittálása ez; rosaz hirét terjesztik neves embereinknek.
Ezt a sajnálatos körülményt már . régen akartam a nyilvánosság hozni, mert ez nemcsak állásomból eredő köteleslégem, hanem arra már sokszor biztatást kaptam komoly művészköröktől l».
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam Nagyítania®, 1924. máju. 13..Hétfő ~~ ^
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
POLITIKAI NAPILAP
ZALAI KÖZLÖNY
1924. májua lg.
A közügynél. és a mogyar mű-vészeknek vélek Ieh4t szolgálatot tenni, midőn e loiokat papírra vetem és kérem s műpártoló közön ■éget, legyen ezentúl óvatosabb művészeti szükségletei beszerzésénél.
Hogy az liycn hamisított műtárgyak milyen romboló hatással van* aak a közönség müiziésére, csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha egy kicsit elmélkedünk azon, hogy mire való ls a művészet ? mi a művészet célja? A képzŐmüvészot célja az embert művészi látásra nevelni, ideális, szellemi értékek megérzésére Őt fogékonnyá tenni, miáltal nemesebb és fennköltebb hsbltust szerzünk lelkületünknek. Ezt a célt azonban csak eleőrangu művekkel való érintkezés által érjük el és még Igy Is Igen lassan. Ha már most valaki egy rossz képet vesz, melynek nincsenek nevelő kvalitásai, eszel természetesen nem fogja mü-értését fejleszteni, hanem ha ezen a másolaton egy jó név szerepel, •I fog érni vele egy másik célt, melynek azonban kevés közo lesz a művészi habltua megszerzéséhez. Es pedig az, hogy a hozzá nem értő ismerősei legfeljebb nagyobb respektust fognak kapni az illető bugyelárlsától. Mert azt hiszik, hogy tényleg az a nagymester csinálta, akinek a neve rajta van.
Errs valaki azt mondhatná: kérem, n«m mindenkinek telik ám nagy müvéazek képeire.
Itt egy jól bevált tanácscsal szolgálhatok. Kinek szerényebbek az anyagi viazonyal, az vásároljon kisebb művésznél, de csakis olyan holmit, melynek művészi kvalitásai vannak. Ha pedig ezt sam tudja megfizetni és müértését mégis fejlesztőn! akarja, az vegyen géppel előállított színes művészi aokszoro sitást. Msnapság a reprodukáló technika már olyan fejlett, hogy képesek vele az eredetinek a leg-szubtiiisabb finomságait Is vissza-adai. Igy műártékaket ugyan nem fog gvűjteni, da megbízható iskolába fogja járatni szemét és lelkét és a valódi művészet zamatját sokkal intenzivebben fogja árazni egy Ilyen reprodukción, mint agy sokkal drágább és rossz kézlfast-ményen.
F.tzsl nagy mértékben fogja az egyes ember egyéni kulturája ügyét szolgálni, az egyéni kulturák padig a nemzeti művelődés összetevőt. A aemzeti kultura pedig visszahoz majd mindent... oh mindent.
- Sxővat- divat. Tavaszi nő!
ruha-kosstüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkaznek Singer József it Társa dlvatáruházába.
- „Víg fiak" Jazz Baad szalonzenekara esténkint az „Arany Szai vaa" kávéházban hangversenyez
- Aller kópés családi lapja
4. száma megjelent. — Az összes számok kaphstók eredeti árakon Fischel Fü\'öp Fiai könyvkereskedésében Nsgykani/sán.
- A jól oltőxkődő ári ós uől világ figyelméből A FIUPP-kötődé (Szombathely, S/élt Kálmán-utca 6.) harisnyái és zoknii a legértékesebb anyagból esját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy aaját anyagukból mindenkor fejel-hatők éa javíthatók, igy nem kell valűk otthon veazödnl. Az iiak a coal gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
- A sátán helytartója.
Az elesett zsidó katonahöfttk emlék-müvének felavatása
A templomi szertartás - Dr. Wlnkler Ernő főrabbi ünnepi beszéde - A magyar zsidó szeretLa magyar hazát - Az emlékmQ előtt - Schwarz Ottó emlékbeszéde - Az emlékmű megkoszorúzása
Záborszky Zoltán Intézeti főnők és Surgolh Miksa helyettes főnök, a postát Lesczinszky Szaniszló Igazgató, dr. Iholvay Zsigmond főfelügyelő, a m. klr. honvédséget vitéz Bobest Mátyás ezredparancsnok, Koós alezredes, Zipszcr Őrnagy, Perncezy százados, vitéz Farkat főhsdnsgy, a kegyesrendi főgimnázium tanári karát dr. Kerkay József, Szakáll Gyula, Sólonyi Gyula, Vegele Károly, Pfeijer Elek, a m. kir. vámhivatalt Száva lános főtanácsos, a pénzügyőrséget Lábay ellenőr, a nagykanizsai rk. plébániát és hitközséget P. Sebestyén és P. Lőrincz azeatfcrencrendi szerzetes-lelkészük, a református hitközséget Kádár Lajos vezető lelkész az evaagellkus hitközséget Horváth Olivér lelkész, a felsőkereskedelmi iskolát dr. Villányi Henrik igazgató, a polgári Iskolát Waligurszky Antal igazgató, Németh Mihály taaár, as Ipartestületet Bazsó József és Ncu siadler Jenő, ott voltak ax össeas elemi Iskolák Igazgatói, egyesületek és táraulatok vezetői, a tűzoltóság ilj. Knortzer szakaszparancsnok élén, a DV képviseletében Strém Ignác állomásfőnök, ott voltak Hirschler Sándor kereskedelmi tanácsos, bankigazgató, Nóvák János föld birtokos, v. országgyűlési képviselő, Dobrovics Milán v. országgyűlési képviselő, dr. Fodor Alsdár tiszti orvos, Farkas Ferenc nyug. városi rendőrkapitány, Schmidt Frigyes ezredes, Jones alezredes, Laipczig Antal jarásbiró, A dám Róbert nagykereskedő, dr. Hajdú Gyula, dr Malek László, dr. Rotschlld Béla, dr. Barta litván, dr. Balázs Zsigmond, dr. Rapoch Aladár, dr. Rosenberg Mór, dr. Hoeh Oizkár, dr. Hirtchler Jenő, dr. Gyulai Béla atb. ügyvédek és még Igej sokan társadalmi és közéletünk kiváló ságai közül.
A tomplomban
Egynegyed 12 órakor felcsendült a fényárban uszó templomban a Himnusz — melyet a templomi énakkar nagyszerű tökéllyel énekelt. Abrámovits Márk főkántor egyházi éneke után dr. Winkler Ernő főrabbi mondotta el magas-szárnyalása ünnepi bestédét, melynek vezérmottója: „Tartsd vlisza hangodat a sírástól és szemedet a könnyhullatástól." Elült a vihar — — mondotta, — összeomlottak a rozoga kuayhók, mintha felnyílt volna a föld — eltűntek a házak, eltűntek a falvak és községek, ahol tudás és munka gyönyörűt alkotott. Az emberi gonoszság bűnre vetemedett. A gyűlölet parazsa pusztított. Emberi kéz szaporította a halált és felszólalunk •— Uram, miért engeded, hogy emberi gonoszság pusztítsa as embereket ? Noé bárkájáról galambot bocsátott kl, mely zöld olajáget hozott neki vissza. Vájjon, ha klbocaátjuk ml Is a fehér galambot, a béke zöld ágával tér-s vissza ? Győztünk, messze Idegen földön álltak katonáink diadalmasan, csak a képmutatás forradalma csavarta ki kezükből a fegyvert. „Ráhrl siratja gyermekét és nem tud megvigasztalódni." Hol vannak a ml fiaink? Alig van ház, mrlynok ne lenne a m*ga gyásza. A magyar Izrael házaiban is mélységes a gyász. Ráhellel siratjuk gyermekeinket — akik elmentek és
Nagykanizsa, május 12 {Saját tudósítónktól)
A természet is érezte, hogy a kanizsaiak nagy ünnepet ülnek — az esős Idő felhagyott és bár klisé hűvös, de mindenesetre szép és kellemes tavaszi napra virradt va-sárnspra Kanizsa közönsége, hogy a zsidó katonahősök emlékművének avatási ünnepe oly lélekemelő keratok kőzött folyhatott le, melyek felejthetetlenné tették ezt a vasárnapot mindazok számára, ckik az ünnepélyen ott voltak.
As ünnepély kezdete 11 órára volt megállapítva, azonban a főutca már 10 órakor nyüzsgött as embersokaaágtól. Az izraelita hitközségi ház mindkét bejárata előtt erősen dekorált clvilrubás urak állottak sorfalat — az elesett hősök egykori bajtársai. Az udvaron óriási néptömeg helyezkedettel. A rendezők alig győzték a sok útbaigazítást. A templom főbejárata előtt dr. Kahán Imre ezredes orvot, as emlékmübizottság elnöke pomp.s világoskék díszegyenruhában adja ax utaaitásokat a rendezőknek, ugyancsak Ő fogadja és üdvözli a városi, közéleti kitűnőségeket az egyes hatóságok fejelt. Az emlékmű mindkét oldalán hatalmas nemzeti zászlók, a talapzaton a tavasz illatos zsenge hírnökei bokrétákba, csokrokba kőtve.*Az emlékmű jobb oldalán a postás és iparosdalárda állott fal Büchler Mór karnagy vezetésével, mellette az elesett ketonahŐsök hozzátartozói. A tem plomban az egyes rendezők kísérik a fenntartott helyekre a város előkelőségeit. A nagy udvaron mindenütt áhítatos tompított hán-gon bestéinek egymással az emberek.
£s egymásután jönnek a különböző küldöttségek, a közhivatalok és hatóságok fejel. Zaiarvármegye főispánja képviseletében Gyömörey Istvánjáráslfőszolgablró, feitŐszent-mlklósl vitéz Artner Kálmán tábor nok, a szombathelyi honvéd vegyes-dandárparancmok képviseletében vltés Bobesl Mátyás ezredes, ezredparancsnok jelent meg, a várost dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Krátky István főjegyző, dr. Praek István közigazgatási tanácsos, Király Sándor műszaki tanácsos, dr. Kauf-mann Lajos aljegyző képviselték, a város közönségét Bogenrieder Frl gyes, Rosenfeld József, Fperjesy Gábor városi képviselők stb., ott voltak őrley György és dr. Plihil Viktor kir. kormány főtanácsosok, a klr. ügyészséget dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök képvisolte, a a klr. törvényjzéket dr. Eőry Szabó JenŐ kúriai bíró, törvényszéki elnök, dr. Kenedi Imre táblabíró, Fischer József törvényszéki tanácselnök, Makáry Vilmos tőrvényszéki bíró, Szabó Lajos irodafőigazgató, dr. Hitzelberger Sándor bírósági titkár, az államrendőrséget Sipos vezető-tanácsos, Slullcr László főfelügyelő, dr. VaUntényi Mihály rendőrkapitány, Megla Antal és Lengyel Mihály felügyelők, a zalaegerszegi izraelita hitközséget dr. Jungert
Mózes főrabbi, a NYUKOSZ-t lo-
Sypnievszky tábornok, kövesdi Boér ,Guiztáv vezérkari szredes, Irá/tler, Vizkelety éa Bodó ezredesek, az állampénztárt Ötvös Emil főigazgató, az állami Jegyiotéxetet
nem tértek többé vissza, nem tértek többé harn. Emléket állítottunk fel nekik, akik vérüket adták az eszméért, akik hűségüket verőkkel fizették. A magyar zsidó szereti a magyar hazát, szereti a magyar földst — erről tanúskodik ez az emlékmű. Ugy mint 1848 ban, ugy a mostani veszély óráiban ls megmutattuk hanaaxeretetüüket. Nem volt válaszfal — msly a hazaszeretetben elválasztott volna. A magyar Dimsat nem csalódott zsidó gyermekeiben — arról Is tanúskodik ez az emlék. Zálog ez az emlékmű — hogy gyermekeink méltók lesznek apáikhoz. A béke katonái voltak — elesett hős testvéreink. Békét Írtak vérflkka* a háromszínű lobogóra, hogy magyar dal fakadjon mindenütt, ahol magyar ember lakja a főidet. Jövel béke, hogy a Kárpátoktól ax Adriáig visszhangozzék a magyar dal, a msgyar dicsőség — és nem lesz hiába-a hősök elhullott vér*.
Majd kiterjeszti kezeit és áldást mond.
Ezután Abrámotys főkántor pompás hangorganumával elénekelte „Sir az Özvegy* c. egyházi éneket,
Magható volt a Hidlárvák (mája. melyet dr. Winkler főrabbi intonált éi az elesett hősök árvái Imádkoz-ták. A hölgy karzaton alig maradt ssem szárason. Mikor véget ért az egyházi szertartás, a templom közönsége kivouuW az emlékműhöz.
Az emlékműnél
Mikor mindenki elhslyaxkcdett, az egyesített postás- és Iparosdalárda Büchler Mór karnagy kitűnő vezetésével elénekelte a Hiszekegyet, melynek hangulatos előadása mindenkit megkapott.
Schwarz Ottó népfelkelő százados a bajtársak nevében mondott ezután gyönyörű beszédet az elesett hősök felett:
— Ti a áve már, hogy egy forró nyári nspon végigpergett a dob, végigharsant a trombita: veszélyben a haza 1 Egy hatalmas, lelketátfogó hevületben sictett mindenki s haza védelmére. Soha még bensőbben, Igazabban nem hangzott el a vltam et sangulnem I Aztán a lelkesedés pírjával robogtak a veszélyeztetett végek felé. A küzdelem mindinkább gigárxi méreteket öltött — de a ti erőtökön magtört minden. Hiába volt a szurony roham, a gránát-tüx, a gépfegyver kaszálása — ti csak rohantatok előre — mig as ellenség nem egy büszke vára a ti kezetekre jutott. Da ti ott maradtatok Szerbia mocsarain, a Piavo hullámsírjában, a Monté Sanlo kőszikláin, az orosz sikság letarolt mezőin. Emlékeiteket megörökítettük. Ezen emlékművet ls egyszer megőrli ax idők vasfoga, ls fog omolni ez a tábla is az aranybetűs nevekkel — de ha meg Is semmisül az emlékmű — emléketek örökké élni Jog. Legyen ei az emlékmű őrök mementója az élőknek la— hogyha egyszor ismét felhangzik a bar* hívó ezava — ugyanazzal a lelkesedéssel, hűséggel és becsülettel laduljuok Ismát útra...
Ti pedigi jeltelen sírok alatt pihenő hős testvéreink — aludjatok a béke álmait I...
Ax emlékmű
megkoszoruíái"
Schwartz Ottó ezután a bsjtársak koszorúját tssri le az emlékműre. A koszorú — szép nagy babérkoszorú, fekete selyem szalaggal, rajta e felirat: mA megdicsöülteknek — Bajtársi szeretettel\'. Vitéz Bobest Mátyás ezredes, ezredparancsnok
1924 május 13.
ZALAI KÖZLÖNY
fertő»senlmlk|ósl vltés Artner Kál mán tábornok, ■ szombathelyi honvéd vegyesdandárparancsaok nevében gyönyörű, ntgy pilmale vetet helyez a hŐSÖk emlékművére. Lovag Svpnievszky tábornok a MYUKOSZ nevében feh*r selysm azalafoi babérkoazorut helyez &z emlékműre, tóközben a kővetke-zőket mondja: „Mint az elesették közvetlen volt parancaooka hivatva\' érzi magát a megdicsőült bajtársak dicfőltéaérc siót ernelnf. Rajongva szerették királyukat éa rajongva szerették hazájukat. A nagykanizsai izr. hitközség is megadta a maga véráldoralát a haza oltárára. Az elesettek diciő emléke a haza tör ténelmének aranylopjoin lesz-megörökítve éa ez a tud t adjon w hozzátartozóknak vigaszt és erőt." Dr. Sabján Gyula polgármester a városi tanács, a képviselőtestűlet és a várót közönsége nevében rója le a kegyelet adóját azok iránt, akik hősiességükkel kötelességükét teljesítet tik a haza iránt. Ugyancask babérkoazorut helyez ló nemzetiszínű szalagokkal, melyen a kő vetkező felirat: „Nagykanizsa város közönsége — az elesett hősöknek." Az Izraelita Nőegylet nevében RotschUd Samuoé elnöknő tett le D»gT gyészszalagoa babérkoszoi ut a köve|kn>Ő..szalagfelirattal; „Hó seinknek, honleányi ícégyelcttcT — a nagykanizsai izraelita Nőegylet miközben az emléktábla felé for-du\'va messzire hallható hangon moqdj : Ne sírjatok özvegyek és árvák, őr ok dicsőség főgla beragyogni apáitok emlékét/
Ax emlékmű átadása
Székely Nándor városi főmérnök az emlékmű blaotlság nevében ezután átadja az emlékművet. A templom előlti legsubb részen Igyekeztek a hősöknek méltó emlékművet felépíteni — mondotta— Ez az emlékmű kegyeletes oltára lesz • szülőknek, hitveseknek éa gyermekeknek egyaránt. Jelií, hogy »x em^mü a HoryXíh és Vass cég terverszertnt4WtíWt.fWb///ífa/Jrt Károly a kőmuokálatokat, Wcisz berger Kálmán a márványmuokakat végezte, mlg a művészi \'kivitelű bronzkoszorut Boárúgarten Igoéc, a „Tránsdanubla" Gőzmalom \'és Villanygyár űiemvezttŐ-mérnöke sajátkczűleg és télfesen logyenMcé szltette.
Dr. B/ód^Tlviéér hitközségi el nők ezután ax Izr. hltkőrtég n*vé ben veszi át az emlékrúüvet. ■ Ez ■ x cmlflcai(l ékciebben bc.iil mlad.-n sióoál és felment
V «Mt. I">ír « \'•Idók Mx.fMul iiriI t.nutísot tnf jek: BUrml tSr-tínjít fi, • majfj.r uldötij u„
torlthatatfraavWfuHir«(bra. E»
ha fini)l ül .Vj.iiir n ór», a marj" íiMöiij; t.mít ott\'W, I1027 teljeihi. UiifiuikSMeJjfjít.
. . . Alvó Mi5k, láp.rft k.lűnlk, plbe[>j;lek \'biliben. Si.Ht.ttel, hi«>k<j#ígel íoijuk"\'í6il(lírt»k.l
m t g 5 r h n 1.
A« (Íonépílj > Si«i,t elénítclé .jí.vtj M ^yjfet\'^metyel ax afryet.l-Ml Ip.ros <. poiti. d.liirl. tnélt ünnepi hangul.tbtn énekelt. (*)
— Dpoi\'óta! faf na^Vóbb «x5 TÖpNuoat éa\' iiövScAdm luk
iára. A világhírű )<5mln5sí «Bvö p.mul 3. 4, 5. 6, 8, lO íi li5v5e(ro. 12,14, 16^18 20, 22, S4
• igb.n, további bordA é. vörSa l\'i\'Ő J^.plj.t\'íSSíVj^íV JóncJ ét Társa fyírl roktírábun.
„ Tatra" c>ac.cmő-k«>laQ-ÍT«SW SéhtuaKi Dezső cignél, fi-
Ut í. srtm.
""■TOlSSPBttP-Wfc
Dr. Szekeres keszthelyi állatorvos előadása - Agrár-?a?2faf.°ar**ÍI!on.ax gon-
dotketl fordítani - A gaborv
Nagykaaixaa, május 12 (Ssjit tudósit^atáu
Vasárnap délelőtt >/,9 órakor tartották Ztlavármcgyo állatorvosai szokásos évi értekezletüket a nagy-kanhrsxl városháza közgyűlési termébán.
Az értekezleten szép számban
I\'elentek meg a megye állatorvosa\', Iket megnyitójában Kertész Lijos elnök, törvényhatósági állatorvos, állategészségügyi főfelügyelő üdvő >őll. Bejelentette, hogy a vármegye régi, 20 éves terve valósult meg, mikor a kormány a vármegyének a körállatorvosi állások szer vezéstre vonatkozó szabályrendeletét jóváhagyta. Ezáltal 16 uj állatorvosi állás létesül Zalamegyében. Felkéri a járási állatorvosokat, hogy az alispánnak ebeli (nté\'kedései alapján a. főszolgnbiráknak segitsé. gére legyenek, de jelölt mellett vagy ellen ne foglaljanak álláat.
Jelentésében limertotl a veszettség jelenlegi állását. Ez a betegség 1922 óta nagyon elterjedt Zalában. A tavalyi ebadó emelés s a* ezt követő erélyes Intézkedések 1923 ra már 43% ra szállították le a veszettség esetek számát. As Idén ez a szám még jelentékenyebb ciök-kenést mutat. A törvényhatóság Is komolyan foglalkozik ezzel a kórral a ezért az ebadót 50.000, luxuskutyáknál 100 000 K-ra emeli.
A száj• és körömfájást a határszéli forgalom következtében hurcolták be Zslába. Átvonult az egész megyén, külöoösen a letenyei járásban. Mort megint felújult Sőjtőzöo,
Pusztamagy «uSfk>n« tlcgfyotyan Kit ét Nagykanizsám is.
Üdvözölte ezután a vmmegye! álhltorvoti *4ar három uj doktorát, dr. Wolff Sándor, dr. Kcriést Lipót éa dr. óünsberger nagykanizsai állatorvosokat.
Üdvözli az előrehaladott kora ellenére is megjelant Augusztin Gyula \'főfelügyelőt, majd tolmácsolja Kardeván -Ernő állategészségügyi főfelügyelő üdvözletét, aki családi körülményei miatt akadályozva volt ax értekezleten való sxeméhyes részvételben.
A gabonatermelés válsága Ezután dr. Szekeres Vlnce.keszt-helyl községi % állatorvos tsrto.tta meg tartalmas, értékes előadását. Kifejtette, hogy a tőbbtermelés eddigi jelszavát- fölváltja laaaan a vi lágversenybe való bekapcsolódás. Háború előtt hazánknak 13 mUlió q buzaklvltelo volt. Oroszországnak Volt ugyanekkor a legtöbb: 44 millió, Romániának 14 millió q kivitele. A magyar bánáti buza keresett volt mindenütt, még Jspán ban, K.íróba* is. Ax Egyesült Államok 27, Kanida 25 millió q t expoHéltak évenként. A kenyérgabona termeléa világruérlege egyoo súlyban volt. Ma többtermelés van a világon gabonából, ami m*r ve* sMdrlmes mérveket Öltött. Orosz orazág edatal nélkül Is 63 millió métermázsa volt a világ tavalyi gabona tultrrmeléso. Ennek oka, hogy a híbocvbass jniategy 3.0 millió ernbrr elpusztult, a vásArlóké-pesség csökkent, viszont a bura-termolésro használt terület megsokszorozódott. A kanadai farmokon a békebeli 55 millióval szemben 1922-ben 127 millió q bűzét ter
i válsága J
meltek. Ax olcaó amerikai buza aztán (everte a buza világparitásl árát. Argentínában takarmányozásra és tüzelésre használják a butát Amerika mezőgazdaaágl válsága lassan átterjedt Európára Is. Anglia éazrevette ezt a szántóterületeit le-velőüzemekké fejlesztette viasza. Fraoclaorazágban nem maximálják, hanem minimálják a gabonaárakat.
A gabona termeléa válaága felénk Is köielcdik. Agrár országunk talp-raellásAnak épen ezért vAlt nagyon fontos tényezőjévé az állattenyésztés.
A világ állatállománya
A vl<ág állatállománya a háború óta csökkenést mutat. 1914 bon 116 millió tó volt, ebből 104 millió, 570 millió juhból 500 mllió, 268
millió sertéaből 220 millió maradt 1922 re. A 23 millió ősz vér és szamár ugyanennyi íbsradt, az 501 millió szarvasmarha 518 millióra (34*;.), s 30 mHlió bivaly 43 millióra gyarapodott. Ax öasxes állomány átlsgos csökkenése 10—17*/s-
Magyarországon 1922 ben 2.1 millió szarVWnásrha, 3.3 millió aar-lés, 1 8 millió juh és 0.7 millió ló volt.
Romániában ugyanekkor szarvasmarha 5.7, aertés 3.1, juh 11.2, ló 1.7 millió volt, Jugoszláviában pedig azarvaamarha 5, sertés 3.4, juh 7, ló 1.1 millió.
Régi Magyarország lakosságának 60%-át vesztette el, állatállományában pedig jelentősen többet. Ezt kiegyenlíti némileg s csökkent húsfogyasztás éi sz állatárak emelkedése. Tömegáruban hazánk nem veheti fel a versenyt a szomszéd-államokkal, különösen Amerikával (Kanadával). A középeurópai áUat piscot ma a román él jugoszláv felhajtái azabályozzzt a még ezek ia érzik a tengerentúli versenyt.
Magyarország csak minőségi fejlesztéssel állhat be a világversenybe, amire a többi államok mezőgazda-•égi kulturájáhoc vlsiouyitva hazánk elsősorban ia hivatott. Gazdasági kulturánk nagy előnyét állatállományunk minőségi feljávitására használva az állattenyésztés jelentős forrása lehet talpraállásunknak. Föjtaszil»rd tenyészállatok, félvérek, hui-Mrtés, gyspju-juhok tenyésztése kell, hogy legyen állattenyésztésünk íő célja, Czj^elg azonban ax ilyen Irányú tenyésztés és főleg export éltjében alig történt valami. Kis-
Ía^dáfnk \' csak nevelnek, ők nem HVttenyésxtők, csak állattartók, hizlalók, akik az olcsóságra, színre és hasonlókra néznek. Nsgyblrto-kosslnknál hiányzik a céltudatos munka és sokszor a hozzáértés ír.
E-ért lenne az állatorvosi kar legfőbb\'szerepe, hogy állattenyésztésünk Irányítása, tanácsadás, ellen őrzés az ő kezükben futson össze, kik tanulmányaiknál fögVa err* leg hlvato\'.tobbak lennének. Mindennap érlntkevnek az állattartó gazdákkal a ha abszolút /u<Af$s<z/rchdftlfc*xnek, amit az ujabb vívmányok folytonos tanulásával, a régiek felújításával kell elérniük, akkor aztán el fogja érni az állatorvosi ksr az öt megillető helyét s egyúttal a nemzeti vsgyon ma egyik legjelentékenyebb részének őrzésével\' és fokozásával nemzetmentési feladatát la elvégezi.
Kertész Lajos elnök a jelenlevők meleg óvációja közben megköszönte
Szekeres Vince dr.-nak ezt a szép előadását. Utána soksn hozzászóltak az előadás tárgyához és részleteiben Is megvitatták azt. A következő össre/övelel az ősz folyamán Zalaszentgrtton lesz.
Dr. Kertész Lipót indítványát, hogy o földmivelésügyl minisztérium létesítsen állatorvosok részére továbbképző 3—4 hotos tanfolyamokat, az értekezlet pártolóleg vette tudomásul.
Lacher Jóiaef pxcsai járási állatorvos a gazdanépnek állatorvosi előadások tartásáról beszélt.
Ellschlager Elemér telt ezután indítványt a kényizervágott lovak busának feldolgozás és értékesítés végett lómésráiszékkel bíró köz-ségbo való szállításira és állatorvosoknak tehervonaton való utax-hatására vonntkozóte?.
As értekezlet déli »/412 órakor ért véget, utána l/»l órakor ax őix-szes jelenvoltak túrsox?bédro jöttek össze a Korona külön éUrra>ében.
HÍREK.
Róm. kath.: Szervác j>k. 1\'fOUsUoi. Sstfvsc. Izr.: tjaz 9.
Idójáráa : Nagykanizsán
_ hétfoo fZ£<\\ C. szil
nyugiul t)elDco 12 X C, szil ászskksleti. Este 12 3 C. »iél ésssknyugttl. Csapadék I & mm.
Napirend: L\'táois &, 7 es 8 otakor (Fildeticur.rex.*
— Zsltnynnaxky Béla pQspöLI jóaxágUormánysó halála. Mé\'.y gyász érte dr. Nándor megyés-püspököt. Sógora és jóazígkor-máoyzója Zsitnyánszky Béla s napokban Budapestre utazott, hogy m ■■„•át orvosilag megsb igáit sasa és gyÓ£ykezeltesse, azooban előre haladott betegsége hirtelen h\'iálát okozta. A megholtat Veszprémbe szállították, ahol ma kedden délután temetik. Zsllnyár.azky alig pár éve vette át a püspöki uradalom vezetését. Szaktudásával és-fárad-hl.lbn uiunk\'jával mintaszerű gazdálkodást létesített. Halála aulyoa veszteség nemcsak a családra é« a megyéspüspökre, hanem az egyházmegyére la.
— Uj akadémikus. Ismeretes, hogy a tudományos Akadémia inost választotta meg uj tagjait. A mathematlka terrovszettudoroányi osrtályába levelező tagnak beválasztották Kaan Károly földmtwe.lés ügyi h. államtitkári, *klnek e. wn-gyjr erdészet ügyét előrevivő sz»k Irodalmi tevékenységét méltányolta\' az Akadémia. Kaan Károly, kl már több müvével gazdagított" az *r-désietl axaVirodalmat, kanizsni születésű és fivéro Kaan Irma nyug. á>l. isk. igazgató-tanítónőnek.
— Singer József és Tá»sa
dlvatáruhása Erzsébet tér. Köz pontszálló épület, megbízható bevásárlási forrás. Alapítva 1860-b»».
— Zala a azékeafehérvárt IakáaDgyl kormányblstosség-hos tartóslk. Zilavármrgye az uj lokéarendelet értelmében, mint\' a hivatsloa lap írja, nem a kzposvárl, hsnem a székesfebé.ri kormánybiztosság alá tartozik. \'
— J8n» A aátnn kelytartója.
— Az Oltáregylet mUsoros dlszgyQlése. A nagykr^niraai O\'-táregyesület május 18 án este 8 órakor a Keresztény Otthoobsn Szent Paszkál, az egyesület védőszentjének ünnepe alkalmából műsoros dlszgyülést rendez, melynek keretében előadják .Pontlola" c. evangéliumi kedvea mozzanatokkal bővelkedő vonzó és lekötő vtllásoi színmüvet.
zalaiközlöny
1924. május 13.
— Nagy pénx megtakaritáa.
Amíg a kénlet tart, vásárolhat mér tékelt árban kartonokat, batlaztokat éa grenadinokat Singer Józsel és Társánál.
— Vegy vizsgálati eszközöket szerez be a város. Nagykanizsa város vezetősége a piaci taj éa egyéb vizsgálatokhoz — mint értesülünk — most azándéko Jtlk egyszerű végy vizsgálati eszközöket és anyagokat beszerezni. Valamikor volt már Kanizsának egy vrgyvizsgálati ládájr, amiben különféle Ilyen egyszerű vlzagála-tokra szolgáló eszközök voltak. Ez a láda a rendőrségen volt, azonban részint elhasználódott, részint a forradalmas időkben elkallódott. Ezldelg a piaci élelmiszerellenőrzés gyakorlása la ilyen eszköiök hiánya miatt aok nehézségbe ütközött. Hogy ne kelljen minden megvizsgálandó tejet Keaztheljre a vegyvizsgáló állomásra küldeni, a nagy-forgalmú Kanizsának érdemes lenne külön vegy vizsgálati állomást is felállítani, amihez csak egy három méteres asztal, nem sokkal nagyobb helyiség ea egy-két műszer és vegyi anyag kellene. Nem tudjuk, mennyiben ütközik cz a lehetőség ma elég azükreizabott határaiba, de mindeneaetre a haladás némi jele az a tény Is, hogy most a város beazerzl a spontán vizsgálathoz azükséges egész egyszerű szereket és anyagokat.
Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batl.zt-aiffonokat, zefireket, kanavásznakat, vásznakat, aoginokat, d\'masztáru-kat nagy választékban Singer József és Társánál szerezheti be.
— Újra fellépett Kanlxaán a ssáj és k őrömfáj áa. lX>o!jf Sándor dr. városi állatorvosnak a vároa vezetőségéhez tegnap beterjesztett jelentése szerint Klskanizsán, sőt Nagykanizsa területén la szórványosan Ismét jelentkezett a haii tott körmű háziállatok s/áj- és körömfájása. A jelentés következtében Nagykanizsa területére megint életbelépett ar. alig pir hete fel oldott állategészségügyi sárlat.
— JŐBI A aátán helytartója.
— A budapaatl áruminta vásárra^ akik felutazni óhajtanak,
y a vasíftfjegy elnyerése céljából jelentkezzenek az Ipartestületnél.
— Nagykanizsán aem ártana. A Dunántul déli részén nem Nagykanizsa az egyetlen nagyváros, a melynek kulturnlvója ellenére sem sikerült elérnie a rendszeres csatornázás megvalósításáig. Pécsett Is ugyanilyenek etekintetben az állapotok. De Pécsett legalább már konkrét intézkedések történtek, melyek azt engedik remélni, hogy ez a visszás állapot, a azennyviz nyílt elvezetése megszűnjék. Ugyanis mint most értesülünk, több tekln-télyea pécsi bank elhatározta, hogy legalább a fő utvonalakon megcsinálják a csatornárást. Több nagyobb vállalat is csatlakozott a bankok akciójáén*- Bizony... bizony, Kanizsán sem ártott volna!
— Előléptetések a kaszt helyi akadémiso. A földmivrlés ü?yi mininxtérium dr. Lénárd Miklós gazdasági akadémiai rendkívüli la nárt rendes tanárrá a VII. fizeiésl osztályba, Sass Gábor segédtanárt rendkívüli t«nárrá m VIII. fizetési osztályba és dr. Bíró Gyula gya kornokot tanársegéddé a X. flzetés! osztalyba léptette elő.
TÖRVÉNYSZÉK.
Zerkowitz György párbajvétségért a nagykanizsai törvényszék előtt
Zerkowitt György, a nagykanizsai aranyifjúság Ismert, rokonszen vea tagja — párbaj vétsége miatt állott tegnap a kanizsai törvény arék dr Kenedi bűntetőtanácsa •lőtt. Mint mindig, most is válasz-tékosan, a legújabb divat szerint Öltözve, könnyed eleganclávál, jelent meg a bíróság főtárgyalás! termében. A kir. ügyészség a Btk. 296. § ába vágó cselekménnyel vádolta, mert február 2 án Hám Lászlót, a Pesti Magyar Kereske delml Bink nsgykanlzaal fiókjának tisztviselőjét fegyveres elégtételadás végett, pírbajra kihívta és őt ezalkalommat könnyen megsebesítette Dr, Kenedi táblabíró, \'Örvény-széki elnök -kérdésére Zerkowitz Györcy elismeri cselekményét. Dr. Kenedi: Miért párbajozott, amikor tudj*, hogy u büatetőtőrvénykőnyv t\'l-js a párviadalt ? Zerkowitt : A társadalmi kényszer kötelezett erre. Dr- Kenedi felolvassa a vádlott Zerkowitz szokásos körzet-tanulmányát, mely szerint büntetlen és kifogástalan eleőictü. Zerkoxvilt elmondja még, hogy Brunner őrnagy volt a vezetősegéd. A békülésl kísérletek megtörténtek, azonban hiábavalók voltak, az ügyet csak fegyveresen lehetett elintézni. A sértő Hám László volt, a kihívó pedig ő.
Mctz József kir. ügyész Zetko-witzot a Btk. 298. § áoak 1. be-kérdésébe ütköző parviadalra való kihívás vétségében kéri bünösoek kimondani, büntetlen éa kifogástalan \' előéletét pedig enyhítő körül ménynek betudni. A bíróság rövid tanácskozásra vonul vissza, majd dr. Kenedi táblabíró kihirdeti a törvényszék ítéletét, mely szerint
Zerkowitt Györgyöt háromnapi ál lam/ogházra és a leimerült összes költségek megfizetésére UéUe. Az ité let rövid indokolása az, hogy a vádlott beismerte cselekményét, de mivel nem volt más elintézési mód, nem tudott a párbaj alól kitérni. Az ítélet jogerős.
Hám László vádlott ügyét, mivel nem jelent meg az Idézés dacára a tegnapi tárgyaláson — más Időre elnapolja, melyre Hám elővezetá sét rendelte cl a törvényszék.
Ezen ügy letárgyalása után közvetlenül tárgyalták ZtrkowiizGyötgy második párbaját Maroalils Kálmán nagykanizsai vámszaki tiszttel.
A kir. ügyészség Msrvalitsot azért helvcto vád alá, mert Zer kowitzzal párviadalra kiállt és őt közvetlenül megsebesítette.
Marvalits Kálmán a főtárgyalás! elnök kérdéseire elismeri cselekményét. A Józief főherceg-laktanyában történt a pár baj Feltételek: könnyű lovassági kard, teljes bandázzsal, végkimerülésig.
Dr. Kenedi: Miért tette ezt, mikor nagyon jól tudja, hogy a tör vény tiltja?
Maivalits; A társidalmi kény szer hatása alatt kellett tennem.
Zerkovltz György ugyanezt adja elő. Sérülése tíz nap alatt gyógyult. Ó volt a kihívó. Marvalits Kálmán o\'y du\'ván sértette meg őt, hogy nem maradt más azámára, mint ■ fegyv. res elégtételadás. A parbajt Brunner őrnsgy vezette.
Dr. Pottyondy JSzaef városi al-
„r foglalkozott ezzel az üggyel és a fegyvere, elégtételedé, mellett döntött- Zerkowitz volt • kihívó.
Mctz kir. ügyé.z nem kívánja ujabb tanuk kihallgatását. A bel. mérés alapján megállapítható, hogy Marv.lits sértette meg Zerkowitz Györgyöt, aki sértőjét Párviadalra
kihívta. Msrvalitsot a Btk. 298-S-a, Zsrkowltzot a Btk. 296. § ába ütköző párbaj vétségéért kéri bu nősnek kimondani. MaivalUsnal \'kéri súlyosbítanak betudni, hogy kétszer durván arculütötte Zerkowitt Györgyöt, mely cselekményéből kifolyólag testlsértés vétsége miatt is folyik ellene eljáráa, mlg Ztrko-wits Györgynél enyhitő körülmény nek kéri betudni, bogy a társa dalml kényszer hatása alatt hívta ki párviadalra Msrvalltiot.
A bíróság rövid tanácskozásra vonul viasza, mely után dr. Kenedi kihlrd.tl a tőrvényszék ítéletét, mely Marvalits Kálmánt 10 napi és Zerkowitt Györgyöt 3 napi állam fogházra itclte é. mindkét vádlottat az összes felmerült költségek megfizetésére clmarasitalta. Iado-kolisábsn utalt arra, hogy M«rva IIts sértése durva sértés volt — Igy kellett tehát ítélkeznie.
Miután mindkét vádlott megnyu godott a birósag ítéletében — az jogerőssé vált. Mivel Zerkowitz György ellen két jogerős ítélet hozatott, Mtlz kir. ügyész összbünte-tés kiszabását kéri a törvényszéktől.
A törvényszék ennek alapján Zerkowitz ellen hozott ítéleteit ha-tályonklvűl helyezto és őt össtbün Ütésül ót napi államjogházra Ítélte jogerősen.
Marvalits a tárgyalás befejeztével arra körte a kir. ügyészségot, hogy büntetését Nagykanizsán tÖlt-hcaae kl.
SPORTÉLET.
A Zalaeger.xagi Movo SE Tl.óakademilíja, V.ssrnap dél-ulán egy ügycsen megrendezett vivóakadéenls keretében aiámoit b. eddigi munkáján.k eredően yéről a xalacgeraxegiek kis vlvógárdáj*. A főgimnázium lornatei mét ex alkalomból Igen azéjfóés lelke, kő-jöiség löllö\'.te ir,eg. Meg [■ érdemelték .z egerazcgl vívók a közönség meleg érdeklődését, mert bemutatott iikola gyakoilatsik, v. lamlnt . azsbadvlvás [a axt blia-nyitják, hogy szorgalmna éa eredménye. munkát vegeitek. Különös érdekeuégc volt a programnak Kuiijjay Anci, Sperlógh M.nd éa Afoldoványi Bab. tőrviváaa. Elismerés illeti me, ugy exen hölgyeket, mint . Leányclub többi tagját la azért ax önxetlen munkáért, amellyel exen vivózkadémia megrendezésé-ben réaxt vettek, de hálával tartó-lik nekik ax cgéaz v|vó oaztály la, hlalen ók voltak axok, .kik fétfla kat me-ga-.égyenllő energiával gyüj lőtték, láncolták, énekelték ö.ixe > tél folyamán rendezett müaorot esélyeiken . vivő osztály felsxere-Itséhoz axükaégea nagy ösixeget. Vájjon itt Kaniiaáo vann.k-e ilyen önxetlen, áldoi.tkéix hölgyek ? Ax e>t megrendezéséért elsősorban Szigethy Tibort illeti ax elismerés. A vlvóakadémlán . Zrínyi TE. vívó csapata Igen jó eredménnyel tzrrrpelt.
Zrlnyl-KSE 2,1. A 4 larla-
lékkal (elálló Zrínyi ax elért ..ép crednényt lelkei éa a mérkóiéi utolió pillanatát? kitartó iátékának
fizikailag erőiebb é. fan.tikua kö-xön.égük által tüxelt kőszegiek ellen. Ax ellő gólt a kőszegiek érik el, de a Zrioyl 5 perccel M-aőbb kiegyenlít, töt a második félldJben elért ujabb góljával a győzelmet véglegeaen biztosítja
A revana mérkőxéa vasárnap 18 án Icai Itt Nagyk.ni\'Sán,
A .xékes.fahírvárl DV Sport EgTl\'t xáexlóaxenteUaf) | Fi-nvea ünnepaég keretében ünnep.lt. meg . axékeaf\'hérviri DV ETK fennállásának 15 évea évfordulóját visírnak. Ee alkalommal axentelték fel a köiadakoxái u\'jin beixerxett axép, fehér aelyemböl kéaxüll xiaxló-juk.t I). A tulajdonképeni xátxló-axenteléii ünnepség a leutalásig megtelt püspöki stékeiegybáxbao történt, m\'jd ■ Sxt. litván teremben a külőnböxó felekexetek lel-késxel áldották meg a xáaxlót. Ugyanitt volt a dis-köxgyüléa la, amelynek beffjextével niiot elsS a xá.zlöanya, gróf Károlyi JSxs.fné, majd a kormány, . rargre, a
sportszövetségek és egyesülelek
képviselői verlek be sxóget a xásiló-rúdba.
A délutáni sport programot a ax.kadó eső és a teljesen felá.ott pólya sajnos erSien befolyásolta. Egyes sxáoiok.t egyáltalán nem is lehetett lebonyolítani.
M0Z6ÓFÉHTKÍPSZIKHÍZ.
Uránia. Ked-sierd. 5, 7 é. 9 órakor .F. iderlcus r<x- l-ll. S.ereplök Albert s\'.clnrück, Ottc Gsbühr, Erna Ivforena. A cselekmény silnhclyc Potsdam. Berlin ei Küslrin vár.. A rendezés Cserép, Arién munkíjs. A H\'m sicenlro zása nagyszabású; Poroaioraiág hőskorának történelmi epizódjait ■ német, francia éa osxlrá|c udvar kápráxalos pompáját tálja elénk.
Jön Hirry Pld legcsodii.los.bb filmje .A titán helytartója."
A TÖZSOt
(Saját todóiltónk UUIoaJ.l^lás.)
A mai tőzade azüárd iránysatl. nyitott, mert a két nap alatt a ban kokhoz bcérkeiclt vételi megbhás adások lebonyolítása msgas.hb kui zuiokat eredményezett. Fedeeetl vásárlások kezdődlek és a b(cii tőzsdéről Is javulást jelentettek. — Később gyengülés következett " bécsi tőzsdén bekövetkezett árfo lyam Icmorxao\'ódás hírére és ml vei ax .rbltrá/a Is eladásokat esz közölt. Zárlat felé újból kedvezői, bek a hírek, as irányzat újból meg axllárdult. Ax állegoe árcmelkedél a vaaérlékekben 15—20 százalék A malom- és fnpaplrokban nagyobi áremelkedéstől eltekintve ax Irány zat tartolt volt. Kosxtpéniben^nsn vg)t üzlat. Zirlatkor az irányi, azllárd, . forgalom élénk.
Utót Aside. Irányzst azllárd.-Angol Magyar 76. Hazai Bank 266 Jelzálog 160, O.ztrák Hitel 232 M.gy.r Hitel 666, Keresk. B.nl 1500, Amerikai 9, Földhitel 36e Magyar Alt. 16S, P-atl H.z.llHM Salgó 730, Kohó 605, Kőszén 3775 Nova 184, D.nublus 3800. Fetr"\' 1300. Budapesti Gőz 157, Ksr\'oi 81 Georgl. 57C, Mezóhegyeal Cukor 3200, Pallas 143.
A magyar koronái IsBIfőldl hivat.io. jagysáaol i
D.vls. V.t.la (
II^IJ o, _ itC—\'
1924. mljm 13
ZALAI KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
«k budapesti tAaade d*lul*n 1 Arai sAróárlolyamal a kftvelkesöSi t
Mankók Wanjak
A«<o> M«<F
jilailc*
Oi.-M HU Ouii. Ilu 11o,i lut 111 -. < <i.. AUaUooi b
B. Acrtr r«UMiai*.
Harv. a.l I * llis|Wi
I 1
M. CMb l»aiti Kock.\'®\' Kcr. Illtal U*(y>r-N«m*i Kéip. Jtíilloí Vlr««t l«> UXl\'K N«.n.b».m Kirtak. <
Utloo
A«u. b. f»*t
Takarékok
«.WlK.it lp. 2í Upö4»4«eal Hl
«»llMl líl
K(tli|il !•) >} Ak>1 Tal. iM
khaU.HI.l liljo YocxUf »oo
M.CT-F..KI. 14, 16}
KtaooaU t jioo
Malmok Bail aa. 17
C«MM
Kmll ■»\'« SaUirM
KobO
In. in lífta K4t>. («•< Diaaih* II^Mlll
Ali. KCuta X«|mia Stílt • N*a*M0Ofl
Mrt"
UjliM Utva
l\'nuov
IUc<iria Vlkl«fU
rimtlln II t
Otobei <o Kteo*i,
PilUi 1*1
KlTal 7 •
RltUt I0O
Si«fkie«m 10
P0t4fOal v, Í J
ü|il|ii«a I)
VumSK k
Kfd.ll vi|. M7
Calk, íl
Ui«t. G4rr» • »»
f.tUle tm r Í\'kt\'"
Pontinak. «»
rnai uj
Gani-Dio. l?oo
II.VIII. U«i> «• »»i
1 M.cv
B«t(t Ita
Htf\'+t
Moioc
ólomira^ li Cbáudoll Vaofear Veeee© ii fallot K««- Le, 4
RíHhmCIlír StblUk
T
L\'olui Vottia Wflrear Ccrrinfíp
Faipar
Ko<«. I.
Ottmaco llinl (• HocJ 1.
Kfccí<i<i»
Itllll !•
I Rtitla.il Ijn
Siti«<»ll ivo
nn
Kuk! »&:•>
Vft. toun M
/atoi.. M)
Katink j Krt»blrt.
Ij-itb. 1 KSilikol «i
KlaalU« l.\'jo
K&hni 44
Ueg IM
l.l;.|4k II. }0
AM attika
Mftr.
W.ik-AI 40
Ka»ni »i
Vjfoal |0
UíKraa.t 74
Oaksriyink
IMkakci 6co
Kor*ii ok uoo Cikorl;ir Gtc*rli Mu6b. c«k
lOJO 1<4 J?»
l»jo E(.lmlM.»«k
PUpékl viu ni»t» Tokijt
Kcy.
(\'•tm. »lll. Ali ((•
l-ic.i...
Olajok o:>;*r«i i
vucxl f-44. i
Mi a* •>" PSiUoil lü I
KirilylOr Hol(M iflf I\'«n iOr Tim i4< Bu(dl 7 y
Kf4S«»kb 17
Rlmhíi* »>• Temiil u. Ijo Oa<a«Ml 14\' Kraoaa mii 0}
SifukfcKC —
MaAlloiUk Itiacirfi —
Rojal lallM !«■ Sebwanair «u &«U. 41

Íc\'.\'ía k
Uale\'i kmlii
l\'otó llllil
OriH\'MM
ÍICtíK^S
W. Triiü
Oott-ürc
Klrtoo
M4ul«ja Silkra
Vui«
0aai<a l).aoa K.lul UjI KWla
Diuli ami KU<I
OtT.I
TtSrfca Turul
Uotó .ilci
Saolcoki
Zatr»a|lll
Klillj I
V»«1 «IJ
IWal »» Brara«l
Corrlo l«lm u
t*4pll »«
Kuoalfal \\o
•t^fa ««J0
OaUtM» Ml
Utff.-S*>H T»r«l Bp««i V<fk«br*uak
0j6rl tflr 14.JO
Termény tőaado
Bum liazavldékl 76 kg oa 34\'2500 —345000, 79 kg-oz 352500.355000, r2)éhvldékl 76 k? oa 337500-340 000. 79 kg*oa 347500-350000. — ro>a 320000—325000, lakarmíny-árpa 300000—310000, — .órátpa 325000—345000, *nb 335-345000, tctigcil 267-272500, korpa 240000.
A oial terméoylöndo irányzata War£tiágoa volt. Zab iyrn a^ílárd. Arát m árjogyiő bizotlaág loooo K-val cmelle. A drágu^iia főként
riiiomaal paritásban mutatkozik. — Koipa azlntán szilárd 5ooo K val drágult.
SerUaváaár. Felbr.itott^k 1430, clitdallanul vlaazamaradt 260. A vá-.ár közepes volt. 1 r. 26000-26500 Könnyű 21000—23000. Szalonná. féUertáa 29000 -31000. Lehuzolt bua 29000 - 32000 Sózott azalonna 27000. Zalr 32000.
A takarók korona árfolyamai
A Devlzaközpoot közli, bogr » takarákkorooa mai árfolyama 12ti papírkorona.
Zttrichi sárlat i
Pária 3193-00, I.oodoo Mtíl\'OO, Newjroik 00, Biuual 2ö7i. MaUaod 2&OOOOltolUDd 210 0^1, Barílo I2Í. \\VU« 79 Ii. SoHa <11 21 Prága 1060 00, BuJ»p«»t 62 50, Rukamt 2M Halgrád 047 00.
R daylza-közponl hivatalos Árfolyamat
Apróhirdetések
1000 K. illáit karaiOknak 24
ai4ial4k VrilT«i.aa4i>x. Va»*r- Ouaiyaa^o.
k«u IS iiáuUk r«Ur.
a>akaraoé karailallk mi(iill!oti inCImi ji (•inlaail «a jí biioejtulaoyal. StcraUifii Üamu. Xi*«biari t4r 4. ii
ek|lHu Uimnm wul ikMi kim liluapli Clm • kli^ataa. iji
KülrioVözí tianoált konyhai>ar«otl»zé-il t4r-gyaic, «l£*zol>ii szekrény, ciaté^Hzoba l>o-rooJezés, lámpák é> c,jtb bútorod, l«J-aulaiak, irodilabsiraláti tárgyak, tfy 2-as péoztxakrény olcsón aladék. Cssngary<u. 2. t. emelet) Péach
Surdl (Somogy) evang. hllkézsAg
templomtetőiének építésére
pályásaiét HlrdaL AjáaUtolut folyú hó 17 ig a Ulkésal hlvaUlt-ao kérünk — Hegteklnléet ás K6lls«aMeléat a hitközség nem díjas.
,,i Evang, hltközaég.
Valuták
- I-l-r. DolUf Kraarta V
Ijo C j« I !■}<«.SSS.o
------ 4i4o }C|0
l£y IMO-ISJO
O.IU. ko«. ISloo\'ISllt ,
Balja (nnk 4100*4110
Lal 4»-4»o
Siokol íjju lku
S»4^»l Inak 1)1)0-1)710 kwooa 4lu.ll 1070-1100
Uc4la*4l ll illOO-HSOO
Devizák
H)0«»)SOO Uakuaat 4))-4)0
KoptobSaa K7IO-MHO krtactUala ik4v-ii»10 Lo*lo« 177700-1S1700
ll.C.Ml 4IOO-IICO
Olan |Sjo-iSlo
Pifll 4>*0-10«n
l\'lkfa SJ)<V-SÍOö
lltoo-lllio •)))0-i)7)0
SaAfla
Bil«fü Ni«,ort
110-11)1}
K«UIÓ1 ssarkasstó: a főszerkesztő. Ktsdó: Zrínyi Nyomdaipar ós Kőnyv-kcrcakcdéa RT Nagykanlsoal Nyomdája
68-1924.
Árverési hirdetmény.
Aluliról! birósági végrehajtó köz birró leszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróság Pk. 1709-^1924 számú vógzóvóvel elrendelt 6b Dr. B>rth« István tlgvvéd által képviselt Nagv k.vr:i.*s^n elhalt Fthér Gyu\'áné Iik-Kvatékíi*. képező ingOsAgok, tl. m. : háló- és cbódlőbulorok, ruhanemű stb. 1924. május 10 án d. tl. 3 órakor is foiyittrilag másnap d. u. 3 órakor Nagykanizsán, Kinizsy.uica 2/o 82. alatt a legtöbbel Ígérőnek kászpém lefizetése mellett clxda:ni
fon.
Vevő larlozik a vételáron felül a v&U\'láii illetéket és fónj űzési adót is viselni, nemkUlöntci) m megvett ingóknak aznap leendő eibzülitásft ró\', is gondoskodni.
Nagykanizsán, 1924. május 7.
tinón Gyula
biz. végiabsjtó
Cement, kőpor,
mindenféle cementnra
kiváló mini lécben Julányoa áron
Sartory Oszkár Utóda
dgoll
Nngyk.nl>>., Kirilyutca 39. II.
KáSrány, karbolineum, fedélmóz
gyári ácon alul
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Nagykanizsa, Király.utca 39. ss.
üroxit gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
m\'nden mlnöaágbcn orodatl gyért áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. szám.
Hsán gyda nsirksalnsl bkéijg téirsfcsRétól.
I V24 végrh. szám.
Árverési hirdetmény.
"\'flutirott bir.\'-sági végrehajt.\', a* 1881. évi I-N. t.-c 102. §-a ért«lraél>ei> ezennel koz-liirré teszi, hogy a itavykanltsai kir jára%-bíróságnak 1924. évi >k. 4Ct. \\sórnu vég-zésa kovatkfstábao Dr. BrC-J Tivadar űgyrW áltil képvitalt <}taigall Vibuot asgykaaizsat Iskos j«vára r*0\'i7t26 kor. % jir crajéiK 1«:4. Ovi január hó 29-cn fOtfsnatovltott ki»lÍK\'té»i végrehajtás utján 1c- ét íetulfoKlalt é» 120000 0 kor. bcciült küv.-tk«z-5 inRÓ\\»-gck, u m.: Kty dib. vó:ót luki tc.\'iía és «gy Jtb. \\ tit p«J min !<i oyitvauos árvaré i«n olaJatnak
Mely árverésnek » nagykanizsai kir. járásbíróság 1924. évi l\'k. 4«t<. lumu vfgzé^a fotytfa 2t^712& kor tókeküvetclfs, enoek IV:4. évi j.nu»r h<i 2V. nipjlitút jiró C , kimalii, \' ,\'/„ váliúdíj és lig uiszcreu 2Ü4Í90 kor. bíróilag mVc roeKallapitott költségek erojéiK t\'nlln k-stígben « alalt leinJó tr.egtaitisára 10\'i4.óvl május hó 19-Uc napjának délatánl 3 órája haUriJóul kttuzetik és ahhoi a venni szánja-koi\'ik oly ni«pjegyzés*4l liivalnak nie/. hogy a* écIntelt inasig az 1HSI. évi I.X t-c. U>7. és I0S. $ a élelmében készpénzfisetás ms\'liti, a legtöbbet ir.é-óne\'«, szükség esetén becsai-u alul is el fog aJitol.
Amennyiben <s clirvcrezcn.lingóságot núsok is le- és (eliiiroglnlUtt.ik és azokra kielégítési ;ogot nyertek volna, «zen árverés 41 mi. LX. t-C. 120. |-a í\\ a vh. n. \'.0. J-a (itelstében erek javára is elreoJcltelik. Kelt Nagykanizsán, IV24. «\\i luijut 4.
Haan Gyula a. k. kir. bir. végrehajtó.
Fayence-lapok
Kioiett- barendeiéiek Fayence-moidók fchamotte-tégla Ichamotta-llnt
Jutiofoi>n
Sartory Oszkár Utóda
iígoil
N.gyh.nlx.a, Klrlly-utca 39. *>.
Nincs többé megélhetési gond 1
Vegyen oiitályiorilegyet a Hlrschler-lö^sdAben
Kőr.y.ictnfa/ k;,!..-i* .i«tb«n
1 milliárd korona
éi iiimot több mllllös nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Szerencse számok kaphatók
ifj. Hirschter Miksa
dohányáru és sorsjagyfőárudájában
Hagykanlzj3,FŐ-ut Korona-szálló épület
DROTOKAT
liiit.n ligyilGtt, l^oy.i-tíiteniíny. hoi-K.nyictt, . noioU M nii.lt kitil.l-
b«n, vat- (i adtfflla^ilr\'bo.i r.kÚiTÚt
»Iliit
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Torl>.körút 00. I>M» 157-65
Eredményes és sikerült házi-mulatság, tor, ismerkedG est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsies József
ssaksseuten keiell, fajtiszta boraival
lahel csak megtartani!
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egy milliárdot
nyerhet, akt as elínyoien me*vá!toz- W|| Acy^ÁluVfliVCi&l^b Utott játékterv szerint ujonan kezdídő Alla Oillaljd UW a|Cllt3V%
sorsjf/yilbít vásárol.
SZERENCSESZÁMOKAT Miihoffer Kálmán
500000 koronát I^^T1
ncnrcionuob ára • Korona, tál atXOOO korona,
SOíSiegyeK ara . negyed lOOOO kor., nyolcad 3000 kor.
vidéki utacrenUalSaak poelAn pontoaan aaUlltUtnak. »*7S
ajánl
ahol a most folyó íóhuzásokon ku unféle nye^roények kost az
zalai közlöny
1924. in*ju. 13.
Jt 0 c o
£
vi ++
N JQ
<y
0) N
O
0)
Nyári újdonságokat
üksó árakon
Kisfaludi és Krausz
„arany\'Kakashoz** Nagykanizsait
szerezhetők be!
Dus választékit raktár! Nöi divatszövetek: Co\'elkott,bSrböry-\'4"k?-
az
i.O¥ClKUU| ----
tin éa marokin izövetek.
- , ______H felöltő, öltönykelmék. Férfi, nöi gyöngy,
Férfi dtmeneil gabardin és kovelkott íuhavasrnak.
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, crepp georgette, japán selymek minden divat szinárnyalatban.
Opálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci arenadinok P és etaminok és a legszinf ártóbb mosók.
söt Sportruha kelmék óriási választékban!
<0 5CI
<D» (a
3 o
VI
a ff
(0
zrínyi nyomdaipar
KÖNVVK ERESKEDÉS**1,
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA
FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON 117.
* *
ENéllal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 13. szám. Telefon 78. sz.
Nyomulod a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.:T. Nagykanizsai NyomdíjAban (Nyomdavclc\'.iV Oícnbeck KSrol y).
Egyes ssám ára hétköznap 1QQQ korona, wasár- és ünnepnap 12QQ korona
63. évfolyam Najfykanlma, 1924. máju. 14. Szerda " n0 txim
Mister Tyler
A népszövetségi főbiztos helyettese a múlt napokban fogadta a sajtó képviselőit és nagyfontoiaágu nyilatkozatot tett előttük arról a feladatról, amsly a népszövetségi delegáltakra vár. Ez a nyilatkozat a legnagyobb mértékben megnyugtathatja azokat, akik a nemzet szuverenitásának gondolatától mélyen áthatva aggodalmuknak adtak ki-fejezéat, hogy ezek az urak tulajdonképen a legbelsőbb nemzeti jogok érvényesülését fogják bizonyos mértékben rátolni működé-aükkel. Mintha Mr. Tyler érszts volns, hogy a ponton a msgyar közvélemény megnyugtatásra vár, rendkívül finoman megfogalmazott, do határozott nyilatkozatában le" aiöjeitr, hogy ők nem azért vannak itt, hogy paraociolgasaanak, vagy fölöslegesen beleavatkozzanak a dolgok menetébe, henem ciak hogy mintegy ellenőrizzék: teljesedik e az, aminek a megtétele feltétlenül szükséges, hogy az ország az olőirt két és félesztendő slatt any nyira talpraálljoo, amennyire ciak ez lehetséges.
Bizonyosak lehetünk sbban, hogy ellenőrzéa nélkül kölcsönt nem kaphatunk, hiszen azok, akik ezt a jelentékeny pénzöaazeget Magyarország gazgasági erőforráislban bízva számunkra folyósítják, mind-annylan üzletemberek, akiket érdekel az, hogy a kö-c öoadott ősszeggel mi történik. Itten Magyarország és a kölciőnadók részéről egy izer ződés esete forog fenn, tehát természetes, hogy a szerződés Msgyar-orezágot terhelő pontjainak betartása Iránt a hitelezők érdeklődnek. Az a forma, amelyben ez az ellenőrzéa megvalósul, az egyedül lénye-gea s az) hisszük, hogy Mr. Tyler nyilatkozata után megnyugosznak azok, akik hazafias aggodalmukban a delegáció itteni\'működését, mint a nemZct szuverén jogainak meg-vérlését látták.
A magyar gazdssági helyzet évek hosszú során át tartó nehéz küzdelmekben cg/ hallatlan káosszá változott.Bs kell vallanunk, bojy ma mindsnnylunk felett alig eltitkol-hatólag a katasztrófának az érzése lebegett mindeddig, amíg nem tétetett lehetővé a szanálási akció megkezdése. A megkezdés Ideje elérkezett, sőt mondhatnánk, hogy az utolsó pillanatban érkezett el, a manapaág helyesebbnek tartjuk azt, ha ■ nemzet Mr. Tyler nyllat-fc kozata után félreteszi az aggodéi ■ makat a az ő munkatáraalnak K mupkáját akceptálva, mólodul az Hftjjjáépltés utján.
Poincaré lemondása
A páriái .ajtó szerint Heriot leaz az uj kormányelnSk
Pdrh, májuí 13- Politikai kórólbeo meg.ró.ltlk »t > hírt. hogy .ion • mlnl.itertanác.oo, amelyet ma déUlStt Mlllarand elnöki.lév.l tartanak, Poincaré b.j.leati minleitertáraalnak él a köziárt.lig elnökének alt a trándékát — hogy lemond.
Alt hlaalb, hogy Mlllarand elnök nem fogadja .1 áronnál a lemondit! éa Poincaré • hónap végéig, aa uj k.mara öiaiaQHsélg hivatalában ma rad. A blvatalo. aajtó jelenti, hogy Poinc.ré a mo.t kóvetkeió hérom hét alatt cialt a folyó ügyek ellntéréiével foglalkoiik éa tartóikodlk minden politikai k.idcményeiéatól. Miller.nd az uj kabinet raegaiaUlá iával valóailoGleg Heriot t fogja megbírni. A konxarvatlv lapok art a remény.égQket fejelik kl, hog, Franciaorarág külpolitikája a jövőben k.véabbé rideg leax, mint eddig. \'?
Bea, májút 13. A N.uea Wiener Jiurnal arról aiámol be, hogy Painlevé Ugkörtlebb nagyobb arerephei jut a francia politikai életben. P.lnlevé annak Idején, mint mlni.iterclnök rróa.n dolgorott áron, hogy Magyarorexjg.Auíxtrfával külön békét kór.ön .1 antant Magyaroraiág Au.rtria ca.knrm egé.r területének blrtoiltáiával.
Gróf Bethlen István a tisztviselők fizetésrendezéséről tárgyalt
Budapest, május 13. Bethlon István gróf mlnisztereloök ma délelőtt a miniszterelnökségen Pesthy Pal igazsigügymioisiterrel és Ra-kovazky Iván belügyminiszterrel tárgyalt resszort ügyekről. Tizenegy óra előtt báró Korányi pénzügyminiszter jelent meg gróf Bethlennél Szabóky államtitkár és Bud miniszter kíséretében. A kormány-elnök 2 óráig tanácskozol Korányi pénzügyminiszterrel, aki a ssjtó képviselője előtt odanyllatkozolt, hogy hosszasan tárgyaltak a tiszt-
viselőkétdésröl, amellyel kapcsolatban jzó esett a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségének /nemoran-dumáról és arról az akciójáról, amelyet a fizetésrendezés üdében megindítottak. Pozitív eredményről a köillsztvlselői fizetésrendezést Illetően azonban még nem volt módjában beszámolni, mert ma csak általánosságban foglalkoztak ezzel az üggyel, számításokat csioáltak, részletes megállapodásról csak napok múlva lesz azó.
A Duna áradása
Budapest, május 13. A Duna áradása mára virradó éjjelen Igen veszedelmessé vált. A napokig szinto szüntelenül tartó esőzések msgduzzasztották a Duna mellékfolyóit s az áradás rohamos lett. Huszonnégy óra alatt a Duna vízállása elérte az 575 centiméterest magasságot s ezzel meghsladta az Idei legnagyobb áradási pontot.
A rákosszentmihályi rablógyilkosság
Budapest, május 13. A rákos azentmihályl borzalmas bűntények és azok bünperével szemben még ma sem lankadt az érdeklődés. A Markó utcai tőrvényszéki épület fő-tárgyalási termét a közönség zsúfolásig megtöltötte. A négyszeres rablógyilkos Molnár-Tóth József ma folytatja tegnapi vallomását. El-mondja, hogyan gyilkolta meg Ka-nozsay segítségével • kis Kövess Gyulát és gyömösxölto be holttestét egy bádogládába. Majd kitér az öreg Ltchmaené meggyilkolására, melyet ugyancsak Kanozsay val kö vetett el.
A magyar kölcsönhöz nem kell a szövetségesek jótállása
London, májue 13. A Mornlng Poat a magyar és görög kölcsönök kibocsátásának kérdéaévei foglalkozva kifejti, hogy először a magyar kőlctÖQ kerül kibocsátásra, melynrk alapja ugyanaz, mint volt -az osztrák kÖlcsÖné. Magyarország •okkal előnyőaebb gazdasági helyzete miatt nem is sxükségea a szövetségesek jótállása.
A szerb kormány-válság
Belgrád, május 13 A kormányválság tekintetében nem történt semmi, ami ciab egy lépéssel Is közelebb vitte volna a megoldás box. A lapok komolyan foglalkoznak egy nem parlamenti kormány összeállításának lehetőségével.
átszervezik a vámkezelést
Budapest, május 13. Igen aok panasz merült fel a kereskedők, Iparosok éa a nagyközönség részéről a vámkezelés.< nehézkessége és lassúsága miatt. A fővámhlva-tálnál vizsgálatot Is IridltcMtk as
Iránt, ml lehet as oka a aok mizériának. Megállapítottá^, hogy a vámkezelő személyzet, különösen a képzettebb vámtisztek csekély létszáma az oka a sok bajaak.
Illetékes helyen nyert értesülésünk szerint a helyzet orvoslására most átcsoportosítják a vámkezelő, személyzetet. As átcsoportosítás * oly módon tőrtéolk, hogy mled-v azokat a vámtlssteket, akik eddig Irodai munkákat végeztek — közvetlenül a vámkezeléshez osztják be és az egyszerűbb munkára máa munkaerőket, alkalmaznak. As< átcsoportosítást már bsfejszték és remélik, hogy a vámkezelés rövidesen megjavul.
A szovjet forradalmat akar Németországban
Berlin, május 13. Jelentettük, hogy a berlini politikai rendőrség háxkutatást tartott az oross kereskedelmi képviselet helyiségeiben s kitűnt, hogy a német jobboldali politikusok ellen a német kommunista pirt orosz utasításra Ítéleteket hozott, amelyeket merényletek utján Igyekezett végrehajtani. Kétségtelen, hogy ax orosz azovjet-kormány sendüWssket éa merényleteket aservezett Németországban. Az orosz kormány keze mélyen belejátszik a németországi eseményekbe. Silnovjev és az orosz kommunista párt bslszárnya rendűlet-leaül meg van győződve arról, hogy Németországban njég kl kell törni egy forradalomnak. A rendőrség kezel körött levő adatokból kitűnik, hogy az orosz szovjetnek van egy frakciója, amely a\'rra törekszik, hogy Németországba^ lamét polgárháborút Idézzen elő.
A magyar-jugoszláv bizottság első teljes ülése
Belgrád, május 13. A magyar-jugoszláv bizottság ma délelőtt tartott* olső teljes üléeét a külügyminisztériumban. Az ülést a jugoszláv delegáció elnöke nyitotta meg. Reményét fejezte kl, hogy a kölcsönös érdekek felismerésével el fogják érni a kívánt eredményeket. Üdvözölte a msgyar delegáció tagialt, amit báró Wodianer magyar követ, meghatalmazott miniszter megköszönt és kijelentette, hogy a magyar bizottság a l^iMilffr\'r örömmel jött a reá váró munka elvégzésire. A msgyar kormány el van tökélve a trianoni azersődéa lojális, teljesítésére.
Ezután, megalakultak a pénzügyi,
jogügyi, vasutögyl.Vizügyl.\'Utfevél-ögyl; <*T«oesadóügyi, . posteítáv. irds.ügyl albUoU^ágok. Esek egy része azonnal, másrészo holnap kezdi meg munkáját.
ZALAI KÖZI.ÖNV
A megyei közgyűlés második napja
Felemellék az ebadót Keszlhely-Mévix uj fUrdőbiztosa Zalavármegye monográfiája
Zalaegerszeg, május ld I A felsőrajkl és pötrétel római katolikus templomok épitésére vo-
(Saját tudósítónktól)
A folytatólagos vármegyei köz-gyűlést délelőtt 9 órakor nyitott* mef ax elnöklő 7 arányi Ferenc dr. főispán. A köxgyüléaen axép Biána* ban jelentek meg a megyeblxott-aág tagjai.
A még hátralevő több mini 500 tételből álló tárgysorozat letárgyalása során albataroita a közgyűlés, hogy a vármegyei bajdukat uj ruhával látja al.
Az ebadót házőrző kutyáknál 50.000, luxus kutyáknál 100.000
koronára amelték fel.
Vida Ferenc dr. letenyal szolga-blrót a letcoyci járáablrósághox ügyészi megbízottnak rendelték kl.
A Zalaegersxegl Egyházi Enek és Zeneegylet részére a köxgyüléa \'/i millió korona aegélyt szavazott meg.
Kcaxthcly éa Hévlx fürdőhelyek ÍŰrdőbiztosául dr. Huszár Pál készt-helyi főszolgabírót rendelték ki.
natkoxó terveket éa költaégvetéat a megyegyüléa jóváhrgyta.
Az ^alispán Zslavármegye monográfiájának megírására vonatko-.ó kérvényre axt válaszolta, hogy a vármegye több mlot 10 évvel ezelőtt megbi\'-ta egy Ízben Holub József dr. egyetemi taaárt Zalavár-megye történelmének megírásával. Axóta axonban annyira megváltox-tak a viaxonyok, hogy anyagiak miatt nem lehetett a hatalmas munka kiadására gondolni. Ax alispán kijelentette, hogy moat érintkezésbe fog lépni ax íróval, hogy a könyv vegre elkéaxüljőn a ax ügy állásáról jelentést tesx a legközelebbi közgyűlésnek.
Több kisebb jelentőségű ügy el-Intézéso után a két napon tartott vármegyei közgyűlés délelőtt 1 11 órakor véget ért.
2
NIREK.
K»m. kall). \' Komíác vl. Protestáns: Romlát. lar.: Ijar l\'J.
IdőjAráa : Kegykaotxsan kedden reggel 12 7 C, szél JelaeJeU. Deloen 231 C, izét északkeleti fc\'ale IV K C, sxél északkeleti.
Napirend: Uránia 6, 7 és 9 órakor .Kndetkus re*.*
— A polgármester Buda-peateu. Dr. Sabján Gyula polgármester ma reggel b gyorsvonattal Budapeatre utaxott, ahol a főid-mlvetésügyi mioUxtériumbao eljár a Nagykanizsán létesiteadő föld-mivealakola ügyébea és elintézi a város egyéb kisebb jelentőségű hivatalos ügyeit.
— A Pénzintézeti Központ vasérlgasgatója Nagy ka nl-xaáa. V/indisch Hercnann, a Pénz-Intézeti Központ voxérigaxgatója a mai nap folyamán Nagykanlxsára érkezik. A délután folyamán meglátogatja a helybeli iparvállalatokat. Eata ujuépi Elek Hroőaél, a Nagy kaaizaal Takarékpénztár elnökénél tiszteletére vacaoxr. lesz, melyre a kanizsai pénxintéxetok igazgatói hivatalosak. Holnap meglátogatja a helybeli pénzintézeteket.
— As adófeisxólsmlásl bizottság megkezdte tárgyalásait. A jövedelemadó uj alanyai-oak, továbbá azoknak a régebbi adóalanyoknak, akiknek adóját a penxűgylgaxgatóaág 1923-ra felemelte, azoknak benyújtott felebbe-zéseit tegoap vették targyalás alá. Ugyanekkor kezdte meg ilyenirányú működését a kénysxer-kölcsön lelcbboxéacioek tárgyalására hivatott fetsxólamlási bizottság. A tárgyalások előadója a kincstár képviseletében dr. 7iU Károly péoxügyi tanáoaos. Akiknek felobbezési határideje nem telt le, axok sürgőaon benyújthatják feieboexéaeiket közvetlenül a felszólamlásl bixottság-box, természetesen csak abbaa az esetben, ha s kivetés reájuk nétve valóban aérelmea a emlátt kívánnak jogorvoslattal élni.
— Tanltóválaaztáe. A Sient-györgyl József lemondása folytán meg üresedett sxentimrefalvai kántor-taaitói állásra 6 pályáxó közül BUzén Ferenc borszörcsökl osztálytanítót választotta meg az iskolaszék.
— Singer Józaef és Társa dlvatárnhása Erzsébet-tér, Köx pont-szálló épület, megblxható be vásárlási forrás. Alapítva 1860-bao.
— A keszthelyi gimnázium érettségi vizsgál. A kesxthelyi premontrei rendű főgimnázium VIII. osztályában n tanítás befejeződött és megkezdődtek ax osxtályvlzsgák.
Ax írásbeli érettségi május 16, 17 és 19 én lesx.
— A xaiaaxentgróti járási
székház. Zftlasxeotgróton épül már a közönség áldozatkészségéből a járási sxékháx. Ax épületben három tlsati és egy altiszti lakás Is lesx a hivatalos helyiségeken kívül.
— A Zrínyi—NTE közt felmerült incidens ügyében hozott ítélet fclebbexését elutasították, vagyis ax eredetileg hoxott ítéletet hagytak helyben.
— A „Hangya" adományai.
A nagykaaixsai „Hangya" szövet kezet f. évi közgyüléso .alkalmából kioaxtott jótékonycéiu öaazegből 50000 (ótveaoxcr) koronát adomá-nyoxott egyletünknek. A nemescélu szövetkezet, mely kitűzött célját ax altrulsxtikus segítést nemcsak saját tagjaival sxembea törekedik megvalósítani, hanem üzleti eredményé^ bői a kivűi állá más társadalmi intézmények támogatásáról sem feledkezik meg, fényes példáját adja a valódi emberszeretetnek. A szövetkezet Igazgatósága, meiy különben is méltó büszkeséggel tekinthet vissxa végzett munkájára, csak ujabb jelét adta, hogy feladata magaslatán áll. Fogadja egyletünk tagjainak háláa kÖaxőnetét. A kalh. legén yegylet-cin öksége.
Hálaa köizönotét fejozi ki a polgári Iskola cserkészcsapata a Hangya szövetkezet 50,000 koronás adományáért.
A „Hangya" ugyancsak a Ker. Munkásifjak Egyesületének 30,000, cserkésscsapatának pedig 50,000 koronát adományozott.
— Nagy pénz megtakarítás. Amíg a készlet tart, vásárolhat mértékelt árban kartonokat, batlsztokat és grenadinokat Singer József és Társánál.
— Tavaly mindössze négy utrendőri kihágás volt Nagy-kanlzaáu. Nagykanizsáról most terjesztik fel ax alispán utján a kereskedelemügyi minisztériumhoz a kőzutakról, azok állapotáról, ax axokon levő műtárgyakról és a velük kapcsolatos utrendőrl kihágásokról szóló kimutatást. A kimutatás sxerint Nsgykanlzaa területén az 1923. évben mindössze négy utrendőrl kihágás tÖitént.
A Főúton kát hatalmas helyiségből álló
Üzlethelyiség
kiadó.
Bővebbet a kiadóhivatal.
— Uj utbiztos Keszthelyen. A nyugdíjazás folytán megüreso-dett keszthelyi törvényhatósági ut-biztosi állást Tompa Gyula nyerte cl, aki a napokban sikeresen tette le ax utbiztosi vizsgát Zalaeger-sxegen,
—- Váazon-váaár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlsxt-siffonokat, zefireket, kanavásxnakat, vásxnakat, anginokat, damaaxtáru-kat nagy választékban Singer JózseJ és Társánál axerexhetl be.
— Tanítói pályázat. Az óhldi rk. iskolaszék a volt osxtálytanltó eltávoxása folytan a megüresedett álláara pályázatot hirdet, jövedelme a törvényes rendelkezéseknek teljesen megfelelő.
— Felgyújtotta az apja pincéjét. Kovács Gyula nemestör-demici lakos nem tudott ugy, ahogy szeretett volna, munka nélkül meggazdagodni Amerikában. Hazajött tehát, de mivel ^ munka itthon sem volt kenyere,\' követelte apjától, hogy Badacsonylábodl hegyen levő szőlőjét öröksébe-fejében teljesen adja át neki. Mikor az apa ext a követelést nem teljesítette, a fiu a szomszédok szemeláttára felgyújtotta a pincét, amely teljesen leégett. Az odasereglett szomszédok olyan haragra gerjedtek a látványon, hogy Kovács Gyulát bele akarták dobni a tűzbe a csak nagy könyörgésre kegyelmeztek meg neki. Ax ügy a bíróság előtt folytatódik.
~ Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-UI 6.
— A klakanlzsal lskolasxék köszönete a Tárosnak. A klakanlzsal elemi iskola igazgatósága ax iskolasxéki gyűlés jegyzőkönyvének kivonatát megküldto Nagykanizsa vezetőségének, melyben köszönetet mond a városnak a kis-kanizsai iskolával szemben tanúsított áldozatkészségéért, amivel a tatarozás éa Iskolafenntartás kÖltsé-gelhaz hozzájárult.
_1924. május 14.
— Dr. Bnlla Jáaoa orvosi
rendelésrit ujhól megkezdette.
— Vitéz nvMtáa Budapesten. Ax idei vitéz avatási ünnepély június 15 én lesz Budapesten. Az avatásra torrakerülő folyamodók névresxóló értesítést fognak kapni ax Országos Vitézi Széktől. A folyamodók megfelelő tájékoztatása végett közlőm, hogy azTa 1925. évi avatásra aiok jöhetnek számításba,. akiknek teljesen felszerelt kérvényük folyó évi sxeptember 1 ig a vármegyei Vitézi Székhez beérkezik. Vitézi Sxékkapitányság.
— Dunántul legnagyobb sxo-vőparaut éa szövőcérna raktára. A világhírű jóminŐségü szövő pamut 3, 4, 5, 6. 8, 10 és sxővőcírn* 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ca vastag-ságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer JózseJ ésTársa gyári raktárában.
— Egyház zenei tanfolyam. Balatonfüreden a nyár folyamán rgyház zenei tanfolyam lesx katolikus kántortanítók részére A tanfolyam vezetője Buchner Antal zeneszerző, esztergomi székesegyházi karnagy lesz. Az egyik előadói tisztet Luspay Kálmán, a „Katolikus Kántor4 szerkesztője tölti be. A tanfolyamra is nála lehet jelentkezni.
— A kiakanlssnlállami elemi lakóiéban junius 1 én tartandó tornaversony győzteseinek megjutalmazására folyó hó 8 ig a következők voltak szívesek adakozni: Argcnt János 10000 kor., Armulh L. 4 plr íaszandál, Beck Béla 2 drb.Bzappan, Bctilheim ós Guih 1 tökgyalu, 1 reszelő, Eichner Sándor 3 drb. labda, Fischer és BiiJer 1 fejsze, Fischel Fülöp Fiai lü drb. könyv, Gutenberg nyomda 6 drb. könyv, Harmat és Herrnstein 3 drb. zsebkendő, Hirschlcr Testvérek 24 drb. szappan, Krcislcr Albert 1 pir rövidharísnya. Kohn Lajos 1 drb. erszény, Kutassy K*lmán 1 drb. kapa, Kreft József
1 doboz piskóia, Krausz Sándor ós Társa 1 drb. kapj, Kirschner Mór 4 m. zcíir, Kauímann Károly 2 drb. dohánydozni, Kisfaludi és Krausz 6 drb. zsebkendő, Skopál Anial 1 drb. zománcozott bögre, Kaufmann és Bien 3 dob. pótkávé, Loitner drogéria 3 drb. szappan. Lukács.Jenő 3 drb. szappan, Lxhischcindi Pál 1 fUrósr, Mussel ós Friedenthal 1 dob. cukorka, Májon Testvérek 3 drb. zsebkós, Mciczer Jakab 3 dro. tányér, N. N. 3000 kor., N. N. 3 notesz, Srsbó Antal 2 drb. labda, Sipos Andor ó csomag sütemény, Stampf Zíigmond
2 drb. szőlőcukor, Singer J. es Társa 12 drb. 7scbkendő, Schlesinger C«y. 1 drb. villa, Szftqtó Salamon 1 ós fél m. vászon, Schicss Testvérek 1 tolltartó, 3 notesz, 2 írókészlet, Schwartz DczsŐ 1 darab szappan, vitéz Tóth Béla \'/- kg. csokoládé, 1 dxb. szappan, Uoger ós Tóth 1 drb. lóvakaró, Wa|diis és Társai 5 drb. cőrucahegycző.Vfllics és Doutsch 1 doboz cukorka, Weiszfeld cég 5000 kor. és Zskál Mihály 2 kalapács. Az adományokért hálás köszönetet mond az iskola igazgatósága.
— Vivóverseny. A tiszti vivő-versenyro jegyek a Teu\'sch drogériában és Krétky tőzsdében kaphatók.
14.
Kardos Vilmos vendéglőiét Petőfi-ut 38. szám alól
Király-utca 26. sz. alá (volt Deáky-vendéglő) helyezte át9
ahol ismert kltünö konyháját folytatja ^ Ixletes, hideg és meleg ételek, kltünö italok a nap minden sxakában a legolcsóbb árak mellett:: Olcsó és kényelmas vendégsxobák A KARDOS-vendégIO ünnepélyes megnyitása szombat este, disxnótoros vacsorávalI

*
1924 mijua H.
— A mlnls«tareln&k tanácskozásai. IhidapeitiSI jelentik : G\'óf Bethlen Istvin miniszterelnök m. dél.lőtt dr. Vass Jónef n/pjóléli miniszter ét Pctrichevia Horváth Emil tireeaigiban megtekintette a Pongrici-utcai állami épllkeiásekel. Vlsaratérve fog.dia biró Korányi Frigyes pénzügymlnlsitert, Bud Jinoi kőiélelceeiéil mlolsilerl éa Siabóki Alajos pónxügymlnlszterl illam\'ltkirl, akikkel hoaaias tanica-kozist íolytstolt az aktuilla kérdé ,.kről. A taoicskozis folyamin a pénsügymblsiler bemutalta a ml-nlsitériumnk költség vetésének őssre-
4llit4.il. amelyei mijus éa juolua hónapokra kéiiltetl.
— Ax Unióval aiambaa fönnálló magyar adóság. Washingtoni jelentéi aierlnt a képviielőház törvényjavaslstot fogadon el a magyar adóéig ügyében. A jsves-lal felhatalm.ua a sxenilu.t, hogy ai Egyenlít Allamoknil fennllló 1,655.000 dollir magyar edóságot, mint ax sdósigi\'bliottsig j.va tolja 62 évi Időtartalomra fundilja. Ext a pénzt annak idején a fegyvereidnél után előlegezték, hogy Magyarorszigon enyhítsék ai éhln-aéget,
— A Tolt 4 honvéd tábori tBsérexrad omlákBnnapa. A
10 dik l.oniól ciata 7 Ik évfordulója alkalmival a Dunánlulról klegésiülő volt m. kir. 4 dlk honvéd tibori tüiérdsndir llaxtl, altlaitl és legény-•égl taglal f. évi mijua hó 25 én Veasprémhen emlékünnepet tartanak, mely a virmegyel, viroal ,éa cgyháil előkelőségek lénvételével tibori mliéból, dlsagyülésból éa tirsaeehédből fog illant. A rendező-biiott.ig oiutnn la meghivja ax ünnepélyre a volt tlixtl, aitiixtl és legénységi tagokat. Bóvebb felvi-ligoillissal aiolgál Turchinyl György Horthy Miklós utca 24. IIL emelet 17. Budaptal.
— Mannyl aalk agy emberre a háború terheiből. Montecuc-eoü htrea mondiaa sohasem Igaio-lódott jobban, mint a vllighiboru-ban. A pénx, misodaror la, her-madsior Is pénz nem skkor vilt Igaxaiggi, cssk akkor érexte meg mejdoem ax égési világ, hogy nagyon keserves Igáiéig ax. Klszimi-tottik békebeli dollár alapon, hogy a vllighiboru költségeiből mennyi eaik a hadviselt illamok minden egyes lakosára, beleértve még a csecsemőket Is. Igy kiderült, hogy a legtöbb biborus teher nehezedik az angol honpolgirokre, fejenként
524.85 dollir (44,7 millió mai ma-gyer korona). Msgyaroraxágon csak 108 76 dollir ealk mindegyikünkre (9.462.120 korona). Franclaorszig-ban 280.20 dollir (24.4 millió ko rooa). Olaszorszigban 124.59 dollir (10,8 millió) Orosiorszig a leg-srerenciésebb, mert óriási területén elszórva élő rengeteg népe miatt Igen kevéa jut egy egy főre, mind össie 44.01 dollir (bagatell 3.8 millió korona). Ax Egyesült Államokban 176 91 dollir jut fejenként (15.4 mllllá korona). Németorsxig-ban 292 57 dollir (25 5 millió korona). A nemzeti vagyonból pedig a hihoru felemésztett Nsgybrltinlá-bsn 34 49 szisalékot, Franci.őrsiig-ban 19.35 axizalékot, Olaazorsxig-ban 20.59 azixalékot. Oroszország-ban 13.11, Egyesült Államokban 3.87, Auaxtria Magyarországbso 18 13 és Németorsiágban 24.71 százalékot.
— Tflntetéaak Moaxkvábao. Mosikvibsn Vo ronszki racggyilko lásának évfordulóján nagy tüntetés volt Németország ellen.
ZALAI KÖZLÖNY
Az árvizsgáló bizottságokéi az uzsorabiróság
Nagykanizsa, nijos IS
A napisajtóban egy Idő óta nagyon sokféle híradást olvastunk ax árvizsgáló blxottságok teljes meg-szüntetéséről s ezzel kapcsolatban arról, hogy természetszerű követ kezményképen ax uxsorabiróaágoV Is eltűnnek a gaxdaságl élelet ellenőrző szervek közül.
Exeket a híreket, ml sem termé sxetesebb, mint hogy a legkülön félébb, sőt legellentétesebb érzel raekkel fogsdta a nagyközönség. Ax Iparos és kereskedő világ örömhírként fogadta, mint minden hlradáat, amely a forgalom felaxaba dúlása mellett ax árak felszabadi tását jelentette. Szerintük a a piac általános érvényű törvényei sxerlnt ax árak erőszakos sxabályoxáaa sohaaem tudj* megszüntetni a gax-d>aágl anarchiát olyan mértékben, mint a szabad verseny, amikor a kereslet és kínálat kö-csönös egymásra hatása automatikusan, a verseny erejénél fogva szabja az ára kat a termelési és fogyasztási vl szonyokhox, miáltal a vevő éa eladó köxt s> ükségszerüleg fennálló érdekellentétek laaaanként önmaguktól vesztik cl éleiket.
A vásárlóközönség viszont megdöbbenéssel fogadta ax exckről sxállongó híreket, mert attól fél, hogy exeknek ax intézményeknek megaxünése rászabadítja a fogyasztókra ax árak eddig Is Őiült iramát. A közönség ma már nem bízik a szabadverseny árniveiláló hatásában, mert az ecnberekbo beleldegző-dött már ax árak alakulásának folytonosan felfelé Irányuló tendencláj*.
Hogy az árvizsgáló bizottságok és uxsorablróságok megszüntetésének gondolata valóban foglalkoztatja a kormányt, ahhoz ma már kétség nam fér. As Oraxágos Központi Árvizsgáló Bizottság elnöke most küldte szét erre vonatkozó értesítését valamenoyi tőrvényható-aágl árvizsgáló bizottságnak.
Az OKÁB elnökségének ex a körlevele hivatkozva a kormánynak a aajtó axámára több ízben tett nyilatkozataira c«ak megerősíti ax eddig is köxtudomásu Intenciókat, amelyekkel a kormány ezt a kérdést kexeli éa rövidesen meg is fogja oldani. Máról-holnapra természetesen sem a kereskedők vagy Iparosok, sem • fogyasxtóköiönaég nem kerülhet a teljes felsxabadltáa viszonyai közé. Ax árvizsgáló bizottságok teljes kiküszöbölésének előfeltétele, hogy a gazdasági élet rendje mielőbb eljusson a kívánt nyugvóponthox: az értékek atablll-xáclójáhox. Amilyen mértékben ez fokoxatoasn bekövetkezik, olyan mértékben és olyan fokozatosan történik, mint történt eddig ia, at árvizsgáló bizottságok jogkörének korlátozása s végül teljea megszüntetése.
A kereskedelemügyi miniszter előxetes jóváhagyása és utasítása alapján igy mondta fal ax OKÁB elnöksége május 1 én hivatala ősi-sxes sxcrzÓdéses alkalmazottainak állását.
Egyidejűleg megtörténtek a további Intéxkedések Is, hogy ax OKÁB által elrendelt össxes korlátoló rendelkezések hatályukat vesxitiék. Épen exért as árvizsgáló\' blxottságok még hátralévő Idejükben m4r nem fognak ujabb tájé koxtató árakat megállapítani, csupán akkor, ha a gazdasági viszonyok és az árck esetleg veszedol-mea alakulása azt kívánatossá, sőt szükségessé teszi. Ez tehát azt je-
lenti, hogy ax eddig érvényben volt tájékoztató árakat, rezsi és haszon-százalékokat ax OKÁB axabaddá teszi.
Ex egyes kereskedelmi szakma-csoportoknál már meg Is történt. Május elsejével felszabadult a szén forgalom. Szabaddá lett a vendéglői üxemben a leves és feltétes fő-xelék ára, azonkívül a kávéméré aekben és tejivócsarnokokban kl-axolgált és elfogyasztott ételek és Italok árkalkulációját sem köti már semmi korlátoxó rendelkezés a mai gazdasági viszonyokhoz mért méltányosság keretein belül.
Ax nrvixsgáló bizottságoknak máris ciak egy, de még mindig elég, sót nagyon fontos hatásköre maradi : az ellenőrzés. Ez nemcsak ■x árak alakuláaának regiaxtratlv figyelemmel kisérésére vonatkozik, hanem arra Is, hogy a kereskedések no vétsenek a kiszolgálási kő telezettség ellen, ami különösen egyes fontos éa drága köxaxükség-letl cikk előre megérxett vagy bejelentett drágulása alkalmával sxokta jogtalan hasxoohox juttatni a kereskedőket áruik visszatartásával s a fogyaszlóközönség érdekeinek nsgyfoku megkárosításával.
Ax árvizsgáló blxottságok műkő dísének megszűntével kapciolatos kérdés és ugyanekkor Önkéntelenül is, de teljes joggal felvetődótt ax uzaorablróságok megszűntetésének kérdése is. Ha végtére Is meg fog szűnni ax árvlzagáló bizottságoknak még ellenőrző joga is, ml sxüksésr lesz vájjon akkor uzsorablróságra ? A szabad verseny következtében aki drágának tart valamit, nem szaladhat ax árvlzagáló bizottsághoz, hogy U\'sorabiróságl eljárás megindítását kérje, hsnem elmegy és megveszi as árut ott, ahol olcsóbban megkapja.
A bökkenfi azonban ott van, hogy leax-o vájjon olyan kereskedő, (hacsak nem elvétve egyogy, akit azonban nem áll módjában mindenkinek megtudni éa felkeresni) aki olcsóbban fogja adni azt ax árut? Háiha ax árak axabaddá té tele vlisxafelé sül el a a már moit Is fantasztikus áralakulás beláth\' t íllan méreteket fog ölteni felfelé ? Hátha a kereskedelmi csoportok és érdekeltségek vállalt axolldári-tása nem fogja engedni olctóbban adni ax árut ?
Igái, hogy ax nem leax akkor aem általános, csak — reméljük — elszórt jelenség, de hát olyan esetekben Is hova forduljon a fogyasxtó, ha megszűnnék az uzsorabiróság intézménye Is ?
Erre vonatkozólag nem történt ugyan még semmi Intézkedés. Egyes lapok túlzott híradásai ma még koralaknak bizonyultak. Ax OKÁB elnöksége csak anoyit tud erről, hogy ax uxsorablróságok kérdésében a kormány csak később, ax árvixsgáló bizottságok m*gsxünte-tése után fog rendelkezni Ezt megelőzőleg azonban ax OKÁB elnöksége résxletcs javaslatot fog ter-jesxtenl erre vonatkozólag a kormány elé.
Tény, hogy ax lenne ideállá álla pot, ha sem árvizsgáló blxottsá-gokra, aem uxaorabiróságra nem lenne sxükség Msgyaroraxágon, de egyelőre, legalább Is ax ellenÖrxés-nck, ax indokolatlan kilengéseknek még határt kell szabni, ez pedig büntető axankclók nélkül, paragra-fuiok, uzsorabiróság nélkül a mai viaxonyok kőzött aligha leax lehet-aéges. (bl)
— Sxövat divat. Tavaszi női ruha kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singcr József ét Társa divatáruháxába.
— Hol azttkaágea álelaalaxer-axállitáal engedély ? A m. kir. közélelmezési minisztérium soproni kirendeltsége a vezetésére bixott kirendeltség területén azokat a községeket és területeket, amelyek
a 7000/1922. és 41.000/1923. Ké. M.
rendeletben felsorolt élelmi cikkeknek, tengelyen, háticsákban, batyuk ban és kézi podgyászban és ehnex hsaonló módon való axállltásáhox továbbra Is szállítási engedély szükséges — a kővetkezőkben állapította meg: ..
1. Sopron városnak a vámvonalon kívül cső része és határa: A Sopron városából való kivitel természetesen továbbra Is azlotén csak szállítási engedély alapján történhetik. 2. Brennbergbánya. 3. A soptoai járásból: Ágfalva, Balf, Sopronbáofalva, Fertőrákos, Harka-kopháxa, Nagycenk, Pereszteg,Sopronkövesd. 4. A csepregi járásból : Horvátxsldány, Gyülevlz, Klslédac, Káptalanvis. Lövő, Németxsldány, Namesvis, Oimós, Pereaxnye. Sala-monfa. Sopronkorpáca, Und, VŐl-ciej, Ztlra. 5. A kapuvári járásból: Nyároal major, Agyagos, Fertőendréd. Mfzlko, Oall, Sirród, Süt-tőr, Szargény. 6. A csornai járásból: Acsslag, BŐraárkány, Földsziget. Fenti megállapítás következtében a 7000/1922. Ké. M. és 41000/1923 Ké. M. sxámu kŐxélel mexésűgyl miniszteri rendeletekkel szabályozott szállitásiengedélykény azer, ax úgynevezett tengelyexés áa batyuxás tekintetében odamódosul, hogy (a régi határsávon) a vármegye egésx területén belül a felsorolt helyekre irányuló forgalom kivételével a szállítás nem esik en gedélyexésl kényszer alá. (Például Sopronkövesdről Csapodra, vagy Kisfaludról Kapuvárra nem kell axállitáal engedély), viszoat a rég) határsávon (a vármegye és Seprőn város egésx területén) kívülálló résxről, tehát ax ország belterületéről a régi batáraávba Irányuló axáilitások továbbra Is szabályszerű engedéllyel fedexeadők. Kónyból Barbacsra, Győrből Sopronba Irányuló szabályszerű engedély nélküli szállítások büntető eljárást és elkobzást vonnak maguk után.
— „Tstro" csKsemé-kelea-gyék Schwarcz Dexaő cégnél, Fő-ut f. szám.
— „Vlg fink" Jazz B*ad sza lonzenekara eaténkint as „Arany Sxarvaa" kávéháxban hangversenyei
— AU»r képaa caaládl lapja 4. száma megjelent. — Ax összes azámok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— A jól SltőxkSdő url éa női világ figyelméből A F1LIPP-kötőde (Szombathely, Széli Kálmáo-utca 6.) harisnyái és xoknii a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, -hogy saját anyagukból mindenkor f^jel-hetők éa javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Ax árak a mai gazdasági vlsxonyokhox mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőxődal.
Keresünk efly ,
önálló könyvelőt
írásbeli általatokat álatrajxaai
éa III.14.1 laéasayal aaaW" \'
kérünk a klaüéklvatatka.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. in*ju. 14.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Brutális erdöőr. Barta Lajos muzslal lako», felrakdett erdőőr a Btk. 310 § ába ütköző gondatlan aágból okozott súlyos tralfaértéa vétsége ttllatt állott a nagykanizsai törvényszék dr. Kenedi Imre bün-latŐtenácsa előtt, mert egy slka-lommal, \' amikor a ^yercoekek at rrdőKn- fahulladékot szedtek, B«rta Lejoa erdőör elvette tfi\'Qk a lepe dőbe rakott hu\'l\'délfát, rmjd Kmlkor a kislányok könyörögni kezdtek, ho*y adja nekik vissza az elvett lepedőt, az erdöőr a Jeg-nagyobb káromkodások közepette puskáját rájuk azégezte és elsü lőtte. A serét a ló éves Erdélyi Juliskát — egy hadiárvát — nyakon találta ugy, hogr hr keltett szállítani a kanhsai közkói házba.
A tegnapi fötárg.y*lá«on B>rla Ltjos beismerte bűnösségét. S j nálta tettét.
A megséfült kislány édesanyja, hidiözvejy Erdflyl Lsjomé oiosj-tonyhtgyl lakos elmondja, hogy 3 kislánya elment az erdőbe fahuÜa dékot szedni, mivel az orosztonyi kötaégl elöljáróság megengedi, hogy a szegény hadiözvegyek belenként azrdhrtoek a kö< bli \'ökosságl erdő bői fát. Magáról- »z eaclröl nem tud eemmlt, kislányát ciak akkor látta, amikor meg volt - sebesülve. Kártérítést követelt.
Erdélyi JulUka — a sértett — vékony ruhácéfcéju, mezítlábsx, sá-pidt kicsi leány. a külsejéről hrl a — hadiqjua. Dr. Keoedl tábla bíró fvUrolitja az okos nézésű értelmes leánykét m biról «m«l vényre, ahol azrretettcl kérdezi tőle az eset megtörténtét. A kislány elmondj*, hojyan köoyöiög tek a< erdŐŐrnek, hogy no vojjye el tőlök a lepedőt meg • fát, hiszen \'ők szegény hsdiárvák, de a vad ember puskát-\'fogott a három árvára, fit pedig mrgseb-sltftle.
Dr. Bród Tl/adsr ígyv/d, Berta Lsjos védője a bizonyítás kleréi\'i-tését kéri elrendelni. M<tz klr. ügyész a kezelőorvos, dr. Jakács kórházigazgató- kihallgatását kéri, •mit a hlróaág el la rendel Dr. Takáeí Igazgató orvosi szakvéle-méoye arjylnt a kl.lány sérülése 8 napor.>?élül gyógyuló sérülés volt.
A biróság gondatlanságból okozott aulyos teatlaértés vétségében mondotta kl bűnösnek Boita Lr jóst és ezért őt 8 napi . fogházra és 50.000 korona pénzbírságra Ítélte. A* ítélet jogerőé.
§ £gy «nohá* smbeiHí Sokszor büntetett, úgynevezett „nehéz" em brr állott a büntetői apáca alőtt. Horváth (Juda) László 48 éves kia-kanizsri földművest, akit a kani\'aai törvényazék 1904 ben > már rablá sért 14 évi f«gyhá>ra izélt, most üzlatszerüen elkövetett íopaa büntette miatt vont* felelősségre. A törvényazék vl/igálóbiráj* annak Idején előzetes letar tóztatűiba helyeste, később azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezte. Horváth (Juda) Láwlé Borbély Pálné tói 3 tyúkot, Kuszer Györgynétöl 3 tyúkot, Mihűtecz Györgytől 2 11 bit, özv. Tlslér Györgynétöl 6 hízó ludat lopott, amit hazavitt éa annak egy lókzét Tislér György és nejo társaságában elfogyasztotta. Túlér Gyöigy é« nejét ezért or-gezHasáj miatt helyezte vád aíá »< ügyéezaég. Tlslér haídok\'lk a ■aotiaai koaké.hfcb*n, tcaak-fele ■«|e jött rl . főtárgyaiásra.
Horváth (jud>)-László-egész terjedelmében beismerte hftoósiégét
& budapesti tőzsde záró árfolyamai*
A budapesti tftssde délután 1 órai sáróárlolyamel a kövelkesók i
KÍ\'o- HM I ItUifeí I
Ol.-M. b»»»
O.ur. HU i
IJají b.nk i
SaAkvfnkn i
AluUa*. S i
PSUfetult.
Kor*. •>). I t>. H unj lm kíill.n I
M.-Catfc l|Mk r<y(.Val Kw. mm Jlaorw-Wmal K«>p. J«lillc-| l V4*oal b.ak l M«fVv> l
Kni^liul k\'iml. R. i>
tiw. b ii(i
|ll.lu.l(4Sh <•
S.wiM». CMBM4 Éaukl •.•> S.»!».«.<
KoM
IhtUI <•(\'• KU (in
HumiII Hao. ..|-J> Ali. K\'«»\'i>
.«•• S.j i »•>\'->\' S.;«ko*J4>
Uji.kl Unia bu.,» Urikiait Cwpall U(
H»o« «M jli!<. Ura
Hlf.c
h<</.«
OWn»rr„ii
Chacáoli Vtolpar VfOCfjU
MM K.i- Lojd ftlat.
SotWatl^ 8<k!l<k Hrtnll.t
lak
c.-.i/v.41 ij
( IfJHIIMl
r«T»ro«l
KAbtur.l Alul T.k. HotUr
Hti.l »k4 i
ku9h.bui ii Mtfr.-fitnf
Vi»wl
L>*J.r...
Sor.

Cuka(|fli.k Otlcakix 6m Horrti <vk ijw Cti^t-u »«}" CHUIII »»»
VI.1Í* lO. t^ Snmmu l»k Kl*lml»l»r«h
SMIIMI
VUl.
T«*»J\'
HlUMMk
0»t VIIU
m,. u.* Ah. (t.

OiidU ll»o<lrl.
C.ikj
0.«4 CHrtt fibUt
Flrtl.t«.»
Pf.nll Ouu-t>.»
CULVIU.
KUlUw Ktb.1
U.-a.
lilitl (• Mlii I. Kt<« M 1>
3\\ }C ; R««fcln;.t ims
VIV. b.loi
/»lyJn
/MK.i
r.t«sk
OMIIn
lí.il
IOJ
SAr *» mmi
Pu.
Ttn t*i Mii KfU*l<* RittrlL/ió* ltj Ttau.1 .. III
SiMkiwi —
SaAJIoiiak ) Haa(trl. -
. Rot»i mí\'K
taalll
K t, Iccl; Bt Uf V«4«»
UoM UtlO (iy.|.|intn«4
W. t..1II O\'Jíbfft
PMMI q,m i..iu
.Sj-C>ai«n, t
O.nlc. l»«
OltM I
K«I*4| U.I \\t
KM. •
Xk»D> t-
T*<«k »J
L.bo» 17.]
nniftr.iíiaw

KiUl
GUMI
TtW^o Twr»l
U*M nlob Stolo-M
IO • Blrtl S 1} ! Kl.ltj.\'i* 17 ! v.w« Íom
6) | n«Di \\\\ i iw...m sS | Cc«tU ;s p«r<*
- HMC7*<C"
M. .1. n Ó.i«n>4l4 , u^r.-N^M
IT*r»l Bp«»l V«rt«l»»tMÍ 0|4fl
Avval védekezett, hogyha isiik, okkor a tyúklopás iránt megmagya rázhatatlan hajlama van, de hivat-korolt arrp, hogy a harctéren f<j lövést kapo\'.t és azóta akaratának te\'j-a elhatároziisi képrsségévrl nem rendelkezik. — Védője, dr. Málék Lász\'ó ügyvéd br la csatolt dr. Németh tanár, bud^pisii vlm-\'.oi vo» által kiállított orvosi blzonyl\'ványt és arra kérte a törvényszéket, hogy rendelje el a vidlo\'t elmebeli r.||«-potának megflgyelétél. A tói vény-a/ék helyt adott a vídő kécr.lmé nrk és elrendelte, hogy a vádlottat a két törvényszéki orvos m?g-figyeljs éa evégből a főtárgyalás! elnapolta
$. Felmentett kanizsai ter mémykereakedÖ. A kaol\'aai törvényazék egyetbirája dr. MuUchen bacher Edvin kir. törvényszéki te n^c«elnök érdokos bünügyet tárgyalt- Reichenfeld Gyula ncgyksnl-zssl terménykereskedőt a klrá\'yi ügyészség cialis büntette miatt vad alá helyazto, mtrt mult év no vomberében azon célból, hogy ma gáqjk jogtalan hasznot a\'erezzen, az írni olvasni nem tudó Arvai János föidoiüvea, »ntalfalvi lakost l\'OQ fondorLttal ejtette tévedésbe, hogy az általa Szakács Géza részére- vásárolt nyersolaj ára f«jé ben gyanúsított nejének kezéhez
Irji letelt 800.000 K helyett — 400.000
K ról állított ki elismervényt és midőn Arvay megbízója, Sz*kác< Géza erre rájöit — a 800000 K átvételét Idagadta, miáltal Szakács Gázának 400.000 K kárt okozott.
A tanuk eakü alatM kihallgatása után Csillaghy klr. ügyész f*nn tartja a vádat. Dr. Rotschild B.-ls védő a polgáii biióság «lé kéri utalni az ügyel, mert nem bíja fennforogni a ra.v*az fondoilatot. A bizoayitékok teljes hiánya miatt védence felmentését kéri.
A kir. törvényszék Reichenfeld Gyulái felmentette a vád és követ kezményei alól, mert a vádlott bü nőasége mellett ctupin a séitett tanúvallomása szólott és igy a kellő
bizonyítékok hiányában vádlottat fel kellőit menteni.
§ Lopáa éa xnngáulakaéitée.
Horváth (Prc Ak) Ferenc kitka.nl-z«»i kutc<in&lót • kir. ügyészség n B k. 333. § ába ütkö ő lopín bün leltivol vádolta, mert N.gy (Baltls) J\'Scsefnézárellan lakájból egy L«n-caster vad&azfegyvert, — amely állítólag Horváth (Juda) LAsdó „<u lajdona" volt — ollopotl. Horváth (Jud») Láazlót pedig ugyanezen üggyel kspcsoiaiban mtgán\'a\'tsér téz bűntettével vádolta, mert a lo pás napján Nagy (Bdtl«) Józstfné lakásába, az ö boleejyezéao nélkül, az ablak kifeszllése után erőazak kai behatolt. rrr.
Metz klr. ügyész indítványára a törvényszék zárt tárgyalást ren delt el.
A tárt tárgyalás után Horváth (Pec ék) vedője, dr. Hoch Oszkár ügyvéd, Horváth (Jud»)Liszló vé dője dr. Málék L»szló — mosdják el vedőbeazédelket.
A bíróság Horváth (Peczák) Fe rencet bűnösnek mondotta kl lo páo bűntettében és rzéit őt — a 92. § alkalmazásává — 200.000 K pénzbirsággal aujtotia, Horváth (Judr) Lozlót pedig a m^gánlak sértés vadja alól felmentette, mert nem látta beblzonyitottnak ast, hogy Horváth (Juda) Nagyné lakására erőszakkal, jogtalanul behatolt volna.
Hasznos Judnivalók.
Kézfinomító és Lcézápoló szerek készítése.
A háziarláli munkák köwetkexté ben eldurvi.lf, érdessé váll, felrepc dezetc kezeket házilag.«elkésuihotó szerc\\kci, ké^iitményekkel U rendhc hízhatjuk. K cé!r» bórsav-tartalmú glycsrin, vajjy giyccrin crAme hosz nAlhstck. Dj alkalmazhatunk ziir-vagy olajtartalmú k-.uőcvö*cl :3. Felrepedezett kezekre j.\'» ns-.ftsunak bizonyult a b0»sav tarcslmu glycerin.
í
•100 «r. glycerinben melc^it^s k btn feloldunk 1. gr. borsavat,.m»j;\' eme oldatot felhígítjuk 100 gr. vij* xel. A kész elegyhez pác csepp i!u,j ■cert is adhaKink, de ez nem okve: lenül sr.Ukségcy. A higUatUn glycci a fe rcpcdezett bórre izgatoUg hat ecérl ennek használata nem aján -heto. Eme borsAvas, vizes glyceij o\'ddibrtl a bőrön pár cseppet jól e dörzsölünk.
Glyccnn cré ne hA?.ilag ii oa^yc\',-\' könnyen elkészíthető: 6 gr. t»ut* keményítőt elJórz^Ö\'űok 5 gr. hldíj vízzel és hozzáütnünk 90 gr. glyce. rint. Ezután folytonos keverés gói ben mindaddig melegítjük az c mígnem tiozta, teljesen anotizó oídt tot nyerünk. Et lehűlés után meg kocsonyásodik. Pár cs.-pp iilaiszer is adhsiuuk a tO\'jcsen lehűlt kcv« J rékhez. amű!>b5l borsosco-n nsgy ságut dörzsólü-\'ik a kézbe. A ké; \'őrét cz az elegy nem izgatja ugy,. mint p tlstia, higitailan glycerh.
Ki\'.unS ké\'puhító és fioomito íj megilszlitott gy<<p]uzsir — lanolin -is. Egymogában lisztén ezt nem <».; nácsos hiszuáir.i, mert igon suvós sürü é» a bóröe nehezon dörzsj. Itotő. Ugyanann>t usztnou sar^.t . vapy fehérszínű vazelinnel Összeo . VSS2.IVA azonti«n nagyon puh^.til és a jeizeit cé:ra alkalmr.^&A vaiik Pár «epp clrom- vagy bergamotti olajjel, esetleg p.u cícppjévcl h ron-deson hss.ziuit illuiezcrtknok s^sgo. ailhato is. Langyos vízzel es jumio(> ségü enyhi szappanost jól lemossuk a kezeket, sz&razra töröljük, rr.aj J i > lanoiinos kenőcsből jó borsonagylj ságut beledorzsolütik a kt-z börét>e. Ily modon, cg> kút ízben hasznáéi, . finommá frj puhává változtatja a ke ".eket.
■HBaBMBMBMSSMSaMBBB
NOZöÓFÉKYKÉPHIIKtó? ♦
Uránia. Még ma pze.rdán 5, 7 éi 9 órakor van müsoion n píratlan kiállítású film: Jridericut rex\' I és II. rése egyszerre.
Jön: Hsrry Pici legcsodálatosabb filmjo : „A sátán hely tar tója."
A TÖZSM
(Saját tudósítunk Ut«IooJaUatá«»>
Az utolsó napon bsrábÁgot hangulat hatosa alatt a mai tőridt szilárd>n nyitóit. Ugy apekulác\'ó, mint a nagy löiönség v-«árlókéot léplek fel és uz-árfolyamok a tegnapi naphoz képeat 10*/a oyerrsé get értek el. A asllárdulás azocbss nom tudott z.illatig tartani réssbes azért, mert magas árfolyamokon Igen aok á u került felazlora, má» részt pedig -őzért, mert Bécibtf gyengébb Mr«k, érkeztek, melyre » spekuláció realizálni kezdett. A msl napon elért irnyere»ágek egj résra veszsndőbe ment, de azért l$5rds az utóbbi napok zárlati ár-nívója aUtt sáiultok. A forgelocn, a tőzsderáő második felében el ciendosedett, az Irányzat tartó*! kodó maradt. Koeitpenz l/t"* IV. azazslék. A fix kema?o<á«u papírok éa^lövéteü jogok váltó-zatlanoV.
Esti mmx*ntortmlora. A dél után folyamán az előbb lird h.oguUlot kí^Wj-ST-"!\' árfolyamok váholiik fel. Ü.U.lkotii .. délután folr""4" mi":
^lili,. M.gy.r Hitel 285. B.rk »70, Ontrík Hitel 24ft S.\'iró 750, No.» 175, Gtni D«it hlu. 3900, M.tén 3900, P"!\' H.z.l 4750—4850. Gukor j 340«. Gcor,l. 570—575, K«reiVed<n>l Bank 1500.
924. május 14
ZALAI KÖZLÖNY
Ttmán; loTid*
l!u» tia».vldékl 76 kg 337500 -342500, 79 kj o. 347500-352500, ,-syíbvMékl 76 11 o. 332500-370 ,000, 79ks-o. 347500—347500. -roi. 320000-325000, tak.rraóoy-árpn 300000—310000, — .Srárp. 325000-345000, ««b 335-345000, t«„,trl 270-272500. korp. 240000.
A mai lermÍDytőklde Iráayxala
tartóikodó voll. A búin 2500 ko-
tODávil olcióbbodoll. Egyébként » többi cikkek váltoiatlanok, c«u-pán * tengeri mulat ciekély ár emelkedéit.
SertéaváaAr. Felh.jtott.k 740, cl.datlauul vl.aiamar.dt 400. A vá-.ár lanyha voll. I. r. 26000-26500 Könnyű 22000—23500. S>alonnáa Iéltei té» 29000 -31000. Lehusolt hua 28000 - 31000 Sóiott aialonna 27000. Zalr 32500.
Namaafina^k. — Egy knronáa 6900 —7300, egy/orlntoa 17300-18000, ötkoronás 34200—35000, tltkoronáa arany 185000-192500. A takarákborona árfolyama r
A Devlaaköipont köill, hogy a tskarékkorona mai árfolyama 12H papírkorona.
ZUrlchl xrfrlíat i
Pkil, :tttu«)o, f.oajoa Kawyock
M14 Hruii* ;*u:.u, M.ll.asl UOttiíH.od •[u M, B*tUo 130, Wi.o TV tA, Sol • 411 00 Prig. lelOi.ii, BnJ.f>,*f 02 Ml, Kakar.,1 Uellirld 047 10.
• tíwlii-koipont hivatalos árlolyiaai
Valuták
OavlaSk
)070«0 AruHHj.r« inoo\'inoo
Amco\'. 1 ** Baktmt «>J 4JO
U*a IlMo-tWK
IXalllf tttoo.Dioo KrliiiUnta lt«)U-l«4M>
Fftwla U «ii<> UMdo* ->So«l»;Soo
Ura 1\'JO-JSJO üfíaaal
Üaatr bn> iiaoo it)t} t)iaeiooil< ,»J0 JÍJO
Mp \'•••» rbii 4>ro «s,u
UI 41J4JO r>i«a • •»»<• •*°*>
Saotol ll|0»ll»»
ttH< l tresk M»J<S-«»>J9 »\'«H
illat io?u-ii«> ski ■ •k-o-iijil
lta.ll.Mll le t«|ix> i»»oe laölla 6tJ.»40
B*IC>M 1070-1100
Ni B»jeo »»K>o
Niarketitá: a fdaacrkcaxto. K.i i.i /rlnyl Nyomdaipar í. Kfiuyr-kcrcakcilta KT N.gyk.níiaal Nynmilija
^próhlrdetétok
AyriSalrJ.U. 19 alAlg COOO K, eulndati l«-vábbl «eó 300 K, ntlailaii <»U(sbh ticttWal
a la.lett llt JOUO K. Alikat keretOh ■ ataaWk kcawtjuatuy. Vukr- «a nmi\'pBl^.-kon JA iitiilák f«Ur.
Itr.

>\'<y H löaröa ilibil nytrtoláj inolor l\'.jüíl clatltV ( is/.tto lilhaM. Haláéi SlnJ ,f
A Vidék legkitün6bb borai lagoloéb ban betxerexhstú palackoxva litereokiot
2800 K-tdl 3600 K-ig Somogyi Testvérek
fuixer- 4* eseojegekereikedéiében
Haayar utca 18. >: TaloTon 409.
FlaHft kooyhtbutorberen-
LldUU dexés ét egy teljes kéksxinü tulipán magyar bereodexéi . 2 így rugany-(•léttel, egy aiit.l, négy íxét, egy ixek-réoy. egy láda, egy pad, egy állvány. — Megtekintheti C»cnjcry-ut 2, I. cm. Póach JéleWtt 11—\'„1 <Sra kósOtt. i,o
Keresek egy
raktárhelyiséget
- és cserébe egy kéiszobfts lakAat egy szobésórt rAíize-Itacl. • Bővebbel a kiadóhivatalban
Oroxit flyirlményu
szigetelő-ét fedéllemezek
minden minőségben ereJiti gyári áron
Sartory Oszkár Utóda
,-igoél
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kiváló mlníiégben Jutiinyoa érőn
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Eredményes és sikerült házi-mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
iukii«(u,n k.r.lt, íajtitila bor.ív.l
lehel ciak megtartani I
íugár-ut 53. Telefon 2-10
Eladd házak: rctxtto, elfoglalhttó
lakásokkal, Uxletliixak a Fó-uton é> forgat, mai utcákban, url maginhixak és eme\'.etM bérháxak. Halom eladó a várót k.s*Iéb>n iy4d kósiégben üiUlhás, rakUr, Ittál tóval. fél hoki m41ó, fit hold kukoiic W <t •Kyéb vcioaKuyci kerttel, axonaat átveheti. Slófakois a líiéion üxleUúx, raéssársték, UUiió, amerikai jégveremmel t» sxép kerlle! BalatonfUrccian uxleütás kél ualethelyi jéggel Hlháld kösségbea tlxlsih.x, korcs-cuioak oa^yoo alkalmit, nagy gyun.v!c\\os
veUmtnyM kerttel, Balatoni vltlék tomo^. parton teljes b«reodcsis«kkel. Mrlalslepaii «l hoHat aióló ssép villával «Udú. Xxölök eladok s .xentgjOrgyváii fórbéuci és kírecteoyi hegyekben.
Kiadó birtokok l Somogyban eladó 86 és 46 holdat, jó <p4jletekkel, vételár egjr ti síével adwi maradhat Zalában sUiluk 10, \'30, 12 és 4 holdas birtokok, — B6vebbet
I Aízél Ignácz
Ut<B«lM|iW Irrta. milt|iiw 0. t. S.-IM NAOYKANIZSA, FO-UT 3-
TKI.KVU^ I IU. t
Téglagyár
Somogymegyébes, ax oitxi>,ut mel lelt kdrfcesmaneével, megfelel ^ épületekkelés földterülettel alodó, vagy bérbeadó. Cim a kiidó hivatalban.
Ui könyvek:
Rádió telefon c ^-muu
távUtxélé* Umertstéte) Irta: Balog Ailhtir. As els«> magyar népsieru ládk-könyv. — Ara.....d4«>0 K
A házbérfizetés és a falmontfás szabályai.
A f. májút hó l-én élet->elépett uj rendelet — Árs .... 0 KO K
A „Dame" iegu>bb íxám« Maricsa grófnő
operettjének teljes xenéje tnek-tangra.
Kaphatók:
Fischel Fülöp Fiai
kOnyvk«r«akod*séban.
Kálmán Imre xenéje rongoia éa
Kálriny, karbolineum, fedéimáz
gyári áron alul
Sartory Oszkár Utóda
eíjod
Haaykaatasa, Király.ulca 39. ar.
Fayence-lapok
Kloiett- berendezétok Fayenca-motdók Ichamotte-tAgla Ichamotte-llizt
jutínyonn
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Nagykanlsaa, Klrély-uica 39. ai.
Elköltözés miatt eladó Kiskanizsán ^ít
bsn bv6 tüaiar-, ciemega
ÜZLETBERENDEZÉS
ccs 120 fiókkal, t0 drb demi-xson 2b literetek, borotltorduk 10- —120 literig, tettétek, 3 dtb £ valódi fajkecske, kutónféle hatx-
nilt bútordarabok ét egyéb ingó. silgok méltáoyot áron eladók.
Bővebbet LENGYEL PÚLNÚL
Nincs többé megélhetési gond 1
Vegyen oiit*lyiori|egyet a Hlrschler.tőzsdében
K/íny«r.mény keJv,clbcn
1 milliárd korona
As szAmos töbo milliós nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Sxarancaa aiémok haphalók
iti. Hirschler Miksa
dohányáru és sorsjegyfóírudájtban
Nagykanizsa, Fő-ut Koroaa-szálló épület
Szegő H6r
nyorst örmények karaakadésa
Eötvös-tér 2. sxám.
Interurbán telefon 134.
VIo "9o 1/ bór».ket,
WciZLK óctkavasat, elhittoáll gébeket, fém- és texlilhulUJékot, bo>k<>vet és gubacsot.
Állandóan raktáron tartok:
Komplett sslvslljut kuUk%t liorganyxott ctövekkel, vitveiotékhex ^xuktéget csü-veket minden méretben, i.-.ijkeiekek, cisp-ágyak, cs»pigyfém:k. luxroslé\'.yoV, vas-gerendtk tt vatuii sínek, épitkexéthes ixúkséges vaskaj-csok. lokomob\'l ét kelti Iccskeodók, emelógép drótkötéllel, is»lms éi Wrekráxó tengelyeg, sói-apparátus, konyhamírtegok. íürdikid. kaxánciövek, ciavaranyák, a;tóxir<k, gépt..« 1-5 rongyok
UJ méxmskmnnék és zslr-bödönyök walóol cinkbé-dogból, transmlsszló tengelyek, göpkezán ajtó éi kovAcsvasak.
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX., Caltla-tSr 7.. IV.. Koronahercec-oUa 8., VII., KSioljr-kOral l».. IV.. Károly-kOral IO_
Budapest látványossága!
Tiszta gyapjú OllSnykalmék 83600
Eredeti angol aitOnykelmfk 978S0
Dubl nglánktlmék------134900
*« kosztDakilmék íiííí 123500
Ko»«rkomjt,S;.ííí:ía L\'H 133000
G«b«rdln ruhakelme ^"tat 57000 Gyapjugrtnadlo >33000
Olvitulkos ruhakelmék KC 62700 SuT" n« ruhakelmék ,\'iÜ\'. 45600 Kombinált öltönykellék csomag 198000
Ciorgattt----- 133000
Crege de Chloa----180000
Divat llbarty----91200
Nyersselyen tou^uu.i _ - 87400 Hywssalyem „i„i»,.u.i.» 83600
c.lj.k.fn,tOi., .. Mii.ii.iiiah. vik*-
.. n...Iluk.ró. .IlMlKkV... ,. 1 << UI. t
1 ,, 1,1 -\'II". ,.01.L., (.I,...,. .. ,»«.. ui.r.il.k.k v.o min k.iMl »U«.Ht».
VIll.l-MHUf I
Kilingyeyíjzon----19000
I-kalan«ísilín-----22800
Batlsitsllón „,„„,,„,,--------29000
BSrerSs angln--------22800
ígynimD damaszt —----34000
Vision tsniköiik---21850
Flanill potUrlSk------15200
Szöy&lt kerti abrosz--180000
Hímzett batlsztok------14250
StlyeabaUsztok 19000
Színtartó mosókrapp----19950
Színtartó mosökartonok 19800
Sjr libirtiszatén K.\'í^ 52650
S^yaeballszlok 32300
Hosívoílok 24700
KStailtrn uaitAly :
(Catk ( Cslfiotín iraMa inVI aa)
Höl harisnyák ^ - H400
Fértlzoknlk----------7600
Karlsbadl kasztyük------24700
Gyarmek nyári trikó----20900
Tilkó raform nöl nadrág — 36100
Selyem zsamper .„i^n ,.i»u«. - 180000
NOt (»li«r«we »»iUI;t
iCaak > Caltin l\'n lrJk»t«okb«o)
Hímzett nappali Ing--54150
Hímzett nadrág--------45600
Hímzett nadrág komblná — 74100
Szoknya-komblná azsurral — 93800
Vászon párnabutat------66500
Hímzett Uzííádí------29450
Gyöny&rQ paplanok------315400
Mrtllng plkki mailel----95000
Színes zetlrlng ,., >uí. ,.a.n.i 95000
Hosszú hálóing „i,„ „„.,i„i - 95000
Hosszú kípper alsónadrág — 55100
Rövid alsónadrág--------45600
Vászon lértlzsebkendí----7600
Selyem nyakkendü ——> — \\2000
Ko.r.kci.-oMi.ir ■ |Cuk . C.lría uil U-.W,
HÓI angol tavaszi kabátok - 399000
Bakds tavaszi kabátok--3S1000
Olvatcslkos nllak--- 93000
Granadlnbluz----- 123500
Opilbluz----- 133000
Férfi dublragtán--- 722000
zalai közlöny
1924. in*ju. 14.
0 c
1 *
N M
olcsó árakon
Kisfaludi és Krausz
ax JESTSSS-w- Nagykanizsán
szerezhetők be!
Dus választékit raktár! Női divatszövetek: Covelkott\'biirhSry\'lr,ko"
p^jj gf lUCnCti felölt6.\' öltönykelniék. Férfi, női gyöngy,
01 N
<5 01 c
a
tln él maiolrin növetek.
kelmék. Férfi, nöl.gyöngy gabardin és kovelkott tuhavásznak
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schlne, treppjeorgette, japán selymek minden divat színárnyalatban.
Opálbatisztok, sima és mintázott francia és svájci grenadinok és etaminok és a iegszintartóbb mosók.
(D PC
fíh (I)
3 o
M
a
imr
Sportruha kelmék óriási választékban!

zrínyi nyomdaipar
. m
^Vl/KERKKfDÍS^-1\'
NAGYKANIZSAI NYOMDÁJA
FŐ-UT 5. SZÁM ♦ TELEFON 117.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb átakon
A „Zalai Közlöny\'* kiadóhivatala
Fö-ut 13. szám. Telefon 78. sz.
Nyom.tolt > Zrínyi Nyomd.iptr 4s KonvvkcrcsieJís R. T. N.gykamíMi Nyom<li|»b«o (Nyomdavezeló: Wtnbeck Küioly).
Egyes sxám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 1200 Korona
Désy Zoltán
Teljes kilenc -sztendelg feküdt • messze Idegenben, a többi lassanként névtelenné váló hősök között, a már sűrű gyeppel benőtt é» Uiesn eltűncderö galicM lövész-áikok tömkelegében. Nevét még az ifjabb generáció is jól ismeri, mert a világháború legörültebb táncában olt küzdött köröttük, ahol ez ellenség kezétől halálát Is lelte.
1915 március 17-én esett el Désy Zo\'tán a Dnyeszter melletti Zelea-csiVI községben. Egy kegyeletes hot fiákból álló táiaaaág elhatározta, hogy hamvait haza hozatja. Haza-hozatta s ma május 15 én a parlament előcsarnokából országot gyászünnepség keretében helyezik örök nyugalomra a áziftVnvygyar földbon.
Köröttünk van tehát az ő kihűlt pora, do I ötöltünk kell hogy le gyen az ö mindig lángolva égő hazaszeretete éa közéleti puritánsága la, meit olyan napokat élünk, amikor bele kell néznünk ezeknek a Désy Zoltánoknak a sírjába, mert az ő pé\'dájukon öregbednüak kell. Soha olyen nagy szükség nem volt még a lelkükre, mint éppen ezekben a napokban. L\'gyn tehát itthon n-mcssk D.;ay Zoltán földi pora, de árudjon szét közöltünk Désy Zoltán le ke Is.
Egy nrmzet nrgraágát nemcsak az mutatja, hogy milyen crcdmé nyeket tud felmutatni idők rnulá aával, hanem az mennyire tudja őtirol lelkében a nagyok emlékét s mily mértékben tudja as elődök areilemében nevelni az unokák, t. Nekünk magyaroknak nigjon sok sírunk domborodik az ezeréves hsza területén, amelyeket időnkint épü letes dolog felkeresni. Erekben a airokban nemcsak hideg, porlsdó cscn\'.vázekal találunk, hanem olyan szellem is árad árokból, amelyet jó ébren tartani magunk ko/Ött.
Déay Zoltán szelleme Is ezek közé tartorik. Hozza hiza ez a nsgy magyar politikus porlsdó hamvai val azt a közéleti tisztaságot, önzetlen munkabírást és hazaszeretetet, amelyiknek Ő egyik legkiválóbb birtokosa volt. Tíkintao Désy Zol tánt példaképének a magyar kor-életi éa politikai világ, mert nagyon alkalmsa időket élünk arra, hogy Déay Zohén lelkének feltámadását óhajtsuk. A nagy msgyar hősi ha lott mai oisíágos gyásiünnepélye, legyen sricnbóluma aanak a nemzeti óhajtásnak, hogy a jövőben olyan emberek jussanak szóhoz s irányító pozícióho \\ akiket az önzetlenség, a puritánság s a hazaszeretet vezérel.
Adott esetben áldozzanak a haza oltárán, pozíciót, vagyont, rgésisé-get ■ ha kell életet Is, amint lette ezt Désy Zoltán, senkitől nem kény szerltv*, ellenben üzve, hajtva attól a nemes vágytól, amelyik az ő egyé
nlségét eltöltötte. Désy Zoltán le ólmozott érckoporsójából nagy lélek száll felénk, csak az utódok is legyenek oly nagyok, hogy ezt a msgyar lelket felfogjak a magukhoz öleljék I
A vámtárifa a nemzetgyűlés bizottságai előtt
Budapest, május 14. A nemzet gyülés kö\'gaid*ságl, pénzügyi és földmlvelésügyl bliottsága Hctmonn Miksa elnöklésével együttes ülést tsrtott. Az elnök megkezdte az au\'.oaom vámtarifa általános tár gyalását.
Görgey István előadó ismertette • z általános gazdasági Irányelve ket, melyeken az autonom vámtarifa felépül. Ismertette a legutóbb életbelépett uj külföldi vámlarifá ktt. At.autonóm vámtarifa Ifgna gyobb előnye, hogy megszünteti a beteges gazdasági állapotokul M jd áltéit az egyes tételek részletes Ismertetésére.
WalkO L\'jos kereskedelemügyi miniszter rámutatott a habom következtéién beállott gazdasági el tolódásokra, amelyek fennállnak at ipari és kereskedelmi cikkek egy máshoz való árviszonyain*! Az el boctákolt állami alkalms/oltak éa a meneküllek kenyérhez juttatása szempontjából fontos, hogy ujabb munkalehetőségek létesüljenek. Al kalmazkodnunk kell egyébként la a szomszédos államok gazdasági politikájához a rnsgu »k kereskede-lempoMtik\'j:! érdekében.
Sándor Púi Indítványára az ülés folytatását holnap déluláu 5 órára tűzték ki.
A nemzetgyűlés ülése
Budapest, május 14. (Saját tudósítónk tclcfoojslentése.) A nemzetgyűlés m ti ülését délelőtt fél 12 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Az ülésterem a szokott képel mu\'alje, áronban * képviselők « szokottnál naiyobb azammal | vannak jelen. A kormány tagjai kőiül az ülés megnyitásakor jelen van Bethlen István gróf mlnls»ter-elnök, Pesthy Pál Igazság ügy ml niizter, Doruváry Gsza külügymi nisrter és Rakovszky Iván belügyminiszter. Az elnök bemutatja a Désty emlékblzotlaág átiratát, mely értesíti a nemzetgyűlést az elhunyt országgyűlési képviselő hamvinak hazahozatalai ól éa arról, hogy Dé»sy temrtéso a parlament kupolacsar nokából c\'ütöi tökön délután lesz. E<után az interpellációs könyvet olvassák fel, melybe 16 interpelláció van bejegyezve.
Bethlen miniszterelnök szólal fel:
— A vámtarifáról s»óló törvényjavaslatot a nemzetgyűlés közgaz dasígi és fÖldmlveléaügyl bizott ségs tárgyalta. Egyesek részétől felmerüli az az óh>j, hogy a javas lzlot a pénzügyi blzottaág la tárgyalja. Ez ellen nincs kifogánom.
Indítványt tesz az Irányban, hogy a javaslatot a pénzügyi blzottaág elé utalják, de egyúttal ké.i, hogy cz a bizottaág a mai kiküldött két bizottaággal együtt tárgyalja le a javaslatot. A Ház ilyen értelemben határoz. Pesthy igarságűgyminisz-ter betcij siti • házasság érvénye-sitéséiŐl és felbontásiról, a kiskorúak gyámságáról, a Hágában kö-
tött nemzetközi egyezmények becikkelyezéséről, továbbá az országos ügyvédi, gazdasági nyugdijáról szó\'ó tő\'vényjuvaslatot éa hivatal béli előde által beterjesztett törvényjavaslatot visszavonás miatt a büntetŐaoveilárói szóló törvény javaslatot. Az elnök ciután napi rendi Indítványt teáz, javasolja, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tirisa éi cin k napirendjére tüize a gazdasági bizottság jelentését az 1923—24-kl költs/g vetés előirányzatáról, valamint a mentelmi ügyek tárgyalását. Ezután áttérnek az interpellációkra.
A szerb király rehabilitálta Vuics képviselőt
Belgrád, május 14. Vulc» föld müvespártl képviselőt, akit Mukrlm-bsn inzultáltak, a király kihallgatáson fogadta és aajnálkozá«át fejezte kl a történlek felett. Egyben kijelentette a király, hogy az államban minden polgárnak, bét milyen párthoz tartozzék i«, egyenlő jogai vannak.
A börtönből választották képviselővé
Páris, május 14. Doriot közismert kommunista, akit ontimiÜtarlats propsgondájs miatt elzáitsk, most képvlsalővé lörlént valasilísa alkalmából azt kérlr, hogy bocaás sák szabadon. Hir szerint az Igaz-ságügymlnls.-ter teljesíteni fogja a kérelmet.
A rákosszentmihályi rémdráma
Budapest, május 14. A főtárgyalás harmtdlk napján olyan nagy volt az érdeklődés, hogy minden eddigit felülmúlt. A kétrendbeli gyilkossággal vádolt K«noz,say raa mindent tagadott, azonban a fő-tárgyalási elrök felolvastatja a rend\' őrae\'g jegyzőkönyveit, ahol beismerte M gyilkosságban való részvételt. Mijd szembeaitik Molnár-Tóth al, »k| cinikusan a szemébe mondja Ksnpraaynak, hogyan végeztek Kövess Gyulával éa hogyan határozták el Lscbmanné meggy|l koláaát. Kanorsay azonban továbbra la konokul tagsd, majd amikor látja, hogy a kötél mindjobban azorul össze a nyakán, kétségbeesetten (elkiált: .Hit mit tegjlk, nem ludok rnáat mond.nl, mint hogy i.cm Igazi" Molnár Tóth «b> utáu tovább lolyl.lja vsUomásál, miként követték cl borzalmaJ tét-lüket. K.noz.ay h.fál.^padtan áll . Mi ól emelvény elölt é. clenda-■en mondj.: „Molnár-Tilli miptO\' alienl akarja magát." Molnir azon-b.n rendületlenül folytalja megríni, borzalmas v.llomá.it. M.jd (eleségét billgalják kl, »kl írtat-l.mágát hangoztatjs.
Az uj angorai magyar követ
/Ingom, májul 14. Magyarország rendkívüli -kőzete átnyújtotta megbíró levelét Keni.l pisának. A követet Kem.l písn " ilnnrpélyea Slcllerll aok b. fejeztével klb«H^«-táson fogadta.
A belgrádi „Kulturband" let-oszlatása
fídniátl, m\'-jua 14. A .Kulturband" fóli\'kára ar egye.ület fel-oitlatáaa miatt Uhallgatáit kért • királytól. A király a főtitkárt « papokban fogadja. -
A frank és az ui választások
Pá is. mijui 14. l.-on B1uh i.ocl.ll.ta páztvezér kijelentette, hogy a válaiztisok eiedmínye javítani fogja a frank h.lyiatót. Franci lonxtg annál hitelképesebb lesz, minél határozottabban foglal állási a pacifirmus mellett.
Változatlanul tart a bányászok sztrájkja
Budapest, májúi 14. A bányaüzem azünet ma «em hozta köxa-l.bb a munkátokat és a bányavállalatok vezetőségét. A Kereskedelmi Bsnk és a Hitelbank érdekkörébe tartozó bányavállalatok telepein
30.000 munkás sztrájkol. A aaak-szervezeti vilasztmány a bányá szoknak a Irgme.s.ebbm.nö lámo-gáláiét helyezte kllátáiba.
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1924. május 15. Csütörtök
t. ......... .» ..\'">\' ZS.
|.|.raM».V.I.r.. 1B. ....
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
111. sxám

za1.ai közt-öny
1924. i
Sassékról
1908. őszén egy hideg novemberi éjszakán, nagy hittel és erős aka-rAsssltell fiatal festőt röpített Buda peatről Nagykanizsára ax éjjeli sze málvvonat.
Hajnalban megérkezik a vonat, a featő kiszáll, kocilba űl; Bstt hyányl-utca 16., mondja a kocsisnak, t. I. itt lakott a festő fivére, kl akkor, mint fiatal hadnagy szolgáit a 20. honvéd gyalogezrednél. A kocii megindul, — a kisvárosi hideg őszi hajnal, a nagy caend, as utcák üressége, szürke derengése klsaó megborzongatták a featő lelkét, — algondoikozik a igy töpreng, — vájjon alkerül-a ? Az bl zonyos, hogy nehéz éa nagy munka •lőtt Mállott. A kocsi egy tipikusan vidéki, kedves, fásított utcába fordul, hamarosan megáll. A házban mély csend, minden ablak sötét, — nemsokára világosság villan meg kát ablakban s mire a kocsi megfordul, — két testvér egy forrő Ölelésbsn egyesül.
Pár nap múlva a kis város apraja-nagyja, de különösen a serdülő lánykák egy része a fiatal festőről a aa általa létesítendő festőlskolá röl beazél. Egy két nap s Farkas Böska, Farkas Ferenc városi rendőrkapitány leánykája — kl arról volt hirea a családban, hogy ügyesen festeget — felkereste a művészt a elsőnek jdentkozett, mint növendék, sőt azonnal ott Is maradt ás munkához látott. A mester •gy klaaé furcsának találta, hogy egyedül dolgozzék, próbálta rábeszélni, hogy várja meg, míg Lobomé Iclkea buzdítására a többlek la bajönaek. Bózslke kitért a festő aggályai elől, egyszerűen azt fe lelte, neki nem kell gardsdame, ő dolgozni akar. Ugy Is történt, Bő-zaike naponta jött és szorgalmasaa dolgozott.
Erdakes ez a kis lány és feltétlen tehetséges — gondolta magá ban a fiatal mester — éa soraa meg volt pecsételve!
1909. május elején Farkas Böske és a fiatal msster, mint férj és feleség repültek el Nagykanizsáról a most már együtt folytatták komoly, képzőművészeti tanulmányalkat. — Sokat jártak külföldön s szorgalmas munkájukat mlndafelé siker koronázta. Rövid IdŐ alatt országos blrra tettek szert, sőt Münchenben a művészetek jelenlegi Rómájában la Igaa szép elismerésben része sültek.
Jött a nagy zivatar, a világháború, sok komoly művész elhallgatott, megbénult, elvesztette lelke •gvansulyát. Igy játtak ók la s ennek, sajooi, hossiu némaság lett n következménye. A kanizsai jó barátok és Ismerősök féltő gonddal, szeretettel figyelték művészei-kot és később buzditanl próbálták őket az újból való munkálkodásra. Ennek meg I. lelt .x eredmény. — két éve Bud.pe.teD, néhány rövid o.p mulv. pedig Itt K.ol-xtáo élvexhetjük újból, g.idag leitől megnyllatkoiásuk rendkívüli skáláját.
— „Vlg fiuk" J«n Buud xra lonxenck.ra eiténkint ax „Arany Siarvae" kávéháxb.n haogverienyex -- Aller kép., ca.ládl lapja 4. .iám. megjelent, — Ax öx.iea •»íl»ok k.ph.tík eredeti árakon Flaeh.l Fa-.Sp Fial könyvkere.kedé-■ íben N.gykanli.án.
- Url divatcikkekben
legaxol.dabb kinolgálá, Schmun De«5 ctgntl, Kí-ui l.
Nagykanizsa kereskedelmi élete
lili Schwara Ottó
A MULT
A kereskedelem egyik legfőbb hivatása a termelt javak részére (mezőgazdasági terminy vagy ipari gyártmány) a legjobb elhelyezési piacot megkeresni, azokat a legolcsóbb módon rendeltetési helyükre juttatni és ott a legelőnyösebb áron értékesíteni.
Ext a munkát végzik a nagy kikötő városokban hatalmas palotában azékelő cégek, amidőn az óráról-órára Wrkező táviratok halmazából állapítják meg, hogy a gyapotot ezúttal nem Észak-Amerikában, hanem Líwarpoolban vásárolják, mnjd a hajófuvarokat kalkulálva, egész hajókat bérelnek, de ugyanezen elvek alapján jár el a legkisebb fsiual szatóci la, aki két-három árjegyzékből böngészi kl, hogy hol váaárolhat legolcsóbban.
A kereskedelem ezen hivatásából (a felesleget oda Irányítani, ahol az Iránt kereslet nyilvánul és a legjobban értékesíthető) önként adódott Nagykanizsa kereskedelme.
Nagykanizsa földrajzi fekvéae, úthálózatánál fogva azon helyzelbo került, hogy a Duoántul búza, árpa, gyapjú, bor stb. faleslegét a közeli Stájerorazágba, Karlnthiába éa az adriai kikötőbe (Trieszt) szállíthatta, miután ezen orazágrészekben mezőgazdasági terményeink Iránt állandóan kereslet nyilvánult mag, másrészt azok ipari termékeit (stájer vaa , faáru stb.) Itthon értékesíthette.
Ezen kedvező előfeltételek mel lett már a mult század elején Nagy. kaolzsa virágzó kereskedelmi enu poriummá vált.
Az őszi országos- és hetivásárok alkalmival végtelen kocsisorok vonultak Kanizsa felé egész Zala*, Somogy, Tolna, Baranya felcalegea
búzája, árpája stb. Kanlzia felé húzódott.
A régi kanizsai házak udvaraiban épült hatalmaa raktárak (• Rozgonyl utcában az Uránia morgó Is egyik raktárhelyiségben van) csakhamar sainültlg megteltek és a muraközi fuvarosok százai hosszú kocsisorokban szállították a tüzes magyar bort és gabonanemüeket Csáktornya, Marburg, Lilbach, Trieszt felé. Visszajövet pedig Stájerországból vasat, Triesztből fűszereket stb. hoztak.
A szállítást majdnem kizárólag muraközi fuvarosok bonyolították le az ő jellegzetes nehéz lovaikkal és hosszú szekereikkel.
Útjuk négy őt hétig tartott.
Elénk, lüktető kereskedelmi élet honolt ezldőben Nagykanizsán, hisz ezen jelentékeny forgalom lebonyo-tásrfra számos szerv volt szükséges. A kereskedők bevásárlói, alkuszai, szállítók stb. találtak foglalkozást.
Da a sok eladó gazda, uradalmi tiszt, fuvaros stb. Itt fedezte szükségletét és igy az Iparosok jelentékeny forgalmat értek el.
A kereskedelem ezen patriarkális kora a mult század hatvanas évek elejéig tartott, amikor \'s a csáas. kir. szab. Déli Vaspálya Társaság 1861 ben átadta a forgalom nak a Nagykanizsa—Pragerhof-vo-nalat (ime a vasútépítő Is a legfontosabb vonalat — Nagykanizsa-Trieszt — építette meg először), msjd sorra került a Kanizsa—Buda, Kanizsa—Sopron és végül 1865-ben a Kanizsa—Barcs vágány épült kl.
Kanizsa kereskedelmi élete egy uj etappehoz ért, a nehéz muraközi lovat felváltotta a szárnyas kerék, a kereskedelemnek az uj viszonyokhoz kellett idomulnia.
Hogy mennyiben sikerült ezen átalakulás, azt a legközelebbi cikkemben Igyekszem kifejteni.
Iskola állapotok Nagykanizsán
Az iskolagondnoktig ós a tanfelügyelőség figyelmébe
szalagO kis udvar kicsi ahhor, hogy as itt elhelyezett három elemi iskola növendékeit és az óvóda 80 — 100 apróságait magába foglalja. Láttuk, amint a szünidő alatt a kis fiúcskák a szemétdombon Is ugrándoztak. E felemelő látvány Impressziójának hatása alatt beléptünk ■ II. h) osítályb*. At nln-ctony, (tlán évtizedek óta mesze-letlen kis tanterem egy fdusl fogda képét_ tárja elénk. A padló gldres gödröt, mi..t egy nagy oceárj iró kivándorlóhajó fedélközéa, a tabla olyan állapotban, hogy a kréta sem Igen fog* már rajta, a feketéaszürka falakon szegényea azemléltetőtáblik, a tanítói emelvíny és «STtal olyan, hogy egy gyermek kényeim sen elfér rajta. Amint a padokat nézzük, feltűnik nekünk, hogyan lóg lo a lábuk a azük padokban ax
iskolásgyormekeknek. Apadok tul-
magasak, negyedik vagy ötödik osztályosok számára, ugy, hogy ha Irnlok kell, azt csak teljexen össze-zeugorodva, vagy állva tehetik. Az egyik hátsó pad, amikor hozzá érünk, olyan ler.géseket végear, mintha egy observMtorlum fŐidren-gésjelzőkéstüléke lenne. A kis gyermekek nem mernek reá ülni, félnek, hogy összedől alattuk. Megtudjuk, hogy az egyik tanító, a kitűnő GirgÁss Dezső, hogy ezeken a lehetetlen állapotokon segítsen, annak idején maga csinálta alacso cysbbra ax első padokat. Milyenek
Nagykanlxaa, mijus U (Saját tudósítónktól) Hetek óta kapjuk a panaszokat a ssülők és komoly tanférfiak részéről, akik « jövő nemzedék Iránti aggódásuk éa szeretetükből klfo lyólag arra hívják fel figyelmünket, hogy az egyes kanizsai iskoláknál olyan állapotok vannak, amllyeno ket legfeljebb cuk Albániában talá\'ink. Keidetben túlzottaknak véltük a szülők panaszait, megér tettük őket — a gondos, féltő, óvó srüiő aggódása beszél belőlük A panas-ok aroaban mind gyakreb-bak lettek, súlyosabbak, türelmet lenebbek, ugy, hogy elhatároztuk, hogy azemélyesen megnézzük éa Igyekszünk meggyőződni, ml Igaz abból, amit nekünk elmondottak. Mert sokat mondottak nekünk és súlyosat, mely elől elzárkózni nem lehet. Elmentünk és — meggyő ződtüok.
A RozgonyI utcai kis iakola\'
Mlndenekelőtt elm?ntünk a\' Rozgony! és Hunyadi utcs aarkán levő úgynevezett kis iskolába, mely a II körzethez taitozlk. Az épület maga valószínűleg abból az időből datálódik, amikor Noé apánk a bárkából a második galambot bo csájtotta ki. Ahogy belépünk a fakerítés ajtaján, mlndjírt szembeötlik nekünk a szemetdomb, amely valóazinüleg egy kis parkirozást akar itt pótolni, mert a keskeny
lájus 15.
lehettek akkor azok azelőtt — gondoljuk magunkban. Az iskola fel-azereleaéröl nem szólunk. Nem Is szólhatunk, mert felszerelés nincsen. Ha ciak nem a falon >fűggő tehenet ábrázoló kartont vesszük „felszerelésnek". Ha esős Idő van, az alacsony szobát (mert tanteremnek még a legjobb indulattal sem lehet elnevezni) o\'y homály uralja, hogy a tanu\'óifjuság nem képes olvasni. nem tudja a hetüket megkülönböz tetnl. A sötétségben a gyermekek
szemüket rontják. Klváscalak vagyunk, hogyan történhetik Itt télen a azellőztetés. Ha a tőrvényhozó testület meglátta volna ezt az is-kólát egy esős napon, bizonyára nem alkotja meg a kötelező Iskolába járatásról szóló törvényt. Az egész miliő a teljes elhanyagoltság és bántó szegénység képet tárja elénk.
A III. b) osztályban nsgyjábsn ugyancsak ezek az állapotok. A felszerelés teljes hiánya itt is jellemzi az állspotokat.
A II a) osztályban, ahogy közel értünk a táblához, az a korhadt tákolmányról leazakadt. Ml történik, ha véletlenül egy gyermek áll a tábla előtt? Összelapítja a lábát. A táblán msgán nem lehet Imi — halljuk a pinaszt. A pidok korhadtak, kényelmetlenek, ugyanaz a helyzet, mint a másik két tanto rémben. Az ablakokon hónapos piszok meredt felénk. A azobát nem lehet szellőztetni. Az ajtó előtt több kis éjjeli edény, ahol az óvbda ap róságai végzik szükségletüket az iskotásgyermekek szemeláttára, s
B mézünk az óvódába is. A sok ártatlanság feláll és hangosan kÖ-azönt bennünket. A felszerelés itt Is hiányos. Nincsenek foglalkoztató eszközök. N-háoy fakocka képezi a „fclizTelést". 80-100 az óvóda-látogató gyermek, lenne több Is, de hát kicti a szoba, a sok apró-i\'g össze van zsúfolva. I t Is sürgősen kellene segíteni.
Az épület régi, évtizedes épület. Mar. 15 évvel ezelőtt használhatót \' lan és életveszélyes épületnek nyilvánították, hogy kiszállt egy bizottság, amelynek intézkedésére a ma-nyezetet erős vaahurallal erősítették akkor össze. És ma — ma még mindig „jó" és tanítanak benoe.
Átnézünk a szomszéd házban levő emeletes Rozgonyl-utcal iskolába. A kerítés mellől erős, átható és félremagyarázhatatlan bűz fa-Ciarja szaglószerveinket. Kutatjuk az okát. A modern Iskolaépület udvarának teljes közepén látjuk az okát. A szennycsatorna tartalmát. Fel-.essiük, hogy az Iskolások a szünidő alatt keresztülszaladnak rajta. N?m megyünk tovább. Észrevétlenül visszamegyünk. Kl az utcára, a Jriss lebegőre.
Mondják, hogy a Husztltérl Iskolában ugyanilyen ax állapot. A gyermekek befogják az orrukat a kiáradó szenny büce miatt.
Mehetnénk Igy végig az összes iskoláknál. A központinál, a klska-hlisalnál, az óvódáknál. Nagyon sok a teendő. Nigyon sok váraűr-tfŐa és alapos szanálásra. Meggyőződtünk srról, hogy a Szülők ps-naszai meg sem közelítik a valóságot. N in vádképen mondjuk ezt, de szolgálatot akaruak tanni annak a váróinak, mely a színházépítést előbbre/Jónak tartja az iskolakérdés mego\'dáaáná\'. M-rt Iskolakér-d:a van Kanizsán. Iskolakérdés, mely nem várhat tovább, melyet meg keli ^>\'danl mindenáron és minden körülmények körött. Ne értteasünk őzért félre, ha annak a sok ezer édesanyának nevében fel-
A
1924 máfrs 15.
ZALAI KÖZLÖNY
3
«>óUN»nt, akiknek gyermekei s\'ny-lik ezt ez albániai állapotot és nyo matékoean felhívjak a* Illetékes té ny«*ők figyelmét, megkönnyíteni akarván munkájukat. Szeretnénk már tényekei látni, hearámolni az aggódó éd< oanyrtknak arról, hogy a vároa vezotöaégo anyagi áldozalo\'< árán ia végre megoldja a legégetőbb kanizsai problémát, — az iskolakc\'rdéU.
Nc ekarjunk mi aduháxot építeni, amikor sem az ovodás, acm a< lskolá«gy-\'\'mek^lcet nem ludjuk elhelyezni. Ne álii\'Bunk fel gx/da-sági, fö\'dmüves és egyeb iskolákat — mikor a Rosgor.yi u\'csl kis iskolában a II. o:itály gyormi kel esős napon olvoani nem birnak a sőtéteéglől Egésssége., n c\'lntk megfelelő, a gyermekek által kény-nyen houbfúhctő, modern, elemi iskolák és ovodákra vau szűkség Kaulaaán, ahol a I ar>axcmélyxet megfelelő Ukásairól is gondosko dáa történik, atuláí n*pközi o\'t honok, ahová a munkában lövő dolgozó szülök nyugodt le\'kiiime-rettel adhatják gyermekeik:! éi h* ez megvan, akkor előstőr jöjjön a kórháaklhővité., q kórha: fejWa*»éa, utAon a szegén) h.sz megnagyobbi tása — esetleg mái saoclál karita tiv Intézmények és ha m.Sr minié nűnk míg van, akkor jöhet * sain-hás problémája- is a.őnycgre. Do csak akkor — mrrt különben ugy nézünk k>, mint aho^y egyik kép viselőnk találóan mondotta: na Je jen cilinder — a lábon meg lyukas cipS-... o
Lopják a virágot a temetőből
Nagykanizsa, május 14 Az utób\'t i Időben egyre gyak-rabban hátiunk olyan panasaokat, hogy a kanitsti római kath. temető airjsi között vandál kezek garázdálkodnak. A frissen hantolt sírok-lói, gyakran megtörténik, hogy másnapra eilünnrk a koszorúz szalagjai, a sírdombra kiültetett virágok, lőt akad még olyan Is, bizonyára vásott, csintalan gyerek,* aki míg a p\'pir szalagokat aem kíméli a ha máat nem tahi, hál azokról tépdeal le a rájuk rsgsat-tott aranyoa betűket. Hiába aztán a temetőrablók furfangjával sce.m ben a temotőőr minden ébersége. Mig egyik felül vlgyás a t<nutő nvufa\'míra, a miailc felül, egy két pillanat rnüve, eltűnnek «« airokró! a azép, drág* virágok. Jellemző és nagyon szomorú tünete ez az er-kő\'eíii érzészn^ lerftHésétrck, amikor már a temetőt csendjét, béWját, a •iratók könnyét, a kegyelet áldó zatrtkís.ségét sem kímélik o fosz lógató kezek éa le ludják tépni a sírok földjében gyökerezett, kőnnyl öntözött virágokat, amiket pedig -zért ültettek oda az Ittmarsdottak, hogy a virágok ártatlan pompájával Is áldozzanak azok emléké nek, akik ötökre távo\'lak övéik .szerelő köréből- — Nem hizazük, ^hogy orra hlv^lottck ne találná nak.-erélyes esaköxökat, amikkel meg-íeb*«».fékw>i. a sírok fosir tngatób^vk durva vandalizmusát. A leme\'.őtÁiogNtó kösőnzég, a sírok
ápolói pcdlg^ha éasreveatbek való mit, wgy flyrnirányu panasM.lk vana^i legokoaabban teS»H:,-ha ■ azon ml ■ « rendőrségen\'; tenrtek\' j\'lentéat. Ismerve * nyomozó kőie gek \'Kdményi. raunV [.Ro.ii.4l, (.I...4I,, Ju,,, .uyaa o,ít>U>»n 1> II ! ó I6.bctipí,0t-i|:.: hlv.lotl .Ka, hog* vl.ir.Alllt,.t-ITKtőnlc nyu-fl.lmii. fU).
HÍREK.
IMm kitb. * Dj U S. Ján. Protestáns: Zsjfia. Izr. : l;»r II. <"h. b Uójárá* : Ntgykanizvin szarain reggel M\'-i C, szil es.akkeietl Dtlhen 20 8 C, ssét északkeleti Éne 180 C, síéi d{\'keleti.
— A kanizsai „Fondére" uj vehetője. A „Fonclérc" Általános Biztosító Intézet nogykani/ial fő-ügynftkségének vezetőjévé Szigriszt Lisilót ne ezle kl.
— TÜzoltó gyűlés Znlnoger ■ zogun. A zalaegerszegi önkéMei Tű o\'tó Egyesület most tartotla évi rendes közgyűlését a vár megyeház* tanácstermében. Elnöklő Boschón Gyula isméi tette nz Egyesület mu\'tévl működését. A tűz oltók 3 érdemleges esetbrn vettek részt tűzoltásban. B-je\'entctte, hogy Zalaegcrs>cg varós 30 millió koro nát szavazott meg a türoltóság k öl taég vetésének pótlására. Meg ern\'itrttr, hogy az Egyesület ezév ben ünnep?! félszázados fennállását, azonban a m»l helyzetre vkló to klntcttol ■ juSlleum megünneplést jövőre halasztották. A ".közgyűlés után lü\'o\'.lói gyakorlatokat végez tek az E;ycsálét tagjai.
— Poataliviynökwég Magyar azerdahelyeu. M*jus 16-«n nyílik meg Mag\'varsicrdahelyéb o\'t létesített poatsügyiiökaég. Ehh-z t*rto?llr Ujnép puszta Is.
— F*» vétel h voazprömt papnavelö Intézetbe. A vesz prémi püspöki papnevelő Inlezetbo felvételűket kérő Ifjak vizsgálata f. évi juliui hó 1 én délelőtt 10 órakor fog megtartatni Vesrprém-ben a püspöki székházban. A fel vétek* f. évi ju ilus 30 lk napján kell jelentkezni at egyházmegyei hivatalban. Felvéteth«*V a közép iskola V., VI., VII és VIII. osztályát végzett ifjA. A pályázók a következő okmáhrokat hozzák mngukkal:
1. az V., VI., VII. osztályról szóló jeles vagy jó rendű bizonyítványt, Illetve a jó sikerrel letett érettségi vizsgálatról szóló bizonyítványt;
2. keresztlevelet, bérmalevelet, a főglmtt. tanulók ar állami anya könyvi kivonatot és ax ujraoltáai bizonyítványt; 3. az illetékes hit tanártól vagy lelkésztől erkölcsi bi\'onyüvényt. A jelentkezők kötelesek magukat orvosi vizsgálatnak niávetni.
— HarcazerU céllövészet. A
nagykaniisai é. honvéd gyalogezred május 20., 21., 22, 27-én és junlus 4., 5., 12., 13 án rcggal 7 órától délután 5 lg hsreszerű céllövészeli gyakorlatokat tart a Tölgyed-erdő körüli lőtéren. Exek a gyakorlatok idején a Tölgyes erdőn <s vidékén járni a k«tonaságO£ kívül senkinrk sem szabid.
— Hirtelen halál. Tegncp délelőtt Ciongery-u\' 77. szám alatti iakAsáo halva találták Kucsera János nyugalmazott csendőri. Ax örtg ember már előző napokon is rosszullétről panaszkodott. Hozzátartozói nem voltak, egyedül lakott UkáVán. A házbelivknek feltűnt, hogy teg nap délelőtt későig nem láttlk, rányitottak ax >jtót, rmi he sem volt zárva és Kucser* Jánost hol-tnn találták. Mindjárt ért\'viitették a reidcrséget. Az orvosréndőii szemle a:ivszé\'.hűdéat állapított m/g, mely utáu a temetési engedélyt megadt.ik.
— Singer Jősaef éa Túraa dlvat.iruházn Erzsébet tér, Köx pont sxálló épület, meghízható be vásárlási forrás. Alapítva 1860 ban.\'
— Hazafiba ünnepély. A
Zrínyi Irodalmi éa Művészeti Kör f hó 18 án délelőtt 11 órakor a v\'rosháza dísztermében Zrínyi Miklós emlékezetére hszafiaa űone-pélyt rendez. Az ünnepély műsora: 1 Hlexekegy. Eickll az Ipartestületi és Pos\'áadalérda együttese Büchler Mór ve-etéiéycl 2. Kláitáa Zrínyi hor. Irta Sik S;,»dor. Savalja Kudfch E\'la. 3. Ünnrpl beazéd. Mondja Kováta Antal ke^yesrendi tanár, a Kör tb elnöke. 4. Foháar. dekli a kéf dslirda egvüttcao. 5 CSerublnl. Vizhordók. Előadja a Kör zenekara. 6. Alkalmi óda. Irta é« előadj* Nagy Győző vámsxakl t\'sztvltclő 7. szózat. A két dalárda együlttse. Belépődíj nincs. Szíves ^domór,yokat kÖszóaettel fogadnak. A hazafiaa közönséget síivosen l.«lja ai Elnökség.
™ Nagy pénz megtakarltáa. A nlg n kénlet tart, vásárolhat mér tíkelt .\'rom kartonokat, batlsztokat éi gr.-n-dlnokat Singer József és Társánál.
— Tanltőgylllés. A .Barcsi J írási Tanitői Kör" most tartotta évi rmdes közgyűlését Barcson Farkas Ferenc somogytsrnócal tanító elnöklete alatt. A gyűlésen a járás tanítóságén kivül jelen volt Srandház Ferenc főszolgabíró és Huber Gyula apátplébános. A tar-tslm«a gyűlés kiemelkedő pontja volt Makk Aladár bsrcsl áll. tanító vyalo l»tl előedáss a méh ről. L-.hiliocse\'.tc hollgalóságét Hegedűs Margit bsicst őll tanPónő „A tanítóság és at irr. d?ntíz mua" cimü élvezetes és taou\'ságos értekszésé vei. D-. Kapolyi Vilmos jirésorvos
tuherkulózU és a hevenyfeitőző betegségek n népiskolában" c\'mü tételről értekezett. Sthreier tavin barcsi éli. tanító olvasta fel ezutin .A tanitól hivatás jtlenlŐsége nemzelgazda aág iszeu-pontból" elmü értekezesét, meiybrn kimutaltr, mily hivatás vár a tanitóságro a mexőgazd.Silg fejl»szt4s»,\' a több-termelés leré.i. Erdődy Ágoston drávstemási i tonitó tartott ezután tanulságos előadást a népművelési tanfo!yjmok megszervezéséről. A pénztári jelentós és több kisebb ügv elintézése ulán a gyűlés véget ért.
— Adomány. A vé»o»i sze-gényháx réa»ére a Hangya szövet-k->*et 70.000 koronát edományözott, amiért háhíaan mond köszönetei a i/egényház\' vezetősége.
• Dunántul legnagyobb azö-vőpn nut éa s<öv5céma raktára. A vi\'áy hirü jóminŐségű szövŐ-pamut 3, 4,5, 6. 8, 10 és ■róvőcroa 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vörös-fej\'ő kapható Singer JózseJ és Társa gywl r«ktérábxn.
— Elindult Rómába az elaő zarándokcaapat.^Az Országos Katolikus SzÖvelség rendezésében elökéwzirett msvyái- nemzell zarfn doklás részttnVÖInek i-ls\'o cioporlja, számszerint 350 ma\'g\'ysr zarándok külön Sorfalon Indult el a Déli vasút pályaudvaráról. A csoport résztvevői megtekintik Velencét, Fironxét, Nspolyt és azu\'án érkeznek Rómába, ahol találkoznsk a zarándokoknak Budapestről május 18 án, v-.sárr.ap délután induló és egyenesen Rómrba utazó második csoportjával. A magyar zarándokokat Csernoch -Jáuos dr. bíboros hercegprimás fogja a pápa elé vezetni és nagvo\'ob beszédbon fogja köszönteni nz Egyháx látható fejét. A herctyprlmás e hét derekán indul el Rómába titkárának, dr. Meszlényi Zoltán pépafkamor Átrak kíséretében.
— A szegény tanulók megjutalmazására s helybsll állami elemi népiskolák el,Ő körzeti Iskolái részére D.-ulsch József nagykereskedő 20 000 koronát, Ifj. Wajdlts Jjisef és Gutenberg-nyomda pedig tóbb jutslpmkőnyvet voltak s.?lve-ask ado nányoznl, miért is fogadj-k az igazgatóság hálás köszönetét.
— Rendbe kell hozni a földeken a határjelző köve ket. A polgármester felhívást bo-esátott kl az összes birtokosokhoz, hogy földjeik éizski és keleti ol dalának sarkán, a vármegyei és községi határt képező, valamint utak mellett fekvő blrlokteatelk déli éa nyugati oldalin legkésőbb 15 nrpoa belül határjelző köveket, cövekeket állítsanak fel. Ahol a határjelzőt a jelzett Időn tul sem állltjkk fel, vagy ahol azok magrongál\'- álUpotuk mUtt nem felelnek meg rendeltetésüknek, ott a városi tanács az érdekeltek költségére fogja a határjelző kő/eket fel/ llitatnl.
— Be kell Jelenteni az állat-mogbetegedéaeket. Jeleztük már hogy Kis éa Nagykanizsán a napokban újból jelentkezett a azáj-es körömfájás. Megállapították, hogy a betegicg azóta járványos jellegű terjedist mutat, miért Is a polgármester elrendelte ax állategészségügyi zárlatot és a Nagykanizsán tartott vásárokra betiltotta
a hasltottkőrooü háziállatok felhaj- • tását. Ax állattartó gazdáknak állataik belső megbetegedéseit ettől kezdve a zárlat feloldásáig a városházán Ke kell jelenteni.
—- Vászon vásár. A legfinomabb minőségű siffonokat, batlszt-sifionokat, xefireket, kenavásxnakat, vásznakat, angiookat, damaattáru-kat nzgy választékban Singer JózseJ és Társánál sxerexhetl be.
— Tatarozzák a keszthelyi sziget fürdőt. A hideg, esős Időjárás ugyan nagyon visszavetette
ax idei balatoni fűrdőixezont, do ^ azért a azigetfürdŐ tatarozása már megkezdődött. Tóbb korhrdt tar-tógerendát cserélnek kl, a lépcsőket. javítják meg s » küllő kabinok deizkautjába tesznek uj psdiókat.
— A Mezőgazdasági Kamara gyűlése. A Ksposvárott székelő Alsóduoántull Mszőgazdssigl Ka-mara cnultévl működéséhez hasonlóan a Kamara területihez tartozó \'Baranya-, Somogy , Toloa és Zslsvármegyék gazdasági alkalmazottaival karöltve gyűlést rendez nek, melyoek sorrendje a kövrtke.ő: 1. Május 18 án délután 3 órakor.
Pécsstt a vármegyehát közgyűlési
termében. 2. Május 25 én délelőtt 10 órakor Stekszárdon a vármegyeház nagytermében. 3. Junlus 1 én délelőtt 10 órakor Keszthelyen a
Hullám arátló nagytermében , ét
4. juniui 15 én délelőtt Kaposváron a vármegyeház nagytermé ben, melyen egyszersmind a Ktmtra tavaszi köigyülését It megtartja.
„Tetra" c-ecaemő-kelsu-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő ut ő sz&m.
— Mennyi pénzt vihet az utaa külföldre ? A pénzügy miniszter a külföldi flselési osr közöknek ku földre való vitelével kapciolatban rendeletet adott ki, mely szerint cssk kétmillió korona érték erejéig leh-st id\'gen vnlutá», valamint pénztárjegyet külfö\'dre kivinni. Magyar koronát 500 ozer korona értékben lehet küllőidre vinni. Ezen összegek kiviteléhez as Állami Jegyintézet hozzájárulási nem ssükiégei.
Május
15.
zalai közlöny
1924. in*ju. 15.
— A Munkásjogvédő Iroda keaxtbelyi megbízottja. A föld-mlvelésügyi rolnlti ter a Gazdasági Munkásjogvédő Iroda keszthelyi járási megbízottjává dr. Sxenlgály Faur Aurél ny. vármegyei főjegyzőt, keszthelyi Cgyvédct jelölte kl.
— Sxövet- divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltőoy és átmeneti kabát kelme ujdonsá-gok naponts érkeznek Singer JózseJ ét Társa dlvatáruházába.
— Cselédek caaládtagjalnak munkája. A földmlveléaügyl mi olsster utján közli a gezdákksl, hogy ha cselédjeik családtagjiit is dolgoztatni akarják, ezekkel külön axerződéa kötendő.
— A vadáaxlőpor uj ára. A kereskedelemügyi mlnlszt eltei egyetértőleg a vadáailőpor érát következőleg állapították meg ujab ban: A belföldi gyártmányú I. azámu fűatné\'.kűli vadásilőpor köz vétlen fogjasztáa céljára történő elsdásl ára bádogdobozokban kl-logrammonklnt 168,000 korona. A külföldi füstnélküli lőpor kllogram-monklntl ára 262,000 korona. A
külföldi f.keie vadászlőporosk az elsdásl ára aslntén bádogdobozokban kllogrammonkint 98 500korona. A külföldi lőporral töltött vadásztöltény utáo a vámmal egyidejűleg darabonklnt 50 korona Illetéket kell fizetni.
— A tartöxkodá.i engedélyek megexorltása. Az idegen honosok részére tartózkodási engedélyt a rendőrhatóságok csak 15 napi Időtartamra adhatnak. A bel-ügymlnlazter az alispán utján figyelmezteti a községeket, hogy ilyen engedélyek megadása nem a községi elöljáróság, hanem az elsőfokú rendőrhatóság hatáskörébe tartozik.
— A JÓI őltőzkődő uri éa BŐI világ figyelmébe I A FILIPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6) harisnyál és zokoll a legértékesebb anyagból síjit mühc lyébcn készülnek. Előnyük, hogy aaját anyagukból mindenkor fejel-hetők éa javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. As árak mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
TŐRVÉNYSZÉK.
§ Betöréses lopás. Baláss szontllszlól lakoa állott tegnap vádlottként a nagykanizsai törvény azék dr. Fischer büntetőtanácsa előtt. A kir. ügyészség avval vádolta, hogy Szepetneken bemászott Fleischakker Ferenc kőművesmester lakáaába éa onnét különböző ruhaneműeket lopott két táraával Ko váci Istvánnal és Kellermonn Mihállyal. A tegnapi tárgyaláson mind a három vádlott konokul tagadta büoősiégét, noha a csend-rtrök előtt mindent beismertek. Bsláss még a károiult FleUchhsk kor házához la vtialto . c.aodő-röVet, .hot « Icgré.ilete.cbben el mondott. > bOotett mlnd.n Itöiül-ményit. Flelichb.kker elő.dj., hojy ■t» \'«IÍ«I, 4ppen <|Táb.n volt — ■ mlkot b.llotl., hogy.n h.tolt.k b* ho"4 « udv.r felőli ré.ieo, A **\',\'.. \'"krínyeket kinyitották >. lüionlélc rub.neműt t, .r.nypimt \'«!•. Elmond]., ho„ »■!»>., d.cí,., hojy . ci.ndőrík •2T U„.| „m nju,,.k hoIlá _ mtnd.nt töiedelme.en bev.llott. A klh.llf.t„„ UouV ,<rh(|5 „
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
» fcud.ps.U töl.dB .tuu. 1 »e.l ,k,6krtoly.r«.l • k«v.tl...»kl
BSaySk
H...I •
A(fU
HU7 ttll. • Iriiík* 1
Cta.iwú
or.-v- >•»»
Oatu. Mii i IM *ea» •
5 .\'Apu
re)Aiu& «
ll.rr-«.
Mwr ul I » Hatéul.
M -Ciái l»a»t>
Ka. Hl«««
M.c.r Sl-\'t
Jeli ÍV* Viml i
M«fW»
llllto.ltAh ta Takartkafc
riiriff.ii ir.it Ure«rtfe«i ll-J ftiUo* MJ
KíVlSy.l Tll II V
Ahal TaV H) Itolttf •!)
lluil aüfi »!*) ki.6m.bul i«jpo FoocMra 1J0
Unt fllMl.
S.Miir, Cuw tuill IXI
Kit jfiti Mi(M."
w.fy. «r»
AH. Wiin
Ktrlaala
Meri a.la
N.irMi^r
S.J6K.6ÍH Sal<*

n-fl" >«*
IWI<a Un
UmM
W<rl<<
Moux
Cfcacíoli
V«oV«
Vtíee®u
PalA©t
Ru>
Rima
Vclkifl WéfMf
l*«
m>
FueMli t
Bow.U. Ccocortla
sn «•»*>-. i sw.H"1
TA»4ii«a/tlm
r.u«n>
Hic<llU
Klfilfnnlöni
Tr DuwUa
P.lí.i Rt»al Rlíla.
rwml t
BrMI «af
KWuf<
C.iV/
Ou4 Q*ri> Puita »ai
HitftH
GuiDia
Oaaa.ViS
KroobMÍ" "
I.I(Bin >0
lllltl (> V
Amarital r. I
MS \'
U Uo)S i»
M.loraKky n
Ktmitil r. Ji Utbltz
or. n
Rl«l-*ar»l i> »»
rwk
KM Ki
Vtt. bulot •
/.•bolti II\'
1
BMakitM Adri.
ÁDIÜIT.MI »»J trert »«»
DÍIojVCÍ K^
ai«lml<«
Suliul
ll.iUfMt
n»«. Villámot Ztj. l..fi s>a tó.\'
t.
Ah (i.

Fíriwl ar Klrátr^
Po)S*ri >4.
P.t ^
Tt- »*«
K»*Jrrt<b
StSIIodSk
Hso(Mt — Rortl uilie iSt SdiwartMf 70 4j
f« Wfi
Unle itu\'O
S>«»S-XSiS . W. TtilU
Ktiioo P.®tt 0>W ItttU
CMooia OltWt
r>l»r»
K.lMl Kitin Klc<U«
DMII MHH Palit* K»UI C.ir.1
TaWoo Turat
UaM talah
Stolpokl ZMTTarW Bifíl Klrtlja^
Coerfo Mm Ptf4f
feifla
ótltn~M
Ttral Bpcal VwMotUak Ojírl b4»
mása után Mett klr. ügyész a két nyomozó csendőr kihallgatását kéri. Dr. Weiss Lajos és dr. Beck Dezső védő ügyvédek ellenzik. A bíróság elrendeli és a főtárgyalást elnapolja.
§ Zsaroló polgárok. Staká István oroszlonyl és Kelemen Sándor kerecsendl földművesek mint tettestársak kerültek tegnsp dr. Mutschenbacher büntetőtanácsa elé, mert Bsgolspusztán Porkoláb Jó zsefoét együttes fellépéssel arra kénysierltették, hogy disznóját nekik klsdje. Szabó avval védekezik, hogy két aertést adott el Porko-lábnénak és mivel az egyiket nem fizette kl és pénzt nem tudott tőle kapni, táraával elment kocáin ax aaazonyhor, az cllrnkaző asszonyt félrelökte és az egyik disznót elvl\'te. Az asszonyt arculütöttr. A sértett asszony éa a tanuk kihallgatása utáo Metx klr. ügyész mindkét fétfit zsarolásban kéri bűnösnek kimondani.
A törvényszék Ssabó Istvánt 200.000 korona, Kelemen Sándort 100.000 korona pénzbírsággal suj totta.
A klr. ügjéss az enyhítő szakasz alkalmazása miatt megfelebbezte az ítéletet.
SPORTÉLET.
Keszthely—Tapolca 4 i 0. A napokban mérkőztek Keazthelyen a halásztelepi pályán a keszthelyi és a tapolcai Katolikus legényegylet csapatai. A mérkőzés eredménye 4:0 a keszthelyiek javára.
CserkéssBanepály Barcson. Kaposvárról a főgimnázium éa tsaitóképző, Nagyatádról és Sziget várról a polgári Iskola cserkész-csapatai nagyszabású cierkész ünnepélyt rendeztek Barcson.
Reggel fél 8 órára Barcs összes tanuló ifjúsága klvonu\'-t négyes sorokban zászlók alatt az állomáshoz a fogadásra. Szandhái Ferena
főszolgabíró üdvözölte a cserkészeket s vezetőiket, melyre Faragó B. országos titkár meleg szavakban válaszolt. Utárfa a közönség a cserkészeket a Dráva szállóban megvendégelte, majd mindenki bevonult s Templomtérre, hol a cser-kéazek tábort Ütöttek és szentmisét hallgattak. Délután 2 órakor a Templomtéren s különböző csspa-tok különféle rendgyakorlatokat mutattak be, délután 4 órakor pedig a sporttelepen atlétikai gyakorlatokat végeztek. Este 6 órakor a Koronában színielőadás volt, hol Fsrsgó titkár gyönyörű érzésekkel telitett hazafias beszéd kíséretében felavatta a csurgói tanítóképző 20 cserkészét. A cserkészeket egyes családok látták vendégül, azért a barcsi közönség magyaros vendég-szeretetét Ecsy István Ödön csurgói tanár köszönte meg.
KÖIOAZDASÁQ.
Négy héttel elkésett világ szerte a termés. A roasz Időjárás kö/etkeztében világszerte eltolódott a terméa betakarítása. A koránérő területek, mint Magyar-ország éa Bajorország, többnyire már junluaban megkezdték az aratást. Nálunk talán nem annyira, de a külfö\'di államokban, ahol nagyobb eső.ésík voltak, több héttel tolódik el az aratás, ami egyik oka az árupiac aillárd magatartáaénak. A négy esőzések Is megrontották a terméskilátásokat és különösen a tavaszi vetések fejlődésére hatott ez hítráltstólag. Ujabban gyengébb termésbecslések híre érkezik Kelet-Európából. különösen Lengyelországból, Oroszországból és Ukrá-nUból. E\'zel szemben Amerikában általában jók a kilátások éa mint a let ujabb jelentések mondják, a készletekből o\'yan óriási kvantumot hajóztak be az utolsó időben ugy Dél- Amei lkában, mint ar északamerikai kikötőkben, mint aminőre eddig példa Is alig volt.
A TŐOM
(Saját t adó ti (ónk t«U(oa]«Ualáss)
Mai nyltáakor az árfolyamok a tegnapi zárlati kurzueok olvójárs emelkedtek, azonban nem tudták tartani magukat, mert a tőzsdeidő elaő felében gyengébb Irányxat lett túlsúlyban éa árlemorzsolódás állott b*. A plsc azonban ösztönzés nélkül állott. Zárlati árfolyamok a nyitási kurzusok alatt mozogtak, de nem haladják tul az 5 százalékos áresést. A piac a tőzsdeidő végéig kedvezőtlen volt, mert a cégekhez kevés vételi megbízás érkezett be. A pénipiscon 1 axáz&lékkal csekély üzletet bonyolítottak le. Zárlatkor a hangulat tartózkodó, forgalom csekély, Irányzat gyengébb. Koszt-péox hivatalosan J/g—1 százslék.
Utótőzsde. Irányzat tartott. — Keresk. Bank 1434, Naslcl 2600, Hazai 245. Cukor 3230, G»nz Vil-laenos 1750, Ganz Danubius 3730, Novs 160, Amerikai 91C0. Angol-Msgyar 71, Georgia 545, Sslgó 705, Magysr Hitel 660, Pesti Hszsl 4600.
Esti magánforgalom. Irányzat űzlettelen, árfolyamok teljesen változatlanok. Oiztrák Hitel 243, Ma-gyar Hitel 660-65, Cukor 3225, Kőszén 3650—3700, Peatl Hasal 4600—4610. Salgó 700. Nova 168— 172, G mz Danubius 3750, Gtorgia 540—545, Kereskedelmi Bank 1434 —1445, Amerikai 49, Bud.pestl Gőz 165, Ganz Villamos 1900.
Nameafémek. — Egy koronás 6900—7300, egyforlntoB 17300-18000, ötkoronás 34200-35000, huszkoronás arany 375000-385000 Terménytőzsde
Buss tiszavidéki 76 kg-os 330000 -332500, 79 kg-os 340000-342500, egyébvidéki 76 kg OS 327500- 330 000, 79 kg os 337500 -340000. -rozs 320000 325000, takarmányárpa 300000—310000. — sörárpa 325000-345000. «ab 335 - 340000, tengeri 270 -272500. korpa 240000.
Ax Irányzat gyengébb volt. Buza 10000 K val olcsóbbodott. Korpá ban folytatódó drágulás várható. A takarékkorona árfolyamai
A Devlzakózpont közli, hogy a takarékkorona m»l árfolyama 128 papírkorona.
Zürichi zárlat i
Pizlt 32*0 00, Ix>i»doo M61-00, Ntwyoxk 6114 l i Bnissai 210, Maüao<J ZtlVCO Holland 11115, fcflrllo 132, Wien 79 Sol\'a 410 00 Plága 1665 CO, Budapest M\'00, Bukarest 28i Belgrád 694 00. | dwlis-kOzpont MnUls* árlahf— »>
Valuták Devizák
N.poteoa Amiltriaa JIJOOJJIOO
An«ol I-JW j77*®o-»>4joo
Lara »«»s«» Zc«aaM|i ilMfi-iUlt
Oo-Mlí Sí joo-IISoo KriaalUoU ll«OOMIV>
PreaUa h JOIO-JITO Loodoo W7SOO-ÍSJSOO
Un llw-lfo B.Laal nki-iiM
Oaalt. Wx. ISI|VIS4>) OlHMIlll »I««-J»»«
M«a lf»ak lltoillfi ruit JOlO-Jlífi
Lti I1VW p<ií« s»io-sS©e
Saokol UocAJyS- •ItlO 11(40
Miifrl lr»ok I5JOOIJTOO ST»J< U\\00-l|K«
Kotooa i\\ai
KolUaSI H. utoo ttseo s.«n. Sl}-t«1
SalcriS loíe-ieí)
Kt»ro»» Sljeo iss»
Felelés sserkesstA: a főexerkeextö. Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kercekcdés RT Nagykanlxaal Nyomd*Ja
II Póuton két hatalmai helyiségből álló
üzlethelyiség
kiadó.
Bővebbet a Kiadóhivatal.
L___£_:--
im. mlju» 15._
zalai közlöny
TELEFON 3-13.
URÁNIA
TELEFON 3-13.
Szombat 7,9, vasárnap 3, 5,7,9 órakor
ragyogó kiállítású történelmi film
A kasztiliai véreb
(A szivek hóhéra)
Szinmü 8 fejezetben. : Rendelte Henry Roussel.
A film Parisnak idei legnagyobb filmsikere volt. — A párisi Ciné Journal következő kritikát Írja róla: „A francia filmgyártás a l-es Oppriméesbcn ért arra a magaslatra, ahol a nemzetközi filmművészet vezetését magához ragadja. — Abixolut miivé.zi, magával ragadóan erdeke, é. ab.iolut »zép "
Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg!
Telefon3-13 [VILÁG l Telefon3-13
Szombat 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Harry Piel legbravurosabb kalandorfilmje
A sálán helytartója
2 részben, 13 felvonásban.
•• ii«<
I. rész: A testet
II. rész: Pokol a földön.
Káprázatos kiállítás, briliáns artista trükkök, a modern villamosság csodái
zm.al kozi.ony
1924. IV
Aoróhlrdeléstth
Apréblr.l.U. 10 t COOO fí. •■•«»\'>•" VÍkH ..A ftOO K. »U.U> >.«
•««4«ll
AlUtt V»
r. V*« Vr- »• 0»l»«l>i«»|H>-
:4i«l»k <íl»r.
IJ»mllolt »l\'»l«lu«jrál kw««> m<C»\' A)UI>l\'Ul \' Whb..
A vidék ífKkituoíbb boi.i leg olcsót,-ban Le>xc:eibct-S koxv. lleico\'mnl
2800 K-tdl 3600 K-ig
Somogyi Testvérek
fuiic • é» cte3itícV«:«kcJéiében Hcgyar utca 1«. :f Telefon 469.
Karosunk egy
önálló könyvelöt
írásbeli ajánlatokat életrajzai és llselésl Igénnyel mielőbb kérlink a kiadóhivatalba.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
Ol\'B. által engedélyezett loK*tlanlor^alml lrod«Ja FŐ-UT 8, SZ. (Barárudvar)
Uívanolt fonclórc biztosító Intézet najjykanlxsal lóöjcynOkaégo. TBLEFONSZAM I5ű.
drotokat
lüiboo Utgritoti, íéoysvfétteroéoy, horgany ívtl, <-nosolt K-lv»niiáJt HviUl-ben, v*»- ís »c<JmloíséKbt" ««ktáriol s sülit
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Teréz, örut 60. Ttlsfon 157-68
Köszönetnyilvánítás.
Mind»ioko«)c, lik fekjibeteüee snyink t«m«té»éo ré»xlv«U«k tim *ít .iket kllfjoxték, exuton mon-Jgak kyJiöneUt.
Plelschaker Samu éa fodor család
Téglagyár
Somoíym.««is<"níl-l,tl kflrk.míne.v.1. •
í; ,.l«t«Vkílc» l\'.ívlciul ol.dö, v.ny bórbo.dó. xa • M""
liiváUlb.n. _
Nincs többé megélhetési gond!
vegyen oiitélytorileayet a Hlrscnler-tőxsdélMin
K,.yci«iníny li.J.Oíí •»»•»
1 milliárd korona
számos több milliót nyereménye*.
Húzás május 13. és 15.
Si.renc.o ntmk k.ph.tók
ifj. Hirschler Miksa
dohiayíiu ior»JeM^«ulíJ\'b*n HigykinlUi.Fft-ut Koiooa-niltú éplllel
Groxit gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
m\'nden minőségben oredtü eryiri áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. »zam. ,
Oro.lt sy*\'tm»"»u
szigetelőét fedéllemezek
minden uiinjsét;b<n cxcdcli gjriii ixou
Sartory Oszkár Utóda
Jgaíl
M„a,ksMi««, Klr.lyutM >». »•■
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kivilv
Jut.nyo. irón
Sartory Oszkár Uldda
c<5«>
H.gyfc.nl.u, KlrAly-utc. 30. »»•
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
N gyári itori «lul
Sartory Oszkár Utdda
cígaíl
N.flykanls.a, Klr*ly-u1c. 39. sz.
Eredményes és sikerült házi mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
ti.k»x«!u«n l.«U, f.iti»iu b«í*".I lehet csak megtartani 1
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Hirdessen a „Zalai Közlönyé ben
o c
I i
•mm
(A
N
IA
Nyári újdonságokat
olcsó árakon
Kisfaludi és Krausz
JCSTSSm" Nagykanizsán
szerezhetők bel
Dus választékú raktár!
az
Covelkotl, börböry, tiiko-lin é« marokin nxövetek.
Nöi divatszövetek: Férfi átmeneti felsitö,öltönyk.elmé.^\'F^\'fi,^is>\'ön,í.y\'
«
I Férfi átmeneti gabard\'in\'^7kovelkott ruhgvSíznak
ai Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, trepp georgette, japán selymek N minden divat szinárnyalatban.
Ooálbatisztok, sima és mintázott francia és sváici grenadinok qj és etaminok és a legszintartóbb mosók.
O PC
a
(A
3 o
0<
ff!
®
választékban
Niom.lolt > Zrínyi NyomJ.if.r 4s KönyvkcrcskcJís X.-T. N.g>k«niis«i Nyomdljft.n (Nyorr.dívczc\'.í: Uícnbcck Kiio\'.y).
Egyes h>w Ura hétköznap 1000 korona, vasár- es ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1924. május 16. Péntek
112. "*<n
Nemzetgyűlés
Budapest, május 15. (S»jít tudósítónk telefoojelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta mc; Szcitovszky Béla elnök.
As elnőü előterjesztés után következett ■ nemzetgyűlés gazdasági bizottságának jelentése az 1923,24. évi költségvetéséről.
Urbanics Kálmán előadó Ismer* tetl a bizottság jelentését. Kijelenti, hogy a költségvetésben tulkiidisok vannak éa fenn Is marfcdoak. Éten tulkladások fedezéséről gondoskodni kell.
Fiegymegi Kiss Pél a parlsmentl gyorsírók óriási munkateljesítményét teszi szóvá. Indítványozz*, miszerint a nemzetgyűlés utasítsa a gazdasági bizottságot, hogy a gyoriiróknak egyetemi kvalifikáció-jűfc*t túlhaladó s ífhbtlettTeiTet-lelket ölő munkájuknak honorálásul fizetésipótlék-rendszert állapit* sod meg.
Urbanics válaszábsn kijelenti, hogy a gazdasági bizottság különös tekintettel van a parlamenti gyorsírókra a éppen ezért, nagy számban nyitott uj előléptetések is sokkalta gyorsabbak a parlsmentl gyorsíróknál, mint egyéb állsml tbztviselőknél. Végűi túlóra-dijaik is négyszerese ■ rendea óradijaknak.
A nemzetgyűlés a gazdasági bl* xottság jelentését elfogadta.
Elnök Hpgymtgi Klss Pál Indítványát: szavazás alá bocsátja. Az Indítvány mellett 21, ellene pedig 13 axavar.
Ezután elnök megállapítja, hogy a Ház határozatképtelen. Az ülést 10 percre felfüggeszti.
I Ax ülés újbóli megnyitásakor Eder Antal, a könyvtári bizottság előadója terjeaxtl be jelentését, mely utáa a Hás áttér a mentelmi ügyek tárgyalására.
Szakács Andor ügyében a mentelmi bizottság a felfüggesztést jt* vasolts. A Ház nem fogadja el a javaslatot.
Elnök ezután az ülést felfüggeszti.
Egynegyed 4 órakor újból megnyitja. A Ház Stakáca Andor mentelmi jogát mindkét esetben fej függeszti.
Nagy Ernő mentelmi iogát szintén proponálja a mentelmi bizottság felfüggeszteni.
Rupert Rezső politikai zaklatást lát fennforogni Rupert Rezaő nj»»JeIÜJ/ J<£» föütfggasztésénsk javasolásában. •
Putítg Pál (gaaaíjGlymlolailer Nagy kladatfoa\' nrtllMt «m«h "ót.
Dróxdy fcUxólaliUbaa külónöa-oek tarlja, bogy a» Igasaigögy
Kiélesedett a japán-amerikai konfliktus
Japán visszahívja nawyorkl nagykövetét
Washington, május 15. Politikai körökben itt általában ait várják, hogy a japán bevándorlást korlátozó törvényjavaslatok jelenlegi alakjában a parlament mindkét há*a elfogadja és a hit végén Coolldge elnök elé terjeaztik aláírás végett. Diplomáciai, éa politikai körökben a helyzet komolyságát nem ismerik Jelre. Általában azt hiszik, hogy Cool\'dgenak nem volt más választása, minthogy a törvényhez hozzájáruljon. Bizonyos körökben annak ■ véleménynek adtak kifejezést, hogy J»pán a törvény helytelenítésének jeléül nagykövetét vlsszshivja és a nagykövetség vezetésével üfyvivőt fog megbírni.
A román kormány bukását váriák
Bukarest, május 15. Ferdinánd király külföldi látogatásait igen élénken kommentálják a lapok. A kormányhoz közelálló ssjtóorganu-* mok kedvező megítélésben látják a király londoni látogatásét, a többi lapok azonban annak a fel fogííuknsk adnak WíJexW, hogy\' a Bratlanu kormány külföldi dlplo mácla hibáit éa mulasitásait a király látogatásával nem sikerült jó-
| várenni és érért szükségképpen a francia kormány változás követkex-tében uj választásokat fognak kiírni Romániában, ami a kormány bukására vetethet.
A király egyébként május 21 én
bő/" Ütic \'"k üí&gyrnínfsiteV0\'pe3!g
néhány nsppal előbb érkezik vissza a román fővárosba. A képviselőház első ülése ugyancsak 21 én lesz.
miniszter mentelmi ügyekben állást foglslt.
Gróf Bethlen letván Dróidynak adott válaazában kijelenti, hogy az igazságügyminiszternek, mlnt nemzetgyűlési képviselőnek ehhez joga vsn. (Nsgy zaj balról).
Gróf Bethlen (a zaj lecalllapultá-vsl.) Az IgazságügymÍDÍsztcr érdekében nem tett oly kijelentést, mely a kormány részéről védeni skarná.
Propper szintén zaklatást lát fönnforogni Nagy ErnÖ ügyében.
Mikovényl előadó felaxólalása után a mentelmi bizottság javaslatát elfogadják.
Klárik Ferenc mentelmi jogát a Ház felfüggeszti. Ugyancsak felfüggesztik Dénes István 2 rendbeli mentelmi ügyében, Ernst Sí odor 1 rendbeli, Rupert 2 rendbeli ügyéljen a mentelmi jogot. Szilágyi Dezső, Nagy Ernő, Fábián Béla mentelmi jogát szintén felfüggeszti a Ház.
Elnök ezután napirendi. indítványt tesz aziránt, hogy a Ház legközelebbi ülése holnap délelőtt 10 órakor kezdődjék.
Az ülés 2 órakor ért véget.
A szerb kormányválság
Belgrád, május 15. A király ma újra kihallgatáson fogadta Davldó vicsot, az ellenxékl blokk vérérét. Komoly hajlandótág mutatkozik a válság megoldására ugy la, Hogy a király a berliol jugoszláv követnek vagy a Tudomáiiyóa Ak*dé-V mla elnÖkéaek ad megbízást semleges kormány alakítására.
Pártértekezlet a büntető-novella felett
Budapest, május 15. A Keresztény Kisgazda- és Polgári Part Almássy Ltszló elnökléséve) délután 6 órakor értekezletet tartott, melyen a büntető törvények kiegészítéséről azóló javaslatot tárgyalták. Jelen voltak Bethlen István gróf miniszterelnök, fcsthy Pál, Vass József dr., Klebelsberg Kunó gróf, nagyatádi Szabó István miniszterek Is.
Mikovényi Jsnő előadó Ismertette a javaalatot. Az értekezlet a tör-vényjavsslst 45. szakaszig terjedő részét változatlanul elfogadta általánosságban éa részleteiben is.
Jászi Magyarország ellen
London, május 15. A román
klrilylátogatásssl egyldőben fokd-zott propsgaada észlelhető a magyar emigránsok részéről. Jászi Oszkár a román király látogatásával egyldőben Londonba jött és Scaton Watson házában előadást tartott. Előadáaában Magyarországot, Németországot és Oroszországot Európa három sötét foltjának mondotta.
— $ rrtagyar veszedelem — mondotta beszédében — a régi b«tár helyreállítására vezethet, ettől azonban mostanában nem ken tartani. Helytelen m«foldás lenne áz Is, ha Msgyarórsxág pénxÜgJelt külföldi kölcsönnel szanálnák. , Játt^ le^közelébll /eladatnak Magyarország ujabb forradalmasítását jelölte meg.
A tisztvisetS-kérdés hetes bizottságának Ülése
Budapest, május 15. Az egysé* gespártnak a tisztviselőkérdés Inti* résére kiküldött hetes bizottsága ma délután ülést tartott, melyen a kormány részéről báró Korányt Frigyes pénzügyminiszter vett részt.
Az ülésen a legkisebb részletekre Is kiterjedő tárgyslások során szőnyegre került a köztisztviselők minden kívánsága. A kedvezményes ruhaszövet kiosztása május végén, junius elején veszi kezdetét. A* árakat megállapító rendelet szombaton jelenik meg.
A májusi és junlusl tüzelőanyag kész pénz váltságának felemelése pénzügyi nehízségekbe ütközik, mert ha csak 40 0C0 koronával emelik is fel, 53 milliárd koronát.
Arra *a ápans»5rá, nöjy a hlílVítl segélyt csak a minisztériumokban utalták kl, a pénzügyminiszter kijelentette, hogy ebben >z őgyben is folynak már a táigyalátok..
A májuii és junfu.i Illetíteknat\' a drágaság arányiban vaM>\'faP emelésire nésve ugyapcs.k biftátá, kijelentések történtek. \' j"Jj
fl rákossretitmlhályl rém* ■\' dráma
m.l fötáfgy.liián Molair-Tóth 14-sacfné folyt.tj. vallomi.it. Art/állítja, hogy sem ő, sem Ksnozsayná nem tudták, m!t csináltak férjeik. Kanozaay azonban as asszonyok vallomásával nemben h fenntartja, hogy tudtak a tömaggyttkoaságró),
A Nemzeti Baak alakutfiM*\' közgyűlése \'
Budapest, májua 15. Mijtu 24 én délelőtt 10 órakor lest a Magyar Nemzeti Bank alakuló kosgy&lés. a Magyar Tudományos Akadémia dleatermében. | unitija
Vegyes bizottság a délszláv- . román incidens elintézésére >-.«
Belgrád, május 15., A >Ű10iycaK. nlaitérhimból ajlrma>ívéVtrtm«ilc\' aierlnt legkösalebb .dílejdáv-rónfán . vegyea bltottság alakul, amely Má-dos ío Párdiny köiségek átadása kőrfil lelmcrQlt Incidenst megvl.s-2álja és\' at Ig.iaignak megtelelj ) miltányoaaággal illntéit. ":vl6|j,»
Arany wrttásos utlevéldltak \'<"
Ilyén aranyban földi é> amerikai tel. la.
útlevelek dljté-
z\'lai közlöny
_2____
Üdülőhelyeink védelme
---- K*gykanl*ít;"nI7a"l&
Lesssn-lasjan. de mégis muli\'c a tavaszidő eddigi zordonsága éa*t áldott napsugár melegr, a fűk üde lombsátoia in virágpOTspíja « szabadban való üdülésre cialogaljs » tél izobabörtönébe beleunt embe rekrt.
Kerdenek megélénkülni a sétautak és sétsterek. Mindkét nemű, minden korú éi társadalmi éHiau gyermek, férfi *3 agg ker*«l a szabad természetbeli a fölfrlisülést, esetleg a pihehést. *
Ámde a plhenta micd lehetetlenebbé Válik, mert a^ ülőhelyek nagy réixe a szívtelen pusztításnak esett áldozatul.
A várói keleti határát áls-elő vasútvonal "memén a háború előtt a legfelkapottabb sétaút vezetett s ezt vasárnapokon él köznapokon a köiönség a/ár.l vették igénybe s főkint wéri, meit ér ■e!f*rxke-kat kényelmei ülőhelyek hivták pihenésre.
Most, a hajdan ciupa puha pázsittal botitolt utat, a minden tilalmat áthágó és megvető föld művesek szekereikkel ciunyán fölhasogatták, az ülőhelyeknek pedig még nyomuk aincs meg.
Hasonló lelketlen puirtltás tárul sxemeink elé a beltő sétatereken i>. A régi, főidbe á.ott padok vagy egyaierüen mindenestül eltűntek, vagy ciak • Fiátuljok vagy fél kartájuk meredezik eléok biiony-sálául a közvagyont semmibe sem vevő szabadosságnak.
Ntm áll jó lábon a fák és virá-
Ífok kímélése sem. Dadák és neve-őfvők a gondjaikra bízott ciemeték egyszerű kívánságára marékszám tépik a bokrok é« fák virágait és lombjait s meggondolás nélkül fosztják meg a fákst és bokrokst
l„---LL 11----
N\'nci kegyelem sz élő és a fakerítések ezámára sem. Amazokat szeszélyesen áttörik, hogy a sétatérre bárhol bejuthsisanak, az utóbblakat kldöntőgetik vagy elhurcolják tüzelőanyagnak.
De tslán az ut»kat cssk békében hagyják? Még est sem! Mert Itt biciklivel ksrikáznsk főltertóz-tatás nélkül végig\' vagy körbe az utakon, ott megterhelt taligával törik fel az utak felszínét, hogy cső •lkaiméval ragadós sár borilsa őket.
A fülemülék most hallatják ciuda-szép szerelmi csattogásukat s már ott settenkednek a bokrok közt a neveletlen és iikolakerülő gyermekek sőt .felnőtt ifjak Is, hogy gumipuskájukkal lövöldözzenek as édes áaekasekre.
Mindezek kellemetlen és lehangoló tr^sáílalatok\'n-eé tatereink és üdülő utalok világából és*a gyógyítás, v szanálás már Itt ls elkelne.
-ElsŐ sorban gondosabb Őrködésre volna stükség c ezt erőteljesebb, mozgékonyabb és erélyesebb őrök alkalmasásával lehetne keresi-tülvlnol. Egy-egy elaggott parkőr a fürge rongálók szejnében csak arre jó, hogy elkövetett csíny tevé-sejk után a szemébe kacagjanak. 7őbb és fiatalabb őr volna kivonatos.
Másrészt a park védelmezése Iráat érzékkel biró közönségnek is föl kellene a tettesek ellenqlépnie, ha rombolásukat látja. De skár kényelemszeretetből, akár nemtörő-
rá szólna a ron-^tfj6^* „\' \'«? akadály nél-
fölvllágo.
£SX\\J;rk dÍ f4.k 4i *****
napját tart tniaden Intézet s Iskolás
gyermekek meglehetősen meg l( kímélik arok*t. Nem ártana a nagy kÖiÖmcgct s ránev-.lnl ar:a a belátásra, hogy az Xl\'»>kat, psdo kat, virágokai éi madarakat résre sitsék kim*l«lben, mint amelyek mindnyájunknak üdülésére és gyö njörkődíeléieie sJOgalnek.
A ntugodtabb éa módosabb idők
beálltával pedig egyesületbe kell tömörülnie a társidalom ama tag j.ln.k, akiknek van szlvök éa ér zékók eme kérdés iránt. Ez egye sülét tagj»t felsőbb helyen meg crőiite\'t alapszabályaik értelmében io^ot kapnának » sétatereken a k\'hágáM* elkövetők följelentésére, esetleg üldóréaé.-e. (K. A)
1924. május 16.
A hűséges munka jutalma
------------Pjrtsá, fiiTyüVTí)
Zslsszentmihilytól keV.re mintegy ket kilomete.-n):.-*, egy gyónt•>:■_ emelkedésen, fáicka! So*»o:uxoU técea i.l • Skabk;«-c«sIsJ kastélya. Ünnepel mi sz egísz c»slii ünnepet 9 cselédség, ünneplésre JJre/.lc\'.tele ide • vármegye vezérei és n jatas eUkelós !i;el.
l\'nneplik na Patlinki taváét, sz H éves bresjtetes muokáVen megéli^lt h\'tégís «tu-lyáspuztort.
A vén hársfák s\'stt ott .\'•li cuysjoro L-n-nep\'/jébea fZ víz Pillánk), kinek >g«z tu«• gy»x arcáról le*Bgaix:< ae ötom. — sunto Htem —égés: Isiiben véthíX«]a«i5<Sd:k élete, ifjosi/áM s rr.osuaá dnnep;*. az -J becsj-letes tisztessciice munka st«gán*k ünnepiig.
•Tábori misévet as ünnepség,
melyet a k\'po.-nakMt^elshttoj ce\'ebrilt és ataelyccfc vágcités-eb Bosnyák Gása nyug. íéí»Féo. a jáiéa swi.kdíe •■•<. e\'jwlw xtle? szavakkal Ws«.,rn<Mle Ünnepeltet t\\ it-nyuj\'.otts neki Iv.\'séges munlc*s%ÍB.s; birooyiló eUsnt«r<S oktcve\'.ct. lizutin Jr. Talányi ;-\'«-:«n: főispán romos, szivhoz szólj vonisok-ban ntéUtlU as i&«z muokist s ennek, kiváló rninlsJcí; <t * hü-e^ixn. oJa»i-> lomban: Pallank\'t. A hűséuei u:tg, a S\'eu\'j-lics-csalídtót egy jrt\'ünyüru r.»veaJék szarvasmarhát kspotl hűséges raunkijsigs Jutalmicl
Az ősz mtgyar, aki sok-tok esitenJc\'n »t kéményén m«x*Uta belyét — a <>teivck köszöntésétől clé:zéker.yu!:en, moodo\'.l koj:o-octet
f.llsnki litván még mint <i>tsj ayataisk lépett (atyja u\'áo; ízoIgsUiba N??0-bea motUo: g»zJ»insk osgy*ty;ahoz, r.íh.í .Skub-lies Gáborhoz, kl a most ls o:siigos lürnív-nok özvendá z«Uizen:m hályl RtmboulUet-juháseat alspjat megvetette V.aji később és mindvégig Skublics SinJoinaz volt hűséges segitűtáisa, ki sok lu^oSJi tanulmányútjain szerzett tap«sztilstslvsl és o.iaét nagy ÜJo-satok árán hozott tenyész-állataivat a ssts-szsntmibályi állattenyésstéit általában, kjlüDős ambícióval a Rambouilist-juliksotot mtg magasabb nívóra eaialte
A Skubties-ciaUd m-.oJij azt tirtotta hozy a g«tJa !agf«j!stt«bb tuJass It csak puszta theoria msrsJ és a produkálás meJdő, ha nincs, ki a gazJa psrsecsait lolkiismaratosen, hú r*KsszkoJiss*l, oJaad4 jóakarattal pooto-sin keresztül \\-iszi. Kzan eltaktSl indítva lótta la háláját a régi szeotmihályi Skublics: csalid öreg, ragaszkodó és hu pásztorának, PatlankJ Istvánnak
A meghatóan. szép ünnepség fényét és ja-laot^ségét nsgybsn emelték a magjelent elő-kal^tégek — 0 Jdy Zoltán alispán, Siccs Oazióné, Rajky Lsjosné, Skublics Imréoé, Kern Razsőné, Skublics Viktor és tisje, Bosnyák András és neje, N\'yáry Kálmán, Pálííy László, Kaoda Péta* fóitolg«Wrö. dr. K\'ollat Istváo, Fábiinlcs. Rezsó, Sterothal Barnát, Táncsos I.ijos. Kartalaady József stb. As űnnspl\'kat a Skublics csatád megvandégalu, majd táncmulatság kivetkezett.
Sokáig marad emlékezetben a hűséges munka e ritka ssép üaoepilye.
— Szövet-divat. Tavaszi női ruha-kosztüm köpeny, férfi öltöny és átmeneti kabát kelme újdonságok naponta érkeznek Singer József és Társa dlvatáruházába.
— A jól öltözködő nrl áa női vllá* íigyelmábet A FILIPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmánutca 6) barianyái és zoknll a legértékesebb-anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy ssját anyagukból mindenkor fejel> hetők és javitKetók, Igy nem k«U velük otthon vesződni. Az árak » mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni, ö »j
— Aller képes családi lapja 4. száma megjelent. Az összes számok kaphatók eredeti árakon Flschel Fűlőp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— Rádió- utján közlik velünk a legfontosabb híreket. Ilyen uton jutott hozcáok budapesti tadósüónk jelantésa, mely ssadet a vidéki intelligemiára názva roppaat foolos. hogy minél atébb rászt vegyen as orsaág legnagyobb izövatáruházának, a s-ilághlrii Se-mler J. cégnek keJvoziaényas klárusl-táaában, mart Uánta orsaágot árdeklíááa nyilvánult eseg. k cég óriáaá forgalma, foiy-tia fatkalmosódott sok ezer ouradito ás a mult nyárról , <5«zxól Útról visszamaradt szövetek mélyen (sjsáliitott áxakon szeres-hetik be a cég Bácsi-fetca 7• és^Korenafaer-cefetoe tt.slatti. Aákűslaááben. i l.UrOékok-oál uag kXIto nagy ázeagadasáoy.
észséges feilődés "utatia
Windlsch Hermanrr, - ^...JwUi.tl .KQiPOnl V»x*>-igaigeWiártak nyll»lHcK«l» a Zalai Közlöny ré«éro
\' * NofyíVnU**;nagykanizsai piacol?gazdaság!
Nasykaniz
(Saiit todöai^akt
Srerdán délben érkezett Nsgr kanirsára WindlSC\'i Hermenn, n Pénzintézeti Kő.-pont ve.érlsaiga-tóji Budapestről, hogy mígiáto-gftse* az ittenf ipar vállalatokat, pénzintézeteket é« ezzel tájékozó dáit szerezzen Nagykani>sa ipari és-péntpiacáessk heiezotéröl, egyszersmind p^dig betekintést nyer jen a helybeli pfniiistézetek műkő désébe.
Érkezéskor Elek Ernő, a Nagy
kani\'Sii Takarékpénztár elnök-igazgatója, Knortzer György, o Z«la-megyei Gizd*?ii>gi Takarékpénztár vezériga?gatója éa többen » kani »ssi pénzvilág előkelőségei kőiül fogadták egysrerö, do annál melegebb azer^tctreméltósággai.
Windlsch Hermann az állomásról i Körpont-síállóbm lefoglalt iaká sára Kf jlatolly-avajdebád^t\'-án meg látogatta bankférfiak kalaurolása mellett j» kanizsai nsgyobb ipar-válUlatokst, igy a Trapsdanubiát,
Pátria pótkávégyárat, a szeaz-floomitót, a kefegyára\', a Király sörgyárat és melléküzemeit. A terv-bevett látogatásokból azonban löbb elmaradt, mert a délután kereke dett hatalmas és hosszantartó zá-
.\'a tl/v m
zésre álló egyébként is rövid IdŐ teljes programazerü kihasználását.
Ests */i9 kor Elek Ernő elnőklgaz-gató lakásán vacsorát adott, sz illusztris látogató tiszteletére/amelyre a helybeli pénzintézetek mintegy harminc.számottevő-tagja volt hivatalos. A vacsora a legkedélye-sebb hangulatban, meleg baráti körben folyt le.
Csütörtökön délelőtt meglátogatta azután a Pénzintézeti- Központ vezérigazgatója a nsgykani-zaai pénzintézeteket s miután miod-egylk ügyvezetésénél legteljesebb megelégedését fejezte kl, még látogatást tett e városházán, a polgármester távollétében Krátky litván dr. főjegyzőnél.
Ebéd után lakásán fogadta lapunk munkatársát és délután x/,4 órakor visszautazott Budspsstre.
A látogatás célja
Wlndisch Hermann, a Pénzintézeti Központ vezárIgazgatója -a következőkben adott felvilágosítást a Zalai Közlöny munkatársának nagykanizsai utja céljáról és as itt tartózkodása alatt leszürődött tapasztalatairól.
— Mostani látogatásom — mondotta — nem az első Nagykanizsán. Eltekintve sttól, hogy katonakoromból Ismerem a várost, jelenlegi minőségemben 49,17 tavaszán jártam először Nagykanizsáé a Zslamegyei. Gazdasági Takarék-pénztár felkéréte folytán. Akkor ugyanis még fakultatív dolog volt a revízió: ott volt cssk, sbol kérték.
— Látogatásom célja, habár kissé megkésett, mert a szokásos általános. revlsló már simult, hogy kőz-vétlenül szerezzek tájékozódást «
kéhfiitsigérci A b^érkezó-jiUinlések bői ugyanis nem Mehet olyáh preciz és megbízható képet alkotnom, mint a kőtvelieo sreinlélet ha\'oór rövid idtjr alatt is gyűjtött tapas:tálatokból. Má>lk cüom az vol\', hogy f/netaitsam a személyes kontaktust a nsgrkanl»sal pénzintézetek általam régóta iimert vezető férfiaival.
Az Iparvillalatok
— Elsősorban az Iparvállalatokat látogattuk meg, hogy láiaam, milyen vállalatoknál vannak érdekelve a* itteni pénzintézetek. Meglátó gattam az országszerte ismert 7rans-danubia hataimas üremét, a szesz-finomítót, a>után a Pátria pótkávé gyárat, amely méreteiben meglepő, láttam a kefegyár szép produkcióit, technikai felkészültségét, a Király
-taodc>*<jL és - minden tslpalattnyi helyet, minden mellékterméket -hasznosító üzemét, (kenyérgyár, hizlalda). Általában az a véleményem alakult kl, hogy a ka nizsai nagy vállalatok jó kezekben vannak és hogy a város e téren határozottan egészséges fejlődés képét mutatja. Komoly, a helyzet magaslatán álló vállalatai vannak Nagy-
LaolulnaL, melyeknek nemesek
műszaki berendezkedésük és felkészültségük a legalapoaabb, hanem financiális szempontból Is helyesen vannak megalapozva. Mindenesetre örvendetes jelenség, )iogy vidéki városban ilyen komoly, értékes ütemeket lehet találnb
A pénzintézetek
— A pénzintézetek sorra látogatása alkalmával semmi ujat, semmi meglepőt nem találtam és különö sen nem találtam- semmit más városok szertelenségeiből, a gombamódra burjánzó magán banküde-tekből. Nagykanizsa, a régi keres kedőváros, a mostani Időkben sem veszitette el köztudomásos józanságát.
— Országszerte twdott tény, hogy a kanlzasi pénzintézetek szolid alapokon nyugszanak. Mint látom, gondoskodás történt a tőkéknek a koronaromlástól való mantV sltéaére. A kanizsai bankok nem-caak konjunkturális üzletekkel fog-lalkoznak, hanem gasdaságl szempontból is hivatásuk magaslatán állnak.
— Mindezekből az a tapasztalatom szűrődött le, hogy Nagykanizsa városa gazdasági fejlődésének legjobb utján járva nyugodtan nézhet a jövő elébe még akkor Is, ha megpróbáltatások érik a várost. A törekvés és s munka jegyében vette fal Nagykanlzss a harcot az Idők mii \'moitbhiirlfával -fcr ht csUeg ^a anyagilag-is Ilyen azüárd alapokon épül továbbra ls, mint amll^rsnakenIdáig jutott el fejlődésében, skkor rövidesen Nagykanizsa lehet nemcsak Zalamegyének, hanem a környező vármegyék valamennyiének a vezető hely)t leghivatottabb városa.
1924 ra.iot 16.
Z1LU KÖZLÖNV
HIBIK.
Róm. Vslh.: Nep. János l\'rotastias: Mózas Izr.: Ij»r 12.
IddjAráa . Xsgykanizsan \' CSÜtotOk reggel IV4 C, szél
tM«kk«i»u. btlt-sn 2Ö3 C, szél é*z»i.keletl. Este ZO 3 C. síét dé\'kelelt
Meteorológiai Intézet centét* %x«-rinl esyeléro változás nert váthat> Késíbb zivatazoua h»;!ó iil meleg szökkenésével
— A törvényszéki elnök ■xabadaágon. Dr. Eöry Szabi J-nő kúriai bíró, törvényszéki elnök három h\'ti szabadságra Hévízre utazott. Távollétében dr. Kened! Imre táblabiió Htja el a törvény-czéki elnöki teendőket.
— C(madományozna. A kor tniayró Kovacsict József nagyka nizzai törvényszéki Irodaigajga\'.ónak az Irodafőigazgatói címet adományozta.
— CaiazúriU Júnoa veszprémi kanonok kltüntetáee. Csiszárik JinOi veszprémi kanonokot, vál. slmiisai püspököt XI Piu« pápa
■ poitoii protonotáriuisi nevezte ki,
■ mi a legfőbb pápai kitüntetés számba megy. Csiszárik Jínos 1906 tói kezdve főkép a dip\'omácial pályán működött a jelenleg is a külügyminisztériumban mint első osztályú követségi .tanácsos do\'go zik. Tiszteletére Schioppa nuncius tegnap ebédet adott, melyen Daru-váry külügyminiszter Is magjelent.
— Déay Zoltán temetése. Ma délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra a kereptsi temetőben Désu Zoltán, a hősi halált halt( államférfiú hamvait./ A kor-mányzó képviseletében Bethlen miniszterelnök, József főhet csg, a kormány összes tagjai, a nemzetgyűlési képviselők, a tábornoki kar, stb. A búcsúztató beszédet a miniszterelnök és Apponyl Albert gróf mosdották. A gyászszertartást Ravasz LW6 ref. püspök ^zt«.
— Drágább leas a villany. A Tranidaeubia újból kérvényt Idtéxatt a városhoz, melyben kéri
■ Villanyáram egység dijainak fel-emelését. A tanác* íégkötelabbi ülésén határoz a kérelem üVyébeo.
Sláger Jóxsef ás Társa divatárszháxa Erzsébet-tér, Központ szálló épülőt, magblzható bevásárlási forrás. Alapitvs 1860-ban.
— Az SrTxotba vett kép kiállító Szécsl Józsefet -ez államrendőrség átkísértette s kir. ügyészséghez, s kir. Ügyészség azonban nafci vette át a foglyot, hanem visszakísér ttt te a káphányiígra, ■hol niost mindaddig fog msradnl, mig a budapesti kspitáayság elviteti.
^ A kanlasal poataaltlaxtek a ás aló axenteléae. Juolua 15 én lecs a nagykanizsai poataaltlaztek zéexlajáoak ünnepélyes felszentelés*. Zfctlóanya báró Inkey jóissfné. A fővédnöksége t a vármegye előkelőségei Vállalták. A felszentelés! ünnepély után este s Polgári Egyletben műsoros alőadáa éa táncmulatság latit.
Nagy pánx megtakarítás.
Amíg dftÜsslet tart, vásárolhat mértékált árban kartoaoke*,4>atisxtokst é^granadlnokat Singer Jóttef- és Torsánál.
- Dr. Balázs Zsigmond ügyvéd irodáját Fő ut 12. siáni I. cm. alá (gyógyszertár fölött) helyezte át,
— Megkezdődött a teatne-veléal malaaxtáaok bttntetáse. A testgyakorlásra kötelezett ifjak összeírása befejeződvén ■ testne velési bizottság elkészült azoknak » névsorával Is, akik Nigyksnlisán nem tettek eleget ebeli kötelezettségeiknek s bármi u\'nn kibújtak az ö\'szeirás alól. Ezidelg 155 hiányzó van, akiknek te\'j*s névsorát most adták ki a büntető végzések kézbesítése végett. A páuzbiraág a azülóket és munkaadókat fogja terhelni, amennyiben ők felelősek a testgyskoilásra kötelezett ifjak összeírásának elmulasztásáról. A bírság biost, első ízben még nem a jelzett 100.000 korona, hanr-m ctsk 5—10 000 korona lesr, azonban következő esetben már a teatnevelesi törvény büntető szaok-cióinak teljes szigorával fognak eljárni a mulaaztókkal szemben.
— Dunántúl legnagyobb axö-vőpamut ás sxövőcórna raktára. A viláyhlrü jómlnőaégü szövő pamut 3, 4, 5. 6 8, 10 áa azövőc\'rna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vaatag-ságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában.
-r Url áa női divatcikkekben !egszo\'.idabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél. Fó-ut 6.
— Z\'lnyl Ünnepély. Vasárnap, f. hó 18 án délelőtt tartja a Zrinyl Irodalmi éi Művészeti Kőr a városháza dfstterméban szokásos évi hazafias ünnepélyét a nagy költő és hadvezér, Zrinyl Miklós emlékezetére a tegnap közölt műsor sterlat. A« ünnepélyre azeretettel hívja a Kór eloökaége a közönséget; belépődíj nincs, önkéntes adományokat azonban köszönettel fogadnak\'.
— Vásson vásár. A legfinomabb minőségű siffoaokat, batlazt-siffonokat, zefirakat, kanaváaznakat, vászoakat, anginokat, damasztáru-kst nagy választékban Slrtgerjótlef és\' 7ársán ái* sVyeirha I i be.
— Kaposvár tíf yvédi karna-rát kapott. Ax Igaxaáfügymlniss-ter a kaposvári kir. törvényszék területére Kaposvár székhellyel julius l tői ügyvédi kamarát állit fel. E területen a zalaegerszegi ügyvédi kamara hatósági a zalaegerszegi, nagykanizsai kir. törvényszékek területére fog kiterjedői.
■= „Tatrá" caecaemő-kelen-gyák Schtoafcz D&ttő cégnél,\' Fő-Ut 6. szám.
— Gödért szabadlábra helyezték. Godér kUkantxsai marha-kereskedő, aki társát két szódás üveggel ugy fejbsaujtotta. hogy súlyos sérüléseket szenvedett és emiatt a kanizsai foghátba szállíttatott — a vizsgálóbíró által kl lett hallgatvs. Gödér Wt moadotts, hogy nem volt szándéka társát agyonütni, erős felindulásban követte el ípttét. Mivel "at . á\'doiat jobban tran és G&dérnsk rendes foglalkozása vsa — dr. Mutschen-bacher Edvin vizsgálóbíró, tőr vényszéki tanácselnök GŐdírt szabadlábra helyezte.
TÖRVÉNYSZÉK.
A gróf Andrássy-uradalom tolvajéi
Major Fer*hc, Rib\'isi Ferenc és Hajós József let^nyci lakosok, a gróf Acdrássy Stndor uradslom alkalmazottai álltak tegnap a nagykanizsai törvényszék dr. Kenedi-büntotőtanácia előtt. Az volt ellenük a vád, hogy nx uradalom magtárából folytatólagosan búzát ea mákot leptak el zsáksxámra, mlg egy véletlen folytán Schramm Lajos ursdalml tiszttartó megtalálta ax elszállításra késr, teli zsakokat, mire az esetet feljelentette a lele nyel csendőrségnél, mely megindította nyomozást.
A kir. ügyészség M«jo\' Feren-C*i és Révész Ferencet, mint tettestáriakat folytatólagos lopás bűn tettében h^lyezto vád alá, mert a grófi uradalom msgtárából 146 kg. burát, 2 q burát, aztán újból 2 q mskot tulajdonított el jogtalanul, ■ lopott do\'gokat eladták és a kapott pénzen osztoikodtak, Hajói Istvánt prdig mint bünsrgédct, mert a lopást azzal segítette elő, hogy a magtárt n>(tva hsgyta és zsákokba előre klkészltete társainak az elvlendő cikkeket. A lopott bu zát és mákot Kramrncr Mmyhért és Frommer Pal kereskedőknek id tik el, akik orgszdaság mist? kerültök a vádlottak padjára. Ezenkívül felelősségre vonta ■ bíróság még külön kétrendball csalás vétsége miatt ia Hajós Istvánt és Vasvári Mihályt, mert Vasvári földbérlet fejében tartozott volna 10 q tengerit ■* uradalomnak beszolgál-gáltatnl, Hajós axonban ugy tüntette fal ■ dolgot, mintha Vasvári tartozását már bsazolgáltatta volna.
Mejor és Révész részletesen elismerték bűnösaégűkot.-Hsjór azonban Mkor ér. nodi a három vádlottat szembesíti egymással, mindegyik éUacn megmaradt állítása nlsllatt.
Prommar és Kía\'mmcr avval vé-dokezott, hogy nem tudták, hogy ss általúluk megvett cikkek lopottak voltak.
Dr. Szabó Lajos kir. ügyészaégl alnök ugy látja, hogy Major éa Ha> jós voltak az értelmi azsrzők és tettestársak a folytatólagos lopás-bsn. Frommar és Krammar kereskedők ellen eUjti^z orgardtság, Vasvári és Hsjóo ellen a csalás vádját.
Dr. Hoch Oszkár éa dr. Gartner
Antal védőügyvédek védelme utáo a bíróság Ítélethozatalra vonult vissza. Hosartt tanácskozás után dr. Kentdl Imre törvényszéki alnök kihirdeti a bíróság ítéletét. /;/. Major Ferencet egy évi és hal havi börtönre, kétszer 50.000 K pénzbüntetésre, Révisi Ferencet nyolc havi börtönre Is őt évi hivatalvesztésre, Hajós Ferencet egy évi börtönre, 50.000 K pénzbüntetésre és őt évi hivatalvesztésre, mind a hármat egyetemlegesen pedig az összes /el merült költségek megfizetésére llélle, Frommsfí Kfsmmer és Vasvár\'. «il len pedig a további eljárást beszüntette.
Miután a vádlottak megnyugodtak\'áx\' ítéletben ^>.at jogerőssé vált.
M0ZGÓFÉHYKÍP5ZINHÍZ.
Uránia. S-omhat 7 é* 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor s rayyogó kiállítású történelmi film: A kasitiliai véreb (A tilvek hóhéré) kerül bemutatóra 8 felvonásban^ R<ndexto H Roussel. Csak felnőtteknek.
Világ. Harry Piel legbravuroiabb kalandorfilmje /l sátán helytartója lesz műsoron 2 rész, 13 felvonásban. I. rész: A testet öltött lémű-Ict. II. rész: Pokol a földön.
a Tözsoc utam.
(S«:u lui >i:k-at ul.Io^tlt.ltt.\'
Djll magánforgaloin. Biíii díle\'ölt .iig voll ötlet, mert . glró ■ colc.tl.n forj.lm. lcfogl.lt.
« löndcköiönié^ fiyjtlmél. A siró Icboayolitil. li.náo aient, fii.té.-Víptcl.niAs ncaí átlóit be. Kot A* péml^—\' , s,4..Hk.
M jy.r Hitel 635-645, O iitrik Hi.rl 240, S.ljó 680-690, K6.«ío 3675-3700, K.tt.ked.lail 1380, Ife»l Hüil 4400, FóldKit.l 360, K1. Német 40, Bor.od-Mi.kolcl 150, Tr.oid.nut>!> 65, Kol.ó 600, Uri kinyi 1075, P.IU. 185. R-,l.r 100, Cukor 3050-3150, I.só 605, Ni-.le\' 2550, Viktóri. bu\'or 9, 7.,bolii 135, All.mv.sut 650, Díllv.rjt 78, Aojot Migy.r 70
Nam..f4m.k. — Egy koronái 6470-7175, ef yforinto. 18700-19250, Stkoroní. 35700—36750, buiikoronii »r.ny 375000 - 385000.
Termény tőx.d.
Bui. tlai.vldikl 76 kj o. 327500 -332500, 79 kj o. 337500 342500, .syibvldíkl 76 kr o. 325000 -330 000, 79 kf-oi 335000-340000. ro.i 320000 - 325000, l.k.rainy árp. 300000—310060, —1 .Srárp. 355000 -345000. ..b 335-345009, lenj.rt 279-272300;Vorp. 240000.
A m.l termiaylöiido Irinyiit, változ.tl.a volt. Bui. árfojyimlt •< ár).(yiabtiotti4( 2>/i .icr koronával Isiiállllotta. Táog.rl vál-lolátlak.
A t.k.rékkoron. árfolyamai
A D.vlsaköipont k5.ll, hofy . t.k.rákkoron, m.l árfolyam. 123
papírkorona.
ZHrlcbl xárl.t i
Pirii Uiiyoo, L«oio. MflT-00, H.wywk SW-SŰ. Elrüu.! 2110, M.Utnd 15111-0HölUod ttt-00, EUrll. 132, Wt.. 70 tíi, Soll. 420 0Ű Príj. lflMOO, Bai.p.it SS 00, Bulu.il 295 e.lfrij M5-00.
• tfnla-Uiaaat WtiUlu irtatriaal
Valuták Oavtaék
KayoUoa «s luurfia USiO-JJlJ*
L£K> 1 f0M UJISO-llHOO B.lartat 4»»-4»«
Un SSl\'44] Koe4«h><4
Do(U< »6}OO.J5SOO KiUaUiala iMoo-uua
FruKÍa h. JI<x>-)»SO
Un -l tl40-s»to Brtaaal «|l»-44l«
Oaau. Sor. llth-um OU4Mn><< >S4»-ssSa
S»l*a hial 4SSo-4«»o PárU UM-jsfta
4JJ-4JO r,H a íjáa-tsur
SMbOl 4J40 lltO StoOboiai ilí>u-i)4oo
S*»jcl IlMl 1 JJCC. IJ700 Srilc HIOO-IJSOO
ICN44 lláli lOk\'IOt) B4« tllljHj«l
HaOutl h. )|KO-}|lll S*4Aa as»4n
BalcrSJ Kewrort ssíoo ss«ea
I 1 ICL.n;\' » lűnerkuitS. -
KUJ5: Zrtayt Nyomd.ip.r é. Könyr-kcrckodá. RT N.£yk.nlx..I NyotndáJ.
Kardos
a-« • — -
Vilmos vendéglőiét Petőfi-ut 38. szém alól
Bendéglq) helyezte ál

zalla közlöny
1924. májú. 16.
Aoróhirdetések
Ayr4klr4*t>. 1* »J*I« «©©«• K. tnln.Wn «•-vabM ii« flöO K. nil«0»n »a«l«cabl> t>«IO»»l ■ ir.Ult ..6 l«flO K. UU.t litiiUk k»<1»»a«a#ny. Va«*C BaaapBapo. kon -S.% • ■*>«•»* f»Ur.
Ajuw.^.i Xro. A
Cl- • »U4«b»n
HUíl.l. <.»U<1I liikiat scci.. . ■>•-•
Mii. Cím • >M«M<iu1il
KlaUA >(. p.,«fl.»u» )• «•*.-.. . Mi =\'.» • M»f«»i C««<(\'l «« i» . t«f«Wi k*w« _
*lntl»«T. cmIMI\'Ai)I .\'»"rWc#..«: i I(N<«.: .. U.,t« Hlll M
A vidtk l«gkit(in<bb toial legolCSÓb-•kan besssíeihstó pslsckosva WersoWnt
2800 K-tdl 3600 K-ig
Somoayi Testvérek
fúite:- c» cíeawgekereske<Jé»ábea Magyar-utca 18. :t Talalon 469.
Szegő
nyarstarmAnyak
Eötvös-tér 2
Mór
karaskadésa
szám.
:a(«rmbAn teWíoa 134. |» k taioiísrofajii Misii bírókel,
VcSZcK uiUmui, ethssiaiM gi-pckei, (ím- éi uxulNuíUdékot, feo: kővel i\\ sob«c»oV
Állandóan raktáron tartok:
Komplett iiirálfjui Jreuk.t horg.nyioll csövekkel, vitveiclékhes Ma»«<í«< csövet et miodsn mératben, siljkerekek, csap-igyak, <%»pityii^>tk. iüiro»tí yok, vss. gereodlk ét vssuli >ÍMk, <pi1kesá»h«s tiLktCKO vsskapetok, lokowobil <» kwti t«sk«od<5k, amaliSgép dxöttotíllíl. ssalma ii ti.rekráió lenjtelyep, süt-sp^rálos, konyh«r-.ír]tR#k. ícrdókAd. kasát cittvek. c»av«j*nyik, ajtósw.k, giptcitó tonsyok
Ui méxeikannák és xslr-btfdönyök valódi clnkbá-dogból, transmlssxló tengelyek, gépkasán ajtó ét kovácsvasak.
jJ
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen oixtályionjegyet a Hlrschler-löxsdóben
Kónysremáoy kedvest ételben
1 milliárd korona
él Hámos több milliói nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Sseranc.a ssántok kaphatók
Ifj. Hlrschler Miksa
Johinyiru í* ioi»jenyW«uJ.;.b.n
Nigykanliia.F«-ul Korosi-iiilló Ipül.l
1S47/1924. szv.
Tirgy: U III. tsfsalmi líónlk a lor«. hivatalban hwonklnt történi illerírzési tártyákan hlnlilmény.
Hirdetmény.
A m. kir. Pinzügyminiszlárium 171480/923 számú rendelete folytán (elhivatnak Nagykanizsa város összes általános forg.lmisdcköte es egyénei (. szellemi szsb.d fogl.l-kozisu egyénekei is heleírive) hogy 1924. junius l -tói kezdve forgalmi .dó nr plójuk.l h.vl ússzrsitássel ellitv. fr.inden hón.pb.n 1—6 ig leszámolás fis . lerou forg.lmi.dó-bélyeg íeluibáiyegzíio cíijábil • városház, kis l.nácslcrmófcen különbeni birsig terhe .1.11 feltóllenUl niutssiák be.
Vrfroal forgalmi adóhivatal.
N.gyk.niz,., 1924. május 15
Orasll ayártminyu
szigetelőét fedéllemezek
minden mlníségbsn «:«deti gyiii itoo
Sartory Oszkár lltdda
cígnéi
Nagykanlssa, KlrAly-utca 39. sz-
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kiváló mioít^n Jutányos áron
Sartory Oszkár Utóda
<>g.<i
Hagykanlssa, Klrélyutca 30. sí.
Téglagyár
SomoRym«f?yéfcei», »* ortsigut miliőit kttrkamancéval, megfeleli ápúletckkelásfúJJtej-Uttsl oladó, vagy bérbnadö. - im a kUdó Mvsttlbsn.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OI\'H. Alt.l cnjtedélyeictl InK.tl.nlorg.hul lrod*J.
FŐ-UT 8. SZ. (Bazérudvar)
unsMti
Foacliro Allal.no. Blslosltó Inti-set n.gyfcaiüs.al IdQEynbk.ege. TBLBFONSZAM 150.
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
(tyili iton alul
Sartory Oszkár Utdda
elund
Nagykanlssa, Klrtly.utca 39. ss.
Fayence-lapok
Kloiett-berendezéiek Fayence-mosdók Ichamolle-tégla Ichamolta-liizl
jutányosán
Sartory Oszkár Utdda
«goíl
Hagykanli.a, Klrály-ulea 3f. ss.
Eredményes és sikerült házi-mulatság, tor, ismerkedő est, legénybucsu, eljegyzés, lakodalmat kizárólag
Bruncsics József
u.kiMfú.o kes.lt, í.jtl.it. bor.lv.l
lehet csak megtartani I
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Hirdetések felvétetnek.
iNyári újdonságokat^
6 olcsó árakon ^
i Kisfaludi és Krausz
o

•it\'rt Ificr
az
divatnagyáruhAsAban MAj..,LMMSafliMM flK
„Arany Kakashoz" NagykaniZSail ÜT
ii,
szerezhetők bel
.ib\'.. i-
Dus választékú raktár! Nöi divatszövetek: Co\'e,kott\'b8rbS^wk?-
Iln éa marokin azSvetek.
3 o
IA
a
Férfi átmeneti fci.5itő.,.5uöoyk.,\'lmé.1?\'Férfii °őixysngy,
____gabardin iia kovelkott ruhaVáaxziak. Q*
© Foulárd, crepp, marokin, crepp de schíne, crepp georgette, japán selymek ® N minden divat szinárnyalatban. ---±
Nyomaton a Zrio^l Nyomda R.-T. nyomdájában Nagjkanluán. (Nyomd.vezeií:" Ofenbeck Károly).
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, wasár- és ünnepnap 1200 korona
fl felvidéki tót nép
Ha csordultig van a pohár * nem fér löbb bele, akkor kicsordul. Hí tul van hevítve a lombik gőzzel a anmk niocs szabad klj*rala, akkor a lombik felrobban s a kötélben állókat megsebesíti, esetleg életveszélyesen is. Hs a folyó tnegársd a gyenge a gátja, akkor áttöri azt. Hm a kebel telve van Indu\'altal, rzr nvedéllyel a niocs ami lohassza, sőt a külső körülmények fejlesztik és i sásba viszik a belső lüzrl, akkor az emberi keblekből is kitör a forrongás, a tüzes láva.
I^y vannak, Ilyen helyzetben c megszállott éazakmagyarországi fel vidék tótjai. A csehek ellen irtóza tos elkeseredés dul i.ennök. M-rt a csehek: ys.ii nokok, akik nemciaV. nyelvük elfelejtésére, megtagadá-sá:a eiőa/al{olj»k a tótokat, nem Ciak a bcolvaaitist forszírozzák, hanem minden uton módon azeki. roz\'ák, anyagilag pumpo\'jik, sar colják őket. Azt akarják a ciehek, hogy a tótok Is legyenek ccehekké, vezetőjüket üldözik, bebörtőn.lk, a biióságok előtt a cseh nyelv használatára kényazciitlk őket a n mint egykor Kolotlcs Magyarországot németté, aztán szolgává rkarta tenni s amint Metterr ich hasonló célzatú politikát folytatott, mint a bécsi kamarilla fej», — azonképen u csehek a tótokkal is először csthekké, aztán szolgákká aka\'jék tenn\', meit csak igy remélik, hogy a háborúban kimutatott gyévasá guk jutalmául, bérencdijául a nagy-antanttól k. polt magvir felvidéket meg tudják tartani birtokukban államalkotó erő és képesség nélkül Is, fuifanggal, praktikával, zsarnoksággal éa erÖazakksl.
Anyagilag ia meg akaiják törni a tótságot, melynek nyaka közé az adók különféle fajtáit egész sza ksjtó kosárral szórják, hogy pedig az ndószekirozásn>k különlegessé geit is bemutassuk, adóval sújtják az utcírn néző ablakokat s gyü-mö\'cifákfct Is. Ha a tót Irányzó, vagy tót menyectke az Ő felvidéki kis falujában vasárnaponként ki tekint az utcára néző ablakon, akkor czéit már adót szed a cseh s ha jól terem az alma, vagy körtefa s eladja termését a tót atypfi, azért szintén fizeti a forga\'mi adót, de hogy gyümölcsfája van, hogy az a földből kinőtt, azért külön f.zetl a gyümölcsfa adót.
Nem ciodn, ha Ilyen vekszi\'éiok miatt végleg elkeseredett a tót nép s megbánln ugyanciak, hogy Juiiga Hlinkn éa Dula Máté t;galó szavaira hallgatva n tnuUhai*, n Megyaror szágtdl v,!ó el«J«k>dá»t kö.ete\'tr. A fent nevezett vezérek szintén
megbánták már, ho?y a csehek j-irmába segítették h«jtanl a tót nepet a ma szívesen megmaradni nak már • régi Magyororazág kötelékén s nincs más vágjuk, csak ■z, hogy külön autonómiát kap nának.
Ssjnos, ct egyelőre kivihetetlen. A gyümölcs azonban érik. A tót nép forradalmi jellegű mozgolódi >án*k kétségen kivül eredménye
lesz. Hiába az elnyomási, elfojtás! száedék, — a nagy embeitöme gekn\'k elementáris nővel kltcrŐ érzelem és Indulathábo gása végül mégis csak eiŐsebh, mint a szuronyok és puskák erőszakf.
A c.eh-sztovék uj államalakulat nem szilárd alapon nyugerlV, talaja a nép\'éhkbcn rincs, hanem Ingó ványbs süpped előbb utóbb, épen áréit legyünk mi magyarok ré«en l
Szerdán kezdi meg a nemzetgyűlés a vámtarifa tárgyalását
Riulapcat, május lé
A nemzetgyűlés ma és hétfőn nem tart ülést. A legközelebbi ülés tehát kedden lesz, amelynek napirendjén a 33 ai ellcaőiz\'i parla tnenli bi:ot:«ág tagjtinak megválasztása, a mentelmi ügyek folyta tólagoa tárgyalás.-, valamint a török magyar baráls\'gi szerződés be cikkelyezése szerepel.
Az uj vámtarifa parlamenti tárgyalására ezek szerint már ciek szerdán kerülhet sor. Az uj vám tarifa megszavazása után a Há: előbb a büntető novellát, majd a fővárosi tőrvéoyj».vislalot tárgyalja le. A bü ntető novella részletei tárgyalásával a kormánypárt a jövő hét keddjén végez, ugy, hogy az igazság ügy miniszter törvényjavaslatának tárgyalását pénteken már az igazságügyi bizottság is megkezd heti. A kormánypárt keddi élte-kezlctén előreláthatóan idő merad ura W, hogy a büntetőjogi novellán kívül letárgyalják a fővárosi törvényjavaslatot le, amely a jövő hét derekán már a Ház. közigazgatási bizottsága elé kerülhet.
A török-magyar
barátsági axerzödóa
A törvényjavaslat a lörök köz-társasággal Konstantinápolyban, 1923 december 18 án kötött barátsági szerződés becikkelyezéséről szól. A török és a magyar kormány képviselői a következőkben álla-podtjk meg: 1. A magyar királyság és a török köztársaság kőit, úgyszintén a két állam állampol-gátui közt zavartalan béke, valamint ősrinte és állandó barátság fog frnnállanl. 2. M-gállapodnak arra nézve, hogy a két állam közt m diplomádul viszonyt a nemzet-kö i jog elveinek megfelelően fog ják létesíteni. 3. Megállapodnék abbin, hogy orazágslk közt a kon lu\'l és kereskedelmi viszonyokat, valamint azokat a feltételeket, amelyek melleit területeiken a iníslk fél polgárai leülepedhetnek és tar tó^kodbatnak, egyezmények utján lendezni fogjak. 4. A szerződést
megerősítő okiratok Angorában kl fognak cseréltetni.
A szcnődéat aláirtak: magyar résiről nemeskéi i Kiss Sándor, Msgyarorsz/g s.oíM ügyvivője, a töiök köztársaság rés:éről pedig Adnan bej dr., Konstantinápoly kepvlse\'őie Törökország n«gy nem z*tgyűlésében és a kűíűgymlnlsz térlum konstantinápo\'yimegblioltjs. Ezt a törvényjavaslatot március
4 én tárgyalta le a nemzetgyűlés kü\'ügji és közjogi bizottsága, smely azt a reményét fejezi k| jelentésé ben, hogy ez a bsritsági szerződés hivatva van Törökország és M* gynrorarág közt a normális d plo inácial viszonyt helyre.\'Ulti nl
Nemzetgyűlés
Budapest, május 16. A nemzet gyűlés mai ülését délelőtt 11 óra kor nyitotta mog Sicitovszky Béla elnök. Jilentf, hogy a közigazgaiási bizottságban Lchner Vilmos elhalálozása folytán megüresedett elnöki tisztségre Hermann Istvánt választották meg Bejelenti továbbá, hogy Kraker Kálmán önmaga ellen összeférhetetlen bejelentéat tesz. Kiadják az összeférhetetlenségi bi zottságnak. Ezután nrplrend aze rint a mentelmi ügyek tárgyalására térnek á\\ melyekuek letárgyalása után elnök napirendi indítványt tesz, m»ly szerint a legközelebbi üléa 20 áu délelőtt 11 órakor lesr, mikor napirendre keiül a 33 as pénzügyi bizottság tegjsinak megválasztása.
A vámtarifa folytatólagos bizottsági tárgyalása
Budapeit, május 16. A nemret gyül\'s pénzügyi, közgazdasági és fóld.nivelésügyi bizottságai délután
5 órakor együttes ülést tartottak, amelyen foljtaltük az autonóm vámtarifáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A\' ülésen jelen volt a ko\'mány részéről Wmlko Lxjos kereskedelemügyi miniszter.
A* egyes tételeknel Sándor Pál
szólalt fel és magasnak találta az uj díjtételeket. A szociáldemokrata-pártot Peyer Károly képviselte. Elénk vita Indult meg a petróleum-termékek vámtételeioek tárgyaié aánál. Bíró Pál, Schwlndl Ernő, Peyer Károly eredeti azövegben akarták elfogadni az erre vonatkozó réazi, Jcmcsvóry Imre és sokoró pálkai Szabó litván magasnak tartolták. A bizottságok az előadó javaslatára bizonyos mérsékléssel fogadták el ezeket a tételeket. A többi tételeket a bizottság változatlanul vagy ciak léoyeglelen módo altásokkal fogadta el.
Este fél 9 órakor félbeszakították a tárgyalást és folytatását holnap délelőtt 10 órára tűzték kl.
Románia lemond európai kölcsönért!
Páris, május 16. Az Injormali-ónnak jelentik Bukarestből, hogy «i román kormány lemondott az európai plaeoloo felveendő kölcsönről, mert az olyan nagy anyagi nehézségekbe ütközik, hogy azzal a többi európai államnak számolni* kell.
A jugoszláviai kormányválság
Belgrád, májúi 16. Az ellenzéki pártvezérek ma délelőtt megálla-p tolták, hojy a radikálisok elutasító magatartására való tekintettel, semleges kormány alakítása épp olyan tárgytalan, mint a korcent-lációs kormány. Oavidovics, az ellenzéki blokk vezére, délelőtt 10 árakor a királyi palotába ment, hogy a királynak az értekezlet eredményéről refcrá\'jon éa egyidejűleg előterjessze azoknak a kép viselőknek a névsorát, akik az ellenzéki blokkot a kormányzásban támogatnák. Balugdzsics kővat, aki tegnap délután Ismételteti megjelent a palotában, ma délelőtt egyes pártvezérekkel tanácskozott a parlamentben. Parlamenti kötökben azt várják, hogy a király most már üavidovicsot bizza meg muoka-kablnet megalakításival.
A kisantant közeledése Olaszországhoz
Róma, május - 16. A fasciata Nuovo Paesc megelégedésének ad kifejezést, hogy Csehország, habár csak politikai tekintetben és minden különös feltétel nélkül jugo szlávié közvetltéaével O aszország-hoz közeledik. Csehország Franciaországgal katonailag, Olaszországgal pedig a Németországra vonatkozó ügyekben és a Hohenzollernck visszatérése teklntotében szövetségben áll, amely szövetségben Oiasz-orezág természetesen kevésbbé van érdekelve, mint Németország kör vétlen szomszédjai.
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924. május 17. Szombat 113. szám
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
zalai közlflsv
1924. májú. 17.
D Zrínyi Miklós-utca szabályozása
A város vezetőségének kéiségte lenül koncepcióiul rendezési tervé-bői, melynek most különös nktusli táat Is adott a felveendő beruházási kölcsön — m^í mindég hiány lik a Zrinyi utca nyugati szabályozása. Az utvonsl háxtulsjdo oosai már évek óta agitálnak és kérvényeznek o tekintetben. Hogy kérésük elintézést nyerjen nemcsak ■ közvetlenül és elsősorban érdekelt háztulajdonosok — hanem az egész város közönségének Is vitális kérdése.
As uj postspslota modern és szép épülete mögött hangosan kl áltó diszharmóniául nem allhst tovább egy valóságos sártengerből álló, nyitott csatornából undorító bűzt árasztó utca.
Hogy Nagykanizsa városának centrumából ez a badllus tenyészds végre eltűnjön — soha jobb és alkalmasabb Idő nem kívánkozott, mint most.
A vízvezeték kiépítését a Király-utca torkolatáig a város vezotősége elhatározta. Ionén már csak egy lépes — az ulcaszabályozás.
Az érdekelt háztulajdonosok mindannyian a legnagyobb készséggel hajlandók hozzájárulni az utcaaza-bályozás tervéhez — ami, ha meg fog történni — Kanizsa városa egy egészséges és széles utcával gazda-dabb lesz s a szép, monumentális postapalota is megkapja méltó hátierét.
Dc nemciak szépészeti és szociális szempontok, hanem gazdasági körülmények is indokoljak a terv végrehajtását. A Zrínyi utca bonyolítja le a város teher- és állatforgalmát. Ez az utca az össze• kötö Klsksnltsa és a vasút között, ez vezet a piachoz, a plébánia-\' templomhoz.
Soha még jobb alkalom nem adódott ■ szabályozási terv kivitelére. A háztulajdonosok a szabályozáshoz szükséges területrészeket önként és minden megtérítés nélkül átadják a városnsk — csak vegye azekat haladéktalanul birtokába.
Az utca lakossága most reménykedve néz a beruházási kölcsön elé a várja régi vágyainak teljesülését.
A nagykanizsai tüdőbeteggondoxó szanatórium tervei
A város a felsö-erdöben adoll telhet a "•""V^JEXlí "líl tUdöb.Joí találna állandó kezeiéire - Or.fodor tlKlIorvo., a szanatórium föorwoxinak nyilatkozata
tolt fel teltei ■ szanatórium cél-
Deák Ferenc diáksága Kanizsán
Erdekei éa K.olnít közelről érdeklő kulturhislórlal dokumentumra bukkantunk egy kereskedő avult papírjai k6it: a gimnázium régi értesítői erek 1813 1611869 lg. Tintával írott, nagylves fületek, melyekben a gimnázium akkori tanulólnak néviora van köxölve, rénben latin, résxben (a Back kor aiak alatt) német nyelven. Ax 1815—16 o« értesítőben leltük a követkelő bejegyxéal: „Frandscus Diák natui Kehida, Com. Zila — eminens prlmui." Deák akkor a II. grammalicai clisilit járta a ax értesítő tanúsága ixerlnt a legellő tanuló volt osxtályában. Eit at adalot köxll Ferenciy is híres Deák-álalrajxábsn s megjegyxl, hogy információit Kalciok Leótól, a glm-náilum egykori Igaig.tójától kspta, valószínűleg a most Ismertetett ér-taaltő nyomán.
A váróinak, amely ugyii ixcgény Ilyen kulturhlitórlsl emlékekben, mag kellene ixerexnle ext ax értékas emléket. A vaskereskedő, kl nak tulajdonában van ax emlék, hajlandó Is axt odaajindékoinl város muxeumának.
Kagyk.ntxsa, mi;us 10 (S.jjt tuiósíténktM)
Nsgykanitss gyors Iramban megindult fejlődése kőiben egy Ideig mlnths elfeledkexelt voloa arról, ami minden városnak legelsöbb-rendű kötelessége lenne: népjóléti Intéxményelnek a kultura h.lsdá-aáhox él a gaxdaiágl lehetőlégek-hex mért klfejlesxtéséről. Egyre gyarapodott a város kulturális intéx-ményekben és habár lalicn, de egyre sxépűl küllő forma tekintetében, gaxdagabb leix nsgy vállalatokban, élénkülő forgalma, társa-dalml és gaxd.ságl élete egfre kö xelebb vlsxl a nagyváron színvonalhoz s Nsgykanlzaa márli elli-merten vexetővároia Zilamegyének.
Ebben a hatalmai nekilendülésben axonbaD mostoha gyermekei maradlak a városnak olyan nép jóléti Intérményel. amelyek hiányát pedig nemcsak köxvetlco Nsgyka-nlsss, hanem igen nsyy vonzáste-rűlete, sok esetben ax egésx megye megérti.
Ilyen elfelejtett kérdés volt so-káig a kórháx kibővítésének kérdése, amely mi már mégis cáak eljutott a tervekig, ax első lépésekig. Ilyen elfelejtett s máig Is ax maradt kérdés a sicgenyhát ptobié mája, amely pedig napról napra érexhetőbb nehénégek elé állítja, sxegényháx vexetősegét.
Most axután c téren egy örvendetes, cscménysxátnba menő teiv mégis csak eljutott a köxell megvalósulásig: a nagykanizsai tüdőbeteg gondozó sxanatórlura felállításának régóta vajúdó terve.
Kövesdi tíoir Gusxtávné, a Jó-xief kir. herceg Szanatórium Egyesület helyi fiókjának elnöknője rég óta ismert agilitásával lépett sorompóba exélt ax ügyért és érint, kexést keresett a város vezetőié-gével, Sabján Gyul. dr. polgármesterrel, hogy ml módon iehélne felállítani Nagykenlxsán ext a sxx-natórluonot. A teivek a polgármester teljes inegfrtéaével találkoxtak a ennek köszönhető, hogy ma már mint kéaiűlőfélben levő pozíllvu-mokról besxéíhetünk a siaDatór.ium terveiről.
Felkerestük exúgyben dr. hodor Aladár városi tisztiorvosi, akit Lukács György v. b. t. t. nemzetgyűlési képviselő, ax össxea magyarországi József kir. herceg Szanatórium EgyciGletek és Gondozók elnöke máris leikért a felállítandó szanatórium főoivosl tlaitségének elfogadására. Dr. Fodor Aladár, aki a klnevexést el Is fogadta, a követkelőkben adta meg felvllágo-■itáiait munkatársunknak . sxana-tórium létesítésének terveire vonat-koxólig :
Szanatórium a váró.
erdejében
— Nagymsgyarorsxág megcson kitálával rengeteg vesiteség köxölt egyike a legszomorubbakn.k, hogy nagy, modern felkéaxültségü srana-tórlumsink, tüdőbeteg gondoxó Intézeteink nrgy résxét is elvesiltct-tűk. Exeknek némlképen vsló pótlásáré vettük tervbe ax ugyii szegénye. kórh 4x1 viszonyokkal küzdő Magykaoizián egy Ilyen szanatórium felállítását.
— A város vezetőségében segltő-tánra találtunk. A város . Iula| donát kápexő felső erdőben alán-
jaira. Ex a hely nem alkalmas ugyan egésx éven át tartó kexelésre, hanem csak melegebb Időezskbsn, lehál mintegy 8 hónapon keresetül Ide hoznák át a város részéiöl színién felajánlott pár barckkot a régebben hidlkórház céljaira szolgait barakkokból, különösen azo-kat, amrlyek annak Idejío b tüdőbetegek kezelésére voltak berendelve. Vsn egy lég", levegős, ugy nevexett fekvőbarakk, ahol a lüdS betegek lég- és n.pkurák.t azok-lak venni, ext szintén sthelyexnék Ide a sxanatórlum ápoltjainak pihenő és naplu-dró helyéül.
— Sokan axt mondják, meesxe van a Bfkás-tó felé sxanatóriumot létesíteni Erro vonalkoxólag csak aunyll, hogy n tüdőbetegeknek sokkalta jobb távol a város porától éa xs jától keresniük a gyógyu lást. A látogatóknak meg nem olyan nehéz feladat egy hát omnegyedórás •éta árán keresni fel hozzátartozói kat. Különben Is gondoskodás fog történni, hogy rendes ut vezessen a szanatóriumhoz.
A berendezés
— Programunk, hogy ne csak egyszerű ambuláns rendelés szá mára rendezzük be a szanatóriumot, hanem a legmodernebb srakkeze-lésben tudjuk részesíteni betegeinket. Ide különben Is csak gyógyítható tüdőbetegeket vennénk fel. A berendezés megfelelő lesz a tüdő betegségek speciális kezelésének. L-.sz átvilágító készülék, kvarc
lámpa, odajáró betegekuél szükség-
szerint vér- és górctövl vizsgálatokat fogunk eszközölni. A legmodernebb tuberkulin oltásokra Is be leszünk rendezkedve.
— A tüdőbeteg gondozó 80—100 beteg befogadására szolgálna egye lőre. A kezelés precizitása érdekében szándékom 1—2 segédorvost Is alkalmazol a lehetőség srerint. Azonkívül a város orvosi karának színe javát gyüjtenénk magunk kőré tanícudónak, segítőtársnak, hogy Igy a tudomány mindenkori állá ainak legmegfelelőbb kezeléssel tudjunk védekezni a tüdőbajok ellen, melyek a heti halálozási kl mutatások tanúsága szerint nagyon sok áldozatot követelnek maguknak épen Nigykanltsán Is.
A köxkórháxban megszűnne a tulzeufoltsng
— A tüdőbeteg gondozó azana-tórium felállításával nagy mértékben meg lehetne szüntetni a helybeli közkórház túlzsúfoltságát is, ahonnét a gyógyítható, c»sk szakszerű kezelést igéaylő tüdőbetegek mind elhelyezést nyerhetnének ebben a szanatóriumban.
— Lukács Györgynek, a József kir. herceg Szanatórium Egyesületek országos elnökéuek most véleményes jelentést fogunk beterjeszteni az ügy mikénti állásáról. A kivitel ugyanis most már csak pénzkérdés. Tekintélyes összeget képvisel természetesen a város áldozatkészsége a telek és barakkok adományozásával, azonkívül a továbblakat legnagyobbrészt a József Szanatórium Egyesülettől várjuk és fogj\'jk megkapni. Hogy a kormányhoz Is forduljunk srgitségért szép terveink megvalósltáia érdekében, arra a mai viszonyok közt még nem Is gondoltunk.
— Annyi bizonyos, hogy Nagykanizsának erre az intézményre szüksége van s Kínig vannak önzetlen emberbaráti érzéstői alhatott segítőtársaink, addig az ügyek jelenlegi, eredményekkel blatató állásában biztosra vesszük, hogy emberek százainak megmentésére irányuló terveinket rövid időn belül valóra Is tudjuk váltani.
Aki gyujtogatással vádolta magát Különös eset a vizsgálóbíró előtt
Nagykantzaa, mijus" 10
Ámult évben történt, hogy Mészáros Jenő és F. Jínos flstalkoiu a kani/sai bíróság elé kerültek?, mert Nsgyrada községben Keglovich J4-zset barkócüspusztai Ukoa sertés ólját felgyújtották. Uzyania Mészáros Jenő nagyrsdti földműves i;. János fiatalkorút Ígérgetésekkel rávette arra, hogy Keglovich serlés ólját felgyújtsa, amit az, az ígéret hatása alatt, meg Is tett. A ksnl-zsal törvényszék mindkét vádlottal beismerő vallomásuk alapján gyuj-togatáaban bünősökork mondotta kl és azért Mészároa J :nőt egy évi börtönre és a fiatalkorút hat havi fogházra ítélte, amit mindkét vádlott ki is töltött.
A mult napokban azután történt, hogy az elitéit kiskorú édesanyja levelet kapott Varga Sándor zala-baksai lakostól, amelyben azt irja neki, hogy Keglovich Józsefnél ő követte el a gyujtogatást, nem pedig a fia, aki az egésx ügyben ártatlan. Az asszony a levéllel nyomban bejött Kanizsára az egyik telein télyes ügyvédhez, hogy a per újrafelvételét kérje a bíróságtól. A kir. törvényszék a azóbsnforgó levelet a kir. ügyészséghez tette át, amely viszont a ciendŐrséget hívta fel a nyomozás erélyea lefolytaiéi-ra.
A etendórjárőr vallatóra fogta Vargát, aki töredelmesen beismerte, hogy ö a ggujtogató. Varga vallomása alapján a csendőrség bekísérte ót a nagykanizsai kir. ügyésxség foghixába. Amikor azonban Dr. Muíschenbacher Edvin vizsgálóbíró elé vezették — mintha kicierélték voloa és lelki váltoráion ment volna ét. Varga * vizsgálóbíró előtt beismerte, hogy a levelet ugyan a irta a fiatalkorú elitéit édea-snyjioak — de a gyujtogatást nem ó követte el, mint ahogy axt megírta. Előadta, hogy a háborúban fajlóvést kapott éa axóta sokszor olyan — akaratán kívüli — dolgokat ciclekszlk, melyekről maga sem tudja, hogyan cselekedheti.. Ext a levelet is Ily megmagyarázhatatlan állapotban követte el.
A vizsgálóbíró Vargát a kir. törvényszéki orvossal megvlrsgáltatte, aki megállapította, hogy Varga Sándor a fejlövés folytán téoyleg abnormális. Dr. Mutsclienbacher ennek folytán Vsrgál azonnal szabadlábra helyezte.
A jól öltöaVödő arl éa „öl vllá* figyelméből A FILIPP-kötöde (Siombathely, Szélt Kálmánutca 61 harisnyái és xoknll a legértékesebb anyagból saját műhelyéin kétiülnek. Előnyük, hogy saját \'anyagukból mindenkor fejeibetők és javíthatók, így nem kell velük otthon vesződni. Az árak . mai gaxdssági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla mtggyőxődol.
1924 májai 17.
ZALAI KÖZLÖNY
3
Szép Szomerné
(Régi sslványhlst6rla)
Ncin az ujabb vásáros ponyva-énekek egyikéről van szó. Ezek már csak r régi népi ercdelll zsivány-históriák értéktelen utánzatai pcsii kiadásban — legjobb esetben fél müveit versfersRÓkiél. Eí az epikai dsl a „Pápai" v. „Pápainé" c nép balladák egyik változata, melyet Kis-komáiomban (Z*lam.) hallottam e«y ötvenéves asszonytól, ki még fiatal korából emlékszik rá. A szöveget a kiskomáromi tájnyelv szerint köz löm :
1. Jaj de hosssi, jaj de szeles ez az ut, Amsllen a három betyár elindul.
(Itt valószínűleg két sor hiány tik.)
2. .Aggyon Islen, szép Szomeroé, jó estét !* ,Aggyon Iston as uraknak szerencsét!\' ,No kivánnyon az uraknak szerencsét, Még a* éjjel nagy kés éri a szuvét.\'
3. .Mari ljányom, ereggy le a pincébe, Hozzá ío bori az araoyes kébe.\' ,Seca kö nekünk, kocsmárosné, jó boiuk, Még\'ai éjjel j>i;os vérit klonlyuk.*
4. Ssíp Szouierné kisétát a kiskerbe, Kötekéntelt a csillagos egekre
,Jaj Istenem, ved hozzád a lolkemet, Még ax éjje palló isszs véremet.\'
5. A gclseji kertek alat íol a viz,
Ne menny óra. Here föl Samu, mer evisz. Kvisst a véres nyelvi baltádat, Kive vágtad le a Szomer-családot
6. Szép Szomerná slrsttyák a halottat, Herefólékná még jobban a rabokat. Szép Szomcinét viszik a lemctóbe, [tercföl Samut scombathell boitömbc.
7. Szombatheli boitúnajtó de sárga, Abba vagyon\'Hescfól Samu bejárva. Szombatheli börtónajtó repegy moj, Heicfól Samu, sohase szabadul! meg I
Eddig a nóta. Még csak annyit teszünk hozzá, hogy az említett kis komáromi asszony még emlékezett is halványan erre a gelsei gyilkos ságra, melynek itt Nagykanizsán vagy máshol bizonyára írásos nyomni is lehetnek a mult stá/ad uolso fe\'.é bői. Vagy talán élnek is még, kik emlékeinek erre ? Ha így lenne, ez csak megerősítené AllitAsunkst.
Vannak más vidékről hssonló zsivönyhistóriák, melyeknek menete megegyezik az itt közölttel, de a részletek 03 nevek mások (itt: Hercíöl — bizonyára Herzfcld, Sro-mer — valószínű eg Sommer.) A váltc. zr.tok váza, felépítése ugyanaz, sőt még a bennük előforduló balladai közhelyek is megegyoznek. Hogy a história váza is itt keletkezett c vagy más vidékről jutott hozzánk, azt megállapítani nehéz lenne.
Nagy Lajos
— Özv. Végh Lászlóné/clíer.
nemű varrodájában (Király utca 14.) a legszebb fehérnemű készül a legrövidebb Idő alatt. El fogúd előnyöm-tatást varrásra és hímzésre. Timit-ványok felváletr.ek.
~ Atler képes csalridl lapja 4. száma megjelent. — Az öaszea számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fü\'öp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán.
= ,»T«tra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút fc. szám.
HÍREK.
Róm. kath. : Paskál hv. Protestáns: Paskál. Izr.: Ijsr 13. S. K Időjárás : Nagykanizsán pénteken reggel IV4 C, szél delkeleti. Délben 27 1 C, szél délnyugati. Kste US C. szél délnyugati.
Meteorológiai Intézőt jelentéso szerint zivataréira hajló idő várható a molog c ök kenési vei.
Napirend : Uráoia 7 és 0 órakor ,A kasztili.i véreb* fA szivek hóliéra.) Világ 7 és 9 órakor ,A sátán helytartója.*
— A polgármester megérkezett Budapestről. Dr. Sabján Gyula polgármester megérkezve bud>pesti hivatalos útjáról péntc ken reggel elfoglalta hivatalát. A fővárosban kisebb jelentőségű hl vatblos ügyek elintézésén kívül személyesen járt el ujólsg a főid , mlvelésügyi minisztériumban é* Kállay Tibor dr. nál, városunk nem zetgyülésl képviselőjénél s ujabb hatalmas lépétsel vitte közelebb ilyenformán a megvalósuláshoz a városnak föMmlves iskola felállliá sára vonatkozó tervelt.
— A vároal tanács Qléae. Pénteken délbrn tartotta rendes heti ülését Njgykenlzs* város tanácsa dr. Sabján Gyula polgármester elnöklésével. A tanácsülésen az elmúlt hstl folyó ügyeket Intéz lék el.
— Megjött a forgalmladó-hlvatal uj vezetője. Radnay Sándor, a keszthelyi forgalmledó-hivatal volt vezetője ugyanilyen minőségben megérkezett Nagykanizsára és tegnap jelentkezett a városnál szolgálattételre.
— Kitették közszemlére a választói névjegyzéket. A nemzetgyűlési képviselő-választók ideig lenes névjegyzéke elkéazűlt a most május 16-tól juolus 14 ig közszemlére tették kl Polai József ktt. nyilvántartónál az adóhivatalban. Az erre vonatkozó felszólalásokat május 30 lg kell beadni. A névjegyek betekinthető délelőtt 8 órától 12-ig és lemásolható délután 2 órától 6 ig. A felszólalásokat benyújtásuktól juolus 18 ig s>lntén kö: siemlére teszik ki, melyekre junlus 14 ig lehet megtenni az Írásbeli észrevételeket.
— A Zrínyi Irodalmi és Mii vésxetl KSr válssztmányi ülést tart ma, szombston délután 6 órakor a városháza tanácatermében. Az Irodelml éa művészeti bizottság tagjai is szíveskedjenek megjelenni. Elnökség.
— A vasárnap déli térzene mttsora. A nagykanizsai háziezred által holnap délben tartandó térzene műsora a következő: 1. Faulwetter: „É\'jen a haza" Induló. 2. Verdi: „Ábránd" az Aida c. operából. 3. ÁTd/mán: „Keringő41 a Cigányprímás c. operettből. 4 Wunderer: „Volt egy álom" Románc. 5. Farkas : „Horthy" Induló.
— 64 éves dlvatárnház. Singer József éa Táras divatáruháza Nigykaoizaa Erzsébet tér, Központ ■ rálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— A kórház éa gimnázium javítási munkálatai. A város hoz már beérkeztek a kövkórhái toronytetej-uek és a főgimnázium kapujának kijavítására vonatkozó ajánlatok. A benyújt s határideje lejirt s igy tegnzp fel Is bontották az >jánlr.tokat. A legkedvezőbb ajánl>tov. tevőnek a napokban klcdják a munkát.
— Rádióelőadás Zalaeger szegen. Zslacgerszegen juiIus 18. éi 19 én rádióelőadás lesz.
— Nyásl újdonságok, grena-dinok minden azinben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú ddslnek, llbcrtl batIsztok, nsgy választékban rrke.tek Singer divatáruházába.
— A Kiakanixsa1 Keresztény Ifjue«í< axlnlelőadiiaa. A Kis k*niza>i Katolikus Ifjúsági Egyeaü let folyó hó 18 án, v«súrn*p délután 4 órakor előadja ax „Art/a lányhoz" című népszínművet u kiskxni:»al népiskola udvarán.
Bzlspödij 5000, 4000, 3000 korona.
— Hetipiac Pacsáti. A pactnl képviselőtestület tagjai mozgalmat indítottak, hogy a háború és az-e ott oly vlrág\'ó hetlpbcot ismét visszaállítsák G*:daságl szempontból végtelen fontosságú volna, m<-rt nagy vidék középpontja lé vén, a felvevőképességénél fogva nsgy gaidsságl haaznot jelentene a földművesek és a kereskedőknek it. Sertéa- és gabonapiaca nagy keresletet jelentene, az évi rengeteg gyümölcs és tejtermék piacára felhozott áruk elhelyezést nyernének. A mozgslom sikere es-rién Pacsa kereskedelme éa forgalma nagyot emelkedne.
— Regenhardt és R^ymann lendsmsar.tok, női és fertl zseb kendők, M »y és Hjlfeld rumburger vásznak, len éa llnóbatisztok, alfo-nok, alfonbstiaztok mérsékelt árban Singer divatáruházában szerezhetők be.
— A Munkásjogvédő Iroda zalamegyei megbízottal. A
földmlvelésügyl miniszter a Gazdasági Munkásjogvédő Ircds helyi megbízotti teendőinek ellátásával a mezőgazdasági cselédek ingyenea jogvédelme érdekében a kővetke-xőket blítu meg Zalavármegyo területéről: a nagykanizsai járásban dr. Kovács L\'Srló negykanlzssl, a letenyei járásban dr. Pozsogár Jenő Ictooyel, a t;po?c»i járásbau dr. Ruff Jenő tapolcai, a sümegi já rr.nban dr. Schmiedt JcnŐ sümegi, » kes tholyi j irásbao dr. Szenlgály-Faur Aurél keszthelyi, a balaton-für«dl járásban dr. Magyary Ferenc balatonfüredi ügyvédeket. Udvardy Jenő dr. vármegyei ib. főügyésznek áz egész vármegye területére kapott Ilyenirányú megbízatása továbbra is érvényben marad.
— Az Internálótábor szoclo lógial tanulmányozása. Her mann Antal dr., szegedi egyetemi tanárt a kultuszminisztérium megbízta a zalaegeruegi internálótábor és a cigány ügy tanulmányozásával. Hermann dr. már öt nspja Zaja ogerszegen tortózkodlV, szociológiai szempontbői bírálja a tábor berendezését és a cigány kérdést.
— Állampolgársági kérvények halmaza érkezett ma elintézve Ntgykaoizsa városhoz a belügyminisztériumból. Eddig mintegy hsrmlncst Iktattak be, melyek közül soknak kérvényezője már nem Is tsrtózkodlk Nagykanizsán.
— Egerazeg átveszi as Internálótábor villamos mttvelt. A zslaegerszegl Internálótáborban szemlét tartottsk a belügyminisztérium műszaki megbízottal és Czobor Mátyás po\'gár mesterrel tár-gyuLiokst fo\'.yiottak a tábor villamos müveinek a város részére leendő átadásáról. Zslaegeraecg ugyanis ezzel kl akarj* bővíteni az egersz»gl vlllanytelepat. A tárgya lások Budapesten folytatódnak.
— Cowercoat-rips, wypa-cord, Tu\'ao Khamen tilkóselyem újdonságok nagy választéka Singer divat áruházában kopható.
— Vitézek leaxnek a Levente EgyesUletek segéd oktatói. A testnevelési törvény értelmében szervezendő Lqvonte Egyesületekben a segéd oktatót tisztség Ingyenes betöltésére a vármegye vitézeit kérik fel.
— KészUl a városházi szol gák egyenruhája. A nagykanizsai vároahíza azolgaszemélyzetének formaruhája már legnagyobbréazt ké-aien von. A ruha nagyjában olyan lesz, mint az előbbi volt.
— Telik a kanizsai temető. A nsgykanlzsal katolikus temető gondaoksága megtette Intézksdé sclt a város vezetőségénél, hogy ax ezután építendő kripták részére uj helyet jelöljenek kl-
— Tejfeldolgozó Üzem Kls-pállban. Kl.pállban uj tejtermékeket feldolgozó-üzem létesült, mely már meg is kezdte működését.
— A világhírű jó minőségű
S/Övőpamut 3, 4. 5, 6. 8, 10 *s szővőcírna 12, 14, 16, 18, 20, 22,
24 ea vastagságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer Jó jsef és Társa gyári raklárábau Nagykanizsám
— Pót apaállat vizsgálat
Söjtőrön. A jövő hit folyamán Söjtörön pót apaállat vizsgálat leat.
— A temető kerítés tervel. A nagykanizsai vároel mérnők! hivatal elkészítette éa beterjesztette a temető-kerítés rondezeséhoz meg-s.-erzendő logstlano\'í terveit.
— Bíróságot, állampénztárt Pacaanak. A mu\'tkorlban ilyen elmen megjelent cikkünk élénk visszhangot keltett a pacsai járás köiönsfrjében. Egyöntetű Óhajjal akarják a megvalóailáit Mint értesülünk, kov.oly körök a kiviül módjaival foglalkoznak a e célból küldöttségileg akatják kéral a minisztériumot, hogy a jérás e nélkülözhetetlen, életbevágóan foatoi Intézményeket Pacea mielőbb megkaphassa. Minden körben bizakodó a hangulat.
— Nagy caerkéazünuepély. Folyó hó 25 én, vasárnap a sportpályán a három helybeli cserkész-ciapatnak közös ünnepélyes fogí dslomtétele les: ünnepéllyel k»p csolatbsn. * Részletes programmot később fogunk közölni.
17
Kardos Vilmos vendéglőiét Petőfi-ut 38. szám alól
Király-utca 26. sz. alá (volt Deáky-vendéglő) helyezte át,
A KARDOS-vendéglő ünnepélyes megnyitása ma, szombaton este, disznótoros vaesprévat!
Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását
KARDOS VILMOS vendéglős.
—i—i^^^^ai
ZALAI KÖZLÖNY
1924. in*ju. 17.
— Dr. Balázs Z.lgmond ügy véd írod íját Fő ut 12,. tiá» I. cm.
alá (gyógy.x«rtár (&ISt» halyaxteát,
— Sierenc.étlenaíg as er-dón. H.rceg Esikrházy pét.rfőldel
erdejében ■ munkálok f.t robb.n-tott.k. Ax egyik hatalmii I. eaté ben egy munkást mage alá tem«-
t«lt, enn.k f.jol felbmcrhetellen-
■ égig öazaroacaoltaé. egyik karját leyágt.. Beállították • i.bcger-.regi köxkórhé.b., .hol élet h.lál közt vívódik.
— A ceu.gól állami tauitó
. L ópxőlntéxotbo való (elvitel fo-lyanaoda. utján történik. A (olya modvány ai iotéi.t fg.xg.tóaágá hot elmeivé majua 31 lg küld.-ndö
be. liéatlctea felvilxgoiítáa olvaa ható a Hlvataloa Kóilőnyb.n, a N.\'planitik Lapjaban éa az iolixit hirdető tábliján.
— A klMáaea llfu.it Buda peatro kell jelenteol. At aH. yAa t.goap érkcxelt rendelete ér
! el tűében Nigykarilxain éa Általába. a vidéken .lófnidulo kiüti tea tlfuix cseleket la axoaiial jelen-t col kell Buda peatro a fővár o. tiazil főorvoaáhoi.
— Poiaa, joballu , ulín-, bécil ág rtaiitőké.i letetek ésantaltei llők-ből oaíty raktárt t-rt é. ju\'ányo. írtban adj. Slogcr Jói.ef é. Táf...
— Felemelték ■ xeoedljn-L nt. A legutóbbi mcgyegyülé.en a lened íjakat 8—40 ezer koronára cm.lték fel.
— Kártárltáat kell flsetnl ax elveszett c.elódköny vekért. A fóldmivelé.ügyi mlnintcr ujabb ren delet, folytán ax elve.zctt cseléd éa munkásköay vekért tulajdonoiuk 2000 koron, kártérítést tartozik (I ictnl. Ha ax.k a klontáaial mrg-blxott kötegek keién ve.zt.k .1, akkor a felelői köx.gck 3000 ko-rooa kát térítőit flietoek ax államnak.
— El.ő árett.ágl a .Umegl főreálban. A sümegi főreálUko-
C Iában ax Idén tartják ax elaó érett itgl vlisgálslok.t.
» Url éa ttől divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dczíő cégnél, Fó-ut (
— Értekezlet a Badacsony magmentéae érdekében Badx-ctonytom.jon ma Spur litván balatoni kormányblito. elnökletével ér tek.xlct.t tartanak, melyen ax érd.kelt aiőllőig.idák tllt.ltoxnl fognak Magyarország oien termé-sieti kincsének megvédéie érdeké boa .x ellen, hogy a B.d.ciooy-tom.jl baxaltbányát tovább bá-uyáaaxák.
— A népjóléti mlnlaslar adománya Zala .legényein.k. I\'űjs Jóxstf dr. népjóléti mlnisitcr Zelamegy. azegény rokkantjai, h.dl-öxvagyei éi árvái és uját hibájukon kívül munkanélkülieknek 1980 pár cipőt küldött. Ax adományt most ontják nét a járáiok körött. Gyermekcipő 55, féiflclpö 70, mun-> áidpő <0 ex.r korona. Mintegy 200 párat ingyen It.pnak a teljesen nlncit.lenek.
— Hu.z máz.a buza lakbért (Izet az eger.xegl adóhivatal. Zilacgcr.z.g vároa képvlaelöteatü-iete rendki.úll kö.gyüléit tartott, melynek .gyatlen tárgya volt a vire.l adóhivatal uj heljUég-béré-ntk m\'gállapitáia. Elhatárolták, hogy mindaddig, míg az adóblva l-l át o.m kőltoxik a régi poata épüUlb., . j.laol.,1. helyiségért évi 20 méter mázt. buxáu.k m.jl.lclő bírt log Illetni. Ax ölp.rci. köi füléinek ejyib „em 14v40i
<.x»l.»l«lWtlalbe Minődön,
- _Pacaljára. népmozgalmi
.tatl.atlkéja. A pacai járá.b.n
ax 1924. év ekő- oegvedében síü-
letett 258. meghalt 19? I \'iJ • porodi. 61 lélek.
— A nyári menatrand a
Dell Vaaut vonalain félórával ké ,őbb Indítja a reggeli gyorsvonatot, pont 9 órakor. Délután 5 Órakor Indítják a Irlesitl gyoisvon.tot, A két oagyk.nlr.il .icmé^vonat kő-
xül a reggeli 7 dr. 15 perckor a délutáni 1 óra 35 perckor Indul. At úgynevezett ünnepnapi fürdő vonatok, melyek.t a Balatonra In tiltanak, juniua 28 tói kedve köi-lékednek mlndco nombaton éa „indán ünnepnap előtti délután 4 óra 10 perckor. Va.árnap reggel és miodin ünnepnrp reggelén,
ar^oklvúl junlut 29 tői ke.dve reg gel7órakor lódulnak a kulon fprdő-vonatok.
Matróznak öltözve hadihajóra szökött fel egy fiatal 16 éves leány
Ai Egyesült Állomok b>dlten ocríaxetéack őt Hétig volt egy nŐaiitrózn l»- Öt héttel ezelőtt tűnt el c«fclídl körből • cdooi M.dclino Blilr ■ »rőti aggódó anyja ét tett-vére mit sem tudlak róla. A hadi h»jó, amelyen Madellno matróz ruhában tartózkodott a Pacific óceánon rohant lefelé a már a Panama csatorna felé járt, amikor a hajó tisztikara megtudta, hogy egy lány is van a hajón.
Nem régen történt a leleplezés. A s>él árulta el Madellno Blsirt, a tropikus szél, mely lekapta fehér tengerész sapkáját s belefújta a tengarbe. Madellne tömött fekete haja kibomlott s leomlott a vállalre. A tisztek csodálkozva nézlek össze, a leányt odavitték a kapitány elé, aki felrakta a lányt a legelső arra siető azemélys«állitó gŐzóace, mint-hog.y a hadibajók nem fordulhattak vissza a lány kedvéért. A Crlatobal nevü gőzöa aztán klvltto n lányt A partra.
Közben értesítették a leány családját a a parton már várta a leányt az anyja és a testvére, valamint Lto Glesselbracht, az Eltűntek Irodájának egyik embere.
A Irányt először is a rendőrségre vitték, ahol Ayres kspltány előtt elmondta hajórajutássoak egész történetét. A hajóhad a 1 ludsonon horgonyzott, amikor Madeline Felkerült az egyik cirkálóra. Ez ugy tőrtént, hogy az egyik matróz ruhát szerzett a számára a felöltöztette tengerésznek. A leány elrejtőzött a hajó belsejében s ott tsrtózko dott egész nap. Többnylro csak este jött elŐ, mikor a fedélzeten moilelóadást tartottak s ilyenkor elkeveredott a többi matrózok közé. Egyébként a matrózok konyhájáról étkezett s kitűnően érezte msgát
fiuk között.
Miután a leány tulajdonképpen semmiféle tőrvényt nem sértett meg, nem büntették meg, hanem átadták családjának, mely örömmel fogadta vissza a már elveazett-nek hitt a kalandos uton meg került MadeUnet.
SPORTÉLET-
Tiszti vivóversany Nasykanlzsán
Vatárnap ünnepély.. köti r.ndexl a 3- honvéd v. <l*nd4r tűtü vlvóvnrien,ét. Polgári Egylet nagytermében.
A tartalma, program l.bonyo-II.á,a hou.u Időt ve. bfajbe. miért I. a a«l«il"« "érko.éaek,
valamint a ciap.lveraMy mir
srombat déJutín megk.xdődik . cs.k vaaéro.p délelőtt nyer befe j.célL A. rlőmétkőiél.k aredméoy. alapján a 8 legjobb kö.t v..irn.p ( órakor kerdőd.k a donlő
mérkőtéi. c
A n.gyitárou verseoyexö biorn
balhely—\'Sopron—-Nagykatiliaa vá
roiok helyöiaégeiből keiül kl, ko-xülük sokan a vidéki ver.«ynVen jónevü voraenytőként lamertck.
A ver.eoy.ők .rámát éa kv.it-tá.át tekintve, a llitll vlvóv«r..ny a vidéki vIvévKicnyclt nívóját meghaladja a et.n m.gyaro. é. férfi., .port hlv.lnek egy il\'ka élvezete, eltét Igí\'- , ,,,..
A ver.enyen megjel.nlk Vitex Artner Kálmán tábornok vegye, d.ndár p.r.n.inok Is.
KSE-Zilnyl. Ax ő.tl forduló egy elmaradt bajnoki mérkőiéie kerül v.iároap eldöntéir.. Ax el-m.r.dt mérkőté. egy.xerjmjnd a revan. j.llegát k.pj., mert múlt vasárnap ugyanét a két ciapat Kőszegen jálnott bajnoki métkő-zéit, melynek eredménye, mint már hírt adtunk róla 2:1 a Zrínyi javára.
A vaiárn.pi győxelem d.cára igen erős mérkőiésre van kilátái, mert a kó.xeglek etői Cl.patával .remben . ZTE 3 védőjátékosának helyén tartalékkal felálló Clapatá-nik minden erejít latba k.ll vetnie, hogy ax eddig elért gyöxelmét ujabbal tetéxxe.
A Föuton Kat hatalmas
halyl««aM\' auó
üzlethelyiség
Kiadó.
Btívebbat a Kiadóhivatal
MOKÓffrYtéPSZimuU.
Uránia. Siombat 7 és 9 órakor • ragyogó kláUUáau történelmi film: A kasitiliai véreb (A szivek hóhéra) kerül bemutatóra 8 felvonásban-Rendezte H. Rouvstl. Caak fel
DŐtteknek.
Világ. Hsrry Pici leghravurosabb kalandor filmje: A sátán helytartója less műsoron két rész, 13 felvonásban. 1. rész: A testet öltött rémület. II. rész: Pokol a földön.
A TÖZSOt
(Saját tudíiltónk tiíiloojilialéa.)
A mai tőttdo Irányzata gyengén alakult. Egyidalg ax árak tartani tudták migukat, löt egy két érték áremelk".dérit mulatott. Délf.lé ax arbitrAi. piacot a bécii .lldá. cl-l.nyhltotts, ugy hogy egye. értékek nem tudták viaaiifejlcaztcni ax ár-vesite.égcl é. igy a hangulat la kcdvcxötlenné vált. Végor.dméuy-ben .x árve.xte.ég.k alig haladták lul ax 5 txáralékot. A prolongáclót mcglehetőíjcn simán IntiUék.. el é. . piac könnyen vette (el ax ezzel kapciol.tban felszínre kerülő darabokat. Koaitpéntben üzlet aiiv volt, l-él nátalék mellett Intétték. Zárlatkor a forgatom csekély, Irányzat üxlettclen,
A takarákkorona árfolyamat
A Devliaköxpont körit,\' hogy a takarékkorona mai árfolyama 129 ■ papírkorona.
Utótőx.do. Iréoyíni ürlatt.len. M-xyar Hlt.l 637 - 640. Oiztrák Hitel 244—246. Aogol-M.gy.r 70
—75, Olaix Bank 2275-23 50, Ha.al Bank 235—238, Koreaked. Bink Í390 (prol. 1390), Pcall Hatal I. 4515 (prol. 4485), Egyea. Főv. 192-196, S.lsró 700-705. Kó.ién 3760-3760, Fegyver 1215—1225, D.nublu- 3700 365r. Vlllamoa 1625-1650, Lev.ntc255—60, Nov. 166-163.
Esti magánforgalom. Irányzat az egétx délután folyamin üxlettclen volt. Ax árfolyamok t.rlol-l.k. Magyar H l.l 635-640, J.l-rálog 147-150. Oirlrák Hlt.l 245. Sslgó 700—705, Nov. 166—168, Glox Danubius 3750, Kő.xén 3775 —3800, Pa.\'i Hix.l 4480-4500, Cukor 3250, Georgia 520-530, Kereskedelmi Bank 1405-1410.
Béc.l 10x.de
A franci, frank arwiae .Ueoér. gy.ogéo lódult . töx.d., mert a prágai tSradesiünot miatt a .p.ku-láció nem tudt. msgát mlhex tar tani. A magyar értékek ugyancsak lanyhák voltak. Záriói/olr/amok:
All.mv.aut 555, Kóburg 33.3, Ma-gr.r Hofherr 160, M.gy.r Hitel 491, Oixlrák Hital 192, Angol-M.-ov.r 58.1, Dállvaaut 66, SJgó 577, Kim. 119, Kar.akcdelml Bank 1150, Kohó 510. Slavonla 90. Cukor 2550. Vagon 87, Utikányl 910. Olaj 77, Ofa 500.
Namaafómek. — Egy koronáa 6y00—7300, egyforintoa 18700-19350 ötkoronás 35700—36900, tixkoroaáa arany 187500-195000.
Te>aaánytSsada
Bu» tl.x.vldékl 76 kg-oa 327500 -332500, 79 kg-os 337500-342500, .gyébvldékl 76 kg oi 325000-330 000, 79 kg-os 335000 -340000. -roxs 320000 - 325000, takarmányárpa 300000—310000, — .örirp. 325000 -345000. .ah 335-345000. tengeri 270 -272500, korpa 240000.
A mai tcrméoylSz.d. Irá.yzata üzlettelen volt.
Sartí.»á.ár, Felhajtottak 630, eladatlanul vii.z.m.r.dt 210. A vá-lár közepe, volt. I. r. 24500-26000. Könnyű 22000-23500. Szalonná, fél.erté. 24000 -30000. Lehúzott hua 27000 - 30000. Sózott szalonna 27000. Zsír 31500. A magyar korona külföldi hivatalos Jagyxáeali
D.vlxa Valdt.
itoip n. IK-»I "\' Béta . ■ ■ M I » \'\' I
B.Sn . . . - <7 I 47 47 I 41M
Piája . . . . 3» | 3» 300 |8t» Sawyoiktian 12. Zürichi zárlati faili MflOOO, Uodnn 24W0Ű, Niwy.rk !M CO. Btuai.I 272S, Mattaad 250S, 211 0<r. Bellin 132, Wl.o 70 25, Sotl. 41000 Piiga 161200, Bndap.it ao 00, Bukar.it 27v B-l&ítd őlűuo. ■ őaviza-közpDnt Mvitslu értolyiBil
Valuták OavUAK
KaMiaoo JC^OOO
Aecol tow jJoj«o-Síojoo D ikirMt <m-««0
«JO l}0 i4mo-im4"
OoUU S;»oo-S|}co ZKutUaU
r»izxi« it joio-jiio Looáoa »S«l«0->»oi40
Ura »S>t>->MO DrttMl
Ottu. kor llifo-il4<o Otíiunik
Belc» truk Pirii jOJOJlfr)
ui 4Sft.«<0 VtH* ■)»J-S(|S
sl»J-l»li Siocktwl-
iTiiO IfSik íis» HoUaaJl ll J1ÍCO »»iJ3 S»1J« UKl UMI< DaUttS N««rj«» lllW-llíw S\\» ijo ioöjioí1 to-nyy*
t elel\'., ixiikaixté: a iőaxcrkeixtő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Réaxv.-Tára. Nagykanliaa
1924. mljus 17.
ZALAI KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai
A budapesti tóasdo délután 1 órai slrófcrfolyatnal a kóvetkexók i
ItAnjrAk
Accoi\'Xtl Hull Ap U Hifj. JcUltOC l-wiimli. ül -M. txoV Oi.if. Ilii l-lj,á ln> üuiiinx Ait.lía** t B. Apu KiMWnll\'
IlMT. .|I l-t-IluCíUU —
Ic^siUa »7J
M -Cuk l; >rt is 4»
Kcf. IIIWl Jl M»iy»f-N\'mil «o K6»p. Jet"»lff il vueal unk 0 KnlM 17
X«w». U.
C&ioo A**t. I\'.
!!-<:>Ir:«l «p »»
l.lp«t»ito«l «o KOTÍRMI 141 Kat»ii»«l T.v. U Alul. T.k. i«J
Motitf
Kuil «\'.i5 II« M.l M.PI.I ll»V> KckxUI. WO M.Ir..Hnn<l«
l\'C
tjo
C«c» m.
K< «. • M.
ll\'llKl^ll
tfeiiplMl
Tí^ksltOl".
Glt4Ü*
H»a<Mi
XUii,MJoa
Tf. UtntibU
Siliirlri
KoM
IScfca \'

Kit.
m\'ÚM.II M.O. np* Ali. Kí»«\'o Krflai\'n VM u(g
SiJ«kcoi4l Sal(4 Ojttkl Onl* Mn,i l.\'rlklnj I CiH\'ll WC
IJfifl
M<r tf
0 \'" \' CbtvMr V«rlp»r V«(0«c> I.
y>\\tf>\\
, KII- ls.,1 \' Hint
Rr,<hm«l>r ScbKck Sdvjlkr Tcadk<I
v«au
W6ro</
CocrWr
rom
Friokllo 0 lutoi
5H;>lMnin 1\'í.vlroil BJ. Hjll(fit<!B I
VunAitk
Br*Si • <1
X«t»n <
Cllfcy IC
Gud. Géftf. ir ViLila vii
H-ltrcsk
Kf»aH
OiM.VlU. 04p <« TII 0/írHí IlulWt Xmib XU.Uíf KUíl
J!»
Ilim n Hoci fi K{.r6iMu>il
lllul (•
Ammlil fi
UdMl* 4 1
oa toi
Rtibinyil —
SiliTÓnis IIO
TWk -
Nuld tjy>
Vik. Uio« M
Zitoiil »o
Actsi i?o
Pitxsk íieo
KfáiUtl. jo
lp»rt>. 7 KöiUk
AUuniti Mftr.
D^b.i

All.m.siit M« Traii 11}
Cukorgyárak
SsaUml
í>Up4lil
VUJ. p»n«»
Tokijl IlllkUtlk
<|*». Villa UJ
fcl Ali c<>
UP\'« ftrV.1l
Illó
Olajok
(Mi)lfU
FirlMxl it« »<■
Kut>,i«< 7«
>V.l(iit ifl« <«
fia. i4« \'»
H./0H 7
K«<-H<rlcb 17
R4i»»loy»fi* Hl
TfMll II. «\'» OacSwMt Kriau imii »
SiloMuí* — MiAWoit Ak
TuUl
n. ttUfi
Si«c. Imi"
Unl« llxlil Oji j.jurnr^S
MluáO i
Slikrt
V.ndff
Cbloola 0»s>:i
Xtkll Uu XWia
KQIOnlAUk
T«J«£<* T«»l
UaM ■» <*
Sio\'.aoll
Z»C
KUH,i"t4 V(M« 10»»
BíiMil
Corría Pífll
ST
T»r»1
Ojiri W\'
Hpróhirdetésehl
Apr»hlr<lal«* 10 u4lK r.OOO K. mlnriaa lo-f ««bbl élő 0OO K. mlailan »«il«Kal»b bettlval ■ ••ilall iit> 1000 K. AllAil k«r«aAknok Jő a>A>al«k ki\'ilvcMutity. Va»Ar- »i OnnapnapO\' kon Sö (nAraUk falAr.
j kalonatli\'ll tr*btt rtt}<*. xiitfnlA au(Vlieil ILIM lowo •«»•
üli «i(y iili iWUUftot*. Cia i
l\'.cv liUlló I l«f«. »*«llí« mixtunik Ih\'.> ii\'c •tonnil 1UI. U6ve«*« IUilliyio» u
A vlJík l«jjkilúo-5bb bora. legolcsóbban bejxetojHctí litCKOkiol
2800 K-tdl 3600 K-ig
Somogyi Testvérek
ru»e-- é* c%oa»c£#k«rc*kedéiib«B
Magyar utca 1i. :: Telefon 46g.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OFB. Által cnjtcilélycxctt iDgatianforsalniI lrod«]a
FÖ-UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugysoott
l\'onctéro Ált alánon Biztosító Intézet nagykanlxaal lóöjt) nökaíge. TBLBl\'ONSZAM 150.
KeresUnk egy
önálló könyvelőt
lrlsb«ll ailnlalokat élatralnal «> lliall.l Igénnyel tnlalflbb kArUnk a kiadóhivatalba.
Hl ÍZI óh<|i]«, hogy «ro olyan tsgyen, mini u kinyin piros pün kósdi rozsé, Uiy cs.k n
Bruncsics Józsi
bitavir vötJS borii igya (1 li\'cr 4000 K), mely különösen vér szegényeknél nílkOISdietellen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Ejyinrahíull klrfrílnis suküilit.
1.Hl/924.
Adófizetés iránti hirdetmény.
Alu\'irdtt virosl ailóh vs\'.sl ezennel felszAliiji mlndarnkrtt az adózókat, akik •?. ad^főkönyvben c!óí I és az
1923. (vi VII. i. c. 19. § * írtcl-mében esedékes aiK\'itartozAMikat c hó ló éiK be nem rt/etiék, hogy r.zt j4iu\'é»;«ival és a kincstári h^zhaszon részesedéssel eg>ütt a jelen hir \'ct mény köíhirró lételétól szNrri:o« S (nyolc) napon belül.\' o hó
23 «l£ annál is inkább Átessék be, ntal ellenkező csrtben ellet ük a végrehajtási c"j4r»s aronral rr.eg fog indiitaini.
Városi Adóhivatal.
Nag>kanizs«n, 1923 május 16 Horváth adóügyi sximvevó.
Uvél Nyom lat- Vany A«u- A,ín-
Ciliiig iu C >C i W»4bM | »«c «« leső lap JS^kíCl U»l dlj Utalvsnydij i%yr«ss díj
Belföld té!)Ua vUlkrf tCCOK i icy; K 500 K SOOK 60 K 10 >0 K 4COK (U 10 1Clk IOO Ki 40f< K i* ItfilD-.^ ioo x IOOOK 1100 K 1. Belföldre: K».W>o KM WO X jec oon K l« JIKHI K Expt*vtdlj: I.Um.ly 1414
Auislxis Ct«h- SSovakii I.engy«iorssA(; NómelonrÍK iilatrorssíg é« KyarmiUi Kominis liidltlll l.«*.t<« K Wei ki, iiw K i\'.xuii l«.> x. U WHiHokr ■ MlKM »OI*.l kl.W.Iti k«0. 1H4U K
30. 0 K >.(/)■ K 1800 K 300 K « OK l««x IOOOK 9. Külföldre: JOOO«i X\'i£ )COO K i.ooo-oc© K lte r**1 jooo ko«oa«
K>;yéb kiilliild IOOOK 700 K 14 .0 K
Kivonat a postai tarifákból.
. Cs^ Ssl-^lilll* ■
I ci»V !«!-,<•«■ UrT<r.tta.m
Figyelmeztetés! «»»»«*t. wr.u.r^t«i«i:cwt
i H. i UU&a Ui,t«>ell Wf«v«aMiitl • Uti:So..iI »«<m/a,t : ii»»«t:> • fcllayi* C., k«U»arai/t
p.iu Itii iiookin I t<m» tM<ilomt»-. Ut«I«Io4 I 100 Z-a»l. «. ^»»I?mui t\'.Mtm«0)«ki><l IM * »•»
Bgy 5 méter 70 cm. szóUs és 2 méter 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban Fo-ut 5.
kiutúl lureilombin blnnil) lfilá«fnía>Wt t«i X r»l l
Orosit gyárlményu
szigetelő* és fedéllemezek
mioiJí" minőségben ere-i.ti pyári i«oo
Sartory Oszkár Utdda
•.-igái!
Nagykanlssa, Királyutca 39. ss.
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
gyíti 4ton alul
Sarlory Oszkár Utdda
cégnél
Nagykanlssa, Klráty*ulca 39. ss.
Állandó, ósiszerO és Ügyes
[«klá:iiot*t mlívJsn jiyiri, kefe»k«dolini, |p»ti válUUtotV, üslítnek a lelke, ruRójt, as éltető eleme.
Hogyan, hol mikor h.tJct-lisló • legnkeresebbeo, UgJobbAO és UfOlrvibban, megtudhati *
LEOPOLD QYüLfl
hlrdató vállalatánál
Budapasi, VII., Erzsébet-körut 39
ahol Vi.aló ítskcíteleaiinol, tubb mini Zi ívis Ui\\»«ulAttal, e^aadó telki-iímste-íMéiígel ét i\'iratUn pontot-*igg«l •tiküxv\'.lnek liirJelét«kot í* reklimokil as ..smos budnj-eíti, vidéki és lulfulJi lapokban és nsptárakb»n.
Kertmegnyitás.
Wollbk vendógló Kssincsy u 37. alatt k«rih«lyUÍRét vasárnap c Igányzenóvel megnyílj*, metyxe a n. é. koiönvé?. ssive* 1 iitfogáiát kérem
Jó ételekról ós italokról, valamint pontos ól izolld ki-siolgáláaról gendpikodva.
Wollók Jenő |
vendéglős.
Cement, kőpor;
mindenféle cementára
kivslú mioíségben Jutányos áron
Sartory Oszkár Utdda
Nagykanlssa, Klrélyutca 39. as.
Fayence-lapok
Kloiatl-barsndezéiak Fay ence-moidók Ichamotte-tégla ichair.\'otla-lliit
Jullnyoua
Sartory Oszkár Utóda
Nagykanlssa, Klríly-uUa 3«. si.
s.rr\'.tMmii Hölgyeim és Uruim
o li. I. n 11 :i. p.■ [• r.
CSAK az UDVARBAN
, , . . ".......K 014100
Csí-Íin\'; iw cm. II«U< ívji klmtt . K VKIOO )>rfi«ltft0>iiST(l hllto\'il Vtlti »r. m K »ii<00 NrljtnHajt liite«<k<l »*ua« • X 33300 U. «. m«kiiip kcaiitCT <• ni*-
UH4 Viruiiss <• MlVtk. bulin, *.bifío<i.>i. bíf-if^aok. I6rtüi4««k, J<l«lo 11 Wkh.i4 mui-tfllOl, mlmuiik <1 hssiníll iiUok nk*0 ln«.
Nincs többé megélhetési gond!
Vegyen onISlyiorilegyat a Hlrschler-tözldéban
Kóny.t.míny ktdv.sí .polbeo
1 milliárd korona
«s Kimos több mllllöt
nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Ssarancia ssimok kaphatók
ifj. Hirschler Miksa
kjiinyilu t. WtSienrWimdiJibM
Kaj»kjniiii,FS-űt KotoiI-liíW ípoiit
r

konyhabútor
komp!*
800 ezer koronáért
l.kinlhiti díWíll 11 —V.\' lS\'"" C.engcry-at 3. .zStii, I. emelet.
o c
o
£
*35
N
JA
fS .fi
4)
0
N
O 0) c ct
Nyári újdonságokat
olcsó árakon
Kisfaludi és Xrausz
divatnasyáruházában l# atlSvCAfl
„Arany Kakashoz" IMag|KaniI5an
szerezhetők be!
Dus választéki! raktár!
az
Női divafszővetek:
— , .. felöltő, öltöuykelmék. Férfi, női gyöngy,
Férfi aimeneil gnbardin és kovclkotl .uhavásznak.
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, crepp georgette, japán selymek minden divat színárnyalatban.
Opálbatfsztok, sima és mintázott íraneia és sváki grenadissok és etaminok és a legszintartóbb mosok.
v&r Sportruha kelmék óriási választékban!
o ©
Irt
3 o
in 0<
ÉT <P

ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 117. SZAM.
Elvállal mindenféle nyomfatuány-készitést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb érakon
A „Zalai Közlöny\'* kiadóhivatala
Fő-ut 13. szám. Telefon 78. sz. •
Nyomatott ftíinyi Nyomd* R.-T. nyomdájában Nsgyksnizsftu. (Nyomdavezető: Ofonbeck Károly).
Egyes si&m ára hétköznap 1000 korona, nasár* és flnnepnap 12QO korona
POLITIKAI NAPILAP
Zerinvári gróf Zrínyi Miklós
hu Kovát* Antal Rendkívüli tüneményként élt éa működött Z\'lnyl Míklóa a maga koriban, a magyar történelem leg-fijd»lmaaabb koiábao, a tizenhete-dlk században.
A terŰlellleg báromfelé jzakadt országban, a politikailag rgymáara agyarkodó magyar és török páit egyenetlenkedésel közt, a vallás-szakadás következtében egymást üldöző, frgyasztó és gyűlölő felekezetek vlllongásalbau : az ország vezetésére hivatott főnemesek legtöbbje a maga érdekét vadászta. A földéhség akkor nem a szegény, földműves jobbágy lelkét égette, hanem a főurakét, kapcioistban a váréhségge1, azaz minél több megerősített hely birtoklásával. Szűk Bég ük volt minél több *főaaé*re, hogy esetleges gonosztettelk fölfedezése esetében egyikből a másikba szökhessenek s ha semmi más nem használ, bűnbocsánat kikötése mel lett az ellenpártnál keressenek oltalmat.
Vallási és politikai meggyőző déssel való eme kereskedés nem \' vo\'t ritka madár a 17. században. És o saját önző céljaikért fáradó főurak köréből fehér hollóként szárnyal elő Zrínyi Miklós, ez a megromlott korban Is tiszta és őo-zetUn érzésű nagyúr.
ő ncmciak másnak a várai után nsm áhítozott, hanem zaklatott hazája védelmére még ő emelt vá rat a saját költségén és tartott benne őraereget a saját pénztára terhére. Hitéhez, a katoTkus vaMás hoz törhetetlen hűséggel ragaszko dott ugyan, mint Pázmány Péternek tanítványa, de egyetlen ma-gyatt sem üldözött potestáns meggyőződése miatt. Ellenkezőleg, a protestánsok az ő Igaziiigszerelő lelkétől várták és nyerték ügyük védelmét a azért határtalan bizalommal vonzódtak hozzá. Hiszen minden tervének legtltkossbb tu • dója éa közvetltőjs, VUnyédl István Is kálvinista volt.
Zrínyi önzetlenségénél csak láng esze és hazaszeretete volt nagyobb. Lángeszével terveket koholt arra a célra, hogy hazáját a szégyenletes tőiők Iga alól-felmentse. Ez a felmentés volt nappall-éjjsll gondja, erre áldozta elméleti és gyakorlati munkásságának öaszeségét. Ez a cél villantotta meg a hadvezér kardját, ez vezette költői tollát, ez diktálta neki próiai írásait. Mindenütt és mlndanben arra törekedett, hogy romlott hazájának területi épségét minél előbb helyreállítsa a pedig kizáróan magyar erő felhasználásával.
Oroszország mozgósított
Lvndon, május 17. KonstantlnApolyl leiontó* ma megerö siti azt a hírt, hogy az oroszok a besszarAbial határon a legnagyobb csöndben megkezdték a mozgósítást.
A köztisztviselők fizetés-rendezése
Budapat, május 17. A tegnap délután 5 órakor összeült minis* tertanáci ma hajnali négy óráig l/rtott. A minisztertanácson a folyó ügyeken kívül a kÖzélelmezéil kér déseV kerültek szóba, továbbá a köztisztviselők flzetéarendezéaénck ugye.
Korányi báró pénzügyminiszter tett előteijesztéat a flzetésrendezés ríl Eszerint a köitlaztvUJők arany p;ritásot fizetése ■ részleteiben csak később kidolgozandó terv al»pj*n lép majd- életbe még pedig július els«jéo. A szanálás programjában állapítja .meg, hogy a kÖc-tisztviselők békebeli fizetésüknek hány százalékát kapják meg arany ban. Junlus hónapban még a régi rendszer marad érvényben, vagyis,
A la Vi I) I juniu.l fizetéshez, mint alapfizetéshez pótlékot adnak a május 31 én mutatkoró d\'/g»fágí ind<x arányában.
A Simplon-express katasztrófája
Laibach, május 17 A R kek állo misról »jfélkor Olaszország felé elindu\'t Simplon-eXpress az Adels brrghez kőzrl fekvő Prestvanek állomáson belefutott egy tchervo natba. A mozdonyvezető és a fűtő ellengőzzil Igyekeztek megállítani a von<lot, dc ez nem líkeiűlt. Négy vAggon öiszctőrt, ai mozdonyvezető és a fü(Ő leugrottak s Igy meg menftküUak J"íégy ayim&Lm.egh
Őt sulycssn megsebesült. A aeba sültek kő ölt vannak a haiökócsi társaság í.ik»lmazottaI Is. Az ő»z s\'tcütkörés hibás válióallltás következtében történt. A szo\'gálatot teljesítő tisztviselő fóbelőt\'e magát.
Zrínyi mint katona a torökség nek, mint az orstág egy hajrmada urának gyöngítésére és féktíícnsé gélnek m\'g\'abolázás\'tra építtette a Mura és a Dráva összefolyásán*! Uj Zrrlnvárat. Ugyanő elpusztította az eszéki órlJsl fahidat, hogy a törökországi és magyarországi tö rÖk seregek közt az ösazekőttetéat megszakítsa s esetleges vesztes csata utána visszavonulást megnehezítse. A török h dje\'rat meglnditásinak hallatái a elfoglalja a lörŐk ké«rn slnylő Bibocsa, B.-rzer,c;e, Barcs vArakst és ezzel ■ török támadást m> gbénltja. Támadó háboi ura ké szil terveket a törők eHen, de a b\'cii uJvar és a tehetetlen fővezér, MontrCUCCOlf, ezeket lenézően vetik el. S teszi ml.dozt önzetlen haza-szeretetből.
M\'nt költő nsgy verses munkát lr s ebben nagynevű ősének, a szigetvári Zrínyi Miklósnak emel egyréa-t halhatatlan emléket, m4a részt kortársait ösztökéli a hszáért vívandó önfeláldozó harcra. Rácé fol arra u vélem é.-yre, hogy magyar erővel a lörök hódltáa viiklB nem szeiezhető. A hősköltemény harg\'aan hirdeti, hojy ■ f\'gyel met iartó, eskühöz hü, tslenben bitó és az él - tel nem sajnáló n»a roknyl sereg is meg tudja állni o maga helyét a fegyelmezetlen s a hszáért nem lángoló nagy tömeg g-l szemben. Bátorítás Akart lenni a nagvszetü n.ű a msga erejében nem b\'zó kornak elszánt bizalomra váló élesítése tekintetében.
Mint po\'ítlkui csak ugy tudja elképzelni a magyarság életét, ha sz ország épsége helyre éli s ha mint nemzet független minden Idegen befolyástól. E-ért sü getl kiáltó nagy szóval ,A lőtök áflüin" röpiratában, hogy nem blthalunV, do ne Is bízzunk semmi kufő\'di segítségben. Hízzen rajtunk van a seb, n:künk fáj iz s nem az IdogenneV l Ml» tÖ ődnek a?ok a mi bajaink-k«l? V»gy hs igen, j»j nekünk, mert politikai önáliásúnkkal és anyagi klziákmányoltatásunkkal fogunk azért fi etni keservesen megbánt árat.
1 ij dolgoilk Zrínyi lángesze és ncm\'.i szive minden té\'en a hsza felszabadításának az Ő szemében mindennél előbbrevsló eSzkozléié ben. S hs szerenciéje akkor* lett volna, mint esze és szive, lervét bizonyára valóra Is vál\'otta volna.
I<az érdem előtt híj lk tehát meg a\', l oda\'ml és Mü/észetl Kor, mi dőn évről évro ünneppel idizlk Zrínyi elévülhatetlei érdemeinek.
S ez ünnepen hsllva Zrínyi esz mélt és tervei*, önként fölszáll a a< haj a lelkek mélyé ő\', vajha föllépne a m\', Zflnyléh-X anryhaha-aonló korunkban az ő érzéséhez, gondolkodáshoz és j-IUméhez h» sonló nagyság, hogy Z loyl szellemében oldozná il azt a politikai és gazdasági hu\'ko!, amely lassan kér.t egésze" elfojtja inig léiekzé aünket lil óh, Z\'lnyl, kű\'dj magid helyett hozzád hcáonló nemzeti , vezért 1
Nagykanizsa kereskedelmi élete
Irta: Schwarz Ottó
Amint legutóbbi dkkemban em-Illettem, a Dili Vasul 1865 bao
magyar vonalalt teljesen klépltátte és ezáltal Nagykanizsa jelentékeny vaautl gócponttá vált.
J\'lentŐsége még azáltal Is fokozódott. hogy ezen időpontban éa még hoss.u éveken át hazánk vaautl hálózata n gyoo gyér vol>. — Mezőgazdasági trrményelok foko zottabb mértékben áramlottak Ke-nizaára, hisz ianen már gyorsabban, megbízhatóbban érték el rendtlte-téal helyüket, mint azelőtt a muraközi fuvarosok utján.
A Kanizsa— B»rca vonal révéo Szlavónia — Kanizsa — Csáktornya onal segítségével Horvátország forgalma, la jó részben Kanizsára terelődött.
E\'énk, lüktető kereskedelmi élet bontakozott kl, jelentékeny olvós cégek egész sora fejtett, kj városunk •fslsi kÖzötl tevékenységet, amelyoek legbeszédesebb dokumen-tuma, hogy » K«rcsk«dők TáfjW latának felterjesztésé/® az Uistrák-Msgyar B.nk már 1.879 bep Nagykanizsán fiókintézetet létealtelt. A Dunántúlon e,d#g « :l.°1r,?P[
fiók működött és c»»k évtizedek-kel később nyílott-msg acOiztrák-Mzgyar Bank kaposvári, szombat-. h\'ltl, péc.l fiókja.
Do városunk akkori kereskedelmi súlyát blzooyitjs az a körülmény Is, hogy a jelenleg la oly népsteiü B.nkegyeaület R. T. alapításában (1873.) a Trleszter BinkvereJn, trieszti bank Is részt vett és Tilesat legkiválóbb cégei nagyobbszámu részvényt jegyeztek.
D« városunk jolentős vasúti fontosságát még a népdal Is megörökítette :
Megy a gőzös Kanizsára. . . Kanizsáról Boszniába. - A boszniai okkupácló Id\'jébén ugyanis a csapatszállitáiok túlnyomó része Kanizsán át bonyollttatott le.
A hetvenes évek végén városunk kereskedelmi élete már oly jelentős volt, hogy a bécil terménytőzsde bevonásával az Itteni ^rds-kelt cégek egy gabona áruminta-vásárt (Ssaten mark) rendettek.
Az „Arany Szarvas" nigy éttermében nagyszámú bécsi, müncheni, trieszti atb. vevő jolent meg és különösen Münchan sorírpát, S rass-burg pedig zábot vásárolt bagy mennyiségben.
A mint aváiÁr két i.btn tártál olt meg mlndcnkoi nagy sikerrel.
De a gazdasági fellendülés a város külső képén Is megnyilatkozott.
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1924.. május 18. Vaaárnap
114. sxám
t^-i*iiu<«t e« kitsúuati /4 ti is.
IaV>nAa>-Til«(«a IS.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
ZALAI KÖZLÖNY.
Siámottevő építkezés Indult meg a nyolcvaoai évek elrjén. 1883 bin a Déiialal TakarékpfnxMr, 1886 ben a Kaailnó, maid a Kereakcd.lml a Iparbank (a Peall Magyar fiókjának háza) alb. nyaltak bafejeiéat. Utcák nyíltak (Sugár u>, Siemere-utca), a városi uttesteket burkolat tal Itlták al <1 nagy egésxében a vá-roa jelenlegi külseje 1870-1890, köiótt alakult kl.
Városunk előnyös fekvésénél fogva Itt sxékelt a Távírda Igax-gatóság la, ml; később a posta és távíró Intéiményének őssievoaáeá-val Pécsre kerüli. Bátran állíthatjuk, hogy vároauok kareskedelml élete a fenti évtlxedekban kulminált, amely Időnek multával j\'lon-lőeége laiaan csökkeni kexdett.
Baroaa Gábor laanlalltáaáoak tel-ju .rajéval a MAV klépltfaéra törekedett. Da a MAV erSteljaa fejlődése élei verienyt támaaitott a Dáll Vaautnak éa a kllencvenea években megindult a helyiérdekű vaautak alapltáaa.
Eien helyiérdekű vaautak áron ban vldákük áruforgalmát aion váróéba terelték, amely állomásba torkoltak- Somogyvármegye vlclná-Hsainak Kapoavár, Vaamegyének Sxombatbely lett forgalmi gócpontja.
Ea talán mint unikumot említhetjük fel Nagykanliaát, dacára, hogy ai Itteni fontos vaautl góc pont már 1865 ben a mai formájában megvolt, Kanliaára egyetlen v! clnálla a«.n fut be.
Dacára, hogy egy Idóben már a vicinális vaautak lultengéaéról volt axó (éa nem teljesen Indokolatlanul, mart számos Ily vonal aemml különös gasdaságl szükségből nsm fakadt) Kanliaára a vicinálisok tul-produkciójából aem került egyetlen egy aem. Hogy miért, annak fejlő-geléae egy külón lapra tattoslk éa annak bővebb tagláláaa témánktól
távol áU.
As agilis kanizsai kcreakedelem azonban a vlazooyok moatobább alakuláaa mellett Is megállta a helyét áa tevékenyaége átformálódott éa meg tudta őrizni Kanizsa do mlnáló azerepét, amely városunkat mindenkor a dunánlull kcreakedelem legelső exponensévé tette.
Elvesztjük katonazenekarunkat!
-.i-t ____u.Url léi! űnn
II fiumei kikötő forgalmának fellendülése.
A fiumei kikötő forgalma lassan, de biztosan és állandóan emelke-dlk. Még nagyon sok nehézséget kall elhárítani, hogy a belfölddel a forgalom nagyobb virágzásnak induljon, d« meg van B remény, hogy a kormány gondo"odásával és a fiumei kereskedői és Ipail kórők közreműködésével ex Is meg fog valósulni.
Ez évi február hó 24-től májul hó 5 lg a fiumei kikötőből a következő áruk kerültek kivitelre: Fancmü.k 20.000 Ion.
Cukor (magyar) 8.500 „
Folyékony égő anyag a fiumei petróleum-finomító gyárból 1.628 . Különfélék 633 .
Oisxesen 31.077 Ion. Ugyanezen Időszakban a behozatal volt:
Indiai rlza a rlzihán-
toló részére 16.950 ton. Folyékony égőanyag a petroleumflaomltó
gyár rásxéro 11.535 , Foszfát: Magyarország
részére 5.900 „
Jugoszlávia részére 4.250 »
Fiume ráizira 2.000 „
Kél hét múlva, junlus 1 én, elértene utolsó aiáma bizonyára valsmisio moru r.quiem, vagy gyáailnduló lesr. Aion a napon elbecaálják háziezredünk nagyaxerü zenekarái, mert a azanálásl törvény azerint „spórolni kell" a igy mlnd.n má sodik katonai zenekart lfquldál a, honvédelmi mlnlizléi lum. Mivel Igy mlnd.n vegyeid sndárb.n csak egy zenekar maradhat, Nagykanlrsa katonabandája Is erre a sorsra
ju>.
Kár értől N.mciak azért, mert már nagyon megezokluk és magunkénak tekintettük, hanem siük-ségünk Is volt rá 1 Gondoljuk csat el, ml haaznát láttuk ? C.endea és néptelen leaz a vaaámsp délelőtti korzó, mert eddig aokakat csalt oda az ott kedvesei vált térzene. Ha katonáink hoaaru gyakorlataikon kifáradva térnek vlisza váró sunkba, ntm leiz már binds, mely kedvet éa frlaseaaégct önlaön kifáradt tagjaikba és felvlllanyoxxa őket. Nem leax xenakar körmeneteinken, tábori miséinken, ünnepélyes eseményeknél, fogadtatásoknál, felvonulásoknál. Ml csilogatja majd ax embereket a majálisokra, juolálliokra és kerll ünnepségekre ? Nem olvaahaljuk többé meghívókba éa plakátokon exen önérxetea axavakat: Zenét a 6. hanvéd gya-iogexred xenekara szolgáltatja, mert a 6. honvéd gyalogezrednek nem leaz többet zenekarai Nsm less tehát kleéret a moxl klass.lkui, sxép darabjaihoz éa operáihoz él mit fog tenni az a. sok jótékony
1924. május 18.
egyesület, melycinek tél ünnepi lyelt annyira emelte a mindig na cyon jutánvoaan megkapott katona-zenekar ? És ..!<» - I"1 ast, - nem lesz lobbet s.lmfonl-kus hangveraeny, melyek pedig oly szükségei tényexői voltak városunk xenel kultúrájának 1
Ex csak néhány hli telen eszünkbe őtlő léey, de van e veazteaégnek még .okkal fájóbb oldalé: a ma utiarVkallura puiztulása. borba ad juk fol. és\' veszítjük el azokat a vá. rakat, melyekről prdlg alt hirdetjük : a ku\'lurálla fölény a Irgna-gyobb biztosítéka hazánk feltárna-dásának I Kell takarékoskodnunk de ne menjen ez a nemzeti erö számlájára, hanem ott tagad|uk meg magunkat, ahol ezt ax éix, józanság, arkölca éa haxaaxerotat kívánja I ,
Fogjunk öasxe nagy jóakarattal éa erős energiával, bog) megment-beasük m.gyénk aiámára zenekarunkat. Blxtoslt.unk résxéra valami olyan állandó jövedelmet, mely le-dexl költségeinek egy réaxét a Ily alapon tehermantesltaük ax államot I Próbáljuk meg uslndin eaxkőxxol megtartáaát elérni, ha eemmlkép aem sikerül, akkor Is ráérünk beletörődni a meg változhatatlan helyzetbe I Do skl figyelemmel kísérte lenekarunk eddigi működését nagyszerű eredményeit és gyönyörű fejlődését, ax érxl, hogy Itt a hllaéa okosság egyaránt axt kívánja tőlünk, hogy ne engedjük őket I Pedig egy héten belül megjöhet már a feloszlatás! parancs I... (szír)
Szén 10.600 Különfélék 564 Vasúti sínek Jugoszlávia résiéce 442
Öiaxeaen 52.241 Ion.\'
A napokban megérketik egy gőzös foatfát-rakománnyal Magyarország réixére, egy gőxöa pirit-rakománnyal Jugoaxl-via részére éa egy gőiöa szintén plritrakomány nyal Fiucne részére.
A hajóforgalom ez időben volt : 46 olasz gőiös, 16 Idegen gőzös, 15 vitorlás, összesen 80 és ugyan-annji Indult la a kikötőből.
A napokban megérkezett Burmából a 1.-.var,te táraaság .Erdély" nevü gőzöse 73 zaák riisrakomány-nyal a fiumei rizshántoló részére. Megemlítendő, hogy ex a Levente társaaág claö gőcöse, mely a társasig olaax éa magyar tőkével való ujjáaxerveiéae óta befutott a fiumei kikötőbe.
Ax olasz-jugoszláv és a magyar-jugoszláv kcreakedelml azerxődéaek mindenesetre jrlentékeny előnyöket fognak biztosítani a fiumei kikötőnek azzal, hogy meg fogják nyitni az utat a belföld, különöaen ptdlg Msgyarorazággal való keres kcdfshez. Seodntk Rezső
— A jól öltözködő url éa nfil világ flgy.lszxéb.l A FILIPP-kötőde (Siombathaly, Siéll Kálmánutca 6.) harisnyái és xoknil a legértékesebb anyagból saját műbe lyéban készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetók éa javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesiődnl. Az árak a mai gazdasági vlssoayokboi mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— Url 4a nól divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dorsó cégnél, Fó-ul í.
HÍREK.
Szerelem
Egy kis barátom sít nsonJla nekem, Hogy ő most ntgyon uoiolmes Ki érte aj e, mi • szerelem i Elmondta, hogy ki u > kedves. Kit 6 szeret, csodál s akit imíJ, Cuk novetott a a szeme lett könnyes.
S ugy érettem, hogy most mond egy csodát, E mnél egy boldog, szebb életet S ügyeltem a boldog kacagást. S éo is éreztem szememben a könnyet, •Mely a szivemből a szemembe szúkátt S az én arcom is boldogan nevetett. Elfeledtem, mit a lelkem őrzött. Hogy szexelem nem virágzik nékem, Csak éreztem a boldog önímút. Nagykanizsa, 1023. VI.
áMlitényl Arpáil
Május 18
Vaiirnip
Röcn. kath.: Caotate. l\'rotestfni: Erik. Izr.: IJar 14.
Időjárát : Nagykanliaán
tzomhat reggel IV7 C, szél tuakkelell Dtlbeo 2jG C, szél éizakkeleti. K-ile 163 C, izét északi..
Napirend: Délelőtt 1) urakor Zrínyi ün-rnpóly a viro«hiza dKztermében. Délelőtt fél IZ urakor térzene a Korooa előtt Dtluláo fél 4 órakor az OiUregyesulet tagavatiü Qn-nepé\'.ye a tzentferencrendiek templomiban. Este U órakor tiszti vlvóverseny a l\'olgiri Egyletben. Este 8 órakor az OU&regyesOlet müvész-estélye a Keresztény Otthonban. Uránia S, t>,7 ésö órakor .A kasztiliil véreb* (A szivek hóhéra.) Világ .1, 5, 7 és 9 órakor .A sálán helytartója.*
— Előléptetések. A kormányzó Péíe/J/y Bél* zalaegerszegi főgimnázium! Igazgatót az ötödik, Vogl R chárd és Suszter Oizkár tanáro kst ■ hatodik fizetési osztályba léptette elö.
— Orvosgy ülés. A zalavár megyei orvosi flóksiövetaég nagy-kanlzial cioportja f. hó 19 én, hétfőn délután 6 órakor a muo-káablzloslló pénztár orvotl rendelőjében fontoi orvosgazdaségl ügy ben ülést Url.
— Esküvő. Kollár Ferenc ko-
márvároii malomiul.jdonos ma dél-után 5 órakor vezeti oltárhoz Marton Msnclkát a axentferenc-reodlek plébánia templomában.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán ax elmúlt héten össxesen 15 gyermek szüléiéit. Ex.V köxül flu 9, leánygyermek pedig 6. — Házasságot kötöttek: Gerócs Ferenc földmives Berke Juliannával, Perkó Jóraef dv raktár munkái Horváth Katalinnal. Elhaltak: Sdovák Sa-muné az ül. Stlovák Klára 72 évea, tüdőtágulás ; öxv. Flrischhackcr Gáborné szül. Pollák Jsnka 90 évea, bélelzáródás; Lakatos Vilma napszámos 34 éves, vesegümőkór; Ofcsár István napszámos 78 éves, aggasxály; Gorgál József városi kocsis 42 éves, aslvaxelhüdés ; Pop Jósaaf dv. raktármunkáa 69 évas, tűdőtágu\'ás ; Kucsera János nyug. csendőr 69 éves, sxlvsxélhüdés ; öxv. Juck Józsefné sxül. Buchabaum Mária 73 éves, lábüaxkösödés ; Gál István betegápoló 29 évea, tüdőlob; öxv. Málék Jinoane azül. Varga Rorálla 70 éves, aggkori régklmerOléa; öxv. Krlaxtlán Jó-xsefné sxül. Gozdán Appolónla 86 éves,\' aggkori végkimerülés, özv. Dobrl Ferencné szül. Vince Lóri 75 éves, aggsazály; Tóth Jóxa.f áll.mrendőraégl főtörzsőrmester 47 éves, gégegümőkór.
— 64 íve. divatáruhoz. Sln-
Ser Jóxsef és Társa dlvatáruhása Isgykanixsa Erzaébet tér, Központ szálló épület megbírható bevásárlási forráa.
— Dr. Mutach.nbuch.r t«-nlica.Inok tazgynláals Kesst-h.ly.n. Dr. Mutschenbacher Édvin kir. törvényszéki tanácselnök holnap, hétfőn Keazthelyro kiszáll, hol ax ottani járáablróaágon mint tör-vényaxéki egy.sblró lefolytatja a tárgyalásokat- Dr. Mutschenbacher egy hétig tartózkodik Kesxlhelyen.
— Ax Oltárogy.alll.t 11 nn. pólye. A nagykanlzaal Oltáragy.-aűlat Impozáns keretek közt ünnepli meg ma védősxentjének, Sx.nt Pasikéinak ünnepét. Fél 4 órakor több mint 20 polg. lak. leányka, nemkülönben felnőtt ünnepélyes tagavatásra fog felvonulni . feren-essek templomába, hol a axertar-táat P. hiláriasz polg. Isk. hitoktató, as O.táregyeiűlet Igazgatója fogja Wgeml. .
— Nyári uj doQsngok, grana-dinok minden aiinben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú delelnek, llbertl batlaitok, nagy válaaxtékbao érkextek Sláger dlvatáruháxába.
— A mai Zrínyi tl.n.pály mllaora. A Zrínyi Miklós Irodalmi éa Művéaxeti Kör ma, 18 ín délelőtt // brakar , „á\'oahá,. dlsitermé-ben Zrínyi Mlklói emlékexetére hazafias ünnepélyt rend.!. Ax ünnepély műsora: 1. Hisxekegy. nnekli ax Ipartealűlotl é. Postás-dalárda együttese Búchler Mór vexetéaével. 2. Kiáltáa Zrlnylhw. Irta Slk Slndor. Sr.valja Kudlch Ella. 3. Ünnepi beaxéd. Mondja Kováts Antal kegyeirendl tanár, a Kör tb. elnöke. 4. Nem, nem soha 1 Énekli a két dalárdz >gyűtteae. 5-Cbeiublnl: VI,hordók-. E\'őadja « Kör xenekara. 6. Alkalmi óda. lrl« éa előadja Nsgy Győxő vámsiakl tlszlvl.clő. 7 Sróxat. A két dalárda együttese. Belépődíj nincs. Silves adományokat kö.nönettcl fogadnak. A haxafiaa közönséget sieretettel várja ax blnökség.
~ Dr. B.Uza Zalgmond ügyvéd Irodáját Fóut 12. szám 1. em, alá (gyógyszertár fölött) helyeit, át.
1924. mája. 18.
ZALAI KÖZLÖNY
3
Hires nagykanizsai diákok
— Müvéazestély. Ax Oltár-egyesület fiatal és tevékeny gár dija lélekemelő eatélyt rendex ma este 8 órai kezdettol a Keresztény 0 ihonban. At előadás fénypontját a „Pontlola* clmü vallásos azlnmü eljátszása képezi, melynek mély és gondolkozó, igazságot kereső elmét mrgrtgadó tartalmát, ax egyes falvonások előtt beállított élőképek esr-k emelik. Az ember lelke mag enyhül a fenséges jelenetek alatt. Maghatározott helyárak nincsenek, azonban azivea adományokat n pénztárnál köszönettel elfogadnak.
— Raganhardt és Raymann lendamasztok, női éa férfi zsebkendők, Msy éa Holfeld rumburgor vásznak, len- éa llnóbatiaztok, slfo-nok, slfonbatisztok mérsékelt árban S\'-nger dlvatáruházában szerezhetők be.
— A felsőtemplom harangjaira adakoztak: Bar\'ho< Gyula ICO 000 Kt, özv. Hancz Jinoané 100.000, Msgorl Vendelné 30.000, Kocsis Jó. scfné 5000. Relch Béláné 5000, Özv. Hsjdu József né 10.000, Vclrcz Édéré 10.000, P. J. 200.000, N. N. 30 000 koronát.
— Tanltógyülés. A Keszthely —Zalaszentgrót I esperes! kerület Kxtoiikus Tcnitóegyesülete junius 5-én tarlja évi rendes közgyűlését Keszthelyen.
— Cowercoat rlpa, w/ps-cord, Tütan Khsmen trikóselyem újdonságok nagy válaaztéka Singer dlvat-éruházában kapható.
— Melyik gyermeke sorsát tzlvénvlaelő szülő vagy özvegy Unne hajlandó öregebb urnái xena-\'iktatás ellenében házi szolgálatot v«gy egyéb segéd munkát végezni? Hangszerek, taneszközök rendel
W kezésre állanak. Cim a kiadóban.
— Ax Iparosság figyelmébe. A 15 lk árumlntavásár Budapesten május hó 31 tői junius hó 10 lg fog megtartatni. Ex a vásár a magyar Ipír majdnem teljes képét fogja feltüntetni, ugy hogy Iparos és kereskedő egyforma érdeke e kiállítást megtekinteni. A váiárl igazolvány megszerzésééit a helybeli Ipartestületnél lőhet jelentkezni, személyenként 29 000 koronáért, mely Igazolvány alapján féláru vssull menetjeggyel utazható. A jelentkezési határidő folyó hó 23 lg tart. Az Ipartestület elnöksége.
— A világhírű jó minőségű azövőpsmut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és pzövőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagaágb\'an, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer Jó *sef és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Az erdő , legelő bizottság Üléae Nagykunizsa város vezető aégénok erdő éa legelő bizottsága ma délelőtt fél 11 órakor a város-
Iháza kis tznácstermében ülést tart. Ezen kerül megbeszélés alá r város területén található hasított körmű t háziállatok a száj- és körömfá-jás ellen való kényazeroltátának x felvetett terve Is.
— Megnyílt a Polgári Egy lat tekepályája. A Polgári Egylet tekepályája folyó hó 15 tői kezdödőleg megnyílt és a tagok rendelkezésére áll.
— Eljegyzés. Sicmon Marcikét eljegyezte Horváth Ká\'min. (Min
^ den külön értesités helyett.)
9 » Óriási szenzációi Felhív juk a nagykanizsai közönség figyelmét a Kereskedelmi Alkuim ázottak junius 1 én Lszsnakban rendezendő | Junláliaár*, ahol még soha nem <:élvo:ett siórakoráéban lesz réeze.
írja M^fly Lajos kegyesr. Unír
H«vesl nemcsak zalai, ő mtr nsgykanlzsal származású is. Nagy ksnlzsán született 1873 ban, a gim-ná.lumnak mind a nyolc osztályát ugyanitt végezte (1882/3—1889/90). Bizonyítványai, ha nem la tiszta jslea^k, de mindig jók voltak.
Ebben a> Időben P<»p Jínoi, majd később Janky Károly volt az intézet igazgatója. Tanárai közül Keszthelyi Endre nevét említjük meg, kl több éven át magyar tanára vo\'t és mlnt Ilyen nz önképző kört vezette. Vörös Mityás és Kö ví-ssy Kálmín történelemhői tsnl tották. A történelem volt Hevesinek kedvenc tárgya, mert a III—VIII osttálylg mindig jslese volt belőle. Sót az önképzőkörben VII. osztályos koréban nlza* c. történeti o! beS\'éléie nyerte el a kitűzött pályadíjat. VIII. outHyban azlntén dicséretet nyert „A hós srerelmem című történeti elbeszélése, de már történeti értekezése (Szent Istv ín király és kora) 2 db. cs. urany jutalomdíjban réaxeaült. A zenében elért sikereiről bcsxél a VII. és VIII osztályos koréban tartott ének- és zesevizsgáUton való nyilvános sze rep\'éin ogy-egy zong oraszámmsl. Bizonyára e kitűnő tulajdonságai ért vAlxtttctta meg ax önképzőkör VIII. osztályos korában aljegyxŐnek.
A: érettségi után Budapestre ment a a* egyetemen jogot és böl cicietet hallgatott, közben hírlap iróskodott s mlnt Ilyen cikket Irt a mZalá" ba és a mllléaluml „Zala váj megyei Évkönyv" be, később ta nár lett, msjd 1902 ben a Nemzeti Színház-ho», 1907 ben a Népsiin ház-Vigoperá hoz, 1908 ban újból a Nemzeti Színház hox szerződött ren dezőnek, 1912-ben a Magyar kir. Operaház főrendezője lett. Hevesi jelenleg „a modern színpadi rendc-zés egyik legkiválóbb gyakorlati és irodalmi képviselőjeEzért nyerte el a Nemzeti Színház igazgatói állá sát. Dramaturgiai munkál: Dráma és színpad (1896); A színjátszás művészete (1909); Az előadás művészete (1909); Katona J5zsef „Bánk bán" ja s Shakespearo
— Állategészségügy 1 szemle Klaknnlssán. Kertész Lajos állategészségügyi főfelügyelő, törvény hatósági állatorvos Zil\'egersxeg ről ma délután 3 órakor Nagykanizsára érkezik. Dr. IVolfJ Sándor nsgykvnlrsal városi állatorvosra! ki i s.mek Kiskanlzsárs, a most fellett stáj és körömfájás fésc-Htfbe és az állattartó gazdákkal megbeszélik ax esetleges kényszeroltás módozatéit. Ugyanis ha az összes, még nem fertŐ<ött állatokat Is a kór gyengített vlruiencláju szérumával beoltják, akkor ax a szervezetben b zonyos ellenanyagokat termel, melyek hosszabb időre, 1—2 évre Immunltsá tesxlk ax á>latokat a száj és körömfájás baktérluoaslval szemben. A kény sxeroltás roegejtése annyival Is ész-sxerübb lenne, mert az állatoknak Igy Is, ugy is fertőzödniők kell beteg társaiktól, ami vrszedel mesebb és hosszantartóbb zárlatot von maga után. A betegség terjedése nngy mérveket öltött. Eddig ax egyik ciordából érkezett bn csak pontos jelentés, ott 260 állat bete gedett meg sz j- és kö>-öinf^j*.isban.
« Ailer képes családi lapja 5. száma megjelent. — Az összes s/4mok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán.
III. H1V1SI SÁNDOR
Antonius és Kleopátrájának uj színpadi átdolgozás* a lipcsei Rec lam-vállalatban. Fordl\'ott Mollérc-tői, Shakespearetől, Goldoaltól. Schillertől, Hnuptmsnntól, Heyer-msnstól, B.-rnwd Sh.w.ól, Marcel Prévosttól és Dickenatőt. Mlnt színpadi azerzŐ la novezetes. Színmüvei: Apja fia (vígjáték), A szent szűz rózsája (drÁmt), Amor játékai (bs let\')- Császár és komédiás (törté n\'lmi azlnmü ) Munkatársa volt a aMagyar Szemlé"-nek, melybe kii tlk-ikat Irt, jelentek meg cikkel az .Bfeí" b-n, jelenleg Is olvashatunk tőh cikkeket ax „Uj Id\'jk" ban és a , Magyar Kuliurában
Nagykanizsa és különösön a piarista főgimnázium büszke lehet Hevesi nővére, hiszen ő is a jelen leg élő kanizsai piarista dlikok között egyike a legjelesebbeknek. Re-mé\'jük, hogy értékas munkájával tokiig fogja m\'g szolgálni cionkk hazánk kulturáj4nak szent ügyét.
Don^szyról szóló cikkünkbe ót telem <;*varó sajtóhibák csúsztak bs: Donászy nem a IV. (negyedik), h*nem a VI. (hatodik) osztályra jött vissza a nagykanizsai főglmaé xiumbn éa nem 1873. (eternyolc-százhetvenháron) ban, hanam valószínűleg 1878 (ezernyolcizázhetvcn nyo\'c) ban végezte ol a köréplako Iá\'. Itt említjük meg, hogy Donászy vitás születési évére vonatkozólag megkérdeztük Pchm József zalaegerszegi apát plébános urat is, aki kérdéaünkro azonnal n legnrgyobb készséggel felelt s megállspi\'otta, hogy Donászy a zalaegerszegi róm. kath plébánia születési anyakönyve szerint is 1858. március 16 án szü letett.
D Jnászyról egyébként bizonyára zalai Ismerősei, rokonai, testvérei ludnának érdekes adatokat közölni, melyek a jeles Iró életrajzának tel* jrsxégéhez jelentékeuyen hozzájá-ru\'nának. Kér lenne, he bármily jsientéktelenuek látszó apróság, mely talán Iról fejlŐdéiéhaz v*gy jtllomzéséhfz fontos kulcs lenne, nem kerüloo napvilágra I
— Perzsa, gobelin , satén-, bécsi ágyterltőkésxletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és ju\'ányos árban adja Singer Jórstf és Társa.
— Pályázat a kiskanlx.nl templom kQleő renoválása. Uji\'ás alá kerül a torony bádogo \'ás és temp\'omtető, xr öts-*ca küUŐ falak, továbbá a templomkert bás tyája Zárt ajánlatok o hó 24 lg adandók be a kiskuni a*l lelkészi hivatalnál (Templom téri iskola) a hivatalos órák *latt 9—11 lg- Az ajánlatok 25 ér*, vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesznek felbontva, melyek közül a templombizoUeág a legmegfelelőbbet fogja kiválasztani.
~ A kanizsai „Fonoiére" nj vezetője. A „Focciéie" Általános Biztosító Intézet nagykanlzarl fő ügynökségének vezetőjévé Szigriszt Lászlót nevezte kl.
Elveszett csütörtökön dél után Szakáll Zoltán névre a^óló fényképta vasúti igazolvány és Urs\'ágos Zonészegyesületl Igazolvány Becsületes megtaláló a reá nézve értéktelen tárgyakat jutalom ellenében srlveskedjan a rendőrségnek beszolgáltatni.
= lfTetra" csecaemő-kelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút S. szám.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Az anyós éa m fiatalok.
Érdekes ügyben Ítélkezett tegnap a nagykanizsai törvényszék egyes bírája Makáry Vilmos. Mátyás litván és neje pusztamagyaródl l&kósok azzal voltak vádolva, hogy megverték édesanyjukat. Már mlnt a férj édesaayját. A tárgyaláson a fiatal házaspár azzal védekezett, hogy az öreg asszony ütötte meg a dős fiát, majd menyét. Mikor a fiu lá:Ia, hogy édessnyja nejére Is támadt, félre lökte őt feleségétől, mlg a menyecske azt hangoztatta, hogy .meglehet, hogy a dulakodás közben megkarcolta anyósát". A vádlott házaspárt dr. Petrics József ügyvéd védte. A törvényszék az eayhltő körülmények figyelembevételével a hizaspárt 100.000—
100.000 K pénzbüntetésre ítélte.
§ Az anjja fülébe harapott.
Rodek József molnári földműves ugyancsak Makáry Vilmos törvényszéki egyes bíró elé került. Az volt olleno a vád, ho(y édessnyja füléhői Uhsrapott egy darabot. A vídiott fiu azzal védekezett, hogy hozzátartozói lefogták őt éa ő nem tudott máskép védekezni, minthogy harapott. Dr. Makary törvényszéki bíró ama kérdésére, hogy megbocs£jt-e fiának, az édesanya azt mondotta, nem bocsájt meg neki, mert azzal fenyegette, -hogy leharapja nokl az orrát.
A harapós természetű fiút a törvényszék testisértésért egy hónapi fogházra ítélte.
§ Dr Fodor tisztiorvos tolvaja. Dr. Fodor Aladár tlsxtiorvos kocsisa Dómján Józsrf meglopta gazdáját. Többek között zabot Is lopott, amit Berger Ado\'f Eötvösié. i kereskedőnek adottéi. Miután dr. Fodor megbocsátott kocsisinak és nem kivánta megbüntetését, a biróség megszűntette ellene az e\'-járást, ellenben a lopott zab vevőjét Berger Adolfot tulajdon elleni kihágásért 50.000 K pénzbírságra Ítélte, de az ítélet végrehaj-lásÁt fel\'üggesztette. Dómján védőügyvédje dr. Knausz Lészló volt, mlg B;rgert dr. Gyulai Jonő védte.
§ ltélethlrdetéa. A kanizsai törvényszék Kocsis János c»opll lakóst súlyos testisértés büntette miatt 2 évi börtŐ.iro ítélte. Felob-bezés folytán az ügy a klr. táblához került, amely Kocds büntetését másfélévi börtönre szállította le,
§ Felebbvlrt/li tárgyalások. Probst József égenföldl lakóst a járásbíróság rágslmazásért 170.000 K ra ítélte. A tegnspl felebbezési tárgyaláson a törvényszék meg-semmlslte\'te a járásbíróság ítéletét és Piob»tot felmentelte. — Sántha F<reoc leleiyel lakóst a járásbíróság rágalmazás vétséee miatt 1,500.000 K ra ítélte. Felebbezéa folytán ax ügy a törvényszék elí került, amely tegnap foglalkozott az üggyel. Dr. Ho€h Oszkár védő felmentéit kért. A törvényszék megsemmisítette a letenyol járásbíróság ítéletét és Sántha Ferencet felmentette. — Horváth Ádámné egyedutal lakóst a ietenyei járásbíróság becsületsértésért 200.000 K pénz bl.-sággal sújtotta. A kanl/sai törvényszék tcgn\'p ax Ítéletet hely-benhigyta. — Haba Ferenc sze-
• petnekl lakóst becsületsértésért
100.000 koronéra ítélte. Felebbezés
.folytán ax ügy a törvényszékhez került, mely tegnap foglalkozott a \' becsületsértéssel. Dr. Hegedűs György védőügyvéd hosszú véd-bes-rédben védence felmen\'ését kéri
zalai közlöny
A lörvéoyazék helybenh.eita a iéráiblrói.^ Itilctri - Kanitiai Dór*\' tóluerdahelyi lalóa! könnyű I0IU<1I<1<1I 20 n.pi fogházra <• 5DO.OCO K pénzbúntctéirc lléftc a járáiblréiág. A kir. lo.véoynék dr. Matek Láazló védeltnn ut<n a járáiblró.ág l«l<V<t 200 000 K IS
<• 100.000 K niíllékpén.blr.igr. váltostall. ál.
SPORTÉLET.
Tieatl vlvóversenjr. Tegnap óta folynak három vároa llaxtjef kÓit a selejtező mérkőzzek, hogr a belőlük győztesként kikerülő 8 első, ma est* a nyilvánosság előtt mérje össze ksrdját az elsőségért
Városunkban a vívás még nem talált kellő pártolást. Ex a szerény, hosszú, kitartó munkát igénylő sportág, a többihez viszonyítva, szinte az érdeklődés ter/n kívül feküdt. A ZTE az elmúlt tél folyamán propaganda jelleggel jól siko-rült vivóakadémidt rendo/ott ugyan, azonban vlvóveraeny megrendezi séhea Kanizsa mégnemju\'ott el. A tlazll vivóveneny hézagpótló tehát e tekintetben s módot nyújt a kő zönségnek, hogy ezen igazán magyaros .sportág izgalmas szépségeivel meglstnerkedheMen. A vrrsony délután 6 órakor kezdődik a Polgári Egylet nagytér mébtn.
KSC-Zrlajl. Ma délután fél 3 órnkor találkozik a Jóiaef főherceg utl sporttelepen a két csapat a tavaszi idény folysmin immár másodszor. Az első mérkőzésből, mult vaaárnsp Kőszegen, a Z\'ioyi került kl győztesen 2:1 arányban. A KSE a kaclisslak kis fólarányu győzelme dacára Is az összes csa patok közül a legerősebb e\'lenfél nek bizonyult s a Zdnyl győzelmét caak ugy tudja megismételni, ha ugyanolyan lelkea és a mérkőzés utolsó pillanatáig kitartó ősnjáté kot mutat, mint legutóbb.
A mérkŐrés után írsz a sportte lep ujonan épült tekepályájának felavatása (a.
M0Z6dFÉHrtíPSZIHH/U.
Urátala. 3, 5, 7 é. 9 órakor: Kantiliai virtb, Idők regény. 8 f.j.ictben. A film kátléten fölül efyik Itgérlékeiebb darabja ax 1924 ea szezonnak; a francia mü vészét flaomsága él mindea moz-zaaatában.
VUáf. 3, 5, 7 és 9 órakor: A sátán helytartója I. réar. Harry Piel-nek leggaidagabb Invencióju képe, a trükkök mrglepő tömegével.
K«dd—szerda: Fridericus rex III. —IV. rész, főszerepben Éva May.
Jön: A sejti, a Paramount film gyár müvo, főszerepben Rudolf Valentlno. A film kiállítás* és ren dezése egy második „Hindu síremléket" jelent, sz exotikus haogulalu első felvonás után gyors Jrsmbsn száguld az izgató cselekmény, hogy az utolaó felvonásban hangulatos romantikába olvadjon. Rudolf Valentlno beszédes szemei, Ágnes Aires flncra aiépségo bőven pótol-
■ azlnpad dialógusalt, ugy hogy ■ Sejk egészében nagyszerű mű v*» i élve»c>e-kct MUjt
KÖZGAZDASÁG.
A földmlWelíiUgyl mlnlax-tórium v.tí.Jelentóao. A k<t
hét előtt közzétett j.lentéa ól. ai l.líjárá.bin javulil állott be. Ni vyobb mérvű j<gei<ll csak n<h<py h lyrSi |elentettek. A repceveléiek fcj\'őd<ic áltklában visszamaradt. A vetélik állán « közepeién alóli. Az őszi buzaveléaek állatában ciak lailln, mindamellett kUKgltacn fej lödnek. Ai 6.1.1 bur.vetélek állát, jó közepei. T.viail árpa áll.lában jól kait. Zib elég jól fejlődik. Ten gerl fejlödéie klrlégltó. Burgonya f.-jlődése larsan hilid. Cukorrépa <i takar mányi épa jól fejlödnek A kerti vélemények f.jlődélét * hű VÓ1 Időjárái vlm.tirlott.; ai ulóbbl napokban azonbao népen javultak. H\'jvelyei vetemények elég eiőlel-jeiek. A dobánypalánták elég azé-p-n fejleltek. A kender él len, kölei éi cirok kikeltek. A l.jelö kőn a fűnővéi általában elég jó. A malomkoncontrácló Ilast
árai. Bu-ad.ra 5 400-5.500. 00 ái 5.300-5.400,0 ái 5 200-5 300.2 ei 4 800- 4 900, 6 oi 3 800 - 4 000, 8 a. 2550 2650, korp.2236 -2350, 75% ro.illi.l 3700-3800.
A TÖZSOS
(Saját todésitéek t.tWonJeleotéie)
Déli magénforgalom. Egész délelőtt Igen üzleMcIso volt Forgalom rradklvül vontatott éa minimális. Helyi értékek Iránt mutatkozik korealet.
Magyar Hitel 635-6-10, Osttrák Hitel 240—245. Angol Magyar 63, Keresked.lml Bsnk 1375-1400, Hazai Bank 230-235, Pesti H.zal 4500, S -Igó 690-700, Kőszén 3750, Kohó 600 -610, Urlkányl 1100-1125, S.ászvárl 420-430. Rima 142—145, Fegjver 1200, Danubius 3650-3675, Villamoa 1575-1600, Schllck 76-78. M\'gyar Acél 260, Allamvssut 675, Athenaeum 165, P-llas 165. Boiaod Miskolci 142, Budapeatl Gőzmalom 148-50, Cu kor 3075-3100, Gtorgls 520-525, Őstermelő 290, Gumtnl 475-480. Hungária Múmalom 220, -I zó 640 -645, Spodium 215 -220 M.gyar Német 350, Nasicl 2000—2500, Ofa 610- 620.
Nemaáfémak. — Egy koronás 6800 -7000, cgyforintoa 18700-18500, őtkoronás 35000—36000, tízkoronás arany 185000—190000.
Termény tőxada
Buza tlszavidéki 76 kg-oa 342500 -345000, 79 kg-os 352500-355000, egyébvidéki 76 kg os 340000-342 500, 79 kg-os 340000 -345000. -roxs 320000 325000, takarmányárpa 300000—310000. — aőrárpa 325000 - 345000. zab 335-345000, tengeri 270-272500, korpa 246000.
A mai terménytőzsdén az Irányzat szilárd volt. Buza 15000 K vaí, tengfcrl 2500 K-val drágult.
A takarékkorona árfolyamai
A Devlzaközpont közli, hogy » takarékkoroua mai árfolyama 729 aapirkorona.
Zürichi a tárlat i
Párti sttt\'OO, l.ocvion 246.V00, K.wjrork 6t>4 60. Bruasel 2745, Sfaibad ZM I, Holland tlfOO. BerÜn 532. Wien 70 45, Solla 41000 Priga l6M<*>,Bodap«at 97 00, Bukarest 274 Belgrid tfíUOO.
M dttiit-Mipúai hhntsfa irtolyuiil
Valuták
N\'POUOO JOjOOO
Antol ÍC®4 jlvjoo-lfrojoo Ltrt l|4>t>0
s;i
4»joo
jooo-jiSo l»o SSJJ-ISJM <M«e»6o m<i» Saskol SJIO l*«o
Srá>d Kast Ijtio ijljo kc««« ítola l«TO 110} lloila»t< lt. )l4co jijjo
OaaU. 1o» Btlja [yaoS
Devizák
amaiwJaM tucojjm VlluMl 114-1(0
K<?aeü-i<a HÍJO-HIJo
Kfiaatlltla ISISO-IS4TO
lx*6oi> 1íojoo »60}c<> mmi 4láo-4jcrí
jijo-j iy>
jooo-jiöo MíMlio •»njo-Sj)oo
u4jo-usjo
•s»7»-isjíj
4jo 4)0
lt>?o-i ioj
SJICO SiJOO
OllUÍAll( Pirii
Sa«n.
Felelés szeckassté: a főszerkesztő. Kiadó: Zrinyl Kyomda Réaxv.-Tára. Nagykanlzaa
A FŐulon kit hatalmas helyiségből álló
üzlethelyiség
kiadó.
Bővebbel s kiadóhivatal.
Aoróhirdetésok
Apr4hlrdaM« 10 Hóig <1000 X, loln.ún lo. »abbl aiö flOO K. uilaidaii «4tl4rtbb b«lQv«| a«»t!»lt ii4 ÍOOO K. .tlUal karMíknak JA 4«a««iek k«drajui4i>)-. Va.Ar- 4a Ünnepnapokon SS tiiiaUk f»l*r.
Jl (r<4 Uinjr UiruiiieM rttlailn
oall talífl.n ajinlaoiik. Cím : Slrocn SCar.ika MiháM. rUfeáala.
S4 ér44 k«lo..»TU«U Vt-U, ra^yok. »044 <tum ".«. uaaáalr^iU maj|i4roii IHUt kma-k kico-nall "17 i«»6 »rl UW;4a«. Cim a klíjftb.o o»
Hlaáo kSx. TaJtky-noo Í4l U. .«4M, ltnul oaoal *U44. rtíYlllfoalUa CtSahM. T«:<ky .t lo ai,
KiadO (Ür4n S lotelkl. rr.aíi/kaSlia <• niuiofál
Bgy tükröa rac*4a mir.iarJ,p;.i, ÍCr niha itlKsy, Hl J4iart.aa I4.& »«rtB«kVxil4JaiOSU4lO(-
Tl. ina kla,Wm ru,\\U dtlatUl aiUfa, iwlu \' *< »««*4k. N4a4Cti t.M t:.jMb4fl
(«444aSl. CUa : S13..H4, So<S(^t IS
I!a<llAit*nr Mi»r»att»6cal I -i Baa.oíi ntt
sií-íír5 cg H<S;,S
XAt aaoba kooyhk» ItikH a virot blmwlr r«i)U<a Ull->i illan aioonalra, V4{> >>j(.>itu> al>4-i»ra 1«im1 Oua a UaáOUa
aa) i Ciaa a tla4«Ui.
Kbsz8netnylli/ánttás.
Micdazoa kedves jöbariUinkn.k | és ltmer<Sseinknek, kik
Prauger Károlyné
elhunyta alkalmiból ssives rész-"| vétukkel fájdaluiankal enyhiteai f igyekeztek, ezúton is hálás kossö- | I ne.uoket nyilvánítjuk.
Prsnger csalási.
_1924. májú a\' 18.
Ma
és minden este az
AMERIKA
elmü vendéglőben
Foizák Feri elsőrendű zenekara
hangversenyez.
Jó tulokról <1 <tilritró1 górdeitodik
a vendagtöi.
1847/1024. szv.
Tárjy: Hz At. torrítal Idának < Ion. hivatalban havonklnt HrténS illenínísi táríjában hlrdttmlny.
Hirdetmény.
A m. kir. Pánzüfiymlniazlérium 171480/923. szárr.u rendelelo foly. tán felhívatnak Nagykanizsa város összes általános forgalmiidűkole ea egyénei (a szellemi szabad foglal* kozásu egyéneket is beleértve) hogy 1024. junlus I-tíl kezdve forgalmiadó nrplójukat havi összesítéssel ellátva mindea hónapban 1—6 ig leszámolás és a lerótt forgalmladó. bélyeg felülbélyegzése céljából a városháza kis tanácstermében mindennap d. e. 8—12 ig. d. U 2—6 ig különbeni bírság terhe alalt feltétlenül mutassák be is pedig a kö. vetkező sorrendben : 2-án A—G, 3 án H-L, 4 én M—R, 5 án S-Z kezdóbelüek, 6 án pedig izon adóalanyok, akik igazolt okok miatt a a részükre előirt napon nem jelenhetlek mag. Városi forgalmi adóhivatal.
N.\'KVkanlzea, 1924. má|us 15.
7288—1924
Pályázati Hirdetmény.
Nigykinlzai r. I. városnál nyugdíjigénnyé! egybekötött egy erdó-Stl állásra pályázatot hirdetek.
Pályázók erdőöri tóikvlzsga letéle-lél igazoló bizonyítvánnyal és elózö alkalmaztatást igazoló bizonyítványokkal felszerelve kérvényüket I. évi májua hó 30. aapjálf \' városi iktatóba nyu|lslk be.
Bővebb felviligosilásl a V. gizdi-sági hivatal ad.
Nagykanizsán, 1924. május 17.
,„ Polgár ma. tar
R487—1924
Tárgy > Vároal bor fog Jaaitáil adS áikláZiy kfagyaaía.
Hirdetmény.
Felhívom mir.dazokat, akik az 1924 év második telében elfogyaaz-tindó bor mennyiségű ulán fizetendő borfogyasztási .dóra nézve átalányban óhajtanak kiegyezni, h gv »z átálányegyezség megkötésa végeit 1924. év! Janin, hó 20 lg » városi számvevőség jövedéki osztályában naponkint d. o. 0 órálól 1-óráig annál Is inkább jelenjenek meg, mert ezen id«n lul átálányegyezség nem kölheló és a beraklározaoiló bor ulán járó borfogyasztást adot • beraklározisl megelőzi 8 ó\'4v*! előbb a városi pénztárba belizelnt tartozoak.
Nagykanizsád, 19S4. május 9-
Polgáiroeater
•— ........ .—__________________ _____: m Mf—bubí^—^■ae—^ ■
Szabó iparosok és a nagyközönség figyelmébe!
▲I a Nagykanizsai Szabóiparosok Szövetkezete felhívja a szabóiparosok és a nagyközönség figyelmét
-W | arra, hogy szövetvásárláa előtt tekintse meg a Szövelkczet raktárát
▲ Gál Andor üzletében, Erzsébet-tér 13. sz. alatt,
•V ahol a legjobb férhdivaUzövetek legolcsóbb áron beazerezhetők. — Tegnap érkeztek meg a legújabb szövetek

UUUHPMI, VI., LISZT rcRcNC-TcR 2.
—- Golyóscsapágyak gyári iawitása megbízhatóan és gyorsan, -»e
Értesítés.
Vsn srcrencsém Nagykanizsa város és környéke n. b. közönségét éitc sileni, hogy
keleti szőnyeg-üzememet
helyben Bazárépület Ilik udvarban megnyitottam és kész szőnyegek máris vannak raktáron.
Elvállalok perzsa-szőnyeg
készítését minden méretben cssk elsőrendű minőségben.
Magamat a n. b. közönség szíves jóindulatába ajánlva, vagyok
kiváló tisztelettel
_Kabos Pál,
61327—1924.
Hirdetmény.
Pénzügyminiszter ur saját használatra való dohánytermelést az idén is megengedte. Azok, akik termelni óhajtanak, folyó hó 20 ig jelentkezzenek a városház I emelet, 10 szám alatt.
100 palánta után az engedélydij 342 00O korona, mely összegei a kérelem előterjesztésével egyidejűleg le kell fizetni. Nagykanizsán, 1924. május 17.
Polgármester
Kertmegnyitás.
Wollák vondégló Kazlnczy-u
37. alatt kerthilyiségét vasárnap cigányzenével mennyitjá, melyre « n. é közönség szíves ;jitfogiiit kérem
J6 etatokról és Italokrél, valamint pontoi «i izolld ki-aiolgálásrél gondolkodva.
Wollók Jenő II
7524-1924.
Árverési hirdetmény.
A Felsöerdő Vajda oldali részé ben f. hó májas 20 ód és 22 én
reggel 8 órai kezdettel gazdosftgi (fsragófa) rönköket árverezünk cl.
Bővebb fel világosit An n v. gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsán, 1924 mfjus 10.
Polgármester
DROTOKAT
tűzben lágyított, fényes-félkemény, horganyzott, mosott ss galvanizált kivitelben, vas- és acélmlníságben raktártól szállít
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Törés- őrut 60. Ttltles 137-08
Kertmegnyitás.
Kardos Vllmos-télo vendéglőt
Petéfi-ut 38. szám aUtt megnyi\'o\'.Um
Kérem a nagyérdemű kúz. még szíves páltfogását.
Jó átolokrOl és kltünö Italok-ról, pontos és ssolld klssolgá-lásrót r.onJoskoiva var
Kohn Ignác
is? vondéglOs.
Hirdetmény.
A felszAmoMs a\'att álló Nagykanizsai Autóforgalml R. T. Nagykanizsán 1924 évi május hó 28 án dé!uiAn 3 oiakor a Nagykanizsai Bankcgyesület és I)4tz*lai TakaréVpJnztár R-T Fó Ut 3. sz. 1. emeleti helyiségeiben
rendel közgyűlést
tan. melyre a felszámolók a t? c rés: vényeteket a társasági aUpuzsbá lyok 14 §. értelmében ezen hirdet mény utján meghívják
Figyelmeztetik a felszámolók a részvényesekel, hogy a tárauati alap szabályok 15. § szerint akózgyüé sen csakis azon részvényesek vehetnek részt és szavazhatnak, akik rész vényeiket, illetve ar, ezeket holyet-tesiiő ideiglenes részvényeket leg
később a közgyűlés előtt két napp a Zalavármegyei Szövetkezeti Á« forgalmi R.-T. nagykanizsai © pénztáránál letétbe helyezték.
A közgylllés napirendje i
1. A felszámolók jelentése a fi szácvolás eddigi eredményétől.
2. Az 1923. évi zárszámadás* bemutatása és a feleltük való hal rozathozatal.
3. Határozat a felügyelő blzotts felmentvénye tárgyában.
4. A lemondás folytán megílres deli felszámo\'ól liszt és a felügyel bizottság tagjának megválasztásé.
5. Netán! indítványok.
Az esetleges indítványokat az ala szabályok 14 §. érlelmében 30 na psl a közgyűlés előtt Írásban kell felszámolóknál előterjeszteni.
A közgyűlés az alapjzabályok 1 :?. értelmében érvényesen csakis ez napirend felelt tárgyalhat shatározl
Nagykanizsa, 1924. május 16.
A felszámok
A vidék legkitűnőbb borai leg Olcsók ban beszerelhet\'! palackozva literenktz
2800 K-tdl 3600 K-ii Somogyi Testvérei
fűszer- és csemegekereskedésében Magyar utca 18. it Telolon 401
\\jc O c o
IS
M
N
M
ns NO
Nyári újdonságokat
olcsó árakon -
Kisfaludi és Krausz
o
(D
Q>
az „Arany Kakashoz" Nagykanizsán
szerezhetők be!
Dus választékú raktár! Női divatszövetek: StU p^^jj átmeneti felii\'tö\'s,t8aykel\'nélc■Férf\', nöisiyi\'nf!-y\'
M
3 o
M
a
a>
N
0
01
gabardin cs kovetkott tuhnváaznak. ^^
Foulárd, crepp, marokin, crepp de schine, trepp georgette, iapán selymek ® minden divat színárnyalatban. s£
Opálbatisztok, sima és mintózott francia és svájci grenadinok JC és etaminok és a legszintaríóbb mosók.
kSportruha kelmék óriási választékban!
zalai közlöny
1924. in*ju. 18.
Fleischmann áruház
Budapest Károly-körut 24
Felhívja « n. é. vevóköxöuség ügyeimé . hogy a mioden téren észle\'httó drágasi* ellenére Itéietí berisirlisok folytán oir.í sfS\'\'• 3 ■ lrgí«bi»t. áxikbm a lesVtdmfibbet
tudja nyújtani.
4<) *|Jo«lO»»l-o.il 41 j.
Kér fi luhaszovat, brti)> rujaóség tSáOO Divat féitizelme 143000
Divat ítikelme It gujabb mintákban 1SOOOO Tavas*i larogatn öltöny! elme, J25040 Covercoat cérnavásxoo, nyári
ruhákra 120000
Bur.\'ct vásson, flinta aiiaóiíg 69000 Nól divatkeim*, csikó vés kock\'.s 75000 Tiszta gyapjú cd: xuhiszövel,
remek minták, an 10
Co.túra-kalme tiszta gyapjú,
MO cm. szélet 16*003
Gyapjú niue^uln, 14 \'cm reklám ár 11/
Mo.6c.l41) i II m:elt batlsst. 120 cm. sxílos,
sötét színekben 24!
Himxett graoaJio, 120 <m fehér és
nincs alapon 4JÍ
Costum t< havasion, 00 cm , alvó-
raodu minőség dtvalsilnakben M Kxedali japán pongyola créppe,
gyo yöxü miotákban 32500
Francia liherty kabátbélés, 1cm »S40« ia mos\'5voil nagy válasxtékbjn 23501 VdUaoooaaiaiy ■ Ágynemű vásson IfOOO
Baiisit schitfoo, níi fahérnemure 31100 Legfinomabb bnliszt sc\'hi fon I Jf cm 5JIOO Konyhatöxtf, Usila len 7: /7l» cm liáOO \' ipeidóvátzon 45001
iplan\'ofodó vázzon, 170 cm 41100 Angolpanamaiogxalir divatcsikokban 41 (,\'jeeiiaa Urte4««u tahernauiDoaalAly i Kombinált készlet (ing, nadrág,
bilólng^ hímzett és azsuros 330000 llimzatt íózóvédí 65000
Nurasszoail kilengjék a Itgfisomibb kMUttf ÜJ leiéin rsklírw. R legújabb selymeiben s (igaél mcgiioiett éciisi silaulék.
Ht azt Ohejija, hogy arcj olyan legyen, mint a kinyílt piros pün kösdi rózsa, ugy cs^k n
Bruncsics Józsi
bik&vér vörös borát igya (1 lier 4000 K), mely külöt ösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet.
ÜZLETATHELYEZÉS!
Rákóczi- és Sugir-Utl sarkon tevő fa-telop tulajdon rcszemet eladtam s fa-kereskedésemet Sugárul 53. sz6m ali helyeslem At. Kérem a n. é. közönsíg további szíves támogat isit
MATOLITS JÓZSEF
talermcie <• UkcrcakcdO
3ZIGRISZT LÚSZIÓ
OFH. által engedélyezett IrgatlanforgAiml Irodija
FÖ UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugyanott
Fonctóre Altalános Biztosító Intézet nagykanizsai íődR) iiökscgc. TELEFONSZÁM 150.
Nincs többé megélhetési gond !
Vegyen outályiorijegyet a Hlrschletr-tözsdóben
Főnyeremény kedvexó asellan
1 milliárd korona
ti számos több mllllb: nyeremények.
Húzás május 13. és 15.
Szerencse szémok kaphatók
ifi. Hirschler Miksa
dolúnyátu cs sorsjegyfóáiudáj.ibao
Nagykanlzs«.F5-ul Korona-izélló épDIet
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kiváló minőségben Jutányos áron
Sartory Oszkár Utóda
rííoíl
Nagyk.nls.a, Király-utca 39. az.
Kátrány.
karbolineum, fedélmáz
gyári áron alul
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
Nagykanizsa, Klrély-utca 39. ss.
Fayence-lapok
Kloiatt-bercndazöiek Fayenca-mosdók Ichnmotle.tégla Ichamotte-liizt
JuUnyoiaa
Sartory Oszkár Utóda
cégűéi
Nagykanizsa, Klrúly-uica 39. sx.
Téglagyár
Somögyraegyéten, nz országút mailéit körkemencével, megfelel\' épu.\'olekkelés földterülettel eladói vagy bárbuadó. c im a kiadó -hivatalban.
Nagyérdemű koxöoség ssí\\es tudomi sira hozom, hogy a félfurdók késziléso a
Margit fürdőmben
(v. Memsell lürdö)
Csongeiy ut 10. sa alatt Xexdetét vetta Sxaksxaxu kozoiés lélftsk s külön oók xísxéia
köpőiyözés
év lyukszemvágás naponta.. Nyitva m>pdfn rup reggel 6-tól «st« 7-ig. A n. é. közönség sxlves pártíotisit téri
Bő hm Jenő.
Kereskedők, Uradalmak, Bérgaxdatágok, Malmok
klazámlthatatlan ^axdaaácl elóny-höz Jutnak, ha naponkint állandóan figyc-larmel klsírholik a különbCxA külföldi értéítóasdik jagyaésell, a davizakospoot árfolyamait, a UkarékVorona á Myamit, hiva-tslos és m»gincég«k terményjeleotéseil, fü-szerjalentéssit, a malomkoncentríció lszt> Ai.it, marha-, bO\'ju-, birkavásári jelentéseket, sertésja\'cut/st, a bécsi á\'Iatvisár c edményít, nycisbór és hóriparl Jcleutésekc\', saénavi»á/l árakat, bor- és ol>j-je!entésck«t s általit nn minden kuxgazdasági vooatkozáiu tudói.itás, melyeket «
Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai cxpoallurája
rő-ul IS aa. T«l*r«n»alu> 3S3.J3S, ax árjegysések magtórténte ut\'m 10 perc múlva tolafonon, esetiig láviratilsg továbbít e^fixetóicak
Zsoldos tanintézet
B:..\'.tcit, VII., DcbÍDf Í. I(. Tel. ).
iiiujhi
m »rU»lUl rae^r«<vÍ4lhi«t4
összefoglaló ianköoyv iSíffiS:
Ul/laak lirjcjii. Wilttc.Ua fr.«<re>ii2xi4. jjii
Eladó házak:
város különbölé réizein, elfoglalható lakisokkal, QzkthUak a Fó-uton és /o:gal. mas utcákban, url magánházak és amotates bérházak. Halom eladó « város közelében Fonyód községben üzletház, rakUr, Utál-lóval, fél hold asőló, Ml hold kuko;icis és •SJ\'éb veteményes kerttal, axonnil itvehotő Siófokon x f\'téren üxlelh\'z, miiiársxék, Istálló, amerikai jégveremmel <s szíp kantél BaLalonfUreden utleüiiz két üalethclyl-Ml háld községben uzlathiz, korcs-mának nagyon alkalrous, n*gy gyÜmölcsós és veteményos kerttel.
Balatoni viliik somogyi parton teljes berendelésekkel. Máriatclepan U holdas széW szép YÍHáv.l eladó. SsAlök eladók a szentgyörgyvárl fórhénci és kerecseoyi hegyekben.
Eladó birtokok: Somogyban eladó W és 40 holdas, Jó épütotekkel, vételár egy ré szével adós maradhat Zalában eladok 40, 30, 12 és 4 holdas blxtokok. — 8óvabb«l
Aczél lanácz
lrr.Uul.ro.tel l\'.d., Mf.Uijwn 0. t. l.-iu
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
II... t.rurt4r, Ittp-nlMat . itkiMMl lt |.bb KirUl II,W u,t.u
li-rtnUI UUitil Url cip.trl*.
ÍIIU líSHÍSU ÍMYlsutl OIllR ».-T, 6VÍ«
|MWi„ . . !; tAZOASAOl ÍÍÜLETEK, CVÁKAK, \'ifi ■ «Alttl\'.KB!.rCaísSftE ES Kiül ZSiHOElYlETÖKATFEatsf^E A LEOALKALft", ASAÖ 2 »
. .. Kílh.lí FliCHER á( BADER cégnél
MAOTKAKIZIA. rö.CT ».
mm
Football labdák
12 szelete, eria és urlía bőrbűi
Football belső gummik Football pumnák és füzötük
• legtj!c5Íbb űrökön
FiseheS Fülöp Fial
áruházában.
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX.. Ca>t«lB\'Ur 7., IV.. Kor»niih«rc«c-..U-. «., VII., KSiol/.kOrat V.. IV., K4rol,.kn,,.i 10.
Budapest látványossága!
K.ijmlínjíi uíd(,i .nfol .i-n. t. c.Uo. Kint.......
.•Imik, ..Ml .a, I .h£ey. t. r^U.ltlul
Tiszta gyagju Olianykalmák 92400 Kyiri kamgirn tllünykeimík 285600 Burrtl-vászon S^l " 63000
Tnasil ragllftkeinék--161700
Hűi kosilflmkelmék ,\'22 ,,,„„
i4« ím ■•(!<« — - — — _ IJl/JU II kabiiokra <« k..«it\'..
Kombinált öltönykellék csomay 198000
(Itnalnu i 4ll4o>Mf aiöksacea Oottea Mkuoj, ?. 2 (l f«l. 9. 3 I»1 <» « ineuus aaflt ct-, a«lyfi„.
et u.>(4iu*radShok !i\'.\\tiA cksO l/il\'.tn .S»ly»l»o«st.Nljr i
Myiirsstlyefli Uu>m,auiu<> 8400C
Divat llberty---- 102900
Fuláréstlyem 138600
Georgitte
dlvaltiloekUo,
175000
Crepe de Chlne mioiea ailabeo - 189000
vru.uD.oixiirt
KiltngyMÍszon---
I- kelenjyesllón--
BSrerís sngin — -Íjínemli damaszt — ■ Dimisit-l8fOU8zS — Színes kerti abrosz— •
Mot.\'i ■>• il.l j i
Hímzett batisztok---
Csíkos stlymbatisztok Színtartó mosíkrepp _ Színtartó mosókartonok ",f\'i\',\'.„ Ruhuiszon, se yerj(én>ü ;í£2i
tpoaskelme iST"^!:^-
- 19000 • - 25200
- 25200
- 35700
- 31500 ■ - 161500
15750 19000 22050 18900 45150 57450 63000
Nyomatott . Zrínyi Nyortd. R.-T. »y«m<M|áb«n Nagykanlzíin. (Nyomd.v««l5: Ofenbeck
NSI harisnyák ,„M„ „,„,*„ _ 11400
fértlzoknlk----------7500
MSI színes cérnakesztyű — 27550
Cyerraek nyári trikó----20900
Tilkó relorm n£l nadrág — 36100
Selyem zsemper „^ „^ _ 184800
Nöl r-hlm«i.itl.o»tltr i (Ci.r . C.lriD.Kíl IruM.mhbM)
Hímzett nappali Ing----59850
Hímzett nadrág--------50400
Hímzett hálóingek-----103000
Hímzett nadrág kombiné — 81900
Szoknya-korabiné azsurral — 1090ÜO
Hímzett lüzóvádó------29400
Hímzett níl zstbkendd-- 57011
eyípyíra paplanok------34860"
nrtl r.li fr.c ■ u.11.1 r ■ (Cul i C.l.lat.ri Ir.M.urlUa)
Fírlilpg pikké mellel-- 103950
Színes zefír ing m t,:;<(f»i
105000
Hosszú hálóing „„,»„, . 105000 Hosszú kópper gombosnulrág 92400
Róvld alsónadrág------50400
Vászon lérllzsebkendó----760U
Selyem oyakktndS------12600
Konrokcló-oaataiy i fC*ík>a Cilylo tíil iruhliuokbao)
Níl angol tavaszi kabátok - 430000
Baktls tavaszi kabátok-- 378000
Gyvmekkabátok--- 305000
Dlvatcslkos aljak--- 103000
Qrenadinbluz---- 13500O
Opálbluz----- 160000
Fértl dublraglén--- 840000
Károly).
Egyes sitw ára hétköznap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1924. május 20. Kedd
115. szám
POLITIKAI NAPILAP

tatar«>k»\'Talil» la. >iáta Főszerkesztő: Benedek Rezső. nan».i**i arai iut »i6r« -zoooe koiva*. II Aioui b«>» COOOO korona.
Kezünk ökölbe szorul,
■ mikor a pécai jelentést olv»»iuk, hogy egy tizenkilenc éves szociáldemokrata ifjumunkás a ferenc rendlek temploméban megáldozott, szájából kivette a szentostyát, zseb redugta, majd későbben, amikor a pécal bőrgyár udvarán a rwunká-«ok — mint az öntudatos megszak-azervezett munkásokhoz illik — szidták a katolikus papokat és szerzeteseket, Ily módon akarván megoldani a siociállakérdéit és a kcnyérproblémát — előlépett a tizenkilenc éves „Ifjumunkás", zsebéből kihúzta az ciaikkasztott szentostyát és gyalázkodó szavak kiié-retében a földre dobta, megtaposta és leköpte.
A katolikusok Imádatának tárgyát — a legméltósfgosabb Oltári-szentséget!
A szociáldemokrata „ifjúmunkást" KoWci L\'joanak hívják. Amikor a rendőrkapitányságra kisérték, a kihallgató rendő lisztnek elmondotta, hogy igenis megtaposta és leköpdözte az ostyát, nem hisz a papoknak és a szentáldozáat semminek tartja. A szocláldsmok ráták ker\'.jének ifjú csemetéje azzal védekezett, hogy a gyár két munkása biztatta fel a pokolisn gonosz gyalázatos tettre.
A fiatal népbiztosjelölt minősíthetetlen gaztette minden magyar katolikusnak srciba kergeti a vért, keze ökölbe szorul és legteljesebb elégtételt követel a magyar állam hatalomtól.
Akkor történik az, amikor ez országban különös súllyal hangoztatják az egymásra utaltságot, az eggyé^Mrást, a békét — és mis hasonló jelszavakat.
A pécsi gaztett gondolkodóba kell, hogy ejtae a komoly hazafiakat, mert tudni kell, hogy a tizen-kileac éves ifjumunkás csak egy egyazerü „plsta" — az értelmi szerzők kezében, omlnt oz Kováci vallomásából ki is tűnik.
Mi tisztában vagyunk az egész esettel. Kovács „Ifjumunkás* hát terében meghúzódnak azok — akik nemrégen csak szakszervezeti igazolvány mellett aduk liszt- és kenyérjegyet. Akik a megSTükszerve-zett Ifjumunkás lelkéből kiöltek minden hitet, minden nemesebb gondolatot, minden hazafias érzéit, akiknek a béke jelszava most is csak maszlag a gyengék kedvéért, mert ők sosem ismerik a békét másokksl szemben, de az igazságszolgáltatás sújtó keze elöl Bécsbe szökött fcgyvertársslk számára nem átalják a magyar Igazságügyi kor* mányzat fermánját kikunyorálni.
Mi — álljuk a várbékét. Gon
dosan ügyelünk rája — de nem tűrjük, hogy bárki megaértae éi visszaéljen türelmünkkel. (Mert ml nem igy értelmezzük a várbékét — ezt jegyezzék meg maguknak a vöröskalapácios emberek szövet ségében. És ha már most vérszemet kaptak azon, hogy a bécsi ciator-nák szennyüket a magyar főváros felé őnfik — mi is tudni fogjuk teendőinket.
A Balkánon amegszakazervazett
ifjumunkás gaztettéért megkapta volna a maga olvasatlan huszonöt botütéiét, mlntahogy egy i yen betyárnak dukál —de mi, „kultur-nemzet" vagyunk és humaniimust emlegetünk.
A nagykanizsai Katolikus Níp-aiö/etaé/, az Oitáregylet, a Mária kongregációk és Z«l«ország egysé ges katolikus társadalma hisszük — azlntén megadják a pécsi esetre a választ. (\')
A szerbek teljesen kifosztják a Magyarországnak ítélt községeket
London, május 19. A Daily Herald írja: A Magyarország, Szerbia és \'Románia ködl határrendciés alkalmából a legkeserűbb panaszok hangzottak cl a szerbek és románok msgatartásB miatt. At elmúlt hetekben a románok két falut adtak át a azerbeknek. Most megállapítást nyert, hogy a románok a kiürítés előtt mindkét falut teljtsen kifosztottak. Többek közt elraboltak 360 disznót, egész sereg lovat és szarvasmarhát, valamennyi visuti kocsit, ugy hogy most ez o két község a forgalomtól trljesen el van zárva. Az egyik faluból elvitték az ott található egyetlen cséplőgépe\', egy elmegyógyintézetből elhurcolták az egéaz berendezést, az ágyakat, az ágyneműt, sőt a kályhákat is. Huoilóképen viselkednek a szerbek is. A szerbeknek most néhány falut kell vlsszasdoluk Magyarországnak s a szerbek most ezoket a falukat teljesen kifosztják. Elhurcolják az iskolák és más nyilvános épületek berendezését, magukkal viszik a templomhsrangokat, sőt kirabolnak msgáoembereket ii.
A Daily Htrald fölveti a kérdést, hogy manapság, amikor állítólag béke uralkodik, nem lehet-e az ilyen rémtetteket megakadályozni és követeli, hogy az egyes községek átadása a jövőben Bemleges ellenőrzés mellett történjék.
A forgalmladó-reform
Budapest, május 19. Varga I nre pénzügyi államtitkár nyilatkozott a MTI munkatársa előtt a moitaoá ban sok oldslról emlegetett forgalmladó-reform kérdésében :
— A forgalmiadó eltörléséről ma nem lehet szó, mtrt az ebből eredő bevételeket nem tudja az állam máshonnét pótolni. E» ciak akkor lesz kivihető, ha vitszaté rünk a normális gazdasági viszonyok közé, amikor is az egész msi adóreod zer gyökeres reformjival kapcsolatban a forgalmladót meg leh*t szüntetni. Ezt az rdinemet jelenleg nemetok mi, hanem még a győztes államok sem tudják nélkülözni.
— Mind mesetre igyekszünk a kezelés körül lepusztulható bajokon segíteni. A kormány arra készül, hogy 1925. jenuár 1 lől áttér az átalány rendszerre. Az osztrák mintára való áttérést megnrh-iz-ti az a körülmény, hogy nálunk az ős-termelés nem ealk forgalmiadó alá. A pénzügyminisztériumban behatóan foglalkoznak azzal, hogy kidolgozzák az uj rendszer módozatait. Sok nehézséget okoz az adóteher elosztása, mig as áru a gyártás helyéről a fogyasztóhoz ju\\ úgyszintén a vámvonalon kercsz-tülhozott áruknál Is,
— Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan megtettünk mindent, ho2y az eddigi zaklatásek és vIbz-szaélések megszűnjenek. A kitsdó zók érdzkébea e legszigorúbb ren-daletet adtuk kl. Az eljáró köze-gcknok nem szabad fö/yos fenyegetésekkel fellépniük. Bizonyitolt szabálytalanságokat feljeleatésre a legkíméletlenebbül fogjuk büntetni.
A köztisztviselők ruhaszövete
Budapest, mijus 19. A kő-\'tlazt-viselők k rdvezményes szövettel való ellátásáról szóló rendelet a hivatalos lap tegnapi számában meg jeleni. A renddrt szerint a köz-tisztviselők a maguk személyére nézve egy öltönyre való szövetet kapnak a hozzávalóval együtt, ked vezményes áron. I jényjogotu\'.tak : az állami és államvasút! rendszerű fizetéil osztályokba tartozó t\'ait.i selŐk, sz I—VI. fi etéai csoportokba tartozó itélőblrák és ügyészek, a postánál, távirónál és távbeszélő nél alkalmazott tisztviselők a fő ellenőrökig bezáróan, hasonlókép pen a postatakarékpénztárnál ni kalmazott tisztviselők, az állami tanárok éi tanitók, az óvónők, az állami\'gyakornokok, a flzetéai osztályba nem sorozott, dc évi fizetéssel alkalmazott állami tisztviselők, az V—X\'. osztályba taito:ó
vármegyei tisztviselők, a községi jegyzők, orvosok, körorvosok, állatorvosok, a nyugdíjas katonatisztek, a miniszterelnökség és külügyminisztérium sajtóosztályának szerződéses tisztviselői, a nyugdíjas 1848 —-49-es honvédtisztek, azonkívül a többi állami tisztviselők. Igényjogosultak még a kezelők, altisztek éi hivatalszolgák is.
Azok, akik 1923 jullus 1 e után léptek állami alkalmazásba, nem kapnak szövetet. Aiok a mozdonyvezetők éa felvigyázók sem kapnak Siővetet, akik mír másodízben is részesüllek kedvezményben. Az első osztályú szövet ára hozzávalóval eg/ütt 150.000 korona, a második osztályúé 135 000 korona. A< összeget a ruhautalvány átvételekor kell fizetni. A kiosztást a M«tyar Köz-tisztviselők Fogyasztási, Termelő és £rtékesÍ!Ő S-övcUezete végzi elosztó helyei u\'jín, még pedig szeptember végéig bezáróan, rnirt a gyárak augusztus végéig szállítják cisk le az egéaz mennyiségat.
A franciák lefoglalták Düsseldorf középületeit
Düsseldorf, míjus 19. A franciák kötelezték a várost, hogy május 17 éa kezdje meg egy tüzérlak-tanya építését. A város az építést nem kezdte meg, ezért a franciák a fontos középületek egész sorát és 145 magánlakást lefoglalták.
A francia—angol tárgyalások
London, májúi 19. A Daily Te-
regraph dip\'omácial tudósítója Írje, hogy a britt kormány mindaddig acn foglalkozik a pirlsl kormány -nyal folytatandó tárgyalások gondolatával, mig az uj francia kormány hivatalába nem lép.
Pasics munkakormányt fog alakítani
Belgrád, május 19. A neu\'rálls kormány megalakítására vonatkozó kombináció végleg lekerült a napi rendről. Sem az ellenzéki blokk, sem a radikálisok nem lennének hajlandók támogatal a semleges kormányt. Hir aze.lnt Pasics meg bizatást kapott a munkakormány megalakítására. Pasics délben meg Is jelent a királyi palotában, estére pedig minisztertanácsot hívott össze.
Belgrád, május\'19. At esti minisztertanácsról távozó miniszterek kijelentették a ssjtó képviselői el ő-t, hogy Pasics a munkakablnct alakításra kapott megbízatást elfogadta.
zala! közlöny.
1924. má|u» 20.
Zrinyi Miklós emlékünnepély
Kovát. Antal tanár Qnrt.pl b.ixéd. - Ax orjxég työutl «ptéga volt Zrínyi Mlkló. mlnd.n végy. - A tlxenh.tadlk •piege ww » wéxad wlixonyal
1 holmiját, jóazágát. Szána »éltóak voltak a visronyok
Nagykanlssa, május 19 (S»ját lulóailónkMl)
A Z\'IotI Miklós Irodalmi és Mű vészeli Kör szépen sikerült nagy szabású Z\'lnyi emlékünnepélyt ren dezett vasárnap délelőtt a város-háia nagy közgyűlési termében, amelyen nagyszámú és előkelő ko zömég jelent meg.
Az űonepély Vtl2 órakor kezdő dőtt. Ax Ipartcatűietl éi Poatásda-lárda együttese BSchler Mór karnagy vezetésével elénekelte a Hl azekegy el, mit a kőrössé* állva hallgatott vVgig. A két d.Urda axlvhrx szóló éneke után Kudich EUus lépett az emelvényre, hogy elszavalja Sik Sándor „Kiáltás Z-l nylhez* clmü költeményét. Kudich Ellui fiatalos hévvel, msgyar lelkű lettel adta rlő Slk lelketfelrázó köl teméoyít A közönség sokét tap solt Kudich E lusoek p mély érzfí ael és temperamentummal előadott költeményért.
Kováit Antal krgyesiendl főglm ojiiuml tanár emelkedett fel ezután, rB&gy elmondja Qnnepl beszédét. Amikor a közszeretetnek öivendŐ tudós tanár az emelvényre lépet\', ezűnnl nem akaró, percekig tartó taps és é\'jeozés fogadta. A hatalmas ovJeló IfCilllflpullával megkezdette beszédét.
Zrínyiről, a lángelméről beszéli. A lángész — mondotta — nagy művek létrehozásával szolgálja az emberi haladás ügyét, amely eredménytelen nisradt volna lángész nélkül. Mondják, hogr ■ lángész legtőbbnyire nem is blr arról a nagy dologról tudomásial, smit cselekszik. Kortárséi talán kinevetik, de Ő cssk megy ■ maja utján, elfoglalja a maga székét és megalapítja « maga tekintélyét. H» a lángos/ olyan természetű, hogy kortársai nem éilik meg, akkor az utókor köteles arra, hogy azt a maga javára kihasználja. Az ilyen lángelméknek a feltűnésében bizonyos tekintetben az Isteni gondviselés kezét kell látni. A gondviselés embere — a lácgésx. É\'es értelem, ax okozati viszonyok gyors meglátása éa gyors felhasználása, finom ízlés, a hsladáa Iránti fel-tirtótalhatlan ösztön jellemzik a lángelmét. A lángész különböző. - Feltűnhet a tudomány, a gyakorlati élet lerén ia. Azonban cgyete mes lángész — amely mindenre kiterjedt — nincs. Van sokoldalú lángész, egyetemes azonban nincs.
- Zrínyi Miklósbsn Is • lángész létezését sejthetjük. Zrínyi a lángelmék azon fajtájához tirtoxott, amely sokoldalú. \'Ha Zrinyi életét vizsgálat alá vesszük, rájövünk, hogy ö gondviselésszerű ember volt. Mint ahogy 6 Is hitt a gondviselésben, a maga küldetéaében, hogy mint férfi, mint hadvezér éa mint költő, küldetése van.
— Zrínyi Mlklóa kora — a tizenhetedik század — a politikai, társadalmi, gazdasági, katonai stb. züllés hihetetlen képét mutatja. Az ország egyik réaxében • török, a másikban a Habsburg, a harmadikban a német volt az ur. Emellett a vaHásl östzekülönbözáa- A prO-teatáaa magyar üldözte a katolikus msgyart. a török pedig mindkét vallású magyart. Fallordult a kfcs-rend nem volt vágyon és életbYt-toéság. Nem volt hadsertfg. A lakosság .obM tudta, reggel kl Un M ura, kl fütl holnap rabftsl{ra, kl
viszi lomr a 17. században.
— 1620 ban Csáktornyán, * gazdag Z\'imick családjából siűletett Zrínyi Miklós. Apja oldala melleit nevelkedett, mely kilünŐl«ko!a volt srámáre. Apja, GyŐrgy bán sok-
stor csípott le várából a garázdái kodó rablókra. Katonás környezete n»gy hatással volt Zrínyi Miklósra.
— Mikor aztán Z\'lnyi Mlklóa, mint kéaz férf\'u a cistatérre lépett, akkor előtte caak egy c*l lebegett: a nemzet területi épségének vissza állítása a tőrök jírom alól. Ex volt a legnagyobb, a legforróbb vágy*, életének minden célja.
— A iángént onnét is sejtethet juk, hogy a Mura és Dráva őssxe-folyásánál várat építtetett, mily nemcsak a rablók ellen, de ax or-sxáff ellens\'gei ellen is védelmei nyújtott.
— Nem lángész nyilatkozott meg benne, amikor a törők császár Ma-gyarorazág ellen Indult — Berx»rt-crét, Bsbőcsát és B»rc«ot elfog-Inlta — éa a törökök h:lyxetét veszedelmessé tette? Nrm a lángész Íratta meg vele halhstatlan müvét, melyben szemrehányást tesz a ne meseknek, hogy plperkőcök, ener váltak — melyoknek a kntonsi erényekre nagy szükség van. Még jobban kitűnik Z\'lnyi Miklós ling elméje abban a tervben, hogy egy állandó, rendes, jól begyakorlott és felszerelt, fegyelmezett h&diereg álljon ez oraxág védelmére, hogyha bármikor szükség Is lesz ri, — ax mindég készen álljon. Mindezekben a katonai lángelme megnyilatkozásait látja, melynek egyeben gon dolata — a haza megmentése.
— Zrínyi Mlklóa hat éves korában elveszítette édesatyját, jryámja Pázmány Péter lett, aki a Z\'lnyi fiukat a gr.Jcl jezsuitáknál naveltette, mejd magához vesil őket, hogr szemé l&csen ügyeljen fel rájuk. Pázmány P<ter közvetlen közelségei — nagy hatással volt Miklósra. Milyen kitűnő politikai Iskola nyiit meg itt eiŐtte. Itt hallhatta Pázmánytól — mennylro azeroti 6 hazáját és természetesen itt is hallhatta, hogy mig vallási téren semmiféle enged I ményt tenni nem tudott — addig az erdélyi fejedelmekkel azo > ros összeköttetést tartott fenn. — Zrínyi Miklós elveit Pázmány Péter udvarában azlvta magába.
1. As ország területi Integritása,
2. Msgyarországnak Ausztriától való függetlenítése,
3. a királyválasztás jogának sértetlen fenntartása,
4. a töröknek az országból való klüxésa — voltak minden törekvései. Es blxonyára kl Is vitte volna tervelt — ha a sxerencse Is hozzája azegődött volna. Zrínyi maga is belátta, hogy egy orazág, amelyben a azéthuzás és viszály dul — el kcil, hogy pusztuljon, azért sürgette hogy a német király jogara alatt egyesüljön a msgyar.
— Zrínyi mélv vallásos lelkületű, Igazi katolikus férfiú volt. De amikor az ország megmentéséről volt axó — alva-a* volt: ne legyünk fce protestánsok, se katolikusok, hanem csak magyarok.
— Zrlnyt Miklós a nádori méltóság aláráaáre la törekedett, hogy még jobban tudjon hasijának sxolgá|al, azoábkn a bécal udvar — aki Ismerte Pázuáay Péter felfogását a
királyválasztást Illetőleg, gondoskodott arról, hogt még mint jelölt ae szerepeljen Zrínyi Miklós.
— Zrinyi ama lángelméhfz tartóz k
— kit kortárasi meg nem értenek. Utódaira hárul a feladat, hogy megértsék Zrínyi Miklóat.
— A mai állapotok ugyanolyanok
— mint Zrínyi Miklós Idejében. Ma i, nagy szűkféjünk lenne egy
Z\'lnyi Miklósra, «gy m;g»)kuvasl nem iim-rŐ erős kezű M\'f«u« ~ aki a régi Zinyi etirnfí Mcrlnt e jár, hogyha majd eljön az Idő, • • lenaégeinkaek odadörőghenuk: Ne bánlsd a magyarít
Az ősz tudós gyönyörű elő/dá-salt — melyből cssk néhány mon datot ragadunk ki — * közönség nagy tetszéssel fogadta.
A két dalárda azután elénekelte msgyar tűzzel a Nem, nem aoha 1 c. éneket, mnly gyújtót\', áthatott, lelkesitelt és minden magyar szivet átaljárt.
Majd a Kör xenekara adta elő nagy Igyekezettel Cherublni: Vix-
hordóit, melynek szép előadása után
óriási taps közepette Nagy G/ő»ő költő és sxavalómüvésx lépett as emelvényre, hogy erre az alkalomra Z inylhez irt ódáját elóadja. Nagy Győzőről nem lehet Irnl. N .gy Győzőt hallani kell, hogy fogalmat alkothassunk ctodás sxavalómüvé-azetérŐl, elöadókípességérŐ\'. Nagy Zriayi ódájával a hillgató közönség stivéoek és érzésének húrjain jitaxoU és mindenkit magával ragadott, villanyozott, galvanizált. A A közönség percekig ünnepelte Nagy Győzöl.
Az ünnepély a Szózat tal véget ért, mit a dalárda együttes magyar áhlUttal énekelt. (?)
HÍREK.
A Kisfaludy-utca panaszt tett a városnál
K.gyk.Dls.., mijul [0 Huiionöl KUfa\'uc!/ utca! hiztu-l.jdonoi éa lakó alélriaévat pana-azoa kérvény érkezett tegnap a viroil tanéciboz. Az érdekeltek leírják a Klif.ludy utca azomoru ál tapotát. különösen az utcának a Kazinczy- és Czengery utcák közé eiö részére vonatkozólag. A tavaaz! eaözéaik feláztatták a kövezetlen úttest talaját. Ebhez járul még, hogy reggel, este ott hajtják át a legelőre menő, Illetve vlaazatérö oiordát. A tehenek moit már emberek számára járhatatlan sártengerré taposták az utcát, ugy, hogy nz egyik oldalról a máalkra caak ugy lehet klasé nedves Időben átmenni, ha egész utcarészt megkerülve, a legközelebbi utcakereazta-zéanél klaírllk meg az átk.lést- A fuvarosok Ilyenformán érthető, hogy nem azlveaen vállalnak ebbe ax utcába szállítást. Nlnci nap, hogy el no akadjon egy egy kocal a ten-gelylgérő Bárban. Autót, kerékpárt, kéxikocilt nyugodt lclkllimerett.1 vlax fel akárk! la a gyalogjáróra. Ennek vagy a lakók isszák mag a levét vi gy a jármű vezotőjét Írja fel a rendőr. A száraz nyári Időben axtán a hatalmas por teaxl lehetetlenné ax ajtó éa ablakoyl-táat. Ax érdekeltek kérik a vároal tanácsot, hogy aürgőaen Intézkedjék, hogy a csordát vagy más kl-kövexett uton, vagy más legelőre hajtsák a „prát.r" helyett. Kérték axonklvül, hogy a Kisfaludy utcát kövaxtaaaa kl a város, vagy legalább Is b.xajtkavlcoaal ha.gar.x* tessék le, hogy legalább asxal aa-gltaenek valamit a vároa kösapén lévő egyik l.gforgalmaaabb utca közl.kedáal viszonyain.
R-\'m. k.lli- : Sz fara hv. Prot.kUns: Berait. Izr.: IJ.r ta.
Idólárás : N.gykinixsia híllán i.críI 10 t C. síét dáluyug.tt TTilb.0 ít 2 C, ixét dí\'nyug.tL est. Iv-S C, ssél dílnyug.li
Napirend: Triói. I-, 7 ii i\' érakor .FilJssUiis Rtx".
—. Dr. Kslllay Tibor b.saí-mólója Najjyknnix.áa. Kállay
Tibor dr. volt pémBgymln\'szter,
városunk nemzetgyűlési képviselője május 28 án érlt.xlk több képviselő kíséretében az eiti gror.sal Nsgy-aanlzsára Másnsp délelőtt 11 órakor tartja brarámolóját Nagyka-nlzaán és d\'lután 4 órakor Kfika-nlzsán. Este társaavacsora leaz.
— Eskllvö. Vaaárnap délután esküdött örök hüaéget a azent-ferencrendlek plébánia templomában Kollár Ferenc komárvároal malomiulajdonoa Marton Mánkká-nak, Marton Jlóos jónevű hentes-Iparos bájos leányánalt. A templom zsúfolásig megt.lt közönséggel, mely a szép flat.l pár eaküvöjít látni akarta. Ax eaketéxl azertartást Sebestyén .lya, a arenlferencrendlek helyettes házfőnöke végette, aki megható beszédben fejtegetto a boldog házaa.ág feltételeit. A ezer tartáa alatt Ráct főkántor egyházi énekeket adott elő. Mikor btvég-ződött a azent aktus, a síép náax. menet Lohegs lo nássdalinak xenéjo mrlistt hagyta el a templomot. Ax Ifjú pár alig gvőzte a .ok gralulá dót fogadni. Ette vzciora volt ax örömszülők Teleky uti házában, mclynn többek körött rész vettek dr. Kenedi Imre táblabíró, klr. tör-vénysréki tanácselnök, dr. Kritki/ István polgármester helyettes fö-jegyző, Sebestyén atya. Kovács gípgyáros Budspestről. LakiJ János kulturmércök, dr. Saár Kornél vezérigazgató. Bojtot Jiiaef k.csl-gyáros, dr. Hoch Oirkár ügyvéd, atb. stb. Az első felköszöntőt az Ifjú párra dr. Kenedi táblabíró mondotta
— Az Olt.r.gyUt ..tily.-A nagykanizsai Oltáregylet vasárnap este a Keresztény Otthonban P. Mátés Hilár Igazgató vezetése és rendezésével rendkívül sikerült estélyi tsrto t a közönség órláal réazvéte mellett. Ax ealély Miki Duclka ,A kis vllággyűlölő" című hangulatoa monológjával vette kex-detét. Mejd P. Mátés Hilár sxent-ferencrendi áldoxár mondotta el ünnepi beazédét a valláaoa érzülettel telített lelkület termékenyaégé-ről. P. Hilár a lelkek mélyén szántó, gyönyörűen felépítőit ünnepi be-axédo nagy hatást váltott kl a nagyszámú hallgatóságból, faranlai Annus sxarslta ezután Véky Pál költeményét - Ax élet hlmnusxát. A műsor negyedik pontja . „Pontlola* clmü 3 felvonásos színmű volt. Minden előadás előtt élőképpel éa SI6 Gabriella értékea konfcránszával- Pákai) Manc\'- Pon tlola axerepében v.lóban müvéezl alakltáat nyújtott, Somogyi Mancika mint Centutló, Cyenes Glilkc mint
Magdolna álvaxetea játékot produkáltak, Kanyar Miclk. pedig Mária axorepébon kivált, mig a kisebb azerepekb.n axép öaaxbangxó játékot láttunk. A köxőnaég aokat éa lelkesen tipsolt éa . I.gkadv.-a.bb Impraaaxiókk.l távozott.
— 64 árai dl»«tárahíz. Sin-gar Jóxaaf éa Tára. dlvalárubáia Na.yka.lxsa Erxaábot tár, Köxpont szálló épület megbízható bavásír-láal forrás.
1924 május 20.
ZALAI KÖZLÖNY
— Beosztások a városi adóhivatalnál. Brunner Gusztáv nagy-kanl>s>i városi jegyzőt a városi adóhlvstslhoz osztották be szolgá Ultételre. Ugyanide alkalmazták Zala Józaef éa Puli Gábor nyugalmazott jegyzőket l», hogy feldolgozzák az adóhivatal feltorlódott nagy anyagát.
— Az alfapán jóváhagyta Nagykanizsa kőlcaönére vonatkozó határozatot. Tegnap érkezett meg Nagykanizsa város vezetőségéhez Bődy Zoltán alispán határozata, melynek értelmében jóváhagyja Nrgykanlzsa városi közgyűlése és b megyegyűlés által már letárgyalt, a váró? beruházási köl csönének felvételére vonatkozó határozatokat.
— Nyári újdonságok, grena-dinok minden ailnben, epongeok, mosó marcquénok, gyapjú delslnek, llbertl batlsstok, nagy választékban érkeztek Siager divatáruházába.
— Megalakult az egáaxség. ügyi bizottság. Dr. Rncz Kálmán városi tisztiorvos beterjesztette a város vezetőségéhez a legutóbbi kőzgyü\'és határozata értelmében megalakított egészségügyi bizotiság névsorát.
— Az uj gelsei adóügyi jegyző. A mult napokban került betöltésre az üresedésben levŐ gelsei adóügyi jegyzői állás. Alsó-rojV, Gelse, Gelseszlget és Killmán községek képviselőtestületei az átlésra egyhangúlag Vitális litván sormás! segédjegyzőt választották meg.
— Adomány. A nagykanizsai
hangya 50.000 koronát adományozott a Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének, melyért köszönetet mond az elnökség.
— Regenhardt és Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, Miy és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, alfo-nok, slfonbatlsztok mérsékelt árban Singer dlvatáruházában szerezhetők be.
— TUz. Lentiben kigyulladt a Líntl—Kerkavölgyi Fatelep rt. gépházának tetejs, amely teljwen leégett és a gépok Is megrongálódtak. A tüzet a gépházbsn meggyulladt füréazpor okozta. A tűzoltók nehéz munkával tudták megakadályozni a tűz tovább terjedéaét.
— Szülői értekezlet a polg. fiúiskolában. A polgári fiúiskolában IPaligurszky Antal Igazgató megnyitó szaval után Tóth Ferenc tanár előadást tartott a köznevelési tényezőkről, vázolván különö sen a családnak és Iskolának szerepét, a kettő összhangjának fontosaágát a nevelés terén. Az értekezleten számos szülő és a tanügy Iránt érdeklődő közönség jelent meg, akik nagy tetszéssel fogadták Tóth tanár előadását.
— As „Árvalányhaj" Klska-nlzsán. A Kisksnizaai Katolikus Ifjúsági Egycaület vasárnap délután az állami elemi iskola udvarán előadta ax „Arvalányhaj" elmü népszínművet. Ax eiőádást Igan nagy számú közönség nézte végig. A darab össxea szereplői minden várakozást kielégítettek kedves jjjté-kukkal. A ifker n ágy ságit ml sem bizonyltja szebben, mint «r, hogy a darabot vasárnap a délutáni litánia után és &tfc 7 órakor újból meg fogják Ismételni.
— Cowercoat rlpa, wyps-cord, Tutan Khamen trikóselyem u)don-
{ választéka Singer dlv»t-
— A rokkant ügyek uj ve setéje. A nsgykanlzsal hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák fHsdröá) csoportjának vezetését Brunner Gusztáv, a váro»hoz beosztott jegyző helyett Hatdy Gyula közgyám vette át.
— AbudspestIXV. áruminta-vásár látogatói féláru vAsuti mo netdijkedvezményben részesü\'nek. Jelentkezni lehet f. hó 21 lg Stern Józaef üzletében, Kazlnciy-utca 1. szám alatt. A jelentkezéssel egyidejűleg 29 500 korona lefizetendő.
— Leforrázott kisgyermek. Vasárnap este a Centrál konyhájában alkalmazott Szokol Ferencné 2 éves kis fiát véletlenségből forró vízzel leöntötték. A kisgyermeket azonnal bevitték a közkórházba, ahol ápolás alá vették. Állapota súlyos, de nem élctveszélyer.
— A zalabakaal Gazdakör kanizsai bizottsága. Nagykanizsán Is megalakult a zalabaksal járási Gazdakör helyi bizottsága. A bizottság -Inöke dr. P/rAd/Viktor, tagjsl Mátés József, Plander Gjörgy, dr. l^ass Zoltán és H?r\'m-mer Ferenc-
— Felöklelte a bika. Hétfőn délelőtt egyik közeli faluból egy bikát hsjtottak be Nagykanizsára. Az állat útközben valami miatt felbőszült, vezetőjének rohant, azt felöklelte és a féldre taposta. Eszméletlen állapotban hozták be a kanizsai közkórhá»b».
— A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és szővőcíma 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagaágban, továbbá bordó és vörősfe jtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Himlőoltás Klskanlzsán. Dr. Fodor Aladár városi tisztiorvos tegnap délután oltott be himlő ellen 164 klskanlzsai gyermeket az ottani állami elemi lakola egyik tantermébsn.
— Kaszával felvágta as
ütőerét. Gerócs Boldizsár nagy kanlzaal lakos hétfőn reggel kaszával indult kl kocsiján az erdőre. Munkaközben olyan szerencsétlenül vjígta el karját a kaszával, hogy a vágás az ütőerét érte. Gsrócs el sem kötötte a sebet, csak kocsijára ült és közel 3 órás uton behsjta-tolt a kanizsai kórházba. Mire a déli órákban odaért, már majdnem teljesen elvérzett. A kórházban azonnal összevarrták a hatalmas sebet a most már van remény teljes felgyógyulásához.
— Perzsa, gobelin-, sstén-, bécsi ágyteritőkészletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és jutányos árban adja Singer Józaef és Társa.
— Egerszeg assfalt javítására Kanizsáról Is Tan pályázó. Zalaegerszeg város páfyázatot hirdetett aszfalt járdák javítására. Pauk Vilmos nsgyksnlzsal |mérnök Is beadta ajánlatatát.
— Horváth Rezső bandájának búcsúja. Horváth Retső kitűnő clgánybandája, mely Ősz óla játszik a Centrál-kávéházban, jövő szombst és vasárnap búcsúzik a kanizsai közönségtől, mely annyira magtferette a rokonszenvei, művé szlsiri játsző cigányprímást és nagyszerű zenekarát. Horváth Rezső bandájával együtt az Idén nyáron la Tarcsa-fürdőn játszik, azonban reméljük, hogy a Garai testvérek^ nek sikerűt Őt ősxré újra vissza-hoanl Kanlssára.
„Tetra" csacsemő-kelen-gyék^J^wcr Dftöfl cégnél, Fő-
— Nem mehet tőbb monstre-küldöttség a vidékről. Bödy Zoltán sllspán moit küldte meg városunk polgármes\'erének s belügyminiszternek s küldöttségek fogadáséra vonatkozó rendeletét. Az utóbbi Időben ugyacii azlnte divattá vált, hogy az oraz*g minden részéből „monstre" küldöttségek jelentkeztek az országházban, hogy különféle kívánságaikat az illetékes miniszterek vagy a nemzetgyűlés jóindulatába ajánlják. A házszabályoknak vsn erre vonatkoró rendelkezésük, mely szerint nem kell okvetlenül fogadni az Ilyen deputációkat, de az uvóbbi években az a gyakorist alakult kl, hogy képviselők vezetése alatt megjelent küldöttségeket azámukra való tekintet nélkül bebocsátottak az országházba, Ezzel a gyakorlattal uem lenne célszerű m* sem teljesen szaklttn1, do a nemzetgyűlés munkájának zavartalansága érdekében a a parlament körüli CSO portosulások megakadályozása céljából szükséges, hogy u bebocsátottak számát minimálisra redukálják. A nemzetgyűlés elnöksége ezért ugy Intézkedett, hogy ezentúl csakis nemzetgyűlési képviselők ve zelésével, leg/eljebb J0 tagn. küldöttséget bocsátanak be az országházba.
— Hol lehet elcsón ruházkodni. Ez a kérdés izgatja roa a logtóbb családot, ami érthet* is, hiszen a mai vedelem melleit bisony nagyon ke vei-, n vannak, akik ice|i«ngedhetlk maguknak, hogy uj ruhát ciioálUssanak. A magyar állapotokat leginkább jellemzi középosztályunk lerongyoló-dása. Kuhára gondolái sem lehet. Tiz-hus* éves tuhík fordítva lösznek s h* kivasalnak, ismét visszafordítják ereJeii szlníikre Ezen * lehetetlen állapoton akait segíteni a N\'agy-kaolzíal Sssbóiparosok Szövetkezete, amikor lehelévé toszl minJenkinek, hogy olcsón és tisztességesen ruhátkodhisson. A Sióvetko-sot budapeili központja uljio kősvetleniil a külföldi gyárosoktól tuhakelmékel, ssövste-k«t és kellékeket oly olcsón bocsithat a közönség rendelkezésére, hogy a kevésbé anyagilag tehetős Is fe\'iuhizkodhatik. Eose:-Iott csak a legjobb kelmét adja a vevőinek, akik a Ssabóiparosok Scövetkezete tagjainál azonnal a legmodernebb szabású ruhákat csináltathatjuk. Hogy mindenki meggyőződhessen arról, m-ly hézagpótló intlxmény * Szabóiparosok Szövetkezete, n vezetőség felhívj* a ruhát szükségeltet\' közönséget, te-
. klntso meg raktárát az Erzsébet-tér \\\'J. szám alatti Cát-félo üzletben ,A vólegéoyhex* és rá fog jönni, hogy logobsóbbsn és legjobban ott szerezheti be búmiuem j ruhaszükségletét
•= Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-uc 5.
— Enne lik n bérkocsi vitel dljaknt. A nagykanlzsvl bérkocsi-tulejdonosok kérelemmel fordultak a városhoz éa a bérkocsi viteldíjak legutóbbi megállapítása óta beál-lőtt drágulásra való hivatkozással kérik a viteldíjak 50-60 százalékkal való felemelésit. Az uj tarifa szerint a vasúti állomásig 16.000 koronát kellene fizetni.
~ 400 hektoliter, a legprímább minőségű uj boroshordó eladó. Clm a kiadóban.
— Aller képea családi lapja 5. száma megjelent. — Ax összes számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— A jól Sltőskodő nrl és női világ figyelmébe I A FIUPP-kŐtŐde (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6) harisnyái és zekfcll a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell Vejük otthón vesződni. Az árak « mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbsk, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Hamisan esküdött. Harangozó Istvánné eszteregnyel lakos a Btk 213 § ába ütkörő hamis tanulásra való felbujtáa miatt került tegnap a nagykanizsai törvényszék büntetótanácsa elé, mert Seláf Jánosáé Horváth Anna szenyérl lakost a Harangozó J inos elleni bűnügyben arra bírta, hogy a nagykanizsai járásbíróságon megtartott tárgyaláson magát JankovicsLittló-nénak adja ki és eikü alatt hamis tanúvallomást tegyen. Miután Ssláf Jánosn* betegágyban fekazlk, dr. Hoch Oizkár Indítványára a bíróság a főtárgyalást elnapolja.
§ Okirat hamisítás alél f«J-mentve. Táncios József hshótl fiatal földművest saját édesapja, Tánczos Gergely jelentette föl kős-oklrathamlsliás miatt, mert — aa öreg szerint — az egyik marhalevélre édts\'pja nevét kijavította éa Baját nevét irta helyébe. Tán-ezoa József azzal védekezett, hogy apja tudtával és beleegyezésével történt a névjavitás. A feljelentő apa és a kihallgatott tanuk nehézkes, érthetetlen éa ellentmondó vallomásai a bíróságot as egéss délelőtt lekötik, féltlsonkottő — és a bíróság még mindég nem látja tisztán a helyzetet. A klr. űgyéaz ujabb bizonyítékok beszerzését kéri elrendelni. Dr. Hoch Uszkár védő ellenzi ezt. Ugyancsak dr. Kovács László is ujabb tanuk kihallgatását kéri. A bíróság elveti éa tanácskozásra vonul vissza. Majd kihirdeti Ítéletét, mely Táncos Józsefet felmenti a vád és következményei alól. A klr. ügyész megfe-lebbozte a felmentő Ítéletet.
SPORTÉLET.
Vlvóverseny. Meglepően kevés érdeklődés mu\'.atkozott s vasárnapi vívóverseny Iránt.
A vi\'.ágkoikurrenciiban nsgy múltra visszatekintő msgyar vívó-sport Nagykanizsával még neaa talált kapcsolatot. Ksnlzsa nélkül fejlődött arra a külföld előtt irigyelt fokra, ahol ma áll éa ha a magyar vívósportot aránylag egy kis tábor kltsrtása és munkája emelte a többi nemzet ezen sportága fÖié, a külföld elismerése nyomán Itthon Is észrevették éa ma már Kanizs t kivéve, cssknem minden város igyekszik a msgyar vívás ügyéaek elŐremozdltásából részét kivenni.
A vasárnap lefolyt egyéni verseny 8 résztvevőjének szép küs-dolme oly látváayt nyújtott, ami egy vlvóverseayekhez szokott kényes ízlésű nézőközönséget ls klell-gltett volna.
Nagy tetszést aratott Brunner kidolgozott, gyors és nyugodt vívásával, Hsn villámgyors támadá-asival, Gröller és Linkea szép éa biztos pengevezetésükkel.
A verseny eredménye Eguérd versenyben: 1. Brunner, 2. Han (Nagykanizsa), 3. LInkes (Szombathely). Csapatxrersenaben 1. s nagykanizsai 6. gy. e. ÜL zlj. csapata, 2. Szombathely.
KSE—Zrínyi 4x3 E« a mérkőzés ax Iskolapéldája volt annak, hogy egy Indisxponált, vagy roasi kapus mistt, miként veszítheti el mfg a legszebben játszó csapat Is a mérkőzést. A Zrínyi kspüjltt Ugyanis sx egész játék alatt nded-ÖsZze őt lövés ment, amelyekből 4 s kapus hibájából góllá vált. A
zala! közlöny
1924. májút 20.
kőszegiek, kiket ■ Zrioyl egy héttel exelölt 2: 1 arányban legyőzött, mir 4:0 ra vezettek, midőn a Zilnjl cispsta, főként a csatársor, végre fe\'etimélve, kűlönöjen a második félidőben, szebbnél stebb támadásokat intáii a kőnegi kepu ellen. A szépen kombináló csttárok teljesen megzavarják a kŐazeglek védelmét, lövés lövéat ér s bír a KSE kitűnő kapusa Igen sokszor ment, mégsem tudja megakadályozni, hogy a kanwstiik 3 remek szép góljukkal veretégüket jóvá legyet. A kanlxssitk ciatéri ora talán sohasem játszott ilyen szépen mint vasárnap, de az erősen tartalékolt védelem nem állott a helyzet magaslatán.
NOZGdFÉHWÍPSZIIIHJlZ.
Uránia. Kedden szerdán 5. 7 éi 9 órakor: .Frldericus R x" III. és IV. résre. S\'ereplők : Albert Steln-rőck, Oíto Gebühr, Erna Moréna. Reodező: Cterépy Arzén. A film Poiosxorsxá? hőskorának történelmi eplzédjit, a német, francia és osztrák udvar káprázatos pom páját tárja elénk.
A^ÓZSOC HHW.
(Saját tudóattónk tatatonjslsntéie)
A m>l tőzsdén ugy a spekuláció nn\'nt a osgy közönség legnsgyobb része tartózkodó álláspontot foglalt. Érért a délelőtt folyamán n tő/sdén as űzlcttelenség jelei mu tatkoitak, miaek hstíia alatt lany hsság állt b\' és az árlemorrsolódás fokozódott. Egyes p» pirókban alljr volt kötés. B\'Ctbő! űtlettelemégről és gyenge Irányzatról érkeztek je lenlések. A gyenge Irányzat az ösr. sxes piacokon kífejeeé»r«- jutott. Az átlagos árveszteség az 5% ot nem haladj* tul 1—2 kivételes élték tudott csak ellentállnl a lanyhaság bak ZirUtkor az irányzat továbbra Is lanyha, forgslon ctekély, hangúit vontatott. Kosztpénz hlvata
los ViVf
Utódőzsde. Kereskedelmi BtnV
1272. Lrv.nte 21S, Naslcl 2275. Gíorgla 480. Cukor 2875, D.nu blus 3430, Villamos 1550. M.gyar Hitel 605. Nwa 1571/,. R\'ma 141, Ssljó 665, Hszal 213 Angol Mt* gyai 64Vj, Kőszén 3625, U lkányl 1100, Egyesült Sör 171, Pesti Hazai 4010.
Sertéaváaár. Felhajtottak 1610, eladatlanul vUs7am»r«dt 300. A vásár közepe, volt. I. r. 25000 —26000. Könnyű 23000—24000. Szalonnái félsertés 29000 -30000. Lehúzott hus 29000 - 31000. Sóxott szalonna 27500—28000. Zsír 32000. A vásár élénk volt.
A magyar korona külföldi blvatcloa Jegyzőétől
Berlin . -
44 4*60 4) 4550 390 | 3 -750 390 13U260 wyorkban 12.
Apróhirdetések
kon vn *\\®»»«PO»PO-
»»»« irC»t!,, í,ikMlt«i fífjÍ4J
°*v,\\ h.rmla*
• uy Í.V.VtJjiMf UOIIBI
A budapeiti tőzsde záró árfolyamai.
HAnyAk
„ j Atoainlica
Apu Uia
klSki
OiMf. HU Ucjd tark
B»okT«cio
Alt.UfiOa t B. Ap»r
Pí líhinlt
llorr. •>! Kt»(Ula
M.-Ctc* Irut. Ptxfilml Kit. Iliid
SunOSf.
sEr..
*. OfeoiMf)**
,0 CM-.íoU
_ Vtíjripaf
j^o Visono U
"í r\'XÍ
b.
ur®i»»

KfiblBjll 1 Alul. Tik
MokUf 1(1
lltl.l «tlS 401}
El.íU.BI.t IC)
KowKit :ci M.rr.-l\'raoci. -
l\'itoolt t. l»:o
Back m • Don -M Coocotdla F»k\'<<niil Budapmü T£< fi-kntr.tr,.
Gi.ell.
Ilw<l».n
KUalyiraiooi Vikteria
Kit. cOii
klxM.lt
Mify. «tpb Ali. X*,iSa
Méri nío
Ni<)Utori)l
SiJ«kODMi
Silfö üjtakt fai® lin, a frtktnyl Claprii ««C
KfOC-MJ : Pailat | Rtral RltWf
KCtikiI n>
KtVarf Calky
Gn4 o*m
ruiu v>i Fí*>»«\' Ktraktnak
Prir-il
ll.VIII.
Gtp <• T
Hoftwr K....I
KUihPf Kbbo, Llr/
R^hmOl^f ScbSík
s<:ioii«»
Tioílcí
, Cfi\'1\' lto Csimet
«« Hűti r« <o iiooi r« > KSríit«n,»l
}<■ LUnom 5> Hi<a! I» f Ae«dkal l»
\' ; eim
\'» ; M.
Maion M)k,
k I M«rrii«l ra
iu I «-IAilf _ I Oía i(.}o Rtittnyat i*o 1 SiU«eoia J.JO rwk • 5 Naikl t) Vlk. tjloc
140 /alolal
!«• 1 Fai-tok Krtttiri.
CukoriTiiak
I Otlrokw J"o
. Ilcrvii cu«. UJO
C9ko«ipu >;>J
i GtMcla MHflb. cuk. no SriouB*, t?«J
| Kiflii.I.iarek
Kraciaa —
\' Oceio t J
Cilooa 0\'}
li \'u líOlfil Sít*, leni" ; l\'nto uxi.l G}ap;:moi« i SiS.i Xfii® ! \\V. Tolil OoWUis
| Pamsi
, G;\'ti null ,\'i; ;nJ
I
«í
fS.al. . Pfiif^kl
j Tokaji | ll.lk««.k.
t>
OAa. Villául
• J.jo 1
\'\'\'l Ali. t»
.„ i Ltfiataa e
íi I *««\' >
19 Olajok
,o Maroal p«i.

•»o
Lír* 14) WTlíll
I Uruk u JC Mlu.
A taknrékkoroua Árfolyamai
A Dövlzakö/ponl kö.l1, hogy a tpkarékkoxona mai árfolyrniR 129 papiikotono.
Zürichi zárlat i
Pilis 318)00, l.ondon Z462\'CO, Sewyoik 5t!4 00, Briiuel 2/45. Mall-od 2i0í, Hollsnd 210-25, Bei:io 132, Wien 79 5Sot a 41->C0 Pííj;a 1002 25, Budapest 67 50. Bukarest 275 8«Igeid 607 50.
A davIzs-kOzpont hivatalos árlolyamal
Sör *■ aaaai
| KStííO*! i«« Jt
KirÜytór JO
Po\'sarl lírl })0
I Paa. ifir sí
bar®tl <-
X«(l«vkb 17
R«i.ríB)ifi« 10}
Gickwledl 17*
üi«ok«o«« 5>
SaAllodAk
Hu>(lrla —
Kojril t.i 140
Schvanaar ÍJ
e«lai 56.
Xtt«l
; Tal"oo
! I\'ni4 tilsb-Sic\'--Oki Zat,rap»\'l Birfi. Kii»!} »■ 1® Vaioi fc-\'í 84ol Bia.i-ll Corrin Pajli -Haor>alp»»
Siarlllm
Oiuirial® Muy.-Néirtl Tnnl Bpaat
VcrWhritMik
G,í,| fc«r
Valuták
Kirc4«ot ioícoo |
AC<Ol f •O" )!0)M\')(C)M \' Ovo 0*o
>s?o jt?o lllhlltoj
Do\'Jlr PriDcIa
Saokol
S.ljd li.uk Korona ilnii
Devizák
AoMtardam IIJIO-tHJO Btkaml IM-440
X«iohlc« I477OMHSO Xriialllela nc^-iino Locdoc jlcjco jvijoo BrtiMl 4I 0-4110
Oliii:<...£ )S;o-)t;o 4»x> ioio
Sjíjltu
IJICOIJ1JO IJ4JO-IJÍJO iti7)-lt}t) Sa«na t|C> ()0
Uiítm 1070 nőj
N««,c<v 67100 »í)W> |
j Prisa
] Stockkot™
, I S,»jc
\' lm.
Ha azt óhsjija, hogy fic* olyan Irgyen, mint a kinyílt piros pün krtsdi rózsp, u^y csak"*
ISruncsics Józsi
bikavér vörös bor4t igya (1 li er •1000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Jugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati klzáréligos szaküzlet.
FolsKs szorkejtlil: a iőazerkcsztd. Kiadó: Zrínyi Nyomda Reszv.-Társ. Nagykanizsa
Kátrány,
karbolineum, fedélmáz
gyáti Aion slul
Sarlory Oszkár Utdda
cégnél
Nagykanizsa, Klrály-ulca 39. ss.
Grozit gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
mondán mlndaégben •rodetl gyárt á.ron
Sartory Oszkár Utóda
* cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. szám.
A vidék legkitűnőbb borai legolcsóbban beszoroihetó palackozva l\'torenklnt
2800 K-tdl 3600 K-ig Somogyi Testvérek
fűtse-- és csea»cí:okereikc.1c«cben Magyar-utca 18. ti Telefon 469.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető njomdánkban, Fó-ut 5. szárr^ alatt.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OP8. által engedélyezett ingatlanforgalmi irodíj*
FÖ-UT 8 . SZ. (BazArudvar)
Ugyanott
l:onclé<cÁilalánoaBiz(ositó Intézet nagykanizsai ÍÓQgy nöksége. TELEFONSZÁM 150.
AlulTOIUk íijdalomma\' tudatjuk, hogy a szerelő férj, testvér cj rokon
RÉCSEI SIMON
f hé 10 én reggel 4 ójakor életének 55-ik évében csendesen elhunyt.
Drégs Inlotlunkat f hó 21-én d u 5 urakor fogjuk a helybeli IsrteüU temető halottm Lizától órOk nvugv^hclyére kitérn1. Nsgyk-nista, 1024 m\'jut 20.
Ö«». K«M*I Slmonnd aiil. Spllaar Uaotia n«je. Ooldbarsír Jói.elué nCt lUeacI Hnatbct. R^carl Hamu, Acsél Ijni.-oé bjQI. K*«aaI Karolln, Klu(«r J6n.ru® ,i. K«ca«l Muri.ka tttlrlrtl.
Uoli]>»r|«r<l6ii,r, HSeaal Hamun* taCI. Antal Mariska, A«c«l I(uAo, klapr JOxact
aSccrai, lHctví t«(omti
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
kiváló minőségben Jutányos áron
Sartory Oszkár Utdda
cégnél
Fayence-lapok
Kloielt- berendezéiek Fayence-mosdók Ichainolla-tigla Ichamolla-lliit
Jutlnyo.in
Sartory Oszkár Utdda
cégnél
Nagykanlssa, Klrály-ulca 39. ss.
DROTOKAT
tűzben lágyított, fényes-félksmény, horganyzott, (ntzott st galvanitált kivitelboa, vas- és seélmlnóségbon raktárról szál it
Nusonyi Jenő, Budapest
Vi. T eréx-örut 60. Telelőn 137-68
Football labdák
12 szeletes, erős és tartós bőrből
Football belső gummik nagyságban
Football pumpák és fUzőtük
« legolcsóbb árakon
Fischel Fülöp Fiai
SruhAiAban
Nyom.lc.il . Zrínyi Nyomj. R.-T. nyomdíidb.n N.syk.niisín. (Nyomilurciclű: O\'eobeck Kírolyl.
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- és On.epnap 12QO korona
63. évfolyam Na^yknniu*, 1924. május 21. Szeida 116. síim
1
Rovás
Déay Zoltánnak néhány sor jut csupán, a pécil gyalázatos esőt föltárásának még annyi sem — hanem a rákoaszentmlhályl borzalmas bűntény főtárgyalásáról három és négyoldalaa tudósítások jelentek meg. Iyen aránybsn osillk meg ax érdeklődése a legtöbb napilapnak. Iysxán érthetetlen előttünk, ml nyűgözi le annyira a sajtó érdeklődé sét. Ördögi gonoszságok és emberi alantosiágok keveréke ez a bor xalmaa rémdráma, amelyből hlá-nyornak a rnagasfokm hevített szenvedélyek, amelyek felolvssrtjék az őnfegydmezőképességet és jobb lelkületű embereket ls bűnbo so dórnak. Nlncienek ebben lélekre asakadó lavinák, nincs Itt eommi lelki dráme. Gonotrság, elvetemült ség és aljasság küzd elsőbbségi hercot ebben a csúnya bünüjyben, mit a kap\'slság mohó és fslánk ördöge bej*.
fit a gyilkosság otrombául hit vány története mégis hogyan izgulja a főváros enervált közömé gé.t Valóságos rohamot Intéznek a főtárgyalás! terem ajtaja elé, a terem pedig zsúfolva lenge nyári Öl\'őzetü nőkkel, a jobb körök fér fiaival. J bb ügThÖx méltó kitartással váriák a tárgyalás kezdetét éa lesik, falják a szót a terhe\'tek ajkáról. Láztól égő szemeiket szinte bt k pcsolják a vádlottak nézésébo — és kipirulnak, amint a vallomások felemelnek egy egy tltokfátyolt, mely alól elrejtett hullák, emberi testek, gőzölgő piros embervér és ujibb pokoli gonoszság vlllsnlk elÖ Éhezik a gyilkosságok lelki gr,,ét, kéjelegnek benne, gyönyört okoz nekik.
Idegblzsergető izgalmakat keres a perverz ízlésű, bámészkodó tö meg és azon melegében igyekszik felszívni a szenzációkat a bíráik előtt vádlottként álló gonosztevők szeméből az ájából. A bün közelsége, a gonoszság szomszédsága, az ördögi agyafúrtság l»g«tja és hevíti eit a különös embertömeget.
Kérdezzük, mit keresnek az asz-sxonyok az emberi eltévelyedések fátyollebbentésénél? Miféle érdeke fűződik az Igazságszolgáltatásnak ahhoz, hogy egy bámész tőrmggel vegyi magát körül, kinek beteges v>\'gya az Ideglz^lmek bizsergető mámorát keresi?
Az újságíróknak prd<? meg kellene fontolni — érdeuiss-3 emberi élet mélységeit feltárni, az omberl lélek cáunya szennyeseit apróra kö szemlére k\'teregetnl s a gyIUo sokból valóságos napi divathösöket kreálni?
Nem adnak ki ujabb lakásrendeletet
A bíróság egyöntetű eljárás alapján Intézi a lakásügyeket A drágasági bizottság Uláse
Budapest, uiájus 20. A parlamentben ülést tartott a drágaaágl bi ?ottaág, ame\'yet a lakbérrendelet ügyében hívtak ösa>e. A beteg Heinrich Ferenc helyett Plallhtj
György vezette a tanácskozást. A kormány részér/1 a tanácskozáson résztvett l^ass Jóraef népjóléti ml nlazter, a lakásügyi kormánybiztosság részéről pedig Borsos Endre kúriai bitó j\'lent meg.
Farkas István szociáldemokrata képvleclő »>ólait fel elősiör és meg indokolta, hogy mié t hivatták öaz s.-e a bizottságot I ivasolja, hogy l ocsássanak kl pítlakfsrendeletet.
A fe>ezóleláera Voss Jó.rwi nép-jólétl miniszter válaszolt. Felvilágosította a drágasági bhottság tag jeit, hogy miért kellelt a bérmegállapítás céljára az 1917. évi béreket alapul venni. A törvény, mely ezzel a kérdéssel foglalkoiik, min denkl számára védelimt biztosit. Az alapbértől való eltérés csakis két caetben lehetséges. Az egyik, hs 1917 brn a lakás üresen állott ■^a Igy bérmegállapítás nem töitén-
K»tolt, a másik pedig ha az 1917. ben
fLetett bér aránytalanul msgaa vagy alacsony volt.
Ami a kifogásokat Illeti, a lakók részéről felszólamlások nem történ lek olyan nagy számban, mint ahogy azt egyesek állították. Budapesten 220.000 lakó van. Etek kÖ rűl kétezerkétszáian éltek panasz szál, tehát a lakóknak 1 százaléka.
A beérkezett pansszokkal ax első folyamodás! bíróságoknak sxom
ball értekezlete foglalkozott. Az értekezlet megállapodott az egyöntetű eljárásra n^.ve éa mivel ugy találta, hogy a n>nde.let siö vegezéso világos, a pótrendclet ki adását nem tartotta szükségesnek.
S.abó J>x*<f s.ólait fel erután. A oknak a községeknek a helyze lé-e hívja fel a miniszter figyelmé\', amelyekben a lakás forgalmát régebben h lyreállltották éa ahol a béreket bu\'aparllásbsn u«aora áron flz-tlk.
l\'aw József népjóléti miniszter «x aggályokk»l szemben kifejti, hogy a 4 —10 ezer lakosú községben. xlocs a béremelési éa felmondási jog felsxabaditva, csakis a rek virálás alóli mentesség lépett életbe. Ami azt a kérdéat illeti, hogy az rgyeaületek által bér brn birt laki aok mliép-sn blrálandók el, a tőr vény vIlágoBBH ug/ Intézkedik, hogy az egyesületektől üt let helyisé geket m-gilletö béremeléseket követelni nem lehel.
Peyer Ksroly megnyugvásáéi vette udimáaul » miniszter vilaazát, majd srób*hozta a vidékről érke.ő panaszokat, amelyek a buzaalapon történő Igen magas bérklrovások miatt érkeznek.
l\'ass József megnyugtatjs a fel szólaló*/\' hogy közre fog hatni ab ben az Iránybso, hogy egyöntetű bírói gyakorlat fejlődj\'k ki ezen a téren és hogy ne legyen különbség
a bér megállapító soknál senkivel szemben. A bizottság ülése háromne gyed 2 órakor ért végei._
Megváltoztatták a parlamenti ellenőrző bizottságot
A nemzetgyűlés örömmel barátságos szerződést
A mai ülést 12 ónkor nyitotta meg Ssctíovsxky Bila tinóit, aki fclh.t.lm.ráet kir ■ hi.tól, hogy . megGreicdett győri válaiitókerü leibe ■ vilaixtáiok renderéso Iránt Intéikedhesien.
Görgey István ■ földművelés, kői galdalág pémügy .gyűttei .13-rdij\'i, belerjcsitl a bizottság j.ien-téiét . vímtarlfáról ixóló törvényjavaslatról. M jd a iisnálás pro-gramjíval kapciolatoa 33 aa parU-menti ellocőnő blzottiágot válni liik míg. A bizottság tagjai lettek: Apponyl A\'berl, Bíró P.l, Kosiler Jenő, Dréher Imre, E-ődl Hrrach TIK.mér, Ern.t Slndor, Fsrksa litván, Gömbös Gyuls, H« jói K .lmin, Hellcr litván, Hegyei-
fogadta a török-magyar
A mai nemzetgyűlés
halral L jo*, H-rin>nn F.r.nc. glóf Hojoa; Miki., IglSdl-Szabó Jinoi, Horim.ky Dezsí, 7, vodr Bél., Killay Tibor, K.níz Bét., Marich.l Fírenc, P.-yerKiroly, Nrubauer Ferenc, Őrli, Imre, Peldl Giuia, R iday G.d-on, aokorópálkal Srabó litván, Srakáte A d-r. SillíljIU-íoi, Teme.váry I nre, UI InF-renc, Vaxaon} I Vllmoa í. W ilfl Kiio\'y.
Erután » mentelmi u|yek tár-ty.lá.ára tíro.k át. Vanclák Jl-noa mentelmi joyát • H felfüg Se««tl. M.jd ■ kérvények tárjy. Illára lérnek it, melyei sí Illeti kei mlnlliternek «dn«k II. Nemes B(r talm limertetl a robbanóizerek-,51 nótó lötvéoyjaviilitot, mit a Hál u,y illalánolaágbaD, mint
r^iilelelbm elfog d. — Hermann Mikii lainei tetl »teír\' qu\'umiól IIAló lörvényj.v.ll.tot. Kiadják a páni-Ügyi biiottlágnak. Moser E-nö előadó a tö\'ök köitáraailgtal Kon-itiollnipolybin kötött hiritligol • leíródéi brclkkely.r éléről l>Öl<5 tör vény javallatot limert.tl. Rtmu* tat aiokra ai előnyökre, melyekbon MiSTaloraiágot er a airriődéa rá a.ealll. Kéri a javaslat elfog dilit. Moklai 1. illin iiöl .lióo.k . ia-vaila\'hoi. Vlsaiaplilantált vet Tő röknririi po\'lllkil [ejlődiiér.. Rámutat .■ r., hogy a törőVők a há-boiu al.lt ai utolió pillanatig li hOlégeien kit rtottak mtllotlünk. A j vnlatot ellogidja.
Siakács Áidor, mint rllemékl képtl.elö, öiöminrl Odvöill a javallatot él k.j:lenll, bogy Török-orarígban bllhllunk ia .okai várhatunk tölo.
Daruvártj kúlügyinlnliiter vála-aiol ai c\'h.n,iolt feliiólalálokra. Ürömmel laije, hogí a magyar köivélemény klfejerőj-. A törők niagrar baritaigoi aieriődíit iwngiilag ölömmel elfogadják. Kl-jelen\'i. hogy ei a li.nődél mlg-feleló alapokat nyújt aroknalr ■ k.pciokn.k megípltéiére, melyek a magyar éa török éidikeltD.k megfelelnek. A javail.tot elfogadja. A nemielg) üléa ugy általánoaaág-ban mint réailotelben egyhangúan elfogadji. Daraviry Gél. ktt\'Ogy-mlnliitar beterji.itl a Dunai B.l-Qgyi él Műuail bliottiég halálkörére voaatkoaó tői vényj ivaalatot. Atteiilk a küiügjl blrottlighoi. Al elnök napireodl Indítványt la", mely ixerlnt a legköiolnbbl üli. holnap délelőtt 10 órakor lea». Napirendjén nerepel a molt ello-gado\'t javaslatok harmadliorl ol-vaiáaa él a vámtarifáról asóló tör* vényjavailit tárgyaliii. Al üül 2 órakor ért véget.
A német pártok meflílakitották külpolitikai programjukat
Berlin, május 20. A lapok par-l.men.i körökből arról irtesölnek, hogy a köiéppírlok v.zetőlnek t.g-napi megbaaréléaén roegáll.pltot-ták a külpolitikai\' programot. A G:r manla iierlnt ei a program főbb vonalaikban a birodalmi kormány eddigi politikai Irányát kő vatl. — A tökblég kialakulásának módjára néive döotő jelentőiéga lesz annak a fogidtatáauak, amely-lycl ee a program a jobb éi baloldali pártok réliérői találkozni fog.
Angsl-orosz értekedet
London, m.ju. 20. A.ingol-
oion értekezlet ml ujabb ulélt
I tartott a kalSgjmlolaitírlumbsn.
zalai közlöny _
1s24. máju. 21.
A takarékkorona wtautfntaén
Pénzügyi köréiben mind sürgetőbben hangaik «l as a kívánság, hogy as üxlati kalkuLclót bonyolultabbá lévő takarékkoronát, mint asámitáai értéket stüntessék mef. Maga a kívánság nem uj keletű, mert as érdekelt pénzügyi körök már megalkotásakor la élénken tiltakoztak e reform megvalósítása ellan s most már megállaplth»tjuk, hogy túlzott aggályokat támasztottak, amelyeket a gyakorlat egyáltalán ntm Igazolt. Mert ha valutánk stabilizálásának célját közvetlenül nem is szolgálta, viszont módot adott a nagyközönségnek arra, hogy pspirkoronában fekvő pénzét értékálló és a standard valutához arányosabban igazodó takarékkoronába fektetve — megóvja az áringadozás veszélyeitől.
Ha visszatekintünk n takarék-korona megvalósítása óta lezajlott tőzsdei peilóduira, megállapíthatjuk, hogy jobb befektetés volt a takarékkorona, mint az értékpapír, mert a réazvények azóta sokkal nagyobb mértékben lemorzsolódtak, mlnt amennyit a legutóbbi hét jobb tőzsdei konjunktúrája javitaai tudott.
Most, hogy a Nemzeti Bank e hó végéig leendő megalakulása biatoiitva van — természetesen aktuálissá vált nemcsak az érdé keltek, de a kormány részére Is a takart ékkorona megszüntetése, a»on-ban semmi esetre sem a .leépítésé*Pénzügyi körökben ugyanis azt a jószándiku taniaiot adják a kormánynak, hogy a takarékkoronát a Nemzeti Bank megalakulásának időpontjáig fokozatosan építsék le, ami alatt ax értendő, hogy irfolyaménak mesterséges leszorításával kevesebbet fizessenek érte, mlnt amennyit pl. a takarékkorona mai árfolyama mellett érne el. N:m tudjuk ezt a tanácsot helyeselni s nem Is hisszük, hogy s kormány ast magiévá tenné.
A kormány pénzügyi téren sem -követhet őn>ő bankszerű politikát s nem áll érdekében néhány 10C millió megtakarítása végett sxt a jóhiszemű publikumot megkárosítani, amely .bizalommal volt o kormány szándékai . Irént és am-ly gyakorlati útjára segítette a kormánynak a valutái stabilizáló pénzügyi gy» korlalát. Egyébként Is rendeletileg vannak kijelölve azok a.koeff.clen aek, amelyeknek tekintetbe vételé vei • takarékkorona árfolyamának megállapítása történik a nem hlaz-arük, hogy ezt a rendelkezést a hátralévő rövid Időszakra a kormány bármily érdekből Is meg-változtatul kívánná.
Riffl ezredes gyilkosának kivégzése.
Budapest, májua 20. A m. klr.
legfelsőbb haditörvényszék Ítéletét ma délelőtt hirdette ki dr. Zama rothy Zsigmond hadbíró ezretíea Bodó J ;nő honvéd előtt, kit azzal vádoltak, hogy gyakorlstoiáskor agyonlőtte Rlfll Sándor ezredest. Vádlottat a bíróság sxándékoi cmbeiÖlés bűntettében bűnösnek mondta kl és kőtél általi halálra Ítélte. Tekintettel arra, hogy elitéit a kormáoyxóhox kegytíml kéréasel fordult, kl axonban a kegyelmet nem adta meg, dr. Zsmaróthy Zsigmond, a legfelsőbb löi vénynél clDŐke, •» iUlel v4,r.h.|lá.át hol 0»P \'ni*1 9 6r*\'« >&\'te W.
A levente-ifiak elmaradnak a test-nAuelési órákról
Nagykanizsa, májú* 20 A testnevelési törvény végreh»j tása orszégszerto kis csapatokba tömörítette a vároaok, falvak apró, fiatal magyarjait. Megkezdődött er zei a testben egészséges uj gene ráció nevelése a rend, a fegyelem, sz egészség jegyében. Nálunk azonban minden újítást, bármilyen életrevaló legyen Is, bizonyos Idegen kedés kitér. Ez ax Idegenkedés annál Inkább fokoxódlk, minél In kább jár as az egyes emberre nézve Is bizonyos kötelezettséggel.
Igy van ez a testneveléssel Is Éi lr, vin különösen Nsgyksnlzsán.
Már az összeírás slkalmából «ok Síülő, gyám és munkaadó részint
semmibe sem vette
bizottság rendelkezéseit, részint ter hrsnek gondolva a vele járó kötelezettségeket, szántszándékkal Is Igyekezett kibújni az összeírás alól. Ezek egy részét már, első mulasztásról lévén szó, mérsékelt pénzbírság megfizetésére ítélték, a tőb bick kipuhatolása a lajstromok el lenőrzése utján még folyamatban vin.
Most meg, amikor már meg Is Indult az összeírt leventelfjak szak szerű testneveléti oktatása, amikor volt Is már egy két gyakorló óra; most másik panasz merült fel a nagykanizsai teslnevelési\' bizottság részéről. A szabályszerűen összeírt ifjak nemcsak hogy nem tanúsíts-nsk valami nagy buzgóságot a köteles ^órákon való réazvételben. hanem, nagyon sokan feléje sem néznek a visárnsp délelőtti órák nak. Részint mindenféle kibújót keresmk, részint annyira nem tart ják fontosnak, hogy minden kü\'ö nösebbindok-keresés nétlül egysze lüen csak elmaradnak ax órától.
HogV a testnevelési órák pontos látogatására kötelezett Ifjsk nem\' Is tudják talán reifognl a levente-Intézmény nemzeti fontosságát és az egyénre nézve Is nagy jelentő s\'gét —. azt még ciak meg lehet érteni. Ejlénbeb, hogy \' a szülök.
munkaadók,\' gyámok, felnőtt, s»ját vagy rájuk bízott gyermekedért felelős magyar honpolgárok nem fordítanak kel|Ő gondot a törvény betartáaára &a gyermekeikkel való belartatáejtrs, azt már nehezebben lehet mrgérteni.
Nem értenénk akkor aem, ha csak nemzeti érdeket siolgálnának a testnevelési intézmépyek. Mert akkor Is szívvel-létekkél kellene csatlakoznia minden, magyar embernek, hogy a jövő reménységének már most meg lehessén vetni az alapját.
De n£jqacask.a nemxjt sxebJ^ iö
vőjéb- vetett\'blzak\'odás parancsolná a test neveiét! kötelezettség pontos betai t ós át, hanem minden egyel arra köte\'ezctlack és Árok c»»l«d-jénak, meateraégének, cialádí éle tének is érdeke. Elvégre nem nagy belátás kell ahhox, hogy az egésx ségea tett, a rendre,\'\' fegyelemre s oktatott jellem az egyea emberek jövőjéne k Is iVlUrd bázisául ázol-g ál hát, aőt csakis ezeken a testi egészséget jelentő tulajdonságokon épülhet fel a szellemi eiő, V kul turális *\'élŐrehala<|á», minden egyes foglalkozási ág, \'á családi tűzhely, — ax egéax jÖ\'veidő élet.
Mindezek d*Cára Is Nagykanizsa ifjai hiányoznak a testnevelési órákról. Szomoiu jelenség ez, amlbon Nagykanizsa fial is\' hibásak. De akiket a felelősség is terhel a mulasztásét l: — a aaÜlők, munkaadók,
nevelési órákról
a gyermekek gondviselői. Nemcsak a »Ö vény paragrafusai értelmében terheli Őket a felelősség, hanem fejlettebb intelligenciájuknál fogva is, amivel fel kellene emelkedniük odáig, hogy tiszteletben tartva a tőrvényt, szemük előtt tartva gyermekeik testi egészségét és magyar hazájuk jövendő sorsát, szülői, gondviselői psrancsukkal hatnánk od», hogy gondvlsejltjelk, véreik ne maradhassana k el á kötelességükké vált órákról.
Ugyi> anoyi rossz beh|Lfaánek vannak kilőve a ml ífjajnk különö sen szabad vaaárnspjukon, amikor nagyon aok esetben minden felügyelet és ellenőrzés nélkül keverednek koruknoz nem UlŐ társaságba és szórakozások közé. Sem mit sem veszítenek, ellenkezőleg sokat, nagyon sokjtt nyernek, ha azt" a két órát ilyen kétea értékű időtöltés,-legjobb esetben Is célta-lan cssvsrgál helyett a testnevelési órák egyébként is büntetés terhe alftt kötelező látogst^r*
testnevelési
fór^tíák.
A büntetés pénzbeli része természetesen nem a levente ifjakat, han\'ta szülőiket, munkaadóikat, gyámjaikat fogja sújtani. A lest ne vílésl bizottság eddig la fiak tech nlk.l alcadályok miatt nem tudta kiróni a büntetéaeket, meri a mu laaztáaaal teih.lt szülők összeírása még ciak moat van folyamatban. Mih lyt ex elkészül, a tőrvény ltg teljesebb szigorával, esetenként 100.000 korona pén>bir#^ggal fogjuk sújtani axoka\', zkik a mulaax-lásért felelőnek*. (bt)
&ai»iz?ai diákok SlüCÍV\'iiOi
Lspunkbsn vasftrns pokon át sorba veaszUk .Híres kani sai diákok* cl-m?n azokat a nagyszerű em ereket, kik Nagykanizsán játtak iskoába. Jelen cikkünkben p dlg szókról a sikerekről akarunk megem\'ékezni, melyeket az utóbbi időkben értek el kanizsai gimnázhta tanulók. Célunk nem az ifJusAg hiúságának felkeltése, hisz nekik tudniok kell, hogy „minden Jó* felülről jön", hsnern a kö zönség önérzetének felébresztése, ifjúságunk megbecsülése és az irántuk Valő figyelem, érdeklődj és tAmogstis megnyerése. Egyben meg válasz akar lenni arrA a felfogásra, hogy nincson haszna a várurak a gimnáziumból s a középiskolai ifjúság nem érdejnli meg azt a sok áldozatot, melyet a város érdekében tilt. —
Emlitsüuk tehét egy-két olyat) tényt mellyől^fnrtázSía unu^mk\'^sak n legutóbbi időbe? (e sorok írójának itt. tartózkodása óta) dicsőség.4-"!c-riztek Nagykanizsa vArosának.
1921-ben a Magyar Nemzeti Szö-vétség oryspágps iijypági irredeota pályázatot hirdetett, melyen a má-
dik dij - t Lányi László főginjná-ziumu k a\'tkori VIII, osztályú\'tanulója nyerte el. Erről annak idején a fővárosi lapok is elismerőleg cmlé kőzlek meg s a Magyar Nemzeti Szövetség informálása alapján külö/t dicséretben is részesítették L4ny%t müvét.
Ugyanebben az évben öltöít testet az az oszme, hogy a .tehetséges magyar gyermekek" müveiből kiáll-lllást rendeznek s a sokszor parlagon heverő ós figyelemben nem részesülő tehel^gekct állandó támogatással segítik kifejlődésükben. Erre a kiál-
lításra egv kis harmadikja diákunk, Bogyay Tamás is bekü\'dCjUp Vejlő ösztönzés után rajzait és festményeit és az eredmény megint nagy biker lett: nemcsak nagy elismerést és dicsérelet aratott, első dijat nyert, hanem még állandó állami ösztöndíjat is kapfttt, hogy kétségtolen leheisé-gét tovább fejleszthesss.
Intézetünknek és .yárosunknak Uja. ban azonban legnagyobb dicsőséget a tavalyi országos középiskolai verseny hozott. Tudvalevőleg először.a íóvájrosi közéjy^koíák ver-í.c^yeskik s a verseny győztesei méftók össze ercüket a vidékről felküldött tanulókkal. Nagykanizsáról Zfc/ű\'n Ko;n61 ment a latin yc/senyre, Stókier Miksa pedig a mennyiségtanra. Csak kettő menr, de oly sikeit értek el, hogy a kanizsa gimnázium majdnem a legelső lett oz egész or-szigbun : ugyanis csak a pesti piarista gimnázium- előzte meg egy ponttal. Zalán Kornél latin dolgozata azonban annyira felette áll értékben nomcsak a többi ilyen tárgyú dolgozatnak, hanem a többi (magyar, történelem, menny Wfgtv) versenyen elért eredményeknek K hogy h „Budspeeti Tankerület Értesítője" ebből a szempontból ót külön is ki-emoli. Mig ugyanis a többi versenynél csak az eredményeket közli, Zliánnak leközii a teljes latin magyar es magyar-lAiin fordítását és a szabad turgyu latin dolgozatát: .De vita et upenfcuj Bjnedicti V.rog". Azonkívül kü ön is megemlékezik róla (mit egy nyertesnél sem lesz meg) a kövei-kező szAvakkal: A versenyek nyertesei a győzelem sorrendjében:
1 Zalán Kquiél: nagykanizsai kegyebr.-ndi fűgim iázium. SzÜ1.1905, Nagykanizsán, kat. Tanára: Mol nár Kálmán.
A gyóztes versenyző erősen kiemelkedett1 a többi hőiül. Akadtak Ugyan kisebb fogyatkozásai Is, do ezeken csak az Utádha\'lík meg, akt a most érettségiző nemzedék latin uyolvi tanulásának rendkivüii nehézségeit tl^ycimen kívül hagyja. Elismeréssel láttuk, hogy a verseny győztesének nemcsak fordiiasai ta-uuíkoJtak a latin nyelvben való biztosságából, hanem szabad latin fogalmazása is különb volt, mint az Összss győzteseké az. októberi buda-posti latin versenyen. Dolgozatának gondos külső kia litása — izomben sok hár.yavcti IrAsu versenyzővel — szintén bizonyság a/ra nézve, hogy olyap tanárok neve^ék, akik még ebben is megkövetelik az aggodalmasan komoly munkát.
Álljon jit enpck .a d.rék ,lQunak (eladat-megoldása: (l t azután leközii «.: előbb emluett szövegeket.) iFoiytatJuk.)
— All«r képes családi lapj«
5. s;áma megjelent. — Az összes so\'.mok kaphatók eredeti árakon Pischtl Fű öp Fiai könyvkereskedésében Nagykanirsán.
— A jól 31t3*k3dő arl éa nŐI világ figyelőiébe I A FILIPP-kÖtőd^ (orombathély, Svéll Kálmán-u\'c < 6 ) harisnyái és zoknij a legértékesebb anyagból saját műhelyében kékülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-he tők és javíthatók, Igy nem kell velüfc otthon vesződni. A« árak a mai gaidaságl viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mlnt bárhol másutt. Tessék róla m-ggyőződni.
— Perzsa, gobelin , sálén-, bécsi ágyteritökésxleletek és asztalterítőkből nagy raktárt ta/t és ju áoyos árban adja Singer József és Társa.
1924
aájus 21.
Az állami kölcsflnelöleg befizetése
A bcliő kölcsönt mindenki fizetni köteles, aki jövedelem vagy vagyon-■dót fizet.
Csak az mentesül a köloiöo alól, akinek jö/edelem- és vagyonadója együttesen as 1923.évra nem haladja meg a 100.000 paplrkoronát. N-m játul a kölcsönhöz az sem, akinek 1924 évi jövedelemsdóját csak a fizetésük és a msgukhssználta családi házuk bérértéke alapján állapították meg, ha a jövedelem- és vagyonadójuk kevesebb félmillió koronánál. Azok Is szabsdulnsk a kö!ctön alól, akik blzonyi\'.ják, hogy vagyoni helyzetük leromlott és a kölcsön fizetése teljes töakremené-süket jelentené.
A rendelet ciak a kölciönösszeg-nek a már befizetett előlegen felüli részéről Intézkedik és est nevezi állami kölcsönnek.
Bit ugyanazok tartoznak szolgáltatni, akiket az előleg fizetésére köteleztek. H s az adót aranykoronaértékben vetik kl. akkor annak a megállapítására, hogy az sdózó a kölcsönre kötelezettek közé tartozik e, a jövedelemadót 35C0, a vagyonadót 6500 aa szorzószám alkalmazásával kell papltkoronára átszámítani. - v
Részletesen Intézkedik a pénzügyminiszter a szo\'gálall illetményből élők mentessége, továbbá as Időközben elszegényedettek felmentése tárgyában. Az állami kö\'csön tőrlé-ie Iránti kérelmet a fizetési meghagyás vételétől számított 15 napon belül kell benyújtani.
Az előlegen felül a következő k összeget kell még fizetni az állsml kölcsönre: az 1923. évre szóló jövedelemadónak kétsiercs és az 1923. évi vagyonadónak háromszoros összegét, mégpedig takarékkoronában. Az adóhatóságok legkésőbb május hó 20 lg vslsmennyl fizetési meghagyást kézbesítik.
A kölcsönt két egyenlő részletben kell befizetni: első felét jun. 4 lg, a második felét augusztus 6 lg- He valaki a jövedelem- vagy vagyonadójának a kölcsön miatt helyesbítését kérte, akkor a kérelem elsőfokú elbírálásáig a rárótt ősszegnek cssk a felét taitozlk befizetni, két egyenlő részletben, a két határidőre.
A kőlctőn fizethető: készpénzlel, magyar államadóssági címletekkel és pénztári ellimervényekkel, de az 1924. évi 32.000 számú ren delet Irányadó arra, hogy ezeket milyen értékben fogadják el.
Aki n kö\'csönét junlus 4 lg telisen befizeti, azonnal 5 százalék jedvazményt kap — takarékkoro-iában. A késedclmcskodőkre havi I százalékot rónak.
j — Ajánlott lavalak felvétele ) városi postahivatalban. Sd-
Ma iudomásvétel végett közlöm a Nagykanhsa r. t. város t. közön-•igével, hogy a városi postahivatalban az ajánlott levelek felvétele f. hó 24 tői kezdődőleg az emeleten kvő táviratok felvevő helyiségében jog eazközöltetnl, ugyanazon helyen, ihol eddig naponként 12—14 és te—21 óra között eszközöltetett. Postai bélyegek és egyéb érték-Wfckek a földszinten levő csomag Mvételi osztály kezelőjénél is \'az |ŐIrt szolgálati Idő alatt beszerea-Btő. Dr. Tholway Zsigmond posta-(felügyelő, hivatalvezető.
„Tatra" caecsenaő kelenfék Schwarct Deuő cégnél. Fő-| é. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
HIRIK.
Rém. katb.: B. Andris. ProOsUas: KoosUnÜa. Ixr.: IJsr 17.
Időjárás : N.gyksnlxsin kedden reggel 18 8 C, szil . . ilben 27 4 C, szét délnyugati. Elte 20-6 C, ssél dílnyugsli.
Napirend : UriaU 5, 7 és 9 órakor .Kridertcus Rex* 111 és IV. réss.
— Dr. Hagadtla képvlaelő előadása. Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő vasárnap este az £ME taggyűlése keretében előadást tart a keresztény világ nézetről.
— A város tls millióval járóit a testnevelési alaphoz. Nsgykaolzsa város háztartási alspje a közgyűlési határozatból kifolyólag 10 millió koronával járul hozzá a város testnevelési alapjához.
— Zsinati vlsaga. Idb. Kovács Imre zataszentbalázsi és ifj. Kovács Imre sümegi káplánok a zsinati vizsgát sikerrel letették.
— Áthelyexéa. A Déli Vasút budspestl üzletigazgatósága Kemény Antal éa Spltxcr Alfréd hlvatalno kokat S ombathslyről Sopronba hslyezte.
— Segédkántort kap a felső templom. Nigykanlzaa város ve-xetőiége tervbsvette, hogy a felső-templomhoz segédkántori állást ezerver. Az ügyben a pénzügyi bizottság után a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlés fog dönteni.
— A Sasa hépklállitáa mag nyitása. Mint örömmel értesülünk, a Sass festőmüvésipár kép- és Iparművészeti kiállításukat a Kaszinóban folyó hó 25 éa, vasárnsp délelőtt 10 órakor nyílják mag. A kiállítás, — melynek rendkívül gazdag és érdekes anyagával lag közelebb bővebben foglalkozunk, — egy hétig marad nyitva és naponta délelőtt 10—1 lg, délután <-8 lg belépődíj nélkül megtekinthető.
— Aa Oltáragylat csötörtökön magiainátll astnlelŐadá aát. Az Oltáregylet estélyén vasárnap előadott „Pontlola* című színmű oly listást váltott kl a jelenlevőkből. hogy a közönség megkérte P. Mátés Hilár oltáregyletl Igazgatót, hogy azok részére, akik még nem látták a gyönyörű ezln darabot, Ismételtesse meg még-egyszer. P. Hilár ezért elhatározta, hogy holnsp, csütörtök este még-egyszer előadatja- Az előadás poat 8 órakor kezdődik a Keresztény Ottbonbsn. A pompás vssárnapl elősdás tegnspl kritikájából a ace replők nevel közül klmsradt Voj kovich Olga, aki a rabnőt személyesítette meg természetes élethűséggel és Gráf Mancika, skl mint centurló figyelemreméltó játékot produkált. A csütörtök esti elő ■dásra felhívjuk a kanizsai társadalom különös figyelmét. Ülő helyeket Stampf Zsigmond Fő utl kereskedésében lehet előjegyezel.
— Cowarcoat rlpe, wyps-cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok nagy választéka Singer dlvat-áruházában kapható.
— Polgárieta lányok MárU kongregációja Egeraaogen. *-Zalsegerszegen megalakult a pol gárl leányiskola Mária kongregácl ója. Pehm József spátplébános 22 uj kongreganlstát avatott fel vasárnap délelőtt a 7,12 órai misén. Délután a polgári Iskolában kedves ünnepély volt, melyen Pehm Józssf mondta az ünnepi baazédet. A kongregáció megalakítása öry Antal hitoktató érdeme.
— Haláloa szerencsétlenség.
Hétfőn délután 6 órakor a főrhéncl szőllőkből jött Kiakanizaára hazafelé Kállovks György hasábfával és szénával magasra rakott ökrös szekéren. Utkörben valamit meg ■kert Igazítani a szekéren, közben azonban o\'yin szerencsitlenül c»u szőtt le a kocil tetejéről, hogy a kerekek alá került. A siekér első ét hát tó kerekei is keresztülmentek a szerencsétlen ember mellkatán és három bordáját összetörték. Az utánajövők azonnal feltették a sze kérre, azonban mire a homokkomáromi utcához értek, Ká\'lovlci György a s-okéren meghalt. Holttestét Ű kisksnlrsal hullaházba szállították. Az orvosrendőri szemle a halál okát belső elvérzésben állapította meg.
— Soffőr vlsaga. A szombathelyi rendőrkapitányságtól kiküldött bl.o tság május 26 án soffőr vizsgát tart Keszthelyen.
— 64 ávaa dlvatáruhás. Singer József és Társa dlvatfruháza Nigykacdzsa Erzsébet tér, Központ az álló épület megbízható bevásárlási forrás.
— A Vaskapu vendáglá ciak rövid Ideje, hogy gazdát cserélt — de máris m egULlík ■s uj tulajdonos Kardos Vilmosnak körültekintése, mely ■ vendégek páratlan, figyelmes és előzékeny klszolgálá-sábsn nyilvánul Kerdos Vilmos konyhája eddig Is híres volt az ételek finom ízletességéről, a „Vaskapu" c. K\'rály-utcsl vendéglőié ben pedig még nagyobb súlyt helyez arra, bogy eliŐrangu polgári konyhát a legolcsóbb polgári áron adhasson vendégelnek. Itelsl a legjobbak. Ugy az ételek mint az Italok jósága és olcsósága állandó vendégkört és étkezőket biztosit számára. Kardos Vilmos Királyutcai vendéglője a „Vaskapuhoz" egy régi, kellemes budsl vendéglő benyomását kelti a vendégekben — ahol amúgy Igazában jól érzi msgát az ember. A „Vaskapu" szállodai szobákkal is bir, azért mint a vidéklek találkozó helye, nagy látogatottságnak fog örvendeni.
— Hatankánt kétszer nyitva lass • gősflrdő. A nagykanizsai gőzfürdő junlus elejétőlkezdve hetenként két nspon, szombaton és vasárnap üzemben lesz és rendelkezésére fog állni Nagykanizsa eteklntetben nagyon szomorú vl> asonyokkal küzdő közőnságénal^ Csak egy bs] van a ml városunkban. Az embereknek mindig cssk akkor hiányzik a gőzfürdő, mikor «z kénytelen hónapokon keresztül zárva tartat i ajtait. Azonban mihelyt nyitva vao, habár korlátozott üzemben is, mindjárt feleslegessé válik s cssk mutatóba keresi fel egy két fürödni vágyó. Félő, hogy a mostani próbállcozás sem fog különben beütni, hacsak a nyári uszoda nem fogja a nagykanizsai fürdő Iránt eddig egyáltalán aem tapasztalt érdeklődést fellendíteni.
— Gyarmakak — a axegény gyermekekért. Hat önmagát
megnevezni nsm akaró kis leány házi előadás bevételét lé.700 koronát szerkesztŐségűnkköz juttatott, aszal a nemes szándékksl, hogy a szegény gyermekekén segítsen szerkesztőségünk utján. — Kicilnyek, nagy és aggódó ezlyo a felnőttek biztatása és serkentése kell, hogy legyen hasonló tettre.
— 400 hektoliter, a legprímább minőségű uj boroshordó eladó. Cím ■ kiadóban,
— TanltógyBlés. A Pacsa-nagykapornakl espereskerületi róm. ket. tanítói kör junlus hó 5-én délelőtt fél 9 órakor Ztlaszent-Ivánon, as Iskola helyiságében Landi Fereoc elnöklete alstt rendes tavssxl közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2 Gyakorlati tanítás. Minta lecke. Péchyné Ro-msnn Rózsi tanítónő. S. Mult gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása éa hitelesítése. 4 Elnöki jelentés a lefolyt évről. Tanítók aérelmel. 5. Tag- és gondviselést dijak meg-állapltáaa az 1924. évre. 6. Számvizsgáló bizottság megválasztáss. 7. Iikolánklvűll népmüvelés. Síuklls Lujza tanítónő. 8. O atágos központ állal kitűzött tételek tárgyalása. 9. Tisztújítás és a választmány megalakítása. 10. Falui! énekkarok szervezése és erkölcil hatásé: Msrkójs Ferenc k. tanító. 11. Péns-tárnok és számvizsgáló bizottság jelentése. 12. ladltváayok tárgyaláss. — A közgyűlést Istentisztelet előil meg, mely fél 9 órakor kezdődik.
— Blatoaltáal végrehajtás textilcsampáasak allén. A
szombathelyi törvényszék több textllcsempász vagyonára blstoeltáai végrehajtást rendelt el. Igy Koch J 3nőnél két és fél milliárd, Latur és Robltteknil pedig egy milliárd erejéig foglalták ls as árukészletet.
— Nyári njdonaágok, grena-dlnok mlndan színben, epongcok, mosó msroquénok, gyapjú delsloek, likser ti batlsxtok, nagy választékbsn érkeztek Sláger dlvatáruházába.
— Büntetik as Iskolamnlass-táaokat. A nagykanizsai városi rendőri büntetőblró e hétre kitűzött tárgyalásaira 128 feljelentést készítettek alő, amiket mind iakola-mulasztási ügyben adtak be legnagyobbrészt kiskanlsaal Iskolaköteles gyermekek szülői ellen. Kzek közt sok van, aki ellen nem első már ■ feljelentés. S5t olyan is akad néhány, akiket hatodszor jelentettek, fe1, ezeistben pedig ■ rendőri büntet őbirő már elzárásra le Ítélheti az lakolamulasztók szüleit.
— Mág mindig aok a roaas kémény Kanlsaáa. Tegnap újból 50 büntetőparancsot irt alá a városi rendőri büntetőblró, melyekbea 9—9000 korona pénzbírsággal sújtja azokat a háztulajdonosokat, akik nem javíttatták kl tűzveszélyes állfpotbsn lévő, elhanyagolt kéményeiket.
— Regenhardt ás Raymann lendemasztok, női és férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatleztok, slfo-nok, slfonbatlsstok mérsékelt árban Singer dlvatáruházában szerezhetők be.
— A Balatonkörnyák taj al-látása. A balatoni fürdőhelyek nysralőköiönségének általános és régi panasza, hogy kClőnősen a zalai parton aem áll -a- szükséges tejmennyiség a rendelkezéiükre. A Balatonkörnyék tejtermelése igen csekély, Igy a nyaralók «gy icét vállalkozó zsarolásainak vannak kitéve. Kevés, rendszerint rossz tejet kapnak méregdrágán. A főldmlve-léiügyl minisztérium tejgazdasági ügyosztálya most segít oxen ■ panaszon. Tapolcán tejelosztó állomást szerveznek, innen fogják irányítani a Balatonkörnyék tejellátását. A szervezés munkáját a minisztérium tejgazdeságl ügyosztályának dunántuli megbízottja: Mm-terovits Iván gazdasági főfelügyelő vezeti,.aki a napokban ecélbó! Te-polcára utazott.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. málua
IS
— Sxaranceátlaneág. Vágusi Ignác rjeniediáal lakoa • topokban a vonysn-MSibijTl murváa-gödtrből kaVlCWt fúvaroiott haza-f.lé két|oWS .z.kérén Egy for-dulónál\'a lovak megijtdtek, mez bókroaodva * Hllc.lt elragadták, Vágurt psdlg olyan ázeréa\'í tétlenül eiett le • koeslról, hogy ár^eresz-tOhrtnt a f.jén, IjuirMőrt. a karját. A .zeioócsétlen \'emW\' \'azonnal ssörnyrthalt A ldv.k • kociltal gazdájuk\' nélkül futoltik hszs.
- Ax átalslnjbap flaatSk fórgalmladója. A pénzdíjra! nlastar arról értealletl. a pénaügy-
síő\'negjután\' esedéVu" for-islnir.,addátalány őea«g.ketáll.-\'ánőee\'ágb.n .-ÍOO szálfákkal f.l-etoell. As Indokolás szerint erre az adott okot; bogy a\' korona ei év elaő bárom hónapjában egy hír-mid ár a romlott: le. A második negyedévre njég nlnca megál/apliva ai átalányösszeg f.lemelial irázaléka.
\'A világ hlrí V \'aaMsfcfl ■zövőpamut 3, 4. 5, A 8, 10 á. asövőcirna lí, 14, 16, 18, 20, 22,
24 aa vaatagságban, továbbá bordó áa vö<6elwt& kapható Singer Jó »aaf\' <a Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Ceak cerkásxek vl.al-hatnak eaarlcááxrahál 4a Jel ványt. A balügymlnlasl.r rendelete áitelmébeo caerkáasmhát éa jelvényt caak cearkéaxek vlaelhtl-nek. Mindazok, akik jogtalanul vizsláik , csarkéaxruhát éa jelvényt, haladéktalanul hagyjanak (el esek hordásával, mart akin a jövőben meglátiik, a caaakáauuliát éa jelvényt, ellen. a. rendőrség.a mag teázik a bfntelő feljelentést.
— K.axth.ly forgalmiadé
ráaxaa^\'áaa. Április hónapban Keaithaly-32 mlIHó kóron, réate-sedéat kapott a havi förgalmladó bavttalUL >\'.....iddöjj"
— Lavalak baljait — narass* caok. A napokban > Bécsből jövő gyoravonaton- é&fr Htoácaátelt on-trák poatáiaák aszal tflat fel a vlaagáló vámközegtkiek,\'Hogy na-\' ranoalüata volt. Minthogy a" leve* lakóéi legfeljebb r \'r«xsekzTóh.x közelálló uaratscsezlneek UKetn. némi jogoauUaága,.de nem narancs* Illatnak, a vámköxeg felbontotta a raákot és Valis boatófatáa után gurultak belől. a ponspákáál pompásabb taaiaaoMk, Mlndenaaetre j.ll.mZŐ ai oaatrák pöatár., hogy . levelek barnát narancsot ailltlt hivatalos pacaát alatt.
— KápVlaaltf\' b.axámoló Sx.p.tk.a 4a Zalaletvándoa. Vaaárnap tartóltk (r.aiámd\'ójít dr. farka Tibor, a rata.g.ráiegl vá-laaltókarúUt képviselőjs Srepatkan és Zalalalvándon Pt beeirámolón meglehatőa asépssámu tömeg jelent meg. A-képvUelél beakédébeh lehetőleg mindenkit támadott, Így Kállay Tibort, a-aagykanlzaal ke rület képviaelőjét, kinek az«rln*e már régen .1 kellett volna hagynia a péniügynHnl.zterl azékét — írtán Voís jósaef dr. népjóléti ulntaztkrl, amiárt nem váleazolt ax ö Inter-palláelójár.. Kljel.at.tle, h»g y tavaly majdaam háborúra került a aör az oláhokkal, csak . miniszterelnök-osk alkarölt alt elbirltanl., Erőa\'.ta támadt, .x adótáa V.ndsNf4l,*a kormányiőtanácioal 4. állsttdtltkáii\' cltn oailáal.-Támadt, a mknekült lls.WUaók.l,.kik exerlnt. nagyobb
urak IH, alot .honnét menekültek, t-gy kötbaexólásre, hogy ml van • ..Odáldemokrécl val\' — "nem\' válassolt Mouz.lt, .
"tfndsip.at; mijvs S..JI..V K
A llastvlaalík flzetéareodezéaéről
már napok ót. folynak a tárgya 1 Kik. Mlot ártesölünk a pénteki mlolastastaales végleges dönléat fpg, abban a. Irányban hosnl, hogy a június 1 én folyósítandó fűtések milyen aráoybao állapltlaaaanak mrg. 1 \'•\' 11-> " \'
A hivatalos lapban randelet jelent n»g arra nésve, hogy az aranypartiéiban vali Jiulésck ügyit oktiUr / tl halatílják cl.
Az előmunkálatok már megtörténtek arra nézve, hogy a külön-bözö fizetési oastályokbaa- lévő tisztviselők milyen azásalékát kapják- araoyp.\'ltáaban békebeli flze-lésüknek. Tcrméaz.teaen végleges dőnléa csakla az öaasea azámltíaok befejezésé\' utáii\' feriéah.Uk: , Ugy
ludjuk, Hogy á\'lcgmagatabbJlxttésl olltMan a bikehdt -fttMl 25 stiialékit kapják. Így a miniszterek, aklkn.k békebeli Hi.táaük havonta 2000 aranykomtsv Volt.ar.ny ps<|lásra való áttérés úrin havi 500 aranykoronát Tóinak kapzsi, az államtitkárok, aklk.ek 1400 korona . volt a flz.téaDk békében, 400 aranykorona flz.téal kapnak egy hónapra, az V fizetéal oastály-ban lévő mlolasterl tanácsosi rang. gjl ii\'ró liastviselők pedig havi 300 aranykoronát kapnának.
A stáiaUk aa aldcsonyabb Ilit Iái fokok ixerint Joh/ton nácekedb volna ii ai 25 ixiuliklil 42 szájainkig terjedne.
A llailviia\'ők nagy érdcklődáa: a.l várják fizetésüknek ilyen módon való r.nd.záaét.
— Url á. aől divatcikkekben legszolidsbb kiszolgálás Schwarcz Oessó cégnél, .
— Ho.-váth Kaiaö baadájá-nak búcsúja. Horváth R.zaő kitűnő clgánybandéj., m«ly..őts ót. játaslk. a Cíotrál-kávéházban, jövő aiombat áa vaaárnap búcsúzik a kuslzaal közönségtől, mely annyira msgsz.reUo a rokonszenves, müvá * sslan jltazó cigányprímást éa nagy -azerü zenekarát. Horváth , R.zaő bandájával .gyűlt az Idán nyáron Is,,Tarosa.(firdőo játaslk. azonban reméljük, hogy a Caral.testvérek nek, sikerüli őt őaara ujr. vlaasa-hoznl Kanizsára. \'J
<- KSaaágt lakbár ráaxaaa déat ll.atssak Kasaatbaljao. A Fűrdőaz.io. .la\'tt (május 1 lőlsrep-t.tobw 30-lgJ4nlnd.nifut.zó,üdülő vagy- fürdőző vtodégn.k bérb. v.gy1 attsérUtba adott lakás Vagy l.káyráaz után, a bérbeadó köt.l.a a 1 hMloabér 5 százalék át Keallhely köaaág péoatárába befizetni.
— Adőttgyl J.gyxó vála.x-táa. Teskáodon egyhangú közf.l-kiáltással Sá/ár Gsrgely vo\'.t segéd jegyzőt válaaatolták\' mkV adóügyi l^ytőaak. ■!■ \'-, \' \' t • • \' — A Znlam.gy.I Caáplö gáplnlajdoaioaok 4a Bérc.ép lök SxDVatk.x.ta mtius 25 én Nagykanizsái meih.aUlést tart,\' (n.ly.n /Alrof ízaKCG/yfa Jlgy-vezető Igazgató b.az\'ámot a\' Siö vétség tagjait- érdeklő legújabb aaemény.krői Gyülekezés délelőtt fél 10 órakor *4 Koronában,
\' — Aa al.ő xalaaxantlvánl váaár. Hétfőn v^ZalMzutlvánon az claő orsságos váaár. A váaár. rendkívüli álénkaégéről arra Ub«t kövalkaztatnl, hogj ezek . vásárok nagy forgalmat fognák alérni.-P.l-hajtottak 650 állatot, atnlből 220 cserélt gaxdát. Ax áruvásár, la nagyon népes volt. \' . ,
— Jagyxőhlány vas Zalá bau. £Íla vár megy. IvAlstén az utóbBI Időben egyro tsab.zabb l.l-adafti válljt az,.dóügyl- áa.a.géd-jegyzől állások bstölláa.,. Kú\'öoö-afn a zalaegerszegi járás tirOUtér. mái hónapok óta- kar«an.k i^yző-két anélkül, hogy a kiirt pályásat .radméney.t • járt volna.
— A Zalaagaraxagl Kará-caojsjfa £gylat juoius hó 7 én délután 6\' órakor tartja, évi \'endc. közgyűlését . zalaegerazcgl -városháza klatarooében.
§ A vasutas blina. SzccsGdy Józxtf volt kanizsai \'vasutas r állott tegnap a nagykanizsai tőrvínjas\'éV rgyes birála Makáry Vilmos tlítl. Aa Volt <ÍR/no a vád — Ho|y a vaautl azerelvény egy III. oazWyu koraijából, mikor az befutott a kanlUal állomásra — az "ólt maradt kosárból több dolgot tulaj-donllott el ahelyett,- hógy azt aa Irodába baaxolgáltatt. volna.\'\' A tegnapi főtárgyaláson a fiatal ember, akit emiatt elbocaájtottklrállá-aából — os.lakmányét ItljeV\'vgé azében bciimerte éa- l&rcd.lmssaa megbánta. . .. -.b- ..
A klf. törvényazék — leVIntell.l büntetlen előéletére, valamint-árra, hogy mindent .beismert-,\'! állását -vésetett, éa csak nemrégen nőaQlt t— ax apybltő azakaaz alkalm.zá-aával \'&,oapl fogházra, 120.000 K . pénzbírságra és az összes felmerült költségek megtézltéaéra It41l..
Miután Siecaődy megnyugodott .x ítéletben — ex jogerőssé - vált.
g Pl«\'cl hang a hlróaá* ajőtt Ax utóbbi Időben t.paaxtaljuk, hogy egye. felek elfelejlfk sut a tárgyaláal teremben, hogy mtoct tartóinak\' a magyar birbságnak. Olyan haogqt és baexédmodort hassnálnak, amely bántó. így a tegnapi lárgyaláaon. ax egyik tulai* don elleni kihágás miatt elitéit vádlott oly hangnemben beszélt a tárgyaló egyes blrával, hogy a kir, ügyésznek le kellett IntenJ) mlg egy másik lopáaért elitéit vádlott oly jelenetet rögtönzött axItájet klblt detésa ulán, mely ált.lánoa izgalmai k«ltált és csak a vezetőbíró végtelen url és higgadt mag.teatásá-qak tudható be, hogy nem legy, verea örökkel kísértette kl ax Ipáét.
Gondóskodáa keH, h\'ogy történ-jék, hogy ax\' olyan eaetek mlot a Ugn.pl —ne - Ismétlődhessétek többé egy törvényasékl főMIgy. " láaon. - \' \' " s-\'1- - •TS..H
Uránia Ma azerdán 5, 7 éa 9 órakor: .Rrld.rlo»a Rex\' 111. 4. IV. réaze. Siombat vaaárnap a Para-mount*filmgyár r^irex.ntáló műve: A Sejk kerül bemutatón. Főaze-repben Rudolfo V.lentlno. A film keleti felvételei a .Hindu síremlék" szépségeit elevenítik fel. *>
i-^l^^hflNRiy ÍHUETe
Louastnérhfizések Készt-helyen
A Somogy Zslal Lótenyésztő és Lovaaspört Ejy.sület junlus hó 28 án é. 29 án lovasmárkőzést reo. dex, mely a következő programból Jog állani:
Janiul hó 23 án dilelítt 6 órakor:
1. Miiltáry b. k\'.teg, Terepveraeny.
2. .Kettős fogatok t.r.phajtó ver ssnye kb. 20 km. Belfő\'dl félvér-lovak s\'éaxére (smerlkal kizárva) n.gykerekü kocsi (gumikerék ki-látva) urak által hajtva. 3. Alllstll dljugr.táa 12 akadállyal. 14 órai keideltcl: 4. K.zdők díjugratása (L. Sz. szerint.) 5 Panékl dlj, dlj. lovagláa (A kategória) 6. Kessl-Kaiyl dlj, dljugr.tá. (A- kategória.)
Június hi 19 én d/lelótt 9 órai kezdettel: 1. Díjugratás foljtatáu. 2. K.ltcsfogstu országúti vaíssnr (handlkap) kb. 10 km. am.rlksl tálvér ás telivér réazére, négykerekű kocsi (gummlkarék kizárva) urak vagy hölgyek áltál hajtva.
14 órai kérdettél: 1. Mllltary dlj-ugratáa és erőállspot-vlzaga. 2. oj \' Katlőafogatok azébaégvera.ay., b) ■. nágyeafogatok azépaégverá.nye. 3, Háteslovak díjazása: a) közepes aulyt bíró lovalt, asamarak, b) köny. nyü auljt bíró lovak, examarak.
4. Kapoavárl dlj. Vadásx díjugratás.
5. Hölgyek dljugretáaa.
KÖMAZPASÁQ,
A dohány te rtneléi ui rendje
A moat.nl nagy . tr.flkdrágaalf Idaiép külőnös.n érdeklik . vilik . gázdált éa kert lulsjdonos.lt ser gáohaazoálalra szolgálá dohlnylsr- í
\'m.«W W\'r.hdilr." viníjkozó rec J ielkásésak. N igjk\'anlssa\' vároa pol- .\' gármsaletl hivatalába la megérkezett a zalaeVlrt\'z^gl péozügylgas
,______
termelésre eógsdify \' nem adhsté, Engedélyt csak "maga a cs\'alddfi kaphat sem több, sem kevetebb, mU 100 palántára, miért 342.QOO roo. Illetéket előre be k.U fliflnU As engedély birtokosával Ef slis^is iartásbkn élfi ciálkdiag másik a> gedélyt nem kaphat. Ás epgedél álapján termsli dohány . teroislé bek\' és cssládragjalnsk 1924. ne
vember 1 tői 19251\'szeptember 1 \\ Szolgál fed.zelül, vagyis 1924. tw ♦ ember 1 éh a termelőnek 5 k Saját Urmésü dohánya lehet. Azoa tul\'minden elaajén fél kilogramm\' kevéaebbnek ky]l lenoJ|,.,A MM
áx engedélyokirattal együl)
.Bíi&lnl a \'pénzügyőri,Sfakafl z. A\' bejelentésbes azdkséges " láp 3000 K. Ré\'gl n,om(stváo;C hsazóálata tlloa. Tlloa a termrl dob\'ányf \'aiadnl vagy kivinni a kii
algbíí \'A kSzaégl \' .lőljá^óaágok J
iltelGleg polg\'ármulert 1-2 miUs v korona rendblr.lggal aujtja a pé»\' ügylgaz^atőaág. ha ezekét, a rr
delkez\'áeélt.r nem fogaoalpalt|lk
lejosgyobb ponloaaiggal, ^
\'A takarókkorona árfolyama
A Davlz.központ közli, togr \' takarékkorona mai áHolyama pápök\'oroha.
1924, méjua il.
2ALAI KOZLÖnV
a tAum
(sejit lu.ir.,h.-iit t.!.jonJ»l.nU,.i A Diai I6rsd. irányzata nem volt egysége*. A tő.sdeldö elején a for galom elénk l olt és az.-árfplyaniok ,terloll.lt. A tfiradeidő köl.pe tá jin a forgalom elcsendesedett ml ti.l hetis, al.tt as liáryzet el £)Cngült. Z.rl.tfelé ujra-ileaé javulás mutatkozott éa végeredményben as átío\'yamok a tegn.pl nívót megtartották. As állagoa hangul .1 birakodó volt. A bécal lőzide j vuli.it várták. Külfinöten az ar bitrárs értékek Iránt Ménk érdet lídée mutatkozott. Zsri.tkor a hangulat b.rátiágoa, a forgalom élénküli, liányz.t jól tartott Ko«t lén\' hivat.loaan •/« l\'/s\'/.-
Utótóx.d.. Irányzat dsletl.lan. Hangulat barát, ágoa.bb N.a\'cl >450, K.re.ledclo.l 1321, L.v.nte 131, Cukor 3050, Mezöhegpeal 250, a orgia 504, M.gyar-német 330, ). nuljlue 3600. N jva 164 J l.álog 81, M.sy.r Hi el 624, S,lgá 700,1 1...I 219, O .a, Bank 22, Kóatén <50, Pesti H.z.l 1 4200.
Eatl magánforgalom, Irány i at teljesen üsl.itelrn- A piac han-] (ul.ta arllárd. Áiu Igen kevéa volt.\'
I.gy.r Hitel 635-640, S.ljí 720 -725, O ízti .k Hitel 208 - 209,, lo.« 170—172, Ganz Dai-ublua 575 -3680, Kíszén 3800 - 3825, ..\'I Hazai 4250 - 4275, Cukor 150, Georgia 520, K.raak.delml I35-1M5.
Bácal töved.. A mai lírádén t üzlet teljesen pangott. ZártSár-■lyamok: Jullsüd 490, Államvasút 12, Kóburg 311, Magyar Hofh.rr 10, Magyar Hltal 488. Oaztrii-Itel 188, Déllvaaut.62, SJgó 575, Ima 111, KsreakedelmlB.nk 990, Izálog 100, Magyar Cukor 2450.
lazBáaytésad. tiuza tl.znvldékl 76 kg OS 3450C0 350000, 79 kg.os 360000 365000, íébvldékl 76 kr os. 342500- 347 5, 79kg-os 355000 -360000. -ra 320000 325000, takarmány » 300000-310000, - sö, át pa »00 - 345000, sab 335- 345000, nrl 270-275000. korpa 247500. MsMa.áatfr. Filh.jtott.l 540, alllaaul vl..z>n»r.dt 200. A vá-kozepe. volt. i. r. 25500—26qc0. mtoü 23000-24000. s<au,uu<u-«nté. 29000 - 30000. LehmoU #9000-32000 Sóxott «alono»
m. z$b 31500.
jrnr korona khmöldl hivatalos jegyxéáslt
Devlsa Valuta
i»<o»H .«« IH»»P <"•
» . . . 81 I *l V9 I ... 40 46 4iS \' MK ... 390 13 «750 890W\' Nawy orkban 12. Zürichi sárin11 k 3üW 00, LodJoo 2402\'00, Nawyork i Btiiaaal 2600, Mall.ix} tfOO, Holland [• Bvlio 132, WUo 79 Sol\'a 407 W) 0C65 00, Budapait 67 Í.0, Bukarail 270 | 700 00.
központ Mwvtalos
5 46
Jl- 3\'JJ
« Ii<ooo-I»«ooo
«77J0 »OOJO 47JO «»60 l«CO 4000 117*0 io)oii;o 4IO-««0 IJ55 >M} ■ itooitooo
tltoo jjíoo
l|»COH»00 Krie.ltáol. Illju-U JCc
Looloo i»(C-oo jnocc Brítul ioy>-n7* 0:m«iil« »9<>o 4000 Ktxli 11400 117*0
Pf*«. «J»J-»*»J
•jjoo
IllM-lkM
m» iijio »JJ «J»
UilírácJ
»;lj0«0i}<
1 saerkactó: * fdaxctkoaxtö. 1 Zriuyl Nyomda r^azv.-Társ. Nagykanizsa
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A buda?»«<l t«ls«a délután 1 Arái sérófcrfolyamal ■ kAvatkaaOh 1


Ől.-ká. Urft Öuu. HU
tloyd tacA BaoW,r,i,
Aii.lioö. b §. Afrtf
fW4hl4«Ü>. H«rmn
\' 1 r<*t .Ictl
K«ip. l«l.llo( Varoal W
lUuyák
AUSM4^ íj
Ba«rit jío
Bcoolal 107}
Boo. :*m UJ
mr

WajyLálonyl 1)1
ser\' <?•
ÜJIakl 110
Uoya J«
UrtMoyl iojo
Ct.p.ll 1U I*
Nyoa<t4h
0 lobot <0
Kmomj 11
Ptllai 17 J
Rtrai 70
R%W 7J
SUf^aoíuna é.jo
5,\'JÍÍS." ü
OfA. Otfir 17 J
-\'(bUa ru
Ganx-Dan Kaaa*b
kMM
KUM
bal
&b
ixzr"
Rt>- IXrjA Rima
Ro««MraiDO
S<Wkk Ma
T<»iwr UalUi Volkl. Wóroe.
r»i»»i
Ah. I. CMTIS
Hasal U
Hool I. K4.4U ID, a I
BrtM U. LlOytl MaV^sok, Ketniw! (■
UciKlc oh
KásMnyal
siut4ou
Thák
Ni.kl
Vtt.lwo.\'
z*oUr
Zaoltl
Pa«aok
Rr4«b!n
KSil.ko
AMi
ACactika
Vlro.1

Nova
AllarnT.ni 6;e
TiW 19 OukorcrAratk
DMcalor jtj Korrit rak
Cakoripu Ȓio
r«.;<(|. 4S|
ami wk. >47
Slawatw t»jo
(Jetin CŰBOM Sí.látni • a. I VUJ. p«i«J Tok.JI
llalkwMk.
(U«. VllU.n Kcr- (
JoM 1..4 Vuitt. rill
Ajt. fti
U<1IMI 6
Aotr J
PMt-ü
Olajok OUJIpu
Klrtlyií* Polflri s6< Pu. .4/
Ka«la«kb
Teax.l 11. OKhwtoíc
S^oktoH

HnAllnriaiz
HutiJ. —
Koy.l ullW «JJ
ScbwinM. 7fc igU, }S
S*t. ktoJ.. Unla ttiiil Cyi;;treA.6
sió*4-K6lt w. t..ui OokR^rg
Pa<a»i
üyiri l| 11II
wauicp* 141
S.Ikn J7
V.nJw «7
Cblooio 11
Dlnu »
K.leil Mji Jl
Klclo 7-!
KfotlM V TítW
UbO< —
KniSs>rauk
Oorocl «J
Dt-iH unit Jl
P.llto W
k1ui -
Tunil
uow «i5ol>
SsoíooW
z^jtipul
Blffll
Klril»»\'1« Vi»»i lo««
Bflot
tí(»ss6l
Corrta nim Piplr
pur
U«,.)Ur.ll
TMU»B;«> Vftkitrtt.ni
Gjflll bfli
...«l«lí ..V 1<KK> K. XllA.I h.r*.«k *k UH
Itki.lik kc«lT*>inln7, V.á»r- 4a Qnu.pu.po-kou aa f»Ur.__
y.(j •laktNi.u
lTM(itl,oi vjhoi. Cia* * kl___
MtixJáiUr.k. ft oiély CtfjlookUo rt.rí«ttkj»l lájj«lmuritil\'.»yfcil«ni l(,U«iUk. Mulon műojunk hálás J4u4o*«l ItauiuOKI, Si.ji.iI << Mcutllo.lt. «Mlad.
x«y\'aa. h«t*rauuion« <.[t*a«tt m*tr\'i »í«a
o-. ■___ a»e
rkodwma\'tiaa.uluui^iy al*s4. ki^k. wí^.-
Uk. a—rtwy-». j>.____________ »M
lltuladti. V«»S»m»ftky uícíüo .<> uj .d4-míou. hla our l«lK.K k<l ,,oM,
likAu.1 ataM. HSrrtMt )U1«< G,íct, incdUakSa**-
lUflnál, Hyai-tiK. Jjj mMb Vl.il.- _ m
rólitfikarM ijw ittiWaliH tiB*>). Sn^Vra-
a vidék l«gkitumm^^bor.t.*9ka owk^b ban banoraihatí palackozva litarankint
2800 K tól 3600 K-ig
Somosyi Taaiwótéfc
lil.ze - i\' c..m.g.k.raik.dé«íb<n Hatyar-ntca ta. « tal.fon
==
Oroslt gyártmányú
szigetelő* ét fedéllemezek
minden mindégben
etcJeli gyiil íroa
Sartory Oszkár Utétfa
cM^r
h^ykanlsaa, Király-utea ». at
Fayence-lapok
Kloiall- barand.zéiak
F.y.aí.-moidók
ltiumolt*-iaala idi amott a-utki
jutányosán
Sartory Oszkár lliéda
cigaii
Haaykontsaa, klr.lg-uls. ... .a.
szromszT lAszló
OFh. által cu*«iló yciett lngatUniorga.ini lrod-ja
fő-UT 8. SZ. (BazArudvar)
ukfüisoú
PonctércAltaláhonBlsloaltó Intézet na^ykanlxaal főrtjo nökscRc. TBLBFONSZAM 150.
N\'aRyérdemü közöní\'K azives lud :ui aica hozom, hopy a fílfürdók ké»til<»« a
Margit fürdőmben
(V. Meeisatl tflrdO)
Csengo.y ut 10 sa\' alatt kezdetet vett*. SzaVasam kexelé* léífiak s kul-^n nik r<\\zére
köpölyötés
é. lyuk.zemvíg.. n.ponU Nyitva min Jen n»p r.Rg.l a tiil e«. 7-i({. A n é köziin^g .alvaa piztfo,áiit téri
béhm janö.
kaníi^i
karbolineum, fedélmáz
gyiil Aion alul
Sartory Oszkár Utóda
cégnél
^awhewelsw, Király-utca 3.. as.
Cement, kőpor,
mindenféle cementáru
klvAló mlníségben JulAnyoa kon
Sartory Oszkár Ultída
cégnál
Nagykanlssa, Klrélyulca 3®. sa.
DEZSŐ R.-T.
In-tAr 7.. IV., Koronaharooi roljr.kOrut l>„ |V„ KArolyt
Budapest látványossága!
st^mlt,,! irdtll .n,ol ,i—, i, nu„ bu,b rrj-h.lin.b, T.líJI >-f l 41-t\'.. „ „.^nktiraíl
Tlszli gyapjú öltínyk.hník 92400 Nyári kintgirn öllínykelmék 285600 Buml-vásion SSSjí \'11\' 63000
TiviSil nglínkelmík--161700
N{| kosztomkelméit SS SÍS. , „ ocn
140 tm iillti ------ijl íju
Kwirkoil ^ta uő\'s, 136500
Gabardln ruhakilme íi"\'"\'"\'. 63000
GmluirinKli r.:^\'.:.^ 126000
Kombinált Bilönykeliék csomag 198000
<u>tUmu i 4li4ti)Mi ntkié^c. íjokit)
2, 2 4. fél. 3. 3 <• fél ái 4 nUt«f«a m8<«|., aalyom-
4. moiAmmdikuk f«hí&J ok.4 Ir.lUn.
8al7erao.at.kljr 1
Nyersselyem -tio^u ninirejjuuao
Divat llbvty---
FulánlKl|«mffi\';sj
84000 102900 138600 175000 189000
Ctipe de Cltlrti „m„ „1.1
c.lph.nilíoujo*. pik.i.k.rAe, a.j. a. ui. .■u.rlteh alti .,:..iiteb..-
va..oD-o..iatz ■
Kílingyevásion---- —
l\' kilingvisüón ----
BSrtrás ingln —--—
ágynimll damaszt — — — Dimaszt-lörllUbzö--—
19000 25200 25200 35700 31500
Szlms kerti abrosz---161500
Mm. --1 l.l, ,
Hímzett bitisztok---
Csíkos salyrmbatlsztok Színtartó mosékregp ."Kl -Szinla/ló mojdkarIonok u"tiua Ruhavászon, se ycm\'tányO
- . ,«1,íiulín, A, .\'íl libl<-
UbKty-szaten 1...,.. Eponskelme S."
15750 19000 22050 18900 45150 57450 63000
Hál harisnyák minj(5 „i,j(0 _ 11400
Fárfizoknlk------------7500
üti szlms cérnakesztyű — 27550
6yirmek nyári trikó------20900
t.lkó relorm n£l nadrág — 36100
Selyem zsemper „i^, „u.. - 184800
N«l r.h.m.m0-o.ililz i lC,., . CtNla ilrl Írih-1-.,--,-J
Hlmzitl nappali Ing-- 59850
Hímzett nadrág---- 50400
Hímzett háláingek--- 103000
.Hímzett nadrág kombiné — 81900 SzoVnyi-komblná izsurr.1 — 109000
Hímzett IDzávádí--- 29400
Hímzett noi zsibkendá-- 5700
üyínyírl) pipiinok--- 348600
tc«
Férfiing plkká mellel
-- 103950
Színes zellrlng m.v. ( Hosszú hálóing -
Hosszít kCpper gombosnadrág
ROvId alsónadrág----
Vászon lártlzsebkendS---
Selyem nyakkendő — ---
105000 105000 92400 50400 7600 1260O
Hói angol tavaszi kabátok - 430000
Bakfis leviszi kabátok-- 3780uo
Gyermekkabátok--e - 305000
i Dlyitcslkos illik--- 103000
i űremdlnbluz----- 135000
; Opálbluz----- 160000
| Fártl dublrajlin--- 840000
ZALAI KÖZLÖNY
Állandó, 6*» szerU és Uqyoa ,
• klámosái minden syári, kereskedelmi pali vallalatnak, üzl.tnok ji lelke, I íkR"Í«, az éltető clemo
Hogyan, hol <*s mikor hirdet-ict. a Icgslkeresebt en, legjobban cs lefol v bbsa, megtudható «
LEOPOLD GYULA
birdotö vállalatánál
Buda;esi, VII., Erzsébet-körut 39
aliol . i il-i szakértelemmel, li.bb mint :v. % tapasztalattal, odaadó lelki-e cWrfnel és p íratlan pontosság.;.! cssküz Inek ln/.lclíitkei és ;k|.m<>lat az összes budapesti, vidéki j s l úí/..ldi lapokban é niiplár/kbao.
HIRDESSEN
Zalai Közlönyben
Bazsó József ££ Nagykanizsa
Kcszit cs raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket
El -által mindennemű kocs!|a»ltást, átalakítást, lény«zést és bélltlést. Kltünö munkai Jutányos árak!
1924 21.
Eladó házak:
A város külonbózó ré izein, elfoglalható 1-kávokk-l üzletházak a Kó-uton és oigal-mas u\'cákban, uri magánházak ét emelet:s bérházak Malom eladó a varos közelében. Fonyód községben üzletház, rakUr, istállóval, fél hold szóló, fél ho\'d kukoiicás és evyéb vetejiényes kerttel, azonnal átvehető. Siófokon a f\'iéren üileiház, mis várszék, Istálló, amerikai jlgve/enitrel <t szép karttel BalatonfUradan üzletház kit uzlethelyi seggel MihSId községben uz\'eihtz, korcsmának aagyon alkalmas, nagy gyümölcsös és veteményes kentei.
Balatoni villák somogyi parton teljos le rendelésekkel Márlslelopan U holdas : zólő szép villával eladó. Si6l6k eladók a szcnlgyórgyváil forhéncl és kexecsenyi hegyekbe fi
Eladó birtokok I Somogyban eladó 86 és 4I> holdas, jó épületekkel, vételár agy ré széval adós maradhat Zalában aladók 40, 30, li és 4 hold.s birtokok. — Bővebbet
Aczél Ign&cz
Uf(tlaalM|*lail kefe, 9. t. I.-Wt
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
TKi.troN i ssa. i4o«
Football labdák
Korcsmahelyiség
és egy üzlethelyiség azonnal kiadó.
Feltételek Sugár-ut 19.
H» szí c hajija, hogy srca olyan l«gy«r», * kinyílt piros pün kösdi ró\'-si», u<y csuk a
Bruncsics Józsi
bik.vér vijria borát Igya (1-llier 4000 K), mely ktllörd.en vér izeRényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Eirenniházatl klzárélagos szaküzlet\'
Kertmegnyitás.
Kardos Vilmos-féle vandóglfit
Petén ut 38 szim alatt mcgnyitotlam
Kérem a nagyérdemű közönség sslves pártfogását.
Jó ételekről és kilünA Italok. ?ól, pontos és ssolid kiszolgálásról gondoskodva vss.
Kohn Ignác
i»7 vendéglős.
AGYTOLLAT
vesz és elad lt|
HtRCZPELDNÉ, Sugár-ut 1*. SV.
12 szilcu-u, erős és tartós bőrből
Football belső gummik nagyságban
Football pumpák és füzőtük
n legolcsóbb Arakon
Fischel Fülöp Fiai
Áruházában
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 jntr. 55 cm. magas lécezctt
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, Fó-ut 5. szám alatt. -
Szegő Mór
nyerstermények kereskedése
Eötvös-tér 2. szám.
Interurbán telefon 114.
ócskavasat, e\'h.sznált ge pekel, fém- és Uxtilhulladékot, boikovst és gubacsot
állandóan iaktáron tartok:
Kompleit irivallyus kulák l horganyzott csövekkel, vl vejetekhez szükséges cjo veUt minden méretben, rzijker.kek, csap Agyak, caapágyfémakj lüzrosté yok, vas gerend k i\\ vasu\'l >inek. épllkezéhez szükséges vaskapcaok lokomob 1 é» keiti Iccskendók, emalógép drótkötéllel, sz Ima és Wrekrázó tengely, g, sor arparát"u>. konyhamérleg-k. fürdókád kaiárcsyvev, csavaranyák, ajtósán k, géptórtó roncy.tk
UJ mózeskannák és zsír-bödőnyök valódi cinkbádogból, transmlsszló tengelyek, gépkazán a|tó és kovácsvatak.
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
El vállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb érakon
^ v,Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 13., szám. Telefon 78. sz.
Nyomain, a Zrínyi Nyomj. 8. T. nyomdájában NagykanlzUfl. (Nyorad^^«~o"ÍSeck
Karoly).
Egyes Mám éra hétköznap 1000 korona, vas*r- és ünnepnap 12QO korona
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924. május 22. Csütörtök H7. „ám
POLITIKAI NAPILAP
XMMl&lSilNMMMHMMMM^
tiwamllll, M hl*44klmal f»-ii IS. IlWmku -T.l.r.a TS. mAb. Főszerkesztő: Benedek Rezső. SIinMU.1 Arai Bsr Mn 1<X Három bOr* 6<XXK> kan XX) korosa.
Katasztrófáik vulkán kitörés
Lendon, május 21. A Havai »>i geten lévő Kilsuca vulkán níhiny nappal ezelőtt kitört. A vu\'kán kitöréséről ■ követkelő érdeke, részieteket közlik:
A vulkán kltöréie o\'y hatalmas volt, amilyenre nincs példa a történelemben. A benazűlöttek legnagyobb réaze elhagyta falvait és ■ tengerparti Wroiokbs menekült. A vu lkán óriási robaj kíséretében folyton ontja a lávát. A szigetet állandő hsmufelhő takarja, amelyből alig látszik kl az ég. Időnként villámlás és röv.\'d Ideig tsrtó felhőszakadás következik be. A láva pusztítása éa a földrengés következtében számos falu romokban hever. Az emberéletben okozott kárt még nem lehetett megállapítani, mert a sziget beliejévcl min dea távirati összeköttetés megszűnt.
Enyhítik a Ruhr-megszállást
Berlin, májút 21. .Berliner Tag-blatt" -tudóiitőja jelenti Kölnből, hogy azokat a francia katonai személyeket, akik a megszállott területen mint fődelegátutok és kerületi delegátuiok működtek, baloldali köztáraasági hivatalnokokkal fogják kicserélni.
Ezek a hivatalnokok lokább gazdasági, mint katonai jellegűek lesznek. A hir sieilnt Phllipp ezredest, a koblenzl körzet fődelegátuiát állítólag már fel ii mentették hiva tálától. Legközelebb a wiasbsdenl körzet katonai delegátuiát küldik nyugalomba. De Metz tábornokot la már a legközelebbi időben állásától véglegesen szabadságolják.
Magyarország ügyei a jóvátételi-bizottság eifftt
Paris, májua 21. A jóvátételi bizottság egyik üléjét a Magyaror-azágot és Ausztriát érdeklő ügyek letárgyalásának szenteli. A M»gysr-országot érdekiö ügyek közül tár-gyalss alá veszik a trianoni szerző\' dés 194.. cikkelyét, továbbá az Amerika által nyújtandó aegélyhl-tel kérdé.ét.
A német-amerikai szerződés
Hágó, májua 21. Washingtoni jelentés szerint mértéksdó körökben ellenálláa mutatkozik a német-amerikai kereskedelmi szerződéssel szemben. A német külügyi blzott-■ág jelenlegi ülésszakán előterjeszti ebben az ügyben jelentését.
Béketíy Rémig meghall
Eger, május 21. Dr. BékeJJy Ra-mlg zirci cisztercita spát ma este 8 órakor Egerben meghslt.
A vámtarifáról szóló törvénylavaslat a Ház előtt
Az autonóm vámtarifa bevezetésével megszűnnek a be* hozatali és kiviteli korlátozások — Walko miniszter a törvényjavaslatról — Arra kell törekednünk, hogy minden szükségleteinket magunk állítsuk eltt
Budapest, május 21 fii nemzetgyűlés mai ülését há romnegyed 11 órakor nyitotta mrg
Sicilovszky Béla elnök. Az elnöki előterjesztések után felolvassák az Interpelláclós könyvet, melybe 8 Interpellációt jegyeztek be. Ezek tárgvalására fél 2 órakor térnek áL Ezután harmsdszori olvasásban elfogadják a robbanó szerek; ől és a török köztársasággal kötött bs-rátságos szerződésről azóló törvényjavaslatot. Majd a vámtarifáról szóló törvényjavaalat tárgyalására térnek át. Görgey István előadó Ismerteti a javaslatot. Rámutat arra, hogy a javaslat tárgyaláaát óriási érdeklődés előzi meg. Természetes az, hogy egyes érdekeltségek a maguk szempontjából bírálták a javaslatot, holott az egységea nemzeti érdeket kellett volua azem előtt tartani. Figyelni kellett volna a gazdasági érdekek politikáját éa azt látjuk, hogy ma Európa minden államában védvámoa rendazer uralkodik. Nskünk salaién ezt kell szem\'előtt tartanuok. Ügyelni kell azonban arra, hogy ez a védvámos rendszer ne fejlődjék ki tiltó rend szerré. A külföldi államokban a vámtételek magaaabbak, mint ná lünk. Csehországban kétszer nagyobb. Ausztriában látazólag kisebbek a vámtételek, valójában azonban burkolt prohibltlv számokkal védi kereskedelmét éa Iparát. Olaszországban éa Romániában jó val magasabbak a vámtételek a többinél. Az ösaxea államok erős autonómvámtsrlfát léptettek életbr-Náluok Is erre kell törekedni. Ai autonóm vámtarifa bevezetésivel megszűnnek a behozatali cs kiviteli korlátozások, továbbá szomszédaink kai kereskedelmi szerződéseket köthetünk. A jsvaslatot örömm:l kell üdvözölniük a kereskedelmi körök nek. Belső termeléa axemponjiból Is csak előnyeit élveihetjük ennek a javaslatnak. Nem lehet beállítani a dolgot ugy, hogy a vámtarifa csak drágaságot idézne elő, hiszen Németországnak és Amerikának azlntén magaa védvámjai vannak, mégis ezeken a helyeken legolcsóbb a megélhetés. Görgei ismerteti • javaslatot és annak elfogadáaát k< rl Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter szólal fel ezután. Röviden kívánja összefoglalni azokat az ál-lltólafoa szempontokat, melyek a javaslat elbírálásánál mértékadók.
Ismerteti Magyarország vámrendszerét. Majd rátér a jelenlegi tár-gyaláa alatt levő vámtarifa reformjavaslat részletes Ismertetésére. A vámtarifa-tervezet — mondotta — négy esztendő munkájának az ered mériy- Ebben a munkában réazt vettek az összes érdekképviseletek és az összes érdekelt minisztériumok reprezentánssl.
Hogy épen most került Ide ez a jsvsslat, annak az a msgyarázata, hogy most tartották a kérdést külö nősen aktuálisnak. Ezért az uj azer-ződésrkk-1 kapcsolatossn az orazág gazdasági rekonstrukcióját tekintetbe véve azon Igyekszünk, hogy minél hamarabb jussuck szerződése megállapodásra a többi államokkal. Ez nem azt jelenti, hogy már előbb nem tettünk volna lépé-aeket Ilyen tárgyalások létrejŐvele lére, sőt egyes államokkal vannak azeriődéselok éa folynak Is tárgyalások. Azt hls cm, hogy sokkal megfelelőbben tudjuk ezeket a tárgyalásokat vezetni, hogy ha uj vámtarifát létesítünk. Azt hiszem, hogy megvan a remény arra, hogy ezek a tárgyalások kielégítő eredményre fognsk vezetni, mire az uj vámtarifa megfelelővé válik. Hs megnézzük, hogy hogyan alskul kereskedelmi mérlegünk cxpoit és Import tekintetében, azt látjuk, hogy eiidőszerint kb. 300 millió aranykorona körül van egy esztendei exportunk. Ennek J/t része, sőt majdnem »/4 része esik a mezőgazdasági termékekre és csak a megmar, dt rész jut ax Ipari termékekre. /Ve künk is, mint minden államnak, arra kell törekednünk, hogy minden szükségletünket magunk állítsuk elő. A mai mezőgazdasági export fej-leadését illetőleg e tekintetben a fóldmivelésügyl miniszter fog a vita folyamin felvilágosítást adni. Ha nézzük a külkereskedelmi mérleg import oldalát, azt látjuk, hogy az összes Importnak 52\'/» ■ ««k kés* áiukra. Hs nem következett volna be az iptrclkkeknek a világpiacon V * ló emelkedése, akkor Magyaror-sság fizetési mérlege egyáltalában nem volna pssszlv. A gazdasági helyzet gyökeres javulása csak ak kor valósulhat meg, ha az importot csökkenteni tudjuk. Magyarország Igen előnyös helyzetben van, mert mint agrár állam az Ipar axámára könnyű éa olcsó megélhetést biz-toilt. Mindent el kell követni abban
az irányban, hogy elhelyezkedési lehetőséget szerezhessenek mindazok részére, akik igy elhelyezkedni akarnak. A szanálási törvény értelmében a vámokat negyvenmillió koronára kell emelni, ezt ugy kell megtenni, hogy a fogyasztás semmiképen ne csökkenjen. Különöséé ügyelni kell arra, hogy a nyers-anyrgok vámmentesen kerüljenek az orazágba, továbbá, hogy a luxuscikkek megfelelő vámmal sujttassa-nsk. Nem szabad figyelmen kívül hsgyni a tranzitó kereakedelmét sem, aminek eddig nem volt meg a kellő alapja. Szociális téren Is lényeg;a változások fognak beállani az uj vámtarifa létesítésével. Sokaknak nem aiimpatlkus ez a jsvaalat. Vannak, akik politikai propaganda céljaira igyekeznek fölhaaználni. Arra kéri a nemzetgyűlést, hogy ne politikai szempontok szerint mér• legelje a javaslatot, hanem tisztán gazdsaági szempontból, mindenkor az ország gazdasági érdekelnek megfelelően.
Elnök ezután napirendi indítványt tear, mely azerlnt a legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor leaz. Napirenden a vámtarifáról szóló törvényjsvsslat folytatólagos tárgyalása fog azcrepelnl.
Ezután áttérnek az Interpellációkra.
A magyar-jugoszláv tárgyalások
Belgrád, május 21. A magyar-jugostláv tárgyalásokkal kapcsolatban Wodiantr rendkívüli magyar követ Budapestről Belgrádba érkezett és tárgyalt Pericscíel. Az albizottságok munkája kielégítően halad előrr, azonban hosszabb Időt fog ig ínybe venni az egyezség kl-dolgoiása, mint ahogy eredetileg tervozték.
A szerb kormány eskütétele
Belgrád, május 21. A kormány változatlan miniszteri listával megalakult és délutáa letette az esküt. At ellenzéki blokk proklamációt adott ki a azerb horvát szlovén néphez,melyben megállapítják, hogy Paslcs kisebbségi kormányának megalakulása súlyos következményeket von maga után. Vagy elnapolja az uj kormány a szkupstl-nát vagy feloszlatja a az uj válaaz-tásokon erőszakkal és a népakarat meghamisításával fogja többségét kierőszakolni.
A német polgári pártok értekezlete
Berlin, májua 21. A polgári pártok vezéreinek értekezletét, mielőtt egyezaég jöhetett volna létre, megszakították s c»ak csütörtökön folytatják.
ZM.AI KÖZLÖNY
HIRER.
K^b. kílh : ss vt Protestáns: lu\'ii-Ixr.: Ij«f IS l.sgb. iilójArA« Nagykanizsán
_ %:erJ«n repgel Ifl\'T C. »*él
<H:->u*.ti kelten 212 C. s:él dé\'oyogati Es\'e " C, tti\'. délnyugati
Napirend : Este i» órakor « O uregye sülét szlrmü-estélye • Kerssstény Ouhoeban.
— Hlvntnivlxsgrilat a klr. ügyészségnél. Dr. Szopáry Jórsef pécsi kir. főügyész • siokisos hi-vatalvirsgálatot tartja a nagyka-niri:i klr ügyészségnél.
— A tegnapi hetivásár közepes volt. Állat felhajt áa a zárlat miatt szünetel 5-6 mm. tartalmú kocii fa mlnőiég szerint 200-300 szer K, buza 335 ezer, rozs 300 •xer, tengeri 300 ezer korona volt. Az élelmlazerpisc árai a köveiké-sőkép alaknltak : Vaj kgr. 55-60 azer, tejfel liter 10—12 ezer, turó kgr. 9-11 ezer, tej liter 2500-3000. tojás drb 1000—1100, mák liter 8000, bab -1000—4400, bur-gonya kgr. 1200—2000, xölds\'g kgr. 5000, Sárgarépa csomó 2000, vöröshagyma kgr. 1500, fokhsgyms kgr. 3000, spenót tányéronként 5—600, saláta drb. 4—800, apirga negyed kgr.-os ciomó 6000, hónapos retek csomó 4 — 600 koron?.
— Bezártek egy kanizsai Iskolát knnyaró miatt. A volt had\'kórhá.-t-kbsn lévő elemi Iskolában egy Idő óta t6bb kanyaró megbetegedés tőrtént., Eleinte cisk szórványosan jelentkezett a beteg ség, aronbsn mlrd nagyobb mérveket öltve az alispán elrendelte sr iikolának egy időre való lezárását.
— Alispáni rendeletek. Teg-nrp a- »|l*pán kö; elkero rendeletei érketek N«gyk*ni<ea város vezetőségéhez: 1 Ar elektromos iram-fej les: tő telepek személyzetének képeailésérr; 2. a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi 5. tc. végrehajtására; 3. a gaidaaági munkabér-megállapító blzotlaég elnökeinek díjazására; 4. a: angliai magyar hadifoglyok munkabér Illetmény rlnek kiutalására vonatkozólag.
— Ma eate 8 órakor kezdődik a Kereaztény Otthonban az Oltáregylet műkedvelői által közkívánatra megismételt „Pontiola* cimü síindarab előadása. A Krisztus Uiunk idejéből vett páratlan ö»sze-állitásu és mély etiksi tartalmú szlndarabrs újból felhívjuk a kanizsai közönség különös figyelmét.
— 64 óvea dlvatáruháx. Sin-ger József éa Társa divatáruháza Nsgykanlzsa Erzsébet tér, Köxpont szálló épület megbiiható bevásárlási forrás.
— CserVóazUnnopély. Vasár-nsp, 25-én délután lesz s helybeli három cserkészcsapat ünnepélyes fogsdalomtétele a Zrínyi sportpályán, melyen a kerületi cserkészhatóságok la megjelennek. A fel avatáe után a csapatok különféle társsa és szabadgyakorlatokat rou tatnak be, szavalatokkal és szín darabbal lépnek fel. Az ünnepély alatt a honvédzenekar játszik. Js-gyek (páholy 15.000, tribünülés 10.000 K) már előjegyezhatök az egyes csapatoknál
~ Zalaegerszeg aaafalto-xáe munkált az EUő Magyar Aszfalt Részvénytársaság tiyfcrta el.
- Aller képes családi lapja 5. száma meg,eleot. — Az Összes áft^Jl^átók eredeti *rákoa
Strandfürdőt Nagykanizsának 1
Heg kell való.llanl a régi e«mét - A legegysierUbt. t.n,
Nagykanizsa, mijui 21 (Saját tul^iitóoktól)
Inó napiütéssel és a megszokott portengerrel beköszöntött a nuár, amely egy Igen életbevágó prob.é mát vet fel: hol Jogunk fürdeni, hol lógjuk fáradt, poros testünket felüdíteni? Az anyagilag,Jól szituált osztály azt feleli — Itt van a közelségben, egy ugrámyira a Bslaton. A mi Balatonunk. De mit csináljon a fix flzetéaüek, a máról holnapra élők nagyszámú tömege ? Ezeknek a Balston: az álmok országai Ereknek ax érdekében azeretnénk megmozgatni ezt az ólmos álmu várost, erek érdekében szeretnénk propagandát csinálni a — strandfürdő nek !
Az eszme nem uj: már a négy világégés előtt bukkant fel és azóta minden évben visszajár kísérteni. A kivitel a megvalósítás stá dluma előtt azonban mindig mog torpant. Pedig a városi mérnöki hivatalban pompásan kidolgozott tervek állnak készen éa várják valamelyik poros szekrény mélyén, hogy egy varázsló szellem életre keltse őket. Ezeket a terveket épen a Zalai Közlöny Ismertette a háború elején. Az alapgondolat a következő: a ciatorna mellett egy betonoiott medence épü\'ne, mely a vizet egy duzzaaztó szerkezettel kapná a ez a viz állandóan clrku lálva — a medence másik végén visszajutna a folyóba. A medencét kabin sor keretezné, melynek ter-rasz-szerűen kiképzett teteteje a naofüfdözisre sro\'gálna.
A terv rendkívül egyszerű és csekély anyagi költséggel Is megvalósítható volna. A szükséges területet — ismerve a hercegség nek kulturális és szociális ügyek Iránt tanúsított áldozatkészségét — bizonyára díjmentesen bocsátaná rendelkezésre a városnak. Az anyag és a muokaköltség meg társadalmi gyűjtés utján volna összehozható. Hogy az utóbbi ötlet ellen felhozható ellenvetéseket leszereljük, utalunk arra a dr. Kenedi Imre táblabíró és dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök által kezdeményezett és kitűnően sikerült akcióra, amely a városnak egy pompás kis teret és a fáradt sélálóknsk pihentető ps-dókat juttatott. M\'g vagyunk győződve, ha az akció vezérkarában oly férfiak működnének, mint dr. Kenrdi éa dr. Szabó, a strandfürdő is nsgyon rövid időn belül megvalósulna. Milyen tág perspek
tJva! A napi munkától fáradt, ia zadva robotolók százsl vonulnának kl a „strandra", — kacajtól, vig hangoktól, friss életőrömtől lenne tele a Principális és talán a fürdőzők újraéledt életkedve kissé felpezsdítené ezt az ólmos, alvó, lanyha várost.
— Hogy milyen nagyarányú te-azeg kell ne a kivitelhez: osak szak-értő mondhatja mog. De blionyoe, hogy ez az ösiz*g nam lenne horribilis. Körültekintéssé, egy kis ötlettel a minimumra lehelne redukálni Épen erről a témáról folyt beszélgetés során merült fel egy kitűnő idee: a szükséges munkaerőt az ügyészség vagy katonaság díjtalanul bociáthatoá rendelkezésre, az anyag költséget mtg b5 ven fedezné egy, a fentebb vázolt keretekben mozgó gyűjtési akció, de akidna bizonyára üzlell szellemű bérlője is.
L-íhet, hogy optimisták vagyunk, amikor egy Ilyen terv élstrekelté sén fáradozuak. Megtörténhetik, hogy reményeink hsjótörést ezen vídnek Kanizsa közönségén. Ha Így lenne ls — még mindig van egy mód a megvalósításra, nem kellena más, mint a csatorna medrét kimé lyiteni egy 15—20 méteres szaka szon és a partra, valamelyik meg értő kiskanizsii gards telkén — néhány kabint felállítani. A háború előtti években volt Is már egy ilyen „strand-fürdője" Kanitaánik s az ott fürdőzők száma bizonyította, milyen sokat jelentett ez a poros, víztelen Kanizsának, mely még egy ciak nagyjából Is megfelelő fürdőnek sincs birtokában. Pedig, ho^y hyglénlal szempontból mit jelent egy fürdő, ugy-e azt még alsikus nak sem kell magyarázni ? D; a moit nekilendülő és Intézményesen szervezett sport Is olyan tényező, mely nagy súllyal esik- épen e kérdésnél latba.
Azt mondják; Kanlisa kalmár-város, nincsen színháza, nlnci egy kirándulóhelye: rajtunk áll bebizonyítani, hogy a modern szociális és kulturális törekvések nem baladnak el nyomtalanul felettünk. Csak egy kis ügyburgóság, egy kis hozzáértés, egy kis jóakarat kell, le kell vetnünk évtizedes nemtörődömségünket — és megindul az élet, felpezsdül alvó városunk.
— Kérjük ax érdeklődőket: ötleteiket, terveiket közöljék, ml szívesen adunk helyet életrevaló hozzászólásaiknak. (Dr. M)
— Keaztbely, Tűrje, Ukk, Sümeg gazdasági vasútja. A
hévízi keskenyvágányu gazdasági vasút ügyében az érdekelt községek és járási fóbirák bevonásával ax alispán elnökléaével a napokban ülést tartanak Hévízen, amelyen megbeszélik a tervezett gardaságl vasút létesítésének módozatéit és megállapítják a kö.a\'gek hozzájá rulásának arányát. A keskenyvá gányu vasút három vonalból állna. FóvonalKesxthelytől Hévízen,Szent andráson, Vipdornyeaxőllősön, Kis-górbőn. Óhldán át Türjéig. A má sodik szakasz ebből ágazna ki Ohidánál, mely Mihály fán és Gógán-fán keresztül Usklg vezetne. A harmadik szák asz Véndornyafoktól kiágazva Zalaazáotó áe Bazsi érintésével Sümegig haladna.
— Cowereoat Hpe, Wyps cord, Tuian Kharaen trikóselyem újdonságok nagy választéka Sloger dívát-áruházában kapható.
— A zalai csendőrök aport-
ünnepélye. A zalamegyei csendőr-Iskola parancsnokság a csendőr legénység sportalapja javára ée a csendőr-sport fejlesztése érdekében junius 21 ón és 22 én népmulatság-gsl egybekötött atlétikai és sportversenyt rendez Zalaegerszegen. A fotbsll és gal smbíövő verseny a Mo ve-pályán, a népmulatság a kaszaházi vendéglő udvarán lesz. p én délután 2 órakor történik a fogatverseny befutása Kasztházára.
~ wApátlan székelyek" a elme Rodványi Kálmán megható, minden msgyar lelket felrázó darabjának, amit a 71. Zrínyi és a 81. Csány cierkészckp^tok adnak elő £*»eeger»regen május 31-én és junius 1 én eate 8 VJrekfer a
•g»rszegi Katolikus Házban. A két csapat mér régóta készül á* Mg. vérig magyar darab előadására, melyben mintegy 40 cterkész aze-rsplő van.
1924. május 22.
— Levente összeírás Keszthelyen. Most Írták össze Keszthelyen Is a kÖeségl jegyzői hivatalban a testgyakorlásra kötelezett
levente ifjakat. Az 1903-1909.
években született Ifjak száma meghaladja az ötszázat, eddjg azonban csak 220 jelentkezett. Dr. Simon Sándor h. köztél orvos ezek közül négyet talált alkalmatlannak. Az összeíráson résztvett a járási taatneválési bizottság la. Markaly Tibor testnevelési előádó a leventék tanítására a Katolikus Legény-egylet Ujjaiból cioportvezetőket képez kl.
— Nyávl újdonságok, grena-dinok minden színben, epongeok, mosó marcquénok, gyapjú delalnek, libertl batisztok, nagy választékban érkeztek Singer divatáruházába.
— Sok a rák a göcseji patakokban. Ac Idei rákász szezonban feltűnőin aok a rák a göciejl patakokban. Az elmúlt hetekben is óriéii mennyiséget fogdostsk össte a rákászok. Szombaton égy 9 tagu társaság félnap alatt 800 darabot fogott. Ügyes rákász megerőltetés nélkül foghat naponta 200—250 darabot. A rákok leg-nsgyobbrészét Budip »treszállítják.
— Ugy postás bűnös Qzolmel. Nagystílű lopást leplezett lo a soproni posta-Igazgatóiig. Hónapok óta panasz tárgyát képeite a városban, hogy állandóan vesztek el levélben küldótt pénzek. Az igazgatósig végére akarván jirnl a dolognak, egy levélben nsgyobb mennyiségű péntt helyezett al és rendesen feladta agy blionyos címre. A levél non érkezeit uiag rendeltetési helyére, mire as Igazgatósig vissgálatot újított, aminek folyamin as eltűnt fémt megtalálták Horváth Vendet poitaaltlszt-sél Horváth Vea-del kihallgatása alkalmával töredelmesen beismerte, hogy több alkalommá vett ki levelekből pénzt. A reodfnég tegna;. házkutatást tartott a Ukisin, de semmi buojelt nem U-léitek n«la Horváth mir 33 éve ül as állas szolgálatában, mindig kötelességtudó, sio:-galmas embernek ismerték follebbvalól és aini még elszomorítóbb, nagyszimu családja van. A megtévedt ember el\'en a renlórség megindította az eljárást
— Regenhardt és Raymann lendsmaaztok, női és férfi zsebkendők, Miy és Hjlfeld rumburger vásznak, len és lloóbatisztok, slfo-nok, slfonbstlsztok mérsékelt árban Singer divatáruházában szerezhetők br.
— A vagyon és jövedelemadó kivetéséhez szükséges bevallások határideje már lejért, az adókivetéseket uzonban még nem kezdi meg a pénzügyigargatóság, mert errevonatkozólag még simml-féle rendelkezés nem érkezett a pénzügyminisztériumtól. Valószínűnek tartják, hogy a kölciön második részletének kivetése után kerül majd sor a jövedelem és vsgyon-adóra. Ext «z időpontot junius közepére Wzlk.
Url és ntfl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut S.
— A KathoHkus Népszövetség I. fQzotc megjelent s most folyik snaak szétküldése a Ksthobkus Népszövetség 118 ezer tagja számira. A füzet, mely a Katolikus Népszövetség egyik tagsági. Járuléka, gazdag Urtalomnul Jelont meg. a áép között tiszta megvilágításba állítja a mii állam, közgazdasági és egyhásl életünk probtémiir. jogi cikket és egyéb hasznos tudnivalókét kózól. Vezetódkkít Enmt Sándor vezér-ijUzgstó irta ,Jelen illapotuok\'-ról Frúh-wath Mátyás íőloUr .Msgyarorsz\'g Újjá-ép-tétéról* értekezik. Bori«n Kereo: titkár szociális problémákat fejUgat. Siojik Cézs titkár a MldreformaovelUt ismerteti Dr. Eicfc-nsc Albert ügyész jogi cikket Wsöl.
— A világhírű jó irioőségü
szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és szővőcárna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vjrtsgaágW továbbá bordó és vör\'Őaftjtí kVphsló Síogar Iá-zs^f ls Társa •gy\'árl raktáriban Nagyksnizáán.
1924 miiül 22.
Z^LAI KÖZLÖNY
— TenyésszHnk selyemhernyót. A főldmlvelélügyl miniszter tőrlevelet küldőit »z 6lls«s tBr-vényhatóeágokhor, molyben • ae-lyemtermelés fontosságára hivta fel * hstóaáiok figyelmét éa utasításokat adott atra nézve, hogy mlkép kell az érdeklődést » eelyemhernyó nevelésére terelni. A hstóséjoknak köteleasége minden rendelkezéere áll&Arővel odahatnl, hogy minél töb6«n neveljenek eelyemhernyór, miután az ma anyagilag nsgjon kifizető vállalkozás.
= A jól oltőskodő url éa b8I vllíg figyelmébe I A FILIPP-kötődé (Siombath.Iy, Síéll Kálmán-utca 6) harlmyíl éa zoknll a leg-értékeaebb anyagból njít műhe lyében kénülnek. Előnyük, hogy aaját anyagukból mindenkor fejcl-hetők és javíthatók, Így nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdaaágl vlsio.iyokhoz mérve .lőnyösek, mlndcneaetre olcsóbbak, mint bárhol máiutt. Teiaék róla meggyőződni.
— A balatoni nemxetl Uone pély. A Balatoni Siővetség a nyáron üli [ennálláaának huizévea évfordu\'óját, eit fényea keretek között akarja megünnepelni, hogy a B >leton kultuszt fejlessze. Az ünnep fényének emeléiében aagit-sígére siet a Bilatoni Társaeég ll. A n.gyazabáau kultur eseményt hát napra tervelik. Aa üno.pélj Nagyboldogaisrooy napján kezdő dlk repülőver^ennyel; a repülő gépek Siófokról kiindulva Keazt-helynek tartanak, ott felazedve a pislát a megjelölt fürdőhelyre viliik, mpjd a lsvegőben já\'é\'eokat rendelve, visszatérnek Siófokra. Tlt órakor ünnepi tábori mise lesz Siófokon a Bud.i Dalárda kőzremüködéaével. Az ellő nap eitéjén Füreden a axinházban elő adáa lesz, amelynek jövedelméből Eőtvől Károly azobrát akarják felállítani a füredi parkban. A míso Jlk napon vitoilaverieny Tihany ból Földvárra, a következő napon motorclónak éa középiskolai ulló-verseny, negyedik napra van kl tűrve az orsrágoi uszóveraeny éa a Kisfaludy ház mírványtábléjának megkoazoiuráai. Auguaztm 19 én rendezi a Balatoni Táraaaág Kent helyen aportveraenyét éi végül augusztus 20 án ku\'turünnepély Siófokon. Elte gondol.népség-verseny, dalveraeny, azerenád és Balatonföldvár, B:d<csony és Keszthely kivilágítása. Éjfélkor takaró dót fújnak él megkezdődik a kl világot virradatig tartó tánc az íaizea balatonmenti fürdőhelyeken.
— Okos takarékosság volt
I jel«ó a népszövetségi blzottaág budapesti- tárgyalásai alatt. Ma, mikori migaa munkáabérek miatt •gy ruha elkészíttetése iulyoa áldozatot klvfcn telünk, okos taka-rékossfg diktálja azt, hogy tartós finom női éa fárfl gyapjuiaSvetekot yásároljunk ánbyMd Is Inkább, mert a vllíghirü Semler J. cég budapaftl Bécil utca 7 fSlerakatá-ban éa Korooahefccgulci 9 alatti fíóküzjetében „ndklvüll üon van .z módunkban. Itt kerül-d.k alkalmi klárualtéír. a cég óriási forgalma folytán felhalmozódott maradékok mult,nyár, éa
ményt nyújt a cég.
— Elveszett hétfőn egy . pénz. tárca a Caangary uton. A meg-
Oűl «kár pfvtán A««ik«
^sndégtóbe Cumln urnák.
Razzia a kanizsai tejpiacon
Az uradalmak ék nagyszállitók teie esett a legnagyobb kifogás alá — Gyenge és vizezett volt a te| — A kifogásolt tejet elkobozták vagy kiöntötték — Dr. Woltf Ottó kir. fövegyész nyilatkozata
ock nevei állandó nyilvántartásba
Nagykanizsa, mijus \'i\\ (S»ját tudósítónktól;
Szinte tűrhetetlen volt már a helyzet a nagykanizsai tejpiacon a felhozod tej gyengesége és vizezése miatt. A fogyasitóközömég állandó psnsszai arra Indították dr. Sabján Gyula polgármestert, hogy m-gke resse a keszthelyi ve*yvizsjálóállo más vezetőjét, dr. IVolff O-tó kir. fővegyészt egy sűrgfis kiszállásra és tejpiaci razzia megtartására. A vegy vizigálatl állomás vezetője, aki minden segéderő hiányában egymaga kénytelen végezni az összes vegyklsérleti munkákat és a teljes adminisztrációt, rendkívüli elfoglalt^ sága miatt nem tudott eleget tenni a polgármester meghívásának, mig végre trgnap a polgármester Ismételt megkeresése folytán kiszállt Ksnlzsára, hogy a mu\'t év novemberétől szünetelő piaci tejvlzsgála-tot megtsrlss. Dr. Wolff kir. főve gyész — aki a Budapestre helye-zett Biluska vegyészmérnök utóda — dr. Rácz Kálmán és dr. Goda Lipót városi t\'sztl orvosok klsére tében már a reggeli órákban kezdte meg munkáját. A rendőrök elállták a plic körzetének Összes u cált és minden tejáruit és tejes kocsist betereltek a rendőr kapitányai g udvarára, ahol minden egyes tejárusltó tejét megvizsgálták. A megfelelő tejjel rendelkezőt azonnal tovább engedték, a hamisított és erősen vizezett tejet elkobozták, mig a gyenge nek minősített tej árusítójának nevét feljegyezték. Nem ké azltettek méteres jegyzökönyveket, nem vettek tejmintákat, de az or vosi jsVJslat alapján vagy azonnal továbbengedték az árusítókat, vagy pedig lefoglalták, illetve kiöntötték a klfogáiolt tejet. Az elkobzott tej mennyisége kb. 180 litert tett kl. Lefoglalták a következők tejét:
Breier I ddor földbirtokos (Klsfakoi), Grosz Ferenc bérlő (Alsósánc), No t/ái Jínoi földbirtokos (Nagvfakos), Löwenstein földbirtokos |Pogáuy-szentpéter), Fischl János (Srepet-nek), Vadnek Rozália (Somogyszent-mlklós), Wcoer Julin (Kiskanlzea), Zimmermann Borbála (Klskanlzsa), Vörös Borbála ^Somogysrent mlklós), Horváth l.tvánné (Magyarszerda-heM, Auer Györgf né (Klakanlzsa), Simon Margit (Sávoly) és Tóth János (Bsgola). Gyengének minő-sitették az alábblak tejét: Horváth Ferencné HomoVkomárom, Tollár Györgyné ée T3óbe»ai Ferencné So-mogyszentmlklós, Bogdán J5zs«fné, Módii Jánosné, M«ior Jánoané, Gyergyák Józcefné, Nagy Józsefné és Horváth \'Anna Kblf»nhear n*iHc-
helyeztetnek.
Alkalmunk volt dr. Wolff kir. fő-vegyéaz úrral beszélni, oki impresz-szlóit az első hivatalos ujjáról a következőkben foglalta össze :
— A mai te/razzia alkalmával a nagyszállitók és uradalmak tejei cs tek a legnagyobb kifogás alá. Ezeknél volt n leggyetgihb tej Vizezett tej. A két városi tiszti orvos jelentése alapján a vizezett tejnél az elkobzást javasolta, mig a gyen gét kiönttcUe. Szerette volna az egéaz élelmiazerpiacot is megvizsgálni, azonban erre ma már nem volt elég Ideje. Az a benyomása, hogy itt semminemű ellenőrzést nem gyakoroltak. Nagykanizsán nagy azükség lott volna arra, hogy Itt minél gyakrabban ellenőrUzék a tej és élelmiszerpiacot. A hstóságok az ilynemű vizsgálatokat — ameny-nyiben erre kötelezve is vannak — mnguk vezethették volna, beszerezve -az ellenőrzéshez szükséges eszköiöket 1*.
— A keszthelyi vegyklsérleti állomás exponált hilyen v«n Teljesen el van vigva a forgalomtól és ez az izoláltsága nsgsbsn megnehezíti munkáját. Nagykanizsa nélkülözi tg/ llyeo vfgykiaérletl állomás előnyeit. Egy o!yan város, mint Kanizsa, annak Idején, a tisztviselői létszámciökkentés előtt kivívhatta volna a földmlveléaögyl kormányzatnál egy küiön vegyklsérleti állomás felállításé!. Szükségesnek tartja Nsgyzanlzsáo egy hstóságl tejcsarnok felállítását. Is.
Ltgközelcbb Isiiét eljön Kanizsára, smlkor Is az egész élelml-szerplicot, a hentes és méazáiszé-keket, * korcsmákat és vendéglőket, a pékmühelyeket éa élelmiszerüzleteket stlgoru vizsgálat tárgyává fogjs tenni.
A kifogásolt tej árusítói és az uradalmak ellen — értesülésünk szerint — a jövő ciűtörtŐkön folytatja le a kihágás! tárgyalást a városi rendőri büntetőblró, Szönyi Sándor árvaszéki ülnök. Miután n vizezett tej árusltóf közölt olyanok Is vannak, akik ellen hasonló ügyben már folyt eljárás, a fennálló rendelkezések szerint nemcsak pénzbírsággal, de elzárással Is lesznek sújtva.
Az illetékes tényezőktől azonban elvárja a város polgársága, hogy a piaci tejvizsgálatot rendszeresítse és a /elhozott tej minfaégél állandóan ellenőrizze. Hogy nfc már msgas árat kell fizetni a tejért, legalább vizezetlen, hamisítatlan és az emberi szervezetre ártalmatlan tejet kapjon. (*)
— Mig agy nlrakvürált réz-üstöt kifizetnek. Egyik !oagy kanizsai mesterembernek, mint annak idején nagyon soknak, elrekvirálták a háború alatt a réz-üstjét. Szabályszerülcg be is szolgáltatta, kapott Is róla egy írást, aminek ellenében meg kellett volna kapnia az elrekvirált üstért járó, akkor még jelentékeny kártalanítási összeget. Telt, mult az IdŐ, csak a pénzt nem látta a kárvallott. Kérvényt kérvény után Irt, mig végül megtudta, hogy valami kis formahiba miatt nem utalhatják ki ax összeget, mig még valami írást be y nem rzerez. Brszerczte hát ezt ax irást Is és eljuttatta illetékes helyre. Tegnap aztán, nyolc év után megjött a válaaz a hadügyminisztériumból. Eszerint a város vezetősége ennek az ügynek elbírálására alakítson egy külön bizottságot, ez szabályszerű ülésen felvett jegyzőkönyvben lefektetett véleményét terjeisze be k megyebizottsághoz s az terjesseen fel jelentéit a honvédelmi mlnlsztériu nhoz, ahol ezek után dönteni fognak, hogy meg-téritik e az elrekvlrált üit árát vagy sem. Ml sem természetesebb, hogy az érdeke\'t ilyen körülmények között le fog mondani jóelőre az évek óta fenntartott igényéről és reményeiről.
— „Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ui 6. szám.
— 400 hektoliter, a legprímább minőségű uj boroshordó eladó. Cim a kiadóban.
— Horváth Rezső bandájának buctuje. Horváth Rezső kitűnő clgánvbandája, mely őiz óta játszik a Csntrál-kávéháiban, jövő siombat éi vasárnap búcsúzik a kanizsai közönségtől, mely annyira megazerette n rokontzenvei, művé-azlcn játszó cigányprímást éa nagy szerű zenekarát. Horváth Rszső hsndájával együtt az idén nyáron is Tarcsa fürdőn játszik, azonban reméljük, hogy a Garai testvéreknek elkerül őt őszre újra visszahozni Kanizsára,
_ Rendőrőrazemet kémek H katonarétre. A katonaréten lassan fejlőtfő uj vár<*i*sz lakóloés felektulsjdonoeel tÖbbUben psnaazt tettek * váróénál, .hogy Um-wtUn .gyáoek 4»töS4ÍeUk -az voit .ültetett fákat, letapossák az ültetvényeket. "Nem egy «etben kisebb nagyobb • káröiszeget képvlaelő lopás is torit ént m vároirtik -ezen ifo|gel«non
iklVtil *s6 tótón ugy W^énojok,
•mttít "n vártja Wfta. Az ^érdekeltek kérték a várost, hogy Illetékes -helyen.Intézkedjék olyan Irányban, hogy » katonsrétra la osszanak be
íEffi&tíS
kérelmet a vároal gazdasági hivatal la magáévá tette.
_ Kéaztil a .tanácakoxtér-
,aság* történelme. Régebbi rendelkezésből 4ifoljóUí M*\' nliaán la «oig.lm.aan gyűjtötték ■ városnál az úgynevezett tanácsköztársaság \'történelmének meglrá-
^feiu^MkaT^fet Sc
a táti azt I Wa I adat fogja megvilágítani i tt.náoikBilíáreMég rendazerén.k ajazd.iági életre gyakorolt ba-W". Nagykanizsa város etkészllt téh az adatgyüjtéaael a moat ter jesattk be azokat az alispáni hivatalhoz
r>m«_jrh,|l- . r-a—i béetl
á-áterltőkéazlet.tek ás asztalfrltők-3f nagy rikfárt tart éa jutányos
SPORTÉLET.
Oraaágoa katonai mesei fntóver.eny Mlakolczon. A háború óta nagy fejlődésnek Indult aport fontosságának elismerését jelentik a honvédség által évenként reodezelt országol katonai v.rae-nyek.
Ezen veraenyek a tömegsportot szolgálják éa az átlag eredmények azlnvonalának emelését célozzák. Ezen okból a veraenyek programja javarészt ciapatvarsenyszámokból tevődik össze.
Vasárnap Miikolczon a katonai m.z.1 futás orizágos bajnokságiért 7 ciapkt állott starthoz, melyek egyszersmind Csonksmegyerorsság 7 vidékét képvlaelték. A küzdelemből győztesként a Z.lavármergyét reprezentáló 6. honvéd gyalogezred
csapata \'került kl. biztosan vorve
ellenfelet,
A £gy. ezred ca.pata ezan
győzelmével agymáa uljjn m>sod
azor lett a mazel futáa országos
bajnóka a a klttUőtt Vándordíj vivője.
\',LEIN JÓZSEFNÉ
a nyárt jnodoil-ksUpO* nj-daasAgslt. büta huss WjMbét
ZM.AI KÖZLÖNY
A katonai versenyekan Zslavár-megyét jelentő 6. gy. ezred elért eredménye méltán lorakozik az ed\' dlgl versenyeken kivívott győzalmel-kez ■ hisszük, hogy a jövőben Is múltjának megfelelően fojja megállni helyét.
A Zrínyi aporttelep aport programja. Május 25 én cserkész-avatás, mijus 29 én a kereskrdelmi Iskola tornaversenye, junius 7 én a főgimnázium tornaversenye, junius 9 én labdarugó mérkőzés és teke-veraeny, junius végén a Zrínyi Torna Egylet juniális*.
« OZGŐPÉWrKÉPSZ IKH4Z.
Uránia. Szombat 5,7 éa 9 órai, vasárnap 3, 5, 7 éi 9 órai kezdettel a Prramount filmgyár reprezentáld müve: A Sejk kerül bemutatóra. Főszerepben Rudolfo Valentlno. A film keleti felvitelei a .Hindu alr-emlék" .répséfelt elevenítik fel.
a tOzsm
CSaJit tnió.ltdak Ul.toaj.Uotin) Egyenletlen volt a mai tőzsde irányzata éa a lóxideldó e\'ején a hangulat tartott, kéaóbb az üzlette-lemég kcvetkeitében elltnyhult. Második félidőben az alic.ony ár* folyamokra aok vevő jelentkezett és az irinyiatbin j.vulá. kezdődött a nehézpaplrok piacából kiindulva álltalános szllárdség lett úrrá. Az árveszteségek részben mejté rültek és :£r a vsaiteaég .3*/,-ot □ cm haladta tul. Bécsben ma nem volt tőzsdenap éa a magánforgalomról úzletteleniéjct j\'lentettck, Igy a pl:c öntönrés nélkül maradván. a szilárdrág nem lett Állandóvá. Zárlatkor a hangulat barát, aágos, forgalom élénkülő, Irányzat azllárduló. Koaztpénx hivatalosan
V.-1\'/..
Utótőaade. Irányzat barátságos. Magyar Hl el 632, O.zlrik Hitel 243, Har.l B.nk 221, Les,imitoló 88, J Iri\'og 136 Angol—Magvar 65. Amerikai 8 2 Olasz B.nk 22, Kereskedelmi Bank 1340, Egyea Fóv. 182, Pesti Hazai 4250, Salgó 722, Kőaién 3750, All.mvaaut 680, Nova 168, Dznub\'ui 3675, Fegyver 1150, N.sicl 2600, Georgia 525, Cukor 3t50.
Torméay töx.de
Buza tiszavidéki 76 kg-oa 345000 —350000, 79 kg-os 360000 375000, egyébvidéki 76 kg o. 342500—347 500, 79 kg-os 355000 -360000. -rozs 320000 - 325000. takarmányárpa 300000—320000, — sörárp. 325000 - 345000. ..b 335-345000 tengeri 270 -275000, korpa 245000. Az Irányzat lamét barátságos volt. Buza 250 K-val drágult.
Vetőmagvak Lucerna fehér 17500-18000, vörös 16500-17000 nye.s 1100-19000; Lóhere fehér 21000-23000, vöröa 18000 -20000 rtyere 10000-12000; Biborheré 5000 -6000; Büiíköny tiszt, t.vaazl 2100-2300, zaboa 2000-2100. Cirok 1800 - 2000, Muhar 2600-3000, Viktória 6000-65000 CL\'-
^ÜZlJ^0-2600\' F\'h,r ■\'••b
"\'ka bab 5500 -6000,
S i^-H0?0.K51"
■J5UO-4000, „ürk. 2600-3000 3(XXX) \'í?00, FohÉr
4600—5500^\' -N;P"fO\'»ó fehér ^^^ JJW, aiurke 3000—<t"í(V.
5000-5500 Tal \' epc»
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde dálután 1 órai aáróárfolyamal a következők i
Hull ApK Ma©. Ilii.
/<\'•!\'■: C I i Ol.-M tank OMi. Hll Llojd t»ü
8>DW««ia jtll.llooi b n A|(»( P««ül«It. IIWMI \'
I. |. t.
M.CitS Ipart Porjafcnl k\'tf. Hitel MitjarNímit Kíip. Jelitlos Vároil tir.k MifWr \' Kenu l.tftO.
Ker«k. 0, t
•U
tí\'jo :
| Élükl 11(0
ij.jo!
>n lllTiO I4<la
I, j Kit. tí««.
| Drairhí
r muj- »J»>
_ Ali. Xfute | Ktrlmla
Bal<a llm
Un;. y.éi.tf
ÖkmintjH i Chasáolr VtO\'f" I Vtcor.tr u

R/xi.rmana
RvltmOIIU ! Síhlük
Mflfi II ,8 Na©MI«a»l . S.jökooddl
í, LjUkl a , l-ole tle;a ,\'j5\' | Cn»n,i
i!ti»iKii ír.
Ll;<6lvtK>al
Pdraroil

Alul. tat. Mollír Ha.ii aliJ
F.1.J M.Blal Foo;l<r» 2ÍO Haír-Fris<la — l\'i •»» Pu£C«U 6. »ti</0
Boil.-M Co;c«illi
Osdapoil
Tírókinctm
Qiaclla
Hunrátlt
KUal/matoiB
Vl>««fta
í. Pallaa ; Kml $1 ! Kl(!«r
Í JO \' SKphtOtum
■ 7> ; rirboii OJ. ■ < • (\'nac£iam
Ml
Tr. D.o
Vaariiflyc
8(641 WIJ
Kítc(t Calky
Giid. GIfgj. yatlio *ai rtart, i Pfalertai. Frao»l
Oaai-Oao. j Oaaa.Vlil, i Gíp tl T.iul GyiiSr Ikíbtn
Kliallcf Küc. Us( LlptU
Haiti la
Kcal la k\'óijtbájiral
Lisojm .,, , >liKl fa 2, | Amerikai la , Krdí • ) M. t-lOjrd Malcmaoiy : Mcmtcil la Llcblls . 1 Oía
Hé.í ír,. .1
Salardola
Th»k
Naakl
Vik.
; ÁUamraasl 6!j
C\'ukoruy Ai ak
miskor J«0
Horyli cok. n?J | Cíkorl;ii >ijo \' OtOTfla J«»
Mcadb. tok. «jí ! SiarattM 1000 : Élfllmlaaarck | Frcttii —
! Oitka 5J
PiapMI Vili. ra.icS Toktjl
Halkariak. i I 0*«. Villái I Ety. lué luil Uad Vaam. »lll. Ali. (áa
Olajok
Olajipar
MiroiI [ at, i Mr *a aiaa
Pörtroal i«< Kliíljtíi Potstrl i«r } Pao ■«(
T»xlll
i\'
| K. ía laclpar Si(( kaodit « < l\'oiO tcnil
I G)rap|\'í3toad
Siörd-KAld I W. TaxiII , Goldtof l
Panral I
| Gj Jrl iciill
í-i.:-:.
KaDack
Krdfltln. lpub,
MJ® Baröli J-JO | KrclarUh
l»0 I KIllTln;l4l IM Tcmc.l •>. » G.tbwloJi 13 Krauia laaaa
7 I Si<oktoK
KOiItknlti
Adria 17)0
Aila«Ua jt
Lavaiua s«)
SiAlloil Ak
Hae<iria -Kö/al ..1114 i<o
áflaa íc
MCtrl J;» H
Salkra &
CWDOIB l
Danka i>
KaUll »<• |
KklB ;
Xlolild c
T Illik »
LabOl 1
KQiOnraiak
Oorofl t
Dtall atr«i j Ptltta K»UI
Oaml <4
Tilcíoe ifr
üoió lalab. a*
Sieteokl !
ÍUffrapill. |l Birdl
Kitilyait® 4
Vaial forf. sj
Bfioi 7
Bfanfll )•:
Coryio ftlna li
Papír )i
Hawalpar i;
Slarnla H
OllHrUll 1$; Mafy.\'Nixl Torol 8f<ii
Vrrlíhritaok V
fíftri tir K
Sertéaváaár. Felhajtottak 850, eladatlanul visszamaradt 300. A vásár közepe, volt. I r. 25000—25500. Könnyű 22000—24000. Szalonnás félsertés 28500 - 30000. Lr húzott hu. 29000 - 32000 Sózott szalonna 27500. Zsír 31500.
Nemesfémek. — Egy koronáé 7100, egyforintos 18.500, ötkoronáa 36.COO, tízkoronás 14 0000. Dukát 200.000 K.
A takarékkorona árfolyamai
A Devlsaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 130 papírkorona.
Zürichi zárlat i
Páilt 3C4\') 00, l.ondoo 8463-00, Nowyork íxUíiO. Brüssel 282i, MsiUnd Zí OS, Holland 21113, Berlin 133, Wlsn 70 50, SolU Piíga 1670 00, Budnp.M »7 50, Eukareil 275 Beljcréd 697 50.
« divln-kOzponl hivatalos árfolyam
Valuták Oevlsák
ySoo-HTOO
Apróhirdetéseik
Apróhlr.IaU* 10 aa®
vAbl.I »U> aoo X, inl •aedalt aa« ÍOOO K. i\'iialtk k«il*cnn«n
kon SS a
t OOOO K, miittl.il to-i«lan vaalHKabb betavol AllA.t kcra.Ak ok ZB \'• Va.Ar- 4a ünoapoapo-
tallUahaly tjadd. E»ao«. l«lk<it
Vrnnlak jdkai _ ... «iy jekar. w ]«TÚ honoklaK
Mk D. V.
•Iro . kUdöbao. t,6
Melyik «y.rul.k. aaraat ..l»*nv|..IO „7ft
"\'v1«il"<\'« "*> ae««d muok4,
JV\'r. \'\'•?n««trk. taoa..kd«6k rt&JaQ.,4i,< U|.B»k.
KíOkUn. |e , u.46ba.
Aotol r«u t\'-!IM H)K
Let. Dollir fnoda h.
U( Siokol SvIJtl l.ack Koroo. diai
Hollandi fi,
ej>
I7700.«oc«o a;jo ilio \\hotoco 1.170-1 i(-(o 40«0-4«00
410-440 IJ5JIÍ4J
i]jdo-i);4o i ioSj-ihj
H3r.o jj:no
8akar«al Kopaaliif. I4>?o-im;o KrlaaiUol. nibo-ujjo líjtoo HJICO
Oitaaal Olaaaoriitf Pária ti U.
Siockhnlni
StíJC
&H>
s.cn. 8al(itd
1&90-4000 47]0\'4<lo iltj-llt) •|I|«I)SW M}So.|}V<«
11)70-1(6(0
«»> m
ioJJ-iuj
! 7J0O tetoo
Keislős sserkessté: a főszerkesztő. KUdó: Zrínyi Nyomda Réazv.-Tára. Nagykanizsa
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik mily gyissunk-ban réssvétükk.i fájdalmuolut ony-bironi igyekaslak, szulon mondunk hiiás köszönetet.
SauKiöhl, Szepesi ál | Mendlovlta család.
A vidék legkitűnőbb borsi in ndonkor a leg olcsóbban bsszcrezl-.etí p»I«ckozva
"E 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
lüíze.-- és esemegekere.kedé.íbfln H.«y«r utca 1«. u Tal.lon *»».
ÉRTESÍTÉS,
/g«n tisztelt iizlstfctotnkct érte»«]ük, hogy a nstyrácsal uradalmi malom
bizományi raktárát
étvettűk ís rsktlron Úriunk finom-, f«i«-, ke nyár- éa rosallaztekal
s legjutányojsbb ír raolíett
ARTNKR ÉS KELEMEN
•J^_ NAQVKANIZSA.
1924. május 22.
Bontisböl kikerült
építési anyagok
|t.«li, t.tócr.p .poi.i,,.
jutinyo. áron eUdók ÍIKUMt 7(,l.,yir.l, nirtainn |,ra«(t. é, tawi ci.rí,, tab.lt,ni porti,nj c.ant I. mit,
vagontítetojib.n m.grcndcth.lí :
Miiur Éoltíinyaa Kariikidi\'ml fi. T
n«gytr.ni»i«t képvts.lsténél
PAUK VILMOS
oki. mtrnOk
Nagykanlzs, Kazinczy.utca 59.
Taláron !««.
Syotorlolt k G tl d Ő
horgolonfiket
felueszeN
Perlsz Jenő
Bazár II. udvar.
Ha azl óhajtja, hogy arca olyan Itgyen, mint a kinyin piros pünkösdi józsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörö« borál igya (1 liter 4000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Jugár-ut 53. Telefon 2-10
EfyanTuMzatl kizárólagos stakUtlef
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OHB. utal onzcdóiyezelt Ingatlanforgalmi Irod.Ja
Fö-UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugyanott
Ponclére Általános Biztosító Inté-zct nagykanizsai főügj nöksége. TELEFONSZÁM 150.
DROTOKAT
Uizben lágyított, fényes-rélkcmény, hor-gányzdt, ónozolt galvanizalt kivicol-beo, vas- és scélmlnőségbon raktárról szál il
Mosonyi Jenő, Budapest
Fayence-lapok
Kloiall- barardazéiek Fa yenca-mosdók Ichamolta-tégla ichaniotta-liizt
jutányosán
Sartory Oszkár Utdda
cégnél
Nasgk.nlaai, Klr.lg-ulca ja. aa.
Grozit gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
m\'ndan minőségben eredeti ryi-ri áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. azám.
Nyomatot, a Zrínyi Nyomda R.-T. nyomdlUban Nagykaniz\'^^^i:
Ofeobeck Károly).
Egyes siáiw Ara hétköznap 1000 korona, vasár- és flnnepnap 12QO korona
63? évfolyam Nagyk.nJUwi, 1924. mAju. 23. Pintek n8. „ím
Az oláh
meglapulva Icai éa vár ja — n.it művel ax oroar, támad e végre valahára. M"t ax oláh twm akarja a háboiut. Nemcsak a megveretés\', . de még a verekedéit «em. Azonban ugy van vele, mlnt ax Inna a ver/sicI — szerelne már (ul lenni /aila.
Stámtalansior halljuk már, hogy » vörös m»dve támadást kc.-d Besszarábla miatt ax oluh ellen, de moit az egyszer hittünk a hlr komolyaágéban, A vörösök koplalnak éa maguk klvánjsk a hadjára tot. learatják őket a teli oUh éléskamarák ciábitó kincsei. Tudjuk, mily lendületbe tudja ragadni az < he.ő katonát annak a kilátása — hogr olt lul a vizén kenyeret fog kapni. Ezért hitlünk most az egyszer a vö ő ők ft(készülődésében. A nagy \\ö>öshadsereget nem lehet fennt\'rtani háborús kaland nélkül. Ezért Trcckij kísérlete- Besszarábiá aak O/a/torazágtói való vlsszavéte lére. Ax oláh orosz események hírét megerősíti a Reuter-iroda is, melynek jelentése szerint Franciaország és O/öAo\'szág között tárgyalások folytak O/d/tOrszágnak a franciák résiéről nyújtandó segély kérdésé rél egy orosz támadás esetére Igae atonban, hogy ezek a tárgyaiésok egyelőre aemmlféle eredményre nem vezettek még. Da maguk az olafc politikusok ia hangoztatjuk —- hogy az orosz rém Djmokles-kardjs állandóan fenyegeti O éhorazágot. A határon egyre-másra folynak a határlncidensek és a Reuter szerint a nagy orosz támadást csak a tavaszi áradások késleltetik.
Egyelőre ctak a viz az uj keleti háború késedelmének ax oka. Ami kélik — nem múlik. Nem vagyurik kárörvendők, nem r\'joogunk a báboiuért — de ebben a háború b*n az Isteni kéznek közremükö dését keresnénk és attól várnak leghamarabb a tőlünk elrabolt területeknek a visszaszerzését. Láng-pallosu bosszúálló arkangyal képében ugyan nehéz magunk elé kép zelnl Troc^ij rongyosalt — de éppen a kisantant tanított meg bennünket arra, hogy ojándéklónak mm igen kell megnézni a kóló fékéi.
Akármit hoz a jövő — tény, uz oláh megkapta az első leckéi. — A francia hátat firditott neki, a szerb meg kerakeu kijelentette, hogy nem tud rtjta segíteni, a cseh meaaze jár ax orosz halártól, meg • bátoraágtól la, a lengyel meg frlgyrn készül a csehekkel.
... Szelek fújnak. Forió nyá:l per zielő szelek. H« egyszer a hullám területek ki.ö!dülnek — ml sem áll útjában többé a nsgy orosz had
seregnek, smely lehengerll a kl képezetle n éa csak f<gj vertelen népek ellen hősködni tudó oláh azoldateszkát.
És akkor — akkor Ko\'oxvir felett la klbon\'ja szárnyait az uj kikelet.
A magyar kikelti.
Bud miniszter válaszolt Farkas Tibornak a sváici gabonakivitel ügyében
Budapest, májúi 22. (Saját tudó-sl\'ónk telefonjelen\'éae.) A nemzetgyűlés mai ülését >/.12 órakor nyl totta meg Szcilovszky Béla elnök. Ax elnöki előterjasxtések és bejelentések után s vámtarifáról azóló tör.ényjavsslat folvtalólago* tár vyalátára térnek át. Elsőnek Rupert Rezső szólal fel, aki élesen bírálja a jsvasla\'ot.
Klárik Ferenc kéri a H iz tanáct kozóképcsaégének magállapit átit.
Eloök konstatálja, hogy a Há< taoácakoTÓképrs.
Nagy Vince kifogásolja, hogy a többségi pártból senki sem indo kolta m\'g a javaslatot. Kijelenti, hogy az uj vámtarifa az osztrák-magyar vámtarifának a továbbf-j leaztéae a nem vádi a nemzeti érdekeket. Mint a szabadverseny híve, a jsvaslstot nem fogadja cl.
Pakots József a javaslat egyes rendelkezéseit bírálja. Hive a szabad kereskedelemnek. Megemlíti, hogy n«m kellett volna siettetni a vámtarifa benyújtását, mivel a kör nyező államok sem dolgoztak k! uj vámtarifát. Kéri a kereakedel.nl minisztert, hogy módosítsa a javas lat egyes tételeit.
ElnÖk ezután napirendi Indilványt tesr, mely szerint a legközelebbi ülés holnsp délelőtt 10 órakor lesz. Napirenden a vámtsrif\'ról szóló törvényjavaslat folylatólagos tárgyalása szerepe\'.
Atután Bud János közélelmezési miniszter válaszol Farkaa Tibornak s gahonavásáilés ügyében előterjesztett Interpellációjára. Mlndonck előtt szükségesnek tartja megvilágítani az diétátok kérdését. Az ellátandók sxáma körülbelül \'1 mii lió volt évekkel ezelőtt, mig most 900.000 re csökkent. 29.000 vagon gabonára volt stükség. Ett a meny nyiiéget résiben ax őrlési adóból, részben a kiviteli illetékekből, részben pedig vásárlásokból fedez\'ük. A vá««rolt gabona 20.000 vagon volt. Tóbb mint 30.000 vagon ga bona állott rendelkezéaünkrr. Mi kor a kormány látta, hogy a ter méa várakozáson Mül jól sikerült, eladott a svájci kormánynak 1000 vagon búzát, őrlési adó elmén óriási rozskésrlet folyt be. Rozshsn na gyon nsgy termésfelesleg mutatko xott. A kormány 4000 vagon rozs ho: jutott hozzá.
A kormány ext ■ kérdést ujy oldotta meg, hogy a kereskedők kel megvásároltatta a rozsot, ennek ellenében kélszer akkora kivitelre adott engedélyt. Ezen az alapon eladtunk 4000 vagon rozsot Ennek eladásával kapciola^ossn a közvéleményben egy felreéités van. Még utolsó napokban is hallottam emhgetnl azt, ho»y a svájci kormány a gabonát vissza uUsitoti a volna. E»re csak azzal válaszolok, hogy ctupán 200 vagon maradi vissza a 4000 vagonból. Et blzo nyílja azt, hogy a avájcl kormány e\'lenvetéaeket nem tett, sőt kij* lentettr, hogy a magyar kormány kötelezettségének minden tekintetben eleget tett. A svájci szállításból visszamaradt gabonát a nagy bankok vették meg. Ami a pénxügyl réizét Illeti az államtól 60 milliárdot vetlek igé.tybn »» üzlet lebonyoü táaához. A kü.földi valutákban bifolyó összeg a következő: A huta eladásokból kifolyóiig 26 millió avájcl frank. A S/ájcbö| vlis-smsradt buza fejében l\'/i mll lió. Az áll) ml rorakészlet eladása ból 8\'/, millió. Egyéb eladiiok ból 6 millió 300 000. UszteUd\'soV bóf 15 millió. Összesen tehát 90 millió svájci frankot vettünk bc. Ami az-üzleti eredményeket illeti, ezek a lehető, legkedvezőbbek vol tak. A hatósági ellátáat t-hát dlfo rencls mentessé lettük. Ezután Far kas Tibor interpellációjában foglalt egyéb ké\'désekre tért át. Kéri vála szának tudomáiul vételét. A Ház és az interpelláló képviselő tudó másul veazik. Az üléa V«3 órakor ért véget.
Békeffy Rémig ravatalon
Eger, májua 22. Az elhunyt Békeffy R mlg zlrctl cisztercita apAt holttestét díszes koporsóba helyezve pinteken délután ravatalozzák fel ax egri cisztercita templomban. — Szmrecsányi Lajot eg\'l érs-k szorn batoa reggel r/qu\'met pontifikál és beszentali a hslottat. A rend egri és vidékről feljött tagjai nagy ma-netben kísérik ezután a koporsót a vssutra, honnét Zlrozre szállítják, ahol az apátsági templomban ravatalozzák fel. Keddoh reggel lesx a temetés a zircit apátsági sírboltba.
A fővárosi törvényjavaslat a közigazgatási bizottság előtt
• Budapest, május 22. A nemzetgyűlés l ötlgazgaláal bizottsága Putnoky Móric elnöklésével tartott ütésén Csillé/y Andi A\' ké\'te a Keresztény Gaidsságl Párt nevében, hogy a fővárosi törvényható aágok uj|ászervezéiéiől szóló javaslat réazletcs tárgyalását néhány napra halaas/ák el, mertapártmk nom volt alkslma^áttanulcnányoznl a javaaolt módosításokat. A miniszterelnök hozzájárulása u\'án »x értekezlet Igy is határozott. Bethlen hétfőn fojja tájékoztatni a pártot a módosításoktól s a kövelke>ő ülést kedden fogják megtartani.
Radics Oroszországba utazik
Belgrád, májul 22 Zágrábi jelentések szerint po\'itlk*! kötökben el tcrj.-dt a hl\', fípyr Radics Orose-országba utadk. Utjának előkésii téae végett máris felvette a kap csolatot \'a azo«j*t-mi<Sfióvfl.
A szkupstlna első Ülése
Belgrád, májúi 22. A szkups\'lna hétfőn tariji első ülését, melynek tárgya a napirend megállapítása.
Anglia Tlrpitz tengernagy kormányalakítása elíen
Páris, m«jui 22. A Malin jtlenil Berlinből: Politikai körökben Teg utóbb kijelentették, ho/y lord Al-bernon brit nagykövet dlazkrét lépéseket tett a nacionalista vezéreknél éa flgyelmeztette őket, hogy Tiipltz tengernagy kormányalakítása Angliában és az Egyesült Al lamokban milyen kedvezőtlen hatást Idéznn elŐ.
A vörös hadsereg besszarábial felvonulása csak tllntető jellegű
Bukarest, májút 22. Ax orosx hadtereg megkezdte felvonulását a mohilev—zaltomiv—odeaaxal vonalon la A Viitlorul Irjs, hogy a közel exerkllométeres hadvonalon nem kevesabb, mint hét sereggel akarja a vörös hadv retŐség operációit megkezdeni. Zsitomiv vldé kén — a rokltnól mocsaraktól délre — Budjenl hlrea kozákhad osztályai állanak. A főhadiszállás egyolőre Mohllevben van a oonét Irányítja majd Boguienev a hadmüveletelt ax óriás fronton. A vörös hadseregnek a legmodern:bb felszerelése van. L4gi flottája, angol tankok. Egyelőre azonban komoly hadműveletről még nincsen s»ó. H itár ioc\'dens Sem történt még. Azéit a romén diplomáciai körétben nem tartják valósiiaütlennek. hogy az orosz h-dsereg mostani felvonulása egy-iőre ctupán demonstratív jellegű.
üm.ai közlöny
1924. mfju. 23.
Nagykanizsa tűzbiztonságának hiányai
Vidéki viszony aiban páratlan tűzoltóságunk felszerelése . Kevés a hatásos tűzoltó - Körtelefonnil lehetne megoldani az éjszakai tűzjelzést
kébb « lüioltál.>131.1 > níjy \'»
Nagykanizsa, ra.jui (s*jit ludö.llúnktó!)
L.ll.nklnt bt kö.rönt.nrk ■ forró nyári napok ■ velük köreledlk r vörőa kakai aratásának Ideje I*. Önként értetődő tény. tanublzony ságot teáz róla a tűzoltók naplója la, hogy a nyári meleg Időszak alatt fordul elő a legtöbb, legve-azedelmeaebb tűzeset. Terméazetea előszeretettel Ilyenkor látogatja a vároat, falut legszívesebben a vörös kakas.
E\' a körülmény adott aklusllláat annak, hogy Információkat szerez-züok arról, milyen állapotban van és mi kivánni valót hsgy hátra a kanizsai tűzoltóság.
Megalakult a gyári tűzoltóság
Knortzer György kormán)tanácsos, a nagykanizsai tűzoltóság 1879 óta fáradságot nem Ismerő tr gjs, az önkéntes Túroltó Teslület meg alapitója, ma tüzoltófőparancsnok agilitásának köszönhető,hogy Nigy kanlzaán sikerült megszervezni a gyári tűzoltóságot. A Patria pót kávégyár és a SSifŐzde 2-2 szakasszal, a Transdanubls 34 ember-rel alakította meg aaját tüzoltósá gát. Mindegyik szerződésben klkö tőtt tűzvédelmi berendezkedéseket foganatosított, mindegyik szerzett be tűzoltói felszereléseket, mlr d egyik kötelezte magát, hogy a városban bárhol előforduló komo lyabb tűzvész esetén segítségére siet a hivatásos tűzoltóknak.
A gyárakban január 25 óta jta tanként egyazer elméleti, márc\'us óta pedig gyakorlati oktatást tar-tanak a tüzoliótlsxtek vagy hlvs tásos felügyelők. A gyár munká aalnak Itt töltött Idejét is a munka időbr arámitja és fizeti.
A város tlsennégy tűzoltót tart
A város által fizetett hivatásos tűzoltók száma 14, ezt s létszámot kiegészíti a 30 önkéntes tűzoltó. Kis-kanlzaán is van egy 16 önkéntea bői álló azakaaz megfelelő felaze-reléssel. A laktanyában éjjel-nappal 9 tűzoltó tart szolgálatot. Éjjel ket lesével felváltva virrasztanak éa 48 óra szolgálat után 24 óra szabad juk van. A fŐprrancmok rend-l kezésérc egy pár ló állandóan fel szerszámozva áll és egyik koois éjjel Is öltözeteaen alszik, mert bl zony nem egy esetben azelőtt a szerszámozás és a kocsis öltözkö dése miatt késtek meg a tü.oltók.
A tÜTollónspló »d»t*i szerint
1924 ben eddig 11 esetbrn volt tűz riadó. Ebből egy v*.kláruta volt, hét kéménytür, egy mühelytü\', azonkívül az Antal ház telötüze és a barakk égés. A tüzesetek száma egy Idő óta évről-évre csökker. Nemhiába 550 korona egy skatulya gyuf;, jobban ia vigyáznak vele óz emberek, mint azelőtt. Az öngyuj-tót meg nem dobja el senki sem égve. Legtöbb tűz Kiskanizaán szo kott Ilyenkor, nyári időben eo fordulni.
A felszerelés tökéletes
Ami tü.o\',lóságunk felszerelését Illeti, a... vonatkozólag csak any-nyit, bog, . debr>ceri lüjoltófő parancsnok Ittjártában meglepetve jelent elte kl, hogy i0kkal nagyobb városok ,s megirigyelhetnék Nagy
kanhsa luzoltójelszerelését. Legbü..
gárrsl alkalmazható benzinmotoros gépre éa a négykerekes hatalmas, forgatható kocailétrára, amiket Knortzer főparancsnok 1916 ban szerzett be az Önkéntes Tű oltó Testületnek 14.000 koronáért s a testület azt a város tulajdonába adta.
A tökéletesen komplett, kifogástalan jóksrban levő fe\'szereléat mind az önkéntes Tűzoltó Testűlei szerezte mulatságok jövedelméből, társadalmi gyűjtésből. Van ott 4 g*p, 3 létra emelet tűihör, 5 lajt állandóan utrakéazen tele vízzel, tömlők, azlvattyuk, petróleum fáklyák, azerkocsi, mentŐszekrény, füst-álarcok buvártelefonnal — minden, amit csak kivánni lehet egy vidéki viroa modern tűzoltói felszerelésé! Ől.
Csak a tűzoltó kevés
Ehhez az igazán modern és tö kéletes felszereltséghez azonban hiányzik még egy és más. Elsősorban Is kevés a tűzoltó. As önkéntes tűzoltók szép számmal v«nnak ugyin, de ők mégis csak claősor ban a saját életűk robotjév>l kü/dó emberek. Hivat* o- meg csak 14 van. Mind ott van, ha szükség van r/-juk, de legfo.-.tosabb lenne, hogy rőgtőn ■ kivonuláskor lehessenek elegen. Ekkoia létszám mellett pedig az első pillanatban aligha állhat kéznél több 5—6 embernél. Veszedelmes tűz esetén ped\'g 5—6 em ber végsőkig feszített ereje Is kevés az első negyedóra legnehezebb munkájához. Lt pedig már csak a város tud segitenl. Még 10 hivatá sos tűzoltó költségeit a városnak saját érdekében vállalnia kellene s mihelyt mutatkozik némi klbonta kozás a mai gardaa^gi helyzetből, reméljük, vállalni Is fogja.
A fogat erő sem elég. Az öt pár ló közül négy pár végzi a közlísz ti sági munkákat s csak egy pár ló oz inspekciós. H« ezt elviszik a mentők, a tűzoltók kl sen tudná nak vész esetén vonulni. Ezen azon ban már segít s városi tanács és ezentúl két pár ló lesz inspekciós.
A tűzoltóparancsnok ság most egr autó Jelszerelését terve.i, mely 7—8 ht. vizet, gépet és szem\'lyze\'et tudna gyorsan szállítani.
A tűzjelzés hiányossága
Nagykenizaa tűzoltóságának a legtöbb nehézséggel a tűzjelzés hiányosaága miatt kell megkü d -nle, Éjfél után ugyanis nincs telefon-svolgál.t Nagykanizsán. A tűzoltó ság vjn cwk Ilyenkor összekötve s kiskanlzsai r ei: dőrőrszobával s ha ott valami verekedés van, az itteni tűzoltólaktanyából saladnak le a kapitányságot értesíteni. Hj azon ban a város kül v*gy bclleríil-lén tűz támad éjszeka idején, kko: gyalogeszerrel kell a tűzoltósága szaladni segítségért.
Hs már az éjfélutánl rendszeres telefonszolgálat hiányától le Is k«-ll mondanunk, legalább o gyáraknsk, nagy vállalatoknak, lütveszélyes raktárak és üzletek tuLjdonossi nak kellene klazorgalmaznluk egy éjszakai kör telejonvonal létesítését, ami utján közvetlenül lehetne ér teslteni « tűzoltóságot. Ebbe b? lehetne kypc-olni caetleg a tei d-n-séget is s as éjszeksi közbl/\'onaag is mindjárt szilárdabb alapokon nyugodnék.
Hogy az önkéntes és szabudna pos tűzoltókat baj eaetén gjo-aan lehessen értesíteni, a psrarcsnok ság tüzjeliő állomást óhsjt létesl leni. Más városok b <n tűzoltó torony böl történik áll ndóan afigyeiésc. tűzjelzés, vagy legalább félrevetik a harangokat. Nálunk ugy óhajtják ezt megoldani, hogy a laktanyából elektromos ulon megkongatnának a feliőte mplomtoronyban valami
vészharangot, vagy szirénát hosná nak n űködésbe. Ezt irányjel-Ővd is össze lehetne célszerűen kap csolnl, nappsl vörös zászlóval, éjjel ugyanilyen lámpával.
A tüzoltópararcsnokság a helyzet mtgaslatán állva harcol, hojy a város blztomága ne érezze meg ezeket a kívüle álló okokból máig la fennmaradt hiányosiágokat. D-plhenéstelenűl harcol .azért Is, hogy ezeket a hiányokat mielőbb pótolni lehessen.
A vöröskskas n^m Ismer IrJát és nincs tekintettel semmifé\'e gaz dasági lehetőségre. Magának a vá-rosmk kell tehát élesen Őrködnie és elhárítania annsk látog .tásáhól eredő minden katasztrófát.
A városnak, minden polgárának kell áldozatot hoznia. Tüzoltósá gunknak minden m<?dot meg kell adni arra, hogy akadálytalsnul vé gezhesse munkáját m\'ndnyájunk oyuja\'ms és vagyonbiztonsága ér dekében. (bl)
Értekezlet a Badacsony megmentésére
B dtcsonytomajon Spur hlvín kormánybiztos jelenlétében az érdekelt lörök bevonásával értekezletet tertottsk a B latonvidék és egész Magyarorazág ritka természeti kincsének, a B d»c ony h\'gy-nek megmentése tárgyába:-. A • értekezleten a kereskedel és föld müvelésügyl minis-.\'érlumok is kép viseltették magukat — J ;len volt Bacsinszky volt zájrábl Máv üzlet vezető Is. Arra a megállapodásra jutottak, hogy fe Bidsceonytegyelőre nem fenyegeti veszedelem, mert a bazallbánya érdekeltségét a/erződéa kotl, hogy a Badacsony b<tla\'o:d részét nem szabad kibányásznia. A gazdák továbbra is megmarrd ni k tiltakozásuk melleit. Az érde-kelt gyárvállalat szeretne - ebbrn csak politikát látni, ml/el a gazd>k az üzem munkaalkalmai mialt nem tudnak o\'csó napszámosokat kapni a szőlőmunkákra. Etiel szemben elvltathstatlan tény, hogy gyönyörű miga nemében egyetlen természeti kincsünk mrgmentéseér t nem csak az érdekelt gazdáknak, hanem egész Zdamegyének síkra kell szállnia, mert a B dfcsony olyan értéke azéptégénél fogva Magyar országnak, amit nem tudtak elvenni tőlünk, ami megmaradt még és bűn lenne, ha nemzell kincsünknek ezt a tényezőjét most eldobnánk magunk cserébe pár száz vagon bszaltért. Bazaltot tudunk másutt la azereznl, de Badacsonyt még egyet aoh.. 1
A j\'rl öltözködő nrl és nol világ figyelmébe! A FIL1PP kólód. (Szombatit \'y, Széli Kilmán
u c« 6) harisnyái és : oknll r Irg értékesebb an/sgl ól a j t mühe \'yében ké«iülnek. Elö.-.yük, I ogy saját anyagukból mindenkor f j I h-tök ta jssilhstck, lgy nem keli velük otthon veísődnl. A / úral <• nul gtvd vlizo.i) okhoz m*ivve előnyöaek, mindeneseire olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla mggyőződnl.
HÍREK.
Kom. kstli. \' t)ozs<> |k. Protestáns: l>czsí. Izr.: JJ.r Ifi
Idtljárá^ ~ Nagykanizsán _ CMilíirtük r^-jr^ol IH-1 f, szél Delbon 23-3 C, szil északnyugati. Rsie 17 7 C. szél d inyug«ti.
— A piac gyakoribb ellenőrzése érdekében. Dr. Kráfky litván városi főjegyző a tegnspelőtt lezajlott piaci vizsgálatokkal kapcsolatban előterjesztést tett, hogy az ellenőrző razzia megtartáaára Keszthelyről Nagykanizsára érkező vegyvl-sgáló köteg kiszállásának költségeit a város viselj?. Érzel ugyanis a nagyksnlzssl élelmiszerpiac gyakrabban szükséges felülvizsgálásának eddig elhanyagolt kérdését jelentékeny mértékben meg lehetne könnyíteni, mert gysk-rabban lehetne átkérni a keszthelyi vegyvizsgáló állomás vegyészét egy-egy hirtelen razzia megtartására. A főjegyző egyben jelentette, hogy az évekkel ezelőtt rlksllódott, a város tulajdonát képsző egyszerű vegy.irsgálatl szerek és eszközök, amennyiben még megvannak, s rendőrségről.a városi közkórházba kerültek a minden valóazlnüség szerint ott jelenleg is megtalálhatók. Ezek a műszerek közt tej , vaj-, sulymérő is van, amivel a pl»c legfontosabb, mert legkönnyebben és legtöbb esetben hsmlsltott élei-mlcikkének, a tejnek vizsgálatát esetenként maguk a városi tiszti orvosok is el tudnák végernl.
— A főgimnázium építészeti felülvizsgálata. A. zalaegerszegi államepltészeti hivatal most értesítette Nigykanlzsa várost, hogy felül fogja vizsgálni az ujonan épített, Illetve átalakított főgimnázium épületén legutóbb eszközölt építkezési munkákat Is.
— Ceak a polgármester rendelkezhetik a vároal fogat felett Tegnap lépett érvénybo a polgármesternek az a rendelkezéao, hogy a városnál alkalmazott azn-mélyzet és tisztviselők a város tulsjdonát képező fogatot csakis Indolo\'t esetben klz rólsg a polgármester vagy annak helyettese engedélyével vehetik igénybe.
— Végelbánás alá vont kanizsai óvónő. A vallás- és közoktatásügyi minisiter hűli Cecília nagykanizsai kö aégi ovodához beosztott állami óvónőt saját kérelmére végelbán*s alá vonta.
—• ,,T©tra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut 6 sr.Am.
— Nagy arányokban tarjed a száj és körömfájás. A legutóbb fellépett azáj- és körömfájás már az egész nagy és klskanlzsal állatállományt megbetegítette. Kls-kanlzsán három oorda és egy konda, Nagykanizsán három konds és egy csorda, vagyis a teljes állomány fertőzve van. így tehát a tervezett kényszeroltás helyett a kór önmaga gondoskodott, hogy városunk minden hasított körmii házlállala átvészeljen. Annyi előnyo ennek is van, hogy a járvány megszűnte után állatállományunk két telj rs évig mentes lesz a száj- és körömfájástól s csak a kővetkező generác\'01 fenyegeti majd Ismét ez * nem is annyira veszedelmes, mint kellemetlen következményekkel j\'ró betegség.
— 64 éves divatáruháx. Slo-ger J tig-rf és Társa divatáruháza Nigykftr.izs- Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
ZALAI KÖZLÖNY
Ráoalmaxott*e a Zalai Közlöny?
Érdekes sajtóper a nagykanizsai törvényszék alötl
Nagykanizsa, míjm 22 Lspunk mult évi májúi 25 Ikl számában részletben foglalkoztunk Kolojsvírl Klein Ödön legutóbbi esetével. „Hogyan akart Kolozsvári Klein Ödön két azegéoy lakójától megszabadulni" elm alatt megírtuk, hogy két azegény, öregasszony lakójának tudtán .kívül, ez 5 nevűkben és aláírásukkal beadványban arra kérte. a. városi, tanácsot, hogy vegyék fel őket a városi szegény házba, hogy valószínűleg Ily módon könnyű szerrel szabaau\'hasson ■ két öregasszonytól és visszakaphassa azok lakását. Turpissága azonban kiderült és az agyafúrt kllakoltatási terve dugába d3lt, Az akna, amit a szegény őregasszo nyokkal szemben akart hssználnl, fö\'robbant ugyan, de Öt migit sebezte meg. Megírtuk, hoyy a városi tanács oklrathamisitás miatt feljelentést tett Kolotsvárí ellen a kir, ügyészségnél. Tudósításunkat ezzel a megjegyzéssel fejeztük be: .Ei ez az ember Igazgató főtitkár ? Ez az ember alelnök?"
Kolozsvári Klein Ödön a cikk megjelenése után rágalmazás miatt feljelentést tett a. kir. ügyészségnél a Zalai Közlöoy ellen, azonban a kir. ügyészség nem vállalta a vád képviseletét. Kolozsvári Klein Ödön a nagykanizsai Háztulajdonosok Szövetségének Igazgató főtitkára, mint főmagáovádló kérte a cikk írója ellen az eljárás megindítását, amit a pécsi kir. ítélőtábla határozata után a nagykanizsai törvény szék vádtanácsa az 1914. évi XIV. t. o 33. § a alapján el Is rendelt éa az akkori felelős szerkesztőt, miot a cikk íróját az-1914:41. t.c. 1. § íba ütköző éa 3. § 1. p. szerint minősülő éa az ezen § 2. bekezdése szerint büntetendő sajtó uliáo e|kővetett rágalmazáa vétsége miatt vád alá helyezte.
Időközben azonban a nagykanizsai kir. törvényazék büntetőbíró-
sága dr. Mutschenbacher Edvln kir. törvényszéki tanácselnök elnöklete alatt letárgyalta Kolozsvári Klein Ödön bűnperét. A főtárgyaláson a kihallgatott tanuk vallomása alap jár\\ a büntetőbíróság beigazoltnak vette azt, amiért a városi tanács megtelte ellena feljelentéséi és Kolozs váril bűnösnek mondotta ki a Btk. 402. § 1. bek. szerint minősülő ma gánokirathamlsitós vétségében és ezért őt Meiz kir. ügyész vádbesztde alán 100.000 K fő, 50.000 K mellék pénzbüntetésre és az összes felmerült költségek megfizetésére ítélte. Kolozsvári Ödön megfelebbezte az elköbiróság ítéletét, de megfeleb bezte a kir. ügyész le, aki a büntetés sulyosbliásál kérte.
HélfŐn tárgyalják a törvényszéken a Z«lal Közlöny rágalmazást bűnperét. Miután Kolozsvári Ödön annak idején azt állította a Kenedl büntetőtanáciról, hogy a Kiss Lajos kontra Kolozsvári Ödön rágalmazás! perében ítéletét zsidó bejo tyás hatása alatt hozta, mely felháborító blról megrégalmszás miatt Kolozsvári Klein Ödönt a közeli nspokban vonja ■ budapesti büntetőbíróság felelősségre. A hétfői sajtóperben Fischer József törvényszéki tanácselnök büntetőtanácsa fog Ítélkezni.
A hélfől sajtóper ugy jogi, mint zaurnalisztikal szempontból rendkívül érdekesnek ígérkezik. Akkor dől el, rágalmazott-e a Ztlsl Közlöny Illetve a cikk írója, amikor olyan tényeket közölt, melyek miatt a városi tanács feljelentette Kolozs várit és melyek miatt a bíróság marasztaló ítéletet hozott. A ma gáooklrathimlsltáü miatt a kanizsai törvénvazék által elitéit Kolozsvári-Klaln Ödön a cikk írójának szigorú megbüntetését kérle. sA cikk írója — lapunk jelenlegi főszerkesztője — a hétfői főtárgyaláson Kolozsvári vádjára meg fogja adni a választ Klein Ödönnek. A vádlottak padjáról.. .
1924. májas 23.
— Vámőr ssamla Lantiban.
Mys tábornok, ■ szombathelyi vámőrkerület parancsnoka Lentiben megszemlélte a lenti I vámőrszakaszt.
— Bármáiáa Sxécslsslgatan.
Mikes szombsthelyi megyéspüspök május 27 én Szécalajtlgetea bérmál.. Fogadtatására éa a bérmálásl ünnepre már folynak az előkészületek-
— Iskola láss as eger szegi régi postaápölet. Tudvalevően Zalaegerezegen eléggé érezhető hiány van Iskolaépületekben. Czobor Mátyás polgármester most (elírt a pénzügyminisztériumba, hogy ml előbb fejezzék be az uj postapalota építését, hogy ezáltal a régi postaépület megüresedve, azt elemi éa polgári Iskolák helyiségelül fel lehessen használni. ,
— Nyári ajdonságok, grena-dinok minden azlnben, epongeok, mosó cqaroquénok, gyapjú deleinek, libertl batlsztpk, nagy választékban érkeztek Singer. dlvatáruházába.
— Részletfizetésre kínálnak Bzöretet a városnak. Lassanként kezd viaszatérni a részletfizetéses üzlet kötés Is. Ennek egyik első fecskéje a győri finomposztó gyárnak a városhoz.érkezett,ajánlata, melyben réazletfiutésre kínál a városnak ruhaszövetet tisztviselői közt való eláruiltásra. Mindössze az a részletfizetés bökkenője, hogy az takará^koronában értetődik. A feltételek >zoqbsn egyébként sem olyanok, hogy a város Ilyen hatáskörébe nem tartozó üzleti vállalkozásba belemenjen.
— Be kall jelenteni az Ida gan gazdasági munkásokat. A Nagykanizsa területén éa határában alkalmazott és ott dolgozó külföldi vagy máa törvényhatóság területéről ayefződtetett mezőgazdasági munkásokat be kell jelenteni a városnál, a város pedig az alis páni hivatalba tartozik ezek névsorát és személyi adatalt jelenteni.
— Regenhardt áa Ravmann lendamaaztok, női éa férfi zsebkendők, Msy éa Holfeld rumburger vásznak, len- és linóbatlaztok, slfo-nok, sifonbatisztok mérsékelt árban Singer divatáruházában szerezhetők be.
— Imre Sándor nyugdija-
xáaa. Az újjáépítő törvénnyel kapcsolatos uj tlaztviaelől létszámcsökkentés következményeképen a vallás* és közoktatásügyi miniszter Imre Sándor dr. adminisztratív államtitkárt a szolgálatból elbocsátotta.
— Marfca grófnő asm kap bsntaaáal engedélyt. Pozsony ^jelentik: A szlovenszkól teljha-talml minisztérium Kálmán Imre ^Marion grófnő" elmü operettjétől megvonta a postai azállltási jogot éa a darab előadáaát Szlovenszkó területén megtiltotta. Marion grófnő tehát sem fűzve, sem kötve, de még azlnpadl tollettében sem vonulhat be Stlovenazkó földjére.
Fonottbutorok
.ISsiebák éa v.ranriák ré.lAr. mind.nlél. kivit.Ib.n AllandA.it kaphatók II
Legnagyobb választék lámpaernyíkban
FEITSCHER BÉLA
fonottbutor és kosárfonó vállalatánál Rozgonyl-utca 9. az. KerU bútorok festéséi éa Javl* táaál vállalom.
— Május gégéig, minden Iparoaaal megkötik a forgalmi
adó-egyezségat. A pénzügylnz-gatóság a vidéki forgalmi adóellenőrző hivatalokat már egy héttel ezelőtt felszólította, hogy az Iparo. sokkal kezdje meg az egyezkedési tárgyalásokat A beérkező jelen tések szerint a vidéken almán mennek aa egyezségek, A pénzügy-igazgatóság- ugy tervezi, hogy ji helybeli Iparosokkal még ebben a hónapban megköti a forgalmi adó-egyezséget. Az egyezséget ciupán azokkal fogják mngkötnl, akik a kézmülparosság határát meg nem haladó ipari foglalkozást üssek.
— Zalaegerszeg forgalmi adó-réazesedéae. A pénzügy minisztérium Zalaegerazeg városnak 130 millió \' koronát utalt . kl negyc,d<vl forgalmlsdó részesedés képsn.
— Rendelet s trafikok nyitTS tartáaáról. A pénzügyminiszter rendeletet köyöl, atpely ezerlnt a dohányáruspk kötelesek Üzlethelyiségsiket reggel 7 órától esti 8 óráig, megszakítás nélkül nyitva tartani a a fogyasztó közönséget a kívánt anyaggal kiszolgálni. Vasár-és ünnepnapokon reggel 7—10 óráig, a pályaudvarokon pedig 11 óráig tartoznak nyitvatartael.
— Hangverseny. A zalaegerszegi hölgyek Mária-kongregációja áldozócsütörtökön hangversenyt rendez.
— Egsraxsgl majálisok. A
kereskedelmi Iskola, a polgári leány Iskola , és a női kereakedslmi szaktanfolyam résztvevői szombaton Zslaagarazegen diák-majáHat rendeznek.. i— Vasárnap a Zalaegerszegi Katolikus Legényegylet tartja msjállaát.
— Forgalomból kiront bé lyegek, Junius végével a 10, 20, 3?, 50, 150 ás korona posta-bélyegeket kivonják a forgalomból. Ezek a .bélyegek a batáridő leteltével többé mini használhatók fel bérmentesítésre. Ugyancsak kivonják a forgalomból a 20 koronás értékjelzéaüi bélyegekkel ellátott postai levelező, ée megbizáai lapo kat la^\'Ha a közöeaég birtokában Ilyen postabályegek, levelező és megbízási lapok vannak, azokat jualui végéig bármely poatahlva-tálnál díjmentesen brcierélhetlk a forgalomban maradt postabélyegekre.
— Cowercoat rípa, wypa- cord, Tutan Khamen trlkóselyem újdonságok nagy választéka Singer divat-áruháaában kapható.
~ A Duaántull Közgazdasági Részvénytársaság rendkívüli közgyűlését folyó hó 24 én délelőtt 11 órakor tartja aaját helyiségében (Erzsébet királyné tér 20.). Tárgy: alaptőke felemeléa.
400 hsktolltsr, ■ legprímább minőségű uj\' boroshordó eladó. Cim a kiadóban.
3
— A caerkéazcaapatok -Vasárnapi ünnepélyére és fogadalom-tételére jegyek mír válthatók a csapat parancsnokságoknál éa a Jeutseh drogériában. — Helyárak (a football mérkőzés helyárai) páholy 15000 korona, tiibünüléa 10000 korona, állóhely 5000, diák- éa katonajegy 3000 korona- A tiszta bevételt a azegénysorsu cserkészek táborozására fordítjuk, azért felül-flzetéaeket háláa köszönettel fogadunk ée hlrlapilag nyugtázunk.
— A világhírű jó mi bőség ü azövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és azövőcírna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— As OltáregyepUlet tagnap aatl előadáaán a szereplők még az elaŐ> előadáson la tultettek és a közönaég sok tapssal honorálta finom játékukat. Különös tetszést arattak az egyea felvonás előtti élőképek, melyek teljes szépségük* ben adták vissza az ujteatamentucnl jelenetsket. Farantal Annus, So* mogyl Manci, Pákay Maacl. Gyenes Giiua, Gráf Mancika, Vojkovlcs Olga, SIÓ Gabriella, Kanyar Mimi, Kanyar B., Cseh Ilus éa a kisebb azereplők minden elismerésre méltó szép játékot produkáltak. A két előadáa nemcsak nagy erkölcsi, de jelentékeny anyagi sikert la aratott, arai P. Mátés HU ár Igazgató fáradhatatlan buzgóaágának érdeme.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut t.
— A kanizsai piac tájékoz-taté árai. A nagykanizsai árvizsgáló bizottság a szerdal hetivásáron a következő árakat jegyezte fel: Mák 8000, bab 4400 K literenként, foghagyma 3000, vŐrÖehegyma 1500, sárgarépa 2000 K csomónként, zöldaég 5000, aavanyukápoasta 3000 K kilogrammonként. Saláta 5—600 K fejenként, burgonya 1800 —2000 K kilónként. Vaj 55-00 000, turó 9—11.000 K kilogrammonként, tej literje 2500—3000 K, tojáa darabja 1000—1100 K. Húsárak: növendék marhahús 14—18.000, marhahús eleje 20.000, hátulja 24 000, borjúhús eleje 24 000, hátulja 28-30.000, aertéa has 30.000, zair 40.000, háj 38 000, zslrazalonna 36.000, fűatölthus 4«.000 korona
kilogrammonként.
— Ügyaa lányokat Jő fisa-téaael falvasa a kötő ezövő-gyár, Nagykanizsa.
— Kitisztítják as ördögárkot. A nagykanizsai városi mérnöki hivatal a napokban kezdeti meg a várost keresztülszelő azenny és esapadékvlzlsvezető öi döfárok kltlaztogatisit. A munkát 8—10 napazámos előreláthatólag 6 nap alatt fogja befejezni. A város jelentékeny nagy részét csúfítja el ez a gondozatlan, nyitott árok nem csak külaUküag, hanem megrontja az egész vidék levegőjét, vhití amiből érthető, hogy némi csalódással veszik tudomásul ezt a hírt az érdekelt lakók éa házigazdák, akik sz utóbbi Időben elterjedt hírek után azt remélték, hogy alapoaabbaa fognák segíteni a vároanak ezen a szépséghibáján, ami közegészségügyi szempontból határozott veazedelmet is jelent, örvendetes esemény mégir, hogy legalább veszett fejszének nyela térül s hit nem Is lehet a mai su\'yos gazdasági körülmények közt beboltozni, legalább gondoskodás történt íz Ördögárok alapos kl-tisztogatásáról.
zm.a1 közlöny__
- P«M, job.Ho , .«!<n-. bíc\'l
ágyterllőkiezlat.lek és aeztalt.r Ilik-bél nagy raktárt l-l éa juhárban .dj. Singer Ji.a.f Tára.-
— Haláloa axarancaátlanaíg.
IPer\'sz Simon zalalgrlcel korcimiroi te,nap reggel befogta két csikóját. hogy beleollen » koclbá. A korcimároa • falai C HÓI kai • n«m m.i.,1 erdöszélre h.jl.loU, hogy forgácsot hülio. haza. M\'kor kocsiját megrakta forgéccral — felült • kocal forgácirakományára
éa hazafelé hejlalntt. Útközben a fl.l.l cilkók ■ kutyáktól anylra megijedtek, hogy a lejtő utón kul! vágtatálben rohantak elé. W\'l" teljea érivel vlaazalerlotta őket, de forgácsnak nem adoll elég Ii maaztékot, a forg/cs melyen OH, előreciuizolt ée oly sietcncsétle nül a lovak közé eiell, bogy láb. beleakadt a ssrojlyába ée a lovak leiül a /öldön hurcolták haza a szerencsétlen cmíxil, kinek lejeit maidnem teljesen szétroncsoltak Mikor >■ u lest közepén levő keres,t korlátban a koc.l meg akadt, »» oda tiető nép k\'sraba Hitolt* Watsit rattenetes h.lyzeté-Ml — azoobao már kéaő voll. W.lss Simon teljesen össze volt törve. Rövid d« kínos szenvedés után meghall. A szerencsétlen « bert felesége és négy kii gyermeke gyászolj e.
- Allcr kép.. caalidl lapja 5. náma megjelent. — As öaeica atámok kaphatók eredeti árakon Fl.chel Fü\'őp Mai köoyvkereskedé aében Nagykanizsán.
tanügy.
Nem rönldltlk meg a kls-kanlzsalak lanávét
A földmlves leülök gyermekei* kat egésx korán bossáaiokt.lják a meiel munkához. A gyermekek nemcsak osgy segítségére vannak aiáltal a szüleiknek, hanem tekln-télyae munkabért la takarítanak meg szülőiknek. Igás viszont, hogy rénlnt tuliott takarékosságból, réselni a napazámbérek tulmagas volta miatt kéazséggei áa túlsókat la veaslk Igénybe a gyermekek munkáját a aiáltal vis.letart jak az Iskolától. Hogy a sok fold,,,Kisgyermeket a sok lakolamulaaztáatól mentesítse éa módot nyújtson szüléikén segíteni, a hitbeli Iskola-gondnokság az V—VI. osztályos, továbbá a továbbképző Iskolások azorgalml Idejének 1—1 hónappal való megrövldltéaét kérte a kultuaz-minisztériumtól. A kérvény most érkezeit viasza a köiigazgatáal bízottéig utján. A minisztérium nem találta a kérelmet teljesíthetőnek. Mindössze a továbbképző Iskolások Djk a aiorgalmi idejét rövidített, meg 1 hónappal össze), 1 hónsp pal tavasszal. Ez azt jelenti, hogy a klskanizsal \'továbbképző Iskolai tanulók október 1-én kezdenek lakóiéba járni ^ a vizsgájuk május 31 én mejtarlhal.ó. Az V-VI. osztályosok pedig már szeptember l én kezdik el a tanulást és junius végéig kzll likolába járalok.
A tankötelezettség meghosszabbítása Klikanlzsán
A. l.kol.iö„í„T végr.b.jtásl u asltás. módot ad .„., hogj az olyan 6-12 (ve. Unu|á „„"gj,,.. zcttaégét, aki hsny.g.ig., ,ot
a jelzett Idölg s| n«m v<!Ieil , in.lv. 2 évvel továbbr. ií . „,„! dePD.pl Iskolába járáir. Ugyen
kényezerltve. E törvény alap ín a „spokban tárgyalta 1. a. «1L U
osl gondnokáig 96 klskanlzaal gyermek tsnkölele. korának m-g ho.e.abbltáaát és elhatározta mind . % gyermeknek még egy további ávre való Iskolába utaliaát. A ha-tárosat allén í.l.bb.zé... lehet. 4\'„| A határidő lejártával csak két „016 felebbezte meg a haláio-ato\'-
sportélet.
NTE-ETO 2.1 (2 ll) Ae NTE reorganizált csapata, bár Dezső helyén még mindig tirla-lékkai eerrepelt, azép giőrclmet aratott Gyírben ée -zzel derékban tórto ketté az ETO bajnokságra Irányu\'ó asplrác\'ólt. Ae LTE minden embere tudáaának legjavát nyújtott\', kúlónöien a csatársor (, a közvetlen védelem játizott pompásan é. mindenben az ősrl NTE re emlékeztetően, de kielégítően oldott., mag feladatát a hslf sor Is. — É dekes előzményei voltak a mérkőzésnek, melyek nvn denben azt . látszatot keltették, hogy a gjőti\'k mindenáron meg akarják az ETO val nyerelnl a mérkőiést ée a bajnokságot. Doxső 2 heti játéktilalmát jogazerütlenül meghosszabbították egy héttel éi
hiába volt az NTE tlltakozáaa, ad akta telték ezt; kifogásolta a kerület Bakonyi játékát Is, kinek büntetését a mérkőzés előltl pénteken szállította le az MLSz lelleb bezésl tanácis május 15 lkélg. A kerületi lllkár meg akarta akodá lyoznl Bzkonyl játékát, mert — a péntek délben megjelent blvstaloa lapban még nem volt leközölve a pénteken este hozott enyhítő ítéleti Ebben a kérd\'sben azonban nem engedett as NTE a minden tllla kizáa ellenére le beállította B.ko nyi\', annál Is Inkább, mert fővá-rosl képviselője előtt a felebbezéal tanács ítéletét kihirdető elnök kifejezetten kijelentette, hogy Bikonyl az ETO ellen játszhatlk. A mérkő zés levezetésére győri bírót küldtek kl, de sikerült az NTE nek kiverekednie, hogy semlegea birót kü\'djeoek kl- Hiába volt azonban Melchner pártatlansága, mert a határblrákul kiküldött két győri bi-ó folytonoa Integetésével befolyásolta a még a (yőrl sportlap által ia elismert szabálytalan pártoa ítéleteket kellett hoznia. Ds hát végeredményben minden hiába volt, mert Lopu nemerak a szabadtu gázokat, banem még a tizenegyest is bravúrosan kivédte. Szombathelyen a SzAK nagy ovációval fogadta éa megvendégelte a csapatot, mely lef.rőaebb riválisát ütötte el a bajnokságtól. NTE: L?pu, — Haraogozó, Jámbor, — Koho, Tamás, Radics, — Heffcr, Bekonrl, Palkó, Skerük, Crvetkó.
NOZGÓFÉNYKÉPSZINHÍZ.
Uránia. Srombat 7 és 9 órskor, vasámsp 3, 5, 7 éa 9 órakor a világhírű amerikai Paía\'mount Pick-tures filmgyár legszebb terméke: A Sejk. Egy fiatal ledy kalandja, a sivatag fial kört 8 felvonásban. A főszerepekben Rudo\'ph Valeo-tlno éa Ágnes* Ayres. Történik a tikkadt, forró Szahara mélyén. Felülmúlja az Atlanttsl I
Világ. Srombat 7 éi 9 órakor, vsaárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor: A sálán hclyloitója, befejező része. Pokol a /öldön, kalandor töMéoet 6 le.vonásban. Főszereplő I hrry
PleW.
Hasznos Judnivalók.
Mennyit lehet egy négyszögölön kertileg termelni?
Azok közé tartozom, akik nem „.„ lármával akarják megmenteni e hont éa nem n.gydobbzl hlrd.-tik a löbbt.rm.léa Isríjét, hanem .kl tettekéi lívekazlk caend.a.n azokat kereaztülvlnnl. Nem beazélek a nagy- éa középblrloVoaokról, akiknek legna.yobb azázaUk. már a saját jól felfogott érdekében la k.r.aztülvla.i a többtermeléat Nekünk minden erőnkből oda kell
halni, hogy a f.lu.l kllgazda Is le-gy.n blve a földjén a löbbt.rma-lécnek, ,
Ehhea terméazetesen előbb . fokozott kulturát kell megter.mt.nl, m.jd a középosztállyal s.emb.n a hitet é. barátaígot. aztán ÍJ.kor-Isll példákkal kell bemutató előadásokat tartani, lehetőleg kozaé génként. A tanítókat gazdaságilag la kell képezni, ugy, bogy a megalakítandó közaégl mintatelepeket a járá.l g.zd.aágl felügyelő utasítása és ellenőrzése mellett ők vezessék. ,
N.gy aulyt helyezek arra, hogy ugy falun, mlnt városban, akinek háza mellett ciak pár négysrőgöl területe van, maga lermtlie kt házi szükségletét legalább főzelék éa zöld-Bégfélékben.
Mindezt példával Igyekszem b«-blzonyltanl.
Én az elmúlt nyáron egy nagyon kis területen 90 négyszögölön tettem kísérletet konyhakertl-vet.mé-nyekkel, a Balaton partján, balatoni homokon, a nyaralóm kartjében. A homokot meghordiam a vihar által a Balaton partjára kl v.rt nád, káka éa hlnártörmalék-kel, a közeli fasorok éa ligetek ősszel lehullott falevelével, azonkl vül baromfi- és Istállótrágyával éa a talajba öaazel beástam, tehát a alvár homokot t.l.vényben gazdagítottam. Ar Igy megjavított lóid-ben mindent termeltem, ami a konyhára, illetve háitartáara azük-aégea volt.
Szabadjon feltörölnöm, hogy mlnd.gylk féléből mennyi termésem volt, mekkora terülten.
Bzb zölden 2 5 négyszögölön 110 kg. (Az utolsó 4 kg ot november 4 én szedtem le. Ezeoklvül 6 kg száraz babot hagytam meg télire.)
— Boraó, zö\'dan 2\'5 négyazögölön 13 5 kg (Nem sikerült.) Hlgyoza (vörös) 12 5 négyszögölön 101 kg.
— Sárgarépa 7 5 négyazögölön 314 kg. — Petrezselyem 5 négyszögölön 95 kg. — Siska 2 5 négyazögölön 94 kg. — Paraj 2 5 négyszög ölön 164 kg. — Uborka 1 5 négy s.ögölön 196 kg. — Paprika 5 négyszögölön 735 darab. — Para-dlcaom 5 négyazögölön 149 kg. — Kelkáposzta 2 5 négyazögölön 685 kg. — Téli kápoazta 2 5 négyaiög-ölön 124 kg. — Karaláb 2 5 négy arögölön 43 70 kg. — K.rfloi 2 5 négyszögölön 4 kg. — S.lála 70 lej. (Paradicsom, hagyma és psp rlka köré mlg alsciony volt.) — Mik 3 négyszögölön 11 kg. — Dinnye 15 négysiögö\'öa 468 kg.
— Tök 118 kg. (Tengeri között.) — Tengeri 7 5 négyszögölön 148 ciő.
— Hónapos retek 27 köteg á 10 dsrab. (U ána vettetett, Illetve pa-lántáztatoit a bimbóskel) — Burgonya 5 négyszögölön 77 kg.
Ezen termények a mindenkori napiáron értékelve, 1,215.000 K át adtak. Ebből egy négszögölre esik 13.500 K. .iieri Izsák Gyula
1924. május 23.
atOzsm
(Saját lüJóiltÓBk teleíODjel.ntáie) Dall magánforgalom. Tegnapi zárlati árfolyamoknál valami v.l gyengébbek ai árfolyamok. Ko.zlpénz \'/•\'/«•
Magyar Hitel 622-30, O.ztrák Hitel 236-38, Hnal 215. Ango! Mzgyar 6-t J l>álo» 128, Ker.ak.. del.nl 1300-325, Földhitel 305-10, Peali H.zal 4150-200, S.lgó 715-20, Kőazén 3650—75. B,o-ca\'nl 1125, Kohó 550, Ulkányl 1020, Rima 142-45. Fegyver 1125 — 1150, D.nublui 3600- 625, Villamos 1620, Athena.uru 160-65, Naiid 2400-425, Ofa 550-560, Hezal í« 140-45, Levente 230, Déllvasut 74, Nova 165, Cukr-r 3125, G onla 500—10, Mezöhe-gyesi 240-50, Gumi 450.
Eall magánforgalom. Irány zat továbbra Is üilettelen, lanyha. Magyar Hitel 620-25. Salgó 710 -15 O.elrák Hitel 240, Angol-M.gyar 68, Altalánoa Takarék 180 -82 BuH.p.atl Gőz 140-42, U.l-kányl\' 1070, Kohó 560-70, Száaa-vári 390 -95. Zabolai 135, Silavoala 115, Ganz Villamoe 1640. Georgia 520 Ganz Danubius 3600, Kóaeén 3625 -675, Pesti Hazai 4100-150 Cukor 3100—110, Kereskedelmi Bank 1310-315.
TarmínytSanda Buz. tlazavldékl 76 kg-oa 345000 -347500 79 kg-oa 360000-365000. egyébvidéki 76 k, OS 342500-345 000 79 k»-os 355000-357500. -rozs 317500 322500, takarmányárpa 300000-320000, - aőrárpa 325000-345000. zab 335-345000, tengeri 270 -275000, korpa 245000.
Az Irányzat tartott volt. Bjra 2500 koronával olc.óbbodott.
Sartáaváaár. Felhajtottak 1260, eladatlanul vleazamaradt 150. A vásár élénk volt. I r. 25500 -26000. Könnyű 23000 -24000. Szalonnáé félsertés 29000 -30000. Lehúzott huz 28000 - 31000 Sózott szalonna 28000. Zalr 31500.
Nomaafímak. — Ejy koronás 7100 egyforintos 18.500, ötkoronás 36 000, tízkoronás 14 0000. Dukát 200 000 K.
A takaráklsorona árfolyamai
A Davlaaközpont közli, hogy • takarékkorona mai árfolyama 130 papírkorona.
A magyar korona külföldi hivatalos Jagymíaali
Uaviee Valuta
Bé-.i . Berlin . Prága -
100
78 46
. . 400 Newjorkbsn 11. G0
Zürichi sárlat a
Picii 314S00, London 2-163 Oü, Nswyork 5tt3 00. Uru«»«l 26ÖU, NUtl-nd ÍÍW-, HotUnd tll-M, llti\'lo 133. WUn 79 1^, SoIl» 410 00 Ptig* 1071 60, Budj>{x<t 65 00, Buk»r#»t 270 Baljvid 7C0 00.
Valuták Davlsik
N»|<4*C* tlltoo IniKiíiw
kZ4Ol l>M JJl.OO B-.IUMI OV4CO
L4.a •ll Koptohtf* uiio-im**
OolUf »/?oo-Boooo KrUilUoW utwill lo
Fí»«la la 4«»0 1010 UoSoo »íiíoo l»«í\'-o
Ur* 4000 B:C»«tl |ijo-«»vo
Otatl. tM mjo w\'sy, OlMKfllH
B«:»« l«»o» Ht«|l|<> Pirii «i;oio)«
Ul 411-01 rctfa t8oo-»»;i
Isokol •6oo i*;o Eiockbolu tijoo iiOJo
Itijd Ittuk 11110 llí.o S^ijt uijo-mio
Koti+t <«»*/ lOlilllO D4il mjo-irtu
HrWUcU ll. i»Joo HW laMW «»> »)>
0 tictU IC.11 ll»
N««»o«» » jjoo «««>,.
K«U14» ttetUstli: a lőaxcikcsztő. KUJo: Zrínyi Nyomda Réaxv.-Tára. Nagykanizsa
192<míjus21
Zalai közlöny
Legjobb nyári szövetujdonságok
| Singer József és Társa Z
• divatáruházában szerezhetők be = a legolcsóbb árakon #
Erzsébet királyné-tér 23.
Telefon 163. szám.
Apróhirdetések
..-IMI a«A IOOO K. AllAat kmrtk^k
k<.d»«.xraénjr. Vaair- t, 0nnepu»uo. kon SS iiiullk frIAr.
Melyik Ijwm.k. aorait a«Jv4nriaeló ItO
ér.\'gcbb umll lentől ui
*<t*uú> Hazaterek. lane.tk4.6«„odtlkcaítrr í||,n> K\'lkkUo. .Jj. :: titnfi , ki,dM.t.
Kelkktlmok .djlk Jf rimOkei a kiadóba.
tlvk AllOiliut" caalj^i í,i, ,),„•«. Cím . ll.JOU 1 íyaotxi ;■„ níoaxígil aalaiO it alado. i,
KU«I* «*>• hidat ; iljkid. v.. ,-K..d.
anul, j*g*aekrtay. BaVaa. Kieiaay-utea n. ,,
Mely JÚKlvll latlij volna hj.l.ndO kittel f. f jóiul rthcn.af.uua íj. aaim
A vidék legkitűnőbb borai m ndenkor a legolcsóbban beszerelhetipalackozva
"TE 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Tesívérek
fúszo-- és csomcKekereskedéiébcn Magyar utca 18. it Telefon 469.
Klein józsefné
a nyári modetl-kaUpok újdonságait e héten hozza Wleaból Síombiton Dzlelhtlyiiégcaibtn megtekinthetik.
Kransz Teréz a saját, va\'a mint testvérei Rcrta férj. Gfliiner I.ajosné, Hermina fé.j H u-tueiischcln Vliraosné, Irma ferj Parovszkv Domonkosnc Aladár, Elvira fcij Kopár Jenónó, ugy az "Kisses rokon sig nevében fajdalon P.l megtör ten jelenti, hop.y jóságo* testvér*
KRflUSZ JOSEFIN
fo\'yó hó 2J-én regtol \' .« órakor e hunyt.
A megboldogult liiíll leienie folyó h* 2:i-án délután 4 ómkor fox -x izr temeti halottas házából firök nyugatomra helyeztetni
Kell Nagykanizsán, 11* >4 évi május hú 22-én
Nyugodjál békében I
Oav. Dr. Krauaa faraum*.
Oa». Kraitar .róiartn* tOf-tnOI (Iflnaar l.ajoa, llluinan.. It, |„ Tll-uio . PAr»«aaky Uotitottktf. K.tpSr
Juuö aOsoral. -
tamásból k került
építési anyagok
(tágl?, tetőcserép ás épUleffa)
Jutányos árun eUdók. ÍWHl Téjlaayárak gyártmányú hernyóit- és cserép, labatlsnl portlaiMl cement és méw
vegonUtelekben megrcndelha\'A :
Migyar Épltffsnyag Ker«skede\'ml R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. uiArnAk
Hagykanlssa, Kazlncsy-utca 39.
__Telefon 104.
Központ-szálloda épület
MEGHÍVÓ.
A „Zrínyi" Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.
III. évi rendes közgyűlését
Ziltegeiszrg, 1924 míjus 17 én.
TArgyiorozal:
1. Jegyrőkönyvve:eli5 és 2 hllelcsilS kijelölést
2 Az ií«8«tó»<8 és felügyeli blzollség Jeleniése az 1023-24 UzletévrSI
■i. A zárszámadás elolerjtsztése és • liszla nyore-\'g feloszlss, irí„,i h.léroztlhoz.l.l
4 Az ét felügyelő-bizollség részére felmemvény rneg.dé,, \'\'
8 Az ii?pl»"62d9„ÍKné,t\',é,OZO\'\' a"P\'Ők"mCl4S \'\'Vilelé\'ne, bejc,e„,ése.
7. Igazgatósig elíterjesziése az al.ptóke felemelése lirgyAbjn
5 Igazgatóségi tagok választása 0. Nettni indilvényok.
Kivonat as alapsaabályokból :
te
pénztárnál, . cí^™« ^^ ^ « -PP-i a
lg«g.tú,;gJunV?j,.C!a- A r<"V\'nyeSOk Ah\'1 indítványok f-rgyaUsa., Minden indKV.ny a kózzy.llés olótt « n.rr.l «
_hérlegszAhla t.har
Pínslár
Felszerelés
áru
Nyomdag\'pek és felszerelés
B Elegek
Óvadékok
1\'ósUtskaékpénslár
AJAsok
|| 2711172
a Ifr-rto
|l 7ri 7 I8Í. i1 U UO (0 I I !>7D •• IWK I 8 XCiSM I\' UHur.bs
-f
Ré-zvényKJke acamte
Részvényesek
Tartaléktöke
Kü\'ön tartaléktöke
Adótartalék
Kel nem vett osztalék
Kölcsönök
Hitelezik
Átmeneti lélel (II \'etollen ki-lcsíin kamat) \' Nyereség át**ozst f
Tiszta nyeréséi\'. ín.3\',9.? ■ x

u:oota>
NXWk.
IM ni?U7 — \' :tll l <»«i •>\' 4-*o 00 -»
Veszteség
eredményszAhla
Nyereaég
Hileti kiWtség Hulositís
Adó
Titztl ás szerkoszl\'i tlietés-k Kamat
Munkátblttoxiló lláabér
Nyomda het l^rek Ujságolíállitási költség Leírás ii nyomdagépekből Nyereség átli >zat Tisrla nyereség
•i r ri
H i» x ! -í jr- v -7 68010611 | :<>• x. 7:t\'~4«1 I 19 11884-\'8 | — í
Mt.HO\'OO . Í.O
r\'ns-.» I
UJeig utcai áiusit-ii Ujs\'g e\'öllzetés Újság hirdetés Nyomda
Njeteaég álhozat
IlKillOiti
* 7 rtt: O\'.i 5> i 4:t 7i:.u21 5\'
Dr. Hollós Ferenc
Ügyéss, ig. tag.
I
Zdacger.zeg, l\'J\'4 ápiilis 30.
Pehm József t. k.,
elnök, lg. l«g.
Szűcs Dezső k,
cégvezető.
Football labdák
12 szeletes, erős és UrC-s bőrtől
Footbaii belső gummik r.^. Football pumpák és füzőtük
a legolcsóbb Arakon
Fischel Fülöp Fiai
arultaiában.
Kj;y 5 mtr 70 cm szeles és 2 mlr. 55 cm. magas Itfcezett
válaszfal eladó.
Megtek inthető nyomdánkban, = Fó-ut 5. szám alatt. -
ZM.AI KÖZLÖNY
Ha azt Éha|l|a, Imgy arca olyan legyen, mint a kinyin piros pün kösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörós borát igya (1 liter 4000 K), mely Hllönösen vár szegényeknél nélkülözhetetlen.
Jugár-ul 53. Telefon 2-10
Ejytnmhitall kizárólagos szaküzlet.
Kivonat ■ postai tarifákból
Hirdetések felvétetnek
Szegő Mór
nyerstermányek kereskedése
Eötvös tér 2. szám.
Interurbán telefon 134.
l/nevnla mimlernemü állati bőtöket, WEjZcK ócskavasat, eth-siniU Ré poket, fém- ét (< x\'ilhulladékol, bo kóvet és gubucsot.
Állandóan iaktáron tartok:
Komplett szivattyús kutak t horganyzott csövekkel, vi vezetékhez szükséges ctií-veket mirvJon méretben, szijkerokek, csap-ágyak, c«#págyíémfk, \'-.izro»té\'yok, vas-gerenJ k éi vasu\'l rioek, éj itkezé licz szükséges vaskapc.tok, lokoinob l éj kciti fecskendők, emelőg/p drótkötéllel, sz -lma és torrkri\'ó Kngelyeg, sör apparátus, konyhsmérlcgek, fürdőkád, kazár csövek, esavartnyák, ajtózár.k, gépt< rtí rongyok
Uj mózeskannák ós zsir-bödönyők valódi cinkbá-dogból, transmlsszió tengelyek, gépkazán ajtó éi kovácsvasak.
Kei Jelteíési ersaág L. vél rai\'Jeo tOTiM i ie> (áfl Leve lez6 lap Nyom látvány »« (-ktat Aru- jnC Wo. Ajá-n-Usi dij Utalvínydlj 2x, ress dij
heJ>Ua IOCO K MlO K tíO \' K 4CO K v"lt IC. 40: K Jí tOCOK 1 Bs\'lyldre. Expressdlj -. Hin-Jl, kOM. beM0!4re
1S00 K 600 K IOJVK s ut t a IOO K> l\'.o K t500 K íco ooo K-i* sooo X jOv.öoo K-U jooo K
Auszliia Cseh- Slovákla I.OCiC.KO K-Udi B ig ,8co lorvoá. VJI.\'óMn ÍCOO K. de cáOtnicoUrl jeoo K • Ullild túl»4 ktiteiiiö kai-leltbe 6occ K
Ltngyelország Németország Olaszország és gyarmata* K\'oraánia 30.0 K 200 K I8CWK 3C0 K 4 0 K de • 610 K ICOOK Külföldre: jec oco K * jcoo K eieoleltl
Egycb külhMd 1000 K 7CÍ K H\'C K
I ... ™"JXÍTMMMIfords.mh.íi««leke.|»Oo K-sai, Í».b levelpeaui kildei^ekníl «oo X-al «. k\'JWWl rvtttlimtan btanlfy kCM«ni<i.>n*l í,o K (Ul ík.c.ci\'j ot^ :ti:ei.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OFB. Altat cngedé\'yczett Ingatlaníorga ml Irod>Ja
FÖ-UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugyanott
Fonclérc Általános Biztosító Intézet nagykanizsai lőüg) nökségc. T E I. E V O N S Z A M 150.
N\'apyérJeciü közüns\'g szíves tud\' mi sira hozom, hopy a félfürJők készítése a
Margit fürdőmben
(V. Nemzeti fUrdö)
("iéngeiy ut 10- ss alatt kozdetet vette Szakszerű kezelés létfsak s külön nők részére
köpölyözés
ét lyukszemvágás naponta Nyitva in\'nJ< n p reggel «\'• Jól este 7 ig A n C. kuzuoség szíves pártfogását kéri
Böhm Jenö.
Orozd gyártmányú
szigetelőét fedéllemezek
minden min\'ségben eredeti gyári áron
Sartory Oszkár Utóda
Hagyk.rlas., Király-utca 39. as.
ÚJSÁGKIHORDÓK
FŐ-UT13. SZÁM ALATT
w&tm
1924. május 22.
Kereskedők, Uradalmak, Bérgazdaságok, Malmok
kiszámíthatatlan gazdaaágl előnyhöz jutnak, lia naponkint Állandóim fiKye-leTmel kisélhetik a kdkuibtző külföldi érté«tő*Jdák jegyzéseit, a doviiaküzpont árfolyamait, a takarékkorona á folyatnál. hivatalos és magáncégek terményjelentéseil. íü-sz.-rjelcnléseit, a malomkoocontriciö liszt-árait, marha-, boiju , birkavásiri jelentéseket, aertéajeents\'st, a bécsi állatvásár c edmény;t, nyersbőr és bőripari jelentéseké*, szénává-áii áraktt bor- és ol.j-jelent-seket a áltatában minden közgazdasági vountkozá-u ludó itá-, melyeket a
Magyar Távirati Iroda •segykenlasal exposlturája
Kó-ttl 13 d*. Tol«r»n•■Ám 383-33*. az árjegyzések megtörténte ut\'n 10 jicrc uiulva telefonon, oselleg tévir.Ul/g tov.bfcit e26fizet6ir.sk.
Állandó, ésrsxarű é* Uoyes
reklámozás mindon >yári, kereskedelmi, ipari véJlaUtnair, üzkluek a lolke rugój., az éltető <lomo.
Hogyan, hol és mikor hlidet-hető a legsikeresebben, legjobban és lo^ol.sobbun, mcgtudhutó a
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
Budapist, VII,, Erzsébet-körut 39
ahol liiáló szakéltwleujiuel, löbb mint 25 éves tapaszlalattat, cdaadó lelki-isue;o essággel és píti.lUn pontos sáfcR»l eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az összes budapesti, vidéki és kulíóldi lapokban és naptárakban. ;
lovast
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
l
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 13. szám. telefon 78. sz.
Nyomuló" • Ziinyi Nyomda K.T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Otcobcck
Károly).
Egyes s»ám ára hétköznap 1000 korona, wasár- é» ünnepnap 12QO Korona
63. évfolyam Nagykanix.a, 1924. májú. 24. Szombat 119. ,z«m
Május 26-án adják át a trianoni határvonalat
Nem kapjuk vissza a vendvidék 28 községét
Nagykanizsa, mája* 23 (Saját luJósitónktol)
Folyó hó 26 án, hétfőn délelőtt összeül az antantblzottaág a zágrábi sabor épületében, hogy a nagy msgyar temetés utolsó aktusát — a bl torolt magyar területek éa községek átadáséról és átvételétől lefektetett térképek és jegyzőkönyvek aláírását — elvégezzék. A térképek és jegyzőkönyvet aláírása most már az utolsó tőrdöfést jelenti a cionka magyar testen. A trlsnonl határvonal átadását, szankclonáláiát. A magyar Igazság hivatalos holttányilvánításinak napját. Jelenti a magyar nigy-pénteket, mely után azonban csak magyar húsvét követkelhetik.
Az antantbizottság három részre tagozódik. A magyar és a szerb bi zottságra, vagyis sz érdekeltekre és a* ango1, frsncla, olasr, belga, japán tagokból álló szövetségbeliekre, mint érdektelenekre. A bizottság elnöke Crce sngol ezredes. Az ösizeülő antantbizottaág felülvizsgálja ugy s magyar, mint a azerb réazről elkészített terepfelvételeket uj térképeket és jegyzőkönyveket, öiszehasonlitja őket éa mindegyikből három példányt aliJr. Az !gy szsnkcionált uj trianoni határvonal téiképéizeti és jegyző könyvi anyagának egy komplett csoportját a magyar kir. kormány, a máiodikat a jugoszláv kormány, a harmadikat pedig a Népszövetség kapja. A bizottság zágrábi ülése alatt még egyazer megtekinti a Vas , Zila-, Somogy , Baranyz , Bács , Ciongrid- és Torontálvármegrékra kiterjedő uj msgyer-jugoszláv határvonalat. Nagykanlzaáról ma dr. Bobek Antal műszaki tanácsos és dr. Boódor Sándor kir. főmérnök Budipestre utaznak, honnét Wasscl m. kir. honvédtábornokkal tovább utaznak Zágrábba. A több mázsa sulyu hatalmas aktaanysgot vastag vaspáotos ládákban ma sd\'ák fel a kanizsai állomáaon. Ugyarcsak ma utazott el előre Wassel tábornok segédtisztje, Szvoboda honvédőrnagy is. A Népszövetségnek Páriibs küldendő jegyzőkönyvei száz száz példányban sok-szoroslttattak a msgyar hatóságok számára.
Iimeretes, hogy a határmegállapltásl eljárás kspesán a magyar dele-gác\'ó a trianoni békeszerződés kísérőlevele értelmében a Szentgotthárd —Aliólendva közötti vendvidék 28 községét visszakövetelte Magyarország számára, ami ellen a szerbek a legnagyobb mértékben tiltakoztak, azonban a nagykövetek tanács* hozzájárult a magyar delegáció kívánságához. A NípstÖvetség foglalkozott a vendvidék e községeinek hova-tartozandóiágával és ugy döntött, hogy nem helyezkedhetett erre az álláspontra, hogy a szerbeket ennek a 28 községnek a visszaciatolásárs kényszerítse.
A magyar jugoszláv határmegállapitó bizottság azon magyar tsgjal, akik a zágrábi üléieken részt ves$*pk, egy hónapig maradnak még Zágrábban, azután a miniszterelnöklég dönt majd további beosztáiuk Illetve alkalmaztatásuk fölött.
Nemzetgyűlés
Budapest, május 22. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés mai üléaét 11 órakor nyitotta meg Sititovszky Béla elnök. Az elnöki előtérjeaztéaek és bejelentések után Walko L»jos kereskedelmi miniszter beterjeszti az 1924. évi mezŐgaidiaági termeiéit atatlaz-tlks felvételéről, valsmlnt az ólom fehérnek a festéshez való használatáról szóló és a métermértékek ügyében\'.kölött nemzetközi egyezmények beczlkkelyezéaéről szóló törvényjavaslatokat. A javallatokat kiadják az llletékea bizottságoknak.
Ezután napirend azerlnt folytatják a vámtarifáról szóló törvényjavaslat tárgyalásét.
Ellőnek Beck Lajos pártonkívüli szólal fel. Megállapítja, hogy a gazdasági rekonstrukció kereaztülvite-lénél fontos a vámtarifa alapelvcinek megállapítása. Ezek sdják meg s kulcsát annak, hogy milyen gaz-daságpo\'liikal elhelyezkedést tudunk magunknak biztosítani Közép és Kelet-Európában. Ehhez pedig gsz-dasági tárgyalások alapján kereskedelmi szerződések szükségesek. As ország rekonstrukciójába vetett bizalomból elfogadja a törvényjavaslatot.
Jászai Samu, szociáldemokrata képviaslő ait fejtegeti, hogy a vámtarifa előkészítő tárgyslására mindenkit meghívtak a fogyasztó és munkásérdekeltségek kivételével. A vámtarifa megvalósítása szerinte drágulást fog eredményezni.
Utána Kühne Lóránt egységespárti szólal föl. A vámtarifa — mondja többek közt — a szanálás integráns része. Biztosítja a termelés rentabilitását. Számithatunk arra, hogy a külföldi tőke be Jog jönni az országba. Mindent el kell követnünk, hogy a külföldi tőke felkeressen bennünket. A szomszédos államok mindent elkövetnek ebben sz irányban. A javallatot elfogadja.
Elnök félbeszakítva a vitát, napirendi indítványt tesr. A legközelebbi ülés kedden délelőtt 10 órakor lesz. A nzpfrend azerlnt folytatja a vámtaiifiről szóló törvény-javsslst tárgyalását.
Herriot szerepe a francia kormányban
Pár is, május 23. Herriot az uj ftancia kormányban a miniszterelnöksége^ éa a btlügyi tárcát veszi át.
A szkupsiina elnapolása
Belgrád, május 23. Ellenzéki körökben kételkednek abban, hogy Pasicsnak megvolna a felhatalmazása e szkupsiina elnapolására.
Düsseldorfban kilakoltatták a hivatalnokokat
Berlin, május 23. Düsseldorfbsn a franciák újból követelték, hogy a pénzügyi hivatalok alkalmazottainak magánlakásait ürítsék ki és kötelezték a városi hatóságot, hogy a kllakoltatottakat az iskolákban, tehát konyha nélküli szükséglaká-sokban helyezzék el. A város vezetősége erre a célra 14 iskolát foglalt le.
Ruhr-vidékí bányászok harca
Berlin, május 23. A Ruhr-vidék-
ről érkezett jelentések szerint a tárnáknak majdnem a felében a kotrímuoisták terrorja miatt a legszükségesebb karbantartási mua kálatokat aem lehet, elvégezni. Ha •z at állapot obié? néhány napig tsrT, akkor több tárna mindén valószínűség azerint egészen hasz-
nálhatatlanná válik. A szakszervezet tisztában van azzal, hogy ez az eshetőség a munkásokra is milyen veszedelmekkel jár. A bányászok körében azonbsn a hangulat változatlanul harcias. Tegnap is a bochumi kerület vezetőségi gyűlcsc álláat foglalt abban az értelemben, hogy a munkások az utolsó leheletükig -i-ognsk harcolni a 8 órai, illetve a bányák mélyében 7 órai munkaidőért.
A Jegybank főtanácsa
Budapest, május 23. A Magyar Nsmzetl Bank főtanácsosainak jelölési ügyében ma délben végre sikerült a megegyezés. Közös listában állspodtak meg a különböző érdekeltségek. A megállapodás értelmében a holnap alakuló közgyűlésen az érdekeltaégek ezzel s közös listával vesznek részt: Az elnök Popovics Sándor. Főtanács tagjai:
Ullmsnn Adolf. Walder Gyula, Msdarasl Beck Marcel, Végh Károly, Heinrlch Aladár, Chorln Ferenc, Kornfeld Gyula. Az sgrár érdekek részéről: gróf Somaslch Uszló, gróf Hadik Ltszló, Horváth István, Meskó Pál éi Papp Elek.
Bonyodalmak Coolidge körlll
Paris, május 23 A Petit Parlilen jelenti Washingtonból az Egyesült-Államokban uralkodó helyzetről: Politikai körökben; Coolidge elnöknek a kongresszussal való vltájá* ban a kongresszusi tagok, akik az elnökjelölt-konvención Coolidge mellett akartak fcllépni,.:az utolsó parlamenti ülésszakon Coolidgensk személyesen ajánlott intézkedéseit sem támogatták. Ez s visszásság a republikánusok réazére komoly veszedelemmé válhsiik, mert a demokraták és a többi republikánus pártok hívet arra utalhatnak, hogy Coolidgenak, amennyiben megvá-laazlják, a kongresszusban a saját pártjabeli tagok támogatását Is nélkülöznie kellene.
Grey Macdonaldrdl
London, május 23. Lord Grey, a nacionalista párt egyesületének Brlghtonbsn tartott ülésén, beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy a kormányváltozás inkább jótétemény volt, mert Mscdonald szabad és józan ésszel értett ah-hoz, hogy Angolorsrágnak a szövetségesekkel, különösen pedig Franciaországgal való kapcsolataiban javulást Idézzen elő. Az adók legutóbbi csökkentését időelőttinek tartja, mert ez a köllaégvetésben deficitet idézhst elő és uj adókat tehet szükségsisé.
Elpusztult a barcelonai arzenál
Barcelona, m.\'jus 23. Az ottani arzenál a napokban tűzvész következtében teljesen elpusztult. A kárt, mely óriási, ezidelg számszerűleg nem lehetett megállapítani.
A tanítóság és a kormány fizetésrendezási tervei
Budapest, május 23. A Kanar O stágos Tanító Köre ÖUó Károly elnöklétével tirtott ülésén állást foglalt a kormánynak a tisztviselői fizetések rendezése tekintetében tsnusitott álláspontja ellen. Tiltakozásuk kifejezéseképen utasították az elnökséget, hogy minden eszközzel Igyekezzék a K«nsz memorandumában lefektetett kívánságokat érvényesíteni. Utasították az elnökséget, hogy szükség esetén hívjon össze rendkívüli országos taggyűlést a ha kell, tiltakozása kifejezéséül hsgyja el az elnökség a helyét.
zalai közlöny
1924. in*ju. 24.
Az Igazságügyi bizottság ülése
Budapest. május 23. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A nemzet gyűlés Igazságügyi bizottsága ms délben ez első számú bizottsági terembea ülést tartott Plotthy György elnökletével. A kormány réazérel gróf Bethlen Istvin mlnlaz-terelnök és Pesthy Pál igazságügy-miniszter voltak jelen szértekezleteo.
Az első felszólaló Hajós Kálmán. Nem kívánja érinteni a sajtósza-badségo\', csupán az e téren ta-paszt »lhstó kllengéaeket akarjs megszüntetni. Msjd Rupert Rezsővel polemizálva kijelenti, hogy e tekintetben nem lehet a többségi párt terrorjáról beszélni.
Eörjjy Imre módosító Indítványt nyújt be o\'y irányban, hogy a* időszaki lapoknak sem a kiadói, sem a felelős szerkesztői ne lehessenek tagjai a törvényhozásnak. Majd indítványt nyújt be az ügyész-ségi alkalmazottak megbízása és a közvédelem tekintetében.
Hébelt Ede pártpolitikai törvénynek tartja a novellát Azt gondolta, hogy az igazságügymlniszter lényegesen át fogjs dolgozni Nsgy Eaill javaslatát. Támadja a rendőri felügyelet intézményét éa kéri, hogy a gyorsított eljárást helyezzék hatályon kívül.
Östör József örömmel látja, hogy az Igazságügymlniszter a régi javaslatot megtlsztltoita egyes Intézkedésektől és azt ezáltal elfogad-" hatóvá tette. A isjtó utján elkö vetett bűr cselekményeket a leg szigorúbban klvánjs megbüntetni és kéri, hogy az elkobzáaoknál ne azt tekintsék iránysdóoak, hogy hányszor követelt el valamit az időszaki lap, hanem, hogy milyen súlyos dolgot kö\'etett el.
Nemes Bertalan előadó felszólalása után > bizottság a vita folytatását 27-ér, kedden délután 5 órára tűzte ki.
Pakois József az ülés folyamán átadta gróf Bethlen István miniszterelnöknek és Pesthy Pál Igazság-ügyminiszternek az újságírók egyesületének a büntető novella tervezettel kapcsolatban kéazltett memorandumát. A miniszterelnök és az igazságügymlniszter megígérték, hogy a memorandumot tanulmányozni fogják
Egyszeri segélyt kapnak a köztisztviselők
Budapest, [ E.t I. c.k k«PÍ*k
A míoisilerl.Dici űlíiín fojl»l
Lovastól elvesztette a szekerét
Nagykanizsa, május 23 A nspokban lélekszakadva futott egy kiskanizssi polgár az utcán és kereste a rendőrséget.
Nagy psnasza volt. Kissé borlzü és nagyon borszagú hangon adta •lő, hogy tegnspelőlt kiment kocsival a Cseresnyés-erdőbe fáért. Útközben felhsjtatott a hegyre, a szőlőjébe. A lovat kocsistól a pince oldalában árnyékba állította, m >ga meg betért hüselnl egy kicsit a présházba. O.t tett vett valamit, mtgkóstolgatta a borokat, nem ártott e meg nekik a nagy meleg, egyszóval kissé bennfelejtette magát a pincében.
Addig addig pltylzálgatott magá ban, hogy egy«Dsulyozza a nagy hőséget, mígnem észrevette, hogy kazd melege lenni. Akkor aztán kibotorkált, hogy folytassa tulajdon-kápenl útját. Csak a szekerét nem t altit a hirtelenében, meg a lovát asm látta ..hol. Rögtőn .. jutott essábe, hogy mlg fi benn hüselt, valaki elkötötte a lovat szekerestől
kozott a közszolgálati alkalmazottak június havi illetményeivel. Határozatot hoztak, melynek értelmében a tisztviselők egyszeri segélyt ™P nak. A segély a tavaly jullusi illetményeknek kétszerese. _
Ezt Is csak azok kapják meg, skik az Idén május vagy áprllia hónapban sem segélyt, sem rend kívüli segélyt, sem jutalmat nem kaptak.
Az arsnyparltáios fizetés felett való tárgyalásokst a legközelebbi ülésre halasztották.
Nem sokáig gondo\'kodolt a kü lőnös eseten. Gyalogszerrel nya kába vette a nsgy melegben » hosszú utat ée jött be egyenesen Nagykanizsára a rendőrségre, ahol Ismeretlen tettes ellen psnaazt tett, hogy nemcssk a szekerét lopták cl, de még a lovát is elébe fogtak, hogy mielőbb kereket tudjanak oldani.
A rendŐrs\'gen sokáig faggatták, hogy és miként történhetett, végül la azt a jólndulstu tanácsot adták neki, hogy menjen caak szépen vissza, mire vlsazaéf a hegybe, ki párolog a fejéből az alkohol gőze s minden biionnyal meg fogja ta lálni szekerét, lovát Is olt, ahova kötötte, de ahol előbb borközi kedvében bizonyára cl is feledte megnézni.
Nem sokat szólt erre a polgár, cssk annyi\', hogy :
— Az mán meglehet 1 — Aztán Istennek ajánlotta a rendőraéget és elindult rögtön visaza a Cseres nyés hegy felé. Mikor kiért, már messziről boldogan látta, hogy CSak . az ördögnek tartozott ezzel az ut-jávsl ebben a májusi kánikulában. Ló Is, szekér is ott pihent az ár nyékben, a pince oldalában, ahova elállította, mikor odaért reggel még.
Másnap bejött a rendőraégre és jelentette, hogy megvan a kocsi lovastól. Azt a tanáciot adták neki, hogy máskor állítsa keresztbe a pinceajtó elé a szekeret, ha leszáll és betér a pince hüsére leöblíteni az ut porát.
Aztán útjára bocsátották :
— Iiten vele, Kiss Mihály! (bl)
Zalamegye állategészségügye
A füldmlvelésügyi minisztérium kisdia jelentését Zalav;rmegye legutóbbi állategészségügyi helyzeté ről. Eszerint május 20 án a következő állatbetegségek voltak a megye területén: lépfeneaz alsólendval járásban R-zsek községben, a novsl járásban Pákán ; veszettség sz alsólendval járásban Kerkaujfalun, a zalaegei szegi járáaban A\'aóbagodon, Nagylengyelben; takonykór a zalaegerszegi járáaban Vöcköndön; száj és körömfájás a letenyei járásban Pusztamagyarodon, Várföldén, a zalaegerszegi járásban Söj-törön (azóta megszűnt) és Nagy-kanizsán; rühkbr a tapolcai járásban Balatonheayéa (juh); sertés-orbánc m balatonfüredi járáaban Aazófőn, Balatonfüreden, továbbá Balatonszőllőiön, a pacsal járásban Zalaszabsrban, a zalaegerszegi járásban Andráshldán, Pozván, Söjtörön, a xalaasentgrőtí járáaban Csáfordon; sertésvész a balatonfüredi járáaban Nemespécse-lyen, Balatonfüreden, r. nagykanizsai járásban Nagyrécséo, a pacsal járásban Pőlöekéo, Zalaapátiban, a sümegi járásban Hosstóton, a ta polcai járáaban KÖveakálon, Nemes gulácson, a zalaegarazegI járásban Kaasaházán, Pusstaederlcsen és Zalaegcrazegeo. Állatvásári tilalmak voltak ekkor Nagykanizsán éa Söj törön. Utóbbit azóta feloldották.
Nagy reformok a dunai forgalomban
A békeszerződések tudvalevően nemzetközinek jelentették ki a Du nát, egyelőre azonban annyi nehézségbe ütközik s dunamenti államok egymásközti forgalmának a lebonyolítása, hogy egész sereg függőben tartott kérdés tisztázáséra a közeljövőben ujabb konferencia lesz szükséges. A Dunán forgalmat lebonyolító hajózási vállalatok felszólítást kaptak a magyar, Illetve román, jugoszláv, bolgár, csehszlovák és osztrák kormányoktól, hogv május folyamán konferenciára gyűl jenek a függő dunahajózáal kérdések tlaztázáss végett. — A Dunát nemzetközinek deklarálták, de a hsjózái meglehetősen elszigetelten folyt az egyes államok határain belül éa épen a hajózás nemzetköziségének biztosítása teszi ezt a konferenciát szükségessé-
A konferencián természetesen résztveiznek az egyea államok teljes hatalmú kiküldöttei Is, skik a hajózási vállalatok éa az egyes nemzetek érdekelnek összeegyezte tésével a megegyezést fogják létrehozni. A dunsmentl államok leg főbb célja, hogy a Dunán könnyen megközelíthető balkáni és közel-keleti államokksl a középeurópai államoknak olcsó és egyszerű kereskedőim! összeköttetést tegyenek lehetségessé. E tekintetben kioszt ják az ,egyes államok szerepelt a forgalom lebonyolítása körül ugy, hogy ez a forgalom folyamatos legyen.
Magyarországnak különös jelentős zzerepe lesz ebben az együttesben, a csepeli vámmentes kl-, kötő révén, másrészt azért, mert egy esztendőn belül feltétlenül kiépítik a Vaskaput éa akkor a Duna a tengeri partmentl hajók számára Budapestig hajózhatóvá válik. — A Vaskapu szoros szabályozásának költségeit az aldunal államok közös költségen tartoznak fedezni. A legfontosabb kérdések egyike a ta-rlfakérdéa. Ennek megoldására két megoldás van: vagy az egyea államok pénznemében külön-külön fogják megállapítani a tarifákat, amelyek természetesen ebben as esetben Is valamely állandó érték arányában emelkednek vagy csökkennek az illető állam pénznemében vagy pedig egységesen dollárban fogják megállapítani a tarifákat.
A kereskedelmi forgalom -megkönnyítése érdekében ugy as egyes kormányok képviselői, mint pedig a hajósvállalatok olyan megállapo dás létrehozáaára törekszenek, amely mellett a szállítandó árucikkek csak egyezer, a föladáskor vámkezeltessenek és minden átrakás és késedelem nélkül legyenek továbbszál-lithatók.
Klein józsefné
a nyári modoii-kalapok újdonságait e héten hossa WleoWl Szsmkitsa iUitMyliégssstoa amteklathettt.
HÍREK.
Róm kath. : Ksraszt s. Protestáns: Eszter Izr.: Ijar 20 S 3 Időjárás : Nagykanizsán pénteken reggel 17*4 C, szél délnyugati. Délben 2vft C, szél nyugati. Kste 19-8 C, szél dili.
Meteorológiai Intézet leleatése szerint zivataros, esós idő várható, késóbb lég-Ishü léssel.
Napirend : Uránia 7 és 6 órakor „A Sejk * ViUg 7 és 9 órakor ,A sátán boly tartéja.*
— Tanári kinevezés. A vallásáé közoktatásügyi miniszter Borbély Boriska oki. polgári Iskolai tanárt, Borbély György zalaegerszegi nyug. főgimnáziumi tanár leányát a marcali I polgári Iskoláhozkinevezte.
— Tisztviselők létszámapass-tása a nagykanizsai törvényszék területén. Értesülésünk szerint sz ujabb tisztviselői létszám-apssztással kapcsolatban a nagykanizsai klr. törvényszék területén a kezelőtiszti siemélyzetnél tíz tiszt-Iselőt szándékoznak végelbánás alá vonni. Cs prdig a nagykanizsai törvényszéknél 4, a kanizsai járásbíróságnál 3, a letenyei járásbíróságnál 2 és a keszthelyi járásbíróságnál 1 kezelőtiszt vise\'Őt. Ezzel kapcsolatban a pécsi klr. tábla elnöke tegnap kérdést Intézett a kanlrssl klr. bíróságok tisztviselőihez a>iránt, melyik lenne hsjlandó kijelölt helyekre áthelyezését kérni, mert a pécsi járásbíróságnál 3, a bonyhádi kirendeltségnél 2 éa a bsjal kirendeltségnél ugyancsak 2 kezelőtiszt nyerhet beosztást. A kanl/sai bíróságok kezelőtisztviselőit ez mindenesetre súlyosan érinti — hiszen kettőnek kivételével mindegyik nős, caaládos ember, akiknek az évek folyamán sikerült lakásra azért tenni Kanlzaán — és most egy áthelyezés bármelyiküket szinte katasztrófállsan érintene, mert lakást a mai viszonyok között uj állomáshelyén nem lehet egy-hamar kapni és így a nsgyon szerény tisztviselői fizetésből a családfők külön kell, hogy éljenek.
— Halálosán. Gyömörel és teölvári dr. Gyömörey Zsigmond, pécsi egyházi címzetes kanonok, pápsl titkos kamarás, nyugalmazott tanítóképző intézeti Igazgató életének 54., áldozópapságának 32 Ik évében Ukkon hosszú szenvedés után meghalt. Temetése tegnap délután 3 órakor volt. Az elhunyt édesapja törvényazékl elnök volt Zalaegerszegen.
t- 64 éves dlvatáruháx. Singer József és Társa divatáruháza Nagykanizsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— A Sasa képkiállítás maf-nyltáaa. Serény munka folyik a Csslno három termében, hol Sasa Ferenc festőművész száznál több szép képeinek és felesége iparművészeti bőrbstik munkálnak elhelyezésével fáradó ik. A mester ma teljesen elkészül az elhelyezkedés asl, hogy a nagyközönség holnap, vasárnap már a kiállítás teljes képében gyönyörködhessék. A Ssss-müvészpár kép és Ipsrmüvészetl kiállításának megnyitásán vasárnap délelőtt 10 órakor fog történni,
— A tejvixagálatl esskősok bessersésa. Dr. Rácz Kálmán városi tiszti orvos beterjesztette jelentését a városhoz, hogy milyen tejvixsgálatl eszközök beszerzésére volna szükség a tiszti orvosok által végzendő piaci tejrazziák megtartásához.
1924 májai 24.
— As internálótábor átvé
tele. A belügyminisztérium ét Zalaegerszeg várói közt 28 áa ujabb tárgyalások leszock sz internáló-tábor átvételére vonatkozólag. Való azlnü ekkor érkezik Ezerszegre Diószcghy mlnlizterl tanácsos Is éa revízió alá veazi még a táborban lévő internáltakat.
— Nyári újdonságok, grena-dlnok minden aziaben, epongeok, mosó msrcq\'iénok, gyapjú dtlalnek, llbertl batlszlok, nsgy választékban érkeztek Singer dlvatáruházába.
— Tömeges büntetés levente mulasztásokért. A nagykanizsai városi tanács tegnap százötven munkaadót büntetett meg 30—30 ezer korona pénzbírsággal, mert a felügyeletük alatt álló testgyakor-^ Iáira kötelezett levente-lfjakat nem engedték el a köteles testgyakor lásl órákra vagy gondatlanságuk következtében alkalmazottaiknak az órákról való elmaradását elősegi tették. A büntetések sorozata ezzel nem záródott le, sőt a legközelebbi mulasztásoknál már a törvény tel jss szigora értelmébeo fogják kiróni a büntetéseket.
— Adomány. ÍPeisz Jizsef 4000 koronát adott szerkesztőségünk utján a felsőtemplom harangalapjára.
— Jelentkezik a sertés pea tis. A városi állatorvosi hivatal vezetője jelentést tett a város ve zetŐségéhez, hogy Nagykanizsa területén egyelőre csak nagyon szór-ványosan, de megint jelentkezett a sertés peatis.
— Regenhardt éa Raymann leodamasztok, női és férfi zseb kendők, M.y és Hílfeld rumburger vászDak, len és linóbatlsztok, slfo-nok, slfonbatlsztok mérsékelt árban S\'nger dlvatáruházában szerezhetők be.
— A klskanlzsai állami elemi Iskola junlus 1-én latUodó (ornaverseny gyíztasainek « jutalmazására május 8-tól a következők voltak szivesak adakozni : Matán Ödön 1 kiszokó tartóval. I karika, 2 xsbla. 1 harnyózó olló, Bazsó Lajos 1 lapát, 1 facsap. Fischar és Leitner I tábla csokoládé, Marzlcky Józaeí 4 szelet csokoládé, Fanyó és Rosenbarg 4 kulaej, Perasz Dezső l szappan, Wslsz Ja^uet 2 pohár, Kaufmaa Msnó 3 erszény, Gyenaj Lijos 3 szappan. A ssi-ves adományokért hálás köszönetet mond az Iskola igazgatósága.
— Hirtelen halál. Tegnap délelőtt halva találtak Pámos 1 elvenné 41 évei- asszonyt Király Pál utca 4. szám alatt levő lakásának félre eső helyén. A kiszállóitorvosrendőri vizsgálat a halál okát szivszélhü-désben állapította mag és Igy a temetési engedélyt megadták.
— A fémipari szakiskolában sz első évfolyam elméleti és gyakorlati vizsgája junlua végén lesz megtartva. Az Ipari továbbképző tanfolyamok a nyár folyamán azü-netelnek.
— Cowercoat rips, wjpa-cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok nagy válaaztéka Singer divatáruházában kapható.
— A balatoni kőrvaaut előmunkálati engedélyét egy évre meghosszabbították. A munkálatokat Kuglet Mihály mérnök végzi.
— A protestáns püspökségek földet kapnak. A kormány törvényjavsalstot készít, mely ille-■ékes hatóságoknak véleményezés végett már ki is adatott és amely szerint minden proteztáns püspökség 500 hold földet kapna a kormánytól közigazgatáal költségeinek fedezésére. A püspökségeknek az 500 hold jövedelméről cl kell azé moinlok, mely kötelezettaég helyet tesltl a földek vételárát.
ZALAI KÖZLÖNY
Bud János felmentése és uj beosztása
Bud.pe.t, májul 23
( luaoiiwnttdl)
A hlvatalo. l.p ma 15.11 . kormíoyiól ké.lratot, mely „erlnt « kor. Z^l J.4;0\' •\'"■nélküli min..,tart . közáülm.zé.l mln"iztérlŰL
vaz.té.a .lói felmenti é. id.lgl.ocn m.gblz.a . píotügymlnla.lírlum azon ugykörén.k vczelé.ével, n..l,.l .,á«ár. . mlnl.zterEc "kljeid
■— A zalaegerszegi pénzügyi palota ezévben tető alá kerül A tervezéai munkákkal megbízták ZiegUr Béla müépllész), aki a nagykanizsai és zalaegerszegi postapa\'otákat ia építette.
— Söjtörön azabad az állat felhajtás. A zalaegerszegi járás bsn Söj\'Őr községben fellépett a*áj és körömfájás megsiünt és tegnap feloldották az emiatt elren dclt állategészségügyi zárlato>. Az elmaradt országos váiár helyett a község pótvásár tsrtására kér en gedélyt.
Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ui 5
— A Levente egyeaületek megalakalása. A kultuszminiszter valamennyi város polgármesterét és a vármegyék alispánját felhívja, hogy a testnevelési rgyesü leteket: a Lvvente-egyrsületeket minél előbb alakítsák me*. Egyben, mint a tö vényhatósági bizottságok elr ökelt, feihlvta őket, hogy ifjúsági oktatóképiő taafo\'yamokat is s:ervezzenek.
— Képkiállítás Zalaeger szegen. Kdssa Gábor éa Göbel Árpád főgimnáziumi tanárok és festőművészek Zalaegerszegenjunius kösepén kollektív kiállítást rendeznek saját éa tanítványaik képeiből.
— A világhírű jó tpioŐségü aiövőpamut 3, 4. 5, 6, 8. 10 és szóvőc ;rna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vsstagságban, továbbá bo\'dó éa vörősfejtő kapható Singer Jl »sef és Társa gyári raktárában Nagykani/sán.
— Emelkedik a Balaton vizálláaa. A Bilaton vízállása egyre emelkedik. A kabinok több helyütt vízben állanak Apadásra egyelőre nem lehet számítani.
— Egy millió korona pályadíj Gárdonyi Gáza életrajzára. A Gárdonyi Géza iroda\'mi társaság- pályázatot hirdet Gárdor.yl G;za életrajzának megírására. Az életrajiban jellemezni kell az iró egyéniségét, mint embert, tanítót, Irót, meg kell rajzolni továbbá Iról fejlődését, haladását éa munkásságát. A.z^ elfogadott pályamüvet 1 millió koronával jutalmazzák. A pályamüvek 1925. január Mg Simon Lajoa elmére (VII. Kertész-utca 20.) küldendők.
«= Dlewock Jnlla nyelviskolájában (Keresztény Otthon) vasárnap, f. hó 25-én délelőtt 10 órakor Issz a legkisebb magántanulók vizsgája. Érdeklődőket szívesen látunk. Belépődíj ninci.
— Perssa, gobelin , aatén-, bécsi ágyteritőkészletetek és asztalteritőkbői nagy raktárt tart éa jutányos árban adja Singer József éa Társa.
- A jól SltőskSdő nrl és női világ figyelmébe! A FILIPP-kötőda (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6) harisnyái éa zoknll a legértékesebb anyagból aaját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági vlszoayokhoa mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— A Megyer Nemzeti Bank
részvényeinek jegyzésére kijslölt határidő lejáriával nagyon sokan azzal okolták meg , jegyzéstől való tartózkodásukat, hogy a nyomdáaz sztrájk folytán . jegyzési felhívás kibocsátásáról elkésve értesültek s igy ■ határidő rövldaégo folytán nem tudták a jegyzéshez izükaéges összeget előteremteni Amint a budapesti napilapokban olvassuk a jegyzésből kimsradoitak részéről megnyilvánult érdeklődés következtében a Magyar Nemzeti B«nk alapításában részt vett a>indikátus az általa jegyzett részvények egy részét hsjlsndó átengedni azoknak, akik a jegyzésben v>gy egyáltalán nem, vagy pedig anyagi erejüknek nem megfelelő mértékben vettek részt. Minthogy a szindikátus ezen terve ellen a kormány sem emelt klfogíst, lehetővé vált, hogy a gazda társ idalom na V, továbbá az Ipsri és kereskedelmi érdekeltségeknek az eredeti jegyzésből ki meredt tagjai a Magyar N:mzeti Bank megalakításiban résit vegyenek A fizctéii feltételek ugyan azok, m-lytk az eredeti jegyzés alkalmával megállapítva voltak; a réirvény átvállalás részleteire vo nalkozólag n jegyzési helyek nyuj tanak felvilágoiitist. Mn\'hogy az eredeti j-gyzésb5l kimsradoitak részéről a réazvények átvállalása Iránt Zslsvármrgyében Is nagy érdeklődés njijváruW meg, ar ille tékea körök megítélése szerint a szindikátus áltsl rendelkezésre bocsátott részvényeket az igénylők teljes mennyiségben át fogják vállalni.
— ,,Teíra" csecsemő kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ui i szám.
— Ügyes lányokat jó flze táaael felvesz a kötő szövőgyár, Negykanlzse.
— 400 hektoliter, a legpri mább minőségű uj boroshordó eladó. Cím a kiadóban.
Aller képes caaládl lepja 5. száma megjelent. — Az összes számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fial könyvkereakedé sében Nagykanizsán.
Amikor a zsebtolvaj a detektív házassági tanuja
A véletlen a legjobb bohózatlró. Régi mosdáa ez és sok Igazság van benne. Hogy Is eszelhetett volna ki valaki olyan furaságot, ami a legutóbb történt Budapesten, a VIII. kerületi elöljáróság épületében.
F. Károly, államrendőrségi detektívfelügyelő csendben, feltűnés nélkül akarta megtartani az esküvőjét. Aa anyakönyvvezető elé nem is volt hivatalos más, miat az Ifjú pár éa a két tanu.
Délelőtt tizenegy órára volt kitűzve az eakűvő. Nagyedtlzenket-tőre járt már az idő, de as egyik tanu még mindig késett. Az anyakönyvvezető türelmetlen volt, a fiatal párnak la aletnl kellett, mert a déli gyoravonattal akartak elutazni nászútra. Nem maradt hátra más, mint a késlekedő tanu helyett másikat kereani. A vőlegény el Is
Indult, hogy a folyosón keressen valakit, aki alkalmaa rá, hogy a házasságkötés tanuja legyen.
Alig lépett ki az ajtón, szembejött vele egy jól öltözött, elegáns fiatalember. A detektivfelügyelő odalépett hozzá, udvarlaaan megemelte a kalapját és épen be akart mutatkosnl, mikor egyszerre viiaza-hőkölt. A fiatalemberben ugrania felismerte R>min Kálmán hlrea zsebtolvajt, aki után hónspok óta hssztalanul nyomozott az egész rendőrség. A zsebtolvaj természetesen szintén megiimerte a detek-tlvfelűgyelőt, hiazen nem először volt egymással dolguk.
— Most megvagy 1 — kiált P. Károly.
A tolvaj látja, hogy a tagadás amúgy secn hssználns, megadja msgát sorsának.
A detaklivnek most jut eszébe, hogy hiszen a aaját eaküvője van és tulsjdoaképen azért jött kl, hogy tanút keressen. Mit csináljon most az elfogott zsebtolvajjal? El nem bocsáthalja, viszont az esküvőt sem halaszthsljs el azért, hogy Románt bskisértesse a rendőrségre. Mit tegyen ? Egy másodperc\'g gondolkozik, azután nagyszerű ötlete támadt.
— Van valami \'gszolványod ? — kérdi a tolvajtól.
— Van, de hamia.
— Mutasd.
Román elővesz egy hamisított igazo\'ványt, amelyik szerint a csepeli Welsz Mmfréd cégnél van alkalmazásban, mint soffőr.
Nagyon jó, — állapi\'js meg a detektivfelügyelő — gyere ciak, tanu leszel az eiküvőmön.
Nyakoncsipl a meglepett zsebtolvajt és beviszi az anyakönyv vezetőhöz.
— Van már másik tanu!
Es mialalt jobbkeze, az anyakönyvvezető beszéds közben ifjú arája kezében nyugszik, balkeze vasmarokkal szoritjs Román Kái-mén ciuklóját. A polgári szertartás annak rendje és módja szerint megtörtént. A zsebtolvaj, mint tanu, szépen odakanyarította nevét aa anyakönyvbe.
Esküvő után az uj pár éa a kényszerült tsnu kocsiba szálltak. Középen ült Román Kálmán. Jobbról a fiatal asszony, balról az újdonsült férj *karolt beié, mintha ő lett volna az örömapa és igy hajttattak be a főkapitányságra. A zsebtolvajt Itt átadták éa aztán hsjttottak a pályaudvarra, hogy az „idillikus* módon megkötött házasság után megkezdjék a jól kiérdemelt náazutat.
törvényszék.
§ Haltolvajok. Bénd. Jáno., Szarva. Imre. Takács Ferenc, Bán Jáno. é. Ci.bl Ferenc balaton-kere.zturl l.ko.ok lopá. víuérével terhelten álltak legnip a n.gy k.nli.aí kir. törvény.rék egyea blráj. Makáry Vllmo. alítt. Aa volt ell.nük a vád, hogy Balatongyörök köreiében a h.lá.zok által a Balatonból kifogott h.lakból mintegy kát z.ákra valót elloptak, melyeket azután rá.zlnt el.dt.k, ré.zlnt elfogyasztottak.
A vádlottak b.l.merték tettüket. A törvényszék a kihallgatott tanúvallomások után Bíndl, Sorvaa ét Takác. vádlottakat 8—8 n.pi, C.abl Parencat 6 n.pl fogházra ítélte, tnlg a lőpott halakból elfo-
Íadó C.abl F.r.ncnét, Mánokl lyulinét áa B.rabá. Jánoat 30— SO.OOO K pénzblr.áfgal .ujlotta.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. in*ju. 24.
tanügy.
Egységes tankönyvek Ieaz-nek az elemi éa kozéplako likban. A kultuszminiszter közölte i tanfelGgyelőséggel, hogy » jövő iskolai tanévben ugy az elemi, mint a köiéplikolákban uj tankönyveket kíván bevezetni. A bevezetendő tankönyveket a kultuiz-mlnlsJter egyes tani öoyvlrókkal iratoá éi használatukat sz rgész Őrsiig iskoláira nézve kőtelezővé tenné.
Analfabéták kötelező okta
táaa. A kuliuszmlnlszter az Orszá-gos Közművelődét! Tsnáci legutóbbi ülésén résiletesen ismertette az iskolán kívüli népoktatás reform járói készített törvénytervezetet. A tervezet mcst leérkezett a tan-felügyelőségeire la, amely három fő elvet álli! fel a népoktat/s fej Irsztéiére. Az iskolán kívüli nép oktatás\', a szabad egyeteml elŐadá sokat és a népkönyvtárak létesítését tartja a mioisiter legalkalmasabbnak a népmüvelés fejlesztésére. E-t kiégésiitenék as analfabéta tanfolyamok, amelyeknek kötelező látogatását minden 35 éven alu\'i Imi olvasni nem tudó részére elrendelnének. A tervezet szerint szintén kötelejő lenne a népokta tási tanfolyamok látogatása minden 15—18 közötti flu és leány részére évente 65 órán át. Az 5C00 lakost számláló községek pedig kötelesek népkönyvtárt felállítani. I yen rendszer mellett reméli a miniszter, hogy a cionka országban négyezer népkönyvtárral ter jeszthetné a kuitu-át
hozqófényrípszihhíz
Uránia. Siombat 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a világhírű amerikai Paramount Pick-tures filmgyár legszebb terméke: A Se/k. Egy fiatal lady kalandja, a sivatag fiai kö:t, 8 felvonásban. A fŐizerepekben Rudo\'ph Valentlno és Ágnes Ayres. Történik a tikkadt, forró Srahára mélyén. Fe-lülmu\'ja az Atlantlst!
Világ. Szombat 7 és 9 órakor, vssárnap 3, 5, 7 és 9 órakor : A sálon helytartója, befejező része. Pokol a földön, kalandor történet 6 felvonásban. Főszereplő Hsrry
Piel.
a TÖZSM
(Sajit tudoiltóak tel«[on]«1antéss) Ai eleinte gyengébb irányzat később megjavult és az üzlettelen-séget élénk forgalom váltotta fel. A prolongáclós n»p következtében igen sok áru került a piserc, azon bsn a tőisdeldő első félében nagyon nehezen voltak e!helyezhe!ők. A piac felvevőképessége gyengének biionyult. A prolongác\'ós elsdások lebonyolltáia uUn ugy látszik a bé est javuláa hatása alatt kedvezőbb hangulat fejlődött ki. Az arbitrázs értékek, továbbá a nehézpapirok-ból kiindulva azilárduiás kezdődött. Az áiveszteségek megtérültek, a nyereség pe<ol tett ki, de az 5°/»ot nem haladta tu>. A mai lárlali árfolyamokat a középkurzu sokon, vagy „ek fe|cU Allap\'totlák meg. A prolongácló simán ment. Koistpénz ViVo\'kal bőven állt rendelkezésre. Zá,latkor a hangulat
I "Htodul*, for
galom élénk.
Eati magánforgalom. Irány „t továBbrá tartott, üzlettelen. Magyar Hitel 652, Oiztrák Hitel 245-248, Salgó 735-740. H.zal Bank 225 - 230, Nova 178-180, Gsnz Danubius 3700-3750, Kőszén 3825, Pesti Hazai 4400, Co kor 32C0. Georgia 530, K.reíke-delml 1400, Hazai Fa 162, Magyar-
0.asz 23-237,, L-svante 260, A • lamvsjut 925, Pallas 175, Gold-berger 220, Budapesti Gőz 144,
1.ZÓ 690, Mitr 320
Terménytőzade Buza tiszavidéki 76 kg os 345000 -347500, 79 kg-os 360000 365000, egvébvidéki 76 kg os 342500-345 00Ó, 79 kg-os 355000-357500. -rozs 317500 322500, takarmányárpa 300000—320000, — .őrárpa 325000 - 345000, ».b 330 - 350000, tengeri 270-270775, korpa 245000. Irányzata változatlan csekély forgalom mellett.
Sertéaváaár. Felhatottak 360, eladatlanul visszamaradt 40. A vásár kö\'epes volt. I r. 26000-26000. Könnyű 24000—25500. Szalonnás félsertés 29000-31000. Lehúzott hua 29000-32000 Sózott szalonna 28000. Zsír 31500.
Nemesfémek. Ejy koronás 7050—350, egyforintos 18.500, őt-koronás 36 000, tízkoronás 140 000. Dukát arany 195-200 000 K.
A takarékkorona árfolyamai
A Devlzaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 130 papírkorona.
ZUrlchl zárlat t
s Paris 00, London Z4SŐ00, Nowyork 5*5 tf>. tiiuaiet 26ŰU. MalUnd 24Ö50, iiollitnd 21 i 25, Berlin 133, Wien 70 5\\ SoJU 410 00 Priga ItiTOŰO, Budapest 67-50, llukarast 271-25, Belgrád C«5C\'0. A dtvIzi-kBzpont hivatalos árfolyamai
Valuták
Nijolaoc )l|tM (
tC(Ol í)0> ,
L«»« .
slieo.(e<co \'
«ÍOO 401O
tgio ion ll<4$»)ÍO
IIO-4J1
Kij-ieti
lj6tO-lCc0a liojo \\J91®
OoltK
Ptaotla Ir
Itljcl (i
Areilatdar Bukartjl
kcí«o1j»|i
KtllMUoii
BiCiltl OUu«riii Piiia «. M|<
StiXkb^rr 1*»JC
ívlsák
I IJOJO-JUSO 4«0-4»J
ismo*IS7O©
• tioo-ectoo
t iíio 4C*o »!CO-4lOO
• 14}0\'«*ic«
i<((a>iC<Ao
lH4j-U7frO
9lJ »J>
DjjOO Í< ioo
Feltlős jzeiko*it\'5: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Résxv.-Társ. Nagykanizsa
Apróhirdetések
AprflifnUtda 10 lg ilOOO K, mtriilim to-TAbbl\'aiO 200 K. min.Imi v»t1*jí»bb betOrel aaolcti teó 1000 K. Alltat kcrcaAk:tek \'-.\'3 iiliiattk kcdrcimfny. Viiir- ti lloncpnnpo-kon 90 i»i«ltk falár.

, n>r.y ulíVktl.
ripí-
A vidék legkitűnőbb borai m ndonkor a leg Olcsóbban besze&Mhstő palackozva
"■Ki 3000 k-to\'l 5000 k-ig Somogyi Testvérek
íilsse - é* csecnegakereskeJciében Magyar-utca 18. :: Telefon 469.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai sáróárfolyamai a következők.
Bankok
ACC«I-U»C7 Haaal Ajrlf Ma*y Ilii jaJia le*
OI.-M. V»ftk Oiiii. Ilii Llojí tank
Altaliooa t B. Ajrli
FfilfiAlialb
Honr. a a). ». b.
Iljnttfia
lr(atlan
M.-C.ti lf»rt
fOffalml
Kei. iliial Mafjar-Nemu Jalailof Vltotl tank Maltuf
Ntraa.b <a«ak-Kcrcak. 8. Ucloo
Acer. t eíKl
bitrlroal ip. aö LIpeiTiroal FAvlroal ií>
Kítlnyal Tak. 110
\'■ \' ^ \' aj»»
e> jo j Al:mletsm Aialall Bauiil
e7i i-t | Berciin! li<-it nW SittiiCr.
sVs5 I H>
li.U 1 \'«fSll i Kofcó
Inna !(*:•
70 \' J«o ji\'JO K«fc C<« Ctaicb* l!ato«iil
Ma(/. aipb.
Alt. K-nío
Kctirsia
tí^JU M0«i ii<o
Kafjtiioojl ; Sajdkooidl
i« 1 Sa\'t«
; Újlaki
í «J \' L\'nlO tkuj*
\' ITilklOfl
11.10 . Cieteli
•>71 Nyom-\'

IlJO
Gitt ji
»l K-jcoiii
>k : Pallai R4»al
i
UU
M.f," acél Balja flea
Utrlac
Olor-.lrif) tl
MlaUltl 1 KIK.
Alul. Tak.
Ilaaal alaS 1»J EtaS M.Blal.
Foccice »o
Macy.-Piaotla — í>au>0[ila t
S:c[ tanc.m
FC*<n«i "1 PuKCxm
VixoinK
Paltn)
Rfi- Lojrd Rima . Ro<aa«aiaao Rc-ihfAdllu Sibllck Sifcillíi Ttiilofl L\'nlia, Volkia W6raa Corrins\'p
Guunatin Ilaaal la Hool fa K6rí.ab*n,al KronL«fi«
Hiltl la
! VJfO.1 4|
l[.)0 i Dtíltaam : i
>7 N"0»a 175
• 1 AllamTiaui ?to
u> : Trjit 104
J» Cokorjjr Ai »k
7 | Dekokot ))5
8 | Horvii .-„k. ,4I ! Cikori;ai
to í Georcla
>>»J

! MtiC
I Ststni
«k.
| ÍUlm H io I ^ ii.it Cl It r ci 6 Saalíisl Píaréki
l vm r«i Tokaji
10J9
li. 4i Uoipai Siet kaoder Uriö ttxill Ci;.pjurr,ot4 Sídrd-Kdld W. Tcnil Goldtfrf
Paní-Ji l 0,trt (caill , Jaqiacd

10
so
i4<o
Back m.
Bori.-M.
Cce<ordla
B«k«aciatal
Bodapaikl
Tdrd-kaiaoim
Giialla
lloeftila XirilyinaSom Viktória Tr Du»Lla
Brödl «a| Kot Sít Catky , Ga.d, Oltxt Faíito ra, F««>T« F«r.kart,k. Fiatkl íiau-IJao. Gasj.Vill. G«p 4a vaiai
Kart ab
KSfcsa i t.acf i I.lpiik
Efdd
LlO/d Matomiok; Xiaiiil (a i?J Lltbalj 40 Ofa ig.jo Reatlnyal l!o SjlarOr.il 7.JO : Itifk
17 Vlk. fcolOr
140 Zalotal
jtjo Zaoiai
i(tj Fauaok
50 ErdOLltl.
■ C\'SO Aírla
ji | Atlasilka
■ }} i LaTioli
HaUcf««k. i).}0 Oai. Vlllamoa Kfy. i«4
A-cr
Trm
i 8are.it i
i X«()avlcti i<
K(,ir<r>i6l II)
Oacbwleíi Ufl
Kiauaa aicn 4(
i Satektecc t
| Sl Allo.lAk
Htoftrla " —
<1 ! Royai 111114 I4C Sdivinm
Chlooio
Keí" Nj KUln ,}0 ! KioiitJ ) I Tdiík Latot
KOlOufaUk
üoiogl ÍJ Dtüll i«n*a
Ktbal —
Oarat »tJ
laicrai 1}
Tclafoa i
UolO aaioh. 11
Stolooki í
Zasjvapall- ",«
Strdf u.J
Klrlt; a: 10 a
Vatai fo«s »«J
Bínt (0
BiaaaOl l»6
. Cor»la Ilim a ?-■
i Paptr »»
• Hanfjaipai i?
j Slariil-n »0
.őnermell ll j
— : klio -Nítci 17o
40 I Torul Bpral —
70 ! Vctk<ijr»0ank -
l.jo í 0,dil bfli v ti
Elchner Sándor, Vil moa, Izaó, Pepi, Netti és
Anna, valamint menyei, vejei és unokái mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett atyjuk
EICHNER IGNÁC
e hó 22 én dé:u)4n 6 órakor 91 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt.
Drága halollUDkat e hó 25 én, vasárnap délelőtt 10 órakor kísérjük az izr. temető halottasházából Utolsó Útjára. Nagykanizsa, 1924. máj 23
Áldás és béke poraira I
XagyrAbecaOII jj
Hölgyeim ts Uraim
• h4t»D lliiilapntin
CSAK AZ UDVARBAN
>1 olcaO iuar>«<IfkvAnnrbitu, VI. Klrily-uic» 3«. asSm almi alailiira karBlnck
jjoo iarab parauiváaaor.mar»d«k mtlcrje K 13CS0 j,oo drb. viutvci raT.\'Jlviiroeltp^dS
drb.-ja.........K flHIOO
C.oia.ttp no c.t>. ia<ka nH k-tati . K ÜHIOU F<rl:6\'lín,uivci ftllíMl! k<U4 Ir, ir. K BOIOO Selr«mlenyQ klifinö cloth ir.«utj< K 3SSOO
II. m, it-Tckta-p koanOrj « vc Mukclmtk, ijlo-und kanavíti «, leTurk, bjtlui. Khlíloook. bír-CÍM ancluok, iCr^Udifik. ilc\'ain ta krkftitd mara-d*kil>. iiatc.inlk «• tiiwr.l\'.i tOkc-k tlcaO Itpn
SZIGRISZT LáSZLÓ
OFÖ. Által engedélyezett ingatlanforgalmi irodája
FŐ-UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugyanott
FoncléreAltalánoa Biztosító Intézet nagykanizsai iőQgi nőksége. TELEFONSZÁM 150.
Flcntásból kikerült
épitési anyagok
(tégls, tetőcserép és ápUletfa)
Jutányos Áron eladók. EgyesQlt Téglasyírsk gyírtminyu hornyolt- is lapos cserép, labsilsnl porltand cemsnt és mési
vsgontitelekben megreitJeUtd\'6:
Magyar Építőanyag Kereskedelmi R. T.
nagykanizsai képviseleténéi
PAUK VILMOS
■>kl. ntrntk
Nagykanizsa, Kazlncsyutca 50.
T»uroo tót.
Ha azt óhajtja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyílt piros pünkösdi rózsa, ugy csak a
BruncsicsJózsí
bikavér vörös borát igya (1 liter 4000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet.
Grozit gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
m\'ndon minőségben orodsti gyári áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. azám.
N\'vom.toll . Zrínyi Nyomd. R.-T. nyomdájlb.n N.gyk.nizsán. (NyoTd.veielí: O\'eoheck Kírolyl.
Egyes szám ára hétköznap 1000 korona, vasár- éi Onnepnap 1200 korona
Fordulópont a nemzet gazdasági életében
a Magyar Namteti Bank alakuló köxgyülösa
A jövő Magyarország
Már ax apák, lássátok megarattak Ka telelték a megroasdátt kaszát, Munkájukon nem írott Isteniidái, Barázdájukból nem sarjadt kenyír.
Ti iátok nésnek íleJ.5 virágok, Hogy mozduljatok ós leseijetek
(Sík : Fiuk!)
Milyennek kell tehát lennie a jövő magyarjának, kik építhetnek még uj hazát a szétdúlt romokon ? Elveszett hazát kell vliazaazeremi, a történelmi Magyarország régi határait a szellem és kar erejével v\'sixaragadnl éa ösazetartanl mindörökre a a történelmi Magyarország öal lelkét újra elevenné, azéppé, hódilóvá lenni: ez a szerep vár az uj generációra. Bizony, ehhez ilyan nemzedlk kall, melynek erős a Varja, kemény a gerince, acél a i.íke, gyémánt a síivel
A mai kor magyarjaira a aok politikai éa gazdaság;\'.. kudarc, a folytonosan megujuló letörések, ax utolaó évtized borzaazló nemzeti ii táraadalml katasztrófái a lödé nelml fáradtság bélyegét nyomták. A lógó fejek, a csüggedt homlokok éa a roakadt gerincek korát éljük. Nloca egy vlllanáaa az életnek, a jövőnek máshol, mint az ifjúságban ! Az ifjuiAgnak még van ;ö\'/őbe vetett hite éa lendülete éa ciébe akar állni a magyar jövö órláal munkájának. A mi egyetlen i eménységünk, a magyarság feltá madáaának egyetlen lehetősége az fjuság. Da ehhez az embeifeletti i.ivatáihoz a mi ifjúságunknak la ujjá kell születnie, levetkőzni min • len öal, nemzeti bűnét és gyarlóságát. Vagy kap a haza a most /clnövj ifjú nemzedékben egész cm l\'creket, egész jellemeket, vagy meg hal a haza /
Et az rgyénl éa nemzeti ujjá-izületés a magyar caerkéazet alap gondolata. Meg akarja előzni azt u azörnyü vcazedeimet, mely nem <etl létünket, -p petyhüdt íélekte-lenaég és a belénk szivárgó nom zatköziség révén fenyegeti. Egyéni ..jjászületésének eszközei a cier-késitörvények éa a fogadalom, meg a táborozái. A törvény a jellem titka, a tábor a nenuetrcndezŐ ro-binzonl erők érvényeaüléaének a tere, a fogadalom pedig a lelkiség tömör azlmboluma.
A magyar cserkésztörvények a pikus magyar hibák ellen küzde nek a Igy akarnak egy egéstsége ^íbb, jejlemesebb magyar fajilpust teremteni. Hiaz amit elvesstetlünk, ajt gyarlóaágunk, hibáink miatt veaztettük el l Aki becsületes, val lásos, jó hazafi, máiokat aegitő, szolgálatkész, vidám.. t»karéko>,
Budapest, májua 24. (Síját tudó altónktól.) A Magyar Nemzeti Bank ma délelőtt tartotta alakuló köz gyüléaét a Tudományos Akadémia dísztermében a főváioai éi vidéki réazvényesek nagyszámú érdeklő dése mellett. Bíró Korányi Frlgyra pénzügy miniszter 11 -órakor zugó éljenzés közepette lépett az elnöki emelvényre. Báró Korányi meg nyitó beszédében kijelentelte, hogy a mai nap tényleg fordulópont a nemzet gazdasági életében. Az ösx-azeomlás után négy évig hallatlan kitartással kürdött a nemzet, de csak azért, hogy megóvja magát ax elmei üléstől. Csak ax utóbbi hetek éa hónapokban mutatkozott némi alapos remény arra, hogy a gaxdtaági rekonstrukció megkezd hető lesz. Ennek a reménynek s■ i lárd alapot ad a Nemietek Szö vétségének segítsége\', de főleg a magyar gazdasági életben rejlő erők tömege és a nemzet erős aka rata. A négyévi küidelen nem volt meddő, eljött az ax idő, amikor megvalósíthatjuk az önálló Nem •;etl Bankot, amely a rekonslrukc\'ó «lső szilárd pillére.
A gazdisági élet alapját, a stabil pénzt a nemzell bankkal Ismét a régi magaslatára emelhetjük és megszerezhetjük számára azt a be
testben-Iélekben liszla, szeréli a lermészelet: az jó cserkéaz. A kü lőnb ember éa különb magyar — emberebb ember éa magyarabb magyar : ez a magyar cierkéazideál. Nekünk erős gerincű ifjutág kel\', amelynek vannak ideáljai, elvei, meggyőződése, hite, amely tud is élni és halni ax ő eszményeiéit. Amely tud is, akar is szép, gazdag, egész életet élni, lud derűt, lelket meríteni a természet azépséges erői bői- Amely frlsa örömmel fekszik neki a munkának, mert azcreli és élvezi axt, szabad lélekkel vállalja a fegyelmet éa a törvényt, egész séges, diadalmas önérzettel tud tisxta lenni, tud élni Istenből és kegyelemből és nagyszerű ambícióval dolgozik férfiúi egyéniaége kl alakításán és azokat a lelki klacio ket, melyeket magában kialakít min denestüi a szegény, rongyolt édes anyának: a magyar hazának tudja adni. Ilyen megtisztult egyéniségekre van szüksége legelsősorban az újjászületendő Magyarországnak és ezt célozza a magyar cserkész ideál.
A magyar cserkész egynek énl magát a múlttal, a magáénak érxl ennek a nemzetnek minden dicső-
csületet, mely aiükaéges ahhoz, hogy a vagyon és jövedelem meg-ostlásbsn mutatkozó eltolódások megszűnjenek és a termelés Ismét a normállá keretekbe terelődjék. Ennek előfeltétele, hogy a gazdasági élet megszilárdulása folytán politikai sulyu kulturánk odafeilŐd-jék, hogy ismét elfoglalhassuk a müveit nemzetek aorában azt a helyünket, mely bennünket megillet. A magyar pénz megbecsülésének garanciáját látom a Nemzell Bank megalakltáaában.
A Magyar Nemzeti Bank Iránt a legnagyobb bizalommal kell, hogy legyünk eltelve mindnyájan. Akkor lehetünk bizalommal iránta, ha lud-juk azt, hogy ax egéaz nemzet támogatja ezt az intézményt. Kérem tehát a nemzet bizalmát a Magyar Nemzeti Bankhor, az első jegybank Iránt és kérem működéséhez Isten áldását.
Korányi pénzügyminiszter ezután megállapította, hegy az alakuló köxgyülés, tekintettel arra, hogy 243.174 réaxvény képviselve van, határozalképea. A köxgyülés egyhangú felkiáltássá! Popovics Sándort választotta meg a köxgyülés elnÖ kévé, kl rövid beszéd klaéretében foglalta cl as elnöki széket. Utána bemutatja a részvényjegyzők név
ségét és minden szenvedését, régi nagjjtlnk véréből való vérnek érzi magát. Egynek érzi magát a magyar jellemnél, minden nyomorú ság, minden megalázás és ostorcsapás, melyet a sxagény orazág az utolió években elszenvedett, olt sajog, ott ég a lelke mélyén. De át la érzi azt az iszonyú felelősségei, mely rá, mint a jövő magyarjára háramlik a múltból éa vállalja Is öntudattal következményeit.
A mai napon, mikor a Zrinyi sportpályán harminc ifjú magyar esküszik fel a liliomos zászlóra éa ígér örök hűséget a cserkész esz méknek és törvényeknek s mikor a régiek la friss energiával uji\'ják meg régi fogadalmukat: lélekben igy magunk elé állítottuk azt az ideált, melynek megvalósítására a nagyszerű Intézmény törekszik. Igy tudjuk, hogy mit kell várnunk- tőlük, de érezzük át ait Is, hogy e honvédő és honfcg\'aló kis magya rok igényt tarthatnak a mi szere tétünkre és érdeklődésünkre is. Legyünk tehát mellettük, mikor a harcba indulnak, álljunk melleltük, mikor esküt tcaznek arra, hogy lesz még boldog, nagy Msgyar ország, mert ők akarják l (az)
aorá», majd felolvaatatja Korányi nyilatkozatát, mely Igazolja, hogy a Magyar Nemzeti Bank részvény-tőkéjének több mint 50% át befl
xették, ugy, hogy a banknak 15,926.014 aranykorona áll rendel-kezéaére.
Az elnök ezután felhívja a közgyűlés figyelmét arra, hogy a törvény értelmében a Migyar Nemzeti Bank bankjegyeinek kliáróla-gos klbocsájtáaa csak az «setben történhetik, ha «z 1924. évi XV. törvénycikkben megállapított alapszabályok tervezetét változatlanul elfogadják. Az Indítványt a közgyűlés egyhangúan m*?áává tette.
tlischer Vilmos indítványozza, hogy a kötgyülés a válaaztáat közfelkiáltással Intézze el. Egyúttal beterjesztette a választandó főtaná-caosok névsorát. Kéri Indítványának megfelelően azok megválasztását.
A megválasztó\'t főtanácsosok : Bs"náth látván, Időa Chorln Ferenc, gróf Hadik Jinoe. Heinrich Aladár, báró Kornfeld Móric, báró Mada-raaal Beck Marcel, Meakó Pál. báró Papp Elek, gróf Somaich Uazló, báró U.lmann Adolf, Végh Károly. Walder Gyula és Welsx Tibor. Póttagok : Koóa Elemér, Rausch Aladár, Surdal Róbert éa Koós Mihály, báró Korányi pénz ügymlnisiter bejelentette ezután a közgyűlésnek, hogy a kormányzó tói leirat érkeiett, mely Popovics Sindort a Nemietl Bank elnökévé nevezle ki. B.-jelentette, hogy a M. N. B. kormányzójává Szabóky Alajos pénzügyminisztériumi államtitkárt nevezte kl.
A magyar-jugoszláv tárgyalások
Belgrád, május 24. A magyar-jugoszláv táigyalásokkal kapcsolatos lapjelenlések szerint a kölcsönös jogsegélyre vonatkozó egyezoég megkötése ügyében a bizottságok tegnap befejezték munkájukat.
Az olasz király trónbeszéde
Róma, május 24. A király felöl-vaata trócbeazédét, melyben méltatta a mai nap jelentőségét, mer lyen Olsszorazág beleavatkozott a világháborúba és kifejtette as olasz államnak Európa államaival való együttműködésére vonatkozó elvalt, amelyek alapján megvalósulhat Középeurópa rekonstrukciója.
A csongrádi merénylők a szolnoki ügyészségen
Szeged, május 24 A csongrádi bombamerénylet letartóztatott gyanúsítottjait, akik elmeállapotukmeg-flgyetéae végett eddig a szegedi Csillagbörtönben voltak, ma a kúria végzése folytán átkísérték a szol-nokl ügyészség fogházába
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924. májug 25. Vagárnap 120. gzám
POLITIKAI NA
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Zalai közíőnY
1924. májua 25.
Nagykanizsa kereskedelmi élete
Iru: Schwarz Olló
A mint legutóbbi cikkemben említettem, » Máv erőtelje! fejlődéae a vlcinilli vonalak elaz.porodáaa Nagykanlraa kereskedelmét hálrí* nyoian érintették.
Ezen Időpontig úgyszólván autó-matlkuian áramlottak a mezőgaz-d.sigl termények Nsgykaoireáre, bogy Innen kerüljenek alizállltázra.
A helyiérdekű va.ulak azonban elterelték a forgalmat, a végtelen kocsisorok megritkultak éa mindinkább azükebb körre azorllkozott a Nagykanizsára gravitáló közaé gek száma.
A Ketvenea években még Tapolca —Dorobovár atb. Is Ksolzaár. azál lilottak nyersterményeiket és Ionén hazafelé különböző árukat vittek ; a kllencvenea években már asját állomásaikon maguk honyolltották le forgalmukat.
A vlazonyok ezen eltolódáaával éa a változott körülmények dacára la Nagykanizsa kereskedelme megtudta őrizni azon vezető azerepel, amelyet a Dunánlulon betöltött.
A helybeli pénzintézetek éa a kereskedelmi érdekellaégek 1897. ben létesítették a Nagykanizsai Tárházakat, amely hivatva volt a neki nyújtott vaauli fuvarkedvez-mények és technikai berendezése révén Nagykanizaa gabona- és ler-ménykereakedéaét veraenyképessé tenni.
Szakazerü vezetése és a helybeli kereakadeiern agilitása folytán Nagy kanlzsa Ismét jelentékeny szerepet vívott kl magának a gabonaexport terén.
A Tárházak hataliras raktárai színültig megteltek éa akárháoy-azor nem tudták befogadni az el-azállitáara váró mennyiséget,
De nem csak termény- és gabonacégeink tevékenykedtek.
A többi szakmák utazó tisztviselőiket küldték kl, akik nemciak az eddig Nsgykanlzaára jövő köz-eégeket, hanem egész Horvátországot, Szlavónlát. Boszniát slb. Is rendszeresen látogatták — éa nem egy ízben voltak az akkor még zaenge msgysr Iparnak Inlkea úttörői.
A kereakedetemnek nz Iparral való szoros kontaktusa eredményezte azután, hogy a helybeli gyár vállalatai oknak jelentős részét Is kanlssai kereskedők alapították.
A Wetaaer J. C. vasgyárat, már a nyolcvanaa évek végén e hason nevü vaskereskedő ctg létesítette.
A kilencvenes évek elején osztrák tőke aegltaégével helybeli kereake-dők alapították a Nagykanizsai Serfőzde éa Maláta gyárat (jelenleg Király Serfőzde), amely vállalat életrevalóaágát éa nagyazabáau vol tát ml sem bizonyltja jobban, mint hogy a háborút megelőző években a helybeli sörgyár volt hazánk leg; nagyobb vidéki Bőrgyára. A nagykanizsai kereskedők iniciatí-vajára telepedett le 1890 ben a 1-ranz Lajoa Fial marburgl cég városunkban, amikor la az akkor üzemen kívül álló malmot rekonatru -álta éa üzembe helyezte, egyúttal az ország többi vidéki vároaalt megelőzve 1892-ben villamos világítással Is ellátta a várost, hatal-maa Ívlámpák jelentek meg a pialakoló pelróleum mécs helyett.
A vállalat később részvényláraa-•ággá alakult át és Tranadanubla Egyaault Gőzmalmok Rt. n.mcaak ea ltt.nl gózm.lmot, hanem a körmendi, enyingi ,1b. malmokat egye-
alti magában éa igy hazánk malomiparának egyik jelentőa tényezőjévé
Ugyancsak ksnlzaal kereskedők létesítették a Mercur vasgyárai a Frank és Táraa-féle seprő éa kefe gyárat, — Herkulea r.t. téglagyárat.
Schwarz éa Tauber-cégnek ko azönheljük a „Pátria" pótkávégyí-ral, amelyei j leoleg a világszerte Ismert Franck Henrik fial cég lart üzemben.
Amint láthatjuk tehál, a nagy kanlzaal kereakedők tevékenyen működtek közre vároaunk fejleaz téaén, mintaképei voltak a ezorgos polgároknak, akik munkájukkal nemcssk önmaguknak, de a koz-nek Is hasznára voltak.
A szorgalmas, tevékeny munka
közepette megdördültek nz ágyuk, komor esztendők nehezültei reánk, amelynek legazomo.ubb, Ir-jlcsui
lóbb záróakkordjaTrlanonb in hang
zo1t el. , , i ii
Tompa aléltság fogta el a lelkeket uj helyzet teremtődött nem csak politikailag, hao.m gezdaaá gilag is. Az uj helyzet U| feladat
elé álillja kereskedelmünket.
A hosszú évtizedeken át fennállolt üzleti kapcsolatok megazüntek, a termelésben, a fogyaszlásban, az elhelvezési plicok terén nagy eltolód taok történlek ; a kereakeds-lemnek a járt utak helyett uj ösvi mjeket kell keresni és a sivár jelen helyett a múlthoz hraonló gazdag, alkotó munkával leli jó vöt megteremteni.
Dr. Kállay Tibor csütörtökön tartja beszámolóiét Nagykanizsán
Hunnál több navai pollllkuí éi nemzelgyUléil képwlialö érMzik kl»*f««*l»an-Kállay Kél napig marad KailluAn
Nagykanizsa, raíjui 24 (Saját tu Jósltán Vtól)
Szerdán este előkelő vendégel érkeznek Nagykanizsának. — Dr. Kállay Tibor volt. pénzügyminiszter, városunk nemzetgyűlési kép viselője érkezik az eite egynegyed 10 őrsi gjo\'isal Budapestről mintegy husi politikai előkelőség, nemzetgyűlési képviselők kíséretében.
Kállayval jön többek között Mayer János, az egységespárt elnöke, Varga Imre pénzügyi államtitkár, dr. Paul Iván miniszteri titkár, Nánássy Andor, Mózcr Ernő, Szabó Zoltán, Erdőhegyi Ltjos, Mokcsay Zoltán, Egri Nagy János nemzet gyűlési képviselő*, Oroszy Géza volt kormánybiztos, Takács, az egy ségespárt Igazgatója, Hejjer a Magyar Távirati Iroda kiküldöttje és még többen ismertuevü politikusok.
Kállay Tibor dr. beszámolóját áldozócsütörtökön délelőtt 11 órakor tartja meg a városháza erkélyéről Nsgykanizss kösönségének. Ha épen ebben sz ldób:n rossz Idő lanne, ugy s beszámoló színhelyét a Polgári Egylet nagytermébe teszik át.
Nsgyksnizsa város nemzetgyüléai képviselője, aki két évnél tovább vezette a pénzügyi tárcát, mióta megvált pénzügyi székétől, azóta most először jön le választókerületébe. Sokszor tervbevette már mostani útját, sokszor várta öt a város közönsége, de Hulhalmozolt munkájs következtében a kitűzött dátumokat mindig el kellett halasztania.
Kállay Tibor, mint jelezte .is, «ok mondanivalóval jön most Nagykanizsára. Nemcsak a város számára tartja beszámolóját, hanem akarja, hogy hallja meg azt ax egész ország, sőt egynémely vonatkozásában a külföldnek Is szánta, amit mondani fog. Érthető ezek után, ha városunk, mint legközelebbről, személyénél fogVA Is érdekelt, nagy várakozással tekint a beszámoló elé, annyival is inkább, mert most fejeződtek be Kállaynak a Nép szovotség által kiküldött főbiztossal, Jeremlah Smith el folytatott tárgyalásai.
A nagykanizsai beszámoló után a város képviselője kíséretével, a helyi pirtvezetőség tagj»lval s s hatóságok kiküldötteivel, valamint a kanizsai pártemberekkel s Centrál éttermében ebédel.
Délután 4 órakor Klakanlzsa polgársága számára mondja el Kállay beszámolóját.
Este fái 9 órakor a Polgári Egy-
let kerlhelylségében, esetleg, ha az Idő nem kedvez, « nagyteremben társasvacsora lea?t melyen résztvehet Nagykanizsa minden választópolgára és városunk hölgyei Is. A bsnketten dr. Sabján Gy_ula_ polgármester mond pohárköszöntőt Kállay Tibor dr ra, örley György, királyi közjegyző kormányfŐtaná csos Bethlen miniszterelnökre és Knortzer György, s Zslavármegyel Gszduági" Takarékpénztár vezér-Igazgatója, kormánytanácios a ven dígekre, m»jd Kállay válaszol s polgármester falköszöntőjére.
Pénteken délelőtt fél 10 tŐl 11-lg fogad Kállay a vároiháza tanácstermében mindönkit a város pol gársága köréből, aki valami ügyben hozzá akar fordulni. Ugyanekkor fogadja a teltületek és egyesületek tisztelgését l\'s.
Látogatást tesz ezután a város képviselöjo a polgármesternél, a törvényszék elnökénél, sz lirsellta hitközség ujonsn választott elnökénél, Faics Lajos és Knorlzer György pártelnököknél.
Pénteken délután meglátogatja a fémipari szakiskolát, a főglmná zlumot, a kötőizövőgyárat és a sörgyárat. —-
A képviselők nagyobb része a beszámolók utáú\'ciütörtökön éjjel, Kállay pedig pénteken éjjel a fél 1 órai személyvonattal utazik vissza Budapestre.
A táraaavaciorán való réizvételre folyó hó 26 ig lehet előjegyezni a Polgári Egylet, Kaszinó, Sporttestület, Kiskanizssl Olvasókör, tör \'vényszék, postahivatal, vagy s Krátky tőzsdében erre a célra kl-tctt-lven.
Legújabb találós kérdés.
A budapesti gyorson találkozott két vidéki ur. — Kiderült, hogy mind kelten ugyanazon szövetből vásárol uk Pesten, de különböző mennyiségben. Tudod mit — szólt az egyik — engedj &t nekem egy méter szövetet, akkor nekem is annyi lesz, mint neked. „Adj inkább te egy métert — válaszolt rá a másik — meri nekem akkor kótster annyi szövetem lesz. Kérdés, hogy hány métert vásárolt az egyik, mennyit a másik? Meg-fejtők a világhírű Semler J. cég Bécsi-ucca 7. íőlerakatában és Korona-herceg-ucc* 5). fióküzletében az óriási forgalom folytán felhalmozódott angol szövetmaradókok vásárlásánál még külön kedvezményben részesülnek, valamint a Londonból már teljes választékban megérkezett nyári divst-különlegességek vételénél is.
A Sass-pár képkiállttása
Nagykanizsa, május 24
Ms délelőtt 10 őrskor nyílik meg ünnepélyes keretek között a müvésv. pár kép és iparművészeti kiállítása a Kaazlnó három kistermében. A kiállítás iránt rendkívül élénk érdeklődés nyilvánult meg, hiszen a Sass müvészpár kü\'önösen közel áll a kanizsai közönséghez. A több-reodbclj, budapesti műkereskedői által rendezett klállitás után végrr egy igazi hamisiUtUn meatermü v/sz pár tárlata. És ami a fő — Ssssék nem dolgoznak gigászi\' számokkal, elérhetetlenül magas árakká), őket csak egy cél- vezérel — hogy a valódi művészetet sz ar.yjgllag kevésbbé jól szituált osztályoknak Is hozzáférhetővé tegyek. Azért nagy sikert jóso\'unk a jelen müvészpárnak, mely gaidag kollek dójával, elsőrangú művészi alkolá salval számot tarlh\\t arra, hogy n nagykörönség kellőleg felkarolja. A Kaszinó termelnek világoisága kitűnően érvényre juttatja a finom színeket. Sats Feri munkál két termet foglalnak le, mlg a harmadik teljesen Sisané blrodalmr.
Az elsÖ teremben Sass Feri mes teri portréiban gyönyörködhetünk. Sus-mesler elsőrangú portré-festő. Ott látjuk sok kanizsai Ismerősünk rendkívül élethű portréit, melye* között feltűnést kelt a mester több önarcképe. Mesteri munkát reprezentálnak Brunner őrnagy, Farkas városi rendőrkapitány, Farkas Lola, Villányi István, Sassné Farkas Böske porlréi. Női félikt, Tolsztoj-azklc, több szénrajz. Csodálatosan finom vonalú a Pihenő hölgy. A férfi álma az örök Ádám vágyát jelképezi. Az öreg Brunner (a mester édesapji) arcképe oly alkotás, melyről maga Kézdi Kovács ugy nyilatkozott, hogy —r muzseálls munka.
A másik teremben pompás női akt ragadjs meg a műértő élaa szemét, mely a mester feleségéről készült és az élet éa elmuláa gondolatát akarja elmésen szimbolizálni. KülÖnbÖ;5 tájrészletek. Székely Jenő feleségének arcképe. Kisebb aktok. Lrány tanulmányfejek. Eichner L\'lf szénrajz portréje. Különösen értékes művészi munkák — Vadászlak éjjel, Krizantém, Mező-lől hazatérő asszonyok, Práter részlet, Ciendílet, Lentll látkép, ErdŐ-szélen éa egy ritkaságszámba menő bájos vadászciendélete.
Síasné birodalmiban — a harmadik teremben —- a budoir levegőjét érezzük. A nőmüvész rendkívül finom világa ez, amely egyenesen megkap bennünket, amikor küszöbét átlépjük. Eleven és gazdag színezésű képei — egy csodás müvészUlek pompás megoyllatko-zásri. Nem tudjuk, melyiket ciodál-juk inkább — az üde, szinte illa tozó orgonavlrágokat, krizantémokat vsgy a virágzó fát) a budai parkréazietet a maga buja vegetációjával vagy a viztükrözŐdést a kertben, mely a tárlat legszebb darabja. Sssiné kétségtelenül a nő-piktorok között az első helyet foglalja el. Iparművészeti munkáiról ugyancsak ezt mondhatjuk. A hölgy-kÖrőnség az ipsrmüvészet remekelt fogja találni. Gyönyörű bőrbattlk-munkált borjú- és kecskebőrből, retikü ök, pénz, szivar és Irat-tárcák, gyufa-dobozok, mappák — saját tervezései szerint készítette Sassné.
A gazdag kiállítás aoksknak igaz gyönyörüségéro fog szolgálni. A ma délelőtti ünnepélyes megnyitáson Nagykanlrsa város előkelőségei mind ott lesznek.
ZALAI KÖZLÖNY
Hires nagykanizsai diákok
IV. WLASSICS QYULfl báró
Wiassics Gyulának, a Közigazgatási B\'róság elnökének, rövid életrajraiban olvassuk, hogy a M. Tudományos Akadémia igazgató tagja és volt másodelnöke, nyug. vallás, és közoktatásügyi miniszter, val. h. t. tanácsos, volt egyetemi tanár stb. Ha tovább nem is olvasnók életrajzát, ezekből a sorokból ia képet alkothatnánk magunknak fényes pályájáról.
De mégis néhány minket közelebbről érdeklő adatot emeljünk ki a sok közül. A jeles államférfiú éi jogtudós 1832 ben született Zala egerszegen. Atyja Wlasalcs Antal törvényszéki elnök volt. A tiz évei flu középiskolai tanulmányait a nagykanlzsl piarista gimnáziumban kezdte meg. Az első négy osztályt
végezte Itt 1862—3 tói 1865—6 ig az akkor még 4 osztályú algimnáziumban. Az első osztályban a klakanizaai szórmazáiu, hosszú kort ért Dolmányos György volt a tanára. Tanárai voltak még: Balázs Sándor, Konc nep. János, Yanky Károly, a későbbi nagykanizsai, msjd budapesti gimn. igazgató, a 19 évig Nagykanizsán működő Berzay Elek, Könnyé Alajos az intézet akkori Igazgatója, llléiházy jinos és Magyar Gábor, á későbbi rendfőnök, kit már szegedi igazgató korában mint komoly főigazgató jelöltet emlegettek a lapok.
Hogy mily azeretettel gondol Wlaasics a nagykanlzial főgimnáziumra éa volt tanáraira, különösen Magyar Gáboira, arról legszebben tanúskodik az a levél, melyet az intézet 150 éves jubileumára Irt (1915) az akkori igazgatónak.
„Örömmel gondolok arra a fe lejthetetlen időre, midőn a nagykanizsai gimnázium növendéke és mint ilyen, ugy emlékszem, a 100 éves jubileumi ünnepségek egyik aktiv részese Is voltam. Örömmel gondolok szereteti tanáraimra, különösen az akkor még fiatal Mtgysr Gáborra, kihez nemea élete végéig a legmelegebb barátság köteléke fűzött.
Kerülve minden phraslst — de annál melegebben, igazán lelkem legbensejéből üdvözlöm én is azt a kulturlntézetet, mely mindig hűen
l/ja Nagy Lajos kegyesr. unit te\'jeaitette ludományos és hazafiul kötelességét.
Isten áldása kísérje az intézetet és váltsa tetté azt « hő kívánságomat, hogy a mai nagy élet-halál-harc után is beláthatatlan időkig legyen a nagykaniissl főgimnázium hathatós tényezője a msgyar köz művelődésnek és ezzel a nemzeti-erő gyarapításénak.
Kitűnő tisztelettel az egykori hálás tanítvány
Wiassics Gyula"
«
Amint a fenll levélben olvassuk, az intézet fennállásának 100 éves évfordulóján (1865) tartott ünnep ségnek a kis 4. osztályos Wiassics aktív szereplője volt, bizonyára az é tesitőben névszerint meg nem nevezett szavalók között szerepelt. Ez a szereplés egész természetesnek látazlk, hiszen már az I. osztályban is kitűnt. Erkölcsi magaviselete példáé, figyelme feszült, szorgalma ernyedetlen, érdemjegye minden tantárgyból kitűnő és mint Ilyen osztályának legelső tanulója. Ett a bizonyítványát megtartotta mind a négy oaztályon át. Nagy-kanltsán 4 Ik osztályos korában kezdte meg irodalmi működését is a „Zalas-omogyi Közlöny1*-boa, melynek később — mikor mér „Zalai Közlöny* néven szerepelt — újból munkatársa lett.
A felsőbb négy osztályt a budapesti piarista főgimnáziumban végezte el szintén kitűnő sikerrel. Érdekes, hogy a tehetséges ifjú még mint középiskolai tanuló irt tanulmányt a Zalavári apátság történetéről s tanulmányát az akkor Thaly Kálmán szerkesztésében megjelenő „Századok" c. történelmi folyóirat közölte.
Wiassics tüneményes pályafutását tovább nem ia vázoljuk, hiazen még sokan emlékeznek rá olvasó Ink közül. Közéleti éa politikai szereplése az országban nagy tetszést aratott. A nagykanizsai piarista gimnázium benne eggyel gaz dagitotta azoknak a számát, kik a magyar kultura történetében jelen tékny szerepet játszottak, sőt játszanak ma Is.
1924. május 25.
HÍREK.
Róni. kath.: Rogate. Protestáns: Orbán. Izr.: Ijar 21.
Időjáráa : Nagykanizsán szombat reggol 17 -t C, szél északkeleti. Délben 16-6 C, szél délkeleti. Este 19 7 C, síét délnyugati, tfjjell csspadék If- 6 mm.
Meteorológiai Intézet Jelentése sze-ilnt meleg, zivatarra hajló idő várható.
Napirend: Délelőtt 10 órakor a Sass-pár képkiállitása a Kaszinóban. Délelőtt 11 órakor a reíormátuj cgyhásközség közgyiiléso. Délután fél 4 órakor cserkész-ünnepély a ürinyl sportpályán. Délután 4 órakor a kis-kanizsM Katolikus Ifjúsági l-gyesület szini-előadása. Délelőtt fél 10 órakor Cséplőgép-tulajdonosok és Bércséplők Szövetkezetének taggyűlése. Cyülokezés a Korontban. Uránia 3, 6, 7 és 0 órakor .A Sejk * Világ 3, 5, 7 9 órakor ,A sátán helytartója.*
— A polgármester Buda-peatre utazik. Dr. Sabján Gyula polgármester vasárnsp Budapestre utazik s előreláthatólag csak azer-dán érkezik vissza Nagykanizsára. Utazásának célja, hogy most már a vármegye által Is jóváhagyott, a vároa által felveendő svájci frank-kölcsön felvételét perfektuálja a Ijy mielőbb meg lehesien kezdeni Nagykanizsán a tervbevett városfejlesztési program megvalósítását.
— Eiaö szent áldozás Kla kanlxaán. Ma délelőtt fél 9 órakor 120 gyermek járul az első atent áldozáshoz diákmise alatt a klakanlzsai templomban.
Érettaégl vixagálatok * főgimnáziumban. A nagykani zaai főgimnáziumban az iráabeli érettségi vizsgálatok május 19 én brfejeződtok. A szóbeli vi/sgák dr Vass Bertalan tankerületi főigazgató elnöklésével junius 10 én veaiik kezdetüket. Sróbeli érettségire jelentkezett a VIII. osztály 31 tanít/ánya, 28 fiu és 3 leány.
— Dr. Hegedtls képviselő mai előadása elmarad. Hegedűt György dr. mai napra jelzett előadását közbejött akadályoztatása miatt pünkösd hétfőn tartjá meg a Kereaztény Otthonban.
•=» Esküvő. Sternberger Sfpdor, a Sttrnberger Ignác és Fia cég beltagja (Nagykanizsa) és Künstler Mancika mai napon tartják esküvőjüket a kaposvári Izr. templomban. (Külön értealtéa helyett.)
Halálmadár-sirás
IH. : B.rb.rlts Lajoa
Azon íz eslén halálmádarik kisír-lék htza..
Mintha messziről, nagyon messzi* ríl Jött volna, hogy leüljön valahol a hivas útszélen és nyugtalan ér-nyéka odarjjzolódjék feketén, komo ran, megpihenten a hóra.
Messze valahol, az öntudata mögött, hangtalan döbbenéssol nagy, nehéz k»pu ásított. Sötéten, kajánul vigyorgott ré az árnyéka most is.
Az a nagy, nehéz kapu csapódott be nemrég. A döngése sokáig visszhangzott a hosszú, sötét folyosón végig a mozdulatlan, sok kis darabból összerakott, ezüslös szőnyegen, amit odateritett a léli hold. A lassan, tompán oszladozó visszhangba belevesztek a távolodó, apró lépések, amiket mindennap ilyenkor elvitt vele altatónak, holnapi várakozásnak.
Azon az eslén tudta meg, hogy többé nincs mit várnia a holnaptól, hogy az a kapu gúnyosan, lomhán azért csapódolt be, meri eddig ol hitte neki, hogy csak annyiból áll a búcsúzás és nem is lehet soha, Sohase más, sohase löbb. Csak egy
kapu, ahogy becsű ódik, csak addig, amig az a kapu újra kinyilik.
Ugy érezte az egészet, ami volt, mint ahogy csillogó szemű, fehér-homlokú nagybetegek álmodják végig mind, ami történik körülöltük és nem érzik, hogy hangos jajjal kellene felkiáltani és szaladni, szaladni messze, felébredni és soha visszanézni, amikor ez öntudatlan álmo-dison keresztUlvillanik a kés és meg-csillanik, hogy az alvó elevenbe vágjon.
Tágranylli, semmibenéző szemmel igy indult el hazafelé azon az estén. Valami nagyon keserű ült a torkán és szél akarta feszíteni. Valahonnét mélyről, a szive legfenokéről lopakodott fel, amikor a becsukódó kapu nagy rézkilincsén megcsillant valamelyik csillag odatévedt sugara. Talán ugyanaz a sugár, amelyik annak a szemében lobbantotta azt az apró, kicsike, büszke lángot, amelyikkel odavetette kurtán, hidegen:
—. Nincs tovább ! Isién megáldja !
Aztán semmit többet. — Csak eltűnt.
És 6 ottmaradt egyedül. És tudia, hogy ha belepusztul is, de nem fogja látni soha, soha többet azt a lányi.
Azt is tudta, hogy ő, egyedül ő maga volt a hibás. Tudta, hogy neki kotlett volna bocsánatkérő szóval vezekelnie nagy-nagy bűnéért, sok hazug mesével ellakari, másnak adoil mámoros pillanatért — az asszonyéri, aki megfért sokáig, titokban másodiknak a szivében. Akit máma eldobott végre magától.
Nagyon fájt az is. Mégis csak fájt. Hiszen nem is olyan régen — akkor kezdtek sárgulni a levelek a fákon — szemébe mondta a lánynak és nem törődött vele, hogy hány kínos, keserves éjszaka volt az ára — szemébe mondta neki, azt hiltc nyilian, becsületesen, hogy azt szereti, minden idogc azt akarja: — az asszonyt. Ugy mondta akkor:
— Az asszonyomat...
Máma aztán eldobta magától. Ugy lökte el, hogy rá se mert nézni. Mert félt lőlo. Az asszonytól, aki a szeretője volt. Igen, igen : a szerelőjo. Ezt akarta mindenáron elhitetni magával, hogy ne fájjon. De azért fájt. Nagyon fájt. Fájt eltaszítani, mint egy kutyát és nem szánni meg a könyörgését.
Mégis ellökte magétól máma.
Azián sietett a fehér, tiszta lányhoz, A szerelméért, ami minden kál-
______3_
— Anyakönyvi hírek. Nagy kanlzsán május 18 tói május 24-ig terjedő időben 8 gyermek született. Ezek kőiül 4 fiu, 4 leánygyermek volt. Házasságot kötöttek: Kollár Fer enc molnár Komérvárosró! Msrton Máriával, Károly Imre gép-kocilvezető Francslcs Rozáliával, Gerócs Ferenc földmlves Dénea Annával, Srokol József földmlvas Jámbor Annával Elhaltak: Kunlci Ernő 3 hónapos, tűdőhurut; özv. G\'Ois Ignácné G\'ünfeld Katalin 73 éves, agyszélhűdé.; Réciel Simon marhakereakedő 55 éves, tüdő-gűmőkór; Giere Ferenc kovács-segéd 30 évet, tüdőgümőkór; Ká-lovlcs György főldmlves 55 éves, belső elvérzés; Vajda Reália 1 napos ko\'eazülöttség; Ríbarlcs Istvánné Gíier Mária 73 éves, kizárt sérv; Krausz Jorefln 68 éves, gyomorrát ; Fekete Vendel nsp-azrmoe 76 évea, vég -\'gyengülés; özv. Pálos latvánné H >rváth Anna takarítónő 41 éves, a.l.szélhűdés; Borzlk Anna 14 eves, vcsegümő-kór ; Ekkert Pil nspszatnos 49 éves, tüdőgümőkór ; Elchner Ignác szabómester 91 éves, aggkori végklraV rülés.
— A térzene ma elmarad,
helyette a délutáni cierkészünne-pélyen játszik a katonazenekar a Zrínyi sportpályán.
— A mai cserkéasBnnepély.
Délután 3 órakor érkeznek meg a cserkészek vármegyei és kerületi hatóságai, majd a csapatok levonulnak fél 4 kor a sportpályára a olt a díszszemle után lesz a fogadalomtétel, ami után műsoros ünnepély következik. Az ünnepély számai a következők : 1. Srabadgyakorlat. 2. Siavalat. 3. A két arabus. Cserkész vígjáték. 4. Zászlós szabadgyakorlat. 5. Melodráma. 6. Szabadgyakorlat. 7. Szavalat. 8. Kötélhúzás. 9- Füzérgyakorlatok. 10. Kézilabdamérkőzés a három csapat között. 11. Induló. — A helyszínen gazdag büffé. Hideg ételek- éa italok állnak a közönség rendelkezésére. Szünetek alatt a katonazenekar játszik. A tiszta jövedelmet a szegénysorsu cserkéssek táborozására forditják s ezúton is kéri a vezetőség a társadalom azt-vea érdeklődését éa támogatását.
— Bor. kb. 2000 liter, bagola-sáncl, eladó a Bogenrleder házban.
váriftn keresztül Is szerette benne a régi, álomkergető fiút. Elment-hozzá. Azt akarla mondani:
— Nem igaz! Semmi sem igaz, ami forró, kábító, gyilkos valóság volt még tegnap.
A szemóbo akart csak nézni. A kezét akarla csak nagy erős kezébe fogni. És megmondani neki:
— Visszajöttem, nézze, magához... Hiszen én csak ittmaradni szeretnék... Maga mellett...
Későn jön. Az a nagy, nehéz kapu becsapódott. Csak a visszhangja döngött végig a fagyos; csendbe-borult utcán. Mert nincs tovább.
Ahogy elindult — nem is ludia hova, hazafelé talán — a nagy, téli-hideg szagú estében, a feje felett sötét árnyék repült cl, halálmadár kuvikoll. Az újhold alig kisértett az égen. És a háztetők silhuítijén végig visszhangzott a Bzomoru líal&lmad&r-sírás.
— Kuvik... kuvik!
Lebel, hogy csak egy volt. A fiu, ahogy ^ semmibe meredő szemmel rótta a fagyos Utat, ugy érezte, hogy sok... széz... hogy mind belesirja 4 csendes éjszakába:
— Meghal ma valaki.
(Folyt, köv.)
Május
25
7.ala1 közlöny,
1924. rnálun 25.
— R.formálua agybázkoa-aégl k8»fjB14« A n.gyk.nl.a.l r.f" .gyhiskőnég má,u. 25 én,
vs.árnsp délelőtt 11 órakor az lalenllszl.lat végeitévei egyházkor .égi közgyűlést tirl, amelyre az .gyhás adófizető taglal tisztelettel meghlvatp.k.
— 64 évaa dlvatáruház. Sin g.r József éa Társa dlv.láruhát. N.gykanlzsa Erzaéhet tér, Kórpont ..illó épület megbízható beviair-lés! forris.
— Szinlelöfldáa Kiakanlzsán
A Kiskanlzsal Katolllu. Iliuiíll Egyesület u állami Iskola udv.rán folyó hó 25 éo, vaairnap dé útin . litinla utip meglamétl at_,-\\<va-linyhaj" elmü népa.inművel. FHy-
árak: I. b.ly 5000, II hely 4000, illóhely 3000 korona.
_ Exerzzégyazáz leventéje ran már Kanlxsának. Nagyka
nlzaán az összeírások eddigi ered-ménysképen 1400 levenle.ifju van. Hogy ezek mindnyájan alkalmasak e a kötél., lestgyskorliir a, c-ak az összeírások biíejezlével orvcsi szemlén fogják megállapltank
— Nyári újdonságok, gren. dlnok minden azlnb.n, .pongeok, moaó matcquéncik, gyapjú delelnek, llbertl batlaztok, nagy válaaztékban érkeztek Singer divatátuházába.
— Négy millió aójutalék. Az aliapán Nig)kanlzsa városnak ke selésl költség cimén 4 millió korona sójutalékot utalt ki.
— Gylijtenek a azentgrótl Ipartestület azékháaára. A aalaazentgróti Iparteatület járáal ezékhizat építtet, amire moat a fő-Ispántól gyüjtéare kéltek ergedélyt.
— Gazdasági vasutat G5-caejbe. A lapunkban már Ismerteteti Keszthely/Öl kllodu\'ó gazdasági vaaut ügyében Hévízen tar tandó tárgyaiárokra meghívták Ctobor Mátyáa Zalaegerszeg polgármesterét Is, ski előterjeszti, hogy a keskenyviginyu vasút építésének- terveibe kapcsolják be Zalaegerszeg érintésével Göcsejt Is.
— Regezzhardt áa Reymann lendamaextok, nöl éa férfi zsebkendők, Miy és Holfeld rumburgar vásznak, len- éa linóbatiaztok, átfonok, alfonbatlaztok mérsékelt árban Singer dlvatiruháxibao azerezhe-tők b».
— Junlua 1 én megdrágul a
vaanl A MÁV a mai tarifák mellett deficitjét fedezni nem tudván, arra ax elhatiioziafa jutott, hogy a viautl tarifákat újból felemell. E célból a kötlekedéal tanácsot értekezletre hívta öisze. As érte kwleten a közlekedési tanfet la —hozzájárult az emeléshez, amely junius 1-én lép életbe. A személyi tarifát 50 azizalékkal, az árutarifát pedig 30 azizalékkal emelik. Ez az emelési tervezet azonban ciak junius 1 tői jullui 1 lg lasz érvényben, amikor la minden valóazlnü-ség szerint életbe lép a végleges tarifareform.
— öaaaelráanál kimaradt levente-Ujak figyelmébe. A levente-Ifjak öaazelráaa alkalmival több esetben megtörtént, hogy az össselrist végző közegek tévedésből figyelmen kívül hagytak egy-egy testgyskorlásr. kötelezett ifjút, különösen vonatkozik ez egyes munkaadók tanoncba. A teatne-veléal blrottaág f.lhlvja az lg, elmaradottakat, hogy aajit érdekükben Jelentkezicnck a vátoabázán oaazeiráara.
_ Állapinl raadeletok. Tegnap azallipán kővetkező fonto.abb rendeletei érkeztek meg a viro\'
veretölégéhez: 1. A
munkirok családtag slval kötendő
szerződésekről, 2. a földmunkáik állsml szövetkezetének támogatá-aáról, 3. a me.őgard.sigl termé\' neeknek a tűztől való megóváaától,
4 az 1920. éa 1921. évi adó éa vámgabona beh> jtiaéról, 5 a gazdasági murikásvlstonyokból felmerülő ügyekben eljáró hatóságok d|..a iáról, 6. a vegyvlzagálati dt|ak til-emeléséről, 7. . .túlélési ]-«y»ő\' könyvek felülvlzagiláaáról, 3. «> elavult rendelkexéaek alapján teendő jelentézek beazüntetéaéről, 9. a caendőrség réazér. ixüklége. elo fogatok axolgálletáaáról, 10 a síén-ügyek Intézéséről a.óló rendelet módoaltá.iról, 11 a. e.dóigczgató ■ ág és erdőhlvat.l kerületeinek beoaztáaáról.
— Coweicoat ripa, w;pi cord, Tu\'an Kh.men trlkóaely.m u.don-Ságok nsgy választéka Sloger divat-áruháziban kapható.
— A Kereakedeimi Alkal maiottak JoolrUlaa. Junius 1 én délutin fél 3 órakor a lazsnakl parkban a Kereakedeimi Alkalmazottak vigalmi blzotlaiga egy oly nagyarinyu népünnepélyt rendez, amely felejthetetlen leaz Kanizsa közönsége előtt. Ar ünnepély részletes programját szereplőivel együtt legközelebb közöljük.
— Adományok. A íégimoizlum ifjúságának segélyezőire . kdvetklzö adományok étkeitek: Három magát megnevezni nem aketó jöt.vólót 5O0.000, 130.000 éi 100.000 korooi, Kovák Jánoi v. onzággyu-Usl képviselő 200.000, Nagykanizsai Ultik-ejveiutet íi Dltzat.l Tkp. aXt-003, Zila-megyei Oezdesági Tkp. 100.000, lir. B. Zi. 100000, Welier Jánoi 100.000, Hangya 100.000, CiIzmadte Vilma 24.000, Neumann .Madár 10.000 Verona, tízekélt az adományokért hálii köizöeetot mond az Igazgató.
— „Tatra" ceecaemS-kelen-gyík Schajarcz Dezső cégnél, Fő-al E. azim.
— Vlllámcaapfts. Siombalra virradó éjjel Pacaa felett óriási vihar vonult kereaztül. A dörgés, villámlás szinte rémületbe ejtette a község lakólt, kik mind talpon, remegve várták a bősz vihar elvonulását. Kát helyen csapott la a villám: a tanítói lakásba, mikor la a tetőzetet és gerendát roogálla meg, egy azalmakazalt pedig a közelben felgyújtott.
— A vllágblrU jó minőségű szövőpsmut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és sxövíclrna 12. 14, 16, 18, 20, 22, 24 «s vastagságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer József éa Tirsa gyári raktárában Nagykanlzaán.
— Egymillió korona Jutalom a nyomravezetőnek. A tamási poatahivatalnil f. évi iprllla hó 15 én feladott 392 regszimu „Posta-hlvatal Ksposvár" dmü 24,220.000 korona értékű és ugyanannyi illem-jegyet tartalmazott értékes kézi postacsomag f- évi április 16 in reggel teljesen kifosztva érkezeit meg a ksposvárl postahivatalhoz. Miután ax eddig lefolytatott vlzs-gálat aorán ax eltulajdonított pénz nem került elő, a pénz nyomrav. zetőjéock, illetőleg a buncielekmény elkövetése felfedezőjének egymillió korona iulal/nat tűzött kL Pécsi m. kir. Poslaigaxgatisig.
Aller képe. caalidl lapja 5. axáma megjelent. — Ax öaazes azimok kaphatók eredeti árakon Fiachel Fü\'öp Fial könyvkereakedé aében Nagykaaizain.
— Perzsa. gobelin , aatén-, bécal
bő nagy raktárt tért 4a I\' irban adja Singer József
_ Oraxágoa vUárok. Május 27 én Sümegen, 28 án Nemeaheté een, 30 in Köveikálon leaz orazi-
\'Ebaárlat. Babosdöbrétén éa . szomszédos községekben a. olt fellépett veszettség miatt elrendelték as ebzárlatot.
— A lói öltözködő nrl éa „öl vltáj flgy..«4b..AF,L^P.
kötőd. (Stombath.ly, Széli Kálmán-„■ca 6) harisnyái és zoknll a legértékesebb anyagból s.ját muhe lyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor teje -hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon veaződol. Az árak a mai gazdasigl vlazonyokhoz mérve clőnyöaek, mlndoneietre olcsóbbak, mlnt birhol miauit. Tessék róla meggyőződal.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fö-ul S.
_ 400 heklolltar, a legprímább rolnSeégü uj boroshordó eladó. Clm a klsdóban.
— Ügyaa lányokat Ji ll» téaaal felvaaa a kötöaiSvö-gyár, Nagykanlaaa.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Felebbvltell tárgyalá*.
Kozma H#jdu Gjörgy alaózsldl lakoa egy azóviltáibiSl ktfolyól\'Sf arculQtőtte öcciét. Korma. H»jdu Ijnicot, aki viscont vaavlllát fogotk bátyjára, (i« m kloiavarla kezéből a vaavlllát éa kétszer fejen vágta ^ vele öccsét. A klr. járáablráság.j emiatt Kozma Htjdu Györgyöt 30.000 K fő éa 10.000 K mellékbön-t el étre Itélto. Felebbeiéa folytán az ügy tegnap a klr. törvényszék elé került, maly dr. Schleijer éa dr. Balázs védőügyvédek hozzá-, szólása után Kozma H«jdu György büntetését 200.000 K fő éa ÍOO.COO K mellékbüototéare emelte, mlg K. Híjdu Ijnácét helybea hagyla. Indokolásában- kimondotta a törvényszék, hogy csekélynek vette a járásbíróság által kirótt büntetést és ezért felemelte.
SPORTtt.fi*.
ZHSE-NTE. Ma délutin 5
órakor a szaazgyár melletti pályán a Zalaegerszegi Move Sportegylet fiatal ciapatával játaxlk barátaágoa mérkőzést a Nagykanizsai Torna-Egylet. Régóta, n.m aserep.lt Nagykanizsán egerszegi cs.pat, a kaai-zaalak ezokták otthonukban felkeresni őket, ahol mindig csak kemény küzdelemmel tudták a győzelmit megszerezni. Érdekeasége lesz a mérkőzéanak, hogy bosstu Idő után először fo» t.lj..- kompletten-felállni aa NTE Sportkörökben klvincslan vlrjék, milyen játékot fog mutatni a NTE. A Lopu, — Harangoxó, Jimbor, — Koho, Tamás, Radlca, — Heffer, Bakonyi, Palkó, Dezső, Hlrichler össze áUiláiu csapat reipoktibllla játékerőt képvisel éa kétségtelenül centerben, nyerhotte volna a bajnokságot Is. Szép mérkőzisre van tehát kilátis, melyet megelőzően
3 órakor .z NTE 11. játszik a Haladás csapatáv.l a követk.iö ötazaáiiltásbaa: Jlnoil, — Pék, Spilzer. — Cxetkó, Balog, Zlpl, — Kósa, László, Bojt, S.ékely, Acél.
Fotball mérkő.éa. Ma délelőtt 10 órakor mérkőznek ex NTE pályáján a crurgól glmnárium és a nagykanizsai kereskedelmi iikola csapatai. Belépődíj, nincs.
KÖZQAZOASÁQ.
Szőllőigazdák figyelmébe
A földmüvwésügyi minlixlérium rendeletben közli, hogy a balaton-ederlcal azénkéneg-gyírat ax Idei tavaszon űzembehelyexték a máris nagy készlet áll a gazdaközönaég rendelkezésére. A földművelésügyi miniszter a vármegyei törvényhatóságok utján felhívja a gazdakö löns/get, hogy megrendelés Iránti érdeklődésükkel forduljanak a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetéhez, Budapeat V., Alkotmány ulci 29.
(Salát tndóiltónk UlalonJ.Untái.) Déli magánforgalom. Egé.z
délelőtt foly.máo üzlettelen volt Hangulat azonban barátságosan alakult ugy, hogy ax árfolyamok a tegnapihoz képest járultak. Magy.r Hitel 650-25, Oaxtrák Hitel 250, Hazai 225-30, Kereskedelmi 1410 —425, Angol Magyar 64-65, Föld-hitel 320 -25, Pesti Hasal-4350 400, Áitalánoa Takarékpénztár 180 -90, Moktár 200—50, Salgó 740-45, Kőszén 3800, Urlkányl 1150, Rima 145—50, Danublua.3550—600, Vlllamoa 1600-650. Nova 178-80, Államvasút 700-10, Naald 2750, Ofa 600—10, Cukor 3225. Mezőhegyes! 250, Georglos 525, lexó 680—85, Krooberber 220, Oatsr-mclő 300.
Tarménytfinlla.
Buza tla.avldékl 76 kg-os 345000 -347500, 79 kg-oa-360000-365000, egyébvidéki 76 kg OS 342500-345 000, 79 kg-os 355000-357500. — rozs 310000 - 320000, takarmányárpa 300000—320000, — sőrárpa 325000—345000. zab 330—350000, tengeri 270-270775, korpa 245000. Irinyzata viltozatlan csekély forgalom mellett.
Nemeafénsek. Egy koronis 7100—200. egyforintos 19.400, őt-koronis 37.800, tlzkoronia 200.000. Dukit arany 200000 K.
• dwlu-Mzput hlvaUlas irtolyamil
homőfWpsziiihjIz,
Uránia. Vasárnap este 3, 5, 7 éa 9 órakor a Paramount filmgyár legszebb terméke: A Sejk, 8 felvonásban. A főszerepben Rudo\'ph Valenllno é» Ajnea Ayrea.
Világ. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A sátán hely tarlója, befejező réaie. Pokol a /öldön, kalandor történet 6 felvonásban.
Davlstk
rUpoleoo ji»5co AaiiMitm jjojo-jj»jo
ASfOl foci ))4}00-1«4400 Bitunl 410-4))
lco 140-160 I4«I0-1))*0
DoUlf e>)oo-to6oo Kríialláola iijoo-itSjo
Praoci* t>. 4?&0 49)0 Loodoo esjoo-»«4oo
Ura tgto-coio Brl.Ml <070-4*00
OMU. ko<. II4()-I»7*) 0!uwnil( 5910-4010
Bü(> liuk 4100-41*0 PálU 4800-4100
Ut <l>-4» *6l)-*6S)
Stokol i6io i6s0 SiodbolB ||400-t4)00
Srlld lr»a\\ 1j6jc-i6ojo Srtjc i)Wo-iöo6o
Kotcc* dtol UK. IM4)-!*70O
UoUuíl ti, \\\\IÍ3J){«5 Stona
Bilcrli totj-lllo
NiwjOrt Ȓ)00 9c8os
El ne feledje, hogy junius 1-én lesz a Kereskedelmi Alkalmazottak iuniálisa Lazsnakban
1^4. mJjun H.__- HALAI KÖZLÖNY
F. A. G. GOLYÓSCSAPAGYAK
Sürgönyeim: Ounlop
Távbeszélő: 65-43. VAS GÉZA ÉS FIA
BUDAPEST, VI., LISZT FERENC TÉR 2.
tmr Golyóscsapágyak gyári iavitAsa megbízhatóan és gyorsan.
Bútorozott szoba
kiadó Fő ut 5. sz. alatt, földszint.
Anyák ingyen kapják
ANYÁK KIS KÁTÉJÁT
7288-J 924
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa r. ( városnál nyugdíjigénnyel egybekötött egy erdő-őri Allásrn pilyázalo hirdetek
PályAtók erdőőri szakvizsga leiéte lét igazoló bizonyítvánnyal és előző oikalnazialásl igazoló bizonyitvA-nyokkal felszerelve kérvényükéi f. évi május hó 30. napjáig n vftrosi iktatóba nyújtsák be
Bővebb feivilágosiiftst a v. gazda sAgi hivatal nd.
Nagykanizsán, 1024 május 17.
■ti " Polgármester
A takarékkorona árfolyamai
A Dovlzaközpout közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 131 papírkorona.
Zürichi zárlati
Pária 3001 00, London 00, Newyozk íiOG 26, Bruttói 2025, MaU.od 260-50, Holland 211 76, Berlin 133, Wien 79 5\\ Sofia 410-00 Prága 1670 00, Budapest I7\'30, Bukareit 270 00, Belgrád 697 50.
Felelős szerkesztő: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Részv.-Társ. Nagykanizsa ^
Aoróhirdetésok
Apn6hlr<l.U« 10 aiólg 6000 K. mloűon lo-vAbbl .10 000 K, mluilxn vaalaBabb betOval • irdalt •«<! lOOO K. Alltat ktrttDkiok »5 aiiwalSk kc<tTc«in4nj. VatAr- *$ nnoepnupo-kon 9a aiáialek roUr.
Tanoncokat r«l»* Ni|>kaaUilo, KCuCi -.d ■ Piánk )«,itr m(i!<(k<ailiS 5. aiSo. !(.,
AH* hauotli ttit\'.c vtlfc«i KtUm«no«l. I)*lk hinta tUde. B)-i\' í. 1Í7
KladA tloavM-sKi UdvtUxl Cwntty ul |). 31. aitmi hii eitf i«l«kl<l.
foltos t(Ikrek uji* t«i. Vaiull-u. 17/19. kriiíiM vlllal;i S(«tn 0.« 1)0
MftTlrAgok, jlUkok nU.I. cn<iil|4i4l, hciolt •njifbCI U, elvAllilont Cim 1 lj. 1)1
VvBUtok jekilUn 1«t4 htunili lOuaiUoM.t íi »íy jdkart an levi bonnk^ie k»rilt. Köirvotl Ttjcair. 0. V. „4
Ügyes kifutóleány
felvétetik
a Hungária cipöilzlatban
je clj><«i»oKá«Iek hMiciock tilando msnkárs. Motelt Gyala, l\'tiitil i». >,)
llekölta.l.ec.v (mtidl hii tliíó. C(m a Hadéban.
UgyaacM Jis. utaie l» tl,do »«?
t\'<liO(uk» vurOoft >;ialktHÍk hiiakboi. Cim: Atto, jlQOt-UUl 10. \' 1(1
K<» jWUiböl T.l» Lu itit ti nöi kalap** tanom-, i.ak feMctllk G,tin H Vldi kalij*, mhin.
Kty nádfonatú hiau.uk iimiroilakuéval «t,Cli *cr <li»\\attl atiulWatki tlUök Ai», JlaOt-vtca 10. u. altit. \' tí4
Kiad* 1,4.. Kiiltladl Xft&x-JKa 1. Mimii hii < nubi m«ilUfceJxUJg«kk<l, u\\6Mt>*lt liWuil el.dó
K«t jfihl.WI v.tö >-< Mrff-irtoUt yíf.íii fci tanul.Si.ak lahrlIMlk 0>eo«. Ujot KiuiOaUlcitxo.
V IncellArt UhttOlat; oklevckat Wreitk Bituci Vilmot Sufirti t. IjyaDoii ii-et tKft{tria<k. cff tkmtntali tnytaakíka. tfy attyK-ctCi icatci lmon tol* • C\'C iiiitil4unkfi4V«l (UiiO. »;o
KloUt/.tttra <}. s«. b*a Iiibidk4(l>0) tlade. Ud-tabbcl ug/iooil. I74
JOhUbíl tiI4 tanonc fcW<«itk BraoJI Sindot ™auM<tl«li an0h«1>n* l><tk-l«r s. 17}
llenslniuolor « Mf licmWpta uj, lo nvler bctuu (• loomm. atllca Iujt6itii iMlo.oi lton elad*. Cin* ■ kiidöklo. e 116
llaaxiált :6kiiUn> b\'itot tlidí Miftiz-uícV i. ai.
eleit. UJ
Kiadó Ii4f VCtósmirihy.TiicUMD uj i46-mtr.ui l.ii r.in Wdltl tllof\'.i\'Mtd k<i urMi Ultiul ctáds. rvjrciA tclvlilzoiitlil li Síkot Cijrí-fg) M»fyit-;ici i}. tiim, iti
S<akk«ps*U uhi hliakhoi ajlolkcii. Vi&ki m«(biiiil ii c\'focad. Cim: Cten(<fy-ui )«. 177
KlaJO r<» hidai 1 maUcval, Stóktd. rai woidO. j\'Z.iekffny llakia. KUiliiy-ut<a 11. 17O
A vidék legkitűnőbb borai m\'ndonkor a lag olcióbban beszerezhető palackozva
,mZ 3000 K-lo\'l 5000 K-ig Somogyi Testvérek
(üsző:- és csemegekereskedciétien Magyar-utca 18. :: Telefon 469.
El ne mulassz* megtekinteni
STEINERésEPPINGER
„Arany Bárány" divatáruházát.
hol e bélen eladásra keríllnck legújabb nyári újdonságok.
Egész héten nagy maradék
vásár leszállított árban.
HORVÚTH MIHÁLY
url* éa nftUctpész
Eötvös-tér 23. szám alatt
(Sas v«u>r<zl4 utlvar)
bArvíé 1 legfinomabb kivi-KISaill leiben a legolcsóbb
napi áron n4i, a ■ | >a ZC 4 férfi éi gyermek l * I P lí lj
sandáit.
Jnltísok frertan ás poatosan eizköröltetnek.
Fonottbutorok
mtndantlla kWít.lb.n ill.ndó.n kaphatók 11
Legnagyobb választék límpaemyőkben
FEITSCHER BÉLA
fonottbutor és kosárfonó vállalatánál
Rozgonyl-utca 9. sx. Kerll buiorok festését éa JavU i,7 tisil vállalom.
Tarialm««: I. A terheasóg. II. A csecsemő tapiélása. III A csecsemő mestersé jrea táplálkozása. - Elsőrangú orvos Altul szövegezve S >k okos tudnivAlót és lanácso-kftt tartalmaz az Anyáknak.
Kérje levelezőlapon 1 f
„EMBERBARÁT"
Budapest, X., Magiódi-ut 17.
«ii_
Árverési hirdetmény.
A városi als c erdőben sz idei vágás kileli oldalán folyó évi májua hó 27 én délelőtt fél 9 órakor
tartandó árverésen 74 rakás AgfAi,* .\'! drb. szAraz tölgyet, 8 drb. szél Által letört cser, bükk. ágai, 18 drb száraz letört vadnyArt és 2 rakAs1 c ucsfAi adunk cl.
Bővebb felvilágositási a városi gazdasági hivatal ad.
A vároai lann\'ca.
NsgjkanÍ7sán, 1024. májtu 22-ín.
Poigármaater.
Asztalosok, bútorkereskedők ét üvegesek figyelmébe!
Tükör és csissott üveg szükségletnél lo^^u
biziiomm.i Kiltz Jakab és Társa céghőz,
Budapest, Vllf., Préfer-ufca 84. (Telefon: J.zser 54 7ü». ahol azt olcsóbban és jobban szerezheti be mint bárhol. I\'ootos és gyors kiszolgálás. (iarantilt jó tükreizét és csomagolás. Mielőtt máshol vásárol, kérjen tőlünk kőltaégvetéa\'t.
Uradalmak, malmok, községek
elektromos berendezését
jutányosán és szakszerűen készíti
Zalai Műszaki Vállalat
Zalaegerszeg.
HT Költségvetés dlimentesen késiOI. "Saa

Legjobb nyári szövetujdonságok
S Singer József és Társa f
0 divatáruházában szerezhetők be = a legolcsóbb árakon
tErzsébet királyné-tér 23. I-_ ... -----TZ I Központ-szálloda ét
— | Telefon 1e3. szám. |____
ZALA! KÖZLÖNY.
1924. m*jus 25-
Fleisthmann áruház
Budapest Károly körut24
Felírnia * a. é. v«víko*vn$íg flgyolmet, hory .i minden téren észlelhető tlt*l elleneié ked.exi bevásárlások folytán mlrtö íáíílsa s Itjlobbsl. írikbin a lnkedmlbbst
tudja nyújtani.
Kél ti suti*)tövet, tartós minőség Divat (cinkelnie
Divat fci fikeltue legu;abb minta U-ih Tavaszi kampón ..\'.tonykelnie, Covercoet cénuvászoo, nyári
inliikra Butiét vászon, rfim4 ">!n * Nól Jivatkolme, t\'iko» c» ko^k-s Tiszta pyari" ní> ruhaszövet,
temek niiotikran Costum-kelme tiszt* gyapj".
HO cm. széles Gyapjú iv.*t«iiuin, 14\'>cin reklám >1
MosOoatUljr Uimielt 1 »tlsit. UO cuu wélev,
sotél színekben Hímzett grenaJin, tüO.cni fehér és
színes alapon Coatum nhavásson. \'JO vm , első-rendu minőség Jivalvzinekhtn tredeii J»Pán pongyola cf<rPc»
gyot.yoru mintákban\' Krancin li\'erty kabátbélés, M\'JvUi Francia mosovoil nagy választékban
VAaionosaUI/
Ágynemű vászon \'M00
Batisst scliiffon, női fehérneműre 3IWQ
Leglinomabbbatiszl sctiüíon IJOcra SMOO
KonytiaioitA, tiszta len vin 2JOOO Lepedővászon
Pafunlapcdi vásson, 170 cm. <>100 Angol pnnmaiogzelii divalcsikOkbt.il <W0
f.h*ri.eiuOo«/Ulv :
Kombinált készlet (ing, nádiig
hálóing! hímzett és at>utos JJOOOO HimxeU fusáváOá 65000
Htir«íSíon,i kskonék » leslmomabb kiulcllj állandóan rsktiroo. fl legújabb s»lr»slbsn a lésnél msjuoketl őrlési választék.
81800 145000 1i0040 225000
120000 69000 75000
165000 iiíooo
45000
55000
32500 15400 23500
ÉRTESÍTÉS
Igen tisztelt üzletfeleinket éit«sit;uk, hogy ■ n-syrécs«i uradalmi malom
bizományi raktárát
étvettuk és raktáron tartunk finom-, tósó , kenyér- ós rozsliszteket
a legjulányosabb ár mel\'clt
ARTNER ÉS KELEMEN
„t NAGYKANIZSA.
Kantom loíixö\'c •«\'"» "i11.0™" kW • """<" "
Margit fürdőmben
(v. Nomíctt ÍUrdö)
kl W- » «\'*" k«lJ«íl """ SulMc/j ke.ílf > Kiül\' »níl">""
köpölyözés
lyukszem vágás naponta. Nyitva nwsJcn nvr reggel G tói este 7-ig . . I
A u c koíi.nség Míves pártfogását Un
Böhm Jenő.
ÁGYTOLLAT
vesz áa^elad a»
HERCZFELONÉ, Sugér-ul 18. SS.
Ilontásból kikerült
építési anyagok
(téal=. tetőcserép és épületla)
jutányos áron eladók. Egyesült Táflagyirsk gyírtmíaru borayolt- és lapos cserép, lakatlant pOíUsné cimsnl és mést
vagont- telekben megrendelhe <•
Magyar Építőanyag Kereskedem! B. T.
iug> kanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. mérnOk Nagykanizsa, Kazlncsy-utca 59.
Telefon Itil.
btica ia«M»>i». lit»«Mia4<i» • an«bt0«»i li Ííbb nir.tMjbM WuU4 kitilt Usatlt* kcimtlt kiUiul Sir* < Ip4k t »m,
EEMti TESIViRtK lfí0Yt51íTI ÖYÁR R.-T, GYÓR
Ha azt óhajtja, hogy arc* olyan legyen, mint a kínyilt píros pün kósdi IÓ2SH, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikAvér vörös borát igya (1 liter •1000 K), mely különösen vár-szegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szakütl»J,
Grozií gyártmányú
szigetelő-és fedéllemezek
minden minőségben orodeti gyári áron
Sartory Oszkár Utóda
cégnél, Nagykanizsa, Király-utca 39. izám.
Szegő Mór
„,.,.l.rn,én,.k h.r..l<.<«"
Eötvös-tér 2. szám.
Interuitun telefon 13<.
Veszek
r\'k.1, (ín- 4. LKlIlhulUdikol, ko\'kwt és gubacsol-
Állandóan laktáron tartok:
Komrl.ll >.lv.tl)»- touk.l hownyioll
c,„v.kkíl viivoietéklic. Muksít" vcl.l niln.la« mÍMlbflO. «i)k«ekck, CJ.p-
uotenií.k í» v.suii .iuek, ÍP\',1"4\'1"*
• ■Ok-itci v.,k.r"»k lokomobll 4<
icuskeiiJók, dfílkőlílW. K.liu
i, turckr.tní ltí.í«ly<li, »ÖI-«PP"«I™. kooyh.míileB.k. lUrJSkiJ. k.,.oc«v.k, M.í.t.nyU:. íjlótú.k, gíplóltó ion8yok
UJ méiaikannSk A> x«lr-bödönyök valídl cinkbádogból, transmlHZló tengelyek, gépkazftn ailó él kovScsvasak.
SZIGRISZT LÁSZLÓ
OPB. által criRcdátyczctt infjatlftiilorgaiml irodája
FŐ UT 8. SZ. (BazArudvar)
.Ugyanott
l\'onciércÁltálánoa Biztosító Intézet nagykanizsai "Íőüjo nöksegc. TCCBFO\'NSZAM 150.
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
Budapest látványossága I
OyiipJiiaaAvet-oaitSlj i
Sclycmitnyú etedcii ««o1 alena <» <»IVoi Bnib*rry kvIinAk. vilodi íos&l OHOn> - « i»fl*nk«lt«k
Tiszta gyapjú öltönykolmék 92400 Nyári kamgirn filtOnykelmék 285600 Burrcl-vászon KSÍ^" \'1 - 63000
Ttvaszl raglinkelmék--161700
HSl kositümkllniík íilSl i\'íT\'. 131250
„ "v-ra—-«. 1
Kovirkoil ,„n„ .,„ .„k, - 1JOJW
Gabardln ruliakelnn tiV.\'"\'"™. 63000
Gyiplagrtnadln íli \'26000
Kombinált mtín»k«llík tsomag 198000
H.culm.i l éKúű,ha. i.fi\'.títt. (»uii 2, 1 (. Kl, 3. 3 it Ml í. i m*l<«. ..ö.ct . ..lj.ni-tt iQ».ömjr..]6kok IcltDoA üKi\'j mib.n. 8cl,cmo..Ulj 1
Nyersselyem mini« Ubin>iuu.u 84000
Divat llberty---- 102900
138600
iteckbeo. nehíi mi- J 75000
189000
DROTOKAT
lúsben lágyított, íényes-félkcinény, horganyzott, (nozott ss galvanizált kivitelben, vas- és acélminősé|jbcn raktárról szil II
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. T«ré»-»rul 80. T<n!0< 1ST-S»
Zsoldot tanintézet ^".U\'.Vi
D<4>(«ai. VII.. DeUn, u S«. Tsl. J. iM-<7-
Algebra ét geometria l.i,;.^-::;:
ccywcifi e., «l»«iitt«l, W m»fy»iU»lt»l mejrtatóíKtl
Összefoglaló tankönyv
Georgette „:.ut--
Crepe de Chlne
Eladó házak: ré\'toin, elfoglalható
lakásokkal, üzletházak a Ká-uton és \'o:gal-inas utcákban, uri magánházak és emeletes bérházak. Halom elaiiú a város közelében Fonyód községben üzletház, raktár, istállóval, fél hoM szóló, fél hoM kukoticás és epyéb veteményes kerttel, azonnal átvehető. Sióiokon 11 főtéren üzlcthiz, mészárszék, istálló, amsrikai jégveremoiol és szép kerttel BalatonlUreden uslelhí* kél uzlelhelyi-séggel Mlháld községben üxleltiiz, korcsmának nagyon alkalom, nagy gyumólesüs és veteményes kerttől.
Balatoni villák somogyi parton teljes borcmiezétekkel. M6rlatelepen ti holdas azólő szép villával elaJó. Szőlők eladók u szonlgyórgyvád íórhénci és korecsenyi hs-grekbea.
Eladó birtokok: Somogyban eladó és 40 holdas, jó épületekkel, vélolár egy ré síével adós maradhat Zalában eladók 40, 30, IS és 4 holdas birtokok. — Bővebbet
Aczél Ignácz
lr.j«U«MorjiJ»l IraSa. **|«dil/iit( 0. f. S.-lil
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 3.
TELrjfüX i 3KS. »«>»
Football labdák
12 szeletes, erős 6s tartós bőrből
Football belső gummik ^V,, Football pumpák és füzőtük
k legolcsóbb Arakon
Fischel Fülöp Fiai
Áruházában.
KOLLARIT
BORLEMEZ
6a2dasa5i epületek, gyárak, malmok befedésére és rési
zsindelytetök Átfedésére a \' legalkalmasabb-
Kántáló PllCHER ÉS BÍDER cégnél \'
íiiiuimni, vó-üt a.
~ixst/*o/<kii "K-yÚocit 6órl*mer.. nuLneA ttA. r.-ui
<zar. ■ kckhí(V \'.nnoÁ dldtoa - \'U/cínlaloinefogadjon ;
Váaaon-osalAljr i
Kelengyevászon--------19000
I\' kelengyesitón--------25200
BSrerís angln--------25200
Ágynemű damasit------35700
Damasít-tírDIkSií---31500
Színes kerti abrosz---161500
Moaó\'Oitlikly i
Hímzett batlsztok------15750
Csíkos selyembatlsztok íS 19000
Színtartó mosókrepp - 22050
Színtartó mosókartonok Z. 18900
Puhavászon, selyemfényű ."ES 45150
Llberty-szatínuí.,., í\'ri».<i<. - J\'™
Kól harisnyák ,„««, „mt.. - 11400
Hrlizoknlk-----7500
HÓI színes cérnakesztyű — 27550
Gyermek nyári trikó -„- 20900
T.lkó retorm nól nadrág — 36100
Selyem zsemper „„.,„ „tau« - 184800
N.i r-\'i.i..-inn i...!.!. .
C..V . C.lTia-IKl truhJiua.il.»J
Hímzett nappali ing-- 59850
Hímzett nadrág---- 50400
Hímzett hálólngek--- 103000
Hímzett nadrág kombiné - 81900 Szoknya-komblné azsurral — 109000
Hímzett lízóvédó--- 29400
Hímzett nól zsebkendó-- 5700
Gyínyórü paplanok--- 348600
K.rfl r.h.ra.Lud-o.il.l,!
(C*iV . CMn-ttiL lruhliuiiHi.il,
Férfiing pikké mellel-- 103950
Színes zelirlng «,». 105000
Hosszú hálóing „^ .^„.i- 105000 Hosszú kflpper gombosnadrág 92400
Rövid alsónadrág--- 50400
Vászon lérilzsebkendó-- 7600
Selyem nyakkendó--- 12600
KoDtokelG-aMUI; : 1
<C..k i C.t.ÍQluhliuulllli,
Hil angol tavaszi kabátok — 430000
Bakfis tavaszi kabátok----378000
Gyermekkabátok------305000
Dlvatalkos allak--- 103.000
Grenedlnbluz---- 135000
Opálbiuz----------160000
Férfi dublraslán------840000
Nyumtloll » Zrinji Nyomde St.-T. nyomdíjéban Nagykaoizsln. (Nyomduveicló; Ofcnbcck Kiroly)
Egyes sz&m ára hétköznap 1000 korona, és ünnepnap 1200 Korona
1924. május 27. Kedd
121. »x*m
POLITIKAI NAPILAP
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
A Nemzeti Bank alakulása
Ami aanyl esztendőkön át a magyarság leghőbb kívánságai közé tsrtozott: sz önálló magyar nemzeti jtgybank végre megalakult. Szörnyű eseményeknek kellett bekövetkezni : a világháborúnak, Magyarország feldarabolásának, egy szinte elviselhetetlen gazdasági k\'rizlinek, hogy ez az intézmény végre létrejöjjön a körülmények kényszerítő ereje folytán. Május 24 e minden valószínűség szerint örökké emlékezetes marad a magyar történelemben, mart a mai vlazonyok kő-zőti, mikor a gazdasági élet adja meg tulajdonképen a kor azlnét, ennek a banknak a megalapítása van olysn fontos, mint s régebbi időkben egy nyert csata. Ex sz Intéimény a békét és munkát sksrja szolgálni, segíteni sksr sbbsn s küzdelemben, amelyet s magyarság minden erővel kell hogy folytasson s gazdasági talpraállásért. Arra vsn hivatva, hogy az ország pénzügyeinek szabályozója legyen a létezésével a külföld előtt biztos alapot adjon annak a nagy törekvésnek, amely Trianon rettenetes csapásait s megfogyott msgysr nép sulyoa erőfeszítéseivel skarja ellensúlyozni. Örömmel üdvözöljük — mert ■ béke és munka iitápotója akar lenni s mert főtényezőüi van hivatva a romok eltakarításánál, amelyet a fékevesztett Indulatok szórtak szét ebben az egész szenvedő Európában.
Kis nép vagyunk él szegény ország, de a történelem tanulságai azt mutatják, hogy a magyarság energiái mindig akkor állottak a tetőpontom, amikor végzetesnek látszó csapások zudultsk az országra s Ilyen esetekben ez az egyébként sok hibával megvert, de sok erénnyel Is rendelkező nép csodálatos erőfeszítéseket tudott végezni, hogy el ne tűnjék a föld színéről az a folt, amit Msgyaror-izágnik neveznek s ahol már egy ezredéve folyik a magyarság kinnal és bajjal teli élete. A mai Idők első-aorban azt követelik meg, hogy egy ország gazdaságiiig legyen erős, mert ez talán még fontossbb, mint s kstonal hatalom a egyébként Is a kettő együtt szokott járni, bár nem minden esetben.
A gazdasági bajok elsimítására, az egész újjáépítés munkájára ala kult meg a Nemzeti Bank, megalakult pedig egy szegénységgel kűsdő ország Halnak mérhetetlen erőfeszítésből, mely arra volt példa, bogy Itt áhítoznak egv jobb életre a bíznak a jövendő feltámadásban. A mezőgazdaság, az ipar és keres-
kedelem fellendítését várjuk elsősor ban a Nemzeti Banktól a reméljük, hody ugy az anyagi, mint az erkölcsi segitaéget fogjs nyújtani mindszoknak ax életerős intézményeknek, amelyeknek erre szükségük van. Meggyőződéaünk, hogy Magysrorazág nagykiterjedésű termőföldel, virágzó ipsra aokkal nagyobb jövedelmet tudnának az or-szágnak biztosítani, ha olyan in-
tézmény áll majd rendelkezésükre, amely a kellő időben pénzügyi erejével odaáll s hátuk mögé, hogy istápolója legyen annak a lendületnek, amelynek el kell következnie a m*gyar gazdasági életben. Ezt várjuk a Nemzeti Banktól, a magyar néptől pedig azt, hog? a tőke metlé adja oda munkakedvét éa energiáját, mert ez aokkal fonto-sabb tényező, m Int a hideg arany.
Nem halasztják el a köztisztviselők fizetésrendezését
Budapest, május 26. A hétfő reggeli lapok axt a hírt hozták, hogy a köztisztviselők aranyparitáaos fl zetéarendezését július 1 ről elhalasztották okjóber 1 re. Illetékei helyen erre vonatkozólag kijelentették, hogy a flzetésrendezéa elhalasztásáról szó sincs és julius 1-én a tervbevett feltételek szerint feltétlenül megvalósítják a fizetés-rendezést. Arról vsn szó, hogy október 1 tői kezdve az állampénx-tár helyett a postatakarékpénztár
utalja kl ciekk-alspon á fizetéseket. A nyári hónapokban teljeaen átszervezik az állampénztár pénzkezelését. A julius, augusztus és szeptemberi flzetér egyesilett összegét még az állampénztár utalja ki, az októberi fizetéseket már a postatakarékpénztár. A miniszterelnöknek pántekl állásfoglalási alapján tárgyaláaok folynak ax egyea minisztériumokban a flzatésrendezéa véglegea kidolgozására vonatkozólag.
A kormányzó merénylőjét hat évi fegyházra Ítélték
Budapest, május 26. Ismeretea Sztáron Sándor vaseastergályoi és két büatáraa Paczona Géza és Szokolay Jóxiefnek merényletterve Horthy Miklós kormányzó ellen, melyet a rendőrség meghiúsított. Ma volt ebben az ügyben a tőr-vényszéki főtárgyalás, smelyen Sztáron kijelentette, hogyha ma kiszabadulna — ma sem tenne máskép (1) Le ksll gyilkolni a mai rendszer minden exponensét s az-tán jöhet a harc mindenki ellen — mondotts sz elnöknek. Ansrchlsta vagyok — volt a bitvallása — s ennek a világnak össza kell omlania. Tagadja, hogy bűntársai voltak. A másik két vádlott már szelídebb húrokat pengetett. Egyik sem akart tudni Sztáron tervéről. A bíróság Sztáron Sándort hat évi fegyházra, Siokolayt és Paczonát pidlg 3—3 navl fogházra ítélte.
Angol Interpelláció a német vezérkar megszüntetéséről
London, május 26. Hall angol képviselő az alsóházban Interpellációt jelentett be, > melyben azt kérdezi a miniaztcrelnÖktől, vájjon a jelenleg működő német katonai intézmények nem lépik-e tul a versaiileai szerződés vonta határo kat éa vájjon a német kormány a német vezérkar és egyéb ilyen Intézmények megazüntetéaére vonatkozó békeszerződés! pontozstokst végrehajtotta- e.
Bud János búcsúja
Budapest, május 26. Bud János közélelmezéil miniszter ma delelőtt búcsúzott el a közélelmezési minisztérium egész személyzetétől. A miniszter bucsuxása kifejezett kívánságára minden ünnepélyes formaság mellőzésével történt éi a miniszter egyenként köszönt el a minlsitériám személyzetétől. Bud miniszter délben a közélelmezési minisztériumból a kereskedelmi minisztériumba ment át, ahol 1X\'alko kereskedelmi miniszterrel folytatott hosszabb tanácskozást.
Dr. Popovlcs fogadalomtétele
Budapest, május 26. Horthy Miklós kormányzó előtt dr. Popovlcs Sándor v. b. t. t., nyug. m. kir. pénzügyminiszter, ■ Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn délelőtt 10 órakor ünnepélyes fogadalmst tett. A fogadalomtételnél közreműködtek Barths Richárd,a Kabinetiroda főnöke és dr. Urai István a Kabinet iroda helyettes főnöke.
Jugoszlávia és az olasz kölcsön
Belgrád. május 26. Olaazorazág kői-ciönével kapcsolatban a Novodny-nak alkalma nyilt a miniszterelnököt útjával önzefügféiben meg-támadni. A belügyminiszter hivatalosan kijelentette, hogy azerb-horvát szlovén kormány Olaizorság-ból semmiféle konkrét vagy forrná-111 javallatot nem kspott s kölcsönt Illetőleg.
Az olasz királyi pár Dowerban
London, május 26 Délután agy órakor sz .Orleánsl Stü*" nevű gőzös az olasz királyi párral, as olasz trónörökössel, Ma/alda királyi hercegnővel négy angol torpedórombolótól és öt angol hadihajótól kísérve a parti ütegek üdvlövései közt Dowerba érkezett, fc
BUIow herceg visszatér Berlinbe
Párnából jelentik : Az Epoce tudni véli, hogy Bülow herceg legközelebb Berlinbe utazik éa a birodalmi kormánnyal, valamint barátaival tanácskozni fog.
Berlini politikai körökben való-szlnütlennek tartják, hogy Bülow újra visszatérne Berlinbe és részt kivánna venni ax aktív politikában.
Komoly a francia-török konfliktus
Konstantinápolyból jelentik: Szíriában a helyzet az eddigi jelentálak szerint mindkomolyabban alakul. Mig a harcok eddig a török határon tul, szirial területen játszódtak le, addig a franciák most az ellenségeskedést török területre vitték át és bombázták Turklek helységet. A franciák Alntabnál is átlépték s határt. A fölkelők a Badjilar mellett lavő francia meg-erősített állást ostromolják és a legutóbbi jelentések szerint az ottani csapatok annyira szoiult helyzetben vannak, hogy allghane-n rövidesen meg kell adnlok magukat.
Adanából jelentik, hogy (Abdul Medzsid, a detronizált szultán rövidesen francia hadihajó fedélzetén Peirudba érkezik. A franciák e híresztelések szerint Abdul Mad-zsldnek szíriai kalifává való kikiáltását tervezik. Azt hiszik, hogyha ez az eset bekövetkezik, a konfllk-tus az angorai kormány éi a franciák között jóvátehetetlenül kléleiedik.
A szkupstina lármás ülése
Belgrád, május 26. A szkupstina ülésén megtörtént az ellő össze-cupác a kormánypárt éi az ellenzék között. A megnyitáskor jobboldalon csak a radikálisok éa a németpártiak voltak jelan, baloldalon pedig a földműves pártiak. — Lázi a földmüvespárt nevében tiltakozott Pasics n\\egbizatáia ellen, majd párthíveivel együtt kivonult az ülésteremből. így s Pasics kormány megbízásáról izóló királyi kéziratot csak s radikálisok és a németpártlak hallgatták végig. A kézirat felolvasása után újra bevonult aa ellenzék éi különféle tisztázandó . kérdéseket vetettek fel, hogy vitát provokáljanak. Több lármái jelenet után napirendi ladJtváonya! as ülés befejeződött.
zala; közlöny _
1924.
m.ju. 27.
A kanizsai cserkésiünnep
rá i, szorulnsk. Főképpen .tért jSttem ma la Ide, - *oa*otl\\T hogy személyesen adjam át a Ma-ywar Cserkéaz\'Srövetség koizonetéi, Í7ert ilyen érdeklődé. * W**-
,és a cserként nagyjelentőségű
mozgalma iriot, mint .melyet Nagy karmsa tanúsított — pár.ti.n . kerület életében.
Majd dr. Kenedi Imre táfclaWró, törvényszéki tanácselnök _« v*o« társadalma nevében üdvözölte .z ifjú lovagokat - akikre a lag-nagyobb hlvatáa és a legnehezebb azerep vár, az, amit a Maőtt magyarság már nem remélhet éa el nem végezhet: fl jöv5 Magyarország megteremtése
Gyönyörű plH.nat volt, amikor ezután a felemelt zászló előtt .1 ciapatok tisztelegtek.
Majd Radanics Jínoi rőgirn. cierkéaz alkalmi költemínyt azavalt nagy drámai erővel é» Izxó magyar lelkesedéssel, mely egyszersmind Ígéret és fogsdás volt az összes cserkészek nevében, hogy a cser készzászló fehér srinét meg-órzik. , . ,
A kö öaség tapsvihsrral jutal mázta Rsdáoisc szép szavalatát, majd felkereste a buffet, ahol Vegele Károíyné, Bogyay Lijosié, Bittera Manci éa Didi, Horváth Etus, Szabó Bsby, Dezső Böske és Horváth Bőiké szolgáltak frlsii-tőkkel.
A fél órás szünet után az egyes ciapatok megtartották a festői azép szabadgyakorlatokat a honvédzenekar kíséretével. Nsgfon jól Illett az ünnepség hangulatához flumbort József „Lesz egy ország"... elmü sok érzéssel előadott költeménye. A „Két arabus" elmü pompás vlg játékban Grabant József (főglmn. cserk.) és Horváth Lsjos (iparos ifjak cserk.) állsndó derültségben tartották « közönséget, amely hálásan tapsolt a két ügyes szereplő-nek. Külön kl kell emelnünk GraJJ Mátyást Is, úgyszintén Szabó Sándort , aki a cserkészszakácsok fon tosságának tudatában alakitásával megérdemelte dicséretünket. Cilgler József, Relthoffer Lsjos, Kamptr József, Szívós Gyula, Schvarcz litván és L^sky József minden moz duíatukkal hűen festették a cserkésztábor egy egy jelenetét.
Horváth Lijoa megrázó erővel előadott Magyar cserkész dile még aokálg marad emlékezetünkben.
A kézilabda mérkőzéa — mely a főgimnázium éa a másik két csapat között folyt le — mindvégig lé-kötött* a néjőfc flgtfplMk M »itó-glmgfzlum javára dőlt el. Végén a csapatok énckizóval elvonultak és a közönség egy felejthetetlenül kedves nap apalékével távozott a\'
Eályáról és örömmel látta gyerme-elt egy Ilyen szervezetben. Mert Inkább cierkéffz szülőkből állott a közönség, ppiég azok sem ypltak ott, akik máskor oly silvea szeretettel érdeklődtek az Ifjúság működése iránt. Lihet, hogy ebben
rhy v^R M pP9tpéJr iwéMh
melyet még nem Igein vzokott meg a közönség ZrMf 4p S*.vl4*kl vendégek elragadtaVáaukat fejezték kl a páratlanul nagyizerü pálya Iránt a nem tudták hinni, ^pgy a közönség nem tolong egy-egy ott tartott ünnepségre.\' B$r vasárnap atyora k§jönség volt, msnnylt még nem láthattunk, de toklntve az Idollá c ált, melynek érdekében (a sze-gányaorau cserkészek táborozásá-
Nagykanizsa. m»;i (Saját tudósítónktól) O yan Igazi, cserkészeknek való nyári nsp volt vasárnap. A nap bőkezűen ontotta .rsnykévéit és homlokon csókolta a szenvedő ma-gyaraág büszke reménységét, az Ifjú magyarságot, ami derék cser-Wszfialnkat. A nagy terméezetjs örült a cserkészlfjak gyönyörű ünnepének, legszebb köntösébe öltözött és mosolyaival örvendeztette meg a magyar ifjúságot. A v.aár-napi cierkészünnepély és fogadalomtétel nemcsak a nagy cserkészcsalád családi ünnepélye, de magának Nagykanizsa városának is ünnepe volt és örökké emlékezetei lesz a nagykanlzssl cserkészek anna leseiben.
A csapatok már 3 óra körül gyű lekeztek. A szombathelyi gyorsvonattal érkezett meg Erőssy Oizkár ny tábornok, a III. cierkészkerület elnöke, Szijj Gíza ny. ctendőrezre des, vasmegyei cierkészelnök, Pásztor Inre zalavármagyei cierkésztlt-kár, főgimn. tanár. A vendégeket a kanizsai vasu\'i állomáson dr. Szűcs Imre kanizsai cierkésrfőpa-rsnesnok és dr. Hajda Gyula fogadták.
A. csapatok a háziezred zenekara kíséretével vonullak fel a sportpályára, a főgimnázium épülete előtt várakozó cserkésifőhstóságok előtt dlszmenetbsn katonásan ellépve.
A jelenvolt nagyszámú közönség toraiban ott láttuk a hatóságok éi közhivatalok fejelt, vitéz Bobest Mátyás ezredes, ezredparancsnokot, Scadnik Rszső miniszteri tanácsost, Einbeck Károly vezérkari alezredest, dr. Kenedl\\car% táblabírót, dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnököt, dr. Krátky litván polgármesterhelyettes főjegyzőt, dr. Beusterien Erich áilamrendőrségl tanáciost, Király Sándor városi tanáciost, stb. stb.
A fogadalomtétel 4 órakor felharsant a kürtjel, a ciapatok vigyázz állásba vágták magukat, míjda cierkészvezelŐiég szemlét tartott felettük. Az ünnepély a kanizsai háziezred fuvó-zenekarának nyitányával vette kezdetét, majd következett a fogadalomtétel lélekemelőin szép aktusa.
A csapat félköralakban állott fej, előttük a fogadalmat tenni óhajtó jelöltek. Középen a ciapatok parancsnoksága, a szertartást vezető dr. Szűcs Imre főparancsnok, Deák István a polgári iskolai cserkészcsapat parancsnoka és Horváth József az Iparos- és kereskedő cier-készifjak csapatának parancsnoka. Mikor a jelöltek kinyilvánították azándékukat, hogy le akarják tenni a caerkéazfogadalmat, dr. Kerkau lózaef főgimnáziumi tanár eléjük lépett és tüzea szavakban lelkesítette őket a magyar hazaszeretetre. Onnrpilyes percek között folyt le ezután a fogadalom kifejező sortartása — kéifpgás és a cserkész-jslvények átadása, ami slftt p hon-v^dzenekar a magyar nemzeli Imát
)4tazotta. Után* Erőssy Oizkár r&letl elnök buzdította a cwrkéfz-lfjlkat a liliomos zásfl\'ó mpllet* v^ó kitartásra, a cierkészelvek fzerjntl életre éj örömének adott kifejezést, )b<*y U* lehet « kanlsul eserkf VfY jogadflom^teléa, akjkröl már MRJ azáp.t Í^Uott. Majd a kö-forduU és, kösvaü^
város és társad,lom
D.i .U.íiíií") " "-"^y\'
tolták, örömmel láttuk voloa a közvetlenül n.m érdekelt kozó-sé, n.gyobb «ím» m.gielené.ét Is |„ 1. sokan bőkezű szeretettel lámogatt.k, \',bf
küldő, ulán köiöljük. (x j
"-HIMK.
Hóm. ka\'.!.- : BÍU t. Í\'roteítins: Béda Izr. sUtt 23
Idójáráa : Nagykanlxsáa hitfón raggel 19 i C. szél 27 C, szél délkeleti. E\'sla
27
K.dd
SSmmT bh
212 C. »iél dil.yug.ti.
— Befejeződött a hlvntal Tli.gáUt ■ kir ttg7<»x.*Z»íl. Dr. Ssapiry pécj kir. f5ugyé.x
befejerío blv.t.lvli.íél.t.t . kir.
ügré.négnél A (őüjyé.z Szabi L.joi dr. kir. üjyé.néjl claök e!5tt a példi. ügymenet feMt l.gtelje sebb elluneré.é! fej.ite ki. Síípiry kir. főügyé.i v.sirn.p vii.iauta-ro\'.t Pécsre.
— ClmadomÁnyozáa. A kor-minyzó a miniszterelnök elölerjesz-télére Kroiclz Gyula zala.ger.iegl lakol, földblrtokoin.k a közélet terén tanuilto\'.t eredmlnyes mua-kálkodási ellimeréseül a kormány tanácioil elmet adominyo:ta.
— Kovács táblabíró átvette hivatalát Dr. Kok les Gyula kir. táblabíró, a kanizsai jirá.biróaág elnöke, három heti .zab.dságáról — melyet B.l.tonfüred ín töltött — visszaérkezett t\' tegnsp átvette hivrtal. vezetését.
— A Sass pár kápklállitáaa ntgyszámu és előkelő közönség jelenlétében nyílt meg vasárnap délelőtt a Kaszinóban. O.t láttuk dr. Krátky litván polgármester-helyettes főjegyzőt, Hirschler Sándor kincstári tanácsos, vezérigazgatót és társadalmunk jeleaelt. A rendkívül élénk érdeklődés ered ményekép már a délelőtt folyamán Is több értékes kép kelt el. A kiállítást délelőtt és dálutéo meglehet tekinteni.
— A Kállay-banketten részt venni szándékozó hölgyek és urak felkéretnek, hogy előjsgyzé-seiket okvetlenül ma délig szíveskedjenek eszközölni Knortcer G /örgy kormánytanácios, pártelnöknél vagy Krátky György dohánytőzsdéjében.
— Plariata növendékek lálkozáaa.Áldozóciütörtökön lesz Budapesten a volt piarista növendékek találkozáaa, akik 1876 ban tették le az érettféglt a buda-
1 ^p\'eltt kegyesrendi főgimnáziumban. A 48 év előtt érettségit tett „diákok" között dr Kovács Gyula kir. tábla bíró is szerepel.
— Darvas Lili Eserszevaa. Értesülésünk szerint Darvas Lili, a Magyar Szlnhftz művésznője legközelebb két estélyt betöltő vendégszereplésre lejön Zalaegerszegre.
— Tanító választás A lemondás folytán megüresedett azept-Imrefalval kántortanító! állásra Gőczén Fereqc borszörcogi tanítót válaaztották meg.
- — 64 éves djvatásukáx. Singer Józaff éf Társa dlvatárubáza Nsgykanlzaa Erzaébet tér, Központ szálló épülpt megbízható beváaár-lá^ forrás.
— Bórmozgalom a Stpro-tégflagyárban. A Stern téglagyár vesetősége bejelentette a városi tanácshoz és a rendőrkaDltányság-hoz, hogy a gyárban alkalmazott munkásainak egy réaze munkabér-követelések mlfttt beazüntetto a munkát.
— Hirtelen halál. Dedovícz Béla kanizsai kereskedő kocsisa, Dervarics János szombaton este Y,8 óra tájban tért haza magyar-utcai lakásár*. Mindjárt feltűnt t neki, hogy az ajtót zárva találta j de az minden zörgeté* ellenére aem nyilt ki Rosszat sejtve bemászott az ablakon a a psdlón, az egyik ágy éa a kályha közt ülő hélwtben holtan t#)#ta 41 évei feleségét. A» as>talon nyitva lévő üvegjben ricicuz-olaj volt, amiből nagyobb mennyiség hiányzott. A kiszállott ofvosrendőri vizsgálat jegyzőkönyv^ viett fel ^ esetről,
a királyi ügyéezeég pedig meg adta a temetéli engedélyt.
— Nyári ujdonaágok, grena dinok minden azíobe*, epoiígeok, moaó marcq iénok, gyapjú delelnek, libertl batisztok, nagy választékban érkeztek Singer dlvatáruházába.
— Balog Mór jubileuma. Balog Mór a nagykanizsai Wdss J kib üvegnagykereskedő cég utazója — vasármp ünnepelte házasságának 25 éves és a Welra cégnél való alkalmaztatása 20 éves évfordulóját.
— Dunántul! azállodáaok
nagygyBiéae. ADuaántu\'i azállodáaok juniui 14-én Sopronban ösize-jönnek, hogy egy nagygyűlés keretében azóválegyék nehéz helyxe tűket és sérelmeik orvoslásáról ta náctkozzanak. Nagykanizaáról a Gsrai Testvérek, Kiis Ernő éi Antal Jsnő utaznak a nagygyűlésre.
— Adományok. A Keresztény Jótékony Nőegylet pénztárához a következő adományok érkeztek: Néptakaiékpénztár 150.Q00 K.Nagy-kanizsai Binkegyeaület és Délzalal Takarékpénztár Részvénytársaság
200.000 K, Welsz Tivadar neje halála alkalmával 200 030 K, Hm-gya fogyasztási és értékesítő szövetkezet 80.000 K, Rsft István 6000 K, mely szíves adományokért hálás köszö setét fejei! kl a Ker. Jótékony N5egylet elnöksége.
— Veazett kutya garázdái kodáaa. A felsőrajkf majorban az egyik csetéd kutyája megveszett s a azomaiéd családnak mind a hét gyermekét megmarta. A szülők csak akkor gondoltak rá, mikor látták, hogy a kutya aaját kölykeit is agyonmarka. A kutyát agyonlőtték, a gyermekeket Budapestre szállították.
— Regenhardt éa Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, Miy és Halföld rumburger vásznak, l.n és llnóbatlsztok, .Ilonok, slfonbatlsztok mérsékelt árban Singer dlvatirubázában szerezhetők be.
— Tanító karHUtl gylllés
A tapolcai, monostorapáti és bsla-tonfüredl kerület tanítósága junlul 3 án Badacsonytomajon közgyűlést tart.
— A tanltéaág ke.t-lllet
rnényal. A tanltóiág legn.gyobb részét érzékenyen érinti az, hogy békében jelentős összeget kitevő k.rfjárandóságukat ma is valorlzá-lattanul 20 p.plrkoronábap, vagyis 0.1 ,r,nyfillérbeo kapják. A szombathelyi egyházmegyei Tanító Kór elnöksége most kér.ínyt nyújtott be a kö.Igazgatási bizottsághoz, hogy ezt az Illetményt valorizálva, 20 aranykoronában kapják meg, mint ahogyan történik as már SopronmeZyéban I..
— Altor káp.a ca*ládl lapja ffápza megjelent. - Az S««Jj|
számok ktpb.tók .redoil íraVJB Flsclzal FQ\'Óp Fiai könjvk.r.sM^ sében Nagykapluán. .J^Om
1924 május 27.
zm.ai közlönv
— A hiszékenység áldozata.
Fábián J Szsef babosdöbrátel lakos feljelentést - tett zalaegerszegi csendőrségen ismeretlen tettei ellen csalás miatt. Elmondta, hogy ■ napokban egy fiatalember jött hozzá fit veani. El li adott neki 400.000 korona értékű rönkfát. A vételárat azonban nem fizette ki, mert — ugy mondta — «ok fit vett már a környéken és kifogyott * pénzből. Henem kért Fábián Józseftől 1 millió korona kölcsön*, nogy ezeket la kifizethene. Elmentek E/erszegre Garai ügyvédhez, előtte elintézték a kölcsönügyletet éa Fábián zaebrelatte a nyugtát. Mianap együtt mentek el megint az ügyvédhez, de az nem volt ot<hon, az lasrtestületbon volt va lami dolga. Elmentek hit az Ipar-testületbe. A fiatalember itt elkérte a nyugtát Fábiántól azzal, hogy ő bemegy éi megkeresi az ügyvédet. A nyugtával kezében be ia ment, de viaaza nem jött többat. Eltűnt adós nyugtával együtt. A csendőrség megindította a nyomozást.
— Cowarcoat rlps, w/pi cord, Tu\'an Khaman trUóselyom u\'don-aágok nagy válaaztéka Singar divatáruházában kapható.
— Jóváhagyták a kémény-aepréal dijakat. Tegnap érkezett le f kereskedelemügyi minisztérium jóváhagyása a nagyksnlzsalkéményseprők díjazásának a legutóbbi városi kö\';gyüiéaon megazavazott felemelése tárgyában.
— Mezőőrök eakUtétele. Nagy kfnizsa városnak *z 1924-1925. gpzdaaágl évre falfogadott 19 mezőőre szombaton taazi le a hivatalos esküt Szónyi Sindor árvaazékl ülnök, as elaőfoku vároii rendőri büntetőbiró helyűt.ae előtt.
— Fttszerkereakedők figyelmébe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. é/I május 26 tói kezdődő hstállysl érvényes legújabb irányárjogyzék átvehető Rosenfeld Adolf Fiai cégnél, Fő ut 4.
— Readörb\'.ról tárgyalások. A városi rendőri büntetőbiró pinteken tárgyalást fog tartani, f mslyen iparügyi, likolaügyl, piaci és egyéb kihágások miatk tett feljelentések ügyébsn Ítélkezik.
— A nagykanizsai cséplő-géptnlajdoaosok vasárnapra hirdetett gyűlése elmaradt, helyette pünkösd hétfőn tartanak gyűlést a Bárány vendéglőben.
— Gazdászok haláazklrán dúlása. A mult hét három napján a keszthelyi gazdasági akadémia másodéves hallgatói Nárqy Andor tanár vezetésével három turnutbap részíveltek a keszthelyi halászok halászatán, hogy a közgazdaságaid ezt a gyakorlati ágát It tanulmányozzák.
— Peraaa, gobelin , satén-, bécsi áf yterltŐkészletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és ju\'ányos árban adja Slnger József és Társa.
/ma él Q^úeieff i

ty r J."y
/K.
SS:
&/. rttíú,.. uiMttU. 2 /., ■---Li
Viz nélkül maradt városrész Nagykanizsán
A sáncl őrházhoz Járnak vízért a Kossuth-térrő! — Senki nam akarja fizetni az uj kut felállításának költségeit
Nagykanizsa, május 25 Megírtuk, hogy a város az érde
kelt lakók éa háztuUjd^noiok régi panaszait méltányolva, kívánságukra elhatározta, hogy a szerfelett gyakran haazuavehotetlen állapotban levő Kossuth téri köikut hilyatt a vl/vozetékbe kapcsolt kutat bocsát s Kossuthtériek rendelkezésére.
Az érdekelt 85 lakó éi háztulajdonos között az uj kut 5 éa fél millió koronát kitevő költségeit a város arányossn szétosztotta és határnapot tűzött kl az esedékes öiz-szegek befizetésére. A befizetés azonban nem történt meg, mert az érdekeltek, különösen a lakók méltánytalannak találták a rájuk kirótt öaazegeket. A lakók a háztulajdonosokra, a háztulajdonosok a városra szeretnék hárítani a költségeknek legalább Is oroszlánrészét. Jalanleg az a helyzet, hogy egyik som enged a maga Igazából.
A lakók azzal az Indokolással, hogy a házigazdák kiadott lakásait teszi értékesebbé a közel található, jó vizű kut, ugy szeretnék, hogy caak negyedréaz költség jusson rá juk, háromnegyedrészt flzessanek a háziurak, amihez esetleg eszközöljék kl a város támogatását. A lakók ugyanis, ki tudja meddig maradiak ottani lakásaikban s nem hajlandók áldozatot hozni utódjaik vízzel való ellátásáért.
A háztulajdonosok vlszoat azzal érvelnek, hogv a lakók vannak többségben, tehát alaősorban azok ■ nak érdeke a kut felállítása.
A város álláspontja meg az, hogy ha a Kossuth térleknek uj kut kall, akkor fizessék mag annak kőlt-ségelt.
Tényként meg állapithatjuk, hogy a tervezett kútra a lakóknak, még inkább az ott állandóan letelepedett házigazdáknak szüksége van. — A vároanak ia érdoke, hogy polgárai vízellátását biztosítsa. A vároa hozzájárulását indokolttá tenné az Is, hogy a földjeikre kijáró klakanlzsal polgárok is ennél akutnál ssokták itatni állatalkat, mert a közelben nincs más kut éa Így nem lehet a Kossuth térlektől kívánni, hogy teljesen rájuk nehezedj 5k a felállítás minden költsége.
Ennek a kérdésnek valami meg-egyezéssol való megoldása annál Is sürgősebb, mart a Kossuthtériek jelenleg kénytelenek a sáaci őrháztól hord ital a vizet, ami az Időpazarlás miilett naponta jelantékeny kiadást la okoz. A régi kut u/yanls szokás szériát elrom\'ott a a várói neai csináltatja meg, mig az uj kut ügye dűlőre asm jut.
A lakók ugy kívánják ezt mag-o\'danl, hogy a város építtess) fal a kutat, azedian vlzadSt a Igy mindönki sek csak addig kell fizetnie, mig ott lakik, mig a ku at igényba veszi. Vagy hs ciak felállíttatja is a város, a további költségeket vl aollk az érdekeltek, miqt a Teleky ut, PetSfl ut vagy Attlla-utc i lakói, abol a kutgaedi siadl be az arány-tagosán megállapított használati dijakat, amiknek összegéből a fenntartás költaégelt m aguk viselik.
— „Visszhang". A zalaeger-szegen megjelenő Göcsej clmü hetilap megszűnik s helyette Kóss Ferenc Visszhang címmel nívós zalai szépirodalmi heti újságot fog szerkeszteni. A Zj]« kultúrájáért h»rcba Induló uj Isp főmunkatársa Huhn Gyula, a fiatal salai ujságiró-gene-ráció jótoilu, ismert tagja. Zalamegye közönsége nagy várakozás-aal tekint a msgJelsnŐ uj lap alá.
— A világhírű jó, miaőlégü azövőpamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 éa azövőclma 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagságban, továbbá bordó és vöröifejtő kapható Snger JS-zsef és Társa gyári raktárában Nsgykanizsán.
— Vonatról leugráló ntaaok. Zalaegerszeg és Ztlaszenliván közt lévŐ négy hid tudvalevőleg olyan rossz állapotban van, hogy azoknál a vonatok mindig lassítani |céayte|enek. Ezt as Egerszeg félé törekvő utasok arr# hpjj;p*lják fal, hogy leugrálnak a mozgó vonatról, hogv közelebb érjék Egerszeget. A rendőrség most nagyon sok utast felír* és feljelentette őket a járásbírósághoz. .
— Url éa divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, F&uf*.
— A xalaegerasegl Evezős-Club alapszabályait | belQfymi nlazter jóváhagyta.
— Mezőőrök panasza. A nsgykanizaal vároal mezőőrök egyik a qjástyc után teszik mag falfelen-
tá.llk.l «pk «l|«n f «|4<k ell.n,
■lik illataikat a ciordából kfflSn cgy.Dkénl l«r«ltctlk. A vároal reo-dSrl büntetSblró a hát folj hoaxa meg y ben Itá"
Uodtetéal ixabályrcndelatbo klaáffáa miatt.
— M«llopt« Xa.dáJ4t K8r-tnondi J inoi Szentpétoruron arol-gáll D.ulach litvánnál. A napokban oyylk regg.l ffaidája hűlt helyit találta. Aioobao nem távo zott üresen, msgával vitte gazdája téli kabátját, több fehérneműt és egy pár jó csizmának levágta a azárát és a fojet. Kaposvár felé szökött. A\'csondórség letartóztatta-
— A kanizsai piac árai. Baromfi: tyúk 45—69 ezar, cslrko párja 35 —40.000, sovány llbs 70-90.000, kövér 200 —300.030, pu\'yk. kövér 150—160.000, sovány 80—120 000 korona. Gibona : buta 335-345.000, rozs 320-325 000, tenger. 300—320.000 korona mi-termizsánként. Tejpiac: vaj 55 — 60.000, turó 10-12.000 K kilogrammonként, tej 3000, tejfel 1200-1500 K literenként. Zöldségpiac : egy tányér spenót 5—600, egy faj saláta 3-800, nsgyedk\'lós csomó spárga 6000, egy ci\'omó hónapos retek 3 —600, aárgarépa 2000 K, burgonya 1800 —2000, zöldség 5000, vöröshagyma 1800, foghagyma 3000 K kilogrammonként, mák 8000, bab 4000 -4400 K Hterenkét. Egy darab tojás 1000-11Ó0K.
— A jél öltözködő url és női világ figyelmébe I A FILIPP-kötődo (Szombathely, Száll Kálmánutca 6) harianyál éa zoknü a legértékesebb anyásból sej át műhelyében készGinak. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejei-hatók ás javíthatók, lajy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai giydaa^fl viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla maggyóződpj.
— Orvhalászok. Az orosztoayl csendőrségi járőr két orvhalátst tetten ért, amint a Zala folyóban halásztak engedély nélkül. A haUt elkobozták, az orvhalászok ellen msglnditották a kihágás! eljárást. Az elkobzott halat jótékony célra egyik kórháznak szolgáltatták be.
— Elveszett aítahót fathy Jenő, a Zstamogyel U|ság felelős szerkesztője pénteken a délután 3 órai gyorsnál a Zslasz\'entiváni váróteremben hagyta czüatvégü ébenfa
aétabolj át. Kéri a becsületea
megtalálót, hogy magas jutslom ellenében adja le a kedves emléket ká* pező s/tabotot.
törvényszék.
§ K blróaág visszaadta becsületét. Bodor Jioos nagykanizsai koedfinyezőt a nagykanizsai klr. törvényiték I92l ben büaöi-nok mondotta kl lopás vétsé/ébsn, mart a „Msgyar Király" vandéglő-bin Jandi G/Őrgy kabátji ziíbé-
bői 2003 K nál n sgy )bb pinzössza-
gst tu\'ajdo jitott el. A bíróság akkor hst hsti fogházra ítélte B?dort, aki az egiaz tá\'gyalás folyamán erősen tagadta a neki ImputUt cselekményt és azt állította, hogy még esik közelében ae\'a. .volt a Bértettnek, -nam bsszélt vs\'e és Igy oarn ii vihette ol a pincét. A sírtait miga Is zavaros feleleteket adott. A bíróság a tanuk vallomás t alap-jtn Ítélte el B>d}rt. A tmu\'i azt mondották a tárgyalásom, higy nem emlékizonsk egés:an, hogy Bjd>r volt-e a lettes, dj olyan Jorm\\ju volt, m!nl Bodor — mosdották. E/y ott levő rendőr mig is motozta Bjdorl — azoabin nom talált nála ssm niféle pénzt. Az elsj blróaág héletét B>dor mag-fclebbeztc. A pécsi kfr. tábla a 6 hsti fo/házat 8 hivl bő töibünte-téare emslte fe\', amit a Ku*Ia hjly-ben is higyott. Bodo: azonban akkor sem nyagodatt mog az itá-letbon. A per újrafelvételét kérte a bíróságtól, amely a felhozott indokoknál fogva azt el Is rendelte.
Tegnap tárgyalta az Qgyet Dr. Kenedi táblabíró büatetőtanácia D.-. Almissu Gyula előad5 törvényazék! biró Timirletl az ügyet.
D.-. Szabó Lijoi kir. ügyészségi elnök a tárgyalás kitűzésit kéri.
D.\\ Hegedűs G/örgy védő ellenzi, I élethozatalt kér.
O;. Szabó klr. ügyészségi elnök kéri két tanú vallomásának felolvasását. D-. Kenedi elnök el-rendeli.
D/. Almissy Gyu\'a felolvassa a tanúvallomásokat, malyak érőieö tehermaatasltők a vádlottra nézve.
D.\'. Szabó ezután szintén tár* gyalásnélkűll ítélethozatalt kér.
Dr. Hegedűs György ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő hoiszabb vídbeszédben utal védeQce kálváriájára, mit az eljárás miatt járni* kellett. Míg a felesége Is otthsgyta őt. — Rámutat azon lányoknak gyanús szerepére, kikkel a sértett mulatott. Semmiféle bizonyíték nem forog fenn a vádlott bűnössége mellett és ezért felmentését kér).
A klr. lőrvánjeztk f$vld tanácskozás után megváltoztatta az alap-ítéletet fa Bodor Jánost felmentette a vád és következményei Qlól, m«rt
semmiféle bizonyíték nlacsao, ho»y ő követte volnp al a bűnös cselek-ményt. Az ítélet jogerős.
A független magyar bíróság ezzel
— „TeUft" csecsfwa-kelea- vissza kálváriát járt lubir-
rjik Schwarcz Deu5 cégnél, Fö- ntk bKiOlatét, n,u,almát t, íltt-ul i atám I kadvát
ZALAI KÖZLÖNY
1924. má|u. 27.
§ A KoIoi»»á»IB.n«d«k
télm aajtópar — miután két emberölíil búcprr mliit otm JU-toll már ld« • letárjyalátra — Fuch.r Jóiul ikir. törvéüyiiékl
taaácielnök ■ fólirsyalía mesUr-
lilát clh»l»litot>a.
SPORTÉLET.
A SpoithlrUp <rcd.ll telefon tudóiitáia • pátit! o\'ionplá.irol. M.sj«ror»xi«— Lansydor síi? 5:0, Uruiu.y - JugOiilávi. 7:0 — OI«i>ouiál-Sp«nyolor»»í 1 : 0, Cielior.iág — Törökorná* 5 : A Svijc—Litvánia 9:0, Amertka-Eutorsiág 1:0.
K«aalh»lji aport. A ke.ith.lyi ,„diiájlik»démtaAtl<tlkal Clubja
5-0 eredménnyel mérkőiött-Ke.it-helyen a budipiitl külgazdasági .jy.tem labdarugó ciipatával a keaithelyiek javára.
A f elsők areakedal ml lakol* toiuollnnepélyo a Zrínyi iport-pálcán Aldoiéeiütörtökön délután 4 órakor lm megtartva. Résilet.i progrimm lapunk legköielebbl ni mában. ..
NTE-ZMSE 8 i 0 (3.0) Fé-q j ci gySielmet aratott a» NTE komplett ciapila a fiatal ialaeger-negl együttes ellen, kik sz utolió pillanatban elszántan és ailvóian küldöttek. A leijei NTE ccatárior régen látott ilép alc\'ókkal nyomult lel a lalsegeniegi kipu elé éa szebbnél uebb lövésekkel sier.ite míg góljait. Ax cgcniegl játéko-■ok kőiül kivált a ktpui, a jobb hátvéd /• a balsiéliő, a kanlisalak közül a csatárior és a centerfedezet. — Spltzer bíró kifogáitalanul verette a mérköiéit.
Egyéb eredmények :
Siombathely: SrAK-TSC 2:1. Győr: ETO-SFAC 4:0. DAC-DV 3:1.
MOZGÖFÉNTKÉPSZIIIHllZ.
Szerdán és cafitort5kon mindkét mozgóban dédelgetett filmata-rok viszik a főszerepet. v A* Urániában P. Mcnichclli a .Becstelenek" cimü erkölcidrémában mely filmet Budapesten az Uránia jelentetett meg kizárólagosan. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
A Világ mozgó két filmet mutat be egy előadásban. Dorothy Cisch főszerepével: ,A kis szeleburdit" (Kisértetek éjszakája) és Róbert Waiwíckal a „Ssaszemet", Indián történet 5 felvonásban.
n hudaoesti tőzsde záró árfolyamai.
Báayik


j »o
Ol.-u. Omr HU. t!oj 4 tiok
biciiinio ">j
AliillMl k \') \'S
B. Az»*\' "
Féiaittlt. IJ° Hirraíi
Kerr. 1*1. |. fc 74
Huoc«ri» —
Irj.il.o \'t«
H CKb Ifit. jo
Porjalml áO K«f. Hitt!
Miplf-SíOHI 14
K4»p. JtíitU* 11}
Vlro«l bit* t y-
Makor ^ ^ »«
Kutak. B. 14)0
Kr.tt. t. táji Ijoo
» " » sj —
Btccalol
Bc»a illa
Szrctlír.
ÉÍTa^\'.i\'e
Slásirárl
KoM
IiitIc !<»!• Kit. |í«» Draacba
Macc«>< » M«ty. aifb.
Ali. Kíaato !
KtrámU
Meri nén
N»«Utoc>l
Saj6k«^4l
s«ua x
Újlaki
ffilo ttt>» \' L\'ilktfcjl Citpi\'l «(-
Aifcccat:» Fra Bilis 01<*oi
; Pállal ; fitr.
Li-rra
M«t:«
Motor
Olcrclfoff
Cbasíoli
VfSOPOrii
Rima
RoaaattnaBO Rcttoíll«« Síbllci
Slbslltt T«;ílo8
t\'cltai
rslpar
AU. la Ca«tt6 Uicataraiall
,{0 Foaroicf
UO Gatmaao
41 ilaial ia
jt.jo Hcel la
1(3
BaWlrotl IF- >( J« I R\'£\'-« LlríiTírcal 10 1 SiartaMom ! : P6t»ro«l «S» FítUoal tt
Kdit.il Tak. 14-jo Ui.ací.cm II állal Tal. UJ Wcdilccr "»
. . 1,1 \' Ta»»fl>cl> BéOÍI «>(
Focclífa
W«jjr..FiaKla
l«f
Fa&B«eia t.
Back m. D<r. -VI C«OCOf4ia llltlditil Eidif^ill T0fMia*sla>. GUalla llur.jária
KUt:;naloa VUt«da Tr. DaoofcU
44«o II. JO
Sf J
K«t irt Ciikr
Gaií 6lffJ FltllB »ai ftfrrn Fémktrük Frackl
Gani-Ilan ! Gan .VIII. Gtp *a aant OjCrtj Heíkcn
Kliillcs Kitei Lic( LlyUa
Kífiitioyal Kfcct«cai Lifircm Hllal (a Amankal la E»dí
M. Uojfl
MíIotiiC\'VJ
TWk Naalcl
Vik. kílOf Zitclsl
Zacial Fataok
tídilln. Ipáit.
Mlakokl Kíiall VJioal
No.a
AlliniTiiii
CuhorcT\'r
Oatoako\' llorríi nk. Cakorifaí Georgia Muöh. nk. Siumati
£ielmlaaarck
Fnclíi — ORIO
CalBMT —
Saallml 1*
Wapfikl «S
VIII. p«ia«S JO
Tokaji JO
Halktraik. >« Okt. VllUmoa

iije
71)
KDilik «<l*a
j) , Atlaeilka }6jo I Mii*81"
Bsr- la.6 J-u laa« vaioa. t)II
Ali. (á>
Ufaiaaa
Olajok
OUJIfu
U «rc«l ral. I
Ftvlioal iir •}?
Királyié/ >1
Po1<M ■«< 1»J
Pao. aif «y T«m. aé«
Baréil 4
Ka«l4*Ul> 17
KlurMriO \'«
T««««l aa. Síj
Oacbwioíl »ÍO Kra^aa ..aia «i
SíéoUetf 7
»>auo<i*k
HoKki/ia —
7rtniiw Ijo
8<t«ui 1 Éctaa
Taxlll*
ícVía Iiolpaf S*<c- kaoícf UeiO laaill (>>
S,4T4-K«I» W. TniU Gol-ü-tt KarfO®
Gyirt laaill
V«S7lP»«
Sjdálom
Pl«a
Mtuijja
Siltaa
Vacdn
Cblcoio
Daotea
Kakil Klalo Kloi\'.lí Tírök
Dtíll iali*a Faltto «
K ital
Tor;l
t\'nift ailoí-StolcoH ZajjraapHI. Bárdi
Vatol lor( BOol
BianOl
Corrie Hlro
Par" ,
HatsjalpM
ÁmIM
Oaiarroalt
U,x,.-Sí»at
Tarjl Bp«t
Vcrkahrit*ok
GȒrl t4r
félsertés 28500-29000. Lehúzott hus 28000- 31000. Sózott szalonna 27500. Zsír 31500.
A takarékkoronn árfolyamai
A Devlzaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 132 papírkorona. A magyar korona külföldi hivatalos Jegyxánel i
Deviza Vslula
tacsap a* lacnap taa
. 81 I 76 77 181 46 45 4G50|46 . 420 | 4 400 i406 Newyofkbso 12.00.
ZQrlchl xárlat t
Párls aCÖO OO, London Í462 00, Nswyork 2b, Brüssel 2660, V.iUand 25t5, Holland 211-60, Berlin 132&0,Wien 70 7*, Solla 4Í6C0 Prága 167000, Budapest 65*00, Bukarest 650 00, Belgrád 697 50.
II dovIzi-kBzpont hivatalos ártolyimil
Bécs Berlin Prága
A TfiZStM
S.l.t tudóiltíki U].|OD>UOU|.J
Eatl magánforgalom. Irányait
üil.ttel.n, tartott. Migyar Hitel
648 - 650, 0«trák Hitel 245—246, S»lgó 733-737, Rima 147-148, Gan. D.nublu. 3650-3675, K8 izén 3850-3900, Peti H.i.i 4460, Cukor 3300-3325, K.re.k.d.lmi Bink 1450-1455. Meifculor 273, Nova 192-194, Sialáml 74, Tru.t 123, Karton 122.
A malomkoDcautrácIó ltaat
á»l. Buiad.ra 5400- 5500, 00 éi 5300 - 5400, 0 é. 5200-5300, 2 e> 4700- 4800, 6 o. 4300- 4400, 8 aa 2700-2800. korp. 2500 - 2600, H\'l, rozill.,1 3950- 4000 korona, S«rUa»í,t,. Felhajtottak 2560, dadatl.nul vl.u.m.radt 500. A vá ■ir kör.pei volt. 1 r. 24000-25000. Köneyü 23000—24000. Szalonná.
Apróhirdetésok
Apr4hlrdet4a 10 aiilf SOOO K, rAbbl aaO 800 *. uiloilen Taa«»g»bb betn**l aaedett a»ó 1000 K. .Állást kereaOknek 20 uiiaUk V«dvexm4ny. Vsskr- 4a onnepnapo-kon 2S nAiAiak relár.
Cini:
Szakképzett sziies
házakhoz ajánlkozik. Vidéki megbízást Is elfogad. — Cím. Caanaaryut 99.
jehuboi
i fclvtlHlk Bfaȇl SindM
m&icrCaml mfthelytU Deik-Ur t _
Xere««k t{> f.ala! jO munkta kOT<<aa«{44<l, aki
a vidéki müokában jlrui. aiceeall t«l<p<irr tieser
Pál, Ujedvar. ,87
Valuták
Napolaoo jiieoo
Attól tool »i?;«0.j»7300 í« 1Í«J !{M«.|l)CO itbO )OIO J5SO-40JO Il}(0-ll(t0 4H04J10 4IJ-4JJ l()0\'17C« S»ijd Irack lujo-idijo Kc«c«a dleia ion "jo Hollandi tl, }l]O3-S4t0e
uti
DoUlr Fraoda tr. Ura
Outi. kot. Btlfa Iraet
Dawlxák
Ani<«r4aa )))00-}<toO Cokaml 410-álS
Korteblfa tjO4«-iJ«40 KriialUnla ItiOCtt^SO Loodoo J?7700-H77«0 Brtiaal tOJO—4ieo
OUiionaá( J5J0-40J0 Pirii 46oo-4»««
A vidék legkitűnőbb borai m\'ndenkor a leg olciöbban beszerezheti palackozva
lHersn-kéet
i 3000 K-tol 5000 K-ig Somogyi Testvérek
fűszer- és csemegakereskedéiében Magyar-utca It. ít Telefon 469.
Pri«a
Stoaktoln
S»i|t
B4<a
Sa4l\\a
Balfiid
Nawjork
iSjo-tjoo IJtOO-ÜlCO U370.|6lj0 usCe-iilJo Íil-\'H ICSJ-IIJO !(IM(IJCO
Felelős szaikasxtő: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Részv.-Társ. Nagykanizsa
Bontásból kikerült
építési anyagok
(léfllü. tetficaerAp As Apülette)
jutányos áron eladók. E»ysjWt Téílmársk nárt-ínyu hsrayolt- és Ispes cjsríp, labilisai portland cisisat ás mtu
vagontítelekben megrendelheió :
Magyar Építőanyag Ker«skidt!ml R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. márnOk Hagykanlssa, Kazinczy-utca St.
Teteron 164.
SZIGRISZT LáSZLÓ
OF8. által engedélyezett1 ingatlanforgalmi irodája
FÓ-UT 8. SZ. (Bazárudvar)
Ugyanott
Fonclére Általános Biztosító Intézet nagykanizsai íőügynöksége. TELEFONSZÁM 150.
Bútorozott szoba
kiadó Fő ut 5. íz. alatt, földszint.
Ha azt óhajtja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyílt piro» pÜD kösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borát Igya (1 liter 4000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Esyinruliázall kizárólagos siakHzltt.
Kerékpárját
azonnal átalakíthatja motoros kerékpárnak.
COLUMBUS
kerák pirsegédmotor mindenki által felszerelhet*.
TÓTH, BUDAPEST
VIL, ttha.utca 15. Tdatc. Jimt 120 U
Szepetnek község elöljárósága folyó hó 29-én délután 3 órakor
1 darab bikát
nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek elad.
Szepetnek, 1924. május 26.
Fiachl Ferenc
bitó.
Fonottbutorok
altiaxobák aa v.randiá raaiéro mlndanlél* hlvttatban állandóan kaphatók 11\'
Legnagyobb választék lámpaernySltbtn
FEITSCHER BÉLA
fooottbutor és kosáríonó vállalatánál
Rosgonyl-utce t. az. Kerti bútorok teetAsAt Aa Javl-
«>7
táaát vállalom.
DRÓTOKAT
tűsben lágyított, fényes-félkemény, hor-gsnyzott, ónozott ss galvanizált kivitelben, vas- és acélmlnGságben rsktárról szállít
Mosunyi Jenő, Budapest
VU TerAz-örut 60. Tetefoa 197*66
Football labdák
12 szeletes, erős és tartós bőrből
Football belső gummik nagyságban
Football pumpák és fttzőtttk
a legolcsóbb érákon
Fischel Fülöp Fiai
áruházában.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. SS cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, zzi^ Fö-ut 5. szám alatt.
Nvomatott a Zrínyi Nyomda R.-T. nyomdájában Nagykanizsán. (NyomdavejetS: Ofentjeck Károly).
Egyes szám ara hétköinap 1000 korona, vasár- és ünnepnap 1200 korona
A közalkalmazottak problémája
Most, hegy a szanálás küszöbén állunk, a közalkalmazottak helyzetének retidezéae mindjobban előtérbe nyomul. El kell Ismerni, hogy az a azinte hősiesség számba menő kitartáz, amellyel a rettenetesen súlyos gazdasági viszonyok között az állam érdekeit szolgálták, min den társadalmi osztály részéről kellene, hogy a tisztelet érzését keltse Irántuk. Ehelyett azonban, bármennyire ls csodálatosnak tűnik fal, az állam hivatalnokai a többi osztályok réazéről egyáltalán nem. kapták meg azt a becsűlést, amelyre önzetlen mun kájukkal rászolgáltak, sőt igen gyakran a meg nem értés szavaival emlékeztek meg róluk. Az a különös és érthetetlen felfogás alakult kl széles néprétegekben, hogy a közalkalmazott csak felesleges teher a termelő osztályok vállán, minthogyha egy állam élete a maga teljea gazdaaágl és erkölcsi komplekszumában elképzelhető volna a hivatalnokok adminisztrációs munkája nélkül, amely tulajdonképpen végeredményben szt a rendet biztosítja, ami feltétlenül szükséges minden eredményes és produktív termeléshez.
El lehetne-e képzelni például a hatalmas Angilát anélkül a kiváló hivatalnokosztály nélkül, amely letéteményese az évazázsdos nemzeti tradícióknak, amelynek fáradozása nélkül soha meg nem valósulhatnának azok a hatalmaa koncepciók, amik biztosítják a nagy világbirodalom elsőbbségét éa elvitathatatlan főlényét. Csak nálunk alakult ki az a barbár és méltánytalan felfogás, hogy a hivatalnok csak uraskodik és nem dolgozik, holott az a munka, amit végez, nemcsak a silány fizetéshez képest, do önmagábanvéve ia igen jelenté keny. A azanálással kapcsolatban a kormány javítani szándékozik a közalkalmazottak helyzetén, de előre kénytelenek, vagyunk kijelenteni, hogy ez a javltáa nem fogja elérni azt a fokot, amelyet a közalkalmazottak remélnek. Az állami arany költségvetéa keretei a közalkalmazottak javadalmazására bizonyos összeget engedélyeznek a egyelőre semmi kllátáa sincs arra, hogy « az ősszeg fokozható legyen. Az adózásból befolyó összegek növelésére manapság gondolni sem lehat, hlszan ax országban duló gazdaaágl pangáat flgyelembevéve ax adóterhek oly msgsaaknak mondhatók:, amilyenek a jelen körűimé-nyak között a társadalmi osztályok egyensulyozotlságának veszélye nél-
kül egyáltalán lehetetlenek. Az állam elismeri és nyiltan bevallja, hogy az a fizetésrendezés, amelyet hű munkáaainak a azanálással kapcsolatban nyújtani szándékozik, rgyáltalában nem fedi azokat az igényeket, amelyeket a közalkalmazottak támaszthatnak, de ő maga ls kényszerhelyzetben van és szá•
Nemzetgyűlés
Schandí Károly válaszol Fábiánnak - A vámtarifáról ssólö törvényjavaslat folytatólagos tárgyslása
Budapest, május 27. (Ssját tudó-
litónk telefon jelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 12-kor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Napirend előtt Schandl Károly felszólalásra kap engedélyt. Schandl reflektál Fábián Bélának a csongrádi eseményekkel kapcsolatban elmondott Interpellációjára. A Csongrádon elkövetőit bűncselekmények ügye a független bíróság előtt van. Ezzel nem kiván foglalkozni. SsináJja, hogy egyoldalú információ alapján Tóth litván polgármestert is belekeverték a dologba. Ezzel egy érdemes köztisztviselő került olyan megvilágításba, melyre nem szolgált rá. Ezután rámutat arra, hogy teljesen téves volna, ha a nemzetgyűlés ugy Ítélné meg Csongrád városát, mintha ott a közállapotok rendellenesek volnának. Ciongrád legtöbbet szenvedett a vörös uralom alatt. Nem lehet csodálni, hogyha Itt kilengések voltak. Csongrád az elmúlt négy esztendőben gazdasági, társadalmi, kulturália tekintetben oly haladást mutat, aminőt kevés város. Leghatározottabban visszautasítja Stlynak azt a vádját, mintha Tóthnak része lett volna a kommunizmusban.
Schandl felszólalása után áttérnek a vámtarifáról azóló törvény-jsvsslat folytatólagos tárgyalására.
molnia kell az ország teherbíró képességével. Amint a szanálás folyamata alapján a gyakorlatból kl fog tűnni, hogy a külföldi kö\'csön az orazág fellendítését milyen mértékben eredményezi, a kormány természetesen az ország helyzetének javulásával arányosan fogje javítani a közalkalmazottak illetményeit la.
Sándor Pál srólal fel. .Ömzo-hasonlítja a mai vámtarifa tárgyalásit az 1910. évben lefolyt vámtarifajavaslat tárgyalásával. A mi vámpolitikánk nem alkalmas arra, hogy végkép megállapodást létesítsen a szomszédos államokkal éa jólétet és haladást biztositson. — Elismeri a kereskedelmi kormány tevékenységét, azonban hibáztatja • magas vámtételeket. Ax ellenzéket teljesen készületlenül találta a vámtarifa javaslat tárgyalása. A bizottsági ülésen nagyon gyéren vettek részt a képviselők. Rámutat arra, hogy ezekkel a magas vámtételekkel a kapitalizmust védik és sújtják a fogyasztó közönséget. Az építkezés is megdrágult > vámtétel miatt. Általában az elsőrendű élet-szükségleti cikkek nagy vámmal vannak megróva, holott vámmentesen kellene beengedni az országba. Matlekovlcs Sándor könyvéből idéz, kl msga is tarthatatlannak tartja a vámtarifát. Nekünk meg kellett volna elégedni a régi vámtarifával. Ma is lehetne ezzel a vámtarifával uj ipart teremteni, hiszen önálló vámterület van.
Támadja Fenyő Miksát, kl — szerinte — a gyáriparosok érdekeit védi és nincs tekintettel sem a kisiparosokra, sem a fogyasztókra. Nem meri a kormánynak a felhatalmazást megadni a vámtételek emelésére, mert attól fél, hogy azok a visszaélések, melyek a bohózatainál és s kivitelek engedélyezése körül történtek, újból megismétlődnek. A behozatalt szabaddá
kell /enni azokbsn a cikkekben, melyak a nép élelmezése és ruházatához szükségrs ?k. Ezután azt fejtegeti, hogy az ipart nem lehet szembeállítani a kereskedelemmel, mert hiszen Magyarországon a kereskedelem erösili az ipart. A javaslatot nem fogadja el. Az elnök napirendi Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor lesz. — Napirendjén a vámtarifa folytatólagos tárgyalása szerepel. Az ülés 3 órakor ért véget.
a büntető-novella bizottsági ülése
Budapest, május 27. A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága Miko-vényi Jenő előadásában folytatta a büntető novella általános vitáját. A kormány résiéröl jelen voltak Bethlen István gróf éa Pesthy Pál. A vita során Győr/Jy Inro éa Her-czeg Béla szólaltak fel, előbbi ellene, utóbbi mellette. Bethlen válaszolva különösen Györfjy felszólalására kijelentette, hogy ugy annnek a javaslatnak, mint a kormány egyéb Intézkedéseinek sz a célja, hogy küzdjön a forradalmasítás ellen. Nem akarják ergednl, hogy lel-•ketlcn izgatók továbbra is rombolják a társadalom békéjét. Az első hat szakaazt kisebb nagyobb módosításokkal elfogadták. Az . ülést esti fél 9 órakor félbeazakitották a folytatását pénteken délelőtt 10 órara halasztották.
Az olasz királyi pár Angliában
London, május 27. Az olasa királyi pár tegnap a lordmajor vendége volt. Az utcákon hatalmas tömeg lelkesen üdvözölte a királyi párt. Este a királyi palotában bankett volt, melyen több, mint 50 vendég volt. Oit volt a miniszterelnök Is és a kormány több tagja. A királyi párt György angol király köszöntötte fel.
Ruhrvidéki kommunisták bombamerénylete
Berlin, május 27. Bochum közelében Ruhr-vldéki kommunisták tag-nap bombával és dic^amittal több rendőrállomáa ellen támadást intéztek. Súlyos anyagi bárokat okoztak, de emberéletben nem esett kár. Az éj folyamán a környéken élő\'.kommunisták közül többet letartóztattak.
Massaryk visszatérőben
Prága, május 27. Massaryk, a cseh köztársaság elnöke délután 2 órakor Olaszorazágból visszatérőben Égerbe érkezett.
Polgárháború Albániában
Véres harcok a felkelők As a kormánycsapatok közölt
Podgorica, május 27. Stkutarltól délre az slbán mallsszor-törisek kitűzték a felkelés zászlait és a forradslmirok tábora egyre nő. A tiranai kormány cssknem minden hatalmát elveszítette és a felkelők mindenütt előnyomulnak.
A kormány egyetlen reménysége Achcned Zoge, aki Macsban vonja össze csapatalt ésjtt készülődik a szcparatlsták mozgalminak leverésére.
A kormány csapatok t\'gnap Bjram Cur felkelővezér ellen pillanatnyi sikert értek el, amelyeket azonban nem tudtak kimélyíteni. A felkelők tegnap Ismét megtámadták e kormánycsapatokat, amelvek néhány órai harc után fejvesztetten menekültek a csatatérről és feladták Krumát.
Á polgárháború a legutóbbi jelentések azerlnt nemcsak északon, hanem délen Is megkezdődött és Elbasszan körül súlyos összeütközések voltak a Jelkelők és a kormánycsapatok között. A fölkelők mindenütt előnyomulnak és a kormánycsapatokat visszaszorítják. A harcoknak nagyon aok halottja éa aebeaüitje van.
63. évfolyam Nagykanizsa, 1924. május 28. Szerda 122. szám
POLITIKAI N
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Z\\LM KÖZLÖNY
Az öreg huszár tragikus halála
Horváth J6xsef ^^.V^^y\'S.r./íxtnn"* é\'/eH
magyar borialm.a Uih« *l» - eg» «« iarka„,yu
embercsonk marad. ^ ^h««*rDO
Nagykanizsa, májú* 27 (Saját tudósítónktól)
i.mcrt egyéniség volt Kliradán Horváth József 65 éve. földművé". Valamikor huizár volt éa sokáig ette a fekete prófuntot, amire nem kis mértékben büszke volt a kisradai öreg magyar. Amikor leaie-relt és visszakerült zalai falujaba — magával hozta piros huszárnadrágját, kék mentéjét és sarkao-*tyuját és ereklyeként őrizte. Noha évtizedek multak el boldogult hu-•zár kora óta — Horváth József, a klsradsi magyar — minden nagyobb ünnepnap alkalmával felvette egykori dicsőségének éi |mi-gyar vi»tu»kodáiának tanult, a vltézkötéses piros huizárnadrágot, a mentét és csizmájára ráerősítette a két pengő sarkantyúiét — ugy, mint akkor, nnno . . . Kliradán az emberek nem is tudták elképzelni öreg Horváth Jiisefet máskép — mint piros nadrágban, sukantyu-san, huszárosán. De n rettrget vöröiördögök egyéb tulajdonségalt Is vette magára kisradai Horváth József, akinek az volt roég a ki vánsága, hogyha egyszer el találják hlvnl az utolsó rapportra, akkor adják reá az ő piros nadrágját, huizármrntéjét és ssrkantyuját, még a koporsóban Is mint magyar huszár akart eltávozni a magyar földrő\', ahol olyan ciábos moso-lyuak a gömbölyű magyar menyecskék és tüzei, vérpezsdítő a badicronyvidéki bor. Azonban máskép történt . . .
Horváth József, az öreg huszár tegnapelőtt boros állapotban érkezett haza a hrgypincébe, ahol szállása volt. Nemtokára kigyulladt a pince és az öreg 65 éves magyar benn égett. A teljesen leégett pincében a szomszédok egy borzai maaan összeégett emberi roncsra akadtak. Az öreg huizár holttea-tére. Alig volt belőle valami — a torzáén kivül. Az is egy nrgy fekete szénmassz*. Miután a szomszédok Horváth pincéjéből több fegyver-dörrenést hallottak, alapos volt a gyanú, nem-e erőszakos halállal mult ki az Öreg kisradai magyar. Vagy ha nem bűntény, talán öngyilkosság esete forog fenn.
Az orosztonyl csendőrség az öreg kisradai fÖldművee esetét
azonnal jelentette a nagykanizsai kir. ügyészségnek és közölte blzo-
nyos gyanúját. Nogykanizsárólazon-
nal útnak Indult -bízott.ág dr. Mutschenbacher Edvln kir. törvényszéki tanácselnök, vlzs gálóbiró, Varga Pál kir. törvény széki főtiszt, dr. Schwartz Károly k<r. tőrvényszéki orvos és dr. Láng Sándor klskomároml körorvos
Amikor a bizottság a színhelyre irt — a pincét teljesen porig leégve találta A romok között — egy kabáttal letakarva, egy telje xen összeégett, ÖsszepőrkÖlt és megsült embermiradvány. Borzalmas volt a teljesen szénné égett emberror.csot megnézni. A koponya elüliő része teljesen hiányzott, a bordákon csak a ciontvázak maradtak meg, a mellciont is hiányzott, a végtagok szinte tövig leégve, üjszepörkölt hustömeg — ciak a törzse maradt meg. A kir. törvény azék erői Idegzetű emberei is pillanatra elérzékenyednek.
Az orvosok — amennyire lehetett — megvizsgálják a hullát és — boncolják. A hatósági vizsgálat eredménye: hogy nem nyert megerősítést az a feltevés, mintha az öreg kisradai huizár bűnténynek lett volna áldozata Pontosan egyáltalán nem lehetett semmit megállapítani, ciak a körülményekből feltehető — hogy az öreg huszár, valószínűleg borközi állapotban hazajött, meggyújtotta a lámpát, amely a tüzet okozta és a teljesen tehetetlen embert szénné égette. A szomszédok puskadörrcnés hallása onnét magyarázható, hogy HorvAth József szenvedélyes vadászember volt, akinél mindig puskatöltények voltak; mikor a plncs kigyulladt — felrobbantak a fegyverpatronok is. Ionét a dörej.
A hatóság megadta az engedélyt a hulla eltakarítására. Nagy részvét mellett temették el öreg Horváth Józsefet — a kisradai magyart. Azonban u.olaó kívánságának nem tudtak eleget tenni. A plrosnadrág, a huszármente bennégett — gazdájával együtt. Csak a két feketére égett sarkantyút telték a koporsójába, hogy legalább az emlékeztessen az egykori öreg huszárra...
Oy megindító az öreg; magyar huszár tragikus halála. (\')
_2___
A kaposvári ügyvédi kamara alakuld gyűlése
ismeretes, hogy Pcslhy Pál_ Igaz-ságügvmlnlszter a somogyi ügyvédek kívánságára elrendelte a kaposvári ügyvédi kamara felállítását. Az uj kamara a zalaegerszegi ka msra területéből válik kl. A so-mogymrgyel ügyvédeknek kényelmetlen s messze volt Zalaegerszeg, ahova a rossz vasúti összeköttetés miatt nehéz volt gyorsan eljutni.
Az igazságügyi miniszter rende lete értelmében a kamera juüus l én kezdi meg működjét- Az alakuló közgyüléa e\'őkéazltése ügyében Zsobrák János dr., a kaposvári ügy védszó vétség elnöke és Boross István dr szövetségi tllkár tárgyalásokat folytattak Huszár Aladár törvényszéki bíróval, a tör vényszék elnökével.
Megállapodjak arra nézve, hogy az alakuló közgyűlést junlus 20 án tartják a törvényszék polgári fe-lebbvltell tanácitermében. Az alakuló közgyűlésen Huszár Aladár fog elnökölni. A gyűlés elnököt, alelnököt, titkárt, ügyészt, pénztárost, 8 rendes választmányi és 4 póttagot választ.
Az uj kamara eddigi kilátások szerint körülbelül 115 taggal alakul mag. Tagjai ennek a kamarának a kapoavári tö vényszék terű létén dolgozó ügyvédjelöltek is. Ezek v szám a azonban még lame-retlen.
— Perzsa, gobelin , sálén-, bécsi ágyteritőkészleleiek és asztalteritőkből nagy raktárt tart és ju\'ányos árban adja Singer József éa Társs.
—O A jól öltözködő nrl és női világ figyelmébe! A FILIPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmánutca 6) harisnyái és zoknll a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejelhetek és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mlndenesetro olcsóbbak, mint bárhol másutt. Teaiék róla meggyőződni.
„Tetrn" csecsemő-kelengyék Schtuarcz Dezső cégnél, Fő Ul 6. szám.
— Aller képes cenládl lapja 6. száma megjeleni. — Az összes számok kaphatók eredeti árakon Flschel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nsgykanizsán.
Halálmadár-sirás
Irta: Barbarlts Lajos
Ugy hallotta, mintha az alvó háztetők, emerre ment az utcákon keresztül, mind tele leltek volna siró halálmadarakkal.
S mig láztól verődött össze a foga, ijedt, tágranyill szemmel nézett bele az utcák távol&n ásító sötétbe.. . Zugó, kavargó fejébe belemarkolt a sok kicsi, vészijósló, siró hang.
— Kuvik. .. kuvik... kuvik l
Mindenül!. .. köröskörül. Egész hazáig. Még otthon is,. .. az udva ron is... a szo-noru kőris lombjavesztett ágai közt is. Mindenhol. A szomszéd kertben... a túlsó Utca háztetőin. Az egész város felett... messze a fekete ég alól... az egész világon... csupa-csupa kis halálmadár sírta bele a csendbe.
— Meghal ma valaki I .
Ahogy a szobájába lépeti, hidegen, álmavesztettcn meredtek rá a vak sötétbe bámuló ablakok. LAtta, ahogy elsuhanlk előttük valami Árnyék Ha-
lálmadár. Felbontott Agya fehérségén szinte látta, milyen hideg lesz belefcküdni ilyen didergőn, lázver-ten, mindenhonnét kitagadottan, utoljára. És nem álmodni többet, mint tegnap éjjel.
— Igen ! Meghal ma valaki. . . Elmegy ma valaki. Jöjjetek ! Kisérjetek el, segitsetek, kicsi siürke-szemű, sirató hsngu madarak!... Én megyek el. Mert nincs... nincs... nincs tovább ! Hát ne legyen tovAbb !
Kusza belükkel irt, maga se tudta mit. Búcsúzót talAn.
„— E\'megyek. Talán a fácAnos felé kicsi melegért a nyárból. TalAn a régi fészek felé. Hideg lesz ott most nagyon. Nem baj... Elmegyek. Ugy sincs tovAbb. Lehet, hogy rAm sem ismer, nem is emlékszik rAm.. . Azért csak elmegyek. .. Onnét hova ? Nem tudom. Majd elvezetnek a kicsi, siró halálmadarak. MAr az ablakom alatt hívogatnak... Megyek is már... Síelni kell... Maga azt mondu, nincs tovább. Én azt mondom, van. Csak az nagyon, nagyon messze van...
Én oda indSbk... Hivnak nagyon. Ugye hallja maga is ? Ugye nem fog haragudni rAm "
Megcímezte, aztán a zsebébe tette a levelet is, a csillogó, hideg gyöngyházzal berakott revolvert is. (Annak az asszonynak a szeretőjének a ke zéből csavarta ki egyszer, amikor először ébredtek a bűnre és azt hitlék, halálos penitenciAt szaboll a mástól lopott szerelemre, csókra a bün.)
Aztán elindult az éjszakába. Nem tudta, hova, merre. Csak ment végig az utcákon. Értelmetlenül bámult meg minden há«at, kaput, ablakot. Mintha sohase látta volna még őket.
Alacsony, düledező viskók közt járt már valahol a külső perifóriAkon. Rozzant hAzak rongyokkal kitömölt ablakai mögül a szegénység, a nyomorúság szaga pArAzott.
Az egyiknél önkéntelenül megAllt. VilAgosság szűrődött át a tépett, rongyos ágyteritőn, amivel beakasztották az ablakot. Mögötte valaki hangosan, görcsösen, jajongva sírt. Asszony-sirás volt.
1924. május 28.
HÍREK.
Róni. kath.: Emil t. Protestáns: Emil. Izr.: Ijar 24
Időjárás : Nagykanizsán kedden reggel 19 5 C, szél dclkelef.. Diltien Z\'27 C, szél délkeleti. Este 21-2 C, szél délnyugati.
Meteorológiai Intézet Jolcntése szerint meleg idő várható, helyenként zivatarokkal.
Napirend: Uránia 7 és » órakor * .Becitelenek.* Világ 7 és 0 órakor „A kis szeleburdi (Kifértetek éjszakája.)4
— Első axent áidozáa a felaŐ templomban. Áldozócsü-törtökön reggel 8 órakor a felső-templomban 230 gyermek járul az első szent áldozáshoz. Ennélfogva e templomban az istentisztelet sorrendje a következő lesz: a gimnazisták miséje 9, a katonáké 5/»10, a nsgymise 8/«ll órakor, előtte azeDtbeszéd.
— Uj korállatorvoal álláaok. Zalamegyében Zslaapátiban, Zala-csánybao, Zalaszabarban, Csabren-deken, Buciuszentlászlón és Köves-kálon fogják megszervezni az uj körállstorvosl állásokat.
— A Polgári Egylet tagjait felkéri az elnökség, tekintettel hogy dr. Kállay Tibor kegyelmes ur pénteken este 7 éi 8 ó/a között meg fogjs látogatni az egyesületet, hogy a jelzett időben miséi számosabban jelenjenek meg az egyesületi helyilégben.
— A második tej razxla a kanizsai piacon. Dr. Wolff Oltó kir. fővegyész, a keszthelyi vegyvizsgáló állomás vezetője tegnsp reggel Ismét Nsgykanlzsára érkezett éa a városháza udvarán, mint a mult alkalommal, tejvlzsgálatot tartott. Több piacra hozott tejből mintát vett, amiket el vitt vela Keszthelyre. A gyanúinak talált tejeket ott fogja vegyvizsgálat alá venni éa azután fogja szakvéleményét megküldeni a városnak, hogy," az ssjzt hatáskörében megindítsa a kihágás! eljárást. A vizsgálat
eredményéről részletesen befogunk számolni közönségünknek.
— 64 évea dlvatáruháx. Sláger József és Társa divatAruháza Nagykanizsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Posta éa távírda Hévízen.
A napokban megnyílt a hévízi posta és távírda. Keszthely és Hévíz között nsponta jár a posta kl és be
——""~
Benézett a rongyokon keresztül. Az asztalon kibontva gyűrött, tarka pólya. Csöppnyi halott benne. A petróleum-lámpa fénye sárgAn ömlött el az arcán, a mezítelen testén. Nyilvamaradl szemekkel, mereven néz farkasszemet a diadalmas halAl-lal. Az apja talán feszülő Izmokkal lapátolja a szenet valami telhetetlen torkú kazAnba és dem is tudja, hogy az asszonya keserves zokogAsa veri Jel az éjszakAt. Nim tudja, hogy a ,jiró halálmadár ott pihent meg az "ablaka düledező párkAnyin és bele-sivitotta a csendbe : „
— Meghal ma valaki!
Az életétől búcsúzni Indult Hu meg csak nézte. .. nézte sokéig. Hideg borzongAs fuloll rajt végig-Hirtelen Jött félelem szorongatta • torkát. Mintha gyötrő álomból ébredi volna, amikor fenekellen sötét mélységbe zuhant. Megijedt a haléitól. Megundorodott tőle. És megszerette újra a piezkos, gyűrött, komisz, keserű éleiét. Élni akart. Hazament. (Vége köv.)
28
\'/.UM\'KOZLONY
Emberölésért tízenkétévi fegyház
Nagykanizsa, mijui 27
Papp János becsehelyi azületéiü eizteregnyel lakost szuronyos fegyőr kísérte tegnap az ügyészségi fogházból a törvényszék Dr. Kenedi büntetőt inács* elé. A legsulyo»«bb váddal Illették: embert ölt. Gyll kolt, felebarátját lelőtte minden Indok nAlkül. A klr. ügyészség a Btk. 279. § ába ütköző szándékos emberölés büntette miatt emalt ellene vádat, mert a folyó év március havában a vele egy házban Iskó Harangozó litvánra rálőtt és »-nnnk rögtöni halálát okozta. A Zslal Közlöny annak idején részletesen ismertette az egész esetet.
Dr. Kenedi híre táblabíró, fő-tárgyoláii elnök kérdéseire a vád-folt beismerte, hogy ő lőtte agyon Harangozó litvánt, de avval védekezett, hogy önvédelemből lelte. Azt mondotta, hogy assionysík perlekedésben voltak egymással éa ebből kifolyólag Harangozó megfenyegette őt — hogy le fogja azurnl. A kérdéses nspon Harangozó litván felelőségre akarta őt vonni, villával támadt rá, nogy leüsse — de ő elővette revolverét éi br léje lőtt.
Az áldozat felesége — özvegy Harangozó Istvánná súlyos valló mist tesz a vádlott ellen. Előadja, hogy férje nem támadta Papp Jó/aefct, kezében nem volt vl!l», Papp minden szóváltás uélkül m férjére ugrott és beléje lőtt. A-nl kor a tárgyalástvezető D\\ Kenődi táblabíró azembesitl az asszonyt Papp Józseffel — a szegény asszony felhördül fájdalmában és megfeled kflzve hogy a bíróság előtt áll, oda kiáltja P<pp felé" fuldokló zokogás közepette: Gyilkos/ Ds Papp JS-
zsefből ugylátizlk kihalt a nemesebb emberi érzés. Mintha nem Is neki szóltak volna, egykedvűen áll szuronyos őre mellett. I?«zi Van-derlic* tlp, kegyetlen, gonosz arc-
kifejezéisrl.
Dr. Szigethy Káro\'y kir. törvény széki orvos felolvassa az orvos-szakértői és boncjegyzőkönyvot. Az egyik lövés a hónalj alatt hatolt be és a iobb meüctont alatt jött kl, mlg a máalk lövéi a hátába hatolt. Mindkét lövés feltétlen halálos voít. Dr. Szigethy jelnatése alatt az áldozat Özvegye fel felzokog,
Papp József — a gyilkos — Dr. Szigethy orvosi magyarázataira uzt mondja: „Ex nem Igazságos lelet." Majd olyan h»ngot használ, hogy Dr. Kenedi táblabíró kénytelen erélyesen rászólni és rendreutasítani ő».
A többi kihallgatott számos tanú eskü alatt vallja, hogy nem volt semmi támadásra alkalmas eszköz az elhunyt áldozatnál. A villomá sok su\'vossk Papp ellen.
Dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök fenntartja a vádat
Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő, védőügyvéd — hatalmas, jogi érvekben gazdag védőbeszédében a jogos önvédelem megállapítását kívánja. E yha büntetést kér védence számára.
A klr. lörvényaiék itélothoiatalra vonul viiiz\'. D-. Kenedi kihirdeti n biróság ítéletét, amely Papp Józsefei bűnösnek mondja ki a títk. 279. § óba ütköző súlyos emberölés bűntettében és ezért őt tizenkét évi fegyházra és tiz évi hivatalvesztésre ítélte. A kir. ügyész megnyujodoU az ítéletben, vádlott és védő ellenben felebbeztek.
1924 május 28.
— Förhóncl bucau. Holnap, áldozóciütörtökön lesz a hegyközség ellő buciuj\'. A szentbeszéd 11 órakor kezdődik a kápolna előtt felállított szószéken, utána a kápolnában ünnepi nagy mise és litánia. Az Istenliazteletet P. Ehrlich Alajos kiskanizsal lelkész végzi Lencz Gjula kántor harmónium kísérete mellett.
— Nyári újdonságok, grena-dinok minden sünben, epongeok, mosó marcquénok, gyapjú deleinek, liberti hatisztok, nagy választékban érkeztek Singer divatáruházába.
— Lobogózzuk fel házain katl Adr. KállayTibor érkezéaét éa fogadtatását ínléző bizottság felkéli a Kazlrczy utcai éa Főúti háztulajdonosokat, hogy ciütörtö kön délelőttre járuljanak hozzá a beszámoló pompájának emeléséhez és lobogózzák, virágozzák kl házalkat és ablakaikat
— Az OMKE felhívja Nagykanizsa kereskedő társadalmát,hogy csütörtdkön délelőtt 10 órakor zárják le üzleteiket arra való tekintettel, hogy dr. Kállay Tibor, városuak uemze\'gyülésl kípvlselőjo beszámoló beszédét mondja a vá roaháza erkélyéről.
— Rogonhardt és Raymanu lendamasztok, női és férfi zseb-kendők, M«y és Holfeld rumburger vásznak, len- és linóbatlaztok, átfonok, sifonbatiaztok mérsékelt árban Singer divatáruházában szerezhe-tők br.
— Tanulmányi kiránduláa
A polgári fiúiskola két negyedik osztálya hétfőn délután a gyümölci-kertészetről és azőlőmivelésrol tanult elméleti ismeretek praktikus kiegészítése végett kirándult K. Péczelyr Láizló klskomáromi föld birtokos szőlőjébe. Az ul fáradalmát bőségesen kárpótolta a mintaszerűen kezelt gyüinőlciös és szőlő gyönyörű látványa, valamint az az élvezetes és tanulságos magyarázat, amelyben részük volt. Lehetetlen, hogy akadt volna tanuló, kinek lelkében mélyen meg nem gyökerezett volna az a tudat, hogy érdemes gyümö\'cifával vesződni. Da szeretettel, gonddal kell a fával bánni s az akkor — de csak akkor — éppúgy meghálálja az évekig taftó gondoskodást, mint a felnőtt jó gyermek szülőjének. A kirándulás pompás hangulatát betetézte a kitűnő vacsora, mely kitörölhetetlen emléket hngyott a sok fiatal lélekben sgy Igazi magyar ur vendégazeretetéről.
— A világhírű jó minŐaégü szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és azövŐcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24es vastagságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer József és Táraa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Rabbi választ ás, 1Vinkler Sándor dr. csabrendeki rabbit a békési izr. hitközség egyhangi^.ag megválasztotta főrabbijává.
— A balatoni fürdés dijai
Keszthely képvlselőteatülcténck für-dőblzottsága a fürdés diját a kő* vetkezőkben állapította meg: egy fürdés a azlgetfürdőn 4000, ruhft haaználat 2000, Idényjegy készt helyieknek 100.000, gyermekeknek 75.000 korona. Kőztlaztviselők 30% engedményt kapnak. Harminc szelvényes bérlet 100.000, gyermekeknek 60 000, ruhagondozás 20.000 korona. Vidéklek Idényjegyet nem kapnak.
— Munkások Rokkantáé-gétyző éa Nyugdíj Egyletének
junius első felében esedékes befi zetéii nspjn a pünköidi ünnepekre való tekintettel nem junlua 8 án lesz, hanem junlua 1-én.
— Cowercoatrlpa, wjps cord, Tutan Khamen irikóselyem újdonságok nagy választéka Singer divatáruházában kapható.
— A nyolcórai munkaidő Amerikában. A nemzetközi munkaügyi hivatal eaperantó hírszolgálata jelenti, hogy az északamerikai acélipar megkezdte a munkaidő leszállítását az eddigi 12 óráról. A Bethlehen Sted Comp. elnöke kijelentette, hogy 1924 ben csak 2 százaléka ■ munkásságnak dolgozott a gyárakban 10 órán tul. — Pittaburg, Ohlo és Kentucky gyáraiban 80 százalék már bevezette a 8 órás munkaidőt, ugyanígy Cleveland és Buffalló Is.
— Budapesti árumintavásár kedvezményes vaauti jsgvel megérkeztek, az Iparteatület hivatalos helyiségében átvehetők. Aki még igényt tart kedvezményes vasúti j\'gyre. szintén jelentk»zhetlk, mert a jagy azonnali kiadása rendelkezésére áll. Elnökség.
— Renoválják n kiskanlzsal templomot A kiskanlzsal templom javítási muokálatalt megkezdték.A
munkát Szántó L-»jos építőnek adták ki. A várostól kérték is már a legutóbbi közgyűlésen a képviselőtestület által ecílra megszavazott 25 millió korona kiutalását, a várót azonban cink 15 milliót utalt kl az építőnek szükséges 60*/o anyagbeszerzési előleg kifizetésére.
Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Scutuarcz Dezső cégnél, Fő-ut 5.
— Legelőtáraulat alakult Vindornyalakon. Vindornyala-kon megalakult a Legelőtársulat. A miolaztériumot Lenk Jenő mi niazteri osztálytanácsos, az érdekelt lakosságot dr. Bozzay Jóisef keszthelyi ügyvéd képviselte.
MOZtftámtallHiiZ.
Szerdán és cattt5rt5kSn mindkét mozgóban dédelgetett filmsta-rok viszik a főszerepet. As Urániában P. MenicheJli a .Becstelenek" cimü erkölcidrámában mely filmet Budapesten az Uránia jelen tetett meg klzárólagoaan. Az elŐ-adáaokat csak felnőttek nézhetik meg.
A Világ mozgó két filmet mutat be agy előadásban. Dorothy Gisch főszerepével: „A kis szeleburdit" (Kisértetek éjszakája) és Róbert Warurickal a „Sasszemet", indián történet 5 felvonáaban.
A takarékkorona árfolyamai
A Dovlzaköxpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 132 papírkorona.
__3
SPORTÉLET.
Zrínyi-Soproni Vasutas 3 i 0.
Horváth Gyula, Popovlcs és Sz\'ankó helyén tartalékkal felálló Zrínyi vasárnap azlvóe küzdelem árán, ér-tékea győzelmet aratott Sopronban az ottani Vaiutss S. E. felett. A kanizsaiak a^tlkkasztó hőség dacára igen erős hrímot diktáltak, amelyet a mérkőzés végéig meg ii tartottak. Alapjában ez volt-a mérkőzés sorsának eldöntője is, mert a nagyobb fejtechnikával rendelkező és állóképesebb Z\'lnyi a második félldőbben teljesen megzavarta éa kifullasztotta a soproniak védelmét és 10 percen belül, a három belső csatár révén 3 gólt ért el. A leg teljesebb elismerés Illeti meg a csatárokat, akik okos, szép játékukkal a közönség zajns tetszésnyilvánítását többször kivívták, de ugyanolyan mértékben dicséretes a védelem munkája ii, mert az ő gyors él rámenŐ játékuknak kő-azönhető, hogy a soproniak a Zrínyi kapuját az egész mérkőzés folyamán egyszer sem tudták komolyan veazélyeztetni.
Tornaverssny. A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola ifjú* sága május 29 én, áldozócsűtörtö-kön délután 4 órakor a Zrínyi aportpályán tornaveraenyt éa sport-mérkŐzést rendet, amelynek műsora nagyon változatoanak Ígérkezik éa a sportot kedvelő közönséget ki fogj* elégíteni. Belépődíj: páholy 15.000 K, trlbünüléa 10.000 K. Belépőjegy 5000 K. Diákomak belépőjegye 2000 K
Szombathely Máv—ZTE 3 i Oi
Hollandia—Románia 6 i 0.
Franciaország — Lettország 7 x 0.
A TÖZSOft NHW.
(S.Jil luduiKOak l.l./onJ.l.olál.J
A műi t6t.de nyitóikor t.rtott.n, msjd később szilárdan alakult. Zárlát feli újból tartott volt. A forgalom nyltáa után újból meg-élénkült és mindenütt a vevők voltak tulaulyban, ami árjavuláat eredményezett. Ae árjavulái átlag 3°/.-ot tett ki. Bécsből Is bsrátságos Irányzatot jelentettek és ez első sorban az arbitrázs értékeken éreztette hatását. A Magyar Hitel éa a Sel-góból kiindulva a javulás átterjedt az ötsrei értékekre. A spekuláció a magasabb árfolyamokon realizálni kezdett éa Így oly sok áru került a vásárra, hogy csak árengedméoy-nyel lehetett elhelyezni. Klaebb árlemorzsolódás után a nyitáshoz képest árnyereséggel zárultak. Zár* latkor az Irányzat barátságos, forgalom élénkülő. Koaztpénz hivatalosan Va—Ve százalék.
Utótősada. Pesti Hszl 4640, Kőszén^950, Államvasút 445, Nova 194, Hazai Bank 247, Szlgó 772, Leszámítoló 95, Dsoublus 3823, Villamos 1825, Telefon 215 Gumi 635, Cukor 3550, Mezőhígyesl 295, Kereeked.lmi 1428, Georgia 585, Dorogi 32\'/., Atlantlca 461/,, Le-vante 302, Egyesült Fővárosi 202, Olasz Bank 23\'/,, Magyar Hitel 696, O.ztrák Hitel 2531/|, Jelzálog 149.
Termény tősada
Buza tlazavidéki 76 kg oa 337500 —340000, 79 kg-oa 347500-352500, egyébvldékl 76 kg oa 332500-335 500, 79 kg-oa 340000-340500. — roza 310000 - 320000. takarmányárpa 300000—320000, — aőrárpa 325000—345000, z.b 330-350000. tengert 270 —270775, korpa 240500.

^\'uia ed SLcvt
"nyní rj /tauti. ..(.\'fíi-l/ r\'t
i(/(í/iei/j
zala! közlöny
1924. május 28.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tössd. délulAn 1 órai airóárlolyam.l a kövalkozők.
ól -M Urt
LlOyS tank l\'ir\'mni- \'
Alulír., i b B. Aftlf F4\'.toli«!t. :
Ht-rr ..I | t Hae«lria Itf.tl.O !
U.C.eh If-Ht Forfífcl Xer. Miltl
MiRarSlmu
K«ir ;>:itioi Víroti ttok Uuk.i Xtr.i f latit Kamk B IJ
Bla>>k
Alumínium Anfill I
Bamir 4>
D«o<alnl !!<■
Bon. •■«<■ S<«:t!!t
M.íM.II
Mtfy. »ip!> Ali. K\'n\'o
Kcrlml. Móri eiío S\'»C) MlOBfl
SajOlí-sáOI Salja Ujllkl fn 16 Un, a l\'riklc; I
CUftli lȒ
Knakl.t
qiotui
1 ktti
Ojkorlpu Moíb. cik.
SMC. kroJtí
sitl^Köit W, Te itil Gv\'i;«f« Kirlra Pamji Gj ín ualll
J-ai Uié Vim. till.
BiílM
kitárolt oJT SVcdilMf"
Balvlreal ip £.lp««»í»c»l F4»iroel Kcltnyil Tik Alul. Tak,
Mcil4\' V.alrl II.,.1 .1.9 4(t0 I ElaiM.BIil. Iloco BrAii wa< Pc«.<r« ll» Kólcr* M,».-P)iB<li J}0
fí.
"S\'sss*,
■ 51 THl _ Tcm. air -
noó Na • 1:1 Vlk. tüM IJOO BarOCl K\'((t«Tl(b
/aWlal K«tiT«n;a4<
•Cl Tur.4il ia. a i j
lílj Karicí t\'l Oi:!i«itíi »7
JtrfífclH. lo I
löo Si«ok«cr< Í.JO
\'ti KOiIaka tea SaAtlori
Adri. 1030 Hssfiria
(0 Aüaetlka Kojral iilHO l}0
lío •ÍJ 70
II.JO ilfcr. l<o \' R«la, 44
Tonl Rpui : v.rt.titóink 1 o.oil Ml
SorU.TÍ.ár, F.lh.jtottak 1050, el.d.ll.nul vli.r.m.r.dl 4C0. A vá-lír köiepes volt. 1 r, 25000-25500. Könnyű 23000—24000. Sz.loonás Miérté. 29000 - 30000. L.huzott hu. 28000 32000 Sózott .z.loona 27500. Zalr 31500. Fígíyu 14500. Mtrh.bör 17500—19000. Juhbór 12000-14000.
Neroe.fémek. Egy koronái 7175—300, cyyfoiintol 19.400, öt-koronái 37.800, lltkorooá. 200. C00. Dukát tt.nj 205 000 K.
Zürichi zárlati
Pátit 3C65 CO, London 24C] 00, N.wyork 5C6 CO. briittel ÍM), M.tl.oJ 2&.Í, MoUind XIS Vt, Berlin 13100, Win 70]F-S SolU 410-00 Prtg. 1670 00, Pi;ri.r.tt %Z\'00, BufctF.it 100 CO, Btlstt J t\'J? 50.
I daviza-kOzponl hivatalos árfolyamai
Valuták oawlaik
Napnleco ltiooo AmiiMtlam HIOO-J4ICO
Acjül loei 5jrflo-i»j:oo BikatMl 410-411
Lrra »41 íti k\'opacblfa íjoivtHio
Dolli, ::5<o-gi KO Krliaülela Iii}0.|i700
FfaCíle 1,. <Uo JOIO Loodoo >57/00-l}J?00
Bi-li frttk 4170*4100 BrtiMl 4070—4JC-0
Ura 1910-4040 Olni4(ial( 1450-4010
Apróhirúetésafe
AprOblr<l*t«a 10 anólj COOO K, minden to-v,.1,1,1 r.00 K. mlmlen vaalagabb be!Q*M aardctt ÍOOO K. AllAat k*r««Aknak \'M Mialtk Vr.l»emi*ny. VaaAr- «a Unnepnapo-kon 2« iiiuUk felAr.
foltot i\'.ktíi újra Ilkr6i<»«« 1 in, Vind^, «>/ij.
ISaJja Siern tft-
•j Ma ei() leiekkel.
Krrnik ce>\' fatal jő mvskii koviiMC(«4<l, aki
a vidéki r :ilát»n jl/tai, aaccaali btUpe-ra. Hcncr »•«, Vj<id»af. «»?
lili.tA k.-nBj-. eltlö. R-J-
i,abaik4»k«> «laá«. U6-
kocal, \'Ky \'ín
12 Cvtpiic.mal tUdO
USretUl Xakoa GyCrcynd Mioti
Sk)O< StI|cI fiai
HSCrOllMO
<15*411 ItlO 1700 1j7jo-hijo
Korosa dlatr icí.j-1 i íj HC\'JISJI ll. 111JO 14ÍJ0
Pirii
Peija
(lockbolro
Sri]:
B*a
S,4ílt
Baípli
NlWfOfk
4500-4100 lt}0\'1700
«l6lot4joo U77o.t6ijo ll\'tí-ujto (U-4II
bttoogijoo
Kdt\'.ós szerkesztő: a főszerkesztő. KiAdó: Zrínyi Nyomda Réaxv.-Társ. Nagykanizsa
Fonottbutorok
•M.IObtk t. v.randák iluér.
mlnd.nuu kl.llalban áHandó.n kaphatók 11 ■ Kan vllisiUk lámMimyíkbtn -FEITSCHER BÉLA
ÍOBOttbutoi és koiiifor.ó vilUUtioil
Rosgonyi\'Ulca 9. a*. Karit bútorok t«sMa*t *t lSV|. si7 tia*t vállalom.
A vidék iegkitünóbb borai m\'ndeokor a log olcsóbban beszerelhető palackozva
\'X 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
fiísze;- cs cscmegekaxeikcdéíébeo Hagyar-utca 18. ti Talafon 46B.
AGYTOLLAT
vesz éa elad ««)
HERCZFELDNÉ, Sugér-ut 18. as.
Nagyérdemű kozöns<K szives tudomi-sira hozom, hogy ■ félfürdók készitcso a
Margit fürdőmben
(v. Namsall fürdő)
Cieogety ot 19. ss. alatt kezdőiét vatte. Szakszerű kezelés iérliak s kúkin nők részére
köpölyözés
éi tyukizemvigiks naponta. Nyitva minden nap raggal 6-tól e»to 7-ig.
A n. é. közönség szives pirtfogiiát kéri
Böhm J«n6.
Özv. Weisz Sománé szül. Braun Emília,
alamint alulírottak mély fájdalommal tudatják, hogy
WEISZ SOMA
kereskedő
a legjobb (érj. apa, testvér s rokon életének 58-ik évében e hó 26-án Budapesten rövid szenvedés után elhunyt.
Drága halottunkat e hó 28-án kisérjük az izr. temető halottas házából utolsó útjára. Nagykanizsa, 1924. május 27.
Ilonka. tfíjtuoii\'i i% Bra gyerm.kci Toréi, Julianna, József. Miksa, Dczsó is Irma tctlvliej Gyuri íj Györgyike urtokíi Forgács Vllmo. is Marton Gyula vejei viUmint sógor.1 Is sogernói.
Áldás poraira!
Bazsó József gyéra Nagykanizsa
Készít és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Elvállal mindennemű kocsilavitást, átalakítást, fényezést ás bállilést. KliUnö munkai JulAnyoa Arakl
Eladó ingatlanok: T^llt
foglalható magánház, több kisKkásta),kerttel bizó házak, azonnal bekultózhetó két szobAs meilékhalyiicgckkei ellátott magánházak, Balatonon elfoglalható újonnan épült uri villa, a város \'belterületén rak-tirak bérbeadók!
SZIGRISZT
O. t*. B. Cl,! mt Irod.
FB ut3.sz. Bazárépület. Teltfon 150
Bagola-Sánc bírtokoiaág
korcsmája
újból kiadó májua hó 29-én délután 3 órakor 3 évre.
Kikiáltási ár évenként 600 kg. buza. Bánatpénz 500.000 korona. A többi feltételeket ugyanitt lehet megtudni.
Bagola-Sánc
ilt blrtokoaaág.
Helybeli ráizvénytAriaiAg
keres m:e]6bbí bclfplsrc
magyar-német
gép- és gyorsirónőt
Ajánlatok „Sjorgslmsi" je\'igére a kiadóhivatalba kéretnek. i(t
Bontásból kikerült
építési anyagok
(tégla, tetőcserép fts épQlalfa)
jutányos áron eladók. EmasOll Tíjlsjyirak gyártaányu hernyóit- is ispos uerép. labatlani portland csssal és aiiu
vagonUtelekben mogrendolhető : Magyar Építőanyag Keresktde\'mi R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. mérnOk Nagykanizsa, Kaxincsyutca 59.
Telefon 104.
Két tanuló
azonnali belépésre jó fizetéssel felvétetik
Artner és Kelemen
clBnai.
Faárverési hirdetmény.
Ei ávi május hó 31 én reggel nyolc órakor * légrádl aa.nt-hAromaági vágá.bnn o legtöb bel -Igirőnek eladatni fog :
347 Urm. lölgy-, ígér-, nyír-, vegyes dorong h.aáb tllzir« i 150.000 K, mintegy 100 m> tiSIgy mftla, 12 7 m\' éger mür«, I m1 nyír műf«.
Feltételek a nagykanizsai m. kir. Járási erdígondnoksfignát megtud-
Ha azt óhajtja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyílt piroa pünkösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vöröa borát Igya (1 liter 4000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet.
Szepetnek község elöljárósága folyó hó 29-én délután 3 órakor
1 darab bikát
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek elad.
Szepetnek, 1924. május 26.
FlachI Ferenc
biró.
• Ziinyi Nyomd. R.-T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomd.vezeló; Ofenbeck Károly).
63. évfolyam 123. nám
Nagykanizsa, 1924. miju* 29. CiiltörtSk
1200 korona
POLITIKAI NAPILAP
• fon 7S. nán.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Dr. Kállay Tibor
Nagyksnlzsa város nemzetgyűlési képviselője ma kerületébe érkezett, hogy választóinak beszámoljon eddigi sáíárkodásáról, hogy közzé tegye politikai müködéiének mérlegét, hogy megismertesse párthíveivel azt a nehéz küzdelmes mun kát, amit az ország érdekében kifejtett, hogy rámutssson mindtzon
1\'elenségekre, melyek minden Igye-ezele dscára megnehezitctték in tenclóinak teljes \'valóraváltását, hogy nyílt homlokkal, őszintén és Igazán, r magyar ember egyszerű keresetlen szavaival megmondj* nekünk mindazt, BmJt eddig fele lősségteljea állásában mint pénzügy miniszter nem volt módjában cl mondani és hogy tájékoztasson bennünket a jövő helyzet mikénti kialakulásáról.
Emlékezetünkben van még mindannyiunk előtt — mikor még nem is olyan régen, a Délzalal Takarék pénztár udvari erkélyéről elmov dolta előttünk programját éa hangsúlyozta, hogy ő — eltérően a kép viselőjelöltek azokásától — nem igér semmit, sőt ellenkezőleg, kevéabé rózaás vonásokban festette a m« gyar jövőt, súlyos terheket, r.sgy áldozathozatalt helyezett kilátásba. Kállay rgyenea; őszinte, msgyaros nyiltsággal elmondott helyzetvázlata a keserű otvosság kilátásba helye aésc dreára — Őszinte nsgyrabe csűlésünket vivta ki: egy politikus, egy képviselőjelölt — aki nem igér semmit, aki nem dob üres frázisokat, semmitmondó, de hatásos jetszava kat választói eikápráztatására, do aki nyíltan feltárja a helyzet ko molysigát és azt, hogy még nem értünk a Golgota végállomására. Akkor mindannyian tudtuk, hogy a Zrínyiek ősi városa igaz férfiút kü\'dött a népképviselet házába.
Multak a hetek, multak a hónapok — Kállay hü maradt hlrde tett programjához. E\'őtte lebegett az ország (ehetetlen állapota, fele lősségének tudata: soha nem ígért semmi-jkönnyelmüen, de cselekedeteiben ott láttuk mindég azt az önzetlen hazafiságot az ország és a köz érdekében, amely idegzetét felőrölte. Bámulatos munkaerővel, vasakarattal, acélldegzettel, magyar fanatizmussal szolgálta azeretett hazáját és azoknak elismerését Is vívta ki, akik politikai ellenvéleményen vannak.
Trianoni cikkelyei, a kevély győ zők cngesztelhetetlcnsége, a magyar megkötöttség és a magyar politikai élet áldatlan vlazonyai az okai, ha nem tőrlént -ugr mlpden, mint ahogy e t K$ll.*y Tibor tiszta nemes magyarsága óhajtotta.
Dr. Kállay Tibor most Iámét itt van közöttünk. Hazajött — a Z\'I nylek ősi városába, ahol sok szív meleg azeretettel dobog ma feléje
— mert egy Igaz, beciületes ma-gysr férfiút, egy tiszta homlokú politikust Ismertek meg csclckc deleiben. (*)
Dr. Kállay Tibor Nagykanizsára érkezett
Nagykanizsa, május 2*
(Saját tuJózltónkt-M)
Zuhogó, azakadó esőben gyüle keztek tegnap este a párttagok és a különböző testülelek képviselői a Centrál szálló előtt, hogy a budapesti gyorsvonattal érkező miniszter képviselőt éa egységespárti polili kusokat fogadják. Ki\'enc órakor Indult el a hosszú kocsisor az átló más felé, ahol Megla Antal állam rendőrtégi felügyelő vezetése alalt a rendőrség trrtotta fenn a rendet.
Egymásután érkeztek dr. örley György kir. kormányfőtanácsos, dr. Kovács Gyula táblabíró, Knortzer György kormánytanácsos, vezér-Igazgató, pártelnökhelyettes, dr.x Krátky István polgármesterhelyettes, főjegyző, ujnépl Elek Ernő föld birtokos, Petrik Albert főmérnök, főfelügyelő, dr. Tho\'.tuay Zsigmond postafőnök, Flösz DV. főmérnök. 7 eutsch Gusztáv nagykereakedő, dr. Malek L4az|ő, dr. Hojdu Gyulr, d\'. Poltyondy jSzsef, Radnal Joaő, Fischl L-jos, Stern József, Blanken berg Imre, Frank Manó, Bazsá József ipartestületi\' elnök, Fater Mihály, Práger Ferenc, Ansorge Antal, stb. stb.
9 óra 18 perckor robogott be a vonat a kanizsai állomásra. A kocsiból elsőnek dr. Sabján Gyula polgármester szállt kl, aki a meg jelent urakkal a miniszter képvi selő kocsija felé ment, ahonnan elegáns bsrna bőrkabátban dr. Kállay Tibor éa dr. Vargha Imre pénzügyi államtitkár, majd egri Nagy János, Mózer Ernő, Kühne Lóránt, Dinics I, Édes Antal, Ne mes Bertalan, Görgey István, Grae/Jl I., Fekete L. egységespárti képvlse seiők, dr. Paul íván pénzűgyml niszterl titkár és Hejfler Jenő a MTI képviselője szálltak kl.
Knortzer György kormánytaná csos meleg szavakkal üdvözölte Nagykanizsa város képviselőjét. Ugy érezze magát Kanizsán, — mondotta — mint egy családfő, aki gyermekeihez jön.
Dr. Kállay megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, kezot fogott az összea megjelent urakkal és ki séretével és a politikusokkal ko; csikba szállt és a Centrál-ba hajtatott, honnan rövid pihenés után dr. Plihál Viktor kir. kormányfő taaácios, földbirtokoshoz hajtattak, ,hol de. Kállay Tilaor tiszteletére vacsora volt, melyse az összes po lilik utok és a város előkelőségei hivatalosak voltak.
A beszámolók,
Dr. Kállay Tibor, nemzetgyűlési képviselőnk ma délelőtt 11 órakor tartja meg beszámolóját a városháza erkélyéről, kedvezőtlen Idő esetén a Polgári Egyletben. Ebédre .a Cintrálba mer, délután pedif meglátogatja az Ipartestületet.
Délután 4 órakor a klakanizaai templomtéren, as iskola előtt tartja meg beszámolóját.
Este 7,9 órakor a Polgári Egyletben 200 terítékes bankett lesz, amely Iránt óriási érdeklődét nyíl vánult meg v.ioiszerte.
Pénteken délelőtt 7,10 kor fogad Kállay a vározháza tanácstermében bárkit, aki valami ügybe* hozzá akar fordulni. Eddig már nagyon sokan jegyeztették elő magukat fudlenciára a városházán. 11 óra körül a képviselő kíséretével kirándul a sörgyárba, majd a déli órákban látogatást tesz a polgármesternél, a törvényszék elnökénél, az izraelita hitközség uj elnökével és Falcs Lsjos, Knortzer György pártelnököknél.
Délután meglátogatja a főgimnáziumot és b fémipari szakiskolát, majd a kötőszövőgyárat, a Csiiaót é« a Polgári Egyletet.
A pénteken éjjal 7,1 órakor indu\'ó személyvonattal városunk képviselője visszautazik Budapestre.
Tűzvész a bukaresti lőszergyárban
Bukarest, május 28. Mt délután az itteni katonai lőszergyárban tűzvész keletkezett, mely átterjedt a raktárakra Is. A tűzvész következtében nagyon sok robbanás történt. Egész hadsereg tűzoltó dolgozik a tűz lokalizálásán.
A KANSz bizottsági Ülése
Budapest május 28. A KANSz Cséby Antal államtitkár elnöklésé val délután bizottsági ülést tartott. Az elnök jelentést tett a KANSi /ezetőségének a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól.
Pasics. nem törődik a nemzetgyűléssel
Belgrád, május 28 A királyi kézirattal hat hónapra elnapolt azkupstlna ügyében Davidovlcs, az ellenzéki blokk vezére kijelentette, hogy a nép többségét megakadályozták alkotmányazerü jogainak éa kötelességeinek teljesítésében.
Nemxetgyülés
Budapest, májua 28. (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt 11 órakor nyitotta meg Ziitvay Tibor alelnök. N»pl-rend szerint folytatják a vámtarifa reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Első felszólaló Egri Nagy János. A javaslat bírálatánál kiiárólsg a közérdeket kívánja szem előtt tartani, mert nem tartozik egyik érdekcsoporthoz sem. Ezért könnyű a helyzete a bírálatnál. Polemizál Sándor Pállal és beszédének egyes részletelt cáfolja. — U\'ána Dénes szólal fel. Dénea a javaslatot sntisioclallsnak tertjs, mely borzalmas drágaságot von maga után. — A vámtarifa megdrágítja a magyar nép . életét 62—200°/,-al — mondja. Klebes-berg- Kunó kultuszminiszter beterjeszti a tanítók, óvónők, állami tanerők ellátásának rendezéséről, továbbá a tanárképző reformjáról szóló törvényjavaslatot. A távollevő pénzügyminiszter hel/elt Valká kereskcdzlemügyi miniszter b terjeszti a vámjog szabályozásáról Szóló javaslatokat. A legközelebbi ülés pénteken d- e. 10 órakor lesz.
Az uj német katonai ellenőrzés
Páris, május 28 A nagykővetek értekezlete megállapodott ma d. e. a válaszjegyzék szövegét illetőleg Németország katonai ellenőrzésének újból való mtgkezdéic tárgyában.
Japán tiltakozik a bevándorlási törvény ellen
Tokio, május 28. A japán kormány elhatározta, hogy tiltakozni fog az amerikai bevándorlási törvény ellen, mert az amerikai—japán azerződés megszegését látja abban. Egyben fel fogják hatalmazni az amerikai japán követet, hogy vissza-térjen hazájába.
Az angol munkaügyi miniszter fizetése
Londőn, májúi 28. A Tímea parlamenti tudósítója jelenti, hogy a miniszterek aggódva néznek a holnapi vita elé, amit az a javaalat fog provokálni, hogy a munkaügyi minlazter flzetéiét 200 font sterlinggel «állltaák le. A miniszterek biznak abban.hogy inkább megmentik a kormányt, semhogy uj választások veszélyeinek tegyék kl magukat. \' • --
A 33-as bizottság alakuló ülése
Budapest, májúi 28. A* nemid-gyűlés 33 ellenőrző btioltiág. megt.rlott. .l.lruló űléiít. A kor míny rísiirSl jelcnvoll.k Bethlen litvio gróf múl.ilereloök <» báró Korányi Frigye" péiuügyminlnter.
zalai közlöny
1924. májú. 29.
A polgári leányiskola önképzőköre
Nsgykaniisa leánynevelésének egyik tűzhelye az áll. polgári leányiskola Önképzőköre, jelenleg Vajda Sán-dorné tanárnő fáradhatatlan veze lése mellett.
Szembetűnően mutatja az itteni önképző munka a fiu ás leány naveláa közötti különbséget. Amott az akaraterő kiképzése, itt leányainknál az érzelmi s erkölcsi és a házias bensőséges vonások kifejlesztése a cél, legalább la a főcél.
Hogyan törekszik ezen Önképző kör a cél felé ? Irodalmi nagyságaink életrajzából az ethlkai mo mentumok kiemelésével. Költészetünk remekeiből az egyéni, tetazéa azerlntl kiválaaztás mellett az el-szavalásokkal. — Magyar nóták bemutatásával s magyar táncok megjelenítésével. Ez utóbbiak főleg már a magyar nemzeti szempontot - szolgálják. A mai bus, szomorú magyar Idők hsngulata természe tesen uralja a kör levrgőjét Is. Irredenta versek zokognak fel. S magyar lányok lelke fájón sóhajt a magyarok l.tenéhez a szebb sápokért. MJg a fiuönképzőkőrők éa cierkéazelnk a tetterős munkát begyakorló módon a „L^gyrésen* jelszóval készülnek, — addig Nagykanizsa ma meg kicsiny honleányai itt a Fetőfi Önképzőkörben edzik meg sziveiket a nagy nopra, midőn majd azt fogják mondani gyerme-keiknek, Nagykanizsa nagyfisinak: Elérkezett a mi Időnk 1 ...
Strandfürdőt Magykanizsának!
Ily clmü cikkünkre — felszólltá sunkra — több levelet és hozzászólást kaptunk, melyek kőzött különös figyelmet érdemel Schőber István, a kaposvári Fürdő* és Sport üzemi R. T. ügyvezető Igazgatójának levele, melyet az ügy érdekében teljes egészében leközlünk:
„Strandfürdőt Nagykanizsának* clmü, b. lapjuk f. hó22lkl számában megjelent cikkhez van azeren-csém a következőket hozzáfűzni: A cikket iró Dr. M. ur Igen ho-lyesen tárja fel a nagykanlzaal strandfürdő azükségességét a ha egy Ily terv Nagykanizsán — II latve egy nagy Intelligenciával bitó Ily városban — megvalósul, ugy annak jótékony és gazdsságos, legkivált praktikus előnyeit, még azok Is készséggel ellamernék, kiket ed dlg alig érdekelt a test éa egész, ség fejlesztése, kultusza.
Az érem másik oldala, hogy msga Nagykanizsa városa Is nagyon sokat nyerne egy modern strandfürdővel. Bizonyltja ezt a kaposvári strandfürdő, mely nem csak közegészségügyet és város siépészetet szolgál, hanem idegenforgalmat la kiváltott.
Szerénységem nem engedi, hogy as általam épített és igazgatásom alatt álló kaposvári strandfürdőt bővebben körülírjam, legyen aza-bad azonban falkérnem Nagyka-nlzaa város közönségét, bogy aki közülük nam látta még, tekintso meg. Ugyanis sokan látták már, kanlzealak s Innen almanőben még mindegyik felsóhajtott: „Nagykanl-saán kellene ilyen lM
A terv tehát nemcsak életre hlv . ható, hanem meggyőződésem sse
l t\' V * ^í,«0bb "Impátlával kell, hogy találkozzék, ugy Nagy kwlzsa város, mint közönsége ré-
Ezek előrebocaátésa Után engedje meg tisztelt Főszerkesztő U am, hogy Dr. M. ur cikkét a követke lökkel kísérjem:
1. Strandfürdő építésénél azem előtt tartandó, hogy annak többnek kell lennie a viz egyedüllaégénél. Ahhoz prima homokfürdő, légfürdő, atrandterület, játszótér, tornaszerek, sétányok, parkírozott részek és buf fet szükséges Jellegben lehat strand fürdő, valójában azonban nyaraló telepnek kell lennie.
2 Strandfürdő telep akkor ren labilis, ha annak berendezéae éa felazereléae minden Igényt kielégít s bizonyilható, hogy egy ily teleppel bíró városból a Balaton mellé menni fürdőzni — csupán könnyel müsködés.
3. Egy strandfürdőt csak alegma gasabb színvonalon lehet kerelni. A nlveau nagyon fontos tényező. A kaposvári strandfürdőt ugy a középosztály, mint a legdlszling-váltsbb lilésü társadalmi rétegek
— épen a nlveauja miatt ia — állandó szeretettel látoga\'ják.
Egy oly atrandfürdő, mely a fentebbieket nyujtj\',C»ak réazvény táraaaágl alapon léteaithelő. Lévén pedig egy ily fürdő egyben a leg jobb tőkebefektetés, Illetve Üzleti vállalkozás Is, kétségtelen, hogy ez Nagykanizsa közönségével kőny nyan megvalósítható.
Az 1924. évi fürdŐ.\'d ínyről természetesen már eaó sem lehet, el lenben az Idei őszön meginduló munkálatokkal a jövő év május közepére megnyitható lenne Nagy kanlzsán la egy ugyanolysn strandfürdő, mint amilyennek május hó 25-én nyitottam meg Idényét Kapós várott.
Az ősszel, Illetve aktuális esetben készséggel fogok akír Nsgy-kanlzsa városának, akár egy strand fürdŐ érdekeltségnek rendelkezé sére állani. Vagyok Főszerkesztő Urnák kiváló Hamlettel készséges, híve Schőber István fürdőigazgató."
Idegenben-fefedt hadifoglyok hazajtfttotósa
A külügyminisztérium közvetítésével haznjötietnek az Oroszországban rekedt megbízható magyarok
Bijonyár. vannak meg megyénk, .81 városunk területén Is édeaanyák, hllve..k éi gyermekek, .kik fájó reméoykedéese] gondoloak a mtiii. orose mexőkrc, ahol évekkel ciciéit hadlfogeágba esett honátartoxólk élock tévben, Időben messlesia-kidva sxoxoru halijuktól. Etak sximira a reménykedés uj sugara calllanlk it a fáiult virakoxiaon a külügyminisztérium legutóbb kl adott rendelete nyoméban.
Még 1922. jullui IS én kötötte meg a magyar kormány éa ax oroai aiovjetkormány Iráabell egyei-Bégét, melynek alapján öesics területelken élő éa feltalálható hadi foglyokat kölcsőaöleo kicserélték. A nagy munkát külön e célra alaki tolt hadifogoly klcieréló bltottaág végette Rigában.
Terméaiateaea eit ai akciót nem átkerült olyan pontosan végrehíj tani, hogy nilunk Is, ott is, ne maradtak volna elfelejtett, eldugott helyen élö hadifoglyok. Est biio-nyitják axok a kérvények ia, amelyek még mindig nagy axámban érkeinck a külügyminisztériumhoz hadifoglyok baxaaxállllial ügyében.
Hogy exeket ax idegenbenfeledt, régóta várt hadifoglyokat la vlssia lehessen adni övéiknek, a külügy mlnlait.r elóxetea vliagüat lefolytatása után uÜevelet állit kl rá-axükr. és kSib.njáráaával elősegíti haiajövetelüket.
A megdőlő vlragil,tra axért van aatkaég, nehogy arra éidematlenek,
aiovjet csiméknek brhódolt emberek kerüljenek vlssia Msgyaror-síigba, akik caak vesiélysitetoék ax Itthoniak nyugalmit.
Ax ecilra aiolgiló külön utleve let a külügymlnlaxtérlum juttatja el megfelelőnek mutatkoxó uton-módon ai érdekeltnek. A haiasxil-lilás költségeit termésxetesan ax állam nem vállalja.
A haxaexállltáat a hoxxitartoxók-n.k kérvényben kell kérniük, melyet a kőiaég utlevél\'kiiilltó h.tó-aágáhoi kell benyujtaal. A kér-vényh.a mellékelni kell a fogoly elmét, ha van, levelét borltékoatóf, aiemélylrlriaát, hlv.t.loi.n Igaiolt fényképét. A fénykép axoooaaágát, ha a hivatal ast nam Igazolhatja, két f.lnőtt jegyzőkönyvileg la bl-lonyllhalja, akkor aionb\'an a ható ,4Í • jegyiökönyv aláíróinak sic-mályaxonoaaágát Igaxolja.
A kérvény benyujtáse után ax útlevél klilllló hatóság alapoa táji-koxódáat axerex a hixahoiandó axemélyét, megblib.lóságát, orcax oraxigi magaviseletét Illetőleg, a mikre néxve meghallgatja a p )l gáuneater vagy a kóiaégl elöljáró-aág véleményét Is.
Jó vélemény eseléq ax elöljáró ság vagy a helyi rendő hstósig ílt.l elfogadott két megbliható felnőtt férfiúnak Iráabell jólilláit kell vállslnla a haiatéröért. Erek nck kötelességük lesi őt állandóan aiemme! tartani, mig ax alispán vagy a helyi rendőrhatóaág fel nem menli őket ai időnkénti jel.ntéaté-tel kötelezettsége alól.
A jótállás! nyilatkozatot la a kérvényhez kell mellékelni a Igy küldi ,axt fel ax u\'levél-klállltó hatóaág a minis:téiluo)b», ahonnét megküldik a külön útlevél űrlapot. E.t kitöltve 250 avJjci frank (mintegy 4 millió magyar korona). Illetve megfelelő értékű angol font vagy dollár haxasxállltásl és 3 ciehkorooa (8000 korona) portó költséggel együtt kell vissiaküldanl a minin-térlumba. Ha a hazatérőnek elég pénxe van a axt levelével vagy egyébként blionyltanl lehet, akkor ciak a portó köllaéget kell megfizetői. Ekkor már ax Illető ré-azépj magán levelet la lehet mellékelni.
Mikor aitán a haxatért fogoly átlépi a magyar határt, akkor az ottani rendőrség értesiti erről az illető község útlevél klállitó ható aáyát. Ha ettől 8 napon belül a hazatért köiaégében nem jelent ke.lk, ugyanez a hatóaág jeleni! azt a kűlügymlnlaitérlumnak. H< pedig megérketik, utleve ét bevon ják éa azt küldik el a minisztériumhoz.
Körülményes, hossxadalmS.a eljárás elő.I meg tehát, mig egy egy elveszettnek hitt testvért, upát, hitvest sierettai viszontláthatnak, de legalább a mód meg van arra, hogy akinek van még haiaklván-koió hozzátartozója, az haiahozat-haaaa. Ereknek a aoroknak épen az a céljuk, hogy Z.lavármegye, Nagykanizsa kedveseik utin sio morkodó családjai megtudják a módját annak, hogyan menthetik meg maguknak enel az utolaó kísérlettel Idegenb.axakadt, ott-felejtett véreiket.
A Kereskedelmi Alkalmazottak kert-Lazsnaki parkban
Körülbelül ötven évo — hogy Nigykanlzaán megalakult a Keres-kedelml Alkalmazottak Egyesülete. Ha az elmúlt évtizedekre visszatekintünk, azt látjuk — hogy az egyesület minden erejével éa igyekezetével tagjainak nevelését, kl-képozését és kullu\'áját szolgálta.
A kanizsai közönségnek blzo nyára még élénk emlékezetében van a Chanlecler est, amelynek kivitele éa rendezése^ eseményszámba ment Kanlzsán. A*Debrecenbe kéne rrtenni clmü operettet háromszor egymásután zsúfolt ház előtt adták 1922 ben és kétszer 1923 ban, ami a kanizsai viszonyok mellett élén ken bizonyltja a Kereskedelmi Al kalmazottak Egyeaülete viralmi gárdájának rátermettségét. Valahányszor a Kereskedelmi Alkalmazottak valamit rendeznek — zsúfolt ház honorálta előadásukat.
A Kereskedelmi Alkalmaiotlak által az egyesület fennállása óta évről évre rendezett kerti ünnepélyt külön kl kell emelnünk, mert azokon mindig kiválót produkáltak. Az Idei kerti ünnepély, msly junius lén, vasárnap, kedvezőtlen IdŐ esetén pedig junius 15 én lesz megtartva — különösen nagy figyel met érdemel, mert az összes eddig megtartott kertiünnepélyeknél sokkalta gazdagabb szórakozást fog nyújtani. Azonkívül alkerült sok ezer darab azappant, doboz pótkávét, cipőkrémet, atb. szerezniök, mely tárgyakból a belépőjegy mellé egyet teljesen Ingyen bocaéjt a közönség rendelkezésére. A szerencse-sátor — amely minden évben varázs-pontja volt a kerti ünnepélynek, mert értékes és aiép tárgyaikkal különösen fog hatni. A szerencse-tárgyak egy részét a Hirschler Testvérek cég ki\'rakatábsn közszemlére tették kl. — A jegyek darabja 3000 K ért lesz ardsitva és minden egyes jegy száma nyer. A nagyközönség kényelmére — a közönség — a „Csntrál" tói kiindulva — azután less minimális dl/ért Lazsnakba kiszállítva. A aza-badazinpadon közismert legjobb mükedvelő-ak fognak szerepelni, igy többek kőzött Major Manci, BágyonI Szabó Bandi, Somogyi Ferenc, Dobó György, stb. Különös figyelmet érdemel az Ipartes-testületi dalárda, amely Büchler karnagy vezetésével sok élvezetet ígér. A Kereskedelmi Alkalmazottak vasárnapi kerlüonepélye a Laza-naki parkban nem csak az első ezidei nyári mulatság lesz, de a jelek és előkészületek után ítélve egyik legsikerültebb és legkellemesebb szórakozási alkalom is.
— A jól öltözködő url éa női világ figyelmébe! A FILIPP-kötődé (Szombathely, Száll Kálmánutca 6) harisnyál és zokni! a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mlodenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell velük ottho^ vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla m-ggyőződni.
— Aller képes caaládl lepje 7. száma megjelent. — Az összes számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésben Nagykanizsán.
— Url éa női divalcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dexső cégnél, Fó-ui *.
1924. májua 29.
ZALAI KÖZLÖNY
HIRIK.
északnyugati. Este 18 C, ssél 10 8 mm.
Róm. kath.: Aki. csüt. 1\'rotesUns: Aid. í»ut Ixr.: Ijar 26.
IddJárAa : Nagykanizsán iiardén t»jrg«l 15 7 C, nil Jélbeo U 8 C, ssél étaakkeleti. északnyugati. Csapadék
Meteorológiai lutéxct Jelentése »xo-iint meleg Idő, hslyeoklot zivatarral.
Napirend : Kállay Tibor dr. besximolója Nagjkanlxsán délelőtt 11, Klskeolssáo dél-utin 4 órakor. Uránia 6, 7 és 9 órakor a .Sseleburdi.* Világ 5, 7 é> 0 órakor .A Sasszem.\'
— Dr. Szabó Zsigmond halála. Dr. Szabó Zsigmond a ka-□ Inal közkórháx általános tiszteletnek örvendő főorvosa és hosszabb időn át volt igazgatóhelyettese, ax emberiság szolgálatában eltöltött tevékeny életének 62 Ik ívében Budapesten elhunyt. Holttestit ma délután kísérik örök nyugalomra Budapesten. As elhunytat kiterjedt előkelő rokonság gyászolja.
— Hétfőn kezdik renoválni • klakanixaal templomot. A klsksnltsai templom renoválására régy ajánlat érkezett be a lelkészi hivatalhoz, melyeket P. Ehrlich lelkész elnöklete alatt most bontottak fel. Pályáztak a munkálatra: Fater 62.223.C00 K val, Szuknay Hcncslcr 59.372 000 K val (fuvar és homok nélkül), Szántó 47,368 000 K val, \' BÖlaJú/di 39,366 00 K val (116 q bura). A megblzáat a legjobb ajánlatot tevő S rántó Lsjos építő kapta. A hívek között már megindult a pénzgyűjtés, akik a legnagyobb kéixaéggel adják meg a családonkénti 30.000 koronától 60.000 K lg kivetett templomadót.
A renoválási munkákat már hétfőn kezdik meg.
— Tojáanagyaága jég esett tegnap Kanlzaán. As esőre álló Idő tegnap délután 6 óra felé ht lalmas égiháborubsn tört kl, a villám lobbisban lecsapott, axon ban cssk Klekenlzain okozott káil, ti Nagy György pajtáJAt felgyújtotta. A tűzoltók telje, felaz.r.lésael kivonullak Kiikanliiára, azonban már r.em Igen akadt do\'guk, mert az elő eloltotta a lüzet. Érdekes, hogy aiórváoyoian tojáinagyiágu jégdarabok eltek, nagy pattogáat okozva a háztetőkön.
Gazdasási kisvasut-hálózat Zalában
Hévíz, május 18
Hévizén megtartották Spur litván balatoni kormánybiztos elnöklésá-vei a háromágú gazdisági vaiul létesítése ügyében összehívott értekezletet, melyen rérst vett Bödy Zoltán alispán éa Czobor Mátyás ZOaegerszeg polgármestere,\'a sala-azentgrótl, sümegi és keszthelyi járások szolgablrál és az érdekelt községek képviselői l».
Sármczcy Endre, a Gszdsságl Vasútépítő R. T. vezérigazgatója Ismertette a kisvasutak [fontosságát, célját. Keszthely, Hávlr, Sümsg nagy vidékei nincsenek bekapcsolva a gaxdiságl életbe, ami naponta több járat fenntartásával könnyen elérhető lenne. Ntgybsn emelné az u\'.vonalán fekvő közlégek piacit és váiársi forgalmát, mert teherszállítás mellett személyszállításra Is slkalmas lenne.
A gazdasági vasút kiindul Keszthelyről, érinti Alsó és Felsőpáhok, Hévízfürdő, Egregy, Karmscs, Rezl, Vindornyafok, Vlndornyaszőllős, Nsgygörbő, Dőbröcf, Klstőrbő, Óhld, Mihályfa községeket Sütneg végállomással. — Vlndornyafokntl szárnrvasut ágazik ki .Vlndornya-lak, Zslaszántó, Bszsl, Sümegcsehi
érintésével. A vasutat a községek kölcsöne segítségével építené meg egy külföldi vállalat. A községek 10 éven át katssztrálls holdanként 10 kilogramm búzával járulnának hozzá évenként a költségekhe*.
Több hozzászólás után dr. Zob sümegi ügyvéd kifogásolta, hogy a költségeket nem osztották el arányosan, hogy a terülatsráoybsn Sümegre nagyobb megterhelés esik, mint a tulejdonképenl érdekeltség arányábsn.
Rcischl R\'chárd, a keszthelyi kerület nemzetgyűlési képviselője azt vetette fel, hogy először cssk Keszthely Hévíz közt épitsék ki a vonalat próbaképsn. Az Indítványt az értekezlet nem tette magáévá, hinem a vezérigazgató álláspont jára helyezkedett, hogy meg kell valósítani egészében a terveket.
Ciobor Mátyás Ismertette Zala-egerstegnek a gazdasági élettől való elzártságát. Kérte a kormánybiztost, hlvjsnak össze értekezletet Z \'laeg -rszegen [abban as ügyben, hogy a pscsal és letenyei járást Is Zslsegerszegen át hálózzák be gazdasági vasúttal. Az Indítványt egyhangú in elfogadták.
Ax értekezlet ezzel végetért.
— Saaaék képklállltáaa. A
vásárnap megnyílt tárlatot állsn dóan nagyszámú közönség keresi fel. Ugy tspssztaljuk, hogy erre a hétre a kiállítás helyisége a város előkelőségének találkozó helye lett. A muvásárlás Is élénken megindult. A h;lyl mübarátok közül eddig megvásároltak: a mester egyik Önarckép vázlatát, Pauk Vllmosné a prátcrl részletet, Szabados Rózsi Ssssné őszi álom c. pssztelljit, Singer Sándor a szőke nól félaktot Sasstól, Srabó Sándor Sissné ké psiből több hangulatos képit. Ezenkívül Igen sok a függőben lévő vásárlás, melyből arra következtethetünk, hogy a mübarátok diazllngváltan finom müérzéke folytán a tárlat lakásba illő szép darab-jsl mind gazdára találnak.
— 64 évea dlvatásnház. Sláger József és Társa dlvatáruháza Nigykanlzsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
- Junlua elaejétől újból megdrágul a noata. Mint a M. T. 1 Illetékes helyről értesül, a kereskedelmi miniszter a posta személyi és dologi kisdásalnsk megnövekedésére való tekintettel a posta, távíró és távbeszélő dljsta-básokat újból meg fogja állspltanl. Az uj dljszsbáa iuolus 1 én lép életbe. A díjtételek a következők: Livél 20 grammig helyben váltó xatlaa 1000 K. vidékre 1800 K. Levelezőlap helyben 600 K, vidékre 1000 K. Levelezőlap a siomaiédos állsmokba 2500 K, egyéb külföldi államokba 3000 K. Ajánlás helyben 1500 K, vidékre 2200, külföldre 5000 K. A postautalványok dija helföldl forgalomban 300 000 K lg 3000 K, 500.000 K lg 5000 K, 1,000 000 K lg 8000 K. Ezenfelül minden ef y millió korona töredéke után 4—4 .xer korona. Egy egy utalványon küldhető legnagyobb ö.sreg 15 millió korona. A cao-magok dljnabáaa ia körülbelül
30%-kat emelkedik. Távirat azódljik belföldre 1000 K. Távhea.élő egyrt-kinti beazéig.téi dija helyben, Budape.ten éa vidéken 2000 K, nyllvánoa éliomáaon 2400 korona. Budapeat körül 15 kilométer távol-aágban 10.000 K, 25 kilométer távolaágban 18 000 K, 100 kilométer távol.igbin 20.000 korona, lene felül 22.000 korona.
— Nyári njdoa.ágok, grena-dinok minden ailnb.n, .pongeok, moaó maroquénok, gyapjú delalo.k, liberti batlaitok, nagy válaaitékban érkeztek Sláger dlvaláruházába.
— A folaőtamplom harangjaira Pichler Jízaif 100 000, Bjr-lln Agoatonné, Sch. N. 50.000-50.000, Kálmán V.ndel é« n.je, Vellák Jóia.foé 25-25 000, Kollay L-joa éa nej. 20.000, N. N., N. N.. Gy. N„ N N. 10-10.000, óivagy l\'iórecct Mrhályaé 2000 koronát adikozolt.
— Az Iparosság flgyalmiba. Dr. Káliay Tibor nemietgyüliil képvlatlő ma délután 6 órakor látogatáat óhajt tenni Ipart.átölelünk helylaégében. Felkérjük Iparoa táraitokat, hogy szeretett képviselőnk méltó fogadtatálára mennél azámosibban megjalennl etiveaked-jenek. Al l\'paiteítültl elnökségi.
— Évzáró vluga a kleku-nlssnl áll. at aáplakolábaii. A vallás- és kőioktatáaügyl ml-nlaitérium 1923. évi áprllla 25-in kelt 53937/923. Váll. • ez. rendel.-lével engedélyt adolt arra, hogy a folyó tanévben a klakanlzaal áll. tikola V—VI. oiztályoul, valamint a továbbképző llkoláiok májul vígén levizsgázhassanak. Ezen engedély alapjin a vlzaga a követ-K..Ő aorreadben fog megtörténni. Mljui 31 én délelőtt a továbbképzők vitsgája a hittanból éi a kózlimeretl tárgyakból, továbbá aa V—VI. osztályok hlltanvlisgáje, dllután a Réc utcai V. vegyeaoiz-tály. Junlui 2 áo délelőtt V—VI. I.ányontály, délulin V—VI. flu-oiilály. Jualui 8 —16 lg kézimuoke, alöjd kiállltáa. A vliagán minden, kit aiiveaan látnak.
— Vaazattaég-Járvány Zala-lövón. Mint értesülünk Zilalövő közaégben nagy arányokban lépett fal a veaxettaég, melynek már egy áldozata la van. A halóaág elrendelte az ebzárlatot.
Halálmadár-sirás
Irta; Barfcarlta Lajoa
Mire kitavaazodotl, azt hitte el-felejtett mindent, hogy már nem kell mennie aehova többet feUdistrl, vigaszlsláaért. Unoltao, közönyösen rótta az utat a többiek között ia Ölül! néha, hogy ol tudott veazni a szürke Bátköznapok közöli.
Egyezor, színes tavsari alkonyat-iJín temetéssel találkozott. Nem ia egeazen véletlenül. Caak fáit be. vallani önmagának la.phogy történt valami, ami belemarkolt az unoll egyformaságba éa most hiába titkolja, olt tombol a lépett, meglazult hurok felelt... s milyen, mesaziről keserveién elfelejteti emlékeket idéz..
Félt bevallani, hogy készakarva J8U.
Caak messziről, az utolsók közölt kisérto a szomorú temetéai menetet. Nem mert közelebb menni. Hátul, 0 minden temetésre eljáró, fekote-kcntlóa öregasszonyok közt is ugy érezte, hogy ezernyi szem mered r á és mind kérdi — mlnd.vádol|a — mind tetemrehivja.
Az asszonyt temették. Meghall, r mikor megszUlelell a gyermeke. E"tlenl... A kékszemű, inatlan
csöppség maradt caak itt emlékez-lelőnek, hogy éli egylzer egy asz-szony, szegény, sorsslévísztclt, bü-nöa asszony, aki azeretle azl, aki nem ia ludja tán, hogy neki higyla itt nyomorult, klfoaztolt életénok kicsi, kékazemO folylaUaát.
Éltemetlék. E\'slralták. A flu csak messziről, a lemeló kerítése mellől nézte ... I.tsstn mindenki elment s frissen hantolt sir mellől.
Egyedül maradt ott valaki — a leány. Nézell — nézett csak a lemeló kerítés feli. Oda, ahol a másik maradi egyedül. Ugy hivla a tekintetével a szenvedő \' embert. Ugy elfelejteti egyszerre minden könnyet, kesfrvel, hosszú irvaaágol, mikor kinok közi lálla vergődni régi pírját.
De az nem mert közelebb menni. Mintha megbabonázták volna, nem is vitte a lába. Félt. Ssak nem tudta levenni a szemit a koazotukkal letakart földhányásról, ahol oll állon a rigen elairatott Igazi ilat: a leány.
Az meg caak nizle, nizle vigyázva, féltve, egy pillanatra aom rebbeni odébb a tekintete. Addig nizte . . . addig, míg a fiu, észre se vette ta. Ián, lassú, imbolygó liptekkel elindult az uj sir feli. Mikor égiszen
odaért, megült, alázatosan, lehajlott fejjel.
— Látja — szólt csendesen a leány — most hall meg valski. Ititálma-dér nem jölt al altatni az éjszakánk, ba. Csak elment csendben. Rlgi fájó aebel, rigl vakonhltl álmot vili el vele.
— D) azt az álmot — riadt fel a másik — in tiportam ol durva, sáros lábbal. Éa üldöztem fehérnek, szentnek hiti ollára körlll ... El... Magát Is én . . . Azt a véremén . .. a csókéhes, caóklalan ajkamén. Mi-gát, mert azereltem. Mert félteltem. Mert meg akarlam bosszulni a fél-lial. Meri akartam látni megkinoroll-nak, aki mellém áll akkor is. Aztán beletévedtem a bűnbe. Ütszecsapott feleltem ... is mikor a keze után nyúltam, hogy aegitsen rajtam, maga azt mondta: nincs tovább.
— Igaz 1 Mert nagyon fájl akkor. Dj maga nem ludja, hogy százszor, ezerszer jobbsn fájt szlin. Hogy mikor az a kapu becsapódott, ugy ireztem, olt maradt közte az in szivem is . . .
— Mindegy 1 Gazember vagyok! Mint a többi . . . Mint mind.
Sok mindent mondott még. önmagára, társtalan, kidobott életére
szórl aok keserű átkot. Aztán hirtelen dacosan felkapta a fejét.
— Nem... Igaza volll Nince tovább I Nem" lehet tovább ... Meri igenis, akkor meghslt valaki. Akkor haltam meg én. Ami azóla Jölt, vezeklis csupán. Most la az! Migam koreaiam.
Menni akart. Konokul, dacosan, azirt is.
A leány nom engedte. I.saaan, puhán, melegon megfogta a kézit. Atlán vezette ki a tavaszodó airok közül, ki a temetőkapu", haia/clc.
Aztán oljötlek máskor is errefelé.
Szép lavaazi alkonyaton, amikor a nyugvó nap utolsó sugarai körül-aranyozták a fekete ciprusokai és hosszú árnyékok rajzolódtak a földre, oda vilték az első csokor ibolyát, amit együtt szedtek éa letették arra a nemrég hantolt sírdombra, amolyt-ken keresztül megszerették újra a bolondoa, szomjru életet. 6s nem féllek többet, csak még jobban összesimult az árnyékuk, amikor naplementén feketo halálmadár au-ham el a fejük feleli is puha szárnyaival véglgverdeslc a tavaszi eslire boruló végtelen csendet.
zalai közlöny.
1924. mi|nr\'29r
— Bnyko.; nagy ..ólöbbifgg.l kő.jegytővé váU.xlották KUs M árion ..lom-vári legédjegyiőt.
— Lóhielíatí^íaár,, Sopronban junlu.„lán és 2.án ezport: lóvásár laa>.
— R.genhardt áa, Reyínano lead.ma.rloV, női U fíffl «"b k.odők, M.y és Holfeld rumburger váiinak. I.n éa lln6ballu(ok, .Ilonok, slfonbatlsxtok mértékeK árban Singer dlvetárubásábap szerezhetők b.,
— Alispáni pandant*. T\'í
nap érkezett ,m.g a váro.hoz a. alUpán vitb.liroi.l. a ííjlmoí-zluml éaekt.nltáii dlj.k (elemeié-.ére, — a stenlf/rercrendl íárda ..gélyére, — a Sug.di Egyejpml Egye.ül.t t.gélyár., - • kapo. vári .tketném. Intéi.t teféljára vooatkoiólig. — Kicdeietek értitek a .Qlöfp.rl munka .z.bályolá-■ éra, — . vám5r.ég ilh.lyetflé n.k blilo.ltá.a tirgyáb.n.
— A Nagyig anlxaat Forgalmi Bank t t. I8.ll, hogy (él.vlny.l ax idalgtsa.s ellsm.rvények.beszolgáltatása aU.nében folyó bó 30 lói k.idve kladltf.k. .
— Cower coat rlpa,.\\>7pi cord, Tulan Khsman uMlflnjn uidon-.égők a.gy vála.itáke Slog.r divat-áruflátábaa kapható.
— „Tháaa" tanfolyam fáarr. kanlxsáa, ..Vároiunkba la .IjStt már a híre a Th4xe-«ilpképek,aml a l.gutóbbl Idők béc.l aptcIfUtáaa. Ei a kéxlmunka. nagyuiroaok ..." Ionjaiban mtr olyan - divattá , vált, mint akár a banáo kupié, .meg a •láva". Mo.l éit..ölünk, bogy Théta tanfolyam ké.iül Nifyk.nl t.án i<- V.lósiinQleg a jövő bálén kezdődik (Cl.ngerl ut 12, ajtó 1,) é. hat n.plg fog tartani külön aaazonyok é. leányok rétiére,.
— „Tatra" eaecaemő-kelea-gyák Schwarcz Dezaő cégnél,-. .Főút i. szám.
— Aaaxonyl rögtönblráako dáa. Bonczum Jónef 45 éve. Rá-kőc I utcai nspssámoi a- mln.p éjféltájban vlrágoa jókedvűen, bor-gőxfi. állapotban tárt h.za l.ká-■ára. Feleségével »ióváitá.b* ke vered.lt a nem épen ritka Ilynemű kimaradás miatt. A vita odáig fajult, hogyttai Mezon* felkapott, agy kezeügyébe eső lapátot éa ugy fejbevágta vele as. urát, hogy
.a mentőknek kellett bevinni a köskórháib., ahol öt kapoccssl egyengették kl a koponyáján esett folytonossági hiányt. Ai esetnek a rendőrségen is less folytatása.
— A világhírű jő oiteö.égü •zövőp.mut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és sxővőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 as vast.gságbsn, továbbá bordó és ^vörötfejlő Htapható Slng.r Jó
«a»f és Társa N.g ykanltaán.
gyári raktárában
oJ/í/ia ti dtfőeicpi
Q^íir/a/tci^
I\'ií/cu-. fn^;^/ „ ;; fal
_ Ré.rványjegyxáal hlt.l a h8i.lkalmazottak.ak. A m.
kir. postatakarékpénstár vt\'rlgaz-gstóiág., hogy a közalkaLjiazot takn.k l.h.tővé tegye a M.gy.r Nemteli Bmk réatvényeinek jegy-téléi, elhatárolt., hogy egyénin* kéét Ugfoljibb 5 darab részvény erejéig. 5 (ő ) havi íéa.letb.n flza* tendő dollárhitelt nyújt. Ax el.ő réstlel írjében a j.gyzéí f"\'"*: v.l 5 dollár, mlnd.n kovetk.zőhó elrjén pedig 4-4 dollár, Illetve annak hivatalos á.u á.folyamja ..ámlioU p.plrkorona ellenértéke illetendő b»., Ameanylben .gy rést. Ut a hő 5- nspjálg ha, nrm Jliet* telnék, a már btllatelt.líatlel.k ax Intizet javára esnek ,.4a a rést-vények a m. kir. po.t.Ukaiékpén,-tár tulajdonába mennek át. A ré.z-l.ij.gyxia l.gvéí.öh.tárld.j. fo JÓ
évi junlue -hó 15 lka. Bővebb fel-világosJtáAt ad a n.gykiolxaal m. kir. postahivatal*.a
- A kaaxthalyliazdagjtláWa.
At Alsódunántull M.tőgatd.ságl Kamarának.junlus hó l én Kestt-helyen tartapdó k.rüUll I"\'\'; gjüléséoek programjs! 1924. évi juolas l-én d. e. 10 órakor a gat-d.gyülé. keid.le a moigól<">Tkép-stloháiban a kövelk.iő program-pontoklaU^l. E\'nökL.mrgnyUA. iríf fíoj/oi Mikis Kamarai .Inők. 2. B.ttámoló a kamara addigi mü kődéséröl \'..HorvÁth Jenő lgaig»t$. 3 A rét é. legelő okuerü mlve-lésérői: Bajczy Géia titkár. 4. Indít, vánvok és elíterjeaitések. A gatda-gyűlés programpontjainak kimeri* té.e után Simik Jós.ef kamarai alelnök elnöklet, alatt Asztalos Lsjos kamarai titkár végil a mető-gaxdasáfl blioltságoknsk kioktatását fel.datalkxa, jogsikra <s kötelességeikre valamlflt, a köilgaxga-lásl hstóUjoklíal, a kör hivatalok*, kai és egyét; jsíd.társadalml .ter-veiat.kkJ, stemban-. való .vlsto-oy.jra. 13 órakor v-Vörőa ebid a ^ Bocsk.y-étteremben, 14 órakor a Ga.dsságl-Akadémia gyűjtemény-tárának megtekintése. Tanulmány-^ kirándulás Fenékpuszta, indulás-. Kesithelyről. 15 óra 34 p.rckor, érkatét Fenékpusttára 16 órakor, i A hercegi uradalom.mén.aének éa magyar gulyájának megleklnléte, l-.dúlás Fenékpuiitárői 20 őra 52 perejtor, érkeuU .K.«sithelyr« .21 óra 15 psrekor, este kötős vlciora a Bocik.y étteremben. E.t kövitl a „Goorglcoa" Gndsságl Kör alkalmi | srakülése, melyen Horváth Jenő kamarai Igaigstó „A gatdtai-Ifjú stocláll. feladatai a faluban" elmmef mond be.xídat.
— Tornavlxaga Klskanltsán. A III. kön.tiáUaml.laml népiskola növendékei .junlus bő 1 én, vasár . nsp, af Iskola előtti Twnplom téren . 15 óra 30 perckor. t..tjík ai <v táró tornavlugájukat, versennyel, egybekötvr, amelyre Nagykanizsa, város lö.önaégét eiuton tleitelet*. tel meghívja az lakola . tanítótestülete. A győitaa^c kötött kőwl má.-félmillió korona értékű gaidaaágl , .tzkör, vá.ion, fehérnemű .a egyéb, értékes cikk keiül, mint var.eaydlj, kiosztásra. Ezeket a város kereskedői .és Iparoséi voltsk axlvesek összeadni. A zenét a m. kir. 6. honvéd gyalogezred vonóa zenekara szolgáltat]*.- BtUptdij nincs, azonbip az önként fejajánlott adományok sportasskőzSk beszerzésére és az .01S-,él cseciemövédő egy. sűlet javára, elfogadtatnak. — A vl.sga és verseoyidő tartalma máa-félőra.
1 Sxlnbá.l botrány -Egar-
BásminJy Károly .zlnís. .„\' előadáa. alatt, mclyb.n szegéről la lemondott, a pénztár-, fülkében tartózkodó dr.korho, meni. A direktor .zámolással lévén elfosl.iva, b.hu.ta a szlníst ató.t
a kl. üvegablakot, amire Pázmándy ököllel az ablakra ci.potl, hogy az csörömpölve betörőit. A nagyobb botrányt c..k a rendőr-felügyelő tapintató, fellípfa.-hár * totta el. A színész Is. direktor Is fegyelmi feljelentést teltek ogymáa
ellen. , ...
— P.rzaa, gobiJIn , sálén-, bécsi ágyterltőkéeztetetek él asitalter Hőkből nagy raktárt tart <a ju áayoa árban .dj. Singer Ji.a.f és Társa.
— Ératlaégl Utelak a aU magi 4U. főraállakolában. A mult héten volt Sümegen az Irás-bsll érettségi a kővetkező tételek, kei- 1) Magyarból: Mit kö.zőnh.t írod.lmunk a két Kl.f.Iudyn.k ? 2) Németből: Stab.d tétel: Wle l.t dle Eracheloung Hermwna lm er.ten Gi.ang vorbereltet? Fordl-Iá.: A búvár. (Iimeretlett szöveg alapján) 3). Menhylsigtanból: 1. Algebrai tétel. 2. Gsomel.lal tétel.
_ A göxlfttdő stombslon éa
vssárnip,nyllva.l.« reggel 7 órá
,tó( uta 4, óráig. Q5f. kádfürdők.
Kőpülő^é., _
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Mágiagy ambarölós. Mert kettőt tárgyalt le a kanlzaal törvényszék büntetőtanáoaa dr. Kenedi I nre táblabíró, elnöklete alatt. .Ax egyiket, melyea a.gyilkos lltenkát évi fegyháara... lett Ítélve — már közöltük. Alig tárult be a tárgyalási terem ajtaja n konok gyllkoa mögött,-a fogháxfr,ety ujabb vádlottat kliár ha — aki kését f^e barátja ,taaláb* mártotta áa halálát Idéite elő. .
Fehér Fer.no - kányavári lakos ugyanis folyó évi április 22 én este ax egyik ottani korcimában BocsJtor jáno.t zsebkésével.atándékoaan — de ö\'étl szándák,.Ükül — akként-. bántalmazta, hogy az elvárzés folytán néhány,parcayl haláltusa után klazenvedett.
A kir. Ggyéstség halált okozott
.mlg Lukáca Gaegao, írt áUott. — Varga Márton* áa Proszenyik Ferenc tót.zerdabelyl lakóaok pedig ugyanazon ügyből kifolyólag tulaf-:." don elleni klbágáa miatti lettek, felalőj.ágre yonva, .m.rt -a lopott kukorlntt Prouonyák--megvette,-Varga pedig az ebédért kötvelU.lU.
Idős Fáblca litván megboosájtott a fiának — Így vele azemben ax űgyésr elejtette a vádatf a törvényszék pedig megszüntette ellene at elj írást, Ukács Ulcset -hat havi
börtönre,-\'Lukáos. Gr.grcét. négy. havi foghátra, Proa.onyák ■ Faran-*
c.t 500 000 K, Varga Mártont 200.000 K ítélte. Ai ítélet Jng.rös.
SPORTÉLET.
Svájc-Ca.horaxág aldön
tetlan. A .vájd . éa cseh labda* rugó ciapatok kőit lefolyt mérkőzés 0:0 eredménnyel ért végat, miért la a játékidőt 15 perccel
meghosszabbították. Ax eredmény igy Is eldöntetlen -lll. Erre való tekintettel a mérköréat pénteken m.glsmétllk,
Iroraaág-8alg*rl« 11 0.
ROZCÖFÉHTKÍPSZfHfrtZ:\' \'
Uránia. Brc.telenek elmü filmet ma nem mutálj*, be. helyelte 5, 7 ás 9 órakor a .Szeleburdi\' elmü vígjátékot játssa. Fösterepben Do* rothl Glsch. — VlUgmosgóban „A sasszem" című Indián történet lelt műsoron.
Szombat él vasárnap Uránia i A [a,kas (Hngyek alján) D\'Albert operája. Főszerepben Mlcháel Bob-nen a Cezarlna férfi főszerenlőj.. Vllágmoygó: .A csóbitia Nemzeti Silnhás műsordarab)!. Fősze\' repbsn Normann T.lmsdge^ -
(Saját tndfcttéok Ut.lonJ«l.nté.«) Dáll magánforgalom Egéas délelőtt üilettelen vols. Hangulat m.gjavult éa as árfolyamok a tegnapiból kápsat nyereségre tettek szert. Kosztpéox 1>/,—l*/i s.ázalék. Mlgyar Hitei 700-710, Ol.trák „ .... o.ozo.r 25S-2MH...lB.ok 250-
.ulyoa .uallsá^a- unuiu-mlatu fi Jít^ S m" emelt ellene vádat Fö\'dhltel 840. P.stl H.xal 4650-
emelt .ellene vádat.
A főtárgyaláson a vádlott fehér r\'erene töredelmesen beismerte tettét. Nagyon aajaálja cselekedetét és Ittaa állapotával védekezik. Azt mondja, hogy Bocskor azon aa éjj.len többször éjjsli nyugslmábsn . megzavarta, mke ő feldúhöiködölt, nem akarta azonban - áldozatát. megöld.
A kihallgatott tanuk jobbára -megerősítik Fehér Ferenc vallo-mását.
Dr. Szab? Lajoi kir. ügyésuégl. elnök fenntsrtja a-vádat.
Dr. Knausz Liazló védő enyhe |aJtálet.t| kér.
It A bíróság a vádlottal bűnösnek mondja H a Btk. 301 § íbs üt kőző él a 306 § szerint minősülő halélt .okozott súlyos teitlsértés bűntettében ás eiért őt két évi fegyházra ítélte. Az Ítélet jogerőa.
§ Meglopta az apját, fábics István, iLukdcs Rénusz (Ivlci), Lukács R. (Gregec) tót.zerdah.iyl t.koaok betöréses lopás miatt álltak a büntetőbiró.ág előtt, mert Fablc. és Lukáci I\'ici együtt éi kö öten behatoltak Idős Fábici litván kamrájába ás onnét kukoricát elloptak,
4700, Salgó.^05-815. Urlkányl . 1250, Kőstén 4100 —4150, Fegyver 1350, ! D.nubiu.-- <4000—-4100., VII lamos.1850, Nislcl 2900, Ofa 650 -660, Dili Vasút 80—82, Államvasút (780, Cukor 3600—3660, Ge-orgia ,610-615. M.\'őhegyasl 295 300, IÍXÓ760—770, óitermelő 350, M.gyar Német 330, Rima 160 165.
TarmáaytSaada
Buxa tlaxavldákl 76 kg-oa 340000 -342500( 79 kg-oa 350000-355000, \' egyébvidéki 7í kg o;335000—375 000, 79 kg-oa 342500-347500. — roza 310000 -320000, lakarmány-árpal 300000—320000, — .örárpa 325000—345000, .ab 330-350000, tengeri 270-270775, korpa 242500.
A mai terménytős.de Irányzata szilárd volt. Butáb.n a-forgalom
élénk volt. Buza Győrből 3450, Harkiról 3300, Bud.pe.ten 3475, llaial állomáson, 3440. Rota Kistelekről 2975, Peslvldékről 3000 korona. Kepoivárról. 2900. Árpa félékben nem volt üzlet. Zab Győrből 3200, Budapesten 3350. Tengeri Somogyból 2675, |Budapesten 2725 Korpa gyengébb, Budapesten -2420 korona.
El ne feledje, hogy junius 1-én lesz a Kereskedelmi Alkalmazottak iuniálisa Lazsnakban
1924, május 29.
ZALAI KÖZLÖNY
Nemesfémek. Egy koronás
7175—200, egyforintos 19.000, öt-koronás 37.000, tízkoronás 190 000. Dukát arany 205 000 K.
Zürichi zárlat i
Páris 3010-00, London 24&Ő 00, Newyork 6U0 25. Briissel 2GU0, Mall.nd 249.), HolUnd 212 00, Berlin 13500, Wien 79 7 S SoUa 407 50 Prága 1070 00, Budapest 63*00, Bukarest 250 00, Belgrád 69500.
A takarékkoroun árfolyaméi
A Devixafcözpont közli, hogy a takarékkorona msi árfolyama 132
papírkorona.
N dtvlzi-központ hivatalos árfolyamai
Valuték Dewlsák
NaixXeoo JIJOOO Am.teiáam Htoo-mw
Ancol 1 -o" OslaiMl JÍJ-IOJ
Uva a<o C6o Kopcoblsa ISO40ISU1
Oollli JJjcc-snco KrlaalUali IIJ1»-II?<^I
K«aa«la Ir me Lordon 1\'C.ÍOO}}6:CO
B»3(> (ret.* <c90-4«*ci BrCml «OJO- 41CO
Llr. }$>o 40)0 Oltiforii\'c S0IO <0)0
Oaiir. be». iljto iiüo Piri. 4740-4t»9
t^l ISS\'ZOJ Pfttl »6)o-i?oo
Híokol iíjo a;eo SiotUm\'aa l)S)t>-l«)CO
Svájci tool 11770161 j« Svi|( i j J ?o-161jo
Kofooa dUil I09J US} »«• 11 jt-.si
K.JI.ndi II. mw»i»so s^n. (40 lto
u.icítd 109) 11)0
Nt«yOC> 99100 91)00
Felelős szerkesztő: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Réazv.-Társ. Nagykanizsa
Apróhirdetések
llAxuieataroek totoioi »«ci> rtni|ir felvitetik. — Igynuott Í«1 m lia&kUan
Tanulói WftM Sinjcr J«n«f t
lulharo* «C> . i Aladár 4«yvM,
6 KU6til útra 4). nám.
tg, Icuerulm tliM
K*r»a«k f,;, Saul jd r»»nli> kcvíoKtí J<l, tll I Tldíki munliUn jlnai. »»onn.lí Ixltj^ir* ll< \'11, UJedvsz.
A vidék legkitűnőbb borai m\'ndenkor a lag Olciöbban boszorezhető palackozva
™m5 3000 R-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
fűszer- íj csomcgekercskcdésében Magyar-utca 18. :: Telefon 469.
Zalabőrzönczei iskola
árlejtése
juniua hó 5-én délelőtt tartatlk meg.
Föltételek a főbírói hivatalban megtudhatók.
ZalabörzSnce község
elöljárósága.
Mély fajdalommallujaljuk, hogy szerető rokonunk
özv.Bodó Lajosné
életének 70 ik évében hosz szas szenvedés ulán folyó hó 27-én csendesen elhunyi.
Drága halottunk hűit tetemét íolyó hó 29-én d u 4 órakor fogjuk Eötvös-tér 9 számú gyásíházból örök nyugalomra helyezni.
Az engcBZielö szentmise f. hó 30 én reggel 8 órakor fog ez Urnák bemuiattatni.
Rarla Benő 6s nejo szül. Eger Rtclka unokafivére, illetve sógoraéje Twrdy Anna uuokanóvére Rarla I.ásxló, Benó és Etelka

Szabó Imre (Fiume), Havas Jóxsefné szü». Szabó Boake (F.ume) és . Szabó Manci (Nagyka r.í^sa) fájdalommal jelentik, hogy szeretett Édesapjuk
Dr. Szabó Zsigmond
k6rhásl főorvos
Budapesten, e hó 27 én éle lének 02 ik évében elhunyt.
Szereted Éiesspánk hült telemét Budapesten f. hó 29 en kisérjük örök nyugvó helyére.
Havas József veje Szabó Imrénó ssúl. Mlitényi
Rózal menye Sxabó Imrlkc, Szabó Evlkc,
Havaa Gyurika unokái őzv.Kántor Bernát né, Szabó Ignác, Rauch Gizella testvérei Nyugodjék békében I
Aki házat szólét, kis- és nagybirtokot
eladni v.ey venni
akar, az forduljon bizalommal az előnyösen Ismert, tübb mint 24 éve fennálló és az 0. F. B. által engedélyezett
ACZÉLIGNÁCZ
Ingatlanforgalmi ti ptm-kSIclSn kfixw.lltó Irodiláhoj
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
Pénzkólcsönüket ugy heti kamatra, mint liekebelezésre olcsón közvetítek. = Telefon 285. ssám. =
m_- .»«mólc»4k v<c\'»C»» eltfvoHUaa
Ma bZdldK, villannyal a lf(j-.lÍB)\'<,i*bban
t «„|Z iníifoll.mitC\'aer.Uer ri:.íll«nl«tU»tO-
iZGPIO, Mbb.«ra.^t-WrllMtU»ri.^.Mppan Ari Email ísíuímV CÚil ta hamvait* ».»i
.iri\'jiéJjtjiú ryl-iy ii M*#H*Meret: .«yi«» tUntiUJr.
QOOQ KQSMETIKA
BUDArEáT. MUZKUM-KÖRO® 13. 1.
Telefont Jóaeef 109-87. Vidéki <<»»«*!* l.ialtih illiuMlyteetl-
Ai liu«i wl»t<:»\'bi» (iUitlItlM, MÍpiHipoliv. r3U(. 4i flaykuiHi • l.pnodtrMbb mii szíriai
Eladó ingatlanok:""
belterületen
foglaltut i map.inlús, töM» kislakással, kerttel bitó házalt, azonnal Ideköltözhető két Mobáx mellékhelyiségekkel ellátott magánházak, Balatonon elfoglalható újonnan éptilt uri villa, n város beitécülctéii rak-t*r> k bérbeadók!
SZIGRISZT
O. F B illtl «ef linAtlaofuri«lml Irnilft
FóutS.sz. Bazárépület. Telefon 150
Szép írással biró
kisegitő női munkaerő\'. ide\'g-lenes minőségben alkalmsx az
Első Magyar Általános Biztosító Társasát].
DROTOKAT
ttizben lágyított, fényes-félkemény, horganyzott, rnozolt ss galvanizált kivitelben, vas- és acélmlnőségben raktárról szállt ,
Hosonyi Jenő, Budapest
VI. Terás-örul 60. Ttlsfon 157-68
Helybeli rósxvénytáriaiág
keres miolóbbi belépésre
magyar-német
gép- és gyorsirónőt
Ajánlatok „Szorgalmas" je\'igére a kiadóhivatalba keretnek. w
Két tanuló
azonnali belépésre jtisetéssel felvétetik
Artner és Kelemen
cégnél.
Állandó, észszerű és Ugyas
reklámozás minden gyári, kereskedelmi, ipari vállalatnak, üzletnek a lelke, rugóji, az éltető eleme.
Hogyan, hol és mikor hirdet- I \'liotő a legsikeresebben, legjobban^ és legolcsóbban, megtudható a
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
Budapist, VII., Erzsébet-körut 39
ahol kiváló szakértőiemmel, tö>b mint 26 éves tapasztalatul, odaadó lelki-ismorc-essé^gel és páratlan pontos- | »ágg«l essközMnek hirdetéseket és reklámokat az összes budapesti, vidéki cs külföldi lapokban és naptázakbao.
Football labdák
12 szeletes, erős és Hrtós bőrből
Football belső gummik Football pumpák és fttzőtük
a legolcsóbb árakon
Fischel Fülöp Fiai
iriiházAban.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, - Fő-ut\' 5. szám alatt.
DEZSŐ R^T.
a-t*r 7., XV.. Koro>iah*r**| >ly-kOrnl l»„ IS\'., KAroly-l
Budapest látványossága!
Tiszta gyapjú SUSnjktlmík 9240C Myári kamgarn SltDnykelmík 285000 Tavaszi raslínkelmék--161700
Ír\'í-131250 Koverkoat S,:"."^".\'.^"- 136500 Gabardln ruhakelme 63000
Gyaaiugranadtn «",r«".inl"- \'26000 Kombinált öltönykellék csomag 198000
iil.Oct. í«ik. W:?tin,.tol>1 H.ljomo.ilAlf i
Byersseljem 84000
Divat llberty---- 102900
Fuljrdselyem KÍÍ 138600
Cf Cpe de Chlne minata •■(el«n -
168000
Oeors.lt. Sr-\'^\'-"*\'-"- 175000
Fenyves mosott vászon--21000
I" kelengyesilón--------25200
BSrerís inain--------25200
!■ batlsztslfon--------32550
Vászon törOlkízIS---23100
Vászon konyhatörlő------10800
Frottír törlllközö------37800
Ágynemű damaszt------35700
Flanell tortörlík------16800
Színes kerti abrosz----161500
Kiifuli.r.l t.U..«ii»|.-«.
IPii1..\'1>lt\'>l.. [Í..HI.V. llnf.1. I\' «.»i.l. D.lnO.kb.. ítllll
Mo^-o.iUlr
Csíkos selyembatisztok Sföi 19000
Színtartó mos6krepp £ - 22050
Színtartó mosíkartonok f.SUt\'™ 19950
Olvattslkos Ingzaflrek----28350
Francia cémagrenadln
miauktól 44000
Ruhavászon, selyemfényű.^: 45150
Ubecty-szatén^Xuír\'- 57450
Harocdn --45150
Eponskelme «„mni»w 59850
KölHI.ni n.H4»r I (C... • Cilrtalíri i«W.onkbi.í
K6I harisnyák - 11400
Férllzoknlk ,,„5, 7500
Hűl színes cérnakesztyű — 27550
Gyermek nyíri trikó -i - 20900
Férll lllrdo trikó------34600
Tilkó relorm nól nadrág — 36100
Nflt Í.hér««mtt.w»t4l, i (Ct.k . C.WI. idí troliliuobt.a)
Hímzett nappali Ing----59850
hímzett nadrig--------50400
Hímzett hálólngek---10302X
Hímzett nadrág kombiné - 81900
Szoknya-komblné azsurral — 109000
Hímzett lűzüvédS------29400
Hímzett n6l zsebkendó----5700
Vászon párnahuzat - - - 59850
Vászon paplinlepedó--üiuvu
Gyönyörű paplanok------348600
FürdSruhi >«.,.» i.»n------119700
FUrdódpI----------30450
K.rll f.liéra.intt-o.it.ljri
(Cti* . Cílrin-wM lr^il.ookb.a)
Férlllng pikké mellel----103950
Színes zetlrlng u, >««□ ,.i«m] 105000
Hosszú hálóing 105000
Hosszú köpper gombosnadráj 92400
Sövld alsónadrág ;------50400
Vászon tértizsebkendfi----760Ö
Selyem nyakkendS------12600
rardönibál., frolllr kOi.p.ay.l. U f.r.lí-niliáu.11 tlkk.kb.n «i«il t,lilik,.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. in*ju. 29.
ZSÜFFA ISTVÁN BS TÁRS A[
Tekintettel az
angol gyapjúszövetek áruháza, Budapest, VI., Váci-ucca 25.
ldcny előrehaladottságára közi*mjirten óri^ási^áruk észlet ünket csökkenteni kívánjuk és ezért az
rendkívüli kedvezményként
általánosan ismert szolid árainkbo]
20 százalék engedményt nyuitunk.
Készpénzfizetésül hivatalosan jegyzett értékpapírokat i. elfogadunk napi középárfolyamon
Minden hangzatos jelző és öndicséret nélkül n. b. vevőink által megállapított teny: Raktárunknak a legmesszebbmenő igényt is kielégítő választékossaga. Áruikn minőségének évtizedes szakértelmen alapuló kiválósága. Arainknak a mai súlyos helyzethez, főleg pedig a minőségekhez arányított olcsosaga.
Ezen közismert tényről legudvariasabb készségünk mellett, vételkényszer nélkül győződhet meg mindenki.
Különleges autó-, kocsi- és utitakarók nagy választékban.
Bontásból kikerült
építési anyagok
(tégla, tetöcsarép 6a épületfa)
jutányos *ron eUduk. (nuül Téflsjyírak 9yírlmi»|n bwnyoJt- ii Ispot oerép. labatlaal porlisnd cesent éi mész
vagontí telekben raegrenJelIi«:ó :
Magyar Építőanyag Keresktde\'mi R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. mtrnOk
(Nagykanizsa, Kaiincsy-uKa 50.
T«l*ruu l«J4.
N-gyirdcmü közönség, ismerő, seim és jóbarátaim szives tudomására hozom, hogy Klakanlxaán, Lakner József vendéglőjében (volt Polgár féle verdégt/) teljes zenekarommal mindennap
zeneestélyt adok.
Nagyérdemű közönvég, j barátaim és ismerőseim szives páufogását k!rcm
Ifi. Fosz&k József
Aa zenekara.
NnnyóiJemu közönség szíves tudenii sAr« hozom, hogy • íelfütdók készítess «
i Margit fürdőmben
(v. Nemxoti lUrdö)
Csongery ut 10. s* nlatt kozdelét vette Szakszerű kezeli* léi link s külön nók rc szíré
köpölyözés
és tyuktzcnivúgái ntponln Nyitva in>nJen n»|< zegg«l C-tót osto 7-ig A n. i kózqnséj: »zlvos páttfogásat kéli
Böhm Jentf.
Ha azt óha]t]a, hogy arcayolyan legyen, mint a kir.yilt piros pünkösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borát igya (1 li"cr 4000 K), mely különösen vér szegényeknél nélkülözhetetlen.
íugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet.

SSSSI ÍZZZ^^SSSZZZZ
■mzamgbs&mgntaMfe
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 117. SZAM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 13. szám. Telefon 78. sz.
Nyomatott > Zrínyi Nyomda S.-T. n)0mdá|ában Nagyk.nizsii, (Nyomdavezető OKodecí ífjröiy)
63. évfolyam. 124. arám
Naarykaniua, l»24. máju. 31. Szombat
1500 korona
POLITIKA
Dr. Kállay Tibor politikai beszámolóia
A szanálási akcid feladata: megteremteni a szilárd alapokon nyugvd pénzügyi politikát - Kereskedelmi mérlegünk aktivitására van kilátás - Magyarország belekapcsolddása az európai államok életébe Nemzeti önállóságunk kidomboritása - A vámvédelem egyenlő a hazai munkás védelmével - A drágaság oka a behozatali tilalmak rendszere - A nehézségeket a bürokráciának kell betudni - A gazdasági életet, ipart és kereskedelmet fel kell szabadítani - A forgalmi add átmeneti intézkedés - Magyarország békét akar - Görgey beszéde - Hogyan folyt le a kiskanizsai népgyűlés
Nagykanizsa, május 28 (Saját tudósítónktól) Áldozóciütörlök délelőttjén napsugaras májusi ég mosolygott le Nagykanizsára, amikora városháza előtt gyülekező tömeg várta a nenuctgyülés házába küldött kép viselőjének, az ország hosszú, ta* Ián a legválságosabb időkben vnlt pénzügyminiszterének, Kállay Tl bor dr.nak beszámoló btazádét. •-A városháza erkélye, az. utca környező házal nemzet/siiaü díszt e, virágba öltö ölten várták Kállay Tibor dr.-t, aki nehéz, megfeszített munka után, sőt most is felelősség teljes munkáji közben Időt szakított magának és eljött válssztól közé, kerületébe, nem bírálatokat dörögol, nem hangosszavu igére teket cs I\'ogtatnl, hanem megmu tatnl azt, ami valóság a mábsn és biztató reménységek szilárd tl\'pje holnapra Is.
A reggel 8 órai vonattal é ke zett Kanizsára dr. 7arányi Ferenc főispán Is, aki lö/ld szállodai tartózkodás után a városházára ment, ahol felkereste dr. Sabján Gyula polgármestert, kivel hosszabban tárgyalt.
Mig a városháza elölt a tömeg gyülekezett, addig a kis tanácsterem és a főjegyző irodája megtelt Kani/sa vezetőtársadalmának elő kolőségelvel, akik mind azért jöttek ide, hogy Innét meghallgassák dr. Kállay Tibor po\'.lllksi beszó mólóját.
A gyűlésen a hatóságot dr. Va lentényi Mihály ; államraodőraégl kapitány képviselte.
Knortxer elnöki megnyitója Naaycd 12 órakor lépett kl a várokházaerkélyérefóiorlze/\'György kormánytanácsos, a kanl\'sal egységes párt elnökhelyettese és meleg, keresetlen szavakkal üdvörölto a megjelenteket, kiknek nagy szíma dokumen\'una a nagyka
nitaaiak szeretetének éa ragaszkodásának. Most már — mondotta — itl ax ideje annak is, hogy a jSvő vei is foglalkozzunk, ne csak a nyomasztó jelennel. Képviaelőnk által kitűzött és hirdetett Irányelveket követve jutottunk cl Idáig s azokat kövatnl fogjuk ezután la, mert csak Igy mozdíthatjuk elő hazánk boldogulását.
A rövid megnyitóbeszéd után Kállay Tibor dr. a tömeg lelkes üdvötlése között lépett ki az erkélyre és megkezdte nagy koncep cióju beszámoló bassédét.
Dr. Kállay Tibor beszéde
— A legutóbbi idők eseményei körött — mondotta — legjelentő ségteljesebb Magyarország jövő sor sára nézve as úgynevezett szaná lási akció. Nekom is egyik főszerep Jutott ebben az akcióban s nem zárhatom le ebcli munkásságomat anélkül, hogy be ne számoljak arról választóim előtf.
A koronaromláa Időszaka
— A közelmúlt esztendők történelmének gazdasági eseményei a koronaromlás jegyében folytak le. A hitelviszonyok megromlottak, a takarékossági ösztön teljesen visszafejlődött. Igy történhetett meg, hogy siberek kerülhettek a közélet porond járó, mig a középosztály teljesen elszegényedett. A szanálási akciónak épen az a célja és eredménye, hogy a pénz értékét stabilizálja.
— Azt kérdik sokan, miért nem történi meg ez már régebben. Azért, meri nem történteiéit. meg. Mert megakadályozott benaünkQt *ri» irányuló terveinkben a békeszerződés, a rcpartícióra v«onalkozó. határozatuk. Nera lehet nagy áWozatokai» követelni az állam polgáraitól addig, mig nem lehet biztosítani azt, hogy azok az áldozatok a gqlgáfság sa
ját jólétét fqgják szolgálni. A szanálási akció feladata megteremteni a szilárd alapokon nyugvó pénzügyi politikát; addig pedig az a legnagyobb feladat, hogy kihuzzuk ezt a nehéz időszakot s ezalatt előkészít sük a jövő számára a külpolitikai helyzetet.
A kritika kornzeló
szerel
— Sok kritika hangzott el, sok aggodalom mer ült fal .ezzel a politikává] szemben. Elismerem, h©gy bizonyos tekintetben mindegyik jo gos és indokolt volt. Elvégre mindenkinek egyformán joga és módja van elmondania a maga véleményéi. Da ha az ajánlóit orvosszereket nézem, sajnálattal kel| megAUapiia-nom, hogy azok magukon viselik a kuruzsló szírek minden Ismertelőjelét.
— A magyar közélet c«ak a legutóbbi időkben kezdett foglalkozni közgazdasági kérdésekkel, akkor, , mikor már nagyon nehéz volt kihámozni az , igazi értékekel. Ezért vitatkoztunk anoyit olyan dolgok felet\', amelyek a nyugati államokban már aem képezik vila tárgyát.
A mait aktái fáiig
la vannak zárva
— Voltak azonban ennek az időszaknak megnyugtató jelenségei is. Ilyen a mozőgazdaság stabilizációja, a gyáripar kialakulása, a munkanélküliség csökkenése. Keres-kedslmi mérlegünk évenként 100 millióval .javulva, most már kilátá sunk van arra, hogy aktívvá válik. Ezek nem kizárólag a kormány müködésénok eredményei, de viszont épen igy a koronaromlási és annak következményeit sem lehot csupán a kormány teherszámlájára Írni, hanem józanul , mérlegelés alá kell venni a viszonyokból folyó egyéb kényszerítő körülményeket is. Kri lika tárgyává keli tenni, vájjon odaadással szolgálj ve a kormány a
nemzet ügyeil, de rajta kívül álló okokért és azok következményeiért senkit sem lehet elitélni. A mull aktái különben is félig már la vannak z4tva. Most már a jeleni ás a jövő lehetőségeit kell vizsgálat tár gyává tenni.
Hazánk áa az earópa hitelpiac
— Nyomatékosan rámutatok arra, hogy a Nemzetek Szövetségének akciója nem egyszerű, az államház tartás defidljét eltüntető kő\'csön akció volt. Többel jelent ez ennél: Magyarország bekapcsolódását az európai nemzetek életébe.
— Nekünk, a rágl monarchiának, a monarchia löbbi . rásze adta a hitel-piacot. Igy biztosítva volt a termeléshez szükséges tőke. Ez akadályozta meg, h>gy már akkor önálló nemzeti bankot létuiisünk. Most azonban már gondoskodnunk kell, hogy Európa népei közt megfelelő hitel piaeot találjunk, ahelyett, ami megvolt valamikor, de elveszelt.
— Ezt pedig csak a Nemzetek Szövetségével való kooperáció, az európai népek közösségébe való bekapcsolódás által teremthetjük meg. Ha sikerül, nem csak az államnak, Innom az egyeseknek is, külöoösen pedig a mezőgazdaságnak nagy előnyérc fog válni. UJra jöhetnek Idegen tőkék Magyarországra , vállalkozások Indulhatnak és megismernek bennünket, akiket alig hogy Ismertek, mig a monarchia része yaltnnk.
— Mosl\'az egész világa előtt fo .lyik az élftlüok s csak akkor fog idejönni az európai piacukon elhelyezkedésre váró sok tőke, ha arra méltónak bizonyulunk.
— Ha igy be foguok kapcsolódni Európ* éloiébo, gazdaságúba, keres kedelmébe, az lesz az igazi, ideális internacionale, amely azonban nem szakiijs ki az egyént az államból,
Ma és minden este az „Arany Szarvas" kávéház kerthelyiségében
Fagylalt
legeskávé Hideg buffett
a Budapesti Irocadero mulató házi szalonzenekara
= muzsikál, énekel* kupiéi. ^^
Fagylalt
Jegeskávé Hideg buffett
ZALA! KÖZLÖNY
1924. május 31.
hogy szembehelyezze valami chimae-rikus semmivel, hanem olyan intézmény, amely beviszi Magyar országot Európa gazdasági ós kulturális életébe.
önálló államiságunk
— Csak természetes, hogy nem teli önállóságunkat minden érint-keiéit pontnál megfelelöleg ki kell domborítanunk, ahol bekapcsolódunk a nyugati forgalomba, ö-iálló álla miságunkat sohasem téveszthetjük szem elől. Az ezt biztosító követel mények közt a hitelkérdósscl kap csolatban legnagyobb fontossággal Hr az a körülmény, hogy a külföldi tőkék bankjaink közvetítésével kap csalódjanak be közgazdasági éle tünkbe. Hogy a külföldi tó<ék közvetlenül kapcsolódjanak be vállalatinkba, az disszonancia nélkül aligha lehetséges. Az ilyen idegen töke igyekezni fog a vállalkozást környező viszonyokat a maga Ja vára megváltoztatni, befolyást keres a közigazgatás, törvén)hozás tény kedéseibe. A bankok közvetítésével Jövő tőke viszont csak azt keresi, amire épen jo^a van a külföldi tó kének. A bankok ilyenformái nem csak a belföldi hitelszükségletek ki elégésének eszközei, h«nem első biztosítékai a nemzetnek, az állam nak, amely közgazdasági és kulturális fejlődése u\'ján külföldi tőkék beözönlésére van utalva.
A vámvédelem
— Az árucserébe való kapcsolódást sem képzelem teljesen szabad nak, vám nélkülinek. A most tár gyalt vámtarifa reform világosan áll ma mindenki elölt. A vámvédelem egyértelmű a hazai munkás védel mével, A teljesen szabad kereskedelem csak a gazdaságilag legkedvezőbb területen dolgozó munkások részére biztosit előnyöket. A vámvédelem a drágaságot önmagában csak olyan ideális államban emel helné, amilyen nálunk sohasom volt. A drágaság legfőbb oka a sokféle korlátozás, a behozatali tilalmak rendszere. Minden magas vám pedig csak e\'őny ezen tilalmi rendszerek eltörlésénél. Ezeknek a vámoknak kialakulása a nemzet gazdasági biztosítékát ké pezi, Amikor a nagyvilággal tárgyalunk.
— Az az ácu, illetve állam, amely egyszer elhelyezkedési kapott Magyarország piacain és látja, hogy kizárólagosságát biztosítani tudja, ehhez ragaszkodni fog esetleg poll likai presszió árán is. Hogy ez nekünk mennyire van kedvünkre, annak tanújelét adtuk, tnikor idegen államokkal folytatott tárgyalásaink alkalmával először történt célzás olyan intézkedésre, mely iparunk fejlődésének uijái állhatja.
— Mindennél fontosabbnak tar-. lom önálló államiságunk kidombo
ritását ott, ahol alkotmáryjogl elvek átvételérő* van szó. A nyugati esz mék befogadásánál ügyelni kell, hogy megőrizzük ezer éves fejlődés által biztosított nemzeti egyénisé günket. A külföld csak azt a nemzetet becsüli meg, amelyik nem egyszerű máso\'.ÓJa nyugatnak, hanem amelyiktől olyan értékes sze\'lemi és crkö\'.cst tulajdonságokat kapha", melyeknél fogva *z a nemzet va\'ó-ban hasznos tagja is lehet a népek társadalmának.
Az átmeneti koalá
tozáaok leépítése
, J*,e!s5 P\'oblémáinkról szólva felvetődik a kérdés : mi a szanálási *kctó kapcsán a legközelebbi teendő > m l\'^B\'ATot adni. Éti
beszámolok csak arról, mit gondoltunk, mit akartunk, mikor Összeállítottuk a szanálási akció programját. Kötelességem felvilágosítani válasz lóinat, Nagykanizsa közvéleményét, hogy bizalommal lámogathassák a kormányt nehéz munkájában. Ba-szélek azért is, nehogy elhomályosodjék az elmull intézkedések helyes megítélése. Sokan ugyani* az eszközt összetévesztik a céllal, ö icélt látnak olyan inlézke ések mögöu, melyeket a konna védelmére tettünk. E« az elsők közt vagyok, mikor a köz érdekében áldozatok megállapításáról van szó. Nem riadnék vissza én sem, hogy ha a köz érdeke ugy
kívánja, nagy korlátozásokat rakjak egyesekre. De ilyen politikát állandóan nem lehet követni.
—- A korlátozó intézkedések n*gy része csak-\'átmeneti Jellegű, melyek arra voltak és vannak hivatva, h így pillanatról pillanatra segítsenek. E\'.ck kel nem az voll az intenciónk, hogy erkölcsi szabállyá is váljanak. Tör vényt, szabályt csak olyani állíthatunk, melynek nemcsak Jogi érvénye, lunem az a belső tulajdonsága is megvan, h,>gy erkölcsi normává válhassak és az érdekeltek legalább is belenyugvással fogadják.
— Ilyen átmeneti intézkedések a deviza, forgalom szabadság meg kötése Ezekre ma már nincs szük ség, tehát fokozatosan le kell épi leni őket. Siükség volt ráju*, mikor véd:ni kelleti a koronát és erősíteni a benne való bizalmai. Az élet rácáfolt arra, amit a stabilizációról beszéltünk, méRis a legteljesebb biza. lomra voll-szükség a koronát itic lóleg.
— Hogy milyen jelentébe ny tényező a bizalom, azl láttuk a Jegybank felállításánál is. Mikor ezek a korlátotások életbeléptek, hiányzott nagyon a bizalom. Ugy látszott, magam maradok a végén, aki bízik. Tudlam, hogy a legközelebbi romosnál engem, az egyedül maradi ember" tesznek felelőssé. Ujy is tör lént. Polili ailag helyes: uj érái uj embernek kell megkezdenie.
A bürokrácia éa
takarékosság
— A gazdasági életei, ipart, keres-kedelmet fel kell szabadítani. Ha ekörül nehézségek vannak, a bürokrá ciának kell betudni. Es az ősi monarchiában keletkezett, ami nemzetiségi állam volt és atyáskodó hatalmat akari pyakorolnl, összehozla a különféle müvells^gü népeket 6 ez odavezetett, hogy a bürokrácia ellenőrzést gyakorolt a birodalom ügyeiben. Ez az atavisztikus hajlam néha most is, az unokáknál is Jelentkezik. Etekinletben helyre kell állítani a mai mogyar gondolkodásnak megfelelő helyzetet, lényeges leépítést kell foganatosítani.
— Sem rendőr , sem tisztviselőállamra nincs szükség. Olyan apparátus kell, amely gyorsan és bizto san intézi el ügyeinket Az állami alkalmazottak nagy tömegének lefaragása után lehet csak a meg maradtakat kellően fizetni 400 millió aranykorona állami jövedelem van a programban felvéve. Ézt a teherviselőképesség szem előtt tartásával állapiioituk meg s a mai viszonyoknak meg is felel, de ezen tulmenni nem szabad! Az adóügyi tÖrvényhoiAsnak ragaszkodnia kell ezekhez a korlátokhoz. Jól alkalma zott takarékosság biztosíthatja csak a tisztviselők jogos igényeinek ki elégitését. Meg vigyok győződve, hegyez meg is történik s a kormány követni Í3 fogjs a kitűzött Utat.
Forgalmiadé és a köz ■ égek háztartása
— Átmeneti inlézkedés a forgalmi adó >s Ez is alapos reformra szoru1, amit ma már meg is lehet valósítani. Nem hiszem, hogy a magas .tőzsde-forgalmiadó fennmarad h»t s«m ;\'a "lársulaliadó törvény ér lóktöbWS&dója, mikor a vállalatok nem iudnak megfelelő osztalékot nyujlani érdekeltjeiknek. Ezekre a kis átmeneti intézkedésekre csak szilárd alapokon nem nyugvó pénz-Ügyi igazgatás idején volt szükség.
— Szükséges mielőbb a községek háztartásának rendezése és az útügyi törvények meghozatala. A földművelésnek és kul urának nlnc3 jelentékenyebb előrrozditója, mint a köz lekedésügv megfelelő kiépítése. A kulturális haladást nemcsak a szap pan fogyasztás — hanem az automo bilok száma is jelzi. (Helyes\'ós.)
— A kormány feladata minőitekben a kérdésekben intézkedni Teljes bizalommal viseltetem a kormány iránt, amelynek egy Bethlen áll az éíén. Amit én helyesnek tarlók, elismeri ő Is és pénzügyi, valamint gazdasági téren meg is fogja valósítani A kormánynak megvan ehhoz a megfelelő ereje. Láttam ezt a szanálási javaslatok tárgyalásánál, amikor minden szélsőség hiába fogott ös«ze ellene, hogy m\'goukiassa.
— E ismerés illeti ezért a nemzet választó-polgárságát is, meri nem volt hajlandó szélsőséges törekvése-ket honorálni. Csakis ezzel volt lo-helséges kivinni azt, hogy az obstruk-ciós viták nem vezetlek crcd.nényre.
Az emigránsok rugdalózásal
— Még egy különös jelenségre kell rávilágítanom. Egyesek, kik annak idején elhagyták a: országot, külföldön, sajló U\'ján propagandái indítottak, hogy ne adjanak kölcsönt Magyarországnak, meri meg sem érdemli azt. Különösen angol ujsá gokban jelennek meg tendenciózus cikkek arról, hogy Magyarországon egyéni uralom, Horthy-rezsim van s hogy nem vagyunk békés országi.!)
— Etek egyik-másikára felesleges is válaszolnom. Mind sokkal őszin tébb ragaszkodással viseltesünk a kormányzó személye iránt, semhogy mentegetőznünk kellene. H irmad félévi pénzügyminiszterségem alatt soha semmiféle jelét nem láttam, hogy valami kamarilla vagy más befolyás próbálkozott volna elhatározásaimban változtatást eszközölni. Nálunk igazán alig lehel valamit tenni, amihez a pénzüyyi tárcának hozzászólása ne lenne — tehát ebből az látszik, hogy ilyen befolyást másutt sem veieltek latba. Megnyugtathatom választóimat és azokat is, ott külföldön, hogy itt a legangolabb értelemben vett alkotmányosság van. Tetteiért, elhatározásaiért egyedül a kormány felelős.
Magyarország békét akar
— Béke-ellenes, háborús ten dencla nincs Magyarországon. Szomorúan, de bele akarunk nyugodni helyzetünkbe Gazdasági fejlődésünktől, a Nemze tek Szövetségébe való kapcsolódástól várjuk a Jobb Jöv$t En bizonyságot tehetek, hogy becaülettel megfeleltünk a lefegyverzési kötelezettségnek és telj-sen végrehajtottuk azt. Ragaszkodunk lelkünk teljes erejével ehhez a földhöz, de kalandorpollllkátfolytatnl nem engedünk. H)kéi, megnyugvást, a becsületes munka kifejlődését és
lehetőségeit akarjuk — azok pedig olt kinn meg akarják ezt akadályozni és el akarják vonni lő.ünk a külföld bizalmát.
— Nincs okunk aggodalomra. A kormáDy külföldön is megszerzi a bizalmai és a kö\'csö.it, bármini áská-Adjanak ellene a magyar társada lom kivetettjei Feladatunk csak annyi, hogy mindnyájan részt vegyünk a szilárd alapokon most megindult nemzetmentő munkában, annak mosi következő nehezebb, de gyü mölcsözőbb részébin. Mindegy, ki milyen pozícióban, milyen szerepben, de ahol áll, azon a poszton küzd. jön mindenki teljes erővel, magyar kitartással.
Hatalma* tap« éa éljenzés köazön tölte Kállay T.bor dr-nak nagyvonalú beszámoló beszédét.
Görgey István dr.
beazéde
U ána Görgey látván dr., a aá or-aljaujhelyl válaaatókerölet nsmzct-gyüléal kép viselője lép -tt az erkélyre.
—- E\'.jötiünk — mondoiia — mi is, képviselőtársai Kállaynak, hogy itt, kerületében is hitvallást legyünk stemólye iránti ragaszkodásunkról és bizalmunkról. A meg nem értettség, mjgyar sors, a saját hazájában való elgáncsolás ól is utolérte. Mig Ó künn minden ercjéi megfeszítve dolgpzott érdekünkben, itthon mindenki pénzügyi szakértő voll, mindenkinek országmegváltó tervei voltak. Én is, a többiek is sokszor kishitűek voltunk. Félrevezetlek ben nünket hangzsios Jelszavak. Kállay felfelé bukott. Én is megtoipantam, mikor láttam választóim nyomarát, ehhez a súlyos adóterheket. En is azt gondoltam, hogy ez nem lehet, hogy ez a nemzet nem állat, amit igába lehet fogni Moginogiunk. Es mikor jött haza Kállay, tele ered ményekke1, nem talált megértést ide haza. S mikor ezt látta, ő volt az első, aki kijelentelte, hogy félreáll. Azoftban mondhatom, soha ugy miniszter nem bukott felfelé, mint ő és megjósolom, rövid idő múlva újra ideáll és bizonyságot tesz hivatott ságáról.
— Azt kérdik sokan, hogy hol van hát a szanálás eredménye. A haldoklón ejtett súlyos operációnak sok idő kell, mig gyógyulási eredményez s a beteg, átkozza az orvosi, mikor fáj a menlő vágás. Kálhy nem ment soha népszerűség, Jelszavak után. A maga utján járl mindig. És a beteg meg is fog gyó gyúlni...
Görgeu azavait a közönség lelkes tapisal fogadta.
Utána Knortzer György néhány azóban köszönetet mondott a szónokoknak, a hallgalóaágnak. — Szavait a Himnusz kezdősorával fejezte be, mire a tömeg ajkán egy akarattal felh«r«ant az „latén áldd meg a magyart 1" Az utolsó akkordok elhangzáaa után a választók mégegyazer látni akarták képviselőjüket s „Éljen Kállay 1" kiáltással újra az erkélyre hivták, ahol hatal mas taps vihar köszöntötte. — A tömeg a I-gnavyobb rendben oszlott szét. Dr. "Kállay Tibor a rend őrség kiküldöttének, Dr. Valentényi Mihály rendőrkapitánynak-^" Megla Antal karhatalmi parancanoknak ellameréaét fejezte kl a példás rend felett, mnjd kíséretével, az egysé-gespirtl képviselőkkel és a kanizsai uri társadalom néhány veze.tőtag jávai átvonult ■ „Centrálba", ahol megebédeltek. Közvetlen mikor az urak az aaztalhoz ültek, érkezett m-g Erdőhegyi L\'jos képviselő, aki a bulgár—magyar kereskedelmi ka-
1924, május 31.
24LAI KÖZLÖNY
mara tárgyalásainál S/óflában idő zött és nem akart lemaradni Kállsy beszámolójáról. Erdőhegyi éppen
a Sipka-szorostól jött az 1800 kilométernyi távolságban levő Nsgy kanhsára.
A kiskanizsai népgyűlés
Eb/d után az urak rövid Idei pihenőre vonult*k viasza. s/*4 órakor a Centrál előtt roraköüó ko csíkba azálltz k és Klakanlzaár. hajtattak, ahol 4 órára ki voll tűzve a népgyűlés.
Az első kocsival dr. Kállay Tibor és dr. Sabján Gyula polgármester hajtattak ki, ezután sorrendben Vargha államtitkár, egri Nagu Já nos, Móier Ernő, Dinich, Görgey István dr., Nonássy J., Pulnoku S., Erdőhegyi L, dr. Paul f/án, Orosxy G, Knorlxer György, dr. Králky István aib. atb.
A templom előtti téren hatalmas tömeg varta már a politikusokat kiket lelkesen megéljenzett. A plébánia bejárata előtt felállítóit szónoki emelvényen Karlovics János kisgazda és Béres János Igazgató. Karlovics János messze hallható hangon a.ívből iövő szavakkal üdvözölte Kállay Tibor dr.-t kl.kanizsai választópolgárai és párthívei nevében, valamint a vele érkezett politikusokat. Kállay dr. megkö síönvo az üdvözlő azavakat, fellé pett az emelvényre, hegy m»g kezdje beazédét, mig a polltikuaok az emelvény körül foglaltak helyet.
A fold igazaágoa megosztasa
Délelőtt a azanaiásl akcióról beatéit a városban — mondotta — éa ezzel kapcsolatban arról a kö<ös munkáról, melyet mindannyluuknak kl kell fejteni, lu Is ezt a közös munkát akarja különösen hangsu lyoznl. Ismeri a magyar természetet, amely könnyen hevülő, könnyen megelégedetten, de nincs la józa nabb nep a magyar népnél. Éiztl a magyar józanaággal kell a jalen-legl helyzetet megolrálnl. Igaz, hogy a háború éa az utána következő idők olyan helyzetet teremtettek, amelyben mindenféle szélsőségnek helye támadt, de itt a józan ma gyarságnak kell felülkerekedni. Semmiféle izgatásnak t«i ne ü\'jenek. Mi egy ezeréves nemzet vagyunk. Minden cselekedetünknél «*i ktl>, hogy szem élőit tartsuk, hogy ha gyományainkat hiven megőrizzük. bzt lesn a kormány ia, amikor a népnek a jöld igazságos megosztó sat akarta biztosítani, amelynek ál-dasa üt KlakanUaán la érezhetővé vélt. A mostani földrefoim nem jelenti annak befejezését. Ez tovább folyik. És újból meg fog itrduiul, mikor a szabadforgalom életbe lép. üs akkor at k«u menni a földbir tokra Is. A törvényhozás feladat*, hogy azabadon érvényesülhessen ennek az elvnek gyak+rtatifeladata.
Mikor nemregen Franciaországban járt, azt lattá, hogy ott alig van más, mint kis- cs középbirtok. Ennek kell lasaan éa fokozatosan bekövetkeznie nálunk Magyaror-azagon is. Ez be is fog következni.
Azt akarjak, hogy mindönki a maga jóléten, a maga bol dogulaaan dolgozzék, as maga gazdagodaaat szolgaija, mart aitaor szolgaija leginkább en aissk az oraaagnak aa érdeket.
Ami az Igazasgoa megosztás dol gát illeti, caak abból lehet adni, ami van, ami rendelkezésre áll. Kel nenyerrel és három hallal csak a Megváltónak sikerült egy tömeget iapialni A magántulajdon tagadása
a7| ha »z osztályharc al»pján kiváiv nák ez* * kérdést megoldani. A magántul"Í^OQ fogalma velünk azü letik. EQn«* » társadalmi rendnek
alapjáról nem szabad lelérr ünk. H . egymás elleni küzdelemről beszél nek, nézzék meg az orosz állam viszonyait, hol azt hlrdtlék, hogy az abszolutisztikus uralom kiszí polyozza a népet. A cári uralom ellünt. Jött egy uj uralom és mivel változoll a helyzet? Ml Is kaptunk \'gy példát ebből az uralomból, melynek nem volt más célja, mint hogy Hegyesek teleszívják magukat." Nálunk mások a viszonyok, la nincs abszolutizmus. Nálunk becsületes munkával mindenki megkeresheti a maga tisztességes kenyerét, meg teremtheti becsületes »zlszter c\'éját.
Igazságos adóztatást!
Majd kitér az adózásra. A pro gressziv adóxáat haagsuiyozza. Az adóztatáanál caak a már mrgho zott Intézkedéseknek foganatositá sát akarják. Vargha Imre államtlt kár egéaz munkáját most az ké pezl, hogy igazságos adóztatás tör ténjék.
Ha valamivel jön a kormány, az csak abból állhat, hogy az uj síi tuielóhoz kell alkalmazni az uj rendszert. Gsak a kereteket kell megadni az államhatalomnak, a ke reteket kitölti a képviselőtestület. Enaek a lehetőségét akarja a pénzügyi kormányzat biztosítani.
Közaégi és egyéni élelüokben Is a pénzérték állandósításánál kell berendazkednl egy olyan helyzetre, melyet meg ia akarunk magunknak tartani. Ebhez pedig a munkál (s össieiartást ajánlja.
Végűi arra kéri a polgárságot, hogy támogassák azt a kormányzatot, amelynek élén egy oly féiflu áll, mint Bethlen István gróf.
A nagy tetszéssel fogadott be-axéd utan egri Nagy Janoa lépett az emelvényre, hogy elmondja be azédét.
Egri Nagy János beszéda
Mikor Egerben képviselővé választottak, Ő azt mondotta választóinak, nem ígér semmit, mert nem tudja, hogy Mmit Igér, meg fogja e tudni tartani. De hallgassak meg az ellenzék szonokalt, ott ígérete ket fognak hallhatni, de vigyázza nak, hogy akik ígérnek, meg fogják-e tudni tanaai Ígéretüket. A mai viszonyok közölt Ígéreteket csak könnyelmű ember tud tonni. Példa erre a fraccla választás. O.t ls nagy a drágaság, öt hatszorosára emelkedtek az árak. Ott ia az ellenzék azt ígérte, hogy ha ők kerekednek faltelé, minden máakép leaz. Megvalaaztolták özet. Éa moat,
— moai igyekeznek azabadulni a kormányzástól, mert látják, hogy ígéreteiket nem tudják megtartani
igy volt ez a háború után. Min., denki érezte az évekig taitó háború eulyat. Mindenki elégedetlen voli. Akkor jöttek as Izgatók — akik felfordították a helyzetet. Jobb lelt belőle? Mindon komoly munkának a fb.fordltaaa még nagyobb és súlyosabb helyzetet Idéz elő. A h*boru után budapesti agitátorok jartak a falvakat. Ax egyik faluban a gazda, aki minden nap rendes idODcn ltfekQdt — egy nap elmaradt. Az asazoBya másnap k/rdeti*
— hol voit az e8te. Anyjuk, mondja B gazda, \'fgnap *»lc i»t volt Cgy pesti ur, aki BSt mondotta, hogy ezentúl csak nyolc órát fogunk naponta dolgozni. Az asszony — aki ismerte s férje természetét,
nem csinált patáliát, csak annyi) válaszolt neki — do, majd meg próbáljuk. Es éjfélkor felkelt -megdügasztotta a kenyeret, ki isz titotta az istállót, az állatokat el látta, elkészltelte a reggelit és amikor a reggeli nyolc órát ütött", seprűjét a sarokba téve — kiült a haz elé. A nyolc crai munkát el végette. Mikor délben a gazd« hazajött, a lakás nem volt még kitakarítva, az ebéd nem volt még készen és sok egyéb nem volt még elvégezve. Akkor látta a gazda, hogyan fest az elv a gyakorlatban.
Nagyon nehérms az állampol gárok közösségének eleget tenni. Súlyos időket élünk, nem csodál kőzik ha elégedetlenség uralja az emberek azlvét.
A pénzleromláa oka
Ml az o^a, hogy a mii vlszo nyok között ugy leromlott a pénz értéke ? Semmi más, mint hogy a legyőzött országok kormányainak lekötötték a kezét, hogy nem tud nak aaját jövedelmi forrásaik felett rendelkezni. A győzőhatalmak nem engednek a békeszerződések azigo ruságából. Az ellenzék azt mondja, hogy a magyar kormány nem tudta megakadályozni a pénz leromlását Hát Ausztria kormánya megtudta akadályozr i ? Hát Német erszág meg tudta akadályozol ? A jó orvos nem fiaatromokkal gyó gyltja a kelevényt, de tovább megy — vért gyógyítja, g vért frissiti fel. Hát a franciák meg ludták e akadályozni a drágaaágol ? A pénz értékének ingadozása volt minden nek az oka, igy a pénzügymiulsz ter sem tudott segíteni, A pénzünket ingóvá tették a békeszerződés szakaszainál — mig aikerült a zálog jogokat felfüggeszteni és a pénz értéket állandósítani. Ezt pedig Kállay Tibornak, Nagykanizsa nemzetgyűlési képvlse\'őjének köszönheti az ország, amelynek eredményét nemcsak mi, de különösen az utódaink fogják érezni. (Lelkes éljenzés.)
Nemea Bertalan képviselő
beszélt e7után. Az ország ügyelnek intézése felelősrégteljes azoknak, akik azt végzik csak azoknak nem az, akik előnyöket akarnak elérni. A nagykanizsai kerület egy o\'y féiflut küldött a nemzetgyűlésbe, aki tudatában van felelősségének. A nemzetgyűlés hálás ennek a ke rületnek azért, hogy Káliayt küldte képviselőjéül, mert Kállay innét vitte muuk.jába bizalmát, ami erőt adott noki. O/ a hamisprófétáktól,
Dialch Ödön
Ráckeve fiatal deli követe volt a következő azónok. Ha valaki nem régen azt mondotta volna nakl, hogy ő egy kormánypárti képvlse\'ő beszámolóján fog beszélni — a szeme közé nevetett volna, mert a legjobban ő szidta a kormányt. Ebben mindenkin lultett. Es akkor, mikor a kormányt azidta — ez az Ő Igsz, őszinte meggyőződése volt. Mikor megválaaztották és bejött a nemzetgyűlésbe — várakozó álláspontra helyezkedett. És akkor látta, hogy azok a képviselők, akik habzó szájjal támadták a m\'niaztereket a gyűlésteremben — néhány perccel később a folyosón tülekedtek, hogy csak egy miniszterrel foghassanak
keret. Amikor észrevette, hogy a véresszájú ellenzéki képviselők a Ház folyosóján alig várták, bogy a rrinls\'ler megszólítsa őket — tudatára jött annak, hogy Itt mégla nincsen minden rendjén. Látta, hogyan készülnek nap nap mellett az uj mlnlazteri liaták — éa akkor megcsömörlölt. Érdek itt minden — gondolta magában éa keresett áthelyezést és figyelte mi történt a kormánypártban.
Tamáaból hivő Pál lett
Látta, hogy a kormány kimegy Párlsba, hogy megalázkodva ennek az országnak pénzt könyörögjön, hogy ez az orazág élni tudjon. Amikor látta, hogy Kállay Tibor dr. nap-nap mellett sápad-tabb lesz Idegölő munkájában, amikor látta azt, mig a hangosazavuak alszanak otthon ágyukban, addig Kállay Tibor dr. a késő éjjeleken la ott virraszt és dolgozik Íróasztala mellett, arra 2 meggyőződésre jutóit, hogy akik ennyire dolgoznak az ország érdekében, azok rossz emberek nem lehetnek. Ea ekkor ő — .aki támadta a kormányt, az orazág azlne előtt kijelentette, hogy épp ez a kormány fojja az országot kivehetni nehéz helyzetéből. A hitetlen Tamáaból hivő Pál latt és azóta egyszerű közkatonaként azolgálja az egysé-gea pártot. A kormányzópártban forró, munkás pártélet falyik. ö a képviselőket, kiket eddig caak a padokból lamert — a pártban Is tanulta megiamerni. Miniszter még annyit nem lett az ország érdekében, mini Kállay. Neki a gondviselés még nagy szerepel szánl az ország újraépítésében.
Utána
Mózer Ernő beszélt
őnekik azabolcalaknak tulajdon-képen haragudnlok kellene a nagy* kanlzaaiakra, — mondotta — mert ez a kerület elrabolta előlük Kállay Tibort, de amikor azt a meleg ase-retetet látja, amellyel a kanizsaiak Kállay Tibort körülveszik - kell, hogy megbéküljön. Tudja, hogy Kiskanlzsa népe az ország legasor-gajpasabb népe, hogy a kiskanizsai asszonyok 3-400 négyszögöl kartbői snnylt vesznek be — mint sahot máault as orazágban és ezért meg Is érdemlik, hogy egy olvan képviselőjük legyen, mint Kállay Tibor. Ha már elvették előlünk Káliayt — hát becsüljék ls meg. Hogy a jóvátételtől huss évre megszabadultunk, hogy a fejünk felett függő Damokles kard elhárittatott — azt nam kla mértékbea Kállay
akik a máséból ígérnek. Fordu\'junkry Tibornak köazönhetjük. A trianoni kereaztényi nyugalommal az éghez, *J\'~ \' "L
hogy ezt a mai Időt nem a mi gyermekeinknek kell átszenvedni, mert gyermekeink már egy szebb Időt fognak átélni.
azerződéa caak ránk van tukmálva, minden vérünkkel ragaszkodunk as olazakitott területekhez. Majd a fő\'dosztásról baszél. E\'itéll a forradalmi alapon való földoaztáat. — Könnyű a más földjét osztani. A parlament az utolaó hónapokban ezer éa ezer embert juttatott házhelyhez és földhöz.
Bámulattal éa hódolattal tekink fel KálJayho*, aki, mikor ma mint minlazter megbukik — holnap már mint egyazerü képvisel<5 a azaná-láai törvényjavaslatot mant előadni. Ö volt az egyetlen minipxter, aki bukása után nem duzzogott, da zavartalanul teljesítette tovább törvényhozói tisztét. Hiszi, hogy Kállay nem fog bennünket elhagyni, de mint főnix madár támadt fel újra a kormányzat küzdő porondján.
Kárlovics József ezután magkö-aiöoto dr. Kállay éa képviselőtár-aainak értékes előadáaalt és a népgyűlést bazárta.
ÍULAl KÖZLÖNV_
1924. mijui 31.
A kl.kantnál
OlvaeókBrban A gyülél után dr. K4|I»T Tibor, dr. Vargha I»re íll.colltkir, dr. Krátky I.tván főjegyző, Koortxer Gtörgy páMeloök, dr. Kov/ct Giu\'a táblabíró • képvla.lőkkel aa Ol-vsaókörbe menl.k át. ahol Steizlin Ferenc elnök üdvöt ölte ax urakat. Ai 01 vaiókőrbcn dr. Káliét Tibor v. mlolaitér éa dr. Vargha Imre államtitkár meghallgatták a polgár-■ ág paneexalt. Egyik máiik érde kiben dr. Sabján Gyula po\'gár-m.aler la emeli axót. Hoaatabb Idő.ái után dr. Kállay kliérelével Simon teklntélyee kiikinliial pol sár vendégifijébe bajtattak. Simon aaját kocilján vltle a mlnlatler kép vlaalőt éa Sbjin p jlgármeatei t híxéhor, ahol a kerthelyllégben fehér aaitalok mellett legjobb bo rét ixolgálla fel ax uraknak. Rövid lltldőiée után dr. Kállay megkő etönte Simon vendiglátálát meí lódult a hoaaiu kocdior vlasia Ka-nlnára, mlg a táraaiág egy rnísilt réexa Latinakba hajtatolt, ahol 0rley Gyö gy klr. kormáoyfőlaná-c.oe vendégel voltak.
Aa IpMtaat Illatban Kállay Tibor dr., Vargha lasra államtitkár, egri Nagy Jtnoi, dr. Sabján Gyula polgármealer atb. Simontól egyeneaen al Iparlcatület aékhátába hejlattak ahol a kani zaal Ipa\'roiláraadalom legkiválóbbjai váriák a mlnlsiter-képvlaelől éa Vargha államtitkárt. \' Ballá Jóxaef Ipartcatülell elnök hoaetabb benédbeo üdvő.ő\'to dr. Kállayl, Vargha államtitkárt éa Sabján polgármestert. Kállay dr. vlezonválaazában itlvályearn meg köixőnle a kanliaal Iparosság me Irg fogadtatálát. L-hoxta beatá-molójára Vargha államtitkárt — mondott,. Kállay dr. — aki még-ciloálta .ax átkoiott fo-galmladói". De lehoila magával egri Nagy Jtnoi képvf.előt la, aki beígérte, hogy eltörlik a forgalmi adót. ö kivonja magát mindebből — Intéiiék el e,t ők ketten moat egymás körött. Kállay Stelláméi mondáaa élénk de-i ültaéget váltolt kl. Borsi elnök pedig válaatul ugyanexen kedélyes hangnemhéu folytatta, mikor a termát Kállaynak megmutatta: Itt ebben a teremben folytak yen ke ményen éi efcdmé/lytclehQl ax Ipa-loaaág tárgyaláast ax államtitkár
lparTédelam
Elhelyetkedée után egri Nagy Jánoa képvlaalő beaxélt ax Ipeto aokhox: Amikor a kormányzat látta, hogy ax Ipiroaaig nem tud olyan erőt kifejteni, hoyy a maga képvl ■ élőjét beköldja a parTamfentbe, Iparbliotlaágol aaervexett, mely az Iparoiaáy irdek.lt védi. Ex a bl-tottiág fogl.lkoiotl a forgalmladó aaklatáaaloak klkaszSböléaével. E tekintetben több átmeneti meg állapodéira jutottunk — mlg a for galmladót majd csak egysier éa pe dlg a tercuclőh.lyeo fogjak leróni/ A pénzügymiolaxter moat küldte két eaakk&zegit Bicske, hogy az oaitrák randaacrt tanulmányozza. Sikerülni fog egy oly rendazert megvalósítani, amely megnyugtathatja ugy az Ipiroiiágot, m\'nt a kereskedelmit. A közlzállltáaoknál a kl.lp.rt fogják előnyben réazeal teol. Aa egyeágea pátt ■ kls\'pír hiteligényeit éa az any.gkoezeriéal atSv.lkoi.il ilapoo .k.,j. m.g-valóallanl. Lsgyen.t i.hál blxalom-
Sl f, \'®^ J\'"os-rt,
államtitkárral axombaton tárgyal-
tak olyan ipari kirdi.ik felelt, melyek ax Ipironág érd.k.lt nagy han elő fogják mozdítani. A forgalmiadó terén uj rendizerl fognak bevezetni. — Megegyeztek abban, hogy minden Ipari eiakcaoport a forgalmi, dó hlv.lall.l külön tárgyaljon. Rendelet fog kimenni, hogy a forgalmladó hivatal kőtelei a apa c\'áti aiakcsoportok Igényeik II gyelembo venni. A lalflatások meg fognak szűnni At Iparvédelem Igen crőa.n kl van domborítva.
Nagy Jiooa kalolikui pipképvl lelő — aki eddig Is évek óta a magyar iparoatáisldilom különös i.óazótója — btaiédével nagy hatást kellett. . .
Vargha államtitkár baaxéda
Utána dr. Vargha Imre pénzügyi államtitkár beazélt, aki a kanliiil Iparosokkal\' mlr több l.beo volt azlvea tárgyalni éi p.naazalkat meg h ,Ugatni. „Keményen éa eredmény né kül" nem tárgyattak vele — mondotta. Most sem virhitják azt, hogy holnap nem leit már for galml adó. Ellenben Igírl, hogy a legrövidebb Időn belül a panaszok míg lógnak szűnni. Egén máa rendszerre térnek It. Csak egyarer f.ignik megadóitatnl — a termelő nél vagy a gyárosnál. Azonban ez ig.n nehéx feladat. Mert van egy bizonyos megtllipltott öltxej, a melynek be kell folynia. Di ennék at őaaxegttek minden zaklatástól menten be kell folynia. Időre van nükiég \'— mlg a teltei fokoxatos adórendi art be fogják vexetnl. Ax első adó a forgalmi adó, mtté<?nlík a háihelyadóval együtt al ketl tűnnie. A forgalmi adó legdSgyobk ellemége egri Nagy Jinoi, klval neki nagy harcokat kell vlenla. Kéri ax Iparoaokat, hogy péóteken eite felé jöjjenek fel hotxá ax égyes panaaiok mcglárgyalálára, mikor dr. hátér Endre pénzügyi tl\'kárral együtt atlvtaen áll reídelktzéjtlkK.
Dr. Kátlay humorosan mfcgjegytl, hogy ttígtk czak jobb volt, hogy helyette Vargha államtitkárt engtdte beszélni. (Elénk derültség:)
Kátlay dr. éa Vargha államtitkár erután ax egyea Iparosokkal1 még
elbeszélgettek, majd kíséretükké silatén kibijtattak Lszinakba.
Bankett
a Prlffel E/ylatban
Este 9 órakor a kanliaal egyaé-gespárt dr. Kállay Tibor tiszteletire 250 terítékes tirkaavioiorát rendeiett a Po\'glrl Egylet kert-hclyltégében, amelyen a kanlzail társsdalom azlnejava, az ösezea haróiágok éa kőihlvatalok fejel ia diatea hSVykŐíö saíg réaztvett. A tárlaavácsora alatt a k\'erlhelyliég nr.lnden asztala lönve volt. Seám talán ember nem kapott már helyet. A vaciora alatt á legfeaztetenetA, hangulat, pompái jókedv uralkodott. Mindenki a Kállay ci.Iádhoz tailozóoak érezte magát. Az elaő felköaiöotőt dr. Sabján Gyula pol-gármeater mondolta dr. Kállay Tiborra, aki vállasában ax öaixa tartó egyaégeaaigre ürítette poháréi, örley GyB-gy klr. kormány-(ő\'enáe.oa gróf Bethlen l.tván ml-nlatterelnöiöt kőasöntötte fel, Knortzer Győigy veeérlgatgató, pártelnök a budepeall vendógpo ll\'ikuíokat, Mózer képvUclő a ven dégaxeratő vároa kö.öniégit, egri Nagy Jinói éa Cörgéy litván \'a nigykanltaai hölgyeket, dr. Hofdu Gyula a betegaége miatt akedÜvo-lO\'.t íüici Lajos pártelnököt kő ixöntötte fel.
A kópvlaalők •Inlaatak
R-pült.k a perek, a negyedórák, a félórák. Kóealgelt ax Idő mikor a po!ll*lKol».k »\'é|fill vonallal vliata kellell utasotok. A kötőmig lelkea élj.niéae ko.ben buciu.tak, majd kihajtattak ax állo máara, hol ax éjféli axemélyvooatlal vlsssautaxtak Budapeatre.
Kállay fogadó órája
Péntek dilelőtl 10 órakor Kállay Tibor dr a kliéretében levő Oroexy G-.a, Knorlter Györgyé, dr. Pau Ivánnal a vároahátára ment, hol d\'. Sabjln polgármeater axobájá ban klh.llgaláat adott.
Előizör fogadta a dr. Kenedi I „re táblabíró vezeléia alatt meg jelent N\'gykanlzaa viros társadalminak küldőtlaígét, mely a honvéd-zenekar illmaradáaa\'érdekébe* kérte a mlnlizterkipvilelí sürgői kőiben-járását. Mejd egymásután fogadta audiencián Hirschler Síndor klnca lárl tanácsos, vexérlgazgatót, Otoös Enll nyug. állaoipénxtárl főigazgatót, a református él evangélikus egyház képvla.letében Kádái Lajoa és Horváth Olivér lelki.z.ket éa Pctrik Albert DV főmérnököt, utána Csltmaila Kálmán fémlp.rl nak-Iskolai Igargatót, Wciser Jínos fő mérnököt, Antorge Antii;. Baláis Zilgmond dr. éa Fried Ölön d . ügyvédeket. Majd átment a kla tanác terembe, ahol kb. 26 —30 nak nyilvános audienciát adott.
Vártba államtitkárnál
Mikiiken Kállay a klatanácste remben fogadta at űgyea bajos emkerakat, addig dr. Vsrghi Inra államtitkár dr. F.lér pénzügyi titkárral a vároil fordatniladó híva tálban ado\'t kih.Ugatást a klika nlnal polgártágnak, főleg adóügyekben jöttek aokan hotxá pa-n tatra éa tánéctot kérni. Vargha álltmlftkár mindenkit meghallgatott éa Fatér feljegyexte k panaizokat. Rendkívül sokan vatlék Igénybe Vargha államtitkár azlvea kéltségét.
Kállay a hőaök
■ lákászM
D-. Kállay a klhal\'gatáaok ke-fejeitévéi klairetével átment a xaldó hőáök emlékművét megtekinteni. Ax hr. hltkö itg udvarában dr. Brid T.vadar hllkőilégl elnök éa dr. IWnMerE.nő főrabbi üdvö.öllék a kipvfielőt. A! emlékmű előtt a hllkötiégl előljáróiigl tigokon kívül ott voltak dr. Kahán Imre, Schworz O ló, Abramovics Márk, Práger Ferenc, dr. Balázs Z,lg mond, dr. fried Ödön, Rosen/etd Jtxaef atb. Kállay hosstabkan megtekintette az emlékmüvet, kérdé lel,a dr. Winkler főrabbi tsjikoi-talta, majd bement a templomba éa megtekintett mindent. Kéaőbb Vargha államtilkár Is beiéit a templomba. Kállay és Vargha dr. sz|. vélyesen \'elbuesuUak dr. B.-őd eltüktől éa dr. Winkler főrabbitól.
Kállay többi látofaláaal
Dr. Káttiy eiu\'in itükebb kité-relével kihajtatott a Király aőr gyárba, ahol a hatalmai Ipartelepet meglaklntetle, nneglálogatta ax OMKF. elnökét Blonkenberg Imrét, ai Izraelita hllközaig elnökét dr. Bröd Tivad.i t, a beteg pártelnököt íofcl L-joit él a párl fáradhatat lanul tevékeny elnökhelyvtlelét, Kno tzer György klr. kormányta-níoioa, vezérigazgatót. Egy óra előtt llazteletét letle a klr. törvény atiknél, \'ahol a távollevő dr. Eöry
Szabó J inő kurlal bíró, elnök helyett dr Kenedi Izsre táklaklró üdvözölte dr. Kallayt, a klr. ügyéez-aégnÜ, ahol dr. Szabó l.ajoa klr. ügyéazaégl elnök köszöntötte éi a klr. járáablróaágnál, ahol dr. Kovács Gyula tábliblró, járáihlrésfgl al-elrök üdvözölte. Dr. Kállay mln-d nütt rövid Ideig elbeazélgetelt, majd azivélyea axavakkal elbuctu->ott. Délben u|oépl£/e* E-nö föld-kl, tokoi nil.ckid voll dr. Kállay Tibor\' tlizteletére, melyen meghívott vendégek la réaxt vettek.
Déluláo 4 órakor Kállay dr. megtekintette ax uj piarista főglm-náilunwt, ahol Eberhardt Bíla fő-glmntifumi Igazgató, kegyeerendl hé,főnök üdvötölte is kalautolti. Dr. Kállay a legnagyobb elragad-talál hlogjfn nvilatkoiolt a pompáé Intézetről. Uiána mcgteklnlellc a fémipari axakiakolát — a kötő-i.övőgyár.t, a Kaazinót, majd ké-aöbben átment Ismét az Iparteatű let székházába.
Eite dr. Krátkjl István vároii főjegyzőnél vscaora volt, melyen Kall.y Tibor dr, V.rgha államtitkár és szűkebb kíséretük réiit veit. V ciora alatt a Ipatoa, Poaláa d láeda Büchler karnagy vexetéae al.lt azereniddal lep\'e meg dr. Killay Tibort
A miolaiter k^pvlaelő, dr. Vargha államtitkár, Oroiey Gíta volt kor-máoybi toi, dr. Paul Iván mlnlaz-terl titkár ii kliéretük a péntek éjjeli vonattal vlssxautaxtak Budapeatre.
Nemzetgyűlés
Budapest, m4ju« 30. (S«játtudó siíóok telefonjclcotéie ) A nemzői-2yülc« m»l ülését délelőtt 11 órakor nyitotta mejj Szcitoosxky Bili elnök. B jelenti, hogy n szanálás ellenőrző bizottsága megalakult és gróf Ráday Gedeont választották mrg elnökéül. Áttérve a vámtarifa tárgyalásira, BirS Pál egységes-párti szói a javaslstho*. At egész vltgon a vámvédelml rendszer van érvényben. Teljesen Időszerű, hogy Mngyaroiszág Is ezt a vámpolitikát kövesse. Nem tartja szerencsésnek azt a beállítást, hogy a msgysr kormány a tőrvényben lefektetett •xempontokkst szemben nagy kon-ciwzlót tett egyes államoknak. A vámtarifa nemcsalc a nsgylpsrotok érdekelt védi, hsnem a kisiparosakét Is, a mezőgazdákét Is. A vámvédelemnek az árak kialakulására nem lesz befolyása. Sokkal lokább drágit-a behozatal. A vám-tirlfit alkt Imas alapnak tartja ke-reakcd-lml szerződések kötésére. A jtvaslatot elfogsdja. Utána Peyer Károly szólal fal. Az áruforgalom és vámlrérdés teljes szsbadságát kőre teli. Határozati javaalatot nyújt br, mely szeiltzt a kormány helyezze hatályon kívül a behozatali tilalom recdizefét.
Temesváry beazédének elejtését kéri, mlhíz a H it hozzájárul.
A legkÖielíbbl ülés szombaton 10 órakor losr.
Londonba hívták Popouicsot
Budapest, május 30. A kőfesőn-tárgyalások kedvező kilátások kÖ zöit fo\'ynak. A londoni népszövetségi körök elérkezettnek látták az időt srra, hogy most már Popovics Sindort, a Magyar Nemzeti Bank elnökét Is bevonjáV a megbcízélé sekbe. Popovics Sándor ma eate utazik el Londonba.
El ne feledje, hogy június 1-én lesz a Kereskedelmi Alkalmazottak juniálisa Lazsnakban
1924. májua ál.
ÜAI.A1 k\'Ö/ÍLÖNV
HIREK.
M»|UI
31
Szombat
«<>m kath.! Angelta M i\'rotostin*: Petronella. Izr.: Ij.ir 27. S. B IitőJAráa : Nagykanixtán
_ péntek r«jjgoJ 15 7 C, szil
• «BkoyUR»tl. Délben 22 8 C, szél északk«l«1i Ksft 18 C, szél északnyugati.
Meteorológiai Intézet Jolentése szerint túlnyomóan száraz, meleg iJ6 várható helyi xi valarokkal.
Napirend : Uránia 5, 7 és 9 órakor .A farkas.* Világ 6, 7 és 8 órakor .A ciábitó.\'
— Elaő szent áldozás. A Roz-gonyi utcai és Huszty téri elemi iikolások \'230 növendéke járult Ál-cl )TÓciQt5rtőknapján a felsőiamp-lomban nz első azentáldozáahoz. A legtöbb gyermek szülője, ugy szintén a tantestület tagjai Is meg-jelentek H azent ténykedésnél, melyet Gazdag Ferenc püspöki biztos végzett. Az latentUztelet befejezése ulán az O\'táregyeaület megvendé yrlto a kedves gyermeksereget a Ro\'gonyl Iskola termében, melyeket ax egyesület leánygárdája ez alkalomra szépen feldíszített. A r-ggell kakaóból, kalácsból éa «ü teményből állott, mit Pe/ermann JSzsrfné éa az egylet hölgyei szolgáltak fel. A gyermekek a reggeli u\'án tőbb azavrlatot és éneket ad lak elŐ. P. Hilár, az Oltáregylet igazgatója e helyen la köszönetét frjezl kl azoknak, akik adományaik kol hozzájárultak a gyermekek m*g*endég éléséhez.
— Országos váaár loaz hót főn Kanizsán.
— TlazlnjitókBzgyméa Stom balon délután 4 órskor Zalaegcr szegen városi tisztújító közgyűlés írsz a városházán.
— Kidőlt villanyoszlop. Csű törtökön délután 3 óra tájban a Vörösmarty utca 12. számú ház előtt álló villanyoszlop eddig Ismeretlen okból kidőlt. Lehet, hogy rgyébkéni ls korhadt volt s a szords osti hztalmaa vlhsr megvi selte az oszlopot is, talaját Is. Az áramvezető drótok legnagyobb része elszakadt s igy szerfelett ve sredelmessé vált az ott közlekedő emberekre néive. Életveszélyes volta miatt hozzányúlni "oki sem mert. \'I eltfonáitak a vlHanytelepre, azonban ott csak egy félóra múlva jelentkezett valaki s azután mentek ki a helyszínére s az áramszolgáltatás érdekében megtették a szükséges intézkedéseket.
— 64 évei divatáruház. Sin Jt*r Jizsef és Társa divatáruháza N.gykanizaa Erzaébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Négyszáz levente jelent kőzett Egerszegen. Z»laegersze g n Is lejárt a jelentkezés >k határ id ja. Mintegy 400 levonta Ifjú j i-lentkezett, valószínű azonban, hogy svázon fölül van azoknak a szám/, akik nem jelentkeztek, özazehaaon-llláaul megemli\'jük, hogy Kanizsán 1400 levente jelentkezett.
— Autó * majális axolgáU-tnban. A Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének június elsfjti majálisa iránt olyan nagy az érdek lődés városszerte, hogy a rendezőség egy szerencsés ötlettsl autón fogja kiszállítani a közönséget. A\', ontó a Cenlrál előtt fog Indulni a több fordulóval rmjdnem ingyen léazesitl a közönséget abban ax élvezetben, hogy .autón teheti meg az utat Lazsnakba.
— Járáai tiastiárt«ka>al»t. A zalaeg«(a>e»gl fŐszolg,ablróaígon ju-nius 5 én fáráil tUztFéftekeVlet l<sr.
— Zalr.egerazog polgármea terének nyári zendelkezéseJ.
Czobor Mátyás, Zslaegerszeg polgármestere rendeletet közöl f<|r* gaszok utján a város lakóival, hogy c nyári iifőjárás egészségügyi ve-mélyeinek elejét vegye. így elr.-n deli, hogy a házak és kutak kör nyékét tisztán kell tartani, gyalog járókat öntözni, kutakat fedéllel ellátni. Rendelkezik a piac rendben éa tisztántartásáról és gyanús m\'g-betegtdések bejelentéséről.
— Nyári újdonságok, grrna dinok minden sziaben, epongeok, mosó msrcquénok, gyapjú deLlnek, Hbeitl batisztok, nagy választékban érkeztek Sioger dlvatáruházába.
— Veazedelmes gyermekjáték. Péntek Matild 5 éves ko-márvárosl kisleány a napokban az udvaron kavlcsokksl játazadozott. Kgy kis színes kavics külör.ö\'en megtetszett neki a miért, miért s-m, a fülébe dugta, de olyan mélyen, hogy sem ő, sem hozzátar tozói nem tudták többet kivenni. Ba kellett hozni s gyermeket a kanizsai közkórházira, ahol orvosi beavatkozáasal sikerült a kavicsot a kislány fülébői eltávolítani. A kis beteg állapota nem veazélyes, de még a kórházban kell maradula ápolás végett.
— Villámcsapás. A szerda tsli hatalmas v\'har alkalmával So-mogyazentmlklóson is leütött több bben avlllám, de azerenciére c«ak két pajta esett áfdozaláu\', amelyek a,ónban földig leégtek. Emberélet ben, állatban nem esett kár.
— Regenhardt éa Rnymann lendemasztok, női és férfi zeeb k-ndők, Míy és Ihlfeld rumburger vásznak, len és llnóbatlsztok, aifo nok, slfonbatisztok mérsékelt árban S\'nger divatát uházában azeiezhe-tők be.
— Trocadero. Egy fd5 óta a S:ftv:s kávéházban a csend űlŐtt tanyát. Ma eatélől kezdve újra ér-dskes xenel újdonság üti fel tanyáját a Szarvas kerthelyiségében : a Trocadero hizi szalon zenekar, amely minden este ott fog muzsi kálni, énekelni, kupléznl, hogy uj életet varázsoljon a szokatlan esend helyébe. >.
— A Tanítótestület kozgyfl lése. A Zalavármegyei Általános Tanítótestület zalaegerszegi járáa-kőre juaius 5 én délelőtt fél 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését Ztlaegerszegen.
— Evozőa ünnepély Eger szegen. A Zilaegsrszegl Evezős C\'ub junlus elsején a kaszaházai kertben séttcsónakázással, lampio no« felvonulással, \'tekeversennyel, lonbolával egybekötött nyári mu latságot rondez. A mulatság délután 5, a tekeverseny 2, a sétacsónakázás délelőtt 10 órakor kezdődik.
— Cowercoat rlpa, wjps cord, Tutan Kh idicq trikőselyem u,don ságok nsgy választéka Singer divat-áruházában kapható.
— SoffŐrviaaga volt Keszthelyen. A kessthelyi aoffőrvlzsgán kilencen vizsgáztak sikerrel. A bi zottság tagjsl voltak Laky ipar felügyelő, dr. Bodor rendőrkapitány és Bajka műszaki hadnagy Stom bnl helyről.
— A vllághlrU jó minőségű szővőpsmut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és azővőoSrna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó éa vörösfejlő kapható Singer JS zsef és Társa gyirj rakTárában Nagykanizsán.
— Siófokon ieac az orvos kongresszus. Az Országos Orvos Szövetség Siófokon tartja ezévi kongresszusát szeptemberben. Ionét átmennek Balatonfüredre, majd T/iossy Gibor tiszti főorvos veze tósével mrgnézik Tihanyt, Bada cronyt, StigUgetet, Keszthelyt éi Hévizet.
— Perzsa, gobelin , setén , bécsi ágyterltőkészletetek éa asztalterítőkből nagy raktárt t.rt és ju\'ányos árbsn adja Singer jSistf és Tarsa.
— Sertéspestis Nagykani-«aán. Ismeretes, hogy e hó 23 án városunkban szórványosan fellépett a sertéspestis. A járvány lassan azóta is terjed s ennek következtében minden megbetegedést és elhullást a városházán be kell jelenteni. A fertő:és elkerülése végett ■ falkával kijáró állatokat ajánlatos idrjekoráo, már most beoltatni.
Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-UI 6.
— A jól oltozkSdő url és női világ figyelmébe! A FILIPP kötődé (Stombathcly, Széli Kálmán u\'cs 6) harisnyái éa zoknil a Irg értékesebb anyagból ssjít mühe iyében készülnek. E\'őnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-h-tők és javíthatók, Igy nem, keli velük otthon veaződal. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve e\'.őnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla m-ggjrőzŐdnl.
Aller képea caaládi lapja 7. száma megjelent. — At összes számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fü\'öp Fiai könyvkereskedé sében Nagykanizsán.
*=> Dlewock Júlia nyelvlako-Iájában (Keresztény Oíthon) vasárnap, junlus hó 1 én délolőtt pont fél 9 órakor lesz az elemi msgán-tanulók vi sgij.. Érdeklődőket szívesen látunk. B -lépőd!] nincs.
Olvasóink érdekét azol gáljak már akkor is, midőn tudo másukra hoz:uk, hogy a M. A. V. tarifa emelése alkalmával fél áron utazhatnak Budapestre M\'g Inkább szolgáljuk azzal, hogy figyelmeztetjük : keressék fel az ország legnagyobb azövetáruházát, a világhírű Semler J c?get, látvánjoiság azámbamenő nyári dlvatkülönleges-ségek férfi és női szövetekben csak rövid ideig tarló rendkívül! ocasslóa arakon szerezhetők be. A cég fel halmozódott maradékai ulán még külön nagy árengedményt nyújt Bécil utca 7. alatti főierakatában és Koronaherc.-g utca 9,\'alattl fiók üzletében.
5
SPORTÉLET*
A párisi Olympiász
Eredmény 3i0 Egyiptom ja vára Félidő ltO Egyiptom javára.
Az Oeuvre szerint a magyar csapatot az egyiptomi csapat telje seti megzs.varta. Nyolcvan p?rcen át a magyarok voltak fölényben, dc a cmtársor határozatlan játéka miatt nem tudtak eredményt el érni. A csatárok közüi csupín Hi cer p\'óbált kapu a lőni. A f<dezetior éi a hátvédek kifogás talanul játszottak-. Biri a gólokat n ;ra védhette. Ssjnálattal láttuk — írja tovább a lap — hogy olyan klasszliu csapat, mint a magyar kiesett, de vigaaztalódunk abban, hogy a( egyiptomi ospa-lot gyors ét bátor játéka, továbbá
a rendíthetetlen győzelmi akarat segítették diadalra. Az Echo de oport érthetetlennek és ty«reke»-nek hiszi az eredményt. A vereség okát abban látja, hogy a magyar csapatból hiányzott a taktikai szellem és az elővigyázatosság. Meg-említi nv4g a lap . milgy,r C|„. pat gólképteL-nségét és hihetetlen balszerencséjét.
Svájc—Bsehország 1 t 0 (0 i 0)
MOZfidFÍMTtíPSZIIIlUz.
Urínla. Siomblt—v.iirn.p 5, 7 <1 9 ór.kor: ,A farkas" D\' Albert optrij, filmen. fS.i.rrpbeo Mlcb.el Bíhnon, a Cei.rlm (ŐJíerepISje.
.Fallj/", a szerelem vértanúja" 2 MvoDásbtn.
VlUy, Szomb.t—v.iárn.p 5, 7 <■ \'1 ór.kor .A csábító." A Nem-«»ll S^lnhíx tavalyi oiOior-darabja. .fattg, a szerelem vértanuja" 2 felvoniiban.
At elfiadáaolcat mlndkít moijó-b.n ciak fflnöttck níih.tlk me,.
fl székesfővárosi javaslat bizottsági Ülés előtt
Budapest, mfjui 30. A Dtms.t-gyöléi k5ilt><r>t<iü,;l blxottiíga (Jclutín öléit tartott, melyen . ut-ke.fSviroa tőrvényhatóiíjl bízott-
■ áginak ujjátzerveiélérSI i:ó!ó tör-víayj.vailatot tárgyaltík. A kor-ininy rénéröl jelen volt Bethlen mlolutereloök és Rakovstkij bel-Cgymlnliiter. A« ültaen Putnoku Móric elaókölt, előadó Siabó Gíia volt. A j.v.\'ilat l.lárgy.lt aiaka-a.-«lt kliebb jelenlö,é~Q módos ti-
■ okkal elfogadtík.
Magyar Ügyek a jóvátételi bizottság előtt
Párls, míjus 30. A Themps jelentése szerint a jóvátételi bizottság mai ülésén Magyarországot érdeklő ügyekkel foglalkozott.
Lemondatják Millerandot
Pár is, mfjus 30. Az Oeuvre ja-I\'ntéso szerint Herriot tegnap dél-u\\án visszatért Párisba s több po\'itlkuissl, közöttük Palnlevével és Leon Blummal megbeszéléseket folytatott. Herriot holnap felhívja a szoclsllstákát, hogy vegyenek részt a kormányban.
A lap ugy tudja, hogy a baloldali képviselői* "vasárnapi konferenciáján javaslatot \' fogadnak el, smely azeiint a jelenlegi viszonyok között a baloldaliaknak lehetetlen együttmüködoiök Mllleianddal.
A bukaresti robbanás
Btcs, május 30. A Neue Freie Presse bukaresti jelentése szerint a tegnapelőtti robbanás olyan hátai* mos arányú volt, hogy még Bukarestben is, ahol a lőporrobanások bi onyos időkölökben megismétlődni szoktak, párját ritkít ji. A katasztrófa színhelye alig egy kilómé! erre van a várostól éa nincs messzebb a cotroceni I királyi palotától sem. Mlnhogy a tűz terjedése következtében az egyik robbanás a máslkat követte, a katasztrófa körül három kilométernyi gyűrűben kilakoltatták a lakosságot, amely különben is fejvesztve menekül lakásából. Mintegy ezer lőszerrel telt vasuli kocsi robbanhatott fel. Az egész szállítmány rovld idő előtt érkezett a Skoda müvektől. A kár több mint két milliárd lel. A katasztrófa okát eddfg nem tudják.
2ALAI KÖZLŐNV
1324. májua 31.
A TÖZ3M mm.
(S«ját ludűiltónk telefonjeleotése) A msl tőzsdén az üzlet larlottao Indult és kisebb Ingadozás után k ülőnölen ■ tőisdeldő második felében a latyh»«ág megszilárdult. A proloDgídós nap következtében Igen sok áru k<rült a pisere, miáltal előidézett árfolyamcsökkenés igea lényegtelen volt és rövid ideig tartott. Ugy látszik bécsi ösztönzésre az arbitrázs psplrokból kiindulva általános árjsvulis kezdő dőlt, mely végeredménjben 6 — 8, sőt fgjes eletekben 10 százalékos árnyereséget eredményezett. A for J.lom megélénkült é. efyta papi rokbao, melyek cj,időben elha nyagoltak voltak, erő. tiilet mu talkozott. A proloogfciót megle-hotíaío almán lotélték. A koazt pénjplfCOD megfelelő monnylsígü áru 411 rendelkezésre 1 azázalákktl, ■ok árut kínáltak. A m«l zárlati áj folyamokat a közép kurzusok felett lok ciciben ptdlj a lejma gaarbb árfolyamokon állapították meg. Zárlatkor az irányzat azllárd, forgalom élénkült, hangalat biza zakódé.
Utótíxada. Pa.tl Hazai 435o-452o, Egy.aüit Bpeat FSv. 2i8-lo, Unkányl 135o-4oo, Kíazén 425o —35o, Nova 2oo 2oö, Migy. Hit. 714-728, Oazir. Hit. 278—285, Salgó 81o—82o, Hazai Bank 255 -68, Danubius 4175- 43oo, Vil lamoa 2o6o, Naalci 3o75—3175, Kereskedelmi Bank 158o-16oo, Cukor 375o— 85o, Me>«hegyeal 315 Georgia 62o— 64o.
Eatl magánforgalom. irányzat txlltrd. Magyar Hitel 740-45, O.zlrál Hitel 280-85, Salgó 835-40, Nova 210—20, Hegyver 144.0, Ganzdanubiui 4375, Villamos 2075— 80, Kőszén 4325-50, Föidbltal 440-50. Egyeaült Fóvároal 220, P. Hazai 5125-75, Mezícuko. 315.
Tazmány tőzado
Buza tlazavidéki 76 kj-oa 337500 -340000, 79 kg-os 347500 352500, egyébvidéki 76 kg oa 332500-335 000, 79 kg-oa 340C00-345000. -roia 305000- 310000, takarmány árpa 300000—310000, — aSrárpa 325000 - 345000, zab 327-332500, tengeri 270 - 275000, korpa 240000.
Az irányzat tartott volt. — Buia 2500 K val olcsóbbodott.
Seri*,. íaár. Felhajtottál 1400, eladatlanul vlaazamaradt 2C0. A vásár élénk volt. 1. r. 26000-26500. Könnyű 24000—25000. Szalonnás félaartéa 29500 - 31000. Lehúzott hus 30000 34000 Sózott szalonna 27500. Zalr 31500. F,gg,u 14500. Marhabőr 17500—19000. Juhbór 12000-14000.
Namaafimak. Egy koronás 7200-350, egyforlotoa 19.000, öt-koronáa 37.000, tízkoronás 207 500 Dukát arany 205 000 K. A takar Akkoron* árfolyamai A Davizaközpont közli, bogy a takarékkorona mai árfolyama 132 papírkorona,
A magyar korona külföldi klvalaloa Jegyzései i
Davis. Y.lul.
"C\'P Cl l . IT1.
7a | 73 81 180 ■ • 43 43 40 ttí
• • | 3S5 410 1410 N.w,óikban 12.00
ZBrlckl .árlat i
Pill. 2080 00. Imu 2448 00 N.wvork
sassaajs!?,-^®
^\'S^SSrwtfiSiS
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapastl lözsde dálután 1 órai sáróéríelyamal a követkesök:
Bécs . BerUa . Prága .
Bankok
Ancol-Man 7S.JO
Hajai •50
Acrlr
IIU.
leuiioc • H
Uaalmit.
Ol.-M. t»nk • 1
Oaau HU.
Llo>d tank H

Altallsoi fc I5S°
B. Acrár 75
fúUtülcIb. J

Hon-, ul. | b ÍJ
lltoflria
locallaa • 35
V. Cató Ipart 11
K«(alml
Kar Hllíl
Macxar-Nímac 11
K4«p. JrlallOf
Vtroal tank
Mtrlnr . 17
Ncma.t íatik 41
Kr«ak. B. Í\'O
Onloo
AKrtf. b. rífi > * Uj J
HlatoaKök fa
TalaarAkuk
M»lrO«l ip. JJ I.lpilrárcal IOJOO
V6rUú*\\ U) Kibánjál Tak 15
Alul. Tak. »00
Moktir fjo H«i»l taS KJaOM.BIal H7JO
Kotx\'.lra JIO
Mar,.-Francia $}0
HAtsjik
Alialoluia
A.a/all J
Baurll 4«
Br-xalsl i»0
Bort. laíe >>
Sitoll\'r 10.
fjltkl\'ulo
Siáuvlil 47<
Kobó
lllTio lífla j; K6b. lial
Draacbe l«:
Ma(oeilt I7K
U\'tr. \'!
Ali. K\'"n<o ««®1
Kcrtmla l* Xöri n<o Nafybltoojl
SaJOkooWI "
Salt4 T<3
UJUH •««
Uolí ble,a -
UrUíorl IJtJ
C*«fell «»
Atíeoatum i4o
Fraokllo l»J
Glofcaa 51
Kaootar "
, P.IlM !»•
Ríni »5
Rí*. 90
StcjiiHcm 10.1
Píriroal a,. M
UjaicOMm ll
I Uk Mao"
Bílz« Un>
Mtrlcf Wolor | Ok>m»río»r Cfcaoír.lr V.cylf.r Vajoopti 1 P.liol
Ri«ieínaeo
Scbllck Scbsllí* Ttsiloí
Unltaa Valtio W 6mtt Cerrlnjíf
Kklpar
Poorater Gatmtoo
MUlcfel :o
KSsoll
VJrotl
milrusi ÍO
Nova «oo
AUtmraiai 7* J
TrJM • *S
Cokor»jr*r»fc
ntlcaVoc ««5
Horrit C-J> H75
OwrHa 6l>
Mcadb. cuk. 511
I I.ifCrjn , | llltri fa


Va lulik Dewlskk
Napd«oo -,|]000 AcctiMdam tljoo-meo
AeeO> loot »»ll\'50-19>»00 BokaiMt 185.405
Uti , H5 ÍJ) Kopsoblia U9JO-IJJJO
Dollár 3!4CO-eiSOO Krlaatlinli IUÍO-IIJÍO
fraorta f> 4Í}0 «IOO Loedoo trf\'XI JJÍlCO
B«l(a fraek <c«. 4150 Briaael 4070—<»««
Ura 59« «r«o Oiaaio(iit| «so 4050
Oa.tr. kor. ujGo illlo Pirii «740 4ÍVO
Lel 1»5 <05 Prlfa I6l0-I700
Eaokol t«»o >(95 Stfrtkbrtlaa • 5(00-14150
trtjd frao 15770-18150 STJJC I57TO-I6ISO
Ktxoca dia » 1045-1115 Btí. II560-III80
KollaaJI ll llíio s«»50 SaóHa 6(0 í«o
Btlfrid 1095-11)0
/WVavVWW Newyork ijioo
a.-M. Coocofdla liíkíacaah.l
T6t4kaaeniw. OiulU II untária Klci!;tsi!om VHIÍJU Tr. DtnetJa
Brödl wif. Köborj C« Uty
Ond. OíytT Plblio raa P tejru 1 Pícakmak Pricil
Oani-Dan (
G/p\'ta \'»á»at \' OyírtTr
Uo6*n Kaaaab
KUalicf KthBl I.iCf
LlfiM
I Malomaokr M
| Nema«ll ía M-S
Lldxl( 4\':
I Of« tto
I JX.I.inyal ISO
Sxlar6nla UJ
I TWk —
Naalci S0«O
Vlk. t«lo» ?
ZabeTal IJO
Zeo«»l 100
1 Pawnk 8-í
K/áSliin. 30
IpJib. — I K0il*ko<1««
jo Adrii 47 ! AÜtstlki 190 I L«T«D<« 15.15 I Mftr.
Saallml Ptap^kl
via. pín<;
Tokaji
HiIkcrMk,
OAt. Villa 8tj. Uia
Ali. (<i
Olajok Olajipar I
Marcal pel. I
Kfiylroal aS( Kidlya-if Polflri iíí Pao. ide
Birdil
Kc(á«TÍcb
R<iiYéojri6r
Oicbviodl Knui •■«••
Ha&firU Royal aiiltd Scbwiniei e«laa
lol«
X, (a Icelpai
Unle (ealíl Oj-ipjumiMd S«d»aKd44 W. Textil Oí.ldbtri Kari 00
Vegyipar
s^ediao n
Pldra ■]
Mdcrlo* »<>
Silkra 6
Vander í
Cbloola ■
Oanka 1}
Dla-va
K«l<la Uur t KWlo
Klotild 11
Tdfdk 1
Lator
KOlflnraiAk
Ooc«(t «
Olell unli t>
P»ltta too Kitel
Onral . 64
Tcltfoo 11
Ual« ttloh. Stotookl
z.*r»»pur,
Btrdl Klfi^totó
Vttui r«f. 84ot
8r*M6l Corrto Ilim Ptf\'H
Haopalpar
Rtarfilm
Oiitmxld
Uio.-Ntan
Tnrnl Bj*»l
VerWbol-»ak
Ojéri b<5r
««
1.50 St.50 IJ.JO IJOO •So 95 190
IS
JIO
«J
N»gyr»b«ca01t
Hölgyeim 6a Uraim
e hiUn llntlapriMi
CSAK AZ UDVARBAN
as otc*A niáratlékv&aArbaii, \\\'I. KlrAly-ulcai 3®, aiátn alalt rlatlAarx kvininek 5500 darab pamutvlaiocmaradík eséietje K 130Í0 ítoo drli fiaiitrarl pamatrluoc>1rpe44
^ -J»........... SSIOO
Caooaai/p lío cm laílea nöi ktlmík . K 2KJOO PírfióltdojtitJrtt f«li0oíal k«:iö lr, m K Kt»«00 S<l,«mfínji litflrA clölh mílfr;t . . K :t.*80<) IJ. m, lerrtkaafp Voailüm 4a ve-^rktlmík, acln. Itate kanárin fi «n«k, bulin. Khifíoeok, Mr-«öi anginr.V, tfir0It«i4k, d«l.(n k«Hr.td un.
itkek, uabnaittk it Kaaiailt taikolc cilctö iroo
Elköltözés miatt eladó Kiskanizsán
Egy modern 120 fiókos fűszer- ée csemege-üzletberendezés, két valódi fejkecske,
egy két éves hasas angol és 3 darab 11 hónapos ánin sertés, két uj alig használt vasroló, 3 mtr. hosszú 130 széles, egy vas-tragács, 1 ebédifi-, hilószoba-butor, t li\'eres üvegek, ballonok IP—IS—40 li\'erig.
Bóvebbet:
Lengyel Pál
KaraikadSnél.
Szép írással biró
kisegitó eői munkaerőt ide\'g-lenes minőségben alkalmaz az
Első Magyar általános Biztosító Társaság.
M deviza-központ hivatalos árfolyaméi
Kelelós szerkeszti: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Részv.-Társ. Nagykanizsa
Apróhirdetések
ApróhlrdeMi 10 nAI( 0000 K. nílntlen további aCOO K, níludan va«i»s«hb beinvel liedell ai<5 1000 K. All&at k«rea6kiek
Lciltriniítij, VaaAfc- Aa Qixiopnapo-kon 20 iiáitUk felár.

u hit na(y ukkkel.
167
K<1 «:kix«ilc< nteKl,l<hal« faial aiabfrvfrt fat-vlfttik ülanjt munklra a |4 fiacl(ia« . .— jrlcDlkeiol klxt Íjíaa cap Kataa 0«aa aaabOnn»tein«l, (Itali mObtly. KircJj laktanya t\'fyiroll k*«i mieká rií
a hirdetik.
Kfy t,[y kát jímunkia clp«aiteKed«( i<nar>a>l b«Wf<iií kritatk ta egy jo t.iintamnoklat átUria ta^nklra Lcfati^auMt rr.\'iokaLen fia«t«k. T»klt» Andrii C*la,H UiUft u. 11. jol
BlatlA tfy aalÚttilal Zrlt»)i MUMi utci 5J. — fyanon felTCUIIk tfy aaalalt a»[ád. valamin! ejy naloitanuoc íitidul. Kolo*lc* autaVaiaattcr. jl;
A vidék legkitűnőbb borai m\'ndenkor a lefl olcsóbban beszere>hetópalackozva
"lü, 3000 K-tó15000 K-ig Somogyi Testvérek
tü««- és e*«mcg.leicstcJcs£ben
IS. ti fatcian aö5;
Duna-Száva-Adria tfasut (azelőtt Dálivaspálya társaság.)
Nagykanizsa állomásra és állomásról 1924. junius 1 tői kezdődőleg a személyszállító vonatok az alanti menetrend szerint közlekednek:
Budapeti D. V.-Nagykanizsa közt
írtsiii «snksaluára InJuüs üiíikinliiírdl
A VONATOK NEME 0.. A VONATOK NEME Ora perc
216. szeroíly\\-onat 4 SS 21 személyvonat 0 ©J
202. gyorsvonat 20 201. gyorsvonat 20
212. személyvonat IS 05 211. személyvonat V M
214. személyvonat 20 U 213. személyvonat u JJ
204. gyorsvonat 2t 2} 203. gyorsvonat IS U
232. vegyesvonat 7 1 - -
Ktfxvallan gyorivonat Jugotzláviába NuraKeraiztur orizág-
határon At Trlastbe Közvetlen 1,11., III. osztályú hálókocsival
201. gyorsvonat a 204. gyorsvonat 21 J0
Nagykanizsa— Pragersko (Pragerhof) közi
231. vegyosvonat ii » 2V4. személyvonat S 40
223. személyvonat 10 232. vegyesvonat . 18
Nagykanizsa—Sopron—Wr.>Neustadt—Wien S. B. közt
301. gyorsvonat is 00 312. személyvonat 2 40
313. személyvonat H ,0 30 í. gyorsvonat 13
• 301. ás 302. számú gyorsvonatokkal kBivatltn kocsik közlekednek: I., II , III. ősit. Karloky-Vary (Karlskad)—Praha (Prága) —SusaV (lugoslavlla) fc«z< Bratlsla»a (Poisony)- Hajyeshalom-Cyír—Szombaihaly—Kasnrkanlzía — 6yékétty»s— Zairab 6. K. it
I. II. oszt. Wian S. B.-Zagrab G. K. küzttt Sopron-Nagykaalzsa Gyikényasan át. Nagykanina—Sopron között
.\'ttt. .remílyvon.l
I 17 | 11 | 314. ssemélyvonat
Nagykanizsa—Szombathely között
321. M.mílyvonat
TT1
I 322. személyvonat
Szombathely—9yAk*r.yas között
303. gyorsvonst 0 j I 004 gyorsvonat ,1 0 »
gj\'orsvon.i 4 I +S | 3C4 gyotsvon.l || 5 I °Z
kOnsIlin rroriroast I. it, 1U. onL iKillksl ftltu (Wia)-Susik klzt. batiilara (Poa»«») -Htwttislam í,í( Si0rot.tK.ly Hsnksalus - Gríktny.s Eaysb íi. K.-00 it ivslus 1-16J |ullui IS-lf.
Nagykanizsa—Barcs ktict
931. vegyosvonat !! \'1 "1 912. személy vonul II 10
gyorsvonat IS 9l)2. gyorsvonat fi 15 1 20
személyvonat II "ÍJ 1 »1 932. vegyesvonat II 11 ! 05
a <01. ii»t n gyornonat rtnl a 301. ii 30t u. norlmalgkail talsorílt kimUai kKilkat.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
192-t. m<)u. 31
zu.m közlöny
íw■ < TV<~y mVu «T» -iTrír, »T> > i^fj ;■»; <T» <T» HYm <TrWTv «▼» WTWTy iYV
URANIA
Kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor
Sir Hall Caine:
regény két részben, a két rész együtt.
I. rész: Az uj Messiás
II. rész: A halálraítélt város
Főszerepben: MAE BUSCH
Történik a jelenben; szinhely: London, Cambridge, Epsom; a Trafalgar-Square éjjel; az epsomi Derby \\923. lefutása.
Hall Caine egyik legmélyebb regénye került a Bűnös városban megfilmesítésre, gyönyörű jelenetek sorakoznak egymás mellé: az epsomi Derby, a Trafalgar-Square hullámzó emberáradata;
aZepsomi derbyért 26 kékszalag jelölt futott, az egész lefutás, valamint a kápráztató pompa egyik legszebb része a Bűnös városnak A Trafalgar-Square éjszakai pánik, annak egy jelenete, amelyben a tömeg zuhogó esőben, millió és millió villanyszem pokoli megvilágitasában megkövezi a főhőst: sokáig fog a publikum
emlékezetében élni.
a
7-T
• Jön ALELEKVASAR Jön
•esssB^
,Bűnös város" ikerfilmje)

zalai közlöny
1924 miju. 31.
m
legjobb nyári szövetujdonságok
m
K
divatáruházéban szerezhetők be == a legolcsóbb árakon
Központ-szálloda épüle
Erzsébet királyné-tér 23.
Telefon 163, szám.

Hová T Hová!
Menjünk Amerikába útlevél nélkül, ha jól akar mulatni, ott junlui 1 én délu\'án 4 kor
ünnepélyes:: KERTMEGNWÍ5
Jeaz tánccal egybekö ve — beléptidíj nélkül. Fosták Feri zenekaro fog húzni talp alá valót. Jó italokról és éle lekről gondoskodik
Kumln Ferenc vendéglős.
Efado ingatlanok: i™
Í0Rlalh«l>) m»K<nl»«s, tóbb kislakásul, kerttel biró házsk, azonnal bckültózhetd két azobás msltékliolyU^^ckket ellátott magán-bízik, Balatonon elfoglalható újonnan épült uri vili*, s város belterületén raktárak bérbejtdók I
SZIGRISZT
. 1\'. í icc. lii£ntlBntorg«liiil Iroda
ÍŐUI8.SZ. Bazárépület. Telefon 130
Ha azt C hajija, hogy crca olyan legyen, mini a kinyid piros pün kosdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borát igya (1 liter 4000 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár ul 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet.
Bontásból kikerült
épitési anyagok
(téfllr, tetőcserép éa ápOJalfa)
jutányos áron olidók. EgyasüJt Téili«írak gyártasáayu hornyolt- és lapos utrép. labaUaol portlaad camtat is aniu
vagonli telekben megrenJelho 6 :
Magyar Építőanyag Kereskede\'ml R. T.
nagykanizsrd képviseleténél
PflUK VILMOS
ukl. uatrnOk
Nagykanizsa, Kaslnciy-utca 99.
TeUfon 101.
£rt«sit«u a nigyérdotnü kiiz&nségel, hogy
telepről Hévízre kúJ .jt
> olt cl.giai.n beiciijatolt m.\'| rgkvtvü tzobiuuin.l, s VitQaf konyltíni-n.! a l. ki, .i}niÍK«>«k lovibbr.lí rcndtlk.xéiéta
i\'-lífogilt kér:
TOCM ZSIOMONOKÉ NÉVIZ
VILIA> ABBáZIA
Junius hó 2-án, hétfőn az országol vásár alkalmával Nagykanizsán az edénypiacon
egy vágón szép karlsbadi
porcellán-áru
l.«> olcsón . liiuillv.. — Finom porcellántányérok 9000 K-lg, kávát w. teáscsésze aljjal 7000 K-lg.
A.or.klvül mindenféle háil.iln.l, kávéhéil él vendég\'öl edények ktph.tók a le^olcióbb álon
Egy 5 mtr..70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, = Fó-ut 5. szám alatt. -
NAGYKANIZSA, FŐ4JT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fö-ut 13. szám. Telefon 78. sz.
Nvomuoir, Z;inii N-yomdt R.-T. nyÓmdá|lb«n Nagyknnizsín
(Nyomd.vcitlí: Or«o\'_ccfc jjMroly).