Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
18.31 MB
2010-02-21 20:17:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2378
6846
Zalai Közlöny 1924. 125-147. szám június

Zalai Közlöny
Politikai napilap
63. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

63. évfolyam. 125. uím
NagyluoUa*, 1924. juniu* 1. V*ȇrnap
1200 I

„Csfeh barátság"
H« figyelemmel klaéijök , frpnc|, a.jtót, csodálkozással tepaaztaljuk
< ,?!■" n*P 1 l«!»«ÍTobb felháborodás hangján |, leghívebb azővetaégeaükről _ Csehországról. A fraacla aajló (el v,„ háborodva hogy szeretett azöveteágesük moll Ol...or«íM,l lót „baráti „erxő-déet . MI megártják és termésre-teaoak la találjuk . franciák fel Háborodáaát, hiszen az egéex kGlön-válási moxgalmában, . háború alatti áruló srerepléae alatt — a francia koimányxat volt a cehek legfőbb protektor* és Ie«er5aebb lám.az.. A cehek két főembere
— Benes és M.sseryk — nem cl n, , , \'ÍJobcl\' mint Prága és Hárla között utazgattak, mint kul
\'ag.dUk a francia politikusok nyakán, .kik nem tudván bevárni • cseh pl.cl legyeket
— vágr. I. legtöbb Uráadkot teljesítették. Már caak azért la — hogy tnegaxabaduljanak tőlünk. Ugy mint tölték a csehek a Monarchiával — Ugy caelekedlek francia barátaikkal. Mert a Monarchia Idején Cseh-ország a Monarchia kullancsa volt. A cehek olt űllak a csásrárváros-ban, ott terpeazkedtek a bécil várban, ott aülkérezt.k az udvar fényében éa ami sérelem, bántódás éa megaláztatta Magyarországot éa a Monarchiát érte — végeredményben mindég nekik volt kősxönhető. Minden cielazövéa, minden akna-robbantáé — amily a Monarchia népeit egymással azembaillIlo:t>, gyűlölete, ellenségekké tette — a csehektől származott. Viszont min-den jót ők azlvtak el előlünk, ők habzaolták fel mohó f.linkaággal, s amikor mlndfnkl koplalt, éhezell, nélkülözött, hogy a fronton küzdő hőa katonáinknak jusson — a cseh plüiaazok nem ludtak lemondani, nem akartak lemondani, a küzdő katonaságért áldozatot homl, hanem még azokat az élelmiazer vonatokat I. Csehországba Irányi tolták, melyek a fl.iksilag tönkre ment ■ az ellenállóképesség falja vitására szoruló h.reo.oknak voltak szánva. A cseh hála pedig — mindazon teméntelen jóért, kegyért, adományért, áldozatért ami a bécl udvarból feléjük sugárzott — az volt, hogy a hadászat éa a vezérkar minden lllkát, amit megkspa-iltanlok elkerüli, a császárság minden bizalmaa ügyét amit megtud-nlok könnyen módjukban volt — elát u\'ták az ellenségnek. Epbisllesl árulásukkel mcghluallották, megbénították, lehetetlenné tették a győzedelmes dónlést éa vérbe, megy.r vérbe fullasztottsk minden jelen tősebb akciót.
Aho^y akkor a Monarchiával é. főleg velünk magyarokkal klbab
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
ráltak — Igv akarják ezt most mentorukkal,Franciior.ziggal tenni. Jótevőjükkel, gyámjukkal, nevelőjükkel, mecénásukkal. Ki akarják játszani — cseh lakolapélda ararint. A nevea francia politikusok nyíltan megmondják Gsehor.zág a franciák h la mögölt akar mo.t „baráti" szerződést kötni Itáliával, mely szerződés egyenesen a frsnc\'a po lltlka ellenére van.
Mi tagadás, nekünk msgyarok-oak I. fáj, hogy Mussolini orsiága, mely uton útfélen magysrbsrátsá-gáról v.Ióságos ódákat lengéit és
legnehezebb óráinkban barátunk nak mutatkozott — most „baráti1 azerződást kőt a csehekkel, azonban hlaiűok Itália politikusainak őazlnl őségében.
A francia nemzet okuljon . Monarchia múltjából. A csehek a legv. Iságosabb pillanatokban árul ták el a Monarchiát. A legnehezebb percekben hagyták cssrben, mártolták orvul vonagló lettébe a halálos tőrt. A cseh kullancs pe ciételte meg a Monarchia sorsát. A cseh barátságleaz Franciaorazág álka.
A vámtarifa folytatólagos tárayalósa
— * Méx J«gyiö nélkül
Budapest, májua 31. (Síját tudó állónk telefonjelentéae) Fél 11 kor akarta megnyitanl a nemzetgyűlés mai ülését Zsitvay Tibor alelnök, de a megnyitás pillanatában egyet-len jegyző aem volt jelen és ijj ax üléet nem lehetett megnyit.nl. Háromnegyed 11 kor az elnök bejelenti, hoay ax ÜUat -megnyitja, de azonnal fel kellett függeaztenl. Elnök bejelentette, hogy öt perc múlva ismét megnyllja az üléat éa Ka akkor aem jelenik meg a jegyzők valamelyike, «iőte>ie»ztéaé£on javaeolni fogja a Háznak, hogy az őaazes párlúV hozzájárulásával ad hoc válasszanak jegyzőt. Szükté gesnek tartja az összes pártok hozzájárulásit, mert erre nézve még nem volt precedena. A jegyzőválasztásra azonban nem volt szükség, mert szünet közben megérke zetl Forfách Guidó jegyző.
Háromnegyed 11 kor Sicitovuky Béla elnök megnyitotta ax üléal. Az elnöki előterjesztések és beje lentéaek után a* Indítvány á\'e Inter-pellációs könyvet olvassák föl. Indítványt aem jegyeztek be- Az Interpellációi könyvbe a kővetkező Interpolációkat jegyezték be.
Szabó Jóistf Interpellációját a kereskedelmi mlnlazteihez a múlt évi vaiutasiztrájkból. kifolyólag el bociátott vaiutasok vlis<avétele tárgyában.
Ulain Fereuc a pénzügyi éa ke reakedelml mlnlizterhcz számos Ipari réix vényt áriaság nak adott behozatali engedély tárgyéban.
Hoiválh Zoltán a földművelési miniszterhez a makói hagyiqater-melók földhöz juttatása tárgyában.
Elnök ezután jelenti, hogy Al mássy Hizló napirend előtti fel azólalátra kért éa kapott engedélyt. Almássy személyei kéidé»b:n azólal föl a Ju!a IpnrI rt nál elkövetett vJanaeiéiekkel kipcialethan. Elő adj*, hogy a nevezett részvénytársaságnál igdz«*lóaági tag volt Szlcrioyl báró falkárásóse. A visszaélések elkövetése után azonban rögtön lemondott. Nem akar
ellen össxcférhatctUmégi beielen tóit tenni, de ha kívánják, aláveti magát ennek ia. Akkor, amikor a kormánypárt ügyvezető elnökévé választották, lemondott a Ház «!-
oök.égér^ ned]g MíM AHftffif-
reie Saazr rérhetellenaég nem merült ezzel kapco^ktn Ifi. Almás.y felszólal.,ál a Ház oertatlen\'helyea léssel veazi tudooufsu1.
Ezután áttérnek a vámtarifáról szóló töi vényjavaaiat folytatólagos tárgyalására. Temtsadry Imre kép viselő azólal fői elsőnek. Kij.lentl, hogy sem ax iparnak, som akereskedelemnek nem szószólója. Do ha objektív vizagilja a vámtaiifa ja vaalattal kapcsolatos kérdéseket, meg kell állapítania, hogy a meg cfonkilolt Migjat ország iparit rfősebb védelembi-n kell réazesl-teni, mint a réglét. Eiután Dénaa litvánnak a vámpolitikáról irt könyvével polemizál. Majd áttér azokra a kjfogásokra, melyeket folhottak az eddigi azónokok e javaslattal szemben, A javaslatot elfogadj*.
Gómbós Gyula a következő sió nok. Beazádc során azt fej\'.egetl, hogy a magyar iparnak a Balkon Jelé kell t&jcukcanic, A vsmvédc lemre szükaég van. A javaslatot nem tartja rossznak, a kormány iránti bizalmatlanságból azonban nem fogadja el.
Utána Ba/lhos Andor emelkedik aiólásra. Beszédét azzal kezdi,.hogy azok.a megjegyzések, melyek aze-rlnt a kormány nem idejében, nyuj tolta a javaalatot, nem helytállók.
Ez a legjobb. IdŐ, mo»t, a szanálási munka tafgketdlse Idején. Mtjd vázolja a r^gi autonom éa a Ház előtt fekvő javaalak közti kü lönbaéget. A javaslat Iránt teljes bizalom o\\al viseltetik. Elfogadja.
Kábák L»joa bizalmatlan a javaslat iráot., Búil^a .m javaslat ogyes tételeit.
Eloők ezután napirendi Indítványt teáz,-moly azwfnt a legközelebbi üléa kedden dilelőtt 11 órakor lesz. Napirenden szerepel a
vámtarifáról szóló töivényjavjjüat folytatólagos tárgyalása.
Eiután áttérnek ax Interpellációkra.
Horváth Zoltán a makói hsgyma-termeiéi válságáról Interpellál a földmlveléaügrl mlolazterhér. A« Interpellációt kiadják a főldmlvefe. ü*^ mblazt£cnak.
Gömbös Cyu\'a az olympial ver-senxaket teazl szóvá. K-fogáaolja, hogy a aport több ága, különfisa« a fookball, nem amalőr, hanem ü/Utl cSiókat szolgál. Ennek 4utaj-donilji a magyar labda*ugó csapat páriái csúfos kudarcát. Kérdi a kullus\'mlnisitett, hajlandó • azt a fontoa kérdést a nemzet tekfetálye érdekében" Impecativ reudatni. — Híjlandó e a magyar táraadalmi sport Iráurltiaával a teataeveláal tanács utján az amatőr axeilemat • nemzatneveléa aiolgálatáb^i átiiteoi ós támogatni mindan oly mosgal-mely ily magaa ©élt, azolfál. Az Intei pelliclót kiadják aJcuItuaa. rnlnliitetnek Ülés. vége 2-ócakor.
fl korményzd inrfMl meg az árumfnfiurásárt\'
Budapest, május 31. (Saját tudó-silónktól) A XV. budapesU.árumintavásárt ma délelőtt. 10 ^rakor nyitotta meg a Vár^iUiet IpsLctar-nokában Horthy Miklós kormányzó. Az ünnepélyea megpyl(áson gsxda-sági, politikai éa társsába! él^nk kiválóságai nagy fiámban jelentek meg. A kormány képviseletében Walko Lajos kereskedslmi mlnjax-ter volt jelen. A nemzetgyOUat S. citovsxky Béla házelnök káfxyl-aelte. Az ünnepélyes megnyi^áara pontban 10 órakor á\'keaatt meg a kormányzó Magaaháxj Őrnagy, első htdtegéd kíséretében a íór-máűyrónéval együtt. A kormányzó a azámára felállított dlazemelvényre l*pe» éa B:lstlny Arthur üdvözletére vilaszolva kijelentet*, hogy «z orizágoi áru alntavásároknak ax öjízeo-nlái U-án fokozott jolentő-aégük van. Nr^óiak az órszág Ipa-rának fej ődé^ől taau.kodnak, (fanem a konazqüdácfó terén állandóan tovább haladó munkát Is jelentik. Eiután a XV. áru<nliitavá-aárt ünnepélyesen meg nyitott aés átadta rendeltotésének.
A ma^yír-jugosztóv .tárgyalások
Belgrád, május 31.i*A; magyar-jugoszláv tárgyatóeofc a íegkedva-zőbb menetben h» Iádnak előre. A posta egyezmény és a péhzQgyi M-zottság la befejezte munkáját. A bírósági jogsegélyre vonatkozó tárgyalásoknál néhány vltArlMfb
zolt, hogy kikérje kormánya utasításait.
ZMM KÖZLÖNY
1924. juülu. 1.
Mégegyszer a strand fürdőről
Örömmel olvaatuk e l.«p vaiár napi számában Schöber igazgató ur kiváló hozzáértésre valló aoralt. Tanácsainak és helyes ötleteinek kétségtelenül nagy hasznát fogjuk látni, ha majd elkészül a fürdő. Addif azonban azok ■ tanácsok, aajaoa, caak tanáciok maradnak.
Egyelői a ml csak fülődni szeretnénk s bizony meglennénk a modern és comfortábllis barendesk*-dés nélkül la. Itt nálunk, Kaalzsáo : ahol annyi a kallódó terv és Ötlet, szervezőképes, energikus, iniciati-vával biró férfiakra van szükség. A mozgalmat al kallsna Indítanunk és egyelőre agy aktív, tstterŐs kez demenyazőra van azükaég-ünk. A többi aztán jön magától is. Egy ilyen embert találjon nekünk Schö-bar igazgató ur, vagy ami még kedvezőbb, személyeién jöjjön át ide hozzánk. Reméljük, hogy szíves invitálásuoknak mihamar eleget fog tenni, akkor la, ha drága idejét a már üzemben lavő kaposvári strand fürdő túlon túl le Is kötnél
Káliay Tibor dr. nyilatkozata tisztviselő-kérdésről a Zalai Közlönynek
Nagykanizsa, 1
(s.jlt u
Tízéves találkozó
Közeledik piros pünkóid napja a msghozza a maga *VI eieményét: • Kanlzaán érett.égizeitek találkozóját. Eridén a közvetlenül a háború kilo, Í.0 előttiek keidnek •orra. Az utolaó béke geuerrkció! Aa Izkola pizdjálból mentek ki a vérvlrágoa mezőkre, az iakolatól fegyelmezett lényüket elkapta a háború vihara. Sokan, igen aokan ott hagyták fiatal életük tüzét, zo-kan maradtak ott közülük, kik egy zzép éa íijzgy jövő álmától voltak terheaek. Az elmúlt tlz év nemezzk a dlákaertg .iámat apaaztotta Ír, hanem a kózbzctüiéaben éa azere-tetbon állott tanári kait la. Horváth György, ■ acmtzazlvü emberbarát, a kiváló padagógua áa gyermeknevelő, a diákiig Igazi atyja kes-d.tte meg a gyáizos aort. Követlék hfl oaztályoaal: Incze litván, Méazároa Józaif, Mátyáa Józaaf éa László Jóra.f. Dl nemezek az ő aorukbáu vágott rendet a halál, — elhullottak aokan azok közül la, akik 1914 vlharoa nyarán lépték át áa E<et küszöbét. Sokan közülük a hideg éazakl mezőkön éa a azikláa olaai tájak jeltelen alrjál •latt pihenik álmukat, mlg Thury Rszső, Horváth Pál, Paár Ferenc ■ nagykanizsai temetőben nyugaia-nak. Az életben maradottak pun köad mézodnapján délután 3 órakor rójják le kegyeletüket azok Iráni, kiknek teteme kanlzaal föld ben pihen. Az elhunyt tanárok éa diákok alrjait a következők fogják megkoizoi uznl: a ktgyeirendl tanárok altját Nagy Gyóző vámazakl tlait, a traglkuzan elhalt Lázzló Józzef alrját Polecz Níndor vám- -zzakl tlazt, mlg Thury R.zaő altjánál dr. Báron Pál ügyvéd, Paár Ferenc éa Horváth Pál alrján dr. Simon Gyula p, ü. fogalmazó éa dr. Fülöp György banktlzztvlaelö fognak xyáazbeazédet tartani.
— A világhírII jó mlnS.égü
azovöpamut 3, 4. 5,-6, 8, 10 éa szövCclrna 12, 14, 16, 18, 20 22 24 aa vaatag.ágb.n, továbbá bordó vörozfeitő kapható Slnger Ji
Ní\'gyíU,^" »"\'
lájui 31 (S.J1Í tuJó»ltúnU>l) Dr. Kállay Tibor volt pénzügyminiszter, Nigykanizsa választókerületének nemzetgyűlési képviselőjs beszámoló beszéde után\'fogsdta a Zalai Kötlöny munkatársait és kérdésükre nyilatkozott a ma egyik legnagyobb Izgalommal vért fel azlnen levő kérd/st, a tisztviselő-fizetések kérdését llletőUg.
— Beszámoló beszédemben — mondotta — rámutattam arra, hogy nézetem szerint a lintvlselői illetmények rendezésének kérdése megfelelőiig megoldható lese azokban a keretekben, amelyeket a szanáláií törvény a bevételek megállapítása utján mejjelŐlt. Hiszen mindazt a többletet, mely a szanálni törvényben kilátásba vett bevételekből a jelenlegi állapotokkal szemben adódik, a tervezet szerint (« külföldi kölcsönből eredő szolgálati kiadásoktól eltekintve) a tisztviselői Illetmények céljaira kell fordítani.
— Ez m helyzet pedig még ja vitható Iá akkor, ha gyoisl ják a kiadáa restrllc\'ójéra vonatkozólag kilátásba helyezett Intézkedések végrehajtását és ha megtörténik mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy igen konplikált közigazgatási szervezetünket a mai Magyarország kívánalmaihoz alkalmazzuk.
— Kétségtelennek tartom, hogy a kormány ezen az uton fog eljárni éi ennélfogva a llaztvlselőség teljes bizalommtl viseltethetik ■ kormány intézkedései iránt.
— Viszont nem téveszthető om elöl az sem, ho£y ennek a
kis Msgyarországnak aránylag jó-
val nagyobb tisztviselő létszámot kell eltartania, mint a békebeli M igyarországnak és hogy /pen a létszám-apasztáa következménye képen Is igen nagy és aránytalan a nyugdíjasok száma.
— Nálunk tehát még feko?ot tabb mértékben érvényesül a*, ami a fizetés-smelés lehetőségei tekintetében külföldön Is mutatkozik és oda vezetetett, hogy Franciaországban és Olaszországban, melyek pedig győztes állsmok, a bé kebelinéi kisebb Illetményeket tud nak ciak folyóaitanl az állami alkalmazottaknak.
— A megfelelő középutat kell tehát megkeresni — azt, amely egyrészt helyesen számol az adóztatás lehetőségeivel és máarészt, ha nem is teljes kielégülést, de legalább megnyugvást ad az alkalmazottaknak.
— Ennek « megnyugvásnak l iz-tositására pedig annál nagyobb súlyt helyezek, mert ciak Igy Iá tom megfelelő módon bistoaltha-tónak az öasies osztályok kö\'esö nős megértését és együttműködését a köz céljainak szolgálatában és mert a termelés, az Ipar, kereskedelem és földmüvaléa érdekelnek szempontjából is legnagyobb gondot kell fordítani arra, hogy helyzetével megelégedett és megbíz-h»tó tisztikar álljon az állam rendelkezésére.
— A külföld bizalma szempontjából is nagyon jelentékeny tényező ez és a külföldi kapltáüiok Magyarországon való elhelyezkedésének megkönnyítését is elő fogja mozdítani, ami pedig épen a termelő osztályoknak elsősorban érdeke.
Fagylalt
A koránjött, májusi /uicsa káni kulában végigcsilingel a tikkadt, poroi ebédutáni utcán, régi gyermek kori emlékeket idéz a fagylaltot legény. Apró gyerekhad kiséri nyo inon, innen onnan hivja elö őket a csilingelő csengetyüszó. Nézik áhi totosan, sóváran , a kétkerekű kocsi fehér lapján csillogó két cifra burát. Mintha csak átnézni szeretnének, belekóstolni az ujjuk hegyével a halványszínű, édesen, jéghidegen ol vadó tömegbe. Hhzen olyan sok van belőle ott a bura alatt. Fehér is, rózsaszín U, gytnge kávébarna is. Aielott régen, amikor kértek a fagy laltos bácsitól, kaptok is néha kós tolóba valamennyit. Ha jókedve volt a bácsinak és siéperi tudott kérni egy kis kékszemű gyerek, amilyen talán az övé otthon — még fény ei kicsi plé kanalai is adott mellé. Ingyen. Akkor adhatott. Mert akkor még utcahosszat szaladt mindenki a csengetyü-szóra /agy laltot venni. Öt kraicáréit ... Ma? Végigcsengcii a hossza utcákat. De nem szalad senki Jagylaltot venni. Kenyér kell ma a gyereknek. Aztán az sincs mindig, fagylalt t Al "tea népinek régi emlék. Mint a rézkrajcár, amiéri adták és vették is valamikor. Megy, megy a /agy laltoslegény, rázza a csengőt, egyre messzebb. Lassanként belevész az utca zajába, a porba, tikkadt me legbe. Csak egy két apró gyerek néz csalódottan utána... Mintha jijr.a... Mint az öregeknek az emlék (bl)
HIRKK.
Junlus 1
Vaaárna*
Rém. k«th : Eziüdl. t\'roUalioz: l\'.míiL Ur.: IJzr 28
Meteorológiai Intézőt jeteotéjs szerint túlnyomóm silr.z, meleg zjő vfchité, hety.nként ziv«-tarokkal.
Napirend : Uriala i, 1 fi« ór.knr ,A luk.. ■ Világ 5, 7 éi B őrekor ,A eziblté."
— Anyakönyvi hírek. Negy-kanlzaán az elmúlt héten született 10 gyermek, ebből 6 fiu, 4 pedig leánygyermek. Házasságot kötStlek : Sintn György aörgyárl portáa Kollát L\'dlával. ílholtak .- Dervalici Jáoosné Cier M írla 47 évei, szívszélhűdés; Nrgy Jullannz 9 éve., azervl azlvbaj; özv. Welsz Mimé Rrlf Fanni 79 éve., vlxkór ; Káló vlct JSzaef 1 nipoa, vele.zül.t.tt gyengeaég; Peti L-joa vaeeaiter-gályoiI aegéd 36 éve., tüdőgümő-kór; Farkaa Jinoa poita éa táv. munkáé 45 év,a, kruppoa tüdő-gyulladáa; özv. Bod.S I.,joznS Má nlnger Srldónl. 72 év„, reizkelö hüdéa; özv. Koodlci Jlnoané Vég
píl1 Trfi1\' r54^","\' íyonioriák ;
Férhezll Jó.aef 2 hón.po., ríog-g5rc. Czera fatván 9 hónapo., agyháttyalob; özvegy Hegedű. Lfa.lóní Kla. Julianna 54 ív tudohurut.
— Or.xigo. váaárok. A nagy
váiár ho\'nap, hétfőn Iciz megtartva. A< .11.pán Kapo/cs köz.égnek juniua 2 ára, So/tor kozaégnek junlu. 5-ére pót-váaárt engedélyezett.
— Hlttazzvlraj* Kl.Wanli.itn.
A klikanltaal állami elemi llkola V. éa VI. oizlólyában megtartott: k a hlllanvlzagákal. A vlzagákon Kreutzer Deziő ker eaperea elnő költ. Az lamétlő Izkola 300 tanulójából 35 gyermek volt jelen. Olyan oaztály la volt, amelyikben czak egyetlenegy tanuló jelent meir hlttanvlzagára.
— 64*to« divatáruhoz. Sin
gar jóaof éa Tiraa dlvatáruháza Nzgykanlzaa Erzaébet tér, Központ .zálló épület m.gblih .tó bevázár-lásl forráa.
— Kongregációi líaalóaaen tailéa. A főgimnázium Mária Kon-gregáclójt a 20 évea jubileum alkalmával köxadakozáaból agy azép agyaaülell záazlót azarzalt be, melynek felazenteléae kongreganiita fel-avatáaaal kapciolatban legközelebb, valóizlnüleg pünkőid hétfőn fog megtörténni.
— Eljegyxía. Armuth Minclt, Armuth Sándor kereakedő leányát Nagykanlzaán, alj.gyezte Síri Einő a Nép takarékpénztár r.-t. cégvezetője Nigykanizaán. (Minden külön értealtéa helyett.)
— A Saaa kUllltáa meg hoaaiabbltáH. Tekintettel a klállitáa Iránti órláil érdeklődélre, érteiüléaünk azerlot a tárlat még a jövő héten azerda eatig nyitva marad éa naponta délelőtt 10—1 lg, délután 5—8 lg díjtalanul megtekinthető.
— Jítazáal ang.dályt kér ■ pécai zxlntáraulat. A Pécil Nemzeti Srlnház direktora, Asszonyi László tervbe vette, hogy táraulata egy részével átjön nyári szlol-aze-zont tartani Nigykanlzaára. Habár vároaunk a pécsi szinl kerületbe tartozik, mégis ugyanilyen Irányú tervel vannak a celldömölki társulatnak la. Asszonyt most kért információt Nagykanirsa polgármesteré, tői, hogy vájjon a kerületi beosztás ellenére törtónt e már megállapo-dál a jelenleg Czelldömölkön működő társulat Igazgatójával. Egyéb megállapodáa hiányában ugyania Aiszonyl kéri, hogy a nyárra ax ő táriulata részére adjanak játsxásl engedélyt Nagykanixsára.
Nyári újdonságok, grena-
dlnok minden szinbsn, spongeok, mosó msroquénok, gyapjú delelnek, llbettl batlsztok, nagy válaaztékban érkeztek Síoger dlvatáruházába.
— Ax Oraxágox Földbirtok-rendaző Bíróság Zalában a htrceg EsztcrhizyPU nádor által alipltott elsőszülöttségi hltbizo-mánynak Bilsősárd községhez tartozó Ingatlanaiból, Bilaősárd és Kesznek birtokosai részére 78 kat. hold és 800 négyszögöl terülolra kimondta a megváltást.
— Párlal dlvatravB fllman Az Uránia mozgóképszínház hölgy-közönségének kedves érdekességgel szolgál, a hétköznapi alőadáao-kon bemutatva a párlal dlvatrevü legfrissebb filmjeit. A képek ersdetl francia fölvételek, hetenként jönnek Pirlsból s a budapesti mozgó-szlnházakknl egyidejűleg mutatja be azokat ax Uránia. Ax első dlvatrevü kedd—szerdán a .Bűnös vároz" kísérő fllmjs lesr.
— Diákok .Balaton mentán. A paksi polgári leányiskola 26 növendéke és 4 tanára, msjd a kispesti polgári flullkola 64 növendéke lerándult B.latonfüredre, át-mentek Tihanyba éa Bidacionyba Is.
muzsikál, énekel, kupléz!!
1924 | tiplin 1.
— öngyilkos vasntl mnnkrín.
Antal htván türjei vnutl munkái attól vsló félelmében, hogy részeg-■égben elkövetett tettéért főnőkétől megrovásbsn részeiül, a Zala-szentlászló felé lóduló vonattal cl utazott, ott leszállt és az Induló vonat elé vetette magát, amely halálra gázolta.
— Tornavlzsga. A klakanlzsal állami elemi lakola ma délután fél 4 órakor tartje tornavizsgáiát és versenyét változatos műsor kiiérc tében. Belépődíj nincs.
— Regenhardt és Raymann
lendsmsirtok, női éa férfi zieb kendők, M«y és Holfe(d rumburgrr váaznak, len éa liaóballsztok, sifo-nok, slfonbatisztok mérsékelt árban S\'oger dlvatáiuházábao szerezhetők be.
— Felhőszakadás. A napok bsn ráakzudult felhőszskadás által okozott károkról egyre érkeznek hozzánk j lenléatk. Most értesülünk, hogy a jégverés Kiikomárom vidé kéo okozta s legnagyobb károkat. Somogy északi részén Is óriási ká rokat okozott a jég és felhőszaka dás. A barctl vaautvonal töltését a vit másfcl klIoTiéler hoss:u»ág ban valósággal eliőpői te, úgyhogy a vonatkőzlekedés la megakadt.
— Fizetésrendezás. Keszthely képviaelőteatQlete a katolikus káplánok hitoktatói tiszteletdíját ha vönként 20 srsnykoronában állapította meg. A községi rendőrök békebeli fizetésük felét kapják aranyparitásban: havi 32\'/] aranykoronát.
— Rajtavesztett as elővásárláson. Bencze Iitvácnét, egy budapesti vssutaa feleségét egyik hetivásárba napon elŐváaárláaon érték, öt kilogramm túrót és öt liter tejfelt vett, hogy felvigye Budapestre. Feljelentés folytán az ügy a rendőri büotetőblió elé kerQlt, aki a tegnapi tárgyaláson 10.000 korona pénzbüntetésre ítélte.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-ut i.
— Keresztülment rajta a
fás szekér. Fuchs Jinos 45 évea homokkomáromi földműves Zerguss János ntvü társával kora reggel fát akart behozni ai oboraokl erdőről. Háromnegyed öl hasábfát raktak fel a kocilra s Indultak a falu felé. A kora reggeli időben még harmatoa volt a fü és nem azáradt fel a ut s Igy többszőr megcsúszott a szekér. Az egvlk kanyarodónál a kerék s fa sulys alatt az útszéli árok felé kezdett CSUiznl. Fuchs megvetette lábát as árokparton és nekldült a szekérnek, hogy a felbomlástól meg-óvjs. Közben ő maga la oly aze rencsétlenül ciuszott meg, hogy beesett a két pár kerék közé és a »/4 öl fával megrakott koesl hátaó kerekei kereaztül mentek a mell kaaán éa három bordáját őisze-törték. Beszállították a nagyka nlzaal közkórházba. Állapota súlyos.
ZALAI KÖZLÖNY
A katonazenekar Ugye
Kérelem!
Áthatva »zon kívánságtól, bogy »« általunk nsgyrabec sült msgyar közŐnKK iféoyeJI leijei méitíkbon klelégilhessuk, aion tisztelettel teljos kéfístal vagyunk, hogy különlegességeink a JttflTM- sxivaikahSvelyek dupla okotlo véd5vei 6s szivazkapspüjalok mioó-Ugíze vagy kivitelére vooalkosé bármily észrevételeit velünk közölni kogyeikodjen
SENATOR „■
vm.m, m,„»,u Hfintu >■L Budapest, Vt, Tlzsa K*»w»*wt4r 1.
Nagykanlzaa, taijui 31 Megírtuk már egyszer, hogy a szanálási törvény alapján minden második katonazenekart feloszlatnak s ez a aromoru sors vára ml nagyszerű katonszenekaruokra Is, ha nem sikerül Idejében megmentését kieszközölni. Dr. Sabján Gyula polgármester e város nevében ígéretet tett, hogy s zenekultura érdekében a város áldozatra Is kész és jelentékeny összegű aiubvenclót bocsát a zenekar rendelkezésére. Ujysnezt az ígéretet tette Bidy Zoltán sllspán Zalsvármegye részé ről s Igy már megvolt az alap, amelyen s zenekarnak városunkbsn viló megmaradását azorgalmazhat-juk Pénteken egy küldöttség ke reite fel dr. Kállay Tibor képvl selőt és írásban is benyujtotts hozzá kérésit, kérve közbenjárását az ügy érdekében, kiemelve azt Is, h\'vgr vároiunk, ahol m\'g színház
slnci, mennyire megérezné a zenekar távozását. A képviselő válaszában megemlítette, hogy tudo máss szerint más vároiok is felterjesztették ugyanezen kérésüket aiját zenekaruk érdekében, tehát nem lehet máskép reménye Zala váravgyének és Nsgyksnlzsánsk kívánsága megvalósulására, mlat ha áldozatkészségével teljesen biztosi tani tudná a zenekar fenntartását. A vármegye és város említett segélye mellett tehát szükség lenne a társadalom támogatására is, hogy ne engedjük ■ magysr kultura Ilyen pusstulásU, hanem leguünk meg mindent megmentésére. Mivel a fel-osilstás egy-két nap alatt megtörténhetik, ezúton kérünk fel mindenkit, aki a zenekar megmentésében részt venne, szíveskedjék azt mielőbb lapunk tudomására hozni, hogy az akció vezetősége kellő időben meg tehesse a szükséges lépéseket.
Hires nagykanizsai diákok
V- VI. M. apAthy istvAn éa VASI
Kát ludóa emlékezetét Idézzük fel, kik tudományos pályájukkal, kiemelkedő egyéniségükkel becsű leiére váltsk annsk az Iskolának, amelyben magukba szívták tudományuknak alapismeretei*, ahol tanáraik szivükbe csepegtették szt s meg nem slkuvó, dlsdslmas magyar hazaazeretetet, mely a piarista iskolát mindig jellemezte. Szó\'uok ped\'g róluk azért, hogy pályájuk a többi .hlrea kanizsai diák\'-éval együtt utielzője legyen a mai kanizsai diákságnak.
Az egyik id. Apáthy litván, a magyar jogász világ alismert kitűnősége, kl — ahogy több helyen is olvassuk — Nagyksolzián végezte a gimnáziálls osztályokat. Bir az Apáthy név a nagykanizsai gimnázium névkönyveiben nem fordul elő, mégis biztosra vehetjük, hogy itt járt (-alán más volt a neve ezelőtt I), mert pl. &tlnnyel Magyar írók c. müve Apáthy önéletrajzi adataira le hivatkozik. Prónai An talnak A piarista diák kis kalauza pedig még jegyzetben la megemlé kőzik a kanlzssl piarista tanítványról, ki sz 1848 -49 iki szabadság harc kitörésekor piarista növendék-pap volt és l&bb lelkes társávsl ő is fegyvert fogott szeretett hazája védelmére.
A fiatal kispap, kl akkor már tüzéi hadnagyi rangban volt,az 1849 július 2-lkl nagy csatában két kartácslövéssel állította h elv re a Monostornál megingott hadirendet. Később híres pesti ügyvéd lett és mint jeles jogtudományi Iró elnyerte sz egyetemi katedrát és s Megysr Tudományos Akadémia rendes tsgaágát. Mint Ilyen, minlsz-trrl megbízásból törvénytervezeteket készített, melyek nagyrészt tör vényekké Is lettek. A közéletben Is kiváló szerepe volt. 1878 ban a lettnyel kerület országgy. képviselője lett a 1889 ben bekövetkezett haláláig tagja volt az országgyü-(ésaek. Fia volt Ifj. Apáthy Islván, • jeles természettudós, egyetemi tanár, kl Kolosvárról menekült Szegedre éa ott nemrég elhunyt.
A másik híres kanizsai diák Vass Józs.f pitrlsta tanár, a M. Tud. Akadémia levele ő, ax Erdélyi Mu zeum egyesület rendvs tegje, kl 1813 ban születelt Zalaegorszegeo. A gimnázium 4 slaó osztályát — smlot Dervsrics Kálmánhoz lit le-
JÓZSEF írja Nag/ Lajes kegyesr. Unix veiében olvassuk — Szombathalyen, s két felső osztályt Nsgykanlzaán végezte, hol mindekét évben Németh Alajos volt a tanára s mind két évben az osztály legelső tanulója volt. 1833 ban belépettapiarista rendbe. 1848 ban a budai egyetemi főgimnázium tanára lett, de a bekövetkezett osztrák uralom „soha sem palástolt nemzeti érzelmei" miatt s budai tsnszéktől megfosztotta, sót a tanárkodástól Is eltiltotta. Mint tanár „« magyar nyelv kiváló éa szorgalmas búvára" volt, „de fel lünt as ó-ciaaeikal Irodalom és a tör* téaetnyomosáa terén Is" (Silanyei). Tiz önálló munkát és nagyon sok cikket irt, melyek a M. Tud. Akadémia Almanachjában vannak fel sorolva (1861—71) öt munkáját az egyetem, egyet az Erdélyi Múzeum egyesület, egyet a Vasárnopl Újság méltatott pályád jának elnyerésére. Dunántúli nyebfárás c. egyetemi pályadíjat nyert müvét, Húsvéti határjárás Zalában (a kolozsvári „Hstllap" bsn jelent meg 1854 ben) és Kanizsa városa (A cislád kőny-vébsn. 1856) elmü cikkeit, melyek minket érdekelnek, emiitjük cssk meg a sok közül."\'^Szívesen foglalkozott a Magyar nyelvjárásokkal, ezért a M. Tud. Akadémia bevá-lantolta nyelvtudományi bizottságába. Megemlítésre méltó az is, hogy mA latin nyelv ékes szbkőtése* c. tankönyve néhány év alalt 4 klsdást ért, sőt van öt klsdást ért tankönyve le.
H.lála (1873) után Arany Jánoa, a M. Tud. Akadémia főtitkára js lentette be az akadémiai üléaen elhunytát. „Vaas — mondta róla bejelentésében — korán tünt fel nyelvtudományi dolgozataival, me lyek az akadémia figyelmét Is mü kŐdésére irányozván, ez már őt az ötvenes években levelező tagjává választotta.
Hálátlanok lennénk ml kanlzaalak, ha elfelednők a két férfiút, kik a tudomány történetébe jelea mun kálkkal írták be nevüket. Őrizzük emléküket a nagy elődök kultuszába vetett ama szint hittel, amely a fent említett költő Ihletett ajkától zeng felénk, hirdetvén, hogy
.Nem 1>4 meg as, kl milliókra kOltl
Dús élte kincsét, ámbár napja múl*...
A .hlrea kanizsai diákok" emléke költünk mlodlg élni fog.
— Iparkihágás. Lisztig Ödön Magyar utcai vejycskereakedőt a kanlzssl aütőiparoiok feljelentették, hogy saját kéazltéaü házikenyeret árul üzletében. A* ügyet tegnap tárgyalta Szőnyi Sándor rendőri büntetőbiró éa Lusztig Ödönt 100,000 korona pénzbüntetésre Ítélte.
— Ebzárlat. A picsái járás
területére, tekintettel a gyakorta előfordult veszettségl esetekre, 90 napoa ebzárlat rendeltetett cl.
— Cowercoat rlps, wyp» cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok nagy választéka Sioger divat-áruházában kapható.
— Büntetik a külön legel tetőket. Szőnyi Sándor rendőri büntetőbiró tego»p tárgyalta le a mezőőrök feljelentéaei\', melyben panaaikodnak, hogy egyesek a csordától külön, tehát szabályrendelet ellenesen legeltetik állataikat a köilegel5köo. A rendőri büntetőbiró a bepanaszoltakat első ízben 6000 korona pénzbírság megfizetésére Ítélte azzal a figyelmeztetéssel, hogy ismétlődés esetén azlgo-rubban fog eljárni a legelőügyl kihágások elbírálásánál. — Érdekes, hogy s megbüntetettek nagyréaze lótartó fuvaros ember, aki egész nap kenyerét keresi lovával a ha eate hazatér nem hajth«lja állatát a kl tudja hányadik határban kó-borgó csorda után egy jóllakásért. Azonkívül s legelő azabtlyrendelet azerlnt a közlegelőre hsjtott lovak hátaó lábain nem tehet patkó. Már moat mit csináljon a-fuvaroa ember a lovával ? Elvégre minden eate és reggel nem vezetheti kovácshoz a lovát patkoltatni I jó lenne, ha a lótartó fuvaros gasdák lépéseket tennének, hogy ■ legelő-szabályrendeleten rájuk vonatkozólag valami enyhltéat eszközöljenek. Kérésük méltányossága biztosítja annak sikerét.
— Elemisták majálisa. A zslaegerssegi állami elemi lakola ma délután 2 órakor tartja majálisát a kaszaházal vendéglő kert-helyiségében hsdiárvák és szegény gyermekek felruházására.
— Persaa, gobelin , setén-, bécsi ágyterltőkéazletetek és ssztalterltők-ből nagy raktárt tart és jutányos árban adja Slnger Jóisef és Társa.
— Taraat Zalán keresztül. A Királyi Autó C\'ub az Osztrák Autó Clubbal „Alföld Alpeel Tu-rsut" elmen junius 14-től 21 lg lurauiat rendez. A Budapeatről lodu\'Ó autók junius 15-én érkéz, nek Veszprém —Nsgyvázsonyoa át Tspolcárs. Onnét Balatonederlcsen és Balatongyörökön át Keszthelyre, onnét 17 én Zilsszéató—Sümeg— Mihályfs—Tűrje— Zslabér— Balta-váron át Szentgotthárdnál lépik át a magyar határt. Buday állam• titkár a turaut sikere érdekében lel-hivta az államépUészetl hivatalokat, hogu az utakat sürgősen hozzák rendbe. (Mire jó a turaut 1 ?)
— Bajor tndóaok Keszthelyen. M\'chael Kiejer éa Wilhelm Gatz, a müncheni egyetem kát tudóé tisztviselője hetek óta Keszthelyen tartózkodik, ahol a Balatoni Muzeumot, különösen annak természettudományi részét behatóan tanulmányozzák. Megtekintették a gazdasági akadémiát, az Irgalmas-nővérek zárdáját la. A két tudós az állam költségén utazza be Ms-gyarország kultur gócpoatjalt és természetrajzi szempontból érdekes vidékeit
El ne felejtsen kijönni ma délután a Kereskedelmi Alkalmazottak iuniáiuára Ldzsnakbal
zalai közlöny _
1924. junlpa. 1.
— Falhlváa. Falhlvom «> Iparié,tületl dalárda tay|slt, hojy ju ■In 1 4b, vasárnsp dilútáo 4 óra kor ax Ipartestület heljlsifibeo teljee nimnil mefjalenjensk, ehoo na* 5 őrikor Lmn.kbi Indulunk.
BM&r. \'
— FBldniáráeak Nemmpi tlban Ax HlsoíJpll&xell l.tvalsl mérnökei Nemeaapátlban latsai-terl főldmirfecket elitS-ílnek, mert • i 1860 tkI mir/stk ÓH sifiksizessí Váll a helye\'sbtlis.
— Gaxdáaxok bucsu bálja. A ke.rlhe^r ti.idssá\'sl AV.dímU ulolaóivee b.Hf.líl ju-fui 18 áo rendezik aárjulial tircratilyOkel a Hullám.rálfó n.jylermiben.
— Al uvwil axlnhá.at tőr
ványaxák ítélkezett Páimóndy Károly ailoáax Ismert ügyiben ■ őt a sslnhis kBleUWbfil való elbo csitásra Itilte.
— Sxanxlícló a Korona kart halylaáaában. A Korona eajlls biliója, 1 Kitt Ernő minden tckln tatban beblionzltotta, hojy megtudja axereml NagykanliaB zeneileg Intelllfena, Itinyea Izlisü publlku mának a hoz-á málló nuwéail ál vezetet. Semmi áldozattól vlaaxa nem tlidva, a távozó oroaz zene kar helyibe elsőrangú JII- Bsnd dal egyesült araion zcnekait hozatott le Budapestről, amelynek tagjai kózólt a nlg ksnlzssl kÖJÖnsig kedvence, Htvtii karmeater áa a köilsmert, jónevű zeneszerző, Ma/in Bírna li ott leax. M-gnyltó está
Iyük folyó ávl junlus hó 1 ín leax nlvóa, klsauUu, J"z áa magyar programmal
— Elvaaxett a Wolltk vendig lótól a Vlda vendíglólg agy ku\'ca-tarló ku\'caokkal együtt. Becsületes megtaláló 1114 jutalom allanábca adja la a Vlda vcndiglőben.
„Tháx»"cslpk(kel megtekln leöl a a tar folyamra feleolkeXnl Ciengery-utca 12. a.T. ajtó lehet. Bilratkoxááok már caak plr napig.
— A Jól öltőxködő q.1 áa női Tllás fliyalmíbitA FlLIPP kólód. (Szombathely, Siíll Kálmán Utca 6) bari.nyíl >• zoltnll a lej ártákeaabb anyagból eajit műha lyében kóazülpek. Előnyük, hogy aajit anyagukból mlodeakor fejelhetik 4a javllbatók, Iga nam kell velük~otlhon vaazódni. Ax árak a
«J5l«í«l v|«0»Jp^ox l»i.v.
előnyofak, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol máujlfft. Tesaák róla m-ggrőződnl
Uránia. Vaaárnao 5, 7 ti 9 órakor: bA \'farkas* jy Albert operája, lóaxerepbao Mlchaal Bohnen, a Ce-xarlaa főszereplője. HFatty, a ize re/eiri robító/gtlja."
Vlláj. Veaárnsp 5,7 i, 9 órakor .A Cíáilló", a \'Nemzeti S,lóbáz müiord^zabje 4a 2 fetvoniaoz Hám I urlaaxk. \' Ax elS.dáeoksV mlodkit darabnál oa.k felnőttek nfiWlk
mar*1
K\'dd-n "érdén a Goldwln "agy fllopak ,1,5(41 mutatja be, aa U.ánla: 4 hii„J, odroA H.ll t\' >\'»«1,®u raííiyél,
amely Mma. 2,ás,ben f,ld\\ox« nagy koncepció^, erótől duzzadó
munka tlo.yórH |,U„f,k bo„°u soráyal (A Trafalgar Squ.rel éb ...ka Váprizalo. ünn,PZ.,r, , \'
tömi derfcy £cfu áa,.) 1 P
a lagul.bb páelal dlv.t„vü b|m*
TAMyGY.
IskolánkivOli népművelés
Az ItkoMnUvOll nipműveliz fon-tonigáról, kulturált haaznáról már kStateíat írtak öaaxa, a tenáciko záeok atatla\'tücal azárna la mfr ma-gaara em.Ikedalt, azonban a telt mjndan holt belünál, mloden lágyan klejtftlt.lvingqil tibbet mond
A niptniv4áai alóadáaok tagad hatatlanul |ó haláaaal vannak a níp vajláaerkó\'cil 4a hazafia, árxá lánek ápoLiaára, ábiantarláaára, tudáainak, limeretkörínek gyere pltáaára, lgu a ág ía jog — valamint a nemei vonáaoknak a leikában való megrógxltiaire, axt lapaaxla Iáiból állit hatom.
Tahit fa^tátlenül foglalkozni kell népünkkel, hogy köxalebb vigyük lelkit.a xziphex á, a jóhoz, énét a helye, lam,ralh,x, a termixzetea mrgittiaher.
Mo.t, mikor axIakoláaklvüUnáp müvalial javaalalot az lll<lik,f kó rók tárgyától fogjlk, bátorkodom egy kát dologra a figyelmet fal hlvnl, mert axeriny nizetem aro rlot a magaattoa cél eléri,ihex mulhatlanul ixűkaégei.
A fajual eló.dáiok ilkerál blxío altja, hi ax elóadó teljea kéuü\'t aéggel lép mindenkor a hallgató-aága ali. Ax előadó káaxültaágr, tömör, axabato, a lehetőleg a nép gondolatvilágába leeretzkedő a nyelvezettel, való előadáea blztoallja a lelkei, kitartó hillgatóaáfot.
A vlizonjok mcgváltoxtatáaában ax előadkaok axervaxőjának nagy körültek In téaael kall aljáról.. A kü-löobözó. körből vatt tárgyak vál takoxva adaaaanak elő áa hogy unalmaaaá aa legyen, köxba törté ne ti legendák vagy aoekdóták, az, valatok la befeazőhelők vagy agáax előadáat la kitólth.lnek. Ax elő adáa nagyon ho,a:u ne legyen.
Az lakolinklyüll népmüvelődáil alőadáara kerülő tárgyak elSk4.il láaa ciljiből az o\'ó.dóknalt foiráa munkák blztoilttlslanák, vafy egy központi orgánum lélealtéeóvél ax ,lő>dáaok tüzete, gondolatmenete köiölíea\'aik, melyet aztán ax.előadó kápxettaágáDál fogva megtölt tartalommal.
Legyeoek vándor-előadók — kü löoöaen a gazdaságtól orvoal ,x,k-k öt bői, mert jó hátinál van, ha ax előedók vállilkoznak.
Mlr-den járáanak bt caátte»aák rendelkexáaáre egy vetítőgép a ez vándoroljon egyik kőilégböla má-•Ikba. Ax éideklődial, a tanuláil k d vet roppant fokozza.
Az oraxágpi népművelési bliott-lig adjon kt folyóiratot, moly liaz-tán a népművelés ügyét ziolgitje, benno tanácsok éa utoiutaláiok foglaltasssnsk ax előadók részre.
Köteleztessenek a kő. ségek a fűtő- ós világító myrgok beszer xiiirr.
Ax előldiaok ax erkölcsi ellame résen kívül a nagy nemzetmenlí, kulturália, önfeláldo\'ó munkájukért az á\'I.mpé^zlárbőnifő booo\'á\'lu mot kapjanak. Ezekben foglaltam össze főbb kivonatban árokét\'\' ax etengedh^tcttenül szükséges kivi oalmakst, sm lyck a n/pmüvcUs sikerét, kul\'urális cradmánjét biz loaltanl fogják. Lanji Fcrenc tanító.
— Aliéit képoa caajádi i.pj«
7. száma megjelent. — Ax Ö|),K, •zámok kaphatók eredeti árakon
t-lsch.l Fü\'őp Fl.l könjvkete^tdé sében Nagykantzaán. —^
irodalom.
„Magyar Kultúra"
A M\'gJ?r Kuliura bszsl katoll-
ciimuiuok\' voietőoigatuma kOlö nősen oazdasr azámm*1 jetant meg. Nagyobb, tanulmányai kőiül kettőt kell klemdnünk. Ax ejiylk dr. Botóky Giza egyejtml tanárnak cikke „A katolliu* alapok jogi védelmiről a kOlfö\'dl MS\'ciöo kap cián". Szenyídókíp hat a kormány azpr\\ terve, hogy a katolikus jellegű kőxajapltvánjl Igazgatóságot egyaierüen be akarják olvMJllapI,a klcittrl jogügyi lga>ga|óiívb». A másik tanulmínyíian p:dlg P. Jab loníai, Jókaj bmnorát bírálja kalo-llkua szempontból. Al.p néplrodil-ml ráazáWI kiemelkedik P. Bangha költői szépségű, levele római, ilmé-nyeitíj1. Ennek, a msgasoivóju fojjrí.-iratnak líibbl rovata la telve vf* élvaxetes áa elsőtangu . cikkekkel. Kiadóhivatala Budapeat, V., Hoa Víd u: c,. 1.0, ^ilúfct^UU.Alwá-áv(e 27CÖ0 korona.
(Salát Indóstliak lalaloiililaedáae)
Dili n»a*á»tor*»loi». A for-
falom nem volt nigyatápyu, de a Inájattal sxemben megfelelő érdeklődia I, mutstkoiott. Kosztpénx
\'/.\'/. Magyar H tel 720-10, H«al Bink.250, K.re.kedelml Bank 1S00, Földhitel 4ló. Angol Magyar 76. Pea\'l Hazai 5 - 4950, Os.trlk H tel 270—75, Salgó 800. Rima 165, Kőazán 4150-200, U lkányl 1350, Borsód Miákold 155-160. Tr.o,-danubla 70-75, KőriWbApyai 56-58, Viktória 7, Atb,nM1im 190, Palla, 160, Cukor 3650, I xó 800, R4a^vánjraör 280, Nova 200, Dóit-vasul 900, Trőst 120.
Tezmánylózade Buza tlaxavidéki 76 ka os 327500 -335000, 79 kg os 335000 340000, agyébvldákl 76 kg os 322000-325 000, 79 kros 330000 —33Í00P- -roza 295000 - 300000, takarmányt áipa 300000—310000, — sörárps 325000—345000, .ab 3225-330000, tengeri 270 —275000. korpa 235000.
A mai terménytőzada Irányzata gyengébben Indult, mert aa erőa kínálat mellett a kereslet caekély volt. Rzzebao általiban nem volt üilet. Zabban csak kínálat volt. Korpa 5000 koronával o\'csóbb.
Namaafómek. E^y koropáa 7299-350, egyfoiíntoa 19.000, öt-koronáa 37.000, llzkoronáa 2Ű7 500. Du|iit arany 205 000 K. A magyar korona kWfiUdk hlTaUloa jagyaáaali
Dsvlx. VstuU
Biei BerDa fiig.
| 410
- 585 | 3Í& 110 N.veyotkbu 12 00 « áatUa-Hmnl tlzilalal ártalffasl
Valuták
riM<u a U.l|« „Ml
■IWIilM
eit. iieo 1.).\'!.!.
" Wiaj
ni.
1.1KI I,,.. DWltlM, Ilu. ,.1, , , ,; \'\' 11)1. leli.
Davlxáh
Ht»M»» 1*1-1.1
XrUjIllll. Illjo-ltjo.
itlMOlHlM
BrliMl OUuen, riet. r,L,.
SlMltell
s.n< Slci
s,en* a«i|iii
N.TIW,
1S1.-1.I0 111. WO
enoils^
llK-tlf.
<ilw-iti|e ■ 1 lo-a-iötoo njlo\'iiih
llftttv Ismo s< jr.o
Fetetás ssiekeail6: a lösze kesztő. Zrínyi K»oswU.Jl.áaxv.-Xára. Nagykan^xfa
A UknWoroea árfoljwnai
A Deviaaközpont közli, hogy a takarákkorona mai árfolyama 132 papl/ko/ona.
ZBrlcbl zárlat l
PL\',1 J8Í5 00, Má7 60, N.wyoik
683 ?5, Biünel 2C25, Mztlind 1475, tlottaed 112 50, Bettin 13S«),W1™ 79 7-, Sotla 405 0U Prijcz 1668 00, Bud.p.»t ftS-OO, Bukaiwt 1Í5 00, Betaziá 663 U
ADróhirdetésak
Aprihtrá.Ua 10 U4I* ÖOOO K. mjnd^o lo-Tábkl 1U) &00 K. mlod.n <Mlt(ább.k«U>*l iifld.U Uó lOOO Ka AlUat k.c»4«kn.k 35 iiáitlik h«df«imtnf. VaaAr- áa aon*p|k*po.
ken 30 iitultk felár.
K«t i&itból r«16 lJxé;isk\'oHl W<«ll 6o
(KeulóaaW kUHMik ó,»*» Uj«
BUdi uiUuiUl Xthri 17. —
Ufju>oU hlr<utUi\' tfj «•«»!• »mc«I. ,»«Umlo» «fy muloalaooíx IiiUhíI, KoIotIo MiliWnaaMW*.
Ecx »»»>«ÍMoet ájoonáll UWf\'wa
i{u Lmi6h I Uraul. tiut )6iMÍ N«okaj»HJ.
kaJapo* l»»< nak Wvtuiik 0ytt** VW» UUptytflbtn.
UUoU* k»f««V 4. .(, i* W^fi*
moaaác*. Wma(aia!>i> avabáMn ÍMuk. T.kka M.Ü
cuayt Uwt\'H ".__
"KIfttUi kAny hWíltúk a Turul cipt-ritoirt)^_____
KM (rMktUtc nacUltb.M UX-
Tétwik IlUeié ntcUf. . * I14UW . - J\'WatUwI Ubt. Hlu nap Káli* (Mit .»H»6mx«M.Ml. tla.it m&i*!*. Kír^y Ukuny.. Upáoo" muokiaol
U í«íwt«tft._____>•\'
T*ac«ll nltóo V».-i-<4 Uai»0
lt»á< urnQyWmX.fUáJ. >>a*«Ut Ut .t- Ttkha jte.
MlnJ*o«a «áaki<a*d »iroo*li UUptttt IcttvuU HlmWer.Pwwuiil, __
BalaloaWldTÁroa i«r. imiWí Wt butow»wi
•1 ba tUUU« a ajül Wto;M * iftbu ________
Irodai Jip.. ti™Í*P<\'«\'
tirr o9\' .KOMl»b«íípUr« w»«.6a». tU»akl
,rtbtm • liaeóbaa- * —
KM il« boo.pea attld*. ««y c«m« ráb» t-ÜH korpa k. B>V«la», j<U>U«r.>. ri. »to
U((ilahát9 6t l«lrM4dk a tírplAia.
Kiadó h*«. VírtHKWJky"" >°-vi 1 dMnaalM M« kM «oUá
l.káá.ál «1hW. M^bb W^IJ«C-iU*al Múljál P-.koa 0)írrx lnj«llaai*jr«lié, Ut*jn-ui« 1}. arim alatt.
Eladó Uno 1 kW H jáo-^\'^r- __
A vld4k l«gkllüfi6bb .boiai m odaokoc.a
■ »/>lnft>üiMn b«if •laitketi pAUcXotva
"Ei 3000 K-túl 5000 K-ig
Soqtoóyi Tejiwérek
íttiz.-- ái ciiengek^eskadiiábao
Miiyar ntta,1a, u Taáalaa áaa.
Köszönetnyilvánítás.
Miodajoluiak, kik. fel«)l-helaüen .atyánk temetisáa 1 láazlvellek áa risxvátüket- f kifejezték, ertton mondunk j ; háláa, kósaönctot.
llchnar uaMd.
Felerciefiéít
Bőrgyér Lenti
Elsőrendű kéazbőrért
szavatolunk. Csak frissében höldö» bőröket fogadunk el.
Büc«**« Lanti
1»24. funlua 1.
Zalai közlöny
F.Í.G. GOLYÓJCSAPÁGYAK
Sürgönyeim: Dunlop
Távbeszélő: 65 43. VAS CaÉZA ÉS FIA
BUDAPEST, VI., LISZT FERENC TÉR 2. tm■ Golyóscsapágy,gyári iavHása megbízhatóan és gyorsan.
Eladd ingatlanok:
foglalható magánhás, több kislakással, keit-tol blxó házak, axonnul beköltözhető két nobáj mellékhelyiségekkel ellátott map.tn-báxak, Balatonon elfoglalható ujonnm épött pH villa, ■ város belterületén rak-tir-k bérbeadók I
SZIGRISZT
O. P. B llul ln.»,l..ror(alinl Iroda
F5 ut S. SÍ. Bizir épület. Teleion ISO
(DlnőennemO
ZÁLOGLEVELET
és fix kamatozd9U bank- és dllami kötuényeket aö-vesz
KORMOS ALADÁR
»ud.p..l, V.,Hirl.V.I4rl«u.12
Kész
lószerszámok
inlnöen minőségben, f ootb állok minden nagyságban fcaphatőfc
Simonkovics J.
.■iJcyirlAuU Br*iIblMér 11. UW•■ilígli tMili
Ugyanott ügyei flu tanoncuk ttivátetik
DRÓTOKAT
tiliben lágyított, fényes-félkemény, horgany xott, dnoxott ss galvanixált kivitel-ben, vaj- és acélminőségbea raktárról •sálit
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. ToréLttrut 60. Teltfei 197*SS
Önkéntes árlejtés.
Egy modern ltO fiókos fusiex- és csemrge-uzlotberendeiái, két valódi Isjkecsku,
egy két éves huu a n jo I és 3 darab 11 hónapos áxtla sertés, két uj alig lussnüt vastelö, 3 mtr. hossxu 130 »xéle», egy vu tragács, 1 ebédlő-, hálószoba-bútor, \'/,—1 literes üvegek, ballonok 16—26—40 literig, bővebbet:
Lengyel Pál
kereskedőnél, Klskanlzia.
Sőz, szluógdz és benzin
cséplő-készletek
elsőrangú hiuitelberi
Weiser gépgyár
Sugar-ut 16.
fcoidos tanintézet liSSSüVíV:
Vir . IVAtóy... S(. Trl. I M.-.7,
Algebra éi geometria U";.^;;
(Oi\'(rS>)(>rtj(tt(), MnouluiuliM^nitai,:
összefoglaló tankönyv
Hajszálak, Szeplő, X........""
i«m4lciök f(|\'(fti •.\'itvo.\'Miii "*"" \'a Ittjuiinyiubínn ....«<((> ru«lltt>U(lii|i> JSfi\'íí\'.rilinItO vu ■ lopptn
Ari Email ElS&\'jS
■W" ««»; <1 u^uumt«;«UrnvH4;»
QAOG KOSMtTIKA
BUOAPKHT. ,MII/,KI:>|.HA)HT II. I.
Tolafoa i .lóuar lO\'J K7. ¥WUI tlfelUUt. UffUa;« lüwWmcL
Aj iiu.t W(„I,MH dUnltlu. uifi^i. t«a»|- <1 Urjlmtii a li^e^M.Vk mte uttlrt.
Tengeri, árpa és zab
bdrmely mennyiségben kophotó
Ország, Widder
terménykereskodésberi
Nagykanizsa.
Erzsébet-tér 10. sz.
MÁGNES
javítások gyorsan, jótállással
Bosch k.u
Budapest, VIII., Vas-u. 16,
Telefon i Jóiiel 113-30.
7(02/102-1
árverési hirdetmény.
Néhai Lichtcnthal Éva hsgyatékát képező 1 drb. ftlló lükrö\', 1 rrosdót, I asztali, 2 székei, 1 po\'cot, 1 szekrényt, l divánt, 1 ágyat és 1 matracot 1924. junlua hó 5 én dél flötl 10 órnkor n .Nagykanizsai Közraktárak R. T " IV. sz raktftrft ban (Schenker és Tarsei váll.) ier imda nji vános árverésen o\'aJjuV. Vélelér azonnal kifizetendő, a meg veit lArgynk elszállilandók.
A városi tanáca.
Nagykanirsftn, 1921. május 20
Polgármeater
Asztalosok, bútorkereskedők ét üvegesek figyelmébe!
Tükör «s CtlSSOH Üveg axükséglelDél forduljon
bixa\'oTmai Kiitz Jakab és Társa céghez,
Budapast, VIII., Prál«r>utca 84. (Teltfon: József J>4—70), nltol axt olcsóbban ét Jobban sxeiexheti be mint bárhol, fontos és gyors kiszolgálás. — Garantált jó tükrözés és csomag >lis Mielőtt m&aliol vásárol, kérjen tőlünk költségvetést.
Fleischmann áruház
Budapest Károly-körut24
Felhívja a n. é. v0vóköxöoség figyelmét, hogy a minden téren étzlelhető drágaság ellenére k«4m6 betásárliiek folyUn aiai-tf;il«3 i leiiottot. ktkkia i lefkHmUM
tudja nyújtani.
UjrapJuaaavet-oeatAly. Féifl ruhaszövet, tartós mlnóség Oivat Krfikelme UWÖO
Divat fél ftkclme legújabb miclákbao Tavaszi kamgain öltönykolnif, 1150*1 Covercoat cérnavászon, nyári luhákra
Hurret vászon, príma minőség Sói divatkelme, csikói és kotkis Tiszta gyapjú női ruhisxúvet,
remek mintákban Costúm-kelme tisxta gyapjú,
140 cm. széles Gyapjú marcqulo, I4>) cm reklám ár WKM
124000 (•000 7J000
10)000
MotAoaaUly
Hímzett bitlszt, 110 cm. sxéles,
sötét síinek ben 24500 Hímzett greoadin, 120 cm fehér éi
színes alapoo 45000 Costum rohavásxoo, 00 cm, elsőrendű mlnóség divalstinekben 55090 Kredett japán pongyola créppe,
gyöiyöxü mintákban 32500
Francia liberty kabátbélés, 14Ccm »540í
Francia mos jvoll nagy válasxtékban 3
VauoDoaatát/
Ágynimu vászon 1#000
batiszt schiffon, nói fehérneműre 31400
Legfinomabb batiszt schitfoo 130 cm 5M00
Konyhatörlő, Úszta Un 76/75 cm 1--
Lepedővászon 4
l\'aplanlepodó vázzon, 170 cm. 4 Angol panamaingxellr dlvatcsikokbsa i l\'jotau hmduiit rchemamBoMtAiy i Kombinált készlet (ing, nadrág,
hálóing) hímzett és axsuros 330000
Hímzett fúxóvédó (5000
NuTUusaii ktitanék a le«haoMM kkittit) áltinöéin raktkeo. fl lefüjebb Mhrmoibin i tája él M«U*k»t1 klásl fáiuxték.
7405/1924
Hirdetmény.
Petőfi utca 33 sz. házban lövő műhelyt a városi gazdasági hivataN ban 1924 évi junlaa hó 5 éu d. 9 órakor tartandó árverésen bérbeadjuk.
Nagykanizsa, 192-1 május 22. ___ Polfármeater.
8353/192-1.
árverési hirdetmény.
A városi als^erdőben az idei vágás keleii oldalán folyó *TlJiuila« hó
2 ón délelőtt fél 9 órakor
tartandó árverésen 74 rakás ágfái,
3 drb. száraz tölgyet, 8 drb. szél állal telört cser és bükk ágat, 18 drb. száraz telört vadny&rt és 2 rakás c ucsfát adunk el.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
A városi tanács. Nagykanizsán, 1924. május 31-én.
Polgármester,
ZALAI KÖZLÖNY
Ni.. uruM., Ur.MtM.1 . MttM." h ^MMt. WutW lliíM 1\'--" <1 tMl.riM kiűiiíl M<1 (Ipíl.ÍB- uus mirieii Koiiizfii orie «■•\'- Hová I Hová! Menjünk Amorlkáb* ull.vél nélkül, ha jó! ak«r mulitnl, ott junlui 1 én délu\'én 4 kor ünnepélyes:: KERTMEűNYIf/iS Irsx tépccil egylvkS\'v: — beléptidíj nélkül. Fooék Fírl zenekara fog huioí lalp alá valót. Jó Italoktól éa éle lekről gondolkodik Kumin Ferenc vendéglős. Uonliib^l kikerült építési anyagok (tégln, tolöcsarép é» ópBtetr«) Jutányos áron el<dúk. Egyesült Téglagyárak gyírtaínyu heniyolt- és lapos uerip, lafcatlaal portlaad (tatot is mési vagontctelekben iBegrendclhe.6 : Magyar Építőanyag Kereíkida\'ml R. T. nagykanizsai képviseleténél PAUK VILMOS <>kl. uernOk Nagykanlaaa, Kazincayulca 59. Tole/on 181.
H« öh«JIJi, hogy »rc« olyan ■legyen, mini a klnyili piros pünkösdi rózsu, ugy csak • Bruncsics Józsi bikavér vörös borát igya (1 licer ■1600 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen. (ugár-ut 53. Telefon 2-10 Egyenruházati kizárólagos szaküzlet. Uradalmak, malmok, községek elektromos berendezését jutányosán ós szakszerűen kósziti Zalai Műszaki Vállalat Zalaegerszeg. M* Költségvetél díjmentesen készül. "W
Junius hő 2-án, hétfőn az országos vásár alkalmával Nagykanizsán az edénypiacon
egy vágón szép karlsbadi
porcellán-áru
lw olcsón <Urua\'iv»^ — Finom porcellántányérok 9000 K-lg, kávés v. t.áscsésze aljjal 7000 K-lg.
A.onkKOl mindenfele háitaiM.!, Wvtháii éa vendéglői edények k.ph.tók a lejjolc óbb Uron
KOilftSíY-
Kíimussrss
1 rcítJ. i
6A2DA5A6I ÍPULETEliifiYARAK, MALMOK SEFEOÉSÉlfFÍS RÉGI Z3INDELYTETŐK ÁTTEDÉSÍRE A LtGALKAU«A5A»»\'
Kapható FISCHM HIHIER cárnál
KAQZKAKIU4, FÖ-OT 1
NigyífJemü koióoi4g iiivoi luU<m& ilra heíom, hopv ■ íílíurj Jk kíjrilíse a
Margit fürdőmben
(v. Nnmxoli fürdő)
C\'seogciy ut IV. sz alatt kei Jólét vette SsoJcsztru kezeiéi léifmk i kulón nők restére
köpötyözés
és tyukszemvAgái naponta. Nyitva minden nap ie«g«l 0-tól este 7-lg. A n. i. köröméi: szíves pártfogisil kéri
Böhm Jenő. ^_:_
Aki hízat szótól, kis- és nagybiitokot
eladni ,.f) venni
akax, a* forduljon bizalommal az előnyösen ismert, több mint Zi íve fennálló ds az O. F. B. álul engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi és pónz-Kölciön köxvailtö iradtjihax
Nagykanizsáid, Fő-ut 3.
PéBzkdlcsönökel ugy heti kanutia, mint bokebolezésre olcsón közvetítek. = Telefon 289. Ilim. =
Merkúr VasmUvek Részvénytársaság Nagykanizsán felvesz
géplakatos-, vnacaxtcrrályos-, vaaöntő- és minta, asztalon-
tanoncokat
Ufl«.*ott «« kor.j»Vb Uzontl kömllvo. noljilslra ftWétitlk.
Duna-Száva-fldria Uasut (azilfitt Délivaspálya társaság.)
Nagykanizsa állomásra és állomásról 1924. junius 1-től kezdödőleg a személyszállító vonatok az alanti menetrend szerint közlekednek:
Budapest O. V.- Nagykanizsa közt
írkués MagykanUsira InduJij NajytaiUsiról
A VONATOK NK.MK
2 Itt. személyvonat 202. gyorsvonat 212. személyvonat 214. személyvonat 204. gyorsvonat.\'\'
| i pwc
■ Ti ■; —
4
^ A VONATOK NKMg [| era | p«t
személyvonat 201. gyorsvonat 211. személyvonat 213. személyvonat 203. gyorsvonat
r
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa közt
» | M
232. vegyasvooat U 71 13 I [| _ | _ \'
Közvetlen gyorivonat Jugoizlftviába Murai ereizlur országhatáron át Trlestba közvetlen l„ II., III. osztályú hálókocsival
201. gyonvonat ! :l | 201. gyorsvonat |! 21 »
_Nagykanizsa—Pragersko (Pragerhol) közt
231. v.gyoivoo.t 223. személy vonal
ii a | « . u ! »
II « I iirmélyvoaat 5 ! <0
20 « | 2:jí. vegyesvon.t II II I »
Nagykanizsa-Sopron—Wr.-Naustadl-Wien S. B. közt
301, íyorjvon.t ÍJ \\ M I 312. siemélyvonat
313. jieiuílyvon.l 23 | 30Í. gyorsvonat
II 301. is 302. számú gyorsvonatokkal közvetlen kocsik közlekednek: l„ II., III. ősit. Karloay-Vary (Karlskad) — Praha (Prága) Stisak (lugoslavlla) közi Bratlslava (Pozsony) - Hegjeshalom—Cy6r—Szombathely— Nagykanizsa - Gyékényes— Zauub G. K. át
I. II. oszt. Wien S. B.-Zagreb G. K. közítt Sopron—H«9»kantzsa Gyékényesen át. Nagykanizsa—Sopron között
agytolílat
vcsx cs elad |M»K».LDHt, Sugtr-m 1«.
311. Mcmclyvon*t || 17 M | 314, személy vond \' íl « 1 »
Nagykanizsa- Szombathely között
a2J. siemélyvonst ^ 7 03 | 322. szomilyvonnt II « 1 ,0
Szombathely —QyAk&r.yes között
303. gyoisvooat II 0 w I W4 gyoisvonat II 0 "
903. gyoisvonat ll 4 3C4 gyorjvon.t 11 5 1 01
kenetlen syorsvOMt I, H . UI. osiL \'scsikkal Praha (Prega) 5uj»k Hit, Bratlslara (Pozsony) --Hfgyirtalem OyW Jíomkalhíly Nagykulm-GyéMayai Zigreb 6. K.-on ál fonlus 1-tfll Július IS-lg.
Nagykanizsa—Barcs köct
1924. junlui 1.
031. vegyesvonat 7 ** 012. személyvonat li ^ 10
001. gyorsvonat ; u " 002. gyorsvonal 20
013. személyvonat 23 »J 032. vegyesvonat II U OS
l gyomonatoknjl (elsorolt k»mtlaa kocsikat.
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX.. Catvln-Ur 1..1V., Koronaherceg-utc « VII., KAtoír-kOrot O., IV., K*roJy.körul lo!
Budapesi látványossága!
UjrnpJuaaOvoi-oaxUly ■
Tiszta gyapjú öltőnykalnék 92400 Nyári kamgirn íltönykelmék 285000
Tavaszi ragtánkelmék--161700
Mi koMtOjJrtmák S52 SSí, I31250
K»MrtiMÍ3.:°C,i\'"„í«"bí: 136500 Geb.rdln rutiakelma ^"V.T™ 63000 Gyapjugrenidln 126000
Kombidéit öltönyketlék csomag 198000
(im.towi i ia:n, [-.ii
.Süljcuiontilj ,
Nyersselyem minden ulairoyaUibau
Divat Itberty----
Crepe de Chlne mlrA<0 ..ul<o -
_ ii. diraliitaekUa, aabét ml-
Georgettf -----
Váuon.ontU; i
Ftnyves mosott vászon--
I" kilengyasllón----
Bőrerös angln----
I\' batlsztsllon----
Vászon törülköző---
Vászon konylatörlS--- —
Frottír tírOlkízí---
Ágynemű damaszt —--
Flanelt oorttrUK---
Szlnas kaitl abrosz---
HiuiiHuCK\' l.o.A..
84000 102900 138600 168000 175000
21000 25200 25200 32550 23100 16800 37800 35700 16800 161500
bklU.l.irannk,
Mo*«-o\'.uir
Csíkos selyenbatlsztok Színtartó mosókrepp 5£ -Színtartó mosókartonok "íúSn Olvatcslkos Inazefirek — — Francia cérnagranadln Xfiu Rohaviszon, se\'yímtínyD SÍS
űberty-szaUn^SiSu."-
Harocdn div««ikou.i - - 45150 Epoíiskelme ai„u.u«kk.i - - 59850
1900Ö 22050 19950 28350 44000 45150 57450
NŐI harisnyák ^^ „m*, _ 11400 Fértizoknlk lulós mkaSstf — —
7500
Nfil színes cérnakesztyű — 27550
Gyermek nyári trikó----20900
Fárll türdó trikó------34600
Tilkó reform níl nadrág — 36100
Hímzett nappali Ing —
Hímzett nadrág---
Hímzett hálóingek--
Hímzett nadrág komblná Szoknya-komblni azsurral
Hímzett lUzövédő --
Hímzett níi zsabkendí — Vászon párnahuzat — — Vászon paplanlepadó — Gylinyírll paplanok ---
Fürdőruha kfujabí) faion — — FürdődpS ----
_ 59850
- 50400
- 103000
- 81900 _ 109000 _ 29400
- 5700
- 59850 _ 231000
- 348600 _ 119700 _ 30450
Férfiing plkká mellel----103950
Színes zetlrlng u, „l6o ,.n,„.i 105000
Hosszú hálóing ,.i„„ .„„il,,!- 105000
Hosszú köpper gombosnadrág 92400
Rfrld alsónadrág------50400
Vászon lórflzsebkendő — — 7600
Selyem nyakkendő------12600
fOlUOmhitk, CrulUr ltOppenyok «• rotiiii-fuhAzal I cikkekben Oilial válatiKs
Nvvmsloit a Znpyi Nyomda R.-T. r.yomdáJAban Nagykanizsfcn (Nyomdavezető. Oíeobcck Kftroiy)
63. évfolyam. 126. szám
Nagykanizsa, 1924. juniua 3. Kedd
1000 korona
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Krokodiluskönnyek
folytak a parlamentben abból az alkalomból, hogy a hatóságok a Gyermekbarát Egyesület egyik nsp-köxl otthonának működét felfüggesztették éa hatósági üldöztetéit emlegettek ott, ahol a hatóságok lelkiismeretes, komoly munkát végeztek. De ml Is történt voltaképen ? Semmi más, minthogy min dsnünnen, ahol a Gyermekbarát Egyesületek megkezdték működésük et, a tanügyi hatóságok panasz-szal éltek a köioktatísűgyi kormányhoz, hogy szakszervezeti alapon tömörítik és „nevelik" az — ijjumunkdsokat, hogy a társadalmi béke, rend éa nyugalom megbon• tásál célozták, hogy irányuk haza-/iatlan és vallástalan■ Amikor pedig a kormány nemzeti és vallási szempontból bizonyos garanciákat követelt, amikor ax alapszabályok jóváhagyását attól tette függővé — hogy ax egyesület fogadj* el a hatósági és pedagógiai szakemberek vezetését és ellenőrzését, a ve-zetSség erre nem volt hajlandó. A közhatóságok jelentései alapján néhány csoport működését ezután Jel/üggesxtették. Legutóbb pedig, amikor Pcsztaxentlőrincien a tanító a gyermekeket vasárnap 9 órára ax Iskolába hivta — a Gyermekbarát Egyesület vezetője, egy szak-axervezett munkás — azt az utasítást adta a tanító rendelkezésével axemben, hogy a gyermekek ne ax Iskolában gyülekezzenek, mert „templomozáa" helyett — kirándulni mennek. Ahogy » népszavás ember parancsolta — ugy Is történt. A munkások gyermekei a templomot elkerülték és ax Internacionálé hangjai melleit kirándultak. A hatóság természetesen és nagyon helyesen. Itt la felfüggesztette ax Ifjumunkáa-tenyészdét.
A hatás kedvéért most „ 108 gyermek maradt gondozás nélkül" és .hatósági üldöztetés* elmén négy ezer méterea Interpelláclós Hímeket mutattak be a parlamentben, hogy a külföld figyelmét la rátereljék azokra ax „sntikullurálls állapotokra", amilyenek Magyarországon leledzenek.
Akkor, amikor a magyar gyermek zsenge lelkét lassan Ölő méreggel blxtoean és tervszerűen megmérgezik, akkor, amikor szisztéma-tlkusaa Ifjuproletárokat nevelnek — éa a jövő magyar munkáigenerációt alfájában dastruálják — akkor ők állnak még feljebb éa hatósági üldöztetést kiabálnak a tanügyi hatóságok minden elismerésre-máító Intézkedéseiért.
Nekünk már régen megvolt a magunk véleménye erről a szak* szervezeti tenyészdáről. Most a ha-
tóságok is megerősítették ezen véleményünket.
A parlamentben folyt krokodiluskönnyek és jtremlád- filmek tehát senkit meff nem hatnak. Ismerjük mi már ezt. Tudjuk miért fáj a hatósági
beavatkozás. Gooduok lesz rá, hogy ez a hatósági beavatkozás ezután állandó és rendszeres legyen.
Vörös kéz ne nyúljon többé a mi legdrágább klénódiumunk — a ma-gyar gyermek lelkéhez t (")
Gyilkos merénylet Seipel kancellár ellen
Seipel állapota súlyos, de nem életveszélyes A merénylőt a tömeg meg akarta lincselni
Bécsből táviratozzák: Véres politikai merénylet történt vasárnapi este. Amikor dr. Seipel szövetségi kancellár Ltwadle prelátus kíséretében Wiener Neustadtból a bécsi déli pályaudvarra érkezett, az ugyanazon vonattal utazó Javorik Károly szövőmunkás három revolverlövéssel le-teritette. Az első golyó a bal mellébe hatolt, átfúrta a tüdőt, majd megakadt a bordák között. A második golyó m mellkasát érte, arról lesiklott éa a bordák fölött vándorutat tett a teatben. A harmadik golyó nem (•Iáit. A sebesült kancellárt a pályaudvari orvos részesítette az első segélyben, majd beszállították a wiedenl kórházba, ahol azonnal megoperálták és miod a két a golyót eltávolították. A merénylő két golyóval mellbelőtte magát és véresen terült el a pályaudvar kövezetén. Ax állomás tömege rávetette magát a földön fekvő gyilkosra és elkezdték ütlegelni, a rendőrség azonban kiszabadította éa bevitte a pályaudvari orvos szobájába, ahol megállapították, hogy aebasüláael sulyoaak, de nem életveszélyesek. Jsvorikot a rendőrség kihallgatta, majd kórházba szállította. Eleinte megtagadott minden valfomást, de kéaőbb előadta, hogy egy délivasuti munkás bérelte fel a merényletre. Zsebében egy élesre feut hegyes tőrt is találtak.
Seipel kancellár állapota rendkívül súlyos, azonban minden remény megvan arra, hogy életben msrad.
Angol-amerikai demars a német kormányhoz
Bécs, jüojus 2. A ,Neue Frele Presse" berlini értesülése szerint D\'Abernou lord angol és Honghton amerikai nagykövet demars forrná* jában arra figyelmeztették a német kormányt, hogy a német nemzeti párti politikusoknak a kormányban való részvétele rendkívül megnehezítenék a külpolitikai tárgyalásokat. Nevezetesen azokat a tárgyalásokat, amelyeket Németorazág Angliával, illetvo az Egyesült Államokkal fólytat, elsősorban is a szakértői véleményről éa a jóvátétel rendezéséről.
A jászsági katolikus nap
Jástberény, junius 2. (Saját tudósítónktól.) A Jáaiaág ; hatvannégy községének sok ezer katolikus népe jött tegnap Össze Lthel vezér vá-rosábsn, hogy tanúságot tegyen ax élő vallásos öntudatról. A Katolikus Népszövetség nagy napjára ez alka* lom\'mal leutaztak a magyar katolikusság országos vezérei. Vasa József miniszter, Apponyi Albert gróf és dr. Erőst Sándor. A tábori misét Kriston Endre püspök celebrálta. A díszközgyűlést Erdős András nyitotta meg. Apponyi Albert gróf a katolikus bitnek örök, változatlan éa az egész világra szóló abszolút igazságai mellett tett vallomást. A katolikus Internacionalizmus nem nemzettagadó — mondotta, — hanem nemzetÖsazefoglaló, mindegyik
nemzetnek hozza azt, amire annak a nemzetnek ssükségo van éa mindegyik nemzettől várja axt, amit csak gx a nemzet adhat meg neki. Dr. Ernát prelátus éa Czettler J«dŐ a katolicizmus hivatásáról beszélt. Vasa miniszter költői lendületű szavakkal fejtegette, milyen nsgy dolog : katolikusnak leonl ezen a világon. \'Gyűlést tartottak a földmlveaek, az iparosok, a Szociális Missziótársulat, az Ifjúság, amelyen a katolikusság vezérei beszéltek.
Nem sikerült a cseh kölcsön elhelyezése Amerikában
Prága, junius 2. Cieh Szlovákia nagyobb kölcsönt óhajtott elhelyezni az amerikai pénzpiacon. Amerika nagyon hidegen fogadta a cseh kölcsonemissziót, úgyannyira, hogy a jelen pillanatban a csehszlovák köztársaság kölciöne úgyszólván teljesen meghiúsultnak tekinthető.
A volt német trónörökös fiát akarják trónra juttatni
Bées, junius 2. A Neue Freie Presse berlini blrsdása szerint 7/>-pitz főadmirálls kancellárjelöltségének, amelyet a német asclonallaták forszíroznak, rejtett céljai vannak. A Vossische Zeitung e célokról a következőket írja: Német nacionalista körökben már régen nem titkolják, hogy a volt német trónörökös fiát akarják trónra ültetni.
A kiskanizsai elemisták tornaversenye
Azt hisszük, messze vidéken, sőt egész Magyarorsiágon ax első eset* ben Klakanlzsén történt meg, hogy ax ottani tanitóság lelkes buzgósá-gának eredményeképsn tornavlzs-gát és tornaversenyt tartpttak az elemi iskolák apró növendékei.
A klskanlzsal tanítótestület szakított a mult béldegződött azoká-salval és megkeidte az Intenzív testi ncvelés>, a komoly tornataol-tást már ax elemi Iskolák falai között. N :hcxcn ment, — kivált téU időben — mert tornaterem sincs megfelelő a a tanteremben a padok közt volt a tornaterem Is rosax Időben.
Vasárnap délután mégis megleptek bennünket a klskanlzsal gyerekek.
Ax eseményszámba menő torna-vizsga nlre szép és előkelő közönséget cialogatott ki Klskanltsára, a fellobogózott templom térre. Ott volt a sportkedvelő közönség Igen nagy része. Ott volt vitéz Bobtst Mátyás ezredes tisztikarával, dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Krátky István főiegyző, dr. Kenedi Icoi-e táblabíró, P. Pálinkás Roger n ferencrendi atyákkal, Gabsovia Kornél testnevelési tsnácinok, al Iskolagondnokság atb.
Az osztályok külön, tanítóik ve* zetésével lobogó alatt vonultak fel olyan katonás rendben, hogy már ex meglepett mindenkit. A katonai vonós-zenekar kíséretével elénekelték a Hiszekegyet, majd Szépud\' vary László tanító vezetésével megkezdődtek a csodálatos precizitás* sal végrehajtott szabadgyakorlatok. Nem egy szülő szemébe szökött könny, mikor minden gyakorlat után zajos taps honorálta az apró emberkék tökéletes, fegyelemmel és pontosaággal betanított gya* korlatalt.
Gyakorlat végeztével diszmenet* ben vonult el a kis csapat az elő-kelő közönség előtt.
Következtek a versenyszámok.
Az I. II. osztályok 30, a III. IV. oszt. 40, ax V. VI. oszt. 60 méteres síkfutásában a 30 métert 6, a 60 métert 9.9 mp. alatt futották be. Távolugrásban 3.25 m. a record. Volt aztán céldobáa, staféta. Mintegy száz tanuló kapott különféle jutalmat.
A verseny után dr, Kenedi Imrs táblabíró meleghangú beszédben fordult ugy a gyermekekhez, mint tanítóikhoz és a megjelent közönséghez, buxdltotta Őket a további munkára, hazaszeretetre.
A kiosztott jutalmak értéke másfél mllUó korona, amit a kanlzaal kereskedő és Iparostársadalom adott
Össze.
ZALAI K. ZLONV
A királyi családot gyalázták a KoJíuth párt gyűlésén
Budapett. iuolui 2. (Saiál tudo útinktól). V«»á">«p dílelötí > ríjl
oraiijháiban • Kouulh pírl najy .yüUat tartott, amelyen a« üí?»-
l.lea rendírtlaitvUeW k«»yt«lan »Olt
a, .Uí iiónokot Rup.rt Reilőt fílbeiiakllanl. Uiyiole Rupert atra biztatta a helljalóaígot, ho,y „törjön keresztül minden korláton" <• félelem nélkül nylMnltaa kl akaratit : ,népnek kell kezébe venni a hatalmatf UUna N.jy Vince „•
trónfosztott Habiburj;-dlaaaitiéhoi ailtó elemek" r«l beleélt it Ilyen henjneoiben folytatta, mire a rend-Grtiait nagyon helyelen köibeiiólt: „Nem engedem, Ho*y a dlnautlát bintia !" Erre a felírhatott tömeg fülilkc!it£ lírcnában tört kl, amelyből a királyi tnirllr ei.liidot sulyo-aan aérlö éa srveláró klfejeié.ek halatarottak kl. Dr. Elcbardt rend őrtaoícsoi a botrányos jelenetekben bővelkedő pártgyűléat feloailatta.
_?___
At elért meglepi alker oroiiMn réue Szépudvar y Lisiló tanitöé, ■ kt firadaagot nem lemerve nevelte • tanulókat Bérel Jínoa Igargató aaakavatott Irányítása mellett a* okoa, céltudatoa teitgyakorláira és űgyeliégre.
Most méff ciak ait aceretnők, ha behoinák Nagykanlisira la a kii gyermek csapatot éa megmutatnák a Digykanlxaalaknak la ait a cso-dálatos nép eredményt, amit kitárté munka árán vívtak kl a kla elemll-ták önmiguk éa tanítóik éa Ml-kaalzaa dicsőségére.
Magyar hadifogoly-orosz feleség
Jó kölsejü, Usztán öltözött fiatal asszonnyal találkoziunk ma a kir. ügyészségeo. Nikowona Lioa férjejtett Molnár Zsigmondné, aki Sri-béri* uffal kormányzóságában szű letett és Ott élt jómódú azÜlel oldalán, miy kiötölt a világháború éa hosszú vonatok hozták Síibéria különböző kormányzóságaiba a sok hadifoglyot. Volt köztük német, osztrák, török, bo\'gír éa magyar. De a magyar volt a legdolgoaabb. Uffa községeinek is kijutott a magyar katonákból. Nikowona szülei la kaptak mezei munkára, kik közül a legjóravalóbbnak Molnár Zilgj mond, kerecsendpusztai azületéaü flu bizonyult. A dolgoa katonát — kinek minden goodolata a mesz-aze Magyarországra Irányult — megszerette munkaadója, de megszerette annak lenazöka hajú leánya, Lloa i«. Miután a magyar flu aok könnyebbséget tudott magának szerezni a hadirabságban, mihamar megkérte Nikowona Liaa kezét. A azülök — akik megbecsülni tanulták a ciendea, do\'goa magyart — nem aokálg tanakodtak, nőül adták hozzá leányukat. Zavartalan volt a boldogaág a magyar hadifogoly férj éa az oroaz menyecske között, mlndan évben ujabb él ujabb gyermekslrás verte fél a ház csöndjét, mig 1921-ben Molnár Ztlgmond benaejében megmozdult valami. Megmozdult a magyar lélek, amely hatalmaa vágyódással vlssza-hlvta klcil zalai falujába, oda, ahol azülei laknak éa ahol neki la van egy kicsi kunyhója, amely gazdáját vissza-vlssza várjs. Éi Molnár Zsigmond otthagyta az oroaz jólétet éa 1921 ben egy hadifogolyazállltmány. ■fal visszajött Magyarországba. Vele jött hüaégeaen az oroaz asz-azony is, három gyermekével. Ke-rccsend közaégben azonban csakhamar vége azakadt • magyar-orosz boldogságnak. A férj nem tudott munkát kapni, nélkülözés, gond ütötte fal tanyáját. Molnár Zsigmond megbánta nősülését, szabadulni Igyekezett asszonyától, aki megható hűséggel ragaszkodott ma-
Íyar férjéhez. És mlg a férj más-ovi mant munka után nézni, a kicsi oroaz asszonyt a község népe tartotta el, aki most már a negyedik gyermekét tartja karjai között. Egy ügyből kifolyólag a szegény oroaz asazony — akt egészen elfogadhatóan beszéli a magyar nyelvet — feljött dr. Szabi Lajos klr. ügyészségi elnökhöz, akinek baját elpanaszolta. Dr. Szabó Lajos — ai araayszlvü férfiú — azonnal In-tarvenlált az orosz nö érdíkéban, hogy mind a három gyermekét fel-vatták a szombathelyi gyermek-menhelybe. A klcal orosz aiszony, •W ugy látszik, nemeink példás hltvea, de Igazi édeaanya ís, ezutín nemsokára meglátogatta gyerme-
keit a szombathelyi menhelyen, ahol amint ezt dr. Szabó főügyész előtt mondotta, azép gyermekeit piszkosan, aebeaen találta viszont, mire nyomban kivette őket a menhelyből és visszavitte Ker\'Ciendbe, a nélkülözésbe, a bizonytalanságba.
Molnár Zilgmond most viisza ■kar térni Silbérlába asszonyával és gyermekeivel Igyütt, ahol Niko wona hásában limét gondtalanéig éi rendea élet vJrja. Ai ainony már Irt li atülelnck, hogy haia akar menni.
Akiknek kevés a napszám
A napokban megkezdődött az Ördögárok tisztogatás*. Tiz nap azámoat vezényeltek ki a munkára, akik egy heti munka után el la jutottak már az alaó végtől égésien a Klnlzay utcáig. Hogv miért caak addig? Mert az a 8—10 ember mindent csinál, csak nem dolgozik. Hébe korba megmegemellntik a lapátot, aztán egy kis sért feldobnak az árok oldalára, ami csak addig* ragad oda, mlg megszárad, aztán visszapereg szépen az árokba. A munkabeosztás a lehető legkényelmesebb. Két perc munka, tlz perc pihenés. így rofgy ez álló nap. Mintha ciak a lábukat áztatni küldték volna oda őket. Rákönyökölnek a lapát nyelére éa nézegetnek az égre, meg a cigarettájuk füatje után, miközben igazaáguk teljaa tudatában szidják az urakat, amiért kevéa a napazám éa lehetetlen megélni a tisztességes munkából. A falügyelőjük ezalatt ott guggol vagy támaszkodik valahol az árnyékban éa szóhoT, tetthez helycsel s a világért sem szólna rá a napszámosokra, hogy Igy vagy ugy tegyenek a beszélgetés közben néha dolgozzanak Is valamit. Akiket az a szerencse ért, hogy ott lakhatnak az Ördögárok kies partjain, azok mindnyájan a legnagyobb megütközéssel nézik naphosszat ezt a formális naplopást. Először Is ennek az llysn felületesnél Is rosszabb tisztogatásnak úgyszólván semmi haszna sínes. Sokkalta gyökeresebb reformra szoruloa az ördögárok, amire azonban nem telik Kanizsának. De vájjon hogyan érvényesül a takarékosság elve egyebektől eltekintve ott, ahol a város tíz embernek fizeti két hétig a drága napszámot tízórai munkaidő mellett nyolcórai temmiUevisért ? Pedig könnyű lenne segíteni a dolgon. Csak utána kellene nézni néha, hogy vájjon mit csinálnak, ha agy-általán csinálnak valamit a város által fizetett napszámosok. Vagy ha ez nem is lehstségefc, legalább megbízható, tisztességes felügyelőt kellene odkállitani a muaka élére. Legokosabb pedig az lenne, ha abbahaeyatnák az egész munkát, mart aki azt megnézi, fis tudja csak Igfcsáa, hogy mi az a falra hányt borsó.
HIRBK.
Hóm. Klotild kir. Protastins: Klotild. Izr.: Szíván I.
Meteorológiai Intézet ,\'clcotéie szerint túlnyomóan szám, mol<£ idó várható, helyenként csapadékkal.
Napirend; Urinlt 5, ? és 0 órskor .A büoós város.*
— Zalamegytjlek vitéxxá avatása. A kormányzó által folyó hó 15 én Budapesten történő vitézzé avatáson ZslamegyébŐl huszonöt katonahőst fognak vitézzé avatnia
— Vezénylés. Megla Antal nagykanizsai államrendőrség! fel ügyelőt három hónapi Időtartamra a zalaegerszegi táborba vezényelték srolgálattételre.
— Szabadságon. Biatlon Antal a kanizsai honvédzenekar jelea karmestere három havi szabadságot kapott.
— A tagnapi oraxágos vásáron meglátszott nz állatfelhaj-tási li\'-lom és a nagy mezei munkaidő, mert egy gyenge pénteki vásár képét mutatta.
— Rokkant flxntáa. A hadirokkantak illetményeit junlus 4, a hadiözvegyekét junlus 5, a hadiárvákét junlus 6 án, az elmaradottakat junlus 7 én fizetik kl a városháza második emeletéo, a 32. számú hivatali szobában. A kifizetés minden esetbe.) délelőtt 9 órakor kezdődik.
— A kanizsai kórház májnál forgalma. Május hónap folyamán a kanizsai kórházba 284 uj beteget veitek fel. Esik egy-egy napra 9 uj beteg. Napi állagban 208 beteget ápoltak naponta. Legkisebb Hüteglétszám 185, legnagyobb 223. Gyógyultan távozott 275, átlagban majdnem annyi, mint amenayi felvételezés történt naponta. Meghalt a hó folyamán 11 beteg. Az összes ápolási napok száma 6439, amiből junlusra átjött 6153. A kórház forgalma tehát a nyár beálltával sem mutat lényeges csökkenést.
— 64 évna dlvatáruház. Sláger József és Társa divatáruháxa Nagykanizsa Erzaébet-tér, Központ pzáUÓ épület megbízható bevásárlási forrás.
— A munkásifjak kB18n taatgyakorlása. Horváth József cserkészparancsnok bejelentette a testnevelési bizottsághoz a Keresztény Munkásifjak levente csoportjának megalakulását. A munkásifjak Intenciója azzal az, hogy na kelljen réiztveanlök a közöl teitnaveléai órákon. A testnevelési bizottság legközelebb fog dönteni, hogy megengedi-e a munkásifjak egy részének azt a különválását. Erii-sülé-•üak szerint azonban nem való-azinü, hogy ez a terv kivihető legy*n, mert nem kívánatos, hogy a testnevelés munkájának egységességét egyas frakciók külőaVálása megzavarja.
_1924. ju^qi 3.
— Felvételi vixagálatok. A keasthelyl premontrei rendű főgimnázium elaő osztályába a jövő tanévre a felvételi vizsgálatok junlus 26-án leaznek.
— Vaantaaok figyelmébe.
Tényleges éa nyugdiiaa vasúti alkalmazottak az 1924/25. fütéal {vadra szükséges tüzelőanyagot az áftom4sfŐnökségnél junlus hó 14 lg eljegyeztethetik.
— Kaalzaa ellátatlanjai. Tegnap terjesztették be a városhoz utoljára az ellátatlanok számáról s a mult hónapban etéren beállott változásokról szóló jelentést. Június végével ugyanis a hatósági ellátáa la megszűnik. Az ellátatlanok száma az utolsó hónapban 696.
— Regenbardt éa Raymann
lendamaaztok, női és férfi zseb* kendők, May és Holfeld rumburgar vásznak, len- és ilnóbatlsztok, sifo-nok, slfonbatiaztok mérsékelt árban Singer divatáruházában szerezhetők be.
— A lazsnakl majális Régen látóit akkora forgalmat a Lazsnak felé vezető poros u>, mint vasárnap délután. Autók, biciklik, bérkocsik robogtak és gyalogjárók hosszú sora nyelte türelmeaen a port éa rótta az utat a napsütésben a lazsnak! csárda felé. Mindenki a kereskedelmi alkalmazottak majálisára sietett. A csárda közelében zöld lombos díszkapu várta a vendégeket, a park hűvösében meg valóságos harc folyt egy-egy asztalért, székért, aőt ml több, egy-egy sötöi pohárért. Amig a közön-aég az ut fáradalmait az uzsonna és sörözés mellett kipihente, addig sokféle bohókás majállai szórakozás állt a fiatalság rendelkezésére. Volt ott szerencsesátor, dárdadobás, céllövés, fazéktöréa, lepényevés. A szépségversenyt 1060 szavazattal GuUmann Aanus nyerte meg. A szabad szlnpsd műsorát az Iparosdalárda nyitotta meg Büc.hler Mór karnagy /ezetésével. Dobó György szavalata után Krámer Bspdl egykét ötletes aktuális strófával. Major Mtncl és Bágyoni Bandi egy kedves néger énekes táncduettal, Somogyi Feri különféle kacagtató mókával ozórakoztatták a publikumot. Nagyon sikerűit volt, mikor Bágyoni és Somogyi primadonnáknak öltözve álltak ki táncolni a azinpadra. A közönség kívánságára az Iparosdalárdának újra énekelnie kellett, majd a katonazenekar, mely közben Is többször elégítette ki a jókedvű közönség zenei igényeit, vette át a szerepet és húzta, fújta, verte a talp alá valót egész este 10 óráig.
— Váaárl lopás. Országoivásár napján mindig akad agy-két pénztelen siheder, aki megkísérli, hogyan lehetae halászni a zavarosban £a még olcióbban megszerezni ás olcsó vásári portékát. Ilyen irányú működésén értak rsjt a tegnapi orazágosvásáron egy kiskorú vidékről bejött leányt, aki bizonyos tervszerűséggel lopkodta sorra a vásárosok sátrait. Az egyiktől ellopott pár miter kartont szoknyának, a másiktól My kabátot és elrejtette a lopott halmit a kendője alá. A harmadik aátornál épen egy Inggel akart angolosan távozni, amikor a tulajdonos észrevette ti átadta a rendőrnek, aki előállította a kapitányságon.
— Nyári njdonságok/ graaa-dinok minden aziabeo, epongeok, mosó maroquéaok, gyapjú delalaek, Bbertl batisstok, nagy választékban érkeztek Sláger dlvatáruházába.
Junlus
3
Kedd
1924 junlai 3.
ZALV. KCZLONT
= Orvosi Wr. Dr. Kalmár Ir^n
orvos Szepetneken rendelésit megkezdte.
— Levente felmentések. Azok a levente-Ifjak, akik nem érzik magukat alkalmsanak testileg a kőtelező testgyakorláal ÓTákon való részvételre, azok a felmentés érdeben kérvényt nyújthatnak be a testnevelési bizottsághoz.
— Perssa, gobelin , sálén-, bécsi ágyteritőkészletetek és asztalteritőkből nagy raktárt tart és ju\'ányos árban adja Slnger József éa Tarsa.
— Emelik ■ kanizsai f&rdő dijait. Nóvák János, a nagykanizsai gőzfürdő tulajdonosa kérvény nyel fordult a városhoz, melybea kéri a fürdő dijak felemeláséi. A beadvány szerint a gőzfürdő 20.000, kádfürdő 16 000 korona lenne A városi tanács legközelebbi ülésén dönt a kérelem felett a értesülé sünk szerint az emelést engedélyezni fogja. Keazthelyen, a Bilatonban 6000 korona egy fürdéa, ahol pedig nem kell vizet melegíteni sem, nem kell sz üzembentartáshoz annyi munkaerő, nem kell a vizet kicserélni, azóval semmi költséges befektetés ninci. Hívlxen közel még-agyszer annyi egy fűrdéa dija, pedig ott la magától meleg a viz. A mai körülmények közt tehát érthető a tanácsnak az az állás foglalása, hogy a fürdődljak emeléséhez hozzájárul.
— Cowercoat-rlpvs, w/ps cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok nagy választéka Slnger divat-áruházában kapható.
— A mezőőrök eak&je. Megírtuk, hogy a városi 19 mezőőrnek szombaton kellett volna letennie m hivatali caküt Szőnyi Sándor árvaszéki ülnök, városi rendőri büntetőblró hivatalában. A mező őrök kis csapata meg is jelent a városházán, csak egymás tisztázni valójuk akadt, mielőtt leteazik az esküt. Ugyania azelőtt termé azetben kaptak meg fa-járandóaá-gukat, moit meg, nem lévén a városnak fája, felajánlottak nekik a járandóságnak magfelelő értékű kéazpénzt. A mezőőrök ebbe ae-hogysem akartak belenennl, még -fuvar térltéa mellett aem. Végre is a polgármester elé került az ügy, aki megmagyarázta nekik, hogy ezzel hátrány egyáltalán nem éri őket a végül is megegyeztek abban, hogy kedden, azaz ma délelőtt hajlandók felesküdni mezőőri teendőik pontos és hü teljesítésére.
— A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 és azövőcárna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24-sa vastagságban, továbbá bordó és vörösfejtő»-kapható Slnger József és Táras gyári raktárában Nágykanizsán.
— Aller képes családi lapja 7. száma megjelent. — Az összes számok kaphatók eredeti árakon Flschel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— A jól SltSskSdo nri és női világ figyelmébe I A FlUPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) harisnyái és zoknli a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy salát anyagukból mindenkor fejezhetők éa jSvithstók, Igy nem kell vsftk ottbón vssződni. Az árak a mai gaz3aafel viszonyokhoz mérve
\'íaySssk, minden esetre olcsóbbak, : bárhol teáautt. Tessék rób győződni. .
Elnökválság Franciaországban
Páris, junius 2. (Rádió) Polncsré miniszterelnök az Összes miniszterekkel ma délelőtt az Elyséebe ment és Mlllerand elnöknek átnyújtotta a kormány lemondását. A kormány lemondó okirata arra hivatkozik, hogy a választások eredménye tette azükségesié a kormány lemoodását. Miilerand elnök Poia-csrét kért« fel > az ügyek további vitelére, de elállott attól az aredel szándékától, hogy Herriot-t magához hivassa és megbízza a kabl-netalakitással. Mi délelőtt a szocialista párt ülést tartott, amelyen elfogadták Renaudel hstárezatl javaslatát, maly azerlnt a párt szembefordul minden kormánnyal, amelyet Mlllerand nevez kl. A határozati javaslat megállapítja, hogy az elnök több ízben vétett a hivatalá-
val járó pártatlanság ellen. A ra-dlkálla párt pedig kimondta, hogy a francia elnök túllépte alkotmá-nyoa jogkörét, miért Is a kamara nem viseltetik iránta bizalommal. Mlllerand megmaradása az elnöki székben eértl az ország közvéleményét és folytonos konfliktusokhoz vezetne ax uj kormány éa a köztársaság elaöke között. Polncsré bejelentette a kormánynak a kormány lemondását. Ax uj kamara elnökévé valószínűleg Palnlevét fogják megválsartaol, aki Miilerand lemondása esetén a köztársasági elnöki széknek is legvalószínűbb várományosa.
Legújabb jelentések szerint a francia kamara a kormányválság kiélesedését megelőzve — vállalta a kormányalakítást.
— Szenzáció a Korona kert-helylaégébea. A Korona agilis bérlője, Kiss Ernő minden tekintetben bebizonyította, hogy megtudja szerezni Nagykanizsa zeneileg intelligens, kényes ízlésű publikumának a hozzá méltó művéazl élvezetet. Simml áldozattól vissza nem riadva, a távozó orosz zenekar helyébe elaőrsngu Jsxz Bánd-dal egyeaült szalon zenekart hozatott le Budapaatről, amelynek tagjai között a n»g/kanizsai közönség kedvence, Hevesi karmester és a közismert, jónevü zeneszerző, Hahn Barna Is ott lesz. Megnyitó esté-lyük folyó évi junius hó l én lesz nívós, klasszikus Jazz és magyar programmal.
—• Uri éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél. Fő-ut S.
— Pária, 1924 májasl dlvet-
revflt színes felvételekben, csinos modellek vonultatják fel az uralkodó páriái divatot, a laghlreaebb divatazalonnak (Ltw\'sRedfern, Jean Patou) legfrissebb kreációit. Llő divatlap pereg le előttünk. Kosztümök, kalapok, ruhadarabok, a aelyemnek, maroquinnek eredeti azlnezésével. A divatrevüt bemutatja az Uránia minden kedd— szerdai műsora keretében.
— A felemelt bélyegváltozás. A hivatalos Up legutóbb! száma kíSzötta, hogy « pénzügyminiszter a bélyegilletékckcl l\'X) percenttol fslemalte. Az uj illetekek Junius 1-én lípleic életbe. A felemelt fontosabb illetékek • kúvetkezóz : Okiratokra £0 oxor K, a\'.itoJpílJáoyokr* 10 ezer, örökösödési. a;»ndékozásl, vsgyonálruhézisi okiratok eltó ivére 4", minden további Ívre 10 ezer K. .Mirlulevelekoél 200 -500 K, örökbefogadási szerződéseknél, nagykorú külföldinél 1 millió, belföldinél 200 ezer korona kiskorúnál 50 exer, törvénytelen gyereknél, h*diárváná] 6 ezer kerona Számláknál 100 ezer K-lg 50 K, SOO axer K-lg 100 K, 2 millió K-lg 200 K, minden további millió után 100 K. Köz-hatósági bizonyítványok után 10 eser K. Állampolgársági bizonyitváoyokra & ezer K, Oklevelek után 10 ezer K. Taoonesxersódé-sek után 2000 K. mindenféle hivatalos másolat útin 20 eser K. Közigazgatási hatóságokhoz Intézett mindennemű kárvény vagy beadvány után 20 ezer K. Közigazgatási halóságok kiadványai után iveokint 40 exer K. Ipaxbejelentések és iparengedélyek után 20 eser K, táncvigalmak, hangversenyek beadványaira 50 exer K, névváltozás után 100 exer K, honosítás után 200 ezer K, hásas-sági felmentésnél 40 ezer K, nagykorúsítás 40 ezer K. ax adótörvények alapján kiszabott pénzbüntetések, bírságok elengedése vsgy mérséklése iránti kérvények után 50 ezer korona. A törvénykezési Illetékek szintén hasonló ssásalékkal emelkedtek.
A takarékkorona árfolyamai
A Devizaközpont kŐxtí, hogy a takarékkorona mai átfólyacba 132
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Csaló sert és vasár lók. Fischer l*oác egeraracsai és Kesznár György dlóakáli lakosok csalással vádoltan állottak a nagykanizsai klr. tör vényszék egyesblrája Makáry Vilmos előtt. Az volt ellenük a vád, hogy egymással táraulva, faluiról falura menve aertéseket vásároltak, amikor axután ax eladás alá keirülő ■ertéseket lemázs\'lották, Olasz Istvánnal éa Sxita Ferenccel meg fogták a háttal a mérlegre fektetett sartéa lábait és felemelték a sertést, ugy, hogy könnyebb súlyt tudjanak elérni és az eladónak sokkalta kevesebbet kifizetni. Sikerült ia nekik e trükkel többeket megkáresitanl. Akkor derült kl a turpisság, mikor az egyik aasxony a rlichernek eladott sertésének párját másnak adta el és a súly-differencia oly jelentékeny volt, amely az asszonyban a gyanút felérlelte és az a feljoleatést megtette. A nyomozás során kiderült, hogy a társaság az egyik eladót ilf módon 600.000 K-val, a másikat 228.000 K-val megkárosította. — Miután a vádbeli bűncselekmény belgazolást nyert, a kir. törvényszék Fischer Ignácot egy hónapi fogházra és 400.000 K pénzbüntetésre, Kesznár Györgyöt egf hónapi fogházra és 200.000 K, Olasz Istvánt 400.000 K-ra és Szita Ferencet 200.000 K pénzbüntetésre Ítélte.
§ As orros kabátja. Tóth
József zárnoki lakos állott ma lopás vádjával terhelten MakáryftJ/Ürnos klr. törvényszéki büntető bLrö előtt. Az volt a büae, hogy a mult télen dr. Svastíls pacsal orvos előszobájából, as ott fügrő bőr bundát leemelte a elvitte. Vádlott azzal védekezett, hogy a nagy hideg elleni védekezés oéljából vette magához a bundát, amit azoaban magával vinni aem akart. Ezt a védekezését azonban ■ csendőri nyomoxáa adatai megcáfolták. A lőrvényaxék Tóth Jóxaefet — töredelmes beismerését enyhitő körülménynek véve — agy hónapi fogházra ítélte. Ügyész és vádlott felebbezássel éltek.
§ Dióskáli csaadélet Bekt Mihály és SxegUtts István dióskáii lakosok egy sötét téli estén a falu egyik utcájában összeverekedtek, totrpacbar Sándor, egy 16 évss fiatal gyerek, kiben békéa hajlandóságok éltek, el akarta Bket vá-
lasztanl. Erre a két garázda nekirohant a béke bírónak a olyan alaposan elpáholta, hogy 20 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ezért kerültek ma a dióskáii verekedők Mskáry Vilmos klr. törvény-széki büntetőblró elé, aki dr. Gyulai Béla védelme után Bekét 600.000 K, Siegletest szintén 600.000 K pénzbüntetésre Ítélte. Az ítélet jogerős.
SPORTÉLET.
Srédorsség—Egyiptom 5 t 0. Uruguay—Franciaország 5 11.
Olimpiai caapatuak pirisi kudarca után nagy érdeklődéssel vártuk Egyiptom szines csapatának további azereplésít. Vssárnsp Svédország lelkes legénységével kerültek össze és ezalkalommal a közepes játékerejü egyiptomiak 5 : 0 arányú szenzációs vereséget szenvedtek, ami a magyar futballsport szégyenét még teljesebbé teszi.
A nagy favorit Uruguay ez alkalommal Francisországot kapta ellen-felül és brllliáns játékban 5:1 arányú győzelmet arattak. A délamerikaiak óriás fölényben voltak.
Zrinyi—KTK lxl. A tavaszi forduló utolsó bajnoki mérkŐ rését játszotta a Z\'inyi vaaárnap Körmenden. Ecen találkozó alkilmával a KTK. vezetősége résxéről tapasztalt figyelem, gondosság éa igazi magyaros vendégszeretet, amellyel a Zrínyi csapatát fogadták, nagyban hozzájárul a 2 egyesület közt fennálló jó viszony kimélyltéséher. Nagyon felemelő hatással volt ugy a játékosokra, mint magára a közönségre Is, midőn a félidő alatt a KTK. csapatkapitánya egy hstal-mas csokorral lepte meg a kanizsaiakat. A figyelmst Tóth, a Zrínyi csapatkapitánya köszönte meg néhány kereaetlen, de szívélyes szóval.
A mérkőzés eredménye nem hü kifejezője ax «rővlszonynsk, mert a Z\'inyi gólokkal jobb volt ellenfelénél. A körmendlek rövidesen a kezdés után 1 l esből gólt érnek el, miro sz egész csapat védelemre áll, hogy ezt a nem remélt alkert éa a velejáró 2 pontot biztosítsa.
A kanizsaiak azebbnél azebb támadásokkal küzdenek a kiegyenlítésért éa főként a második félidőben, szakadatlanul ostromolják a körmendiek kapuját. Eredményt elérni azonban nem tudnak, mert minden lövésük ax alig 45 m. legkisebb méretű pályán, a kapu előtt tömörült ellenfél embereibe megy, vagy pedig a KTK. kltÜnő kapusának xsákmánya leaz. Már-már ugy Utazott, hogy az 1:0 eredmény megmarad, mldőa végre az utolsó percekben Hordós hátvédnek a félpályáról lőtt bomba-szerű labdája a kiegyenlítést meghozza.
MZ6átimtainul2.
Uránia. Kedden é« nerdín 5, 7 éi 9 órikor_ „/l bünöi város" H«H C.ln. regioje 2 rétiben, a kát ré.i egy*x«rr«. A Goldwlo Q.J7 filmek" sorosaiéból v,!ó komoly értékű film Íj5»,őtü j.Wt.kk.1. Kl.érS kép, a párisi dlvatrwü 19M. évi májusi felvétel.!; tthltl képek • párlat lejblresebb dlv«tralo«ok (J... Patou, Dori,t. Redfw, R*r nai) l.juj.bb kreációiról (ruh.de-r»fapk, kalapok, tMyltá.
i és miisdan este as arany Szarvas kéwéhSx kerti ében
muzsikál, énekel
■eaasaawmwva wwswii
ZALAI KÖZLÖNY
• TÖZSM
(Saját tedóaltóok ItMoajsIantéss) A mai tőxsdén a j»vulái jelei mutatkoztak. A papírok jórlaze a napokban elért árfolyamokat meg tudta tartani, (ót egyesek kisebb javuláit értek el. Egyes értékekben némi árlemorzsolódás állott be, a kekövetkezelt Qilettelenség bstása slatt és az egész zárlitig eltartott. £iénk üzlet volt a Saalámf-papfrok-ban, melyek ugrásszerűen emelkedtek. Erős forgalmat bonyolítottak le néhány traazakció előtt álló bankpapírban, melyek szintén lényeges áremelkedésre tettek szert. A tőzideldő második felében sok áru került a piacra és Bécsből Is eladásokat eszközöltek az arbitrázs értékekben. Ennek hatása alatt az élénk forgalom megcssppant, de zárlat előtt megélénkülő forgalom miatt árjavuláa kezdődött éa magasabb árfolyamok kerültek felszínre. Kosztpénzben nem volt üzlet. l*/» kötöttek. Zárlatkor a forgalom élénk, hangulat tartózkodó. Irányzat jóltartott.
UtótŐxade. Irányzat üzleltelen. Érdeklődés úgyszólván ciak Cinner szalámiban van, mely 377» rc emelkedett. Magyar Hitel 690, S.lgó 780, Hazai Bank 237, Nova 188, Gummi 665, Georgia 582.
TarménytSxada Buza tiszavidéki 76 kg-oa 312500 -315000, 79 kg-oa 320000-325000, agyébvldéki 76 kg oa 307500-310 000, 79 kg-oa 315000-320000. — rozs 285000 - 290000, takarmányárpa 300900—310000, — aörárpa 315000-335000, zab 3225-330000, tengeri 270 -275000, korpa 235000.
Zürichi zárlat 1
Pilis 27&0 00, London 2451 00, Nawyork
Bruutl 2-HJ. Milliód 2462 50, Hollaod 212 50, Barlin 13600,Wien 79 Ü\\ SoKa 406 00 Prága IflftSOO, Badapait 63-00, Bukarest 237 50, Ba\'gzád 605-00.
I davlzi-központ hivatalos irtolymil
Valuták
N»f<í«oc jljtoo
Asfol loo. )t<;«o-j«4ioo L»T« «»!«»}
Do«l( !SfrOO.|llOO Food* h. 44*\'0 4330 Bll<i \\M0 J8}0
Ur. i><oi$6o
Outr. im. ii(m-)<im Ul 970*1^0
ISIO-KSO Srá^d IrnJ i j1Sc^o lomi tofo-iiio
HoíUodl (« tt>oo-(4ico
B.kart
Davlxfch
1)100-14(00 170-ISO !4tV>-IJl\'« KrUalltola 11150-11)1.0
L««í»0 1(4}00)14S«I
Brtml )MO-)}JO ]!<o jgta
4400-41)0 «6l0-«M0 •l6oo-l4<}»
B(<i t Ittgj-llMo
Si«n> S40-B&0
BalpM lopn-nto
NiwTüf« 8t«oo-«l)00
Olaiac
Pirla
A budapesti tőzsde záró árfolyamai
A budapesti (Aaatfa délután 1 dral aáróárfolyamal a hAwatkaaSki
AnttJMm
Hull
Anlr
M»zr- 1111. leiillof Uaais.i. Ol.-M. tan* 0..U. HU. Ltejd toi 8»oWmlo Alutíno. b 8. Apti Féláhil.It.
ul. J. t>
is se
Bocoíol Rcn.^ta
I SilMTiri
\' | I.UlO ,, Kflb. cin : nn.íiu ti M»r>««" ,0 , "f0 _ Ali. KCl«4o i0 | Knimla | M61I n4o i N»ot-<tooxl SíjOic&lOl
Is " "
| Limp. , M«r!»«
| öiominfíH CbioJolf
I V^OOOU
I R«i.Lo,a Rima
Si\'tO Ujufct
. I.\'elA LU
Huaflríi
M.-Ca«l> Irub. 11
Focj.lml 10
Ka. HIkI 11
U>ou-N<n>«( 11
K«.p. Jil.Uos 11 , -
Viroal ba»k 5-jo 1
Mrtiwr lí 1 U\'04^\'
t,Wb.ta«a». )« C..J.H l«f
.-.- 8. m;I -.,.-.-..
K\'f ÍSSff"
* \' j Globti niiio«itok
Takarékok
Ccmoccp
Faipar
Ali. fi
I C
Pallaa
I Ciu.6 D-jaabaraii
\' Btjtt. U
! lluil fa 1 Uecl la
U.lvároal ip. J| UpClrl/ol 10 FAviroal \' il} K6bia/al Tik. u-io Alul. Tak. 107 Moltir i<)
Huil alai 4}]o EUAM.DIal. IICCO Fooclira JOO U>cj.-Fiuxit "}}0 J*f
Malmok
B.ci ra. t
Bora.-M. I}\'
Coocordia 4\'
BttMcaabal 6
8fclaj*atl 14:
TörOk.aaclm. i|
GlMllt (A
lia&firia ni
Klráljmaiora )l
VlkrtrU ÍM
Rlti Rljltf
PÍTITMI ej (liitcíKm
WoáliOf
BrOil v«-K6b art C1IV7
Ou4. (Wprr Ftbllo ff F»o«
FruU
Gana.VUt, 0«p «• »»>«
Hegben
Xunb
Klu\'.int
K\'.bcc
Uo|
Upllk
KroobofCf IJ«Mca Hitel b
A»«u»i r. tlái M. Uoyá Miloeuokjr K«mxul fa Uíbül Ola
R«ibin»al SiUtOoU tb«k Naakl Vik. botot Zabolai ZíOUl
Erdítlrt. y
Iparb.
KOalakaiUa Adria
AŰaCllkl 4
>91
Mi.kc.kl 41
1 K«ntl 1< I VlfO.1
D4IIT.»H 81
Sor, .17 I Alíaes»aial 700
I C»kortyár»k
Píkoko* <«1 ! Hooii tak. i»<o | Cukorlpat JIOO 1 Ototfla 170
Maiik. tok. iso Suimmn 1400 Cl*lu>laa*r*k
Occlo 1}
Cilcrar 1)
Sialáml 111
10
vm. r«»u: 71
Tokaji jo
Halktrtak. lí.}<
Otí. VUlamoa Efj. Iai« 770 Jsal laaö 7
Vaam. »lll. to
Olajok
Olajipar 100
Maroti f«». — HOr (1 aa«>(a
PdTlroal •«> 40
Kltál/aO* — Pol»M •«< — Pao. ifc , 17
1. 100
Ktclavlcta i}
RíiíTtojiit «5i
Ttnaal aa. 160
Oacbwlodt too
Sitnk*ooc —
SaAllodák Huoctrta —
Roytl aallld II] S<h«ana«t 6t ft«t.. 41
Toilll fola 1
k. «• •. r-\' Si«<. kaná«r 4 I UriO l»»lD Gjrapi»mo*A S«»*d-Kdl9 W. TtilU GoMt-art • Xarloo i
Vas/Ipar
SpíJlum III
Vao4ar 14
Cblooio i)
Daoka 1)0
Dlaea i
Kalail Mar. )j
KMa 7-1
Kk-llld 4*
T«t« H
Laboa SS
KOIOnrsiék
Dotofí lí
Dla\'.i MflU (0
F«H*a \'—
K»U1 —
Giml 6<o
T«l«!oo 100
Uoló illái.
SaolooH ».-
ZaiyrapAII. 1« Bírái
Klrl\'j aoló 4.1
V»«ii forg. — D«ot
BraaaOI 191
Corrlo (Um i«
Papír 19
HaoualpM 17
Surilla 17
(WmaiS •$}
Uacr.-NtaM 171
Tarai Bpaat —
VadMbnbaak —
0)6rl b«l 14
A magyar korona külföldi
hivatalos jegyzáaeli
Deviza Valuta
1 ifoap na ic<ntp aaa
Wes .... 73 I 73 80 170 Boriin .... 43 460 40 43 Prága. ... 385 | 3\\l0 410 1404 Nowyotkban 12.00
FoUlős sxoxkcsxtó: a főszerkesztő. KUdó: Zrínyi Nyomda R«axv.-Tára. Nagykanizsa
Apróhirdetések
ApnJt.IrdeUa 10 aa«lB 0000 K, tnlnOen további aaó 000 K. ml ,d«n vaataigabb botdvol aa«d«tt aió ÍOOO K. AlUat kerea0kn«k 4i •itiallk kadraustajr. Vuir- «a Quuepuapo-kon nti.Uk felfcr.
Rcy »«Ky V\'i jdmonkla iiAnnalí
b«Up4aií kcrc.ak (a tity jo oiimapiunkdi UUodO inonkira. Le«nva(aiabb muokaWn f icltk. Taklca Aolila Caáeyl LSailO-u. II.
KlfulO klny (clvdcuk a Turo) ctpö-
raktártiAB. ,||
? <lrb. malac i!W9 Kiutim.nn Klrvlj, Suflr-
lalállá kflcalatLaitl. l(bciúk( a raail feli <»4 TiioiMaabaa keraauilk. AjioSalokal Kdipccil Ttjnar-aokboa (1X11 Vaiui)
Tel|<a aioba t-a tor OU6. Bí»<tt<i Ma^yar-u }i
2oo ki oa kÍT«r Olaanó eladd Arpiá u IV.
0 Barco cip4aas<l, Ena4bti-ti
A vidék logkiliinőbb borai m\'ndsnkor a lag Olcsóbban bewctoxhctő palackozva
""Ki 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
íüisor- ís csomegskeroskedéséboo Magyar-utca 18. n Talafon 469.
1924. junlus 3.
I í|r». Zatsi Inrfriioé s/ül. Fsuchftflbtrw I Karolia ugy a maga, mint • kiterjedt rokoniig r,evében tudatja, hocy for-róo sierotitt íirjt
ZALAI ANDRÁS
Dy"*-P*lram»al<>r
hojJZM szoavedés otin f. fcő ?.jn elhunyt, l emctéso f. hó 4-én a. u. I 5 órakor sróm.katb tömető ha\'ottas-| házából sz ág. evang szertartás I szerint lusgáldaini és drök nyura-lomra helyeztetni.
áldás é$ béke hamvaira!
Keresek azonnali belépésre
bejáró takarítónőt.
Bazsó József, Teleki-u. 6
FlaHÁk aaomial bakii-
CldUUd t»ahat«, a város fcel-ter.;Iotén fekvő löIJsstotes és emeletes roaRán-, tobb lakással biró házak, üzletházak
Balvtonl nyaralók, több birtok eladó.
Baliton melletti 100 holdsa jó\'birtok eladó, szép lakással, épületekkel.
Pánsfcttlcatt«i&l< olcsó kúzvetiteso.
Szigriszt László
O. F. B. által cag. Ingatlan- és pénzkölcsön közrctltő iroda
FÖ-UT 8. SZ. Bazárépület.
TBLBFON 150.
DROTOKAT
túiboa Ugyltott, fíoyos-íílkciníny, hol-R.oyictt, tnoiott is ^.Ivtnlxjilt kivitel, ben, vu- él .C]mlD6ilgb.a iiktinól uiltlt
Hosonyi Jenő, Budapest
VI. Taras-kSrut (O. Ttliien 137-6*
líonláiból klkeiült
építési anyagok
(légls, talflcaarép Aa ApUlalfa)
jutányos áron eladók. EjyajOtt Táfllsarírsk íyártaányu borayolt- és lapos cserép, labatlial poriliod ciaiant is mész
vagontételekben mogrendelható :
Magyar Épltffanyag Kereskede\'ml R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
ok). rntruDk
Nagykanlsaa, Kaslncayulca 30.
Telafon 101.
Telefon: József 118-50.
Használja ki mindenki!
Telefon: József 118-50.
„vílAgAruház
éi
IWWfOtMMi........
U5 1". uíl.i u,tU,.|i,. a,,.l| , ÍM >« n. fcitt „„j, keuHurtnt . Oupl.u.U. ruhu<a»«t . Dhirtulkoi .ll»6..l MC «. uiki nhfa Trkrtwln.1 ,
Burberry, Covercoat,
«•*" *»«ton, dalain,
BUDAPEST, VII., RAKÓCZI\'ÜT 42.
Occasió-pünkösdi vásárát!!
119.000 .,«„, . iaa.000 110.000
47.9.0 4».»00
axa.ooo
155.000
Ba.ooo
AuKutel dWItUkei «.ro«,lo . I < B2 BSO Htmasttbalüll W..I. uUbt. . . 14.0.0 130[..uliiiilnaigr*nidln
......i dmjn.MB
Hlmatt leMr ttwíi; twHid .... rranclagy»»lud«laliidÍT.».. . Ruhavauon,iilT.nl.aM.au. . , Otrílolk.1 testtM fa nanlun , .
24..OO
aa.soo
59.500 5SBOO 43.900 40.500
la^rudi, lliitalaUs <1 tíiUi . Int.aphlr, la. ni.Isi, . Kalaniyavfaaan . . KaleanKkttleo.....
Ctottpaplan (IMaM||
KíiMuoalklIlM . . . rianallparlSrie
M.aoo „,„.. ta.aoo . ao.aoo .
U.700 . 1BB.OOO a«»je
sao.ooo . 22.000 . is.aoo
-----------------.................IJ..WU ,
Taiwt miadeatéu divatttlymekben, ágygarniturák, Chaissloungue-takarókban óriási választék
granadtn-—radéhok mlndan m&ratban randklvOl kadvaim«nvoa arák mallatt.
i\\
Nyomatott a Zrínyi Nyomd. R -T. nyomd.|áb.n N.gyk.oialo, (Nyomd.»e«t6: Orcnbeek Kíroly).
63. évfolyam. 127. szám
Nagykanizsa, 1»24. junius 4. Szerda
1200 korona
POLITIKAI NAPILAP
mmmmmmmmmmmmmmmmmmx^mm^mrn^
«t«rkaniatég ó« kla<Mbt*aUI TS-nt IS- Főszerkesztő: Benedek Rezső. Ha rum hóra OOOOO korona.
Seipel kancellár
nemcaak katolikus egyházférflu, nemcaak mrgg vőződéses keresztény azoclálista, de hazáját a>lvbŐl uc rető és hazájáért emberfölötti munkával dolgozó higgadt, blztoa éa erélyes kezű államférfi. Amikor átvette Ausztria éa népei aoraának Intézését — ott ép oly züllött állapotok voltak — mint oálunk e kommunizmus után. Az ország n* elvtárat k garázdálkodáaa utáa síin-tén teljes ciődbe került. Ctak egy héjnál válaazlotta el Auazlrlát a „minden a mienk" razalcn dühöngő uralkodáaától. O t Is vogelfrel volt a becsületes hazafi élete. Ott ia vörös azalagoa katonák grasz-azáltak és autóztak végig a Kárt naratrassen. A szabadság olt ia a veazetlaégig dühöngött, mlg a nép, a félrevezetett nép odáig jutott a* Ad\'eri boldogságban — hogy mm volt már betevő falatjuk. Akkor vette kezébe a sxelldlelkü, jóságos arcú Selpel prelátus Auaxtría kormányzását. Hihetetlen akadályokkal kellett megküzdeni — de meg küzdött velük és állta szilárdan, rendületlen, amire vállalkozott. Éa Ausztria népe agyszer caak azt vette éaire, hogy ez a kis, aielld pap kivezette a halál birodalmából, az önbizalom és remény viiaza szállt a caüggedőbe, rendea közállapotok teremtődtek, a közrend éa közbiztonság lassankint visszatért, az éhező munkásnép ismét rendes kenyérhez jutott éa az ország minden téren ikonazolidáló-dolt. Még az ellenvéleményen IcvŐ pártok is eliamerték éa csodálattal adózlak mindezért Stipel pre\'átus nak a kancellárnak.
Egy munkásembernek, egy szociáldemokratának kellett jönnie — hogy a kenyérhez juttatott nép háláját lerója ... Ez a szociáldemokrata munkás lerótta háláját Ausztria megmentőjével Szemben. Ugy ahogy ezt Bécaben a sioclál demokratáknál tanulta . . . Három revolver golyóval. . •
Seipel állapota javul
Bécs, junlui 3. (Távirat.) Dr. Seipel kancellár állapotáról ma reggel óla cssk kedvező hireket lehet hallani. Az a vélemény alakult kl, hogy ha ■ javulás az eddigi mértékbon halad tovább éa váratlan komplikációk nem állanak br, a gyógyu\'ás rövid időn belül minden utóhatás nélkül bekövetkezik. Az érdeklődés a beteg állspota Iránt oly nagy, hogy a wlrdeni kórház előtt rendőri készenlét tartja fenn a rendet. A merénylőt n rendőrség ma újból kihallgatta éa délután átszállították a rabkórházba. A bpeall rendŐraég-ről két detektív utazott Bécsbe, akik belekapcsolódnak a nyomozásba.
Konfliktus Olaszország és Törökország között
Konstantinápoly, junius 3. A népbiztosok tanácsa tegnap hat óra hosszat tanácskozott arról a kritikus helyzetről, amely Törökország és Olaszország között keletkezett. Néhány nap előtt Szíriából olasz csapatösszevonást jelentettek. A római török diplomáciai képviselőt utasították, hogy az olasz kormánytól kérjen felvilágosítást. A szmirnai katonai hatóságot utasították, hogy valamennyi szükséges óvóintézkeclést tegyen meg.
A király ellen való izgatás büntetendő
Budapest, június 3. (Saját tudósítónk telefonjelentéae.) A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed tizenkettő előtt okította meg Szel-lovszku Béla elnök. A* ülés iránt meglehetős éid<ktődés nyilvánult meg, amennyiben a lapokból érte süttek a képviselők arról, hogy napirer.d előtti felszólalás készül, azonkívül a Selpel kancellár ellen tőrtént merényletet la mcglehotŐsen Izgatottan éa élénken tárgyalták a képviselők már az üléa mrgoyilása előtt a folyosón.
Az ülés megnyitása után Sici tovszky Béla elnök a következő enuncláclót tette:
— A nemzetgyűlés megütközés-ael éa megdöbbenéssel vett tudo-máat arról, hogy egy elvetemült gonoaitevő merényletet követett el Selpel osztrák kancellár ellen. Az esti annál mélyebb hatáat tett, mert a merénylet egy kiváló éa nemes államféifiu élete ellen töri, aki cgéaz munkásaágáva! nemzete érdekében fáradhatatlanul dolgozott. Azt hiazem, hogy a nemzet-gyűlés minden tagjának Őazlnte óhaját tolmácsolom akkor, amikor kívánom, hogy Sslpel kancellár gyorsan felgyógyuljon éa erről táviratilag éitcaitem az oaztrák nemzetgyűlést.
Eiután az elnöki előteijeaztéaek során bejelentette as elnök, hogy az ügyészségtől több képviselő mentelmi jogának felfüggeaztéae ügyében érkozett megkeresés.
Rupert Rezső napirend előtti felszólalásra kért éa kapott engedést.
Rupert Rezső: Ntmciak a Koa-suth-párt gyüléaéröl beszélek, hanem a szólásszabadság megsértésétől la. Röviddel ezelőtt már panaszt tettünk a nemzetgyűlésen azért, hogy angyalföldi gyűlésünket minden ok nélkül feloszlatták. A vaaárnapl országos nagygyü\'é aünk feloaxlatáaa még sulyoaabb botrány. A gyűlés egéazen h\'ggad-tan, méraékelten folyt.
— Csak az én beazédem közben törlént egyetlen figyelmeztetés. — Amikor Nagy Vince kéaőbb azt fejtegette, hogy miért van azükaég
függetlenségi politikára, a rendőr tlaztvlaelő, akinek aeminiféle joga sem volt ahhoz, sőt a törvény egyeneana tiltja attól, azt mondott*, hozy „Nem engedem a dinasztiát bántani", majd feloaziatta a gyű-lést. Annál flagránsabb ez a sérelem, mert amit a srónok mondott, az törvényben gyökerezik. A del tonizálás törvénybeiktatása elölt ró lövettek a királyra, aki pedig akkor törvényes uralkodó volt. Akkor nem jutott eszébe a kormánynak, hogy rendŐraéget küldjön a kirá\'y vé delmére.
Rakovszky Iván válaszában klje-lentette, hogy a királyság ellen való izgalás büntetendő. A feloaziatta azért tőrtént, mert az erre vonatkozó figyelmeztetés után nem lehetett a gyűlés rendjét bixlo aitanl.
Eiután áttértek a napirend szerint a vámtarifajavaslat tárgyaláaára, Gichwindl Ernő a javaslatot helyesnek találj^, caak kifogásolja, hogy azt párlpolfikai szempontokból ítélik meg. A javaslatot e fogadja.
Várnuy Dániel kifogásolja, hogy a javaalat figyelmen kívül hagyja a azoclális azempontokat. Helyteleníti, hogy az élelmi cikkek nem vámmentesek. A javaslatot nem fogadja el.
Pickler Emil az angol analógiát fejtegeti, sürgeti a fogyasztók fokozottabb védelmét, a javaalatot nem fogadja el.
Legközelebbi üléa szerdán dél előtt 10 órakor leaz.
Az olaszpárti albánok fegyverrel foglalták el Tiranát
Róma, juolua 3. Albániából ielen-tik: Albániában nagyarányú fclke-léa tört kl. A felkelés közvetlen oka az, hogy most jutott napvi lágra Anog Ruaztem képviselő meg gyilkolásának hire, aki két évvel ezelőtt Esaad paaát Párisban sgyon lőtte. Az izgalom tetőpontjára hágott. A felkelők körülzárták Tira nát. A csendőrség átment a felkelők táborába Tiranában ncgy a fejetlenség, a kormánycsapatok fegyelmezetlenek.. A két tábor folytonosan gyűjti az orsiágban a csapatokat s Igy a döntő ütközetet
a legközelebbi napokban vívják. Ax amerikai követet, aki a Népszövetség közbenjárását javasolta, fels\'ólltoltál. hogy nagyja al az országot. Olssorszig várakozó állásponton van. — Athéni jelentés szerint %z albán kormány a felkelők icveréaére 15 ezredet mozgósított. A azkutarll éa még több váróé helyőraége ia a kormány ellen foglalt álláat éa csatlakozott a Tirana ellen vonuló felkelőkhöz. A felkelőket az olasz-párt néven Isme-"tfs ellenzék tagjai toborozzák. Egy máaik forrás azerlnt a felkeléarc az adott okot, hogy az ellenzékkel folytatott kompromisszumos tárgyalások folyamán az ellenzék a h-dügyl tárcát ia követelte, amit •zooban a kormány megtagadott. Erre az ellenzék távolmaradt as ülésektől és a katonákat a kormány ellen kezdte bujtogatni.
Mtllerand lemondása
Fáris, junius 3 A Lc Journal megerősíti art a híil, hogy Mille rand elnöknek azándéka van alkotmányos módon üzenetet intézni a kamarához, melyben s-avazásra szóH\'js fel. Millerand ciak akkor mond le, ha a szavazat ellene üt kl.
A bUntetőnovella tárgyalása
Budapest, június 3 A nimzet-g y ülés igazság ügyi bízott a iga Plalthy György elnöklésével tartott ülésén folytatta a büntetőnovella részletes tárgyalását, melyen résztveti Pesthy Pál igazságügyminiszter és Tét/ly Gyula igazságügyi államtitkáraié. A tár?yaliat a 11. szakasznál kezdték. Ezt és a 12. azakaazt farkas Tibor módosításával fogadták el. H^aazu vila fejlődött kl ezután a rágalmazást és becsületsértést tár-vyaló szakasznál, melynél Rupert, Rsasay és H"czeg ajánlottak módosításokat. Pesthy válasza után az Idő előrehaladottsága miatt ax elnök az üléa folytatását holnap délutánra halasztotta.
A magyar-jugoszláv albizottságok befejezték munkájukat
Belgrád, juniua 3. A magyar— jugoszláv táigyalások folyamán az alblzottaágok a kettős megadóztatás elkerülését célzó intézkedéseket dolgost-k ki éa ezzel befejezték munkájukat. Ax egész anyag most már majd a nemzetgyűlés plénuma elé kerül, ahol meflörténlk az egyezmények aláirása.
Megindult a munka a Ruhr-vidéken
Esten, junius 3. Ma re?««\' a munka megkezdésekor a Ruhr-vidék bányáiban két társa kivitelével a munkáaaág teljes arámban munkába állt.
Z\\LAI KÖZLÖNY
1924Junlui 4.
Látogatásunk a Transdanubia telepén
Műhelyek - l/illsmtelep - Malom
Nagykanizsa, Juniu* 3 (S«j»t tudósítónktól)
Abban a hatalmas munkában, amsly a magyar nemzeti ujjáépitéa jegyében magindult maradék or-azágunk talpraállltására, egyik legfontosabb szerep azoké a vállalatoké és Ipartelepeké, melyek rgy-réazt számos magyar munkáskezet foglalkoztatnak, másrészt a magyar iparnlk, a hasai termelésnek Idegen országbsn Is állandó piscot teremtenek és Ilyetén munkássá gukkal nagyban hozzájárulnak a magyar közgazd.-sági élet megszilárdításához. Vármegyénk ebben a tekintetben az elsók kőzött foglal helyet. £lénk kereskedelme mellett tekintélyes gyárvállalatai és Ipari üzemel a háború előtt tiszteletreméltó nevet vívtak ki msguknak, ma padig, a meglevő megkőtóttsé günk mellett is oly jelentékeny közgazdasági tényezők, melyekkel mia denklnek számolnia kel\'. A Zilai Közlöny ezeknek az Ipartelepeknek és gyárvállalatoknak megismertetését lücta feladatául. Megismertetni Zala közönségével és az ország népével miodazon intézményeket, gyárakat és üzemeket, melyek azü kebb hazánkban, Z ilaorsiágban tevékenységükkel az ország újjáépítését szolgálják és nagyarányú működésűkkel belekapcsolódnak az egész magyar közgazdasági életbe.
Egy Ilyen intézmény, mely az első sorban helyet kell, hogy foglaljon, a nagykanizsai .Transdanu bla" gőzmalom és villanygyár telep. Hogy közönségünkkel megismertessük, felkerestük a hatalmas telepet és megkértük a gyárüzem vezérigazgatóját, Pongor Hwlk városi képviselőt, engedje meg az egész üzem megtekintését.
Pongor vezérigazgatónál
Pongor vezérigazgató üodijíbao fogad, a legnagyobb szeretetreméltósággal áll rendelkezésűnkre. Pon-
Íor Henrik több mint tizenöt áve, ogy a vállalat szolgálatában áll, Ismert ssakteklatély, a budapesti malmok minden vitás ügyben ő hozzája fordulnak, a kanizsai telepen kívül a körmendi, bonyhádi és kőszegi malmok is az ő Igazgatása alá tartoznak. Kérésünkre fíaum-torlen Ignác üzemvezető mérnököt bízza meg a kalauzoló szerepével. Baumgartcn mérnök azóta áll a vállalat szolgálatában, mióta a Transdanubia a forgóáramra áttért. Átmegyünk az IrodahrlyUégeken, bol számos tisztviselővel Reznicsek Józaef igazgató v*gzl az adminisztrációs munkát. R-znicsek igazgató a Transdanubia réti, kipróbált főtisztviselője, aki 23 éve szolgálj* a gyárat.
A gépházban
Első utunk a gépházba vezet. Baumgarten mérnök ur mindent pontoaan megmutat éa szakszerűen mejnujyarár. A berendezés első-rangú, a legmodernebb technika minden vívmányával felszerelve. Példás llaztsság, katonás rend és fegyelem mlndenü\'t. Ezer lóerős gőzgép, ezerkettőszéi lótrejü gőzturbina ^nerá^orr.l, egy tengelyre kapcolva 10 000 vol, forgóá?.m0t termel. N.gy.zerö a Sinchorn gép ■melyet mint motort éa ár.m£,j •sztőt lehet használói. Mint motor
bajija a mslaiot, mint áramfejlesztő hajtó ara,. .. 1000 lóerejü gőzg£
rl e5TÍ?\' habárníl
lyen defektus álla „ be, tlz p„rcen
belül e tartalék géppel a teljes üzem rendesen megindítható. Az elkerített rácsozat mellett a kap-etoló tábla, nagy fehér halálfejjel, belül csak a megbízott szakemberek járhatnak. Itt vsn a városi hálózat kapcioláss. A kapcsolótáblán levő kézi kerék aegitaégével automatikusan bekapcsolható a 10.000 volt. Az emelvényen álló kapcsolótáblán m»g lehet látni, mennyi áram fogy a városban. A napi termelés körülbelül 5—6000 kilowatt, amely a fogyasztókő-öv ségnek lesz kiszolgálva. A gSztur-bloa percenként háromezret fordul. Minden órában az olsj, vlzelhsaz nálat, a hőfokok stb. a napljelen-téibe lesznek bevezetve, hogy állandóan lehessen ellenőrizni az üzem vezetését. A gépek és dinamók ntgyssérü tökéletességükkél bármely elsőrangú fővárosi üzembe beillenék. A berendezés maga ma megszámlálhatatlan milliókat ér, milliárdokat, sőt egyszerűen megfizethetetlen, mert ma megépíteni, konstruálni nem lehet.
A kazánházban
épen a szenet lapátolja könnyedén egy munkás a garatba, amely a régi rendszerhez képest valóságos áldás, mert nem kell a nyitott aj tónál a szemvakitó tűrnél a tüzet folyton éleszteni. Mindegyik kazán láncrostéllyal van ellátva. Egy motor meghajtja a rostélyszerkezetet, ugy, hogy a rostélyon fekvő szén tökéletesen leég, sőt a füstgázok Is elégnek. Bjurgarten mérnök ur szemléltetően megmutatj*. Ó iásl szénmegtakaritás érhető el ezzel a rendszerrel. A kazánok Backok et Wilcoks rendszerűek és tizennégy és fél légkörnyomással bírnak. A Volgt-féle gősszlvattyuk a vizet a kazánba táplálják. Tűz esetén ezek a szivattyúk nagy szolgálatot tesznek, mert nagymennyiségű vizet szolgáltatnak.
Az Iparvágányokon
számos visutl teherkocsi áll meg-rakodva. Az egyikről épen kiöntik a beérkezett gabonát a azllosba, ahonnan a malomba kerül. Más kocsikból szenet lapátolnak ki, 0 iásl mennyiségű szenet láttunk fölhalmozva. És a munkások min-denü t szorgalommal dolgoznak, nem erőltetetten, vontatottan. Baum garten üzemvezető mérnök kérdésünkre elmondja, hogy a gyár munkásainak ügyével Is törődik, szociális érzékkel bl\'r, így megértjük a munkások komoly munkáját. Figyelmezett, rendtartó munkásokat láttunk mindenütt.
A lakatosmübelyben a gépek kattogása és a transmii-siók danája fogad. Az üzem ré-száré szükséges mindenféle gépalkatrészeket és javításokat Itt ké-szltlk. A sok gép között különösen kell kiemelniük a precíziós rovátkoló gépet, mely egyeidet<s rovátkákat kihasit. Ilyen gép ciak egy van az országban. Az egyik üllő mellett egy félkiru rokkant kovácsol béna karjához azijjal erősített vasfogóval fcgls és tartja a tüzes vasst, míg ép kezével hatalmasan ráüt nehéz kalapácsával. N gyöp ü;y-s mun káa — mondja az üzemvezető mérnök. Es \'tergapsdok, fúrógépek, gyalupadok mindenfelé. A műhely most a legnagyobb munkásreduk dóval dolgozik. Egy nagy precíziós ameriksi esztergapad a srapnelltől
kezdődőlrg a legkisebb békemunkáig mindent véger. Beállítják előttünk a gépeket.
A hűtőberendezés órláal vlztartalékot azolgáltatott. Az elhisrnált víz le lesz hű ve és uj ból felhasználva. Előtte egy hatat-mss derltőmedence szürőberendi zéssel, amely a vizet biztosítja.
A sertéshizlalda a hűtőberendezésen tű\' terül el, az állategészségügyi szabályok minden követelményeivel felszerelve. Persze most üres, de rövfd\'Sin ez la zau foláslg megtelik.
A malomban A gépház oldali részén azután felmegyünk a msfomba. N-gyter-jedelmű, tágas, világos és száraz llsztraktárakon megyünk keresztül — melyek tömve vannak leplombált zsáku liszttel. Mint nagy cia pattestek állnak szépén rendben egymás mellett sorakozva a liszttel teli zsákok. Bövagónlrozáiukéf várjak Ausztriába, Csehországba, Jugoszláviába. 1 t lVirth fő rtolnár csat lakozik hozzánk éa az ő kal\'U\'O lása mellett folytatjuk utunkat Kér másban,\' N-gyven ötven vasúti ko-cilrakományrá becsüljük a felrak-tároiott lisztet. Valóságos lisztf.-l-hőkön keresztül megrünk a hen-gerszékekhez, ahol 17 hsngcrszók és 6 darab 52 colloa őrlőkő mű kÖdlk.
A llsztőrlés
Ahogy a gabonát a szllosból automatikusan a mázsára öntik — omít az egyik darára kerül, majd a másikra, azután kirostálják az Idegen anyagoxat, majd a mosóba kerül, mely a gabonát tisztán meg mossa, a szárltóbsn keményre megszárítják a magvakat, honnét a hámozógépbe kerülnek. A kefegépben a gabonát a portól klkefé-llk és felvonÓtsésiék segítségével a htng-rszékekba vezetik. A hengerek megtörik a magvakat. N/o\'c s-or lesznek megtörve —- mlg a megfelelő liszt alakjában zsákba kerülnek. Naponta 10—12 vasü\'l kocsirakomány búzát és rozsot őr-lenek A második emeleten a zsákokat automatikusan töltik meg az I emeletről felvezetett liszttel. 80 — 100 zsák tölthető meg egyszerre. A III. emeleten az egyik oldalon van a csőhálózat, amely a lisztet szállltj*, a másik oldalon a rozslisztet eresttik a zsákokba. Itt van egy nagy portalanító berende-zéa is, amely ventillátor aegitaégével a malo-nból a port eltávolítja. A IV. emelet rendkívül érdekes. Itt klleac pár szita szitálja a megtört magvakat a különböző minő ségü lisztté — olyan ritmikus mozdulattal, mintha csak formás asz-azoiyl kéz mozgatná a azltát. — Ltbunk alatt érezzük a pad\'ó In-gásszeiű megmozdulását, az egész épület megremeg a gépek működése alatt.
Megnézzük még a véazkljárato kat, honnan keskeny vaslépcsők vezetnek a háztetőre és a fő\'d szintre. Esetleg lütvsazély eaetére mlnB on készületek meg vannak téve. A malom jelenleg 170 mun kást alkalmaz.
Mikor leérünk az udvarra éa mintegy bucauzóul vliai.tekintünk at épületkomplexumra — nem la HlnqSk, milyen n.gy.rényu munka folyik ott benő ai egye. épületek ben. A zalalak nem la tudják, hogy a Dunántúl egylk legnagyobb Ipar\' telepéi éa gőzmalmát bírják.
Uiolaónak megtekintettük a né hány nap mulv. újból meginduló
jéggyárat, amely két év óta azü netell, d : a közeli napokban lamét olció jfgg-l fogja ellátni K.nl.aa közöoaégét. Kilónként 400 K ért.
Mikor kezet azorltunk B um-garten üzemvezető mérnökkel — ép delet jelez a telep ailrénájv M -legen buciu *unk egryfnfcatól. Kée-azórltáaunkban benn van:\'annak a rendíthetetlen hitnek kemény Fanatizmusa — hogy a magyar életre-viliiig éa élnlalaráa Ilyetén meg. nyuvánuláaán nem fog erőt Trla-non paplrátka. Lnnnek az orezág nak, amelynek Ilyen vállalatai. Ilyen gyártelepei éa Ilyén tevékeny mun-káanépe van — nem fog elpuiz-tulnl. Fülünkben pedig még sokáig csengett a hatalmas gyártelep gépiinél bú jál* — melyaVá munka legfülbemitróbb zenijét hallatták velünk... (■)
HÍREK.
Első cseresznye
(bl) Alig virágoztak el meny asz szonyi csokrok pompájára, első csók hamvas Jehér álmaira emlékeztetön a kerti fák, máris megjelent a piacon, az utca szögletén, nagy kapuk alatt pirosan, kívánatosan, első próbálkozásnak a legelső, korányán gyümölcs: a cseresznye.
Még csak egykéi napja, amikor kis csomóba kötve megláttuk az első szemeket s az újság ingerével hatolt megkérdezni legalább, mi az ára, hogy nem lehelne e hazavinni, mesz• sziröl, örömmel mulatni ovodiban tanu\'t versért, boldog, repeső mosolygásért odaadni kicsi gyereknek, vagy meglepni vele bohókás örömmel lenge Jehérbe öltözött ass onyt . .. Egy két napja még.
Ma már — (hamar múlik min den melső" varázsa) — hideg, szi goru literrel mérik at élet, a nyár piros színében mosolygó, piros haj nalon színeződött, e er napsugárbon
JW Sok kÍS C%erts™yc szemet
Ma már m«g is lehet venni eset leg — hi-zen alig esik egy egy szeme száz koronába. Nem is olyan régen, pár napja még, hogy ezer korona volt egy kis topogós pirosra érett korai cseresznye szem Akkor még áhítattal rajlfeledkezetl a szemünk, mint az első fecskén, ehö forgószél-kavarta, ösxi sárga levélen Ma már csak száz korona... „ma már el megyünk mellette Legtöbben n-m vesszük mtg most sem, dc már utána se nézünk, meg se csudáljuk.
Mi is van azon csudálnivaló, ha junius első napjaira száz koronáért érett pirosra, ropogósra, nevetősre minden szem koranyári cseresznye ?
R<$m. K. Ferenc Protestáns: Kcrény. (zr.: Szivan 2. Meteorológiai Intézet - eleotísc szerint egyclíre változékony és hiivös tdó várhat", késAbb i«-—lás valőnloU.
Napirend : Urini* 5, 7 {$ 9 órakor büní5s viros.*
Átköltözött a Zalai Közlöny. Lapunk szerkesztősége és kiadóhivatala a Bo-genrieder-palotSból (Fő-ut 13) a mai nappal végleg leköltözködött a Fő-ut 5 szám alatt levő helyiségbe, ahol most már >zerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda egy épületben nyert, elhelyezést. Helyközi teleionszámunk 78 és 117.
= Orvosi hlr. D . Kaimat Irén orvos Stépetnek.n rendelését megkezdte.
1924. junius 4.
ZALA! KÖZLGNY
— A kanizsai főgimnázium óvvégl vizsgál. A negykenlzeal
főgimnáziumban junius 13 in kezdődnek a magántanulók vizsgálatai írásbeli vizsgákkal, est követik 14 éa és 16 án a szóbeli vlzegálstok. A
magántanulók vizsgadíj. a legújabb miniszteri rend.let értelmében tantárgyanként 30.000 korona. — Az összefoglaló ismétlések junius 16 in vsazlk kezdetüket a hltteQvIsagák-kal, melyeken Csóthy Géza mura kercaiturl apátplébános elnököl. Ai összefoglaló ismétlések junius 26 lz tartanak. — A* eliő gimnáziumba való előzetes felviteli vizsgák iráa-b.li része junlua 26-in, a axóbeil 27 in len. — Az évzáró ünnepélyt 28-án délután fogiák megtartani,
utina 29 in raggel lett a Tsdeum, ■ bizonyítványok kiosztása ía a tanáv ünnepélyes berekesztése. — Az előzetes btiralkozások junius 30 in is jullua 1-in lesznek, — Dr. Vass Bertalan tankerületi fő-igazgató pünkösd hétfőn érkezik Nagykanizsára is 10-in reggel 8 órakor megkezdi az érettségi íiis-gálatokat.
— 64 é>e> dlTatéruház. Sin-ger József éa Társa dlvatiruháza Nagykanizsa Erisébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Nagykanizsa kölcsöne Nagykanizsa város 55.000 svájci frank kölcsönének folvózltiss már csak napok kérdése, A polgármes-tar budapaatl utja alkalmával lile-tékezés vfgctt bemutatta a kötelezvényt, amit teljea rendben találtak. A Soclete Dsnubleno Flosn-dere a\'Msgyar Általános Hitelbank utján előreláthatólag már 8—10 napon belül folyóaltja a kölcsönt.
— Óvoda vizsgák. A nagyka nlzaal ovodák felügyelő blsottaága hétfőn aata 6 órakor a városháza kistanácstermében ülést tartott. Al ülésen NtU Norbert, a felügyelő bizottság alelnöke elnökölt, Megálla pltották többek körött az ovodsl vizsgák sorrendjét. E hó 22 én a klskanlisil, 23 án a Rozgonyl-utcil, 24-én az Arany János utcai és 26 án a Nádor-utcsl óvodában tartják meg a szokásos évzáró virágát.
— Nyári újdonságok, grena dlnok minden azloben, epengeok, mosó maroquéook, gyapjú dalalnek, llbertl batlsztok, nagy választékbsn érkeztek Slnger dlvatáruhásába.
— Madarak éa fák napja. A polgári fiúiskola a kanlzaal alsóvárosi erdőbe kirándulást rendezett. Kinn az erdőn Sebestyén Ilonka tanárnő szép beazédben méltatta a madarak és fSK napjának és védelmének jelentőségét, msjd ugyanciak az 6 rendozésében a gyermekek ssavalaiai, játékai, mese-számok tették kellemessé a kedves kirándulást.
— Kiránduló diákok vaaull kedvezmény*. A Miv. Igazgatósiga a tanulmányi kirándulásra utazó dlikoknak 50% kedvezményt ad, amely vlclnilla vonalakon la érvényes. Cserkészek a tavaly megállapított tarifa szerint utazhatnak.
A vidék legkitűnőbb borzl m\'njenkor a legolcsóbban beszerezhető palackozva
3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
íüsser^is csomogekereskedéjfben Magyar ulca 18. :: Teleion 459.
— Senklaem sxeret. fUeknl. Még az sem, akinek muszáj. Hát még sí, akinek büntetésből kell fizetnie. Eit bizonyltja az a rengeteg sdófelszólamlás, forgalmiadó panssz s legjobban a naponta érkező kérvényok, amlkbsn a levente-kőtél ezettség elmulssztásáért megbírságoltak kérik a büntetéi ősz-szegének elengedéiét. Sok kérelem érkezik nspról napra a köz-területbér mérséklése tárgyábsa Is, Szép siámban érkeznek az iikola-mulasztásl blrségok elengedéséért benyújtott kérvények Is. Mindenki ctak a fizetnivalók elengedéléért Írj a meg r.ng.teg Indokolással ellátott kérvényét. Igazuk Is van l Elvégre fizetni kérvény nélkül Is lehet épsn eleget.
— A DV. nyugdíjasaihoz. Felhívatni a déli vasút mindazon nyugdljassi, nyugbéresel és kegy dljssal, kik kedvezményes ellátásban részesülnek, hogy kedvezményes áru ruhaszövetnek megreode lése és kifizetése végeit napont., a dílutéal hlvataloa órák alatt, junius 20 lg az állomásfőnökségl hivatalban jelenjenek meg. A tisztviselő nyugdíjasok a kedvezményes ruhaszövetért 150. a többi nyűg-dljsiok pedig 135 ezer koronát tartoznak lefizetni. Az állomás-főnökség.
— Regenhardt és Raymann lendsmssztok, női és férfi zsebkendők, M.y és H jlfeld ruonburger vásznak, len- éa llnóbatlsztok, slfo-nok, slfonbatlsstok mérsékelt árban Sláger divatáiuházában szerezhetők be.
— Erdészmajélla. Az Eszter házy hercegi hltblzomány Lenti-, erdőgondnokságának -altiszti kara folyó évi junlua 8 án, pünkösd vaairnapjin Csatay Gyula hercegi ardőmirnök vezetése alatt azépaég-verseny, konfetti is szerpenllacia tával egybskölött szigorúan zárt körű erdészmajállst rendez a Lintl bői Novára vezető ut mellottl Berak-ardőo. Kezdete délután " órakor,
— Keszthely ■ Georglkon nak. Keszthely közaég képviselő testülete a gasdaaágl akadémia ju blláló Georglkon-körének kulturá lls céljaira 1 millió koronát szavazott meg.
— „Tetra" caacaemíkelen-gyék Schwarcz Dtziő cégnél, Fó üt 6. szám.
— Figyelem! A Mysterl Jazz
Bsnddsl egyesült szalonzenekar Hevesi Sándor karmester vezetésével a „Korona" kerthelylségében, kedvezőtlen Idő esetén az étteremben ma és minden este szenzációs műsorral hangveraenyt ad, mely nek keretéhen klasszikus, modern tánc zene és dalok szerepelnek.
_ Kényszer k&Icsön felebbe sések tárgyalása. BiUermann Gyula dr. pénzügyi s.gédtltkár az adófclszólamláal blzottaág előtt megkezdte s kényazerkölciön ügyé ben beadott felebbezéaek tárgya lését. A bizottság elnöke dr. Plihál Viktor kormányfőtanáctoa. A tárgyalások előreláthatólag négy napot vesznek Igénybe. Ezalatt a bizottság az adózó közönség minden etéren felmerült ügyes ba|oa dolgát elintézi.
— Két aj legelStársulat
alakul. Horváth Vilmoa th. főjegyző ma Pscsára és Zslaapitlba utazik legelőtársulatok tnegalakl tása céljából.
— A kanizsai hetipiac árai.
Az árvizsgáló bizottság ax orszá-gos vásáron a következőkben je-cyexte fel a kanizsai piacon klala mit árakat: Mák 10.000, beb 5000 korosa literenként. Foghagyma 3500, vóröihagyma 2000, sárgarépa 4—5000, újhagyma 4—500 koro->. csomónként. Egy fej saláta 4 -800, egy tányér spenót 4—800, egy liter cukorborsó 4 —5000 koron.. Cseresznye literje 5 — ÍOOO korona. Tavalyi zöldség 10—12 000, sav.nyu kápoazta 6000, burgonya 18U0— 2000 korona kilogrammonként. — Tej literje 2500—3000, vaj 55-60.000, turó 10—12.000, tejfel llt..je 12-15.006, egy darab tojáa 1000 — 1100 korona. — Növendék marha-hui 14-\'-6.000, marha eleje 20 000, hátu\'js 24 000, borjú eleje 24.000, hálu\'js 28 -30.000. sertéshui 30.000, xslr 40 000, háj 38.000, xsirsxalonna 36 000, füalölthus 45.000 korona
kilogrammonként.
— Forgalmiadó átalányegyezségi tárgyalások. Pár
nspjs folynsk a városházs forgalmi-adó ügyoaztályában az átalány-egyezségi tárgyaláaok. RadnayJsnS. a forg.lmladóhlvatal vezetője külön külön folytatja délelőttönként a tárgyalásokat a különféle Iparágak csoportjslosk képviselőivel.
— Cirkusz Jön Kanlzaára.
Most játszik Kaposvárott a híres Csrlse cirkusz, amsly Donnert Bonifác tulajdona. A társulat 35 azemélyből áll és 15 idomított lóval rendelkezik. Donnert clrkusxa a legközelebbi napokban Kanizsára jön és Itt több nspon kiváló mu-tstványalvsl fogja a közönséget sxórakoxtatnl. A clrkuaa előadásaira már előre felhívjuk a kőiönaég figyelmét.
— Országosvásárok Ma van a nagrváaár Zelaapátlban, holnap lesz Csabrendeken éa Söjtörőn, 10 én Zalaegerszegen.
_ A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 és sxövőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vaatagságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Slnger Jó-zaef és Táros gyári raktárában Nagykanlzaán.
— A vázngabona térítési ára juniusra. A pénzügyminiszter az 1924. évi junius havában a vámőrlés után boazolgáltstolt kon-tlng.nsgabona, továbbá a kereskedelmi őrié. után is as ellenőrzött malmok által beszolgáltatott, Illetve besxolgáltstandó gabona térltW árát métermáxa énként a következőkép állapította meg: Roze (kétszeres) 310 ezer, árpa 290 ezer, tengeri 260 szer, zab 300 ezer, kölaa 250 ezer, tatárka 300 ezer, ocsu 20 ezer korona.
— Üzemzavarok as aszófői villany telepen. Az sazófől vll lanytelepen, melynek as a hlvatáss, hogy valamikor as égési Balaton vidéket ellássa villamos-energiával, állandóan üzemzavarokkal küzdenek, mert nem kapnak megfelelő mennylaégü és minőségű szenet.
— Zala a forradalmas Időkben. Zalában erőa akció indul mer a közeljövőben, hogy összegyűjtsék ■ forradalmas Idők történelmi adatait s forradalom történetének megírásához, amivel Fára József vármegyei tb. főlevéltárost bízták m.g.
— Url és női diCalcIkkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ul í
— A .Zrínyi" közgyűlése. A
Zrínyi Nyomdaipar és köayvkarea-kedéa r. t. most tartotta meg évi rendes köigyül\'aét. A gyűlésen Pehm József apitplebánoa elnökölt. Szűcs Dezső főkönyvelő cégvezető Ismertelte az 1923-24 üzlrlévről szóló Igezgetóeágl j\'.\'en\'éit, melyet
a közgyülé- tudomásul v-t A mérleg 21 millió koroni nyereséggel zárult. Ennek hovef rdlt. . ■ jutáim k és jótékony .d inyok Iránti javaalatVoi a u\'ií-
járult. A felügyelő bliUti. lelen-tézének feluivasás. u - \'elm-nt-vényt a f-lügyelő bl.o adtak, Klosovsiky Ei .6 és Ulleky Bél. kl.orsolt Igarg.iuV.i ujhól megválasztották. Aiutan Pehm József elnök jelentette, hogy a válla-l.t megvá.érolta a Nagykanizsai Nyomd.vállalat nyomdáját és a „Zalai Kö.lönyf — eg, o.gyka-nlissl konzorcium segítségével. Ennek a konzorciumnak a vállal.tba való bevonása céljéból a |.lenlegl hat millió alaptőkét nyo\'c millióra fel kell emelni és a klboceátandó részvények > belépő uj réssvinye-ssk között osztatnak szit. A köz-gyűlés aa alőter|eaztiat egyhangúlag elfogadta. Aiutin Hollos be-ranc dr. ügyéas tette meg előtár-jesstését as alspasabilyok egynémely ponljánek megváltostatáaa, as Igazgatóaág éa felügyelő bizottság tagjainak szaporitáaa tárgyában. As előterjesztéat a közgyűlés "l\'oiadta és az Igazgatóaágba uj tagokként Unger Ullmann Eleket, dr. Könrg Józaefet és Schneller Jenőt választotta be. Közgyűlés után as Igazgatóság üléat tartott.
— Torna- és atlsletlkel verseny. A nagykanizsai főgimnázium Ifjúsága szombaton délután 5 órakor tartjs a Zrínyi aport-p.lyán azokásos évvégl torna- és athlstlkal-veraanyét. B.lépődij fanntartott
hal,re 10.000 K, tribün űléa 5000 K, állóhely 2000 K. A tiszta jövs-dalmet részben as Intéiet kiváló tornáezalnak jutalmazáaára, réazben a gimnázium torna-szertárának gya-rapltására fordítják.
— Cowercoat rlpa, wjps cord, Tuian Khamen trlkóseiy.m u;don-ságok nsgy válaaztéka Slnger divatáiuházában kapható.
— A bevonultak ntán Járó caalédl pótlék. Sok panasz merült fel, nemcsak az utóbbi Időben. ds régebben Is, hogy a honvéd legénység női és cseládoe tagjai késedelmesen kapják meg a feleségük és gyermekeik után járó cssládl segélyeket. A kés.delem okn az, hogy a családtagok csak a bevonulás után hosssabb Időre adták be a kérvényeket cisládl pótlék folyósítása iránt. Ee aztán nemcsak a c.aládok megélhetését veszélyezteti, hanem a katonai szolgálat érdekelnek Is ártelmára ven. Érért a honvédelmi minis ilérlum-ból átirat jött a város polgármesteréhez és a azolgablrákhoz, hogy figyelmeztessék az érdekelteket, hogy a családi segélyért való folyamodásukat, illetve az acélból felfektetett összeíró Ivekre való felvételüket a községi elöljáróságnál lehet beadni mindjárt s család/6 bevonulása után köoetkeiö napon,
— Aller képes családi lapja 7. azáma megjelent. — As őaszes számok kaphatók eredeti árakon Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán. ^^^^^^
muzsiká1\' énekel, koplézü
7.ALA1 KOZLONV
_» V*»ÍJ«I lUIk
Takarákpáaxtáf R T. pünkösd utáal leddán tndl meg müködéiét.
- Paraaa, gobelin , sálén-, bécsi ágytérltSItalítsták" esstalleHtak-bői á»»y raktárt t.rt és ju\'átlfos árban tdja Sln|tr Jó.s.f é. Tár...
- Keasthely tSbb oríxágos
Tá^»,kfc. .K...il..ljr k<pvl.. 5 tesIüTetldek ülésén Priier Tlvsdsr ast >< Indítványt . terjesztslte • ». hogy • kosáig Wrjsn «d<W
6 helytU 12 országosvásárt. As Indítványt elfofsdUk.
- A lil öltSrködó uzl .81 ♦llágHgyeln.áb.lAFILIPP-
kötőd. (Szombathely, Széli Kálmán-utca í.) harisnyái éa soknll » legértékesebb anyagból ssját mühe-lyábsn készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mlndsnkor fejel-hatók ás javíthatók, Ify nem kall velük otthon vallódul. As árak a mai gasdaságl vlezonyokhos mát ve előnyösek, mlndeneselrs olcióbbak, mint bárhol másutt. Teaaák róla msggyőaödel.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Aki koceljávaf háláim
Já\'xolt agy öregembert. Gon atlaaiágból halált okozott lulyoi Lstliért\'i bűntettével vádóltan állott Bmsó Jóisef földtoűves a ksnlrssl törvényszék előtt, mert a klikomlroml országúton elgázolta kocsijával Hófda ]6i»it 84 évrt öregember ugy, hogy ax a szenve-delt sérülésbe éa c mbtőréibe egy hónsp mu\'vs meghalt. Bánó váltig tagadta a főtárgyaláson a vádbell cselekményt, eionban Máté Vince érdektelen tanú eskü alatt tett terbelő vallomásából és a többi ténykörülményekből a bíróság be blionyltottnsk vatta, \'hogy Bnsó iráxdta halálra ax öreg Híjdul. Dr. Siahi klr. főügyáez fentartotta a vádat. A bíróság as enyhítő körülményekre való tekintettel Baxaöt három hsvl foghásra ítélte A vád-bíróság megnyugtatott, a vádlott falebbasett a bíróság* klmoadása miatt.
í SPORTÉLET.
A csendőrség atie tikari is kocsiversenye
A Ztlavámogyal CtandórUkoia Paiaoct-nokiíg Zalaagatszigan, 1914.\'évi juoiua hó 214a (stombaton) éi 12-én (vasárnap) l(agadüi Gyula ei:«-ioj, csindóikertilctl parancsnok fa dr. Taiányl Fettnc Vat fa Zala váraMfjrtk fóiipAoJintk védnökiig® alatt atUUkal éi kocsi varsanyt raodas.
21-én d4íéí«tt\'8 órai koidottal: 1. Távolugrás. 2. Disxkosxvtlés. 3. Magasugrás. 4. Sulydobás. 6. Távgyklogliilioi Indotáa. 6. Kóngcánitdobáj. 7. Kudu^áa. 8. Garolyva-téi. Oélotín 3 órai koxd«tt«f: I. Voraaoy-lók falvonuÜsa katonasanéval. X. Csapat-Mibadgyat\'orlatok. -3. tCO m. síkfutás. 4. 400 m. síkfutás. 6. \' tCO 200 <00 sUféta. 6. SOO m. aiktoláa 7. 4V100 n>. staíéU. 8. IM70 m. Uvfuiáa. V. 4 <400 ra. »Uíét. 10. 6000 m. síkfutás 11. 4 x 2000 m. staféta. A* allatlkai vertaoytk csak csaodórtiastak éa Hgéflyiég :é«séra. Tlsitak- fcütoo vartany-ban Indulnak, A vartaayak juri alótt a Mové •poitpüyin folynak la. A varseoyak végasléval dljkiotiUt a htlyuioan, délután 6 órai ka*-dattal Ntvaiéuk Június 10-lg küldsodCk be.
22-4n délután I órai kexdattri ■ íutbalker-aany csandórcaapatok kösOtt, a Mova atxwt-palyio. \\>kUm 8 ói.i k.idoUal; gtUmb-. W*!0\' * Mov* W^Ují*, 3 caópoU-. az. lóvéa I galambra, 14 nftsi távohágr.1 II. »z. Wvét U MUmb» 13 m4tor Uvol-»agt» \\\\\\. ii. lóvét lueSCkap 1 ctUmbra. Navaaé.l d»j uérooeklnt 100.000 korona ét
kUffbh «.gir..riundí ix tiu^M N-.va-sigfa. t. lóvstsaby ^ca.k owgmaló- .timu
* \' . .. uu .. ü "
H»»»l «|rtl M»0 lik.
ESS,
OMU? HU UoH
Baoirértla
AHaWoM b
fí^liíb. Harma*
Hort,. a.1. I \'
lofáttaa
U. CWi lp«A. KortaJxnl Kar. Hltal
Víro.1 t-aoi
MwWr <
öftr-M
twao . Aa*. V.
(Jr4<*lreai »-J
KíUeyát Tak U A hit. Ta>. IM HotU4 •«<•
Ifunl <4;j
Kitt H.Bitt neoo
r
U*fr---Maiatok
Caaaaoi >oo
EtwH -Saiti\'M
Ko» «»o
iafvio Uc\'« -
W, War* *
Ah. !»»•
Karáala ■»> U4d
asssr \'ü
feJS*
Újlaki -
IWé -
UtUlayl • ••»•
Cmp«U —
Uospa Wl«l* Maué
CMSdotr V^ipaí Vaíoeft** PaUlH RuUji Kim»
Coo«íSía
SSt^1
1MMML
Olaaiia
Ka*4Ha
.a
FiaokSc 0 lobja kdoom ; Pallai R«rH Rl(t«r
Oaad. PáUln ni
Fagyra*
fSkaraak.
Franki
Oans-DM.

Híul (t Ainarikal h
ErM
ki. Uoyd Uakxaaoky KaáaM (a
LicbtW OU
RlaMayal
Ö.Uvittl.
TWk
Naald
Vlk. t-aior
Zabbal
lto
ErMMrt. 30
Ipart). —
KöU.h.,1 á. A ária II (.0
la <»
Ml.koW
JWaad »»
Viwl 4S
IHiWaMi \'<
Nora >»o
AlJaio»»aal 741
Troil —
OBkorB>araK
DikakOl S7>
llorril cek UJJ
Cokorlpaa J*o«
OmhU )ll
Ua*». cak. tflj
Suamor 147}\' Sl(imlw«r*k
í.,r«*
oaa. Vlllaiuoa
Pl!"!
Au. (4t
Olajak Objlftr co4
Matotl H«- >«>
Ur *• aa«aa
FolcSri«S< Pao. *6f T«a.
HaAllod Ak MaoflKa —
Kor>l
StSnraiuat ít á«tu 44
k. M taalpa. kaoSar
Uotó taxtil
Síirfl-Kőti W. Tailll OoMbarg Kartoo
CtfaOtS >7
Daoka ijo
Dlsoa *4«
K,Uil H«#. 40 XMa
EIMU4 90
Térik JJ
LabOr -
Koisafaiak
Do«ofl W Distt aar«a 4)
Ktrttruul
r.pt.
ÓÜÜrtMtl
T «.>-»!—» ■ Vwl^nbul OjW bh
tövetMayí t. Kt t itp.. t. WVm
□ iv.iéi Metéo) «d. 1) Von.ny»n ra«U«véfU tov.kksl t. bérmtlym Jircaüvrt lahst Indulót, dl ci^li Uis.idlk i\'.t.í tiiltvs. Gyülekeiéi .. tKtttl.ho\'1 22 t tttlltStt S ór.kór s la-liiieRttvéet v.nrtt iUoéjáitöt. Cél . kuw-hált vsodéglé e!6tt. ad a) V.riMiy-800 m. tivr., kijg.idlk itut lov.golv., . K.»i»-hiu mögötti lo(«1<jíi Cyiitik.séi a rnv.íitt hotyin 3 ór. 90 ^SKtror. Kbfes^lia\'réilír. Ulti v»mny.kr. MVNát dtj ornei As lUa fogét 4. lö d.j..t.b.n rássSMt. Ns-vesést tuUrtdő juoiui 2t-tg. Urkoeiti haj-tömérkóséi t* fogittsriiny. 22-ín délután kiróni k«<i.ltil lofrMttfy huis km. UvoMers; a aj.slirtáeg-^B-U-utoe- Gyű-Irtssésa toviUr-tti«Q lo&tái él tMletái . vueU ínomiioil. Slgyn. foR.tok külön cropottban. Dilutln t ór.t kelditt.t híjtó-mílkóléi ■ KetaMn mögötti H«lWa M-jetétt pályán, rilya--ás tu,j»«árv aivs^ ráiiír. D.vMái után r.edatkeiésr. bocsáj-UUk. Nigyit íog.tok külön aiopottb.o. HÍWia 9 öril\'ltwWI^-íegWstápSéKvsmay is dtjktnesli* s híjtépilyáo. A mí kjm beo«vesó uultlkú fogaték kutöo coportbsn iDdulfesUuk. H.jtá. ái ithajtás citk urak T. hölgyek ált.l törtíohitlk. A virWnyn SS Orsságűl Siövrtság ls« álysl márvmdöta (4 UlésM\'h.Jtókocri, gólyái esipágy, gumml-kerékkHátv*-}NevMástdij tovuMnSlOO.000 K. NívMásl hitáriJö juntui 10. Oislope^ vbiíí lov.nként IW.000 K. Délután 3 éral kiidlttil nápüneipíly i kisishlvsl osgy-v.ndéRlö kaefttelytségábea 4i ömiss h.tyl-iás^lwa., K.ton.- éi cigáay*.,*, tturaeter* ipotuiámok, nyílt sitnp.d, lövölde,- kscss-■ idkiitl. esöukv.rá.Qy, álUtiir.glit \' itb muUtutó isórikoiáiök. Snrp*nttű kon-
f.tti Cl.,*, népiig- ttötsyek, — cidnjnbágl
v.rSMry\' urak r4ss4c.- Katona- ás clginyun. SMllitt r.fgel<g tarló tánc. — Niv.iéMk, niv.aí\'.] dijak él raltJeadlnlQ tevSIMIl ,M kir. cMíKtírr^mweekság.ídaagsistag" clmiMdék. Koptok - .brillá.otá™ vigitt juniul 10-lg irt.altia > k^.tik.
A párili futtralltoraa
Hottáisdia áa\'Svált lyóiatme
Hétfőn játaaották. 4a Párlaban a párisi futbaatorna-két utolaó kö-• íodintő mérkőxásét. HoBsadla Irorstág ellen, Svájc, prdlg Ofasx-orsság ellen vatták fel a küzdelmet, amelyet mindketten 2:1 arányban nyerték meg. A Hollán<Ua—Ifor-sxág kösötll márkőiés a rendes játákldőn lul még hsrmlne -psrclg tartott, mert a kétsxsr 45 pere után a mérkőzés eredménye 1 : 1 arányban állott és ciak a meghoaaiih-. bltott kétszer tlzenötpeices Időben Sikerült HoHaáeMákak a gyCMea-lóit migskerekele. A allkgXal ál-
tálában kát teHesee egyforma ká. pssségü csspst küzdelme volt, amely külőöös sxépaágekUa near gyö-nyőrködtetett. Mladkét csapst vá-dihne Inkább ax óvatea |«*re fektette -a sutyf, mtg csstáraoratW-kai \'csak kltnárt, tepogaláeká-tá-midáiokat verettek ax -eHeaíá*,kapuja felá. Svájc győMlme.Olesx-ország fölött ugyancsak a aeesea-csás \'körühnényekaek kőasínhrtő, mert Svájc ciajrate fáradtan-vette fel a küzdelmet Olaazoreaág -ellea a ha talán ax olsszoknak kezWett volna jobban -a áxer«*ee,ak-ke-rülhettek volna kl gyfiáteelúkh.
Ax eWtWatő mérkízásaket junhas S-áa \'éa -6 án\'játeexák -le.:\'június S én (czítörtökön) Svájc-, kerül össse Svédorizággal ái jutalaw 6-án (páatekee) Uruguay HolWadUval méri Baaxe as erejét. Unigaay csapata még a legutolsó soreolásbaa is azersncsásaek -mondható, matt Hollandia könnyebb elleáfll teax axámára, mint Svájc vagy Svéd-oraxág lettek volna a Igy.blttoian békéről a döatöküzdelembe. Svájc és Svédország küsdelmáből ml Svájcot látjuk győzteaaak.
1924. jutützt -4.
mntfféimtaMtfi.
Urtala. Szaráén 4, 7 és 9 óra-kor .A bűnös viros" HsH Cshw regénye -2 résibsn, a kát réxr-egyszerre. A Goldwln négy filmek sorozatából való, komoly ártáktf fUtfi; gyönyörű jalsnstekkil.\' Ktsárő káp, a világhírű párisi divat 1924; évi májtrsl felvételei.
has, KáaAbb\'béűal gyeogább hírek hatása alatt laaau. árUaorxaoládái állott be.\' Egyes ártákek tudták tartani árfolyaeaukeV da túlnyomó rásabea laaybává\' vált ai irányiét. Kesstpáasben ■ meglehetősen nagy tételek álltak rendelkezőre 1 •/,\'/.. Később a kamatláb, 1 >/,•/.- Zárlatkor as lráayaat>tartott, forgalom osekály, hsngulak tzutózkodó.
Utótőxsde. Irányxet valamivel szilárdult. Forgalom különöeen kisebb psplrokben élénk. Angol Mágyar 69, Földhitel -430, Hi.si Bsnk 240, Msgyar- Hltal 692, In-
fstlsn 260, Jelzáfe>gjl30,Leszámítoló
92, Ms,yapNílh.t 32, Városi Bsnk 9, Ontrák Hltal- 256, Amerlkel
8300, Upótváméi\' »>/,, Egjartft
Fővárosi 170, Általáaos Takwák-pénztár 180, Pesti\' Hasal- 4700, Moktár 240, Boreód-MIsfcolcl 148, VlkhSrle 1700, Pamut 248, Bor.osH szén 152, Koh6600, Mifnerit 2450, Kőszén 4000, Sslgí 780, Urlkányl 1280, Fegyver 1310, Dan.blue S925, Rima ScWIck 91, Nova 189, Kereskedelmi 1520, L.va.te -330, Georgia 600, Guttmann 320,\' Ofa 630, Tríat-118.
EstkKiaaánforgsilom. Iráayzst
tartott. Magyar Hitel 695-700, Sslgó 785 —790, Nova 193, Ginx Dsnublus 4150, Villamos 1800-1850, Kístán 4150, 4750; Kereskedelmi 1540,\'FöldWtel 475, Levente 340, Urlkánj! 1300.
Buxa tlsxavldékl 76 kros 307500 -310000, 79 kg-4» 31500a-315200, 76 kg os 3025Ö0—305 SÓ, -79Tig-os 310000-313000. -rozs 260000-268500, takarmányárpa 300000-310000, - sörfrpa 315000 -335WWr 32W-M5000, teagarl 270 —275000, korpa 235000.
A mai termiaytőzsdén a forga-lóth gabrmsrféWkbezr-a WxeAsWí későbbi ífolyamán megáWtrtrült.
Sartáeváeár. Felhajtottak 880, eladatUaul vlaeaamarndt 350. A vásár köaapes volt. I. r. 26000-26500. Könnyű 23000^24500. Szalonnás félsertés 29000 -30000. Lehuxott hu. 33000. Zsír \'31500.
A takarákkoroan árlolynaan,
A Davfxakőiprnrt -körtt, hogy a takarákkorona mai ál folyama 132 papírkorona.
A maffjuui < Jaaraaa JkSUSUI hleatatea.ja
rtAUM
(Sajét tudótllónk talaloojalaotíaa) A mai t6ze44n as Irányzat nem •lakúit egységesen. Egye* papírok ben élénk forgalom fejlődőik kl, ml miatt szllárduUa volt észlelhető. Nsgy. réssbaa •soskbaa-ax-iralvó-t«rtott-msrs<lt. Nyitáskor kedvezők-nsk-\'tacrtaíkotött-és-r •fidwe^- ti-a éri h»sséiérult||fc*>f*vat4a*
<r
Bécs . Bariin . Prága .
Davts* Va
IW • ■ ma Ucaap
. . 78 I 76 70 . . 4Ö0 410 43 . . 390 | 390 404 Nawyorkban 12.00
ZtttfUkl sárUii
Pilis 8880-00, Loadoa 148700, Nawyork &Ö9 00, Briiaaei8600, Maisod M7000, Holland XI2 60, BaiMn I3800,WJ« 70 08, SoHa 406 0U Priga 1867 60, Bodapaat WOO,~Bokarait 14P60, Bal«féd-807«0.
• WwttítT frfttTtw*
M>[0^00 - i>4ooa Ac^ol (oot |MlW|»(tM
U*a 4»Mo
OotUr t(7co-|iooo
franda k. 4))0 (700
ftalft (raak jgjo-4<)»o
Ura J904>-4«tO
Oaati. kor. Illjo-tlttl
tat ll><*>
MOl 16JJ«70J
Srájcl Irtok ittoo-tGaoo l«M*4W^ IWIH*\' HoUaadl ll. )tS]0\'144}«
jlO-áOO
Kopaabi*. UOlOiltK\'
ll«40-«O»0
jMlOOTTtito
)9j0-4C*O
JJM-W4® 4J»^»700
a4jt-a>o> tjjao-KH0
U4»a««M55
6,»Wo
Páxtr
»r»l<
Btl«i"
0-11JO
Falalés -azaikoaxti lőexcrkesxtő. Kiadó: Zrlayi Ifyomda Részr.-Társ. > NaiykezzUs*
1924. |unlu. 4.
Zalai közlöny
5
Apróhirdetések
AprAlilr<t*t«* 10 uA|| COOO K, minden lo-oAbhl 116 aoo *, mln.l.i, ng»bl> UetlWol • Múlott sx<\\ lOOO K. Alltat krrr-Ak .ok ■ itzaiek kr<W»aii»«ny. v«i»r. «• nnnopnapo-kon Sitt utuUk feltr.
!»I.-.m rl!<ó»Wo NBU í S KI.KIN\'
Etj r\'t> W jOmuakta cIp\'aiiK-géiIet icnnili UUptue l\'tcitV n rty c irmanvjnlltl illinde munkáit l.ttrn»j(»ijt<j munkstx-ri íutttV 1 »Mc« Andiit Ctlo)> Lá\'u\'6-a. ii. Jt|
/•likKWn Ktriofa Jl.v.ir.ál rgy U»lcth«Ijrl».<j kV Mlöih«(0 lallaial iic-nntl IrfiUsdft Il£rrU-<( 0»v Kitfii Jín«\'»oinll Komirrárca )<-
Cl asonnal boköl-
ClflOOK töxhatS, t város bel területen fekvő löUlszintes és emeletes magán-, libb lakássil bir<5 házuk, üzletházak.
Balltpnl nyaralók, több birtok elaJ .
iaUton melletti 100 holdat J<S birtok eltd<S szép lakirsal, épületekkel.
Pftnxkttlctönök olcsó közveliL\'so.
Sziariszt László
<>. P. B. által cng. Inratlan- én pónzkOlcBön közTCtltö irotla
FŐ UT 8. SZ. Bazárépület.
TBI.EPON 150.
Keresek azonnali belépésre
bejáró takarítónőt.
Bazaó József, Teleki-u. 6
(a azt óhajtja, hogy arc* olyan gyen, mint a kinyilt piros pün a. kösdi rózsa, U£y csak a
Bruncsics Józsi
lik a vér vörös borít igya (1 liter ■600 K), mely különösen vér-szegényeknél nélkülözhetetlen.
Jugár-ut 53. Telefon 2-10
Isyinruhéiítl kizárólagos szaküzlet
Gabona- 6h term ^nyszakmában JártaB lehetőleg német nyelv Ismerettel rendelkező
tisztviselő
kerestetik helybeli részvénytársasághoz mielőbbi belépésre. R\'ízletes ajánlatok a fl/eiisi igé nyek m -gjelölésével „1924" jeligére a kiadóba kéretnek.
Előkelő régi biztosító társaság
Nagykanizsa város és ku: nyéke részére
főügynököt,
illetve
szervezőtitkárt keres.
I-\'igyelembrn részesülnek olyin urak i«. akiknek szaktudásuk ninc en. Je ktt»r|«<t Dsutkéttetásakkel renJelkeznek és ezen pályán lét jöMátlmuí ulsttortál óhnjUn k
megalapítani Ajánlatokat „Bistos magéihatéi N." jelige alatt olapkitJóhivaUWóa.külJenJók.
Eladó ház és ipartelep
haláleset miatt, Szombathelyen a város belterületén közel ■ teherpályaudvarhoz, elfoglalható 2 szobás lakással, hosszú uőuarral és kerttel. — Koudcs, lakatos stb. üzem uagy egyéb ipartelep céljaira különösen alkalmas helyiséggel. Eziöeig Uasmegye legnagyobb és legjobban beuezetett koudesüzeme uan e helyen, mely szintén átaőó moőern\'gép-felszereléséuel, — kitel-jeőt üzletköréuel — a ház uétele esetén, ügynökök őijaztatnak. Eladó a hosszú leuelezgetések elkerülése céljából csak személyesen megtekintő felekkel tárgyal. — Komoly érdeklődők forduljanak:
Br. Bauer Jenő ügyvédi irodájához, Szombathely
♦ A Zalai Közlöny ♦
A szerkesztősége és kiadóhivatala ^ ▼ Fő út 5. sz. alá helyeztetett ▼
Bazsó József gyára Nagykanizsa
Készít és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Et.állal mindennemű kocsl|avltást, átalakítást, lányezást ás bállelást. KltUnö munkai Jutányos iraki
A VONATOK NI-MR i [ A VONATOK NEME !
210. személyvonat S 4 SS ?.1&. személyvonat • M
202. gyorsvonat 13 M 201. gyorsvoo t 7 ao
212. személyvonat ;MS Oi 211. személyvonat 9 w
214. személy von nt 10 ÍJ 213. személyvonat 13 SS
204. gyorsvonal ll» 25 2V3. gyorsvon,it IJ
Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa közi
232. vegyesvonat II 1 » !-
Közvetlen gyorivonat Jugoizlávliba Murakereiztur orizág-haláron át Trleslbe közvetlen I, II., III. osztályú hAI6kotslval
201. gyorsvou.t I 6 » | 101. gyorsvonat i 11 J0
Nagykanizsa—Pragersko (Pragerhol) közi
231. v.gycivonat 11 ■ M I ii* siemítyvonat íj S «
223. íxcmílyvon.t 10 03 | 231. vogyc.vonat \'4 11
Nagykanizsa-Sopron—Wr.-Neustadt Wien S. 8. közt
311. sremílyvon.t
17
w | 314. sseniílyvon.l
Nagykanizsa Szombathely között
Duna-Száva-Adria Uasut (azelőtt Délivaspálya társaság.)
Nagykanizsa állomásra és állomásról 1924. junius 1 tffl kezdídfflea a személyszállító vonatok az alanll menetrend szerint közlekednek:
Budapest D. V.—Nagykanizsa közt
frkirél HaflrfcialuJn ndufís Hagykaalrsjrjl
DEZSŐ R.-T.
IX.. l\'*l*la.t«r 7.. IV., Koronahere«c-<i(c> 8.. VII., Ktioljr.kOrut »., IV., Ktroly-kürul Í0.
Budapest látványossága!
GyupJunövet-onUljr •
Tiszta gyaoiii DUUnyktlmék 92400 Nyári kamgarn íltónykelmék 285000
Tavaszi raglánkelmék--161700
Ml kosztűnkeimák S22S. 131250
*overkoat"£Í\'-T;rlur.S,7"\'í 136500
6abahJln ruhakelme Ür.\'.fi. 63000
Gyap)ugranadla „VX"^ 126000
Kombinált öltflnykellék csomag 198000
darulsuz i flUOnyhíi utU(ii íuiui U\'.íiac, i(otiu) S»lyeuio»«t,\'ilj- ;
Nyersselyem «moeo oiairc; aUibtn 84000
Divat tlberty---- 102900
Fulárdselyem .íi\'S - 138600 C/epe de Chlne „wurnum- 168000 Georgette \'ZT^^- - "5000
va.ioa^>utat, i
Fenyves mosott vászon--21000
I- kelengyesllón---\' - 25200
BSr.rís\'aifjln--------25200
f batlsztslton--------32550
Vászon IJrü kíz5---23100
Vászon konyhatírlí---1GS00
Frottír tírülkízS —----37800
ágynemű damaszt------35700
Flanelt portírlSk------16800
Színes kerti abrosz---161500
Kun,burai lcti.a.1!!.. b.ll..l.tr..«k,
lBab.tl.ilok. trolllrketin.k í. ...t.1-ti.mUckb.it .iii.1 -ll\'Utt\'\' Mo.6-tti,l4l,
Csíkos selytmbaílszlok 19000
Szlnlartá mosókrepp íSÍS - 22050
Színtartó mosókartonok 19950
Dlvatcslkos Ingzetirak----28350
Francia títnajr.naíln SiŐU 14000
fiuhavászon, selyemfényű 45150
U^íat«55S»^ 57450 Marocctn Irfjjllt. dllllctllcllil — — JJIJW
. Eponskjelme ----59850
Katattam ...tat, t
(Cni . Cil.inltti ti-^Uünlbt:.)
K51 harisnyák „i„d„ - 11400
Fértlzoknlk mm, - ^500
KSI színes cérnakesztyű — 27550
Gyermek nyári trlká----20900
Fárti türdo trikó------34600
Ttlkó reform nfil nadrág — 36100
3 >1 gyonvorul : 15 » I 312. iiomclyvon.t || 1 | «
313. siomélyvon.t 23 I 10 | 30:. gyofavoaat I. 13 I »
n 301. ás 302. számú gyorsvonatokkal ktzvetlen kocsik ktzlekadnek: t„ II, III. oszt. Kailovy-Vary (Kartsb«d)-Praha [Prága)-SusaV (lugoslavlla) közt Bratlslava (Pozsony) Hegyeshalom—6ySr-5zomballiely-Kasykanizsa -Gyékényes-Zagreb G. K. át
I. II. oszt. Wien S. B.-Zagreb G. K. kízttt Sopron-Nagykanizsa Gyékényesen át.
Nagykanizsa—Sopron között_
321. ^r.mílyvorut ?! 03 I 321. sioroílyvon.t 17 , 15
Szombathely—Oyékányet között_
303. gyorsvonat l| 0 lö I 004 gyorívon.t 0 »
003 gyorsvttnnt " 4 «| 3.4 gyorsvon.t 5 01
kS»illm „orisonit I. II, IIJ. ont. kocsikkal Príha (Prlial-Susik költ. BrltMlra (Pottoay) -H.gt.ihabm OrSr -Sromblthaly Hl9Yk>alui-0yl<tlayls Zafirib tj. R.-oa it Ivnlot Mit lullus 15-lfr
Nagykanizsa —Barcs közt_
031. vagyasvenat i 7 | I 012. isemílyi\'onal
901. ityorsvon.t I 1! 11 I 002. gyorsvitut
1113. storoílyvonil 33 I 11 | 032. v.gyesvonut
1 101. ij m II frorivoail ,lul a 301. és 302. H. narsMailokall ItlHrtll klmtlm kKilkiL
j 15 I »
II II I «
Hímzett nappali Ing —
Hímzett nadrág ---
Hímzett hálálngek--
Hímzett nadrág komblná Szoknya-komblná izsuml
Hímzett lűzívédí---
Hímzett nöl zsebkendt - ■
Vászon párnahuzat --
Vászon paplanlepadd —
GySnyOrfl paplanok--
Fürdőruha ktujitfc faioo — — FürdöcipS----
Ktrn lehtrneinQ-oaatályi (Cisk a CaJrta-Urí IrjhUaokbaD)
Férfiing plkká mellel----103950
Színes zefiring «t meo (iiitrni 105000
Hossm hálóing ,„.„ 105000
Hosszú kllpper gombosnadrág 92400
Rövid alsónadrág------50400
Vászon tárflzsabkendS----7600
Selyem nyakkendi — -----12600
S\'Qrtl^rithak. tratllr kbVp.oy.k \'t ra.Jí-rutikaatl ilkk.kb.ii Kitti lUiuiU.
59850 50100 103000 81900 I09000 29400 5700 59850 231000 348600 119700 30450
ZAUI KÖZLÖNY
6őz, sziuógdz és benzin
cséplő* készletek
elsőrangú kivitelben
Weiser gépgyár
Sugárul 16.
HonlíiWI kikerült
építési anyagok
((6gl3, lotőcseróp él épUltlfa)
jutányos áron etsdók. tfrtsOll TáfUgyárik jtfrtn<i»yu hornyolt- íj Ispos csirip, laislltnl portlsnd ctmiftt és mist
vagont*Klekben njegronJellío-ó
Magyar Épltííanyag Kerískede\'ml R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
okL mérnök
Nagykanizsa, Kazlnciyutca 59.
T*l»r»n 101.
MŰHELY/ÍTHELYEZÉS
Király uicai irűh«lyomet Petőfiutca 8. szám alá (KsulTrant
kádár hözéba helyezem At. Kérem a n. é. közönség rovábH szives támogatás&t.
GARZÓ ISTVÁN
cipész.
•mindénhaziasszony
.CIKÓRIÁVÁLFÖZIA1
6000 koronával olcsóbban
bar a napi áron alul
beszerezheti szappanszükségletét
elsőrendű szinszappanból
nagyban és kicsinyben
Perényi szappangyár, Magyar-ufcza 22.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
1924. junius 4.
Nagyérdemű kózöns<K szives ludcmá síim hezom, hopy a íélfüidők kéizités©
Margit fürdőmben
(v. Nemzeti fürdő)
Csongciy ut 19. sz alatt kozdetét v«tto Szaksztrü kezelés léiliak s külón nók r<szcr«
köpölyözés
é* lyukszemvágá< n«ponU. Nyitva ininJcn nip r. giiel 6-tól oste 7 ig
* n c. közönség szives pnitfojéin\' kéü
Böhm Jenő.
Aki házat szólít, kis- és nsgybútokot
eladnivenni
ak>r, az forduljon bizalommal az eló-nyöson ismert, több a int 24 évo fönnálló és az 0. F. B által engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi és p*nx. kfilclttn kSaa.tiiS trod.jlhos
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
Pénzkúlcsónokot ugy holi kanutia mint lukebolazéste olcsón közvstiNk. = Tnlofon 285. szánt. =
ÁGYTOLLAT
ven Ci elad ,,,
HCRCZfELDNÉ, Sugir-ut 18. .1.
859P/I024.
írverési hirdetmény.
Janlus hó 11 én 8 órakor
a hcii állatvásártéren (Király u. végón) selejtes kincstári lovak Ietznek a legtöbbel igé 0-ck elárverezve. Nagykanizsa, 1024 Junius 3 án Polgármei ter.
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fö-ut 5. szám. Telefon 78. sz.
Nyomai olt , Zrinyi Nyomda K ,T nyomdAjAban ;
Nagyianizsín. (Nyomdavezető: Oleobcck KAroly).
63. évfolyam* 128. nim
Nagykanizsa, 1924. jiwiul 5. Caütortök
1000 korona

lik>«i«11l7a\'f T ki»4*fctvMA) IS. lataruHaa •T»i*f«a TB. iUol p főszerkesztő: Benedek Rezső. SMÜMMII B*y h»r* 2(^000 kocoau^. Három b4r« 80000 korona.
A magyar Ipar
évilzedeken keresztül az Ausztriával közös vámterület miatt senyvedett, az erőt, tudást, versenyképességet nem {ejthette kl s tengődés volt sokszor csak az étele. Elegendő tőke nem állott rendelkezésre s a kisiparosok — a ntmzell társadalomnak ez a megbízható, hazafias rétege — robotolásra, küzködésre, sőt nélkülözésre Is voltak kárhoztatva. Az osztrák és cseh áruk — sokszor nagyon silányak — elözönlötték a magyar árupiacot s lenyomták a ml\'Iparunkat, a Jobbat, a tisztességest.
A háború jilatt a magyar Ipar nem kapta meg a kvőla szerinti rendeléseket, csak hulladékokat Juttattak néki a hadiszállításokból, hogy a porhlntésnekésszemfényvesztésnek elég legyen,-de a busás hasznot Ausztria tartományai vágták zsebre, noha a harctereken a magyar sokkal Jobban vérzeit.
Jelenleg a magyar kisipar szintén válsággal küzd, épen- ugy, mint a kiskereskedelem s a kis és törpe gazdaságok. Van Iparág, mely Jól megy, de mikor ujabb és ujabb nyersanyag vételére kerül a sor, nem tudja a szükséges pénzt előteremteni a kisiparos, mert a folyton emelkedő drágaság áthúzza számításait és hatálytalanná tesz minden kalkulációt. Olcsó kölcsönhöz a kisiparos nem jut, mert a^oagy-bankok s a kartelek ezzel nem törődnek. Drága kamattal dolgozni pedig, szinte lehetetlen.
Arra volna szükség, hogy a kormány a szakkörök bevonásával, mint ellenőrzőkkel, kisipari hitelt folyósítson, még pedig nyersanyag beszerzési hitelt, szövetkezeti hitelt s ha nagyobb a szükség, legyen nagyobb a hitel Is.
Az Ipar s a mezőgazdaság két emelő kart képez, mely hazánk Jövőjét biztosítja. Nem szabad, hogy e két kar közül az egyik elcsenevészesedjék, mert akkor a másik nem bírja a terhet. Ezért kell nekünk erős, belterjes, többtermelő mezőgazdaság s ezért kell virágzó, hivatásképes, versenyben győztes kisipar!
A magyar külföldi kölcsönt valószínűleg még e hó folyamán bocsátják ki
London, junlus 4. A Tímea egy cikkében azt írja, hogy nagy megelégedéssel érteiül arról, hogy a magyar rekonstrukciós terv sikeresen halad e!6re. Közli további, hogy Popovics Sándor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Londonba érkezett, hogy olt bizonyos technikai szempon tokát, amelyek a kölcsönnel kapcsolatosak, tisztázzon. A magyar külföldi kölcsön nagyon valószínűleg még junlus hó folyamán kerül kibocsátásra.
A magyar kormány erélyesen halad azon az uton, amely a takarékosságra vezet és máris megkezdte az államhlvatalnokok létszámának csökkentésit A Manchester Gvardlan hasonlóan beszámol a magyar kormány Intézkedéseiről, amelyekkel a köztisztviselők számát csökkantl.
Miként alakul meg az uj francia kormány 1
Pdris, junlus 4. Több lap ma reggel közli az uj kormány tagjainak névsorát. A lapok értesülése szerint a fraacla kormány n, következőkép alakul meg:
Hcrriol mlnlazterelnÖk és külügyminiszter, Vistol Peylral Igazaágüg v miniszter, Nollti vagy Rtnould hadagyminiszter,
Mithaud tengerészeti miniszter, Daladier szenátor belügyminiszter, Besnard munkaügyi miniszter, Queulllc fÖldmlvelésügyi miniszter, Godari egészségügyi miniszter, Clementel kereskedelmi mtnbzter, Daumer pénzügynÜInltztér. \'
Hlr a román kormány bukásáról
London, junlus 4. Bukarestből az az eddig még meg nem erősített hlr érkezett, hogy a román kormány megbukott. Az uj kormányt hlr szórtat Avareszku tábornok alakltja meg.
Seípel állapota
Bécs, junlus 4. Selpel kancellár állapotáról a következőket jelentik: A kancellár elég jót érzi magát. Kitűnő lelkiállapotban van. A tegnapi nap folyamán Selpelnek nem volt láza, estefelé azonban kissé emelkedett a hőmérséklete. Hangoztatni kell, hogy az orvosokra a kancellár állapota kedvező benyo mást tett. Stlnte csodálatra méltó, hogy a kancellár milyen jó hangulatban és mjlyen életenergiával viseli betegségét. Röntgenfólvételre tegnap még nem került sor. — A merénylő kihallgatása tegnap egész nap folyt anélkül, hogy po)itiv erídményre veretett volna. Javorek az órákon át tartott faggatás\' után is váUozatlanul megma-radt ama állításé" mellett, _hogy senki sem tudott tervéről, nincsenek bűntársai éa bldCsének felbujtói.
Véres utcai harc Szalonikiben
Róma, junlus 4. Szalonlklből jelentik, hogy a sztrájkoló dohánymunkások összetűztek a rendőrökkel. A harcban 32 munkás meghalt.
A szerb ellenzék a királyhoz Intézett sürgönyben kérte a parlament összehívását
Belgrád, junlus 4. Az ellenzék által a királyhoz Intézett sürgöny-kárvényt, amelyben a szkupstlná-nak a rendkívüli ülésszakra való összehívását kérik, kormánykörökben alaptalannak tekintik, mivel sert a kül-, sam a belpolitikai helyzet nem kívánja meg azt iuc intézkedést. Különben is a kormány dolga határozni -abban a kérdésben, vájjon a parlatnent összehívása feltétlenül szükségese vagy nem.
Az ellenzéknek az az áliitása, hogy a nép többségét képviseli, nem állhat meg, mert a jelenleg az ellenzékbe*\' tartozó demokratikus képvistlöket az oszthatatlan egységes állam programja alapján választották meg.
Palnlevé lett a francia kamara elnöke
Paris, junlus 4. Painlevél ma 296
szavazattal a kamara elnökévé választották.
A büntető-novella tárgyalása
Budapest, junlus 4. A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága Plaithy György elnökletével folytatta a büntető-novella tárgyalását. A kormány részéről Pcsthy Pál Igazság-ügyminiszter volt jelen. Az ülés elején a rágalmazásról szóló szakaszt tárgyalták, amit az Igazság-ügyminiszter felszólalása után némi változtatása*! elfogadtak. N\'igy érdeklődés kísérte a pérbajra vonatkozó szakaszokat. Östör József, Farkas Tibor, Rsssst, Rupert, Hébelt Ede, Més József, Vázsonyl hozzászólásai és Pesthy Pál válaaza után a szakaszt ered«ti szövegezésben fogadták el. A legközelebbi ülés csütörtökön délelőtt lesz.
Millerand ellenzéki képviselő
* Párls, junlus 4. Az Oeuvre jelentése szerint a köztársaság elnökének már fel is ajánlottak egy képviselői mandátumot. Millerand elnök, mint ellenzéki képviselő kerül be a kamsrába.
A kultuszminiszter szigorú megtorlást ígért a pécsi incidens ügyében
— A namxatgyttlAa Blíaa —
Budapest, junlu, 4. (Stjít tudósítónk telefooj.lentéee.) A nemlet-gfüiéi m»l ülésén Szcilovszky Béta elnökölt. A, clnSkl bcj.leotéíek és az Interpelláció. könyv felolvasás, után áttérnek ■ vámtarifáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyaláséra.
Saly siói a jav,fiathoz. A vámtarifa — mondj, — a gyáripart védi a munkásokkal szemben. Kifogásolja, hogy nálunk nlncsaoak kellő munkásvédslinl loté.ményak. Ax élelmicikkek vámja ellen emel siót é, ,i egyes vámtételeket bírálja.
Utána farkas Tibor szólal fal. A javadat elót,rje„tését Időszsrü-nek tartja. A jav..latot általánoe-■ igban elfogadj,.
Forsler Elek pártonkívüli a j,vsa-latot ailntén elfogadja. Több hosiá-„óló nem lévén, einök a javaslatot általánosságban elfogadottnak jelenti kt Ezután áttérnek a jsvailat részlete, tárgyalására. Elb,tárolták, hlffy a vámtét.It felöleld mellékleteket a, elsfi asakassial kapcso* lstoaan caoportonklnt tárgyalják. A javaslat elmét vita nélkül elfogadják. A 26 Ik csoportnál elnök ■ vitát félbenakltj,. Nsplrendl Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holn.p délelőtt 10 órakor lc,z. Napirendjén ■ vámtarifa törvényjavaslat résitetes tárgyalá* iának folytatása szerepel. Eiutáo a Ház az Interpellációkra tér át.
Szabó József a vasutas-sztrájkból kifolyólag elbociájtott 11 mozdony-ve.,^ és f.V.ü érdekében Interpellál.
Farkas Tibor az állami birtokokon folytatott geidálkodás tárgyában Interpellál a földmlvelésügyl mlolszterhei. Kéri a földművel él-ügyl minisztert, hogy kérdéseire adjon felvilágosítást. Mire a miniszter azonnsl válaazol.
Lcndvoi litván a péci egyetem bonctani termében történt Incidensről kér felvilágosítást. j
Klebelsberg Kuoó vallás- ás közoktatásügyi miniszter válai_.ol. A pécii egyetem rektor, vizsgálatot loditott ■ Lendval által említett ügyben és holnsp tesi arról jelentéit. Addig nóló Ideiglenes választ adhat. De kilátásba helyezi az esti beigazolódása cselén a legszigorúbb megtorlást. Mlntnogy nem volt végleges a válási, kiadják a kultuszminiszternek.
Kiss Menyhért elhslasztását kéri Interpellációjának, mllies a Hál hozzájárul.
Az diái V,5 órakor ért véget.
ZALA! KvZLvNY_
1924. juniui 5.
Amerika nem ad kölcsönt Mémetországnak
Washington, junlul 4. A aieoátui külügyi bliottiAga tegnap 11 na vaiatial 6 azavaiat ellenében elve tette Filh n-nátornik alt a j.vai lat.t, ho?r Németor.iá, uámíra
10 millió doll.ro. kólctöot adjanak.
Ugyancsak elvetette a itenálus
11 .lav.xattal 5 elleniben ait a javallatot la, ho»y Nécnetoriiáí meshitároi»tlin öinejü kölcsönt kapjon aürjíi stjlliilfKnt. Vijúl a aienálul külügyi biiotti<íl eiról a javallattól li döntött, amelyet hlr jierlnt németb.rít n.nítorok terjentettek el & Et a javallat azt klvinta, hogy IndiU.nak vitigá-latot, ki felelő, a habot u f.lldé-líiMrt. A bliottiír eit a javaa-latot 9 navaxattil 6 ellenében vetette el.
11 városok fizetik ezután tisztviselőik kedvezményes vasúti jegyeit
Nagykanizsa, junius 4 A napokban érkezett meg a vii roihoz a belügyminisztériumnak á közszolgálati alkalmazottak vaiuti viteldíj kedvezményére vonatkozó értesítése.
Az államhiztarté* egyensúlyának helyreállításéról szóló 1914. évi IV. törvénycikk értelmében ugyanis az államvasutakat kiveszik az állami pénzkezelés keretéből a azt külön üzleli vállalkozásként fogják kezelni. Az államvasút ezzel pénzügyileg önálló vállalat* lesz s Igy minden kiadását saját bevételeiből kell fedeznie.
Ilyenformán természetei, hogy az államvaautnak mint minden magánféltő\', az egyes városoktól ia meg kell kapnia az őt megillető fuver és menet-dijakat.
A kormány az emiitett törvénycikk alapján korlátozhatja, sőt fokozatosan meg is stünteihitl a körszolgálati alkalmazottak, azok nyugdijssal, özvegyei és árvái részére i zldőszerint biztosított vaautl viteldij kedvezményeket. Igaz ugyan, hogy n mai Súlyos gazdasági helyzetben a tisztviselőket sem lehet azzal sújtani, hogy az ilyen ked vezményt teljesen megvonják tő\'.ük, viszont azonban az épen ilyen nehéz viszonyokkal küzdő vasúttól sem lehet kívánni, hogy kárpótlás nélkül legyen kénytelen ekkora kedvezményeket nyújtani.
Épen ezért a belügyminiszter ugy határozott, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére jelenleg fennálló vasúti kedvezményeket ju Hús elsejétől kezdve csak azon tisztviselők részére tarifák fenn, akik helyett a város közönsége a kedvezmény értékének megjelelő összeget az államvasutak pénztárába befizeti.
A kereskedelemügyi miniazlérium felhatalmazta az államvasutak igazgatóságát, hogy a téritmények átalány összege tekintetében mielőbb tegyen javaslatot. Erről aztán értesíteni fogják a városokat, hogy azok még Idejtkorán megfontoláa tárgyává tehessék, hogy közszolgálati alkalmazottaik és azok családtagjai közül hánynak és kik réazére kívánják ilyen feltételek mellett is az arcképes Igazolvánnyal járó kedvezményeket fenntartani. A város Igy még Idejében gondoskod-hátik a szükaégea fedezetről a azutánJdentéat tehet „ Illetékes minisztériumokhoz az arcképe.Igazolványok ktadáaa, illetve további árván,esltéae céljából
Lourdes—Limpias—lequeitio
A magy-r zarándokok tagnap ^OMrdasból vU»xaérk.yek Séa! csodás gyógyulás a lourdesi kegyhalyan - Látó-o.tái a királyi Malidnál - A sopronlak ajándéka - Ottó
9-14 klX kihallgatása - Zita királyné Oxenata
inkognitóban eljutni, ahol reggel 3 óráig tartózkodott a templomban. Érdekes, hogy Zita királyné Schőp
.Nagykanizsa, Junius 4 (Saját tudósítónktól)
Jeleztük, hogy Tóth János soproni plébános vezetése alatt na-gfobb számú zarándokcioport Indult a csodás gyógyulásairól világhírű francia Lourdes kegyhelyre, majd onnét a spanyolországi L»m piaiba, melynek feszületéről annak Idején mi Is hoiszabb tudósítást közöltünk. A zarándokcioport az orazág legkülönbözőbb vidékeiről rekru\'álódott és szános beteget ii vitt magával. Volt köztük egy fel tűnő szépségű színművésznő, aki nlndkét szemére megv.ku\'t. Azs-ándoi. csoport május 17 én délután Indult rl egyrészt Sopronból, más részt Nagykanizsáról é» Budspea-ten találkozva Trieaxt felé vették útjukat. A zarándoklat vezetői Tóth János plebánoaon kivül Bors Pál posta táylrda tanác-oi (Budapest), dr. Csonka J5*aef ügyvéd (Csurgó) és Miháluly Zoltán nagy birtokoa (Győr) Tegnap reggel érkeztek vissza közvetlenül Milánóból. A kanlzszi állomáson alkalmunk volt a zarándoklat vezetőjével, Tóth Jánoa szerkesztő, ágfalvl plébánossal beazélni, aki moat már 26 izor tette meg az utat a m»g-aii Pyren-neusok között fekvő kies francia kegyhelyre.
E\'mondotts, hogy Triesztbe érve itt elaő Ízben azálltak kl és megtekintették a város nevezetességeit, főleg a kikötőt. M»jd sorjában Pádus—Milano—G -nova—Nizza— Marsslllels—Lourdes következett. A vonatok ugy voltak beállítva, hogy nagyon kevésszer kellett át szállni. Lourdenbe megérkezve a zarándokoktól túlzsúfolt városka teljesen a legújabb négy csodás gyógyulás hatása alatt állott. Két angol hátgerlnciorvsdáaban szenvedő nő, egy tüdőbeteg b?lr« nő és egy lábaira béna diák az Oltári szentséges körmenet után csodálatos módon hirtelen meggyógyultak. Tóth plébános és dr. Csonka mind a néggyel beszélt. Azt mondották, hogy a szentségi áldás után hlrte-I-n egy különös érzéa járta át őket. ÖV, akik teljesen a halál jegyesei voltak, egyszerre tökéletesen egészségeseknek érezték magukat. A diák hat év óta fekvő beteg volt. Az egyik nyomban felkelt a hord ágyáról és az örömtől magánkívül kiáltotta: meggyógyultam. A 30—40 ezernyi embertömegre is átragadt az öröm és leírhatatlan jelenetek játszódtak le.
A magyar zarándokcioport ott Időzése alatt vagy 40 000 zarándok 4olt jelen a világ különböző részeiből, hét püspökkel. Egy angol za-rándokcaoporf különvonattal érkezett 9000 résztvevővel, 4 püapők-kel éa vagy bet-sgel. A csodás gyógyforrásnál .9—11-ig tart a für-oéa. A betegápolást az arisztokrácia legelőkelőbb tagjai végzik, okik megtiszteltetésnek veszik, hl a különböző nemzetek betegeit szolgálhatják. Van nap, amikor 100.000 a zarándokok azáma.
A betegeket Lourdeaban vissza-hagyva, a magyarok átrándultak Limpiaab*. a csodás feszületet megtekinteni. A llmplasi feszület egyszeri meglátása la megrázó erővel hat a szemlélőre. Zita királyné már öt ízben volt Llmplasban. Lour-deaba ia kívánkozott többször, de ciak egyazer tudott a legszigorúbb
fer Ferenc lourdeal püspökkel Is szeretett volna akkor beszélni, azonban a püspök környezete, aki nem iamerte a magyar királynét, nem engedte be a aürün lefátyolozott gyászruhás hölgyet, aki természe-tősen inkognltóját nem fedte fel.
Limpissból azután San Sabas-tianba, onnét pedig L-queltlóba — a száműzött magyar királyi család látogatására mentek a magyar zarándokok, kiket Zita királyné a legszlvélyeaebben fogadott. Tóth plébános a kastély kápolnájában szantmiaét mondott, amelyen az egéaz királyi család és a környe zete is jelen volt. Utána hosazabb kihallgatáson fogadta a magyarokat Z\'ta királyné, amelyen az öaszes királyi gyermekek és Olló király Is jelen volt. A kis király aznap tette le a 111. glmn. oszt. vizsgáját
Tóth plébános ezután átadta a aoproni katolikus társadalom ajándékát Zita királynénak — IV. Károly mártlrkirálynak legjobban sikerült olajfestésü arcképét, melyet Stelner Rozső soproni festőművész f-stett. Z\'ta királynénak végtelen Őrömet okozott a soproni katollku sok figyelme és könnyek között köszönte meg a megboldogult kl-ráír gyönyörű arcképét.
II. O-tó — ezúton a magyar zarándokcsoport minden egyes tagjával el elbeszélgetett és valóban fejedelmi magatartásival, okoa, meggondolt és tömör kérdéseivel n magyarokat elragadta. Ez volt II. 0:tó király elaő kihallgatáaa Lequeitlóban — melyet hü légei magyarjainak adott. A zarándokokat Zita királyné ebédre hívta meg, mely alatt többször hangoztatta, hogy üzeni a magyaroknak, hogy minél számosabban látogassák meg.
Zita királyné ezután Tóth plebá-noat a királyi család legutolsó fényképével ajándékozta míg, melynek reprodukcióját Jeutsch Gusztáv dro-guistn és Slampf Zsigmond fűszer-kereskedő üzleteinek kirakatában közszemlére tettük.
Lrqueltióból Rómába utazott a 7arándokcsoport, ahol a pápi őszentsége külön kihallgatáson fogadta őket. A Vatikánban való tartózkodásuk alatt érkezett meg a Sslpel ellen elkövetett gyilkos merénylet híre A Szentatya azonnal közölte a magyarokkal a hírt és nagy sajnálatot fejezte kl az esemény felett.
Rómából — Trlestbe, onnét L»I-bicbba és tegnap reggel végre Kanizsára érkeztek a zarándokok, honnan mindenki a saját falujába, városába utazott vissza.
Tóth plébános a hó közepe felé egy ujabb zarnndokcsoporttal teszi meg ezt az utat. Aki hajlandó részt venni a zarándokuton, bővebb felvilágosítást nyerhet szerkesztősé günkben, — az esti órákban. (*)
— Regenhardt éa Raymann
lendsmasztok, női és férfi xaeb-kendők, Msy és Holfeld rumburger váaznak, len és linóbatlsztok, slfo-nok, aifonbatlsztok mérsékelt árban Slnger divatáruházában szerezhetők be.
= ,,Tótra" csecsemő-kelen-*yék Schwarcz Dezső cégnél, Főút ». szám.
HÍREK.
Róm. Bonifác pk. Protestáns: Bonifác. Szivan \'3.
Meteorológiai Intéxct jelentése szorint íelhós iJÓ várható hóomelkedé\'iwl és a nyugati része-ken esí haliammal.
— Dr. Loser távozása. Dr.
Loser Alfréd, a kanizsai közkórház szimpatikus fiatal alorvosa, tegnap végleg megvált a kórháznál viselt állásától és még az éjjeli vonattal elutazott, hogy az amerikai meghívásnak eleget tegyen.
— A választói névjegyzék felterjesztése. Tegnap érkezett le a vároahoz a belügyminiszter rendelete ■ válaaztók névjegyzékének felterjesztése tárgyában.
— A hetiváaár. A szerdal hetivásáron lényeges áreltolódások nem voltak. A spenót megdrágult hétfőtől szerdáig tányéranként 200 koronával, a cseresznye viazoat 1000 koronával olcsóbb lett, habár volt elég, aki 8000 koronát kért literjéért,\' kl akarva- használni a szezon cikk koralsága miatt tapasztalt kelendőségét. Mákot valamivel olcsóbban, 8000 koronáért, babot azintén 4500 koronáért lehetett kapni literenként. A saláta 3-800 közt, újhagyma 3 —600 korona közt volt kapható. Tej 3000 korona volt. Egyéb zöldség-, tej- és buaplad árak uem változtak. A buza 300— 320 000, roza 280—300.000, tengeri 280—300 000 koronával kelt A haromfipiacon egy pár ciirkc 60.000, egy tyúk 40—60.000, ao-ványliba 60—100.000, kövér 150— 200.000 korona volt. S:éna 40 — 60.000, ?supp»zalma 40—50.000 korona volt mélermázaánként. Egy kocsi fa — 5—6 métermázsa — 200—240.000 koronával kelt el.
— 64 éves divatáraház. Slnger József és Társa divatáruháza Nagykanizsa Erzsébet-tér, Központ szálló épület megbírható bevásárlási forrás.
— Termelőknek nem kell a piacon feltüntetniük as árakat. A piaici árulitóasal foglalkozó termelők nagyon sok panasszal fordultak a városi tanácshoz, hogy a piacon ellenőrző rendőrhatósági kötegek tőlük Is követelik, hogy árjelző táblákon tüntessék\' fel saját termelésű áruik árát. A városi tanács ebben az ügyben átírt a rendőrséghez, hogy na erro vonatkozó rendelet randelkezései értelmében a ártáblák kötelező használata a termelőkre nem vonatkozik. A rendőrkapitányság elküldte az átiratot a kerületi főkapitánysághoz, amely most érkezett válaszában magáévá tette a- városi tanács állásfoglalását, melynek értelmében az árucikkek árának táblákon való feltüntetéae csak az üzlet-azerüleg árusítókra, termelőkre ellenben nem kötelező.
— Nyári nJdonaág[ok, grena-dinok minden azinben, epongeok, mosó msrcquénok, gyapjú deleinek, libertl batisziok, nagy választékban érkeztek Singer dlvatáruházába.
— A kanizsai kórház májusi élelmezéal axámlája. A nagykanizsai közkórház május havi élelmezéal azámláját most terjeaztették be a városi azámvevőaéghez. A kórházban ápolt összea betegek élelmezése május folyamán 77 millió koronába került. A 6439 ápoláal nap, amennyit a kórház májusi jelentése kimutat, egyenként alig 12,000 koronába került.
1924 juolu* 5.
ZALA! KÖZLÖNY
— Esküvő. Harsai/ Gizella és Bocsor Pál m. kir. honvédfŐhad-nagy f. hó 7 én, szombaton délelőtt •7,11 őrekor tartják eiküvőjQket ■ ferenclek templomában.
— Adóügyljegyzőválaaatáa. A p«c«ai községi képviselőtestület tegnapi ülésén Heringet Ltjos aljegyzőt adóügyi jegyzővé választotta meg.
— Divatba jött a sáróra túllépés. Az egyre hosszabbodó nyári napok okozzák talán, hogy az üzistekaok egyre jobban nehezükre ealk lezárni a boltot 6 órakor. Az emberek Is ilyenkor eléretnének legjobban váaárolni, hogy megazabaduljanak a napközben uralkodó kánikulától. A városi rendőri büntetőbiró! hivatalhoz ujabban aok feljelentés érkezik egyes üzletek záróra túllépése miatt, amik felett legközelebbi tárgyalásai alkalmával fog ítélkezni a rendőri büntetőbiró.
— Cowercoat ripa, wyps cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok n«gy választéka Slnger divat-áruházában ktpható.
— A villanyáram dijak ren dezése. A városi tanács legutóbb április végéig terjedő érvénnyel állapította mrg a várna területére a villanyáram diját. Ugyanakkor azt az elvi határozatot hozták, hogy a jövőre nézve a szénárak alakulá-aához mért állandó kuka azerint fogják az áramszolgáltatás diját megállapítani. A szén 100% os áremelkedése után az áram dijak 80%-os emelését szavazták meg. A azénárok azonban már akkor paritáson álltak, mig a munka és anyagköltségek, tmelyek aziotéa jelentős tényezői az áram-elő állítás költségeinek, máig aem érték el a paritást. A Transdanubl.t ezt a határozatot sérelmesnek találva most a városi tanácihoz fordult. A pénzügyi bizottság ötsze la ült ebben az ügyben a a tárgyalások folyamán arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy a döntő bizottságnak ez a régebbi határozata nem maradhat érvényben, hanem visszatérnek ebben n kérdésben az eredeti szerződésben lefektetett alapokra, amely egyformán megvédi a vállalat és a város érdekeit a az áramdíjak emelésére szorzószámot fognak megállapítani. A cég a szorzószám megállapításához való javaslattétel végett szakértő bizottságot fog kirendelni. Mivel cz előreláthatólag csak junius végére készül el munkájával, átmenetileg a világítási áram diját 600, az Ipari áramét 400 koronában állapították meg hektowitt óránként.
— A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4. 5, 6. 8, 10 és szővőcSrna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagaágban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Slnger József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Nem azabad eladni vá-roal ingatlanokat. A belügymi niszter leiratban fordult a városok vezetőségeihez, melyben korlátozó Intézkedéseket kőzöl a városi ingatlanoknak eladására vonatkozó lag. A leirat szerint ugyanis épen az Ingatlan blztositja leginkább a városok vagyoni állapotának fenntartását. Akkor sem helyesli telkek, házak stb. eladását, ha az a forgalmi áron alul történik jóléti vagy egyéb vállalkozások támogatása elmén. Az ilyen elidegenítéseknél a belügyminisztérium ciak akkor ■dja meg jóváhagyását, ha azt magasabb kulturális vagy vagyoni érdek feltétlenül kívánatossá tesii.
— Tanltógyülések. Ma Zala-egerszegen az állami és Zalaazent-ivánon a katolikus hitközségi tanítók gyűlést tartanak.
— Mnnkáahlány Balatonfüreden. Nagy hiány mutatkozik Balatonfüreden mezŐgaidasági munkásokban, ugy, hogy a gazdák már kénytelenek voltak a vármegyétől kérni 50—60 főnyi gazdasági munkás csoportot, hogy a szűkség js é« halaszthatatlan munkáitatásokat elvégeztethessék.
— Rendbe kell hozni a megye Útjait. A minisztériumból ujabb aürgető leirat érkezett a megyében, hogy a jelzett au\'ó-turaut aikere érdekében az utakat hozzák rendbe.
— Megnyílt a jéggyár — a Traosdanubia telepén. Jég kilónként 400 K ért kapható.
Url ás női divatcikkekben icijsro\'.idabb kiszolgálás Schwarcz Dozső cégnél, Fó-ut i
— Egerszeg dijai a csendőrök versenyáré. Ziiaegerszeg város a csendőrség athlétiksl versenyeire egy 1 milliós tiszti és egy félmilliós legénységi dij«t tűzött ki.
— Országosvásárok. Pünkösd u\'.ánl kedden Zalaegerszegen, Zsla-szántón, Stenlgyőrgyvőljrröa, szerdán Lesencetomajon és S-.entantal-fán, 13, csütörtökön pedig Zila-lövőn és Tótszentmártonban lesz országosvásár.
— Perzsa, gobelin , satén -, bécsi ágy teri tők észleletek és asztalteritőkből nagy raktárt tort és jutányos r.rban adjs Slnger J5zssf és Társa.
— Pótváaár. Az alispán Lintl községnek junlui 12 re pótvásár tartását engedélyezte.
— A cséplőgéptulajdonosok ügyvezető-igazgatója Gyula felhívja az érdekelteket,hogy CléplŐ-gépnél alkalmazott munkásaikat a cséplés msgkezdése előtt jelentsék be az Illetékes hatóságnál biztosítás végett.,
— Vak Ujak fölvétele Az- Ifjú vakok dunántuii áll. s. Un-, noveló- és foglalkoztató Intézete Igazgatósába í\\x03ibalhalycn ezúton lioxxa sz érdekoluk tudomisára, hogy s vakok szombathelyi intéztében f év szep-tom cr h^ 1-én leondó belépíssel 10 oly oövindiket vo»x fol,N<rtyk 14—í4 életév közötti korban vjtmik. Az igazg<tós*g falút fe\'hlvj* « 14. élítévéket mar elért vnk ifjak szülóit, lioxz»t«rto»óit, gyámjait, i\'.lctvc ax illeti sági köiség c:íljáxo»is»t. hogy bx oly v k if.akruk, akiknek a vakságon kívül sem testi, Nsm stcilcnii fogyatkozásuk nincsen, a felvitel iránti kérvényt mielóbb kuldjók be az i\'itézet igargítiSsigihoz, Sso:nbathcly (Krnuszt Keleuion-utca 4. szára), hogy igy felvételük m>i szoptomber hú 1-ro eszközölheti legyen A lel vételi kérvényhez csatolandók: 1. szül:tési anyakönyvi kivonat, 2. s vak látishiioyit igatoló orvosi bizonyítvány, 3. himlóoltási bizonyítvány, 4. n v*k egészségét igazoló orvosi bizonyítvány, 6. illetőségi bizonyít \'íny, 6. s felfolyamod ) esetleges iskoUi bizonyitváuyal. A teljesen vagyontalan ifjak ingyenesen, a vagyonnal birok p*d\'K kedvezményes ellátási díj kötő-lezettscge mellett vétctuek fel. Tájékoztató-sul megemlítjük, hogy a felvett ilj<k oktatási idóUrtema 4 év, P.xen id> alutt ók megszerzik minJazon elméleti ismereteket, melyekre cyy képzett, órtelmos iparosiak szüksége vau emellett ax intéxct kiképzi óket vagy a ko- ir fonásban vagy a kefekötés <s székfonásbnn. tehát oly iparágakban, amelyek a vak képességének leginkább megfelelők Egyebekben ax érdoklódóknek bóvebb íct-világositást az Intéxet igazgatósága nyújt.
A jól öltözködő arl éa női világ figyelmébe 1 A FILIPP-kötőde (Szombathely, Szél! Kálmán-utca 6) harianyái éa zoknii a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetŐk és javíthatók, igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
A Munkásifjak leventecsapata
A Munkásifjak külön szervezett levente csapatairól Irt sorainkra a ceerkészciapat parancsnoksága felkért bennünket a következők közlésére :
A testnevelési törvény végrehaj-táti utasításinak 18. § ának II. bekezdés" Intézkedik orról, hogv az O.\'sz. Testnevelési Tanáci a Testedzés teréa rendkívüli érdemeket szerzett egyesületeknek megengedheti, hogy kötelékükben levente-osztályt alakítsanak.
A 18. § 3. mondata Igy hangzik: „A Magyar Csorkész Síövet-a ég kötelékébe tartozó cserkészcsapatok ezzel az engedéllyel már e rendelet erejénél fogva blrnsk, de nmely cserkészcsapat ezzel az engedéllyel él, az tartozik kötélé-kébeo külön levente osztályt léte siteni, melyqek irányítása a hivatalos testnevelési szervezet illetékes ezervei által a Mtgyar Cserkész S\'övctzég elnökségével egyetértő-lég tVténlk."
A „77 es Síentlásrló" parancsnoksága ezt a bejelentést tetta mag ac intenció ezzel sz, hogy a cserkesz- munkától ns vonassék el az Ifjuiág s legyeu lehetővé továbbra is a jobbikká válni vágyó ifjúság cserkészeibe való tömörülése, t cserkész muaka to/ábbi foly-tatása, a kirándu\'ás, a táborozás stb. A testnevelés egységét pedig biztosítja a fenti rendelet hivatkozol pontj 4 Is.
WOZGŐFÉWYfrfPSZIHHáZ.
A nyári szezonban hétköznap fél 8 és 9 órakor kezdődőek az elősdisok.
Pünkösd ünnepein gazdag és változatos progracuo: hoz a két mozgó. Az Urinls azombat—vasárnap msgyar filmet jítsdk, Gyulay Pil költeményének átdolgozáaát, a mHárom árvát*, fŐizorepbso a m»-yyar fjlmjátezás k\'acse: Muzsnay Bella, melhtto Váodory Gusztáv, Jic\'zó C\'a, Sréc.i Ferkó. A Világ szombat—vasárnap bravúros kslan-do:filmet jjtsxlk Hirry P.ellel a főszerepben: „Mi történt az éjjel?\' c-mrnel.
Hétfőn az Urániában a húsvétkor ssjnosan késve érkezett Para-mount supar film : a «Néma város" t a Világban a mult év legnagyszerűbb filmje : „Sodorna és Gomorrha" megy, két rész egyszerre.
(Saját tudósítónk telefonjeiontéie) A mai tőzsde Irányzata egyenlőtlenül alakult. Nyitáskor a hangulat kedvező volt, a forgalom élénk és magasabb árfolyamok kerültek felszínre. Később a nehéz értékekből kiindulva árlemorzsolódás áUolt be, mely 3*/« árveszteségben jutott kifejezésre. Ez annak a következménye volt, hogy a tőzsdeidő alatt a pisc Bécsből nem kapott biztatást. Nagyobb értékekben a napok óta tartó szilárdulásl folyamat él a folytonosan növekedő pénzajánlat folyamán a tltkáraág egyes értékek jegyzéaét többször felfüggesztette. Különösen az iparpapirokban volt érezhető a javulás, de kisebb mértékben hnsonló tendencia volt észlelhető a bank és takarékok piacán Is. Zirlatl árfolyamokat nagyréazt a közép árfolyamok alatt állapítot-
ták meg. Zárlatkor a hangulat kiaaé tartózkodó, forgalom csekély, irányzat tartott. Koaztpénz !»/, — l\'/tVa-
Utótőzade. Kötések ma a leg-alacsonyabb árfolyamokon történ* tek. Ualó Stinház 101, E\'sö Magyar 10500, Amerikai 9600, Angol Magyar 67, Hazai Bmk 235, Salgó 790, Rima 155, O-ztrák H.tel 250, Leszámítoló 96 áru, Nave 184. Földhitel 473, Pesti Hazai 4650, Cinner 29, M.gyar H tel 677, Schlic\'í 93, Hoffherr 200, Acél 295, Ung 172, D.nubius 1475, Vili.mos 4)00, Vuikán 1815, Hizal f* 118, L(chtlg 175. Trőit 10, S:á«tvíri 170, Kohó 640, Mignizit 2625, Kőszén 3975, Urikányi 1300.
Eati mayánforgalom. Irányzat t»rtott. M.gyar Hitel 670—675, Oiztrák Hitel 253, Stlgó 770, Nova 182. Ginz Dinublu. 3950, Kőszén 3975, Pesti H izal 4675, G -.orgia 585, Földhitel 455, C ikor 3500, Kereskedelmi 1475, Mező-cukor 300, Dorogi 38—40, Stalámi 135, Kohó 635, Urikányi 1300.
Elővételi jogok t B<róti4D00, Schw rrtzer 1000, Pamut 69000 korona.
Nemesfémek. 1 koronás 7200,-\\ forintos 18500, 5 koronás 76500, 10 koronái 190000, Dakát 205000.
Terménytőzsde. Buza tlazavi-
dékl 76 kg-os 312500 -315000, 79 kg-os 320000-325000, egyébvidéki 76 kg os 307500-310000, 79 k*-os 315000-320000, rozs 260000-268500, takarmányárpa 300000— 310000. sörárpa 315000-335000. zab 320000-325000, tengeri 9.70000 -275000, korpa 234500-235000.
A mai termánytőzade irányzata gabonanemüikben kissé jsvult.
Buta ára 5000 koronával ernil-kedett.
Sertésvásár. Felhajtottak 1480, eladatlanul visazamaradt 600. A vásár körepe. volt. I r. 26000 —26500. Könnyű 23000—24500. Szalonnáa félsertés 30000-31000. Lehúzott hus 32000. Zsir 31500. A takarékkorona árfolyamai
A Dtvlxaközponi közli, hogy ■ takarékkorona mai árfolyama 133 papírkorona.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzéseit
Deviza ValuU
Vatutik
Ntpolaoa jifooo
apjol (501 j * i joo-)v!joo
í«s \'SS
icjoir «• Bé;s .... 76 j 79 79 175 Berlin. . . 410 1 410 43 43 Prága . . . . 3V0 I 400 30* 139S Nawjrorkban 12.00
Zürichi zárlat i
Pá (Is 2yjOOCi, London 2458 00, Newyork 6U9 00, Brüssel2i4 ), Mallaod 2480 00, Holland 212 60, Berlin mOO.Wiea 79 84, Solls 402 60 Prága 160000, Budapest 65 00, Bukarest 247*60, Belgrád 687 00.
H deviza-központ hivatalos irfolyinil
Devizák
j iBiiulio ISSSO-SMSO
ü.kaml J7JJ9S
Kfi7«rh4f• 1}OSO-I)4SO Dolli/ 5{J10-1IIW> KrUa-.itola IIIOO-ISSSO
fí«rcU It 4j?o ojo Ixxioo lSSioo-)ftS}C«
Dii(> Ittak SC-30-4IJC- Bitml S^o-aijo Ura iS?0-40)» Olaiiontl^ j510.4c.j0
0««cr. Ioí. iljtj-iig(0 1 Plfit «6»o-4770
L«l Jöo-jgj | fc»<a t««o-tS»
6ieko< ir/Jl\'W Siockboitn tj;joi4<co
sljo-i&lvo SvIJí IlluO-lCSOO
ioijiijj bk> uíij-iijio
1UJOS44JO S«4IU ÍJJ-4JS
BilpU loSj\'i\'j
N«wjoo ttKOtlIM
- Áll amj egy forgalom. Az
állami jegyintézet május 31-ki kimutatása szerint, az államjegyfor» gilom a május 23 lkai állománnyal szemben 262Vi milliárd emelkedést mutat.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlm 5.
A mallsszorok megtámadták Skutarlt
Belgrád, juoiua 4. Az albrfn határral érkező jelentéa szerint 77.COO malisszor tzomhaton megtámadt* Skutarit. A harc még vehemcaen fol,lk.
Róma, junius 4 Éppen moat ér kezett jelentéa közli, hogy a nacionalisták megszállták Tiranát. A kormány csapatait a harc során megverték. Mindkét réazen körülbelül száz halott van.
Belgrád, junlua 4. A Novaatl jelenti, hogy az ellenzéki pértok vezérel a Veldeaben tartózkodó azerb királynak táviratot küldtek, ■melyben arra kérik, hogy az albán, éa román eaeményekre való tekintettel azonnal hivaiaa össze a szkupatinát.
London, juniui 4. A Daily Mail Brindiaiböl való jelentése azerint Olaszország éa Jugoszlávia meg-egyezéat kötött, hogy azökség eaetén közös lépést teaznek Albániában.
Kiélesedik a török-olasz konfliktus
Róma, junlua 4. A Trlbunának jelentik Konstantinápolyból: A török sajtó egyre fokozódóbb Izgalommá) fordujl OUazorazág ellen. Azzal vádolják Olaszországot, hogy Rodoiban csapatokat von öaaze éa hogy a török partokat haláazcsó-nakokkal megfigyelteti. A török aajtó követeli néhány korosztály behívását. A konatantinápolyl olasz nagykövet néhány nap óta Rómában tartózkodik, hogy ott jelentést tegyen kormányának.
Kslstós szaikesxtó: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Réezv.-Társ.
Nagykanizsa
Felhívás.
Nagykanizsa város forg. adóhivatala az általános forg.\'adó napló leszá. molása céljából közzélelt junius 6 iki határidőt a közbeeső vasárnap és országos vásárra való tekintettel janina 7 lg bezárólag meghosz-azafcbitja és egyben íelhivja az általános forg. adóköteles egyéneket, hogy ezen meghosszabbított határidőn belQI forg. adó naplójukat a törvényes következmények terhe alatt a városháza kis tanácstermében I. em. feltétlenül mutassák be.
Városi forg. adóhivatal.
Apróhirdetések
ApréhlrdaUa 10 artlg 8000 K, minden további H« OOO K. mlDíien v*at«r«bb bctOrel aaedett nó 1000 K. Alltat krrMökn.k 38 ■itaalék krdveimáuy. Vuir- Onoepu.po-koa J6 uaiAlék hUr.
/ilaiir&vo Kertedé* JfoCtaU \'Cy Ual*ltaelyla4i
t««<li< ifrttí lakkul uooatl Wrtoadfi. Bírekfcet itt. Kitco JáooaMa*) Xcmlrrátoa.
l.tillA IwtViWil, UKcc\'.kc • tiiui W< e«4 viroiKiiUs kerestetik. Ajanlatokat K4i;onil Teicasr-■c»ho, (Dell Vaiot]
Úetoclifa i> alkalmat 4 drb J (m «-«lr» tinó • UdO <■ mcgtekin&etó ■ Rcbeifraisui (tiiilialgbin. TinUíkimli /»lm«Duslhllí I\'kii. »JÍ
T<f 5t)«. mcicblihf.o tlaits UclAnA, >ki > MayireUiWa i. ,i,.„. ,„n0l|| fc«Mp<ift teWíietik. — A|íoliKi \'xi<r\'.,r (. Tín,i naolaoLiiit liok.lbo
A vidék Ugkiiünóbb boxai mindenkor a tag nlctöbban beszerezhető palackozva
"Tw 3000 K-tól 5QQ0 K-ig Somogyi Testvérek
H.gy.r ulc. 1«. „ T.telon 489.
A budapesti tőzsde
záró árfolyamai.
Il\'a MOwatkazök i
Ar«OÍ-M»C7. »
Hu ti •«<> Axtir
UtfT- Hit. «IO
lalxlk* \'»«
Leaiimit. í8
01.-M. bask ti l
Osiif. Hl«. UJ
Uofi bank »4 Baekverela
Akilioo* b 14
D. Áftti 74
FWdhUtft. 41*
Ucrr. mL |. 6. » —
M.-Caeh\'lrait. jl
Porx»lml 4!
Ker. Hlt*l IS
K»0»r-N*m«l J«
Kí«r- J*l»*Jo« tr.ji
Várod bax>k IC.»:
U«ku >i\'<
Neai.b.4stak. 41 Ktrwk. I
Afomlelsn AH.M1
Bcrt.^uío
ÜMnti
Ul|Ml>l ICOO
Hw "P*- 88
Ali. KCnío 4CCO
xftróártolyi
Kéntl Virod ,D4Ü»M»l
Újlaki Uotó tlny. Uriktorl Ca«r«»
Coloo . — Athtearcm l« l»s
Ab a. b rt(i 5>3 Fruklla
» » -J Olotoa <1
Blatoaltöh él 14.J0
Takarékok Pallaa Rtral ■eo
BiÍTlrcil 1?. J] RI(!o 10
Urei»«f®*l l».JO Sicpbaona I1SO
P6ráro*l 1(4 PfiTiroai 07 11.30
Kfibioyal Tak l» Uial<ea«a ■ 1
Alul. Tak. Wc-íilof r
Uoltil Haaal i>a» ■41 4X>o TaintTtk
Elad M.BIat. reoo Hifiül (It. •4$
FOMMT* loj Kfttofi 43
Mafj.-Fjaída JJO CliVy
{^ao.1. t. Ond. Oipfy- sio
FlbUa vaa 8
r*cr>* 1400
Ptmkcraak.
Ráüt D. hrir.il IJO
Bon.-M. Oaoi-Dao.
Coocordla 49 Oanr.ViU. íljo
B<kl.c..:.l íí Gtp 4a rawl (4
• S> IIO
TfirMaataln. Sf Hofixn SIO
OtaeUa 5S Kaaiab
H«<»rfa Xlaallaf
KiiUymalota SS KU»a 61
Vkkiörta 1«3 Út* Ifi
Tr. DansMa JO Up tik IJ.JO
\' 0kc<raz>4>
Cbaudolr Vcjlfu V«ec«7V
:
I?««Mm»no ftc-ibnOlln ! StiStk SthOllCT • Teoáloí ; usitn
ralpar
| Ali. la C»tf«4 Dao^txtitl R{j<> I*
| G-Jlraita S Hull U I
Hool fa 1
Kíit.ttojal Kror.t«/|« I LlcciO Hiltl la AmtrUiI fa Elit M. L\\Oji Mifemaokj 1 Ncniaü fa S UclKli
Ofa I
R«.tieral I S<U*0ela 1 Tb4k
Natkl ig
Vik. tuio. Zabolai I
Zaolal I
Pabaok BrfiWrt.
KOiUktdti
Adria Sl
Atlantlka
Mlö. j
ADanvaai
Cnknri;irak
" I lBll t. ->®» K. 4a laelpai" ?>1 , Sit(. l«odt»
Hor»»t r>k. Cekori;" C. roricia
1 Cy»f)omo»6 | Si4»í K6ii ! W. Ttxtll
Lera\'
Calcsn Sialáml PíapíM ViU. rui|4 Tokaji Halkcmk. Qkx. Vilii
Itat U»4 Varai. TttJ. Alt. (la
V«aylp»r
Spödfim «4<
fUX a
i«o M:«*f/a
Stikra (I V»&Í4f
)} : Cbioolo ■ 0.7} ! Daoica Dl.ca
»0" Ktlíll «ur
;6o XW:
10 Xlotlld ;.o T6r6k
11 Labor
Olajok
OlaJI; «f toj
Uaroil p«l. l4o
SOr 4a nau
KJ»iioal 161 41 Kii lljtór S]
Potflri ifié 600
Bari ti jjoo
K«t>«TÍcb jo
RHiY*oy»6« IDI
Timui aa. 160
Oaebwtadt »oj
SaAUodAk HsoclHa —
Korai MUI4 S)J ScbwanMt 7) 8«iaa ,1
KOIOnraUk
Dotocl IS
Dtoli i.fU. 1»
Paltea (S)
Kim] —
Gorál d8o
loteaz. SO
Tekfoo SIO
Tarai —
Unió aalob, 100
Siotcokl IS
ZaoTaptlf. }»
Blidl 16
KlrlljaalO
Varit Ion
Bíol 90
Bnaa6l Jfri
Corr\'ra fUa t)
PajrW l«
Haacralfa* «7
Suxfliiti >7
OalCfnM\'S tOO
Uacr.-Ntnai j}0
Torai Bp«at —
VckahraMak —
Ojfin bír aj
H00
♦ A Zalai Közlöny 4
A szerkesztősóee és kiadóhivatala .
# Fő-ut 5. sz. alá helyeztetett #
Vasúti menetdijak
1924. iunius 1-től.
Nagykanizsáról Oyorsuonall Sxemélyvonatl
t. out. il. out m. 011L 1. ont 11. oszt m. osst
■udapeat dv. 274500 164700 10980C 164700J109800 5490C
Székesfehérvár 196000 117600 7840C 117600 78400 3920C
Siófok 135000 81000 5400C 81000 54000 2700C
Fonyód 88000 52800 36S0C 52800 35200 1760C
Balatonszentgyörgy 62500 37500 25000 37500 25000 12500
Sopron dv. 216000 129600 864CC 129600 86400 4320C
Szombithely 150000 90000 6000C OOOOO 60000 30000
Zalaszentlvín 73500 44100 29400 44100 29400 14700
Zákány dv. 3SÓ00 23100 15400 23100 15400 7700
Gyékényes 49ŰOO 29400 1960C 29400 19600 9800
Bircs 107500 64600 4300C 64500 43000 215C0
6000 koronával olcsóbban
tör a napi áron alul
beszerezheti szappanszükségletét
elsőrendű szinszappanbóí
nagyban és kicsinyben
Perényi szappangyár, Magyar-utcza 22.
KtszSnétiyilvánitás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem eihunyla alkal mával fájdalmamai részvé. lükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet.
Őzv. Zalai Andrásné.
Átveszünk
aratá9i cséplést egész uj G-os cséplési készülékkel százalék rtfszeseöés ellenében. Érdeklődés:
gróf Deym János
uradalmi |6uáglgai|at^áflnál Les«nczetom«| (Xala m.)
k. rilUsoyal a IcfjaláaTOubbaa. (7Dr»lrt "iljlcll.mlt*»*«r, li([xraaUWa Icgtíaio-JcePIU) aabbam ai JkrfbdnUatHó vU a auppao
Ali Email L\' clalmltia. tlWr« (a
Jíti-.HUtvi VThr U utfíUuarW .97 KIS atinuíU^:
GflOG KOSHETIKA
BtI>APK8T. MÜZEUM-KÖKír* 13. X.
Telefon 1 JöaMflOa-87. V.Mkl uJOGItfft, <4ja«M kr*t«I<t >Uiub«/it»4l. ki Hun utpiiJklblt UUnllUu.
rllla>)7- 4s UajtauUi \' - " -*\' \' •
Ha azt óhajtja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyilt piros pQn> kösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borii Igya (1 liler 4600 K), mely különöien vír-gzegfoyeknil nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Egyinruházitl kizárólagos szakOzlet
ClttjlÁb axonfial bahöl-
CinaOH tözhatO, a város bel-területén fekvő loUssintes és emeletes roagáa-, tobb lakással biió házak, üsletbázak.
Balitonl nyaralók, több birtok eladó.
BaUtoo melletti 100 holdaa ;ó birtok eladó, stip lakással, épületekkel.
Pénxkttlceönök olcsó köz\\«tités«.
Szigriszt László
O. P. B. által en«;. Ingatlan- éa pénzkölcaön közvetítő iroda
rö-UT 8. SZ. Bazárépület.
TBLBFON 150.
DRÓTOKAT
lillV UfyWt, fíny««:rtltwií.r. !">\'-
p.inyiott, cnoiolt £s g.lvanliilt klvitil-bflo. v«i- U *célmlQ^*ígbon r.ktíiról - iiilit
Mosonyi Jenő, Budapest
VL T.r4«.k»rut 60. Tll^M 137-68
Bontásból tlkfiűli
építési anyagok
(téflls, tetőcserép 6s öpUlatfa)
jutányos ároD eladók. £«y«jait TésUByérak gyártaínyu hírarolt- áJ lapos cserép. labatJanl portlaod ctiuaVú aéu
vngontltelekben .megrendelhető:
Mígyar építőanyag Ker«skede!ml R. T.
nagykanizsai képviseleténél "i
PflUK VILMOS
oki. m«ruOk Nagykanizsa, Kazlncsyulca 39.
Telefon 104.
Nyomatott a Zrinyi Nyomda R.-T. nyomdájában NagykaDizsén. (Nyomdavezető: O.\'enbeck Karoly).
Kossuth-köppeny
Kóssulh Lajos nevét használták (el köppenynek az őszirózsás lovagok, a Kossuth Lajos nevéhez füzódő varázserőt az ő szolgálatukba hallották és Igy, miután ünnepi köntöst csinállak a nagy magyar nevéből, kellőleg felszerelve megrendezték gyűlésüket, amely mint előre volt látható, bolrányba fulladt. A Kossuth név varázsereje hozta össze áz emberekel, akik Kossuth nevéhez méltó gyűlésen akartak részt venni és kaplak helyette egy dlnasztlagyaláző, októbrlstahangu, tömegei Izgató zebudrkuszt. Az egész úgynevezett népgyűlés az önimádat és öndicséret jegyében Indult és miután kellőleg udvarollak egymásnak, a kormányelnök elleni vad neklrohanással folytatódolt és a királyi ház durva gyalázásával ért. végei. Agitációs gyűlésnek jelezték és botrány-gyűléssé fajult. Amikor a Károlyi-rezsim embereit magunk előtt láttuk felvonulni, lelklszemclnk elé képzeltük ,a Nemzeli Tanács védelme alatt\' feliratú táblákat, mint méltó keretet az októbristák gyűléséhez. Mert oklőbrlslák gyűléseztek. Októbristák szónokollak és októbristák gyalázták a királyi házat. Kossuth Lajos nevének köppenye alól lövelték a gyűlölet nyilall, Kossuth nevével ajkukon Izgattajt- és hívták fel a külföld fig^ímét, Kossuth Lajos álarcával kendőzött arccal éltették a köztársaságól. Hogy milyen szellem uralkodott a gyűlésen, mutatják azok a minősíthetetlen kifejezések, melyek a dinasztia ellen elhangzottak, mutatják azok a szenvedélyes kifakadások, melyek a gyűlést korcsmai nívóra sülyesziették.
A régi képviselőházban bemutatott szereplés kinyitja még azoknak Is a szemét, aklkel eddig a Kossuth-köppeny ügyes felhasználása tévedésbe tudott ejteni. Ha Kossuth Lajos élne. maga tiltakozna leginkább az ellen, hogy nevét Ilyen agitációs gyűléseken köppenynek felhasználják. Károlyi Mihály. Hock János neve való oda, ahol Kossuth Lajos nevét tűzték kl cégjelzésnek. (")
Japán megszakította az érintkezést Amerikával
Newyork, junius 5. Fish, nyugalmazott amerikai ellentengernagy wiübur amerikai tengerészeti miniszterhez levelet intézett, amelyben arra figyelmezteti öt, hogy az Egyesült Államok Japánnal való háború esetén az avult flotta miatt igen kellemetlen helyzetbe kerülne A bevándorlás kérdésében a japán és az amerikai felfogást sohasem lehet kiegyeztetni. A japánok hivatalosan ugyan nem. de ténylegesen megszakították a diplomáciai összeköttetést Amerikával. Ez olyan állapot, amelyet rendszerint hadüzenet szokott követni. Japán hadüzenete a közeli napokban természetesen nem várható, de kétségtelen, hogy belátható időn belül be fog következni. Japán minden erejével arra törekszik, hogy keleten Nagybritannia szerepét játssza és ezért nem tür meg maga mellett más nemzetet.
A nemzetgyűlés mai ülése
Budapest, junius 5. (Ssját tudó-sitónk telefonjelentése.) A nemzet-gyűlés mai ülését 11 óm előtt né-nány perccel nyitotta meg Szcitov szky BéU elnök. Az elnök bejelenti, hogy Pulnoky Móric képviselő a közigazgatási bizottság elnöki tlaztjérŐl lemondott. Helyetto Bottlik József képviselőt választották meg. Ezután bemutatja az Országos Vitézi Szék meghívóját, amellyel a Magyar Atlétikai Club margitszigeti sporttelepén vitézzé avatásra a nemzetgyűlés tsgjsit meghívja.
Az elnöki bejelentések után Her-mann Miksa beterjesztette az egyesített pénzügyi és közlekedésügyi bizottság jelentését a miskolc—diósgyőri helyiérdekű vasutak átminősítése tárgyában.
lamássy József a közgazdasági és pédzügyi bizottságok jelentését terjesztette be az Iparosok Országos Központi Hitelszövetkezetének segélyezéséről. A szövetkezetet az álltm 22 milliárddal támogatja.
A vámtarifajavaalat részletes tárgyalása következett ezután. A huszonhatodik csoportnál, mely a tex tllvámokról intézkedik, Sándor Pál mérsékelt vámllletéket ajánlott.
— Még nem láttam olyan törvényjavaslatot, — mondotta — melynek változatlan elfogadásához ilyen erősen ragaszkodott volna a kormány.
Saly Endre a kalapok vámjának mérséklését javasolta.
Bíró Pál Sándor Pállal szemben azt vitatta, hogy méltányoa kívánságok elől nem zárkóznak el, de a vámtarifajavaslatnak a konfekciókra vonatkozó tételei a kisipar védelmét szolgálják.
Görgey István, a javaslat elősdója atilária módoaltást ajánlott, amelyet a nemzetgyűlés elfogadott.
A legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor lesz.
Az albán felkelők elfoglalták Cawallát
Belgrád, junius 5. Albániából ér-kező hírek szerint a felkelők tegnap rövid, de elkeseredett küzdelem után elfoglalták Czwallát.
Szerbia és az albán felkelés
Belgrád, junius 5. A* albán helyzettel kapcsolatban Angolország, Franciaország, Olaszország éa az Egyesült-Államok Itteni követel megjelentek a kűlűgymlnlazternél, illetve annak helyettesénél, ahol azt a válaatt kapták, hogy az SHS kormány véleménye azerlnt felesleges az Idegeneket informálni az albán helyzetről és felesleges lenne az Is, hogy a kormány az albán ügyekbe bármely oldalról beavatkoznék.
Olasz torpedóhaió a Durazzól-öbölben
Belgrád, juolus S. Tegnap éjj&l a Durazzói-öbölbe befutott egy olaaz torpedóhajó, melynek parancsnoka azonnal partraazállt és kijelentette, hogy csak azért jött, hogy a távirati összeköttetést fenntartsa Tiranával.
Svájc—Svédország 2:1
Paris, junius 5. Az olimpiai labda-rugó-veraenvek Lözépdóotő elaő mérkőzéae Svédország és Svájc között 2:1 eredménnyel végződött Svájc javára.
A francia válság
Paris, junius 5. Politikai körökben meg vannsk győződve, hogy Harrlot msl audienciájs, melyen Millerand felajánlja neki a kormányalakítást, csupán formalitás lesz. Herrlot aem vállalhatja a missziót, ha egyúttal M\'llerand lemondási szándékát nem jelentheti be pártjának. Ugy tudják, hogy Mlllerand erre a régi Polncaré kormány valamelyik tagját bizz\'a meg kabinet-alakitással, de ha ezt leszavazzak, azonnal lemond az elnök is.
Hir az albán miniszterelnök meggyilkolásáról
Róma, jlinlua 5. Az albán vizeken cirkáló egyik olaaz torpedóna-azád parancsot kspott, hogy menjen Durazzóba és tájékozódjék a helyzetről. Az Albániából érkező jelentések azt állítják, hogy meggyilkolták az albán miniszterelnököt. Lzt a hírt szavahihető forrás még nem erősítette meg.
Az angol-orosz tárgyalás
London, junius S. Hivatalosan közlik, hogy az angol orosz tárgyaidat elnapolták. Politikai körökben kijelentik, hogy a megegyezésnek nehézségei vannak, mert a azovjet az angol kormány által garantált kölcaöot kíván.
Oreskovicsné vallomása
Budapest, junius S. Oreskovics BogumUné, a Váci utcai gyilkoa, aki orvosi vizsgálat aMt áll, tegnap délelőtt Minnich Károly orvos-szskértő kérdéseire egész váratlanul elmondotta, hogy előző vallomásai nem felelnek meg a valóságnak, hsnem az igazság az, hogy unokanővérét, Raffersberg Irmát ő ölte meg, még pedig ugy, hogy amikor aludt, megfojtotta, majd kinyitotta a gázcsapot éa a hasán borotvával ctak akkor ejtett vágásokat, amikor a holttest egészen kihűlt. Oreskovicsnénsk ez a vallomása ujabb fordulatot adott a gyilkosság ügyének.
Seipel állapota
Bécs, junius 6. Orvoai megállapítás szerint körülbelül két hónapra tehető az idő, amely Seipel teljes felgyógyulásához szükséges és es Is, cssk akkor, ha a javuláa olyan mértékben halad előre, mint eddig.
Magának a kancellárnak felfogását illetően jól értesült politikai körökben ast közlik, hogy hivatalához való kedve lényegesen megcsökkent. Ugy tudják a kancellár a keresztényszocialista párt két vezetője előtt, akik meglátogatták, kifejezte lemondási szándékát éa Ender dr. voralbergi tartományi főnököt ajánlotta utldjtul, a párt azonban ragaazkodfk személyéhez.
Lezuhant a Franco-Roumania egyik repülőgépe
Bécs, junlui 5. A Techeu melletti Frauenberg közelében tegnap a Franco Roumalne repülőtáraaság egyik repülőgépe a pária—prágai ut közben lezuhant. A repülőgép utasa, Dfcwaes londoni amerikai katonai attasé, aki a prágai rapülő-gépkiáliltásra utazott, valamint a
pilóta is megsebesült, de mindkettő könnyű természetű.
é3. évfolyam. 129. uzAm Nagykanizsa, 1924. junlui 6. Péntek 1000 korona
POLITIKAI NAPILAP
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Z.LAI KiZLuKY
1924. junlus 6.
Tejtermefők küldöttsége a polgármesternél
Tiltakoztak a szabálytalanul megtartott tej-razziák miatt Ezután a tisztiorvosok fogják végezni a teívlzsgálatokat
gálát alá vegyék, akkor a minta óéul sem történt szabály sterilen,
Nagykanizsa. hraius -(Saját tu&Mtónktól)
A nagykanlxsa vidéki tejtermelők hattagú küldöttsége járt tegnap délelőtt a városházán dr. Sabján Gyula polgármesternél. A küldöttséget Lőwenstein Emil bérlő vesette, tagjai voltak : Nóvák Jáooi, Braitr Itldor, Gyömöro* litváo, Groai Faraoc éa Kéri Jtnő tejtermelök.
A küldöttlég tagjai paoaar tárgyává tették a Ntgykaoltsán leg utóbbi alkalommal tartott tejvlzs-gálatokat, amikor la a hstósági kötegek oem a mezőgazdasági termények hamisításáról axóló 1895. XLV. t. c. végrehajtása tárgyában kiadóit 38286 896 a*. F. M. reode
let axerlnt járlak el.
Az elaö tfjrarzla alkalmával ax egyaxerüen caak tej fajaulymérővel megvitagált tejmennyiségeket min dao hatöaági eljáráa oélkül elkobozták, tisztán ciak axxal indokolva axt, hogy a tej közegészségre ártalmas éa ext már külsőleg ia aion-nai meg lehetett állapítani.
A panaszosok véleménye axerlnt ellenben a piacon ellenőrző hatóságnak csak lefoglalás! joga van i azután meg kell indítani a kihágási eljárási. Ciak ennek folyamatba tétele és befejexéae, Illetve elma-raaxtaló ítélete eaetén lehet a hamisított, vizezett vagy ax egéaiaégrc náxve egyébként károsnak talált tejmennyiséget elkobozni.
Kifogásolták axt is, hogy a tej-raxxla alkalmával ai ösaxca Kanizsára érkezett tejeseket éa tejáru sokat egy helyen, a vároahára udvarán gyűjtötték össse s Igy az egész város közönsége délelőtt 11 ig nem juthatott tejhez. Aki meg délfelé hozxá la jutott már, ax a mos tani meleg Időjárás mellett aligha vette aok haaxnát a koránfejt, későn kapott, tejnak.
Panaasxal éltek amiatt la, hogy amikor a klfogáa alá eaő tejeskan-nákból mintát vatták, hogy azt Kaaxthelyen a vegyvizsgáló állomáson vegyelmezéa utján ia vita-
mert nem két minta vetetett, melynek egyike itt őrteadő meg, a terme lök pedig nem kaptak elismervényt.
Mindetek a körülmények a kül-döltaéf előadáaa sierint ast biro nyitják, hogy a te/razzia a termelők, elárusítók és a fogyasztőkőzönség zaklatásával történt, holott a vlxa-gálatnak nemcsak célja nem lehet az, hanem elleakexőleg a lehetőség keretein belül a a fennálló axabá\'y rendeletek értelmében a forgalomba-hozók éa a viaárlókőxöoaég jogos érdekelnek siemmdtartásával min den felesleges zaklatást kerülni éa mérsékelni kell.
Kljeleotették a tejtermelők, hogy ha ilyen zaklatások a jövőben Is történnek, akkor kénytelenek lesz nek a közfogyasztásra szánt tejet ipari feldolgozás utján értékesíteni és nem fogják a tejet behozni a kanizsai piacra. Iparilag fcldolgoxva nemcisk kényelmeaebben, hanem anyagilag la előnyösebben tudják értékeaiteni a tejet.
Legnagyobb aérelemként ast említenék fel a tejtermelők, hogy a halyl sajtó tejhamisltókként pellengérezte ki őket anélkül, hogy be várták volna a hatóaági eljárás befejezését áa jogerős ítéletét.
Dr. Sabján Gyula polgármester megnyugtatta a küldöttséget, hogy a jövőben minden tejvlisgálatot a fennálló törvények éa arra vonatkozó szabályok axerlnt fognak végrehajtani, mert hlez a tejrazzlákkal csak si a hatóaág Intenciója, hogy megvédje a fogyasztók és a közegészségügy jogos érdekeit, anélkül azonban, hogy akár a termelőket éa forgalombahoiókat, akár a fo-gyaaitóköiöaaéget felesleges zaklatásnak, főleg pedig jogtalan meg-hurcoltatáanak tenné ki.
Bejelentette még a polgármester, hogy Intézkedett már tejvizsgálati műszerek beaxcrzéaét illetőleg, amelyekkel a vizsgálatot a hatósági orvosok fogják elvégezni.
Hégegyszer az Ördögárok
(Levél a szerkesztőhöz) At Ördögárok kitisztítást melleit emelt itót e Zalai Kóilőny 4a tényleg, néhány nap óta kavarják la tényleg aa Ördögárkot éa mint-hogy moat Inkább Upisikitjik mint kltlailltjik — igy . lakók egé.v •égügyl mlat a város anyagi érdekét elemelőtt tartva, aat jav.alom ■ vároel mérnöki hivatalnak, hogy ai Ördögéi oknak jelcnl.gi forrná-jébaa való „klllsttlláaát" haladéktalanul izünteitt? be, mert az a, eljáráa. melyet ea ü.dSgérok kltlaz-tltáaával moat végeinek — több a ■oknál. Sokkel jobbén tette volna a vároal müezaki hivatal, ha mindent ugy hagyott volna, amint azelőtt volt, mert akkor legelébb nem kotorták volna fal aa iaz.pol éa e aaemetet éa nem celnáltak volaa mellet aégeaan olyan bűit melyért még munkadíjat U kell ■ váróénak fizetni.
kogy a mérnöki klvatal ellenőr.0 kíaegel látták voUe. hogyaa történik a, . .kitin-™ ~ \'.ti.lell.aaég, hogy lojább^engedtak volaa 7,\'oam^
Aa Ördögárok »kltiazlltáaa* ugyan-U »«» \'Wénlk, hog, . "«»«\'. Utap, külöoböeö hulladák
az árok oldalára lesz dobva — átért mondom, hogy aa árok oldalára, mert aok helyen aa ároknak ninca partja, minthogy az árok melletti telektulajdonoaok közül sokaknak keritéae az árok közvetlen aaélén — hagy onnan izmit viitzahullion az árokba.
Mit arólna a vároal köstlaztaaágl hivatala ahhoz, ha valamelyik háa. tulajdonoa a megtelt hulladék gödröt Ilyen rendaaer mellett tisztítaná kl, mletahogy aat moet a vároa által foganatosított Ördögárok tlai-tltáanél látja, hogy a azeonyet éa hulladékot klstórná a gödör mailé éa — itt ott hagyni ?
Ha már egyezer kltlaztltják a árkot — miért nem vitetik al onnan aa árok tartalmát — a hulladékot ?
Kérünk\'sürgős Intéekedéat.
Aláírások.
— Flgyalam 1 A Myeter I Jtzz Banddsl egyesült szalonianakar HeveiI Sándor karmeeter .etetésével a .Korona" k.rthelyUégéb.n, kedveiőtlen Idő eaetéo aa étteremben ma éa minden aata ti.n;íclóe mQaorra] hangveraeayt ad, melynek keretében klattflkua, modero ténc lene ée dalok azerepeinek.
~ UH ia női divatcikkekben legttolldabb kiltolgálás Schwarcz Oaanő cégnél, FA-ul i.
HÍREK.
\\
Rém Kerbert pk Proteetáni Noe erL lir.: Szlvaa 4.
Meteorológiai Utéaet .-eleotíw aaennl enyhe jobbáré rejhée léé várható, rot helyűit .lével.
| Gróf Kngl.elch Bil. f |
A magyar főidből i.aaer kidőlt egy erőa tölgy. Gróf KegUvich Bila negyblrtokoe, főrendlhitl tag, 62 itte korában Sorno,yazrntmlklóaon elhalá\'orott. Régi májbeje az utóbbi Időben annyira erőt vett r.jte, hogy az orvoil tudomány tehetetlen volt vele etemben. Napok ótn cazmélet-lenül feküdt, mlg tegnap vlaaz. adt. nemei lelkét teremtőjének. Az elhunyt — .kl unokája volt aa 1848 i vértanú B.lthyáoy L.joa grófnék — ildott aalvü jóember volt, aki teljesen cealádjának élt á. főurl hőkerüaéggel aegltette e hozzája fordulókat. Siombnton dél■ útin 3 órakor temetik Ssmogy-azenlmlklóaon.
— Kain államtitkár Nagy-kanlxeno. Kain Károly földmlve-léaügyl helyettea illemtltkir édee-enyjánek 87. azületéanepja alkalmából ciütörlökön Bud.pe.lr2l Nagyk.nlzair. érkezett.
— \' Leeenl. t8ruk5.yy.i5 eegódarök Gabsovics Kornél teet-neveléal tanicanok kérvényt adott be e várót! tnnácihoi. hogy a teatneveléai blioltaág u\'ján sürgő-aen Intézkedjék a levente ifjak törzskönyvezéséhez segéderők felvételéről, mert azemélyzethiány miatt pontoa, alapoa munkit végeanl, a feldolgoziir. váró nagy eoyeg következtében, lehetetlen.
— Leaaatt ngy amelat ma f aaengból. Stróbl Ferenc 52 évei kőmüvee a Sugár ul 41. atámu hét emeletének épltéii munkálatainál volt alkalmatve. Tegnap délelőtt fél 12 óra körül valahogy meg-ciuezott a 6 méter magaa állványon éa letuhant olyan azrrenciélleuül, hogy calpőben cionttöréit éa több jelentéktelenebb auiód.at eienve-dett. A mentők besislli\'ották a kötkórhétba, ahol mindjárt ápoláa alá vették. Állapota aulyoa, de remény van rá, hogy 2 hét mulvj elhagyhatja a kórhátat.
— 64 ávaa dlvatámhám. Sin-ver József éa Társ. dlvetáruháza Nagykaalzaa Erzaébet tér, Központ azálló épület megbliható bevásárlási forrás.
— A kaaixaal hoavádaltlai-tak jnnlállaa. A m kir. 6 bon-védgyalogexred alllaatl kara püa-kö«d hétfőn n Zrínyi aportpályán n.gy.z.báau junlállat rendet l.bd.-rugómérkőzéaael éa tekeveraannyal egybekötve. Aki még vlaaiaamlé-leesik a hoovéd alllaztek nagyaza rüen elkerült báljára, fogalmat alkothat a pünköad-bélfőn megtartandó junlálla lefolyáaára, amely a maga gatdag programmjával eseményt fog képezni. A jualállara külön meghívók «s Idő rövldaége miatt nem leaznek kiadva. A honvéd altisztek ezen negyazabáau mulataágáre felhívjuk a kanizsai kötöneég különöe figyelmét.
— P4t»áaár. Balatonlellén jualua 12 én pótváeárt tartanak, amelyre az aliapán rendelete értnlmébea lovakat ée ezarvaemwháket Is fel lehet hajtani.
— A löglmná.luml Máala Konjragídó aj lá.ilójáaak falaaastaléaakőtbejött akadályok miatt pünkönd hétfőn nem l.et megtartva.
— E»r»a több a. l.kola osnlaastó Klakanlaaán. A vároa rendőri büntetőblrónak ugyaneael •ok dolgot adnak a klakanltte notórfua lakolamuleattók. T.gnec 30 ezülő ellen 50 Mj.l.otáa ügyi ben hoztn Szönyl Slador büntető, bíró azt az ítéletet, hogy vagy ||a. tolják, hogy az lekolrfgeigetó engedte al a (yatek.t az éráról, vagy fizessék meg a kisrabgndó pénz-
Wrségol. Mindkét f.llét.l teljealté-«íra agy heti heladákot adott a Mülőknek. Eaak.n kívül |, halom e.ámr. vannak a hlvetalban a nagyréazt klskenlraal la.ólamul.,, táe miatt tőrtént feljelentéaek. Kü-lönöien a 15—16 éve. fiuk, lányok rauleasáenek eoket, akiknek már negy heain\'t lehet veaal a mesei munkában la. Jellemtő, hogy at egyik 15 éves, meglelt, ismétlő-Iskoláé leány Igy megyarázta meg a bírónak a mulaailáat:
— Ekkor, létemre esek nem jirok lekoláhe, hogy e többiek csufoljanakj ? Meg attán hol fo. gadnak fal munkára, h. minden héten egy napot mulaastok, mert Ismétlő lekolábs kell menni ?
— Nyári njdoaaáfok, grens-
dlnok minden atlnben, < pongeok, moaó meroquénok, gyepju delelnek, llbertl batlattok, nagy válaattékbsn érketlek Slnger dlvatéruhátába.
\'— Elfogott tolvajtáraaaáv. Szekeres Jáaoa llckavadamoel főid-mlvea a bucsuazentláezlól vásárra hajtotta tehenét eladásra. Sikerült le neki hat millióért eledni. Hazafelé menet betért a pölöskel csárdába, hol aa élvezeti bortól jó kedvre kerekedvén, táncraperdült. Ugyenakkor tartózkodott a dárdában Sabján Jáooa gelael notórlua leebmetarö, aki ugylátsiik figyelemmel klaérte Siekerest és nyomon követte a váOrtól é. tudott arról, hogy a tehén ára nála van. A aetbmalető egyezerre jókedvet arlmulált ée táncrakereked.tt a kissé lltes állapotban levő Steke-re»te\', akinek táncközben egy mesteri fogással kiemelte zsebéből a tehén teljes árál. Mig Stakeres tovább folytatta a vlgságol, Sabján leaten ée ügyeeen kereket oldott. Mikor flzetéara került a eor, caak akkor vette észre S-ekeres, hogy od. a tehén ára. Eltűnt a hat millió korona. A caárdáaoé azonnal jelentette at esetet a caendörség-oél, agyban kötölto gyanúját Sabján Jánosra. A Clendőrök azonnal utána vetették magukat Ssbjánnak, akit sikerült la az egyik int.táblában elfogni Az elfogott zsebmetnő bevallott., hog; bűntársai Németh József é. Gena Gizella, akinél a pénzt meg Is találták. Kiderült, Hogy n bárom jómadár zaebmet-ezáere ée tolvajjiUra siövetkezett egymá.a.1, A csendőrség a triumvirátust a salaegarssegl kir. ügyáas-ség fogházába elállította.
— A unit havi forgalmiadó ■•axánaolía . lerótt forgalmfadók felalvltagáláaa, amely minden hó eleö hat napján eaedékea, már napok óta tart a vároaháta kla tanácatermében Radnay Jtnő, a forgalmiadó ügyoetlály veaetőjének kötbenföttével. Al adótók ■/, réate márl. alaget tett ebáll kölclezett-aégéaak. A forgalmladó-oaztály moat könnyen bonyolítja le est a nagy forgalmat U, mert elegendő ezemélyiattel rendelkezik e Igy . felakaek nem kell aa ajtó előtt ácaorognluk.
— Cowarcoat-rlpa, wypa-cord, Tutaa Kbaman trlkóeelyem uidoa-aágok aegy válaeitéka Slnger dlvat-átuháaában kaph.tó.
1924 junlui 6.
ZALAI KÖZLÖNY
— Mire való a sorompó ?
Az utóbbi Időben nagyon sok panasz hangzott el ■ városban, hogy a Csengery-utcal vasúti átjárónál a gyalogjáró és a kocilut sorompóját vagy későn, vagy egyáltalán le aem eresztik. Elvégre a sorompó, bármilyen gondot okozzon Is az azt kezelő vasúti személyzetnek, mégis ctak a közbiztonság érdekében áll a helyén s épen azért jogos ■ közönség gyakori felháborodása, mikor vagy már az utolsó pillanatban sietnek leereszteni a sorompókat és Igy a járókelők valamelyike közöttük marad, vagy egyáltalán le sem eresztik őket ás sorsára biznak gyalogost, azcmilysiállltó és terhes kocsit. Az sem elég, hogy ctak leeresszék a sorompókat. Idejében kell azokat leereszteni, hogy a gyorsabban hajtó kocsinak is legyen ideje megállni, annak meg, melyik épen akkor bajt át a vágányokon, ideje legyen átjutni. Míg nem történt komolyabb baj ezek miatt a mulasztások miatt, do történhetnék minden nap nem it egyszer. Értesülésünk szerint a rendőrség máris tett ebben az ügyben feljelentést, hogy felhívja a járásbíróság figyelmét az etércn tapasztalható mulasztásokra.
= „Tótra" caacaemŐ-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút 5. szám.
— Meglopta a gazdáját. Szabó Teréri« Szentpéteruron szolgált Egyed Ferencnél. Egy szép napon virradóra megszökött, magával vitt. egy asztal toritőt, lepedőt és egy pir uj csizmát. A pt-csai csendőrség kinyomozta a tettest, azonban a csizmát már nem találta nála, eladta Ntgy-kanlzsán.
Szombattól kezdve minden eite • Ccnlrál kávéházban kaposvári Babáry Dezső zenekarával muzsikál.
— Az ingyenes elemi népoktatás megszűnik a jövő tan-évbenl, csupán a szegényeket mentik fel a tandijkötelezettség alól. A tandíjat az Iskolaszékek, illetve iikolagondnokságok állapítják meg, összege 4 aranykoronánál kevesebb, 15 aranykoronánál több nem lehet. Beiratási dij 50 aranyfillér lesz, de ez alól nem lehet senkit felmenteni.
— A soproni lóvásár. A Sopronban megtartott lóváiár rendkívül élénk forgalmú volt. összesen 328 lovat hajtottak fel, ebből belföldre 82 adtak el, vasúton exportáltak 115, lábon kihajtottak 34 darabot. Eladatlan maradt 97 darab. Az árak a következőképpen alakultak: hidegvérű 2-3 éves 11—20 millió, 4-5 éves 12-26 millió, kivételesen 30 millió koronáig, nehéz Igáslovak 9—16 millió, magyar koctiló páronként 14—24 millió, vágóló darabja padig 2-5 millió korona volt. Az árak a a múltkorihoz képest néhány ezer koronával estak.
— Apponyl Albert gróf leányának esküvője. Az Ősrégi koronázó Mátyás-templom má Ismét a régi, napy és boldog Magyarország minden szépségével és ragyogásával gyúlt ki. Tegnap vexette oltárhoz Apponyi Albsrt grófnak, az Ősz politikusnak és államférfiú nak leányát, Juiia grófnőt az egyik legrégibb magyar mágnáscsaládnak fiatal és daliás tagia, Páijjg Xavér Feraac gróf. A főúri esküvőre, amelyet Mikes János gróf azombat-balyi püspök végzet, összegyűlt a magyar mágnásvilág minden kép-
— Megszállt területre ke íttlt egyházi tárgyak visszaadása. Esztergomból írják a Magyar Kurírnak: Ax egyelőre közigazgatásilag egyesltttt Komárom és Esztergom vármegye legújabb ülésén a főispán Inditványára elhatározták, hogy feliratot intéz a kormányhoz, melyben kérni fogjt, hogy járjon közbe diplocnJc\'ai utón a Csoh-szlovák köztársaságnál, olyan Irányban, hogy Komárom vármegye megszállásával elkerült székesegyházakban ottmaradt régi képeket és egyéb olyan tárgyakat, melyek a cieneknelc értéktelenek, főkép a vármegye zászlaját adj ík vissza.
— A világhírű jó minőségű szővőpamut 3, 4 5. 6, 8, 10 éi tzővőcéma 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vŐröifejtŐ kapható Slnger József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— A Nemzeti Bank alelnökeinek fogadalomtétele. Papp Elek belső titkot tanécioi, nyugalmazott pénzügyi államtitkár és dr. Bernát litván udvari tanácsot, mi déli 12 órakor ünnepélyei fogadalmat tettek, mint a Msgyar N:mzeti Btnk alelnökei, a kormányzó ke zébe. Az esketésnél köiremüködtek báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter, Bartha Rihárd, a kabinetiroda főnöke és Uray Gábor, a kabinetiroda helyettes főnöke. A A szertartás után a kormányzó a két alelnököt külön magánkihallgatáson fogadta.
— Községi jegyzők figyelmébe I őstermelői községi bizonyítvány, valamint egyéb szükségelt nyomtatványok nyomdánkban raktáron vannak ét kaphatók. Zrínyi Nyomda R. T.
— Magyarország—Franciaország 1 » 0 A magyar vilogatott csapat azerdán Le Havreban Fran-ciaortzáy olimpiai ciapatával mérkőzött. A válogatott ciapat gyenge játékkal győzte le az ugy«ncsak gyenge kiaisziit képviselő francia
ciapatot. Az első félidő 25. percében J.ny beadásából Eltonhoffer gólt rúgott. Ez volt a mérkőzés egyetlon gólja. A francia csspat kezdetleges játékot mutatott, a gyenge játékerőt képviselő magyar csapattal szemben. Jsny és Elsen-hoffer kivételével a csatársor abszolút tehetetlen volt. A védelemben Vogl II. és Blum tűntek ki. A mérkőzés, amelyet a svájci Herran biró vezetett, 1:0 (1:0) arányban végződött.
— Perzsa, gobelin-, setén-, bécsi ágyteritőkészletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és jutányos árban adja Slnger Józaaf és Társa.
— Juliustól aranyban kell fizetni a gazdáknak a földadót a pénzügyminiszter legújabb readelete alapján. E rendelet sze-rint a gazdák az esetleges adóhátralékokat is aranyban kötalcsak beszolgáltatni. Ennek a rendelkezésnek az alapelve a azanálásl tör-vépyben van lefektetve.
— A jól SltSxkSdó nri és nól világ figyelmébe! A F1L1PP-kötőde (Szombathely, Széli Kálmánutca 6.) harisnyái és zokali a legértékesebb anyagból a*ját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy aaját anyagukból mindenkor fajel-hatők ás javíthatók, Igy nem kell velük otthon vs»iődal. As árak* mai gazdasági viszonyokhoz márve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla maggyézŐdnL
— Rogenhardt és Raymann lendamssztok, női és férfi zsebkendők, Miy és Holfeld rümburgar vásznak, len- és linóbatisztok, slfo-nok, sifonbatisztok mértékeit árban Singer divatáruházában szerezhetők be.
— Pártközi értekezlet. Bethlen István grót miniszterelnök Pesthy Pal igazságügy miniszter Szcitovszky Béla házelnök, Payzs J .\'nŐ, a kormánypárt elnöke, Almássy, a kormánypárt ügyvezető alelnöke és Berky a nemzetgyűlés mai ülése folyamán az elnöki szobában megbeszélést folytattak a nemzetgyűlés nyári szünetéről. A megbeszéUs értelmében Srcitovszky, a Ház elnöke holnap pártköxi értekezletet hlv ösaze, melynek tárgya a nemzetgyűlés nyári szünetének megállapítása lotz.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ A kormányzó kegyelme.
Kalamász István és Pingár István n kanlrsti törvényszék uisorablró-tágától »r drágító vissz télét miatt ngyenként két két havi forházra Ítéltettek jogerőssn. A két.vádlott a kormányzóhoz kegyelemért folyamodott. A kormányzó a két elitéit egyén szabadságvesztés büntetését kegyelemből elengedte. — Tegnap hirdette kl a biróiág a vádlottak előtt a kormányzó elhatározását.
§ Kegyetlen háziúr. Egyed István dióskáli háztulsj<4on os állott tegnap vádlottként a kanlzsii törvényszék büntető tanácsi előtt. A vádhttóiág nzzal vádolta, hogy lakóját őzv. Zab Péternét, noha egy egész évre kiilkudott lakbérét kifizette, a behurcolkodáa után egy hónapra kiu^ruztotta lakásából, holmijait kidobálta, őaszetörte, őt megfenyegette, fiát megütötte él leányát durván gyalázta. Étért zsarolásért, beciületsértéiért és testiiértéiért emelt elleno vádat.
A sértettek eskü alatt súlyosan terhelő vallomást tettek a rablátus ember ellen.
Dr. Szabó kir. főügyész vádbe-uzédében külö lösen hangsúlyozta a vádlott rendkívül lelketlen viselkedését stegény lakóival szemben. Sxiíforu büntetést kér.
Dr. Hoch O-ffkar védő nem látja zsarolás fennforgását.
A törvényszék Egyed Istvánt zsarolásban és becsületsértésben mondotta kl bűnösnek éi ezért őt összeien 800.000 K pénzbüntetésre és az Összes felmerült költségek megfizetésére ítélte. Az itélat jogerős.
SPORTÉLET.
A keszthelyi lovasmérkőzések
A Somogy-ZtJti Lótenyésztő- és Lovat-sport Egyesülit Utal Keszthelyen 19it. évi junlui hó 28 tn és 29-én rendezendő lovas-mérkőzések versenyfeltételei: Általános ha-. tározványok:
A mérkőzések a Magyar Lovissport Egyesületek Országos Szövetsége , Lovtsmérkő-zések Szabályai* (L. Sz) szerint leszaok megtartva.
A mérkőzések csakis t M. L. 0 Sz. által elismert valamely Lovasipor ssövetség Uglti és tényleges kttonallsitck (altiszti számokban altisztek) vehetnek részt.
Nevtzésik Góxoay István ügyvezető igazgató címére (Morgáoy-puszU, u. p. Gelse, Zalamegye. Ttleíon Nagykanizsa 228.) küldendők.
Nevezési dij minden versenyszámra éi íó után 10.000 korona, mely a nevezéssel tgy-id.jüieg baküldaedő.
Indulási dij minden versenyszám és 16 otáp 10.000 korona, melyet tt indulók ju-
nius hó 27-én délután 18 óráig t szövetkezet pénztárába befizetni tartoznak. Ezen Időpont után dupla Indulási dij fizetendő. Altiszti számokra nevezési és Indulási dij nem fizetendő.
Kocsiversenyekben versenyszám és fogat után ugy a nevezési, mint az indulási 41J huv húszezer korona, mely t fenti feltétetek szerint fizetendő be.
Nevezési zárlat 1424. junius hó 10-lkt délután if óra Sürgónynevezések huwoo-négy órán belül ajánlott levélben mogtxő-sltendők.
Mérkőzések időbeosztása: Junius hS 27 -éa 8 órakor Mililary b> ka. és dijloviglás A. kat. előlovaglás.
Junius hó 27-én Keszthelyen 10 órakor, a huszárUkUoyábaa előzetes mtgbeszélés. Juaius hó 24-án délelőtt 8 órai kezdettel :
1. MiliUry b. kat. Terepverseny. Inditás 6 percenként.
2. Kettős(ogatok Urephajtó versen jre. (két-három tiszteletdíj, ezenfelüli neveaét esetén 3 tiszteletdíj. Kb. husz km. belföldi fétvérlovak részére, amerikai leszárma»ásu lovak kizárva, négykerekű koc»l (gunmlke-rék kizárva)
3. Altiszti díjugratás Öt di\'jal 4 Konnyü dijlovjglás lL. Sz.) (6 neveiét esetén 3 tiszteletdíj.)
Délután 14 órai kezdettel: 0. Kezdők dijugraüsa U dijjal, 3 tiszteletdíjjal.) Nyitva b«rmoly származású és kom ló részérő, mely nyilvános mérkőzésen még részt nem vett. Tisztek és urlovtsok álul lovagoltad i.
e fenéki dij. Díjlovagló A. kztegórlt. I. dij 0\').UXM> korona. I dij 4VI.00J kérőm. Hl dij 3 0.000 korona IV. di; 260.000 korona é« 5 Induló esetén 2, ezenfelül induló csitén 3 tiszteletdíj.
7. Keszthelyi dij. Díjugratás. A. kaL I. dij RXI.OOO K. II. dij 6OJ.OO1 K, Hl dij ••UO.OO:) K, IV. dij 4XJ.<X» K és 3 lltz-teletdlj ,
.V kat. H indiktp. 15 tkadáíy i 10 m-nSl nem magasabb és 3 50 m-nél ntm szélwebb . Időmeghitá.-ozás 250 m percenkint. Nyitva bármily korú ét szlraazásu oly ló riszére, moly az .A* kat.-ban 2 e\'.só, 4 második, vajy & kirmadik, vagy nehezebb kal-ban 2 első, vagy 3 misolik, Illetve hiraiadix dijat nem nze.-t, tisztek és urlovtsík álul lova-golmd i.
Junlos hó 2\'.\'-én déteHU ü órai ksziettel : t. Előző napról t díjugratásról visszamaradtak ugrat Isti
2. Kettősfogatu országúti verseny. Két-három tdij. Kb 10 km. Amerikai felvér lovtk réssére, ntgykerekú kocíi (gu.Htnl<erék kizárva.) L\'rak vagy hölgyek *lul h«jtv*. (6 induló eietén 2. ezonfoul 3 tiszteletdíj.) Dé\'után 14 órai kezdettel: 1 M htary dijugrat is és erőilUpotvizsga. K kaL I dij l.ijOa.OO) K, H. dij 80J.<0) K. Ili díj 7ö».00o K, IV, JiJOXI.OOO K, V. dij oOO.ynO K és négy dij
Nyitva birmsly ko:u és srármazisu lotfak arámára. Tisztek és urlovesok által lortgo-tandók.
2. a) Ketlősfogatok széptégverlenye. Két tdij. Fogatok bemutatás* állóhelyen, lépéibto és ügetésben kitüzvtt pályán. Urtk ei hölgyek által hajtandó.
b) Nígyesfogatok szipségvjraenye. Két tdij. Fogatok benuUtása állóliolyben, lépésben és ügetésben, ostorboiitás kitűzött pályán. Urak és hölgyek á-ttl lnjU-sdó. Bírálva lesz t szerszáiiuzás, befogls itb.
3. H.Uslovak díjazása. A) b) Könnyű súlyt biró lovak számára: két tdij. (Urak állal lovagolanJÍ.) B) a) Köonyü tulyt biró lovak számára : tét tdij. (Hölgyek által lo-vtgolandó.)
4. Kaposvári dij. VadIszdijugraUs C. kit. 1. dij 80D.0CU K, U. dij 700.000 K, III. dij 000.000 K, IV. dij 500.000 K, V. dij 400.000 K és 6 résztvevő eseté 2, 6 résztvevő tst-tén 3, 8 résztvevő esetén 4, 10 s ezenfelül 6 tiszteletdíj. (14 akadály 1.20 m no a magasabb, 3.50 m nsm szélesebb, időmeghatározás 350 m percenként, nyitva, bármely kom és származású lovak részére, mely C. kategóriában 3 első, vagy 4 második, vagy 5 harmadik, vagy nohezobb kategóriában, 2 első vagy 4 második, illetve harmadik dljtt nyert Tisztek, urlovtsok, vagy kölgyok által lovagolandó)
5. Hölgyek dljugrptisa, 3 tdij.
MOZGÚFÉHYfQÉPSZIHflJlZ.
Uránia. Siomb.t tt vuirD.p
• „Három ima." FSuar.pISk: Muinn BJI.. Víodorr Guiitáv, J.cVó Cl» é. S.icil F»rkó.
Világ. Siomb.t ím váUrntp .Ml történt az éjid?" Hirrr PI.IW • ffitx.r.pb.n.
PünVö.d hílMo »» Ur4oláb« . .Nima virot\' t, • Vtttt W1*-b.n .Sodorna V» Gontorrhi •t■
ZALA! KÖZLÖNY
1924. junlu. 6.
A TOzsm I
(Si>t IcJ-^i :t : ci t«C.!oe;«!«oUi.}
Déli magánforgalom. Ar.r-
folyamok n.gjr ré.rben tartott.k maradtak. Foig,lom föképazutibbl oapokb.n f.vorlrélt érték.kbrn f\'j Udött kl. Koirtpén* a kora délutáni érákban 0\'757„
M.gy,r Hitel 665, S.lgó 770, Kínén 3900, Angol M.gyar 60, Osilrik Hitel 248. Főldhlt.l 450, H.i.l B.nk 235, Culor 3450, Kohó 600, D.oublut 3900, Rim. 150, Déllv.iut 85, Nova 180, Bonod-Mlakolci 150, Békéacabal 66. Pall.a 150, Ath.narum 185, Kereskedelmi Bank 1490.
Eatl magánforgalom Irányzat ürlfttelen, nyufod\'. Magyar Hitel 665, O.rtrék Hitel 250, Salgó 76", Nov. 180—182, G.m D.nu blu. 3900, Vili.mos 1875, Kí.rén 3900, Pesti H...I 4550, Cukor 3450, Georgia 575-580, Kereskedelmi B.nk 1450, M.gneilt 2550, Kohó 600- 620, N.jrybáton.l 190, All.mv.aut 700. Díllv.sut 85, Le-vante 330, Of. 625 - 630, Spódlum 235, Főldhlt.l 445, Srlsivírl 420,
Urlkányl 1280.
Nameafémek, 1 koronás 7100 —7250, forintos 19000-19500, 5 koronía 36400—37000, 20 koronás 380000--iOOCOO.
Tarménytőxsda. Bura tlaiavl-
dékl 76 kg os 322500 -325000, 79 kg-os 33C000—355000, egyébvidéki 76 kg os 317500-320000, 79 kg-oa 320500-330000, roxs 260000-268500, takarmányárpa 300000— 310000, .örirpa 315000-335000. sab 320000-325000, ten,erl 270000 —275000, korpa 234500-235000.
A forgalom burábsn és rozsban elég élénk volt. Buza 10.000 koronával drágult.
SortáaTáaár. Felhajtottak 2500, efad.tlsnul vl.siamaradt —, A vásár köicpes volt. I. r. 25000-26000. Könnyű 22000—24000. Szalonná, félserté. 29000-31000. Lehúzott hus 34000. Zilr 31500.
A takarókkorona árfolyamai
A Devlr.körpont közli, hogy , takarékkorona mai árfolyama 133
papírkorona.
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései i
Bw\'.ia
P.ll.
Deviza Valuta
1 \'(\'■•(> m» «(o«p ma
70 I 79 74 175
410 , 410 43 43
• . 4<X> I JiSJ 30* I $9760 Niwyorkban 12.00
Zürichi zárlat)
Páris \'slSCO, Loodon 2418 00, Newyork 569 00, Eru«cJ24S0, MaiUnd 2463 50, Holland 50, Berlin 13500,Wien 80 00, SoHa 407 50 Prága I660"C0, Budapest (S\'OO, Bukarest 240 00. Belgrád 085 00.
I dwlza-központ Mtratalos árfolyamai
Valuták
lm
Dc-r.u PtiecO k.
Btif» f»Dk
Un
OmM. tel.
«»t«0 \' !ttj»-mw | *>*>«l
jjjo-ánio
Oouliák
aaui«4»r» )))]0-]4«)0 ft:,ir<»: JJJ-JM
^tólji l]Cr>«-lj4!« K multait uijooijco t<«400 11JJOO-JS7JOO
Li Ito-m
»T»;ti ti.a* >jtjo ii»vo lidrooi £loá, IC<4 || 10
HcUartl U tV<}0-|i<}4
Hm
j Ueckt^ts
l\'W\' nio-n^j
•jtooiíioo "«<o->t«eo (l»Ho
Felelős szetkesitő K lő«zcrke»ztő.
■ Kiadó: Zrínyi Nyomda Réizv.-Tar»
■ N*XykanUiK

Fájdalomtelt szívvel jelentjük, hogy hőn szeretett anyánk, nagyanyánk, anyósunk
özv. Schwarzenberg Ignácné
szül. Lustig Regina
istenfélő, jámbor eletét e hó 5-én hajnalban, 83 éves korában hosszas szenvedés titán befejezte.
Drága halottunkat e hó 6-án, pénteken délután 5 órakor temetjük a Rozgonyi-utca 8. sz. gyászházból. Nagykanizsa, 1924. junitis S-én.
Scliwarzcnbcrj: Allrcd. Palló, Zslgmoudné Schwarzeitbcrj; .Malvin gyermekei. I\'aIIO, Zsigmond veje. Scliwaricnberf: Alfrcdné Llndncr Emma EEtnjv Pallo. Brz.ebct, Katalin, Klára, Ilona, Anna usoVn.
Áldott legyen emléke I
Apróhirdetések
AprAhlriUUa 10 (i«|K OOOO K, mln.l.xt to. v..M.| a«» 500 K, ntlnilan iulaCal.l> betC».t «»d\'ll \'•■■> lOOO K. Alláit k»r»«4kn*ft 33 Hajaiéit kiilinmtii), X\'a.ár- *t OabipLipo-kon 25 iitiáUk felár.
/,l.lar**>o Kmofer Jíoo.Ml tfy ll«ti>lh»lyl.*f
!*»a:«íih«ia :,w...i .,00o»i uiuaáo. UÍ«<U<I Klu<i JlnciMiUl K\'omárrlrca.
l\'/rfiinuitkAaok jd flutí..«l, • icnnill U\\*jttt IiWwimí Kí,ponti TíjCíánK.% /Déli V»»n),
A vidék legkitűnőbb borai m\'oJookor ■ lagolCióbban t-e5x«foih«t.5p^Uckoiv»
"S 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
íú»iés c5cx.c^*k«:t»ie-Jc«íboo Magyar-utca 18. u Telefon 469.
N»Ky<id«wu kö*0n»*K szíves tudorai iir* hozom, hogy ■ íclíúrdék kéjzití%c n
Margit fürdőmben
(w. Nemzeti fürdő)
Cicogery-ut J9. ss. «Utt kezdetét vette Szakszerű keze\'.és Jérftsk s kúlón n6k réaiére
köpölyözés
és tyaXszemvigi* aipoou. Nyitv* minden n*p tejfel 6-töl ette 7-ig. A n. é. közönség szíves riftfogisit kéri
Btihm Jenő.
Haláleset
miatt
az összes ingóságok
eladatnak.
Dr. Szabó
Városház, II. emelet
5a|dt termelésű csemege-
saláta
lermeia-dron alul minöen mennyiségben egész napon át kapható:
Kisfaludi Sándor-utca 2.
Nagy. alkalmi vétel I
Orltal választék.
flz bűzei legújabb kalapjainkat -X:\\Ts:-\'; kiárusítjuk.
Klein Józtel és Testvér*.
,^l\', ,,,!,,,, tíltll ..tt.UiInl.
6000 koronával olcsóbban
««- a napi áron alul
beszerezheti szappanszükségletét
elsőrendű szinszappanból
nagyban és tticsinyben
Perényi szappangyár, Magyar-utcza 22.
•Nvomaiott
♦ A Zalai Közlöny ♦
♦ szerkesztősége és kiadóhivatala Fö\'üt 5. sz. alá helyeztetett ♦
Ha azt ohajlja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyílt piros pUn-kösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borét Igya (1 liter •1600 K), mely különösen vér-szegényeknél nélkülözhetetlen.
Jugár-ul 53. Telefon 2-10
Egyenruházati kizárólagos szaküzlet
FluHAte azonnal bekől-
ClflUUVl töxhatfi. « vátos belterületén fekvő luK\'.sziatcs és emeletes tusgio., több UkÁssil biró hszak, üzletházak.
Balatoni nyaralók, több birtok eladó.
BaUton melletti 100 holdaa ;ó birtok eladó, szép lakással, épületekkel.
Pénxkölcsönök olcsó közvetítése.
Szigriszt László
O. P. B. Által enjf. Infatlan- é. pénzkdlc.ön közvetítő Iroda
rö-UT 8. SZ. BazárépUlet.
TBLKFON 150.
MŰHELYIÍTHELYEZÉS
Király ulcai rrúhelycmot Petőfi Utca 8. szám alá (KautTmann
kádár házába helyezem át. Kérem a n. é. közönség további szives támogatását.
GARZÓ ISTVÁN
dpéax.
Bontásból kikerült
építési anyagok
<t4gl=, tetöcs.rép é» épülotla)
jutányos áron eladók. EwtJfl/t Téslasvirak ayártaiífl^i hornyolt- és lipoj curép. Iibatiaoi portJiod cikibI éj aéu
vagontétekkben tnegreodelhetó :
Magyar Építőanyag Kereskedelmi R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. MérnOk
Nagykanizsa, Kazinczy.utca 59.
\' Zlinvi Nyomd" R-T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdavezető: O.\'enbeck
Hsia 6yH aayrkaalaal MnMgl séirttojtétél.
14 024. végrh. ssáxu.
Árverési hirdetmény.
Alalirott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c 102. $-a értelmében ezennel kóz-hixré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1924. évi !\'k. 4Í3. számú végzés* következtében Dr. Málék I.ásiló Ügyvéd által képviselt <5zv. Mába AnUlné nagykanlznai lakos javára 260 klg. nullás liszt és 840 klg. kenyérüszt kiadása s jár. erejéig 1Ő24. évi január hó 26-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lo- és felülfoglalt és 6000000 kor. becsült következő ingóságok, u m.: Egy vörős-tarka tehén és egy szopós vtfrós-tarka bikaborju nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1Ö24. évi |»k. 413. számú végzése folytán 280 klg. nullás liszt és 840 klg. kenyérliszt kiadása tőkekövetelés, ennek \' L váltódij és eddig uiszeien 321968 kor. bírót-lag m.r megállapított költségek erejéig, a mlr lefizetett összeg levonásával Szepetnek községben 94. it alatt leendő niegUrlUára 1024. évi Junittá hó 18-lk" napjának délutint 3 órája haUridóült kituzetik ts ahhoz a venni száadékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 10S. §-a értelmében készp-énzfizetós mellett, a legtöbbet Kérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni.
Ameony;t«o az elárverezendő ingóságokat mások is le- és íelülíoglallatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. LX. L-c. 120. §-a és a vb. n. ^0. §-a értelmében ezek javára Is elrendeltetik
KtH Nagykanizsán, 1824. évi juniui 4.
Haán Oyala a. k.
kir. bir. végrehajtó.
Károly).
63. évfolyam. 130. szám
Nagyítani**., 1924. junius 7. Sxombat
1000 korona
POLITIKAI NAPILAP
Harmincezer katonát
hagyott meg nekünk nagy kegyesen az antant. Szerinte harmincezer főnyi katonaság elég Magyarországnak a belső rend fenntartására. A nagy német nemzetnek százezer főnyi „had erőt" engedélyezett. Persze, olt Is „a belső rendfenntartására." A többit lefegyverezte. Az antantállamok azonban — különösen a kisantant államok — állig felfegyverkeztek. Olyan szerződéseket, véd- és dac-szövelségeket kötöttek egymással, melyek egy uj világháború magvát hordják magukban. Erre mutat rá Mau-rlce a.jgol tábornok egy röpiratban, mikor azt írja, hogy ha a legyőzőit államokat megfosztják katonaságuk egy részétől, akkor ezi a példát a győző államoknak Is követniük kell, mert máskülönben sohasem Jutunk közeléhez a népek igaz békéiének.
Hivatkozik az angol lábornok a népszövetségi szerződés 8. §-ára, mely szerint, ha a legyőzőit államok végrehajtják az előirt lelegyverzést, akkor joguk van a szerződés hasonló alkalmazását kérni a győző államokkal szemben is.
Megállapítja Maurlce, hogy ugy Magyarország, mlr.t Németország eleget tettek a reájuk rótt lefegyverezésl kötelezettségüknek, sőt mértéken felül tettek eleget. Megilleti őket most az a Jog, hogy kövtíelfík a győző hatalmak haderejének csökkentését, tehát a klsszövetségesek államainak lefegyverzését Is.
Magyarországnak ez életbevágó érdeke. Mert mégis csak abszurdum, hogy mlg ml teljesen megnyirbált országterüleltel, lecsappant létszámú katonasággal állunk őrt egész Európa civilizációjának védelmében, addig a béke tudatos megrontói a kis újdonsült államok hadilétszámú katonasággal veszélyeztessék Európa köznyugalmátsa jövendő békés kialakulását.
Hogy csendesednek majd le a nagyhangú legények, — csehek, oláhok és szerbek — ha nekik sem lesz fölös számmal fegyver s ami csupasz kezelnk-
Főszerkesziö: Benedek Rezső.
hoz hasonlatosak lesznek az övék Is!
Micsoda elégtétel lesz ez nekünk a Történelem Igazságosztó serpenyőjétől, ha csehek, oláhok és szerbek fegyvertelenül mérlegre tétetvén sokkalta könnyebbnek fognak találtatni, mint a magyarok, mert hiszen ma csak azért van „túlsúlyúk", minthogy
nagy a hadilétszámuk, sok a hadianyaguk. A nemzet közvéleménye elvár|a tehát, hogy érvényt szerezzenek a népszövetségi szerződés 8. § ának s Prá-gát, Bukarestet és Belgrádot arra kényszeritik, hogy saját magukkal szemben is olyan mértékkel mérjenek, mint velünk szemben . . .
Durazzó az albán fölkelők kezén
SicJ juolu.6. Ai albán fölkelők tegnap erő. harcok után elfoglalták Dnra.aót, miután Aleaalonál a kormányc.apatok aulyoa vereaéget axenvedtek ■ fölkelők c..pataitól. Duranó megaiálláaának hírére ax európai yli.ken horgonyió .meri kai torpedonaexádok éa hadihajók utaaltá.t kaptak, hogy tegyenek kéazenlétben, mert cmerlkal érdekek .érelme eae tén axonnal Duraaxó alá kell vonulniuk. Páriái diplomáciai korokban axt hlailk, hogy ai albán aaemányek e legújabb fordulata Internaclonálla bonyodalmakat fog előldéxnl Ai olaex torpedóna.xádok Duraxxó alatt állomáaoxnak tovább l«, de eddig míg nem tettek partra olaaz katonaaágot. Skuta.ll távirat sxerfnt a kormánycaapatok helyzete Bem reménytelen éa ería harcokra na ktlátáa.
Kihány hit múlva megkapjuk a kölcsön el sff részletét
Budapest, junius 6. A kormányhoz naponta érkeznek jelentések a kö.\'csönügy állásáról éa naponta számolnak be a táviratok a külföldi kölcsön elhelyezésének eddlfl eredményeiről. A kölciöoben való részvétel tekintetében miaden kétséget kizáróan az amerikai, az angol éa az olasz tőke fog réast vállalni. Hogy a francia tőkecsoportok ml lyen részt vállalnak a kölcsönben és hogy egyáltalán jegyeznek-e a magyar kölcsönből, erről egyelőre semmit sem lehet tudni. Londonból érkezett hirek szerint a kölcsön folyósítása néhány hét múlva, még e hónap vége előtt meg fog történni. Néhány hét múlva tehát már megkapjuk a kölcaön elaő részletét.
Ezt a hírt a Times Is megerősíti, amely pénzügyi rovatában foglalkozik réazletesen a magyar kölcsön ügyével éa Igen kedvező megítélésben látja a magyar köl caön elhelyexéaének lehetőségeit.
A köztisztviselők iulíusi fizetése
Budapest, junius 6. A köztiaztvl selők aranyalapon való fizetésrendezése ügyében ma éjszaka még utolsó miniszterközi megbrazéléat tartottak. A megbeazélések egész éjszaka elhúzódtak éa a honvédelmi táica csak éjfél után 3 órakor fe-jezte be a katonai illetmények ren-dezéaére vonatkozó tanácskozását.
Mára várták, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök magához kéreti a KANSz elnökét és vezértitkárát és hivatalosan is tudomásukra
hozza a kormány részéről megállapított változtatásokat. Ma délig azonban az a helyzet, hogy a miniszterelnök még nem intézkedett a köztisztviselők vezetőinek fogadásáról. Értesülésünk szerint holnap, vagy legkéaőbb kedden fogadja Bethlen István gróf miniszterelnök a köztisztviselőket és ez alkalommal már véglegesen tisztázzák a jullus elsejei aranykoronás fizetéseket.
Seipel kancellár állapota
Becs, junius 6 A szövetségi kan-czllár állapotáról reggel 8 órakor a következő orvosi jelentést adtCi kl: Hőmérséklet 37, érverés 96, lélegzés 28. A légzőazervek állapota és az anyagcsere változatlan. A beteg jól aludt, as összbenyomás kedvező. A dr. Eisler magántanár által megejtett Rönigtn-vizsgálat eredménye egybevág a klinikai le-lettel és az alsó jobboldali tüdő mezőnek körülbelül tenyérnyi magasságban jelentkező elaötétülését mutatja. Csontsérülés nlnca. A jobb alaó szárny hátsó részében egy nem deformált revolvergolyó fekszik.
Londonban a lei árfolyama mélyen alászállt
London, junlua 5. Bír a londoni román követség kijelentette, hogy nincs tudomása arról, hogy Baka restben zavargások történtek, mégia ennek éa máa megnyugtató hivata los nyilatkozatoknak ellenére, a lel árfolyama 970 ról 1040 re esett az angol fonttal szemben és az 1922. évi román 4 százalékos kölciön árfolyama Is 57 re szállt alá.
Nemzetgyűlés
Budapest, junius 6. A \\nal ülést néhány perccel 11 óra előtt nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Bejelenti, hogy az osstrák nemzetgyűlés elnökétől átirat érkezett, melyben a Selpel kancellár ellen elkövetett merénylet alkalmával a magyar nemzetgyűlés réazéről megnyilvánult együttérzésért az oaztrák nemzetgyűlés köszönetét tolmácsolja. Utána Korányi Frigyes pénzügyminiszter benyújtja az 1923/24. gazdasági évről szóló költségvetést.
Ezután folytalják a vámtarifa vitáját. A tárgyalást a 30 Ik csoportnál kezdik meg éa folytatják a szavazást.
Biró Pál kifejti, hogy a régi román vámfizetésekre nem lehet hivatkozni, mert akkor egész más volt a helyzet, mint most, mikor a magunk iparáról és kereskedelméről van szó. Kéri a csoportot aredetl tételében elfogadni, forster Elek Indítványozza, ho*y a 31. csoport felett együttesen döntsön a Ház. A Ház többsége as inditvánvt elfogadja. A 35 csoportnál farkas Tibor az összes tételek 5 százalékkal való leaaálKtását indítványozza. Sándor Pál beszédének elhalasztását kéri a legközelebbi ülésre, mihez a Ház hozzájárul. Az elnök a tanácskozást félbeszakítja. Rabi-nek István a mentelmi bizottság előadója beterjeszti a bizottság jelentését 6 mentelmi ügyben. J. Szabó Géza a közgazdasági bizottság jelentéaét terjeszti be a fővárosi törvényhatóaági blzottaág újjászervezéséről szóló tŐr véayjavaslat tárgyában. Győrji Imre a közigazgatási és közügyi bizottság jelentéaét terjeszti be as államjog azabályo-zásáról azóló törvényjavaslatról. Aa elnök napirendi Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holnap délelőtt 11 órakor lesz a mai napirenddel.
Az ülés 2 órakor ért véget.
Vizsgálat 47 vámtiszt ellen
Budapest, junius 6. A fővámhi-vatalban hetek óta igen bicalmaa éa szigorú vizsgálat Indult meg 47 tisztviselő ellen kűjönböxő megvesztegetések és a hivatali szolgálati szabályzat mrgsértéae miatt. Az eddig lefolytatott vizsgálat ered ményekép a 47 tisztviselő közül már többnek az ügyében a felettes hatóság ítélkezett és ezeket a legsúlyosabb Ítélettel — hivatalvesztéssel büntette.
Uruguay—Hollandia 2;1
Párit, junius 6. A középdöntő fotballmérkőzések során ma Uruguay csapata mérkőzött Hollandia csapatával. Félidő 1: 0 Hollandia javára. Végeredmény 2:1 Uruguay javára.
ZíLAl Ki 2U-NY
1924. juilui 7.
Szülő •otthont Nagykanizsának
Az anya- ós csec.amövéd.lem nem
Slthoí nélkül - Csak la«akat k*r . Slefán»a Szövetség az intézmény felállításéhoz
goadoikodfat erre vonatkozólag.
Nagykanizsa, Junius ö (Saját tu Jósltunktól)
Donkán, lefaragotlan, alig valamit hagytak meg az Idők régi axép Migyaiorazágból.
Arra meg, amit meghtgytak, rá-szabadították a pokol ezer őrdőfét, a nyomorúság, keaervea golgotha-járái minden szenvedését, azomo ruságát.
Vájjon kik érzik meg közöttünk a legjobban, kiknek az egész jővÖ életére nehezedik kisértő, tán pusztító árnyékképen a ma ezernyi megkötöttsége, az a sok nincs, nem lehet, ami lépten-nyomon ellbénk ütközik, hogy ledöntse a romokból azt Is, amit megkíméltek az eddig elvonult viharok ... kik érzik legjobban ezeknek a viharoknak azelát ?
A magyar gyermek, a* apró csecsemő, az eljövendő magyar ge-aer\'cló.
őt az igazi mártírjai a ml időnknek. Mert ha ránk kevés hibánk és sok balszerencsénk küldte a szenvedést, ők, az uj generáció ártatlanul szenvedik és fogják szén-vedol a ml korunk bűneit és érdemetlen keserveit.
A csecsemőhalandóság Már békében Is Msgysrországon minden negyedik temetés csecsemőtemetés volt, holott a csrciemők száma csak harmincnégyed réaze voltaxors/ág Összes népességének.
Ugyanakkor ezer haláleaet közül 2Q8 volt a csecsemő, 36 négy éves, 7 tizennégy éves, 7 huszonnégy éves korig. Etek a számok besxé desen bizonyítják, hogy a csecsemő halandóság már a régi béke időkben Is nagy volt Magyarorazágon, hlaz ugyanakkor 50 éven felül ozerre 650 haláleset esett.
A cseciemöhalandóaág atatlaztl-kája ma ennél la aokkal azomorubb képet mutat. Nem la kell measze mennünk, Itt Nagykanizsán és különösen Klskanizaán a mindennapi tapaaztalat minden statisztikánál iobtfan belevilágít abba a szomorú helyzetbe, ami etéren uralkodik körülöttünk.
Pedig ha akarjuk még látni Magyarországot nagynak, erősnek, boldognak, akkor a gyökerénél kell megkeresnünk és kiirtanunk a bajt. Hazánknak, városunknak, önmagunk családi tűzhelyének csak ugy szerezhetjük meg a jobb jövőhöz való jogot, ha életerős generációra hagyjuk azt a jövőt, ami esetleg küzdslmek elé Is fogja állítási gyermekeinket. Nagykanlsaa elmaradt etéren a dnnántull városoktői Az élaterőa generáció ^aavslése már a születés előtt keli, hogy kezdődjék. Ezért küzd megbecsülhetetlen kitartással ás rátermettséggel a Stefánia Szövetség Anya- és Ciecsemővédő L\'gája. Azonban a legfontosabbról, a azülő-otthon létesítéséről elfeledkezett Nagykanizsa városa, amely az utóbbi évek-ben kulturális intézményekben sok hatalmas, szép dolgot produkált, de a népjóléti Intézmények aorán végig tekintve még mindig azt látjuk, hogy vagy nincsenek, vagy szomorú, elmaradt állapotban küzdenek a mai nehéz Idők minden szükséglátásával.
Az egyik Ilyen hiányzó népjóléti Intézmény a szülő otthon. Ha körülnézünk a Dunántul nagyobb váró salban, mindenütt találunk valami
Vagy van a városoknsk külön szülészeti osztállyal ellátott, de legalább Is elegendő befogadóképes-sé|ű kórházuk, vagy mint például Zalaegerszegen Is minden követ megmozgattak, amíg Cisk nem sikerült különálló szülŐ otthont létesíteniük.
Valamikor a nsgyksnlzsal köt-kórházbsn is volt a szülő nőknek külön, kezdetleges osztálya. Itt sem volt egyéb, ciak egr n«*y» terem a szülés előtti és utáni anyáknak, meg egy kis külön szobs, ahol a szülés történt mlnd#n esetben. Az anyavédelem ugyan még csak csiráiban mutatkozott igy is, de a mai helyzetnél mégis cisk jobb volt.
A kórháznál ugyanis azótn változások történtek, a város fejlődött, a környék Is egyre fokozottabb mértékben veszi Igénybe, a kórház meg csak akkora marad\'. Széltében ismeretes az az emberfeletti, gyönyörű eredményektől igazolt muuka, amit a kórház produkál, de arra míg gondolni aem lehet, hogy a szülő otthont Is az helyettesíts*.
Mindenkinek arra sincs pénze, hogy Budapestre, vagy máshova vigye az asszonyát, ha nincs meg-felelŐ lakáaa, vagy szeretné, hogy gondos és megbízható, hozzáértő ápolásban részesüljön az anya »k kor, amikor az életo forog kockán egy uj élet születésekor és még utána Is.
A Keresztény Otthonban
szeretnék elhelyez*!
■ asUlőotthont A Stefánia Szövetség szülészorvosa, Nisponszky Béla dr., aki a nagykanlzaai szülőotthon létesítésé nek legbuzgóbb harcosa, a követ-kazőkben Informált bennünket az ügy jelenlegi állásáról:
— Több ízben tettünk már lépéseket a minisztériumban, hogy tegye kíietővé a S\'efánia Szövetség kebeléban azülőotthon felállítását. ElsŐ kérvényünket 1923. október 31-én adtuk ba, amely azonban tévedésből a népjóléti minisztériumhoz karült és nem további-
ották onnét a belügyhör. Adtunk be aztán más kérvényt. Utolsó ké ralműnket az Idén március 10-én terjesztettük fel a belügyminisztériumhoz, ds ezidelg semmiféle vá-Isszt nem kaptunk.
— Zalaegerszegen mint értesülünk, már elkészült a szülőotthon a kórház keretében s már csak napok kérdése, hogy átadják rendeltetésének. Csak a 35.000 lakosú Nagykanizsa nem tudja ebéll tervelt megvalósítani.
\'— Helylaégül a szabadkőmiva-aak tulajdonában volt, jelenleg Ke-r^aztény Otthoa céljait azolgáló Rozgonyl utcai házat kértük. Semmi egyebet nem is kérünk, csak az épületet, a puszta falakat. A többit garantáljuk egyrészt a Stefánia Szövetség, amely a felszerelést adná, másrészt a minisztérium és Nagykaaizaa közönségének áldozat-késtaége utján. M\'ndezt máris any-nylra biztosítottuk, hogy ha a helyiséget megkapnánk, a legrövidebb Időn belül meg Is Indulhatnánk.
— Keresztény Otthon és az ÉME helyiségelül felajánlottuk a Stefánia Siövetaég jelenlegi összes helyiségeit. A keresztény aszménsktzebb, Igazibb gyakorlatát mint a jövő
moguar generációnak, a magyar anyáknak megmentését, nem Is sso -gálhatna az az erre nagyon alkalmsa épület. ,i-i- li
— A azülő anyáknak kulon kis betegszobákat lehetne elkülöníteni, szülészeti műtőt, csecsemő kórhá zat berendezni. Idővel egr ráhuzásával egész kis gyermek-kll nikává lehetne fejleszteni ezt is intézményt.
A nemzetmentő mnnka nem tür hnlaaztáat
Szép, nagykoncepcióju tervek ezek, amikre egyelőre csak gondolni merünk Nagykanizsán. Annyi azonban bizonyos, hogr •kárminő
formában, akárhol,deszülóotthonra,
az anyák és csecsemők fokozottabb védelmére múlhatatlanul szűk-ség van.
A Stefánia Szövetségnek nlnci jalenleg módjáben szülő anyákat elhelyezni s mivel azt, ami a leg fontosabbak egyike, nem tudja nyújtani, azért egyre kevesebben keresik fel mág tanácsírt, bejáró kezelésért Is. A kórházban egy terembe vannak zsúfolva a szülő nők, azért oda cssk a kényszerű-ség viszi azokat, akiknek egyáltalán nincs módjuk miskép világra hozai magzatalkat. Egészségügyi szempontból, a kényelmes, biztos, hyglénlkus szülés éa csecsemőápolás szempontjából azonban nemcsak jobb módúak, de a kÖzépoaztály ssm küldheti oda asszonyait.
Ha nem volna u», nem volna mód, Nagykanlzaának akkor is ke-reanie kellene, hogy valamikép megoldja ezt a kérdést. Halogatássál, nemtöiődömiéggel, kényelmes kibúvókkal jövő generációt nevelni, nemzetmentő munkát végezni nem lahet. (bl)
Tanitógyülés Zala-szentivánon
A nsgykapornak-pacsal esperes-kerület tanítói köre most tartotta rendsi tevaszi közgyűlését Landi Ferenc elnökieta alatt. 4 A gyűlést szentmise előzte meg, melyet Körmendy Lajos plébános celebrált. Mise alatt Egyed János kántor tanító gyermekkarával egyházi énekeket adott elő. Az Istentisztelet befejeztével a tanítóság az iskolába vonult, ahol a gyűlést megtartották, amelyen Szirmay Miksa kir. tanfelügyelő is jelen volt. Landi Ferenc elnöki megnyitójában foglalkozott a nemzeti oeveléa fontosaágával és szívélyes szavakkal üdvözölte dr. Jeli Anasztáz uj esperest és Kauzli Gyula h. eiptres, egyházi tanfelügyelőt, Kauzli Gyula egyházi tanfelügyelő a szív és lélek nevelését ajánlotta a tanítóság figyelmébe. Rosmann Rózsi tanítónő tartotta meg szután mlatataaitását. Kitűnő pedagógiai érzék vezette tanításában. Gyönyörűen adott példát az Irredentizmus tanítására. Az elnöki jelentés és a tanítói sérelmek tárgyaláaa után Szukits Lujza „Iskolánkivüli nép művelés" elmü értékes felolvasása következett, melyen meggyőző érvekkel ecsetelte annak szükségességét. Szirmay klr. tanfelügyelő szeretettel felhívta tanítói figyelmét az iskolánkivüli nemea célt szolgáló kulturmunkára.
A tlsstujltásnál elnökké újból egyhangúlag Landi Ferenc vezető tanítót válssitották mag, Markója Ferenc nemesrádól kántortanító felolvssását a falusi énekkarok magszervezéséről nagy tetszéssel fogadták. A gyűlést társasebéd követte.
MIRE IC.
Az uj büntető
novellának
kétségtelenül nagy /eltűnést keltő in-tiikeífMe, hogy aki istent, a vallást kigúnyolja, vagy káromkodással nyilvánosan gyalázza, vétséget követ el és büntetése öt <vlg terjedhető fogház. Healkonuult hát a svungos ki-fakadásoknak, a snajdig káromko\' dósoknak, melyek ur és paraszt, kocsis egyforma erővel és szinnel bugyborékollak ki uton útfélen, minden tisztességes ember megbotránkozására. Pirulás nélkül mehetnek majd ki leányaink oz utcára és férfi társaságokban sem lesz az a legkülönb legény, aki a leghangosabban piszkolja az fitent sok mindenféle szennyel és mocsokkal.
Ei az öt esztendő illemtudásra fog megtanitani sok embert, oki ugy káromkodik, mint egy öreg béres, de egyébként a devalvált közfelfogás szerint kifogástalan, gáncsnélküli lovag. Jó lesz vigyázni tehát lisztéit urak, akár puha -.söjében ültők, akár a standon malmoztok, vagy szegény girhes gebét nógattok. Az az öt esztendő — nem épen lefitymálandi idő.
Rótn. kalit : Róbert spostol. Protestáns: Róbatt. Izr.: Sslvan 5 S. B.
Meteorológiát Intézet jeleoléso sserint nyugatról dóriik* várható, később hísülye-iéssel
Napirend: Uránia \\,8 át 0 órakor .Hirom átva". Világ és ö órakor ,MI történt «s éjjel ?*.
— PÜnkoadi IstentiazteUt H f el aö templomban. Pünköad mindkét napján a felaőtemplomban 8, 7,9, 9, VtlO órakor lesznek szentmisék, 7,11 órakor ünnepi azontbeszéd, 11 órakor pedig üonepl nagymise.
— Elmarad dr. Hegedüa előadása. A». EME helyi csoportja az 1924. évi junlui hó 9 re előadással egybekötött összejövetelére vonatkozólag közli, hogy Hegedűs György dr. előadása, minthogy helaazthatatlan teendői vidékre szó-li\'ják, elmarad.
— A teatnevelésl blxottság ma déli 12 órakor a városháza kistanácstermében ülést tart. Ezen döntenek többek között a felmentés és bírságok elengedése érdekében beadott kérvények felett is.
— TanácaBlés. Ntgykanlzsa vároa tanácsa tegnap délután 6 órakor tartotta a kistanácsteremben rendet heti tanácsülését.
— Képvlaelő beszámoló. Dr. Lakó Imre nemzetgyűlési képviselő pünkösd hátfőjén tartja beszámolóját Pákán.
— Tekeverseny. A m. klr. 6. h. gy. ezred altiszti kara pünkösd hétfőn a délután 5 órakor kezdődő labdarugómérkőzés után tekeversenyt rendez a Zrínyi sporttelep uj tekepályáján. A tekeverseny győzteseinek díjszására több értékes dijat sikerült biztosítani. Kedvező időjárás esetén a versenyt tánc követi, amelyhez a zonét háziezredünk zenekara szolgáltatja.
— Elmarad a Levente oktatás. Vasárnap és hétfőn az ünnepek miatt elmarad a Levente oktatás. A\'ouban junius 15 én minden Livente tartozik pontosan az oktatáson megjelenni.
— 64 éves divatáruház:. Sln-j?er József és Társa dlvatáruháza Nigykanlzsa Erzsébet tér, Központ aiálló épület megbizhstó bevásárlási forrás.
1924 |unlu. 7.
ZALAI KÖZLÖNY
— Polgári lakolni tanárok
gyUléae. A polgári Iskolai tanárok salamegyei köro tegnapelőtt dél előtt 10 ónkor tartotta Balatonfüreden f. évi rendel köigyűléaét, melynek tárgyaorozatán azerepeltek a következő szskelőedások : Barabás Jánoa balatonfüredi tanár ,A polg. íako\'a munkájának értékeléséről", továbbá Ország Kálmán balatonfüredi lanár „A turáni faji ^ondo-iet a polgári Iskolábsn" ; avonklvül I, északkeleti kör Indítványának tárgyalása " P°\'»- l"10\'"1 tanárok atátusánek rendezéae is anyagi aé relmelnek rendezése tárgyában, úgyszintén tilitujiláe. A gyüléaen a lehetetlen vaiutl összeköttetés miatt helyb.ll Iskoláinkból senki-lem vehetett részt. — Ma dé előtt prdlg a polgári iskolai tanárok or-szágoa közgyűlése van Budapeaten.
_ Az ÉME tagjryüléae.
Az ÉME pünkösd hétfőn fél 7 órakor taggyűlést tart.
— lp a roa tanoncok klállltíea.
A helybeli íperosteponclakoln tanulóival veraany munka- 4a rajz-klállltást rendaa pünkösd máaodlk ünnepin ■ polgári lakola rajztermiben, melyre a helybeli hntöaá goVat éa érdeklődőket ezúton hívja meg az Iparlak. tanteatület. A kiállítás nyitva dálelőlt 9-12 lg, délután 2—5 lg. Belépődíj nincf. Örömmel adjuk közre e hírt. TanuSIzonyaága r.nnak, hogy az Iparlakola tanító-aiga a helybeli Iparoaaággal karöltve, Időt éa kőltaégat nem kímélve tanítja tanoncait éa vezeti arra a jobb munka útjára, mely Magyer-orazág feíípltéiére vezet. A kiállított tárgyak, melyek kőiül lok eladó, rnlnd.n dlcaéretet megérdemelnek ia a boldog béke évelt juttatják eazünkbe, lőt kivitelben baladáat jelentenek. A kiáliltái méltatására és a dijnyerteeek megnevezésére még visszatérünk.
_ Házasság. Benkő l.tván gépész ma délután 5 órakor vei.tl oltárhoz Kiss Aor.uskát a ezent ferencrendlek plébánia templomában
— A katollkua főglmnázlu mok talayomó arányban nyerték mag aa orezágoz tanulmányi vereenyt Az ors.ágos
kőiéplakolal tanulmányi veraeny elaő helyére túlnyomó arányban kerültek be a katolikus főgimnáziumok. Az elaő kilenc helyezéa kőxfll hat jutott kl a katollkua Intézeteknek, amelyeknek Ifjúsága az egyel véreenyekben la nagy izáriball fölénnyel győzött A verseny első helyére kilenc nyert ef yiéggel a keszthelyi premontrei katolikus tő-gimnázium kerüli, azonban a máaodlk, n negyedik helyet é. a négy hatodik hely kóxül hármat szintén a katollkua főgimnáziumok hódítottak el. Ax egyei versenyek nyolc dija kőiül pedig ötöt nyertek el a katollkua főgimnáziumok hallgató . Klebalaberg Kunó gróf kultu.zml-nlazter ma táviratban üdvözölte Berkes O.tó dr. c. főigazgatót * győstea kea.thclyl premontrei lő glmnázlum Igazgatóját «
Imponáló, kitűnő teljesltmáayekért, amelyeket ugy a "»« « »\' senye., ugy .aga « f\'?\'
annak tanulói egjáallerji Hasonló táviratot kú dott w J\' zetnak Pintér Jenő főigazgató Is, aki az Idéa immár máiod.zor rendezte meg a nagy gyakorlati é pedagógiai jelentőségű or.ságo
tanulmányi versenyt, amelynek
ménye 0 katolikus középiskolai ok tatás kiválóságát mindenne ekesetr ben és sokatmondóbban bfonyit/a.
— Háxasság.Csesár de Cavenágó gyároi földbirtokos éa Reín Stldlke házaaaágot kötöttek Buenos-Aires-ben. (Minden külön értealtéa belyet.t)
— A nagykanizsai önkéntes tUxelió teatOlat évi közgyüléaét 1924 évi junlua hó 15 én délelőtt 11 órakor a vároaháza nagytermében tartja meg, melyre a pártoló ét raüködő tagokat etennel meghívja a váláaztmány. A közgyűléa tárgyai: 1. Elnöki éa főparancinokt jelentéi. 2. Zárazámadáaok bemu-tatáaa. 3. 1924 évi költaégvetéa megá\'.lapltáaa. 4. Nttánl Indítványok. A választmány tekintettel az ön-kéntea tűzoltóság létszámának1 aia-porltáaára a a mentő osztállyal járó tetemes kiadáaokra, az évi tagaágl dijat 20.000 koronában állapította meg, A válaaztmány kéri a pártoló* tagokat ennek as ösiz.gnzk bsflze-téaére és kéil mindazokat, akik az Intézmény fontosságát méltányolják él anaak működését elő akarják segíteni, lépjenek be az önkéntes tűzoltó testület pártoló tagjainak aoráb..
—Cowercoat rlpa, w/ps cord, Tutan Khamen trlkóaelyem u;doo-aágok nagy választéks Slnger divat-áruházában kapható.
A gőzfürdő szombat éa vs-aJrnapi napokoo nyitva van.
— Hadirokkantak, özvegyek és árvák, akik a felhlváa ellenére aem vették fel nekik járó liléimé nyaiket a kitűzött napokon, pun-köad után! kcdd.\'n éa aierdán még felvehetik a városházán.
— Nyári njdonaágok, grena-dlnok minden színben, epongeok, mosó maroq\'jénok, gyapjú daíaíaek, llbertí batlsztok, nagy válssltékbsn érkeztek Singer dívatáruhásába.
— Juniális. A Z-lnyl Torna Egylet junius 29 én, Péter-Pál napján nsgyaxabáau junlállat rendes,
— Nlnca uj szorzóazám a lakbérfizetésnél. Tóbbfelől fordultak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy mennyi ax uj szorzószám a Iskbérflzetésnél azokra nézve, akik havonta fizetik a lakásbéreket. Ax a hlr terjedt el ugyanis, hogy május 30. óla érvényben levő uj rendelet jelent meg erre vonatkozólag. Érdeklődtünk erre vonatkozólag a vároil adóhivatalban éa a lakáshl-vatainál Is, ahol azt az egybehangzó választ kaptuk, hogy hibár a hírekről tudomásasl blrnsk, de erre vonatkozó rendelet nsm érkezett, tehát uj szorzószám ezldőszerlnt aiaei. Mihelyt Ilyen rendelet megjelenik, arról tájékoztatni fogjuk olvaaóinkat.
— „Tetva" csacaemS-kelen-gyék Schwarcz Dezsó cégnél, Főút t szám.
_ Pünkösdkor dől el Mar vallca párisi kiküldetése. Mar-Zcs Kálmán, as NTE i^kosánek
első Idei startja a MAC és MIK.
püakösd két napján koz54.nr.n-dex.ndö u.mxetkő.l athletlkai versenvén letz Budapesten. Fővároil .portkörök nagy érdeklődéssel várják Marvallca zssreplését, mert legnagyobbrészt Itt dől .1 párisi kiküldetése, hova egyébként a Magyar Athletlkai Sxöv.tség diszkosz-vetésre be la nevezte. Ha Marvallca 43 métert dob, akkor majdaam bizonyosra vehető, hogy s Magyar-országról kiküldött 10-12 atlléta közt ő fogja képviselni vároaunkat.
— Községi jegyxők figyelmébe! őstermelői községi bizonyítvány, valamint egyéb szükségelt nyomtatványok nyomdánkban raktáron vannak és kaphatók. Zrínyi [Nyomda R- T.
— Ma éa minden este a
Central kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muxslkál.
— Aa NTE Junlállaa. Pdoköid
\'aaárnapján, roiaz Idő esetén másnap délután 2 órakor kexdődlk as NTE juniállli a Ctengery-uti aéta-téren. A rendezőség a Itgmesaxebb-menőleg gondoskodott a köxöniég ■xórakozáiáról. Len gyermeksxép. afgverseny 10 évei korig és külön azon felül. Lese szabid 11 es rúgás, rlnglspll, tánc, szerenciesátor, bülfé, azsbadailnotd Bágyoni B in • dlval. Somogyi Ferivel éi Kramer Bandival.
~ Ügyvédi hlr. O.. Báron Pál ügyvéd irodáját Ciengerlut 25. sxám alatt megnyitotta.
— A világhírű jó mínőaégű axövőpamut 3, 4. 5, 6. 8, 10 éa axővőctrna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 as vastagságban, továbbá bordó és vörősfejtő kapható Slnger József és Társa gyári raktárában Nagykanizaán.
— Jazz Band a Koronában. Ax a kedves éa kiváló zenei egTŰt-tea, amely Hevesi Sindor éa Hahn Birnabás vezetéie alatt már egy Itbeo nigy zenei élvezetet aierxett N igykanitaa közönségének — limit Itt van kötöttünk és uj tagokkal megszaporodva gyönyörködteti a közönséget a „Koron kerthalyl* ségében. A s:lmp.tlkui Hsvesl karmester éa H ihn zeneszerzőn kívül Schurl a kedélyes dobol, Símonyí n kiváló éoakea celllata, Bnriodl Ferenc harmónlumoi éa Fekete Margit xongoramüvéaxnő, aki Krlei-tlánIában aierxett d ciőiéget a ma g/ar névnek — képexlk a táraaaág tagjait. E heti mü toruk keretében Hahn kiváló azerz.mínyeít, főleg legújabb dalát: ,Tudod-a mit teax eltemetni ?\' éneklik nagy sikerrel.
— Regenhardt éa Raymann lendamaaxtok, női éa férfi zeeb-kandők, May és Holfeld rumburger váaaoak, len- éa llnóbatleztok, slfo-nok, alfonbatiaztok mérsékelt árban Slnger dlvatáruhárában sxerexha-tók b>.
— A belügyminiszter utaal-táss a vörös sxln viseléséről.
A belügyminiszter a napokban ut»-altást küldött ax llletékea hatóaá. goknak, melyben megállspltjs, hogy a hatóságok filreirtették ast a rendeletet, melyet 1922. augusilus 3 án \'a vörös síin kihívó viseletére vonstkozóan adott kl. Az ujabb utaaltáa axerlnt „csak" axok ellen k.ll Internálás! eljárást Indítani, akik a figyelmeztetés ellenéra .kihívóan\'" viselik a vörös szint.. .
— Kalapok nagy válaaztékban érkextek Kaufmann Károly url-éa női dívatáruhásába a Fekete Golyóhor. Telefon 372.
— Perzsa, gobelin-, estén-, bécal
ágytarItőkéaxletetek éa aaxlalterltők-ből aagy raktárt tart és jutáayos árban adja Slnger Jóssal ás Társa.
_ A Jól öltözködő url és női világ figyelmébe! A F1L1PP-kötődé (Siombatheiy, Száll Kálmán-utca 6 ) harisnyál és zokall a lag-értékesebb anyagból ssját műhelyében kéasülnak. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejei-hatők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. As árak a mai gasdaaágl viszonyokhoz mérve előnyösek, mlndaneaetre olcióbbak,
mint bárhol másutt. Teaaék róla maggyőződni.
Url és nöl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Desző cinnél, Fó-ut í.
— A párisi futballtorna. A
párisi futballtorna első középdöntő mérkőzését tegnap Játszották le Svájc és Svédország válogatott csapatai. A mérkőzés Igen heves Iramban folyt le és az 2:1 arányban a svájclak győzelmével végző* dőtt. A félidő eredménye 1 11 volt.
Országos áruvásár és kiállítás Szegeden
A Biroa Sióvctaég sxe;sdi fiókja a Duna—Tfiil"k5zl Mezőgaida-ságl Kamara éa több köxgaidaaági érdekeltség közreműködésével Stégeden f. év szeptember 6 — 14 ig ortzágoa áruváiírt és kiil:itá«t rendez. A moigalom már most oly erőteljes, hogy körgazdaságl éle* tünknek ez az erőpróbája a leg* vérmesebb reményekre jogosítja ugy termékek és termények előállítóit, mint a szükségleteit kielégíteni aktTÓ vásárló éa vásárló-gató közönséget, A vásir rendezősége nagy körültekintéssel gondoskodott »rról, Hogy a megszállt területek lakossága is miaden aka-dsly és nehézség nélkül jslcnhes> sék meg az áruváláron és kiállításon. Et pedig azakemSerek irányadó véleménye szériát anaylt jelent, hogy a kiváló mezőgazdasági termékekben és állatokban, továbbá ipari készltméayekben azükölködő megszállt területbaliek, mint váaár-lók fogaak töuagesen megjelenni. Da rendkívül fontos s klváló_ alkalom, mint olyan, amelyen köigaz-daaági égetünk az itt elérendő erkölcsi haszonnal akar uj erőt vonni az ország lerongyolódott állapotának helyreállítására.
E kettős célból már most felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét a nagyszerű éa orazágos jelentőségű mozzanatra. A híradás elég idején levén, aanak biztos tudatában vagyunk, hogy városunk éa megyénk is a mi büszkét aégünkre bőségesen ki fogja részé, venni, úgyis mint áruvásári eUdó mint kiállító éa vásárlátogató. Közelebbi tájékotódáaok megszerzése végett a Szegedi Bsroia Áruvásár » él Kiállltáa rendező blxotlslgáhos Szeged kell fordulni, ahol mindenre u legkészaégeicbb fölvilágosítást megadják. A jelentkezések még folyamatban veaaak.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Gondatlan cselédek. Osztatlan részvétet keltett a télen aa a szerencsétlenség, amely Stcrn Arnold malomtulajdoaoa 2 éves gyermekének korai halálát okozta: Mosás közben egy őrlzatleo pillanatban forróvizes katlanba eaett a kisfiú. A gyászos eset miatt ma vonta falelőtaégre a törvényszék Mutichenbacher-tanácsa a gyermek őrizetére rendelt azakácsnőt, Neva• lovics Aanát és egy kiskorú cseléd-leányt. Megindító momentuma volt a tárgyalásnak, mikor a gyászoló szülők kijelentették, hogy aem kívánják a köteles goadosségot elmulasztott alkalmazottaik magbüntetését. A bíróság a védelem meghallgatása után Nevalovlcs Annát 500.000 korona pénzbüntetésre, ■ kiskorú gyermekleányt pedig dor-gálásra ítélte, de az ítélet végre-hajtását felfüggesztette.
A klr. ügyész súlyosbításért fe-lebbezett.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. iunlue 7.
KÖZGAZDASÁG.
Tőzsde napok. A Tőzsde-tanács junfus havára a kővetkező képen állapitotta meg *r. üzleti forgalom hivatalos napjait. Tőzsdenapok : Juolus 1, 2, 4, 7, 8. 9, 11 14, 15, 16, 18, 21, 22, 23, 25, 28, 29, 30. Fúetésl nspok: 3, 10, 17, 29, 31. A tanácstagok tagdíjét havi 100.000 ről 250,000 emelte.
A gabonaforgnlmi adót a termelőktől fogják beszedni a forgalmi adó revíziója után. — Ugyanis a gsbonaérdekeltségnek sikerült kiküldeni?, hogy megvél toitassák azt a tervezetet, amely szerint kizárólagosan a termény-keretkcdelmet sújtja a forgalmiadó. E< a rendaztr egyértelmű volna a gabonakereskedelem meg-bénit.iával, mert a személyesen vásárló malmokkal Igy nrm tud* nának konkurrálni. A megváltoztatott tervezet szerint csak a ttr malőnél fogja a gabonát megterhelni a forgalmi adó.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
« budapesti lSssda délután 1 órai zSrOír loly.mst a X8v.lk.s8ki
BOZGÚFÉimtÉPSZIMAZ.
Uránia, Szombat és vasárnap
a „Három árva". Főszereplők: Muzsnav Bella. Vándory Gusstáv, Jickó Cia éa Széc.l Ferkó.
ViJá*. Siombat éa vasárnap \'Mi történi ax éjjel?* Hsrry Piellel . főszerepben.
a TÖZSOC MNtaL
(S.jil Indó.llóok tet.looj.l.piéi.1
A m.l tőzsdén eleinte tartott volt az Irinyi, t, majd lanyhává lett. Ennek megfelelően a forgalom élénk, kélőbb elcsendesedett. En. nek következtében sok áru k.rOlt a pl.ere t ax árlemorz.olódá. ál talánoe volt, ami leginkább a ne-héx érték.kben volt érezheti, ahol a veszteség 5%. A Ha- éa közép-papírokban a veazteaég nem Ily nagy arányú. Különösen az utolsó napokban favorizált értékek érezték meg az árlemorzsolódást. Zárlatkor a forgalom ciendes, Irányzst tovább li gyenge.
Utótőxsde. Irányzat üzlettelen. Kereskedelmi Bsnk 1395—1405 Levsnte 310-16. Délcukor 640-50, Cukoripar 3400—450, Horvát cukor 1200, Clnner 34, Georgia 540-50, Földhitel 418-20, Danu-blua 3650-370, Fővárosi Takarék pénztár 182 - 86, Nova 171—75, Lezzámltoló 89-9, Hazai Bank 225 -27, Salgó 725-74, Osztrák Hltal 241-45, Magyar Hitel 635-64, Angol Magyar 65—68.
Eatl magánforgalom. Magyar Hitel 642, Osztrák Hitel 243, Salgó 735, Nova 173, Ganx Danubius 3625-50, Kősxén 3825 -50, Pesti Hszal 4510, Cukor 3500, Gtorgls 544, Kereskedelmi 1380 —90, Földhitel 430, Urikányl 1200, Aogol-Magyar 62, Ofa 600. A tnknrékkorona árfolyamai A D.vlzeközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 133 papírkorona.
jzí*íff,1T,5"de- Bu" Uszavl-dékl 76 Irg-oz 327500 -330000 79
7?\'?\' "^í-340000. «!7ébvldékl
76 kg oa 322500-325000 79 k.-n.
vnSfi\' - rminoyzí,P\' 300000-L oo^A°ri,p\' 525000 - 345000 ™b 320000-320750. ten8e,l 272500 -28COOO. korp. 230<XX)-235000 irányzat kissé szilárdabb. Búza a tegnapihoz képest 5000 koronával emelkedett.
AcccO-Uícr íj
liaaal III
Agrit
Utgj. HU JJS
léiltlOf rjn
Maiámil. t$
OI.-U. kani •)
Ontr. Nil. Itl
Uo»i tani 14
BUITIHII —
Alitlleot t>. 14
B. Apu 71
F«Mbl«cS&. 4jo
H errata ))) Hot. ni. |. t. 7í
)lie<iríi —
lovatlan 15)
M.-Cati Iparb. ji
roffiimi <8
Ktr. Kitel )■
Ma^ar-Ntmct )>
K«<p, Jtliálc-i >1
Vlrotl ta&k 9.j
UtrWr 16)
Situ.b.itii). jj
tloiik, B. i}(0
ftloo -Arr.rr. t i«|t
9*S
Balriroal (p. Jl
Llpölrlrc.l io.)
Férirotl 181 K4Mayál Ta» 15
Alul. Tik. 181
MokUf III
Hual Ilit 4)10
KitiM.BUt. 10)
Foocltct lij Wajy,-Francia —
Baaiii
Btocaiol
Sittuldr
Baaakt n\'o Stiiariri
K<b6
lltváfl lérla Kit.. (\'11. Dranht
Mlflr. aipb AH. X6ai40 Kerlsit
MC-ri 11ÍO
N\'igyUtcoft S.jOkocdOl SalgO Újlaki L\'olO tloyl
L\'ríkioyl CkpiII Kf.
Athftnnm
Franklio
Ciloloi
Palin R4T»I Ritl«
PaooocU b.
U.ck a. Bon.-M. Coaordla
Báké.csjtal
Bodapaail T6r6»aaaoio<. Glaalla Hu=glris
KUI>7iBiloea Wkierit Tr. Daoutla
I0J
Firáicil Dy UilígOMO
Wt-iiincr
fetj\'"
Ktelnnl.
Franki
Gtoi-Dan
Oaoi.Vill.
G<p <a ...ut
Oyírffr
Hoíbc a
Kaaaab
Klaarinf
XObot
I Uptlk
ik 1 lllt
_ ! t:4l
,o Etrí* ,tra
-íí Llirr.
Motor ÍS Ök-aiUaC)\'*\'
Cl.udclr _ Vt«jlp»r lM I Vucecjr*/
P.iá.J
, Rima Rc<ii<m«no
I Rí-jhmCllM Scbliík I Scholltr TcuSloff | Hullai
| Corrlifíp !.i Faipar
Alt. la 5
Ducibaruilt 4.!
Bpai. fa —
FCMSIW U.j
Quimaoo )0J
Haaal fa IJJ
llool It I0t
Kíri-iblnyal <!
Kronbtuar lt.»
Lljoora 9)
Hltal f« 10
Amerikai fa 10
Krá4 6.)
M. Llojd >)
Mtkmaok/ to
Mcetitll fa 110
Llcbrif 7.0
Ofa Jí»
Rlablnyil 16)
Szluóolí no
Tbíl _
Nulri 1S00
Vík. botor 7
Zabolai 110
1\'atiBk —
KrdObln. X)
Ipart. -
KOalakadAa
Adria nc«
Allasltka )j
Lavaau joj
Miskolc) 41
KAiull >9
Vároil «1
D(!ir>i:l io
Nora 17«
! Allamtá.ui 16*
Tritl l\'J CukorgyArak
miroWit tyi
Hcoát cik. —
Cukoilpar MJO
Oeorrla 340
MciOb. t«k. 170
Sitmmti ilJO
£leliulaaarak
| Octla »7
Sialiml 110
Ptir4>l jo
Vili. p«ti|) i»
Tokaji tO
üalktraik. —
0*i. Villámot
Be?. Uiö 710
Juli l<14 f-i
Vaao. vUl. íi.)
Olajok
Oltjlpu 10 Maiotl PM
Hör Sl iteti
Piriről >0r 4! Kirélyiir 81
PolíW tif 0l|
Pao. íjt ||
Biróll 4
Ktfltrltb 1:
Rfsivényiil tf<
Sl(Ok«D<( —
BtAllodAk llaofárlt Uco
Royal ssilM ||)
Scbirtruar 71 84:1.1 50
/oit aic I K. »i Itclptf 7Í
. Stcf. k«odr« 40c
Volo ccxtU 11
Gya;-jcmo«á 6c
Si6r\'-K6t4 )4
w. TOMII e.
0ol3b«nt "1
Karioo SS
P.rc:i 140
GySrl IHlll Sl-
Ji^j.rá te
Vary Ipar
S;«4lum IC)
Fiira 10)
Mit\'i|jt 170
Salkrt 01
VlDÍfl Jt
Cblccio t •
DIDICI 140
Dlam 7
Ktlall Mai 41
Kt«lo 8
K!«tO —
Törők i9
Lat<rt i»
Kat0n(4Uk
Dorttl 41
D10II i.rtli }l
Ftluo 5 \' J
TCáblI —
Gumi }S0
Icttrci )l
Tilafoa i&S
Tini —
Ut«6 aainb (4-:
Saoéaoki 5-:
ZanrtpUf. JO
81(41 14
Xlrlljaud i Vtm Ion
B6el to
BratiOl »)0
Corrla fUct 18
Ptpli 48
Hanfjrilpai 18
Staríllia 17
Óitcrmeia 181
Uacr-\'^X 140
Tttrul U;<at —
Vctktbobaak —
Gjflri btr 11
SertéaTáaár. Felhajtottak 1480. eladatlanul viasznmnredt 420. A vásár lanyha volt. I r. 26000—26500. Közepes 25000, Könayü 23000— 24a00. Szalonnás féliertés 33000— 34000. Lehúzott hus 33000— 35000. Sózott szalonna 27000—29000. Szalonna 31000. Zsír 31500.
Nemaafémek, 1 koronás 6900 —7150, forintos 48750—19000, 5 koronás 35900—36500, 10 koronás 187500—195000, 20 koronáa 375000 —390000.
A magyar korona kQlfSldi hlvataloa Jegyzései i
Bécs . Berlin . Priga .
Davlzi
llfOtp
Valuta ia<atp ma
79 I 75 75 I 70 • • 410 4120 43 43 . • 3K5 |SÖO 39760|39250 Newyorkban 11.75
ZBrlchl zárlat i
Párta 2UÜ5 00, Undon 2452 00, Nawyoxk 669 00. Brüaaal2405, Mallaod Z470C0, Holland Z12 »8. Boriin tSOCO.NVion 80 00, SoHa 406 00 Príga 1658 76, Budapail 61-00, Bukaxait 242-50, Balgzíd 686 00.
fl divIzi-kDiponl hivatalos árfolyamai
Nyilt-tér.*)
Blum Ferenc és Árpid János |snk..pu8Slai gazdaságát álvettem. Mindazokat, akiknek mostnevezettek tartoznak, exennel felhivom, hogy követeléseiket azok járulékaival egyUtt dr. Piacsek Zoltán ügyvédnél (Pécsett, Szóchenyi-lér 8. sz. a.) három nap alatt a különbtől jogkövetkezmények terhe mellell Jelentsék be.
Pécs, 1924. évi junlus 4.
KoiUk Károly.
■) Aa «_____________
kurtWj, aaas a Basa sállal
felaléeaéfat.
Aoróhlrdetésafc
ApröhlrdalAa 10 ttölc 0000 K, minden to-vAbbl atO 500 K. minden »aa«a,abb b.tOrel azedetl t«6 iooo K. AlUat kordoknak 88 a.A.alék k«dTe«n*Dy. V.»Ar- fa Unnopnapo-kon 34 ■ cAuiak tolAr.

Valuták
Napoleoo Jlíoco
Aecol fooi 184400-597400
Lrra
Doüír Fraoria h, Balja frank Ura
Oaau. kor. Ul
Stokol Svájci frutk Korooa diait llolltrtl
Ho íío "jjjo-nicv 44&0 4660 55*0-4070 )84o-toio IlStO-lliOo »6j-4C« IJBO tttC
lOjO-iÍJeo 10601110 IllOO-J4)00
Devizák
AmattrOto }](00-)4)00
B tktratl J80-400
Koctobljt ljioo-i))oo
Kriuiliolt uiS0\'ll))0
It?400-J»74c-0 Brliiel 1940-4070
O.\'aaaoratli: )«oo-4oio
Pirit Ffi*. Stockholm Itijí B^-a StOria líeljri J Nt
4110-4860 10IO-I69O
\'J&10-I4100 lli<.0-lí-100 II44O-II960 640440 1080*1110 1«00 (UCO
Felotíj szorkosztó: a főszerkesztő. Kiadó: Zrínyi Nyomd* Részv.-Tára. N\'agykanlzaa
aí"?*1"1"! íí\'"^11 \'H l.Aamaa-
SmZ&Z\' l,kWn l,k4ril,»\'Cl«»><-
Klartó Hccv<d-uui BOrcbbti C«ejcry ;i i)„
IttAlló kottltaioaíl, IcIkiöIm a »ttsi hU t4A
m.akl\'""f®ny> aki tlpUi.lan, laimUai.bta á8? TÍm. \' ,elT<u"k Bluntucatia
. , J4 r.ailtaa«l, arcooail btkMait
fclríictoM Kéiponti TtjcatrtKk (Dili V*iut).
A vldík kgkitünóbb borai m\'ndonkor a ingolcióbban beizcxaihctópalackozva
\'"Hál 3000 K-to\'l 5000 K-ig
Somogyi Testvérek
íüzzor- ís czeoíc^.kereikedéiéberi Haflyar ulea 18. :: Teleton 4S9.
NvomalcH
♦ A Zalai Közlöny ♦
♦ szerkesztősége és kiadóhivatala
Fő.ut 5. sz. alá helyeztetett ^
ClaalAk azonnal baköl-
CBOOQK lözhatö, a város belterületén fakvő löldszlntM <s emeletes magán-, több lakással biró házuk, üzletházak.
Balltonl nyaral tik, tóbb birtok tladó.
Balaton melletti 100 holdaa jó birtok eladó, szép lakással, épületekkel.
Pénskölcaönök olcsó közvetitéso.
Szigriszt László
O. P. B. által cn*. Ingatlan- és pénzkölcsön közvetítő iroda
FŐ-UT 8. SZ. Bazárépület.
TELEFON 150.
Ha azt óhajtja, hogy arca olyan legyen, mint a kinyílt piros pünkösdi rózsa, ugy csak a
Bruncsics Józsi
bikavér vörös borát igya (1 liter 4600 K), mely különösen vérszegényeknél nélkülözhetetlen.
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Eftinruháutl kltirólagos uakDilat
Haláleset
miatt
az összes ingóságok
eladatnak.
Dr. Szabó
Véroaház, II. emelet
Beátái bét kikerült
építési anyagok
(Itala, taföcs.ráp aa ápai.tr.)
JuUnyos irón ct.dók. EnsiMI Téalsnirsk nártsiisn hernrolt- Is Izpo! cserép, lalsllael porllwd c.irul és niéu
v.gooMtel.kben megreDdelho-á :
Migysr Épftffanyag Keraskida\'ml R. T.
n.gyk.nlzz.1 képvbetoténét
PAUK VILMOS
i okL ulmOk
Nagykanizsa, Kazinciyutca 39.
Tola/on 104.
Nagy alkalmi vétel I
Óriási választék.
Az összes legújabb kalapjainkat klárusltiuk.
Klein Józtál «t TaitvAre.
Zlr|i* rtUtkH«lmtftj| tlnu ottitkÁtMi.
Zrínyi Nyomd. R.-T. nyomtlijában Nagykanizsán. (Ny\'omdsvezctS: Olenbeck
1376/1924
Árverési hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város érvaszékc o Polgár-u. 14 sz a. megtekintheti cséplöszerelvénynek tt Városháza II cm.lel 28. .Jlószám alatt nietlar-IBndó árverés határnapjául 1924 ávl janlua hó 11. napjának d. a. IC óráját tűzi ki. "
A szerelvény n legtöbbet Ígérőnek nyomban történő fizetés ellenében (og eladatni. Kikiáltási árt 26,000.000 K. Bánatpénzül »z árverés megkezdése előtt a kiküldőn kezéhei 3000000 koronn teendő le. A vételi illetékei vevő fizeti. Nagykanizsán, 1924 Juniuj 6-4n, _ Vároal Arvaaxék.
Károly).
Pünkösdi tüz
Innen onnan kétezer évvel ezelőtt a földkerckiég: egyik kii tartómé oyában nagy volt a szomoiuság azok kőzött, akik látták a Mestert és hittek benne. Csüggedé*, ked vétlenség, lemondás lett úrrá a kis seregen, bár hittek Benne, tudták, hogy feltámadott és felméne a mennyekbe. De mit ér mindez a maguk nagy elhagyaloílságukban A hivők és tanítványok széjjel-szórva, elrejtőiva húzódtak meg a győztes gőg üldözéie elől. A hit ben gyengébbek már azt hitték, vége van mindennek, már ciak kevesen voltak, akik várták az igé ret teljesülését: a r^egváltás müvének lehetőségét. Es akkor — az első pünkösd napjáa — tüzes nyelvek alakjában megjolent az elrej tőzöttek, a ltmondók, a caűggcdők éa félénkok «lőtt * Szentlélek, hogy az ingadozókat megerősítse, a /élénkeket biztosítsa, a csüggedöket vl gasitalja és megtermékenyítse a kl tárult lelkeket a krisztusi igazságok ereiével.
A pünkösdi tüz rávilágított a földi grönyörökben elmerült, anya glakat hajhászó, érzéki élvezetek között tobzódó hitetlen világ silányságára és korhadtságára. És elindult a diadalmas világot éa lelkeket hódító útjára a kereazt. A pünkösdi láng lobot vetett a csüggedő lelkekben éa elindultak as aposto lok, hogy az Eszme erejével meghódítsák a világot. Es meghódítót ták Annak a fegyvertelen, egyszerű, tizenkét apostolnak nagyobb •rejo volt a vérre szomjas Cézáiok koho,szálnál és légiólnál, több az egéaz korhedt pogány világ összes •rejénéL>»^
Mijdoem két évezred pergett le az első pünkösd óta. És ma Itt van a földkerekségének egy szo moru kis réaze, ahol caüggedőn, kedvetlenül húzódnak meg u hivők, akik látták egy ezeréves nemzet keresztrefeszitésének rettenetes tra gédiáját. Nagy árvaságunkban, sio moru elhfgyatottsigunkban ICt is Mmorajllk a csüggedő lemondás. Felvirradt a kora a dölyfös boldogoknak. Gyönyörök, élvezetek után rohan a pogány és körülöttünk orgiákban elmerülvo az anyirgokat hajhászó hiteti en világ. Meg kell huzódnunk, el kell rejtőznünk, bogy ránk ne rohanjanak a kohor azok, a vérre szomjas léglók.
Vájjon lesz-e valaha pünkösdje ennek a s omoru nemzetnek éa ha reánk virrad egykor a caüggedéa \'sötét napjai után e*. a szent n»p, lesznek e apostolaink, okik megih
_letten, teatvéri szeretetben ösaze
forrva megindulnak, hogy meghó dltsák az eszme erejével a magunk ........hitvilágát? Hisszük, hogy
lesznek még apoatolalnk és eljön még ez a azent nsp. Az ezerkilencszázhuszonnégy évvel azelőtti pünkösd a feltámadás után jött el, hogy a Mester hátrahagyott h\'vzlt megerősítse, megihlesse, a krisztusi Igazságok halált megvető harco-sslvá avassa. A magyar pünkösdnek előbb kell jönnie, mint a fel-
támadásnak. E\'őbb meg kell, hogy szálljon mindnyájunkat a pünkösdi tüz, össze kell, hogy forrasszon mlndnyá|unkat testvéri szeretetben, lángot kell, bogy vessen mindnyájunk lelkében ax Eszme és akkor és csakls.akkor el fog jönni a n/gy magyar ünnepnap, a diadalmas magy&r feltámadás napja.
Az európai nagyhatalmak beavatkozni készülnek a balkáni forrongásba
Róma, junius 7. (Rádió.) A balkáni forrongás olyan méreteket öltött, hogy a régens kénytelen volt elmenekülni. Ide érkezett jelentés szerint Razit Topani albán régens két képviselő kíséretében egy torpedónaszádon Bariba érkezett. A balkáni forrongás valamennyi európai kormányt erősen foglalkoztatja és beavatkozásra készteti. További komplikációtól tartanak. A Romá niával való összeköttetés megszakadt. Görögországból és Jugo szláviából ellentmondó fairek érkeznek. Feltűnő a francia sajtó fenyegető hangja, amennyiben kifejti, hogy az albánok nyilván képtelenek az önkormányzatra-___
Pünkösdjárás Zalában
A népköltéssel él néprí\'ji .tor-falmss kutatói mér régebben fel-fedették . pünkösdi népsrokáaokcl. A dunánlu\'l pünkösdjáráiokat dr. Sebestyén Gyula salai asérmasáiu jele. tudói, a Nemseti Muirutn igaigatójt kötőit. a Magyar Ncp költési Gyűjtemény Dunántuli guüi lés c. kötetében. Sopron , Vas-, Veixprém , Somogy, Tolna és
Baranya megyéből böiöl adatokat, de Zalából nincs adata. Ujyanlgy mái gyüjtemépyekben la c«ak So. mojy sterepel és haténk mii, Duaáotulon kívül cső vidékei. — Elért síükiégesoek tartjuk, hogy a zalai püokösdjirist legalább a sal.i akkal mtglimerteiaük.
E torok írója Kiskomátomban hallolta őrejtssionytól, kl gy.r mekkorából emlékatlk rí, a püo kösdjáráinak talal váltósaiét. Ai e\'ső réste, ujy Utaiik, a Sobeityén említette „A pünkösdnek jeles nap jón" keidí.ü kath. egfhéti ének időközben elváltozott it5v.gr, mely több vidék (Sopron, Veatprém, B\'ranyt) püokősdjárásban megvan ujrar.csik at elejéo. A lége felé (Noha kicsiny vagyok alb.) ulntéo van több vidékével ejre><>. A •töveiét eredeti népnyelven köiöl-jük. At „e" bangof két „e" vol (ee) jelöljük.
Beetetésként k«H atólnunk a szöveg előtt majáról a sroké.ról: A püokösdjírók cioportjo bél (7) leányból áll Két (?) klaebb leíny, a két „előjáró", előre bemegy a bl.akhot mejkérdctol: „S-ab.d e mtjuk böciülete. h.jlékiba emoo d*n»i a pünkösdöt ?" Az „előjá-»ók" kiviszik a feleletet a többinek. Ezek között elöl áll a két nagyobb
„kareraeló", aki a kis „pünközadi klráné" t vezeti kézen. Hátul v«n a két „koaái hordozó", aki az ajándékokat szedi. Mindegyikük fején koszorú éa rajluk fehér ruha. Az ajtó előtt megállnak és elkezdik : A pünközsnok gyelea naptya Szentlélek Úristen kühlrdette Erőséttenyi azüvünket, Az apoatolokat. Mellet Krisztus igér vala Akkoritván (?) tanilfányát, (Valószínűleg Igy : Akkor a tanít-vánvlnak)
Mikor mennyünk menyorsiágba Mii donek láttára.
Tüzes nyelveknek szólláaa Ujy mind szeleknek zuggása Leszálott az ő fejekre Nagy hertelenségre. Orüilüuk az értényekér (?) Mondvin ékrs énekrkér (?) Főmagssztóváa szer/ ntvek MInderekén ámmen. Ekkor a két ksremelő felemeli a
ÍünkÖadl királynét, moadván : „Ek-ora legyen a keciek kenderei" (Et Is megvan mis vidéken Is.) E\'Után folytatják tovább: Pünközsdi virágok, Rózsák lllijoror,
Sárkán tűje (valószínűleg: teje) tartott.
Míg is szégyenétett, Meg la réazegéteti. Na, ha kicsin vájok, Nagyot nem siónztok, Mégis az istennek Szógányl akatok. (\\ k\'ét Utolsó sort ismétlik.) Mikor megkapják a jutalmat, igy folytalják:
1.tennék áldása Siállon ecre házra,
Minden bonnevalókht
Indéccsa vígságra.
A pünkösdi királyné szerepe minden vidék pünkősdjárásában megvan, sőt régebben pünkösdi király is szerepelt * népszokásban, amint ezt még több európai nép pünkösdi szokásaiban látjuk. Eredetileg a keresztény hitre térített latin, germán éa szláv népek tavaszi pogány üonepévből msradt fönn ez a szökés éa később nyerte a keresztény vallási elemek hozzá jéru\'ásával ezt a msl formáját. Ml magyarok a minket környező népektől vetlük át. Sajnoa a pün-kÖadl szokások összegyűjtésére nem sokot gondoltak nálunk, pedig a népszokások öaszegyüj\'éat« a nép megismerésére vezetne. Ez pedig szocUlta szempontból la nagyon óhijUndó. V-jha elérkeznék miha-I mar az ax idő, midőn a vároa és falu kölcsönös megismerés slap\'ján egymást jobban megérleaé. (N. L)
A pünkösdi szellők szárnyain
CsudHatos színekben ég u tavaszi merő. a Pünkösdié, a sieretct piros ünnepé\'e zengenek zsolozsmát a tavaszi szelek, hintenek áldást«lombos karjaikkal a koszorús homlokú fa-óriások.
A természet minden álmnbrl Jelserkent titánja elküldi hódolatát az uj utakon lépd 16 L\'lek elé. Virá got hint eléje a roncsai körül it mo solygö agg Jöld és a lelkesült ormok merev sorai diszörséget állanak.
A Lelek pedig a süppedő gyep-szőnyegen isteni önludatlansággal vonul a ködbevesző horizontok sej ielmts kapui/elé, a: alja és om-ga ftlé, ahol a keidet és vég talál koznak
Fogadja a természet hódolatát. Nem kéri, nem * öszőni, csak /o gadja. Ez a hódolat alázat az ifjú ság elölt. meghajlás. a htrméniák előtt, élet az adóknak, megdicsőülés a természetnek. Ez von, hogy ünnepeljék, a-z van, mert ünnepel. A hegyek vannak, mert ártállunak, & föld vany jlidotn, mert virágot szór, mert szőnyeget fon lábai elé, a fák vannak, m*rl hiszen zöld ögukUal integetnek Ö eléje
A szellők szárnyára kel a tuvasz lelke. Amerre jár, eleire kél a halár. A halál is ünneplő köntöst ölt; az éj, ez a mogorv.1, kelletlen kényúr is hívságos csillagokkal piperéii fel boiontos szakállát, hogy méltóképen állhasson be az ünneplő tömegbe.
A holt v izba megtér az élet, at If júság lelke. Megtelnek a redők, a ráncok kisimulnak, a fagyos tago kai uj meltg áldásos árama üdili. 7 a lik a ku mi-\' felkel és jár. At uj élet pezsgő vérkeringése felébreszti
B3. évfolyam. 131. izAm Naffykimir»a, 1924 juniu* 8. Vasárnap 1500 kOfOlia
POLITIKAI NAPI
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
ZALAI Ki ZLUNY
1924. junius 8.
ax eddig lebilincselt seregedet, a csont mezőkből daliak szöknek talpra.
A lét minden erőszakos hódítása szertefoszlik cs geometrilus határvo nalait szétrúgja a duzzadó valóság.
Lám, amott a kopár szik s a gazdag televény oly csalódásig egyen ló volt a tél uralma alatt s a halul a demarkációs vonalát vakmerően tolta cl a szélességek cirkalmazott vonalai sterinl s most újra, mintha mi sem történt volna, áll a régi rend, él a mugyur, áll Uuda mégt
A tavaszi síellek vetések felett suhanó szárnyain utazva ity mono logiiált egy bus, de biz ak o d ó magyar. Dr. Kcrkay Ji-»»el
A nagykanizsai postaaltisztek zászló-szentelés! ünnepélye
háifínök víjil. U.iii" Kídír Lv
HÍREK.
Magyar nóták.
A herényi erdö felelt.
Hogy felnéztem u nagy <grc,
Gerlemad.-r siál\'ott p rban
tj tűnt el a messzeségbe\'.
Szive pórját hová vis- i?
Ugy őrizte, mint a gyenge virágot,
/ésiket rakott itt macának . . .
S bucsut mondatI otthonának,
M"t hagyta itt et a buldig világot ? i
Bár lehetnék, mint a gerle A pórjával, együtt veled, Nem keresnem mért is ü i hrdón tul a mcsij eléget. Nem keresném, nem ku\'atnánx A^ad e még egys.c oly sí ép világra, Mint a milyet akíoi látott, — Mietöft még rmssre szállott — Hogy rátalált u hűséges párjár a.
ii
A ktrtcrnnck fan egy rózsafája, Legelsőbe\' piroslik ui ágn. Mikor art a festő bimbót látom. Eszembe\' vagy legszebb rCzsaszálom
Régen van az, hej ni ii nagyon r.-gen, Hogy eyymásévagi, unk mindenségem De azért hu együtt vagyok véleit, Most is tavaszt, rvzsanyitást élek.
Br» Inkey József.
Kóm. kall) : 1\'uukösd v. CrotostAos: Pünkösd v. Izr.: Szivan t>. Sob I.
Meteorológiai Intézel jolentéso szeriot a közeli napokban tuloyoaióan derült cs meleg jJó
rázható.
Napirend : Vasárnap délelőtt ll> or.kor képkiilliiis a Ceotrálban. ;>ílol«u 11 óraker iparoslanot c-kiállitis tuognyUisa. Dé\'ut-Q 2 orakor KTK juniális a sétatéreu. Uránia i, 7 •J órakor .ll.iom árva*. Világ 6, 7 és 0 órakor .Mi ti.rtént cjjel?*. Hét ón délelőtt tt orakor Irodalmi Kor igazgatótanácsi ulcso a városházán Délután 5 órakor altiszti juniális a Zriiiyl-jpoitpályán. H>t« \'/,7 ómkor ÉME -tagygués a Keresitény Otthonban. Uránia*, 7 ts ö órakor .N\'éou várcs" Világ t, 1 ,7 és 0 órakot .SoJoma é» Ooritotr.s".
— Istentisztelet. Pünkösd náp ján a felsői emplomban féltizenegy kor az ünnepi beszédet Gazdag Ferenc püspöki biztos, az ünnepi nagymisét 11 órakor Lengyel noi pl.iiit. tin^r vígzl.
- ÉME t.zx,UI4». Az Ébredd M.gyiroV Egyciülete püíiköíd liél-Í6n léi 7 ór.kor UgggiülM Urt • lárgj.oiOí.lt.l: 1.
TB.U»elml „nul„sc,ki [.lolv.,,, ^-.ios J,»3 i,„4ri „ c „ |5,|t.
lélb*„, b) t. h. k«l|, »ztV«IÍ« ÖZV.
A.thu.ní, 3. Rt„í.d,lok, du.»,4«vi|v Horvátit B5..I
meghívj. .. EME v„„3<ísc
Nagykanizsa, junius ( (Saját tudósítóiktól)
A m.gyar nemzeti gordolat kl pr0b-.lt katonái, a magyar postá-,ok derék altiszti karának nagyka-niiaal csoportja junlua 15 én, vagyis jövő vrsói mp tartja nagjrazabáau záizlóaientcléal ünnepéUét. — A zászlóanya bíró Inkey Jó.aafné. A fővédnökök dr. Hott N»nd:>r mc-gyérpö»p5V. dr. Kállay Tibor nemzetgyűlési képviselő. D méoy Ká roly postatávirdsl veiérlga/x»tó,
dr. T.iényi Ferecc f^Npán, béró lokey J-iz.ef föidblr tokoa, lov>2 Bjic.-*v Ferecc kzmaráa, dr. Eóry Srabó J:o5 ku M bitó, dr. Mayer Józstf poitatávirdai főigazgató, dr. órley György klr. kormányfŐtanú caos, vitéz Bobc«t Mátyáa honvéd ezred"*, oredpa/anctnok, dr. S b ján Gyula polgírmeater. A vidnö kök kÖ\'ő\'t litjuk a helybeli társa dalom őtazea előkelőaégcinek neveit — akik a mrgyar postásokkal azem b\'n érzett igaa azrratclük jeléül kész öiŐmmel vállalták a védnöki tisztaéget. v
A rósrlósz.-ntclésl ünnepélyre a m. klr. pécsi posta Igazgatósúg kül dötlaégc dr. Mtycr Józarf poata főigazgató vezetésével folyó hó 14 én 1 óra 35 perckor Barct fa
161 jövő vonattal érkezik Kunl.-aár*, mig a fővárosi vendégok Oemény Károly államtitkár, vozéiigazgató éa Csatlh B:1a postafőigazgató ki aérctükkrl folyó hó 14 én az este 9 óra 20 perckor Kanizsára ér kező gyorsvonattal jönnek. Ai ünnepélyre érkező összes vendégeket mioden vont tnál Lnaícinsxky Sea-nlszló poitaigazgató és dr. Tho\'Wiy Zslgmocd postetávirdai főfelügyelő váljék egy fogadóbizottaág élén, azor.kivül Horác h Imre poitaal-tiszt, egyleti csoportclnök éa Maz-z»g István altiszt, egyleti titkár.
Az üunepély lefolyása
Junius 15 éu reggel fél 9 órakor gjülekexéa a p ?lg*rl Egylet kertjében. Későbben koiaorus-lányok mennek a záazlóanyáért, báró Inkey Józaefnéért, kivel a menet a gyü lekezéa/- helyéről a honvédzenekar zenéje maliéit a azeniferencrendi templom előtti térre vonul, ahol a virágokkal díszített tábori oltárt felállítják. A tábori mise pont 10 órakor kazdöd\'k, amely alatt honvédzenekar adja elő wz egyháil énekeket. Az istentiszteletet, az ünnepi aientbeazédet és » zászlószentelés! azoitartást P. Pálinkás Roger kaclzaai pl:bctnos, azentferencrendi
joa református lelkész és Hjrváth Olivér nvangéllkua lelkész áldj k mes a zászlót. A záailó fehér és zöld aelyemből müvéazl kivitelben kéazült. A zö\'d mevőn a Patrona Hungáriáé képe, a fe.hér old-lon
a postásjelvényekkel. A zászló mrg
áldása után következik a zászló szegeknek előre megállapított Borrendben való beverése. 11 óra 30 perckor ünnepi brvonulás a városháza diszlerm bm tartaodó köt ryüléare, mölynek ünnepi azónoka D.-mény Károly államtitkár. Ba szélnl fognak dr. Msrer Józaef po\'stafőigaxgató,Horvá-h I nrc agyé füleli elnök, Galambos Mítyáa éa C:lrák Sándor postaalllaztek. D« után 1 órakor táraaaebéd a Polgári Egyletben. A táisssebéden résztvfnai srándékorók folyó hó 12 l< tudaisék ebbeli szándékukat oz 1. sz. postahivatal főcökségénél. Délután 4 órakor a felsőtomplom előtti téren folytatják a záazlószö gck beveréeét.
Az estély
A o ü\'oroa estély fél 9 órakor a Polgári E/yletben veazl kerdetét a következő műsorral: 1. Nyitány. M>gyar vlgj-iték Tői Bélától, jit-szu a m. klr. 6. honvéd gyalogezred zenekara. 2 Hiszekegy. Eaekll Büchler Mór kai nagy vezetésével a nagykanizsai postaliiztviseiők d« lárdáj«. 3. Véreső hullik. Irta Drava István, szavalja Horváth Etuska. 4. Magyar rapsódla. Propp\'r D i-vldtól, gordonkán játsza Schuman János poatalltkár, zongorán kíséri Jaeger Istváilné urnő. 5. D»1 a ászlóról. Irta Lsmpért Géza, szavalj* ifj. Grabant I Szaaf. 6. B ink bán. Egyveleg hrkel F-.renctől, jitsza a m. klr. 6. honvéd gyalogezred zenekara. 7. Sterenád An tói. Énekli Büchlcr Mór karnagy vezetésével a nagyksniiaai poslás\'iszt-viselők dalárdája. A műsort lápt követi, amelyhez a zenét a m. klr. 6. honvédgyalogezred zenekara fogja szolgáltatni.
A postások jövő vasárnapi zászló szcnlelésl ünnepélye iránt óriási érdoklödéa nyilvánul meg. Ezen az ünnepélyen lesz u kanlzasi honvéd zenekar utolsó nagyobbszabásu aze-replésr, tekintve, hogy a honvédelmi mininter julius 1-ére vette tervbj a zencksr foloazUtáaát. At ünnepély rendezői mindent elkÖ-vettok, hogy junius 15 ét felejthe tctlenné tegyék a kanizsai közönségnek.
— Gróf Keglevlch Béla te I metcao. Tegnap d lu.in 3 órakor temették Somogjszen\' m\'klósongróf Keglcvicn Bíla földbirtokost. A to metéai s;eitartást Gazdag Ferecc püspökisblztos, Bognár Ernő ple bános és. Megycti József káplán végezték. A temetésen m<-gjílentek a kiterjedt főúti család Összei tagjsi, tréf Zichy Ödön éa neje, gróf Somalch János és ceje, atb. So-mogymegye képviseletében H;hr> Lsjos főszolgabíró, Kaulrsáról dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Krátky l tváa főjegyző, a honvéd eircd tiazilkarának küldöttsége Koóch alezredsa élén és n>gyon soksn a kaaUaal url társadalomból. Az elhunytat a családi s\'rboltb»n htlyezlék ölök oyujalomta.
— Coweicoat rlps, w,p\\ cord^ Tu\'an Khair.cn tii^óaelyeoi újdonságok nagy válaa^téka S\'oger divat áiuhá\'ában kapható.
» Ma éa minden eate
Central kávéházban kaposvári Ba báry Dozaő zenekarával mu sikál — UJ tlaztlorvosok « me gyében. Az április—juuiusi tiszti orvosi taL.fol;amon megyénk tö rekvő f:dtal osvoigái dijából feltűnő arányben vettek réazt. Az összea megyék köí.ül a legnagyobb szá: b»n Zalpmegye volt képviselve mind Igen szép eredményt mutat tak (r|. Tisztiorvosi képesítést kap tak: N^gyksnUsáról dr. Szabó István az anya és csecsemővédő in tézet v«zelőorvosa, dr Németh János köror voa Z slaegerazegről, d Jámbor Kálmáu körorvos Zsli azcntgi ó\'r ól, dr. Mestcrics Elok kötségl orvos Keszthelyről, d hrühwald Sándor körorvos Lete uvérő!. A sioaiaréd Somogyot d; Szűcs Ottó balatonszentgyörgyi és dr. Willax István barcsi körorvos képviselték csak.
— Eljegyzések. Schlcss Ferenc eljegyezte Rittcr Bözalkét.
PoUci Nándor m. klr. vúmsraki liszt ma tertja eljegyzéaét Péter Ksrolával.
Horváth István m. klr. vámszaki tlazt,acnurakcr<a:turivámezpozltura főr.ökti ma tartja eljegyzését Nagy Luizikával Brassóból.
Ivanetzky Vicc: eljegyezte-Garzó Juliskát Nagykanizsán. (Minden külön érteaitéa helyett.)
— Iparostanoncok kiállítása. A« Iparostanonc iakola munka- éa rajzkiillltását m», pünköad vasár-nrp délelőtt 9 órakor nyitja mrg a városi hatóság, az lp»ri szakfelügyelő, az ipariskolai tnntestület, az Ipartestület és a H\'áló bhott-ság jelenlétében Bazsó József Ipartestületi elnök. A kiállítók azátna-e 200 at meghaladj*. A sok remekbe kéazült iparcikk, megérdemli a látogatást. A kiállítás vaaárnsp és hétfőn egész nap nyitva lesz. — Bslépödlj nlnci.
— Választmányi ttlés az Irodalmi Korben A nagykanizsai Irodalmi éa Művészeti Kör IgavgxtótanácsB, továbbá írod>Iml t% művészeti szakblioltsága holnap (Pünkösd hétfőn) délelőtt 11 óra-kor. a városháza tanácstermében ülést tart, melyre a tagokat kizárólag ezen az uton hívja mrg a kör elnökaége. Az ülés tárgya: a junlua 22 Ikl dalverseny előkészítése, továbbá határozsthoratal az évi kÖrgyülési Ől éa több kisebb ügy. Az elnökaég a tagok pontos megjelenését kéri.
64 éves dlvatnruház. Sin-József és Társa divatáruháza N\'gykanizaa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbizhitó bevásárlás! forrás.
Házasa ág. Scheibcr József gyógyszerész éa Fried Böske, dr. -ried Ödön ügyvéd leánya junius hó 10 én, kedden délután 5 órakor a helybeli Izr. templomban házasságot kö\'nek. (Mlndwn külön érte-illési helyett )
— Orvosok táraaavacsorája. A nagykanlisal orvosok szokásos társasvacsorájukat folyó hó 12 én
Polgári Egylet vendéglőjében tartják meg.
— UJ rendelési beoaztáa az Anya éa Csecaemővédő Intézetben. Dr. Szabó István az Anya-éa CiecsemSvédő Intézet vezetőorvosa szabadságáról hazaérkezett és
ií Intézet veze\'ését újból átvette. A csecsemő rendeléseket a/, uj beosztás szerint hétfő, azerda éa pintek délelőtt 8—10 lg és szombaton délután 2—4 lg fo^ja tartani. At
anya vizitek az edJigl beosztás szerint folynak továbbra la.
— Nyári újdonságok, grena-dinok minden srinben, epongeok, mosó marcquénok, gyapjú delalnck, llbertl batlsxtok, nagy választékban érkeztek Sioger divatáruházába.
— AlMaztek junláUaa. A 6. honvéd gyalogezred allisitl kara pünkösdhétfőn délután 5 órai kezdette\', « vonós és fuvóa katonazenekar közreaűködéaével tartja a aZrinyi aportpályán a Zrínyi Sportegylet javára juulállsá\'. Az ünnepségre biztosítva van a város előkelő társadalmának megjelenése. A labd trugó méikő-és után tekever Beny, majd ezalka\'omra rendezett villanyvilágítás mellett táncmulatság következik a szokásos olcsó büffével, Tribünpáholy 15, tiibün-.ü és. 10\', állóhely 5, d\'ák- és ka tonajegy 3 ezer korona.
A jegyek
táncra Is érvényesek. Külön meghl vót a rendező«ég nem küldött szét-
Zalai közlöny
Hires nagykanizsai diákok
VII. KIRÁLYI PÁL
Királyi Pálról méltán mondj* rgyik éleli-\'jtirój*. hogy „Zslame ?rel«gnagyobb szülöttein** e?T|k„" A "rp Mnokl számadó juhótz fiát a Jeles majy-r publicisták és kiváló polliikuu\'k kőié számítjuk.
Szcpeineken született 1818 ban. Alyjánsk hímval a nagykanizsai temetőben porladnak. Királyi P-l — akkor még József — nevét meg találjuk a nrgykanlzssl gimnázlun névkönyveiben 6 éven át 1830/31 «Ő| 1835/36 lg (akkor 6 osxtályiUskola
voli). Minden évben emí7iej|$anuló volt. Az első három évbeá~Hv%áth Márton volt a tanéra, a negyedikben Sümeghy Pál, az ötödikben üobay Elek,\' kl később mgybni-ziai igazgató lett, a hatodikban Moyzer J-romos tanította. Ait Is ma/tudjuk a névkönyvekből, hogy III. és IV. os:tá!yos korában szü\'el mér Sáncon laktak, V. osztélyos korábsn pedig Kenicsán. Az utolsó évben csak anyja neve szerepel, kl újra Srepetneken Iskik, tehát atyja ebben a tanévben hslh-.lott meg. S\'innyel emlitéit tesz még snólls, hogy a gimnáziumot a Ücntiik cs»-lád pártfogása mellett végezte. A gimnázium Igazgatója akkor Po<to lay Mnyhírt volt, kl 20 éven át vlselto hlvaUlát. Ivdekes, hogy a névkönyvekben az első öt évben Király Józsefet találunk, cisk a hatodik évben olvisiuk a Királyi nevet. A Pál nev?t az errd tl Jó xíej halyitt csók 1836 tói kezdi
használni, midőn piarista papnövendék lesz.
Később (még mint rövendék) a paptanári pályát a világi pályával cseréli föl, a bö\'cseletl tanu\'mányok helyett a jogtudományt választja. A tehetséges lf,u már a 40 es évek közepén Széchenyi István lapjánál, a „Jelenkor\' nál működik, később szerkesztŐjo lesr. Elvált, melyeket a magyrr szabadságról eddig Irás ban vallott, a szabsdiághsrc kitörésekor rögtön tettekkel bwonyl totta be. A közkatonából rövid IdŐ
írja Nagy LajoB kegyesr. tanir alatt százados lett. 1848 októbrré ben Pétervárad parancsnokának, Hentuj tábornoknak segédtisztje volt. MidŐn Hentzy a várat ovtrík kézre iiksrta játszani, a bátor ifiu a hazafisa tisztikar élén a tábornokot őrizet alá vette éa az esetet a magyar kot;mányntk jelentette. Nagy bátorságának elismeréséül őrnagyi ranggsl a hsdügrmlniszté rium katonai osztályának második főnökévé tatték. A szomorú kimenetelű szabadságharc után Őt is besorozták az osztrákok közvltéz nck. Hírlapírói pilyiját csak 1858 ban folytathatta Kemény Zsigmond bíró oldala mellett. 1861 ben Pest városánsk főjegyzője, még ebben az évbsn a letrnyei kerület képviselője lear, 1865 ban ujhól letenyel képviselő. Később P«st belvlrosl kerületét, majd a csáktornyai körű-letet képviseli. Tekintélyes tagja volt a D.-ák pártnek, később Appo nyi Albert legszemélyesebb hlvel közé t«rtOTOt>. Azonban a kötügyek nem merítették kl teljesen munkás ségá>, lelkes pártfogója vo\'t kű ö nötan a zenei kultúrának. Az ő érdeme, hogy Lisxl Ferenc a zeneakadémia igazgatója lelt s az országos trkel ünnepélyt az ő agltá-dója tette ne szeli eseménnyé. Mint szépiró Is nevezetes.
Egyik életrajzírója Írja róla a kővetkezőket: „Elete nem volt a magié, hanem a hazáé, a tudományé, a nemzeté, melyért rajongo\'t, az emberiségé, a kötelességé A leg szebb koszorúk ravatalán a szegények könnyei wltak, e*ok siratták benne jótevőjüket." Nomea élete igazolta szavsit, hogy „nem hsgyta kl tanácsadói közül aztvét.\'
Budapest és Nagykanizsa utcát szenteltek nevének. Az az Intézet, melyben mint fiatal diák rótta &z Iskola padjait, jelenlegi hatalmsa épületének fényes ablakszomeivel büszkén tekint arra az utcára, melyet jelca fiiról, Királyi Pálról ne-.veztek al.
1924. junlus 8.
— A vllríghlrU jó minőségű azővőpamut 3, 4. 5. 6, 8, 10 és azővőc\'rna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá kordó és vöröifejlő kapható Slnger Jó zsef és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Zalai daloskörok verse nye Nngykanlzaán. A n»g?ka nlzaal irodalmi éa Mivészetl Kór fo\'yó hó 22 én délután 5 órakor a Csengeryutl Sétatéren a vármegye legjobb daloskörelnek közremükö désével nagy dslosversenyt fog rendezni. Ex alkalommal fog bemutatkozni értesülésünk azerint dr. Kcrkay József vezetése alatt mű-kedő, nemrégiben újjászervezett dalárdája. A dalverienyt Kováts Antal kegyear. főglmn. tanár, a Kör tiazteletbcli elnöke fogja megnyitón!. Közre fognak n üködni Nagykanizsa összes daloaköreln ki-vül a kiakanlzaai, sormisl, blsópá hoki, 7alaszaRtgrótl, sümegi dalárda. Több daloskörrel még foly nak a tárgyalások a részvételre nézve. Az érdekesnek ígérkező dil versenyre felhívjuk olvtsólnk figyel mét annál la Idkább, meit ez az első kísérlet nálunk, mely arra lö rekszlk, hogy a dal kullu«*át a falu népe közt la terjessze. S:cre tettel várjuk Zalavármcgye d.losrlt.
— The beat originál amerl-can Jazz Band nnd ;Artlat\'a orchaatra of tha Continent a Szarvaa kávéházban. A budapesti Trocidero mulató művész házi zenekara mhden este a S srvae kávéház ötsiea termeiben és kert-helyiségében népszerű ét klasszikus műsorból összeállított hangversenyt tart. E kedélyes művészegyüttes élén llgeli Lukács Gyula énekes szólista és uriprimás Jazz Band mester saját dalaival és mókáival gyönyörködteti a közönséget. A xenekar művészi vezetője győri Piroska József, a budapesti Fővá rosl Orfeum volt hangversenymestere ; a zongoránál Kőrmondi Kol-man L\'pót, a Budspesten nagy népszerűségnek örvendő zeneszerző; a gordonka és harmoniumnál C»a-volyác Ferenc, a londoni operaház volt szóló csellistája, ki hszánknak külföldön nagy érdemeket szerzett; a dobnál Tahy Lajos, az ellená]-hatatlan humoru Jazz doboa mü ködik. A közönség szűnni nem akaró tomboló tapsviharral jutal mazza a toljea műsort, ujy a szóló, valamint az énekszámokat. E művész zenakar rövid ideig tartózko dlk csak városunkban, mert innen külföldi körutr*, Olssz , Spanyol és Francitországba megy.
— A kettős ünnep alkalmival az Összes helybeli üzletek zárva maradnak.
— Perzsa, gobelin-, satén-, bécsi
ágy teritőkészlet etek és asztallet Hőkből nsgy raktárt tart és ju»áayos árban adja Slnger Jótssf és Tírsa.
A valódi pünkösdi bikavér vörösbor csak
BRUNCSICS JÓZSEF
fü9zer, csemege és egyenruházati csifchek szaküzletében lilerenkint 4600 K-írl
Sugár-ut 53. Telefan 2-10
— Regenhardt és Raymann
lendsmasztok, női és férfi zseb kendők, M;y és Holfeld rumburger vásznad len- és Hnóbatlaztok, alfo-nok, sifonbatisztok mérsékelt árban S\'nger dlvatáruházában szerezhetők be.
— A katonazenekar bucaujn a Polgári Egyletben. A nagy. kanizsai kotonazenekar buciuzik ma este a további nyilvános szerepléstől. U\'.olsó estéjét jó IdŐ esetén a Polgári Egylet kertjében fogja tölteni az annyira megkedvelt katonazenekar, ahol este 8 órától | 1-lg mégegyszer alkalma lesz győ-nyörködula nagykanizsai publikum nak a zenekar játékában.
— Az Ipartoatületl dalárda tigjilt felkérem, hogy ma, pünköid vrsírnsp délután 4 órakor az Ipartestület helyiségeben azlvetkedjenek m<gjelen°\'» honnsn az NTE séta-téri junlálisára indu\'unk. Büchler karnagy.
— Sokan nem kaptak már a m. kir. osztélyeorajáték e\'ső osztályára sorsjegyet. A most junlut 17 én kezdődő II. osztályára is na-gyon kávés ez eladható sorsjegy, miért Is sjánlstos sürgőién rendelni bármely elárudtónál. A legnagyebb nyeremény szerencsés esetben egy milliárd korona.__.
— A legnagyobb elismerés
Tisrtcs ősz örtg ur kereste fel az egyik fővárotl c\'get és bocsáoatot kért, hogy a rajta levő 20 évvel ezelőtt váa/rolt szövetet akkor drá-gálotta. Csak most jöltem rá, — jelentette kl elérzékenyülten — hogy milyen o\'ción vásároltam... Et a kedves jelenet — melynél nagyobb elismerést cég* nem kaphat — a világhírű Stmler J. cég Bfcil ucca 7. fŐlcrakatában játszódott lr, hol rendkívüli occisló árakon békebeli minőségű azővelhez juthatunk.
Haldelbergl diákok ós divat revü katonazenével szerdán és caUtortökön az Urániában.
_ A jól öltözködő ur| éa női világ figyelmébe! A FILIPP kötődé (Síombathely, Széli Kálmán-u\'ca 6) harisnyál és zoknli a leg értékesebb anyagból asjét müho lyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejelhetek és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Ax árak a mai gazdasági v!a:oayokhoz mérve előnyösek, mindeneseire olcióbbak, mint bárhol másutt. Teaaék róla m-ggyőződni.
— Kalapok nagy választékban érkeztek Kaufmsnn Károly url-és nŐl divatáruháziba a Fekete Golyóhoz. Telefon 372.
*
— Az NTE mai Jonlállaa. Ma
délután két órai kezdettel este 11 óráig a Csengeri u<cti sétatéren sport felszerelése javára nagyszabású junlállst rendez a Nsgykanlzsai Tornaegylet. A juniális műsorán szerepel: az Ipartestület dalárdájának hangversenye; szabsdszlnpad a legkiválóbb és közkedvelt amatőr színész gárdával; szerencseaátor, melyben 1500 tárgyat sorsolnak kl olyképen, hogy minden sorajegy nyer ; tizenegyesrugás, mely legjobb alkalom lesz a sportkö.önségnek meggyőződni arról, hogy nem la olyan könnyű a tizenegyest belőni, mint ahogyan gondolja akkor, amikor a hibázó játékoat — szidja; szépségverseny — 10 éven aluli gyermekek részére la; ringlspl\'; amerikai árverés; konfetti csata; tűzijáték; tánc; cigányzene. — Kedvezőtlen idő esetén a juaiállst pünkösd hétfőjén tartj k meg.
Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schtoarcz Dszső cégnél, Fó-Ut i.
— Első mesterek képklálll tása a Centrál kávéházban. VPallentini Béláné Ismert budapeatl műkereskedő a msl naptól kezdő-dőleg nsgy képkiállítás! rendes a Centrál kávéhizbar. A fő-trirosl festőművészek legjelesebbjeinek munkái kerülnek kiállításra, mint Dudlta Andor, Komáromi-Katr, Pentelel Moln<r, Bttch, Ud-vardy. 0!gyay, Kérpátl, Mtnnhel-mer, Deák Ebner, Pataky, atb. A rendkívül gazdag és értékes kollekció minden műértőnek Igaz gyönyörűséget fog szerezni. A kiállítás ma délelőtt 10 órakor nyílik meg és mindenki által megtekinthető.
— KSzaégI Jegyzők figyelmébe 1 Őstermelői községi bizonyítvány, valamint egyéb azükségelt nyomtatványok nyomdánkban raktáron vannak éa kaphatók. Zrínyi Nyomda R. T.
/I „Parszifál" tanulságai
A zenei és színházi világnak legnagyobb eseménye mostanában W\'goer Richárd Paraiifáljának az Opera által való bemutatása volt. Igaz, hogy az utolsók voltunk való a müveit nemzetek között, mert hlazen a darab már 1914 ben fel-szabadult szerzőjének kikötése alól. U. I. Wagner végrendeletében mag* tiltotta, hogy Parsilfálját, az ő „vallásos színjátékát" máshol, mlat az erre alkalmai bayrenthl színházban előzdhasaák, mert nem tartotta illendőnek, hogy a legazantebb jeleneteken olyan deszkákoa játszák, melyeket előző nap talán azerkŐlcs-telenaég ropta táncait. Wagner 1883 ban halt meg s ez a végren-diletl Intézkedés 30 év múlva 1913 ban hatályát vesstette. Mindjárt 1914 januárjában elő is adta a Városi Színház, de a< óriási muoka nam talált kellő megértésre. Örülnünk kell tehát, hogy az oparai előadásnak,hs voltakis rendezésball
gyengéi, most igen szép sikert volt. •
Wagner Richárd müvéazl fejlődése egy nagyszerű világnézati át* alakulásnak jirt nyomában a most hogy a magyar azlnmüvéazet legtökéletesebb éa ezen átalakulásra legjelemzőbb müvet a közönség elé hozta, álljunk meg egy parcre a v.-ssüok egy tanulságos visszapillantás\' o nagy művész lelki fejlődé-

ZALAI KÖZLÖNY
Napfényre került gyilkosság
Fej,lével egyonuerl föltíművei - A lelMllimerel «a«a
niu/lon. Szerette voln« ax e.itet feljelenteni, aionban féli ab.utálli Van, hogy bántalmazol fo,|i. A
Nacykaolx.a, oijuí 7 (Saját IwJíailóflUilJ A Valkonya köxsághaa tartoió hegyalján lakott Schrelbar Iitváo földművel felesi,Ivei is anyósával. Velük lakott Schrciber feleiégéoek oövére, S\'elner Eriaébet nevű haja don li. Ugyanciak a híxbnn l.kott l^ojf Kálmáo, többsiör büntetett, rabialut terméiietű amb.r, akit kötek.dö terméiaeto mMt « falu b»n kerültek. Márclui végén tör tini, hogy Schr.lbrr l.tvtn é i Vi.a Kálmán egy cialidl ügyből kifolyóiig ösiz.sxólslkoxtik, mily n.k hevében Schrelber megülöte J.l.nlevö feleségét. Amikor Schrel-bírni nJvér. látta, ho,y sógora keret emel nóvír. allén, fajlsit fojott íi ana! nehir.y hatalmas ülést mért Schrelber fejire. A laány blxt.Ksára f.jscét fogott V.aa Kii mái la, aU aalatin lulyos eiopá sokat mírt Schrelber koponyáján, hogy ac rövid Időn belül kisten vedelt. Mikor Vau Kilmán lílta, ho,y Schralb.r halolt, • kit nM arra kinysierltette, fogjik mag a hullit él vigyék a hix elé — ahol gödiöl ástik és a h.lott . mbsrt b-temetiék. A gyllkonág uián — mintha mi aam történt volna — mlnd-nkl folytatta munkáját. Aa áldaxat öavegrének Schrelber lat-vánénn.k atonban pokol volt az ilele. L.lkllsmerete nem hagyta
leik Hsmeretfur dalások annyira erőt vettek rajta, hogy nem volt a« éjje\'e, io nappa\'s, Végre felutazott Bud-peilr« e,rlk rokonéhoz, aki nek — hogy lelkiismeretin könnylt-iro — aa egéix asjtet elmondotta. Schreib.rni rokonénak eltí dolga volt ax eletet a nagykanlassl klr, Ggyéaaségaek megirél, amely a le valet elküldötte a borafal caand önignek ax üjy klvlrsgáláaa vigett. Egy ciendőíjírör azonnal kiment a helyaxlnire, ahol ax aasaonyokat vallatóra fojták. A férfi mii falu bao dolgoiott. Ax őivegy elmondotta a caeodörőkn.k, hogy oövére S-.lne: Erziibet és Vais Kálmán ölték mag férjét, do onm mert f.ljelentést tenni, mart félt Vass h.\'iit Alit iáitól. Mlköaben a caend-örök a kőíiéjbcn tovább nyomoz-tak, öxv. Schreíberné éa Stelner Erzsébet bejött Kanizsára, ahol az ügyészségnek jelentettik az esetet ugy — ahogy feot megírtuk. A táraaiá,ot termésxetcaeci letartóztatták. A vlaagálat lesx hivatva kideríteni — hogyentőrtínt a gyll-koasig. A kaal.ial töriéoysxéktöl Mutchenbacher Edvln dr. viisgáló-blró és dr. Schwartz Károly tör-vényixékl orvos fo,nak klazállanl a gyllkosaág aatnhely\'re.
J___
lére. Wagner ■ művészet és irodalom legnagyobb konvertitái kőié tartozik, kit férfiassn komoly igaz ságkereiése a teocentrikui vllig nézet és a pOíltiv kereszténység legtisztább mélységeihez vezetett. Nem részciQit v-lláios neveUsb;n, sőt egész flatil és férfikorában athslsta volt. — Dv- a gondvlirlís megéreztette vele az emberiség leg kínzóbb, legmélyebb életproblémá ját, az egyes ember tragédiája: hogy két lélek lakik bennünk, ön magában érexto legjobban e gyötrő kettőséget, kiben aszkéta és érzéki természet, volt rgysierre. De ő életfeladatának tekintette, hogy megkeresi e kettőiégben sz embrrl lélek bjrroónl\'j t. Ezen lelki llapo tának Irgiflleimőbb kifejezése a „Bolygó Hollandi", ki jrlképe az élet ö őkös viharai kőit hínyédó ember nyugilomra vágyódáiánsk, de megoldást, az átok alól való felszabadítást m:g nsm lalál, cs«k érzi, hogy o t cak valomi nagy őnfeláldo.ái.;-! érhüi el.
Az érzéki és lelki természet össro ütközésének, ax élvezetvágy és eix mányi törekvés harc in»k kinjiit legfájd il-noiibbsn e TannVauter érezteti. Di ekkor még a költő oly lehetetlennek tartott j, ho/y valaki le tudji győzni alsóbbrendű ter-mésietét és feli a\')*dltott Ősztöaelt, mint amily lehetetlen, hogy agy száraz >a\'áadokhot zöld ágit h jt-ion. Teh t kár is kü.-denl, próbálni öiniagu kit l\'győzoi? I/en, T^nn hü\'jser is lemond: „Ai ég, az ég kivet magából. Intsen hát az üdv az alvilágból I \' önmagunkat nem merthetjük meg, da — egy nemei lélek (Ensébei) önfeláldozását kegyesen fogadja az ég s ki.öldci a szárat fa 1 „Lohengdn" még a?in tén lehetetlennek tartja a lemon dás\\ ö \'m igunk m«gtagidását, hliz Elza a dlciő Gral-tovagnak azon egyetlen kéréiét lem tudta telje»i tenl, hogy ne kérdezze meg kilétét. Ax ember még fel sem tud a>»el-kednl az eszmények v.lágábal
Wagner pissilmista világnézete a ,,Nlbelungok gyűrűje" a a „Nürnbergi Moaterdaluokok" ban kezd lulajdonképen átalaku\'ni. Eteknek alapgondolata az önzés éa szeretet küzd -lme, a maletlalizmui és Idealiz-
Magdolna
Irta Baj-6thy Rla
Mikor a lemplóm msgas léje ő zctén fölfelé libegett, körülnézett ós csendesen elmosolyódoit.
Tetszclgett önmagának ebben a szokatlan körülményben, hogy ő vasárnap délután lemp oTiba megy De egyúttal kissé boszantotta is.
A házmesterének egy nagylelkű és leereszkedő pillanatában mcglgéit-, hogy a lünyA esküvőjén részt vcs».
Szokatlanul meleg rr.ájusi napfény sütött le a terrp\'omiórre, a templom kőiül a gazdag 2öld gyöpön ps-raszt asszonyok üldögéltek és élénk tereferc közien várták a lilániát; volt olysn is, aki elszunyókált, kit elringatott a dólclől i misék orgona bugáia vagy cz a vasárnepi lomha álmos csönd, ami itt rezgeit a nehéz májust levegőben.
Egy másik tarki csrporl, bizo nyára az esküvőt virla. Etek halkan összesúgtak mikor elment mellettük s nagy re«psktuss.w \'"orditoiták fejüket utána.
Mégegyszer körüljáitu a tekintetét ezeken a szQkvilágu kis csoportokon, mintha érdekelte volna, s lassan benyitott a templomba
• Í1ÜV,Í\' f4lh°™Wy * nehér. fojtó vwíg Ulai csapvtt feléje, amitől hir-
o-.ui harci a mig a trilógiában ciak érezteti a tökéletei lemondás szükségességét, a Mcslcrdalnokok ked vsa töriénetébői már az önmegtagadás hlmnuiza száll felénk s a lemond is már mosolyt éi derűt cial a mester atcire, c*ak a tene mélabui motívuma fejezi ki egy sóhsjiáiban. hogy mennyiho kerül H ns S chs-nak Pogner Évi keié ről v.ló lemondás az Ifjú Wal\'.er lovag számára.
Da a sokáig kü.dő lélek teljes harmóniáját ciak P*raxifál nyújtja az önzés éi vágyak teljes megtagadása árán. Azt a küzdelmet, mely az egyes ember lelkébsn lejátszó dik, itt a két vár harca siamléltetl. A azt. Grál birodalmával szemben
telen meglepődve megállt. Ebben sz atmoszférában volt valami, ami határozottan megremestetlo.
Finom ösztönével rögtön fölfogta, hogy valami végigclterázott most a lelkén és valami hingol ütött meg, hogy melyiket, egyenlőre nem tudja.
Lissan leküzdöllo ezt az elfogódottságát és előre ment a néma majdnem teljesen üres terr plomba, ahol egy rr.ellékollár mellett egy padba ült.
Érd. kes, — gondolta — mintha egy ir.iszteriózus idegen világba léptem vj!ni most be. .Mi tesz ilyen elío^odotiá ? Mi az, ami igy rámnehezedik, ez a fojtó virágillat lenné c, vagy cz az ünnepies fölényü csönd ? Hiszen máskor is megyek ón templomba? Igaz, hogy ezek minden alkalommal a déli korzóról rövidke vizittek a jó Ijtennól. (s legtöbbször olyankor ha egy uoatmas vagy megunt udvarlói ezzel a nagyszerű ürüggyel rázhat le a nyikárOl.)
D: most olyan más itt . . . mi hz emi ugy lenyomja őt ide ?
Megrezzenik . . . Egy söiót hosszú árny megmozdul a fóű tárnnl. A sekrenyós a virágokat rodezgtti és a leigott gyertyák holyóbe ujat rn lrosg«t: a\'- oll«>r doüOgóji nagy re-ca<géssel adja vi*»zs lépéíeit a nCmn csöndben.
áll Kllngior bűvöl kartje. mely vlráglányalval akarja a Grál felkent, tiszta lovagjait elcsábítani. Aki meghódol a vágynak, azt megsebzi éa foglyul ejti. Puixtul Grál lovag-sága, a király !j megsebesül és várják a „tisztaszlvü balgái", kl nem enged a vágynak és ellenállva a ciábltámak, megváltja a Grál lovagjait. Ex Parszlfál hivatása, őrajta nem fog mág a leglgézőbb Kundrynak ciábitá>a sem, még csókjaival ieca tudja migtántori tani, aőt Kllngsor lándzsája arm tud síbot ütni rajta. A feléje dobott lándsaa • levegőben megáll, az önmegtagadó hőa megragadja, keresztet rajzol velő a levegőbe a erre allüoik Klin;sor varázikert-
Persze az esküvő . . . villan át egy percre az agyán, amiről már szinte meg is feledkezett. Ds aztán ismót visszasüppedt abba a kábult hangulatba, ami Igy úrrá lelt felelte.
Lissan fölemeli n fejét ós körülnéz. A tekintete megakad egy mel tókoltáron, melyen cserépbe ültetett magas törzsű sárgaviolák állnak sorban egymás mellett.
A nyúlánk karcsú virágok fölérnek az oltár faragványáig s az egyik közül egy motolygós pajkos faragott angyaHŐ kandikál ki, mintha esik bújócskát játszana a violák között.
Sárgavioták . . . mered rájuk hirtelen az asszony, mintha látomást látna. Majd hirtelm kigyúlt egy emlék az agyában, mitől egyszerre gyorsabbá vált a lélekze\'.e, igen . . . most már mindent tudott . . .
Egyszerre egy kép filmként p.r gelt le szemei előtt a múltból, az egykori falusi temp\'.om, a mezei virágokkal megrakoit oltár azon Is sárgavio ák Alltak ép igy sorben, mint áll ... és ő otí állt a többi leánykákkal fehér ruhában fstyollal s liliommal a kezében. Ml.y büszkén nózcit az ar.yuskájára a családi pid felé, h az anyuskájt meleg nagy szeme hogy p.hent mindig ő rajta !
S egy ilyen alkalommal, akkor Is ilyen meleg volt, ugyanaz a tikkadt
_^ijunluj^
jének hsrug pompáj,. ^
megtagad a ciodálatoa hatalms és errjel A harmadik felvonás „nagy. pénteki varázs"-képében, mc\'y « világirodalom legfens\'gesebb j{|e nete, ösizekötve a zenének még tul
nem halidott nagyszerülégével _
szintén e gondolat továbbfejúsz-téie: fű, fa, virág pompába öltözik éa ragyog, ugy köszöni meg üdvö zitöjének, hogy szenvrd-\'sivel megváltotta bűnei súlya alól.
Parszlfál egész taitilma a tiszta kereizténység légkörében él. A történetben pedig bemutsljs, hogy az önző akarat és tisztátalan vágyak bajaink forráaal a msgtanit rá, hogy a vágyainkon aratolt diadal a nemes és azent lét keidite.
line Wagner fejlődélében az emberi idealizmus története és győzelme. I ne a legs:ebb apológia az es mányi világnézet azámára. Akik nem biiták őt c nagyszerű uton követni, elhagyták (pl. Nietsche, ■ki azelőtt bámulóji volt) vagy m«gvádolták, mint pl. nálunk a kommunbó! jól..jsm-rt Pogány JS zsef, akinek negyoi fáj, hogy „t azoclillsta Wagner II. Lajos szolgálatába lépve a burzsoázia ünnepelt zenészévé válik a az stheiata W. megkomponálja Paraifalt." — Hogy pedig mily őizinte volt Wagner eren lelki katharzlsa és átalakuláia, arra a leghivatottabb tanú a ml Appopyi Albertünk, kl ebben az Időben közvetlen közöl-ről tekinthetett bele a m:atar lelki világába. — ó írja róla {(Magyar Kuliura II. évf. 4. izám): .Elete utolsó Időszakában mir nem Schopeahamr, hanem Kriartut uralkodott lelkca. A nzgy költő az igacaágot (gazán Ikereste ... Szive ol volt lelve hálával Isten iránt, hogy neki megengedte ennek az életét befejező műnek megírását... E« a műremek — f»jezl be gon dolalmenetél gróf Apponvl —mely egy tok vihar tói dult, sokat küzdő, óriási erővel hitó művészpályának gyönyörű befejezése, ez a rem-.kmü nekünk, okik a keres.tény világnézet alapján állunk, ötön éa elég* tétel lehet."
Oh, mennyire kell Őrülnünk, hogy az opera színpadjáról a Parszlfál utján azokhoz Is eljut az élet har-
hervadt virágillat volt a levegőben, U<y érezte ax oltár elő", mintha valaki lápyan felk p a volna. Egyszerre nem látott semmjf, az oltár, r gytriyák, a liiionos kislányok eltűntek, sötét leit körülölte minden.
Az anyja karJAban tórt magához, ki Agg-dva dörzsölte hslántékát. Hallót: hingok-t, fanens beszédek;!, hngy elájult valaki a virágillattól. Oy tisztán halija most is az an>ja hoi-gilt, »h >i<y mondtn : „A sárga violának fáj i, szomorú i;lsta vin ;
I érz<keny le\'Vü emberro nagy hitás-Sal van" ő ezt nem óiloite akkor, hogy illat is lehet szonoru ós fájó most már — azóta tudja; óh de hogy tud fájni; s ez az e nlókc is moat nagyon marcsngo\'ja.
MíReredtek a könnyei; é» teljes lethargiávd átadta most m^r magát o műit emlőkéinek, amik mintegy mcRrohiniAk most egyszerre.
Róg volt ilyen őszinte pillanata, róx nim nézeit igy bole az élete iü ribe... .Most vígig nózcit cV|U t é etén j egyszerre látta az
ifjúsága ichuíl ni s«íétr >i)gyolódoit frttyhit.. t\\z elsőt,, a másodikat, mit első Aid\'»zAson, kzt.\\n bámuláson viü\'.t.. A h»rm*diic ■ menyasszonyi fftiyla volt III csöndesen folzokogoti, oh igen, akkor is csupa
1924. junius Ö.
móoiáját egyedu hiUoil\'ó eszményi, tisz\'ultabb életfelfogét ■ a vsll£ios vllágazemlélet, kik nem hal\'ják mrg a har/ngok hívó csengését, vtgy a szóazékek tanító s/avát! Mrg vagyunk róla győződve, hoyy Wagner i« az Ötök Ijnz.áy kul dőtte volt a racionalista XIX. és\'a pogánylelkű, eazménvnélltüli XX. azázad száméra. — Apostol »7ok márnára, kik nem a* istenközelsé jjot lehelő azentélyekben, hsnem m művészetekben keresik az igaz ságot éa eazményeket. Nem kell e ugyla a dekadencia szellemét terjesztő ujabb Irodalomban éi müvé szetben egy meden Klirgsor kertet látunk, melyben at érzékiség, m bujaaág é> csábitáa ütött tanyát n mely elnyelte az ezeréves magytr hazát a moat la még tovább s^bzl éa pusztítja a drága magyrr rép t, legnagyobb klnciűnkkel, az.aggódó félelemmel őrzött ifjuiágunkkal együtt I
0 üljünk a Parazlfáloknak.aóhajt
aunk tisztalevcgőjü, nemes tartalmú Irodalom é« művészet után, melyek belerajzolják az üdvöiség jelét a lalkllameretien, lelkeket pusztító művészetek büntengerébe éa szaba-dltaák, mentsék mrg a bübíjoa erővel behálózott, tehetetlenül vergődő nemzedéket, rontsák le a bün és csáHtás művészi köntösbe öltözött, hazugpompája kártya várait és mutaaaanak utat az eszményekből élő uj életre « msi brt-g kor sápadt arcú és fonny^dtleikü gyermekeinek I Szűcs Imre dr.
2ALA1 KÖZLÖNY
§ Arcba vá*t« nx égő lám P*t. Németh !«tván Nagyrécséa
Wicklcr Jinos hátábia előzetes figyelme tetés d»c5ro az égő lám pába petróleumot öntött. Amikor a pelróleu n meggyulladt és a lámpa e^ysrerre h-talmas lángot vetett, a megijedt Nímeth a riadalomban éjő lámpát eldobta magától, amely é^pín Ginter György arcába vágódott. A klr. ügyészaég gondat lansrigból okoro\'t teitlsértés miatt emelt Némrth ellen vádat. A törvényszék az enyhítő körülmények figyelembevétele mellett Némc\'h Istvánt 800.000 K pénrbüntet/sre itéhe, d« az Ítélet végrahsjtásít felfüggesztette.
§ A Franck kávégyár tol vajai. Folyó hó 27 én fo/js tár-
ffyrlol a törvényszék a kanizsai Franck kávégyár tolvsjuinak és orgardálntk bü pöríl, melyben tíz vádlott azer\'pel. A károsul ch\'A Dr. Carthner Antal ügyvéd lépvlseli.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Magánlekaértéa. Luczi Mik lós éa Luczi Mlklóané magyaru\'czi háztulajdonosokét m:gánlakaértés vétaége miatt von\'.a felelősségre a nagykanizsai tőrvényszék, mert a télen jogtalanul beh.tollak lakó juk Németh Mária lakásába, bútorait kitették és lakásukba saját ingóságaikat rakták be. A törvényszék büatetőtanácia mindkettőt bünötnek mondotta ki magántak sértés vétségében éa ezért Luczi Miklóst hét havi börtönre, Lucii Miklósnét egy havi Jogházra itéite.
IRODALOM*
Folyóiratok szemléje
Az anyagiakért való küzdelem sem időt sem energiát nem ad a ma emberének arra, hogy igényeihez mérten áldozhasson a szellemi kul. túrának. Ez indít bennünket arra, hogy o cím alatt rövid larlalmi is mertetést közöljük az időnkint meg jelenő folyóiratok közérdekű cikkeiről. Ezzel teh\\l olvasóközönségünk* nek akarunk szolgálatot (enni, n*.ra pedig az ismertetés olá kerülő folyóiratoknak Ü eletet csinálni. Ha azonban ezen szemle utj-\\n közönségünk figyelme ráierelődik cgy-e«y eddig kevésbbó ismeri, vagv kellőleg nem értékelt folyóiratra, ezzel ugy p.on-doljuk, is r.éi csak az irodalmi tájé koztatásból folyó köteleír sé^ linket szolgáltuk.
Az 1924 ik\'évben kél uj név is tűnt fel a folyóira\'o t sorában. Egvik a Népélet, mely tulajdonképen csak a már 33 éves Ethnografia uj néven való megjelenése : a Magyar Néprajzi Tatsaság közlönye. Az első cikk Ipolyi Arnold Migyar mytho-lógiájával foglalkozik, majd a régi
virág volt a templom! megelevenedett előtt© a dis:cs esküvJ, az c 15 kelő násznép, látta magát kivonulni fehórfehőbo büszkéi, boldogan a férje karján. Mennyi boldogságot igért nekik az 6let I Oh, de a fehér fátylakat mily hamar követte » — fekete... A háború . . . igen, ü rá is ráterilelte a sötét özvegyi fátyolt. Oh — jajdult fel — nagyon hamar egyedül msradiam !
Dj mindenki azzal biztatta és el hitette vele — fűzte a szomoiu gondolatait — hogy neki nem szabad búsulni ; hiszen fialni is szép és csak egy szerepe van : ragyogni és boldogítani... Az aztán csakugyan egy szürke fátyol lebegett feléje — a feledés fátyla.
Jött azután Valaki, aki mindent el tudóit hiteini ós fcledietni vele; Egy homályos ekzisztencia, de ő egy Félistennek látta, aki be mrkolia sztén rózsaszínű fátyolba, a mámor rózsaszínű fátylába.
Dj egyszer ez is lehullott... » rózsaszínű köd fölszállt s föleszmélt egy napon, hogy egy szomorú préda leit.
Megcsalt... kifoszioil, sikoltott hangtalanul a lélek benne S a köny. áztatta arcát panaszosan ÍOídi\'Otia a sárgaviolák felé.
E hagyott... mondogatta; pedig mindint feláldoztam órte s csak jó voltam hozzá... Ki vagyok ma ? mi vagyok ? haza vitt azután a ma gnm meghasonlott clr,i\\us és aztAn már mindig csak számító Utam Az élete homályos hálózala meredt rája S ez megremegtette.
Az err, ékek su\'yától mind összóob omlott a padba. Nem velte észre, hogy « templom lassan népesedik ós egyre több kíváncsi szem tapad n\'.ja.
N:m, nem vette észre. Nc.n látóit mást mosr, csnk a sürgavlola illatú mulut — és a rafíinált pacfómű jeleni, amibe mozog...
Megborzongott. VJárni undorféle rázta meg. 1 Jegesen végig simitoit ruháján, mintha valamit le akart volna seperni magáról...
Lassan — talán öntudatlanul térdre crcszkedell ; valami tórdre-nyomta a sárgaviolás oltár előli. És ebben az összeomlásában nem volt többé a csodált és irigyelt, a mindenkit megszédítő diadalmas, dédelgetett szépség, cs.ik egy fárad:, megess i, kifosztott szomorú asszony \' Egy elhibázoit -élettt s az élei sokszínű fáiyiait — n bűneit sirató — Magdolna...
magyar viseletnek egyik legjellegze tesebb darabjáról, a subáról hoz illusztrált tanulmányt. Uj folyóirat azonban a Közművelődés, melyet a VK. minisztérium a magyar műveltség szervezése és terjesztése céljából ad ki. Eső ci\'.kei főkép az iskolánkivüli népmüvelésről és sza-badoktatásról^ szólnak ós szomorúan mutatnak rá, hogy nem órez a társadalom művelődési szükségletei, földművelő lakosságot nehéz rAszok-tatni a rendszeres tanulásra s az intelligencia tetemes része is hasonló közömbösséget mutat. Lukács György megdöbbentően mutat rá nópmüve lési mulasztásainkra, hivatkozva arra is, hogy ma Csonkámigyarország 7 és fél millió lakosa keiül töb mint egy millió az analfabéta.
A 7 ársadalomtudom íny ^ özlí a feleleteket „Az.egyke oka és e^Ien szerei" cimü há\'imas körkérdésre : 1 Mi az egyke voltnképeni oka? 2 Meg lehet-e szüntetni s mi módon ? 3. Hogyan lehetne terjedésinek gátat vetni ? Az anyag: és etikai okok közül i\'izony erősen kicme\'kcdik az erkölcsi ok szerepe. E kérdésre kü lönben móg vissza fogunk térni la punkban.
A Budapesti Stemle legérdekes bb cikke „A Korvina könyvtár slapitásá ról" foglalkozik (Fr.knöi Vilmos) majd Ludendorff és Rathenau körölt von érdekes párhuzamot. A Ter meszettudományi Közlönyben a fo Íjakról ir hasznos fe világosító cikket M .rikovizky György. Legkésőbb félévenkint kellene az embernek megvizsgáltatnia fogait a fogorvos sál. A valóságban azonban az emberek egy ezreléke sem tesz ennek eleget. Legfontosabb szabály a száj tisztántartása, amelynek eszközei: l- «f?y jó, széles, kemény fogkefe, 2. fogpor (paszta); 3. szájviz. Na-prmta hSromszori kefélés szükséges s különösen fontos sz lefekvés előtt. A fog keféiére már lehetőleg gyermekkorban kezdődjék meg s ezért fontos a gyermek nevelése, hogy ne féljen előre a fogorvostól. Tisz (ában kell lenni azzal, hogy egy már tömőit fog átlagos életkora 8—10 év, erután a foghúzás következik.
Ezidén indult meg Kolozsvárott a Cultura cimü négy nyelvű (magyar, német, oláh, francia) folyóirat, melynek célji, hogy h(l képet adjon Erdély tudományos, irodalmi ós művészeti mozgalmairól a magyar, német és oláh szellemi vezérek közreműködésével. Gyarapítani akarja azi>k számát, akik oaráti kezel nyújtanak egymásnak a ,,efemer" barri-kádok felett. Irt bele dr. Karácsonyi Jjn03 és Goga O\'tlavián is. A fo iyóiratnak azonban ninct komoly, tudományos jellege, egy egy cikk cs*k p*r oídalt ölel fel.
A i Egyházi Lapok április május öjszevoni száma hozza többek közi ludapesti róm. kath. egyházközségek egyházi adójának szabályzatát, a gyermekek vallftsos nevelését, az uj német birodalmi törvény szsrint s tárcái „Kempis Tamás otthonában" cinmel. Közii XI. Pius pápa márc. 24 iki allokuciojának kivonatát, melyben felemeli szavát azon világi ós s^er/ctes pzpok (élükön Cieplsk J tnos érsekkei) érdekében, akiket Oroszországban még most börtönben tartanak sok sanyargatás között. Foihivja a világ figyelmét, hogy sok elhagyott és árva van, gyenge ós beteg, ifjú és öreg, akik gyakran n középosztályból sülyediek nyomorba ós a szentszéktől várnak segítséget szegény sorsukban. Külön megdicséri az amerikaiakat; akik a pápa felhívására fejedeimi bőkezű
séggel adakoztak az oroszországi nyomor enjhitÓsére. Örömének ad kifejezési, hogy a kereszt, a meg vallás jele ismét bevonult az iskolákba és általánossá válik ismét a kötelező hitoktatás. Végül kifejezve reményét, hogy Európára nyugodtabb napok következnek be, az 1926 iki jubileumi szent-óvet is be-jelentette. (szir)
MOZQÓFÍWTKÍPSZIIHIIl.
— Uránia. Vasáraap 5, 7, 9 órákor „Három árva" vándor, Szé-Cil Ferkó, J-ckó Cia. Világ. Mi történt az é/jel ? Harry Piel.
Uránia. Hétfőn 5, 7, 9 órakor „Néma város". (Paramoun film) Világ. 4, 7,7, 9 órakor mSodorna és Gomora" két rész együtt, Vár-konyl és Lucr Dorraine.
fi T$zsos Htma
(Stjil ludostlonk UMoojslsnUsa) Magánforgalom. Az üzletmenet vontatott volt, mert a tŐzade-közöaség nagy része elutazott n fővárosból. Igen csekély volt az érdeklődés éa Inkább áru volt n piacon. Kerealet minimális. A bécil pluc is teljesen ürletteien volt éa a plz c Innét ia ösztönzés nélkül maredt. Magyar Hitel 630, Osztrák Hitel 235- 40, Angol Magyar 64, Sílgó 715, U\'ikánvi 1200, Danubius 3500, SchMck 80, Limpa 205, Athenaeum 175 Franklin 100,\'Pal-las 150, Ofa 590, Kőrösbányai 50, Viktória buíor 7\'/,, Borsod Mis-kolcl 142, B^késctabal 65, Trana-dar.uSla 70, Viktóris malom 250, G-.Oigia 535, Karton 95, Részvény-sör 275, Telefon 195, Juta 220, Gumi 575, Cukor 3350.
Zürichi sárlat i Piri* 239. 00, London iíOZ00, Nswyork
0 Qtüsiel 2\'<7\'\', M«il»nd 2<70 t0, JloUaod 212 Berlin l3<W0,WJeu 8005, SoHa 4<»3 76 Priga 1-860\' 0, Budapest 81-00, Bukarwl Í46 00, B?]Kr«d 037 GO.
II dtvlzi-kflzponl hivatalos árfolyamai
Valuták
>iw JllOOf
i> l\'«4«0-SS7400 Blj-tjj & «t»o-»«oo ri. u «<x> 4joo I flilt> iíi« «>io
|ttv->-4i.lo
■ u USOO lifSo
•odi tl. ujoo »4>»o
Oos/lzák
«-HMd.m liioo-iisoo
J»Í-4CJ
Ict-toSilí i)i6>-i»ro
KH.itUnla it|Oo-ii7<n }StO-«ito

Pálit
SioONMm
Srlit
U4<.
BtV«
N««r,r«
)$00-40»0 4JJO-47CO
«4IC-i6VO • )SOOI44]0
II04O-I t(£o
SJÍ-SJJ I0«t-Hi]
ítélet a rákosszentmihályi rémdráma blinügyáben
Budapest, junlui 7. Ms délelőtt 11 órakor hirdetto ki Leitner Emil a rákosszentmlh4lyl töcneggyUkos előtt a tőrvényazék ítéletét. A bűn-tetőtőrvenyszék Molnár Tóth József elsőrendű vádlottat halálbüntetéssel sújtotta. Konozsay Józsefet életfogytiglani fegyházra, Puskást hat évi fegyházra, Hegyi Máriádat évi fogházbüntetésre ítélte. A.^jöbbl vádlottat a törvényszék felmentette.
Kállay ás Smlth Genfbe utaztak
Budapest, ju.dus 7. Ma délután a bfcií gyoravonattal Gmfbe utaztak Jeiemiás Smith főbiztos, Kállay volt péiixügymtnisztcr és Bornem• issza báró, hogy réart vegyenek a N^pszöve\'.a^g junius 17 Iki űlé>én.
Fo1«:új sserkesztó: fi főszerkesztő. KUdó.: Zrínyi Nyomda Részr.-Tára. Nagyksnlzsa
zalai közlöny
J924Juo\'us
01
u
Szerdán és csütörtökön pontosan 5,7 és 9 érakor
2. sz.
0 0 0
s
0
Mayer Förster regénye. Főrendező Cserépy Arzén Főszereplöks Eva May és Werner Krausz.
A 7 és 9 órai előadásokon
KATONAZENE
Kedvezmények csak a délután 5 órai előadásokon érvényesek.

1924 judIUIS
KÖZLÖNY
F. A. G. GOLYÓSCSAPAGYAK
Távbeszélő: 65-43.
Sürgönyeim: Dunlop
VAS gezh is FIA
BUS&S9ESY, V6., LISZT ífE0S£í<5£-TÉR 2.
qoiyowsapégyak gs^érS javítása wiegbfzhátéaw és gyorsan.
SS?
Aprthlrdotfe 10 COOO K, mlodon ««-vftbbl »z<J 000 K. .„Jnrto.. WMrtHgrtu beturel ,cí-.l«il 1000 K. AllA.l k<,t(.,<ik.\',ck 29
„;i*»10k kect»o*in<„y. VMftr- ttonojoiapo. kon US IXÁXAIIU íoJAr.
Mftltó k>ctinioj«l. Itiíiiiíi , VJV... i.u ... 4,m„<mLco kcftKUrilr. Alinl»uik»? Kó»<.,ni; V,: \' ,, II:..i ilMli V.l\\-jtl
Jö tl4/lk<i«xt K1>«IÍ.J
c»VtdúlCKM *IU\'l Uf«»
«6r{Cieo cli£6. —
A vidék legkitűnőbb borai m nJeitkor x legoiCjótbon beszedhető puUekoxv*
lite£"i 3000 K-tól 5000 K-ig Somogyi Testvérek
(íiszo - és cst;ii.cgeker«sV©,Iéiéb«o Magyar-utca 18. i: Telefon 469.
REISZ
FESTŐ
dm, szoba, íspUtet éa b u ( o r
Nagykanizsa
Kazln«y-utca S. srám.
Haláleset
miatt
jaz díszes jin^éséiok
íj eladatnak, ü
Dr. Ssafe®
| Városház, II. emelet
NagykanizsaiVárosípito r.t. r\'.........." """" ■ —— ■——i——........—"?—...........................
rninöennemü épilési anyagok elaóása :
épületfa, deszka, cement, mész, gömbvas, vasgerenda, cementcserép betoncsövek, kutgyiiriik, czementlanok
a legolcsóbb árban, legjobb minőségben és legnagyobb uála92lékban. Elvállal mindennemű építési munkát, tervezést és díjmentesen ad minöen ueuönek műszaki tanácsot.
Városi iroda: Nádor-utca 5. Telelőn: 2-93
ESESSK,\' Franz malom és vasuti őrház közöli T«n
azonnal boköl-íözhotö, x város bel. területén fekvő földszintes és emeletes rongált-, több inkássd biró h*Znk, üíletlúzoik
B&l?tonl nymulók, több biitok «l»dó. UnKton melletti 100 holdas jó birtok
stfj> lakáén), épületekkel. PénxköIcaönök oksú közvetitéso.
Szigfiszt Lásztö
O. 1*. B. által cng. ingatlan- és póiixyftlcsftn közvetítő iroda
FÖ-OT 8. sz. Bazárépület.
xm.iíPON isn.
HiriietésRk felvétetnek
Közhírré teszem, miszerint folyó hó 12 éu dóluláu 4 or
Dr. Gózony litván ur ügyfelem moigár-.i idejének: Ksmeráiis oevü «iüló jében circA 510 köbméter tölgy, bükk és gyeiiyftn rönk foc; kir. kö*j«gyzA közbenjötlével késedelmes vevő terhére nyilvános Érverésen eladatni.
A rönkök egy löm-gben adatunk cl, azok n vevők áital a helyszínin mrgtekinthciők is igy azokért semn.í\'ídelősség i:cm váílnliaiik.
A kikiáltási ftr köbméterenként 285000 korona Az áru t. legtöbbet ígérőnek eJ fog adatni.
Az Árverezni kivAnók tariozn\'k l í mi\'liő koronu bésa\'péozt lete mi.
a vételár nyomban kifizetendő. Vovőt terhelik a véteii illetékek és forgalmi Adó.
Wvő köteles a rönköket 192-1 okfc\'ber 31 ig elszállítani, szükség esetén az elszállításra égy h<wi pStidő engedélyeztetik. A szállítási határ idő bc nem inriésa esetin vevő k$rtéi.iiéssei lartuzik. Az etszáüitésnil vevő által okozott mezei károk megtérítendők; E\'.ek összegét dr. Gózony Istv n és v«vő Alial megnevezett egy-egy szfi\'.értő, továbbá ezen szakértők állni megnevezett elnöktől tüló bizottság altepiija meg.
A méretek megállapításánál ugyanazon feltételek irányadók, melyek a késedelmes vevővei szemben éllapiitait-sk meg. Esen fel-.ételck az árverés előtt fel fognak olvastatni.
Dr. Balázs Zsigmond
n*gyk<iaizsas ügyvéd.
Eledé ház és ipartelep
haláleset miatt, Ssomöathetyen a város belterületén köre! a teherpályaudvarhoz elfoglalható 2 szobás lakással, hosszú udya\'rral és kerttel. — Kouács, lakatos stb. üzem uagy egyéb ipartelep céljaira különösen alkalmas helyiséggel. Eziőeig Uasmegye legnagyobb és legjobban beuezetett kouőcsuzeme \'. uan e helyen, mely szintén átaőó moőern gép-felszereléséuel, — kiterjeöt üzletkörével — a ház uétele esetén.-, Ügynökök őijaztatnak. eiaűó a hosszú leuelezqetések elkerülése céljából csak személyesen megtekintő felekkel tárgyal. - Komoly érűeklöőők forőuljanak:
Dr. Bauer Jenő ügyvédi irodájához, Szombathely
ftSYTOlLJi?
VOSZ Cs cl.1l\' 11)
HERCZFEIONÉ, Sugá^-ut 18.
egy pór olsSrundll
.SA.OOO „ <».<MtO ,.
mlndunkintdk, akt lasű.vbb 500 e*or korona bevásárlást teáz cögunonél.
Tójéiko/.iisul az árAÍiikrM .
I\'*ÚI\'I1I|>R i K»llcrral Xi;.C)(M» »
Knyclt>K\' 2 K-iilírral l.VMlím ..
Selyem creppfc lf-\'«—- — AllCili>]>itV Kcril itrapnxOkiil ■ liliftroiuin rviOCú«> *o l\'AtyolImritfHyA
Selyem <lvrh<rl»ity« . .■.,.<>*>». „
t-\'luiilkó.....SO.OOO „
la «tr<1«(rlk4 .... Aft.«>«»0 .,
(NxAi.adxiiC ... Ih.AOO „.
Tctra p«tci»Vn ,U«»t>i« •ri.SOO,, GyefnteH(ik»5f, i \'rdóiapkik íí rlpík (wtjá irbon
FŐUÓROSI DIUATÁRUHÚZ
UfiiDfl ÉS SZEMZŐ
VII., korlklvt, Hl\\VÖOII-ut 14. *»au» Tiler»»c J4i«l i«l-03.
Aki lieznt szőlei, kis- is nr-nybiitokot .
eladni wersni
flkur. ez íorduljon biíalomnnl az oió-nyijson ismert, több irint évo íonn-" iUó ís :iz O- í$ »iti»l cnc.cdcíycíctt
aCZÉL IGNÁ£Z
ingallanforgatml pénz-kölcsön közvetítő irodájához
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
.Ify h.tj kntuut;., mint bekebelezést. OIcmii kiizvetitek. = Telefon 285. Slám. =
Ajánl
m«nya$!£on.iri kelen gyéket, vásson fehérneműt és chiffon órut
legolcsóbb nspi itbnt>. Mint^knt kdsZNÍpjtol küld bénacotvo vtdíkre jíj
FEHÉR, HŰSEK ÉS TÍBSfl
vászon- és íehírncniü-kcícjkedís Budapest, IV., VA«l-uf«i9 67
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlui 8
Fleischmanr áruház
Budapest Károly-körut24
As utóbbi időkben beérkexett tavaszi é* nyári újdonságokat rendkívül ketfmrnéayeí árikos bocsátja a n. é vtvíköxo:iségének rendelkezésérc.
Kiemelkedő árak:
OyarJoaiOval-oiilA);. Divat férfíkolme, kockás és csíkos
minta 14J
Sport é s otlruhákra, tisiU jyspju,
1-18 cm. széles 141
legújabb angol mmtíxatu oltony-
elsóxondú
150000
Camgara divutsxo
minóség 2«SO0
>gol r/gtfnkelme 171000 Covercoat céroavássoe, nyári
íuitákra 1MOOO
Burret vásxon, prima minóséK CIOOO Marcquin, t. gyspju UUcrn reklámár IliWO
Ro Un mioJen divaUx. 110 cm. 115000 Tinta gyapjú dóí ruhuivvtt,
csikós és koekás 105100 Co>tüm kelaie tiszl* fty«pju,
140 cm sxclcs 765000 M»i4«uUt; Hímzett t atisit. 12-.» cm. széles
sölst sxioekben J45M
Mosó nuroquin, crépj e szov. csikó* 45500
42MO
55000 2650I
31500
Creppe maróműid csikó divitsxln Costúm váticn, t>0 cm., elsórecdu
mloóség, JivaUzioekbeo KraccU mosó de\'sin gyon>\\kuui< t Kehírh roxttt batisit, 70 ím. széles \\ixsg«;uliákra •at grenadin, *0 cm. szeles leg-s-ja-b mintákban i-MOO
Selyemfényű angol liberly divat-
sxinckb., ct/.\'.binckrc és ruhák .i 4Soeo llimzott grenadin, 120 cm fcliír és
sxines alapon 45000
Kponge divatmintákban 92ooo éí f«l|«4k ..ui7
Ágynemti válton \'1300
Itativxt schlffon, iiíi fehérneműre 3ÍOOO Leglinomilbbatisxt sctii\'fon ciu ífooe Upedóvá«xon 458CI
plán tej <-Jó vásxon, 17-j cm 4M00 Angol panama ingxelir div .icsikokbxn 49M0 ".<ii damaszt asxtalké>xlet 0 szrm. 420000 Jamasit torúlköz<.> drb.-kint 45ooo Konybstö tó tisxta len, 7!> cm 2Joeo
rah*fM«mO«»iUlj I
Kombinált készlet ting, nsdrAg,
bálóing) hímzett és azsuros 330000 idrág combiné kezi ajour és himz 213ooo Sxoknya combiné csirkés és himx. 225coo Hímzett fjióvédó 6Soos
Jumper fuzóvéJá kési ajour és hio<x ífoos Kttrészes kés/. et nausoukhói ing,
nadrág kési ajour és hlírzetti 316o«o HmmhimjI k«t*a;>«t • t.j\'.n*m IWluíj IIImíím (titirM. » lfi«Jit> icnxltn • (<i«í* o«i>:im\'.i
trUii iMiu\'.o. V4«U rtafeléstt ■ k\'wcaUubtui mklilltlUet.
kőris bogarát
és mindenféle
gyógynövényéi
Jól ak. rja éitékesiteni küldje be mintázott ajánlatit a
PANTOOROGnak
UUDAl\'KST, VIII.. IIAK<»*S-ITIA 15.
.minden-háziasszony-
UHU
ÍRjáVAUrÖZIA-aáíA/tT
i:.n\'«Kl kikerült
építési anyagok
(léglSi tetőcserép ós épQletfa)
jutányos áron clidók. EgyssOll Téglagyárak gyártmányú hornyolt- is lapos cserép. la.stUnl portUnd cer.int és raéu
vsgonUtelekben megrendellw\'ó:
Magyar Építőanyag Kereskede\'mi R. T.
nagykanizsai képviseleténél
PAUK VILMOS
oki. mérnök
Telefon IO«.
. . \'oJltlaa r>:UBA>al * k(J\']ll0;0*4kta0 (...ff r»lj(í!i.eiiim(.U{f riM^UokgUito-JcCPI U| aaVl> »s<f >■ Jiif t-!ni..Hl« vli I ua|fu
flri Email
g»úji él ufctiuirek *neíJS tUnsliéjt:
QAOG KOSMETIKA
Ull>ArK»T. Hl\'/KI\'H- KŐIIUT 13. |.
Trl*fon : J6il«r IOZ -XI. M4II wíUUíti. <V»«íttU ImkWi «lliub<ly«tgiL Aj «smi> u<jt<:MH» tltifiktita. utfpitpipeUi. «<■*•;- r<>/k«J«lil < liiis:4«rn«>> mtí
UlfViL
Fe8es cserzés! váSlal
Bőrgyár Lenti
Elsőrenöü készbőrér!
szauatolunk. Csak frissiben küldött bőröket fogaóunk el.
Bőrgyár Lenti
DROTOKAT
iiixben lágyított, lényes-íélkemény, lior-ganyzett, cnozott és g«:vanlzéH kivitelben, vas- és acélminóslgbeo raktárról szállt
Mosonyi Jenő, Bydapest
VI. Teröz-kttrut 60. Teísloo 157-68
NsiiyérJemü közönség szíves tudorus sá»a hozom, hojty • fclliirdók készítése a
Margit fürdőmben
(v. Homzotl lürdö)
Csongery-ut 10. st alatt kezdetét vette Szakszerű kezelés (éiliak s kulón nók résxére
köpölyözés
ét tyuk»zemvágá< a*ponta Nyitva minden i)»p reggel ö-tól esto 7 ig-A n. 6 közönség szíves pártfogását kéri
Böhm jonő.
A rokonszsnvezöi!
igen tisztelt magyar hü-zönség jóinőulalu hegyes tőmogaldsdl Wr|üh.
Kiudló tiszteieltel
SENATOR
SthwtUl uhirlcskiWely és ps?irsyír r.-L
B.í>i<«t. VII.. Dobtore. >4.
összefoglaló tankönyv
.•\'Mikit, t«»»«Bll«<ii a Mtibakial > nlnftftfea k<uU4 »lu» tlutti (l tiumUá UUisal M/t ilpllrla.
6EXÍS mnitaEX VWYéSZfTI OYÍU R.-T, GYŐR
ék ü&y 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr
55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, — Fó-ut S. szám alatt. —
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
Budapest látványossága!
Gyapjuaxavol-oaatály i
Tlsita gyap|u ílUnjkilmék 98000 Kyárl kanigvn üllSnykelmék 289800
Tivaszl raslánkeimék--177100
Kfil kositUmkelmék í^í\'üS, 92000
~ ÍV"t 149500
Xovefkol
tói ki..ltn>Jkrt
69000
Gabardln ruhakelme , Gyapjuflfenadln "
Kombinált mtOnyktlKk csomag 225000
(uiulsu 1 uuw(u ttwo MMmijhí^)
Saljromoaat&ljr s
Nyersselyem miad«o uloArayaUtbaa 92000
Divat llbtity----- 112700
FulírdKlrtmK^rVST- 151800 Crepe de Chlne roio4<o ..uun- 207000 Georgalta K^\'-"\'- - "5000
VáuonMiiiiil; >
Fenyves mosott vísion—
I* kilengyesllón--
85rer5s »rnln----
I\' ballstlsllon---
Víszon tetlllktlzS---
Vásion konyhatíilí---
Frottír lítOlkízí ---
íjynemO damaszt - - — ■
Flanelt portOrlSk---
Színes kerll abrosz--
1.BYA..I.-1.. b«ii..Uir...l>,
l...b>tl.<tok. fr..ttltk.ll»*k (I -1.1.1 u.u.nrkb.D W.lll .ll.tiWt
Mo>4.>lUlr
Csíkos sely-mlutlszlok Színtartó mosókrepp űl\'u" -
23000 27600 27600 35650 26450 18400 41400 38400 19950 165600
Dlvatcslkos Injzafirek--
Francia cérnigrenadln Ruhivászon, se yimlényO tiberty-szatén -
Eponskelme jw.icuou.i — -
21000 24150 29900 46000 49450 63250 69000
Kdl harisnyák „.,,*„ ..i^c Fártlzoknlk mnnc H5I színes cérnakesztyű Gyermek nyári trikí -Férfi lOrdö trikó — — Tilkó relorm nCI nadrág Selyem zsemper
_ 11500 8800
- 33350
- 24150
- 43700
- 37950 ,_ 221000
Hímzett nappali Ing--64100
Hímzett nadrág--------55200
Hímzett hálólngek------115000
Hímzett nadrág kombiné - 89700
Szoknya-kombidé azsurral — 144900
Hímzett (OzóvédS------32200
Vászon párnahuzat — — — 65550
Vászon paplanlepedí----253000
fürdSruha faioo — — —
131000
FOrdScipí----------33350
HÓI IrottlrkOppeny------588800
8600
4l«
ir. <
Férfiing pikké mellel----109250
Színes zetlfjng k<t moa x>ii(i«i 105000
Hosszú hátéiig „„.„„,:,„,. 116000
Hosszú kCpper gombosnidrág 102000
Rívld alsónadrág------55200
Vészon lértlzsebkendí----9200
Selyem nyakkendd------13800
Nvomatoll . Zrínyi Nyomj. IC-T. nyomdájában NagyknnixsSn. (Nyomd.vcmS; Ofenbcck
Károlyi.
A prágai konferencia
London, junius 10. A Manchester Guardian bukaresti tudósítója a küszöbön álló prágai értekezletről azt Írja, hogy valószínűleg ez lesz az utódállamok legfontosabb tanácsko-zasa. A kisantant tagjai élénk érdeklődéssel viselteinek a konferencia iránt, melyen felvetődnek az európai politika legégetőbb problémái, különösen Magyarország és Ausztria szanálása.
A köztisztviselők jullus elsejétől aranyparitásos alapon kapják fizetésüket
Budapest, junius 10. (S.ját tudó sltáok telefoajelentése.) Érteaülé lünk szerint Bethlen miniszterelnök szerdán tárgyal a KANSx küldött séfével, melyet Sépy Antal illám titkár fog vetetni. A mlolsitertanács pénteken Igen behatóan foglr.lko-tolt a köztisztviselők fltel^.ének kérdésével, amelyen a kormány tagjil hosizas vita u\'.in megálla-podlak abban, hogy Bzthlen ml-nlizterelnök és Korányi pénzügyminiszter ■ jelenlés előtt meghall gatják a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének bizottságéi. A minisztertanács elhatározta, hogy jullus elsejétől kezdve as arany paritásos alapon állapítja meg a köztisztviselők fizetését.
Popovics Sándor beszámolt külföldi útjáról
Budapest, junius 10. Popovlct Sándor, a Jegyintézet elnöke ma délelőtt megjelent a miniszterelnök ■igen éa külföldi útjáról referált. Jelen volt Korányi pénzügymlolsz ter Is. Popovics távozása közben az újságírók kérdéseire azt vála szolt*, hogy külföldi u\'jának ered ményéről nem tehet míg részleteb nyilatkozatot, azonban kijelentheti, hogy külföldi tárgyalásainak eredményeivel a legteljesebb mértékben meg van elégedve.
A közlekedésügyi bizottság Ülése
Budapest, junius 10. At nemzetgyűlés közlekedésügyi bizottsága lPalkó Lajos kereskcdelemügyf-ml-nlsiter elnökletével ülést tartott, amelyen folytatták as All.mvaiut fgazgatóiég. éltal képviselt tervetet tárgyalását, at éllamvasull Igazgatóságnak újjászervezéséről. A: ülést csütörtökön folytatják.
A kamara bizalmat szavazott az olasz kormánynak
Kóma, juoius 10 A kamara ülé •én Mussolini besséde után hang tott el at első bizalmi szavazat. 46S képviselő volt jelen, kik közül 361 a kormány mellett adta le sts-vazatát, 107 a kormány ellen.
Az albánok bevonultak Tiranába
Belgrád, junius 10. V.lonoi j -lentések azeiint az albán nemzeti I tanáci csapatai kardc*»pás nélkül bevonultak Tiranába. Tiranai hírek ■zerlnt a kormány Durazzóba menekült.
Zendülés Liszabonban
Paris, junius 10. LUzaboni jelentés azerint az egyik ottani re-pülőtáborban zendülés tört ki. 2000 főnyi kormánypárti a tábort körülzárta. A zendülők azt kívánják, hogy követelésüket terjesszék a parlament elé. A kormány ciha tározta, hogy ezzel a kérdéisel fog lalkozni fog. Ejy ké.őbbi llizabonl jelentés szerint a repülőtisztek meg-sdták mi&uVat.
Az uj francia kormány
Pár is, junius 10. Az uj kormány eietiegea változtatások fennlartásá val a következőképen alakult meg :
Miniszterelnök és pénzügyminiszter: Marsai; Igazságügymlnlazter: RatUr; külügyminiszter: Lifevre du Prey ; hadügyminiszter: Magi not; belügyminiszter: de S:lves; tengerészotl miniszter: Ferry; gyarmatügyi miniszter : Fabry ; köz-munkaügyi miniszter: LíTrcquer; földmlvelénögyl miniszter: C«rus; oktatásügyi mintatér: Lsndty; ke reakedelemügyi miniszter: Flandln ; munkaügyi minlazter : Jourdaln ; a felszabadított területek minisztere: Marin.
A miniszterelnök ma délelőtt rövid megbeazéléat folytatott Poln cáréval, majd a köztársaság elnö kéhez ment, hogy vele táigycljoo. Az é;tekezlet 60 percig tartott. Az Elyasée elhagyásakor a miniszterelnök a következőket mondotta «z újságíróknak:
— Minden simán fog lefo!y<>i. Mi az alkotmány őrzői vagyunk és nem fogjuk megengedni, hogy azl sértf gesaék.
Az ujonan kinevezett miniszterek \'/j5 órakor minisztertanácsot tir-tottak. A minlazterelnök 5 órakor bemutatta az elnöknek az általa alakított kabinetet.
Kedden délelőtt Mlllerand elnök letével az Eiyaaéeben miniszterin náct lesz, melynek folyamán a köztársaság elnöke Ismertetni fegja a parlamenthez Intézendő üzenetet.
Rendőrkézre kerlilt egy veszedelmes kommunista
Budapest, junius 10. Níhány nip óta a főkapitányság politikai osztálya egy ujabb kommunista agitáció ügyében folytatja a nyomozást. Jelentések érkeztek a rendőr-
ségre arról, hogy Németországból egy M. K. nevü bádognasegld »z zal a megbizaláasal jött Bad»peetr<>, hogy itt kommunista propagandát fejtsen kl. A főkapitányaág poli tlkaai osztályának dotektivjei meg figyelés alatt tartották ezt a kom munlsta agitátort éa a rendőraég nek sikerült elegendő blionyiléVo kat szerezni. Az agitátort elfogták s előállították a főkapitányaiig r«. Kihallgatása során belamírte, hogy »gy németországi kommunista tar -aaaág tagja, amely őt azzal a img bizatá»sal küldte Msgyarorazágbt, hogy hiveket toborozzon * ko/n munlsta eszméknek megfelelő pro pagandát f-jlsen ki és munkájáról állandóin értesítse a németországi szervezetet. Az ujabb kommunista-ügy részleteiről a főkapitányság politikai osztályán egyelőre még közelebbi felvilágosításokat nem adhatnak, mert ez a nyomozni érdokelt veszélyeztetné.
Mlllerand lemondását várják
Berlin, junius 10. A francia ptr lement baloldali blokkjához tartozó pá\'tok párisi híradások azerint, ma délelőtt fél 11 órakor tan/ctkozásra gyűltek öasze, hogy megálltpitsik, mi-yen taktikát fognak követni a kamarma délutáni üjésén a Marsai kormánnyal szemben, amely ezen az üléson mutatkozik be és azon nal be is fejezi egynapos életét. A baloldali pártok tanácskozásán a többségi pártok tagjain kivül a szenátus demokrata baloldalának vezető egyéniségei ia részt vettek abban a feltevésben, hogy Mülerand alighanem arra Igyekszik, hogy a szenátuit a kamara ellen kljátszn. A szocialista párt minden való czlnüség szerint a hallgatás takli káj t fajj a követni, amelynek é< leimében nem foglal határo:ottan állá>t az uj kormánnyal szemben, ellenben a azavazás alkalmával a kormány ellen fog azavazni. Sza vazásra azonban ciak akkor fc<g sor ker.ülni, ha a baloldal bic»l mntlanaági javaslatot nyújt br, vagy valtmi más módon ki fogj* kényazerltoni a kormány leazava-zását. Francia politikai körödben kétségtelennek tartják, hogy a bl zalmatlanaágl szavazatot Ma/a»l még m» megkapja éa ebben at esetben legkésőbb holnapra várják a köztársaság elnökének lemondó
nyilatkozatát. Ha Mlllerand holnap bejelenti lemondását, az uj elnök választása pénteken lesz.
Párís, juaius 10. A Matia ugy értesül, hogy a köztáraaaág elnöke a parlamenthez intézett üzenetében miodenekclő t meg fogja állapítani, hogy a válásttások alkalmával kikerült többség az eloöknek hét évre megállapított mandátum-gyakorlását a többségre támaszkodó kormány alakításának megtagadásé-vei meg nem engedett módon lehetetlenné teazl és hogy a jövőre nézve rendkívül veazedslmea pro-cedenat alkotnának, ha az államfő állását a válr sztások esélyeitől tennék függővé. Az elnök mind a két kamarától megkívánja, hogy szavazás u\'jén nyíltan és félreért-h"tetlrnül foglaljon állást abbaa a tekintetben, vájjon egy Ilyen precedenst jóvá akarnak e hagyni?
Páris, junius 10. Maraal minlazterelnök ma délelőtt tövid megbeszélést tarlott Polrc aréval. Majd a köztáraaaág elnökéhez ment, hogy az elnökkel R ib-1 képviselő jeltn\'é:él>en títgya\'jon. E\'-a* értekezlet 50 p:rcíg-tartott. Az Elyaée elhagyáaakor u minlaztei elnök a következőket mondotta az ujiág íróknak :
— Minden si nán fog lefolyni. Ml az alkolmány őrizői vagyunk i* nem, fogjuk megengedni, hogy azt megsértsék.
Páris, juniui 10. A Palit Pari-aion jelenti: A tegnapi nap folyamán a két kamarai ctopott ülést tartott.
A republlkánui demokrata unió tenácskozáaán Bonnefuo képviselőt felhatalmazták, hogy a kamarai szónokr4melvé»yről a csoport részéről nyilatkozatot tegyen.
Mi délelőtt a baloldali kartel kimirai csoportja tartott üléat, amelyben a baloldali csoport magatartását illetően történik elhatározás a kormányhatározatokkal azemben. Ezen az ülésen a szenátus demokrata baloldalának tagjai is részt vesznek. A kamara maJ ülésén Ralbelnek az uj minisztérium, megalakítása feltételeiről megteendő interpellációján kívül következnél. Aubrlot Interpellációja Mlllerand nak L\'freux-\'jen tirtott bestédéről.
Etek at Interpellációk at általi nos politikai kérdésekre terjednek ki él főként azt a célt látszanak követni, hogy at Interpellálóknak jogot adjanak arra, hogy a kamarai üléi folyamán felszólalhassanak.
Ostromállapot Görögországban
Kóma, junius 10. A lapok .* ostromállapot kihirdetését jelcotlk Görögországben.
63. évfolyam, 132. (xám
Nagykorúi™, 1»24. juniui H. Szerda
POLITIKAI NAPI LA
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
1200 korona
Zalai kCZIXínV
Hlmouiil, Í\' Ktrkau fnrVt.nír vezrUiével, mejd /váncíili Jiroi lorn«>anlr> Itlkcien mr2Ílj-ne»l<li firidh«t«tl»n binjóiíjétit ii kl
tarló muakljttrt, mellyel évríl-ívre szebb eiebb eredmíuycket tud * sondjilre blrolt Ifjuiíjjel fejmut.tnl.
Zalai hősök vitézzé avatása
Nagykanizsa. junlus 10
A Kományzó Ur ezldén junlus 15 én avatja vitézié azokat a kiváló honfiakat, kik a világháborúban hősiességükkel, az ezt követő gyászos forradalmi \'Időkben pedig tántoríthatatlan hazaf\'ságukkal kü lÖnőien kitűntek.
Zslamegyében 6 tiszti éi 23 legényeégi vitézzel gyarapodik a vl térek száma. Azonkívül 2 hőii ha lilt halt zalamegyei hŐa nyilvánít-tátik vitézzé, kiknek árvái aiután apjuk által kiérdemelt jogon lesznek vitézzé avatva, amint a 17. életévet betöltötték éa erra érdé-meznek mutatkoznak. Büazkeiég tölt el bennünket, mldŐa a felavatandó zalai hősök neveit leírjuk éi egyúttal hálával gondolunk a Vitézi Rend megteremtőjére, nagybányai vitéz Horthy Miklósra Magyarország kormányzójára, kl a Vitézi Renddel a vérrel és becsülettel axerzett legszebb hszafiul érdemv ket jutalmazza és Őrök Időkre emléket állított a magyar hŐsirstég nek és tántorlthstlan hazaszeretetnek. Vitézzé avatásra kerülnek : Tiszták: Kirkovlci Jíoő csendőr-főhsdnsgy Zalaegerszeg, dr. Hunyadi László tb. főszolgabíró Zalaegerszeg, nemes Péczely Béla főiskolai hallgató Klskomárom, Csák Lészló gazdasági akadémiai hall
írató Keszthely, Vsnnay László Kecskemét, MUchon Emil műtzaki hivatalnok Nzgykanlzaa. Legénység : Horváth Istvjío főldmlvea Zala-apáti. Csordás Antal főldmlves Káptalanfa, Kloaa Károly őrmeater Pécs, Schalbsrt Lőrinc főldmlves Balatonfüred, Nsgy István földml ves Ntmeshany, Kovács István postaaltlszt Nigykaniisa, Egved György főldmlves Gslambok, Németh Józsaf Jínos tiszthelyettes Nagykanizsa, Jsnkó Ferenc főldmlvea Cserszegtomej, Nsgy Gyula Pál főldmlves Zsjk, F/lskó Ferenc postaaltlszt Keaithely, Korplcs Ji-nos útmester Zalaszentgrót, Nagy Gyula főldmlves Zilatárnok, Pin-czél Lsjos vámőr-ő.\'mester Szent-xotthárd, Sillci Flórián főldmlvea Z »lalstvánd,G ilenciér Kálmán föld míves Felsőpáhok, Fcrs M írton főldmlvea Zalaapáti, Bsraaysi J i-nos nyug. tiszthelyettes Nagykanizsa, dr. Szeneciár Kálmán jog-ailgorló Zilaazentgrót, Simon Pal főldmlves Kútfej, Duid Sándor ál Iamrend3r Sopron, Megla György főldmlves Bajcis, Bogyay Károly Géza a Kékkúti ásványvizüzem vezetője Kővágóőrs Vitézzé nyilvá-nlttatlk: hősi halált halt Tamás János főldmivos Béct, hŐil halált halt Kurucz János főldmlves Bi-ctehtly.
Az iparostanonc munka- és rajzkiállitás
_2____
A főváros legnevesebb festőművészeinek kép-kiállitása a Centrálban
.Nagykanizsa. |uaius 10 Vasárnapi számunkban már je-loztúk a főváros első feslőmüvé-szelnek képtárlatét a „Csnliál" kávéházi helyiségében. Megtekintettük mi is éa gyönyörködtünk az orazág első művészeinek gazdag gyűjteményeiben. Alig láttunk vidéki tárlatokon oly értékas anyagot együtt, mint a Csntrálban, melyen a legnevesebb mesterek munkál sorakoznak egymás mellett. Pompás színezésű Kacziány Ödön cgő malom és Egő szigete, Basch
M. szemet gyönyörködtető balatoni
tájképei, Gergely Imre bájos Bie dormeyerje, magyar levegőt lehelnek Pörge Gergaly Hortobágyi táj képel, erdössy Bíla eleven azjaü szántóvelője, Udvardy Géza figurális fejel, Molnár Z. két rendkívül bájos és finom csendélete, Gaál Ferenc hangulatos erdei részlete, tiasch Andor szép alkotása A strandon, Penteley Molnár finom csend élete, 7 ardos Krémer Faunja, Pólya Celesztin vásári részlete és tanul-uiányfcje, Czencz Jtnos tűzről pst-lant parasztmenyecakéje, Heyer azép állatképei, Olgyay Viktor hamvaa téli erdőréazlete, Hermann Lipót tájképei atb.
Az ünnepek alatt nsgyazámu közőnaég tekintette meg a kiálli táat, amely megérdemli, hogy mindenki magnézze éa gyönyörködjék Igazi necnea művészetben. A fejlett mülzléaü közönség bizonyára ki fogja használni ezt a mostani al-kaimat arra, hogy otthonát az ország első mestereinek képeivel di szitsa éa azt szebbé és meghittebbé tegye. A kiállítás — amely vasárnapig nyitva lesz — szabadon meg-tekln&alö.
A kanizsai főgimnázium tornavizsgája
Xagykanlxaa, június 10 Szombaton délután tai tolta a főgimnázium ifjúsága szokásos év-végi tornavlzagáját és versenyét a Zrínyi sportpályán elég szépszámú uéxöközőnseg előtl. A Sióaat el-eneklése után ifjúsági cigánybanda kísérettel,nagyou kedves és szemrevaló szabadgyakorlatokat végzett több csoportban és zárt rendekben az egész ifjúság, majd a ki aebbek éa nagyobbak külOn csoportosulva as astl Órákig szórakoztatták a közönséget állandó mutatványokkal, játékokkal ea athletikai versenyekkel. Az egyaa eredmények a következók: 1) Tornászat! lóversenyek, magaauyujtOn és kor
látón. 1. Bsgyari Bíla VII. es Ao tallcs Alajos VI. o. t., 2. Both lat-ván VIII. o. t., 3. U»ako Eudre V. o. t. 2) 60 m-ea síkfutásban : |. oszt. B.rtsl, II. oszt. Parlsr. 80 inas síkfutásban: III oszt. Vus, IV. oszt. Szoboszlay. 100 m es síkfutás : Molvarece éa Prager. 3) Rudugrásbsn: 1. Molvarecz Jenő VI. o. t. (2 40), 2. Loos János VII. o. t. (2 30 m), Loos. versenyen kívül (2 50). 4) Sulydobásban (jobb éa balkézzel) Bszger Vl. o. t. 19 81, Radanlcs Vll. o. 1845 m. 5) Ma gaaugrásban : Molvarecz VI. o. t. 1-50 m. 6) Gsrelyvetésben : 1. Ho-| dics Gyula Vili. o. t. 35 80. 2 Ba-I yr\\B-1: uVn-o.t. 35.50* m. 7) ? Távolugrásban: 1. Hodlc. 5.50, 2.
Molvarecz 5\'40 A versenyek * Után az egáaa if,uság eléoaksUe a
Nagykanizsa, juaius 10 (Sajat tudósítónktól)
Pünkösd vasárnapján nyitották meg nagyszámú közőnaég éa a városi hatóságok és Iskolák képviselőinek jelenlétében a Központi iskola rajztermében a kanlzaai Iparostanoncok munka és rajzkiállitá-aat. A város képviseletében jelen volt dr. Krátky litván polgármea tei helyettes főjegyző, a felügyelő-bizottság élén Weisz Tivadar ke-reakedalml tanácsos, dr. Kaufman Lajos Iparbiztos, városi aljegyző, az Ipartestület vezetőségo élén liazsö József elnökkai atb. Bazsó József megnyitó beszédében örömmel üdvözölte a magujult munkakedv éa munkaszeretet jegyében megrendezett kiállítást és köszönetet mondott mindazoknak, akik azt a kiállítást rendezték és lehetővé tették, elsősorban Poredus Aotal Igazgatónak, a tantestületnek és az iparosmestereknek, majd köszön-totte a hivatalos város képviselőjét, dr. Krátky litván főjagyzót. A kl állitáat abban a meggyőződésben nyitja meg, hogy ez a kiállításban klcauctosodó ipari fejlődést blzo nyitó munka hozza meg hazánk boldogságát és Nagymsgyarorszá-got. A Himnusz elhangzása után Poredus Antal igazgató mondott köszönetet aa együttea munkáért.
Dr. Krátky István polgármester-helyettes főjegyző örömét fejezte ki a látottak felett. A háborúban megakadt és visszafejlődött munkát újra kell kezdeni, — mondotta — mert ez vezet n teljea konszoll dic\'.óhoz. Az Ipari kultura megteremtése nemzeti feladat éi ezt szolgálja e kiállítás, mely ax Ifjú Iparoiuemzcdék munkára termett-aégének és munkaszeretetének kiáltó bizonyítéka.
A Hszekegy elhangzása u\'-án a közönség a nagy haladást bizo-
nyító kiállítást nagy megnyugvással, sőt ciodálkotó ellsmeressel szemlélte és mihamar őiBzegyüjtőtt 2,000.000 koronát, hogy azzal jutalmazza axt a páratlan szorgalmat éa rátermettséget, mit az Iparosok tanulói tanúsítottak.
A kiállítók száma 224, 260 drb muokával. Női sxabótanoncok ízléses ruhái, az asztalosok remekbe készült bútorai, az ékszaréazck, a nyomdászok, a könyvkötők, a cipészek, a pékek, kádárok, a lakatosok, a festők, bádogosok kiállított tárgyal sok gyönyörűséget és a jövőre biztató reményt nyújtanak. Feltűnő a csizmadiák, kosárfonók, kovácsok és vendéglőtök távolmaradása.
Mennyire domborodik kl a fokozatos haladás, mutatja az erősen domináló rajzkiállltáa, mely bámulatos azakrajzkollekciót tár azemünk elé. A női divatrajzok minden dicséretet megérdemelnek.
A kiállítást — hogy mindenkinek hozzáférhetővé tegyek — csütörtökig meghosszabbították. A folyosókon mindenütt a 77. sz. Szent László csarkéazcaapat állt őrt éa teljealtett szolgálatot elismerésre méltó buzgósággal. Tegnap este összeült a bírálóbizottság, melynek eredményét és döntését holnapi azámunkban tesszük közzé.
— A jól öltözködő nrl és női világ figyelméből A FILIPP kÖtŐda (S\'.onibathely, Stéll Kálmán-u\'ca 6) harisnyál és zoknil a legértékesebb anyagból ssját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetŐk áa javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződol. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
1324. junlus 11.
HÍREK.
R<Jm, katli : liarnabis. I\'rotssüns: Barnsbts Izr.: Szivan t>
.Meteorológiai Intézőt ma adutok híján nem adott
Napirend: Uránia 6, 7 és 0 órakor .A heW«Iber<i diákélet._
— Anyakönyvi hírek. Az elmúlt héten Nagykanizsán 13 gyermek sx&tetetl, özek közül 7 flu és ó leánygyermek volt. Házasságot kötöttek: Bsbatl Károly bognármester Bedő Máriával, Scheiber J5rsef gyógyszerész Frled Erzsébettel, Sneff György főldmlves Ssmu Katalinnal, Bsnkő litván müazerést segéd Kiss Annával, S\'pos litván kazánfűtő P.rbos Hónával, Németh Zoltán gyógyszerész nomesujfilusi Ujfalussy Erzsébettel, Kovács Antal csizmadia mester Kreznár Annával, Tóth Vlncs hentes segéd Cser Erzsébettel, Boctor Pil m. kir. honvéd föhtdasgy Htrssi Gizellával. Elhaltak.-. Sztankovlci Jznos 1 napos, koraszülöttség; Gadó László 2 hónapos, ránggörci; Zalai András nyug. déli vaiutl pályamester 65 éves, bélhuru* ; Guzavl-nrec litván déli vasúti, munkás 48 éves, gyomorhurut: özv. Beregbl Iitvánné Hock Mária 86 éves, vég-algyengűlés ; özv. Schwirzenbarg Ignácaé Luszllg R-gloa 82 éve«, aggkori végkimerülés ; Ivuka Anna napszámos 21 éves,szivtuberku>osis; Dikán G/örgy ács segéd 54 éves, májdaganat; özv. Meazerlcs I itvánné Jámbor Rozália 48 éves, szervi szívbaj; Bsnkó János nspszámos 54 éves, szív ltom elfajulás.
— Nádasdy-hnazárok em lék Unuape. Sopronvármegye törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy a volt 9 Nídaady huszárezred elesett hőseinek emlékétjköz-adakozáa utján létesítendő emlékmüvei örökíti meg és ezen emlékműre az ezred hősi holottaioak nevét rávéseti. Nagykanixaa területéről a háború alatt a 9. Ni-dssdy huszárezred kötelékében szolgálatot teljesített és hősi halált halt katonák hozzátartozóit felhívjuk, hogy közelebbi adatok megadása végett a városi aépgondozó kirendeltség helyiségében városház, Kazlnczyutca 1. bejárat II emelet középső ajtó legkésőbb folyó hó 20 lg jelenjenek meg.
— 64 évea dlvatáruház. Sláger József és Társa divatárubáza Nagykanizsa Erzsébet-tér, Központ szálló épülat megbízható bevásárlási forrás.
— Esküvő. Dlszas esküvő volt tegnap délután a kanizsai Izraelita templomban. Scheiber József gyógy-szerész esküdött örök hűséget dr. Frled Ödön tekintélyes kanizsai ügyvéd leányáoak, Bözsi lénok. Az esketést dr. Winkler Ernő főrabbi végezte, aki magas szárnyalású beszédet intézett az ifjú párhoz. Az aaküvőn a templom megtelt a nagykanizsai társadalom kitűnőségeivel.
— Elhalasztották « tűzoltók közgyUléaét. A bagykanlzaal önkéntes tűzoltó testület válaaztmánya a f. hó 15 éro kitűzőit kőzgyüléaét a megjelölt tárgysorozattal — tekintettel a postaalllsztek zászló szentelésl ünnepélyére — folyó hó 22 ére hslasztolta el.
— Nyári újdonságok, grtna-dinok minden azinben, epongeok, mosó maroq\'iénok, gyapjú delalnek, libertl batisxtok, nagy válaaztékbaa érkeztek Siager dlvstáruházába.
If24. Junius 11._
— Aranylakodalom. Kovács
György helybeli ciizmadla meater moat tartotta 50 évei házassági évfordulóját feleségével, Rozs Teré zlával. A tekintélyes polgár örömünnep* annál nagyobb éa teljeaebb volt, mert • napon esküdött fiuk Antal örök hűséget Krtznár Annával. Ax cakatéal siartartást P. Málés
Ihllár fnrencrcndl hitoktató tartotta, melynek végén méltatta ax öreg házaspár példás házaséletét, mely utmutatója legyen a fiatal házaa I párnak mai napon kezdődő uj
t életének.
— Uri és nSl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut í.
| — Érettségi vizsgálatok a felsőkereskedelmi Iskolában. A vallás- közoktatásügyi miniszter Matasovszku Béla c. felsőkereskedelmi Iskolai főigazgatót (Gjőr) bízta meg, hogy a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolánál a f. év junlua havában megtartandó érettségi vizsgálatokon miniszteri biztosi minőségben elnököljön. Az érettségi vbagálat szóbeli részét ez Intézetnél junius 23—26 ig terjedő nspokon tartják meg. Hasonlóképen a magánvizsgálatokat la.
— Regenhardt és Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, slfo-nok, sifonbatlsztok mérsékelt árban Slnger divatáruházában szerezhetők be.
— Konfirmáció az ág. ev, templomban. Ax ág.av. templomban pünkösdkor tartották meg a konfirmációt azámos hivő jelenlétében, amelyen nyolc flu és hét leány tette le ax alapvizsgát éa részeaült a konfirmációban. A vizaga pünkösd vasárnap délután volt, amelyen mind a tizenöt gyermek [ól megfelelt a feltett kérdésekre. Négyen közülük Bccht I\'us. Bőhm Mária, Ofenbeck Terus és Vasvári Kálmán kitűnő szorgalmukért jutalomban Is réazssültek. Pünkösd hétfőn pedig elsőlzben urvacsorá-hoz járultak, mely alkalommal Horváth Olivér ág. ev. lelkész azép beaxédet intézett a gyermekekhez, mely a hallgatóságot Is mélysn meghatotta. At ünnepély végén a konfirmált gyermekek mindegyike kis imakönyvet és felavatási emléklapot kapott.
— Eljegyzés. Tahi József eljegyezte Sípos Mariskát. Minden külön érteaités helyett.
— A kanizsai Járás Jagyzói nek gyűlése. A nagykanizsai járáa jegyzői csütörtök reggel 8 órakor gyűlést tartanak a városháza kis tanácstermében.
— Az NTEjuniállaa. Egy Igazi népünnepély volt ax NTÉ pünkösdi junlállsa. A lelket-taatet felüdítő pompáa IdŐ ailntén hozzájárult, hogy a közönség egy végtelenül kellemes délutánt töltött a Gsen-gery utl sétányon. A rendezőség mindent elkövetett, hogy mindenki jól érezze magát. És jól la érezte magát mindenki a kanizsai „városligetben." A szabad színpadon le játszott előadások, a szépségverseny, a különböző játékok, értékes tombola — mind hozzájárultak egy fesztelen, vidám és kedélyes mulatsághoz.
— A világhírű jó minőségű
szövőpamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 és szövőefrna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Slnger József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
ZALAI KÖZLÖNY
A városi tanács állásfoglalása a kenyérgyár és a kis-sütőiparo8ok harcában
Nagykanizsa, míjus 10 (Saját tudósítónktól)
Nagykanizsa vároa tanácsa legutóbbi ülésén foglalkozott a Klr. ly-Sörgyár éa a nagykanizsai kls-sütő iparosok közt felmerült vitás kér dések tisztázásával.
Mtglrtuk annak Idején, hogy ax Ipartestület sütő szakosztálya panasszal fordult a városi tanács hoz, mert a Király kenyérgyár üzemében kenyéren kívül fehér süle mény gyártátával és árusításával is foglalkozik, habár iparengedélye ez utóbbira nsm vonatkozik.
Tényként megállapítható, hogy a gyár annak Idején kérte a városi tanácsot, hogy a hatósági engedélybe kéaöbbi eaetlegea kételyek elkerüUae végett vegyék be a fehérsütemény gyártást Is.
Moat a városi tanács megkereste ex ügyben ax Iparkamarát la véle
ményadáa végett a enaak alapján a tegnapi ülésen arra ax álláspontra helyezkedett, hogy a gyár kezdettől fogva a hatóság tudtával foglalkozott fehér sütemény gyártásával a hogy • tanács kezdettől fogva azon ax állásponton volt, hogy az engedély a sütőipar minden ágának folytatására feljogosít, mint ex általában mladen kenyérgyárnál la tapaaxtalható.
Igy tahát a gyár Is jóhiszeműen s teljes joggal gyakorolta iparát éa a fennálló törvényekkel szembea semmi szabálytalanságot nem követett el.
Ax uj ipartörvény különben Is határoxottaa kijelenti, hogy ax e téren 1923 novemberében is fennállolt szerzett jogokat, még ha tévesen történt Is msgaxerxéaük, ax iparhatóaágokaak tiszteletben kell tartanluk.
L
— A Magyar Távirati Irada
hlv.t.loi helyiségét FS ut 13. ai. alól Hó ul 5. >\'. alá, a Zalai Kö<-lopy kiadóhivatalába helyeste át.
— Öaazelrták a hiányzó la vantékat. A városházán elkészült a levente összeírások alkalmával kimaradt és saját hibájukból hiányzó levent. köteles kanizsai Ifjsk pontos névsora. Az ösazaa hiányzók jegyzékét tegnap terjesztették be Kritky István dr. fSjegyzőhör, aki már ma, la tette Intézkedéseit a mulasztások helyrehozására és az arra érdemeket szerzettek megbir-ságolására vonatkozóié?.
— A vároa la járuljon hozzá a katonaiaaakar fanntartá-aához. A nagykanizsai 6. honvéd gyalogezred zenekara fenntartási költségeihez kéri a vároa hozzájárulását As eilrányu kérelmet már be Is terjesztették a városi tanácshoz.
= Orvoal hlr. Dr. Miklós Imre orvos négy heti szabadságra utazott.
—Cowarcoat-rlp»( wyps cord, Tutan Khsm.n trlkósely.m újdonságok n.,y válaaztéka Slng.r divat-áruházában Kapható.
— Haláaljagy háialáal engedély. Ez a kettő mintha sz. zon-clkk l.tt volna mostanában. Egyr«-máira érk.znek a kérvények n városhoz. Az ajylk halászai!, a másik házslásl enj.délyért. Aztán megint haláasj.jy és megint háza-lásl Ipar kérvény éa Igy tovább. Az egyik ugylátszlk nagyon jövedel mező üzlet ág lelt, a másik azt bizonyltja, hogy vanaak még ráérő, olción, csendben szórakozni vágyó amberak, akik nem Ismerik el a mai kor Idegességének létjogosult ságát. Hogy hol hizalnak, akik arra kérnek engedélyt, az nem okoz nehézségei. Soha annyi elsdó holmi nem volt, mint ms, amikor sok helyen blsoay kenyérért kell megválni eok-sok kedves holmitól. De hogy hol haláazlk a sok uj
hslászjegy tulajdonos — azt való-azlnülag ők maguk eem tudják még. Mert a kanálla aligha bőség-szaruja a haláazatnak.Még jó, hogy a legtöbb koca balász megelégsslk, ha egy egy délután valami érd.k.s regény mellett fog «gy másfél, kit méteres — horogny.l.t-
— Köxaégl Jagyaík Híjaiméba 1 Őstermelői községi bizonyítvány, valamint egyéb azük.ég.lt nyomtatványok nyomdánkban raktáron vannak és kaphatók. Zrínyi Nyomda R- T.
— Orvoal hlr. Dr. Szabi István orvos szabadságáról viaszajött és rendeléseit lakásán Cs.ngsryut 15. dtlelőtt 11—l lr és délután 4—4!g újból megkezdte.
— Ha áa minden aatc a Central kávéházban kaposvári Bet-báry Dazaő z.nekarával muislkál.
— A caarkáaiak kSazonata. A cierkészek május hó 25 én rendezett ünnepélyen a város társa* d.lma szerető bőkezűséggel járult hozzá a megnevezett cél: szegény-sorsú cierkészfluk táborozásának elősegítéséhez. Nlacs módunkban réexletesebben köszönetet mondani mindazoknak, akik az ünnepélyen felülfls.tt.k, a büfféhez hozzájárul, tak, vagy a rendeséiben aegltattek, ctak ezúton tolmácsoljuk aa Ifjúság nsgy háláját. Klf.juatten ia kötelessé, üak köszönetet mondani azl-ves támogatásukért : vitéz Bobest Mátyás áfiomáspsrancsaok urnák, a Zrlayl T. E aek és a búffénél segédkező úrhölgyeknek, A csapatok parancsnokságai.
„Tatra" csacaamö-kalan-gyák Schwarcz Detaö cégnél, Fő-Ut S. szám.
— PUnkoadjáráa Zalában elmü cikkünkbe (pünkösdi szám) 3 sajtóhiba csúszott be. A második bekasdás utolsó mondata Igy van helyesen: As „e"--hangtól lényegesen eltérő hosszú (nyújtott) „e" hangot két .e\'-vel (ee) jelóljak. A harmadik bekezdés harmadik mondata helyesen Igy keidődlk: Két (2) kisebb leány slb. Az utolsó bakeidés kilencedik sora helyaeen Igy van: pogáoy ünnepeiből maradt fönn atb.
_ Oraxágoaváaárok. Junius 16-án orsiágosvásár lesz Gyula-kesrlben is Nagykapornakon.
_ A Keraaztény Nammtl Gaxáaaágl Párt ártakailata. A Msgysr Kurír ltja : A Ker.sstiny NsmzetiGlzdaságiPárt junius 11 ín szerdán este 7 órakor értekezletet tart. As értekezlet napirendjén az aktuális politikai kérdisek és az Indemnltás szerepelnek.
— Saljpal állapota roaaxab-bodott. Selpel kancellár állapotában a tsgoapl nap folyamán rosszabbodás állott ba. Az egésx testen csallánklütéa van, ml-iél fogva a láz la emelkedett.
— Perzsa, gobelin-, sátán-, bécsi ágyterltőkésxletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és Jutányos árban adja Slnger Józssf éa Társa.
- Két veszprémi kanonok snlyos szerencsétlensége. Dr.
Rótt Náador megyéipüspökünk északaomogyl bérmautjáa súlyos axerancsétleasig törtáat a kíséretében levő Simon Jáaos ás Radványl Viktor kanosokkal. A két kanonok kocsival a azeatláazlól ardő megtekintéséi iadult. A gyöayörü ardőban a kocsiút egy halyea erősen meredek hsgyoldalon vezet le éi Itt a kocsi felborult és a két kanonokot mága alá tematte. Simon Jáaoa csak könnyebb sérüléseket szenvedett, mlg Radványl Viktor életveazélyeaah magaérült. A axe-rencsétlsnül járt kanonokokat azonnal ápolás alá vették. Radványl állapota azonban reménytelen, ugy hogy értesülésünk szerint feladták neki az utolsó kenatet U.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ As élet mélységeiből. Fiatal, jóképű asazoayká került tegnap a vádlottak padjára. Karján kis gyermekkel, kinek betegség rázta ványadt, rosszultáplált testét. Az asszony — Varga Lajoiné — 3 gyermek anyja, férj* Székesfehérváron tartóskodlk, családjának oly kla összeget küld hasa, hogy abból megélni nem lehetett. A kis család a legnehezebb napjait élte. Ekkor — a megpróbáltatás aapjalban — egy gyaage pillanatban magtévedt és rokonának rldlkülját eltulajdonította a a benno IcvŐ ékszerekből egy arany gyűrűt elzálogosított. A lopás hamar kiderült és a szegény asszoay — aki. orvosságot akart vannl batsg kicsi gyermekének — a vádlottak padjára került. Makáry biró kérdésére töredel-mason belsmarte teltét. Nagy nyomorával védekezett, amely pregnáns vonásokban látszott meg rajta. A károsult Kasztner Mariska nem kívánta a szegény asszoay magbüatatését, de mivel caalek-ménye törvényileg volt üldözendő, a tárgyalást le kellett folytatni és l\'életet hozni. Dr. Kovács László védőügyvéd nagy hatáau védőbestédben rámutatott arra, hogy ha ax ax asszony bünöa, akkor büaös az a társadalom la, amely egy 3 gyermekes anyát a legnagyobb nyomorban hagyja. A legenyhébb büatetéat kér védence számára, hiszen as anya büntetéss az ártatlan gyermekeket aujtja Ismét.
A törvényszék — figyelembe véve ax enyhítő körülményeket — Varga Lajosnót három hall fogházra Ítélte.
§ Fatolvajlásért elitéit k8z-ségi biró. rálfi György volt községi biró lopással vádoltan állott ma a klr. törvényszék egyes bírája, Makáru Vilmos előtt, mert ax úrbéresek tulajdonát képező erdőből 400.000 korona értékű fát kivágott és jogtalanul eltulajdonított. Pálfi belsmarte cielekményát, azzal védekezett, hogy azükiége volt a fára. Dr. Cyörffy védő s bizonyítás kiegészítését kérte arra vonatkozólag, hogy azokáa volt az úrbéresek között, hogy akinek szüksége volt fára, az vághatott magának. Metz klr. ügyész ellenzi. A tanuk terhe-lően vallanak. Dr. Győrjfy védenc* felmentését kéri. A törvénysxék Pálflt bűnösnek mondotta kl lopás vétségében és ezért tlz napi fogházra, agy évi hlvatslveaxtésre éa a felmerült költségek megfizetésére
ítélte. Az Ítélet jogerős.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET.
Urof uay 3 11 (1,0) anfny-b.n l.győzt. Svájcot t. .szel m.gnyert. olimpiai futball bajnokságot. Aa olimpiai fut balltornán i 1. Uruguay, 2. Svájc, 3. Svédország.
A Zrínyi-sporttelep teke pálya-avatáia
A kedveíőtleo Idójáráa pünköfd hétfőn lokakat megakadályozott abban, hogy a bensőség ci t*ke< pálya-avatáson részt vehessenek. Még így la elég ssép számmal gyűlt össze közönség ás akik a késő esli órákig kitartottak, bl-sonnysl kellemes emlékekkel távoztak a sporttelepről.
Meglepetésként hatott a teszi helyi éa magyaróvóri gazdászoV komb. fotbalicsapatának szereplése, akik a Zrínyi I. csapatával mérkőztek. Eredmény 6:2 a kanizsaiak jsvára, akik szép és okos játékukkal est az eredményt méltán mrg érdemelték. — Elt megclőiően > Zrínyi II. mérkőzött az «»red le génységl CMpatával, amelyet >zl-vó. kűi delem után 3:0 arányban győzött le.
A folb.llmérkőié.t tekeversony követte, .mely Iránt azokatlaaul nagy éideklidéi nyilvánult meg. A győzteaek — Bruccilci Jlnoj kerekedő ogy gladiátor aiobrot, N«iy Józstf álil.mrendőr müvéail kivitelű iquirellt él Horváth na k.ixveietö l.véloyomó dísztárgyat nyertek.
Az eiői Időjárái miatt a müior l.gkedv.iebb pontj., a terveiett táncmulatság ugyan elmaradt, de reméljük, hogy a Ispuokb.n már
mér említett nagyszabású népünne pely junlui 29 én mlndinklt kárpótolni fog a hétfőn elmaradt a zó-rakozásért.
Muvallu azld.l alaö .tartja nagy.z.rüan alk.rült. 42 m. 12 cm.-es dobásul nyerte versenyét
fíf 1 .me»e."5,5dó" erőien
hátráltatta. A veneny kezdet, előtt még szélcsend.. Időben próbsdo-bálokat tett Ml.ángyl szővet.égl tréner előtt éa Ismételten dobolt 44 métert, Illetve 43 5 métert NTE-ZMSE 7.0 (2>0) Zila-
i*t«ott pünkösd hétfőn az N rE csapata s bár Lopuiánsiky Harangozó, Kohn éa Hlnchler hé-lyín tartalékokkal állt kl, mé.l. m.g.emmUlta győzelmet aratott a ilfc játékosaival megerősödött III tsl egerszegi cl.pat fölött. Az NTE "atirok hirom.zögjáték. teljesen i j " egersiegleket, kik
minden dicséretet megérdemelnek azért, hogy ennek ellenére I. ,, Utolsó pillanatig a legnagyobb lel k.sedéuel küldőitek.
NozeöFÉimtfPsziiiHiu,
7 y\'l"\',"- ,K\'ddín l> ""dán 5, Vu Vr*í,°r C"r<PT Arzén, a derlcu, R z« rendezőjének má-hín"Imalkotá.., A
.Monna íwX\' F5"°;«Pb.n . g- ......
regénye A ~ií" wo
Holmi. Ij^\'T""- SerlocW kalandja. m"Ur<1««Wv l.g.lm..
a nagykanizsai szülők nem veszik komolyan a kötelezd testnevelést
- * tastn.válást bizottság űtása —
NTE-pályán szokott gyakorlatozni, rossz Idő esetén hajlék nélkül maradna.
Nagykanizsa, juniui 10
Nagykanlzia város testnevelési bizottsága a polgármesteri hivatalban dr. Sabján Gyula polgármester elnöklése mellett ülést tartott.
Letárgyalták a vendéglősök és korcimirosoknak abell kérelmét, hogy tanoncaik réazére külön hétköznap tartaansk levente gyakorlatokat. Kéré.ükot azial Indokolták, hogy üzleteikben épen vaaárnap délelőtt éa délután van a legnagyobb forgalom, mlg hétköznapokon alig lkad a tanoncoknak olyao dolga as üzlet körül, hogy nc tudoák őket nélkülözni. H. a vendéglős és rokoolpsrl szakmák tanoncainak vasárnap kall a kötelező teatgyakor láal órákon réált venniük, az üzle leikre néive tetemei veszteséget jelentene.
A bizottság ugy határozott, hogy amennyiben az Ipartestület vendég lős szakosztálya a külön oktatással járó kladáa többletet, mintegy havi 8 aranykoronát, hajlandó megfiietnl, az.actben a kérelem teljesítésének nincs semmi különös akadálya.
Az előadó bejelentette a Ker.sz-tény Munkásifjak <Hserkéa>ca.patá-nak külön levente-egyesületbe való csoportosulását. A bliottság a b. jelenté.t a t.stneveléal rendelet 18.
alapján tudomáaul vette. Tárgyalta ezután a biiottaág a levente foglalkoztatáa h.lyének kérdését Is rosss Idő esetére. El a kérdés megoldható ugysn a Zrínyi iporipálya tribünjei segítségével, do
apor.pa yai tr.buojel seglt.égév.l, de ián fognak már a kl.k.nl.i.l ciapat, amely az I Wrdéaéb.i,.
Ezért a testnevelési bizottság megkeresi a Transdanublát, hogy egy nélkülözhető helyiségét engedje át a levente oktatás céljaira.
Ugyanígy határoltak a harmadik levente csspat érdekében I., mert a Teleky ut végén lévő iport-tér jelenleg még vetés s azt rendeltetésének nem adták át. Ezügyben átír a bizottság a fétnlprrlskola Igazgatóságához éa megkéri, hogy az udvart éa ott lévő pijtát engedje át a levente oktatás zavartalansá gánsk biitosltására.
Megállapította a bliottság, hogy az összeírások a befejezéshez közelednek. Sajnálattal kellett konstatálni, hogy ai Ifjúság, let főként pedig a szülők és munkaadók nem vesslk kellő komolyan a levente-Intézményt és nem teljesítik lly.n Irányú hszaflas kötelességeiket azzal az Igyekezettel, amit a jövő migyar nemzedék ésszerű testi ne-v.Iésén.k kérdése megérdemelne.
Ezért a bizottság érintkezésbe lép a városi tanáccial, hogy az a.ját h.táaköréb.n járjon el a mulasztókkal szemben a a l.g.ilgo-rubb blraággal sújtsák a törvények ellen vetík.t.
Egy-két felmenté. Iránt beadott kérvényre vonatkozólag ugy határoltak, hogy a hatóság] tlsztlorvo-aok által megejtett vlzagál.t alap ján fognak dönteni a felmeotéa
Tízéves érettségi találkozó a főgimnáziumban
Megható és fölemelő mozzanatokban gazdag találkozó pergőit le városunkban pünkösd másodnapján Az 1913-14. iskolaével érettségivel befejezett volt növendékek Jöttek össze, hogy szerződésszerű köteles légüknek is eleget tegyenek, meg szivük vágyát is betöltsék egymásnak üdvözlésivel. Az ünnepély rendezői dr. BéiOn PJ, Kaujer Árpád és Nagy Győző voltak. Lefolyása az egész napra kitérj-dl. Kezdődött szí. mivével a follőlemplomban. Ezt Horváth Deziö segédlelkész olvasta, Serman és Simon mlniszlrélása mellett, az időközben elhunyt pályatársakért. Innen a fósimnázium uj épületébe vonullak, ahol Báron Pál mondott emelkedett hangú beszédet melyben a találkozás eikölcsi fon\' losságit bizonyítva a hála koszorúiét nyújtott. Jelenlevő két t.nárukn.k: u ii S4ndurn«l1 4s Kován Antal. ""■ Majd az e\'hunyt tanárok és társak emlékét ujitva í.l az öröm szavával köszöntötte megjelonl lár-,K,ÖV\'I,» Nagy Győző j,|ts kollöl tehetséggel megírt és n.gy hévvel és hatással előadóit alkalmi ódája :
Tia évea találkozóra.
A régi sirga épútet hely.it tU év útin m. tégedet lísz„oiOnk. Amabban alnot a jiivíre laóttúnk emohben í„ . vilig f , \'
Szel. k.t elvitt a Mj, vizének, ki fanti llűbcf Jijri illett ó„ . v4tttn
olt eiett ol Cioilice csBliiáii tonik írgúgban l.lt h.j. bhénkb.
Koriil MM*.. LUett mlnJ.n ii> ív etilt „,ki.k éeekeltem, as oJ.k.en kény.,.,,- „egfelenem, la v.naJ.lra .lítlndl , |11[e. •l\'"!\'""" \'"n a „r.l,
" Kotokon v.tetek c!.U,t,„r
•gyvll amogluk faniilkiji |i,b.i nogy r.gyveiunk majd diaJell arat
Vetetek rúUan él Szlbérilt nostalgliban szint él vért vesiitvo, Vetetek nyngtem: Krisstusaak teklota te hln\' a .slviiak ínég tenni élni vényt Veletek éltam, mint élettelen
* vörija Suliik vad Itiumphusában, hol . .miser. plobi*.«t mogutillani, mert ntnea elve és nincs gerlnco aoml
TI voltatok aa Oiztilytiraalm Uz év elétt, de nem ciak kkolíban hanem kinn Is aa élet viharában
• megpróbáltattok nljain.
La sieretntk még m.nnl Vel.Uk, egy utolró, egy dünl6 nagy csatira megmutatni, hogy van míg jlju.iga\' — a magyarnak, bár minden elveas.lt.
Megmutatni, tiogy clupin a lett fáradt, d. lelkünkben míg élnek ideálok, tiogy álcáinkon hazudnak a ráncok s 1«íz még nap, melyen a Tina megárad. Azon . n.pon izerolném fiuk, ha olt lenaítek mind, mind kúiütgttem, folytatni alt, amiéil li.»Jultem, miéit magyar még lelkeiülni Ind!
Az iskolai ünnepély! Kováts Anlal kegyesr. főgimn. tanár szavai zárták be, aki ritrulatvt az összejövetol nagy erkölcsi Jelentőségére, a lettekben nyilvánuld iskolaszereidre s a purista diákok szövetségének föika. ralisára buzdilotla volt tanítványait.
N«*7 Győző baaiád*
Délután 3 órakor a társaság le-fényképezlclle magái s utána a te-melőbe vonult, ahol elsősorban a meghall tanárok sirjsinál rótták le a kegyeiéi adóját, azután elhunyt tár. saik emlékének áldozlak szebbnél-szebb, meghatóbbnál meghatóbb be f";""\'- E«k közUl érzésének belsőségénél is kidolgozásínak 11-nomságinil lógva méltó a késő kong való megőrzésre N.gy Győíő, nek a meghall pi,,iS|, tímárai, sírjánál előadón következő beszéde:
—„Révpartot ért a gálya viligkör-" a (árt kormányosával." Tiz évvel ezelőtt egy forró augusztusi n.p^n szili, k, az Elot tengerére. A fiatal, \'ág rugékonysága a a lelkesedés minora dagasztotta vitorláit. Ugy
1924, |unlu. 11.
ült a hullámok tarajin, mintha Isten is viharokra teremteuo volna. Trombita szó él dobpergés közöli Naja-dok szórtak uljára virágokat Mlnrha örök éleire menne, ugv repüli az a gálya Neplun és Vu\'kin hiragla közöli Ares dühöngő sze-kere nyomában . . .
B:h szép voll akkor az a gálya 1 Az ormára felvont trikolor akkor önérzetet, büszkeségei jelentett a rajt ülőknek és tiszteletet s félelmet parancsolt .zykmk, akik az Emberiség lengerét felkorbácsolni merték. És kik voltak csodts kormányos,ik ? Milyen szlllyák, milyen székelyek, akik virágosán, dalolva mentek a halál esküvőjére? Magyarok voltak. A magyarság ifjúsága. A magyar-ság szebb, nemesebb része Az az ifjúság, aki szentté glórifikiita a magyarnak március idusát, akinek a tanítója fáradhatatlanul azt tanította : .,Neked nincs apád, nincs anyád, ninci hitvesed, nincsenek gyermekeid, csak egy van, ez a föld, amelyen élned és meghalnod kell: a Haza. Minden más kicsinyts és eltörpül o magasztos fogalom mellett. Ot nem bánthatod meg, do ha ellene cselekszel, megbűnhődnek tettedért késő Ivadékaid is . . ."
Annak az iljusignak ilyenek voltak a tanitói. £3 az az ifjusig csaták zivatarában, vére hullisival pecsételte meg a: „non icolae, sed vitto dlscimus" elvének nagyszerűségét I
Mi partra vonszoltan, meggyalázott trikolorra\', otdalsebeiben vérezve fekszik az egykor annyi dicső éges utat msgfutott gálya l ... Ha sceme volna, ma sohso fogyna ki belőle a könny. Ha szivo volna — ehl Jobb is, hogy nincs S\'.ive . , .! Minek ott egy élotlelon tárgynak sziv, ahol még az élőnek sincs. Mert ha van Is, ma kevésnek van . . ,
Nem szemrehányás ez az Alőknik. Temetőben vagyunk, hol nemcsak hogy szabad, de enyhülést, magunkba szállási jelent az Igazság kimondása.
Ideális célokéri, becsületes eszközökkel küzdő embernek nem fijhat, hi az igazságot szemébo mondjuk ; még kevésbbé fájhat egy nemzetnek, ha azt az igazságot a hazafiúi fáj -dalom mondatja velünk. És én hiszem, hogy nem az önerőnk lebecsü lését, nom a nemzeti kétségbeesés viszhsngj., hauem a magyarságát Jéltö, hazájáért mindenre kész, magyar sziv kifakadása ez, itt, a holtak birodalmában. Azé a magyar szivé, aki ma még a 48 as idők ulini elnyomatásnál is jobban, fájdalmasabban érzi lelipratásunk minden gyalázatosságát 1
Úristen I Ml gyermeki bizodalommal hisszük, hogy a magyar imádság felér Hozzád. Ez a hit a mi legszentebb örökségünk. A mi tanítóink ötöké. Ti oltottátok szivünkbe az Iskola padjai közölt, s mikor eltávoztatok, itt hagytátok mi nekünk hogy hirdesse örök időkön ál a ti éleiotek munkásságát. És mi, a tanítványok, ma tiz év után szivünk minden molcgével Jövünk hozzátok, érette köszönetet mondani. De fájdalom, s.tmete^ nem láthatja a hü lanitvinyok rajongó szeretetét s szivetek nom érezheti melegét az édes viszontlátásnak. Egy- ssürke szomorú koszorúba kell befoglalnunk szeretetünket, hálánkat s — minden könyél a viszontlátásnak. P-dig, ha most szemeinkbe nézhetnétek, ha láthatnátok azt a bólénk oltott hitet, hazaszeretetet, amellyel nemcsak tiz év előtt mentünk, de most is virágosán, dalolva mennénk az uj honfoglalásra — a föld Is
m mub 11.
zalai közlöny
könnyebb, pihenésiek is 6desebb lenne . . .! Meri nen csak h&lAnkai kifejezni, nemcsak kegyeletünket leróni jöttünk na Hozzátok, hanem hogy sírotoknál hitvallást is legyünk hons^erclmünkró• Fogadalmai, mely szivbó jön és szivhrz szól, mely temetőben hangzik el s temetőig ki<ér el bennünket. E fogadalom psdifc h*rOT» szentséges szóból dl : mi nem fele/lünk / Mi nem felejjilk u mi tanítóink oktatásait, kik n/t tsnitotiák nekünk, hogy : Magyar, országot Árpád vezér szerezte kard dal és hogy ennek n Magyarországnak határai az őrt álló Kárpátok, kincses bányáj* Erdély, büszkesége a bánáti buta. Mi nem felejtünk szóval, lettel, inádsággal és erő szakkal harcolni" ezért a Magyar-országért, mert él és örökké fog élni bennünk az 6 tanításuk visz hangja : . . .
.... Neked nincs apád", nincs anyád,, nincs hitvesed, nincsenek gyernc keid, csak egy van — ez a /öld, melyen élned és halnod kell: a haza. Minden más kicsinyes és el törpül c magasztos fogalom mellett, ót nem bántht»od me^ de lu ellene cselekszel, megbűnhődnek\' \' teltedért késő ivadékaid is . . ."
A Ti poraitok felett tesszük le a mi szent fogadalmunkat: Mi nepx. felejtünk — lilén minkéi ugy segél/fn.
Ezt a lemeióben lefolyt kegyele les ünnepélyt szép számú közönség hallgatta végig és épült annak szívbe lopódzó erkölcsi tartalmán s általában, a volt r.övendékcknch volt tanáraik iránti há\'ás vonzalmán Táraucvnctor.i
Nyolc órai kezdettel társasv c<o rár» Jrtite össze a most már 21 re szaporodott tanulótárgak, Mint az egész napi ünnepségen, ugy ezen is részt vettek a nős társak nejei, sőt S\'.ülői is. A meghitt családias légkörben fesztelen jókedv bonlako zott ki. Majd Nagy Győző állitoita meg rövid időre a mulalságot erre az estére irt költeményének zsjos hatást keltő felolvasásával, utána pedig közkívánatra Kováls Antal tanár szólalt fel. Hangoztatta, ho^y az élet r valódi tehels&gck igazi ki-fejlője és az intézet büszkeségének hirdette, hogy e növendékcsoport mindegyike a magyar társadalmi és államéletnek teheiségéhoz mért hasz nos polgárává lett. Buzdítva kérte őket, hogy bármily nehéz legyen is c szűkre szabott és agyon szanált országban a megélhetés, maradjanak itthon a h*za támogatására és ne engedjenek a dollárok külföldre csaló gaio csengésének. A fe\'st\'lolások sorát dr. Báron Pál fejezte be avval az indítvánnyal, hogy 6 év tnulva baráti becsületszóra a megjelenés kötelező és pedig az cdijjy nőtlenek részéről nejeik társaslfgában. A jó kedv lángja aztán ismét felcsapott és ropogás magyar táncban keresett kielégítést.
Az ünnepély egész .rendezése és lefolyása köveiendő pVdául szolgál-hat az utódoknak isi
A megjelent érettségit tettek név sora a kővetkező : Baa Ferenc, Báron Pál, Bencze Lajos (BScs), Bjsnyák Andor, D;ly János, Fülöp György, G is pár Ferenc, H.-rtelendy Z>llán, Horváth Dízső, Horváth Gyula, h\'aufer Árpád feleségével, Mtkula Síigfiicd feleségével, Nagy Győző feleségével, Németh J )zsef, Némeihy Jinos, Polecz Nándor, S:rmán Antal. Simon G,ul\', Siabó J nő feleségé vo\', Viasits J izsef, Bsnczik Gizella.
a tözsoc Htm.
(Saját ludóittóak Ulalonjalaotéi*)
At Irányzat eleinte tartott volt, árlemorzsolódás kezdődött, mihez hozzájárult az Is, hogy Bícsből lanyha híreket jelentettek. A for-ga!o-n ctcnd:s volt, ciupán zárlatiéi-? tudott sz Irányzat klisé megélénkülni ugy, hogy ezzel kapcao l-itbsn a pspIroV egy részo az árveszt:iéget visszanyerte. Ax általános árveszteség 3*/t. Kosztpéaz-ben meglehetős nagy kereslet mu-!átkozik. 1 »/,•/, Zárlatkor a for-golom csekély hangulst, tartózkodó \'.olt.
Utótőzade. Irányzat a fokozódó ü/lrtielenség miatt tartott. Főid hitel 394, Egyesűit Fővárosi 176, Kőszén 3660, 0»ztrák Hitel 232, Hszai B.nk 215, Pesll Hazai 4250. Migyír Hitel 550. Kereskedelmi B«r.k 1365, Salgó 713.
Eati magánforgalom. A délután folyamán üzletkötés egyáltalán nem jött létre, az árfolyamok tehát c«ak névlegesek. Msgyar Hitel 623, S Igó 717, OiZtrák Hitel 230, Nova t?J FígyVéV 1400, Ginz Danubius 3570, Kőszén 3660, Poati Hazai 4-J50, Cukor 3330, Georgia 545, Krrezkedilml Bmk 1355. \' Nemeafámek, 1 koronás 6900 -7000, forintos 18000-18500, 5 koronás 35900 —36000, 10 koronás 189000-190000, 20 koronás 379000 -380000.
A takarékkorona árfolyamai
A Devizaközpont közli, hogy a tskarékkorona mai árfolyama 133 papírkorona.
A magyar korona külföldi hlvataloa jegyzései:
Deviza Valuta
i K**? i«C®»P a™
75 I 70 70 I 74 . 4120 40 43 | 42 38S | 393 30750)S026O Nowyorkban 12.00 ZBrichi zárlat i
Pirii 2S50OO, LotvJon 245000, Niwyork 5P8 S0. Briiaiel 24!\'), MalUod 2465 C0, Holland 212 88, Bsrllo 13(100,Wien 80 10, Solla 406 00 Prága jetJOCO, BuJapoit 61*00, Bokarail 242 50, Balgrád 6S7 GO.
R dívln-közponl hivatalos árfotyaail
Bé<» Boriin Prága
Valuták Dawixák
Ni;<J*00 )i4ooo Aauiwdam llioo-IDM
Ac«ol fo«a )1|IOO-))7100 Bakami JÍJ-40J
Ura I10M0 Kertc&lf l)l&J-l))<0
OoílU St»0-»H<0 KrUalUali ili&o-iDJO
Fra.-xla h 44JO 4«10 Loodoo
0«l<a Ifi ok IWJtto PríaMl )9jo-4Mo
Ura )]J0-40I0 Olaucnik( )»»0.40l0
OtaU. kc« llljo llfrJ) Pina 4JOO- 4«)0
40) F,l«. Iiw-lt40
sloko! itco-itfo SuxkbolK IJkMt44i0
ltt>(l baok íjijo\'itioo STÍ|< iSBuO-lClOO
Koroea áloii icSo-utt Bica llí))-M?H
H.%\'Uftí» ll IUOO MIM SaóTn S|0««0
Bil<tU 1050-111)
Naw ,«>
Kádársegédeket
felue9zeh
Kasza Rezső, Babócsa.
Tárnáén;I6x.de. Buz. llzz.vl
d-U 76 o. 322500-325000, 79 k8o. 330000—335000, ejjíbvldíkl 76 o. 317500-320000, 79 o. 325000 -330000, roi. 270000-275000, t.k.rmínyárp. 240000-300000. .Örirp. 315000 -335000. >.b 320000 - 325000, t.ate>l 275000 —28"000, korp. 230000- 235000.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
-A budapesti tfissde d«lul*n 1 órai sáróárlolyamal a következők:
llai.W vk
lluil I Kgtkt
M.*, Hll t.
; T ■ 11 - i
01.-M. tu) Oxtr. Il.i i Llojá bank n.nkvtri\'.n i AltaXeoa 1 B. Apit MM3m» a
llorr. aa! | t. Hst*»rli
M.-Ctfh Ipart.
Karaiul Uiou-Slmi KCtt. JalallOi VU«I tir.l Mtcksr
Kmak B l!
Ueioo
Ama. t i#tt
HtlTiroal lr J
U;4iflr«al l
fiti,^) i}
KUia/tl T.k i
Alul. Tat IJ
Uoklli II Haial a-.i0 4*4
Klai U.Ktal. i
rotxUr* 17
Mafi.-y> awla
1H
Paooocla t
Malmuk
8art m
8«n,-M ii
Co<M<i<> «
l«kH(.i\'.\' 6
B»!a;4aii I«
T6f6kn«fwm i
Glitll. j
IliOflita 10
Királ) "naUim )
VttlófU 14
T» l>ao*tla >
Baoíalni
Cm« buli aa\'f Salaa»4i.
K\'M
IiitU i»tl-X«t>. |4at
Ofai(b« M ><M<:.< M»tr. aapii
Ali. Kfiaafn
Kwimla M«rl a«»n
ÜJUH Ü0l« Ho,a OrUieil u(< CMPIII I«C l| Nroau<Uh
Cini!.! 10]
OlOt\'Sa 4<
Pallaa IJ-
K»»al t<
Rl«la »l
StifkiMa i1
H\'U\'.ii e, li
öessw*
VaainAteh B«MI *i| IV
C1U7 lo
Oaa4. Olrrf «t\' FiUla »»• if
fKnkeacak I Fraoii 111
Oiiu-nan jji Oaaa.ViU. i?<* 04{. 4a .mi a Oj í-rűf llcfíxti Kaaaal Klaallo* Kihat U«4 Up«U

Ult
\\»o
R«l<a 161
Ultit l>
Moloa »7
ótainni\'


V»cooc»l*
Fallnl
H<iU;J í 50
Rima
IOI
ll
\\\\
T.íák.fl
Uolua
Volkls 10)
Wflretf IJ
Ccciiajlf

Ali. fi J tj
Ca<raJ •ejo
Dunai xaaai>
t>t7u r.

OMB.K
Ka... 1. \' * 1
Iloei la l.l)
Kj.r«tllsjai .4
KrooUrjta lí.i)

Il.nl la n
Amerikai la
fJtl
M Uo/fl 10
II.JO

t.lcill* 7
OTa ÍM
Rí. lln,.. 17J
Silirteii
TWk
Na.iri üoo
Vik, bilO» C
Z.bcJ.1
Zaorai i4o
>"atask
yji\'.-i.n »
íjait. —
Klilak iUa
A irt. líjo
Ali.mik a 47
•»J
U!U. »JJ
Sori
AUanaaa.i 5,0
C«horKjrAra>k
Uíltuir.1
llorrli (al —
Cikoflpu ni)
Ö4«ífU )<l
U11U. rak. i»
Ucci aia | Lakká
fc-a. ^
W. Tntll OoUtog
íllaluileftf »k
0<«ln
_ | Vef7li,a,
j7.jo , spmwa k<
17 j nut ic
OAi. Villámai Ea- ti)
Ital laa« 7
Vtan tui — Ali (la it
l>(aa«aa ll)
FMtaa 4)
Olajok Otaj.ru \',)
Uaroal fii
Klilljaía
tit Fas >{4
IllfCrll
K»*I«»lí&
K\'n»<c,.6r
, SaAlloilAk
R^al ••IIM ||)
K\'KAÚi —
Tírtk )t
Koi&utaiak OűfOfl )«
DuU aanla
kim avo
Zao\'arOT ti
Btf£i 11
KUÜ,aol« jjo
VaKJt tort -
H60. S«
Bfaaaíl )?)
Ccrrta r.ln il
Fa;ü II
Haapalpai 17
huáim 17
ótiatmaia 1;) Uin.-Nirtii 1*0
Tini Bptai —
Vokiinttat —
0>«d t J« i<
Az Irányzat lanyha volt, anélkül azonban, hogy lényegesebb áresés állott volna be. A kereslet méisé-kelt. Bura 5000 koronával olc»ób bodott.
SerUaváaár. Felhajtottak 2040, eladatlanul visszamaradt 900. A vásár lanyha volt. I r. 25500 -28000. Közepei 25000, Könnyű 23000— 24500. Szalonnái félaertéa 29000-30000. Lehúzott hus 31000-31400 Sózott azalonní 27000 -27500 S.a Ionná 30C0Q. Z>lr 31003.
Japán uj miniszterelnöke
London, juniui 10. Tokióból je (entik, hogy az uj kormány meg-alakitáiát K*lo, volt londoni japán követ vette . át. K»to ról tudják, hogy egyue a l«gélca:bb sm>rika ellenes politikumoknak, miért is ki nevezésének messzemenő politikai jelentőséget tu\'sjdoaitanak.
Szerb vandalizmui
Belgrád, junlui 10. Za\'mon;ijV|. Untésik szerint a Srano tatjilV pünkötdvasárnap éjjel eltávolították a millecluui emlékmű turul madarat, Hungária ilakját ped\'g ledöntötték.
Olaszország ís résztvesz a magyar kölcsön jegyzésében
Rím judus 10. A msgyar kormány klkű\'döttei és a Binca I sllana igaigatója, a több olaaz bankból ecélra alakult Vonzoic\'um elnöke, táig/alisokat folytattak, hogy O aszország la vegyen ié«t a M jgyarorazígnak uyujtandó küi fóidi kö\'cön jsgyzésSbei. Ártárgyalások kielégítő meaete kövst* keztében máris alálrtsk tgy erra vonatkozó s;erződés..
Ftlt\'úi u«rk«*zt6: a főszerkesztő. Kudó Zrínyi Nyomda Ríazv.-Társ.
Nagykanizsa
Aoróhlrdetéiek
A|»r«hlril*l«a 10 a»4lg COOO K. mln.Uo lo-vAbbl ni AOO K. mla.trn «aala(il<li baldfal *<«(lelt •!(, 1000 K. AlUit korraOknok "O aiA/aUk V«<t*«iin»n)>. VaaAr- é* Ounapuapo-koii -.-0 náullk UXkr.
l\'<l»l>i*lx)i«r (MtVc t<r«c4<a4a
-;i klaí« a:r»U« a Haáotan «||
Ml
UAxaaaAc. t\'iacmUr, vlllfbcjlvl, n.,<l»i^Jiaaal,
• <r.4tr.t, ki iroa! Na^ykaAlialn laxAakvjik, lwnr«<la4c blio) ti»a «a-.-lOo luffiv t(t Ulillt(«na. calo « 40 «»ao aH5 UnaiKc, b«^r>il RMciMMiMal. T.aok-»aru> líatoahva Caak aJL-Oatokra. !«:.-»• tin
ml ilUiiVul I „Zanatankr • it>««r« > ki
ij-ímraulla 414
Uuloroioll lakk) u> *H\' kliaiobia k<m;hival,
?«fmakt<;<n Maaapir Muíf* aaoonalra k«r<ataiik ffl a lU4»h>fatalt>jo «3)
a M—.ir»il ; llilaa fntfaail hli<
KlailO hA«. Víciimanhj .KlUan )». talmi kernel. *V «t nvtla lakUaal a UJA Kakc* Ojíífjeil Ui|)II IKI aj. aa
A vidék lcgkllüoóbb borm m nJookor a l«g olcióbban beizoiailiató palackozva
\'"S, 3000 K-töi 5000 K-ig Somogyi Testvérek
füize.- cscmcgtkereikedéiébao Hagyar utca II. :: Telefon 40®.
Foszák Ferenc
— c!»ír«oJu zaaakara —
állandóan
az Ipartestületi voedéglóbon
hangversenyez
Szive, lilo/.list k(r KEIM 0TUU n.ííflíi
Ma 6s minden este az Arany Szarvas kévéhéz kertiében mi|7ej|/3| pnpkpl IdJDláZ I! a ..Budapesti Trocadero-mulatö" hézi szalonzenekara lllUÍJIIiai, CIICRCI, RUJIICA • •
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlu. 11.
„Naxykaaisaal Vnro.épltö R. T. Natykanlna" 1924 évi junius hó 25 én délelőtt 12 órakor tartja meg lajíl helyiségében
ll-ik évi rendes közgyűlését.
Napirend t
1. Ax- igazgatósig évi jelentése, a felügyelő.bizottsig jelentése.
2. Határozat a mérleg elfogadási-ról, a felrrenivényík nugadisiról, az igazgatósig és feiögyelő-bizoltsAg jutalékinak és tisztelotdijinak meg Allapilisirólaz 1922-1923. üilc\'évrc
3. A tiszta nyoreség feloszlása.
■I. Indiivinyok.
Nagykanizsi, 192-1. junius 10
Ax Igazgatóság.
L«g]otb miníségu
czipőárnk
utcai, sport és luxus haiználatra:
Miltényi Sándor és Fia
60 éve fennálló clpéáiuházában,
Fő-ulon, a város palotájában
máisékclt áxon kaphatók, raktároo és mérték után. m
Postai mef/eadiléwt kllJíSs jil,t helruBsk.
a meg r.tm fslelé irut kkstréljJk. Mérték hliayikaa agy mlalacipOl térünk.
Ajánl
menyasszonyi kelen
Íiyéket, vászon ehérnemüt és chifffon árut
legoksóbb oapl árban. Mintákat készséggel küld bérmentve vidékre t«s
FEHÉR, HŰSEK ÉS TÁRSA
vászon- és fehérnemű-kereskedés
Bui\'apeit, ivM Vád-utca 67
| Egy 5 mlr. 70 cn. tzélcs és | 2 mtr. 56 cm. magas lócezeit
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
INGYEN ADUNK
«BV pár ataörandu
BŐRKEZTYÜT
mlndanklisak, aki lagalftbb 300 ezer korona összegű baváiárli4t tesz cégünknél.
Tájékozásul az 4ralnkra:
írlllnjc 7 gallérral SO.OOO K
— (tallérral íau.ooo A
pr|oc 2 c«u<!
yolbarlany * Selyem ll< iharlanva . f lutrlkö .
la lArdOtrlkO . 1\'aaOaaOras Talra p«l«nV« Ja<»bj»
1*4.OOO .. S4.IIIIII . í.Hoe ..
(rysrmsktrkktk. tk<fe»kik át <.?»k okié értaa
FŐVÁROSI DWATÍRUHÚZ
VAJDA fts SZEMZŐ
VII.. karai... al ui t«. ,ui,
ItMHt: Hual Hl-OJ
Hirdetések felvételnek
Bazsó József SS; Nagykanizsa
Készít és raktáron lart mindennemű ujdivatos és könnyű kocsikat, valamint gazdasági szekereket. Eliáilal mindennemű kocsi|i»illlt, átalakítást, línyníst és béllelést. KltUnö munka I JulSnyoa iraki
Legújabb borárjegyzék,
mely ury minóség, valamint • lesö árai álul Utolérhetetlen Tiszta és szakszerű kezetésu 1 liter balaton-melléVí beíei citromsárga kitunó wm« u 9000 K, 1 Mer I9S1. évi pogányvár! Iá lisllng 6000 K, 1 liter la burgundi (ekoto >000 K. sötétvuiös 6000 K, 1 1 Ur la rlslinft SOOO K. t liter bikavér-vörös 4600 K, 1 liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
Atrtr, (WM»a «j*ar*UuU dkkak uakbfcUUa
lugár-ut 53. Telefon 2-10
cl ««IAb azonnal laekél-
CliaOK tttzhetö. « város belterületén fekvő Missiiites és emeletes magán-, több lakással bíró házak, üzletházak.
Balatoni ny»ralók, több birtok eladó.
Kaliton melletti 100 holdaa Jó birtok eladó, szép lakással, épületekkel.
Pénzkölcsönök olcsó kusvetltésa.
Szigrlszt László
O. F. B. által eri*. Ingatlan- és pénzkölcsön közvetítő iroda
FŐ-UT 8. SZ. BazArépUlet.
TELEFON 150.
DROTOKAT
tűsben lágyított, lényes-íélkemény, horganyzott, ónozott és galvanizált kivitel-beo, vas- és acélminísígben raktárról szállít
Mosonyi lenő, Budapest
VI. Taréx«kttrut 60. Ttiefoa 157-68
Nagyérdemű közönség szíves tudomi sára hozom, hogy a íélfurdók készítése a
Margit fürdőmben
(v. Namxatl fürdő)
Csengeiy-ut IV. sz. alatt kezdetét vette. Srakszeru kezelés léri-ak s külön nók részér*
köpölyözés
és tyukssemvágáa naponta. Nyitva minden nap reggel ti tói este 7-ig.
A a. c. közönség szives pártfogását kéli
Böhm Jenö.
6őz, sziuógdz és benzin
cséplö-készletek
elsőrangú fciuilelben
Weiser gépgyár
Sugárút 16.
ÁGYTOLLAT
vesz éa elad HIRtZFELDNÉ, Sugár-ut 18. sz.
Aki házat, szólót, kis- és nagybirtokot
eladni venni
akar, az forduljon bizalommal az előnyösen ismert, több mint 24 éve fennálló és az 0 F. U által engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatianlorg.tml és pétit. köUlón kösvolllö Irodaikhoz
Nagykanizsán, Fö-ut 3.
Pénzkolcsönoket ugy heti kamatm, mint bekebelezésre olcsón közvetítek. = Tataion 285. ssám. =
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
Budapest látványossága!
üj m.i i t.ij .
Tiszta gyapjú bitínykelmék 98000 Kyárl kamgain öltDnykelmék 289800
Tavaszi ragiánkelmék--177100
HÓI kojtUmkelmék Siti ü\'".. 92000
li.TliTií.f. I. l.U- 1 /líKftn Koverkot m^mt. ih-ouu
űabardln ruhakeime^"^. 69000
Gyapjugrenadla "í\'i\'uií?**- \' 38000
Kombinélt tltonykellék csomag 225000
(iimlmu 1 61i6n,bii ubkit<<4 faun. U Kiin,i*okn) :>.lr«ino>»Ul7 1
Nyersselyem 92000
Divat llberty----\'12?00
Fulárdsely.m^^.rrr- 151800 Crepe de Chlne 207000
Oe«g.lla Sí"-175000
+ A Zalai Közlöny +
szerkesztősége és kiadóhivatala ^ Fő-ut 5. sz. alá helyeztetett +
Fenyves mosott vésíon— -
I1 kelengyesllön----
Bdrerís angin----
I* batlsitsllon----
Vászon törülköző---
Vészon konytiatödú---
Frottír lOiülkOíí - -
Ágynemű-damaszt--
Flanelt portBrlík--
Színes kerti abrosz--
23000 27600 27600 35650 26450 1S400 41400 38400 19950 165600
ItH.Kt.ur.l 1..I l.il.Hou\'.V.
I.nb.lll.tvk, Iio«lrk..linftk í. ..itul.
il.ulUekb.lt 4lUll .11.11111
M.td^llUlr
Csíkos selyembatlsztok r.SS\'. Színtartó mosókrtpp -Dlvaltslkos ingzellrek — — Francia cirnagrenadin ÍSlSL. Ruhavászon, selyemfényű SSt Ubarty-szatén \' Eponskeime a„.u.
21000 24150 29900 46000 49450 63250 69000
N6I harisnyák ,.mwo - 11500
Fárflzoknlk - - 8800
H6I színes cérnakesztyű — 33350
Gyermek nyári trikó--24150
Férfi fllrdó trikó------43700
Ttlkó reform n«l nadrág — 37950
Selyem zsemper „lu*. _ 221000
Hímzett nappali Ing —
Hímzett nadrág ---
Hímzett hálóingek--
Hímzett nadrág kombiné Szoknya-komblné azsurral
Hímzett tüzóvédó ---
Vászon párnahuzat --
l/ászon paplanlepedó — Fürdőruha laioc — —
Fllrdídpt---,—
N5I IrottifkCppeny--
Pyzsama öltönyük ^„,„11.
_ 64100
- 55200
- 115000
- 89700
- 144900 _ 32200 _ 65550
- 253000 . 131000
- 33350
- 588800 418600
K«tll t»ti+rn«UkU>oaxtály 1
(Caak a Calrln-Un IriiUuukUt.
Férlllng pikké mailel----109250
Színes zefitlng u, ^ „«,„.■ 105000
Hosszú hálóing .„„. 116000
Hosszít kópper gombosnadrág 102000
Rövid alsónadrág------55200
Vászon lérlizsebkendő----9200
Selyam nyakkendő--- 13800
Nyomitoti a Zzinyi Nyomda. R.-T. nyomdéliban Nagykanizsán. (NyomdavexotS. Oleoljeck KSrdlyi
63. évfolyam. 133. szám
Nagykanixna, 1924. juniu* 12. Ciütörkok
1000 korona
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Az uj vámtarifáról szóld törvényjavaslatot részleteiben elfogadta a nemzetgyűlés
A ncmsetgyülws mai Qlésa
Budapest, juelus 11. (Saját tudósítónk telcfonjelentése.) A mai ülést 11 óra u>in nyitotta meg Zsitvay Tibor alelnök. Ax elnöki előterjesztések után ax Indltványköny vet olvasták fel, melybe Meskó Zoltán jegyzett be uj indítványt a közép-iskolák felvétellvlzsgájának eltörlése tárgyában. Mejd az iatarpalláclóa könyv felolvasására került a sor. Az interpelUciós könyvbe 13 interpellációt jegyeztek be, melynek előterjesztésére a napireed letárgyalása utáo térnek át. Következik napirend szerint a vámtarifa reformjáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 33 Ik csoportnál kezdik meg a tárgyalást, mely az autók éa motorkerékpárok vámtételeit állapítja meg.
Sándor Pál ■ vám csökkentését kéri. Hivatkozik arra, Hogy az autó ma már nem tekinthető luxuscikknek.
Görgey előadó reflektál a felszólalásra. Kijelenti, hogy azért kellett olyan magasan megállapítani, hogy a karoisiérla vámját megvédjék. Kéri a javaslat elfogadását. A Ház Ilyen értelemben határoz.
A 34. csoport a műszerek, hangszerek, órák vámtételeit tartalmazza.
Sándor Pál az építési, mérési eszközök, fémből való rajzeszközök és fémfoglalatu órák vámjának felemelését Indítványozza.
Kabók Lajos nem helyesli a vámok felemelését. Különösen súlyosnak tartja az orvosi műszerek vámját, minek folytán az orvosi vizit annyira meg fog drágulni, hogy szegény ember nem fordulhat orvoshoz. A vámtételek leszállítását kívánja.
Görgey előadó kéri a javaslat eredeti szövegében való elfogadását.
Kabók újbóli felszólalása után a Ház az előadó javaslatát fogadja el.
A 35. csoportot vita nélkül fogadja el a Ház.
A 36. csoportnál Sándor több cikk vámjának mérséklését kéri. Saly csatlakozik Sándor indítványához.
Farkas István a határozatképesség megállapítását kéri. A Ház nem határozatképes, ezért az elnök az ülést felfüggeszti.
Szünet után a nemzetgyűlés az uj vámtarifáról szóló tőrvényjavas latot részleteiben is elfogadta.
Napirend szerint áttérnek az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről szóló törvényjavaalat részletes tárgyalására.
lamás József előadó ismerteti a javaslatot. Elengedhetetlen, hogy az állam a maga részéről la siessen
Magyarország pénzügyi szanálása a Népszövetség ülése előtt
GenJ, junlus 11. Ma délután kezdődik a Népszövetség ülése a nagy Palace szálló földszinti termében. A tárgysorozaton elsősorban Ausztria éa Magyarország pénzügyi szcnálásának folytatása szerepel. A Népszövetségnek ezenfelül dőntenlo kell a leszerelés kérdésében, főleg abban a kérdésben, vájjon a st. germalni és a trlanoal békeszerződések egyes cikkelyei alkalmaztassanak-e, melyek a tánácsnak jogot adnak Ausztria, Magyarország és Bulgária leszerelésének felülvizsgálatára, minthogy az említett szerződéseknek Idevonatkozó pontozatai a Versailles! szerződés pontozatalval nem állnak összhangban. A Népszövetségen ezúttal Benes dr., cseh külügyminiszter elnököl.
ezen intézmény támogatására. Azt a célt azolgálja a javaslat, hogy a kisiparosok támogatása csak a szövetkezet utján történhassék. Kéri javaslatának álltalános és egészben való elfogadását.
A kereskedelemügyi miniszter szólal fel ezután. Rámutat arra, ho2y a javsslat a kisiparosok érdekeit szolgálja. Igaz, hogy es ciak egy lépés a haladáa felé, azonban a törvényjavaslatnak megfelelő végre hajtásával valamint a vámtételek életbeléptetésével megkönnyebbül a kisiparosok helyzete. Kéri javas latának elfogadását. f>\\
Lendvai István Interpellációjában elmondta, hogy a Kereaztény Kisgazda Földműves és Polgári Párt eltért eredeti programjától. Követeli, hogy a kormány hagyja el helyét^rendelje el az uj választá-sokat éa eddig elkövetett bűneiért és mulasztásaiért vállalja az erkölcsi és anyagi felelősséget.
Zsirkay János a hadirokkantak lakásügyében Interpellált.
Lendvai litván az 1924. juniuz 5 én a budai társaskörben elhangzott politikai felszólalásokkal kap csolatban kérdi a belügyminisztert, hogy ennek analógiájára az ÉME gyűlésein is elmondbatják-e szabadon véleményüket.
Propper Sándor kérdi a belügyminisztert, hajlandó-e intézkedni, hogy a törvényhatósági választásokat a törvényszerinti munkaszüneti napokra írják kl.
Több interpelláció elhalasztása után az ülés fél 7 órakor végetért.
A Ház legközelebbi ülése holnap 10 őrakor lesz.
A közalkalmazottak fizetésrendezése
Budapest, junlus 11. Ma délelőtt fontos értekezlet volt a pénzügyminisztériumban az llletméy osztály vezetőjének elnöklésével, amelyen folytatták a köztisztviselők fizetés-rendezése ügyében a KANSZ vezetőségével megkezdett tegnspl tanácskozásokat. A KANSZ vezetősége és a tisztviselők külöoŐsen az alsóbb kategóriákra vonatkozó rendelkezéseket sérelmezik ás ez az a
pont, amelyen a kormányt ujabb eagedményekre szeretnék birni. — Kívánják továbbá a törzsilletmény és a létminimum megállapítását, a lakbér rendezést és a családi pótlékot.
Egyébként a tisztviselők juliusi fizetését rendezendő minisztériumi tervezet, amely egyébként junlus 28 án rendelet alakjában is megjelenik, a közalkalmazottak fizetését már oz aranyvaluta, vagyis a békebeli fizetéa alapján rendezi. A tervezet szerint a legfőbb állami tisztviselők a békebeli fizetés aranyparitásának 18 százalékát, a legkisebb, a IX. fizetési osztályba tar tozók az aranyparitás 60 százalékát kapják. Az Irányelv ennél a megál-lapitásnál tehát az volt, hogy a magasabbrangu tisztviselők, akiknek már békében Is lényegesen nagyobb volt a fizetésük, most az aranyparitás kisebb százalékát kapják, mint az alacsonyabb fizetési osztályokban lévők.
A pénzügyi bizottság Ülése
Budapest, juolui 11. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága Ráday Gedeon gróf einöklésével délután folyt.lt. ülését. Temesvári/ Imre előadó i,mertette az 1924—25. költségvetés] év el.Ő hat hónapjára esedékes közterhek és kiadásokról 91 ú Iá törvényjavaslatot. Hegyes\' halmy Lajos, Neubauer Ferenc, Sándor Pál, Hermann Mlk„, Biri P.l ízóltsk honi s mindnyí j«n elfogadták a javallatot. Korányi pénzügy mlnUiter válaszolt . fel-izólaláaokra. A bizottság a javaslatot általánosságban és részlatei-ben is elfogadta s a nemzetgyűléstől kérni fogja a aürgötség kimondását.
A büntető-novella tárgyalása
Budapest, junlu, 11. A n.mzet-gyülá, Igaz,ágügylbizottiága Plalthy György elnökletével folytatta délután . büntető törvénykönyv kl-egéizltéiéröl szóló javaslat tárgyalását. Hegedűs, Östör, Rácz, Rupart, Vázsonyl, Erödl-Harracb, Eörffy é, •s igaz,ágügymini»zler bozzáazó-láaal után • tárgyalá.t csütörtök délutánra halazztották.
Millerand felolvasta lemondó-levelét
Páris, junlus 11. Az Ely\'aeepalotában miniszteri tanácskozás volt, melyen Millerand felolvasta junlus 11-én kelt lemondó-levelét, melyet a kamara és a szenátus elaökeihss Intézett.
Feszült helyzet Amerika és Japán közt
London, junlus 11. A Dayll Ex-pressnek jelentik Newyorkból, hogy Japánban az amerikai bevándorlási törvény nyomában támadt elégedetlenség fenyegető mérveket Öltött. Tokiói jelentések szerint a japán külügyminisztériumban komolyan nyugtalanítónak látják a helyzetet Tokió és Amerika közt.
Az albán kormány Olaszországba menekült
G/a\'c, junlus 11. A Tageipost jelenti Belgrádból: Rlza Cologne belgrádi albán követ tegnap megjelent Gavrllovics külügyi államtitkárnál és kö\'ölte vele, hogy Valonából sürgönyt kspott, amely szerint a tiranai volt kormány teljesen megadta magát és Olaszországba menekült. Valonában átmeneti kormány alakult Ban Nollval az élén. A fcővet végül közölte, hogy Jugoszlávia és Albánia között a barátságos viszonyban semmi változás nem állott be.
Rabldgyilkosság Budán
Budapest, junlus 11. Az első kerület, VerbŐczy utca 12. számú házban lakik Pollák Ignác hivatalazolga, ki napok óta nem mutatkorott. A lakók zörgetésére senki sem felelt. Értesítették a közelben szolgálatot r^feljesltő rendŐrfeszemet, ki a lakók "segítségével*"— mfVel választ nem kapott — az ajtót feltörte. A szobában halva találták Pollák Ignácot, kit késszurásokkal öltek meg. Minden fel volt forgatva, miből arra következtetnek, hogy rabló-gyilkosság történt. A rendőr jelentést tett az eliő kerületi kapitányságon, majd a főkapitányaágról bizottság jelent meg e helyszínen a gyilkosság részletes felderítésére.
A klsántánt miniszterelnökeinek konferenciája
Berlin, junlu, 11. Belgrádból jelentik : A klaántánt miniaztereinek legközelebbi konferenciája, mely mint Ismeretei, Prágában juliui 7 én lesz, elsősorban a klaántánt
nemzetkfizi viszonylatainak kérdésével fog foglalkozni. Szintúgy végleg r.ndeznl kívánják a Romániához való viszonyt Is. Általában mef akarnak illapodai a Közép-Európát éa a B.lkánt IllatS politikájuk alapilv.lről.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlu. 12.
Nagykanizsa leánynevelésének kérdéséhez
.................velőjétől
Tóth Fsranc tanítóképző taftáxtól, a berlini magy" (Első koslemény)
A zalai sajlóban felvetődött Nagykanizsa iskoláinak túlzsúfoltsága. Az ott jelzett számok főleg a polgári Iskolákra vonatkoztak, bár egyéb kanlzaal iskolák is eléggé zsúfoltak. Igy a felső kereakcdelml Iskola tanulóioak létazáma osztályonként kb. 35 (1922-1923) 40 (1924); a főgimnáziumban 48-50 ez a azám. A polgári fiu és leányiskolák mégia vezetnek e téren. A fiúiskolának pl. az 1910-11. Iskola évben átlag 50 tanulóinak a száma. 1916—17. iskolaévben már részben párhuzamos osztályok mellett la 50 ma teljesen párhuzamos oaztáiyok-kal dolgozó állami polgári fiúiskola! tanulói létszám 50—60 körül jár. S ha azt tekintjük, hogy itt már főleg a leányiskolánál C) párhuzamos osztályai Is kialakulóban vannak, egyenesen konstatálnunk kell, hogy az összes nagykanizsai iskolák közölt a leány polgári a leg-tulzsujoltabb. Természetes, hiszen nincs Nagykanizsának több leány középiskolája valójában (eltekintve a női kereskedelmi szaktanfolyamul tanulók leiszáma a
tói) csak ez az egy. (Bár a kegyes rendi főgimnáziumnak is vannak leánynövendékei.)
A polgári iskola a), b) osztályok kai dolgozik. S a leánypolgárinál pedig c) osztályok alakulnak már. Könnyű ezt csak igy kimondani: „Alakulnak". Igan ám, de hol a hely, hol vannak a keretek, hol a tanerő, hogy Nagykanizsa ez«»n kulturszükségletét kielégltenők. Et a legnagyobb szükség ma e város ban. Hihetetlen megterheléaael, — rettenetea Őaezezsufoltsággal bajló dik (hiezen Igy nem is nevelhe\') mind a két testvérintézet, do főleg a leány polgári Iskola. Itt először Iz orazágos kérdésről van szó ; másodsorban Nagykanizsa r. t. varosa legégetőbb szellemi szükségletének kielégítéséről. Ez az állapot a ter-méazetss fejlődés, dí a város részéről a azükaégletnek kl nem elé gltése folytán jött létre. Továbbá, hogy a jövőben ezen helyzetnek csak még a rettentőbb arányokban való kiéleaedését várhatjuk, mutatják nekünk e pár atatiaztlkai adatok :
polgári leányiskolában :
1910-11 1916- -17 1917—18 llííO—21 19 il—ll I!\' is—53 19 J3- -24
1. a. 40 I. a. 69 I. a. 47 1. a 64 I. a. 67 I a. 46 I. 6a
I. b. 61 1. b. Öl 1. b. 04 . 1. b. 47 1. b it) 1 b. 64 1. I. b. «.) 61
II. 60 II. a. II a. 42 11. a. 40 II a 48 II a. 64 II a. 04
II. b. :u 11. b. 43 11 b. 6\', 11 b 41\' II b. f-O r. b. o:.
III. 61 60 III. ». 41 III. a. £0 ll( in. 4«
:n 111. 71 II b. 66 III. b. 5i 111 b. 4V in. b. S-7
IV. 63 IV a. 37 IV. a 41 IV. a 40 IV. 3 \'
IV. 39 IV. M IV b. 44 IV b 40 IV. b. 41 IV b 39
241 3C0 37!/ 396 437 i 18 j
Egyre több n lonnypolgárlaták száma
A háború u\'áai fél évtized (1920-24) alatt a leánypolgári Iskola tanulóinak létszáma csaknem egyharmadával megnövekedett utolsó egy egy éa fél évtized alatt pedig megkétszereződött. Ijesztő dimenziókban haladunk, mert Nagykanizsa r. t. város terrénumán jelenleg úgyszólván nincs másik leányközépiskola, mely a nagyarányú szellemi szükségletei fedezné.
Ám Nagykanlzaára nézve ezen elsőrangú fontossággal bíró kérdésnek másik oldala is van. Az iskola a neme és fajtája szerint mindig valamely Irányú szellemi szükséglet kielégítésére szolgát. A német föld jéa nép nagyobbszerü és heterogénebb volta visszatükröződik iskoláiban Is nemcsak a rend szerességet, de a sokféleséget is tekintve. Ott van pl. Braunschweig, melynek Bürgerschuléje van, mlg Berlinnek Mitterschuléje, bár mindkettő kb. nálunk a polgári Iskolának felelne meg, mégis egészen más-más egymásra nézvo e kettő, de még Inkább a mi polgári iskolánkat szem előtt tartva. (Ott e fogalom, Mittelschule, persze egyáltalán nem vonatkozik a gimnázium és reáliskolákra, mint nálunk a középiskola kifejezés.) Igy a leány polgári Iskola Nagykanizsán is bizonyos társadalmi rétegnek kultur-igényeit elégíti kl. Ám mennyien szorulnak a tanulók közül oda, akiknek nem elég ez az Iskola. Miért? Meri nincs más leány középiskola. Itt meglát statisztikai adatokkal kellene alátámasztanom ■ mondottakat, de elég, ha felem-. , \' ho2T Hiszen a aől kereskedelmi szaktanfolyam, de meg as •gyes Itt-ott működő privát tanfolyamok éa egyéb pótló kurzusok s zziagánoktatáaok mind jelzik vilá-gojs,a. hogy Itt hiányzik leányne-vtUsunknek egy fdM tag0?ala.
A felsőbb leányiskolák reformja
Egy harmadik szempont Kanizsának ugy anyagi, mint azelleml életére nézve döntő jelentőségű momentum lép még előtérbe, mert nemcsak hogy tanfolyamokkal toldozgatjuk leányközéplskoláak nem létéből származó a a túlzsúfolt leánypolgárival dolgozó leónyneve-lésünknek egyrészt hiányait, ki nom elégitő voltát, hanem miután Nagykanizsa Dél Pannoniának tulajdonképen kulturcentruma, nemcaak ily szellemi szükségletel vannak leányainak, melyet 8 évi iakolázással kielégíthetnénk. A helyzet ma az, hogy a város és környék leánygyermekeinek jórésze Sopronban, Pécsett, Szombatnelyen, Veszprémben, Budapesten stb. nyeri meg az olyannyira vágyott kulturanyagot fejlődéséhez, képzéséhez. Nem jelent kifejezhetetlenül nagy anyagi és szellemi veszteségei ez az állapot Nagykanizsa r. t. városának ?
Mi a teendő? A vázoltakból két mozzanat domborodik elénk: Először: a leány polgári Iskola túlzsúfolt, másodszor: nem elégíti ki a kívánt kulturigényeket, mert nincs felsőbb fokozata.
Lehetne egy uj középiskolát teremteni, mely azáltal tehermentesítené a polgári leányiskolát, hogy az uj alakulatba azámoa növendék átlépne.
Lshatne, mint előttem leggyakor-latlbbnak mutatkozik, egy komplexumról szó, mely elemi (sőt óvoda) majd leányközéplskolával, közép éa felsőbb tagozattal rendelkeznék. Ez volna a legajánlatosabb, amivel azonban csak érinteni próbáltam a Nsgykanlzsa városának legégetőbb kulturasakságlatét kifejező kérdést, ami asen egy mondatba foglalható össze: Nagykanizsa leánynevelése alapos reformra szorul. (Folyt köv )
Nyári szinészet Nagykanizsán
Nagykanizsa, junius 11
(SajAt tudósítónktól)
Megírtuk már, hogy Asszonyi László, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója a városi tanács értesítését kérte arra vonatkozólag, hogy van-e valami akadálya annak, bogy társulatának egy részét a nyárra hosszabb Időre elhozza Nagykanizsára.
A városi tanács erre vonatkozólag azt a határozatot hozta, hogy a Kanizsán tartandó nyári szezon-nak semmi elvi akadálya nieci. A tanács értesítette a színház Igazgatóságát, hogy ■ czelldömölkl társulatnak nem adott játszási engedélyt, mert hisz a* Ilyent egyáltalán nem Is kért. Nem kért erge-délyt más társulat sem. Nagykanl-zaát különben Is a pécsi szlnlkerü-let nyári állomásának sorozta be a kultuszminiszter. Igy tehát csak helyiségről kell az Igazgatóságnak, gondoskodnia s azesetben a szokásos formaságok elintézése után mindjárt meg is kezdheti Nagykanizsán működését.
Danis Jenő, a pécsi társulat rendezője tegnap ezűgyben városunkban járt, hogy személyesen tájékozódjék a helyiségszerzés lehetőségeiről Felmerült az a terv, hogy a Rozgonyl utcs sarkán lévő városi sétakertben, az úgynevezett Egyletkertben, szabadban felállított színpadon lehetne az előadásokat megtartani.
A polgármester, a főjegyző és a rendező meg is tekintették a kertet és birálst táigyává tették ebből a azempontból. Arra a megállepo dáara jutottak, hogy a kerthelylaég kedvező Időjárás esetén megfelelno kellő elrendezés mellett színielőadások tartására a a város hajlandó is lesz azt a társulatnak átengedni.
Értesülésünk azerint n társulat jövő hónap 5 én kezdené meg előadásai sorozatát és a viszonyokhoz mérten 2—3 hónapig maradna Nagykanizsák Elhozná vele saját zenekarát lefogy operett éa egyéb zenés darabokat is elő tudjon adni.
Nagykanizsa kősönsége érdeklődéssel néz az uj sziniesemény. elébe. Mindamellett nem lehetetlen, hogy mire a társulat ideér, az érdeklődés csak annyi marad, mint volt az a múltban s Nagykanizsa újra bebizonyítja magáról, hogy nem jutott még cl odáig, ahol a színház kulturális szükségletet jelent.
Két hátán belül eltűnnek a piaci husbódék
Nagykanizsa, znájos 11 (Saját tudósítónktól) Különös specialitása Nagykanizsának az Erzsébet-téren, a piacon keresztben húzódó sok egyforma, fehérre meszelt husbódé. Más városokban is előfordu\', hogy a hetipiac két délelőttjére a hentesek és mészárosok Is felvonulnak hordozható, rendes vásári ponyva vagy gyékényfonatos sátraikkal, de bogy a busárusitás részére a város külön kínai negyedet tartson fenn, azt eddig caak Nagykanizsán lehetett tapasztalni. Ezután pedig már Nagykanizsán sem.
A városi tanács ugyanis felhívást Intézett as összes mészárosokhoz ás hentesekhez, akikssek a piac-téren husárusltó bódéjuk van, hogy bódéikat tizenöt napon balül feltétlenül távolítsák el, mert ellenkező esotben azt a városi tanács téteti meg tulajdonosaik terhére.
Egy esztendeje ugyanis az érdekelt husiparosok megfelebbezték a a városi tanácsnak ezt a határozatát. A közigazgatáal bizottság ekkor egyévi haladékot adott a bódék eltüntetéaére. A határidő május 31 án lejárt, de még a leg-klaebb jelét sem láttuk annak, mintha a bódék tulajdonosai jobb belátáara jutva éa a hatóság Intézkedését tiszteletben tartva lépéseket tettek volna a husos\'-bódék eltüntetésére.
Nagykanizsa közönsége aemmlt sem fog veszíteni ennek a hr.táro-ratnak végrehajtásával. — Ezek a deszka tákolmányok, bárhogy me-szelik la őket fehérre, nemcsak, hogy nem elég tiazták, mert nem is lehet őket kellőkép tisztántartani, hanem valósággal baclllui-telepek, melyeknek minden kla zegzug", minden repedése menedékhelye az emberi egészség apró rémeinek, a tisztátalanságnak. Elég, ha arra gondolunk, hogy szeles Időben mennyi por és szemét kavarog a piac levegőjében s az mind zzabadon, vagy legalább is nagyon könnyen talál utat a nyitott bódékban eladásra kirakott husho?, amit esetleg nem adnak el aznap, aztán megveszi a háziasszony, a szakácsnő másnap, mikor a húsra került mlaz-máknak már volt Idejük kifejteni batáaukat. Gusztus dolga, hogy aztán a mosás és főzés által mindezt kiegyenlítettnek vesszük e.
Ait mondják sokan, hogy ott kapni olcaóbban la hust. Amelyik hust olcsóbban adják, azt ugyanannyiért szívesen adják az üzletben is.
A hentesek és mészárosok sem veszítenek vele semmit. Akinek hus kell, az vesz akkor Ib, ha nem közvetlenül a piacon árulják. Akárki is, mig eljut a piacig, blztoaan elmegy útjában egy hentes, vagy mészáros előtt a ott legalább a megkívánt tiaztaaágot mégia csak jobban biztosító keretben éa kezelésben veheti meg aznspl hus-szük-ségletét.
A város meg csak nyer ezzel külalak tekintetében a idegenek előtt nem kell a»égyenkezve magyarázni, hogy Nagykanizsán igy éa Itt emberi fogyasztáara hust árusitanak.
Még ha a mészárosokra nézve némi veszteséggel s a közönségre némi kényelem feláldozásával jár is ez a tisztogatás, akkor Is meg kell lennie, mert a közegészségügyi rendelkezésekkel s* az ezekről alkotott fogalmainkkal merőben ellenkezik a húsnak ilyen formában való árusítása.
Ez a kérdés különben Is már régen megoldást nyerhetett volna, ha a husiparosok elfogadták volna annak idején a városi tanács tervezetét. Eszerint 25—30 külön kis helyiségből álló elárusító pavill<mt építettek volna a piac téren, ami 2—3 éve sem került volna többe félmillió koronánál.
Ez a pavlllon ma már nem lesz megépíthető. Ma már meg kell elégednünk egyszerűen annyival, kogy a két sor piaci bódé egyszerűen eltűnik a kanizsai piacról s a hust árusltaa ki kl saját üzlethelyi-aégében, ba csak nem történik olyan csoda, hogy (sszefognak a nagykanizsai huslpaVosok s a város bizonyára elnyerhető hozzájárulásával megépítik most . a kn»Iss»J pl*c bűsikeségére a hentesek és mászárosok árusító csarnokát.
— „Tetra" cs«caemő-k«len-
tfyék Schwarcz Derső cégnél, Főnt t. szám.
1924 junius 12.
HÍREK.
Róm. kath : Klcb. János. Protestáns: Klsudiuv Izr.: Szivan 10.
Meteorológiai Intézet jslontíjo szerint meleg, egy-elóro túlnyomóan száraz idő várható, később csóré, zivatarra váló hajlammal.
Napirend: Délelőtt 8 órakor a nagykanizsai járás jegyzóinek gyűlése. Uránia 5, 7 és 9 órakor .A heidelborgi diákélet.\'
— Dr. Simon kanonok állapota. Tegnapi számunkban meg-IriuV azt a balraetet, mely Simon •György dr. pápsi prelátus, zalai fŐeaperea éa Radványi Viktor kanonokkal történt. Tegnap telefonon érdeklődtünk a két veszprémi kanonok állapota felől és azt az értesítést kaptuk, hogy dr. Simon György felsőkarcsont repedést szenvedett és egy budapesti szanatóriumban gyógykezelted magát, mig Radványi Viktor állapota annyira javu\'t, hogy tegnap este már meg-jelent a püspökvárben.
— Kaortzer György betegsége. Knortzer György kormánytanácsos, a Zslamegyel Gazdasági Takarékpénztár vezérigazgatója, a nagykanizsai közélet egyik jelentős tényezője tegnap délután hivatalában hirtelenül rosszul lett. Azonnal kihívták dr. Schwartz és dr. Országh orvosokat, akik fejvértorió dást állapítottak meg. A mentők a beteget lakáaára szállították, ahol orvosai további gondos ápolásának köszönhető, hogy mária v jobban éríi magát a néhány napi pihenés után újból elfoglalhatja hivatalát.
— A 11, haszárezred emlék napja. Junius hó 17-én délelőtt 10 órakor a szombathely! azékes-egyhíi*. kápolnájában a „balamu-tovkai" ütközet évfordulója alkalmából ünnepélyea gyászistentisztelet tartatik, melyre az esred volt tagjalés hozzátartozói meghívatnak. Vendégeket azivesen látunk.
— Százmillióval több a forgalmiadó bevétel, mint áprilisban. A nagykanizsai forgalmiadó hivntal legújabb kimutatása szerint az általános forgalmiadókból "redő bovétel május hónapban
734,754.519 korona volt. E:zel szemben április hónapban 636 millió 758.016 korona volt az ebből eredő ösjzes bevétel.
— Elszántják a dölő utakat. A városi rendőri büntetőbiróhoz egyremásra érkeztek feljelentések, hogy a kanizsai határban nem csak egymás földjét rövidítik, illetve toldják meg egy-egy barázdával a „megyés-szomszédok", hanem az utóbbi időben már a dűlő utakat is felszántotta egyik-másik tévesen értelmezve a többtermelés sokat hangoztatott jelsxftgÜT Ez a túlbuzgóság termésxetesen nem marid csak ennyiben. Igy például a Pivárl-dülő nyugati réazében éa a Cigányberki dűlőben egy majdnem 4 öles, 200 méter hosszú részen teljesen eltűnt a dülőut ugy, hogy egyes gazdák egyáltalán meg aam tudták közellteai földjeiket, ciak óriáal kerülőkkel, vagy azomazéd-jaik földjén keresstül. A rendőri bQntetőbirói hivatal vesetője, a műszaki éa a gazdasági tanácsosok tegnapelőtt délután kissálltak a helyszínére s ott jegyzőkönyvet vattek feL Az ügy a városi rendőri büntetőbiró! hivatalban fog befejeződni.
— 64 área divatáruház. Slnger József és Társa divatáruházs Nagykanizsa Erzsébat-tér, Központ axálló épület megbízható bevásárlási forrás.
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
Alispáni randaletek. Bődy Zoltán Zalavármejrve aliapánjs tegnap küldte meg Nagykanlzaa városhoz a következő rendeleteket: 1. a mézelő fák nyeséséről, 2. a türrendészetl szabályrendelet végrehajtásiról, 3. a községi vadászterület bérbeadásánál követendő eljárásról, 4. a jégverés által oko zott károk bejelentéséről, 5. az árvi>sgáló blzottaághoz intézett megkeresések soron kivül való el-intézéséről, 6. a rögtönbiráskodás megszüntetéséről, 7. a sánci gazdaság és a Scabadhagy kivételéről a azáj- éi körömfájás miatt elrendelt állategészségügyi zárlat alól.
— Uj hegyközség. A mintegy 364 hold területű Pogányvár hegynek lakosai megalakiiották a hegyközséget Pogányvár hegyközség elmén, mely a dióskáli körjegyzőséghez lett csatolva.
— Országos vásárok. Picsán junius hó 26-án kirakodó és állatvásár lesz. Szentpéterur község pedig junius 30 án tartja r.t első országos vásárt.
— A keszthelyi ló és kocsi ▼ersenyek nevelési idejét junius lő lg meghosszabbították.
— Nyári újdonságok, grena-dinok minden színben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú delainek, llberti balisztok, nagy választékban érkeztek Singer divatáruházába.
— Megtámadott földmlves. Cseke litván pötrétei lakos, föld-mives, mikor este a hegyről hazafelé tartott, ismeretlen támadók bottal u?y fejbe verték, hogy összeesett. Ciekc súlyos sérüléseket szenvedett. A kanizsai kórházban ápolják.
— A munkás balesete. Kelle
János postatávirdai munkás Ste-petnekea dolgozott. Munkaközben leesett a távirdaoszlopról és oly sérüléseket szenvedett, hogy beszállították a kanizaai közkórházba.
— Regenhardt és Raymann
iendamasztok, női és férfi zsebkendők, Msy és Holfeld rumburger vásznak, len- és linóbstisztok, slfo-nok, sifonbatiaztok mérsékelt árban Slnger divatáruházában szerezhe-tők be.
— Kedden érkezik a Donner-cirkusz. Donacr „Carleé" cirkusza kedden érkezik teljes személyzetével és felszerelésével Kanizsára él valószínűleg akkor tartja mag első előadását.
— Adomány. Molvarecz Jenő a felsőtemplom harangjaira 10.000 koronát adományozott.
— Uj tanuló Internátus Pécsett. A pécsi püspöki tanltóképző-Intézettel kapcsolatban szeptemberre Internátui nyílik mag Pécsett, ■ melyben a tanítóképző intézet növendékei tanári felügyelet és vezetés mellett mérsékelt áru teljes ellátásban részesülnek. Az internátust egyelőre ötven bennlakó növendék részére rendezik be; idővel azonban a szükséghez képest továbbfejleszthető is lasz. Szegénysorsuak részéra jalaatékeay kedvezmények vsnnak biztosítva. As érdekelteknek — válaszbélyeges levéli megkeresésre — a tanltó-képső intézet igazgatósága ad felvilágosítást.
— Jubiláló Katollkua Le-
gényegylat A tapolcai Katollkds Legényegylet Péterpál napján ünnepli fennállásáaak negyedszázados évfordulóját. Ax ünnepélyt pünkösdkor nagy népünnepély és sxln-elősdás előzte meg. Péterpálkor szentelik fel az Egylet uj zászlsját.
— A délnyugati kerület atle-Ukal versenye. A Magyar Atlétikai Szövetség délnyugati kerülete vasárnap rendezi kerületi bajnoki atlétikai veraenyét Kaposvárott. A versenyen a nagykaolzaai aport-egyeaületek legjobb atlétáikkal veaz-nek részt. Marvalics Kálmán Indulásától egylete 43 méteren felüli eredményt vár.
— Felülfizettek a Kereskedelmi Alkalmazottak junius hó 1-én tartott juniáhsán : N.N. 100 000, SoonenfeSd N., Kisfaludi Gyula és Aladár 50.00-1, Schlesiogar Zoltán 30.0C0, Oeutso, Stern N., Kischer N., Tóth Józsaf, Hoffmann Henrik Beck József 25— 2V0DO, Hirschler Miksa, Vajda Aladár 20— 20.00 », Holczer László, Schínberger AUdár, Grünwatd László 15—15.000. /.«pletál Simon, Sattler Jenő, Go\'dberRer Károly 14 — I4.<X>!>, Szigriszt László, Vizi György. Gtonfeld Ignác. Halász Sándor, Horváth Ferenc 10—10.0. Fenyvest Sándor, Hacker Mir, C.unsberger, Handl Piroska 5—50Ö0, Sirajnyi UUa, Fehér. István, Mosonyi Andor, Weisz Miksi. RUtor András, Griiníeld 4--400C*N. N. 2000 koronát.
Urániában csütörtök és pén teken a „Heidelbergi diákok."
— A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és szővőcírns 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer Jó zsef és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— öreg praxlk hangvarsenye. A keszthelyi gazdásiok csak praxlbands néven Ismert zeoe-karának mu\'t évi, nagyrészt végzett tagjai megfogadták, hogy minden esztendőben találkoznak Keazthelyen és hangversenyt rendeznek a Bocskai vendéglőbon. Étidén junius 16- -n este lesr az öreg praxlk hangversenye.
— Cowercoat rlps, w/pveord, Tutan Khamen trikóselyecn u!don» ságok nsgy választéka Singer divat-áruházában kaphatrS.
— A fővárosi mllvéazek képtárlata Iránt napról-napra nagyobb az érdeklŐdés."Tegnap különösen sok vidéki földbirtokos kereste fel a Centrálban a tárlatot. Értesülésünk szerint eddig mir is több vétel tőrtént, főleg a rend* kivül hangulatos balatoni tájképeket kedvelő műértők részéről. A kiállítás már csak néhány napig leaz nyitva.
— Balatoni vitorlás-verseny.
A Keszthelyi Gazdaaági Akadémia Ifjuságs junius 15 én délelőtt vitorlás és délután csónak-versenyt rendez a -Balatonon. Ugyanekkor a parton nagy népünnepély leaz. A Hullám szálló előtt az akadémia orcheitere térzenét ad.
—* Ma és minden eata s Central kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muzsikál.
— Perzsa, gobelin-, satén-, bécM ágyterltőkészletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és jutányos árban sdja Slnger József és Társa.
— Községi Jegyzők figyelmébe ! Őstermelői községi bizonyítvány, valamint egyéb szükségelt ayomtstványok nyomdánkban raktáron vanaak és kaphatók. Zrínyi Nyomda R. T.
■= Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dexső cégnél, Fő-ut 6.
— A jól öltözködő url és női világ figyelmébe I A FILIPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmánutca 6.) harisnyái és zoknii a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy ssját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. As árak a mai gazdasági vissonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőtődoi.
tőrvényszék.
§ Felmentett pénzügyőr.
Németh Béla pénzügyőri fövi-iji\'ó gondatlanságból okozott súlyos Uitl.írté, vít.éje miatt került vádlottkínt a nagykanlzaal törvény.zék dr. Mut.chenbacher büntetőtanács. .lé, mert Komár-víroib.n Kiss János vendé,lilében Lukács János.al .zóváltásba k.ve-redett, m.rt ez táraáv.l a .penót-nótát énekelte éi mikor Németh emiatt rendre utp.ltott., Lukáca társával együtt támadólag lépett fel a fövigyázóval szemben, aki szolgálati fegyverét I6ví,| .,ándék nélkül elővette, de a fegyve véletlenül elaült é< Lukíc.ot combon találta.
A kihallgatott tanuk egyöntetűen a»t vallották, hogy Lukácsék .érti-leg léptek fel N-meth fövigyázóval nemben és .mikor ez tiltakoiott, támadásba mentek át. n *
A kir. törvényaiék dr. Bakos védelme után Németh Bílát felmentette a vád éa következményei alól, mert bebhonyllottnak látta, jogosin lépett fel a péniügyör\'l te.tület sértői ellen.
~ irodalom.
Folyóirat iiamls. Napkelet. Általában minden azáma magsa színvonalon áll. Munkatársai elismert ét értéke, emberek. Legutóbbi számában bef\'j.zödlk Vid. Péter regénye (Ei..akár. virradat). Dóczy Jenötöl, Tamá.i Áron\'él (Erdély), Tcóciányl Zoltántól novelUkat N.gy Emmától (Erdély), H.vaa litvántól, Mihály L.azlótól, vltnyédl Németh Istvántól költeményeket olvasunk. Paaler Ákoi értékes cikket Ir Kantról a>ületé.ének két,iá-zadik évfordulójára Érdeklődéssel olvaahstjuk .. francia Thoraud testvéreknek a bolsevizmus al.ttl Ma-gyarorazágról szóló müvét, melynek koiléae több azámoo át folytatódni fog. Bírálatokat olva.ha- \' tünk ujabb könyvekről (Babits: Kártyavar, Kéky : Gárdonyi G. atb.) A axoká.os színházi szemlén kívül gyakrao azerepcl erdélyi irodalmunk ismertetése l», mely Borra veszi a legjelesebb erdélyi költőket éa írókat a a legfontosabb erdélyi irodalmi eseményeket. (pj)
Hasznos Judnivalók.
iMéhszurás. A mih szúrása Igen veszedslmes, rncit mérget fecskendez a testbe, és sok méh szúrása halálfrs is lehet A méh szúrás közben hegyes fulánkját nagy eróvol döfi a bórbe. Mikor aztán a méreg beoltásá-nak megtörténténtével fulánkját vissza aksrjs húzni, ebbe a ssuró tövisek visszafelé álló íogai megakadályozzák és a méh erólkódé-séaek rendesen az a vége, hogy a fuUnk beleszakad és a szúrás a méh élatébe kerúL De a beleszakadt falánk, mint minden id»-gen test, például az ujjba foródott szálka, izgat és a mérgezést követi helybeli gyulladást még fokozza, árért mébszurás után ss első ieeodő a fulánkok óvatos kihúzása. A méh mérge hangyasav A fájdalmas bÓrgyul-hudás, moly a méhsiurás helyén keletkezői szokott, hideg borogatásra r<iuies«n rövid idó múlva, ainden káros követkeiméoy nélkül elmúlik. As arcot, a szépét, vagy a nye|dpfclót*éró szúrások téVaészetesea sokkal fájdalmasabbak és cséUc^- az élotet is veszélyeztethetik. Sok míhnez, egy egész -méhrajnak a tsurása az embert, sőt a lovat is megölheti.
Mztiffirrutozinttz.
Uránia, Ma csütörtökön aa általános közóhajnak engedve, páz-teken Is 5, 7 és 9 órakor: A heidelbergi diákélel. Msver Pőrster re-gényo 8 felvonásban. Rendwtw Cstrépy Arzén.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. juolue 12.
« TflZSM
(S«;it ludíillóni l.lifoal.l.clít.) A Olaj tözadén csekély érdekifi-déa él vontatott üzletmenet melleit leayhs volt II IrÍDyeet. A ker.alet nem volt nagy, a piac felvevőké-pcaiégc gyengének bizonyult ugy, hogy a felszínre kerülő értékeket alig tudták a piacon elhelyezni él Igy árlemorziolódáa illőit be. Ugy a apekulécló, miót a bankok nem veitek részt az üzletbeo. A hangú lat zárlatkor kissé megjavult éa a veszteségek tgy réaze megtérüli. Az álteliooa árveeztciég zárlatkor körülbelül 3%. Ko.zlpénz piacon elég élénk volt ax ü.let l\'/eVe mellett. Hivatalosan •/,-W/e- Zárlatkor az irányzat tartózkodó, forga lora csikély.
Utótőxsdo. Irányzat larlott. Pesll Hazai 4190, Földhitel 385, Kőszén 3665. Hazai B.nk 210, Jelzálog 124, O.ztrák Hitel 232, Magyar Hitel 626, Nov« 175, D.nu-blua 3600, Au.r 21, Szalimi 112, Meiöhegyni 283, Georgia 559, Kereskedelmi 1350.
Ejti magánforgalom. Irányzat üzlettelen. Az árfolyamok a délutáni nívón mozognak. Magyar Hitel 625-30, Osztrák Hitel 232, Silgó 710, Nov. 171-7, Ganz Danubius 3600, Kőssén 3675, Pesti Hazai 4200, G.orgla 560, Karea kcdelml 1360, Cukor 3275.
N*m«af4mek, 1 koronáé 6900 —7000, forl.toa 18000—18500, 5 koronás 35900—36000, 10 koronás 189000—190000, 20 koronás 379000 —380C00.
A takarékkorona árfolyama i
A Devliaközpoot közli, hogy a takarékkoron. mai áríolyama 133 papitlcoiona. A magyar korona kűlfSIdl bivataloa Jegyaéealt
Deviza Valuta
I !(o,p DM >((.»;> u.
Bééi . . . . 70 I 79 71 I 74 Berlin .... 4120 46 42 i 42 Priga .... 303 | 30i 302&0] 395 Nowyofkb.u 12.00 Zürichi sárlat ■
Pirii 204T00, Lonjon 2451 00, Nawyork U0. Brüziel23í0, M.ll.ud 2470 C0, lloll.Dd 212 88, Boriin 139,W1io 8M>7\'I>0, Solls 405 00 PlífCu 1661 25, Budipeil 61-00, Buk.ri.l 245 00, Beleld 680-4.0.
Elsőrendű nagymaitnl
LISZT
olcsón vásárolható
VILLANYI ANTAL liszlüzletébcn EStvös-tir 20 szirn,
a SzantháromsáB szobor átellenéban.
A budapeiti tőztde záró árfolyamai.
M.YÍ7.„.7trTa.ad. délután 1 éral aéróérlolyamal a k»v.tl,..8k,
A bud.peetl tőalda délután
Aleoletem
Aocol-Uécr 4J.JO
Hétéi
Ajrlr \'.14
&lé*T- Hh.
Iiltlioz • •J
Ixialmii. IJ.JO
01.-M- UBÍ
Otttr. HU IJO
t.lnyd b»ek U\'»!
BtckTtrdo l»l
Altéllooé b 14
B. Ajrlr ■>
PC^Iélb-
11
H«r». tU. ) .b W.S 0
Hte^lrli
IIO
U.-Ctcb s>
Pórjaim!
Kn. HUtl JI

K«.p. Je\'.tllo* e.jo
S\'lrotl btnk S.jo
«tiktir i)
i*
Ktrttk. B ni
Ucioo
Amcr. b. r<zl S-6
» í ül —
R.lviK.il Ip. 1P-SJ Llp«i»lr©«l 17)
r«>ifWl Dl
X«Mor»l T.». ij Alul. Tú. IJI Uokiir m
Huil élt) 416o KltS M.Uiit 9\'oo KoodíM l?o
&(i(7.-Pl*DC<> —
)«« \'71
PaacoDli b. -j
Uick m. Bon.-11. CooccrfU B4kta«iétél
i\'.ujai-ttll
T6<4kaatol<«.
GUtMé
lliofirié
Kirllymélom
ViktíMa
Tr DénubU
atfélt
Béailt 11
Bcoctlsl l««
Boti itta n
SieotlSi. \'
fi.i.kl ,.«t>
Salaayiri )»•
KoM i\'
latrln llflé
Xfb,
DraailM 14:
UaiHiH SIS!
Mtfr. ttpb r.
Ah. K-«a»n »«?:
Ktrl-alé 9:
Meri a,4o 4<
Nazjtltooyl 171
Saj6k<Ȓ4l H
Si^a ?o<
Ujl.kl • «\' llolfl bloji
UtUlnyl l
Catptll l<C- "
NjoB\'Uk
ACbtnttira Ml
Ff.oUlo 103
Globoi *\'
PdUi*\' lí<
Rít.I «<
RljWf «<
Sitpfcintera H
Pivlro«l oy H
tl|tl»iitni II
WodUeíJ I
Brddl wé«. l»:
cXf »«
Gtid. :•\';«?
PltUo *•• 9-
Ytfjut ist<
P4m>tiMk i!
Prtokl \'»!
Géei-Daa. J)>!
Gua.Via. I3C< Gtp t* triiol Ji G/liOj
Hofcío ül
Kuaab »c
KUalinj i:
KOhilt }l
Upi*S IJ
| Ml*
, B«!»» Hm . Limpt
! ÖJomlriíjH l Chásíolr Ví«rip«»
P.ll/,1
Rti-Lo/Ú
R[«t»
Ro««i»m»no
KothmCIlít
Schlkk Sctioll" Tcoílofl
Ccrrlocip
r»lp»r
Ali. Ii
Ct«riJ DooaharMill Ecr«. I. PcurolM
Hatal U
Honi U
K<cc>b«r(«r Llfnum
lllul U AoxiUal (•
M. Llojd MékKaéOky Mttni««l fa LlchlU Ofé
Kéií\'inyal
Sál>T«oU Tblk
NMW VÍV. bnlOf
t4o
Kíílbln. 39 Ipufc. —
Kftilikttlli Adria l()0
Atleollká «5
Uílr
J»1
IJ«
Miákold K\'ótíll VlfOél DéllTUII
Ttom «i«
Cnkorcrár»h
t)élcakc» 6oo
IIOTTll UIJ
C-ikc«lp»i jico
G«0»*ia Jj»
Miiflh. nt IbO
SlurattW 11JO £l«liuUi*r«k
Octis »?-J< C»ino»t
PO.pékl S«.J<
viii. 6o
Tokaji «»
Halk ttok l)
OAs. Villamos
Olajok OlaJIpM «J
Uaroil F«. 110
80r 4$ »»*aa
PdTlfOil a6f }3
Kllll)rl&f —
Polfld tU Coo
Pta. a6> id
T««. i4c UJ
Buöll 4-
KejltTkb »7
KfiiTÍoyaC* 171
Tcmeal aa, lto
OicbvUidi iíj
Kraaaa tatai >J
Sjíoiíot* —
HaAllodSk HaoflrU
Rortl ultM
Scbwartaef
fiflt.
Textil
!•!• «M
K. (a Itolpar <}
Si«(. k«tKÍ4« 440
t\'nlo (•■III ».}»
G/apJunvOld ÍO Si4i5-K6tS
W. T*«U —
í%i\\\'.£tttt IIO
Kiftoo 94
Ptraoi Ili
Gyvri Ultit )4
Jaqoaid —
V*S)rt|>ar
SpWiuai ICJ
PlOfé io>
MdifUra ITO
Silkié ti
V.odít *9-iO
Cbloolo i6.}0
Daoict 1)1
Diana «.}<•
Kt\'.tti M-m. J6
Xlaia 4
Klcllld 75
Téfdk »»
Le bot —
XQiADiaiah
Dorosl l«
Dlall icnta JO
P.Uaa too
KlUI — G-rqf
tomu. 10
Ttltloo 171
Untfl ulnH- tl
Saolnokl 8
Za/,T.pll I 19-10
BKdl M
Klrllji-Jlö 1
Vaiol lo«« >ío 04ol
Br.a.O» >11
Corrlo (Um II
P.plc *1
Hiacrtlptl 16
Sl.ril\'-n »7
OtlirmalS S70 Uaj;y.-N4(»el
T»rcl Bp«ll \' —
V»»k«bMt»Bk —
Gjirl bit S4
0 dtvIza-kBzpont hivatalos irTolyaml
Valuták
Napolaoo
As*Ol lOOI |*4f00-}9?900 Uti SlO&dO
Dollii »{110-»ll«>
Kticdi Ir. 4C00 4S00
B«l«a frani 19>0-4l60
Ura JS70-40JO
Ouir. W*. ilfilj-ijooo
Ul ítO-401
Siokol 1*10-1700
«»l|d Irmok ijMo-ifr»jo
Xorooa dlslr IO|}-IIOO
Hollandi h. lUJO-IDJO
DovixAk
AmalMdta ))0)0-)4})0 Bak*ml iBs-IO}
Ko;«obl«a ijii«-t»jco 11160*11110 $!7í0OlSJí»«
Urt ítél
Olauoml*
Piri*
Prlf.
SIOCUKXB
S*l|«
46JO-41ÖO 1910-4010 t6<0-{!00 •610-mo
1)600-14410 IJ«JO-l6lJO
11471-Hooo d|0-660
Felolói ssarkssstő: a főazcrkcastő. Kud-S: Zrínyi Nyomda Réaxv.-Tára. Nagykanizsa
Kádársegédeket
feluea2ek
Kasza Rezső, Babócsa.
Apróhirdetésah
• rcUclt axó 1000 K. Alikat koroaOkitek SS ■ láullk ktdictoilDjr. V»é*r- ^a flniiipsapc-kon Stft é«fc««16k r«lár.
UaiMaAs. Uritmbcr. rlllxUjIrl, Djtlrfid4.nl, (CnMrtB. kl mcét Né(ykénitilQ Iér10ikc41k, ié<ncrélU( Mányiban ciuicti aicrctne city l»léllt£taé, í«Sn"é tu «»«n éláli ku(til«c> b&I(K>il rr/t(iintrktdnl. Tilfk-linla tiilOéllTi Céik kcrool/ éjlc\'f.ckré, i«!jté <ira-tr«l Tlluaolck. Lcrclcl ,.S«tielanar" jclic<rt > ki-idohltatélbi. 4«4

Ttljci atotié bútor elédö. B4r«tUl Mnyi líjry <»nonr>)» éllltlléél Jífrtéi Mtodh>Tlc« rll-
miiréi, Kiriljr-utca 4).
é rinipiri pllylrt fiilMtMl UUt-
A viáék legkitűnőbb borai m\'ndonkor t l«g olcsóbban beszerelhető palackozva
"""üt 3000 K-tól 5000 K-ig Somogyi Testvérek
füsxor- és cseoiegokercjkcdéiíbon Magyar-utca 18. n Telefon 469.
Vasúti menetdiiak 1924. iunius 1-től.
Tcrméayt6udé. Buz. tlsxavl-
dékl 76 kg-os 316500 -320000, 79 kg-os 320000-330000, egyébvidéki 76 kg os 312500-315000, 79 kg-os 320000-322500, roze 265000-270000, takarmányár^ 290000— 300000, aörárpa 315000-335000, zab 320000-326500, tengeri 275000 -28:000, korpa 230000- 235000.
Az Irányzat kissé gyengébb volt. Bűze éa rozs 5000 koronával caök kent. Forgalom búzában élénk volt.
Sertésváaár. Felhejtott.k 1680. eladatlanul vlsazameredt 900. Á vá-aár lanyha volt. 1 25000—25500. Közepe. 24500, Kőnnyü 22000-23000. Sz.lonni, lál.erté. 29000-29500. Lehúzott hUa 31000-33000 Sózott azeloona 27000—27500 Szalonna 27000. Zalr 31000.
rogyaiaUst
Nagykanizsáról Oyortvonall Sxemaiyvonall
1. oizt. 11. esit 11. oszt. 1. oizl II. eszi. llt. ont.
Budapatt dw. >74500 164700 109S0C 104700 109800 54900
Székesfehérvár 196000 117600 7840C 117600 78400 39200
Siófok 135000 81000 5400C 81000 54000 27000
Fonyód 88000 52800 3S80C 52800 35200 17S0C
Balatonszentgyörgy 62500 37500 35000 37500 25000 12600
Sopron dw. 216000 120600 86400 12980C 86400 43200
Szombathely 150000 90000 6000C 90Ó00 60000 30000
Zalaazentlván 73500 44100 29400 44100 89400 14700
Zákány dw. 38500 83100 1MOO 23100 15400 7700
Gyékényes 49000 89400 1960C 29400 19600 9800
Berci 107500 64500 43000 64500 43000 21500
I.egjotb minőségű
czipőáruk
utcai, aport íi luxua haiználatra:
Miltényi Sándor és Fia
60 évo fennálló cipőiruhiz&ban,
Fő-uton, a város palotájában
minikéit iion kaphaték, rektiron is ^ mérték ulin. (1»
Postai meérendlléire kDlinés súlyt hilrizSefc,
a rnig na lililí irul tksariljllr. Hártttc hUoiilua ni mlaladpSI kérnek.
Legújabb borárjegyzék,
moly u«y ininóiég, valamint olcsó árai által utolérhetetlen. Tiszta ét szakszerű k«selésü I liter balaton-melléki becci citromiirga kitűnő itmi\'u 9BOO K, 1 liter I9il. évi pogányvár! la rizling 6000 X, l liter la burgundi íekelo 8000 K. sötétvötös 6000 K, 1 liter I« ilsling 5000 K. I litor bikavér-vör«s 4600 K, 1 liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
itutr, mm ti waanuuu (um uil9ihliwn
Sugár-ut 53. Telalon 2-10
Hajszálak. Tt\'.ltncj él I ltjj;Un,Ci»W>in.
• - ml;lí>U,raltc>Mr. iljtKruétlItn lutiliio-
iic(d4IciM T«c\'-tcc* clUrolilita
-------
Szeplő, étbbutr ti JUi\'bdnUaüiO tit t auppia
flrl CmnI ,4ne tUnliO k«til. t lítráncoi.tb arcot Hll LlIldii ia cSéimliia. bitrt <a lumréul tetil, ^fl-,.éíjc;»0 516;, U ufeHluirtk »nidCU tUmhílc
GAOG KOSMETIKA
OUDAPKST, MOZEÜM-KÖBUT 13. I.
Tctofon i Jéwtf 103-87. Vtdlll uMiMH, dsélJGII Itttluh »UiuWljt;;él. Az (tuti uipilghlbik tlUTiSllii, irépiípIjoWt. nBMj- fé*7ÍtztUi I k5»54tntbb (M Uirlat.
Szigriszt László
0. f. 8. Altat 4a|. lagillaa (i pMikMciSa kSmUU Iridi
ELADÓK:
Házak a város beltorületén több emeletes, magán-, és tóbb lakóval biró ház-tk, üzletházak.
Szőlők a városhatárában, Balaton mellett.
0 a I a t a k, rőfös-, fűszer-, csemege-, vf Kyet koron kodé sek, vendéglők.
Baltiont 100 holdaa jó birtok, szép lakással, épületekkel.
300 holdaa birtok épületekkel, lakással bétbradó.
DROTOKAT
tűsben lágyított, fényes-félkemény, horganyzott, cnozolt és galvanizált klvitel-beo, vas- és acélminőségben raktárról izállit
Mosonyi Jenő, Budapest
VI. Tarás-körut 60. Tcislon 137-68
Hsia Gyula nsgylunlual bírósági réjrtfcsltötfl.
54/924. végrh. szám.
Árverési hirdetmóny.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. |-a értelmében ezennel közhírré tsszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1924. évi Fk. iö91. ssámu vég-zéso következtében Dr. Hoeh Oszkár ügy\\éd által képviselt Langstallcr htvánné dióskáli lakos javára 300000 kor. s jíx erejéig 1024. évi április hó lMn foganatosított kielégítési végrehajtás\'utján lefoglalt és 16,600.003 kor. becsült 2 drb. ló éa kocsiból álló ingósígok nyilvános árverésen eladstosk.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járás-bíróság 1924. évi Pk. 1691. szimu végzése folytán 300000 kor. tőkekövetelés, enoek 1 ,SJ9 váltódij és eddig öisseien 2,140.000 korona biróilag már megállapított költségek erejéig Dióskál községben 144. sz. alalt leendő eszkösléséro 1934. ivi Junlua hó 16-lk napjának délolStU 11 órája határidőül kttüzetik és ahhoz a vanni asáa-dékozók oly megjegyxéssol hivatnak meg, hogy as érintett ingóságok az 1881. évi LX t.-c. 107. és 108. §-a értelmében kész-pénzfizetés mellett, a legtöbbet Igétőnck becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és felülfogtaltatták és kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. LX. l-c. 120. §-a és a vh. o. k0. 5-a értelmében ezek javára is elrendeltotik.
Kell Nagykanizsán, 1824. évi május 30.
Hsá" Gyula a. k-
klr. bir. végrehajtó.
Nyomatott a Zrinyl Nyomda R.-T. nyomilájábao Nagykanlxaán. (Nyomdavcx«t6. Oícübcck Károly).
63. évfolyam. 134. uim
Nagykaniuui, 1924. junlua 13. Péntek
1000 korona
POLITIKAI NAPILAP
MMMMNNMMIIIMMMIM
tiMkaeri tele «e«e *e kU4*klvaUl Vfr-mt la. nuku -Teletöm TB. nin. Főszerkesztő: Benedek Rezső. BtDulMI 4f*i Bo b6r» 20000 kw«u. U4roa> b«ra eoooo korona.
A kisipar védelme
A nemzatgyUlós rtiai ülése
Budapest, junlui 12. (Saját tudósítónk telefonjelcatése.) A nemzetgyűlés msi ülését tizenegy óra előtt öt perccel nyitotta meg Szcilovszky Béla «lnÖk. Több elnöki előterjesztés után lemesváry Imre előadó beterjeszd • pénzügyi bizottság jelentését as Indemnltánról s egybea kéri a sürgősség kimondását. A Ház a sürgősséget kimondja.
Napirend azerint következik a vámtarifajavaslat harmadasori olvasásban. Hozzászólás nlacs.
Ezután áttér a Ház az Iparosok Országos Szövetségéről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Az első szónok
Láng János. A magyar ipar mezőgazdasági gépel és egyéb terményel — mondotta — Igazi remekmüvek. A nagyipar előtt ka lapot emelek. De a kisipart és a középipart Is t\'mogatnl kell. Legjobb munkásaink vándorbotot vettek a kezükbe, mert nem foglalkoztathatjuk őket. Ha a javaalat törvényerőre emelkedik, akkor jelentékeny befolyása Icaz az export éa az Import szempontiából is. A mi Iparunk műremekei külföldön la népazerüek. Amerikától kezdve Olaszországig mindenütt keresik őket. Az ipari törvény legfőbb Intenciója az legyen, hogy mindenki megtalálja becsületes munkájának jutalmát. Kedvezményeket tervez a javaslat. Az állami támogatáat 22 milliárdban vette fel a kisipar és a háziipar részére. fc.n nem sokallom ezt az ösixeget. Nekünk aok kis egzisztenciára, adóalanyra van szükségünk. Ötven milliárd korona sem lett volna sok.
Az árucnlntavásár sok egyebet Is mutatott. Háziipari termékeket láttam, legelsőrangu müveket ás munkákat, ezeknek kellene módot nyújtani, hogy jobban érvényesülhessenek. A törvényjavaslat nem foglalkozik a mezőgazd«ágl mua-kások sorsával. Tizenhárom vármo-
Íyére zsugorodtunk és nem tudjuk ellően foglalkoztatni ezt a kate fórlát. Anyagi támogatást kérek számukra, szociális és gazdasági szempontból.
Az a véleményem — folytatja Láng, — hogy a háziipari koncentrálni kell éa ezért axükségesnek tartom, hogy a kormány háziipari középpontot állítson fel.
Határozati javaslatot terjeszt be, amely igy hangiik:
Hívja fel a nemzetgyüléa a kor mányt, hogy a háziipari középpont felállítása Iránt a szükséges lépéseket megtegyo és hogy es a középpont a háziipar részére külön rendelkezési összeggel legyen dotálva.
Ami pedig az ellenőrzést Illeti,
folytatja Láng — ezt ugyanebbe a kézba kívánnám latenni olyanformán, hogy hasson oda a kormány, hogy az Iparosok Orazágos Központi Szövetkezete a háziipari középpont felállitáaáig háziipari tevékenységet folytasson éa a háziipari szövetkezeti ügyvitelt vlzigálja meg.
Amikor üdvözlöm ezt a kisiparosság és a középlparoiság érdekében beterjesztett törvényjavsala-tot, köszönetet kell mondanom a munkásságnak, amely becsületet szerzett odakinn és idebenn a magyar iparnsk, köszönetet kall mondanom a magyar klalparosoknak és középlparosoknak, azonban elismeréssel tartozom azoknak la, akik az árumlntaváeárt Ilyen szépen ösise tudták hozni és megrendezni.
A magam részéről, valamint a Keresztény Gazdasági Párt részéről a legnagyobb készséggel elfogadom a törvényjavaslatot, (Éljenzés és tapa a jobboldalon éa a középen).
Ezután Ruppert ReiaŐ axól hozzá a javaalathoz :
Örömmel üdvözli a javaslatot, örül, hogy végre a kisiparosság ügyére is sor kerül. Rövidesen rámutat arra az adóáltatási rendszerre, .amely alatt ma a magyar kisfpsroiság az általában a kis-exisztenciák njögnek.) . E-után ismerteti a forgalmi adó rendszerét és a többi adókat, amelyek az iparosokat sújtják. A javaslatot elfogadja.
Hegyeshalmy Ltjos a következő szónoK:
A szövetkezet működését eddig nagyban gátolta, hogy olyan emberek állottak az élén, akik a veze téshez nem értettek. Most azonban olyanok kerülnek oda, akik megfelelnek a feltételeknek.
Rövid vita után áttérnek a javaslat részletes tárgyalására.
Reisinger az állam támogatási összegét 30 milliárdra kívánja felemelni, továbbá, hogy az állam pénztár no élvezze a ráruházott részvények alapján a szavazati jo got, végül, hogy az Iparosok Or szágos Központi Sxövetkezetéhez megle lelően hitelt igényelhezenek.
Valkó kereskedelemügyi minlsz ter kéri a szakasznak eredeti szövegében való elfogadását. — Az illám támogatási Ősszegét Illetőleg megjegyezte, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy 22 milliárd nem nagyon megfelelő, de alkat\' mazkodnl kell azokhoz a lehetőségekhez, melyek az adott körülmények kőzött rendelkezésre állanak. Az ülés 2 órakor ért véget.
Az albán felkelők az egész vonalon győztek
Falbomlott a kormány hadserege
Belgrád, junlua 12. Albániából érkező hírek megerősítik, hogy a felkelők az egész voaolon győzelmet arattak. Gsupán Ahmed bég, Zogy éa Glljardy tanúsít még gyönge ellentálláat Dlbrs környékén, de helyzetük reményteles, mert a kormánycaapatok tisztjel éa katonái Baryam Zur rémuralmától félve tömegeaea szökdösnek át szerb területre. A közeljövő kilátásai még zavarosak. A déli felkelők Valonában Fannoli orthodox püspök vezetésével Ideiglenes kormányt alakítottak, de arról nlnci hlr, hogy ebben s berendezkedésben as északi felkelők Is közreműködnének. Állítólag Redzseb Shalji, az északi felkelők vezére, sklnak előcsapatai most megszállották Tiranát, külön északi kormányt szándékozik alakítani. Belgrádi politikai körökben nem igen biznak benne, hogy Albániában alkerülnl fog egy középponti kormányt felállítani. A legutóbbi hírek sztrlnt Abmcd bég ötszáz emberévsl Djrazzóba vonult vliaza, ahol ugyanazon a vonalon akarja a védelmet megszervezni, amelyen 1914-ben Eiszad basa harcolt. A jugoszláv kormány az albániai eseményekkai azembtn továbbra la a azlgoru semlegesség álláspontjára helyezkedik; ezen a ponton teljesan egyetért az olaaz kormánnyal, amellyel egyébként aürü érintkezésben áll.
Tirana, iunlui 12. (Éjfélkor érkezett telefonjelentér) Az albán nacionalistáknak a kormánnyal hónapok óta folytatott harca tegnap este véget ért és most már végleg a nacionalisták javira dőlt el. A régi kormány hivei külföldre menekültek. Tirana zástlódiszbe öltözötten várja a felkelőket, kikben az ország megmentőit látják Egyébként a városban rend és nyugalom uralkodik.
A Ház nyári szünete.
Budapest, junius 12. A nemzetgyűlés nyári szünete körül egyre bonyolultabb a helyzet. A mára tervezett pirtközl konferenciát nem ii tartották meg éa egyelőre a kormány nem szándékorik pártközi konferenciát tartani. Az Indemni táj vitáját már a legközelebbi üléseken megkezdik és majd a vita kialakulásától függ, hogy a kormány belemegy c a fővárosi javaslat szünet előtti tárgyalásiba. Egy bizonyos csupán, hogy a kormány jullus hó elaején okvetlenül nyári szabadságra küldi a nemzet-gyűlést\'*\'
A klsántánt konferenciája
Prága, junius 12 Jullus 7 és 8 án Prágában tudvalevően a klsántánt külügymlniazterel összejövetelt tartanak.
Magyar-osztrák kereskedelmi közeledés
Bécs, juolus 12. Az osztrák és msgyar kereskedelmi kamarák el nöki tanácsa ülést tartott, melyon az osztrák-magyar vámtarifa javaslattal foglalkoztak. Az a felfogáa alakult kl, hogy kívánatos volna, ha a két állam komoly tárgyaláso kat kezdene olyan Irányban, hogy egymással tarifa szerződéseket kös zenek és messzemenő kedvezmények ko\'ciönös biztosításával ál landóvá és bsrátságossá tegyék a két állam közti kereakedelml viszonyt. Állást foglaltak amellett, hogy a kiviteli, behozatali és egyéb kereskedelmi korlátozásoknak fokozatosan meg kell szűnniük.
A népszövetség pénzügyI bizottságának ülése
Genf, jun\'us 12. A Nomzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága delelőtt ülést tartott, melyen réizt-vottek dr. Grünberger és Keinböck miniszterek is és megbeszélték a szanálási kérdések egész komplexumát.
Az uj szerb választások
Belgrád, junius 1?. Pasics a jövő hét elején Waldeibs utazik. Ez alkalommal az uj miniszterek kinevezési okmányalt fogja előterjeszteni. A kabinetből négy miniszter válik ki. A közeljövőben kilrfák és októberbon valóazlnülcg meg Is tartják az uj választásokat.
A magyar-olasz pénzUgyl tárgyalások
Róma, junius 12. A ssjtó éléuken foglalkozik azokkal a tárgyalásokkal, amelyek a magyar kölciön ügyében Rómában folytak. A Cor-ilare itallano kiemeli, hogy Magyarország minden más országot megelőzve, először Olaszországgal tárgyalt a msgyar kölcsön elhelyezéséről. A megegyezés mindkét félre nézve Igen kielégítő.
A francia elnök-jalölő szavazás eredménye
Páris, junius 12 A baloldali pártok előzetes szavazásán, melyet a köztársaság elnökének előzetes je-löléso végett rendeztek, 475 képviselő és szenátor vett réazt. A kamara elnökéül 306 szavazattal Painlevét, a azenátus elnökévé 149 ezavazattal Doumerguet jelölték. Poincaré 1 azavazatot kapott.
ZALAI Kí. ZLoNY
1924. jualm 13.
Az OFB jóváhagyta a kanizsai házhelyrendező bizottság munkáját
Nagykanizsa, junlus 12
Ax O srágos Főldblrtokrendező Bíróiig m«gküldt« végzését a nagy kanizsai házhelyrendező bizottság elnökségének, a házhelyrendezés kapcsán létrejött egyezségek végre hajtására vonatkozólag.
Eszerint aa OFB elnöksége tudomásul veszi, hogy a házhelyhez juttatottak közül négyen részint lemondtak Igényükről, részint elhaláloztak, igy nz .zoknak juttatott parcellák felszabadulva, azokat mái jogos igénylőnek kell kiutalni.
Az ÖFB egy házhely Iránti ké relmet, mint arra érdemetlen kérvényét, viiszautasltott.
Egy házhely elköllözés folytán Is szabadon maradt. Erre vonatkozólag a hizbelyrendező bUottság elnöke fog javaslatot tenni az OFB hoz tekintetbe véve a már régebben beadott és eddig elintézetlen kér-vényeket.
Az OFB tudomásul veszi, hogy a kiutalt házhelyek birtokba bocsá-, tása a kellő alakiságok betsrtásá Vval megtörtént ; — jóváhagyja a házhelyhez juttatottak és a megváltást szenvedők közt a megvál tásl árra vonatkozó egyezaéget. Amennyiben peditf Nagykanizsa város közönsége és az uradalom közt nincs megegyezés, a házhely-rendeső bizottság elnöke megbízást kapott az érdekeltekkel való ujabb tárgyalások alapján határozatboza-talra.
Minthogy a házhelyrendezési el járás teljesen befejeződött, az OFB a tulajdonjog bekebelezésével s az ezzel kspesolatos vételár kifizetés és egyéb teendőkben való el járással megbízta Gombár Gyula ítélőtáblai bírót, a házhelyrendező bizottság elnökét, hogy ezek végrehajtásáról Ügyen jelentést az OFB elnökségéhez.
A katonazenekar ügye
A 6. h. gy. e. zenekarának jullus 1-én kell feloszlani, ha nem sikerül addig a fenntartását kieszközölni. Szerdai számunkban téves információ alapján kö öltük, hogy a zenekar kérte volna a város hozzá-
Iárulását. Ezzel szemben tény az, iogy az akciót a város vezeti és kérvénnyel fordul a honvédelmi minisztériumhoz, felajánlva a közgyűléstől megszavazandó nagyobb azubvenciót, ha a kormány engedélyezi a zenekar megmaradását. A város kérni fogja ugyanlly Irányban a vármegve támogatását is, as ezred tisztikara pedig szintén felajánlotta állandó hozzájárulását. Ugyancsak a társadalomban is megindult az akció, hogy megajánlásokkal tegyék lehetővé az akció sikerét. Ennok eredményeit lapunkban is közölni fogjuk, megjegyezve, hogy állandó, évről-évre történő és Igy a költségvetésbe felvehstŐ megajánlásoktól van szó. Nóvák János v. országgyűlési képviselő tegnap már évi 10 métermázsa buza értékét ajánlotta fel.
— Nyétl újdonságok, grena-dinok minden színben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú delelnek, llbertl batlsztok, nagy választékban érkeztek Stnger dlvatáruházába.
.JILÜ\'1, vé* n6i d»v»\'cikkekben legszolidabb kiszolgáld Schwarcz Dezső cégné!, Fö-ut &
A nagykanizsai Járás jegyxőegyesületének évi közgyűlése
A községi jegyző ne legyen kizárólag "BV ekteellntézö-oéMZit" — A közlgezgetás nehézségei - A Jegyxök }5Íé?i Intézményei— Orwégof és égyrfges l^jjjjjjlí^íf j ményt - Irányelvek ■ községi házteriésok rendezésénél
ket hozna a magyar népképviselet s azok végrehajtási utasításai ugy készülnének, hogy azokat végre la
Nagykanizsa. Juníus 12 (Sajit tudósítónktól)
A városháza kis tanáciterméban tartották rendes évi közgyűlésüket a nagyksnlzssi járás jegyzői, amelyen megjelent Győmörey litván járási fŐsiolgabiró és a Jegyzők Országos Egyesületének központi kiküldötte, Komoréciy J. Starzsin szky György, galamboki j?gy*ő, egyeaületi elnök megnyitván a gyűlést, vitéz Horváth Síndor hosszú völgyi körjegyzőt kéri fel a jegyző könyv vezetésére.
N tplrend előtt Győmörey István járási főszolgabíró rámutat » köz ségl jegyzők feladataira. A községi jegyző —■ mondotta — ne legyen kizárólag egy aktaelintéző gépezet, rendet éa figyelmet kell, hogy te remtsen a nép közölt. Meg kell értetnie, hogy a forrsdalml Idők elmultak éa az ország a teljes kon-szo\'idácló útjára tért M«jd egyes közigazgatási teendőkben folytatandó eljárást magyarázza, As elnöki jelentés
Vitéz Horváth Sándor ezután felolvasta az elnöki jelentést, melyből megtudjuk, hogy a mult évi közgyűlés határozatait végrehzjtot-ták. Nevezetesen Indítványt tettek az országos egyesületnek az alapszabályok oly irányú módosítására, hogy az járási képviseleti alapra fektessék. A belügyminiszterhez feliratot intéztek az államosítás tár gyában elfoglalt álláspontjának erő sltésére. A mult évi községi pótadó kivetés tárgyában tett jwaslatukat GyőmÖrey főbíró mint Indítványt a vármegyei közgyűlésen magáévá tette s az ügy a járási jegyzők óhajának megfelelően rendeztetett először Zslavármegyében, azután országoaan. Rámu\'.st az elnöki jelentés a pénzügyi adminisztráció túlságos nehézkességére, melyben némi könnyítés az adóknak aranykorona értékben való kivetése, azonban érthetetlennek tartják, miért nem lehet ezt a házadónál Is Igy kivetni, noha a házbérfizetés jelenleg aranyértékben történik. A házhaszonrészesedés negyedéven kénti ujabb kivetése is felesleges munkaterhet okoz. A közigazgatás nehézségei
Az adótörvények oly nehézséget okoznak, hogy majdnem minden köztartozást végrehajtás utján kell behajtani, ami a néppel érintkező jegyző Iránt bizalmatlanságot vált ki és rendkívül megnehezíti a vezetés megtartását. Különösen nagy nehézségeket okoz, hogy a vagyon-váltság kivetve és behajtva nem lett. Akik a jegyző tanácsára be-fizették, most, miután látják, hogy a be nem fizetőkre semmi hátrány-nyál nem jár annak bc nem flse-tése, a jegyzőt a nép azzal vádolja, hogy „becsapta" őket. Ugyanez áll azokra, akik éveken keresztül kibújtak a bortermelési adó ffzetéso alól. A kényszerkölcsönt a nép nagy részénél végrehajtás utján kell behajtani. A testnevelési törvény végrehajtása Is nehézségekbe ütközik, mert a nép azt hiszi, hogy csak ellenállni kell s akkor ■ törvény megszűnik.
EgyszerB törvényeket 1
Mindezen anomáliákat meg lehetne szüntetni, ha egyszerű törvénye-
lehessen hajtani. A háború és for radalmak alatt leromlott tekintélyt és tőrvénytiszteletet ciak ugy lehet vlsszsállitanl, ha minden tőrvény végrehajtható és vss következetességgel végre is hsjtják és a nép végre belátja azt, hogy minden renltenclából reá nézve ciak hátrány származik.
Végül megemlékezik a jelentés a szociáldemokratáknak a parlamentben tett jegyzőellenes támadásairól és azokat erélyesen visszautasította.
A rendkívüli gonddal és tárgyilagossággal felépített elnöki jelen-tésk, melyet ciak kivonatban közölhetünk, — nagy tetszéssel vették tudomásul.
A központi kiküldött előadása
Komoróczy központi kiküldött másfélórás előadásában Ismerteti az O szágos J-gyző Árvaház ügyét, beszámol annak működéséről, eredményéről, küzdelméről. Ma közel 300 jegyző özvegyét segélyezik és 67 jegyző árvájAt nevelik. Van két internátusa, leánynevelője, stb. stb„ melynek admlnlsztrálls kiadását a Jegyzők Kereskedelmi r. t. hozamából fedezik, Budapest J5xsef körút 40. számú székház 20 milliárd ko-rónát ér. Óriási lépéssel fejlődik a magyar jegyzőknek ezen áldásos Intézméove.
Szilvay Gyula klskomároml jegyző beterjeszti ezután az 1923. évi zárszámadást, majd rátérnak az 1924 — 25. évi költségvetés tárgyalására. A közgyűlés mindkettőt elfogadja. Az évi tagdijat 10 aranykoronában állapítják meg. Elhatározták, hogy ezután tavaszi és ősil közgyűlést tartanak.
Országos nyugdíjintézmény
Majd foglalkozik a közgyűlés a Biharmegyei Jegyzőegylot átiratával, mely a községi jegyzői nyugdíjintézmény országos és egységes rendezését kívánja, mely nyugdíjintézménybe a községi-, kör- és te gédjcgysőkön kívül felveendők lennének a községi mérnök, erdőtisst, állatorvos, számvevő, ellenőr, nyilvántartó, végrehajtó, Irodatlsxt, rendőrbiztos, községi irnok és a többi élethossziglan megválasztot községi közigazgatási alkalmazottak. — A közgyűlés ezt Is egyhangúlag magáévá tette.
A községi háztartások rendezését
Illetőleg c közgyűlés kimondotta, hogy felír a belügyi és pénzügyi kormányzathoz, melyben az 1924. évi IV. t. c. ben megadott felhatalmazásra hivatkozva — arra kérik a belügy éi pénzügyminisztert, hogy a községek háztartását rendeleti uton szabályozza addig, amig törvényhatósági uton intézkedés nem történik.
A háztartási reformnál irányelvül felhozzák — hogy minden község elsősorban háztartási szükségleteiről, alkalmazottainak fizetéséről önmaga tartozik gondoskodni. A költségvetési hiány elsősorban az \'átengedett állami jövedelmekből fedezendő, ha ezek sem lennének elegendők, akkor a község pótadót vethet kl. A pótadók százaléka korlátozva ne legyen. Helyeztessék
kilátásba azon községeknek, amelyekben a köiségl pótadó a domináló bevétel, hogy egyes alkalmazottak fizetésére államsegélyt fognak kapni, ha a kivetett pótadó tulaágosan terhes a község lakosságára. Hatalmaztaasanak fei a földmüvet jellegű községek arra, hogy a befolyt adókból október elsejéig oly összeget vehessenek Igénybe, amily összeg szükséges kiadásaik fedezésére.
Indítványozzák, hogy jegyzői f|. zetésl alap szrrveztessék, házadó-kivetés addig aranykoronában történjék.
Több beérkezett Indítvány letárgyalása után a közgyűlés 1 órakor véget ért.
Popovics Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetéről
A párisi 7emps munkatársa hozz-ssabb beszélgetést folytatott Po-povics Sándorral, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, aki részletesen nyilatkozott Magyarország jelenlegi gazdasági éa pénzügyi helyzetéről, valamint a jövőben megnyíló kilátásokról.
Az ország mostani válsága — mondotta — az állam szétdarabo-láaára és a forradalmakra vezethető vissza. Az újjászervezés mun« kája azonban — mondotta — már megkezdődött és ennek sikerében pillanatig sem lehet kételkedni. A korona küszöbön álló stabl\'izácló-jának valószínű következménye az lesz, hogy több Ipari és kereskedelmi vállalat eltűnik.
Ez a fordulat a létszámapssztás-aal együtt némileg csökkenteni fogja az ország fogyasztóképességét, de ez csak átmeneti helyzet lesz, jela a betegségből való felépülésnek. Megnyugtató, hogy az orazág termelőképessége egyre növekszik. A termelés főága a mezőgazdaság. Figyelembe kell azonban venni, hogy Oroszország ezen a téren a jövőben veszedaimes versennyel fe-nyeget, másrészt, hogy a modern állami berendezkedés nélkülözhetetlenné teszi az Iparosodáat. Éppen ezért Magyarország nem mondhat le iparának — különösen cukor-, gép- és malomiparának és részben tcz\'.illparának — fejlesztéséről.
A termelést tilő fogja segíteni, ha helyreállítják a kereskedelmi és közlekedési viszonyokat a szomszéd államokkal, eltüntetik a kereskedelmet korlátozó rendszabályokat és a Nemzeti Bink utján stabillsálják a koronát.
Popovics végül ismertette a bank alapszabályait, valamint az uj vámtarifát, msgjegyezvo, hogy ez utóbbi hasonlatosságot mutat a belga vámtarifajavaslatokkal.
- A Jól öltözködő ari és női világ figyelmébe! A FILIPP-kötőde (Szombathely, Széli Kálmánutca 6) harisnyái és zoknii a legértékesebb anyagból saját műhelyében készülnek. Előnyük, hogy saját anyagikból mindenkor fejel-hetŐk és javíthatók, Igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági viszonyokhoz mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— Perzsa, gobelin-, satén-^bécs I ágyterltőkészletetek és asztalteritőkből nagy raktárt tart és jutányos árban adja Slnger Józatf és Társa.
1924 junlg. 13.
NrRBK.
Róat. kath : P«J. AoUI. Prore.Uai: Tóbiís Iir.: Sti van II,
Motcorológlal Intézet
—--;clcn\'.éi« sr.riat zlv.Uroi esős
Idő virható, kéafibb böavlyadíasel.
Napirend: Cráai. S. 7 ís 0 órakor A hcidalbergl diákílat.\'
— Felvételi vlz.grík a fő gimnáziumban. A nagykanizsai
főgimnázium elaS osztályába a (elviteli vitagák juolui 26 én lati nck. jelentkezni lehat juolui 24 él 25 én délután fél 4 órától Igazgatónál.
— Nagykanizsa kölcaöne már útban Tan. Tegnap érkezett le a vároihoz a Magyar Altsláno. Hitelbank értesítése, hogy az 55.000 svájci frankot mér bekérte a genfi pénzintézettől ■ mihelyt az ö.szeg megérkezik, folyóaltanl fogják Nagykanizsa részére.
— Hlvatalvlisgálat a letenyel Jírísbiróaígnál. Dr. ESiy Szabó Jenő kurlál bíró, a nagykanizsai törvényszék .loöke, hlvatslvlzsgá-Istot tsrt a letenyel járásbíróságnál. „—A UatneT.líal felügyelő NagykaaluáD. Dr. Bohn Ferenc testnevelési felügyelő a minisztériumból ma Nagrkanlzsára érkezik, hogy az Itteni főgimnázium test nevelési ügyelt tanulmányozza.
— Rendőrőrezemet kérnek « temetőhöz. Állandó "a panasz, hogy a kanizsai köztemetőben vandál keiek pusztítják a sírokat. Alig kérdett tavaszodni, alig fl|. tették kl az első virágokat a sírokra, máris megjelentek a temc\'ő lelketlen fosztogatói a azóta minél azebb díszbe Igyekszik öltöztetni a kegye, let éa a termésiet a sírokat, annál nagyobb vandaliirouaaal vetik ri magukat a temető hiénái a sírokra. Me, mikor egy-egy alr felvlrágozáas százezrekbe karul, teljesen jogos n közönség kérelme, hogy állítsanak egy rendőrőrszemet a temető-kapu környékére la, aki kűlönöseo a kora reggeli és késő esti órákban vigyázzon a temető háborítatlan oyugalrnára Is,
— Kettős gyilkosáig Zala egaraiegen. h.oiváth Kálmán lalaegerazegl lakos neje, urától különválva, sógoránál lakolt. Férjétől nemlbajt kapott s csak két hete jött kl a kórházból. Tegnspelőtt este mint gyengélkedő, lógóra Petőfi utcai lakásán a verandán üldögélt, mikor hátulról, a kert felől belopózott sz ura. Rövid szóváltás után Horváth revolvert rántott a az asizonyt halántékon lőtte, majd maga ellen fordította a fegyvert éa főb$!ő?fe magát. Ai asszony azonnal meghalt, a férfit a kórházba szállították, ahol azóta Is halállal vívódik. A rendőriig, as ügyészség éa a hstóságl orvosok helyszíni saemláje után a hullát a hullaházba szállították s fel fogják boncolni; Az eljárás megindult.
— A Katolikus Legényegylet taggytllósa. Ma este (pénteken) r. Katolikus Legényegylet helyiségében taggyűlést tart, melyre az egyesület tagjslt ezúton Is meghívja az egylet Elnöksége.
— A rendőri btlntetőblró Ítéletei. Szönyi Sándor elsőfokú városi rendőri büntetőbiró tegnapi tárgyalásai alkalmával Miiéi Fe-rencné klakanlzaal zőldségáruit olő-váiárlásért 20.000, Killovics l.tvánt, mert a Katonaréten épltéil engedély nélkül építkezett 10.000 korona pénzbírság lefizetésére Ítélte.
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
A megyei csendörparancsnokság kettéosztása
Kanlttin vagy Kauthalyan lanna az agylk paranc»noki*a Nlnci r* kllitti, hogy a tarvak klvlTílra karoljanak "
Nagykanizsa, juniui 12 (Sajit tudósítónktól)
Vároiunkban már régebben elterjedt az ■ hír, hogy i jelenleg Zalaegerszegen székelő vármegyei csendőrparancsnokságot két részre osztva az egyiket Zelavármegyo egy másik városában fogják clhe lyezni.
Az utóbbi Időben megint különféle veriióban terjidtek el ezek a hírek s ki Igy, kl ugy terjeszti városszerte saját értesüléseit.
Tény az, hogy a vármegyei parancsnokság megosztására és áthelyezésére vonatkozó tervek megvannak. Zilamegyéaek nsgy kiterjedése van s igy a vármegyei parancsnokság túlságosan is nagy területnek képezi ilyen értelemben vett centrumát. Ez természetesen á gyors és felelősségteljes, nehéz munkában, amit a csendőrség végez, sok akadályt jelent. Épen ezért volt szó a megyei parancsnokság ketté osztásáról
Az uj parancsnokság székhelye Nagykanizsa leane, vagy Keszthely.
A tervek már Innen-onnan több mint egy esztendősek. Legutóbbi biztató Ígéret értelmében mult hónap végéig meg Is kellett volna történnie a mindenesetre célszerű újításnak. Mindmáig azonban nem történt semmi és nincs is kilátás arra, hogy egyelőre kivitelre is kerülhessen ■ sor.
Egyrészt a szanálási akciónak b takarékosság irányában felállított követelményei megakadályozzák az ilyen költség-többlettel járó fejlődést és széttagolódást, ami bár-
milyen egészséges lenne is Zala-megye közbizton,ágl állapotaira nézve, mégis akkora költséget je lentene, hogy a pénzügyminiszter ma úgysem járulna hozzá ezeknek a terveknek valóraváltásáhor.
Másrészt, ha más akadálya nem Is lenne, hol helyezőik el a szék-helyül kiszemelt városok valamelyikében az uj psrancinokságot ? Nagykanizsán a volt gimnáziumot vették tervbe annak idején. Csakhogy időkőzben magasabb kulturális érdekek követelményeképen azzal az épülettel a város azóta másképon diiponált. lelt belőle fémipari szakiskola. Kisebb helyre meg nem mehetne a parancsnokság gazdasági hivatalával, raktárai-val, egyéb hivatalos halylségelvel és ami a legmagoldhatatlanabb, 8—10 \'nős, családos csendőr-altiszttel.
Ugyanilyen kilátástalan e szem pontból a helyzet Keszthelyen le, ahol a csendőrUktanya jelenleg is a legszűköaebb viszonyok között bér helyiségekben talált elholye zést, melyek máris felmondás alatt vannak.
így tehit egyelőre, ső: jó időre ez a kérdéa nem lesz aktuilis Zalsmegyében, a vármegyei psrancs nokság s a zalai ciendórség egész szervezete marad ugy, ahogy volt eddig és mint minden Intézmény és minden magánember is, küzd tovább kitartással s az eljövendő jobb viszonyokba vetett bizalommal, hogy a kőz érdekelt szolgáló, fontos, nehéz feladatának továbbra (a mindenben meg tudjon felelni.
— Nem terjed már a sxáj-ás körömfájás. A Kiskanlzsán fellépett azáj- éa körömfájás már nem terjed tovább. A klskanizsai egész állomány átvészelt már. Az állatok még betegek, de ujabb megbetegedések már nem fordulnak elő. A nagykanizsai csordát megkímélte a betegség ezldeig. Felsősáncpusztát és Szabadhegy hegyközséget az alispán kivette az állategészségügyi zárlat alól. Az állatorvosi hivatal megtelte Intézkedéseit, hogy ezekről a helyekről kikerülő állatok ne kerülhessenek érintkezésbe a nagykanizsai állománnyal. Dr. WolJJ és dr. Kertész városi állatorvosok vasárnap mennek ki Klskanlzsára és állategész-ségügyl szemlét tartanak.
— A felaőrajkl lakol át a kanyaró járványra való tekintettel ■ vármegye alispánja bezárta.
— Felakasztotta magát. Hajmás István 24 éves hahótl lakos lakásán felakasztotta msgát. A megejtett csendőri nyomozás semmi olyan körülményt nem látott fennforogni, mely legkevesebb gyanúra adott volna okot. Dr. Hojer Ferenc járásorvos konstatálta, bogy boros állapotban önkívületben követte el tettét. Családja hozzátartozóival állítólagos rossz viszonyban élt s ez keserítette volna el életét s tettének okát ebben sejtik.
— 64 éves dlvntárnház. §in-ger József és Társa dlvatáruháza Nagykanizsa Erzsébet-tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Ma éa mindezt eata a Centrál kávéházban kaposvári Ba• báry Dezső zenekarával muzsikál.
— A aertéa pestla. Nagykanizsa sertés-tartó iakóaait most a sertés pestis réme fenyegeti. A zárlat változatlanul fennáll. A betegség még mindig terjed. Hivatalosan öt udvart jelentettek be, amelyikről megállapították a fertő-zöttaéget. Sokan vannak, akik nem Is merik bajelontenl, da még többen, akik minden jelentéktelen kis sertés-betegségnél megijednek és azt hiszik, hogy pestisben szenvednek állataik.
— Rsgsnhardt éa Raymann
lendamaaztok, női éa férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatisztok, slfo-nok, slfonbatlsztok mérsékelt árban Slnger dlvatáruházában szerezhetők be.
— „Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút í. szám.
— Mikor a kecske fára mászik, Glrba-gurba betűkből Össze-rótt jelentést adott be agylk mezőőr a minap a városházán. Elpanaszolja, hogy az egyik telektulajdonos a Katonaréten legelteti kecskéit, aztán odaköti őket a leendő utcavonalra kiültetett fákhoz. „A kecskék — írja a mezőőr jelentésében — Jelmásztak a fákra és összerongálták őket". Panaszolja még a mezőőr azt Is, bogy mikor a fáramászott kecskék tulajdonosát figyelmeztette, az nem tisztelve a hivatali tekintélyt, kapával ment neki és „agyon akarta vagdalni".
= Fflsxerkereakedők figyelmébe. A kiskereskedelmi árusítás részére 1924. é/l juaius 12-től kezdődő hatállyal érvényes legújabb Irányárjegyzék átvehető Rosonfeld Adolf Fial cégnél, Fő ut 4.¥
— F*!á«ylre apadt a katy.Sk -zárna Nagykanizsán. A városi
állatorvosi hivatalban elkészült «, ebadó köteles kutyák összeíráss. Eszerint városunk területén s bejelentett kutyák száma alig több négyszáznál. A mult években ei a szám állandóan nyo\'cszázon felül mozgott, mígnem 1922 ben az egy évnél tovább tartott veszettséf miatt a-kutya-létszámnak több mint felét az állatorvosi hivatal kilrttatta.
^ T K®rf1kPárl IoP°*t Horváth György rábahldvégl lakoa Körmenden egy kerékpárt lopott és azt Nagykutason Szmodics Dánlelnek eladta. A csendőrség letartóztatta.
— A kereskedők és Iparo-aok vagyon váltsága. Az OMKE
nagykanizsai kerülete a kö/etke zők közlésére kért fel bennünket : A szanálási törvény értelmében as Iparosok és kereskedők vagyon-váltságára vonatkozó Hegedűs féle törvény akként változott meg, hogy a vagyonváltság alapjául nem a* áruraktár, Illetve Iparvállalat 1920. december 31 I, hanem * 1923. év végén mutatkozott állaga és értéke szolgál. A vagyonváltság legkisebb kulcsa 10.000 aranykoronánál kisebb értékű vagyon-áll»g után V»Va. a legmagaaabb ku\'cs pedig 5,000.000 koronánál
nagyobb értékű vagyonállag után 10*/«- A vagyonváitságot az 1925. éa 1926. években nyofc egyenlő negyedévi részletben kell befizetni. A kivetésre, előírásra és beszedésre vonatkozó közelebbi szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel fogja megállapítani. Azok, akik a vagyonváltaágra 1922. évi december 31 lg önkéntea befizetést teljesítettek, a reájuk s Hegedűs-féle törvény szerint kivethető vagyonváltság azázszoros összegé/el, akik padig ily b.fizetést nem teljesítettek, a terhükre kivetett kény. sz\'rkőlcsőn 80% ának befizetésé-vei válthatják meg a vagyonvált-aágot, ha ebbeli szándékukat junius hó 15 ig írásban a pénzügyigazgatóságnál bejelentik. Aki tahát ezen kedvezményt Igénybe óhajtja venni, annak érdekében áll a bejelentést kellő időben teljesíteni. A bejelentés mintája a Fonclére Általános Biztosító Társulat Főügynőkségé-nél, Szigriszt irodájában, Fő ut 8. (Bazárudvarban) megtekinthető.
— A világhírű jó minőségű azövőpamut 3, 4, 5, 6, 8, 10 éa azövőcárna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vastagaágban, továbbá bordó és vöröafejtŐ kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Megmarad ax Ingyenes oktatás. A kultuszminiszter egy képviselő előtt, aki Interpellálni akart az ingyenes népoktatás megszüntetése miatt, ■ kővetkező nyilatkozatot tette:
— A kormány nem gondol arra, hogy az állami elemi Iskolákban megszüntesse az Ingyenes oktatást. Tehát a tandíjfizetés csak a felekezeti lakoláknál leaz kőtelező éa azok, akik a tandijat nem tudják megfizetni, az Ingyer.^s állami iskolába irathatják be gyermekeiket.
— A középiskolákat illetőleg csak annyi történt, hogy elrendeltük az Idén fizetett tandijak aranyparitásra való átszámítását.
— A Becsall csárdából a csendőrségre. Sándori György nagylengyel! cipész a zalaegerszegi Becssll csárdában mulatott. Két csendőr igazolásra szólította fal. Sándori gorombáskodni kezdett a csendőrökkel, mire megvasalva vitték be éa megindították az eljárást.
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlua 13.
— Gyllkoaaág Caatáron. Ka
vács Marion caatárl jómódú gaxda pünkörd Ml fin ••!« 11 óra tájban haxefelé ballagott a vendéglőből Utkőxben agy kapu alól valaki nekiugrott éa ugy fejbevágta, hogy a gaxda élettelenül terült el a 151-dön. Tegnap fogta el a ciendőraég a t.tteaeket Kotlád Pél éa Bíró Kálmán fiatal caalírl legények axo-mélyében.
—C owei coat- \'Ipa, wypa cord, Tutan Khemen trlkóeelyem ujdon-aágok nagy válaaitéka Slnger divat-áruháxában kapható.
— Trafik drágulja. A dohány-jövedék köipontl Igaigatóxága ju alua 15 tíl keidvea dohánynotnüek irat újból 50-100 aaáialékkal fel emeli. Külőnöien fog moat emelkedni a Hölgy, a Király, a Síim-fónla cigaretta, a Trabucco ailvar, valamint a doháoyneműek ára. A dohányjövedék eit ax ár.molést anal Indokolja, hogy t5bb dohány neműnek ax ára még nem érte el ax aranyparltiat, axonfalül a kai földi kőlciőo lörleaxtésére éx kamatainak fcdeiéaére egyik legfontoxabb blxtoalték a dobánynemúck ára.
— A péntakl mlnlaxtar tanáca alá karül ■ köztisztviselők flzetásamaláaa. Budapestről ja-lentik: A kőxtlutvlselök flxeléa-rendeléséről sxóló lervexet, mint már jelentettük, a negyedszer má dositott formájában Is elkésiült. A módosított tervexat ax L—V. flxe-téal oxitálybxn mintegy 40—50 ■xáxalékkxl ciölkeotetle ax első tervexetben előlráoyiolt flxetést, ax Igy rendclkeiéare illó öaaxegeket pedig xx alaóbb oaxtályok fuetáló-nek megjavltáaára fordította. Ax elad oaxtályban 600 aranykorona leax a flxetéa egy hónapra, a XI. oaxtályban prdlg 74 aranykorona. Ax aranyparltáaoa flxetéa életbe-léptetéaéről axóló rendelet, mint megírtuk, még junluaban megjelenik éa ju\'lua elaejín életbelép. Ax egéax tervexet különben a pénteki rendea heti mlnlsxtertanfci elé kerül le-tárgyaláxra.
— Tovríbbkópxö tanfolyam a papság réazére. A róm. kath. hittanárok éa hitoktatók egyeiülete a papaág réaxére továbbképxő tanfolyamot rendex junlua 24—26 kö-xött a kötpontl papnevelőben. Al
• előadasok Ideje naponta délelőtt 9-12 éi délután 3-5. Vidéklek elhelyexéséit Krywald Ottó elnök. I köx forduljanak (IX. Ferenc körút 10) junlua 20 lg.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Fülmentett vádlottak. Lo-páaaal vádolva kerültek a nagy-kanlxxal törvéoyaxék Fischer-bün-tetötanécaa elé Baláis Jóxatf, Kovács látván éa Kellermonn Mihály sxepetnekl lakosok, mert állítólag 1922. év április havában ax ablakon kereattül behatoltak f leischhakker Ferenc azepetnekl lakol axobíjéba éa onnét nagymcnnylaégü ruhaneműt eltulajdonítottak. Veiük együtt került a védloltak padjára Sípos Lajoané orgaxdaaág miatt, mert ax eltulajdonított tárgyakat — noha tudla, hogy lopis\'ból aiármaxnak —
értékealtette.
A kihallgatott tanuk vallomáll után > blróaág „em látta bablxo-nyitottnak hogy a vádlottak követték ,1 . vídb.ll cielekményt, nxért ojtod . hármst Mmentctle , vád é. kSv.(keI<nỄ| alól. Slpoané allan pedlj , k|r. a („ ,,
Hasznos Judni valók.
Legyek trtáaéra lejjebb háilsser a xövétkeró i 0.ix.kev,nluk kíl Uv4.Lo.lnyI finomra irílt felet, bor.ol ugySeeoo,! F«-cokorrat íi tejföllel. £rt a k.veWket aautén lapoi edényre lenjük él a ixobabao vagy konyhál-m több helyeo elhelyeaauk.
Jó háxt ax.ppan kéaxltáae. 4 kilo íiliajík, 10 liter fahamu, lug. 1 kilo leg-„íubb lugkí - «l a ora hoaaaatg lotj-looo, kövéréi kJaben egy Igen n.gy feiík-ban (illik. < Órai fóxés után 4 marik iot adunk bele, axial míg fó agy kii Ideig, ax-útin egy fen.kelleo faládába agy nlk. aiák-rongyoi tM.üok él abba • l°»
iieppeolíaatel b«leónlj k n.gy kanallaL 11 lug a felékben maiad, aaaat igen JÓ "tolni .Míioap reggel a megkemínyeJelt mppaot felvágjuk (■ jó nár.r helyre elteasxuk.
A tojáa dohoa axagának eltűnte, téac. Al a kellemetlen dohoi sxeg. n»ly • tojásból loksror siertcár.d. ugyss\'nlán aa a mesies mg Íj, melyet a mé-.aben olta-tolt lolis terjeiit, könoyiiiierrel ugy tüntetheti el, hogy a feltört tojái Urlalm.t U-nyílb. töltik e> níhioy órín ét u»y nagy-jik állni a levegóo. Aa Így iietlóiull tojás teljéién elvesili kellemetlen siegáL
Vlgyáixunk a fiatat horgonya övékénél. Gyakran megesik, hogy a fiatal burgonya költi! egypár olyao II van, amely nem v.tédl tevaixl krumpli, hanem a pincében tartolt burgonyának klcilráxolt, Ciioe-véix fattyuhajtáaa. Elek a vlienyöi, rossa laü aprö burgonyák egy .ixol.nm eevu márgot tartalmainak, mely a ixeiveaelbe ko-hilve megmérgeihett ait. A fiatat burgonyát tehát jól meg k.:l válogatni.
NOZGÚFÉNYKÉPSZIHHÍZ.
Uránia. Pénteken Vx8 9 órakor .Heidelbergl diákélet." Siom-haton \'/,8 éa 9 órakor, vaaárnap 5, 7 éa 9 órakor .Rikkancsleány dráma 5 felvonásban, föaxerepben a Monna V.nna fflaxereplöje: Lee Parry. Ax előadásokat exak felnőttek néxhetik meg.
Világ. Siombatoo \'1,8 ís 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Sh.rlock Holmes .A pokoltanyaEredeti amerikai detektív regény 8 felvonásban, Irta Conan Doyle.
A takaríkkorona árfolyamai
A Davlx.köxpoat kőill, togy a takarákkorona mai árfolyama 1JJ
papírkorona.
Kádársegédeket
feluzazeh
Kasza Rezső, Babácsa.
Zürichi sárlat i
Pirii 3135"00, Undoo K40 00, Ncwyork 5^8 00. Briiml 2616, MsUtod 2475-C 0, Holland l\\2 35, Bor-in 136,WI«n 8000 00. SoiU 405*00 Ptiga 1062 50, Budapait 61-50, Bukarait 24500, BalRiíd 672 50. N davlza-kSzj>ont hlviUlos árloly«B«l
Valuták
jiMoo *s«ol hot j)«froo-it}6oo SaokoJ ,6IO-I6SJ
Korona íieu 10JO IOS5 Doiiá/ ec6oo-gi;
PraKla Ir. B«l<a IraaS
Oaatr. bc*. trájd
47fc> <600
«1U0.4*«0 J 70-400 810 Cjs )tí0-4000
iaíto-ntl\'5 i j63o-i6ijo
HoUaoál il. UJOO-J430»
Oavlsfck
Ami<«4aaa ))l00-j4|00
Biin\'-J
Bskuaal
DrCaai 1
KopaoüUa
KriaatUala
Looáoe
Olaatccaatf
h.WyOf.
Páll Prá*a laifla
I04j-I0$j
jJj-400
4<40-4>ao 1)170-11400
IIIJO-II4O0 )e76oo-)P)fco
JOIO\'4000
Bmoo ««?oo i8jo líSj
«40-»)S tjSSOf4S>0
Il6&0-lt$l« Ij»j0-t6l)0
ElaörendU nagymalml
LISZT
olcsón vásárolható
VILLÁNYI ANTAL lisztüzlelében
Eötvöa-tér 20. sxám,
a Szentháromság szobor átellenébin.
(Saját tadóittóok t.l.fonj.lantiae)
Dáll masánforgalois, Lanyha
üxlettelen volt. Koaxtpénx \'/i%\'kal esett vlasxa.
Magyar Hitel 605-10, Oaxlrák Hitel 225, Haxii Bank 205, Keres kedelml bank 1330-40, Anjol Magyar 62, Földhitel 365-370, Pesti Haxai 4100-4110, Bud.pest Fővárosi 165, Moktár 210, S.lgó 600 95, Kaxxab 3550-575, Urlkányl 1150-170, Danublui 3450—500, Villamos 1650, Fegyver 1350, Rima 130. Scbllck 80. Cukor 3200, Georgia 550, Mexőhegyesi 270—75. Clnner 20, Sxalámi 110, öitermelő 265, Gumi 460, ltxó 650, Nova 170.
EatI magánforgalom. Irányzat üxlettelen. Ax árfolyamokban vál toxáa nem történt. Magyar Hitel 600, S.lgó 690, Rima 125, Kő.xén 3500, Cukor 3100. Pcati Haxii 4000—100, Ganx Danublui 3450, VIII.mos 1625-50, Kereakedalml 1275, Georgia 625, Sr.láml 102, Urlkányl 1100.
Nemesfémek. 1 koronás 6900 —7000, forintos 18000-18500, 5 koronéa 35900—36000, 10 koronáé 189000-190000, 20 koronáa 379000 —380000. A magyar korona külföldi hlvataloe Jegyxáael l
Devixa Valuta
Terménytőxade. Buxa tlxxavl-
dékl 76 kg o. 317500 -320000, 79 kg-os 325000-330000, egyébvidéki 76 kg os 312500-315000, 79 kg-os 320000-322500, roxa 270000-275000, takarmányárpa 290000— 300000, sörárps 315000- 335000, xab 320000-327500, tengeri 275000 —28COOO. korpa 230000- 235000.
Irányxat kezdetben Isnyha volt, xárlat felé axonban megjavult. Burában nagyobb áremelkedés nem
volt. Roxs kb. 5000 drágább. A többi cikk jól tartott.
Sertéaváaár. Felhajtottak 1600, eladatlanul vl.sismersdt 700. A vá-lár lanyha volt. I r. 25000-25500. Köxepea 24500, Könnyű 22000— 23500. Sxalonnáa lél.ertéa 28500-29500. Lehuxott hus 31000-33000 Sóxott II.Ionná 26000 —26500. Sxa lonna 27COO. Zalr 31500.
S-\'etatői axarkuxté: a tőaxcrkesxtö. Kiadó: Zrínyi Nyomda Résxv.-Tára. N.gykanlxsa
Aoróhirdetésak
Aprólilr«l«ité>a 10 t*6lg 0000 K, minden to-
T,»bbl ató ÖOO K. mluit«i> yulaialib liotllvnl
aacaUtt aió 1000 K. Alláit korcaOknak V3 arattalak krtlvpiinínj. Vasár* «a Oiinepnapo-kon sa niialtk felár.
BííS . Boilin . Pl iga .
. 4120 40 42 . . 305 I305 305 Newjroikban 11.50
Tanonc telik. Ctm a vaa. t* Mmipsri pll>lr ii adobut. AictCatcl f<!ví-
(tJ^UO • I|>*aag«p ívaledi W ö»»<« <l;(aar.»l. Blattal íiltf-WIHon) ölti\' is- <0
JóhiiU V,„tk. V„ »a\'.ö fta^latflulóiiak m acai llieláiMt fel-1 1 áSá
ttr » Doncol állát taal (elvta y-aica 15. Mte-Jlovlca Ml-

A vidék legkiliinóbb boiai m nJenkor a lag olcióbban bcszeroihetó palackozva
""Ki 3000 K-tdl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
Mixer* és csemoRekoresked4iéb«n Magyar utca 18. tt Telefon 469.
Legújabb borárjegyzék,
mely u*y minőiég, valamint olcsó árai iltal utolítbetetlen. Tlszla és szakszerű k«zeUsU I liter balaton-roeUékl becei cilromsirga kitüní tama u 9600 K, 1 liter 10Ü. évi poginyvirl la rizling 6000 K, I liter la burgundi fekete 8000 K. íötétvötüs 6000 K, 1 liter I« ilsling 5000 K. 1 liter bikavér* vöröi 4600 K, I liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
Ihltr, a.a.,1 I, „„nr.kUttl lltt.k 11.11.1.1.1,.
Sugár-ut 33 Telefon 2*10
Alkalmi vételi!
Fgy jókéiban levő
pult állvány <i jégszekrény >tb.
eladó. „i
Bóvebb felvilágositánal laolgát: a kla cukráaada. Deák-tár 1.
Szigriszt László
0. f. B. «UI et|* la»»tlaa fc píajkíkaía kSmtltl IrW*
ELADÓK:
Házak a város belterületén több emeletes, magán*, és tibb lakóval bíró házak, üzletházuk.
Ss6l6k a város határiban, Salamon mellett.
0 x I • I • k, rófós-, fűszer-, csemege-, vígycskereskodések, vendéglők.
Balatoni 100 holdas Jó birtok, szép lakással, épületekkel.
300 holdas birtok épületekkel, lakás-tal bét be adó.
Legjokb minőségű
czipőaruk
Utcai, sport és luxus hsiználstra:
Niltényi Sándor és Fia
50 éve fennálló cipőáruházábso,
Fő-uton, a város palotájában
méxsékelt áron kaphstók, raktáron és mérték után. 411
Postai ■ttrssddisrs kDlésés Sbhrt hilyuDnk.
• máj ctm ftlild irat kkssríljJk. Mérték hiányában sSy nlstscIpSt kérőnk.
Nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a félfűrdók készítése a
Margit fürdőmben
(v. Nemxatl fürdő)
Csongoiy-ut 10. sz alatt kezdetét vette. Szaksxuü kezelés létliak s külón nők részére
köpölyözés
és tyukszemvágás naponta. Nyitva minden nap reggel 6-tól oste 7-ig. A n, é. közönség szives pártfogását kéri
Böhm Jenö.
1*4__
Állandó, ásíssarQ és Ugyas
reklámozás minden gyári, kereskedelmi, ipari] vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az élfető elemo.
Hrgyan, hol és mikor hirdethető • legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható a
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
Budapast, VII., Erzsébet-körut 39
ahol kiváló szakértőiemmel, több mint I 26 év«s tapasztalattal, odaadó lelki-ismeio\'ességgel és páratlan pontos* \' sággal eszkuz6lnek hirdetéseket és reklámokat az ússzes budapesti, vidéki és külföldi lapokban é> naptárakban.
I naitséa«téstk és I Tilifoi I I t«ntz«uklngyinl | i.12í-5j:|
Nvomstott s Zrínyi Nyomda R.-T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofeobeck Károly).
63. évfolyam. 135. uám
Nagykanlzaa, 1924. junlui 14. Szombat
1000 korona
POLITIKAI NAPILAP
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
A köztisztviselők fizetése
A szanálási akció javábsn fol w. A népszövetségi főbiztos Gerfbrn megtette első jelentését. Kecsegtető reményekkel Indulunk a szanálásra előirányzott őt negyedév felé, de ugyanakkor egy olyan probléma Is felmerült, amelynek megoldásához előbb utóbb meg kell találni azt s kulcsot, amelyik közmegelégedést fog teremteni. Ez a kérdéa a tisztviselők fizatéarendezéaének ez ügye. A kormány a legjobb indulattal Igyekszik sz állam alkalmazottainak minden jogoa kívánságát kielégíteni, mert nagyon iól tudja, hogy magának » szanálási akciónak a sikere is nagymértékben függ attól, hogy minden táraadalmi osztály, az ország egyeteme, részesüljön a szanálás előnyeiben. A tisztviselő-kérdés végleges és gyökeres rende zése legfőbb problémája a kormánynak a es alól nemcsak, hogy nem Igyekszik kibújni, hanem minden lehetőt elkövet, hogy a rendelke-zéaére álló karetek között annak legjobban eleget tegyen. A kor mány keze azonban erősen mag van kötve azáltal, hogy egy fodrozott a mondhatjuk: nom minden tekintetben kielégítő ősszeg áll rendelkezésére, amlv«l az orazág^gáz-daaágl helyzetének szanálását záros határidőn belül keresztül kell vinnie. Ismeretes, hogy a külföldi köl-ciöntárgyalások megkezdésekor már a kormány egy 500 milliós aranykorona kölcsön engedélyezéeérc kérte a Népszövetség hozzájárulását. Ez az összeg elegendő lett volna arra, hogy abból nemcsak méltányos, de minden jogos Igényt kielégítő megoldást nyerhetett volna minden függő problémánk. A tiszt-vlselökérdés la. Sajnos, ennek sz Összegnek csak a fele áll rendelkezésünkre. Ml sem természetesebb, hogy a kormánv Is csak az összeg arányában gaz dálkodhal abból. He-tek óta tüzetes éa jóindulatu tárgyalások folynak s kormány kebelében, hogy a tisztviselői illetményeket a lehetőség szerint emelje, mert eltekintve a kormány jóindu latétól, az ország vitális érdeke az, hogy ez s kérdés egyazer a mindenkorra megoldást nyerjen. Azok a messzemenő igények azonban, amelyek az állammal azemben tá-maazttattak a legközelebbi Időkben, teljes klelégüléat- nem nyerhetnek, caak akkor, amikor a azanálásl akció befejezést nyer, amikor is s tisztviselők Illetményei automatikusan felemelkednek a kivánt nívóra. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tisztviselők problémája nemcsak a magyar nemzet kérdése, hanem a többi vesztes államok megoldatlan kérdése Is. Még a normális békeévekben la nagy gondot okozott
az államnak, hogy a tlaztviaelők fizetését a kívánságok és az életszükségletek arányában tartsa ni vón. Ma forradalmak és vesztett háború utáo lezüllött gazdasági helyzetben élünk a képtelenség a kívánságokat olyan mértékben ki elégíteni, mint ahogy azok, tagid-hatatlanul teljea joggal támasztatnak. Magyarorazágnak egyebekben la tulaágossn sok a tisztviselője,
m«rt ez a megcsonkított kis ország kénytelen ellátni a háromszor akkora történelmi Magyarország tisztviselői karát. A tisztvlielők anyagi helyzetének kielégítő biztosítására a kormány mégis mindsnt m-gtesz. Az országrs kemény két esztendő vár, amig a szanálás lebonyolódik. De ezalatt az Idő alatt ez a sokat azenwdstt osztály la meg fogja találni jobb aoraát.
Doumergue a francia köztársaság elnöke
Paris, junius 13. Versaillesben a kongresszus az első szavazás alkalmával Doumerguet, a szenátus elnökét választotta meg a francia köztársaság elnökének.
A nemzetgyűlés ma is a kisiparosok segítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta
Budapest, junius 13. A nemzetgyűlés ülését tizenegy óra előtt nyitotta mog Szcilovszky Béla elnök.
Folytatólagosan tárgyaljak az Ipa-roaok Országos Központi Szövetkezetéről sióló törvényjavaslatot.
A nemzetgyűlés elutaaitotts F*r-kaa Józsefnek azt az Indítványát, hogy a javaslatban foglalt kedvezményeket terjesszék ki azokra az altruista ipari szövetkezetekre is, amelyek az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének nem lesznek tegjal.
Ezután több szakaszt módosítás nélkül elfogadtak. A 16. azakaaz-nál Farkas István az elienőrzésro hívta fol a figyelmet. Javasolja, mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a szövetkezet üzleteket nem köthet és vállalkozásokat nem folytathat. A nemzetgyűlés a javaalatot elveti.
A 17. szakasznál Farkas litván az Igazgatóság ösazetétele ellen szólal fel. Ez az ösazetétel nem azolgálja a szövetkezet érdekelt, hanem a párturalmat. Sehol a világon nincs rá példa, hogy az állam igy beavatkozzék egy szövetkezet ügyeibe. Miért van arra szük-ség, hogy az államfő nevezze kl a szövetkezet elnökét ? A klnvezésért nem a tehetségesek fognak verekedni, hanem a kedves emberek és s»ok, akik politikai szolgálatot tettek. Stmml célje nincs, hogy az államfőt ebbe belevonják.
Relsloger Ferenc felazólalása után Walko Lajos kereskedelmi miniszter állt fel azóláara : A szakasz tárgyalásánál abból kell kiindulni, hogy az államklncatár jelentékeny összaggel járul hozzá a szövetkezet megalakltáeához. A kormánynak tehát azükaége van arra, hogy befolyáat biztosítson magának, ugyanarra a mintára, ahogy az más altrulsztlkus szövetkezeteknél szo kázos. Az, hogy az elnököt az államfő nevezi kl, arra azolgál, hogy
ennek ez elnöknek tekintélyt éa súlyt adjon.
A Ház ■ többi szakaszokat vita nélkül változatlanul fogadja el. Etzel a nemzetgyűlés részlegeiben Is elfogadta a javaalatot. Ezután áttérnek a vámjogról szóló törvényjavaslat tárgyalásira. Eőrffy Imre előadó ismrrteti a javaslatot éa kéri e\'fogadását.
Áttérnek a javaslat tárgyaláaára. Bortos Andor a javallatot öröm mel fogadja el.
TÖbbok hozzászólása után elhatározzák, hogy a legközelebbi ülést kedden délelőtt tartják meg.
A kereskedelmi konferencia magyar csoportjának ülése
Budapest, junius 13. A nemzetközi parlamentáris kereskedelmi konftrancia magyar csoportja hegyeshalmy Lajos elnökléaével ülést tartott a képviselőházban. Alelnöknek Sándor Pál nemzetgyűlési képviselőt választották mef. Elhstározták, hogy a brűssell konferencián Hegueshalmy L«jos, Beck Lajos, Biró Pál, Farkas Tibor, Görgey István, Hajós Kálmán, gróf Hoyos Miksa, Mózer Ernő éa Szent Pály István vesznek résrt és jövő pénteken indulnak el Brüsazelbe.
Pusztító vihar Herceghalom és Torbágy között
Htrceghalom, junius 13. Dílután a vihar hatalmas pusztítást végzett Herceghalom és Blatorbágy kőzött ugy, hogy a vaiutl forgtlom Is fennakadt. Torbágyon az állomás-épület és egy raktár tetejét levitte a vihar, utóbbiqál 3 ember megsebesült. Három munkáslakáiul szolgáló vaautl kociit felbontott s szél. A határban éa a vonalon hatalmas fákat csavart kl az orkán gyökerestől. Segély vonatokkal l1/, órai kéréssel sikerült a közlekedés zavartalanságát biztosítani.
"n«1»l*»l ara H»y kára sooee koroaa. rom bóra OOOOO korona.
flz albán felkelés célja
Belgrád, junlui 13. Debarbil je-lentik: Fon Noll, . v.lon.i Idelg-1.0el kormány elnöke kijelentett., hogy ■ felkeli, cílj. ax illegitim csapatok lefegyverezte, ■ rend helyreállítás., az alkotmáay szabadság biztosítás., . nemzet felszabadítása • faud.llzmus r.bsigából éa a bűnözők megbüntetése,
Jugoszlávia és sz uj albán kormány
Belgrád, juolui 13 Nincsics külügyminiszter kljelent.lt-, hogy ai SHS klrályiág magatartása az uj albánkormáonyal szemben ugyanaz, rriat volt az előzővel, amíg nem ad okot arra, hogy a jugoszláv állam ezt az álláspontot megváltoztassa.
Az amerikai elnökválasztás
Cleveland, junius 13 Lowdeo, volt kormácvzót a republikánus konvent az Egyesült Államok alelnöki állására jelölte, Lowden azonban nem fogadta el a jelölés\'. — Dawest az alelnöki állásra jelölték.
Angol-orosz tárgyalások
London, junius 13. Oroaz forrásból azármazó jegyzék megcáfolja azt a híresztelést, hogy Lltvlnov azért jött Londonba, hogy átvegye az orosz deleg/cló vezetését. Tény azonb>n, hogy megérkezése óta as angol oroaz tárgyalások Ismét folyamatba jutottak. A külügyminisztériumban trgosp Is tárgyalások folytak a háború előtti adósságokról. Hlr szerint Lltvlnov az uj francia kormány megalakulása után Párlaba szándékozik menni, hogy ott la útját egyengesse a tárgyalások megindításának.
Az amerikaiak menekülése Japánból
Washington, junius 13. Jspánor-azágból érkezett drótnélküli távirat azerint az amerikai polgárok nagy-azámmal hrgyják el a szigetországot. Minden oldalról sok nehézséget gördítenek útjukba éa attól tartanak, hogy zavargásokra Is sor kerülhet.
Harc Mongolországért
London, junlui 13. A Reuteriroda jelentése szerint mukdenl ma-gánértesülések ugy hangzanak, hogy Tsang Tso Ling tábornagy folytatja fársdozásslt, hogy Mongolországot hatalmába kerltae. A táborszernagy a szovjetkor mán ynál azt akarja keresztülvinni, hogy a szovjetkormány as elértéktelenedett Romancw bankjegyeket aranyérték-beu vegye át. Mukdenben Taang-Tso Llng és Vu Del Fü közötti fe-szültség kiéleződését várják, ami a klnal-orois egyezmény gyengítését jelentené.
ZAHI ZLoNY
Junius 30-án megszűnik a kanizsai szemkórház
Nagvkanlz.a, -untul 13 (S.Ját todWtéaktMj N.gyk.nizia, « népjóléti Intézményekben egyébként la szegény vátoi, egy llyaa intézménnyel iámét iz.gényebb If.z.
A népjóléti minisztériumból t\'g nap hideg, .zük.z.vu par.eci er-V.r.tt, hogy a kanizsai szemKÓr ház gondnoka e hó 15 én mondjon jel az összes személuzetne1\', mert a siemkárház junius 30 án megszűnik. Így hetiroxott Budapeaten a ml nlsztertanács. Ea N.gykenlzaának nem mered egyéb, mint arooioru >n be\'e nyugodni a kérlel hetetlen ténybe A „szenáláe- eivlazl a azemkór-házat. Takarékoakodni kell sregény, megtépázott msgfsr hazánknak. Éa a nagykanizsai eaemkójhiz ál dozatául eactt a takarékoiaágnsk.
A katonai barakk kórházbaD nyert elhelyezést a hanizaai azfmkőrhár. Büszkék le voltunk rá. mert ország szerte iá hire volt. Nemcsak Z .la megye szem betege! áldották működését, hanem Bud.p-st álhsgyi sával Sopronból is voltak botegei. Sokan keresték fel » környe\'S me gyékböl és megszállott t-rulottöl Ir. Különösen Murakötból, a tra cbotna föfíatkéböl jöttek aokan éa mindannyian gyógyulcat találtak Nagyk.rtlz.áo,
T Ijes felkészültséggel dolgo^ll a ml azemkótházunk. A legkénye-
sebb hályog műtétekkel sem kellatt Budapestre vinni a betegeket.
A Duuáolul nagyobb városai bsn, Kepozvérott, Stombilhely.n, Körmenden, a Muraközben Ciák t -rnyán éa Perlakon vannak izem kórházak. Csak Nagykinizaán vált fdealoge.ié e< a népjóléti Intés mény. Csak Nigykanliaán menjo. nek az ápolásra szoruló, gyógyulást váró vakok, trschomások és egyéb ázom botegek a szélróaaa minden Irányába. Mert Kanlzaáo, .hol sem a kózkórbáz nem gon-dnskodhatlk" speciális srem kezelés >61, már a hely azök volta miatt sem; ahol a város sem gondolhat egyéb kiadásai miatt a szemkór híz átvételére a ahol az állam Is feleslegesnek Itéll azt — ott Igazán nincs hátra egyéb, mlntbog megnyugodjunk a változhatatlan éa kiaéreijük meg elhinni m ajk le, hogy nlnci llyeamlre azü tcsége Nagykanizsának.
Megkíséreljük — de elhinni, elvül vallani nom tudjuk aoha. Szomorú tény, hogy Nagykanizsa egyik legértékesebb kincsét veszítette el, egyik legnagyobb büatketége tűnik a semmibe junlui 30 án. Mert a ránk parancsolt, trianoni pecsét tel ráokeröazvkolt takarékoséig népjóléti Intézményeink vliazafej-l-.sztéaével, mondjuk Így, divatosaní .leépítésével" kezdődik.
2____
Megakad a nagykanizsai szabó-ipar
Nagykanizsa, juoius 13 A nagykanizsai szabó-iparosok nemrégiben megalakították itteni termelő a»övelkezetük«t. A szövet kezet mindjárt Intanziv munkába s kezdett, hogy szövetkezeti ala poa dolgozva a város közönségének érdekelt Is szolgálhassa, amellett, hogy az együttdolgozás révén előmozdítsa a szabó ipar fejlődé-sét Is.
A szőv \'.kezet nemrégiben 2500 kll vg .mai psmut-, 1500 kilogramm gyapjuárura kért behozatali enge délyt. Nsgykanízsán ugyanis mintegy 20 magysrszabő van, akik konfekciós áruval váaárokra Is járnak s ezek maguk havonként több mlot 3000 kilogramm pamutárut dolgoznak fel. Ez a szám nem o|yan nagy, ha meggondoljuk, hogy egy míter psmutazővet körülbelül eyg kilogramm sulyu.
Ebből a legkelendőbb árubői 2500 kilogramm helyett 200 kilo grammra kapott a szövetkezet behozatali engedélyt. Ebből egy-egy azabómühelynek alig jut több egy hónapra 10 méternél. Ilyen kontln-gena mellett pedig Ipart fenntar tani aligha lehet.
A 65 német éa 30 nŐl szabó pe dig az 1500 kilogramm gyapjuszö vet helyett kapott 50 kilogrammot. Ebből kapnak m\'g az egyéb aiö vtttel dolgozó iparágak is
A szabó ipsrosok egyelőié ciak annyit szeretnének kivívni, hogy kapjanak olyan mennyiségű árura behozatali engedélyt, mint ameny nyit a kereskedők kspnsk, mert Ilyen körülmények közt nem tud nak versenyképes árut a piacra vetui a azt nemetak az ipsroa ainyli meg, de m g kell, hogy érezze a város egész közönsége Is.
Kanizsai diákok sikerei
A cserkészetben uj munkatér nyílott diákjaink ambic\'ója számira és egyultal uj Indltisokat kaptak belőle. Lelkük mélyén szunnyadó képességek ébredtek öntudatra ■> fejlődtek ki rajzban, kézimunkában, Irodalomban, költészetben, gyakorlati és teehoikai ügyességekben, természetismeretben és lelki flno múlásban.
Nem vehetjük most sorra a cserkészet révén elért konkrét eredményeket és hatásokat, csA utalunk pl. a kiállításokra, ahol több ere dall és ügyes munkával szerepeltek Ifjalnk, sőt az I. országos cserkász-klállitáson (1922. május) a felküldött tárgyak után dicsérő oklevelet nyert a fŐglmn. cserkészcsapata.
A mólt nyáron a ciapat külföldi táborozást Is végzett s főkép Grácz és vidékén „cserkészett". Nem hoztak szégyent Itt sem a magyar aévre, vagy a cierkészbecsületra, sőt a távozáskor azt mondo.ta a felügyelésükkel megbízott városi tanácsos, hogy cserkészeink mag-Ismeréséből Is csak megerősödött abban a véleményében, hogy a ma-2T*r gyerekak „brave Kinder".
A Magyar Turlata Egyesület f. évi február közepén pályázatot hirdetett a hó végéig beküldendő turista útleírásra. Az egyesület alelnöke, olvasva a Magyar Cserkészben a kanizsai diákok ausztriai turista útjáról, külön l« felszólította J» parsocinoksagot pályamunka bc küldésire. Kit tanuló el 1. készl tette dolgozatát, melyeknek elbirá-láaa után a napokban a kővetkező leveM V*p., * c,.,p,t parancsnokai
,Mí yen llsstelt Tanát Ur 1 A t. é. február W án kelt bocses tovelező-Ispja kapcsán beküldött 2 drb. pályainunkAt megkaptam, át is tanulmányoztam. Sajnos, nen^ adtuttuok »z idén elég időt at ifjúságnak a pályamunkák nyélbeütésére, ezéit as idén sajnos, csak 7 pályamű érkozett be. Vinont azonban nagy örömmel közlöm, Ugy sejtelmem nem csalt. A pálmát a nagykanl-ssal piaristák növendékei vitték el A Nagykanizsáról beküldött 2 pályamű a legjobb és pedig valamennyi közül kiemelkedik az V.U gymnsiisU munkája (stersője: Bogyal T.más V. o. t.) Ex teljes írói készséggel meglit pályamű I Határozott tehetsége van a festészetre is, legalább a szöveg közé rajtolt illusztrációi igen jók, ugy mint a ssóveg, ugy az illusztrációk is jellemző erejűek (Zárjai közt megjegyzem, hogy a mű annyira jó, hogy síig tudom elhzritani meg.mtól a gondolatot, hogy talán e*y k,\'» segítségben is részesült.) Oly írói készség nyilvánul meg benne, hogy egy V. gymnaslstától, ha bármily tehetséges is, aüg tudnék ily bef.jezet-ten jó munkát elvárni. Ezt azonban csak bizalmasan említem magunk kötött, mert lehel elvégre at is, hogy a flu sejitséjet nem kapóit. (Sem tanári, aem szülői segítségben nem részesült!; De akár Így, aki* ugy, mindenesetre nagyon tehetséges iíju lehel, skl a turista icodalom terén nagy-nagy reményekre jogosít. És mert illuittrációl Is kilüníek, et at alsó ltju, helyesebben at első egyén, akinek a Turisták La ja sterkosittsét nyu godt lélekkel át tudnám adni, es ac egyet-leo, akinek a felfogása, Írót és rajsolói készsége olyan, mely az én felfogásommal teljesen egyezik. Ma ilyen utódot sajnos nem ismerek, pedig ha volna, már szívesen átengedném. Kár, hogy Bogyay Tamás még oly flatal.
A mésodUc dijat a nagykanizsaiak VII. o. növendéke: Szűcs Láizló nyerte el, kínok munkája szintén érdemes dolgozat és tőle is sok szépet várhatunk.
A két nagykanitsw piarista növendék In-teliigen iája Jóval túlhaladja többi pályázóét.
Azt méltóztatott egy kitérő levelezőlapon jelezni, hogy még egy-két flu dolgozik, ezek nem értek rá megitni, de azért ezeket is be méltóztatnak utólag küldeni. Ha ezek e.készülőének dolgozataikkal, méltóztassék csak azokat is beküldetoi velők, legrosszabb esetben eltesszük az őssi pályázatokra.
Tisztelettel kérem N.gyságod.1, méltóz-tissék a most itt közölt eredményt a fiukkal közölni. A pályadíjat a titkár fogja megküldeni, amennyiben 14 nap alatt nem érnének oda, kérem atokat a M. T. E, titkáránál (Kadványl Károly) megsürgetni.
Végezetül már most előre kérem Nagyságodat, hogyha a cserkészek a nyáron valami jobb utat tennének mag, méltóztassék oda hatni, hogy azt tegyék papírra kellő időben, ruert az ősstel a pályázatot, — mint minden évben — ugy ez évben Is kihirdetjük,
Szerencsét kívánok (Jraságodnak a két növendék, — különösen Bogyay Tamás sikeréhez. Vegtelen örömmel tölt cl, hogy a pálnút az én mestereim — at ált-lam ra-jongóan szeretett piaristák növendékei vitték e!. .V.iiiJ a kettő jeles ftu mind a két munka közölve lett a Turisták Lapjában, Illusztrálva. Mély tisztelettel Déry József, a M. T. E. alelnöke és a Turisták Lspja sser-kesstője*.
Bizsunk abban, hogy Ifjalnk ambíciója nem fog allanyhulnl a jövőben sem, hanem az elért eredményekből buzdítást, ösztönzést merítve, még több és még szebb eredményeket fognak elérni váro-suak dicsőségére és a haza javára, mely elvárja minden gyermekétől, hogy mladen erejét megfeszítve legszebb tehotségüket hozzák a haza oltárára.
Keresztülrobogott a vonat egy kanizsai lányon
Nagykantzaa, junius 13 (Saját tudósítónktól)
Csütörtökön délután 2 óra 50 perckor Nagyréc»e állomás közeiébon a Budapest—Nagykanlzsa-i vonat elé vetette magát egy nagykanizsai fiatal leány.
A mozdonyvezető látta, hogy egy 19 évesnek látssó, jól öltözött leány sétál a vágányok mellett, majd mikor a voaat már egészen közel volt, gyorsan keresztet vetett és á sínek közé dobta magát. A mozdonyvezető áronnál fékezett, azonban mire a vonat meg tudott állni, már a mozdony és tizenegy kocsi átrobogott a leányon.
A vonatkísérő, szomélyzet és az utasok legnagyobb meglepetésére a leányt a legkisebb sérülés nélkül segítették kl a ker-kek közül. — Ugyanis fejjel a mozdony falé, a alnek hosszában vetette magát a vágányok közé, ugy, hegy még a ruháját aem tudták elkapni a kerekek.
A leányt azután hazavitték szüleihez. Meggondolatlan, de rlka szerencsével sikerült tettének oka ezidclg ismeretlen,
1924. junius 14.
HÍREK.
Bünjel-árverés
A nagykanizsai királyi ügyészség hivatalos helyiségében mi délelőtt 10 órakor as elkobzott bűnjeleket nyilvános árverésen eladják.
Eladják a sokféle ősszegyülem-lelt holmit, amihez mindegyikhez bün, szenny, talán vér is tapad.
Pénzen váltott jog azerint uj gazdája leaz a ki tudja, milyen körülmények kő*>, ki tudja, kitől lopott dolgoknak, az erőszakra, talán ismerős ombertársunk meggyilkolására szánt szerszámoknak, amiket a blrtelsn harag, as elve-tamültség, sokáig titkolt bosszúvágy vagy engesztelhetetlen gyűlölet adott régi gazdáik kezébe. Most aztán pénzt, veritékesen szerzett, megdolgozott pénzt adnak értük, a bűnjelekért.
Különös, szomorú árverés ez. A bűnnek, az tmbeti gonoszaágnak, az állati erőaebb jogának kiáltó bizonyíték*. Egyúttal pedig bizonyítéka annak, hogy még a véges emberi jog Ítélete alól sem alkerült kibújoiuk azoknak, akik valamikor ezekkel a azerazámokkal, nzekkel a bűnben sterxett dolgokkal indultak hsreba törvények ellen, embertársaik ellen.
Moat gazdát caerálnek a bűnjelek. Más-más embereké lesz mind. Kl tudja hány kézen mennek ma* gint keresztül ? Es a végén kl tudja, hány közülük újra visszakerül valamikor valamelyik ügyészség bűnjel raktárába . . .
Circulus vitiosut . . . Mint as élet . . . Mint a halál . . .
Mint minden . . . (6/)
Róm. kath.: N. Vazul ea. Protestáns: Vazal. Izr.: Szivan 12. S. N.
Meteorológiai Intézőt jelentése szerint zivataros esős idő várható, később hőiülyedéssel.
Napirend: Uránia \'/,<? é* 9 órakor .Rikkancsleány\'. Világ mozgó és 9 órakor ,A pokoltanya*.
— Református Utentiaatalet.
A református egyházközség vezetősége kö»hrré teszi, hogy a postás altisztek zászlószentelés! ünnepélyére való. tekintettel 15 án, vasárnap délelőtt az Istentisztelet 9 órakor kezdődik a ref. Imaházban. (Batthyány u. 16. sr.)
— Szombathely polgármester* kormányfőtanácaoa. A
kormányzó a miniszterelnök elő-torjesztés&re Kiskos István szombathelyi polgármesternek a közélet terén szerzett kiváló érdemei elis-moréséül a kormányfőtanácsosi elmet adományozta.
—. EakOvö. Hollós Ferenc és WeUzfcld Nusl folyó hó 15 én d. u. 6 órakor tartják esküvőjüket a helybeli isr. templomban.
— Polgáriata leányok látó gatása vároaunu gyáraiban* A nagykanlzaal állami polgári leányiskola két III. oiztálya Szakonyi Géza, Szakonyi Gázáné éa Kctting Ferencné vezetésével tegnapelőtt délután meglátogatták tanulmány céljából a sörgyárat, kenyérgyárat és a \'pólká végy árat.
— "A zalai jégkárok bejelentése 30—40 községből már megtörtént. A pénzügy igaigalóság tói blzottaág szállt ki\' a bejelentett károk felülvizsgálatára.
— 64 évea dlvat^raháx. Sláger József és Társa dlvatáruháza Nagykanizsa Erzsébet tér, Központ ezálló épület megbízható bevásárlási forrás.
14
ZíLAl KÖZLÖNY
Leányiskolát Nagykanizsának
T6th Ferenc (Második kösUméoy)
A leány polgár iskolai tanulók szüleinek társadalmi állása Nagykanizsán:
Foglalkozás Őstermelő Iparos Kereskedő Közalkalmazott Egyéb főleg nyu^d)
Vagyis l1/, évtizeden át az ősz-szes szőlők 85°/o•» Iparos, kereskedő és közalkalmazott. Ez a három társadalmi állás nélkülözi tehát legjobban a polgári leányiskolát. Ám ugyanezen három társadalmi állásbali szülők ma már egyéb nevelést is óhsjtanak gyermekeiknek nyújtani.
Cscngeri és Eötvös, a középosztály számára s csak az általánoa műveltség nyujtáaára tervezték a polgári iskolát, az élet azonban mást Is kíván.
Ma különösen érvényes a „Non scholae, sed vitae" dlscimus elve. Nemcsak, hogy kanlzaai Iparosaink, kereskedőink, de tcrméazeteaen a közalkalmazottak gyermekei Is, sőt kifejezetten a leánygyermekek egy résut a magasabb szellemi szükségletből kifolyólag, de meg, sajnoa az élet harcaitól követelőn, nagyobb minősítésre is törekszenek, mint amit a leánypolgári iskola adhat.
Nagykanizsán különösen az dom borodik ki a leánypolgári iskolai statisztikából, hogy a köztisztviselők mellett főleg a kereskedő társadalom van legjobban képviselve a szülök között. (1922/23 ban 169 a 417 bői )
S főleg ez a társadalmi réteg az
19 !0—II 1916—17 1917—18 1921—22 1922—23
6 12 8 14 7
49 73 VI 94 110
89 IU4 120 16* 169
56 Ti 66 78 81
3J 36 36 36 60
is0 302 321 378 417
i, kereskedő és közalkalmazott együtt: 328
193 254 277 360
Nagykanizsán, amely nem elégszik meg csak a leánypolgárival.
Mig talán a köztisztviselőknél nemcsak az élet nrhézaégeinek kényszere, de gyermekeikkel már a velük született szellemi szükséglet érzete, addig a kereskedelmi világnál ■ magasabb képesítés utáni vágya a magasabb fokú leányiskola. (Itt ép helyes e kifejezés „magasabb*, főkép a német középiskolai rendszer értelmében, ahol „Höhere Lehranstalten" a nevük.)
Miért ne elégítené ki tehát egy ily intézmény Nagykanizsa r. t. városa területén élő minden társadalmi rétegének szellemi szükség letelt ?
S vtjjoa s polgár 1 leányiskols nem kerül-e ezáltal egészségesebb fejlődési mederbe? Nemcsak, hogy a rettenetes túlzsúfoltságtól szabadulna, de az eredeti rendeltetésének Is jobban megfelelno.
Azonban h> segíteni akarunk, tökéletes munkát kell, hogy végezzünk. Teremtsünk kerek egész nevelési .kompleksaumot. A leányközépiskola a nevelés egységessége és folytonossága szempontjából egy oly Intézettel oldható meg legldeá-llsabban, melynek komplekszumá-ban az első foktól a legfelsőbbig minden megtalálható. (Folyt, köv.)
1924. junius 14._
— Órl«al vihar Kaposvárott. Tegnap délután egy óra tizenöt perctől két óráig Kaposvár és környéke felett ótiásl vlhsr vonult keresztül s mintegy 10 percig dió és tojás nagyaágu jégeső puaztitott. A jégzápor a nyugatra n*;ő ablakokat mind beverte. A Kaposvár tói nyugatra eső helyekről — a telefonvezetékek megrongálódása miatt — eddig még aemmiféle ja fentés nem érkezett.
— Dalos verseny. A Zrínyi Irodalmi Körtől rendezett dalos-verseny szép sikerrel biztat. Ujab ban vegyeakarok is jelentke-ték, igy pl. a „Zalaegerszegi Egyhá\'i Ének- éa Zeneegyesület", mely 26 taggal (17 hölgy, 9 férfi) jött volna Pehm J-Szief ».pát elnök és Czobor Mátyás polgármester alelnök kíséretében éa a délelőtti szentmiién énekelt la volna a kar. Azonban *z l\'odalml Kör most csak férfikarok varsanyét tervezte és nincs is módja most ax elszállásolásról gondoskodni. Hs azonban ez a dalverseny sikerül, a Kör örömmel vállalkozik legközelebb egy széie-sebbkörü énekverseny rendezésére.
— Nyári újdonságok, grena-dlnok minden színben, epongeok, mosó maroqaénok, gyapjú delalnek, llberti batisztok, nagy választékbsn érkeztek Sláger dlvatáruházába.
— Akció a katonazenekar érdekében. A társadalomban is megindult az akció a katonazenekar megmentésére. vMlvel mielőbb azükség lenne a fenntartásához megajánlott összegnek a kormányhoz való f«lterj*s*tésére, a megajánlásokat aláírási ivekre kell felvezetni. Ilyen aláírási ivek vannak szerkesztőségünkben, a törvényszéken dr. K*nedi Imre kir. tábla-bírónál, a Planta r. t. Igazgatósé gánál és a főgimnáziumban (Ssücs Imre dr. kegyesr. tanárnál). A na-
Cokban még több aláírási ivet is ocsátanak ki.
— Megdrágult a hus a vendéglőkben Is. Hogy a hus ára felment, mindenki hsmar megtudta Nagykanizsán. Nyomában rémhírek terjedtek el, hogy a vendéglőkben és éttermekben egyszerre 6000 koronával emelték a húsételek sda-gonkéntl árát. A rémhírekben azonban van némi aajaálatos valóság Is. Drágább lett a hus, tehát drágább lett a húsétel is. Az eddig 14.000 koronás sült 16.000 koro nába kerül s csak ■ marhahús, pörkölt ára maradt meg az eddigiekben. De az sem sokáig.
— Ha és minden eata a Cenlrál kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muzsikál.
— Regenhardt és Raymann Isndsmssztdíf; női éa férfi zsebkendők, May éa Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, slfo-nok, slfonbatlsxtok mérsékelt árban Singer dlvatáruházában szerezho-tők be.
— Az iparosság figyelmébe.
Felhívjuk az Iparostársaink figyelmét, hogy amejnylben tanoncra volna szükségük, forduljanak a szombathelyi áll. gyermekmenhely hez, mert as Iskola év befejeztével több, tanoncnak alkalmas fiu áll rendelkezésre. Minthogy az elhagyott gyermekek védelme az egész társadalom emlneas kötelessége, teljes bizalommal fordulunk iparos-táraalnkho., hogy a gyermekmenhely működését tőlük telhetőleg támogatni fogják. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást az Ipartestület hivatalos holylségében nyerhet nek. Az elnökség.
—• A világhírű jó minőségű szövőpsmut 3, 4, 5, 6, 8, 10 és azővőcárns 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vastagságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Rendkívüli előadás az Urániában. Az Urániában hétfőn, 16 án fél 8 és 9 órakor külön
földrajzi jellegű mozielőadás lesz: „Iadia csodái" elmen. Kisérő műsorban két tréfás film.
— Megszűnt a rögtönblrás kodás. Fertőszentmikiősi vitéz Artner Kálmán tábornok, a szombathelyi 3. vegyesdandár paraacs-noka átiratban értesítette Nagykanizsa város polgármesterét a rögtönbiráskodás megszültéről. Ugyanis a honvédelmi mlalsster által 1920. január 9 én elrendelt
rögtönbiráskodást olyan körülmények tették Indokolttá, amelyek azóta megszűntek 8 igy a közlés napjától kezdve a -lázadás, fosztogatás, gyilkosság, rablás, gyújtogatás stb. statárlális eljárás alá esŐ bűntettekre vonatkozólag a normális állapotok álltak vlisze.
— Továbbra la Egerszeg város végzi a rendőri bün tető bíráskodást. Zalaegerszeg régebben kérte, hogy a büntető randőrblról ügyaket vegyék ki a város hatásköréből és utalják azt át a rendőrségbe*. A kérelem éveken át mlndsn fórumot megjárt. A közigazgatási bizottság felterjsiz tette a belügyminisztériumhoz, honnét most érkezett le a válasz, hogy a rendőri büntetőbíráskodás a rendőrség államosítása óta nem tartozik a rendőrség, hanem a vá ros hatáskörébe.
— A Zalaegerszegi Katollkua Legényegylet dalárdája la részt-vesz Nagykanizsán a Zrínyi Irodalmi és Müvésseti Kör által rendezett dalosversenyeken.
— A rézgálic éa az angol font. Az alispán rendeletet kűl dŐtt szét vármegyeseerte a polgármestereknek és főszolgabiráknak, a melyben felhívja őket, hogy sürgő-sen tájékoztassák a gasdaközönsé-get az általuk Igényelt \' rézgálic árára voaatkosólag. A szőllőa-gazdák ugyanis a régebbi földaol velésügyi miniszteri rendelet nem egészen helyes értelmezésével 5000 koronás áron várják az Igényelt rézgállcot, holott az angol font mai 180.000 koronás álláss mellett, mire átvételre kerül a jyjr, már 10—12.000 kerona lesz az Wa. Ezek után még csak arra lennénk kíváncsiak, hogy mire ezzel a rézgáliccal permetezett szőllőből bor less, milyen magasan fog állani akkor az angol font?
—Cowercoat-rlps, wyps cord, Tutaa Khamen trikóselyem újdonságok nagy válasetéka Singer divat-áruházában kapható.
— A keszthelyi gimnázium torna vizsgája. A keszthelyi premontrei rendű főglmnázlumbsn pünkösdkor volt a tornsvlzsga. Eredmények: magasugrásban Fehér Hl. osztályos 140 cm., Fodor és Neueiark IV. oazt. 152\'/, esi.; távolugrásban Neumark IV. oszt. 5.91 m.; sulydobásban Gombás felsős 8.35 m. Korlát, nyújtó és egyéb toraagyakorlatokkal fejoző-dött be a szép tornavissga.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb, kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-u<
3
— Bitang jóazág. A napok* ban egy gazdátlan tehenet találtak N sgykanlzsa területén. Tulajdonosa eddig még nem jelentkezett a városházán. Ugyanekkor keresnek egv negyedéves malacot éa egy máafél-éves kocát. Az egyik a sáncl-erdőo, a másik a felső-erdőn veszett eL Érdekes, hogy ezek megtalálója sem jelentkezett még a városházán.
— Debrecenlek balatoni kl-ránduláaa. A debreceni Fazekas Mihály féle főreáliskola tanulói és tanárai családtagjaikkal pünkösdkor Keszthelyen jértak balatoni tanulmányúton. Msgnézték Keszthely nevezetességeit, majd Hévizet, ahol Reischl Imre vendégel voltak.
— Perzsa, gobelin-, satén-, bécsi ágyterltőkészletetek és asztalterítőkből nagy raktárt tart és ju\'ányos árban adja Slnger József éa Táiss.
— Kedvezményes szövet-osztás. A köztisztviselők kedvezményes ruhaszövetének kiosztása 16 án kezdőd -
— A zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet most tartotta évi rendss közgyűlését. A titkári jaleotés szerint a mult évben az Egyesület 53 szegény gyermeket látott el ruha és egyéb ajándékkal. Az egyeaÜlet működését legfŐkép elősegítették gróf Batthyány Pálné, Czobor Mátyásné, Farkas Tibor nemzetgyűlési képviselő és as egerszeg! kereskedő-társadalom.
— Az egyaágespárt értekezlete. A Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Párt juolui 18 án, szerdán este 7 órakor pártértekezletet tart. Az értekezlet tárgya : Elnöki előterjesztés a rokkaatak ügyében. S<abó Géza jelentéae a tiszt viselőkérdésről. Dlnich Ödön előterjesztése a katonaság nyári szabadságoláaa tárgyában.
— Francia nyugtalanság, Aa Echo de Paris jelentése szerint Nollet tábornok, a napokban egy jeleatéat terjesztett elő a szövetségeseknek, melybon kifejti, hogy a német fegyverkezések ujabban nyugtalanító módon folynak.
— A jól öltözködő url éa női világ figyelmébe! A FIUPP-kötődé (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6 ) harisnyái és zoknil a\'legértékesebb anyagból saját műhelyében késsülnek. Előnyük, hogy saját anyagukból mindenkor fejel-hetők és javíthatók, igy nem kell velük otthon vesződni. Az árak a mai gazdasági vlssoayokhox mérve előnyösek, mindenesetre olcsóbbak, mint bárhol másutt. Tessék róla meggyőződni.
— Felhőszakadás Budapesten. Ma délután félnégy óra tál. ban sürü, fekete felhők borították el hirtelen a láthatárt és pár perccel később hatalmas zápor zudult a fővárosra, amelynek félelmetea erejét csak növelte a pár percig tartó jsges esŐ. A délutáni órák dacára koromsőiétség borult a városra. A felhőssakadás nagy károkat okozott.
NOZtiŰF^TtfPSZIRHllZ.
Uránia. Szombaton fél 8 és 9 * órakor, vaaárnap 5, 7 és 9 órakor .Rlkkancsleány , dráma 5 felvonásban. Főszerepben Lee Parry. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
Világ. Szombaton fél 8 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Shsr-lock Holmes ,A pokoltanya.\' Eredeti amerikai detektívregény 8 felvonásban, Irta Consn Doyls.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlu. 14.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Renltana egyetemi hallgató. Pauk Iojre műegyetemi hallgató, fiumei lakoa hatőságl kőzrg elleni erőarak vélaégével védoltan Állott tegnap a nagykanizsai tör vényazékdr. Kenrdi büntetőtanácaa előtt, mert folyó évi február 6 án a Budapest— Murakeresitur kőzött kö.-lekedő 204 es gyorsvonaton útlevél ellenőrzéa és megfigyelő ázol-gálatteljesités végett kiküldött dr. Szőke Jerő államrendőrségi fogalmazót és Lengyel János detektívet mint hatósági közegeket, azon hivatalos eljárásukban, hogy Őt szabálytalan útlevele és gyanús magaviselete miatt igazolásra szó-Htották fel — tettleg bántalmazta, dr. Szőke fogalmazót nyakon ragadta, mlg L-ngyel János torkát fogta.
Vádlott tagadta bünősiégét.
Az eskü alatt kihallgatott rend-Őrségi tlsitviselők tanúvallomásai-ból azonban a tőrvényszék bebl zonyltottnak v«tte a vádbeli cse-lekményt éa dr. IVein Lejos ügyvéd védelme után Pauk Imrét bűnösnek mondotta ki hatósági köieg ellen elkövetett erőszak vétségébon
éa ezért őt 150 000 K fő és 50.000
K mellékbüntetésre Ítélte, de az ítélet végrehajtását a B\'.k. 1, § alapján felfüggeaztette.
II TÖZSOt
(Saját tudósítónk lelafonjeleotáse) A mai tőzsdén semmiféle vétel-kedv sem mu\'atkozott. A többség általában tartózkodást tanúsított az üzleitel szemben, ennek következtében ürlettel-naég fejlődött kl. A •\'mai prolongáclós nap következtében meglehetős sok áru jött a piacra, minek következtében az irányzat lanyhán alakult. Bécsi és genfi hírekre árlemorzsolódás kÖ vetkezett be. A lanyhaság észrevehető volt az öaazes piacokon, különöaen\'az arbitrázs értékekben, mlg a vrgyts cikkek éa a kisebb értékek slkeretsen tudlak ellent állni a nagy lanyhsaágnak. Az árfolyamok nagyobbára tartoltek maradtak. A zárókurzusokat az értékek Irgoagyobb részeben a középárfolyamok alatt vagy pedig a legalacsonyabb kurzuson állapították meg. Koaztpénz 1% alatt mozgott, sőt az üzlet idő veje felé */,% la emelték, azonban a nagy veaz-teség miatt igy sem Uhetett elhelyezni. Zárlatkor az Irányzat to vábbra la lanyha, forgalom csekély, hangulat vontatott.
Utótősade. Ltnyha, forgalom csekély. Minden második szám a prolongáltad jelenti. Kereskedelmi
prom. 1250, prolongált 1260, Na-síel 2350-2400. Levante 260-268, Msgysr cukor 30500—3100, Mező-hegyeal 260-265, Magyar Hitel 587-590. Nova, 160—165, Osztrák Hitel 215—220, Hazai Bank 198-200, Kőszén 3400-3460.
Esti magánforgalom. I ányzat teljesen üzlettelen. Az árfolyamok névlegeaek. Salgó 670, Magyar Hitel 600, Osztrák hitel 225, KŐazén 3500, Nova 170, Ganz Danubius 3475, Földhitel 350, Pe.tl H.k.i 4080-100, Cukor 3075-100, Ke-reakedetml 1290 - 300. Georgia 520,
m Aml }í°r5\' M{,r-Aogoi-Magyar 60, Levente 272, Gumi 420.
naacaeaaő-kelengyék öchwarcz Dezsft cégnél Fő-U\' szám. \'
A budapesti tőzide záró árfolyamai.
a budapesti tőzacfa délulén 1 órai sáróárlolyanaal a kővetkezők i
AB<O)-M»C7 HUII kpkt U,tr HM-
Ol.-u. tank Otta. Ilit. Uojí t«r.k
Binkrerrlo
AluUoot b B. Áfh
Htrctta
L |.t
IngnUo ■>« M.-Caab Iput. jo
Föff«ixl 41
Ka. Hiid |0
Ma(jrar-N4m<« 4o
Kfl.p. JcUlloe 4-71
Viroti tini o
Nemit, éiuk jl.jo Kenik. B. itjo
Ama. t. rtfl
8.7S
8«:»»fo*i ip. «i
Uf>4irlroel »•:
X6.Ua.! iM Kíilc/íi Tik. |4
Alul. T.V 104
Uokiíj 110
HuiI ili4 <o!o
KU4 U.BUi. tjoo
Fc*xUra t|) M*(]r.-Ffaacli —
{£oooli c
Malmok
B«ck a. íi
Bon.-W. i»
Coocortla ;>
Btttacaatal M
8»daf*all I }4
T4r4kia«etat. jo
Gtaalla jc
iloccirU ti
KUaiyoulora tg
VUlötU 1)0
Tf. DaoobU &3
Urlkia, CMP«1I
Émkl »sío —
Síiinlii ))>
Kohó SOI
tairln i(<i> — Kflé. l4»l.
Draacba 145
U.(ool< ij)0
Ali. Kít«*o J400
Kariról. -
U4d m*O |l
NifyWwo/l UJ
SaJ»koo44l >1
s>uo sjo
U|lakt 10)
UoM fcifljr* l«
Urlkiail 10*1
I4f. «« NyonOák
Aibanaeum 160
Frteklio 9>
Glefrw «0
Xeootif I
Pallai Ml
R4Ttl S< ftifla
SttphtMqm l-V
KÍTifMl cj í
L\'i ii<inm —
Wodiíne —
Tumlttk
Uií-il ni 114
KOtarf 40
Ciákj IMI Ond. o*rti\' 1 jo
fiMia rai «•»!
Fímkaraak. PnoU Ouu-Oto.
Ow.VUl. Ott é. Ojtrttj Hoibor
kiuii
XUiKai KUuii
LlptU

$JOO
M k
Utou kM B«!f» 1 to
m*™h
Motor
Ok-\'nir^tjli
Vuowto p.uní Rti-Lojá Rlrai
Rocbmlllw
StbJjík
Síhulla
T(O<lo0
Uoiui
Urrlr**?
lp»r
Ali. U C«a«4 DlOthlttMII
Fo reler 1 Otlirinn 4 HuiI ti 1 Jlonl f. KírítóJojiI
Kroobata 1 Ucnora Hittl U
Amerikái li c
Erdő
II. Uojd l
mektr.iokj Kcmicll It

ou
Rt.lU,,\\ i4S
SiUróüll IOO
Tb4k ?o Nuld l)lt
Vtk. b»W« ♦.«
ZtboUI it}
2«oul 60
FlbUlk »
KO.Iek.J
UUkoW Kíiail VJroel D4lir»

Nor. 160
AlUartial 5oB
Treil 10* OakorcjrAruk
D*kok«« 371
Korrii tok. 11}0
Cakoripu jooo
OeonU 101
Mntb. cU. io4o
UBIOM l! JO tl«lmlii«r»k
Ocela 11
Cilooa • 3-j<
SiilJctl ICO
POipftkl ig
Vili. ptJKi }•
Tok.JI 10
H ilkreroek. — G*». V\'lllnmoi
So. lut <11 "s«t Iu4
,11. f«.

OI«Jok OUJIp.r MmoiI {■**-
SOr ét uh: FírUoel i4i KirUjtór PolcM iS>
P10. i4t 1
Tan. »4« 1
S«M |9
KccWvkb 1
K<tit4o;l«> •
Tean.I u. I
Oacb«to4l 1
imi
K. IkI^U
BiAllod Ak Hsa<l/U — R07»l MIIM 110
sír
Kinoo ^
Ojíri\'niiM "}
Vegyipar
SpMkoa IV
PI4«. 6\'
Uiuicr* u<
Silin 16
V»nim 11
Cbloolo II
Otak* *
DUo. IK
Xt^ii un a. KMo
KU«m 7*
Tírtk »0
L»bO« ll
Ootoc< Diait »»n4i ftlica Klt4> G=ml
TeWoo
Uoi4 ulob Siotookl
liirdi
.ii
V*Ml lof B4ol Ut.iiól Corrlo fiba
I -r. í r
Hanjr\'lp"
IS
OalH<M>4 ll] Mi(T.Nta« t»l
Tarol Bp«*t 1}
Vakehnbtnk —
0>4rt b4« >0
Nemesfémek, 1 koronás 6900 —7000, forintos 18000—18500, 5 koronás 35900—36000, 10 koronás 189000-190000, 20 koronás 379000 —380000.
A magyar korona ktilföldi hivatalos jegyzései i
Valuta
Béta . Boriid . Priga .
Deviza
i t(o»; ma itfop cu
8\'J I 80 7 > I 70
40 ■*\') 40 40
395 | 380 301 | 400 Ncwyorkban 12.10
Kádársegédeket
felueazek
Ka«za Rezső, Babdcsa.
Zürichi xnrlat <
P4il» 3005 00, l.ondoo 2447 00, Nowyork 6ö8 7S Brii»M»26ü >, MjJUod Z470 C0, Holland 112 26. Berlin l36,Wita 8000 00, Soda 40b CO Prága 166250, Budapeit 52*30, Bokareit 250 00, Belgrid 072 60.
I dsvtu-kOxpont hivatalos ártotyamal
ValutAk Davisák
M apolaoa tucoo Aniiirdam »4to-j4uo
An«ol íoo* ))i40»-itl400 Bl^r»4 io4o-io4o
Saokol ikei(?j BsHraal lío-íoj
IC<xooa diai loij-ioSo Brtawl 40qs-4iöo
DollU ISjoo-giooo Kopaoblei 14100-13410
Crtoda h. 4700 4sjo KritatUola k90o-u14o
Balfa Iráni 401j-4ls0 UxxJoo \'j40o-ijj4c0
LM jío-4ci Üliucnilj lHo-l»7o
Lrt. 4<o4)u Na»/ort dtioo 51000
Ura »í>o.j}?o Párl. 4710-4í10
Ot«i kor. iisso-ismo fiáfa >010-16,"s
iTáJd Inak ijtoo-i4o?o s»4n> 4jj-«io
HoUull íi iiiw-him Suxkboli: >1740-14*40
1 Bí<i iicoo-issco
Srtje ij7 j0\'l4c70
300000, aörárpa 315000—335000. zab 320000-327500, teo2erl 275000 —28COOO, korpa 230000- 235000.
A mai terménytőzsdén az irányzat búzában kisaé szilárdabb volt, egyéb cikkekben változatlan. Buza áre 2500 koronával emelkedett. Forgalom búzában elég éléuk. A többi cikkek place csekély.
Sertáaváaár. Felhajtotok 340, eladatlanul viaazamaradt 20. A vá-aár lanyha volt. I r. 21000—25000. Közepes 25000, Könnyű 22000— 23500. Szalonnás félsertés 29500-30500. Lehúzott hua 33000-^35000 Sózott szalonna 26000—26500. S<a lonna 27C00. Zsír 31500.
Felai^s aserkesztó: a főszerkesztő. KUdó: Zrínyi Nyomda Résxv.-Tár*.
Nagykanlxaa
Apróhirdetések
Sí\'lí\'ií.\'as^it;,!:;
aiedatt tao 1000 K. AllA.t k.r«.Ok:..k XB *xa>alék U«.<lTc«i.i*ny. Va*Ar- «■ ünnepnapokon 25 iiiuUk felár.

Veink caec««iuA mfrleget. CUbm W<«k
.i JrodUUnO .joniuill. <Mtl«( jallí. i^rc
r«lT««(U Siia-.4 <• Pcl*i». K«iLK,>.a. Tl. 4S1
A takarékkorona árfolyamai
A Devizeközpont közli, hogy a takarékkorona msi árfolyama 132 papírkorona.
Terménytőzsde. Bűze tlszavl-
déki 76 kg-oa 320000-322500, 79 kg-os 327500-332500, egyébvidéki 76 kg os 315000—320000, 79 kg-os 322500-325000, roza 270000-275000, takarmányárpa 290000—
A vidék legkitűnőbb borai m ndenkor a leg olcióbban beszerezhető palackozv«
"TE 3000 K-töl 5000 K-ig Somogyi Testvérek
fll\'.rer. 6% cieojegekcrejkedéíében Magyar-utca 18. u Telefon 469.
Klailö )l&nv«á-u-(, „jma hjj B4»íMet Cííectrya, ,j„ t^,],, b4]r, nagy teUkke). 167
v....J,íhií1l \\kl" ,\'0,.Unu,<,u»k fUaUtael f«l-veitnk. \\t4i lijoa, Xaiiaciy-u. ij.
iparban Iev4 aialádl hAx aioanal KliVatlta., SIt0| ROiot- krrne) rfyűll Ka 44. 1S1
,,lilUut Wrtii (teálorlca r«x. 410
» Hunftri*
Legújabb borárjegyzék,
mely ugy minőaég, valamint olcsó árai által utolérhetetlen. Tiszta éi szakszerű ktzolésü 1 liter balaton-melléki becel citromsArga kitűnő zama\'u 9800 K, 1 liter 1021. évi pogány vári la rizliog 6000 K, 1 liter ia burgundi fekete 8000 K, sötétvörös 6000 K 1 üter U ilzlin;; SOOO K. 1 liter bikavér-vörös 4600 K, 1 Htar la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
rhm, iihw fi MiMraUuü tlkt«k uiklii.ut.n Jugir ul 53. Telefon 2-10
önkéntes árverési hirdetmény.
Ebédlő, háló, lednyszoba, Népek, szeruizek és egyéb laNdsberendezési tárgyal? haláleset miatt f. hó 17-«n, kedden dtlutén 3 órakor néhai dr. Szabó lahdsdn,
(Vároiltáz, 11. emelet) önkéntes áruerés utján eladatnak.
Sziflrlszt László
0. t. S. MUl aa*. lagatlaa 4i p4azMkOa klmtltl Irrta
Fg-ut 8. sz. gal! Telefon 150
ELADOK:
Házak a váró a belterületén több emeletes, magán-, és t)bb lakóval biró hizak, Üzletházak.
Szőlők a város határában, Balaton melleU.
Üzletek, rőfös-, fűsser-, csemege-, vegyoskeroskodlsek, vendéglők.
Bal.toni IOO holdaa jó birtok, szép lakásul, épületekkel.
300 holdaa birtok épületekkel, lakás, sal bétb adó.
Összes ágazatokkal foglalkozó magyar
biztosító társaság
keres helybeli vezérügynőkségc részére jó összeköttetésekkel biró szakképzelt
vezető titkárt.
€im a fchdóhivatftlban.
Legjoib minőségű
czipöamk
Utcai, sport és luxus használatra:
Miltényi Sándor és Fia
60 éve r.ODÜló cipiliuhiiib.o,
FS-uton, a város palotájában
míls4keh .itor. rnktiion ís
rabUk utáo. ...
Pulii Mijítr.í.Uifi UWa« Klyl hiltulok.
• níl fltra ltl.ll int kkuriljik. Kirttt hlinyíbíD m nlatldtil kífwnk.
Egy 5 mlr. 70 c-n. iziles és 2 mtr. 55 cm. m.gas lécezell
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
Nvom.tott . Zrinvi Nyomd. R T. oyomdli.b.o N.gyk.niM»n, (Nyomd.vcz.t4: Ofoot,ecl. K4ro;v).
Hirdetések felvétetnek
63. évfolyam. 136. uáxa
Najrykanlraa, 1M4 juniua 15. Vaiárnap
1500 korona
POLITIKAI NAPILAP

nokMMét! «• UiMklntel VA-«1 II. IiUrukii-TtMN 11. náa. Főszerkesztő: Benedek Rezső. HtnteMi torai Bar h«r» HA rom Ur» OOOOO k aoooo korok*.
Postások zászlószentelése
A kanizsai postások zászlószentelés! ünnepe nemcsak a nagy posláscsalád családiünnepe, de mindannyiunk ünnepe — a kik együvétartozóknak érezzük magunkat a magyar nemzeti gondolat hűséges katonáival. A magyar postások mindenkor tanújelét adták megalkuvást nem Ismerő magyarságuknak, nemzeti érzésüknek: a nemzet meg-próbállalásánaklegsulyosabbnap-jalban, mikor lombolt körülöttünk a lenini őrület és vértől gőzölgött a Duna felszíne — a magyar postások az elsők között voltak, akik megőrizték énjüket és nem bocsátották áruba meggyőződésüket. Amikor az ellenség kikezdte halárainkat és a magyar otlhont, a magyar rögöt védeni kellelt — a magyar postások meleg vére Is festette pirosra a halálhörgéslől hangos magyar mezőnyöket. A szent magyar haza mindenkor bizton számíthatott erre a becsületes, derék testületre, melyre mindenkor büszkeséggel tekintettünk. Ám a magyar postás, a lelki-Ismeretes magyar poslás nemcsak a ml büszkeségünk, de fogalom a külföld előtt Is. Kö-telességtel|esltésével, becsületességével, lelkiismeretességével, megbízhatóságával tiszteletet és hírnevet vívott kl magának más nemzetek népe elölt.
Azért szeretettel tekintünk ma a ml derék postásainkra, akik szűzmáriás zászló köré tömörültek és azt a lobogót választották, amely alatt a Hunyadiak, Zrínyiek és Rákóczlak küzdöltek.
A zászló egyik oldala lehér alap, a másik zöld. A postás-Jelvények piros színben kivarrva, mlg a Patrona Hungáriáé képe aranyfonalu. Magyarország Véd-asszonyának képe — a postások legszebb hitvallása. A Magyarok Nagyasszonyát vallják Úrnőjüknek, vezérlő csillaguknak, A hófehér selyemmel azl a tiszta, nemes szándékot akarják szimbolizálni, mely mindannyiukat áthatja a magyar haza szolgálatában. A postás-
Jelvények piros színe lángoló hazaszeretetükről beszél, mlg a zöld szín a magyar Jövő Iránti rendíthetetlen bizalmat akarja kifejezni. Meggyőződéses hitüket, lángoló hazaszeretetüket és bízó reményüket a Magna Domlna Hungarorum arany Jeggyürüvé forrasztja össze — mellyel a magyar haza szolgálatában még erősebben összeköti őket.
Ne legyen ez a mai zászló-
szentelés! ünnep csak muló epl zód a kanizsai postások ételében és annalesetben, egyszerű helyi vonatkozású esemény a kanizsai társadalom előtt — de további kutlorrása a \' posláserények-nek, erős szereletkapocs, mely-lyel a helyi társadalom a postás-tcstületet még szorosabban magához von|a.
Poslásteslvérek. szeretettel köszöntünk ma benneteket I (")
Smith főbiztos és Kállay beszámolója Genfben
Genf, junlut 14. A Nípizövrliég ma kezdte meg a magyar pénsűgrl reVomtiukcIó megvltatáiát. A Népizövetség magyar hitottsága délelőtt 10 órakor, a Néptsövetségl Tsnécs lirt ülése 11 órakor, nyilvános űléie padig negyedtizenkát órakor kezdődött. A Népizöveltégl delegáció éa a főblstos előtör jelstéie kilenc nyomtatott oldalra terjed t befejező réttel a következőkép szóiénak :
— Semmilyen ok nincs arra a feltevésre, hogy a rekonstrukciós terv ne eredményezné a sikert, valamint arra sem, hogy a magyar nép lelkületében ne verjen gyökeret a jövőbe vetett önbizalom, mely egész tervezetünknek alapját képezi.
Genf, juolui 14. (Éjfél után érkezett.) A Nemzetek Szövetségének tanácsa moi ülésén, mikor Kállay Tibor dr. a magyar kormány kép viselője befejezte beszédét, lord Parmour, a tanács angol tagja kijelentette, hogu a kiosztott jelentéseket felolvasottaknak tekinti.
Köszönetet mondott a főbiztosnak eddig folytatott munkásságáért és legnagyobb megelégedésének adott kijeietésl a/elett, hogy a magyar kor mány a Nemzetek Szövetségével karöltve halad a kitűzőit cél jelé.
legteljesebb megelégedés hangián nyilatkozott arról is, hogy a Magyar országnak nyújtandó külföldi kölcsön kibocsátása btztoMtnak látszik annál is Inkább, mert Olaszország is jelentékeny m\'rtékben óhajt részt venni abban. Reméli, hogy Középeurópának ez a fontos kérdése szerencsés mego\'dist talál.
Reményét fejezte kl afelett Is, hogy Magyarország a saját, a Nemzetek Szövetségének és a főbiztosnak vállvetett munkája folytán a békés fejlődés elé tekint . ,
Az értekezlet magáévá tette még az elnök következő javaslatát: a Nemzetek Szövetsége tekintettel a matyót kölcsön jegyzése tekintetében hatá rozottan megállapítható előrehaladottságra, értesíti a jóvátételi bizottságot, hogy magára vilialja a felelősséget a genfi jegyzőkönyvekben lejektetell újjáépítési tervezet végrehattósóért.
A kanizsai piaristáknál negyven év előtt érettségizettek találkozója
A nsgykanlztal kegyearendl fő gimnáziumban 1884 ben ératltéglt tett diákok Űrnapján az oratág fő-vároiában öiazejőnnek, hogy az lakola padjaiból a nagyvilágba, az életbe való kiiépélük negyvenedik évfordulóját meghitt baráti körben me|únnepeljék. Miután a régi diákok között Kenltián alig van 2—3, a többi mind Budapeaten v-gy környékén lakik, a negyvenével találkozót Budapeaten tartják meg. R\'ggrl 8 órakor űnoepl szentmise > plarlata temp ómban, utána tlaz-
Fuchs Simu Hercagazőllőa (Bira nyamcgyi), Giladallta Lijoz, Gnda Líazló, dr. Goda Lipót tlaztlorvna Nagjkanlsia, Göttlnger Kelemen,
telgés a tanári karnál, majd villát-reggeli a budai hegyvidék elején levő Paaaréti ut 49. az. alatt levő Wagner-féle vendéglőben.
A nagyven év előtt érettségiről-tek névsora a következő:
Bendakovlct Ferenc, Beaako Zol tán, Blau József, Balaaaa Mlklóa poetalgezgató.Bonrhárd Mór, Braun Ignác, Ctlimadla Kálmán, Dómján Károly, Eperjesy Gáza ny. huazár-ezredes, Farkas Gábor, Folly G.ule, Hoffmann Adolf dr. orvos Páca, Horváth Kálmán, Ivanlch Ferenc erdőtanácaoa Gödöllő, Jouog Blle, Kotsla Kálmán gyógyetiréli Somogyvár, Kováct Kálmán vezérigazgató Budapeit, V., Vilmot caá azár ut 36, Kertész Samu dr. orvos Wien, XVI, Rlcbard Wsgnerstrane 16, Kovacilc* Feroec dr. orvot Csáktornya, Lítztó Vilmos poila\' főtanácsos Budapeit, I , Bors u 18.
Lyublct Károly állomásfőnök Zákány, Mau\'wurf Bódog, Pete Ltjos főetolgahlró Liagyeltótl, Pataki Gjula, Robllask Salamon dr. fogorvos Veszprém, Slr.cs Ede, Sí-rács János,\' Schmldt Zt\'gmond városi tanácaoa, Soltész Adolf dr. Ortzágot IparrgyeiQlatl Igazgató, Budapeit, VII, Damlanlch-utca 58, Sölétormoi Gjörgy, Takách Láazló, Thonska látván dr. orvot Budapaat, VII, Thököly-ut 30, Tollatllt László, Tosctno Béli rendőr főtanácsos, Budapest, IX. ker. kapltáortág, Ferenc tér, W.gnar Károlr MAV Igazgatóéig Budapeit, Vörös Jtssoe esperes plébános, Misztegnya (Somogy ^-eye), Zákó Síndor Trleate, Viale XX Sotl.mbr. 21.111/8, Zar. kcvvltz Imre dr. ügyvád Budapaat, V, RudoU-r.kp.rt 7, Zucker Gjőiő Ig.sgitó Wien.
Adventista propaganda
A zalai aajtó már több ízben foglalkozott azokkal a azelld nézésű, behúzott kőrmQ ordaaokkal, akik végig gytlogolják a bókái zalai falvakat és falzavarják a lakosság lelki nyugalmát ét rendíteni lilekmérgozéit folytatnak. Legtöbbjük a könyvügynök jámbor álarcában kopogtat be az egyszetfl polgárok hátaihoz él mint llyan férkőzik > hiszékeny emberek lelkéhez, hogy egy gondolán klkí-szltett terv szarlnt végezze ordas-munkáját. A salai hitóaágok már ismerik ezsket a ,kőny»terj.stlS-kst" és shol csak lehet, Igyekeznek gátat valnl tomboló munkájuknak.
Az éber zalai hatólágoknak köszönhető, hogy náhány hát óta szünet állt be az advantlsta propagandában. A mézes szavú, izem-forgató „köoyvügynökök" mintha nyári vakációt tartoltak volaa. Most azonban arról értesülünk, hogy a azelld nésésü ordatok egyike Kinlziára helyezte át üzleti tavi-konyaégének működési körét ál főleg a Magyar-utcában kareal as alkalmaa médiumokat. Tuduok arról, hogy az adventista ügynök lélek fogdotátában Korpaváron Is házról házra járt éa maiz tagolta a népet. A lelkekre vadátzó átalld szemű ordss — értesülésünk szerint — nemrégen került haza Orosz-országból és moit a M .gyár-utcában ütötte fal tanyáját. Ott U lakik. Hiaatük ét elvárjuk, bogy a kanizsai rendöriég végleg migiiabadlt bennünket tőle és amennyiben nem lenne máa foglalkozáss, rendes foglalkozásra kényszeríti. A msl felzaklatott lelkű amboraknek Igazán nincs szükségük arra, hogy bo\'-ondgombákk.l traktálják őket. Hogy azonban Zslaváim.gyát egyszer s mindenkorra meghizlltiuk
behúzott körmű ragedoióklót,
Zalai kczI/jN\'Y
1924. y» 15.
e4tetrflo.lt l.itjuk Bődy all.páo ur külóoós flgyslmét felhívni > folyóx.l.l.dvaotl.ta prop.faodára, bogy megfeleli Intézkedésekkel ele-lét vegye a tovibbl lélekmérgexé-e.knek. KI • i.Ui félvakból a lld nemű orda.okk.ll
Hires nagykanizsai diákok
Évzáró iskolai vizsgálatok
Ax állami elemi aéplakolák L kórxetábeo a vlxagálalok aorr.odje
a kővetkező: juolua 20. d. e. Kóz-pODti U-1V. Hu o., d. u. Telekv ll. L L o„ 21. d e. Tel.kT Il-IU. 1, o., d. u. IV. I. o., 23. d. e. Huzztl 11. I. 111. f. o.. d. u. IV. f. o., 24. <L..Kózpootl I. f, I. I. o., d.u. II. í. 11L L o, 2Í. d. e. IU. f. o, IV. I. o.. d. u. V. U o„ 26. d. e. V. f. o., 27. d. e. Barakk lakolík, d. u. m.gánvl.e •ák, 28. d. e. 8 órakor a Központi IV.—V. fiúosztályok tornavliag ája, utána xáróíionepélyek egy humo-roe áa kedélyes színdarabbal áa kadvea müaorral. 29 én Te Daum áa
a bizonyítványok klozztáaa.
A vlxafál.tok mindennap d. e.
8 órakor, d. u. 3 órakor kexdódnak-A második kórzetbell (Ro.gooyl.
uti) elemi flu áa leánylakolíban.
I. A [óm. katb. tanulók blttaa viztgája: juolus 16 áo d. u. 2—3 a Rozgooyl ull U. a) áa 11. b), 3—4 lg • 111 ») á. 1.1 b) flüoeil., junlua 17 áo d. a. 8-10. az Azany Jano-uü L vefyca áa V-VL flu-oeatály. Ugyanezen napon d. e. 8-9. a Kozgooyl utl. 1. flu éa 1. leány ; 9—10. Tl b) áa III. a) leány ;
10—11. ll. b) áa IV. b) leány ;
11—ÍZ IV. a) á. IV. b) fjuoaztály ; d. u. 2-3, . IL a .áslV. >) l.ány-osztály, 3-4. az V. áa VI. leány oaatály. ll. Oaataly ■ vlzag álatok : junlua 20-áll d. e. az Arany János-üli\' L vegyee áa VI. liuo^ialy, ■ Roxgoajl-uil IV. b) leányoaxtaly; d. u. ax Arany Jáooa utl V. flu oeztály. Junluz 21 áo d. c. a Rox-gonjl utl V. áa III. a) laányoextály ; <L\' u. a VI. I.ányoeztály ; juolua 23 án dálalőlt a Roigoayl ull 11. e) áa U. b) lluoaxtály d. u • 111. f. o.; junlua 24 en d. a. a Kozgonyl-ull
I. áa UL a) lluoaztály, d. u. a IV. a) Ilupaztaly ; junlua \'25 áo d. a. a Kozgooyl utl IV. b) flu áa 1. leány oaztaiy, d. u. a 1L a) áa IL b) laaoyoatlály ; juolua 26-áa d. e. a Rozgonyl utl 111. b) Ja IV. a) leáoy oaalaly ; juolua 28 an d. e. magánvizsgálatok; juolua 29 áo reggel
9 ózakor Te Deum áa xsróüooe páiy, ax ávvágl ázlealtók kloeeláex. Ax oaxtályvlxafálatok, amelyek a featl napokon d. e. g áa d. u. 2 ór«k0r kexdódnek — nyllváooxak.
A kSxeágl Iparostanonc Iskolákban 20 áo d. u. 4 órakor ax ósx. axes rai\'czoportoko.k, 21-én d. u.
Tórakir B I. leány, C IL. B III fiúosztályoknak; 23 án A I. leány, A III., C III. fluoaxtályoknak ; 24 én
II. leány C I.. A 11. fiuoaxtályok nak ; 25 én 1IL laány, A elökáazitŐ éa B I. fiúosztálynak; 26 án B II, B elökéiiltŐ, A I, D I. fluosz-tálynak ; 29 én Te Delim éa d. u. 3 órakor a kitüntetések áa jutái mak kiosztásával záróűnnepély a Köjpontl lakolában.
Uzy a vizsgálatokra, valamint xáróünnvpélyre la a axülŐk ás tanügybarátok U wlvoacn láttatnak. Et alkalomból a szegény tanulók ju talmaxáaára önkéntes adományokat ailvasen fogad a tanltóteatűlet.
A jövő tanévre a beírások jullua 2 161 5 lg tartanak. Belráahox mindenki érteailő könyvecskéjét vagy
•xülctéal anyakönyvi kivonatát hona
magával.
írja Nagy Lajoa kegyei: Unit
Zalamegye legjelesebb fia, Deák Ferenc, a hasa bölcse, kl mint zalai követ tűnt fel éa később mint politikus a legnagyobb magyarok közé emelkedett.
„Kedves ssülőföldem, Z«la — írja egyik lóvéiéban — azon vidék, melyben életem legnagyobb részét töltöttem, mely látta bőlciőmnek rlngáaát, melyhez a lagazoroaabb, legszentebb láncok kapcsolnak." Tehát ő maga tea* vallomást szülőföldjének szeretetéről.
Diákéveiből négy évat Ni*yka cInán töltött: 1813-14 tői 1816-17 lg. A nagykanizsai glmoázlum régi névkönyveiben meg is találjuk adatalt a Innen jutott ezekhez Fa-renczl Zoltán, Deák életrajzírója, Kslcsok Leó tanár (nrm Igazgatói) utján, tehát nem az ujabban előkerült, lapuokban la ismertetett (1924. májúi 17.) értesítőből valók aa életrajs adatai. A III—VI. osztályt végezte Itt Diák a mindig eJsŐ eminens volt. Tanárai közül Kosz lka Lukáciot és Schmidl Antalt említjük meg, kiket ax egykoiu feljegyzések la kiemelnek.
A kla Deák növendéke volt a plariaták nagykanizsai gimnáziumával kapcsolatos konvíktuanak Is. Ezekre a konvlktusl évakre mindig a legnagyobb szarstettel emlékezett vissza, különösen egyik tanárára, — Frbnal axerlnt — Schmldt Antalra. Érdekesen axokta elmondani ennek a tanárának éxdsmét Deák: Volt egy tanára, kl, mikor a konvlktorok készültek máanapra, mindent megmondott áa magyarázott nekik újra meg újra. De ez a tanáruk meghalt a helyette a fent említett jött, ki már ciak egyszer magyarázott meg mindent aiapo
VIIL DEÁK PftftftMC
san. Az újra kérdezőt a kővetkező kioktatással fizette kl: „Ohó, fráter I Azt én már egyszer jól megmond tsm, miért nem figyeltél s ha figyeltél, miért nem tartottad meg? Most gondolkozzál, majd ráakadsz." U/yanlgy jártak azok la, kik lakó-lai feladványok megoldáaában kérték segítségét. „Nsm nekem adták f«l a penaucoot, — mondta a kérdezőnek — hanem neked; aoha-sem lesz belőled Önálló ember, so hsaem fogaz a msgad fejével gondolkozni." Tehát Deáknak társai-val együtt hoxzá kellett azoknl az öaállóaágboz, meg kellett tanulnlok mások segítsége nélkül gondolkozni. A szigorú tanár megérezte Diákban a leendő nagy embert. Bucsu sálkor homlokon ciókolta a ezt mondta neki: .Eljön az Idő, midőn áldani fogod ax én rldagségemet." Csakugyan Deák mindig hangox-tatts, hogy ex a tanára tanította meg őt gondolkozni éa neki kö sxönheti, hogy lelt valami. (Léid a Ferencxl féle életrajzot)
De nemciak gondolkozni tanult meg a kanizsai piaristáknál. Legszebb jellemvonásait Is: „ex egyszerűséget, a bizalmas közlékenységét, a vonzó atyai nyájasságot; de meg a törhetetlen kltartáat, a hajthatatlan azUárdságot, a nyugodt nemességet, ciüggcdetlen bizalmat éa állandóságot" megtanulhatta derék tanáraitól, kik bár nehéz időkben, szűkös viszonyok közt tengették életüket, mégis nélkülözésüket njugodta^ tűztök s aimn egysze-lüségükkcl, nyájas modorukkal, lángoló hazaaxcrotelükkel koruknak legnagyobb megelégedésére vége* ték a tanítás éa növelés nagy fel adatait.
Megyei dalosverseny Nagykanizsán
Bődy Zoltán alispán a verseny fővédnöke
A jualua 22-én rendezendő ma-gycl daloaverienyre siorgalmaaan folynak ax előkészületek. Az Iro dalml áa Művészeti Kör legutóbbi válasxtmányi ülésén dr. Bödy Zol tán alispánt a dalvarseny fővédnö kévé választották. Rajta kivŰl védnökökké válaaztották dr. Sabján Gyula polgármestert, Nóvák János földbirtokost, továbbá dr. Fllhál Viktor és dr. Orley György kor-mányfötanáciosokat. A versenyen réaxt fognak v«nnl a vármegye legjobb dalárdái, köztük a zalaegerszegi Katolikus Legényegylet dalárdája, a xalaazentgróti, süoaogl, alsópáhoki éa sormáal dalárdák. Külön szenzációja leax ■ dalünnepnek a zalaegerszegi Egybázl Enek- éa Zeneegyesület kitűnő vegyea karának közreműködése. R sz\'.v.-aznek továbbá azöiaxea helybeli dslotköiöV, közlük ax Iparteetülctl dalárda, Poatáa dalárda, Munkásdalátda, a Fűtőbázi Kézművesek Dalosköre, n Vasutas Dalkör, éa as Irodalmi Kör dalárdája. A helybeli Egyhál dalárda la kiveszi résxét ax ünnep bői: ax alsótemplomban fog énekelni, mlg a felaőtemplomban hír ■zerint az egerszeglek fognak éne kelni.
A nagyarányú dalosvaraeny a Sétatéren leax délután 5 órai kezdettel. Brlépő dij személyenként 5000 korona. Fenntartott ülőhely 10.000 ko.ona. Ülőhelyről a rendezőség csak azok szamára gon-doskodhatik, akik jegyeiket előre (junlua 21-ig) megváltják. A veraeny I napján már caak állóhelyre jogo-
sító belépőj\'gyek kaphatók. J gyek roárls válthatók a Leilner féla dro géi Iában éa Malr József könyv kereikedésében. A fontot kultur-missziót teljesítő daloaverseny kul* turáli* céljaira a vezetőség felül-fi.eléseket la elfogad, melyeket nyilvánosan fog nyugtázni.
Ilt említjük- még meg, hogy a dalvarseny Kováls Antsl kegyear. főgimnáziumi tanár, a kör túzte-letbali elnöke fogja megnyltani. Barbarils L«jos szerkesztő pedig elő fogja adni ezalkalomra irt nagy hatáau ődáját. A nagyhatású dal-ünn«p pontos programját légköré-labb hoixuk.
HÍREK.
— Gondatlan ás kallama. leax nyar.lzfaa, ha hsilsnyl.iQk-sfgletát a Flllpp cégnél (Siombat-hely, S éli Kálmán u. 6 ) xzzrzl be, hol a l.golcaóbb napi árbao a l.g jobbat kapj.. Az Itt vásárolt haris nya saját anyagából mindenkor felismerhetetlenül javhhstó olcsó páox.n.
— Peru., gobelin-, sálén-, bécsi ágyteiltókászletetek éa asztalteiltők-hól n.gy raktárt tart éa ju\'ányoa árban adj. Slnger Jó.a.f é, Tár...
A vMík k&kllúo4bb berj modeekor a lafl olezótrban t*sxmzbrt4palackozva
3000 K-tói 5000 K-ig Somogyi Testvérek
füizer- és ciem«g4kareikedé<éb«Q Magyar-otea IS. u Telefon 46S.
Róm. kath.: Szt hir. v. Protastáni: Szt hir. v. Izr.: Szíván 13. Meteorológiai Intóxet
_jalentése sxeriot moRélénküH
áizakoyagiti izalakkal, viltozékooy hiivöiebb I«t<5 várható,tok helyütt esékksl és zivatarokkal.
Napirend: Uránia 6, 7 íi 9 órakor .RlkkaociIoAny*. Világ 3, 6, 7 és 0 órakor ,A pokoltaoya\'.
A poataaitlaatek aáaxló. axenteiéai . feinnepélyének sorrendjét múlt - vasárnapi számunkban már teljes részletességében le-köröltűk. Gyülekezés vasárnap reggel fél 9 órakor a Polgári Egylet kertjében, honnan a díszmenet a zászlóanyával aferencreudl templom előtti térre vonul. Kedvezőtlen Idő esetén ax ünnepi axentmlse és a zászlószentelés a templomban lesz megtartva. Az Ünnepélyre a tegnap délutáni vonattal megérkeztek Pécsről dr. Mayer Józaef pécii posta éa távírda főigazgató, Fábián Jrnő pt. tanácsos, Olaszy Gábor elnöki titkár, a kaposvári poitások képviseletében Muzlkár Ferenc pt. Igazgató, a barcsi postások résxé röl Nsgy István pt. felűgvelö. Ax urakat egy permanens fogtfdóbi xoUság fogadta Lesrclnszky Igazgató, dr. Tholwjy Zsigmond postafőnök, főfelügyelő és Horváth főnökhelyettea vezetiaéveL A budapesti gyorsvonattal érkezett eate dr. Demény Károly államtitkár,
goststávirdal főigazgató, Csati h éle főigazgató, dr. Bugyi József igazgató, dr. Takáci Ferenc Igazgató, Soós JenŐ hivatallgazgató. Varga István főellenőr, az altiaztl küldöttség élén Galamboa Mátyás ax orarágoa egyeaülot elnöke, Ctirák Sár-dor alelnök éi Péter Albert titkár. D.\'. Dzmény államtitkár éa k peitl vendégek fogadására megjelent dr. Mjyer Józssf pécsi fő* igazgató, aki s:ép s/avakkal kÖ S\'öntötte a vexérigaxgatót áa kisé-rétét. A nsgykanlzaal psatások nevében L*arclnazky Stanlazló üdvö >ölte, mlg az altiaztl kar nevében Horváth Iaire elnök. Demíny állam titkár melegen megköszönte a szívélyes fogadtatást, örömmel jött Kanlzaára — mondotta — abba a váróiba, ahol egykor mint a piaristák növendéke tartóikodott. Majd a közönség lelkea éljenzéae közben \'megindult á hosszú kocil-sor a „Koroná" hoz, ihol vacsorára teritve volt. Dimény államtitkár és Ciatth főigazgató a piarista rendházban, dr. Bugyi éa dr. Takács Igazgatók a ferencieknél, a többi u-ak pedig a postáscaládoknál nyertek elszállásolást.
— Sxemályl hir. P. Unghváry Antal szentferencrendi vialtator a azokásos rendbázi vizagálat meg-ejtéie végett Nagykanizsára érkezett.
— A törvényszék nyári a»tt nete. A kanlzaal tőrvényazék éa járátblróiág folyó bó 25 tői kezdi m.\'g azokáaos nyári szünetét.
— Vároal közgyűlés. ErteiŰ-léaűnk srerlnt a polgármester még e hó folyamán öaszehlvja a városi képviselőtestületet.
— Jégkárok. Mint megírtuk már, ■ pacsal Járás ászaki részét a jég elverte. A hivatalos becsléa Bietl t egyes kö.ségekbsn a jégkárod százslékban : Nemrarádó 60, N.g,kapornak 70, Misefa 90, S/ent-and ás 80, Sándorháza 80, Nemeshetes 70, Buciuszentlászló 40, Póöike 50 százalék. E, jégkár brcslésok alapján adóelengedéackért
■folyamodtak.
1924. juntái 15.
T í,8"*\'1 hl\'«k- A\' «I
mull-hiten Nagykenizaén öatzet.n 15 gyermek született, ezek közül 6 flu és 9 leánygyermek volt. — Házasságot kötöttekNagy Jenő ezabós.géd Nagy Rozáliával, Ror.
váth Jánoa gépl.katoitegéd G\'éol Etelkával, Tollár Ferenc földmivei Csanádi Rozáliával, Sebők Imre téglagyári munkás Bárdol Katalinnal, Rácz Antal kőmüvetzegéd V.n l\'onáv.l. _ Elhaltak.- Kolla-rici József földmivei 34 évei, agy Iá, yuláa ; Burján Jinotni T.káci Mária 50 ivet, míhrák ; özv. Péntek
iatvánné Skorjik O tolye 40 évei méhdaganat ; Auer Mirgit 9 hóna-poa, kanyaró; Srentei Teréz I. 6 hónapos, hörghurut; Andri Sva napaiámoa 22 évea, tűdőgűinökór-Szv. Biiiot Ji.s.fné Tőke Anna 68 ívei, gyomorrák; özv. Kolo venlár G,örgyné S abadoa cva 64 évn, aggkori véfWraerfllfs.
— A megyéspüspök késilti «1S a axeníév magyaror.xági m.gBnnaplé.i módozatait. A római pápa az 1925. ezztendíre kihirdette, hogy az szentév gyanánt leat tekintendő éa különböző alkalmi aiertartáiokkai leaz meg-ünneplendő. A világ öaarea államaiban élő katoliku-ok nagyban i kéttülődoek az egyházi előlráaok azarlnli üooepiégekre. Magyarországra vonatkozólag Gsernoch Já noi dr. blboroi hcrcegprlmái ax elő-kéizltéa munkálataival megyéi pü.pökünket, Rótt Nándor dr.-t bízta meg, aki moat fordíttatja magyarra a latin nyelvű pápai hullát. Egyelőre a réazletek közül caupán annyi iimsretes még, hogy a szentév a moatanlnak a befej, zéeekor, azaz december 31 én éjféli latentiaztelit tartáaival fog megkezdődni az egéaz orazágban.
— Ejaxyxía. farkas Kálmán paciéi t.nitó e\'jegrezte Vodinak Arankát Felaírajkról.
— 64 óval dlvatáznháx. Slnger Jlrsef éa Tána dlvatáruháza Nagykanizia Erziébet tér, Központ izáÜó épület magblzh.tó bevátár-liai forráa.
— A Kerzedl bSotetítanact KeaxtJzalyan, A ksalaatl törvény ezik dr. Kenrdl büntetőtanácai f, hó 23 ín Keazthelyre fog kiazállani, ahol egy hé\'ig IS< írgyaTázokat lefolytat.
— Mag5r3fcillk a kiskanlxaai hőaSk emiókét. A klakaniziai hőat halottak, háborúban eitCntek, harctéren azerzett beteglégben Itthon meghaltak hozzátartozói ma fél 9-tól fél^M-lg, mlze után, litánia előtt éa után jelentkezzenek a templomtéri állami elemi lakóiéban;\' Kiakaoinán > ugyanit akció Indult meg, hogy h5»l halottaik emlékét méltóképen megörökltiík.
— NŐI kalaplakol*. C. Vetsz Lujza kalapazalonjában ezldén ia tazt kalapkét.ltö lakolál. Alapot oktatás, miraék.lt tandíjért. Jelent kezéa -nvponta\' 2—6 lg\' Kazinczy u. 1. (városház) II. emelet.
— A fővérosí műrészek képtázlata a C.ntrál kávéházban még ciak ma délután 5 óráig leaz nyitva; azután bezárul. Akinek még nem volt alkalma ezt a gyönyörű képkiállítás! megtekinteni, délután 5 óráig megteklnlheli.
— Ha éa minden <at* a Centrál kávéházban kaposvári Ba báry Deziő zenekarával muzsikál.
ZALAI KÖZLÖNY
Iparostanoncok rajz- és munkakiállitása
Az Iparot Itkola lanonciloik rajz- éa munka-kUllltáas, amely mindvégig nagy lálogatotlaágnak örvendett — befejeződött. Dr. Sab ián Gyula polgármeatert, Záborszky Zoltán jegyintéz.tl fönököt, dr. Kenedi Imre táblabírót, a karea kedó- éa Iparoavllág tekintélyei tagjait láttuk a azemlélők között ét mindnyájan azzal a meggyőződéi lel távoztak a kiállításról, hogy Nagykanizsa iparostanoacil mun kéjén meglátizik a ntgyobb elő képz.ttaég — a tanítót.atület ét a meaterek odaadó taoitáai. B.ihatunk abban, hogy hazánk jövő Ipa-roaiáge nemetek a kelet Ipara fölötti előnyét tarja fenn, hanem a nyugattal la ftlv.nl a versenyt.
A helybeli, nem érdekelt, izek-Iparosokból álló b\'ráló blzottiág 52 kiállítót kitűnő munkájukért ju tatomra éa ellameréire, 47 kiállítót jelet készítményeikért elismerésre méltóknak ítélt.
Különösen kitűnt: Horatckyjenő (Bcréoyl Józevf ás Fia cígnél) gyö-györű rajzaival éa mlntaazezüm elkészített tű és gyűrűivel, Büki Ferenc (Dukász él Budaynál) 1 tő kéleteten elkélzitett azekrénnyel, Szabocaán Ittván (DuVáaz ét Buday nál) 1 fenyőfából liiztán elkélzitett konyhatzezrinny.l, Ciátzár Antal (Muzlkár Vincénél) teljtten kidolgozott miniatűr hálószobával, Papp Ferenc (Muzlkár Vincinél) zaámo
2* ával, Gyarmati József (Gyarmati
yörgynél) Izléteien kiállított gra flkal meghívójával, Hoffcnann An t.l (Bilik Ferencnél) meitermű lek beillő női félcipő, 1 pár felaőráaz él retiküllel, Kitona JSzaef (Mol nár Gyulánál) barna gyermekcipő V<l, Z\'atár litván (B.ltő Jánotnál) kivágott félcipővel, Bi/arut György (B.liő Jánotnál) box félcipővel, Szacakl Jánoi (S ry Györgynél) gyermekcipővel, Bonca Antal (Siry Györgynél) férflclpöv.i, Tóth Jánoa (Schletlnger Jenőnél) barna gyer. mekcipővel. Szakái L.joa (Stelner Fülöpnél) antiion félcipővel, Salamon J6raef (V-rga Györgynél) atandállai, Bolf Jiiazf (Poór ét Szentgyörgyin él) ex ct ciavarme netvágóval, Karoasy Látzló („Markuknál) kézi latuval, Pfelfer Hen-
rik (Sobár Györgynél) pompáé kefével, Horváth Ittván (Horváth Istvánnál) nyári patkóval, Matzák Flórián (G.rzó Józt.fnál) őrökké tartó ruhaizárltó-kötéllel, (Tóth György (.Gutenberg\'-nél) minta-szerűen előállított üzleti könyvivel, Felth Mária (R >th L-uránál) leheletkönnyű modell kalapjával, Blaton Erneaztin (Roth L-uránál) izlitet női kalapjával, Stelutr Jenő, F.um bort JW (Ujlaky is Hehn-nál) együtteion kéizitett minta-takarék-tűzhellyel, Tánozoi Jánoi. Tóth Slndor, Brunner Jóuef (Ujlaky ía H.bnnái) egyei garnitúrával, kéainyajtóval, tányérmelegltővol, Táloa litván (Kohn S munál) asztal tak arák tüz hol Ivei, Pul y Imre, Srollna Sándor (Sifráo éa Fitiner nál) precíz dinamóval, S ekerea Mária (Flum1 ort K.-nál) fehérgre nadln ruhával, P.iht E\'el (C.ete Máriánál), Skopál Merglt (Vau nővéreknél), Junker Margit (Btron Midnél), Kurucz Mária (Szibtdoa Rózáinál) női ruháikkal, Birger I ona (Kr IUU Józsefnénál) gyönyörűen hímzett képelvei, J»kubecz M*rglt (Krauaz Józsefnénál) dísze-aen hímzett kombiné vei, Sivós Ilona (Végh Liszlónénál) női fehér neművel, Fekete Mírla (Fekete Mirgituál) ■tövetaljjal, B tder Rózal (Blahorn S\'ldlnél) mintaszerű fehérneművel, Ténczoa Mirla (Vaaa nővéreknél) ízléses nőiruhával, Ma gyár Mírla (Pcrger Máriánál). Ktr téaz K«rolln(Vaae nővérek nél),Sebó Irma (KŐmlvee Ferencnénál) Ofen b ck Mária (Fekete Margitnál) bá-joa és azépen kldolgoiott nŐI ru hákkal, S\'ern Kálmán (Gárdonyi Jenőné), Henfeld Teréz (Hartfeld Lipótnál), Víncxek I.tván (Cuh L*joinál) azépforméju és ízletes pékaű töményekkel, Simon Jenő (Petrlci Györgynél) ízletesen készített felvágottéval, Ztkocz Grörgy (dr. Kőolg Józsefné\'), Mírkua D :zső (dr. Sohlctsnz litvánnál) fejlett technikájú fogbldAkal, Klas Lijos (Mágict Jiooinéí) cilnoi férfiméi lénnyel, de ezeken kívül la , sokan tettek tanuaágot előh .ladáaukról.
A ; sikerült kiállítás a magyar ipar jövőjére nézve rendk\'vül biztató képet tárt elénk. ..
— .India csodál.*4 At Uránia hítfőn, 16 án délután fél 8 és 9 órai elóadás keretében mukatja nagyszerű, tanulaágoa földrajzi tárgyú, de mozgalmas eseményektől átazőtt filmet, a misztikus India csodált. A hatalmas 6 felvonáiu mozldarab mellett még két külön tréfás darab la azerepel a műsoron. Az előadáara ezúton ia felhívjuk a közönség figyelmét.
— A xalaaaagyai iakolán kívüli népmBraléal blaottság junlua 27 én délelőtt 10 őrskor tartja tanévvégi beizámoló köz gyűlését a vármegyeház nagytermében. A gyűlésre mintegy 200 tag kap meghívót.
— Nyári ajdoaságok, grena-dinok minden azlnben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú dslalnek, llberti batlsztok, nagy választékban érkeztek Slnger dlvatáruháziba.
— G. WelaK Lujza kalap szalonéban (Kazlnc«y-u. 1. vároa ház II. em.) gyönyörű nyári kalapok, gyári Írnál o\'csóbban. Alakításokat legjutányosabban vállalja.
— As Alf81d—Alpes 1 autó-turaat első automobiljai ma délután 5 órakor robognak be Tapolc a felől Keszthelyre. ^
— A Városok Kongresszusának bizottsági Ölés*. A Ma. gyar Városok Orazágoa Kongreaz-aiuaa junlua 23 áj állandó bízott-aágl üléat tart, melyre Nagykanizsáról dr. Sabján Gjyla polgár mester fog falutain\', hogy Nagy kanlzaa várost ax üléaen képviselje.
Iodla caodál. Hétfőni Uránia fél 8 és 9 érakor.
— Kétszázmilliót kapott Egerszag lakásépítésre. Az országos lakásépítő\' kormánybiztosság Zalaegerszeg városnak 2Q0 millió koronát utalt kl, melynek felhasználását Illetőleg a képviselő teslület fog dönteni.
— Rogenbardt éa Raymann lendamasstok, női és férfi zsebkendők, Miy és Halföld rumburger vásznsk, len- éa llnóbatlaztok, átfonok, alfonbatláztok mérsékelt árban Slnger divatáruházában szerezhetők- be. . <
— Bővül a hLvataloa vároa-háza. A dr. S abó Zsigmond főorvos halálával hozzátsrtozólnak elköltözése folytán megüresedő három szoba, előszoba, cselédszoba stb. meUékhelvlségtkből álló lakást, mely s városház palota Kazinczy utcai frontjának nagy részét foglalja el, a várót, mint háztulajdonos Igényli aaját céljaira, vagyis agyea szűkösen elhelyezett hlvstslok, pl. adóhivatal megfelelőbb elhelyezésére. Sok Igénylő volt és lenne a lakásra, ami érthető is a nagykanizsai lskáavlszonyok mellett, de viszont a ház tulajdonoaa, a vároa la helylaéghláanyal küzd a Igy él jogaival a as egész lökést hivatal céljaira veszi igénybe.
= Kérem az iparosságot, hogy ma reggel fél 9 órakor az Ipsrtestületbaa gyülekezni szíveskedjenek, hogy onnan a záizlóazen-telő ünnepélyre vonuljunk. Ai Ipar-testület elnöke.
— Nem less bazalt kövezet ■ Cseagery-uton. Tegnap délben a városi tanáci rendes heti üléat tartott, melyen sorra megbeszélték a hét folyamán a tanácsülés elé előkészített ügyeket. A felveendő kölcsön falhassnálását illetőleg ugy határoztak, hogy mivel a 155.000 avájcl frank nagyon kevéa ahhoz, hogy Nagykanizsa vároa aok téren tapaaitalt hiányosságait eltüntesse, azért egyeüőre uj ulca-burkolást nem fognak csináltatni, mert skkor a kölcsön háromszorosa sem lenne elegendő. Ugyanis a Ctengery utat bszalt fejkövekkel skarták városlr.-ssbbá tenni, ebből azonban csak annyi valósulhat meg, hogy a téglaburkolatokat fogják kijavítani.
— Harmincéves praxl-találkozó. A keszthelyi gazdasági akadimla 1894-bea végzett 26 hallgatójának harmincéves találkozója volt a napokban Keszthelyen. Sokan meghaltak kösüliik azóta, Igy a nemrég elhunyt Zsltnyánazky Béla rasxprámi pütpóki jóss\'glgasgató is közülük raló volt. .Megjelentek Zwlcker Bála veszprémi takarékpénztári Igazgató, Riffer Rezsó lovasba rfayl fólntés % Augusstlcs Viktor somogyvárl fóiotézó, Marton Dóoes pécsi szülészeti le-lügyeló, Kiss Istvia sarkadi bérlÓ, Um.os Aladár gazdisági íelügyeló, llJhm Andor nagybajomi föld birtokos, Kronbergec Soma zlmányl bérló As öreg praxík reggel sseot-misét hallgattak, majd megtekintették as akadémiát Délben tirsasebéd volt, melyen Zwlcker Bóla üdvözölte a megjelenteket- As Alma Mater nevében Sztankovics János igazgató üdvözölte a jubilánsokat, dr. Lo-vassy Sándor pedig mint egrkori tanáruk köszöntötte óket Dilutin pedig megnésták az uj praxi-gecerácló labJarugú-mérkózásét
— A főgimnázium r^lzklál-Iltása. Néhány nap óts plakátokst láttunk s klrakstokbao, melyek a főgimnáziumi, már ötévé azünetelő raj\'kiállítások fölelevenlté.éről ta-nuikodnak. A jóhlrü lakola as ui, dlazes hajlékában az eaztétlkal kultúrát Is fogja megint hatékonyabban művelni. A plakátokat a növendékek maguk kéaiitették és a tárlaton látható készítmények, ugy m\'nt rajz, festmény, clnkografla, gipszöntvény, terrakotta, cserép-festmény, fafaragfi éa könyvkötő, mind Pfeifcr taniír lelkes buzdítása mellett készültek. Ö vendünk a szép kultuszának ezen fölelcvenl-tétén éa kíváncsian várjuk a azom-batot, mikor ünnepélyes keretek kőzött magtörténik sz uj főgimnázium rajztermében a magyar fiatal tehetségek bemutatkozáaa.
—Coweicoat-rips, wjps cord, Tutan Kbamen trikóselyem ujdon-aágok nagy válaaztéka Slnger divatáruházában kapható.
Hétfőn fél 8 és 9-kor rendkívüli előadás
Indiacsodái
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. juolui 15.
— BSC-NTE. A Nagykanizsai Torna Egylet ma délután látja vendégül a azeszgyár m*llettl spoit pályán a B»rcsi Sport C ub fu b»ll-csapatát. A BSC moat a pécsi ka rOletbrn játszik bajooVI roérkőrést, melynek során a pécsi c»spatlal egy jDrangu ellenf \'"nek mutatkozott. Ilyen körülmények kő«t érthető, boiy bemutatkosáaukat k*nl«eel aportkö.őkben élénk éid-klfd" kíséri.
— „TélraM csecaemő
gyák Schwarcz Dezső cégnél, Fő U\' siám.
— A Tendéglőaök szak csoportja felkéli mlndszon ven^ déglősőket éa kávéiokst, kiknek tanoncaik vinnak, bélfŐa (Hután 4 órakor az Ipsrlestüiet helyi.égé ben jelenjentk meg. Vezetőiig
— Felavatták a tö/domlcl hőa&k emlékoszlopát. Nemes tő demic és környék, hőal halottal nak emlékét a nemestörd: mlcl Iskola alőtt felállított obellaskkel ötöli tette meg a kőrség köxőos\'g-. Az akciót a köiség plébánosa I. di otta meg és a most történt l.-leplezésl ünnepségei ő Is fejezte be. A ünnepi sientmlsét d\'. Borsány Árpád pípsl kamarás mondta, msly után a plébános g>u/ó hitáiu beszéde követkeictt. Az énekszámokat a bud pesti,.Tö\'ek\'éa"hatalmas férfi kara szolgáltatta. A lélekemelő leleplezési aktua Riischl R chárdnsk, a keszthelyi válsaztókerület nemzet-Iyülési képvise\'őjének bestédével fejejŐdöU be. A hadatreg nevében vitéz Brunner Őrnagy avatta fel at emlékművet. Beszédet mondott még dr. Borsány Árpád pípai kamarás. A testületek kusioru\'kat helyezték al, majd lelkes szavalatok után Debreceni Gyula plébános záró-azavsiva! az ünnepség végetért. — D.lután a kőrs\'g fi.ta\'sága a Tórek vés dalárda köiremflkődísévtls.ép sikerrel egy hazafias színdarabot adott elő.
—> A na. klr. osztálysors Játák fő-lárusltók Ismételten kérik ügyfeleiket, hogy s soisj\'gyek megújítási Ősiségét (egész 40 000, fél 20.000, negyed 10.0C0 koronát) okvetlen a junius 17 Ikl hutás előtt küldjék be, különben a sorsjegy gyei k pcsolatos mlndon Igényük elvész.
— Url áa női divatcikkekben legszolidabb kis/.olgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut *
— Az Iparlgazolrinyokárt áa iparengedélyekért járó dijak ősszegét a kereskedelemügyi miniszter egy ma kiadott rendelettel sz eddigi összeg hatsrotosárs emelte. Az egyes engedélyhoz kő tött iperok gyakorlásának feltéte leként megszabott blitoaiték összege változatlan marid/A szakvizsgáié tok es mestervizsgálatok dljs az eddigln-k hirmi&csiorosárá emel teteti. A rendelet m>i nspprl lép életbe.
— A csehek eltörölték ax öaszea Márla-Unnepaket. Cseh orsiágban az egyházi ünnepek kér d-iének rendezésénél az egé«z kő;-társaaágra kiterjedő nvg\'gyezés jött létre. Emuk értelmében a vasárnapokon kívül megünneplik uj ív, kar/csony, húsvét éa pünkösd ünnrpeken kívül májúi l ét, okt. 23 át (« kört r«eság kikiáltásának n\'pját). juius 5 ét (Srent C\'iilt és Method Ünnepét), végül juUut 6 át, Husz János miglyahalálának napját. N m ves»ik űnnepnémba o Máiia-űnncp-k egyiVét aem, v-U
mint az országos véíőstentek napjait. A roegokoláa srerlnt ezeket azért nem vetlék figyelembe, mert minden orazágnak saját védőazenljei vannak éa h» mindegyikét elismernek, as ,\'ünnepek si/m»t szaporítanák, ahelyett, hogy caőkkentenék, imi prdlg a megegyeséa oílja volt.
— A világhírt! jó n-inőségü arŐvŐpamut 3, 4. 5. 6 8 10 éa szövőcérna 12, 14, 16. 18, 20, 22
24 ea vastagságban, továbbá bo dó éa NÖrŐ.fejtŐ kapható Slnger Ji rstf és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
- Királyfi, akit köpéaac! kereszteltek. As oJssuSött uerb UÓoörokost nemrég keresztelték meg. A szerb király elékeW komára akart ssert tenni. hát kereszUzutfnok a yorkl herceget, Gytfrgy *og«l kir-ly másodszülött ílát hívta meg. A yorkl hercegemig ls érkezett Beigridbe, személyesen segédkezett s kereeiteléioé\', végigcleált* a neki iiokatlsn ceremóniát, ám a végen némi szépséghiba töitint Ugy«l» ósi rác szokás, hogy « szertartásiul résztvett ssereptfkosk át kell kúpni as ujszülMt feje fölött A rác előkelőségek kóplek ls sorjaba, mikor azonban a keresztapára kézült volna a sor, a futai yorkl herceg kissé restelkedve rántott a szájaszög\'elén. A köpés tehát csak olyan képlites volt As újdonsült keresztapának es s köpés-tétlensége kelleme len hatással vett a király.* s as összes megjelent rác előkelői égek te. A szerb udvarnál «zőU is a keresztapa .érlhsUtlin* tartóskodásáről beszélnek. A sssrb udvarnál — ugy látssik — nem tudják, hogy a yorkl herceg angol, tehát dzseatlcman. Kópkódel csak • BalkA-non szokás.
BOMÖFÍimrfPSZIIIHllZ.
D. W. GRIFFITH LILIAN QISCH ZORO és HURU Hont® Chrtsto:
o\'yan nev.-k és cinoek, amelyek egy mozi müaorín ellenállhatatlanok. Az Uránia éa Világ jövő heti programját erek a filmek alkotják.
Az U ánla azerda csütörtökön Grlfflth egyik bájos filmjét játsze — a Butovirág ot (N. w/ork csábit I) főazerepben Lillán G\'ichrl éa az „Ut a boldogság felé" teljes ensem bkjával.
Gr|f| h e filmben nem nagy prob lémákat bogoz n gy apparátussal, hanem rgyaierü történetet ad hangulatos, srlvhsz szóló, igen finom éa azép fe\'dolgózásban. — LHan Gisch a mezők Illatát, derűs boldogságot, ősilnte s ereimet, aranyos naivitást testesili meg szere ptben. RsndczŐje a boldogság völgyébe vezet el vele, amelynek ringó kalásztengerében Llliaa a legszebb bu avirág. Gyönyörű ezen alakitáaa.
A V lág csütörtökön egy P-ra-mount képet játszik.
Siombst, vasárnap az U\'ániiban Monté Christo I része, a Világban Zoro és Huru páratlan alekltáaa: ,,Szökjünk meg, tanár ur."
Egyik filmről sem kell bővebben I nunk. A Monté Cbrlito L*on Ma\'hottsl hosaiu Idő után kitűnő repríz pí\'dányban jön vissza az Urániába. Zoro és Huru amilyen drága, olyan ritka vendégel a Vi\'ágnak. Az idén töV.b filmjük nem Is lesz. A „Sa\'Ujünk meg tanár ur"-nál jobb vígjátékunk nem ls lőhet.
Uránia. M . vaaárnsp 5, 7, 9 órakor „Ri*kancsleány", dáma 5 felvonásban. Fóízerepbon L*ie Parry. Az előadéaok csak felnőtteknek
Világ M. vasárnap 3, 5,7 és 9 órakor Sh rl< c\'t Holmes %A pokol tanya \' Amerikrl detektívregény 8 felvonásban, lrt« Cootn D «yle.
törvényszék.
r A blrá.dí r»lm«ntttte Rlfch.r M4H. A»o.k ld.)f» mrzIrluV, hon RiKch" Mór Icorc." mlrotn^l .ÍT «« , \'"\'llot
p.rl.l ver.keHé. ■
j(rí.blrí.<r l«foljt bOougr
b«n • blró.íl Ril«ch.r Móri, «nnck .ínorál Kcmlellc J.ndt í. plncíríl F<oló> Jí"»«f«> mondom
kl vltí. B-.ro. Pé\'« Pll \'« 8-d c,lt Andr*. Urhéro ílkóvülett
kSnn.a iMiliírtíi <»*>«•"•\' ,ír"\'
vílií!«l ml.lt vidolt«k.t D. nobb pínibűotct \'»•»! .u|lo\'t.. — U/T.a.lkor «>«o útyból Vifo\'yó-
I.z ■ r.ndór.íj ■ vídlolt.k r<..é rfil lormínyzó •<!«■ vét.<sél Ut-ván fínnforojnl, " lr«loV«t M l leték.. píc.lllr. IóOstÍ"!""
II, aki n;v«i«tlck ell«n vld.t U em.lt. .
Fcl.bb.ií. fo\'yllo « üsjy.1 mo.t lojl.\'koioll • r.«íTk>»i\'"«l li-. lörvény.iík. A blró.íg bílj.-xolln.k vo\'t. hojy ■ kírdí... .IkBlotrm.l • R.l.cher-l/lc ko-ci mib.n provokáló rótit hui.ll.k a a4tl«lttk a c yéooy.l • abból kelet-ko-olt ai egitx ver\'kedé*. A klr. tórvény.iék dr. HirsMer J -nó védibr.iéde ulío megvíllott.lla as alaó blrói\'g ítéletit é> Rllichcr Móri ai ellene emeli vád í. követ-k.iminyol alól Itlmenlelt., ellan-bon Brocilk Andrá.l búnö.nek moodatla kl a bec.OI.I.\'rléa vít-I<Z«ben él ciért 100.000 K péol-büntetőire é. a kölllígek meg. lúeté.ére ítélte.
a tözsoc mm.
\' (S*|it tndóetttak UUtoo].Uot«M) Déli mmgintoigmlom. H.nju
l.t valamivel jobb. Irinyi.t javuló. Ko..lpén« ■/,«/.• M.gy.r Hitel 600 -605, O.\'trák Hitel 225, H...I B nk 200, K\'reaVedelml B nk 1270 —90, Pe.tl H.i.l 4100, Injratl.n 250 M.gyar Ált.lénoi 170, S\'l,ó 669, R na 132, KJiién 3500. F sy ver 1260, Holfh.rr 162, U\'lkínyl 1060, D>nublu. 3400, Bor.od Mii kolc\'l 135. Cukor 3C00, Dillvaiut 76, T.ó.l 110, M.gy.r Német 300, Georjla 515.
NvmaalÁmak. 1 koroni. 6900 —7000, lorlotoi 18.00-18100, 5 koroni. 35500-35600, 10 koronla 189000-190000, 20 koroni. 379000 —380000.
A m.gynr korona klllföldl blvatoloa Jegyxóaelt
D.vl,. V.luU
m. m.
Bét. ... . 80 I 80 7 > I 7(1 Bulla .... 40 40 40 40 Pii8. . . . , Í0S I 384 S01 | 400 N«wyorkb.n 12 10
Kádársegédeket
felueazek
Kasza Rezső, Babdcsa.
I <«vtaa-k9z»Mt hlwtim érfXyfil
Zürichi zárlati
PáiU SC2ÖOO, London J446 00, Newyork &W) 09, 8russel 2dl\'\\ MaUand Z467 10, Holland tll 75, BerUn !3»&0,WIm 70-76, Sol\'a 400 00 Prága 1062 60, Budap«at 63*00, Bukarest 260 00, Belgrád 670 00.
A takarékkorona árfolyamai
A D\'vlzaközpont közli, hogy a takarékkorona mai árfolyama 132 papírkorona
Valuták
loet iSSOee-JMOOO iMtd l»M«»"
Hord* dlftf 1040 I07J
HKO-IIOOO
fraacU h. S7SO «S>0
Ura
|So IOJ
SlO
_____ ISJOO ISÍIO
STSJCI 11)JO-16060
rtc4U*ii li. isoeosiose
IMcrM
Devizák
»i»ra inSO-llCSO
1CJJ-I07}
ÍÍO-IOS 4100-41(0 IJIOO-M4SO XHMUÍOU IIOOO-ISISO
UwJOO |S|0001|)000 OI<IK«U% iit»)t«o Nt«,ors Hsootteoo
fltU fttf s.Aru
4>«0-4»?0 SÍ1J-S67} OlJ-fi(0 SJ7SO-S4SSO
IIJJ-MUIS
IDtOiMO
ElsörendU nagymalml
LISZT
olcsón vásárolható
VILLANYI ANTAL lisilülletében
E4tv5í-l4r íí. wim,
i Siinlbironuig sioboi íWUnfttn.
TermAnytő*.«t». Bu>. tlxavl-dékl 76 k, o. 317500 -320000, 79 k» o. 325000—330000, «fyébvldékl 76 v» o. 312500 -317500, 79 k, o. 322500-325000, ron 270000-275000, lakarmioyirpa 290000— 300000, .óri.p. 315000 -335000, ,ab 320000-327500, l.nfarl 275000 -28 000, korp. 230000- 235000.
S<>rUaTé>*r. Falb.Jtoltak 340, aladAtlaoul vl..iam.radt 20. A vi-.ir lanyha volt. 1 r. 21000-25000. Kó.epc. 25000, KSnoya 22000-23500. Szalonná, lil.arti. 29500-30500. L.huxott hu. 33000 - 35000 Sóiolt .xalonoa 26000—26500. Szalonna 27C00. Z.lr 31500.
F.l.lí. ii.tk.iiló: a lö.xcrkc.xtő. KUdi: Zrínyi Nyomda Riaar.-Tira. N.cykantx.a
AoróhlrdeSések
A(-r4hlrJ*U- 10 sxAlf OOOO SC. aatadaa to-T*bbl 600 IC. mladan .ul>|>bb betárol
aa .«tl aa« ÍOOO K. All4al kor»«Okn«k SS lkuallk k»dw»xm«njr. Vuir- 44 lastpaapo-kon 30 aaAa^Uk f«Ur.
Vaaaak mim
u>«rl*K*i. CÜMl Urü i
lUia»i(. 30 lTt« BaUkaabcr Í*41U íjktUl BKKttookMo* hliiuie <4ljli.5l uca ariWionjil v<«y (Utal 6>rt£0«l, W tslrta n«<vobMU>ib6t boxjtjlnala*. Tcl;<« daA krtkk«t »SMrfaíon>« jdlck* a kU4*ba.
Ucc*Uik>ie ten .«icmWí«cM «>«i«t UU^IK Ittiiamw o.th Arnold T»>n»tJ-k«r«aka<ia c4gall. jtapkaaUUa.__
OráalanoBeoak 4 »»«* pol«SftUkoUl o«il4i}i Wc*«U írtdiM* nutMMl klrtuek. EKtkc a ■Villant UkoUl 4f uiU U. Zaotto* 0>i.U Oria 4a <UmHu, C*t*f«y-*l _4M
Tctjt, aaoba betor tlU*. MtM* Mapaz-a. >1
KHjOUab-M 1-4 W^pUkoUi .DutOnak Itlrémik Oy«o«» L*io* tUtiUHi*^
Tanonc r».- f Í4mtr"l pUyira fli*U«Mt kWÍ-wa. CUn a Hnttben.__
_ X17 UkBODOOt ajuuaaal kW UaMOrfc» ríx-
SUfUIOtaánr, vlltlik a itunsiria
IDeóttma*. i« í**"^1
IfrUaUM TilO a* tamulOnak m*í»» fl»«W**«l
v4t.Uk. VMS UiO*. Kaat>C«r-*. \'»-_____ÜJ
Kíy WUib- krJ .aalAat hl. »«nut fSj6«
RaUoak D«m0 Oti.. 4UtuUu 4»
KtUi trodl.Unl JU» hhiuűl <* Kazfaay *• -í!?
~ VarrOsep.l, U,tUtuí4.l AJtnUlckal: C«ö*«y «l U. ~ Va^
Vr<d*iK «t*dO.__________—
Kit-, WrotauoU. lakáaé.t W ttc\'
Uk. ToiiA. Sac" *5 -
Azonnali belépésre
1 háziszolgát, 1 mindaneí leányt, bejárótakaritőnőt
keresek.
BflZSÓ JÓZSEF, TELEKY-UT^
Ha és minden este az Arany Szarvas kávéház kertiében a „Budapesti Trocadero-mulató" házi szalonzenekara
muzsikál, énekel, kupléz/-\'
/ \\
Zalai közlöny
Hirdetmény.
Nagykanizsa] Takirékpénzlár Részvénytársaság Igazgatósága
h«á,n,., " 1924 áptllls ho 12-én tartott közgyülásl
kétből értél esltendő 30.000 darab 1932. évi d.cember SÍ 1. Urolt • c.svényt az 1.-40.000 folyó számú tulajdonosainak ajánlia fel átvitelre a kövslkezó feltételek mellett :
a) minden kél régi részvény alapján egy u] zárolt részvény vehető ál
b) az u) kibocsátású zárolt részvényekért az átviteli Jog gyakorisával egyidejűleg 60.000 korona tkelenáő be, mely összegben az idő kőzi kimal költség és illeték is bentfoglallalik.
c) a zárolt részvények 1924. évi Junius hó 1* tói 1924 évi Junius hó 25 Ik napjáig bezárólag a Nagykanizsai Takarékpénztár Köszvény társaság hivatalos helyiségében .z üzleti órák alatt a régi tészvények felmutatása melleit, az uj kibocsátásit zárolt részvényekért » lentiek szerint Járó összeg egyidejű lefizetései mellett jegyezhetik ■ a jegyzéssel egyidejűleg ellimervinyek adatnak kl, ezen elismervények ellenében az uj részvények 1932. évi december 31-tól kezdve vthelók át az intézet pénztáránál,
d) a részvényeket 1932. d.cember 31 lg az intézel lirolva
■ulja,
t) az a részvényes, aki jegyzési jogát 1924. Junlue 25 lg nem
gyakorolja, e Jogát elvesili,
I) « részvényesek fél részvények átvételére jogot nem latthatnak. g) az uj zárolt részvények 1924 évi Jinuár hó 1 tói részesednek osztalékban.
NAGYKANIZSAI TAKAIÉKPÉUZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
MAIMIMU,
1D24. junius li.
Un* ciraaMl, brfMtUM ,
ti |sb> *M<4|Sm klut.1 II,Ml UuttU
tt tMi.rrflí Mttut Wrl i I»I Ír , .
ÜIEJ TtSTVflttt VfCTÍUfTI orís Í..T, orítt
Hasábfát
vagontélelekben,
aprított és fűrészelt tUzIfát
100 klg.-lól kezdve hazaszállítva, fanyöla aprítva házhoz szállítva 100 kg. 40.000 K.
Lécfaivi Bodor Zoltán
fakereskedri
Subár-ut és Rákóczi-u. sarok.
Tataion 1-57.
KÍVÁNJUK
és óhajtjuk meggyőzni a rokonszenvező msgyar közönségei, hogy vállalaluak J< indulatU lAmogatásAra érdemes.
ő zinle liszielettel
SENATOR
Sthwslil uharkahGvely is »«pl/|»í/ r.-L
Legújabb borárjegyzék,
mely ugy minőség, valamint OlCSÓ árai által utolérhetetlen. Tisztáét siakssoril kjzelésu I liter balaton-mellékl becei citromsárga kitűnő umi ii 9800 K. 1 liter 1921. évi pogAnyvári la rizling 6000 K, t liter la burgundi fekete 8000 K, sötétvörös 9000 K, 1 I ter I. rizling 5000 K. I liter bikavér-vörös 4600 K, I HUr la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
rhttt, n*m*t* eíreamUzítJ tUtiek uaiízletíUa
Suflár-ut 53. Telefon 2-10
KERESEK
kli.bb
BÉRLETET
lakóházzal, épületekkel
Jó bér mellett.
Cim: 4>i
SZEPETN1K, POSTA 1QO.
Uaicfálab Tífc« «IU»oNU*a
I naJ>£alaK. villannyal a IqouUojOuU-ao. (,__!* mii (olt, mltcMcr. tlg p. raa ellen k»Mito-J Z e p 10, • nbb ...r • 1JUV Witiaaii\'.A vla a i>sj-ran ArlCmáil r<(K etialtd Maal. a Icrriocoubbarcci HrlCliiaillaelalmllia. Mtfí í. h»mr.*á (MII. M\' »«}•«»« sHflf <« uípttiuaral fS7«H» »Ur»iM6]»:
QAOQ KOSMETIKA
nUDAFiaT. MÜZKÜM. KÖKtlI 13. *.
TeUron i J&u»t 103 - H7. VIMU uíUUdíí. (éjatUOd krt)a;<t »UiuM»r«BS«l. U Iunt utpUpktMk tlUralltln, uíe»ísi»»W». tW««r- és (éa^ateUs e Ie*ae4er»ek» mU uiriaL
Ajánl
menyasszonyi kelengyéket, vászon fehérneműt és (hiffon árut
legolcsóbb napi árban. MinUkat készséggel küld béimentvo vidékre ms
FEHÉR, HŰSEK ÉS TÚRSfl
visien- él fehérnemu-keieikedéi
Budapast, IV., Václ-ulca 67
»» Tatatori asz
I\' száraz
BÜKKHASÚB TŰZIFA
minden mennyiségben a legelőnyösebben
Weltner és Társa
cégnél
Ersiébet-tér 13. is. (Törvényszékkel szemben) és Arany János-utca 6.
szerethető be. 479
állsattan raktáron tartunk tlsSrendO fsjzsrsL
Ha
ktfrisbogarát
és mindenféle
gyógynövényéi
jól sJurja értékesítőn! küldje b« mintázott ajánlatát a Jt4
PANTODROG nak
nUDAPBST, VIII., IUKOS.S-UTC* 15.
Szigriszt László
o. f. S. ttUI eas- lagiuaa ít téuMkifa kimtHl Irrfi
fS-ut 8. sz. PXi Telefon 150 ELADÓK:
Hásek a város belterületén több emeletes, magán-, és t-ibb lakóval biró házak, üzletházak. Ss6l6k a város határában, Bala\'on mellett. Ozlotak, rőfös-, fűszer-, csemege-, vegyeskereskedések, vendéglók.
falitonl 100 holdas Jó birtok, szép
lakással, épületekkel. 300 holdas birtok épületekkel, lakát-sal béibtadó.
Fonottbutorok
előszobák és verandák résséra
egyjzeriitől égést finom kivitelig állandóan kaphatók
FE1TSCHER BÉLA
íoootlbutor ái koiájfooé váttitiUotl Rosflonyt-utca 8. SS.
Bútorok lavltáaát éa taatásit alwáltalom.
ÁGYTOLLAT
vcax éa elad ■ stj HIRCZCCLONÍ, Sugár-ut 18. az.
6őz, sziuógdz és benzin
cséplö-készletek
elsőrangú kluitelben
Weiser gépgyár
Sugár-ut 16.
MEGNYÍLT
mAriatklepen
Fenyves Ssállóban
Jó hásikosst Figyelmes kiszolgálás, kirándulóknak Is.
Eléjegysésl elfogad:
Fatér Mlhályné
Cbtvös-tár 19. aa.
A Hazai Ál talánas Biztosi tó HT. - aai
a Kalliolikus Népstövelségnél levó országos kirendeltsége
keres
kerületi képviseletek
vállalására alkalmas egyéneket magas Jutalék mellett.
8 listás tisztviselőknek megfelelő Jövodetem (tideklódők Irtanak a Katholikua Népiaövoliéal Bistosltájl Iroda
elmére.
Budapest, 11/., Ferendek-tera 7
8991/1924.
Hirdetmény.
Feihivom a város területén lakó azon .szülőket, kiknek siket-néma tankótílea gyermekei vannak, hojty .zónai m városi tiszti orvosi hivat.I-bsn í. hó 20 álg mindettn-p dél-e\'.ón Vi\'O —10 aráig okvetlenül jo-leniséi be.
Nagykanizsán, 1924 jünius 14 én Polgármester.
__5_
934/1984. sz. Csurgó aatyktlzstita.
árverési hirdetmény.
Csurgó nagyközség elóljárósága köizéteszi, hogy a nsgyközság tu-Isjdonál képező Nemzeti Srál-lod., vendéglő, étterem, kávéház a Széchényi-téren levő épületekben telekkel 1925. évi Január hő 1 nap-Jálól 1930. évi junius hó 30. nsp-Iáig terjedó 5\'/,, azaz öt ás fél évi időre 2500 aranykorona kikiáltási ár mellett Csurgón a Jegyzői Irodában 1924. évi Junlue hó 2«. nap Jáu délután 2 órakor tartandó n.uvános árverés utján bérbe adallk.
Az árverési eljárás megkezdése élőit mindegyik árverezni óhajtó a kikiáltási ár 10«/,-át készpénzben, vagy óvadákképes értékpapírban, vagy takarékpénztári belét könyvben letenni tartozik.
A képviselőtestület fenntartja magának azon Jogot, hogy az árvere--ők közül az Ígéret összegére való tekintet nélkül szabadon választ.
Az árverési részletes feltételek a csurgói jegyzőségnél a hivatalos órák slatt megtekinthetők.
Csurgón, 1924 4vl Junius 7 én. SárkDzy Andor >. k. Marki János s.k.
MJegJ>«. birf.
árverési hirdetmény.
Köihirré tesszük, hogy a Rltacz Sándor mátá, Korcamár István, Petrócai Jóxaet és Csapó Sándor gyékényosi lakósok k^zös
tulkjdonát képező 1 drb. jókarban levő Wokánka-féle 12 lőerőa nyers--olij\'notor, cséplószekrénnyel ás a horzá vili\' felszerelési tárgyakkal klzbenjötlünk mellett Gyákáayaa községben 1924. évi Junius hó 22. napjának délutáni 4 órájakor a legtöbbet Ígérőnek nyi\'Vános árverésen el fog adatni.
A motor ás lartozákii Gyékényesen az árverés napjáig Ritecz Sán-dor ináté lakásán bármikor megtekinthetők.
Árverezni szándékozók az árverés megkezdésé elölt kezünkre bánatpénz fejében 6 000,000 koionát kést pénzben letenni tartoznak és a vevő a vételárat és a 111. fokú illetéket azonnal kifizetni, a motort és tnr.oz6k.il azonnsl átvenni tartozik.
A vevő, aki a vételárat azonnal le n-sm fizeti, bánalpénsét elveszíti rs . nyomban megtartandó ujabb átverésen részt nem vehet ás ezen leiül kártérítéssel tartozi azon ká-rén, melyei az árverési föllételek be nem tartásával okoz.
Kelt Csurgón, 1924 Junius 12.
Dr. Kassá. ÓdSn és dr. Kaszás Jóssef ügyvédek.
8988/1924.
árverési hirdetmény.
Az úgynevezett városi Közellátási Ü.emek (Király u. 40. sz.) üresen átló helyiségei, még pedig t a Záída-tt et felől levő üzlethelyiségek — összesen 5 holyiié\'g — í. évi Ju nlus hó 27-án d. a. 11 .órakor a v. Közellátási üzemek Irodahelyiségében nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet Igirőnek f. évi Július hó Mól kezdédő hatállyal bir-
beadatnak.
Az átverési fellélelek és a bérleli szerzőJós-lervezet a Közellátási üze-mok (Sárkány Mór) Irodájában megtekinthetők.
Nagykanizsán, 1924. 4vi junius hó 14 én.
Polgármester,
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlui 15.
Kemény
fürészhulladékfát
ab Gyékényes
vagonját 2,500.000 K-ért
ssilllt
Ehrenwald Béla
faktreskedő ■udapaal, VIII., K*lv*ria-I*r 14
Telefon i Jóaael 31-M. üflysnoll l« uirtz, hsport-MkkhasJk KUlfs Is kljhiíl 4-4
Fleisthmann áruház
Budapest Károlykörut24
As utóbbi időkben beérkezett tavaszi és nyári újdonságokat rendkívül ksdvszméoyu in kei bocsátja a n. é. vevóközöaségéoek rendelkezésérc.
Kiemelkedő árak:
OyapJoMÖraJ-OMUkly. Divat férflkelme, kockás és csíkos
minta 145000
Sport és utiruhákra, tiszta gyapjú,
148 cm. széles 141000
Ugujabb aogol mintázatú Őltöny-
kelmo 110000
Camgarn divatszövet, elsőrendű
minőség 24
*ogol raglánkelms 171
Covercoat cérnsvászon, nyári
ruhákra 120000
Burret ■vászon, piima minőség 69000 Maroqulo, t. gyapjú I40cm reklámár II/IOO Eo len mindon divalsz. 110 cm. 125000 Tiszta gyspju női ruhaszövet,
csikós és kockás 115000
Coitüm-kelme tiszU gyapjú,
40 cm. széles 165000
Mo»4«axUljr Hímzett tatlszt, 120 cm. széles
sötét színekben 24500
Mosó miroquio, créppe szöv. csíkos 45500 Creppa maroquin csikói divatszln. 42000 Costüm vásson, 90 cm., elsőrendű
minőség, divatszlnekbon 55000 Franela mosó do\'ain gyöny kiminl 20500 Fehér h mzett batlsit, 70 cm. sséles,
viz igaruhákra 31500
Oivat grenadio, 80 cm. széles legújabb mintikban 36000 Selyemfényű angol libcrty divat-
sslnekb., corablnékre és ruhákra <3o«o Hímzett grenadin, 120 cm fehér és
színes alapon 45000
Eponge divatmintákban 92ooo és Isljsbb
Viiwnoulál; .gynemű vászon 10000
Bsiiizt schiffon, női fehérneműre 3iooo Legfinomabb batlszt schi fon 130cm 83ooo Lepedőváizon 45000
Paplanlepedő vászon, 170 cm. 40000 Angol panamaingzolirdivitcslkokban 4M00 Len damasst asztalkészlet 6 szem. 420000 I.en damatzt törülköző drb.-kint 45ooe Koayhatö ló tiszt* Un, 76/7& cm 2Jooo
rahirnemttoiitAly i Kombinált készlet (ing, nadrág,
. hálóing) hímzett és anuros 330000 Nadrág comblné kézi ajour és himz 223ooo Szoknya comblné csipkés és himz. 225ooo Hímzett fűző védő 65ooo
Jumper fűzővédő kézi ajour és himz Otooo Kétrészes készlet nansoukból (ing,
nadrág kézi ajour és hlmzatt) \' 31«»oo
HuiiiuMit kalaafyik ■ ligr.a»na» tlrlttllg llludiu raktirw. A lifvjikb taliirtkbia i c«9a4l ■•pu»ktU fcUi! lUiizttk. "Whík a Iisjwitoiat-lar. luHiMttMk.
Ha jó kerékpárt akar venni,
forduljon bizalommal
BRANDL SÁNDOR
kar«kpirrakt*ri»o>
Deák-tér 2. szám alá.
Angol gyártmányú OUNLOP rjummik egyedüli raktára
Alkatrészek, kellékek! Kerékpárlavltó műhely! Tírült vázák htgesztése!
Aki hízat szólót, kis- és nsgybHokot
eladni ,.„ venni
akar, az forduljon bizalommal az előnyösen ismert, több mint 24 évo fennálló és az O. F. B által engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi «I péns-ktkiSn köxvattl6 Irodaiéhoz
Nagykanizsán, Fö-ut 3.
Pénsköksönöket ugy heti kaoutra, mint bekebelezésre olcsón közvetitek. = Telefon 233. azám. =
Zsoldos tanintézet ^X^.\'X
Bodapcit, Vll., UoMay i,. »4. Tt«. J. 114—47.
Algebra ás geometria mSüSSS
tfyutrt nytívtitucl. bi miftirisatia) mef rto&Uxid
Összefoglald tankönyv ÜSSE:
tllyloak tauojaca ka kűutbco nc(m>dclh«i6. 9311
Nagyérdemű küzönsfg szívós tudomására hozom, hogy a félfürdők készítése a
Margit fürdőmben
(V. Memaati fürdő)
Csengeiy ut 10. ss. alatt kezdetét vette. Szakszerű kezelés lérfiak skiilön nők részére
köpölyözés
és tyukizemvágái naponU. Nyitva minden nap reggel 6-tól este 7-ig. A n. é. közönség szives pártfogását kéri
Böhm Jenö.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, — - Fö-ut 5. szám alatt. -
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Legjobb minőségű
czipőárnk
utcai, sport és luxus hwználalrs:
Miltényi Sándor és Fia
60 évo fennálló clpiíliihWiUn,
Fő-uton, a város palotájában
mérsékelt aron k.ph.t\'lk, r.ktáion és mérték után. u.
Poitll mitrentjiléire küllaül iclyt tehetünk,
■ meg cin felelj irat klöerélfjk. Kérték Misiiken «jv alaticlptt kérünk.
Önkéntes árverési hirdetmény.
Ebéőlő, hűlő, leányszoba, képel?, szerulzek és egyéb lakásberenőezési tárgyak haláleset miatt f. hú 17-én, kedden délután 3 órakor néhai flr. Szabú lakásán,
(Városház, II. emelel) önkéntes áruerés utján eladatnak. ,„
Alkalmi vételII
Egy jókarban lövő
pult állvány <> jégszekrény itb. eladó.
üévobb f.lviligojitiiseü szolgél: a kit cukrászda, Oaik-tir 1.
KG t&wi-Mm rLlaARIT B Ö R LÉ MEZ
IUUWM itKiuHt: GAZDASÁSI ÉPULETEk, OrARAK, MALMOK BEFEDÉSÉRE ÉS RÉfit „ZSINOELYTETÖK ÁTFEDÉSÉRE A \' lEOALKALMASABS\' \' Kaohaló FISCHER Él BflOER cégnél \' ífAOVltAXIZSA, va-UT 9.


j^úbi-u foirfemtr.. meüjnrJt Ir/urod. | tzm cunAtctf oanr.nA rltalon - \'Uíttr,utux rue\'p^adjon
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX., C«l*ln-tér 7., IV., Koronaherceg-utca VII., Károly-kOrut O., IV., KAroljr.kOrui jo.
Budapest látványossága!
GyapJuszOvet-osztAly i
Tiszta gyap|u BHÍnyttsImék 94600 Kyérl kamgarn SltSnykelmék 277200
Tavaszi raglánkelmék-- 169400
KS1 kosztűmkelmék SS 5Í3V. „ón™
Ijo cm eitk. ----- OÖUU0
Ruha koverkot 72600
Kovarkct 143000
Cabirdln nthakelme 66000
Kombinált MtBnykellék csomag 215000
(uruliau i 6St6ayb4i ituut Mltoia>i(ukn)
Saljromoul jljr I
Nyersselyem minden uiniroyilaitan 88000
□Ivat Ilberly---- 107800
FulárdseljetnK^^rri 145200 Crepe de Chlne mec- 198000
Fenyves mosott vászon----22000
I\' kelenjyesllón--------26400
Bírerís anjln--------26400
Vászon tumikízl —----25300
Vászon konyhatürlGk — — 17600
Frottír tfirDIkBzfi--— 39600
Flanell portírlík---1S700
Színes kerti abrosz------158400
Ruiobor.l ■«<□*..mnk. b»!l.»l.ir<inr.V. lei.buti.»tok, rrotttrk.ini.k r. ".\'I.-n.iuO.hb.n Orll.1 vélniük.
Csíkos selyembatisztok \'.TJZl Színtartó mosíkrepp HÍS -
Dlvattslkos Inszetlrek--
Francia cétnagranadln Rultavászon, selyemfényű
Harocdn leraj.bb dima^ckui — —
Eponskelme di..taikokui. dapUatlIct
21000 23100 28600 44000 47300 60500 42550 66000
i
N5l harlsitíik „i»b« - 11500
Fárfizoknlk „m*,--8800
N5I színes círnakeztyük — 31900
6yerntek nyári trikó--23100
Férfi forda trikó--; — 41800
Tilkó reform nól nadrág — 36300 Selyem zsemper „t^ _ 198000
Hímzett nappali Ing ku> 61600
Hímzett nadrág---- 52300
Hálóing MllllOT.,---- 110000
Hlmzelt.Mdrág kombiné — . 85800 Batlszt szoknya-komblné 138600
Hímzett tazóvéds —--- 30800
Vászon párnahuzat--- 62700
Vászon paplanlepedó-- 242000
íUrdSnilta mu>>„.___ 125400
FDrdüdpS-----31900
MII froftlrköppeny--- 563200
P<jama illtónyók 398000
V«rrt tohíroemtl-oaaUlyt (Caak a Cilrio-lért Irohlítokban)
Férfiing pikké mellel----109250
Színes zeflrlng ,^,.1
Hosszú hálóing I\'6000
Hosszú köpper gombosnadrág 102000
Rövid alsónadrág------55200
yászon lérilzsebkend!--9200
Selyem nyakkendó------13200
vn.d.ruhAk, frottír k.|ipony<ilc I* ÍOritö-iuii.ii.il cikkekben Oiü.1 vtliuiíl
Nyomatott • Zrinvi Nyomd. R. T. nyomdéiüban NagyfeanizsSn. (Nyomdavciotí: Oftobeclí Káro\'v).
63. évfolyam. 137. ixám
Nagykanl™, 1924. junius 17. Kedd
1200 korona
POLITIKAI NAPILAP

■*«*fte*aSA:e* M kitd\'.Mnit) #«-»» u, laMnrbtn-Tolóloü TS. a*tio Főszerkesztő: Benedek Rezső. l.iaa»««*al Jkrai B(7 kfrra SOOOO koron*. Három hóra OOOOO korona.
Az uj francia kormány programja
Pdlis, junlut 16. A mlnlirter-tanáca délelőtt dolgozta kl a kormány nyilslkozátol, melyet holnap a köztársaság elnöke elé fosnak teljesíteni. A nyilatkozat főbb pontjai:
1. Belpolitikai tekintetben a hsia-árulók éa lizadók kivételével teljes amnesztia, az elbocsátott valutasok visszahelyezése, a kongregációi törvény pontos végrehajtása, a katonai terhek leszállítása, a gyufa monopólium újból való behozatala, aa adóeltitkolások üldözéie, a nyolc-órái munkanap és szakszervezetek jogosultságának elismerése, a tisztviselők szakszervezeti alakulatainak elismerése.
2. Külpolitikai tekintetben: a békének a népek közötti megegyezéssel való megerősítése, a normális viszonyok visszaállítása Oroszországgal szemben, Németország lefegyverzésének újból való ellenőrzése.
Herrlot elfoglalta hivatalát
Páris, junius 16. Herriot munkatársai ma átvették a külügyminisztérium! ügyek intézését. Herriot tudvalevőleg már tegnap átvette hivatalát, a miniszterelnökséget éa a külügyminisztériumot.
A cseh benzin-panama tárgyalása
Prága, junius 16. A prágai hadosztály bíróság megkezdte a benzinpanama bünperében gyanúsítottak ügyében a tárgyalásokat.
Malária a Felvidéken
Prága, junius 16. A közegészségügyi minisztérium jelentése az.rlnt Ukralns után Ide la átcsapott a malária. Különösen elterjedt a tót és rutén vldéiokea, főleg a Tlsia msntén ölftítt veszedelmes arányo- i kat. A minisztérium az állóvizek 1 ia lápok lecaapoláaát vette tervbe.
Angliában egyelőre nem lesznek általános választások
London, junius 16. Macdonald kijelentette, hogy az ősii ülésszak előtt már nem leainek általános választások. Mscdonald egyik be-aiédjébcn kijelentette, hogy a jövő héten találkomi fog a francia ml-alazterelnökkel éa bliik abban, hogy a találkozáa eredményre fog vezetni az Anglia éa Franciaország közti jóvlsiony tsljesaé tételében.
Felmentették Ráma rendfirfínttkét
Róma, jun. 16. A római rendőrfőnököt, Berlinit felmentették állá
sától.
Postások zászlószentelési ünnepe
Demány államtitkár ás Mayer postafőigazgató beszédei - Az egyházi aktus - Díszközgyűlés a városházán - A magyar rekonstrukciós munkában a magyar postások egy hatalmas hadsereget alkotnak
Nagykanizsa, junius 16
(Ssjít tudósítónktól) Kellemes nyári nap köszöntötte Nagykanizsa közönségét, moly a maga ünnepének teklntatte a ka nltsal postaiTliiztck zászlószentelés! ünnepet és azon tömegesen vett részt. Ünnepi hangulat uralkodott az egész városon, a főbb utvona lakon embersokaság várta a menőt Indulását. Mindenütt rendőrőrszemek cirkáltak és pedánsan tartót ták fenn a rendet. A Polgári Egylet kertjében pedig gyülekeztek a menetben résztvevő különböző küldöttségek, egyesületek, tár&ulatok, vendégek, a város küldöttsége\'. Leszcinszku Szaniszló és dr. 7hol-way postafőnökök kocsin elindultak a zásxlóanyáért, báró Inkey József néért Ihárosberánybr, azonban a fél uton találkoztak a báróné fo gatával, aki férjével együtt Kanizsa felé tartott. Lészclnszky Igazgvtó és dr. 7holway főfalügyelő leszálltak és üdvözölték ■ zászlóanyát, aki férjével szintén leszállott a fogatáról és megköszönte a meleg fogadtatást, majd újból felszállva a a kocsikra — a kegvesrendl társ-házhoz hajtattar, ahol Eberhardt Béla főglmn. Igazgató, házfőnök fogadta és köszöntötte a bárónét és férjét, akiket későbben Eberhardt Igazgató, Demény államtitkár, vezérigazgatónak éa dr. Mayer főigazgatónak bemutatott.
A menet megindul 10 óra előtt megindult a menet. Elől s 6. honvédgyalogezred zenekara, majd utána sorokban a Katolikus LegényegvosŰlet, az Ipartestület, a Vendéglősök- és Kávésok Egyesülete, a tűzoltóság, csendőrség, pénzügyőrség, a kanlssal, budapesti, pécsi, győri, zalaegerszegi, keszthelyi, stb. postásaltlsztek, fehérruhába öltözött bájosareu leánykák hosszú sora, majd a főgimnázium, a polgári iskola és as iparos-és kereskcdőlfjak cierkészciapatai. És megindult a hosszú kocsiior — élén a zászlóanyával, a fővároii és vidéki vendégekkel, helyi előkelőségekkel. Nagyon szépen festettek a különböző egyesületek zászlói, különösen a budapesti; pécil és győri postaaltisztek lobogói.
A tábori oltár előtt -A szentferencrendl templom előtti téren pedig ezalatt szintén hatal-
mas embertömeg gyűlt egybe é* cioportoiült az ott felállított tábori-oltár köré. As oltár előtt padok és széksorok a meghívottak számára. Es egymásután érkeznek De mény Károly álIsmWtkár pt. vezérigazgató é« dr. Mayer József fő-Igazgató, közvetlen utána dr. Sab• ján Gyula polgármester és Eberhardt főglmn. Igazgató kíséretében báró Inkey Józsefné és férje, a zászlóanya, a legutóbbi gyászeset mlstt fekete ruhában, közvetlen az oltár mellett foglalnak helyet. Inkey báróné mellett két koszorús leány : Viola Msrlska és Crabant Rózsi postásleánykák.
Jobboldalt az oltár előtti széksornál a 6. honvéd gyalogezred tiszti küldöttsége Koós alezredes vezetésével, az altiszti küldöttség, az oltár jobboldalán a kanizsai postaaltlaztcka felszentelendőzászló val, a postatlsstlkar, a többi egyesületek, baloldalt a pécsi, győri, budapesti stb. postaaltisztek testülete szüzmáiiás zászlóikkal és mint gyönyörű kerete ax egésznek — félkörben a fehérruhás, vlrágillatu, tavaszi arcú leánykák. A széksorokban helyet foglalnak : Dr. Csatth Béla pt. főigazgató, Muzlkár Ferenc pt. Igazgató, kaposvári postafőnök, Bugyi József pt. Igazgató, dr. Takács Ferenc pt. Igazgató. Soóa Jenő pt. hlvatallgazgató, Fábián Jenő pt. tanácsos, Vargha István pt. főellenőr, Olaazy G&or pécsi pt. elnöki titkár, Sant& Sándor egerszegi p. főnök, Nagy István bsrcsl p. főnök, a keszthelyi p. főnök, Lesz-clnszky Szanissló kanizsai pt. Igaz-gátó, a II. »z. postahivatal főnöke, dr. Tholway Zsigmond főfelügyelő, a I. sz. postahivatal fŐaök,Maschler és Horváth pt. főnÖkhelyettesek, stb., dr. Keasdl Imre Ítélőtáblai biró, a kaaissal törvényszék elnökhelyettese, dr. Szabó Lsjos klr. ügyészségi elnök, dr. Kovács Gyula táblabíró, a klr. járásbíróság el nöke, örley György klr. kormány főtanácsos, közjegyző, Boér. ezredes, Gyömörey István járási főszolgabíró, dr. Krátky Ietvén pol-gármesterhelyettes, főjegyző. Zt-borszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank kanlssal fiókjának főnöke, dr. Slposs rendőrtanácsos, a kanizsai államrendőrség vezetője, G«zd«g Ferenc püipökl biztos, Stuller Lészló áliamrendörségi főfelügyelő, Petrik
DV főmérnök, Grimm DV főellenőr, Breyer százados, a kanizsai ciendőrség parancsnoka, Bsrthoa Gyula herceg! főerdőmester, Brun-ner őrnagy, dr. Hajdú Gyula, a Vitézi Srék ügyésze, dr. Bród Tivadar, ax iir. hitközség elnöke, Fábián titkár, dr. Neumann Henrik orvos,Lengyel Jenő rendőrfelügyelő, Korpos Ádám rendőrfogalmazó, Kovács Antal, dr. Stüci Imre ke-
Kesrendl főglmnásluml tanárok,
tzák József pénzügyi főbiztos, Eperjeuy Gábor, a Katolikus Le-géuytgyíet elnöke, Wsl\'gurazky Antal polg. lakolal Igazgató, az elemi Iskolák Igazgatói, stb., stb.
Ax Istentisztelet
Engelleiter Rszső főellenőr és Varga litván ellenőr — a főrendezők — eleven mozgékonysággal utat törnek maguknak a tömegen keresztül és Intézkednek, hojy minden programszerűen, simán lefolyjon.
Amikor mindenki elhelyszkedett, az egyesületek és küldöttségek padig elfoglalták helyűket — P, Pálinkás Róger kanizsai plébános, szentferencrendl házfőnök gyönyörű aranydlszltésü, nehéz fehérselyem casulában lépett az oltár elé — hogy megkezdje a csendes tábori misét. A szentmise alatt a honvéd-zenekar egyházi énekeket játszott a nála megszokott tökéllyel.
Az evangélium után P. Róger megáldja és megszenteli az asztalra kibontott uj postászászlót. Lassan, minden szót hangsúlyozva mondja a szertartás latin Imáit. Áldása ben-sőségtaljes. Egész lelkével érzi — — mikor jobbjával aa Egyház áldását adja a szűzmáriás zászlóra, majd s diszes közönség felé fordul t Ml a zászló ?
„Augusztusról jegyzé fel a történelem, hogy hőstetteit ércbe vésette és táblákon vitette maga előtt, hogy hirdessék dicsőségét. Öaők nem érctáblákkal jöttek Ide, hogy azok érdemeiket hirdessék — de elhozták szivük lelkükben vallásos meggyőződésüket, bizonyságot akarnak tenni arról — hogy hitükhöz ragosxkodnak, hogy arra a jelre, smlt büszkéú" maguk előtt lobogtatnak — Isten áldását kérjék. Ml ^ a zászló ? Elveknek hirdetője és " eszméknek csoportosltója. — Csak Ilyen értelemben vett zászló — zászló, smilyenben Önök értelmezik, különben csak egy kclmedarab. Aionban — ha ez a zászló — ugy miként az Önöké \'— szent elveket hord önmagában — akkor rongyai-bari ts drága emlékül hord magában.
Ma és
minden este
Győri Lázár Pista hangversenyez
ZALAI Ki ZLoNY
1924. junius 17.
£
Kétféle Igax.íg "" fclln" ° den zánlóre. A. agylk *ÍT noi — melyeket mindenki megért : bogy sz öaazelartáeban van letéve aa erí. A máelk : mely ait a jelleget kólciönil neki, mit a köréje caopoi toiultak etzmellcg vallanak.
Komo\'y küidelemre hív fel ez a ziazló. N künk, akik a kereazlény aég elveit hirdetjük éa valljuk, azok kai a rombolások kai, amelyekkel talva van nyilvános életünk — fel kell vonni a küzdelmet. Magyarol szagunk is kereszténységünk ugy eggyé von /oirva, hogy azt elválasztani nem lehet. Aki keresztény sigünktt megtámadja — madja magyarságunkat. Ne feledjék el, hogy a nemzeti rokonitrukcló óriátl munkájában legfontosabb — azoknak az elveknek a megvalósítása, miket ez a felszentelt aáezló hirdet..."
P Róger beazége után a zászló-anya felemelkedett h.íjéról, odalé-»ett a kibontott remek szép zászló-■oz ás beverte az alsó zásalóaze-get és eközben aselld tekintete végigsiklott a zöld selymen — tiszta, ballható hangon mondotta el Jst-mondatát: Magyarország Patrónája oltalmazzon 1 Utána fárje, lekey Józatf báró ütötte be a sátilósxe-
Kt. Jelmondata: Istennek, Istennel, énért I A harmadikat P. Pálinkás plébános ütötte be Postások, vallásosságban és becsületben előre jelmondattal. Mtjd folytatódott a szentmise, melyaek végeztével a plébános a rendházba visszavonult, mlg a hoovédzenekar a magyar Hlmnuizt játszotta.
A katolikus latentlaztalet után
Kádár Lejoa református lelkész lépett az emelvényre. Beazédében as ünnepély jelentőségét f.jt.gette. A zászló egyik oldalán — mondotta — ott díszlik a Magyarok Pátróndjának képe. Olyan tiszta legyen a ti családi életetek, mint a szeplőtelen Szüze. Majd Imát mondott a zászló fölött, melynek befejeztével szeget ütött * záazlórudbs. Utána Horváth Olivér evsngéllkui lelkész áldotta meg a zászlót. Beazédében as egyetértést éa a mindhalálig való kötelesség-teljesítést haogaulyozta. Záaalóaza-gét „/Íz Ur Jézus nevében I" ütötte a sáazlórudba.
Zászlószögek beveróse Demény Károly államtitkár nyitotta meg ezután a xástlószög.k beverésének sorrendjét: .Vezesse ez a megszentelt jslvéay a kötelességteljesítés, as erkölci és a hazafiság utján a kanizsai postásokat, hogy gyarapodjanak erkölcsben éa hazaszeretetben ssját boldogulásukra és a haza üdvére." Dr. Sab-ián polgármester a város és Nsgy-kanlzaa közönsége nevében varto be a sászlószöget: .Légy jobb előhírnöke 1" volt a jelmondata. Dr. Mayer főigazgató: „Szent litván koronájához törhetetlen hűséggel viseltessék e zászlói" Koós alezredes a távollevő vitéz Bobest Mátyás ezrodpsrancsnok nevében: „Mindent a hazáért 1" Dr. Kenedi Imre táblabíró a kir. törvényszék nevében dr. töri Szabó Jani kurlal bíró képviseletében : Az egymáz Iránti szeretet joléült" Orf.y klr. kormány főtanácaoa h.tásoa, érces bsngon elmondott i.lmoodatát: A Kárpitoktól az Adriáigt lelkesen megéljenezték. CsQtÜx Béla főigazgató: „Iáimért hazáért á. . rendíthet.!-len poaUsbecsüUtértl" dr. Szabó L,1f .. í"4™\'*\' elnök: .ö.s-asetaztáatokban lagyen a, „öl" dr. StfOSí áUamr.qdőriégt tsnácso.
Rend az állam lelkei" dr. Kovács Gyula ítélőtáblai bíró: „Senkié zászlót aohs el no hagyjál Bod rossy őrnagy • m. klr. 6 honvéd-gyílog.zred nevében: .Egyesült erővel N.gym.gy.rorwágért Gusztáv ny. ezredes a NYUKObi nevében, dr. Hajdú Gyula a Magyar Nemzeti Slövot.ég nevében, dr. 1 holway Zsigmond ax 1. az. poitahlvatal nevében vert be zászló-szöget. Mtjd dr. Brád Tivadar az Izraelita hitközség, Breyer ciendór-atázadoa a csendőrség nevében, Frank gyárlgszgstó, GytmöreyUl-ván főszolgabíró, dr. Sándor Mlklóa alezredea orvos, Petrik Albert DV főmérnök, a vámőrség, a caeedőral-tisztek, a rendőrség őrszemélyzete, a nsgyksnlzssl vonatkliérők, nz Ipartestület nevében Bazsó József elnök, a képvlzelőtealület, Karlovics József, Szabó Ant.l, stb. Majd fitos fényképész cioporlképbeo lefényképezte a záazlóanyát a fővá-roal, helybeli éa vidéki előkelőségekkel.
DlaikSigyBláe ■ vároaházán
Eiután a postások éa az ünneplő közönség a városházára vonultak, ahol a poatások altiszti kara díszközgyűlését tartotta a nagy közgyűlési teremben. At előadói asztal közepén Galambos Mátyás altiszt, az országot egyeaület elnöke foglalt helyet, jobbról Demény államtitkár, balfelől pedig dr. Mayer főlgasgató. Galambos Mélyét megnyitván a dltzkösgyülézt, a postások altiszti egyetüleléntk céljait limertetl, mtjd megkéri Damény államtitkárt ünnoptbeazédének megtartására.
Demény államtitkár tlnnepl beazóde
Ünnepi baazédat kellene mondania — kezdi beszédét a magyar poata, távíró éa távbaazélő vezérigazgatója — do amit ő mondani akart, azt elmondották már az egyház szolgái, azért a mai ünnep jelentőségét as altlutl karra akarja kifejezésre juttatnt. Súlyos erkölcsi károkat okozott a mult destrukció. Erőzen hsrcolnl kellett, hogy Istenünk, hazánk, erkölcsünk és be-ciűletúnk legyen. És mikor meglátjuk e nagy veaiteségoket, amit a rombolás előidézett, mégis megnyugtató, hogy a lelkekben olt él erősen az az akarat, bogy nem engedjük tovább a rombolást, nem engedjük legdrágább kincseinket elveszni. Tslpraállltani, helyrehozni, jóvátenni, egy boldog Magyarországot helyreállítani a törekvésünk. Ei a rekonstrukciós ut ■ ml célunk. Ebben a rekonstrukciós munkában a magyar postások altiszti kara egy hatalmas nagy hadsereg. Hogy milyen tevékenyaégat fait kl I magyar poata, nem kell külön hangsúlyozni. A magyar poata annyira összeforrt ax állam életével, hogy nélküle ma egy órát sem lehetne állami életet élni. Ezt tudja a destrukció és axért minden megmozduláaában először a postára toszl a kezét. De ahogy ők tudják, ugy nekünk ia kall ezt tudnunk: hogy mégegyszer rá ne tehessék kezüket a magyar postára.
A kanizsai postások külsőleg Is akarták kifejezésre juttatni, hogy a közvetlen kötelességtcljesitésen kívül nagyobb célt Is akarnak szol gálnl, lelki javakért, küzdont, ezért jelvényt csináltattak maguknak, blzonyaágul aanak, hogy nemeeebb szellőül halj* át őket, moly kiemeli a hétköznaplattágból. A magyar poata a magyar közöntég szeretetét ás blsalmát bírja. Ext &»g ksll
beczülnünk. A nemxet becsuléiére rá akarunk ét rá fogunk szolgáiéi. Msjd emolkedtebb hsngon foIytat|e: - Maradjanak tovább la olyan becaüleletek, köl.lo.aégt.lj.a tők, mint eddig, mert S.ont litván Integer birodalmát nem fog|uk viitzl-kapnl addig, amíg !«»■ ««* « magaslatra jutottunk, m nt a többi nagy kulturnemzetek. A kis holland nemzet legyen a mi útmutatónk. Svs.ázadokon át kellett ku.doale a többi államokkal önállóságáért. Törhetetlen akaraterejével mindig előtte lebegett, hegy nem fogják legyőzni. Nagy lelki ereje, akarása végre la győzedelmeskedett. Hogy Igexl magyarok legyünk, csért van
l*ak\'t<g"*rVe az álTs\'ndó jelvényre, smely míg sxáz év mulvs II hirdetni fogji a magyar poita becsületét.
Dr. Mayer poitafítgaxgató
emelkedett ezután tzólásra. A péctl poatalgazgatóaág! kerület vezetőjeként Izólal fel. Nemrégen Pécsett, az Igszgalóiág székhelyén Is azan-teltek fel a poitáiok egy nflx-máriás zászlót, melynek gyermek Jéiuia reményt.ljeten néz a jövőbe. Ez e xásxló megjárta ax ön-izet harctereket, a Kallmegdán ormán Is lengett, a nsgy összeomlás után pedig egy derék postaaltlsit mentette meg. Rámutat arra, hogy a magyar postás a kötelességteljesítés mellett kulturáli. muakát Is végez. A vallásos élet terén ll kiveszi részét. A pécsi postaaltisztek elhatározták, hogy havonta a szentségekhez járulnak és amikor ez egyiket megkérdezte, miért teszik ezt, as azt f.l.lt. vlsaza, mert vallásosság nélkül nincs igazi becsületesség és hazafiság. Kitér a krlix-tuti gondolatokkal telített lelkű vezérigazgató, Deméoy államtitkár hervadhatatlan érdemeire, aki nemetek a mai, de 1 jövő generációnak la alkotott él teremtett. Megköszöni Dsménynek, hogy lejött Kanizsára, dr. Sabján polgármos-ternok a poitásokkal való együttérzést és a város közönségének szeretetét.
A közgyűlés Czlrák Sándor altiszt, országos egyezülotl alelnök rövid, de hatált ksltő záróbeszédével ért véget.
Az altlaztek díszközgyűlésével párhuzamosan gyüléit tartottak a régi postaépületben a forgalmi és üzemi postatisztek amelyen Lesz-cinzzky Szsnlizló vezérigazgató bűzéit.
Bankett ■ Polgári Egyletben
Egy óra után v.tte kezditét a ISO terítékei táriasebéd a Polgári Egylet korthelylségében. Az asztsl. főn Demény Károly állsmtltkár, Jobboldalt tőle dr. Sabján polgármester, Orlay kormányfőtanácioi, dr. Takáca főigazgató, Sipos rendőr-tanácaoi, Peláskáry őrnagy, mlg baloldalról Mayer főigazgató, Koói alezredes, Eberhirdt Igazgató Itb. foglaltak helyet. A második fogái után Demény államtitkár a kormányzót köizöntötte fel. „Nemcsak azért, mart az első magyar ember, nemesik azért, mert Otraató hőse, mart megmeatatte a hazát, de mert Igazi magyar lélek, mert sok jónak a mogteremtője." Dr. Sabján polgármester a poitaaltlsztekre ürítette poharát. Horváth alelnök Dsméay államtitkárt és vezérkarát kötzöa-tötte fel. Dr. Csatth főigazgató a látzlóanyát, lnkey Józsefné bárónőt, a jótékonyság angyalát, dr, Mayer főigazgató Liszclnstky Igazgatóra él dr. Tholway főellenőrre, mint akik Demény szellemében
munkálkodnak és végül dr. Hajdú Gyula a postáitlsxtikarra és altlutl-karra. A táraaiág mindaddig együtt maradt, mlg a vendégek a délutáni vonattal vlaszaut.xtak.
Délután a felsőtemplom előttt téren folytatódott a záazlóaxögek beverés., melynek aorát Eberhardt Béla főgimnáziumi Igazgató nyitotta meg.
Ax aatíly
Ette 9 óra után kezdődött a Polgári Egylet nagytermiben a kitűnőin elkerült estély a honvéd-zoneksr bravurossn előadott nyitányával. Olaszt) péc I postatltkár — konfer.oeziér — pompát zamatu humorával állandó derűltaég.t keltett. Abt: Szerenádját Büchlerítr-nagy jeles vezetésivel a postái -tisztviselők dalárdája énekelte. Horváth Etui, a csehek által Pozsonyból magyarságáért kiutasított derék pottafőtllzt, Horváth főnökhelyettei leánykája íztvalta cl ezután Dráva István költeményét: Vérelő hullik. A magyarot temperamentummal és Igazi honleányi tűzzel előadott költemény az előadó bájos fiatalságának üde varázsával, takaros magyar ruhájával hatalmaa tapsra ragadta a közönséget. Schumann Jánoa pécsi postatltkár müvéltl gordonkajátéka Jaeger l.tvánné rutlnlrozott zongoraklaérete mellett oly hatást váltott kl, hogy a közönség minden sxáma után újból és újból kívánta őket hallani és mindaddig nem Hagyott fel a taplókkal, míg háromuor egymásután meg nem toldották program-szerü számukat. Ifj. Grabant József Lempért költeményét „Dsl a zászlóról" szavalta el a márciusi Ifjúság hszaszeretetével. Utána a honvéd-zenekar Erkel egyvelegét játszotta a Bánk-Bánból, müvészélvezctot nyújtva a közönségnek. A Vsolzsal és zalai közönség most még nem ll tudja, mit fog veszíteni a hoovédzenekar feloszlatásával. A műsor a Magyar Hlixekeggyel ért véget, melyet a poitátdalárda érzéitel énekelt. A műiort tánc követte, amely a legjobb hangulatban á reggeli órákig tartott.
— UJ izzuzelka • Korona karthalylaágéban. A Kofona kerthelyisége agy tdő óta már bouzantóan nagy látogatottaágnak örvend. Akárhányizor be akar térni az emberfia egy pohár lörre, nem talál agy űrea azéket, amire leülhetne. E.n.k az a magyarázata, hogy a kedves kis k.rthelyltégb.n a legjobb zenekarok váltogatják egymást. Kiss Ernő, a Korona bérlője semmi áldozatot sem kiméi, ha arról fin szó, bogy kellemes ói a körülményekbe! mértan olcsó axó-rakosást nyújtson Kanlsu közönségének. Igy történt, hogy mi estétől Győri Lázár Pista kltűaő cigányzenekara fog játiianl a Korona kerthelyiségébea. As anyagi áldosat amibe azarződtetésük került s a banda jó hírneve garancia arra, hogy a köiönségnek továbbra Is elsőrsngu zenei élvezetben less része a Koronában.
— Gondatlan és kallamaa leás nyaraién, ha hirlanysszük-sági.tét a Flllpp cégaél (Stombat-bely, Széli Kálmán u. 6.) szerzi be, hol a legolcsóbb napi árban a legjobbat kapja. At Itt váaárolt harisnya aaját anyagából mindenkor felismerhetetlenül javítható oioó péaxen.
— Peru a, gobelin , i«tén> béaj
ágy terítők észletetek él aiztaltarltők-ből nagy raktárt tart éa jutányos árbaa adja Sláger Józe.f és Tárll.
1924 június 17.
MIREK.
vázh.tó, hiíem.lkodfiicl
Rio. keth : R,i„„ bv ProtssMas: Lilit*. Isr.: Szlvan 16. Meteorológiai Intézet
/. " . "erinl ízztsz idj
ZALAI KÖZLÖNY
— A kormíay.ó .zM.té. napja. Szerdán l.az M.gy.rország kormányzójáo.k, Horthy Miklósnak születésnspja. A nagykanizsai hon-véd állomáaparancsnokság közli hogy t> alkalommal . azenlferenc-rendlek temploma előtt lévő téren délelőtt 10 árakor ünnepélyes tábori mlae lesi.
— Saamílyl hir. Rótt Niodor dr. megyéspüspök Budap.atral visszaérkezett asékbelyére,
— Náez a Batthyány hercegi családban. A B.ttbyány csalid két igát fogja egybekapcsolni s< a házasság, amely most van ké szülőben. Körmend váruránek, dr. Batthyány Stratlmann László her-cegnek leányát Lilit, eljegyezte Ifj. gróf Bstthyány Zsigmond. A jegyesek esküvőjét szeptember havára tervezik.
— Aa nj püspöki jóazág Igazgató. Dr. Rótt Nándor megyéspüspök Krebsz Tivadar egri érseki uradalmi főtisztet a veazpréml püspöki uradalmak jószágigazgató jévá, Rádu Andor uradalmi főpénz-tárost p.dlg főtitkárnak nevezte kl.
— Előláptatés. A vallás- és közoktatásügyi ml.lszter IVallgurszky Aat.l nagykanizsai állami fiúpolgári Iskolai Igazgatót a VI. fizetési ootályb. léptette elő.
— A városhálán nam Iaaa lát.sámapaaxtáa. Az állami hivatalokkal együtt . városházát la fejyegetl a létszámapasztás réme. Vannak, akik azt mondják áa vannak néhányan, kik ugy la érxlk, hogy nem félnek tőle. Végelemzésben azonban legtöbb fenyegetett hivatalnoknál nem oly.o egyszerű kérdés .i uj elhelyezkedés, az uj foglalkozási ágakba való beletörődés. Az . bír járt. nemrégiben, hogy a kanizsai városházán 15 elbociátáa leás. Most azonban ugy értesülünk, hogy . kanlziel városházán nem lesz, mert nsm lehet ujabb létszám■ redukció. Ezt . bírt megerősíti az a tény f>, hogy ozldelg . városhoz semmiféle . létszámcsökkentésre vonatkozó Intézkedés nem jött.
— A pelgérmaster ós a fő-Jagyaő Budap.atr. utazott. Dr. Sabján Gyula polgármester és dr. Krátky István főjegyző tegnap délután hlv.t.loa ügyek elintézése végett Budapeatre utaztak.
— Zá.xlóaxagek baT.ráaa, A postafőnökség értesíti azokat, akik zászlószegeiket még nem verték be . postaaltlsztek vasárnap felszentelt aászlajába, hogy . zászló ■ szegek pótlólagos beveréaa végett az árd.k.lt.ko.k még rendelkezésére áll .z I, azámu postahivatal fs.ökl Irodájában a hivatalos órák alatt.
— Aa Irodalmi éa MUvéaiatl
Kör értakealata. Aa Irodalmi és Művészeti Kör válaazmány. ma ••te 6 órakor . városházán ülést tart, melyre . Kör összes t.gj.lt meghívj. . vezetőség. As értekezel célja: a d.losversony előkáazl-><se éa programmjának végleges megáliapltáaa, A fontoa tárgyr. v.ló tekintettel . t.gok pontos mog-Jslenését kéri íz elaökség.
— Ma áa minden aat. a Un/ra/ kávéházban kaposvári Ba-
Dezső zenekarával musslkál.
_ ~J|Í3RJ!4" K°"t.iicz(ái.
"aadíjlo (Csengarl atc. 50.)
ji-í".* d«l°»v.ir..ny.n. A, Irodalmi és Művészeti Kör azzal .
t.nÍ Af0\'d1UU város
\'.néc.ához hogy . foetos kultur-"l-lit telje.ltö megyei dal0,ver. "°y győztesei számára tüzzön kl Naíykenlzae város. I, alk.lm„ «r.enydlj,t Megvagyunk győződve i hogy a városi tanács nem la fog a kérés elől elzárkózni, mert a megyei daloaverseny nem egy «íye.ület magánügye, hanem olyzn jelentős közügy, mely Iránt váro-minden polgáránek érdeklődni kell Nagykanizsa város tanácsa \'ulönben a múltban Is mindenkor támogatásban részesített minden komoly kulturális törekvést, blztozra vehetjük tehát, hogy ez alkalommal ».m lesz következetlen önm.gához Ugy érteaBIQnk különben, hogy városunk társadalmában Is mosga lom Indult meg egy ujabb varaeoy.
i létesítése tárgyában. Egy magát megnevezni nem akaró polgártársunk SO.OOO koronát kűldílt be szerkesztőségünkbe erre a c/lra a ugy halljuk, hogy többen Is csatlakozni kívánnak . nemss mozgalomhoz. Mi a magunk részéről czak helyeseljük az eszmét és készséggel vállalkozunk arra, hogy . hozzánk juttatott összegeket Illetékes helyre származtatjuk.
— 64 ázes dlvatároház. Sin-g.r József ás Társa dlvatáruháza Nagykanizsa Erzaébet tér, Központ szálló épület megbizhztó bevásárlási forrás.
— Nam la.a váro.I nyugdíj -alap. Értesülésünk szerint a rendezett tanácsú városok nyugdíjalapja jullua 1-töl kezdve megszűnik és ann.k terhelt a vármegyei törvényhatóság nyugdljslspjához fogják csatolói. Ezzel a némi meg-lopeté.t keltő Intézkedéssel . városok költségvetéseinek teher-tétele! jelentékeny mértékben csökkeoének. Igy Nagykanlzaa költségvetésében Is 700 millióval keveaebb kiadás jelentkeznék,- ha . város nyugdíjsa tisztviselőinek illetményeit
ezzel a
rendezésiéi • vármegyére hárítanák át. A^városi azámvcvőiég márii elkészült ■ juliustól decemberig terjedő Időre szükséges nyugdíjkifizetések ősszegéről axóló kimu-tatáasal.
— Url éa HŐI divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dezső cégnél, Fő-ut S.
— Városrendészeti tervezet. Minden valamirevaló városnak van vároarendezésl tervezete, amely ha nem Is mindenben és axonnal megvalósítható, de legalább összefoglalja miadaxt, ami etáren asűkaéges éa azok megvalóaltása után lehetséges, hogy a város kultur-nívóját emelje. Nagykanlzaa már régebben al akarta ezt készíttetni, országos szaktekintélyt akart megbízni s munkával, de ea a terv miadmálg elakadt. Az ehóatpban összeülő várod közgyűlésen értesülésünk szerint megint felelevenítik ezt a kérdést a akkor talán Nagykanizsának is lesz városfejlesztési pro-grammja.
— Nyári újdonságok, grena-dlnok minden axinben, epongeok, mosó maroquénok, gyapjú delelnek, llbertl batlsztok, nsgy válaaxtékban érkestek Slnger dlvatáruháxába.
— G. Weiaz Lujza kalap szalonjában (Kaslncxy-u. 1. városház II. em.) gyönyörű nyári kalapok, gyári árnál olcsóbban. Alakításokat legjutányoaabban vállalja.
— A városi alapok számadásai. Ax alispáni hivatalból napról-napra érkeznek • városhoz a legutóbbi képviselőtestületi közgyűlésen megaxavaxott a a vármegye által jóváhagyott számadások a város kezeléiében lévő különféle alspokról. Eddig mintegy 70 alap\' jóváhagyott számadása érkezett meg.
— Elfogtak egy többazörös tolvaj leáoyt. A rlgyáczl ciendőr-őra elfogott tegnap egy fiatalkorú Uányt, aki Rigyáczon, Golsén áa Nsgykanlxaán már többlxben kő vetett cl kisebb nagyobb lopásokat. Minthogy a nagykanizsai rendőrkapitányság már régebben kereste a leányt, a csendőrőrs átadta ax Itteni rendőrségnek, honnét még tegnap továbbították a fi italkoruak biróaágához.
— Regenhardt éa Raymann lendamasxtok, női és férfi xseb kendők, May és Holfeld rumburger vásznak, Un- éa linóbatlsztok, átfonok, alfonbatlaztok mérsékelt árban Slnger dlvatáruházában szerezhetők be.
— A köztisztviselői ruha-
axSvet kiosztása közbejött tech-niksi akadályok miatt mint a fővárosban, vidéken la június 25-én kezdődik.
— Női kalapiskola. G. Wtlsx Lujza kalapixalonjában oxidén ia tart kalapkészltő iskolát. Alapos oktatás mérsékelt tandíjért. Jelentkezés naponta 2—6 lg Kazinczy u. 1. (városház) 11. emelet.
— Sertéspeatis a vidéken. Az állatorvosi hivatalhoz bifutott járási állatorvosi jelentések szerint Nsgykspornakon és Szepetken is felütötte fejét á sertéspeatla.
— „Tebra" csecsemő-kelengyék Schwarcx Dezső cégnél, Fő-ut t. szám.
— Elmarad az egersxegl rádió előadás. A Zalaegerszegen e hó 13 és 19 e hirdetett rádió-előadáa közbejött akadályok miatt azeptember második fslére marad.
—Cowercoat-ripa, w/ps cord, Tutan Khamen trikóselyem újdonságok nsgy válaaztéka Slnger divat-áruházában kapható.
— Lendvajakabfán bezárták az iakolát. Lendvajakabfán a katolikus elemi Iskolában vörheny miatt s\'körorvos rendeletére jualus 12-től bizonytalan időre szünetel a tanítás..
— Jégvihar Caabrendeken. Szombaton délután 4 és 5 óra közt Csabrendeken óriási jégvihar pusztított. A kárt eddig felbecsülni nem lehetett.
— A világhírű jó minőségű sxövőpsmut 3, 4, 5, 6, 8, 10 és sxővőcárna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vsstsgságban, továbbá bordó éa vörösfejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Megalakult a Piarista Diákszövetség, A kegyes-tanltó rendiek budapesti főgimnáziumában vasárnap délelőtt bensőséges ünnepség keretében megalskult a Piarista Diákszövetség. Ez a szővetaág magában egyesit! a piarista atyák volt tanítványait, több emberöltő életbenlévő tagjait, akiknek egyrésxe máris vezető pozíciót tölt be a magyar társadalom és közélet Irányltásábsn, a másik, fiatalabbik réize pedig a legnemesebb eaxmék szolgálatában jó uton halad, hogy majd méltó legyen a piaristák régi, nagy tanítványaihoz.
- Egy kézi börtáakát Vaautl-
utcában kocsiról elveaxltettem. Megtalálója 100.000 korona allenábea adja le a Centrál-axálló szobafőnőkénél, vagy értesítse Rlgyácz gazdaságot, 64 telefon.
A« Qi traftkárak. A magyar királyi pén*jgymiQÍji(érlutn a dohánygyártmányok árát vasárnaptól kezdódóan a körot-kasókban állapította mag: A dohányok közül: Legfinomabb tötök, lu.. gramm 8U 000, fiaom török 2J gramm 10.000, finom Hercegovina 6000, középfinom török &000, Balkán 4000, legfinomabb magyar 2800, finom magyar 1700, középfinom magyar 1400, hazai pipadohány 1200, k.pidohány ltOO, magyar pipadohány 1000, kiváló finom magyar a*i-varksdohány 100 gramm 14.000, legfinomabb magy.r pipadohány #000 korona. Szivarok: Rogalitis 1 darab 3000, Trabueos 230O, Bri-Unica 30C0, Millares 2200, Cuba Portorico 2000, Rosita t2X», Portorico 1100, Cijaritlos 600, Pannonit 450, vagyai külföldi 1000. Sxivaikák: NUss izopóka nélkül 1000, no-pókával ő\'X), Stambui 1000, Mimp"ai» 700, Mírjam \'00, Király 350, Hölgy 3 XI, H«roa-govina 300, Symphonia 360, Duna 100, Dráma 2Í0, Magyar U0 korona.
SPORTÍLBT.
NTE-BSC 6 t 0 (2 i 0), Szép
és fölényes játék után megérdemelt győzelmet aratott ax NTE a Bircsi Sportclub felett. A barciisk technikában messze alatta maradtak a kanlaaalakaak, bámulatos gyorsa* aáguk azonban a mezőnyben est ellensúlyozni tudta, sőt, a játék elején egy negyedóráig fölényben is voltak, mig a meglepett NTE líl nem Ismerte játékmodorukat.
43 m 63 cm-t dobott Mar-vallta. Tegnap rendexte meg Kaposvárott a MASz Délnyugati kerülete a kerületi bajnoki atlétikai veraenyt. Nagykanizsát három NTE-atléta, Msrvalits, Acél és Laufer képviselte, kik ax össxes városok «s egyletek közt a legtöbb, azám-szerint öt bajnokságot éa több helyezést nyertek. Szenzáciőjs volt a versenynek Mervallta nagyazerű diazkoaxvetése. Bár ax erős szél nagyon zavarta a dobásokat, mégis valamennyi dobása 41 méteren felül volt, a legnagyobb pedig világviszonylatban ia kimagaaló eredmény, olyan, amilyent 1914, a legjobb formában levő Toldi, Ujlaky, Kobulsiky és Mudln versenyzése óta magyar földön, es idén pedig Eurőpában még nem értek eL — Marvalita dobásai a következők
voltak : Kilép (41-98), kilép (4120), 3743 (helyből fordulat nélkül dobja, hogy esetlegea harmadik kilépéssel a döntőből ki ne essék), kilép (42 méteren felül), 4360, kilép (42 méteren felül). Ax eredmény acélszalaggal utánamérve 43*63. Az eldobóhely nagyon laia éa egyenetlen volt, ez okozta a többi veraenysőnél ii a folytonos megeauszást és kUépáseket.
HOKÚI&TtfPSZIIIWÜ.
Uránia. Szerdán 7)8 és 9, csütörtökön 5, 7, éa 9 órakor nBuia< virág (Nawyork csábit) románc a boldogság völgyéből 6 felvonásban. Főszereplő Lillán Gisch, játszák az MUt a boldogság felé" szereplői. 3. sxámu párisi dlvatravü. Angol híradó.
Világ. Ctak csütörtökön 3, S, 7 és 9 órakor .Párisi verebek« gyönyörű filmregény 5 felvonásban, Abel Ganznak, a Jaccuse zsenláila rendezőjének rendezése. Párisi di* vatrevű, angol híradó.
Szombat és vasárnsp: Monté Chrlsto I. rész éa Zoro Huru (Szökjünk meg tanár ur.)
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlua 17.
ATdZSM
(Saját lodiíitiaJt uleíoDjaUntite:
Tartott volt kezdetben a tőzade Iránjzata, kétíbb pedlr lanjh.tás kerekedett felül, ml egyrétzt a Bíca-bfil érkezett Ijenge jeleotéteirr, mátrétzt a korona javuláta folytén előállott külföldi valutaeaéare verethet 5 vliaia. Sok áru volt a piacon éa mindvégig az elSadáiok voltak tulaulyban. Zérlatfelé itt-ott Intervencióé vátárlitok kezdődtek, ennek elleeére az árlemorzeolidát tárlatig eltartott ét a lenjhaaág általánoi volt. Forgalom a közepet alatt maradt. Koiztpénzben tekintettel arra, hogy c héten a kaitza-oap már azerdán ietz, élénkebb üzlet volt, 1-25% emelkedett, noha kezdetben l\'/e " bőven volt áru. Zárlatkor az Iránjztt továbbra Ii lanyha, forgalom csekély, hangulat tartózkodó. Koiztpénz hlvataloaan
Y.-l\'.Ve-
Utűtőzado. Irányzat üzlettelen tartott. Magyar Hitel 586, Nova 160, Oazlrák Hitei 209, Hazai Bank 198, Angol Magyar 58, Danublut 3300, Kőszén 3390, Földhitel 348. Peitl Hazai 4025, Egyesült Fővá-ro.i 168, Szalámi 99, Gumml 410, Keretkedelmi 1265, Cukor 3020, Georgia 496, Stummer 2850.
Esti magánforgalom. Irányzat ttlieten üzlettelen, tirtott. Magyar Hitel 590-5, Oaztrák Hitel 220, S.lgó 660, Kőazán 3450, Cukor 3000-25, Peatl Hazai 4000—50, Urlkányl 1000, Kohó 500, Szála-vári 360, Ganz Danublut 3300 - 50, Vi\'ltmot 1505, Nova 150, Keretkedelmi 1285.
Kádársegédeket
felveszek
Kasza Rezső, Babácsa.
R tfavUi-központ hivatalos ártolyiaal
Val
Nifouoo
iB(«l trjtd (tok*
Dlot»
l>ra»cU h
d.:,. Irtok Ui Un Un
Ouu. kot. ItIJcI Iru* Holi.odl fl.
ilulák
»7®«oo-j6?400
«*55 toij-icío e7j»o-«»»io
«l»0 4»"0 t «lC0\'«lt0
>740->»jo ■l)l}-ll»)t
IJOJO-IJIIO i\\OtO-J<«-»«
Davlxáfc
AmitMÚaa ttS«o-U)«0
Bil [tU 10401060
Bakuval jJj-tco
Brtntl 4U0-4«J0
Kofcbtt\' I«5l0-ljl«0
KrUitlloli II570-IIIIO Loodoo J7Í400-5574C0
01t>i:m>(
Niwjcn
Pini
Pri*.
t,ín.
Stockbote
A budapesti tőzsde
a Budapaett ISssda délután 1 órai
BanySk
záró árfolyamai*
séróárfolyantal a kflvatke*6k«
01.-u. i
Hu.
10!
Lte/i Uok
B»nkrtf«l3
Akiltooi b- M
B. A(it> 5»
Mldhtiatt. Sio
lliraii )\' Harr. ul. |. t). ÍJ
K^Uii —
tOflÜlO «JO
t) -Citi Iput )0
Porfilml <»
Ktr. Hiul «S
Uiov-Ninti jo
Kflip. JcUikí t
Várót! Uak »
üwVvr U
Stroi-t.«.i»k »i Kerek B UJ)
Uetoo — Amn. t. t*fi ÍJ<«
» » «J —
Uir»lroil 11 LIF«-I»»Í«I PÖTtrotI KíllUfál Tik Alul. Tik. Uottix HMII «\'■: Kit3 M.Din PoecW/i uj
IuboooIi b
Hoo
Malmok
8ick ra. )
B<.r« -M I)
í . : :: a 4
Btkéicubil 7
85Í.JOU ii
Tór6k»tco<in. y
GUtlli 1
Hmjárli 10
Kirlljxoilo® >i
VUttoti •) Tr. Daosbii
SitotlJr
ÉuTiUifí
SíUiTtri
KOM
lilvis l«c\'» Kit. f4« Druci* Mtjctit
Uity. "pb A.rxM^
Kcrtr.il
Meri «i<o NaoMtoorl SíjekooMI Sil(« Uj\'iki Colé Uo;i Crikínyl Cit;«!i »♦«
ST\'OOI\'1 Aiteww Kucki.o Glctca Kódom* Pallaa Rítil Rij:<r
Sti;b»£*-» PflrifOil Cr Uj.•«\'.««-
\\Vo4UMT
TMinlXk
i BréSl wif II
, Kt&Ait l
Cili* " Ond. (Ulti Fltlíi tii
F«C7VO I>1
Fárakecik. <
Pncil •1
gici-did jjc
Oioi.viii i5<
Otp H »••»« 1
Gitre, !
HCAMCT >e
Kim- V
KÍMlb« ■
Ktkai !
Llfif l
Up(U i
1
8<I(> \'te
y.u-H
Uou*
ösoomcr*\'
ChtSsAt
S\'tgjit"
Vifoecrtr
PiUryl
Kei-Uji
Kinti
Ro<i»í=«ca
RotSaall^
Sdillck
Stlxalltí
Tcsdloa
CaUii
V :Tkta
Wéron
Falp»»
l Alt. b
I Dinikiniill
E«,e». fi PoarnUr úaimiae
kOtkokl Kiüti Viro»l
D«irrii»i
No*a
1(1
H
- I
ll.nl
Hool Ii Kírfiitlcy.l Kfc-st-ntd
aiMt i.
Atncrik.l I.
Erí5 M LI07Í Uílomic-kj Mtmini (• Lícbilf Oh
SaUvOal*
TWk Nuld Vlk. L-olOl Zibolil Zwnl
Er4Stin Ipirb.
Adrii Allictlki
Mfu.
AlUra» Trs.i
CokorcT í r»k DíkílOf ??» Horrit ok njo Cokoflru »í?J 0«orgli «50
VKitb. tik ««\' Stomntt »5*S tlclmliil\'ik
O:«lo % 4
Ciicxn »•-»\'
Snláml ICO
Pt.C«kl \\0
Tokij\'l 50
H.Utrt.i 1}
Oll. Vlllaiuo.
Kfj Ind »Í0 IMI InO J J
V.tta- rUl CO
Alt. |»i ««
Ut.iN. 7&>
hitt 555
Pb4t«
Olajok
Olíjlpu >5
U.roil P»l
8«r «• ii*ii
PdTÍTO.1 i«r 19
klriljidr -
Pcljlri idr 140
PlB. \'7
Ttea. «»5
Birítl 4
Kc*lrrlcfc 14
Ro.vtojie* »5J
OKbwli.it Itl
&,ídUOCÍ —
8xAlIo<lá«k
Hos^irii —
Ror»l »•»"« «o
7o
laia _
K ti iiolyu 7«
Sie<- ktrxíct 4IO
Uts» tuti\' I.JO
Gj.jístncxfl 55
SI6T£-K«<4 »»
W. TtilU 3.JO
GoX&etf I7l

Piraai
GjJri Ititll M
Ji.jnd —
VezT\'-
SfiMiora 181
FI«»I
M:H»«TI • 1*
Siíkr. s«
Viete »0
Ctóooín
Dllalil
50
Ketcll Mui
Xlelo 7
; Kio4iu Ji
TÖCÖk J»
Li —
Kai0of*l«k
De«*1 »?
Di-.ll »*n4« 49
Filteo —
XtM —
Gusal 5«o
lumi •»
Ttkloo >55
Turul —
UoiO ..kob 95
SlOlOOU 5
Zijyvipíll IS
Blrfi — Klril7ifö
» lo*»-
B6e4 Br.ti 0\'
Ccítío nlai l»
P»pl\' . , *S
Sl.\\ -
ÖIIOMI4 «1J
Ui(y.-N4<ail i<5
Terii Brc«t —
VtffctfaMfcaalt —
G)Bri bir »«
Zürichi sárlat i
?Ail« aiSG-00, London 2Í45 00, Nawyork W6-00, Bran«!2700, .MaUiod Z430 C0, HolUod 211 »/.. Barllfl 13500,Wien 70 75, Solla 40000 Prága 1665 00, Budapait 02-SO, Hukaxait 25ÚOO, Balnrid 670-00.
F«U16* ixerk«szt<5: a lőszerkeaztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Réazv.-Tára. Nagykanizsa
Apróhirdetések
ApróhlrdnU. 10 ««6ls OOOO K, mlmlen vibtl »«6 SOO K, mlDtlvn vallagabb betOrel licdatt iiö IOOO K. AllAit kítroiAktiak 30 ixakialfk kcdTciminj. Taaár- é* O-.mopnapo-kon na (lAMUk Wár.
Legjotb miníségu
czipőarnk
utcai, sport ii luxus haszoálatra:
Miltényi Sándor és Fia
60 éve fennálló cipíáiuháziban,
Fő-uton, a város palotájában
mérsékeli áron kaphatók, rakUröo is mélték után. 4i5
PosUI aigraadtlétri MIÍb«j sohrt bslrtiöak.
s mis n«ra feleltt irat kloaréiJOk. Mérték kláayiUa s« mlatscIpSt kérünk.
J77O-J8J0
8?9jO-lj6}0
4>J0-4970 S}Bo*l6l)
6«0-8jj
1JJJO-IJÍJO
ll}75-l*a>5 HIW-15510
K takarékkorona árfolyamai
A Davizakőzpont közli, hofy a takarékkorona mai árfolyama ISO aapirkorona.
Terménytőzsde. Buza tiszavidéki 76 kg-os 317500 -320000, 79 k2-os 325000-330000, r*Tébvldékl 76 kr os 312500-317500, 79 kR-os 322500—325000, rozs 267500-270000, takarmányárpa 290000— 300000, sörárpa 315000—335000, zab 320000-325000, tenjerl 275000 —28C000, korpa 222500- 225000.
A mai tarménytő/sdo irányzata üzlettelen volt. Forgalom ctekély.
Sertéaváaár. Fölhajtottak 2150, aladatlanul visszamaradt 400. A vá-ö sár élénk volt. \\. r. 25000—26000. Közepei 25500, Könnyű 22000— 23500. Szalonnás félaertés 30000 — 31000. Lehúzott hus 22000 —25000 Sózott STalonna 24500—25000. Sra lonna 27C00. Z,|r 30500.
Egy jó munkás
cipészsegéd
és egy jómagaviseletü flu
tanoncnak
felvételik
vArossy sAnoor
clpliaall Zárda-utca 14. sslm alatt.
Ajánl
menyaflzonyi kelengyéket, víszori fehérneműt és chiffon árut
legokióbb napi ázbaD. Mintákat ZézziígRtl küld bínnenlve vidékre uj
FEHÉR, HŰSEK ÉS TIÍRSA
vászon- és fchétncmü-kereikedéí
Budape.t, IV., vad-utca 67
A Dunántúli Közgazdasági Rt. rendkívüli közgyűlésének határozata értelmében alaptőkét emel. Élővételi jog 1924. ]ulius 1 lg gyakorolható sz irnézet pénztáránál (Erzsíbet királyné-lér 20. sz.), vagy a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt.-nál, a régi részvények felmutatása mellett.
Legújabb borárjegyzék,
mely u*y mlo5>ég, valamint olcsó árai altal utolérhetetlen. Tiszta él szakszerű ktzelésii t liter balatoo-mel\'.ik! tecei citromsárga kltúnö xama\'u 960 0 K, 1 liter >921- évi pogány vári la rizling 6000 K, l liter la buxgunJi fekete 8000 K, sötétvörös 6000 K, l 1 ter rizling 5000 K. t liter bikavérvörös 4600 K, I lit« U vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
tíizir. (mnih tptiz^ízau tittak mlli i\'tti-
Sugár.ut 53 Teleion 2-10
Kemftny
fürészhulladékfát
ab Gyékéoyes
vagonját 2,900.000 K-ért
szállít
Ehrenwald Béla
íak.rcskedá Budapaat, VIII., Kilvlrla-t.r 14
Tataion ; Jöaeet 31-&5. Usvtnell la íZÍríí. Imjod-blHrknib Btlla l> ka,tuti.
Alkalmi vétel!!
Egy jókaiban lev6
pult állvány jégszekrény kd.
eladó.
Bővebb falvUigositásaal ttelgU: a kis cukrlasda, Dalk-tlr 1.
Szigriszt László
0. r. í. Utal -t. lagiUat él pé**»kt4a kSmtiti lr«4«
ELADÓK:
Hisak a vátp* belterületén több emeletes, magán-, és tibb lakóval biró házak, ilsletbázalfc Safilók a városhatárában, Balaton mellett. Oa letek, rófús-, fűszer-, csemege-,
vegyeskereskedések, vendéglók. Balatoni 100 holdas ló birtok, szép
lakással, épületekkel SOO holdaa birtok épületekkel, lakással béibradó.
önkéntes árverési hirdetmény.
Ebéölő, háló, leányszoba, képek, szervizek és egyéb lakásberenöezési tárgyak haláleset miatt f. hó 17-én, kedden délután 3 órakor néhai őr. 5zabó lakásán
(Városház, II. emelet) önkéntes árverés utján eladatnak.
Nyomatott a Zrinvi Nyomda R.-T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly).
63. évfolyam. 138. uzám
Nagykanbaa, 1924. junius 18. Szerda
1200 korona
POLITIKAI NAPILAP
A romániai helyzet
Egybehangzó londoni je\'entések ezerint, Anglia mértékadó politikai köreiben m« már nem valami rózaásnak látják Románia belsŐpoll-tlkal helyzetét é> ■ n»gy angol világlapok kivétel nélkül az Ava-rescu által tervbe vett, de a román király kérlelő szaván leszerelt államcsíny hivatalos cáfolatát Is nagyon szkeptikus magyarázatokkal kísérik.
Ax angol diplomácia a világ legjobban Informált diplomáciája és sz angol világlapok, ■ maguk óriási összeköttetéseikkel a történéseknek oly rejtett műhelyeibe is belepillanthatnak, ahová máa kutató szem nem ér el.
Amikor a rendkívül hűvös és higgadtan mérlegelő angol közvé lrmény már maga Is megállapítja, hogy Románia nagybeteg, akkor minden cáfolat éa Ictagadás ellenére, ezt ténynek, lecáfolhstatlan ténynek kellene vennünk még akkor is, ha ssját Információnk nem is erősítenék meg a végzete felé sodró Románia forradalmi helyzetét. De ml, akiket egy ostoba, embertelen békediktátum a harmadára megcsonkított ország hstár-azélére vetett, ml magunk Is látunk nap nap után jeleket, melyek mind azt mutatják, hogy a nagy dérrel-durral összetákolt Romana maré, a világtörténelem legnagyobb po-temkioorazága minden eresztékeiben rccseg-ropog. Mert ciak egy csontjavelejéig rothadt éi mloden pórusában fertőzött országban es het meg ar, hogy az ellenzék vezére kitűzött határidőre felfegyverkezett sereg élén vonul az orazág főváross ellen, hogy megdöntse ss általa becstelennek, ko|£uptnak hirdetett rendszer uraíT, ha kell fegyverrel. És ciak egy Ilyen országban eshet meg ar, hogy sz elszánt oroszlánt és bősz híveit s királyi •zó közhivatalok Igérgetéaével szelíd, kezes bárányokká formálja át és ax elboionditott sereget átadják «aját sorsának Hogy a panamák oatorozóit panamával ctönd-sltsék le. Romániában a helyzet — legalább ezldőszerlnt — pattanásig feszült. Avarescut ugylátazlk a bő kezű királyi kegy és talán — ami Ott egészen divatos politikai eszköz — egy pár bájos mosoly lefegyverezték. De a földreformmal megkótyagoaltott román parasztság hamarosan meg fogja találni a maga uj vezérét. Ebben a hatalmas ■grárpártban lehetnek árulók, de m»ga a párt elszántan halad előre. Efcybehangzó jelentések szerint az ■grírpárt éa az erdélyi párt kŐzö-«en kooperál él mind a kettőnek már nem la a Bratlanu kormány megbuktatása a végcélja, hanem a trónnak megdöntése. Amikor már
Benedek Rezső.
\'2y olyan komoly világlap, mint a Dslly Tclegreph azt irja, hogy Romániában ma már a királyi család Is nagy veszedelomben forog é« fg? másik, az Evenlng Standard azt állítja, hogy a Bukarestben levő viszonyok teljesen hasonlók P«irls vfszonyslhoz a nsgy fraoc\'a forradalom előtt, akkor Igazán nem
lehet kétséges, hog7 Románia nagy eaemények előtt áll, olyan események előtt, melyek közelről érint hétnek bennünket.
Nem verjük félre a harangot, nem táplálunk vérmes reményeket, csak megismételjük\'újfent, amit már annyit hangoztattunk: réaen állani, mert ugy lehet, tz Idő nekünk szánt.
Felülvizsgálják a magyar-cseh határ mentén kialakult iogi helyzetet
Prága, junius 17. Lepjelentések szerint a magyar cseh határmegállapitó bizottság megkezdi a magyar cseh h*tár mentén kialakult köz- és ma gánjogl helyzet felülvizsgálását. A vizsgálatot a magyar határnak Caap tói a magyar cseh román határ érintkezési pontjáig terjedő részén e hó 25 lg fogják megtartani. A bizottság müködéso közben meghallgstj-az ottani lakosok kívánságait és p»n*tzalt is.
Nemzetgyűlés
Budapest, junius 17. A nemzetgyűlés mai ülését tizenkettő előtt pár perccel nyitotta meg Sicitov szky Béla elnök. B-Jelenti, hogy U napján a Mátyáa templomban azentmlse és utána körmenet lesz, amelyen a nemzetgyűlést ő fogja képviselni. Bejelenti továbbá, hogy Farkas litván képviselő Matteottl olasz képviielő meggyilkolása tárgyában napirend előtti felazólaláara kért engedélyt, amit azonban nem adott meg. Kérdezi a Házat, hozzájárul e Farkas István felszólalásé hoz. A Ház az engedélyt nem adja mag. Bejelenti végül azt Is, hogy Dréhr Imre a külföldi kölcsön kérdésében sürgős Interpelláció elmondására kért éa kapott engedélyt.
Ezután harmadszori olvasásban elfogadják as Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről szóló tör vényjavaslatot, majd áttérnek a vámjog azabályozásáról szóló javaslat részletea tárgyslásárs. Majd az indemnitásl törvényjavaslat tárgya-lása kerül sorra. Saly a kormány adópolitikáját bírálja. Rupert éa Eckhsrdt felszólalásai után Bethlen István tiltakozott az ellea, minths a Welsz Manfréd birtok mentesítése érdekében eljárt volna.
Az Igazságügyi bizottság ülése
Budapest, junius 17. A nemzetgyűlés igazságügyi blrot\'srfga Platthy György elnökletével ülést tartott, melyen folytatták a büntető tör vénykőnyv kiegészltéiéről jzóló tör-, vényjavaslat részletes tárgyalását. A kormány részéről jelenvolt Pesthy Pál Igazságügyminiszter. Ar egész ülés napirendjén a aajtójogi felelősség tekintetében javaslatba hozott srakaszok általános tárgyalása szerepelt. Felszólaltak Rupert RízsS, Rassay Károly és Eörlfy Imra, mindhárman bírálat tárgyáva tették javaslatot. Elnök esti fél 9 órakor { ütést bezárta. Pesthy Pál a
pénteken délben tsrtandó legkö zelebbl ülésen fog válaaiolnl a felszólalásokra.
A munkásagyi bizottság ülést tartott
Budapest, junius 17. A nemzetgyűlés munkásügyl bizottsága délután Egri Nagy János elnökletével ülést tartott n betegségi és balesetbiztosítás szabályozásáról alkotott rendelet kiegészítését és módosítását tárgyaló rendelet tervezet meg vitatására. Az ülésre meghívták az érdekeltségek képviselőit is. A kormán? részéről dr. Vass Jórsef nép jóléti miniszter volt jelen. Behatóan megvitatták a tervezetet, meghallgatták az érdekeltek és a képvlse lők véleményeit, msjd Vass miniszter kilátásba helyezte, hogy a rendelet pontjelt Igyekezni fognak, összhangzáaba hozni a közérdek^\' szemmel tartáaa mellett az elhangzott véleményekkel.
Az angol kormány veresége
London, junius 17. Az alsóház tegnap esti ülésén a közúti forgalmi bili kérdésében a kormány vereséget szenvedett. 126 képviselő szavazott a kormány Indítványa mellett és 195 ellene. Stsvazás után Clynes klncs\'árl kancellár kijelentette, hogy a kormány ezt a vereséget nem tartja lényegesnek.
Doumergue Üzenete
Páris, jun. 17. Doumergue elnök a két kamarához intézett üzenetében kijelentette, hogy Igyekezni fog a pártok felett éa mlndsn ví tán felül álló döntőbíró marsdní. A jóvátétel kérdése a szakértől véleménvek óta annyira. enyhült, hogy Franclsorazág is mielőbbi megoldásra törekszik, de az adóa nak bizonyítékát kell sdola jóakaratának éa jóhiszeműségének. Ez a bizonyíték nem ichct egyszerű kö telezettség vállaláa, hanem annak tényekből kell állnia.
Letartóztat!ák a Corriere Italiano Igazgatóját
Róma, junlui 17. Fiíippellit, a Corriere lullano igazgatóját tegnap Mcrvlben letartóstatták. Fillppelli autón érkezett Mervlbe, de amint észrevette,hogy ráismertek, elhsgyta a szállót, motorcsónakra szállt és » tengeren menekülni Igyekezett. U dozől Is motorctónakon mentek utána a mikor elfogták, Filippelll ellenkezés nélkül megadta magát.
Az iparosság forgalmiadófizetésének uj rendszere
Nagykanizsa, junlut 17
(Sajit tudósítónktól)
Nagykanizsa kézmű Iparoaalnsk általános forgalmhdóját kötelező átalánykivetés utján állapítják meg. Sokan azt hiszik, hogy ha a rájuk kirótt átalány-összeggel nem lesznek megelégedve, akkor továbbra Is a blokkren Jszer alapján fogják fizetni a forgalmi adót a napi be-vé\'elek után.
Ezzel azemben a forgalmiidó-hívatal vezetőjének körl/ae szerint az adózók nem választhatnak szabadon, hogy milyen rendszer, blokk vagy átalány utján fizetik e forga/mt-adójukat. Az átalányozás uguanls kötelezd.
Ar átalány összegét kivetés utján állapítják meg minden egyea adózóra külön. A kivetésnél tekintetbe veszik ax alkalmazottak számát, a család nagyságát, aa űzlst menetét, szóval mloden körü\'ményt, ami az adó tétel nagyságát befolyásolhatja.
Az adó-kőteleaek természetesen saját viszonyaikat legpontosabban azemélyea tárgyalások alkalmával tárhatják fel a hivatal vezetőjénél s Ilyen esetben megvan a lehetőség arra Is, hogy a már kivetett átalányösszeget a méltányosság alapján leszállítsák.
Hs sz adóköteles nincs megelégedve a rá kivetett átalány öaz-ajegévrl, azt lu\'nagynik találja, akkor ez adókötelesnek jogában áll a kivetéstől azámitrít 15 nap slatt írásbeli felebbezésí beadni a zalaegerszegi pénzügy igazgatósághoz. A felebbezésnek azonban halasztó hatálya nincs. Vagyis a panaszolt átelányöaszcget mindaddig havonként előre be kell fizetnie teljes összegéb :n végrehajtáa terhe mellett, mlg a beadott felebbezéa érdemleges elintézést nem nyer a az erre vonatkozó végzést as adó-kötelea kézhez nem kapja.
Ezeket tekintetbe véve helyeaen teszik Nagykanizsa kézmű ipiroaaí, ha a délelőtti és délutáni hivatafoa órák alatt személyes tárgyalások utján Igyekeznek megállapodásra jutni az átalányok ősszegére nézve.
Z\'VLAI Ki. ZU/NY
1924. junlu. 18.
HÍREK.
Junlu* 18 Sl.rda
Wm. kalh i Eriim. Pict.iliai: Aino\'J. Iir. : Sllraa 1..
Meteorológiai Intéiet ;«:«fit4i* utilnt .íókk.aé r«[-bíi.ttil íi béenelkeééllel tulnyeat^.n ni In 145 .
Napirend: Urial. \'/,» í»9 áitot Boiz-víiig fN.wyork ClíNl.)
— Urn.pl kormodat. Holoip Űrnapján az ünnepélyei nentmlie 9 ónkor keidődlk a ferendek plébánia templomábin, mely után .1 oltérliieniiégei körmenet a kövétkelő eorrend aierlnt Indul: 1. Feufllct két lobogó kö.öll. 2. Elemi él polfárl likolák tanúiéi. 3. Ketb. főglmnáilum. 4 Egyetemi Ifjúié;. 5. Földmöveiek éa gardák. 6. Ipar tealülel. 7. K.reikedök leilúletel.
8. Kávétok él vendéglőtök \'gylele.
9. Kalh. Legényes,let. 10. Kermitén, iioclaíliték éi munkáilfjik egylete. 11. Kzreekedelml él ma-gánalkilmaiollak. 12. Díllvaiut liemélyiete éi tliitvlielő kara. 13. Poita éi távírda hivatal eiemély-zete éa tleitvlaelő kara. 14 Péoi-ügyöli .lemélyiel. 15. Vámhivatal, álJimpénilár ia löhlvatel tlutvliclől 4a Izemélyiete. 16. Folyammárnök ■ég éi erdőgondnokiág. 17. Várói hál liemélyiete. 18. Allamreodőr •éj. 19. Blróiágl, ügyéi. .ígl él dgyrédl kir. 20. Vároil képvlielg. t,atület. 21. Pén,lntézetok llntlkira él liemélyiete. 22. Hllkőiiégl kép vilelőteitület. 23. Kereiztény tlnt-vllelőnök rgjeiültle. 24. U.\'leányok éi u-ni onyok kongregációja. 25 Kéjlor ai énekkarral. 26 Oltár •gyilfllel. 27. Sr.nt Ferenc Hír-
\'midrendje. 28. Cieikéarcaipatok. 29. Tűioltók. 30. Katonai leolker. 31. Katonai dliziiáiid eUS (ele. 32 Fehérruhái leányok cioporlja. 33. Sienl Vinciről neveiéit Irgal mii nővérek. 34 P.plág a l.g méltóiágoiibb Oltári Stentiégg.l, . bildihin mellett lámpivivök él katonai diai izakaiz. 35. Hltköiiégl
«loSk, polgármeiter, kitonal állo soáipiriocmok, töivínyiréki eloök. 36. Négyeiével ■ llzillkar a veíik
•jjiotban ugyanciak negyeiével ■ hitóiégok képvlielől. 37. A míg neveielt cioportokba nem tartoió öuies férfiak éi nők. A körmenet utvonalain kérjük a katolikus lakói• aágot >i ablikokat kivilágítani éa tálaikat él ablakaikat • nagy ünnephei méltóan feldlaiitanl.
— UJ főlipánl titkár. 7arányi Ferenc dr. főlipán Bődy Zoltán allipánwl egy.téi töleg dr. Stalay Gyula vármegyei főjegyzőt felmen telt. fólipánl titkári tlazUégétől 4a helyéb. dr. Schmledt J,.nő vármegyei aljegyzőt nevezte kl,
— 64 áru divatáraháa. Singéi Józaef éa Tára* dlvatáruhá.z Nagykanlzia Erzaébet-tér, Kötpont tzálló épület megblih; tó beváiár-láil forráa.
— A kozkórhé. tBzKáJa. A várai már moit gondolkodik a köikóiház lüzelőjének beiierzéaé. ről. A vároii tintci legutóbbi ülé lén 15 vígon haiábfát kötöttek le ■ kölkóibác réaiére, .mely azonban a kórház fa-fogy.ailáiának még ciik egy réazét képezi.
— K.nlz.ától I. támogatáat k*\' az olimpiai bizottság. A
i Cl\'z w °u°>p\'>\' biio\'t-
aág kérénel fordult Nigykanliia
« — WT2
Nagykanizsa törvényhatósági ioga
Kasub.nizso, junlui 17. Régi mozgalom mir Nagykanlnán a vei. együtt .löbb öl, ké.őbb hét váróéban, hogy át.lakuihalianak ónálló lörvényhalóiíggé. A moigilom megindult, kőiben iiflnet.ll, kl tudja, hol ikidt el, d. p.rlodlkuien vliaia-vlmatért él mlndeo [elelevenltéee alkalmával ujabb remény digmlotla ll érdekelt hét várói keblét, Nlgy kanizeáét ll.
Nemrég ait hftlük, hogy már olyan közel járunk ahhJ-, hogy törvén,halóiágl jogg.l feliubáiolt várói legyen Nlgykenli.éból, hogy már t.rveigettük ll, mini leli, hogy len e már tcrméueteieo akadtak ellen-j ■ ékel ll az ügynek. Moit .ilán kiderült, hogy kár volt minden tervez-gótéi él ellenkezé. I.. .
Érteiüléeünk iz.rlnt ■« erre vonalkozó kéti.akaazoi lőrvényj.v.ilat tervezetét ecm állották meg a belűgymlnliitérlumban, hinem irattárba Ultik a hit város ezü/yben elpazarolt öntet beadványait és iratait, .izal a m.gjegyzénel, hogy előveezlk m.jd újra 1926 bau — ha .1 nem fo* lejtik addig.
Érleaülélünk nerlnt aizal Indokolják .it ai alodáráit, hogy nem akirják hit várói tórvényhatőiággá velő .meléiével ii.porlt.nl a> olyan vál.Bitókerületek námát, ihol a nemzelgyüléil képvllelóket titkol na v.zái utján váliazlják.
Megírtuk már, hogy e hónip 23 án . Migyar Véroiok Onzágoa Kongremuia állandó válantmányl üléit tart, melyre dr. Sabján Gyula, vároiunk polgármeitere le felutazik Nagykanizsa éld.keinek képvlieletá ben. Ezen ai üléien foglalkozik . Kongremui .1 érdekelt hét váróinak lörvényhitóiágl joggll felruházott vároiokká való átalakuláeéval. A Kongreaizuinak az ai álláiponlje, bogy a városok Jeilödése érdekében erre az áta/akuldira feltétlenül szükség van a épen ezért ha ciak tilálo.k rá viliml módot, kivétetik a feledéinek izánt akla-ciomót iz Irattárból, bogy a hét vároa régi vágya eaelleg még ebben ax elztendőben meg-valóiuthanon.
Az ősszel komoly tárgyalások kezdődnek a kanizsai strandfürdő ügyében
Nagykanizsa, janim 17 (Síjit tuJiílUÍQltűlj
TÓbb Ízben foglalkoztunk már lapunk hasábjain a oagykanlzaal strandfürdő létesítésének lehatősé gsivel. Hogy szükséges laone, hogy nagyon érezaük a hiínyát, hogy a fürdőt illetőleg, kulturnlvőjára büszke városunk télen is, nyáron ii messe mögötte marad még aok: kai ,kisebb ku\'.tur városoknak is, mindezeket ma már nem kell bizonyítékokkal alát^maaztani. Nagy kanlzsa ebéll szomorú Állapotait és elhanyagolt, de feltétlen jogos kívánságait legkiáltőbban a tények bizonyítják.
Utolső cikkünk válasz volt SchÓ fxr litvánnak, a kapoavári Fürdő éa Sportüzemi Risivénytársaaág ügyvezető igazgatójának lapunkban megjelent cikkére, mely első ilven-Irányú cikkünkre adta mag a feleletét és ellbéak térte a léteaitáe lehetőségeit. Legutóbb azt Irtuk, hogy Schőber Igazgató jőjjóa el városunkba éa azemélyesen vegye kezébe, mint arra leghivatottabb a nagykanizsai strsndfürdő ügyét.
Most érkezett meg erre a legutóbbi cikkünkre a válasz. Sik jót nem találtunk benn. Csak elszomorodunk még jobban a egyelőre mégiot csak Umorfduok a atrand fürdőről a jöyő nyárig.
Schőber igazgató háláaliiizSaa tét fejezi kl a meghívásért, de an-
nak ezldőszerint még a legrövidebb időre aem tehet eleget. Igaza van! Más városok vagy azerencaéssbbek, vagy gazdagabbak, vagy nagyobb bennük ilyesmi Iránt az érdeklődés. Ennsk az az eredméaye, hogy másutt vap if strandfürdő és Schőber Igazgatónak nagyon sok a dolga ezékkvl. Mert ázolc a városok élnek. És élő, fejlődő vzlaml a strandfürdőjük Is.
Azt írja Schőber igazgató, hogy a kaposvári strandfürdő mioden idejét igénybs veszi. Egyébként Is már benn vagyunk a nyárban a most már ha lehetne Is csinálni as idénre valamit, ez csak hevenyészett, kezdetleges valami lehstne. A kapoavári jó és országos hirfl strandfürdő után sebbal-lobbal ősz-azeütött valámit Schőber nem hajlandó vállalni. Azt akarja, hogy ha nem is lesz jobb, de legalább olyan legyen következő alkotéaa Is.
Külöoben ia ■ jövő Idényre egy uj atrandfÜrdSt fog megépltsnl és Üzembe helyezni és esüjyben még ez év őszén megkezdi a tárgyaláso kai Nagykanizsa és Salgótarján lUe tékes köreivel.
Igy tehát most már csak Nagykanizsán fog mu!ol, hogy 1925 nyárelejín a kanizsai Itthon nyaralóknak Is legyen strandfürdője, ahol egészségesen és élvezetesen a ami a fő, itthon lehsesen hódolni a nyári fürdőzés örömeinek.
— Ma éa minden ests a
Cenlrál kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muzsikál.
— A főgimnázium tárlata.
Mint értesülünk, a főgimnázium áltál reo^ozett rajz, festmény és Ipsrmüvészetl kiállítás folyó hó 21 én, szombaton délután 5 órakor nyílik meg, az uj főgimnázium rajztermében. Megnyitót Eberhardl Béla igazgató mond a néhány ének és zeneazám után Pjeijer EUk főgimnáziumi tanár tart előadást az esztétikai nevelésről. Városunk kö zöosége nagy érdeklődéssel néz a tárlat elé, melynek keretében klasszikus műveltségű Ifjalnk fej\'ett esztétikai érzékükről tesznek tanú bizonyságot.
— Váltosáa a acombathalyl vámhivatal vazotáaéban. A
szombathelyi vámhivatal Ideiglenes vezetésére kirecidelt Takács Ferenc felügyelőt berendelték Biid Jínos mailé a pénzügyminisztériumba. Takács hslyábe a vámigazgatóság Király Ede felügyelőt rendelte kl. Ugy értesülünk, hogy a vámhivatalban a régi tisztviselők áthelyezése folyam ztban van. At odahelyezettek már el is foglalták hivatalukat.
- Női kalaplakola. G. Wtisz Lujia kalapszalonjában ezldén is tart kelapkésdtő Iskolát. Alapos oktatás mérsékelt tandíjért. Jelent-kezés naponta 2-6 lg Kaziuciy u. 1. (városház) II. emelet.
— Kmthelylek a kanlsaat
dalos ver senyan. A Kcazthely] Iparosok Dalkörének elnöke levelet intézett a nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör elnökéhez s bejelentette, hogy a keszthelyiek la részt fognak venni a junlus 22 iki kao|. zsal dalversenyen. A daloaveraeny Irént általában mcgyeszeri* Igen nagy érdeklőjéé mutatkozik és a vidéki városok újságai mindenütt megértéssel, sőt Határo-ott lelke
sedéisel irnak Ztlay^rmegyénak érről « kuliureseményéről. Itt említjük meg, hogy a dalosversenyre a fenntartott helyek, vagyis ülőhelyek j«gy«i már kaphatók ■ Mair-féle könyvkereskedésben és a Leltner féle drogériában. A veraeny napján már cialc állóhelyekre lehet jegyéket kapni.
— Nyári ujdonnágok, grena-dinok minden azinben, epongeok, mosó msroquénok, gyapjú delelnek, libeztl batisztok, nagy válaaztékbsn érkeztek Singer dlvetáruhá\'zába.
— áHogérkezctt a Carleo Cirkusz é» ma 4>»te 6 órakor Urtja magnyltó aló-adisiL A Cariee Cirkuiz jeJealeg Magyar-onü^fgyík legjobb cirVan* M Kb-51 illó kifiJ.jaQ képzett szeailyztttei l& Momitott lóval. A 10 vi\'ogátott izlmból átló müior két teljes órán át tait Különöien emUtésre méltó mutatviayok aa Alfooi teatvérek akro-baU cioporlja. a kit Alez exceotxikui c»o-portje, Ifj Doaoert <it*]y trapézaJvéss, Donnert Araoka muíovaroó, Magyarország legkisebb sodronyraűvésznóje, a ti éves Mancika, Zoli éi Mukl bohócok pedi< stün-te:«o kacagáiban tartjik a közoniéset C»u-tortóköo Z na?y ünnepi elíadái dílotáa \\ órakor ét eite f ó.akor. Helyarak: ZáxUxék 2U.000 korona, I pad ütés ló.OvU), II. padtilés 10.00:>, III padulia 7000 korona. Karzati állihely 10X) koroaa. A dilutini cl\'adáio-koa gyermtkekoek airttzik iO.OOO, I psd-üUs 7X0. II.. II. és á lóhely 1000 koroaa A tumor változó.
— Url éa n5l divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schtvarcz Dezső cégnél, Fő-Ut i.
— Regeahardt éa Raymann lendamoaztok, női és férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlaztok, sifo-nok, sifonbatlsztok mérsékelt árbsn Singer dlvatáruházában rterezhe-tők be.
— Siófokon leas aa idei orvoa kongresszus. Jhassy Gábor dr. vármegyei »i«zt| főorvos a napokban Vadnatj Szilárd dr. veszprémi tiszti főorvossal Balatonfüreden tárgyalásokat folytatott az Idei országos orvos kongresszusra vonatkozólag. Megállapodtak ab* ban, hogy « kongresszus sfreptem* ber 7-án Siófokon less. Másnap reggel kü\'öe hajóvat átmennek Balatonfüredre-, ahol Zalavármegye nevében dr. 7hassy Gábor üdvözli a vendégeket. Reggeli \\>tán meg látogatják Tihanyt, Sdgligetet, Badacsonyt, Balaton föld vért, majd Keszthelyre utkznak. Ébéd Badacsonyban, bankett Hévtóen Iwfz. Résztvesznek a kongresszuson dr. RoU Nándor veszprétni megyéspüspök, Ka pl BHr evangélikus püspök, Magyar Károly veszprémi főispán ét Övári Ferenc, azonkívül Somogy és Zilavármegyék vezető emberei.
— G. Wela* Lujza kalap szalonjában (Katlncty-u. 1. városház II em.) gyönyörű nyári kalapok, gyári árnál olcsóbban. Alakításokat legjutányosabban vállalja.
— Kanyarójárvány Zala
egerazegen. A Zalaegerazegen fellépett kanyarójárvány napról-napra terjed. Egy nap sem mu\'lk el anélkül, hogy ujabb megbetegedéseket ne jelentenének be. Tegnap őt uj megbetegedés történt.
— „Tetra" ceecsemő-kelen* gyék Schwarcz Dezső céguól, fi. w í. szám.
1924 iuoluilS.
— As Irodalmi ás Mttvéaxeti
Kor igazgató tanácsa ma szerdán délután 6 órakor folytatólagos ülést tart ■ vóro*há»a tanácitermében.
— Sok « liba a kaolxaal álcákon. A főutcákról ugyan nem merjük est egéaz határozóit tággal állítani, de a rendőri jelentések tanúsága azerint az rgyra mellek u\'cákban, kü\'ösőien a Petőfi éa Rákócl U\'cákbsn mindenki a baromfi nevcllaleiíegyszerübbmód
5válaezlje éa kihajtja libáit, ré célt apraját-nagyját az utcára. N.m egy esetben lát ax ember malaco kat legelészni, turkálni a csator-nának kinevezett árok p>rtokon és az ut közepén. Igaz, hogy az árokkal csatornázott utcák városában nem okoz nagyobb koniter-náclót ax Ilyesmi aero, mindamellett a rendőrség feljelentései egyre-másra érkeznek be ■ viroshoi az utcán legelő liba falkákról, fiók-kondiról és ruca-családokról. Bi zony bizony, — az árokpartos utctk bsn is „rendnek muszáj lenni . .
—Cowercoat-rips, w/picord, Tutan Khsmen trikóselyem újdonságok nsgy választéka Slnger divat-áruházában kapható.
— Move ZSE—Zrínyi TE. A zalaegerszegi Move Sportegylet és a nagykanizsai Zrínyi TornaegyUt 29 én mérkőznek Nagykanizsán.
— TornaQnnapály Zalaeger sxegen. A zalaegerszegi főglmná zlum Urnnpjén tartja tornaünnepélyét a Move sportpályán.
— A világhírű jó minőt égü szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 é» szővőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24-es vastagaágban, továbbá bordó és vöröifejtő kapható Slnger Jó zsef éa Társa gyári raktárában Nsgykanixsán.
— A zalaegersxegi Iparos Temetkexésl Egylet alapszabályait a belügyminisztérium jóvá-Hagyta. Az egyesület szervezéae folyamatban van.
— Ax Iparteatttlet tatjait
felkéri az elnökség, hogy a holnapi körmeneten minél számosabban jelenjenek meg.
— Adományok a dalosver- • seny céljaira. A vasárnapi dalos-verseny céljaira n mai napon dr. Bődy Zoltán, Zalavármegye ills páoja 100 000 koroaát küldött sí irodalmi Kör elnökéhez. A nemes-lelkü adományt a Kör vexetőaéga s verseny dijak beaserzési alapjához csatolja. Ugyanerre as alapra Horváth Károly postafelügyelő 15.000 koronát adomáiay\'özott, miáltal ez az ■lap 165.000 koronára Sttelkadett.
— Perzsa* gobelin-, estén-, bécsi ágyteritŐkészIeUfek^s asztslterltők-ÜŐl nagy raktárt tart és jutányos árban adja Slnger Jóssef és Társa.
— Gondatlan és kellemes Imz nyaralása, ha harUnyastük-a ég le tét a FUlpp cégnél (Szombathely, SíéirKHImán u. 6.) szerzi be, hol a legolcsóbb napi árban a legjobbat kapja. Az itt vásárolt haris nya saját anyagából mindenkor felismer hetetlenül javítható olcsó pénzen.
NOZGdFfrrtfPSZIIIHJU.
Uriinla. Csütörtökön 5, 7, i> 9
ór.lror Butavirág (Ntwyork c.*h!t) 6 felvonásban, 3. axámu párlat div.t-revü, angol híradó.
Világ. Csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor Párisi verebek filmregény 5 felvonásban, párisi dlvatrevü, pngol blr.dó.
Z>LA| KÖZLÖNY
Kihallgatták Schreiber István gyilkosait
iX&LLV^ft ayiikosság - Schrelbsrt sógornője verte asyon feiszetsapásokkal, daVass segített neki - to özvegy vallomása
mira mindannyian megfogták a hullát éa a megáiott gödőrbe földelték, mlg a szobában ax áldozat anyósa éi felesége eltakarították a gyilkosig, nyomait éa felmoaták a vért. Vais határozottan tagadja, hogy bsrml réize U lenne a gyll-koiságban.
StelnerHermlnaVsaara akarja
hárítani a büntettet
Nagykanizsa, Juoiui l? (Saját tudósítónktól)
A mult napokban foglalkozunk » titokzatos körülménvek köiött meggyilkolt Schreiber l>t«án vel-Jooyal lakos ügyével. Megírtuk, [»o*y *gy levélbeli\'feljelentésre « klr. ügyét>ség elrendelte a nyomozást — amely Igazolt* a Uvélben foglaltakat. A oyomozáa eredményeként a klr. törvényazék a meggyilkolt féifi anyósát, feleségét: Steioer Erzsébetet, sógornőjét: Steiner Herminát éa ennek közeli ismerősét : Vass Kélmént elŐzetea letartóztatáaba helyezte. Moit hallgatták ki mind a négy gyanuiltot-tat. Vallomásukból teljes tinta képet kaptak a nyomozó hatóiégok éa noha mtad-gylk vallomáaában van valami eltérő — abban azonban megegyeznek, hogy nyers modorú, durva természetű Schreiber Utvánt saját sógornője: Sleiner Hermina ölte meg — fejére mért f«jaz«ciapáaokkat, mlg Ismerőie: Vass Kálmán la segített neki.
Vass Kálmán vallomása
A kihallgatás alkalmával Vass elmondotta, hogy Schreiber litván a kérdéses napon feleségét: Steiner Erzsébetet egy szeges bakanccsal ugy fajbe ütötte, hogy azt nyomban elborította a vér. Ax asszony nővére esen annyira felháborodott, hogy azt kiáltotta, hogy ennek a brutális embernek erőszakoskodását nam lehat tovább tűrni, ennek pusztulni kell a családból. Schrel-bar erre durván ráförmedt sógornőjére, hogyha nem lesz c«»ndban, kiirtja ax egész családot. Mikor ax agéaz család később lefeküdt, Steiner Hermina kihívta őt a szobából és megkérdezte tői*, nem fogja-e abban elárulni, amit Ő tenni akar. Vasa azonban, — ahogy ő mondja *— nem hederített sokat a nŐ beszédére, hsnam leült egy székre. Gondolataiból hírtelen erős ciatta-náa zava\'ta fel, hátranézett é« akkor látta, hogy Steiner Hermina fejszével rácsap az alvó Scheiber Istváé-ujejére. 7Ó hozzáugrott, a zajra a többlek is felugráltak ágyaikból — lefogták Herminát éa elvették tőle a fajaiét. Oe a nŐ azt klál totta egyre — addfg nem nyugszik, mlg nem végez sógorával, majd hirtelen kirántotta magát as Őt leszorító kezek közül, felkapta as odatámaaztott fajiiét éa még egy hatalmasai rácsapott az áldozat fejére. ö (Vasi) kiment arre a hát -lőtti földr*, mélyedről áiott,
Ax áldozat sógornője: Steiner Hermina — aki nővérével: Schreiber Istvánnéval együtt jelentkexett a klr. ügyéizség elnökénél, amikor a ciondőraéy a tett azinhetyén nyomozott — Vais Kálmán vallomásával izemben azt adta elő, hogy épen Vass Kálmán volt ar, aki őt *jjel a szobájából kihúzta aszal, hogy elbánik Schreiberrel, de ő tiltakozott Schreiber bántalmazása ellen. Vass gyújtotta meg a lámpát éa fogta a fejszét és mérte as alvó Schreiber fejére a cispáiokat. Amikor a hozzátartozók a zajra felébred.ek éa aegltségre alattek, Vaas hallgatásra szóllltotta fal és migfanytgette őket. Hogy hányszor ütötte fejbe Vasiba sógorát — nem tudja, da két ütéit látott. Ekkor kezébe nyomta a fejszét éa felazólltotta, hogy ünön ő Is, ne ssjnálja. Erre ö is ütött egyet a fej szével sógora fejére — aki akkor már halott volt. Báiimerte azt Is, hogy a hullát aegitette a gödőrbe cipelni éa a gyitkoiság nyomait eltakarítani. Elmondotta még azt la, hogy a hulla eláiása után Vaas keményen megfenyegette mindannyiukat, ha valamelyik szól — ugy fognak járni, mint Schreiber látván. Egy alkalommal Vasa elővette tőrét éa azzal fenyegette meg őt.
Ax ösvegy terhelő vallomása
Rendkívül terhelő Steiner Herminára nézve mt agyonvert ember feleségének: Steiner Erziébetnek vallomáia. Azt moadra — amikor éjjel a zajra felébredj látta — amint nővére fejszével rácsap alvó férjére, azután még egyet mért rá, miközben Vass Kálmán távozott az ágy mollől. Később nővére azt mondotta neki, nyugodjon meg, hiszen egyszer ugy Is agyonciapta volna Őt a férj-. Abban a tudatban volt míbd\'g — hogy nőwre ölte meg urát, mert őnála látta a fejszét, nem pedig Vassnál.
Mindegyik megmarad vallomása mellett. Az utolsó szót most már Íz Ité\'knző blróaág fogja mondani. .,
A Y&ZSOB
(Saját tudósítsak UUÍooJsIsoUsa) A tegnapi tőzsde Irányzatának folytatása képen a mai tőzsde lanyhára alakult. Már nyitáskor sok értékben alacionr árfolyamok kerültek felszínre. Bfcsből U gyebge irányzatról érkeztek jelentések ami fokozta a lanybaaágot, mely 3% árveazteségben nyert klfejezéat. A spekuláció főleg a kullsz értékekben esiközölt eladásokat. A máio-dik félidőben ujabb lanyhaság fejlődött kl, az üzlelteleniég hatáia alatt, melj zárlatig eltartott. Itt ott mutatkozott javulái, de ez azért volt, mert a koa»«pénz a nagy kl
nálat folytán 0 25%\'I <««» vissza.
Zárlatkor a hangulat kiaaé barátságosabb, irár.yrat a nyitáshoz ké pest tartott, forgalom csekélv. Koizlpénz hivatalosan C\'507«-
ÜtótŐxsds. Irányzat klisé barátságosabb, de a olac teljea^n üzletiden. Magyar Hitel 575, Osztrák Hitel 197, Kereskedelmi 1220, Fö\'d-hitel 331, Danubius 3200, Cukor 2750, Mezőhegyes! 240, Georgia 571, Szalámi 103.
Netaesfámek, 1 koronán 6700 -8000, forintos 18100-18700, 5 koronáa 34600—35700, 10 koronáa 189000—190000, 20 koronás 360000 A magyar korona külföldi hivatalos jegyxéseii
Deviza Valuta
I •<!>•? Br.a M«up at
Bóes .... 80 I 81 77 | 70 Bellin .... <40 46 42 42 Prága .... 400 | 4!j2í0 3ÜJ | 300
Newyorkban 12.10 A takarékkorona árfolyamai A D^viiaközpont kö^ll, hogy o takarékkorona mai árfolyama 129 papírkorona.
ZBrlchl sárlati
Páris 305000, London 244ŐOO, Nawyork 666 00. Briissal 267b, Mailaod 245*"00, Holland tll 85, Berlin 135C0,Wion 80(r;>, Solla 40i<rf> Prága 160SC0, BuJspast 83 00, Bukarest 250-00. Ralgrád fi7ü 00
Kádársegédeket
felveszek
Kasza Rezső, Babócsa.
A dtvue-xOípoiil mvaisles anoiyanai
Aar>« tow J739» i»4KX) • 4)0-l«l)
Dioár
Dollii
fraacii h
84^é Inai
Ui
Un
Ura
Omu. kot
Svijd Ir.nk
IOSO IOÖO
Stojo-Mtjo 47)0 4(CO 4"«0 4»fro IJJ-4CO »OJ«» tm-iM) istjo tt)h IJIJO IJ7IO
DevtsAK
JSJ1O-»»S|0 Otlc\'M loti-iolo
Btkiml )li-««o
Br6«Ml 4170-4**0
■ 4700-l)0«0
II;MWJ«
>7tiOO-]>4KO »4>J J»SJ

UOfla
Siortbolen B»<e
IJIJO-SSJJO 4?l0-4»00
S)t)0 tltjo
IS)00-IS]<0 ■ 14(0-1)7*0
Elsőrendű nagy mai ml
LISZT
olcsón vásárolható
VILLANYI ANTAL liszttlzlelében
Eótv.is-lír 29 jiím,
1 Szentháromság szobor átellenében.
Taralány tó..Ha, Bus. Mosasd-
dékl 76 kg o. 307500 -310000, 79 kg-os 315000— 320000, egyébvldékl 76 kt oe 302500-307500, 79 kg-os 312500-315000, ross 262500 -265000, takarmányárpa 290000— 300000, eörárp. 315000-335000. eab 320000-325000, tengeri 270000 —275000, korp. 222500-225000.
A mai terménytőzsdén a forgalom Igen csekély. Busa 10.000 koronával esett.
F.!.Ms ss«rk.nté: a íóaserlreaxtó. Kiadó: Zrínyi Nyomda Réazv.-TAra. Nagykanlx.s
Apróhirdetések
kprOhlrdaMa 10 a<vi( flOOO K, minden to-vabt.1 »4 SOO K, mlnde-ii v>a«*Cabt> botorai Siedett uá ÍOOO K. AlU.t keroeftknak SS siaiaUk k4d<«i<u4B)r. Vssaásr- ét Qouepaap*.
kot, SS uáialék r«l*r.
Mánk*.leányok ö»laml<btr Simo,
Kiadó HoorWnw. )■. mi B4*«Mel C**4f*ry »< ■)., (nék
KM-. hircouoMs Ukálér1
t«k. FoitA. Saz*r-w 2S.
ma^u ll»é»M tu^
Uyakorlatlal Urt l»diiu»5 p«H*tt frore- <• XápirO jilUit b4 i ra lUlát hitt. Clm ■ kUdAfcea.
"■ír r*m ÓMor. k« oíl *« ?*r talj«M at Btl <l(riúU4. U&refetxi E«r^nt> a). jqbtra
Cjy»s hlnSiOnO ts<li*Ml MrHftlk W^touaa
JilUka a6t dlrilurriéUn. Xiatwy-gua tj. jlfl
"á Kítnírljröimalombt(7 iS UV íékuAll
fCuabeo rrájpelrtiulKta._ }t(
haó t»Ilnb»n ir. q^.iuli*. SU m^lÜk-
éptktckktl fa td!ja h/^ mfllctm. Btr*t>b«l ttca004«
"íK51Í
I ajre n>i«irkoosl Oseo-
VENDÉGLŐ MEQHYITÚS!
Vsn »r<r*ccíém a n«gyérdemü koxón-sig bccsu tudomására hozni, hogjr ax
„ÚJVILÁGHOZ"
címzett (KoszUllcx-léle, Cs«ngery ut 50.)
VENDÉGLÖT
folyó hó IS én megnyitottam
és att ünnepélyesen is, zeoívol folyó hó 19-«n megnyitom.
Kérve * n 6. közönség sztvos pártfogását, maradtam tisztelettel
NAGY ISTVÁN
}4t vend<|C>4*\'
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junfu. 18.
önkéntes árverési hirdetmény.
Ebéőlű, háló, lednyszoba képek, szerulzefc És egyéb lakdsbercnöezésl tárgyak haláleset miatt ». hó 18-án, szerdán délután 3 óralior néhai ör. Szabó lakásán,
(Városház, II. emelet) önkénles úruerés ul|ún eladóinak.
ELADÓK:
Elfoglalható i\'.V.V fdu:vsnalakon « miiéin bíipslotik. l\'bb ÍSMuinlei rcigáe- U terhlllk. Gllatházak.
Szőlők B"""°
Orlrlek r«5a.lQsz«r, ete-mege, V4ayt*k«r<»ked<tek RtkU/ak t-é:S.iadók. Cjltlhit^iHtl itnUa Orai«r>.
Kuten tcijea barir.deiíutl Hadfik, l»MCt ariNtli saisea \\lzlal«k bárbeadce.
icita«<pir
... ............,. itakkel. I
VUUk i Oalatco mellett aladít
Szigriszt László
0. f. í. iltil ug. Ugitlsa Irada
Fő-ut 8. sz. (=""> Telefon 150
Tataion 232
Tataion 233
la száraz
bükkhas/Sb tűzifa
minden mennyiségben a legelőnyösebben
Weltrier és Társa
cégnél
Erzfébel-tér 13. ss. (Törvényszékkel szemben) ét Arany Jánoa-utca 8.
szerezhető be. | Álliaéóio raktáron tartuak slsíreadfl ItueneL
Bőz, szh/ógdz és benzin
cséplő-készletek
elsőrangú kiuitelben
Weíser gépgyár
Sugár-ut SS.
Legújabb borárjegyzék,
mely ugy minőiég, valamint Olcsó árai által utolérhetetlen. Tiszta és szakszerű kaselésii I liter balaton-tnelléki be-cei citromsárga kitűnő zamaiu 9600 K, 1 liter Ifiíl. évi pogányvári la rizling OOOO K, 1 liter la burgundi fekete 8000 K, sötétvörös 8000 K, 1 üter I« rizling S000 K, 1 liter bikavér-vörös 4800 K, I liter la vörös 4000 K
bruncsics józsef
«u»/. (««.;« t% tíTwzkUítl <Hke4 uakbfeUbM
Sugár-ut 53 Telefon 2-10
Legjo\'b minőségű
czipőá.rnk
utcai, sport f, luxus hussálalra:
Miltényi Sándor és Fia
M (vo Wllí tipííruhiiábui,
FS-ulon, a város palotájában
oiirik.lt tllUron ,
mírtík uiin
■Mik ELii" írul Wwwa.
at.ts.t.n
Hirdalesek felvételnek
A budapeiti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőxgdo délután 1 órai záróárfolyamal ■ kővetkezők i
Bankok
Ar*cJ-Maa. ))
Hasal |3|.J
ASr ár -
Mi rr- >!•«■ >\'l
jalilk* 10)
01.-M. taok II
Oiiu, llll. l«)
Uoyd fci-k 11.7
Bsnkvercta MO
Atislioos b i}.)
0. Apls J: x
P6ldtalian>. 3)4
Hctmcs 4) Hot*. ss). |, b. 6|
Hullta —
Iccallso tjo M.-Cseb Ipart]. 47
Vcrtalml 40
Ke/. Kilel iS
Ui|;u-Klm(i <o
Kíip. JalillOf 6
Varnál hsr.k
Mttkur ií.j<
Kems.b.faitk. )« Kereik. B. táti
Uoloo —
Amtr. b. rtft S » » »}
ntnyAk
Ataitflntaaa Anfilt Busll
Hto«ioi
Iktfl. ss
Saactífr.
tltlITlÜ
KofcO
Islrls ií«ls
Kdb. (dal
Mixm.Ii It Mscr. «p& Alt. KSt»«e »1
Kerlrr.ii
Mdrt utó Nicybáiocrl i SíJAkoodól Salft <•
Ujiikl ■
fold líoys UaklOYl ic
Csepeli Ut-
NyonxUk
Ht sr
\' Olcolzucyir | Cbiadolr
>;; líKT
_ j Xu-L^yd
Mlakokl Kiiutl VJlMl
Díllmui Sora
6S
8«lTiru<l ip aí.jo
Llp6l»lrc«l 8.JJ
POv<ro*l l)i K&loyal Tak. I4.)0
Alul. Tak. 170
Mnkli* loi
Haasl «Is5 )(co Kis\' M.lüst Fooclfra Usry..F»soclt
\\*t
Uici m.
Boe.-M. Coo<c«dia
BíVii.sabsl
Brísp«.ll 7«<U.sec.in.
OtMlls Hcotlrls
KlráJymalca VlkiOria tf. Dancbla
IJO
Franklin G lobos
Pallaa Rí»al Riflca Slifbsr.rjo UrÁiíal ej < lliilcdieen Wodláeer ! Vas niArck BlOdl >i| II | 6 I Cslky •
! Ősid. fitpty <6 Fabltn vas Yct,,cr n& Fi rr. tereii 17 Frsckl II
Q*9 tl VI
OjírCy
HoíSfrr
K\'s.sab
Kl.lliní
KCbo*
Uct
Lipita
Ct rrltiitt
Alt. la 4 Cserzd Diinafausutl Ki,es. (a Fournler Ootmaoo ü | Hasal fa I .0 Honi r*
| X5rt5iMs/al | Krooberfa
Llfoom I Hitel fa
I Amenkal fa t)
I FjíS 4.6
M. I-lOyó 4)
| Makimaoky p.)
ÍNeneietl fi j!o
Licbtlf 6.1
or. )«)
I R«sZ>tnyal (50
SsIavOnls ico
I Tb4k —
Naalel lloo
Vlk. botot e.t
Zabolai 118
Ztcisl —
Pabank —
BrddMn., 40
Ipari, * —
KOiIek oJ»4
Adria 17)0
AüaaiUa 40
Allaffl\'siai )!o
Trait IH CukurgyArak
Díleu.cr ))0
llorrll tok. Ili)
Cokoeipsr — Ckocels
MeiJh. tok. tJ7
Stomm«r 17)0 Itlelmlaaerek
<X-«in )t
Csinr.ar II.)
Sssllnl 10)
PíapMI l«
VIII. ptss<) ))
ToVa|l it
H alkartak, 11 Gaa. Villamos
B«7. I»Ö ÍH
lual IssO 1
Váite. rlll, Jo
Alt. (ás l)
U(tlHI
)6o
Olajok Olajipar
Marcii pei. 1
PÖYlroal lii
Királysor PolfiH iir
~ U ifií B. idl
BuOtl K«(l<Tkb
RíllTtOJlíi
Oicbwloil Krauss ssass
TexUl
K.\'ís leolpar Sse(. kender
Uoée textil GyapJ«a>o«4 Si4»í-K«id W. Tertll Ooldberj U Xsrtoo Zi
Oyírl uatU !
V«*ylpar
SpOálom «;
Fidra •
MCtrlíri i<
Salkra
Cbloolo
Danka 11
Dtaoa Keleti Mur. Klelo
Klotild J
Títik 1
Lator
MaAlloiták Hooclrta —
Royal aalllö ao) Sdiwanser — &«Ua jd
UorOfl 10
Dsuli earlíi «
Faltaa 37J
X»i*l
Goml )ÍO
•1
Talcloo >JS

Ueló isltíi
Swilaokl 7.JS
ZacrrapUf.
Blrdl 11. )0
Király aot« 4.)0
Varat fo«l tos
BOol »
BrsnOl ))f>
Corrlo rUn iS
Papw 4«
Haoxyalpai »*
Surlllra
Oitermeift e))
Msjty.-Síoiíl
Tarol Bpctl
Vu\'sehrit-aok
G)dn odr to
G ELSESZIGKT KÖZSÉG
vadászati joga
1924- jnnius 20-án dólelőtt S órakor a kóziéftbirő házánál 6 esymásutAn következő évre nyilvános árverésen bérbe fog adatni
Árverési föltételek a gelsei körjegyzői irodában megtekinthetők.
Községi elöljáróság.
Fonottbutorok
egysxorütől egéss finom kivitelig állandóan kaphatók
FEITSCHER BÉLA
fonottbutor és kosárfonó vállalatánál Rozgonyl-ulca 9. as.
Bútorok Javítását és taatéaát elvállalom.
Kemftny
fürészhulladékfát
ab Gyékényes
vagonját 2,800.000 K-ért
szállít
Ehrenwald Béla
fa kereskedő Budapast, VIII., Kálvárla*tér 14
Teletöm JOaact 31-BS.
Ugyanott H uírat Imjiort Mkkhaséb tűzifa Is kisható.
Hasábfát
vagontétclckben,
aprított ás fUrászelt tUzIfét
100 klg.-lól kezdve hazsszAilitva,
fanySfa aprítva házhoz szállítva 100 kg. 40.000 K.
Lécfalvi Bodor Zoltán
fakercskodó
Sugár-ut és Rákóczl-u. sarok.
T.lafon 1-57.
ÁGYTOLLAT
vesz ós elad lt,
HIRCZPILONÉ, Sugár-ut 18. az.
Aki házat szólít, kis- és nagybirtokot
eladni venni
akar, as fordaljon bizalommal as előnyösen ismert, több mint 24 évo fennálló és az 0. P. B által engodélyoieti
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi *s péns-kSIciön kfliw.titő irodájához
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
Pénskőlcsönöket ugy heti kamatra, mint bekebelezésre olcsón közvetítek. = Telelőn 283. azám. =
Ha jó kerékpárt
forduljon bizalommal
BRANDL SÁNDOR
ka r*kp ár raktárához
Deák-tér 2. szám alá.
AnBot gyártmányú nUNLOP gummlk egyedüli raktára
WVaWsztk, kellékek I Kerékpárlavltó trOhaly I Tírílt »í,ák htjesitése I
Kvom.tntt a Znn\\ i Nyomd. R I.
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX., Calvlo-tdr 7., IV., KoroiiBh*ro«K-atoa 8., VII., KAroir-kOral 0., IV., KAroly-kOruc 10.
Budapest látványossága!
OjrapJuaiOral-ouUly i
Tiszta gyapjú ülltlnykilmék 94600 Nyári katngam íllönykelmék 277200 Tavastl raslínkelmík-- 169400
N5I koszltakelmék88000 Ruha kOVGrkOt calkoUal, doplaaaOea 72600
Kombinált Qlttnykellék csomag 215000
(tartalmaj i öllOaybls u!lsf<(t 4.nus MMaioyafoksi) Me-lyo mosat ily i
Nyersselyem -Ic-íen aalolrnyalaiban 88000
Divat llberty---- 107800
Fuiírdselyem ^\'".X\'- 145200 Crepe de Cltlne 198000
Seorgitts S,"-""^\'-" - - 175000
Vkiion-ontily i
Fsnyyes mosott vászon----22000
I\' kslengyeslfán--------26400
BSrerís angln--------26400
Vászon türOikíi!------25300-
Vászon konyhalörlfik--17600
Frottír títoiközö--------39600
Flittill portDilík------18700
Szlnis kerti abrosi------158400
Rumborgl lenvAintaV, ballaaleironok, lenbatlaatok, OottlrkAlmAk és oatlnl. DemOekben drilit vlUaiUk.
MoaO-oaaUlr
Csikós silymbatisztok Szlnlsrtó mosókretfp SSbS -
Dlvatcslkos Ingzefirak--
Francia cérnagrenadln cfolVbio Ruhavászon, selyemfényű
Ubefty-szatfafií^XiST: Marocdn kcirt* — —
Eponskelmi
Nanyhanizslü. (Nyomdsvezetí: Oíenheck Kiroiv)
21000 23100 28600 44000 47300 60500 42550 66000
H5I harisnyák „j^, „^ _ 11500
Fártlzoknlk _ _ 8800 Kfl színes tímaktztyük — 31900
Gyermek nyári trlkö--23100
Fírfl Iflrdö Wkó---41800
Tilkú reform nOI nadrág — 36300
Selyem zsimper ^^ _ 198000
K6] r.h.ra.mB^Mtair i (Citk ■ CíMt lírt IrabiiiulUi)
Hímzett nappali Ing M «„„„ 61600
Hímzett nadrág---- 52300
Hálóing kin ,jMmi----- 110000
Hímzett nadrág kombiné — 85800 Batlszt szoknya-komblné 138600
Hímzett fuzóvédó--- 30800
Vászon párnahuzat--- 62700
Vászon paplanlepedó-- 242000
FOrddniha ___ 125400
FQrdódpS-----31900
HÓI Iroltlrkíp.\'eny--- 563200
Pllama SlUnySk ÍSUkta- 398000
teh.rn.mQ-ouUUj,
(CmV ■ Cdíta itri ,rjtJnakb.o) ,
Férfiing pikké mellel — -~1Ö9250
Színes zellrlng u, wtc <ul(m, 105000
Hosstu hálóing „lc„ .,„,„,„_ 1 Í6000 Hosszú ktipper gombosmdrág 102000
Rívld alsónadrág------55200
Vászon férfizsebkendó----9200
Selyem nyakkendó------13200
VnrűSrab.k, frolllr k.ppsDj.k (• íűrdt-rul.kull .Ikk.kbsu íH„l TáJu.,U.
IMVttuUo,
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Egyik legközelebbi minisztertanács dönt a tisztviselő-kérdésben
Budapest, jullui 18. A K<r«.z. tény Kligaida, Földművel- él Pol gírl Pírt ma .ite pírtértek.zletet tartott, meljr.u a kormÍQy rétiéről jelenvoltak Bethlen Iitvéo jráí ml nlait.r.lnölc, Cstiky Kíroly gróf hoovéd.lmi, Rakouszky 1 .\'én hol-ügy, Korányi Frigy.-. bíró pénzügy, Klebelsberg Kunó gróf v.lUa éa kö/oktatíaügjrl, Vais J>>«. f dr. népjóléti, Dagyatídl Siílóó litvín fóldmlveléaQgyl mlnlizterok^ éa a pírt aiámoa tagja.
Mayer Jéqoa elnök fololvaata Bogya Jéooa lovaiét, melyben he jelenti ai egyaég.zpérlh. v tló be-lépéaét, amit a part tudóméiul vett.
Az r>a5lc famortattc azutín a rokkant kérd\'at. A/mássy L<a:\'ó felrzólrliaíra a rokk.nt njomor mijriíüot.léiét célzó Inté.kodéack javaalalba hozíaíra tlieoött.ju W zolt.ígot neveztek kl.
Dinich Ödön kérdőiére ■ honvédelmi miniszter kijelentette, hogy o katona legénység 70 százaléka márla kapott aratási smbadságot * még további azabad -ágolasok is foUamstbao vannak.
F. Szabó Géza Ismerteit\' ezután ■ tisztviselő kérdésben kiküldött bizottság jelentését, a KANSx ko-b«|ában éa a pénzügyminisztérium
mai folytatott tárgyalásokat. A Hsztvlselőkérdéat — mondotta — lelketlen d-magógok politikai célokra használják fel és agitátorok vettek részt egyes gyűléseken.
A miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a kormány tudatában van kötelességének és al megy a teljesítőképesség végső ha-A kérdés ma csak pénzügyi előadói tervezet stúdiumában van s a legközelebbi minisztertanácsok egyikén kerül végleges döntésre A pénzügyi megoldást megnehezíti, hogy a? adózás fokozása léha tétlen.
A pénzügyminiszter felszólalásé ban hangsúlyozta, hogy az azonnali megoldáanak két eazközr van lét szám-csökkenés és az adók nö velésr. Ezekkel azonban végleges elintézést nem nyerhet a tisztviselő-kérdés. A julhis / én bekövetkező fizetés rendelését átmeneti rendel keiétnek kell tekinteni.
A miniszterelnök kij lenlettc, hegy a költségvetés bevételi oldalin mu-tatkoió esetleges többletet szintén a tisztviselő fizetések emelésére fog ják fordítani.
A párt a miniszterelnök és a pénzügyminiszter szavait egyhangúlag tudomásul vette.
Budapest, junlus 18. (Ssját tudó silónk telefonjalentéae.) A nemzet-gyüléa mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Szcitovszky Bála elftök. Az ülés megnyitása után az Indítvány és Interpellációs könyvet olvassák föl. Az Inter pellációa könyvbe 15 Interpellációt jegyeztek be, melye kfc f\'l 2 kor térnak át. Ezután harmadszori ol vaaásban elfogadják a vámjog szabályozásáról szóló törvényjavas Utot. Majd áttérnek az Indomnitási javaslat folytatólagoz tárgyalására.
Elsőnek Szakács Andor siólal fel. Bístédéban hosszasan bírálja a kormány gazdasági politikáját. A jelenlegi válságból csak ugy juthatunk kl, ha egyszerűsítjük az állami adminisztrációt a létasám apasztáa következetes végrehajtásával.
Szakács: Elvárja a kormányzó és palotaőraágck megszüntetését. Feleslegeseknek tartja a főispáni főszolgabírói hivatalokat is. Nincs szükség külön katonai bíráskodásra sem. Egységesíteni kall a~ bíráskodást. A javaslatot nem fo-2*d}» el.
Pikler Emil azóvá teszi a meg-tyllkolt M itteottl olasz képviselő ügyét. A.t állltjr, hogy a miniszterelnöknek ezzel kapcsolatban tett
Nemzetgyűlés
kij.-Ientéio azt a láiszstot kelti, mintha aifmpallxálna Mitteottl gyilkosaival. (Felháborodás és heves közbeszólások a Ház minden ol dalán.)
A zaj Iccsíllapultával P.klar to vább folytatja beszédét, mijd fölveti azt a kérdést, hogy ki az oka a háború elvesztésének. E kérdéssel kapcsolatban azt mondja, hogy a harctereken győztűsk, mert a gyil kosság technikáját sokra vittük Kérdi, miért vesztettük el a háborút ? (Felkiáltások mind a két ol dalon: Károlyi Mihíly miatti)
Erután még hosszasabban foglsl-kon\'k 4 Ukáskérdéaael. M»jd h*tá rozail javaslatot terjeszt he a munkanélküliek segélyezésérői, a mun kás és balesetbiztosító pénztárak önkormányzatáról és a numerus cltusus megszüntetéséről. Az In dcmnltáat nem fogadja el.
Csontos Inre személyes kérdés ben szólal fal. Pikler atcrlnt a kisgazda képviselők elhanyagolják a szegény főlolgénylők érdekelt, kijelenti, hogy .ez nem áll.
Lendvai István szintén személyes kérdésben szólal fel.
E\'nök e után napirendi Indítványt tesz. A legközelebbi ülé» pinteken délelőtt 11 órakir les/. Napirenden a.-erep<! a m»l napirend.
A kormányzó születésnapja
Magyarország kormányzójának : vitéz nagybányai Hotthy Miklósnak születésnapját Nagykanizsa városa az Idén különös melegséggel és külső fénnyel ünnepelte meg. A srenlfwencrendl plébánia templom előtti nagy térségen óriási közönség gyűlt egybe, hogy a kormányjó ért tartandó hivatalos istentisztelő ten részt vagyen. A térségen fo nyővel Ízlésesen díszített tábori oltár. Körülötte és mellette és végig az ut során a különböző flu és leányiskola növendékei Unitóik és tanáraik vezetésével. A szép nyári ídö ; a megjelentek, főleg a díszben megjelent dsrutollas, festői boovéd tisztikar, a térségen felállított honvédség — ünnepi varázst és hangulatot kölcönöztek. A tábori oltár joSboldilán a hatóságok fejei és testületek képviselői álltak fel, mellettük a teljes hon véd tisztikar. A város képviieleté ben megjelent dr. Prack litván po*gármrslerheli>eltfs-kőiIjr»zg.»tásl tanácsnok, dr. Kcufmsn Lsjos, dr. Pottyondl István és a város alámos tisztviselője, a kir. törvényszéket dr. Kínedi Inre táblabíró, a kir. ügyészséget dr. S/abó Lajos kir. ügyészségi elnök, r. járáabiró ságot dr. Kovács Gyula táblabíró, az államrendőrséget dr. Mátyás Samu rendőrkapitány és Korpora Adám rehdőrfogalmazó képvlielték, a ciendőrséget Breyer százados, az állampénztárt Ö:vös Emil fő ig.zgaló, a jÍrási főszolgablróságot dr. Laubheimer Alán arolgabiró, i. kir. poitát dr. Tholwiy Zsigmond főfelügyelő, Horváth K. fő-nökhelyettea, Engellelter főt-llenőr, főnökhelyettes, ott volt még P. Hliár szentferer crendl lelkész és Gajd-ig Farenc püspöki biztos, Bnthos Gyula hercegi főerdőmes-ter, dr. H«idu Gyula, dr. Fodor Al.dir, dr. Országh I., az Ipartestül- t képviseletében Neusldler JeoŐ, Ofenheck Vilmos, P.oger Ferenc, a pénzügyőri s/akasz elén Lábay felügyelő, az államrendőrségi őrszemélyzet szakaszát Lengyel felügyelő vezette.
Tiz óra után lépett at oltárhoz P. Sebesti/én szentferencrendl házfőnökhelyettea és mrgkezdta a szentmisét, mely alatt a honvédség zenekara játszotta az egyháii énekeket. Gyönyörűség volt nézni a rendekbe felállított honvédséget — középen az ezred zászlójával. M;ndon hov véd — egy egy élő azobor, amint jobbjával a sujtáaon, balkezével a fegyversi\'j ín vigyázz áll4sb»n az oltárra sregzl tekintetét. Hiába, nincsen párja a föld kerekségén » magyar honvédségnek, ami dédelgetett, dé\'ceg, vitéz fiainknak. Ürfclmutatáa. Kürtjel hsrsao — éa
Imához vezényel a parancsnokló tiszt. Büszkeséggel tekintünk a leg-főbb Hadúr előtt tlsztdgő m»gyar katonaságra. Ujabb vezényazavak. Mikor vége a szentmisének — a zenekar rázendít a magyar nemzeti Imára. Tisztikar, katonaaág, rendőrség, péntü|yőrség, vámőrség — feszes vigyázz állásban hallgatják végig.
M*jd elvonul az ember sokaság — elől a tisztikar, mely a hivatalok és hatóságok vezetőivel a városháza elő\'t feláll éa várj • a honvédség elvonulását.
Egyszerrecask felcsendül a Horthy-Indu\'ó, elől a zenekarral — d\'szlé-pésbm elvonul a katonaaág. Megmozdul bansőakben valami — amikor ezeket a pompás magyar fiukat látjuk magunk előtt elvonulni. Lép telk alatt dübörög a fÖld. Arcukon a hŐil elszántság. Valami ránkia-gad keménységükből, elszántságukból. Nímsaáguv.ban hangosan beszél a m igatartásuk, fegyelmezett ■ ségük és lelkesedjük. Igen, Igy gondo\'juk, igy képteljük mi a magyar honvédet. Horthy Miilós katonáját. Bízó reménységgel nézünk a magyar jövőbe ...
A társadalom kis kivetettjeiért
A szombathelyi gyermekmenhely Igazgatósága a kanizsai Iparos társadalomhoz
Nagykanizsa, junius 18
Átirat jött a szombathelyi állami gyaroiokmenhely igazgató-főorvosától a nagykauiiaai hatósági mun-r-kásközvetltő irodáhor. Az átiratban felhívják Nagykanizsa Iparos mea-terelt, hogy amennyiben iparoata-noncokra volna szükségük, forduljanak a szombathelyi állami gyér*, mekmenhelyhez. A gyermekmenhelyen ugyanis most fejeződik be az Isko\'aév s a tanulók kött sok olyan gyermok van, aki az iparostáraa-da\'om körébea már nagyon alkal-maaan lenne elhelyezhető, mint iparostanonc, akiknek menhely! nevelése garancia arra, hogy leendő mestereik és választott .^>>ráguk minden követelményének megfelelőek
Az elhagyott, apátlan, anyátlan gyermeked védelme kötaleaaéga a társadalomnak a ennek a kötelességnek teljesítése alól Nagykanlzaa Iparos társadalmának sem szabad kivonnia magát.
Nagyon azép, de épol/ nehéz is a feladat, amit a gyermekmenhely vállalt éa teljesít hoaszu esztendők során s ebben a nsgy munkában kéri moat a munkásközvotitők utján az iparos társadalom segítő kaiát: A munkáskői vetítőnek Itt cstk annyi xzerapre keli válla!ko«nfa,
63. évfolyam. 139. «x4m
Nazykani**^ juniuj 19c Ctütortök
1500 korona
ZALAI KÖZLÖNY
hogy ■« elhagyóit gyermekek felkarolásának eizméjét közvetítse és pártolóiig segítse elŐ Iparoa mes-tereink körében.
A mea terek részéről ex minden-esetre anyagi éa erkölcil áldozatot jelent, mert hlax a menhelytől kapóit gyermekek anyagi gondoláiénak, élelmelésének, ruháxásának költségei őket terhelik, azonkívül nekik kell vállalniuk a gyermekek criÖ\'csi továbbnevelését axokon ax alapokon, amiket ott fektettek le a világ kla kitagadottjai jelkében a gyermekmenhely falai körött. A meiterek tehát mintegy ax édeeatya gondjait veszik maguVri.
Etzel nemben a tapaix tálat iga xolja, hogy a mesterek nagyon aok eaetben kárpótiáit nyernek vállalt kötelességeikért kla védenceik-tői anyagilag és erkölcsileg ii. Eltekintve attól a felemelő erkölcil öntudattól, hogy Itten éa ember előtt kedves dilgot cselekszik, aki tőle telhetőleg pártfogásába vesrl az Önhibájukon kivül kidobottakat éa magukhoz veaiik őket — na-gyoa sok esetben még hűséget segítőtársat, migbi.-ható munkaerőt ragaazkodó, hűséges cialadtegot kapnak a mesterek ax Ilyen gyermekekben, kiknek senki gondozó juk nloct s épen ezt érezve tudnbk azé -szorosan hálásak lenni és ragaszkodni azokhor, akik Mkarol-ják Őket.
A társadalom kis számkivetettjei Igazolták nagyon sokszor már azt a tényt, hogy a ateretet hatalminak semmi sem állhat ellent és aki szereteUel nyui honijuk, annak ők hálát adnak.
A feltételek, melyek mellett a menhely a tanoncokat kiadja a mesternek a következők : 1. a mester viseli a ruházat, eltartás, tanszer, tandíj atb. költségeket. 2 Evvel szembea a szokásos három é/ helyett négy évre adják kl a gyermekeket, hogy Igy a negyedik évben már haaznavehető, űgyea ■egitaégük legyen a mestereknek. 3 Az ellenőrzéa jogát a ssombat helyi gyermekmenhely igazgatóiági agészen a felszabadulásig fenntartja magúnak.
A gyermekeket egyelőre csak próbaidőre helyezik kl a mesterik her. Akik vállalkoznak meoh-lyl gyermekek tanonccá való kikép zéaére, forduljanak iráaban vagy azemelyesen a menhely igazgatóságához.
A kanizsai szini-évad megnyitója
Nagykanizsa, junius 18 A Pécal Nemzeti Silnház 23 női éa 24 féifl taggal, két karmesterrel, egy balletmeiteirel, s pécil 8. honvéd gyalogezred zcnekaráv.l Asszonyi LWzló igazgató, Károlyi Lajos gazda és Danis J nő müvéazetl titkár és rende-ó veze\'élével, 14 tagból álló műszaki személyzettel jullu* 2 án kezdi meg a nagykanizsai egész nyári a terjedő azlnl szezont. A julius 2 án Urtandó bemutató előadáson aiinre keiül Mikszáth Kálmán ro-maniikus vígjátéka mA vén gazem ber\'. Az előadás a Polgári Egylet nagytermében leaz. Műsoron szerepel 23 operett és opera, 17 prózai mu éa 6 népszínmű, mindmegannyi a szint Irodalom szl»e javából össze Dm1i>»« titkár a nagy
érdeklődésre y.fc tekintettel máris megkezdte .- bírlet.k gyűjtését. EISiegy^tctm Uhct Q Schltss Test véreknd, ystampf Zsigmondnál és a Hirschler tőzsdében.
Nagykanizsa és a dalosverseny
A venanyen 12 dalárda fog énekelni
A nagykanl/sai Irodalmi és Mű vészeli Kor legújabb vállalkozása fontos kulturális esemény silnhe lyévé avatja városunkat. I t, ahol valamikor a Zrínyiek ágyul dübörögtek, ahol minden fűszál a Z\'i nylekről regél, Itt f^nak össze jönni Z laorsrág d ilosal, hogy zengÖ dalsróban tegyenek vallomást magyar hltüVről, a tőrketet len magysr akaratról ét a magyarság magasabb hlvatottságáról.
A zengő dal szava, ugy leh\'t, áthallatszik a kőhajításnyira lövő, elorzotl magyar folyók vizén és ritmus ra talán remény fakad odaát a lankadó magyar szivekben-Ktniiaa népei Zrínyiik Ivadékai E\' a nap ünnep?! jelent Kanizsa végvárában, nagy ünnepet. Jelenti magyar thiakarár, a magyar feltámadás ünnepét. Jelenti a magyar falu és a magyar város kibé küléaét, az egymásra utalt magyar testvérek őiszeőlelkezését. É« jelenti « jobb jövőbo vetett msgyar hitet.
N?m mondunk ujet, ha állítjuk, hogy fl magyar f-ltámadái u»ja a mgyar kultúra mezején visz ke resztül. N^rn mondunk ujat azzal sem, ha hangsúlyozzuk, hogy nem-
Városi élet és művészet
Irta PfcIHcr Klek A minap u „Z bl Kö.löny" ja* lentette, hogy városu ^k vezetősége városrendezési tervek kidolgozásával foglaUozIk, mely tény igaz örömmel kell, hogy eltöltae a ha-ladís minden barátját. Csak félő, hogy u tervezgatések és szép álmok eme alvó városában a terveknél tovább nem Igen fogunk jutni. P dlg de sok mulasztás terheli lelkűnket; de azért még mindig jobb későn, mint soha.
N:*>ük csak tüzetesebben hát, mik volnának a városok, a társa-d*lora és s társadalmi egyesületek kötelességei a lakosság esztétikai kultu\'s\'ükségletelvel szemben.
Hogyan kell művészetet, Izlé.t, ideálizmust, lelki emelkedettséget, több boldogságot belevinni a szürko mlndehnspi életbe? Mielőtt erro felelnék, msg kell á lapítanom n félreértétek elkerüléaa végett, Hogy a mű /észét nom fényűzés, nem kiválasztott különc cmb-i ek passzlója, httiem életszükséglet, belső kény szerűség, meljet a vad népeknél Is tapasztalunk és gyermekeinknél, mikor a mese illúziója, a játékszer, a homokvár és a társasjátékai egy nem létező Ideális, boldogabb vl lágba ragadja ezt a lelkes kicsi táracdslmat.
E\'sőaorban tehát minden eazté-tika alf \'ja és ómegája a köztlszta-aág. Erről aokat lehetne csevegni. Nyitott csatornák, szemetea és kö Vozetlen u\'C*k, rosez járdák, nyitott azemétgödrök és lehitetlen gödörtisztitásl technika; da reméljük, hogy mindez mcgoldísra talál »a városrendezési tervekbon Itt van a-acinház és a városi muteum ré gen v«judó kérdése. Az előbbire né»ve a legkisebb részletekig menő pontot tervezeteket m\'g kell esi-n«lnl, hogy mikor m\'gindul a nemzetköd forgalom és I<sí anyag, a.onnal ■ kivitelhez foghassunk.
Sopronnak már évek óta vannak teljesen kidolgozott vároaffjleixtésl terv I, melyeket kedvező körűimé nyrk beálltával rögtön végrehajt. N gyou szerencsés gondolat a vá rosl n-uíeuranak az uj glmiA.ium üres földszinti helyiségeiben való
xeli ku\'tur^nk elváiasathatalUn kapcsolatban van nemzeti dalaink kultuszával. Aki gyönyörű magyar dalainkat ápo\'ji, nrmzetl kultúránkat gyarapltji s ezáltal kőrelebb visz bennünket nemzeti feltámsdá sunkhor.
A\' I odilml és Mlvésxetl Kör vállalkoznia komoly hazafias kezdemény, melyet támogatni miadnyá junknak kötelességünk. Meg vagyunk győződve róla, hogy városunk polgársága értékelni tudja ennek n hazaflai vállalkozásnak a jelentőségét -a mlndeu eszközzel segítségükre fog sietni a lelkes kezdeményezőknek a siker kivívása érdekében. A versenyen 12 dalárda fog énekelni. M ír ez msgában olyan ritka kulturális esemény, ami\'yen régóta nem volt városunkban. Ml reméljük, hogy Kanizsa városa és Kenlzaa népe tudni fogja köt-loaségét. Hogy bensőséges, ünnepi ér/ésünVat lüUőleg is kifejezzük, a magyar dalnak ezen a ka-nl\'Cti ünnepén tüizünk ki nemzeti lobogót házainkra éa ékeaitsük virággal ablakain" at, amerre Z^la-orsríg dalosni vdiou »•.:;• bcVO-
elhelyezése, dn n.tn értem, hogy ml akadálya van annak, hogy ez a mu eum a már majdnem egy éva kéaz-n álló uj helyiségekbe he is költözhessen ?
Tu !juk, hogy a Dunántu! gazdag ;:épmü észeti termékekben, mely-k azonban a gyáripar rohamos f.-jlődése következtében már-már klvfszőfilben vannak. Fafarag-vinyok, featett cserepek és buto rok, hímzések és cdpkék, varrottasok és szőttesek stb. . . . Ezeket Össze kellene gyűjtetni és a városi muxeu-nba helyezni, hogy legalább művelődéstörténeti emlékekként maradjsnak az utódainkra.
Egyik alsőracgu kulturális hivatás volna a kép.-őmüvíkzetek híva taloa pártolása. Mert hiába vannak művészeink, ha pártolóink nincsenek, n.-m fejlődik egészséges mű vészit! élet, mely izlnté.i a kereslet és kínálat törvényének van alávetve. Alkalom a mü^ártolásr* van elég. l/y például hőseinknek még mindig nincs méltó emlékművük. L-galöbba helyet mrg kellene jelölni és részletes tervet kidolgozni. Köztorcinknek n-mhogy nls ci egyetlen monumentális szobormű vo — pedig nem szűkölködünk nagy em berekben, — do még kiaebb dom bőrműves emlékeink slncsonek. A mü-jár oiásoak milyen könnyen kl-vlhe.tö módja volna, ha a vároa évi kö\'tségvetésébo egy szerény kis tételt állítani be az időszaki tárlatokon beszerzendő képekre. Idővel egy értékes képtára volnz a városi muzeumnak. Sít amint értesültem, az álism haj\'andó volna egy kisebb kollekció elsőrangú alkotást váró sunkbn letétbe tenni, melyet Ilyen apránkinti vásárlásokkal fejleszteni lehetcío:
A mű/észetpártolás eme módját nigyon könnyen lehetne keresztülvinni a helybeli társadalmi egyeaü letekben la. A kul>U\'É.frjleazléa és mű /ési e\' p Utolás nemcsak az alapszabályok egy pár frázisa legyen, ne csak abban merüljön kl, hogy rgy egy dilettáns előadást rendez zünk, vagy 4 legjobb esetben egy oraiigos zeneművészt léptetünk fc», h»nru> képzőművéizeinkről se fe-I dkezzüok meg. Do ezenkívül Is htny alkalom kínálkozik a városi
1924. junius 10.
éa egyesületi életben a képzőmű vészete.k pártolására: egy agy dlaz-po\'gári, elnöki vagy táreadalml kl-valóaág arcképének megfeatése ál tul, egy díszoklevél, egy album, egy emlékérem, egy emlékaerleg stb. atb. m*grendelése által.
Es hogy földi életűnk u\'olsó ál lomásáról szóljak, a temetőről, ott aemua nagy elrendezéaben sem a réat.\'etekben nemhogy az ^ztétikai ötletnek nyoma sincs, hanem egyenesen kcgyeletsértők ax állapotok Pcd\'g ahhoz sem kellene más, mint egy mű ésxi koncepciójú hangulatos liget, komolyhatásu bejárat, hitnlmaa kőfal, azlgoru rend-letek, néhány jó esztétikai alapelv éa azok arlgoru betartása.
A városi életnek velejárói a kul-tut fejlesztési törekvések. Ez igy vo\'t n múltban, melyről meggyŐ-ződh tünk, ha nézzük a híres sze pesl vároiok egyházi művészetét, ax északi bányavárosok barokk- és rokokó-emlékeit, Kincses Kolozsvár mu.eumalt, a budai csinos amp\'r-kőfarigványok és kovácsolt vas-mu .kákát, avagy a hollcai, herendi, atomfxl és tatai kerámia termékelt.
Ml meg akarunk ujhodnl a demokrácia jegyében. A megújhodásnak pedig belső saükséglatelbŐ1 kell fjkadols, mely belső szükségleteknek egyik legfontosabbika a velünk született esztétikai érzés. — Valódi demokrácia pedig a nép szé les rétegeinek esztétikai kulturája nélkül lehetetlen.
A magyar pestis
Szomorú statisztika
Az összes európai államok közül az elmu\'t évben Magyarországon azületett aránylag a legkevesebb gyermek. Ext állapította meg egy nemzetkőzi kongresszus.
Tehát megjolantek a tüzes betűk Hunnia falain : Mene, tekel, fáresz.
M\'g kellene állítani a zeneszót a kávéházakban, al kellene némi tani az autó szirénjét és félre kellene verni a harangokat :
— Tűz van, tüz van, emberek, a magyar «<nya szül legkevesebb gyereket Európában 1
Meg kellene állítani az embereket az utcán, fel kellene riasztani az alvókat legazebb álmukból és beleriadoznl a fülükbe : —Emberek, ébredjetek, a francia anya la többet szül, mint s msgyar anya.
Ó i, már nem Papír Trianon, ea n H Iái Trianon : belülről korhad a fa.
Minden tanulság gyümölcsözőbb, ha tisztán látunk. Lissuk tehát, mik az okai ennek a szomorú statlsitlkának.
Legnagyobb és első oka: koldus-voltunk. A gyermekköltaág, a gyermeknek tej kell, ruha kell, lakás kell, de koldusok vagyuak: nincs tej, nincs ruha, nincs lakáa.
Csonkamsgyarország vagyunk.
Sok nyomorgó, kétaégbeesett átülő felveti a azörnyü kérdéat: — Van e jogom u\'ódokat létrehoani, mikor nem tudom őket felnevelni, mikor a halál számára adok nekik életet ? I
Siö;n/ü kérdés ez, mert ez szakadást jelent az élet legősibb parancsszavától: az élat fennmaradásától.
A második szintoly fontos ok: letérés ax erkölcsi alapról.
Mit jelent ex ? Azt jelenti, hogy rosszabbak vagyunk ax állatnál. Azt jelenti, hogy a elvili>áció egész ördögi praktikáját arra fordítjuk, hogy mloél kényelmesebb legyen •az életünk. Mivel a gyermekeiráa
1924. ju.la. 19.
•ártl • dobhártyámat, nam kall gy.r.k ; mlval a gyereket dajkálni kell, a így éa nem mehetek mulat-.ágba, nam kell gyarek; mivel • gyereket .s.r.tnl kell, án pedig csak magamat tudom szerelni, nem kell gyerek.
A< erkölcsi denség mág lényege-■ ebb oka a ssaporodái csőkkené-aának, mint nyomorúság. Mart mit mutat a Italleatlka ? Ast, hogy a asegány néposztály mág ma la asapora, ellenben épen a vagyonos parasstoeslály ás rássban > müveit atelner osztály siaporodása stagnál.
Nsm térhetünk kl rá, cssk épen érintjük aanél a kérdésnél s követ keiő jaleaségeket: a vllágaéiet foatossága, (pl. a katolikus lakóaaág aráaylagoa aaaporasága) ; a bába-Intésmény szörnyű kinövései; s kor elaölessdéss, a aők féktelen őnséas, elleaasanve al anyaaág Iránt.
Ml tehát a te.nlvaló ?
Először: a vallásos vllágnésat ápolása, vallásos nevaléa. Akinél sa már késő, ast legalább erős
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
propagandával (mosl, Irodalom etc.) a faja Iránti a.er.tetből buzdítsák erre. Nőnevelés.
Másodszor; Igszl azodslls politika. Ez ma nincs M.gyarországon. Ssemkltőrlésra vannak Intéskedé-sak, de ezek elégtelenek. Mivel ma az állam koldus, atárssdalom. nak kell Itt sorompóba állni.
Rettenetes bsja a msgyar nem xetnek, hogy nincs homogén, erős céltudatos társadalma. Itt mindenki as államtól vár mindent.
Közludomfsu, hogy Angii •, Amerika leghatalmasabb kullurlo tézményclt a társadalom áldozat-kéazsége teremtette meg. Szécheoyl álma la ez volt: a társadalomból kiépíteni a nemzetet.
O lásl szerep vár Itt a Falu Srö vet.égre, az I.kólán kívüli népoktatásra, as összes tárasdalml szer vezetakre. Minden mozgalomnak szinte középpontjába kell állítani gyermekeket. E\'sősorban azonban a már mrglsvő szociális gyermekvédelmi Intézményeket kell meg védeni.
a
(Saját todóiitónktól) A mult napokban megírtuk, hogy ■ vároil tanács felhívja a piacon árusító húsiparotokat, hogy átuiltó fabódéjukat tizenöt nap keretén belől minden körülményok kő ott távolítsák el. Költeményünk as érdekalt huslpsrosok körében érthetően nagy konaternádót keltett, bliien harminc Iparos egtziszlenciá ját érinti ügyről volt exó. Amikor a builparosok néhány nap mutva megkapták a hatósági felszólítást, as IparteatQlet huaipail szakosztálya Bablet Lsjos alelnök elnöklete alatt értekezletet tartott, amelyen Bassó József Ipartestületi elnök Is megjelent. As értekezleten elhatározták, hogy a sérelmes hatóaágl határozat megváltoztatáaa vagy további felfüggesztése végett küldöttséget menesstaaak a vármegye alispánjához és amennyiben ez aem vezetne eredményre, a küldöttség azonnal tovább utazik Budapestre, hogy a belügyminisztérium Illetékes osztályának közbelépését ké>jék. A huslpsrosok fgyben beadvány ayal fordu\'tak a városi tanácshoz, melyben a piaci husbódék eltávo lltáaáaak batáridejét máafél évvel kérik meghosszabbítani, amely idő alatt — Ígérik — a város hozzájárulásával az egészségügyi követelményeknek mindenben megfelrli mo detn huspavillont Jognak a fabódék helyett felállítani.
Kérelmük Indokoláaában hang-(ulyozzák, hogy ama rendkívül ne-Jiáz vlizonyok, melyek a vármegye töilgazgatásl bizottságának mult évi lebontást halasztó engedélyét "ükségeaaé tették, ms még foko->ottibb mértékben fennállanak és •*ó sem lehet arról, hogy azon hus iparosok, kik a husbédik eltávolításával üzlethelyiség nélkül marad a jelen viszonyok mellett üzlethelyiséget kaphassanak. A lakás mizéria ■ mult évtől még roiassb-bodott. Egy modern huspsvlllon célszerűsége már közegészségügyi szempontból sem vltathstó, do a ■latui rel publicae elve viazont ast paranciolja, hogy számos adófizető
A kanizsai husiparosok hailandók husárusitó pavillont felépíttetni
f JiP6-^ ■•b®"lt*«l határidejének meghosszabbítását kérik — A husiparosok memoranduma a városi tanácshoz KOId&ttség Bödy Zoltán alispánnál
SM7*4?.1***\' J.00\'1" magyar állampolgár kezéből alaki formákért nem lehet a mindennapi kenyeret kivenni. A huilparoaok üzlethelyiség nélkül maradásának konzakvena folyománya, hogy ugyan annyi adóalanyt veazlt az állam.
Figyelembe kérik venni azt a különös méltánylást érdemlő körül méayt Is, hogy as érdekelt hutlpa roaok több mint egyharmada a világháborút végig kü\'dölte és a bosazu háború folyamán anyagilag vagy tcljeaen tönkrement, vagy erősen legyöngült eg/lsztencla, aki mint Ilyen nagyobb anyagi erőkl fejtáare képtelen.
Végül abban a reményben, hogy az ország teljesen a konsrolidácló Útjára tér éi pénzügyileg Is kon* struálódlk, bíznak abban, hogy a huslpaji pavlllon felállításáról tett ígéretüket beválthatják olyképeo, hogy a várói hozzájárulásával kölcsön utján megépítik, mely kölciön amortizációját a jelenlegi bódétu lajdonoa bérlők szolidárisán biztosított bérösszege képezné.
Egyid-jüleg Babics Lsjos, Spiegel Viktor éa Schwarz Adolf vezetéié-vei küldöttség ment Bödy Zoltán allapáahoz. Bödy s kü\'döttaéget a legazlvélyesebbsn fogadta, azonban kijelentette, hogy ebben as ügyben a maga hatáskörében aem Intéz kedhetlk, kérelmüket a jullue elsején összsülŐ közigazgatási bízott ság elé viszi, amely azután dönteni fog ez ügyben. Mladeneaetre kérjék meg újból a vároil tanácsot a le bontási határidő meghosszabbítására.
Egerszegről a küldöttség néhány tagja tovább utazott Budapestre, hogy a belügyminisztérium Illetékes osztályánál járjanak el. Lapunk zártáig a küldöttség még nem érkezett vissza.
—Cowercoat rlps, wyps cord, Tutan Khamen trlkóaelyem újdonságok nsgy választéka Slnger divat* áruházában kapható. .
— Kerékpárok, kerékpárkai* lők és beliők. kellékek, alkatrészek a legolcsóbban Brandi Sándornál kaphatók Deák tér 2.
HIRKK.
Rom. kath : Űrnapja. Pro-tasUm: Cyáifáv. Iir.: Szlvan hó 16.
eVLotcorológlal Intézet •alaoléta szerint az idóiárás-ban Unyegei Javulás oeru vájható.
aNaptrond: Uráni. 6, r éi 6 íiúot Buravirág (Newyork ciáblt.) Világ 3 S 7 0 órakor PárUI verebek.
— Uraapl körmenet, Holnap Űrnapján ax ünnepélyes szentmise 9 órakor kezdődik a ferenciek plébánia templomában, melyet P. Sebestyén helyettes/önök végez. Suntmlie után ax Oltárlazeatségea körmenet a kővetkező sorrend azerlnt indul: 1. Feazület két lobogó köpött. 2 Elemi éa polgári Iskolák tsnu\'öl. 3. Katolikus főgimnázium. 4. Egyetemi Ifjúság. 5. Földművé-sok és gardák. 6. Ipartestület. 7. Kereskedők testületei. 8. Kávéaok és vendéglősök egylete. 9. Katolikus Legényegylet. 10. Kereattény azo clallaták ás munkásifjak egylete. 11. Ktreakedelml éa magánalkal mazottak. 12. Déllvaiut személyzete és tiiztvlielől kara. 13. Posta és távírda hivatal személyzete és tiszt-vlaelől kara. 14. Péntfügyő I személyzet. 15. Vámhivatal, állampénz-tir éa aóhivatsl tlsztvlsslől és sze mályzete. 16. Folysmmérnőkség és rrdőgondnokság. 17. Városház sze-mélysete. 18. Államrendőrség. 19 Bírósági, ügyészségi ás ügyvédi kar. 20. Vározl képviselőtestület. 21. Pénzintézetek tisztikara és személyzete. 22 Hitközségi képvlsilőtestü-lat. 23. Keresztény tisztviselőnők egyesülete. 24. Urleányok és úrasszonyok kongregációja. 25. Kántor az énekkarral. 24. Oltáregye-sűlet. 27. Srent Perenc Harmsd rendje. 28. Cserkéezcsapatok. 29. Tűzoltók. 30. Katonai zenekar. 31. Katonai dísz század első fele. 32. Fehérruhás leányok ctoporija. 33. Srent Vincéről nevezett irgalmaa nővérek. 34. P-pság a Icgméltósá-gosabb Oltáriszentséggel, a bal-dacain mellett lámpavivők és katonai dlsx szakasz. 35. Hatóságok képviselői. 36. A megnevezett cioportokba nem tartozó Őaszes férfiak és nők. A körmenet utvonalán kérjük a katolikus lakosságot az ablakokat kivilágítani és hézslkat, ablakalkat a nagy ünnephez méltóan .(^Idiszlteni.
— A választói névjegyzék. A uemzetgyÜléal képvlselőválasitók névjegyzékének kifüggesztés! határideje lejárt. Polay József városi kataszteri nyilvántartó a névjegyzéket tagnap beterjesztette a várc-si tanácsbor.
— A főgimnázium mUtárlatn, amint megírtuk, szombat délu án 5 órakor nyílik meg az uj gimnázium rajrtermében. A kollekció Igen gazdag éa nívós. Feltűnést fognak kelteni a fafaragványok éa cierép featéaek, melyek mind a diákok eredeti tervel. A kiállítói néhány napig less látható.
— Évzáró vizsgák £ klska-nlzsal áll. ei. népiskolában. A kiskaniraal áll. el. lakola évzáró vlzsgálstalt a következő sorrend ben tartják meg : Ju.llui 20 án délelőtt a Rác utcai I—II. osztályok, 21 én délelőtt IV/a, Hl/a és 11. leányosztályok, 23-án délelőtt IV/b, Ill/b éa II fiúosztályok, 24 én délelőtt lV/a, III/a és I. fluoaitályok, 25 én délelőtt IV/b, lll/b flu él I loányoiztályok, 26 án a magántanulók vizsgája. A vliagák reggel 8 órakor kezdődnek.
— Halálozás. Dr. sooki Tóth Lsjot ügyvédjelölt 16 án hoaezu azenvedés után Leteoyén elhunyt.
— 64 éves divatáruház. Slnger Józaef és Társa divatáruhása Nigykanlzaa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Meghalt a zalaegerszegi feleséggyllkoa. Horváth Kálmán zalaegerazegl lakatos, aki a mult héten agyonlőtte feleaégét a azután főbelőtte magát, tegnap a zalaegerazegl kórházban hat napi kinló-dás után meghalt. Hulláját mág aznap el la temették.
— Elmarad a mai levente-oktatáa. A mai leventeoktatás elmarad. Ellenben szombaton as első cioport kinevezett oktatói délután 6 órakor tartoznak a Zrínyi ■portpályán megjelenni.
— Ma éa minden eate a Centrál kávéházban kaposvári IS a-báry Dezső zenekarával muislkál.
— A Népművelési Bizottság közgyűlése. Zalavármogye Törvén; hatóságának Iskolánkiv0li Népművelési Birottsága 1923/1924. tanévi évvégl beazámoló közgyűlését f. évi jun\'us hó 27-én, pénteken délelőtt 10 órakor, Zalaegerszegen a vármegyeház nagytermében tartja meg, melyre a T. Blzotteági Tag urat tlaztelettel meghívják a követ kező tárgyaorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Biiottaág 1923/1924. tanévi zárszámadása. 3 Bizottság beszámolójs as 1923/1924. tanévi müködéaéről. 4. Titkár beszámolója az 1923 1924. tínévről. 5. A kőz-gyüléat 3 nappal magelöiőleg írásban benyújtott indítványok tárgya-láas. A köxgyülésen való megjele-néa akadálya bejelentendő.
~ Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-ui t.
— A MOVE taggyUlése. A MOVE nagykanizsai főosztálya f. hó 22 én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor gyűléat tart az Uránia mozgószlnházban, melyre tagjait tisztelettel meghívja az elnökség.
— Nyári újdonságok, grena-dlnok minden azinben, epongeok, moaó maroquénok, gyapjú delslnek, llbortl batisztok, nagy választékbsn érkeztek Sioger divatáruházába.
— Szétszodték az evan-galikns templom toronyóráját. A kanizsai evangélikus templom toronyórájának javítási munkálatait Vikásy Károly óráa nyerte el. Az egéiz szerkezetet máris szétszedték ésir.egkezdték annak rendbahozáaát.
— Kézimunka kiállítás. A
klikanhsai áll. el. népiskola tanítótestülete a templomtéri áll. elemi lakóiéban leány éc flu növendékek kézimunka és rajikiállitást rendez, melynek a megtekintésére az érdeklődő közönséget, tanűgybsrátokat és szülőket ezúton meghívja. A klállltéa vasár- és ünnepnap délelőtt 8—12 lg, délután 2-6 lg van nyitva. Hétköznap délelőtt 8-12 lg. Belé pődlj ninca.
— SIESSEN, mígnem késő, megváltani jegyét a vasárnapi dalosversenyre a Mair cégnél, vagy a Leitner-féle drogériában.
— Regenhardt éa Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, May éa Halfeld rumburger vásznak, len- éa llnőballixtok, slfo-nok, alfonbatlaxtok mérsékelt árban Slnger dlvatáruházában szerezhetők be.
c
j« S.I
éi minden este az Arany Szarvai kávéház kertjében miiycjbál pnpltpl l/liíllpZ "
Budapesti Trocadero-mulató" házi szalonzenekara IIIUáilRfll, ClICKtJI, KUpiGZ..
ZALAI KÖZLÖNY _
— bkoUoaUiiKal blrsá
gok. Színi/! Sándor városi rendőri büntetőbiró 11 kl.kanlisil nolórlu. I.kólámul.sztó ügyében hoiolt tegnap Ítéletet. Az lakoiakerülő gyermekek ezülelt moat már 30—36 •zer korona bírsággal aujtolta le jenként Aiután a kővelkeió ítélet már elzáris lehet. M említjük meg, hogy ■ moat mult
iskolaévben
csupán lekolamules.tá.l bírság^ képen, tahit a bünletóblró által klazabott büntetéseken kívül 7 n-i lló 695.000 koronit fizetőit Klskanl.sa lakossága.
— A TllághlrH jó minőségű
azóvópamut 3, 4. 5. 6. 8 10 éa .zővőcároa 12, 14, 16, 18, 20, 22,
24 ea vastagságban, tovibbi bordó éa vörősfejtő kapható Singer J6 za.f él Tiraa gyári raktáriban Nagykanliaán.
— Megrokkant auló. A Király-eörgylr személy aulója tegnapelőtt SSmegre indult a gyár Igazgatójával. Alig érlek • kanliaal felső templomig, amikor az autó hit.ó tengelye el örött a hogy aulyozabb balaaat nem történt, az ciak annak köszönhető, hogy a aolfőr a lem plomtérl emelkedésen laaaabbao hajlott. Teihe.koc.l utin kötötték a megrokkant autót a mikor • lovak nam bírták, m.glndliották a gereodival alilimaazlotl autót a hol a lovak húzták azt, hol az auló tolta a kocáit la lovastól Igy sántikált végig az autó a váioton a járókelők nem ciekély dcrültségéra.
— A Carlee Cirkosa tagnap eate megnyitó előadásán különösen as akrobata is az rxernlrlkus csapat tünt kl ügyes mutatványával. Az artisták aok tapiol aratlak. A két bohóc egyik axámát, amikor az egyik locsolóval vlzat önt a .hullára* aiután kolomp koaga* tiaaal tcmotéil menetet mímelnek éa Igy szalirali\'iljik a temetési szertartást — bántó Ízléstelenség. A műsor eme számit nem akarjak többé lótni. Donner Ataoka mü lovirnő, Donner Kiroly trapia-müvéaz szép produkciót végeztek. Ma két előadáa leaz. Délután 4 éa csta 9 órakor.
— „Tatra" ca.caemő-k.l.n-gyák Schwarcz Dezsó cégnél, Fő Ul i. szám.
— Soffőrvizsga. Tegnapelőtt délután a kanizssl városháza udve-rán aoffőr-vizsga volt. Az őt vlza-gára jelentkezett Laku Kornél Ipar-felügyelő, Bodor szombathelyi rendőrkapitány éa a siombathelyl műszaki tanácsos előtt lelte le a gépkocsivezetői vlzagát.
— Laraala ünnepély Nagy kazüsaán. Augusztus 15 én len Nagykanizsán a leventa-lfjak testnevelési bemutatója ünnepélyes karaték kőzött.
— Lerítt, a karját ■ gép • alj. Borzalmas üzemi baleaet tör-lánt tegnap reggel fél 8 óra körül a Franz-malomban. Kovács J.nő 17 évea raktár munkás bement as egyik malom-mühelybe, ahol valami azsrazámot akart megköszörülni. Megindította a gépat, azonban olyan szerencsétlenül, hogy a hajló •zlj elkapta a jobb karjit és azt villlól teljesen leszakította. Azon nal telefonállak a maolőkért, akik első segélyben részesítették 4s beszállítóink . kóikórházba. A aze reacaétlenül jirt munkásnak ötvegy
u V?1?/" te.tvir.l vannak a ő
»o t lula,donkén a családfenntartó. Állapota vilsigos.
, , ..tén-, bécsi
ág térítőké,, «,«uU, .„,.„;,,t5k.
áfban arl\' "Ü\'" if\'ányos
Í b\'U ">>\' Slnge, j4ltl[ i, Tírss.
— Ez.r pengő forint. Régi korok emléke az az ezer pengő forint segély, amit a kanlzaal főglm názium kap évente a zalavári apát ságtól. Most a város azt "éretné kivinni, hogy as apátság ezt ■ 2000 paplrkoronává alacsonyodott, mind-amellett eddig pontosan fizetőit segélyt emelj. f.l. Mir többször váltottak levelel ciügyben az apátsággal, de eddig eredménytelenül. A aegély pir évi összege minden esetre rámsnl már a levelek portójára.
— Kerékpárak, ujak áa hus-nállak, külső ás belső gummlk, falazereléal tárgyak legolcsóbban beszerelhetők Szabó Antal kerék-párraktárában.
— A Katonarát.n aem feni klg tejfal. Mitlermauer Ferenc házat építtetett magának a Katona-réten kapott lelkén. A hizlkó .1-kéaiült és tulajdonosa boldog öröm-mai költözködött bele as uj hajlékba. Csak ipsn egy ba| lörlént : elfelejtett hasinilatl engedélyt kárai a házira vonatkozólag. Az elsőfokú rendőri büntetőblról hivatalban 10 000 korona blraigot kellelt lerónia azéit a kla elfelrdkezáaért. Migárte.
— A clrkcsanak agy lo»a Kaolasán marad. Trgoap.lőlt délután vonultak b. a clrkuszoaok az állomásról az Eötvös tárre. Az artisták kocilkba fogvi baklalt k befelé. Egyszer csak az rgylk azép sáiga ló, körülbelül a Mráz-hiz előtt a C.engery utón lefeküdt az u\'CS közepén és azonmód kl Is adta páráját. Hiába raklak szalmái a feje alá, hiába kö\'tögetlék, meg sem mordult többet. Történt ez délután keltőkor óriási ctoporto-sulis mellett. Este 8 lg mindössze annyi váltosás történt, hogy leta karták, mert minden aira járó ló m-gállt éa megazagláazta a azo moiu aorara jutott rokont, azlán veszettül n.kllramodt.k. Ezért takarták le, d. .1 nem azállllollák, csak a káső esti órákban,
— Gondatlan ás kollomos laiz nyaralása, ha hsrlsnyas:Qk-aéglalát a FlUpp cégnél (Szombat hely, S.éll Kálmán u. 6 ) szerzi be, hol a lego\'caóbb napi irban a leg jobbal kapj*. Az Itt váairoll haris nys saját anyagából mindenkor felismerhetetlenül javítható olcsó pénzen.
SPORTÉLET.
KDLTE—NTE. Ma délután fél 6 órakor a szeszgyár melletti pályán játailk barátsáfos mérkő zéat az NTE a Kaposváii Donner-vároal Levente csapatával. Mióta a fehérvári alosztály megszűnt és Kaposvárt Pécshez, Kanlxaát Győr höz csatolták, a két város közt megszűnt a sport érintkezés A mai mérkőzés lesz hivatott sldön tenl, hogy melyik város futball-sportja fejlődött többet as u\'olsó három esztendőben.
VENDÉGLŐ MEGNYITÁS!
Ven izereccsém a mgyérdemil közön-lég becses tudomásár* hozol, hogy az
„ÚJVILÁGHOZ"
elmzatt (Kosztelicz-íéle, Cssngery ut 80.)
VENDÉGLŐT
folyó hó 13 én maflfiyltoUam
és est Ünnepélyesen ls, zenével folyó hó 19-én magnyitom.
Kérve a n. é. közönség azlves pártfogását, maradtam \' tisztelettel
HAGY ISTVÁN
»•« randéglda.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Zsarolásírt .Utált csalid. Zsarotá. vétsége miatt álltak a nsgykanlisal lörványsrák büntető bírósága előtt Idb. Wlrlh Jánoa, felaaéga és fia, m.rt a folyó <v Szent Grórgy n.pján Kaposváron, azon célból, hogy maguknak jogtalan vagyoni hassnot aterass.nek lakójuk özv. Horváth Győrgyné lisztjét éa zalrjit és egyéb Ingóságalt a padiéiról kidobták, lakisi nak ajtaját éa ablakalt l.azedték, a szobából a tűzhelyet eltávolították — hogy Ily módon erőszakkal lakásának elhagyására kény steril sík. A három vád\'ott elismerte bűnösségét. Azsal védekeztek, hogy ők Horváth Gjörgyaánek időben felmondtak, aki a felmondást sl i> fogadta, minthogy azonbfn Szent György napján semmi Jelét nem látták annak, hogy Horválhná a lakásából klköltőzködnl hajlandó volna, est a mód.a.rt hssználták fel, hogy lakáaáaak elhagyáaára kényszerIteék. A kihallgatott lanuk azt vallották, hogy a vádlottak csak a községi bíró Intelmére hagyták abba a kirakodást. A klr. ügyész fentartja a vádat. Dr. Tamás Jánoa védőügyvéd csak zsarolás kísérletéi látjs f.nforognl ás enyhe büntetélt kér. A klr. törvéoyazék mind a három vádlottat bűnösnek mondotta kl a Btk. 350. § ába ütköző zaarolá. vétségének kísérletében és ezért Idb. Wlrlh Jánosi és n.jél fejenként 800.000—800.000,
Ifj. Wlrlh Jánosi pedig 400.000 K
pénzbűntetéars és az összes felmerült költségek megtérítésére Ítélte. Az Ítélet jogerő\'.
ZENE-IRODALOM
InkeylózsefMri: Magyar népdalok
Hat meleg és haogulatoi dal Jeleni meg a Rózsavölgyi cég kiadásiban Szerzőjük Inkey József báró. Abban az Időben, mikor a nemzetközi limonádé dalok mindenüvé beférkőznek s a régi szép magyar nóták helyet! már a falvakban is a Pestről Importált modern zenei kolyvalékok hallhatók, kétszeres örömmel kell üdvösölni mindenkit, aki a már-már árván maradi magyar nóla muzsá jához szegődik be — szolgálatra. Ez az üdvözlés annál őszintébb, men ezek a dalok szinmsgyar sziv és nemes Izlts termékei. Nincs bennük semmi modern korcseiuég, hsrmó nial r.ffinória, bombasztikus érzel messég, (melylől s modern magyar dallrck nem tudnak szabadulni,) mely pedig a magyar nóla lelkétől teljesen idegen. A szöveg méltán nevezhető népiesnek, meri nyelvezete körül minden pálost és ment minden erőltetett, hslásvad Iszó, népleskedő frazeológiától.
A melódiái nem annyira ujak, mint finomak és elegáns, jó össz hsngz.it.ni hatással megkonstruált kisérel limaszlja őket alá. Hiányoznak belőlük a fölösleges sikornyik, amelyekkel rossz ízlésű clgánypiimá sok éi követőik hatalmasan lönkre-tetlék a magyar nóla egyszerű, de monumentális erővel megkonstruált szerkezetét, Annyiban Isikonzervatlv a szerzó, hogy a magyar nóta négyes tagolását cs.kne.t] mindig teljesen a ssljloi szerint viszi keresztül (1. tonica, 2 domináns, v. parallel duc hangnem, 3 tonica v, parallel dur, 4. tonica) ez azonban csak fokozza a dalok tiszta vonaiuságit és köny-nyen megtanulhatóságát, amely ss* játlágok a magyar nótát általiban
1924. junius 19.
jellemzik. A hirmonlzálás Ízlésességéi misem illusztrálja jobban, minthogy a szűkített heleshangzalot, moly — méltán mondhatjuk — a hermónlsi sarlatánságnak legfőbb melegágya és a cigánymuzsika rákfenéje, a hat dal közül csak háromban (kettőben I—1) használja s akkor is egészen ■ Indokoltan. Kár, hogy ezek s dalok sokkal bensőségesebbek, egyénieb. bek éa finomabbak, semmint nép. szerűekké válhatnának. De ez a kifogás talán a kgnagyobb dicséret.
Dr. Kerkay József
MZGdtömtérainUz.
Uránia. Csütörtökön 5, 7, éa 9 órakor Búzavirág (N.w/ork csábit) 6 felvonásban, 3. számú páriái divat-revü, angol híradó.
Világ* C.ütőrtökön 3, 5, 7 és 9 őrskor Párisi verebek filmregény 5 felvonásban, párisi dlvatrevü, angol híradó.
A TOZSM NMML
(Saját todMltak UUIonJ^ntáo.)
D4II magánforgalom. Irány zat egéaz délelőtt folyamán vontatott volt, forgalom azük kor.t.k kö>t mozgott. Előfordultak: Ms-gy.r Hitel 570—575, An,ol Magyar 56. Ha.al Bank 182—186, Ingatlan 250, Földhitel 335 -400, Kereskedelmi Bsnk 1230-35, S.lgó 610— 616, Kőszén 3240, Kohó 475 - 85, Urikányi 1020-30, Rima 116-18, D.nublua 3200—225, Villamos 1500, Magyar Acél 280-90, Nova 150-55, Ofa 525, Bor.od Ml.kolcl 125. Georgia 465 -75, Mazőhagy.al 235, Gumml 375, Pa.tl Hazai I. 3950, Egyesült Fővárosi 155, Spódlum 180, Cukor 28C0-850.
A magyar korona kBlfSIdl hlvataloe jegyzés.11
Davis. Valuta
Wea . B«Ue . Prága .
n in
43 át 13Ő0 3UJ Niwyerkbaa tl.CO Zürichi sárfal i
<6
. 40146
<t
400
Párta 3010 00, Lood*. Í450 00; N.wyori 185-76. BnÍM.l 2610, Milliód ZS4VG0, Hollaod tll-624/,. B«rlln 131,WtM 79 76, Sötla 407 M Prága 1071 10, Bud.pa.t 49*00, Buku.il 110-00. B^qU 671 21_
Kádársegédeket
felueszek
Kasza Rezső, Babácsa.
• dsvfzs-kBipont Wsatslai árlilyMisI
Va uUk Devizák
jotooo ajaaáaríaa
latot íooá 74jeo-»íjjoo IMfrU 10)0-10))
Sookot a j jo-s6sj Sakanai jsj-400
dlotá lois-tojj D.C«Ml 40S0-4>7«
OoOfa SMjo-Ms jo Ktfobll 14700-1)040
Tr*xU k. 4SSO KrUttláoí mJfr-tsojo
latk ÍM 40)0-4170 uxrfoe )77)00-)í)l»
1M-400 OUaaonai )7«))»«í
Un \\ sio 04o kawyort s7i)0-s«9)0
u« • )7jt-)l<) rw.t 4®)0-477®
Ossu. kor. I»IJOI»Í«° rt*€» s)70-*6»
IrMd fraak IJIJO-íí7so Satna Cl) t»0
tloSaadl !t. IHlo-MSÍe . S«ocu»t- s)«rO-s)»TO
~ Mf issto-is)«o
SvSJ< 1)400-1)7*0
A takarákkorona árfolyamai
A D.vlzsköspont közli, hogr s takarékkorona mai árfolyama 129 papírkorona.
Fafe&s .i.rk.iití: a lóazorkoaztó. Xladi: Zrínyi Nyomda Réazv.-Tárl. Nagykanizsa
1924 |utilu» 19_
Apróhirdetések
Apr6hlrd«t4a 10 itAi, «0OO K .......v
KAI bntoroaolt a*obat tIMrUlba Um níi
StVÍT C<lj"" Va" »
"------
Jobb lpuo.»kn>k ko.xtol .flok Rtt6ri|.ut<a lí.
»• H Itmipui pl!jlr« RxtftMl fclvT
K«rc««ú tt, Wnl maxiin. ,li , rTTÍM,rí^T ; tnb" \'* "°*n*\'t ^ggyc^CIm . titdobta.
• tj^rsssr™
Kft Jók.rUn ItTÖ (jrtrmekkoctl riad* <w
tery-al 1. I. «m., a< c-ív»rf.>n.
Í,.--...alombMu i
__ttmbtn intcuHnthtta.
r , BF J£bb K>»mek mtllf ,
f.lvM.in. Slec<f, Kl.f.lady Sánduf-ou. ,v.
9314/1924.
Hirdetmény.
F. hó 22-én 10 órakor jolent-kőzzenek a vároiházán ások, akik m"»6őrl azolgálatot vállalnak.
Felvllájoaitáat ad ■ fazdaaá;!
hivatal.
Nigykanlzaáo, 1924 junlui 17.
Polgármester.
Árverési hirdetmény.
A csurgói óvárosi szervezett bir-iokosság megbízásából közzéteszem, hogy a bi:tokosság tulajdonát képező, Csurgón a S >msich Pá! utcai 105 népsorszému Daru vendéglő épülete, tclkA, kert, az épületben levő u\'cai bo\'thclyiség, 2 utcai vendégszoba, 3 udv-tri lakószoba, egy kamara, 1 u\'cai rnéssárezék, egy nagyobb és egy kisebb konyha, egy nagyobb és cy.y kisebb pince, az udvarban levő r»kiárhelyiség 1925 4tI jannrfr hó 1 napjától 1930 évi Janlna hó 30. napjáljj terjedi 5\'/,, öt és fél évi Időre 700 korona, azns hétsxtfx arany korona kikiáltási ár mellett Csurgón a Jegyzői irodában 1924 Ivl Jnnlua hó 28. napján délelőtt 10 órakor tartandó nyilvános árverés utján bérbeVdatlk.
Az árverési eljárás megkezdése előtt mindegyik árverezni óhajtó a kikiáltási ár 10% át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban, vagy általam ismert takarékpénztár betétkönyvében letenni tartozik.
A birtokossá^ fenntartja magának azt a jogot, hogy az árverezők közUI az ajánlat összegére való tekintet nélkül szabadon választ.
Az árverési -aró\'szlefes feltélelek alulirt birtokossági elnöknél megtekinthetők.
Csu\'góu, 1924 junius 16. napján.
Fekete Sándor
birtokossági elnök
2ALAI KÖZ1.ÓXV
Duna-Száva Adria Vasút (azelőtt Oélivaspálya társaság.)
aN^Vpm2ÍZwc^nl?ásra*é,sáll0?ásról 1924 junius 1-tff! kezdödőleg a személyszáll tó vonatok az alanti menetrend szerint közlekednek:
Budapest O. V. Nagykanizsa közt
"•WfcaaiHára u,
A VONATOK NEME
ilö. személyvonat 20Z, gyorsvonat
212. szotnélyvonat 211. személyvonat 204. gyorsvonat
| A VONATOK NEME p«rc
I » 215. személyvonat 0
; ío gyorsvonat 1
01 siemélyvontt í
í 11 213. személyvonat 13 M
1 » 2\'i3. gyorsvonat »
_Balatonszentgyörgy—Nagykanlrsa közt_
vegyisvonat | 7 | li j
Közvetlen gyorsvonat Jugoizlávlába Hurakereiztur orizág-határon át Trlestbe közvetlen I, ll„ III. osztálya hálőkocUval
201. gyorsvonat 6 I 5* | 20». gyorsvonat
Nagykanizsa—Prager»ko (Eragerhot) közt
231. vegyesvooat j| u W | 2v«. „emélyvonat ? 3 I <«
223. személyvonat K 20 I M | 23.\'. vegyesvonat ll tt I 15
Nagykanizsa—Sopron—Wr.-Neustadt—Wien 1. B. közt
LM
3vl. gyonvooal 15 » I un, jMDiélyvotut
313 siemílyvorut 23 I w | JU: pyonvoQ.t
0 301. és 302. siámu gyorsvonatokkal közvetlen kocsik közlekednek: I., II, III. oszt. Karlovy-Vary (Karlsbadí—Praha (Prága) Susik (lugoslavlla) közt Bratlslaia (Pozsony) — Hegyeshalom—S»5r—Szombathely - Kagykinlzsa Gyékényes — Zagreb 6. X. át
I. II. oszt. Wien S. B.—Zagreb G. K. között Sopron - Nagykanizsa Gyékényesen át.
3lt. személyvon*t 17 \\ » | 314. személy%onat Nagykanizsa-Szombathely között 1 <1 ■
321. személyvonat ^ J OS Szombathely—Q 322 siomilyvonat ^öktryes között I u i "
303. gyorsvonat 0 » 903 gyorsvonat II 4 ■ »04 gyorsvonat 3\' 4 gyorsvon.t 1 ° "
kcmtli. gyonwnil I, II.. Pl. ojil- kocilkkil Pralw (Prijil -Suj»k líil. Bf.tlU... (Poaony) -Htjyishilom Gyfir liümhjlhely Nitykinlm Gyiklny" Zagreb 0. t-on Í1 looluí 1-161 Mk\'i 15-lí.
_NagylonUsa-Barcs kön_
031. vegye ivóról | 7 | « I ixemélyvout | S I »
901. gyonvoo.l li ! 11 1 9HÍ. gyonvciut i IS 1 10
Ü13. UMÍOywwit \' 33 » I VH2- vegye,von \'l H « I »
> Mt b S01 n. norsnul Ihü ■ 301. ii 301. u. flywiweilokail lilunll UnlUtn kculkit.
Vasúti menetdíjak 1924. junius 1-től.
Nagykanizsáról Qyorivonatl Szemáty vonati
I Olll. 1L OMt. 111 o*zl 1 0111. II Ollt. III ősit
Budapest dv. Í74500 1647CK 10S80C 164700 109800 5490C
Székesfehérvár 196000 117600 7S40r 117600 784.0 3920C
Siífok 135000 81000 54COC 8100<i 54X10 27000
Fonyód 88000 52800 3BS0C 52800 35200 I760(
BalatnnSEentpyorpy 82500 37500 Í500C 37500 25«X> 1JSOO
Sopron dv. U16000 1296W 86400 129600 86400 432CX
Szonib.lhcly 150000 90000 6CKXX 9iX00 60000 3l>®0
Zil-i zenllván 73500 44100 2M0<: 44100 29400 147(.C
Zákány dv. 38500 Ü3I00 IS4CX 23100 15400 77gf
Gyékényes 49000 SB400 1P60Í 29400 19600 98\'iC
Birct 107500 6450C 43001 6450C1 43000 215CO
Talalon 212
I* száraz
BÜKKHASÚB TŰZIFA
minden mennyisígboo a Ugcllnyosebben
Weltner és Társa
c4goél
Erziébet-tér ia. is. (Torvénysiékkel szemben) éi Arany Jlinoa-utca B.
szereihetó bo. 4>í
Íllatdíin raktáron U.iaak tisCnaáfl l»««otL
Lagjotb mlnóségü
czipőáruk
utcai, apor! és luxua ba%ználaU«:
Miltényi Sándor és Fia
50 éve fennálló cipóáruhiiában,
FS-uton, a város palotáiéban
méisíkell 1.-3- k.plulói, ftkUcoa i<
laíiiíy UIÍQ. P«1U1 mtnMiUii, UIMi ^.lyl h^yukk.
■ IU lil.il inl kluuíljlk. Hírlik hUnyitu m •! .1,11,11 kirtok.
Legújabb borárjegyzék,
moly uj(y minóség, valamint olcaó Arai álul utolérhetetlen. Tiszta éi szakszerű keselésii 1 liter balaton-mclIéJii becci citromsárga kitünó zama.u 9800 K, I liter tdZt. évi pogányvár! la rlíling OOOO K, I liter la burgundi fekete 8000 K, sötétvörös tOOO K, I I ter la ilzling 5000 K 1 liter bikavér-vörcis 4600 K, 1 liter le viJros 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
IBU«. {H.l|. íl n]wMlU uu IUÉIŰ.U*.
SugAr.ut 53 Telalon 2-10
ELADÓK:
büak. fí-.lroeilikoo cnMte-tf! bérpalctlk. (9M> Mdiilatt* raaoin-bírhii.V, ailtlháltk.
5zai«k """"
QtUUk :\'lt..liliitr, c«emeű<, rcjrMk.rflUUttl RaUret h liMMrii«d ri»b<n Oreeen.
ríjjix.-i Uíje* t4/«R^ti4n«l It.dO. *i-«Im miUltl niicn Ötletek tlrbt.^k.
Szigriszt László
0. f. ÜUJ M|. UjltlM lr»<«
Fő-ut 8. sz. (o.»o Telefon 150
Fonottbutorok
olőazobAk éa varandák réaaére
egyszerűtől egéss finom kivitelig állindótn ka;hatók
FEITSCHER BÉLA
fooottbutor és kosárfonó vállalatánál • Rozgonyl-utca 0. az.
Bútorok JavlUaftt éa leatését elvállalom.
fl 0u\',in\'u\' \'tegousóbb vászonáruraktára
Singer József és Társa X
divatáruháza
Erzsébet királyné-tér 23. J Teiefop 163 szám
Központ-szálloda épület,
ZALAI KÖZLÖNY
1924 junlui 19.
-Gábor
fumlffiiMMltai
r.t*/«* *o—oo
m»jk«i<)«tíV.
b*lr«U>*k u 1924—3Sw lin< Prospaktua.
HyaralátHep a Salatonnái is a Tátrában
Kivonat a postai tarifákból.
Ajánlatot kérek
prím* mloőaégu nixu tólgy, kírli, háa, jósolt bükk itb dsaska é> palik*, továbbá
tűzifára
\'Jslvas ajánlatot kér
STRASSER SáNOOR
r*ker*«k*d<3
SZlKIXPK HÍR vár
UilryJlnb »If\'tf eiUroliti..
naPádlÚK. rilUnajral ■ k|ji<llii,«<ititu<. (...II mijí>Jl,mln««,lájp. ru««ll«n tffbljlo-JCClilU, utbun uJUl\'Uniuiiit ri. ■ m^u
AriEmail U (ltleliit. Cdtrí /. luz.ml ie*.i
rr*11 uípltliurik igjidU tUritJttJt:
OAOO KOSMETIKA
MUDAPErtT. MUZKUM-KÖRÚT 13. I.
Tel* fon 1 J<Ji»*r 103-87. W«l uiQUMt, ct«U«U »«.»!«),«,].!.
Aj Kuii ut*U«UM* ilUiitUu, uifUfif Ut. rUmj- it ffcjkutMi • l.j-nU.rwbS mU UHW.
Rordoltetési eriság
Cseh- S\'ovákia Lengyelország Némotország Olaszország és gyarmatai Románia
ln00 K IÍJ0K
Egyéb külföld MX)0 K 2500 K 3l>\'0 K
6\'0K IOÜOK
60 1 K
io )<■ y
Aján-
(4. t-it e.k
X)
Utalványdij
t, rcss dij
&0OK ét UgtUtb
10 OK i* hpUM
I5CO K <200 K
t. Külföldre . o.ooo X-lf 7jo>. K
Exrr«ssdij:
W/»*Ijr kOM. txlfeldr*
. b*U0ld lCil.8 k/ibt.lii k«ifl. l.tít-e
Ejty 5 mir. 70 c n. széles és | 2 m\'r. 55 cm. magas lócezcii
válaszfal eladó
MegleklnlhcK nyomdánltb.n
Fő-ut 5. szám alatt
Hirdetések felvétetnek
. It\'iá* h«Iji«kcll Mm.rit.ill . Uv<l(x»l.i kOlderaínj-i: drai.((5l ■ Máoy.é dij két..ereit tiadi W « fO*u. .mi ..oob.o . UMOWi Ío»í.k.®b«o iertlckoí I .jo« K-oál, c»j«b Urtl^t.l kOMan^oytkníl it*o K-ni
kilWIdi Mf.luat.a Mrmi)r kűM«mí nj r.<I jloo K Bál kcTtKbb ocm i«h*i. •
Nagyérdemű közönség szíves tudomá sára hozom, hogy a íélfürdók készítése a
Margit fürdőmben
(V. Harmati fürdő)
Csengoiy-ut 19. ss. alatt kosdotét vette. Szakszerű kezelés férfisk s külön nők rétiére
köpölyőzés
és tyukssemvágái naponta. N\'yitra minden nap reggel 6-tól est« 7 ig. A n. é. közönség sslves pártfogását kért
Bóhm Jenö.
„PFAFF" varrógépek
Ipari és családi használatra, minden varrágépet felülmúlnak.
Gylri raklár: (1)
Deák-ér 2. BRANDL SÁNDORNÁL Deák-tér 2.
Alkatrészek éa tflk mlndanléle randssarU varrógéphez. m- A legrégibb spaclftlis varrógépjavltó műhely I
Bazsd József gyára Nagykanizsa
Készit és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Elvállal mindennemű kocsijavltást, átalakítást, fényezést és bállelést. Kitűnő munkai WJ Jutányos árak!
Állandó, észazarü és Ügyes
reklámozás mindrn gyári, kercskodolmi, ipari, yallalatnak, üzletnek a lolko, rugója as éltet-5 elese.
Hogyan, hol és mikor hirdetheti a legsikeresebben, lcgjoBban és lo£.ol. söbban, megtudható a
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
Budapast, VII., Erzsébet-kOrut 39
ahol kiváló szakéitelernmel, több mint | 26 éves tapasztalattal, od««dó lelki-ijmoro\'ességgel és ptraUnn pontossággal esikőz-Mnok hirdetésekor és reklámokat az összes buJapcsti, vlJéki és külföldi lapokban ét naptárakban.
MlUéírstéiek ás I Telefon I
tirmsukIngyen! 11.121-55 I
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb érakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fö-ut 5. szám. Telefon 78. $z.
Nyomaton . Zrinyi Nyomd. R.-T. nyomdJlíb.o N.»k.nlzMn. (Nyomd.v«c«; Öte\'ab«l, \\iiioV)
63. évfolyam. 140 izám
Nagykaniua, 1924. junlu« 21. Szombat
1200 korona
;»a<>ml«:*( 4a fcl»<J4M»r.l»l ve-at Inlarofban •Tala(o> TV. asán.
A magyar nemzet Pandora-szelencéje
Magyarországot ismételten igazságtalan rágalom érte s ez a rágalom következetesen a mmretköil szociáldemokrácia kebeléből indul kl. Hogy a dolog teijrsen tintán álljon előttünk, emlékezzünk vissza a mfegyorországi szociáldemokraták húsvéti kongresszusára. Ezen a kongresszuson jelen volt Cramp .elvtárs" lst az angol munkáspárt képviselője. A magyar szociáldemokraták azonban itteni szerepléséről ugy látszik mm tartották szükségesnek a közvélemény informálását pedig ahhoz — amint ma már kitűnik — sok szó férhet.
Ez sz angol munkáspárti féifiu a nemrég múltban Becsben is megjelent a szccildemokrats végre-hojtóbizottság gyüléién s ezt sz alkalmat felhaiználta arra, hogy hazánkról rágalmakat terjesszen. A szociáldemokraták nagyon ügyesen tudják msguk között széthinteni ezeket a mér»gbacilíusok*t s tagadhatatlan, hogy a bir szárnyán gyorsan, terjednek ezek a konkoly-hintések s Európa közudatában szinte mrgcáfolhatatlauul gyökeret vernek.
A londoni „Mornlng Poit" cimü I:p hasábjairól ér teaülünk, hogy ez a Cramp nevezetű „elvtárs" azt állította Magyarországról, hogy itt az cllenjorradalmi terror uralma még mindig él és virágzik s ml sem természetesebb az ő szociáldemokrata ideologlája szerint, hojy a szoclsldomokratrpártoknak kötelességük a magyar prolati riátui támogatása. Csak a mai védtelen axo moru helyzetünkben történhetik meg az, bogy egy általunk egye bekben nagyrabecaült nemzet munkáspárti fia hozzánk jön, itt elszédítik fejét bizonyos jóllsmert oldalakról s 5 azoknak uyomban hitelt adva a legmélyebben beleavatkozik nemzeti szuverenitásunkba s durván, illetéktelenül becsmérel, gyaláz, rágalmaz bennünket a külföld szine előtt. Cramp „elvtárs" élvezte hus vétkor a magyar vendégjogot, de azzal súlyosan visszaélt, Da"
g>on mésszé tulment még az Idegennek kijáró s nálunk mindig tágra szabott határokon ia. Cramp „elvtára" magatartása nem lojálla, nem becaületca s természetesen nem la objektív, ami éppeutággcl nem méltó a higgadt nagy angol nemzet fiához. M
Jóllehet, nem ia Cramp .elvtárs vonható elsőcorban felelŐsségrr, mert erős a gyanúnk, hogy ő i» csak a strohmann szerepét játszotta s igaztalan kifakadd a rágalma egy belülről hamisan inspirált JeJ/o gásl adlott vissza. Elképzelhetetlennek tartjuk ugyani\', hogy még egy
Internacionalista felfogású Idegen is merészelt volna magának akkor-bátorságot venni, hogy kőnyéklg belévéjkáljon féltve őrzött nemzeti
szuverénitáiun>.ba. A kutya máshol van lit eltemetve. A „Nípszkvs" cimü szociáldemokrata z?jtóorgá num valóban ncgyon helyesen érezte mrg, hogy a gyanú az ő tábora felé irányul; a mngyar no cláldsmokraták informálhatták c«k Cramp lüuakáedelogátust ily k»p telcD, n tényeknek nem magfalelő beállításban. A „Népszava" most azzal igyekszik táborát mentegetni, hogy Cramp húsvéti ittjértakoi aaját m»ga győződött meg arról, amit Bécsben mondott: tokait* az uniformist Msgyarorizágon, sérel-
mezte, hogv n szállító munkisok — akiknek Londonban egyebekben ő a titkáruk — nálunk nem szervezkedhetnek stb. Ez a félrtvozc tett munkáa ugy látszik nem tudj* azt, hogy Trlsnon ótrt M->gyzror-azágn&k ciupán harmlccötezer katonát lehet tartania s ezt is ciak a belső rend blztozltísárs. Vagy talán az tévesztette meg C\'amp elvtársat, hogy Msgyarországon uniformist viselnek a postésok, a vasutasok, a pénzügyőrök s igen sok konvlktus diákjai Ií ? Ami pt-d\'g a munkásaág szervezkedését illeti, e tekintetben a m.-gyxr állam nehézséget soha nem Umssztott, ha azáltal az álLm érdekeit veszély nem fenyegette.
Benes a magyar kölcsönről
Páris, junius 20. Genfi jelentétek szerint Benes dr. cseh külügymi nlszter, a Népszövetség mostani tanáctüléiénak elnöke és Bark volt oross pénzügyminiszter kijelentették, hogy a msgyar kölcsön elhelyezése bistositottnsk látszik s hogy Magyarországé pénzügyi rekonstrukciója sokkal biztcssbbsn halad elŐr-, mint Ausztria esetében volt látható. Ennek oka, hogy Magyarország előtt precedensként már ott áll Ausztria példája, másrészt ar, hogy M*gyarország mezőgaidasága még mindig hatalmas értékeket képvisel.
Az olasz kormány a Matteotti-gyilkosság miatt a belügyminisztérium összes tisztviselőit elbocsátotta
Róma, juoEui 20. A kormány » belügyminisztérium valamennyi t i.1 viseltjét, egéazen . karabélyom re.-dóröklg, elbocsátotta. A belügy infnl.ztél íuol n teljes lakltlansóg benyomását teazl. Hasonló általános tisztogatás készül . többi mi nisztér lumokban Is. A letartóztatott Klrster nevü osztrák állampolgár, akinek felad.ta volt Matteottl (ölön őiködoi, azt vallja, hogy a meg-gyilkolt képviselő holttest. Viugl
mellett egy nysrslóbsn van.
Róma, juolus 20. A esjtólrods tes\'.űtetiieg lemondott.
Róma, junius 20. A bírósági halóéig utaaliísára a rendőrség tegnap letartóztatta Glovanni Msrl-nelllt, a focista párt direktóriumának volt tsgját. Azzal vádo\'jak, hogy másokat arra ösztönzött, hogy M.ttcottl képviselőt törvényellenes módon fosszák meg személyes azs-bsdaígától.
Nemzetgyűlés
Budapeit, junius 20. (S-ját tudó sitónk telrfoi.jelflntése.) A nemzet gyűlés msl ülését fél 12 ónkor nyílott, meg Szcitovsiky Béla ellök. Nzplrend sierlnt folytatják « tfltgy.lisát az Indomnilí sról szóló
tör vény javsslstosk.
E\'íő felszólaló Meskó Zoltán. A javaslatot nem fogadja el. Bizal űiatlan a kormány Iránt főleg azért, mcrt nem adóztatta meg a habo ru. vagyonokat. Erre vonetko.ólsg m«r 4 határozati java.latot fogadott el a Ház, a háborús vagyo nokat azonban a msl n.plg s.m sdóztatta meg. Senkljem nézheti n.ugodtan azt, hogy mlg egyik oldalon . hadi gazd.gok autóznak házakat vásárolnak, addig a másik oldalon azok, akik • háborúban küzdöttek, véreztek nyomorognak Egy parlamenti bLottságot kell
kiküldeni a hadlvagjon megadóz tatása céljából. 80% os adókkal kell sújtani ezeket a vagyonokat. Ebből az összegből hadlárva alapokat lehelne létesíteni. Ezután a földbiriokrcform állítólagos kése delmét teszi s:óvá. Kéri a fó.\'dmi-velésügyi minisztert, hasson oda, hogy ki O. F. B. nyáron át ia folytassa munkálatait. Határozati javaslatot njujt be, mely szerint a nem:elgyülés küldjön ki egy 17 lagu parlamenti bizottságot, mely mogvlztgá\'js az egyes t icik költ ségvetéselt.
Utána dr. Vass József népjóléti miniszter szólal fel. Az újságokban o!vasta, hogy Szakács Andor az indemnltásl vita folyamán a népjóléti politikáról szólva oly megálla-pitáit kockáztatott meg, ami valószínűleg az iga: aíg nem ismeréséből szlrmsziK. Ugy jellemezte a népjóléti politikát, hogy a népjóléti
minlsiter kijelentése szerint aki nem tud megélni, vándoroljon kl. Ehhes a kijelentéihez a sajtó magyarázatot fűzött. Kijelentem, hogy én nem teszem magamévá, amit nekem Szakács imputált. Eckhardl Tibor kép-viselőtársam rendkívül élcshs.gu Interpellációt adott elő az ÉME egyik funkcionál lusának, Turcháoyi Egonnak ügyében, kit a rendőraég kihallgatásra beidézett és néhány óráig fogva tartott. Ett ily tónus-ban adta elő: „Nem tűröm éa nem tűröm 1" En közbeszóltam, hogy a törvény rendelkezéseit tűrnie kell. Eckhardt m<gmar»dt állitáaa mellett és én azt mondtam, hogy akkor niccs más válrsztása annak, afci a törvényt nem akarja tűrni, mint hogy kivándoroljon. A nemzetgyűlés elblra\'ására bizom ennek minősítését. Meg vagyok győződve arról, hogy S:akács jóhiszeműen tette ezt a kijelentését és hogy fel fog állni és kijelenti, hogy téve* dett. Meg vaowok evő*
ződve, hogy a sajtó azon orgánu-mai, melyak ezt a kijelentést átvet* ték, megadják nekem az elégtételt. Még az egészen ellentétes világnézetű Népszava Is.
Zsirkay: A kormány politikájának a célji nem más, mint hogy a magyar ember vándoroljon kl.
Dr. Vass József: Ez a megjegyzés legjobban igaiolja állításomat. Azt is hallottam, hogy a népjóléti minisztériumra nincs szükség. Ebben a tekintetben a nemzetgyűlés fog dönteni. A pénzügyi kormány* zst, mely elsősorbsn a takarékosság elvét próbálja érvényesíteni, arra az eredményre jutott, hogy a népjóléti minisztérium axétdarabo-lásával éa hatáskörének egyes minisztériumok közt való elosztásával a kezelési költségek sokkal nagyobbak lennének.
Ernst Sándor a javaslatot c\'fo-gadja. Hosszabban beszél a tiazt-vlseiŐkérdésről.Szükségesnek tartja, hogy a parlament külügyi bizottsága többet foglalkozzék külügyi kérdésekkel. Elismeréssel adózik a miniszterelnöknek éa munkatársai-nak a külföldi kölcsön ügyében kifejtett eredményes munkásaágáért. A fővátoii politikával kipcso-latban megjegyzi, hogy meg van győződve a miniszterelnök jó szándékáról, azonbsn nem tartja teljesen célravezetőnek azt az utat, melyen a kormány o tekintetben halad.
Utána Kabók L jos bliá ja s kormány politikáját. A\'. Indemnltásl javaslatot s kormány Iránti bizalmatlanságból nem fogadja el.
Elnök ozután napirendi Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor less a mai napirenddel.
ZALAI KCZLONY
1924. junlua 21.
Urnapia
. . . G.-önyő Q volt a legraéltó-aágozabb\' Oltáriszentség ünnepe. Az Ur napja. A kntollkuzság nyílt tanuiáf tétele a szentostyábao jelenlevő Iiten-ember mellett. Igazi diadalútja a szentsééi Jézuznak. Mindenütt, ahol ai Ur elhaladt, a hl vek térdre borultak, érezték az ur Jizui közelségét él áhítattel fogad ták áldását. A; utcák zsúfolva em-bersokesággsl, ugy mint egykor, mikor a Mestsr bevonu\'t J ruzaá-lembe, ahol pálmaágakkal, virágokkal fog.dták éa drág.szőnyegeket tettek as útra, amelyen elhaladt.
Kilenc írére volt kitűzve az ünnepi litentlzitelet, azonban a hon-védtliztikar éa a klreodelt dlzzizá-xad mér félkilenc órakor állott fel él sorakozott a azentferencrendl templom előtti téren. A nap luga-ral kőrülciókolták a szépséges ez redzáazlőt, mely büizkán pihent a zászlós vállán. Eiyszerre csak kürt-jsl harsan, a katonaság feszss vl gyázz állézba lép, vitéz Bobcst Ma tyás ezredes, ezredparancsnok kíséretével megérkezik. Msghsjol a zászló és tiszteleg a honvédség a parancsnok előtt, aki s vezénylő tiszt jelentését fogadja. Maid bevonul a tisztikar a plébánia temp lomba, ahol a részükre fenntartott padsorokban helyet foglal. És megkezdődik az ünnepi nagymlze, mit Sebestyén atya, a ferenclek hizfő-nők helyettsae celebrál Király Lő-titic és Haldlnger Jsnő ferencea atyák segédletével. A katonaság dlsztüzzel és kürtjellel jelzi a mise kezdetét. A szentmise alatt Rácz főkántor vezetéae mellett az egyházi énekkar szebbnél szebb egyházi énekeket adott elő. As Istentisztelet négy főrészét az ezredkürtös kürtjelzésakkel jslzl. Az Istentisztelet végén megindul a körme net. Baldachin alatt Sebestyén atya viszi a leg méltóságosabb Oltári-szentséget. Közvetlen a baldachin után vitéz Bobest Métyál ezredpa rancznok a tisztikarral és dr. Tamás jénos hitközségi világi elnök. A baldschln körül négyszögben fegyveres dlszőriég lépked. A bsldu-chln előtt az asszisztáló papság éz fehérruhás leánykák bájos serege, akik kosárkájukból virágokat éa rózssleveleket ssórnsk a szentségi Jézus elé. A menetben rézztvettek az Oltáregylet P. AídíéiHllér Igazgatóval, a különböző Mirislányok a tisztelendő nővérekkel, a különböző Mária kongregációk, a Katolikus Lsgénysgylet Eperjesy Gábor elnökkel, a különböző egyesületek, testületek és társulatok programszerűen, az összea elemi, polgári, főgimnáziumi növendékek tanítóik él tanáraikkal éa a különböző cserkészcsapatok. Mindenütt, ahol, a batalmaa manet elhaladt, a házak, ablakok kldlszltve, égő gyertyákkal. Órláal tömeg az utcákon. A rendet dicséretreméltó fegyelmezett-Béggel éa nsgy tapintattal as állam-rendőrségi őrszemélyzet tartotta fena StulUr László főfelügyelő és Lengyel Mihály felügyelő parancsnoksága alatt. Az első oltár a felső-templom főoltára volt, majd dr. Wipcnszky háza előtt, Batthyány-StraUmann hercsg házánál és a Katolikus Legényegylet házánál állítottak fal oltári, honnan mind a négy vllágtáj felé oaztotta áldáaát aa Ur. A. evangélium elhangzása után mind a .égy „Itár előtt a honvédség dlsztüz.t adott. A kör-menet a templomba vlz.z.tért, ahol
ünnepi Ted.umnl tartottak, mely-
*.....
Súlyos diplomáciai incidens Anglia és Mexikó között
London, június 20. A brit külügyi hivatalhoz érkezeit jelentés szerint s max\'Vói hatóságok A. Cummlngset, sz angol diplomáciai ügyvivőt n követség épületében blokád alá helyezték. Az sogol diplomata tevékenysége nem tetszett Obregon tábornok kormányának és ezért ludomáiára hozta, hogy — ha elhagyja a követség épüle tét — elfogják és deportálják. Eizel a feltűnő kormányhatározattal kapciolatban a max\'kól dlp\'omádal kar tizenhét tagje, kő«tük az Ejye-sült Állsmok képviselője, összeültek
és a mex\'kól kormányhoz levelet Intéztek, melyben kérték hogy Cummiags számára ■dj.nak útlevelet. A brit külügyi hivatalban nagy megütközést keltett a m-x\'kől |ncld«na éi hangsúlyozzák, hogy Cummlngs ciak kötelességét teljesítette, amikor az angol polgárok érdekeit védelmezte. Az iacldenat sajnálatosnak tartják már cs»k azért ia, mert a külügyi hivatal Tbomaa Hoh\'ert legközelebb Mexikóba akarta küldeni azzal a megbízással, hogy készítse elő a mex\'kól kormány hivatalos elismerését.
A kiskanizsai templom renoválása
A külső renoválás 52 millió koronába kerül — Ml volt és mit helyeztek ismét a templom toronygombjába ?
Nagykanizsa, juniui 80
A klskanlzaslak 1872 ben épített cilnos templomát tudvalevően most renoválják. A mult napokban a toronygomb és a keraazt j ivitáaa volt aoron. A rozid^ által teljesen tönkretett toronygombban egy még roiadássbb dobozt találtak, amelyet természetesen felbontottak. A beszivárgott nedvestég által tönkrement összehajtogatott paplrfoaxlá-nyokbói a következő sorokat alke-rűlt megvilágoaltanl : „Üdv az o|. vaaónak I iiten kegyelméből K<a-ksnlzsa várói. .. pénzbeli hozzájárulásával. Henx és Bergtó épltésr újból felépítette. A kereszt felemelése 1872. okt. 29 én. Az épités kezdete 1872. jullua 29 én. .. A templom búcsúját Sarlóa Boldog-aaszony napján rendelték.. . Ferenc József uralkodása alatt. FÓla-pán: Hertelendy, szolgabíró: Ko-váca János, vároeblró: Hegedűi Léazló, Bolf György, (Kunica). . . tanácsotok. Főjegyző: Hoffer Ferenc, e sorok Írója.. . hivatal.
... Sándor II. o. fiúiskolái tanító,... Roziő I. o. fiúiskolái tanító. Árva-gondnok: Varga litván. Városi képviselők : Dávldovlcs ..., Ivaneci János, BuacK>m Ferenc, Szerdahelyi József, Imrei István, Mátés Adám, Vajda..., Grósz Móricz (héber), Stesxlln Ferenc, Miklós Jóis.f bognár, Rauch Ferenc, Plander István, Bagonyal..., Bírdolmányos György, ... Vendel, Mlhslecz László, öreg Falca Józaef. Magyarország hercegprímása : Simon, veszprémi püspök : Kanolder, klakanlzsal plébános: Tlschlsrlci Teodozlus. A végén kerek bélyegző Nagykanizsa vároa aaaoa címerével.
Hogy a kibetűzött Irat az utókornak fennmaradjon — P. Ehrllch Alajos klakanlzsal lelkéas famantaa merített papíron kiaal tuaaal lemásoltatta a következő sxövegtolda-lékkel:
„, ..Jelen Borainkkal tudtára adjuk az utókornak, hogy a klakanlzsal templom 1872 ben lett építve. As építtetés befejeztével a klskanl-zsal egyházközség és városi tanács azt emlékiratban örökítette meg s as iratot a torony tetején levő keresxtalattl gömbbe helyezte al. 52 év utás, vagyis 1924 ben Nagykanizsa vároa éa Klakanissa áldo-satkéss hivei által a torony éa templom kÜlaőieg renoválva lett. Otvaakétmlllió koronával. A kareazt alatti gömb kl lett cserélve ujjal. A régi gömbben megtalálták egy kis ösaxerossdásodott és lyukacsos dobosban as emlékiratot — de
annyira megviselte a sok eiő éi ax Idő, bogy ciak nagyltóűveggel lehetett elolvasni.
„Isten Sient Nevében! Az el késxült keresztalatti, kb. 1 hl. űrtartalmú, keresztalatti uj gömb, melybe egy a\'umlnlum-dobo*ba EhrIlcS Alajos lalkész, az építőmester Siánlő Lajos és a bádogoi W-iszter Károly elhelyezte a jelen irato*, melyben kérik az utókort, hogy amily szeretettel gondozták az ősök templomukat, oly odaadáa-aal tegyék eat a jövőben. A jelen renoválást Nsgykanlzsa város és Klskanlzsa áldozatkész hlvel hozták létre őtvenkétmlllló koronából, melynek fölét Nagykanizsa, máalk felét Kiskanisaa fizeti. Üdvözlünk benneteket utókori
Nagykanlzs, 1924. junius 12 Mátéi Jizeef templomgondnok, Marton Láasló pénztárnok, P. Ehrllch Alajoa lelkéar, Bagonyal Láasló, győil Polal Láasló tcmolomblzott-sági tagok. P. H."
Ezeken az Írásokon kivül még 1000 koronától lefelé mindenféle pénznemet, többféle bélyeget éa az lakolás gyermekekre a azok tanítóira vonatkozó adatokat tartalmazó Iratot helyeztek bele a dobozba a felerősítették a gömbbe.
Hogy mikor fogják Ismét a toronygömböt felbontani — ki tudná megmondani, mindenesetre a mai generáció nem fogja megérni...
HIRBK.
— Szabók ré.zárei Zeug, Doubl.ge, Preru, K.sztor, Rechant éa kellékek nagy választékban ér-késtek Singet JázseJ és Társa áruházába, Erzsébet-tér.
— Kerékpárok, kerékpárkülsők és belsők, kellékek, alkatréazek a legolcsóbban Brandl Sándornál kaphatók Deák tér 2.
— Ma á> minden est. a Cenlrál kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zeneksrávsl muzsikál.
— Url é. női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut K.
— Gondatlan és kelleme, le.l nyaralása, ha harlsnyassttk-aégletét a Fillpp cégnél (Szombathely, Széli Kálmán u. 6 ) azerzl be, hol a legolcsóbb napi árkán a l.g-jobb.t kapja. Az Itt vásárolt h.rla-ny. eaját anyagából mindenkor felismerhetetlenül javítható olcsó pénzen.
— Kerékpárak, ujak éa használtak, külső is belső gummlk, felszerelési tárgyak legolcsóbban beazereshetők Szabó Ant.lk.rék-párraktárában.
— Brilllin, bő elreaiett. Megtaláló azlveakedjen leadni a kiadóhivatalban.
— * Haskó-Tandájlíbaa ma •ats disznótoros vacsora lass cl-gányzenével.
Junlua
21
Ssemkat
Rém. kath : G. Alajos. Protestáns: Alajos. Isr.: Szíván hó 10 S. B
.Meteorológiai Intézet jelentéso -szerint nyujja\'ról xl-
ateios csók varhatók h^sülyediasel Napirend: Uráni t 7,8 és 0 ór*kor Gróf Monté Chrlsto. Világ \'/,8 és » órakor Szökjünk m*g, tanár ür!
— Istentisztelet. Ü nsp nyolcada alatt a ferencendlek templomában naponként reggel 7 órakor kitett O\'tárlazentséggel szentmisát, este 6 órakor pedig litániát tárténak.
— A főgimnázium tárlata ma délután 5 órakor nyílik meg az uj intézet rajztermében. Megnyitót mond Ebtrhardt Béla főgimnáziumi Igazgató. Az énekkar három azámot ad elő: Sl\'cher: Az erdőben, Abt: Buc»u ének és Amadé Arany :• Toborzó. Majd Pjei)er Elek tanár előadja ax eax-tétlkai nevelés alapelveit. Kérjük a közönség pontos megjelenését,mert a kezdés pontoi lesz. Az igazgatóság és a tanári ksr kéri a hatóságok, a tanügy és az Ifjúság minden lelkes barátjának megjelenését. Belépődíj nincs.
— Hlttanvizagák. 16 án, 17 én éa 18 án a helybeli polgári leányiskolában és az elemi iskolákbsn Kreutzer Dsxső gelsel eiperea-ple-bános kanixsal hitoktatási püspöki megbízott elnökletével tartották meg a hlttanvlzsgákat számos szülő jelenlétében.
— A Városi közgyűlés. Nagykanlzaa város most összehívandó közgyűlése értesülésünk szerint ju-niu» 26 án lesz.
— A kanizsai állami Jegy-Intézet hétfőn zárva tartja pénztáralt. A m. klr. állsml jegy-htézet nagykanizsai fiókintézete ezúton la közhírré teazl, hogy átalakulása alkalmából Magyar Nemzeti Bankká hétfőé, f. év junius 23 án pénztáralt zárva tartja éa e napon minden üzleti forgalma szünetelni fog. A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókintézete mű-ködéaét kedden, ju«ius 24-én fogja megkezdeni.
— Papazentalés. Gróf Mikes János megyéspüspök 22-én tizenegy kispapot szentel fel Szombathelyen. Kö>t£k van Farkas Sándor, Farkaa György zalaegerazegi kádármester fis, aki jullus 6-án tartja prlmlcláját.
— Kifogyott a kórház fehérnemű készlete. A nagykanizsai köskórház kéri a városi tanácsot, hogy gondoskodjék a kórház számára szükságea fehérnemüek beszerzéséről, mert annyira kiron* gyolódtak mindenből, hogy máris csak a leghiányoaabban tudják as ágyakat és betegeket fehérneművel ellátni.
— A választól névjegyzékek.
A vármegyéhez már kezdenek beérkezni a válssztól névjegysékak. Változtatás nem aok történt ax eredeti névjegyséken, mert alig egy-két felszólalás történt az eredeti megállítás ellen.
— A városi ellenzék ujabb beadványa a virllls névjegyzék ellen. A nagykanizsai legtöbb adót fizetők névjegyzékét már mladen fórum helybenhagyta. Uj-váry Géza és társai moat^panaaszsl támadták meg a névjegyzéket a ast iráabaa juttatták al a városi tanácshoz.
— „Tetra" caecaemő-kelen-gyék Schwarcx Dezső cégnél, FŐ-ut i. szám.
1924 junlus 21.
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
— Eljegyzéa. Neumann Margit és Fehér Márk jegyeik. (Minden külön értesítés helyeit.)
— 64 éves divatáruház. Singer József és Téres divatáruhál* Nígykanizsa Erzsébet-tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— A rendőrség eljár ex adventista agitáció ellen. Lapunkban az adventista agitátor Kanizsán való megjelenése kapcsán irt cikkünkre a rendőrségen támadt viisihang, amennyiben a kapitány-■ág vezetője máris intézkedéseket tett, hogy a senki sem tudja, honnét
jött szolid ssamü farkas no mételyezhesse tovább a kanizsai lakosságot. Hisszük, hogy az alispán ur Is meg tessi az intézkedéseket, hogy Zala népének Ulkinyugalmát és békéjét ne zavarhassák a magyarok nemes vendégszeretét élvező idegen náció könyvügynökei Elég volt már belőlük.
— A felsőkereskedelmi Iskola közleménye. A»ok s tanulók, akik n nagykanizsai négy-évfolyamu izr. felsőkereskedelmi iskola I. évfolyamába felvételüket a f. évi juaius 30 án kérik, nyilvántartásba vétetnek és jullus hó
1 én felvételi vizsgálatot tartoznak tenni, melynek alkere után július
2 án az I. évfolyamba beiratkozhatnak. A felsőkereskedelmi iskola igazgatósága.
— Férfi éa n51 rublmomük, angol lüszterek, férfi és női szövetek legelőnyösebb bevásárlási forrása Singer József és Társa áruháza.
— A „Zrínyi- dalárdájának szerenádja. Az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdija ma, szombaton este 9 őrs után a Kör elnökének, Szakáll Gyula kegyesrendi főgimnáziumi tanárnak, a kör dalár-dAjáesk újjáélesztése körül kifejtett odaadó munkásságának hálás elis-meréseül szerenádot ad.
— Be kell jelenteni a jég károkat. A mostani nyárban gyakori jégverésekre való tekintettel a polgármester felhívja a gazdakö-aöaságet, hogy s jégverésből eredő károkat a kár megtörténte »Mn számított 10 nápon belül be kell jelenteni a városi adóhivatalhoz, mert ennek elmulasztása esetén semmiféle adóelengedésre nem tarthatnak számot a károsultak.
— Alispáni rendeletek. Meg érkezett a városhoz az alispán rendelete a cselédkönyvek kiadásánál követendő eljárásról, — a kőfuva-rozásnál igénybevett előfogatokról, — a sütőipari munka szabályozá-sáról, — a romániai magyar munkások helyzetééi
— Regenhardt éa Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, May éa Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, átfonok, slfonbatlsztok mérsékelt árban Sláger dlvatáruházában szerezhetők be.
— Nagykanizsa város nyugdíj terhel. A nagykanizaai városi számvevőség elküldte a vármegye alispánjához a Nagykanlzaa város nyugállományú alkalmazottainak nyugdíj ö.szegéről szóló kimutatáat.
— Színjátszás! engedély. A Pécsi Nemzeti Szlaház beadta kérvényét a városi tanácshoz színjátszás! engedélyért.
— Szacharin árusítók figyelmébe ! A zalaegerszegi pénzügy Igazgatóság közli, hogy a szacha-rle-árusltással foglalkozók azt a körülményt junlus 20 lg jelentsék ba Bs illetékes pénzügyi szakasznál.
— Állatvásár! tilalom. A le-
tényei főbíró értesítése szerint Bánokszentgyörgyön betll\'ották a vásárokra való állatfelhajtást.
— Adomány a cserkészeknek. A helybeli I. sz. postahivatal ma 200.000 koronát küldött a főgimnáziumi cserkészcsapatnak a következő sorok kíséretében: „A nagykanizsai I. sz. postahivatal személyzete nevében Ids ceatolva küldök 200.000 koronát. Kérem a tekintetes Parancsnokságot, hogy az értékben nem sok, de jó szívvel és szándékkal felajánlott ezen összeget elfogadni méltóztassák. Hazafias üdvözlattel dr. Jholway Zsigmond." A figyelmet és szíves adományt hálásan köszöni a parancsnokság és a szegénysorsu cserkészek táborozására fordltja.
— Nasry olcsóaágt Mosó delének (K 22.000), kartonok (K 22.000), vásznak (K 22.000) mélyen leszálll tott árban kaphatók SingerJizsef és Társa dtvatáruhézában, Erzaébettér.
— Százával jönnek az Is-kolamulasztáai feljelentések. A mult héten 128 iskolamulasztási faljelentés érkezett be a városi rendőri büntetőblrói hivatalhoz. — Eziel együtt most még 170 feljelentés vár ítéletre. Szőnyi Sándor büntetőblró tegnsp 24 klskanlzsal ssülőt ítélt el gyermekeik iikola mulasztása miatt 30 -40.000 koronára.
— Pacaal vásár. A legközelebbi pacsal orsz. állat- és kirakodóvásár f. hó 23 án lesz m.glartva. A vásárra hasitottkörmü állatok Is felhajthatók.
— 8 év után. Aranyos Ferenc
a soproni postaigazgatóságnál mint napidíjas dolgozott a háború ide jén. Akkor bevonult éa azóta nem halott hírt róla r családja. Már elsiratták, a hősi halottak közé került a neve. Most, nyolc év után, aatán megjött tőle az értesítés. Li-velet Irt Klril Aratból. Azt írja, hogy azáz levelet Is Irt már és egylkra sem kapott választ. Nem Is kaphatott, mort egy levele sem érkezett, meg szüleihez, öt éve megnősült, gyermekei vannak éa kia gazdaaága. írja, hogy van ott még egykét honfltáraa, akik asln-tén nem kaptak értealtéat esztendők óta.
— Lőpokrócok legelsöbbrendü gyáraínak főlerakata: Singer JózseJ és Társa áruháza. Uradalmak reszére gyári árakl
— A Máv. egerszegi telekvétele. A megyei közgyűlés jóváhagyta a Zalaegerszeg város és a Máv. kost létrejött telekeiadasl szerződést. Paslek Lajos felebbe-zett az ellen a belügyminiszterhez. Most jött ie a balügymialszter határozata, mely sserlnt a sseriő-dést helyben hagyja.
— Elfogyott a forgalmiadó-blokk. Városszerte örömujjongásként terjedt el a hlr, hogy elfő gyott a forgalmladóhlvatalbaa a „forgalmi-blokk". A hlr a blokk-rendszerrel forgalmiadózók körében máris itt-ott nagy örömet keltett, mondván, hogy „hát akkor addig nem Is kell forgalmiadót flsetnl". A forgalmiadó hivatal azonban hamar feltalálta magát. Szigorú rendelkezést adtak ki, hogy amig as adóköteleseket ismét el tudják látni blokk-köayvocskékkél, addig mindenki köteles bsvételelt tételenként, az áru megnevezésévsl rögtőn a bevétel megtörténtekor a forgalmiadó naplóba bevezatni. Igy törtéat, hogy korai lett as őröm és hiába fogyott el a blokk Is.
— A tisztviselők ruha utalványa. A pénzügyminisztéiiucn bUtosilo\'ta a közszolgálati tisztviselők és alkalmazottak ruhával való ellátását Az utalványok átvételé nek határidejét moa» jullus 101g meghoiszabbitották. Akik ezután veszik át a a utalványokat, azok már a későbben rargállapltandó magasabb árt fogják fizetni a szövetért.
— A zelaegerazegl főgimnáziumban az érettségi viza-gálatok véget értek. A tanulmányi eredmény a következő: Jelesen érettek: BUovestky Rózsi, Helmeczy István, M\'ke ZoUáo, S nlts Géss, Maschanzker György, Sieliánszky Ferenc és Vecsey Lajos. JM érett 7, érett 8, egy tanuló egy tárgyból pótérettséglre utasíttatott. Az uj" érettségizettek közül jogásznak megy 4, tanári pályára 3, hivatalnokira 2—2, papira, orvosira, mérnökire, iparosnak 22, katonatisztnek, kereskedőnek 1—1, kertészi pályára 3.
TÖRVÉNYSZÉK.
§. Kolozsvári ödön visszavonta vádját a Zalai Közlöny
ellen. Most volt kitűtvo annak a sajtópernek tárgyalása, melyet Kolozsvári Ödön Kinizsyutcal lakos Indított a Zalai Közlöny iHotve a cikkíró Betedek R«zs5, lapunk felalősszerkesztője ellen, mert egyik lapszámban azt irta róle, hogy két szegény lakóját kiakarván tenni házából, a két lakó tudta és bele egyezése nélkül kérvényt adott be a városi tanácshoz, hogy a városi szegényházba felvegyék őket, „azonban turpissága kiderül és az akna apait a szegény assionyok ellen akart felhasználni, felrobbant ugyan, de őt magát sebc-zte meg". Kolozsvári a közleményt magára nézve aértŐnek találta és noha a városi tanács kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségeért Őt feljelentette a kir. ügyészségen és a ksnissal bűntető bíróság bűnösnek mondotta ki és elítélte őt — sajtó utján elkövetett rágalmazásért feljelentette szerkesztőnket, a cikk Íróját. A kir. ügyészség azonban nem vállalta a vád képviseletét. Kolozsvári Ödön m:nt főmagánvádló vette át a vádat és kérte a cikkező szigorú megbüntetéséi.
Miután Kolozsvári Ödön egy ellene laditott rágalmazás! bün-perben az ítéletet hozó dr. Kenedl bűntekŐtanácsot azzal vádolta^neg, hogy zaidó befolyáa hatása alatt hozta meg .Ítéletét, mely súlyos vád miatt most a bpesti büntetőbíróságnál folyik Kolozsvári ellen az eljárás — a sajtóper a kanizsai törvényszék Físcher tanácsa elé került.
Fischer József törvényszéki tanácselnök, fŐtárgyalásl elnök — a s»o-kásos személyazonossági megállapítás után megkérdezi Kolozsvárit, nem lahetae-e est az ügyet békésen elintézni. Kolozsvári gondolkodik. Szerkesztőnk e közben kéri a bíróságot, tekintettel arra, hogy Kolozsvári a cikkíró szigorú megbüntetését kérte, tartsa meg a tárgyalást és hozzon Ítéletet. Ko>oas vári ekkor kijelenti, ba a cikk Írója hajlandó neki legmesszebbmenő elégtételt nyújtani és tőle birlapilsg bocsánatot kérni (111) akkor visszavonja a vádat. Fischer tőrvény azék! tanácselnök kérdésére szerkesztőnk kijelentette — miután Kolozsvárit eselekméayeért a bíróság elitélte, est semmi körülmények
között sem hajlandó megtenni. — Igen, az újságírói etika megköveteli, hogy a legmesszebbmenő elégtételt nyujtsunk, ha valakit alap nélkül megtámadunk, de Kolozsvári esetében bírósági ítélet fedi a cikk tartalmát. Ha azonban a felsőbitóság megváltoztatná a kanizsai törvényszék ítéletét él felmentené Kolozsvári Ödönt a magánokirat-hamisítás vádja alól — erkölcsi kötelességének fogja tsrtanl a fel mentő íteletet közzétenni és neki ily módon elégtételt nyújtani. Szerkesztőnk kijelentésére Kolozsvári Ödöi visszavonta vádját, mire a kir. törvényszék a további eljárást megszüntette.
SPORTÉLET.
NTE-KDLTE 3 12 (2:0).
Érdekei mérkőzés: játszott a két ctapst egymással. Az NTE tartalékosén Is a stílusos összjátékot reprezentálta, Kepoivár pedig a belemenős, lerohanásos játékot. — Mindvégig az NTE volt fölényben, mégis azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy a keposvárlsk játéka az igazi futball, persze jobb és kiforrottabb játékosoktól játszva. Szinte csodálatos volt, ahogyan a 2 :0, majd 3: l-re álló eredményen mindent legázoló előretöréseikkel szépíteni tudtak az eredményen, igaz, viszont, hogy erélyesebb biró már csirájában megakasztotta volna ezeket a támadásokat, mert legtöbb-azör már — a durvaaég határát is túllépték. A kaposvárlak rgy érthetetlenül megadott tizenegyesből és egy súlyos védelmi hibából érték el góljalkat. A két eset kivételével közelébe sem jutottak a kanizsai kapunak.
Megyei athletlkal verasmyek. A vármegyei athletikal veiaenyek tulajdoaképen a vármegye sportegyesületeinek athletikal mérkőzései. A versenyeket jullus 20 án tartják Zalaegerazogen.
Magyar főlakolal úszóbajnokság. Vasárnap rendezi a keszthelyi akadémia a Balatonon ■ magyar főiskolások uszóbajnok-aágának versenyét, melyen rész\\ veaznek az Összes főiskolák és egyetemek.
TornaQnnepély Egerazegen. Uraapján délután tartotta a zalaegerszegi főgimnázium torna-ünnepélyét. Előtte mérkőzött a Move ZSE a vasváriak csapatával. Félidő 8:1a zalaegerszegiek javára. Ekkor s játékot abba kellett hagyni, mert megkezdődött a torna Ünnepély.
A csendőrség athletikal éa kocsi-versenye. Ma kezdődik a zslamsgyei csepdőriskola parancsnoksága által rendezett kétnapos csendőrségi athletikal és lovassport verseny. A Move-pályán reggel 8 kor és délután 3 kor ugró, futó és dobó számok, vasárnap kocsi- és lóverseny, galambtövét, délután nagy aépünnepély leas a kaszaházi vendéglőben.
mzfiúförrtfpsziinuu.
Urá»U. Siombat >/,8 9, vaair-a.p 3, 5, 7 it 9 órakor GráJ Monté Chrísio Dumai regény. francia fel-dolgoséiban. Főaxerapben León Mathot. I—II. réai agy etöadáab.n.
Világ. Sxombat \'/,8 é. 9, vaeér. nap 3, 5, 7 4a 9 órakor Stök/Unk mc£, tanár ur/ Zoro Kuru burlMik • vi,játéka fi falvonáibin.
Jön: Lélek.áaér, Vele.c.l kJ-mar. Egy doUár, M~aUn«, AmIoL
ZALM KÖZLÖNY
1924. junlu. 21.
A TÖZSOfl
(Saját taJoiil\'iük l.i.lonjiliatíll) A mfI tőisdén sz Irányzat nyíléikor Isnyhán alakult t\' értékek legnagyobb réaiében 5—10% ér veszteség mutatkozott. Igen sok íru került a piicra, rétiben, mert pi o-loogáclóa nap volt, aminek kövit-keztében sokan igyekeittk onga\'a mér jalktól megszabadulni, mésréizt mert i xekuclőa ilsdáiok folytak. Miután ezt lehonjoll\'ottálr, aj Irányzat javulni kezdett éa az érveaate-aégek részben megtérültek. Végeredményben a tínde 3\'/, áiveiz-teaéggel zárult. Egyes értekek, pl. néhány lőzlekedlsl papír Iránt erő* karcalet éa v\'telkcdv mutatkozott. Zarlatlor a h.ngu\'at javuló, forga-lo-n élénkülő, Irányiat t.-,tott. Koszlpéni r éviege.an : ,Ví■ Utótőaade, Irányzat tartott. Gto»<la 464—68. Kereak-d.Iml 1270- 80, N.alcl 2175-250, Cukor 2700—750, Mcrrihegyeal 230—238, Gutm.nn 375-380. S-látr.l 109, Gin. Danubius 3165-220, Fegy-ver 1260-285, M.gy.r Hitel 557-580, L.a.ímlloló 80-82. S.ljó 600- 605, Oaitrák Hliel 190-199, Hi.al Bank 178-83. Kő.zén 3250 —3300, Földhitel 321\'-24.
Kati magánforgalom. Irányzat továbbra li Qzlettelen. Migr.r Hi-trl 555-60, Oiztrák Hitrl 190-5, Salfó 596 - 600, Nova 153, Ganz D.nubiu. 3175 -80, Vlllemoa 1450, H-7.1 190, Földhitel 325, Kóazén 3275—300, P.s i Hazai 3750, Cu kor 2660-7C0, K.rr.kedelml Bank 1180- 90, Georgia 456.
.Namaafémek. 1 korona. 6500 —6600, forintos 17500-18000, 5 koronás 35010—35200, 10 koronás 189000—190000,20 koronás 340000.
Zllrlchl aárlat i Pá/la 3040 00, Unjon ÍÍJÍÍ JO, Niwjoil MSTfi. BiUii.I 2MG, M«lt.od JÍ443 75, Hoüand UQÍ\'I,, Berlin 134-30,Wien 7ö37-aO,Solla 410 Pl.ff. imio, ttudapsit SS\'OO, Bukaraat töu-00, "atarad r.7£ W.
Kádársegédeket
• felveszek
Kasza Rezső, Babúcsa.
I daviu-közpoot hivatalos árfolyamai
Valuták
Napol«oo lojooo
*Ü*O) Ion pi|Mi-)Sj)ca i)») i4io IOI) IOJJ
40)0 41)0 »7©-)9) tl) 64) >JIO-VS»Ü UDO-U440 l)IOO-l)tjO
iMtm Dloár Dollár Fiuxti
Ouu, kot. S»4}ct
Holiaodl h. )li3o-))i&o
Dowljáák
AmiiHwám )l)«»|)itc>
UelfTIJ fjoiojj
Bukirtit )*>■)«)
btCsáll 4«60-4l)0
Koptaölft l«0}O.I ifi70
KritalUolt 11740-11490 )7))00-)1))00
OUutniis )7)o-st>o íOjoo-sbjoo •Mo-áJío
l)))-l«IO
4)o»i) l)t4o-i)tco lll»0-U,40
Pálll
PUJ.
(•óni
84<a
ITlic
l)))o-i)8?o
A takarékkuronn árfolyamúi
A Devlzaköipont IlSjII, bor" " takarékkorona mai árfolyama 128 papírkorona.
TeimÚDytŐTBda. Buti tlezavl-
dékl 76 VV ox 307500-310000, 79 kg-ot 315000 -320000, rxréhvldéki 76 kjj os 302500- 307500/79 kg-ot
312500-315000. roxt 262500 -
265000, takai mMnyii pt 290000-, 315000 335000.
"IIo^OTt325^"-\'1 275000
—280000. 2225C0-225000. A mkl tera.éoTtS„dén ttz Iráovx.t irtott vol. Emoü< .eoíerl /rVo lyama váltó,ott. Ara 5000 ko.oná-v»l emelkedett.

A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budepeatl töaada délután 1 órai airOárfolyamal > kövalkaaök.
I budapesti
IJankuk
AncoJ-Mácr. Kuil Afiáj
HU). Itlf.
PjjlW
Ol.-M. úci 0»iV. Hit t-loyJ Iád O.ckvírf.o i Allalieoi b 0. Agrár KéUhlitíb. |
Hecr. ul. | t. Il:r<lfli
M. Cici Ifiit
n Imi Ktt. Iliül Uityu-Sloii K4ip. Jelillof VárótI ttek
Attfall
Btoill
Bcocticl
Uott. uto
Stciyl\'r
COD4BI
Ali. l
t.rh
Ktrttir. 0. Uek-a
ut
H«l*)rOtl If. I
UpOltUOtl C
PtflfOtl I)
K\'Mc;tl Tal H
Alul. Tik. ií
Uoltir io
Háátl tliO )7«
Eli4 M.OItl t
FootMrt it Utcx.-FniKl* -
iuKOll t
Ualcuuh
Bált a. )
Bori .VI. li
Coocordli ]
Bíkficiatal )
U;íi;<»ti 11
Tíivkiieniai. ij
GiulU j.
Hsoflrli l«
Klrálrmatoei li
VUlOrli ui
T» DaritU )•
Mö\'rt uia
Ná(>LI100yl
Si\'OkoodOl 2»l(0 Ui\'-OI C-slO blnr»
UriklsTI
Cupeii i\'í
Glotai
Pilla l Révai Ri<:«r
i\'lrcil d;. \\Yc4ilacr
VatluŰK BrOji wtt KOVÍ tt Ctlky
G»»3. OlPíT Fii,Un v». rtVT,t i Flmk.ru> KruiU
Gist-Oia. 1 Oin.Vi\'l. i G»p (• tii-i Oyi,1, Hcíbtn Kiuib Klu\'loi Kflbci
Mírlfí
i Otomífujjll I Chauáolr | Vtgylpáf Viioopií
| Rt«-Lo,d
: Ro«ti«m»oo
• Rrifcrr.SlSM ■ Síbliík : Sd»ner Trsiloa
; Ati. la
Ducabiruill | Ulti. la Po-jroin i 0O | Guirutco ) .. Witil fi I r Hoci 11 .} Kirí-iHojál 5, ; KicoUrftr i jj Lltoao \'
... | Hiul I* ^ .„ Arícrtiál ll
I Erd4 - M. l^oyS (
j MsSomiokj i Simuil fi ) íj 1 I.l.\'hiif
;o | OI» )
f.jrt RliMlylI l< IO SIIitOEII ■
7 Ttxk
IO Naakt li;
17 Vlk. bilOt
ll> ZHOlál l!
/eotal io Fáxioi i) Erddtln, Ipub.
MUkold XAiutl
VJtotl
DíN.á.ji
Nov«
Alim Trui 87
Cukurgjárnk
O4kakoi 4*o
IlMTil íflk. U.JO
Cukorlpu i?OJ
OeoecU 7)7
Mc.lb. cok. l|) • 7«)
Siáltrul l ic
PCtpd\'ál >3
Vili. pmiS )c
Toi»;l )o
Htlkctok II
OAa. Vlllatnoi
H</. Iá.ö «?)
fut liáO J.
Vum. TIII ti
Ali. (li i)
U(iiui 6;o
Aou SJO
PMboi )9
Olaj ok
Oltjlptr 71
UaxOll pH. ■«•
8«r 4i hmi
FirlIMt iflr «l Kliályt^r
Polgári lOr )7)
Pio. ivr is
T«n. i0» i)o
BuOli —
Kt(k*)cb ii
Rtl»U)ll< 1)1
GiChwItiót i)t
Kiauti inti )t)
Sil^Uott — S.allu.iAk
Pojal ii4I!-4 ijo
ikbwarliM )]
É«ia. )4
Textil
li.\'u laoip.r Sitf. i
UclO intll Gy»pja»oaO SiA<r9-K6l« W. T»«ll Gc>líbi(( i
Vc«jli>ar
Spodium •»:
Sziki á
Vaoáor >1
Citlcolo
Daolca
Dlaca
Killil Uoi
Ki«l=
KloiiM
Télöli
Lator
K010D(«)*I
Oorcxl Otuli laitli Pitito Kitti
Gumi I
Tctafoa i
t\'olo talob Siolm\'il Znyf«l>»»-Dliít
Kifályiuie
Varel fot i BOdI
Brattél !
Corrla film Pafir
StuD\'ca
OiltrnMl) I Mácy.-Stmli
Tuwl 8p4i» VttkthriUek 0)«ii
A magyar korona kDIföIdl hivatalos Joijyxéael t
Deviza Valuta
i««a»p ma ncnap ma
Bóe* . . 77 1 78 32 1 83
Berlin . . 43 45 42 42
Prága . . . . 390 1 305 420 |40U
Sewyoxkban 12." 0
Felelős sseikesitó: a íőbzci kcsxtő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Rósxv.-Tára. Nseykanlziia
^próhirdetésati
Ai>rOhlr<t»t«a 10 a
«abM •<« ooo K. i _______
liotlatl aaO IOOO K. AllAlt I
lg OOOO K, is.lnilrn lo-IC»bb IrclQTftl
------- fr«Aki..l< 2a
ai4ial6k kxd«oainény. Vai»y. él Ounepuaix,.
"ion 2fl uiulik f«lár,
"*«»\'•»!• Iolilllftoa M 4t«i keretit)In kctn-kt4». JtknUg llíttvn. t4 tlverní a.rn Itütyei ki 4oál!Otá«hoa tíillt-4. ».]|4iklllíeUíí MUCI. tMt:« baaíiilM r.|y c.tiljt. fcl jjvfljt liitctllT* Itr.na, aJOtsne ,t:itá.« a kilóba.
ctleifi;!
kinoíl
Ülik. Clm a kitáibtn.
littlpari fl),lr, &i(UiKl felvt-
Eladó
rttv tenytsa
------- bika
iga?.olvinnyal ellátva. Bővebbet
Kőbán József, Katzorlak (Zalam.)
K*» l>utorosuli Kubái ilMtUlU kun oöl
fi"\'*"^ \'"J\'1" Si\'i\'-i.i ittdi, Fö-ttl í. (Buli.

Piaatt nnHny. aitkttoy, (a!i lük t. da<5fk. Cia a kiadOUi
Kerestetik egy ügyes, nőtlen
gépészsoffőr
személyautóhoz, tőb1- éves gya korlattal éB ]ó bizonyi.vánnya1.
Ajánlatokat
báró Kasctinliz Rudolf Zalatiány
küldeni. ...
Ajánlatot kérek
pilma roloófjgü száras tölgy, kőrin, hárs, gazolt bükk ttb detzka ói paL\'óra, továbbá
tűzifára
Szivei ajánlatot kór
STRASSER SÁNDOR
lakcraakcdó )ig
SZÉKESFEHÉRVÁR
Megyaixékhelyt\'l 3 kKomóterie, allomis-tól pár kiloiaáterre fekvő
77 katasztrális hold birtok,
malyböl Jio\'d ssintó, többi xót ós legelő erdőből, ..kltermelhotő 150 öl ía), nsgy ílő és holt Íeliserelósíit, i szobá* lakás*a], cielUlakájokka), gaidsságl óyü-lotekkel, tanuésiel eg>üli, móriókelt áron 149 eladó. -- Bővebbet
Szálúd Vilmos "Cí^lí

STOEWER írógépek
eredeti gydri árban haphalók
BRANDLSÁNDORNÁL
DEAK-TÉR 2.
IrAgépaa.l.gok ta k.„tx9k I M- I,6at»l.vll4 mUh.1,1
Hasanélt lr<,gip.k lutányoa trban t
Legújabb borárjegyzék,
moly aity mioőióg, valamint olcsó árai által utolócheletlen. Tiszta ói szakszerű ktzelósU t liter balaton-melléki becei citromiórga kitűnő z»ma.u 0600 K. 1 liter I9il. évi pogányvár! la rizling 8000 K, I liter la burgundi fekete^ 8000 K, sölótvöiös GOOO K, I ] terli ilzüog 3000 K. 1 liter bikavér-vörös 4600 K, I liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
fíuir, Uiat«4 <s toyinmkintl (lUtk uatiitiUUa
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Legjobb minőségű
czipőárnk
utcai, sport és luxus haczoáUtrs:
Miltényi Sándor és Fia
50 éve fennálló cipőáruMzában,
Fő-uton, a város palotájában
mérsékelt áron kaphatók, rsklátoo és méltók után. 4lj
Postai mtgrcadkUirs kOlónő) stlyl helyezanV,
a mg nem feleli árut klcserátjik. Mérték hiányában sgy mintacipőt kérünk
Értesítem
t ncgyérdeciu közüosóget, h>gy
Zrínyi Miklós-utca 4. sz. alatt
(Dr. Hoeh ügyvéd advsrábsn^
kőfaragó és szobrász
Raktáron Urlok a legszebb kivitelben síremlékeket és sírkereszteket, valamint utikercszteket. Biztosítom a tcndelő közönséget ir.uakáim tartósságáórt, valamint pontos kiszolgálásért." Elvállalok o szakmába vágó összes munkalj-tokal, úgymint temetői sírkövek kijatitásat, betűvésést ós aranyozást stb. — Kérem n n. é. közöoség szives pártfogását.
Kiváló tisstekttel
Kovács József
kfifaragO éa asobráai )47 Zrínyi Miklós-utca 4.
Eladó ingatlanok!
Sorajgybia. Otlitik, CiitUirjIiájik itaáík. Rtllirak birbeaiiök. Viliik a Ballton mlndkit oldalán. VOO M4n bala\'.oo) birtok, UJ kUdai zalai birtok A t a d 6
Szigriszt László
0. r. .. IMI] Mt. kgiHM Ml
Fő-ut 8. sz. ion,) Telefon 150
Elköltözés miatt eladó
egy motor, fűszer , csemege Üzletberendezés 120 fiókkal, 2 vas-roló, vastragöcs, koplrpréí» hálószoba bútor. — Bővebbet
LENGYEL PÁL
KISKANIZS*.
8UKk ól tölgy lác él daizka
hulladékfát
100 q-s Vígenjit ab Biicj, II.\'»;t» Ójékényei
2 ét fél millióért + forgalmiadé
ugyaaanDyMit
fejszózett bükkdorongfát
ls íztllit a «4Ulár bekOlűéia ollir.lben
Ehrenwald Béla
faZcreikcdő j,t
Budapaat, VIII., Kálvária-tár 14
; • 7.,inyi Nvomda R T. nyomdí|.t>.n N.íykanizttn. (Nyomdave;etí; Olínbeck Kirolvl.
277/924.
Versenytárgyalás
a napyrécsci körjegyzói Irodában 1924. Jnllna 6 in d4lel2tt 9 órakor » nagjricttl elemi iskola • javítási (kőmilvís) munkálataira.
Előljá.óaáz,
63. évfolyam. 141. iiim
NagyUanium, 1*24 ju..iu» 22. Vasárnap
8 oldal 1800 korona
POLITIKAI NAPILAP

liwUaaaS*Sé U IdaMklnm f«-sl IS. hlnukaa-Tatalea íz, sala. Főszerkesztő: Benedek Rezső. HtnssMel arai B«T ktra aoooo koroaa. UArom Is^fa 60000 k««a.
A magyar dal ünnepén
Igaz szeretettel köszöntjük Zala* vármegye dalosait, kik a Zrínyiek városának hívó szavára eljöttek közénk, hogy as uj magyar romolt között uj magyar hltot hirdessenek Mort annyi balszerencse közt s oly sok viszály után az erői msgyar kar lehanyatlott, at éles msgyar kard Összetörött és ax egykor finnen szálló, büszke magyar lélek a tétlen csüggedés martaléka lett. Sok század fénye után ránkborult a legsötétebb éjszaka, amilyen még nem volt soha talán a magyar ugar fölött... Az ájssaka azonban mintha ozxUdoznl kezdene. Mintha uj haj oal fénye kezdene itt 1*, ott Is de rengeni. Ennek as uj magyar h»j a-Inak egyik fénysugara városunk msi dalüanepi Is, mely hivatva vao, hogy a mesterségesen azét-wakltott magyar lelkeket közelebb hozza, sőt összeforrassza egymás aal egy nagy msgyar célnak érdekében. Ez a nagy magyar cél az aláhanyailott édes anyának kő zös erővel való felemelése.
A magyar szivekből fakadó, ms délután elhangzó, érces hangokból felénk zendül a biztatáa: magyar testvérek, ne csüggedjetek I Ne csüg tgedjetek, útban van a jelt imádás napja, kezdünk már egymásra ta látni. Egymáara találunk az édsa magyar dal kulluszábin, a nem zeti Irodalom és nemxotl n ü/éazet megbecsülésében, egymásra talá lünk a magyar diadalmas aport térhódításában és egymásra találunk a nemzeti kultura valamennyi életnyilvánulásában.
A mesterségesen emelt válaazfa lak omladozásbsn vannak. Közeledik a nap, mikor minden magya rok, akik csak vagyunk, kéz a kézben, közös és szent fogrdlst teszünk a zátonyra jutott magyar hajó kiemelésére. Jön már a nap, amikor vállvetett munkával foghatunk hozzá a romok eltakarítási hoz éa az ujjáépitéa nagy müvéheí. Addig is zengj szép msgyar da\', forraszd Össze a msgyar Sziveket éa fakassz virágokat a romok kö zött. Zala dalosai, magyar azere teltei köszönt bsaneteket ős Ka nlssa népe !
Radics levele Moszkvából
Belgrád, junius 21. Tegnap érkezett meg Radics első levele Moszkvából. A levél tanúsága szerint Moszkvában jól fogadták a szerb parasztpárt vezérét. Két és fél óra hosszat tanácikoiott Csicserinnel éa behatóan megbeszélték a jugoszláv viszonyokat éa a parasztpárt hely xetét. Majd Ridlci megbe«.élé»e ket folytatott több neves szovjet-politikussal.
Az Interparlamentáris kereskedelmi konferencia magyar delegációja Brüsszelbe utazott
Budapest, junius 21. Az Interparlamentáris kereskedelmi konferencián résztvevő msrysr delegáció ma utazott el Brüsszelbe, ahol junius 23 án a belga király jelenlétében megnyitandó 10 Ik jubiláris ülésszakon folytatja a Prá-gábsn magtartott ülésen megkezdett munkáját. A kongressiuion külö nősen az antant államok vannak erősön képviselve. Magyar részről kiutaztak Hegyeshalmi L-jos volt kereskedelmi miniszter vozetésével Bíró Pál, Hoyos Miksa gróf a cso port elnöke, Farkas Tibor, Görgey István. Hajós Kálmán; Karaffiáth Jenő, Mózer Ernő, dr. Pókay-Pivny Béla a külügyi társsság Igazgatója.
Pusztító vihar Budapesten
Budapest, junius 21. Este 9 óra kor halaim aa vihar vonu\'t át a főváros felelt. Egyik villám a másik után csspott le és a felhők a szó szoros értelmében öntötték a jéggel vegyes esőt. Nsgyon sok épületbe, villamosokba, villanyvezetékbe le Ülőtt a villám. Egy asszonyt a rá azakadt vlllanydrót agyonütött. A pincékbe meglot behatolt a vir, tö!>b helyen csőrepedés vol». Sok balosét törlént. A tűzoltók és men tők telefonja percnyi pihenő nélkül csengett. A villamosok egy óiálg kénytelenek voltak szüneteltetni a forgalmat.
Nemzetgyűlés
Budapest, junius 21. A nemzet-ictgyüléa mai üléaét háromnegyed 11 órakor nyitott, meg Stciloustky Bél. elnök. Ax elnöki clőterj.sz tések után felolv.it.ljU ax Interpelláció. könyvet, melybe 8 Interpelláció van bejcgy.xvo. M.jd áttérnek al Indcmnltásl töívfnyja vaslat folytatólagos tárgyalására.
Elsőnek Ualici Gyula képviselő ssólal fal. Bes.édo elején a rokksnt kérdéss.l foglalkozik\'. Kimutat arra, hogy Itt a társadalomnak k.ll se glt.nl. Majd fokoiottabb nővédelmi Intézkedéseket .ürgét, mert ci.kl. ezzel lehet c.ókkentenl a prostltu dót. E\'Után a l.kálkérdésről beaxél. Tőrvényjavaslat b.lerjontézét sürgeti o tárgyban. Bw.édn továbM folyamán a. köxmunkák m.glndltá sát hangsúlyossá, majd a kormány kulturpolllfráját sürgeti. Követeli a bér.gyextető hlv.talok feláültá slt. A jsvaslst jt a kormány Iránul bizalmatlanságból nem fogadja .1.
Utána B.logh György előadó be terjesstl jelenléaét a tanárkérdés reformjáról ssóló tórvínyjsvaslat tár-
"Él\'ök napirendi Indítványt tesr, mt|, szerint a legközelebbi ülés kedden délelőtt 11 órakor less.
Afőglmnázluml tárlat megnyitása
A gimnáziumi Ifjúság táilatát nagyaxámu és előkelő köiönaég jelenlétében legn.p délután pont 5 órakor nyitotta meg Eberhardt Bél* főglmn. Igssgstó.
Odvöxölvén a megjelent kötőn léget, néhány lendületes nóban fejtegette a művészeti nevelés fon
lOMigát.
Utána a főglmn. énekkar\' dr. K.rksy József tsnár vezetésével néhány hatásos éneksiámot adott elő, mire Pfelfer tanár mély figyelem közepette kezdte mély szántásu fejtegetését ax esxtétlk.1 nevelésről.
Minden nevelés alapja — mondj. — . ctel.kvé. és a szemlélet vsgyls • tspa.xtslst. Ax elmélet a tapasztalat által szerzett Ismeretek rendszerbe foglalása. Ax esitétlksl ue-v.lésnek Is Ily tapasztalati tény.k-bői kell kiindulnia. Nem I. egy
tanítható t.ntárgy as e.xtétfka, hanom egy nevelési .Ív, amilyen például . valláserkölcsi vsgy haxa-flss nevelés, m.lyn.k át kell hatnia ax iskola sgé.x szellemét, nzl.kol.l élet állandó hangulata kell, hogy ez legyen, snnsk sxlnes illata. Ennek ax egésx caxtétlkel világnak ■ tengelyét . rsjttanltáa kelt, hogy képezze, mely köré krlalályozódlk ax irodalom lanlUs, ének, lene töiténet, nyelvek stb. Végül az elő.dó a neveléil viszonyok jsvu Idáitól várja haxánk sorsának jobbra fordulását lf. Ezen hsxlfiss hitbe vetett reményével ffjexi be nagy hatású előadását, mely láthatóiig mély nyomokat hagyott a hil\'gató .ágban é. melynek eredeti szem ponlj.lra még |vlsizat írünk.
Elősdás után a köiönség gyo nyörködölt a szebbnél azebb mun kikbsr, melyek két hatalmas r.jz termet töltenek meg. A kollekció ban van körülbelül 120 darab olajfestmény, vagy nyolcvan; darab faragott tárgy, zok featett disz tányér és néhány száz raji. A munkák mlod credoll meglátáir. vallanak éa az egézzen ér.snl axt, hogy a vezető tanár Igen érti a n-ódját annak, mlkép lehet minden egyéniségből * benne sxuoysdó értékeket kifej\'eszlcnl.
Ax rsztétlksl nevelésnek ezen módjs fogja megteremteni hazánkban a müírtÓ kőzönaég.t, mely müvéaxz iik törekvéseivel kalöltve meghoxxa m.jd ax egénsíges, lelki axükaégletből fakadó művészeti éle let. Öt ülünk, hogy városunk gimnáziuminak falai közölt megtalál juk ax eaxtétikal neveiéinek mintaszerű kellékeit la.
A tárlat még huszonnyolcadikéig látható, melegen ajánljuk a tanügy, a müvéaiet és ax Ifjuiág. minden lelkes barátjának figyelmébe.
A mai megyei dalosverseny programja
Ax Irodalmi és Müvésx.tl Kör által reudexett vármegy.I dalos-verseny aa slaó lemplombso ma délelőtt 11 órakor taitandó ünnepi mlaével v.axl kexd.tét, melyen a helybeli egyházi dalárda fog énekelni Ráci János kántor v.x.tésé-v,l. A vidéktől jövő dsloskörök délután 3 órakor érk.xn.k a nagy-ksnlzsal állomásra (a sormásl la Idejön I), .hová .x Irodalmi Kór dalárdájává! együtt Nagyk.nl™ valamennyi dalárdája kivonul rs áikező daloiok fogadtatására. A fogadtatárnál Szakáll Gyula ka-gyearendl tanár üdvöxll .x érkaxő-ket msjd .s l.odslml Kór dalárdája dr. Kerkay Jóisef vex.lésével jeligéjének éneklésével kösxönti a dalostestváreket. Ezután f.hérruhás leányok megkosioruxxák a d.lázdák sásxlalt és megindul a menet a Kaalnczy u\'cte, Fő utcán és C.en-g.ry utón kcr.sslül a Sétatér felé.
A vers.ny 4 órakor a Hlmnuiaxal kezdődik, melyet a h.lyb.11 d.lár-dák együltea.n én.k.lnek. A Hlm-nuix után Kováls Antal kegyearendl tanár, a kör llexteloll elnöke mog-nyitó beazédat mond. Barbarill L.joa azcrke.zlő pedig a daltól lat ódáját azavalja. Ennek végeztével kexd.tét voazl a veraeny, m.lyben a dalárdák aorreddjét aotahuxás utján állapítják meg. A veraenyben réaxtvevő dalátdák a köv.lk.xök Alsópáhokl (karnagy Szabó Pál)\' Kesal helyi Ipatolok Dalköre (karnagy Garay Sáodor), Sümegi En.k-és Z.neegye.ület (karnagy /lgolton Imre), Sormá.i Dalárda (k.rowy Kovács Ferenc), Z.laeg\'raxrgl Ka-tolikua Legényegylet (karnagy Sic-laneci Gyula), Zslaaz.ntgrótl Uju-sági Egyesület dalárdája (karnagy Mik Károly), továbbá külön . sala-egeraxegl Egyháxl Enek- éa Z.xta-•gye.ülct v.gyeakara (karnagy Németh Jó.sel). Rís.tv.sxnek még a kőv.tkexó ksnlxaal .dxlárdák: Ipsrtestületl dalárda (karnagy flüch-Ur Mór), Poaláa dalárda >arna„ Büchler Mót). Munkáé dalárda (karnagy Surányi GyuU), Fulőházl kézművesek dslátdája (karnagy Rácx Jánoa), Vaautaa dalkör (karnagy Vánkos J ;nö). A xaürl tag|sl köxt helyet foglalnak a kör elnökén la titkárán kívül a helybeli dalárdák karnagyai, valamint Kei-llng Ferenc, ax Irodalmi Kör xeno-karának v.xotője. A vereenydljek kőit szerepel Nagykanlzaa vároaá-nak vándordíja, továbbá ax Irodalmi Kör vándordíja . ci.ken kívül több müvéazi kivitelű dlax-oklevél. . , . „ ,
A versen, után 9 órai kasdelM Hr.asvac.or. les. a« V
és helybll dalárdlsták rés.vétalév.l
zalai kczluny
1924. junius 22.
• Polgári Egyletben. A dalversenyre jegyek délután 2 órától kezdődőleg a Sétatéren kaphatók
5000 éa 10.000 korona árban. Rossz
Idő caetén a dalversenyt a Polgári Egylet nagytermében fogják megtartani, hol a Sétatério váltott jegyek érvényesek teáznék.
Hogy mennek az üzletek?
Séta a legforgalmasabb nagykanizsai Uzlatak körül Mindenütt beköszőntfitt a csendes nyári-szezon \'
....... vén, nincs kelcte. Annál inkábbs
az utóbbi években nagyon fellendült méhészethez szükséges cikkeknek. Csak egy baj van, a szo-szélyes nyári időjárás. Ez károsan befolyásolja a sportot is, méhészetet is.
A textllsxakmának a fala ax éltetője A textllszakmábsn már nem megy Ilyen jól az üzlet. Igaz, hogy a többi boltokhoz arányítva még mindig ezekben van a legnegjobb forgalom, de a pár hét előtti forgal mat meg sem közelíti. A moat tla évea fönnállását jubiláló Kisfaludi és Kraust cégnél Így Informáltak bennünket:
—- A ml szakmánk fenntarlójs 90 százalékban a vidék polgársága. Azonbsn a polgárságnak most már nincs mit eladnia, tehát kevesebb a pénze. Marhavásárok sincsenek, holott azelőtt azok a napok voltak a legforgalmasabbak nálunk. Azonkívül a Mid nüvesség nagyon megkésett az abnormis időjárás következtében a mezei munkával és inkább a mezőre sietnek, semhogy a kanizsai bol tokban alkudozzék el a drága munkaidőt. A városiaknak nem sok. vagy semmi sem jut ruház kodásra. A textil-szakmában különben is pünkösddel befejeződött a nyári szezon, öazig megint jobbára stagnálnik az üzletek, míg a piacra kerUI az uj gabona.
Sok a szövetkezet Kanizsán
Nagykanizsa, junius (Saját tudósítónktól)
Laasan bepo\'oazkáltunk a nyárba. Nagy meleg, álmos n.-pok közt járunk és lassan beköszönt mindenüvé a azokásoa nyári holt ázáson. Elnémul az lakolák zaja, nyári szünetet tartanak a bíróságok, még a rendőrségen, városházán, sőt el mehetünk messzebb, az országos politikában, a nemzetgyűlésen Is érezhető, hogy nyár van és az ember pihenésre vágyik. E;és* egy szerűen ez az, smit „ugorka szezon"-nak hívnak, aminek a nyomán meg áll az üzleti élet, az Ipar, a kereskedelem is.
Különösen érzi ezt a pangást Nagykanizsa kereskedelmi élete. A legtöbb üzletben Ilyenkor szinte megáll a forgalom, amihez még hozzájárul az is, hogy a azokásos nyári üzlettelenség segítőtársra talál a mai gazdasági helyzet küön-féle, a kereskedelmi életre bénító-lag ható körülményeiben.
Hogy a kereskedelmi világ egyes ágazatai hogyan birkóznak meg ezzel az elé/ hoaasu a nyúló átmeneti időszakkal, azt legllletékeaeb-bek elmondani maguk a nagykanizsai kareskedőtársidalom tagjai. Ezért kerealük fel az egyea üzletágak jónevü képviselőit és azak-azerü felvilágosításokat kértünk tőlük ax üzletágak menetére, a pangás okára éa a közeljövő reményeire nézve.
„Kihaltak a régi gavallérok"
Nyár lévén, a virágzás Időszaka, legelőször Petermannék vlrágkeres-kedéséba nyitottunk, ahol kérdésünkre a kővetkező választ kap\'.uk : — A virág olyan luxus cikk máma, amiro kevés embernek jut pénzo. Bizony, ha csak valami lakodalom vagy hasonló alkalom nem adódik, alig vásárol valaki virágot. A régi gavallérok is mintha kihal tak volna. Meg aztán van most virág a piacon is elég. Aki szereti a virágot, az nem vesz, sőt ha van egy kis kertje az udvarán, igyek szik pénzt szerezni a virágoskertből. Dunántulon, igy Z,lregersze gen is, egyik virágos holtot a má sík utan csukják be. Egy tönkre ment szombathelyi virágkereskedő árul most itt * pi»Con 5000 ko rónáért virágot cserepestől. Mi az-zal nem vehetjük fel a versenyt. Egy szakma, ami Jól megy
Egyetlen azakma, amit az Időjáráson kívül egyéb körülmény nem hátráltat, aőt aminek ma határozottan kedveznek a viszonyok: a sportcikkek kereskedelme. Erre vo-natkozólag Szabó Antal aportclkk-fegyverkereskedő mondta el a következőket:
\\sP°r,cikkek ma határozottan kelendőségnek örvendenek. A sport
Külön*!!. dhal h- kötelesség is. SS• "nnisz és futball
lett m2 IVÜ1 « ldér» módfe-
v^6knZaannr4 ^^^ A
mert hiszen ■ ni>,rft ma8á»Osok,
c* Va, „m , ?Ógasá« e »■ <gy<süLk tTK hanem inkább
v«d*suif Sí?í "^sincsenek. A 1 ékeknek, líuimi idő lé-
M jjdnem ugyanez a panaaa egyos fűszer- és csemegekereskedésskben Is, ahol ax üzletak pangáaánoz még a szerfelett nagy, különösen azö vetkezeti konkuirencla is hozzájá rul. Stampf Zsigmond fűszer- és csemegekeresksdő így vázolta a fűszer- éa csemegeazakma helyzetét: — Az utolsó három hónap szo katlanul gyenge forgalmat mutat. Ehhez Járul most;*\'hogy a falusi nép sürgő? munkákkal van elfoglalva. Különösen nehozjti a helyzetet, hogy a városi lakosság min den rétege be tud kapcsolódni valamelyik szövetkezeti alapon működő bolt vásárló körébe. Nagykanizsán pedig van már eddig négy ilyen szövetkezei: a Hangya, a va&utesjk, a köztisztviselők és a szocialisták szövetkezeti üzlete. Szövetkezeti alapon természetsze rüleg pár koronával olcsóbban lehet pisera vélni az árul s ez a magyarázata annak, hogy mindenki igyekszik ezeknek az üzle leknek valamelyikében beszerezni szükségleteit. A szövetkezetek meg nam ragaszkodnak ahhoz, hogy csak tagjaik igényeit elégítsék ki. NÁlunk ezidőszerint csak az adók növekednek, meg a házbér, hely lyel-közzel némi kényszerkölcsön. Sanki sem csináltat ruhít A városi lakosságot, ruházkodását Illetőleg két kategóriára lehet osc tani. Vannak, akik Pesten csináltatják a ruháikat éa vannak, akik sehol. A kettő közt vannak kivételek néhányan, az jut a helybeli V- , . Az ölyen esztendős
Soriét Z.lgmond cég pinnszai a következők:
— A mult hónapban móg há-romszorannyl voll a munka, mint most, amikor hetekig hit öltöny ruhán élünk, amit banktisztviselők csináltatnak. Most mindenki csak javíttat, foltoztál és alakíttat az
. utolsó rongyig. Értho\'ő is, hiszen \' egy angol-szövet bői készült öltöny ruha 2 és fél millió, csup\'n egy Vrazo.i 550 000 korona. Munka ""nincs, a munkabérek állandóan emelkednek, chhoz járulnak még a kényszerkölcsön terhei. A Menynyivel nekünk rosszabbul megy, annyival Jobban megy valószínű leg a kis szabó iparosoknak, akik nem dolgoznak akkora üzemi kiadásokkal.
Hitelbe mindent, pénzért semmit
A clpőkereakedéaekhen ugyanezek a jelei mutatkoznak a pénztelenségnek A női cipő kreációk cicdtit látjuk kirakatokban és a sors néhány kegyeltjének a lábán, de uj beszerzésre ritkán gondoluak ma aa amborak. Szabó Sándor üzletében nyertük e szakmába vágó értesüléseinket.
— Az egé^z világon Üzlettelenség jellem:! a piacokat, tehát nem csodálkozunk, hogy nálunk is, különösen 1 — 2 hete a legnag.obb lanyhaság uralkodik. Hitelbe el lehetne adni mindent, dc készpénzért 3—4 pár cipőt adunk el C8U egy jő napon. Bikében 5 6s fél koronáért adtunk egy pár szép cipőit Ma ugyanannak a vámj* 6 aranykorona. A módfelett magas vámtételek a cipő árut sújtják legjobban. Azonkívül nyári szezon van. A nyári cipői pünkösdig mindenki boszorezto, nyaralni meg úgysem igen mennek az emberek a ha mennek sem feltétlen uj cipőkben.
Pang a vaaQzIet
A vas-szakmában Unger Ullman Elek és Tóth hatvan évea kanizsai cégnél kaptuk a következő felvilágosítást :
— A marhavásárok szüneteié sónek s a falusiak nagyarányú mezei oifoglaltsftgának természetes következménye, hogy a vas üzle lek forgalma mintegy hat hete többé kevésbé szünelel. Egyébként sincs ilyenkor pénze a gazda kö-öuségnek. Ha a hivatalnok osztály fizetése emelkedik, nálunk is növekedni fog a forgalom konyhaedények és egyéb házberendezések terén. Mjst a kasza a szezon cikk. Meg elvétve egy-két ház-vasalás a kalonarétt építkezőknek.
Sokáig eltartanak a Jegy gyűrök
Az órás- és ékszerészüzlotek for galma az összes eddigi üzletekén alulmarad, mert mlg a táplálkozás és ruházkodás elsőrendű szükségletek, addig az ékszer Igazán csak luxus. Hogy pedig hány óra, azt, akinek nincs órája, megkérdezheti attól, akinek van. Ha egy óra dlf ferencla nem okoz bajt, akkor jó • toronyóra Is, vagy a városháza órája, ami csak egy kétszer áll meg hetenként. Vékásy Károly Igy Informált bennünket az órások helyzetéről :
— Nem tudom Idejét, mióta csak Javításból, élünk. Hogy ha vonta egy-egy órát is eladunk, az igazán nem segil rajiunk. 150.000 koronánál kezdődik a zsebóra, de egy ómega 900.000. Akinek elromlik az órája, kijavíttatja, dc
akinek nincs, az nem vesz. Luxus-és faliórákat meg sem nézik. A javítás is drága. E^y hajszálrugó 40 000 korona. A reparáláshoz szükséges alkatrészek Svájcból jönnek s mire ideérnek, alig lehet megfizetni őket. Ékszert egyálta Ián nem vesz senki. Cs-k jegygyűrűt. Csak az a baj, hogy az egy egész életro elég. Nihs sok is. Trianon tönkretette a kony v-kereakedelmet A könyvkereskedésekben télen nyáron egyformán, most már mondhatni, évek óta csend ütött tanyát. Ku\'turigényclt könnyen elhallgattatja mindenki, amikor a kenyérért, ruháért keil verekedni napról napra egyformán. A fischel cégnél a következőképen nyilatkoztak a szakma mai menetéről:
— Könyvet egyáltalán senki nem vásárol. Legfeljebb gazdasági szakkönyveknek van némi keleie. Magyarország megcsonkítása a magyar könyvkereskedelem tönkretétele is egyúttal. A trianoni határokon nem engedik át könyveinkot a magyar lestvérekhez. A ki adói tevékenység most kezd élénkülni, dc mihaszna, ha váaárló köiönség nincs. N\'gy ünnepek előtt Játékszerekből élünk, most azonban még csak iskolaszereket som vásárolnak, hiszen itt van már a nyári szünidő.
Sxünetal ax idegenforgalom Érdoklődtünk még aziránt Is, hogyan reuzálnak a kávéházi és szállóüzemek. Garai Testvérek a kővetkezőkben válsszoltak kérdésünkre:
— Tessék nézni ezt a számlát: egy pécsi szálló egyágyas szobája egy napra 115 260 korona. Nálunk 48—60,000. Forgalom azonban semmi sincs Magánosok nem utaznak ma. Nagykereskedők és gyárosok nem bírják már küldözgetni ut-zóikat. A határok le van nak zátva. Az idegenforgalom majdnem teljesen szünetel. A leglehetetlenebb az, hogy egy utazói kedvezményes szoba 10.000 ko rona s ugyanakkor a bejelentőlap 12.000, égy kocsi 20.0C0 koronába kerül. Átutazó vendégek a váró-loremben, vagy privát szállókban szállnak meg. L ssan mindenből kifogyunk. 2000 lörü\'közővel kezd lük, ma Jelenti a szobaasszony, hogy egy slnc». Mosi már csak 60 darabot ludtunk venni. És így van mindennel. A kávéházal 20— 30 állandó vendég látogatja. 50 millió negyedévi házbért ebből nem lehet kifizetni. Most még csak élünk a mu\'takon. Sokáig abból sem tarl.
Ezzel a körutat befejoztűk. Sto-moru Impressziókat szereztünk, hlaz mindenütt ciak panaazt hallottunk. Csak egy vlgaaztal bennünket. Az, hogy a magyar kereskedőtársadalom szívós kitartással küzd a mii súlyos Időkkel. B.lát ják a közönség Igazát, hogy nagyon, az emberek erején felül d^g* minden, de vlazont a közönségnek Is be kell látnia, hogy ■ kereskedőnek aem fenékig tejfel, mert hisz épen a közönség tartózkodik — mert kénytelen vele — mlndon vá sárlástól.
= Kerékpárak, ujak és használtak, külaŐ és belső gummlk, felszerelési tárgyak legolcsóbban beszerezhetők Szabó Antal kerék-párraktárábsn.
= „Tótra" caecaemő-kelezi-
gyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő Ut t, szám.
1924 tuptgi 22.
A Simán-család tragédiája
r Meggyilkolták dr. Simán End.e hirlopirót és édct-anyjat - Látogatásunk ax áldozat édesapjánál. A rendőrség elfogta a rablógyilkost
Zalai kOZlOny
Nagykanizsa, Jualus íl Lepünk tegnap íjjal már „jtí •lati volt, mikor fSvíroiI sxerkeax-töltünk telefonon jelentette, hogy dr Simán Endre kollégánkat és édesanyját Pestazentlőrlncen meggyilkolták. Azért csak ma áll mó duókban ■ borzalmas bűnténnyel foglalkozni. Dr. Simán Endre fl. volt Simán látván nagykenlzaal ke-| reakedőnek, aki s Telek, ut 55. ^ számú saját házában lakik. Az öreg w Simán egíaz életén át cialc azért do\'gorott, hogy fiát megfelelő nevelésben réizeiltie és kész emberré tegye. A aors szonban máakíp akarta. Gonosz kezek épen akkor oltották kl a nagyjövőjí fiatalember életét, mikor a»on volt, hogy szülei segítségével önállósítsa magát éa ügyvédi Irodát nylaion, hogy magához vegye édesapját éa anyját, kiket rajongá.lg szeretett és kárpótolja őket azokért az áldoza tokírt, miket érdekében hoztak.
Dr. Simán Endro a mult napokban ídsaapjától nagyobb összegű pénzt kapott, hogy villát vegyen éa önállósíthassa magát. Ezt megtudták gonoazlelltü emberek éa hogy a péaz birtokába jussanak. Pest szentlí,Incén, as állami lakótelep 196. az. barakjában levő lakásába éjjel behatoltak, a fiatalembert leütötték, majd a vale Iskó édes anyjával végeztek éa a lakást tel jasen kifosztották. E\'vlttek minden pénzt éa értéket, a hulláról lehúzták a ruhát és a halott asszony uj|áról a gyűrűket Is lerángatták. A rendőrség a legszélesebb kö,ü nyomozást foganatosította, melynek P eredményeként több gyanús em-\' bert helyezett letartóztatásba.
Dr. Simán Endre kollégánk a kereaztény nemzeti gondolat hűséges katonája volt, aki a román magszállás alatt bátor éa öntudatos magyarságával nagy érdemeket szerzett Budapesten. „A Nép" szerkesztőségének tagja, majd a Magyar Távirati Iroda bsliő munkatársa volt. A Tudomány Egyetem jogi fakultásán királyi gyűrűvel avatták doktorrá.
Munkatársunk tegnap felkereate a szerencsétlen áldozat édesapját, a 70 éves Simán litvánt, aki üvle-lét négy ávvel ezelőtt átadta Vidoa latvánnak és most nejével, síületett Saakács Lenkével visszavonultan itt házának egy azeríny kis lakásában. Endrén klvűl még egy leánygyermeke van, aki Silgetváron lakik és dr. Kovács Ferenc pénzügyi la nácsos neja. Ahogy közel érünk a Teleky ut 55. sz. há<ho>, mindenütt összebújnak ax emberek éa tárgyalják az esetet. Mindenki a legna gyobb rési vét és ssjnálat hingján beszél, mert d-rák, becsületes, dolgos csslád a Simán család. Amikor La 70 éves Simán egy rokonának ^sürgönyéből megtudta a borzalmas I tényt, ájultan esett össze. Azóta I egyik ájulásból a másikba esik. Az eaet teljesen magfnkivülfvá tette. Amikor Vidos üzletén keresztül megyünk ax öreg lakáaába, a jólelkű azomarédasszonyok állják körül az öreget és vigasztalni próbálják, aki mélységéé fájdalmiban felhördül éa mint egy gyermek xokog. Hosszú időbe kerül, mlg ax asszonyok lecsendesítik annyira, hegy meglsmerbennünket és kérdésünkre felel:
Egész vagyonát, mindenét köl
lőtte fiára, az összes ékszerei\' aranyuemült küldte neki most, hoj y azokat pínzzi téve, önállósíthassa magát. Felesége felköltö.ött hozzé hog, mindig olt legyen fia m:llett. o Is előre küldte már butor.lr mert fiihoz akart köllö, ködnl. Gyönyörű háromszobáa lakbéren dezéat csináltató!t számára éa moal
— és újból feltör a zokogás. Hé\'főn k.pott csak fiától levelei melyben jelezte, hogy minden reod ben folyik és nemsokára betöllöz-ködhetik ssját otthonába, Irodi-jfba és örömének adott kifejezést, hogy nemsokára együtt lesznek mind a hármao . .. Áldott jó gyer mek volt — mondja az édeaapjs, aki fájdalma alatt tehetetlenül vergődik és szüntelenül alr és sir... A szánalom egy megragadó képe.
A szeretteitől megfosztott 70 íves öreg Simán I.tván az éjjel egy jólelkű azomszéd kíséretében Budspeslre utazott, hogy a fóka pltányaág távirati megkireaísínek eleget tegyen ás szerettei tem-tli sén résrt vegyen.
(Éjfélkor érkezett telefonjelentés Budapestit!) Dr. Simán Endre 4. édesanyjának gyilkosát a rendőrség a késő délutáni órákban elfogta.
A gyilkos Lukaslcz József 22 évea napszámos, aki Slmánék költözkő déa.kor náluk dolgozott. A reod őrség tudta, hegy a gyilkosság nspján ott ólálkodott valaki a hur-colkodáinál dolgozott négy nap-számos köiűl. Sikerült mind a négyet előállítani. Mindegeiknél házkutatást tartottak a Lukaalcrnál megtalálták Simán eltűnt tárgyalt is egy vérea nadrágot.
Mikor a gyilkost előállították, egész közömbösen mondta el, hogy Űrnapján határozta cl a gyilkosságot, mert orrbsja miatt ssholsem maradhatott méazáros mtateraégá ben a mint napazámoa nem tudott annyit keresni, hogy ruházkodhatott volna.
A gyilkosáig elílt korcsmába ment, msjd éjssaka kiment a telepre és az ablakon mászott be Slmánék lakáaába. A magával vitt fejsze fokával először az egyik szobában alvó asszony fej\'re auj tott, msjd mikor ax megmozdult, betömte a azijít a lepedővel 8 újból fejbevágta. Aaután átment a másik szobába a a mélyen alvó Slmánt is több fejszecsapáassl megölte.
A gyllkcsiág után magihoz vette Simán Endre óráját, tárc\'.jit, melyben azonban csak pirszázezer ko rona volt éa az ajtón keresztül távozott, azt bec-.ukta éa a ku\'caot magával vitte. A lámpát azért tette a dívány mellé, hogy a világosság ne legyen feltűnő. Tette után hazament, majd azombat délutánig cssvsrgott, amikor a detektívek elfogták.
— Megérkezett a D. M. C.
psmut, melyből harisnyákat kéazlt éa fejeléat vállal Flllpp Oszkár kötött Aranyira Szombathely.
— Kerékpárok, kerékpárkülsők éa belsők, kellékek, alkatrészek a legolcsóbban Brandl Sándornál ksphatók Deák tér 2.
— Szabók rí szórói Z:u y, Doublage, Preru, Kesttor, Rechant és kellékek nagy választékban érkeztek Singet József és Társa átu házába, Erxsíbet tér.
hírek.
RJm. k«1h : l\'eulin pk. fro-lotín,: |jr . s>,
hó 20.
Meteorológiát Intézet
--1 jolnnlíio jtídm . í(
manenie, hűvösebb UJ váltató. \'
Napirend: Dílelítt 7,Uíi.kor« Mov. Hosstalya rydlise .. tti.nllb.n. „VLiH o.esor claloavcrseoy . .{t.Uren, Urini. 3,1 \' í_> ír r-rskor firól Moat. Christo Vitás s\' . ti 1) őrskor Szánok mep, Unit u, I \'
OlvasóinkhozJ
A munkaiérek és az tgyéb üzemi kotls-gek emelkedése, az arani/pari tusnak mindenütt tapasztalható térhódítása kénysreriti vállalóiunkat arra. hogy a ,Zalai Közlöny" elö-/••tltsi arát a viszonyokhoz és egyéb vidéki lapokhoz mérten még mindig nagyon mérsékelten /elemeljük
ís,érint mától lapunk havi ,lö futtái ára 27.000. négyoldalas szóm ÍS ,"<"°\'<\'a\'« HOO. nyolcoldalas lotlu korona.
— A mai Istentisztelet. A
szentmire ma délelőtt 9 órakor kerdódlk a ferencrendlek lemplo Mában. Utána az urnapl rendea körmenetet meglamétllk az Űrnap kor (elállított sálorokhor. Rias, Idő esetén a körmenet a templom ban les,. A azertarláat éa körmenetet Király Lőrinc ferencsa atya, megbízóit házfőnök tarlja. , ~ S»*m*lyl hlr. Mulschen-oaeher Edvln dr. kir. törvénye,íkl tanácsalník, vlzagálóblró, n mai nappal hat heti azabsdsigra távo zott. S ab.dsága alatt Podolay Jusztin kir. törvényszéki biró végzi a vizsgálóbírói teendőket.
— Eperjeay exredea hirtelen
halála. Budapestről jelentik: Ur. napján délután a Vilmos csiszár ut 35. sz. hiza előtt hirtelen rosszul lett Eper/est/ Géza nyug. huszár-eiredea. Bement a lépcsőházba, ahol a házmestertől vizet kért. Mire a hizmaater a vízzel odaért, az eiredea meghalt. SilvazélhOdéa érte. Tegnap tametlik el Buda-peaten órláal ráazvét mellett. As elhunytban Eperjesy Gábor polgártársunk fivérét gyászolja.
— 64 éves dlvatárnház. Sláger Józaef éa Társa divatáruháza Nagykanizsa Erzsibet tér, Központ szálló épület mrgblzhstó bevásárlási forrás.
— Anyakönyvi hírek. Nagy-ksnizsán az elmúlt héten öt gyermek szüléiéit, ezek közül 3 fiu, 2 pedig leánygyermek volt. Házasságot kötöttek: Hollós Ferenc textil-technikus Welsifeld Annával, Mi-tyásBilakiményaeprő aegéd Garóca Erzsébettel, Ötvös József kőműves aegéd Kálovlca Juliannával, Orbán Piter ligltgyári munkás Turánazky Máriával, Kiss litván állami ulka-paró B.j Juliannával, Schütx Antal vaekereskedő aegéd Tauaz Irénnel. Elhaltak: Toplik György napszámos 70 évss, agyaiéthűdía; Kovács Jzeoa na| s rámos 78 évea, végei gyengülés; Kis Steszll.i litván főid műves 71 íves, veselob ; Dolmányos Vendel 70 íve a földműves aggkori végelgyengülés ; Zábó János nyug. dv. váltókezelő 71 éves, szívbillentyű elégtelenség; Czolhoffer Alha-názní Ozvald Julianna 64 íves, gégegümőkór; Srabó Veronika 11 évea, aiervl szívbaj; Schvemmrr Vllmoané Halasi Mirla 51 éves, lűdőgümőkór; Schw-itzer Emma 5 évea, cukorbetegség ; Köttbaum Mária 6 éves, dermedés; Tlalér Grörgy nspizámoi 33 íves, has-hártyagyulsdás.
— Lobogózzuk f.1 háxaln-
A várm.jyel dsloaveraeny renderő blrolt.ig, a,,,| . k4r„\'.
fT,7 í°\'dzUl \' K,,|oo>y utca, Főút Sugárút, Csenge,y utca Deák-tér éa Erz.íbst tír hástuU,: donoaalhos í, lakóihoz, hog, hisaikra a mai d.lűnnep ,|k.|„V ból a nemzeti lobogót kitűzni, lile-tőleg ablakaikat virágokkal feldl-ailtenl azlveakedjeriek.
— Férfl éa női ruhanamük, ,n.
f ft\'" " 051 szövetek
legelőnyösebb bevisárlá.l forrás. Slnger József ésTársa áruháza.
— Negyvenötmilliót kapott K.nlxa. aelyemgubó be.ál-
A \'"kszárdl aelyemtenyiaz-
Í.\'a t W\'V5. °>im,S k°r\'"4t
í Í l városnak,
hogy ebből a, összegből válts, be a k.nlzael selyemhernyó tenyésztők selyem gubólt. A város aa öasxeget
".átírte!y\' b"u<i
I sz « axeaxfözde
Intéző blxottsígl elnöke. Som-
mer Igníc . városi központi az.a,-
. intíaő blzottságánsk elnöke lemondott ebell tlsslsigéről. Helyit a legköe.lebb összehívandó vá/osl
i.<kpb,.tő1tt."!au" u
— Nagykanizsa Táros dllaL
A városi tanáca elhatáro.la, hog, ""isztveas a Z,ln,l Irodalmi éa Művészeti Kör által ren
d.zett dalosverseny nyer........
luta mazáaában. - U„anc..k egy dijat a.ava.ott „,2 . (anác. , oomogy.zalal Líteayásztő ís Lovas-aport Egyesület kessthalyl lovaa-versenyeinek győztesei réaziro la. r~ *\' minden eate . lj Á kavehazban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muzalkál.
— SzinUgyl bizottsági Bléa. A városi tanács a szlnügyt blrott-aág határozatától függően megadta ■ f\'í,\'1 N\'mretl Színház társulaté-nak Nagykanizsa területire a jit-axáai engedílyt. A a.lnügyi bizott-aág hétfőn délben Plihál Viktor dr. elnökletével ülíat tart, melyen blx-toara vehető, hogy vígleg megad-iák a jiljzá.l engedílyt.
" Eljegyzia. Tóth Terike is
Ml j S G*5r" iegyesek. (Minden külön írtealtía helyett.)
, - A UOVE főosztálya ma
délelőtt fél 12 órakor a, Uránia színházban gyüléat t.rt,
— Regenhardt éa Raymann
lendamasztok, női ís fírfl zsebkendők, May éa Holfeld rumburger vásznak, Isn- ís llnóbatlaztok, alfo-nok, alfonbatlaztok mírsíkelt árban Slnger dlvatáruházában azerezhe-tők be.
— A levegő la közterület. A
nagykanlzaai borbilymeaterek fel-azólltáat kaplak a vároal tanácstól holy az üzleteik elí klakaaztott borbély tányéra kért la flzeaaenek köttetületbírt, azzal aa Indokolás-ssl, hogy a clmtáblák a közterület felett vsnnak elhelyezve. A városi tanács a kösterület llymódon vsló haaxnálatán.k diját riztányirankiet 5 aranykoronában állapította meg. Legtöbb helyen azonban ketlő van, tehát 10 arany, \\ illetve mintegy 180.000 papi,korosát kell n borbélyoknak őzért a fínyüző reklámírt lefizetniük a városi pínitárbs. Ebben az ügyben holnap díJutá-i az Iparteatületen a borbilymeaterek \'értekezletet tartanak.
— Nagy olcaóaág t Mosó delének (K 22.000), kartonok (K 22.000), viarnak (K 22.000) mélyen leazállf-tott árban ksphatók Slnger József is Társa divatát uhásában. Erzsibollér.
Zalai közlöny _
1924. lunlu. tt.
Mélyen leszállított árak! = Míg a készlet tart! = Mélyen "esiéllitott érak!
Kisfaludi és Krausz rii»afnamjruházaaz flrany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
———- --. un fárflriiíuol
zyr; 5T-* TA\'** iie"*
ZlOOOK J4s00 K 40500 K IJJOOO
Duplaszél. csikót szövet Méterje
Dupiasz. gabardinszövet Méterje
140 tm. férllszöwet i Méterje
— A zalaegerszegi aarfm vlxagáió blaottaág Fanglcr Bíla cioökletévci tartolt öléséa mrg keidto sz 1923. évi költaégvetés ts
zárszámadás felülvizsgálását.
_ A ▼lléghírB jó rr.inőaégű szövőpamut 3. 4. 5, 6, 8, 10 éa szövőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22,
24 ea vastagaágbsn, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Slnger Jó isef éi Társa gyári raktárában Nagykanlrsán.
— Ellopta a murakereaxturl apát lóherét. Csóthi Gézs mura-keresztúri apát mezejéről ismeret-len tettes 7-8 mm. lóherét tulaj donltott el. A károsult feljelenté sére a kanlzaal csendőrség részéről Sántha főtörzsőrmester ment kl Murakereszturra és sikerült Is neki a tettest Jakupánecz Károly molnárit lakos személyében kinyomozni,
k kinél meg ia találták a 450 000 K t érő ellopott lóherét. Jakupánecz hoiszss kertelés után bevallotta, hogy ő lopts el sz ipát ur földjéről s lóherét. Feljelentették s klr. ügyéizségnél.
— A gőzkaxánf&tők ás gépkezelők nagykanlzs*! vizsgálóbizottsága juniui hó 28 án délután 2 órakor vizsgát tart. A vizsgára vonstkozó kérvény s m. klr. fémipari azakiikola igazgatóságánál nyújtandó be.
— Hivatali helyiséget kér a testnevelési előadó, A test nevelési előadó kéréssel fordult a városhoz, hogy részére lehetőleg a városházán hivatalos helyiségül egy Irodát blztosition.
— UH ás női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut
— Ifjúsági Vöröskereszt csoportok. As alispán rendolatllrg Intézkedett a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt nagykanizsai csoportjának megalakulásáról.
— Három emeletes less az agerazegl pénzügyi palota. A pénzügy Igazgatóság kérvénnyel fordult s pénzügyminisztériumhoz, hogy az uj pénzügyi pslotát a tervozett keltő helyett háromemeletesre épllhtssék, mert egyébként nem fér el benn az állampénztár, pénzügylgazgatóság, számvevőség és a pénzügyőrség.
— Lópokrőcok itgelsőbbrendü gyárainak főlerakata: Singer József ésTársa áruházs. Uradalmak réazére gyári árakl
— Az egerszegi közegészségügyi bizottság megalakult. E\'nöke fanglcr Béls volt nemzetgyűlési képviselő, alelnöke Halász Miksa dr. orvoa, jegyzője Kucsera litván városi Jegyző.
A takarékkorona árfolyamai
A Devlzaközpont közli, hogy a tpkarékkorona msl árfolyama 128 papírkorona.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ Elitéit támadó, Vats István földműves több társával a rajkl szőlőhegyről hazajövet egy másik társaaággal találkozott, melynek tagjai Nagy József, Kapó József és György letenyel lakosok voltak. Az utóbblak kerülték a Vassal való összejövetelt, mégis ugy adódott, hogy az uton egymással összekerültek, Vass István belékötött Kt póba, m>jd az ebből folyó szóvita alkalmával Vass litván fejszéjével ugy fejbevágta Nsgy Józsefet, hogy az véresen öiszeesett. Súlyos testi sértéssel vádoltan került Vass Itt ván a kanizsai törvényszék egves-blrája Makáry Vilmos elé. Vá»ss József tsgadta a terhére rótt cae lekményt, azonban a kihallgatott tanuk vallomása alapján a bíróság bebizonyltottnak vette a vádbell cselekményt éa Vass Mvánt két hónapi fogházra, 200.000 K pénzbüntetésre és az összes felmorült költségek megfizetésére ítélte.
SPORTÉLET.
A 3. honvéd vegyeadundár aportversenyének eredményei
Most zajlott le Szombathilysn a 3. vegyesdandár atlétikai versenye, amelyet Igen előkelő és szép számú közönség nézett végig. Háziezredünk sportmultjához hiven ezúttal Is elismerésre méltó eredményeket ért el. A 21 első, 25 második és 24 harmadik helyezés ékes bizonysága annak, hogy darék honvédjeink bármikor és a sport minden ágában meg fogják állani helyüket.
A sportversenyekben győztesek sok értékes tiszteletdíjat és 5 vándordíjat nyertek, ezek közül kettőt végérvényesen, Szombathely r. t. város jutalomdiját, egy gyö nyÖrü ezüst szobrot, a svéd staféta vándordíját a 6 -I. zlj. nyerte el. Az ezüst serleget a 6—111. zlj. nyerte el kézigránát dobással. Az olympld staféta vándordiját a 6—1 xlj kapta, mlg a 6-111. zlj. Zalamegye vándordíját kapta a 15 km es távgyaloglásért. A legjobb és legszebb eredményeket a versenyző cispatok közül a 6—1. zlj. érte el, ugy, hogy ez a zászlóalj kapta meg a bajor királyi herceg vándordiját. A dijakat Vitéz Artnsr Kál min vegyesdandárparancsnok osztotta kl.
DV-NTE bajnoki rnérkö zés. A tavaszi forduló utolsó bsj nokl mérkőzését játsza ma délután fél 6 órakor a szesigyármellettl pályán a Nsgykaniisai Tornaegylet. Érdekessége a mérkőzésnek, hogy a Székesfehérvári DV volt ősszel az egyetlen csspat,nul/ az akkor pompás formában levő NTE t le tudea győzni. Rovéns vágy hevíti
tehát az NTE t, de annyiból Is fontos a mérkőzés, mert eredménye fogja tisztázni a bajnoki lista kö zepén álló csapatok végső elhelyezkedését. Az NTE « következő csapattal játszik : Lopu, — Harangozó, Jámbor, — Kohn, Tamás, Rsdics, — Heff<r, Skerlák, Székely, Dezső, Hfrschler. n
A Zrínyi Torna Egylet első csapata ma a BSC vei mérkőzik Barcson. _
MOZGÓFÉNYKÉPSZINHflZ
Uránia 3, 5, 7 ós 9 órakor Gróf Monté Christo (1—11. ré„z.)
Világ 3, 5, 7 és 9 órakor Szök jűnk meg, tanár ur I Zoro HürU vígjáték 6 felvonásban.
Kedden, szerdán 5, 7, és 9 óra kor: Lélekvásár. A Lélekvásár a vi lAg legkülönösebb filmje. Amerika mindig ujat és szenzációt kereső leleményessége találta ki, hogy a filmkészítés titkai után kíváncsi százezereket a filmgyárak kulisizál közé vezethesse, a leghíresebb rendezőket, színészeket és gyárakat magánéletükben is, filmezés közben is bemutassa. Felvonulnak benne Chsplin, Griífith, DjUglas Fairbanks, Cecil de Mill; az amerikai nagy filmvárosoknak Los Angelos és Hollywoodnak minden rejtelme, a Melro, Fox, Goldwin, Griffiih, Müry Pickford gyárak munkaközben óriási felvevő, vihari, villámlás! előállító gépeikkel. Mindezt egy vonzó és gyönyürü mesójü történet keretében, amelynek főszereplői Richárd Dix és Mae Busch, akik a Bűnös város főszerepeit vitték gyönyörű sikerrel.
A Lélekvásár regényes történet az amerikai filmsiarok életéből 2 fejezetben. E ső fejezet: A hontalan-Második fejezet: Tűzpiros az égalja\\ Szereplők: Mae Busch, Richárd D\'x, Chsrlie Chaplin, Erich von Siro^lm Windsor R*ymond Griffiih, El&ino Hsmmerstein. Történik az amerikai filmvárosokban : Los Ange los 6s Hollywoodban. Goldwynnál, Players-LtskynAi. a M:lro és Fox gyárakban, a R >ber(son-müvekben, az Unitcdnél, a Pickford Fairbanks gyárban az összes nagy amerikai színészek és rendezők közreműködésével.
Nagyérdemű közömig szívós tudomására hozom, hogy a íílíürdSk készig a
Margit fürdőmben
\'(v. Nemzeti Hirdö)
Csongery ut 19. sz. alatt kezdotét vette. Szakszorü kezelés léiAnks külön nők részére
köpölyözés
és lyuktzemvágás nsjxmU. Nyitva minden n*P \'*ggcl 0-tól osto 7-ig.
n. 6. közönség szíves pártfogását kéli
Böhm Jenő.
a TÖZSM
(S.Jit tndóiltdnk t.!«fOD].taitfe«) Dili magánforgalom. A magánforgalom teljesen üslettaleo. Egyetlen köti. nem fordult elö. A spekuláció tsrtíikodott • vásár-lóitól. A névleges árfolyamok ■ tegnapi rlv.Sn mozogtak. Magyar
Hitel 553, O.itrák Hitel 195. H.-isl Bsrk 179, K.r.sked.lml B.nk 1180, S.lgó 590, Rima 123, K6siío 3275, Ui lkányl 1010, Borsodi ssén 125, Bor.od Miskolci 116, Lloyd B.nk 10\'/,, Dili V.sut 60, Cu\'.or 3700, G.orgia 550, s.slán l 108, Silkrs 46, Magyar Német uiexő 245, G-n. Danubius 3150, Bikés-cssbsl 74 Kositpéns >/,•/, kínálat.
ZB.Ichl sárlati Piri. 3045 00, London 1443 00, N.wyork ;,rt:i 50 Bríi.a.l 2040, M.U.nd Z430 00, HolUnd 111 -0 \\ B«tUo 134 75, Wlw 7930, Solt. 407 60 PrApa 1605 00, liud.p.it 69-00. Buksiéit 147-60, B.ltfíd R7000.
Kádársegédeket
felueszefc
Kasza Rezső, Babdcsa.
I davIza-hOipont hlntaloi ártolyaail
Valuták Da vísAk
NtpoUoo )OTOOO Arr«tt»4ia SJJSO-jio6o
kotOl Í004 J7IJOO-sJtSOO Belirií % 1019(04 J
Ssckol sj)}-sfiio SakafWl S7J-JÍO
Otoif 100J1045 BrC«el 4040-4< 40
Dollii Stsoo-88joo KoCSfibie* M6SO-HMO
frtocla tr. <111 á?ÍJ Krlutlád* IITOO-IIPJO
8*l(i Itaoi 4010-41)0 Loodoa IJH<»-JÍ«M
Ut |SJ-J»O oimmtuíc i7«l-»m
Un Sio (40 HrwjorX Mjoo-esjoo
Ltrt >mj$?9j Páílt , 4síj-ofl»
Otsu. Soc. ISISO IS4SO Pric« "sjjj-aeio
St»í(i IrwS ijioo-ij6?o Si«na es»«40
H&Slaall ll. JSOÖO JJO»5 ttockboha ItMO-ttttO
Bic* IS170-IS4JO
SrIH •jjjo-ije^o
Eltörendő nagymalml
LISZT
olcsón v*s*rolható
VILLÁNYI ANTAL lisztüiletében
Eülvös-tér 20. síim, ■ Szentháromság szobor átellenében.
Termánytőxadc. Busa tlssavl-
dékl 76 kg os 312500 -315000, 79 kg-os 320000-325000, egyábvldákl 76 kg-os 305000 -310000, 79 kg-os 315000-317500, rox. 265000-267500, takarmányárpa 290000— 300000, sírárpa 315000 -335000, ssb 320000-325000, tengeri 280000 -285000, kor-pa 210000- 215000.
A mai tormánytSisdáa as Irányait klesá sillárdsbb volt. Busa «a tengeri 5000, rois 2500 koronával drágult. Arpábao nem volt Üilot. Korpa kissé gyengült.
Pel.lói BsaikMítd: a íóssorkesxtd. KUdó: Zrínyi Nyomd. R6.iv.-Társ. Nagykanizsa
Ma és minden este as Arany Szarvas kávéház kertjében a nBudaaesti Trocadero-mulató" házi szalonzenekara
muzsikál, énekel, kupléz!!
1924. junlu. 11.
Zalai közlöny
Aoróhlrdetésok
iirurt. Clm a kíiáttran \'
Bgy •tloet liobtbnlor r\'iii Migytt-u )l.
Pdí.fi olc« uimu li&i ii.l liKil-Jl
Kit »|f/má»m»>llottl a*oba Orcaen ya<j-t,;to hut» Vee«« nSI dlviUnk.o <<lj»ir» Stiftig,! ír.<3a. PA\'Bt t. (Uaatr-odvar.) )t»
PiWtl J>*r*ndca*i*!< u de»«k»f»l, latorok, litedet m*rl«* ruWI, veií:n»{U.«U«k «tb. el\'dík S»cl«-ot ll.
Kupekoffar, ktUpVMler, vui# >clf. eUJIS N\'Milcid, M0 Uwlliíii, bUuaulk ukart, k ínybe-bntoe el.vtó S«»;lr-ttt dílolto-
8646/1924.
Tárgy: Ax ovó és tankoteletek belratáxa ax 1924/1925, tan
évre.
Öxv. tabódl Eperje.y Géxáné sz. br. Waniee Alex
a saját, valamin! kis fia Géxu, továbbá alulírottak és a kiterjedt rokonság nevében ís fájdalmas szivvel jelentik a szerető férj, édes apa, tesivér 6s rokon
tabódi Eperiesy Géza
ny. cs. és kir. huszárezredes
Junius hó 19 én d. u. 7,6 órakor szívszélhűdés folytán történt gyászos elhunytát.
A boldogult holttestét 1924 juniua 21 én Budapistcn helyez-lók örök nyugalomra.
LalkiUdviért oz engesztelő szcmmise-Aldozat a holybcli ícrcnc-rendű plébánia templomban folyó hó 26 ún reggel 8 órakor lesz a Mindenhatónak bemutatva.
Áldás és béke hamvaira!
l\'.pcslcy l)e<e«. nóta, Gábor, Jolin HtJ Stockcr Anla\'nt, Imre, Ró*n fú] Sanvrcber JOr.cíné teittférel.
BpcrJcsy Doiaíné "ül. B. P«ri> Toila, l)r. Bporjn.y »>"í_
SlOco Áilrienno. Iipvrjc.v Iniríné i.ul Saalay Inn«, Dr. licntilk Ferenc, Stockcr Antal, Sanwebcr J\'.xect sógorait és sígor.l.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az 1954/35 tanévre . belratésok az egyes oktatási Intézetekben a következő időbér, történnek;
a) Az állami elemi népiskolák mindhárom körzetében 1924. évi jullus 3., 3, 4. és 5 én a rendes, 1924, évi szeptember 1,2 és 3 án a pótbeiralisok.
b) Ax ízi. elemi lakóiéban Jullus hó 1, 2. és 3 án a rendes, szép ember 1., 2. és 3 án a pólbelra-tisok.
c) Az Iparos tanonciskolában szép tomber MSI S lg lerjedö Időben.
d) A kereskedő tanonciskolában szeplomber 2., 3. és 4 én.
e) Az állami polgári fitl- és leány-iskolában jullus 1-4 lg, még pedig 1 én sz I., 2 in II, 3 in Ili. és 4 én a IV. osztilybeliek.
f) Ai Izr. felsőkereskedelmi iskolában Bzeptember 1. és 2 án.
g) A női kereskedelmi szaktan folyamra szeptember l. és 2 án.
h) A katholikus főgimnáziumban junius 30 in és július l én. Polbe itatások pedig szeptember 1 és 2. napjain.
Az ovókötelesek belralisa padig szeptember 1—5 lg tarlalik.
Minden ovó, Illetve tanköteles korú gyermek valamely oktatási Intézetbe beíratandó, lestl vagy szellemi o gyatkozisr., egészségi atb. állapotra való tekintet nélkül. *
Ovó Illetve tanköteles korúnak tekintendő az . gyermek, aki f. évi augusztus 31 lg a 3 Ik életévél be tölti s • 15 Ik életévét még meg nem haladja. , , .
Ezen rendelkezés nem énnll r. tanoncoknak korra való tekintet nélküli iskoláztatási kötelezettségét.
Az a szülő, gyám, gondviselő, aki az ovó, lllclőlog tenköleles koiu gyermekét, továbbá azon mmUM. !kl tanoncát a fen. megjelölt Időben pontosan be nem íratja az IMI. XXX. t.-c. értelmében fog büntet-
\'^Nagykanizsán, 1924. Június 14.
PolgírnJesl®\'-
önkéntes árverés.
Aluliról! bírósági végrehajtó ezennel közhírré leszem, hogy Nagyba-„li.au 1924 janin, hó 28 ín
d. a. fél 3 órakor a Közraktárak épületében levő Schenker és Társa szállítók IV. számú helyiségében az alábbi ingóságokat fogom a leglűb bet ígérőnek olídnl.
Egy 0 is pénzszekrény, I fedeles hintó kocsi, szánok, 1 pár lószer szám l 9-12-es fényképezőgép, I Mignon írógép, 1 szőlő-morzsoló nép kisebb nagyobb boroshordó, 1 Sanilas lürdőkészlel, különböző asztalos szerszámok és egyéb bu\'.or és háztartási Ingóságok.
Vevő tartozik a vételárt azonnal a leülés után készpénzbon a közeim h:z lefizetni, a vételáron felül pedig a vételári Illetéket Is viselni.
Vevő tartozik a mogvott ingósigók elszállításáról azonnal gondoskodni
Nagyk.nizsán, 1924 Junius 21. | Haán GyuU kir. bír. véareh.Jlo.
Le&JoVb mloőiígú
czipőáruk
utcai, aporl és luxua használatra:
Hiltényi Sándor és Fia
50 évo fennálló clpóáiuhirában,
Fő-uton, a város palotájában
mérsékelt áron kaphatók, raktáron és mérték után. *i»
Postai msiriadilíjra MH**i »!»« bsírsrOok.
s ns« r.trn ftlsia árut kkssríll\'Jk. Kérték hlényábea w elntsdpít kirDnk
Eppingerl.ésFia
cég
Nagykanizsán
Állandóan raktáron tart:
gőzölt bükk és mindennemű keményfát, asztalos és építési anyagokat, rement, kátrány-papírt stb.
A világhírű ETERMIT-pala
vcsíikípvl.ol.te. - Bliemloyl lei.k.U
a Veszprémi Faipar R.-T.-nak
Kész szélllléaszkOzBk, m»zSs«zí«iSal szerszimnyelak. kocil alkatrészek bognár faanyagok stb, nagy raktir..
Fonottbutorok
egyizeriitól egén ítoom kivitelig állandóin kaphatók
FEITSCHER BÉLA
íonottbutor és kosárfonó vállalatinál Rozgonyl-utca fi. as.
Bútorok lavltáaát éa leatéaét elvállalom.
fiuDavelöinláiclben
t>d*peii. Vt, k»<\'r; ■Uall. TeWee 90—00
■ beliitUok ax 1924-39. tan«we roejkgxdWtek. Preepektue.
HyaralóteUp i Balatonnál és a Tátrában
-Gábor
MEGHÍVÓ.
a qunáhtuli élelmiszer- ís íhuforcalmi
bészuénytöhsasAg, naűykanizsAh
19Z4. évi juotü. hó Zi-ía dílulln 4 át.kor, i.jll h.lyiiígíbtn t.itj.
rendes évi közgyűlését,
melyre a t. részvényesek ezennel meghívatnak. TÁRGYSOROZAT I
1. Igazgatósági és folúgyaló-bl/otttági jelentének ez 1023. litletévról.
As II\'23 évi zárszámadások elóterjM*-tése, a mérleg . mcgállapiUaa, a nyereség felosztása és a folmentvinyek meg<.lisa feletti hatirozathozatat.
3. Igazgatósági és íc\'ügyoló-blzoUiági tagok vlssstása feletti határozathozatal.
4. A fclügycló-bizottsigl tagok díjazásának megállapítása.
5. A társaiig cégének megváltoztatása feletti határozathozatal.
0. Esetleges Indítványok Nagykanizsa, 1024 Junius 10-éo.
AZ IGAZGATÓSÁG. Jegyzet. A zárisámadáaok és mérleg n t. részvényeseknek a társaság Irodájában rendelkezésre á l
Az alapszabályok 11. § a értelmében, « közgyűlésen azon részvényes bír ssavazati jogg»l, aki részvényeit logkésóbb a közgyűlést megotóxó nap déli U órájáig a társasig pénztnránál letoszl.
MÉRLEG i Vagyoni PáezUikésslct: l,8&t> 47ü\'50 kor. Adózok: &.&S6.04S-06 kor. Gépek és anyagok: 1T.5X6.934 83 kor. Fa-lpa:l áruk: 2,481.8^0 korona. Ingatlanok: 0,873.118 korona. Beioodezések és felszerelések : 343.607 korona. Osssosao: 42,oae02i 38 korona. Teher i Alaptőke: Í.OX) OCW kor. Hitelestit: JW.003 204 60 kor. Kendős t»rt»!ék»zámla: Zl.118 60 kor Egyenleg, mlot tiszta nyereség: 1,012.600 kor. utszosen 42.966.922-58 kor HVIRI* Sla-VlJZTKSia SZAMLAi Nyeres*fl t Nyereség áthozat as 102*. évról: 68.040 52 kor. 1023 évi nyereségek : í/,612 439 87 K. összesen : 22 681.380 30 kor. Veaste8*gi Személyzeti lltetések: 5,180.260 kor. Hotl-liietésok és munkabérok: 6,211.000 kor. Üzleti költségek: 7.072.0CÖ 33 kor. K.malok: 2,764 060 kor. Egyenleg, mint tiszta nyerő-lég: 1,042.609 K Összesen: 22,181.380 3U K.
Ha
kőrisbogarát
és mlnlenféle
gyógynövényét
]gt ak.rji íitékewtenl külJJe be minliwU ■|inl.Ut .
PANTODROG nak
nUDAl\'KlT. VltL. 1IAKOSH-UTCA 1».
Elaflrenűü
iszapolt krétapor
Ukuolr.yo.í.1 eélr., ill.tot t.oolkJpeíJá-;SÍ rtJm»dtti«lr. áll.adé.n k.pb.W
SÍPOS AHDOR kereskedésében, NRGYKBNIZSAN.
Eladó ingatlanok 1
lakással Wfé kertel Mi
t tOQlainaiO \'ito* b4:ierJ^t«n elkíHOae.
mlitr. több emeletei, «»g4n- U flzlethiz. r-Aiai. » htUiibin. Otlaloa melleH.
JZOIOK Sonv&fljbio.
Oclat.k. t(U!ketj<><S«t "edök. Baktira) Wíbeadöt Viatt a OaUton minJkít oMilln. 100 WÍM balatoni Wrtok. UJ MMn zatal birtok A I a d 6
Szigriszt Lészló
0. uw m. kt44
Ffi-ut 8. sz. (B.u.i Telefon 150
Egy tanont felvétetik
lapunt! nyomödldban.
AJiol
menyaltsonyi kelengyéket, vásson fehérneműt és chiffon árut
tegokiúbb o.pl írbui. Mtalik.t ktj>.<8S°l küld b&im.ntve vidékro tsi
FEHÉR, KUSEK ÉS TÚRSfl
vijion- ís fchéroaniii\'k.ie.kedéa
Budapest, IV., vad-ulta 87
BUkk él tölgy léc it datxka
hulladékfát
100 »«5-»nj4t .b Baxea. "Ütve 07*k4n7ea
2 és fél millióért I forgalmiadé
uayanattnjrttrt k
felszézett bUHMdoronflVAt
11 Ijiiut a títelár bekOVMsa elUo*ben
Ehrenwald Béla
fakereskodó 14*
Budapeat, VIII., Kfctvfcrle»tée 14
zalai közlöny
1924. luoha 21
aftnn4fiqft»OOOSOOO»OQQ»QOQ«
URANI
juliusi program:

O


0
Jókai Mór .Egy huszasos leány" cimü novellája után filmre irta: E. B. LUthge; rendezte: Uwe Jen» Kroft; a Corvin filmgyár 1924-es világfilmje.
Szereplők:
Lólh Ila, Matyasowgzky Ilona, Rajnay Gábor, Lukács Pál, Vendiey Ferenc, Szerémy Zoltán, Rélhey, Kürthy, Széc»i Ferkó, Lázár Gida.
Velencei kalmár
Schakespeare drámája; főszerepbeni Henny Portén, Harry Liedtke, Werner Krauai.
Henny Portenról nem kell különösebb ajínlást Írnunk, teljesen a közönség lelkében él. Harry Liedtke „Ilyenek a férfiak\'-ban volt feledhetetlen; Werner Krauss a „Heidelbergi diákok" aranyos kedélyű
öreg professzora volt.
t
3
Schnitzler szinmüve Cecil de MII rendezésében, a Paramount filmgyár mindenkit magával ragadó feldolgozásában; főszerepekben Walace Reid, Glória Swamon,^ Bebe Daniels, Ágnes Ayres.
MESSALINA
Történelmi dráma Róma hanyatlásának idejéből két részben. A film méreteiben, kiállításában a régi nagy olasz filmeknek: Quo Wadisnak, Pomp»i végnapjainak utóda. A Circus Maximus kocsiversenye szédítő.
1924. juolui 22.
Legújabb borárjegyzék,
moly Uj?y mloőiég, valamint olcsó árai álUl utolérhetetlen. Tiszta éi szaksxorü ktselésü 1 liter balaton-roelléki becol citromsárga kitűnő i«ma\'u SflOO K, 1 liter 1921. évi pogAnyviri 1. rizling SOOO K, I liter la burguqdi íekelo 8000 K, sötétvötös 6000 K 1 I ter la ilsUnK SOOO K. 1 liter bikavér-voros 4600 K, 1 liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
lOiMf, ut.1,1 1i unnkluu dUth mUikUki.
Sugár-ut 53. Telelőn 2-10
l« száraz
BÜKKHflSÜB TŰZIFA
xulndcn mennyiségtan a legelőnyösebben
Weltner és Társa
cégaél
Erzióbet-tér 13. (Törvínyssékke! szemben) és Arany János-utca 8.
sxorozbető be. 4?8
Altaadóaa raktáron tartunk iljírendD tsueneL
Aki házat sző lát, kis- és nagybittokot
eladni „„ venni
akar, ax forduljon bizalommal ax előnyösön Ismert, több mint 24 évo fönnálló és ax 0. F. B áJUl engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi 6a p * n i-kfilciön köavetitű Irod.J.hoa
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
Péozkölcsönökot ugy holt kamatra, mint bskabalexésxe olcsón közvetítek. =3 Telefon 285. ssám. sa
AGYTOLLAT
vesx éa elad ,u
HERCZFELONÉ, Sugár-ut 18. SS.
Ajánlatot kérek
príma minőségű száras tölgy, kőris, hárs, gőzölt bükk stb. doszka és paliéra, továbbá
tűzifára
Sxlves ajánlatot kér
STRASSER SÁNDOR
takcreikedö )«■>
szIkksfshírvAr
Megyeszékhelytől S kilométerre, állomástól pár kllomáterro fekvő
77 katasztrális hold birtok,
melyből 65 hold ssántó, többi rét és legelő ordőből, (kitermeUiotő 150 öl fa), nagy élő és holt felszereléstől, 5 azobáj lakással, cselédlakásokkal, gazdasági épületekkel, tarméssol együtt, mértékeit áron ]4« eladó. — Bővebbet
Szántó Vilmos TSSttS!
ZALAI KÖZLÖNY
Hasábfát
vagonléielúkbcn,
aprított és fürészelt tűzifát
100 klg.-tól kezdve linzaszállitva,
tenyöla aprllva házhoz szállítva 100 kg. 40.000 K.
Lécfalvi Bodor Zoltán
fakercskedó
Susár-ut és Rákóczi-u. sarok.
Telefnn 1.97.
és
ponyva
gabonás zsák
Hirsch és Szegő
cégnél
Nagykanizsán.
Bistositíaban jártas
üzletszerzőket
magas jutalékkal felvess
Fondére Általános Biztosító
3ilj;fl.»i titkár
Pö-ut 8. (Dui/.>i»„) Telafon 130.
A nemesórzelmü
és rokonssenvező magyar közönség Jóladalatu kegyes támogatását bla\'osan reméljük ás hálásan köszöojiik
SENATOR
Sdiweli! ulfsrkihDvcIí ás papírgyár r.-t
Kerostetlk egy ügyes, nótlen
gépészsoffőr
személysutóhoz, töbL éves gyakorlattal áa jó bizonyítvánnyal.
Ajánlatokat
báró Kaschnitz Rudolf Zalacsány
küldeni. ...
— CDitől olyan zamatos a fcduéja, Édesem ?
— Egyszerű, csak ÜHÜ fcáuéual uan főzue.
L
Asztalosok, bútorkereskedők e üvegetek figyelmébe!
Tükör és csiszolt Üvegek legolcsóbb beszerzési (orrása I
KILTZ JAKAB ÉS TÁRSA
avegcsiszolda éa tfikörgyáránát
Budapest, VIII., Práter-utca 84. (Telafon: József 54-76)
Fontot f. grora klaaolgáláa. Uarantált Jó iQkrfltít. Mtclrtlt má.hot rendel, kérjen tőlünk ajánlatot. J|0 KtHttőgvclát díjtalan.
„PFAFF" varrógépek
ipari és családi használatra, minden varrógépet felülmúlnak.
Gyári raktár: 457
Deák-tír 2. BRANDL SÁNDORNÁL Deák-tér 2.
Alk.lrA.a.k t. lak mindenül. r.ndai.rű varrógép! •C- A logr.glbb apacl.lla ».;róg.pjavlló mUhely I
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyomdánkban, - Fó-ut 5. szám alatt. z=r
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
KOLLARIT
i B O RLEMEX
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX., C*]*ln-t«r 7.. IV., Kor«n»harc«K-alca 8., VII., Káioljr-kOrut 0., IV., KároJy-körtit 10.
Budapest látványossága I
Cyapjuaaerel-ouUljr i
Tiszta gyapjú Dlttnykelmík 90300 MN kamgarn aitínykelmék 264600
Tavaszi raglánkelmék--161700
Ml_ koHtDmkelmék_ SS! SÍT.\', 84QQQ
Ruha koverkot cxíkckui, 69300
Koverkot 136500
fcbardln ruhakeim. 63000
Kombinált OltQnykellák csomag 205000
[luulcu. t 4liflo>h£i uIW(a ÍMM UUiiQita.) S.lj.mo.uAlj i
nyersselyem mts>ica uloirsjrtlittaa 92400
Divat llberty---- 102900
Fulárdselyem 138600
Crepe de Chlne „.w„ .„,«„_ 189000 Georgette S*.""\' mt 175000
Vlu.b-oi.lilr I
Fenyves mosott vászon--21000
I" kelengyesllón--------25200
Btrerís anjln--------25200
Vászon törfl\'közS--— 23150
Vászon konyhatörlGk--16800
Frottír törfllközö------37800
Fl.nell portírlík------17850
Színes kerti abrosz---151200
..inBotüa Adui Tllu.Uk. Moló-oiltAI?
Csíkos selyem balisztok Színtartó mosókrepp SSS ■■
Olvatcslkos Ingzeflrek--
Francia cárnagrenadln SESSÍ. Ruhavászon, selyemfényű
Ubaflí-szamtSS\'XKtr:
Marocdn kfoj.tt, iiv»lcU»kk.l — — Eponskelme íitmciuguh.
21000 22050 27300 42000 24150 57750 38850 79800
Ml harisnyák EM<= _ 9800
Férflzoknlk ----7800
MSI színes círnakeztyük — 30450
Gyermek nyári trikó----22050
Fértl lürdo trikó---37150
Tilkó reform nól nadrág — 34650
Selyem zsemper oi^ „tou. _ 189000
Nfil írhírui niQ-o.ilAlr : [Cuk . C»l*in-Url ir^liuolticj
Hímzett nappalt Ing .(.i ,JWfr.i 58800
Hímzett nadrág---- 50400
Hálóing ii.i ..<,.„.1---- 105000
Hímzett nadrág kombiné — 81900 Batlsztszoknya-komblná 144900
Hímzett HzívédS--- 29400
Vászon párnahuzat —-- 78500
Vászon paplanlepedó-- 231000
Fürdőruha --- 119700
FQrdffdpSA----- 30450
NOI frottlrkQppeny--- 537000
Pllama ólttnyík 362000
F.rn I.li.ra.uiO^M.iai/1 (C«ik . CU»tc ilri tnMiimktM)
Férfiing pikké mellel-- 165000
Színes zeilrlng unuoat^iirai ^ 165000 Hosszú hálóing 112000
Hosszú kUpper gombosnadrfg 102000
ROvld alsónadrág--- 55200
Vészon férflzsebkendd-- 7600
5^yun nyakkMdfi---
12600
1924. |unlu» 22.
Szenzációs olcsóságról tanúskodnak
% Singer József és Társa i
• Ma is látható! "»• divatáruházénak kirakatai. Ma Is látható! W
ErzsébetKIraiyné-tér 23. j Te|efo„ 163. 5Z&m.
Központ-szálloda épület
H,:r,Z(a(. Wftape elii»cJiii»»
nalSZalaK, YÍll.nn,«l • IftiollafOMUmi. f---IJT míifojt,fnlliwr,Utjkri»»\'.l<nIcttAitO-JZepiU, Ilit u JUl-\'-rnltnl-.ö vli I n»rr»n flvl [Mtll \'1o< eteatoZéeiI. a ltxrft>««itt>»t<o«
Hll email UíUlmllii, tiír« »• Kimrwl it.il.
,»/l- »«J*ijO tr*fl» és utpHiu«rek H7««rt0 «Un
QflOG KOSMETIKA
UUUAt\'KHT. MUZKUM-KÖKUT 13. I. ToUíob: J6M*f 103-87.
«M<U Iifuua c<s»«Ha kwlu<» tWJwb<fj«asil. Ax hUtl u<{H<3h.U> ilUrtUUl*. U<«Wsip»U>. ilHte7- <s Kujluriéi i l4«*e*«<ettt »« MiftaU
Értesítem közönségei, hogy Zrínyi Miklós-utca 4. sz. alatt
(Di. Iloeh ügyvéd udvarában)
kőfaragd éi szobrász ^±\'1
Raktáron tartok a Ugsrebb kivitelben sirenilé-keket és sirkeroazteket, valamint utikereszteket. Biilosltom a rendeli közönséget munkáim tartósságáért, valamint pontos kiszolgálásért, elvállalok o szakmába vágó összes munkáitokat, úgymint temetói sírkövek kijavítását, betüvésést és aranyozást stb. — Kérem a n, é köiocség szíves pártfogását.
Kiváló tisztelettel
Kovács József
kOt.r.,6 a.olráa.
„, Zrínyi Hlkló.-ulc. 4.
Vasúti menetdíjak 1924. iunius 1-től.
Nagykanizsáról Gyorf.onatl Személyvonatl
1 out. II. osit. III. ősit. t. ŰJll. II. o,it. II. out.
Budapest dv. 274500 16-1700 1008CX. 104700 109800 54901
Szikoífchirvílr 100000 117600 7810( 117600 784C0 39200
Siófok 135000 8IOCO 5400C 81000 54COO 2700Í
Fonyód 88000 52800 362CX- 52800 35200 I760Í
Bil.tonsz«nlüyiír|iy 62500 37500 25001. 37500 25000 12500
Sopron dv. 210000 I290O0 8640Í 120600 86400 4320C
Szorr.bfllhely 150000 90000 SOOOi ooooo OCOOO 30000
Z-ila\' zenliv&n 7350<i •14100 29400 44100 29400 14700
Zákány dv. 38500 23100 1640Í 23100 15400 770C
Gyékényes 4Ü0OÜ 29400 196CX. S940C 19600 9800
Barcs 107500 01500 4300( 64500 43000 215C0
mmm
__ ..........._ m»tlavUiiili. ■
Budifiií.\'vir, DÖhíojr-o. Tel. J. 1*4—47.
Algebráéi geometria
c(>ii<rO Djelveaeitel, tö mtz) »rliil(.l [cecnokKxtOa
Összefoglaló tankönyv
Uljituk usuvifi Vít lö1«il<0 ta«cfeodtlbo<5. sín I
Bűz, sziuógdz és benzin
cséplö-készletek
elsőrangú hluilelben
Weiser gépgyár
Sugár ul IS.
ZRÍNYI
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 11?ö SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 5. szám. Telefon 78. sz.

Nyomatolt « Zrínyi Nyomd. R.-T. nyomilí|4b.n Nagyk.niisin. (Nyomü.veielí: Ofeobeck Károly).
63. évfolyam. 142. «ám
Nagyk.nlzm, 1924. junliu 24, Kedd
4 oldal 1200 korona
POLITIKAI NAPILAP
M ll.«W«MI *»-.» U.
Főszerkcsztö: Benedek Rezső.
A tanítói ellátásról szóló javaslat bizottsági tárgyalása
Budapest, juniue 23. A unni-jyülé. közoktatáiügyl és pénzügyi bizottsága kedden délután ülí.l tért, melyen ■ tanítók, óvók, nem állami tanítók ellátáaa ügyében alkotott törvén,javaslatot tárgyalják.
Az állami Jegyintézet ellenőrző bizottságának utolsó Illése
Budapest, junlue 23. As Állami Jegyintézet működé.ét ellenőrző parlamenti biiottaág Ernsl Sándor elnöklétével utolsó Oléat tartott. Felülvizsgálták s nyilvánoiságr j hozandó rendea kimutatást. Majd az elnök köazónetet mondott a JegyIntézet vezetőiégének, mel, olyan súlyos helrietben vezette sz Inté zetet, amely moit átadja helyét a Magyar Nemzotl Banknak.
Msqyar-iugoszláv kereskedelmi egyezmány
Budapest, junlui 23. Daruváry külügyminiszter é. a SHS királyság budapesti kövzta közt megál-lapodé, törtéül, hogy M.gyaror azág éa a SHS állam jullus 1 tői a kereskedelmi forgalomban vámtételek tekintetében a legnagyobb kedveiményes elbánást bistosllják egymásnak.
Mussolini nem szervezi u|já kormányát
Róma, junlui 23. Az Itteni lapok azokat a híreket, mintha Mussolini kormányát újjászervezni szándékoznék, koralaknak tartják, Mussolini különös gondot óhajt fordítani a nemzeti milícia klfejleaitéaéra, melynek élére Giardino tábornokot azán-dékozlk állítani.
A szerb választások
Belgrád, junius 23. Lipérteaülé-aek szerint Pasics csak a hét vége felé uísilk Waldeibe. Beavstott rsdikália körökben ug, hírlik, hog, a válaaztásokat csak jullus köxepén írják kl és október 15 én kaidlk meg.
A tisztviselő fizetések a 33-as bizottság előtt
Budaoest, junius 23. A legutóbbi miniaitertsnica csak ideiglenesen rendezte a köztisztviselői fizetéseket. Ezt a kérdést előzetesen a periemen* által kiküldött 33 tsgu és a szanálási akcióval kapcsolat ban működő bizottsággal szándékozik a kormány letárgyaltain!.
A 33-as bliottság holnap délelőtt
ülést tart, melynek egyetlen tárgya a köztisztviselői illetmények és a nyugdíj kérdése. A kormány két javaslatot terjeszt a 33-as bizottság elé. A pénzügyminisztériumban ma ezeknek a javaslatoknak a megeső-vegtiéién dolgosnak.
A büntető-novella tárgyalása
Budapest, juniua 23. A necnzct gyűlés igazságügyi bizottsága kedden délután ülést tart. Tárgyalják a büntető törvények kiegészítéséről éa egyes rendeleteinek módoii-tátiról, valsmlnt a büntető Igazságszolgáltatás további egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatot részleteiben ; azonkívül az országos ügyvédi, gyám és nyugdíj-intézetekről szóló törvényjavaslatot.
A szentlffrlnczi rablógyilkos
Budapest, jun\'ui 23 A peitszent-lőrlocd rablógyilkost ma délelőtt a főkapitányságon Barabás Béla dr. rendőrkapitány újra részletesen kihallgatta, miután a meggyilkolt Simán Iitvánné férje ma délelőtt megjelent a főkapitányságon éa bejelentette, hogy sokkal több ék-szer hiányzik, mint amennyit a rablógyilkos eddigi vallomásáV-an beismert.
Ax elvetemült gyilkost óiazeajl-jaiott kezekkel egy detektív kíséri be a szobába, ahol leültetik, majd kérdéseket Intéznek hozzá. Lukstics József teljes nyugalommal, szemrebbenés nélkül beszél a gyilkosságról és egy szóval sem mond többet soha, mint amennyit kérdeznek tőle. A gyilkossági ügy referensénél cigarettát kér, majd mi kor mágiát az asztalon egy vajaa-kenyeret, amelyik valamelyik rendőr tisztviselő uzsonnája, megkéri a rendőr tisztviselőt, hogy adják oda neki a kenyeret, mert nagyon éhes. Ezt a kívánságát teljesítik. Vallomása során felsorolja szokat az ékszertárgyakat, melyeket a gyilkosság után magával vitt, de a hiányzó darabokról nem sksr semmit sem tudni.
Az OMKE közgyűlése
Budapest, junius 23. Az Országos Msgyar Kereskedelmi Egyesülés vasárnap délelőtt tartotta Sándor Pál elnŐklésével huszadik rendes közgyűlését.
Sándor Pál megnyitójában irról beszél\', hogy a terhek és a keres kcdelmi szabadságokat bénító korlátozások elérték kulmlnáclós pontjukat. A magyar koronának emel kidnie kell és kérdés, hogy a kormány ezt meg tudja-e akadályozni. A korona emelkedéte az adóisá/ok aranykoronában való szaporodását és a fogyasztóknak a vásárlástól való teljes tartózkodását jelentené. A kereskedőkot a legnagyobb óvatosságra lati, mert előrelátás híján tízezrével fognak tönkremenni.
Ezután Szentpály zépviielő üdvözölte az OMKE elnökségét, majd Bodroghy J Szsef az általános for-galmladórendiser megváltoztatására tett Indítványt.
Megyei dalosverseny Nagykanizsán
A maayar dal ünnepe — Hét vidéki és öt nagykanizsai dalárda Zalavármegye legjobb férfikara — P. Zalaegerszegi Egyházi Zene-és Ének Egyesület tüneményes elffadása — A pálma a keszthelyi dalárdáé — Nagykanizsa városának vándordíjét a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda nyerte el — A dalosünnep részletes lefolyása
Nagykanizsa, iuniui (Saját tudottunktól)
A nsgykanitssi .Zrínyi" Irodalmi és Művészeti Kör vezetőségét mély eliimerés és hála illette eddfg is nemes kulturális törekvéseiért, megszerettetni a fejlett msgysr kultu-rát, mélyen belevinni a város társadalmi életébe, érdeklődést felkelteni a ml egyhangú, szürke,gépies életünkbe a magyar irodalom, zene és mü/észet Iránt és ezt az érdeklődést felszínen tartani, fokozol, éleszteni. Egészséges, pezsgő, válaszfalaktól ment tárasdalmi életet teremteni. Összehozni és tömöríteni sz Irodalom és művészet jeleseit, a* együvétartotókst, a kultura voex-táit. A „Z-inyi" Irodalmi és Művészeti Kör nem egy Ízben adta tanú jelét életrevalóságának, annak, hogy mélyreható missziót tölt be Ksni-zsán, hogy törekvéseit, céljait mindenki legmesszebbmenőig támogassa. A vasárnapi megyei dalos-verseny rendezése a .Zrínyi" Kör eddigi működésének koronája. öiz-szshozni Zaisország dalosalt, eggyé-forrssztsni az embereket a dsl erejével megszerettetni a magyar bánat, s msgysr öröm, s msgyar lélek legnemesebb kifejezőjét, a msgysr dalt. És a Zrínyi Kör most is fényesen elérte célját. Megismertette Zsla közönségével azokat az értékeket, melyek körülötte vannak, megmutatta nekünk a ssját magunk kincseit, ékeztette velünk a bűvös magyar dal csodálatos varázsát és ml tsgadás, közelebb hozott bennünket egymáshoz. Az az óriási közönség, mely a Sétateret betöltötte, az a hatalmas, forró taps-vihír, mellyel s közönség s dalosokat jutalmazta, sz s lelkesedés, mely úrrá lőn az embersokaságoo, mindennél szebben beszélt. A dalosverseny lefolyásáról egyébként a kővetkezőkben számolunk be olvasóinknak :
Szerenád Sxaknll Gyula elnöknek
Szombaton este 9 órakor az Irodalmi Kör dslárdája kellemes meglepetésben részesítette a Z\'inyl Kör tevékenységében fársdhatatlsn elnökét, Szakáll Gyula főgimnáziumi tanárt. Gyönyörű szerenáddsl kedveskedtek neki dr. Kerkay József karnagy vezetése mellett. Az esti csendben messzire elhalló azerená-dot nagyazámu közönség hallgatta végig.
Ietentlaxtelet
A vsrároapi dalosünnepély Istsn* tisztelettel vette kezdetét, melyeta a plébánia templomban Haidinger Jenő ferencesatya végzett. Mise alstt Rácz János főkántor vezetésa slatt az egyházi énekkar énekelt. Az Istentiszteleten a kanizsai éa a szombaton megjött vidéki dslárok vettek résst.
A pályaudvaron
Délután két órakor sürü tömegek vonultsk kl a pályaudvarra, hogy jelen legyenek a vidéki dalosok érkezésén. A pálysudvar psr-ronján zászlóik slstt sorakoztak és várták dalártestvéreik megérkezését s Zrínyi Kör flstsl dalárdája. Az Ipartestületi Dtlirda, a Postás-diiárda, a DV fűtőházi kézművesek dalárdája, a Vasutsa Dalkör, a Kalh. Legényegylet küldöttsége, a Muokásdalárda stb. Minden talp* alattnyl helyet elfoglalt a nagyszámú közönség. A dalárok türa-lemmel várják a vonatok befutását. Kenedy Aurs, Sebestyén Ilonka, Horváth Etus, Maii Grétl és Mayer Ells urleányok koszorukksl ..felszerelve várják a dalosokat. Ö\'z koszorúzzák meg a dalegyletek sásx-Isit. A szombathelyi vonat 8 percet késik. Végre befut. A zalaeger-szegi Katolikus Legényegylet dalárdájának második csoportja, a zalaegerszegi Egyházi Enek és Zeneksr száll kl belőle. Velük jöttek Pehm Jóistf spátur, Mérő Gézs pénzügy Igszgsló helyettes, Töke Béls hittanár atb. Barátságos üdvőzléssk, Integetések. A ksnlzssl dalosok hacgos éljenzéssel köszöntik dalár-testvéreiket. Később befut a másik vonat, mellyel a keszthelyi, sümegi, zalaazentgróti, alaópáhoki dalegyletek jönnek zászlóik alatt. A sormás! dalosok már itt voltak. Amikor mind együtt vsnnak, a bstsl-mss menet zárt sorokbsn as álló-mát előtti uttestro vonult feU ahol a Zrínyi Kör dalárdája dr. Kerkay József főgimnáziumi tanár vezetésével jeligéjének énekléséval köszöntötte a daloatcat véreket, majd a fentemiitett koszorúslányok piros vlrágokksl és rózsákksl díszített zöld koszorúval koszorúzták meg sz egyesületek zászlaját, amit azok zászlón ajtáasal megköszöntek.
Szakáll Gyula a Zrínyi Kör elnöke üdvözölte ezután a megjalent dalárdákat éa a nagyasámu közönséget s Kör nevében, am.l, min.
Z^LAlK^ZLvNY
denkor » kuliurát ü te zészlsjára éa mo»t a megye daioiait kérte (de nemes versenyre. A faluslakat síért, hogy felkeltae bennük a dal szeretetét, a városiakat azért, hogy • falusl-knak példát adjsnak éi velük nemes versenyre kelve ápolják a dal szeretetét. S Ivének egén melegével üdvözli őket Zrínyi ősi városában. Stakáll elnök üdvözlő beszéde után az Ipartestületi Dalárda Éljen énekével köszöntötte a versenyen résztvevő daláregyesü lateket, majd a Rákóczi induló ütemazerü, felvillanyozó hangjai mellett megindult a menet, élén a kanlisil Ipartestületi Dalárdával, végig a Kazlnctyutcín, Fő uton, Csengery-uton a városligetbe.
A ligetben
A ligetben ezalatt oly nagyszámú köxönség helyezkedett el, amire ■ddlg még példa nem volt. A kitűnően megszervezett és a legapróbb részletekig pontossn kidolgozott verseny vezetősége és bíráló* bizottsága egy külön asztalnál foglalt helyet. A megjelentek soraiban ott láttuk dr. Sabján Gyula polgármestert, Pchm József egerazegl apátplebánost, dr. P.ihál Vikior kormány fő tanácsost, Gjömörey litván főbírót. Mérő Géza pénzügy-Igazgató hslyettest, dr. Krátky litván polgármester-helyettes főjegy zőt, dr. Kovács Gyula klr. járás-bírósági elnököt, dr. Slposs államrendőrségi tanácsost, Dobrovics Milán v. orsz. képviselőt, dr. Hajdú Gyulát, Kalser Ernő vezérlgaigatót, Rozs főgimnáziumi igazgató helyet test, Kovát a Antal, dr. Siűcs I nre, Honcz J., Sótonyl F. főgimnáziumi tanárokat, Haidinger Jsnő szentferencrendl áldozárt, dr. Kecskeméti Albertat, dr. Gárdonyi Lajos keazthelyl azerkesztőt, S témán Andor vezértitkárt, Bazsójózftf ipsr-testületi elnököt stb.
A varseny megnyitásáig a sor-máslak fuvózenekara szórakoztatta a közönséget, maly a sormáslakban egy nagyon figyelemreméltó, ko moly teljesítményű ének és zenekart fedezett fel. Kovács Ferenc karnagy, sormási tanító minden elismerésre méltó, igazi magyar kul-turmunkát végzett egy Ilyen dalárda és zeneksr megszervezésével és felállításával. Kováts tanár megnyitója Fél öt óra volt, amikor Kováts Antal piarista főglmn. tanár, a Kör t. elnöke az emelvényre lépett, hogy elmondja megnyitó beszédét. A minden történelmi jogot arcul-ütő trianoni békrpirancs — mondotta — ledöntötte a természetes határokkal együtt a terület kétharmad részét, sok természeti- és mű vészeli kincsünktől fosztott meg, elcsatolta azámtalan honfitársainkat — de szellemi kincseinket és ezek között dslunkat — el nem vehette. A magyar dal kincse meg marad nekünk. Kincs a magyar dal — mert ezen jutnak leginkább ki fajezésre magyar szivünk érzéssl. A dal reánk és környezetünkre csodás hatással van. Erezték ezt a hatást a világ össies ku\'turnépei. Az emberi dal mellett még a madárkák dslolásának is el kell törpülnie. Énekel a mtdár Is, de éne kével csak az érzékszervekre hat, mélyebben nem érinti szivünket és akármit is énskel a madár — mi nem értjük meg. A mtgrar dalban ott bugyog a továbbélés hatalmaa vágya. A magyar dal nemcsak a bánatra csepegtet enyhülést, nem csak derítője a jókedvnek — de bizonyos magassbb légkörbe emel
brqnűnke*. ahol tisztulnak gotdo iataink. Ahol a kui.ura csak parányi gyökeret vert — megjelent a dal, az emberi élet legszebb virága. Kétségtelen nyomok bizonyítják — hogy őseink is dalkedvelő nép voltak. A dalo\'ás emberi aűvészeté nek legszebb formijs az egyéni dal volt. Az emberi dalnál o.tt van a szivet lelket meyragrdi tartalom és érzelem. M>jd tojlalhozik a dal fajlődéaének fokaival. A magy r népdal kincseket ér — mondja. A magyar népd dókat megőrizni, nemzeti fel d ttunkat kell, hogy képezze. Ezt a feladatot be kell tölteni a daloskörökaek IsJ A daloskörök a nemzeti dal, a magyar dal ápolására vannak hivatva. El kell jőnnteannak az Időnek minálunk Is, amikor s nép két szólamon énekelje a maga dalát. Hazafias örömmel állapítja meg, hogy a m»l nap számbelileg a legjobban sikerültnek mondható. Ebben a dalosverceayben azt látja, hogy az emberek ráesimélnek arra, hogy egy nemzet fiai, hogy egymást testvéreknek tekintik. Sieje tetének egész melegével üdvözli azokat, akik messze vidékről jöttek ld#, hogy riszt vegyenek a verse nyen. Dalra feli jelatóval a versenyt megnyltottnak jelenti kl.
Kovács professzor haiáscs beszéde után Barbarits L-jos szerkesztő mondotta el erre az alkalomra irt finom művű ódáját: „Dalol ar embetMély érzéssel előadott ér tékes ódája általános tetszést váltott ki. Aiután nyomban kezdetét vette a dalárok versenye.
A veraeny lefolyása
Dómján Istvin az emelvényre lép és a sorsolás eredményeként kihirdeti a közönségnek, hogy az első dalos a zalaegerszegi Katolikus Le gényegylel, mely Kecskés Dezaö karnagy vezetésével a Jellgé t éa R ívffy : Ismerek egy szép országot cimü dalt fogja énekelni. A zalaegerszegi Katolikus Legényegyletl Dalárda éneke rutinról, jó hanganyagról, fejlett technikáról tesz tanuiágot. Másodiknak a zalaegerszegi Egyházi Zene■ és Énekkar (•/egyeakar) mutatta be tudását. K«rn-gy: Németh JSzsef. A J llgét, Abt: Hszatéiéiét és néhány Schubeit dalt adott elő. Éneke általános feltűnést keltett. Németh karnagy csodásan tudja uralni a kart. Mint kl/vlaturát — ugy kezeli énekeseit. A legjobb hangokat varázsolj* elő. Kar és dirigens mintegy eggyáforrt. Él/e-zettel nézzük és hallgatjuk az egerszag! vegyeskart V>h-ros tapsot arattak. A sümegi dalárda volt a következő, amely Ágoston Imre kzntortanltó vezényléae mellett Kő veskuthy: Ima a hazáéit c. müJalt adta elő. Eneka kissé vontatottan Indult, később azonban teljesen belemelegedett éa egészen szépen énekelt. A zalaszentgröti énekkar tehetséges karnagyámk: Mik Károlynak vezetése mellett Révffy Géza: Búi magyarok Imádságát adta elő. A szépen Öss*h »ngzó, hs-tásoi dilszámnak sok«t tepsolt a közönség. A sormási énekkar leg jobb bizonyítéka annak, mit tud egy falusi tanító produkálni. Kovács Ferenc tanító Iga/gatésa mellett Csokonay—Livolta: R-ményét és Hoppé : Boidalát énekal ék. Eleven ritmusa, csiszoltsága kitűnt. Az alsópáhoki dalárda Szabó Pal ve zctéaével Csokonay—Lsvotta : Rt ményhez c. dalát énekelte. A cupa polgárifjakból álló d dárda főleg izép, olvcdáaos akkoi <h -ival rigidta meg a közönség-t. A régi, j ihlr-nevű Keszthelyi Iparosok Dalköre — Csaray László drigenssel — a
Jeligéi és Thern Kwro\'y nagy n ü daUt: D-iúnnepeo, -dtík elő. Nj-mea tónus, szép fotoias, elsőrendű teljesítmény. Oriáil taps.
A kanizsai dalárdák mutatták b-> tudásukat. A nagy kanizsai DV Fütöházi Kézművesek Önképző és Dalköre a jeles Ráci JJnos főkántor vezetésével Schuh msnn: „öielnk hazája" C. dalát énekelte. A fiatal testvétalapitás éneke általános tetszést váltott kl. Ugyanez áll a nsgykaolzaal Vasutas Dalkörre, msly Vánkos J»nő karnagy vezetése alatt. „Krasznahorka büstke várát" énekelte magyaros hévvel. A Munkásdalárda Z\'egler Dalárlndulójával remekelt. Meglátszik rajta, hogy Surányi Gyula a karnagyi. Kö kívánatra egy énekkel meg kellett to\'dml előadását. Különös értéket jelent ez a dalárda. A kővetkező dalárda a kanizsai Postásdalárda — amely Büchler Mór vezénylete m ellett Abt: Holdvilág át énekelte. Az előttünk állandóan szereplő Poitásdalárdáról már többször megírtuk véleményünket, hogy minden dicséretet megérdemel. Misz-silót teljeaik. Most Is fenntartjuk. Az Ipartestületi Dalárda, melyet ugyancask Büchler M Sr kimegy dirigált, a Jsllgét éa Révffy : Grand Cefféban c. dalát adta elő. Váró sunknak ez a kllünŐ daloskőre tel-jsaltményével mély beoyoiást keltett és élénk tetazéat váltott kl a hallgatóság sorából. Es itt külön kell megemlítenünk Büchler Mór karnagyot, mint akinek vezetése alatt ugy a Postái , mint az Ipa rosdalárda nagy fej\'Ődísre tett scert és elérték azt a tökéleteaié-get, mely az olső dalárdák soraiba \' emelte.
Rövid axünet után — mely alatt a sormásiek zenekara játszott — Ismét a ZsUegerszegi Kitolikus Ltgényegylet Dalárdija következett. Hoppé daljátékát adta elő. Az utánna fellépő zalatgerazegl Egyházi Zene- éa Énekkart zajos taps köszöntötte. Demény: Szere nádját énekélték, mellyel annak idején a budai dalárda Amsterdamban az első dijat nyerte. Az Egyházi Énekkar rendkívül finom érzéstelj as énekével valóaággal el-ragadta a közönaéget. Scünnl nem akaró tapssal jutalmazták. Közki vánatra még egy dalt kellett elo adniok. U ána a sümegi dalárda Hoppé: Riadóját énekelte. A zala-szentgrótl dalárda Molnár—Révffy : Bsrdalát, a sormáslak „Falu végén rezgő nyátfa* c. dalt, az alsópá hokiak „Kondorosi csárda mellett" és két más magyar népdalt. A keszthelyi dalárda Mendelsohn : Törők bordalát.
A bírálóbizottság döntése
Ezután ujabb szünet következett, mely alatt a bírálóbizottság meghozta ítéletét. Fél kilenc óra elmúlt, a ligetre erős sötétség borult, amikor Majtinyi Károly tanár kl hirdette a bírálóbizottság döntését, mely szerint a Zalavármegye leg jobb férfikara számára kitűzött vándordijat, az Iroda mi és Művészeti Kör áltul adományozott, nagy-ezüst serleget a Keszthelyi Ipa roaok Dalköre nyerte meg. Ha 3 éven át ugyanaz a dalárda nyeri meg ezt a vándordíjat, az eselb-n tu\'ajdonába megy at a szépkiálii táau értékes ezüst serleg. Garay karnagy m*ghatotfan mondott köszönetet a kitüntetésé:t és a sokaság é-jenzése kö ölt vette át Maj-tényl t.nártól a serleget.
A férfikarok részére kitűzött 11. dijat 02 Irodalmi és Művészeti Kör
1924. junius 24.
által cdominjozoU kis" e:üst serleget a ZAlAügoraxegl Katolikus Legényegylet dalárdája nyerte el Kecskés Dezső vezetésével.
A szentgrótl d alárdát kiválóan szép énekéért a zsűri a legnagyobb dicséretben részesítette és dls toklevéllel tűntette ki. Ugyanciak dlcié réttel és díszoklevéllel tüntette kl a sümegi dalárdát is.
Különös méltány átsal adózott a zsűri az alsópáhoki és a aor máai dalárdáknak, melyeknek tagjai egytől-egyig egyszerű polgáremberek. Mindkét dalárda számára dijat szavazott meg a zsüti. Az alsópáhoki dalárda dija egy értékes karmesteri pálca, a sormási dalárda pedig egy szárnykűrtöt nyert.
Egészen külön foglalkozott a zsüti a dilosversenyen körremőkődő egyetlen vegyeskorral, R Z ataegerszegl E fyháxl Ének és Zeneegye-
aUlet vegyeskarával, mely páratlanul és felejthetetlenül azép teijealtményével mint vármegyénk legjobb vegyes kara elnyerte az Irodalmi éa Művészeti Kör által a vármegye legjobb vegyes kara számára kitQxött vándordíjat, egy művészi kivitelű, gyönyörű ezüst serleget.
A nagykanizsai dalárdák a rendezőség tervel srerint versenyen kívül szerepeltek volna a dalünnepen. Nagykanizsa városa a»o.iban az utolsó napon értékes vándor-djat, egy nagy ezüst serleget tűzött ki a legjobb kanizsai dalárd* számára.
Eiért a rendezőség a dslvetseny folyamán uj zsűrit alakított a vidéki karmesterekből.
Ai uj zsűri a legnagyobb dicséretben részesítette az összes kanizsai dalosköröket, a legjobb kanizsai dalárda számára kiiü-Ö t vándor-dijat, egy negy ezüst serleget, az Ipartestületi dalárdánakltélte oda. Büchler karnagy nagy óvácló közepette vette át N»gykanizia városának vándordiját. A többi kanizsai dalárda is méltán megérdemelte volna, hogy dlj >t nyerjen, de több dij nem állott mír rendelkezésre, ezért a zsűri ugy hatáio-zo■ t, hogy valamennyit díszoklevéllel tünteti ki.
Az eredmény klhirdetéae után Majtényi tanár hangsúlyozta, hogy a zsűri nem csupán magát a művészi teljesítményt vette tekintetbe, hanem a mellékkörülményeket la és igy az egyszerű fa\'uii polgárokból alakult sormási és alsópáhoki dalárdákat eléja tette a dijak odaítélésénél a szentgrótl és sümegi dalosköröknek, i
A zsűri döntését a közönség lelkes éljentéssel vette tudomásul. Eeután a dalárdák a dljnyerés sorrendjében zászlóik alatt a Polgári Egyletbe vonultak, ahol baráti vacsorára gyűltek egybe Zala dalosai.
Este a Zalaegerszegi Égyházl Enek- és Zeneegycaület vegyeskara, m»jd az Ipartestületi D dárda sze ren<idot adott dr. Sabján Gyula polgármesternek. A egerszeglek nevébsn dr. Kecskeméty Albert üdvözölte a polgármestert, «.kl válaszában felkérte az egerazegi vegyeskart, hogy alkslomodtan jöjjön le Kani*aára és rendelem ö.iálió dal-estélyt vároauakban. Több szerenád Is volt tervbe véve, ebeknek egy réazét azonban a ktlenc óra után keletkezett zápor megakadllyozjj.
— 64 évea dlvataruház. Slnger J 5zsef éa Társa divatáruháza Nigykanizsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbuhitó bevásárlási forrás.
1924 juplui 24.
Z^LAl K02L0YV
J
Mélyen leszállított árax! = Míg a készlet tart! = Mélyen leszállított árak!
Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az flrany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin
Méterje
Duplaszél.csikós szövet Méterje
Méterje m* M Méterje a q Méterje ^ p Méterje
L looo K <54800 K 4O500 K íS JöOO
Oupiasz. gabardinszövet Méterje
140 cm. férliszövet Méterje
NIRKK.
Rom. kath : Ker. Jíooí. — Protestáns: Iván. Izr.: Sstvtn hó 22.
Meteorológiai Intézet
__ jelentése szerint egyelóro sivs-
twos id-S várható, később hdsüiyedéssel
Napirend: L\'ráoia és ö árakor •Lélekvásár.* _,
— A mejzyéapUepok adománya. Dr. Rótt Nándor megyés-pQipök a páti Iskolának épltéai célokra tiz roilló koronát adományozott.
— A főgimnáziumi tárlat
Iránt állandóan Igen nsgy érdeklődés mutatkozik. A közönség állandóan látogatja ezt a nivós kollekciót, mely fényea bizonysága iíjuságunk esztétikai érettségének. A tárlat még péntek délig mlndan nsp lát-nató 9-12 ís 3-6 lg. Belépődíj
— A Zrínyi Irodalmi és MB
▼észetl Kör dslárda tagjait kéri az elnökség, hogy ra» kedden 9 órára a rendes helyen összejönni szíveskedjenek. A fontos ügy miatt teljes számú megjelenést kérünk 1
— Díjmentes anyakönyvi kivonatok a beiratkozásokhoz. A nagykanizsai elemi iskolákban jullus 1 tői 5 lg tartanak a beiratkozások. A beíráshoz születési anyakönyvi kivonatra is szűkség van, amit az anyakönyvi hivatal dljmenteaen állit ki a szülőknek. Pótbeiratások a kiszabott időn tul csak vidékiek részére lesznek.
— A III. levente-caeport, vagyis a segédekből és Iskolába nem járó egyéb levente-kötelesek-bői álló csoport tagjai egyenként iráabell „-Meghívót" kaptak, hogy e hó 29 én délelőtt 10 órakor testnevelési órára jelenjenek meg a régi gimnázium épület udvarán.
— Férfi éa női ruhanemük, angol lüszterek, férfi és női szövetek legelőnyösebb bevásárlási forrása Singer József is Társa áruháza.
— Ujabb feiebbezés a virilista névjegyzék ellen. Babo-chay György és társai benyújtották a városi tanácshoz a viriiiata névjegyzék elleni felebbezésüket.
— Elkészültek a aertéavágó-hld tervel. A városi mérnöki hivatal tegnap terjesztette be a tanácshoz a kanizsai sertéa vágóhíd most elkészült tervelt és költségvetését.
— Ma éa minden este a
Centrál kávéházban kaposvorl Ba-báry Dezső zenekarával muzalkál-
— Vitéz rendőr, mint levente-oktetó. Ismeret-s, hogy a levente-oktatás mun^ájáb.n segitőtársakul, oktatókul a Vitézi S<ék tagjait kérték fel elsősorban. Az államreud-
nagykanizsai kapitánysága a testnevelési bizottság megkeresése egyik vitéz l\'génységi tagját bocsátotta mint oktatót a bizottság rendelkezésére.
— Babáry Dezső Balaton boglárra szerződött. A Centrál szálló kitűnő cigányprímása kaposvári Babáry Dezső és bsndájánsk művészi játékában már csak néhány napig fog gyönyörködni Kanizsa közönsége. A jeles zenekar a nyári fürdőidényre Balatonboglárra szerződött, hogy pompás játékával az ottani közönséget megörvendeztesse. Bsbáry szombaton búcsúzik bandájával.
— Regenhardt éa Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, Msy és Holfeid rumburger vásznak, len és llnóbatisztok, aifo-nok, slfonbatlaztok mérsékelt árban Slnger dlvatáruházcban szerezhetők be.
— A „Király" szlvarka. Az
általános forgalomban levő dohánygyártmányok árjegyzékében felvett *Király" szíva kák ezentúl 20 darabot tartalmszó csomagocskákban Is forgalomba hozhatók. Egy darab 20 Király szlvarkát tartalmazó cso magocskának e fogyasztók részére megállapító.t áru 7000 korona.
— A világhírű jó minőségű szövőpamut 3, 4. 5, 6. 8, 10 éa szővőcírna vJ2, 14, 16, 18, 20, 22, 24 as vastagaágban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer Jó zsef és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— A pécsi táranlat megkapta a színjátszást engedélyt. Nsgy kanizaa város tanácsának azinügyi blzottaága hétfőn délben ülést tartott, melyen egyhaogu határozattal megadták a Pécsi Nsaizetl Stlnház társulatának a nagykanizsai színi-szezonra a játszási engedélyt. Hétfőn tartotta a Polgári Erylet Is ezügyben választmányi ülését, me lyen elhatározták, hogy az Egylet nagytermét azékek nélkül napi 71/, aranykorona bérért a társulat ren delkezésére bocsátja.
— Nagy olcsóság: Mosó delének (K 22.000). kartonok (K 22.000), vásznak (K 22.000) mélyen leszáll; tott árban kaphatók Singer József és Társa dlvatáruházában, Erzsébettér.
=■ Tennls, fotball és atlétikai cikkek olcsón kaphatók, tennis-huroz. st vállatok Szabó Antal sportüzlete.
— Összemarcangolták a ku tyák. S:ombatra virradó éjszaka 12 óra tájban egy süketnéma embert hoztak be a kanizaai közkórházba IhároaberénybŐl. A szeren-csétlen embert a faluban négy kutya megtámadta és annyira Összemarcangolták, különösen a lábát és az o!dalát, hogy azonnal be kellett hozni a kórházba, ahol ápolás alá vették. Kilétét, mivel süketnéma, írásai meg nincsenek, nem lehetett megállapítani. — Állapota súlyos.
— Szabók részérei Zrug, Doublage, Preru, Kasztor, Rechant és kellékek nagy választékban érkeztek Singer József és Társa áruházába, Erzsébet-tér.
— Vászaat a kanizaai kór háznak 1 Egyik legutolsó számunkban megírtuk, hogy a kórház fehérneműje kifogyott és a város nincs sbban a helyzetben, hogy ezt póto\'js. £<t a hírt elolvasta az egyik kanizsai kereskedő cég : Singer József és társa — aki azonnal egy vég finom lenvásznat küldött dr. Takács Zoltán igazgató-főorvos kezeihez. Hisszük, hogy a Slnger-cég főnökének adománya, agy ko moly akció kezdeményezését fogj* jelenteni, melyből egy kereskedő sem vonja kl msgát, mert hlaz be teg embertársainknak megfelelő fehérnemű éa ágyneművel való el-látáaáról vsn szó. L*gren a Slnger cég adománya egylavios megindulása, mely ezt s problémát a humsnlzmus jsgyéoen rövid időn belül megoldja. A c adományozók nevelt közzé fogjuk tenni, hadd lássa a kanizsai kőrönség — hogy vannak míg áldozatos lelkek.
— A pécsi színház első elő adásai, junius 2 án, szerdán nyitja meg szezonját a plcsi Nemzeti S inház a Vén gazember elŐadásá val. Csütörtökön Puccini operájs, Pillangó kisassony, pénteken Strauss Cigánybáró című operettje kerül színre. Asszonyi László igazgató Sztrokay Kálmánt adminisztratív titkárnak ezerződtette s őt bízta meg a bérletek gyűjtésével.
—■ Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ut í.
— Autó baleaet a sáncl uton. Szombaton délután Nagykanizsa utcáin a rendőrség embere\' feltartóztattak minden autót él Igazol tatták őket. U/yanekkor híre szaladt városszerte, hogy egy kisfiút elgázolt «gy autó. Utánajártunk a dolognak és kiderült, hogy a hír megfelelt a valóaágnak. Zimmer-mann Antal helybeli 28 éves lakatos mester elég najy sebességgel robo gott autóján Sinc felől Nagykanizsa felé. Az autón két utas is ült. Az uton ugyanakkor nagy szekér-forgalom volt. Az egyik szakér mellett egy kis flu lépdelt. Az autó, amint elrobogott a kocsi mellett, a flut elütötte. Az sutó, habár az utasok állítólag figyelmeztették is a soffőrt, tovább hajtott és semmi hajlandóságot sem, mutatott arra, hogy megálljon. A gyermek segítség nél kűl maradt ott sz ut porában és az arra hsladó jószívű polgárok szállították be n nagykanizsai kös-kórházbr, ahol azonnal ápoláa alá vették. A rendőrség azonnal meg indította a nyomozást és hamaroaan meg is találták Zimmermsnn sárga autóját. Az eljárás megindult. Az elütött fiu állapotában tegnapra javulás állott be. ^
«= Megérkezett a D. M. C pamut, melyből harisnyákat készít és fejelést vállal Flllpp Oszkár kötött áru gyára Szombathely.
— ,,Tetra<4 csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ui S. szám.
— A Katolikus Legényegry-lat tagjaihoz. Atapo\'c»l Katolikus Legényegylet vasárnap, f. hó 29 én tartja fennállásának 25 évesjubl-leumát, melyre egyesületünket is meghívta. Felkérem tehát azon tagtársakat, akik ezen ünnepélyen részt venni óhajtanak, szándékukat junius 26 án estig az egyleti helyiségben bejelenteni szíveskedjenek. A Katolikus Legényegylet elnöksége.
— Lópokrócok iegilsőbb rendű gyárainak főlerakata: Singer József és Társa áruháza. Uradalmak reazére gyári crakl
Érdekes artista mutatvány. A Kőbányai Polgári Serfőző és Sient István Tápszermüvek R. T. Budapest praktikus módját találta annak, hogy a közkedveltségnek örvendő gyártmányait a közönség aré\'rs rétegeivel megismertesse. Mint értesü ünk a közeli nspokban — pontos időt még közölni fogunk — két külfő di artista monociklln fog a város forgalmasabb helyein reklámokat síét-osztani, mely aem mindennapi amerikai terméazetü reklámra már most felhívjuk a közönség figyelmét.
SPORTÉLET.
Zrínyi—BSC 1 : 0. A ZTE vasárnap a BSC-vcl játszott barátságos mérkőzé>t Barcson. Habár ebből a mérkőzésből a Zrínyi került ki győztesen, a két csapat erőviszonyát mégis csak a jullus 13 án itt Nsgykaolzsán lejátszandó revansmérkőzés lesz hivatva eldönteni. Vasárnap ugyanis e mérkőzést vezető szükség bíró, aki egyébként a BSC játékoaa, bizonytalanságával is sokszor látszólag a fanatikus hazai közönség befolyása alatt, a mérkőzést teljesen nívót-hnná és rlváliaaá tette.
A Zrínyi athlétál Barcson* A BSC tavasszal alakította meg az Mthletlkai szakosztályát, do a lelkes éa szorgalmas munka eredményei máris szemmel láthatóak. A BSC agilis vezetősége egyrészt propaganda, másrészt az erőviszonyok megállapítása céljából a Zrínyi athléták bevonásával a nyár folyamin athlétlkal versenyt rendez. A Zrínyi TE elnöksége készségesen elcjet tesz a BSC meghívásénak is a kanizsai fiuknak szereplésükkel, tudásuk bemutatásával biztosan sikerülni fog ezen nemoa aportágat B rcsoa a fiatalság körében mcgkedveltetnÍAés a közönség érdeklődését felkelteni.
SzDV—NTE 2 i 1 (2 t 0). Meg nem éidemeit veresigei szenvedett utolsó b jnaki mérkőzésén a Nagy kanlzssi Tornaegylet. Az első félidőben is, amikor az erős szél F.hé várt segítette, sokkal tőbfiet Uuudott ellenfelénél, mégis Fehérvár ét el két gólt lerohanásszerü
támadásokból. A második félidőben szél segítségével támadást tárna-
ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlu. 24.
dóira veietett ai NTE, lővéielket axonbao nem kliérte nerencie, agy rént jól védatl a fehérvári kapui, mái.ént pedig négy alkalommal a kapufa védte kl a nép lövéaeket. Nigy l.g.lombm tellek el ai utolió percek ; Hlncbler gő\'ji útin minden pillanatban v rhetó volt a kiegyenlítés ll, oly hevei lámadá.o kat vexitett ai NTE. A bilne rencie axoobin ekkor icoi hagyta el s a 6 oi vonalról megitélt nlgo-rltott iiabadrugáit le llkerOli Fehér-várnak pirlrotels.
A caondöreég nIhletlkr I T.r a.nyel nomhaton vették keide tűket Z.laegernegen. Valóm.p dél elölt volt i g .l.mblövő verirny, melyen rliő lelt Bosnyák Andor, míiodik Sailcy Jinoi, h.t g.l.mbra
1, ifj. hagy Endre, 2. fiálh Adim. A hendikep orerteiel dr. Poyer Endre é. dr. Krenner Gjö\'gy, a tiutl handikep nyerteie Manó Pál náiedol. Délután 3 órakor kezdődlek a logatverienyek népiég-veraennycl, Négyeifogetok Békejjy Béle, kettői fogatok 1. Háry DenO,
2. Síüci Andor. A fogetvenenyen (18\'/, kilométer) négyei fogattal eliő lett Eichna Sindor (49 prrc), 2. Bikcj/y Bíla (59 perc 20 mp ), kettői fogaton 1. Barta Mlklól (48 p 10 mp. , 2. A/eiö Kálmán (49 p. 20 mp ), 3. Htrtelcndy Jó iiel (51 p. 11 mp) Déu\'áo Ve.
is Z\'la o.ndőnfgl fotb.llmírkő ;éie 2:1 eredménnyel végződött a VMmegjeiek javára. A verieoyek után a kaexaháiai vendéglőben nagy aépmul.tiág volt.
M0Z6ŐFÖfTKÍPSZmH/ÍI.
Uránia. Kedd — eierde fél 8 él 9 órakor Léltkvásár, két rénee film ax amerikai Hlroviro.oir, g.i rak él fllmitérok életéből. A két réix rgyaierre. Fől.erepekben Mee Buich él Rlcherd D.x. (Búnói várói főixereplől.) Sierephex jutnak : Chaplin, Grifflth, Duglas Falrb.nki, Elilne H.mmerateln.
(Salát tudóflt-iek titilonJ.l.Dtét.J
A mai tőndén az liányiat Iinyha volt. A nyíléikor felnlnre került kuituiokre áru jetentkexett él a ■pekuliciő mint eladó lépett fel. Tovább l.nyhitotta ex irányxatot ax a körülmény, hogy Blciből li lanyha Irán,xatot jelentettek. A bankok ii Igen le la mértékben vettek réaxt ax ihletekben, ugy hogy ax egyei piacokon nem volt felvevő él így ex árlemornolódáe folyton fokozódott éi lárlatlg eltartott. Ax ár-veizteiégek 5% nak felelnek míg. Koixtpénx piacon nem volt Qxlet. Zárlatkor hingullt tartózkodó, forgalom ciekély.
Utótőxado. Irányzat üxlettelen. H.xal Bank 170, S.lgó 542, Oi.lrák Hitel 169, Magyar Hitel 530, Nova 150, Denublui 2850, Georgia 432, Keteikcdelml B.nk 1G90, Nulcl 200 Altalánoi Kő,lén 2920.
Eall magánforgalom. Irányul tartott. S:lgó 545—50, Rima 120-25, Ontrák Hitel 170-73, Magyar Hlt.l 540, G.nx Denublui 3000—100, Georgia 435, Kereiko-delml B.nk 1100-25, Kőaxén 3000 -50, Nova 147 -50, Pexll H.xal 3600 - 650, Földhitel 295-3C0, Cu kor 2400 - 450.
Zürichi xárlat ,
Pirtl 30.0 00, \'..onJee Zeit 00, N.wyork 6eü l0.&ruii.lZ0K\',.ViJL.oJrH\'jC-> üo\'ii: ,10-16. Be.lta 1M«>. Wí.b 79ro,Se!i. I1C 00 P.lj. teeil.0. 2„J.p„, 67-30, Bok.ie.t 21000, B.lula 67M0.
A budapesti tőxide láró árfolyamai.
H .udape1t ttö x a d a d.lulán 1 órai ^6*,lol,.».l • «..tk.a«k
______, ... [_írrt ma. 10
jlaokok
An |.M\'U>ff >
HuiI ><
1Un HM I
LetiU?l
01.01. lank Outr. Hit i Uojd lari Pafikren.S I AUi\'it a t B A<tái
P41«lie». I
Horr. iil. |. C. Hao*l»It
K.-CM! IfUt P<*flte*I Kcr. Hitel
Kii?. JtliHct 8 VIÍMI UEA
Mtratr ll Serei.t link ti
Ktfii) 8. iclj
Cate* -kr.n. b rt<«
Bililrul
PAvifOll KMInyil Tik.
ei»:M.Din 5ijo roo<Wf. KI VI(J.-Yiic< It — [\'« 1
r«o«««i» e- »o«o
Malmok Bttk t> >«
fccei ie-s
Cc-eeeeí li i;
Ailf.lt
imkVulo
Stíl.wl„
Kit
:J ; MlfOOlt I 1 SIltT. ilps. Ali. K\' n*o I „0 1 X«f»™>» Ji i M«rl lilo
.. N.OÍ4SOC,)
!! s.:ta
8 1 U|1.H
; VdW t loyi
„ L\'fUír.7»
„ ! c««r-t-i »»t
vromcai
i.i
Fríz
llort\'il*
KUHfitiiloa
vuta«{*
T, J).e:ti»
I
Tátin <
r.-M\' ••{
C.u, ( OuJ &>ír» | nyjo »«i , fujytt Kírr»mik Fraok\' OutVi-. : Oica Via. , 0*T •»•" O.\'rsff [ H^fbtn
\' KUllLef Kttsi
Liaiu
.uk
Kcd
Ltwpa V!éf.«|
M<MA
OU.ir. lni) H
V.JTqpa/ RaMa) RtiLr/S Kist
RotintüM ScblKk $cbjllt» . Teoíl&í \' Ueiitt Veik la
A:i It 1 D**"> I
OitniM Kiáll fi
Hoot h K-Ui-il ír.jil Krosbarjtt
l\'tcit.
Hit*: it AC4n»l fi
a.
XOttsiil . Sj\'uJOIi I Tbék Ntikl
Pi «k
Bar >d(ik»-.:i KCi.ti Vire.il I Pílir.rtt I Se>»»

• IM
IIJO
íj traeb. —
\'JJ KHiliktdéi
— | ASrit -
— AÜtSlUl 11
III LtlUM •»)
le.jc Vi/ »S?
XlUa.Mti »|« i Tnn V>
Cnkorcyárak I>ttciie.r • Iloevii «k — I Cskcelru
, Vuib. nt Stimate Éiclmluarak
oííta\' •»
Ctlectt •»•:
SiiIC-i III
»«
VUJ. peu<3 19 ToVtJI -
lltlktrcik. ll.
Olt. Villámot Kfj. UiS »lo hu lufl }
Vi.m tW. to Ali. |lt 10 Ufiitn 5l»
FböUt $t
Olajoh Oltjiptf
Uwoil c«« IOO Sör «l Ilin
fitimi »r
Klrálylir J»
He JIO
Pi» ifte M.
Teva. i«i im
Du4il I
Ktclolcb ll
Reiivecjide aj9
Teául ti it-s
OKk^aU l»i
Krím imii li
Silcklui — 8*ailo<iak
ll-.tjlM —
Kojil tUlVJ -

U(tt II ta. »
Loktet —
T«aUI
Ina UJ
C. tt ío
J»o
,\'eiO ttaiU J.JO

Szí«3-K4l4 10
W. Ttull
GoUtwic Ki
Kinec ti
Pi=»i
G,:ri Iliin JO
1o
v.«rip»
S>;«üaei l|0
FM«a w
«:ui CJI ik.
Siiui
VaoUt »e
CSiDOiO IJ.JO
Diaiét 111
Diaaa »
Keieit M»« H
Kleis 6
»o<u«
TMi il
Ubo»
KOlOateUk
I>M«<i i<
itníi
PiUea
Kitel
Osat í»>
Isitrti 11. jo
Ttlelo*
Tee»>
uslö uttA 1°
St^\'sMI 7
Zifj»tr»;\'
8uCi V aj
Klilljtotfl
Vare» (ott
Bae i
Beán M
C<í»lí ril« 16
Par.1
Hisaj\'S?" «j
tuifika
OturrntlA »»0
Matr.-NKeti ajo
Tw.l Bpeti
Vntiin! tak
Í-Je it
A mmgynr korona külföldi hivatalon jegyxéael >
Dtvixa Valota
npi; rti it<atp ni
Beil.o - - -IV 42 \' »0
?tk** Mi 4VÍÍ.0 40) ! 400
Sawjrockbaa JtCO
Kádársegédeket
fclueszek
Kasza Rezső, Babdcsa.
I d,vízi-központ hivatalos irfolyimai
Valuták Oavlxáh
Nif«f*00 HÍW AnaiteSia tuco-iueo
loei j8it««-ir,í<o BtlctM ICC« i0ij
Sanei 11)11110 Bjiaml
OMi ;»oioij Bitml líjo-eeío
DctfU Iei}0-t4i)» i4jic-i4.1c.
Praeeti - «ko «:io KHaaiUata iiiea-lilio
8.i«. frtö llte-icfo Uci-c
Let l«0-|1j 0:>u:riii4 jijoj?*o
U»t Ioo (to Nt"?oet jujoüijo
Uea 1(13-1740 Plni éí«-4?io
Ottu. »«. ilito-lllso Prlii
s»i;«l fnaa ieti»-i)i\'o iieni
ikJi.odi r,. |iioo-|iio« lutlMia iiiio-liQio
Biet u»oo-iiico
hlit láíto-i}|io
Terménytőxad.. Buia tlaaavl* dékl 76 kg-oi 312500 -315000, 79 kg-oi 320000—325000, egyébvidéki 76 kg oi 305000—310000, 79 kg-o. 315000-317500, ror. 265000-267500, takarmányárpa 290000— 335000, löríipa 315000-335000, ■ ab 320000-325000, tengeri 280000 -285000, korpa 210000- 215000.
S.rtáavá.ár, Felhajtottak 3100. eladatlanul vl.ii.maradt 1500. A vá* .ir köiepea volt. I. r. 24500—25000. Köxepei 24000, Könnyű 21000— 22000. Sialonnái félaerté. 29000-30000. Lehu.ott hu. 29000 - 32000 Sóiott exalonna 26000 —26500. Sta-lonna 27C00. Zilr 29000. \'
■ stwkMité: a (OexcrlrcsxtO. KUÍé: Zrínyi Nyomda Réexv.-Tára. Nagykantx.a
A takarékkorona árfolyama .
Ax 1411/1924. M. E. ix. rendelet alapján működő hivatalos bliotlslg a tlkarékkorona árfolyamét junlu. 23 án 125 papirkoronában állapított. meg.
Apróhirdetések
istdtll tiO 1000 X. Alltat kcrciftk-ek 35 ttAtaUk kedTeiuilD)!, Vnir- t, ODiaftpuapO\' ken 79 iiiitUk faiAr.
otetóa tláJí: Ws>ii|fzí(éf, beje^í. fültr. »j Kit, iixeliei\', »ir%\'i<\'..\'ivUt\'i *>!0 :i<; Karain nb. cim a HttJíMP j6j
Kai ff7mMinellelll iiebt Cener. >n.r \'- .t . ttoi kem &íl űiiuuke centiét Jilfri.i ü<ii. Tl-zi I. (BiilMitu l
t .(iiovian/il e!U(Tt. B4-
Tölgy gömbfa
V#rití» o»*lopoak, talpfának, múfinak,
bükk^gyertyán
gömbfa mlodaa méreUcn jutányosán kapható
Steuer Zoltánnál
Nagykanlzaa uj
Központ-azáUó, vagy BOtvOs-térS.
Eladó ingatlanok!
Elfoglalható le^wffij*^v
ir\'t:. tebb en\'.eíei. majáa- <a Qtlethli. r aiJTi. a h»tá«4baa. Balaton oitl\'.itt.
SZOlök Síoosjfcaa.
Cilettk. UtUe^Kiek tufiík.
SakUrak bítbta«k.
v.v.ik a Balaton mind\'eit o;4alin.
Wíai batatcel birtok, tll keMai xalii b»tsk ll a S6
Szigriszt László
0. r. i. un. mi. l«gtll». leoa.
Fő-ut 8. sz. tBuio Telefon 150
Legújabb borárjegyzék,
mely uay mluőiég, olcsó árai álul utoMrbetatlcn. Tiszta éi siaku«:u kex«Usú 1 liter balatcc-melléki cecoi citroaiiirga kitöná s*nu u 9600 K. t liter 4vt pogányvár, la rizling fiOOO K, t liter la burgundi fekete 8000 K, sótétvölöi 6000 K, J 1 ter li ililíog 5000 K. J Uter bikavér-vörci 4600 K, I liur Ia vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
Emi. ct...i* (i «,rMnJa..ti cUik umIII,
Sugár-ut 53 Telefon 2-10
Bükk él tölgy lécéi daiiki
hulladékfát
i00 ;-a vajoojlt ab Buta. Ii:«tr» O^ktnyea
2 és fél millióért -f foroafmladó
jjaaatsyiít?
fejszézett bQkkdoronfifát
u atlltit a rKellr bekCldeie e\'.!en«btn
Ehrenwald Béla
fakersskadő jií
Budapest, VIII., Kátvárle-tér 14
Uradalmak figyelmébe!
Elsflrenflü
iszapolt krétapor
• takarmányozás célra, állatok csontképz^dé-
sének slomozdltásira állandóan kapható j4b
SÍPOS ANDOR kereskedésében, NAGYKANIZSÁN.
— fDitől olyan zamato9 a kdué|a, Éóe9em ?
— • Egyszerű, csak UNU fcduéval uan főzue.
Nvomaiott a Zrinyi Nyomda R.-T. nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofeobe«k Károly).
63. évfolyam. 143. azám
Nagyítania*, U24. junlua 25. Szerda
6 oldal 1500 korona
SicikdKOKf «a íuaonntm rwui o. |«l«ruiban-Telefon la, nyomda 117. aa.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
A pénzügyminiszter a létszámcsökkentésről
Budapest, junlua 24. A nemztlgjüléa 33 aa ellenőrzőbizottsága Ráday Gedeon gróf elnökléaével űléat tartott, melyen a közszolgálati alkalmazottak flzctésrendszéséről fzóló rendelettervezetet tárgyalták, lemcsváry Itnro előadó Ismertette a javaalatot.
Homonnay Tivadar, Eőrjfu Imre, Apponyl Albert gróf éa Bethlen gróf miniszterelnök hozzászólásai után Kállay Tibor dr. feltett kérdéseire Korányi pénzügyminiszter válaszolt.
Törekedni fog — mondotta — a Löltség vetési keret betartására a a lehetősig axarint elért megtakarítást a tisztviselő flrotések emelésére fogja fordítani. A létszámspssztást szigorúan program azerint fogja végrehsj-tani. As adóxáa terén nem megy tul a szanálási törvény keretein. Figye lomba kell venni, hogv a köliaégvetéa személyi kiadáaal a békebeli 2-17, kai szemben ma 66Ve- Sok kívánni valót hagy hátra a tisztviselőknek a közönséggel való érintkezési módja. A létszámciökkentést ágazatonként más-más kulcs szerint állapítja meg. Ahol a legtöbb nélkülözhető tisztviselő v«n, ott fogja legjobban egyszerűsíteni ax admlnlaxtráclót. A bankó prést áprilistól kezdve nem vette igénybe. Külkereskedelmi mérlegünk 40 millió aranykorona javulást mutat. A külföldi kö.\'ciön ügyo a legjobb mederben halad a perfektuélás felé.
Haller István ígéretet kapott a B listátok végkielégítésének azonnali kifizetésére. — A bizottság elhatároxta, hogy a részletes tárgyalást csü törtökön folytalják.
Egyforma lesz a tanítóság nyugellátása
Budapest, junius 24. A nemzetgyűlés közoktatás- és pénxügyi bl xottságal együttes üléat tartottak \' Pékár Gyula elnökletével. Petrovácz Gyula előadó Ismertette a tanllók, óvók és nem állami tanerők képe-sltéséro és képxésére vonatkozó törvényjavaslatot, melyet Pctrl Pál előadó iamertetatt. Drozdy Győző felszólalására Klebelsberg kultusz-miniszter kijelentette, hogy ax or szágos tanítói gyám Intézet vagyonát hsdlkölcsönben és értékpapírokban helyexték el. Aa Ingatlan vagyon 50 milliárd koronát ér. A fegyelmi uto/j elbocsátott tanítók befizetett járandóságalkat termé-sxetszerüleg elveszítik. ,,^\'Píl\' A nyugdíjalap már békében la deficittel doigozott s már akkor vagyona 27-ről 7 mllll-óra devalválódott.
A részletes vita során változtatás annyi tőrtént, hogy a javaslat egyenlővé teszi a felekezeti, köz ségi és társulati tanítók nj-ugcllátá-sát az államiakéval.
Várnai Dánielnek a forradalmak utáni elbocsátások ügyében való általános ravlxlóra vonatkozó Indítványát elvetették.
A javaslatra kérni fogják a sürgősség kimondását.
A lapbetiltások Ugye az Igazság-Ügyi bízottság előtt
Budapest, jun. 24. A nemzetgyűlés Jíazaágügyl bizottsága Platthy ^jprgy elnöklésével ülést tartott, melyen folytatták a büntető novella
Mikovényi előadó Ismertette a 45 szakasz uj szövegét. Eszerint a klr. kúria biriiból alakult bíróság ■ koronaügyésx vádirata alapján a
lepmegjelenéat három hónapra be-tllthatje, ha a lapban megjelent cikk miatt a bíróság egynél több esetben jogerősen hst hónapi vagy hosszabb sxabadságvesxtésre ítélte el a aajtójogilag felelős sxemélyt. A kutia négy tagu tanács* a kiadó, laptulajdonos és fele\'őt azerkesztŐ vagy képviselőik meghallgatása utáo nyilvános ülésen ítéletben határőr. Aki lapot as Ilyen bstlltás ellenére kiad, egy évi fogháxbün tetéssel büntetendő. A törvény ellenkexŐ rendelet hiányában életbelépésétől sxámltott öt év múlva hatályát veszti. Vátsonyi, Pakots és Pcslhu Pál hozzászólásai után az ülés fél 9 kor véget ért.
A köztisztviselők problémája a nemzetgyűlésen
Budapest, junius 24. A nemzetgyűlés mai ülését báromnegyed tizenkét órakor nyitotta meg Huszár Károly elnök. Ax elnöki előterjesztések után
Woljj Károly, a negyedik bi-riló-blzottság elnöke kezdte meg jelentését Srabó Sándor. Édes Antal és gróf Apponyl Antal msndá-tumalra vonatkoxóíag. A bizottság miad a három képviselőt végleg Igazoltnak mondotta kl.
Nspirend sxerlnt következett ax indemnltási törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása.
Homonnay Tivadar a Keresztény Gazdasági Párt nevében kiván a közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetével foglalkozni és a MÁV reorganizációjának kérdését ismerteti. A közszolgálati alkalmazottak kérdésében a\'i a véleménye, hogy gyökeresen meg kell oldani, mert ex elaősorban nem a közalkalmazottak, hanem ax ország érdeke. Ugy látja, hogy ex a kérdés a politika sarkpontja lett. .
P. Pálinkás távozása
A meghatotlaág érzetével vesszük kezünkbe a tollat, hogy elbucsux-tasauk axt, aki oly közel állott hozzánk, aki atvánk volt, vezetőnk, páaztoiunk, barátunk; aki tiszta papi azlvének nemes szeretetét szórta híveire és mindenkinek mindene akart lenni.
P. Pálinkás Róger, a szentferenc-rendi társház főnöke és Nagykanizsa plébánosa holnap, csütörtökön fog végleg eltávozni Kanizsáról, ahol hat évig fejtett ki áldásos éa eredményteljes lelkipásztorI tevékenységet a katolikussá? legnagyobb megelégedésére. P. Pállnkáa - aki most két cikluson át főnöko a kanizsai zárdának és vezetője a város plebánlájáask — engedve Izzó magyar szive sugallatának, a megszállt msgyar felvidék magyar paphiányán aegitendő, több rend táraival együtt vállalkozott az ot tani magyar katolikus testvérek lelki gondozására. Mint a jó pásztor, a szorongatott nyáj segítségére akar lenni, hogy nemei papi szivének gazdag tárházából vigaszt, erőt, lolkesedést nyújtson azoknak, akik Idegon járom alatt a megpróbáltatás napjait élik.
P. Pálinkás nemcsak az egyház, de a magyaraágnak is tüzes lelkű, ksplsztrán szavú azerzetea papja, aki minden kockázatot vállalva, a msgyar testvérek Iránti szeretetből vállalta misszióját. A szeat msgyar tűz élesztője, a gyengék atyje, a szorongatottak pártfogója, az üldözöttek szószólója leaz P. Pállnkáa a szomorú lelkű, néma szavú, csendesen tűrő felvidéki magyar testvéreinknek.
Nehéz szívvel bucsuzunk tőle, kik megismertük papi erényeit, görög-tüznélküli, csendes, áldásos lelkipásztori tevékenységét. Nem volt bsrátja a szólamoknak, a cselekvés komoly férfla volt. Visszavonult, Igail szerzetesi életet élt és emel lett szerető atyja híveinek. Szelíd lolkű, alázatos szívű papja Krisztus anyaszentegyházának. ooha egy jottányit nem ergedet\', nem téit le ax egyháx előírásaiból, sxabá-lyalból. A lélek embere volt. Egyszerű, nemes, póxnélküll, gyermekdeden tiszta, erős, férfias egyénisége, aranysxlve mindenkit magá-hox vonzott. Cssk híveiért dolgo zott, csak egyházának élt. Aki kő zelről ismerte, csak oz tudná megmondani, mit vesztett Nagykanizsa katolikussága P. Pálinkás távozásával.
A kanizsai katolikus társsdalom tegnap délután búcsúzott el tőle. Kanizsa katollkusságának 20 tagu küldöttsége tlsxtelgett a távoxó pásztornál, hogy szcretolük, tiszteletűk és hálájuk adóját róják lo
előtte Nagykanizsa város huszonötezer katolikusa nevében. Kováts Antal kegyesrendi főgimnáziumi tanár — a küldöttség szónoka — magas azárnyaláau költői beszédben köszöntötte P. Pálinkás plébánost, elévülhetetlen érdemelt méltatva.
Kováts profeszzor szivet lelket megragadó búcsúztatója mindenkit könnyekig meghalott. P. Pállnkáa percekig nem tudott sióhoz jutni, mig könnyek körött megköszönte a katolikusok mélységes ragasxko-dását és hűséges szeretetét, melyből eiőt fog meríteni uj működési területén Is. És akkor felejthetetlen pillanat következett; Kováts Aatal, az őax paptanár testvéri csókkal buciuiolt P. Pálinkástól. Mindkettő szemeiben a távozás feletti fájdalom nemes könnyül. P. Pállnkáa azután a küldöttlég minden tagjától elbúcsúzott. A távoxó plébános holnap, csütörtökön hagyja el Kanixsát.
Isten áldása és legjobb kivonataink kísérik útjára.
Gazdakartellt alakit a Zalamegyei GazdaságiEgyesűIet
Nagykanizsa lenn* aa oraságoa kw-tell-blsottsiifl tanácskozó helye
Nagykanizsa, Junius Z4 Ztlavármegyo Gazdasági Egyesülete mozgalmat Indított meg, hogy az orazág agrár-társadalmát oraságoa szervezetbe tömörítse. Elhatározták, hogy agy Gazdakartell össxehozáaa ügyében megkereaéat Intéznek ax összes hazai gazdaegyesületekhez. A tervek azerint a kartell ax össxes vármegyékben külön-külön alakulna meg. A jelentkező tagok Iráaboll nyilatkozattal, becsületszó mellett köteleznék magukat a ksrtell-érdekek szem előtt tartáaára. Minden megyének a kar-telibe tömörült gazda-tagjai öt-öt-tagu kartell bliotlaágot választanának a ezek válaaztanák maguk közül a kllonc-tagu orazágoa kar teli-bizottságot, melynek tanácakozásl helye Nagykanlzaa lenne éa függetlenül működne minden egyéb gazdasági alakulattól. A kartell felvenné a küzdelmet a földreform tultengéaelvel szemben, miért la egy független politikai agrár-pártot alakítana. — Sxabályoió befolyást gyakorolna a gazdasági termények ár-alakulására. Megvédené a gazdatársadalmat bárhonnét jövő támadásokkal szemben. Befolyást szc-rezno a kereskedelmi-, gyári- és Ipari cikkek árainak tultengéselre. Az uj gazdasági alakulattól ax agrár-társad r lom, az ország lakoaaá-gának minden rétege, különösen a többtermelés fellendülésével jelentős eredményeket vár.
ZALAI KCZLONY
1024. junlua 21
Hazafias ünnepély Péter-Pál napján
Még élénk emlékezetünkben van a Zrínyi Torna-Egylet moat ajy évo rendezett hazafias ünnepélye, amelyet a kedvezőtlen időjárás dscira ia rakord közönség nézett vési?. Ec as ünnepélv megismétlése volt a kormányzó látogatása alkalmi val bemutatott előadásnak. Most a törekvő egyesület uj mű torral lép a közönség elé, amelynek sikere, a próbák után ítélve, messze felül fogja mulnl a múlt évi üanepélyét.
Az ünnepély két részből fog állani: a sportrészből, amely délután 5 órakor kezdődik és a mű toron részből, amely este 9 órakor veszi kezdetét. A niÜsor egyes számai azabadszlnpadon, villanyvilágítás mollatt leamck bemutatva. A rész letas programot lipunk legközelebbi számában kőxöijűk. Az előad lat tánc követi, amelyhez a ze nét a m. kir. 6. h. gyalogezred zenakara szolgáltatja.
Az adóbefizetés ujabb megállapítása
A azaoálásl törvény értelmében az adök f. évi jullus hó 1-től kez-dödöleg a Magyar Nemzeti Bankhoz folynak be. Megszűnik az adóhivataloknál történő beflxetéa a o helyett a postatakarékpénztáraknál úgynevezett postatakarékpénztári befizetési lapokkal kell az adókat befizetni.
Az adók befizetése a postatakarékpénztáraknál vagy közvetlenül a Magyar Nemzeti Banknál aazkö-zölhető. Az adóhivatalok a náluk jelentkező adóalanyokat kötelesek felvilágosítani, hogy azok a befizetéseket hogyan éa milyen számlán eszközöljék.
A befizetésekről elismervény Ol a befizetési lapok u. n. ,Elismervény" oldala azolgál. Külön elismervényt a befizetésekről • felek nem kér-hatnék.
Ax adóalanyok a befizetéseket olyan befizetési lapon eszközölhetik, amelyen a számadásra kötelo-aett hatóság (hlvatfcl) neve pontosan fel van tüntetve.
A postatakarékpénztárnál történő beflzetéaek kétféle módon történhetnek: a) vagy készpénz befizetés utján, b) vagy pedig bármely Ősz-azegnak a befizető aaját csekkszámlájára való átutalásával, jóváiráa utján.
Ha a hatóságok bárkinek a terhére tartozáat írnak elő, minden egyca alkalommal tartoznak a fizetési meghagyáshoz, illetve a határozathoz egy olyan postatakaiék pénztári beflietésl lapot mellékelni, amely btfizetéai lapon fel van tüntetve aa összeg rendeltetése Is. Vannak azonban olyan esetek Is, amikor a tarlozáa befizetése Iránt a hatóságok rövid utón intéiked nak éa Igy sem fizetési meghagyást, sem pedig semmiféle végzést, vagy határozatot arról a fél nem kap, ezen esetben Is kötelesek azonban a hatóságok a félnek postatakarék pénztári befizetési lapot rendelke-xéara bocsájtanl. Ezen postatakarékpénztár! befizetési lapokat a felek részére a hatóságok díjmentesen azolgáltatják kl, ha azonban a fél ezen díjmentesen kapott be-flzatéal lapot elvesztené, avagy több Uyan befizetési lapra lenne szűk-aége, a megfelelő befizetési Ispokat aa Illetékes hatóságnál, az adóhivatalok számláira vonatkozó bcflze- I
Multhavi fizetésüket kapiák előleg ként a tisztviselők
Budapest, junlua 24. Al állami
tlezlvlaelők éa alkalmazottak, • honvédaég, caaodőraég, vámőrség, folyamőrség, államrendőrség tagjainak, Illetve mlndeaek nyugdíjasai, árvái éa özvegyeinek illetményeit éa ellátási dijait megállapító rendelet junlus utolaó vagy juliua első napjaiban jelenik meg.
A mlnlaatertanács határoiata érteimébea áddlg, mlg az egyea kategóriákban > flretések öaszegét
meg nem állapítják, mindezek a tlsitvlaelők éa alkalmazottak jullual Illetményeikre éa ellátási dijaikra előlsgkápan s junluirs |áró flzeté-
""Csak »Pflzatés természetével bíró Illetményeket szabad kifizetői tehát lakbirt, családi pótlékot, élelmi-ezer kéazpénaváltaágot atb. nem kaphatják meg. A juliua havi flse-lésekből semmiféle lavonáanak hely. nincs.
téal lapokat pedig as adóhivatalokon kívül még az azoknak kerületéhez tartozó községi elöljáróságoknál Is — áruk megtéritéss mailelt — benerezhetlk. Ezen poslataka-lékpinztárl beflietésl lapokat a felek kötelesek kitölteni, ha azonban aat a fél kitölteni aem tudná, ez eaetben a fél klváaságára helyette a köiaégi elöljáróság köteles kitölteni. A befizetést teljeallő felek kötelesek a befizetési lapnak ugy as ellsmaivényl, mint az értealtő oldalán megjelölni a beküldött ősz szeg rendeltetésit Is. A befizetési Ispon sem vakarásnak, sem padig javltáaoknak nam azabsd előfor dulnluk, eilonkező eaatben minden ebből eredő károkért a fél felelőa. Az értealiőlap hátlapján levő mindennemű írásbeli köslemány után járó postaköltaéget a feledő posta-bélyegekben köteles leróni. A klaa t Ingforgalomban történő átutalásoknál kötelesek a felek a csekkhez azabályazerüen kitöltött bellzetéal lapot caatolnl éa ezen az átutalt összeg rendeltetését, valamint az elaxámoláahoz azükaégea adatokat pontoaan részletezni.
A kéazpénzzel fizetendő forgalmi adók közül azoknál, amelyek bs valláa alapján a vonatkozó rendeletek azerlot köivetfenül az adóhivatal számlája javára flz.ttetnek, a fél kötelea a bevaUáat as adóhivatalhoz benyujtaof éa az eaedékea adót egyidejűleg az adóhivatal számlája javára poatatakarákpánxtárl befizetési lappal beflaatnl. Aa adóhivatal a neki átadott, vagy beküldött bevalláat a beérkezés pontos adataival ellálja ás nyilvántarts mindaddig, amíg aa adó bsflzetá-aét Igazoló ssimlsklvonBt az érte-altőlappal beérkezik. A köiaégnéi fizetendő forgalmiadót a , felek caakle a közaégnél (válóinál) fizethetik.
Aki az értékpapír forgalmiadét külön engedély folytán készpénz ben fizeti, kötelea a vonatkozó lajatromklvonatot az adóhivatalhoz beazolgáltatnl éa az aaadékss adót egyidejűleg az adóhivatal |avára poatat a kar ék pénztári beflsetéal lap pal baflzetal.
— „Tetra" caecaemö-keleaa-gyék Schwarcz Dezső cégnél, F6-Ul t. szám.
— Ma éa minden eate a
Centrál kávéházban kapoavárl Babári) Dazaő zenekarával muzelkál.
— Tennis, fotbsll és atlétiksl cikkek olcsón ksphatók, tennis-hurozast vállalok Szabó Antal sport-üzlete.
— Hegérkezett m D. H. C.
pamut, melyből harisnyákat készít és fejelést vállal FiUpp Oszkár kötött sízu gyaírssSzombathely,
— Szabók részére: Zeug, Doublage, Peru, Kasitor, Rechant éa kellékek nagy válaaztékban érkeztek Singer Jözsej és Társa áruházába, Erzsébet-tér.
HÍREK.
Róm. ksth : Vi-BOl hv. — Protestáns: VjJmos l«.: Ssl-van h\'i 23.
Meteorológiai Intézőt jelentése szerint váltósé felhőzettel helyenként es-5 virhstó a hőmérséklet csökkentjével
Napirend: Uránia \'/.* & 0 ór*kof •Lélek vásár.\'
Virágok Talabér és Bátorfi sírján
Kint jártunk a temetőben, vígig jártuk a kedves sírokat. Megnéztük sorra a nekünk legkedvesebbeket. De íme / Mit látnak szemeink ? Talabér János egyházi költőnk és írónk szép márványkriptája nem néz már ránk olyan ridigen, mint azelőtt, virágokat hintetlek rá kegyeletes kezek. A már vány kripta kivirágzott Halott lakójának közöttünk élő gyönyörű lelke virágzott ki a szép tulipánokban és nárciszokban. De még egy kedves meglepetés vár ránkl Bátor fi Lajos nak, a kitűnő kanizsai írónak" és újságírónak, a Zalai Közlöny alapi tójának és (annyi éven át) szerkesztőjének elhanyagolt, félméteres gyommal benőtt siriát megtisztítva és virágmagvakkaí bevetve találtuk s míg ezek a magvak virágba szökkennek Ismét talán ugyanazok a kedves kezek rózsákkal hintik be a lassan növő virágpalántákat. Szemtanuk beszélik, hogy e sírok aranyos lelkű látogatói fiatal diákok, kiknek lelkében e két derék férji emléke kivirágzott. __(n)
— Főpásztorl elismerés. Dr.
Roll Nándor megyéspüspök Markója Forenc ncmesrádól kántortanítót a tanítás, mint a népművelés és erkölcsnevelés terén kifej tett buzgóságáért főpásztorl elismeréssel tantette ki.
— A MOVE nagykanizsai foosztálya jullus hó 13 áo, va-sárnsp délután 4 órakor a Keresztény O.thon helyiségében évi ron-dea közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja as elnökség. Tárgysorozat: elnöki megnyitó ; titkári jelentéa ; zárazámadás, felmentés megadása; választások.
— Uj misék. A veszprémi egyházmegye vasárnap felszentelt áldozópapjai a kővetkező helyeken mutatják be első szentmiséjüket: Antal Vloc9 junlus 29 én Mtcen-zéfen (Abauj Tornám ). Keresztes Ignác Rábakecölön (Soptoom), Major Laásiló jullus 6 án Nagyesz-tergároo, Viola József juliua 6 án Egyháxgellén.
— A rendőri bfintetőblró
tárgyalásai. A vérosl rendőri buntetőbiró csütörtökön Iskola-mulasztási, pénteken egyéb klhá-gásl ügyekben tart tárgyalásokat.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dozső cégnél, Fő-ut 6.
_ A központi választmány ülése. Tagnep délután 6 órakor a körponti választmány dr. Sabján Gyu\'s polgármester eloöklésével üléat tartott, melyen a választól névjegyzék allén beadott felebbe-zéseket bírálták al
— 64 éves dlvatáznbáx. Slnger József éa Társa dlvatáruháxa Nagykanizsa Erzaébct tér, Központ azáfló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Felvétel a fémipari szakiskolába. A m. kir. fémipari azak-iakola I. évfolyamába ax 1924-1925. tanévre bcUpnl szándékozó tanulók előjegyzéa éa tájékozáa céljából jelentkezzenek június hó
SO-án délelőtt 9 órakor az Intézet Igazgatóságánál. A tanulók belráss augusztus hó 28 án délelőtt 8 órakor történik, amikor azok a tanulók la felvétetnek, akik az előjegyzésen nem vehettek réait. Beiratkozás alkalmival, augusztus 28 án bemutatandó: 1. A születési anyakönyvi kivonat. 2. A polgári vngy középiskolai IV lk oszt. bboiyllvány. 3. Orvosi bizonyítvány arró\', hogy a tanuló a fémlpiroa pályára alkalmas, egészséges testalkatú 4. Újra-oltási bizonyítvány.
— B listára került nagyka nlxaal tanítók. Tegnap éMcezett le a nagyksnlzaal állami aleml Iskolák gondnokaágához a B listára helyezett tanítók névjegyzéke. Aszerint azonnal szabadaágolaadók: Banekovich Jínos, Horváth lenŐ, Hcrboly Alajos, Tóth Károly, Pollák István, Jutási Ittvánné, Kugler Sindorné, Cirgasch Deisőné éa May Margit. Stját kérelemre eddig már négy tanító nyugdíjba vonult a Igy Nagykaniiaa tanerőinek száma tizenhárommal keveaebb lett.
— Csak hat barakkot kap • vároa a hadikórházból. Ismeretes, hogy Nagykanlzas város kérte a honvédelmi és pénzügyminisztériumokat, hogy a katonai barakk-kórháx területén épült barakkok közül hatot, továbbá a felvételi épület felét adja át a vároa tulajdonába, az Iparvágányokat, fürdőt és melegvíz berendezéseket pedig használatra engedje át. A város eszel szemben felajánlotta, hogy a Károly-laktsnya elhelyezésére szolgáló területből 10 kataax-trális holdat magvált éa vállalja a barakkok területének megazerzését la. A két mlnlaztérlum most közölte a várossal, hogy nem hajlandó megváltoztatni rég! álláspontját s caak hat barskkot hajlandó átengedni a vároa tulajdonába és térit-mény ellenében használhatja ax Iparvágányokat.
— Az egerszegl tiszti főorvosi állásra két pályázó volt: Fürst Béls dr. és Németh János dr. Fürat Bála dr. vlsaialépéaével most már Németh Jíaoa dr. ax egyedüli jolölt a Igy megválaaztása Is biztosra vehető. A választás 29-án, ezügyben összehívott képviselőtestületi gyűlésen leaz.
— Férfi és női ruhsnemük, sn-gol lüazterek, férfi és női szövetek legelőnyösebb bevásárlási ftfrráaa Singer József és Társa áruháza.
— A Pécsi Nemzeti Színház Igazgatósági megbízottja, Utassy Alfonza úrhölgy tegnap Kanlsaára érkezeti, hogy a szükeágea előkészületeket megtegye ó eszközli a bérletek gyűjtését Is, mely, célból fel fogja keresni a szlnpártoló közönséget.
— A főgimnáziumi tárlat még ma és holnap egész nap látható. BalápŐdij ninca.
192-4 junlgt 25.
ZALAI K0Z1.0NY
_ Siker*. .Inga. Dr. No kijj |ml. nagykanlxtal vároal .J\'«y\'« alkereaen tett. I. .• ügyvédi »!.•«• el.6 réaxit.
— Mét «*y Tídöaít kapott
Kl.k.nl...- L.punkban nemrí«en
ho.ai.bb c\'kkben fojl.lko..uj.k .
„,gTk.ol...l, d. külőnóteo kl.k., „,, \'i ,„,.. ia caeciemő videlem
felbecsülhetetlen bu»g«lommal íá
r.doilk a Stefánia Szöueistg, hogy ,X etéren tapaaztalható azomoru állapotokat ellenau\'yox.a. Hang aulyoztuk cikkünkben, Hogy Kl. kutsainak feltétlenül aruksége van még tty v/d6n5re, mert egy védőrő ekkora és olyan elhanyagolt terű letet nem blr meg. KUk.nli.a k5 xönsége 70 alélráwnl. a Zalai Kot lónu cikkének mellékléséveWs a. ra való utalással kérvényt adott belvárosi tar.ács u!ján a S\'efár.l* b O vétség Központjához, hogy Klaka nlisára rend.zeresltsék a második védőnői állást. A kö/pont vállalta az uj védőnő költségeinek felét, másik f-lék a város s Igy pár na pon belül s negyedik, Illetve Kis kaniiaán máiodlk védőnő Is meg keidheti áldisos működését.
— Regenhardt éa Raymann lendamaaitok, női éa férfi zseb kendők, May és Holfeld rumburger vásznak, lan és llnóbatlsztok, slfo-nok, slfonbatUxtok mérsékelt árbao Sloger dlvstáruházában szerezhetők be.
— Felviteli vlxsga a sümegi főreáliskolában. A sümegi m. kir. állami Kisfaludy Sándor főreál-iskola első osztályába beiratkozni azándékozó tanu\'ók arámiira f. hó 27 én leainek a felvételi vl.sgálatok.
— Csökkenik n levente-malaaxtók száma. Uiylátszlk a aiigoru rendszabályok éa a mulasztó levente-iijak szüleire éa munkaadóira kirótt bírságok kezdik már éreztetni hatásukat. L-gu»óbb még 190 volt a mulasztásért bejelentett leventék száma. A most vaaárnapl testnevelési órákról már csak 92 tanonc hiányzót*, akiknek névjegy lékét tegnap terjeaztették bo a testnevelési bizottsághoz.
— Méhészeti oaxkozök, per. KCtők, mézeskannak olcsón kaphatók ; mézel, viaszt magas árban vesz Szabó-Antal méhészetie&zköz-raktára.
— A gabona Uaxög elleni védekexés. Tegnop étkezett meg a városhoz az olhpán rendelete, mely nyomatékosan felhívja a gazda közönséget a gabona üazög elleni védekczéare.
— A világhírű jó minőségű azövőpamul 3, 4, 5, 6. 8, 10 és azővőcírna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vsitsgságban, továbbá bo\'dó és vörö«fejtŐ kapható Slnger Jó ;>aef éa Társa gyári raktárában Nagykanlraán.
— A balatoni kasxinók ellenőrzése. A belügyminiszter rendeletet küldött Zslamrgye alispánjához, melyben atra való hivatkozással, hogy egyes j tékbsnkok, mint tavaly is, a szeion idejére elözönlik a balatonmenti fürdő-helyeket — elrendelte, hogy a hatóságok ellenőrizzék ■ balatoni klubok és kaszinók működéséi, mert slapsxabály ellenesség esetén vizsgálat nélkül fel fogja oszlatni azokat.
— Tóth Andráa lOéveshahótl flu 1917-ben több táraival míg-szökött hazulról. Domlnkó Mihály Hshóton keresi, tneit apja Amerikába akirja vitetni.
— Magyar munkáé ne menjen Oláhoraxágba. As alispán mrgküldte Nagykanizsa polgármesterének a fóldmlvelésügyl mlnisz-tétlumnak a magyar munkások Románlába való kivándorlására vonatkozó rendeletét. Az oláh kormány — mondja a rendelet — állandó jellegű Intézkedéseket léptetett életbe, hogy az oltani mun k-nélküllség caökkentéso végett az idegen, különösen magyar munká-sokat, ha van Is tartózkodási engedélyük, ki kell utasítani. Ijy történik meg nagyon sok eaetbeo, hogy magyar munkások, kik nagy vízum és útiköltséggel klu aztsk, teljesen kifosztva kénytelenek visz-szatérnl Magyaroraxigra. A rendelet óva Int minden magyar mun kásl, hogy aaját érdekűkben ne menjenek munkát keresil Oláh orazághr.
— Egy kulcs-csomó a Kinizsy-ulcában elveszelt. B-csületes megtaláló kéretik a kiadóhivatalba leadni.
— A vasárnapi daioaverseny
alkalmából a követező felül fizetések történtek : Nóvák János 200.000, Bizsó J4<sef 100.000, dr. Pllhál Viktor, Kálmán Leó 50—50000, Singer József éa Táraa, Szabó Antal, Zala Jizief. Kaliar Ern*, Man-dello Miklós 20—20 000. Zto\'dos Gyula 15 000, Malin Ödön, dr. Kiss Elemér, Dolmányos Lásxló, Petiik Dex.Ő, Zollner N., Flelsch-nsr Igazgató, Deutach Jóisrf, Acs Béla 10—10.0C0, Koban Ferenc, Thury Pálné, Fundák N., B«nctlk József, Horváth Olivér, Heffer Gyula, dr. Strém Sándor, Andro-sek Ernő, Sáfrány fodrász 5-5.000, név feljegyzése nélkül 49.000, ö.x-stesen 689.000 koiona. A felülfl-
setésekbÖl befolyt fenll összeget a rendezőség a versenyd\'jak alapjához csatolta. Ugyanerre a* alapra még a követk«ző adományok ér keitek be ujabb»n Irodalmi Kör elnökségéhez: D . ö/ley György kormány főt snácsostól 50 000, Zala-megyei Gazdasági Takarékpénztár-tói, Nagykaniiaai Bankegyeaület éa Délzalal Takarékpénztártól 100— 100 000. Összesen 250,000 korona.
Mindezeknek hálás kösiönetet mond ■ d elver seny rendezősége. Ugyan csak köszönetét fejezi ki Nagyka-nliaa város tanácsának azért as értékes serlegért, melyei a legjobb nagykanizsai férfikar asámára tűzött kl vándordíj gyanánt.
— Lópokrócok legelaőbbrendü gyárainak főlerakats: Singer József es Társa áruháza. Uradalmak resxéte gyári árakt
— Egersxeg klflxeti béke
béli tartozásait. Znlaegeszizrg város tancsa hétfői ülésén foglal kozott a békebeli tartozások rendezésével. Tokintettel srra, hogy moat még papirkoronában lehet azokat kiegyeolitenl, elhatározták, hogy minden ily nemű tartozást most utalványoznak ki, Igy ax állami főgimnáziumnak és elemi Iskolának évente járó 5000 korona városi hozzájárulást is.
— A xalaegeraxegl 80 aa Caány caerkéax caapat junius 29 én tartja cierkéaz fogadalomié^ téllel kapcsolatos zászlószentelés! ünnepségét » Movo sport pályán. Ziszlóanya Bódy Zoltáané Issx. Ax ünnepségen közreműködik a zalaegerszegi Iparosdalárda és ax Egj-házl Ének éa Zeneegyesület vegyeskara Is. Jelen lesz Gróssy Oszkár ny. táborcok la, a 111. cserkéax ke rület elnöke.
— Érdekea nrtlata mutat ▼ánnyal kapcsolatban, mint már megirtuk, ma délelőtt 9 tői 11 lg a piactéren éa délután 5 tői 7-lg a korzón fogja két külföldi artista a Kőbányai Polgári Serfőző éa Sient litván Tápazermüvek R. T. Budapest kökkedveltaégnek örvendő gyártmányainak amerikai reklami-loráiát monoclklln ellátni. — Exen nem mindennapi Ingyanea látványosságra felhívjuk a közönség figyelmét.
— Nagy olcsóságt Mosó delének (K 21.000), ksrtonok (K 22.000), vásmak (K 22.000) mélyen leaxállf lolt árban kaphatók SingerJözstf és Társa divatátuháxában, Erzaébettér.
Mészárosok figyelméből Sátor-ponyva minden minőségben legolcsóbban beszerez helő Hlrsch éa SxegŐ cégnél.
Aki haldokolva
érettségizett
Pécsett hosszabb idő óta aulyoa tüdőbsjbsn fekazik Sztankovica Gyula, a pécsi állami főreáliskola nyolcadik osztályának tanulója. Áronban a legutolsó hetekig valahogy megbirkózóit a flu a végietea betegaéggel és rendszeresen tanult s készült a közelgő érettségire. A nsgy napk előtt azonban a beteg-aég ágyhoz kötötte a nem tudott jelentkezni ax érettségire. Vágya éa akarata azonban oly erős volt, hogy ax édesanyja elment ax Intézet igazgatóiágáhoa a megkérte a bizottságot, hogy Bxerexzék meg haldokló fiának azt ax örömet, hogy Miett.églihesséV. A biiott-ság mélyen mogrendült a kívánságra és elmentek a Káptalan u\'cába, hogy éretté tegyenek egy haldoklásban is kötelességtudó, erős akaratú fiatal diaklelket. A blxott-,ág a flu lakáain megjelont a csendben, Igax áhítatban megkezdődött a Ugmeghatóbb érottaégl.
A napfény behuxódotl a axo-bába a hófehér betegágyra esve, a flu láxaa fejére tüzölt. Edeaanyja az ágyánál állt, amikor felhangzottak a kérdések: Jókai, Goethe, hunok, ellpssis, dlnsmógépek. Ax elnök körülnéz — a halk templomi csöndben. A tanárok feléje bólintanak, aztán a flura néznek a egy haogultg szólnak : Sikerűit. . •
Stankovlcs Gjula ekkor nsgyot aóhajt a a tanárok csendben megindultan eltávoinak a betegszobából, ahol együtt maradt a nagy, örökkévaló életre megérett fiával B síró édesanya.
TÖRVÉNYSZÉK.
§ A tábla ia felmentette Tnntó főszolgabírót. Ismeretes Zalamegye közönsége előtt, hogy Tantó Gyula dr. zalaegerszegi tb. fősiolgablrót liriglevics Károly dr. volt Károlyi főispán, kormánybiztos, akkori képviselőjelölt a neoxet-gyüléil választások lezajlása után, mert egy gyüléat nem engedélyesett, hivatalos hatalommal való visszaélés elmén feljelentette ax ügyészségen. A törvényszék Tantót bizonyítékok hiányában felmentette. At ügy frlebbezéa folytán a győri kir. táblához került, amely a napokban jóváhagyta a felmentő ítéletet. A vármegye hazafias ériésü közönsége nagy megnyugvássil votte tudomásul ax Ítéletet.
SPORTÉLET.
MarvnUt. Kdlmást klkttldték Párl.b., A Magyar AtKtlkal S.ő-velaíg válogató bliottliga, klcgé-aíülv. az elnSkiég tagjaival, vaaár-Dap elte a b.JDokl vcrlcaT után Oltat taitolt <• kijelölte aiokat .1 atlétikai, aklkoek a plrlal otympta-don való Indllí.át javaaolal fogj. a Magyar Olymplal Bliottaágoak. A j.vaalat aitrlot 12 atlita kíp. vía«ll Kaxáok aiIoelt a kSttGk van a dlaikoiivatiibao Monoliti Kii-min la, ai NTE jelca atlétája. A javaalalot hélfö c»ll üléién tárgyalta . MOB a ait taljei .té..ébío elfogadta. Eliailot a MOB kit kitérőt é> . kSvctkeií atlétákat küldi kl, Illetve fedeti <»k költiágelt:
Gtr5 KAOE 4«100, 100 éa 200: Kuruntly KAOE 4*100. 200 (a ■100-, Rcziahexui MAC 4«100 <a 100; Mu>kát MTK 4x100 éa 110 gát; fekete ESC 10 km. gyalogláa j Kii óh ESC 10 km. likfutáa éa maralhool; Som/ag MAC 4il00 t.rtaléV, hármatugráa, dekatloa éa p.ntatlon; Gáspár MAC magaa-ugrá. ; Morvalits NTE dlaikoai-vetél 1 Csejtey BEAC gerely; Toldi FTC lu\'y éa dlaxkoax ; Bedi BEAC
auWdobái.
Sió volt arról, bogy a MOB e.etlcg ciak 10 atlita klküldetiaét aogedilyeil, ezért ax ulolió négy atlita aorreadje la meg volt állapítva a MASx javaalatában ugy, amily torban ml la irtuk őket; . MOB atonban mind . 12 .Hét.
klkúldélét elfogadta. Marvallle, miként irtctülüok, . MASx kőiben-játátára már 3 bét atabadaágot kapott, a ma délután utailk Pcitre, kot vatároaplg a MAC marglt-ailgetl pályáján kótóa tréninget folytatnak ax olyoopIkonoV, vaaár-nap pedig ulnak Indulnak Párliba.
TANÜGY.
Ötv.nex.r koron. le., mgy tankönyv. Még jóformán ba »em fejexődőtt .x lakolal év, . atülők-nok márlt ujabb gondokkal k«ll trámolnlok. A könyvkiadók most tárgyalnak a köioklatáaügyl mini,ilirlumban 1924-25. Ilkolal évben litiiiiálatra booájtott tankönyvek irt dolgában. A könyvkiadók a papír ét nyomtatáe álta-lánox dráiuliaira való tekintettel a kóxépltkolákban haainált tankönyvek árát* lehetőaéghaa kápaat egytigeteii, egyenkint körülbelül 50 000 korooában. .x elemi leko-lábao haamált könyvek.t egyenkint 20.000 koronában kérték megállapítani. _
MOZGdFMPSZtlHJlZ.
Uránia. Sxerdán \'/,8 éa 9 4ra kor Lélek vásár.
V.lenc.l kalmár. A legkiválóbb nimat film, Sh.kaap.ara leg l.inertabb éa l.gerőteljeaebb drámája nyomán 8 f.ivonáaban. Fő ttereplők Henny Portén, Werae Kraut. áa Harry Uedlka. A IUi klállltáaban, koattümökban, atllm ben tökélat.f. A /elvitelek nag rázél Velencében, a városok vári sában \' készítették. Henny Porté ciup. bá|, k.dv..aéf, hangul Porcla axarepiben. Werner Kr.ui o.k Sbylockja átgondolt, apró rét letekig kldolgoxott altkltát. Har Liedtke moit la nagy Intelligens", k.dv.a lendületet alakítáit nyújt.-
Ha és minden este az Arany Szarvas .\'r^véhíz kertiében a „Budapesti Trocadero-mulató" ház szalonzenekara
muzsikál, énekel, kuplézü
i
i
i ZALAI KOZI.flNY
1924. junlu. 25.
Mélyen leszállított árak! = Mia a készlei tart! = Mélyen leszállított árak!
Kisfaludí és Krausz divatnagyáruíiáza az flrany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin
Méterje
Duplaszél.esikos szövet Méterje
ffeMéterje Jj Méterje j Méterje Mé,erle
ZIOOO K J4sű0 K 4ö500 K IJJOOO
Dupiasz. gabardinszöuet Méterje
140 cm. férfiszövet Méterje
Felhívás a gazdatársadalomhoz!
A aajló egyréaze gyakran Ln goztalja a Igy ■ köivéleméáiyben la mindinkább lábra k»p az a lé-vea hiedelem, hog? a m»vy»r g«7.d»tárai dalom a Magyar N:in xetl Bank réazvér>yjegyzéaénél tar tózkodóan viselkedett éa ez általa jegyzett réezvényrkös»z*i téko éüitó-lag még a bírom millió iraiifko rónát aem éri el. A me^ogazdazigi kamarák, mint u gaidatáraadAlom törvényes érdekvédelmi szervei, nem enj\'dh tik meg, ho»y az a kósza h|r, mely a M-gyár N-mzetl Bank tekiot/iyének ciOrbiUsára éa a gazdaláriadafon preal\'g-ének rontáaára i«ínyül, s>élea»bb kőtökben rllcij\'djek annál la Levéai.bé, mivelhogy távolról sem fidl a való ságot.
A vázolt és minden alapot nél kOlöző támadás oka, hogy a gazda társadalom jrgyzésének csak azt tekiollk, amtly a részvényjegyzésre szóló felhívásban m?gjrlölt néhány vállalatnál történt. A pénzlntéze-teknél ca közölt jfgy-céackct azon ben ffgyclmeu kívül hagyj ik.
Tudomáaunk van arról, hogy a gazdakö;önség tekintélyes része pénzlotézeteknél jegyezte a Nem zeli Bank rés)véuyeket és ha ezek is a gazdajegyzések kőié arámit latnának, ugy a.ok őaszege a három (3) millió aranyko\'Onának sok-szorosát tenLé ki.
A ferde éa rost/IndulnIu híresztelésekkel azemben mrg kell álla pltanunk azt, hojy a gnzdatáraa. dalom ösazesen mily mértékben vette ki léazét a jegyzésnél, bár mely vá\'lalatnál • löitéot U az. — Mélyreható jelentőaége van cn»e megállapltáanak azért, mivel az Ilyen egyolda\'u éa tendenciózus hírek a mezőgauUaágra íulyoa kö vetkezményeket jeientenok. Dc le vonná ennek következményét pénzügyi kormányu zk is, mely a g«»d t tátaadalom adózását a J-gybauk-részvényjegyzésnél tanu.iott tar-tózkodó vlaclk. dfséro való hlv»t kozáaaal az eddiginél valószínűiig ■°kkal aulyosa- b elbiriláabao ré azesltené éa terheit fokozná.
Ezen au\'yos következményeknek már most óhcjljuV elej*t venni, mely célból felhívjuk Zala , Somogy-, Tolna- és Baranyavai megyek azon gazdáit, kik vali mely pénzintézet nél akár készpénzben, akár valamely hitelakcióval j-.gyeztek rész vényt, jdcnlaék bo karmunknak haladéktalanul, dc legkésőbben július ho I ig nevüket éa a pénzintézet cjmét, ahol jegyzésüket eazközölték. Kaposvár iv24. ju.ilus hó 20 án. Ax AUódunáatuli Me>őgazd..*gi
kamara elnöksége.
ZBrkht arirlat
PAris 307000. I.OO\'JOQ u
w* 60. b,U„.í2í>m, tlO-IO. Barilo 135 00 \\V|.o jb Í O Prága IC6M0. Buda^:V.°So l"\\,ü^ t&OOO, Báláid 670 la \'
(Saját ludóiitónk taiafooJaUotáw) Utótőxade. Irányzat teljesen iii-lettelcn. Kereakeo\'elrai Bank 1055, Georgia 414, Hazai Bank 166. Salgó 530. Osztrák Hitel 168. Msgr^r Hitel 515, Lrsxámltoló 78, Nova 147. Ganz Danubius 2890. Kőszén 3875, Pesti Hazai 3420, Földhitel 285. A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései i
Dívik Valuta
ic«n«p nia l«ffia(>
Bécs ... . Ki I KG Berlin .... 45 I 4U 42 | 50 Prága .... 40250 | 42*00 < New>orkl»n 12.10
Kádársegédeket
felueszek
Kasza Rezső, Babácsa.
Idavua-központ hivatalos árfolyamai
hapcim ifitoo A»ai«<dam tl)<au-)l9}0
Ao*ol fooe jjgetio-jiliM Uetxrái 970 VjQ
S.okol a«4J-asio link.r*al
l>lnte Mo-97\' BrCivel
ÜC.UU Siloo.S)tf>o Ki.pM.Mfa 14100-14400
Kiaoá. H. 4S9" 41»" KHiallieHa mjo-iíjco
8elta Inak J7ÍO jívo l^soioa sSivuV)6S)CO
U1 S4J-J7J Ola.KW.it t$lo j««o
Ura jgo tao Nawjun tljjoo ejti Ca
Ura >5tK>-»tW Flei. 4<tO-4JSO
Otítr. koe. 11700-11(90 •it) «>lu
Se»Jtl It.ihk Mb6o-IJI«o Min ÍOJÍSo
UolUodi k, JlöOO mjo Btockhnla* ■1170-11(10
B4<« II7J0-II»0
BTt|< •4fcc-ljtlo
Elsőrendű nagymai ml
LISZT
olcsón vásárolható
VILLÁNYI ANTAL lisztüzlctíbcn
Kütvüstír 20. síim,
a Szentháromság stobor átellenében.
TerményúmJ«. bu<« llaravt-
déki 76 kg-oa 302500 -305000, 79 ksf-oo 310000—315000, .jyíbvldékl 76 k* oa 295000—300000, 79 kr-o. 305000-307500, ro*. 260000 267500, takarmányárpa 290000— 300000, aörátp. 315000 - 335000. x»b 315000-320000, 285000 —290000, korpa 200000 - 205000.
A mai terménytőzsdén az irányzat lanyha, c..k n trníf.rl drágult
5000 koronával. A többi cikktk 5-10.000 koronával olc.óbb.k,
t-\'clctfc íic.\'ici\'.ó a fóazerkemtő, Kl»dó: /.rtnyl Nyomda Ktflxv.-TAr.. Nagykanizsa
A Szontayörgyvárl hoyy [eg.zjbb liiitn f;:y cc.
10 holdas
szőlőbirtok
nnvy gyűmölcsíssel, laká-isal és i\\tálli\'tvil jutányos áron ctadó. Mag. bisolt SZÁNTÓ VILMOS Ingnllanfor-l\'.aliui irodája l>cák-(ér 4. sz.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
•I záróárfolyarasi a kdwetkcxöli:
A budapesti tozsdo dúlulán 1 óra
llajrAk
M«*yai Bele* fim Ltanpa Mírlc*
Motor
Okimí.-oM Ch»»A.tf Vecrll-\' Vasoo P.l»«i
01..M. I.nk OwirAllii ÍJ. t Jltk Battkvcreio All.Uw.e b U. Atllf földhitelt) 1
Herr. .ti, |.t>.
MoojirU
M.-C-eti i|<xt-P«tjl«nl Ktr. Iliül
Mip. fthUot Vároel ti»nk Meekue
Ncn>.L.«>Uk. Kere.V. U.
KcM
K14. c9il. [>f»xlac M.<i.:iti M»f/. »»rb. Alt. K-.tto
Kerlmi. ltí>.
N\'eKjtlimijl
SalCO ll|l»l t\'0l« l.lCft
(,\'nkinjr I C-crcIl tU
Kl.3 M.HItt. Mw-tW haooal* b.
TófiklICl,!\'
Gl>dt>
HtntlrU
Ku»J,.i,«li~
Kient
R.X4.C...1.0
KiMhniflllM
Sehlkk
S<hul\'a-
Itrú.li »at C»»ky
Cuiá. C>>nt
Kilitin Val Kenj.ee ■
l-\'<m»ci«ek. Franki
fieiu-Din. 1 UlLOI.Vill. |
Kbbot IJc^ Upltk
1 íotti U Kití-i !I:ij«t Ktoot<f£c* l.iinuto Hitel la
Kidd
M. lJ.j,a MaW.mM.ij Xem.eli la Míhli* Ola
R«>l.ln,al
Vik. Iiuiue
/al.Jal
/cutal
KOaleik v<16« -Ma tm
Államik.
Mhr. .61
IXicukM llorrli cuk. Cakoflpu Gcx^ia Muíb. euk.
r.|alinl»a>ak
l\'iucw. A
0«io aj
Cilnoor 17.;
Siailral ni
PSapAkl 11
VIII. pcaaci «6
Tokaji —
Hillecck <9
<1*8. Villátutua
OlatJ«h Uaruil I\'
Kot|C»rl <ii
T«m. .4.
K<(l<*ici> K<uvtii?k6<
Oiebwiodl S.ínUue<
8a*llo<IA llsoíM.

Siiva.K6»6 I
W. T.itll .
OoldLer,- l
Kutco 9
O) Sri IMIU
Vcsílpar
SpMIllta I\'
Chlooia
IHana Keled M . Klein KtotlM T4«6k
Haltra KiUl Gaml
UalA atinb
Saolti-akl
ZV.y»ap»H.
Bi/di
KlrUj.\'.lő
V»w,l Io»í D60I
Kraa.Ol
CoítIc Ilin Papit
nXi
O.te.m.18 Maxy.-N«n-«l
Tural Bp<*< Vuk«hr.L«uk Gjírt I6t
Aoróhírdetésoit
ApriliIrtleM. 10 ax«lK <1000 K. mlndan to-
f«.Uetlt „rt ÍOOO K. Alltat kor«..ökrt^k XS • aiaanl^k kaetTciiiiAiiy. Vmatir- t* Ooi,cp..»p«,. __fc»n gft miuHk fpiar.
Ole»ón «l.dO: lenyK^-ai^p. btgviú, Kakkw. t fcMtö, umoktnf, ^endlulSidkr.ek val« «o.
Hn.il pSlyáta <u«Kutl k!ví
ik. Ctm ■ K«t e*c
jMarlxo levó dívát/" IUj<>
Rzortnali belépésre
egy tanuló
|<5 fizetéssel feluélelik
flrtner és Kelemen cégnél
Ö/.v. Ungár Benőné ugy a ifjit. relot a kiterjedt rokonság novébon fájdalommal tudatja, hogy a fc\'.cjtlj^len férj, éd«s jó apa, totvér, após, nagyapa és rokon
ungAr benő
folyó l»ó 23-án ovtc I] Órakor áldáxdui életének 61-ik ívében (•veinek najty bánatára jobblélro szoddo.ült
l>ríga lulottunk liult tetőmét folyó hó 25-én déluKn 5 ómkor fogjuk a helybeli úr. temetőbe Magyar-utca 14. színi alól uiuk nyugvóra kísérni. Nagykanizsa, l\'J 4 junius 24.
Nyugodjék btkéban! Emléke örökké szlvünkbsn éli
Bazsó József 5£ Nagykanizsa
Készt! és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
El.állal mindennemű kocsiianltást, áuiakltíst, lényeíést és béllelést. KitUnö munkát Jutényoa árakI
|untu. li.
Köszönetnyilvánítás.
Mlnd.iokn.k, kik l.tajlh.till.n fi.mmíl oly lok Ját t.tuk í. .1-IrjoyU tlktlroivil fijádmimitrfal-véttikk.l .ftyhlteal tgy.koitek. ei-utoa ll IliU. kíiiúnel.t mondok.
Öív. soókl Tör* ISTVÍKKt
Zalai közlöny
Tölgy gömbfa
kerítés oszlopnik, talpfának, múfínsV,
bükk áa gyertyán
gömbfa minden méretlxin Jutányosán kapható
Steuer Zoltánnál
Nagykastaaa ,»
Köipont-.xAlló, v.py BOtvS.-tórS.
Nagyhanlzüdn leuö legszebb fekuésü llOO D-fll lerületO
INGATLAN
keués szőlőuel, nagy gyümöl-rnöseel, haszdlő éa szdntő-ual, |ő épülettel, tel|es szőlészeti felszereléssel mérsékelt áron és líényelmcs fizetési feltételekkel eladó. Büuebbet
Szántó Vilmos
ingatlanforgalmi lroőd|a nyu|t
ÁGYTOLLAT
vcax 6a elad ei)
HKRCZf ILDKÉ, Sufl&r-ut 18. SS.
Egy 5 mtr. 70 cm. izólca és 2 mtr. 55 cm. magas lócezelt
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
\\
állandó, ÉaaaxarQ és Usyaa
reklamotás minden gyári, kereskedelmi, ip*ri| vállalatnak, üzletnok a lelke, rugója, az éltotó elerno.
Hogyan, hol ét mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban ós legolcsóbban, megtudható a
LEOPOLD GYULA
hlrdatA vállalatánál Budaptst, VII., Erzsébtt-kBrat 39
■hol kiváló szakóttelemmol, tübb mint n óvas tapasztalattal, odaadó lelki-ÍMJeretessÓKKel ós páraUan pontosul eszközölnek hirdetéseket és reklimokat as összes budapostl, vidéki ó» külföldi lapokban ói naptárakban.
ttfoáfntástk ás I Telefon I I tervenleklngytn! | J. 121-55 I

Bel.6 Jánoa, mim atya és nej., szülatett Babtca Mlrln,
mint édesanya, ugy gyermekük Nóvák Mugdu. Í4JÓ szivval tudatják, hogy szeretett J.S nuk, testvér, unoka és tokon
NOVAK ANTAL
polg. lik. ellő oszt. tanulá
folyó hó 24 ín délelölt 7 órakor éleiének 12-ik évében csendesen az Úrban elhunyt.
Drága halottunk.! Junius 25 én délután 5 órakor Hunyadi utca 15. sz. gyíszMtból kitér)\'.\',k. a jóm. kath. hitvallás szertartása szciinli megáldása után a róm. kath. temotóben levó örök nyugvó helyére.
Az engeizlelö szenlmlBc ílilozat folyó hó 25 éti d. e. 8 órakor fog a szenlferencrondlik plebSnla templomában az ligek Urának bemutaltalnl.
Nagykanizss, 1024. Junius hó 24 6n.
Lelke az angyalok közQI mosolyog ránk, kiket mérhetetlen bánatban hagyott Itt 1
Uradalmak ffSgyeimébel
Elsflrenóü
iszapolt krétapor
takarmányozási célra, állatok csontképzóJósének előmozdítás írs állandóan kapható
SÍPOS ANDOR kereskedésében, NAGYKANIZSÁN.
Duna-Száva-Adria Vasút (azelőtt Délivaspálya társaság.)
Nagykanizsa állomásra és állomásról 1924. junius 1-tól kezdődőleg a személyszállító vonatok az alanti menetrend szerint közlekednek:
Budapest D. V.- Nagykanizsa közt
Érketés Kígykanlisirs laóoiás Kisyksnluáról
A VON\'ATOi; NEME - r<« A VONATOX NKMK jj J
216. si.foélyvon.t 202. gyorsvon.1 212. nomíly vonnt 214. ...mélyvoeat 204. gyonvorut Bfilatonszent 4 11 5 TJ 15 01 0 11 rqv 216. személyvonat 1 • í oj 201. gyorsvonat 1 M » 211. személyvonat | 1 10 2IS. személyvonat \' IJ ss 203. gyorsvonat l| 13 j U —Nagyanlsa között
232. voB-.lvoo«t 1 \' 1 ° 1 II - 1 -KOzvetlen nyorixonat JugoizlávlábaMurakereiztur orizág-határon át Trlestbe közvetlen I . II., III. osztályú hálókocsival
201. gyorsvonat i « 1 " 1 20\'- ff""™.! 1 21 1 » Nagykanizsa—Pragersko (Pragerhof) közi
231. vegyeiYOOal \' II 1 " 223. »rcmíl)rvon.t S 20 Nagykanizsa—Sopron—Wr. 2*4. személyvonat 1 5 1 231. vegye ivonat | U 1 M .Neustadt-Wien S. B. közt
301. gyorsvonat 313. személy voost
312. személyvonat 308. gyorsvonat
931. vegyesvonat 901. gyorsvonat 913. személyvonat
FENYVES
DEZSŐ R.-T.
IX^ Calila-tér 7.. IV., K->roi.»hero**.uU:» H„ VII., KAioljr.kOmt »., IV.. KArolr-k9nU 10.
Budapest látványossága!
Uj«pJo»»0»et-o«»l41j ,
Tiszti gyapjú DltOnykalmék 90300 Nyíri kamgarn OltSnykcImék 264600
Tavaszi raglánkelmék--161700
H5I kosztOmkelmék IS g4QQQ
t,ík, — —
Ruha koverkot ^íci,.:. i,69300 mJíí"t 136500 .......... 63000
A 301. és 302. számú gjornoniloklol kOzvítttn kocsik közlekednek: I., II., III, oszt. Karlovy-Vary (Kartsbadl-Praha (Pr4gi>- Susak (lugosla»i|a) küzt Brallslava (Pozsony) — Hegyeshatom—Gyűr—Szombatltely—Kaaykaolzsa — Gyékényes — Zagreb 6. *. ít
I. II. oszt. Wien S. B.—Zagreb 6. K. kózótl Sopron-Kagykanlzsa Gyékényesen át. _Nagykanizsa—Sopron között_ír—r-
311. .xométyvoul | ,7 | ÍJ | 31-t. ..emíljrvoa.1 ! « I »
_Nagykanizsa—Szombathely között__
321. ,r.»ilyvon.t ( 7 | » | 32!. mmllyon.t . " i » __Szombathely—Oyékinyes kőzött_
303. gyorivon.t l| 0 I »I 004 syoc.voo.1 5 \' S
903. íjonvoo.t : 4 ! » I K-I syorivoo.l 1
Hmtlu „orirei.1 I. «.. II. MaL koctíkk.l Pr.k. (MáJ-^"*\'S^JtXft.Z H.gj.lh.lom Orfr- Si..I>.UbI| ll.nfc.llo. 0,Jklnri> - Z«r.S S. H-H át Joaluj MM Wtó IS-H.
Nagykanizsa—Barcs köti_

... 012. Htraílyvoo.1 ,
! 15 I « 002. aronvooat 1 » I
1113. .SMMlyvOfUl ! !J I » I 838. vtey.ivori.l 1 " I II (01 él Mi. fyorno.it rtjil . 301. il 302. u. gimree.lok.il lilMíolt HwU.a kmltit.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
- - - J02900
Koverkot
Gabardln rulukelttia SiVV.o Kombinált DltSnykellék csomag 205000
liui.lau .iibrpiewaUltMt^tu)
a.tr.mo.mtr,
Nytrsselyem ,.»,i,.„i„L.n 92400 Olyat Itbarty fu\'irdseljent f . Crepe de Chlna „i.m.— 189000 Geoig.Ha S"-\'"5000
VA.IOB-U..111J I
Fenyves mosott ȇszon--
I* kelengyaslfón----
Blrerís angln----
Vászon tSril\'MzS---
Vászon konyhaWrtSk--
Frottír törülkOzQ---
Flanel! porHrlík
21000 25200 25200 23150 16800 37800 17850
Szlnas kerti abrosz---151200
Rumbaril Irr:.J....1.V b.lta.Uiro.ok.
l.nb.Ui.tolt, rroUIrVpIni.k í. ...UI. n.niOokOoa lilUI .lUiilík.
KM^iiUlr
Csíkos setyembatisztok T.ÍS 21000
Színtartó mosókrepp ."SS _ 22050
Olvatcslkos Ingaflrek--21300
Francia cérnijrenatfln 42000
Rtihavászon, selyemlényO ."SS 24150
Ub«t,-salá«aS"5lX^ 57750
Marocdn wf di..u.iiokui-- 38850
Eponskelmt -u.li. 7980O
(C..I , C.l.inl(,l IfuUmn.biii)
Hffl harisnyák -
fémzoknik -
MSI színes cérnakeztyOk — 30450
Gyermek nyíri trikó----22050
Férfi tOrdO trikó---37150
Ttlkó retorm nól nidtág — 34650
Selyem zsemper - 189000
)
Hímzett nappali l»9 .....
Hímzett nadrág----5M00
Hálóing .iowt.i - - - - 105000 Hímzett nadrág kombiné - 81900 Ballizt szoknya-korablná \'44900
Hlmzatt lOzfivádfl--- 29400
Vászon párnahuzat--- 78500
Vászon paplanlepedó--
fürdőruha ---l1*™0
FüráStlpó----- 30450
Nól irottlrkóppem---W/UUU
Pijama óllóoyók IXuuiu.- 362000
KSrfl IfhlroamliKmUlyi (C.ik a Calvtn-Url »rublnokUJ3)
Fárfilng pikké mellel----165000
Színes zatlilng u< iá. 165000 Hosszú hálóing „,,
Hosszú kíppar gombosnadrág 102000
Róvld alsónadrág------55200
Vászon lértlzsebkendS--7600
Selyem nyakkendl------12600
rOiUOruhak, IrótUr lOt.."!-." " rablMU (Ika.kft.. WU.1 TiUMWfc
ZALAI KÖZLÖNY
Aki házat, szőlőt, kis* éi nagybittokot
eladni venni
akar, ax forduljon bizalommal at olő-nyősen ismert, több mint 24 éve fennálló éa az 0. F. B által engedélyezett
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi él pém> kSIciSn kttivallio Irodájához
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
PlDlkÖkli\'llük.t U hdl kuiUrtlK. mini lnitbtlfi^tío olción küivelilck. = Tataion 28S. ukm. =
Zilaegetíjíg legíofgalnasatili htljín, ■z Arany Báríny izélloda füldiilntJSn augusztus l-re
mindenféle üzletnek alkalmas helyiségek
kiadók.
t-\'ídokrSJnt a tulaj JoDomál lehet.
Ha jó kerékpárt akar venni,
forduljon bizalommal
BRANDLSÁNDOR
k.ríkpirraklirih.i
Deák-tér 2. szám alá.
Angol gyártmányú OUNLOP gummlk egyedüli raktára
Alkatrészek, kellékek! Kerékpírianlló mflli.ly I TOrOll irézák hueut&i11
árverési hirdetmény.
Vörösmarty-ulc« 50. szám a alti ház beköllözhelö lakással folyó évi Junius hó 29 in, vu.árnap délután 3 érakor űnkénlis ár. verésen • legtöbből Ígérőnek el fog adatni.
Kikiáltási ár 270,000.000 korom, melyen alul az Ingatlan el nem adatik. Bánatpénzül ai árverezni szándékozók a kikiáltási ár I0»/,-át tailoznak készpénzben lelenni.
Részletes feltételek megtudhatók Dr. P.trlca Jóaa.f Ujfyvíd irodájában.
Értesítem közönséget, lmgy Zrínyi MiklóS\'Utca 4. sz. alatt
(Dr llocti ügyvéd uJs\'erában)
kőfaragó és szobrász SSÜ,
Raktáron tartok a Ifgszebb kivito\'bru slremlé-keket és :sickereszUket, valamint utikeroszteket. Kiatositoni a rendelő közönséget munkáim tartósságáéit, val«m>nt pontos kiszolgálásért. Flválla\'ok o szakmába vágó összes munkálatokat, úgymint temetőt sírkövek kijaiilását, betüvésést és aranyozást stb. — Kérem a n. 6 közönség szives páil/ogfsát.
Kiváló tiszteidtől
Kovács József
kifaragó <a iiotoráai
u7 Zrínyi Miklós-utca 4.
Eladó ingatlanok!
Flfnnlalhatá \'•"»»«« »>m Mz ,
LllUUlaindlO .Ifin belterületén elkAtMafo ir.iítt, t6bb emeletes. nujén- (i Gtlclhíi.
szőlők B""<°........
Odttrk, Ui.t»«ljlWs«k lHiík, Siblirik Mibeaiík. VIttlk a Balaton mindkét oldalin. 100 kcUai tal»t:ol tiltok. IU U- in zalai birtok itadó
Szigriszt László
o. f. a. m* ui. .1,
Fí-ut 8. sz. <o....) Telefon 150
Sőz, sziuógdz és benzin
cséplő-készletek
elsőrangú kivitelben
Weiser gépgyár
Sugár-ul 16.
Kévekötő,
gabonás-zsák, kazaltátorpony va, tömlő, zsineg és kötéláru
legolcsóbban beszerezhető
Hírsch és Szegő
ponyva- éa x.ikTarroűáJáb.n
Nagykanizsán
1924. IudIu. 25,
T.l.ton 332
|a száraz
BÜKKHASÚB TÜZIFfi
minden mennyiségben a legelőnyösebben
Weltner és Társa
cégnél
Irzsébet\'tár 13. iz. (Törvényszékkel szembon) és Arany János-utca 6.
szerezhető be. 4?Q
rillamJéaa raktáron Urtimk elsőrsmW IsszstsL
Legújabb borárjegyzék,
mely
valamint
uxy mlnő\'ég, olCIÓ árai által utolérhetetlen. Tiszta és szakszerű kezelésű I liter balaton-melléki bocoi citromsárga kitűnő zama\'u 9600 K, 1 liter 1021. évi pogányvári la rizling 6000 K, I liter la burgundi fekete 8000 K, sötétvörös 6000 K, I I tor U ilaling 5000 K. I liter bikavérvörös 4600 K, 1 liter la vörös 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
Hutf, (MMti éi wuraUiaU cikkek tuktrf«tn«a
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Hasábfát
vflgontélelekben,
aprított és fUrászelt tűzifát
100 klg.-tói kezdve hazaszállítva, fenyöta aprítva házhoz szállítva 100 kg. 40.000 K.
Lécfaivi Bodor Zoltán
íakereskedó
Sugár-ut és Rákéczl-u. sarok.
T.l.ton 1-57.
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készitést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fö-ut 5. szám. Telefon 78. sz.
Nyomatolt . Zrtoyi Nyomd. R.-T. nyomdájában Nagykanizsa. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly).
63. évfolyam. 144. utáni
N«srykanlu«, 1»24. juniu» 26. Ciütörtök
4 oldsl 1200 korona
Mltfg i> kiadóhivatal Ptf-ut ff. Interurbán-Tele Ion 78., nyomda 117. «a.
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
Németország megkapta a katonai ellenőrzést sürgető Jegyzéket
Poris, junius 25. A francla-angol-belga tanácskozások legelső eredmé-ayeként ma megérkezett az a jegyzék, amelyben Franciaország éa Anglia rgyetértően követelik, hogy Németország a katonai ellenőriéi kérdíié-Den fentarlás nélkül fogadja cl a nigykővetek tanáciának klvánságsit. \\ jrgjzék Németországbsn ugy a hsDgjávsl, mint tartalmával megelégedést keltett éa a német kormány nem látja akadályát annak, hogy a ,,yzék kívánságait a parlamenttel ll elfogadtaua. De hangoltatják, iogy ez legyen aa utolzó Ilyen katonai ellenőriéi éa a jövőben haionló óhajtások ciak a Népszövetség utján legyenek érvényesíthetők.
Arra a kérdétre, hogy mikor következik be a Ruhr-vidék kiürítése, l francia-angol lanácakozáaok eredménye azerint megállapítható Horrlot ia Micdonaldoak az az állá,pontja, hogy a kiürítés csupán abban az dőpontbsn fog bekövetkezni, ha a németek a flzetéaeket mér megkezdették éa ha a szakértői javaalat gyakorlati kereaztülvltele aorán a jelenlegi zálogok általános jogi garanciákká alakultak át. A veraaillezl szer-lődés nem enged beleszólást ■ német birodalom Igazgatásába. A szak-írtől javaslat ezzel szemben megköveteli ezt a beavatkozást Is.
I Ház megszavazta az Indemnltás sürgősségét
Budapest, junlut 25. A nemzet-■yúléa mai ülézét 11 órakor nyl-olta meg Szcilovszky Béla elnök, Bud Jínoi, a pínzügyminleztó-Iámba biositott kőzélelmeiéil ml-ilazter a német bírod ilommal kö-ött adóegyezmény br clkkelyezésé-öl szóló törvéhjjavaslatot teszi zóvá.
Elnök bejelenti, hogy ötvennél őbb képvizelő az indemnltásl tőr-éa,javaalat tárgyaláaának tartama ilalt az Qlések Idejének napi 8 Irárn való meghosaiabbltását kérte, tz Indítvány felett holnap dönt Ház. A
Eiután áttérnek az Indemnltáii orvén,javaslat folytstólagoa tár-yalására.
Szabi Imre (izoclál demokrata) iz ellő felszólaló. Polemizál a ml Iszterelnök azon kljelentéaével, I0gy 1919. óla nagy haladást telink. Etlemerl, hogy ■ köibizton-fg terén van haladái, de gazda-(gl téren nem lát haladáat — ak-or amikor a korona annyira aü-■edt. Eiután részletesen fejtegeti munkásság helyzetét. A .munka-élküll segélyek folyósítását lürgetl. ["■\'gtalsonak mondja a kereseti dót. Határozati javaslatot nyújt e, mely szerint terjesszen be a ormány törvén,javallatot az edó-Ss reformjáról. E.után a rokkant-érdéiről siói. Határozati javaala->t terjeszt be a hadiözvegyek, adiárvak ellátásáról és megfelelő yógylntézelek felállltáláról. A kor-\'ány Iránt bizalmatlan. A javaala->t nem fogadja el. KUtik F.reoc a kormány adó-olltlkáját bírálja. Helyteleníti a "galmladót. A progreisilv adóz. itáit követeli. A tisztviselő lót-\'ámapaaitásró! szólva, muukaal-•Imak teremtését kéri. Msjd az íyeiüléil éa gyülekezési jog terén
észlelt állltólagoe vluzásiágokat teazl szóvá. Az emigráció liquldá-lását, az Internáláa megnüntetését éa amnesztia-rendelet kiadását követeli.
Elnök nrplrendl Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor leaz.
Ülés vége 4 órakor.
A 33-as bizottság ülése
Budapest, junius 25. A aiaoáláat ellenőrző parlamenti 33 aa bízottéig holnap délután Őt órakor folytató-lagoa Ölést tart. Az Qlésen részleteiben tárgyalják a tisztviselők fizetéséről szóló rendelettervezetet. Mint érteaülünk, a tegnapi ülés tartama alatt megbeszélés folyt a képviselők és a pénzügyminiszter kőzött a tervezet egyes részleteinek módosítása tekintetében. Lényegbevágó módosításra ugyan nincs kllátáa, azonban arról értesülünk, hogy egy-két kontemplált fizetési tétel megváltoztatása elől a pénzügyminiszter nem zárkőzik el.
Szájbély Gyuláné gyermekével a Dunába veiette magát
Budapest, jullus 26. Irgalmss öngyilkossági jelenet játszódóit le ma délben a 11-lk kerület Csalogányutcánál. Egy úriasszony, karján kisgyermekével közeledett a Duna-parthoz és egyszerre gyors futással a vitbe vetette magát. A gyermek sikoltására ax arrajárók összefutottak.
Többen a vízbe ugrottak, hogy megmentsék az öngyilkost, gyermekével. A folyamőröknek sikerült is az urlasszonyt kimenteni, gyermekét azonban Izgalmában elengedte, a mely eltűnt ■ hullámok között. A kimentett uriasszonyt hosszas küzdelemmel msgához téritették s ekkor kiderült, hogy Szájbély Gyula udvari tanácsoa 32 éves felesége, akit Kaplony utca 3. szám alatt levő lakására szállították.
Városok posta-, takarék-hitele
Nagykanizsa, junius 20 (Saját tudiisitónktól)
Kedden érkezett mej- dr. Sabján Gyula polgármeater Budapestről, ahol réaxtvett a Magyar Városok Országot Kongresszusának állandó választmányi ülésén.
Az ülésen foglalkoztak többek közt a városok hiteligényének postatakarékpénztár utján való kielégítéséről, melyre vonatkozólag a postatakarék felajánlotta siolgála-tait. A kongresszus most a kormányhoz fordu\', hogy tegye lehetővé a takarékok által biztosított hitelkontingenseknek a városok rendelkezésére való bocsátását.
A kongresszus réuvénytárssság-ként fogja megalakítani a városok gazdasági körpontját, melynek utján a városok fedezhetnék bizonyos szükségleteiket. Igy üzemek, intézmények létesítésénél cz a központ segítené a városokat s így tevékenyen hatna közre a városok fejlődésében.
Foglslkozott a korgressrus a kereskedelmi minisztériumnak a városokra nézve sérelmes határozatával, mely azerint a városoknak tisztviselőik kedvezményes utszásl költségeit maguknak kell viselniük. A kongressius álláspontja, hogy a városi tisztviselők állami költségen való utazása a városok szerzett joga és kérni fogja a minisztériumot az eddigi kedvezmények fen-tartására, annyival la Inkább, mert a vároiok háztartása a mai súlyos gszdssági helyzetben ugyls túlontúl van terhelve.
Babák vizsgája
Az Arany János utcai ovodában Óvónők munkája
Nágykanizaa, junius 25 Babák vizsgája ? Igen, azok az az apró, pöttöm emberkék, akik egy egész éven át róják az elemi Iskolába előkéazitő utat, az ovoda nevelő, oktató, szórakoztató Intézményét — szintén „vizsgáinak". Megmutatják a szülőknek, hogy a babák tudománya nem leklciiny-lendŐ, nem megmosolygandó ; hogy a kis emberkék társadalma lelkiismeretes, gondos és vallásos ér-zületü óvónő kezel alatt hogyan formáléd k, alakul — játék, ének, szavalat, mesehallgatás és testgyakorlatok alatt. Mert a céltudatos nevelés voltaképen már ebben a korban kezdődik, mikor viaszként puha és fogékony mindenre a gyermek szüztlszta lelke, mely azt a képet fogja majd egykor visszatükrözni, melyet most lát maga előtt. Nsgy munkát végeznek a ml
derék óvónőink, amikor nsgy-nagy szeretettel és még nagyobb türelemmel — a végső célt szem előtt tartva — a mesék birodalmán keresztül ac Iskola padjai számára előkészítik, nevelik az apró emberpalántákat. Egy Ilyen „baba- vizsga* egyszersmind az óvónő nomzetne-velő munkájának, eredményének vizsgája is. Mily szellemben nevelte őket, megfelelt-e annak a feladatnak, mivel a hivatalos vároa éa a szülők megbízták. Megnéztük tehát ml is a babák vizsgáját. Elmentünk a legközelebb eső Arany Jánosutcai ovodába, ahol Tiboldi Boldl-zsárné a vezető óvónő és Lauren• esik Erzsébet az óvónő. Már meaz-szlről kihallatszott a babák birodalmából a sok apró emberke hangos, élénk zsivaja. És jöttek a szülők, a szomszédok, az Ismerősök — akik látni akarták, mit tanultak a kicsikék. Az ő gyermekük. Amikor megérkeztek a felügyelő bizottsági tagok —- Kováts Antal főgimnáziumi tanár, dr. Ro/scÁi/dJakabné, dr. IVinkler Ernő főrabbi, Matán Ödön gondnok, atb. — megkezdődött a vizsga A sok apró emberke mind ünnepi ruhábsn, a kis leánykák virágkoszorúkkal fejükön —-méltók Murilló ecsetjére. Imával kezdték. Laurencsik Erzaébet, ez a melegszívű, gyermekszerelő, a ki• csínyekkel a legnagyobb odaadással Joglalkozó ovónö — katonás rendben szólítja őket. Először egy kis leány köszönti a megjelenteket. Azután a legbájosabb gyermekverseket szavalják. A cirmos c\'ciról. A Piroskáról. A Cionksországról. Meglepő a kiejtés tisztasága, a hsnghordozás. A szülők szive örvend a boldogságtól. Kedves gyer-mekjelenetek: A rabmadár, stb. Énekek, testgyakorlatok — melyek már nsgyobb figyelmet követelnek.
A felügyelő bizottság a legnagyobb megelégedését fejezi kl aa óvónőknek. Mijd a hiszekegy — éa cukorkiosztás. Amikor a kicsinyek meglátják „Erzsi néni" karján a a cukros kosárkát, ostrom alá fogják — mlg csak az utolsó darab el nem tűnik. Ei akkor a boldog szülők, akiknek aranynapsugaraa napja volt kiciinyeink első vizsgája — odamennek az ovónőkhöx és szeretettel megköszönik fáradságukat, becsületea gyermeknevelő munkájukat.
Az Arany János utcai ovodán kivül a klskanlzsal (Flórián-téri) ovodában volt vizsga. Ott Matán Ödön gondnok, dr. Winkler Ernő főrabbi és neje és Rosenfeld Jó-zsefné jelentek meg. Kovács Illésné óvónő a klskanlzsal apró emberkék között nagyszerű munkát végzett. A Rozgoyl-utcal ovodában kövesd! Boér Guiztávné, Remeié Gézáné, Nith Norbert lelkész, Ro-
ZALAI KOZLUNY
1924. junius 26
senfeld Józsefné, dr. IVlnklcr Ernő, dr. Rolschild Jskabné és Malán Öd6n jelentek meg, mint felügyelő-bizottsági tagok. Itt la ugyanaz a kép — a gyermekek axép teljesítményei Orbán Iitvánné óvónő érdeme. A Nádor utcai ovodában ma, csütörtökön kezdődik a vizsga Gyö-mörey Utváa főszolgabíró neje, Kováts Antal tanár, Nith Norbert lelkész, Boér Gusztávné, Kaposy Gézánééa Matán Ödön jelenlétében.
Missziós hét
A Szociális Missziótársulat heto
A Szociális Missziótársulat — a kétkeresztes zászló lovagjai — junius hó 29 tŐl kezdődőleg missziós httet tartansk Budapesten, hogy minél töt-b embernek minél élesebben vésődjék lelkébe a misszió gondolata, vágys. Miután a Szociális Missziótársulatnak Nagykanizsán is van számos tsgje, közöljük a missziós hét programját:
Junius 29-én vasárnap — Jézus Szive körmenet. Tartja Proháazka Ottokár megyéipüspök. Ezon a körmeneten résztvesznek az összes fővárosi és vidéki küldöttségek. Junius 30 án hétfőn, jullus 1 én kedden éa jullus 2-án szerdán — az egyházi tanácsadók lelkigyakorlatai a Központi Szemináriumban. Junius 30 án hétfőa és jullus 1 én kedden elnökök és munkatárssk lelkigyakorlatai nspi 3 tanításban. Tarlji Prohásxka O.tokár püspök. Jullus 2-án a.erdán reggel 8 órakor szentmise, melyet Stékesfehér-vár püpöke celebrál, utána közös szantáldozás. Délelőtt 10 órakor a fogházmisszió fii., Gyorskocsl-u 25.) megtekintése. Itt Szcöts Gsraldine nővér tart előadást. Délután 4 órakor tanulmányut a városmajori Mlaazlóa-házba. Helyazinén s Népgondozó hivatal ügymenetének ismertelése; felvilágosítás a napközi otthon, népkonyha, foglalkoztató-és népgondozó szakosztály keretében folyó munkákról. Tartja Erii Chrlsta nővér. Jullus 3 án csütörtökön reggel 9 órakor megnyitó, tartja Farkas Edit főnökaaszony. 10 órakor az országos válaaztm\'ny ülése. Délután 4 órakor Kurics Al-berta nővér előadása a gyermekcsoportokról. 5 órakor Farkas Edlth főnökasszony, 6 órakor Vass József miniszter alőadáss. Ju\'iui 4 én pénteken reggel 10 órakor az ösz-szes szervezetek beszámolója. Utána Norvaágh Gyula titkár előadása. Délután 5 órakor díszközgyűlés, melynek főbb szónokai dr. Ernszt Sándor prelátus, dr. Prohászka Ottokár püspök, Lasskay Éva főtitkár, Mbcsy Gsbrlella. Jullus 5 én szombaton reggel fél 8 órakor Indulás a Pálffytérről Csobánkára az Ottokár Hadiárvaházba, a társulat gazdasági nőiskolájának meg-teklntéaére. A csobánkai juoiália egyszersmind a missziós bét záróünnepélye, melyben a résztvevők Prohászka püspök vendégel lesz-nak. A vidékről érkező küldöttsé-gek sürgönylleg tudaasák megérkezésüket. Bővebb felvilágosítást a missziós héten résztvenni szándéko tóknak a rendes plébániai órák alatt Heldlnger Jenő Jerencesatya nyu/t.
— Megérkezett a D. M. C.
pamut melyből harisnyákat készít
fct ÍSíll V4U\'J FUIPP Oszkár kötött ára lyáraSzombathely.
f.olb"!l é« atlétikai cikkek olcsón kaphatók, tennis-hurozist vállalok Szabó Antal sport-
1884 — 1924
Nagykanizsai diákok negyvenéves találkozója
Negyven áve, 1884-ben negyvenhét Ifjú lépett ki a nagykanlzssi piarista gimnáziumból az életbe tele roménnyel, nagy életakaráasal, aok fiataloa ábránddal. Akkor végezték el a gimnázium utolsó osztályát. Hám József plsrista tanár volt az osztályfőnökük.
Mult as Idő s az együtt végzett fiuk tízévenként összejöttek találkozóra. Mindig hiányzott közülük egy kettő, aki elmaradt őrökre. A negyvenévea találkozóra már csak huszonkilencen maradtak. A többit elvitte a háború, az utána következő aok megpróbáltatás.
Az akkor 18 évea Ujakból a mostani találkozóra apa, após, sőt nagyapa lelt. Akkor még Ők voltak az unokák.
1924 junius 19-én napsugaraa nyári reggelen, mikor a budapeati piaristák temploma volt a nagy találkozó színhelye, mindnyájan oda gondoltunk Kanizsára, az ifjúságra.
Mentek, ballagtak a vén diákok. Reggel 8 óra volt. Fel feltűnt egy-egy dcreaedŐ fej. Kutatva néztünk egymásra. Sok volt köztünk, akit nem is láttunk azóta, negyven éve.
Misére mentek az öreg diákok, mint negyven éve. Könnyes lett a szemük, mikor mesélték egjmlsnak az életük sorát és érezték újra az Összetartozandóaágukat.
Vörös Cirill dr. egyetemi tanár mondotta a csendes misét. A vén fiuk a padokban ülve, lehajtott fővel gondoltak vissza arra, mikor még párban, sorbsn mentek a kanizsai templomba. Hálát adtak mind, hogy eljött ez a nap és eljöhettek ők Is.
Mise után a tanári teremben Vörös C\'rill üdvözölte az ünneplőket. Beszédét meghatottan köszönték meg az öreg diákok, hisz ő Is 15 évig tanított Nagykanizsán.
Aztán elővették a fényképet, rajta a VIII. osztály, 47 fiu és az osztályfőnök. És az emlékezés közben az 57—58 éves férfiakból ujrs gyermekek, piarista diákok leltek. Egy akkori értesítő is előkerült, meg az akkori „Zala" egy száma, amely megírta az érettségit, a záró-ünnepélyt. Megírta, hogy Kőiben-schlag Béla (volt főispánunk) egy forint jutalmat kapott latinból fordított költeményért, a másik két forintot, sőt volt, aki 27 krajcár jutalmat kapott negyven éve.
A találkozón együtt voltak : Ar-pássy Kálmán, Goda Lipót dr. városi tisztiorvos, Ivanics Ferenc, Kovács Kálmán, László Vilmos, Lyubics\' Károly, Schmidt Zsigmond gazdasági tanácsos, Soltész Adolf dr., 7homka István dr., Toszkanó &4la, W\'agner Károly, Vidovlcs Rókus, Beke Lajos, Zerkovitz Imre dr.
Meghaltak azóta: Bandekovlcs Ferenc, Berkő Zoltán, Blau József, Bonyhárd M5r, Blau Ignác, Csíz-msdla Kálmán, Domián Károly, Eperjtssy Géza, Folly Gyula dr., Göffinger Kelemen, Horváth Kálmán, Jung Béla, Muüwurf Bódog, Pollczer Gyula, Sárecz Ede és János, Salétromos György, Tallaslts László.
Ismeretlen helyen tartózkodnak: Fuchs Samu, Goda László. Pete Lajos, Takáca László, Jákó Sándor, Fucker Győző iskolatársak.
Távolmaradásukat kimentették-Balassa Miklós, Farkas Gábor, Ga-ladallcs Lajos, Hoffmann Adolf dr., Kocsis Kálmán, Kertész Sjmu dr., Kovacsics Ferenc dr., Robiciek Salamon ás Vörös János.
Kellemea meglepetésként hatolt az öreg diákok egyik tanárának, Palkovicsnak levele DabrecsnbŐl, aki, mint lij», öreg kora miatt nsm jöhetett el a találkozóra, de lelkének egész szeretetével volt diákjai közt érzi magát.
Mikor elolvasták a kimentő leveleket, sokan azt Írták, bogy majd az 50 éves találkozóra meg fognak j denni. Már, aki megéri.
Ebéd a pasaréti Wagner vendéglőben volt. Többen feleségeiket, fialkat Is elhozták. És emlegették a kis uaokát, aki „holnapután lesz egy éves " Az egyik elhunyt osztálytárs helyett fia jelent meg. A harminctagu társaság mintegy egyet len családot képetett. Mindenkinek meg. kellett ígérnie, hogy alkalomadtán felkeresi a másikst, ha utja arra visz.
Aztán jött a fényképész. Újra megörökítette együtt a régi diákokat öt óra után elmentek valameny-nylen dr. Zerkowitz Imre villájába, ahol méltóképen fejezték be a gyönyörű napot.
Hamar eljött az este. Válni kellett. A fiukból újra apa, férj, nagyapa lett. ígéretet tettek, hogy lehetőleg évenként, de öt év múlva biztosan találkoznak Nagykanizsán. Mert ujabb 10 esztendő már nagyon hosszú Idő.
Igy mult cl a kanizsai piarista gimnáziumban 1884 bon érettségizettek négy évtizedes találkozójs. SfOmoruan dúdolták búcsúzóra: „Ballag már a vén diák, tovább . . . lovább . .
A Zrínyi Torna Egylet népünnepélye
Mint tagnapi számunkban röviden jeleztük, vasárnsp Péter Pál napján a Zrínyi Torna Egylet nagyszabású népünnepélyt rendez a sportpályán. A< ünnepély különféle versenyekkel délután 5 órakor kezdődik, kiemelkedő része az eatl műsoros előadás lesr, amelyen a következő számok kerülnek előadásra szabad szinpsdon.
1. Mentes Mlhálr költeményét „A magyar elmer" Kumpert Arlhurné szavalja (2 élőképpel). 2. Gyula diák: „Az utolsó magyar-óránk* elmü monolótjs, amely egy Erdélyben az oláhok által feloszlatott msgysr Iskolának utólsó magyar e\'őadáaát írja le megható módon. Előadja Baán Jenő főgimnáziumi tanu\'ó. 3. „Mindnyájunknak el kell menni" cimü egy felvonásos darab (tánc botéttel), amely eredeti Petőfi költeményekkel átszőve mutatja be as ősi magvar vitézséget és harckészséget. Előadják a ZTE tagjai. 4. A négy irredenta szobornak élő képekben való bemutatása, amelynek kapcsán Finta Józsaf százados a siobrok jelentőségét és értelmét méltat]*: 5. Regős dalok, énekli Bálint Gyula. 6. feltámadás című •gy felvonásos hazafias színdarab, előadják . főgimnázium csarkáaz.l. A darab .bból az Időből v.azl tárgyát, amelyre ugy szoktunkgondolni, hogy „mindnyájan ott leszünk 1" 7. Utolsó uám P.tőfl „Cs.tadalá"-n.k harci j.len.tn.k való feldől-gozáia. Eit ■ jelenetet közkívánatra vette át a rendezi.íg tavalyi
műsorából.
A műsort tánc köv.tl katona z.nekar m.llett. A pályára ez alkalomra a villanyvilágítást b.v.z.tták, Jegy.k vasárnap dílután a h.ly. stlnsn kaphatók.
HÍREK.
Római kath : Ján. Pal vt. Protestáns: János, PáL Izr.: Szi van hó 24.
Meteorológiai Intézet jelentése szerint északoyugnti szelekkel hűvösebb idó várható, helyeokint ősével-
Az ifjúsághoz
Néhány nap, s az évzáró vizsgák elmultával az elemit, gimnáziumi, polgári iskolát végzett növendékek s azoknak szülői gondolkozhatnak a pályaválasztás felől.
Régebben mikor még az iskolát végzettek elhelyezkedése a szellemi pályákon könnyű volt s habár szerény, de mégis tisztes megélhetést biztosított a tisztviselő pálya is, nem okozott nagy gondot a pályaválasztás, de napjainkban, mikor meg-csonkított, tönkretett országunkban a tisztviselők jórészét vagy el kell bo-csájtani, vagy nyugdíjazni s beláthatatlan időn belül e téren az elhelyezkedés rendkívül bizonytalan, nagyon meggondolandó ugy a szülők, mint a gye\'mekek részéről, hogy e bizonytalan — megélhetést alig biztosító — pályára készüljenek e elő ? Mond/uk meg Őszintén nagy urhat-námság s fizikai, testi munkától való idegenkedés dühöngött s talán dühöng ma is sokaknál s még a nagyon szegény ember is sokszor anqagi tönkretételével segítette, taníttatta gyermekét egyedül azon célból, hogy ur legyen s ne kelljen dolgoznia. A középiskolák csakúgy ontották a ta ■ nulókat s már már von tulon tul sok vegzett férfi és nő, azonban a fóka kevés.
Szomorú dolog, hogy talán még napjainkban is lenézett emberek sokak részéről a testi munkát vr\'gzök, sőt a tanult emberek között is na gyon szépen virul a kasztrendszer, a kisebb állásnak lebecsülése. Felhívjuk az ifjúság figyelmét a megélhetést jobban biztosili ipari pályákra. Csak bátran, nem kell félni a munkától, az nemesit. Ki ki, hogu milyen pályához érez magában kedvet, , tehetséget jól vizsgálja meg s nagyon helyes volna az ifjúságnak Nagykanizsán a nagyobb ipartelepeket látogatni, ahol meglátva a munka eredményét s annak kivitelét, kedvel kapjanak az ipari pályára.
— B listára helyeiett salai tanítók. Zalaegerszegen Calszár József és Horváth Jínos Igazgató tanítót, Rotteglné Zomody Emillát, Zslabaksán Lusker Adélt éa Né-methné Stampf I-\'onát, Bagladon Németh Ferencet, állomáshely megnevezése nélkül kinevezett Gábori Bélát, Sientadorjánoa Wolford Bálát, Szentgyőrgyváron F«*-enciy Ellát, Keszthelyen Pataky Viktort, továbbá Kovács Térés keszthelyi óvónőt és Nedlcs Béla óvót végelbánás alá vonták.
— Elismerés Klskanixsa tan-testületének. A helybeli állami elemi Iskolák gondnoksága legutóbb tartott ülésén dr. Winkler Ernő főrabbi Indítványára a kiskanizsal áll. cl. iskola tanítótestületének elismerését és köszönetét fejezte ki a kézimunka sikeres tanításáért és a kézimunka kiállítás rendezéseért.
— UJ adóUgyi Jegysö. Felső-rajk község képviselőtestülete az újonnan szervezeit adóügyi jegyzői állásra egyhangúlag Schelbálhoffer Miklóst választott, mag.
— 64 íve. divatát ahá*. Sin-g.r József ás Társa dlvatáruhása Nagykanizsa Erz.ébet tár, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
If24. Junius 11.
ZALAI KÖZLÖNY
Mélyen leszállított árak! = Mig a készlet tart! = Mélyen leszállított árak!
Kisfalud! és Krausz divatnagyáruháza az Arany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin
Méterje
Duplaszél.csikos szövet Méterje
Méter|E "J J ««erje sq Méterje 4 p Méterje
L looo K 04800 K 4Ö500 K IájOOO
— Turl Bíla esztergomi zneaterkanonok. Meryarorezág
blboroa hercegprlmáaa Turi Bélát, a Nemzeti Újság főszerkesztőjét esztergomi mosterksnoookká nevezte ki. Túri Béls hcsnu közéleti szereplése sistt a publ\'clsztlks terén mindenkor a krisztusi szeretetet tisztelő igazi keresztény szellem harcosa volt és mint törvényhozó is ugysnllysn tevékenységet fejtett ki.
— Belratás ax isr. al, lakóiéba. Az 1924/25. tanévre az Izr. el. Iskolába a belratáaok folyó évi juliua 1., 2. és 3 án fognak megtartatni.
— FérN éa női ruhaneműk, an-:gol lüazterek, félfi és oöl arövetek l.gelőnTÖaehb bevásárlási forrása Singer József is Társa áruháza.
— Leltározzák a szemkórház berendezését. A népjóléti minisztérium utaaltotta a vároa vezelőaégét, hogy tekintettel a ezemkórbáz feloszlatására, addig Is, mig a városi kórházban fel állítják a azeméazetl osztályt, a azemkórház berendezéaét leltározza és gon\'doakodjék annak megőrzés végett való raktározásáról.
— Kéményseprők küldött aége ss polgármesternél. Teg-nsp délelőtt a nagykanizsai kéményseprő mesterek küldöttsége járt a városházán a polgármaater-nál éa kérték megélhetésük biztosítására a kéményseprési dljsk aranyparitásra való felemelését. A polgár mestervál sasában kijelentette, hogy az aranyparltáat még egyéb kereseti ágak aem érték el, azo.l-ban nem zárkózik el a kéményseprők méltányos Igénye elől s hozzá fog járulni a dijaknak az ■ ranyparltáa megfelelő ezázalékáig való felemeléaéhez.
— Állapéul rendeletek. Tegnap érkezett le a városhoz az alia-pán rendelete aa ügyvitel azabályo-zása és a jogorvoslati eljáráa egy-szerüsitéae tárgyában, valamint az Iskolák megnyltáaa ügyében.
— Az nj zirci apát. A ma-gyarorazági cisztercita-rend tagjai tegnap ősaiegyültek ra zirci rend-házbao, hogy Bákefl Rsmlg örökébe znagválaaazák az agyealtett zirci, pillái, páaztól éa szentgotthárdi apátaágok uj urát. A válaaztáa 9 órakor kezdődött meg Zircen a rendi alkotmány és rituálé előírása sierlnt. A tagok nagyréaze lferner Adolf mellé állt, aki 84 azavazatot kapott a ezzel abazolut többaéget. A válaaztáa után aa előirt aaertar-táaok szerint kihirdették az eredményt, hogy az uj zirci apát dr. Werner Adolf.
— A Déllvaatztl FUtőhésl Kézművesek Önsegélyző 4a Dalköre a vasárnapi dalveraenyon ilegler Dalárilel Indulóját oly mü-véazl tökélateaaéggel énekelték Rácz Jínoa főkántor vezetéee alatt, hogy kozklvanatra még Schuhmann : Erj fsaink hazája c. dal ráadáaával -ksdveakedatt a közönségnek
Dupiasz. gabardinszövet Méterje
140 cm. fértiszövet Méterje
— Ma éa minden este a
Centrál kávéházban kaposvári Ba-báry Dezaő zenekarával muzalkál.
— A klakanlzaal kézimunka kiállítás as ottani állami elemi néplakolában még mindig nyitva van. Eddig azámoa azülő látogatta meg, akik a tanltóaág fáradságos, de aikeraa munkáját hálásan meg-köezöiték. Ugyancsak aokan nézték meg Kanl.eáról ia. A kiállításra, mely még caak 27 lg leaz nyitva, lamételten felhívjuk a nagyközönség figyelmét. Belépődíj nincs.
— Kántortanítók orazégos gyűlése. Junlus 26 án lesz Budapesten a Stent I-tván Társulat nagytermében a katolikus kántortanítók országos gyűlése. A gyűlés tárgya a káotortanltól sérelmek.
— Nagy olcaóaégt Moaó delének <K 21.000), kartonok (K 22.000), váaznak (K 22.000) mélyen leazálli-lott árban kaphatók Singer József és Társa dlvatáruházában, Erszébottér.
— HegazUnt az állategészségügyi zárlat. Nsgykanlzaa területén a hasitottkörmü háziállatok közt járványo san fellépett száj és körömfájás megsiünt. A t állatorvosi hivatal jelontése alapján a polgármester elrendelte az állat-egészaégügyi zárlat feloldását. A iő/6 szerdai vásárra ennek következtében már az állatfelbajtáa teljesen szabad. Mivel a sertéspestis la szQnöben van, már csak szórványosan jelentkezik, az állatvásárra már aertéaeket Is fel lehet hajtani.
— Elfogyott a forgalmiadó. blokk c\'mü, a napokban közölt hírünk a helybeli kereskedő társadalomban, mint többfelői hallottuk, félreértéssel találkozott. A hl-recske a humoros helyzetből adódott, ami a blokk klfogytával állt elő a amire többen tényleg megjegyezték nevetve, hogy Mhát akkor hogyan fiiessünk forgalmiadói ?* Tévedéaben van tehát, aki agressti-vltáat lát a hírben annyival Is Inkább, msrt ugyanekkor készült lapunk egy oldalas cikke, mely a kereskedő-társadalom jogos panaszait karolta fel a mely bebkonyi-totta a kereskedő-világgal azemben azelőtt is, most is elfoglalt álláspontunkat.
— A „Korona" kerthelyisé
?ében ma éa minden este győri cfxár Pista zenekara hangversenyez.
— Állatbetegségek a vldé ken. Az ujudvari állategészségügyi kerületben a lépfene járvány megszűnt. Helyette fellépett Pusztakovácsiban. Csákányról sertésorbán-cot, Nagyszakácsiból azarvssmarhák bólyagoa Ivarszerv! kiütését, Magyar-azerdahelyről sertéspestise, Keszthelyről, Alaórajkról, Egeraracsáról sertésorbáccot jelentenek.
— Regenhardt és Raymann lendamasztok, női éa férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburgar vásznak, len- éa llnóbatiaztok, slfo-nok, aifonbatiaztok mérsékelt árban Slnger dlvatáruházában szerezhetők ba.
— Ax egersxegi Járdajavítás költségei. Z«laegerBZeg közgyűlésének határozata folytán az utcai járdajavítások köl\'s\'gelt a háztulajdonosoknak kell viselniük. Vannak olyan háztu ajdonosok, kikre 10—15 millió korona !s jut a költségekből. Sokan fordu\'tak most panasszal a városi tanácshoz, mely legközelebbi ülésén foglalkozik a panaszokkal.
— „Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút I. szám.
— A Magyar Nemzeti Bank ■ tegnapi árfolyam sxarlnt veszi át a valutákat. A Msgyar Nemzeti Bsnk kÖill az autorizált Intézetekkel és cégekkel, hogy további intézkedésig minden nekik felajánlott valutát és devizát még a tegnap délben megállapított hl vatalos árfolyamon vehetnek át, ha azokat legkésőbb ma déli fél 2 lg, vsgyis az uj árfolyamok megállapításáig a Magyar Nemzeti Bank lotézőségénéi bejeleütik, illetve felajánlják. Ezen Időpont után fel ajánlott tételek nem fognak figyelembe vétetni, Illetve a Msgyar Nemzeti Bank által a régi kurzuson átvétetni.
— A világhírű jó minőségű azövőpsmut 3, 4Í 5, 6, 8, 10 és szövőcérna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24-es vastagságban, továbbá bordó és vörösfejtő kapható Singer József és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Júliáétól háromazorosun kell megfixetnl az adóhátralékokat. Több ízben megirtuk, hogy az 1924. évet megelőző adóhátralékok befizetésére jullus elsejéig adott halasztást a pénzügyminiszter. Az adóhátralékokat már régebben 6500 aranykorona alapon valorizálták éa ezen az alapon fizetheti le mindenki adóját, aki a befizetést juliua elsejéig teljesíti. Most rendelet érkezett s pénzügy-Igazgatósághoz, hogy jullus elsejétől kezdve, az 1924. évet megelőző adóhátralékokat 20 ezerszeres szorzószámmal megállapított kulcs szerint kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy akinek 100 ezer korona adóhátraléka van, az jullus elseje után 307 ezer koronát tirtozik fizetni. Ezenkívül, ha az aranykorona a késedelmes fizetés esetén még inkább emelkedne, a hónapról-hó nspra megállapított magasabb azor-zóizám szerint lesz köteles leróni az adóját.
— Sxabók részérei Zeug, Doublage, Peru, Kasttor, Rechant és kellékek nagy választékban érkeztek Slnger József és Társa áru-házába, Erzsébet-tér.
— Villanyvilágítás Pacsán. Kohn Sándor gőzmalomtulajdonos azzal a tervvel foglalkozik, hogy Pacsán villanyvilágítást létesít. Most folynak ez Irányban a tanácskozások. A község Iskossága egyártel-müleg nagy várakozással tekint e régi vágya megvalósítása elé.
— Monoclkll Nagykanizsán.
A Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszermüvek Részvénytársaság Budapestről a reklám módfelett érdekea éa eddig nem látott formájával lepte meg városunkat. A tegnapi nap°u egy né-ratt artista jelent meg N • gyksnlzas hetivásáros forgalmú utcáin a a délelőtti órákban „egykerekű biciklinmonoclklin bravúros ügyességgel járta be a legforgalmasabb helyeket a kormány nélküli egyet-len kerékből álló járművön és köz* ben a közkedvelt „Uhu\' cikória-kávé reklámjait osztogatta.
Elképzelhető, mennyi nézőja akadt ennek a nem mindennapi, sőt Kanizsán -lő»sör látott látvá-nyosságnsk. A helybeli és falusi közönség határozottan azlvesen fogadta ezt az amerikai jeHegü reklámot.
Ezrei kapcsolatban érdeklődtünk az wUhuu kávépótló gyár IrAnt és megtudtuk, hogy a gyár a Polgári Serfőző alapítása Kőoányán és a legmodernebbül berendezett Ilynemű magyarországi gyár, ahol a technika legújabb vívmányai segítségével készítik az mUhu" cikór/a kávét, mely minden más gyártmányt minőségileg messze felülmúl.
Tekintettel arra a napról napra fokozódó érdeklődésre, amely ez Iránt az elmés reklám iránt megnyilvánult, a gyár elhatározta, hogy a kiváló artistát még ma is Nagykanizsán tartja, hogy akik még nem látták volna, azoknak la módjukban legyen ezt a bámu\'htoa ügyességű artistát megtekinteni. A monoclklista délelőtt is, délután la a város belterületén fog járni Hegykerekű biciklijén
= Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-ui K.
— Ax ügyvédek éa as Illetékek előlegezése. A Buda-pesti Ügyvédi Kamara legutóbb tartott rendkívüli közgyüléaén as ügyvédek gazdaságpolltiksi pártjának megbízásából dr. Radó Sándor ügyvéd Indítványt terjesztett elő arról, hogy a jövőben az Illa-tékákét na a mindennapi élet nehéx gondjaival küzdő ügyvédek előle* gezzék az államnak, hanem ellenkezőleg, az álam adion a ma már nagyon is telemes illetékek lerovására hitelt éa pedig olyanképpen, hogy az illető ügy jogerős befejezése után esedékes »z Illeték, vagy pedig három havonklnt utólag fizetendő. A Kamara választmánya legközelebb foglalkozik ezen indítvánnyal, mely legfőbb Indokát abban leli, hogy a mai abnormális vbzo< nyok között aa ügyvédi kereset folyton csőkkenő, mlg az ügyvédi kiadáa folyton növekvő tendenciát mutat.
— Lópokrócok legelaőbbrendű gyárainak főlerakats: Singer József és Társa áruháza. Urcdalmsk részére gyári árskl
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlui 26.
Egy erdőőr agyonlőtt egy embert
Nagykanizsa, junius 25
Poczek Sándor éa Balogh Jóiaef fiatal kányavár! Helyeitea erdŐŐrök azzal voltak megblsva, hogy a kányavárUk fáját és szénáját örl* zék, amit bcciQlcttcl el U végeztek. Törtéol, hogy a mult napokban Herczeg, Károly káoyavárl legény az egyik szénaboglyáról azénát akart eltulajdonítani. A két őr ezért felelőaaégre vonta Herczeyc*, aki dühösen távozott. Poczek Sándor kutyája a távozó Herczeget meg ugatta, amiért Herczeg a fiatal erdő-Őrt azidnl kezdte. Poczek erdőőr éa Herczeg körött erre erős szó-vita fejlődött ki, melynek folyo Hiányaként Herczeg rátámadt Po-czekre, akit meg akait ülni. Poczek erre hátra ugrott, hogy kivédje a támrdiat, mijd amikor Herczeg tovább folytatta agresszivitása\', futásnak eredt. Futás közben, mikor Herczeg rgész közel ért az erdőőr hő\', Poczek hátranézel! és célzás nélkül elsütötte kezében levő szolgálati fegyverét, melynek töltése Herczeg oltcstébc fúródott. Harcze* Károly azonnal holtan oautt öaaxe. Az eset után L»teoyérŐl azonnal kiafállt a heljsiinére Szl lágyi klr. járásblró és megejtette a vizsgálatot. Poczek Sándort éa az esetnél jelenlevő társát, Balogh József erdőőrt a csendőrök beszél-.itolták a nagykanizsai ügyészségre.
A klr. törvényszék vlzegálóblrája kihallgatta Poczek Sándort, aki azzal védekezel\', hogy H-rczeg igen támsdólag lépett fel ellene ea nem tudott a feg) verhasznalat elől kitérni.
Siándékos emberölés bűntettével vádoltan keiül a törvéojsrék elé.
törvényszék.
§ Ha a kanáax a tolraj. Mol
nár Lajos orosztonyi kanász az őrizetére bízott aertésekhöl két ds-rabot eladott Csóka Sándor és István ugyanotlaol lakosoknak. A tolvajlás aionban mihamar kiderült éa Molnár Lajos lopásért került a kanizsai törvényizék egyeabiráji Makáry Vilmos elé. Molnár azzal védekeiett, hogy a két Csóka leitatta Őt és igy elhajtották a két sertést. Viszont C ókték tagadták ezt, mert — szerintük — Moloár ugy adta el nekik a két sertést mintha az övé lett volna és amellett a rendea árat adták neki. A kihallgatott tanuk vallomása után a tőrvényszék Molnár Lajoat két rendbeli lopáa bűntettéért hét hónapi börtönre éa öt évi hivatal-veaztéare, az öreg Csóka Sándort két rendbeli orgazdaság büntette miatt hét hónapi börtönre éa őt évi hivatalvesztésre, fial Csóka Sán-dort mint tettestársat a lopásban négy hónapi fogházra és egy évi hlvatalveaztésre Ítélte.
OlvasóinkhozI
A munkabérek és az egyéb üzemi költségek en^Jktílése, az oronypari lásnak mtndenüu tapasztalható térhódítása kény sj eti(i vállalatunkat nrra. hogy a „Zalai Közlöny" elő-fizetési arát a viszonyokhoz és egyéb vidéki lapokhoz merlen még mindig nagyon menckellen felemeljük.
IÍ.A ? %á!sLlQpunk hüvl eiő-
hl ! ,M^oldo/as szám
A budapesti tőzsde xáró árfolyamai.
a budapesti tözad. délután 1 6rat záróárfolyam-l - kö^lk.\'Sk,
Ba»kok
A Bí&J-vt»n-llml ■
At tH
»•\'«■ ! LMltttlL
01.-VI tiek Otíu. HU i Lloyá tini
Btiyta | -•«
A>»t»hea - | Um }0 i U»H
Antall
BáUlll
B<cc«>fil P-:<. ii
S
h II 10 f,l,í3 \'♦z\'* 11
a. Apu
r«ubiits. IÍ)
Hirren J? Hwr. iiJ. J. b. JI
lljn|irll —
>o(iii4ii sej
u,.c«*t> íjtib *8
fwpM s»
Ktf Ilin! IS
W>nu-S\'a.ti «»
Kí.r. j«uiic« j
Vl/cxl tink o.t
MerW II.]
Nrfa*.l.«*tik. i? Kimi. B. IOIO
L\'eioa -
A««f. t. rí|4
» » -j -
itjo
V.tfl.
AU. Kíit<o lí-»
Kerlmli JJ
ViO«t nlo JJ
N.Otl«00»l 110
S>;0ice44l \'O
Ujiikl no
UtiO Maja I"
UiUiovi «U
CmpiíI I\'i- "
Njom\'Uk
Atbecwr-* IJO
Hi.tiiis i:»
Glctui J4
M«rl<<
Hoíc*
Ok^lno" CZ**ioit
V«*jiíU V.toooU P<ll«>»
RIai
Rí«itaiie
*« bniim StkütS schui:«# T<«dl«d
r«lp»r
, Ali. h CMMÍ
r"."i í*
UUkoIri ! KO.íli i Vlro.1 , DilWilll 1 Sor.
» L
l>s I
Plllll
KtYil
Ritlet
r:íi;;ii zj Ultletxn
SVc-iliKf
Celviec*! ip. Ll;-4»»lrcii rtrifOíl KK-le,*! Alul. T<». Mc-ktlr
IUmI lti4 J i J3 •
eu; si.um. ,-frco «» « rcc< Ui* i ? s Kotatf
Kio.-riisxit - | c«ikj
l«C "<-» I G"3
F<e*c«U b. :$oo FiUto
:. nini i»
t | Ifoet U
,, XtooUrsu • 1 Llfogm é j. Hitel » AtsuUti h ■ o E«» _ M. I-IOrí , MílomKkj k | Ktmitll l« Licbtlf
TraM •«
Cnkor*7*\'»k
Ulieeior 4)0
liorrli ok Í70 CiMfU Ijco Otcrt1\' Kiiü. ni
iurr.Dim "L4
I tl»lmlt**r«k
0<«IB Cilecei Sitiid
> Vili ;<ii|« \' II<I<CT<IS. | OAa. VI Ka. lu«
Imi 1»4 Vmbi TIB. Ali. (»
>0
Muliuok
Bví<f4<tl
K.t4*iti:im. r.i«iu II itjiili KUUjcMloa VUterti Tf. Dcsctu
Fen tc
I Flcskcicik,
Ff.ckl 1 G<aiDta.
| or»
Tb4k —
Nulcl l«SS
Vik. buioe 4.:
7<t«i>i OS
Zeout iis
ritut t
E/44ítn. <0
Jf»rb. —
K0iUke<Ui
Adria —
ACtslUa jl
Utaeu l})
01 <Jok
OliJIpu íi
UumI pei. IC<
80r éi
P4*iro«l Ui j<
Po!<*H <" y,z. ti* T<m. Ȏe BarOit
K<(l«vieb 1 R|ih(d;i9i 1. TeeMct 11. K Oicbvtcli i, Keasaa <<«•• S>UUot|
8iA!lod4k Hao«lrii R«r<l kíiM i:
£4(1* 1
L <* UBI|*> J;
St<t \' Jl\'
l\'^o imO 9
G7<pl»,t<*d «
Si4rJ-Kti4 II W. T.Hll
GolJberc 141 »!
P*»>l 1)1
G7M saain -
Teaylpar
Sp<Wiom isi
CblDola
K*"il M "
Kleio
KVMiM
L>l-o«
D«<o«l Dtill *eo4« Pehea
Kitel Osml
I TeUfoo l« Toril _ | fB» ulah
— SicCeoSI IJ.JO 7ao»<;M»
— BirOl
j ! KUlh"\'4
II , V*i\'jl lo«l Ko BOai 1(0 EIIMJI
• X 4 Corrie fU«
«S Pirte

Studlm Ó*ic>m*l4 1ÍK7.-NM4I Torai Oí-e*t
V<rk<bnt*ck
G) ir* tAl
MOZQÓFÉNYKÍPSZIHIIÍZ.
Uránia. Srombaton éa vasárnap Monté Christo. Kedden éa azerdán Velencei kalmár Henny Porlen éa Werner Krauia főszereplésével. Elő* jegyezni ezen előadásokra már lehet.
Világ;. Szombaton és vasárnap Burleszk-Est.
A TOZSM HIRtt,
(Saját tadúiltónk telefon.\'elentéie)
A msi terménytőzsde irányzsta ujbol gyengén alakult. Árfolyamok a tegnapi zárlati nívó alatt mozogtak. A koronának a külföldi pia cokon való emelkedése és a valu\'ák areséae az u. n. valutspapirokban éa arbltráza értékekben árlemor-zaolódást idézett elő. Az átlsgos veszteségek 5%-nak felelnek meg. Későbbi Időben az érdeklŐdéa megélénkült éa a veazteségek egy része me> térült, sőt egyesértekek, Igy pl. a Salgó árnyereségre tettek azért. Kosztpénzben nagy volt • kínálat. 7,7e-al kínálták. Zárlatkor az irányzat tartott, forgalom csekély. Koszt-pénz hivatalosan 0 25—0\'50%.
Utótőzado. Irányzat tartott. — Kőazén 2850, Pesti Hazai 3170, Leazámitoló 76, Nova 135, M«gysr Hitel 507, Oaztrák Hitei 166, Salgó 525, Ganz Danubius 2725, Fegyver 1200, Georgia 4, Mezőhegyes 200.
A magyar korona kUIföldl hivatalos Jegyxéaaii
Ncmeafémek. 1 koronás 5900 —6000, forintos 16000-16500, 5 koronás 31000—31500, 10 koronáa 154500—155000,20 koronás 310000.
Kádársegédeket
felueszeb
Kasza Rezső, Babócsa.
A divIu-kBipont hivatalos árfolyamat
Valuták OavIxAk
Nípdaoo atitoo Amiiwdaai jiiio-ji:6o
Ab<oI foci jjtjoo j OlIfTid C)0 t*o
Siokcl I4JJ-IJI0 üiiirt.l JJO-JTO
D*n BaCiiel J?PO-}JZo
MW ntcol^M Kí-;«c^á|t UOM-lliCO
Ptuxli h. <IJO<110 ZrUitMei* MIOO-IKJO
Ui J40JJO Looioo V)-J,-D :o
Líra jaotij Oliiiceiiif jjto jMo
Ura JJJ0-J(S0 Nc«jc«> SjCCO J47<0
Oinf. »ee. ii4,o iijio Pirii 4Jle-444»
STIJ(I Ir.tl I4JJO-IJCIO PrH» S4JS-iS«0
HoIlar.lt h. Jfríio jt;0> i<4fia J6J-6IJ
cOelf* (rieb jj«O j»k> Stockbol** siiio-aij;o
Baci llbSO-ll^iO
S»ije II7M-IJOIO
Bf<. . BullQ . Pfig. .
D.vli. Valuu
lt<c>; w "i: •. al
6ó : BO si I 80 4Í> j 10 42 au
. H226U (417 4Ij \'(271
N.wyotkt.n 13.\'.0 Zürichi zlürlat i
Píit, 2050-00, l.ondon 1430 00, Ncwyoik 70. BIOM.121K", M.IUnd 2437 10, Holl.od 111 40, 130 00, \\V(M 7031. SolU 407 10 Fii,. 1667 10, m 7210, üuku.it 24100, B*lgit< 67000.
T.rmínytőx.d., Buia ll.iavl. dikl 76 kj o. 297500-302500, 79 kg-oa 307500—312500, .(J<bvldékl 76 k» oa 290000-295000, 79 k,-o. 300000 —305000, roia 255000-257500, lak.rininyárpa 290000— 3G0000, tör árpa 315000- 335000, x.b 310000-315000, tengeri 280000 —285000, korp. 205000 - 210000.
A mai termén,ISi.dén ax Irány-xat továbbra i, gyrnfe. AV&i.lmok ntm vá.áiolt.k él ex a kSrülméoy nyom.íitól.j hatolt a piacra.
S.rU.Tiaár, Felh.jtott.k 2100, eladatlanul vU„.m.r.dt 1200. A vá-»ár köicpe. volt, 1 r. 22000—23000. Köxepei 22500, Könnyű 20000— 21500. Sí.Ionná, (élierté, 27000 — 28500. Lehúzott hui 26000 - 29000 Sóxott iz.lonn. 25500—26000. Si<-Ionná 27C00. Zilr 28500
F.UWi ,i«kmtd: a td.xcrkcixtö. KUH: Zrínyi Nyomda IMaxr.-Tára. Na^ykanlxa.
Apróhirdetésak
Apr4hlr<l*U* 10 itAlg 4000 K, mln<1an to. vabbl iió 400 K. uilml.n <ult«hb b»IQy<.| HfUlt »*6 I0O0 K. AlUit kere*«k-.*k 23 ■ i.nUk ke<l»e/."»*Djr. V«iAr- t-t nnBopunM. kon as aaAaüUk feUr.
E<> jíiitUa 1«t4 dI<An B<;«*-st:« C. n , „,
<Uii.___ jl(
Ety Ms lérrO* motor hoiilvall. v<l ce <cr "I bektviitetts vatiutály ciadO. Illnnm».• /rln)i M kl4i-uic* *c. j;,
NítI*o (Iiiail(t o*kteackci aa- na<!l r
\'ami < \'.mitil ti < na. t-iii ImiMmI. Fcl.t-
Szigriszt Lálzló
loxatUa(orcalml iroda
Fő-ut 8. sz. (Búzó Telefon 150 Eladó házak: /ics™lginkoV\'<ú*\'lb
clciíbb tnaeinhiiak. — Naoyobb tme:e!-« hiiak. ClietMiik.
Eladó birtokok: IX^\'.XA?
cailati;! SpOtettel. Dilnoa pirtján IŰO noldit. Egetizeg vldíkSn liO hol-ía». — S:ílík eladok a k«ae)b<n 11 vidéken. Halatonl villák eladok. Calethelyliegck, fliiirCiUt árjtal
beríet itad^. Malom -ijjeti. e^aál.
Legújabb borárjegyzék,
mely ufcy mih^aég, valamint Olcsó tral állal utolérhetetlen. Tiszta és szakszerű kizelésü 1 liter balaton-melléki becel citromsárga kitűnő aama\'.u 9600 K. 1 liter 1921. évi pogányvári la rizling 6000 K, I liter la burgundi fekele 8000 K, sötétvörös 6000 K, 1 I ter !« ilsling 3000 K. 1 liter bikavé:-vörós 4600 K, I liter la vörös 4000 X
BRUNCSICS JÓZSEF
r«H«/, ctini]* a tfTMnilUziU (lUek uakBeUUlta
Sugár-ut 53. Telefon 2-10
Uaioálab i«m4!<i4k »(*"««\'* eltSvoJliii* napáCatdK, -ni:<M,<i * u<juiio70«*tb*n
" "t aljMt,ail<M«,ll|p.u<Ikiil<|tUU-I, iitbiut •■ Jbfbd«tiutiiO rii • 111;; i=
Szeplő,:
Ari Emml ,ka* »ÍT.itOH*iI. a kfiiDCv•»<!!, Hll CÍTtdlI (i etalalila, Cdíre <• hioru.l leni. 1MJH7D S7Í-I7 <1 w<plUui/ik enidia lUíirvlUI*:
GAOQ KOSMETIKA
r.íiü izIumíi, (<p<<n;n i„«uj<i .iuuwimpph. Az lum uitUfWUk •iUriBliia. iWpUgip:Ui. «aaa7. ri«|k«itUt a i.j«t-l<rMbb a«4 uerUL
Nvomatott a Zrtovl Nvorada R.-T. Dyomdálában NWkanix«D. (Nyomdav.te.í: Of.ubcck Karolyi.
Önkéntes árverés.
Alulírott birósági végrehajtó ezennel közhírré teszem, hogy Nayyka-nizaáa 1924 jnoloa hó 28 iíd
d. d. fit 3 órakora Közraktárak
épülőiében levó Schenker és Társa szállítók IV. számú helyiségében az alátbi ingósigokat (ogom a legtöb-bet igérónek eladni.
Egy O ás pénzszekrény, 1 fedeles hintó kccal, szónok, 1 pár lószerszám, 1 9 lS.es íényképezógép, 1 Mignon Írógép, 1 izólö-morMOlo Rép, kisebb nagyobb boroshordók, 700 klgr. szigetelt villanyvilágítást huzal, 1 másológép asztalkával, 1 kétkerekű szecskavágógtp, 1 íróasztal, 1 Sanitat lUrdókéstlel, kUlönbSzó asztalos szerszámok és egyéb bulor és háztartást ingóságok.
Vevó tartozik a vélelárt azonnal a leülés után készpénzben a kezeim-hrz lefizetni, a véieláron felül pedig a vételári illetéket Is viselni.
Vevő tartozik a megvett Ingóságok elszállításiról azonnal gondoskodni.
Nagykanizsán, 1924 Juniui 21.
Harfn Gyula - klr. blr.
Hirdetések felvétetnek
65. é»foly«
145.
Nagykmnlisji, 1*24. junlui 27. Péntek
1200 korona
POLITIKAI NAPILAP

MÜlUl é, kl.d»kl..l.l M-«l 3. I.tcrurb.a-T.l.lo. J., nyowi" 117...- Főszerkesztő: Benedek Rezső. n«OH(M arai B0 sara s:ooe kar***, tfiroa Mra StOO« kor***.
Vihar
a tisztviselőkérdés körül
Gróf Bethlen válassol Szilágyi
vádjaira — OrUgar Miklós m ssotláldamokrácléról
Budapest, junius 26. (Saját tudósítónktól). A nemretgyülés msi ülését 7,11 kor nyitotta meg Zsil* voy Tibor aleltök. Szavazás slá bcciájija sít sí ledftváoyt, mely szerint sí iodemnltásl tőrvényjavaa Ist tárgyalásinak idejére 8 órás üléseket tirlson a nemzetgyűlés. As indítványt a Hás többsége elfogadja és Igy holnsplól kezdve 8 órás üléseken tárgyalják ax indem nitást.
Eiu\'án nspirend sterlnt folytatják ax Icdemnltási lörvényjavaalat folytatólagos tárgyalását.
E\'sŐ felszólaló Grieger Miklós keresztény izoclállsta képviselő. — Beszéde elején bírálja a kormány politikáját,, Három Irányban emel vádat a kormány ellen. Elsősorban azt, hogy antiszociális politikájával a keresztény gondolatnak, melynek történelmi és nemzetmentő viv mánya v«n, életképességét és kor-mányképetségét dlaxkredltá.js. — Máiods:c-, hogy a aicc\'áldemok-rácla malmára h»jtjs a vizet, bar mtdszor, hogy politlkJjs forradalmi kirohinásokra ad alkalmat. Görcsösen ragaszkodik e hata\'omhoz éa nem törődik azzal, hogy a ke-reastény rezsimet lassan, de bic toian lejáratja éa n reakciónak egyengeti u\'ját. Grieger ezután a szociáldemokráciától beszél. Nem lehet kifogásolni, ha a munkásság a nemzetközi nsgy tőke ellen nem-zetköiileg is szervezkedik, de ennek a szervezkedésnek nem szabad le térni a nemzeti alaptól. Kifejti, hogy a keresztény sioclálist^kat az a körülmény választja el c szociáldemokratáktól a privát életben, hogy a szociáldemokraták axxal a jelszóval, hogy a vallás mindenkinek a magánügye, ellenségeik a vallásos érzésnek. Ezután a kormány szociális politikáját bírálja. Beixédét Vass József népjóléti ml-nlizte nek 1920. márciusában mondott szavaival fejezi be, aki azt mondotta, hogy detronizálni kell minden bünt^phszaétist és gyarlóságot. Ennek a nemzetnek hatal-mss eszme kell és megváltó cselekedet. Az Indemaltást nem fogadja cl.
Budai Dfzaő (ker. gaxd. párti)\'1 következő felszólaló. Beszédében a tisztviselő kérdéssel foglalkozik. A tisztviselői fizetéseket nem tartja kielégítőnek, dc belátja, hogy a kormány eteklntelben elment a teljesítőképesség legvégső határáig. A tisztviselői fizetési táblázatot nem tartja kielégítőnek, mert a migssabb flietésl osztályokkal
A pénzügyminiszter • tisztviselői fizetések rendezéséről
A 33-as ellenőrző bizottság folytatólagos ülése
Budapest, juolut 26 A nemzet-pvülés 33 as ellenőrző bizottsága Ráday Gedeon gróf elnöklésével folytatólagos ülést tartott.
IVolff Károly leditványozta a IX—XI. fizetési osztályok Illetményeinek felemelését, a főiskolát végzettek lOO\'/a os nyugdijának a 35 évnél való kiutalását.
Marsall Ferenc a gazdasági akadémiai tanárok Illetményeinek felemelését kéri.
Eőrjjy Imre: Az elmaradt státusoknál, (gazd. akadémiák) hol béke óta eltolódás nem történt, ne az alt cionyabb osztályt vegyék siáml-
tás alapjául.
Gömbös a családi pótlék cmelé sét, a msgassbb osztályok flzelé-aének csökkentését, az alacsonyabbak cmeléaét javasolja. Sürgeti a kormányt, tegyen lépéseket a zsoldos hsdsereg megszüntetésére.
v Kállay Tibor a kisdások csökkentését hangsúlyozza. Javasolja sz o\'axágos tisztviselői betegeegélyző alap megsiüntetését. Beszélt a bá nyásiok státuiáoak mrgsiüntetésc röl és a kesydijskról.
He/Jler Jenő Indítványozza ar 1914 évi statushoz való visszatérést, állemjegyek helyett bsnkjegyek ki bocsátása^.
Peyer Károly kifogásolja a katonatisztek magas Illetményeit. Kifejti, hogy a pos:ások rosszabb helyzetbe kerülnek a rendexéa után, mint eddig voltak.
Korányi pénzügyminiszter válaszolt ezután Apponyi és Szakáts Andor tegnapi felszólalásaira. M>g ae Illetmények nincsenek megállapítva, nem lehet költségvetést csinálói. Béke standard szempontjából nem kleléfltŐ a rendezés, de ambicionálni fogja a helyzet javítását.
Erkölcsi felelőssége nemcsak a tisztviselőkkel, de ax állsmmal szemben Is fennáll. Nem ellanxl a luxus fokozottabb megadóztatását. A városi és törvényhatósági tisztviselők fiictéirendezéséről sróló rendelet a napokban jelenik meg, ugyazln-tén a vitézségi érmek után járó pótlékokról szóló rendelet Is. E< lenti a magaarangu tisztviselők flze-tésénck redukálását, mert es rontaná a fiatalok ambic\'.óját és a magaarangu tisztviselők egyébként Is lerongyolódott presxtixsét. IVolff Indítványát nem fogsdjs el. Elve, hogy vissza keli térni a békebeli státus állapotaira, de ax évekig fog tartani. Az aranykorona klazáml-tását illetőleg klealk a gyeplő a rnsgánspeVu\'ác\'ó kezéből éa a J»gy bank kezébe kerül, ami biztosítja, hogy ugrások nem tőrténnek. A tisztviselői lakbéreket augusztus elölt rendeletileg fogja szabályozci. A gazdasági akadémiai tanárok ügyét mlniaztertsnács elé vlssl. A családi pótlék revízióját nem fo gadja el. Nem látja be, hogy a poa tások rosszabb helyzetbe kerü\'né nek, mlr.t voltsk.
Bethlen miniszterelnök : A bixott ság csak a aianáláal program keretébe Illeszthető Indítványokéi fogsdhst el. Maga la nagynak tartja a hadsereg költségeit, de egyelőre ezen változtatni nem lehet. E"ntul lassúbb lesz az előlépés.
lemesváry indítványát, hogy ax V. és VI. osztályok tételeit fel emeljék, a bizottság elfogadta.
A hadikölcsönöket és egyéb hiborus államadóssági címleteket terhelő vagyonváltság megstünte t-fjéről szóló javaelatot réexlctelbsn is elfogadták.
Ax ülés 9 óra után ért véget
axemben kormány bőkezűbb, mint az alsóbbaknál. Kéri a pénz ügymiolsztert, hogy ezt a visszásságot ssünleste meg. Beszéde to vábbl folyamán az adó, ax államvasút és a villamos vasutak kérdé lével foglalkozik. Különösen kiemel\', hogy a MÁV vezetősége ember feletti munkát végxett akko-, ami kor ax üzemet a békebelire emslte. As Indemnltást elfogadja.
E«után Szilágyi Lsjoa sxólai fői. A tisztviselőkéidéssel foglalkozik. Tiltakozik ax ellen a rendelet ellen, melyet a kormány kl akart bocsá tani- A rendelet Igen aok kategóriáról Intézkedik. Köxőnaégee szél* hámosság. (Nagy xaj, felkiáltások : Rendre, rendre 11)
Elnök Sillágylt rendreutasíts.
Szilágyi kijelenti, hogy axt aksrta
mondani, hogy kőzönaéges szélhámosság Ilyen körülmények kőzött fizetésemelésről beszélni. Ezután ait álllijf, hogy a kormány félrevezette a képviselőket.
Elnök ezért a kijelentésért rendre-utaaltje.
Szilágyi az elnök figyelmezteti sére sem fejezi be, a beszédét, mire megvonja tőle a szót.
Bethlen litván gróf miniszterelnök szólsl fel. B:azédét azzal keidl, hogy kénytelen Igénybevennl a nemzetgyűlés türelmét, mert lehe tetlconek tartja, hogy Szilágyi In vektivnira néhány azóval ne válaszoljon. Szilágyi azt mondja, hogy a kormány a közönséget és a tiszt-viselőket félro akarja vezetni, amikor a tervezett rendezést átmeneti megoldásnak jelenti ki. A mintáz-
terelnök megállapítja, hogy azám-talanssor lesiÖgezte azt a nyüt üléseken, hogy az a megoldás csak átmeneti jellegű. Azt állította Síi-lágyl, hogy a kormány polltikájg tisxtvlselő ellenes. Nem tartja helyesnek, hoy a tisztviselő kérdésből politikumot csinálnak. Egy nemzetgyűlési képviselőnek ép ax volna a kötelessége, hogy a nyilvánosság előtt rámutaason mindkét oldaloo figyelembe veendő asempontra, egyrészt a pénzügyi sxempontra, másrészt axokra a nagy érdekekre, melyekit Szilágyi nem visel a szivén. Axt mordja Szilágyi, hogy hamiaaza táblázat, amelyet a 33 as bizottságnak bemutattak. Jól tudhatja Szilágyi, hogy a Károlyi féle tisztviselői atátusrendezéa milyen eltolódásokat jelentett és hogy a tisztviselői karrier nagy átlagban legalább Is egy fokozattal, sőt 2—3 fokozattal la emelkedett fölfelé. Ha ez be nem következett voloa, egéss más viszonyok köst élne a tisztviselő osztály. Azt állítja S\'llágyl, hogy a kormány a főbiztos mögött bujkál, amikor a tisztviselő kérdésről van szó. Nem tudja, hogy ezt Sziiágyi honnan vette. Stllágyloak arra a követelésére, hogy a kormány terjesaza be a zárszámadást, megállapítja, hogy a azámvevőség még nem készült el, már pedig, mlg ez a munka bo nem fejoződlk, a kormány nem terjeszthet be zár-azámid iat. Azt mondj i Szilágyi, hogy a kormány nem mer elszámolni. Ex a kijelentés arra vall, hogy a képvlsoló ur ax alkotmányosság legkisebb szabályaival sincs tisztában.
A azámvevőség végzi a maga dolgát, iuig azonban a munkáját ba nem fejezte, a kormány nem vállalhat felelősséget.
Utána Mayer János és Könyves L»jo< személyes kérdésben szólalnak föl.
Nemes Bertalan a 111. siámu bíráló bizottság előadója beterjeszti a bizottság jelentését Lendvai István, Rupert Rezső és Pakots József mandátuma ügyében. A bizottság határozatának megfelelően nova-zetteket végleg Igazolt képviselőknek jelenti ki.
Huszár Dezső, a gaxdaságl bízott-ság elősdója beterjeszti a blxottság jelentését a nemxetgyülia 1924— 1925. évi költségvetése tárgyábsn.
Elnök ezután napirendi Indítványt tesz, mely szerint a legközelebbi üléa holnap délelőtt 10 órakor leás a mai napirenddel.
Az üléa délután 3 órakor ért véget.
Országos haszonállat-vásár
Budapest, juolua 26. A főváros-ban azeptember 6 tói 10 lg oratá-2os tenyésx- és hasiooá lat-vá««rf baromfi éa gép kiállítás lesz.
ZALAI KCZLÖNY
Leányiskolát Nagykanizsának!
PttilifOgiaJ m.tU.üth.t b .utL.Uk.1 .fel* .l.,JÚ Uj.: 7«*F.r.»« ,„. Hová készülnek l.ínypola*rl.ko.al t.nulölnk . IV. osztály elvégiéio utami
Polgári Leányiskola I. o. tanulói-ónk életpálya-választási terve:
Nagykanizsa, június 26
A nsgykanlzsal leánynevelés reformjának gyakorlati kivitele megkívánta, hogy a jelenlegi 480 tanuló ról saját bevallásuk alapján alatlaz-tikal táblázatokat állítsunk Ősaze. Az A\'l. Po\'gárl Leányiskola igaz-gatósága és tan\'ri kara a legnagyobb készséggel segítette e mun-kálato\'. Nézzük sorba a meglévő 9 osztályt. Hová mennek a leány növendékek a IV. osztály elvég zése utáo ?
A statisztika összeállításakor szerzett tapasztalataimból két fŐjelen-séyet már előre jeleznem kell.
1 A két alsó osztály még na gyon határozatién » jövőre nézve. Természetes is, hiszen messze van még az Idő, hogy a polgári iskolát bevégezzék.
2 A negyedik osztályú tanulók, felvilágosításaink ellenére is azt vélik, hegy e statisztika arra ké-szült, hogy azokat, akik tovább tanulnak, szigorúbban osztályozzuk. Ebből kifolyólag nagyobb százalék mondotta be az otthonmaradást, mint ahogy tényleg megfelel.
Az I. a. osztályból 26 akar to vább tanulni, 14 varrónő (v. kalapot) lesz, 4 Irodába vagy egyéb pályára lép, 12 határozatlan, még nem tudja, hogy majd mit csinál. Kissé részletezve, jelezhetjük, hogy a továbbtanuló 26 Ieánynovendék nagyobb % a a tanárnői pályára érez hsjlamot. Úgyannyira, hogy ezen osztály úgyszólván tanárnő és varrónő jelöltekből áll. Akad ugyan egy-egy női szerzetességre, óvónői pályára, avagy orvosnő-jelöltségre is. Emellett egy-egy énekesnő, sza-valóaő, — sőt kötéltáncosnő jelölt is akadt.
Az I. b. osztályban a tovább tanulók száma feltűnően nagy: 47. Ezzel azemben alig akad, aki ne tudná már most, hogy mit szán dékozlk a jövőre nézve. Ciak ketten vannak Ilyenek. 7 en varrodába készülnek a csak 4 jelentette, hogy otthon marad.
A továbbtanulók óhajából több szőrösen kicsendül, hogy „bécsi Intézetbe", Budapestre „tanítónő-képezdébe", a kőszegi „képzőbe", a keazthelyl .intézetbe", Sopronba, sőt egyik egyenesen Drezdába „intézetbe" kívánkozik.
Az I. c. osztályban legnagyobb a határozatlanság. Itt 14 tanuló még nem tudja, hogy a jövőre nézve mit tegyen. 14 meg varrónőnek készül, 3 pedig hivatalnoknő szeretne lenni. Azonban elég nagy, vagyis husz azoknak a száma, akik tovább tanulni akarnak.
Foglaljuk rgyba az első (s, b és c) osztályokba járó 167 tanulóról a mondottakat. A nagykanizsai Áll.
Mire készül? Tovább tanul Varrónő lesz Hivatalnok e!c Otthon marad Még nem tudja
L s. L b. L c. Összesen
26 47 20 03
14 7 14 35
4 — 3 7
_ 4 — 4
12 2 14 2X
56 60 61 167
Összesen:
Az I. osztályok 167 tanulójából 93 tovább tanul. Et 56%. Azonban azokkal, akik most még nem tudják, hogy a jövőben mit csinálnak, 72% ra tehetjük a továbbtanulók számát, természetesen fen-tartáasal.
A 11. a. osztály 64 tanulójából nagy kontingens a továbbtanulók száma. 52 en mondották be, hogy kercakedelmlbcn, nagyszámnál Bu dapestre, tanltónőképzőben, (föle? Vasvár, Kőszeg és Szombathely) gimnáziumban atb. szeretnének tovább tanulni. Ez az osztályfőnökök által a leglelkiismeretesebb en Összeállított táblázat minden egye? ta nulóról a legrészletesebben vétetett fel. Eszerint Itt nagyon ciekély a varró és kalaposnőjelöltek számi. (Csak 3). O.thonm áradását la cuk négy jelentette be s öten határozatlanok.
A II. b. eleinte határozatlannak mutatkozott. A vizsga, az osztályzatok szigora árnyát már itt előre kezdte vetni. Azonban megértetvén a statisztika ösazeállltáaának cilját, csak 15-en ragaszkodtak az otthonmaradáshoz. 6 még nem tudjs, hogy mit kezd a jövőben. Nagy %-bsn tovább tanulnak. É, pedig : „intézetbe" (csak ugy általában), kerea-kedelmibe szeretnének monnl Béci-be, Budapestre, tanító képzőbe Budapestre stb. Itt 42 a továbbtanulók száma. A két második osztályt összefoglalva: Mire készül? Tovább tanul Varró és kalapoioő Otthon marad Még nem tudja
II. a. II. b. Együtt
02 44 96
3 — 3
4 15 19
fi 6 II
64 65 129
Összesen:
Az I, és II. osztályú leánynövendékek statisztikájának öiszfoglalata a következő képet mutatja:
Mire késsül? t.a. I.b. le. ILa. U.b. Együtt Tovább tanul 20 47 21) 52 44 189 Irodába etc megy
Varró és kalaposáé
Otthon mtrad Még nem tudja

14 7 14 — 4 —
Összesen Cö 63 61 04 6) 2Ő6
Vagyis 296 leánynövendékből 189 a tovább tanuló, sml 64%-nak felel meg, 13% még határozatlan s ugyin "csak ennyi a varrónő jelöltek száma, 7\'5% otthon marad és csak 2 5% szándékozik a tisztviselői pályára lápol- (Folyt, kttv.)
2 __
HÍREK.
Római k^th : Jézus szive. Protestáns:\'I.ászló. Izr.: Szi-van hó 20.
Meteorológiai Intézet jelentése szerint túlnyomóan siár»z idő varható, hőemelkedéssel.
— P. Pállnkáa elutazott.
Tegnap délután utazott cl végleg Kanizsáról a kanizsai katolikusság áldott lelkű pásztora, P. Pálinkás Rogér szentferencrendi bázfőaöV. Hogy mily szeretetnek örvendett, mutatja a búcsúzkodás utolsó pillanata, smlkor a különböző egy*sü letek éa kongregációk vezetői könnyek kőzött mondottak neki Isten hozzádot. Dr. Winkler Ernő főrabbi meleg hangú levélben bu csuiott el tőle U;y«ncsak levélben buciurolt Gyömörey litván járási főszolgabíró, aki vidéken lévén, nem tudott a kanizsai katolikus társi dalom küldöttségén részt venni. Könnyezlek a rendtársai, akik egy megértő atyát vesztettek P. Pilln kás házfőnökben. Mielőtt azonban klme.it a vasútra, még egy tanújelét adta nemes azlvének, Nagy kanizsához való ragaszkodásának. Ugyanis P. Pálinkás nemrégen nagyobb összeget örökölt Felvidékén elhalt édesatyjától. Szegénységi fogadslmat tett szerzetes lévén — lemondott az örökaég reá eső részérő! három testvére jsvára azzal a kéréssel, hogy mindegyik járuljon hozzá a nsgykanlzsal ferences-plébánia templom renoválási költségeihez 1000—1000 cseh stokollal. Testvérei a mult napokban küldték meg ezt a pénzt, ami magysr koronákban kb. 7 5 millió koronát tett ki. P Pálinkás az összeget átadta Király Lőrinc atyának, a kinevezendő uj p\'ebáoos háj főnök megérkezéséig megbízótt-báxfőnök-nek. Ezzel az összeggel most a templom renoválási alap kb. 12 millióra azaporodott. A távozó P. Pálinkás Rögért rendtársai Sebes lyén és Jenő atyák és Szabó Antal kisérték az állomásra, honnan a bécsi vonattal elutazott.
— A nagykanizsai kegyesrandi főgimnázium évzáró Ünnepélye. A kanizsai piarista főgimnázium holnap, szombaton zárja be az Idei isko\'aévad kapuit. Az évzáró ünnepély délután 5 órakor a főgimnázium tornatermében a a következő sorrenddel veszi kezdetét: Dürzner: Viharban. Énekli a főgimnázium énekkara. 2. Hajdú J : Hová tettük azt a hazát ? Szavalja: Radanils János VII. o. t. 3. Beethowen: Trlo. Előadják: Frank György VIII., László Ferenc VI., Fodor Sándor V. o. t. 4. Arany: A tudós macskája, nnekll a fŐglmn. énekkara. 5. Verdi : Rlgoletto pot-
gourri. Zoagorán előadják: Koch ándor és Kugler Sándor V. o. tanulók. 6. Szathmáry J : Nem, nem, soha 1 Szavalja: Bitlera Bála III. o. t. 7. Ellenberg: A hegyi malom. E\'őadja a főgimnázium zenekara. 8 Abt : Bucsudal. Előadja az énekkar. Ünnepély uíán szülői értekezlet leaz.
— Diplomáé női gyógyszerééi. Király Magdolna, Király Sándor nagykanlzaai városi műszaki tanácsos leánya azerdán a Pázmány Péter tudomány egyetemen gyógy szeréazi oklevelet nyert.
— 64 éves dlvatáruház. Sin-
Kir Józaet és Társa dlvatáruháza
agykanlzaa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— Patika megnyltáa Lanti ban. Lentiben szerdán nyitották meg az uj patikát Jhassy Gábor vármegyei tiszti főorvos jelenlétében.
— A postaigazgatóság Jóvá hagyta a forgóáramot. A posta-és távirda szabályait tartalmazó törvények értelmében a közterületek felett vezetett elektromos áram-vezetékek uj létesítése vagy áramerősségének változtatása engedélyhez van kötve. A pécsi posta- és távlrda-igazgatóság a Transdsnubla beadott kérvényére moat küldte meg határozatát, mellyel a forgóáramra való áttérést jóváhagyja.
— Mégsem kall aaxfalt Zalaegerszegnek. Ztlaegerszegnak is csak addig kellett aszfalt, mig az elvi határozatot sikerült kiverekedni. Mióta azonban az érdekelt háxtu lajdonosokra kirótták a rájuk eső költségrészletet, azóta megfordult a helyzet. Cs,k akkor kell aszfalt, ha nem kerül sokba egyeaeknek. Sípos Dezső éa társai most meg-felebbezték már a vármegye által Is jóváhagyott erre vonatkozó határozatot.
— A „Korona" kerthelyisé
fében ma és minden este győri ázdrPistazenekara hangversenyez.
_1924. junius 2T.
_ Elemi lakolal xáró-ünnepély. Az első körzeti elemi iskola növendékei szombaton reggel 9 órakor tartják évzáró ünnepélyüket a Kazinczy utc»l polgári lakolal torna csarnokban. A\'- ünnepélyre a tanítótestület meghívja a vároa érdeklődő kÖ>Öaségét.Színre kerül ezalkalommal özv. Kumpcrt Arthur-né rendezésében „A postatitok, vagy a megbzbonázott levél" és a „Kis vizsga falusi Iskolábsn" cimü bohózat. Etenklvül több azavalat és énekszám szerepel a műsoron. Bdéptldlj nincs. Önkéntes adományokat köszönettel elfogad a tanítótestület a szegény iskolás gyermekek iró- és tanszereinek beszerzésére.
— Férfi éa n61 ruhavásznak, angol lüszterek, férfi és női szövetek legelőnyösebb bevásárlási forrása
Slnger József és Társa áruháza.
— Költözködik a vároal muzeum. A nagykanizsai városi muzeum a nspekban átköltözködik a régi gimnáziumban lévő szegényes két helyiségéből az uj gimnázium épületbe. A muzeumnak most négy helyisége lesz az udvari épület földszintjének északi oldalán, a tornaterem mellett, külön bejárattal. A helyiség muzeum céljaira elég alkalmas lesz, most még csak felszerelése hiányrik a muzeumnak. Hs már az érme és egyéb gyűjtemények elhelyezéséhez szükséges üvegszekrényeket mt nem Is tudjs beszerezni a város, de az értékea könyv és metszet-gyűjtemény befogadására alkalmas muccuml szekrényeket legfőbb ideje lenne be szerezni, egyrészt, hogy az értékes dolgok ne rongálódjsnsk, másrészt, hogy a közönség hozzáférhesssn, meg is nézhesse városunk kincseit.
— „Tetra" csecsemő kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Főnt S. szám.
— A piarista rendi könyvtár, mely eddig a régi gim náziujn épületében volt elhelyezve, az uj gimnáziumban kapott alkalmas helyiséget.
— Ma éa minden eate a Cenlrál kávéházban kaposvári Bar báry Dezső zenekarával muzsikál-
— Gőzfecskendőt vesz Zala-egerszeg. A napokban Győrben járt Fendrich István zalaegerszegi tüzoltófŐparancsnok. A Miv gép-gyárbsn megtekintett négy gőz-fecikendőt. A gépeket Tatabánya, Újpest, Szófia éa Belgrád vették meg. Azonban a Belgrádnak szánt gépet megvehetné Egerszeg, ha két héten belül közli errevonatkozó határozatát. A gép ára 6 vagon, a felszerelése 1 vagon buza. A város ezt egyedül nem bírná meg, azért junlui 30 án, jullui 1,, 2., 3-án tárgyalásokat kezdenek, hogy 15 kilométer körzetben az országút mellett fekvő községek Is vegyenek részt a gőzfecskendő megvételében, mert az 50 kilométeres sebességei halsdó, egyszerre 3 sugárral dolgozó gép beszerzése a községeknek l*,,érdeke.
— Regenhardt és Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, Msy és Holfold rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, slfo-nok, slfonbatlsztok méraékelt árban Slnger divatáruházában szerezhetők be.
— Adomány. Magyarazerda-hely közaégi elemi népiskolájának az elmúlt vasárnap megtartott záróvizsgája alkalmából Elek Géza uj-népl földbirtokos egy millió koronát adományozott a jó előmenetelü, szorgalmas tanulók jutalmazására. A nemeslelkü adományért ezúton mond köszönetet az Iskolaszék,
27
-1924 iuolm 27.
zalai kczixny
3
Mélyen leszállított örak! = Mig a készlet tart! = Mélyen leszállított árak 1
Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az Arany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin
Méterje
Duplaszél. csikós szövet Méterje
Méterje m Méterje m ffe Méterje J Ap Méterje
ZlOOO K <54800K 4O500 K JOjOOO
Oupiasz. gabardinszövet Méterje
140 cm. tértiszövet Méterje
_ A k.nli.al pl«c <r»l. A
„agykanlxa.l Árvli.gáló Bliott.ág ■ következőkben jegyeit. fel « piacon kialakult árakat: (A sárjelben UvŐ aiám a 19 nappal előbbi árakat jelanti.) A zöldségpiacon : bab 5000-5500 (5000 -5500) K literen-ként; foghagyma tavalyi 4000 <3500), vöröshagyma 2500 (2000), zöldié? uj 6—800 K ciomónkéot ; cukorborsó 2500-3000 (4-5000)
K literenként ; zöldbab tányérja 4-5000, aaláta darabja 2—500 (4 -800), kelkápoaxta fejenként 4— 6000, Ugorka kilónként 8-10.000
(18—20 000), spenót tányéranként
600—1000 (4-800), régi burgonya 1800—2000, uj 8-10.000, savanyu-káposzta 7—8000 (6000), gomba kilónként 6-12.000 K, csereaznye literje 2-4000 (5 -8000), meggy 3 —6000 korona. A tejpiacon: vaj 50- 60.000 (60 -70 000), túró 12-13.000 (12-14 000) korona kilónként, tej 3000 (3500) K literenként, tejfel 14-15,000 (15-17,000) korona literenként, tojás drbjs 1200—
1300 (1200-14 0) korona. Húsárak: növendék marha 18—20
(14-18), m.rha eleje 22 (20), hátulja 26 (24), borjú eleje 26 (24), hátulja 30 (28), seriéi 36 (30), xslr 40 (40), híj 38 (38), zairsxalonna 36 (36), füstölthus 50 (45) exer korona. Gabonapiac: buia 300 (300-320), ro»a 270 (280-300), tangerl 300 (280—300) exer korona. Baromfipiac: egy pár cilrke 30— 50 (40-60), egy ttuk 30—50 (40—
60), liba sovány 80-100 (60 - 80,
kövér 180-250 (160-220), kacsa •ovány 40 - 60 (50 -70), kövér 120-160 flOO—130) exer korona.
Etekből az ősszohasonlltásokból, ■ húsárak kivételével, némi javulás látszik a vásárló közönség javára.
— Nagy olcsósági Moaó delé nek (K 21.000), kartonok (K 22.000), vásznak (K 22.000) mélyen laazálll tott árban kaphatók Singer József és Társa dlvatáruháxában, Erzaébettér.
— Az ország területéről kitiltott egyén. Radenkovics Sxva-tozár breakal születésű, 22 évei, gör. kath. vallású, nőtlen, péksegéd, jugoszláv alattvalót az 1903. ávl V. t. c. 10. § a alapján az or-sxág területéről egyszer a minden korrs kitiltottam. — Zilaegerszcg, Rendőrkapitányság.
— A hűséges munka Jutalma. Lentiben vasárnap ünnepélyes keretek közt nyújtották át
Sopár Ferenc hercegi uradalmi bogoármesternek ötvonévea hüségea szolgálata jutalmául a földművelésügyi minisztérium díszoklevelét és 100.000 korona jutalmát. Az ünnepig ■ Glaaer béruradalomban játszódott lo. Istentisztelet és ■ Himnusz eléneklése után Botlka Andor dr. novai főbíró nyújtotta át ax oklevelet és jutalmat. Tóth Síndor plébános s»ép beszédet mondott,
Glaser Aladár és Csánk Kálmán ■P>roiköri elnök üdvözölték az ün-°«P«ltct. Az ünneps ;.g a Szóxattal véget.
— Tennla, fotball és atlétikai c\'kkek olcsón kaphatók, tennii-huroz st vállalok Szabó Antal sport-üzlate.
— A Cserkészek táborozására a kővetkező adományokat kUldtéki Sebestyén Géza (Gelsr) liszt, mák és salr, Trans-danubfa 1 zsák liszt, Valkó Ágoston (Nsg\'yrícsr) 30 kg liszt, Ta-b.jdl Kálmán (Hahó\') 20.000 K át, N. N. 150.000 K, Fuluta (Nagy-kanlxsa) 50.000 K. Ax adományokért hálás köszönetet mondanak a cia-patok parancsnokságai.
— A világhírű jó minőségű sxővőpsmut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és sxővőcárna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 es vsstagságban, továbbá bordó és vörőifej>ő kapható Slnger Jó\' zaef éa Társa gyári raktárában Nagykaniisán.
— Átment a kocil egy kis gyermeken. Tegnap a déli órák-ban a morgánpuiztal uraság Gó» zony István hajtatott fogatán a Magyar utcában. Ax Arany János u\'ca sarkánál az u\'közepén játszadozott minden felügyelet nélkül egy 2l/j—3 éves kisgyermek. Mikor a kocsis észrevette, kiabált, majd látta, hogy mitsam használ, igyekezett kitérni annyira, hogy as egyik pár kerék már a gyalogjárón volt. Ekkor axonban a gyermek megijedt s épen arra ssaladt, amerre a kocil kitért s Igy a lovak elé került. A kocsis már sehogysem tudta visszatartani a lovakat s a fogat kereaxlülment a kis gyermo-ken. Szerencséra c»ak az egyik kerék ment át a karján s azon könnyebb sérülést ejtett. Ax uraság axonnal 500.000 koronát adott át
a gyermek snyjánsk gyógykezel-tatésre. A szolgálatos rendőrőrsxsm jelentésbe foglalta ax esetet. A mulasztás azokat Whsll, akik felügyelet nélkül hagynak ekkora gyermeket as utca közepén.
— Remlngton Írógépek eredeti gyári ároan, kedvsző fizetési feltótelekkel kaphatók Szabó Antal Iró-gépraktárában.
— Szabók ráazérei Zeug, Doublage, Peru, Kssztor, Rechant és kellékek nagy válaaxtékban ér kextek Singer József és Társa áru házába, Erzsébet-tér.
— Tűzoltó jubileum. A sár vári lüzoltó-testület vasárnap tartja 50 éves jubileumát, melyre a zalaegerszegi tűzoltó testületet Is meg hivták. Egerszegről 22 tűzoltó megfáz ünnepre zászlóval, Fendrich Jó zsef vároii főszámvevő, tűzoltó-fŐpsrancmok vezetésével.
Megérkezett a D. M. C. pamut, melyből harisnyákat készít és fejelést vállal Flllpp Oszkár kötött áru gyára Szombathely.
— Lópokrócok legelsöbbrendü gyárainak fölerakats: Singer József és Társa áruházé. Uradalmak részére gyári árak!
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut S.
— A város rendéaxetl tor vezet. Nagykaniiaa város tanácsa a napokban fog tárgyalni Varga Liszló, Budapest volt műszaki ta-náciosával. V#rga n) uyállományban Is szerződéses viszonyban van a fővárossal, mint városszsbályozásl szakértő. Tőle erednek Budspest legfontosabb éi legszebb szabályo-zásl tervel (Eikütérl hld környéke, Tabán stb.), aionkivűl ő készítette el nagyon sok vidéki város rende-xéii tervezetét. Hi a tanács megállapodásra jut sz országos nevü szakéitövei, ugy a megállapodás már a legközelebbi közgyűlés elé kerül jóváhagyás végett.
— As egeraxegl tüxoltó laktanya kibővítésének tervel, limeretes, hogy Zilaegcrszeg 200 milliót kapott a népjóléti minisztériumul lakásépítésre. A tűzoltó testület régi hiányainak klpótlása végett kéri a városi tanáciot, hogy tegyen a képviielőteilűletnek előterjesztést és annak értelmében a 200 millióból b5vltsék ki a tűzoltó azertárat, építsenek két kociislskást, egy tiszti és egy legénységi lakást. Ezzel négy lakás is felszabadulna a igy a 200 millió felhasználása nem tévesztené el eredeti célját sem.
— Megnehezítették ax osztályismétléseket. A most készülő tanügyi reform szerint azok a középiskolai tanulók, akik négy vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot nyertek, ciak akkor bociáthstók osztályismétlésre, ha a tsnáiiszék javaslatára a kultuszminiszter ezt engedélyezi.
Nagykanizsát nem érdekli a színház
Nagykanizsa, Juolus 26
(Saját tudósítónktól;
Jó Ideje folynak már az élőké-azületek Nagykanizsán a Pécsi Nemzeti Sxinház kéthónapos színi szezonjára. Hatalmas plakátok jelentek meg az utcikon mintegy 10 napja és hirdették, hogy s nyárra Nsgy-kanizsára Is beteszi lábát Thálla iitenassxony nsgysxámu és jónevü papjsinak éi papnőinek kUéreté-ben. Hirdették, hogy egy időre Nagykanlxaán ii lesz szinháx, lesznek müvészi-kultur-élvezetekkel tele esték, amik hiánya miatt már annyit, de annyit panaszkodott mindig Nagykanizsa.
Épen őzért csodálkozunk most, amikor már már itt az annyira hiányzó sxinháx a már csak pár nap válaazt cl bennünket attól, hogy Nagykanlxaának la réaxe lehessen a kultur-városok élőiének egyik össze tevője ssgítségével a korunkhoz és városunkhoz Ulő és méltó szórakozásban — most mégis azt látjuk, hogy Nngykanlxss mélyen slsxlk és egyáltalán nem híjlandó ésxro-venni, hogy valami nsgy, valami kulturális esemény van késxülőben.
Mintha nem Is Kanizsa panaszkodott volna hangosan, hosrr nekünk miért nlocs sxlnháiunk. Mintha nem Is Kanizsa határozta volna el, hojy állandó színházat épít, mert a város nem élhet továbbra is, örökké távol, mostohán a művészetektől.
A jelek eddig Igy mutatják. Pár nappal a szezon megkezdése előtt az érdeklődés legcsekélyebb nyoma atm mutatkozik. A bérlet-gyűjtés mtjdnem teljiien eredmény tolen msredt. Piholy bérlet egy slrc». Zsölye béi let miodösize tlx. Egyéb semmi. Miért ?
Talán ezzel akaijs Nsgykanlzsa bebizonyítani, hogy valóban megérett az állandó s;lnhá* építésire. Talán ezzel akarja Nagykanizsa demonstrálni kulturális hivatott-ságá>. Eizel az url közönnyel akarjuk megmutatni, hogy közeledünk a nagyvárosi nívóhoz.
Mintha N«gykanliss lenne Pathó Pal a városok között. Mindenre ugyanaz a válasz :
— Hej, ráérünk arra még!
Megoldják a magánalkalmazottak nyugdjjproblemáját
F.IOlvlaagálJák .1 «>•••■ nyugdíj-.lapok.I - Aa .ddlj m.g.z.rx.tt
nyugdíj tg ényak w.lorlafceláj. A ir..ginalk.lm.Iollak XSt.l.aS nyugdljblzto.ttéaa
Budapest, junlu. 26 (Főváro.l
..crkea.tőaí,Soktól.) Évtizedek óta vajúdik a magántl.ztviielC- oyuf d\'jkérdéténck m.goldá.a, Hiába volt mlndm, a vállalatok olloaáiláaa miatt o.m lehetett eit a kérdé.t a hiborá .lőtt a .xoclállt .tempon-tok kl.Iégité.ével megoldani. — A kérdí.t axonban most mir lehetetlen.ÍJ tovább odázni . érleaü-létüok atei let rSvIdeien törvíny-java.lat k.rül a nemi.t2yüU. elé a magánalkalmaiottak nyujdliülyé-n.k rendoxé.éral. A kí.iüló I5r-vlnyj.va.latra vonatkoióan Ftisch Far.nc dr., a Péailntéietl Köipont balaaat-technlkal oailllylnak vcie-tőj., a következőket mondotta mun* katir.unkoak:
— Ax 1923. 4vl VIII. tórvlnydkk végreh.jtl..képen kiadott korminy-rend.let elvileg ai ö..te. nyudlj-Intéiményeket, nyugdljal.pok.t ál-l.ml ellenőrié, alá helyeil. Ax ellenőrié. ré.xl.t.lre vonatkoió kl-egé.zltő kormányrendelet axonban még nem jelent meg a Igy axekoél a Dyugdljal.póknál ax .llenörxé.t még nem I. kezdhettük meg. Ax ellenőrié, torán termé.i.tesen meg kell oldani a magántl.xtvl.elől nyűg-dljkérdéa egész komplexumát. A. eddig m.gaierxett nyugdíjigények valorliáláaát la c.ak ax állam köxba-jöttével lehat kercaalölvinnl. A va-lorlzálá. blzonyoa fokig okvetlen k.-re.ztülvlhető, mert a nyugdíj.lapok vagyona nagyréazb.n háiakban é. jelzálog-levelekben van, ax előbblak valorizálás, nyilvánvaló, ax utób-
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. juolua 27.
bl.kat pi él«t rétiben már valo-rfcilla, • már l.h.l.^e. ér lék-emiikedéit teljellá lehet tenni • még fenniltó jetiálogtír toiáeok valoriiáláiável.
— A oy ug dljkérd ét rendezésé-nél termét*etesen ■ legfontoeabb kérdés et áltaUnoa oyugdljbli\'o tltái meg vtlótltáte. Ennek ■■ tokkal ntgyobb a /ontonáge, mint valaha la volt. A magánházt.rtá ■ ok lablllaak, a munk.erí ce«kkent, a mrgtekailtáa lehelőtége ugftiól-ván semmi, ugy, hogy a nyuginak az előre nem lóit. \\oló munka• képtelenség cselében magára a* al kalmaxottro, halál cselén pedig a hátramai adottakra olyan rendkit/üli fontossága van, hogy ax államnak ezt a kérdést feltétlenül és végér vényesen rendeznie kell.
— A kötelező nyugd jbiztositás megvaióiiiiiit abban Utóm, hogjr az állam o\'izágoa migáaallcafma-lOltl njuídijlntézeiet létealt t8r-véojhozáil uton. Exen nyugdíj Intézmény keretein belül nyugdíj osztályok volnának, amelyek mlrci rglikében a oyudijlgény alapjául szolgáló össze; ugyanaz volna. Ennek as sispöss>ejc.ek emelkedő •xáxaléka a nyugdíjigény. Az egyea oixtályok tehst a nyugdíjigény alapjául szolgáló összegben különböznének. A vállalatnál szokásos fizetésemelés tehát itt nem alkal maxtatnék feltétlenü\', csak esetleg msgasabb osztályba való átminősítéssel. Ebbe a nyugdíjintézetbe miuden magánalkalmazott beletartozna. Nem volna tehát megenged hető. bogy bármelyik vállalat la ugynevoxclt házi nyugdijalapban bizioiitaná tisztviselői nyugdijeilá-tásá\', hanem minden vállalat min d R tisztviselője az országol nyugdíjintézet valamelyik osztályába tar toznék. Szükséges es azért, hogy a nagy számokban való kiegyenlítődéi lehetséges legyen, máirént
\'\'szociális szempontból is kivimtoi, ■ hogy a tisztviselők mozgási szabadsaga biztosítva legyen Termé sxctesm bármely vállalatnak jogá ban állana, hogy tisztviselői részére kiegészítő nyugdíjalapot létesítsen házilag. Etekben a házi pótnyugV dlj-aiapokbm msgsxcrzett nyugdíj jogosultságok szintén alkalmasak lehetnek srr», hogy a vállalat jobb muoksejőlt nagyobb kedvezmény ben részesítse. Bajosabb ianne a ma meglevő nyugdíjalapnak azt a részét, amely valorizálandó lesz, beolvasztani az orazágos nyudijln-tézménybe. Etek a valorizálandó nyugdijslsp részek megmaradhatnak a vállalat keretein belül és a legszigorúbb állami ellenőrzés mellett elégítenék kl belőlük az esedékes valorizált nyugdíjigényeket. Azonban ezekre a valorizálandó nyugdijalapokra is természetesen érvényét kell, hogy veszítse a legtöbb nyugdíjszabályzatnak az a rendelkezése, amely szerint a tisztviselő önkéntes kilépése, vsgy saját hibájából történő elbocsátása esetén nem a teljes díjtartalékot, hanem csak az áltála befizetett összeget követelheti vlssxa. Ugyancsak nem szabad helyt adoi azon, ma leggyakrabban előforduló rendelkezésnek sem, hogy a saját hibáján kívül elbocsátott tisztviselő nyugdljaxsndó. Ex a rendelkezés ugyanis a mai „leépítési" időben a nyugdijslsp teljesítő képessegének és a megmaradó tagok érdekeinek rovására m»gy. Ax elbocsátott tisztviselőknek joguk lehet a számítás szerinti díjtartalékhoz éa annak a* országos njugdijintéietbe való befizetésével itt folytathatnák nyugdíjbiztosításuk «t.
■oKfóffttéraMfliU.
Utámlm. Siombaton éa vaaárotp
Monté Chliito. Kedden é, tzerdán Velencei kalmár Henny Poriéi ét Wereer Kr.U\'e fílreraplésével. fc.l« jegyeinl eieo előidésokra uiár lehit.
Vlllfo Siombatoa éa vaaírn.p Gurlesck Eít.
A TÖZSOC
(S.,\'11 leJóillíol
Dátl magánforgalom. A mai
magánforgalom eleinte üiletlelen volt, a déli órákbm aionbtn ai irényiat a v.lulák drlgulái. miatt mrgjtvult, külöoöien a veielö arblt-rált értékekné1.
Magyar Hitel 510-515, Ol.trik Hitel 162-166, Schlick 62-65, Cmi Dtrublt 2900-925. Htz.l B-nk 150-155. Földhitel 295 -300, Keretkrdelml B.nk 1025-35, K» t.én 535-45. N .gybállone. 125, Sil,ó 2950-3, Kohó 400, Urlkínyl 940, Rimt 115—120, M.vjr.e-Acél 210. VHIamoe 1200 -350, Cukor 2325-350, Georgia 4-405, Nava 135, Spódlun 130 -35, Gumml M.gyer-Nfmet 200, Si.lámi 112-116, Kö;u I 48-50, Viktótla 200-205, Boraod Miskolci 100-102
Eati magánforgalom. Irány sít továbbra la üilettilen, de ba-
riliágoaabb. Magyar Hitel 510 — 15, Kös.én 3000—25, Petii Ha.el 3300, Silgó 530, Kereikedelml 1025, Cu kor 2300, Georgia 415, Jd.álog 120, Földhitel 300.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyxáaali
Diviu V.Iut.
Ilen.f a. IV,; m>
Eétt . . . : 8« jST S4 187 Berlin .... 60 40S0 50 :5I Píig. . . . . 417 1420 415 | 427*0 Xewjroikbia 14.10
Zürichi vitrint ■
Ptili 20S100, I.endoo 244000, N.wyoik Stíd 7i. Btun.126 0. M.ll.o.1 llolltod
111 50, Betüa 134 in, Wlte 7340, Soli. 410 00 Prtg. I6CÍ.C0, BuJ.r*it 69-00, Buktr.it 244 00, 8.larid 640 CO
Elsőrendű nagy malmi
LISZT
olcsón vásárolható
VILLANYI ANTAL lisztUzielében
EótvSi-tér.29. stÁm, a Szentháromság szobor átellenében.
Tarménytöeeda. Bui. il.zavi-dékl 76 kg-ot 297500-303000, 79 kg-ot 307500-310000, egyébvidéki 76 kg ot 290000-292500, 79 kg oi 300000-302500, roit 250000 -255000, takarmányárpa 290000— 300000, törárpa 315000 - 335000, tab 305000-310000, tengeri 280000 —285000, korpa 205000 -210000.
A mai termínylőztde irányzata továbbra It linyhr. Arak azonban ciak kiiebb mértékben ettek. Roia 2500 koronával olcsóbb.
Sertésváaár. Felhajtottak 1900, eladatlanul vli.iam.radt 1000. A vá-■ár l.nyha volt. I r. 23000 -24000.
Köiepei 22500,\' Könnyű 20000-21500 Siaionaá* féflertóe 27000— 28000! Lehúzott hu. 27000 - 29000 Sózott izaloooa 25000-26000. Sia lonna 27C00. Ztlr 28000. ■ éaaln-kluagl Miataies árfoJyaaael
ValuUk Dawlaék
ijllee AMiaríio 1<<«0-»I160
A«<! foc )ll\',«»-jtllM UlljT\'í í«i S»1
laekei 1111 1440 Mtttl Hl-170
Dlei* SOJ 941 Brteaal )lM.)l«0
DoJI»e Ilicc-íelOO Kopfktf\' i>;lz-i4oso
Frasela k- 4110 <ék> KrWeU«li IIIJC.-M4M"
LM 1J1-1JO H^JÍIKO
Ura jíoí«l Oliir.iii\'c l!«o 1«}0
Ltra JJJ0-1Í1O Iljoo-Sltco
Outr. »««• iijtjii3sj ri/ii 4)00-4460
Srljtl rtaai I4<10-><910 reifa S411-S*^>
Me^Ueíl SíCiO-HJS-5 Sa-on. IM-SIJ
Si:«i (raat Stocibol" «a;>mio
U«<l llSil-liStt
S»l|e I4«10-I4».°
Feleiéi mitmlé: a fóazerkcaztő. Kiadó: Zrínyi Nyomda Reasv.-Tára. Nagykanltea
Apróhirdetések
AprOhlplaUa 10 aa4lz SOOO K, mlailan to-vAbbl aaá SOO K, mlotlen taelaiakb belOtel at«dalt ató 1000 K. AlUit k»r«-a«len*W 20 iiAialik ke<lT*sm«tiy. Va»*r- (i Daaepnapo-kon 35 aaiaalSk Wir.
E© ee> lAcröa motor hliilft-
»«1 éi ety • • beltc^úcree ruurtlly tUi*. Bte"-.e«itt<la /ric>i M.l\'^a-stea <c. 131
Xítlen (aiínld cyalteraelcl lerei te^ea ellitiiial ei i mm. t-ui
t»Dd taiíiilt
Köszönetnyilvánítás.
FeltjtbeiaiUn kUíank halálával I kifejtett részvítnyilváaitisokírt, va- | lamlot a Uniti s tinitói kar, a kit j koszorúslányoknak, volt tinul5 tanainak megjclcníteért ezúton s-.ond ktJionetet a bánatos cialád
Belső János és n«]e.
Irodistanö
azonnali balepísre felvitetik. Oyakor\'attal blrúk előnyben. («; Irástieli ajánlatok sieifWlyes jatentkeiéssal
flRTNER ÉS KELEMEN cégnél.
Üzletnek, irodának
két helyiség
azonnal kiadó Cssngery-ut 6.
Böuebbet Erzsíbel-lér 17.
Stuhlmüller R.T.
irodáidban. ^
99
FFAFF" varrógépek
Iptrl és családi használatra, minden varrógépet felülmúlnak.
Gyári raktár: ,„
Deák-tér 2. BRflNDL SÁNDORNÁL Deák-tér 2.
Alkatrészek éa tűk mindenféle rendszarU varrógéphoz. .mr A tagráglbb speciális varrógép]avltó mOhaly t ~m
Sslariszt LAszló
Ingatlanforgalmi lro4a
Főni sa. (Bau«) Te!«l«n 13®
Eladó házak: úi^aiAftl^C\'kiii"
clctífcb icaciphliak. — rfiOTObb eneleíei bfzak, Cilciniialc.
Eladó birtokok feS^\'M
jixdiaijl <f^tV.el. Dalaíoíi parljía IOO £<Mai. Eí«r,x<-; j;o boMai. -
S:í!ík tUiiX a kiaelben (a rfcjekeo. Ilalatonl villák rlaíoic. Calcthelyli/gek, (Qazertilel Imral átaiíck.
Ver.de5I« bHlet ílado. .Malom -ajjrobb e!at56.
Kevés Jautáiaal használható karba hozható Stádcl-Iéle hármas
kézi horgony sajtó
aixtal nélkül éi 2 darab mé* jól használható cin):]eroez elad 4 M«gtek\'nth«tók jullus 6-lg bármikor Za»»«geras«ger», a fiaron-ligat cceL\'eui cs«nd0rlakt»nyébait.
Legújabb borárjegyzék,
me\'y u;y ccinó\'éf, valamint olCSÓ árai által u\'olérhatctlen. Tissta szakszarü kirollaii I liter balaton-melléki t-ecel ciiromtárga kltilnó nmi\'u M00 K, I liter lOíl. ávl pogány vári la rizling 0000 X, I liter la burgundi feke\'e 8000 K. sStétvörós 6000 X, I I ter U iltlinK SOOO K I liter bikavir-vörös 4600 K, I liter la vörós 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
IQuer. (itai|4 <i iiiwiUntt ciUel méiikUln
Sugár-ut 53 Telafon 2-10
K*n«r WitíMtriJilík ál ilaal UkalBsrattak Tskarákjfutira IMinéaytámsif
HuJapett. VII , Kiikúcal-ul 7ts
SSrcOnyelm: CODDENB ANK.
kosztpénzek
Ülin h-vl 4 -ot térit, fiai
Hagykanlzsdn leuő legszebb fehuésü HOOD-öl területű
INGATLAN
keués szőlűuel, nagy gyümölcsössel, kaszdló és szdntó-ual, |ó épOlellel, lel|es szülészeti felszereléssel mérsékelt áron és kényelmes fizetési feltélelekkel eladó. Böuebbet
Szántó Vilmos
ingatlanforgalmi irodája nyuil
Tataion 212
Tataion 232
|a Kiráz
BÜKKHASÁB TŰZIFA
minden mennyiségben a legelőnyösebben
Weltner és Társa
cégnéá
Crsiébat-fér 13. If. (Törvényneókkel szemben) és Arany iénoa-utca 8.
srerexhetó be. r.t
íllsidósa rsktfrM tsrUsk sH5rsa«3 (auusL
Árverési hi
Vörösmarty-utca 50T szám a\'atli ház oeköltözhelő lakással folyó í»l jnnlua hó 29 vnaárnap
délután 3 órakor önkénles árverésen a legtöbbet ígérőnek el fog adatni.
Kikiáltási ár 270,000 000 korona, melyen alul az ingatlan el nem adatik. Bánatpénzül az árverezni szándékozók a kikiáltási ár 10%-ít tattoznsk készpénzben letenni.
Részletes feltételek megtudhatók Dr. Patrlca Jiiaef Ügyvéd irodájában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomda R.-T. nyomdáiéban Nagykanizaán. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly).
63. évfolyam
Nagykanizsa, 1»24. juniui 28. Szombat
1203 korona
POLITIKAI NAPILAP
■■■■■■■■■■■■■■■WWIMMIIISHSM^
8a«rke*zt0a4g éa kiadóhivatal Ptf-ut «. Xoterorban-Telelon 7S., nyomd* 117. as. Főszerkesztő: Benedek Rezső. au«nMi««l ara: H«y hóra S7000 korou. Három hóra SIOOO korona.
Nemzetgyűlés
Budapest, junlua 27. (Saját tudó .itónklól.) A nemxetgyüléa mai üléaát egynegyed H árakor nyi tolta mag SzcitOVSzky Bíla eloök. Aa üléa megnyltáaakor alig volt jclao 10 képvtaciő. Kiss Menyhért a tanácakozóképMaég megállapltá-aát kéri. Elnök kénytelen felfúj-geezteal aa Qláat. SrQoat után Er. délt/i Aladár kéri a tenácskozóké-peeaág megállepitáaát, mivel moat la caak 21 képvlaelő van jelen. A Hál nem tanfeskozóképea, ezért alnök elrendeli a névaor felolvaaá-aát. A távollevő képviselők névjegyzékét a holnapi üláaen mutatja be.
E-után áttérnek az Indemnltáai törvéoyjavaalat folytatólagos tár* tyaláaára.
Aa alaő felszólaló Strausz litván. Az Indemnltáat a azanáláal törvéoyjavaalat ezemponljából. Sürgeti a ráaalatea arany költségvetés letár-gyaláaát. Minden pénzügyi Intézkedésnek előfeltétele a réailatea költaégvatáa. Kéri, hogy a kormány Indokolja meg, miért nem terjeazt be réazletea költaégvetést. Az igaz-aágoa éa demokratikua adóztatáa híve. Az Indemnltáat nem fogadja el.
A következő felszólaló Petrovácz Gyula. Beazédét aszal kezdi, hogy miután a keresztény nemzeti gazdasági párt megszavazza az Inaemnf-tést, ő la elfogadja a javaslatot. Azonban a párt nem vállalja a felelőaaéget a azékeafővéroal au\'o nóm jelenlegi törvényen klvflll állapotért. Kijelenti, hogy a jel.-nlegl helyzet nem tarthat aokálg, majd hangaulyozas, hogy a keresztény gazdasági párt hajlandó lerz egé-azen rövid vita után a fővárosi lavaalat minél gyorsabb letárgyalását blztoaltanl. Azt hlsaf, hogy a keresztény községi párt log győz lesen kikerülni az uj községi választásokból. Ezután a tisztviselő-kérdéssel foglalkozik. Azt Igyekszik bizonyítani, hogy as alsóbb fizetési osztályok néhány koronával kevesebbet kapnak a moatani flze lésüknél. Helyteleníti a tisztviselők munkaidejének meghosszabbltáaát. Majd a magántisztviselők helyidé röl szólva, azok jogviszonyának és nyugdijillelményeinek rendezésiről szóló törvényjavaslat mielőbbi btler iesztését sürgeti. Beazédo vége felé a munkáskárdéare tér át. Rámutat arra, hogy sszociáldemokrata ezak-azervezethez való tertozáa aulyoa terheket ró a munkásságra. (Gúnyos közbeszólások kísérik a szociáldemokraták részéről Petrováci beszédét.) Kijelenti, hogy a szociáldemokraták nem foglalkoznak munkáskérdéaekkel. Kénytelen tehát 6 az óvá tenni ezt a kérdést és a munkássággal karöltve haladni.
Elnök délután 4 óráig felfüggeszti
•s ülést.
A franciák szabadon engedik a megszállt területek német foglyait
Berlin, junlus 27. A francia miniszterelnök hivatalosan értesítette a német birodalmi kormányt, hogy a francia, kamarában a foglyok szaba donbocsátásáról és a kiutasítottak hazabocsátásáról elhangzott nyilatkozatait a francia megszálló hatóságok a megfelelő utasítások alapján valóra váltották.
Amint ast a megszállott területről érkezett jelentések megerősítik, ezekat az utasításokat néhány nap óta már végrehajtják. Eddig a régab ben megszállt terűlet francia megszállás alatt levő azakaszán 15 000 család, tehát mintegy 30.000 ember kapott vlsazatéréai engedélyt. Június 25 én B Rejos blzottság körülbelül ugyanilyen terjedelumben határozta el a további klutaaltások megszüntetését, ugy, hogy összesen mintegy 30.000 cialád, Illetőleg 60.000 személy térhet vissza rajnr.l hazáiéba. Az újonnan megszállt területekre hasonló utasításokat adnak kl. Ezek szerint számolni lehet azzal, hogy a legrövidebb időn balül a kiutasítottak legnagyobb réaze azámára lehetővé teázik a visazatérést, aőt rövidesen megkapják a végleges kegyelmet la és a Ruhr-hsrcok Idejében elfogott foglyok nagy többsége visszakapja szabadságát.
Kiss Menyhért több határozati javaslatot nyújtott be. A kormány Iránt bizalmatlan. A javaslatot nem fogadja el.
Lénával István megemlékezett a tragikus véget ért Simán Endre dr, újságíróról, majd a pécsi hutls-gyalázásaal kapcsolatoa vizsgálatokról. A javaslatot nem fogadja el.
Nemes Bertalan beterjesztette a nőkkel és gyermekekkel űzött kereskedelem ügyében Genfben létrejött nemzetközi egyezmény becik kelyezéséről szóló jelentést.
Elnök napirendi indítványa szerint a szombati üléa délelőtt 10 tői este 6 lg szünet nélkül tart. Az üléa */*" őrskor ért véget.
Simán Endre dr. temetése
Budapest, junlus 27. Délután temették el a főváros közöaségének óriási részvéte mellett Simán Endrét, a rablógyilkosságnak áldozatul esett fiatál újságírót és édesanyját. A koszorúk halmaza közt ott volt a M. T. I., a „Nép", Pátria C\'ub, Budapesti Újságírók Egyesülete koszorúi. A „Nép" szerkesztősége nevében dr. Benárd Ágoston, a Keresztényszoclállata Szövetség nevében Székely János ny. államtitkár, újságíró táraal nevében Szír-may István, a pestszentlőrinci ke^ resztényszoclállslák nevében Baranyai Aladár mondtak buciuboszé-det. A keresztényszoclállata dalárda gyászéneke után megindulta hosszú menet a Kerepesi temetőbe, ahol Pethö Sándor dr. a Pátria hírlap Irók klubja nevében bucsu:ott el a halottól, kit édeaanyjával közös sírban helyeztek örök nyugalomra.
öngyilkos kereskedő
Ma délben 12 órakor, az Erzsébet körúton levő körúti gőzfürdő ben felakasztva találták Lustlg Gyu\'a kereskedőt. Végzetes tettére azért határozta el magát, mert óriási tŐzsdeveszteségtfl voltak.
Kelemen Ernő öngyilkossága
Budapest, junlus 27. Ismeretes, hogy a sikkasztással vádolt Kele men Ernő két héttel ezelőtt 450 millió hátrabagyáaa után Antal Ensl színésznővel megszökött. Az államrendőrség körőzőleveiet bo csátott ki ellene, melynek alapján Sirakuzában letartóztatták. Ma távirat érkezett a főkapitányságra, hogy Kelemen Ernő öngyilkosságot követett el.
MatteottI özvegye a bíróságon
Róma, junlus 27. MatteottI özvegye bejelentette a bíróságon, hogy magánvádlóként lép fel. Megbízottja egy pártokon kívüli milanói ügyvád.
Bizalmat szavaztak a görög kormánynak
Athén, junlus 27. A kormány a nemzetgyűlésen felvetette a bizalmi kérdést. A nemzetgyűlés 195 szavazattal 23 ellen bizalmat azava-zott a kormánynak.
Az éllamiegyforgalom juniusi emelkedése
Budapest, junlus 27. A Jegyintézet utolsó kimutatása azerlnt a bankjegyforgalom junlus 23-án, szemben a junius 15-én kimutatott forgalommal, 50.2 milliárd emelkedést mutat.
A besszarábiai kérdés a prágai konferencián
Prága, junlui 27. A kisantant konferenciája a besszarábiai kérdéssel Is foglalkozni fog.
A magyar törvivó-ciapat legyőzte a spanyol csapatot
Páris, junlus 27. A magyar olimpiai tőrvlvó ciapat 9:7 arányban legyőzte Spanyolország csapatát.
ElkészUlt a nagykövetek értekezletének válaszjegyzéke
Berlin, junlus 27. A nagykövetek értakezleto a katonai ellenőrzésre vonatkozó jegyzékre adandó válaas-jegyzék tartalmát már megállúpi-totta, de az abban foglaltakat a legszigorúbb titokban tartják.
árzuhanás a pesti piacon
Budapest, juulus 27. Az eddigi jelek azerlnt már megállapíthatjuk, hogy a korona javulása előreláthatólag jelentősebb változásokat idéz elő az egész árupiacon.
A változás előjelel már most kezdenek mutatkozni, Igy a dunaparti nagycsarnokban a friss főzelék és gyümölcsfélék ára szinte zuhanásszerűen esett■ Et a hirtelen áreaés olysn nagy volt az egyea cikkeknél, hogy az árak már a múlt heti árak felére, aőt harmadára csökkentek. Ugy látszik az ország pénzügyelnek szanálása már ezan a téren la éreztetni kaxdl hatáaát.
Természetesen nagy mértékben befolyásolja a pl se napi árainak esését az a Körülmény /», hogy a külföldi fizetőeszközök hirtelen olcsóbbodása folytán a kivitelre azánk friss termények most már a budapesti piacra kerülnek. Hsaonió-képen aaett a gyümölcs ára la.
A jövŐ héten olcsóbb less a cukor is. A pénzügyminisztérium feladata az, hogy erre az Indokolt árleszállításra a cukorkartellt felhívja. A pénzügyminisztérium részéről ez a felszólítás mér meg ia történt.
Kerenszky Párisba utazik
Prága, junlus 27. Kerenszky Bir-linből Prágábs érkezett és aéhány napi ittartózkodáa után Páriába utazik, hogy ott tárgyalásokat folytasson Herriot val.
Megszurkálta a testvérbátyiét
Nagykanizsa, junius 2V Tegnap este 10 óra tájban nagy jajgatásra lettek figyelmesek a Ki-nizsy utca lakói. Rein Ernő mész*-rosmester Döber István nevü alkalmazottja megszúrta József nevű 24 éves bátyját, aki tegnap azerelt la és jött meg katonáéktól a akitől bátyja pénzt követalt. A fiatal le-azerelt katonának nem volt pénze, vagy nem akart adol bátyjának « ezen ugy összeszólslkoztak, hogy Dober István kést rántott, öccse karjába azúrt éa teljesen átvágta ütőtrét. A szerencsétlen fiatalembert elvezették a Srarvaslg, ott összeesett, kihívták a mentőket és a rendőrséget. A sebesültet bevitték a kórházba, ahol röglön ápo-láa alá vették éa kimentek kihallgatására. Egy negyedórán belül a tettea Is a rendőrafg fogdájába került. A sebesült állapota suljoa.
ZALAI ZLUNY _
1924. junius 28,
Nincs elvi akadálya a katonazenekar itt maradásának
Nagykanizsa társadalmának áldozatkészség! fog dönteni abban az Dgyban
Nagykanizsa, Janlui 27
(Saját tud:silónktól)
Nagykanizsa megdöbbent, mikor jött a rideg híradás, hogy feloszlatják ■ kanizsaiak kedvelt katonazenekarát, azélnek éreaztik őket a a vároa, amely már ugy megaiokta, megszerette őket, Itt marad nélkülük, c«»ndben éa nem lesz többet téraenéa vaaárnap déli korxő, nem leaxnek katonazenekar közreműködésével tartott előadáaok, hang veraenyek, mulataágok éa nem lesz meg a nagy ünnepi alkalmak ka tooazenéa pompája, fénye.
Megdöbbent N»gykanlzaa zenekedvelő, magaaabb kulturális érdekeket la beláló közönsége. A megdöbbenés nyoméban azonnal fll-vatődött a kérdés — hogyan le-hetne megmenteni, Itt tartani nekünk a zenekart.
A mozgalomba, amsly ebben az Irányban megindult, belekapcsolódott máris Nagykanizsa társadalmának nagy réaze és a hivatalos város la.
Dr. Sabján Gyála polgármester a nspokbso, mint ismeretes, Budapesten járt és ott többek közt eljárt *a katonazenekar ügyében Is. A honvédelmi minisztériumhoz benyújtotta a városi tanács kérvényéi, melyben kérik, hogy a katonazenekart higyják meg Nagy kanlzaának.
A polgármester a honvédelmi minisztériumban azt a választ kapta a kérelemre vonatkozólag, hogy tlvileg semmi akadálya annak, hogy a katonazenekart meg lehessen tartani a városban. Ebben az esetben azonbsn természetszerűleg a város közönségének kell vállalnia a zenekar összes személyi és dologi kiadásait. A zenekar itt-tartásával járó összes, a város közönsége által fedezendő kiadása maximálisan évi 55.000 aranykorona, ami papirko-rónában mintegy 960 milliónak felel mrg.
Ebben az összegben benne van a karmester fizetése, a legénység zsoldja, az elhelyezés, fűtés, világítás, élelmezés, ruházat és felszerelés Összes költségei.
Amennyiben bizonyos megtakarítást lehet elérni a katonazenekar működéséből származó bevételekkel, ugy a város kiadással ezzel arányosan ciökkennéaek. Igy remélhető, hogy 45.000 aranykorona Is elég lesz évente a zenekar teljss fenntr rtására.
Ilyen megegyezés más városok és a honvédelmi minisztérium közt már létre Is jött. Legutóbb Nyíregyháza városa egyezett meg a minisztériummal, hogy a feloszlatandó katoaazenekaruk minden költségét vállalja a város kösön-sége és ennek biztosítására a város ingatlanainak egy részéi is lekötötte
A katonazenekar természetesen maga ia Igyekezni fog minél töb alkalmat keresni arra, hogy működése díjazásából eredő minél nagyobb összeget szerezzen, aminek egv része a városra háramló terheket csökkentené. Tehát, hogy a város közönségének mekkora meg-terheltetést fog jelenteni a katonazenekar Ittmaradása, annak na-
tyon jelentős tényelője leaz az, ogy mekkora lesz a zenekar keresete.
Leányiskolát Nasykanizstnak!
h.i-o „Hl. o»hon m.r.d..« fa
Láttuk, hogy »\' 296 tanulójából mlnt.gy 60-70/. azáodéko.lk tovább tanulni. Nézzük . felsóbb ositályokat.
A III e.oagyrée.t lovább tanulókból áll. 49 bői 36 .n tovább men
„,k {akoliba. A kereek.d.lmin kl vűl FSI-Z tanitónöképzőbe klvánkoz-nak. Ak.d egy-egy festőművész-jelölt ll. Nfolc.n otthonmaradásukat jelelték Varró- é• kel.pké.zl-tőnő ca.k kettő találh.tó. Hárman még határozatlanok.
A III. b. már nincs oly mérték-b.n a továbbtanulás mellett, mint
a III. .. Ilt 57 tanulóból ci.k 35 en
.karnak tovább tanulni. El ptdlg aiámoaan Budapeatre azándékozoak Intézőibe", azután Bíciba vagy Gráib. „intézetbe." Kerül egy egy zeneakadémikus jelölt la. O tbon marad tlrenegy. Varrodába vagy üzletbe atb. heten kénülnek. Nígy még határozatlan. A kél harmadik osztály együttesen: M\'rs kíiziiP UI. a. 111. b. Együtt Tovább tanul 30 35 \'\'1
Otthon nitií 8 ll 10
Vejr, üzletbe, kala- .
pe. Me 2 7 9
Míg nem tulj. 3_*_7.
0.....en 49 57 l<-«
Amint láthatjuk. Itt 1. kb. 70\'/.
a továbbtanulók száma. Sót azt mondhatjuk, hogy eddig fokozatosan haladunk .lőre. Minél feliőbb ax ositily, annál többen akarnsk tovább tanulni. A IV. osztályban azután a betetőzést konatatálbatjuk. A IV. a ban 31 továbbtanuló vao a 39 bői. Eltekintve egy egy Iparművész-jelölttől, Itt Is a tanítónő-képző Iránt nyilatkozik meg legnagyobb mérvben az érdeklődés. S miután Nagykanizsán nincs meg err. a lehetőség, hát elmennek leányaink még Clokotára Is. Itt működik ugyanla a menekült po-zaonyl tanítónőképző. A IV. a ból
I. a-c. !L a—b. Tovább tanul 93 84 Varrónő atb 31 3 Hivatalnok 7 — Otthon maiad 1 19 Míg n.m ludj._28_13
hatan megia .........- - ,
egy v^ba készül Egy még n.m,6.tázá>ott |3v5jo felöl.
A IV.»«m lyen m.r.d telivér-osztálya-mögött. I-t 28 .. >.? «k .„Vább a 39 ból. „I.tá.elb.l" Ut • jelszó. A tanítónőképző Ut I" felhangzik, nemkülönben „tan tónő leszek." Háztartási Ismeretek tanú-lá.ával la többen akarnak oglal-koznl. Kézimunkát, varrást kalap-készítést tanulni, hatan .sánták rá magukat. Ö.en otthon m.radoak-A két párhuzamos osztály együttesen :
Min káaziltí IV. a. IV. b- Együtt Tovíbb Unni 31 «« « Olt hon marad 6 5 11 Varr, káeimunki, kalapos atc 1 0 Még nem tudja_1 __L
Uisaasan 39 39 \'»
A IV. oaxtálv 78 tanulólából 59 továbbtanuló. E< 76Vo- A legtöbb, amit eddig láttunk, lraz ugyan, hogy egymagában a IV. a. osztály >z tul.jdonkép.n, mely . maximumot képvlaell t 80\'L. A felaöbb osztályok (III és IV.) együttesen a következő képet mutatják: Mlnkáesill! lH.e-b. IV.a-b. Egy Ott Tovább tanul 71 S» \'»>
Otthon maiad 19 11
Varr, kézimunka, .te 9 7 »
Míg n«m tudja 7__1
Öiiz.ien 106 78 ÍM
A UI—IV. osztályok 184 tanulójából 130 tanul tovább. Ez a 130
tanuló az, amely a köseljövőben már elmegy K.nlzaáról Budapestre, Bfcibo, Grázba, hogy ott tovább járjon „Intézetbe", miután Nagyka-^ nizsán nincsen mcglelelö .intézet. 130 leányát küldi N.gykanlssaegy éven belül as országba azanaazét meg külföldre, — Clokotára la |ut belőlük — hogy . szükséges továbbképzést megkapják. Am gondoljunk pár ávv.l még előbbre. A négy osztály pályaválasztása: 111. a-b. «■ IV. s-b. Együtt a négy oistily 130 S"
10 »
48
Öm.i.n 167 129
480 tanu\'óból 317 tovább tanul. Ex 78*/,-ot jelent. Ehh.z képest ax otthonmaradók, a varrónő jelöltek a a határozatlanok sxáma csaknem tízszer kisebb éa a hivatali pályára készülők még épen alig hogy aze-r.pelnek e atatlaztlkában.
Moat már, ha a továbbtanulók szándékát vizsgáljuk, az „Intézel" és a „tanítónőképző" fogalma, mlot általános kívánság domborodik .lénk..Épen ezért ezen paeda-
Íoglal megbeszélések a mai ax .laő özl.ményben jelzett, a másodikban ped(g kifejezettebben öaazafoglalt véleményt újból hangsúlyozzák. A múltbéli és a jelennek eleven statlaz-likai adatai támogatják e kívánságot.
N i,yV onlni 480 leányiskolái növendék 78% ának intézetre van
131 <8)
szüksége. Milyen legyen ex Intéxet? Ha már a város valamit alkot, legyen ax azllárd alapon, legyen ax tökéletes.
Teremtse meg axt az Iskolai kom plexumot, axt az Intézetet, mely az alsó foktól a lehető legmsgasab blg magába foglalja leánynevelá-sünk kereteit.
Ovóds, elemi, leánypolgári, avagy felaöbb leányiskola s amint Itt óhajtják, tanítónőképző, esetleg még polgáriskolai tanárnőképző legyen az a n agyobb dlmsnzlój u komplexum.
Raaolder püspök régi régi szép tervét látják e paedsgoglal megbeszélések félfia! az őszre életre-kelnl N-gykanlzaáo; Az összes tagozatokat Jelölelő női szerietes rendi iskolát, intézetet
A zenekar természetesen továbbra is teljesen katonai szervezet marad éa a felette való rendelkezési jog tovébbra la, mint eddig, az állomáa parancsnokság hatáskörében marad.
Ezt rdták válaszul a honvédelmi minlazWrlumban N.gykanlzsa vároa tanácián.k beterjeaztett kérvényére.
A mód és lehetőség tehát meg vao. Moit még csak Nsgykanlzaa társadalmának áldnzatkéazsége kell, hogy az ügy mellé álljon azzal a szeretettel és buzgalommal, amit a
keton.ien:kar edd g megszolgált és . jövőben Is kl fog érdemelni.
A megl.dult társadalmi akció-nak példaképül szolgálhat, hogy néhányan a Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének tagjai közül minden havi fizetésük bizonyos százalékát fel. j inlották a katonazenekar fenntartási költségeihez. További felajánlásokat elfogad a Zalai Közlöny kiadóhivatala.
Nagyon természetes azonban, hogy, mivel a zenekar Kanltsa
egéaz közönsége érd.kébsn msrad Itt, ne csak azok vegyék kl részüket az éite hozsndó áldozatból, akiknek nevelvrl egyébként mindig találkozunk, bármll-en közérdek kívánja igénybevenni ■ táraidalom áldoz.tkéeiaégét — hanem hozzájáruljon kivétel nélkül mindenki, aki tagja Nagykanizsa társadalmának. Ezért kívánatos lenne, ha a vároal tanács a hétfői rendkívüli közgyűlés elé vinné est az ügyet ás as olyan értelembin határozna, hogy a zenekar fenntartási költségeit vesse ki a város adó alakjában.
Ha más városokban sikerült .zt megtenni, miért ne vlh-tná kl Nagykanizsa táraadalm. la? Moat már halogatni eom lehet .z ügyet, mert hlaieo az utol.ó percekhei értünk ■ ha még moat la tétovázunk, akkor Igaxán nem marad egyéb hátra, mlot hogy elbúcsúz-tünk éveken át megazeretett katonazenek arunktól.
hírek.
Római kath.: Irensus vL Protestáns: Arszlin. Izr.: Ssi-vao hó 28. S. ?ta. .Meteorológiai Intézet —jelentése szerint opyelóre meleg szítás, később zivatarra hajtó Idó várható.
Naplrond: UráoU 7,8 és 0 órakor .Gróf Monté Christo* II rész.
— Jáaua azeniaégea Szlvá-■ak ünnepe. A katolikus anyaszentegyház tegnap ülte meg a szokott egyházi fénnyel Jézus szentséges Sivénsk ünnepét. A ferenciek plébánia templomában kitett O tárlazentaég előtt nsgymise volt, mely alatt a hívek nagyszámban járultak a szentségekhez. Buda-peat katolikusaága rendkívül nagy egyháli pompával hódoló azentaé-ges körmenetet tart holnap vasárnap, a szentséges Sdv tiszteletére, amelyen a magyar katolíkuiok vezérei, az ösazea azervezetek, testületek éa egyesületek részt fognak venni. A körmenet a jezsuita atyák Szcltovszky téri templomából lódul ki és végig vonul a Vili. kerület főútvonalain.
— A vároa rendklvUll közgyűlése. Dr. Sabján Gyula polgármester hétfőn délután 4 órára rendkívüli közgyűlésre hívta Össze a városi képviselőtestület tagjait. A tárgysorozaton szerepel: 1. & hősök síremlékeire társadalmi gyűjtés utján befolyt adományok kiutalása, 2. a tiszti átvonulási szálláspénzek a város által való kiegészítésének felemelése, 3. a kéményseprési dijak felemelése, 4. a polgármester szabadság iránti kérvénye 5. a polgármester kérelme pótlékának felemelésére, 6. a vadászterület bérletére vonatkozó szerződés megszüntetéséra irányuló per megindítása, 7. a városi központi szeszfőzde Intéző és felügyelő bizottságainak újjáalakítása, azonkívül nyugdíjazási, illetőségi és
visszshonositási ügyek.
— Kanizsa 1927. előtt aligha
leas törvényhatósági joga vároa. A Városok Országos Kongresszusának legutóbb tartott ülésén az a szomorú értesü\'és vált ismeretessé, hogy főleg Smith főbiztos ellenzése miatt a tőrvény Jiatóaági jogú várossá átalakulás lehetetlenné van téve, mert az 1926, novemberével befejeződő szanálási perióduson belül nem hajlandó semmiféle olyan átalakulást pártolni, amely a létszámredukálás keresztülvitelét nehezítené éa esetleg költségszaporulatot jelentene.
■ -
----*r. •\' \'iTKy^ \' •••
........... ■
1924 IUDIU. 28.
ZALAI KOZU.NY
Mélyen leszállított árán! = Mis a készlet tart! = Mélyen leszállított árak!
Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az Arany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin
Méterje
Duplaszél.esikos szövet Méterje
Méterje m Méterje m q Méterje M0^^ Méterje
L looo K MjOOK 4O500 K lájOOO
Dupiasz. gabardinszövet Méterje
140 cm. férfiszövet Méterje
— József főherceg fényképét küldte Nagykanizsára.
József főherce-g ott volt nemrégi ben Békeffy R<mlg zlrczl clszter--cita spát temetétén. A temetéi után lement rutóján Tlhsnybw, hogy megnézze ott épülő kastélyát. Ml-kor elindult hazafelé, Balatonfüred-nél autója felmoedta a szolgálatot. József főhercegnek feltétlenül haza kellett jutnia, de oly«n vlhero« volt az Idő, hogy nano tudott átjutni a Balatonon. Végül la Farkas P^l nagykanlzaal bnnkigazgató vitte át motorcsónakján a háborgó Balatonon a Így a főherceg nagyobb késedelem nélkül hasa-érkezett. P.»r nap raulva Farkat Pál meleghangú köazöoŐ levelet kapott a főherceg főudvarmester! hivatalától, melyhez Jóisef főherceg hálája j<léQl ssját aláírásával ellátott nagy fényképét mellékelte.
— 64 évea divatáruház. Singer József és Társa dlvatáruháza Nsgykanizsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbízható bevásárlási forrás.
— A városi tanács ülés®. Nsgykanlssa város tanácsa tegnap délben ülést tartott a h«tl ügyek letárgyalására és a hétfői rendkívüli közgyűlés tárgysorozatának előkészítésére.
— Ma éa minden este a Central kávéházban kaposvári Ba-báry Dezső zenekarával muzsikál.
— Nyugalomba vonult kSr-legyző. Cséry Mór nemeapécselyl körjegyző 42 évi srolgálat után nyugalomba vonult. Ebből as a( kálómból a balatonfüredi járás jegyzői kars bensőséges ünnepélyt rendezett Cséry Mór tiszteletére.
— Férfi és női ruhsvásznsk, angol lüszterek, férfi és női szövetek legelőnyösebb bevásárlási forrása Singer József és Társa áruháza.
— „Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarc* Dozaő cégnél, Fő-Ut i. szám.
— A zalalövői Isr. hősök emléktábla leleplezése. A zs-Islövől izr. hitközség hősi halottsi-usk emléktábláját f. évi jullus hó 6 án délután 5 órakor a zalalövői Izraelita templomban gyászistentisztelet keretében fogja leleplezni. Az ünnepély sorrendje: 1. Hiszekegy. Énekli a zalalövői dalárda. 2. A szentegylat elnöke átadja as emléktáblát megőrzés végett a bitközségi elnöknek. 3 A hitközségi alnök válasza. 4. László Henrik dr. beszéde a bajtársak nevében. 5. Istentisztelet. 6. Himnusz.
— Regenhardt éa Raymann lendamasztok, női és férfi zsebkendők, May és Holfeld rumburger vásznak, len- és llnóbatlsztok, slfo-ook, sifonbatisztok mérsékelt árban Singer dlvatáruházában szerezhetők be.
— A „Korona" kerthelyisé-
rétl>n ™ . 1. _: _ J - _ ....__K,l
— Tanárválasztás. A sümegi községi polgári leányiskola is ola-azéke Tóth Rózái eddigi helyettes polgári leányiskolái tanárnőt egy hangulag rendes tanárnőnek megválasztotta.
— Nagy olcsósági Mosó delé nek (K 21.000). ksrtonok (K 22.000), váaznak (K 22.000) mélyen leazálli-tott árban kaphatók SingerJózstf és Társa divatáruházában, E\'zaébeltér.
— A városháza egynapi postaköltsége. A városháza ki adói irodájából tegnap elmenő postájának bélyegköltsége 61.000 korona volt. Átlagban csak ennek fele kell a napi postára, de elkép zelhető, hogy igy is jelentős összegre felrúg egy évben csak a kiadói hivatalon keresztül elmenő levelak postaköltsége.
— Nem szüntetik be a tlszt-viselőkölcsönök folyósítását. Az utóbbi napokban hirek terjedtek el srró>, hogy az úgynevezett tlsztvlselőkölciőnők folyósítását a közszolgálati alkalmazottak arany paritásos fizetésrendazerre való át-téréae kapcsán teljasen beszüntetik. Bud Jsnos, a Pénzintézeti Kö pont igazgatója a következőket mondotta erről munkatáraunknak : S ó sincs arról, hogy a tisztvlselőkölcsöaök folyósítását a Pénzintézeti Kőrpont végleg beszüntette. Egyelőre csak a közalkalmazottak kaphstnak kölcsönt, azonban moat folynak a tár-
Íyalások arra nézve, hogy hasonló eltételek mellett a kölcsönnek folyósítását kiterjesszék ■ vármegyei alkalmazottakra, valamint a honvédség kötelékébe tartozó alkalmazottakra Is. Valószínű, hogy az ezt követő Intézkedés pár hét múlva napvilágot lát.
— A világhírű jó minőségű szövőpsmut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és azővőcírna 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24 ea vaatagaágban, továbbá bordó és vörösfejlő kapható Singsr Jó zaef és Társa gyári raktárában Nagykanizsán.
— Feiakaaztotta magát. Osz wald Fersnc 66 éves nagykanizsai kőműves Király-Utcai lakásának udvarán reggel öt óra tájban feiakaaztotta magát egy a konyhából magával hozott ruhaszárító kötéllel az ott lévő diófa egyik vastsg ágára. Reggel 7,7 volt iqárr mire a ház-bsn lakók észrevették. A rendőri és orvosi vizsgálat megállapította kétségen kivül az öngyilkosságot s azután a hullát a hidegházba szállították.
— Szülői értekezlet a főgimnáziumban. Ms szombaton délután 6 órakor, a műsoros ünnepély után a főgimnázium tornatermében szülői értekezlet lesz, melyre ezúton is meghívja a tanulók szüleit az Igazgató.
Tiaztelettel értesítjük t. ügyfeleinket, hogy sz Ivria biztosító főügynökségét a mai napon átvet-t.lL- Srnn/,5 PnTnnr nov.-.nkaéo\'
— A MÁV aranytarifája. A MÁV igazgatósága mint lameretes, július elsején léptsli életbe az úgynevezett aranytarifát. Aranykorona értékben állapítja m-g a személy-és árudijszabáat. A i aranyérték szerint megállapított egyes díjtételeket a J-gylntézetl pénztár a MAV igazgatósága által megállapított szorzóazám alapján számítja át papírkorona értékben. Ei a szorzóazám az aranytarifa életbelépteté aével 18 000 lesz. Az rddlgiek szerint a 18 000 ea azorzószám legkevesebb egy hóospig marad érvényben. A v.au i pénztárnál jullus 1 tői kezdve a jegyekre kézzel fogják mint eddig ia rávezetni a jsgy árát. Külöobaég mlndöiaze annyi, hogy az árakat moatani aranykorona értékben kell a jegyekre vezetni.
— Szabók réacérei Zeug, Doublage, Peru, K»setor, Rechant és kellékek nagy váiaaztékban ér kéziek Singer József és Társa áru házába, Erzsébet tér.
— A nagykanizsai róm.kath. főgimnázium igazgatósága értesíti a közönséfet, hogy f. hó 28-ára hirdetett ünnepély nem a főgimnázium, hinem a főgimnázium zen*- és énekksra záróünnepélye. A főgimnázlun évzáró ünnepélyét f. hó 29 én, (vasárnap) egynegyed kilenckor kezdődő szentmiie és To Deum után tarlja az intézetben, mely nlkalommal dz igazgató a jutalmakat áa a jelea tanulók tanulmányi érteaitőit ki fogja osztani. A beírások junius hó 30 án éa julíut hó 1 én leaxnek. A felvételi dij 200.000 K, közalkalmazottaknak 50.000 K. A tandíjról még nem határozott a városi tanács. Jullu* hó 2 ától kezdve az Igazgató heten-kint csak kétezer — azerdán és pénteken 10—11 lg tart hivatalos fogadó órát.
— Lópokrócok Ugolsőbbrendü gyárainak főlerakata: Singer József ésTársa áruháza. Uradalmak réssére gyári árakl
— Sertésvész Zalaegersze gen. Zalaegerszeg polgármesteri hivatala értesítette Nagykanizsa város vezetőségét, hogy az ott fellépett sertésvész miatt az egerszegi vásárokra a sertésfslhsjtást betiltotta.
— Aki gondolkodni tud, könnyen kiszámíthatja, hogy menynyit takarít meg akkor, ha harisnya és zokni szükségletét nálam szerzi be, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy saját készít-ményű áruimat közvetlenül a fogyasztó közönségnek adom el. — Ugyancsak fejeléaeket és javitáaokat la elfogadok. Flllpp Oszkár kö tott áru gyára Szombathely.
■=• Uri és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél. F*-ul i
Nemesfémek. 1 koronás 5900 —6000, forintos 16500-17600, 5 koronás 31000-31500. 10 koronás
TÖRVÍNYSZÉK.
A Franck kávégyár tolvajai.
Nagy port vert fel annak Idején a kanizaai Franck gyárban felfedezett lopás, mint a gyár néhány munkása elkövette. Ugyanis a gyár Igazgatója agy napon névtelen le-velet kapott, amelyben felhívták figyelmét arra, hogyan kínálják ás árusítják a gyár egyes munkássi a Pátria, Franck éa Eorlllo elnevezésű készítményeket. As igazgató a levelet nyomban átadta a rendőrség büaügyl osztályának, amely hamar kiderítette, hogy a gyár több munkáas rendszereién hazaviszi a jogtalanul eltulajdonított pótkávé készítményeket s az asszonyok révén értékesíti. Az egyiknél a házkutatás alkalmával egy zsákban nagyobb mennyiaégü lopott kávét találtak a rendő ség emberei. A rendőri nyemozáa eredményeként Csuti József, Jordanics Aatsl, Jor-danics Márta, Törők Lajos, Persa litván, Vaska József éa Vokán Ferenc gyári munkásokat folytató-lagoaan elkövetetett lopás büntette miatt a klr. ügyéazaég vád alá helyezte. A tolvajokkal azonban a vádlottak padjára került egy csomó kanizsai lakos és tőbb szatócs, akik a lopott Franck-kávét megvették. A vevők — miután Franck-gyári munkások feleségei kinálták a portékát, akik akkor kedvezményéé áron kaptak a gyártól Franck-kávét — azon hlszemben, hogy a munkások természetbeni járandóságait veszik mag — több ízben vettek kisebb nagyobb meny-ayiséjü pótkávét. Felelősségre vonta a bíróság orgeidaaág miatt Csuti
Íózaefet, Jordanics Adtaínét és \'ersa Istvánnét Is, akik a férjük által eltulajdonított árucikket áruba bocsájtották. Ebben az ügyben volt tegnap a nagykanizsai törvényazék egyea bírája Makáry Vilmos előtt a főtárgyalás. A személyazonosság felvétele és a vádirat felolvasása után a károsult gyár képvlselőjs dr. Cártner Antal ügyvéd kijelenti — mivel a terheltek részben megtérítették a kárt, a vádat visszavonja, esek a lefoglalt áru vissza-adását kéri. Mihez a védők hozzájárulnak. Metz József klr. ügyész erre elejti a vádat, a törvényszék pedig megszünteti az eljárást a hét vádlott ellen.
Makáry Vilmos törvényszéki biró ezután kihallgatja az orgazdasággal vádoltakat, Csuti Józaefné beismeri, hogy a férje által „hazahozott" árut eladta egyeseknek. Jordanics Antalné la eliamerl ezt, de azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy lopott dolgot hozott férje haza. A azükaég kényvzeritette arra, hogy eladja a kávét. Persa Istvánná elmondja kinek mennyit éa hányszor adott el. Kihallgatták ezután sorjában a vevőket. Mindegyik azzal védekezett, hogy abban a tudat-
ZALAI KÖZLÖNY _
1924. junius 28.
mé.zelbenl járandóságaikat kínál Iák el.détra. Metz kir. Ogyiaz tiny-Uj nem látja fennforogni a vádat, arirt Ctull Józsrfné, Jordanlcs Antaíné éi P«raa l.tváone kivit. Iával az összes vádlottak ellen elejti vádat, mlg nevezeit három asszony ellen tovább fenntartja az orgatdasög büntettél.
Dr. Hoch Oaikár, a három vád lott asszony ivédíje enyhe büntetést kir védened alámára.
Makáry Vilmos törvényszéki bir<5 dili egy óra után hirdeti ti az ítéletet, mely Ciull Jó.sefni\', Jor-danlca Attalnit ia Peraa Islvénnil bűnösnek mosdja kl a tulajdon elleni kihágásban él árért mind a három satronyl egyenVéot 200— 200.000 K pinzbüntelisr. Itíll.
KÖZGAZDASÁG.
A gyógynövények árai
A gyógynövények gyűj-ise terén erldén kev.sebb volr a buzgalom, mint a mult esztendőben és igy kevesebb gyógynövényt is gyűjtöttek. Ennek rgylk oka a», hogy a napszámbérek ml.lt a gyófyaö vénygyöj és nem fizette kl magát olyan jól, mint tavaly. Igy a níkfú gyűjtés eredménye a mult évinek felit aem éti e1, úgyszintén a bodia-ii plpsc.vIrággyOjtés ll nagyon alatta maradt a tavalyinak. Az la Igaz, hogy a külföldi érdeklödéa la megcssppant a magyar gyógyoö-vinyek Iránt. A gyógynövényárak a következik:
Székfűvlrág 4000, bodra virág 550r-6000, c-alánl.vél 4000-4200, plpacívlrág 25-26.000, belér.dok-levél 16—17.000, uadregulz.levél 12-13.000, körlebojár 80—85.000
korona kilogrammonként.
A Tiiza árt dáaán.k megszűnté-vei felszabadult frlaa lerület.kről lekerült kisebb mennyiségű hántolt fű a háziipari nyersplseon némileg enyhítette a helyzetet. A azüksig-let Igen nagy, ezzel azemben nyers-anyag kellő mennylaigben nrm áll rendelkeziire. A nyera gyékény ára tartott, mlg a fűzf.vesszök ára Igtn mtga*.
nagy vételi magbizáaok érkeztek. Az Irányzat változást Igen befolyásolta az rxekudós cladáaok meg-(zönletéae ii él azon körülmény, hogy az ulolaó napok flzetéal záró árfolyamai tegnap lebonyolításra kerültek. A íelxorolt Indokok foly tán az Irányzat javulni kezdett é. barátaágoz hangulat melleit az Irányzat végeredményben jól tar tollnak mondható. -Záriét felé az összes értékekben pénrsjánlat van tuliulyban. Kosrlpénzben \'!,\'/, bö ven volt ázu. Zázl.tkor a forgalom élénkülő, hangu\'.t btrátságos Irányzat jól tartott.
Utótózade Irányzat azllárd. Kereskedelmi B.nk 1030 (1055). Cukor 2450 (2525), Georgls 408 (418), Me.«hrgreel 195 (198), Danublu. 2950 (3000), Fegrver 1230 (1245), Magyar Hitel 526 (53?), Leszámi-loló 81 (82), O.zlrák Hitel 170 (177), S.lgó 550 (560), Angol M. gyár 49 (50), Kőszén 3050 (3100), P.atl Hazai 3260 (3285).
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései z
Deviza VaJuts
icfDtp is. IÍPT ~\'
8ée. . . . . 87 187 87 186 Berlitz . . . . 60 I4960 61 ! WJ Pr.g. .... 420 | 416 4Í7 0 | 403 N.wyorkb.n 12 50
Kádársegédeket
felueszek
Kasza Rezső, Babácsa.
I d«vlza*kBzpont hivatalos Irlolyaaal
Napoieoo mSoo tmimíus )<94O-»ijp0
Amol te— )))S<X^SS4ÍOO BCpLS too 560
iKlCt 1400-1490 Bukareal jj0-)70
Diait t«o;4o DtC.Ml jl-oo-jífto
OolUf itceo-tiioo l)7SV\'40S0
Fra&cla h. 4JJO 44tO Krtaaitlola 1 1 IJO\'114CC
Lel JIO-)JO Loedoo )]6#o«)S44<«
Lrr. J7S-£«0 Olauemaif l*6o j6)0
Ura )Jto*)6Jo 81)00*94100
Ouu let IISSJ-IIIJJ Pirti 4)00-4460
Itájít li.ek l44JO-l4ftO PriC. tllO tt&o
Hmisodt li. jejio-|ijí» S.ona • iio 6K>
B*l( a Inak )?70->!*0 liocktyMa. IIS70-ID70
B4<. eceis-itS})
Srijt Hl)O-U5)0
HOZ^ÓFÖmrfPSZIIffláZ.
Uránia. Szombat 7,8 éa 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor Gróf Monté ChrUtó II. rész, dráma 12 felvonásban.
Világ. Vaaárnap 3. 5, 7 és 9 órakor Burleszk eat, 8 felv. Fix éa Fox meg a ialált gyermek, Fix éa Fox mag a szőke nő, Fix éa Fox a lábtyü művészek, Fix éa Fox filmen. Jon a Velencei kalmár.
II T0Z9D8 NM
(Saját tudósítónk lalefoDjelentáaa)
A mai tőzsdén nem alakult ef y-ségesen az iránvzat. Eleinte igen alacsony árak kerültek felazinre, melyek a legutóbbi zárlathoz képest 5—10*/a áresést eredményezek. Későbbi üzletidő folyamán az árlemorzsolódás megszűnt és a tőzadeldő máiodik felében 3°/0 ér-nyereség mutatkozott. Az eleinte uralkodó laoyhasáeot^az okozta, hogy a prolongációa nap folytán Igen sok áru került a pisera. Később mikor a prolongácló almán folyt le és Bécsből a iaoyhaaág megszűntéről érkeztek jelentések a vavők mind nsgyobb számban je-lentkeztek, sőt állitólsg vidékről la
A budapesti tőside
Btlft Itf Ui\'í\'J
asr
záró árfolyamai.
arcol-Mtv
Hu«l
Ajiár
Mao. HU. írtukx
Leaiiinil.
>. HU
Lkrytl t
Kukintia i Aüalisoe t B. A(ri>
P4!áh!telL I
Hcfr. tal. | t-Huncárii
M.-Ctefa lr»*
Swf Ukal Matr.r-N4m«i j*UU0f Viroal tan* kftrV.r I
Kcrak. B. io
Balviroal tp. 16 l.I;-ét»iK-«l f.JC
F6rHű*l ijo K-tli,.l Tik. II áhal. Tik. ll! MoHit IJO
Hwl t!.3 |IOC EI*a H.BIal. 7JJO Kocciii* l-O
Uio.-FiukIi —
ItaoooU t a>M
M.luiok
Utnyák
Akalol ia
Mio —
SiloTlrl »»a
KcM JSl
laine <»«:• IS
\' Ktt. «a«. —
n,..d>« *>i
V!UHI>\'
Mi/,. 6«
Ali. X4»«o >9)0
KoimU 10
Véri irfa »»
N.»M4oejt no
S.j6koo<Ml >o
lil(« »»» Ujlikl
üoW tiaja »«
Urtkiayl i«o
CM^tU Uf US
NjomtUk
AOwe.tura 1)0
Pt.ckUo 10
Gk^i. )•
r.n.. no
R4T.1 JJ JJ
SupluHon 6 }
P&rirMl 07 6
l\'jil(<tia io
WoAian A
Boo.-M.
B*k*.c«í.l
BadiM.ll
TAtik.Moina.
GU«1U Hea<árU KlrUyraalcxa VUlMk Tr. DaivOtU
KObsrc CtL-r,
Gai4. Gf^ty HUUu ru
Httr»« i
?ímk«««k. Fnokl
Gui-Dp. I Gttu.VTU. i
Gép t* TMGl
GjtrZ, HtfUn Kuub Klwlls« KCbci
ÖlcalruijU
VacyJpat
V»*oe«á»
Ufi Rlmi R
RMha\'.ller
S<MI<S
idnSo
TesíWI
üoitu
Vclkia
Witui C«TlOf*P
I>:oilitiiiil
Ht»i r. Hool U
KrooLttftr
HUiT™
Amerikai f>
Brd« M. Uoji
W.kK=Kiky Mcm.etl f. Lkbtlt Oh
R«.fcÍB/»l
ic> : K410ti 44
llR VJro.1 *4
Il.jo I 04STUU SP
■} , Ko<ra «JO
■ a , AUtaiTMii S\'S
110 \' Trwi »0 Cokornr\'nk
»! ! Dlknko* 4ÍO
, ,0 Hor»»t oik. ioij
„V Cefcorirw ««JO
1 c««ti. í tr
,, a««h. n*. I>0
,5 Starcmcr IJJO
»J
tldmliurtk
prtdii t.l
0:t»a ti
C.\\fö*t i«
1 Sitiire I 110
I k>íl,-6kl I) , VIII. punt 47
, Toéijl 41
Helk«r**k. if OA«. VllUmoa
Kfj. UiO ltj
ion uio «•:
VMIB. trtll s>
Ali. |ii ia.<
Ufimi joo
S)
n»j
Olajok
Olíjlpu 61
t| Mirc-il p« 10.
,! I Sör éa .«»••
4 »J ftrlXfil 71
;j Kúily»4« í; ,0 1 Polcai
k. P.c lí-r i
l< Ttis. i(4 16
BwOli t
JJ Ktfl.rlcb t
1 Ri.ir4oy.6l 14\'
4. taripei f.
mg. keodet })<
L\'nlO mtU
Gj»p|»c»o.4 4:
Bi4TÖ-K6I4 ic W. Ttztil
OoliJUr* i)!
XlrtM 54
Peeotl II]
Ojríd lealll I] J.QOMlS
S-6<JlMI 1)1
ru<i t-
ucuíxj. in
Vuvler I
ai»ou i
Daeiu II
KclMl Mor i
Xlata S
Klotild S
Tó«4k I L»bo«
Gickwkodi Sitcktoff
| Scbwul
Itt,.,
Zitjr.pill-Birfi ICUilyaulí Vaaot (0(1-
Cor»to (Ua Paph
Hutcj.lp"
EtartÜm
OafaaiU
Tertl Bp«*i Vwkthr.fc.uk
Oj6rt
Aoróhirdetésak
16 man!
rtltki-ui <t.
nkli clp^aitegéd utMil ftlr<uiUi.
ZBrlchl zárlati
Piti. 2ÍIS5 00, London 744100, N.wjpozk 1IÍIÍ-2A, Ktütt.ue\'.o, M.u.nd J43&-W, llolUnd 112 00, B.rlln t3U 76, Wien 7035, Solt. 410 00 Ptig. 1683 76, Bod.p.ti 0.-73, BukazMt 24260, B.lgrid S40 00.
Terménytözad.. Buza llszavl-
dikl 76 kg-os 285000 -290000, 79 kg-oa 295000—300000, egyébvldékl 76 kg oa 280000—285000, 79 kg-oa 190000-295000, roza 250000-255000, takarmányárpa 290000— 300000, sab 305000-310000, tengeri 280000 -285000, korpa 202500 -205000.
Az Irányzat gsbonanemüekbeo továbbra Is lanyha, egyebekben tartott. A sörárpát a hivat.loa listából törülték, mert már hetek ót. nem volt benne kötia. A buz. ára 10.000 koronával esett.
SserkesstOi Üzenetek.
Sxllraar. Szívesen adunk Oonek alkalmat é« módot az ,inaskodásra*, ha megfelelő munkákkal felkeres. Nem hisszük azonban, hogy Önben megvolna aa ujtágirásboz Öa által szukségeinok vélt két Mkellék közül az, amit levelében eltínek jeles. Akkor nem eresztené le — sisakrostélyát. . . Egyébként mindenkor azivaaan látjuk a szerkesztőségben.
Felelős azerkaiztő: a főszerkesztő. Kiadó: Zrinyl Nyomda Rósxv.-Társ.
Nagykanlzaa
Legújabb borárjegyzék,
mely ugy minőség, valamint olcsö Arai által utolérhetetlen. TlsxU ét szakszerű kezelésű 1 liter balaton-melléki becei citromsárga kitűnő samatu 9600 K, 1 liter 1021. évi pogányvár! Ia rizling 6000 K, I liter la burgundi fekete 8000 K, sötétvörös 6000 K, 1 l\'ter la itrling 5000 K, 1 liter bikavér-vörös 4600 K, I liter la vöröa 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
nait, ihmh ti tfrunkizzu az. u^ízMAm
SugAr-ul 53. Telelőn 2-10
Szigriszt László
lakatlan torral ml Írod*
Fő-ut 8. sz. cBazir) Te\'efon 150
6bt> (nácin hitek. Czletnizak.
____ _ ________ höidaa, »iíp ----
ciiduígi írOlelUl. Baiatoo p«rtJin lOO holdas, Coeruco *idík4a 1ÍO holdas. — SJ«ík eladók a kfiaelben és ridíkea.
Balatoni yIIUUi «\'.td4k.
Pilclhclylaírek, (Oiteiűilet iruraJ iiaitk-V«ad<jlí tx.\'let átadd.
Malom najjobb elad6.
Kit aaobái keretek Mtbe Cresen t»bj tulo-rozva cí! dtiatszakin céljaira.
Üzletnek, irodának
két helyiség
azonnal hladö Ciangery.ut 8.
Böuebbet Erzaébet-tér 17.
Stuhlmüller R.T.
irodájában. eot
A VESZPREMI FAIPAR R.T.
bérbevette as Esztergomi Föképtalan tölösi fűrésztelepét.
Un. .s mindennemű é9 mennyiségű rönköt éa WaS a tüzifdl erdőben, uagy uagonba rahua.
Kitermelésre uesz lábon dlló erdőket.
Dabtárnn fart* mindennemű kemény "fűrészárut, Karuaiuil lalla fenyö-öeszka, léc. paőló, faragott és fűrészelt épületfát f+hgyban és kicsinyben.
Bérfürészelést ^^LrdéT3a0zb0bndnr0Q1
eszközöl
Veszprémi Faipar R. T. tölösi gőzfürésze
u. p. Komárvéros.
Nyomatott a Zriovi Nyomda- R.-T. nyomdáifiban Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Otenbeck Károly).
63. évfolyam. 147. nám
Nagybaniba, 1*24. juniu. 29. VauSrnap
1800 korona
POLITIKAI NAPILAP
KicrkcsalAaíg í« kladóblratal Hö-uí I Inlcrurban-Telclon 7*., nyomda 117. aa.
Egy évtizede már...
(kii Rígrn volt. AHyailg, hojy eszünkbe jut már, hogy gyászoz, szomorú dccennlumot kellene ünne-p.lnl ma.
Revolver dördült llx esztendeje el.a a n.pon.
Si.raj.vo utcáin, Forró nyíri napon, a viharok előliI tikkadt csendben oaalott szét a füstje.
Ki a világra ezen a rapon ri-lehelt a fekete enyészet. Mrgsuhln-totta kaszáját ai örök Idők csont ketü ríme él ax első áldozat Ml gysrország trónjának várományos, ia hltvcae lett.
Egy évtizede már annak.
Azóta kereaztGI tombolt egész Európán a történelem legborr.l maaabb vér-zivatara. Azóta milliók éa milliók holttealén keresztül kereste a k ultur.emberiség a két gyilkos folyóval fslborllott, III kon azonban már réges-régót. mis el rindsiés érdekében m.gbolyg.to\'t egyensu\'yát.
Vén Európinak minden Ize bele roppant, mindin porcikája vérrel áldozott. Tengere folyt a vérnek, tengere könnynek. Keaerü átkokból Babilon tornya épült az égig és onnm vlssssszakadt a földre. El veszett as ember Is a nagy kata-k\'lzmában éa öt lavaazon telített hullákból szőnyeget az őrök kaszás aratása elé a háború.
Háború...
Tl« esztendeje, hogy elősrör mondta kl az ember ezt a szót. l\'élősen, .a hátunk Is megborzon golt klaz^ir-lkor kérdeztük egy máalól és az utolsó pillanatig hit tük, várluk, hogy kikerüljük.
Nam lehetett kikerülni. Életre-halálra ment a borzalmas játék, bőiét hatalmak mozgatták i messze háttérből a figurákat. Milliók .or eánsk diktátorai összefenekedt.k és halált kiáltottak a magyar nép hazájára. " F
E\'mentünk akkor mind. J .jeió se jutott eszünkbe már, mlkcr mondtuk mindennap ezerszer él belélegeztük a levegővel: — háboiu.
A msgyarok litsne cserbenhigyta °-!pét. Talán megérdemeltük — •lirt. Mert elfeledkeztünk róla, Kikor jól ment a sorsunk. T.lán uj évezred, vérrel öntözött calrált ülteit, belénk — azért. Év m •"■"* mulatni, hogy mégis caak velünk marid éa él felettünk és visszavezet bennünket od», ahol "Jen valamikor letértünk a> útról.
tjy évtized mult el felettünk.
Most mér. m«.„|ről, mlnlhs \'épült voln.. Mlnlhs trgn.p sut lógtuk voln. si.rluzit Ijedi szemek
\'\' S .rajeve... megö\'ték... a t\'óeörököspár... h borul . , óta \'mililő éa millió fegyver d<>\'dült. Mniló é. millió .ebből
Főszerkesztő: Benedek Rezső.
szakadt millió és millió piros virág a vértől részeg földre.
£> ez a sok vér nrm tudta még máig sem megváltani a világot a gyü\'ölködés, a gonoszság, a kimé letlen önzés poklából. A vér nyomát nem tudta elmosni a könnyek tengere. A vér szagát magukba itták az Idők.
Mert a béke nem jött cl még ma sem.
Erőszak ítélt népek sorsa felett. Hóhérkozok szabtak uj határokat, uj orazágokat Európa testén. Et a hóhér munka hozta el a mai idők minden válaágát, a nyomorúságot, ami megtanította a* embereket minden bűnre, megtanította a népeket arra, hogy gyülö\'jék egymást.
Tiz esztendő mult el... s a béko még nem jött el azóta.
Trlaüonból nem a béke olajágával röpült világgá a fehir galamb, hanem égő csóvával, amit szerteszórt a nemzetek között. A győztesek a konc felett néznek farksa
SltflMMtl 4rat M«, hó.. 17000 korosa.
Maron bóra IHOOO koraoa.
szemet. A kerékbetört, letiport nemzetek pedig a lelkűk mélyén őrzik a gyűlölet Izzó parazsát és várják, feszülő inakkal, ökölbe-azoruló kézzel az eljövendők igaz-{ ságazolgáltatását.
Várják a jövő dccennlumot, hogy elhozza a békét és elfeledtesse, hogy revolver dördült tlz esztendeje, hogy háború volt, felforgatott mindent éa megölte az emberiség örök álmát — a békét.
Várunk... Uj évfordulókat várunk.
Hisz megtértünk azóta. Könyörgő imára kulcsolt kézzel fordu\'unk százszor a magyarok Istenéhez. Et csak egy Imádság azakad a telkünk itzó mélységeiből...
Semmit sem kérünk már ezen a szomorú emlékű napon. Ciak békét... békét, mlro eljönnek az uj évfordulók. Hogy minden bilincs lehulljon, minden átok elnémuljon, minden kö?ny felszáradjon, ci felhar-Bánjék ajkunkon a diadalmas béke harsonája.
Szeder szociáldemokrata képviselő a katolikus vallást gyalázta
óriási botrány a namxotgyUlósan — Lehullott az álarc * a szociáldemokratákról
Budapest, junius 28. (S ját tudó sltónk telefonjelrntésr.) Durva ós felháborító inzultus érte a mai na pon a katolikusságot azok részéről, akik a vallást „magánügynek" hirdetik. A szociáldemokraták Szeder nevü elvtársa az ország szine előtt gyalázta a katolikus egyházat. A keresztény magyar közvélemény fel háborodással utasítja vissza a s:o ciáldemokrata elvtárs Conti utcai tempóit és a szervezett katolikus százezrek és milliók nevében tilta kőzik ama hang ellen, amelyet a népszavás emberek a magyar népképviselet házában ismét meg a^ur nak honosítani. Szeder elvtárs val-l isgyalázásaival lehullott a lepel a vörös szociáldemokráciáról és meg mutatta nekünk a maga igazában az elvtársak gondolkodását. A nem zelgyülés mai szomorú üléséről tu dúsításunk a következő:
A nemnetgyülés mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Szcilovszky Béla elnök. B;mutaljs a tegnapi névaorolvasás folyamán az ülésről távolmaradt képviselők j-gyzékét, valamint azokat, akik Igazolták távolmaradásukat. Ezután b-jelenti, hogy az Indokolatlanul távolmaradt képviselőkkel szemben a hástzabályok mug felelő szaka asalt fogja alkslmaznl. Ezután fel o\'vassák az Interpelláclós könyvet, melybe 12 Interpellációt jogyez-tek he.
Utána a nemzetgyűlés gazdasági
blzotlságának jelentését kezdi tárgyalni a Ház. Láng János előadó Ismerteti a gazdasági bizottság jelenlését.
Zsirkay János kijelenti, hogy mig a Ház azolgált éa tisztviselő karát kl nem elégítik, nem járul hozzá a képviselők napidíjainak
emeléséhez.
Ezután áttérnek az Indemnitási törvényjavaslat tárgyalására.
Az első felszólaló Lovász János cgységespárli, aki beszéde elején vlsszsutasilja azt a vádat, hogy a kisgazdák okai a drágaságnak és hogy osztálypolltlkát űztek. Klje lenll, hogy a kormányban megvan a jóakarat, csupán a lehetőség hiányzik jóakaratának Igazolásához. Az Indemnltáat elfogadja.
Szeder Ferenc azociáldemokrata a következő felszólaló. Grieger Miklós beszédével ko*d foglalkozni. Megállapítja, hogy Grloger szokatlan tárgyilagoaaággal azólt a szo cláidemokratákról. Msgjegyzi, hogy ők nyíltan a materiallata filozófia alapján állanak éa ezt ba la vallják, nem ugy mint a katolikus egy hár, amely ugyauezen az\'alapon áll, azonbin nem vallja be. (Nagy felháborodás az egész Házban.) Az egász Ház tiltakozik aa egyházgya lázás ellen.
Sicder Ferenc beszédében Lu , kács evangéliumából Idézeteket ol-Visolt fel éa ezt akarja felhaaz nálnl az egyháa elleni tendenciózus
beszéd alátámasztására, majd aze ket mondja: — A kereszténység, amikor államvallássá lett, tulajdonképpen a gazdagoknak éa vagyonosoknak pártfogójává vált.
írre a kijelentésre óriási botrány tört ki a képviselők között, akik eddig is nyugtalanul hallgatták Sze • der vallásgyalázó ki/ejezéseit és állandó közbeszólásokkal utasították vissza a keresztény vallást mélyen sértő állításokat.
A képviselők az összes pártokon felugrálnak éa kezeikkel csapkodják az aaztalokat és óriáai lármával kiabálnak. A vihart tu\'haraogja Láng Jánoanak éa Bogya Jánosnak a hangja, akik a padot verve magukból kikelve kiáhiák: Rendre l Rendre I Nem lehet tűrni ezt a hangot 1 Nem engedjük, hogy a vallású nkat gyalázzák 1
Láng János a padok elé megy és kiáltja:
— Kikérem magamnak, nem en• gedem meg, hogy a vallásomat gyalázzák I
A szociáldemokraták sápadtan ülnek helyeiken.
Szeder Ferenc abbahagyja beszédét. Az elnök folytonosan rázza a ciengőt, de nem tud rendet csinálni. A folyosóról a szokatlanul nagy lármára berohannak a kép viselők. Láng Jsnosés Bogya Jánoa még mindig a padsorok előtt állnak és hangosan kiállják:
— Felháborító ez az eljáráa I Már a kereszténységet is gysláznl merik I
Erre a szociáldemokraták la bátorságot kspnsk és kórusban kiáltják visszafelé, ahogy az jól nevelt szocialistákhoz illik :
— Paraazt I Bute 1 Szemtelen I
Elnök állandóan rázzs a csengőt,
de nem lud rendet teremteni.
Láng János tulharaogja a lármát : Nem engedjük ezt a szemtelenséget 1 Felkérem az elnök urat, hogy lépjen közbe.
Miután az elnök nem tudta a rendel helyreállítani, felfüggeaztatte az ülést. A vlhsr a teremben aa ülés felfüggesztése után Is tóvább tart.
Elnök a zaj cilllapultával újból megnyílj s as ülést.
Eiután Szeder tovább folytatja beszédét. Kijelenti, hogy senkit vallásos érzelmeiben nem akart sérteni. (III) Majd a földreformnovella bírálatára tér át.
Rupert Rezső bejelenti, hogy pártja réazéről ő szólal fel egyedül, mert nem akar a fővároil töiv\'ny-javaslat szünet előtti letárgyalása elé skadályt gördíteni. Beazéde folyamán a tlsztvlselőkérdésael foglalkozik.
Eltolódott a prágai konferencia
Prága, junius 28. A kisantant konferenciája július ötödike h-lyett 12 én kezdődik ás bárom napig tart.
ZALAI Ki.ZI.uNY
1924. juolua 29.
ftz aranykorona átszámítása juiiusra
Budapest, junlus 28 A pén.üny mlolsster rendeletet idolt kl. smely szerint jullus hónspr. ax »"ry korona ála.áoilli.l kulcsa 17 600 papírkorona. A pvSre néive aranykorona áta.tmllá.i kulc.it kél heti ár folyam kö-épértéke fogja aiolgállatci.
flz olimpiai tírvivd-vers nyek
Páris, junlua 28. Ai olimpiai
törvlvó-ver senyékén M.ffyarorsiag
lrg>ö.te Auiilrlát 13:3, S/ójcot 9: 7 arányban. Oiaaro-atájí Migyar orstágol grflete le 13:0 arínyban. Holnap • kóiéodóutö rrrérköiéack lesir.ek. E sö forduló O ssn.rsrág, Belgium éa Dínlr, méaodik f jrduló Frsnciioraisg, Anglia él Magyar orarág.
A kamara bizalmat szavazott H rriotnak
Paris, junlu\' 28. Herriol minist-terelr.ök a Ruhr vidék kiürítése ügyében (elvetette n kamarában a bltalml kérdíal. A kamara 456 sravssatlal 26 ellen blralmat ara vásott Herllotnsk.
Elsejével megszűnnek az árvizsgáló bizottságok
Budapest, junius 28. A kormány rendelete értelmiben ju \'us 1 tői kezdődőleg ez Orazf\'gos Központi Ai vizsgáló Bizotls\'ág, valamlot a törvényhatósági árvizsgáló bízott ságok m\'gsiür.nek. Et azonban nem érinti azokét a jogszabályokat, melyek az eladókat számla adáara és az árak kiirá»ára kötelezik.
Cailíaux és társai amnesztiát kapnak
Paris, junius 28. Az Igazságügyi bizottság az amnesztii kérdésében tegnap külön meghallgatta Nollet táboraokot is. Hir szerint az am neaztia kl fog terjedői Ciillaux és társainak személyére ls.
Magyar-szerb utlevélegyezmény
Belgrád, junlus 28. A magyar-jugoszláv tárgyalások fjlytatásér* kiküldött delegációk vezetői a teg nap Belgridban tartott plenáiis ülésen aláírták az útlevél egyez ményt, a gólai httérpályaudvsrra vonatkozó egyezményt, a jogsegély-egyezményt és a tranzitoforgslomra vonatkozó egyezményt.
Mussolini lemond a kíllügymlniszterségröl -
Bécs, junlus 28. Rómából jelentik, hogy a kabinet átzlakitása során, melyre a jövő héten kerül a sor, Mussolini lemond a külügyminisz-térségről és az uj kormányban csak n miniszterelnökséget tartja meg. Ily módon Mussolini, aki eddig a belügyi és külügyi tárcit ia Intézte, lényegesen megcsappant hatalmi körrel fog rendelkezni.
Ugy tudják, hogy ez n személyi tekintetben végbemenő változás kielégíti az ellenzék mérsékelt ré azét, de még nsgy ellentétek van nak az ellenzék és a kormány kö zött, főleg » íasclata milícia leaze relésének kérdésében. Muisollnl megígérte a milícia beolvsaztáaát a reguláris hadseregbe,\' a tempóra nézve nem tett kielégítő Ígéretet. Feltűnt, bogy a katolikus néppá-t la mennyire azonosig m>íát „
?Hi II \'ii,\'\'■\'"lattal é. a mér ■ékelt ellenzék követeléseivel.
Nagykanizsának nem szabad elfeledkeznie betegeiről
A közkórház nem tud megfelelni hivatásának, mlg nem tudja nellőkípen elhelyezni betegeit
nagyobb számmal len képviselve
Nagykanizsa, juoius (Saját tudósítónktól;
E hanyagolt, moatohs gyermeke Nagykanizsának a kórház. Tervek vajúdnak éa várnak megvalósulásra régóta — cisk épen, bogy nem történik semmi.
Mi-.tha Nigykanlrss ntm tudná, hogy a földre vetett szalmazaáko kon klnlódnsk társcdalmának cia pásoktól látogatott, sokszor keaer-ves, nagy belegaégekkel küzdő tsyj-l.
Mintha orm lu Iná Nagykanizsa, hogy arenvedő emberei ösazezsu-folva fetrengenek két szegényes ágynn hárman
Mintha n»m tudná a város, hogy kórházában kifogyott, ronggyá lett mind:n, a hetegípoláahsz azüksé ges fehérnemű és holnop talán már neoz tudnak ágyat vetni a bete gekoek.
Mintha nem látta volna még senki, hogy városunk tlszteiséges asszonyait, leányait kénytelen a kórház egy szobában, egymás melletti ágyakon elhelyezni nőkkel, akiket sz éjszaka világából dobott oda a rendő\'l felügyelettel kapcsolatos orvoil vizsgálat.
Aki nem ment oiég végig a kórház zsúfolt termein, tengernyi azen-védés, Un, görcsös jsjok között, aki nem látta azt a rengeteg oda-halmozott nyomorúságot, nem nézte végig, hogy küzd a kórház vezetősége sokszor tehetetlenül a nincs rideg kényszerével, az nem tudja, mit jelent az a vészkiáltás, ami be tegek százai, ezrei ajkáról sikolt Nagykanizsa egészségben, jólétben élő társadalma felé: „Segítsetek l Segi\'setek rajtunk, mig nem késő 1"
H ezen annvl mindenre jul N agy-kanitsának. Ha körülnézünk, az utóbbi évek majd mindegyike hagyott valami monumentális, mara-dsndó alkotást mtga ulán. Sok téren fényre, pompára is jut még ms is. Ciak a betegeink alnylőd nek öcazezsufolva a kórháiban, meg a szegénycink. ugyenugy a szegfnyházben.
Így ma la, rmikor pedig mir benn vagyunk a nyárban, amikor b kórházak forgzlma la némi csökkenést szokott felmutatni — a 200 beteg befogadására berendezett kanizsai kórházban ma Is 224 be trget ápolnak, a múlt hónzpokban pedig közel 300 volt a betegek napi létszáma.
Jullus elsejével a szemkórház Is feloszlik, áldozatául esett a szanálási akcióval kapcsolatban ránk aulyosodó takarékossági elvnek. Ezentúl tehát a szembetegeket is ennek a kórháznak kell felvennie.
A kórház vezetŐzége maga sem tudja, hogyan fogja ezt a kérdést megoldani. Hiszen ezidŐ szerint a legégetőbben szükséges elkülönítést sem tudja megadni bsteg-inek. A járvány pavillon Is olyan szűkös, hogy ha behoznak egy fertőző beteget a kórházba, igen nagy az eshetősége annak, hogy ott a kórházban szerez még egy ragályos betegséget.
Megnehezíti ennek a kérdésnek megoldását az is, högy a Muraközből behurcolt ragályos trachoma egyre sűrűbben szedi áldozatalt környékünkön. Ereket n bategoket elkülöníteni nem lehet, ahhoz nincs hely, a többi beteg közé fektetni ne-n szabad, inert fertőz minden-! kl», Egy megoldás marad: ű tra choma el fog terjedni és Zalamegye
a vakok atatlsztikij ban.
Saját városunk betegeinek első sorban lenne meg a joguk ahhoz, hogy amikor baleset vagy beteg tég következtében a kórházban kénytelenek gyógyulást keresni, hogy amikor a társadalom munkás tagjait kórágyhoz köti a sorsuk, akkor abban a város minden polgárának adójából fenntartott kór hízban megtalálják * szükséges ápolást, a gyógjuláa előfeltételeit.
Hely kell a betegek befogadá sára. Ez a legelső követelmény. Aztán nyugodt, csendes, levegős, minden egészségügyi követelménynek megfelelő, főként elkülöníthető beteg-osztályok, hogy a beteg em berekből lehessenek a társadalomnak újra munkabíró, hasznos tagjai. E< nemcsak a beteg embernek, mint egyénnek érdeke, hanem a köznek la.
Orvosi műízerekkel bármily tö kéleteaen van i« felszerelve kórházunk, míg a Röntgen készülék be szerzése ciak Ígéret marsd, addig sok betegség pontos disgnózlsát megállapítani nem lehet s mikor ennek tisztánlátása mellett aegiteni Uh-itne gyors beavatkozással aulyos eseteknél, Röntgen hiányában fel kell szállítani a beteget Budapestre, ahova esetleg már kéave érkezik.
Tervek vannak a kórház klbő vitézére. A méntelep hozzákapcio lásával az uj. nagyobb arányú épit kezéat Is el lehetne odázni. Á\'me-neti segítségnek még ma Is megfelelő lenne, ha a hadikórház terű letérői áthoznának, ha többel nem is, de legalább egy barakkot ét ezzel kibővülve a kórház legalább tisztességes fekvőhelyet tudna blzto sltanl betegeinek.
Csakhogy a kibővítéshez egyéb is kell. Kellenek ágyak, ágynemű, kórtermi berendezés. Hisz lasaaca kán a meglévő betegeket la puszta szalmazaákra kell fektetni. A bete gek legnagyobb része a nyomor, szegénység sújtottjaiból kerül ki, akik nem hozhatnak velük párná*, nem tudják fizetni a estély ellátási éa ápolási dijat sem. Tőlük tehát nem lehet kívánni, hogy a kórház üzeme bevételi többletet elérve, saját nyereségéből, betegei garasaiból amor tlzálja kibővítésének, felszerelésének költségeit.
Itt a segltémck caak egy módja van. Meg kell mozdulnia Nagykanizsa egész társadalmának. Azoknak, akik egészségesek, akik dolgozni tudnak, azoknak, akiknek érző szive feljajdul a tengernyi szenvedés láttán, akik mind lehetnek betegek mér holnap talán. Meg kell mozdulnia mindenkinek, akinek nemesen érző lelke mélyén él még a azeretet szegény, azen-vedŐ embeitáraai iránt éa nem tudj*, mikor veazl hasznát önmaga, az asszonya vagy gyermeke ennek a megmozdulásnak.
Itt mutaaaa meg a társadalom áldozatkészségéti Kt álljon sorompóba a segítésre mindig kész kanizsai táraadalom jó azlve I Itt," ahol a azenvedés, a nyomor, az ember várja a feléje nyújtott aegltŐ kezet.
Aztán, ha ezt a fájó aebet meggyógyítottuk városunk, vármegyén! testén, akkor nyugodt lelkiismerettel fejleszthetjük tovább egyéb téren városunkat és gondolhatunk fényre, pompára Is, mert megtettük kötelességünket. (b!)
A kanizsai nyári sziniidény ünnepélyes megnyitása
Nagykanlzaa, junius 2<s
Végre testet öltött a kanizsaiak régi vágya. A vidék első szintársu lat a Kanizsára jön, hogy megkezdje nyári szinidényét, hogy két hónapon át igazi nemes művészetével gyönyörködtesse Kanizsa ku\'turszomjas közönségét és végleges otthont te remisen Thália isleassszony számára Végleges otthoni, — irjuk — mert Asszonyi direktor társula ának be-vonu\'ásAvsl Kanizsa városa állandó meleg otthona kall hogy legyen a magyar színjátszásnak. Hogy milyen a pécsi szintársu\'at, hogy mit luJ produkálni, mutatta drámai együttesének háromnapos vendégjátéka, mellyel meghódította magának Kanizsa kényes müizlisU, fejlett kul-luráju közönségét. A társulat a legjobb erőkből rekrutálódott. Arany Tilla operett primadonna, Molnár Aranka szubrett primadonna, Auer Kató operaénekesnő, Ludwig Vilma operaénokesnő, Misik M*«da operett és népszinmü énekesnő, Orbán Viola opirctlkOTiika, Erdélyi Irma vígjátéki SiUbrclt, larnay Margit énekes nsiva, Somoss Erzsi szende, Caál Annié drámai hősnő, Á/kos w VU mosné drámai anya, Rózsa Ilonka és Aldor Ilonka táncosnők, a férfi művészek közül Arkossy Vilmos operaénekes, Asszonyi László opera-baritonista, Takács Mihály opera-tenorista, Danis Jenő jellemszinész, Gáspár Iván bufíókomikns, Keleti A\'pid opereltbonvivánt, Vadnay János szerelmes, Jávor Antal táncoskomikus, Vér lei Kíioly buffékomikus, Cith Viktor szerelmes, Komlós Vilmos jellemkomikus, stb. mind ismert nevek, melyeket bemutatni fölösleges lenne. A segédszinészek és a válogatott kar pomjásai h<zz\\-iilenck és elsőrangú társulatot képeznek. A zenét a pécsi honvéd zenekar szolgáltatja. Karmesterek Hajsinek Rezső és Szőke Gizi, ballet-mester Lápossy Gusztáv.
A gondosan összeállítóit programban fő eg az operák és operettek dominálnak, csak azután jönnek s prózai müvek ós népszínművek. A társulat egyik része már holnap hétfőn, másik része kedden érkezik Kanizsára, az első nyári sziniévad ünnepélyes megnyitása juliut 2 án szerdán«fsle 8 órakor lesz a Polgári Egylet tefmében. Harsányl Zsolt nagyszerű romantikus vígjátékával A vén gazember rel. A helyárak ugy vannak megszabva, hogy az előadásokon a társadalom minden rétege megjelenhessen.
A Kanizsára érkező társulat ösz-személyzete hetven nyolcvan főből áll.
— Aki gondolkodni tad, könnyen kiszámíthatja, hogy meny-, nyit takaiit meg akkor, ha bariba éa zokni szükségletét nálam szerbi be, mert abban a szerencsés Helyzetben vagyok, hogy aaját kéazit-ményü áruimat közvetlenül a fo-gyaaztó közönségnek adom el. — Ugyancsak fejeléseket és javításokat ii elfogadok. Filipp Osxkár kötött áru gyára Szombathely.
— A „Korona" kerthelyisé
2ében ma éa miaden eate győri
dzdrPíatazenekara hangversenyez.
Kerékpárak, újak és használtak, külső és belső gummlk, felszerelési tárgyak legolcsóbban beszerezhetők Szabó Antal kerék-párraktiriban.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dozső cégi.el, Fő-ut f.
1924. junta. 29.
Évzáró ünnepély a központi elemi iskolában
Nagykanizsa, juuius 28 Megnéztük a babák vizsgáját — megtekintettük ax elemi Iskolátok évzáró ünnepélyét a központi is kólában. Egy-egy ilyen évzáró ün □epély mutatja csak m<-g igazán — mily munkát végoz a magyar tanítóság. Mily előmenetelt tanúsít az Iskola növendéke. ö. ült a lel-kii ok, mikor láttuk azokat a teljesítményeket — melyeket a kőz ponti elemi Iskola növendékei a torjai teremben ben utattak. Az év záró ünnepélyen a nagyterem megtelt szülőkkel, iskolátokkal, a tan ügy barátaival. O t volt a teljes tantestület Szabó, Bérca és Bane-kovict igazgatókkal. A szülők no raiban ott láttuk Engelleiter Rezső posta főnököt, Pintér Nándor Igtz gatót, Stampf Zslgmondnét, atb. Ax ünnepély tornavizsgával vette kezdetét, amelyet Gabsovlcs Kor □él testnevelési főtanáceos és Gju roslcs Mihály testnevelési tanácsos is végig nézett. A IV. és V. Hu osztály tanulói Polesinszky Emil tornatanár vezetése mellett a leg szebb gyakorlatokat végezték. — Ütemszerü szabadgyakorlatok, pad és svéd tornagyakorlatok. Síép, prechr, katonás teljesítmény volt. Bognár Ernő (IV. o.) Vigyázzatok I
ctmü költeményt szavalta korát messzo túlhaladó komolysággal és érzéssel. A IV. és V. osztály vegyeskara kélhangu magyar dalo kat énekelt. A postásjolenetben Engelleiter Jolánka kacagtatta meg a szülőket. Kedves postásfiu volt a kis StQmpf Jenő. Zrim Hus\'jgazl magyar lányka módjára énekelte a szebbnél sset-b magyar dalokat, miközben Fintér Ibolyka zongorán kisérte. Pintér Ibolyka zongorajátéka bármely polgárlsta loAnynö-voDdéknek dicséretére vált volna. Sok tapsot kaptak mind a ketten. A falusi iskola clmÜ zamatos hu moru. bohókás jolenat, mely egy falusi lakola növendékeinek felelő telt mutatta be — szintén kacagásban tartotta a nagyszámú jelenvoltakat. Az ünnepély végén Gerencsér Ifonka (IV. o.) megko szönte ax oktatók flrsdságát és a vendégek megjelenését. A kedves iskolai ünnepély megrendezése özv, Kumperl Arturné érdeme, aki Ba nekovics Igazgató és Plander Bol dlzsár közreműködésével ugy a ^szülőknek, mint a gyermekeknek néhány kellemes órát szerzett.
II Zrínyi Torna Egylet népünnepélye
Mintha a Zrínyi Torna Egylet I« rgydtt dolgoznék ax l.ko\'ákkal: Péter Pál napján évről évre verje nyek.t é. nagy ünn.pélyt rondoz el.őrangu pályáján. De az 5 Bnno-pélye nlnci l.koláhor, korhoz, vagy tár.id.lml osztályokhoz kötve: oly.n programot állit ö..ze, hogy mindnyájunknak aról é» érezzük azt a kötelc.éget, hogy mlndnyá-lunknak ott kell [ercünk, akik ma-gyatokoak taondjukmagunkit, vagy akarunk* még jol>b, magyarabb magyarok lonnl. Bizonyára aokakat jsj " dílután 5-kor kez-
dődi spoltoerxnyek (tenl.z, lootb.ll \'«\') l>, dé ax e.te 9 órakor dex-dödö n.jy.z.báiu műsoros ünne-P\'ty képest, a rendezőség Irgfőbb fond,át. A\'katmunk volt a ké.zO ">Mwk«t (, próbákat megnézni éi • , ^nagyobb ell.meré..el kell mrg emlékunünk ,rról . gondo..áglól
zalai kozltny
Híres nagykanizsai diákat
lij-i Nagy Laio> togyesr. tanít A „nemzeti lélek IBz<a ébresc t«]«", n „M.gy.r Horic\', .il„té0 a k.nlz.ai pl.rl.ták tanítványa volt, kiknek l.koláiban a nemzeti léltk telálircszté.ére éa ébrentartásra mindig oly nttgy gondot fordltottzk, A k.nlz.ai gimnázium legréglhb névkönyveihon (az Intézet fennálló, ■án.k má.odlk évében) 1767 ben találjuk meg nevét (Virág Adám) az I. o.ztály (Maiore. P.rvl.t.c) név.orában. Akkor 13 évea volt éa megtudjuk, hogy aztSrmazáaára nézve ignobllls. Az el.ö három évben dlóakálinak (Z.l>) van be-jegyezvo, az utolló két évben nagybajomlnak (Somogy). Tul.j donkípjn a n.gykanlrari gimná. aium névkónyvo döntötte el, hogy Virág zalr.i szármnzá.u éa nem zomogyl, mint azelőtt hitték. Áron-b.n a* is bizonyos, hogy 1770 ben szülei Dióikéiból Nagybajomba költöztek. Időköiben (1769) atyja, kl jobbágy volt, libettinus lesz.
Virág kanlzsni diáksága ala\'t a gimnázium Igazgatója (praejeclu-) Csonkol Jób volt, kl az alepitásiól kezdve állt az Intézőt élén. (1765 tői). Tanára az I és II. osztályban Lekhs G\'fcér ó III. és IV. osztály-ban a zwlai származású Kovács László. Az V osztályban, hol a költészetbe vezették bo n tanuló kat, « később rendfőnökké lolt Dományi Márk tanltctta. A VI osztályt már Pécsett végezte. Majd belép a pálos rendbe, melyben mint tanár működik. Rendjének eltörlése után világi pap les*, nxon-
IX. VlftÁa BENEDEK
ban megmarad továbbra ls Unár-nek, mlg nem egészségének megfogyatkozása után csekély nyugdijából ,Budán tengrti életét.
Virrfg hazaszeretete és Ideális önzetlensége nemcsak korában szolgált mintaképül, hanem mi is oda állítható követendő példának. Élőiének, különösen Irodalmi munkásságának főmozgatója a hazaszeretet volt. Akik életrej\'i rdatalt kutatva kÖzelcdtok föléje, azoknak a szerény öreg mindig csak ennyit mondott: „Születtem, szerettem hazámat $ dolgoztom érte. E< az én életem története. Jegyetek ti is igy, tanítsátok utódaitokat, a ha ezek io Igy teszntk, akkor Magyar ország boldog lesz." Költeményeit, ha ma nem is olvassák, da anmk Idején az egész nemzet m-ritcU belőlük lelkesedést. Mint történet, író és mint műfordító egyformán kitűnőt alkotott. Költészet* cg,éb ként alapul sroljált a tovibbfejlő désre, Berzsenyi az 5, vállain cmclke delt a magyar ódakÖUés fejedelmévé."
Budán, Székcifchírvárott emléktábla hlrdsll Virág omlik ét. Buda város tanácsa ulc-it nevezett ol tiszteletére, csak Zalában nem hirdeti emlékét semmi. Nagykanitsa lijonan épülő utcái közül vájjon, fogja-e viselni egyik Virág Benedek nevét ? Ha Deáknék és Királyt Pálnak c-m\'ékét híven őrizzük egy tér és utca nevébe, méltó, hogy né frledkezzünk meg a htrma-dlk nagy magyarról aem: Vlr/g B-.nrd.-kről.
ós találékonyságról, mcliyel a vexe tőség a Urtalmas, mutftós, Iclko sltő és megható számokat össze állította. A nagyarerü műsorból kl kell emelnünk a nagyhatású élőképeket és szavalatokat a Csatadalt és a két azlnljeionetot. Etek közül az egyik az Ősi magyar lelket mutatja bo vitézségében és lelkesedésében Petőfi versekkel átsrŐve („Mindnyájunknak el kell menni"), a másik egy eredeti dr. Szűcs Imre kegyesrendi főgimnáziumi tanártól o»ro az alkalomra Irt darab, melyben egy napot raged kl az «ljö vendő magyar feltámadásból. E darab szintén át van szŐvo énok és :caeszámokkal, igy két Rávfy dal és dr. Kerkay József kr. tanár: „Cserkészroméc" c. énoka is bele van lllcsitvo. Mint tudjuk a teljes katonazenekar Is szerepel ax ünnepélyen, — aajnoi talán utoljára I A rendezőség exűnkivül egy pompás film számot állit be, mely szlatén. lejátszásra kerül. A részletes műsort különben lapunk más helyén közöljük.
Ax ünnepélyre nem bocsátottak ki külön azemélyr# szóló meghívó kat, hanem a fa\'ragasxok és lapunk u\'ján hivja ma délutánra és estére a rondozŐ«ég a város egész társadalmát. Tudjuk, hogy a hívásra örömmel »iot a város közönsSge arra a szép pályára, melyro büi*-kók lehetünk. Az egyszer megváltott jegyek ax ünnepély: minden részére sxai esti műsor utáni láncra is szólnak. Rossz idő esetén az ünnepély következő vasárnap, 6 án losx megtartva.
Kerékpárok, korékpárkül-tők és bolsők. kellékok, alkatrészek a legolcsóbban Brandl Sándornál kaphatók Deák Wr 2.
=■« „Tetra"fcaecsemő-kelen-gyék Schwarcz^Oczaö cégnél, Fő-Ut 6. szám.
A kegyesrendi főgimnázium évzáró ünnepélye
Nagykanizsa, junius 2# A kegyesrondl főgimnázium szokásos évzáró ünnepélyét tegnrp délután 5 órakor tartotta mrg.p teljes tanári kar jelenlétében az Intézet nagy tornatermében, amely zsúfolásig megtelt díszes közönséggel — a növondékek szülőivel és a tanügy barátaival. — Többek köxölt ott látluk dr. Krátky litván polgármester-helyettes, főjegyzőt, B-rthos Gyula hercegi főerdo-mostert, Fruuk i^azg^tót, Adám Róbertot, stb., sib. Az űnnep4]y Dűrzncr Viharban, című énekével vette kezdotét, mit de. Kerkay tanár vezetése mellett r főgimnázium énekkara rdott elő Radanits Jínos VJI. o. t., aki mir több ízben kitűnt jeles szavalatával, H>jdu: Hová tettük ezt a szép harát c. költeményét szavalta el a Petőfi Ifjak tüzével. Franok György VIII. o. t., László Ferenc VI. o. t. és Fo-dor Sándor V. o. t. B-sclhí won trióját játszották finom technikával, bravúrosan. Utána az Intézeti ének kar Arany : A tudós macskáját-énekelte-, melynek szabatos előadásáért aoK-iok t«p»ot k/po\'t. Koch Sindor és Kugler Sándor V. o. t.-Verd:: Rlioletto potpourrlt játszót-tAk zongorán, szíp játékukkal figyelmet kel. ve. Bitlcra Bíia III. o. t. Szutmáry : Norr, soha című Irredenta-költeményének lelkes ol-szavalásával frenet\'kui tapsot aratott. A következő szám — zeneszám. A hegyi mslom — Eulen bergtő\'. A főgimnázium zenekara ezt Is oly dicséretes Igyokezottel adta elő, hojjy élénk totszést keltett. A szép iskola-ünnepély Abt: Büctudelával ért véget. — Utána szülői értekozlct volt — amelyon nagyon sok szülő és tanári k*r is részt vett.
HIHEK.
Római kath.: Pétor és Pál. Protestáns: Póter As Pál. Izr.: Sitvan h<S 27. Meteorológiai Intézet
---——I jctenlíxoszerint zivataros esi
.•árljntyk, később ]eliülí«<-l.
Napirend: Dítetóu 0 órakor a 1L olomi iskola évztiá iinnoj\'ílyo a K>zgonyi utcai tomztoromben. l)ílol«tt \'/, t2 órakor térzeno. Oilulán 3 ónkor n község;! iparos tanorc iskola évzáró ünnepélye rajz í, muakakiilli-tiiss-I n küiponti iskolában, Délután 5 ómkor a Zrínyi Torna Kgylet népünnepélye. Uránia 3, ö, 7 és 0 órakor ,Oróí Monto Christo.* ViUg 3, 5, 7 éi U órakor .IJurloszk-est*.
a madárdalról
Kis madárka dalolt a fin. As ének írlss volt, ujjongó; Odité volt as Igazán. Ahogy dalolt a kis bohó.:
ii Jeti volna odahívni A világot: jcitck, jertek I iMljátok, hogy kell dalolni, Hogyan bízni, íigyeijetekt
Könnyű néki, a madárJnk, Mondja néhány drökkébus; lii örömök mindig v. rnak, A pompában ls olyan dus.
(> ti balgák I Nem láijátofc Kiizdésoit n»gy viharral ? l-.i mindenhol veszélyt lít-\'k, HoKy inenokül üggyel, bajjal.;
Azért mégis örül; dalol. Sok vé™ között íclphe\'gve N»j>sugnrra, fényro gondol fis visszajön küzdó-kedvo.
A kismadár dalolt A fán. Az énok íiiss volt, ujjongó; UJitó volt az Igazán, Ahogy dalolt a kisbohó.
_ Dráva István.
— Doktorrá avatás.Dr. 7amás Jínoa ügyvéd, hercegi jogtanácsos, hitközség elnökének fiát, Timáa Jinost tegnap avatta a jogtudományok doktorává a Pázmány . Péter Tudomány Egyetem tanácsa.
— Schwartx Károly dr. állapota. Oiitatlan részvétet váltott kl ScAwartz Károly dr. klr. törvényszéki orvos esete. Mint ismeretes, az általánoi szeretetnek és nagyrabecsülésnek örvandő kiváló orvost a múlt napokban hirtolen agyvérzés érte, hogy azonnal Budapestre kellett szállítani. Felesége a Szere-te\'házban helyezte el. Ma arról értesülünk, hogy a nemes emberbarát állapotában javulás állott be. A kezelő tanár nyilatkozata szerint Schw^rtz dr. egy hón Api pihenés után újból elfoglalhatja hivatalát.
— Anyakönyvi hírek. Az elmúlt . héten 6 gyermek született, 3 fiu és 3 leány. Házasságot kötöttek : Stelncr Ferenc azabómester Kohn Annával, Htbrrl Jenő kőműves sogéd Krug Katalinnal, Dolmányos Józief gépkocsi vezető Ország Rozáliával, Musll Ferenc bor-béíysogéd Mátés Máriával. Elhaltak: Cieko József 63 éves baromfikerea-kedő, szívszélhűdés; Nóvák Antal 12 éves, szervi szívbaj; Ungár Benő 61 év< s bot kereskedő, moÜhártya-lob; Táloi Járói 79 éves, aggkor! vég kimerülés ; Kancsal György 10 ,évoz, Idült bélhurut; öiv. Kovács Pálné Gáspár Mária 61 éves, bélelzáródás ; Holes Sándor 74 éves napszámos, aggkorl végklmerülés; Ozvald Ferenc 66 éves kőműves-segéd, ful adás önakasztás által; Varga Vendel 82 éves napszámos, aggkor! végklmerülés; TurI Margit 20 hónapos, agyhártyalob.
— A városi pénzttgyl bizottság trgnap délben ülést tartott. At ülésen előkészítették a képviselőtestületi közgyűlés tárgysorozatába pótlólag felvitt, a város-rendészeti szabály tervexet megal-kotáoáról azóló tanácsi javWJatót Js,
Zalai közlöny
1924. juolu. 29.
\'Mélyen leszállított éra*! = Mlg a készlet tart! = Mélyen \'eszállitott árak!
Kisfalud! és Krausz divatnagyáruháza az Arany Kakas-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21
Mosó delin -r.—.............. ...... u„ . ^ _ —
Méterje AJ Méterje MQ Méterje ja Méterje
ZlOOOK J4800K 40500 K í0 JOOO
Duplaszél. csíkos szövet Méterje
Dupiasz. gabardinszövet Méterje
140 cm. férfiszövet Méterje
— Röntgen készüléket a
kórháznak I Érzel ■ jelszóval Indít gyűjtést lapuok szerkesztősége és fordul Nsgykanlzas jó sslvéhez. Erre az akcióra Vida L^jos helybeli kereikedő hozzánk intézett levele adta meg az impulzust, melyben 100000 korona melléklésével annak a reményének ad velünk együtt kifejezést, hogy JÉftsmes cél elérésére Irányuló moJgalom nem fog megtörni annak a tárasd dómnak kö j önyén, amely eddig mindig a legnagyobb készaéggel aietett leróni adó garaaait, ahol srgitésről, embertársaink megmentéséről volt szó. A gyűjtést a 100 000 koronával meg ia kezdtük. Hisszük, hogy el jutunk a célig.
— 64 éves dlvatáruház. Singer József éa Táraa dlvatáruháza Nzgykanlzsa Erzsébet tér, Központ szálló épület megbithstó bevásárlási forrás.
— Iskolai belratásolr. A nagykanizsai II körz. (R-Jzgonyl utl) m. klr. áll. elemi fiu éa leány
I,kólában az 1924-1925. tanévi
rendea beiratátok ugy a mindennapi, mint a továbbképző fluismétlő tankötelesek részére folyó évi jullus hó 2., 3, 4. és 5 én dálelőU 8 órától 11 lg és délután 2 órától 5 lg tartatnak meg az intézet tornatér mében. Tanköteles korúnak tekln trtlk az oly gyermek, aki folyó évi augusztus 31 lg hatod k életévét betölti s a 15 ik életévét még nem haladjs meg. A belratásnál minden szülő, gyám vagy gondviselő személyesen tartozik megjelenni és gyermekének érteaitő könyvecaké jét, keresztlevelét vagy jz anyakönyvi hivatal által kitiltott születési anyakönyvi kivonatát, nemkülönben az oltáai bizonyítványt ia, ha a beoltást máa módon nem tudja igazolni, bemutatni. A belra táanal a szülő, gyám vagy gond viselő nélkül megjelenő mindennapi tankötelaa gyermek figyelmen kívül vétetik.
— Férfi éa BŐI ruhaváaznak, angol lüszterek, féifi éa női avövelek legelőnyösebb bevásárlási forrása Singer Józ se/ és Társa áruháza.
— Nem kap font kölcsönt Kaposvár. Kaposvár polgármes tere a napokban Budapeaten jáit éa angol érdekeltségekkel mrgbe széléseket folytatott egy font köl csőn felvételéről. A tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a külföldi érdekeltség csak egy évi törleaztéare volt hrjlandó a kért 200.000 font folyóaitására, ebbe a feltételbe azonban a polgármeater nem mehetett bele városa nevében a Igy eredménytelenül tért vissza Budapestről.
— Regenhardt é. Raymann
lenda másztok, női éa férfi zaeb-kendők, M»y és Holfeld ru nburger vásznak, len éa llaóbatlaztok, slfo-ook, slfonbatUxtok máraékelt árban Slnfer dlvatáruházában szerezhe-\'.ok be.
— Eljegyzés. Stampf Láazló Msgyirazerdahely ésKeglovicsKatus Kerecseny jegyesek. (Minden külön érteslt\'s helyett.)
— A vaaárnap déli tárzene műsora. 1. Horthy Induló. Farksától. 2. Boysl boszorkány. Nyitány. 3. Nsugthy keringő. 4 Trovatore egyveleg. Verditől. 5. Glgolette. A három gráci iból.
— A Zrínyi Torna Egylet ünnepélyének műsora. A ma délután a Zrínyi Sporttelepen meg tartandó népünnepély műsora a következő : Sportrész (kezdote d. u. 5 órakor); 1. Footbalfmérkőzés a zalaegerszegi Move Sportegylettel. 2. Tennlsz verseny. 3. Tektverseny. E-en versenyek után szórakoztató siámok: ^tréfás bcx >Iás, lepény evés, zsákbsfutás stb. atb.) Müao roa ünnepély (K-zdete este 9 órakor): 1. Magyar elmer (élőképpel), előadja Kumpert Arthurné ur aaszony. 2. U\'olaó magyar óránk (hazafias monológ), előadja Baán Jinő főgimnáziumi I o. t. 3 Mind nyájunknak el kell menni (egyfrl vooás~s szinj«lenet), előadják a ZTE tagjai. 4 I rtdenta szobrok (négy élőképpel). 5. Regös nóták, énekli Billnt Gyula u-. 6. A f 1 támadás (egyfelvonásos szlnjele-n\'t Magyarorazág felszabaduláaának napjaiból), ir>i és rendezi dr. S-ü\'s Inra ur. 7. Cutadal (harci jelenet). Villanyvilágítás. \' Buffet. Katona zene. Műsor u\'án tánc. Jegyek az ünnepély^minden részére érvénye-aek. H-lyáVak: Páholyüléa 15000, tribünüléa 10000, állóhely 5000 korona.
— Jutalmak az I. körzeti (kőz ponti) áll. el. Iskolában. A helybeli könyvkereskedők .Utal adományozott kóity-> ékből dicséretes magaviseletük és tzorgal. műkért jutalomban részesültek Horváth Sándor, ilovány Árpid, I.)«ik l.ásal-S llafíuor JeiiS k«*j>. III (»zt ; Grimm kiidl, Kiss AnUI, Sergowon l-\'mő, l.lnd\' au.r Gusztáv, Stampf Gyózó és Vuigh Bét* IV közp , Harangozó Sándor, Jászberényi István, i\'écze János. Pék József és Munkácsi Ussló k zp. V. osst ; Tánczos I.-Jos. II lász I ajos lltisztí téri III. oszt ; Ar-ny János, Tamás János, T-rok Lajos, Cira István llu\'sli-téii IV. oszt ; Czoller Ilona, lli\'lor Márta közp III OSlt.; Horváth Mária, Vlg Anna, Albrecht Anna, Magyar Mária, Gábor Mária küsp. V. oszt , Hegedűs lloni, Pint R >zsa T«l«ki utl II . osxi.; Veiter Elvira, <>*k\\ Teréz, Nagy Ilona, lixiss Anna és Z«feé Mária Teleki-utl IV. leányoszt, tanulók Pénzbeli jutáim «t kaptak: Mtslcs Ágoston közp. IV. oszt ; l.o vást István llussti-téri IV. osst.; Táncsos Jósseí kúzp. V. osst , Nagy Margit Telekl-uti IV. osst. tanulók 2U.0U\'.\'—2-).t>00 koiooát, Bujter Ferenc kózp. IV. oszt, ftoguár Eznó llussti-téri IV o«zt, Csi.madia Etz»i és Kollarlcs Anna közp. IV. oszt., Kálovlcs Gizella és Pét«r Erzsébet közp. V. oszt ta nulók A tegnap Urtott évzáró ünnepély »l-ka\'mából befolyt II6.H0 K és 20 lel Önkéntes adomány.
— Tl.it.lettel é to.ltjflk t.
Ggyfel.lnk.t. ho,y u Ivria blzto.Itó fSOjjoSkiljét . mtl napon átvettük. Szántó és Polgár ügynökség Ktzlnctyu. 11. Telefon 227.
— Nngy olcsóság t Moaó delé nek (K 21.000), karionok (K 22.000), vásznak (K 22.000) mélyen leszáll! lott árban kaphatók Singer József és
I 7*drso]divatáruházában, E-zaébettér.
— A szombathelyi pöspök
ozQatmiséj 9. J illus 2 ár, a jövő hét szerdiján leaz 25 éve annsk, hogy gróf Mikes Jínos szombathelyi megyéspüapököt I insbruck-ban az erdélyi egyházmegye á\'dozó-papjává azentelték. E napon tehát a szombathelyi pöspök Is elérke zett ezüstmiséjéhez pspl pályájának negyedszázados fordulójához. Mikes püipök ezt az emlékezetes nspot teljes vlsszavonu\'taágban óhsjtván míg ülni, S ombalh:lyről Innsbruckba utazott, ahol annakidején theológi i tanulmányait vé gezte. A jezsuiták kolostorában azál\'ott meg, ott néhány napoz I Iklgyakorlatot tart és az évforduló nspján az Innsbrucki S ont S Iv templomban mutatja be ezüst . miséjét, amely templom kolostorában a püspök egyik nővére mint apíci él.
— Ma és minden este a Centrál kávéházban kaposvári Babáry Dezső zenekarával mu>slkál
— A világhírt! jó minőségű szövőpamut 3, 4. 5, 6, 8, 10 és szővőc\'rna 12, 14. 16, 18, 20, 22, 24 es vastagaágban, továbbá bordó éa vö\'ösfejtő kapható Slnger Jó ssef és Társa gyári raktárában N\'gykanirsán.
— Száz százalékkal emelik a hadirokkantak ellátását. A kormány rendeletet adott ki, arnrly a hadirokkantak, a hadiözvegyek, a hadlárvák, a felmenő ágbeli rokonok és a azülőtlen testverek részére megállapított ellátásokat jullus elsejétől kezdődőleg 100 százalék kai felemell.
— Klasszikus görög esták az állatkertben. A L* Fontaine Kcdalmi Társaság, mely a világ Irodalom révén keresi a kapcsolatot a müveit nemzetekkel, jullus 5 én éa 6 án Budapeaten az állatkert ben klaaszlkua görög estét rendez, melynek keretében a Nemzeti Színház kiváló müvész-együtt«se előadja Sophokles örökbecsű tra g/diáját, Oedipus királyt az állat kert taván felépített nyílt színpadon. Ez a nagyjelentőségű ku\'tu\'-csemény nem csak C-soukamegyar-ország müveit közönségé*, h anem a tőlünk elszakított területek ma gyarságát és a kü\'föld valamennyi tulós és irodalmi társaságát Is o\'yannyira érdekelni fogja, hogy ezen a két napon Budapest előreláthatólag a művelt világ érdeklő désének fókuszában fog állani A társaság meghívta erre a klasszikus estére Zalavár megye törvény h itósá gát és Nagykanizsa város közön ségét Is.
— Szabók rászáret Z ur,
D ublage, Peru, K.Sítor, Rechant és kellékek nagy válaaztékban érkeztek Singer József és Társa áruházába, Erzsébet-tér.
— A vasút aranykoronáé díjszabása. Hétfő éjféltől k-zdő-dőlcg lép életbe az összes hszai va-utakon az arany koronáa díjszabás.
— A cserkészek táborozására szíves adományokat kü\'d
lek : Bárczay Ferenc (Somogy-S.entmlklós) 30 kg. juhsajt, 100 kg. burgonya, N. N. 100.000 K, dr. Ma lek László 100.000 K, Király Sörgyár 100.000 K, Stromszky Ernő (Annamajor) 1 zsák liszt. Hálás
köszönettel njujtázzuk.
— Évzáró ünnepély. A II.
körzeti elemllskola a Rozgonyl-utcal tornateremben ma délelőtt 9 órakor évzáró ü-n-pélyt tart, melyre a tisztelt azülőket éa érdeklődőket a tantestület meghivjs.
— Lttasámapasztáa a vidéki rendőrségnél. A belügyminiszter reodclete értelmében 2000 fővel keH apssztanl. a vidéki rendőrség létszámát. Et az ap>s:tás hét kerületre oszlik m-g. A szombathelyi kerületből, melyhez a nsgykcnizsal kapitányság la tartozik, 150 embert bocsitoltak el, legtöbbet a legény-s\'g körébő\'.
— A főgimnáziumi belratá sok juilus 30 án éa jullus 1 én lesznek az Ignzga\'ói irod.iban délelőtt 9 órától 12 lg.
— A fertőző betegségek álláaa Z tlamegyében junius elaő f-iében a kuviké ő: roncsoló toroklob Pórsjo nbal, L\'tenye, Kis-C<ehi( Vindornyaazőllős, N >gyka-ri<sa; hasihagymáz Ctabrendek, Keszlhly; vörheny Kartaháza, S epeik ; kanyaró Kozmadombja, Cup, Kerkab»r«bís, B>cfő!d, Sa-lomvir, Csöd-, Cieszlreg, Zilalővő, Koiíárváro*, Kiskomárom, Zsla-bakea, G<Umbok, Fclsőrajk, Nagykanizsa, Z laegerazcg.
— Lópokrócok 1< gelsőbbrendü gvár^inak lőlerakala : Singrr József ésTársa á uháza. Uradalmak részére gyári érakl
— A községi Iparos tanonc-lakota ma délután 3 órakor tartja müsoioi záró ünnepélyét, melyen a r>jz- és munkaklállitáson és as évi szorgalmukkal éa viseletükkel kitűnt tanoncok jutalmazására begyült 3.000.000 K és a kitüntető
okmányok Is kiosztásra kerülnek. A tanügy barátainak minél számosabb megjelenését kíii a tantestület.
— Megjött a B lista a Járásbírósághoz. A nsgykanlzssi járásbit óaághoz megérkezett a létszámcsökkentésről azóló rendelkezés, melynek értelmében a kez»lő személyzet öt tagja került B Halára. A váioshizára még mindig nem érkezeit semmi rcndelkezéa s Igy teljes valóatlnüsíggel tartja magát az a h\'r, hogy a városházán ezai-k alommal nem la leaz lélszim-r.eduVció. A s?o\'g* bíróság hot is m-gérkezett a rendelkezés, itt azonban csak egy tiazti huszár kei ült véxelb4nás alá.
— A Kezsedl tantfee viasza-érkezett. A Dr. K nedi büntető tanács Csillagh György kir. ügyéaz-szel tegnap Kesith lyről viasza-érkezett.
1924. junlua 29
ÍALA1 KÖZLÖNY
_ A Kl.kanlxaai Polfárl
Olvaaókör m" délután 6 órakor negyedévi lö\'íjüU.l tart. Tiigy arroxat : 1. E\'nöll megnyitó. 2 Pénitérnok jelentíao ■« egyeaillel kü!i6 éa bíl.a tateroiéeéoak munkálatairól. 3. Indítványok
A a.laagaraaafl T«íy««-kar Keaithaly.n kaiig r.ríány t talt. A a.laegeraiegl Egybéil En.lc
í. Zeneegyeaülctvctyeakar., am.ly „ yegyeakarok vérdord ját nyert. ,1 a kanliani d.loav.racnyeo, )u\'lua 5 ío H-vl"«n • glógyteramb.n, 6in Keaithelyen a B cak.yban daieitélyt lart a Keaith.ljl Ip«ro aok Dilkóre kSireműködéaévet. Fővédnökül flké.ték herceg Festetics T.aillói, védnöVőkül Berkes O tó ISglmníaluml Igaxjától, Béky Tamíi iiréabliót, fáy El.mér aaéiadoit, dr. Husztr Pal fóeiolgablrót, d-Lénárd Jinoi beicagl jíaiéglgai galól, Malatins-ku Ferenc föld-l.litokost, Rrischl Ricbéid nemlét g.ülíal képvleelót, Reltchl I >ir« véroablrót, Sitankmici J ir.oag.ida •égi akadé nlal Iga.galót éa Ste/aics Al.dér apálplcl.áno.t.
IRODALOM.
Dr.Sik Sándor: Költsey-Breviarium
Erről a 110 old-tlas könyvről ml djirt a m\'gjelenéaekor a»t i> ta egyik bírálója, hogy reméli, hamarosan meg fog j lenni belőle ■ második kiad s. Csakugyan m\'r maga a Slk Sándor sremálye ga-rsecia erre, hogy egy könyv, mennek homlokán ax ő neve v-n, nak jó könyv lehet. Slk, mint a mai modern msgyar kölléaiet diós t% egyszersmind haxaflaa köl\'éaxe tiiolc egyik jelesr, a leymegértőbb létekkel állítja elénk Kölcseyt, a nrmzetl aiellem kö\'löi klkrl.táljo ardisit, mintegy magát ax Írót be-azélietvr. Tesxl p-dlf ext oljan ccdetistggel és hoixáértéasel, hogy hat/roxottan as ő munkája Irányt j\'IŐt e téren mindazokn k, kik Kölcseyről valaha Írni fognak. — Eriikét különösen abban találjuk hogy megmutaija, miként tehető eredményessé és értékessé ax iroda lom tanítása ax élet számára Legjen ez a breviárium kézikönyve mind azoknak, kik lelkeaGM tudnak axo kért ax aaxmékért, meiyi kra Kö\'oey tanította nemretét. (n.)
Kölcsön ponyva gabonás zsák
Hirsc* és Szegő
cégnél
Nagykanizsán.
Eladó birtokok:
" lat. hotj axtntélötd b k.uiló, eidevet, m,gy# jíékhflljtűí 10 kilomél.r-
ayire, & iiotii l.kás.i], &,u.i R.iJ.iigt •pít.Utt.1, 416 holt t.t.iar.léi.it "aMrrffmérl htm 2 hold., .rip aaSIS-ntrtol,, prím. Uhóbiix.l 4i UUllív.l h.gy.n gyínyS.tt ■•kvém t\'/, told., asStSblrtok nagyon ,TÍP ploe.épill.tt.l 4. gylmólciöii.t •» M.gbixott:
SZÚHTÓ VILMOS
"•aykanlna, OaSk-lár 4. Tatalonaatm i »ií.
«0ZGŐFÖIY*tPSZIimí2
Uránia. A Mont. Chrllto kél. d.lmra mrgérk.iéao miatt elmaradt elíadéaok pótUaéra a Mont. Girlito hítfön |i raQ.oron marad, .16.dá-aok l/,8 éa 9 órakor. (A a:omb.tra véllott jegyek hélfín érvénynek.) Valér nap 3, 5, 7 éa 9 órakor: Mont. Cbrlito befrjexó réaxe.
világ. 3. 5. 7 és 9 órakor: Fx Fox, bu lesik 8 felvonásban.
Kedden és szerdán U ánls: Velencei kalmár, Shakespeare s>in müve, főszerepben Werner Krauss, Henny Portén, H rry L\'edtke.
ATÖZSM
(Sa|4t tadé.ttéok t.l.fooj.l.otí..)
Déli tnBgiafor|ilom, A ma
génforgalom h.ngu\'ata a dé\'at&lt folyamin b.rét.égoa volt. Aifo\'ya mok a tegnap dí\'utén kl.lakúit nívón mozogtak. Tén.leg.a ü.let .llg vol>. C-.k Itt ott fordult.k elő k&téaek. Ko<ltpéna \'/.*/. volt.
M sy.r Hl\'et 545. Oolrík HU.I 172, Silgó 565, G.na D nublua 3050, Vill.mo. 1325, Kí.aén 3100, S\'é.ivérl 3035, G-orgia 415, 0 . 500, D llva.ut 62 Nova 135, Ke rtakedrlml B nk 1080
Kádársegédeket
felueszek
Kasza Rezső, Babdcss.
Nemesfémek, 1 koronAa 5900 —6000, f.uli\'toa 16500-17600, 5 koronSa 31000—31500, 10 knro.ias 168000-168600,20 koronás 340000. I dswUa-kflíponl hivatalos árfolyamai
Valuták
locol IHIOI itiVM
lwk«i l<M 1490
Dloij 000 960
DoiU* l*C«0-t4tOO
FnwU k 4|SO <410
LM SSS-1TO
Lrra >7! \'»<>
Ur* |JM J*W
0«ut kor iijíj-lll»
S,li<l l.ut 14,V> 14^0
HoUudl N. jcj&i 116j«
Balja Irtok iJIO J»«0
Oaviaék
Am.tMjam 11000-t><}0 B.l<r4d no »4o
«it»ni o-js^o
Kocaabtea i,«jo ijgjo KrUMlial* llioo-ll))0
Looáoa |)i|,io-)i)(C« 01*unnál* jjjo ^641
Srttla Sl«*l,rvW
Sr4J<
Zürichi zárlati
«IJ»-|4$<1
)90 6to
Ill70\'«lt70
UMÍ-iis*. il4)t>-Uí|o
Piría 298 1 00, London 2436 00, Nawyort 26. Briissal 20- 0, MaU«od S432 00, tlollaod !I2 60. Bwtto 134 75, Wien TO\'/^SoHa 410 00 l^riga 1660 76, Budap^t M-ftO, Bakarest 2ÍÜI-0, Ralgrid 64160
elsőrendű nagymai ml
LISZT
olcsón vásárolható
VILLANYI ANTAL Italüzletében
EölvOs-tér 29 s.íeti,
1 Szintháromsia szobor átellenében.
Tarménytóaada. Bu.a II.i.vidéki 76 kg o. 280000 -285000, 79 kg oa 290000—295000, igyébvldékl 76 kg o. 275000-280000, 79 k, oa 285000 -290000, rou 242500 ■ 247500, takarményérpa 280000— 3C0000, aab 300000—310000, tengeri 275000 -280000, korpa 200000 -205000.
Irányiat lovébbra la lanyha. For galo-n mlnlmáll.. B-jia mlndfia.xe 3—4 vagonnal kelt .1.
Fsl.l\'i ,iíiknil\': a tO.KCrkc.xt6. KUdé Zrtnyt Nyomda Ré.av.-Tira.
Nagykaataaa
Anróhlrdetések
ApróhtnleM. 10 <J000 K. mlodan to-»Abb1 500 K, tulod.n .aal.^.bb belOral ■ Kiint! ilA 1000 K. AllA.t k.r».ak .k 30 • «*«alék Wed^tTOínj,. Vaifcf. f, 0DnepD»po-
ken 2B uiultk r«14r.
ll nV<l«rik>l ktrcKi
KOtO-aiOrógyArbAn
TcUtlfni""11" "<-Be*1 f«l»/lcltk.
K<« )6hi.t«l y»14 Au Urfl «, kalapot (anu nskWWiMtt O,«o*. (• Vlde lU»mJr*btn.
KílJdMiMl »»S4 j-4 kfitipUVolti y«(„u f,a tanulOnak fclrtutlk Gyaoaa ^tticíklcilM.
C-i»aon IfirnvflréttMl ualon bttCni«ir«. d[4n-flttm hU«wtl»«. wrutlj SlrU.u-Mal, tmektl ind.-kttd* F4-«l ip. ...
Tla.Ul.olflk dll\'TiiVíiiltíaít „,. villa lom. Ilc<»l\'.li «rtu»Ui. Ktiii
Uoicaiiiaber«nd«t44 VjCai&x-ur io. alatt tliift ftróíklMnl I,1k« Ttkkt-ow. i(. >flJ
Elty iirtli üy UxrA* mnlor hn>ilr«M hi<<kO-T.l <• <ty H htktolUtw. rMUníly IllnrrKa.vUin
ZHayl M któ.-ot<» «<». ...
»id4 tarróna i
i KlaK-i vtrrsl.
l-t> tilttbb Inai *«a4((lAb« inuil fo\'vtlettV.
HtMy Jd«i«r. KtilottyuUl 6. l\'fvtooil iSy ml«-«n«.
U (t\'.ríldik, aki fv.»l tud. 6,8
OrátUnoDeoak níhirty i«i«pltk.Jil tutíljl T\'rxlt. íttclmrt fiit (atUittl klrut /aoM.« C» Jt» 4»*t *i Hiurtii. j,.
Tölgy gömbfa
kerités osslepn«k, talpfának, műf»n*k,
bükk, gyertyán
gömbfa minden m/ret\'cn Jutányosán kapható
Steuer Zoltánnál
Nagykanizsa
Központ-szálló, vagy Bötvös-tér 8.
KENDŐ
horgoló nőket
felveszek és b e ta.n ltok
Perlsz Jenő
Bazár-udvar.
Tataion 312
|a száraz
BÜKKHASÚB TŰZIFA
minden monnyliégbon a Icger-nyöscbben
Weltner és Társa
cégnél
Crslébet-tér 13. ss. (Tör^nystíkVel tzemben; és Arany János-utca 8.
szoresbet^ be. állssdésa raktáraa tsrtank sUCreadfl fswenL
_____________________eló ma{ánTÍi>(tkri
bJÍH««"VUT. DoMny a í(. T«l. J. •««—47-
Algebráét geometria
c«yű<re o,*l»t»«ltcl, b« ma*y»r Atalltl nx<r«&J<Ib<l4
összefoglaló tankönyv il^r
Híjénak tartan,a4. k<l WM\'Ut
Sőz, szíuógdz és benzin
cséplö-készletek
elsőrangú kiuitelben
Weiser gépgyár
SugSr-ul 16.
Legújabb borárjegyzék,
mely ugy inin^té^, valamint Olcsó árai által u\'olérlsetellen í« Mtku«rj k -retésú 1 liter bxlaton-mcKckt léccel citrom<á(ga kil.inA *-ni» u 9000 K\'. I liter 19M. tvi pog.nyvári la risHog 6000 K, l liter In burRundl fekoto 8000 K, sütétvörfts 6000 K, I 1 tor li íJaling 5000 K t liter bikavér-vöros 4600 K, I liter la vürüs 4000 K
BRUNCSICS JÓZSEF
tGuir, uiaigi <t HY«ar*Uiill dkktk inUil.ia.a
Sugár-ut 53 Telefon 2-10
ÉGYTOLLAT
voax éa elad ,,,
HERCZFELONÉ, Sugár-ut 18. SX.
Hagykanizsdn leuő legszebb fekuésü 1 l.OOO P-öl lerületü
INGATLAN
kewés szőlőuel, nagy gyümölcsössel. kaszáló és szánló-ual, ló épülettel, teljes szőlészeti felszereléssel mársékelf áron és kényelmes fizetési feltételekkel eladó. Bőuebbef
Szántó Vilmot
ingatlanforgalmi iroödja nyújt
Üzletnek, irodának
két helyiség
azonnal kiaóó Ctsngery-ul 6.
Bőuebbcl Erzsébel-lír 17.
Stuhlmiillar R.T.
irodájában. to,
Irodistanö
azonnali belépésro felvitetik.
Gyakor\'attal birúk előnyben 607
írásbeli aj inlatok ssemílyet jelentkezéssel
flRTHER ÉS KELEMEN cégnél.
árverési hirdetmény.
Vörösmarty u:c-. 50 szám o alti ház jcköliözhetó lakással folyó évi Junius hn 29 én, vasárnap délutÁn 3 órakor <infc.ánies árverésen a legtöbbet i^érőn k el f«>g aöaini.
K\'.kiAllAsi ár 270,000 00\' korona, melyen alul az ingatlan el nem adatik. B<tnuipinzUi az árverezni szándékozók a kikiait.\'si ár 10% át ta toznrtk kés?p6nzuen letenni.
R*<zleus feltételek megiudhalók Dr. P«trlca Jórsaf ügyvéd iiodájában. i»«
Mozgószinházak nyári programja:
Stsate
Velencei kalmár
\\
TüWletes német film. Felvételei Velencében készültek. Rendezése, kosztümjei mesterien állítják élőnkbe a X-VI. század egy darabkáját. Szereplői: Henny Portén, Werner Kraus«, akinek Shy ockja feledhetetlen alaMtás; Harry Liedtke, akinek finom játéka, elegáns alakja egyik legkedvesebb emléke a film esteknek.
Egy dollár
Jókainak .Egy huszasos leány" c. novellája ulán készitelte az óriási pénzen rekonslruált Corvin filmgyár. A nagy mesemondó szines lantáziája és könnyekig ható romanticizmusa mint álomkép elevenedik meg Uwe Jen» Kraftoak, Joe May jobb kezének rendezcse alatt. Uwe Jens Kraft volt Joe May szellemi irányitasa meflett va Cezarlna technikai rendezője. Most a Corvinnál dolgozik és saját bevallása szerint Jókai meséiben kTrcfeyhatatlaii anyagot talált ambiciója számára. A fHm szereplői a magyar film-jáíszók gyönyörű galériája: Lóth Ila, MatyoaowgzLy Ilona, Rajuay Gábor, Lukáca Pái, Vendrey
Ferenc, Szerémy Zoltán.
ANATOL
Schnftzh$: Artiiur világhírű színmüve 9 felvonásban. Paramount márka. Főszereplői: Glória Swanion, Bebe Daniels, Ágnes Ayres, Walace Reid,
MESSALINA
Róma hanyatlásnak nagyszerű rajza. A film óriási méretekkel dolgozik. A dekadens Róma frivol élete, élvezetei, szánkózásai, a Cirkus Maximus szédítő versenyei a nagy olasz filmekre: Quo Vadisra, Pompei sfegnapjaira emlékeztető arányokban jelennek meg a néző előtt.
Rabszolgavásá
l*mll Janninga és Harry Liedtke lilmje.
a lélek órása
Balogh Béla rendezése, Lóth Ila főszereplésével.
Egy asszony vallomása
Maupassant regénye.
A Világ mozgószinház ezekkel az irodalmi filmekkel szemben tipikusan mozidarabokkal elégiti ki könnyebb szórakozást kereső közönségét. Harold Lloyd „Ő" vígjátéka; egy amerikai állatlilm, „Akár az emberek\'\', melynek minden szereplője állal; William S. Hart egy filmje; vígjátékok adják
a Világ nyári programját ,
If24. Junius 11.
Szigriszt Láizló
U(a(linlor(«lml Iroda
Fő-ut 8. sz. (Baxíj) Te\'efon 150 Eladó házaki Sri^roa^nhíA".*\'mmi*
o!c»Obb maolnhásak. — Naojrobb smtloUs Ivliak. QxIaOtiiak.
Malom nagyobb «lad4. Kit aaobát keresek t-f rb« flrtitn tagjr bitorolta díI dlvatazaJoo coljaira.
Uoíc-r^lab ai«»Mea*fc »\'«\'\'£<« tlliroliiUa
naJj^alaK, vlllaooyal a l«(j«lle>(.uUaa. (tnnlX "UjMl.rBlUMer.Ugp ru«c!koks|,ino-KCMIU, tabbucr .. JW WnUiilió vü • «ea|-;.ao Ári Emailr4ní ^^ Maal. a kwrinecaaM. a««t Hll cmd-l 1> claimUla. M<r« t. h.mvn.l tea* ,1/1- »<djeni n*a <1 u<f«Hu«ftk tgjidilll aUrmMJa:
GAOG KOSMETIKA
llUDAI\'KSr, MUZKIIM - KÖltUT 13. I.
Telefon i .IAu*f íoa - 87. V1MU utUIMét, c<oa<OW Unlcjái »ilmbíl,»p;.l. ti tssm uípWjhltik HUftIlláM. Mmj- d« rdajktitUt a l.gaodaratftk mt>i uerlat
Eppinger l.és Fia
cég
Nagykanizsán
Állandóan raktáron tatt:
gőzölt bükk ás mindennemű keményfát, asztalos és építési anyagokat, tement, kátrány-papírt stb.
A világhírű ETERNIT pala
VMérképvlMlat,. - Biiomtnyl lor.k.U
a Veszprémi Faipar R.-í.-nak
Kész szállítóeszközök, mezógazdaságl szerszámnyelek, kocsi alkatrészek, bognár taanyagok stb.
n.gy raktára.
"«« Mitlutiiialík íi til.m Jll.lnajatUk Takvíkplaití/i Wíníoylíriaíí,
llntlapcai, VU.,B.k6iMl-ui 76. SatKfin,cln: COUÜHNIIANK.
ju,.\',*VihIí>é.°.u kosztpénzek
-Un havi «7,-o| ntil. lo(
Aki hiút, uólól, ll>. í, nagyblitokot
eladni venni
akar, al forduljon bU.lomnud ai .lányosan Ismoit, Kbb mint U évo fenn-Utó él al 0. F. 0 ilul oi>goJÍI,«„|l
ACZÉL IGNÁCZ
Ingatlanforgalmi .a péni. kölciön köivalttö IrodtjUioa
Nagykanizsán, Fő-ut 3.
Péoikülciiníkat ugy hali kuoati., liakabalaiíu. oleiúo koiv.tltak. = Tataion sas. ai4m. =
lILiloilliibajt Jiju.
Üzletszerzőket
magas jutalékkal felvosz
hadáré Általános Biztosító
Salgrlaat titkár a. al»„.aJ.,„ T.l.lon 130.
Értesítem isSOn*
Zrínyi Mlklós-ulca 4. sz. alalt
tDr ltocli ügyvíJ udvníban)
kőfaragó és szobrász gfi"
Ilakliron l.,|ok a lagu.bb Haltaiban limaié, kakát as strkaraiilakal, valamint utlk.rciitakct
f.H?.\'.\'!0?*\'TJ°:t »«»kái„
Urt^siígiért, vulaiti n| fWi,t0i kliaolgilti&a Mv.lla\'uk a „aku.il,a vigí ö,„„ „u„kil.: lokál, úgymint temelGl aiikovak kii.i itisit bo\'.uvéacsi í. ar.i.yoaJH >lb. - Kciaa. a n. t koioúiíg sílvea piitfog\'ait.
Klviló tliit.MIcl
Kovács József
k«laragO íi .ljtili, >» Zrínyi MlklOautca 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Hasábfát
vagontélclckbcn,
aprított éj (Urészelt tUzIfát
100 klg.-lól kezdve liazaszíllilok, funyöla aprítva házhoz szállítva 100 kg. 40.000 K.
Lécfalvi Bodor Zoltán
fakereskedő
Sukár-üt és Rákóczl-u. sarok.
Talofon 1-57.
„STOEWift" Írógépek
erefleti gyári drbqn kaphatói?
BRANDL Sá^DORNÁL
DEAK-TÉR 2.
Iróajépexalagok *a kellékok I Mr Iré04p|a«ll6 naüh.lyl
Haianált írógépek Julinyo. árban I ,„
— (Ditől olyan zamatos a fcduéja, Édesem ?
— Egyszerű, csak UHU Muéual uan rőzue.
A VES2PREMI FAIPAR R.T.
bérbevette az Esztergomi Főkáptalan tölösi fűrésztelepét.
y^oia i mindennemű éa mennyiségű rönköt éa " C^áfc • tűzifát erőőben, uagy vagonba rakua.
Kitermelésre
Raktáron tart:
uesz Idbon dlló erdőket, mindennemű kemény fűrészárut, fenyő-öeszka, léc, padló, faragolt és fűrészelt épületfái nagyban és kicsinyben.
a leg|utányosabb áron elvállal és azonnal
Bérfdrészelési
eszközöl
Veszprémi Faipar R. T. tölösi gőzfiirésze
u. p. Komárváros.
Üpxlai
1 BORLEME2

GAZUASÁGI ÍPUUTEK. GYÁRAK. AAALMOKBtFEOÍSÉRE fS RÉGI . 23INDELYTETÓK Átfedésbe A t,£GAlKALMASAÖÜ»
íaphatí flíCMEfi ÉJ BlQER cégnél
woímiisui, ro.trr 9.
♦ ♦ ♦
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett
válaszfal eladó.
Megtekinthető nyorndánkban, Fö-ut 5. szám alatt, zzrz
FENYVES
DEZSŐ R.-T. "
IX., C^fln-Ur 7., IV., Koron»U#r««s.a|c* VI1- KAioly-kOrut 0., IV., Káruly-kOrut 10.
Budapest látványossága!
Oj.pJuuO.ul\'uaiUtr i
Tiszta gyap|u MUnykalmék 86000 Hyáíl kamgarn tHIOnykelmék 252000
Tavaszi raslánktíméJt-- 154000
K!l kosztankelmék Hí 80000
Gabardln rufcatelms íit\'t
60000
Kombinált íltínykellék tsnmm 195000
(urukiu , Cilin,bű, t«u Wk«a,,£ol.l)
íll/.aiqiiUlr ,
Kjersselyem „i^. „„t.,^^ 88000 lapin selyim _ 110000
^^\'S\'atír^ 128000
Crepa de Ctitne---- 180000
Ceorsíttí ÍÍS^"?-\' 175000
V », IO .T Ollli ] J ,
Fenyves mosott sltfon —
I- kelengyetájzon---
Börerös angln----
Damaszt tOrtfMzS---
Frottír ttrOlkízí---
upidívászon
Vászon konyhatIMík — -
Flanel! portírlík---
Színes kerti abrosz---
I\' tiottlrkelme „. t„.
Kuiubnr.l l.ufki.uuk, ■ IKoDok, ballaatiirtoDok ti m neuiUahbou aailal .U.u\'íl
HoaO-o.aUlr
Csíkos selyemlutlsztok ."SS Színtartó mosókrepp "S _ Ruhavászon „u.. -
Dlvatcslkos tnflzaftrak--
Francia c<magr.nadln ISS^, Cémagrenadln trX-"- -Burret-vászon £25"-." °í! Ciikos tennlizöltDoy-váiznak uílta Hojó maroccaln i<**j»M,dw»iaikokkai Eponskelme diratciikouai. du^u«<.
21000
24000 24000 25000 36000 58000 16000 16000 144000 250000
19000 21000 23000 2700Ó 40000 58000 49000 35000 37000 76000
Kii harisnyák llU, _ 9500
Férfizoknik .ua, - 7500
Híl színes cérnakeztjük — 29000
Gyermek nyári trikó--21000
Fáiil lOrdó trikó------46000
Tilkó felorm nll nediáj — 33000
Selyem zsemper ,u, _ 180000
KOI r.htrD«mQ\'0*alJllr i iCwk a ir^ti^abte]
Hímzett nappali KB ,>, 56000
Hímzett nadrág--------48000
Hálóing L(Ii - - - 96000
Hímzett nadrág kombiné - 78000
Batlszt szoknya-komblné ^L.i 138000
Hímzett Itlzóvádfi------28000
Vászon párnahuzat------57000
Vászon paplanlepedő----220000
FDrdUnitia i.e^iib _ _ 114000
Kíl Irofflrköppeny---SÍ 2000
Férfiing plkká mellel-- 100000
Színes zafir|ng k« mu« i«ními 100000 Hosszú hálóing 100000
RívW alsónadrág--- 48000
Vászon lórttzsebkuiiM-- 7600
Selyem nyikkuM-----l2000
Pl|ama mtóByOk SE«»a.-\'- 364000
irtimaruhAh. fralllr M.Hay.k U flnl.-
ruWuaU f^aairt*.
If24. Junius 11. ZALAI KÖZLÖNY
1924. junlu. 29.
1000 vég vásznat és jiffont »ottáerbanárusit
t SINGER divatáruház 2
• Nagy paplan raktár! • Na9¥ paplan raktér! •
Erisébet Klrélyné-térMj ^^ ^ ^ |
Központ-szálloda épület
ZRÍNYI NYOMDA R.-T.
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 5.
TELEFON 117. SZÁM.
Elvállal mindenféle nyomtatvány-készítést a legjobb és legszebb kivitelben a legolcsóbb árakon
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala
Fő-ut 5. szám. Telefon 78. sz.
PywnMQH > Zrínyi Nyomd* R.:T, nyomd»|íb«n N«fj»«n[K>in. (Nyom<j»YoMtí; Qfonl>«* K\'roly).