Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
23.23 MB
2010-02-21 20:26:09
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2230
5950
Zalai Közlöny 1924. 200-223. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
63. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

ÍJ, évfoIy»n»
N-sryk.^, „24i Szeptember 2. Kedd
1500 korona
POLIT5KAI NAPILAP
*,.rk.*iti\' kU4óhl»al»l l\'tf-nl a. |utcrur»«n-Tcletoo 7S-, nyomda 117. aa.

A tanév küszöbén
Két hónapi? tartott azDnct után újra megnyílnak az lakolák kapui. A tudományoknak felazentelt ciar-nokalban meglódul az élet a nagyban folynak az elökéaiületnk az uj tanívre. A „do\'ca far nlente" fel* frlaallelte az eiőket a tanárok, tanulók ismét felveszik ■ kőteleaaég-taljealtéanek iovid Időre mrjjszakl-Iott fonalát. Mert amint a tanári hlvatáa kötelesaéget jelant a tanárokra, éppen ugy köteleazég nehezedik a tanulókra, mikor megkezdik vagy folytatják az likolát. K. a kőteleiség teljesítése — a közelmúltnak a történelem évkönyveiből •oha kl nem I5r5\'li:tó azouioiu eseményei ulán — mindkettőjükre nézva egyre nefcpzebb feladat. A táraadalom felforjátására Irányult törekvéseknek félig meddig alkei ü\'t eredményei aokkal mélyebben szántódtak bale a Jelkekbr, semhogy azok nyomait máris kitörölhették volna az azóta lepergett évek : az Ifjúság aokkal könnyebben veazltl el lelke egyamulyát, mint ameny-nylre azt eredeti helyzetébe vlssza-léritenl .Ikerül; a vallásnak az el határozáa tisztaságára a a teltek Irányltá.ára dönlö befolyására való hatalmas erkö\'cil erejét azétmállasz-tották a hitnek elfojtására Iráoyult torez véiek ; a hazsflaa gondolkodáat kikeldte az egyedül boldogítónak hirdetett\'nemzetkor! egyetemleges-lég haiug elmélete; a tekintélyek nek aiujgeráló erejét meggyöngítette a tanulóknak a tanárok tény eedéae felelt engedélyezett ellen orzéal jog a a munka azeretetét éa megbecslését meglazították az em-ber önbeczét meghaludoztató ha-nila tanltáiok. Azt mondják, hogy a nagy frar cia forradalmaknak mír jóval több mint azáz évvel ezelőtt a lelkeken átvihariott hevülete még mindig Ott visszfénylik az ifjúság lelkén. Még azázhermll c3t év aem volt elegendő hoaazu Idő ahhoz, hogy az .zóla már harmadik negye . nemzedékben teljeaen elalmul-jenek , forradalom heve által fel korbícolt hullámveréark okozta eíyenctlenaégek.
Korcsokra kaszabolt hazánk elvár jelenében tl vagytok lljuiég azok a a.övétnekek, melyek remény 81 ujtanak fel a jövőt Illetői\' g azlvünkber. Mindegyiketek *«V \'gy cilllag, mely fényes arany "Ogkent veri ki . j6v6 derengő Ue mennél nagyobb a reWny °"«"tek, annál nagyobbak a kö A l* iC m,1»\'k várnik.
dig . ?lc"í|Il\',iVi,<«",[ •l»pi« p«
valláa, a forró hazaazeretet,
ián.í \' ""■«>«\'•. mí.ok munkáiig1 becsülése, . tanulási ké.z-• tanárok Iránti ti..telel . az
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
őnfcgyelmezettaég, Az ország sorsi egéaz embereket kíván, félemberekre legkevésbbé von szüksége ennek a szerencsétlen országnak.
Tehát munkára, komoly beciü-letea munkára fel tanuló Ifjuaág.
O taátok azlvetekbe a vallás mély érzetét ; a hazaszeretetnek lángja hevltae le\'ketekét; tsnu\'j.tok a sio ros értelemben vett kötelességen felül s scélozzátok meg Izmaitokat az életküzdelemre, mely reátok vár.
Az állandó választmány ülése
Zalaegerszeg, szeptember 1 (Saját ludósitóaktóL)
Az állandó választmány ma dél előtt tartotta ülését a vármrgyfhíz tanácstermében. Az ülésen 7arányi Ferenc dr. főispán elnökölt.
A választmány foglalkozott Veszp-rémvármegye törvényhatóaágának átiratával az Italméréal jog módo •itása tárgyában. A válaaztmány javaaolnl fogja a vármegyei köz-evőiéinek, hogy tegye magáévá Veizprémvármegye átiratát azzal a módosítással, hogy azoktól a korcs-mórotoktól, akik 18 éven aluli gyermekeket beeresztenek helyisé-gelibe, egysei visszaesés ulán von. ják meg az italmérési engedélyt.
A kéményseprési dijak teklnte lében a válaaztmány a békebeli
dijak 50% át fogja jsvasolnl arany-korona alapon.
A hiztartásl éa vármegyei gyám pénztári zárszámadásokat az 1923. évről a válaaztmány elfogadásra ajánlja.
A tiszti katonai és hot dijnokl állást illetőleg ugy határoltak, hogy azokat a vármegye továbbra la megtartjn saját terhére.
Az alsóleodval járás székhelyi nek megváltoztatását illetőleg a válaaztmány arra az. álláspoutra helyezkedett, hogy a közigazgatási bizottság választott tagjaiból egy bizottságot fognak választani, amely a\'^cembetl .törvényhatósági kőz gyűlésnek jyvaaíaiot terjeszt elő a a törvényhatóság fogj* meghozui az érdemleges határozatot-
fl Nemzetek Szövetségének közgyűlése
GenJ, szeptember 1. A Nemzetek Szövetségének tan/cia és a kato nai ellenőrzést tárgyaló állandó katonai bizottság tanácskozásáról a következőket jalentik:
A mai tanácskozások folyamán azok a javaslatok kerültek tárgya-láa alá, melyeket a katonai bízott ■ág az ellcnőrzéarc vonatkozólag dolgoíott kl, hogy azokat a Nemzetek Síövetaégének tanáéra elé terjessze. A javaslat kŐrül élénk vita fejlődött kl. A vita tárgyát leginkább az képezte, hogy csupán Bulgáriára, Au»zirlára éa Magysr orazágra kiterjedő érvénnyel alllt-aák e fel a javaslatot, vagy pedig már most tekintettel legyenek e Németoiazág ellenőrzéaére.
A francia és angol bizottsági tagok élea vitája után végül li olasz javaslatra ugy határoztak, hogy felkérik a Nemzetek Srővet-aégénck tanácsát, hogy álláspont ját világosan terjessze a katonai ellenőrzést tárgyaló állandó katonai bizottság elé.
Az esti zárt ülésen a tanács részletesen megvitatta a felvetődött .lapvelő kérdéaeket. A mejo\'dást illetőleg későbbi ülés fog határozni.
Genf, szeptember 1. A Nemietek Stövotségénrk Idei ülésszak sok kai ünnepélyesebb formák kö»t indult meg, mint » tavalyi. Az >1 t.g állam közül 44 képviselteti ma *á> A delegátusok körött sok a volt miniszter, 16 aktiv miniszterek ök és külügyminiszter. Az elmu t
évi ülésszak sok Ismert alakja hi-
ányzik, igy Róbert Cecil is. A delegátusok- sorábau leginkább fel túnl Nunsen, Apf.onyi Albert grtf, lord farmoor, Calandru és mások. A francia küldöttek közt ott van Hriund, Boncourt éa Loucheur is. A delegátusok valamennyien íigye lemmel hallgatják Hymuns elnök fejtegetéseit. A gyűlési csak salac-sebbé teszik az indus delegáció éa az abesszíniai kiküldöttek.
Genf, szept. 1. A Nemzetek Szövetségének ezévl V. közgyűlése elé terjesztett jelentések részletesen fog Ulkomak a fegyverkezés csőiken téüének kérdésével. Iimertelik mü kat az intézkedéseket, melyeket u tanict és a azöveta/^ca bizotlsú gok tettek, hogy a IV. köxgyü\'éí nek erre a kérdésre vonatkozó határozatait végrthvjuák.
GenJ, siept. 1. A mandátum
vizsgáló bi<otts»g jelentéjenek tu domásul vétfclo utás a Nemietek Szövetségének közgyűlése délutáni ülésén Motta dtövc\\stgi tao»c«o»i, ■ svájci deleg/cíó veirtöjét 47 lo adott szavazat közül 45 azavazattal a közgyűlés elr.ökévé válisttotta.
A nemzelgyUléa öjazehiváaa
Budapest, szeptrmbsr 1. Zúívay Tibor, a nemzetgyűlés al».lnőke a parlament összehívását kerö képviselők fogadása után délben fél-tizenkettőkor felkereste » minisiter-elnököt helye\'tesiiő l/ass Józsi f D/pjólétl miniszteri, akb:»l megállapodott abban, hogy n Hizat pénteken délelőtt 10 órára hivják össze.
Balatoni- közigazgatási kongresszus
A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete » főbírói szakoaz-tály keideményezéa/re elhatárolta, hogy évente legalább kétszer közigazgatási kongresszust tart, hogy egyrészt ezzel a kari Ősszetartozan-dóságot ápoljt és intenzivebbé te* gye, másrészt, hogy az arra legilletékesebb tényezők, a közigazgatási tisztikar az akiuália kŐdgazga t Áai kérdésekhez hozzászóljon és azt szakszeiüen mrgvitassa.
Az elsŐ kongresszust 1924. évi szeptember hó 7. éa 8-án Balaton-földváron taitjr. A koogresszus tárgysorozata:
1. Msguyitó, tartja Hederváry Lsjos konnányfőtanácios, egyesü-leli igaágató.
2. A kt-rl összetartásról: Dr. Afa-darász Adorján.
3 A járási közigazgatás jövő faladat*!; bir í . Weimnljach Iván.
4. A falufejlesztés: Dr. Kiss László.
5. A járási kö.\'fgazgatáa egyazo-rüsitése, kapcioialban a járáal éa kő\'ségligargacissal, előadja : Murkö J..nŐ.
Tudnivalók : I :dulá» Budspeatről 7 én rtg(c\\ 7 órakor a Délivaaut-tal (ízemclyvonatta )
Délben közebéd, délután fél 4 órakor konferencia « nagyaiőlló diaitermébeo, este közvsesora éa ulána táíc.
t> án kirándu\'ás » Balaton szabb pontjaira, 4 ór« 40 perckor aze-méiyvondttai indulás vissza Buda-peatr e.
N»pi teljes ellátás: reggeli kávé, tea, vaj; ebéd: leves, hu?, tetszés-aícrinli köpettel, tészta, feketekávé; vacsorr : hus körzettel, dea-sert, feketekávé. Ára az.emélyenként 80.000 korona- Ha valaki a három étkezésből valsmeiyiket nem veazi Igénybe, az megfelelő levonást Igényei.
A azobuk árából 50 száralék engedmény biztosíttatott résztvevőknek, ugy, hogv «*VY kétágyas szoba körülbeiül 40.000, egy rgyígyas 30.000
koronába kerül a legelőkelőbb azál-lodában.
At egyszerű, de tlazta turista • zállóban pedig egy cgyágyaa aroba 10.000, kétágyas szoba pedig 20.000 koron«.
Az Egyesület a kartársak családtagjait U azlvecen l^tj* és már eddig Is Kokaii fe.letégcatől és leányostól jeientették-be részvételüket.
{\'elkéretnek niindoiok, kik a kiránduláson részt óhajtanak venni, ebbeli szándékukc.1 báró Wciscnbach 1 vár» főizolgrblrónak, Tabra, sürgő-nyi\'eg haladék nélkül jelentsék bc.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. szeptember 2.
Bosszubcl gyújtogatott
Tegnapelőtt történt, hogy Hfict J >»aef jómódú zalaapálll gazda ka-zaljilt ismeretlen tettei fölgyújtotta. A tűzoltóság csendőrség gyors beavatkozásinak volt köszönhető, hogy a szeles Időben nagy katasztrófa nem történt, hogy átkerült a tüzet nagyobb károkozás nélkül lokalizálói. A ciendőraég azonnal megindította a nyomozást éa a lakosság bemondása alapjin a gyanú BezsényiJózsef ottani 27 éves pálya-munkás felé terelődött, akit az égő kazlak mellól elillanni láttak. Ml-közbea a ciendŐraég másnap folytatta a nyomozási — üjsbb tüzeset történt a faluban. Kfgyu\'ladt Bczsényi Ferenc Istálióji- A gyanú azonnal egyazon kétra Irányu\'t, miután B?zaényl pályamunkái egy házban lakott rokonánál: Bezsényi Ferencnél. Bményl elmondotta, hogy József rokona régi haragosa éa Igy nincs kizárva, hogy ö kö vette el a gyujtogatís1. A csend 5r-ség azonnal üldöcöbe vette a faluból Időközben eltűnt B>zsényi Ferencet, mlg az éjjel az erdóben raj\'aüiöttck és vasraverték.
Kihallgatása alkalmával a csend őrök előtt bevallotta, hogy ugy Hőcs JSzsefnél, mint tes\'vérbátyj í-nál: Bjzsényi Ferencnél ő kővatte el a gyujtogatáat. Azzal védekezett, hogy nem tudott bosszuérzésének ellcntállanl.
A csendőrség Bjzsényl jSzsefet tegnap délelőtt bsazállltotta a ka nlzsal klr. ügyészség fogházába.
TANKÖNYVEK,
ISKOLASZEREK
k.phatók
Schlest Testvérek
könyv-, paplx-, iró- éi r*jt$z«: kttcikcd(iibca.
Tankönyvek bcköliiél log-cslnoiabban éa lagJutAnyoi abb árban vállaljuk.
Könyvelés-, levalezés-, gépírásban éa az összes Irodai teendőkben Jértea férfimunka, erő Irodai elkelmeaiat keret.
Bzlatonkerejz luxon a mitodik J»ak*»zb»n as »llomim»i eledé.
4 és fél holJ SZOIO Hívebbet Görög tnlik-bódéban.as Erzsébet-téren.
Ui magyar geologiai találmány
Ai ee&sa világ matematikusai, Halhúsai és gaologuael bámulattal foaadják a dr. Rybár-fále tökélaleiltett torziós Ingával elért ered* ményakat - Aa uj találmány lahetaégeaaé leszi a még rejtett magyar terméasetl klncaek felkutetáaát
pontján változó, mert azt a környező fÖldf*letli éa földalatti törne gek befolyáao\'ják.
— Ezen a felismerésen alapul a torziós inga találmánya. A műízer lényedében egy fémsiá\'on szabadon függő suly, amely olyan érx& kany, hogy minden környexő tö megre reagál éa máa helyzetet foglal el, mlat amilyent a föld Illető pontján a normálnehériég alapján foglalna el. Természetesen az Inga csavarodásai olyan kla mértékűek, hogy azok csak alapoa számítások után észlelhetők. Az elmozdulások mértékéből fizikusok éi geolófu aok állapítják meg azoknak a föld alatti áaványl anyagoknak sürüsé-gél, amelyek jelenlétét az Inga c«a varodásával regisztrálja.
— Ez volt az Eötvös félt Ingi, amely a geologiai tudományoi kutatás elölt uj lehetőségeket tárt fel. Az iiga azonban nth^zen volt szállítható éa minthogy megleh tősen nigytömegü volt, — 125 kilogramm volt egy-egy készülék au\'ya és aokazor a hatalmas mére\'.ü készülék felállítása napokba tellett — s.állítása nehizkes volt. Amüizert sikerült annyiban tökéletesítenem, hogy .az mai formájában csak mintegy 20—25 kilogramm sulyu, e|y ember által könnyen szállítható, ami Igen nagy fontosságú, másrészt olyan érzékenységet és pr<c:zltást sikerült elérnem, amely jóval tu\'-haladja az Eötvös fele Inga érzé kenysígít.TsIálmányoaj Iránt óriást az érdeklődés, főleg angol éi amerikai tudományos kőiöc és bányavállalatok részéről. Ebben az ügyben külöűben a jövő héten Londonba u\'azom. Bír a külföld valósággal eláraszt ajánlataival, nagyin fontosnak tartanám, hogy a talál mány no junon Idegen kezekre, egyrészt azért, mert a készüléknek M gyororazígon való előállítása nagy g izd laágl előnyöket biztosithatna az országnak — a kulturális előnyökön felül — másráizt mert halaszthatatlanul fontosnak tarta nám, hogy a műszer felhisználásá-val felkutassuk, megismerjük a Cionkaország földalatti klnc«eit.
Ebben a nyilatkozatban foglaltakon kivül még további nagyon érdekea rés:!eteket likeiü\'t meg-
Budapest, szeptember 1
A trianoni szerződés tudvalevően megfoaztotta az orazágot régi kin\' csel nsgyrészétől, de nem foszthatta meg az országot zsenijeitől.
A hazai és külföldi szaklapok egy része már beazámolt arról a tudományos világ előtt már széllé ben ismert nagyjelentőségű talál-máoyról, amely dr. Rybát litván budapesti egyetemi nyilvános ren des tanárnak, az egyetem gyakorlati intézete vezetőjének nevéhez fűződik. Et a találmány az Eötvös Lóránt Jéle torziós ingának olyan mértékben való továbbfejlesztéae éa tökéletesltéae, amely ugyszólvin abszolút biztossággal teszi lehetségessé a föld alatt rejlő ásványi termékek jelenlétének éa minőségének megállapítását. A korszakalkotó ta lilmáoyról Ry\'jlr litván dr. egyetemi tanár a következőket mondotta munkatársunknak :
— A föld alsó rétegeinek megvizsgálásához korszakalkotó segédeszközt adott a tudományos világ-nsk Eötvös Lóránt torziós Ingája feltalálásával. Et a rendkívül floom müizer — melyet nálunk 1903 han kezdtek haaználni a amelyet azóta már az egész világon hssználnak — kitűnően bevált Német-, Ossz és Morvátországban, Ausztriában, Egyiptomban és M-x\'kóban a vég zett pitróleum és földgáz kutatásoknál. M ígértéiéhez és alkalmv zásához ugyan különleges felsőbb matematikai, fizikai és geológiai tudis szükséges, azonban a talál mány lényegét nemszakértők Is megérthetik a következők alspjin :
— N.-w\'.on alapvető szabálya aze? rint a nehézség kétféle erőnek : a fóld vonzóerejének éa a főid for-gisa által előidézett centrifugális erőnek az eredmény j. A Helmert féle formula alapján megközelítő ponlojsággal kiszámítható, hogy a földnek blzonyoi pontjaira a nehézség normálértéke, vagyla a fóld vonzóereje mekkora. — Et minden azélcsségi kör különböző, pontjain egyenlő éa különböző máa mis szélességi körökön, legkisebb az egyenlítőn és legnagyobb a sarkoknál. Eten normál nehézségtől eltekint >e a nebéziég a föld minden
tudnunk dr. Ryb ír tanársegédjétől d\\ Vajk Migda klaasszonytól, aki\' nck a találmánnyal kapc«olalba0 legközelebb értekezéae fog mtgjt lenni Amerikában apanyol nyelven továbbá dr. Császár tanár úrtól\' akik mindketten dr. Rybárnak igCQ ériékes és bu<gó segítői.
HÍREK.
Római katolikus: Juizl i* Protestáns: Rebeka Isiatliu
K\'ut h& 3.
Meteorológiai Intézet
jelentése szennt viMozékoov
---------------- viMozékoov
Idó helyenként eióvel éj némi hísulyeJí, válható.
Szeptember
hl mull a nyár s beköszöntött ut Cszelöp Szent Mihály hava, szeptem ber. A napok egyre rövidülnek, a hi végén már épen negyven perccel későbben kel Jel s egy teljes órával korábban nyugszik le a Nap, mint holnap s a természet, mely hónapo kon át szint és illatot árasztott szél, lassan készülődik hosszú téli álmára.
Nagyon lehangoló az enyészetnek ez a lassú megindulása. Néhány őszi rózsa m:g feledtetni szerelné, hogy itt az ősz, de a fák lombtalan korondiban már nem tudnak elbújni a napnak egyre bágyadtabb su garai, a levegő páráin át nehezen tud áttörni az ég s vándormadara — Q fecske, a gólya — költöz ködöfélben vannak melegebb vidékre.
Mily kőnnt/ü nekik I Átalusszák a hosszú telel s tavasszal újra kezdik az élelet; a hosszú ul után a régi fészkek várják s meleg otthont nyuj tanak nekl\'<. Dc nekünk végig kell néznünk virágok hervadását, madarak vándorlását s a természet yeo moru haldoklását.
Mi aalc i!l maradunk az egyic sivirabb pusztaságban « szivsio rulva nizün\'c a: ólmos csök s a Ul csikorgó hidege elé ikst
— S íerVoaztőaéjjUaUböl. Kii-
m.iy.rl Kempelcn Béla főváro.l [rí • m.l nappal átvette . „Z,|,l Koilöoy" felelői azerkeaatélét.
- FőurI ealcHvő. M > keddea vezeti oltárhoz a körmendi vár ka.tély kápoloájábao Ifjú gróf Batthyány Zilgmond huiiáríőhad nagy Batthyány Ludovika grófnőt. E(alkalommal a nitykanlisil felifl temp\'omb.o délelítt 9 órakor aient-mise lear.
Az álomasszonynak.
(FoIyUUs.) .
Bucsmóir csak annyit mondok az én eltűnő Atomassionyomnak, hogy várom, örökké várom, a hitem ben él a ludal, hogy eljön, talán mikor ő»z lesz és éretten nézünk az önéletünkre s nyugodtabban fogjuk meií egymás kezét, vagy mikor tél lesz s fehér hajnal egy dréga mesébe Illő asszony, egy édesanya kis IHnak és a tányának, vagy ha caak egy lesz, az egyiknek, egy elttlnt álomasszonyról mesél, akit várnak, visszavárnak, aki elment jókor, éppen Jókor s aki nem az ajándékozott, hanem az ajándékozó volt. Aki majd álomba ringatja gyermekit és vár engemet a kődö:. Mindig tudtuk, hogyha elmegyünk 1 egymánol, belőlem képnek, csak valami kSdszottl marad, gondolatok, mondatok, amiknek nem lesz alakja csak valami ltőa6s k4pí Az4rt\'jJ nevezett miniig kódnek, mert mint mondotta, ráborítom gondolatomat más gondolatára, Ugy, hogy végül
kődben érzi rnagll. Az én gondolatomat látja s nem tudja, mit vála-szo\'jon. Slk misért hívott még kőd nek. Ezt, akit igy ködnek nevjzelt, ezt várja majd, hogy önigazolásul meg nutathas3a gyermekének. N:ncs szüksége önigazolásra gyermeke c\'őli-Aki isTierle, aki megismerte, az tudja, hogy ki ez a lélekissziny. Én csak köszönhetem, hogy szindus lelkéből nekem is csillogtatott szin-pompás képeket. Amit én adtam és amire maga azt mondta, hogy szép, azt is magától kap;am. Ki tudja felszínre jtllottak volna-e, ha nem Jön cl az fi élomasstonyuk. I;y tehát én vagyok a megajándékozott, aki nem tudom mivel háláljam meg mindazt, amit kaptam. MSgegyszer, én nem búcsúzom, csak újra ismétlem, hogy várom és tudom az én hitem nem csal meg. Eljön majd az fisz szárnyán, vagy hópelyhekkel hsjában. Nem tűnhet el nyomlala nul egy életben egyszer megjeleni álomasszony. Várom ...
„Pajti feledje el a maga álom-asszonyát. Igérjo mog, hogy el-
fc\'ejli. Azaz, pajti, no feloJjjn e\', engem ne feledjen el. Mindenkit drága költőm, mindenkit felejtsen el, csak engem ne, engem ne felejts el, te gondolkodj fejem, te egyetlen kincsem . .. ennyivel tartozol az álotiatszonyodlak . . . ugy e nem felejt el... ez lesz az én igazi el-iimerésem, ez lesz az álomasszony diadala azok fölött, akik utánam Jönnek s akiket majd elfelejt. Ez lesz telán az a szép, amivel az élet nekem mindig adós maradt. Evvel a tudattal hadJ menj ik el, ez oly jól esik és mindazért, amit én ad tam, amint mondja, ez lesz a leg. szebb hála, a magához méltó kö szönet. Ez lesz az, ami engem a piedesztálon hagy s ami talán még jobban felemel, ami az álomasszony jelenését és a varázsát betetézi. E-. legyen a láthatatlan szellemkép, mely beteszi közöttünk a kaput és ami mégis hdat von közénk idölés társaságon át. Ez lesz az, amikor a kod és s Nap egyszerre latszik, vagy «z mégjobban a köd lesz, ami ma gunkra mulat és elzárja elfiltünk a
világot... Ha igy vár. mlnlahogy mondla, akk)r eljövök. I^en, várjon, eljövök majd magéhoz, hogy is mondla: az fisz szárnyán, vagy a hópelyhekkel hajamban ... igen,.. . majd ha ősz lesz... vagy... vagy ha hófehér lesz a híjam... várja a maga eltűnő... szépen búcsúzó... hozzánk méltó módon elmenfi ... az ón ködömre visszagondoló ... de nen busu:ó álomasszonyát... aki még sokéig gondol erre a ködös álomképre, a ml együtt meglelt tt unkra s ... akinek az utja ... ha nagyon várja, egyszer majd a magié felé vezel, vagy hl nem vezet, de figyeli a maga U\'ját maradjon meg annak, ami nekem volt. .. min don becsaphatja a földön, egyedül a lelke nurad meg magának, ez! ápolja tovább... ezt... és azért is, mert én cz. szerettom ... ne busulJon, nem veszteit semmit, li a elmegyek is, mit viszek el, — a testet, esik a testet, — a lelkem egy része itt marad, magának, aki szeretett s akit szerel.
jyu iieplember 2.
_ZALAI KÖZLÖNY
_ Pongor vexérlgaigató — „nxdáknak. A Zalavírmegyel r.-d..<gl Egy«01«t legutóbbi köz Zoltán all.páu be-j.íantelte, hogy Pongor Henrii, . Tr.nsd.ouM. vezír\'gazg. ój. . „lel sf.idikn^t b"\'"\'4*\' <ro.° „lőm.got .jinlolt fel. A koigyu-lís Pongor vezérigazgatónak |egy-ifilönyvl tösiönelet mondott önzetlen éi nagylelkű (jánletáért.
_ Hlvatalvlzagilat Gyömörey I.lván főeiolgablró ms kedden tart hii.l.lvlngálilot Eszteregnyón. __ A mlnlnitéilnmjóváhugjta a viíro.l erdőgazdsaág llxem tervót. Hírom eaitendeje, hegy N.gykanlna város megbírált ado\'t Marschalko Gyula föerdőmérnök ntk <s íröss Gyula erdőmérnöknek * várói tulajdonát kép.-rő 3500 katasztrális holdat kitevő erdő-, gszdilág üzemiervének clkéaillé ilrr. Az elkészült üzemterv a hely be\'i erdőgondeokságon, a zalaegerszegi erdöfelűgyelőlégen, ■ kő-negl kerületi erdői endezőaégen ker elitül felkerült a földürlvelés ügyi mlnlsitérlum erdészotl főosztályára. A mlnliztérlum jóvá ii hagyta a az erre vonatkozó határozat meg ll érkezett Nagykanlrsára. Moit azonbin N .gykinlzsa az üzem terv elkéailléil diját nem utilvá nyozza, mert kéizltől a váró* állói foglaláia azerlnt nem tartották be az előrelei megállapodáiokat.
— „A Petőfi utcai parkban." A vároil rendőri büntetőbből hl vatilbi trbb feljelentél érkezett, hogy a „Petőfi utcil parkban", — hogy mindenki nvgértaa: a Clgcny utcil árokparton — libák lejeleznek. Ugyanez a helyzet a Teleki\' ull „parkok" bao la. A rendőri büntelőbiró a mzguWól m-gfcled-kezett libák tulíjdonoialt fejenként 50.000 korona pépibüntetéare Ítélte.
— UJ hivatalon órák a város hálán, A kinizsii városházán az eddig érvényben lévő, rgyhuram-ban délután 2 óráig tarló hlvataloi Idő helyeit mától kezdve reggel 8 órától déli 1 óráig éa délután 3 órától 5 lg tartják a hlvelaloi órákat.
— Font kölcsönt va*z fel
Nagykanizsa. Mint megírtuk, dr. Krátky litván városi főjegyző, a polgármealer htlyolteie Bícabea járt, ahol megtette az elaő lépéie-kel egy a vároa által felveendő nagyobb össresü külföldi kölciön felvétele Iránt. Dr. Krátky litván vasárnap megérkezett b^cti u\'jíról é« hétfőn elfoglalta hiv*talá». A kőlctönt illetőleg rővldetea meg-érkeznek a városhoz «z ajánlatok^ a ftxok elbírálása éi mérlegelje u»ín fog döntcDi * víro»l képvi selőle«tület h kő!c»5n felvételérői, A kölciön önxegét elöreUihfctólag angol fontban, v»gy dollírb*n fogják felvenni. A* összeg szGUégcs lenne Nagykanizsának régóta ter vexett b:ruházá»ok megvalósltiaárr, Igy külÖnőien a viívcxcték-hálózat teljes kiépítésére éi a kanlmi utcák alapoa rondbíhoiására.
— Panasz nap Muraker«sx luron. Gyömörey litván fősro\'g* bíró szeptember 3 ín Murakere«i-túron panasz napot tart.
BUntetőblról kihágások. A városi rendőri büntelőbiró 15 eblu-lajdonost az cbtlrlall rendelkezések be nem tartása miatt fejsnként 50.G00 koronír*, 4 háziu\'»jdono»t
engedély nélkül való építkezésért
fejenként 30.000 koronéra büntetett meg.
Torma Tóni teljes zenekarával hétfőtől kezdve minden nsp játsiik a Fiume kávéházban.
— A katolikus templomi énekkar folyó hó 3 án és 6 ín este 6 órakor a gimnázium ének trrmébsa próbát Urt. 7 én (vssir-nsp) az aliótemplomban délelőtt 11 árukor tartaadó szentmisén elő ■ dj« Scylcr ünnepi miséjét, Grt-duslria „H \'l szt. Péter", Offer-tóriumra Buchner 2 siólsmu ,Ave M-rlauja kerül el6sdísr», melyet Domjiin Gyula és Is\'.ván énekelnek. Taolum ergo 5 izólamu ve^yesk r. M gánéneket énekel Dómján litván. Felkéretnek az énekkar tagjai, hofcy a próbákra kitűzött Időben teljes siímmkl megjelenni szlveikrdjmek. Eralkoiommal f<lkéretnek miodizok, kik az énekkarbin való részvételhez mtgukban kedvet s nemi tehet séget éreznek, hogy az énekkarba belépni el ne mulasszák. J-lent* kezni lehet a próbák alkalmával, vagy üjonkivül Rácz fókántornál (Huoyrdyutca 22.) a nip bármely
szakában.
— Gyiljtésl engedély. Az albpáoi hivatal megküldte a város-csk határozatát, melyben a Magyarországi! anitók Eötvös alapja részére a gyűjtést engedélyezte.
— „Csak az urak aikkaaz-tanakM. Loboncz Mária cieléd-leány hoj/mann Henrik helybeli kere&kcdőnél volt alkalmazásban. Alig öt nappal a>uk.án, mint elfoglalta helyét, rájött az sas:onya, hogy a leány egy szoknyáját el tuL-jdonitott*. J lentést tettek a rendőrségen, ahol meg is indult ellene az e\'járás. Közben kiderült, hogy ezelőtt Öt éve a kaposvári törvényszék fiatalkorú bírósága már elitélte lopásért 3 hónapi fogházra s hogy ezenkívül is Volt mír bün tetve előzőhg. A leány mlndsmellett szigorúan kitartott amellett, hogy soha életében vele még Ilyesmi nem történt. Mikor a rendőrség lépcsőjén lefelé kisérték • fogda felé, nevetve magyarázta » jól ol-tö.öt leány: „Nem slkkssztottam én kérem... csak az urak sikkasztanak. Stegény ember az csék lop. Elzel aztán már be is csukódott mögötte a fogda-ajtó.
— „Tetra" caecaemo-kelen-gyék Schwarcz Üezaő cégnél, Ko-m szám.
— Az Irodalmi és Milvésxetl Kor dalárdája »™r<Un este 9 órakor a Polgári Egyletben próbát tart. Az elnökség ké.l a dalosokat, hogy okvetlenül jelenjenek meg. Uj jelentkezőket szívesen lát a dalárda vezetősége.
— Harang ünnepély Lete nyén. Szeptember 7 éo és 8 án L-tenyén nagyarányú
pélyt rendeznek a letenyel ka toll-
kus templom hirang alapi ■ jav»\'»-
Dr Mcszlényi Antal délelőtt nigy
miié\', utána a templomtéren izent-
bcizédet mord. Délután V.3 óra
kor kezdődik a népünnepély v.l-loz.toa programmal. Elte 8 órakor Tóth Béla igazgató-tanító rendezé aében lelenyel mük.dvrlők eloldj jék Kuzalicilty 3 felvonáioi ,/l harang" elmü azlnmüvét.
„ Klein Jóxaef éa Teatvére céj/ ajánlja ujonin felizerelt raktárai rendkívüli olcsó árban /er/j és női szöuet különlegességek, no, jitz, bársony és bS,kalapok. Mindennemű kézimunka és kellékek ben, óriási választék gobelin ké-p:kb:n.
Schvarca Deiaő cég közli, hogy minden azlnbtn limét rak-lírr. érkeztek: príma ™inöségHSC lycmjlór női hnrl.nyík, párja 50.000 kor., prima mlnSségü muszlin nőt hariinyák, párja 36.000 korona.
— Adományok, Egy dillvaiuil
alk.lmazott 100.000 koronát adományozott írerkelitőiégüok u\'jtn afelrőteinplom hirang-alipja javára. R -edfltctéil helyére juttattuk. — A azegény leánynak zárdába vonu
Ura elí.egltéaére N N. 30.000
krronát horott be izerkeiztőié-güokbr. 4 —500.000 koronát kért mlndöia o a azegény leány, eddig azo .ban az öutegnek alig fel. jött őnze, miért li újra felkérjük kö-. őnségünket az adakozáira. — Az elhunyt lOOVo oi rokkant C3>ládja réarére Dobri Pál egy házikenyeret hozott be arerkcaztőiégüokbr.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Octjió cégnél, Fö-ul *
■=-» Suját gyártmányú gyipju (amper 38 000 K, putell aoknl 6500 K, rr.usalln harlanya 8000 K, lely.m nyakkendő 15.000 K, Fi Ipp kötöttáia gyára S.ombat hely, Széli Kálmán u\'ci 6
SZÍNHÁZ.
ragadlatták./lsjioni/i\'UailóCholtay Bálintja nagyvonalú müvéizl alaki-Iá., Aiszoayl egyik leglobb azerepa. P.rczklg tipaolták. CjeA Iván a hamburgi ktreikedő azarepében xa-matoi humoru figurát adott, míg Gulyást tőbbazör még látounk kell, hogy róla véleményt alkotbaaauak. Sikerült volt Gulyámé Amália tae-tlja, üde megjtlaoéa Fckclc Rónika éa Igen Intrlllgena játékoa Váry-Szabi Géia. A klaebb azer.plők la mlnd.n dlciéretra érdemei játékot prcdukáltak. A zenekaron éazre lehetett venni, hegy Szalhmáry Endre a karmeitere. E\'aőrangu dirigensnek blronyult. — Gxöayörü koiitümök, nép dlizUiezéi, gondol rendnél. A kitűnő előadás mtglrdemll, hogy még aokaior, ziufolt házak előtt miglimétlődjík.
HETI MŰSOR 1
Ktja«o: A HAMBURGI MENYASSZONY.
Előkészületben 1 B -jadér, Névtelen aaizony, Hnnyady _ Láaxló, S enlpéter elernyőj., (operett ujdomág).
Arváctka
(*) A vasárnap délutánt elő
adaa tulajdonkepen a azlomüvé izek bemutatkozása volt. Hogy a kőrön.ég mtglimeije őket, legtöbbje fellépett egy egy számmal. F.lrengető krcigáa jegyébe folyt le a d-lutácl kabaré elűadii, mely b-n Cseh Iván bulfókomlkus a hozzáfűzött reményeket fényezőn Igazolta. Ko;iferánsi», kupiéi, minden mozdulata áll.ndó derültaég-brn t.rtotlák a tiblia hizal. An lók Ferenc énekel bonvlánt éneke, liangjn éa elöadóképeaalge Király Ernőre emlékeztetett. Hamann M.rcl drám.l si\'nde P.pp Váryné v.-riét szavalla. Clupa tür, c.upa temptram-rrtum volt. Váry Srabó Gízs énekizáma u\'án Szömörkényi Terike opcre\'tínekeanő egy mü d.llal arerepell. Moleg tónulu h.ngaoy-gával kill\'nrea Impreaizlót kcltztt. Ócskay Mihály opera Ural tenor énekével m gaian likolárott hingjával mrg.val ragadta a hill-gató.ágát- D AnSelo üanle opera basi\'iita irredenta daliával nagy Intőit váltott kl, m!g Somlai At Illa hő.tenor pompís hmgany\'gá-val oly t« tízéit ar.totl, hogy ének irámit két ízben meg kellett tol dini. Két egy fclvonáios bohózat ban fekete Rózal, Árpád M-rglt, Kozma leus, Gál lonka, Cseh Iván él Váry Szabó arattak m-g-érdemelt sikert
(•) A gazdag leáuy máiodik előadása is lablaa ház előtt a l<g-te\'jeiebb alker jegyében folyt le vnárnap elte.
(*) A Hamburgi mtnyaas aiony tegnap e.tl elő dáia megér iti velünk a Városi S-.lnhá-ban ólért órláil alkert. Ae A.iroiyl tánul.t uj tagjzl minden Igyek. zelüket, telj iá egyéM.égüket Utbi vetették él egy oly pompás eW-\'sí p odukállak — amilyenre büszkék lehelnek. KaJó Má.la el.ő fellépéie elegendő volt arra — hogy a nehezen melegedő kanbsil publlku oiot meghódítsa magúnak. Uijoa •negjelenéie. eleven, temp.ramen tu nos játéka, graclóruj táuca . körönaég izlvéhex utat tort. Sok él meleg tapsot aratott Szómor kényt F.aaclska játékáb.n kissé merev, azonban ciengo hingji kárpótol bennünket. Aiaronyl mesteri keze alatt azép jö\'őt jó.olunk n-kl. Pá^er Antal táocoa kornlkua hemutatkozáia la fényeaen ilkeruU Choli.V K.lltóf azerepíben érték.a művéari munkát végzeit. Táncai mai a közönléget hatalmas tapira
nozgófMpszirMz.
Uránia. Kedd—szerda 7 és 9
órakor Anatol (lélekmentó) Schnlti-ler Aithur drámája 9 f.lvonáabao, 1 felvonás F.tly, 1 felvonás azlne. divatrevü. A
Az Anatol a múlt siezon l.gtr-tékeiebb darab|alnak .fjlka. Tartalma a férfi baaztalan erőlkődése. hogy a nő p.zlehologlíját f.lértae, eliSrendü Irodalmi téma. Schnltilar a. igénytelen bécil azlgorló orvoa ennek pazar feldolgozáaáv.l vált a legeliő oiztiák íróvá. A m tel-dolgozá.a a P.ramount filmgyár nagyvonalú munkája olyan parádéa azerepoaztásisl, arally.nt ritka fl • men látunk. Amerika dédelgetett starj.I: Glórl. Svanson, W.l.ce Rcld, Beb«. D.nlela, Agnea Alrea kitűnő azerepekban vonulnak tel.
Az Uránia morgó előre felhívja kózönaége figyelmét arra, hogy a Pária grófnője, Illetve Sr.relem vértanúja reprlzét rövid egymásulán-
bin mutálja : be a Pá,IS g\'ÓMet nombatoa és va.árn.p, t Szerelem vértanúját kedden é. azerdán
3oo drb elegánl
nöi kabát
érkezett raktárra
§00.000 K feljebb
200 darab
gyermek ruhácska
drbjacsak 33.000 K Angol férfi és nöi szövá*
óriási wálasztékbán. Leszállított árak!
Fürst József
„Kökdillag" Áruháza
a községi köztisztviselők országos szövets.-nck szerződéses szállítója
Wzllsztvlsslíknák 5%
ZALAI KÖZLÖNY
1924. si.ptember 2.
TÖRVÉNYSZÉK.
£1
s
(§) Példát ütaluilt ■ bíró
aáf. Folyó ívl január 16<o tör ♦4nt, hogy Girgics Dm^ŐíA^IÉjJb.^ ívcTf^T Oúgdci Ds>»öné ktofziaí iííaml elemi iikoM tani lónŐ ■ gyermeVfket büoWtltbftl egy órHg vlaixaUitotta ax likoli b*n. Ho/Jcr G\'»p4roé a űlctctt Gjrurlci Roxélla — ax gycrmrk ■ nyj« — mikor Ul»r, hogy a Uinya, Ht íí»r l\'onka a randra időben n»m jőo h»x», elment ax filo\'iba, (hol megtudta, Hogy kUUryát a lobbi gfermek»kvol \'gyűlt a tanítónő viiuatulotta H jffcr »r.» \'rtóiatoa dühbe gurult éa brronlott Glígicmé taoUrm/b-, ahol a g<ern-«k«k a feladott lrCV4t Um^te\'lék. Hoff.rné reprodukálhatatlan klfej\'xé.tkk li4 madt a gyaou*l«n a kőte\'cnígét hlvan taljeiilő trnltónőro ét haxa axólltotta felnyit. Hoffer looka vonakodott Idcaanjja felizólltátára haxa menni, hlvatkoxátaal arra, bogy tanítónője Iriot nem akar •oged«tlca leanl. Hofferné erre o\'y dGhba jött, hogy Uteogyaláxó kl f*j«xéat haaxnált ■ tanítónővel nem baa ét mlköibeo a padba ktpai kodó kUleényit kivonatolta, „nem leaxal bolondja a tanítóknak" ét •gyéb klltlcnl4aekk*l, majd hangoa ■iltkoxódíiiil a folyoaón ét ax udvaron oly jiajt 4a lármát ciapo\'t, hogy • aaomaxldoa tan\'ermck elő adéaát la mrg<avarta. O inét tíé/cs Igaxgaló Irodájába rohant, ax ajiót dŐBgelte, ax Igaxgatóval durván vlaalkf d?Ü ét Glrgáci tanítónőt méltatlan ét al>pt»l»n vádakkal Illette, ugy, hogy B\'rea l^aigató kénytelen volt a feldühödt aiaionyt hivatalos helyliégéből erél)ea m-vakkal kiutaaltanl.
TaklnUttel, hogy ax utóbbi Idő ben a klakauliaal »xülők réaxéről ax iakola ét tanaiemélyxet elfeo vjló Uyetén támvdáaok napirenden vannak éa vaJóaágos mételyként ter jednek, mUl al ax Itkola tekintélye és ax oktat/s eredménye la vatxé lyaxtrtU, mert a lakosiág Ilyen vlaelkcdéie a kötrcod éa kőifrgya lem bomlására vexet, Girgács Da-»aŐné tanltóné feljelentette Hoffer Gáipirnát btc«ületaértés és vallis gyaláxáa miatt.
A kir. járáabltóság bűnösnek mondotta kl HoJ/er G apámét be-ctűlelsárlé* bűntettében él exért 500 000 K póoxbirsáfra Ítélte, a vslláa elleni kihágáa alól axonban felmentette. F«l«bbexéa folytán ax Ügy a kir. törvényaxék felabbexéal tanáoiáhox kei ült, amely mott tír gyalta a pőrt dk Mulschenbaeher
Edvln kir. törvényszéki trn\'cielnök elnöklete alatt.
A Jelebbviteli tan cs Hoijernél bűnösnek móndottu ki a Btk. 190 § ába ütköző vallás elleni vétségben it is ezért három heti /ötf/ia\'irfwjj .v itáromr netr /ögwnva ei~ őissáteter korona fitm őün felesre ítélte. A becsületsér lésre vonatkozó la £ a járásbíróság Ítéletét helyben hagyta. A b-c ületaéi téare vonat* koiólag megálUpi\'Otta a bi>ó n/, hogy Hwfferná sértéee nyilvános becsületsértés.
A vidloM a büaösiég megállapítása és a minőiltés miatt felrb bexett.
Ig.xolják, hogy a mlg ax egyik kliérUtl táblán réxgállccal pácolt l-uta 67 kévét termelt, ugyanolyan nagyságú és vUxonyok köxt levő !ásik táblán porciáváxás mellett a
KÖZGAZDASÁG.
A gabonacsávázás uj módja
Kttenozáxhusxoxcr raéterináziia
búzát pusztított cl Uvaty a bouaOaiójC
A g«bonam*gv*k csávátásának lényege tu\'ajdonképrn »H)>o áll. hogy a gabontmafcot már eKetéa előtt kezelik val»m Ilyen fertőtleni ő anrr.l, hogy mc itealtse azoktól a gombák tói, m-lyrk a migg»l a fő\'dbe kerü\'v.*, órle\'si ká-okat okot n«k a terméiben A Migr«r kir. NÓvéoyélet éa Kórtani A>lo.n/s brct\'éao sxeilnt nazánkban a ga-bona\'erméat helytelenül, vagy se hogysem végrehajlott caáváxái kö vetkextében a mu\'t évbeo 5% oa kiroaodis érte Egyet vldék\'k^n a kir aionban a 60—70r/o o» Is meg hal* dia. E< a káioaodAa főként a gabonaűsiög követkextében állott melr rgyedűl a buiatermé^ben 920.000 q term\'sciökkenést
(UbtovIU Korajla^ »«4L Btr«c*V.y Anna u n«r««*Wy Mtrli mlr>t«T«. "Hket. Iltficikj r.ajoa <1 «t«. K«. rác. U<i«ne ».H*rcv<kr Kclaillua •lei Ult«4l»i. M...n»4V R"i« trnet «»ajft<n».l(>t«bk» »»;« U.b.ur H. Kor. níl tlcmd...............•
n«?x«tri. UIIT{( < i r»k^n
idiztcvell
dr. BERECZKY VIKTOR
nyu;ilm«to(l m. kir. jirá&rá
I lí.j» «» u«p-:trr.V«i h4 I fa á. ». 7
\' »xín«tííj nlln ti
Uib«r. <t««<l(Ma «ih«n;t.
...Jr,,jlSr-tuI,a i,1í» I4 ka\'^ttwak
WM. m.r.drinj.n » irrttn.
btn le»J hiloltiiMiban l»lf«.«ulo»»íj K4 J «a <. ^ » v»\\oí í^a | «». It!. MtitlUl MtlUltiMl »«riílt
r-ifQíiíí\'.r,, 4, » Ulk. !,m,ts hl.
lolU»h»j*l>:l . mUít t.:6oü(>«-íi4k Nagylaaiua, Hit. tc«p:tmb<i Mo.
Adj Uram 6r6k nyugodalmat neki I
okoiotl, mi a mai 400.000 korona gabona árak mellett 368 milliárd korona 22.000,000 aranykorona pó tolhatatlan vearteaégct jelmt ax országnak.
Ax ok, hogy a csivázáa ac or axágbsn méf nem tudott teljéién elterjedni, fóleg két dologban ke rethető. E\'őixőr it ax eddig haar nilatoa caávixóaierek nem minden tekintetben feleltek meg a követel ményeknek, m*rt a ciávázcsterek némelyike könnyen bomló vegyület volt, mely i.oisxabb beraktárot/s és álláa után nem nyújtotta ax üsiög ellen a kívánt bhtontágo\', a as rek • gy máalk csep ,rtjia»\' p td g fennállott ax agyooctáváxáa loneiö ségr, ax ax előírtnál töményebb o\'datokbin hsaználva károsan be-folyátolta a terméihoxemot, ha a ciávázást a legfigyelmesebben \\é gezték. Erre a károa b tátra a m. kir. fóldmhaléaügyl mlnls>trr legutóbb kiad itt ciávázási utmu tatáiéban fel (a hívta a gatd k figyelmét és óvja őket a rérgálic-Ctáva hi stnálalálól, f.Uorolva a>o kat a ctáváiószereket (Utpu\'um, Hlgesan, Klc rol, I;..rraali.«, R-rzInol, Porro1), melyekkel ht az előiiáa pontosan betartása mellett a csá váxás fcltéilenül mentest.I a lermést ax üuögkártól.
Amerlkábin a r/zgállccal v*ló ciáváxáat már r/gen kiküixóbölték, aőt ujabban a nedves ctáváió el járások Is mlod .K Uérbé sioru\'nak s helyette a porcsávázás lép elő tárbe.
Ennek ax eljárámak előnye ax, hogy pontosan elvégzés\'hec sem miféle e\'őtetes szakiudáara ni ct axükség. A művelet olyan egyszerű éa gyois (10 - 15 pucet ves* Igénybe), hogy- vetél közben Is elvégezhető. Ezenkívül a porp»co lát teljesen fjggrtlen ax Időjárástól, akár hónapokkal a v. tét előtt, akár köivellenül vetés körben a táblán la végexhető. A kísérletek
^ hozam 92 kéve volt áa Gaz noxtfisr y* vwr *» uaiöjmco-teaftő faatása fs nagyobbnak bho nyúlt, mint amaxé.
Ugy a poicsávázásró\', mint a többi, nedves uton való caávázds-ról a Magyar Kir. Növény kór la ni Állomás (tíud<peet II., Dibről ut 15—17) a hozxj forduló ga:dtkö zönségnek díjtalanul megküldi a cs\'váii eljárások részletes leírását.
SajáttermáaU bor kismérték boni olárualtdaa. A pénzügy micúster a atjit termésű bor kis méitékbenl elárualtásának éa utcára Való kimérésének jogoiultságát a boitermelésbe* fü;ődő fontos köz-gaidasági érdekekre való figyelem mai a bortermelőknek juttatandó k< dvezménynek minőaltelte s elren delte, bogy a pímügyi/azgatósá jok ax aira jogoiltó engedélyeket — amennyiben a tői vényben elöii t stcmélyi faltételek az Illető folya n-odóval axemben fennforognak, a folyamodók bortermelői minőségeiket igaio\'ják, — a közszükségleti szempontokra való tekintet nélkül soronklvü\', de az előirt elŐzetei tárgyaláiok betartása mellett ki szolgáltassák. A péoiügymlnlszter megkeresést intézett egyben a bel ügyminiixterher, hogy a kérvények a rendőri (közigazgatási) hatóságok á\'tal szintén soronkivüi intéztei aanek el.
A váltaágföldek eladáal ára. A kormány rendeletet adott kl a vá\'taágföldek eladáal árának ineg-tllapllásáról. — A haazorbéreket a kedvezményes birtokoknál a kataszteri tiszta jövedelem mlodm koronája után 7 5, a klsexUztenclák birtokánál 10, a földbirtokosok liaazobérletainél pedig 12 kg. bu zában állapították meg.
iimen-
Sortésváaár. Felhajtottak 3700 eladatlanul vlsiesmaradt 2500. E ső r. 27.000-27.500, kőeepe. 25 000— 26.000, könnyű 24 000— 25 500, exa-lonnáa fálaertéa 31.000-32.000, le-huxott hus 31.000 - 32.000, sózott azalonna 32.000-33.000, zalr 37.000 koronr. A váiár lanyha volt.
A magyar korona külföldi hivataloa jegyxéael r
Deviza Valuta
< K»\'J au li(up ni Bíca .... y2t410210 \'J02& |W2i Bettin .... itW) 5400 1052 0410 Prága. . . . 4415 [ U\'i\'SQ 4201 430 Newjrotkbao 13
Szenzációs olcsó árak a
M
SPORTÉLET.
R kerületközi atlellkai verseny
üi.kajvHt frvf.: 7:5\'
A duoinluli kerületele lejm^yohb .llíláln.tvtracoyc > vir.kozáioalc megfelelően jó eredmínyeVkel tk%-C lődőH. A 12. vtr.iny..<mból he\'
tet .x í.zakayuj.t! kerület ny.rt m.j, a délnyuj.ll pedly 5\'öt. Er .X eredmény n.m (ejeil ki hűen •x erőviszonyokat meita 6 : 6 01 eldöntetlen igaaiágoiabb lett volna t% valóban, ax utolaó arimon, • itafétín dőlt el a veraeny aoiaa, ahol a délnyugatiak eliö kit ata fétljajojy rojnul vállott, hogy ax Itt szenvedett 15 míter hátrányt a míilk két staféta már nem tudta behozni. Ha a g,öielmelet 5, a miaodlk és harmadik helyezéseket pedig 3, Illetve 1 ponttal azámlt juk, az arány 57 : 50 délnyugat javára.
A részletes errdmények a követkelők :
„Kék csillag
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.oooK-tól Kasánok az önzés színekben 75,000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-izövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. onfekció osztály a
souterrain-helyiságben
Etegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trlkósefyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyerr-relyem-bloutok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45 ooo K tói Kötött gyapjú jum-perek 75 ooo K tói
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
IMT Tiiztviielöknek ezen árakból i* 5% engedmény
K
IMI n.pt.mbor 2.
100 m. slk/alás: 1 .Ili. farkas l.„ 12 rnp 2 földesty íoy. II ° 3 C-ollm4l«rtkk»l njcivc, ,lí ü.<él. EI.S IuIíjoíI holl-
"Sfcc■ i. l\'f\'osc\'í ír-y-168
2 Zakál d jy. 165 M 3./leit/
d.y. 16) cn.
,V00 m sik/ulás: 1. Kolman ény. i\' 15 mp. 2 /.au/er dny. 2 p. 16 mp 3. /IWoc/i doT. S.íp »«-
„„., m:lyct axonbao L\'uf.r el uklIViJOlt. A: cl.5 kór fordulójáén klisé elengedte Kolmannl, .liotk 111 •» u\'olsó .jy.ne.bm , „dl mellett tartott flnl.bcn oa-■yobb energlij. maradt.
Sulydobás: l. Marva ics day. 1195 cd. Ktrüle\'l rekord. 2 Hah nfcrfy ény. 1095. J5 eredmények. Távolugrás: 1 felker íny. 617 2. Farkas day. 590 CJO. 3. dny. 56) c-n. E\'Uoaxél. 100 m síkjai is: 1. Dobai íny. 51.9 mp 2 Taichek dny 55 5 mp. £ Kol/ka day. Erői küxdelem az ulo-eó métereken nyerve. Taicbek oiyy jövSjü atléta.
Dinkosivelés : 1 Marvallcs dny. 4086 cm. 2. Paiciti ény. 3666 cm. 3. SUpadoara diy. 3500 cn.
1500 m sik/uhls : 1. Marki doy. 4 p. 30 4 mp. 2. Ipolyi íny. 4 p. 31 o>o. 3. Kovács dny. A p. 35
mp. Gyönyörű veiatny, Ipolyi elbl-likod\'tua ment a küxdelembe él Markó, ki állandóan mögötte mrat, l-galmaa flniabrn Irtfjőite.
Rúdugrás: 1. Valasck \'íny. 280 c«. 2. Iclkcr íny. 255\' cm. 3. Stiiltcsky dny- 250 cm. U.ialmaa vrritny, gyenge ^eredmények.
5000 m. síkjai is: 1 Fiso\'i íny. 16 p. 54 mp. 2 Horváth dny. 17 p 55 2 mp 3. Slritcciky dny. N.gyOD jó id6 1 H >rvAlh erőien
ZALAI K021.0NY
formijin alul; Uthitótac liradlan futóit.
Gciclyvetcs: 1. Ma.va\'ics dny. 5050 c o, 2. Slépudvary dny. -14Q0 Cm. 3. felku éoy. 3535 cn. . 400x200x200x800 m. slajila : 1 Er.aknyug.l (Djbay, Mondvay, Fóldeaay, Ipolyi) 3 p. 53 h mp. 2, D .\'Inyuyat (T»«ch:r, vltéx FarVss, N.gy, L*ufer) 3 p. 54 mp. Tascher 400 m. rn nsgjsxciüco tiltja mi-gát Dobalval axtmSen, vlté* F*r. ka« azonban korán Indul, a bot átvételénél 15 m. hátrányt szenved nck, ami a nyolcixizBiokig meg li marad. L^ufer az cl»5 200 on le-dolgozza hátrányát Ipolyival izemben, együtt fulnak erős 400 mé tert, az utolsó 200 on pedig rend kívül heves küzdelmet vívnak, amely már már L>ufer javára döl el, de nem bírja víg\'g, az utolsó 10 méteren összeroppan a lelassítva két méterrel Ipolyi mögött ér a c\'lba. Kevésbé rossz váltás ml Djlny u/at könnyen győzött volna.
NTE-ZTE 4 i 1 (3« 1). S.ép
játékkal könnyen győiött Zalaeger-azegen a* NTE ciapata. A vezető gólt a kanlzssi védglem könyel müsködéiéből az egerazegltk érték el, de ulkó hamarosan ki-gyenll telt, majd Dezső rúgott további 3 gólt. 7amás acenterhilf heljéi, Kohn pedig uj posztján, a bal hitvéd helyén elsőrangú játékot mu tatolt, de igen jól illeszkedett a hilfaorba Verem i . A játék alzp< jin az NTE a köveJtkező cispatial fog startoloi a bajnokságban. Ka pusok ; Horváth, Junker és Lopu, hátvédek: Kohn, J imbor, halfsor: Rzdics, Tamás, Vcren, ciatasor: Hlrschíer, D »ső. Székely v>gy Skerlák, Helfcr, H rangozó.
ATtaM
(Sálit tadóillÓDk Ul.IooJ.l.Qtí..)
Bsrátságos Irányzat malUtt nyl-u,\'1,* 05,1 *r**ktői«de. A M.gyar Hitel első kurzuia 580 volt, szemben « utoUó napok 555 aárlati árfo lyamával. A többi értékek árfolya-mii ennek migfelelően alakultak, u«T hogy .z értékek mai nyitáskor 4Vo-kal állottak a péotekl xárlatl bIvó hlott. Csakhzmar azonban bécsi jMantésekre lanyhaság kezdődött ás az árlemo.\'zaolódáa zárlatig 3*/» ot tett kl a nyitáshoz képest. Az árnivó Igy la a pénteki olvó felett maradt. A kuHsz piacon lagélénkebb érdeklődés nyilvánult meg a R|ma Iránt, mely 150 re •milkeditt és azt az árfolyamot a*^ u <5t5zsdén Is meg tudta tartani, fiit üzletmenet lényegesen élénkebb vo\'t mlot az u\'olsó napokban ét a nsgy-közönség részérő! is érkaztek szá mottevő megbízások.
Utótözade. Irányzat tartott. Arak köiülbslül a zárlati nivón morognak. M.fyar cukor 2525. Horvát Cjkor 945, Délcukor 520, MflZŐ-hegyesl 206, Livanto 220, K-re»-kedelml 1240, Kőszén 3010, U I kányl 910, P.sti Hazai 3610, Spó dium 140, Egyesült Fóvároii 126 Általános Takarék 136 áru. Georgia 456 pínz, Leszámítoló 75. 0 asz B nk 7\'/,. Közúti 59, Városi 64, G mz Djnublu. 2850. Villamos 1475, Migysr Acél 230, Trőst 145. Bor aod Miskolci 130, Amerikai 4, Budt-pesti G5x 130. S.lgó 574, R-ma 151, Migyar Hitel 565. Nova 151.
Etil magánforgalom. Irány zat üzlettelen. Mindenre Inkább áru mutatkozott. Magyar Hitel 570. Oiztrák Hitel 190. Sjlgó 575, K:reaked:lmi Bjnk 125Í.
Terminytősade. Buza tlszavl-
dékl 76 kg-os uj 395.000-400.000, 79 kg\'os uj 402 500-407.500, egyéb vidéki 76 kg os uj 392.500 —397 500, 79 kg os uj 400 000-405.000. roza 322 500-#7 500, z.b uj 335 000-355 000, zab ó 365.000-390.000, takarmány árpa 390.000—420.000, sörárpa 460.000 -490.000. tengeri 380.000-385.000. korpa 235 000-245.000, repce 620.000 -650.000 K.
A mai terménytőzsdén ai irányzat gyenge volt. Bu-a 7500 koronával olcsóbbodott Sörárpa 10 000 koronával drágult. A többi vállo zatlan.
A Magyar Nemzeti Bank hiva taloa árfolyamai axapt. l-éa
Valuták
locel (om JlKOo-ntooo CM6 UH l)0]
»S« »>l
^^ itiic-rt^K. fttort. u 4,„
Uía lr*. IS«lflSjat Owr, M> l(4is-tt)io
Sftjd liaal Ul\'AMJO)
HoJI.ndl l«. 10440 19700 Balta Inak jl,|
S»M bx. tütoj-lol)| io««i-io)t|
UtUao ruu
Oavlsák
•»?4JI«0«
s»«w
»7»->íí 1t<t-]!4) H\'.IJIItK. ■ o4li-lo«to nic>»n?oM t«íl4ll
Dtl-lUl •y>ti|ii
•Kn-uitt
Zürichi sárlali
Pidi 2H7Í 60, Loodoa t387 00, N*wyort &31.75. Bruii«l2660, M«IUod Z305 0\\ ItoUud K\'i 75, B^lto 1 i< 00, WUo75 00. SolU SS7 60, Prág. JWiOO. EoJ«p*«t 69-30. BoImmI SCOIO. Mgild 072 00, Vutó J02 W. Ax ércpénxek ás ssemea fémek beváltási árfolyamat Elült <wkotoaít MiO—3750, kíUorotvii 7300—7&0U, íoHalot 15.100—lfr.400, «-kotonó 2K VO.\'—29.400. szirursny 50 0>D^ 51.000, sr«ny husikoronái 330 000 -3:i5.000, pUlini 22. i.UCO—230.00 >.
Kl«di: Zrínyi Nyomdaipar 6a Könyvkereskedés RT, Nagykanlxaa
TELI FÉRFI ES NOI SZÖVETEK
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán Olcsó árakon eladásra kerülnek
Mq! CTAIiafoll f Gabardin, kamgam, eolio, marokén,"trikotin, puplio, voll, velour,
I1WI MWsCIBII é Uazán, damentuch éi pontók minőén létező óiuat szinőrnyalatban !
pjr „ . _ Szürke ét fekete téli kabát, bunda áthuzat, öazi átmeneti kabát,
rerff SZOV6t6k ! c«izma-nadrá2 kelme, öllönykelmék a legszebb mintákban, fekete
él .ötétkék szövetek, frakk, z*akett és smoking kelmék. =
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeid rumburger vásznak gyári raktára.
Legszebb mintázatú őoublflanellok, pargetofc, tenniszflanellofc! Legújabb 150 centiméter széles tricó-seiymek, creppőechinefc. Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben! ,
fegy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk!!
ZALAI KÖZLÖNY 1924.

Legolcsóbban, de az olcso arert is megbízható jó árut ad
SINGER divatáruház
j Központ-,zá.loda épület, mmúú yásár
e I e f o n 163. síim,
Apróhirdetése li
IU.(o>IIA.b»i. jlriw 0i1«l>i>raik«l, I6W<
a wiil, Icunjci |ikuI jirUtlra, fik fliíUml (4 rMJH julaWlka) hlrtai a »Kc«if«a AJlaUnoa Iliilo. ••14 lUov^P. Saltrtail lilkU. lepj
G,ikc«ic«i nar»- íi s«plr«aA. ki irtsál m» kUla« Jirua, átüai ima ii<l«kr«. Cirn a kiaÜ-Uo.
Aao.n.ll |b«MH««e1 hlv<4«k i(«4a a («lji. iialiamt/aütJ I<ü4 idixU\' meakaUttat ■UM síULlUutaú. J
aioaoall fcelíi^art leirata
rjadt Ui >(411 bítfcll I

Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazln»y-utca 15. si. alatt.
| Rngol, francia női- és | gyermehruhdb uarrdsa.
lagujabb pMil mod.ll.k. a»or« «• poitioi iiUiuá*. Siolld, mtntkill érah.
„Zalai Közlönyül
politikai napilap
megjelenik 6 és 8 olűcilbon. Kapható:
Horváth József
Hm- fa kklaalnUjib. (UksIaUMk) II- fa Iqii tl mi*.
Görög Károly
toUflUlkvKill* íraíUl Ivatrat-lk.
Özv. Palkó Józsefné
twl"U- <1 nWkiiruíJiiljn. i ><r wU.IL
Özv. Szotlárné
toki«kl>in«li(llaa. Srfckant llr.
özv. Jágerné
dohÍDjhbimJiiibiii, Tabuul 2.
Kenessey Margit
fcMajtJUrrtlIttu, .,U< u.
Hscher Ignác
UrUpírauil. Irnlb.1 klíilmí Uf.
ualamint az összes utcai 1 árusaknál.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
« budapaltl t«..da dllulla 1 irat .aróá. lol/araat « kO.atka.ek.
f< . .... I Iáéi in: II
Asvol\'klac}\'
Hajai KtrU Mao. Hk.
Uaaiall. Ol.-M. Un» Oaau. Htl. tJojd Uai
B. kft» ||
r«>Aiuft itt
Ktnata «o
llocr. ni. |. b. }l
iíso«Wa 9
IfifalUo N |0)
M.-Ca«b l( art II
Pcfaiaat | J
Hu. lilui «7
UiOM-Slmai 15
Ktop. falaiVf 19
Vtroal tank 10
Li;«<ttri-al I
rhiiMi ii«
s:titi,iiT.» ii.v
Alul. Tak. no
Moktli |0)
llaial a lat sO|U
PJaJ U.lUil. í»>
Fwdin i w Kao^tMU -
I«< ic4
(■laa-cla tjco
Pátria -4
Mttoo^al
TfeUaaablai. QímíU
Hazaírta
ar,
Ali. K\'nlo ICIO
XwtmU 70
Wírt ii\'n i) Sut\'-
b|4toeMI 7.
Si!j4 )7>
Újlaki —
U»M Unja l)
Unklnvl 900
CMfill l»c »J
Kjvmtkh
fiaoklVa
Oliíui
Palin El.al
PJ»»r-jai l WwJ.ÍMI
<««( Catk7
üaad. W[«. Plt.ll va.
rH7»»» •
Pímkoaa*
Pru.kl
Oaca-Daa. I
Oaoa.Vifl. ■
049 » »a«l
Ojírffy
lloft<ft
Kaai.l,
KlailL-if
KU»i Urc Li.-.n
M H Mi*,ar .<41 Htlfa IIO
UU.\'tf
Motc<
Ö\'sxnir-uH Cbaocjoií
Ri«-L©,4
R«h«SIU« «<Wkk
Taoítofl t\'oitaa VaUia Wí<:« Ccnújl?

Iliid la AriXrtkal ta Krí i M. Llojd
MalciMok, KiruMl la L2<ML< 0b
R«at*a;ai
SiUtOiua
TtXk
Nuld
Vik. t\'jiua
/.at^il
/c.i
paraok
Krfttán.
Mlik<Jvl K6ii.il Vlroal DI\'IVMLI
Nova ■
Allaraiaial <
Triai i
Üukonjl"
ndcuWif )
IlOOtI (ük, 1
Ci»«l;ai I)
OK>(U <
JlaiiS. lak. I
StlUBH I)
SaaStnal P\'-.jSkl VU1. ptaai Tokaji
All. (ta
Olajuk
Olajlpa* ti
Mait.ll rM. ICO
MI »• »a»aa
Pűalroal a6« 41
KbU;a4f H
Pol<4H •«< —
Pia. a4« -
T«aa. iJ« Ml
BM«H •«
KanWvItíi i«
>U4iv*Ofi0a TaeKal aa il» &ací>-W« i)i
SUok4ix« 0
8Ulluil4k
llviflfli —
RC7al aaiiw IJO
!Ua<. ktcJaí )\',<
L\'nto 141(11 I
Gra;{«nM>*« «\'
SI4T)-KÍ(4 »<
W. Tcnli 7.
Ki/lco V
Puil •!!
OjJrl lixiU ••
JHiatS »i V»«yip»r
Cbloota ••
Daciia 100
Dltea KaMl M« KUia
KVKU4 «
T6.4k \\«
I.i boa —
KOIOii(*Uk
DcíOfl —
l>(4li i4«(4a O
Ki: no $co
Kilal -
Uuml »7«
Tatai oo i))
T»ml cil-ö —
UaM 7®
Saoteoii I
/•OTípdl 17
Blfdl M>!
Klill74ulA )
VaMI lo«í. 191
»6al Cl
l r...:i 4<0
Cocrtí ICaa —
P»íl» 1«
iUeodpu •»
Sl nli\'in «0
64IMB41& tiS
Ma»y.-S4iuai it)
Tini Pf<al -
Vokitncut i|
0)«rt bA( V>
tffl il R ÓTfl H F 0 L Yft M\'
megnyílik szeptember hó 1-án női- ál gyermekruha
DIVATSZALON
•BflN
Kailnciy-utca 15.
(lonJos ii .lapos okUtás
n5l- és syerme.ruhik nriáséban.
Mindcnf.ju jóminősigü
iskoEacipö
ós egyéb cip»J6ru jutányos áron k»ph«tó
MILTÉNYISÍNDOR ÉS FIA
l FÖ-ulon, i város palotájában.
Tankönyvek
minóen iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai tűzetek, rajzeszközök, rajz- Ai feitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkcrcakcJéiiebcu
FŐut, Váiosház-palota.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécczctt
válaszfal eladó
Megtekinthető nyori dánkb.n
Fő-ut 5. szám alatt
Bangó tanintézet
Budapest, R&day.u. 14.
T«lj«i »ny*gi g«(*nli* mellett kétiit el\', vidéki nugánUnulókkt I*. - Jegjielíi
ön s*ját zsebének ellonségeJ
ha nem az olcsó és eliscrtnl legjobb
KAKAS ruhafestéket
h»sznalja. — Kopható:
Stampf Zsigmond
fűtxtr é» evenvege k«MkcJi»<b«3
Nagykanizsa, Bazár épGIet.
> klgr. pergetett mái
kapható Z&.OCKi koion^it
Önkéntes árverés.
A\'ullmlt bírósági vígrch.jló tun-nct közhírré leszi, hogy elWIidzto miatt « köveikeíó ingosi^oktl u. m. volt szállodai, korcsmai bereinJeiísi egyts tárgy.*, isznlo\'*, s^kek, lgy.tr, főzőedények, siobi\'uiorok, poroellén- é. cvegnemUek S\'b. .
legtöbbel igéről 1924.
tua hó 31-től dálalStt 9 oratol
12 lg öt napon ka""\'!1,1. *
Sz.rv.s Szálló" helyisén Vllaj-mosgi Tllrót.imébaD eláivl-rcznl fogom.
Vevő fél tartozik « vélelir ulán 2innéket megfizetni.
V«ó l.rtozik . megvelt ingóságot azonn.l elsi*llilani.
Ugyanott ajtó é. »J(évat ía .bl.krámákk.1 tel jzrrelve blrmikor cl\'dók.
N.gyk.nizs., 192-1. lugusztui .1.
Haio Gjola br. viytb.it" 141_________
1271-1/1924
Pályázati hirdetmény.
A „.gyk.niz.li városi M nál menteseden s a-osztályba Eorozoil bcnnl.ko■ s k orvosi állásra p&lytzatot - A pályázó m.gy" \'^.l ■ágát, koti\', erkólM « f (s ,t megbiihitósigái. «■ \'J\' \' tiéin 1876. XIV. i c. 6J képesi\'ébé\', valamim ""^mercll déséi igazoló okmányon*. £.m. és Zil.vármegye «lisP»nl 1924. zendő pályáz... »
.--.optember ho »
óráig N.gykanús. « biv.l.láb. ,U:U1Z10S !S.
Nigyk.nizs., *
Polgí\'""\'
Vasutasok figyelmébe!!
Udsznahat, chiffonokat, kanauúszn" és ingzefiirehet
meglepő oic3ó áron uásárolliálnak a
11
" divatáruházban
Nvosnatptt a Zrínyi Nyomdiifar ét Könyvkereskedés K. T.-nál. Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofmbeck Károly)-
Najfykanlxaa, 1*24. Szeptember 3, Szerda
1500 korenp

Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
NEHEZ GONDOK
B,l5..önl5tt »» «•». k«á.iak«t v.r.ll az lAotik • roh.mKpl.kkel
oll,Snk be . írfrro. títh- A nyár,
, pih.nésre rendelt níl.luy J>« a.iote elfeledtük, hogy kunbúnkon kopogtatnak ez év leg-„ehtzebb hónapjai, en.ly.knek ter-k, „ likolák megoylUaávnl kezdődik . sulyos.n nehezedik ránk • kikeletnek ké.ői nap.ugarat napjaiig.
A mai gazd.lágl helyzetben a „ermekek l.kolá.latá.t: » k.r.-„:l Uhetó.íg.kkel t • jSvtdel.cn oagjeágáv.l ml arányban lim illó magaa tandíjak a • tankönyvek éa Itóneiek drágaeága auljoa gondot jelentenek a azülőkre, a tél közeledtére pedig; a fűtőanyagoknak ir.l egyr. emelkedni fognak. Pedig a tátiadalom hány tagjának voltak meg ez jínyagl eazközel arra, ho21 nyár derekáo, junlkor még: o\'ctóbb volt a fa é. azéo, n.vyban srerezse ba téli erük.égletét ? L-g-többen megelégedni vagyunk kény-telesek, ha fél vigy legfeljebb egé.z mét.i máe.ákban tudunk gondoa-kodnl egy két napi .zük.ágletűnk tél, mellyel nyoma.ztó helyzetünk Bek aulya kétaiereaen nehezedik ránk.
Ilyenkor kellene gondoakodnunk a télen eltartható élelmlazereknek nagjban való bc.zerzéaéről a téli lubáiatunkn.k klaelejtezéare immár otgyon ráaiorult cgyea darabjainak pótlásáról la, — de kinek van ma míg ciak bálorsága la atra, hogy uj i uhától, uj kabátról, néhány nlt.rmázsa Untról, burgonyáról •tb, még ciak álmodozzék la, mikor a mindennapi élettel járó kiadáao aat sem győzzük.
Etek a nehéz gondok már nem r»«k a lelkek mélyén vernekegyre "Uejabb hullámokat, hanem kiülnek az emberek atcira ia, Vlsszatükrö \'Mik rajtuk az a benaő harc, me->at az élctküidelemmel folytatnak. Utunk .mhereket, kik mintha nem ■ a jelennek élnének, hanem a múltban járnának a a jövőbe néma tekintetük. A mult oak vliaia "••■akiséit i Igazolni látazik a jennel való elégedet len Bég üket, a |0»í távolában pedig már deren-í«»l lá\'iák az orazág történeti ha "\'•II. V.on.k emberek, kik ébren \'•poiiák ezt a, életet a kiknek sl-aetult kihaaználnlok az alkalmakat, »• jek aoy.jl gondoktól való men-\'•■liéaükel blrto.i ják. De a sze-j"C!\' kedvez eg,(ormán minőinek ■ , n4h4„y „á< íí\'í , álaaztott egyén mellett ott • táraadalomn.k nagy bog, honnét fizesse az ad?\' mighalzdó tandíjakét, be tíí!" l5n»vclcl 1 miből ererrzze a a-.ükaégea tüzelSanyrgot,
hogyha már szűkösebbre ke\'l fognia a táplálkozál határalt, legalább a hideg ellen nyujtaon védelmet övéinek.
Éi mégla kell, hogy azenvtdél árán la, de megalkudjunk az adott helyzettel a teljea bizalommal nézzünk a jövő elé, A bizalom erős
aéfe a léleknek. A nílkülSiéaek nem olyan fájók, ha bl,almunk van a jóvöt Illetőleg, mintha ciügged-tan vlaeljük azoknak teiheit.
Be az őaz él tél még nehiz napokat jelent azámunkra, de a tavait remélhetőleg már megkönv-nyebbüléat hoz az állapotokra. El ml ai ősx küszöbén reményekkel eltelve várjuk a tavasxt, ébredélé vei ionunk jobbrafordulását.
A nemzetgyűlés pénteki ülése
Budapest, az.ptember 2. A nemzetgyűlés elnöksége azétküldte a kép-viselőknek as értaaltéat arról, hogy a nemzetgyüléal, megazakltva annak október Mg kontemplált azünldejét, • hét péntekére ötasehlvja. Az uléa lefolyása előreláthatóan alma éa zavartalan leaz.
Ezzel számolnak az egyea pártok la, amelyek nem la folytatnak kü o nösebb készülődéseket a nemsetgyúlésnek erre ez ülésére. Így például m.ja a kormánypárt sem tart külön értekezletet az üléa előtt, hanem t.oo a miniaztcrelnök helyette.-, Vau JS.tef népjóléti mlnl.zter vt l-mint az egye. ...kmlnl.zt.r.k az egyea felvetett kérdésékben részlete-aen i.m.rtetnl fogják a kormány álláspontját.
A. Egység.. Pártban ezaUtt ,lóké..ltlk azt az ősz al.|én meginduló or.zá,o. akciót, mely a h.dlrokkantak, ozv.gy.k é. árvák n.gyobb arányú .egélyczé.éra Irányul._____
Bethlen miniszterelnök Genfbe érkezett
Az albizottságok megkezdtékI a hatáskörükbe utalt Ugyak előzetes tárgyalásit
nl.zlerelnők és D.ruváry külügy mlniezter Khacn hédeiuiry Károly Gajzágó miniszteri t.ná-
Gtn/, azcp\'embtr 2. AN.meetek Siövet.ége körgTÜlá.éneJc hat bl zott.ága megkezdte délután a hozzá utalt ügyek tárgyalá.át. A. ügyeket külön alblsojt.ágoknak osztották szét előzatei t.nácekozá.n-A harmadik bizottiág ülé» a le.zarelé.l éa a garanciáit, a.eriő-désekro vonatkozó readkiaüi fontos kérdé.akb.n fog dönteni. A bízott-■ ág .Inöke ÜUC<1 román külugy-mlni.eter. N.plr.ndjén ..erep.l a nemzetkor! fegyver éa ISaz.r kere.-kedel.m ellenőrzé.. i a m.gánoeok által történő fegyver- á. lő.ier gyá.tá. ; a Nemzetek S.ovei.ég. katonai bizott.ágának mukodé.I területe; a ch.mlal hadi.zerek kérdé.. ; helyi megállapodá.ok ; a tengeil fegvverke.é. korlátosára i a kormányok é.zr.véteiei a gatan ciáli. szerződésre vonatkozólag ; a hadikiadások c.ökkentéae ; etatlsz-tikal évkönyv .a.rkeiité.e aa egye. államok fegyverkesésére vonat korólag- , _,
A második birottság elnöke államok fejlödé.éről b.a.élt nép-
egé.z.ígügyl é. geidsságl vonst-
kozáaban éa lsm.rl.lt. a fólltká.l jegy.éket a technikai ....vezetek működé .ét Illetőié,. El a ,cpiék behatóan /oglalko.ik Auulria « Magya,ország ujiáépiltxnck ker<« siJcl é. ■ n.m.«tko.l eg%tmóVődé.ról .zóló jelentéuel.
A mlol.»Ur.lo3k8k Gonfb. utaztak
Qcnj, ..eptember 2. Bethlen mi-
gróf é. —,-„-c.or.al Genfbe megérkeitek. A pály.udvaron Korányi pénrügyml nl.rter és a magyar delegáció várták az érkerők.t,
A tagnapi nap folyamán Hcniol, Maatonahl és 7hamis elindultak Genfbe. Mecdoneld este \'/,8 órakor érkezett Páriába, ahol a pályaudvaron a kormány képviselői fogadták. Herrlot az ceti órákban érkezett meg Gmfbr.
Macdonnld uj vHágbók«te>rv«t terjeszt a Slövetaég aló
Genf. sieptembrr 2. A Nemzetek Szövetségének kő.gyülése Iránti „,gy érdeklődésre j.llem.ő, hogy „omb.loo é. v.sárn.p huszonkét-cet ember érkezett Gen/be. A kőz-..ülésen h.rmiecaégy nemzetkép vla.létében mlotegy hatszáz küldött V... részt. A külföldi lapok léa.é-ről kétszáz hírlapíró jött el, hogy kimerítő tudó.ltá.ok.t küldjön lapjának. A figyelem főlec M.cdon.ld |«|é fordul, aki hlr .r.rlot U/ Vllog béketeivet /og a Szövetség elé terjeszteni.
A genfi köigjBIáa réaxlaloa programja
CcnJ, «tcp». 2. A N^ietek
SiöveU*2o ötödik kó»gyuU«6«k o.plreodjén • kövctkwŐ pontok »x«rípelneV :
A fegyverkezés ciokkenteie. A HUIoav ellenérc háborúskodó állam
■ IA.1a.ltal U>. Un hOta 37»00 korona IIa.rum hOr* UOOQ korona.
meji endiiabályozáia. Ax Intermu niclpilitár. Ax ejyedül utexó lietil nők védelme. A ixegényak,\' nemxet-köxl jogntély. A r«bíxolg«»áj. A ixelleml egyúUtnúkődís bliolteá-ífánuk muokáUttlról axóló jelentés, ■ tudományos tulajdonjog védelme, nemxetköxl egyetem feláUltáis. — Ausztria és M•8;T■ror,,4* UÜ4 épltéiéaek ügye. A köxlekedésl és forgaloinügyi, egésxségűfyl
sxeivexel munkálatairól sxóló jelentés. At ópium és e*yéb ártalmas sxerek kereskedése. A n6 és fyer-mekkereikedelem. A gyermekvédelem. A menekültek ügye. A brit kormány javaslatára a tárgysorozatba még felvették Auixtris, Ms-gyarorsxág és Bulgária fegyverkezésének ellenÓrxését U. A tengeri ftgyverkeiés korlátozási.
A KÜLFÖLD HIRil
A szovjet Törökorkalig tllan mozgóalt
Koppenhága, szeptember 2. A Pollikén azt irjs, hogy az oros. mozgóiltáe Törökőr.zág ellen Irányul. A K.ukárutlren, .hol szent háborút hirdettek Töiökország ellen, a helyzet Igen komoly.
Cári tlaitak meghlusult ellenforradalma Riga, sreptember 2. Moszkvai hivatalos jelenté, .rerlnt Georgiában az ellenfoi rad.lmárok ki.érletet tettek a .zo^jelrendszer megbukla-tá.ára. A mozgalom meghluault. A halóaágok letartóztatták a vezető kel, akik jóréazt volt cári lleztek. Oroai tüzér.ég támadáia Varsó, sreptember 2. Rigából je-leetlk: O o.z tüeér.ég eddig l.me-retl.n okból a n.pokb.n egy lett h.tárkóz.ég.t több órán át bombázott. — A le t kormány Ma.zk-vába tiltakozó jegyzéket Intézett, melyben m.gy.rázatot követel. A apaoyolok eröaltóaeket
küldenek Marokkóba Madrid, .zeptember 2 A dlr.k-tórium hivat.loa közleményt adotk át a a.jtón.k, amelyben elmondja, hogy Mirokkóban • .p.nyol állások é. a menetelő .p.oyol csapattestek elleni támadások beveeség. megnőtt. A közvélemény kijelenti, hogy a L.n vidéki állá.ok lel...-badllá.a azonnali ujabb etőfe.zl-té.t kíván a az ellen.ég m.gveréae éa a legfonto.abb ös.zekötő vonalak blzloiltá.a n.gy.zimu caapatot követel. A direktórium ennélfogva elhatározta, ho^y teklntélyca erőal-téat küld Marokkóba.
A közlemény ezekkel a azavak-kal végződik: A helyzet a legnagyobb eiőfeezilézt. nyugalm.t é. • zilárd.ágot követeli mindenkitől.
ZALAI KÖZLÖNY
HffltfiPfcttárlatért
felelős kutya
Eírykét
Nagykanizsa, szeptember 2 (SujÁUludósitónktC\'.)
mlndöaazr, hogy a ebtulajdonoiok legna-uiájára elrendelték letér* ■ legsilf orubb ennél ixomorubV, y u ebzárlatl inlézke-inülej kellemetlen kö-miatty málf aem ré-16 méltánylásban: ma sem történt volna, :ajta kutya szabadon jár az utcáb. Csak néhanapján törli kutyaháboruaág, amit :yák folytatnak le a bé-"SjJrSJíelőkkel, vagy a dróthur-\'Tön \' j*2.cnyek egyik másik utca ■JuUihtoÜJfiminyával.
EipJékejetes még, hogy a három l^g!|jcg"n|?aapra elrendelt ebzárlatot -iffiS mWfondolatian ku\'ya okozta, » U,PP*\'» ■ Vörösmarty ■Jf^Kj^fxay-utcák sarkán nekirontott aiszonynak, hátulról, orvul
1---- irapta, folytonossági hiányo-
\'ett a ruháján, aztán — en-löixőnhető az ebzárlat — eltűnt.
asszony azonnal jelentéit tett valamint a beidézett há-«"íftf£ szemtanú elmondása alapján mx a feltevés alakult kl, hogy a ^lyfya legalább li veszettség gyanús, jj Az asszony felkerült hamsroian a (>P{|steur-intézetbe Budapsitre, megkapta a kellő számú oltáiokat, az-.„ytán haza jött. Kanlzaán pedig, j\'mlvel a kutyát nem lehetett megtalálni a nem lehetett megállapítani, egéizséges e, veszett e, — a jelek meg az utóbbi mellett izólottak —
I elrendelték egy negyedévre a zár latot.
Az ebtartó gaidék okoztak min* denklt ezért ■ rájuk szakadt bajért. Okozták az ujaágot, miért Ir meg minden kutyaharapást; okozták a hatóságokat, az állatorvosokat, miért ülnek fel szemtanuk vallomásainak.
Most aztán, hogy az asszony kártérítési követeléssel lépett fel, megint aktuális lett a kérdés : hová lett a minden bajok okozója, a Vórösmarty-utcal „sátán kutyája".
^fat^ett a r ftfin kőazönh
sír"
KUszöbőn a kórház kibővítése
A barakk-telep néhány szélső barakkját hajlandó a honvédelmi miniszter a véros tendelkezéséra bocsátani Előbb a barakklakók elhelyezését biztosítani kell
formája lenne a kórházprobléma megoldásának, de legalább el tudná helyezni a kórház betegeit, nem
Nagykanizsa, szeptember 2 (Saját tudósítónktól.)
Iimaretes, hogy Nsgykanlzsa város vezetősége régebb idő óta tárgyalásokat folytat a honvédelmi minisztériummal abban az Irányban, hogy • volt hadi barakk-kórház néhány barakkjának áteagedéia után, azok anyagából a városi közkórházat klbővlthesie.
A honvédelmi miniszter erre vonatkozólag ugy határozott, hogy a honvédség kezeiélében lévő barakképületek olyan cilból való leboatá-aához, hogy azokat a kórház klbő-vitéséhes újból felépítsék, hozzájárulását nem adhatja meg.
A barakk-telepen a lakáshiány következtében sok menekült cialá-dot juttattak lakáshoz. A honvédelmi mlnlrztérium megállapítása szerint a menekültek által elfoglalható épületek célszerűtlenül vannak kihasználva. Kedvezőbb kihasználás olyan átalakításokkal volna lehetséges, melyeknek költségeit azonban a város nem vállalta. Ha az ott lakó menekültek, vagyis a város használatában lévő barakkok közül néhányat a város ugy átépíttetne, hogy a menekültek célazerü elhelyezése ezzel biztosítva lenne, akkor az igy felszabaduló barakkok?! a váróinak rendelkezésire állnának a a kórhái klbővltéséaak régóta vajúdó kérdését meg lehetne oldani.
Igaz, hogy ez la csak Ideiglenes
kellene egy teremben összezsúfolni különféle fertőző betegségben szenvedő betegeket s nem kellene két összetolt ágyon három betegnek alnylődnie.
A honvédelmi minisztérium a megoldás Ilyen formijít is esek olyan módon engedélyezi, ha a város olyan barakkokat bontat le, melyek a tábor acélén feküsznek.
A népjóléti minisztérium megkül-dötte a városnak a honvédelmi minisztérium határozatának másolatát éa egyben felhívta a polgár mestert, hogy a katonai paracci nokság, a kórház igazgató-főorvosa és szakközegek bevonásával tartson helyszíni szemlét a barakkok terű létén és jelentae, hogy hány épület lebontására lenne azükaég a kórház klbővltéséhíz a hogy milyen összegre rúgnának az átépítés költségei. Jelentést kér ■ népjóléti mi nlsztérlum arról Is, hogy mlképan lehetae a barakk-lakások célszerűbb klhaaználáiára irányuló építkezéseket foganatoiltanl, mennyi hely azabadulna fel ezáltal a hogy meny-nyibs kerülne ez as építkezés.
Szerdán délben 12 órakor a fŐ jegyzői hivatalban ebben az ügyben értekezlet lesz, melyen előreláthsló lag nagy lépéaael fogják előbbre vinni N«gykanlzsának ezt a régóta megoldásra váró kérdését.
Elsősorban természetesen a kutya gazdáját* keresték. A kihallgatott tanuk vallomása egybehangióan megerősítette, hogy a kutya a Vő röimarty u\'cal Schwartz mészárosé volt, annak a kocilja mellett szaladgált mindennap egy eiztendelg legalább a plscra, meg Ide oda. Azt la elmondták a tanuk, hogy a végzetes harapás után harmadnapra a kutya szőrén-szálán eltüat.
Keresték ezután a kutyát a mé szárosnál. A házban található mind a négy kutya hiánytalanul megvolt,
csak épep. a korpus dellctl hiányzott, sót a mészáros kljeledtette, hogy őnéki soha a mondott for májú éa szinü kutyája nem Is volt. Mi következik ebből ? Tévedett az U\'ca népe és tévedett a három tanú Talán mégis csak a „sátán kutyája" volt az orvul támadó eb.
Ijy tudtuk meg, hogy as ebzJr-latot tulajdonképen mégsem az újság, mégciak nem Is az állatorvo sok okozták, hanem az eblulajdo nos, aki büatetéitől való félelmében eltüntette az omlnózua kutyát, ezzel
-ííi^wpUmWr J.
Sf.detl .2<cl «•
,7.»U .1 »k„«,ét u.,.,, , ■ b.bl.cmylt.ol, ,„ , k.ll.tt vinni Bud.p„lr, . , \' Illót ..m l.h.t „4|, , \' ty.div \'•\'"".\'^^^J^j
3oo drbeieaám
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb,
200 darab
gyermek ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi ás női szövet óriási választékban.
Leszállított árak!
Fürst József
„Kékcfillaa" áruháza
a községi köztisztviselők országos szövets.-nek szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 5% engedmény!
Kttnyvaléi*, lavatasás-, g*p-írásban ás as öassas Irodai tsandőkban Jártas lérfimunka-arő Irodai alkalmazást karai.
«=» Saját gyártmánya gyapjú jamper 38 000 K, paitell soknl 6500 K, muulln harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15.000 K, Fillpp kötöttáru gyára Szombathely, Széli Kélmán-utca 6.
Az álomasszonynak.
^ (Folytatás és vége.)
Most bucsuxuok. £n vagyok az Idősebb, nekem kell a vállára tennem a kezem és mondani: .Igy kellelt lenni!" Majd megért, maga ludom biztosan, hogy megért, maga megért engem, a búcsúzó, magát szerető álom asszonyát . . .
Ne felejtsen el, ennyivel tartozik nekem s magának is. Isten vale ...
Megcsókoltam a kezét, — mi mindent szer.\'ttem volna kifejezni evval a kézcsókkal — és ... az én álomaasxonyom elment.
Ez lett a mi nagy mondanivalónkból.
Ett mondta volna bucsuzóul a pajtása, ezt, ami igy kimondatlanul a tudatunkban él s amit mi elmondtunk egymásnak.
Azt hiszem asszonyom, belátja most már, hogyha csak pillanatokra is bepillantást engedett lelkébe, az ajándékozó volt maga és nem a -aamegajándékozott. Ju)sq®aiíWalv*tí^it gondolatában a •v^céHiév hogy,iuü*Ula*\\ étVi^lmené-•l«öf araa Kífckíöáiirt4^|Forti<^/mhtaU ^ftlnt., Az álűmasi»éb^á<ruMi(fe)DiinA«j fcs, -iaraáfuta iá^Mogy x«W*iJ>adyAkell(uj HleaniJa^fcshcrrA lohfafatt<*toást4* és
.lőfiJnsbnlíu ilaiovöJ Jo^áibiáliia I m
kellett történni, ahogy történt. Itt csak befejezett tények vannak, ami miatt nem Is panaszkodunk és épen ez zárja ki a .ha" lehetőségét. Nem vagyunk tehetetlenek, ha az élettől szépet kapunk és aki ilyen szépet kap, azt talán az élet egy kicsit kiemelte a többi közül.
öo nem pazarolt és önre sem ptzaroll senki szépei, nagyot, gondolatot, hiszen csupán kiegészítették egymást. Ezt meg kell értenie asz-szonyom és mindjárt változik a szerep.
Higyje el nékem asszonyom, hogy a maga pajtása minden Időszakban megtalálja a kapcsolatot magához, aki eltűnhet, de akit el nem felejt és akire mindig emlékezteti valami, mért mindig, mindenen át várja.
Én tudom, hogy nemcsak abban van felemelése, hogy felfigyelt magára asszonyom, hogy tudta, hogy ki ment el mellette, hanem mégin-kább ott, hogy nem tudja feladni, hogy várja, mert nem éni, hogy csak elment mellette ennyi szép és nagy, amit ő egész életében vár és várt és . . . újra vár . . . tovább vár.
Alomasszonyom, máson keresztül \'ÍÖ1Í. Pl maga hozzám az őszben, m.QRdJA, Köszönöm ezt.
/Xttfium„tegyenvt ..tftaaMqWty.
Csak a teste van távol, 0 jw^j^lke raegqyiláikoiik., s ff iifl eíy aliá óbojrfetnudá.i í-jJ^Ha raoUÜJ T-
csoda, az életem csodavárának egyik csodája.
Eljött az őszben s eszembe jut egy vers, mit egy leány mesélt s amit oly szépen elmondhatna most maga is nekem, melynek egy része igy volt: ..MegrakUm tolUmit miodeonel,amim voil, Aunyküntoiba nem öltöztathettem cuk ftsavakba. Do azt amim volt, mioJ oík«>l adtam, MloJig csak azt adtam, amit a szivem [dalolt
F.szadbo jut-e és megkösxioöd-o nnjd oékern — IU eljÖD as óra és ürts kezekkel eléd Iáitok, —
Eszedbe jut-eés megköszőnöd-e majd nékem, Hacsak pillantásoddal li, mikor bucsat [mondok \'
Annak a leánynak még nem tud tam meköszönni, még nem tudtam eléggé megköszönni, ezt megérti maga, az én álomasszonyom, ilyet nagyon sokára lehet megköszönni. Álomasszonyom, magának is mindig újra és újra köszönöm éa én tudom, hogy soha, soha meg nem köszön-hetem. És--mikor bucsut mond ev vei és avval köszönöm, hogy nem ludom feledni. Magáh -z méltó ez, hogy nem tudom feledni, ez -tylzi as értékét. Nem ludom feledni, mert ilyen egy volt és tudo»n nem lesz több életemben.
"••Eljött az ősszel, eljött énhozzám, fölkeresett ée>bár most megint elun na\\(\\VjV\\ .1\' ístW/q^a Ah-j\'O
köszön a hApelyh;s, szüzfeh5r télig, mégis újra köszönöm^látogatását.
Ez, hogy eljött íozzám azt u mondja nekem, hogy nem feledett el. Mily jól esik ezt tudni, hogy valahol, bár nem tudón merre, van valaki, aki sok, nagyon sok voll nekem és aki szeretettel gondo! rám, akinek nem voltam más, rmot ami vagyok, aki látóit engem olyannak amilyen vagyok, aki a hibáidra mindig talált valami enyhítői, látta, hogyjhogy bukdácsolok « é et tengerében és vigasztalt s h» eles em felemelt, aki bizonyára tud|», hogy merre járok s követ láihal»t-lanul az utamon; oly jó tuJm, van egy álomasszonyom.
Oly jó ezt tudni most. mikor előreveti árnyékát az ősz és bennem a nyár nyomásitö é«<* sége, hogy helyet adjon « «sz,u
nak. I^ssa én álomasszonyom c maga, aki tisztaságot, szépet nw magával s ikkor jön, mikor hozhatja. \' ., i..
Mivel lehet ezt megk3«Mni ^ het ezt megköszönni? \'V1": i4 várni tovább az álonusszolíjt. * újra jön, mikor majd minden betakart szüztiszta, fehér ho.
Magának magát megmui^ most felszálló s \' \'

„pteoberj
HIRBK.
_ZALA1 KÖZLÖNY
Oanántuli állatorvosok gyűlése Siófokon
A DIVAT
A JivatfdóslUni hasábos köz-fiS, Ízlésesebbnek és ele
££SS llé\'kcik, m/ní aminő
tJel nyórí divat vol. mely már Ar túlságos terel nyu/totl a meleg
"f emCn való engedékenységre, fulajdonkézen a divatnak alkalmaz ydnla kellene az IdS/áráshoz de
f V/ években az időjárás is L* olyan szeszélyes, mint az ab tzkSdis módia : nyáron boa a nyák körül, télen csikorgó havon jé cipő , iermesztö hidegben m-.lyen kiva
í°"dími\'tulajdonképen nincs Is, rsaí bizonyos általános öltözködési nndiicrr&f lehet szó. Mert lia igaz Kantnak a szépről adott jogalom-^határozása, hogy I. 1- szép az, Ji ériek nélkül tetszik, akkor a „ divatot is akképen lehelne de/ini élni hogy a divat az olyan viselet, - jól áll. Mert hál hiába a faet hosszú, vagy rövid alj. a nagy, „óra kis kalap, a sárga, vagy lila szin és ily tovább, ha az hátra nuM valakire nézve-
A nyári divat idejében Is láttam lálneítt, kik sokkal jobban tették xlna, ha kevésbbé kacérkodtak volna a divat szatclenstgctvcl s égiszen bizonyosra vesszük, hogu oz issi saiton omladikonyabb ráncairól is kikívánkoznak majd egyez vonalak, melyeknek a szép érzetét keltő ritmikus mozgása plasztikusabb érvényesülésre tör.
A divat keretén belül a „szép" leMt teljes joggal léphet jel a maga érvényesülési igémével, de a szép az tán tolóban szép\'is legyen, mert a timegviselet nem /eltűnő, de aki attbl eltér, eszel nagy Jelelösséget vesz ma gára — önmagáva^szemben. iksz
- . | Xéowi kslotiktii: Mansusl.
IPreoitáns: Hilda. UzztUu:
3 |EU M 4. Szerda Meteorológiai Intézőt
--1 jelenlét* szerint továbbra ls
veltóiáiee)-, srl&ylsg hűvös ulí, még sok-balyür eaórsl
— A uagyéspüspSk naatrii
(•1 az aj poatapalotát. Meg
iríuV. hogy a nsgykenlretl 1. az. postahivatal főnöke, dr. 7holway Zilgmond pt. főfelügyelő la részt vatt a vea\'p\'éml postások nagy sssbásu zászlószsntelésl ünnepén. Dr. Tho\'wiy ezt az alkalmat fel-hisinálta arra, hogy tlastelogjen a Hollandiából éa Belgiumból visszaérkező meiyéspüspöknél, dr. Roll Nándornál és megkérje az uj postapalota felszentelésének elvállaláséra. A megyéspüspök kllGntetőailvély*c-> •<tgel fogadta dr. Thoiw.y ííf.l-®lyelőt és a legnagyobb kéazaég-»el vállalta a felizentelés végzését. Miután azonban a megyéapüapők "oet somogyi őszi bérmautját végzi, «« a bérmaul befejsztével álla P»|s meg Nagykanlzaára jövetelé-«k pontos Idejét. Ekkor történik "><g nagyszabású ünnepi keretbena P«tspslot. fela.enteléae a keree-aedelml mlni.strr j-lenlétében. , ~ * Háila kongregáció
nsaiejovatal®. A n.gyk.nl.sel "\'ssaennyok Mária kongregáclój.
d«ulán 5 órakor összejövetelt . agjalnak megjelenését kéri \' Prsezes.
P«\' - Svájcba.,
J\'álAsn taitózkodlk, honnan ro Nsgykanheára
Nagykanizsa, ieerteaber I A Magyar Országos Állatorvos tgycsület dunántull sjakoa.tálya folyó hó 13 án és 1-1 én kongreu. azuaazerü közgyűlését tartja Slófo kon. A közgyűlésen Zelavá.megye és főleg Nsgykaolisa összes állatorvosai meg fognak jelenni. A közgyűlés rendezői a hasznosat a kel-lrm.-eiel öaaaekötendő — gondos kodtek arról, hogy a közgyűléséé megjelenő állatorvosok néhány kel-lamea órát Is tölthessenek ksrtársl körben. Folyó hó 13 án, szombaton d\'lelőtt fél 12 órakor válaselmáoyi 0 és lesz, amelyen a közgyűlés tárgysorosata kerül tárgyalás alá. Délután 1 órakor társasebád a fürdőtelep éttermében, 3 órakor hajókirándulás, 8 órakor táraaava-csora a fürdőtelep éttermábao. 14 én, vasárnap reggel 8 órakor közgyűlés a szlnházbsn a kövstksző
táigysorotallal:
E\'nőkl megnyitó Titkári |olentáa az osztály müködéaáiS1. Pénztári jelentés, Zárszámsdás. Felmentvény-megadás. Költségelőirányzat. A jövő évi kőigyüláa helyének meg-állapítása. Megüresedett válaazt-mányi tagság bstőltése. lodUványok.
14 én délelőtt 10 órskor ezek-ülés a színházban. E\'ődók : dr. Kertész L\'pót zalai állatorvoa éa dr, Sehmotzer Bertalan. 1 órakor táraaaebéd.
A dunántull állstorvoiok elhe y -zéaére a alófokl fürdőigazgató aág százhúsz szobát bocsát díjtalanul rendslkazáare, ugyailntán ■ fürdSkahlnokat és a fürdő haaená-latát. Étkezés a legmérsákeltebb áron. Hajóklránduláa azemélyenként
kb. 30- 40.000 K. Bővebb felvl\'á goiltáat Havai Jikab veszprémi állatorvoa nyújt. \\
— Farkaa Tibor dr. kópvl aelő beszámolója. Dr. farkas Tibor Zelaegerazeg nemzetgyűlési képviselője s-eptember vége felé tartja képvlielőj brazámolóját, a me\'yre Gtitger M klós, Czettler Jeaő éa Ugrón nemzetgyüléal képviselők Is le fognak menni. Értesülésünk szerint a zalaegerszegi politikai b eiámolón érdekes éa fontoa politikai nyilatkozatok fognak elheng xeol.
— Nagyvasai*.a jegyzői Ja blI.Um. Szepetken vasárnap dél után 5 órakor ünnepelte a várnagyé, a zalaegerszegi járás fő szolgabírói hivatala, a zslaegcratcgl járás jegyzői kara és a vidék népe Molnár István nyűgeim ázott szepetkl körjegyzőt, kl négy évtizedem jegyzői mükődáse alatt körjegyzőaégét népének teljea azeretete éa felső fórumainak legteljesebb elismerése mellett vezette. A zalaegerazegl Katolikus Legényegylet dalárdájának megnyitó énekatáma után dr. Halász Mikss vármegyei tb. főorvos tolmácsolta ez alispán üdvözletét A járási hatóaág nevében dr. lantó Gyula tb. főbíró, a jegyzői kar nevében Somogyi JSzaef ságodl jegyig, a képviselőtestület nevében Szabó Jóssef szepetkl pUbánoa, a közönság nevében Nagy Itlván zalalstvándl lelkész s a túzollótes tűletek nevében Németh litván zsls istváodl tanító fejezte kl szaretatét volt jegyzője Iránt. Az ünnepelt meghatott válasza és a Hlmnust eléneklése után társssvacaora volt.
— Cljegyséa Webet István m. klr. honvéd főbsdnagy eljogyezte Bajor Irén úrhölgyet Budspeslen. (Minden külön értesítés helyett.)
— Klneveaós éa alölíptetáe. A belügyminiszter Sreliánszky Nándor vármegyei ülnököt, dr. Vajda Lírán! főesolgsblrót a VI fizetési oistálybSzékely Emil tb- főbírót és Grublct Antal Irodsfőtla.tet a VIII fizetési osztályba, Gondi litván éa Hartmann Károly IrodetWaleket a IX. oa.tályba Irodefőtlaitekké, Konkoly János, Nagy Antsl. Hot
váth János Irodasegádtlazteket a X. fizetéal oaztályba Írod .tisztekké léptette elő.
_ Kanyaró SöjtSrön. Sőjtör községben a kanyaró lemét járvá nyoaan lépett fal.
_ DIJ emelések . kőskór házban A város közkórházi bl sotteága kóri a t.nácaot, hogy Intézkedjék a napi 4.lmezé.l dijak felemelésére nézva. Ugyanekkor kéri
azt la. hogy a.ároa a kórházi a.Olga
személyzet fizetésit ts emelte tel.
Három ax Igaz, hogy Q
Bruncsics Józsi Borai
iobboh a jónál, o 1 c a óp-b b a k az \'\'01 C9 Ó n íS I, mely egyben üőlt és gyógyít Sugár ut 53 * Telefon 219.
— A kóménysepríel dljsxa báak Jóváhagyta a mlalaaU
rlam. A kereskedelemügyi minisztérium jóváhagyta a legutóbbi városi képviselőtestületi kötgyülés által megállapított káménysepréd díjszabást. A városi tanács legkő aelebbl ülésén javaslatot kés it a Ketooaréten épülő uj város réas-nek valamelyik kéménysspréel ke\' rületbe vsló beosztására vonatkozólag. A nagykanizsai kéményseprési dljszsbás jóhlra meaazlre el
1\'utott, miit már S ékeafehérvár Is téri annak mlbestartáa végett való megküldését.
— Adomány, Könlg testvérek 50.000 koronát adományoztak aaar. keaztőaégűnk utján aa elhunyt 1007, oa hadirokkant hoisátsrloiól
számára.
— Url ie női divatcikkekben legszolidabb klazolgálél Sehwarcs Dezső cégnél, Fő-ut i.
— Köaalkalmazottak *any»I díjasok flgyalmába. A nagyka-nliail m. klr. adóhivatal figyelmezteti a közalkalmazottakat ás nyűg dliseokst, hogy llleiményslket/. hó lOike elölt okvetlen fölvegyék, miután 10 ike után azokat már nem fizetheti kl.
— lakolal hlr. A nagykanizsai Izraelita elemi iskola Igaagatóaága felhívja as lakóiéba beiratkozott tanulókat, hogy folyó hó 4 án, csütörtökön az Iskolában jelen jenek meg.
— Októberben laai Nagy-
kanlzaán a zal aegerazeglak hangvazaanye. A Zalaegerszegi Egyházi Ének és Zeneegyesület teg nap tartott válaaztmáayl üléaén főképen a Budai Dalárda lehoza tálával foglalkosott. Aa eddigi tervek szerint 21 én aksrták meg tartani a hangversenyt, de es ■ terminus vslószlnüleg eltolódik. A nsgykanlseal Irodalmi Kör meghívását egy Itt lartaadó hangversenyre elfogadták áa október folyamán a meghívásnak eleget la tsss-nsk. A két egyesület agyssltett ének- és eenekar együttese a műsort Zalaegerszegen ós Siombatheljee Is megismétli. -
_ A „Kewrona* karthalyíaí gében ma áa minden este győri Znzdr Pistazenekara hangventoyas.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gy api u férfi-szövetek!95000 Nöi szövetek 47.ooo K-tóL
Konfekció osztály a
souterraln-helyiséghen
Elegánspongyola 13o.ooo K-tól Oelain ruhák
Ho.ooo K-tól Etamin blousok 13o.ooo K-tól
EleoAns Irlkóselyem
ruha 45o.ooo K-tól NyerMelyam-blouiok CSAK 2*o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45.000 K-tól KtftöH gyapiu lumperek 79-000 K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben\'. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
MT Ti»tvia«UUkaak aran árakból li 5% eagadmény
ZALAI KÖZLÖNY
— Hivatalos órák a pénz Ugyigazgatóaágl azáznvevőaé gan. Az uj őszi hlvataloi IdŐ zalaegerszegi pénzügyigazgalós ág mellé rendelt számvevőségen é\'elbel/p jII. Eszerint a hivatalos órák reggel 8 (ól 1 óráig éa délutin 3. ól 6 lg tartatnak.
— Halálozás. Adázlev.ll Be rectky Viktor nyugalmazott m. kir. jirásbiró héifőn regg-l Hoaazaa azen v d\'a u\'án Nagykanizaén elhunyt. Keddsn dé\'u\'áo temették el »z ev. ref. egyház szertartási! szerint a temető halottasházából. Utolsó ut j*ra ia elkísérte a város társsd«l mának őazlnte brc ü\'ése.
— A Balatoni Szövet.ég Ul állltáaa. A Balatoni Szövetség azaptrmhrr 7-től 14 lg rendezi B latonfűreden nyo\'c dik költészeti, borászati éa ipari kiállítását. A kiállításra azánt tárgyakat azeptem-hrr 6 lg krll beküldeni . Balatoni S<övetaégho* Balatonfüredre.
— Elgázolt gyermek, A kla kanizsai ors/águt porában játazott e»y kisabb gyermeksereg, amikor Kanász Gjörgyné surdl lakoa kocsijával irra hajtott és az ország u!on jálszó Horváth Ferecc 8 éves II. elemi iakolába járó f.\'ut elgázolta. A gyermek könnr*bb terméazetü sérüléseket kapotl. L^kás>o ápolják.
— Orgonaavatáa Zalaeger azegeo. S<ept«mber 14 én azép ünnepély keretébea avatják fel a zalaegerszegi evangélikus templom kijavított orgonáját. A nevezetea alkelow Zalaegerszegre árkemek Czipott G4za evangélikus leikész és Betk Aurél, a kiváló fővárosi orgonán üvész is. Az ünnepély dél után 4 órakor kezdődik.
— Egy kutyaharapás — 5t százezer korona. IVeisz L\'joa nzgykanliaal fuvirost a rendőrség klh\'gáil osztálya azér», mert szabidon levő kutyája Árvay c\'pész-meatert agy vendéglőben mégha r»pta, (holott vendéglőbe kutyát vinni siigO(U>n tiltva van) 500.000 korona pénzbüntetésre ítélte.
~ Torma Tóni leljts zenekaré-ynl hétfő\'ől kezdve minden nap jttliik a Fiume kávéházban.
— Szabadságról. RudnaySia dor, a nagykanizsai forgalmiadó. hiv.lal vezetője Erdélyben töltött 4 heti szebtdsága leteltével tegnap ismét átvette hivatala vezetéaét.
— Pályázat. Botlka Andor, a nov.l jiráa főszolgsblrája pályása-tol hi.det a lemondás folytán meg. ureaedett íslatárcokl i d Sügyl jegy zől! állásra. Kérvények benyújtásé rak határideje azrpt.mber 12 A vélssitás 16 án délelőtt lesz a zalatárnoki körjegy.ől irodában.
— Egy tBzeaet volt caak • Ujtuaatuaban Nagykanizsán. Az idrl kánikulára jellemző, hogy •nég a vörös kakaa aem lelte benn háziját. Mae években aratás csép 1<* kö. ül akadt leglöbb dolga a tűzoltóságnak, a* idei nyáron azon b»n többet n.üVcdtek a tü o\'tók azivztt) ui áradások alkalmával, mint tüzeseteknél. Augusztus hónap fo lyamán mindöiaze egyazer vonultak kl a nagykanlzaal tűzoltók Klskani-zsára, ahol Balogh Láazló gazda 120 kereait búzája égett el 15 millió ko\'ona értékben.
— „Tatra" caecaetnő-kelen-gyák Schwarcz Derső cégnél, Kó ui t stém
— A Villám agyonütött két
gyermeket. Z ilaszcntcnlhályon a
hétfőn délután átvonuló vihar ál dozalokst la kövelelt magának. — Három gyermek dolgozott a mezőn azénagyűjtéanél. A vihar alól mindhárman\' bebújtak egy széna boglyába. A villám kö<vet|enül a boglya mellett ciapott le. Két gyer mek: Kómán M»rgit éa Codor JSzaef m-fthaltak, Komin Jeremiáa niegbénu\'t. A gyermekeket tegntp délelőtt tem«tték el.
— A forgalmiadóelőleg fizetés nj rendje A kereskedelem ügyi miniszter a forgalmlidóelőleg fizetési rendjét ujy médorllotta, hogy azt e. u án nem a hón p elsején, hanem 15 lg lehet befizetni. A kéaedclmrs flzelŐk a hónap 15 e után 10% sdápótlékot fizetnek.
— A. megyei azámonkétő-azék ülóao. A zalavi rmegyei azámonkérő-azék szeptember 10-án a vármegyei közgyűlést megelőző leg üláat tart
- Kertész Béla oUlevelea építészmérnök, építőmester, épltéal vállalkozó Hunyadi u. 36 elvállal c laládl éa bérházak, illák, kastélyok, gaid.sigi épül., tek atb. tervezéiét éa felépltéaét, küfs5, belső tatarozást és átalakl tásokat. Speciális éa különleges építmények tervezését és kivitelét, gyárak, iparleiepek, gyárkéméoy ek, al\'oiok és a vasbeton építés mia-alkalmazásának te. vezétl és kivitelezési munkálatait s minden építőiparba tartozó munkák kivitelét.
Klein Józaef ás Teatvéra cég ajánlja ujon an felszerelt raktárit rendkívüli olcsó árban férfi és nöi szövet különlegességek, női filz, bársony és bőrkalapok. Min-lennemü kézimunka és kellékek->en, óriisl választék gobelin ké* p :kben.
— Schvarcz Dexaő cég közli, hogy mindon színben iimét raktárra érkeztek: prima minőségű se lyem flór női harisnyák, párj« 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
SZÍNHÁZ.
Hamburgi menyasszony. Tegnap Is telt ház nézte végi} az uj azlntársulat elaŐ operett elő dá-aát a Hamburgi menyasszonyt. — Amint egymásután bemutatkoznak az újjászervezett társulat művészei, ugy fé kőzik a társulat kiváló tel jesltméiyével egyre közelebb a nagykanizaai közönséghez. Az első elősdások Idegenszerűsége, nehéz* kesiégc lassan laasan cltü.ik egé ezen a azinpsdról l«, a nécőtér.ől is és uj sikerek, uj művészi élmé nyek, azép eaték reménye klaéri a bemutatkozott tagok pályafutását, a nagykanizsai .közönség szini szezonjának második befejező részét. A „H«mbu\'gi meayisizony" két esti e\'őadása már ígéret és garancia \'arra, hogy aem az igazgató, aem a kö önség nem fognak csalódni reményelkbsn. (bt )
HKTI MŰSOR s
Szerdán: A NÉVTSLEN ASSZONY.
C»ütörtSköo: A BAJADÉR, operett.
l\'énleken: A NÉVTELEN ASSZONY.
Szombaton: A BAJADÉR, opoialt.
Vassrnap délután: A HAMBURGI MENYASSZONY, operett.
Vasárnap esto: A BAJADÉR, operett.
TÖRVÉNYSZÉK.
A fiatalkorúak bíróságának tárgyalása
Efésc sereg bűnöző gyermek, suhanc, aerdülő leány állott tegnap a fiatalkorúik bírája dr. Mutschen bacher Edvln kir. törvényszéki tanácselnök elŐlt. S erettük volna, ha sokan, n»gyon sokan o\'t lettek volna azok közül — akik Ispítás ajtók mögé vliazavonu\'va jólétükben és kényelmükben nem látják a n«gy tömegek njojiorát, nem lamé-rlk az élet mélységeit és az áltálé nos ni»y domora\'iiáclónak Igazi okai". S erettük vo\'na — ha Ott lettek volna a paedagógu«ok az Ir<5a*ztal melletti tcoré ikusok, az életet a szobijukból figyelő tudó sok. De szerettük volna ha ott leltek volna a gazdag gyermekek tehetős szülei, akik gyermekük egy egy intésére minden kívánságukat elővarázaolj >k. Atonbaa ne n volt aenkl kö\'ülök ott — csak a börtönőr mellett meghúzódó poros kis szürke verebek, legtöbbjük apátlan anyátlan, akik alighogy bontogatják szárnyukat, már m\'g Ismerik az élet komoly, rldrg, v«ló ságalt. L\'gtöbbjűknek nlncien senki — aki megértetné velők a valláa felséges tanait. Elfogódottan néz zük őket. Embüblmbók még ugy szólván — éa má\'ls a bíró Ítélő asztal előtt váiják remegve, hogy « Bántetőtőrvén\'k. melyik sn-ászét alkalmazza velők szembin a bi ó s*g? Azonbsn dr. Mutschenbicher Edvln biró — szigorú arcvoaáaa|% dacára — felüleme\'kedlk a rideg paragrifusok szakaszain s felülkerekedik benne az ember a « kri minallstában a pazlchologuü. Ő na n-ciak biráj*, de egyúttal édea atyjt la a büo útjára tévedt gyermekek nek. Sokan más nétőszembői Ítél nék meg éa élnék végig az életet hs egy Ilyen tárgyalason megjelen nének, amelyen a valódi élet függöny nélkül tirul az emberi szem elé I De \'?f«6fr< me,jelenik 5>v. Cycnes J cé urimo^y {,. aki . P*troQ»je hölgye mini Ilyen mz egyeiület m.gbltálábál Klv.t.loi.o li r<ut ven ■ t^rgyaláion, hogy . míg. t.nu\'iíg.lt leitűfje, meg. figyoUs.lt «aiközölje ím ■ ■icreq-csétlea f.t.lok j,v^n k.matot->«■■. É. megk.zdódlk a tárgy.Iái. Nem la valók a n.gy nyllvánonág •lé. Clik ugy dlóhfjb.n, egy két mondatban r«tlsztrá!juk.
K. Jínef 13 éve. kanlsa.f flu Lopiai.l vádolják. Buchi Oiikár nétól ellopott egy tárgyat éa .Kel 50 eier K kárt okoiot\'. E.erfelül
^ "\'t okoiot*. bonfnlOL. "aminőt . hiboiu elítt évtl.edeken több táraival Kovic. Ferenc nagyf át nagy alkerr.l rendezett éi .i«el
kanliá.l hutlparoi eláiu !tó bódé ját feltörte é. onnét makulalurát lopt.k. Mutschenhachcr dr. a gyer meket javítóintézetbe utalja.
S Katalin murakereszturl fiatal leány, aki n.grkanln.l tartókodi.a .lati meglopta özv. Mertez Ferenc nít, Llditt Samueét éa Kertá.z Ltpólntt. Itt kevesebbek az enyhítő ^ őrüliúények. Itt már büntetni kell, Egy havi fogházra liéllk. A .zeren-ciétlen ki. azOike, poroa verebet c ukló >okogás között vlazl kl a fogháiör a — fogházba.
P. Imre k corlakf aubanc arkö\'ci •llínl klhtgá.t követelt el. Cielek-ménye durva, brutális cielekméay. Ejy h.vl fogház, m rt még nem volt büntetve.
-i®?l^E!ember 3
T. Mván 16 éves komárvároil auh.rc M.gyar li\'ván koicimí,„ tói p:„.t lopotl. Teliét bel™\'.\', . A körülmények s.lgorubb hünt. tést^ követeltek. H iron, hsvl f0! hái — vo\'t az ítélet. \'\'
É. Gyenesné úrnő mindek bui ötnek a lelkére beszélt Ví zolla teltük rútságát, megmódott, nekik, hogy cs.lekményükijt lj„.
ságos büntetésüket mrg,dá,„l viseljék él szenvedjék el és komoly Intelmekkel Igyekezett lelkűire hatni. Mindegyikhez volt s<sv. Mindegyiknek nyuj\'otl bal,„n\' cseppeket jóságos lelkének ge,d,K tárából. A jlaéf, a szeretet, . l5 nyörület, a m-gboc.ájtás. a v|ga,( a felemelés egy-.gy iikmbalzsam cstpoiéí.
O.i, miért i lacaenek sokan ns-gyon ar k an Itt Nagykanizsán\' özvegy Gyeneanék, akik a nng,., nö legszebb hivatását — szang.s-lok hivatását — teljesítenék ,,ok között, akiket az élet hideg szele érintett, m\'gfagyaezlott.
hozedffiltkípszibfijlz.
Uránia. S .erdín: Analol; szóm bat és vasárnap; Pár is grófnője 1—II rész. (Mi* M.y, EnilJ noiogs.)
Világ, s ombaton éa vasárnap: Far ka süv Ütés, Tibet fcnslkjtln játszódó nafyarerü film.
SPORTÉLET.
Hova Loréazegylet megala kuláaa. A Mo ve nagykanizsai főosztálya keretében megalakult a Move Lövéliejyle\'. Az alaku\'ó gyűlés egyhangú lelkesedéssel Gyömörey litván főszolgabírót választolta elnökévé Titkrfr Szépuduary Liazló tanító. Főlö/ésrra^ster Kanizsa sport táriadalminak vezető embere Finta J^ze\'f scázados, Ifvéatmíster vitéz Radntcty Mihá\'y tS nadnagy.
A lövésregyUtbe be\'épnl sz ndé-kozók jelentkezzenek Move főosztály irádájában (Uránia mo\'gó sziohéz.)
KÖZQAZOASÁQ.
Tenyészállat kiállítás éa vá aár Budapesten. A főváros as .O a*égos Msgyar Gszdaságl Egye\' aüle.M közreműködésével folyó évi október hó 11 -15 kö ött s budapesti Tattersall telepén díjazással egybekötött tenyész-, htszonállat éa luxusló kiállítást és vásárt rendez, \'aminőt a híboru előtt évtizedeken
felújítja a háború kitörése óta azü netelő luxuílóvésárokat. A multbm rendezett ezea vásárok kiváló szol gálátokat tettek a hasal lótenyész tés fejlesztésére éa a legkiválóbb ló-anyag értékesítésének előmozdításéra, nemkülönben a lótenyésztés iránti érdekl.5dés azéleskőrü fokozására. Da a külföldi propsganda szempontjából Is n#gy jelentősége van a luxuslóvásárok f luj tásának. A 10 éves scünet után f. AvI október 11-15 lg rend>zend3 58 lk luxuslóklállit ás és vásár gazdasági fontosságát cszk növeli az a körülmény, hogy kiegészítést nyer a tenyészlovak éa a használati lovak (\'gáalovak, remondák) kiállításával és vásárjával ugy, hogy ez a klálll-
Vízvezeték-szerelések
bsrendjiések éj íssrei turloiékoV, szivattyúk bármely kivitelben, vitamint e szakba vjjó bármely lívllás
Weiser gépgyár mlhü

J\'írziL * —----
i J.onímü ló írtík«.lt<l<ro klltt°s "lk,lm" ?
él .T.l nVUtt • • ■»»«■ nCCné\'
h\'° lot bl»to.U.Dl. E.írt
i\'S" v". \' „ írdeUSd\'* muLt-•»" k.ideménye-l<>" , int A lu«u.lóvis<ron ré.«t-
, . . .melvnek h.Urldeje
Í./M A b.i«lo.tí..k .
jif/>l«"«\',„,t,ió.á«ábo« Inti-"-T""m ,ét X . K.r.pcl "> 7).
,y/, b^Untól-P^t n,(,kuld
éi minden Irínyb.n ké«»ég2c\' nyújt l.lvIUto\'lt"1- _
» vill.ágbaili ..opteinbBr . „l ír. A péniöfymlnU*ter .
.x.ptembirr. mét.r-fittől 4QO.WO koro.ib.n pitott. ""8-
ZALAI KÖZLÖNY 1924.
• TÖWOtl
(S.|it todóittómk UWooJ«laet*s.) A Ugn.pl lő..cUn beállott I.D£ ■ \' J * tovább folttatódott í.
ujVbb áre»é« álk>tt be. Aj ált-láno.
Unyh»»ágot fokoxta « a körülmény a n.»y kö.ön.ég tartóx-
i, lanyha jelentések érkextek Zsr latkor axárnlvó 3-/. o. áll°" » .egn.pl xárókunutok .Utt. A pl.C mfndvégig üslettelen vc^t Zirla kor . h.nguUt tartózkodó. Ko.kt f_péox V»-V*Vo
J UtótŐMde. Angol M.gyar 46 A
péox. Jrlrálog B.nk 114 péo».Ha Ja. B.nk 146. Salgó 565. R j. 250, Leaiámlloló 72, Nova 146.
Magyar Hitel 553, D«ouSlu« 2750 Villamos 1330, Kőaiéo 2695 p*nr Urikényi 830, M.gnexlt 1850 Ksr-toa 85, P.ati H.xal E\'«6\' 3555 Földhitel 258, G\'orgU 441, Nsslcí 2125, Cukor 2450, Kere.k.delmi Bank 1205 pám, MexÖhcjyssI 209.
Esti magánforgalom. Ár Irány xat változatlanul úx/c!l(Un. Az árfolyamok jelentői változáiok nél kül az utótőxide nlvójin mozog-nsk éa jobbára névlegesek. Magyír Hitel 554, Osztrák Hitel 189. K.r..-kedelml B.nk 1195-1205, E*t. Fővárosi 122, Peatl H.zai 3560, Budapesti Gőz 128. Hungária 90, Kő.rén 2930. Sílgó 570, Fegyver 1250, G.nz Danubius 2750, Villa-moi 1325, Rima 150, Cukor 2450
Terménytőzsde. Busa tljzavl-
dékl 78 kg-o. uj 390.000-395.000, 79 kg-oa uj 397.500-402 500. egyéb vidéki 78 kg o. uj 387.500-392 500, 79 kg os uj 395 000- 400.000, rois 315.000 -320.000, zab uj 340.000-350.000, xab ó 360.000 -380.000, takarmány árp» 390.000-420.000, sörírpa 460.000 - 480.000, tengeri 380.000—385.000, korpa 235 0C0-245.000, repce 620.000 -650.000 K.
Ax irányzat gyenge volt. A buta árfolyama 5000 rel o\'cióbbodott.
Scrtéavésár. Felhajtottak 2700. tladatlanu) v|.«»maradt 1000. E\'ső r. 27.000-27.500, közepe. 26 000— 26.500, könnyű 24.000—25.000. szalonnát fél.értéi 31.000 - 32.000, le húzott hu. 30.000 - 32.000, aAxott .zalonna 32.000-33.000, zsír 37.000 korona. A \'vásár kö.epes volt.
A Magyar Nemzeti Bank híva taloa árfolyamai azept. 2 án
Valuták
l»T®l IlKMrlt\'AC Disto 5« »> • 1

Dia kor.
?íigi-?«}0 8:í«Ml 4i(i (igi K->p«in4f »!7 lUi KrUulitA J«»5S , Uoíoo
IlCfrIiii | UiUM
lt»7l\'l»JOJ I Niwjort OliU. km. ^Hl\'lM Cj . Puii St.ííi ina. i4)}i-<4)»o | r>t(« K«a«**l H ijog t\'/.l) | S.«U »«!«• Irta jlll jw SIbi Ve*. *>lS|-to)t) I 84<i Nor»í< k\'ir. ic««i-ic-tcj | Ztikk A magyar korona külföldi hivatalos jegyzéseit
Dsrli* Valuta
it«n oi ««<e.í e.
Bécs .... 1»2t5 10240 0026 1 tKMO heilln .... &IOO M*> &410 11>4
Prága . . . . U7M3 , <VJ -4301 4326
N.wj-orkbin >3
Oawlxák
t«s« .»;»»••.»»>
>U (K
UMl 177-1*4
Ml t)Cl-lt>)
tS}7>-IS5SO tiiMt ic-ijj-ic^ki íoo |l)M»)l7CM |«00 l«tS JS7SO-77I90 «|*I-4I9I
jts jC|
lOl\'CJ-ICS\'St
"llllllív
Zürichi zárlat i
i\'irt. 2880 00. London 2387 50, Nswjrork 631.50. Bnl»«sl2700, MaU.od X355-00, Holland X05\'7u. Berlin 12« 50. WUa74-75. Sotls 587 60, ?r*s« JVX.50. BuJ.past 68-30. buUwt 240CO, Mffil 072 00, Vszsó 1025a
Az ércpénzek éa nemesfémek beváltáal árfolyamai
Esiist egykoron!* 5850-5850, kétkoroois 11.300—11.700. forintos 15.400—15.800, 04-koroais J0.40>—3)400, uUvuany 60.000— 60.500, »r»ny huükoronis 332.000—334.000, plilina 21 U.000—22O.001. _
Szerkesztői üzenetek.
H. C. Cikkét lsgküzílsbb közölni fogjuk.
KUtó. Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv-kcrcakcdé. RT, Nagyk&nlzaa
Aoróhirdetétak
Mln.>»lli«r.»ti SíUliunAkti. ÍMec
V)Y»i. Vwn>«l »• pkui itiU-.ln. f.t Cut\'iMl •>
i Kiüisii;«]««» • »f<«Kiftt« Aiuuotw Bi«u»-«»0rSlm», Slicniit iliklf. lo«l
Rmi a legfonlosabb a háztartásnál, azt mindig a legolcsóbban beszerezheti árjegyzékünk szerinti árban
Tiszta buza kenyérliszt - 1 klgr. 5800 korona Ogg finomliszt . . - • 1 klgr. 6900 korona
Főzöllszt......1 klar. 6200 korona
boraink KlíiS 10.000 kor.-tdl 14.000 K-ig.
legllnomabb étkezési burgonya kg-ként 1800 K-ís árban beszerezhető
Somogyi Testvérek ^"skJdöííbon"=
Magyar-utca 18. = Teleion 469.
m- Mlndon m.nnylséyet házhoz azkllltnnk. 1*
h*Hir.\'(7\'.\'l b»0*» tUd» ff, t lulAOl
1T14 Wtto* tQ\'.n. Clm « IsoS
KH kl. IMlWtKjUUl T.ijf rty uotUit hna.tr a.
,VA.r» . .1-.lt Kint..T.MK« Q. ISIS
i\'(i« nrrtl.inr kWHitli Ke«*M)>-u« y u.
Ilit.__W
K\'>>•(■■.oW *t ItlniiV.l, \\iiíímJ, na lf. Klnll.l-titrA IS. ulml a\'adan elí pd-
Gj.kwVMl tiktu jlnu, 131.1 .cm n Txonr It upolun
: i\'. , /..-.,> Mikifi. -: i t
<• kl In4*l muo-
n »l.l»Vr#- C\\m . tliMtin.
súS^i imi
a \'JJ JS kl l.»rt.» rslrlpO «liJ4, Cím
J-t* »o «k<J«. k•«•«*. l.kl.L
I UWi^M* frlt«M
ÍÍ^I ÉS TÉLI FÉRFI ÉS NŐI SZÖVETEK
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz »9bya
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán Olcsó árakon eladásra kerülnek
. . r- k Jin kamaarn, eol\'i, marokén, Irikotm, puplin, voil, velour,
Nöi szövetek! m\'möen lé,cző
fekete téli u oát, bunda álhuzat, ö.xi átmeneti kabát, . , „ . b | Szürke á. féket® ö;iön^kelmék a lpgszebb mintákban, fek.t.
Férfi szövetek! é. ^u. =
Rejenhart él Ravmann damasl M W 8íári raktára\'
Nagy ma,aMr női és fMU^"ptekben yiatlan ol«é árakon!
.—r . x «,i«nsége, áraink olcsósága és
ZALAI KÖZLÖNY 1924.
1924. aieptembcr 3.
Pénzkölcsönt ingatlanra gyorsan közvetii
SZIGRISZT Fö-Ut 8.

ISKOLASZEREK
kjfhatók
fchless Testvérek
kóoyv-, papír-, ifi-rijuiN k«r«skcd<»ébcn.
YMfeftaywafc bekötését Iuq-cslnoiabban és legjutányoiabb árban vállaljuk.
líaUtonkeres/Iuioa ■ máio.lik íiikanbun 4i ikUoiDÍtail ttladó.
KI hoU 5IOIO Eivel-bct dörög irttik-bódíbin, az Ei*>£Ut-Ur<a.
T\'
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-ulca 15. sz. alatt.

Rngol, francia női- és gyermekruhdfc uarrdsa.
LlBUlibb pérlat modnllck. Gyón é« pontot aiémtéa. Szolid, méraékalt érák. jj
EPPINGER I. ÉS FIA
naovkanizsAn.
AlUodóm rákúron tart: mindennemű teljesen száraz kemény tst: illó, kőris, körte,
hárs. Jávor, bökk »tb, deazk* ét épület (a anyagokat, cementet, kAtránypaplrt.
tflátWrfl valödl CTCQIJIT" Wla k<? KATSCHEK-lélt ,,L I Cilii I I ilulili.
,0««UlkaU<**sk bojjnárany ajokbA..
„MARGIT"
fürdőbe WpíiM felvétetik.
Ukíicjiti megkívántatik
BORSAJTOK,
szőlőzuzók, bogyózók
elsőrangú Uiuitelben
WEISER GÉPGYÁR
SugAr-ut 16. szám.
Mindenfajta jóminóségü
iskolacipö
és egyéb cipóáru jutányos áron kapható uj,
MILTÉNYI SiiNDOR ÉS FIA
a FB-uton, a város palotájában.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A .budap.atl toz.d. délutin 1 6r.l ,4,64rtol„.m.l • ,\'6V•"<•,, \'
______■ lUn.tk I Mi(
lUJri lm
| Ai.\'.lt
[\'"".ml
Ot-M. I
AtoUeo* i i B. A*rH CAMblulb I
liter a.l | t.
Ilu^tf.t taC*ŰM I
W.-C««A lf»rt l FMiatal Ku. I Imt k].i,aiM<«. Kt«|. li\'iíl.\'C
McAtir II...1 «U6 tl»J U.IIUl.
Malmot
E.-ck m. Cw. -M Ctetorili Btkt.d.l .1 Budaj«ai<
Tbiliiiua,
G latin H:c<li\'.a KlxlI;oté!c<a VttlőcU Tr. D.nvbl.
i Liu i»»o
SlléltUi i KoM \' l.nla K(i> K«b. |ím. !>imh« M.(0<|K »■(; "l* Alt Km*c Kcrisi. HM ..\'o Kl«ltHc«7l a.)0koo4öl
U»UM
Wc|i r.uu-ii
K-t\'.u diitctMia\'
Woditef
y\'riZ*.*
tryiU
Uc*<*
ót\'.mir-if"
VrjylfM V«tOOt»M P4l»í|l
I Kc«..«m.M>
i RothmCtléí Ssbtltk
T»£lo0 Uéui vau
I Ü.U.W II.... I. O I llrtí I.
MUkok!
Kt.vti y-
VifWl »♦
Ko*» \'«*
Állam..»« «?•>
G«kor«j*rak
t>«mvof v*> llcnti ok —
Cukorl;.» »•!■> GwiU
i >1. I.
Sil.vénlé 7Vk
Naaki
VJg Utfl ZSoUI
K.c.uk
Kfííiin.
Ipirb. —
KSil.kaOt. A irt. —
AlUciik. II
Mlu. l«o
V>
r.
Uott ««»«"
S.iri K616 W. T«t»l

\'ÍJ •300
Slvmnti ólaiul f\'«tn Oi*i»
PÍ.J.ÍH viu. ru>(4 Tok.)l II.Ltok.
r.fj w.o f Imi U.O
Vaanl. rlll.
Alt. (It ■ t
Olajok 0l<|lp*> U.roil [«l
Ml és •»•«
Yl .»/v.l
Klí.\'jtíf
Pol**«l .«»
P(D. «4»
T«*>. >
U.iMI
KlfWrkb
I
Otcbwitxli ■ Xr.u.. .....
M.aiioiiak
I \'
><K<. MCt»(|> í.lkt. V.DáM
CWoolo 11
P.uic.
Dkw
Kü*\\l kl a. —
KUie
KVoilM 40
Laboe
KOlOaf*1** Dof«l 15
l>,ali .mi. 17
K.Uta KiUt
Ot«l »?<•
loim» •»•!
Til«íc« l»J
T.ral 5 -
UofcJ M«» J«
Siolookt i
Zio»«P*". \'6 Dirdl
Klrlljiv^ «
B4»i >«
t\'ra..f t»J
Ccrría IU» 1
P.fl« I*
lUopitpu 18
Si.rfllm IO Ö.IMSMÜ
M<f.Sl"« 11\' T»ril Bf«l —
Vftktbnl a ok —
Gt«fit>4r W
Ön saját zsebének ellensége,
ha nem az olcsó ea elismeri legjobb
KAKAS ruhafestéket
használja. — Kapható :
Stampf Zsigmond
futxer és iwmega kerevkcJétében
Nagykanizsa, Bazár épület.
Unynoit 1 klgr. pergetett méz
kajliatá 2&.00*.\' koroníélt
A Smger Co. varrógép rész-vónytársMág újból szállít
SINGER varrógépeket
részletfizetésre
Nagykanlsiin csak
UNCER ULLMANN ELEK ÉS TÚTH
Miományl laktárAböl Cil
ERZSÉBET-TÉR X. SZAH.
Ugyeaott vadíufe^yTtrik éj töllények kaphatók
minóenkinél szebben és olcsóbban w
festő
másoló éa lányexő =
Teleki-ut 16. szám.
Metz János
Nagykanizsán,
Felülmulhatollan szép ís ]ó munha! Olcsó ár!
PFflFF
varrógépek ipari csaláói használatra
keöucző
részletfizetési
Használt warrógépok magas áron való beváltásai
Speciális varrógépiavltó műhely!
Brandl Sándor
varrógép raktárában ,
Bazsó József agyára Nagykanizsa
Készít cs raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikaí, valamint gazdasági szekereket.
Elvállal mindennemű koollHltiil, átalakítást, Knyeaést is béllelést. KitUnö munkai ,„„ Jutányo. iraki
UARRÓTAHFOLYflw\'
megnyílik szeptember hú Vén női-ét gyermekruha
DIVATSZALON b»K
Kaxlncry-utca 15.
Gondos és alapos oktatás
nöl- és gyermek ruhák vattásában.
Önkéntes árver^.
A\'UllroU bírósági végrchcj\'.ó ezennel kö2hirré leszi, hogy elköltözés miatt a kcveikoő ingóság knt u.m. volt szállodai, korcsmai bercndcié->i egyes tárgyak, asztalok, székek, ágyak, főzőedények, siobabusorok. porcellán- te Uvegnemüek stb. a legtöbbet igéróneV 1924. augusz-tua hó 31-tÓl délelőtt 9 óratói
12 lg öt napon keresztül n
.Szarvas Stáilo* helyilég Világ-mozgó várótermében elftivc-rezni fogom.
Vevó fél tartozik « vételár után 2% illetéket megtuciri.
Vevő tartozik a megvett ingóságul azonnal elszá\'.litani.
Ugyanott ajtó éa nbluktokok ajtóval éa ablakrémákknl fej szereivé bármikor eladok.
Nagykanizsa, 192-1. augusztus 27.
Hasn Gyula
1UI bír. végrehajtó,
Ingatlan eladás!
Elfoglalható házak:
7 ktefck. v] h
\'I líO tr
3 jicbAi wj hl«. •• •- -v
250 mlt\'.IO. * »/abl» mo4«rn l.k»-. -"OJ llllos>alhalA flilctha.ak *t.
UtcAkban.
IIAiak . vltot ígíkJ «iili-««n iu.tnjf»>
II U<\'
Mm" NaárcbSuH káuk. «"<:«!-- » II*.hely iOŐ »i«P BlaJÓ blnokok" Kaiüua V>:?kue
*0 ttáíken S. 17. A i-J -. —
Útadó bérletek: íooV^\'Si.
Ztltban 41 h«ldu ktkbirlit.
Szigriszt László
Ö. I». B. cní«Jílr«* Ir^ala
Fff-ut 8. sz. I,, Telefon 150
Tankönyvek
minőcn iskola részere.
Iskola táskák,
Iskolai Ittietek, ralién-közök, rajz- él le.löuerak
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében
Főút, Városház-palota.
Tanuló
négy középosztállyal yizctéssel felvéteti*
Berényi Elek
bőrkere.kedőoél-
Vasutasok figyelmébe!!
Uásznakat, chiffonokat, kanaudsznakat és ingzefiireket
meglepő olcsó áron uá9árolhatr>ak a JJ1
BÉI^l A" divatáruházban
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés li. T.-nál. Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ufenbeck Károly)
, évfolyam. 202. nim
<■ klMWMMW l\'í-.l ». Uur>(».>-T*l*t.<> nxomd. 117. ...
N.yykanloa, 1*24. Szeptember 4. C.ölörtök
1500 korona
Emlékmüvet a keresztény katonahősöknek!
Nagykanlsaa, siessenbe: ;< Emlékművet aíon nagykanizsai kereuiény katonahőiöknek, kik a h»ji véd»laiében • bcc«űlet meze-Wsl halélUl ballek I Azoknak, VPc ulógondo\'at nélkül Kihagyták övéiket, azülelket, hllveaüket, gyrr cseleiket, amikor e haza fegyverbe szólította őket. Akik szent elhstá ro\'ánsl, mosollyal ajkukon mentek • biztos halál elé, hogy ezt e mindennél drágább magyar rögöt ex otdisok elől megvédelmezzék. Ke-It», d-1, éi/aV éa nyugat legeodá-kit mesélnek a magyar katonák hősiességéről; <x ellemég f\'Uletn-melejtl ki a msgyar honvéd nevét, melycél jobb katonát nem látott a fóidkerekiég. É» imlkor otthonról jősoek a levelek telve jajjal a C»a-Uáfő nélküli életrőt, az aaarony éa gyermek kálváriájáról, a msgyar kttooehős nta lst.ksdt, ci»k ősz-sres/ori\'js k\'míoy metszésű ajakét éi magyar dtccif tovább indul a végtelen oroiz steppen, Szerbi* •SV\'Ífő\'djén, ax olaax fennilkon. Verdua efé, Mezopotámia perzselő égöve alatt, — a axent magyar föld, a inje.t ciaUdje, az itthonma-ntiollak védelmében: előre! Ax r&tes\'g pokoli tűiében, éhifg é« f«jy kő ölt ott lebegett a magyar katonahői előtt a független magyar haza kai.4céloaitó eszménye. Hogy oP; ildoiatokat ho/oit a magyar kifooih5». cuk az tudja, kl a fion tok g»óirelmelt véglgazenvedte . . .
£s hullanak a magyar fiuk. Ax ellen gyilkoa golyói rendeket vájnak a magyar honvédek Boraiban. Magyar vér featl plroara a mezőnyöket, itatja a földet, dagasztja a patakokat. £a megtelnek az utazé-lekjxl\'elenkia sir dombok kai. £i meg-telnek a temetők. M*gyar fiuk alkot ják a holtak falvait. O t a meane Idegenben, alleofőldÖB, tömegs\'rban, távol ax Imádott magyar földtől, a zalai falvaktól. Nlncien nagyobb áldozat, mit emberfia hoibat, mint ha élatét adja oda. £a ami dédelgetett fiaink — a raigyar katona-hő.ók — feláldozták életűket, aze-rettelket, mindenüket...
A magyar haza nem felejti el a I magyar katonák áldozatát. Ablk Itthon élvetiák a katonák biztosi-totta zavaitaUoiígot éa nyugalmat, ölömmel róják le a hála éa kegye let adójH a hőiökkel siembec.
Éi amíg az orazág minden faluja afelett ebbsii köteleaaégének eleget tenni, Nagykanizsa itt ia hátramaradt, culnt »noyl másban. A testvérváros éa Zslsország legtöbb kőz-aége már felállították az eleaett kereaxtéoy katonahŐiöket d\'ciöltő emlékművet, ciak Nigykaoizia keresztény társadalma feledkezett meg eleaett fiairól.
A Zalai Közlöny szerkesztősége a mai nappal megindlljs a mozgalmat, hogy A\'agykanizsa dtstíl ke rculiny katonahóseinek\'.oly emlék-
mű áll\'Utaiük, mely őrök/e hirdetni fogja Jiáinak diaöiéget Hatalmas, nagy éa Impozánr, ősi Nigykanina fiaihoz méltó lerycn es ax emlék, jőrő generációk buzdítására, után-záláre, eiőiitéiére. Zirándokhely, amely mindenkor büatkén jelezni fogja, hofv a Zeloyiek váróiénak
fiai mlodeokor örömmel á\'dozzák életűket m magyar haia oltáráo.
Emlékművet a nagykanizsai ke-reiztiny katonahőíöknek\\ jelszóval lódítjuk mejr mozgalmuokat abban a biztoa tudatbso, bo/y Nigyke-nitaa keresztény társsdelma egvsé-veien mellénk áll. (♦)
Pénteken október l-ig elnapolják a nemzetgyűlést
A Ház teljes elnöksége megjelenik a pénteki ülésen
Budapest, »z»ptember 3. A ne-n-
te pl
ze tgyülés pénteki űléiére zetgyüléa különböző pártjai részéről már megtörténtek ax előkészületek és kúlónöiea a aiodáldemokraták készülődnek erősen ax ülésre, akik együtt akarják tartani a Házat mindaddig, amig a munkanélküli-ség ügyében éi a párt által felvetendő ezzel kapcsolatos egyéb kérdésekben őket kielégítő Intézkedések nem tőrténnek. Ezzel aiemben ax tgyiift párt politikusainak körében az a véleméay alakult kl, hogy a Ház hosszabb, több napos ülésezése teljesen céltalan, mert hisxen azok ai intézkedések, amelyeket Vass József népjóléti mlniiz ter a muokanélküliiég c»ö«kentése céljából már a mult hónapbm megtett, alkalmaaak a megoldásra s nincs stükség arra, hojry Ismét foglalkozzék a Ha* azokkal a kérdtsek kel, amelyeknek rendezése a meg Indult tatarozás! akcióval kapcio latban Ikpptn mo»t v«n íolfaaiat-bao. Ax egyaígea párt éppen ezéit oeoj Is tart már formália értekez-
letet a H.x pénteki ü\'éae előtt, csupáa aonak közvetleu megnyitását megelő/öleg taitanak majd rövid bizalmas m\'gbesiélést a párt tagjai.
A párt, értesülésünk szerint as elnökség naplr*cd; Indítványa mel lelt foglal majd állási, amely aze-rlnt a Ház az eredell hatáioiata azerlat üléseit o\'etóber 1 élg napolja cl.
A piatcal ülést ttc órára tüxte kl ax elnökség éa azon az öiaze-bfvást kérő képviiolffk egyike meg fog ja Indokolni a Hsa összehivás*-nak kérésit. A napirendi javaa-lathoz az ellenzék részéről két, a kormánypárt részéről egy képvi selő fog felszólalói. Hlr szerint az «||enzék a napirendi jivailatnál történő felszólalások következtében a/óvá fogje tenni az E\'zberger- éa \'»•« Esküt\' ügyet éa a terv szerint Dróldy Győző volna ez ügyben az ellenzék sióaoka.
Huizár Károly, • Ház alelnöke
kijelentette munkatáraunV.n»k, hogy a nemzetgyűlés pénteki üléaén a Ház teljes elnöksége m<g fog jelenni.
ALMOK H>RCA
Irtn; Kempclcn Béla F.luJv Oéz. főh.iln/iRv volt »z •jtl-i konls huu<c«zt«lMn. K\'ígi •Uktfi ci.llj usjv g.zdig flu, ki \' k.lM.liiz\'i fo^.lkdzsu éj-rin <J»k Iieri Üzlc, hoty no löllse Wtr.ül . nipok.t. Níhtny hón.p-htlycziík »( egyik kljebb r-.«i j.irionbíl • Dunámul meiro-POizlb., hol csnkb.m.r krdvcll Itu .Z c\'ókeló lárí.J.lo r.nni. <2 á \'orníJhtlyfce Iwlínl megír
ím\', ? 1,JV,\'S ezredesnek íi csv szóll. Az előírásos liz-
Ur^., i,\',V*1 llOJSZ.bll iJtig
meri .z ez/cJesnek szfpst-
™« :f\'«lc. A huiz áve. Icányká-
M, V \'W"" ntm vo« »?*"•
in." -L- " W^\'^ngyol meghó-iíjf «>\'ioMn.k bájos egyéni. X ijedve, o mellel.
i"™\'11\'1!\' egy csipásri el-
=,„\' ulin minden .tkilmil *hogy .z ezrejcs lei-
nyávtl mtnnál löbbizOr l.láiko:zák 3 mind lUiflüben láiog.ioii el pi rincsnokán.k házához. Végre il l\'áteiffy lörvónyizáki olnökkel min-denn.poi vendág leli náluk s « W-hadnagy tJ K.link. izemmellálha-lóiig jól érezték miguk.i egymái társaságában.
Píleiffy ilig voll r.egyven évesnél idősebb él kúriai bírói címmel (el-mházoll lorványsiéki eln« voll. H«romez<r holdnyi íaUbitlok bo!J,>g lUUidonosa « Dunántúlon. Kiillnó gitd. s a legkellemesebb sulon-er.berek egyike. Jojlszkörukben igen nagyra becsOllík képeMÍgetl i nz ig«zságU«yminiszleri láic« lOvi-dcsen neki Josollák niegyesieilo.
Tóvisi ezredesnek kosi keldcll olkalrr.illin lenni a (Sh.dnagy. Semmi kifogás, som volt ellene, de kn»v kzi irégis Inkább méltóságos zzonyr.ik izlnla, r.iitll Kli.dnaiy ft\'eségének. Aztán a háromezer ho.J b.n is nagyobb garanciát Iától, mint Faludynak a b.nkban heveri
millióiban.
Egy napon esle. alig hogy a vendégek eluvozllk a szalonbot,
gához NZÓÜtotta leányát:
— Katinka, bejzálri szeretnék ve.\'cd.
— Parancsolj, állok renJcIkezé seJrc — szólt Katinka a nála meg-szoko t dévajs\'gijal.
— Do komolyan szeretnék veícü beczáJni.
— Akkor ugy-e bAr. nekem is komolynak kellene lennem, m^r pedig ezz<l sokat kiván;z tőlem ,pukim — voll a leány pajzán válasza.
— Hallgass meg. A napokban beto.\'tőJ • huszadik életévedet. Eo ben a korban a leánynak már ko-moly a-i kell fogla\'kozoia azzal a gondolattal, hogy férjhez menjen.
Katioka elkomorodott. Eddig még koxolyan sohasem foglalkozott a férjh:zmene«el gondolatával s r.cm vette komolyazámba sem a törvényszéki elnöknek gyöngéd tlgvoSmca-sé*eít, sem pedig a íőhadnagynak jioom udvarlását.
— £n választottam neked .. -folytan* flZ ezredes, de Kstinka féloeszakitolta :
— £des apukám, te túlságosan
qjs Jó vagy hozzam! Megakartál kl-*fr.élni a választás nehirsá^étől, de végre is — engedd meg — mégU csak én megyek férjhez, ha megyek S a választan talán inkább ez én gondom, mint a tiéd ... E > pedig még nem választottam ... Niocs Is, hogy kik közül vilasw-ak .. . vAla • azu\'.t hátáíOZWan XaUzika.
Az eziedes azonban k«tona volt, nemcsak a kaszárnyában, hanem otthon is.
— Fsludy tu\'sá/.osan Mt-at Jár a házunkba. Nincs kifogáfcími ellent; egyike a legintei\'.igenseijb ós Icyjobb lisztjeimnek. Jó modu ember s korra nézve is i\'JenéieJc egymáshoz, dc én mégii mást szántain neked férjül . - .
— Ujty beszélsz, mintha Feludy már megkéri volna s helyettem ne ked kelleno határoznod az én kezem fölött. Faludy Ige" kedves, finom modorú, figyalmes, c\'Gzékeny emöcr. de valószínűleg nem is gondol arra, hogy elvegyen. Az ezredesének vagyok a leánya s c^sk reád való tekintettel foglalkozik vc\'cm . . . védc-kezeit Katinka. (Koíjrt. kí>v.)
POLITIKAI NAPILAP
nssmm
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
ZALAI KÖZLÖNY
1W4.
Magyarország kéri népszövetségi költségeinek leszállítását
Macdonald külön konferencián kívánja tárgyaltatni a világbóka tervót - Félóráig tartott csak a genfi közgyűlés teljes ülése
4.
Genf, szeptember\' 3. A Népszövetség negyedik bliottsaga tegnap Tánczos altábornagy felazólalására napirendre tűzte Magyarországnak arra irányuló kérelmit, hogy a nép-azővataéfI költséghoz«ájérulását három egységről szállítsák le egy ■égre. A Msgyarorsxágra aiő hányadot 1923 ban négyről három egységre szállították le.
Macdonald olőtorjcaxti Icazc-roiéai tervét
Pátit, szeptember 3. At Inlran-zigeant arról a nagy leszerelési tervről, melyet Macdonald Genfbon állítólag előterjeszteni kiván, azt ax értssltést kapja, hogy Mscdonald azt a tervat ténylrg előterjeszti, axután pedig Indítványozol fogja, hogy megvitatására és életbeléptetésére külön konferencia űljőa ősx-axe, melyen ax Egyesűit Államok la résxtvennénel:. Mint Ismeratea, löbb tervezet kerüJt napirendre, Igy Herrlot kölcsönős garanciális paktumtervezete, melyet Mtcdonald visszautasított, továbbá Bllss kom promlsszumos javaalata, mely a támadó fellépést nemzetköti bűnnek minősíti.
Valamennyi nemzetnek joga van a biztonságra
London, szoptember 3. Daily Te-legraph diplomáciai tudósítója Macdonald tegnapi nyilatkozatával kapcsolatban azt írja, hogy a „biztonság" fogalmának pontos definícióit szükséges. A miniszterelnök exxel azt akarta kifejezni, hogy ő elutasítja azt, hogy a tartós békére
Irányuló bármely ígéretet tegyen, hogy bármilyen garanciát nyújtson, amennyiben ax nem nyerne általános alkalmazást. Ex volt ax oka annak, hogy a helyi, vagy ciak bizonyos réglókra kiterjedő védő-sxövetaég gondolatát elutasította. Ax ő véleménye axerlnt valamennyi nemzetnek megvan • joga a blx-tonságra. Németországnak, Dániának ée Görögországnak épan ugy, mint Franciaországnak vagy Olasi-országnak.
GenJ, szeptember 3. Herriot munkatársai tüzetesen megvitatták a lefegyverzés és biitooság kérdésalt, mielőtt Herrlot exeket Illetőleg Mac-donalddal tárgyalásokba bocsátkox-nék. A köxgyülés teljes ülésére délután autón megérkezett Theunis belga mlnlsxterelnök is. Ax ülést alig félóráig tartó tanácskozás után be kellett rekeszteni, mert ciak két szónok, a finn és ax albán delegátusok jelontkoxtek szólásra.
A csütörtöki és pénteki ülésen a biztonság és a garanciák kérdése kerül megvitatásra. Macdonald holnap délelőtt sxólsl fel. A genfi közgyűlés folytatása a londoni konferenciának Genf, szept. 3. Theunis a Trlbuna de Geneve munkatársának kijelentette, hogy a Nemzetek Szövetsé-gének mott folyó genfi köigyülése bizonyos mértékben folytatása a londoni konferenciának. A maga részéről a biztonság problémájának mcgolgását Igen nagy jelentőségűnek tartja és reméli, hogy a kŐx-gyűlés sikeresen fotja megoldsel.
A KÜLFÖLD HÍREI
KUlfSIdiek örököaöóóaa Romániában
Kolozsvár, axeptembsr 3. A kormány rendeletet adott kl a külföldi állampolgárok Romániában való örökösödésére vonatkozóan. A rendelet mintegy folyománya ax uj alkotmány tőr vény 18. § ának, amely kimondja, hogy meiei Ingatlant csakis román állsmpolgár örökölhet, mlg Idegen állampolgároknak legfeljebb csak a reájuk teatált ingatlak készpénzértékéro van joguk. A most kiadott rendelet, Illetve hivatalos magyarázat értelmébenme xel logatlan alatt ax összes be nem épített, művelhető vagy terméketjen területek értendők, legyenek kicsinyek vagy nagyok, község területén belül vagy kívül.
A külföldlek által esetleg örökölt „mezei Ingatlanok" clárverezendők, hogy ha ax örökősök köxött egyet len román állampolgár ainca, ha azonban ex örökösök egyike román állampolgár ax egéiz ingatlanra neki van joga. Idegen állampolgár-sáfu örökös társai pénzzel való kielégítésének kötelezettsége mellett A rendelkezésnek nyilván ax a célja, hogy már most megakadályozza axt, hogy ax Erdélyből elmenekült magyarok, akiknek valami hoxiátartoxója odahaza maradt és falvette a román állampolgáraágot, örökségképen újra visszakaphassák ősi vagyonukat.
Súlyos harcok Nanklngban
Berlin, szeptember 3. A Lokál aoxelgar new/orkl jelentése axerlnt
Nsnklngban már súlyos hsrcok vannak folyamatban. A táviróvoxe-tékeket elpusztították.
Két francia cirkáló útban van Kioábx, hogy ax ottani nemxotközl flottát megerősítse.
Ujabb konferencln less
Rómában Rómából jelentik: Ax Idea Na cionale érteaüléaa axerlnt ax olasx kormány meg akarja aürgatni ax utódállamok gazdasági kérdéseinek rendezésére 1921-1922 ben k*z-dett és annak idején félbeszakított tárgyalások folytatását. Ebből a célból a lap értesülése szerint a kormány agy ujsbb, Őszre torvexett római konferenciára hivta meg ax érdekelt kormányokat, amelyek mag is Ígérték részvételüket.
Nagykanizsa külföldi kölcsöne
A város vagyona feléig ienne megterhelve az uj kölcsön, nelMég nem lehet tudni, mekkora lesz a kölcsön összege - A vízvezeték teljes kiépítése esetén kőtelező fesz a bevezetés — A törlesztés husi évre oszíanék el
Nagykanizsa, nej-tembc: 3 bizottalval tárgyaltam Bécsben — (Saját tulójitóoktáí) mondotta a főjegyző. Pozitív ered-
Megírtuk már, hogy Nagykanizsa város vezetősége tárgyalásokat folytat nagyobb összegű külföldi kölcsön felvételére s hogy a dollárbao vagy angol fontban megszerezhető kölcsön a város régóta szükségessé vált beruházásainak, igy főként a ylxvexaték hálózat teljes kiépítésének és ax utca-burkolások végleges megoldásának céljsit szolgálaá.
Városszerte a legkülőnbőxőbb érxelmekkel tárgyalták dr. Králky\' István főjegyzőnek bécsi kölcsön-szerxŐ útját. Lsgtőbb sggodslomra azok a hírek adtak okot, melyek szerint a város 100.000 angol font vagy <100.000 dollár kölcsönnel óhajtja megterhelni Ingatlanait, ami mai magyar paplrkoronában mintegy 32 milliárdnak felel meg. Nagykanizsa caak szeretne felvenni 35 milliárdot Ax össxeg nagyságéra vonatko xólag megkérdeztük dr. Sabján Gyula polgármestert, aki kérdéseinkre a következőkben válaatolt:
Szíves örömest vennénk Jel 100.000 angol fontol, csak volna valaki, aki adjon annyit. Nagykanlxaánál sokkal nagyobb városok, sőt még Deb-reczen sem tudott ekkora őssxegü külföldi kölcsönt szerezni beruházásaira.
— Általában vévo az összegre irányuló minden találgatás ma még korai, amennyiben msgunk sem tudjuk, hogy mennyit sikerül leköt nünk. Mindenesetre mennél többet kapunk, annál jobb. A városnak nincs veszitenl valója azxal, ha — mint as békében Is általános szokás volt — mulaszthatatlan ború-hálásainak cgyazerro nagy összeget kitevő költségeivel nem terheli meg egy költségvetési évben a várost, hanem elosztja a terheket 10—15 évre.
— Egyelőre csak annyi bixonyos, hogy kölcsönre szüksége van a városnak, mert örökké nem lehet halogatni ax épitŐ munka megindulását s nem lehet folytonoa ag-gályoskodásssl gátat vetni a város, egészséges fejlődésének.
— Csonka-Mtgyarorazág majdnem mlcden városában megkezdődött a beruházások terveinek ka resxtülvitele. Minden város kölcsŐa-nsl segített msgán. Epsn Ideje, hogy Ntgykaniisa kövesse a pél-
- Schvarcz Dezső-cég közli, hogy minden azinbon \' ismét raktárra érkeztek : prima minőségű se iyem flór női harisnyák, párja 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harlanyák, párja 36.000 korona.
«--• Saját gyártmányú gyapjú Jamper 38 000 K, pastell aoknl 6500 K, musslln hariaaya 8000 K, selyem nyakkendő 15.000 K, Filipp kötöttáru gyára Siombat-hely, Széli Kálmán-utca 6
— Klein Jőzaef éa Teatvére cég ajánlja ujonan felszerelt raktárát rendkívüli olcsó árban férfi és nöj\'szövet különlegességek, női filxí bársony és bőr kalapokban éa mindennemű kézimunka és kellékekben. Órléai választék gobelin képekben.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schxvarcx i Dezső cégnél, F6-ut
mény minden egyéb tslal2alásssl szemben ar, hogy a bankcsoport elvileg hajlandó negyobb összegű kölcsönt nyújtani Nsgykaniisánsk. A feltételek a pémplic msl vlsto" nyaihox arányítva kedvezőek. Húsz esxtendel törlesztésre, évi 10 szá-xalékos kamatra, 90 százalékos kibocsátási árfolyamon kapnánk mt; a kölciönt. Végleges választ csak a bécsieknek londoni m;gbizóikkal folytatott tárgyalásai után kapha tunk. Ekkor fogjuk megtudni azt Is, mekkora lesz a felvehető ösz szeg. öt évig, mlg a beruházások teljesen elkészülnek, addig ciak a kamat tartozást kellene fizetni.
— Ami a kölcsön felhasználását Illeti, a megoldásra, végleges rendezésre váró feladatok légiója áll a város vezetősége előtt. Eonek a kölcsönnek legfőbb célja lenne a vixvexetéki hálózat teljes kiépítése és ax ut burkolásnak városi formában való kivitele.
Bírja <
a város az ujabb terheket?
Felkerestük Hemmert Károly városi főszámvevőt Is, akitől arra vonatkozólag kértünk Információt, vájjon hogyan áll a várói teherolró képessége.
— A város — felelt a főszim vevő — négymillió kölcsönnel volt megterhelve a háború elŐtt. Ezek a tartozások azóta teljisen meg-axüntek. Vagyit békében a várói annyi kö\'csönt vitt fel a víros vagyonára, amennyit az a vagyon ért.
— Hs csak beazoroziuk ii a békebeli 4 milliós vagyon összeget az aranykorona szorzószámával, kitűnik, hogy ma 68 mlHisrd vajyon felett rendelkezik S város. Tehst ha f«l is vehetné a 35 milliárdos kölcsönt, még mindig cssk vagyona és békebeli tartozása feléig lenne megterhelve,
— Ma a városnak egy*b adóssága nincs, csak az 55 000 svájci frank kö\'ciönből 44.000 svájci fr»nk éa ezenkívül 360 millió papírkorona. Ezek azonban nincsenek a vároil ingatlanokra berendezve ét mindössze Is alig ötvenedrészét teszi ki a békebeli tartozásoknak.
— Ilyen körülméayekköit kőny-nyen érthető, bogy tSmoil tárgyalás alatt álló, de még nsgyon Is
• / MíjTKHuiiaii kwviiic m ■ —" —■—» — -
dát éa ne néxxe tétlenül, mlg ■ embrionális áll.potban levő kolc.on
sokkal kisebb városok Is elérik, sőt ha meglesz, feltétlenül eliő helyen kerül beláblázásra.
túlhaladják városi nívó tekintetében.
— Nem attól kell félnünk, hogy 35 milliárdot vesx fal a város, hanem attól, hogy vájjon adnak e annyit is, mint amennyi mulaszt-hatatlanul szükséges lesx.
— Ea ciak annyit mondók — — mondta a polgármester buciu-sóul — bár Igazuk lenne azoknak, akik a 100.000 fontról ugy beszélnek, mlnths már meg is kaptuk volna.
Huaz évre, 10 azázalékoa ka matrakapnáavároa a kölcaönt
Megkérdeztük ezután dr. Králky István főjegyzőt, aki személyesen járt el Bécsben a kölcsön felvételére Irányuló kezdeményező lépések megtételében, hogy mit intézett el Bécsban, mik lennének a kölcsön feltételei és milyen célra basznál nák axt fel.
— Egy angol bask-csoport meg-
A kölcsön törlesztése
A kölcsön felvételénél legijesztőbb, ha arra gondolunk, hofy azt vissxa is kell fizetni. Azonban elérőn sem olyan vigasztalan a helyzet, ha meggondoljuk, hogy » *<>•■ cönösszeg mtjdoem egészébengj« mölcsőxő befekt.tésekre for<M»J. Igen jelentős részben oaa»»g« amortlxálja. .
ir, . »■«.« hi,i,aLÍ[l
kii pilise estién a Utx.\'l" Usz. A vl.dlj.k • vl.Y««f«\' \' Icölciün ,í.,t netrci.k U><>\'»« hanem eí7 Idő mulv. "
vít.ll forr.it I. bl>to>l!«"k ■ v"
r°Ai ulburkolá.t Ul.lSI«*. Jj\'"\'
míglCQI tételeihclő fel,
k.oti.áo .ok.ü\' lenof"".
n.k immár .lodá.b.t.tlw »»"•
1924 auptaUber 4.
teuégét K nem látnák. A. Ilyan Uemé.s.tll barubázáiok kőltafg.l 20 évre elosztva a városnak arra
„Időre kontemplál! bovételelr., —
— ailntés nem fogoak tuliégoi terhet rí el • váróira.
A várói jelenlegi vagyoni hrly
uta, mint Cronka M.-graroraiágon
mlod.o váróiéi o\'yae, hogy hitel Ijéoybevét.i. nélkül n.mo.k min dnn fej\'Sdétnek m.g kellene .k.d o|,, hanem • vároiok oda jutni nak, hogy I...an la.wn teljeaeo larongyolódnának.
Ma aa ujjáépllá., a ne,y erőfj-atltéaak komákéban la kell mondani végre a patépáloikodá.ról a
ZALAI KÖZLÖNY_1924.
h.lyr. kell hoiol. ha megvan rá a lah.tíaég. ml.d.at, amit a rég reodixerak elh.nyago lak a am hoaa.u éveken kerea.tul meggátolt ai átko.ao raínk aeho.ad.lt, kény aicrü aemmlttavét.
N igykanliaa a magyar vároiok kő.t ai .1.8 b ilyr. hivatottak egyike. Eit a hlvatotlaágot nem veazlthitl .1 a.aal, hogy külalakban, beren-de.krdSibin akkor I. \'•\'■""•.TI . vároiok mo.t Induló fejlődéi! kor.zakéban, amikor arra megadó-dlk a lehelő.ég a ha áldozatok árán la, de kőxclebb ju\'hat, mint kultu-rálla é. g.xda.ágl gócpont a. Iga. nagyvárnál nívóhoz._ \\bt)
A mezőgazdaság súlyos helyzete
Nagykanizsa, mpumbar Mo.t j.lent meg a vármeg.. hl-valaloa lapja, m.lyb.n Bődy Zzltán allapán a vármegyei ál.t .lmult négy hónapjáról réa.lat.a.n b.ezá-mo\'. Bődy allapín j.l.nté.ét a a.ep-temberl megyei közgyűlés fo||a tárgy.lzl.
A UtaaáracaBkkanUa Ax all.pán mlad.nl f.lőlelő ja-lenié.e .laőaorban a megyei lél-siámcsökk«nté«sel foglalkoilk. A vármegyénél megszüntetlek nyolc diinokl, négy blv.t.l.zolgal álláat. A megyei hajdúkat a vármegye ciak ..ját tarbéro tarlh.t|a fenn. Ax agyra .x.porodó ügyeket a jel.nlcgi llaitvlaelői léla.ám mellett a hlvalaloa ipp.rátui nem képta elvégezni, axért aaülzég.a a me gyei B\'ámvevőség léta.ámának ama lé.e. N\'gy .lük.ég v.n a. elbo-c.ájtott dijookokra la, axért ax allipán e tárgyb.n jiv.alalot fog tenni a kő gyülé.en.
Nagyobb pénakolcaön
Ax allipán jullui 1 tői axeplem bar 1 lg blitoallotta ax alkalmazol-lak flx.té.ét, azonban a vármegye háztartási éa lő.uti alap dologi axük.égl.téa.k valamint a vármegyei közüli azemélyset illetményének biztosítása céljából mo.t már n.gyobb pénskölctönt kell Igénybe venni. Minden remény m.gvan arra,\' hogy a vármegye megfelelő olció kamat melleit kedvező feltételű kőlcaőnt kap.
A föblrák köxságlátogatásal
Hogy a főblrák ullátalányát rendelték, a főaxolgablrák ezentúl eleget tudnak tannl közaéglátoga-táil kőtalez.ttlégelknek él megtart ják a tárgyaláal napokat — a f.lu népével való közvetlen érlntkexéit, amelynek nagy klhatáia van, hiszen nagyobb bizalmat kellenek a ható lágok Iránt.
A kőxblatonaágl állapotok romabbodáaát állapítja meg ezentúl az aliipán. Az államblitomágra, láriadilmi él közrendre ve.zélye. iigatárok néhány megnyilvánult jel.naégével azamben megtetta a kellő inlézkedéieket él a legi.lgo rubban járt cl.
A leventék önzelráia Zilavármegyében telje aen befejeződött éa Intenziven meg " kezdődött a Levente egyeiüVek mag.zcrvexé.e. A megye, főleg a falu népe a legnagyobb lelkeae déliéi éa érdeklődánel fogadja éa cia\'dakoilk a Liventa-morgalomhox.
Közegáasaég, népeaedés
A bíolyt négy hónap alatt a közegéstség a vármegye területén
általában kedvező volt a f.lnőtle-ket Illetőleg, mlg a gyermekek ko-,ö t a kanyaró lépett fel lárvány azerüen. A népaiedéi teiéa a legkedvezőbb vlixonyok a novai, lete-nyei, l.polcal, salaegara.egl fi t p.cial járáaban voltak, mlg a többi jlráiokban a s:ü\'etésekhax vlizo-nyílva, nagy a h.lálo.áil arány .\'ám. Nigykanlzián 19 lélek ai ap dia.
A vármegye mexőgaadniága
a jelentéi ixerlnt váliágoi helyűt-bin van. A különböző el.ml ess-pá.ok Ir.n nehéi helyzatba juttatták. Szk helyen a jégveréa t.tto tőnkre a terméat, máa helyen a g.bonarozid*. A kormány máifél, mlllá.d v.tőmighllelt juttatott a megyének, amelynek kioaztáláról a molt ölizeülő lörvényhatóaágl bl-lO\'.lság f>g Intézkedni. Nzgy klro kat okoztak az egerek a novai, aliólendvil ál latenyel járásokbsn. Foglalkozik azután a j.laatéa a vármegyét ért azon aérelammal, hogy a főldblrtcknoveila Intézkedése szerint a gaxdaaágl alblzottaág hatá-lozatát c.ak az Orazágoa Főldblr-tokrendező Blrólág emelheti jogéi őre.
MlltM*
Házassági hirdetés,
Magyarországon az első, hatvan
évvel eiclöll 1865 lanhs haliban jelent meg a Zala Somogy, KSzlcny nek egyik „óméban, ^ynerisz úttörő egy 31 éves hajadon volt, k, házasság céljábil ez ütőn kereste egy férfi ismeretséget- Akkoriban az egész országban valóságos szenzációi kellelt a kis hirdetés s az csel n budapesti sajtóban ,s temérdek hu moros cikkel váltott ki az írókból.
Aiila nagyol fordult velünk a világ s a fővárosi nagyobb nap,lapok hirdetési olda\'aln hasábokat olcl fel a Házasság rovata s meg/igyelésem szerint a nők rends.erinl ennél a rovatnil s testvér rovatinál, a „Le velezéz" nél kezdik (is talán végzik Is) az — újságolvasást.
Ma már senki sem ütközik meg a férj vagy asszonykeresésnek ezen a nyilvános midjón. Sőt a házal-ságközvetilő irodák (melyek azon ban még mindig iparigazolvány nél kül működhetnek csak s közvelilőt dijaikai a bíróság nem licit meg) nagy és jövedelmező forgalmat bo nyolitanak le. Es hin-f házasságot kőinek, melyeknél a sötét hittérben műkődnek a titkos kezek . ■ .
Tempóra mutontur, el nos mula mur in lllls 1 Az idők villóznak s mi villózunk bennüld Hatvan ivoel ezelitl apáink még kinevették a harmincegy éves hajadont, ki elég bátor volt ahhoz, hogy az újság révén keressen férjet magának, . ma pedig már ott tartunk, hogy nyilt vagy titkos házasságközvetitö nélkül alig-alig történik hiiasságkőfés.
Egu nem épen egészen Italai, de annál elszántabb ujabb nő kerestetik, kt a férjhezmenésnek Immár elavult rendszerét ujabb alapokra fektetné.
Iksz
Az hírlik...
Az hírlik, hogy a városházán többet áll, mint megy az ára Hozzávetőleges számítás szerint már egy félszázaddal elmaradtunk.
Az hírlik, hogy a Mars csatorna rendszere általános irigylés tárgya Nagykanizsán, ahol a csatornázás még csak a holdban van.
Az hírlik, hogy Nagyatádinak eggyel több az uesküUH ellensége
Az h\'rlik, hogy Asszonyi égisz jó parthiet csinált a Hamburgi meny-osszonnyal.
Ae hírlik, hogy „fontos\' elhatá rozások idejét éljük: a város font kölcsönét minden oldalról élénken fontolgatják.
Az hirlik, hogy Nagykanizsán a munkanélküliekéi össteiró bizottság is munka nélkül maradt.
Az hirlik, hogy ezen a héten na gyon kidomborodik a színház Asz-szonyi jellege A HGazdag lány"-bál „Hamburgi menyasszonyabból „Névtelen asszonyvégül is „Ba jadér" lett.
Az hirlik, hogy a városházára belül is ráférne a tatarozás. (bl)
NAPIREND
Szeptember 4. Csütörtök
Római katolikus: Rozilla •«. PtoUi-tini: Roxilla. IuaeliU: Elul hó 5.
Nap k«l: & óta 12 perckor, nyugszik: 0 óm 34 perckor.
A Meteorologiai loUx»t JiUntíso sxwlat •s id\'jíiáibao línycgoj változás nem várható.
Színház t A bajadér (operát) kezdete 8\'/t órakor.
— Uj vármegyei gazdasági
felügyelő, A földanlvelésGgyl ml-olazter V«s- éa Ztlavirm«fej4k gaxdaaágl felügyelői teendőinek ellátásával Bartha Jenőt blxta mtg, übner Jenőt padig ezen állásától egyidejűleg felmentette.
— KássQl a koraági választók névjegyzék*. Ax adóhivatal megkesdte a köziégi választók névjegyzékének őiazelrását. A város ebhez ■ munkához és annak tartamára két klaegllő munkaerőt alkalmazott.
— A nagykanlxsal kórház augusztusi forgalma. A nagykanizsai kőxkórháxba augusztus hónap folyamán 276 beteget vettek fel, átlag naponta 9 uj beteg ke-rült a közkórház termeibe. Gyógyultan távozott 225, meghalt 23, Őssxes fogyaték tehát 248. A mult hónapi összes ápolási nspok száma 6020 volt.
— „Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut i. szám.
— Eailékmüvet Rz elesett nagykanizsai keresztény k«-
tonahősöknek 1 Amint vezér-cikkünkben jelexzük, e elmen * Zalai Közlöny a mai nappil moi. galmat indított meg, hogy ■ nlxaal keresztény társ idalom régi óhaját megvslóillta. A Zilál Közlöny • legközelebbi napokban réiz. letci programmal lép a közönség elé ax emlékművet llletőler s meg van győ:ődvo róla, hogy Nigyka-nlxsa hazafias táraadalma feleke-setre és állásra való tekintet ntl-kül a legmesszebbmenő megértésiéi fogja felkarolni és magáévá teizl mozgalmunkat. ö;Ömm«l érteiülüak arról, hogy Farkas Vilma tevékenyen réizt vess a munkában éi e célra allipánl engedéllyel szoxbiton és vssérnap a városban gyűjtést fog rendezni. Minden a mozgalomra vonatkozó felvllágosltist délulin 6 órától kezdve készséggel ad a azerkesztőség.
— Iparosok estélye a MNSt Javára. A. zalaegerszegi Iptroiok s M«gyar Nemzeti Siövetiég javára szeptember 8 án estélyt rendeznek, melyen dr. Pongrácz Aladár, % MNSt Igazgatója (Budipes\') mond Qnaepi beszédet.
— Adóügyi határidő szép kember első felében. Szeptember 14 lg tartósnak »z értékforgalmi adót az erre vonatkoxó Isjiirom betarjesxtése melleit befizetni azok a felek, akik engedélyt nysrtek srre, hogy sz értékpsplrforgalmi adót késtpéoxben róhsssák le. Steptem-ber 15 lg kell befizetni ax alkalmazottak augusztusi Illetményei után járó általános kereseti adót. Eialkalommilab >fizetést a 17.000 ei szorzószámmal piplrkoronára át-azámltott skálának alapján kell la\'jesltenl. Srepiember 15 lg kirtoz-nak havi részletfizetést teljfsllenl azok a felek, akik as általános forgalmi adónak készpénzben való fizetésére ksptak engedélyt. Szeptemberben részletfizetés gyanánt vagy annyit kell biflzeknl, mlot amennyi forgalmi adó 1924. judus hórs járt, vagy pedig annyit, a mennyi zdó 1924. augusztusa járt. Abb>n az esetben, hs a fél a legutóbb kiadott rendeletben előirt augusxlut 31 lg teendő bejelentéit olyan értelemben tette msg, hogy . havi részletfixetéiaket a megelőző adóktvatéil Időszak utolsó hónap-jánsk eredményei »Upjáo kIvánjs teljesíteni, akkor annyi adót kell rászletflzetéskép leróni, m.ot ■ mennyi adót a klncitár ax ez évi június havi adóalap után követelhetett. Ha pedig ax «dóxó fél a sxóbsn lévő bejeleütést ugy »«»« meg, hogy a havi ré.z elfIzeié.eke ■ megelőző hónspra járó adó .la pu\'vételével azáodékozik leróni.
a wt - -S ír,; sms^íí
auguiztuil eredmények ntín b.
Hutai.
BU.«. Zalaegerszegről!-^ wd
.Hónk: Z.l.íármegT«
táll blzotfága e hó 11-én uléit
— Alispáni r.ndol.t.k. A-allipánl hivataltól tegnap irk«»\' mtg a rendelet a
izabályrandelet lí\'^wf"
- a betegaág éa b.le.etbl.to\' \' ld.lgle.ei szabályozás., -- » Szent Ferenc Leányai t-\' K
nővérek,- valamint a kalocii.
református egyház adocnánygr"! téli engedélye tárgyában.
— Adományok. E«y magát megn.veiol nem aks\'ró jótevő 5000 koronát 2 pár gyermekcipőt juttatott hozzánk az« Ihuny 1100% os hadirokkant hozzátartozói résxére. Szabó Aotal osgikanliaal fegyver-kereakedŐ 80.000 koronát adomá-nyorott a helybeli róm. kath. plc biola templom énekkarának.
— Kett«n Jel«ntk«xtek vető-mag hitelárt NaXykanlzaáo. Or-azégarerte megindult, óriási neki késxülÓdéssel a rossz terméa éa elemi csspáiok aujtotia gaidákoak vetőmag hitellel való sefélyezéiét. Rengeteg admlnlaxtráclón keresitül, « f<5viro«l éa vidéki ssjtó hisáhos cikkeitől megelőzve a vetőmag hitel »kcó elju\'ott N gykanitaálg la. Majdnrm cialogatnl kellett a g»z dákat, hogy fogadják cl az olcsó vetőmagot, vagy a váaárláihoz azüklég\'s kedvezméoyca váltó kölcsönt. Sikerült la mutatóba clköny-vélni kettőt. Egyet Klakani sín, aki 9 métermázaa búzát éa 6 métermázsa roiaot kért, a másikat Nagy-kaoizaáo, aki 2 métermázaa bura erejéig vette Igénybe az állami támogatás\'. Ennek okát a magyar gazda természetében lá\'juk, aki ösztőnaxciGler Idegenkedik váltó aláirásától. Másréazt az-r.tl látni a gazda, amit meg vesz. Tavaly Ida küldtek 2 w«ggon vetőmagot. El Is fogyott m\'nd, mert Itt volt, lát ták éa csak vinni kellett. Ma azonban voltaképen azt aem tudták a gyér azámu érdeklődők, hogy meny nylbe la kerül voltaképen az a ve tőmag. A körmönfont körülírás .a vítelkoii tőisdel középáitylyam" oem volt elegendő a gazaiknak. Amellett lagtöbben abban sem hlx lak, hogy a kért mennyiség Idejében megérkezik. A bajok mellé senki sem szeretett volna két azék közölt a pidalá eanl.
— A Uatneveléel vezető Irodát kapott. Megírtuk annak Idején, hojy a testnevelési ügyek vezetője hivatalos helyiséget kért a városi tanácstól. Mint értelülünk, a tanáci most utalta ki részéra a városházának Kailccxjr utcai frontján, az első emeleten lévő egyik iroda azobát, mely előbb a nép gondozó kirendeltség hlvataloa ha lylsége volt.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriési választékban.
Leszállított árak!
Fürit József
•iKékcilllag" áruháza
" M»»Bi köztisztviselők orszigoa "úvets.- nck szerződéses «z»llltóji ttílhiMsilOnu 5% engedmény 1
Nyolc aranykoronát fi-
M«o.k . vondéjlö.ök a kO. lon l.».nt. órákéit. I ,„«,".
_ZALAI KÖZLÖNY
Ual bizottsága a vendéglőkben, hentes- és mészároa üzletekben al-kalmazá.ban lavő lcvent#.l*».l.
Ual bizottsága . vend>glókb üzletekben -jvŐ leventa-köteíe aekoek megengedte . külön hétköznapi oktatási órák tartását ar
Zfítfí .\'" Aebböler,d5 ks\'lté*
többletet. Az oktatás ,bben az értelemben meg is keidödótt. M >st Jrjík o.sxe a városházán az é.do ktU munkaadókat, kik h.vonként és fejeckéot 8 sranyV0ron*t fog n»k fíTclnj. Az o\'-t t - havi 3C0 000 koronát ksp a különórák m.-gtar-tásáért.
— A nagykanizsai piaciárak.
A tegnapi piacon hivatalos felj«ty zéaek szerint a következő árak
alakultak kl: Zöldségpiacon: hab literje 3000, uj dó literje 8-10000 tök kilónkéit 250. foghsgyma cso* mója 1000-1500, vö\'öihagtma
600-1000, p.prlka darabja 50-200, ugorka 50-200, feje.kipos.ta 1800-3000, kelképo.zta 500—1000, zöldség cioaója 600 —800, psradi\' ctom kllogramoj* 2000, bu-jonya
2-2500, gomba kUója 8-12.000 korona. Gyümölcslélék: körié 4 -6000, b.r.ck 10-12.000, dinnye 2000, sxőllő 12-20.000, alma 3-
5000. szilva 16-20000 ko ooa kilogrammonként. 7eipiacon : tej 3500- 4500, tejfel 14-18.000, vaj 60-70.000, tu ó 14-16 000. tojis 1200-13.0 ko ona. Húsárak: növendék maiha 20—24, marhs eleje 28, hitulja 32, borjú eleje 24, há tu\'ja 32, aertéshus 36, zalr 44, híj 44, zsiracaloona 40. füstölthui 55 -60 ezer korona. Gabonapiacon\'. buia 400-420, ro/a 340-370, tengeri 400—440 eier korona métcrmáiaán-ként Baromfipiacon : tyúk 42—50, pár cdrke 40—60, hízott liba 180 —220, aovány 100-120, hlrott k»caa 100—120, sovány párja 50 — 80 ezer korona. Szénaoiocon : aréna 70 - 90, axaloia 25-30 exer korona
métermázaánként.
— A xalaegaraxegl kórházi bizottság Ülése. Za\'aegersicgről jelenti tudóaltónk : A kórházi bicott aág délelőtt ülést tartolt, melyen az 1925. évi költségvetési tárgyalták. Az ápolási dijskat napi 2 aranykoronában állapították meg.
— A katonatlsztok rangfokozata. Budapestről jelentik nekünk : A kormány/ó elrendelte, hogy a m. klr. honvédség téoyle-gea állományában a vezérezredes! rendfokozat azonnal, a hsdnagyi rendfokozat pedig fokozatosan meg->züntetleasék. Továbbá, hogy az alhadnagyl rendfokozati elne/eiéa exen\'ul záazlóa legyen, vé*ül pedif, hogy az altiaxtek legkiválóbbjai száméra rangosztályba nem ioro t jellegű alhadnagy! rendfokozat lé-tealtesaék. Az egyes rendfokozatok ezentúl a következőkép osttatnak be a rangoaztályokba : Tábornagy, II. ranroaxtály : gyalogsági tábornok, III rangoaztály: altáFornagy, IV. rangozxtály : lábornok, V. rangoaztály : erredes, VI. rangoixtály : firobgy, VII. rangoaztály : axá*ado», IX rangoaztály : főhadr.gy. A még meglevő hadnagvok a X, a zászlósok pedig a XI rangosztályba Boroztatnak.
— A mezőőrök szolgálati könyve. A fótdmlvclétűgyl «l-niaxter rendeletet adot* kl, amely azerlnt a rrexő és h -gyŐrŐk ex általa kiadott minta axerlntl ázol-gál.tl könyvet kapnak Ai uj könyvet a kö^i\'g«k tartoznak előállíttató!.
«=• Orvosi hlr. Dr. Kahán Imre fogorvoa axabadsáyáról htzaérko-z«tt éa rendelését Ciengery ut 11 •z. alatt megkeidto.
— Polgáriéin leányok Hona pálye. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A polgári leányiskola október 4 éa 5 éa negjerabéiu ünne pélyt rendez zongoiája éa axlnpadj i kötség.intk törlésitéaérr.
— Kölcaönt lehet felvenni a vármegyei útalapra.\' Buda pestről jelenlik : A kormány rendeletet adott kl valamennyi vármegye allipánjinak, hogy ha a virm-gyel törvényhatósági ut«lap helyie\'e azt mu\'hatatlanul megkívánj•, a Pínz-iatézeti Kö ponttól a tÖrvényhitó-aigi u alap részére, a lörvénihuó-sági bUoltiági kö\'gyüléa hatiro zaiának kleazkö<lé«e nélkül, do az annak való utóltgos bej-lentéikö telezettsége mellett, a kereskedelemügyi minisztérium által metállapl • aedó öiexcge>, a M«gysr Ntmzetl Bsnk mlnd:nkorl váltólesrámltoláal kamatlábát 2*/o kai meghaladó kamat mellett rövid lejáratú kö\'ciönt vehetnek fel.
— Caaládl pótlék a foleaég után. A ju\'lus elsejéig érvétyben volt lőrvényea rend Ikezéaek azerlnt a köiaxol/álatl alkalmazóit ciak abban az esetben résieiült felesége után c»aládi pótlékban, ha felesé-génak semmlfde keresetból vagy forrásból ered) bizonjos Íixj5ve dilme nem volt. A legújabb flze-tésrend**éa»el ex a korlátozás megszűnt. Ugyanit, miként értesülünk, az Időközben vitássá vált kérdés ben egy minis trrl rende\'et bstá roiottan kimondja, hogy az uj Metményazabályoxó kormányrendé let alapján folyó évi jullui 1 tői keidve törvényes felesége után minden köiszolgslatl alkalmazottat megilleti a szabályszerű c<aládl pót lék, tekintet nélkül a feleié/ magánjövedelmére vagy kőxalkalma-zísára.
— A azegényház múlt hó napi éleim ezéai költsége. A
nsgykanlxaal szegényházban augus: tua folyamán 59 sxcjényt ápoltak. N«pi élelmexésl dij 9000 korona. A teljea élelmezési azámlát legnap nyujto\'ták be a városhoz 18.606,000 korona ösazegbeo. Az elmúlt hó napban aem a aregényház, sem a kórház élelmezési axámlája jelentős cmolkedéat nem mutatott.
— SzUnöben a aertéapeatla. A Nsgykaoizaán éa környékén ia Mlépett sertéspestis ugylátaslk kiadta már a méregfo/át. Mir meg exüntté lehelett vo\'na nyilvánítani a járványt, ha a nrpokbsn nem jelen\'ettek volna msglnt egy meg betegedést. Most ax a helyzet, hogy emiatt az egy megbetegedés miatt újból be kall várni 30 aapot, ami alatt már talán nem fognak ujsbb b tegaéget jelenten\'.
— Képkiállítás Zalaeger azrgan. Zalaegerszegről jelenti tudósítóik : Két aűmefl festőművész, Guzsik Ödön és Laczkó Gyula péntektől p*r napon át képkiálli táat rendeznek.
— A halálra azánt gyújtogató.
Betsényi Ferenc xalaapátll pálya munkást tudvalevően gyújtogatását letartóztatták és a kir. ügy/ax-aégnek átadták. Amikor kihallga tásra elővezették — azt mondotta, hogy ő nagyon jól tudj*, hogy ex a bűntett atatáriálls elj\'rái alá esik, nem bánja, akaaazák fel, csak vigyék vissza falujába Zalaapátiba, ahol fclakas\'t/iatják. Bez^éaylt moet megfigyelik, vájjon elmebeli állapola normális e.
_1924. szeptember 4.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férN-szövetek195000 Nöi szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Oelain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-telyem-blouiok CSAK 24o 000 kor Gyapiu mellények
CSAK 45 000 K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
•C Tisztviselőknek ezen árakból is 5% engedmény
----
-—"" „.I|k ll kí.híil - N*"a. hluk hot* . au.k.t- ^ *
j,áoiU>«- | , ériciülúnk —
r :i i.kolában Zvhww
P°l!f\' ,1 tudó.llónk: A kullu..-1 1° polri.1
..li-lalSUat a xelaejer-il^óiíí-l fiuUkoUbQ.
B,t U«»ídl k.m.r. K.po.
íjlkamara h.tá.köre a k.po.-mfgllüat. | -
SZÍNHÁZ.
A „évtelon ...iony U2n.pl
u.Jl.a való.áeo. ..enxáuó.aáoiba
te,h.Me«tl« oly m.jrá.ó drámai Js"| a. emberi fájdalom oly
^ L ábrá.olá,áv.l já...otla,
, köiőo.ái.t l*.b. A mü.í..»« pfcikig Oon.pel.á^ KWS.GJ5.JT míltóvol. Sándor j„«áko.. JMk« k.r.VU.-r.l. volt í. mint p.iloere : a. emb.r.k ár ,í„l..k burj.la jála.oU. Ciobo, l»l Gályámé,
Ki,oiji litván, Fckclc Ró«l í-CV. Utváo jstíka h.mUltaUen tcB.. müvíii.t volt. ( )
JMM K02L0NV
nozööFömrfPsziiftáí
Uránia. Stombst és vasárnap:
Páris grófnője I—II. téti. (Mis Miy, Emil J • nnlngs.)
Világ, Siombaton és vasárnap; Farkaiüvöltés, tibeti történet gyönyörű természeti képekkel. A far kasok üldözte Szám jelenete mesterien rendezett része s filmnek.
II TÖZSM
(Saját lodóittóak IsMoajt\'.talén) A mai értéktöxide ma Igea iok keretek között mozgott, sőt még a tegnspi üzleti tevékenységet Is lecsökkentette. Bécibeu nem lévén tözsdensp, a piac innen li ösztönzés nélkül maradt. Az árfolyamok lemorzsolódtak, ugy hogy zárlatkor néhány százalék árveizteiég állt be. Kositpénzt »/,—V,°/c-bsn állapították meg. Zárlatkor a hangulat tartózkodó, forgalom minlmálii, irány zat gyengo.
Utótőzsde. Tartott. Amerikai 4450, Angol Megysr 96»/«, Hazai Bank 137V„ Salgó 550, Rima 150\'/,. Osztrák Hitel 187 péax, Msgyar
Hitel 547, Leszámítoló 73»/„ Nova 14)»/i, Danubius 2725, Villamcs , 1300, Fegyver 1255, Kóazén 2925, Uilkányi 875, S.ászvárl 350, Pe.ti Hazai 3510, Grorgia 431, M-zóhe-sy«l 196, Atlantic* 25l/„ Cukor . 2440, Levante 204, Kere»ktdelml 1 UOO, Nulcl 2150.
Esti magánforgalom. Irányit változatlanul üzletiden Ciak elvétté jött létre néhány kötéa. M.gysr Hitel 550, Oiztrák Hitel 189, Kereskedelmi Ba>k 1185— 1190, Földhitel 220, Peetl Hazai 3515-3520. Nova 146-148, S.lgó 555-560, Kőszén 2925. Gsaz Dan. 2735-2750, Kohó 415, Urlkányl 870, Msgaazlt 1820, Naslcl 2100,
Termánytözada. Buza tlszavl dékl 76 kg-os uj 399.500-397.500, 78 kg-os uj 400.000- 405 000, egyéb vidéki 76 kg os uj 390.000-395.000, 78 kg-oa uj 397 500-402.500, rozs 320.000-325 000, zab uj 330.000-335.000, zsb ó 365.000 -380.000, takarmáay árpa 390.000—420.0G0, sőrárpa 460.000-480.000, tengeri 380.000-385.000, korpa 235.000-245.000, repce 620.000 - 650.000 K.
Az Irányzat nyugodt volt. A buza ára 2500 koronával emelkedett.
SartéaváMir. Felhpjtottak 2000, eladatlanul visszamaradt 730. E\'sö r. 275 00-28 000, közepes 26.000-27.000, könnyű 20 000-25.000, sza^ lonnás félsertés 31.000—32.000, la-húzott hus 30.000 - 32.000, sózott szalonna 32.000-33.000, zalr 37.Q00 korona. A vásár élénk volt.
A Magyar Namzatl Bank hlva-taloa árfolyamai azept. 3 án
Valuták
la«ol Iw ii 1000-147*000 Cttb lorc«i lili-ijoi
ÜIQU
DoUU
rastU k.
Lai
Un
Un
Dia Vo*.
t»MW
?6ijo-j?cio Ilii HSJ
o-liil
ic-t it-iti I) tl>»»-W»0 H*C.;)| t» l(nH5:v)
6« t. huk tlll-JSlt
STM Vor. »M7( io>H Nwk kor. icmo-iojJo
Devizák
An.twl.a HIIOIHOJ
P,tl«tU 1007 toll
BtkwMl )S|-)Ié
Sitmi teis-ms
ll4tuH7
I04l0-ic4)t |4>000-|l7000 1404 1411
MlUao rkii
»HJ0-77»J0 4161-41 pS •)ll-t)t4 1»< lí« SOIIISOJ3I
tol ij-teJ »i II4D-MS03
TISZTELT CIMI Uan szerencsém tudatni, hogy a
SSSÍK KÁVÉHÁZÁNAK
uezetísét dlueltem és Igyekezetem oűa irányul, hogy a helybeli hereskeőő éa iparos társadalom minöen iginyíl
i Welégitue, kellemes szórakozó helyei nyujlsak. -—
Sziues pdrlfogdsukal kérue tisztelettel
Orthoffer Gusztáv.
A magyar korona kBlföldl hivatalos jegysiaalt
Davlsa Valuta iac«>r m> i*cs*r
Bécs ... . l>240|«240 00á0|«tó0 BazUa . . . . M10 Mtü
Práfa . ... 1 44 UO 4316 14*/a Niwyorkban 13
ZQrlchl zárlati
Pázis 2872 Ml. Looáoo t38tW, Nswyerk Wl 2J. BtuMaJ2T01, VUUioá W600\\ llolUod tOi\',, Barilo I2ö &0. Wlao?4 7ft.SetU 387 öO, Prigi. 1695 50, Bodapeet ö»-50. Bniaísal 26J C0, Balgiád 087 &0, Vazsi 102 50. Az ércpénzak ás nomaa-fámák beváltási árfolyamai
Kzuit tgykoronis W50—5840, káU0f0»ás 11.300—11.700, íorlnUis 15.400—15.803, öt-koioaU 20.40J—U >.500, ssinatany 50.000— &0.500, arany hoizVoronás 331.000—334.000, pUÜna ttU.üOO—ttO.OOí. .........
KU1I6-. Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kefeakedía RT. Nagykanizsa
ÍK7I fá TFIIFÉPFI ÉS NŐI SZÖVETEK
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz iívu»
az „Arany Kakasához, Nagykanizsán Olcsó árakon eladásra kerolnek NŐI szövetek!
----\' kabát, bunda áthuzat, ö«i átmeneti kabát,
Fért! szövetek! gS££Satsteí=SííSStt = Hm« Ji nőiéi férfijröwptpkhpti hallatlan októ árakon!
-- Áruink ió minő5ége.jraink ol«6saga és választékunk nagysága winaenKor -------
6
ZALAI KÖZLÖNY
1924. ntpUmh,, j
Vasutasok figyelmébe!!
meglepő olcsó áron üdsdrolhalnak a
1)
Udsznakat, chifíonokat, kanaudsznakat
és ingzefiireket -------—
" divatáruházban —ITÍE*
Apróhlrdatéaak
V rlrea Wctcrf.lraau^i okijában (lal«th.lvla«c
k Clm * kiaédlan. ikj
Könyveiéi-, level«sés-, gépírásban éa mi öuiti Irodai l««r.dökbon Jártas férfimunka-mr6 Irodai alkalmazást karos.
■SOrcAacn eladó ta K«-r<i kritfrilfl ét cv*p!«. ÍJ UU t.lo. líjirat kAnkkcl, k<i drb h-.r.a.it. n bohi«-(i < <]it> t mílerra ftl»<b<\\ »oc-aa >■ r<y d«»líi. tiy ««-aa 11/ Ifrr-knal Frlaftrajkon, In;
AllUI»lM|{4d ftlvHclik Znnjl MikJéaj. jj.
r háló 4. oliíillrt i
FEHÉR ÉS TARKA
BABOT,
valamint egyéb gabonanemütKet legmagasabb napi áron vásárol
Gabona és Árukereskedelmi R. T
nagykanizsai fiókja
SUGAR.UT 2. SZÁM.
BILrgötiycliu t OÁMK1C T.Uíon: ||4.
TANKÖNYVEK,
ISKOiASZEREK
kaphatók
Schlest Testvéreit
könyv-, papír-, ixó- íi rajzszer kireskodésében. Tankönyvak bokölését leg-cslnoiabban ás legjutányosabb árban vállaljuk.
HIRDESSEN
a
Zalai Közlönyben
A budapesti tőzsde záró árfolyamai
• budapaatl lS.ad. délután 1 Arai ,ir6»rlol„.m.l . kevatk.i«k.
Aii
Utrr. Hit.
Idaáloc
Ltaiinit.
OI.-W. la na Oaau. IIU. I-V.-.,a tank Gaakvrrtls Alialioot t> B. Agrir msam*.
Ilanflrii —
lef«lUa ICO MC.tó Ipartt. 14,jo
PMCIIBI >7>O
Kcr. ttil«l 17
Mt(/ii-N*mtl •}
k\'«.p. Jalailcf II
T.karékok
KUrlroal l*. II
UpólvArcal J.y
Pöriroal iu
K61ÍC/.I Tak 11.7
A Hal. Tak. I «)
VolHr ll)
ll.aal .US J45J
KI.5M.Blal. S>04 KoctUra ilj
Uiir.-FiucU —
l*...... M
I as«
I tít^t Itta
UtílH Motor
Oktmér-Hi*\'
Vtt\'ít, 1
n
Back a Bori -M.
PMtaraaLal
Boa»,M»ii
T6í4kn«o»rr
Gli.lla
llnt|Wi
KUUysatoa
K3b. íOM. —
DiikM I«O
Mafouli ií<o Ha,,.
Ali. KfM«« l«IJ
KcrlceU —
Mód >t«o 10
NafjUloojl 117
s.jökoujai ti
lll|« íjo
Ujl.kl 110
Ub>4 Mo/k —
L\'níinyl IM
Ciat-tU II*. IJ
Aüxo.ciia l«4
PfADklIo 71
QlOtci 19
KtlDOMf 7-J<
PtllM 110 R黫l
Rljiar — S«;^aonca
Pótáriái Oj. í.j<
Uiiáctaaai -
WodUoar —
TaamO.ah
BrOdl ICO
Köí/tt* —
Calkjr t«
G.ií, «pcr- i«o
Pátááa iu }.}< n
Franki l«i
Gtoi-Dia. i?j(.
Oaata.VIU. 1)00 04p «a nul
OjttHf ío
HcAwn 1)0
Kfiboa
Láoc Ultik
llonl (. X5ró«Liu;«l XrooU fj»r
TtXi Kukl Vtt. buio
KOiI.k.t Adria Aüuulka
MUkokl Kfiutl
Vlro.1
Tro.i
l»0
Cokorgyárak
Utl<ukO« }0O Horrtl cuk. 0.7 Cokorlp-ai UH Oaor*U «>i
IJ)0
Jiom,
Cialu.l...
Fnictai
Oc«la C.iooM Sl.liml P6.f4U
VIII. Tokaji
Olajuk Olajipar
ttttr éa aaaaa
PárkMl ti* \\9
KirálytÍ4 68
Pulflri tör )«}
P«o. itt 17
T«m. ■« IJO
Bardll t.
K»«l.»lcb -
Kf.ariograór 170
$i*okéac< j.j.
8iállo<1ák Hoc«éria —
R«X»I aallW — ^waitaai )}
TexUl
Ic.\'ll laolf a« SM«. ka^iM
Uoio itxill O/aplaoBOiO SaftvS-Kóiá
W. Taitil
Goldlrrrtei 1
MOH\'tja ll»
Saikia |l
V.Dírr «0
Ctilooia 11
DaoU. V)
Oiaoa 7
KtUtl Uur. t»
KMn «<■
KkxlUi tl
Tóték \\«
LaUf -KtliOnfalék
Dtuli a.rtH
Pcll.o
KIU1 -
Gaml 170
tol«r«l. iS
T.laloo i,S
Tani dpi —
UoW aainlL tj
Siolbokl 4
Zw»apUf. 16
Blrdl «J.<
Klillja-IO I.:
U«ol J7
Braa.ól JOJ
Corrln Ilin j.\\
Paylr J9
Hasfjralpar il
SmnUa 40
M^cr.-S«o« IJ7
Tarai Bpo.1 —
vwk^ifbaok —
Q> Sri bór >1
Önkéntes árverés.
A^ullroit bírósági végrehajló ezen nel közhírré teszi, hogy elköltözés miau a következő ingóságokat u. m. volt szállodai, korcsmai berendezési egyes tárgyak, asztalok, székek, ágyak, főzőedények, szobabútorok, porcellán- és UvegnewOek stb. a legtöbbet igérőne\\ 1924. nuguas-tus hó 31-tól délelőtt 9 órától 12 lg ot napon kneistll a .Szarvai Szálló* helyiség Világmozgó várótermében elárverezni fogom.
Vevő fél tartozik a vételár után 2% illetéket megfizetni.
Vevő tartozik a megvett ingóságot azonnal elszállítani.
Ugyanott ajtó éa ablaktokok ajtóval éa ablakrámákkal fel szerelve bármikor eladók.
Nagykanizsa, 1924. augusztus 27.
Haán Gyula Uji bir. vígrehajtó.
UaUtonkofosztuíon a mÁtodilc szakaszban az állomásnál
,- fii hoU 3*UlO Bővebbet
Görög Uafik-búJíban, az Efznébat-téren.
13 346/1924.
Hirdetmény.
A legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 1925 évi névjegyzék* összeállítási alapját képező adókimuiatások folyó hó 8. napjáig készíttetnek a városi adóhivatalban.
Azon egyének, akik srámot tartanak arra, hogy a virilisek ntv jegyzéket c felvétessenek és a lakóhelyeiken kivül más községben is adóznak, e körülményt a v. adó hivatalban jelenisék be, vagy ameny nyiben erről lekésnek, ugy azt hiteles adóbizonyitvány kapcsán Írásban az alispáni hivatalhoz jelentsék.
Nagykanizsa, 1924. szept. 1-én.
Polgármester.
Hői- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlnczy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermefcruhők uarrása.
Legújabb párisi modellek. ■ Gyors és pontos szállna*. Ssolld, mérsékelt arak.
ön s»já; zseoénck ellensége,
ha nem az olcsó és ciisu en legjobb
KAKAS puhatesteket
használja. — Kapható :
Stampf Zsigmond
füsíar és cunioKo keieske.l^íl>.-n
Nagykanizsa, Bazár épület. Ugyanon 1 klgr. pergoláit m&i
kapható 26.(0\' koronáéit
Mindenfajta jórn>\'nóségü
ískolacipö
és ogyéb cipóáru jutányus trón kapható „„
HILTÉNYI SÚNDOR ÉS FIA
a Fö-uton, a város palolájában.
Egy 5 mir. 70 cm. széles éb 2 mtr. 55 cm. magas léccze\'.l
válaszfal eladó
11 Megtekinihelő nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
Tankönyvek
minőén Iskola részire.
Iskola táskák,
Iskolai lüxetek, rajzeszközök, rajz- éi feitőizerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedőében #
Főút, Városház-palota.^
ZRÍNYI NYOMDAIPAR ES KONYVKERESKEDES R.-T.
Föut 5. szám. NAGYKANIZSA Telefon78.^.117.
Elvállal mindentéle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron.
Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok
Raktár:
Schless Testvérek
Deák-tár 10. Nagykanizsa
p.plr,- író- és ra]x,r«r-
kcrcskcdósében -
Teleion 267.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége .8
kiadóhivatala.
Nvomatott a Zrínyi Nyomdtipar ís KönyvkeicüludíB lí. T.-t ..1. Nagykanizafto. (Nyomdavczctv: Olenbcck Karoly).
érfoly
i iUW
N.íyk.nl^, szeptember 5, Péntek
1500 korona

,">""«•« kl.Mk!..ul PS-.t a. Felelős szerkesztő: Kempelen Béla. tllClMláal ara: Bar hóra X7000 k*r**« Itárou k«ra aiOOO korvn*.
Szüret nélkül
Néhány hit múlva benoevagyunk , aiűretl Időben. A magyar bor valamikor világc;kk volt ■ nagyban tmeltc a nemzetvagyonosodást. A* utóbbi ívekben meggyöngült beano , kivitelűnk, napjainkban pedig srimottcvŐ eredményre lehet c,ik kilátásunk. Az elemi csapások tótra látogatlak bortermő vidékeinket t amit a nemea tőkék teremtek, szt legtöbb helyen leaxürctelték cttmegetjőlőoek, mely a mai mi-gat borárak mellett la jövedelmo-iőbb üzletág, mint a bor.
tjén oly sokféle ctapás dézsmálta meg a legnemesebb szőlővidékoket, hogy talán nicci egyetlen egy hely sem, melyet megkíméltek volna a peronospora, a jég, a szárazság, is eső s más elemi ciapások. A hlretTokajhegyalja minden remény aégét letarolta a cfklon, Gyöngvös környékén s K<c,kémét éa Jiszbs-fény vldrkén a\' peronospora pusx-tiloUa el a várható termésnek több mint a felét s Pécs környékéről éa a balatoni borvidékről la csak le-hangoó hirek érkeznek hoxzánk.
As Idd aiűret eredményei tehlt nagyon alatta fognak mart dni a tavalyinak, nemciak mennylaégben, hsoem minőiégben la. Mennyisége • mult évi termésnek legfeljebb sgy hsrmadára tehető, de minő ■éf is jóval alatta fog maradni ax 1923. évi 12-13 fokoa azeaztarta lomeak.
Tehát atomotu azüretre van kl-Ulis ax orstág minden vidékén.
A várható kevés mennyltég2e| szemben hiába emelkednek azlnte napról napra ax árak. A* év elejé tői kexdve megháromszorozódott a
bor ára, ami réstben az egyéb azeazea Italok, különösen a tör és pálinka árának aránytalan emelka déséro vezethető vitsze. Hiába, mert a bor mindenkor fontos kivi teli cikk vo\'t a belőle nagy meoy-nylségek kerültek a külföldi pia cskra.
A kiviteli kiUtások azonban nagyon rosszak. Lengyelország, mely korábban egyike volt legfontosabb piscainknak, semmiféle szenei italt sem enged be, Csehortxig négy és fél cteh koronával suj\'ja literenként ax oda bevitt magyar bor\', Ausztria pedig csak 13 fokon felüli bort fogad el, i\'y eiőzaégű bor pedig igen kevés mennyiségben fog rcn-delkerésünkre állani. Németországba viló kivitelre sem számíthatunk, mert a magyar bor nem bírja cl a magfs vasúti fuvsrtéieleket s Fran claorsxággal létesített megállapo dása a magyar borokat háttérbo aioritje. Egyéb külországok, mint Hollandia és Svájc a kivitel mm-pontjából alig jöhetnek számba, egyrészt távolaáguk, másrészt a spanyol botoknak erőa versenye miatt. A nem otvigyonosodásnak korábban egy jelentős tétele tehát ax idén igen kis összegekkel fogja elŐmoxdltani annak erősbödését. A ml még megmenthető volt, ax l\'g nagyobb részben mint csemegeszőlő értékesült, de a asüretre bizony kevés tőke marad.
Anglia sürgősen fel akarja vetetni Németországot a Nemzetek Szövetségóba
Macdonald nagy beszéde a genfi közgyűlésen — Csak döntőbíróság háríthat el a Jövöben minden katasztrófát— Franciaországfolytatni akarja a fegyverkezést
Genf, szeptember 4. Macdonald a Nemzetek Szövetsége köxgyülé tének mai ülésén elmondott b szí dében hangiuljoxta, hogy a britt kormány nem viselkedik érdektelenül a kö\'csöuös biztonság kérdi-lében. A lesxereléal Vérd;s kapcsán kijelentette, hogy a N-.mtetek S ó vétségé nem zárkóthatik el bi\'Onyos államok bekapcsolódása elől, a melvek veaiélyeaek "agy veszélye aeknek tar1 bitók. Kifejezte abell reményét, hogy rövidesen ez Egyesült Államok it btlép a Nemzetek Siövetaégébe.
Németország jelenléte nélkül nem lehet magvltatni a lefegyverzés problémáját, a béke biztosítékait, ■ kia államok létét. A brill kormány halátoioll óhaja, hogy Né metország /elvételének kérdését ke sedelem nélkül mielőbb intenék cl.
Oros\'oratágban is bizonya* frj lődéa jelei mutatkozoak. Etekre nézve legjellemtőbb, hogr már diplomáciai tárgyalásokat folytatnak és ax egyes államokkai ezer-ződéseket kötnek. A* angol-orosz szerződés első lépés afelé, hogy a szovjet Is eljusson Genfbe.
Sajnálkozna <t fejezte ki, bogy a Nemzetek S övetsége munkáját általánosságban alig Ismerik a csak
akkor fordulnak /eléje, ha wilahol hiba történik, mint például Felső-Szilézia kérdésében (M -cdonaldnak ennél a kijelentésénél élénk mozgolódás támadt)
E lesterelés kérdéie, vagyis annak meghatározása, hogy)m«lyek • támadó jellegű cielekedetek — nem tartoilk atokra a politikusokra, akik részi vettek a legutóbbi háborúban. Legalkalmasabbnak 14* j« ecé-ból egy döntőbíróság megster-vezését. Felhívja végül Macdonald az ötstes jsleolévő államokat, hogy működjenek közre ennek a namie tek életére fontos szervnek láteal* léiében. Ebben látja az egyetlen módot a jövő katasztrófáinak elkerülésére.
Meglepotéat okozott Macdonald beszédének ■ németek
te vonatkozó réax©
Gen/, szeptember 4. Macdonald bestédének igen nagy sikere volt rfngol, skandináv, holland nemre-tokné\'. Ax a kijelentés, hogy Németországot Is ott akaija látni a Nemietek Szövetsége tagjai sorában, nagy tetszést váltott kl e>ek-nél a nemzeteknél, de a többinél érthetőleg elég váratlan meglepetést okozott.
ALMOK HARCA
Irta: Kcmpelen Béla (2)
- üti már én Jobban látom, mini K. Ismétlem, in mást szántam neked
férjül.
- Ugyan kii i — kérdezlo naivul Kattoka.
- Wleiffyl.
Kálink, első pillanatra elmoio maji»i, majd hirtelen komorrá WllMon ,rca_
- Péle.ffy míg nem olyan idős «bcr, hogy férjed ne lehelne Hol "«!0k IS lesnek eeymás.al. Nekem ""Emondla. hogy minden vágya w az, hogy te légy . felesége s ^y fog tenyerén hordani, mintha...
ils vártatva »z ezredes. iai..l iWcgt5tn b.brAlg.tdt uj-» díván karfáján, , folytatta : nc8yvenkétéves hanem r-toívei tiu lenne.
min, l Mh""">"l>l»n szeretnek, ™M husz ívvel s mint Péletfjynl
.mlh\',""r4bb lcs"«
<IS, min\' K,ludJr ol-i\'11"
ttt a S « felesége. Én
házas,ágoi nagyon szerelném.
Nem hiszem, hogy te is idegenkednél PéteiHfytől.. ■
— Erről szó sincs. Péietlív ige" kellemes ember és igazin sokszor bámulom benne, hogy ez a nagy jogészember mennyire le tud ereszkedni hozzám . . . Sokszor csaknem ugy játszik velem, mintha gyermek kel játszanék ... De «r.a sohasem gondoltam, hogy megkérjen, hogy a felesége legyek, sőt egyáltalán, hogy ily hirtelen férjhez menjek — válaszolt Katinka.
— Gondolkozzál a dolog felöl. Holnap reggel aztán közöld velem az elhatározásod.!. A dolog annyi-ban sürgős, amennyiben sző van rőla, hogy PéleilTy néhány hónap a\'.nlt Budapestre kerül a Kurtára.
AZ ezredes és leánya megcsókol Iák egymást, elbúcsúztak egymás-tói s szobáikba térlek.
Katinkának roisz éjszakáj. volt-Atom nem |ött » szemeire és órákig elgondolkodott a nagy kérdésről. Képzeletében mér Bud.pelten érezte magát, hallotta a méltóságos asszony megszólításokat, lelkében .Itatando-
"oif l\'itetiíy vidéki birtokéra, »
kúriai birot nemcsak féifi«snak, hanem nőiesen gyöngédnek, olyan l\'uomnak találta, aki ót soha egy mogorvább szóval sem Topja illetni, másrészt latolgatta Kaludynak tiala-losabb kedélyét, a liszti társaságot, a vidéki élet kellemetességeit, stb. A mérleg PéteiHV javára dőlt el s Katinkát hajnaltájban elnyomta az Ábrándozás.
K.-ggel az ezredes több Írben mentbe leánya hálószobájába. Kálinkat keb\'én összefont kezekkel találta, arca derült volt, szinte állandó mosoly ÜÜ az ajkain, szép szóké fürt-jel hullámszerűen omoluk alá vállaira . . . Nem akarta megzavarni álmaiban a háromszor-négyszer is kiment a szobából anélkül, hogy leánya akár felébredt vagy arcvonásai változtak volna.
Katinka felnyitotta szemeit s első tekintete az órára esett. Kilencet muusntt, kellőve: többet, mint amikor rendszerint felkelnj. szokott. Sebesen öltözködött fel s egyenesen az apjához sietett:
— Este feltettem magamban, hogy 1 választásomat az álomra bizom. Azt
választom, kiról álmodni fugok . . . Péterffyvei álmodtam, nóúl megyek hozzá, ha megkért.
Az apa szemei felragyogtak Maga is elérzékenyedett leánya közvetlen szavain ; megölelte, össze vissza cfó-kolta s csík ennyit kérdezett tőle:
— Ha Péiettíyvel találkozom...?
— 11 a megkér, nem fogok kosarai adni neki - . .
Az ezredes véleilenül e. vagy szándékosan, a törvényszék épülete felé vette útját. Az épület sarkán talál-kozott az elnökkel, ki liatalos rugé-konysággal és deiü\'t srccsl igyekezett hivatalába. Mv\'gszolilollák egymást:
— Tegnap este kissé sokáig ma-rsdiunk nála ok — kezdte az elnök. — A méKóságos asszony nem hara. gudott? De Katinka oty^ kedvesen szórakoztatott bennünket, hogy egészen megfeledkeztünk az időről. A kis Faludy is kedves gyerek. Ugy látszik kiválik az Átlagból. Jó nevelést kaphatott, olvasott, tanult íiu s modora is nagyon lebilincselő. Nagyon szeretem... Katinka kialudta magát?... (KoJjt.Wv7
ZALAI KÖZLÖNY
Amerika elnökválasztása és a genfi tanácskozások
London, szeptember 4. A New york Times szerint Hughes álUm titkár azért tanúsít elutasító magatartást abban a kérdéaben, hogy Amerika kápvlielőket küldjön ki a Nemzetek Szövetsége genfi közgyűlésének harmadik bizottságába, mert as államtitkár a küszöbön álló elnökválasztásra való tekintettel a Nemzetek Szövetségével való minden kapcsolatban óvatossággal kénytelen eljárni.
A volt francia hadögymlnlaz-ter a fegyverkezések folytatása mellett Páris, szeptember 4. Maglnot volt hadügyminiszter az Echo de Parisban m« reggel a kővetkező kijelentéseket teszi: A Nemietek Szövetsége erkölcsi köteléket teremt as egyes népek köiött^ és ezzel nagyban hozzájárulhat a világ békéjéhez. Szükséges azonban, hogy határozott eszközök álljanak rendelkezésért! a maga fellépésében. A józanság parancsolja nekünk, hogy saját magunkra számítsunk és folytassuk azt a katonai erőfeszítést, amely szükséges a közős biztonság elérése céljából.
Macdonald leszerelési tervezetét helyeslik a brit klkBIdöttek Genf, szeptember 4. Micdonald tegnap a brit birodalmi kiküldöttek körében kifejtette a maga egyetemes leszerelési tervezetét. A kiküldöttek elvben helyeselték a miniszterelnök javaslatát.
A leazereléa kérdésében Anglia megegyezésre jut
Franciaországgal Páris, szeptember 4. Ma reggel a páriái lapok aöme megállapítja, hogy Franciaországot és Angliát Ganfban a Nsmzetek Szövetségé nek közgyűlésén mint az uj rend megalapítóit üdvözölték. Szükségesnek tartják azonban, hogy a korszakos jelentőségű leszerelési kérdéaben az általánoa vitát szűkebb körű tanácskozások előzzék meg.
Kultúrpalota épül Nagykanizsán
Állandó silnhii é» bálierem ai Er»«bat-Mren
Zalai Közlöny" tudiMjiM —
n.jyk.nlini •■lnhíi moíépltélét. A tervek cl ll kéiiültek, moit v.n-n.k > mesénél jívili»g?í« végett. D. mijf .r.kbőt «t.rv«kbíl v.l.ml
A KÜLFÖLD HÍREI
A szerb kormány külföldi propaganda osztálya
Zágráb, szept. 4. Az úgynevezett utódállamokban tudvalévően nem bánnak keztyüa kézzel a kisabb aégekkal. A horvát autonomista párt kiüldözött, de moat Zágrábba viaszatért vezére Radics meglehetősen hangoa szóval éa szép alker-rel hívta fel a világ figyelmét az S. H. S. államnak kisebbségeivel, főleg a horvátokkal szemben gyakorolt jogfosztó és elnyomó politikájára. Természetes, hogy az S. H. S. államot kellemetlenül érinti „demokratikus" nlmbusának megtépázása éa ezért elhatározta, hogy külföldi propiganda osztályt állit fel, amelynek élére Groll Milánt nevezte kl. Az ő feladata, hogy a szerb kor mány jogfosttó és elnyomó intézkedéseinek kifelé demokratikus és igazságos színezetet adjon.
Magyar könyvek aorsa Romániában Temesvár, szeptember 4. At ö»z-szes temesvári állami Iskolák és könyvtárak rendeletet kaptak An-gheleacu minisztertől, hogy a könyvtárakban levő magyar nyelvű köny vakét csomagolják össze és küldjék Bukarestbe, mert a kormány ezeket a magyar kormánynál francia éa angol könyvekre kívánja becse rélnl.
— A
Régóta érzett hiánya Nagykanizsa városának, Déldunántul egyik legjelentősebb, legéletképesebb gazda-.áii éa kulturális gócpontjának, hogy falai közt nincs méltó temploma a ku\'turának, nlnca csarnoka a művészeteknek, nincs befogadója a táncos fariangi kedvnek, nincs otthona a város minden Időben, százféle formában fel felujuló kulturális megnyilvánuláséinak.
Tőbb Izban felvetődött már a terv, hogy színházat kell építeni. Akkor eszünkbe jutott: hlszan nincs muzeum, nlnci könyvtár, nincs hangverseny-, sem falolvasó-terem, nincs báli helyiség, nincs semmi voltakép, amlt;vároiuak kul-turálla élete megkíván.
Es moit falvetődött mindezek közős megoldására a legkézenfekvőbb terv: csináljuk meg mindezt egy fedd alattI Építsünk kultúrpalotát Nagykanizsának l
Az Impulzust erre a mozgalomra hónapok óta tartó színi szezon adta. Ezekben ahónapokbsn Nagykanizsa társadalma ékessnstóló bizonyságot tett kultur-hlvatottsága és a művészetek Iránt való fogékonysága mellett.
Ahol pedig ilyen mü\'rtő, Ilyen azépet, értékeset, jót kedvelő kö zönsége van a síinháznak, az a város a színtársulat eltávozása után la kereani fogja Igényei kielégilé ■ét; keresni fogja az alkalmat kulturális munkára, művészi, testet-lelket pihentető, nemesítő szóra-koiásra.
Kultúrpalotát kell építeni t A határszéli városok szomorú, dacos kötelességét kell teljesítenie Nagykanizsa teljes táraadalmának.
Kulturház építő részvénytársaság
Reális, üzleti alapon kell elindulnia a vállalkozásnak. Ehhez nem ia kell kűlönöa magyarázat. Csak bele kell gondolni a mai gazdasági helyzetbe, amikor mindenre van pénz, ami üzlet, ahol a befektetett tőkék meghozzák a maguk kamatalt.
Ezért kell a kulturpalotát is részvénytársasági alapon felépíteni, üzleti alapokra fektetni minden számítást éa gyümölcaöiővé tenni a
belefektetett tőkéket.
Hozzávetőlegeaen 2\'/,—3 milliárd korona alaptőkével kellene megalakulnia a részvénytársaságnak. A várói Ingyen adaá a telket s az építkezési költségek 10 százalékát, amit a színház építésre vonatkozó tervek jóváhagyása Idején a képviselőtestületi közgyűlés la határo-zatllag kimondott. Bizonyosra ve htiö, hogy életerős nekiindulás esetén a város, különösképen, ha sikerül nagyobb összegű font-kölcsönhőz jutnia — hozzájárulását jelentékeny mértékben felemeli. Ismerve a város vezetőaégének etéren kifejtett eddigi fáradozáaait éa azt az igyekezetet, amellyel Nagykanizaát elaŐ helyre akarják állítani az orazág legnagyobb vároaal mellé — bizton kijelenthetjük, hogy a város a maga régiéről a legmesszebbmenő anyagi és "erkölcsi támogatásban ré-szesl-tené a város társadalmának ezt a vállalkozásit. <3
Nem lehetetlen, hogy a kultusz-I kormány hozzájárulását is ki le helne estközölni. Epen a vallás- és I közoktatásügyi minisztérium azor-I galmazta minden Időben, de külö-l nősen a most mult tavaszon
1*24. szeptemW^ 5
lehetetlen, hogy N gyk«nii«B kul-turazomjaa népe meg De rao,di, az alkalmkt s ne kapcsolódjék bele azlvvel lélekkel abba a mo»g«|0m^B amely hatalmas lépéssel Ityeksilk előbbre vinni ■ várost és minden ku\'turlgény ékkel bíró. lakóin ér dekelt.
leaz, addig az a város nem fogja nélkülözni a kultur palotával járó kulturálla előnyöket. A kultuszkormány annak Idején fel U ajánlott építő anyag segítséget az Ideiglenes színház felépítéséhez -
Az alaptőke
Az alaptőke összehozása sz egyetlen feladat, ami talán nehéznek látszik. Végelemzéiben padig a szükséges összeget minden meg-erőltatéa nélkül öaaze lehetne hozni még ma ia Nagykanizsán, amikor pedig sokan pénz szűkéről szeretnek rémhíreket terjeaztenl.
Sohasem került tőbb pénz üzleti befektetésre, mint ma. Ctak holt tőkére nlnco pénz. Ez a részvénytársaság pedig kamatoztatná a belé fektetett milliókat.
Az alaptőke nagy réazét, mintegy 600 milliót össze lehetne hozni, ba a kultur palota utcai földszinti kerületének egy réazét a benne elhelyezett kultur Intézményekhez közelálló üzletek számira üzlethelyiségnek építenék.
Virágzó üzletek nyerhetnének itt elhelyezést. Igy borbély, manikűr, fényképészeti műtermek, virág-, kézimunka- és divat szalon, büffé, tejcsarnok, kölciönkönyvtár. Ha 6—8 üzlethelyiség 10 évi bérletét előre kifizetnék az arra vállalkozók, 6 -800 millió mindjárt az alaptőkéhez lenne ciatolható.
Hs a azinház üzemét mozival kapcaolnák őaaze, hozzászámítva a Nagykanizaán gyakori eiőadáaok, hangveraenyek, mulataágok, bálok, gyűlések, felolvasások után származó terem bér bevételeket, ebből Is várható a költaégek 10 a\'ázalé kos amortizációja.
Azonkívül a részvénytársaságnak módjában állna alaptökéje egy részét kölcsönképen felvenni, ami a .hitelviszonyok javulásával semmi nehézségbe aem ütközik.
Mária aokan jelentették be hozzájáruláankat
Legfontosabb természetesen város társadsimának egy akarattal való összefogása.
. A azlnjátazáal angedélyt 10—20 évre lekötve bármelyik elsőrangú direkció örömmel venne réait 80 — 100 millióval egy Nagykanizsa igényelnek mrgfelelö színház létrehozásában.
Városszerte máris nagy érdeklő-^, déasel találkoznak tarveink éa na gyon sok a toknak a kellő anyagi tökvei és kulturális megértéssel biró kereskedőknek, nagyiparosoknak a száma, akik jelnntékeny számú mii Hókkal hajlandók résztvenni a rész vénytársaság összehozásában.
Bele keli vonni az akcióba a vá ros vidékét is, ahol nagyon aok azoknak a jól azltuált földblrtoko-aoknak éa bérlőknek a azáma, akik készséggel hoznak áldozatot la a zalai végvár kulturálla előbbre jutásáért. Elvégre rájuk nézve sem közömbös, hogy van e lakóhelyük kötelében megfelelő szórakozási la hetőség. öaékik is nyitva állnának a kultúr palota halylaégci éa járhatnának azinházba, bálokra, kon certekre a nem kellene családjaikkal beleszürkülniük az üres nagyváros szürke vidékének porába. A lehetőség tehát adva van éa
As Erzsébet téri sétányon épttiae fel a kultur-pnioU
Maga az épület vasbetonból készülhatna a leggyorsabban és |eg. gazdaságosabban, egyazersmlnd a legcsinosabb és legtartósabb kivitelben.
A azinház ezer személy befogadására épülne esetleg sülyeszthető nézőtérrel, hogy ne kelljen külön termet fenntartani bálok és egyéb mulatságok rendezésére.
A város annak idején a Polgári Egylet mellett lévő városi aétaker-tet azánta színházépítés céljilra. Ez a hely azonban »z üzletekkel k»p csolatoa kultur-palota cé\'jalra már nem lenne megfelelő, mert kivül esik az üzleti tevékenységhez megkívánt forgalmon.
Sokkal helyesebb lenne a kultúrpalotát az Erzsébet-téren, az Igaz aágügyi palota éa a piac közt lévő sétányon felépíteni annál la Inkább, mert a nemrég ismertetett városrendezési tervezet előmunkálatai alkalmával a tervezetet készítő azak-értő aem találta alkalmaanak a Polgári Egylet melletti kertet a azinház elhelyezésére.
Ami végre a> épltéal vállalkozót Illeti, mint értesülünk, Nagykanizsán máris n legnagyobb örömmel fogadják építői körökben a terveket a nagy összeggel vennénrk részt a részvénytársaságban, csakhogy na máa városi vigy budapeatj építőt bízzanak meg *x építkezéssel.
A „Zalai Közlöny" felhlváaa
A *Zalai Közlöny" ezennel felhívja Nagykanizsa egész társadalmát, hogy jöjjön egy táborba mindenki, akinek lelka mélyén ég a magyar kultúra szeretetének lángjs és egybefogott kézzel, hatalmsasá társu\'t akarattal teremtsük meg az», ami olyan régen hiányzik Nagykanizsa végvároeábao.
Mindenkit hívunk, aki érzi, hogy szrnt, magyar köteleaaéget teljeait. Mindenkit hívunk, aki félre tudjs rugnl az előítéleteket, erőszakosan felállított vilasrfalakat. Miodenklt, aki lelkesedni tud még nagyért, szépért, nemes Ideálokért. Mindenkit, akinek adott a soraa. hogy adjon akkor I*. amikor mindnyájunk közös régóta mostoha érdeka kívánja. A
J-ientae be micdenki szerkesztőségünkbe, mivel, mennyivel hajlandó hozzájárulni a mozgóhoz-Nemcsak pénzbeli hozzájárult
várunk. Kereskedőtáraad almunk
tagja üzlete áruiból
m.jd minden tagja üzlete: a.utoo adhat bármit, artlt « építkezésnél fal lehet használni. Építkezési anyagot, vasat, téglát, szlnpadfelazere-léahez drapérlinak, egyébnek való anyagot, mindent be lehet jelenteni, mindent nyugtázni fogunk lapunk haaábjalo. ,
Kívánatos, hogy még a napokban alakuljon m-g a mozgalom vezetésére egy blzottaég, amely vegye kezébe az ügyat éa ne hagyja elpihenni addig, mlg ?r<? .
nyékről nem .rámolhatunk be e hasábokon.
(UJ
~ Schv.rc. D.X.S ctg kS.U, hor ▼ minden ..Inbeo limet tárra étkeitek: p,!ma tycmjlör »5I h.rl.ny". P^\'.a kor., príma minősig* muizlm noi-harltnyAk, párj. 36.000 koron..
Emlékmüvet az elesett „keresztény katonahosoknek!
Teanapl vezércikkünk, mely-k.J komOly akarással meglndl-l T, akciót: emlékművet S a„l a h6s7\\1a14l.a. hal, ka-\'*T eresztény katonahósök Stésére, a város lársadalmá-\'flnden rétegében vallás és osztályküíönbség nélkül élénk visszhangot keltett. NagykanUsa liiiönsége egysegesen, a legna-ST lelkesedéssel csatlakozik mozgalmunkhoz. Az elsó /)««>-
„„.- Líszló színigazgató volt. aki külön erre a célra rendezendő hazafias színielőadás jövedelmét ajánlolla fel a mozgalmat vezelő
szerkesztőségünknek. Rolschtld
Samuné úrnő, az Izraelita Jótékony Nőegylet érdemes elnökije értesülésünk szerint ugyancsak nagyarányú gyűjtési akció rendezését velte tervbe. Azonkívül szímos más lelkes ajánlal érkezett. E mozgalomból mindenkinek ki kell vennie részét vallásra, társadalmi allasra való tekintet nélkül, aki a magyar haza gyermekének vallja magái. Farkas Vilma urnó vasárnap és hélfőn számos hölgy segítségével nagyarányú gyűjtési napot rendez. Hisszük, hogy a legjobb eredménnyel. Hölgyek, akik Farkas Vilma gyűjtési akciójában részt óhajtanak venni, jelentkezzenek nála.
ZALAI KÖZLÖNY 1924.
Az Országos Közegészségügyi Egyesület fiókja - Nagykanizsán
3oo drb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbia csak 33.000 K Angol férfi és női szövet
óriási választékban.
leszállított árak!
Fürit József
„Kékciiltag" áruháza
» községi köztis2tvisc ők országos «övels.-nek szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 5% engedmény
Nagykantzaa. mpteata 4 (Saját tudósítónktól/
Az ország \'géaiségügyl szem-pon\'jából rendkívül fon\'oi é» -nesz* síire kih tló o itaziót teljesítő Onzá• gos Kö\'egészségi Egyesüld ni utóbbi ldőb:n hátaimat léptekkel trrj*az-kedlV. A legtöbb vidéki várfokban fiókegyeaületeket alakit, melyek nemcsak he\'y", do országos vonal-koráiban la ér\'ékea tevékenységet fij cnek ki. l.y legközelebb Fény wssy pioc stor Péci«tt bontja kl nz egy . sülét plroakeresit-i íátilaj ». Az általunk legközelebb a nsgj-kanbs I kókrgéiziígügji állapotokról köílendŐ s az orvosi szaklap 6an m\'gjeUnt cikk felhívta figy.l* mét dr. Schuschny Henrik m. klr. egészaégügyl tanicioansk la, aki cikk aztrzöjéhez dr. Neumann H: rik nagykanizsai orvosbot Íolé>elt
I ve\'ében a>t tanácso\'j*. hogy a kanizsai köz«gétnégGgyl b-jok or-voiláai végett a! Alisa meg az Orsiógos Közegészségügyi Egyesület helyi Jiókját, m-Iy a tárasdalom veielö\'ntk és a legazélesebb i étegek bevonásául — nagy dolgokra van hivatva,
Dr. N.umann a levéllel felment dr. Sabján Gyu\'s polgármeatar éí dr. KrJtky Is\'ván főjrgyzőhöz éa véleményüket illetve támogatásukat ké\'te az egyesület megalakításéhoz. Ujy a polgárm-at«r mint a fő jegy-ő a legnagyobb készséggel magukévá tették Schuschnu pro (etazor jivaaUtát éa na|landók azt a legmesszebb nacőleg támogatni.
E ek utin nem lehet kétságas, hogy rövid Időn be\'ül Kanizsán is rncgalaku\' at 0/Sxdg0S Közegésx ségügyl Egyesület Jiókja
NAPI HÍREK
— Klein Jóusf éa Tc.tvére «g ijánlj. ujon.n fel.zerelt raktárát rendkívüli olcsó árban /ér/i « nöi séövet különlegességek, női l\'lz, bársony és bór kalapokban éi "lodeno.roü kérlmunltH í, kellé kékben. Url/.l válmlék gobelin épekben.
„Tetr«" ckcc.emő-kelon-
ÍTak Schwarcz Deiaó cégnél, Fi " «ám.
A milliárdosok
Andrew Carnegie, amerikai acél király iiia énilelrojzában, hogy a legnagyobb örökség, mii ember /iára hagyhat, a — sicgénytcg. At öröklött gazdagságnak c-ak demoralizáló halasa van, ellenben ai önszerielte nagy vogijon tulajdonosa érti em beilársai iránti kötelességeit is.
Ha igaz a modern penzolygarchák bölcsének t megállapít isi, valamtny nylen abban a megnyugtató ludal ban élhetünk s vehetünk majd bu aul az éleitől. h>gy na/y örökségei hagyunk gyermekeinkre: at-inan< visszamaradt — szegénységünkkel.
Bizonyos, hogy Aslor, CarncAe, Rockefeller, VandcMU s a többi amerikai mullimilUárdosok szegény s gböl saját erejükkel küzdőitek je m igákat nagy gazdagságukra, sut az európai Rothschildoknak őse. Mncr Anselm is egyszerű könyv kölcsön léssel ve\'elle m<* kés.bbt nagy vagyon, na\': az aay.it. A varyons erlésben is érvényesül te iái eszményi irény: a mértékciesseg Nélküle soha cm válla < volna mo dein Kiözusokká.
Annyi azonban lény, hogy nem minden szeneit vagyon csalas-a* ai eiedminye s hogy a lecsuleles ségnez nem jeltétlenüt ismmc a szegénység. ,
De ha már mugábjn vtve kincs
a vagyon hiánya, akka, hit tu.ai donképen miért ha/ynak arny ak milliárdot — utódaikra ?
— Kororvo.ok l.mondí...
fruhwa\'d I.tvín dr. I\'K"^ ^ S.cnde/ly Al.dí, dr M.ok.""\'-
lT6rj,l ko.orvo.ok l\'»»odl*k | illi.uk.ól,
_ T.nárt áthelyeié.«k\' Ha
ffbai\'.\'ögíí-
KedZs MlkU.t . ^"jj
„Oilókíp.íko. h.ly.xt«k il-
_ A Váro.ok Konsrr."\'"
meghívót kipott;\'
— Fírfl zarándoklat. A bue,u ■ <.atlá»lól léiII i.rárdokl.t nányal Igen ked\'eiőeo bont.Iiomik kl. A b.iralVoiéaDk napról-napra nS veked ick éi méri. vérakotáion felöl Alinak. A léill t.rindoklalot dr. Vargha P Tneodoilch plébános vezeti. Buciu.i.nlli.zlón regjel 8 kor izeotmlie, köiöi lícnti\'doiá. éa rövid nentbeiiéd lel\'. Ulána reggrlliéi. 10 órakor a oépgrOK. menyit... : Dr. Vargha: A kanizsai katolicizmus időszerű kérdései. Dr. Heiedis György oemzetiyüUil képvaelfi: Katolikus összetartás. Dr. P. Molnár Arkangyal: Egy modern eretnekség hamis köpönyeg ben. A k.nluil plébánia »,utoo II hilájit fij.il H a DV. bud.peitl
Ig.ig.táiágánik éa a n.frk\'nlnal állomi>főnökségnek, kik iegelSzá-kenjebb témog.tíiukk.l a-fltlk .15 a zsrindokiat sima ás mérsé-kelt áru lefolji.il. Bir a tervbe-vett siém mir beleli, még mledg lehet j ien\'keml a jsrándoli.ton vsió résivélelre.
— Készül a vlrllla nórj.gy zék A legtöbb sdót flse\'S lö\'-vénjh.tóiégl bl o\'tságl tsgok 1925.
évi névjegyekének 8Mz;í!lltá«áho» síükség\'s sdókltnu\'.tások keddre e\'ké.tülnek a váro.l adóhlv.talbsn. Akik líimot tartanak a vlillllta „é.jegysíkbe v.ló felvételre é. lakóhelyükön kívül mél ko séjbin I, .dó.n.k, e>t a körOWényt je-lentsék be a váro.l adóhlval.lnak, vagy Jrisb.n hitelei sdóblionylt-,|oy kspc.án az alispinl hlvat.lb i.
_ Ot barakkal toldják mtg . kórházat. Tegnap délb.n a (Siegy.61 hlval.lbin oujbisiélésre jöttek öiize dr. Krátky Irtván ój.gy.«, dr. 7a\'<ács Zoltán lg gstó főorvos és Király Sl»d>r „üs.ikl tsnícsoi. Megéll.podtsk abbsn, hog, őt barakk ..Oklág.. s kőház klbSvItéséhsz: kettő .Bidsiágl épületeknek, egy zzsmé-szetl, «gr bór. é. bujskóro. agy íe,tő;6 osztálynak- A. Igy f< h» -nils.di bsrakVot leleolegl laki t l\' „iilk barakk cél.z.rü át.Ukl-lása és jobb kihasználása révén helyezik el. Király Sind.r müssakl -tanáciol moit elkés. tl a kóiház kibővíti, és birskkátalakltá. tsrv.lt és költségvetést és az uj anyag-(elb.a-nálisl előlrányz.tot . a.után j,leölést fognák tenni a népjólét mlnlsitéilumhor, mely el fog járnt ,z átéplté.hez síükséges állims.gély megszerzése ügyében I..
— At alsS balatoni kon-
ur.sszus Veszprémből jelantik: í Siept.mber 27 én leaz az .1.8 balatoni kon^remus Vía\'prémben. Elnökéül Roll Nindor dr. megyéi-
pü-pököt kérték fel. Megnyitáskor mise less a pü.pöll sxék.l«fjbáz-bsn. Délelőtt 9 órakor a vármegyeház dint.rméhen a püspök megnyitó beszédet mond. A konrreaz-izui siónoksl báró tylassics G\'uil de., a B ,lstoal Tsr.aiég elnök., Óviry Ferenc, a Bilatonl Siővit-a\'t ügyvei.18 ilelaőke, Sebestyén Károly, a N>mieU Maieum nyug. Igazg.tójs. Spur litván bal.tonl kormtnyblitos. A B.lltonmsllék történetéről Cholnoky Jenő dr. tsrt élőidéit.
— Kár ■ tajbe «ca»k agy kla Tli«l" ontani. Tegnap dél-előtt 16 különbö .ő klhégáai ügyben ítélkezett a városi rendőri bünt.lő-bitó. Három tsj főlö.éi ás egy t.j-hsmlsltái kőiül ClikNagy Gjöigyné vitte od lg, hogy lőredilmelin bevillotti bűnét mondván, hngy Mciak a leányom öntött egy kii viiat a tejeikinnábi." Drága vli
lelt az: 150.000 kiróna büntetéit éi 130.000 korom vegyvliiiáliti dijat kellett fiietnla ért..
— A forgalmiadé fi.atía határideje. A fo galmi adót ké... pén\'ben fliitőkre násve a „Zilsl Közlöny" szsptembsr 3 Ikl izámá-bin kö.Umíny jelent meg, mely szerint a kéispénsbsn flietők a forgaimlidó .lőleget .zután nem e\'s jén, h.nem tizenötödikéig fli.t* hetik .nélkül, hogy késedelembe einének. Félreértések elkerülése végett a forgalgalmladó hivatal köiil, hogy ezen kedveimény csupán a készpénzben fliető nagy adó-kőtelelettekre, nem pedig as Italá-nyoiottikra vomtkoilk. Az átsii-nyo.otlak a teihükra kivetett for-galmladót mindsn hó alseién hl vonkéntjlőre tsrtozmk leróol él forgalmid naplójukat l.i.ámo ás c\'ljlbil a többi adókötelesekkel együtt minden hó 1-6 lg feltétlenül b-muiatnl. A bemulatáiiii kéled ilmeiők ezután binágo\'ál végilt feltátlsnül feljelentetnek.
— Tamatő éa Járdarand az«báiy. A vároil mérnöki hivatal kéri a járdák r.ndi. ügyében ixük-,évei iilbályrend.let megalkotáiát éa Inléikedéit kér • temetői l.abály-rendelet |óváhigyáll Iránt.
— Kérik a Babochay talak parceilázáaát, Németh Andrki déllviiu\'l lik.toi aszal a kéréaiel l.pte meg a várói vezelőiágél, hogy p.rcrlláták f.l a Gyár u\'ca él Ciengery u\'ci köiött .iterülő ugy-oevs.elt B ibochiy*telket. Eieiet^ ben a kérvényező a.onn.i hajtandó megkeld ml az épltk.sést a ráa«áre kiutalandó telek rés .-.. A váro. legközelebbi t.néc ülésén logji mesbti\'éléi tárgyévi tenni a ká-
re\'m A B iboch ly telekből 25-30
há,helyei lehetne klhialtanl. Két u\'c\'.t lehetne rajt léteilteni: agyat párhuiamo.ao a C.eng.ry u\'civál, . má.ikst pedig erre karaiztben összekötőnek a Cseagery utci ál a G/ár utca között.
— Körözött Intarnált. Zsla-egers-.eg tábor rendőrkapitánysága elrendelte Liszman Jói.ef budapesti nül.té.ü 24 évei gyári munkás, megszökő t Internáltnak or-szájos kőröiélé1.
— Megas&nt láplana. A pacal járási lős.o\'g.blró j.lenlési
■ serlnt Nsgyrids, Ki.r.ds és Z.ls-
■zabar kdzaég.kben a ..őrrányo-l.n fillép.tt lépfene meg.lünt.
ZALAI KÖZLÖNY
(___t
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.ooo K-tól Kasánok az öiszes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-izövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegánspongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
Tlo.ooo K-tól Etamin blousok
,130.000 K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri lelyem-blouiok CSBK 24o ooo kor Gyapjú mellények
CSBK 45 ooo K-tól Kötött gyapjú jum-
perek 75 ooo K tói Sötétkék fekete angol szövetek Jlíl/AT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
W Tiaztviaelőknek ezen árakból ■■ 5% engedmény
NAPIREND
Siapttmbar S. Péntek
R4.H1I katotikui: luixt. LMnc. Pr«te»Ufti: Líunc. Iirtdllt: Elül hé 6. N»p kel 5 6i» 3t {XKkoi. njujjjik «• 52
A Meteorológiai lni<«ct |fient<je »tcrlet
ti ii4]ímt\'»r. l(n/«;<3 JavUti »árh»«6.
SalnhAa i A NS.telen ttiiony |M«d»m« X.) 4iSm«. Elíadia ketdtU eite nejjeil •» ínkor,
— Tiz évoa aUketném* gyer
mek fordul közönségünkhöz segítségért. 150,000 koronára volna aiüksége, hogy szegény n»pazámoa öreganyja kitételében e\'utazhassék a kapoavári aiketnéma intézetbe, ihova moit vették fel a ahol va-aárnap vagy hétfőn jelentkeznie kell. Nagykanizsai gyermek, apja nem él, anyja iimeretlen helyen tartózkodik. A vároaházán, hol ügyéi intézik, rendelet arerlnt 10,000 koronánál nagyebb Öaszegü kÖ-nyöradományt nem rdhatmk. Adományokat vagy arerkeazlőiégünk. vagy a városháza e\'ső emeleti 20 aa szobija vesz fel.
— Alispáni rendeletek. At alispáni hivatalból rendelet éike zelt a leg öbb adót fizetők 1925.
évre azóló névjegyzékének ösaze-álllláaa, az Ingatlan adásvétellel foglalkozó egyének óvadék letétele, — a bor- éa huafogy»s<táai adó ujabb azabályozáaa tárgyábin
— Megazliut a zalaegerszegi köxélelmexéal kirendeltség. Zalaeger sí égről jelenti tudóal\'ónV : A közélelmezéal klrende\'taég véglrg nt\'gazünt. Egyet tiaztvlselől mírls kélték átminősítésüket.
— Ax alispánhoz kell fel terjeszteni a rokkant psna azokat. A pénzügylgazga\'óa/g lendeletet küldött a kÖztégl *n körjegyzőkhöz, mely szeilnt — rá gebbi pénzügyminiszteri rende\'et értelmében — a hadirokkantak, özvegyek és árvák ellátáal djtloak kiutalása az allipin hatás körébe tartozván, az ezekre vonatkozó panaszos vagy egyéb ügyeket közvetlenül, vagy a főszolgabíró utján ■z aliipinhoz kell felterjeszteni. — Eddig ugyanla sok ilyen ügyet küld tek a pénzügylgazgatósághoz, ami a panaszok, kérelmek elintézését csak lassította.
— Ezévre az Idén fizethetünk jövedelmi adót. A pénz Cgyi adminisztráció reformja mátis éi eitetl üdvös hatásait. Eddig a jövedelmi és vagyonadót hosszadalmas kivetése miatt mindig pár évvel\'utóbb fizettük. Ez a helyzet mára megsiünt. Az 1924. évi jöve delem és vagyonadó klvetéaét már megkezdték a októberre el la vég zlk. Zalaegerszegen ezalkalommal öt segéderőt vettek fel.
— Baleeetvlxagálat a Hun káablztoaltó hatáakörében. A napokban megjelent miniszteri ren delet élteimében ezentúl a baleaet vlzagálatok nem a rendőrség, htnem kizárólag az Oraz goa Munkát biztosító, Illetőleg a kerületi pénztár látja el.
— Komáromból lámát kluta altottak öt bencéa tanázt a csehek. Esztergomból jelentik: A cichek Komáromból ujabban ismét öt bercia taná>t utsaltotlak ki. A kiutasítottak: Gödör K. János, Sá-rossy Etel, Égler DSzaa, dr. Bognár Cecil egyetemi magántanár ás Karle Sándor.
—- Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schtuarcz Dezső cégnél, Fő-Ul i.
— Rendelet a katonai éa rendőrsági egyének köxött felmerült anrlódáaok tárgyá ban. A budapesti államrendőrség főkapitánya napip»rarc«ban Ismer-az államrendőiség közegeivel Nádossy Imre orazágoa főkapitány rendeletét, amelyet a honvédelmi miniszter rendeletével kapcsolatban a katonai és at államrendőrségl egyének közi /elmerüli súrlódások elintézése céljából adott kl. Már a \'honvédelmi mlnltzl\'r rendeletében utssltotta az összea katonai hstó-ságokat, hogy a katonai és állam-rendőrségi közrgek közt felmerült surlódáaokat v gf lovagias ügyeket a legsürgősebben intézzék el. A honvédelmi mioiszternek ezt a rendeletit loglkuian kiegészíti most ugyanezen tárgyban Nldossy Imre országos főkapitány rendelete. Mm-den Ilyen lovagias ügyet Szcszlér Hugó főkapltányoak kell bejeien-leni. Ujy tudják, hogy ezek a rendeletek Nádossy Imre országos főkapitányé kö vetve, a honvédelmi miniszteré pedig, közvetlenül m-g előzik azt a generállá rendelkezéat, amely az utóbbi Időben fellépett párbajjárváoyt akarja korlátok közá szoritar.1,
— Cigányzene a Központ kávéháxban Tegnaptól ke>dv« mioden este Hoiválh Reiső zala-egerazegl zenekara játszik a kávé házban.
— Hogyan axökött meg Veér Imre? Veér Imre az úgynevezett „köztársasági párl" elnöke — ludva levŐleg pár nappal ezelőtt eltűnt Budepealiől. Veér Iiue szökéséi öl a következő részleteket sikerült megtudni: A mu\'t bét egyik nap ján Celldömölk kösségben egy re pülőgép szállott le, a község lakos sága azt hitte, hogy motorhiba késztelte a leszállásra, mert a pilóta a motort kezdte Igazítani. Egyszerre csak a mezőn keresztül egy raglánkabátos uiiember sietett a repülőgép felé, beazállt egy kla bőrönddel éa a pilóta mellett foglalt helyei. A gép felemelkedett és a pilótával és utasával felszállott — Bícs felé. A repülőgépen levő fiatalember Veér Imre volt. C II-dömölk lakosai nem tulajdonítottak nagy fontosságot a repülőgép meg-jelcnéaénck éa csakhamar napi-rendro tértek felette.
— A poatataicfarékpénxtár utalja kl a jöVőban a tlaxtvl aelók flxetéaét. Budapestről jc lenlik: A közazolgálali .Ikaimezot! ak nyugdijait és járandóságalt október 1-től uj rendszer szerint folyósítják At erre vonatkozó rendeleten láza san dolgoznak* az Illetékesek. Az állampénztár a azeptemberl fizetések éa nyugdíjtk folyósításával befejeil pénzkezelési funkciót éa ebbeli sze rcpét a postatakarék veszi át.
" Saját gyártmányú gyapjú juraper 38 000 K, paatell aoknl 6500 K, tr.usslln harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15.000 K, Fitipp kötöttáru gyára S ombat-hely, Széli Kálmán ulc* 6
MZSÓFÉHlfltfPSZIIHáZ.
Uránia. Siombat és vasárnap:
Paris grófnője I—II rész. (Mla M >y, EmllJ nnlnga.)
Világ. Siorhbaton és vasárnap: FarkasüvŐllés, tibeti történet gyö nyőiü természeti képekkel. A far kasok üldö tc Szám jelenete mes-teilen tendezell része a fűmnek.
_1924- "tptcmher^
SZÍNHÁZ.
A bajadér. Mindig nehéz helyzetben van \'alnigargstó azlnéaz, valahány«zor bu-iape„J aiinházaknak állandó mütordsrib-
ját adják «lő. Asszonyinak m,j
vállalkozása az Őokér>ie|en össx«. hasonlítás melleit Is fényesen sikerült eredményt produkált, miben a jó rendezésen felül első sorbta a társuUt kitűnő tagj»Jnty. V|< részük. Ocskay Mihály ízléssel é, nemes előkelőséggel játszotta m*g a herceg szerepét, de egyes isteneteknél nem ártott volna több arenvedélyt vinni be a j<t*kb». Odatle szerepében Koronkay Rózsi ma mutatkozott be a közöaiégntk. U-ngját minden registerben eyy«n. lŐen csiszoltnak találtuk, a felső fekvésekben szinte játszi köay nvedséggei kezeli s játékában U n.eleg érzéa nyilatkozott mag. Pazar ruhái általános feltűnést kel teltek. Páger Antal Napoleon-sze-repét élénk temp-ramentummsl játszotta a Radó Máriával (Marietta) való táncai a többazöröa meglétnél-létre méltán voltak érdemetek. — Partnere ma Is kitűnő táncművész-nőnek mutatkozott a mindennap jobban férkőzik hozzá a közömig szeretetéhez. A többi szereplők mind erejük legjavát adták az összjátékhoz, mely minden tekintetben dicséretre mélló elismerésre volt érdemes. M g vagyunk győződve róla, hogy ax operelt még sok elő-rdásban fog részesülni Nagykanizsán. —mp—
TÖRVÉNYSZÉK.
A dr. Sabjrfn Pollák pör ló
tárgyalása. At limert dr. Sabján• Polliik pör fsiirjy.l4.it . n.jj-k.nli.,1 klr. tSrvíny.íék okíóbír 16 <r. 1 uit* kl. FStáriraUiI .In5k dr. fiichcr Jinef klr. tőrv4oyliíkl t.náciclaők irir. navaréblrák pedig Podotay Jüstlln én dr. A/mássy Gyu\'a IBrvínr.iíkl bírók. A víd-bitó.áfot a kir. ügyéiisij elcöVc dr. Szabó Lajoi fogj. kjpvlielul. A vád aijtó Uljin .ikővet.tt ráj.l-m.ia. viliére A fStírfy.Ul Iriat oly rendkívüli é. d.-kISdé. oyi\'víoiil m.y, hof y való.ilníilrg j-jy.ket foja.k kihocsIjt.Dl.
Itíl«lblrd«tí». A n.fjk.ultlil lörvíny.rík Kálmán Jínoi felit-péhokl lakóit h.Ult okoló aulyoi tcitl.írléa bOot.lt. ml.tt ölévl f.jyhírr.. Vajda Jóo.f Vajda Sándori prdlí 01 üjyból kifolyó-l.í öt öt hónrpl böilönre h \'1000 —4000 K pínibüot.tí.re Ítélt-. A törvény.TÍk Ítéletit a má.od-blró.ir mint • Kurl. h.lybei.h.jyt.. Tc,n.p blid.tt. ki . bünlclőt.náot a l.t.rtóltalott vádlott.k előtt a
Ku-la llél.lét. .. ,,
Uaa»bHnt«líaklaa«báa. hichl
L.jot n.gykanln.l DV. r.Vtárno-kot a törváoy.iik .ikka.Há.írl hil hónapi, eÍT má.lk Ü«yb6l kllolyó-1.2 pedig hát h.vl bórlöoro liélle. A. ütyé..3\'g Indítványára . bíró-•ág ösnbüntetí.t irabott kl hrchl felett, at clöiő ítéletek h.lályo^ kívül h.lyeié.ével ös«e«>n egy évi é. 21 napi törtőnro ítélte.
Klaoa jelenet. Klno. jelenetnek volt.k .xemt.nul togn.p délben a törvény.iék UiiKrlacl8<. B (<■ tlienötévc. leány löbb apró lopáa ml.tt a kiskorú.k blró.ágáhos volt Idézve tárgy.Uir.. A loánny.l me°t
annak édeaanyji, egy helybeli jobb
aaszooy. As any. .nnylr. ailvéra vette, hogy leány, vádlottként « blró.ág elé k.rül — hogy .•■mé.
SÍKJ^EÜE^-^---
— 7 7.u • törványliík ,<ril0,,l£A
„iaa ... a Bv 50.
sib; f .ti." »i»«\'ai0 c,"li\'
2. té.«l« 0 „ felel5.,ágre 5",í" ,V!í.re.k.<f«kel, mert
"í:U." -
L J.gl«lott ori.ágoa váaáron, °„„ eífbíl. h-ir magnkaak ]<*• , ° „..ji h.J.eot a.ere.tenek, \' !«ütl« fondorl.to. ca.lek-Kolompár Antalt Suk a.mt.rto.ó rW
l„..krdí».k „cr.p.ll.llík "
tki.<ISll magát »> « >•)««•>>••
„ik .áaárKjáaak tünt.11. <«\' Vrloboffert .rr. kért., hogy " « „h.nüket 8 400.000 Kért vegye ríiií\'e adjon „■"■ 5iv\' Muci blíaaáaek .„ lojl.141, amlírt majd 500,000 K. •ytilmat kap.
Veioboffert .2 Őrlet komolyság, éi Kolompár Ant.l s.ándék. felől tirrdíibo ejtették, aki • tehenet 4800.000 K ért megvette é. .rr« öi>. Muciiéinak egy millió koron, foglalót I. adott, de mert a vét.l-ár.l klliratnl nem ludta, Kolompár p<r)ij a foglaló l.flre\'éie után meg.tökött éa kéaóbb aem akart tudni a vételről, Veiohoffer Jinoi-aik tgy millió korona kárt okox-lak, mert a foglaló odaveaxett.
Mind . négy vádlott h.táróról-t.n tagadj, bünönégét. Örv. Mu cii.é .xt vallja, hogy Siabó Imre
..MUI KÖZLÖNY
birta meg őt a tehén eladá.aal V.lnhofferrel 8 400.000 K b.n áll..\'
porit.k meg, aki «gjr millió koron, foglalót át >■ adott é. a marh.le-velet követelte Ule, d« ő mindaddig mig a tehén leijei víteUrát kl nem fizeti, nem akarta Velnhof. fernek a járlatot odaadni. Vrlnhol-fer erre eieedőrőket hívott. Miad. egyik vádlott a máalktél tliérS vallomáat taax. Sértett Veiohoffer v.llomái. eiő.en terhelő a vádlottakra nézve, aki fogltlil&t vlit-arakapta, tgy kár nem éri. Az átjáró ciendőiök klb.llgatáia él a vádlottak azemb.altéaa után a bizonyítási eljár;a befejezést ayert.
McU józz.f klr. ügyé.z a bizonyítás kiegé.zitéiét kéri. Dr. hied é. dr. fodor védők ellenzik. A blró.ág mellőzi.
Metz klr. ügyész mint telteatár-aakat kéri a vádlottakat bűnöznek kimondani é. mrgbOal.tni. A vád* beazéd alait özv. Muciiné azünle-lenül alr ét egyre gyermekeit tm-l.gttl. Dr. Frled Ödöoéadr. Fodor Antal éles judiclumu, hatalmit védbeazédb.n Igyekeznek a vád érveit azétboncolni. Bizonyíték hli-nyábin védenceik f.-lmentéiét kérik.
Dr. Mulschcnbacher Ed\'rln tanici-rlr.ök ezután kihirdeti ax llélitet, am.ly bűnöznek mondja kl özv. Mucii l\'líanél éa Kolompér Antelt mint tetteatáraakat cialáa véliégé ben és árért Mucii liléinél négy hónapi fogházra éa 600,000 K, Kolompár Aol.lt öt hónapi fog házra ea 800,000 K pénzbünt.téi.c ítélte a 92 íj. alkalmaxálával. Siabó lőrét éa F-ur Etelt ptdig a vád .lói felmenti. A klr. ügyén a 92.
alkalmaién miatt, vádlottak éa védők a bSnönég mrgállipltáia miatt felebbeztek.
közgazdaság.
A TŐZSDE HÍREI
Magánforgalom. Égési délelőtt űilattalan volt, melyet fokozott i bécil Ötlettelenség és ■ spekuláció tartózkodó volta.
Aofol M«gyar 46, Magyar Hitel 547 - 549, Ölitek HM 186-188, Kereskedelmi 1180—1190. Egy«0lt Fővárosi 121, Mok»«r 185, Peitl Hazai 3500-570. R\'gler 65, Déli 50, Spódlum 130, Hungária MQ-\'^gya 115. Magoezh 1810—1815, Kínén 2935, S.lgé 552, Fegyvr 1200, Dsauhlus 2730, Villamos 1300, Ritna 150, Cukor 2430-440, Maző--hsfyssl 195. Gsorgls 432-435, C\'ooer 60, Gumi 275. Kőröibányal 24, L\'chtlg 3l/„ Na.lcl 2130, Bóul 56-57, Őstermelő 210.
Esti magánforgalom. A .forgalom teljéién üilettelan. Hangulat njugjodt. A* Irányzat valamivel ba-rátiágoiabb. Miryar Hitel 550, Osztrák Hitel 189, Kereikcdelmi Bank 1190-1195. Földhitel 265, Peitl Hazai 3500, Nova 140. S.lgó 552, KW» 2900-2925. U-lká=yl 880 - 885. Cukor 2425-2430. Mcő cukor 195, Georgia 430—432. Bu d.pe.tl Gőz 128, Danubius 2745.
T«rmányt<5ssda. Bura llstavi dikl 76 kg-os uj 397.500—402 500, 78 kg-os uj 405 000 —410 000, egyéb vidéki 76 kg os uj 395.000 -400.000, 78 kj oa uj 402 500—407.500, «oxs 330 000 —335 000, zab uj 330 000-335.000, zab ó 365.000 -380.000, takarmány árp. 390.000-420.000, aörárp* 460.000-480.000, tengeri 380.000-385.000, korpa 235 000-245.000, repce 620.000 - 650.000 K.
a többi válto<»tlao.
Sartásvásár. Pelhajtottak 1450. eladatlanul vlaizamaradt 600. Első r. 280.00-28.500, közepei 27.000— 27.500, könnyű 25.000—25.000, ara-Ionnál félsertés 31.000 -32.500, lehúzott hus 30.000 - 32.000, aóxott szalonna 32.000 -33.000, xslr 37.000 korona. A vásár közepes volt.
A Magyar Nemxetl Bank hivatalos árfolyamai aaapt* 4 éss
Valuták |
a«<«< k«< iihőmiIm
Lrr*
• 4IO«ll
UUa«o PW.
ZMca
Dawlsáh
»IJ«-J»II imniin to&tofjtí IU«M-i0M* »>«S-I<««
77»00-JJVM
«lll-41«l I|it-«1M
aojto-aolto !ot-*o-iee-j« IIH1-HÍI®
J»l l«H
IIJJO-IS^O
I0a»0-IH)0
lT»jtl írtak M»JJ-uC^O
HttottHO ii««-t(;i
SHá Vx.
N«ná( kot, loih-itM
A magyar korona kBlfSldl hivatalos Jogyxésali
Dsvlsa Valuta
IK=«> ma IKS*p
U4c, . . 192»6 00Í.01SKHO
beillő . . . . 0t«0 MM) 6410 M10 Púga . . . . 44t60|m
Sewjr otkban 13
Ztlrlchl sárlat i
Pirii «(20 00. LodiIoq 1371\'50, Nawywk t30 NO bruatei2060, MalUaá HoOaad
VA-VJ. BwUo 116 ti, Wleo 74St tO, Solta 347 00, Prága 1&90 00, Bt»4ap^t öfl-50, Bukarest W60, BelpW 670 t0,Var»6 1W 50.
Ax ércpínxek ás nsmsi-fómek beváltási árfolyama l
Esürt egykocoois 5650^-5850. tókoeooii tt 30C—H.70O. íoriolot 15.400—I5.ÍKW, 6t-kotoai* 20.40 —3 >.500, »il«»arany 50.0i»— 50.500, arany huszkorooái 332XKX)—334,000. piatíoa 2IU.OU0—2ÍO.COJ.
Klad<>: Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kcrcakcdéa RT. NacykanUaa
m K TFII FÉRFI ÉS NŐI SZÖVETEK
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz adí«a
az „Arany Kakas"-hoi, Nagykanizsán Olcsó ágakon eladásra keriilnek
II ™-roltén. trikotín, puplin, voil, velonr,
Nöi szóvetek I ST^J^TiSarSfe —
Férfi szövetek! ta?»ake«é.a.mok.n«k..«éu. =
Regenhart és Raymann damait Snfc ra\'c^ra\'
Legszebb m.ntdzatu aoublflansHoir P 3 creppöechineh.
Leguiabb ISO cent!méter 5Zé^ \'^ ^ kAszletbenl Külföldi nasy szőnyegen n.s.
ZALAI KÖZLÖNY
1924.
Vasutasok figyelmébe!!
meglepő olcsó áron uásdrolhatnak a
H
HpróhlrdetéMk
A» euiH Ircdil IMiwJílt*" j»nii lro.llit»t iiAmill UI»[«m» W«itnl. llíUlhcim «> Oitb 1 ktrnltiíi. Il
ben Iítö null h»I6 *« cbé.llú
Ali* hmollt, U". ■ in m*<i* vaikAl) >in knr.. 4 dfb kerll.iék tnUI, öiu^j-h.lí. hlU,,
Í*ttÍM*\\t+\\ IJV.OOO lofWllífl illU. Kl/lU<llíf II.
A Smgcr Co. varrógép rész vénycársmftg u j h iS I szállít
SINQER varrógépeket.
részletfizetésre
Nagykanizsán, csak
UHGER ULLMANH ELEK ÉS TÓTH
bizományi raktárából 94)
ERZSÉBET-TÉR 2. SZÁM.
Uíftnolt ndlufvfyitrtk fa laténvxk kilátói
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermekruhák uarrása.
Lagujabb pérlxl modallek. Gyors la ponloa axltlllka. SxolM, mlralk.lt Irak.
TANKÖNYVEK,
ISKOLASZEREK
kaphatók
lehlen Testvérek
könyv-, papír-, iró- és r«jzsx«r kereskedésében. Tankönyvek bekötését log-cslisoiabban és lagjulányoiabb árban vállaljuk.
Udsznafcat, chiffonofcat, kanauásznafcat és ingzefíireket ——_
" divatáruházban
ön sajái zsebének ellensége,
ha nem az olcso és elisrreit legjobb
KAKAS ruhafestéket
használja. — Kapható :
Stampf Zsigmond
fűszer és csemege kereskedésében
Nagykanizsa, Bazár épület.
Ugyanott I klgr. pargataU méi
knjMiutü 26.000 koronáért
FEHÉR ÉS TARKA
BABOT.
valamint tgyíö gabonanemüektt lcgmag«sxbo napi Irön vásárol
Gabnna és Áru-kereskedelmi R. T
nagykanlxaal fiókja
SUGAR ÚT 2. SZAM.
aargSiijolni i (JAK KII. Talffom I5«.
minaenkiníi szebben és olcsóbban fest
Metz János £SJS!!¥
Nagykanizsán, Teleki-ut 16. szám.
Felülmulflalatlan szép és jó munkai Olcsó drI
3
HIRDETÉSI UTMUTATO
1. R hirdetésnek kettős célja uan, minőén más reklám meőőő, céltalan: R boltos hirdet és ueuőt keres, R közönség meg reklám-árra les. He gonöolják, hogy oly könnyű őolog E kettőt összeegyeztetni, hogy minőkettő nyerjen, könyu sincs róla még, Ha lenne is, el lenne fogyua rég. Tapasztalatból elmonőom tehát Rz életben beudlt teóriát:
Könyw.lé.-, l.v.l.xlx-, glp. Irlaban la aa ölllal irodai laandlkbin Jlrtaa llrtimimka-aró Irodai alkalmaxlat k.r.a.
Egy 5 mtr, 70 cm. azóles és 2 mlr. 55 cm. magas lécezeit
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
Dijtalanul
csupán csak * tarifális költségeken
helyez el
az összes budsptsti ós vidéki lapokban eljegyzési, házasségi, halftlorteire szóló hircket s állatában bármely vonatkozású reklám-
hirdetéseket
tóO
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Fó-ut 5. ss. al*U — Telefon 338-383. (A .Zalai Közlöny* kiadóhivatalában.)
Há» om az Jgnx, liogy 0
Bruncsics Józsi Borsi
|obbak\'\\a |ónől, olcxóbbak tíz Olcsónál mely egyben üöit és gyógyii Sa»»r ut 53 * Telefon ílo.
Tanuló
négy középosztá;:_\\ aI fizetéssel felvéteti*
Berényi Elek
börkereakedőnét.

..
„Zalai Közlöny
politikai napilap
megjelenik G és 8 oláalbun. Kapható:
Horváth József
kényt- és hirUpérudílábin (k«lci&i.kca,ila() Fö- és Sagér-ut isrok.
Görög Károly
rMi4xyl!>l™ai|ilII. ww Urirxt <h-
Özv. Palkó Józsefné
cukwka- (t ,yO»BKSÍrudáiába.i, a rési pöitonil.
özv. Szollárné
dohia^rljítüdiíibxn, Smhinit tér.
Özv. Jágerné
«lrirriB>lrir<W»Hn. TiMl ul 7.
Kenessey Marsit
fcMutilénrfílibla. llritl-íttj IS.
Hscher Ignác
hlrlapiruiaál. Ermbét kMtraé-tíf,
ualamint az összes ulrai árusoknál. J
Tankönyvek
minőén iakolu részérc.
Iskola táskák,
iskolai I(izetek, raliesz-köxök, rajz- éi feittíiiarek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkercskcléxebrrrr
Föut, Váiosház-palota.^
ZRÍNYI NY Föut 5. száítr OMDAIPAR ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. i. NAGYKANIZSA, Telefon 78.6.117^
Elvállal mindenféle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron. Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok ---— Raktár: - Schless Testvérek KSící^ """" Deák-tér 10. Nagykanizsa, Telefon 267. ZALAI KÖZLÖNY politikai napilap szerkesztősége i. kiadóhivatala.
Nyomaton a Zrínyi Nyomdxiyar 6a KSoyvkvicskcJla R. T.-nál. Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oleoljtcl Klroly).
POLITIKAI NAPILAP
* 27000 korom
ívfolyBM. 204. wín.
Nagykanlaaa, 1Í24. Szeptember 6. Szombat
1500 Korona
(, kl.döhl\'"!\'1 FS-ot 0.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
Élünk és vigyázunk itt, a végeken
Hl) Nagykanizsa végvára telt a magyar kultúrának. Letagadhatta végeken, gyásztól fekete vírtöl vöröslő, könnytói párás u| határokon maradtunk majdnem egyedül: órlznl, ami megmaradt míg és táplálni, éltetni a reményt, hogy soha kl ne aludjék a tüz, százezer kicsi, rejteti örökmécs, csupa-csupa u] magyar Imádság, ,piagyar kálvárián sok-sok állomás a feltámadás felé.
Végvár Nagykanizsa . . .
Szomorú büszkeséggel hányszor mondjuk, Írjuk ezt Igy 1
Minden rögön érez?ük még, ahogy felszisszen, amikor rálépünk, amikor belékap az eke, amikor ráesik a régi égról a régi szlnii, régi láncos, ószl napsugár. Meri fáj még a seb, amit rajla ütőitek, mikor széttépték és u)ra összerakták körülöttünk a világot.
Végvára leltünk egy mártír-hazának. Erőssége vagyunk az cljövcndőnek . . .
Agyuk nem meredeznek falainkról. Nem ont tüzet a bástyánk, sem vért, sem páncélos vitézek ezreit.
A ml erősségünk az akaratunk, „ hitünk. A ml fegyverünk a magyar életerő■ A ml páncélunk kulturhlvatottságunk sllgmá|a, melyet reánk ütöttek az évszázadok.
Szép, szomorú, nehéz feladat végvárnak lenni.
Különösen nehéz Nagykanizsának, ahol annyi a hiány a magyar kultura arzenáljában . . . ahol Itt ls ott Is a „nincs\'-csel
kell megküzdenünk.
*
Ha szétnézünk városunk kulturális berendezései során, llsz tán áll előttünk a feladat: templomot kell építeni Nagykanizsán a magyar kultúrának. Kultúrpalotát kell építeni, ahol otthont találjon a művészet, a tudás, a szépség, a szórakozás, a tanulás és mindezeknek létrehozója: a lélek
Sokat beszéltek már erről Nagykanizsán, dc soha még a tervekig sem jutott cl a neki készülődés.
Ml most kibontjuk újra a zászlót és nem tesszük le addig, mlg kl nem tűzzük azt a magyar kultura végvárának, Nagykanizsa kultúrpalotájának megnyitott kapui tőié.
Nem akarunk lehetetlent Csak össze kell fognia Nagykanizsa közönségének. Csak félre kell lenni minden erőszakos válasz íalat, csak le kell rombolni min den klshltüséget, előítéletet és — mindenkinek meglenni annyit, amennyit tenni lud.
Végvár Nagykanizsa népe! Uj Idők hajnalhasadása Int feléd. Csak várja, hogy kinyújtsd felé a kezedet, csak várja, hogy hívd, akard, magadhoz öleljed.
Ha valamikor, ugy ma van Ideje az alkotásnak. Ha valakinek, ugy nekünk, kik uj határokat őrzünk s a régi határok mesgyéjén állunk őri, nekünk kell mindenkinél jobban megérezni az Idők hivő szavát. Mert nem, százszor, ezerszer
nem Igaz, hogy ma nincs helye nagy alkotásoknak, hogy ma csak élni kell meghunyászkodva, sután, tehetetlenül a sorsunk előtt és örülni a levegőnek, amit beszívhatunk, örülni a lalat kenyér, nek és hálál adni, hogy állnak a meglévő falak.
Nem Igaz . . .
Ma kell épiteni, ma kell munkába állni, ma kell bebizonyítani a reánk fenekedett nagyvilágnak, hogy indokaiban hamis, történelmi tradíciókat lábbal llpró Ítéletet írtak alá a Irlanonl zold asztaloknál.
Ma kell bebizonyítani, hogy
csak a vérontó fegyvereket ütötték kl a kezünkből, dc a lövőért uj harcokra Indulunk és nem szállunk le soha azokról a magaslatokról, ahol megvetettük lábunkat kultúránk fegyverei segítségével.
Alkotásaink fénye átcslllan a vérző halárokon ... át az ldók_ ködös távolán és aranyos belükkel verődik fel az égre uj magyar századok Ígérete:
.....Elünk és vigyázunk itt,
a végeken!\'
ÁLMOK HARCA
Irta: K^rn\'p\'clen Béla (3)
Dehogy haragudott; örült, hogy j<>l találtátok magatokat... Katinkának igen szép álmai lehettek az ijjel, mert még sohasem láttam álmában oly mosolygósnak, mint ma teggel
— Csak mosolyogjon is mindig, iferen és álomban egyaránt. Sohase ■egyen oka rossz kedvre és sohase legyenek kellemetlen álmai — válaszon a törvényszéki elnök. "
— Magam is ugyanezt kívánom 1 leányomnak . . . Ma lesz bzc-KDttlnk >
— Köszönöm. Dc mindennap már tethetekre leszek — szabadkozott Ö méltósága.
A délutáni órákban — egy terhes tárgyalás után — mégiti csak be-állítom az elnök ur az ezredesékhez, taltn kíváncsi is volt Katinka Almaira . , _
_ Katinka (og.día. Egyszerű kék babosruha volt rajta a Igen elrös-"ke migét, hogy a törvényszéki «nvk ily hazi ruhában találja. Da otm számított a látogatására.
— Tessik besétálni. A mama ™ van, én pedig azonnal jövök, ■"k átöltözködöm — mondta fülig MUva a szép leány.
— Kérem, ezt ne tegye. M"g" a legfinomabb és legdíszesebb selyemruhában sem szebb, mint ebben a háziruhácskában. Ijj«zán örülök, hogy egyszer már igy is találom. Se\'yomben már láttam, de a védetlen szerencséjéből — meri ugy-e nem számítolt rá, hogy ma megint eljövök? de a papának megígértem _ most egészen ollhoniasan láthatom . . .
— De még sem illő, hogy igy
fogadjam a vendégünket, mit szólna hozzá a mama ? - válaszolt zavar-tan Kalit.ka.
_ A méltóságos asszony előtt majd tarlom a hátamat.
Katinka engedett az elnök kívánságénak, akinek viszont a mama előtt kellelt tartania a hátát, mert az ezredesné megpirongatta miatta a leánykát. A bájos híjadon egy észrevélten pillanatban el ts illant « szobiból s átöltözködött, i-\'ezte különben is, hogy a mai nap eset leg forduló pontot fog jelezni éle. tében, nem volna tehát illő ha erre tx alkalomra kellően nem hozná magát rendbe ...
A, ezredesné s az elnökkőtóu élénk társalgás eredt meg^ PÍIC\'lTy azonban észrevelle Kaimka szóké-Sét s mikor a leány ismét meg-
jelent köztük, nem hagyta szj nélkül: W)
_ A rózsaszín ruhát ugy* b»\' azérf öltötte magára, hogy b:nne mondja el "zok\'l a rózsás átmokal, melyeket az éjjel álmodott ...? Nemde elmondja őket . . . ?
- Rízsás álmok... í Nem... nem álmodtam semmit... válaszolt teljes zavarában Kaiinka.
Tudta, hogy füllent, azt is érezte, hosv még . haj. is elpirult, de nem
rácsst
teljesednének . .. mondta az elnök némi elfogódottsággal. .
Mondja Cl, akkor én is elmondom « enyéimet... )»•«•»«•\' » varától szsbádulm Kfttinxa.
Az ezredesné talán ér ez,c, hogy több lesz, ha leányát cgyedú hag> I» az elnökkel, l.lán nem vot.kivár" az álmukra/esetleg nem ts hm ben I ly \'valóban a Mzt.sszony % szothotta ki a szobit o Eé. az ahhoz, hogy engedelmet kétí Pétcrffytől s kettőjüket magukra
"\'^Elmondjam? Fogj. érdekelni?
kezdte Pélerffy.
Ep n ujy, mint magát «z álmaim ... ^ ^ ne\'hartgudják ám meg rám miamik... Magával álmodtam Feltár selyem .ub. *> rn.gáo, tnlrtus koszorú szőke fürt iem az oltár előtt á.ltunk . . . Ez, a\'z Utolsó szó, elh.lóbb.n vont.-tottabban, szinte áhítatosan ejte tő ki Kaiinka szeretett vo na a [old ala süiycdni Annyira zavarba Jött, hogy kiejtette kezeiből Heinének arany. kötésU költeményeit.
— No látom, hngy nem érdek i. .. _ De ncm.-Ká\'cm. cs k folytass, tovább > válaszolt le\'jes zavarában Ka,ift«». meg «">
JUr\'khUSbtó bátorodott és
,0\'!1"a Söbbi már nem is fontos. Szóval Kálink" Péterffyné lett s P ^ffv örök rabja Ml
_ És mag. ezt szép Jómnak „evezi > - kérdezte Katinka.
hogy ép" "S"1""" V"LSml!\'
ü A legszebbnek, ar.it csak elképzelhetek... ,
Kaiinka lesütötte szemen és hall
"\'ÜÜ\'b. most macán a sor Katinka-Én elmondtam a magam álmái, most mag. is mondj, el a magáét...
(h\'otyl. küv.)
zalai KÖ2L0NY
A nemzetgyűlés ülése
Viharos jelenetek Peyer Károly beszéde közben — A miniszterelnök nyilatkozata n pórbaJmánláróJ — Elnapolták a nemzetgyűlést október hetedikére
A szociáldemokraták ■ az ellenzéki képviselők kérelmére összehívott nemzetgyűlésnek mai ülése nem minden vihar nélkül zaj\'ott le. Miután hire járt, hofy a munka nfikülic\'i tüntető jelvonulást akarnak rendezni, a rendőrié* ia megtette a szükségei óvintézkedéseket. A tüntetés elmaradt, ellenben a nem zetgyüléa üle\'sín Peyer Károly axo clallita képviselőnek a földmlveléa-ügyi miniszter tisztikarára tett meg jegyzéae nam kla felháborodást váltott kl. Alig hangzott el Peyer nyilatkozat*, a fő\'dcnlveléiügyl ml nlsztérlucnnak a Házban megjolont tisztikara azonnal tiltakozott a tá madáa ellen a felháborodásukról értesítették a minisztert Is.
Az ülés lefolyásáról egyébként alábbi tudósításunk számol be:
Az ülést negyed 11 órakor nyitotta meg Szcilovstky Béla elnök. Az üléa megnyitása előtt már meg teltek a karzatok éa a képviselők fsltünő nagy számban jelentek mtg. A miniszterek közül Vass József helyettes mlalaxterelcök, Pcslhy Pál igazaágügyminiazter, Bud Jtnoi tárcanélkü I miniszter, Klebelsbcrg Kuaó gróf kultuszminlazterek vannak jelen. Az elnök bejelenti, hogy harmincnál több képviselő az ok tóber 1 lg elnapolt nemzetgyűlés összehívását kérte. — Minthogy a kérelem a házszabályoknak megfelel, az eloök a mai napon Összehívta. Az elnök az e!őtcrits<tés során megemlékezett Vadász L\'pót volt igazságügyi államtitkár elhalá lozásaiól, kit kegyeletes szavakkal parentált el. Farkas litván a ház-azabáiyokhoz kér azót. Kérdést In láz aziránt, hogy Bud János tárca-nélküli mlnlnternek a pénzügyminiszter mellett miféle hatásköre van ? Az ország tudni akarja azt, hogy az orazág pénzügyi vezetéséért ki a felelői. Vass helyette* miniszter elnök: Farkai litván képviselő felszólalása annyira váratlanul jött, hogy kategorikus válaazt nem tudok adni. A tájékoztatás tekintetében tényleg történt mulftiztái és ez repcráltatnl fog. Utána Peyer Károly atólal fel. Megindokolja a Ház összehívását. A munkanélkü llaég kérdésének a háború alatt és után, valamint a legutóbbi Időbeni alakulásáról beszél. Hoaizann foglalkozik a munkanélküliek helyzetével. Összehasonlítást tei* a bu-dapeati és a bécsi élelmiszerárak között. Hasonlóképen foglalkozik az elszakított területek munkanélküliségével. Sxerinto más országokban^ hol ugyancsak keresztül vit* lék a szanálási akciót, egész más a helyzet. Azt állítja, hogy a kormány a munkanélküliség kérdésével nem foglalkozott kellőképen. Ujy látja, hogy a munkanélküliek segélyezése teljesen a szakszervezetekre hátú\'. Hosszasan foglalko zlk ezután ux Zfsícű/í-üjgyel. Klje-lenti, hogy nézete szerint a föld mlvelétügyl miniszternek egyéb tennivalója nincs, tehát érdeke az Esküit ügy mielőbbi letárgyalása. Feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a Ház foglalkozzék a munka nélküliség kérdésével, valamint az Esküit üggyel is. Azért javasolja, hogy a Ház maradjon együtt a legközelebbi üléaét holnap 6 órakor tartea meg. Napirendjére tűzzék a munkanélküliség kérdésit, a for-galmladó beszedése körül mutat-
kozó jelenségeket, a vagyonváltiág földek kérdését, végül pedig a miniszterelnöknek az Eikütt ügyben tett nyilatkozatát. As elnök ezután megteizi napirendi javallatát. Java aolja, hogy a legközelebbi üléat október 7-én tartaák meg.
Homonnay Tivadar dr. a Ktreax-lény Nemzeti Gizdaaágl Pirt ne vében az elnök napirendi Indítványából járul hozzá. Azt lehetett várni, hogy ■ párbajmfnla ciökent, ámde ellenkező történt: nemhogy C<Ökkent volna, hanem napTÓl nspra emelkedik. Arra kéri a kormányt, hogy mindaddig, míg a büntetőnovellát le nem tárgyalják, tegyen meg mindent a fennálló törvények keretén belül a párbaj őrület megszüntetésére. O/a Int mindenkit, hogy politikát vigyen ebba a kérdésbe. Kéri a kormányt, hogy hatalmának teljéi súlyával tegyen oly Intézkedéseket, melyek a pár-bajmániát megszüntessék.
Vass JSzaef dr. helyettaa mlnliz-terelnŐk elítéli a párbajmánlát, barbár szokásnak éa Igazságtalannak nyilvánítja. A honvédelmi mloiazter távollétében érdemben nem nyilat-koihatlk a sorozatos párbajokról.
Pcslhy Pál Igazaágügyminiazter válaazolva D/ózdy egyik megjegy-zéaéré kijelenti, hogy vlaseautaaitj« azt a vádat, mintha az OFő aoao
rlkázott volna. Peuer felazólalására ii válaazolva kljaler^tl, hogy aem politikai, aam egyéb - azemponlból ner* áll azemben Nagyatádival. Mikor TörekynnV az Eskütt- ügyben való azereplésérŐl beszélt, a bal éa szélsőbaloldalon nsgy zaj keletkezett.
Bud János tircanélküll miniszter a vagyoaváltaág földek ügyében kijelentette, hogy egyetlen kormánynak sem lehet célja figyelmen kívül hagyni ennok a kérdésnek megoldásánál blxonyoi pénzügyi éa szoclálli szempontokat. Smith főbiztos éa a kormány közt ellenté tak nincsenek. Megfelel a valóaág-nak, hogy a főbiztos megtagadta a munkanélküliség megszüntetésére előirányzott két millió koronát, azonbao azt ai összeget a kormány a kéayazerkölciönből fogja erro a célra felhasználni.
Peyer Károly foltzólalása után a Ház nagy többsége elfogadta az elnöki javallatot, mely izerlnt a nemzetgyűlés legközelebbi üléie október 7 én lesz.
Farkas litván a házszabályokhoz azólt éi kifogásolta, hogy rendőrkordon vetta körül a parlament épületét.
Szcilovszky Béla erre azt a választ adta, hogy ciak általános Intézkedéseket tett a parlament körüli cioportoiuláiok magakadá-lyozáaára, da a rendőrkordon fel-voau\'ására külön latézkedéit nem tett éi Intézkedett li annak vlaz-■zavonására.
At üléa délután 4 órakor ért végat.
íalandra miniszterelnök Olaszország békés szándékairól
Franciaország nam akarja Némotorisig nyomorát - Az ujláápltáat cllenörxö-bizottság hatáik&re gazdasági JollagU — A klaantant • llonőrzésn a lagyÖsOlt államok felett
három oszlop, amelyre nekünk, akik a N.\'pszövetiégban dolgozunk, a jövő templomát fel kell építenünk.
Herrlot után Salandra beszélt. Miután áttekintést nyújtotta fegyverkezésnek ima korlátozásáról, amelyet Olaszország már véghezvitt, kijelentette Olaszország hajlandóságát arra, hooy közreműködjék a konjliktusok békés megoldásához. Egy állam aem fog lemondhatni azokról as eszközökről, amelyek a biztonság és a függetlenség megóvására izükiégeiek, épen őzért a leizereléi és biztonság kérdéia nem váleiztható el egymáitól.
Genf, szeptember 5. A Nemzetek Szövetlégének mai ülésén Herriot franci* mlniizterelnök nagyszabású brazédet mondott, amelyben csat lakozáaát jelentette be Macdonald tegnap előadott dőntőbiróaágl eszméjéhez. A népeknek be kell lát nlok — mondotta — hogy ai a támadó, aki ko.^fllktui eaetén nem fogadja el a dőntőbiróaágl eljáráit. A megoldás a hatalom éa az Iga*-aágosság Öiazekopcsoláiábao rejlik. Franclaorazág nem akarja Németország nyomorát, Franclaorazág nem lamerí a gyűlöletet éi aem él a gyűlöletből. Biztonság, döntőbírósági eljárás, lesterelés, —• o* a
A KÜLFÖLD HÍREI
Gaxda.ágl JollegU az újjáépítést ellenőrző bizottság ___. hatásköre
Páris, tztptember 5 A jóvátételi blzolltág Kovball Cook (angol), fíauiner (francit). Cavazzoni (ol.tr) d.legátuiokat kinevelte abba az ellenőrző bizottságba, aulelyet fal állítottak Magyarortzág rekonstrukciójának ellenőrié.íit. A román, iugossiáv éa cseh kiküldötteket legköiclcbb fogják kinevesal.
Msgyarorsxág tudvalevőleg a II. számú genfi jegyxőkönyv 8. cikke érteimében kénytelen ezt az ellen-őrxő bizottságot elismerni. A bízott\' ságnak az a f.lsdata, hogy a jóvá tételi bizottságra ruházott jo,okat minden sérelem ellen biztosítsa.
A bizottság ellenőrző működésit Mlgysrorsxág területén kívül fogjs eszközölni, ott tartja üléseit ás a msgyar kormánnyal kizárólag Smith főblstos közvetítésével étlntk.ilk.
A Ulaazztarzt jllonöxéaa a „legyőzött" \'államok f.l.tt
Róma, szeptember 5. Jóllofor máit politikai körök értesülése aza. rlat ag.nfi népszövetaégi ülés egyik legfontosabb tárgya lesz a legy5-zött állansok katonai ellenőrzésének ügye. A kisantant külügyminiszterei Lalbtchbsn megegyeztek trra nézve, hogy lényegébsn hozzá fognak járulói ahhoz, hogy a legyőzött államok katonai ellenőrzése a Nemzetek Szövetségéhez ruháztassák át, de csak azzal a feltétellel, hogy az ellenőrző bizottságban a klaáotánt államai Is képviselve legyenek. A klsáatánt miniszterelnökeinek Islbachl értekezlete elhatározta azt Is, hogy smeonylben a Nemzetek Szövetsége ezt a feltételt nem akceptálná, ugy a klsán tánt ragaszkodni fog a status quo fenntartásához. Érdekes, hogy a kis-antatant kívánságára foglalt le az ántánt katousl ellenőrző bizottság a Fiát-automobllgyárná! milliárdokat árő tutomobllmotort ia alkatrészt.
_"eplemlwj
A katonahösök emlékmüve
Örömmel Jelenthetjük, hogy, mozgalom, melyet a Zalai Közlöny megindítóit, mind szélesebb és hatalmasabb hullámokat ön Nemcsak egyesek, de társulatok és egyesületek is sietnek segu. ségünkreés bejelentik, hogy ezen hazafias és kegyeielteljes akció, bői kl akarják venni a részükéi. Az emlékmúblzotlság minden emberileg lehetőt elkövet, hogy az eszme minél előbb\' testetölt. sön és magyar hősökhöz méltó emlékmű hirdesse az eleseit keresztény kanizsai katonahösök áldozatkén hazaszeretetét, örök dicsőségét, legendás hősiességét. A Keresztény Jótékony Nőegylet, az Izraelita Jótékony Nőegylet, a Keresztény Tisztviselőnők slb. után a különböző Mária kongregációk Is beígérték hathatós Iá-mogatásukat. A szentlerencrendl atyák részéről dr. Vargha P. Teo-dorlch házfőnök, Nagykanizsa plébánosa és Mátés P. Hllár vesznek részt az akcióban. Farkas Vilma urnő a célra külön műkedvelői előadást rendez. A Mária kongregációk ugyancsjjt kiveszik a részüket. Sokat várúri a vasárnap és hétfőn lefolytatandó gyűjtéstől. Aki bármi módon részt akar venni a hazafias akcióban, |elentse be szerkesztőségünknek. És amikor vasárnap és hélfőn Nagykanizsa lelkes hölgyei az urnák mellett gyűjteni fognak és felszólítják az utca közönségéi az adakozásra, ne zárkózzék el senki a hála adó-iától. Mindenki adakozzék tehetsége szerint. Akinek sok van, az a sokból sokat, akinek kevés adatolt, az a kevésből Is adjon. A legszebb, a legnemesebb, a leghazaflasabb, a legkegyeleltel-Jesebb célra adja — a magyar leonldások halhatatlanná léteiére. Aki pedig közvetlenül a mozgalmat megindító Zalai Közlöny szerkesztőségébe akarja küldeni adományát, az küld|e be hozzánk s ml minden legkisebb adományt nyugtázni fogunk. Nem hisszük, hogy akadjon valaki is Nagykanizsán, aki nem venné kl részét a hála és kegyelet adójának Ilyetén lerovásából. Mindennemű felvilágosítást esle 6 órától kezdve szerkesztőségünk ad.
Nagykanizsa hazafias közön-sége meg fogja mulatni, hogy nem felejti el a becsület mezején hősi halállal elhalt fialt!
KStiy.»el«a-, lav.lez.s-, gépírásban út az őssiei Irodai t.andfikb.n Járt.a lérllmunka-arö Irodát alk.lm.sisl k.r.s-
— Scbvazcz D.xaö cég korll, hogy minden színben lim-t raktárra érkeztek: primo mi\'n>3>esu IC; lycm jlór női harl.nyák, párj. 50.C0U kor., prima minSscgú munka nOl-harisnyák, párja 36.000 korona.
1921
.ifptamber 6.
Szenzációs
olcsó árak a
„Kék csillag"
{Síwatáfuháxban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az önzés színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-tzövetek 195000 Női szövetek 47.ooo K-tói.
onfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyert telyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapjú mellények
CSAK 45-ooo K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok « Összes színekben. Mán- és télikabát-kel-^k óriási választékban.
T\'.ztviielőknek ezen "raliból i« 5% engedmény
_ZALAI KÖZLÖNY
K
A n®m ^dnak reális
költségvetést készíteni
A nagykanizsai If^U^M tlrtott.k
Zalai Közlöny" zaját tudózMjátU -
- A
A pénzügyi ciőd, meljr a vesz-tett haboiu njomábsn már mir ailntc feltartóztathatatlanul sodorta Magyarorazágot n vígromlás felé, a magyar törvényhozó testületből klkényszerltctte a s:análási törvényeket.
A szanáláal törvények végső eredőjükben tjin alérik n célt, addig azonban súlyos teherként nehezed lek valamennyiünkre, az egye-aekre épugy, mint jogi személyekre: városokra és községekre la.
Ac állam terheinek Igen nagy részét, vagy mint nélküiözhetőt elejtette, v»gy — minthogy Ilyen kevéa volt — a legnagyobb részt a megyékre, közaégekre háiitoUa át.
Mlg a törvény értelmében a köz* Bégek terhel igy jelontős mértékben megnövekedtek, addig a községek háztartásának rendezéséről szóló törvények még mindig nem léptek éleibe. E\'őállott te hit as a helyzet, hogy a községeknek maguknak kell fizetniük axt Is, azt is, kör orvost Is, feleréazbsn a körjegyzőt Is, sőt a tanító fizetéshez is hozzá kell jirulniuk éa fegyelmi elj\'rást von msga után, ha a klfi zetések körül pontstlanság, vsgy késedelem történik. M ndexzel szemben a mérleg másik oldalán ott tal éljük a községek rendezetlen háztartását, egy régen beígért, de mindmáig megvalósításra nem karült törvényi.
M. tehit a közs\'gek súlyos milliókat kötclssek fizetni hívónként, holott beviteli forrásaik sxabélyo sása hiányában maguk Is sokszor küzködoek pénzzavarral.
A szanálási tőrvény felhstalmázza ugyan a minisztériumot, hogy rendeleti utoa léptesse életbe a községek háztsrtásáról szóló rendelke-xéseket, ds az mindmáig nem történt meg. A községek pénzforrásai úgyszólván bedugultak. Pótadót ninci mire kivetni, fizetni meg kell, mi e jön az elaeje. A földre lehet csak póladót kivetni, habár ax után a fö\'dadót la megfizették egyseer. Ugyanakkor, akik csak kereseti sdót flxetnek, azokra pótadót nem lehet kivetni.
— Különben Is a kereseti adók olyan nsgy összegeket képviselnek, hogy a nagykanizsai járás közsé geiben majdnem kivétel nélkül meg felebbezték. Igy történt, hogy most a községek nem tudják elkészíteni költségvetéseiket, mert egyes téte leknél tanácttaianul állanak meg a bevételi éa a kiadási oldalon is.
|iyen blzon) talan tétel a megfe-lebbezelt keresetiadó bevételen kívül a megszüntetett és a közsé gekre kivetendő vármegyei pótadó, melyet még csak a jövő héten összeülő megyegyülés fog meghatározni.
Ezeknek a panaszoknak megbeszélésére s ax orvoslás módjainak mcitárgyalására Gyömőrey látván, a kanizsai jár/s főazo\'gabirája hivatalába péntek délelőttre értekezletre hívta össze a járásába tartozó 36 közs\'g 17 jegyzőjét.
Itt megállapodtak abban, hogy a ko:ségek a hiányok ellenére Is elkészítik költségvetéseiket, olysn fo: min, hogy a megfelcbbczett ke ,eseti adóknak a kisebbik, a kox ség által jsvrsolt tételét veszik szá-
U A\'megyrl pót&dókat is a kiadási
oldalra ciak hozzávetőlegesen, vagy ■ megyei kö-gyűlés után lehet be-állítani, tehát a községek reális költ segvetést nem tudnak késtileni. A m gyar közigazgatásnak az a legkirívóbb, legsürgősebben meg oldásra váró kérdése. A községe kel bevételekhez juttatni, kiadásaik egyensúlyozására megfelelő pémfor fásokat megnyitani előttük — el odá\'hatatlan kötelesség.
Kö\'ciöcnel ugyan segíthetnének májukon a közaégek Is, do mire vegyenek fel a községek akkora összegű kölcsönt, amekkora báx-tartáauk rendbehozására szükséges lenne ?
Gyömőrey fősxolgablró ax érte-keileten történt megbeszélés értelmében bekéri a községek költségvetéseit, hogy a képviselőtestületek jóváhsgyásas ax alispánhoz való fel terjesxtéi előtt felülvizsgálja azokat és a takarékosság mi] kényszerű elvének szemmeltartáaával Is Igyekezzék a költségvetéseket ugy lrá nyltanl, hogy a háxtanáiok egyensúlyát a jövőre a lehttős\'g szerint blitosltae.
A községi orvosok fiz. t íséhex való hozzájárulást a fosiolg.blró közsé génként állspitja meg. A beflzeté sok Is hivatalához törtéonak a Igy a községi orvosok egy Ösaxegben a főszolgabírótól kapják meg fizetésüket.
NlftKK.
Nagykanizsai kultúrpalota
A .Zilál Közlö.ij"-oek lcya.pl ezámí b 10 N igykenlnán .gy kultúrpalota éplié.e tekintetében megindított kezdemér-yjző moig.lma a vá óinak minden »u1turáli» h aladil Iránt lelke.edő köiöniégében a legteljesebb visszhangra talált Stcmé lyeten é. telefonon aiámoian érdeklődtek izerkeiitö. égőnkben fölei az épltkeeéab.x való hoizíjárulá. módja Iránt annak költiégelher nagyobb összegei s a munkálatok hoz természetbeni hozzájárulást ajánlván fel.
Al addigi éidcklődők a.eméljé bel it a terv l.lk.a felkaroUaiból joggal következtethetünk .rra, hogy N.gykanl.iín mir a jővö év őszén mind-n kulturálle megnyU^nulái méltó hajlékot f.g kapni a Impo-zina palotában öiazpontoaulhatoak majd . azlohár, a hangv.raeoyek, a falolv.aó .atélyek, > bálck Itb. a dlazea épület fogja .miiül ■ váróinak képét la.
A legközelebbi napokban köiö\'nl fojjuk .zoknik .1 egyéneknek ne veit, kik tőlük telhetőleg mlnd.o .cyagl áldozatot megho>n«k arr., hogy a ku\'turpilot. mielőbb hlr
dethiaa. . várói kul u álla f.jlett
°éiAddl* la limételten felkérjük Nov rkanlise várót és vidékének minden olyan t.,j<t, kltnn kultur-tór.kvíaek élnek, hogy hozzá|íru lá.uk mérvét lehetőleg mielőbb jelentaék be azerkeaztóaégünkbe,
hogy egy végrehaiti budisig ke-zelbe adha.auk át kezdeményezi-aünkn.k további aor.it: • kultur pilóta felépl\'éaének előmunkálatit.
"TTsiját gyártmánya gyapjú
jamp.r 38 000 K, p..tell 6500 K, muialln hajl.»« «0«> K, iclyem ny.kk.ndo 15,0001 K, Fillpp kötöttáru gyír. Sromb.t-hely, Széli Kálmán utc. 6-
NAPIREND
Ssaptambar Sxombat
peteker. Hc»< iW 9 «r» is p.-ko( iSUMtt
, Mo>(<M4njk«p aalnhaiak. UriaU: Pl/íi l-l!, itu. ViU3: Fa;XuQvtlU>. EI4-Idtrk ktidilt 7 él 9 í.-jZíi.
Hatvan éve
lesz néhány nap múlva, hogy Sopronból elindult az első vasul Nagykanizsára s ezzel akkor még „Kanizsa" bekapcsolódott Magyarország északnuugati forgalmába. Az esemény 1865. szept. 2 án történt, alig négy évre rá, hogy Buda is Kanizsa között klipült a prágerhofl vonal.
Nagy dolog volt ez akkor, a t>as-útnak mindössze harmincéves tőrténeiében. Hiszen az első gőzmozdonyu vasul m\'\'g Angolországban is csak 1830. szept. 15 in nyílt meg s hazánkban a Peslltt Váczlg terjedő első vasulvonal csak 1846. julius 15 in adatolt át a forgalomnak.
S c hatvan év alatt mennyi haladást telt a gőzmasina menetsebességben és kényelem szempontjából l
Mint Nagykanizsa város kultúrtörténetének egu fontos dátumát jegyezzük Jel évkönyveiben ezt a napol h- _
— A vároegaxdaaág terméa-eredmányaJ. A városgazdaaág•
ben ezldén 329 54 q buza, 115.46 q ross. 159 q zab és 24 01 qbükkŐny termett. A búzából 9.89 q gépéaz-rész, 13.1 q cséplő munkás résr, 34 q szükséges vetésre, 20 q konvencióra. A feleslegben lévő 10 12qk másodosztályú búzát darálva lovak takarmányozására fordítják. A fennmaradó mennyiségből 125 q a város által vásárolt Ingatlanok vételárának törlesztésére kell, ugy, hogy szabad rendelkezésre marad 117.35 q ehőosztályu buza. A rozs termésből 8 07 q gépész- és ciéplő munkásrész, 12 q vetésre. 37 q konvencióra szükséges, 14.21 q másodosztályú rozs takarmányozasra keiül. Iogatlan-vétalár törlesztéséhex kell 25 q. Szabad rendelkezésre marad 19.17 q elsöosztályu rozs. A sabtarmésböl 11.16 q gépésx- és cséplŐ-részre, 26 q vetésre kall.
Maradvány 121.87 q. A város jelenlegi állat állományának etetésére
s\'ükségza 300 q. tehát zabból 178.13 q hiány mutatkozik. A bükköny takármánynak használandó 10 q levonásával rendelkezésre áll.
— Nagykanlsa* aujjusztut havi eféssaógflxyóT^Á o«gyk»nizs»l v roii tlsstiorvoi jeUntéJs sserlnt augusztui hó folyamin virovjnVbin a közegészségügyi állapotok koJvsziSek voltak. As esís, azelea, huvöi liléjiris ellsaére. felnőttek között a mtgbelegedéstk azicoa csekély volt. Szórványosan baal hagymás Jelontkezolt Cyerme-k«k kost Is csaJc az ooéaztéii szervek huru-tos binUlmal fordultak eló és azótváoyosan kanyaró. Fartőzó betegségsk : kanyaró IS, ti fuss 8, vürheoy 2, véiha* I, hökhutut 1, össiasen Z6 esetcen foriult eló. Törvény-száki, rondórl boocoUs, öngyilkosság, súlyos aértés, véletlaa azerancséllanség okozta halál, szereac tétlen szülés, veszettség, gyermekgyilkosság nem fordult eló. Külső hulla-szemle egy esetben volt, asalkor Töró Fo-ronc 77 éves földműves a Cigány utcín leesett a szekeréről és agyrázkódás következtében meghalt Elmokór egy, haláleset tO volt. A halálesatek oka 7 asatbaa végelgyengülés, 5 esetbea tüdőbaj, a többi különféle betegségek.
ZALA! KÖZLÖNY _
— Ax utögyl költség clŐ irányzat amegyegyűlésen. A
jővőbetl vármegyei közgyűlés tárgy sorozata már készen állott, mikor feltterült a no alt szükségessége, hogy a vármegye 1925. évi útügyi költ
aég-előlráoyzatát még a szeptember 10-1 közgyűlésen letárgyalják. E ért a megyagyülés pót-tárgysorozatába felvették azt a poo\'ot Is. At állandó vátsszimány szeptember 9 én dél elölt 10 árakor a vármegyeház kit közgyűlési termében üléat t.rt enüele a pótlólag fölvett tárgysoro xatl pontnak ietárgya\'ására.
— Esküvő. Bíró E\'oŐ, a Nép takarékpénztár r. t. Ns^ykanhaán cégveietője él Armuth M.fglt f hó 7 éh, vaáárnsp délc\'ő:t 11 ónkor tartják esküvőjüket a nagykanizsai líraellta templomban. (Mfr\'den kü lön érteslléa helyett.)
— A vároai rendőri büntető-bíró ezentúl hotenként csak agyszer tart kihágást tárgyaláiokat. Legközelebbi tárgy>lás ciütörtŐ kön lesz.
— A alket néma fiúnak. A kaposvári intézetba felvett siket-néma fíu utazási költségeire N. N
20.000, N. N. 20.000, Mácso les István 10.000, Horváth Vloca 5000 koronát hozott b« szerkesztőségünkbe.
— "Állategészségügyi hirck. Sir-melléken (keszthelyi járás) a witésvísz, tielseszlgeten (nagykanizsai járás) a llpfone, Zalaszáotón (keszthelyi jiriij a s«tésp*.tis lépett fel mlndhiíora helyen szórványos »n. Kgexajaesán, Klsta:sin, Alsírajfcon, ípecsai járás) e sertásorbánc, FeWiejkon s veizett-
Nagybakónakon (neRykanizsai Járás), Zalaízántón (keszthelyi ;irásj a sertéspestis és Apátián (zileegecszefti jáxis) a sercegő úszog megsiUot.
— A Prlnclpália Lecsapoló Társulat közgyűlése A P/in cipális Lecsapoló Társulat ma délelőtt fél 10 órakor választmányi, utána 10 Örskor pedig rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen dr. Sabján Gjulfc polgármester elnököl. Tárgysorozaton szerepel a fltyaházal hld alatt létesített mrder-elzárás átvágása, a folyamatban lévő tisztogatási munkák folytstása a a megüresedett választmányi tag-lágok bc\'öltése.
Országosvásár. A szeptember &-ra hirdetett nagyatádi országost ásárt az eire a napra es-5 ünnep miatt Oén fogják inog-tartaní.
3oo drb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbjacsak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban.
Leszállított árak!
Fürit József
„Kékcsillag" áruháza
a községi\' köztiszlviaolők országos szövels.-nek szerződéses sz&lliiój* Köztlsztoisslflcnek 5% engedmény I
A nagykanizsai iskolák látogatottsága
Érdekes statlfitlkal adatok
— A „Zalai Közlöny" saját tudósítójától —
Most i» — mikor
Az őssres nagykanizsai Intéze\'ek-bro, Iskolákban m\'gvolt már a Venl Sancta, megkezdődlek a tani iátok ét az u cík tele vannak Iskolel könyve ket hónuk alatt a>o rongáló ifjekkal.
Hogy kő.ön égünket az egyea intézetekbe beiratkozott növendé kek számáról tájékoztsssuk — f»l kerestük a középiskolák Igazgatóit, akik as alábbi statisztikai adatokat voltak szívesek recdelkezé»űnkre bocsájtani. Mlodenikclőtt a n\'mzet gerincének iskol*ját — az 53 év óta fennálló
polgári fiaiskolát kerestük fel. Az eliő osztályba eddig 100, a másodikba 100, a harmadikba 100, a negyedikbe 85 növendék iratkozott be. IValigursky Igazgató elmondja, hogy elsősorban helybelieket vettek fel az Iskolába, c«ak a; után került aor a vidékiekre. O\'y tömegesen .jel*nlkeitek a nő vendékek a polgári IsVolábs való felvételre, hogy Igen sokat el kellett küldeni. A főglmnáztuiz bin meg azünvén a flvétell vizsgálat — odautasitották a kimaradt Ifj.kat. A helybeliek közül 25, a vidéklek közül 29 van még felvételre e\'Ő jegyetve. A künmaradottak siáma hoizávelólegcicn 80 ra Uheiö. A fanti számadatokkal sz-mbsn a mull btiratkoiOtt az ellő oaztályba 127, a második osstálybs 117, a harmadik ositálybs 110 és a no-gredUbe 72 en, vagyis öiszasen 426 an. Természetesen a folyó évben beíratottak száma míg nem végleges, as előjegyzettek után ítélve még 54-re lehet számítani, igy a folyó év növendékeinek siáma felülmúlja a mull év\'t Mind a négy oiztály a) éa b) osztályokra van tagozódva, azonban szükséges lenne c) t Is felállitaol, mert Individuális/ tanításnál, vagy pláne nevelésről Ily lulziufolt osztáiyokbsn keazélni ssm lehet. Ax lenne a legideálisabb állapot, ha az I. és II. oiztá-Írókat 4—4 ro tagozódrsák, a III. IV el pedig 3-3 r». Kilátás van
arra, hogy legközelebb fel lehet majd állítani a c) osztályt.
A polgári leányiskolánál
ugyanaz az állapot. I• t Is legalább 50 tuljelentkező növendék van. — Szakonyi Igazgató terméezatcoen minden jelentkező növendéket az«-
retne felvenni, ott voluok — jött több azülő lcáoygy-rmekével Itt 1- U osztályból 0, »>), c), a III és IV böl
pedig a) és l>) osztályok felállítása lenne kívánatos. A folyó évre beiratkozott azl osztályba 152 (tevaly 163), a II ba 127 (tavaly 129), a III ba 107 (tavaly 106), a IV be 86 (tavaly 78) növendék. Ugy a fiu mint a leányiskola adatai közé nincs még felvéve a m»gántanu\'ók sz ma, mely a polgár 1 fiúiskolában a folyó évben 24, a mult évben 23.
A fémipari lakolába az eliő évfolyamra 15 növendéket vettek fel. A mátodlk évfolyam a tavalyi növendékekből kerül kl, Cshmadia Igazgató szerint még 5 növendék felvételére van kilátás.
Az esti ipari továbbképzötanjo lyamok október 1 ével nyílnak meg. Tervbe van véve kazánkezelői, lo-kómobll kezelői, ciéplőgép kezelői, atabll gőzgép kezétől, gázmotor kezelői, elektrotechnikai, fa él cipőipari tanfolyam.
A felaőkereakedelml lakolában dr. Villányi Igazgató állította nekünk össze az adatokat A folyó évben az I. os tályba 43, a II. osztályba 42, a III. osztályba 33 \'a a IV. bc 34, vagyla összesen 152 növendék iratkozott be a tavaiul 140 cl szem ben. A női szaktanfolyam 2 cio portjába 48 leány nyert felvételt a tavalyi 34 el szemben.
£« végül elmentünk a
plarlata gimnáziumba
I t Lberhardt Béla kegyesrendl ház főnök, főglmn. Igazgató szolgáltat ja a számbeli adatokat. A gimnázium
I. osztályába (párhuzamos) 88, a
II. osztályba 56 a III osztslyba 68 (létszámfö\'ött 8), a IV. osztályba 47, az V. oiztályba 27, a VI osz lályba 29, a VII. osztályba 26, a VIII. oaztályba 22 növendék éa 23 magántanuló (ezek közül 6 leány) Iratkozott be, mlg a mult év ata-tisztikája a következő: I oszt 65,
II 55. III. 65, IV. 38, V. 35, VI. 25. VII 21. VIII. 27 azonkívül 28 magántaou\'ó.
Vagyis ■ gimná.iumban Is
1924. szeptember 6.
50 nel több a növendék iskolai évvel szemben.
kb. mult
--« Van szerencsém a mélyen tisztelt vendégeim szíves tudomására hozni, hogy üzletemet teljesen át renoválva ma dlaxnótoroa aa téllyel megnyitom. Szíves látogatást kér KEIN GYULA Ipsr-testületi vendéglői.
— Útadó éa kozmankavált aág. Tegnip érkezett meg a városhoz ax alispánnak a vármegyei útadó és a községi közmunkavált-sig kivetése tárgyában kiadott rendelet*.
— Baltával megtámadott blróaágl végrehajtó, l/galmaa végrehajtási eljárás folyt le a mult napokban a Csenge l-u\'ci 13. számú házban, nagy rlsdilmit és óriási népcaödületet okozva. Ugyanli Ma gyarics Józsefné najryksnizsii lakos Takáaán megjelent Hahn Gyula klr. bírósági végrehajtó, hogy végrehajtást foganatosítson. A hivatalos közeg előadván jövetele céljáé, Migyerlcsné oly fcnyegetőleg visel kedett, hogy Hihn végrehajtó jó
Uan szerencsém a uáros közönségével tüdatni, hogy a
SZARVAS
szálloda
KÁVÉHÁZÁNAK
uezetését dtuettem és igyekezetem oda irányul, hogy a helybeli keresfceóö és iparos társadalom minóen igényét kielégitue, kellemes szórakozó helyet nyújtsak. — 5ziues pártfogásukat kérve
tisztelettel
Orthoffer Gusztáv.
nak látta karhataln t segít, kérni. Mikor Hahn késői b-n k<! rendőrrel vlsszstért a végrehsjti, foganatosítása végett, Migyarlcioí éktelen dühro fakadt és fenyítéssel Igyekezett a végrehajtót hl-vataloz ténykedésébe meggátolni. Segített neki ebben özv. Kovács Imréné nevü ssoony Is. Egfi>erre Ciak M igyariciné rápsranciolt fiára hogy hozza ki a baltöt. A fiú baltát ho ott, amivel Migyericmé a hivatalos ak öreg felé sújtott. A két rendőr wzonban kö belépett kicsavarták a brutális asszooy kezéből a baltát éa félretasiitotték. A végrehajtó felfüggesztette a végrehajtás foganatosítását, jegy.ő könyvet vett fel az eselróls beterjesztette a klr. bírósághoz. A reol teos asszony halósági köreg elleal erőszak vétségeért fog felelni a büntetőbíróság előtt.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarci Dezső cégnél. Fő-ui l
— A rendőrség állami marad. Egyik régebbi stámunkbao megírtuk, hogy hírek terjedtek el arról, mintha ax államrendőrség a városokbsn, Igy N-gykinhsáa Is a város köilgargatásl sierveze-tébe menne vliszs. Mint Illetékes helyen értesülünk, a belügyminiszter részéről egyáltalán nlnci tervbe véve a rendőrségnek bármiféle szervezeti változása.
— "J leoleg Is mezőgszd««ágbaa működő ügjburgó, gyermektelen gaidatlszt kerea — kívánatra rgy millió K kiuclóval — igen szerény feltételek melleit azonnali, v-gy októberi belépésre gazdatleztl, gazdasági írnoki, erdész-Írnokig kaalélygonduokl, bánya-feiUgyolŐi, magántltkáil, rák-tárnoki, erdőkltermelői vagy ehhoz hasonló, bármily más bizalmi állást. — Cim a kiadóban.
—- „Tatra" cnecaemö-kelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Fó-u< (. szám.
IRODflLOM^MÜUÉSZET
A névtelen asszony. Második c\'őtdásban is megtelt a srinház az uj színtársulat drámai bemutatkozó dirabjánál. Nem írunk másoduor la kritikát a játékról. Szebb, igazibb elismerést úgysem arathatnak színészek a nsgykanizsal szezon ■l.tt : H fcizűll ctcr.dbeo. iniltor minden idej odfVonceotritódolt aulopid de.ikél f.lí, amitor . ci-lekm<»Jf elér tc drirn.l ItlSponljíl, f«WH hallc.u ax rgéiz néíőtéi ; tiem nem maradt aiárazon lejo.p «»\'e a oajykanliaal a.inhZiban. Kloirolt drámai .ríl vannak aj ui IZraulat-nak, külónöaeD Sándor Juli\', aki a darab minden moixanatiban ailote • xiáilsba ludta rigadol majíval .jísi kórönsíjil. (hl)
BOZfiÖFÖmtfPSZIIIHlíZ.
Uránli*. S.omb.l7é. 9 ór.kor: Paris gri/nSic l—!l rí... Riod.ile loo M.y, Ifiucrépben Mla M\'X. Eull J nnlnfa, Vladimír Gddarcw-
Vllá*. S ombalon 7 is 9 t\'^f" FarhasüvSIUs, libell lörlínel 6 lei vonásban. A film mlil8|e külön ismerteiéit íldemel. Vadríjínyía remek vidékeken, Tibet feniére.en nép tájain játiiódlk le a film mind-véslg eleven, batí.okbao, fordulatokban jaidar története. Néhány jelenete, l,y a farka.ok <U>I OW0\' >511 arám jelenete felejthetetlen.
oltmbnr6_
1»HJWP!
törvényszék.
ZALAI KÖZLÖNY
bUá.\'iH •1Sl,uft4rK"d
L Urósága elölt. Ked----- .
^vatórt?
í.eiro .IS.dj. ■ me,..éppen
,okoSó M\'íJ
, cs 01 ollhon ridegsége mmtt " \' .lökni . ..Ü18I bá.til,
„hl vetemedeti lopí.ra, hogy fo
dtl0l tudj. ul«á«l k81l.4i.lt. A táigy.lá.on megjelont a leány
<J,..»yi< I.. S.eHnte - - l«f»T
ló.nyelmü.égr. h.|l.ndö, «ll.|,
,„„,1 , „ép rubát, de »" -k.r Vomo\'.y.n doigoiol, amiéri azlgo Iuln keltett Vilo bánni.
Mtfáll.pltáát «J\'ri. hoír ■ mk me\'g három fivére v.n, .kik folitoi elvód lak velo, .ildják, c.u-[öljék - > icíor helyietét ott-hon me£0eheiltlk. Hogy .otthoni-Ló.\' .i.b.du\'jon, eihatáro tla, hogy nt.it A biib.il bejárató,
volt .i
egyik Coládhoz, ahol egy dvztl.D pillanat bab 400 000 koro oit kivett a sickréoyböl. At lakó Üt végzett leány nem tzgedta tettét. Így került moit a fiatalkorúak biróiága elé.
Miután a leány töredelemről tett tiouiágot — Mclz Józaef kir. Qgyéaz próbobociátést Indítványozott a a blróaág próbára bocsátotta. Hogy kÖtnyczetétől megszabaduljon — egy budapesti urlhámáKhelyazik tl a leányt.
SPORTÉLET.
SxMÁV—NTE. Hétfőn délután »/t3 órakor barátaígos fotbill mérkőzés lear a szeszgyár melletti sportpályán. E*kor mérik ösiz*. erejü\'tet ■ Siombathtlyi MAV Haladás és a Nagykanizsai Torna Egylet ciapitsl, Ett megelőzőleg mindkél fél má scdlk c«apatal mérkőznek.
KÖZGAZDASÁG.
A bor- éa sorárok emelkedésére lehat számítani. A magyar borkereskedelem érthstő vá rakozással tekint a botkampány elé és tekintettel s váratlsn rosir termésre, magas árakat várnak. A borkereikedők azarlnt a mai borárak nem lulságoiaj^ mrgatsk, hiszen az ország bortermése kb. 40 százalékkal a közepesen slul maradt. A minőiégre nézve még korai lenne véleményt mondani. A borkereskedőt azonban nem tu\'.-aágoaan aggódnak a minőség miatt, mert exportra a jelek szerint síig lehet számítani és a minőség pedig elsősorban az export szemponijá ból fontoa. Valóa»lnü, hogy a ro»sz árpaterméa miatt a sörárck is emelkedni fogntk éa erre számítva kb. 40—50 aranyfilléres borár.kst várnak a kereskedők, ami 7—8 ezer koronának felelne meg.
if
Est a helyet
figyelje
TŐZSDE
A mai lőisde Irányult gyengén .lakúit .nnál i. Inkibb, mert a pro-longieió következében .ok áru kelült a pl.cr.. A m.l tői.denap álves.te.ige mintegy r, t,heló. Ali, volt értik, mely a lanyha.ág-n.k ellent tudott volna állni él a. utolsó n-.pok í.vorlt éelíkti I. iryen-gébben leudilt.k. Zárlatkor ai ilányiel továbbra i. gyengülő, forgalom csekély, h.ngu\'at vontatott Koiitpén.b.n nem volt űilel,
Utótőzade, Gyengülő. Minden má.odlk siám prolongált. M.gy.T
klit.l 510-21, Nova 134-36, O.a.x B.nk 20-20\'/,, Le.iámlloló 68\'/, -70, H...I B.nk 122-123, K-m. 144-45, S.lgó 526-30, Angol M.gy.r 431/,—44, G.ni D.nublu. 2595-625, Vill.mo. 1270-285, Fegyver 1180-165, Kö.ién 2380-840, Kobó 406-408, Földbltel 240 —44. Pe.tl H...I 3275 -315, G őrli. 406 -409, Cukor 2270-2285, Hungária Mútrégy. 106-108. Illó 640-50, L.vanl. 186-90, K».e.-kedilmi 1105-115, N.iicl 2050.
Termény tő ,-ado. Bu:a tlai.vl-díki 76 kg-o. uj 392 500-397.500, 78 kg o.uj 400.000 - 405.000. egiéb vidéki 76 kg o. uj 390.000- 395 000, 78 kg o. uj 397 500—402.500, ioia 330.000-335 000, aab uj 330 000-345 000, x.b i 365.000 -380.000, takarmány árp, 390.000-420.000, .örrrpn 460.000 -480.000, tengeri
380.000-385.000, korpa 235.000— 245.000, repce 620.000 -650.000 K.
Irányzat buiib.n é. a.bbao nagyon gyenge volt, mlndk.tlö 5000 koronával olc.öbbodott. ForJ.lom ci.kéiy, roi. tartott, árp. cieode.-Serté.vá.ár. Felb.jtotl.k 600, eladatlanul .l.aiainertdt 200. E\'.ö r. 28000-28.500, kö.tpei 24 000— 24.500. könnyű 24 000-25.500, aaa-looofiféi.erlé. 31.000 -33.000, la-tó.oll bu. 30.000 - 32.000, .ó.olt etalonon 32.000 -33.000, >.lr 37.000 koron., A vá.ár köt.pe. volt.
A Masryar Nemzeti Bank hl»» tnloa árfolyamai a»ept. 5-ín
Valuták N Dawlzfck
An«ol foo> Kiooo-Hiooo AnsilKAua I5JV5 »OOJJ
CHII tonoi IJCO 1)19 OilfrU 101(1016
D^U M ««»» U jkuMl (0}-«cS
OoUb JJllO.JJllO Ufiiill
Fnaclt b. |lti |I)J llttJUÍJO
Ul 40JIU Krtiitliel* IOtN-1171)
Urr» 11« Í«1 Leo4oe H jcco-|i?ooo
Ura tniK\'i M.Uao tm-int
Dia kor. N««jo»» ?7SMOIOM
Utiu. »«. tefl ij-hi ti Pi«U <ICS-«I)S
»,»:t) IttiA HI»Í-UM>» Pii«t ■mim
M\'.IIÍOM (t. SJJSO- S.or.a
V«l(i l«»ok J»íl ll«ibol» mio-tojsc
STM VM. Biti lOi IJIC4 !1
N&ní i lex l«(7«-ICC)0 1 UtiJi
A magyal" korona külföldi hivatalos Jegyxés.li
D.vt.. V.luU
(KOI. in. <«<■•> C1
........U2ÜI0Í10 OWO\'.WüO
bectla . . . . MiO 11.10 H10IS4 Piis. .... H\'J | H7i0 I\';, 11\'/. N.wyoikb.n III Zürichi zázlsit 1 Pátls 2805 00, LotiJoo Z307 00, Nowyozk 631.00 Briiiisl2-tf,0. Ma-l.nd 2320-00. HoUaad 104 VJ. Bet\'In 127 00, Wl.n 7A 76. Solta 8Í7-60, Prága t&X5O0. Rud«p»U 69-23, Butiulit 276 CO. HiliyiJ 702-60;Vaz»ó 102 60.
KUdA: Zrínyi Nyomdaipar 6a Könyr-kcrcakc<16a RT, NaKykanlxaa
ŐSZI ÉS TÉLI FÉRFI ÉS NOI SZŐHETEK
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz »
az „Arany Kakasához, Nagykanizsan Olcsó árakon eladásra kerülnek Női szövetek!
Férfi szóvetek! r/S\'ú^xö:^,=
Reaenhart és Ravmann damast áruk, May és
. . i__.MlnwCIrvnAllnb I
6
ZALAI KÖZLÖNY
1924. izeplemhtr 6.
Vasutasok figyelmébe!!
" dívatáruházban
meglepő olcsó áron udsdrolhatnak a
»
Y/dsznakat, chiffonokat, kanaudsznakat és ingzefiireket — ~
ERZSÉBET-TÉR 20.
Telefon: 382. szám.
Apróhirdetéssé
Al>j hiiiriíii, >b. , rnaxa.a raakutvhn jw..coo kft*.. 6 drt. kcrllaiík va.tcl. éMi«b.,l>aío. fa«|<a, ín>l < eWni ijo.ooo VcrcoKn tUá4, Zmttti iH n.
Klolial-utca 15. axAmtl li&a irinjta cH.-f.d-bnó íicn elaáo. njj
tl&YOa, Zrínyi Mik!«i
ptiámoiria fthéttiik. Sxpol
••■1*01 hftx
t ICttfíie bútordarab
lluloroxotl ucin< C>trm<llc!cn hiiiapir. C Jaüjtra • Hadöfca klrck.
t i<*iukbao >S\'jr.tii
ön srj&t zsebének ellensége,
ha nem az olcsó ós clürrcri legjobb
KAKAS ruhafestéket
használja. — Kopható :
Stampf Zsigmond
füs*«r és cicr.\'.cgo keieskcJásében
Nagykanizsa, Bazár épület.
Ujcyanolt 1 klgr. pargotott más
ktplutó 26.CO0 koronáéit
TANKÖNYVEK,
ISKOLASZEREK lehlen Testvérek
könyv-, papir-, iró- 6i rajzszer kereskedésében.
Tankönyvek bekötését lug-calnosabban és lagjulányosabb árban vállaljuk.
Hői- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlmzy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermekruhák uarrása.
Legújabb párisi modellek. Oyora *a pontoa sxálllláa. ^ Szolid, mérsékelt árak.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
Lm Imit.
Oaatr. Hl«. l; Uojá Link DtQkTucla i Alialinoa b B. A (Mi FiUni-.olb. I
llorr. 11L j. b. Honíiri.
W.-Catb Iparb. Koreaiéi Kii. Itlul yicyllíitntt l K«ip. Jalitlof Vi;. ii tank Hartur
Ntrni.b.\'i Uk. Kmak. B. ti UoUiO
F«»iroal no K«*li>fal Tak -
Alul. Tak. lio
Mokiii 1K0
Haaal «\'-a5 jiSj
KlaSU.Olal. ?}<.»
KoocU(« IBJ Uac.-Kiaccla —
Ifi ÍO
raenoola b. —
CotKordla
Bmirialal
Bodapaul
Tí»í««uoim.
GlialU
ilcat^rla
Xliilftaalocs
Viktória Tr. llanotJa
Jlknykk
Abmlslum
Bauili $7
Beocalnt 5"
Bc«a. aito $
Sxcil\'r. 4
pjT.\'.i\'.tío
Síiinirl )•
Kohó 4<<
l.i.ic itfla a
K6b. cin
Oraicba lí
Miitnill I J0<
Mif». aipb, 6<
Ali. Kíiifa »Sy Ktllmla
MCri aiío i
Újlaki ür.16 Unr. tl»iklo,l C«pali u*
Atbanacua
Fiaeklla
Globca
faUai
Ktral Rl(!«r Mi;í.iníu»
TaimflK Uiódl wa«. K«k<ir( Ciikr
Oaid. Gíío-Fkbiia *•• Fíoyu i Ffmi«ra.k. Franki Oaoa-Daa
«Wai tc«
lUlft Ura
M(r.t< U04Cf
Cbauáoif Vt«rlr" Vat 00*7*1 Pallói
Rr.-I.3,d
Rlff.a
G«p »
la.VIII.
KoihmCtlM OcbIUk Stbulki Tcodlirf
Vulkla
Wdtrxf I
Cccrlonfp
Ali. U 14
Cie»«4
Dvcabaratill
liaial Ta ISt
llorl ía 7
KJri.Uu,al *4I
Krcal-er<a/ lO
|jtoura i\\
Hiltl la l«
ARXfUal la 10
fc<d<> J
M. L!G?4 t)
M«!o<t»ok, 8
Sttr.ul! ía 190
U<£.ll« J.l
Ola Ji}
Rlabln,a< |I0
SalavOala to
7t>»k
Naiki 1040
Vft. botoa J
Zabolai 7>
Z«Olal —
Fabank —
RriObln. 10
Iparb. — KOal*k«<]«a
Miákold 6)
Kósatl
Viroal j6
DelWaiai Jl
Nova M»
Treal Hí
Cukor„ir.k
Oalcekot 170
HorvU tok 0 i
Cakoalpar H\'O
Oc£»i(ia JO I Maiflb. rak.
aialmlaa«r«k
Ocais I7.JÍ
Ciinoai J4
Siallral J50
POapökl $S
VIII. p«aa(4 11
Tokaji —
Halkmak. 10 U4a. VllUinol
181 • «7>
Olajon OlaJIpal Ma/oil í«
BOr 4a aa. a F6rlic.il iflr Kirll,.6f Po^lri 161 a
Ttm. adl 1 Baidll K<«liTlcb KtaiTlojadt I
Si«oHot< >
SaAlloilák Huoiarla —
Toxlll
ota l$U
:. 4a Itelpai 56
S>«(. k«nd«« j«»
UdO itxlU. 7.}
G,ap;arocaO )«
Siö<ö-K»l« 17
W. TaitU 7
Ooiauna —
Karion 75
Panasl li]
Gydri UHU aj
Sp6dl«ta •*«
Fiira 7]
HC<ii(,a 10}
Silkia j6
Vaoder »l
Cbloola 101
Daalia gt
Diana 7
Kakil Um. 17
KMo 4
Klotild j J
T«(M \\4
UUr -
KOIOaftUk
Ooaojl 17
Dtsll ian4a 4)
Fahao _
Kkbal —
Gumi Ifto
TaU5o« lll
Ttiiul dpi —
UolO laloh. jt
Saolookl 4
Zae,»ij llf. I)
Corvia lilm l\'a. 11
iiuntipu
Stuflim Öalamald
Tiral Bf<at
O, Bri h
I
HIRDETÉSI UTHUTATO
2. Először is: hirdess nagyon sokat. Ha uan miből, egész hasdbokat, mit: „uan miből?" — e célra hogyha nincs, Kölcsönbe uégy, a hirdetés a kincs. Zsúfolt raktdraő bdrha uan tele 5 ueuő nem jön, mit értél hdt uele? Hisz\' uégre is nem dru kell neked, De pénz, annak csak eszköze lehet.
I
válaszfal eladó.
Egy 5 mlr. 70 crr. széles és 2 mlr. 55 cm. magas iécezelt Megtekinthető nyomdánkban: Fö-ut 5. azím alatt. T
Tankönyvek
minden iskola részére.
Iskola táskák,
takolal lUzetek, rajzeszközök, rajz- éi leitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében
Főút, Városház-paíota.
„Zalai Közlöny"
politikai napilap
megjelenik ö és 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
kOrifi- ás hUUpirudijibin (kílcjfinkőn^lir) Fő- és Sugír-ut járok.
Görög Kéroly
dohányklsirudájítia. Erzsébet klrélyné-tér.
Özv. Palkó Józ^efné
cukorka- ét gyünsökiiruddiátan, a i\'vii poiüníl.
Özv. Szollórné
dohínykUárudáJiban. Széckaayl tér.
Özv. Jágerné
dohínykiiirudíjdban. Ttltkl ut 2.
Kenessey Margit
dohéoykisimdéiábaii, Király-utca 18.
Hscher Ignác
hírlapárusnál. Erzsébet királyné-tér.
ualamint az összes ulcai drusokndl.
Díjtalanul
csupAn csak * tarifólis köiiségcken
helyez ei
az összes budhp s*j és vidék: lapoVban c!jegy?ési, hAzass^ií, halálesetre szóló híreket s ft!la!Ab*n
bérmely vonaikozásu reklám-
hirdetéseket
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Fó-ut 6. II. «]>tt — Telofjn 33S-383. (A .Z.lai Kijilony* h L.dv^hiv.l.láb.n.)
ZRÍNYI NYOMDAIPAR ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. Főút 5. szám. NACrlTK ÁNIZS A Telefon 78. ,.117.
Elvállal mindenféle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron. ■ Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok --— Raktár:-- Schless Testvérek KEKaSkíl r*)""rl De&k-tór 10. Nagykanixza, Teleion 267. ZALAI KÖZLÖNY politikai n.pll.p szerkesztősége ti kiadóhivatala.
Nlt-n-iloll > Ziini\'l Nyomdaipar ts Künjvhcicsktíis R. T.-ntl. Nauykanizsiii. (Nyomdavezelü: Ofcobeck Kitoly)
63. évfolyam. 205. ixám
Nagykanizsa, U24. Szeptember 7. Vasárnap
1800 korona
POLITIKAI NAPILAP
SserkeeatAsíc í« kiadóhivatal P6-ut 5. Interurbán-Telefon 78., nyomda 117. ax.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
A BALATON
Magyarország a kongresszusok tipikus hasija. A\'ljr van n»p, hogy megcionkltott határai kőzött ne tartanának valamelyik városában, sőt már közi/gben is országos értekezletet hatalmas prcgramokkal ■ több kevesebb érdeklődés mellett. A legközelebbi koagretszusok közül kikívánkozik a napihírek tömegéből a folyó hó 27 éro Veszprémbe ősz-ssehlvott „Első balatoni kongreas azut", melynek előadói között ott látjuk ■ közélet néhány előkelősége mellett a tudományoknak két nagy nevü képviselőjét s a Bslaton jelenlegi atyját, a balatoni kormánybiztost
Előre tudjuk, hogy a Balatonról nagyértékü éa nagyon érdekes előadások fognak elhangzani a kongresszuson s miután szónokai kőzött szerepel a balatoni kormánybiztos Is, feltesszük, hogy azon a Balaton fejleaztésa Is szőnyegre kaitu 4a mnic as^jv «a*y,at fpounlr hallani a jövő tervelt Illetőleg U. Ennek ax országos értekezletnek Is egészen biztosan ax leaz a sorsa, ami hazánkban minden efféle ősz-azejövetelnek végzete: végeredményében semmi érdemleges munkát nem végez; Jeremládokat sir, eszméket termel, terveket fogad el, — de maga a kérdés egy lépéssel sem jut előbbre a megvalósulás felé.
A Balaton történetét, a hoxzá fűződő naiv népragéket, természeti szépségeit, gyógyító hatását stb. mind jól Ismerjük, de a „magyar tenger"- fellendítése nem történeté-ncl^fea természeti viizonyainak ku-
tatásában, hanem kereskedelmi kl-épitéaében gyökeredzik. Szivünk mélyéből őrülünk minden mozgalomnak, mely a Balaton kultuizá-nak előmozdítását célozza éa örömünkre azolgálns, ha róla egy díszes műben nyerhetne a közönség minden vonatkozásában alapos tájékozódást, de ezzel nem visszük előbbre tulajdonképesl célunkat: a balatoni élet intenzitását.
A legközelebbi balatoni koagresz-szus tehát nem ébreszt bennünk rózsás reményeket a tekintetben, hogy csak valami klhatáasal la leaz a jövő fürdőévadra. Koogressiu sokkal nem is lehet megoldani a balatoni kérdést. Országos értekezlettel nem lehet kö:önséget vinni a fürdőkbe, nem lehet az épllke-xést előmozdítani s a forgalmi esz-köiöket gyarapítani. Koogresazu sokra még abból a szempontból slnct szükség, hogy eszméket termeljen, gondolatokat adjon, reklá mot ciapjon a Balatonnak; a kor
r^ínsíi\'Á-í, ViiSki-mm
alapra Jcktelni tevékenységit- A kormány blitos nem lehet egyszerű vé. leményezŐ szerve a fÖldmlvaléaügyl mlniazternek, hanem önálló hatósági és rendelkezési joggal ruházandó /el, melynek keretén belül kereakedclml érzékkel irányítsa a fürdőéletet.
Nem egyszer hallottunk arról ax óhajról, hogy törvény szabályozza a Balaton kiépítését. Nem törvény, hanem részletes kormányrendelet kell a balatoni kormánybiztosságról s ha ez magvan, minden — a Balaton egész jövője — annak ax egyéonek kereskedelmi és szociális
érzékétől függ, kinek kezeibe a megfelelő httalmat a kormány leteszi\'. E teklotetbea réazletes paragrafusokba öntött reformjavaslat Is Fekazlk épen e sorok írójától a miniszterelnökségen, természetesen a magyar viszonyokat ismerve, minden remény nélkül arra, hogy a kormány azt elfogadja. Mert az eddigi rendszert gyökeresen felforgatva, uj korszakot nyitna meg közgazdasági életünknek e fontos tényezője előtt. A rendszerváltozástól pedig Irtózik a bgfőbb végrehajtó hatalom és Inkább nézi, hogy minden évban milliárdok vándorol-jsnsk ki közönségünk zsebeiből külföldre, semhogy egyszer már egészségei alapokra helyezné a Balaton fellendítésének országos érdekű politikáját.
A lavina a véget ért fü\'dŐsaison-nal megindult és terméizetéhez ké pest veazedelmeien gördül lefelé-Néhány hónap még rendelkezéaünk-re áll, hogy útjában feltartóztassuk Mlő&WlwJs--iÖvő évadnak ax de az Idő hilsd s minden percnyi késedelem sok millió koronás veszteséget jelent az országra.
Kongresszusokon lehet gyönyörű előadásokat tartani tervekről, esz-m\'Cieréket folytatni s gondolatban megvalósítani a Bslaton kultuszát U, de ezek nem viszik elŐbbro a régen vajúdó feladatok megoldá aát: az épilkezéet, a forgálom élénkítését, az élelmezéii viszonyok meg javitáaát, a lakáiutsora klküsröbö lését s általában fkokat a teendő ket, melyeknek céljuk a Balatonnak, mint egyedü l nyaralóvidékünk
nek modern értelemben vett fellendítése.
Amíg a határok nehezen voltak átléphetök s a magyar közönség kényszeritve volt a hazai fürdőket felkereanl, mert a körülmények folytán nem mehetett a már békaidőben is mindenkor látogatottabb külföldi fürdőkbe a a hazai vlszo-nyoknál közlamerten olcsóbb nyaralóhelyekre, addig a Bslaton körüli fürdőknek és fürdŐtslvpeknek fellendülése volt tapasztalható. A korábbi években tapasztalt túllő-möttsége azonbsn megszűnt abban a percber, mikor a külföldi fürdők mind ciaiogatóbban hívogatták a fürdőző msgysr közönséget, olcsóbb áron nagyobb figyelmet tanúsítván Iránta, mint a hazalak. Es ezzel a körülménnyel a napjainkban véget ért sslson alatt is sok-sok milliárd vándorolt kl az országból. A bo-denl, genfi, wörthl, millstadli, selll stb. tavak környékét elárasztották a magyar fürdővendégek, kik ott még a kisebb helyeken is mindazt amit hazánkban akár tSalatonrura* den vagy Siófokon la mindig hiába kerestek : a komfortot, figyelmet, előzékenységet éa szórakoxásokat. Bőséges okulásul szolgálhat a teendőkre nézve.
Egy hatalmas beltenger hu\'lámzik az országnak megcsonkított határain belül s morsjlásában nap-nap mellett meghalígitást kér. Vájjon mikor jön el már az idő, hogy nyugtalan testén és kies partvidékén uj életet teremt az orazág jól felfogott érdekének tudatos felismerése ?
Kempelen Béla
ALMOK HARCA
Irtat Kempelen Béla (<)
Killnka habozott. Soha az álelben nem volt ily kényes helyzetben, mint ezekben a percekben. Mindenáron ki akart (érni Ígéretének teljesítése elől.
— Igazán érdeklik...? kérdezte, csak hogy az időt húzza.
— A leghatározottabban. Kérem rá.
— Nekem is épen cz volt az álmom — felelt Katinka.
A törvényszéki elnök közelebb húzódott Kaiinkáhor, gyöngéden keze után nyúlt s boldogságtól sugárzó arccal kérdezte: • — Mondja^ Katinka, hisz maga az álmokban... ?
— Nem mindig. És maga... ?
— Én szeretnék bennök hinni... Magán áll, hogy higyjek bennök és sohase álmodjsk többet az életben.. Csak ez az egy váljék valóra...
— Hiszek bennök.. ejtette ki a boldogító igent az ezredes leánya s hirtelen szökkenéssel a zongoránál termett. Lsgszivcsebben kirohant
volna a szobából, de öntudatlanul is árezie, hogy udvariatlanságot követne ol vele.
A törvényszéki elnök hozzá ment, forró csókot lehelt Katinka kezére, de léptek hallatára önkéntelenül Is egy lépést tett hátrafelé.
Az ezredesné Jött be.
— Méltóságos asszonyom, az álmok összeváglak. Ezennel megkérem a Katinka — kezé\'.
Az ezredesné erre igazán nem számitolt. Néhány pillanatig szóhoz sem tudott Jutni. Aztán kérdően nézett előbb Katinkára, ki a zongora billentyűin némán peregtette ujjait s nem nézett volna fel egy világért sem, félénken tekintve ki az ablakon, majd a törvényszéki elnökre vetette tekintetét:
— Katinka határoz, nem ón — volt keresetlen válasza.
Katinka azonban nem szólt.
Az elnök a zongorához lépett, ajkaihoz emelte a leány kezét, megcsókolta és csak ennyit kérdett tőle :
— Ugy e bár igen...?
— Igen — felelte Katinka hd-kan, szinte lehelletszerüen ejtve ki ajkain a boldogító szót...
Az eljegyzésnek csakhamar hire ment a városban. Katinka csak nagy néha ment ki az utcára, mert min. den lépésnél negyedórákra tartolták fenn az ismerősei, hogy gratuláljanak neki. A házasságnak mindenki örü\'-t s a nagy korkülönbség dacára egy máshoz iüő társaknak tariották Katin kát ós Péierffyt. A leány megtar-tolta üde fiatalságát ; a törvényszéki elnök szinte hozzá fiatalodott. A* eljegyzés hire csak Faludyt sújtotta le. Mégis kötelességének tartotta, hogy bucsulátogaiásban fejezze ki — sze-rcncsekivánataii.
A látogatás rövid volt. A véletlen kedvezett neki, mert egy adott pillanatban igy szólhatott Kitinkához:
_ Legutóbb, mikor szerencsém
lehetett itt lenni, aznap éjjel gyö nyörü álmon volt. Én pedig hiszek az álmok teljesülésében...
Katinka nem érdeklődőit a fóhad nsgy álmai felöl.
Faludy — az éleiében ezúttal talán először kissé kíméletlenül — törte rn^g a csendet.
— Huszárőrnagy voltam, császári és királyi kamarás és magát vezet-, tem az oltár elé...
A leányt kinossn érintették a fö-hadsíágy szavai, de nem szólt egy árva szót sem rájuk. Faludy észrevette Katink* zavarát, összeütötte sarkantyúját, kezet csókolt ás — búcsúzott.
A törvényszéki elnök jegyese némán köszönt el a lőhsdnagytól s mikor eltávozott, gondolatokba merülvo ledőlt szobájában a kerevetre és elszunnyadt.
Az esküvői néhány hónap múlva megtartották e\'őbb az anyakönyv-vezetőnél, majd a templomban. Ott volt az egész város, csak épen Fa\'udy főhadnagy hiányzott róla. Két hónap multán aztán "kinevezték Péterffyt bírónak a kúriához s a fiatal házasok Budapestre költöztek.
(Folyt, köv.)
ZALAI KÖZLÖNY
1W4. axeptember7.
A KÜLFÖLD HÍREI
Olaaz ca apatö na xe vonások
• jugoszláv határon A aierb sajtó éles támadáat In léxett a* ol»si kormáey ellen árért mart ax olaaz hadveietőaég Adels berg környékén állítólag c««pat öaerevouásokat végiéit. Ax Ooxor Bodr»ro olasx tábornok éa meg hatalmazott miniszter nyilatkozatát köitl, mrly a axóbanfo\'gó CS#pa»-koncentrációt cáfolja ugyan, d-egyúttal kijeUoti, bogy blzonyoi •aetekben Olaszoraxág kénytelen olyan területekhez ragaexkodnl, ■melyek sztrategial szempontból legalkalmasabbak a szükséges had műveleti célokra.
A román hadsereg helyzete
Kolozsvárról jelentik: A Lupta hosszabb cikkben kesereg a hódító román hadsereg pusxtu\'ásán, amelyért a kormány hlvat\'loa gazda sági politikáját olo\'j*. A cikk szerint a tisztikar, legénység, aőt a hadsereg ^állománya Is a leglehetetlenebb nélkülözéseknek van kl téve és ezeknek a nélkü\'özéaeknek a nyomán márle jelentkeznek a puiztutis silmptomái. Ext as álll tást a Lupta konkrét adatokkal crőtltl mrg. Elsősorban megálla pH ja, hogy a hadapródlel o\'ák üre-sek, a pótkeretek elnéptelenednek, mert aenkl sem akar pályázni a katonai karrierre, amely a nyomor-gáa választását jelenti arra, aki ka tooal pályára lép.
A meglévő llextek la aorra kénytelenek mellék foglalkozásokat vállalni, mert (Ixetésükböl képtelenek megélni. Ax állam egy egy köx katona élelmezésére nsponta 11 lelt fordít. Mit ta mennyit eh»tlk egy 1 H élölrányxoU Jll leibői akkor. \' amikor egy kg. barna kenyér 6 5 lel, a kenyéren kívüli élelmezésre tehát caak n/gy éa fél lei marad. A siralmas élelmezésnek máris két következménye mutatkozik: egyfelől a tuberkulózis végez rettenetes pusztításokat a hidteregb-n, de másfelől nagyon tokán azöknek meg a katonisigtó\'.. látva, hogy a silány élelmezés folytán baitáraalk tömegesen válnak tuberkulotlkuisá.
Elfogadták Macdanold éa Herrlot határozati Javaalatát Genf, szeptember 5. A Nemietek S\'övetiégénck közgyűlése dilután •/»4 órakor kezdte üléaét. A brazillal delegatui kijelentette, -bogy . egyetért Micdonald f-jtegetéaeivei\'. A leazerelék gondolata éa ■ kötelező döntőbi\'óa^g m.liett foglalt álláat. Ats ülésről sok delegátus hiányzott, akik hlr szerint a közgyűlés elé közösen beterjesztendő, a lefegyverzés kérdését tárgyaló javaslat megszövegezésén dolgoznak Genf, szeptember 6. Azt p ha táioiatl javaslatot, amelyre nézve Macdonald éa Hcrriol megbeszéléseik folyamán megállapodtak, azorn-baton délután, miután a miniszterelnökök hozzáfűzték felvilágosító magyarázataikat, 46 azavazattal elfogadták.
Genf, szeptember 6. M.cdonald éa Hcrriol azombaton este elutaztak Genfből.
Nagykanizsa tatarozás! kölcsöne
A Hásltli-Idonosok Sxövétség- 8 milliárd hitelt kér - Követelik • lakk.
A mai Idők ránk következő sok
nyomorúsága egymás után Ismertette mog velünk az anyagi éa szel-leml nélkülözések legkülönfélébb megnyilvánuláaalt a azokat a axe-gényea, furcia orvoiaágokat, amo lyek talán Ideig-óráig takargató tapatzok a aebekre, de gyökerestől gyógyító orvosságok sohr.
Ilyen nehelíD gyógyuló seb országunk minden téren való leron-gyolódáaa. A» erre axáot egyik caodabalxaem: » latarozáal hitel. Átmenetileg xegllaég, valójában nyomorúságunk kiáltó bizonyítéka.
Nyolc milliárd éa a feiaxnbadltáa A laturozási hitel százmilliárdos összegéi liudupeslcn túljegyezlek. Az elmuU napokban már be la terjeiz telték a kormány elé a vidéki vá-ro»ok Igényb\'jílentéaét.
Hogy mit jelent Cionka Magyar-orizág városainak ez a 100 milliárd, mi aem bizonyltja jobban, mint a. N\'gykanixaal Háztulajdonosok Szövetségének bejelentése, melynek tanúsága szerint ctupán a nagy kunizsai döledctö, omladozó házak gazdái 8 milliárd hiteligényt lá másították.
A Háxtul*jdo :oiok Országos Stö vétsége a vidéki vátotok résxére kérte hosszú l« járatú kö\'csöo folyó aitását ás a lakásoknak a tataro zásra és annak terheire való leíin teltei 1920 elölt való Jclszabadilá sál. A minisztériumban meg la Indultak a tárgyalások erre az ügyre vonatkozólag.
A tatsroxási kölcsön felvétele a
kűVAtkaiő *ltar*a »»■*— *
A bekebelezés
A tatarozás! kölcaőn a TÉBE kötelékébe tar-toxó bankok bármelyikétől egy évre vagy hat hónapra vehető Igénybe. Első esetben minden körülmények köxt bekebelezésnek van helye. Félévéé hitel esetén megfelelő vagyoni biztosíték nyuj táaával a bank lehetőleg millőzi a bekebelezést. Hz azonban bekebe lezéai eljárásra szükség van, azt a telekkönyvi hslóaág soron kivül fogja eszközölni.
Egyévea hitelnél la — ha a hi leltfelvevő egyéb vagyoni biztosítékot tud nyuj\'anl — a bank csak félöatzeg erejéig foganatosítja bekebelezést.
A taturozási hitelt váltó ellenében folyósítják, melyet kibocsátóként aláír a tataroráat végző iparoi vagy duc kavállalkozó, elfogadóként pedig a háztulajdonos. A kibocsátó aláírását :;-mmlképen sem lehet mellőzni.
Huaz százalék • kölcsön kamata
A tatarozás céljára felvett kölcsön után a Magyai Namzeti Bank 10, a folyósító pénzintézet 5 aiá xalékot számit, a bekebelezési és egyéb költaégek elmén további 5 azázalák kőltaég merül fel. Végeredményben a talaroiási hitel\' ka mai terhei 20 százalék körül mo zognak.
A lörlesité^negyedévenként utó
A tatarozást kölcsön feltételei
lag történik. Vagyis, aki félévre veti hitelt, az kél, aki egy évre, az négy egyenlő részletben fogja a kölcsönt visszafizetni. Ugyanilyen részletekben történik a váltók megújítása.
Ha az igénybevevő fél a kölctön törlesztését nem téljealtl ax előirt módos, vagy ha nem igazolja, hogy a felvett öaazeget valóban épületei tatarozására fordította, akkor a hitel még fennálló teljes öaezrge csedékeisé tehető a ezen felül ■ hitelt folyóalló pénzintézet az 1923 évi 39. I. C. 2. § ában megállapított magaaabb kartéritéal kainxtot ia kőv-telhet.
Hosszúlejáratú külföldi köl caön kellene
A Háztulajdonosok Országos Szö vétsége moat abban jir e1, hogy a kormány igyekezzék külföldről hosszulejárstu kölciönt szerezni ax építkezések előmozdítására.
A jelenlegi tatai oxásl hitelt ugyanié /pen rövid lejárata miatt nagyon sok háztulajdonoa egyáltalán nem, a legtöbb pcdlg sokkal kliebb mértékben veazl Igénybe, mint amekkora öiazegben azt eaztendŐk óta romló épületeinek állapota meg kívánná.
Maga a tataroxás céljait szolgáló hitel öasxeg is ax egész orsiágban mindenfelé düledező házak ó.láal azámához mérten és feltételeinél fogva kevésnek bizonyul. A Ház tulajdonos jk Szövetsége a nemzeti vagyon megmentése éa fenntartáia körül la éidemaket szerezne magának, ha a ^kormánnyal egyetér-
müVödál nagyobb ösaxegü és ked vezöbb feltételekkel igénybevehető külföldi építkezési és tatarozáal kölctön felvételében.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
60(1000 K feljebb
200f darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban.
Leszállított árak!
Fürit József
„Kékulllag" áruháza
a községi köztisztviselők országos szövcts.-nek szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 5*/„ engedmény!
A katonahősök emlékműve
N.gyk.llls.., .l.ptonlbBl 6 Alig lódult meg . nagykanluel k«lon.h5.ök emiékér. emelendS monumentália mü köllaégelnek egy begy újtélére Irányuló mo.galmunk máili arép eridménnyei iiáonolhi-tuak bc olvaiólnkonk. A helybeli 6. honvéd gyalogezred tisztikara és legénysége emlékmű kölliégelhox 6 mlilló koronát idományorolt a ezen öi.iejet dr. Sabián Gyula polgármea\'.er keielhei mér le ia flr-tték. ,
Örömmel érteiuünk exredonk nemei .kólójáról, mellyel eltöri.k ve-lék kl réaiüket a nagy mü lét-rehoiáaában a jelentékeny tökével vetették meg annak al.pját.
E h ilyen említjük m.g, hogy a Ntgyetád köraég áidoialké.i.égé-b3l emelt emléksrobnrnak leleple-i li ünnep.éjéről Vértes nagyka-nlaial fényképén állal kéllltett fényképek \' vaaárniptdl kezdve íischel Fülöp éa Fia kSnyvkerea-kedí cíg kirakatában láthitók.
Nrm kételkedünk benne, hofy n remek nobor meg fogja ibl.tnl N\'gykanina váíomak kőronsrégét i Igen rövid Idő alatt rend\'ike-léiünkre fog állani olyan öaaxeg, mely örök Időkre méltó formában fogj. hiidilnl a hiictereken híil h.l-lt balt li-iok amiékét.
Nagykanizsa közegészségügye
— A .Zalai Kvslüny* »jít tUáóiilójitól — A Magyar Orvos c. szaklapból veaazük át Neumann Henrik dr.
oi yutuak Hagykanlrsa egészaégűgyl viszonyairól Irt cikkének érdekesebb részleteit:
Nagykanizsa éghajlatát, egéaia\'g-ügyét éa terjsaikedését nagyban btfolyáso\'ja, illetve hitrállatja a régi mocsir helyén levő Kis- és Nsgykanlzsát elválasztó, kb. 2-3 km. azéles, a Principális csatornából táplálkozó árlerülel, mely nagyobb eiőxések idején sekély — dn nagykiterjedésű tavat képex. Részben ez. okozza ax eaőa időszak alatt e vidék nyirkos levegőjét a a mélyebben fekvő házak nedves• segél. A maláriát terjesztő szúnyogok tenyéaxtés\'re alkalmasabb helyet keresve sem lehetne találni. Szerencsére az Időszakonként fellépő, néha igen heves szelek nagyban hozzájárulnak e terület peii-odlkus kiszárításához éa igy az éghajlat egészségügyi ártalmainak részben csökkentéséhez. Tény, hogy mezőgazdaaágl szempontból a Principális csatorna némi szabályozás alatt áll s általa ax árterület kiseb-bedésc válható, de a területnek tulsjdonképeni ármentesltése közegészség! és városfejlesxtési sxem-pontból még mindig nincs tervbe véve. P<d!g a város a csatorna kellő mélyítése és sxélesltése, partjának feltöltése és duzzasztó müvek felhi sxnáláaa révén olyannyira nélkülözött azabidfüidőhöz ia jutna a mostani podolyaazerü vizek helyén. Egyébként Nagykanizaa vároa környéke dombot lapályos a legma-
Ueuőközönségemct értesítem, • • •• „ . .. f
hogy üzletemet kibővítettem ITII VI Cl 6 Vili U fOlOS 3 t U K K B I
és a legjobb minőségű férfi.zövetekben, vá.xnakbao, paritokban nagy utílasztéfcot tartok, igen iutönyos áron.
Elsőrendű női és férfiharisnyák a legulabb óiuatszinekben f " - — és a legjobb minőségben, divatmellény különlegességek "IrlUI rjCryGMlfíl ---eérfi fehérnemüekben óriási uálaszték Telefon 221 Föut 11. Szám
1924. szeptember 7.
ZALAI KÖZLÖNY
gaaabb pontja 262 méterre van a tenger színe fölött. A fentiektől eltekintve Nsgykanlzaa város éghajlata egészségesnek mondható.
A város utcáinak hossza 59 km., ebből ki nem kövezett 215 km. A házak száma 3800. A lakásínség nagy. A vlzvazeték kiépítés alatt áll jelenleg 6 kilométernél hoaazabb csőhálózat van lefektetve — ami tovább épül. Csatornahálózat csak K utcák 30Vo ában van kiépítve. Az évente felbukkanó tlphus »nde mia és kiaebb vérhasjárvány részben a vízvezeték éi csatornahálózat hiányának, réizben pedig a piimitlv pccegödörrendszernek tudható be A lakóaaág rrősebb ellenálló képes sége a jobb táplálkozással függ öiszr, de kapcsolatban áll a gyak-
rabbi esőzésekkel éa hevea azelek tisztító hatásával la. Ezeknek a körülményeknek tulajdonitható, hogy a fennálló egénségügyl hiányok dacára nagyobb, puaxtitóbb járvány a váróiban nem Igen szokott fellépni.
Nagykanizsa egészségügye érde-kéb en kívánatos lenno a nagyobb parkírozás, a az u\'cik fáiitáaa a az ezek tisztasága feletti gondosabb ellenőrzés, melyben az orvosnak is szerepet kell adni. Nsgykanizsa valóságos kertvároisá lenne ala-kitható, aminek nagy befolyáaa lenne a levegőnek a homokos talaj okozta azárazaágának mérsékléaére éa portartalmának csökkentésére, ami a hurutui tüdőbántalmak eseteinek apadását vonná maga után.
A nagykanizsai tüdőgondozó intézet
A város létesítsen mielőbb fekvtfcsarnokokat — Quarztény kezelés Röntgen készülék as Intéimények éa orvoaok díjtalan hasinfclatéra
— A .Zalai Közlöny" saját tudósítójától —
Ismeretes as az áldásos tevékenység, melyet Nagykanizsán kövesdi Boér Guaztávné ezrrdeané vezetéae alatt működő József főherceg Sza natórium Egyesület tüdőbeteg gon dozó Intézet klf»j» : a társadalom legszánalomramélióbbjalt — a tüdőbetegeket — klrtgidnl a vigyorgó halál csontos msrkából, tanáccsal éa tettel megmenteni a gyilkoló kór teatük köré fonódó karmaiból, visszaadni az életnek, az egéazaég-nek, övéiknek, a{társadalomnak, a hazának, a termelő munkának. A tüdőbeteggoadozó intézet Igazgató-főorvosa : dr. Fodor Aladár városi tlazliorvoa, az intézet rendelőorvos*: dr. Ney Hugó — akik a legnagyobb tevékenységet f.jtlk ki a tüdőbetegek megmentése érdekében. — A gondozóintézet minden kedden és azombaton délután 5 órakor tartja reodaléseit a Király Pál-utca 1. szám alatt levő egyesületi házában. Á^ nyári hónapok alatt, mikor a tüdőbetegek rend szerint jobban érzik magukat éa legtöbbjüket faluhelyre küldik üdülni - — szünetelnek a rendeléaak. Szeptember 16 ától kezdve azonban Ismét megnyllnik a gondozó Intézet kapui a betegek számára. Egy-egy rendelés alkalmával 20—50 beteg karasl fel az orvosi rendelőt. Rendesen a legszegényebb néposztály ; vannak azonban liaztvlselők, középosztálybeliek Is elegen — akik igénybe vrstlk. A tüdőbetegség, szociális betegség lévén, gyógyl táaa elsősorban a táplálkozás javi tására s egészséges lakásviszonyokra Irányul. Cukor, liszt, tej, zsiradék Ingyenadagokkal Igyekazlk segítségére lenni a be\'egnek, akinél pedig eg agézaégtelen lakásvlssonyok miatt sürgős beavatkozásra van aiűkség ■ gyógyulásra megvan a lehetőség — tftdőbetegszanatóriumba utalja.
A betegek gyógyítás\'ra tuber kulin és Pondorff- oltásokat alkalmaznak. Amennyiben a betegnek
más orvosságra Is van szüksége, *t Intézet ezekről la gondoskodik. Természetesen telj\'aen díjtalanul. Kezeltetnek ezenkívül lu>> rkulóti kus bőrbetegségek is, mely colból az országos központ egy quarz-lámpa készüléket bociájtott az intézet rendelkezéaére. A qu-rz-k" xeléare szorultak teljesen ingyen gyógykezeltetnek. A központ a legkötelebhl időre egy modern fel szer eléaű Röntgen készüléket ígért az Intézetnek, amely majd az összea közegészségügyi intézményeknek éa orvosoknak díjtalanul fog rendol-keíésre állani.
Dr. Fodor Aladár igazgató-főorvosnak az a terve, hogy addig i», mlg a városi erdőben alkerül felépíteni a tervezett tüdőbeteg aza natórlumot, létesítsen a város úgynevezett fekvöcsarnokokat, ahol a tüdőbetegek, ha nem la egy egéaz éven át, de legalább nyolc hónapon keresztül fekvő levegők urát haaz-nálhatnának. Dr, Sabján Gyula polgármeater a azükségea építőanyagot átengedhetné a barakkok anyag* ból.
Egy másik terv Is közeli meg valO«u\'áa stádiumában van. Egy tüdőbeteg pavillon felállítása a kórház területén.
Dr. Fodor Aladár Igazgató főorvos beszélgetésünk kapcsán kijelentette, hogy Nsgykanlzsa vároaát és környékét nem tartja tuberkulo-tlkus fészeknek. A lakosság alapanyaga, a jó éghajlat, a normális táplálkozási viszonyok — tűrhetők.
—A Stoewar írógépek legújabb modellje megtekinthető Brandl Sindor és Fia cégnél, Deák-tér 2. Részletfizetési feltételek. írógép-kel-lékek. Jtvltó-mühely.
Orvoal hír. Dr. Kahán Imre fogorvos szabadságáról haziérkezett és rendelését Csengery ut 11. ar. alatt mtgkejdie.
A Principális Lecsapoló Társaság közgyűlése
Az alsó szakaszon folytatják a szabályozási munkálatokat Kártérítést követel a Társaság a flyaházal gát-átvágásárt
— A „Zalai Közlöny A Principális Lecsapoló Társulat tegnap délelőtt fel 10 órakor tartotta választmányi ülését a városházán a polgármester hivatalában.
A választmányi üléa után nyom ban megkezdődött ugyanott a Társulat rendkívüli közgyűlése dr. Sabján Gyula elnökléséve!. — Az eléggé népea közgyűlésen jelenvolt a hercgl uradalom képviseletében Bartos Gyula erdŐmrster, Tamás Jmos dr., az uradalom jogi kép vlaelője, Pongor Henrik vezérigazgató, Stern Gyula téglagyáros, Eherhardt B*!a főgimnáziumi Igazgató. Gyömörey István főtzolgablró, a murakereax\'u\'i községi biró. K\'s-kaniztáról fíunczán és Mótés hegybíró, Polai kataszteri nyilvántartó éa Bendekovics müizakl tanácsos a kultur-mérnöki hivatal képviseletében.
A tárgysorozat első pontja volt ■ Fityeháza altit átvágott elzáró-gát kérdése. A Principális csatorna fltyhlztl hídja alatt ugyan la a medret elzárták, hogy a sza bályozási munkálatokat akadálytalanul folytalhaaaák. A sok esőzés következtében a murik reazturl apát réljét éa Fityeháza község tu Ujdonát képező rét nagy részét Is elöntötte » víz. A murakeresxturl •pát ekkor pinaszt tett az alispán nál és azonnali Intézkedést kért. Az alispán a kultúrmérnöki hivatal meghallgatása nélkül sietett Isorvo aolnl a jogos panaszokat éa a nagy kanlzaai főszolgabírót azonnali intézkedés™ azólitotta fel. — A fő szolgabír ó távollétében tett Intéz kedés kövctkezméoyeképen a m»d r«t elzáró gátat azonnal átvágták, amiből, a Lecsapoló Társulatnak nemcsak anyagi kára származott, hanem ez a körülmény a folyamatban levő munkálatokat la hosszabb IdŐre megakasztotta.
A közgyűlés ebben az ügyben azt a határozatot hozta, hogy a Pflnclpália Lecsapoló Táraulat tiltakozik az átvágás ellen és kéri annak megállapítását, kit terhel a felelősség. A Táraulat kéri egyben kárának megállapítását éa megté-rltéaét.
A L*ciapoló Társulat 1913-ban alakult azzal a céllal, hogy a Principális ciaforna medrét éa annak mellékágait szabályozza. A munkálatok az alaó szakasznál kezdődtek és lassan Irstan haladtak felfelé.. Tiz év alatt elkéazült a csatornának a Murába való torkolásától, Kakor yától Murakereazlurlg terjedő 10—12 kllométerea szakasz éa az idén onnét a bajctal malomig terjedő körű belül ugyanakkora s akaa\'.
A munkálatok kőiben többször fennakadtak. Sok akadályt képezett Kiakanizsinak azaz álláafogla-
saját tudósítójától — Iái*, hogy flzeasen az uradalom, mert annak as érdekében törtéalk a szabályozás.
Két éve aztán a Táraulat meg-calnálta a vágóhídi árkot egészen az országútig. A tavasszal elhstá-rozták, hogy a dencsl árkot la el kezdik.
A munka folytatását illetőleg a polgármeater azt az álláapontját fejtette kl, hogy csak az alaó aza-kaszon kell folytatni, a munkát. MívíI azonban ott megfalalő munkaerő nincs, K\'akanitaáró! meg odáig nam mennek le a munkások, a közgyűlés ufy határozott, hogy ezeset-ben a vágóhídi árok munkálatalt fogják folytatni, ahol két éve abbahagyták. Azóta a Franz-malom szivattyú telepét már átépítették, tehát itt a munka folytatáaának mir nlrci akadálya.
A tárgysorozat utolsó pontjaképen a nemrég távozott Pálinkás P. Roger ferencrendü plébános helyett a válaaztmányba beválasztották dr. Vargha P. Teodorichot, Nsgykanlzsa uj plébánosát.
A közgyűlés után >/tl órakor dr. Sabján Gyula polgármester, Polai nyilvántartó és Bendekovics műszaki tanácsos kimentek a helyszínére és megvizsgálták, hol lehet legmegfelelőbben elzárni a ciatorna medrét a munkálatok megkezdésére.
A munkálatok, melyek augusztus 14. óta, mióta a fityeháza! gátat átvágták, szünetelnek, kedvező időjárás eaetén rövidesen meg is kezdődnek.
Amennyiben a Társulat as idén eljutna munkálataival a határcsa-torna torkolatáig, ugy a curgól fŐbiró ia megkezdetné a határcsatorna tlaztitáaát. Ennek elkéazülta után Gyömörey főszolgabíró irányítása mailett megkezdik egész Rácséig a bakónaki patak lisxtogatáaát.
— Kertáaz Bála oklevele, építészmérnök, építőmester, építési vállalkozó Hunyadi u. 36. elvállal cialádi és bérházak, villák, kastélyok, gazdaaági épüle. tek atb. tervezését ás felépítését, kü\'ső, belső tatarozást és átalakításokat. Specialia éa különleges épitmények tervezését és kivitelét, gyárak, Ipartelepek, gyárkémények, sl\'osok és.a vasbeton épltéa minden alkalmazáaának te. vezési éa kivitelezési munkálatait s minden az építőiparba tartozó munkák kivitelét.
— Klein Józaef éa Testvére cég ajánlja ujonan felszerelt raktárát rendkívüli olcsó árban férfi és női szötret különlegességek, női filz, bársony és bfirkalapokban és mindennemű kézimunka és kellékekben. Óriási válaazték gobelin képekben.
BUDAPEST Wj BUDAPEST
KOSSUTH LAJOS U. 11 U^^\'^^r^^r KOSSUTH LAJOS U. 11
KÖTÖTT-SZÖVÖTTÁRU KÜLÖNLEGESSÉGEK
OSETA HARISNYÁIM KÖZISMERT JÓ MÁRKA.
2ALA1 KÖZLÖNY
1924. az.ptemb.r 7.
NAPI HÍREK
napirend
Szeptember 7. Vs.árnsp
Rflmti k.lotiku.: Kmi »tk. ProtrtUM: Kr-[na. IumHU: Elüt K-i ». N.p tat S 411 « pitekor, r.r.3\'11* .
P"A*M«IÍO™I««1«I IcK.el KI""\'" "«"" cnjhc .l.r.r"^ „y.i.bt >dfl virh.lí. Silahti ■ Dflulln ((I * er.kor {míriík.ll h<ly-
l,.kk.t): A bimbutfli irienTMUMiy. öptrtlt. kik
ocgjel V inkor. A 0.1l4lr. sptrtli.
M0iKí.Iínykíp ..inhi.ok. Urinli! Pini arOI.->íie I llZjí". V.Ug: P.fUlO-51\'fl kii
Jdtók k„d.tí<Í .», 7 « »
SiapUmbtr 8. Hillö
tUm.li»lenku»: ZL.Hzenj. Prot.rtin.: Mi-,í. Iimlili: E\'.l í\'b
Nip kd S ít. « plKkoi. r.jvgsilk 6 "
^S.lnh... Dilutln Itt t inkor (míiiéktlt t*ty-,,.kk.":M1...M H"
Si.mfti vid.í\'f\'i. n(p»iininO.
.Mo.£Alí..vk*r .,l,iha»«k Uiloli: AíJiy-,„. .*; v.lJ a tO.OW .ollir ptc»4o et.dí ŰUBil k.idele S, !. 7 <• «
I>va|t,.tl-»írk0>(*. Dilulln hk»n.r»3P«J 3 «»koi ■ »«i.(Jííi ip«ipil;ai.
Szeptember 9. Kedd Rio... k.tolikoi: Kl"" P. b.. P"\'"\'"1\' Adlm. I.r.-I.t.: kiút 10. N.p k.l S 4n í* ptitkw. njJgil\'k 6 Or 71
i HuMM. 6.H " *•«"\' * "
Leánysors
A napihírek rovatában szerénye* hueidik meg t;» rövid ztatiszUka: Nagykanizsa városinak mull /itt! „űlttési. házassági és hatátozasz adatai. A hí, bizony nem valami kedvező a n ikre s ctökkenli a firj he,menés esélyeit Hat fiúgyermekkel szemben Hz leinyka Mólt nap világot, tehát maidnem kétszer any n/i, mint amennyi a hasonló korú leendő lirfiaknak a száma lehit nagy állagban két leány esik egy tértira. amely arány meg ciszomo rilóbb ha tekintetbe vesszük a sla tisztikának egy másik igen /onlos számadatát: a házasságkötések sza mát. A városban egy egész heten át csak egy emberpár velle 1el Hymen rózsát s minthogy rozsa nincsen tövisek nélkül, egyúttal to vlses láncát. ,, t
Ha az arányok igy /»¥««"\'. az ujssütátteknek vajmi kevés kilá tásuk lesz arra. hogy tulajd.mképeni hivatásuknak majd elegei tehessen-,k, mert egyrészt számban je\'cnlékenyen fölülmúlják a f rfitikal, másrészt ez utóbbiaknak nem épen nagy a vil lalkozási hajlamuk a — házasságia.
Katalin cárnő mondja a hason nevú operettben Cermain hadnagy nak, mikor ez utóbbi a gtzsi el\'g trlenségéröt panaszkodik, hogy e szerint vagy a hónapot ketlrne meg rövidíteni, vagy pedig letemetni a fizetést. Körülbelül igy állunk Nagy kanizsán is a szülét\'s-k ésahá.at^ zágkötések alánjával: vagy a szü letéseket keltene redukilni. vagy a házasságkötések számát Jokozni. A baj rn lg igy is megv.n mert ű hat fiút meg a legjobb mathemalikiy sem tudja tiz leányra akképen szét osztani, hogtt mindegyiknek jusson egy s a /rfiak egyre nagyobb c/yiu érzést kezdenek tonusilani a rózsa kertészekkel, kik már tövisek nélkül tenyésztik a virágok királynőjét.
iksz
— Lapnak legközelebbi száma a keltőa Uonepra való taklntattel axerdán reggel a rendea Időben jelenik meg.
— Klaaa.ionjnapja. P>\'<>" betűi ünnep le« holnap. Klibol-dovaairooy, má.káp.n Klia>i-or>y-n.pja- A é3ldog..«.o»y ■ folklór, megáll.pltá.a ..erlnt egyik" »<>" * m.gy.r ő.valláa litenaia.onjaloak ■ a kere.itíoy.íg forrai.tolti o..»e S.üi Mária azemélyível. A níp ma la a jyermekáf yaaok ,ondo«4|á.ak tartja a rn-gkülőobóil.tl N^y boldoganrooytől. A Klaaaa.oay a N.iyaanonjnak mindvégig h.jadon maradt leány., kinek sohaiem voll. A holnapi onoep l«b" Mlrla, Kriaitua urunk anyia emia-kén.k van ai«otelve.
_i Mária Valírla főhercegnő meghalt. Linzből jel.nllk : Mária V.lérfa főhercef nő .rombalon díl-elítt a halotti a.enlaéjek f.lvét.l. u\'án elhuny\'. Tem.tíae caulorlokon délelőtt \'/,U órakor lear.
_ Személyi hlr. Nagy Ferenc mlnla.terl laGÍcro. ,.l..fer...gl péoiügrll«a.tó kaddtől koidva 6 h.ll ar.h.daágr. lávorlk. Hrlr«tl«-altéaét Rauschenberger Jinoa ptn» ügylgirgató helyett.a látja al.
_ A axent ív megnylUaa. A jubileumi azent *»it«Ddő meg. Dyitáaának n a ailmbóluma, hogy a pápa kalapáccial njllja meg Sieot Pátar-t.mplom befal.roll aicnt kapuját és a nent év beiá-rálát vakoló lapáttal vig.l. Ukránéit a ceremóniát végli egy egy blbornok lefálui a L.leráoi, a S.nla Maria M.»«loro éa Sra Paolo baiillkábin. O\'Coonel blborcok ebből ai alkalomból art a« eaimét pendítette meg, hogy ar amerlkrl pűipökök kara ajánljon fel a pfpá aak araoykalapáciot éa Irpálot. Erra a célra áronnal gyüjtáat la Indítottak a püipőkl kar kő ében, amely 50.000 dollárt aredmínyerett. Ett .z öaaieget már el M küldték Rimába. Ai olaaz püipökl kar kalapácaot éa vakoló •aüataiar.aá. mot ajándékoz a S m P-olo bailllka blbornok legátuiának, a fraocia püapókl kar a lateráol templom blbornok lagátuiának, mlg a Smta M rla M rgglore blbornok-legátuiá nak aaüit aieraiámiit Alfoi* ipa-nyol király, aki ennek a templomnak tb. kanoaoVji, ajánlotta fel.
— N agjkarüzaa a megye gylUáaen. A az.tdal ősil megye-íyüléicn Nigykaniraa vároat dr. KráHy litván főj.jyrő fogja k\'p-
I .cint.
— A polgírmeater Nylr.gy házára nWk. D-. Sábjln Gruta
porgármeatir izept.mber 13 án Bodapeiteo ..reiitül Nylregybálára utazik, ahol • várói képvla«l-léb n réaatv«az a Magyar Városok Országos Kongresszusinak Nyíregyháza jublleu-ni ünorpsfgel kapc.án tartandó orarágoa értekelletén, ahol tőbb, ai ősazea vároaokat érintő footoi ügy kerül megbeaiéléire.
— Eakllvók. Folyó bő 8 án d. u. 4 érakor tartja eaküvőjít Viola Kálmán állampínitárl tlazt Mankó vits Máriával (Minden külön érteal téa helyeit.)
Créczi Böak. éa Miíuld Gyula ma d u. 4 órakor tartják aaküvő jükek a arentferatc-endlek templomában.
= Eljegyzés. Sebestyén llook. tanárnőt eljegyezte N.,yk.nl..án Tóth Fer.rc, a c>ur|ól áll. tant ó-k\'prő Intéiet tanára.
Ifj. Szokol J J»eo. etjegy.ito ^o/drl Marl.ka urleápyt Budapeaten. (Mlodan kölön értaalté. halyett.)
— NagykanIzaínak mnlt heti ezRletíael. Aiaoy.köayvl hivatal klmutatáaa azerlnt a váro.b.n az alirult héten 16 azúlatéa, 1 hlzaa lág éa 7 elhal*loxáa történt. A 16 aaületéaből 6 fiu, 10 pedig leán, gyermekre eaatt. A 7 halále.et 5 felnőtt él 2 caeciomő kőiótt oizlott meg. A legidősebb elhalt egyén 67 évea volt a a két crecaemőt td. nem ..ámítva, az életkor átlagoaaa 60 év. — A múlt béli ar.porol.t tehát 9.
_ A rendőrség köréből. A rendőrkapitányáig vezetője dr. Mátyás Simu rendőrkapitányt bun ügyekben öoálló Inlérkedéal jotgal ruháita fel. — Dr. Siposs Z.igmond rendőrtaoácioi iiabadaágától vl.a-araiért él átvette a kő.lj.zg.táal ügyoartály vei.téaét. — Megla Antal r.odöraégl felügy.lő a ..la egeraregl Internálőtáboybi törtínt Vezénylése l.jáltával a.olgálatát a nagykaalzaal kapltányaágnál meg keidta.
— J lenleg la maiőgaid laáfbaa működő ügyburgó, gyermekt.len gaidatiezt k.rea — kívánatra rgy millió K kaucióval — Igen az.rény feltételek - mellett azonnali, v rgy októberi belépéare gaidatl.xtl, gazdasági írnoki, erdéaxlr-nokl, kastélygondnoki, bánya falBgyetől, magántlkkárl, rak tárnoki, erdőkltermolöl vagy ebhe. haaontó, bármily máa bfrslml állást. — Cim\' a kiadóban.
szarvas
SZÁLLODA
Uan szerencsém a udros kozönségéuel luöolnl, hogy o
.........KÁVÉHÁZÁNAK
uezelésél dluellem é9 igyehezclem oda irányul,, hogy a helybeli fceresteeőő és Iparos társadalom minden. Igényét fcielégllue, hellemes szórakozó helyet nyujfsah. . 5ziues pártfagdsuhat hérue liszteleltel
Orthoffer Gusztáv.
.............
figyelje
?
tartsa szemmel
— A köxrendiszotl »*«bálj-rendefet l®rvei»te A víroal taöéci lejntpr uRiíoek legjeUnlő-■ abb cítményo volt, ■mikor dr. Novay Imre véroil aljegyiÖ felol-vfsti a 10 esztendő óla készülő ■ Ctalc ii Idén formíba ő.ltStt köz-rendes teli szabályrendelet tervezetet. A >»abálfrenddel lntéxk«d黫ket foí tartulmixal • hníó.ág elleni cs.lckV^y^r., kiskorúik é« ön-m«gukkal tehetetUcek védelmére, a kőiblilooaá* <» közrend elleni ci.lekmínyekr*. közterület eltogla-U.ár. von.tkoiólag:; t.rt.Im«x« ■
kö£tl»it..áfl, köie2é»*»<2űíyl sx.-
b llyokat. A tervexetet ■ tanáci bosixaaan megvitatta éa • lcfkó xelebbl köigyöléa elé terjeaxtl.
— Athelyexéa, Lőke L^joi ba-l.tonaien\'íTÖrjfvl díllvaau\'l ellenőr, állo né»f önök helye tte», Stékeaf íhér-virra helyextetett át.
_ A Szombathely e^ybáz me2y«lK«to!ikaaT«nltó Egye-slilet i napokban ünnepeik* fenn. állásinak 40 évea jubileumát. Eonek emlékére 18 én ünnepi dl»xköz2yü-lést tartanak. E\'özö napon a axom-bathelyl Ííultur hézban o axombit-helyi püspöki likola tanitóteatülete a balatonlellci üdülőtelep jivára mükcd/elö clŐidáat rendex.
— Sokan hiányoztak a k5x unokákröT. A \' f"ftyyímntx• ■— Picsa közötti törvényhatósági köiut 1.7—2.5 kilométer azakasxának ji-vltésl munkálataihoz 84 fuvarost rvodeltek ki köimuakára. Mindegyiknek 2 köbméter k\'avlciot kellett szállítania. A kirendeltek közül 21 néni jelent meg, többen az előirt nrnoylségnél keveatbbet axállilot-tak, ugy, hogy 20 métermázsa kavicsot teherautón kellett kiszállítani. Ax ebből eradő költségeket most kirótták arányosan a mulasztók között.
— Olvasókor a Keresztény Otthonban. Ax Ébredő Magyarok Egyesülete a mai vasárnappal a Keresztény Otthonban olvasókört nyit, hol ezentúl miaden vasárnap délután a helyi lapon kivül ax összes keresztény fővárosi Ispok és folyóiratok az egyaaületi tagok rendelkezésére állnak.
— A „Korona" kerthelylaó Xébea ma és minden este győri Lázár Pista zenekara hangversenyez.
— Tejrazzia. A nagykanizsai piacon "tarVöit legutóbbi tejraziia alkalmfvil bfjelentett 10 eset közül 4 lejmiotát kifogástalannak
találtak. A többi minta 10— 25% "
vlzexett tejet tartalmaxott a tulajdonosaik ellen megindult a klhá-gáti e\'járás.
— Az IpartestQleti dalárda ónekpróbÁj 0. A nagykanizsai Ipartestületi dalárda folyó hó^éo, kedden este 8 kor éaekpróbát tart.
— A bejelentő-lapok szép* tember 1 tői ke>dődőleg daraboaként 1500 koronába kerülnek.
— Orsxágoaváaár. Zalseger-szegen kedden lesz a Kisasszony-napi orazágosváiár.
— Dlevock Júlia az érdekelteknek szíves tudomáséra hozxs, hegr a német magánórákat — baléért ve a játékdélelóttőket is — szeptember 15 én megkezdi. Előjegyzések éa közelebbi felvilágosítás
szeptember 11, 12 és 13 án d. 10—12 óra- közt a Keresztény O.thonban. Ejyben a közönség mileg érdeklődését kéri.
Vízvezeték-szerelések
berendezések és összes tartozékok, szivattyúk bármily kivitelben, valamint a szakba vágó bármely javítás
Weiser gépgyár mlé*.
ZALAI KÖZLÖNY
1E24. szeptember 7. _
— GyBJtéal engedély. AB.
I.tonl S ővetség akciót lodllo t néhsl Hajdú Tibor pannonhalmi főapát emlékének megöröUtís\'re. A belügyminisztérium a Szövetség nck eng«délyt adott Zala, Vesiprécn éa Somogy vármegyék területén való gyűjtésre.
— Összeírják n tan éa óvó köteleseket. N-grkanlxa* város polgármestere elrendelte, hogy ex óvó-, Illetve tankÖtelea, 3-15 évet gyermekeket nyllvántartáaba vétel végett be kell jelenteni ■ vároa háx*o. A be jelentés szeptember 9 tői 20 iíf ■ vároiházán (II. emelet 32. sz. ajtó) történik. Minden ixülő vagy gyám kötelei bejelenteni 1909 axeptember 1 tői 1918 augusitui 31 lg terjedő Időben axületett gyer makelt, akik 1923 sxeptember l ó<n jöttak N.gyksoi sára ét at 1923-24
tanévben nem jártak likolába. Bi kell jelenteni ax 1920 sreptember 1 és 1921 auguixtui 31 közti idő
ben aiületett óvókötcles gyerme keket I*. Aki a jelxett batáildő\'g bejelentési kötclexettségének eleget ngm test kihágást követ el.
— Szabadságról. Laurentzy O.xkár (fc. vármegyei főj»gy>ő, a nagykanizsai lakáshlvatal elnöke tegnap megérkezett E déljben .töltött aiabadtágáról és tegoap reggel átvette hivatala vexetéiét.
— Vároal koxgyülés. Nigy-kanliss városÜípvhreWteslületének legközelebbi köxgyülését e hó vége felé fogják összehívni.
— Nem RArc«Ilázxák a Ba Kiypk^y UUit A vároil tanács a #aóoc/iűf/-lelek parcelláxása ügyében beadott kérelmet elutasította. A városnak ugyanis az a terve, hogy a Ciengery utl átjárónál lévő vasúti őrhfzat Idővel megszűnteti s aat a területet a sétatérhez c»a tolja. A vaaut pedig ebből a Bt-bochaytelekből kapna ax így kisajátított területért megfelelő kárta-lanitáat. Eildőrrerlnt a tervek még mesaze vannak ugyan a megvaló-sltástól, de a várói nem akar a parcellásáatal eléba vágni tervelnek. At őrháznak ax u\'.kercsxtex/stől való eltüntetése, a sétakert kibővítése mindenesetre megér annyit Nigykanlxaának, hogy a Bsbochay telek egy darabban, beépítetlenül várjon a sorsára még egy pár ess-tendaig.
— A bérkocsik megrend axabályoxÁaA. Az álfamrendőr-tég nagykanizsai kapitányságának uj veietŐje látva a bérkocii rend tartás körül városunkban tapasz-talhatóhiányosságokat, kezébe vette a bérkocii viszonyok megrendiza bályozáaát. Most kézbesítették ki az összes bérkocii tulajdonotoknak a rendőrkapitányság írásbeli Intézkedését, mely szerint a kapitányság vezelöja a bérkoc.lk azámozá-sát 1 tői 19 lg újra megállapítja. A régi kccdallomáion kívül az Er zaébet-téren uj éjjeli állomiit jelö\'l ki, ahol eate 9 tői éjfél után 1 óráig állandóan két bé koctl tart ezután szolgálatot, a ha egyiknek el kell mennie, jelenti azt és u\'ja irányát a C\'ntrál asálló előtt poiz-toló\' rendőrnek. Egyszerre mind kettőnek távoznia ctak szükség esetén szabad. Az eddigi vasúti bérkocii sio\'gálaton kívül az éjjeli szombathelyi jyora és sismilyvona tokhoz éa a Bircs felől érkező vo nathoz Is négy bérkocsinak kell kiállnia. Ha a szolgálatba beoltott bérkocii vidékre távoxnék, hblyet telítéséről kell gondoskodnia. A szo\'gálstba való bcoizt.st Balázs Józief bérkocii-tulajdonos Wgzl. A rendelkezés hétfőn lép életbe.
— Kedvezménye* ruha ak
cló. A népjóléti miniszter felruházás! aVfi\'ójs keretében ■ zalai hadi rokkantak részére 900 méter siö vet. 590 m. serget. 2100 m. vászoa, 900 m. zefír éa 3300 m. karton érkezett Zdamegyében való kedvezményes szétosztásra. Nagykanizsára a napokban 22 millió éxték-ben érkezett azövet méterenként
160.000 koronás árban. Az elosztást a városházáról fogják szabályom!.
— Schvarcx Dexaő cég közli, hogy minden színben Iim4t raktárra érkeztek : prima minőségű se lyem Jlór női harisnyák, párj. 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
— Felhívjuk az olvasóközönség figyelmét Fürst József „Kékcslllag " dlvatáruháxéntk hirdetéseire.
— Saját gyártmányú gyapjú juraper 38 000 K, psstell aokn! 6500 K, munlin harlanya 8000 K, aelyem nyakkendő 15.000 K, Fillpp kötöttáru gyám Sombat hely, Széli Kálmán-u\'.ca 6.
—■ Legújabb női divat. A női-ruhák legújabb divata szerinti ruhtkat olcsón ós Ízlésesen készili a Nő: és gyermckruha-divatszalon. Ka zinczy uica 15. szám alait, — Esű rangú munkaerők közrjcr.űtödésívjl különös gond fordillatik a ruhák g>ors clkészliéséro. Ugyanott varró-tanfolyami és szabászati oktatás, a melyre leányok asszonyok felvételnek.
sportélet.
Sx. Máv-NTE. A hétfői ünnep délutánján a régi rivállaával, n Siombathelyl Máv Hsladia cispa-tával jítszik b«rátaágoa mérkőzést a N tgykanlisai Tornaegylet. A bajnoki mérkőzéaak során, mikor *x-NTE még a nyugiti kerületben játezott, hevea kü drlmeket szokott vívni a két caapat éa .1923 ör»én, amikor az NTE legjobb formájában egymás u áo aratta a győzelmeket, a Máv volt az, amely eldöntetlen eredményével megakaeztolta az NTE t dladflutjában ; 1924 tavaszán pedig N jgykanlrián, honi pá lyán győzte le az NTE-t. Érdokes és h:ves mírkő\'ést várhatunk tehát, melyben az NTE némi hendikeppel Indu\', hisz a srombslltelylck már három hete b>jnokl ovérkőzéseket játszanak, ami állóképraaégűket bizonyára fokozta és atlluiukat la egyöntetűvé tette, mig az NTE uj keröletébsn ciak a jövő vaeármp kezdi meg bajnoki mérkőzéseit É dekeuéget kőlctönöc a mérkőzésnek ar, hogy az NTE abban a komplat öiszeállltásban játszik, amellyel a bajnokiágokban startolni fog. A mutatott jíték tehát fok mérője lehet az NTE nek a baj noVstgokban remélhető eredmé nyelt Illetőleg- A mérkőzés fél 3 órakor kezdőd k a szeszgyár mel Ic.tl pályán.
A Bíove ZSE Keazthelyen. A\'Move Z^la\'geisregiSpOít Egylet ma délután Keszthelyen mérkőzik az ottani Kstollkus L\'gényegylet ciapatával.
— A Zalaegerszegi TE ma mérkőzik Z daegerszegen a Kör mendl TornakÖr csapatával
A aléfokl kocsiversenyek. Kis számú közönség jelenlétében tartották meg a Somogy—Zilál Ló tenyésztő éa Lovassport Egyesület által auguiztui hó 30 áo Siófokon rendszett kocilverseny t. Pedig a versenyek mrgis színvonalon mo xogtak s a koctl szépségverseny
felülmúlta a bidipesll mérkőzéseket is. A 20 In. országu\'l verse-\'nyen 6 vera-nyző közül 4 állt atarthoz. I. Csikvándi Ernő, II. 30 perc különbséggel Cserfán Elek, III Kabin Zo\'tán, IV. Limru Tibor. A 10 knt. országúti versenyben 7-en vettek részt. Nyertesek lettek : 1. Bibi Djnes, 2. Mfitlens Caesár, 3. Weriheim Gál, 4. Lamsu Tibor. A kcc i széptégverienyekben az egyea fogatok közül 4 állt kl a porondra. A 10 nevező közül 6 kettes * végül 2 négye* fogat. A lovak klállitáaa, azerazámozá**, a kocilk atilazerüsége, az urkocdiok éa koc-iiok öltözéke mind elraga-dók voltak. A vericnyek legközelebb a siófoki moziban bemutatásra kerüloek.
IRODALOMUÉSZET
A bajadér máiodik előadása ii
ziufolt ház előtt folyt le, az elő-adáa alkerét meatze felülmúlva. — Koronkay Rózil rendkívül finom érzéiteli játéka, pompásan Iikolá zott hangja, Ocskay Mihály egéiz egyéniségét játékába belevivő tőkéle ei müvéizi munVájf, párcsulva Radő Mária, Páger Antal, Cseh Iván éa Károlyi litván játékával — f eleji hitetlenné tettAV éi ünneppé avatták ax előadáit. Rendezés, díszlet — méltó az előadáshoz. (*)
Százhúsz tagu vegyeakar hangveraeny Nagykanlxaán. Az Irodalmi és Művészeti Kör november hó folysmán nsgyazabáiu hangverseny keretébee, Ketling tanár vezetésével előadj* Hiydn .Teremtés* ciinű oratoriumát 120 t»gu vrgyeskarral és 35 tagu zenekarral, melyet s zalaegerszegi Egyházi Ének és Zenekarból, ax Irodalmi éa Művészeti Kör ének áa zenekarából, valamint a helybeli dalárdákból állítanék össze. A Kör elnöksége felkéri mindazon hői-gyeket, akik a vegyeakarban réstt-venni óhajtanak, hogy kedden, 9 én eite fél 9 órakor az állami polgári fiúiskola rajztermében megjelenni azlveskedjenek.
A Kör férfikara kedden eate »/49 órakor a Rozgonyl ulcti tornateremben Jártja próbáját. A dalárda karnagyé ezu\'on kéri a tagokat, hogy pontosan és teljes arámban jelenjenek meg. Uj jjlentkezőket szívesen lát az elnökség.
törvényszék.
Faluéi párbaj Ifj. Gál József és idb. G V| JinosrajVI lakosok — apa és fia — együtt laktak egy házban. Történt, hogy ax öreg C,Ci egy napon öiazeveazett fia felesé-\' gével, aki anyai örömök előtt\'állott. A verc\\edés hevében az apót tettlegességre vetemedett és megverte menyét. A*, asizony fivére Horváth Jínos, hogy a nővérén ejtett sérelmet megtorolja, odaiie-tett Gálékhor, amiből aztán megint oly paráza verekedéa keletkezett, hogy Hoivilh az egyik Gálnak kezefejét egy kap»cctal ugy megvágta, hogy 30% oi munkaképestégi csökkenést okozott ntkl. A két Gál viazont Horválhot ugy mígverte, hogy több bordáját betörték. Dr. Almásty Gyula tőrvény-■ réki egyes biró tegnap tartotta meg ebben az ügyben a főtárgya-lést. Ifj. Gil Jixíefet egy hónapi, Idb. Gál J ino>t hat heti, Horváth Jínost pedig két hónapi fogházra ítélte testlsértóe miatt.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Uásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi sxö vetek 105.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
l/elurok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi? szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. l/onfekció osztály a
|\\ souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delaln ruhák •
llo.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooe K-tól Nyeri-telyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45-ooo K-tól Kötött gyapiu ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol sxövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes szinekben. Ragián- és télikabát-kel- \' mék óriási választékban.
IC TiiztvUelőknek exen árakból i» 5°/u engedmény
í,r\\i-.ni auiiLun i
MI BBB r
Mzdffimtfpszimlz.
Uránia vaaíroap i Pirit frófníjp I.—II. ré»T. (A baf.j.<6 .SirreUm virtanúja" réaat a.erdáo, c.Gtőrlö köp mutatja b«.) — Világ : Farkas üvöllts. Hétfőn Uriola: Arany halacska patar klillltáau vl,játék. —
VUáf : 40V00.000 dollár olcsón eladó amarlkal vígjáték. _
KÖZGAZDASÁG.
Megnyílt mx oraságos állat Vásár áa kiállítás. Budapestről jelentik: Aa oraiigoa tenyász- és haszonállatvásár, bsromfl és gépkiállítás szombaton délután m«g-nyílt. Az OMGE, smely a rendeső Meiőgazdák Szövatkezatéval hadl-lábon áll, nem képviseltette msgát. A kiállítást Schondl Károly állsm titkár nyitotta meg.
Eaett ■ aaán ára. Az egész-ságtelenQl magaa szán árak lefelé baladó tendenciát mutataak. Az Ipari azán 30 azázalákkal olcsóbbodott. Ugyanilyen aránybsn aaitl a fözószén ára la. Kétségtelen, hogy az ósszes közszükségleti cikkek között egyadöl a szán az, amely Ilyen arányokban olcsóbb lett.
A külföldi gyHmSFca olcaóbb mint a magyar. Mióta a gyümölcs-behozatalt szabaddá telték, a rendkívül magas belföldi gyű mö.\'csárak miatt jelentékeny meny nyt»át& gyümöfetöt hozunk be külföldről, különösen Csehszlovákiából. Annak ellenére, hogy a külföldről Importált gyümölcsöt magas fuvardíjak terhelik, még mlodlf olcsí mint a belföldi gyümölcs.
A dohány termeláa foko xáaa. A Dohánytermelők Or»*. Egyesülete memorandumot küldött át Bud miniszternek a dohánytermelés fokozása érdekében. Azt ké rlk a termelők, hogy a p/nsüfy miniszter a dohány beváltási árát aranykoronában álla pllaa meg és ehhez a békebeli beváltási árakat vigye alapul. A pénzü| ymlnlszler kijelentette, hogy a kérdés tsnul máayozása után szeptembtr folyamán szakéitekeiletre fogja meg-hivLl az érdekelteket.
TÖZSDF.
Magánforgalom. A mai nappal megkezdődő házom napos tözade-szűnet még a ezokottnál Is nsgyobb üzletteleaságet váltott kl. A b/csl Isnyha hírek hatása alatt ai ár\'o lyamok all, tudták m.ft.rt.ui ár. alvójukat. Koaitpinxban k.váa volt as Qsl.t : \'/,•/.\'\'a kötöttek. M.jy.r Hitel 515—20, K.re.k«d.lml 1100, Oaitrik Hlt.l 173-75, Aogol Magyar 45, P«atl Haaal 3200, Fö\'d hlt.l 242, Ált.lánoa T.k.rékpémtir 128, S.l,ö 529 - 30, Rima 142, KCa.én 2800, Úrikén) I 650, Kohó 395, Cukor 2250-300,.N.alcl 2025 — 50. Huofárta MOtrifya 103, l«ó 150, Un, 98. Fefjv.r . lSjO, Lámpa 125, Viktória Malom 188, Déllva.ut 53, Daeuklua 2510, VJI.mo. 1265, Haaal fa 135, S.lavónla 80, Bor.ód Miákold 115-118.
TaraalajtSaad*. Buia Üsiavl dikl 76 kf\'Oa uj 395.000-400.000, 79 k« o«uj 402 500- 407.500, e(Téb vidéki 76 k, oa uj 392.500- 397 500, 78 k, oa uj 400X00-405.000, ro.a 332.500—337 500, «eb uj 325 000-340.000, aab ó 366000 -370.000, takarmány árpa 390.000-420.000, aírárp. 460.000-480.000, t.,,,.,1 380.000—385.000, korpa 235.000— 245.000, repce 620.000 - 650.000 K, a többi változatban.
Őszi és téli
szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
dívatnagyáruhézába
az „Arany Kakaí"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolio, marokén, trikotln, puplin, voll, velour, kazán, damentuch é« pontok
minöen létező űiuat színárnyalatban!
férfi szövetek:
Szürke éa fekete tilt kabát, bunda áthuzat, őszi átmeneti kabát, citzma-nadrág kelme, Sltönykelmék a legszebb mintákban, fekete éa sötétkék az5vetek, frakk, zaakett éa smoklnz kelmék.
Regenhardt és Raymann damastáruk, May és Holfeld rumburger vásznak
aar gyári raktára /~mm
Legszebb mintázatú doubltlanellok, pargelok, tennliflanellok! Legújabb Velour-Jlffonok, és Velour-bárionyok, trlcó-iely mek, creppdechinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
■ar Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága éa válasz-tékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk!!
A Magyar Nemxetl Bank hlva-taloa árfolyamai axept. 6 án
Valuták Oawlsák
4a«i» loei Hiooo-iifrxo Aoiiirlii •97JO-SOKO
CWi kűíoc tU»l»"l BilftU ÍÍTIOOJ
ObaU (ll\'KO) U.V..-I lOS-ltl
Dollii Urt»Hl |Mi-)lll
FiutU iO}6 <IOO ill<->-il90l
Ul 4C.I 41 í KiftxMal I0CJ0I07J0
Lm 110 }S| Looioo l«jooe-t<ro*o
Llr. Hll\'UII U.laAO i)7iim
Din IM, 1ll«».ll??i Ntwroe* 1T*¥> ?»<>♦>
Ouu, let. KM 40-I I3 CO rkíli «C70 «ico
SyIJcI fr«» hifi UiMlll
HoOaa^l h HIJOI9W) SaóHa jSj jsa
0*1 Iraak jíjS KockboJ- 10*05 I07M
S»tJ kor. SO|»)-SO)M B*c« iog-«c-i 10.00
Koertt W. zaikb M)»Of|6*|
Zürichi zárlat i
Párli 2790 00, London 2304 00, Newyotk 632 60, BriJsseJ 2060, Malland <316*00, Holland 103 8J, Berlin 120 25, Wien 76-00, Solla 387-50, Prága 160)00, Bodapeet 89*00, Bukatni 272 60, Belgrád 006 00,Varsó 102 60.
Ax árcpánzek áa nemea-fámek beváltási árfolyama t
Estist egykoronái 6(150 -5850, kétkoronái 11 300—11.700, forintos 16.400—16.800, útkoronái 20.40 •—31.600. silnaranjr 60 000— 60.600, arany hüsskoroná* 332.000—33r..OOO, platina 210.000— 220.00 >.
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT, Nagykanizsa
Apróhirdetések
Klnlial-nlra 4fl. ttiniu hál mloJm df »,d. hiló Irua tUÓÓ. 1 »„
Tanonc (i nap*>A»io«nii fdWuilk. Sirw.1
bldocoa, /(in/1 Mik 16, ul<a II.
rítta kalap mlatcn Ji»at..lnl*n a J«<..tl+. C»ik Ijo Olt kon«a Kkln Jóiwf é% Tr.lWr«. t||l
Könyvelés-, lavalaséa-, |áp-Irksbon éa sí Aaasot Irodai leendőkben Jártas férfiasunké-arfl Irodai alkalmasást harci.
llnlnroiott inU-koetfliUrl tKipi Mh tiM rytnaakulca Mmplr. Clmil «lrl tmiuuu >S0r(0«> Jellfíre a kUíót-a kífek. U47
Kiadó I <M>. ntWi bktw kioct ló ujll kéiMI, fpiV «. • mlaik S lm. nStódóMa i. «. 0 ftiikoí Macrir-uica I.umiI( Odóootl, iijo
K4t »,utoro«oH a.olíi ken* MttAk* kce>M-»•! Oor>h,>M>inll>llal) ma^urai^a lllamhWalthiok. Clm a kltóóhWaulbta.
Kenutokul fdrcnOok Vóttemuihy.g. ij. Il4l PdSfVDtca ji, uim alin tgy noti tuto* ila4ó.
Három mx Igar, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
iobbah a jóndl, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben üölt 6a gyógyít Sugár nt 53. ¥ Telefon 210.
o\'ioal, ügyvédi vlióiioba lKmd<i(i, . nlk«k. .1.1.UV. »ji4V, .bl.krimik I, í«>*b tufnliifii llrcyak ll«uh,in,.\'ití» (,. al.tt tladAk.
I>4X c mpWll ablilló tlUO Bijn u. Ij.
MARGIT fürdőbe
egy hás\'spír szonnall bol\'j><tra felvétalik Ugyanott 20 hektoliter bor eladó.
1924. Ii.plambrr 7
ZALAI KÖZLÖNY
7
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi ós női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat ===== a legjutányosabb árban árusíthatják. =====
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
Szabászati iskola
a
Fémfpariskolában
kedden dálután 2 órakor
tovább folytatódik. Kérem a tanítványaimat, ugyszin tén az érdeklődőket pontosan megjelenni
Tsztflfettel Szabász mesler
lT
Hői- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlmzy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia nűi- és gyermekruhdk varrása.
L
Legújabb párlat modellek. Oyora éa pontos azállltás. Szolid, máraékelt árak.
ön saját zsobének ellensége,
ha nem az olcsó és elismeri legjobb
KAKAS ruhafestéket
használja. — Kapható :
Stampf Zsigmond
füsxer íi csewogo kereskedésibeu
Nagykanizsa, Bazár épület.
Ugyanott l klgr. porgatatt méz
kapható 26.000 koronáéit
TANKÖNYVEK,
ISKOLASZEREK
kaphatók
lehlen Testvérek
könyv-, papír-, Író- és rajzsxer k<r«skodésében.
Tankönyvek bekötézét leg-calnoiabban éa lagjutányoiabb árban vállaljuk.
FEHÉR ÉS TARKA
BOBOT!
legmagasabb napi áron udsdrolunk
Quittner Alfréd és Társa
nagykanizsai fiókja
Erzsébet-tér 16. szám I
SSrgűnycIm : PUNDAMBNTl\'M. Teletöm 3*6.
mindenki tuöja, hogy
NŐI KALAP
átalakítások és uj filc-kalapok minőén színben legszebben készülnek
, TOTOLA és PACSIRSZKY
kalaposmestereknél :: Eötuös-tér-Z5
I
I

Erzeébet-tér 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értcaltcm igen tiszteli vevőimet éa a nagyérdemű közönaéget, hogy üxlctcmct nagymennyiségű divatáruval kibővítettem. U«_„ férll- éa nőlazövctckfren, vetourok éa trikó-
nagy VaiaSZieK selymekben. valamint £gy garnitúrákban — !!<*#••« » legjobb inlnőaégQ váaxon-^ xcílr-, kanaváax-,
nagy laKlŰI téllkendők-, pamut-, fonál-, atb. árukban. — Rendkívül olcsó árak, kényszer nélkül meggyőződhetik
Szántó Salamon, Nagykanizsa.
összefoglald tankönyv Mí*\'^
libioakuiuoytc* Kl k6uiUa x*(!«u<JeS«i!. ftlsi
r E héten ^ rendkívüli olcsd árakon és
I részletfizetésre
vásárolh tt
I Steiner és Eppinger
rőfös és divatáruházában ax „Arany Bárány** hoz
Nagykanizsán,
V Eezaébet tér 3. axiím >
Tanuló
négy középosztállyal fizetéssel felvétetik
Berényi Elek
borkereskedőnél.
BORSAJTOK,
szölőzuzók, bogyózók
elsőrangú hlultelben
WEISER GÉPGYÁR
Sugár-ut 18. Kim.
15/18 %-os ösudnyi azuperfoizfátot tartalmazó
MŰTRÁGYA
uagontételekben és métermázsánként kapható:
Ország és Widder, Nagykanizsa
Telefon 130. .iám. Erz.ébet-tér 10.
UH -m wmr Ujl
Király-utca 39.
Konyha és háztartási cikkek
Kelemen Gyulémél
Waskapuual szemben.
Ugyanott I-a mlnSaégtt alföldi éa nagymalnü Hsat kapható.
Ingatlan eladási
Elfoglalható házak: ,S8S£Í,%
milllí. 2 stebii u) Sil Verttel 140 mllHé. 2 sio-
230 mllllé. « siabts moieeo Ukás X>3 miltl44rt. Elfoglalható ailclbáiak eladók fórjaimé* ufeikban.
Haxak a viros tgtu teiiletín |uUoyoa Itta eladök. Naajobb uri hi«ak. emeletes htiak. lláahcly 200 éles »»ep helyen. Bladó blr.okoki Kinlua k6j«:4be» 7.3.5 ís 10 he-klas. «k4tten 8, 17, Ö. 30 <» 5* holdas.
ZaUbin 41 hoMu kisbériéi. Bladn iOO hoKas bitiek M erobis kaaMH/al, negjr vircetdl 10 km. re.
Szigriszt László
O. P. B. engedélyei Irodája
Fff-ut 8. sz. ,m Telefon 150
13 <33/1034
Hirdetmény.
A közintézményekhez befuvarozott
1.526 Urm. tűzifa r«irürfai«Ueltao él
felaprltást tárgyéban .x.pt.mbar
hó 10 in d. «. 11 órakor ár-lejlés larUllk • városi gazdasági hivatalban. Árverési fettételek . gazdasági hivatalban betekinthetek. Nagykanizsán, 103-1. iMpl. 2 án.
Polfárm«.t«r.
13.854/1924.
Úrverési hirdetmény.
A városi erdőkben kitermelt gubacs és vadgyümölcsöt a városi gazdasági hivatalban f. évi axeptember hó 11 én d. 10 órakor tartandó árverésen eladjuk.
Bővebb felvilágosilás a v. gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsán, 1984. szept. 4 4n.
Polfáimeater.
13 515/1924.
Árverési hirdetmény.
Az alsónyiresi erdőben 1924. azep tember hó 9-én, kedvezőtlen idő esetén 11-én d. a. 8 órakor a
Cigányberek északi oldalán kezdődő árverésen viharátlal l idöntött nyir és éger fákai fogunk legtöbbet Ígérőnek eiadni.
Bővebb felvilágositás a v. gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsán, 1924. szept. 1 én.
/" Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
Vidéki vov&ock ii ut.iii m«Kkunnyjtíaér«
utazási hozzájárulást
nyújt olyképpen, fcogy a vís\'rolt újszegből 6 százalékot télit meg. Gyapjuaxövct-oaxtály: Strapa íéjA luhakelme . . IS.OtO -Kérfi diváliuSukelae, kitűnő
minőség......105.000--
Ósxl Hirtixővai, tiszta gyapjú U5.000.-Kf»d«ti ídroI dl val kelme, tinu
és csikós......1M.OOO--
Karlin doubJaszövet, kitűnő
minőség......15*000 -
Vál.wJi angol fetoltőkelme,
ütiu gy»riu.....iM.ooo
Csíkos 11 kockás divatkelme 91000 -Tinta gytp u női rohakeSme,
110 cmtr., iiinekben . . 126.000 Coslümkelme, tiszta gyapjú,
140 cmtr. siéles . . . 154 000
Marcqulnt gyapjú, 140 cm. ss. 161.000
Velour női kal-itkclme . . 112.000
Velour k»bilkf \'.T.f, elsír. min. 251000.—
S Matt «*•!• r»W-, («*«-. r»»U«i>TtU». •
Uj.jaS» M14l |,l#-nl»/» UBaMMeleA • »«i-U«k»tt dél liUuUki*.
VéaxonosxtAly j
Agynemüvásaoo, eltör. min. 21700.— Lepedővát ion, 150 cm. uilti
kitűnő mloős/gü . . . . 41500.-
PapJaolepedővájzoo . . . 47.500.-
lUt sít sirroo [a. 00 cm. siéles 3-\'.500.
Kooyhatőrlő titata len 75,. 75 cm 13.000.
Céroaiefir ingekre és igyoeni. 21500
Ingxefirek dlvatolotákban 21.000.— Leodamaszt asttalk , 6 szem. 390.000 -
it It kilrktkM, wtiKiilniltlkM, M|il l*i-aartlrUSM, UrCAfctkkta. iMtkt*4i*t«n 4| «uUI-itat.kko Wm44m <»jj iMiuUk.
.Moaöoaxtály: Síio tartó levantin .... 2L500 — grede*i j<pán creppe, remek
klrointixás...... 32.300 -
Mosó ersppe, georgette ujd,
110 cm as„ dlvaUsioekl-en 71000 CostOmvásson L leo, divalts. <1100 — idjl r\'it\'ll. iH"í>\'. iriiilUHt lilW .muujw-, kuiautt i/kM.
PcliérncmfloaxtAly:
Neppa\'i log himzeit és ajouros 61.000 —
Kűsővídő kimzett (Imper) . 60.000 —
Fűxővádó csipkés iltspct) . 75 000
Nadrág komb. kési himz. és ajour 195.000.— Szoknya komb. kézi himz, sajour 110000 —
3 rési. g*rn. Ing,nadrág,hálóiag 305.000
H«*7aiUM|4 kiunjék > U«kblUii|mbb kl.Mi
ICMWMM idllfH.
Solycmoaxtály: Ruha selyem minden divatssinb. 15. ooo Mosóselyemruhára, fehérneműre IIO.ooo -Ubeity divatsslyem divatszinekb. 112 ooo. Eolien luhaselyem, 100 cm. ss. 162.000 — C»«>M «< (kiMk |iIm <t mUjXI)
II Hb*m IImié nlU/L
Wékl riaéeMiek s le«póe toi:b*an suWtótts ln*k I felhalmozódott maradékokat Igen (Hcién áruiHora
A Singer Co. varrógép rész vényiárssság újból szállít
SINGER varrógépeket
részletfizetésre
Nagykanizsán csak
UHGER ULLHUNH ELEK ÉS TÓTH
bizományi raktáriból ERZSÉBET-TÉR 2. S Z A M.
Ugyanott vadászfegyverek is t&ltányek kaphatók
meghívó.
B N.Byk.nlaa.l U.S Tom.tk.»*.l ■•V>*ai«l Myií«l .wpl»»b« " Mfjin Jflulin 4 érakor a T«Uky-ut«l «le»l 1-koU lialyl*í««n
rendkívüli közgyűlést
un. mlyre .gyaiutil Ujjait "eWi h «a^l»J« ■ WEItTÖStO.
Tirgyaoroaat : Alapíaabllyok móJoiiU.a. Eltókl aWtnJaaaUnk. An ..n.ilxn a-an köatyüKa aeni li.Uloa.lklr.>, » uj.bbt kümjulíi lolyú
évi araJSitít? n.pjin dü.lia « ér.k.r wsya.oll „„. a.aiy.a a
síiffr. vaJÓ tckiot«4 néJáűl éivényescn határotoak. _ __
ffi^TtotoiTlIWft.t«er:L<i|életéié.umirt*. .Wtoia^tiklüM<»>ausajérsaa Q
Legújabb i«ni>ieiü, köójük sserkexetü .Kossuth*, .Hegyalja* » a magyar bor-termelők legVcdveltebb bor-sajtói. Legújabb leodsxeiű víznyomású hydr»u-llkua kettős koaaru éa lolyton működő zajlók, n.gy iiieniü pró-solé^hez. Sajtóink 16* olónyc : A n-ust sehol nem ériotkeiik vasrésiek-kel! Egyszerű keietés! ÚiUsI erőkifejtés I A törköly egy darabt>an és könnyen kivehető I Egy ember által
1907. éil pécsi kiállításon arony érem és díszoklevél. könnyen kezelhető!
Szölőzuzók és bogyósok.
Árjegyzék ingyent
SZILÁGYI ÉS DISKANT
gépgyára, Miskolcon. ...
1902-lk orsiásos gazdasági kllllllis, Pozsony: l-st <l|. aranyérem.
HIRDETÉSI ÚTMUTATÓ
Hagy forgalom, keués haszonra nézz\', meghozza nékeő a soh hirdetés. .Haszon" 5 a .sok" még megtéueszteneh 5 a beuételre értelmezheleö. mi téueöés! Ki beuílelt akar. Uegyen ki pénzt a UJErtheimből a kar, Alöozzon hirdetésre, — Egy hasdb Papírpénzt minő csengő aranyra udlt.
1924. .uplrmb.r 7.
BÚTOR
j
legolctóbb és legjobb minőségben
Engel Budapest, vm, Kípszinníz-u.18
Sl.kti.tü cwtn.golái. ii v
VlaxoBt.t.dóknak árekadv.xméDy I
Pénzköirtant ins,ll"ir\'\' reiuKumuiii Byor5,nk(ijvo,i,
SZIGRISZT, Ffi.ul 8.
Asztalosok, butorkereikedókiiüvegesek figyelmébe! Tükör és csiszolt üvegek itgoitsibb buurzési ionéit i
HILCZ JAKAB ÉS TÁRSA
flvexcslazolda éa tfikörgyárAnát
Budapest, VIII., Práter-utca 84. (Telelőn: Jóuol 54-76)
eppinger i. és fia
NAGYKANIZSÁN.
Állandóan raktáron t»zt: mliiilcnncma icjcscu tiirsi kemény tat: dtó, hőrls, körte,
hara, jávor, bOkk stb, deszka és épölctfa anyafjokat,
cementet, katránypaplrt. AftliphirS vatódl CTCnUIT" Ma, kéfl-HátSCHÍK HIe i»t I CKUII tt«Ute.
A Veszprémi l\'«lP«r R T. lerakat. »ea«. ra.ja.ácl U 4a aaZIIHO caskOaökb...,
koralalkairéaiek 4a bogaálAO, azokban
HAJSZÁLAKAT
bftlrrek arcáról, karjáról *<Kt«X kili\'l* lelettfasucel
POLLAK SAROLTA
BUDAPEST, ANDRáSSY Ur 38.
ll|S (ParW Aiikáítal
..MIr«cte"Si*i<i«i»<>S\'ó,io a»«rttJé<»eaíaaiUaaal tllatfUxUs. 4<a»M<»l«H<- <"\'!*• Sr»tHt<»v>-
FEHÉR ÉS TARKA
BABOT.
valumint egyéb gabonanemüekei legrragasabo napi érőn vétéro!
Gabona és árukereskedelmi R. T.
najcytfk* Ixaat í lók Ja
SUGÁR UT 2. SZAM.
aergOnyelmi O.lKKB. Telerpa: 184.
Vasmegyei Szövetkeketi Áruforgalmi R. T. Szombathely
ElíTtt K«..«-u. a. íSfüí*
Ajánl:
uraőalmok nemtsilell u e t 6 m a g uldntermésébűl
származó 9zak9zerüen Iricrözöll és osztőlyozoll
vetőbúzát, vetőrozsot
mérsékeli felárral szombathelyi raktárából azonnali szállításra 10 mélermázsás téléitől felfelé.
PFAFF
H.lsnktl varrógép.k magai áron való bovMtéa. t
varrógépek ipari és csoláöi használatra
keőuező részletfizetési kap^S<k7,elle"
Tankönyvek
minden Iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai fületek, rajzeszközök, rajz- él teitSixerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkcreakcdé.ében
Főút, Váiosház-palotn.
Sp«Ulllva(r4gép|a»lt4 ntOhalyl
Brandl Sándor és Fia
varróllpntklira Deák-tér 2.
mindenkinél szebben és Olcsóbban fest
Metz iános festö
• ■ ■ méaolö t. lAny.xO =
Nagykanizsán, Teleki-ut 16. szám.
_Felülmúlhatatlan szép és |ö munka! Olcsó ári
:J
Vasutasok figyelmébe!!
meglepő olcsó áron udsdrolhatnak a 55
tt
Udsznakat, chiffonokat, kanaudsznahal
és ingzefiireket
ERZSÉBET-TÉR 20.
on: 382. szám.
divatáruházban
Nv.m.tot, .-Zrtoyt Nyomíabar é, Kön.vvkcc^c^. I(. T-n.i. N„yK.r,,„,0. tNyomJa.czcw: UlaakEIk Kéroly).
63. évfolyam. 206.
Nagykanizsa, 1924. Szeptember 10. Szerda
1800 korona
■l«rke(it6i{|( kiadóhivatal F6-ut í. lnterurbau-Telefoa IS., nyomda 117. U.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
w»n>«l««l B«y hóra a70«« korona
HtroiB hóra 8IOOO korona.
A háború áldozatai
A világháború a gazdasági krízisen kívül óriási problémát hagyott maga után s a hadviselt államok kormányaira és társadalmára nagy gondot rótt. Ez a probléma a háború áldozatainak, a rokkantaknak, özvegyeknek, árváknak ellátása. A háború előtt és alatt a „nemze; hálája" -ként helyezték ezt kíwtásba a hősöknek.
A háború hajótöröttjei megalakítanák a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Nemzell Szövetségét s ez a testület képviseli a kormány és a társadalom felé azt az embertömeget, mely testi épségét, vagy.legközelebbi hozzátartozóját vesztette el a háborúban.
Sajnos, egyetlen legyőzőit államban sincs a hadigondozottaknak olyan súlyos helyzete, mint nálunk. A folyó évi jullus l én 100 százalékkal felemelt járulékok meg sem közelítik a létminimumot, amit a kövelkezó adatok igazolnak : egy 25 százalékos legénységi állományú rokkant havi 12.000, tiszti állományú 24.000 koronát kap. Egy száz-százalékos közlegény-rokkant 240.000, altiszt 360.000,
rokkant tiszt 480.000 koronát kap. Legénységi állományú hősi halott özvegye havi 24.000, altiszté 36.000, tiszté 48.000 koronát kap. Ezekkel az adatokkal szemben az ugyancsak legyőzött Németországban a 25 százalékos rokkant 720.000, a 100 százalékos 5,400 000 koronát, Olaszországban pedig 5,266 000 koronát, közkatona özvegye 460.000 koronát kap havonta.
A szövetség annak Idején azzal a rendelkezéssel alakult, hogy a hadigondozottak szociális helyzetét javítsa. Törekvései azonban nem járnak a kívánt eredménnyel. A Szövetség kapott, ugyan az ország területén mintegy í mozit, ezeket azonban tőkehiány mlalt kénytelen volt eladni azzal a kikötéssel,\' hogy a bruttó bevétel öt százaléka őket Illeti. Ezen a elmen a Szövetségnek mintegy 12—15 millió korona bevétele van. Kísérleteztek ezenkívül még egy gazdasági vállalkozással Is: fésügyárat létesítettek, tőkehiány miatt azonban kénytelenek voltak az üzemet beszüntetni. Ilyenmódon a Szövetség most teljesen a közadakozásra van utalva, mert
természetes, hogy a 600 koronás tagdíjak nem nyújthatnak fennmaradásához létalapot, viszont az Is természetes, hogy a mai viszonyok közöli az állam aligha képes nagyobb terheket vállalni a hadigondozottakkal szemben, akllc tehát a magyar társadalomtól — amelyet testük épségének feláldozásával védelmeztek — vár|ák szociális helyzetük javítását.
A hadigondozottak táborában — mintegy 300.000 hadirokkant, hadiözvegy és árva él az ország területén — pagy elkeseredést kelt az a körülmény, hogy háborúban szerzett betegségeik Ingyenes gyógykezeltetése csak .teljes vagyontalanságuk" esetén jár nekik, ha ugyanis a rokkantnak egy rozzant viskója van valahol az országban, kórházi ápollatásának költségeit betáblázzák házára és a szerencsétlen hamarosan ráköltheli vagyonkáját a háborúban megrongált egészsége folytonos tatarozására.
Másik panaszolt sérelmük a hadigondozottaknak az, hogy egyfelől a regále jogok odaítélésénél előnyben részesülnek, de másfelől a pályázati kérvény minden cselben bélyegköteles — 40.000 koronát kell ráragasztani,
felebbezésre pedig 80.000 koronás bélyeg jár — és a bélyeg-Illetékekre akárhány esetben löbb havi Illetményét ragaszthatja rá a pályázó hadigondozott. Ha pedig szerencséje van és elnyeri a jogosítványt, nem lud áruhitelt kapni.
Az állam jelenlegi súlyos helyzetében természetesen nem gondoskodható a löbb százezer hadirokkantnak, hadiözvegynek és hadlárvának megfelelő elhelyezéséről és lélfenntartásukról. Ez a leiadat legnagyobb részben a társadalomra hárul, melynek össze kell fognia az állammal, hogy a háborúban testi épségüket vesztett rokkanlak s az elesett hősök özvegyei és árvái ne pusztuljanak el abban a nehéz életküzdelemben, mellyel a háború után nyomorékan, támasz nélkül folytalnlok kell.
A magyar társadalom közismert áldozatkészségének ezen a téren Is meg kell tennie a magáét és hisszük, hogy a társadalomnak minden tagja foglalkozásra és valláskülönbségre való minden tekintet nélkül meg Is fogja tenni mindazt, amit tőle telhetőleg csak tehet.
A világháború áldozatairól és árváiról kötelessége a társadalomnak megfelelően gondoskodni.
ÁLMOK HARCA
Irtai Kempelen Béla (b)
Az uj pir boldogan ált. Télen nagy házat villek Pesten, nyáron • férj birtokát, vouu\'tak s . fiatat mállóiig", asszony központja lelt az előkelő társadalmi éleinek. Egyet-len egy körtllmény játszott csak közre, hogy még sem voltak egészen boldogok: nem lelt gyermekük. Da ezt a kérdési sohasem érintették egy-más közölt, gondosan kerülték mások e ólt is, meri érezték, hogy egymásnak okoznának téjdatmat vele.
Az évek multak. Az idők folyása azonban nem iálsr.oll meg egyikükön sem. Katinka még szebb leli, mini lánykoriban volt, aranyos kedélye Is megmaradt a réginek, s nemes Ízlésével valósággal példányképévé vált a mUvésii öltözködésnek. A kúriai birót időközben tanácselnökké nevezték kl s kinázésre inkább hasonlított ejy törvényszéki Jegyzőhöz, mini tanácselnökhöz.
Egy este az Operaházban a Lo
hengrin előadási hallgatták. Az első felvonás alatt Péterffy felismerte a földszint első sorában l-\'aludy Gizit, ekkor mír huszirk.pitinyl a figyel messé telte ri feleségél. A felvonta utin kisietett a büffébe, hogy talil kőzzék vele. Kellehető, hogy Faludy is észrevette Pélerlfyékel az emeleti páholyban, de lapintatbói kerülte, hogy tekinteteik talilkozzanak egymással. Katinkát némileg kinosan érintette férje figyelmeztetése, de lithatólag egykedvűen pillantott ri a kapitányra. Lelkében azonban megrezzeni egy hur s képzeletében felidéződtek búcsúszavai.
A második felvonis utini szünetben kissé elfogódottan nylioll be l-\'aludy Pélerffyék páholyéba.
— Akos inviljére veszem magam nak a bitorsigot, hogy alkalmatlankodjam — kezdte a beszélgetést.
— Alkalmatlanságról nem lehel szó. Kigi ló burátok vagyunk és csak természetes, hogy nemcsak itt, hanem olthon i> felkeresel bennünket _ vilaszoll Péterffy.
Katinka nagy fegyelmezettséggel
tudott ura\'kodni magin. A minden-kivel szemben obligill szeretetre méltósággal közömbös dolgokról be szélgetell a kapitánnyal. Aztán a férj meghívására együil mentek va-csorázni s a kapitánynak meg kel lett Ígérnie, hogy a legköielebbi napokban meglátogatja a tanács-elnökéket.
— Minden kedden fogadunk — mondta búcsúzáskor Katinka, .lőre elejét veendő annak, hogy esetleg olyankor tegye meg Faiudy a lito-galást, mikor férje nincs otthon.
Faludy csak a második keddi na pon teUe meg első látogatását I\'é icrffyéknél, miért is a llázigazJn meg is korholta. Aztán minden má sodik kedden el eljárt fogadónap Jukra, de ugy ő, mint Katinka tapintatosan kerültek minden alkalmai, hogy közvetlenebb beszélgetést foly luli.sianak egymissit. Igy multak a hónapok, az ávok, aminor Péterffy tüdőgyulladással súlyosbított spinyol niihit kapott. Az asszony palislolla férje előli aggodalmát, hogy szervezete nem fog diadalmaskodni a be-
tegségen s minden szavival reményt akart önleni a beteg lolkébo. De Péterffy egyre Jobban érezte ereje hanyatláséi és egy napon, mikor már közeledni érezlo lulálál, magához kérette a kapitányt.
— Bírálom, ülölt az óra, mely előbb vagy utóbb, de mindnyájunkra nézve olérkezik. En ludom, hogy lo gyöngéd érzelmekkel viselténél nőm iránt a ő sem érezte terhesnek társaságodat. A sors nekem kedvezett s Katinka az in feleségem lelt, te pedig ugyanakkor magadban eay titkos vággyal lettél szegényebb. Én érzem, hogy néhány óra, talán néhány perc múlva meghalok .... Vannak emlékek, melyeknek érzetét fokozza azoknak felidézése s álmunk csillogó reménysugarakkal aranyozza be a Jövőt ... Az én és Katinkám álmai beteljesedtek . . . Ugyanekkor talán neked is voltak álmaid . . . nem ludom, de lehet... ha vollak, talán épen olyan volt, mini az enyém s a Kalinkié ... ha igen . . a beleg elcsuklott s elalélt.
(V(8. i».)
ZALAI KÖZLÖNY
A genfi tanácskozásokon mlnd\'g a leszerelés éi a blrtons\'g pro blémál uralkodnak. Mi Apponyi Albert .TÓl.lt fal. Btazédében rámutatott arra, hngy a Nemietek Szövetsége jóformán semmit »em tatt meg a kisebbségek védelmére éa Igen erélyes hangon követelte ax általános Irfegyverxéat. Bethlen miniszterelnök la bsrxédre készül éa Iámét megragadj i az alkalmat a magyar kérdéa Ismertetésére.
Apponyi Albert grof nagy beszéde a kisebbségek védelméért
Balhlen gróf miniszterelnök tárgyalásai - A leszerelés kérdése m bizottság előtt - Amerika távol tartja magát a nemzetek szövetségétől
rezték. A Nemzetek S övet.égének egyezségokmánya és • békesxerrő dések az a kettői alap, amelyre támankodva, valamennyi állam ál talánoa |,fegy verxée** toljraen egyforma m<5don kell végrehsjtani. A nemxelefc k5,H testvéli sielfem lehet,tUn mindaddig, amíg blzo ny°» á\'lsmokst klvételea bánás-módb«n réaztaltenek.
A* a béka, amelyéit Herrlot éa M\'cdonald olr nagy erővel szállt síkra, nem jöhet létre mlndsddlg, amíg mindenféle kivételei bánásmód el nem tűnt.
A legfontosabb most ar, hogy ■ döntőbíróiig gondolatát c»ak u*yan megvalósítsák. Apponylemelt hsngon a következőkkel ffjeito be beszédét: Mi msgyarok nsclona listák vsgyunk, ami axt jelenti, hogy t ljes-n valljuk a nemzeti gondolalo*. Di nh cián o\'yan Ideá lünk, amely el\'entétben állana a béke Coljaival és Ideilj.lval, a népek Idealisztikus törekvéseivel, ax em berlség gocdol-tvilágával éi törekvéseivel.
Apponyi beszédét különös nsgy t et szésn y II ván Itánal fogadták az északi államok, a volt ■ea»l«ge*» államok, valamint az angolul bc-arélŐ államok delegáltnál. A fran cl a kiküldötte k kőzött csak Bour-geols hsl\'gatta meg Apponyi bc azédét, amelynek elhangzását Ő Is tapssal fogadta.
Apponyi a teljna leaxerclés mellett
Genf, szeptember 9. A Nemzetek Szövetsége kö\'gyűlésének mai délelőtti űléaét Apponyi Albert gróf, a magyar küldöttség frje, nyitotta meg, rgy óráig tarió beszéddel. Bcazédébrn rendkívül hatáiossn és meggyőzően vázolta azokat a nézőpontokat éa érzelmeket, amelyekkel a legyőzött államok a Nemzetek S-ővelségének vitáját kísérik.
Bevezetőül elismeréssel adózott a NemZ(tek Szövetsége közremü ködéséne^ a magyar kölcsön pénz ügyi bfeloaltáaa körül éa különös háláját fejezta kl azért a aegltsé-gért, melydV Anglia nyujloll Ma gyarorstágnak. Beszéde további ré-■lét általános figyelem mellett ama .két főkérdés tüzetes fejtegetésnek szentelte, amelyek Magyarországot közelebbről érdeklik. Az egyik a kisebbségi kérdés, a másik a lesze relés és a biztonság problémája.
A kisebbség kérdéséről szólva, mindenekelőtt kifejtette, hogy a trianoni békesxerzŐdássel négymillió magyart elvágtak a magyar államtól. Eteket legalább la kulturális téraa biztosítani kell. — Ebben az összefüggésben bírálta a Nemzetek Scövetségét, mert elégtelen mld^n kereti a kisebbségi v delmel-
A klaebbaégek ké.diáét a kisebbségek képviselőinek kellene a Tanács alé hozni: ezeket a kérdéseket azután a Tanács állandó nemzetközi bíróié* elé utalná. Eddig a kisebbségek védelmének tarén jóformán semmisem löitéol. Sürgős szükségesség, hogy a kisebbségi szerződéseket époly aiigoiuan kezeljék, mint a többi nemxetközl axerxődéit.
Apponyi Albert gióf e-után át tért a leszerelés problérnáitu Abbil • gondolatból Iddult kl. hogy a legyőzött államok leszerelése, amit a békeszerződések Írtak elő, kifejezetten ax általános leszerelésnek volt előfeltétele.
— Miután Magyaiországol lefegyverezték — mondotta hangját felemelve éa minden szót nyomatékosan hangsúlyozva — Magyar-országnak most jogiban áll, hogy követelje ax ünnepélyesen idltt ígéretek betartáaát.
A mostani helyzet elviselhetetlen.
Kellemetlen és lehetetlen állapot at, hogy Magyarot szág teljesei fegyvertelen, mlg a többi államok állig fcgvveiben maradlak. Nem-csak a békeaxerződések, hanem maga a N :mxettk Stövetségének egyezség okmánya is art klvénjs, hogy a lesterelés teién végre valamennyi állim egyenlő clb nésban részesüljön. ,,MI magyarok nacionalisták vag)uak" Msgyarországót a biz\'ons/g |»g klsabb biztosítéka né\'kül lefegyvo
1W4. szeptambar 10.
ax általános vitára, amelyben elsőnek Schanxer (Olaszország) siólalt fel. A* olssr felfogáit abban fog jaltaa össze, hogy a fegyvsrkexés korlátozása nam Itholséger, hs nem adják meg a Nemze>ek Scővotsé gének ait a lehetőséget, hogy az igazságot no katonai erővel, hanem más eszközökkel tudja érvényééi teni. A további vita rendkívül hosszadalmasnak ígérkezik.
Seipel kancellár Genfben
Genf, i*«pt- 9. Dr. Seipel osztrák követségi kancellár dr. Grünberget külügyminiszter kíséretében ma este Ideérkezett.
Herrlot éa Macdonald tifya
Pá/is. szept. 9. Herriot és Mac donald 9 óra 32 prrckor PJrlsia érkezett. Herriol átklséite as angol miniszterelnököt a Gsre Nord-r». Macdonald 10 órakor utazott to vább Pártiból. Mind a két pHya udvaron rendkívül azlvélyesan fo gsdlák ax államférfiakat. Herriol
11 órakor automobilon Meaux-ba ment, hogy ott résztvegyan a mirne I cs«ta tlc éves évfordulója alkalmából rendezett banketten.
Amerika nem lép be m Nemzetek Szövetségébe
H\'r sxcrlnt ax ameilkal kormány nyilatkozat megaxövegexéaén dolgozik, amelyben viasxautasltja axt, hogy belépjen a Nemxotek Sö vetségébe.
A hétfői Illés
GenJ, szeptember 9. A Nemxetek Sxövetiégének hétfő délelőtti ülésén Motta f nemzetközi tőrvényszék és a döntőbírósági eljáráa mellett nyilatkozott. Kélte a közgyűlést, hogy teljeiitsa vállalt kö-tclozelts\'geft éa könnyítsen a népek fegyverkezési te>h;in. Hofmeyer kijelentette, hogy Németország felvételére okvetlenül szükiég van, mert cssk igv erősödhetik meg a bizalom a Nemietek Siövetséga irányában.
A nagykanizsai hősök emlékműve
mo>g»lom, melyet
Bethlen miniszterelnök tár-gyalt MacdonaldéaHerrlot vnl
Gen., stept. 9. Bsthlen I tván miniszterelnökre\'* éa Dxruváry Géza kü\'ügy minise térnek a pénteki és szombati nap folyamán alkalma volt ugy Herrlot francia, mint Macdonald angol kormányclnökkel hostzabb eszmtcierét folytatni és őket Msgyaiorsióg általános hely xetérŐl lészleteacn tájékoztatni.
Genf, szeptember 9. Gióf Bethlen litván szoidin Vrgf ciütörtökön csatlakozik a küldöttséghez, hogy a Nemzetek Stövetségének közgyűlésén ugyancuk beszédet mondjon, még pedig Mjgyarorsxág pénzügyi újjáépítésének problémájától.
A Nomzetek S:övetségéntk Ts níoa elé egyébként a katonai eí lenórzés kérdésén klvát még egyetlen egy M ig jrarorsxágol érdsklő ügy kerül, nevezetesen a vrgje» magyar lornio döntőblrósig kiae vexéac.
Magyarország tagaigl hozzá járuláaa
Genf, szeptember 9. A negyedik bizottság ehUároxta, hagy bizonyos fenntsrtásokkal a Nemzetek Stövetségének\'^napliendjére tüil a M»gy Írország tagsági hozxájárulá aának leszállítása, a vonatkozó javaslatot.
A leazereléa kérdése a blzottaág előtt
Gen), azept. 9. A leszerelés kér désével foglalkozó hirmadik bizottság, a mely ma Ducii romin külügyminiszter elnökletével ülést tartott, négy albizottságot küldött kl, melyek közül ax első n nemzetkö i fegyver és töltépykeicsVcdelem el lenőrzéséről, a harmadik prdlg a tengeri fegyverkezés ko:Utozásáról fog tanácskozni.
Benes Irdltványára most áttértek
Ax a mo»g»lom, melyet a Zalai Köilöny »x elesett katonahősök d\'c\'.ő emlékének megörökltáséra megindított — megmozgatta Nagy kanlraa társadalmának minden ré tegét, felekezet- éa osztálykülönb-ségre való tekintet nélkül. Az\' a páratlan lelkosedés, mellyel Nagykanizsa hazafias közönsége msgáévá tette ax ügyet, oly hatalmas lavl nává dagasztotta, hogy a mozgalom vezetői — lapunk szerkesz Ő-sége — elhatározta, hogy eltérően az eredeti tervtől, ax emlékmű nem a temetöbzn, hanem a folsŐteinplom előtt a D:ák téren fog felállíttatni a axt a hősőkhÖx méltó psik fogja övexnl. Magába a monumentális emlékű.íibe pedig ax öiszes nsgy . ksnlzsal hősök nevel lesznek bevésve fclekexetre való tekintet nél kül örök Időkrq hlidetendŐ a hő sök dlciőiégét. — A mozgalmat hatalmasan elŐmoidllotta farkas Vilma urnő gyűjtési akciói*, aki hölgykarával vasárnap éa hétfőn ax urnák mellett 9 millió 142 000 koronái gyűjtött, farkas Vilma lelkes hölgykaiával gyüjiőlvekkel fel fogja keresni a város Intézeteit, vállalatalt, kereskedői és ipnos-társadalmát. Hisszük, hogy egyet len Intéxreény sem fogja magát ki vonni a kegyelst adójának lerovása •lói. A ml klr. 6. honvédgyalog-eired llsxtlkara és Irgényaégo ,-tovább fo!ytalj« gyűjtését a msga kebelében, ugy, hogy itt is még v»gy néhány millióra van klláiáa. Baithos Gyula ardŐmester 300.000 koronát küldö\'t bo hozzánk. A vároa vexetőaége arlntén 20—25^ millió koronával játul hozzá ax lékn.ü felállításához. Ehhez jön még a különbölő, ezentúl még rendo-zendő előadások jövedelme. A vasárnap és hétfőn fársdtágot éa Időt nem kímélő lelkes gyüjtőhöl gyek névs<ra éi gyűjtésük ered ménye a következő:
Billner Gizella gyűjtése 801 790 K,\'Berlin Gizella gyűitése Klska-nizsán 136.000 K, Venezeli Teréz és Eltér Gi.ike gyüjtésa 122 246 K, Sándor JuMa és Árpád M«rglt azln-müvésinök 667.200 K, \' Gyenes G\'iui és Horváth Böske 233 130 K, Horváth Tivadarné és leánya 122 •xer 950, Kaiser Elek né éa Pllhál Evl 1,011 363 K, stuller Lé.zlóné és Mandello Mlklósné 1.824.910 K, Eltér Gbus 77.782 K, Ojenbeck Manci és Horváth Éva 482 318 K, Mágot Vilma 625.852 K, Csizmadia
V.lm« és Kisfaludy jSzscfné 743 -»er 440 K. Bloch Károlyné éa Rácz Gizella 1,365,720 K, Egy lelk#a kla szobaleány Tarsoly K ixslka 70 000 K t gyűjtőit a boldogan vitte as urnába. Barazsu E-nmuclka 9 éves kislány 101 572 K-t gyűjtött.
A gyűjtésen résxtvettek : Msndelló M k\'ósné. Stuller Ltszlóné, Ksvaer Elekné, Plihál Éva, Horváth 011-vérné, B\'ocS Károlyné, R ct Gizella, Bittner Gizella, dr. Hoiváth Tivadarné, Sxabady Lőrincié, Cslx-msdla Vilma, Kisfaludy Jóraefné, Cieta Ferencné, Mágoth VUm», Pintér N indoraé, S\'.eman Andorné, Deák Pét^rné, Wéber Károlyné, Hall Cili, Dobó Zoltánné, Horváth nővérek, Ofenbeck Msnc\', Horváth E us és Rózal,S abó Biby, Gyenes Gizi, Király Sirl, B\'ttera nővérek,
Kis leánykák : Pintér Iboly», Malőr Anna, Wtnkler Marian, Skancci Irma, Sch\'üttel Erika. Barakkban: Auhslt Msrglt és Enslke, Kovács Joli, Bclovlci l onka. Ehmsnn Ilonka, Rsusx Msec\', Fiegel Borlaka, 812 994 koronit gyűjtöttek. Vas-uton: Eltér Gizike éa Ofeobeck Manci.
3oo drb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K Angol férfi és női szövet
óriási választékban.
Leszállított árak!
FUrst József
„Kákciillaa" áruháza
a községi köztisztviselők országos szövets.-nek szerződéses szállítója KOztlsztvIselffknek 5% engedmény 1
1924. areptember 10.
Az Irodalmi és Művészeti Kor a kultúrpalotáért
ZALAI KÖZLÖNY
Százas bizottság alakult az eszme lolytonos Abran-
a. .ÍSit\',"i-. J?",ad.? ?ud"! °"*rd!1 hangversenye az Irodalmi Kör csatlakozott a Zalai Közlöny által Indított akcióhoz
\'/.ülői Közlöny" saját lutlósitájiitál —
IS\', hogy a 7.a\'ai Körlöny élni
— A
A Zrínyi Irodalmi és Müvéstetl Kör tagjai hétfőn délután 6 órai or rendkívül üléare jöttek ősire a vá roabára kia lanéci\'erm-ben.
A« üléa ejylk tárgya volt a Budai Dalárda n-gykanlual vendégiae teplé.éntk midoiatal felelt v.ló dfaléa. A Dalárda ugyanié elfő gadta elvben a Kör meghlváaát, de olyan auljoi feltételek melleit, melyele lehetetlenné teszik, hogy e hó végén, ^ 20, áii, Zilseg*rszegen lar tandó hmgversftnyűkkel kepc:olat-ban lehessen megváló.Itanl Itteni vendégszereplésüket la.
A Dalárda ugyanis 5 millióikéit házalapja javára, a karnagynak és « s;ó\'lstának 8 - 800.000, a zongo rlstának 400.000 korona tlazteletdl jat éa 60 assmélyre III. OiztAlyu
gyoravonatl j/g/e\', ur| ellátást éi szállást. M\'ndóssze, a legmtnlmáli sabb számítás mellett Is 20—25 milliós kiadást vállalt volna a Kör. Exxel szemben a Polgári Egylat termét a színészek tartják elfoglalva, a Kaszinó termében renoválás, átalakítás folyik, lgjr a hangversenyt az erre ■ célra lagkevésbbé sem alkalmas Urániában lehetett vo\'m csak megtartani, ahol pedig nem valósiioö, hogy az előirányzott kiadás megtérült volna a hsngver ssny bevételeiben.
A Kór mindezekre való tekintettel elhatározta, hogy Budai Dalárda hangversenyét elhalasztja a január ban fogja felkérni az amaterdaml győztes dalárdát most elmaradt iSafversenye megtartására, akkor azoaban olyan nagyarányú ünnepet akar nyújtani a városnak, mely újra összehozza egy táborba Nagy kanizsa szépé/t, nemesért lelkesedő népét, mint valamikor, az Irodalmi ós Művészeti Kor virágzása ideján. Sxáxaa propaganda bizottság alakult
Az ülés második tárgya volt a kulturház felépítése ügyében kifej tendő propaganda. A Kör »gy hangú lelkesedéssel határolta el, hogy az általa már régebben ii felvetett s moat, a Zalai Közlöny által kezdeményezi tt ügy támogatására megteix minden tőle telhetőt és minden erejével és bejolyásá vol küzdeni fog a szép eszme meg valósítása érdekében Különben la a Kör volt az első, amely már ré gebben vsgyona nagyobb >é<zét, a Nagykanizsán tartott zr.lamegyel dalosverseny jövedelmét, a kultur háx alapja javára lekötötte.
A Kör elhatárolta, hogy érintkezést keres ax összes, mintegy 20 helybeli társadalmi egyesülettel, kogy axok Is reedexzenek egy egy előadáat, estélyi, egyebet a anntk jövedelméből legyenek réazvényesel a megalakulandó részvénytársa ságnak.
A Kör százas propaganda biiolt ságot alakított, melynek felid.ta, hogy mindegyik tag ssját hstís körében kövessen el minden lehe
• -■-•/ - "i • \\tniviiy ál11 ái
m?glcd\'\'ott a\'rcló városunk lu\'tu rijárak h»th-tóa emelésére mielőbb ere.-^ménycsfo befejeződjék.
Az ülés a Kö\' tagjslvá válaex lolta Kempelen Bélát, a Zalai Közlöny felelői szerkesztőjét, Pénz JS «»ef müizakl segédtisztet él Csillag Jt.ő nagyvállalkozót.
Végül a tagok gyűlése elhatározta, hogy felveszi az érfntkezéat a város veze"ő»égével abban az Irányban, hogy a köz* ljövőbi<» megindi\'aodó llceílls e\'őad isokra a x varos bcciásss rendelkezésére * Körnek a váioihfca közgyűlési termét.
Májf egy lápása«l közelebb
A Nagykanlzaán régó\'n cssk tv hetetlen aksrásokban vajúdó ügy : a kultúrpalota létesítésének ügye kedden délutánra olyannyira ki-szélesedítt, hogy most mér bizton merjük remélni: tul vagyunk az elindulás nehézségein.
A Zalai Közlöny egyik multhell számában irott cikkünk visszhangra talált az egész vátQí társadalmában s ex a vlsazhang nem múlt el, hanem egyre erősödve veri fel az eddig tapasztalt közönyt s akik azelőtt la pártolói voltak az ügynek, mára már egyhangú lelkesedéssel álltak munkába, hogy segítsenek nekünk szép elgondoláslink valóraváltásában.
Kedden délután dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök, ax ügy régi pártolója barátságos megbeszélésre hívta össze a város egy két lelkes kulturhsrcosát. Az ölletszerüleg, hamarjában összejött barátságos értekezlet csak előzetes megbeszélés jellegével bírt, de eredményében azt jtlentl nekünk, hogy a felgyuj tott láng nrm fog többé kialudni.
J:lenvo1tak dr. Szabó Lijos ügyészségl, elnök, dr. Kenedi Imre táblabíró, dr. Mutschenbacher Ed vin tanácselnök, Szakáll Gyu\'a, az I cdalmi és Művészeti Kör elnöke, dr. Králky István főjegyző, « Zalai Közlöny képviseletében fía/barits Lsjot, Adám Róbert nagykereskedő, Csillagh J nő nrgyvállalkozó, Asszonyi Lájzfó szlnlga?g»tó és horváth Lipót n.ü\'pltő.
Ax értekezlet beható vita t/r gyává tette a Zalai Közlöny által felvetett s a msl gazdasági vlazo nyok közt egyedül lehetséges ter veke\'. A m-g rstélés errdméoytké p-n a* • megbea.\'élés alakult kl, hogy Nagykanizsának erreai intéz ményrO szüksége van és meg Is fogja csinálni.
A tervke\' niai ism»rt*tjük mxg-egyszer, mert azokat az érteke/let Is m jd lem leljes egészében u*y találta helyesn-k, ahogy azt a Zalai Közlöm/ felvetette.
E{yhinju*n illáat foglzdt>k a részvényti*.ra>sígl forma, az E-zsé bit téren való Mépités mdUtt.
A-stonyl László 60 milliói ho:zá j/ruUat jflentett be. A város, a már ismertetett módon já. ul hozzá a létesítés terheihez.
A nrpokban m-gakkul ■ tervek kivitelére éa o részvényt-Srarság m\'gal»klláaár« egy ajükrbbkörü végrehajtó bizot/s-íg, melyben tar-
méti< t-sen, a kezdeményező jogánál .és erkölcsi su\'yáoál fogva a
Zalai Közlöny Is helyet fog foglalni.
A lobogót kibontottuk s mint a legel,ő aUafommil is fogadtuk — vá-OMiik közönségével és kullur-harcosaival veló szoros együttmű-| ködéaben diadalra visszük. (bt)
Zarándoklat Bucsuszentlászlóra
Megalakult a nagykanizsai katolikus férfiak Ligája yjusbtnmp lesz a nök nagyzarándoklata
— A „Zalai Közlöny" saját tudósítójától —
A nagykanizsai katolikus férfiak megmozdulásának első et/pprját jilenli a hétfőn, KisissroTy napján megtartóit hstalmas férfi zarándoklat a Szent László királv állal építtetett Ősi Mírla kápolnához Bucsuszentlászlóra. A katolikus férfiak oly löin\'gesen jelentkeztek, hogy\' a rendezőség várakozáxisát m\'S«re felülmúlta. Igazi demokra tizmua nyilvánult meg a zarándoklaton, A társadalom kiválóságai mellett ott láttuk a nép egyazerü fialt. A tőivénysxékl biró mellett haladt szerény vasúti munkás, a nemzetgyűlési képviselő oldalán a postaazolga, a katonatiszttel egy sorban a honvéd ködegény. Az Egyházigazi demokratizmusa, amely nem Ismer oiztálykülönbiéget, "amely az emberben ciak a felebarátot, a testvért látja.
Virradt — ugy 4 óra leheteti, amikor ciendeien kinyíltak a nagy kanizsai házak kapui és soS: s >k fekete árny Indult végig az uci kon, a város különböző részeibö\'. da egyazon cíl felé, a azentftrerc-reodi atyák templomához, ahol ciondesen gyülekeztek, ft, c<ak jöttek a fekete árnyak ugy, hogy mire s/t5 órakor megkeld 3dötl az rlső asent mise és viUgos lett a láthatár, egy hatalmas férfitábor állott a templom mis/tlkue fényé ben. D . Vargha|P. T odor\'c\'i nag, kanizsai plébános éa Molnár P. A\'kangyal teo!ogLi tanár voltak a férficarájdoklat vezetői.
Mirli é > kekkel az siku\'" on meg i du t a katoÜku• fé fiasreg az állomásra, hol céhány pr-c alatt elfoglalta helyét a vjsuti koedkban. Amikor a vaiu\'l azerdvény brfu tolt a izentlászlól állomásra, meg srólaltsk a kegyhrly templominak harangjai, m-lyek -u.\'ásM alatt a zarándokok brvo u «k a templom ba. Miria ünnep lévén, a kanlzs/is-kou kívül siámoi mis zalamegyei községből is érkeztek zsrándok-cioportok egyházi zászlók al>lt, ugy, hogy a irmplo.n és kÖrny/ke nsgyon élénk és niozg.lmss képet nyuj\'ott.
N/o\'c órakor kezdődött »x ünnepi WtentUztelrt, melyet Varqha dr. plébános végzett. Mise alatt a kanizsai férfiak kö ö. srentáldozás h )Z iáru t.k. FeUmslő iá\'viny volt — ekkora fé-fl Őni\'g az oltár előtt. Mlan után fe\'c lendült n msgyar Oímceii i>na : « nngykani eal dalá rok ajakán. M»jd Molnár nty» azent beazédet tartott a férfjakuak.
Tlr órakor !\')elá-h«t tlan ember-aokaaáif gyűlt össze a templom e!őt> Z-lavármegye minden réizé-ből, hogy meghallgassák a beazé
díket. Az emelvény körül közvetlenül a kanizsai férfiak csoportosultak.
Dr. Vargha plébános, a zarándoklat megszerve?őji és vezetője lemertette n férfl/ar*ndoklat célját. Szónoklatának hatása alatt a helyszínen meg.lakltofák a nagykanizsai katolikus férfiak ligáját ás vezetőjéül egyhangúlag Molnár P. Arkangyal teológiai tanárt választották meg. A katolikus férflliga cílja — egyazon gondolkodású katolikus férfiak tömörítése — minden politikum kizárásával. A Liga elaŐ összejövetele szombat ea\'.e 7 órakor a plébánia templomban lesz. Hegedűs György dr. nemzetgyűlési képviselő után Molnár P. Arksn-gyal beazélt.
Dil f,l* jírl m\'tr ar idő, mikor a szónokot végeztek. Ebéd után megtekintették a templom melietli kápolnát, melyet arent L<s.ló király építtetett, a kegyképet, a zárda nevezetességeit — Celesztin atya kal»u oUaa m-llett, aki Lucián teatvérrel együtt mindent meg mu\'atolt.
D-lután litánia volt a templomban áldással. M,jd az egész falu néps kikísérte a nagykanizsai za ráodokokst az állomásra, hol ének kö.-őtt várták a vonat befutását. Kellemes meglepetés volt a galyak kai és vlrágokkei feldíszített c.gy mordo-ty — a szombathelyi kath-vssutaat\'stvérek teatvérüdvőzleta. Amikor végre befutott a voaat a nsgykanliaai á lomáira — a férfi zarándokokét meghatotta a fogad-tel/s Egyházi tubákban várták a ferenceaetyák és teológusok, a perron és ax állomás eÜőtl léregy emberáradat, az útvonalon végig a plébánia templomig embertömeg állott sorfala\', mely ax ünnepélyes hangú Márlsdalok énekébe bele-kspciolódott és a templomig klaérte a férfiakat — aoaem lálott hatatni a lavinát alkotva. Szemet gyönyörködtető, felemelő, pompás látvány volt ez a gyönyörű nyílt krédó a szűzmáriás zászlók alatt.
A zarárdoklat a templomban nyert befejezést, ahol dr. Vargha plebánoa azentaégi á\'dáat adott.
V.sárn.p, folyó hó 14 én reggel lesz a nagykanizsai katolikus nők zarándokú1 ja, mely még a fejtinéi Is impozánaabbnak és nagyobbnak Igérkevlk. Egyetlen katholikus nőnek sem azabtd hiányoznia róla. Jdeotkezéa a plébánián. (*)
- „Tetra" caecsemő-kelen-fyék Schwarcz Dczsó cégnél, Fó-lli ( szám
hogrüzle^^LTLböLifetl\'m Ül I ti íj G IIH 6ITIÜ fŐfÖS 3 f U k k 3 I
ís a legjobb minőségű férfiszövetekben, vásznakban, pargetokban nagy udlasztéhottartod, igen jutányos úron. Elsőrendű nöi és férflharisnydk □ legújabb $iuatszinekben pywifaf "W tf^\'l
és a legjobb minőségben, divatmellény különlegességed. "a?"
- férfi fehérnem üekben óriüsi udlaszték Telefon 221 F6ut 11. Szám
ZALAI KÖZLÖNY
A tengerL-moly Amerikában és nálunk
Nagykanizsán Járt az Egyesült Államok földművelési kormányának kiküldötte - Saját élősdlelvel lehet kiirtani a tengerl-molyt
— A .Zalai Közlőny" saját tudósítójától —
Rrdekei vendége volt izOtabaton éa va.árnap Nagykanbeának.
A Negr tókör»yékír«t, arének .merlk.1 Bnstoiból járl itt K.nneth W. Hobcock. At Egy.aült Államok fóldoiüveléaOgyl mUlajKtlumíoak rovartani Intézete kO\'dto kl öt, • haiájában nevea echologuet, eielőtt három éve Európának minden or aiáfába, hojr tanulmányon. a tengeri moly éltlél és az ellent való védekezést. Mii kit í" van 13 járta már Német , Ol.aí, hran cla , M.gyeror.íágol, Au.ililát a moit lódul a Mur.kö. ku-o.ic -vidékeire, Jugoeilávláb., honnét még" október elején vissiatir Magyar országra, elsósorban Nagykanizsára.
Hl az o tangerl mol J ?
MI.I5II b.esámolr.ék a tudó. jenkivel folytatott bea.élg.téiem ol. láaauk röviden, ml fjo la leiem »= • i Idei nyáron felénk lí, ejé.i Magyaroraiágou eokat emleget, t tengeri moly.
Jelentéktelen, k:ci\', ezürke lep kék r.ja jelenik míg nagymeleg kánikulai napokon, jobbára jutlus b.o a lukor\'niaokbeu. A pillék mindegyike jelentékeny aomu > e tét rak le a tengeri elmerébr, ^ va gyla a tulajdonképini hlm virág
"A kikeli hrrnyó .lonoal elindul pu.zlltó körútjára. Egyre lefelé rágja magát a tengeri várában !s egy darabig, m.jd oooél klmaaive lefelé vándorolnak éa öalierágjik a cöveket lámaajtó kla aláné.* letet, minek következtében a lejek laaráradnek- Majd bemennek a cautkába, aöt a azemek.t leelpu.t-tllják. A hernjók b.bál.oródva a az.rban éa ciutkában áll.lelnek, hogy a követkexö évben \' megaia porodvo újra keidjék a puutlláat.
Rengeteg kélt okoz a kuVorlci aokban a tengeri moly. Különö.an as utolió években egyre jobban ve a télye; teli tengeri terméiünket.
Nálunk ujy védekeznek ellene, hogy ax akár a Jöldön maradt, akár hazahordott tengeriszárat, csut kát és hulladékot tavaszig /eletetik vagy elégetik. Nahol még elmeiben irtják a hernyót nyáron. Ax egésx elmart óvatosan levágják, xaákokba rakják é» elégetik, megetetik, vagy elvermellk.
A kukorica farmokon Kenne th \\V. Babcock kijelentése
axerlnt haxájáb.n, a Nagy t i körüli hatalmat kiterjedésű kukorica far mokon egész ültetvényekel elpmz titott a lengeti moly. Alagoa kár tevéae 40*/o ra teh UÖ.
Ax éghajlat axon a vidéken egé aien olyan, mini Mzgyaroraxágon. Ennek ellenére náluk egy nyáron a tengeri mbly két generációval lepi meg a Jarmsreket, amire ax ugyanolyan kllmallkua vlaionyok közt Itvő magyar kuVorlcáiokban eddig nlnci példe.
Magyarorazigl utjínak egyik célj*,"hogy ennek a jelenaégnek megtalálj* » tudományox majya ráxatát. Általában vév* tenu\'má nyoeza a klíma é< a te»-geil nó vény, valamint a kUma é**t.ngerl moly kóí6:tl ösaxefüygéat.
A magyar tengeri termeléa mó-doxatal amerikai eremmel nézve nagyon priniílvnek Utsxanak. A tengerentu\'on már majdnem minden munkát géperővel végeznek, mlg nálunk még látványosság számba megy egy -27 uj.bb rendarerö ten-gerl művelő gép. A munkaerőben ólért tetemea mfglakarltáa nagyban hoxzájárul a termelés renlabllltá sához. ,
A művelésben legnagyobb gond d<1 a kapálái*, senbolást vé*zlk. Ha kell, minden héten végigjár a hatalmas táblákon a kapáh gép. A tŐliögeléit áronban nem lamerlk. Tcljeieo slma-müveUrsel érik cl a migyaro.axágl.kai 100% kai felül múló eredményeket.
Nálunk 10 máTaa a holdankéntl országos átlag éx 15 mittá-iál már a jó term;» ke:dődlk. Amerika ültetvényein 22 mázsa az átlag.
Amit a lerméíxtt, ai önerőben lévő buja fold m g-d, azt Igyckex oek elvenni ax Euópiból behur cj\'.t kártevők, an Ilyen a tengeri molr. Ez a veszedelmes rovar Ame likában 40*f,os Duszlilást végzett a tengeri termésben, ami *x ottani gyora szaporrd íián .k, egy nyáron két generíc\'ójinak szomorú eredménye.
Tengerlmoly törvény At ameriV: í kormány törvényileg kötelezlr ax ö«»*-s tengeri teima■ löket r. Icjígerl moly ellen való védek<*t\'»rr. h\'év áprilisa óta min den ten;eri szárai el kell égetni, mit » földeken m>red», öaaregyüj^ött hulladékot la. T-lrj művelésben, elrakiaro\'áaban a Irg lixláhb gax dáUodáa kő-ele*Ö.
A imgy«r tengeri termeléanek épen az a baj-, hogy földjeink «l-hanyagoU növénye lett a tengeri. Amiért igénytelen, amiért valamit és valamilyent minden viszonyok közt terem, magára hagyták gaz duink. Ntm megkétaxeraxnl, de megaokaio\'oml lehetne a migyar tengeti tcrm\'at, ha mludeo termelő okaierü gaxdálkodáil rand sxert követve a tengeri földnek la meg d <á ax őt megillető mély-müveiéit, trágyáxáat, sor é« nö vénytávolsígot, aoVarorl kvpiUst éa aohaasm töltéit — mog ba lgyeke>n*k mindenki legslább velőmag kiválogatással nemesíteni tengerijét. A tengeri nem ismer rossz földet: c<.ak n.eg kc\'l találni a hozzá való féleséget.
ket a tengeri fóldakra . sxok máj-
minden további instrukció nélkül ludiák kötelességüket.
Babcock Mjxőhegyeíeo s Wfa-dsxatt három Ilyen moly *IŐ.dl féleséget. Jí.t egyébként Siombat-h-ly, Debrecen a most legutóbb vároiunk vidékén la.
N-gykanl -sa környékén dr. Vass Zoltán gaid»ságl felügyelő és Schmiedt Zdgmond g*^"^.\'1*" nécios jólndulalu kőxremüködéaé vei bejárta a nagyobb tengeri ter-meaitö uradalmakat. KÜlőnö«»n
1W4. azaptambvc IU.
nagyr/cwi Valko uradalom tan-
gerl földjét tetto tanulmány tár-
Véleménye egyébként caak vlsx-sxajövatele, tehát a kukorica axüret eredményei után alakul kJ a ma-• yar tengerl-termeaxtéat Illetőleg, de annyit eddig la megállapított, hogy a migyar gazdik nem tudják, milyen klncieket rejt a told-jük a hogy a tengeri termelés In-tenzitásáoak fokosáia aranybányá-ja lehetne Migyarország mexőgax-daságának. _(<>"
napi hírek
napíriend
Siaptambar 10. Ssertfa
Rimil kalollkui: ToL MikW*. PfOleaUM! Erik. IiiaetiU: Elui M 11.
Nep kei 5 «ra 50 peiíkor. nfujailk « Ara W
^A^MeCeoroWsUI InKael t»Uolí»a iierint ntVoiTiCl felhíielUl ea,elíie mt,
Igea enjbe l/á W.íbb e>t tatoiintt.
Sálnhái: Nebíot»»lr*fl. opere««e. EJÍadU kex, dele nefljied 9 órakoe.
MoafóUnykíp aalnhítak. Ufiola: Plfl> 5i6lrv4Je b«í»)e»í rí«e: Sie.elem \'••"■jKf"\'-adii kexdele 7 <> 9 írakat. V.líí netn JiUilX.
Stemet számért
Eten ax elven épül fal at ame-il\'amiakn«k • lengeti moly ellen való védekeiése. Van ugyanis a tengeri-molynak több élőidljt: moly tetünek i« neV«»b:loénk Őket. Ha ezek kellő mennyiségben rásza badulnuk a tengeti földekre, rövi drsen kiirtják a tengeri molyokat.
Amerikában felfedették a mátl« slk\'rrel gyakorolják a moly-lrtás n*k e»t » módját.
K-nneih W. Babcock foglalko/lk ax O a«x és Franciaországból tö megeaín Importált Ilyen élŐsdtk léten át való felnoveléaéva\', n\\Ond
h.tnink hl.l.Iásá^Vl. Tavasatal
a.után réereartlk ereket »x élŐidl*-
Az hírlik...
Az hűlik, hogy a vizvezetik teljet kiépítése után a viz adót mfejenként" vetik ki
Az hirlik. hogy n városházán sok „állás" megürül. A .leépítésH a leg magasabb állásoknál kezdődik.
Az hirlik, hogy a telefonközpont bon m^g a szinháznál is pontosab ban betartják a harmadik csengetést.
Az hirlik, hogy az Ördög árkot sokan a pokolba kivonják.
Az hirlik, hogy a jorgalmiadó hivatal pályázatot hitdela Röntgen készülék olyan tökéletesítésére, mely lyel az emberek veséjébe is beleláthat.
At hirlik, hogy a színtársulat Nagykanizsán pótsorozást tartott. A rekruták máris nyugodtan mehetnek — Marsba.
At hirlik, hogy a város kész akarva hagyja utolsónak a járdaburkolást. Még pár évtitedig büsz kélkedni akar azzal, hogy Nagy kanizsón nincs maszfaltbetyár
Az hi\'lik, hogy az Aranykakas egy idő óta görbén néz a kéklő csillagokra.
At hirlik, hogy a fémipari szakiskolában, ha jól megy, pár év múlva minden terembe jut <??y tanuló.
Ai hirlik, hogy a „csak 16 éven Jelül leknek" jelzésű filmeknek min denki — felül.
Az hirlik, hogy Asszonyi rövidé sen uzsotabiróság elé kerül. Csütörtö kön estef például pén tért adja a Holdvilágot. (bl)
— A pol&Lrnxeaiax eluUzolU
Dr. Saoján Gyula polgarmeiter tegn\'p délután elutazott Nylregy házára.
— Tanári klnavezéa. Polc-
sinszky Emil nagykanizsai áll.ml tanító fiát, Polesinszky Bíla oki. tanítóképző Intézeti tanárt gróf Zichy Gyula megyé.püapök a pécal róm. k^tb. tanítóképző Intéxelhez a termésxatrajt—vegytan tanazákére tanltóképző-lnlézetl tanárrá klne vexte.
— Halálozás. Nfdssl Térsz-tyánstJty ÖdÖa Zalavármegye ny. árvaszéki elnöka, Bődy Z lián alispán apó«a vasárn»p elhunyt.
_ Magyar plébános ünnep
lése Amerikában. New york-ból jelentik: Orstigoa jelentő aégü kellői jubileumi ünnepség exiohelye volt mult hó 24 én a mekeesporti magyar lelep. A Mo nongakela völgyi római katolikus magyar hltköeaég éa annak f je-delml templom« ekkor érte el ala pltáaának 25 lk évfordulóját a ugyanekkor mult el egy negyad.xázad, hogy a hl község «xervező|», Kovács Kálmán pUbioos annak élén áll.
— Orvosok táraaavacaorája. A nagykanizsai orvosok sxokásos táraasvaciorájukat folyó hó 11 én, ciütŐrlök eate a „Koroná* ban tartjak meg.
— Menetdíj kedvezmény a bécal nemzetközi váaárra. A városi menet jegy Irodától vett érte-aüléaünk axerlnt a f. hó 7 tői 14 lg Béc ben tartandó nemxetköil vásárra u\'axók a magvar vonalakon 33*/o o» menetdljkedveiményt kap nak olykép, hagy ax Illető utasok a gyors vsgy axemélyvonatok I-iő ill.tva Ilik osztályát az Illető vl-
a.onylatnak éa vonatnemnek megfelelő II od, Illetve I I ad osztályú egésx menetjeggyel, a gyoravonat lll-ik osxtályát egy egésx III-ad sxemélyvonsll menetjeggyel és a a.emélyvonat III lk oixtályát egy •géaz IV lk osztályú személyvonatl menetjeggyel h«s*nálba»j4k. Az oaxtrt-k vonaton 50*/a kedvtxmény kapható. Bővebb felvilágosítást ■ viroil menctjcgylroda ad.
— Gazdntlaztl gyöléa. Az Alaódunán\'ull Mezőgaxdaiági Kamira g ixdatlszti szakosxtálya f. hó 14 én, vaaárnap délelőtt 11 órakor Kapoavárott a vérmegyeháx kla termében kö\'gyüléat tart.
- Hahói váaártartáal #*£e délyért folyamodik. A ^acaal járáaban fekvő Hahót — tudósítónk jelentése axerlnt — váaártartáal engedélyt óhajt ixcrexnl. A szépen fejlődő kö<ség már c«ak nsgf vidékére való tekintettel la megérdemelné, h-gy ké.elme Illetékes helyen meghallgatást nyerjea.
— A „Korona" kerthelylaó gében ma és minden eate győri LázárPiataxmekara hangversenyez.
Vizvézetékszerelések
bentidazéstk és össies tartozékok, szivattyúk bármily kMI«blfl, valamint ■ siskba vigá bármely livitás
Ufeiser gépgyár im^
1924. wpUmbcr 10.
— Tanoncmuaka kiállítás pacáén. A Zalai Közlöny tud 5 »íl\'j -ó\': A paceai járás fp.rosal tiinoocilii-I Ismételten megmu Ulták, Hogy a magyar klsipsrnak lelkes szakképzett muikáio\'iat no veinek. E tételt Igazolja a vasár-n»p, szeptember 7 én Pacién megnyílt tanoncmuaka kiáll.ti*. Első n*k Kovács Zsigmond, az Ipartea lület elnöke üdvözölte kö\'cs\'l Kende Pé\'ert, a járás főbíróját. Utána a főszolgabíró k öszö.-töt t« az ipsro sokat éa nyitotta meg a ki állítást. A kiállított tárgyak szetaierü el-késiitése, kldolgozáaa teljéi meg-elégedéat keltelt. A sok kőiül ki kei! emelnünk Koronya L4a:ló szíj gyártó éa bőröndös mesternek Koronya litván 3 évi tanoncU főleg utazó bő.-öúd#ivel. 7óth L\'joi pscaaí clpészmeite: nek Kosa J?nő nevű 2 évea tanoncát, ki beiétea klaleányka cipővel az első dijat nyerte. Acs István pacsatütlöd asztalos mester Katona Géza nevü 21/, éves \'taoo- c» Ciloos teásaszUl-k»javil nyerte meg a tetszést. Molnár J izs\'f pőlőskel clp\'azmes te nek Molnár Farerc nevű 2 éves tanonca elegáns férfi c\'pőt készített. Kattovics Ferenc p*c>al c\'pí«zmts lei nek Karlovics I .tván nevű 2 évea tanonca rrm>kbe kéa?ült fé»fl cipőt állított kl. 7ubolfj I tván p c*al asztalosmester Tóth J mos nevü 2 évea tanonca azép^n éa azaks<et ü\'n kidolgozott kendŐ tarlót mutatott bc. Kováa Zsigmond bádr gos m«a ter Pap Antal nevű 2 évea tanonca kis öntöző kannájával éltalános te\'aiést nyert. Szalay Gyu\'a pacaal bognármeaternek Birlger Zdgmond nevü tanorci koéilkereket kéazl tett A többi kiállított tirgy la mind megfelelő, dlcaérrt-t é>de-mel a a m-gyar kisipar élet képeaségét mutatja A kiállítás B\'épso alkarült reedexése az lp r testületi elŐijáróiág, különösen Stemberg Vilmos Ipartestületi jtgyző érdeme. J
— Felülvizsgálják az átalány elleni fela-bbezéaeket. Mark steiner Béla, a pénzű;y minisztérium kiküldött jt legnap Nagykanizsára érkezett s még a délelőtt fo\'ymin megkezdte a forgalmiadé hivatal b«n az Ipartestület által beadott, a kivetett étalányősazegekre irányuló felebbeaések halmazának felülvhs gáláaát.
— Körjegyző választás, S om
baloo Szepetken körjegyzővé válaaz tották Kist Márton okl»velea jegyzőt 12 pályázó közül 7 ellenében 52 azavazattal.
(7\' ^
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-utca 15. sz. alatt.
flngol, francia női- és gyermekruhák uarrása.
Legújabb párisi modellek.
Gyors As pontea asállitás.
Szolid, mérsékelt árak.
A város belterületén,
a piactér mellett rgy 600 négyszögölnyi terU-el a hozzátartozó
kel együtt kiadó.
Haszná^httó fakereskedósnek, cementgyárnak, épület- és lüzifa kereskedésnek s«b. nemtt vállala-
Bővebbel ZW8Ífl I ül T 8
Erziébet tér 1. u. alatll szabóOzletébw
ZALAI KÖZLÖNY
— Főazolgablrák kongrecz-aznan Balatonföldvároa. Elénk érdeklődés mrllett zajlott le vasár nap és hétfőn B datonföldváron az ország főtzolgabiráinak kongresz-szuta, amelyen Nsgykanizsáról részt vett Gyömörey litván járási főszol g»blró. A kongresszus tanácikozá-salt F. Szabó Géza nemzetgyüléal képviselő vezette. A kongreaazua tanácskozésiin azok a javaalatok kerültek beható megvitatásra, amelyeket a főszolgsbli ók az orazág különböző részeiből küldöttek ba éa acnciz eknek általában sz a céljuk, hojy a közigazgatás egyszerű sltéaéro nézve jelöljenek meg praktikus megoldásokat a tervezett közigazgatási reformmal kspc olatban A kongreis ui kifejezésre juttatta azt a meggyőződélét, hogy a kormány az ország teherbíró képesté géock figyelmébe vételével — előre láthatólag\' a\'.közigazgatási reformmal kapcsolsíb4n módot fog találni e kérdés.k oly megoldíaára, mely a közigazgatási tisztviselői karban általános megnyugvást és meg elég\'déat fog kiváltani.
— Egy magányos alr t Mla May, Conrad Veldt feledbetlen alakltáaa.
— Állategészségügyi hírek. Tólszen\'mIrtoobsn (retenyei járás) n aertésp-stis jiiványosan fellépett. A Menyei j^ria O\'tércc kö\'ségében és a nagykanbaal járásban Pa\'inban a sertéapralis, G-lsén a serlés oibánc m/gsiünt.
— Harmadfél milliárdba ke rül a kór híz kibővítése A nagytanfzsaf kőzkőrhtznak Őt ba rakkal való klb5vl»é»éro vonatVoró tervek elkéajü\'iek. A városi mű sz.kl hivatal költségvetése s erlnt az öl barakk álhalye<és« éi a máiik öt ba\'akk áUpl\'éie 21/, tr.1 llárd koropába kerülne. Vagyis a kőz kórház n inden uj barakk épülete 500 millió költséget jclenteae, mlg ha légiiből ujonan építenék fel az öt épületet, akkor rgr *gy épület 800 millióba krrűlna. Nem tudjuk, vájjon 2\'/, milliárdos kőllségvatés a-l nem leh tstl volna e nagyobb vona\'u és á\'landóbb érvé.iyü kórház kibővítést eszközölni.
—>A zalaegerszegi orazágoa vásjir. Tegn>p volt a zalaegerszegi klaas\'sronynapl orazágoi vásár. A vásár forgalma szokatlmul nagy volt, minek okát abban kell keresni, hogy a terméa rossz, a terhek nagyok, Igy aztán a gazd:közönség kénytelen eladni állatalt. Felhajtottak 3100 állatot, közlük 1100
lovat. 21 helyszedő és 2 pénztár dolgozott. L-g több állatot olsaz kereskedők vettek. Voltak spanyol éa ci\'h vásárlók Is. Hl ott ökrök kllogrammjs 12—15 erer koronával la *IIZ kait cl. Futó lovak háot aem volt érdeklődés, annál inkább a vágni való iránt. A kirakodó vásáron a vételkedv lanyhi voll.
— Gőzkazán- éa cséplőgép kezelői tanfolyamok. A nngy kanlzaai m. klr. állami fémlpsri azsklskola ig izgatóasga közli velüok, hogy az Iskoiabin a fo!/ó tanév ben tervbevett tatfolyam sorozatból « gőzkazán keielöi. valamint a loko mobil éa cséplőgép kezelői tanfolyam szeptember hó 15 én nyílik meg. Mindkét tanfolyamra aieptembsr 11, 12, 13 án este 6-7 lg az Inté zet lg«rgetósáyánál lehet jelentkezni. Tandij a kazánkezelői t«n>. folyamon 11, a lokomobll tanfolya mon 16 aranykorona. A tanfolyamot végiett hallgatók a gőzgép kezelők oagykaolzatl vl sgilóblcott aága előtt k\'p si ó vizsgát teatnek.
— Két milliárd a tenyész állat váaár forgalma. Budapest rn/jalentlk : Horthy Miklós kormányzó vasárnap megtekintette az orazágoa tenyészállat-vásárt, amelyen ejy tenyészbikát éa tenyéazkosokat vásárolt. Hítfőa József főherceg la megtekintette a vásárt. A ki Ili tott strtésok éa azarvssnarhák nagy réaze már elkelt. A vásár addigi forgalma 2 milliárd.
— A nőlsznbómeaterek szakosztálya ma és minden szerdán este 8 órakor ülést tart. Az elnökség.
— Az alkalmazottak kero setl adója. A városi adóhivatal értesíti az alkalmazottak ulán álla lános kereseti adót fizetőket, hogy a kereseti adó befizetésére szolgál) .iUeimény jegyzék kiegészítésénél a hivatalos arany korona értékű fo)co zuton kivQl könnyebbság kedvéért tetszés sserlnt az alanti papir korona értékben összeállított íokozslot is alkalmazhatják. A fokozat, mely csak augusztus—szep-.ember havi fizetésekre .llt.lm.zh.\'ó heti fizetéseknél « kővotkeiö: 204000 K lg 850 238C0C K ig 1190, 272000 K lg 1530, 3060W) K ig 2040, 3-KW00 K lg 2550, 374009 K lg 3060, 408000 K ig3570 442000 K lg 4080, 476000 K lg 4590 510000 K lg 5100, 544000 K lg 6950 578000 K lg 6800, 612000 K.ig 850fl| 846000 K ig 10200,680000 K ig 119C0 714000K 1< 13600,782000 K ig 15300 850000 K ig 17000,035000 K lg IS1Ű40 1020000 K ig 2IOSO és igy lovébb. A havi fizctéteknél: 850000 K-ig 3400, 1020000 K-ig 5100, 1190000 K ig 6800. 1360000 K ig 10200, 1530000 Kig 13600, 1700000 K ig 17000, 1870000 K lg 20400, 2040000 K ig 23300, 2210000 K lg 27200, 2380000 K ig 30000, 2550000 K ig 34900, 2720000 K ig 40800, 2890000 K-ig 47600, 3060000 K ig 54100 3230000 K ig 61200, 3400000 K ig 68000, 3740000 K lg 76500, 4080000 K-ig 86000, 4420000 Kig 93500, 4760000 K ig 102000, 5100000 K ig 119000.5440000K ig I3«000,5780000 K ig 153000 K stb.
— Klein Jói.ef T..tr4r. cég ajinlja ujontn feUztrelt r.k-tárál r.Ddklvüll olcsó árban /ér/i és nöi szövet különlegességek, nöi filz, bársony és bőrkalapokban ét mledcno.mQ kézimunka és kellé keltben. Uíllii vél.silék gobelin k/pikben.
— Schrarci D.ué cég kSill, bo,7 minden silnbeo l»m;t rak téir. érk.stak: príma minőségű se iyem/Ibr női h.rlaoják, pirj. J0.000 kor., príma minSségü muszlin női h.rlanyák, pl\'j. 36.000 koron..
™ S.Jiit STÁrtmáoyn gyapjú Jnmper 38 000 K, paal.ll .okai 6500 K, munlln harl.ny. 8000 K, lelyem ny«kk.nd5 15,000 K, Fiilpp kötöttáru gyAra S.caaS.t-hely, Sréll Kélmén-ulci 6
— Url iu női divatcikkekben legszolidabb kiszolgélés Schurarcz Dez.5 cégnél, FJ-ul 1.
— BUntetőUrgyaü.okalilr, jérn.blró.tígon A ..gyk.nh.al kir. jéréablróaéyon ■ büntetőügyek tárgy.lía>i f„l,ó hő 13 án mtgkes dődn.k.
mzgótömrfpsziiffllz
Uránia szerds —ciütőrtők 7 és 9 órakor : Páris grófnője befejező része: Szerelem vértunuja, rendé zője J >e May, főszerepben. Mla May, Emil Jsnoinga, Erika Gla<ner, Wladlnar Gladaron.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.ooo K-tól Kasánok a* összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Nöi szövetek 8 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegántponsvola 13o.ooo K-tól Oelaln ruhák
Tlo.ooo K-tól Etamin blousok 13o.ooo K-tól
ElegAns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyem-blnuiok CSAK 24n ooo kor Gyapjú mellények
CSAK 45-ooo K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75-ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
■V Tlutviielőbnek ezen árakból is S% engedmény
ZALAI ÍOZLONV
1924. .x.pt.mber 10.
IRODALOM-MŰVÉSZET
Gylmeal vadvirág. Giczy litvánnak kitűnő népsilnmüve kis számú közönség jelenlétében került színre hitfőn este. Az üresen ásítozó széksorok nyomasztó hatással voltak a színészekre, kiknek játékuk mindvégig; vontatott marad\'. A szereplők kötűl Koronkai/ Rójál, Asszonyi L<s»ló, Gulyás Menyhért éa Csen Iván érdemelnek amlitést, bár ők ia. meglehetősen kedvetlenül Játszottak a félig üres nézőtér lát tára. Koronkay Rózsi egyébként finom árnyalatokkal játszotta meg szerepét, ahol keHett, elegendő drámai erőt Is adva egyes jeleneteinek, szépen iskolázott hsngjs azonban, sajaos, a darabban nem érvényeaülhetett. Asszonyi markánsan rajtolta meg Fábián Gyurka szerepét a énekében benső értés jutott kifejezésre. Gulyás alakítása a harangozó szerepében kitűnő volt a Cseh Iván Is elég humorral játszotta meg Mard azerepét. — Hermann Manci nem eléggé találta al szerepének kellő hangját, de Itt ott mégis felcslllámlott tehetsége s talán más alkalommal nagyobb elismeréssel szólhatunk majd róla is. Nem volt kifogástalan Károlyi István sem Imre szerepében; játékában volt valami keménység, msly alakítását merevvé és hideggé telte s nem tudta szerepét az utolsó felvonásban lem rokonszenvessé tenni. A többitk kőiül még Sándor Júlia (őzv. Fabiánné) sem találta cl azt a hangot, melylyel szerepében tehetsége szerint érvényesülhetett volna. A dt.rab mintha kellő előkészítés nélkül került volna színre s a rendező keze elmulasztotta az egyes szereplők felfogásbeli ellentételt klegyenli\'.enl. — mp—
„Színházi műsor" Nagykanizsán. Benedek Rezső kfadisá-hin csütörtökön jelenik mag a Színházi Műsor első száma. Ennek legnagyobb érdekessége lesz a szavazás, mely cl fogja dönteni, ki Nagykanizsa legszebb asszonya. A három legtöbb siavazatot kapott értékes ruhaneműt nyer. A lap ezenkívül részletes színi programot, színházi Intimitásokat éa az előadások kritikáit Is hozza.
sportélet.
S«MAV-NTE 2 t 0 (110). A
hétfőn délután tartott versenyen megérdemelt győzelmet aratott a szombathelyi csapat, bár a mezőnyjáték folyik a a 25. percben érik el gótjukat a Máviaták eredmény nélkül. A 20. percben Palkót Ciu-nyán lerúgják, ugyanerre a sorsra jut egy p<rc múlva Dezső Is és mindkét játékos ugyvxólfán csak statisztálni tud tovább. Az NTE támadások engednek Irsmukból, egy védelmi hibából megszületik a második gól Is, a MÁV jut fö lénybe, további eredményt elérni azonban nem tud, bár az NTE védelem a szemmel látható tréning-hiány miatt mér elkészült az erejé vei. Mindkét csapat több tartalékot azerepeltetett, akik rum tudtak beleilleszkedő! a játékba.
Helyreigazítás, L»punk folyó hó 7 Ul számában Siófoki kocsi versenyek elmü közleményünkbe aajtóhtba csúszott be, amennyiben az első. 20 kilométer orssáfuti versenyben Csertán Eick nem 30 perccel, hanem ugyanennyi másodperc cel lelt második. Közleményünket Ily értclembsa ezennel helyreigazítjuk.

Őszi és téli szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek nöi szövetek:
Gabardln, kamgarn, eolia, marokén, tiikotin, puplin, volt, velour, kazán, damentuch éa poaztók
minüen létező őiuat szindrnyalatbanl
férfi szövetek:
Szilrke éa fekete téli kabát, bunda áthuzat, őazl átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, öltönykelmék □ legszebb mintákban, fekete éa sötétkék azövetek, frakk, zaakett éa amoking kelmék.
Regenhardt ésRaymann damastáruk, May és Holfeld rumburger vásznak wm- gyári raktára -ve
Legszebb mintázatú doublflanellok, pargelok, tennlsllanellokl Legújabb Velour-jiffonok, és Velour-bárionyok, tricó-ielymek, crepndechlnek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága éa választékunk nagysága mindenkor üzleti elvlink 11
---
közgazdaság.
TŐZSDE
R ■ndUvül leoyh. . mai érték tő-.cio Irinyi.ta. Ri.jben . Bérűből á.k.S l.nyh. jelenté.ek, rí,,, b-n pedig . helyi .X\'kudóa el.dá-a-.k miatt. Ax Ö..X:. papírok jelen-t\'» Arv.S\'texéget B.env.dtek, mely
árv.ateaíí 5-7\'/. kö.5tt Ing.do
,11. Záriftt f.ié jobb béc.i j.ientí-.eVro javuláa cr.utalkorolt é. ÍFlékck 1*/. érjavulá.t mutattak „ előfordult legal.c.ODyabb árfolya-mokk.l ...rnben- A n,alompiac
lékel tudtak le,jobban ellenállni . lanyha.ágnak é. 4% áreaéat nem h.ladtak tul al utolxó ár folyamok lio. képest. Ko.i\'péo. ■/,—\'/,\'/,.
Ut6tOX.de. A. íre.étek m.,. álltak, kerealet javult. Nova 90, Le.iámlto\'ö 64, Haial B.nk 1)4* Salfó 500, Rima 133, O .itták Hitel 168. Magyar H.t.l 493, D.ou-blu. 2450, Víllamo. 1175, F,„ver 1075, Sr.láml 600, Ma.én 2725 Ngybátonyl 92, Ha.al B.nk 115* Tröat 120, P<a l H».l 3010, Föld-hitel 225, G.orgle 373, M.,She,y.l 174, Cukor 2120, L.v.nte 173, Ke-reakcdelml B.nk 1040, N,.lcl 1900, Atbcnicum 85.
TarmánjtSssda. Bui. tliravl. dékl 76 k,*oa uj 402.500—407.500, 78 kj. oa uj 410.000- 415.000, egyéb vidéki 76 ki oa uj 400.000-405.000, 78 kg oa uj 407 500—41Z500, ,o.a 337 500 -345 000, x.b uj 325.000-340.000, xab 6 366.000 -370.000, takarmány árpa 390.000—420.000, *6rirpa 460.000—480.000, leng.rl 380.000-385.000, korp. 235.000-245.000, repce 620.000 -650.000 K, ■ többi váltoiatlao.
irányzat Sillárdabb volt. Bui. é. rou ára 7500 K v.l em.lkedett.
Scrté.rá.ár, Felhajtottak 2900, eladatlanul vUuamaradt 140. Baí r. 270.00-28.000, kö.apea 26 500-27.000, kön.yCI 25 000—25.500, ... Ionná. fái.érté. 32.000 -33.000, l«-huiott bua 30.000 - 32.000, aöiott ...Ionná 32.000 -33.000, xJr 37.000 koron*. A vá.ár élénk volt.
A Magyar Namz.ll Bank híva taloa árfolyamai exapt. 6 áa
Valuták Devizák
la«Ot foM I4t0««-I4<000 1 n.tarts st;ioi|l;i
CmU korosa •Wtjil HalcrU lOII-IOSI
Oloi« MJ 1018 Bakaml 4II-4IS
OOIUÍ 7J4JO-JSOIO SrtMt tS«S-|S4S
fraacU h. *<>U MS« ta+cAM ■1SII-I}«S|
Ui <11 4lS MmlWi loao-tcjio
Lm JJO-JÍI Loo4M ItltOfrllWO
Ur. »jlS-}404 ULUao llSSttOO
Dl* Vof. IJOll-MIJO N.»,ort TTMOJ\'JIO
OmU. kor. OS\'S«-ll» 10 rui> ««S«\'<««4
CvW kMft rrH* es«*en«
HotWaSI h. ss«»o u&tu Kt1<«
B«l«« IriaS 1S1S-3S«S M700»<4l0
S»M kor. S04}ft-»0fll0 nu» MH\'ifrllMO
Hctrlx kor. IO<tC"ICr«jO ZtiUb I.SOIH^
Zürichi .Mit i
Piri. 2782 W, LotíUo 23Ö3G0, H.^rw. 633.70, Brü...l2«0, MrOUrvJ M24 00, ttolUftd I03Í.\'J, B.XIU, 120 75, Wl.o 7E. CXJ, SolU 3h?50, Príg. tt.ll 50, Uuá.pMt a»*O0, fokúért 276 00, MirU»»«,("l 102-50. A magyar korosa külföldi hivatalos jegyxá*«lt
D.vlf. V.lut.
Bé\', . EUrtln . Prkg. .
. Ü210I9075 905019I7J . 5150 5370 5. 6410 . 447501 »■/, 4\'/. I N.wyorkb.n 13 Ax ércpénxek áa reme. (érook b.vílla.l á.folyam. I R*il,t .gykorortí. 5B50—5850, kítkorotU. 11.300—11.700. forlato. 16.400—1&.80\'1, 61-koronk. ÍO^OV—3X500, ..In.r.ny SOOOV— 51.000, «r»ny bu.íkorooi. 333 OtKI—33J.OOO, pUtlo. 210.000—110.00,.
KU44: Zrínyi Nyomdaipar 6a Kflnyv-kereakodéa RT, N.gyk.nlia.
1924. ll.pl.mbir 10.
ZALA! KÖZLÖNY
Singer József és Társa
értesítik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi ós nöi szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ós abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat ===== a legtalányosabb áiban árusíthatják. =
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
Apróhirdetések
>!••■ trocxflu kMuuk. SU<[<.1
l liái mlníto tif s»d-
r.i, iok.tbM lt»5 kerékpár ckiön C««n
Kotilottkit f«!rMiUk Vtoé^nuthj - a. I). nii
f<Y OI.Oll, Sgjvárfl TÍI«IIObl Uicodíjí.,
»»iUl<. •HUlck. ajtók, abUkiimlk 4a tc>ib bucd..\'.1 U/tyik Hatth6. aUlt cUdok.
MU* ditiUn u{iiu tMetli UUf<t;t kt.ra
KM riiál* c"th*
WIOH| geaiebb úriember, ku\'öo sxobAvst teljes elUU^t oyerbol url családnál. — Bővebb felvilágosítás Rikócxl-utca 14. sxiim alatt.
KeUnlxJirtln ««ol>» így -kft áankaKn*. «•!;.. ilUtiaul WatfO. l\'c>«wu taaliál olihc«ia rifst í.l.UU. bftltfy telje. allltl.lt o>«rlKl. Clan . Hadéban.
i líccji koctl Ma.
Iliitoroiott aict* kic|bi<n iti»t«t Un Tuti lalae hJn.plf, Cur.it alít Wcdl4k.Ua iHii^i > V.vioU k4itk. Ir»)
i UUti kentek iu(u
Jfft i*it\\j uff nlnltfAld ecy f\'iy (■ to
t*-U S».U*dJKCy alait alvíó minitn tlh*»ítulö 1
PalMi ul II.
Fiiszerüzlet-helyiség
rendexéuel Keiilhilyco, Siícien vi-utcáb» n Al~AJL Érdeklődni lehet Vár<Ily Deoí ál-dldUU. lieipáeitárlUsártomál.HeKUicliefl
3 budapesti tőzsde záró árfolyamai*
A budapesti tőxsdo délután 1 órai airóárlolyeaial ■ köwotkeaök j
H»»kuk A««ol v.t, lluil l
*tr«r
M«rr HU. i jtituo« •
Oi.\'-Wm 6
lluata ,1
tUc*. ni. I » )|
llu«l(ll —
ll>Ca<la3 IOO
U.-Citb l|Ml ll
Kc«faltnl jj
Kar. Iliül «}
U.j, u-Ntnat IJ Xfia?. Jalal!o< i)
Vnoal :. . io
KlTC-.f |0
tteu.b.taiai ■}
Kertek. U, io)t
lflalo4llók « Takarikvk
Biiitn.1 ip » (Jt«uiioal
Fór líd
Kebiny.lT.k

Alul. Tak, Moktl, i7o
Huil •:.» ioco fcl»5 M.niH r<mxUn 1)9
Bou.-M. COCTOTÍI.
lXk<«a.b.l l) jJir-txl T(«Miiiu« 0U«a.
11 Pi<lrta
VlktörU Tr. Dkoabl*

P-a..kl uu
S.1...M
KoM
Irtván UC1> X6b. c\'ii Diauke
M.(04.tl
M.<,. upk .. Ak. KíaaAo l.xo
Ktvlmla }t
Míil aiíe 19
N.«>btinc>t »)
s.jekuodói j
SaJ<á ioo
U|Ukl uo
l>U> Usj« -
u«nuii lto CM;I-I tit- n
N/oau.lAk Atbtnatuiu I) Piasklla {■■>
OWN. Sl
Uif
R*i£t Ura
kKrlK
Motor
Otoeelmcfái Cb»;-íolr

F.lUa K«**l KlflM
Si^AtMum VltiiMl 07-
wua»u
KOltn 4(
Ctikf IO
o.i/ 047 -mu.> >H i
rí" u**k. Tru>\\ I OiuOu.

0«p 4
M.VlU

Veik is Wérntf Cc«*lec*P
r.lir.i
Ak. U Jnt^i\'
Outmita litul (. Iloel t.
Aroetikai I. E/ÍJ
M. l-to7l
Utlltnoi }t
ís-......n
TnM no
Cukvr«/Ar»k
l)(k»104 UO
lionrtt Cuk ->>0 Ctiknriptf Svlo OK«(lt JÍI
M«»h. <»k. i}| StiatMT ISOO tlllaUMiak
Sttllml
rs^ki vu. (i..<i
TokiJI
R4.bin,.1 110
Stl«flal. . JJ TVk
Kukl it(o
Vtk. UW4 J.i
ZiteU —
/*cA\'\\ t; f»bu>k
Kiíflbln. J0
l(.«rt. —
K6.1.S.-1*.
Adrii t\\o
OSl. VlllHUIOI
v*r <•>«
íftil Ui« I
VtMI. »UI J)
Ak. (t. io
Urtiui 4 • J
AMI tio
rwini »i
Mi e* utu
KiTlK.il ti* 40 KUl>7»4t
folxlrt —
ru. i«4 17
Tcn. tii 14)
BM^U -
KCJVTVÖ —
Kt..Tfcj.<* 1*7
Tcait.l 14. ige
Gicb»t(.3i 1)3
Ktiut. írni 41
S«takio«e « ViAlUdAk
llM(Ult —
R«7Ü itlIM 14) SAwi

TexlU
Molp.r I>K kic^r i
UolO (ixtü
S*4rS-K4ti W. TuiD OoMb«fcr Kutoo
Ktktl Mm.
KMo
KktIM
T6r4k
Uo
1)1*11 i.nt.
riitw
KlL.I
Ouml
lauces.
JtUioo
T.rol
Uol« »ilcJ>
Xiolookl
Ziflnpill.
KUll7«t« V.r»i lőre a«ei
Ur.4461
Corrio Illa PépU
IIM^\'IPM
O.ttm-3 MKT.-N40M
T*»l Bp«.l
V44ktbnUok
0)lri bit
aaamyammmmna
JOBB LESZ . A TŐZSDE
]
i
Ingatlan eladás!
Elfoglalható házak: \'SÍÜ^ffe
■IRii. 2 »i:bli b] Ml klllltl \\\'jO ni ..,-. 2 »j>-tll C.IJ7 ktit:t\'. tltp kii ;u{nl; )Xi c 9 nobii u) hif. Ukli aa«. I-14 t.l\'-;-.tlh»w 230 mill»6. < 111M1 niodcn likát X>a 1 1 44it. lIllo£l»lli«K\' Oilcthátsk cltóók l\'iiyíhnM uleAkbsa.
lláiak < vltoi iáin t«rül«Uo |utln7i» áica tU\'tók. Niaj!> url hnak. «m«l4tei hliik.
10 ho«»>. »i4fk«n S. 17. X) í
Átadó
Dunántúl deli itntn
__________ 700
_______41 ho!4»s kliMikL
HNJ.-. JOO h:M«t birtok U Ksblt kuUHjt!, ei 11 »ifo»t4l 10 k«.-.-f.
Szigriszt László
O. P. B. eojcJílycí Irodája
Fő-ut 8. sz. ..7 Telefon 150
Három nx Igaz, hogy a
Brukcsics Józsi Borai
jobbak a jónál, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben üöit és gyógyil SugAr ut 53. * Telefon 210.
Dijtalanul
csupán csak » tsrifális költségeken
helyez el
«7. összes budspcsli ós vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló híreket s általában bármely vonatkozású reklám-
hirdetéseket
t6o
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Kú-ut S. sa. a] itt — Telefoo S38-3S3. (A .Zj1.iI Küilony* kisddhlvaUUbso.)
- minőenki tuöja, hogy
NŐI KALAP
dtalakitúsok és uj filc-halapolt minőén színben legszebben készülnél?
TOTOLA és PACSIRSZKY
halaposmeslereknél :: Eöluös-lér 25
válaszfal eladó.
Egy 5 mir. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas técezett Megtekinthető nyomdánkban: Fö-ut 5. szám alatt.
PFAFF
varrógépek ipari Cs csaldői használóira
heauező részletfizetési
Brandl Sándor és Fia
Speciális varrógéplivlló műhely I virrógépraktára Oebk-tér 2.
Erzaébet-tér 22, Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
firlcíitcm Ipcii tl.stclt vevőimet tt > n.Iyérdomö köxöniíEcl. hony Oilctcmct n.Kym.nnyl.ítfl 4Iv»t»rnv«l klbóvllcllciu. u XI ifi, férfi- í. iiöl.iövctckbco, velourok is trlkó-
Nagy VálaSZteK .clymekbcn. v.l.mlm ácyg.rnlli.rikb.,,
U ■ lerjobb mln4i(|ta vá.ion-, xcllr-. k.n.v..*-,
nagy raKiar tüikcudók-, p.mut-, looti-. «tb. »rokb»n. —
n ,, . ... .f-^í aiulröl mindönki, minden vílol-
Renakivul oicso arak, ktny.xcr níuai ..icI5>sii!.ii.oiik
SZÜNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. azcpUmber 10. |
BORSfiJTOK,
szőlőzuzók, bogyózók
elsőrangú Wullelben
UfEISER GÉPGYÖR
Sugér.ut 16. isim.
EPPINGER I. ÉS FIA
naovkaniziAn.
AlUodúxn raktáron t»rl: ■ultiJciiiiciuQ tejesen az áraz kemény fát: dió, kórla, körte,
bárs, Jávor, bQkk stb, deszka é* ópülctfa anyagokat, ccmcntct, kátránypaplrt.
a lUifbka wi rrcnillT"p4la Up*
MISCHK-Isls íjt I EltHI | viseleti.
A Vciipríml Faipar H. T. Icrakata meló->»J»i(l la it iiálllld e»iVÖ»flkb«n, kocaialkatrlaick it bocnSranyajokban
r Elvállalíom ^
nyakkendők ki*sitiiét, foj.üUsst, jyiUsát, poicellin rigiizlail, núJ»zékek íaniiit, wüitoppoÜi. selyem lámpaexnyők bevo-dám, gyöngy yobeUu, az ósszas fehér-
Bangó tanintézet
Budapest, Ráday-u. 14.
T«lje» anyagi garanlia mellett kássit elú vidéki magántanulókat Is. —— Jegyzetek.
Értesítem a milyen tisztelt közönségei, hogy
esernyő-üzememet
Náilur utca 10. szám alól Erzs*bet-tér 13. szAm alá
helyeztem Al.
Herzenfeld Dávid.
Pénzkölcsönt X°\'k\'ÖI.....
SZIGRISZT, Fő-ul 8.
Tankönyvek
minőén iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai tűzetek, rajzeszközök, rajz- él teitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
köuyvkcru.kcdi.óbci]
Föut, Városház-palota.
— mitől olyan zamatos a kőué|a, Éőesem ?
— Egyszeri), csak UHU kővéual uan fflzue.
Bazsó József
«ylra Nagykanizsa
Készit és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Eliíllil mindennemű kocsllivtUst, átilíkllijt, lényeiéit és béllelésl. KltUnö murikat.. „„ Jutányos árak!
i
X
HIRDETÉSI ÚTMUTATÓ
4. De uissza, uissza a hasábra még, (Tlert egy helyecske arra sem elég, Hogy néu és üzlet feltűnő helyen R közönség szeme előtt legyen. R kis betűk fárasztják a szemet, Rz oluasó csak nagy betűt szeret; Két-hdrom centi uajmi kis darab — Hasznos csak ugy, ha áilanőó maraű.
I
\'"N
mindenkinél szebben éa olcsóbban fest
SE festő
mlaol6 t. tényezfi ==
Nagykanizsán, Teiekt-ut 16. szám.
Felülmúlhatatlan szép éa lő munkai Olcsó őr! „<
Metz János
15/18 -os dsuúnyl szuperfoszfátot tartalmazó
MŰTRÁGYA
uagontéteiekben és métermázaánként kapható:
Ország és Widder, Nagykanizsa
Telefon 130. aiüm.
Erzsébet-tér 10.
„Zalai Közlöny"]
politikai napilap
megjelenik ö éa 8 oldalban. Kaphalő:
Horváth József
ktarr- Is ulflplruiáiíbe. (MksMIaintto fí- ér Sugir-ul rítok.
Görög Károly
MiaitUJrdili\'.aa. IrniMI llrürli ttr.
özv. Palkó Józsefné
tuUrt. Í-, „ImtlniriUIUi.. a rfel poilíti.
özv. Szollárné
dohlnyillíiudíjibrn. Sjíchtprl Ur.
özv. Jügernö
doUnUtiiujilibia. TilrUut 2.
Kenessey Margit
MiínrtlsfniiJjjilMa. Klrály-«Ua II.
Hscher Ignác
hkl.plmr.il. ímíl*l kkilrri-ltr. ualamlnt az összes utcai árusoknál. j
A Smiier Cu. varrógép J f s.-. vinytArsisAg újból sz.llil
SINGER varrógépeket
részletfizetésre
Nagykanizsán csak
UNfiER ULLMAHH ELEK ÉS TÓTH
bizományi raktárából Iti
ERZSÉBET-TÉR 2. S X A M.
Ugy ásott v*4iuftgyrirtk és tölUsrik kábítók
Ill/:u24 végih. szám.
Árverési hirdetmény.
Mulírott birúsigi végrehajtó *t 18*1 < LX. t-c 102. §-a értelmében otannel k« hirré teszi, hogy a nagykaolasat kir jirív bíróságnak 1024. évi i\'k. 301Ü- számú ** zéso következtében Dr. Welsz Lajos ügyre által képviselt Lakatos lstvin-csurgói M« javára 135 00-3 koiona s jár. erejéig IÍM évi juliui hó 0 én foganatosított klelí„itéi végrehajtás utján U- és íelülföglalt ésír,«X>.0C\\ koionaia becsült kövatkexó ingóstgok, u m kocsi éi I átb. ló nyilvános árverésen cladit&
Mely áncrésnek a nagykanizsai kir. ja:áj bíróság 1024. évi I\'k 3080. ssámu végzén folyt-\'n U\'6000 korona tőkekövetelés, en»l 1923. évi november h> 18 ik napjától jú h«tii*,o ka\'malai, \'/,♦/„ vált-dlJ ás edJig ott si«ien ZSl.OO\'í kor. biróilag mir meRÍlli rltott költségek erejéig, a mir (lselott Jcvooísával Szepelntk kójtsépben 331Í. IcoiiJiS megUtUsára 1624. évi szeptoni bor hó 23-lk napjának délalótt 10 órája tialáridóiil kitúseUk és »ht\'«* venni »s«eüákozók ezo^nel oly megjegys\'ss hivatnak meg, hogy az édnto\'t ingói\'g0^ < 18KI. évi I.X\'t.-c. 107. és 108 $ al éxteí tűében kéiipénxlixctés mellett, a kgt\'jW W-ónok, »iúk»é< osetén b^csáron slul cl fognak adatni.
Amennyiben az olátverescndő iogówno^1 nixsok is lo- és lelulfogUIUtták ét azokti \\ iciégitési jogot nyeltek volna, ezon áxvefí »z 1831. LX. t-c. 120. §. éttehuében oí» javára is elrendeltetik.
Kelt NagykanUsán, 1024. 4»irsz«pt S Haáu Oyula a kir. bii. véfcíohajlá.
ZRÍNYI NYOMDAIPAR ES KONYVKERESKEDES R.-T.
Föut 5. szám.
NAQYEANIZSA
Telefon 78. é.117.
Elvállal mindentéle fíyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron.
Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok
- Raktőr: -
Schless Testvérek l:?;^?.;^
DeAk-tér 10. Nagykanizsa, Telefon J67.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége
éa
kiadóhivatala.
Nyomatott s Zitayl Nyorad«ií>« fs KönyvkcieskcüM K. T.-nil. Nag>kanlii4n. (Nyomdavezctú; Oítobeck KUroly).
Nagykanlna, 1924. Szeptember 11. Ciütörtök
1500 korona
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
Magyar nacionalizmus
63, évfolyam. \'207. axám
í, kiadóhivatal Fú-u! a. lat.rarban.T.lclon II., ayomd. 117. .1.
Apponyi Albert gróf lelle azt a kijelentést a Nemzetek Szövetségének genfi ülésén, hogy ml magyarok nacionalisták vagyunk, ami azt lelentl, hogy tel|esen valljuk a nemzeti gondolatot. Az az Apponyi Albert, aki egymagában többel telt a Irlanonl békekötés zöld asztalán feldarabolt Magyarországból nekünk kegyesen visszahagyott Hazánk s a tőlünk elrabol! országrészek érdekében, mint minden hivatalos hatalom s az egész társadalom együttvéve. Az az Apponyi gróf, aki élemedett korának alkonyán egy hosszú emberéletnek bőségei tapasztalatai után fanallkus meggyőződéssel hisz az egykori magyar birodalomnak .belálhaló Időn belül leendő visszaállításában, meri Ismeri annak az ördöngös gépezetnek minden mozgató erejét, mely elsülyesztetle az országnak peremé|ét, hogy majd magával ragadja a még meghagyott töredéke! Is és éles előrelátással piüant be a Jövőbe, mely egyre érlel! soha el nem lankadó törekvéseink gyümölcséi, az Integer Magyarország visszaállítását.
A nagy államférfiú, akinek múltja ugy összeforrt Nagy-Magyarországnak utolsó félszázados történetével, mint senki másé. aki a |elenben mint határkő áll a külföld elölt a mult és a Jövő között s akinek életét nem veheti el tőlünk a kegyetlen Sors épen azokban az Időkben, mikor legnagyobb szükségünk van az ő politikai bölcseségére, vllág-leklntélyére és egyéniségére, Igazat állított, hiszen hogyne mondott volna Igazat a nemzeti gondolatnak élő szimbóluma, a magyarságnak mindenkor leglelkesebb apostola, — nacionalisták vagyunk.
E szó — nacionalizmus — bizonyára gondolkodóba fogja ejteni a külföldi hatalmasságok képviselőit, hiszen azt egy Apponyi Albert kürtölte világgá. Any. nylra Ismerik, annyira becsülik, annyira tisztelik a legnagyobb magyar államférfiül, hogy amit mond, az a nemzet összes (latnak érzését és gondolkodását tükrözi vissza, a szóban pedig nemcsak egy maroknyi népnek egy ezredév küzdelmes múltjában egybekovácsolt felfogása és
törekvése nyer kifejezést, hanem benne az ezeréves történelem elevenedik életre.
Talán sohasem éreztük any-nylra át az elmúlt hosszú évszázadok alatt ennek a szónak nagy történeti hlvalotlságát, mint épen ma. Átfogó kapocs volt a múltban mindazok között, kik nyelvre különböztek ugyan egymástól, de lelkük mélyén mégis ott lobogott az egymásra utaltság tudatában s a közös múltban összefolyt hazaszeretetnek örök Idókre kiolthatatlan lángja.
Az események Igazolják, hogy a nemzeti gondolat sokkal eró-sebb kötelék, mint a még oly kedvező gazdasági előnyök Is. A nacionalizmus melege csak most égeti Igazán azoknak a testvéreinknek a szivét, kiket Trianonban elszakítottak a közös anyától. Emberi tulajdonság, hogy akkor érezzük legmélyebben a bennünket ért veszteséget, mikor az már bekövetkezel!.
A nacionalizmus minden mesterségesen ver! ék dacára egységes vágyban, közös törekvésben, félreismerhetetlen együttérzésben, az egyedüli biztosíték a Jövőre nézve. Erő, melyen Ideig-óráig diadalmaskodható az erőszak, de előbb utóbb érvényesül
napok teljes egyhangúságban morzsolódtak le.
Május huszonkettedike kővetke. Zeit, s férj haldiának elíő évfor dulója, E\'élerffyné gyászmisét ren ilelt s templomban s másnap félgyász Jeléül lilsizin ruhibs öltízütl. Nagyon szokatlanul érezte msgát s fekete ruhs után sz uj színes ruhában, de eleget lett ■ társadalmi kö vetelmónycknek; s továobl gyász már s létek dolga, az ő lelke pedig mindhalálig kegyelettől fogjs megőrizni férje emlékét.
Ugyanezen s nap délelőttjén egy fényes sitiit Járt alá s park kerítésénél. Fsludy volt, okkor már őr nagy s arsnykulcsos kamarás. Szem* melláthstólag keresett valakit, kivel beszélhetne. Végre egy fiút szólitott magához, ki s kertbon foglalatoskodott
— Fiam, itthon vsn s méltóságos asszony 1
— Igen is kérem, itthon van — csodálkozva felelt s fiu.
— Itt « néTtegyem, add át a szobalánynak, hogy adja át s rnél tóaágoa asszonynak.
a benne összpontosult hatalom s elmondhatjuk elszakított testvéreink nevében Is az örök igazságot : csak azok halnak meg, kiket — elfelednek.
Milliók lelkén pedig ott ül a nemzell gondolat s ajkukon a szó csak elrebbenésre vár: vlsz-sza, csak vissza . . . Magyarországhoz I
Megyegyttlés
(A Zalai Közlöny zalaegerszegi tudósítójától.) Délelőtt 10 órakör nyitotta mrg dr. Tarányt Fereac főlepán Zslavármagye őail köa-23fülé»ét.
Horváth Girgaly javasolja, hogy tekintettel a jéf éa ejyéb elemi károkra, Irjaoak fal ■ mlalaxté-rlumba a károkkal arányoa, általiban 30 százalékos adóelengedésért. Az Indítványt elfogadták.
A axepatkl adóügyi Jagyiől laaxtáat szabálytalanságai miatt a közgyűlés mefaecamlaitette.
A vármegye jSvő évi 707.926
arapykoronás költség előirányzatát elfogadták. Elhatározták, hogy a vármegyei rzámvevőséf létszámának 11 ről 16-ra emelése üfyében felírnak a belűjjmlnlsxterhex. A közüti személyzet blxtoaltéaa végett jóváhagyták az egy mllliárdoa kölcsönt. A háztartási alap flzatÓ-képesiégének biztosítása végett pótadó kivetését a közgyűlés mellőzte éa ho:zijérult, hogy a közúti ut-
— Igenis kéfem — * már sia ladt a kastély bejárata Télé.
Faludy őrnagy lassan lépdegélt a fiu Uláq. A veranda ajtajában már várt rá a szobaleány és kezébe tartotta a névjegyet. Btvezetto a kastély egyik szobájába azzal, hogy a névjegyet azonnal ét fogja adni á méltóságos asszonynak. A szobából kijövet félhangon még egysfcef el-olvasta a névjegyet: .kisraludi Faludy GéZa, császári és királyi huszár-őrnagy, császári és királyi kamarás" s sietett úrasszonyához.
Néhány perc múlva megjelent a szalonban az özvegy. Faludy órnagy kezet csókolt, összeverto sarkantyú ját és elkezdte:
— Méltóságos asszonyom: Kia-faludi Faludy Gézt, császári és királyi huszárŐrnágy, császári és királyi kamarás eljött, hogy álmainak beteljesülését remélje •..
. — Az álmok nem hr;udoatr. . | — felelte a szépséges özvegyasc-stQny s két hónap mulya Páterífy, Ákosnéból Faludy Gézáné, a kurfai tanácselnök özvegyéből huszárór-nagy és kamarás felesége lelt...
ALMOK HARCA
Irtai Kempelen Béla <6> Faludy jó Ideig nem ludla levenni ■remeit a haldoklóról. Hosszasan nézte álsztüemült arcát, melyen a betegség, számolta ráncokat elsimi lotla valami túlvilági eró és derült mosoly húzódott meg lázverte ajkai körül. Mennél tovább nézte, annál fiatalabbnak, annál mosolygóbbnak látta. Végre nem is egy haldokló ágya mellett, hanem az ezredesék szalonjában képzelte magát... ön kéntelenül is Ralinkéra eseit tekin léte. Tekinteteik találkoztak, do mindketten némák maradtak s magukban \'mát rebegtek az Uihoz közös haldoklójukért.
Pélerífy felocsúdott. Félig volt már eszméleténél; lelke már költöz-ködőben volt az öröklét felé ...
— Szeressétek egymást... Faj-iá*, ha szereted KeiinkAl, vedd el feleségül... Te pedig Katinkém, ha szereted ól, légy a felesége... — tördelte a haldokló a szavakat. Imádkozzatok... Katinka letérdelt a haldokló ágya
mellé és megcsókolta kezét. Könnyek zápora hullt alá a kézre, majd a jóságos fétjnek örökre elhallgatott szivére...
A temetés utáni legközelebbi vonattal az özvegy Péterffyné férjének birtokára utazott. Faludy századon megkérte, hogy a gyászév alatt ne keresse a vele való találkozást 8 ha szükségesnek véli, csak néha-néha irjon egy-egy levelet. A gyászévet a boldogult emlékéack akarja szén telni, mert ha valaki, ő megérdemelte, hogy az özvegyi fátyolt viselje egy évig. Faludy megígérte, hogy egy évig nem zavarja meg látogatásával Katinka kegyeletét s a megtört szép asszony a pusztán lel les visszavonuliságban töltötte a napokat. Mindennap reggel misét hallgatott a közeli templomban, egész nap olvasott, kézimunkázot\', később már gazdaságában is foglalatoskodott. Látogatói nem fogadott, 6 maga sem ment sehová látogatóba. Faludy minden hónapban egy szer irt neki, ő néhány sorban vi szonozta a kapitány levelét s a
ZALAI KÖZLÖNY
1E24. azeptember 11.
személyzet Illetményeit az államiakhoz hasonlóan állapítsák mag.
Az allipáaoak régi tarve a mc gye/iáznak egy emelettel való ki bővítése, hogy ai államépltészetl, erdőgondnoksági, tanfelügyelői, megyei számvevőségi éa főbírói hivatalokat la ott helyezhessék el. A 2C0.000 aranykorona építkezési költség 10 év alatt lörleattŐdne a fölapán, aliapán éi hivatalok lakbéreiben ; a földszintet üzlethelyiségeknek lehatna kiadni.
A közgyűlés aok éa zajos hozzá szólás után elfogadta Csóthy Gésa murekereazturl apát, Mester háxy Jenő éa Takács Mihály agysaltett Indítványát, mely szerint blzottsá-
5ot küldenek kl as építkezés mó-ozatalnak meghatározására, dc a megyeházából üzlethelyiségeket nem adtak kl.
Sümegi Józaaf kifejtette, hogy ax alkotmány aürgŐa reformjára van aiükaég. A axanálásasl kapcsolat baa ax államhástartáaban sok megtakarítás tehetsége*. Elsősorban a nemzetgyűlési képviselők létsxámá nak alapos csökkentése. Beteijsaz-tette a kővetkező Indítványát, ma lyat as állandó válasitmány elfogadásra ajánlott; „Zslavármegye
törvényhatósági bizottsága elhatározza, hogy felirattal fordul a nem-xetgyüléshex és a kormányhoz, melyben rámutat, hogy kívánatosnak tartja a nemzetgyűlés alkot mányjogi reformjának mielőbbi ke resztűlvltelét éa a jővö oraiággyülée tagjai sxáménak a mainál jóval kl sebb számban való megállapítását. Kéri, hogy a kormány Ugyan figyelemmel a reformterv megalkotásánál, hogy nemcsak a törvényhozás, hanem a kormányzat összes, tehát legmagasabb ágaiban Is, ax államhatalom összes tényezőinek adminisztrációjában a gaxdiságl helyzetre való tekintettel érvényesülnie kell a takarékosság elvének. A vármegye közönsége kívánatosnak tartja, hogy a választójog kérdése alkotmányosan rendeztessék, figyelembe véve, hogy as uj msgyar nemzeti állam kiépítésére és jaltámadására a mai viszonyok közt az általános titkos választójog nem lát szik alkalmas politikai berende xésnek."
A körgyüiás ax Indítványt egyhangúlag elfogadta.
Több apró ügy elintézése után az ülést ciütörtŐk délelőtt 7,10 óráig falfüggasxtatték.
A kórház hatszáz milliós kölcsöne
Nehézségek a nagykanlzs«l kórháx betegellátása körül A legközelebbi vároil közgyűlés dönt a kSlcsön ügyiben
A KÜLFÖLD HÍREI
Ma tárgyalják Genfben Magyarország ajjáápltását
Genf, azeptember 10. Motta sz3-vetségi elnök »/iU órakor nyitotta meg a közgyűlés ülését.
A bolgár delegátus beszédében kifejtette, hogy Bulgária a fegyverkezés csökkentése és a döntőbíróság létesítése mellett foglalt állást a máris aagvobb mértékben csökkentette haderejét, mint axt a tör-vényes reád fenntartáaáaak biztosítása megengedné. Javaaolta, hogy a Nemzetek Sxőveteége vegyeabl-sottságot létesítsen a kisebbségi ügyek magvltagáláaára.
A klnal dalefátua haogiulyoita, hogy a szellemi együttműködés előmozdítására a Nemzetek Szövetsége nagyobb gondot fordítson. Ekkor lépett ba a közgyűlési - terembe Seypel kancellár, akit a
köigyüléa tagjai lelkeaen üdvözöltek.
Belgium képviselője védekezett beszédében Apponyinak a tegnapi üláaen gyakorolt kritikája ellen.
A lengyel delegátus kijelentette, hogy a kisebbségeknek U érdekében áll a helyzet Igazaágoa megítélése. Eteklntetbea Ltngyeloraxág hü marad hsgyományalhos.
Motta elnök bejelentette, hogy a közgyűlés csütörtöki ülésén Magyar ortxág újjáépítésén ek ügyét tárgyalják. Angol sajtókampány Németország ellen Berlin, szept. 10. Angllábsn egész sajtókampány Indult meg a német kölcsön, a német Ipar és Német-orazág ellen. As agitáció mindinkább erősödik és széles körökre terjed. Az angol lapok Izgatnak, hogy Anglia a nyolcszáz millió aranymárkás német kölcsön jegy Bésében részt ne vegyen. Egyedül a Manchester Quardlan foglal határozott állást amellett, hogy Angliá-
nak részt ksll vennie abban, hogy Németország a azükséges kölciönt megkapja, mert ha nem lehet a a Diw:i tervezetet végrehajtani, akkor nem Németorazág leax felelőa azért, hegy fizetési kötelexetteégé-nek eleget cem teir.
A köxépoaxtály nemzetközi kongresaxnsa
Interlaken, szeptember 10. A középosztály nemzetkőzi kongresszusa kimondotta, hogy valamennyi csatlakozott állambsn ankétot rendes a középosztály hslysetéról és megbízta ax egyeaüléa tanácsát, hogy a legrövidebb Időn belül külön konferenciát blvjon össze a közép-oixtály hitelügyelnek msgvltatáaára. A kongrasazui asükségesnek tar totta a magánépltksxéa előmunkálatait a a teljes lakásszabadság visszaadását.
Ostromállapot Nanklngbau
Shanghai, azeptember 10 Nan-klng államban és tartományban kihirdették a hadiállapotot. Cte-Klang csspatai kénytelenek voltak visszavonulni, most kötelednek a Shsnghai elővárosaiban levő harc-vonalhoz. A diplomáciai testület doyenje a nemzetközi letelepülési területekről tengerész csapatokat szállított partra. A francia telep védelmi állapotban van. A legtöbb pekingi hlr szerint Sbang-C«o Lin vonakodik nyíltan állást foglalni.
A azóflal jugoavláv katonai attasé ellen elkövetett me rénylet
Belgrád, azeptember 10. A bolgár követ ma megjelent Msrlnko-vlca külügyminiszternél, ahol a axóflal jugoasláv katonai attasé ellen Intézett legutóbbi merénylet klaérletének tárgyában kormánya nevében kijelentette, hogy a bol gár kormány aajnálja a történt eseményt.
(A Zalai Közlöny saját tudósitójá tói) A mai váliágoa gazdasági helyzet aulyát talán legjobban megérzik a népjóléti Intézmények, amelyek nem h.jtanak közvetlen h.ax not az őket fenntartó államnak, községnek, vsgy egyéb társadalmi alakulatnak, ellenben költségvetésük súlyos tehertételként nehezedik
azokra.
Eteknek az Intézményeknek a fenntartása éa Istápoláss, ha valamikor, ugy ma, a háborút követő testet-lelket sorvaaztó Időkben, elháríthatatlan kötelesség. Köztük legelső helyen áll, mert legtöbb embernek legtöbb nyomorúságán, baján hivatott aagltenl: a kórház.
Nagykanizsa város közkórházá nak multhavi elszámolása deficittel zárult.
A 150 ágyaa kórházban most is állandóan 210—220 a napi beteg-létszám. Természetes azonban, hogy a kórházat Igen nagy részben a szegényebb társadalmi osztályok betegei, munkában megrokkant, a gondok, nélkülözések súlya alatt megtört emberek veszik Igénybe, akik nagyon sok eietben még a legminimálisabbra szabott ápoláai dijakat sem tudják megfizetni.
A kórházi ápolásra prdlg szegénynek, gazdagnak egyformán joga van. A társadalom minden tagja egyformán követelheti, hogy argitsék visszaszerezni elhasználó dott energiait, hogy újra dolgos, munkás adófizető polgára lehtasen városának éa hazájának.
Ax állam a nagykanixsal kőxkór hámak ápolásldlj előleg címén ha vonta blsonyos összeget szokott ndelkexésre bocsátani. A közkórház ezév májuaa óta, tehát immár negyedik hónapja nem kap a minisztériumtól semmiféle segítséget.
A kórházbtn ápo\'t betegek nagy része sem flxatte még meg ax eae dékea gyógy- és ápolási-dijakat. E-.eknek behajtása viszont hossza-dalmaa hivatalos eljárások segilsé gével történik. Végelemtésben a város kénytelen saját háztartási forgótőkéjéből fedezni a közkórház több kiadását.
Két éve kapott ugyan a kó ház 15 millió koroia vároil előlrget, csakhogy akkor a korona még hármon állott s a 15 millió msradéka axóta jelentéktelen össxeggé zsugorodott össze. Ebből tehát a kórház deflc\'tjének pótlása n«m tör ténhetlk.
Ugyanekkor a vároiok, Nagykanizsa Is, a maguk háztartását is csak a legnagyobb üggyel-bajjal, vgy egyáltalán nem tudják egyensúlyban tartani. Ilyen körülmények közt a vároa aem birja hosszabb ideig flxetnl kórháxa fedezetlen ki adásait.
Nagyobb takarékosságot, mint amivel moit működik a kórház, lelketlenség volna ettől as Intézménytől kivánnl. — Jövedelmezővé tenni hivatásánál fogva nem lehet. Minden téren inkább lehet trkaré-koskodnl, sőt nélkülözni Is, mint épen betegekkel, azerenciétlenség-
gil aujtolt embertáraalak magában véve la szánandó helyzetével.
A vároanak Igy nem marad máa megoldása, mint hogy ax egyetlen lehetséges módon: kölcsönnelsegit sen a kórház zavartalan működésének biztosításában.
Értesülésünk axerlnt a városi tanács márla elhatározta, hogy a szeptember végén tartandó vároal képvlielőtestületi közgyűlés elé azt a javaslatot fogja terjeaxtenl, hogy a kórháti üzemet válassza külön a városi háttartástól és 600 millió korona kölcsönt vegyen fel a kór háx forgó tőkéjének biztosításira.
A város eddig már több azáz milliót előlogoxett háatartáaa terhére a kórház klsdiaslnak fedezésére. Ezzel szemben a kölcön felvétele a vároa azámára nem jelentené ujabb terhek vállalását, mert annsk amortliálása a kórház ren-des bevételeinek behijtáaa és a későbbi megtakarítások utján volna eszközölhető.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja tiak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban.
Leszállított árak!
Fürst József
„Kékciillaa" áruháza
a községi köztisztviselők országos szöveis.-nck szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 5% engedmény!
Értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy
esernyő-üzememet
Nádor-utct 16. szám >161 Erzsébet-tér 2. szám alá
helyeztem át.
Herrnfetd Dávid.
Elvállalom ^
nyakkendők káaxitését. íordiliiát, javításit, poteeHin ragaizlist, ni-lixékek forújít, műsteppetás, sslysm Unjp«erny<5k bevo-ni»«, gyöngy gobelin, ax ősizes fehér-
^tt, WEISZ HERMIN
V Sltteo «&■ >. "C lmH»l Ifr M- ^
hogy üzletemet kibőuitettem mindennemű rőfös árukkal
és a legjobb minőségű férfiszövetekben, váaznakban, pargetokban nagy udlasztékot tartok, igen jutányos Úron. Elsőrenőü nöi és férfiharisnyák a legújabb őiuatszinekben és a legjobb minőségben, divatmellény különlegességek.
— Férfi fehérnemüekben őriúsi udlaszték Telefon 221 Főút 11. szám
Crriinberg-ernél
1924. szeptember 11.
ZALAI KÖZLÖNY
IftLA ncuisi
Nagykanizsa közegészségügye
ii
(A Zalai Közlöny saját tudósító iától) A lakosság léleksz/ms a l»g utóbbi (1920. évi) .épixámláláa >d«-
ül alapjéa körülbelül 32-33.000 r. tehető. A kanlzaa! jéréihox 37 kőx ié( tartozik, melynek Ukoasága 48—50.000. A fsrtőxő betegségeket iHetőleg
a trachoma N\'gyk.nbsa törnjré-kéo régóta otthonos. 1913 ban a véros környékén levő 9 községb-n 685 bejelentett tr-cboma-eset volt. 1923. év első felében Murekeresx-lur, Bfcss éa Fltyebéxa községek-ben. malyelrBfk önzlsk osi\'gs 2347 lélek, 194 tfrehomás beteg győgy
kezeltetett. Ehttámok megmutatják, ml\'y fontos axarapet töltött be Nagykanbaán ax oraxígoi nevü dr. Schiller Vilmos szemoivoa Igexga-táaa ala»t mükődő sxemkórbár, ■ mely 100 ágyra volt b»rendexve éa ahol állandóan 50-70 beteg tartóxkodolt. 1923 ban a kórbéxl ambu\'ánaok ssáma 1100, a kórh tzba falvett betegek azáme 400 nél löbb, m műtétek arám* 280 volt. Tekintve, hogy Nagykenlisa környékének nagyfokú trachomíval való ferlő lÖttaége miatt Nafykanlxea városa van elsősorban veazélyeztetv, a kitűnő vaxetéa alatt állott állami sxemkórháx újbóli felállltáae, Illetve a közkórház keretében axembete-gek részére kü\'ön oazlily szerva-xése emlnenter feptos. Ax uj ala-kuláaból egy dr. Schillernek nem szabad klmarrdnla.
Egy közegészségügyi ártalom, amely sok bategaég éa járványnak megelőzéiét ll\'uxórlkussá teszi: ax o\'ció népfürdő Ogyéntk hihetetlen elhanyagolása. Amikor ma Nagykanizsán ax egyetlen, még üzemben levő primitív fürdőben a lagolcsóbb fürdőkád használata 20.000 korona, amikor a nagyobb gőzfürdőt he tenként etyk kétszer tartják nyitva, a szegényebb népotxtálv a fürdőt Igénybevennl képtelen. M\'r pedig a népjóléti mlnlaxternek 1923 no
vemberében klidott rendelete ki
mondja : ahol nlnc« alkalom a für-déara, ott megfelelő fürdöberende-zéaről kall gondoskodci. Mibe ke rül majd egyazer a vároinsk egy fellépő járvány végy kiütéses tlfuix esetén o\'c«ó népfürdők berendezése éa üzembantaitása ? Fontot volna a harmadrendű atállodák időnkénti ll.ztaaágl (hatósági) meg-vlzigálásB. D a nemciak a llixtaaági fürdő nem áll kellő terjedelemben és elég o\'ctón a körömé/ rendel-k e- élére, de kellő nyári stabadfür-dóje s\'nct a városnak, emlt pedig még a szabályozatlan Prlrc\'pálls c atornában Is meg lehelne való-altanl.
A közeli Balatont nyáron elég o\'csó vaiutl raenetjegyskke\', fürdő vonalokksl a lakosság zöme ré-
azére hozzáférhetővé kellene tenni. H\'ába vsn a városnak elég jól berendezett jérványkórháza, mely 26 \'ggy*\'» gőifartőllenliővel, fürdőkkel van felszerelve és ctlazerü el-különllő osztályokkal, gyacui éa nyilvánvaló kiütéaea tlfuax, kolera, himlő éa peatlibetegek axámára fel-a.-erelt 8 kórteremmel berendezv*, ha a fertőző bajok a kellő llsztál-kodás, fürdőzés lehetővé tételével obijukban profilaktlkua módon el
nem fojtatnak. A fürdő üíy napjainkban hatósági feladat. Ét itt rá kell mutatnunk a 3000 beteg ré-axére épült volt „hadlkórháx" parlagon hoverő, nagyaxerü, deslnfek-torokkal, gőtmosódával atb. ellátott óriáal göx és kádfürdőjére, mely bármely fővárosnak dlaxére vá\'h«tna és mely esetleges nagyobb mérvű járvány éa kiütéses tifuax fellépte esetén újra Igen jól fel-haaználható volna.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Sseptembar 11. CsQtörtök
Rimal ktiolikua: Jáelal Tért. Pie(eaUn»: Teo-dori. Iiraellta: Elul M 12.
Nap kel S óra 33 ptttX&, njrujttik 6 ét» 10
A Meteorológiai Iniíict lelentJte eierint viltozikooy. tielei, hútvj idi, heljreokéat eiírel. K<»íbb Jit.IAi ralíarinO.
Silohai: Koldvillg. tljjitík. EKadii keidete este tujytd 9 diakor.
Moijöfdnjrkdp a»lnb4a«k. Ufinla: Pirit orMr>51e be/cjeed t<«e: Sierelem y6rUnu|L Eld-adi* kcidele 7 <i 9 drakor. Vilig nem Jiüíik.
Nagykanizsai
hölgyeknek
szenteljük ma ezen meleg sorainkat. Azoknak, akik megérhették, hogy sajna a szociális érzés napjainkban még nincs annyira kifejlődve, hogy önkéntes elhatározásból tehessen intéz mlnyéket éleire hivnl és otthagyva kényelmüket, otthonukat, szentlelke sebessel jöttek segítségünkre, hogy, felállíthassuk a nagykanizsai leoni dások emlék szobrát. Á nemes urleá nyok, úrasszonyok magukévá telték az elesett hősök ügyét és oly haza flas munkát végeztek, hogy megérdemlik, hogy kezüket megszorítsuk és zászlónkat előttük a nagy nyilvánosság előtt meghajtsuk. A lelkes hölgyek elővették hazaszeretetük me legét, önzetlenségüket és kiálltak az urnák mellé, hogy az őrök nő természetes bájával és meg ka dó sze retetreméltóságával szolgálják a leg nemesebb célt, amit magyar nő csak szolgálhat. Nem kíméltek láradsá
Íot, nem vélték flgyelerr.be a járó-, elők megjegyzéseit — ök csak egyet tartottak szem előtt — az elesett hősök emlékét hirdető hatalmas obeliszket.. .
Éj fénues siker koronázta önzet len fáradozásukat.
A szent cél érdekében kifejtett tevékenységükért fogadják a hatoflak őszinte köszönetét I f)
— A megyéspüspök ado mánya. Dr Rótt Nándor megyéspüspök a gadányi templom épitésl költségeire hat millió, axegény ba tegek gyógyaxarköltiégelra pedig két millió koronát adományozott.
— Katolikus nők zarándoklata Bncsnszentlászlóra. Amint már közöltük, a legjobban sikerűit fírflzaráedoklat után dr. Vargha P. Teodorlcb plébános a nagyka-nlzaal katolikus nők nrgyxarándok-latát izervezt* meg, mely vasárnap reggel Indul Bucsustentlásxlóra. A kegyhílyen — ugy m\'nt hétfőn a férfizarándoklat alkalmival — sió-nokoV fognak beszélni a roegyar katolikus nőrll\'got leginkább érdeklő időszerű kérdésekről. A zarándoklaton minden katolikui nő réaxt vehet táraadalml álláara való tekintet nélkül. Akik még nem jelentkeztek, j-lr ntkezzenck mielőbb a plébánia hivatalnál.
— A azentferencrendlek Ju bllenma. A axentfcr«ncrandl a«er-xeteiek szeptember 17-én ünneplik nagy rendabpltójuk Aiazlsxl axent Ferenc stigmatizálásának 700 éves jubileumát. A nsgy rendi-ünnep megülésére a nagykanizsai sieat ftrencrendl atyák la megtették az előkéat ületeket.
— Előléptetés. A kultuszml-clixter Halász J*nŐ nagykanizsai tanítót a VII. fizetési oiztályba léptette alő.
— Közti az tvla elők Ingyenea osztrák vízuma. A városi menet-jegyiroda közli, hogy a kőzllixtvl-aeiők arcképéé Igazolványuk alapján díjmentes oiztrák vliunot kaphatnak, ctupán a vliumblankettáért keli 10.000 koronát flxetnlök. Ér deklődnl a vároal menetjegylrodá-ban lehat, hol ciekély ötazeg elle nében ax útlevél éa vízum kirsx-körlését la elvállalják.
— A hitoktatók fizetéai oaz tálja, A felekezeti tanítók flzaté* aének rendezésénél a miniizter a azerzeteirendl tanítók és tanítónők fi/etéiéről u;y in«éxkedet», hogy nem léphetn:k a XI. fúetéal osztály 3 fokozatából magaaabb fizetéai oaztályba. Et a rendelkezéa azonban nem vonatkozik a hitoktatókra, akiket a IX flxetéil osxtályba neveznek ki és akik tanítási éveik növekedésével magaaabb fizetési ontáiyokba neveztetnek ki.
— „Tetra" caecaemő-kelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút I. szám.
— A nagykanizsai KANSz nagygyűlése. A KANS: nagykanizsai csoportjának vexelőtége a mult napokban értekexletct tartott, amelyen egy budapeati résxvény-táraaság ajinlatát tárgyalták. A vállalat ugyanla orazágoa akciót Indított öröklakás, illetve cialádl házak fclépltéaére — kedveiő havi lefizetés mellett. A bavl részletek 18 éven át két szobás lakás után havi 25 aranykoronában volnának fizetendők. Ax értekezlet elhatározta, hoxyegyaéges akclóbilépésés ax egéax ügy réazletes megbrsié-léso végett szeptember 14 én délelőtt 11 órakor a törvényaxék olaŐ-emeletl fŐtárgyaláal termében nagy-gyülé.t tart, amelyre ax ügy Iránt érdeklődőket moghlvja.
— [A sárhidai bocsa. Sárhidá-ról jelentik : A kitssixonynspi aár-hldal bucsun ax ottani Katolikus Ifjúsági Egyesület Némethy Miklós tanitó rendexéaében Igen aiép sikerrel .Piros sapka" elmü n\'pazlnmüvet.
— Kl m legszebb asszony Kanizsán? Ett a rendkívül érdekei kérdéat ugy kívánja megoldani Benedek RazaŐ kollégánk kladáaá-bm ma délben mtgjelenő „Siloházl műsor", hogy míguavaxtatja a város közönségét. A legtöbb szavazatot nyert három hölgy igen értékes ruhaneműt kap jutalomdljul. A .Sdnházl müsoi" rendkívül eleven és érdekes tsrtalmu és nélkŰ-lőzhatetlm minden sxlnbáxlátogató-n»k Ksphitó Horváth Jóxsef, Görög Károly és Hlrschler dohánv-tőzsdéjében, as ulc*l lapáruiltók-nál éa este a szlnbixnál.
— Himlő oltáa* Vasárnap délután blmlő oltás leix Ntgy ésKIs-ksniisán, melyre el kell vinni axokat a gyermekeket, akik a májúi hónapban tartott oltás alkalmával elmaradtak. Nagykanizsán délután 2 órakor leax az oltás a vároaháxa tanácitermében, Kiskanizsán padig délután 3 "órakor a templomtéri likolában. Ax oltást dr. Goc/aL\'pót és dr. Rácz Kálmán városi tisztiorvosok végzik.
— Alispáni rendeletek. Az alispántól ujabban a következő rendeletek érkeztek a városházára : 1. a teltnevelési szervekhez Intéxott beadványok, 2. ax O sxágos Livél-tár által nemesiégi ügyekben sdott szakvélemény dljaxáia, 3 hadirokkantak éa özvegyek gyermekeinek, hadlárváknak öixtőndlje, 4. a vetőmag Igényiéinél előfordult vlisza&léiek, 5. Ipari megrendeléseknek belföldön való foganatosítása tárgyában.
— Mellék kereset dohány beváltásnál. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk : A nyujdljsa sxám-vevők és állampénztár! liixtviselők október 1 lg dohány-beváltáihox jelentkezhetnek as állampénztár főnökénél.
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat ===== a leoiutányosabb árban árusíthatják. ■ . =
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ZALAI KOZLQNY
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. onfekció osztály a touterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyert-ielyem-blouiok , CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45<ooo K-tól Kötött gyapjú jum perek 75 ooo K tói
Sötétkék fekete angol szövetek
DlUflT férfi kamgarnok 5z összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
tm- TintvUelőknek ezen árakból i.570 engedmény
K
= Eljegyzéa. Gu\'tmann Áron bájos leányát Irmuskát (Egcrsze?) • (jegyezte Ziegler Dó tő (Pscsa). Minden kü\'ön értesítés helyett.
— Beiratkozás a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémiába. A világ ezen legrfgebbl gazd ^a/gl i kólájába. m ely a folyó tanévvel annak 127 lk tanévét r.yltja mrg, — mlndea előzetes folyamodás nélkül — az érettségi és születési bizonyítvány bemutatása éa sze mé.\'yet megjelenés mellett október 1-8 ika kö;5tt hhet beiratkozni. Az akadémiával kspesolatban kon vik\'ui és menza la van.
— A nagykanizsai Iparosok figyelmébe. Megittuk, hogy az Ipartestület elnökségének a forgal mlr-dóát a lány sérelmek tárgyában a p\'mügjmlahxt\'rlu-nhoz Intézett be adványárs a pémügymlnlsztérlum lekü\'dte egyik szakközegét, Mark steiner Béla ti kárt, aki működjét forgalmi ad hivatal helyIslgébon meg is ke. dilte. Az Ipartestület elnöksége eru\'on Is felhívja az fp<rostárard>lnifct, hogy sérelmeik crvoilása miatt mielőbb j lentkos zenek a fcrgalmladóh\'vatalnál a rendea hivatalos órák alatt, ahol a péozűgymlclaztéilum klküldőtiji az összes ügyeket felül fogja vlrsgálol.
— Az alkalmazottak kere setl adrja. Az alkalmazottak keresel! id^jiiól vaaárnspl számunkban magjelent hírünk klegé-azitéaekép a forgalmladóhlvalal fel kírésére kőző\'jük, hogy azlálialános kciesoll adót befizetők az illetmény jegyzék kiállításánál az öss»egct ne pspirkoronában, htnem 17.000 es alipu aranykoronában azámltsák.
— Klakanlzaán terjed a bárány himlő. Béres Jánoa a kis-kanhsai elemi lakolsl Igazgató jo lenlést terjesztett be a városhoz, mely sserlnt a klskanlzsal gyermekik között a bárányhimlö járvá nyoson terjed. A jelentést kiadták a városi tisztiorvosnak megfelelő óvlntézkedéack megtétele végett.
— A fizetés nélkBll porláa. Schtuarz D zsŐ voll pincér az egyik nyilvános házban a tulajdonosnő, Weiszenjeld Hermanné mellett volt „alkalmazásban" saját bemondása szerint mint po \'ás — fizetés nélkül. A rendŐtség:n ct:vargáaért éa munkakerülőért egy hónapi elzáriars, annak eltelte u\'.án Bud t-ptatre való toloncolással N:gyks-nlzaa területéről 5 évi kitiltásra Ítélték.
— Jó leaz a azBret — sok
a verekedés* Az államrendőrség nagykanizsai kapitányságának kihágás! osztályán Nyakas J nos kőművest botrányos részegségért 100,000 K, Propesnyák Jó.sef kő müvrst verekedésért 15U.000 ko rona pénzbüntetésre ítélték.
— Útlevél kihágás. A rendőrség kihágás! osztály "n Szemenyei József éa Janács litván pestszentlőrinci lakosokat utlfcvíl nélkü\'l határátlépésért 6-6 napi elzárásra ítélte.
— Leütötte a lakóját. Zala egc\'siegrol jelenti tudóaltónk ; Nagy Antal olal háztu\'ajdonos ittasan bandukolt hazafelé. Híza kerítésé nél találkozott lakójával, a 70 éves Sós O bánóéval, akit már régóta 8<eretett volna kilakoltatni. Ríszeg-séfében az asszonynak támadt éa ugy fejbrvájta, hogy ax azonnal Ösazees:tt éa eléjr súlyos aebesü léat szenvedett. Nagy Antal elsza ladt, de a rendőrség e\'fogta.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dcz^ő cégnél, Fó-ut l.
— A nagyként*sal plaot árak. A
tagnap 1 piacon « TtlraUlos nfye\'gyífsek szerint a követkézé árak alakultak kl: Zöldségpiacon : bab literje 4500—5000, íöghagyma csomója 800—10:0« vöröshagymajOCX\', pap-lika darabja 60—150, ugorka 50— tOo. le-Jaakápoista 500-1500, kelképoasta 300— 1000, zöldség csomója 400—6*0, paradicsom kilogrammja 2XM. GyiimölcjféJék : körte 8— 6 HO, barack|6—10.000, dinnye 3000, azóUő 10-14.000, alma Z—4COO szilva 10.010 korona kilogrammonként. Tejpiacon : tej 40X>, tejfel 10—I6.OJO, vaj 60—70.0C0, turó 10— 12 000, tojis 1800— 20C0 korona Hutánk: növendék marha 20—24, marha eleje 28, hátulja 3V, borjú eteja 24, hitulja .\'(.\'—31, sortéshus 36, zsir 4», h>J 44, zsiiszalonea 40. /datültbua 65—65 eaer korona. Gabonapiacon: busa 403—410, rozs 33 —340, ton-gati 420, burgonya 120— 200 ezer korona jiiitermizstnki.il. Baronifiplacon : tyúk 40— 60 pir cairko 40—60, hizott liba 18 —120, sovány 80—120, hízott kacsa 80—120, sovány párja 50—S0 ezor korona. Szétuplacon: széna 3 —6*1, szalma 20—iö ezer korooa mítermázsióként. Fapiaooo: egy kocti ha-sibfa 25U—4C0, vágóit fa (kb. 3 métermázsa) 110—150 aser korona.
— Eplaédok a zalaegerszegi nagy vásárról. Zalaegerszegről je lonli tudósítónk : Tóth J izaef nyugdíjas vaautaa hévi.-azentandrJsí la kos a zalaegerszegi országos visá ron elhagyta, vallomása scerlnt ellopták tőle a pénztárcáját 3 400.000 korona tartalommal. — Gálócty Lajoa cserszeg o neji c\'pész-segéd ugyanekkor 1 000,000 koronás bank jegyet veazitett el. — Legnagyobb vasxteség érte Csukás István pussta-magyaródl fóldaoüveat, »kr 8 200.000 koronát veszteit el. — Weisi Józaef rövidárustól ruhaféléket loptak el. A rendőrség a tetteseket caakha m»r elfogta Nagy Józaef éa Nagy Islván bezerédi lakosokszemélyében.
— A Gattentag tánciskola érteaiti Kanizsa nagyérdemű közön-Bégét, hogy a Kaszinó dlsztermé n^k renoválása miatt a tánctan folyam előreláthatólag ct>k folyó hó 20 án fogja kezdetét venni. — Beiratkozások a tánctanfolyamra a Kaszlnób«n délelőtt 10—12 óráig, délután 4—6 lg. A közönség szíves jóindulatú pártfogáséi kéri Gultenlag Lvjoa okleveles tánctanár.
— ^Hangverseny. Zalaegerszeg-ró/jelenti tudósítónk : Sándor Ervin, a zslaegerazegl scületésü jónevü hegedű müvéas tegnap jólaikerült hangversenyt tartott Z>laegerazegen
Saját gyártmányo gyapjú jnmper 38 000 Kt pastell sokni 6500 K, musslin harisnya 8000 K, Selyem nyakkendő 15.000 K, Fillpp kötöttára gyára S:ombai-hely, Szélt Kálmán-utca 6.
— Tolvajláa miatt letartóztatott volt haasártlazt Buda• pétiről j»leölik : A budapesti tar aaaágokban közszeretetnek örvendett az elmúlt évrkben 7opits Zoltán huszártiszt. Topita Zoltánnak kellemetlenségei támadtak éa ki kellett lépnie a hadsereg kötelékéből, azóta azépen Indult karrierje lefelé Ciuszott. Először egy barátjától kért kölcsön ruhákat, azokat eladta és a pénzt elalkkasztotta. Majd kisebb nagyobb szélhámos ságokat követett el, egészen elzüllött. Most nemrégiben megint fc\'j-1 intették kabátlop ás miatt. A rendőrség előállította éa a volt hutzártisztet letartóztatták.
Megkezdődött
m a második
TÜCCA1\' Iparművészeti 19 I •■■atJMi tanfolyam,
hol a lerdlvatoaabb calpUk kiaaltí.
Eár ór« alatt •laajaktltható. A tanlolyai •laJeitÍTíl a nÖTei.Jékek által k4aalt«tt muokákbOl kUllltAa Icaa reodeave.
"olytatólagoa tanfolyam 11 Tanítja: ÁUDOR ILONKA.
|V KrdeklSdnt lehet: Szab6 IztvAn _fodrássüzleUben.
1924. szeptember 11.
— Szenzációs látványosságot nynjt az esti korzó közönségének a város kÖ?po»ti*baa ragyogó fénytenger, mely Fürst József „Kék csillag" dlvaláruházának pazar kirakatából árad a aötét estbe. Fűrst J5zaef „Kék csillag", áruházának kirakata a székesfőváros Váci utcájára emléke tet. A ritka finomságú Izléssal rranzaált kirakat előtt a közöng\'g tömegei állnak és gyönyörködnek a azebnél szebb oől kabátok, legújabb dlvn\'u blu zoV, elegáns arabásu ruhák, selymek, s ővetkelm\'k, zeflrek, stb. láttán, melyeket Fürat József Kék callllg-áruháza mindenki s émára könnyen
hozzáférhető, olcsó áron bocsájt a yásárlókö\'önség rendelkezésére.
— Schvarcs Dezaő cég közli, hogy minden azlnbsn Ismét raktárra érkeztek : príma minőségű se lyem flór női harisnyák, párja 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
« Ügyes varrólányok JS fizetéssel felvétetnek a kötő szövő gyárban.
IRODALOM-MŰVÉSZET
Nebántsvlrág. A modern operettek értéke, felől eltérők lehetnek a vélemények, tapasztalati tény azonbsn, hogy egyike sem éli tul közvetlen korát, melyben azületstt. Zenéjük legtöbbször aokksl Inkább ritmikus, mint melód kus táncmuzsika, telve remlnlicentlákat tartalmazó motl. u-nokka\', tsrtslmuk pedig régi meséknek uj köntösbe öltöztetése, talán még azabatoaab-ban mondva : tánc zcsntrlcltásokra alkalmazott zeneütemek a zenének minden poezlss nélkül. Hs ezekkel s modern operattalkotásokkaS szembeállítjuk a neháry évtized előtti v>gy még régebbi operetteket, akkor érezzük caslc Igazán eeckaek nsgybrc«ű értékét a a napjainkban dívó énekjátékok zenei tsrtalmának fogyatékosságait, mond hatnók hiányait.
Tegnap eate a helybeli ssintár-sulat Hervé.nek örökéletű 4 felvonásos operettjét,\'a Ntbánlsvirág ot hozta azlnre. Mennyire más muzsika ez, mint a divatos operetteknek modern táncokra szabott rit-rru\'ugráudozásal 1 Lshelletazerüen finom caipkemű, Igazi Ihlettségből fakadt melódiákkal, lágy hangaze-reléasel, librettóját illetőleg pedig bájos történettel. Bizonyos, hogy előadáaához nagyobb készültség Is kell, mint s legujjabbVorl tánc-síélsőségek ellejtésiher, de az Igazi művészi tehetség ezekben a darabokban érvényeiül a maga hamisítatlan errjében, s n?jr.- amazokban. Ereknek a régi opjéretteknek e\'ját-azáaa nemcsak énekmüvészetet, hanem játékbin is válaaztékosaágot követel meg, mert nem hstáavadá-szatra a a kakofónláknak ujabban egyre szélesebb alkalmazásával nem. az Idegeinkre utasnak, hanem a legtisztább esztétikai érzéseket váltják ki belőlünk, lévén zenéjük a szerzők lelkéből fakadt gondolatoknak az Ihlét tisztító tüzében megnemesltetl formában kifejezett Igaz megnyilatkozásai.
Denlse szerepében Koronkay Rózái kifogástalan volt. N-mcssk hangjának üdeségét, a fuvolával ver-aenyző axlnét és rugalmasságát élveztük, hanem játékban ia a leg-teljsaebb mértékben kifejezésre juttatta s erepének finon árnyalatait. A szerep kétségtelen, nem alkalmaa külső effektusok elérésire, de aki
Ilim peptember 11.
ZALAI KOZLONV
nt operettet a laneeiztétlka nem-üvetén át néil s Inlerpretáléaábin . lene c\'p^eirerü dajlamaiövélé-pe\'í Usy modulációira ■ finom po-Inlirori.ár j nér, annak Koronkay Róialrói mai elSadáia után el kell limernir, hogy oemciak hanganyagának almulékonyiégával, hanem a* Arnyalatok gondoa kldo\'goaé-aival a egéaren at apróléko.aáglg átgondolt játékával la a legtelje-a.v b alkerrel érvényre juttelt. ai operettnek minden aenel éa játékbeli alép.ég.lt. A« orgonlela ere repében Gulyás Menyhért tartott, derült hangulatban a kSiönáég.t, bár oéhol nem volt mlodeo lulaáa-tál mentei. A tíbblek k5i31 Cseh Iván Raii Mária a Danis Jen5 válták kl ai ölei játékból. A jó .16.dá. nagyobb kóiSnaáget érdemelt volna. —mp—
MzeótáiYKÉPSziimflz.
Uránia. Ms csütörtökön 7 és 9 órakor: Párls grófaője b.fejexő része: Szerelem vértunuja, rendezője Jie May, fősxer»pben. Mla May, Emi! Jeneings, Erika Glüiner, Wladlnar Gíndaron.
törvényszék.
A közbirtokossági elnök esete
Fuchs Jánoa azepetneki lakóa fel jelentéét telt Szandtner Gfőrgy, Schneemann Ádám, Schneemann Aodráf, Fischl Ferenc éa Fledler A.dráa ellen magánlaksértés, rágal-maxáa éa könnyű teatliértéa miatt. Ax aaet, maly miatt Fuchs a hjiró-aághox fordult, a következő:
Szepetnek község közbirtokossága fo\'yó év februárjában gyűlést tartott elnöke Fuchs Jinoi vezetése alatt. A gyűlésen megtárgyalták, hogy a közbirtokossági erdőből a kőzszükséglet fedezése céljából bl xonyos mennylaégű fát eladnak. A gyűlés axt a határozatot hozta, hogy először egy bizottság vlzsgáljs meg a múlt évi számadásokat és ciak az esetben keidődják meg a kitermelése, hogyha az előző év bevételi feleslege as uj kiadásokat nem fedeti. A számadáaokat egy bizottaág megvizsgálta ás mivel nem volt kellő felesleg — az erdő vágatásának megkezdésére ax utasítást megadta. A munkálatok meg Is kezdődtek.
Tőrtént, hogy a közgyűlés után egy szép napon Fuchs János házába — Sifcndtner kivételével — beállítottak a fent megnevezett szapet-nekl lakosok. Fuchs szívesen fogadta őket, mint a közbirtokosság tagjslt, leültette őket és kérdezte, hogy mljáratban vannak. Schneemann Ádám erre odaszólt Fuchsnak t Ml nem beszélünk, majd az beszél, aki utánunk jön. Alighogy ezt kimondotta, belépett Szandtner György szepetnekl lakos, aki az asztalra ütve, sulyossn sértő klfe jeiésekkel Illette. Fuchs nyugodtan felszólította Sxsndtnert, hogy tá vozzék lakásából, azonban Szaudt ner nem tett eleget a felszólítás nak, hanem szzsl a kijelentéssel, higy szeretné látni, aki őt a szobából kiutasítaná, tettlegességre vetemedett és öklével többször Fuchs János arcába vágott. Fuchs és unokája Kaujmann Ferenc kituszkolták Szandiéért, aki a dula kodáa közben könnyebb sérülést szenvedett. Szandtner után nyomben eltávoztak a többiek is. Mikor Szandtner G;őrgy már az ajtón
Öszi és téli szövet-újdonságok
óriási mennyiség-ben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „ Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolin, marokén, trikotin, puplin, voll, velour, kazán, damentuch éa posztók
minden létező őiuat szlndmyalatban!
férfi szövetek:
Szürke ét fekete téli kabát, bunda áthuzat, öazi átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, öltönykelmik a legszebb mintákban, fekete éa aötétkék »zővetek, frakk, zaakett éa amoking kelmék.
Regenhardt és Raymann damastáruk, May és Holfeld rumburger vásznak mmr gyári raktára
Legszebb mintázatú doublflanellok, pargelok, tennlsflanellokl Legújabb Vetour-siffonok, és Velour-bftrionyok, tricó-ielymek, creppdechinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk!!
kívül volt — Fuchstól a szobában visszamaradt botját kérte.
Fuchs mit sem gyanítva kihozta Siandtnernek a botját, de amikor Szandtner kezébe k»pta botját — vég\'g vágott vele FucSsoi, aki a klr. járásbíróságon beperelteSzandt-nert és társalt magánlakaértés miatt, Szandtnert ezenkívül rágalmazás és könnyű testisértés vétségj miatt kérte bünöinek kimondani. Szandtner vlsxont Fuehsot és Idb. és Ifj. Kaufmann Ferencet könnyű testi-sértésért beperelte.
A nagykanizsai klr. járásbíróság Szandtner Györgyöt, Fuchs Jánost, iíj. és (db. Ksufmann Ferencet könyü testisértés vétségében találta bűnösnek, Szandtner axonkivül még rágalmazás vétségében — s ezért Szandtnert összesen 650,000 >or., Fuchs Jánost és a két Keufmaan iFereocet egyenkint 500,000 kor. pénzbüntetésre ítélte. Schn-emann Ádám. Schn-emann Andráa Szandtner György, Fiedler Andi\'ás és Fischl Ferenc vádlottakét pedig a magánlaksértés vádja alól felmentette.
Falebbezés folytán az ügy a nagykanizsai törvényszék felebbvltell tanácsa elé került, amely dr. Mut-schenbacher Edvln elnöklete alatt fogVkozott ax üggyel. A felebbvi-teli bíróság bűnösnek mondotta kl Szandtner Gjförgyöt a msgánlak-sértés vétségében és exért őt a 32. §. alkalmazásával 200,000 K pénzbirságra Ítélte, a tőbbl vádlottra vonatkozó járásbirósági ítéletet pedig helyben hagyta. Ezenkivül bűnösnek mondotta kl ax Ifj. Krauss J. sérelmére elkövetett testisértés vétségébon Is, miért külön 50 ezer koronára Ítélte.
SPORTÉLET.
Megkezdődtek az őszi vadászatok
Az őszi idénnyel nemcsak at Iskolába járó fiatalság munkaideje következett cl, hanem sok, a tanulásnál sokkslta kellemesebb szóra-koxás Is kínálkozik, természetesen nem az Ifjúságnak, hanem a vadász-harianyáa sportmatadoroknak, akik vállukon a félelmetes puskával, nspestig barangolnak a letarolt mezőkőn nyulscikák, foglyok, fácánok és egyéb ínyencfalatok után.
Sokan parsze nem azért mennek vadáezatre, hogy egy kis vadpecsenyét szállítsanak a konyhára — hanem hogy ax unalmas téli hónapokra puikázzanak némi vadászkalandot, mert bizony ml tagadás — nsgyon aok esetben vadászainknak csak kaland a zsákmánya.
Ez a kalandzsákmány padig moit alaposan drága, alig éri meg a fáradaágot. Mert a vadászéihoz elsőzorban puska kell, aőt vadáax-terület Is. E< a két fókellék p.dig rengeteg pénxbe kerül a nlmrádok-nak. Egyetlen puskáért csak as adó majdnem százezer korona, de adót számítanak még a vadász-engedély után is, ami viszont közeljár a félmillió koronához. Egy kétcsövű vsdáaxfegyver ára két milliónál kezdődik. A puskába való anyag la nagyon boraoa áru. Egy kiló sörét 28000 K, a hüvelyekárt la 750-1250 K-t kell adni darabon-ként, töltények 3500—4200 K ba kerülnek. A lőpor ára is batal-massn felazökött. Füstös lőpor 98.500, füstaélküll lőpor 168 000 K.
Ilyen „befektetés" után ha sikerűi egy-egy nyulat, fácánt vagy foglyot lőni — blsooy elég dr ga árat fizetnek meg értük.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. ...pt.mhar 11.
KÖZGAZDASÁG.
TŐZSDE
A mai é.téktSxadén nrltá. után a tefnapl .író ku.zu.ok f.latl alakultak al árfolyamok. Aonbat. a bécal eladásokra, valamint helyi ko.tr.mln biankó oladásra ax Irány xat c.akbamar ellanyhult. A Magyar
Hitel 500- 476-,. eaett vl.a.a fl a.en at alacsony elvóo .árult. A vas
El.con kOlönö..n nagy volt a lany-aság áa a Danubius .reovedett számottevő árvaaxteaéfet, ugyanla t.go.pl 2450 xárlatl árfolyamával sxcmben ma sárlat felé csak 2275 kötöttek, ift ax ulötöz.dén la .zen-vadatt árveastaaáget. A\'spekuláció éa a nagy kö.önaég, ugy láta.lk már másfelé gyúmölc.ó.lell tőkéjét.
Utótóxade. Irinyi.t» a kontra-min f.d.sésl váaárláaa folytán ba-rálaigo.- Magyar Hitel 487, Nova 117\'/,, Városi 52, Köiutl 44\'/,. Le-a.ámltoló 61\'/. P»". H.ssl 112, Loyd 4\'/,. Sslgó 490. R;m. 128, o.itrák Hitel 168\'/,, Mág 20. Danubius 2230, Fegyver 1010, K\'a.én 2710, Egyesült Fővárosi 2C8, Pesti Hasal 2965, G-.orgla 350, Stummer 1890, Cukor 1910, Levente 165, Kereskedelmi 1025, Sraláml 610.
Taranáay töxeda. Bura tls.avl
dékl 76 kg-o. uj 400.000- 405.000, 78 kg-oauj 407 500- 412.500, egyéb vidéki 76 kg oa uj 397.500- 402.500, 78 kg oa uj 405.000-410.C00, ro.a 337.500-342 500, xab uj 325 000— 340.000, sab ó 360.000-370.000, takarmány árpa 390.000-420.000, sörárpe 460.000-480.000, leng.rl 375.000-380.000, lorpa 230.000-240.000, repce 620.000- 630.000 K.
Irányáét gyengébb volt. Bu.a
2500, rora ás korpa 5000 koronával olcsóbb.
SarUsTáaár. Felhajtottak 1650 eladatlanul vl.»amaradt 950. F.U6 r. 27.500-28 000. kö.epe. 26 000-27.000, kőnayO 25 000—25.500, ..a Ionná. fál.ertá. 31.000-32.500, le hu.ott hu. 30.000 -32.000, aö.ott ■lalonna 32.000 -33.000, x.lr 37.000
koron*. A vásár közepes volt.
A Magyar Namxatl Bank híva-taloa árfolyamat axapt. 10 éa
A budanestl tőzsde záró árfoty«m«l.
U|«< ba |«HC«-l<too
CW. kocCM "MM\'l S«l(ill ll»* IOS4
DM lOOO 1 Cl t Btkaml
OoSk, ?>iSo.,y?4o Srtiiit lUl-llll
Frud. b. <o« 4tlS l|l}0 l|IIO
Laá Wlll XrUatlials I0«1|106}1
Un MWÍ1 Looáoa l)«0-H?«0
Un |)|0-|««0 MiUoo llto láOO
Dáa kor. I«,|«-I|C4| N««,ork >jH» ]tc*o
OMI, Ut. fMi «l ll 41 tl
•T»KI 1\'— ■ IIM-HÜIO rii(i SJI7-SJJO
M.Ka.a a. S^fts JS« }U
nn-jiH SáOckMfi U]l« K4«0
Sr*i kc«. Krjj0-»0<90 S4C
Norr4( kx. ■ C|}|-IC«S0 ZOrlcb I41ll-u(i0
Zürichi xárlat
Wa«7. Hh (•bilec UtaU. Ol.-M. Uak O.Mr. HU.
IJ07<S HaakMraU ÁU.Uoo. 6
rú«5uá>.
Ilcow.
•TKI
»»
UlitodMk M Takarékok
Dalvfao.1 Ip. *7
rtrttK^ »\'
KeMertlTU. Alul. Ttí. no
M oki ár
Haaal iUS »í?0 Kl*4 M.BIal. »«o FootUn l|0 Maor.-PrwcU —
I* «
r.a*o*U fc. — PttKa 7J
Kobfl
luTta i»«U •»
KM. |IM 7*
DdKbi III
Ua(M>l« IJ75
Macr- >*
Ali. x«»«i* »«»J
Ks/loli — M6rf ••*>
StfTtilcayl 9\'
iá)MooMl 1
Stl(4 4*0
UjlaH -
UsM M»r» —
Urlkloyl ?So
CMP«1I t\'« J
Nyomdá*
AibKinn IS
fracUla 16
Ok*n •
Pállal »
. R*ral «
\' RlfUt I
riímti pf
llj.l««aMa
WodUoM
T>wtiik
BrMs -t
XCborg —
Cálky —
Ö»*a. 0*t0\' —
Fáiíáa »ai ,.«
Fccrvar |So
P<-Itrsak. 14
franki W
GuiDu. t)»
Gau.VOl. IW
Gf; H IIMI ll Ojfcrfly Hóiban
Ut >\\* Uo«(
CtomlntH* Cb.i-fclr
v«or«r«
VazoefrM l s-lfjl K.. I
Hoiiimw Kotbntitar
kcblkk SdwlW
Ah. u c •«•»
Dnoikoiuil
Hull (• llcol 1. KtffeUayal X100 L-t*
Hlt«i la
AMttal I.
Ef** u. uo,a
Hálom lökj
í»
ou
JM ittayál
blattéi.
TMk
KhU
Vtt. b»lo«
ZtUUt
Zaotal
Fai-aak
ErfrWWv
X6«*tl <>
Vkroai >1
DáUruM 47
Nóra "1
_tr»*» ni
Tr~l ••»
Oukor^yárak
DIIoj>0» 4IO
Horríl Ok. —
Cikorl ;ar l#«í
OMfxU »»l
Oc.la «J.JO
, Calaaa* II
___•«»
rta^Mt »» VU1. paaM*
Tokaji —
llalkmak. ••
Oka. Vlllatooi
, ta- i»«
Olajok
OkJlH» i\'
UuhI í— V>
HOr *• *****
ritkoil i«r tl ,*t* M M *U <10
k. M
kM|. ka*4«
LV* lutD
KaoctrU KUllyunlja VAtörU Tr. D*MtU
«o
BarOtl
KH^rlck
R4..r4aji4«
S.Allodkk Ksofiiia —
Korai ullM Ijo
}• U;tu
JOBB LESZ - A TŐZSDE
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
, R lértogal mellett a fööolog, Hogy hirdetésed dllanöóan ott Lebegieri, hol múr egyszer meg|elent 5 ne uáltoztasson siüntelen\' helyet. Kiuétel is uan, e nélkül szabály Hz életben — monő|dk — mór meg nem dll. (Tlikor s hogyan kell a kis hirdetést Uditoztatnunk, — meggonőoldsra készt.
Apróhirdetések
Hatoronoll uoba-Vooj-Mírt m««M Wn ll.«4 r>um«kl«ko Miatpir. CIsmi lüi Urit4kUn »Mr£ÍM j«i|«i«« a »U4»a kéttk._l»SS
KOIOnl^J*r»ta aaoba acr-Ut ltu>ej<rs4k ,,li«a íllítáMal U*áO. Uo»»«\' OOhoara »»c>4
LáUlábt) Ml<7 Uljca tlHU.il »T«rt>«. «■ a klaétot ta.
1 aaobfca, kwuyliSa
[4utl. Clra a kiadóUa.
PArt. 2782 vO, Uoáoo Í3Ö3 00, N.wjrork 633 70 B»ux»alI6ü, MalUad HolUod
I08 5V. EwHo 126 76, WUo 76"00, SoHa »7 &0, PUgM 1612 &0, Bodapait 68-00, Bokáiét X76 00, B«l(ri<i 096-00,Varsó 102 60.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyxásal i
. Dsvlsa Valuta
i*c»ir
VM* .... U076 I OOltfO 0176 I 00 > Bsrila .... 5370 — 6460 63Ö0 Prig. . . . . «\'/, | <45 4«750 | 4\'/, Nawywkbao 13 Ax árcpánxek áa namaa-fáinak baváltáal árfolyamat Bsust •xykoroois 6<W0— 5650, kítkoroois II 300—11.700, foriotcs 15.400—15.&00, öt-^otooAs í0.400—y0.500, »iin»rany 50.00C\'— 61.000, arany hoMkoxonii 333.000—336.000, platina 210.000—220.000.
válaszfal eladó.
Egy 5 mir. 70 cir. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezeit Megtekinthető nyomdánkban: Fő-ut 5. sxAm alatt.
lüa^ó: Zrínyi Nyomdaipar ís KOayr-kereakedóa RT, Nftgykaalssa
Erzsébet-tér 22, Telefon 249,
Minden reklám mellőzésével
értesítem Igen tisztelt vevőimet ós a nagyérdemű közönséget, hogy üzletemet nagymennyiségű divatáruval kibővítettem.
Ha.mi. h4Up-iÍAb lórii- ós nölszűvetckbon, vclourok ós trlkó-naylf ValdSZlcK sclymokbon, valamint á^ygarnlturákban — vrsLI^p * legjobb mlnöaógQ vászon-, zcllr-, kanaváaz-, riayj laKiai tóllkendők-. pamut-, fonál-, stb. árukban. —
Rendkívül olcsó árak, kényszer nélkOl mcggyőzddhotlk
SZÜNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
II kirtitk OU(U l«W-
Füszerüzlet-helyiség ÍTS
r«odozÍJs#lK*sstheyoo,Széch«ovl-olcában ti ir Rrdsklódol lehet Várally 0sn4 íl-diaQO. lí»^arUrlUo4<y«aíU««ticl,.a
Al 6MI.I Ircdal l««rJJU<o jblu lro<IHl»t>fll ;ouli krrtvlai MUUim t> 0«üi tla-
ktmkoM*. _
MofTSUlr* ke/tanuk i»/j> &>gy iftk6r, Anr.j
JOkartaa U»4 ruUa»a«kr4By»k «Udí.k (tovit 7.. I-
Meghívó.
A Nagykanizsai Hengermalom R.T.
a.jit telepén folyó árt ax.pt.tnb.r hó 20 án délután S órakor
rendkívüli közgyűlést
tart amelyre a t. réjtvénycaek ezennel tisztelettől meghivatnak.
Tárgy.
Igazgatósági tagok választása.
ElnSkttg.
o
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntty-irtta 15. sz. alatt.
Hngot, francia nöl- és gyermekruhdk uarrdsa. L.aul.bb pkrlal awdallak. Oyor. é. pontoa .aálUUa. I.otld, mára.kall árak. |
Többféle
ingóság, u. m. gazdasági kocsi, asztalok, székek, jégszekrény. »ör-apparat vasárnap, f. hó 14-én d. a. 3 órakor önkéntes árverés utján eladatnak
Petőfi-utca 2.sz. alatt.
Ugyanott üzlethelyiség kiadó.
Tankönyvek
minőén Iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai lOietek, rajieiz. kditfh, ra|i- «i l.itOizareK
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében
Főút, Váio»ház-palota.
Nvomatoti a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R. T.-nál. Nag$kaDlzsán. (Nyomdaveteiű: Oleobeck Károly).
=====
Fityeházőn megfogták az ördögöt
IrU: BarbarZCTCyWV^V\'
Fiatal volt. Nevezzük csak Péternek.
FityeházAn ólt ifjú feleségével, még alig-alig tul a mézesheieken. Boldogok voltak. Dolgozgattak a földön, meg a h&z körül. Ugy, hogy mindig tele vo~t a csűr, a padlás, a pince.
Egyszer csak azuián valami fur-csAt vett észre Péter a hAzatAJAn.
Mikor hazaiért este a mezőről, vagy a kanizsai vásárról, az asz-szony csak tél Olt-fordult körülötte, elébe tette a vacsorAt is, süiölt neki fehér cipói is — csak éppen hogy nem tötődölt eléggé az urával. Csak kiszolgálta, minlha cselódi sorban lonne, nem is asszony a háznál.
Péter nem ludia mire vélni a dolgot. (5 bizony meg nem kérdezte, mi bánija az élelepárjAt — ahhoz kemétíy volt a nyaka. Cssk ugy magában morfondírozott néha az eke szarva utAn és eltűnődöd, ami kor szép rendbe feküdt a kaszája nyomén a lucerna, meg a vadvirággal
tele fü. Igy ment ez egy darabig.
Ltssankónt aztán mindig tarthatatlanabb, letpi helyzet.
Az assfóny egyre durcAsabb, mo gorvább lett. Lassan már rA sem ludott nézni az urára. Kerülte. Minlha haragudott volna rá halálos nagy haraggal.
Ugy, ho y egyszer már nem bírta tovább Péter. Elpanaszkodia a dolgot a Juli néném asszonynak, aki olt lakolt vele egy fedél alall. Aztán csak akkor kezdia igazán nem érteni az egész fura esetei.
Juli nénimasszony ugyanis azt mesélte, hogy a fiatalasszony valósággal őrjöng, mikor nincs otthon az ura. Annyira kivánja látni, annyira érzi olyankor a hiAnyAt és sir — és tépi a haját, le- feljár az udvaron, tördeli a kezét és várja, várja az urát. Kiszalad elébe a kapuba százszor és jrnyőt csinál a szeme elé a tenyerébő\', u?y néz- végig az utcán, mikor alkonyodik már. Kérdi, "mi baja. Csak az urát várja, az hiányzik. Mert élni sem tud nélküle. Beszólni akar vele. Látni akarja,
hiszen elnvnt mindjárt, amint letette a kanalat cbód UIAn.
Péter csak hallgatta ... hallgatta ... nyelte a szót. Da nem érlelt az egészből most már igazán semmit. Juli nénémasszony még kevesebbet.
Mit csináljanak most ? Mert ez igy nem mehet tovAbb.
— Tudod, édes gyerekem, — oldotta meg vógül is Juli nónémasz-szoay — én csak azt mondom neked, menj be Kanizsára a pénteki vásAr-kor, aztán a babosasszonytól kérdezd meg. Ne sajnáld azt a pAr forintot I
— Bs is megyek ón, JuÜ néném 1 — Vágta fel a fejót Péter. — Nem birom ón ezt igy úgysem.
AziAn a legközelebbi hetivAsAros napon befogott ós beporoszkált Nagy kanizsára. Kocsiját, lovát bekötötte az egyik korcsmaudvaron a szinbo. Az|An elindult megkeresni a babos-asszonyt. Nem sokat kelleti keresnie, hamarosan útbaigazították. . Sarkából félig kidőlt kapun lépett be a javasasszony házába. Kicsit mintha megborsózoll volna a há\'a, mikor rekedien mcgCM<ordUlt a ka} u, ahogy behajtotta maga után. Mintha
fó\'t von*. Nem szokia 6 az ilyent.
Meg a Jivasasszony s^rós szeme is zavarba hozta valahogy. Mindent titokzatosnak, boszorkányosnak látott. A\'ig mert körülnézni a homályos szobában.
Akadozva, lólegzetvesztve mondi a el a bajái. Non is mert názni más-hova, csak a kaUpjAra. Nom állta az asszony tekintetét.
Mikor nagynehezen befejezte, kínos esendőt talált maga körül. Akkor nózle meg jól az asszonyi, aki lehunyt szommel gondolkodott. Rendezte a boszorkányságokat a f fjében. Csak nagy sokAra szólt :
— MegbabonAztAk a fcle-ségrdet, fiam. Most csak tudd meg, hogy ki volt az. Aztán gyero vissza hozzám.
Ellátta uiasilAsokkal, pontosan, milyen időben, merrafeló fordulva, mit, hogyan csiná\'jon. Ti zczcr koronáért hiszen mondhatta.
Péter meg alig vArta, hogy haza érjan, Fityeházára. Elmondta rögvest az eaész dolgot Ju t néninek. Estére kelve meg mAr csíniliá* is m ódjAyal, szigorúan az utasilis szerint.
(Folyt- köv.)
63. évfolyam. 208. mám
Nagykanizsa, 1924. Szeptember 12. Péntek
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla.
1500 korona
nyelvel cda hatván, hogy külső magatartásával elősegllse és let-íekkel előmozdítsa embertársainak kulturális fejlődését s a kuliura tulajdonképenl végcélját: mindnyájunknak lehelő teljes boldogságát. A vallásnak társadalmi ereje léhát egyénről egyénre hat és annál jobban érezteti az általános Jólétre gyakorolt befolyását, mennél mélyebben gyökeredzik a lélekben.
A történelemnek, mint a társadalmi lét egymásra torlódó eseményeinek számos érintkezési pontja van a vallással.
Az állami élet kezdetleges fokán * a vallás volt az egyedüli társadalomfejlesztő tényező. Nap-
jainkban, mikor a vallás kifejlesztette a legfontosabb társadalmi tényezőket s az egyént odáig nevelte, hogy az aláveti magát az állami Jogrend parancsainak, az embsri életnek lázasan lüktető hevében még Inkább szükség van minden társadalmi és állami tevékenységnek a vallás oltalmára s annak mindent átfogő kapcsolatára.
Az emberszeretelnek, az Igazságosságnak és egyéb erkölcsi erőknek csak ugy tudunk kellő érvényt szerezni, ha megmaradunk a társadalmi rendnek legszilárdabb alapján, a — vallás mellett. .
Korposs Adam
A megyegyUiés második napia
Zalaegerszeg, izaptembor 1 t (A Zolái Közlöny saját tudósító jónak telejonjelentése) Tf« órakor nyitotta meg dr. 1arányi Ferenc főispán a vármegye törvényhstó a Ági bizottsága kősgyülásénak második napját. A tárgysorozat hátralevő kisebb pontjainak letárgyiláan után áttértek a 111 pontot tartalmazó póttárgysoroiat letárgyslá-sára. A régi C.lldömölk—Zdaager-steg—Tapolca vonatjárat mogjsvi-táaa áidakében elhatárolta a közgyűlés, hogy erélyes hangú falirat-ban fordul a kereskedelmi miniszterhez. Ciobor Mátyás polgármester
Itt mrgjagysl, hogy a MAV a lelek eladáaakor mlnd*»t megígért, de keveset teljesítőit. Dr. Tarányl főiipán felemlíti, hogy a veáutkér-désbe ogészon bolefáradt éa ha kl la tudott valamit vinni, a MAV egy két hónap után hatályon kivül helyezte.
M\'jd áttértek ZilalÖvő kiakŐs-aégack nagyköiaéggé való átalakulási kérelmére. Miután a körjagyaŐ-aég köiaágel hozzájárultak a kárelem teljaaltáaéhaz, a kösgyüláa a kérelmit páitolólag terjoastl f«l a balügyminlszterhss. Jóváhagyta a törvényhatósági blsoUsáf Nagyka-
R uallás, mint
Az okozati kapcsolatok után kutató ember keres egy végső okot s ezt teszi elhatározása zsinórmértékéül. Ezzel az egyén kapcsolatba kerül egy felsőbb, természetfeletti hatalommal, melynek végeredményében maga a vallás, az erkölcs alapja. Az egyéniség gerincét az erkölcsi felfogás adja meg "s reá a vallás gyakorolja a legfontosabb hatást, mert gondolkodására, érzelmeire és akaratára hat. Szabályainak fenköitségé fékezi az egyén szenvedélyeit, olajcseppként hat háborgó Indulataira; a szeretet enyhe tüzével felmelegíti szlv\'ét, mozgékonyságot kölcsönöz lelkének s fogékonnyá teszi a szép és a jó iránt; szárnyat ad gondolatainak s tartalommal tölti kl érzésell. Szelíd, bársonyos kezű Nemtő, kl kezével enyhllőleg simogatja végig forró homlokát s háborgó, töprengő lelkének nyugalmat ád. Jótékony rejtély, mely kétségeit eloszlatja; örök kiegyenlítődés, mely törtető lelkének kérdéseire feleletet ád és megoldáshoz vezeti, A csendes megelégedés forrása, melynek tükréből reánk tündököl az ég. Langyos szellő, mely megenyhíti
szociális érték
a halál zordon lehelletét. .Drága kincs, mely tűrni és remélni megtanít. - Boldogságának alapja; mert a hit — boldogság.
A vallás a társas együttlét alapjává teszi a legfőbb elvet „szeresd Istenedet", hogy kibékülj önmagaddal: béke honoljon lelkivilágodon, hogy annál Inkább munkálkodhassál a másik Isteni parancson: .szeresd felebarátodat". Munkálkodjál az ő boldogságán, nem hiúságból s nem az emberek elismerése végett, hanem magáért a szeretelért; csendesen, zajtalanul, de annál buzgóbban. Szeresd felebarátodat, szeresd, mint „tenmagadat", hogy leköszörüljed a társasélet érdes-ségelt s az emberek szelídebbekké váljanak, mint a minők.
A Jogrend a közös célokért való együttműködés céljából megállapítja, sokszor kikényszeríti a társas együttlét külső rendjét, de a vallás-erkölcs az az erő, mely az egyén lelki világát alkalmassá teszi a rendezett társadalmi életre, a Jogrendhez való alkalmazkodásra. Mind a keltő egyaránt közreműködik azon, hogy az egyént szociális gondolkodás hassa át, szellemével és törvé-
■po
ZALAI KÖZLÖNY
.30S ,m*y[M*b
lf24 szeptember 12.
nlzsa város által Vargha Llszló székesfővárosi városrendwéil szak értőnek megállapított tiszteletdíjét. Jóváhagyta a közgyűlés. Zalaegerszeg város határozatát, m.ly a lo vardal telket a zalaegerszegi má-sodlk templomnak ajándékozta. — Klskeasthely község arra kérte a várnagyát, bogy hagyja meg a községnek a közmunka váliaágot. Ax állandó választmány javaslata, hogy a kérelam clutaslttasiék. — Bemicta körjegyző ás többok f«I aiőlaláia után Bődy aliipán, tekin-tattal Kiikeiztholy köziig rendkívüli viszonyaira — azt indítványozza, hogy szavaztassák meg Klafceszthelyaek a kőzmunkaválUág 50 izázaléka, Kaaithelynek pedig 33 azázaléka. A közgyűlés Nyírtelem ben határozott. Majd áttértek Zala vármegye Taitasveiásl Bizottságé nak azon javaslatára, mely szerint a törvényhatósági blzottaág Irjoo fal a közoktatásügyi mlnliztrrhe\', hogy tekintettel a testnevelési blriá-gok behajthatatlanságé rí, aiokat közmunkára változtassa át. A köz-gyülás magáévá tette az Indítványt. Több kisebb tárgypont letárgyalása utáa a közgyűlés kor véget ért.
A közigazgatási bizottság ülése
Zalacgeraxeg-, sxapteaiber 11 (A Zalai Közlöny sa/ái tudósilójának telejonjelentése.) Zalatármegya közigazgatási bizottsága dr. Tarányi Ferenc főispán elnöklete alatt ma délelőtt ülést tartott, melynek leg-fontoaabb momentumait a következőkben Ismertetjük :
Dr. Thassy Gábor vármagyal tiszti főor vos jelentése szerint a vármegye közegészségügye as ej-mult hó folyamán rendkívül kid-v«aö volt, ugy a felnőtteknél, mint a gyermekeknél járványeset alig fordult elő. Malalinszky Ferenc felszólalásában utalt arra, hogy a cieadőriág mindenütt bérházakban van elhelyezve, 1926-ban a lakások felseabaditásakor a cieadőrők a szabad ég alá kerülnek, indítványozza, hogy írjon a bizottság a belügy miniszter hes kincstári lakások épitésa végett, ehol a csendőr-ségek Is elhelyezást nyernének, egyben padig ai építkezés révén a 1 munkanélküliségen Is lehetne enyhíteni. Ssirmay Miksa kir. tanfelügyelő jelentette ezután, hogy a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület as Öusaa elemi lakolákbao a tanévnek október 1-éo való meg-kezdéaét kéri. Indítványozza, hogy r. kérvényt terjaaazék fal a kultura-minlezterbes. A blzottaág Ily értelemben határozott.
Dr. Nagy pánzügylgazgató jelén-tésa szerint ax elmúlt hóban Zila-vármegye terílletén bárom éa fél milliárd folyt b« adóban. Az állam építészeti hivatal főnőkének jelen-téae szerint a legutóbbi záporok a salai utakat igen megrongálták. As árvaszéki elnök szerint na uj pénzkeselés nagy nehézságeket okoz as ügymenetben n csekélylátszámu tisztviselői kar mellett
Majd n vármegyei gazdasági fel ügyelő felolvasta a fö.dcnlveléaügyl miniszter leiratát, melyben felhívja
a főispán figyelmét arra, hogy a gazdák nehéz helyzetére vsló tekintettel üzemi hllell engedélyez éa mindent megtesz a yazdák érdoké-ben. A hitelt az Országos Központi Hitelszövetkezet közvetíti. — Ezért az OKH alaptőkéjét 24 milliárdra felemell. E 24 milliárdra 12 milliárd K t az állam jegyez, mlg
a másik 12 milliárdot a gazdskő-zönségnek keli jegyeznie. — Ma/a-tintzky iiarlot Z.laváraaefyo dála.k . hlt.lből 500 millió K jutna Cl.k. A> OKH egyébként na ailmpatlkua a g.idák olSU. A bl sott.íg tudomiaul T.tt. ■ mlnlez-t.r leiratát. Tóbb tárgy megvitatás. ulán -*i Qlé. véget írt.
Bethlen István gróf beszéde
a Nemzetek Szövetségének genfi ülésén Magyarország újjáépítéséről
Bonln Longara volt olasi nagykSvet BdwS-zölte Magyarországot szanálása alkalmából
Apponyi Albert gróf feltűnő nyilatkozata
A Nemzetek Szövetsége közgyűlésének ma délelőtti ülésén Magyarország pénzügyi szanálása korült tárgyalásra. Eisőoek Cavazzoni (Olaszország) jolentetto ki, hogy Magyarország a legjobb uton halad a azanáláa felé.
Bonln Longare volt olasz nagykövet beszedebon melegen megemlékezett azokról a nagy hazafiakról, akik srgédkoztek Magyarország újjáépítésében. Uávőzll Magyarországot szanáláaa alkalmából éa annak teljea alkert kiván.
A teremben tartózkodó Bethlen letván gróf miniszterelnök a beazéd végén Boninhoz ment éa melegen üdvőxőlto ée Magyarország kősző netét tolmécsoita.
Utána Bélhlen István gróf mondotta cl nagyhatású beszédét, melyről alábbi táviratunk számol be: Bethlen gróf mlnlazterelnök «x ország újjáépítéséről
Oenl, szeptember 11 Bethlen István gróf miniszterelnök Magyarország pénzügyi újjáépítése ügyében többek között a következőket mondotta:
— Magyarország pénzügyi ullá-építése többet jelent egy legyőzőik kis ország megsegítésénél a Nemzetek Szővetaége részéről. Msgyar-ország gazdasági talpraállitása nemcsak humánul cselekedet volt a nyomor és a szenvedés enyhítése érdekében, nemciak a helyea gazdasági politika követelményeinek érvényesítését szolgáló gazdasági tett volt, hsnem as alső komoly és nagyszabású lépéa azon as uton, amely Közép-Európa politikai konszolidációja éa békéjének bistotltása felé vezet. Annál jelentőségteljeaebb ex as akció, mirt hlazen annak kereaztülvltelénél elsősorban alke-rült a háború óta a kőzépeurópal politikában érdekelt valamennyi nemzet együttmüködéaét barátságos alapon biztosítani.
—■ Milyen reményekkai és mllyan várakozásokkal léptek a legyőzött kis nemzetek a Nemzetek Szövetségének tagjai sorába? Erre a kérdésre őszinte feleletet kell adnom. A válasz kézenfekvő. A kis nemzetek a Nemzetek Szövetségétől az Igazság, ■ méltányosság szellemének érvényrejuttatását várják, tekintet nélkül arra, hogy milyen politikai vsgy katonai erőkat luknak igazaáguk érdekében felvonultatni. A legyőzött nemzatek ezen-
Ueuőfcözöns^gemet értesítem,
Honn n?l(?irjmrjí UIUA.\'i.u____
felül ■ bánnálak szabadságán akéí egyenlŐség/nek; tehát azoknak a □agy alapelveknek érvényrejuttalá-sát várják a nemzetközi életben, melyek az államok beliő életében Is minden polgári demokráciának alapját alkotják. E várakozásukban ciak akkor nem fognak a kianápsk csalatkozni, ha aikerül a Nemzetek Szövetségének a háborús gondolkodás helyett a népek Összetartásának érzetét újból felóbresirteal és aikerül olyan politikát albaaertetnf, mely a jogos elkeseradéa okainak eltávolításán fáradozik ; ha ezentúl la bátran azon fesz, hogy ne hagyj* tovább gennyedni, hanem klhuiza n népek testéből a töviseket, amelyeket a háború és a háborús azel-lem döftek belé. Ez az egyedül helyes békepolitika, amely egyúttal a legtöbb biztonságot nyújtja valamennyiünknek és épen ezért a legjobb érdekpolltika is.
— A kőzépeurópal politikában ax alső igazán nagyszabású és komoly tett »s az akc\'ó volt, amelyet a Nemtelek Szövetsége Ausztria talpraállltáas után Magyarország pénzügyi és gazdasági újjáépítése érdekében megindított ás sikerrel tudott célhoz vcxetnL
— A N-ímzetek . Szövetségének ez a kezdeményezés* klrsgadta a magyar nemzet fialt a végső két-aégbeeaésből éa bizalmat öntött beléjük aziránt, hogy a legyőzött nemietekkel szemben la viaszatér a méltányosság emberszerető szelleme. Ezzel a felismerésiét, a lelkek megnyugvásának a lassú visszatérésével, ax ország belső megerőiö-déeével, ax üzlatl élet fellendülésével, más orsiágokkal való éríntW-xés sűrűbbé válásával párhuzamos és attól el nem válaastható a háborús szellemnek kő\'ciőnős lalohadáaa. Párhuzamosan evvel erősödött nap ról-napra a bizalom aziránt, hogy a legyőzött nemzetek la következetea békemunkával érhetik el legjobban egyenlőaégre való joguk ellsmorését, valamint jogos érdekeik érvényesítését. Gazdasási erőlödé-aünkkel és nrnuetközl állásunk javulásával természetszerűleg csak erősödhetik -a*, as .akarat, hogy békéé uton juMKtaak elintézésre mindazok az ellentétek, amelyek Középeuiópában még fennálianak és megoldásra várnak.
— Jó lélekkel merem állítani tehát, hogy a Nsmzetek Szövetségének magyarországi akciója In-
dította meg KÖzápeurópában mindegyik részen a lelkeknek azt a lesterelését, amily előfeltétele a fislkai leszerelés"alktrea végrahsjtá sának.
— Ennek as állításomnak llluszt-rálására két körülményre óhajtom felbivni figyelmüket, amelyek a nagyvilág szempontjából t»lán jelentéktelennek látssanak, de ebben a tekintetben szlmptomatikui jelen lőségüek. Ax egyik ax, hogy azok a törvényjavaslatok, amelyek a Nemzetek Szövetségének akciója folytán a magvar parlament elé kerültek, noha Msgyarország péozögyl ügy-\' vitelének ezlgoru ellenőrzését tartalmazzák, mégis túlnyomó nagy
többséggel szavattattsk meg. — NyHvánvatd- bizonyítéka ez annak, hogy a magyar népképviselet a froverenttáe \' ItfSlM**! ciorbuláia ellcbére készáéggel ragadta meg a Nemzetek Stövatsége által nyújtott ■egltökezet és tüntetően nyilvánította bizalmát a Stövetség bike-polltlkája Iránt, amefytŐl egy jobb jövő vlrradásit várj*. A másik körülmény még erlhatőbb szavakkal baazél. Amikor erre rámutatok, legyen szabad tanuiágtételre a Magyarországgal hstáros államok jelenlévő képviselőit felhívnom, ók bizonyára Igazat fognak nekam adni, amikor azt állítom, hogy ceakia a Nemzetek Stövetségéock akciója és egyidejű közvetitéso tette lehetővé, hogy sikerült békés és méltányos alapon elintézni Magyarország és szomszédai körött az ellentéteket okozó és függőben iévŐ kérdések egész tömegét.
— Nincs kétség jziránt, hogy a Nemzetek S Övetsége a Magyarország pénzügyi újjáépítése érdekében kifejtett nagy munkájával nemcsak Középsurópának gazda-ségi talpraállitáeát vitte előbbre. Cselekvése egyúttal politikai tett, SŐt több ennél: bSketett volt, amelyért hálával hajtom meg e pticben Magyarország zászlóját én Is és kérem önöket, hogy fejezzék kl elismerésüket azért önök Is mind-nyájao, még ha egyénileg nem Is látszanak érdekelve lenni, mert a Nemzetek Szövetsége e munkájával mindnyájunknak egyformán tett szolgálatot, amikor a világbékét szolgálta.
— En a Nemzetek Szövetségé-. tői csak azt kérhetem, hogy ha-
iadjoa bátran tovább ecen as uton, tekintet nélkül a gáncsra vagy kri-ttfrárartefcfflter oíllcöl .rra, bogy r^ueaQl a ért. . .Il.m.rélb.s, vagy ■ ■m. Hi.zeti mijf Ijfoo tok a tennivaló. A vlliy mlndtnütt t.l. v.a rju|IJ«rij.fI.l, _ A kirdiltkoek eféai iü-n\'20 míj Körépturópi-b.o U. Áralj Hlb.tá t.tt.k o.tn blrooyltj.k <a amíg ezek világinál a nép.ket v.lób.o it nem h.lja\' .dq.k blrto. tud.ta, ho£v ■ r\'ra-badii, it a. ©gyoolójoiuiái •!»• a nemutkSrl il.tb.n I. újra ura-lomra juthat, amíg mtg kételyek merü\'hetn.k fal, hogy a Nemietek Siöv.laé,. Ij.Un hatékony ..<■ kíné .kar éa tud la válni a népek kórt fennálló efyéb .ll.nlétek b<-ké. éa .gyuttid Isauisoi elUtérí-■ír?, .addig . bl.alom a népek k8-.Stt n.m lerí kielégítő uódoa helyreállítható él addig a bika
hogyüziete^erkibmem iiiindenneniü rőfös árukkal
ösűrenöu női és férfiharianydh o legújabb öiuatszinekben _* . "
é3 a legjobb mmőségben, divatmellény különlegességek. VTX*llIll3eXa£>eX*llél - férn fehérnemOehbén óridsl utílaszték Telefon 221 Föut 11. szám
If24. axeptembar 12.
ZALAI KÖZLÖNY
végl*g*aeo blxtoaltottnak otm mond bató. De amint Magyarország ujj4• tpiléaénok péld\'jéval Illusztrálni törekedtem: két dolgot a Namzo-lak Szövetlégének akciója máris elért. Egyf»lői bateloua lépést t«t-tQnk előre Köaépaurópábeq a lelkek erkölcsi leszerelése f ; mía felől a Nemzetek S óvcUégo a maga akc\'éjinak alkerévol döntő bizonyítékot arolgáltatott arra, bogy a« általa követett módszar a bsko-pollüka torén helyoa éa hogy cko aa uton további kövctkezetca mua kával célboa ju>h* unk.
— Lényegea bl(to>iták lehet ez azoknak la, akiknek további e\'ha tirodáiéitól függ Európa jövője. Üdvözlöm a Stővatiéget atlvem egész maligévol éa kérem, hogy bátran haladjon tovább exen az
uton éa felajánlom c%«rébm a béke ilyen szolgálatára hazám tettrekéaz közreműködését a jövőben la.
Apponyi feltBnő nyilatkozata
Róma, szeptember 11. (Éjfélkor érkezeit) A „Tflbuna" munkatársi ma baaxélgetést folytatott gróf Apponyi Alberttel, aki a legoWjak-tivabb szempontból tárgyalta a m»jfrar kérdést.
Ha a jelenlegi állapotot végleges nek kellene tartanunk — mondotta többek között — akkor Jobb ha a fennmaradt Magyarországot fa fsloaatják a azomazád államok kövött.
A jelen helyzet fenntaitása annyit je\'ent, hogy a világon levő összes migyarok jellázadásál akarják Jel-id\'xnl.
A KÜLFÖLD HÍREI
Lloyd George ax orosz azerxődéaről
London, azeptember 11. IJoyd George tegnap Penmacnmiloibtn tartott bes*édében kijelent%tte,hogy ax orost szerződés szélhámosság és ostobaság. At Ir kérdésben agyét árt a muakáskormány politikájával.
A bácsi fémmunkások aatrájkja Bécs, szeptember 11. A bécsi fémmunkások sxtrájkja mi kiszélesedett. Bic* XII. kerületében ujabb tizenháromezer muakáihig) ta "bba a munkát. A többi szakatervexeUk munkásai klj vlentctták, hogy anyi-
Íilag támogatják a astrájkba lépett émmunká»okat. A sztrájk B\'Cscn kívül Aua»trl« több városára kiterjedt.
A apanyolok nj erŐaltéat köl denek e marokkói frontra Páiis, azaptensbar 11. A Journal madridi jalentése axazint Durtno oszlopának, amaly a L»u völgyé-boa állott, sikerült veazlaeégek nélkül vlaasavoaulaia a kob» d*rad állásba. Obrago U>vMOs>lopa rendben vlsssavoauH Tatauaba. S *evUlá bál két gfi\'Ös Indult el Mrrakkóbe, megrakva caapatokkal éa tüaéraégl anyaggal. SaevIHába éa Malagába számos sebesült érkezett.
3oo drb elegén:
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feüebb
200 darab -s^
gyermek-ruhácska
drbjatwk 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban.
Leszállított árakl
Fürit József
nKékcüllag" áruháza
a községi kóztisztvUe\'.ők országos szövete.-ne* szerződéses 6zillit6ja I6:tlsi(vls«líknek 5% enjedaény 1
As erdélyi <s bínsiigi aejtó
Koloisvár, Bz.pt, 11. Ai Adov.ru1 atetiiltlkét kötői ez e.délyi él bán aégl I.poklái. A atatlsztlka aserlnt Erdélyben ét a Bínséjbsn 17 ma gyar, 7 német, 2 romén napilap, 62 magyar, 15 német éa 32 romén h.tll.p, 24 magyar, 9 német éa 20
román havi folyóirat jelenik meg. Talán felealege. U meg.mllteoi, hogy \'.i Adcv.rul cikkében kőiőlt atatititlkéjsvil ait akarja kioautetol, hogy tu\'iágoesn sok magyar lap jelenik mag a ré|l éa nagy mscyer ku\'turéval bíró E-déiyb.n ét Bén ségbae.
D\'Annu.aló megunta ■ politikát
Ráma, ai.pt.mbar 11. Jem Be-n.lil, . bire. ol.sz költő. akinek a Gunyvactor. elmü darabját Buda* pe.t.n la játszották, l.lfa IttdlCB aévea antifasiszta egyesületet .1. kitolt a tagjai közt belyot fojlal a nagy Gabrl.la U. — Gábrielé D\'Aanunzlo most levclat in éieit barátaihoz, amelyben a véltoza-tozaág kedvéért trról értetltl őket, bogy n.mcak a novei.tt L\'gt italica mo-gJmábtn, de temmlféle mozgalomban nem veaz részt. Újra at a büi.ke nadviaa lett, aki 1911 ben volt — lijt a költő — áioem érdakll többé, bogy körülötte ml történik. S«n kirta, sem tolakodáa nem ho:náloa, ht figyelmét a világ dolgaira akarnák Irányítani. .Kutyáim okosak és bzr.pi.ak" — moi.dj. D\'Annuaalo a a következőkkel végal sor.lt; .Azok aa el-leoségajm ás barátaim, akik a politikának azantelték mzguk.l, ezjk után kételkedhetnek bennem. Ea uj elet, o k.lt mű rétietemnek élek . otthonomat ák.altam, melyet ms garnnak adtam ajándékul.
Mftgynr—cseh
koreakLodeimi tárgyalások
Prága, Baapt.mbar 11. A magyar külügyi kormány átiratot intéseit a ciahaalovák ko.minyho., seloly ben kuaalwd.lml aiorzödéB m.g-kötéséa.k uük.égét h.ngozt.tjl, A magyar kormáay állítólag klU tálba haly.ite a ct.h Ipar babosa-talit m^nahajtő Ipari vámok la-BsáUilátát.
A hősök emlékműve
A lapok hasábjain egyre sil-riibben jelennek meg a háborúban eleseit hősök emlékének «int szobrok leleplszéséről szóló tudósítások. Legulóbb Baranya-vármegyében két helyen leplez-lék le a hazaszeretet u) oltáralt; Villány s a kis Rózsafa községben. Villányban 8 méter magas emlékoszlop hirdeti a 74 villányi hósnek emlékét s leleplezése íolyő hó nyolcadikán fényes Ünnepségek keretében zajlott le.
A hósök emlékére Nagykanizsán felállítandó emlékmű ügye Is minden nap u)«bb hatalmas lépéssel halad a megvalósulás felé. Ma a nagykanizsai .piaci rőfösök" 60.000 (hatvanezer) koronát jullattak szerkesztőségünkbe, mint a tervezett emlékszobor költségeihez való hozzájárulási összeget.
A gyüjlés minden Irányban tovább folyik s meg vagyunk győzódve róla, hogy rövid Idő alatt Nagykanizsán Is a városhoz s a hősök emlékéhez méltó monumentális szobor fog|a hirdetni egyrészt a város közönségének kegyeletét, másrészt pedig elesett fialnak emlékét.
— Schvarca Dezső cég közli, hogy oiladan szlabsa limit rak-táira érkeztek : príma minőségű se lycm flór .61 harisnyák, párj. 50.000 kor., príma min&séoü muiiiin nöi harisnyák, párja 36.000 korona.
— Url ás nöi divatcikkekben legszolidabb ktsiolgálás Schwarci 0e«s5 céauél, Fö-ut I.
— Ügyes varrólányok Jó (lietá.aet (elvitelnek a kStS-szövő (yárban.
Korcsmázás vése — emberélettel
M.gr.nditö szaraacaátlanaégröl számol b. k.raceenyl tudá.itónk Hétfőn .\'te nagy vlgas.ágg.1 mu latiak a legények s k.r.c..nyl korcsmábao, többek köiött Tolnai Jói.ef 22 éves l.gény és annak 16 éve. Károly öcote. Amikor jó Ideig borozgattak, fater Ernő kisbíró flgyelm.at.tte a 16 ávsa fiút, hogy most már jó l.sr, na lun.fl, ilyen fiatalkorúnak .smml keresni Yslójs a korcsmában. Azonban Tolnai Károly nem volt haj-láadé a klsbljó f JssőUtásának .la get t.nnl, sőt klragldts aonskbot ját . k.zéVŐI éa végigvágott rajté, majd eiiz.lsdl, hogy karóért m.n jeti. Időközben n .uhanc bátyja Is f.lelő.aégr. vont. « köt.leslégét teljeillő éjjeli őrt, szó-izót követett, m.jd lsm4t véjltv.rt.k a kltblrón, előkerültek a kée.k, a kisbíró U kénytelen volt vid.lmére kélt rántani ét a nagy dulakodás kőiben Fatér klablró kása oly sserencsét-lenül sialadt a 22 iv.s Tolnai Jő zsef nyakába, hogy néhány ptrctn belül ott a belysslnon elvérsetl-
Fatér klablró atoanai j.lentke-zett a ctandőrslgea, amely őrizetbe vatta. Nagykanizsáról dr. Multchcn bacher Edvln klr. törvéays.ékl tanácselnök, vizsgálóbíró és dr. izoM István Igaagató főorvos Beálltak kl s helyszínére e vizsgálat m.g.jtés. és a boaco\'ás foganatasitáss végett. A vlzsgálst folyik. F.tárt a ct«a-
dőrök t.gn.p r^g.l ka«állltotlék a na gyk Balassi ügyétztég fogházába.
— Snját gryártznányiz gyapjú janiper 38 000 K, -o11"1
6500 K, cnustlin hnri.nyn 8000 K, tely.m .yekkendő 15.000 K, Flllpp kötSttára gyáré S«iaabat-
hely, Széli Kálmán utca 6.
„Tetre" eaecsenaő-kele*-
(yák Schwarci Doaő cégnél, Fő-Ut (. ssám.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
dívatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.ooo K-tól Kasánok az öiszes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú fórfl-»övetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tóL
Konfekció osztiv a
souterrain-helyiségbea
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól itamin blousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem ruha 45o.ooo K-tól
Mveri-ielyem-btouiok
CSAK 24o ooo kor Gyaniu mellények
CSAK 45 ooo K-tól Kötött gyapiu lumperek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
WT Tisztviselőknek ezen
árakból 1( 5% engedmfay
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptembar 12. PAntok
A Meteorológiai Intéict UUaUte Miial lUm. t-jftütt at-i l.rttiii vlrhf.t, kOÍVSl UtDiri^iwi.
Harpokrates társaság
alakult nemregiben hazónk egyik nagyobb városában. At alapiló tiz úriasszony volt, kik elhatározták, hogy hetenként kétszer felváltva összejönnek egymásnál kizárólag egy csésze kávéra, de aki pletykát kezd, jótékony célra jelentékeny ősz-szegü pénibün\'etést fizet
Mondják, hogy at e/sö hetekben, főleg pedig az első napokban igen sűrű tétetekben hullott a pént az asztalra tett perselybe s a nemes célra szolgáló pénzösszeg tekintélyes summát tett ki. Későbben a bünte lések egyre gyérültek s ma már le került az asztalról a szégyen-persely.
Mikszáth Kálmánról hallottam, hogy képviselő korában lőrvcnyjaras latol a kort a Ház elé terjeszteni, melu szerint csa\'- annak legyen s:a baa beszélnie, kinek van is valami mondanivalója, aki pedig üres fe csegéssel tőlli az időt, szigorúan büntettessék meg.
A leles irónak ez a semmi esetre sem komoly elhatározása, de két ségkivül ötletes gondolata ugyan nem öltött testet, de ma elérkezeti az ideje annak, hogy a nők megalakítsák a „Ple\'yka elleni világ ligá" l, melynek alapszabályai szi goru^u száműznék öss-eiövete\'eikről cgyrtin szórakoztatásából 1 m-isok megszólalását,
2. a cselédkérdést s
3. a cselrdi élet intimitásait.
A Harpokrates társaság latijai már rájöttek, hogy a társadalmi élet megölője a pletyka, a gazdátlanul kóválygó mendemondák s az egy mást túllicitálni akaró beteges ve lélkedés.
A Liga tagjai részére a kővetkező jelvénynek szembetűnő helyen való viselését ajánlanám : sárga zomán cozott alapon nyíllal átlőtt nyelvét kiöltő kigyófej.
Mini értesülök, a mozgalomnak lőbb az ellensége, mint a barátja. A jelvénygyárak mégis teljes felkészültséggel várják a tömeges jel vény megrendelést. Kérdés: neme fognak várakozásukban keservesen csalódni?
Pedig mennyi kultúrintézményt lehetne életre hivni a társaság — bünleléspémeiból I
— Személyi hit\'* Cslllaghy
György ntgykanlrsal klr. ügyész Nyltráról vlssxeérkexelt.
— A íőjejcyy.ő szabadsága. Dr. Krátky litván városi főjegyrő szeptember 15 tői kwdődőleg hat hiti szabsdiágra ángy.
— A vármegye 450 mllllóa
kölcaöno. bődy Zoliin aliipin utja a Pénzintézeti Kő/pontuél sikerrel járt, amennyiben sikerült neki ax uil személyiét llletménye\'ro áe a közmunkák folytatására 450 milliós kölciönt mcgszerezul.
— Eljegyzés. Dr. Karczag Reiső eljegyezte Szabados Rózsit (Minden külön értesítés helyett.)
— Költözködik a poatahl
vatal. Értesülésünk szerint a postahivatal alŐreláih itólag a jövő héten költözködik be at uj postapalotá-btn lévő helyiségeibe. A po»t»főnÖk hivtl«li helyiségeibe Mihálka pénzügyőri blitoa köllö\'ködö\'t, mart eddigi lakása h\'Sinálhatatlao állapotban volt.
— AJscopodl Pálma festmény sorsa, limoretea a Jicopo dl Pa\'mi-fratmény körül néhány héttel ezelőtt lefolyt bonyodslom. Most arról értesülünk, hogyhosstas lárgyaláiok ulán dr. Kovács Béla ügyvédnek sikerült megegyeznie a kormánnyal a queiol templomból származó festmény ügyében. A megegyezés szerint a kormány Ko-vácctal axeruboa megszünteti az eljárást a Kovóct a festményt a külföld több városiban, sőt Buda pesten I*, beléptld\'j ellenéb»n kiállíthat)*, amelyet a>uláo költségei nek fedezésére fordíthat. A kUlll-táiok után, novomber vége felé a magysr ko>mány vi\'Siaju\'t\'jtje a festményt a qu-^ioi ol»s« templomba, ahol ugyanarra a főfalra kerül, mint a háborúban elpuiztuH (s ügyen olyan stílusban éa méretben ujjiépltclt) templomban függött.
— Vaautaeok nagyjai Qléae. Folyó év szeptember hó 14 tn délelőtt 9 órakor ■ rígl képviselő híjban a nyujdlj a és cyugbéret vasutasok országos nagygyűlést tartanak, amelyen több nemtst-gyűlési képviselő Is meg fog jo\'onnl éa fel fog sióialnl.
— Újságíró matiné. A nagy-kaniiskl Ujsiglrók már évek óta nem hallattak m<guk felől. Most végre egy székesfővárosi nlvóju mitiné megrendelésén fáradoxnak. A matinén az Asszonyi társulat elaő művészei is a:er*p»lni fognak. A mitioé folyó hó 21 én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz magtartva ■ Po\'gáil EgyNt negytermében. Tekintve, hogy az ujiégiró m itlné valóságos esemény lest Nagykanl »sán — már előre felhívjuk a matinéra a nigykő.őnség különös flgyelm$t.
— A városi adóhivatal mnn kája. A városi adóhivatalnál most folynak az adókivetési munkálatok : a jövedelem-, vagyon- és társulati ad -k kivetése. A társulati udókl vetés e hó végén, a többi október hsvában nyer bifejaxést, mlg a hiihssxonrésxeacdéei adó kivetése szeptember 20 lg fog tsrtaol. A városi adóhivatal csekély Útszáma mellalt oly óriási munkát váges, milyenre más váróiban még egyszer annyi tisztviselő kellene.
— Emléktábla ax nj posta palotán. A poata és távlrdahiva-tal vezetősége mindazok nevalt, akik az uj palota tervezése, felépítése és berendelése körül bármi módon köiremüködtck, méltóképen megakarja örökíteni, mely célból márványtábla állit fel és nevelkat arany betűkkel be fojjs véastnl.
— Düledező házak szomorú anoaleselhex tartozik Strém Károly esete i*, aki düledező házának mrgvissgálását kérte a városi hatóságtól.
— Idők jele. Az utóbbi napok bsn Kluger Erzsébet szatlci, Kops tein Jakab edénykereskedő és Niki cser Jóisef kccilgyáros és nyerges brjelentették a városi tanácsnak, hogy nem szándékozzák többé iparukat folytatni, miért Is kérik lemondás tudomáiul vételét.
— Nemzetközi bélyegklálll táa Budapesten. Sxcptrmber hó 20 án nyl\'lk mrg Budapastea a fővárosi Vlgsdóban egy nagyobb-stabásu bélyegklállltás. A főv«rosl bélyeggyűjtő egyesületek lázasan készülődnek erre »i alkalomra, hogy ezzel a kiállítással ujabb lendületet adjanak az utóbbi évekbsn jelentősen megerősödött magyar bélysggyüjtésnek. A bélyegnap azep
tambar 20 tói 24 ig tsrt. E. alatt
sz IdŐ alatt lesz bélyegklállltáa, bélyegárverés, csere. Siakkongreaz atusokat fognak tartani. A posta hivatal pedig alkalmi postahivatalt állit föl erre az alkslomra. A klálli tái hét főcsoportra oszlik: 1. mi-gyar bíl.ogek kiállítass, 2. magyar éa oaztrik rltkáb\\» lebotüiések, 3 európai, 4. tengerentu\'l bllyegek kiállítása, az 5 csoportban repülő bélyegeket tl\'itansk ki a világ minden résxéb5l, a 6. cioportban rendklvü\'l ritkaságok, müvésd bé\'ycgfamataieiek, müvéazl festésű albumok kerülnek árverésre, a 7. csoport pedig felöleli a filsteUa szakirodalmat, bélyeg folyóiratokat,\' szaklapokat, könyveket, katalógu sokat. A bélyagnapot már a»ep tember 20 án megnyitják, az űnne pélyea megnyitás azonban 22 én délután 4 órakor leaz. A bélyeg-árveráat azeptember 23 án délután őt órakor kezdlV meg.
— Bórkoosl-viteldíj Hagrykanlzain. A városi kösgydlós által ii Jóváhagyott Jelenleg érvényben levő bérko-csl tarifa a kö-vetkeső : I. Kgiss napra, reggel 7 órától ette 7-U a város belterületén, be\'.♦írt\'e ai etetési Iddl, a hidikóibáxat, ipartelepeket is I8\\000 kor. 2. Félnapra, vagyis h«t órsi időtartamra 100,000 K 3 Róvideb^ vltel.iél aa elsi negyedóra 12,000 K, minden további negyed óre 8,0-X; K, s me&kexdett negyedóra egá-riet számit. 4 A vawtl állomásra vagy onn»n vlssaa l—II. kuilletben t személyig 1&.000 K, minden további sxemély 8,000 K, • Hl kerütetben 2 személyig 22/00 K. 6. N«gyobb, a hittó ülésen el nem belyexhet<5 ciomsgok, txSruodok, koiarsk dsxebonkint l,W)0 K 6. SJrgyir, PáUls, Hidikóraás tt.OW K, ode ós vissxe, \'/4 órai várakozással 3J/0Ö K. V. Teleki uli és Jizseí főherceg-utl laktanyához 10,000 K, ods ós vissza \'/4 óni vi/akoxástsl J5,000 K. 8 KUkanisslra tt.OCO K. ods és viisxs \'/« várakozási idővel 33,000 K. ». Esküvő, Umetés, keress-leléue egy fuvar 3S,0v0 K. 10. MulstUg, sxlnhix, moxihos egy fuvar 22/>0O K. 11. Szőlőhegyre és vidékre megeyyexés sseriat. 12 Éjjeli fuvaroknál este 10 órától reggel 0 ófiig a mppa\'i árak «.*/.-*»> tóbb. A viteldíj kívánatra előre fixeteodő.
— A polgári zenekar a m«g-▼alóanláa utján. Miután a rögtön p\'óbaképas polgári zenekar felállításának súlyos akadályai voltak — az ezt a mozgalmat meg-Indl\'ó lelkes úriemberek rávelták Blalon Antalt, a jeles hoavédVkr-mestert, hogy nyisson egy fafúvós és téxfuvós tanfolyamot és abból válogaasa össze a jövő zenészeit. Sikerült Blaton karmestert rábírni arra, hogy egy Igen azarény tanítási d!j fejében váro.uak lelkes zenebarátait olyan színvonalra kiképezz*, amilyenen a sajnálatosan megazüntetett honvédzenekar tagjii állottak. A zenetsnfolyam október 1 vei magnylllk. Jelentkezhetnek mindazok, akik a trombita és fafúvós seneksrbsn később rendes havi flietés mailett résitvenni no retuének, de arok is, akik a fúvós hangszerekhez kedvet éreznek. A terv az, hogy húsvét első vasár napján az uj zenekor be fog mu-tatko.nl a város köiöasigének és aiután rendes szerződést keres. A fenti lervval komolyan foglalkozók kedvét növelje ez is, hogy már csak egy zenekar felillitáaának hírére is jövő nyárra sxámos Balaton-menti fürdő helyezte kilátásba meghlvá sát. B listások, nyugdíjasok, Iparo sok \'— jelentkezzenek minél előbb, minél többsn, mert számukra ez
1924. szeptember 12.
I
nem cssk művészetet, hanem biztos kenyérkereseti forrást la jelent és megmutathatják, hogy aamcisk Bt o\'ció szórakozáshoz, hanem a mUd\'n teklntetbsn bassnotbajtó uj, de ezép jövővol bíró zenei kut* tura felé Is hajlanak. Jelentkezni Blaton karmesternél Magyar u*cs 2. szám alatt folyó hó 28 lg lehet. Ugyevcsak B\'aton karmester ad mindenre réazletea felvilágosítást.
— Meghívó. Kérjük az ötsslpa-rosságot, hogy a forgalmiadé általán ügyében ma este 8 órakor ax Ipartestület helyiségében megtartandó értekezleten való megjelenést mindenki kötelességének tartsa. Elnökség.
— Uj Iparengedélyek. A városi tanács legutóbbi ülésén a kö v.tkeiŐ Iparengedélyeket adta kl. Horváth Jsnosoé Szmodics Juliannának élelmiszer barooef 1 éa gyű-mö\'ce keraskadáare ; Kaiser József és Straszer Józsefnek kötött-, szövött áruknak nagyban éa kicsinyben való árutitáeára és blrományl eladásra; Fischer BinŐaek zománcozott veakeroskedáare ; Singer Pál Arany Jinosu\'csl lakosnak rövid rőfös «s kő\'ő\'t áru eladására Dolmányos Fcreacaek EötvŐs-té 10. s>. alá háztartási éa röfldáru cikkek koreskadisére, Kulka Ssmu nak férflssabó Ipar ülésére ; Csendőr JSza.feek R<kóolutcs 25. hslkoreakedísre és Vantauer Józsefnek Kazl»c*y utca 7 azám alatt vendég\'ől ipsr ütésére.
IRODALOM^MÜVÉSZET
Holdvilág. Sitnct BtU r.sd-klvQl íriékei 5 lol.kb.ii £<<d>z vljiítékil Aí.ioojl-Ur.uUtín.k mOv<a>.l KUnovils Gl&\'tJ )•!«• rcodt.íiébin oly szép előadásban mutatták be tegnap este, hogy zaufolt házat érdemelt volna. Mái-naffy 0;tl a mtg nem értatt modern assxony oly tőkéletea meg-saemélyesitéiét nyújtotta, hogy nézőközönségét végig lebilincselte. Heimann Manci drámai axeade elaő nagy szerepében feltűnést keltett silajitssásl képeaségeivel. Viharos tapsokat kapott. Czobor Ernő ma Ismét elemébe volt, Donit J»nŐvel kabloatalakltást nyújtottak. Károlyi Ietván mint Hold müvésxatánek teljét nyújtotta. D\'Angelo Dante a megtévesztésig hü portréját* adta Zomboryaak. Culyásnél Natália szerepében a nála megszokott jó alakitáaban láttuk. A kisebb szereplők a xeaakarral együtt pompássá lüesskedtek be aa összjátékbs. (*)
Színházi mttaor tagaapl száma érdekes tartalommal hagyta el a sajtót. A bevezető cikk aorra lamer-teli at Asszonyi táraulat női tagjait, további közleményei aslnl kritikákat, a legközelebbi hát műsorát s szavazó cédulát tartalmas arra a kérdésre, hogy .Kl a legszebb asszoay Nagykanlaaáa ?■ A sziabásl műsor lagkőzelebbl sxáma jövő keddea jelealk meg.
MZGiiFfrrtfpszimJlz.
Uránia. Ssombat 7—9, vaaár-nap 3, 5, 7 éa 9 órakor: Szombat éjjel, egy házasság Iraglkoolkus története, a Piramouat látványos fllmj*, rendezteV Cecil B. de Mill. Az előadásokat csak Maőttek nézhetik meg.
Világ. Stombat 7—9, vasárnap 3. 5, 7 éa 9 órakor Harry Piai filmje: Unus, regényes történet két világrészen keresztül.
jf24. szeptember 12.
ZAIJVI KÖZLÖNY
törvényszék.
fl vasúti összeütközés tolvaja
Jcssek János 22 évei szentraihály hegyi földműves tfl\'oU tegnap a nagykanizsai kir. tö-vényszék egyes bírája dr. Mutschcnbacher Edvin tanácselnök elölt. A klr. ügyfszség a Btk. 333. § ábs ütköző és a 335. §. szerint mtnösütő topis büo-te\'tével vádolta, mert Murakere«ziu-ron sz Ismeretes vMUll összeütközés alkalmával vaiutl felszerelési tárgyakat jogtalanul eltulajdonított.
Jcssek a^bh-6 kérdésére beismerte bűnösségét. Azzal védekezett, hogy a malomból jövet éppen tanuja volt a vzsutl katasitröfának, amikor ■ sínek mentéa fekvő tárgyakat észrevette és hasa „vitte".
Feilcr János állotnásfŐDÖkholyet-tás az igazgatóság képviseletében a kár megtérítését és a vádlott megbüntetését kérte.
Dr. Mutschcnbacher megállapítja, hogy a vasu l felsrerelésl tárgyak hiánytalanul megkerültek és így tulajdonképen károsodás nem érte a DV aL
Meíz József a vádhatóság kép vlsslőjo lopás bűntettében kéri bűnösnek kimondani a vádlottat.
A törvényszék J«»seket lopáa vétségében mondotta kl bűnösnek és az enyhítő szakasz alkalmazást* val három hónspl fogházra és egy évi hivatalvesztésre llélle. Az itálat jogerős.
A „Zalai Közlöny" panaszkönyve.
Tobb rendtudást!
A Pelófi-utcán át Récse-felé vezeti poslaat mindkit oldalin elhúzódó termínyföldek egyes tulajdonosai mlr megkezdték * trágyázást a* ístl szántás alá Ilyenkor lark«-bstki sírok \'egyvelege hálózza be a fó!d»broszt Ki-ki a Bi\'ga módján zsírozz« meg a földjét. Igen-okerjedt ax illemhelyek flrülékével való trágyázás Is. Rendjén volna a dolog, ha s pctérlegények a közegészség szabályait is ss«m elölt Urtaaáik. Dj bizony ók bizooy kényelmesebbek annál, semhogy az ürillékot a (őldtken szórnák szét, banem ahelyett közvetlen as ot siélézz öntözik el e*y tömegben. Jó Ideje már, hogy a Jár<fcelók — mivol a bolyok nem messzo esnek az utcától — hihetetlenül ponetréo*, orrfacsaró bűzt kénytelenek elszenvedni
Ezt i körülményt asért Is tesszük stóvi, me« sok helyen a folyadék egéesen a gyalogúira folyik 1«. Jó volzu, b* ezeket a ho-lyeket a városi felügyeli kíSzegek szemmel tartanák s a szabály ellen vétók ellen a ki-higásl eljárást foty.matba teenék.
közgazdaság.
Szanálják a tőzsdét
(A Zalai Közlöny saját tudósi tójától). A tőzsde agóniája msgár^ vonta a kormány figyelmét Is. Mint jól értesült forráiból halljuk, Bud János miniszter megbeszélést folytatott tegnap Popovics Sándorral és Végh rKárolylysl a tőzsdei dep ressló okairól. A tárgyalások ered méayéről semmi pozitív hlr sem szivárgott VI, bár ellenőrizhetetlen forrásokból tartja magát a hlr, hogy a pénzügyminiszter a kontre-mlnsa\'yos megedózástt vette tervbe. Kérdés azonban, hogy a még oly súlyos adózás ls el fogja-e há Itmi az effektív eladásokat, melyeknek tudvalevőleg jelentékeny befolyásuk van a tőz.ade ir-nyzatára.
Magánforgalom. A m-l érték pepir magánforgalom, a kasaza-napra való tekintettel üzlettelen volt. Hmgulat a tegnapihoz képest
barátságosabban aUkuH. A prpltok kivétel nélkül kisebb nyereséget értek el. Kosztpénz Yt—>/,%-
Magyar Hitel 490-95, Ontrák Hitel 165 -168, Hazai Bsnk 114 Kereskedelmi 1035, Földhitel 230! L-számitoló 62-64, Pesti Hszai 2975-300, Salgó 495—500, Kőszén 2650-700, Kohó 365, Dsou\'-lus 2350, Villamos 1075, M-gyar Acél 195, Schllck 44, Rima 130, Cukor 2150 Georgia 365, Izzó 600, Dili 50, A\'Umvasul 420—25, T.ö*t 45, Szalámi 610-20, G«chw\'ndt 135, Viklóiln 175, Hungária Műtr 90.
Terménytőzsde. Búza llszavi-dékl 76 kg-oa uj 405.000-410.000, 78 kg-oa uj 412.500- 417.500, egtéb vidéki 76 kg oa uj 402.500 - 407.500, 78 kg os uj 410.000—411.500, rozs 342 500—347.500, zab uj 325 000-340.000, zsb ó 360.000 - 370X00, takarmány árpi 390.000-420.000, aőrirpa 460.000 -480.000, tengeri 375.000-380.000, korpa 230.000— 240.000, repce 620.000-650.000 K.
Irányzat á kenyér magvak plicán szilárd volt. Kenyérmagvakban 180 —200 vagon cserélt gazdát.
SertésTáaár. Felhajtottak 1650, eladatlanul visszamaradt 350. E\'aő r. 28.000—28.500, közepes 27 000— 27.500, könnyű 25 000—26 000, sza-ionnás félsertés 31.000 —32.500, lehúzott hus 30.000 - 32.000, sózott szaloena 32.000 -33.000, zalr 37.000
korona. A vásár közepes volt.
A Magyar Nemzeti Bank blva talos árfolyumnl azept. 10 én
Valutáik
Aszol (ooi i4iooo-t«6ooo Cmí toroea iiíj i)i) Oioit 1004 teis
Do<l»Z ?704O-J?6ot
rruch a.
Oawisáh
ZcilHÍia tjjoj »;!!o
B«1*U2 |CI4 ZOJO
Balazaat 411-41}
IlíttMl jSja-jSys
Koo«6bi«< ll<7»-l)<4>
Zriuillali ios4J-IOMS
Ilj000-t470«0 SJÍJI40J
4118 4IJ9 La) 411 41\'j
Orr a J40Jfl4
Un tJÍJKOJ MUaoo
Din tor. lS;7>-ipio Naw/ort 77}40-7J9l<>
Qiitr. feo«. 109 40-110-00 fWi 411; 4159
májri tiini i4(5o míoj frlea sji)
•JniUaíl h.-H40J «9\'.»> »a4ÍU ]4< -jM 8tl(t ina* )Slt-)8}S \' Sloclboie 4C«7j-«oj8j
St*4 kor. sc4«j-«cj3j io$<o-i
Korr4f kor. lo^sj-ioíjo Zérlch l4)ío-l<SjS
Zürichi zárlat 1
Párta 2S3S-00, London 1370 00, Newyork
632.60, Briíssol--, Mailaod 2330-00, Hoösnd
2<:<-00, Berlin---, Wien 7&7,. SoDa
3S7-50, Prá^a 1596 05, Budapsit 69-00, Bukaxasl 285"00, Belgrád ü97-60,Vaisó 102 50.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
Deviza
Valuta
Bécs . BorHn . Pzága .
08J19150 5360 —
4V. I «4
. oeitfoimo
. — 5395 445 | 440 Newyorkbaa II Az ércpépsSí éa nemesfémek beváltáal árfolyama z Ezüst egykoronáj 5850—5850, kétkorooás 11.300—11.700. forintos 15.400— 16.800, öt-koronát 20.40?—Ü .500, színarany 60000— 51.000, arany huszkoronás 333.000—333.000, platina Jlü.UOO—2ÍO.CO
Szerkesztői üzeneteké
M. K., K—X. Elismerő szavait köszönjük. A tírcs sorra kerilL A lapot a kisdóhi-vatal megindította.
J. E. Gy5r. A tárcák közül egyet fe!-hiszaálunk, kettó nem üli meg a mértékünket.
Vsxéroikldrö. A bekütiött voiézdkkek nem hassoilhatók. Raktárt nej] Útiunk b«l5-lük, mert a vcsércikk as csoményckhox szokott alkalnazkodoi. Ön art IzjA, hogy sok gondot forditott rájuk. Ait hisszvk : inkább sok Idejébe került, míg megírta, mert gondosságot nem lapaizts\'uok rajtuk Fgy veztreikkol pedig egy fél óra alatt meg kell írni.
Sem közölhetik, elbeizíléíek : Öjz uUn, MátoJvirágzás, Ae édes olthon, Leány-ssuton, Mákvir-g, Falusi keland ; versek : A« ósz, Balaton tündére, Október Ö, A Marslakók, Szobafogság, Boitu.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT, Nagykanizsa

Öszi és téli szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek
• .....«|F-Tní?.Qi95t
női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolin, marokén, trikotin. puplin, voil, veiour, kazán, damentuch éa posztóit
minőén létező őiuat színárnyalatban!
férfi szövetek:
Szürke és fekete téli kabát, bunda áthuzat, ő«zi átmeneti kabát, caizma-nadrág kelme, öltönykelmék a legszebb mintákban, fekete éa aötétkék szövetek, frakk, zaaketf és amoking kelmék.
I
Regenhardt ésRaymann damajíáruk^ May és Holfeld rumburger vásznak w gyári raktára
Legszebb mintázatú Mlflanellok, parge\'ok, teaniiflanellokl Legújabb Velour-slffonok, és Veleur-bartonyok, tricó-ielymek, creppdechlnek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
var Nagy enaradékvásár női és férfi szövetekben
Hallatlan olcsó árakon!:
^In
Araink jó minőaége, áraink olcaősága éa választékunk nagyaága mindenkor üzleti elvünk1 ff
Singer Jéisef és Társa
kellemes helyzetben vannak, hogy az oszi szovetupdonsagOK ===== a legjutányosabb árban árusíthatják. - .
Kérik hatalmas raSáruk vételkényszer nélkül való ^tekintését.
Apróhirdetések
/{ilirtiD !e»J nihBiiakrlnjrek diíM C«s-
Három ax Iger, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
{óbbak a jónál, olcsóbbak az olcsónál, / mely egyben üöif és gyógyil Sugár ut 53. * Telefon 210.
>>na r«lv<l«lk. Sitftal
Fiiszeriizlet-helyiség K
t.od.íjM.IKaiilh.lyer^Sifeh.nyi-iilcáb.n ÍI-.AA ÉrftkMdoll.h.t ViriHrOmE II-dldUU. l.aplatMriUciciamit.K«uthtl„n
\\
Díjtalanul
csupán csak p tarifális költségeken
helyez el
az összes budapesti és vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló híreket s álta\'Aban bármely vonatkozású reklám1
hirdetéseket
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Fé-nt 5. as. alatt — Tfjííoo 338-383. (A .Zalai Körlöny* kUdóhivaUliban.)
Hirdetések felvétetnek
Est a ho!y«t
fíeselie
Ext * halyat
Sartia ssemmel
Jobb less 1 a tőzsde
HIRDETÉSI ÚTMUTATÓ
6 H hirdető-királyok, mert ha már \' Uan muzsikus-, cukor- s eöénykirály, (Tliért ne aőjunk talmi koronát, Ki hirdetőire milliókat áő, — H hirdető-királyok renőesen Hasábokon hirdetnek egy helyen, mert a hasdbot széjjel uöghotoő S nyomában pengő őrága pénz potyog.
Ön s.)i» zsíUnck ullensége,
ha nem olcsó »s eli.n un legjobb
KAKAS ruhafestékei
h.sználje. — Kiplutó :
Stampf Zsigmond
füssar és csemege kereskedésében
Nagykanizsa, Bazár épület.
Ugyanott t klgr. paraele" més kapható 25.000 koronáért
ÍM. és gyermekruha
Idivatszrlon
Ka7ln»v-ulca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermekruhák uarrása.
LaQUlabb ptrlsl mod.ll.k. O.ori 4. pontos stallltss. Siolld, m4r.4k.il *r»k.
Erxaébet-tér 22.
Telefou 249.
Minden reklám mellőzésével válaszfal eladó
.. . .............. A. . ... ^r.l^mA lí AtíTuííct. •
értesítem tren tisztelt vevőimet 6s a nagyérdemű köxönaéKet. hogy üxtetethet nagymcnnylaégü dtv atAru vsl Kibővítettem.
im férfi- és nőlazövctckbon, vetourok éa trikó
Nagy ValaSZlÉK selymekben, valamint aiíygariilturáWb&ii -tl *__. 1 x Icílobb mluóaCRÖ vAaxon-, zctlr-, kanavaaz-,
Hagy raktar téllkcndők-, pamut-, fona.-, atb. árakban. -
- .........amiről mindenki, mluden vétel-
kényszer nélkül meggyőződhetik
Rendkívül olcsó árak,
SZÁNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
Egy 5 mir. 70 cm. »z<lt« 2 mir. 55 cm. tn.gís lécczcll
Megtekinthető nyomd4nkb.il
Fő-ut 5. szám alatt
minöcnWníi siebben én olcsóbbari fest
Metz János
Nagykanizsán,
festő
mfcsolA él I4ny.xö
Telekl-ut 16. szám.
Tankönyvek
minden Isfcala részére.
Iskola táskák,
Iskolai lüzetek, rajzaiz-kőzök, rajz. ti feitőtzerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében
Főút, Vároaház-palota.
ZRÍNYI NYO Főút 5. szám. ^. —--- MDAIPAR ES KONYVKERESKI NAGYKANIZSA Te EDÉS R.-T. lefon 78. ..117.
Elvállal mindenféle 1 nyomtatvány készi- | tést legszebb és 1 legjobb kivitelben a 1 legolcsóbb áron. |l Összes jegyzői és j iskolai nyomtatványok --- Raktdr :-- Schless TesSvések EíSuJSut: r*\'""r" \' Deák-tár 10- Nagykanizsa, Telefon 267. ZALAI KÖZLÖNY pollllk.l n.pll.p szerkesztősége kiadóhivatala.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könvvkcjrskcdés R. T.-nel. Nas\\fcan>z*án. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly)
63. évfolyam. 209. Ilim N.aryk.nluui, 1*24. Szeptember 13. Szombat 1500 korona
POLITIKAI NAPILAP
«• iiiaooiTiui rü-ui o. lefon 7»., nyomda 117. aa.
Felelős szerkesztő:
A szanálás és hitelélet
Irtai Dr. Makay ErnB,
■ Bclriro.l T.k.ríipí,\'Illír RT. • c ,< n t.i;,»|-J.
Az ország pénzügyi talpraál-lltását célzó szanálási akció eredményeképen Immár számolhatunk koronánk stabilizálódásával, minek hatása alalt a gazdasági élet Ismét kezd visszatérni a régi békeformákhoz. Az átmenet az Inflációs pénzpolitikáról a slabll pénzpolitikára Igen sok nehézséggel jár és nagy elővigyázató! Igényel. A jelenlegi viszonyod közölt a legnagyobb ba] a nyomasztó pénzhiány, melynek vizsgálatánál kiderül, hogy a legnagyobb budapesti bankoknak sincs 50-60 milliárd paplrkoronánál nagyobb tőkéjük, ami megfelel A—5 millió aranykoronának, a békebeli 100 és 200 millió arany-koronás sa|át tókéjükhöz képest; vidéki pénzintézeteink pedig, amelyek békében oly erós pillérei voltak a vidéki gazdasági életnek, ma — s csak a nagyobbak — 1—2 milliárd papírkorona saját tőkével rendelkeznek. ami alig felel meg 100— \'\'^pO.OOO aranykoronának. Mind-
ez beszédes bizonyítéka annak a ténynek, hogy a korona leromlása lolytán a pénzintézetek vagyona Is erősen megcsappant,
A gyárosok és Iparosok a valorizálás szempontjából Jobban jártak, mint a pénzintézetek, mert Ingatlanaik, gépeik megtartották értéküket s ezenfelül keresetüket mindig ujabb beruházásokra használták fel. Mosl azután ennek Is megvan a böjtje, mert a gyári vállalatok Itt állanak ugyan gyönyörűen felszerelt telepeikkel, de nincs elég készpénztőkéjük arra. hogy az üzemet akadálytalanul vezethessék és a szükséges nyersanyagot kellő Idóben és mennyiségben beszerezhessék.
Ezeknek a nehézségeknek a fennállása mellett egyetlen megoldása a jegybanknak, mint pénzforrásnak igénybevétele, miután a pénzintézetek betétállományukat Jelentékenyen nem szaporíthatják. a külföldi tőke Jelentékeny beözönlése.
Kempelen Béla.
A megoldandó probléma azonban ebben a beállításban nem könnyű, mert a jegybanknak legfőbb hivatása az. hogy oiy politikát kövessen, amely a korona stabilitását biztosítja, már pedig a bankjegyeknek folytonos szaporítása végeredményben a pénz értékét gyöngíti. Ez a feltevés azonban csak bizonyos esetekben állhat meg, akkor tudniillik, ha a bankjegyinflácló alapját állami hitelműveletek képezik, de nem akkor, ha a bankjegyek a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem által igénybevett hitelek alapján kerülnek forgalomba. Ha ugyanis a kibocsátott bankjegyek a közgazdaság céljait szolgálják és a bankje^ytlbocsátás alapjául szolgáló üzlet természete folytán rövid Idő: 3, 4. vagy 6 hónap múlva automatikusan visszakerülnek a Jegybank pénztárába a leszámítolt váltóknak beváltása folytán, akkor nincs ok aggodalomra abból a szempontból, hogy a kibocsátott bankjegyek aláássák pénzünk értékét.
Ennek a kérdésnek sürgős megoldása elsősorban a vidéknek érdeke, mert ott hangzanak cl a legsűrűbben panaszok amiatt,
hogy az Indokolt hiteligények nem nyernek kellő mértékben kielégítést. A vidéki pénzintézeteknek és vidéki kamaráknak kellene a kezdeményezést a kezükbe ragadnlok és illetékes helyen kleszközölniök, hogy olcsó és kielégítő |egybankhlte! áldásaiban a kereskedelem és Ipar szélesebb rétegei is részesüljenek. Evégből minden megkívánható biztosítékot meg kell adnlok a jegybanknak: az Iparnak és kereskedelemnek az egyes kamarai területeken brancheok szerint, a pénzintézeteknek pedig a Pénzintézett Központ bevonásival körzetek szerint kellene tö-mörülnlök és egymásért szavatosságot vállalnlok.
Ha az egyes kereskedelmi és iparágak, valamint a pénzlntéze-lek Ilyen módon körzctenklnt tömörülnének és az egyes cégek, valamint a bankok a rendes hitelükön túlmenő rendkívüli hiteleket Is élvezhetnének a j«gy. banknál vagy a Pénzintézett Központnál, akkor megszűnnék az a mai áldatlan helyzet, hogy az egyes városok vagy vidékek közgazdasága kellő hitel hiányában képtelen lendületet venni.
Fityeházán megfogták az ördögöt
Irta: Barbarlta Lajos (2)
A h*z előtt, az acszony muskátlis ablaka előtt, éjszaka, tilkon, újhold hetednspjáp három medicináé üve gel megtöltött Péter tisüa vízzel, amit a baloldali harmadik szomszéd fi Avul húzatott a kútból egy s/.ó nélkül még az este, itatás c\'őu. Az ablak alatl, a gyalogjáróba kis gödröt kapui, J I bedugaszolta az Qvc keket s az egyiket szájával az ablak felé, a másikat. a/ytemclőkapu felé. harmadikat Kanizsa fe\'6 bcletemetic a gödörbe, aztán letaposta, hogy -meg sc üssék.
■Mikor elvégezte, épen k«k*3 ku koréko\'.t az alvég felől. Megborzad:. Kcrcsttet vetett 6s sietett bejutni az ág>ba.
Három hétig nem történt semmi. Az üvegekkel legalább nem, mert azokat nem volt sztoad megbolygatni addig. Dj három hit hos.iu idő. Az asszor.y megszelídült ezalatt. Már-már majdnem olyan volt, mint azelőtt. Cs»k, mikor az ember nem volt otthon, kijárt a kert végébe a
nagy cseresznyefa alá. Nem is bánták. 0;t talán könnyebben esett a várás.
Három hét múlva ari&n, pontostn ugyanabban az éjleli órában Péter kibontotta a gödröt. Nézte, megmaradt-e a viz mindegyikben. M«rt a oabosasazony azt mondta, hogyha az egyikben lesz valami különös, azt be kell vinni megint őhozzá; Kanizsára. ,
Hát Péterben még a lélekzet \\\\ megállt. Két üvegből eltűnt a viz, • harmadikban azonban maradt helyette valami furcsa, alaktalan kis figura. Bog&rnak is lehetett nézni, göröngynek is, stupli darabnak is. Do bezzeg mégsem volt az egyiksem.
Alig várta Péter, hogy reggel legyen. S (aludt a Juli nénihez az üveggel. Szorosan lekötötték a du gót pergamer.t- papirossal, aztán siet tok vele mindjárt ,a komához jóta nácsérl. Az öreg fpen a fólöstököm-mel volt elfoglalva. Hanem egyszeribe kiesett a\'kczébŐI a bic»lia is, utána a szalonna is, mikor mutat ták neki az üveget és elmesélték annak történetét.
— Az ördög ... I Az bujt bele ... Vigyétek innét! Minden jóléilélck
dicsérje az Urat 1 . . . Ds vigyázzatok, nehogy kieresszétek valahogyan !
Aztán mégis csak bátoriágot vett magának és megvizsgálta közelebbről az üvegei. Nézte, forgatta.
— Az . . . az, gyerekem. Az ördög ez! Megismerem a vörös szemérőlI
Lassanként Piler is kezdte látni a két vörös szemel: -
— Hál ide bujt bele .. . aztán szórt mutt el a lidérc az asszonyról — fejtette meg Juli néni egy zerl-ben — Nem látod? Akkurtt ott van a fatka is a pokol fajia jának.
Most vette csak éscce Plter is, hogy tényleg, mintha farka is vön* annak a fura micsodának.
Fiiyeháza nem olyan nagy falu. Eltére kelve már mindenki csodájára járt az ördögnek. Péterre ugy néztek, mint a falu hőiére, aki meg fogta és talán örök időere bezárta, ártal natlanná tette jz ördög .t. Kéz ről kézre Járt a féltett ü.eg.
A vörfls szemét, a kampós farkát mindenki látta. Később már szarva is Isti. Aztán kilógó, vörös nyelve. Az egyik öreg rtsie>:»y mig a hisito\'.t j paláját is látta a lába körme helyén Igy az egész falu kicainyenagyja.
Aki ezt mcrie mondani, hojy I
bogár az, ami keresztül rágta a dugót, meg egy kis föld, ami becsúszott utána, aztán ráragad\', pár szál fűvel, gyökérrel, amint elpárolgott viz, — aki ilyeniket mart beszélj, arra ugy nézlek, mint hazaárulóra, aki el akarja venni Fityeházálól azt a dicsőiéget, hogy olt fogták meg az eleven ördögöt.
Fiiyeh&za büszke rá azóta Is. Ugy őrzik azt az üvegei, mint Fityeháza legféltettebb kincséi. Hátha mégegyszer kiszabadul az ördög ?
y.tg* mondta az öreg koma Péternek :
— Most még csak a feleségedet rontotta meg a loportyán-fajzat. Azt is helyreigazítottuk. Di ha mégegyszer sikerül kibújni neki az Üveg nyakáu, akkor végünk van, Péter fiam! Akkor bossiuból migronija a teheneinket. Véres tejel fejünk akkor Fityeházán. Azért mondom, vigyázz vele fiam!
Éi Pá er vigyáz is rá.
A fclcségs meg a kcrl végé! 01 szemezi a cseresznyéi a szomszé dél< szép szál |o<ény Gyuri fiával. (Vég*)
ZALAI KÖZLÖNY
A Nemzetek Szövetsége elismeréssel adózik Magyarországnak
Külföldi tőkék kezdőnek kockázatot vállalni az országban A pénzügyminiszter beszámolója Genfben — Apponyi Albert beszéde nagy riadalmat keltett a klsantantban
Budapest, sxaptaaber 12
A Nemietek 3»övatsége genfi közgyűlése pénteken nem tartott teljaa CUéat, mlsdamcUeh Korányi pénzügyminiszter beszéde, Apponyi ■agy beszédének utóhatianl a a magyar szanálásról elfogadott je-Uatéa ma (a Geaf falé Irásyllják nemcsak elsősorban Msgyarorszíg, hanem Európa maid minden orszá-finak figyelmét. A teljaa üléseket a |övŐ héten keidlk mag.
A köxgyülés ujabb momentumai-ról a kövatkaxő távirataink számol-nak bel
„Bfagyarorazág tnl Tan már a válságon"
Genfből |elentlk : Korányi pénx-ügymlnlixtar a Nemietek S«övet-aége kÖsgyüláaíaek második főbizottságát Magyarország újjáépítéséről a következőkbaa tájékostatta :
— A paplrpéa* Inflációja nsgy zavart teremtett Magyarország gaz-dasági életébea. A páaz vásárlóereje összeomlott, ax árak ugrás axerüea emelkedtek. Egues társa dalmt osztályok lecsúsztak a nincs telensifo és a munka díjazása többé nem a munka értékéhez Igazodott.
— A*t as értékvesztést, amelyet as Inflációval járó xavarok okoztak, soha sem lehet megállapítani as oraxágnak tulajdon erejéből. Magyarországon megpróbálták ezt és behozták a vagyon váltaágát, a kísérlet azonban meghlusult. A közvélemény belátta, hogyha kl akar menekülni a kataklizmából, ezt caak külföldi kölcsönnel érhatl el.
— A Nemietek Szövetsége Is fal-Ismerte azt és akclójáaak köszönhető, hogy ma Magyarország csu pán egy másodrendű válaággal küz-ködik, amely többé már nom veszedelmes, mert az Infláció caapá-Sát sikerült végleg megszüntetni.
Koráayl Ismertette Magyarország gazdasági helyzetét. Szerény, da gyümölcsöző külföldi tőkék kazdeaek kockázatot vállalni az országban. A mezőgazdasági termelés értéke
650 millióról Ismét falemelkedstt 1760 millióra. A kereskedelmi mérleg hiánya 209 millióról 85 millióra csökkent.
Aa adók jövedelme fokoaódik, a belső kölosön 25 millió aranykoronát eredményez, s bankok és gyárak 20 millió svájci fraak előleget adnak. As orazág megalapította uj jegybankját és egy csapásra megállította a bankóprést.
— Magyarország hőn óhajtja, hogy lehetőleg mielőbb végleges kereakedalml szerződéseket kössön, elsősorban közvetlen ssomssédjal val. Erre voaatkosólag már megtette a keademéayezéjt annak szem előtt tartásával, hogy Időval gaz-daaágl együttműködés alakuljon kl a dunai államok között.
A magyar axanáláaról elfogadott jelentéa
Genfből jelentik: A Nemzetek Szövetségének a cnsgyar pénzügyi talpraállítás kérdésiben hozott határozata élénk megelégedéssel álla pltja meg, hogy Magvarország tslpraállltása sikeresen folyik és sikerre jutását a nemzetközi együttműködésnek kőitőnhatl.
Megállapítja, hogy az újjáépítést szerencsésen kapcsolták ősaze olyan rendezéssel, amely 20 évre korlá tozza és megszabja a szerződéses terhekből eredő fizetéseket a hogy a végrehajtás ellenőrzésnek van alávatve.
Nagy elismeréséi fejezi ki a köxgyülés a magyar kormánynak azért az eréluért és gyorsaságért, amelyet a vele együttesen megála-pitott program végrehajtása során kilejtett. — Megelégedéssel hangsu lyozza, hogy a terv végrehajtása a siker legkedvezőbb kilátásai mellett indult meg.
Gróf Apponyi Albert beaxéde és a kisantant
Apponyi beszédének a kisebbségekre vonatkozó réste nsgy rladslmst keltatt a kisantant kép vlaelői között. Éppen ezért nagy tetszéssel fogadták Hymins beszédét, mellyel Apponyi vádjait cáfolni Igyekezett.
Az Egységespárt Bdt&lŐ távirata a miniszterelnökhöz
Budapestről jelentik : Az Egysé-geipárt gróf Bethlen litván miniszterelnökhöz Genfban mondott be-ssédénok sikerére a következő üdvözlő táviratot intézte:
.Genfben elmondott beszéded hű képét adja pártunk gondolko-dáaának éa azok a magasztos elvek, amelyek szerint Közép Európa békéjét a Nemzetek Szövetségétől as igazság éa méltányosság érvényre-jutásától várod, valóban a nemzetek éa országunk érdekét szolgál-ják éa lelkünkből beszéltél, amikor a keresztfán szenvedő magyarság Szenvedését ec<atelted és bölcs be-azádsddel külföldön nekünk ujabb barátokat azareztél éa a magyar lelkek márllr szenvedésére utalva a gyógyításnak egyedüli útját megjelölted. Együtt érzünk veled, tűrhetetlenül együtt dolgozunk éa harcolunk veled országunkért éa népünkért; a magyarok Istene eredményt adjon fáradhatatlan munkás-aágodhoz, bö\'ci meggondoltságod-hoz és az általad világszerte gyújtott szövétnek fénye mulassa a boldogulás valódi útját a tévelygőknek és a te hazaazerateted szállja meg a magyar lelkeket.
Fogadd bizalmunkat, üdvözletünket hozzád való törhetetlen ragaaz-kodásunk kifejezését pártunk éa asját nevünkben Mayer Jánoa elnök, Almássij László ügyvezető alelnök."
Nagykanizsa közegészségügye
in.
Nagykanizsa, a 80 aa években —• most már elavult alvak axerlnt épült régi közkórháxában modern orvosi szellem éa fáradhatatlan tevákeny ség uralkodik, dr. Takács Zoltán sebéax, igazgatófőorvos vezetése alatt. A dr. Nisponszky Bála osztályfőorvos által kexdaményexett és berendezett műterem bármely fő városi kórházban megállná helyét. Nagy kár — hogy Rönlgen-kéazű-léke még nincsen. — A kórbáx 3 holdnyi terűletet foglal el rgy régi emsletes épülettel, két ujsbban épült pavlllonnal. Ax össxea fekhelyek azáma 200, de 600 ágy Is elkelne. Az elavult építkezés, kla befogadóképessége oka aonak, hogy a kórház szülészeti, nőgyógyászati, bujakóros éa gyermekgyógyászat! külön osztályokkal nem rendelkezik, nam is említve a fül-, orr-, torok-, tüdőbstag- és elmebeteg megfigyelő osztályokat. Pedig ezekre égető szükség lenne. Nsgy hibája a kórháznak az Is, hogy a müveit középosztály réazére megkívánt kisebb 1—2—3—4 ágyas kórszobák nincsenek elsgendő számmal, azért a jcbbmódu müveit ember ciak a legsürgősebb esetben fekazlk be a kórházba.
A kórháznak van ugyan vitve-xetéke, de központi fűtése csak a műtőteremnek van és csak hat fürdőkáddal rendelkezik. A tisztaság mintaszerű. Megfelelő építkezés nélkül s kórház céljainak csak korlátoltan tud megfelelni. A kórház orvosi karát jelenleg 3 orvos képviseli. Az ápolószemélyzet létszáma 18. A tulajdonképani beteg-ápolónék — akik nahéz, fáradság-teli hivatásukat nagy goaddal vég zik, Irgalmas nővérek. A t-etegek túlnyomóiig szegényekből és be-tegpénxtári tagokból rekrutálódnak.
Van még a város belterületén agy kis primitív, kórházzá adoptált husz ágyas földszintes lakóház la, az úgynevezett zaldókórhás, de ez rendesen üres, mert egy-két bate gen kívül többat nem azoktak itt ápolni.
A városi közkórház tehermentesítése céljából a fővárostól való távolsága és egyéb közegészségügyi okból is rendkívül fontosságú volna Nagykanizsán egy elsőrangú, modern, legalább ötvanágyas, minden szak részire berendezendő szana tórium. Történtek ugyan a mult-bsn e táron lépések — do kellő tőke és árdeklŐdéa hiányában a terv eddig mag nem valóaulhatott. Pedig Nsgykanitaáa egy ezanató-rium kellő vezetéa mellett gazdaságilag Is kifizetné magát.
A volt hadikórház — a háború alatt 3000 ágyával, nagyazabáau mü.őtermelvel, fürdő berendezésével, vízvezetékével, modern csatornázásával, beton útjaival, parklro-zásával, vasúti alnpár bevezetésével, óriáal központi konyháival, tüdőbetegek réazére szolgáló nagy. számú nyitott fekvŐciarnokaival — egésa külön városrészt képez. E kórház — melynek jelenleg csak kis része szolgál mlg honvéd- és
1924. szeptember 13.
közrendészeti kórhiz név alatt — 150 betegágyával, sebészeti, beteg-gyógyászati, bőr- éa bujskórianl-osttáíyával, kstoník, csendőrök, vámőrök, rendőrök és csak Igen korlátolt arámban polgári b.-.tegck részére gyógykezelési célból barak-rendszerben épült és a permanens jellegű fűrdŐ kivételével kallő tatarozást feltételezve — körülbelül harminc évi épületélettartamra terveztetett. A kórház — jelenlegi terjedelmében is elsőrendűen van vezetve és jól felszerelve aobészl műszerekkel, beteggyógyásxatl la-boratórlu ti mai, l^etegápolási cikkekkel. E kórház jelenlegi readeltetése, a vár.ostól való távolsága és egyéb okokból nem szolgálhat a túlzsúfolt városi közkórház tehermentesítésére. A kórház a nagyszámú nemi betegek gyógykezelésével Igen fontot missziót tölt bs. Ax orvosi kar létszáma 4 At Időközben feloszlatott állami szemkórház Is n kórház-telep épülstében volt nlhe> lyezve. (Folyt küv.)
Gyermekvédelem
Társadalmi uton létesítsünk napközi otthont
Tavaly történt októberben. Híd tg zimankós raggal, mér fűtöttünk az óvódéban. Féltíz felé járt az IdŐ. Egysterre kinyílik ax óvods ajtaja éa két ismeretlen asszo*y tol bo egy ismeretlen fiucikát. Fölkeltem, odamentem az ajtóhoz: kl ez? kérdem, ex nom Idsvaló gyermsk, Itt nines beírva. Erre a két nsazony elmondja, hogy ök a plecról jöttek s olt a nagy lakola lépcsőjén lát-ták a fázó, didergő gyermeket, kérdezték hova akar menni, azt felelte: „óvodába", hát ők idehozták, mert sajnálták azegényt, hogy ott fagyoskodik. Jól van — mondom, csak maradjon itt, májd megtudjuk kicsoda, hová vnló, majd eligazítjuk a aorát. Leültettem a kályha mellé; azegénynek egéss dermedt volt a kla karja a hldsg-tői, de azért a kezében levő nagy kulcsot a világért kl nem adta, bárhogy is kértem tőle. Kérdeztem mi a neve, de nem lehetett megérteni, mlg as egyik óvodás fel-Ismerte s azt mondta: Rózsinak hívják, a mamája takarítani jár. Egyebet nem tudott felőle, meg hogy arrafelé laknak a piac felé.
Sejtettem, hogy valami szegény munkásaaszony lear, aki a dolga után jár a a gyermek felügyelet nélkül maradt, elkóborolt. Szerencse, hogy nem történt máa bsja, minthogy megfázott, da esetleg kocii alá is kerülhetett volna, autó is elgázolhatta volna és sok egyéb Is történhetik az Ilyen kla kóborlóval, ha az Isteni Gondviselés nam őrzi meg őket olykor a nagyobb bsjoktól. Ozsonnát adattam neki a minden gyermek azlvesen mag-oaztotta vele falatját a aztán egy óra múlva elküldtem a dadával haxa, nehogy szegény édesanyja kétségbeesve keresie. A gyermek axonban nem tudta megmutatni, hogy hol laknak, ugy hogy a dada vitte el a rendőrségre a onnan bizonyára hamar elvitte a mamája. Ex t&valy volt, azóta majdnem egy
Ueuűhözönségemet értesitem, -___I______... »« ~~ «- " ~ ~
hogy üzletemet hibakénem mincsennemu rofos É T U K Bt 8 9
és Q legjobb minőségű férfiazövetekben, váaxnakban, pargetokban nagy udlasztéfcottartok, Igen jutányos úron
Elsűrenűü nűi és fárfiharisnyúk a legújabb őiuatszinekben-- ~~ —
és a legjobb minőségben, divatmelléay különlegességek._______
. férfi fehérnemüekben óriási udlaszték Telefon 221 ""^Föut 11, szám
-------umacuKui iui iuk, igen jutányos űron.
Grünberpfernéi
Tplpfnn 991 ti
1924. szeptember 13.
ZALAI KÖZLÖNY
év pergett ie i sgy év alatt sokszor leírták ezt a szót: napközi otthon, de a megvalósulás érdekében nem történt egy lépéi sem. Egyszerű, jelentéktelen történet az, melyet megírtam, nlnci benne semmi rend kívüli, de a nevelő szeme mcglá\'ja benne azt, amit a háborúi éa különösen az utóbbi években tapasztalunk, t. I. hogy napjslnkban a legkevesebb történik a 3—5 évea gyermekek érdekében.
Ninca elég óvodánk, az óvodáink legnagyobb része a célnak meg nem felelő, de nem történik semmi azok fejlesztése érdekében. Minden jól szervezett óvods mellé napköii otthont kellene felállítani, nem sza badoa tűrni, hogy as egykcrendsrer következtében amúgy is kévéi ma gyar gvermekeink az u"cin kóbo roljanak, mert nincs megfelelő Intézetünk, ahová őket elhelyezzük. Kár hogy a kis gyermek 3 éves korban már n»m járhat gimná ziumbs, vagy másféle szakiskolába, hiszen mostanában e«ak az uj ti puau iskolákkal törődnek. Óvoda, napközi otthon, bölcsödé ... hát még mi kelleno I
A házat fönn kezdik építeni a háztetőnél a nem az alapot erősítik ;
■ kia fejlődő gyermekek testi és lelki jólétének előmozdítása sxcdália Intézmények létesítése áltsl kl ment a divatból, csak a felsőbb Iskolákat gyarapítják, alakítják és szervezik át. Ha ciak Zilavármegye ig y évi statisztikáját állíthatnám Össze azon szerencsétlenségekből, melyek felügyelet nélkül maradt gyermekekkel éa általuk történtek, bizonyára megdöbbenne mindenki. Nemcsak Nagyksnlzsán, a városban, de faluhelyen Is mennyi baj, mennyi szereeciétlenség történik ilyen kis gyermekekkel. Faluhelyen vájjon van e valaki, kl fölvetné agy napközi otthon, vsgy bő\'ciőde eszméjét a akadna-e két ember, akik nzlvesen hozzájárulnának a költségekhez? Csodálatos és érthetetlen as a közöny, amellyel ugy a városban, mint faluhelyeken a kisdedek 13—6 évea korúak nevelése Iránt tanúsítanak. Vájjon miért nem akar a ssülő msga Is vslemlt áldozni gyermekéért ? Igy talán könnyebben meg lihttne oldani a napköti otthon és bÖ\'ciőde létrehozását, ha a szülők, kik munkába mennek, fizetnének valami kis összeget azért, amiért gyermekükre vigyáznak a gondozzák őket Németorazágban például az Ilyen intézetek csaknem kivétel nélkül a német nőcgyesüle-tek kezelésében vannak. Econ népjóléti intézményekben békevllágban
■ naponta bevitt gyermekekért 15—20 fillért fizettek. Ezek az intézetek nem fényűző, de célszeiü, jól berendezett éa vezetett intézetek, mslyek dicséretére válnak a német nők egyesületének. Nálunk
Is talán ilyenformán lehetne megoldani a kérdést ugy városban, mint faluhelyen, egyesületek révén, magánoaok és s;ülők áldozatkész* s\'g\'bő\'.
Várjuk a gyermekvédelemnek azt a lelkes apostolát, kl Nsgykanlssin is mozgalmat Indít napközi ottho nok és kisdodóvó intézatek léteal-tízére. Hüll CeciUa
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 19. Szombat
A Meteorológiai Intéiet W«r.t<4« mrint tuinyor.ím itlm IJ4 várhald, íatsu Ivítoielkc-H*t*í.
SilohAa; Arváci\'o. op««f.c. Eliadli ktidttt e»te nc$j«<i 9 4r*ker,
Moij(ófín)rli<p aslohdaak. Url&ia: Siom-b»t éjjel, egy hlzau/la tragikomikus MfMDtte. Vlláj: Ur.ui. Hirry Pfel Umje. EW*íiw>k let-<Jete 7 <1 » Craic:.
Fiatalkorúak házassága
Amerikában — ugy látszik — még a házasságok tekintetében is sokkal fobbak a viszonyok, mint az elvénhült Európában At ottont sta lisztika szerint igen korán ráadják fejüket a „férfiak\'\' s a „nők" a há zosságra Például New York városán kivül 1919 ben 131 en kötöttek há sa.\'sógot 15 éves, 28 an 14 éves és hárman 13 éves korban. Axt mondják, hogy legtöbben még ett az életkort sem ütötték meg, mert a fiatalok — hogy idősebbnek látsza nak — hamis életkort mondanak be s még a nők is hozzátoldanak életéveikhez egyet kettőt. Ebben a korban még bátran tehetik; később majd kétszeresen leszámítják a ko rukból.
A nagy házassági nekilendülésnek azonban csakhamar vége lesz. Benjámin Anti szenátor már évek óta hatcol — a fiataloknak — sze rinte — nemcsak könnyű, hanem egyúttal könnyelmű házassága, mint sok tragédiának és elrontott éleinek kútforrása ellen, de eredmény nél kút Most a nChild Welfare Comis sión" velte kezeibe a dolgot és leg közelebb két törvényjavaslatot nyújt be a new yorki állami törvényhozás elé Az egyik, a „Child Marriage Bili*, el akarja tiltani, hogy 16 éven alólinak házassági engedélyt adja nak, a másik, a „Hasty Marriage Bili" azért harcol, hogy az engedé lyeket ne azonnal, hanem csak 5 nap múlva adják ki.
öt nap ... Az amerikaiak tehát őt napot elég hosszú időnek tartanak arra, hogy a házasságra irányuló hirtelen fellobbonás ez alatt az idő alatt lehiggad s a tervezett házas sáokÖlést őt nap alatt jól mrgfon tolni fogják.
A Comission bizonyára jól ismeri a védelmére bízott fiatalok hevülé kenységét, álhatatosságait és akarat erejüket. A mi felfogásunk szerint 5 nao gondolkodási idő rövid is. Evekkel ezelőtt Németországban hallottam a megállapítási: a házasság a férfiak részéről csak 24 éven .alól* és 50 éven Jelül" — menthető. Tehát csak abban a korban, mikor a beszámithatóság ml.g nem teljes, il/e\'öleg már csökkenőben von. Mi után New York áüambon a házasságkötés korhoz kötve nincs s a mMunicipal Building* ben őrzött re kordok szerint már arra is -volt esel, hoqy egy 14 éves fiu, 11 éxres meny asszonyával jelentkeztek a komoly anyakönyvvezető előtt, a 16 ik JÍet évben megállapítandó korhatár min denesetre már haladás a meggondo latlan házasságok csökkenése tekintetében-
A német felfogással azonban igy is szemben áll.
Lehet különben, hogy a németeknek is, meg az amerikaiaknak is más más tapasztalataik vannak a házasságban gyökeredző jöldi para dicsőmről.., iksz
— A megyéspüspök lesz a balatoni kongresszus elnöke.
Siepteonher 27 én leai az első balatoni kongresszus Vestprámben, melynek eUökéül Rótt Nándor dr. megyéspűspökőt kérték fal. A kongresszus szentmisével veszi kezdetét, majd a vármegyeház dísztermében a kongressrus megnyitóját dr. Roll püspök tartja. A kon ress>us szónokai lesznek: Wlassics Gyula b*ró a Balatoni Társaság elnöke, Ováry F«renc ■ Balatoni S\'Övetség elnök*, Spur litván ba latonl kormánybiztos, Sebestyén Károly a Nemzeti Múzeum ny. Igaigatója éa Cholnoky Jsnő dr. egyetemi tanár.
— A katolikus férfiliga e.\'aő összejövetel*. A hétfőn Buceu szeatlásilón megalakult Nagykani rsal Katolikus férpliga ma délután 7 Örskor tartja olaő összejövetelét • plébánia templomban dr. Molnár P. Arkangyal vezetése alatt. Az összejövetelen szívesen látnak vendégeket.
— Sajtóhiba, Lapunk tegnapi számának Harpókra!és társaság című cikkébe félreértétre alkalmas sajtó hiba ceuizott be: „családi" élet In timltáaal helyett .ceelédi" atb It szedett a nyomd j. A sajtóhibát ezennel helyreigazítjuk.
— A nők zarándoklata hol-nrp reggel külön vonaton indul S\'ont László ősi kegyhelyéra. Bucsu-szentlászlóra dr. Vargha P. T»o-dorlch plébános vezetésével. A nők zarándoklata meg a férfizarándok-latnál Is impozánsabb lesz. Három-n*gy»d 5 órakor reggel szentmise lesz a plébánia templomban, utána d<-. Vargha P. Teodorlch megáldja a résztvevőket és rendes sorokban megindul a menet as állomásra.
— A katolikus-ellenes Har-rlot kormány. Herriot kormányának egyea katolikus-ellenes intézkedést! a francia katolikusok élénk tömörülését váltotta kl. Ijy többek között a Herriot kormány a vatl kénl nagykövetséget is megakarta szüntetni, azonkívül az úgynevezett 1 «lkus törvények sslgoru alkalmazását akarj* részben keresztül vinni. Seámoa városban a katolikus lakosság nagy tüntető gyűléseket tartott és erősen állást foglalt Herriot ék egyházeüenea politikája miatt.
— Második templom épül Zsinege* szagén. Zalaegerszegi tuióaltónk jelenti : A zalaegerszegi templomépliő bizottság dr. Tarányl Ferenc főispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen egyhangúlag elhatározták, hogy a megépítendő második templom tervelnek elké-szitásét egy országoa nevü műépítészre íogják bizai- A templom magyar motívumokkal átszőtt román stlllben less felápltvo.
— A tisztiorvosi szolgálat reformja. A tisztiorvosi szolgálat tervezett reformjával kapcsolatban a népjóléti miniszter felhívta a polgármestert, hogy tize&öt napon belül jelentae be a rendszeresített városi tlsstl, valamint egyéb rendszeresített orvosi állások számát és ások jelenlegi illetményeit.
— As élelmiszerpiac fokozottabb ellenőrzáae. Jelentettük, hogy Ihassy Gibor dr. vármegyei tiszti főorvos felülviMgáita a nagykanizsai piscot és azon sokféle kifogásolni valót talált. A tiszti főorvos piacvizsgálatának eredményeként a városi tanács az élelmi-s>ereknek, tejnek, tejtermékeknek stb. kóstolgatását megtiltotta. Az érintett és megkóstolt élelmicikkek elkobsandók. A hualparosok bódéikban a buet tüllel kell betakarni. E>határo»ta a városi tanács, bogy az élelmicikkeknek a földön való árusítását megtiltja, miért Is felhívta a városi máraöki hivatalt, hogy tegyea sürgősen előterjesztést as élelmlazereknak állványokon való árusitáiára, mely állványok beszar sésére a jövő évi költaégvetésben gondoskodás történik.
Házasság. Slernberger Gyula fastékkereskedő és Herzfeld Vilma folyó hó 14 én délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket a helybeli Izr, templomban.
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat - a legtalányosabb árban árusíthatják. =====
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ZALAI KÖZLÖNY
— A kórházi kápolna reno
válása. A helybeli Irgalmas nővé rek felkélik Nagykanizsa váró* kö-söaségét a főleg mindazokat, kik a kórházban gyógyulást, a kápolnában pedig lelki vlgaaztaláat nyertek, hogy adományaikkal a kórház belső raaováláa>nak költségeihez a aa t célra felajánlott összegeket vagy közvetlenül ax Igalmaa nővé rekbex vagy pedig a Zalai Köxlőny szerkesztőségéhez jultatnl axlves kedjenek. A lapunkhoz beéikezendő mladen adományt nyilvánosan nyűg táxnl fogunk.
— Kereskedők áa Iparosok orsxágos kongreesxua«, Október hó 12 én Budapeatea országos kereskedő és Iparos kongresszus leax a régi képvlselőháx üléstermében. Az országos kongresszus számos olyan sérelemmel kíván foglal-koxnl, ímety sem csak a fővárosi, de a vidéki kereakedőket éa Iparotokat la érinti. A kongresszus raadexő blzottaága ex uton is meghívja axözsxes vidéki kereskedőket és iparosokat. A kongresszust Stlerényi Jőissf báró v. kereske; delml miniszter nyílja meg és HoJJmann Mihály klr. tanácsos vezeti. Mindazok a. kereskedők és Ipsrosok, akik az országos kon gresszuson résxlvenol ^.óhsjtsnsk, jelentsék be október hó 8 lg ax előkészítő bizottságnak a Fűszer kereskedők O\'axágos Egyesületének
Budipeat, VII, Rákócd ut 30.
— Sertéshizlaldát állit fal m sörgyár. A Király-sörgyár Csengsrl ut 111. sx. alatt látesi tendő sertéshizlalda céljaira szükséges telepengedélyért foly» m idolt. A hatóság emberei folyó hó.18 án tartják meg a telepsxemlét dr. Kaujman L»jos IparbUtos, WolfJ Károly dr. állatorvos,\'.K<fex*Kálmén dr. városi tiszti orvos éa a rendőr-Bég kőibenjöttével.
ELADÓ
egy kilünó karban levő modern, vi!ígo», kaminyfa
HÁLÓSZOBA,
valamint lázion, matraook és
GYERMEKAGY.
MagteUotható d. e. 10-1 Mg és d. o. t-4-lg. Cim a kiadóhivatalban.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbia csak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban,
Leszállított árak!
Fürst József
„Kékciillag" áruháza
a községi közlisztviselők országos szövets.- nek- szerződéses szállitftjs Mrtlsztvlstlíknek 5*/o engedmény^
— Esedékes adók. S eptamber hava ax adófizetők szempontjából egyike a legerősebb hónapoknak. 15 lg esedékes a forgalmiadé előleg,
• melyet azoknak kell lefizetnlők,
• kik készpén\'ben róják le forgalmi-adójukat. Ugyancssk szeptember 15 lg kell visszafizeti a kényszer-kölcsönre felvett lombardhitelt Is. A lombardhitelen kívül eaedékea még ax alkalmazottak kereaeti ■dója Is. A kereskedők forgalmiadóelőlegének Ügye még nem Intéződött el, ax érdekképviseletek változatlanul folytatják mozgalmukat.
— Alispáni rendelet. Bődy Zoliin alispán a munkanélküliség enyh\'tísét célxó közmunkák létesítésit á város polgármesterénél megsürgette.
— Beazakadt vízcsatorna. Rendőrségi jelentés sxeiint a Ka-zlncy utcai vízcsatorna beszakadt.
— Bucin CserfÓn. Holnap, vasárnap szeptember 14 én leax a cserfól hegyköxség második búcsúja Márit neve tlsxteletére. Ax sxent bestéd 11 órakor kezdődik a kápolna előtti téren, u»ána a kápol nában nagymbe éa litánia. Ax Istentiszteletet Ehrllch P. AI»jos kiskanbsal lelkésx fogja végexnl.
— Olasz marha éa lókerea kedők küldöttsége n polgármester helyetteanél. Ax olaax marha- és lókeroskcdők a legtöbb váaárt, igy a nagykanlxsalt is f«l keresik. A kersskedők mir ax első alkalommal arról panaazkodtak, hogy a rendaxerlnt 3—400 dirabot kitevő marhaleveleket megkésve kapják kéibsz. Pcrazo a város csekély létszámú tisztviselői msllett nem lehet kívánni és keresxtülvlnnl, hogy néhány száx marhalevél azonnal kiálllttassék. Ax olsas kereskedők tegnap délelőtt küldöttségben keresték fol Prack István dr. pol gármester helyettea, közigazgatási tanácsnokot, hogy m-gfelelő Intézkedését kérjék. Prack István a küldöttségnek orvoslást ígért. Tuío másunk axerlnt ax olasz kereskedőknek nem Is annyira a mirha-levél kiállítása a fontos, de ax álla toknak a pályaudvarra való klhaj-táaa éa berakáaa. A helybeli ügy nökök axerlnt ax a szokás, hogy az állampénztár kirendeltségénél a forgalmiadé biztosítására megfelelő össieget előlsgként befizettek a a kapóit Ideiglenes nyugta falmuta-táaa után a pénzügyőrök as állatokat kl engedik hajtani a pályaud varra. Ezáltal az államkhcitár érdeke nUci veszélyeztetve, mert hl szén állatot marhabvél nélkül bc rakni lehetetlen s ott az allenőrxés Is könnyen eszközölhető. Egyébként Prack Iitvln dr. ma megkereste a pénzügy Igazgatóságot, engedjo meg, hogy a kereskedő-vevők megvett állataikat a marhalevél ki Alii táta előtt a teherpályaudvarra kl hajlh?asák, ha a forgalmladóblxlo sltáaára a megfelelő óvadlkot le fizették.
— Az oroaztonylak Iskolája.
Oroszlony község a meglevő katolikus Isko\'a mellett még egy községi Iskolái akart felállítani. A vármegyei köxgyüléa foglalkozott exxel ax üggyel és mivel nyilvánvaló volt, hogy ax uj Iskolaakció a katolikus iskola ellen irányul, a törvényhatósági bizottság Bődy Zoltán alispin Indítványára a község kérelmét elutasította.
— Kéményseprők dija. A kéményseprők diját a békebeli d\'j 50% ában (iranyalepon) állapították meg Zzlavármegye egész területére.
1924. szeptember 13.
— A Jegyzők közgyöléae.
A Községi Jegyzők Országos Egyesületének elnöksége értekezletet tartott, melyen foglalkozott ax őszi közgyűlés tárgyaival. A közgyűlés fő tárgya leax a köxségek közigazgatási és financiális csődje falé hajló veszedelmes helyiét. — A jegyzői érdekek sérelmei éa a jegyzői kar háltéiba azoritáaának kérdései Is szőnyegre kerülnek. A közgyűlés október 18 án leax.
— A „Koron*- kerthelylaé^
Íébeo ma és minden esta győri ázár Pista zenekara hangversenyez.
— Telefonvonal Zalaegerszeg éa Zalalövő köxött. Tegnap értekezlet volt a xalaegerazegl fíRüolgablról h\'vatalban, amelyen ax érd.k.ltek kimondották, hogy telefonvonalat építenek Zalaeger-axeg éa Zdalövő körött és ■ azük ségea anyaglakkal hozzájárulnak.
— „Tetra" caecaemő-kelen-gyék Schwarcx Dezső cégnél, Fó-ui i szám...
Ösv. Véghné Práfér Rlsa fehérnemű varrodájában, Király utca 14., az emeleten, fehérvarrásra éa hímzésre tanítványok felvétetnek. — Ugyanott női,- férfl és gyermekfehér-nemük Ízlésesen és jutányosán készülnek. E:őnyomtatáshos nagy választék van, nagyon szép rajzokban.
— Schvarcz Dezső cég közli, hogy minden azlnben limit raktárra érkeztek: príma minőségű sc lyem jlőr női harlanyák, párja 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
— Saját gyártmánya gyapjú Jnmper 38 000 K, paitell aoknl 6500 K, musslln harisnya 8000
K, aelyem nyakkendő 15,000 K, Filipp kötöttára gyára Siombat-hely, Széli Kálmán utca 6
•=* Ül7«* varrólányok Jó fizetéssel falvétetnek a kötő asövŐ gyárban.
— Url és nŐl divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dozső cégnél, FŐ-UI é
IRODflLOM^MÜUÉSZET
Arvácaka. Bús Fekete László szemác\'ós operettjének tegnap esti bemutatója zsúfolt bás előtt folyt Is — Három gr/cla, Süt a nap sikereit messze felülmúlva. Az előadás központjábsn Koronkay Rózsi és Asszonyi Ltszló állottak, akik oly érxéatell, gyönyörű alakítással kreálták szerepűket, hogy ünnepnappá avatták as előadást. A közönség tomboló tapssal Jutalmazta játékutat. Gu\'vás Menyhért, Gulyásod, R.dó Mirla, Páger Antal és D\'Angelo Dante szép játékukkal osztoztak ax előadás sikerében. Sok tapiot kapott Torma Tóni Is, aki bandájával egy jelenetben résztvett. A tegnapi előadás utáa at Árvici-kának öiszes előadásaira zsúfolt házat jósolunk.
BOZGÓFÉHTtóPSZIIllilZ.
Uránia. Szombat 7—9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakora Szombat éjiel, egy házasság tragikomikus története, a Parsmouat látványos filmje, rendezte Cecil B. de Mill. Az előadásokat ctak f,lnŐttek nézhetik meg.
Világ. Szombat 7—9, vasárnap 3. 5, 7 U 9 órakor Harry Piel filmje: Unus, regényes történet két világrészen keresetül.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.ooo K-tól Kasónok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterraln-helyiségben
Elegáns pongyola o 130.000 K-tól Delaln ruhák
11o.ooo K-tól ftamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem ruha 45o.ooo K-tól
Nyeri-ielyem-blcwiíok
CSAK 24o ooo *or Gyapiu mellények
CSAK 45.000 K-tól Kötött gyapiu ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgamok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
aST Ti.ztvi.előknek ezen árakból la 5% engedmény
SS. 4»folyt
Nagykanlsac, 1924. Szeptember 14 Vawírnap
1800 korona
POLITIKAI NAPILAP
^^rn^^^mmmmmmmmmmm^Bmmmmmm
Sa«rk«.ata.í( kla44Uratat P6-at S. Lnt.rMrbaa-Tcl.lon 7«-, nyomda 117. •». Felelős szerkesztő: Kempelen Béla. BIMimIM a*/ kára ..... ...... >iarom Ura 8100« S«r«l«.
jovo
Megcsonkított Hazánk szűk határai között, bizonytalan jövő elöli szivünk egyre nagyobb aggodalommal néz gyermekeinknek jövendő sorsa elé. A Sors kezének Irányítására nincs hatalma az embernek s a jövőt Illetőleg sem nézhetünk be annak a műhelynek titkos gépezetébe, melynek kerekei őrlik az Időt és szülik az eseményekel. Csak egyetlen egy eszköz van kezeink közölt, mely\' reményt csepegtet az életküzdelemben elfáradt lelkünkbe és vlgaszl nyújt a jövőre nézve: a hit, a multak tanulságaiból táplálkozó bizalom s a Gdhdvlselésbe ve tett remény, melyek lassan lassan elzsibbasztják a lelkünkben még lel-felhasogató fájdalmak*\' s elkergetik szemeink elől azokat a fellegekel, melyek a lövőbe vetett tekintetünknek ulját állják.
A mult és |övő halármesgyé-)én szemeink gyermekeinkre esnek. Ml még élvez ünk boldogabb Időket Is, mint aminőben ők születtek vagy illek és élik le gyermekkorukat. Nekik eddig
még semmi sem juloll kl a jóból s a jövő ... a jövő sem kecsegteti őket Jóval. Lehet, hogy kevésbbé fog nehezükre esni az örömnélküll élet, mint nekünk, lehetséges, hogy az ó lelküket jobban megacélozta jövendő küzdelmükre az élei, talán másképen ls fogják felfogni annak terhelt, mint ml, — de a fellövések nem tompítják meg sorsuk Iránti aggodalmainkat. Temérdek élet pusztult el a háborúk eszeveszett lüztengerében s a veszteségekkel szemben olt áll a megmaradt élőkre leselkedő óriási kérdőjel: ml sors vár ő reájuk?
Olyannak látjuk a világot, mint aminő a tűzhányó hegyekkel aláaknázott tenger, vihar után, örökös rettegésben az alatla Izzó lüzlól. Egyetlen mozdulata megrázkódtatta óriási testét s szigeteket sülyeszlell a mélybe, helyettük uj földterületeket hozva fel a színre. Honnét, miből, meddig? — Kl tudná megmondani ?
A nagy háború százezer számra kaszálta le nemzetünknek virágait. Emlékükre oltárokat emel a kegyelel, aranybelükkel írjuk
be neveiket a márvány obellsz-kekbe, a vésnök minden kala-pácsütésére mintha fülünkbe zúgna halálhörgésük s amint a Nap aranysugarai visszaverődnek a holt betűkön, megelevenedik hősi haláluk dicsősége, de minden a mullé, mely hiába sir a tragédián. A jövő előliünk áll s annak távolába még halvány mécsként sem világit be egy boldogabb jövőnek gyönge re-ménysugára.
És ebben * bizonytalanságban mégis erősnek kell lennünk. Erőt meríteni a vallásból, az Istent Condvlselésbe vetélt bizalomból s gyermekeink lelkébe bele kell
oltanunk a hitet, a forró hazaszeretetei s a .nemzeti gondolatkot. Ha nem ls kellent. egészen bizonyos, hogy ikkor ls meglennők, mert a hit nyugalmat ád a léleknek, a hazaszeretet megtestesül majd az ábrán-dokal s a nemzell gondolat egybe forrasztja azoknak a leikéi, kiknek vágya a Kárpátoktól az Adriáig terjedő ezeréves Magyarország.
Nagy. dlcsó feladatok várakoz. nak gyermekeinkre s ml büszkén simogatjuk meg homlokukat abban a meggyőződésben, hogy a magyar dicsőség napja általuk és bennük fog felragyogni.
Apponyi és Bethlen genfi beszéde között nincs felfogásbeli kUlönbség
— Bsthlco brméd* mlndaa tekintetben m<f felel annak ■ helyeek, • hol elmondotta, annak a környezetnek, amelyben volt ás aonsk as álláinak, amelyet betöltőt\'.
— Annak ellenáre, h >«y véf-eredraénybeo éa objektíve elbírálva, B thlsn ax Apponyi által taegemH tett témákat más formában kezelt®, m\'gls ax egész btsxéd tenorjában ctak as árxlk, hogy máiként kell a felelős állásban levő férfiuaak ugyanazt a gondolatot klMaopk, mint ebogyan ait egy nem feUlŐa
Budapest, szepteabsr 13 A N msolek S övetalgének g nfl kÖ-gyüUaén Migyarorazágot képviselő delcg/c ő működését AppO nyi Albsrt gróf, Bethlen litván gróf mialssterclaők ás Korányi Frigyes báró péniQf yminlastar nagyszabású beszédei nyomén ugy a külfö\'dl, vslsmlnt az Illh>nl politikai kőtők ban a legélénkebben kommentálják.
A magyar deleg/c\'ó genfi szerep léséről Ugrón Gábor a kővetkezőket mondotta budapesti munkatársunknak :
Uérpiros- rózsa
Irta: Subics Lajos
Azok közé a művésxnők közé \'irtóznak, kik ugy művészetükkel, mint szépségükkel egyaránt elbájolják a színházi közönségei.
Elténkim az emberek százai vár ják izgatottan a függöny felgördülé-sét s lelkes lapsvihar zug fel, ha az onnivalóan bájos Marica lép a szin-padra.
Minden mozdulata, minden szava arany, mely az emberek leikél misztikus varázzsal (Ölti bj a tökéletesen lebilincseli.
Aki látja Őt láncolni, az ezeregy-éjszaka tündérkerljében képzői ma gát s csak a (áoc után kitomboló lelkesedés ragadja ki az átomviiágból.
Aki látja őt a színpadon mint paraszimenycciltét, annak lelke gon dolatban a falusi, élet Idylli csendjét keresi fel a lilákban — öntudatlanul — odaképztll magát egy kis nádfedoles házikóba, melynek kéményén gólyapár kelepel s melynek udvarán Marica piros stoknyács kájában az apró jószágokai eteti.
Tilda rrűvészeie s szirpadon val<S megjelenése a közönség lelkét ő már egész mis érzelmeket vált ki.
Fejedelmi alakjái, nemss arckife jótéteit mindenki néma csodálattal nézi, csodss\'.ép hangját pedig áhi-taltal hallgatja.
Aki hallja ól énekelni, annak szemei előtt a görög mesevilág Euridi ceje jelenik meg, akinek dalára el szunnyadt a természet s hallalára megszelídültek az erdők vérengző vadjai.
Majd a fantázia egy római tem plomba, az istenek és istennők közé viszi a nézőt s ugy foxi, mintha eyy ókori istennő ajkairórha\'laná a bű bájos dalt. A szoboristen arca átszellemül, életet ö t a üresen révedező szemeibon tüz gyul ki. S az istennő dalol, ajkain cssk ugy ömlilf ki a hangáradat, mig nem dala egy felséges pisnissimóba hal cl...
... Az u\'o\'só ütemek már mimha mérhetetlen távolságból Jönnének felénk...
A közönség még akkor is a dal varázsa alatt áll, mikor a nű észnő már elhagyta a színpadot.
Nem súj, nem tapsol, nem lelkesedik, mert az Ilyen művésznőre
legszebb jutalom az az érzés, mely a közönség lelkét hatja át és tartja fOgVa . . .
II.
Az i^azi nűvész nemcsak a színpadon, hanem az életbon is érvényre juttatja n ü \'észetét.
Marica ezt legfényesebben beigazolta azzal, hogy egy nem éppen szegény színházi direktor szivét srő\'.te át azzal a finom hálózattal, melyből kiszabadulni cssk nagyon rilkán lehet. Pedig ahhoz, hogy egy világfi szivéhez férkó:he$sék valaki, valóban nű /észét kell.
Ntla megvolt mind a kettő. Most már csak rövid, idő kérdése, hogy a direktor szive kiszabadu jon a háló. ból, de ciak azért, hogy egy wég etó.ebb htloba: a házasságnak bé kóiba kerüljön.
.Marica bizonyára ez lesz s való bsn ez is volt életének le,jobban sikerü\'t szerepe, bár a szerep sem nem énekes, sem nem tfti cosjelcnet.
A rossz nyelvek ugvsn azt bs-szélik, hogy Marica szivét egy még tökéletcseb^tempcrameniunmal meg áldott művész fonta hálóba, do hu fontos is ex! A házassághoz untig elég, ha csak ai\' egyik fél szerel
mos. M)rt ha mindkettő az, akkor a szerelem forrásának oly mohón «t-nek neki, hogy tartalma csakhamar kiapad. Mlr pedig egy kiapadt forrás partján hláoa Üldögél az ember, hogy szomját o\'tsa.
Namde,ugy van ez, bájos mű résznő.? M g ha csak az egyik- fél szerelmes s a másik Józan, ez utóbbi mindig tartózkodóbb s van rá gondja, hogy a forrás tartalma nemcsak hogy nem apad ki, do mindinkább gyarapodik. \'
No meg aztán végre ideáto^b s egyben praktikUSabD is az, ha a mű/észpár olóaduok Után ahelyett, hogy oilhon fogyasztaná el szerény vacsorijái, • legeő«e!őbb éttermo« ket látogathstja. Már p:dig egy olyan szegény ha, mint aki Marica szivét hálóba ejtene e tekintetben messze lemarad a direktor mellett. Mt>. kivel ü még olysn hálót ls, melynek révén ugyanazon étterme, ket fogja látogatni, mint Mtrica s a direktor. I^az, hogy egy Ideig szén-vedni fog szegény, do Marica azi mondja neki:
— Fol a fejjel, alőre barátom 1 £3 mindketten menoek előre, ki kl a maga utján. (V4«s Wr.)
ZALAI KÖZLÖNY
politikus kifcj.iholl.
— Véleményem azerint hiába próbálnak ellentéteket kcreaol Ap ponyl éa Bethlen felfogása körött. A két beszéd felfogásában eltéréa nlocs Különbség köztük csupán ez, bogy Bethlen a Népaiövcts\'g ed difi működésére helyeste a súlyt éa speciálisan m-gyar kérdéaben hozott eddigi határozatait világi totla meg a nemzet előnye azem-pon\'jából, — mlg viszont Apponyi eleősorbsa arra mu\'atott rá, hogy ■ Jövőben ml leaz a Népszövetség feladata, ha meg akar felelni azok nak a céloknak, amelyekért m\'g alkották.
— Természetes, hogy mlrd.-n jóér zésü politikus elítéli azt a/^áoáa módot, amellyel a nea».z»\'í kisebb ségeket •« elszakított t rOleteken kezelik. E^en azért mlodtnklbaak belyese\'hetl azt a azemrehányást, amelynek Apptnyi hsngot adott, mert tényleg a klaebbségi kérdés ben most már végre vdah\'ra történnie kell valsmlnek.
— Bethlen Is, bár más szavak kai erre mutatott rá, amikor utalt arra, hogy a lelkek békéjét kell megteremteni, a lelkek gyűlöletét
\' kell megezüntetnl éa ciak azután lehet egyáltalán beatéin! a f zlkai leazerelésről.
— Mindkét politikusnak alapgondolata megfelelt tehát annak a gondolat-menetnek, amely Macdo nald angol miniszterelnök politikáját Irányítja. Bethlen és Apponyi egyaránt a Micdonald féle álláspontra helyezkedtek a leszerelés éa a döntőbíróságok kérdésében.
— Válóban európil elismerést elnyert előadásukkal nagy hsaznára voltak nemzetünk presztlzaének. N.gy mértékben felhívták az egész vllég figyelmét a magyar helyzetre ée amig egyúáazt, lg-*n bö\'csen, hlvatkozáa tőfc.\'jot az ország békés törekvéseire, ugyanakkor viszont feltárták asokat a aebeket, amelyek még mlnd\'g gennyesedéaben vannak éa amelyek mlstt as európ I béka hélyree nem állhat ; aőt ennek a aebnek geianyedése egész Európa betegaégét Idézheti elő.
— Államférfiul cielekedet volt ugy Bethlen, mint Apponyi beszéde, amelyek a nemzet méltóságával azámolva egyszersmind kritikus célokat la szolgáltak. É:eknek a be-szédekatk minden mérsékelten gondolkodó és nem kalandokat haj háazó, lelkiismereti felelősséget érző politikus előtt ciak a legnagyobb, elismcrésael kell találkozniuk. Smlth hétfőn érkezik Genfből
Budapest, azeptember 13 Smilh főbiztos a Népszövetaég csütörtöki teljes ülésében, amely a magyar kérdéat végleg letárgyalta, be Is fejezte genfi mlsadójét. A főblztoa a pénzügyminisztériumba érkezett jelentéa szerint ma i:dul el G:nf-bői éa hétfőn érkezik vissza Buda-peatre. Vele jön titkára Mr. Taylor is. Mr. Smlth genfi tartózkodása nagyban hozzájárult ahor, hogy Magyarorazág gazdasági azanáláea
Iránt az érdeklődéit a külföld a>é Ica köreiben felkeltse. Külföldön nagyon búnak a msgyar azenálás sikerében éa ■ külföldi tőke érd-k lődéasel fordul Migyarország felé. A G nfbe küldött megyar delegáció tapaaztalata azerint a Nép-azővetaég véleménye a magyar azenálás fejlődéséről, rekonstru* c\'ós kilátásáról a lehstő legjobb.
A népszövetségi főbiztosi hiva-l.lt — S nill) távollétében — M. Chatron frsnc\'a deleg\'.tus vezette.
Mdgyaroraság axanáláea
■ nemzetek egyBttmükö-déaének eredménye
London, azeptember 13. Az an gol sajtó részletesen foglalkozik a Nemzetek S Övetsége közgyűlésé-nek azzal az ülésével, amelyet fŐ képp a msgyar ujjiépltéa kérdésé nek azenteltek. A Mornlng Post részletesen Ismerteti Bethlen István gróf beszédét éa azóazeriot idézi a miniszterelnöknek azt a kijelenté sé\', amelyben elismeréssel rdózott
a Nemzetek S övelaége tevékeny
ségénak.
A Times Idézi Strakosch beszédéből ait a részletet, amely azerint a Nemzetek Srövelaége alapvető feladata eltávolítani mlcdsn su-ló dás oksit. A Nemzetek S.övetaé gének pénzügyi és gazdasági téren klf\'jtett tevékenysége lényegasen hozzájárult ennek megvjlósltásához.
A D Hv Telegraph részletesen Ismerteti Cavazzoni elősdói jelentését és kiemeli, hogy Mgyaror-szág ssanálása gyönyörű példája a nemzetközi együttműködésnek.
A Finánc\'al N wi Ismeitetl az albizottaágnak a magyar ujjáépl tésre vonatkozó jelentését éa tanúságait abban foglalja össze, hogy mind gyík ország nyer azzal, hs az ipari államok placdul szolgáló országokot sikeresen talpra íl\'lt-jik. A cikk azzal a megállapítás-sal végződik, hogy Magyarorazág szanálása kedvező előjelek mellett kezdődött m«g és m\'nden remény megvan a végleges sikerre.
UJra megindulnak a gazdasági tárgyalások a szomszéd államokkal
A pénzügyi kormány a bankokkal egyetértésben \\ lépéseket tesz a tőzsdei árfolyamok stabilizáláséra A legsürgősebben meg fogják kőtnl a kereskedelmi szerződéseket az utódállamokkal
BiuUpcst, szeptember ÍJ Az u\'-ódállamokkal való keres-kede\'ml szerződések ügyét a köz-ga>d«sá|l téuyczők állandóan sürgetik. A moitanl korlátozások ká-roa voltára a Népszövetségben Is rámutattak legutóbb az egyea de legátusok. Kif -jtették, hogy a gazdasági válaszfalak az egyea országok köiött mennyire megbénítják a gazdasági életet. Mtgyar részről Gtnfbsn nyomban klnyilv Jnltot ták, hogy a magyar kormány Is szükségeinek tartja a gazdasági érintkezés felvételét és a maga részéről la kezdeményező Wp\'aeket tett már többlzben az egyna államokkal kö terdŐ kereskedelmi szerződések ügyében,
A kereskedelmi szerződ isekre vonatkoró tárgyaláa ügyében ma délben Wodianer Rudolf báró rend-klvü\'l követ és meghatalmazott ml nlszter felkereste Walko L\'joa ke reaktdelml minisztert. Wodianer báró volt eddig "le*az u\'ódállamok-kai való gaídaa.tgl tárgyalások vezetője. A mai megbeszélésen megállapodott a kereskedelemügyi mioiszterrel a továbSl lépések tekintetében. A lehető legrövidebb Időn belül folytatják a nemrégiben félbeszskltott gadaaági tárgyalásokat, az egyea államokkal pedig — amelyekkel még nincs gazdasági egyezményünk — szintén .megkezdik a tárgyalásokat.
A végcél az, hogy valamennyi környeiő állammal minél sürgőseb -ben kereskedelmi szerződést kössünk. A külügyminisztériumban a kereskedelemügyi mlnlsiterrel tör tént megbeazéléa alapján a legsür-
gősebben megles i a maga réazé ről a szükséges Intézkedézeket-Minisztertanács foglalkozott a tőzsde szanálásával
A tegnapul! miniszter tanács fog lalkozott a közgazdaság! élet leg-aktuálisabb problémájával, a tőzade szanálásának kérdésével is és meg b-szélte azokat a módozatokat, amelyeknek aegltaégével stabilizálni lehetne az értékpapírok árfo\'yamát.
A minisztertanács megvitatta a tőzsde sanáiáaával kapciolatos kérdések t. A kormánynak ebben az az álláspontja, hogy állami be* avatkozáiról azó aem lehet, mert a pénzügyi kormányzat Illetéken tényezői a leghatározottabban kijelentették, hogy a gazdasági é\'e\'ben kényszereszkőlök alkalmazását nem tartják helye.nek.
Bud}iao* pénzügyminiszter,Sza bóky Alajos és Vargha Imre állsm-tltkárok azon as értekedeten, amelyet s bsnkvezérekkel ködösen tartottak, abban állapodtak meg, hogy a bankigazgatók egymás közt be-azéllk meg a tőzid l helyzet azaná-láaának lehetőlégeit, illetve azt a módot, ahogy >n a tőzade árfolya mokst stabilizálni lehet, amíg a bankigazgatók egymáaközti megbeszélései véget nom érnnk, korai volna a kormány részéről bármiféle Intézk-désről bearélni. A jövő hét valamelyik napján, a pénz ügy minisztériumban újra közös értekezletre ülnek Ösaze a bankvezé rek a pénzügyminisztérium vezetői vei és ekkor fog eldőlni a kérdés, hogy milyen eszközökkel avatkozzon bele a pSnzügyl kormányzat a tő-.sd ? életébe.
\\92i. azeptember 14.
fl város ezután betétként kamatoztatja a közpénzeket
(A Zala! Közlöny tudósítójától.) A belügyminiszter valemennyl tör vényhatósághoz éa a rendezett tanácsú városok vezetőségeihez rendeletet küldött a közpénzek gyü mőlcsőzö elhelyezését Illetőleg. A rendelet tegnap érkezett meg N <gy-kanlraára.
Eddig ugyanis az olyan közpénze ket, melyeket a városnak gyümöl\' csözőleg kellett elhelyeznie, egyszerűen kosztba idták. Nem la volt jó darabig jobb módja a heverő pénz kamatoztatásának.
A belügyminiszter uj rendelete, azonban kimondja, hogy az ilyen közpénzeket ezentúl a pénzlntéze {éknél, — postatakarékpénztáraknál vagy a Pénzintézeti Központnál kell elhelyezni. Ugyanekkcp- a rendelet felh\'vja a város vesetőségét arra la, hogy a. heti kamatra való kibe-lyezéat, jó magyarán: a pénz „Voazto\'tatáaát" mellőzzék annyival la Inkább, mert hiazen a kétféle gyümö\'csöztetéal mód kö:t a kosztbaadás jivára mutatkozó külőobő zet egyre c-ökkenő tendenciát mutat. E<időszerint már hoeazabb, hat hónapoa lekötés mellett a pén-inté zetek n«gy része, még psdlg épen a legelőkelőbb pénzintézetek, lS*/e kamatot la fizetnek.
Hitel-életünk reorganlzálód ísának ugyanis jelentőa akad ilye, hogy a pénzintézetekre betét alakjában bízott idegen tőkék mennyisége még ma is igen csekély.
A betét üi letet korlátozó okok azonban ma már szünő/éiben van nak. M gazűnt a legfontoaabb ok: a pénz ér lék Hévábbi romlásának tehetősége. Mi már minden faltélel kedvező a hitel-élet normállá klelakuláaára. Ciak egy nagy aka-d lya van : a nélkülözhető tőkék még mindig vonakodnak betéti alapon gyümö\'c öző elhelyeztetéat keresni éa sokkal Inkább helyezik kl azokat kosztba, heti katnatozáara.
R g bbea a felealegea pénz Hy módon való elhelyezéae érthető és Indokolt volt, mert nemciak pénze használatáéi t kapott ellenértéket a koaztbaadó, hanem a kockázatért, amivel a foly\'onos romlás fenyegetett.
M i azonban a pénz értéke többé-kevésbé stabilnak mondható, romlástól félni nem kell. Máaréazt hitelviszonyaink egészséges f.jlődése szükségessé teazl, hogy a felesleges pénzek betét álskjában nyerjenek elhelyezést a hazai péos-pl. cokon. Csak Igy lehetséges, hogy a pénzintézetek elegendő mennyiségben éa jó feltételekkel ciégilheas\'k ki a magángazdaságok hitel Igényeit.
E< a körülmény eg>uttal magyarázata a belügyminiszter rendeletének, mely azerint e:után a közpénzeket nem hiti kamatoztatás, h\'nem bank- vsgy takarékbetét utján kell gyümölciöit\'itnl.
hogíüzíettn^TLböSZ mindennemű rőfös árukkal
és a legjobb minőségű férfi.zövttekben, váunakban, pargetokban nagy udlasztékot tartok, igen jutányos úron. Elsőrendű női és férfiharisnydk a legújabb őiuatszinekben __
és a legjobb minőségben, divatmellény különlegességek. wrilll wcrffcl 11c1 ■ Férfi fehérnemüekben óridsi udlaszték Telefon 221 FÖllt 11. szám
Vízvezeték-szerelések
berendezések és ísszes tartozékok, szivattyúk bármely kivitelben, valamint e szakba vágó bármely iavitis
Weiser gépgyár suaáiiuti
Ü74. szeptember 14.
ZALAI KÖZLÖNY
A forgalrr iadó-átalányok revíziója
Az Ipartestület feliratban fog ujabb orvoslást kérni Kállay Tibor dr. reméli, hogy méltányosan és igazságosan fogják elintézni a panaszolt kérdéseket
(A Zalai Közlöny saját tudósító jálól.) Ismerete*, Hogy a n» gykanl-zsal Iparosok az Ipartea ü\'et utján panaszt tettek a péoi ügj m\'niszter-hez és kérték a forgalmiadó átalány kivetések alkalmával őket ért aérelmek orvoslását. Az Ipartestület elnöksége által felterjesztett ké relmet dr. Kállay Tibor, varosunk nemzetgyűlési képviseltje pártoló-lag terjesztette a minisztérium ille tékes osztálya elé, hogy az az Igazság és méltányosság alapján vegye revízió alá az átalin) kivetéseket.
A most írult kedden — n>Int megírtuk — megérkezett Nagykanizsára Marksteiner Béle, a pénzügy minisztérium gazdasági szakértője és három napon k*reszlül vizsgálat alá vetta a forgalmlsdóklve-téa körűi panaaz tárgyává tett 1 ö-rülményeket.
A revízió alkalmával a zalaeger szegi péni ügy Igazgatóságot dr. Beokő Béla pénzügyigasgatósági titkár képviselte.
A minisztériumi kiküldött megállapította, hogy Nagykcnitsa 1300 főnyi Iparoslársc dalmű nak 21 11 gja tett panaszt ax átalányösszeg nagysága ás kivetési médja miatt.
As első napon összehívták a forgalmladóhivatalba az Ipárteatü-let egyea szalcioportj.lnak vezetőit, akik mlndoyájsn aláirtak egy ott felvett jegyzőkönyvet, amely azt tatuillje, hogy az átalányklve tésnél a minisztériumhoz intézett beadványban panaaxolt „\'.errorisx-tikus fellépési" nem tapasztalt\'k. A revizor ezt a jegyzökönyvet felterjeszti a minisztériumhoz.
A revízió elaő nipján néhány Iparosnak átalányösszegét méltá nyosságl szempontokbői, betega\'g, rokkantság stb. mlstt a kiküldött kis mértékben leszálll oltv. A le szállítás összege azonban mltdÖsaze alig tesz kl egy hónapra egymillió koronát. A további napokon minden panaazt elutaaltottak.
Ennek megfelelőleg a revizor megállapította, hogy ?u?adőztatáa általánoaaágban nem történt a az összes elutasított panaszokra rávezette megjegyzését: „A megállapítás helyes."
Néptelen értekezlet az Ipar-teaflletben
Bazaó József, az Ipartestület elnöke a revizió lezajlása után, pénteken este értekezletre hívta össze a város Iparosslt, hogy megbesrél-jék a vizsgálat ellen felmerült panaszaikat.
— Panaszaink — mondotta az Ipartestület elnöke — nem nyertek ellntézéat. A gazdaaágl szakértő csak itt ott, hézagosan vehette egyénenként revízió alá a hozzáérkezett sok panaszt. A helysslnén, üzletekben, műhelyekben kellene meggyőződést szereznie az iparosok
teherbíró képfsségéről és forgalmi-ról. A revízió er<daiényei nem kl elégitőek. Ezért sz ipsrosságot péntek estére értekciletre hlvt m ösz sse az Ipjrtestületbe panaszaink Uvíbbi orvoslásán k mrabrszélé sére.
Az érteledet — mint értesüiüc.k — meg is volt pénteken este, azonban az Ipiroiok — nem tartották o fontosnak,belenyugodtak eazelöbb panasz térgyává tett dolgok clln lézésébt ? — nagyon kis azámban jelentek meg az értekezleten.
Annyit mégis elhstároztak, hogy a revizió ksj C«án támadt p*na azokkal feliratban fordulnak e pénz ügy miniszterhez éa a pénzí"g,ig»z gatóaághoz és kérni fogják azok gyökeres, slapos orvoslását a az iparosságra n< hezedő amúgy is már mír elvlaelhetetlen tsrhek ciök kentését.
Kállay Jelentést kár a revízió eredményéről
Kállay Tibor dr., Nag>kanlzsa nrmxctg) ü\'éii képviselője élénken érdeklődik a revizió iránt, amit bizonyít az Ipsrtestület elnökségéhez étkezett következő levele: .... Most értezülök a pénz ügyminisztérlumból, hogy c. nagy kanlzssl iparosok forgalmiadó ügyének felülvizag álása \\égett egy gazdaaágl azakériőt már régebben kiküldtek Nagykanizsára éa hogy ez a felülvizsgálat sz»p-tember 10 én megkeidődőtt.
Tegnap telefonjelentést ksp tsm, hogy több kisiparos ügyében változtatásokat eszközöltek. Miltóztassék tehát a kiküldött nek előadni az összes psnnszokst.
remélem, hogy méltányosan éa Igazaigosan fog elintézni minden panas.oi kérd\'st.
Megjegyzem még, hogy kérésemre maga a forgalmiadó főosztály vezetője, CierŐ Béla miniaz-teri tan.\'c os la le fog utazni Nigykanizaára, hogy a viszonyokról a helyazloén szerezzen meggyőződést. Igy csak rendbe fogjuk tudni hozni a panaszokat.
A mielőbbi viszontlátásig is a vizsgálat eredményeiről tájékoztatást kérek. Hívük: dr. Kállay Tibor.
A pénzügyminisztérium kiküldöttje és a pénzügyiga; gatóságl titkár ciütörtölöa elutaztak Nigy-kanlzsáról.
Ai Ipartestület elnöksége — mint értesülünk — a közeli napokban szár.dékozik elküldeni felterjesztését a pénzügyminiszterhez, egyben Kát-layt Is tájékoztatni fogjs a revizió „eredményeiről."
—A Stoewar Írógépek leg
ujabb modellje megtekinthető Btandl Sándor és Fis cégnél, D;ák-tér 2. Részletfizetési feltételek. Irógép-Ul-lékek. Javító műhely.
Nagykanizsa közegészségügye
s iv.
A tüdőbeteg halandóság N.gyks-nizsán 1922-ben 77 volt. Avaz körülbelül tkkora — mint a német nagyvárosok fokozott \'ub;rlulózla hslandóaiga a háborús évek alait, and mlnd\'nesetre tul nagy vidéki v\'áros számára ami csak részben Irható a bomolo\', n\'dves tal-jro vására. Elsősorban tbc kórházi osztály felállítására volna ezüksér, azután a nyilvános helyek, l.kásck, utcik hlgl\'ntjére. A tüdőbeteg-gocdozó elengedhetetlen feltétele a tbc elleni sikeres küzdelemnek a városban — csakhogy, aojnoa, enuek kel.ő ory:gi feliéiclel hl ányoznak.
Az Amerikai Vőrös^ers t E?uasü-Itt — az Országos Stehnla^Srö-vttség helybeli fiókjának lö»reo ű kÖdésével váró U.ikbsn a 42 Ik sz. anya és csecsemöuédö Intézetet lé tcsilette. Nisponszky Béla dr. és Szabó I.tvin dr. mintaszerűen ve setlk az intézetet, mely regyogó tisztaságival f.llünlk a látogató előtt. As inlézrt nagy igénybevé teluck örvend. A védőnők buzgó lelkesedéssel teljesitik hivatásukat. As Intézet egy várószoba, egy gyermek- és egy terhesvlxtgáló-szobából áll. Gyógyszert nem ad nak, de gyermekkelcngyét, cukrot, lisztet, darát ajár.dékozoak a nlnca teleneknek. Két szülészeti vándor-. Ude van forgalomban. Nsgyon kár — hogy lejst az Intézet mér nem ttd k \'oaztaoi. H-tenkéot négy ren-deiés van. 1922-ben 2803 esetben volt gy. rmekeknek rendelée. Rend szeresen megje\'.on 609 ca csemő éa 131 egyéven felüli gyermrk éa 250 terh:s i>6. A megjelentek 90 azá-. zaléka pénztári tag. Az Intézmény célja — nem kezeléa, de tanácsadáa. Sij. tszerü — bo/y a szülésznők egy része ellentzenvvel viseltetik az intézmény Irái,t.
Az Állami Gyermekmenhely nagykanizsai telepén 250 gyermek van gondozás alatt. Az igazgatóság Siomb^thelyen van. Ujsbb gy*r mek elhelyezések nagy nehézségek-kel járni k. A mai gazdasági vlszo-nyok itt Is mlr.dsn tekintetben éreztetik hatásukat.
A munkásbiztosilópinttárhoz kö rúlbelü! 3700 tag ta.tozlk. 5 szerződéses orvossal 3 fogorvos áll esetenként a pín.tárl tagok rendelkezésére. A pénztár rendelő Intézete megfelelő, elég jól felszerel\'. Hét hivatalnokkal végzi adminisztratív munkáját. A Délivasuti munkásbetegsegély ző pénztárnak 1200 tagja és 4 orvosa van.
Njgykonlrsán az orvotok számi kb 35, ami tekintve, hogy a h kos ság egy tekintélyes része beteg-pénztári tag — sránylag tulsok.
— Uri éa női divatcikkekben ieg&zűltdabb kiszolgálás Schwarcz Dcxa5 cégnél, Fó-ut i.
Ahol juliusban tél van
Ausztráliai levél
Alanti levél tegnap érkezett Kanizsára egyik előkelő társ delml allásu úriemberhez. A levél érdekes tsrtalmánál fogva érdemes a közlésre:
Sydney, Július T4.
... As Ausztrália és New-Guinea közötti hajójárat havonként csak egysxez közlekedik a miután épen ejyr nappal a hajó indolás* ulán érteni Melbourneba — egy h\'napigkell várni a követkézé hajóra. M.tboume>-ao e h> l én szálltam psttra, ahol as ausztráliai Commenwealt koimánya székel Cégem — mely tulajdonképen ax anjjol kormány érdekeltsége — ausztráliai megblzotija utján mag. ismerkedtem több vezetó emberrel, akik módszeretek iu lományos aj-pjsi iránt érdeklődtek s akikkel sikerült eljárásaink helyességét megértetni. Ths Hon. £ G. The-adore — Quens\'and miniszterelnöke Igezt kedvesen meginvittlt Brlsbsneba.
Eddig bejártom Ausxt-ália négy álla mának fővárosait — W. A : Paith, S. A : Adelalde, Victoria : Melbourne, New South Wales: Sydnsyt.
Itt most tél derekán vagyunk, de asárt olyan az Idó — mint nálunk májusban. As egylp-tonsi és indiai mo\'eg után nagyoa j t esik os e hűsülés. As ausztráliai vidék terméssete, az élet, a városok — egészen eltéróek a mlcinktóL Minden sokkal üdébb, egészségesebb, lüktetőbb. I.ikosatnak száma relatíve Igen kevés, mert szinte a fele városokbea él. Ehhez képest óriási kiterjedésű földbirtokok vannak itt Egyeseké 4 és fél millió ka-Usxtrills hó dat is meghalad. A vidék hihetetlenül gaxdag ásványos kincsekben ás s földje mindent megtezem, mert Itt minién klíma megvan, a mérsékelttől kesdve — a tropikusig. — E hó 31-én indulok tovább, augutztus 20-án érek Port Moreslybe, »K6a-run a kormány egyik rendelkezésünkre bo-ciátoU motoros Jachtján utazom 240 km-t Topóig. Ott a fúrópont a legmodernebbül felszerelve. Külön rádió-áltomisuok Is vaa, melyen leadott táviratainkat Melboore—Ua-don kábelössxekóttetésévei egy nap aUtt otlhoo megk.pják. Holnap készülök a Kékbegyekbe, ahol addig maradok, mlg a gőzösöm SydaeybM elindul...
3oo drb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választókban.
Leszállított árakt
Fürst József
„Kékciillaa" áruhaza
■ községi közlisztviselők országai szövels.-nek 8zcrződfit« tzlllltAJ. KöitisztvIseKEVnek 5% •■?e*MQl
BUDAPEST BUDAPEST
KOSSUTH LAJOS U. 11 IJsŰl^^ KOSSUTH LAJOS U. 11
KÖTÖTT-SZÖVÖTTÁRU KÜLÖNLEGESSÉGEK
OSETA HARISNYÁIM KÖZISMERT JÓ MÁRKA.
Zalai közlöny
NAPI HÍREK
NAPIREND
•liakAai DO.tlí lf. t UtItt (c4r>U<:t U\'.J-Szakkal}: HtMatiilrij. Eata c<;;«J 9 C«iko»; ArriClkl, OfXM!t«.
Motxófínykíp ailnh Auik. Uíinlt: Sl0C.>-V«t |I\'«X »jf Mimi; Uatfka— VlMj: Uau. H»/»7 Maja. ». S, 7 <a * ír.kc.-.
Itlalóolláa tfaluUn 3 örakor * vltc-ihliio. 4*Mio J KltkacJula • UmplamMil
UWUfea.
A n<5l i«rÍD<okl»l áO.Ua ♦ <fU« Mtl.V
rUua i m-a Uoelui.
Szeptember 15. Hétfő
kW i Hl JJ fwrckor, cjvjM.k » rwctM.
fl .Inkái. Arricaka. cvatiltt. k«
Ml* * «fako<.
Az idegesség
Ha egyszer valaki majd rászánja mogát arra a feladatra, hogy az emberi lég történetit psychológt\'al ala pon Írja meg s az egyes korokat pathológlal tömeg jelentigek szerint határolja el egymástál, a jelen századnak az .Idegesség korszaka\' elmet fogja adni Én nem hiszem, hogy a mióta a világ csak áll, az emberek Idegállománya oly nagy mérvű beteget elváltozást mutatott volna fel, mint az utolsó évtiiedben t beteges érzékenysége oly általános befolyást gyakorolt volna az élet körülmény ékre, mint napjainkban.
Én első sorbon a telki erö bele \'get elgyen gálété re visszavezethető idegeitéget nem annulra a közelrr.ult \'évek folyományának tartom, hanem forrását Ugfőképen a hitben gyö keredtö lelki erö megfogyatkozó tábon, más tsóvol a vallási érzel mek meglatalátában ismerem f<l. Hiszen századokkal ezelőtt Is voltak véres-háborúk, utánuk ínséges évek s ax embereket még sem ural ták annyira az Idegek, mint ma.
A soortolás it hatalmas lendüle lei Veti s mégitaxt látjuk, hogy az emberek mind — apraja, nagyja — Idegetek. Anyáink, nagyanyáink hat—nyolc—tíz guermeknek adtak éleUt, nem jártak fürdőzni, nem szórakoztak annyit, mint mi és vajmi kevés volt köttök ax ideges.
Tagadhatatlan, hogy a neMjc megélhetési viszonyok, a látáson lüktető élet, a modern technika viv mányal tib mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a külső behatások fel fogásában türelmetlenebbek és érté kenyebbek vagyunk, de etek a kő
rülmények épen azért tudnak dia dalmaskodni felettünk, mert őnfe gyehnezettségünk nem gyökeredzik mélyebb elgondolásban.
Nem patika kell at Idegességre, hanem templom ; nem a szórakozó sok hajhászása, hanem a munka szeretettben tervszerű elloglallsóg, a magunk helyzetének sok szánalma sabb sorsbon levő embertársunk nyomorával való elfogulatlan őst-stehasonlilása, a megértés egymás iránt.
Emberek, öntudatos, gondolkodó lények vagyunk, kiknek bírnunk kell annyi akaraterővel, hogy hatal munkban tartsuk idegeinket. At idegesség at akaraterő megfogyat kotáxa ; annak megacélozására pedig megvannak az eszközeink. Zétó.
— Sze mélyl hír. Bődy Zoltán alispán ma Keszthelyre utazott.
— EzUat lakodalom. Lábay Józaef m. klr. pémügyőrl felügyelő éa neje tegnap Ölték meg háxas ■águk 25. évfordu\'óját, mely alkalombél a plébánia templomban fjtentlaxtelet volt. Az latantlsitelet alatt dr. Vargha plébános magaa axárnyaláiu bcaiédet Intézett a jubllána párhor, majd megáldotta őket.
— A katolikus nők xarán doklnta reggel 6 óra után ledu\'.t el különvonaton Buciuixentlásxlóra. Annyim jelentkeztek a katolikus Mrsadslom minden rétegéből, hogy a hotsiu különvonat tsljrs«n megtelt. A zarándokok dé\'u\'én 6 órakor érkezaek vissza a nagykanlissi állomásra, honnan zárt soiokban vonulnak a templomba.
— Elmaradt tanácaUIéa. A péotekl napon megtartani axokott hiti tanácsülés dr. Sabján Gyula polgármaatar távolléte miatt moat e\'musdt.
— A KANSx gyűlése. A Kőz-alkalmazottak Nemzeti Siövetségé-nek helyi csoportja ma délelőtt 11 órakor a tőrványsxék első emeleli főtárgyalási termében gyűlést tart.
— Esküvő. Tegnap délben vezette oltárhoz dr. Ehrllch Józaef tartalékos honvédtűzér hadnagy, állampénxtárl tiszt a fereocrendlck templomában Pécs Tildlke urleányt. As eskctésl axertartáat P. EhrUch A. Alajos klskaolzasl lelkés*, a vőlegény fivére végexta. Tanuk Béres lioos áll. <1. Isk. Igazgató éa Németh Jenő tanító voltak.
— A kanlxaai pákák éa a sorgyár. Tóbb Ixban foglalkoztunk már a nagykanlxsal sűtőips-rotok éa ajkenyérgyár kőxöttl hirc ról. A nagyksnlxsal aűtőlparosok Márkus Károly vexetésév«l as alispán határoiatát tegnap a kereake delml mlnlazterhex megfelebbexték.
— Ax Oraxágos Köxegáa*-aégügyl Egyesület nagykanlsaal
axervezőblsotlaága meykerdte mű-kődéaét. L«gköielebb felfogja keresni dr. Sabján Gyula polgármea-tert, hogy ax elnöki tlsstet neki
felajánlja.
— Anyakönyvi kirak. Ax elmúlt héten Nagykanizeán 13 gyermek született: 9 leány és 4 flu. A haláloxások asáma 14 volt, tehát a vároa lakossága ehéten m-glot efgyel megfogyatkozott. A házat ságkötések asáma 5 volt, ezek a követkelők: Bíró Eroő takarékpénztári cfgvezetŐ Armuth Margit tal, Mlkula Gyula kereakedőaegéd üxlctvezető Grécxl Ensébattel, Starnberger Gyula featékkeraakedő Hsrxfeld Vilmával, Bálint József napszámos Farkas Rozáliával, Lis kovlcs László hentessegéd Gozdán Katalinnal. Halálozások: Pulán Mária 4 hónapos, rántg\'Örct; Hoffer Kálmánná Horváth Terézia 62 évea, aggkori végklmsrüléa; Simon Gi-bor 66 évea napszámos, azlvbénu lás; Németh Vaadel 70 éves takács mester, aggkori végklmarülés ; Kra-na vettan Rudolf 1 hónapos, vele-aiQletett gyengeség ; Szmodfcs Ju liánná 10 hónapos, tüdőlob; Srmo-dlcs Msgdolna 3 éves, hörghurüt ; Pál Farenc 67 éves mpaxámoa, tüdőgyulladás ; Pcka Juli 74 éves városi sxegánr, aggkori végeigyen güléa; ösv. Ktngyalícs Fereacné Varga Kati 53 éves, gyomorrák; Hoffmann Vilmosné Károlyi Teréxla 55 éves, tűdőgűmőkór; Pecalcs Jóxsefné H >rváth Varoalka 48 érea, tűdőhu\'u*; Kerék Jónáa 20 éves napszámos, vérmérgesés arc éa nyakon, Vámos Jóxsef 22 éves napszámos, tüdŐgöi»5kór.
— A kórhás szegényeinek. Az egyik üiletben valaki ottfelejtett 100.000 koronát. Minthogy tulajdonosát nem tudták megtalálni, ax össxeget behozták azerkeastősi
Íünkbe, hogy juttaasuk el a kór-áz szegényeinek.
— Pályásat. Siaptembar 29 én választják meg as alióiildl adóügyi jegyzőt. Pályásatok benyújtásának natárídeje azeptember 23.
— Vasúti kedvexmény a katolikus nagygyűlésre. A nagykanlzaal állomásfőaökaég kőill, hogy a Dili Vaspálya Tárasság üzletigazgatósága as Országos Katolikus Srövetságnak október 12 — 14. nspjsln tartandó XVI. országos katolikus nagygyűlése alkalmából magyar vonalainak valamennyi állo másáról Budapsitre való utaiéanál az I., II. éa Hl. osrtálybsn 50 stá talék díjmérséklést engedély eteti. Az odautazás id-j\'t október 9, a visszautazásét októbsr 17 ben állapították meg.
— Elvesxett Eötvös tértől a Kaxlacay-u\'cálg kla asüst gyermek-ciőrgő. Magtaláló jutalom ellenében adja le a axerksaxtŐségben.
1924. sztpUmbar 14.
— Havasai Sándor — Nagy. kanixsán. Hevessl Sándor, a Nemzeti Silnháx igazgatója ma Nagykanliaára érkezik, bc^v az Aeeionyi-táraulat néháoy előadásait végig nézze. Hsveesl Sándor Nsgj. kanlzsa sxölötte, Hoffmann tanárnak, a „Zala" néhai azarkesztőjé-nek fis. — Cődry Kató opera-énekeanő, az Asszonyi-társulat újonnan szerződtetett tagja ma Nagykanizsára érkaxatt.
— A sxlnháxl műsor által falvetett kérdésről: Kl a legszebb asszony Nagykanizsán? — b esi él ma mindenki a vároaban. A síin-háxl műsor legközelebbi példánya — csupa érdekaségekkal — kedden délben jelenik meg.
— KM*lk Arany Tilla tolvaját A nagykanlzaal reodőria-pitányaág köiöxőlevelet |bocsátott kl Ismarellea tettes ellen, aki Arany TlUának egy 7—8 mQIIÓ értékű gyűrűjét a sxlnháxl öltözőből ellopta. A gyűrű közapén egy gyémánt, körülötte 11 brllliáns volt.
— A« elesett hMk emlék-oaalopárü. A m. kfr. honvéd- éa raadészatl kórház 866.000 koronát gyűjtött a nagykanlzaal hősök em lékoazlopának felállítására. Ax öax-areget szerkesztőségünkbe juttatták.
— Autó axerencaátlenaá*. Keszthelyről jelentik : Helber Jóxáaf keszthelyi kereskedő feleségé/el, három kis gyermekével éa sógor-Bőjével autó-kirándulásra Indultak NemestÖrdemlo felé. Mikor Sxlg-llgethes értek, ax egyik lejlőnél elszakadt a kormánylénc, as au>ó és utasai as árokba fordultak. Hal-bemé karja eltörött, férjének klfU csmodott ■ lába éa több külső és balső sérülést szenvedett. As autó többi utasainak nem történt komolyabb bajuk. A asbeaűlteket haza-azállitották éa lakásukon ápolják.
— A méntelep átengedése.
Megírtuk, hogy a vároa felírt a földmlvelésügyl mlnlszterhar, engedje át a méntelepet kórházbŐfl-tésl célokri. A földmlvelésügyl ml-nlsstcr most arról értesítette a város vezetőségét, hogy késxséggel hsjlsndó átengedni a méntelepet, ha a méntelaposxtály részéra megfelelő más helyet biztosit.
— Elevezi njság M njaáglxó-matlnáa. A nagykanizsai nfeág-frók ugr a Zalavármegye, mint a Zalai Kőtlőny sxerkesztőségének tagjai folyó hó 21 én délelőtt 11 órakor a azlobás művésznőinek és művészeinek közreműködésével matinét rendeznek. A matiné keretében eleven újság It letx: vezércikk, tárca, riport, hírek, vari. a»Inhá$ rovat. A matiné rendezői Sztrokay Kálmán, Huhn Gyul», Dómján Gyula a Zalavármegye és Kempelen Béla, Benedek Rezső, Bar bari Is Lsjos s Zalai Közlöny szerkesztőségének tagjai. A részletes műsort legközelebb közöljük.
Singer József éTfársa 1
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi " és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ós abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat ===== a legjutányosabb árban árusíthatják. =====
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
1W4. wpUmW 14.
ZALAI KÖZLÖNY
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatéi uháiban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok IS.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszővetek 105.O 00 K-tól Kasánok az önzés színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tó! Gyapjú férfi-fzövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
onfekció osztály a
K
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delaln ruháik
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elofláns trikóselyem
íruha 45o.ooo K-tól NycrMelyem-blousok CSAK 24o 000 kor Gyapiu mellények
CSAK 45.000 K-tól Kötött gyapiu ium-perek 75 000 K-tól
Stttötkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
Tiaztviaelőknek ezen árakból is 5% engedmény
- He\'xaaaág, Weinber^cr György 4* Mulh Níisy házaaaágot kötöttek. (Minden kü ön érleaitéa helyet\' )
— Alispáni rendeletek. Teg nap a viimzgye aü párjától a kÓ vetkező rendeletek érkeztek a vá-roahor: At inségtdó kivetésének megsürgo\'éie. I rlmér/sl ügyekben a köilgezgatási hatóságok vélemé nyüket roonlivül l őröljék a p/nx ügyi hatóaágokkal. A Gye mskvé-de\'ml L\'ga gyűjtési akciójának támogatását rjár.lja. A városi kőz-kői hát 1924 évi költségvetés be küldését megsürgeti.
— Az ujaiig író matiné ex ősii idényegyík klmsgaaló eseménye lear, raeljen neccciak ax ősaxea nagykaclzsai ujságliók egy-egy ere deti sxerxeméanytl, hanem ex Atazooyl társulat eliŐ müv/stel la fellépnek. Ax újságíró m«tlné axep-tember 21 én délelőtt 11 órakor leix a Polgári Egyletben
— Megaxökött rendőri felügyelet alél. A zafsegersiegl rend-Orzspítányság kőiőxtetl Bartal Jí-coi 32 éves géplakatos, volt Internálta\', aki a rendőri felügyelet alól megaxökött.
— A kesxtholy 1 harangUn-nepély eredménye. Keszthelyről jelentik : Ámbár ez eaŐ alapo san elmosta, mint ax Idén minden agyea ünnepélyt, a herangalsp javára rot dereit ünn\'piéget is, méjis 16*3 ml\'lló forgalommal járul\', melyből II 6 millió jutott tlaztán a h rangok beszerzésére.
— A Paatl Hírlap Tltig-
azeaxáclója. /. Ferenc József sajátkezű bizalmas levelezése és tit kos utasításai V*sárn»p, szepiember 14 én a Pesti Hírlap ban oliő közleménye látóit napvilágot ejiy olyan világszenzációnak, amolyról bitran cl lehet mondani, hjgy párját ritkítja. A Pesti Hírlap a bécsi iltkos levé.iáiban fo\'kuiaila az eddig hét takvi alatt őrzött eredeti, sajátkezű levezetést, amelyei Ferenc József, c•.aládlagjaival, Schrall Katalinnal minisztereivel és Európa uralkodói val I oly látott Ezt a csodalaiosan érdekes anyagot, a-nely világot vet Ferenc Józsefnek nemcsak egyéni ségére, hanem uralkodási módsze rite is, megfole\'-ő kommentárral ellátva bocsátja a nyilvánosság elé a Pesti Hírlap. Nincsen az a szenzációs regény, amely érdekfeszítőbb volna e hatalmas műviéi, amely hu ramos ideig fogja a Pesti Hírlap htsábjain feszUilségben tartani az olvasóközönséget. Különleges szenzációként hatnak a magyar és az osztrák miniszterekhez küldött, sa jdlkeiü titkos Utasítások, amelyek rtkitó fénnyel világítanak be az uralkodás műhelyébe 1 A világpoll Ilka )egiiikosab> rejtekeibe pedig azon sajátkezű levelik révén hato lünk be, amelyeket a küljöld ural kodéival váltott Ferenc József. Fe renc József az ember, a király, a Császár, a monarchia kormányzója, ű világpolitika irányitója áll » kO-zónség elé a Pesti Hirlap közlemé nyeiben, eddig sohasem sejtelt érdekességben és közvetlenségben. — Minden egyes levél és távit a^külőn külön szenzáció erejével hat. A Pesti Hirlap ezzel) felülmúlhatatlan érdo késségét njujt olvasóinak.
— A lakáalnség mcgoldá-aának •gyadUll módazara, amit
moat már Európaaxette megállapították, csakis a fokoiolt éa tömő res lakásépítésekben található. E«ért épített Bécs városa töbh, mint 10,000 uj lakást és axért alakultak mindenütt nrgyobbaiányu köiérdekü Iskáséplő sseivetetek. Haxáckbsn ugy látszik ciak most történnek e téren komoly keide-ményexő lépések. Közéletünk sxá-mos kllünős/gdoek Irányítása mellett, a legnagyobb építési vállalatok, bel- és külföldi pémcioporiok be\\onásával Budapesten as „Or-sxágoa Köxé.dckü Lakásépítő". At állam, városok, megyék segítségével is reméli ■ lakásépítések sürgős fejlesztését fokoinl és minél több lakáslgéoylőt, esetleg saját lulajdorukat képező lakáshoz jut tatai. A meglevő gazdaaágl erők ösaapontoiitáaa aiempontjából a kezdeményezés elsősorban kapcsolatot léteilt ax egész országbsn létező hasonló célú szervesetekkel, aiokat irányítja, támogatja stb. A köztisztviselők és magánalkalmazottak lakáaűgyeinek állását egy s/ges összeírásban kívánja m<g állapítani a ezen munkálatokhoz a szükséges nyomtatványokat stb. d>jmenteaen küldi. Mindennemű érdeklidíare készségesen válaaxol az „Oraiágos Közérdekű Lakásépítő" Budapest V1IL, Főherceg Sácdor u\'ca 4.
~ Idol aratáau toák rendkívüli o\'ció áiban kaphatók a Gyenes üzletekben.
— Legújabb női divat. A női-ruhák legújabb divata szerinti ruhtkat olcsón és Ízlésesen készíti a Nő: és gyermektuha-divalsxalOD, Kazinczy utca 15. azám alatt, — E\'ső rsnRU munkaerők közreműködésével különös gond fordíltatlk a ruhák gyors elkészítésére. Ugyanott varró-tanfolyam és szabáazati oktatás, a melyre leányok asszonyok felvétetnek.
— Rendelet a forgalmiadé ffzetéa enyhítéséről. A pénaügy-minlaater az adózók toihelnek könnyítése céljából az áltaUnoa. forgalmiadónak kéarpénzben való flxotését szabályozó rendeletét m5< dosilotta éa körrendeletben értesítette ax össze a péasÜgyl hatóságokat, hogy as általános forgalmi adójukat vallomás alapjia késs-pén.bjn flxetŐ adósók aaentul minden naptári hónap 21 Ik napjáig bezárólag kötelesek aa Illető hó napra réa.Ielflietéaeket teljesíteni.
— A népművelődé, érdeké ben. Beavatott helyről atról értesülünk, hogy a kőiségekhsz legközelebb rendelet érkezik, amely a népmüvelődéel célokra azolgáló helyiségokról való gondoskodásra és azok fütéaére kötelezi a községeket.
ELADÓ
egy kitűnő karban levő modern, világos, keméeyfs
HALÓSZOBA,
valamint loxlon, mstrsook és
GYERMEKÁGY.
Megtekintheti d a. 10-l*3géa<1- a- »-<•!*. » Cm a kiadóhivatalban
vilAohirO irimti
TURINI-FIAT
automobilok .r.d.tl aytrl áron
kiptüut;
Zala- ís Somosyrotayil kMsellttnél naoykohiisAn
Gabonát, terményt, hüvelyeseket
uatti napi lico táaifil ktaapfe nitlatt
HELTAI JÓZSEF CÉG
u»ieiémTzi.Li» auiM SMTTWCU
HmUtttal díjazok. BavásárUket karnak. wnmnnwmHTnasannwawn
— A magyar kísépoislály
aservezkcdéae. A Neoazetkőxl
Középosztály Kongreaazus legutóbbi ülésének magyar résztvevői Genfből visszaérkezve megkezdik a magyar köxépoaztály orsxágos szervexéaét. A létrehoxandó szervezet, ■wlf* nek törzse a fővárosban már Mag-alakú t, az orazágoa szervezettel bíró erkö\'cd testületek közreműködésé-vel fog megalakulal, a cé\'ja éa rindelteiéae aa leax, hogy a magyar köiépoaitály sprciáils problémáit megoldja egyréaz*, másrészt, hogy a köiéposztályt btlekapcso\'ja a nemzetköil azervexet révén a kul-turállamok kulturális éa gazdasági életébe. A magyarországi szervezet még ax Őaz folyamán magyarországi oraxágos középosztály kong-reasiuit fog rendexnf. • T
— Zalai marhaexport. Zalaegerszegről jelenti tudóaltónk: A reguUbbl zalaegerszegi áliatváaáröa. 41 vagon marhát váeároltak* a kereskedők, am elyeket Olaazor-Scágba az Aliitoltak.
— Oszágoa vásárok szeptemberbon. 15 én Zalalavároa éa Zalabakaán, 22 én Nován és Keszthelyen, 29 én Türjéa ée Gyula-keaxln.
— Zalai terméayjeleatée.
Augusztusban hüvÖs Idő uralkodott, csapadékkal, jéggel, amely azonban caak kevés kárt okozott. A gyakori esőzéaek mlat a cséplést egyes helyeken nem tudták befejezni. A kapás nővéayekáefc aa Idő kedvezett. A burgonya -<asoa-ban sok belyen rothadni kezdett. Az Őazl munkákat caak mefasakl-táaaal tudták folytatni. Aa őazl repce szépen fejlett. A növényzet a meleg hiányát erőaen megérzi. A. legelők lapályosabb helyeken vla alatt ál\'aaak. A gyümölcs kőxül caak a dió hoxott elfogadható termést, ■ többi mind gyenge.
— Lebontják a kixaal falat. Háromezer kilométer hoaazu, 7% méter széles és 4Vt —9 méter ma-g.s fal zárja el időtlen Idők óta a M.-nnyel B.rodalom fialnak országát a kíváncsi, batalmaa Nyu/at e!őL Moat azt a bírt kaptuk, hogy a kinai falat lebontják a exzel n«g-nyílják az önozegából élő éa ön-magába mélyedt Klaa hatalmas területét a nyégatl kuliura előtt. A nagy falon valamikor 20.000 Őrtorony védte a Meónyel Birodalmat kívülről jövő minden batáe: ellenséges támadás. Idegen műveltség, Idegen eszmék, Idegea szokások beözönlése ellen. A falba több követ építettek bá régi-régi Ősö*, mint amennyi Anglia össxea épületeiben vao. Köxel 2200 éve állt Őrt ez a hatalmas fal a kínai tatárokon és IS ávig do\'gozott rajt plhe-néatelen 300.00D katona éa atM:by nyel Biiodalom valamennyi bőrtönének lakóje. r
— Tízsnhat millió a hadirokkantaknak. \' Az alispán a aalaegerszegl hadi okkantak részére tizenhat millió koro-iát u;alt kl.
=»■ Kdví, rixe. cacao, cukorkák, sxcszes-ltalok éaványo\'z és gVÓgyvLcV, tiaiavidiki lisztek a Gyenes üiletekben.
— Klein József és Testvére cég ajánlja ujon&n felszerelt ráfc> tárát rendkívüli olcsó árban férfi és női szövet különlegességek\', nöi jilz, bársony és bjrka\'apokban éa mindennomü kézimunka! és kellékekben. U.Ual válaazték gobelin képekben.
— Vízum nélkül, lényegee rasoU kedvezménnyel üUz\'jat sze(.t:mber 17-tdJ a piágal visixra. IVaviUgos.lás Teaser, Buda-pest, VIL, AkVeta-uWa 60.
ZALAI KÖZLÖNY
1921 weptembcr 14.
— A nyugdíjasok orvosi felttlWsafáláaa. Mint IsmertUs, a sisnálásl törvény a 15 ávaál ke veaebb szolgálati idővel bíró ayug díjasok járandóságait negyvsn szá zalékkal klaebb öasxsgban állap! totta natg, mint amennyi a ayug-dljtőrváay alapján megilletné Őket. A Hivatalos Lsp mai azáms közli aztán a kormány rendeletét, amely axerint azok, akiknek a nyuga-lombabelyezésükkor még nem volt Useaőt azolgálátl esztendejük és igy csak hatvanszázalékos ayugdlj ban réazsaülaak, a népjóléti mlnlsz-tértől kérhetik as orvosi felülvizsgáltatásukat éa ba a telj" munka-és keresstkáptsleaségük magálla-plttatik, akkor a rendes ö\'aiegü nyugdijat fogják részükre kiutalni. A kérvénybea csatolni káli a folyamodó keresetére és jövedelmére vonatkozó hatósági bizonyítványt, a kirasetképleleaség Igazolására Üssti orvosi ás klinikai bizonyítványt] _ „Tatra" csocsnmŐ-kelan-gyék Schwartx Dezső cégnél, Fő-Ut 6. sxám.
^ Öxv, Véghné Prágai Rlsa fehérnemű varrodájábsn, Király ulca 14., az emeletto, fehérvarrásra és hímzésre tanítványok felvételnek. — Ugyanott női,- férfi éa gyermekfehérnemük Ízlésesen 6a Jutányosán készülnek. Előnyomtatáshos nagy választék van, nagyon szép rajzokban.
— Schvarcx DexsŐ céf közli, hogy minden sziaban ismét raktárra érkeztek > prima minőségű se lyem jlőr női harisnyák, párja 50.000 kor., prima minőségű mutsUn nőiharisnyák, párja 36.000 korona.
— Saját gyártmányú gyapjú jompar 38 000 K, paatell aoknl 6500 K, muaalin harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15,000 K, Flllpp kötöttáru gyára Szombathely, Széli Kálmán-ulca 6.
— A „Korona" vwthalyisá gében ma ás mind .. eate győri Láxár Pista zenekara hang versenyez.
— Felhívjak ss olvasóközönség figyelmét Fürat Jóaaaf „Kékcsillag" divatáruházának hirdetéseire.
MENETREND Nagykanizsa állomáson
INDULÁS
0 °\' Bud»pest fslé .... Személyvonat
0-» Gyákányes . .... Gyorsvonat
1-** Ágfalva .....Személyvonat
&•*\' Ssombathely , .... Gyoravooat
. ft\'" Bazcs . .... Ssemélyvooat
tr" Kotor .....Személyvonat
Ágfalva . .... Személyvonat
7 ** Bodapest .....Gjorsvonat
Budapest .....Személyvonat
l.\'l" Ágfalva , .... Gyoravooat
1» m Budapest .....Ssemélyvonst
15-M Barcs . .... Gyozavonst 16\'** \' udapeat .....Gyorsvonat
17-" Ágfalva , .... Személyvonat
18-** Barca .....Vegye*vonat
18-** Kotor . .... Vegyesvonat
Kotor . .... Gyorsvonat
űazHiím 0-" Szombathely felél .... Gyorsvonat
Bodapest . .... Személyvonat 4 M Gyékényes ..... Gyora vonat e M Kotor ..... Gyorsvonat
7 " Ágfalva .....Személy »onat
Bssentgyörgy .....Vegyes vonat
7\'u Bazca ..... Vegyesvonat
11 ** Kotor , ... Vegyesvonat
18-* Budapeet . .... Gyorsvonat 13 " Bazcs . .... Gyorsvonat
15 •• Ágfalva .....Gyoravooat
lt> ** Budapest ..... Személyvonat 17 ** Ágfalva ..... Sz«raélyvooat
10- Kofoz .....Személyvonat
20-" Budapest .....Személyvonat
11 M Budapest ..... Gyoravooat 13 •• Ágfalva ..... Személyvonat
Í3-M Barcs .....Személyvonat
Megaxlnt vonat-Járat. A PraJu— Suaak közt közlekedő gyorsvonatok, molyok a Déllvaaut vonalán Sxombathajy éa Gyékényes között 803/904 és 003/304 axám alatt naponta közlekedtek, azeptamb.r ol-
naraJoaki
Őszi és téli szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolin, marokén, trikotin, puplin, voll, velour, kazán, damentuch él posztók
minőén létező öiuat-szindrnyalatban I
férfi szövetek:
Szürke «z fekete téti kabát, bunda áthuzat, őszi átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, öltönykelmék a legszebb mintákban, fekete éa aötétkék az5vetek, frakk, zaakett éa amoking kelmék.
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak tm- gyári raktára
Legszebb mintázatú daubltlanellok, perge\'.ok, tennlsflanellokl Legújabb Veloursiffonok, és Velour-bárionyok, trlcó-felymek, creppdechinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben 1
sor Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk 11
SPORTÉLET.
NTE-PVSK. U| broiztísfbm, a dilnjuinti kerűletboo, m. ját a :a el.ő bejr.okl mérVőzé.ét Pécsett az NTE ■ .< ott.nl V.iuti. Sport Klub ax .ll.nfela. Péc, iportkö-zöns\'ge élénk érd.Vlődézael várj. .1 NTE bamutatkozáaát, s.jnoa azonban, a körülmények ug» hu Iák, bor, ax NTE aligha f.|«|hel meg . várakozásnak. Betegség, m-g blv tall elfogl.lt.ág miatt ugyant, négy l.gjcbb ciatára, Hlricbl r, D.z.ő, S.ék.l, ái Skerlák helyén IfJu-ág! játákoeokat k.ll tartalék* kánt iiprep.lt.tiit., akik aligha tudják a pécsiek maaaziv és játéku védelmét legyűrni. Pedig komplett f.lállit. sban nam lett volna kétségei ai NTE győzőimé, b\' i julluzbao, meg auguiztuaban barát-aágo. mér közéit játrott a V (t Clap.t. e P\'ci.tt la, K.nlz>án I. ax NTE ax.rezte meg a győzelm.t. Amennyiben ax Ifjuiágl c/atár or nem fog félni a péc.l.k teitl e 11 klh.ixnáló r/m.nős |átékától i ha ritkán la, de fog tudni támadóit vei.tnl ■ ezx.l lehetővé fogja t.n >1, ho|y a védalem néha pib.nbeaxen, akkor a komplattca .lutaxott vá-delem meg tudja majd akadályozni, hogy a pécsl.k gólt érj.nek el éa kloikarja axeldSateUan eredőén; t; eüeokezö exetbaa a PVSK mlnl-málla arányban győzni fog.
Hot. ZSE-SaTE m*rk5-xéa«. A zala.gerazerl Move ZSE és a Szombathelyi Torna Egyl.t ma délután órakor barátságos mérkőzést reod.zn.k a Move sportpályán.
MZfitffíITtíPSZIBftfZ.
Uránia. Vasárnap S. 5. 7 ál 9
órakor: „Szombat élltl" Csak felnőtti k nézhetik meg.
Világ. Vasárnap 3, 5, 7 ás 9 órakor: Harry Piai filmje: .Unu,.\'
KÖZGAZDASÁG.
- «r —— A Jngo.xlávlal áUatklvItal statlaxUkája. Szabadkáról jelentik: Hivatalos statisxtlka axerlnt Jugoszláviából S.abadkán kareextOl suguixtua hó folyamán 624 lovat, 1445 szarvasmarhát. 20 bivalyt, 2350 bízott sertést, 1820 darab élő baiomflt szállítottak ki. Aa eddl/l adstok szerint a kivitel a folyó hónapban emelkedáet mutatl
NágyaaáamUUó Téka gabo-náraT kavuabb. Washingtonból jelentik : Az áazakl földgömb huszonegy államának terQIetán — Oroszorsság ás Kína kivételével — 2.171 milliárd váke gabona termett. Ez a mennyiség 400 millióval kevesebb, mlat a múlt ávi termés Ax aratáa ctupán ax Egj.sQlt Államokban, Bulgáriában, Jugoszláviában és Marokkóban volt jobb a tavai) ioál.
TŐZSDE Magánforgalom ax .gésx délelőtt folyemán dilettelen volt. A hangulat ennek ellenére barátaá|o-asn alakult, ugy bogy l.gtőbb papír a tegnapi nívón mozgott. Ko.it-péox \'l.\'l,.
M.jy.r Hitel 505-510, Osxlrík Hitel 175—177, Keresked.lmi Ba. k 1080, Hazai Bank 122-124, Földhitel 235, Angol Magyar 4J, P.stl Hazai 3275-300, Egy.sQlt Bud„-pest Fővárosi 102, Alt.láncs T.k.-
1924. ntptcmbrr 14,
r/l pénztér 120, Bonod Miskolci 190, Vlltérla 182, S«I2Ó 515-520, U-kíovI 8C0—805, Kői/én 2775 -2785, Rima 146-148 Danubius 2550, VI lemos 1200, Fa*yver 1075, Scblfck 46. L<mp« 120, CuVor 2225, G ortla 385, l\'xó 600-610, R\'.x-vényaör 270. Gchwndt 145. ót termelő 195, Gumml 240, N.elcl 2050, Ofj 500, H.ral F^ 115, Mf:r. 220, Bur 175.
Terménytőzsde. Bura tlsravl d/kl 76 kg-oa uj 417.500-422 500, 78 kg-oe uj 427 500- 430.000. egyéb vidéki 76 kg os uj 415.000-420 000, 78 kg oe uj 425 000—427.500, rozs 355 000—360.0C0, zab uj 320 000— 340 000, ub ó 360 000 -370.000, U k ármány írp« 390.000—420.000, efirárpa 460.000-480.000, tengeri 380.000-385.000, korpa 230.000-240.000, repce 620.000 - 650.000 K.
A» Irányzat aillérd volt. Buxa éa roze 5COO koronával drágult.
A Magyar Nemxeil Bank híva talpa árfolyamai axapt. 1Q éa
14*000-146000
c*ch kotom DUár Dollár trvxU h.
D h> bor.
0».«». kor.
Svá?d Ina
Si\'va Inak S»M kor. N> kor.
SSÍJ IJ.J BstcU
101} 1(3) Bakaml
7«SO.«4»O UrflaMl
et40 41JO C«f«Qhá«
40> 410 Krissdáo
J«9JS| Uaioa
•I*o-I4«o Utlaao
Ie90j-IK4» Ksw/ort
ie»-«S-ie« 7$ rárla
t44<0->4«0] íráfa
esjyjeytso Saófl.
>S)( jssa Saoekboto
SOt)|-SO}IO Bécs
I041Ó-IOSIO Ztricb
lIM-jMt
l» ui0jiji7}
<0>io-ic«lj II1000-K7040 Hí" IW
4140-4170 •JlJIJII J»4 IM » eoScj 40710 lofij-iej-jj I41«0-I4fl|>
ZBrlchl xárlat
Párt. 2860 00, Loodoo 1370 CO, Newyotk 631 K Bniaa*li6$6, Mallaod Z326-00, Holland 2 «8\\ Boriin J 20 60, Wlea 74 05. SoKa
7 60, Prága 1692 60. BudaP*at 69 00, Butára 286 00, 6«lgxád 70100,Varsó 102 50.
A« ércpénzak éa nemaa fórnak beváltáal árfolyama i
Esilst egy koronás 600"—6170, kátkoronás ÍM 20—12.641, forintos 10.280—16.80^, öt-koronás 31.10?—32.100, szinsrany 61.000— 62.000, arany husskoronás 333.000—336.000. pl.tlna 2IO.OCO—220.00\'.
Szerkesztői üzenetek.
Dr. B. Beküldött cikke nagykanizsai vonó tkosásaloá] fogva alkalomadt >n sorra keiül.
Zene. Süláils szempontból némi átdolgozásra szorul.
F. ír. Szívesen közöljük helyi éa zalai tollforgatók * elbeszéléseit, de akt sértést lát as éseint* krIUkában, as mú assal becsukott maga mögöU minden ajtót as érvényesülés felé. 7
Vidéki. Minden érdokel bennünket, ami Z Iában történik Híreit fslhassnáJjuk. A vers n gyoo bosszú.
L. F. Paoaa, Minit gyakrabban ker*s-srn fel bennünket soraival.
Oa -g. Levelében jeUett dolgokat várjuk. A lap 16 tél kezdvo megy.
Bzöllőtulajdonoa. Végtelenül kedves t/irn. Ha Időnk engedi, elbeszélés formájá-Ját\'sn feldolgozzuk.
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv-kereakedóa RT, Nagykanizsa
Ingatlan eladás!
Elfoglalható házak:
millió, 2 sxobls uj hu kerttel 140 millió, 2 uo-bU r.tnv Vril\'.l ..i. Vi. -,-.-> ua
ín kia gazdaság 530 mltllí. ikia nov. l-re elfojlalhstó
Id^h. ..............
1„?50.mi\'tW- « modtra lakás 300 millióéit. Kitódulható flilctbátak <I»d«k (oigalmaj
utcákban. *
llHaak a váios terOUMo Julányoi áron
sr/i,\' ÜÍS701* url eme.V.cs hálák.
L . "A*1/.,liP »>«l;»n-
Trtl ,ir\'okok \' X«ni«a to«l«btn 7.3.S Í4 {. . . "Miken «w 17. a. X) <s S6 holdas.
Átadó bárfaiak • DuB*«tu\'
7.UK. °5r|CieK . 700 ís 500 hoMu. w „ 41 kisWfSrt.
Blátasjat?^u SzigriszlLószló
0. F. B. engedélye. Irodája
Ffrut8.sz. „„ Telefon 150
: KÖZLÖNt/
Meghívó.
fl Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán
1924. évi szeptember hó 24 én délelölt 12 órakor
Nagykanizsán üzleti helyiségében
rendkivüli közgyűlést
tart, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Nagykanizsán, 1924. szeptember hó 13-án.
As igazgatóság.
Tárgysorozat i
1. Az igizs.lósíg indilvány. az al.plóMnck 600 millió koronám v.16 felemelése tárgyiban.
2. Az alapszabályok 3., 4. ás 10 § ának módosltáia. 3 U) Igazgatósági tagok választása.
FlgycIracxteUal Akik a köigyiilíicn ij.it klvinn.k v.not, as .Upsi.bilyok 6.
íjUJmíb.0 Uzyíí t. rbsváoyclk.t Ugkí.ább a kö.jtyülíit m.g.tíifi o.roa u tntí»t pfniUrioit, vagy Bud.p*it«n a Postl M.gyar Kci.ik.dolml Bauknii
Tankönyvek
minőén iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai lüzetak, rajzeszközök, rajz- ét lailBizarak
FIschel Fülöp Fiai
kflnyvkereakedéaábcn Főút, Városház-palota.
EPPINGER I. ÉS FIA
N«OYKáNIZláN.
Állandóan rsktároo tart: mladenncmtl to\'josen a sir az koménytat: dió, kőris, körto,
hára, Jávor, bükk stb , desxka éi épületi* anyagokat, cementet, kátránypaplrt.
» rtliíhlrü rsIMl CTEDUIT11 Mk
HálSCHtK-UIe ,,Ll lKUI I ibslste.
A Veaxprénsl Faipar R. T. lerakaU meaó-
Eatdasájl ía ta aaAllltó •aakeiOkbrn, ocílalkatrísxok is bojníranyajokban.
mindenki tudja, hogy
NŐI KALAP
dtalakltdsofc és u| filc-halapok minőén színben legszebben fcészOlnek
TOTOLA és PACSIRSZKY
halaposmestereknél :: Eötuös-tér 25
| » »
\\
Erzsébet-tér 22. Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítőm Igen tisztelt vevőimet és a nagyérdemű közönséget, hogy üslctcract nagy menny iaégfi divatáruval kibővitottem.
Nanu uálac^íál/ í6ríI" éB ndiszövetekben, vc\'ourok éa trikó-nayy vaiaj£lclv selymekben, valamint ágygarnlturákban — klanu ralftár * \'cgjobb mJuőaégü Yáazon-, zefír-, kanaráax-, nayy laKIdl tétlkondők-, pamut-, fonál-, atb. árokban — Danribiuiil nlrcrí árai/ ftmlrö1 mindenki, minden vótol-ncllUlVjVUl UltdU diaKi kéhyezcr nélkfll moggyözódhctlk
SZÚNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
, — mitől olyan zamalos a kduéja, Éöesem ?
— Egyszerű, csak UHU kduéual uan főzue.
AnróhirdatéMli
KldkalA ortarabar Ut uc«to«aa
beionxott ascMt tarca fM4aaoU kutoá-
I által. Cimet ár. K4nl* focorroahoc Vlr<m kaiol.
lobá*. konyhás Ukáat karnak nini WI4-
nm . kl.<*>,.. \' 7
P<smI. Cím s kUMbaa.
Kiadó acr aartáae), Utfru-a. «JJ. UjS
Xay JókartHso Wvi bócdlráa *UM. B4tv«a-«<r
UifiBOa url b-S keraa tfjr aaab4a-konrh4a lsklst^s város UUcrtMábaa. UHpHI istt. Bati/Mny-
JOjkí. kslspftsktftwa.
Jauipar-psmat. IneerUl-paant 10 ulabaa 4(kts«tt. h,(\'4<*6bUa KUlo ]«sm( 4a T».lvír«, k4sl-aunks- «a kaliptdaKtco Ufbató. K4rj6k m»«y6»«ol.
KOI Flits-kalaaok. OcUst válasiukbss l<o.oee kcrooáárt kapbatek. Alakítást- 4a átformlláM vállalunk bánwlatoa okaóa Kitin Jóssd a Ttatvára. I,4t
FérfJ- 4* nOl uórcukM kfoksóbhui KMa Jóssal is Tastr4río4l ss««sbttl ba. Elóaycmda oj sabloookksl Maaar«lv«. lj«,
Kiadó alacáaa Wáejsz^ba. tuUsc^a. aatr bank-Ukflr. bótuákak, lásapát, ft<cóoyók. képek, dlastár. fvak, ó-ntos. ab4dM, blIísioU, áotlk. kórWsasakrt-rsaycV, kenybabotor, =£y-slotrt aUsóflsM, ofilboads, eatáljlnkbák Snir-;t ej. Vaaáraap S-4-. bátkós&ap
s-e-w- imí
Kó v I d áru szakmában JárUs K(ád. aaonoall ■ Tkslmsilát nyerhet. BÓToUMt Ksaffoisaa Kártlyoál a Ftkets coljíöoi. ■ 11S
Kiadó jto nsTaa 7 HP baasla<Mtefoa tora. háialtlsstUó kliSaó ksrtia l.ta< Bála, OjáUoysa, állocaás- talap.
Három mm Igmx, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
lobbafe a |óndl, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben üdít 63 gyógyít Snz<r sít 53. * T.Ufon 310.
Nem kell Pucéréi II
„KAKAS" ruhafesték
házi használata gazdaságos ás kifogástalan ruha átfaatéat aradeaényar. A ruhát a • as rongáljál!
Kapható:
Stampf Zsigmond
(üis.r- ít ciíinoj.-uilolí l>tn
Nagykanizsa, Bazár épület.
Unirwtt 1 Ui>. MtjHitt mii SS.OOO b(.
U őrsiig legnagyobb faiskolája
UNGHVJÍRY lüszlú^
faiskola, szül- és borgazdasági rL
CZEGLÉD
KERTMŰVÉSZETI ÉS TEEPITÖ ItOM:
BUDAPEST
IV. FUBOU TtSl J, iflflL íi. TIL I. Bl íl
P.tikol.l Ic.k.t.k: BUDAPEST. U nuiiri-ÚT M, VtU ITOt SikMJ
is. tKsísir itniini-ilT n. rojt husk
ZALAI KÖZLÖNY
Herceg Festetics Tassild ő Főméltósága
fenéki angol félvérménesébffl
nyilvános érverés Ilijén eladásra kerül
6 dib 3\'/, í»es csikó 3 . 41/, . , (2 betanított)
5 . Idói anyakanca 1924. október hó 5-én d a. 10 órakor Keszthelyen, a gcor-glconl majorban.
Saímtartóaíj;.
ma év óts a Bilthottsr-trtr IUU Wlmpajtlaflbaokészít] aleglobb sár-, hó- és tornacipőt
l-tamcipipaiUlgil^HS-^;
Taratrinfl Törö» 3o~3*1 \' <&-*4\'ta uraawjw |I-ir«r»»n ao i ®o i no m»

| rssatU H iwogllj dpínek
I AiT >«r] ^4\'Ja Mífl wrretl rvfitts c
| t^J let-I st„ami Uirt, MrW JcjJobl
[ OQ c »\'«rl pi.ja férfi varrott prfani magu-I tjJ tor I ffffg kgiCljlBaS*
Sthaffertégr^:
ToUfon 6-71. Harühééb* wUt rUftn sttavíttet.
Megérkeztek
SENATOR"
KbWatat
j-.aslYaxkabaralj éa papír KOIgwlegesség.k

Tudatom a Uiiutt bdlgykiliönaéKa], hogy a Ug.iojrci.bb iitíao.k toes\'.lílfi.ó aivUUbk
ruhák, kosztümök, kabátok készítését.
Hizhoz és vidékre U megyek Hölgyek szivei piitíogUát kéri
Willner Lajosáé Főút 24 B*ám.
Házeladás.
Nagykanizsán, a város belterületén, 10 szobából álló ház, megfelelő mellékhelyiségekkel, szabadkézből eladó.
Megállapodás szerint azonnal is beköltözhető, atéi" lakásnak, akár egyéb célra alkalmas. — Felvilágosítás:
Dr. Jfoch Oszkár
ügyvédi irodájában.
hajszálakat
h«tr7«k arcáról, karjáról kiirtja tclclóujggcl
POLLAK SAROLTA
ff^^Si/SSfíSS^\'
.Mlracls^ kiJtMrciiUtia ultlUMu stuiiuisl.
Zsoldot tanintézet Ü2SSÜS5
-------- \'■TI, Dcb**.. l. T.: :
Algebráéi geometria ú,,^1^
«ey>«r6 By alTUKtal, W mtgj áriastul mc*rto4tá*|«
faízefogtaló tankönyv i£2S*,u
Htihflcu totfTtoitZcty ,
MEGHÍVÓ.
a Nagykanizsai alti Taaiatkaaéal IgvasOlal folyó évi o^tob.1 hú 14. oapjio Jllulio i órakor a Toltky-ulMl alatti bkota balyWgíbaa
rendkívüli közgyűlést
Uxl, melyre u egyesület Ugjeit esotoo ls meghívja a VKZKTÖSÍO.
Tiriyioroial i Alapsubályok mödoslUsa. Elnöki elóleijesztések. Amennyiben ezeo közgyűlés nem lenne h-tirozatklpes, aa uj.bbl közgyűlés folyó évi (zeniembe? SÍ oapjio dtíutfo 4 érakor ugyanott tartaltk meg, amelyen a jeleolevók síi—.r* való tekintet oéttül étvéoytseo bitixoioak.
r»02 I boráastl kUHHás. tyer: I. ál| dfcokkWl fe iriarérf. II l-l bWaferfl kUflltlioe aranyéram f
I.egujabb ren Itzerü, könyök sserkozetü .Kossuth*, .Hegyalja* s a megyei bor-termelök »eg»edveSUbb borsajtót. Legujibb rendtzerii vlxnyomáau hydrau-lihua kattös hossru és folyton mBködö sajtók, nagy üiemü pré-teléihes. Sajtóink fő-alOnya: A mutt sehol nem érintkei Ik vasrészekkel I Egyszerű keselés I ótUcl erőkifejtés I A törköly darabban és könnyen kivehetői Egy ember ált<1
1907. évi pécsi kiállításon arany érem és díszoklevél. könnyen kezelhető i
Szölőzuzók ós bogyózók.
Árjegyzék ingyen I
SZILÁGYI ás DISKANT
gépgyára, Miskolcon.
Q) 1902-lk orszáa.l aiidnijl ktétUUi. PozMay: l-rf dl|, aranyéren.
HIRDETÉSI ÚTMUTATÓ
FI herceg-hirdetőt felismered, 5zemeő a lapra hogyha rámered, Uersenyre kél a hirdető-kirdly Refcldmjdual s nem egyszer szinte mdr Legydzl dl, mert pénzzel bírja |dl 5 szegény hlrdly eldtte megha|ol. FI hirdetése ötletes s a mád Udlasztéfcos s pompdsan mén a bolt.
(Tllnűenfclnél szebben és olcsóbban fest
Metz János
festő
rnisol. .a fényeiS =
Nagykanizsán, Telekl-ut 16. szám.
Felülmúlhatatlan szép és |ó munfca I Olcsó dr! ,„
Egy 5 mlr. 70 cm. széles és 2 mlr. 55 cm. magas lécezelt
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdínkban
Fő-ut 5. szám alalt
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-utca 15. sz. alatt.
Hngol, francia ndl- és gyermehruhdk uarrdsa.
Lagujabb ptrlal modallak. Oyora .s pontos aaétlltá.. Sioltd, mérsékelt arak.
ncncc warrÓflépek ipari, és családi haszriólatra
rPHrr „eóuezó részletfizetési
Brand! Sándor és Fia
SMdéllifarrégépIsvlti műhelyI virrégiprakUra Deák-tér ?.
1924. sa.pl.mber 14
MMÍtt 0aat ssűksaglatat b..„„,
et d. r.c.Li. mHUktaUol
Steiner és Eppinger
röiös és d:v&t\'ruhizit az „Arany Bárány"-hoa Nagykanlxea, Erxaóbottér S.
E héten eladásia ke-ülnek:
100.000 tel tilaes szélű
isebWnJÓ . , . Jdil). I9ooo K tOXm tacst delein
k<od«.....t drb. I9ooo K
ÍOO.OOO mt. ssloes vo\'lok lmtr. l9ooo K too 000 . vizioo íehérn. 1 , 19oooÍíJ
ÉRTESÍTÉS.
Tiszteletűi ért<siUm a t. közönséK.i bogy Petőfi.Utt. 39. as*m alatu
korcsmámat
ujoon.n megnyl om ma, I. hó ll.án disznótoros vacoríval
BEDIKE JÓZSEF kKts-érav
Ugyanott sajtit üsl.temben a legolc.-óbb
íK sertéshús,
túbbfé}. toJWÍkík kaphatók.
Kivin ti-át.lettet
BEOIKE JÓZSID
Szemes tengeri
mólermázsás lólelekbon kapható a
futuranál
a Bazár udvarban.
BORSAJTOK,
szölőzuzók, boayózók
elsőrangú hlultelben
U/EISER GÉPGYÁR
Juflár-ut 16. Htm.
Pénzkfilttnnt ín8,,l,nr«4 rciunuiHuni gyor5anközvcli,
i SZIORISZT, Fű-Ut 8.
A Singcr Co. varrógép rész vénytérsaiég u J b 6 I szénit
SINtiER varrógépeket
részletfizetésre
Nagykanlzsin csak
UHG£R ULLMANN ELEK ÉS TÓTH
blaom.Dyl raktarab.t »o
BRZStBKT.TtR 2. SZAH.
Orraain néim^nmk fa tSIKartk kvkttU
Nyomatoll a Zrtoyl Nyomd.ipw és Könyvkereskedés R. T.-nél. N^kanlrséü. (Nyomdavez.ti: Oleobeck Kíroty).
1*1801/1924
ífverési hirdetmény.,
Az atsfVrylresi erJOben 1924 sxaptambar hó 16 áa d. e. 8
órakor a Ogényberk északi oldslén kezdő 15 érverésen a vihar Attaat kidöntött nyir és égcrf-ikst fogunk eladni.
Bő/cbb fetvitágositis a v. gszda-ségl hív. albán kapha\'ó.
Nagykanizsán, 1924. évi szeptember hó 10 én.
Polgrfrmeatar.

ZALAI KÖZLÖNY
1924. areplember 13.
Sertóavánár. Felhajtottuk 780, •tudatlanul vlsaxamaradt 350. Elaő r. 28.000—28.500. kőxepes 27.000— 29.500, könnyQ 25 000—26.000, aza-lonoáa félsertés 31.000—32.500, lehúzott bus 30.000 - 32.000, aóxott axalonna 32.000—33.000, zalr 37.000 korona. A vásár vontatott volt.
A Magyar Nemzeti Bank hiva taloa árfolyamai asept. 10 ém
Valuták
Antol tnat |«teoo-M»OOe Caab koruo* nti ljli Didi 1006 lei;
Dollit ?6I10-77370 Fraotta k 4160 4190 Let 411*414
I4l l*i
Un IWIlio
Dia lof. i(I)).ijoio Oaau. kw. íofl ij ieo 7j
»rH<\\ tra*» I44JJ>«6°0
UrUaodt H. I«»S lp*40
f.aak »lj6 j»J6
itm tor. touo-tcjoo
Nofr4< kor. 10460-10640
Davisé li
I»M)-I»l40
Bclftld 1016101a
Bokánál 4II-4I4
Brtaaal j»!6-i»o6
«»*•»-»>••»
KitisaUala IOC 60*1071) I4JOOO-)47000 ijboj4io 77jio-7j7io 4160-4190 •ji4-íj17 j»1jí6 S0j«0-S0700 • 09* ij-ic9-7j I4I1I-I46IO
MUaoo
rtr.i rm a
ZQrkb
Zürichi sárlat t
Pirit 2860 00, London 1371 50, Newjrork 631.15, 8rüaeel2670, Matland t335-00, Holland 21-1 00, Bertla 126-76, WUn 76-00, Sofla 387*50, Prága 160500, Budapatt 69-00, Bakarest 135 00, Beljrád 705-00,Varaó 102 60. A magyar korona külföldi hivatalos Jegysáaali
Devlaa Valuta
lacnif ma ItfOT Bt
Béc......... 10160 015013080
Boriin .... 63X5 5305 — — Prága .... 440 | 444 444 14\'/, Newyorkban 13 Az árcpánzek áa nemai* fémek beváltási árfolyama t
Ezüst egykoronis CO00-6I7O, kétkoronis 12.120—11.540, forintoí 16.180—16.800, őt-koronáa 31.100—32.100, színarany 61.001\'— 62.000, arany husxkorocis 333.000—330.000, platina 21V.UOO—2tO.OOJ.
Szerkesztői üzenetek.
■. X>. Táxcija legkúxelebbi aximi^sn jelenik mag.
Z. Vesaprám. Kössönettel megkaptuk. Sajoos mind a kelti megkésett s elvesztettek aktualitásukat.
H. J. As ön álUl felvetett kérdésre Ulin már a jövő hiten reá Urunk.
b. a*. ő. Míg nem tudtuk elolvasol. Kissé hosszúnak tünlk fel.
KUdA: Zrínyi Nyomdaipar 6a KönyT-kcrcakodéa RT, Nagykantxaa
Apróhirdetések
KlOkalO úriember cjyeíiUWO két tl<<lr,.»n
fcotorosoU uoMl kun W*l4kg ftnjiasoha hinni-tállal. Cfanct dr. K6xAg focorvoaina Unn Itidol,
DIIThD legolcsóbb és leg-
DU I jobb minőségben
Engel Budapest, vm, Népjzinuáz-u.18
Szakszerv csomagolás. n,0
Viszonteladóknak árakadvozmény I
I
Díjtalanul
csupán csak a tarifóiis költségeken
helyez el
az összes budapesti és vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló hireket s általában bármely vonatkozású reklám
hirdetéseket
■ < y tói
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Fő-ut 6. as. alatt. — Telefon (A .Zalai Közlöny\' kiadóhivatalában.)
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti löxada délután 1 órai séróérfolyamal a kővetkezők i
Mtflr. Hit. jis
Lót Utalt. 66
OI.-M. Uok so
Oi.to. HU. 174
UoH ttok 4.
ÁltaUoot b. \'te
8. A*r>i io
Mtdhlulö. l}6
H«». tal. I. S. 58
llaof Irii —
lakatlan leo
M.-Ctab Iftrt. ii
Potfalaal |4
K«. Hitt! ii
mio>r-n4cm4 n
K6sp. jtlitloc i,
Vlrotl t-aok io
Mcrkw 10
Nrraa.b.lalak. «t Kartak. B. lofis
HlatoaltOk Sa
loral Tél L Tak.
M>o.*Fiucli —
J*€ 91
raneoola b. —
Pltrta ;|
Bort.-M. Coecorait
OlkSKatbal
Btojik
AI--Jolum —
Ali Ilit —
Bánik 1)0
BfOCSlOi —
Bort. uto Tfl
StaMMr. -
Camcet 54
Eatikl ia4o —
SiltiTlri 10}
JCoM |SO
latrlo t4*U t)
K6b. |6al. —
Uacooll l6jo
Ma*,. a.pb. jS
Alt. K6m4# I77i
8al(6 Újlaki UaU bio/a Úrik lo,l Cttptll itt.
Kjro an<U Frankíta"*
Pallaa Kír.l
m«:«C Mo«»
Cto ir-tjli
Vecjlr" Vte«e<jr*» PaUfH
K (■!-•) J Kima
S<tlkk ScbiUtt Tredlo« Ueltu
v«au
\\V4.um
Nor.
440
lioo
niuiu
lltaalrti
XUlT/roiIoc
X«irr 40
Ctlky 10. J*
Qti4. o«pcr* —
04p t* Ti
Ojífff/ Hoíbuí
Kfjt*. r. >i
Oatiotoa tv>
Htitl la 117
Honi (• 7.
KlrbMeral t«.
Vrv«b«f(t> 16.
Hitel la 17
Arowlkal la S.
Elit 1
M. LlOrí JJ
MOomtokj S
Ntmaiti U 170
Mtbtif 1.1
Olt 10O
R4.Ma,il —
Silitioli S)
Tbík So
NaiM 101}
Vlk. botor 4-!
Zabolai 69
Ztottl ijo
Patxck —
Zr66LI««. 10
Ipart. — K0aUka4«a
Mhr!"\'
Tn«t
OukorcrArak
Dtkakor 410 llorvlt fok. CukOllpU
Owtlt l»l
Mu6h. tok. 171
ilmm s0}0 Slalmlaaaiak
Octlo lt
Calooar }S
Saaltnl —
Pftp6H |t
VIU. !<u(l ]S
Tokaji —
Taxtll
lou k. ti h
P6vlK»l «6t
KUtl7»6»
Polt\'rf ^ Pán. >4r Trm. »6> Birttl Keclrrldi K4«j-r4o7*6<
Oicbwlodt
xllom ••«••
SaAllodAk Hoseária —
KOftl uSItO —
1sr~
uSo\' itvM1
Ojlj.jorooií S«6»5K6t4 W. T.itll OoMbttftr
5p6Jit«a Flórt kl6t>l(jt Stlkia
Cbiocto
Diana Ktkll «>«• KMa KkKlIS T4t6k
Kitti
TtUíoo Torol dp6 Uotó utab. Siolookl Zaf7»tpUÍ. Blrill Kltllxtalö Varat íoa-B4ol Bc»t«6l Cotrlo IUm PapU
Haoayalptf
ütailllin
OatarMM
Uitr.Nlwtt
Tani Bpttt
Virttínbut
Ojírl t6r
"riT\'itrfTMttrtf—T
Esi ■ helyet
Ext a helyet
figyelje | tartsa szemmel
Jobb lesz.. a tőzsde
HIRDETESI UTMUTATO
7. Igaz, mindenki nem lehet klrdly. Ki hirdetéssel a lapban kiáll, Rlattualók ls kellenek nekik, ÍTIert milliókra minőnek nem telik. De itt is áll: bárótól kezőue csak Uagyunk ember s a többi csak salak... n hirdetők osztálya szinte\' négy: R hercegek, gróf, báró és a — nép.
I
válaszfal eladó.
Egy 5 mlr. 70 cm. széles is 2 mlr. 55 cm. magas Itcczelt Megtekinthető nyomdánkban: Fö-ut S. síim alatt.
Erzaébat-tíí 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értealtom Igen tisztelt vevőimet éa a nagyérdemű közAnaógct, hogy üzletemet nagymennyiségű divatáruval kibővítettem.
Uariu uálae-vláb féríl" é" QÓlsxövctokben, velourok és trtkó-nayy ValaMieiV selymekben, valamint AKyjjarniturAkban — Mantr rablár * legjobb mlnóaéKÜ vászon., xcílr-, kanaváax-, ndgy IdKldl tóllkendók-, pamut-, fonál-, stb. árukban. -DpnHIéiuiil nlfCI^ árai/ »\'»lról mindenki, minden vétet-ReilURIWUI UILiU dldK, kényszer nélkől meggyőződhetik
SZÍHTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
Nem kell Puteréil!
„KAKAS" ruhafesték
hási bassnálala gssdaságos it kifogástalan Kxtrs átfeiléit eredményes. A ruhát nem rongálja ! I
Kapható:
Stampf Zsigmond
íüixtr- éa oemege-üsltUbeo
Nagykanizsa, Bazár épfllet.
Ugyanolt 1 kljr. psraititt máz 25.C00 kor.
„Zalai Közlöny"
politikai napilap
megjelenik 6 és 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
köeyr- b bUlapárudálibia (kölcíJckönyslii) Fő- Ssgir-ut sarok.
Krátk» György
tMitartlIkliiuiijik (rcdijib.i.
Ifi. Hirschter Miksa Görög Kéroty
Mii>kls<mU|itn. Emtbit király.á-Uf.
öxv. Palkó iózsefné
íutorlu- ÍI nrlaiklinidilibaa. ■ i(,l wflfail
ÖIV. Szollárné
dobfarkUdradáJíban. Siíthí.yl tér.
őzv. Jagerné
dohírrkijírudílJba.i, T.likl ut í
Kenessey Margit
«k<l)UXnrfi|iluji. Hlrili-.U. 11
l-ischer Ignác
Urtipinuaál. [riiib.1 klríl,n(.Ur.
valamint az összes utcai ^ árusoknál._ j
ÉRTESÍTÉS
Tisstalettel értesítem a » kSxönségcl hogy Petőfi.utca 39. asáns alatti
korcsmámat
ujoon.n megnyílón ma, I. hó 13»án dbxoóloros vacsorával
8EDIKE JÓZSEF tmiaiins.
Unj-.nott uját üil.tomb.n a lagolcóbb
n.\'pőLu "mí sertéshús.
többííle liJitalíkek Jc.ph.lók,
Kivijó Ui.t.leHal
BEOIKE JÓZSEF

Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlnt/y-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női-^es gyermekruhák uarrása.
Lagujabb pirlal modallak. Qyora «a pontoa axAIIIUs. Szolid, máreákell Irak.
Tankönyvek
, minőén iakola részére.
Iskola táskák,
Iskolai tűzetek, rajzeszközök, rajz. öi feitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
k^oyvkorc.kcad.úbcn
Föul, Városház-palota.
Mvomiloll a Zrínyi Nyomdával la Könjvkeictkcdls 1(. T.-nil. Nagjk.nizsÍD. (NyomiiavezclO:
Oftobtsk Kiroly)
63. évfolyam, 211. szám
Nagykanlao, 1*24. Szeptember 16. Kedd
POLITIKAI NAPILAP
«a.rk..al0«<a é. kt.dAkl.Atal t\'ö-ut a . I.t*ru>m-I.l.l«B 7a. njomil. 117. x.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Az orosz állapotokról Igen meg-blzhatatlan és egymástól Igen eltérő értesüléseink vannak. Oroszország valóban a legnagyobb és legveszedelmesebb .rejtély -e az u] államoknak; hatalmas tenger, melynek felkavart vize sehogy-sem tud nyugvó ponlra Jutni és megtisztulni. Egyes híreink szerint a németek ugyan élénk tevékenységet fejtenek kl benne, hogy fellendítsék a nyugall államok eredményei mögött már a háború elólt messze visszamaradt kulluráját s vllág|elentóségre emeljék az orosz gazdasági életet, vannak azonban híreink arról Is, hogy a még mindig hatalmas terjedelmű birodalomban még teljes erővel dolgozik a bolsevizmus s a természetes fejlődést megbénllja az erőszak.
Ugy érzem azonban, hogy ezen az óriási területen, mely közel ötmillió négyzetkilométer, a bolsevizmus a maga vérengző elfajulásában csak egyes vidékeken tobzódik még. Ha pedig meggondoljuk, hogy az R. S. P. S. Républlka Igen különféle tagoltságot mulat s ezeket egymással már csak a felette kedvezőtlen
Oroszország
forgalmi viszonyok melleit Is Igen laza kötelék lüzl egymáshoz s a Munkaközösségekkel szemben olt állanak az önkor-mányzall területek s az autonom köztársaságok, mindmegannyi külön szervezettel, Igen eltérő műveltségi állapotokkal és különböző törekvésekkel, nem ls csodálkozhatunk rajta, ha ez az óriási test nem tud megnyugodni, annál kevésbbé, mert a tanácskormány hatalma nem érvényesül mindenütt egyformán, lévén a helyi hatóságoknak hatalma egyes területeken annál nagyobb, mennél távolabb esnek Moszkvától.
Oroszországnak területveszte-isége mintegy\'800 ezer négyzetkilométer és 3Q millió leikel tesz kl. Igaz ugyan, hogy ez a veszteség tisztább nemzeti állammá lette, mert nemzetiségeinek nagy része önálló államalakulatot nyeri, de elszakadt a tengertől, ami gazdasági fejlődésének nagy hátrányára van.
A bomlási folyamatnak ezen az óriási területen Is egyszer csak véget kell érnie. A nyugati államok lulterhellségén épen az
az Oroszország fog könnyíteni, melynek természeti kincseimig csaknem teljesen érintetlenek s kiaknázásuk nemcsak millió dolgozó kéznek ad majd munkaalkalmat, hanem felvirágoztatni fogja az országot Is. A németországi lapok a kulturális törekvéseknek máris nagy megmozdulásáról Számolnak be s ha hihetünk tudósításaikban, a fejlődés hatalmas léptekkel viszi előre az orosz konszolidációnak a viszonyokból könnyen megmagyarázható lassú megszilárdulását.
Az orosz rém, melyet évek óta fenyegető mumusnak feslett elénk a hatalmi érdek s a furdaló lelkiismeret, kezd szelídebb klpot ölteni. Mamaruii.uiiuuk, hogy senki sem veszi komolyan megmozdulását s épen ugy le-klnlélyét vesztette, mint amepy-nyire lehetetlennek látszik világhódító érvényesülése.
Az egymástól minden lekln telben nagyban elütő 13 territórium kormányzását lehetetlen Is egy kézben , összpontosítani, mert ennyi gyeplőszárat nem blr el egy olyan kormányzati rendszer, mély a maga könyvelméletének érvényesülését akarja különböző elemekből álló né-
MM ... 1 Ha <■\'"\' »T*M k H.ta. h.r. aiMak.r...
pekre reá erőszakolni. Hol 111, hol ott lazul meg egy-egy gyeplőszár és ebben az u|ből és újból megismétlődő széthúzásban van megpecsételve az orosz szovjet sorsa. A nyugati kultura hatása alatt leinevelkedett embereknek a lelke |ogosan áhítozik arra, hogy a kultura áldásaiban részesüljenek, de kinőttek abból a korból, mely az embert csak mint egy géprészt vette számba s elzárja előtte egyéni képességeinek érvényesülése ulját. Csak primitív társadalmi viszonyok é» kezdetleges műveltségi állapotok mellett lehet a kommunizmusnak átfogó erejét érvényesíteni, de amikor az egyének eljutottak saját értéküknek (elismeréséhez t, nuionosegei tuanat tenni, képesség és képesség között, az egyedül boldogítónak hirdetett tan csődöt mond, mert egy nevező alá akarja hozni az emberek által alkotott számsornak mindmegannyi külön cél, törekvés, becsvágy, munkaszerelet, vérmérséklet és még Igen sok más tényező szerint módosuló egyedeit.
A népeknek boldogságát s bennük az egyéneknek megelégedettségét csak a kuliura eredményezheti, az az állapot, mely-
N ELLI
t
Irtat Mezartlm
Ha ciaodül a Rita, tincra hívogatva, Éa vbsxa.oautck níiuii), uomuún, Átbúg • icnén egy búi orgona hangja, Mint szélsusogis ■ sirkoszorúo.
Ott, ekkor is Igy szólt édes epedéssel Hívtam: .Legutolszor, egy táncra csupán 1\' És jött a leányka, orcái kigyúltak. .. S reszketve karomba hullott axután.
Bíborszínű harmat kis rónakebelybtn — Oh látom űrökké a vért aj akin; Ugy súgta: nagyon (áj itt, itt a szivemnél, „Oiúkic utolsó tánc oz ma talán.\'
S as volt az utolsó. Mikor a lapokban A báli riport épp megjolenék: Távol falu szélén, csöndes Umetóben Kicsiny faVcrcjzlxo litálc a nevét.
Alóla ha dal szól, táncra hívogatva, Kn visszavonulok némát), szomorún — Atbúg a ccoén egy búi orgona hangja, Mint szíbuiogts n slikoszoiúo.
Uérpiros- rózsa
(2) Irta: Subics Lajos
A Közönség kíváncsisága tolakodó és képes behatolni a legelrejtettebb, legtitkosabb zugokba is
Tiidának beltó világa eem maradt ismeretion a nagyközönség elölt. Akadlak olyan rossznyelvüek, kik nem elégedtek meg csak azzal, hogy a művésznő titkait birják, hanem ki is kürtölték azokat.
Az 6 Rómeója már nem színházi direktor, hanem egy egyszerű és szerény iíju. Nem gazdag, sőt nem is elegána világfi, dc meghaló az a mély szeretet, melyet Tilda iránt érez.
Esténkint olt lehet látni a földszinten, amint szótlanul, csillogó szemekkel nézi a színpadot. Mtamegremegnek arcvonásai, ha idő-közönkint Tilda jön a színpadra. Arca átszellemül hangjának hallalára.
Aki megfigyeli, észre is veszi, hogy a művésznő játéka, mosolyai, dalai mind 4 férfinak szólnak. S lehetetlen meg nem indulni azon a könyörgő a egyben hálás tekinteten,
melyet a férfi ilyenkor a színpadra vet.
Egyszóval összeforrlak szivben lélekben a közös rabjaivá lettek egy nagyon szorosra font édes köte léknek.
Ml lesz majd akkor, ha majd a szerelem bódiló mámorába merülhetnek el?
Mii töiődnek ők ezzel I . . .
Mély szerelmük kezdetén elfeledlek arra gondolni, hogy mennyire fontos, hogy a házasságban csak az egyik fél legyen szerelmes . .,
III.
A színház ezen az estén is zsúfolásig meglelt.
Hogy a közönség türelmetlensége tetőpontra ne hágjon, a zenekar szebbnél-szebb darabokat játszóit. Ennek ellenére is minden fej, min dcQ szem a színpad függönyére iránvult.
Pár perc — és a színpadon a falusi életkép tárult a közönség elé. Még egy perc és egetveiő tombolás, laps ós zür-zavaros lárma vált hallhatóvá.
Marica fenomenális láncával s
tréfás dalaival, Tilda pedig csodaszép hangjával ragadta magával a közönséget.
A harmadik felvonás végén Mariéinak egy lánca Után a közönség a néiőiér elejére, egészrn a arinpad elé tódult s valós\' ggal virágtenger! zúdított a színpadra.
A szinpsd egyik $*élén Maricát egy egész vlrágerdŐ vetto körül. Egyenkint szedege\'te fel a szebbnél szebb csokrokat, ajkaihoz emelte, majd kebléhez szorította valameoy-nyii. Mindeniknek jutott egy c^ók, hozzásimulhatott mind bársony kebléhez — s azután uiat tört maginak rajtuk keresetül.
Tilda tekintem csak egyetlen egy szál vérplrc* rózsa szemléletében merült el.
Sokáig nézte ezt a rózsát, majd egy birtelon mozdulóul , ajkához emelte s peiceklg csókolta, miközben arcán fehró könnycsepp gördült alá ...
Ez a könnycsepp az íröm, a boldogság k^npyo\' volt, aente ereszkedett ^ « művésznő f cán, a férfi vágyakozó lekfnleíe olfplhént Tilda Vénusz-alakján .. . ivége.
ZALAI KÖZLÖNY
1SS4. BieptraW 16.
ben a társadalom az egyén képességeit teljes mértékben elismeri, érvényesülését előmozdítja, szellemi vagy tesll erejében gyöngébb egyedeit pedig kellően oltalmazza az erősebbek elnyomásával szemben és szociális Intézményeivel a kultura áldásaiban részesíti mindazokat, kik adott területen és Időben a társadalom részesel.
Az oroszországi állapotok tehát érthetik s hosszú Időtartama az ottani vlsszonyokban leli magyarázatát. Mennél nagyobb erőszakot fejt kl fenntartása érdekében, annál Jobban közeledik összeomlásához. Az eszközök szelídebb alkalmazása hosszabb Időt enged neki az életre, de a kezdet őrült Irama után gyors léptekkel közeledik ahhoz az Időponthoz, mikor elfullad, kidől és a romok helyén uj élet kezdődik: a kuliurának az életet megnemesltő korszaka, embertársaink tehetségének elismerése, a közjő lávára szolgálő érvényesülésének előmozdítása, a gyöngéknek védelme és felkarolása s a lelkünk mélyébe plántált Isteni Igének Igaz, őszinte becsületes érzete és megvalósítása s a szeretet.
Ha a népeknek több ezeréves történetét ebből a felfogásbői, ebből a törekvésből s ezekből az érzésekből nézzük, akkor azoknak lapjairól egyre határozottabban domborodik kl a nemzeti összetartozandáságnak s a közös múltnak hatalmas kapcsolatában megnyilatkozó erő, fényes bizonyítékául az egyetem, legesnek és egyedül üdvözítőnek hirdetett nemzetköziségnek hamis Jelszavával szemben.
A lelkeknek csak annyiban van nemzetközi vonatkozásuk, amennyiben nemzetközi a kultúrának végcélja: minden embernek lehető teljes boldogsága és megelégedettsége, de magának a kulturának gyökérszálai Is a nemzetek Individualitásából szívják fel tápláló anyagukat.
Az orosz kultura pedig még sokkal elmaradottabb, semhogy egységes megértésben Jutna kifejezésre benne annak lényege, célja s Jövendő részeseit már csak a nagy távolságok és az egymással való érintkezés nehézséget miatt 13 sokkal kevésbbé Itatta még át áldásainak egyedül boldogító érzete, semhogy Ily törekvések mint egységes vágy tudnának érvényesülni.
Kempelen Béla
Az angolok tárgyalása Vass József helyettes miniszterelnökkel
A magyar gazdasági viszonyok tanulmányozása angol rászröl - Vasa helyettes miniszterelnök nyilatkozata -Smlth főbiztos hazaérkezett Budapestre - Rlpka Ferenc kormánybiztos drágaság ollonl programmja
Anglia kiküldi® Budapeatre parlamenti bizottságának egylk\'tagját, Sans Bwry-\\, hogy tanulmányoz™ Migyarorazár gazdaaágl vlazonyait.
A belpolitikában egyébként min dan c endea. Bethlen I.tván gróf miniszterelnök éa Korányi Frigyet báró pénzügymlnlazter szeptember végéig maradnak Genfben, bol fontos külpolitikai éa gazdaságpo litiksl tanácskozásokat folytatnak a nagyhatalmak s a klasntant vizet? politikusaival.
Smlth J remlás népstővetségl főbiztos ma rrgjel Budapestre ér kezett.
A klssntat egyébként Igen meg van elégedve genfi sikereivel, hol Marinkovics külügymlnlazter kijelentése szerint a „nagyhatalmak szerepét játszotta."
Ripka Ferenc, a főváros uj kormánybiztosa a pénzügyi kormányzattól támogatást kér programjának megvalósításához.
R ízletesebb távirati ártesülésqink ezek:
Sana Barry tanácskozása Vasa Józaef helyettes ml-■lazterelnökkel
Bndapest, szeptember 15 As angol parlamenti blzoUság egyik előadója : Sant Burry, néhány nappal ezelőtt Id lárkezett, hogy a magyarországi viszonyokat tanul mányozás tárgyává tegye. Ma dél-
vIOu Uívgjctcul V\'«»< J)»»vf J-.
iyettes miniszterelnöknél s vele hosszas megbeszélést folytatott A miniszterelnök h slyettes tárgyalásai ról a követksző kijelentést tette:
— As angol parlamenti bizottság kiküldöttje ma délben nálam járt, di elő:őleg as OMGE vezetőségével és más mezőgazdasági ér-dskeltségekkel tárgyalt. Megbeszé-léseinek az a célja, hogy a atját parlamenti bizottságának pontos jc lentisi tehessen \\rról, minő mező\' gazdasági viszonyok vannak Ma gyarors tágon, van e szükség és mi lyen mértékben a mtzőgatdaság jelsegllésére és hogy minő arányban lesz nyújtható pénzbsn, vagy Itt nem található él elő nem állítható gépek éa felszerelések alakjában a segítség\'.
— Az angoloknak ez a árdik-lődése előnyösnek látszik, jóllehet, első pillanatra mintha bizonyos érdekellentét volna észrevehető a msgyar ipari munkanélküliség és az angol kormány törekvéie között. Ha azonban meggondoljuk, hogy a produktív hitel egy réize Magyar országon költendő el az Itt beszerezhető s Illetve előállítható anyagokra és hogy a mezőgizdiság ezen produktív tőkék birtokábsn kétségkívül építkezésekkel, mezőgazdasági vasutvonilak és mező gazdasági gyárak létesítésével számos munkaalkalmat fog nyújtani a magyar (pírnak, be kell látnunk, hogy a mai gazdasági nehéz ségek közül való kibontakozásnak
ezen gondolat mrgvslósltása Is egyik batályoa módja lesr.
— Nrktm az volt a benyomáson a mai látogatás u>án, hogy az a kísérlet semmiképp sem soroz-hitó azon számoi más ajánlat és kísérlet közé, amelyekről a tárgys-láiok elején vagy későbbi folyamán hsmar kiderül megvalósíthatatlan-aáguk vagy komolytalanságuk. Az angol parlamenti blzotlstg kiküldöttjének mai látogaWs kor kifejezetten hangsúlyoztam, amit kü lönben ő maga la helyeselt, hogy Itt, ebben a kérdíiben a magyar érdek nem mgyobb mini a\', angol és ennek a goidoUtmk épen az a hlvatáaa, hogy a két érdeket mind kél ország javára összehozza és kiegyenlítse
Smlth főbiztos Budapesten
Budapest, szeptember 16. A főbiztost a pályaudvaron Carron, a N\'psiövatség franci* delegátusa, a főbiztos helyettese fogadta. A nép szövetségi főbiztoshoz közelálló helyről nyert Információnk szerint a népszövetségi főbiztos igen mgy reménységgel tekint a szanálási akció lovából állomásai jelé is igen kedvező megítélésben látta Magyar4 ország szerepét a genfi tanácsülésen.
A főváros kormánybiztosa a drágaság ellen
Budapest, szeptember 16 Ripka F-r«Bfi knrmánybiztosnelc egyik programját képezi a drágaság c ;ők-kentése.\' E célból tervbe vette as o!c»ó zsir is cukora\'iclő felújítását s általában az élelmezési viszonyok megjavítását.
E végett kormánytámogatást kér s magkeidie tanácskozásait az Illetékes miniszterekkel.
Az osztrák magyar monarchia háboruolőtti államadósságai nak felosztása az utódálla mok között
Bécs, szeptember 15. A jóváté te-l bizottság klkü\'dött albizottsága megállapította, hogy a volt Mn narchla háboruelőtli adósságslnsk fizetési kötelezettségit milyen arány ban kötelezik. Eszerint Magyaror szágnak a Monarchia tartatásainak 45 733 százalékát kell fizetnie, mlg ennél lényegesen kevesebbet, ősz-szesen 38 408 százalékot fog fizetni. A legkevesebbet F.ume, Oiaszor szág a legtöbbet Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria fizeti.
Nagy aránya áresés a romfalai gabonapiacon
Temesvár, szeptember 16. A ro mániái g ibonaplacon az u\'óbbi napokban pánlkazerü áresés mu\'at kőzik. A t áreaéanek az az ok», hogy a külföldi gabonanemüekből az Ittenieknél olcióbb árakon hatsl m»s készletek ajinltattak fel. A gabonaoemüek ára a mai napig átlag wigononklnt 4000 Iclel esett.
Nagykanizsa közegészségügye
V.
Tudományos orvosi egyesület nincs a városban. Alkalomszerű tudományos orvosi elŐtdások, programszerű orvosi tudományos értekezletek szintén hiányoznak. Ax orvoss övitségl élet szóta ujabb lendületet nyert, mióta a zalavármegyei fiókarövetség rendkívüli közgyűlésén ki nondotta a fiók-azövetség nagykanizsai alosztályának a megyei fiókszövetség keretén belül való megalakulását. Némi oivostársadslml élet tul<jdonképen esik egy év óta van — mióta Szigethy Károly d , Inlclativájára az orvosok falé havonta egyszer !ársasv;c!orárj gyűlik össze. O vos-természettudományi kör alapítása a ntm ervos műveit közönség bevonásával nemcsak általánoi ku1-turs-.ükséglct volna viroiuikbsn — hanem egy rés t a város közegészségügyének válnék javára, másrészt az orvosi testület tekintélyét és nem luUágos táraadilml podclóját is emelné. Az elmúlt évben a budapesti egészségügyi mus-um o vosok által tartott népszerű egészségügyi e\'őadásokkal és egéazségügyl sajtóközleményekkel kcpcrolatos vándorkiállítást rendszett Nagykanizsán a tuberkulózisról, gyermekegészségről és alkoholizmusról. Városunk-bsn fontos szerep váraa as iskola orvosokra és egészségtantsnárokra.
A sport az Ifjúság életében edd\'g sohisem tapisitalt méreteket öltött nálunk, ugy hogy az egészség őrei már inkább a tu\'hsj\'ott sport veszélyeitől taithatnának. A város ban mentőlntézmény létesült egy mentőorvos ial és_ segédszemélyzettel, két alkalmas mentőkocslval és mentöíelszereléssel. A kö\'ségeket a vírosl hatóság viseli, de a közönség jótékonyságát is Igéoybe veszik. 1923 ban 392 szer mentek ki a mentők, 118szor nyújtottak első S\'gélyt és 247 beteget szállítóiak.
A városi szegényházban 50—60 elaggott szegényt sz apácák ápolnak nagy lelklls.-neretesiéggel.
N gykanl.sa egy\'b kö.jótékonyságra szoruló szegényeinek sxáms fclülmu\'j i az ezret.
fl KUNSz nagygyűlése
« KANSz i.Jil kabalában Indítja mag a hts.plléal akttól
(A Zatai Közlöny saját tudósítójául.) A. A\'l.láao. Gudaaágl éa Ke-
reikedduti rt. bud.p.ttl cég tudva-
l.vílej a K5ialk.lm.iott.lc N mi.tl S.övettége n.gykanlxaal fiókjának .jáolatot leli, hogy . c*g h jíandó Igénylő kózllaitvlielóknek b.vl rétz-letílietéere kél, vagy több atobából illó ciahdl hint ftlépll.oi. — A havi réltl.tck tizennyolc éven át — két.iobia lakás után havi 25, báromaiobáa laki. után havi 32, négynobáa l.kál u\'án havi 40 aranykorona l.nae, A llixliiirlSV, akiknek mindanáimuV, hogy a.jit há íiuk legyen, az ajáal.t f.lett va* aír.iap délbea Kencdi dr. táblabíró elaóklete alatt nagygyülélt tartottak a nagykanliarl klr,\'törvényaxék fötirgyaláil termében, melyen mag-
Uevőközönségemet értesítem,___t___B_________•• " • •• m a a ■
hogy üzletemet hibőuitettem 111100600611111 FOTOS BfUKlOl
és a legjobb minőségű férfiazSvetekben, váaznakban, parfétokban nogy udlasztékottartofc, igen jutányos dron. Elsőrendű n6l és férfiharlsnydk a legújabb őiuatszinekben ^e -- ^ -L|
és a legjobb minőségben, divatmellíny különlegességed FJCrPClllCA
. Férfi fehérnemüekben óridsi udlaszték Telefon 221 FÖUt 11, szám
1924. szeptember 16.
ZALAI KÖZLÖNY
jelentek ez összes hlvatalfőnökök (% rósztvett rajta tok más,tisztviselő Is. Kenedi Imre dr. táblabíró is-mertette a főv/rosi válMkozó eján-latát, mely után hosaru vita fejlő dÖtt kl. Eredményeképen az az egységes vélemény alakult kl — hogy az ajánlat nem alkalmas a további tárgyaiéira, mert először la a telket az Igénylőnek kell meg szeretnie, másodsror ai épltkezéa esik kél év múlva kezdődnék meg éa h.rmadaior 4-5 év mu\'va bo la költözködhetnék ax épületi, a vállalat által majd meghatározandó Inkbért ia kell fizetni utána.
A vállalat ajánlatának teljes kl kapcsolásával azonban elhatározta a nagygyűlés — hogy a Közelkai
mazottak Nemzőt! Stövetségének kanizsai cioportja a saját kebelében lakásépítési akciót indít, amit sokkal előnyösebben tud megoldani — éa mrgkéri Nagykanizsa városának vezetőaégét a azükaégea telkek biztosítására, illetve rendeikezétrebo-caétáar*. Legközelebb mir összeírják mindazokat, akik házhelyre tartanak igényt.
A teiv as — hogy a város az Arany Jíros utcában nyisson utcát a József főherceg u\'lg, szerezze meg a telkeket és 10—20 évi törlesztésre adja a köztisztviselőknek,. Két év alatt a közgazdasági vlsxonyoknak úgyis annyira rendelődni kell — hogy as egész akciót a legsimábban fog lehetni lebonyolítani.
Katolikus nők nagy-zarándoklata Bucsuszentl&szlóra
Virágdíszbe öltözött különvonat vitte a nagykanizsai nők ezreit Szent László kegyhelyére
Nagykanizsa, sxoptomber 15
(A Zalai Közlöny kiküldött tudó• silójától.) Impoxána megmozdulás volt a katolikus férfiak bucsusxcnt-iásxlól zarándoklata — azonban a nagykanizsai nők meaaze tuUettek a férfiakon. A vasárnap, Mária nevenapja alkalmából megtartott nagykanlzaal női zarándoklaton az aaazonyok ezrei vettek réazt. A zarándoklat arányaiban olyan hatal mas méretű volt — amilyent még nem látott Nagykanizsa városa.
Vasárnap reggel fél öt órakor a templom már telve volt már nők kel, férfiakkal egyaránt, akik Bucsu szentlászlóra Igyekeztek, öt óra előtt ciendea szentmise volt, mely után dr Vargha P. Teodorich szent ferencrendl zárdafőnök, plébános, ■ zarándoklat megsxervexöja és vezetője röv!d beszédet Intézet a zarándoklaton résxtvcvőkhöz, majd megáldotta őket. Uána tlz rendexő segítségével zárt sorokra fehérruhás leányoktól kisérve egyháxl zászlók alatt, Mária énekeket zengedezve megindult a menet a vasúti állomásra, ahol már ott áUt í Petermann Józaefcé által nyö-nyőrüen feldlazltett mozdony és vonatszerelvény. A menetben d«". \'Vargha P. Teodorichon klvOl ott láttuk Mátés P- Hilár ferences-hitoktatót éa Ehrllch P. Alajos klskanlzaai lelkészt. A beszállás a legnagyobb rendben folyt le. óriási embertömeg kísérte kl a zarándo kokat.ax állomáahoz, akik a vonat elindulásáig az állomáson maradtak. Minden állomásnál, ahol a vonat megállott — csatlakoztak nők, ugy, hogy mire a szerelvény Buc u szentlászlóra érkeiett, minden kocsi-lépciő tömve volt. A buciuszent-lászlól pályaudvaron a község apraja nagyja várta a vlrágdlszes vonatot. Bucaunapja lévén — a legtöbb zalai faluból jöttek xarándoklatok, akik mikor a hatalmaa nagykanizsai felvonulást látták — leírhatat-
lan lelkesedéssel éa kendőlobog tatással üdvözölték vendégeiket. Harangzuyáa éa éneklés körött vonultak a kanizsalak a templomba, ahonnan rövid ima után a templom külső falánál felállított tábori oltár körré gyülekeztek, és velők Zala-ország minden részéből Mária neve-napjára Idesereglett tlz és tízezrei a különféle zarándokcsoportoknak.
A tábori szentmisét dr. Vargha P. Teodorlch celebrálta, aki a mise uténi szent beszédében rámutatott arra, hogy milyen esikőxökkel járulhatnak hozzá a nagykanizsai katolikus nők a hitélet mcgalapl táaához a társadalomban és a családban.
A d Ml szünet után keresztúti áj tatosságot tartottak a templom melletti Kálvárián, ahol Mátés P. Htlár hitoktató tartott szentbeszédet. — Később Celestin atya és Lucián testvér kalauzolása mellett megte klntették a kegybely kápolnáját, a zárdát, a tágas templom barokkal! jínak és ornamentikájának szépségeit. 5 óra 35 perckor a külön vonat visszaindult NagykanLsára. Bucsuszantlászló apraja nagyja mind künn volt az állomáton.
Körülbelül fél 8 óra volt, amikor az emberaokaság Nagykanlxaán kl szállott, ahol a pályaudvaron Cu lyás P. Gellért házfőnőkhelyettee ax egyháxl ruhákba Öltözött nő vendékpepsággal várta a zarándok csoportot. Az állomástól végig ax útvonalon a plébánia templomig be-láthatatlan embertömeg várta az esti sötétségben a zarándokokat, akik Ismét zárt sorokban a templomba vonultak, ahol dr. Vargha P. Teodorlch házfŐnÖk-plebános buctub jszédet mondott és áldást osztott. ^
Fél 9 órakor már^rifodenkl otthon volt övéi között egy kegyelemteljes szent nap lelketfelemelő lm-preaaxióival. (*)
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 16. Kedd
Rd«t>*i kat«likui: Kom, C\'.J>r. PíOíeiUns: Edlth. lmaUU: Elut h6 17. Nap ke) S ín S9 paccko;. ojugiiik 6 is a 10
A Mctcorolój-lal luKact Jalontíaa axarint ilmmali ítlhía idd vlihalú, nimi híiCilyedíiiel.
Silnhrti. A" adta \'
»lnh<U. A\'»itóp«r«a hölgr. aigjitelc. EJÍ-i kttdate e»*.o oc^ye-d 9 draxoi.
A tihanyi lakosztályban...
A magyar állatorvosok siófoki kongresszusuk alkalmával kirándultak a nevezetes tihanyi apátsághoz, hogy megtekintsék a kolostor régi, tisz teleltem,*!tó falait és főleg, hogy megnézzék azt a lakosztályt, rr-elyet a magyar mártirkirálynak, IV. Ká rolynak bocsátottak rendelkezésre a jóságos szerzetesek, mikor saját or szágában idegen hatalmak foglya volt. x
Vájjon mily érzelmek hatották át a látogatókat, amikor a kolostor néma csendjében átlépték azt a kü sző bőt, melyen lul egy nagy birodalom mindenkitől cserbenhagyott, sa jót országában porig alázott, gyermekeitől elszakított uralkodója, éle lének legnehezebb óráit élte ? Látták e lélekben szemük előtt a koronás mártír-fői, mikor az ellenség gyilkos dühe hontalanná tette, amikor durva erőszakkal lelépték róla a kis Ottó királyfi átfonó karjait, amikor min denkitöl elhagyottan, ellenséges ka tonák sorfala közölt kellett stümüze lésbe mennie, abban a biztos tudat ban, hogy soha többé nem látja vl szonl a drága hazai földet ? Vájjon megnézlek e íróasztalán a Felfesti tettnek szelíd képét — amelu a ma gyar mártir-királynak egyedüli vl gasza volt akkor — amikor saját fiai megtagadták, mint egykor Péter tanítvány a Mestert ? erezték e a a hazájából kiűzött szent király szellemének szárnysusogását — a mely szeretetet, oltalmat és videlmet kér a kis Oltó fia számára . ..
IV. Károly király földi maradványai otl pihennek ugyan a founchall sírboltban — de mintha szelleme ott járna a tihanyi kolostor egykori lakosztályában és szemrehányó te klnUttel nézné azokat, akik őt — egy nemzet nagy vértanú ját — oly könnyen elfelejtik... (*)
— Stemélyl hlr. Dr. 7arányi Ferenc főlipin S ornbathelyen tar-tóikodlk.
— A Keresztény Tlsxtvleelő nők értekexlete. A Keresztény Tisztviselőnők holn»p, szerdán dél után 6 órakor a Ntdoru\'cal óvodában levő helyiségükben értekezletet tartanak. Minden egyesületi ttg pontos megjelenése kéretik.
— Thassy főorvost elutasította a vármegye. Thassy Gábor dr. varmegyei tiszti főorvos tudvalevőleg mcgfclebbexte Németh János dr. zeiaegerazegi főorvoanak tiszti orvossá való megválasitását. A vármegye tőrvényhatóaági blrott-sága Thassy Gábor felebbezését elu\'asitotta.
— Bultykay P. Antal állapota. Bultykay P. Antal, ax országos hlrü egyháii szónok és tudós fereccrendl szerzetes, akit tudvalevőleg rendi tanécsossá választottak és mint ilyen Rómába költő-ött — nem bírja kl a rómsl éghajlatot éa ax olasz konyhát. Bultykay páter hossxabb IdŐ óta komolyan betegeakedlk, ami arra Indította őt, hogy néhány hónapi gyógykezeltetése végett Magyar- . orazágra jöjjön. Hivatalát a leg-közelibSi napokban átadj* helyettesének.
— UJ éraekeágat állítanak fal Poxaonyban. A Sientaxék és
a cseh kormány régebbi idő óta tárgyalásokat folytat aa esztergomi érackaégnek cseh fenhatóság alatt álló területén uj érsekség felállítása kérdésében. Mint Prágából jelentik, a Szentszék hozzájárult ahhoz, hogy Pozsonyban önálló érsekséget állit-sanak fel.
— istentisztelet a oxentfe rencrendi plébánia templomban. A azentferencrendlek szeptember 17 én, szerdán ünneplik rend alapítójuk Asailaxi Srent Ferenc stlgmatlxálásának 700 éves jubileumát. A azentek kőiül vajmi kavéa-n<V jutóik oailályrésiGl m klvál6 kitüntetés, hogy a»ját testükön viselhették a M-gváltó Öt szent sebét. A nzgy rendi- és egyháxl ünnepre biromnspoa ájtatossággal késiül a nagykanlzaal Szent ferenc-rend és az ájtatoaságon résztvevő hivők ia különös kegyelmekhez jutnak. A trlduum tegnsp eite 7 órakor kezdődött a ferencreadl plébánia templomban. Utániéval, szentségi áldással éa sxentbeazéddel. A bitaxónoklatot Berkovics Imre zákányi plébános tartotta. M«, kedden este dr. Molnár P. Arkangyal teológiai tanár tartja a azentbesxé-det az Istentisztelet keretében, mig , holnap, sterdán délelőtt 9 órakor kezdődik az\' ünnepi iatentiextelet, amit dr. Vargha P. Teodorlch zárdafőnők végez. Este 7 órakor lltánle, szentségi áldás és ünnepi Te Díum.
— A kaposvári róm. kath. templom harangjai. M\'nt kaposvári levelezőnk írje, az ojtani^ r. kath. templom harangjai öntés alatt állanak s ax eddigi tervek szerint október végén fogja fel-azentelnl dr. Rott Nándor megyéi-püapök.
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi ós női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat - a legiutányosabb árban árusíthatják. —
Kérik hatalmas raktáruk vótelkényszer nélkül való megtekintését.
r
ZALAI KÖZLÖNY
4 _
— A som ogymegy* I rím. kalb. papaiig gyDIéae Kapoa várott. A lomojjmtíTfl r( m.
kath. prpaág Jolyó hó 18 én, csü törlőkön gyűlést tart Kepoavíro", mely reggel 9 órakor kezdődik ■ Katholikus Kör nigytermboo. A gyűlésen részt ves* dr. Rott Nándor megyéspűípök I*.
— Megérkezett a közkedvelt Molnár Aránk* utóda Sásvay Rózalka aiubrettprfmadonna. A as lóbál i műsor ma délután megjelerŐ as mában mutatja be a színházlátogató közönségnek az Assionyi társulat ezen l\'gujabb starji t. — A szltházl műior tele van árdekasaégckkcl, mely nélkü lözhetellenné less! a siInháilátogató közönség aiámára.
— Az ni DV pályaorvoaok. Szigethy Károly dr. nyűgalomba vonuliaa folytán a DV Igazgató sága Takács Zoltán dr. közkórházi Igazgató főorvost és Ney Hugó dr. orvoat DV orvosokká kinevezte.
— Vaaárnapt munkaszünetet kárnak a kereakedelml alkal mazottak. A nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak trgnsp beadványban fordultak a váio I ta-aácabor, me\'yben mint elsőfokú Iparhatóságot arra kérik, hogy az Erzaébet tér, Fó tér, Deák tér, Kazinczy- és Csengery u\'cának a Zrioyi Miklós-utcáig terjedő részen levó fűszer, caemrge és gysrm-t-áru üzletekre rendelje cl a teljes vasárnapi munkaszünetet. A bead ványbos \'csatolták az őaazes üzletek luWjdonossinak hozzájárulását is. Nera lahat kétség aziránt, hogy a viroal tsnács a kereskedelmi alkalmazottak jogoa klvácságiit teljealtcol fogja.
— Klalklutt teherkocsi. A türjel állomáson egy szerelvény teherkocsi kisiklat. Kár nem történt.
SZŐNYEGSZÖVŐK!
perzia szjnü FONALAK, művészi mintAk a eredeti I I
SZÖVŐSZÉKEKET^
"SSfflffi MANUS R.T.
Hl\'DAPHBT, Vitt., Wák<Kif*.|í r II. ,x»a»
(KlM«a>4o)r«k uUnvíttd la.)
3oo drb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi és női szövet óriási választékban.
Leszállított árakl
Fürit József
„Kékciillag" Áruháza
a kötaégl köztisztviselők országos szöveti.-nek szerződéses szállítója Körtlsztvlsiiíknik 5% engedmény 1
— A v/dáki közmunkák mog-Indít mid. A vidéki közmunkák in -£ ii.dítása t/rgyában a népjóléti miniszter Jolyó hó 18 t\'n az öaizes főlipánokar, ali pénokat éa n váró sok po\'girmesiereil éitekezletre hívta össze a miniszterelnöki pslo liba. A- értekezleten a ko m ny lájékozódíat óhejt nyerni arról, hogy hol éa ml\'yco kö érdekű munkák vsnnak folyamaiban. 4
«=• Dr. Bozger Mikaa fái, o r-, gége orvoa sztbids.\'gra utazott.
— A Kanedi tanács megrá-galmazása. A budapesti kir. tőr-véryszék október 5 ére tűzte ki az lameretea éa nsgy port felvert rá galmazásl per főtérgyaláaát, melyben Kolozsvári Ödönt a királyi ügyészség vádirata alapján a budapesti bünte\'-őtÖrvénysiék azért fogj* felelősségre vonni, mert dr. Kenedi Imre táblabíró büntetőtanácsáról azt állította, hogy *tsidó befolyás halása ala\'t" hozta meg a Kiss L\'jos rendőrkapitány és kőzte folyó rágalmazáii prrben az ítéletet. A fŐtárgyalásra mint tanuk meghívót kaptak Kenedi lm e dr. táblabíró és Almássy Gyula dr. lÖrvényaxé.ki biró. A szenzációsnak Ígérkező fŐ-tárgyalásra a Zalai Közlöny kiküldi saját munkatársát, hogy a tárgya-láa lefolyásáról részletesen beszámolhasson olvasóközönségének.
— Villamosvasút Keazthely és Hávlz között. M-gemlékex tünk már arról a mozgalomról, mely Keszthely és Hívlz fürdő kö zött vlllamosvasutat óhajt Jéiesi tenl. Most arról értealt tudósítónk, hogy a terv mindjobban közeledik a megvalósuláshoz s remélhetőleg rövidesen vlllamoavzsut fogjz össze kötni Keszthelyt Hévízzel.
— Kőszéntelep Zalamegyé ben. Mint tudósítónk jelenti Sár-hida és Cellénháza vld.kéa 2-3 méternyi mélységbsn 80 cm. vas tag kŐazéoréteget talállak. Kisebb mennyiségű szenet mír ki i. aknáz-tak s a baki gőxm>lomban végzett kísérletek eredményei szerint a síén kalória tekintetben a fekete éa barna szén kőzött áll.
— Zclaazentgrót lakásépi-téal kölcaöne. Mint ottani levelezőnk jelenti Zalaszentgrót 414 millió koronát kapott az állami lakásépítési iö\'c önből, melyet a járási székház haltl.égal a ezzel kapcsolatban egy 4 szobás, 2 há rom azobáa éa 1—1 egy stobás Iskáa létesítésére fog felhasználni.
Orvoal hlr. Dr. Ney Hugó orvos (Fő ut 23 ) rendeléseit megkezdte.
— Rokkant Illetmények kl fizetése. A városi kö>gyámi hl vatal (Városház,! U. em., ajtó 32.) ma kedden a htdirokkantak, hol nsp szerdán és oütörtökőn az őx-vegyek éa árvák julius éa auguaztua havi felemelt illetékeit fizeti kl.
— A németorazágl kíván dorláa. A klváodorláa Németországból állandóan emelkedik. 1919-ban 3000, 1920 ban 10 000, 1921 b« 25000, 1922 bea 37.000, 1923 bsn mir 120.000 német vándorolt ki hazájából éa az 1924-ea év előreláthatólag ezt a rekord számot is tul fojja haladni. Fö\'d-müvesek, magas képzettaégü Ipari munkások, általában szakmunkások, kisiparosok, technikusok, orvosok stb. hagyják el nagy számban a német szülőföldöt. Különösen özönlenek a németek az Éizakamerlkal Egyesült Államokba, ahova — « bevándorlási korlátozások dacára Is — évente 50 ezer német nyer bebocsájtást
« Eljegyzés. Weiss Binő Sromba: helyről eljegjezte Kürschner M riskát. (Minden külŐo értesítés helyett)
— Állatorvosok gyűlése Sió fokon. Siófokról jelenti ,\'tudóii tónk : Most tartották a msgysr állatcrvosok kongresszusukat S\'ó fokon, sm:lyen* N gfkanlzsáról Kertész L\'pót és Eh heh ager Elemér Állatorvosok vettek részt. A kon-grefazuion összesen 78 msgvr állatorvos vett rént S ombat dél előtt választmányi ü\'éi volt Havass J.kab veszprémi állategé»\'»égügyl felügyelő elnöklete alatt. 3 órakor küíönhajón kirándultak B.Uton füredre és Tihanyba- Tihanyban megtekintették az apátságot és néhai IV. Káról* király lakossá lyát. Miaorp délelőtt kőtgyülés volt a szlnháiban Havass fölei-ügyelő elnökleto alatt, amelyen többek kötött a flzetésrendszés, az állatorvosi dijaknak aranyparitásra való felemeléséről éa egyéb az állatorvosi kart érdeklő szak ügyeket tárgyaltak. M.jd fe\'ol vasás következett, melyen Kertész L\'pót dr. nsgykanizaai állatorvos tartolt nsgyobb felo\'vasást arról, hogy pótolja a a aörétezés a mlská rolást. Schmotzer Bortslan a sertés-betegségek klinikai dlagrosztlkájá-ról tartott elősdíat. A felolvasást követő társssvsciora után az orvo sok viaszautaztak állomáshelyükre.
— Mllltárdott alkkaazott egy bndapeatl titkárnő Budapest ről táviratozzák, hogy ott egymilliárd elslkkasztása után meg szökött Tornai Rózsi a F-értéke silő R. T. titkárnője. A rendőrség feltártóztatáaa Iránt m g\'etto a kellő Intézkedéseket.
— Kártyarazzia a fővároa ban. A budapesti államrendőrség vasárnap virradóra két Kaszinóban tsrtott razziái : Vitorlások Clubbjá-ban a a Balatoni Uri Clubb bap. A játékosokat a rerd5rségre kisérték s meglódították ellenük az eljárás*.
— Agyonlőtt vámőrfőhad
nagy. S ombatbelyl tudósítónk éjjel je\'entl telefonon: Ax ágfalva! hatéron Freiszberger Géza vámőrfőhadnagy rendreutasította Süveges János vámőrszakas. vezetőt, aki Ittas áll: pótban volt. Süveges erre lekspta válláról szolgálati fegyverét és felettesére cilzolt. Egy dörrenés — éa Freiszberger Gíza főhsdnigy bo\'tan bukott a földre. A gyilkos vámőrszakaszvezető erre elmenekült. Az egyik járőr később az erd5ben átlőtt mellel megtalálta. Ugylátazlk, s mikor kijózanodott, tettének következményei elől a halálba menekült. A szerencsétlen áldozat Freiszberger Giza mint sokszor kitüntetett katonatiszt küzdötte végig a világháborút éa a kommün alatt megbcciülhetetlen aiolgálatokat tett a keresztény nem zetl irányzatnak. Fivére a Migyar TavIratl Iroda vidéki osztálya vezetőjének, B kitűnő Író —■ Freiszber gec G/u\'a kollegánk, volt a fő hadnagynak. A azeranciétlcn vám-ő:főh daagy és családja Iránt óriási részvét nyilvánult meg.
— Kartéazközéplakola Szom balhelyen. A Szombathelyen ren dezett orazágos kertészeti kiállítás sikerén felbu dúlva, az odavaló sxakembrrek most arra határozták el magukat, hogy mozgalmat indi tanak hogy Siombathelyen állítsanak fel kertészeti középlakolAt.
— ,,Tetra" o.ecaemö-kelon-
gyék Schwarcz Dezső cégnél, Főút i. szám.
_1924. szeptember 16.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfíszövelek 105.ooo K-tól Kasánok a: összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterraln-helyitégben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 450.000 K-tól Nyeri-telyem-blouiok CSAK 249 000 kor Gyapiu metlónyek
CSAK 4S ooo K-tól Kötött gyapiu ium-perek 75.ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetett
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
SF Tisztviselőknek ezen árakból U 5% engedmény
1»24. azeptsmber 16.
Zalai kOzlOny
— A MÁV. menetdíj kedves
méiiyel. O vasóink érdekét s>oI gáltuV mér akkor l», midőn tudo-máaukra hoztuk, hogy ■ tcayész állat-klállltás tartamára kedveimé nyesen utazhatnak Bud\'pcitrc Még inkább szolgáljuk azzal, hogy falhívjuk figyelmüket as orazág legnagyobb szövethására, mely nagy-mennylaégü marrdékokst bocsájt rendelkezésére a nagyközönségnek, melyek a Londoni Semler cég (London 14, G^lden Sq isre) érláai forgalma révén halmozódtak fel és a napokban érkeztek Budapeatre. Fenti tény klvételea alkalmat nyújt Nagykanlzaa város kő.őnaégének, hogy a legjobb békebeli mlnőaégü kelméket mélyen leszállított alkalmi árban szerezheaas be az 1850 év óta fennálló Semler J cég Bécd-u\'ca 7. asám alatti fő- éi Korona herceg utc< 9 aiám alatti fiók üzletében.
— Sdhvarcz Dezső cég közli, hogy minden színben Ismét raktárra érkeztek t prima minőségű se lyem jlbr női harisnyák, párja 50.000 kor., príma minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
— Nyugdíjas vaantaaok nagy gyttléae. Vsaárnap délelőtt a nyugdíjsa vasu\'ssok nagygyűlést tartottak Budapesten a régi orazág házban, amelyen több nemzetgyü lésl képviselő la részt vett. A gyűlésen 149 város éa község kép viseltette magát. A nagygyűlés határozati javaslatot fogadott el, smely követeli a nyugdijak és nyugbérek olyan arányban való megállapítását, mint amilyen arányban a befizetés történik és as igazságtalanul nyugdíjazottak ügyel nek felülvizsgálatát.
— Saját gyártmánya gyapjú Jamper 38 000 K, psstell sc^nl 6500 K, musslln hsulenya br00 K, selyem nyakkandS 15.000 K, Fiilpp kötöttáru gyára S ombat-hely, Széli Kálmán utca 6
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Desaő cégnél, Fó-ut I.
— O/oazországot elismerik a NépszBvetaégben egyeiült összes államok. PdrisbólJelentik: A mai nap eaeménye, hogy Hcrrlot O oaországgal tárgyaljaikat kezdett. Köztudomásu, hogy L»nln alatt Oioazorazág mindinkább áttért a polgári államok gazdaaági éa kormányzati rendeserére. M g a mult év folyamán Olaszország kötött nagyon alapos és a legapróbb réazletekre kiterjedő egyezményt O oazorssággal. Azu\'án folytatódtak a tárgyalások Anglia éa Oroazoraság kő;őtt Oroazor-szág, Németország éa esetleg az A-nerlkal Egyesült A\'lamoknak a Népszövetségbe való belépését jelezték. Einek feltétele azonban O oszorazágnak a Népszövetségben egy :sült összes államok által történő ellsmeréae.
H0Z6tffMKZimjl2.
Uránia. Szerda-c ütörtök 7 éa 9 órakor Egu migdnyos sir. R >n-dezte Joa M-y, a főszerepben Mla May, Conrad Veldt ét CMo G rbühr. Stövegét Irta Thaa von Hatbou, a H adu síremlék brillláns tollú azö veglrój A német játékfilmek leg lökéleteaebbje. Még élénk emlé kezetünkban van az Urániában 1921 ben történt első bemutatója, amely minden siembe könnyeket c«alt. Mlo May és Cwad Veldt jétéka a filmjátszás Iskolapéldája.
Öszi és téli szövet-uidonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfal udi és Krausz
divatnagyáruházéba
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolia, marokén, trikotin, pnplin, toU, vclour, kazán, damentuch és posztók
minden létező őluat színárnyalatban!
férfi szövetek:
Szürke és fekete téli kabát, bnnda áthuzat, őszi átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, Sltönykelmék a legszebb mintákban, fekete és sötétkék szövetek, frakk, zsakett és smokú*£ kelmék.
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak ie- gyári raktára -»<
Legszebb mintázatú doublflanellok, pargelok, tennliflanellokl Legújabb Velour-siHonok, és Vetour-bArionyok, tricóialymek, creppdechinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
w Nagy maradékvásár nöi és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Araink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk 11
sportélet.
ZSE-SzTE. A Zalaegerszegi
Movo Sportegyesület vsaárnap dél-u\'án mérte össze erejét a S:ombat-helyi Torna Egylettel. Eredmény 2:0a Move jtvára. PVSX-NTE 3 11 (2 11). L-g
u\'óbbl számunkban m\'glrtuk, hogy sajnálatos körülmények összejátszás folytán erőien tartalékoa ca p ittál kell kiállani, az NTE nek, s hogy lg/ a győzelem reménys nélkül megy a küzdelembe. Tippünk bevált, ennek ellenére mégsem nagjoSb tudásának, sem csatárai lővóképességének, mint Ink -bb szerencséjének köizŐnhe\'l győzelmét a pécsi csrp^t. Mindhárom góljuk ugyanis kavarodásból esett, a nem kido\'gozott akciók eredménye volt. Az NTE öt tsrtalékj* nem tudott a cupitb* illeszkedni a az Iramot sem bírta vég\'g. A vezető gólt az elaő percekben az NTE érte el korn rból, a a pécsiek a? félidő utolaó percében egyenlilettek kl sőt közvetlen ezután a vezetést (a megszerezték. A második félldőbea erősen látatott a nagykanizsai tartalékokon a fáradság.
közgazdaság.
Élelmiszer-exportunk Csehországba
A ci.h .t.tlaitlk.l ed.tok ...fiat . foly S elefl hit hónapjába. Cieh-Slovákl. llait-, t.rmény-, élőállatéi áll.tl termékekért 1578 millió cieh koronát fli.tett . külföldnek. M.,,«ror.<ég 256 millió áUkü Hittel és terményt, 26 millió korona érlékü illatot és 11 millió korona értékű állati terméket nálllloll C .h S lováklinak •< áv január .lujálSI jullu. 31 lg.
TŐZSDE
A ma{ éitéklőtado barálaágo. Irányzat mellett nyitott é. emelkedő árfolyamok kerültek felszínre. A pl.c Bíctböl kapott biit.táat, Igy véleménye, vá.árlá.ok kezdődtek meg; l. aa értékek néhány azáialék árnyer.aéget lu Itak elérni. A k.d veiöbb hangulat kialakulásához hozzájárult az . körülmény, hogy az Ipari papírok placá. If.n n.gy forgalmat bonyolítottak l.. Szalámi 1 millió korouára emelkedett. A C\'nncr 100.000 re Ztrl.lkor . ban-lul.t továbbra la barátaágoa, . köiépkur. uiokoa vagy ezek felett állapíttattak meg az árfolyamok.
Utitöasd*. Irányzat tartott. Angol Magyar 45, Ha-.l B.nk 125, SJgó 525, Rima 153, VI:lamoa 1030, P.-atl Hnal 3365, M gy.r Hlt.l 515, L-.zámltoló 66>/„ D.nublu. 2500, Njv. 132>/„ Fegyver 1150, Acél 2100, Sraláml 1050, E,yeeült Bu-d.peat Főváro.l 109, KSoén 2852, U Ikinyl 865, G-orgl. 402, M..8-h.-gy al 193, Cukor 227, Kereíke-delml 1155. Ne.lcl 2080.
Termén; tősad*. Bura llaz.vl-dékl 76 kj-oi uj 410.000—415.000, 78 kg.oa uj 417 500-422.500. egyéb vidéki 76 kg oa uj 407.500-412 500, 78 kg o. uj 415 000—420.000, roi. 350.000-355 000, zab uj 320 000— 340.000, zab ó 360.000-370.000, takarmány árp» 390.000—420.000, aörárpa 460.000 —480.000, teng.rl 380.000-385.000, korpa 230.000-240.000, repce 620.000 -650.000 K.
a többi viltotatlan.
A mai tetménytöradén az Irány-zatl.nyha volt. Bu a 7500, roza 5000 koronával olcsóbbodott.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. ixeptember 16.
Sertéaváaár. Pelhajtott.V 2600. eladatlanul vlsaxamaradt 1000. Első r. 27.500-28.000. köxepea 27 000-27.500, könnyö 25 000-26X00, azt-Ionná* félsertés 30.000 - 32.000, lehúzott hua 30.000 - 32.000, aóxott ■zalonna 32.000—32.500, z.lr 37.000 koronr. A váiár közepes volt.
A Magyar Nemzeti Bank falva teloa árfolyamai axept. 10 éa
Valuták Devizák
Aa«oi Socx i4aeeo-t4(oco Aautwdu *fi70 Ulio
C*tb toron Iltl IJ07 Btifiki K 41-1047
Dlote io«i tc«l Sakaml 4C4-40I
OolUr J47JO-77JIO Brí«4l l«J!-ll»
Praecte h. 4IJ0 4IM to;.mhlt IJO.\'OIJIIU
Lel 4c4 4CI Xiiaatlisl io«jo-kWi
Uva U9 iH Lccáoo I4SOOO-I4TOCO
Un »J»l-|4CO WvUoo l|Si->4<«
Dla tor. ta<7o->|oo) Navrort 77»JOÍ76jO
Oaaar. ke*. i<4-l]-ic« 4} PAria 4158 4"M
atljd b*al l4<H>UtO} rrí*. íjoJmo
uomi a. aa«n. 1»4 JM
Bat«a Irtok 1»>I •tockkoa. •c4io lo;jo
Sr+i tor. aotso-Kjjo B4<, 10I ls-icg-4]
Notvfc tor. !04lO-lc4t0 Ztrtdi ■ 4S6O-I4S|]
Zürichi zárlat i
Pária Z80600, Locdon 1370 CO, Nawyork 600-&0, Briisaal 2660, MaUaod 2325-00, llolJaad 203-76, BerHn iZOi\'J, Wiao 74 76, SoHa 837-60, Prága I685-C0, Bodapeat M\'/.t Bukaxeat 235 00, Belgrád 70600,Varsó 102 60.
A magyar korona külföldi hlYataloa jegyxéaeli
Oaviaa ValüU
| Ipl, BM
Bécs ... . OlttOlÖt «>8\'» 18950 Berlin .... 5346 5460 — 6406 Prága .... 444 I 413 4\'/, | 435 Newyoikban 13 Ax ércpénxek éa nemei fémek beváltáel árfolyama i
Exiitt egykoronáa 6C60—6Í70, kétkoronás 12.120—li.640, forintot IU.280—16.800, 6t-koronáa 31.100—32.100, aaliwany 51.000— 52.000, araoy busxkoronás 333.000—336.000, platina 210.000—220.00Á
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyr-kcroakedéa RT. Najcykantxaa
Nyilttér.*) cipész-segédet,
kik a oalsma munkában jáitasak, axon-nali belépésre karotok. Fixatéa megeftyeaés axerint. Cim:-Bakonyi Ferenc, Hahót.
*) Aa e roratban kötólUMrt >em a »i«ik<»iH-»íj, »«<n a kladlfciYaUl ntm villái
1041
Aoróhirdetéaek
Jwnper-pamut, ImpriUlpamui <o „loUa
m«r4a- te ialaftakttt*. ka»b»lö. Xíijek Mai.
Tanonc H napa Udocoa. Zrinyl MLHOa_______
. Jlti^g:\' sír
iJXFrEXi, uliTC,íf! Kkb -tmat" u-
. .. ®?.*<,.<>. \'V m,\'m \' Hp t«fuia»<.t< IO. öíplíiaiir.
ajtó, rxtrota. rriCbeta. Soi*r.»t tndwn
■I.ÍSSSET ?,r**J"" «*»"«slel eU*H6<U _ " Itnia. Citn « UiiJ6»o.
. c<pp«r axekufem. Ulealkeaol
«t»t Tcutath Oü.ittr_d>cy4riUnU. V6r4C« C.jca^l
LK villanymotorokat uctuull n«cvt-Mlra^ktratek. DuUaa ^pteimteott. Rtatonyt-at 5. •"•^"jrjbb lí\'oyCi WíKtó oM kcr»MV bt(« ípot&oak. Cím • HUttüvatalbao.
Szabászat! iskola
Fémipariskolában
a. mai nappal m«skexd8dött.
Kérora a mélyon fatUtt Uuitványalm»», d. n. a érára okvetlen megjelenni aaiveekedjeaek - Ujabb Uoitványok felvétetnek eietteg kül\'o órára U. Jeleatkaani lehtt a Fémipariskolában déluUn 2— 4-ig.
Tisx telette!
Szabász mester.
A budapetii izjde záró árfolyamai.
xáróárfolyamat a kővetkezők 1
A budapesti lőxsde délután 1 órai 1
Btajrtk
AgHt
hfr hu. jt^
OL-M. t»a» Outt. HU tljji Uok Baakvtttla AIi.ubo* b 8. Apái FAUblUlb.
KWT. I
. l-h
uifáctb ioo
W.-CMb If.rb. II rofi«k»i ]■ K«r. HliW •)
KiffU-Sl ml 14.y Kisp. J*Ulla H
Ul.lOíltók ti Takarékok
b»l»lic«l ií.jo
Upe«Taroal 7 Kériral 107 Köt-ioj.l T»k. 1c.j0 állal. Tak. 110 Moktir a 7j
Haaal ))*0
FUiU.BUt. 7710 rooriíta 16J mac/.-rrukia —
riuu 7
Malmok
Ba«k m. 4:
Bco.-M. II
CoocortU v Btkiao.bil
^..ki ..ía
XoM
liKlo 14c1* Köb. *»•«.
M^tmll Uifj.
Alt.
Karfanla U«rl uto N^jtíico^l
í-\'tO Újlaki Uol4 b4n,» Orikln/I Ct«?«li itt-
OloVu
PtDu KérU Rlglat
OlaaUa HmcítU
Klrtly<o.loo Vlkt»r}a
Tr. Daoabta
F4ri«al 07. 7.
W<JUMI t
T aamürak
B«44l wtf. >f*
Kibtg 41
CaUy 14
Oaad. 04pfjr- a is
PiMla VM 4
Uli-.tt Hornt
ók.oilr»*j4t
VecrlpM
Riítl
UaltM 4
Va&áa W4<o«r Corrloi4f
Valpar
ált. b CHI.O
Osa>ha(a«>il
Krtnkl
Oanx-Dao.
Oaai.VUl.
0,irűr
Hofl
KI..ÜO* KObo*
Ilaial fa
llool fa
k3rfl«ud,»l
XrooUrCaf
HU«í"ű Aoxrikal (a Kxd4
U. Uo)t
R4>biaral Sil»v6ola Tb4k
KrMbin. Iparb. m
Ko.l.a.d*.
Mtatold 71
k&10u 31
Vlroal *o
Offlvaaat ii
Nova Hl
AUantam 4*J Tra.1 I4»
Cukorgyárak O4lcotor
HorvU rok 9 o at»a
ai«lmtaa«r*k Ocalo ao.i
OAa. VlUamoa Ufj. Uxó 6lJ
SUaó J.1
m. vW. 60 Cla to.j
AMT
Pbttoi 4<
Olajok OUJlpai Ij
Uaroal m. I]
Bflr 4a aioai mtíto.1 j»
KUUrt4* ÍJ
Polfírf J40
Pao. IÍI 17 Tan. »«t 140 R**6Ü <
kh\'htkb ll
k4uttny»4«
Tttoaal ta. aoo Oacbwlodt i}0 Kranaj imi 47 Si<ak4o*< —
H.*lloJ»k llaociria —
Royal aailM — SÍÍKUIUI to M
TozUI
tu 1
. te taolpar Sjt< laoón !
UolO tutll 07<Mamo*4 ! 8^t4-X«4« W. TextH OoUUrcu 1 Xutoo
Pamot ■
ü/4ri tatlU
Cbloolo Dulu
Xak-.l Uu.
KMa
KloillŰ
Törik
Labor
DörOfl Dtsll i«ate Paliao K4UI
lotarai. Takloo Turul cipfl U0l4 Mifib. Stolookl y.ujv ipiií.
Bírdl Klrtl) »sl4 V.ni forf-
Böal
lillllvl
Corrto Illa PapU
H»oi,»lf«i
SXataaeH
Torul Dpaat
0)4ri bfir
vilAohirü erboeti
TURINI-FIAT
automobilok eredeti gyári áron
kaphatók:
Zala- és Somogymagyil képviseleténél NAaVKa>«l2SAN
Irodát r«-ot 3 2. I. »m. TaUron 1 119.
MlotarakUri D«4k-t4r 1.
........~...w...ru<mmumnumi
Gabonát, terménift, hüvelyeseket
HELTAI JÓZSEF CÉG
Uv4t (6-UÍ 72.1. ta. Ur»i*icla auiu UrrVAJtUU
Könatilékat divtok. Bavásádikat Mrtuk.
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
R hirdető-gróf lejebb aő]a már, Egy félhasdbtól nagy haszonra udr, Cimer helyett kllséuel hezői meg F) hirdetést, mely dllandó helyet Faglaf le az uto:5ó olöalon; Fiz ereőmény fényes: busds haszon. Ft hirdetése imponál, komoly, Bizalmat kelt s megrenőelése foly\'.
rwa
Erzsébet-tér 22, Telefon 249,
Minden reklám mellőzésével
értoaitom Igen tisztolt vevőimet óx a nagyérdemű köxűuaógct, hogy üzletemet nagymennylaégO divatáruval kibővítettem!
Ilanu uábc7lÓl/ í6rí1\' 6> nőlezövetokbon, velourok éa trikó-
nayi vaiad£lcl\\ aclymckbon. valamint ágygarnlturákban —
Nanu rabtár * legjobb mln6aé*ü váaxon-, zcflr-, kanaváax-.
nagy IdKldr téUkcndók-, pamut., fonál-, atb. árukban -
Rpflribiviil fllrcrf áraU f™^01 mindenki, minden vétel-KcllUKlVlII UIISU dídK, kényaxcr nélkül meggyőződhetik
SZÓNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
válaszfal eladó.
Egy 5 mlr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas léc?:et( Megtekintheti nyomdénkban: Fő-ut 5. szám alatt.
Tankönyvek
mlnflen Iskola részére.
Iskola táskák,
Itkolal fflzatek, rajzeszközök, rajz- *t teitöizereh
Fischel Fülöp Fiai
Löuyvkoreakedéaóben
Főút, Váiosház-paJota.
A szombathelyi városi árverési csarnok
folyó hó 16-án éa 17 én a Vár
mrgyeház tanácstermében kiálljiji és folyó hó 18 év, asax caQ. törtökön ugyanott nyilvános ár-verésre bocsá\'jt a legutóbb tarlóit áiverésről szállítási akadályok miau kimarad! antik bntorsatot, por cellán áa üveg ixervizakil éa nlckel főzőedényeket.
Kiállítás bel/pödij nélkül.
Ai var éa d. u. S órakor kexdődlk
Díjtalanul
csupán csak f tarífális köllségeken
helyez el
az összes budap sti és vidék\' lapo>ban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló hirekel s általában bármely vonatkozású reklAm-
hirdetéseket
t6o
a Magyar Hlrclatö Iroda nagykanizsai fiókja
Kő-ut 5. ta. al-tt — Telefon 338-383. (A .Zalai Köílöoy* >iadóhivitUlában)
Bangó tanintézet
Budapest, Réday-u. 14.
Teljes aoyagi garantia mellett késxit eli vidáki magántanulókat li - Jegy**\'
Hhoboou . Zttoil njcmo.lpír is Kő; >ykc kedís s. t.-nál. n.ís».nlz.án. (Nyomd.ve«»:
r
„Zalai Közlöny"
polltINal napilap „
megjelenik 6 éa 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
Mp. fc HüeintíllUi (kHaHUnrikl H- ál bqfa-d ,troli.
Krátky György
m<.rukolwu4hll inrftltta.
Ifi. HlrscMer Miksa
MínlnMItbn.
Görög Károly
ítoiM íhUjit\'íti.
Öxv. Palkó Jóxsefné
tatot.. Il BvOmíkOfttdíHbia. • rigl poU.il.
öxv. Sxollárné
atkínjlliiniUKUj. SjfekuilMf.
öxv. Jágerné
íshínUiífwJílitsn. IttojJ-ul 1
Kenessey Margit
4oh<üyMt»íilíb,B. ikij-íUi 11.
Fischer Ignác
ülili^nuail. 1mtM kWlioí-iér.
ualümlnt 02 összes ulcal árusoknál, k____*
OfcDbcck Klr oly)
(3. évfolyam, 212 nám
Negyk*nl™», 1924, Szeptember 17. Szerda
1800 korona
ZALÁI KÖZLÖNY
tt4Tk«t%tCUg kladöhl ratal Fő-ot 0 íutcrnrban-Telelon 78., nyomda 117. u.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
imdhim .»» ou
n.™- «•«
A mezőgazdasági ipar
A trianoni szerződés Magyarországot követendő gazdaságpolitikája tekintetében valósággal kényszerhelyzet elé állította. A szépen fejlődésnek Indult magyar Ipar és kereskedelem teljesen megbénult az u) halárok közölt és mezőgazdaságunk Is súlyos helyzetbe jutóit azzal, hogy az országnak valamikor leglermőbb területei más államhoz csatoltattak és terményeik a magyar mezőgazdaság produktumainak versenytársaként jelennek meg a világpiacon.
Magyarországra nézve Ilyen körülmények közölt csak egy kibontakozási lehetőség van : gazdaságpolitikáját olyan tódon kell Irányítania, hogy a megcsonkított ország saját terményeiből lakosságának ne csak szükségleteit fedezhesse, hanem kép;s legyen olyan export elérésére Is, amelynek cikkel a megcsonkított országban elő nem álllt-hatők s Így Importálásuk elengedhetetlen fellétele a kereskedelmi életnek. Ezt azonban csak abban az esetben érhetjük el, ha a megkisebbített ország minden talpalatnyi helye a legbelterje-sebben műveltetik meg, másrészt a termelt cikkek kizárólag tel
jesen feldolgozott állapotban kerülnek piacra. A többtermelés és mezőgazdasági Ipar kiépítése tehát azok a feladatok, melyektől az ország gazdasági fellendülése első sorban várható.
A magyar mezőgazdasági Ipar kiépítésének eddigi eredményei bizony távolról sem elégíthetik kl hozzá fűzött követelményeinket. Még maga az annyiszor hangoztatott többtermelés sem tudott kellő erővel lábra kapni. Hiszen az-" utolsó éveknek ter-meléseredményel messze alatta maradnak a békebeli átlageredményeknek, ami — bármennyire Is értékeljük a jelenlegi gazdasági nehézségeknek akadályalt — mint tény mégis csak megállapítást Igényel. A mezőgazdasági Ipar meg éppen zsenge gyermekkorát éli, habár az utolsó években némi lendület tapasztalható ls ezen a téren. Bizo-jiyos, hogy Itt sok nehézség tornyosul elénk, de az agrárpolitikának éppen az a feladata, hogy ezeken átsegítse a mezőgazdákat.
A mezőgazdasági Ipar fellendítése több előfeltételhez van kötve. Elsősorban a hitel kérdésének megoldásán múlik ez
az akció Is. A hitel kérdésén kívül a mezőgazdasági Ipar fellendítése érdekében a szakerők kiképzése és az értékesítés te rén vannak sürgős feladatok. A mezőgazdasági szakoktatás egész munkaköré revíziót Igényel, hogy a g^daságl képesítés tekintetében Magyarország megtartsa vezető szerepét Kö zép Európában, másrészt, az Imént említett uj feladatoknak Is minél Inkább megtelelhessen. Magas képesítésű műszaki vezetőségre és jól képzelt műszaki munkásokra van szüksége a mezőgazdaságnak, hogy termelésünk kellő felkészültséggel nézzen a külföldi verseny elé. A mezőgazdasági Ipar prosperitása jelentősen lügg az értékesítés lehetőségeitől ls. Hogy néhány Iparágat említsünk: a cukoripar az utóbbi években dacára bizo-nyos megkötéseknek, kedvező piacokra talált, minek az a következménye, .hogy az Idén 12 millió q. cukorrépatermés várható, amire néhány esztendő elölt gondolni sem leheteti. A szesztermelés hatalmas válságon ment keresztül, de remélhetőleg a szesz motorikus és más célra való felhassnálása ennek az Iparágnak Is kedvező piacot fog teremteni. A mezőgazdasági üzemekkel kapcsolatosan a konzerv-
Ipar ls a fejlődő Iparágak közé tartozik, továbbá a húsfeldolgozó ipar ls. Különös suly helyezendő a szép fejlődésnek Indult tejgazdasági Iparunk, mely megfelelő piac hljlán pillanatnyilag nagyobb nehézséggel küzködlk.
Csak éppen néhány példát említenünk fel azok közül a fel. adatok közül, melyek a mezőgazdasági ipar terén mint legfontosabb és legkönyebb megvalósítható feladatokat képeznek.
Téves azonban azt hinni, hogy e téren valami gyors fejlődés várható a közel jövőben. A földbirtokok — a nagy- és középbirtokok egyaránt — le vannak rongyolódva: állatállományaik az utolsó években számban és minőségben megjavultak ugyan, de az Igazi löbbtermelésre még mindig elégtelenek, a felszerelések pedig hiányosak s pótlásukra hiányzik a tőke vagy az ezzel egyenértékű az olcsó és kellő összegű hitel, Husz-harmlnc százalékos dollárkölcsönt nem blr el a mezőgazdaság s Ilyen megterheléssel kész veszedelem hozzáfogni a mezőgazdasági Ipar kiépítéséhez.
A hazai gazdaságpolitika az utolsó évtizedekben súlyos hibákba esett és ott gyöngítette
ELMÚLT . . .
Irtai Németh Erzsébet
öizre járt sz idő. A kukoricások lefosztva, ürssen állottak ; a szekerek már régen behordták sz arany ■ sárga csöveket i magtárba, kamrába ... Az esti síéi fázósan zörrentette meg a megszáradt leveleket s a madárijesztő rongyos kabátja is lekerült a póznáról; nem lévén már szülség reá. A tó.felól hideg ködök húzódtak át a mezőkre. Benn a kis házakban korábban gyúltak meg a lámpák, a gazdák pipázva forgatták a kalendáriumot, hogy mikorra jósolja az első havat. Az asszonyok guzsalyba gyüjiötték a kendert, mert közetednek már a hosszú esték, amikor j mesemondó kedvben megperdülnek a rokkák kerekei.
A nagy természet pedig a maga sivár ridegségében megfeküdle az emberiség lelkét ós az elrrulás szs. lével érintette.
A fekete kígyózó vassinekon eBte felé lUzes szemekkel gördült a vonal, mely éleset aipolt al állomás kötelébe érve ... Kis, gyéren vllá. gitoü-^fálusi pályaudvar; néhány szűrös atyafi, nagykendői asszonyságok kászolodnak leleté a lépcsőkön.
A gyakornok egykedvűen nézegette őket, amint kiszálltak. Szemei keresték a fogalo\', mely érte jött. Most szeiződött le az itteni bérlő höz, mint végzett gazdász. Már sze retelt volna visszafordulni, vissza, az ő szép fényes városába, a ka cagó lányok közé; ilyenkor van ott a korzó, mindenki elegáns, mindenki divatos, jókedvű, a boltok kirakatai fényesen kivilágítva, az Ívlámpák nappali fényt árasztanak ; s a teve gőben finom pjrtümők illata B.-ál lor-g ... Benn a kávéházakban szói a zene é3 a vlg cimborákkal oly jól ellehet tölteni az Időt hajnalig, néha még ecy kicsit tovább Is ; ami-kor rlt • piaci á.usok szokeret zörösnek végig « kövezett -Uta-kon...
Egy halk: .ló ealél, aggyjon ll ten- térítette magához álmodozásé ból Öreg kocsis állott mellette s Illendően megkérdezte : .Az urlenne az ul gyakornok í- — Igenlő válaszára, elvette tőle kézitáskáját segy sárga kocsihoz tessékelte. Szótlánu ült fel, cigarettára gyújtott s a kocsi elindult vele a végtelennek tolsző sáros, mezei Ulon. Sehol egyetlen é:ó lelket"nem lehetett látni; csak néha-néha húzott el a fejük felett egy egy elkésett madár. A kocsis Is rágyújtott pipára, — némán Ilitek mindketten a kooln. mig a lovak lassan haladlak a hepe hupls ulon a major felé, melynek még csak Igen homá\'-yos körvonalai látszottak val ihol a távoli hegyo\'dalon .. .
— A gyakornok fázósan huzódolt bo feliü\'t gallérjába a elképzelte az iit reá váró életet. Hogyan fogja Itt oz liten hála mögött a napokat le-morzsolgatni egyszerű emberek kö zötl. Sehol semmi vigasztaló, derűs kilátás a jövőre; mindenült csak szürkeség, botu, gópd, hajsza a ke-
nyérért, a megélhetésért le"\'^ reá. Aztán évek múlnak, belefásul az éleibe, közönyössé lesz minden iránt, később tán nM* is Mwsodlk Jönnek a családi föndok, Jön " öregség gyámoltalansága - és lassan icc-.uszlk az élet... tovább.
F-Jó nehéz szlwel érezte, hogy a .ok ízép derűsnap, . vlg Bat.lség, Ű3rt, szerelem, mulatozások cigányzenés esték, szerenádok a kedves lánv ablaka alatt szép holdas éjsza-kány; álmok, ábrándok, hevültaek, nagyratörő, sokat akaró Igyek vések, rózsaszínű ködfétyolok, minden-min den semmivé lett, összeomlott...
_ Mert \'elfut az élet rohanó iramban minden széppal, Jóval, elfut. S olt maradnak a .nem szeretem napok vélünk, melyeket tür«"« megadássá\', belenyugvással viselünk mi siegény vándorai . S egyszer csak azon vesszük m. gunkal észre, hogy jól vagy rotsrul, _ de elrepül az éltünk...
ZALAI KÖZLÖNY
ltt< rapl.mb.r 17.
meg a mezőgazdaságot, ahol az éppen erőssége voll. A Jövő ^\' megfogja mutatni ennek az ul-\' nak eltévelyedését: a termelési \' eredmények csökkenésit s a mezőgazdasági ipar fellendülése elé gördített akadályoknak a közgazdasági éleire egyre érezhe vs többé válő káros hatását.
Az egész kérdést ma már
annyira összekuszálta a kapkodás, a rövidlátás s egy átgon dőlt agrárpolitikának teljes hiánya, hogy legjobb lenne ebben a kérdésben Is követni az Iskolában megszokott példát: lelö-rölnl a tábláról a feladotl számtant müve\'etnck egész helyleien levezetését s u]ra kezdeni hozzá annak megoldásához.
Megszűntetik a katonai bizottságot
Genfben megállapítják a végleges lefegyverzési formulát - Mlnlszterközl értekezlet e pénzügyminisztériumban — Bethlen István gróf holnap érkezik vlssze Budapestre — A nyugdíjasok felülvizsgáló bizottsága megkezdi működését
Budapest, szeptember 10
Ma állapi\'iák meg Gsnfben a végiegei lefegyverzési formulát, melyet elfogad\'a végett a népsiö vétségi nagytyülés elé fognak tar fesztenl. Anglia as állandó ellen* ön fi katonai bl\'Otlaágnak megszűntetése mellett foglal állást.
A belpolitika eseménye a pénzügyminisztériumban ma délben tar-tolt mlnlszterközl értekezlet, melyen résit vettek ax fiaaxea mlnisitérlu mok képviselői, bogy a kő\'tség-▼etést véglegesen összeegyeztessék. As értekesiet munkálatát ma nem fe|este be a a legközelebbi napokban uj ülésre jön Össze.
Bethlen István gróf m\'nlasterelofik éa Daruvdry Géza külügyminiszter valószínűleg már boloap v\'ssxaér-kexnek Budapestre, míg Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter éa Aoponyi Albert gróf egyelőre még Genfben maradnak.
A asanálásl tfirvény e£ylk pót-asakaaza tudvalevőleg a nyufd\'js-aok Illetményeit fokoxatoaan csök keatl abból a szempontból, bogy as Illetők betöliótték a a 60. életévüket és IS. azo\'gálatl ívüket, vagy sem. A nyugdljasoknsk Ily módon való csökkentése éithstő nyugtalanságot keltett ut étdekel tek kórébea.
Vass Jóxaef népjóléti mlolsiter mér régebben megígérte a nyugdíjasoknak, bogy bsjukon a lehető aég axerlnt segíteni Jog, mert meg-győxődőtt arról, bogy axámos olyan volt köztisztviselő, aki ugyan sem a 60. életévét nem tóltótta be, aem teljes 15 ssolgálatl évvel nem ren dejkexlk, nyugdljestatáse ío\'ytáo teljesen kc/cselképtelcnné lelt.
A népjóléti minlaxter moat ren delatlleg Inlézk.dctt, bogy a tlienőt baexámltbaló aiolgálatl évnél rövi debb beazámlibató aiolgálatl Idővel nyuealomba helyezett kfixsxolgálatl alkalmazottak kősQl axoknak, akik semmiféle keresettel, vagy jfivede lemmeí nem bírnak és teljesen munka- éa keresetképtelenek, jo gukban áll a teljes keresetképtelen ségükel a népjóléti miniszter által meghatározott felülvizsgáló bizottság ujján és időpontban megállapítani. Ebben as esetben a nyugdijuknak megállapításánál alkalmazandó korlátozás rájuk nézve a tcljea munka képtelenaág megállapításának n*p Ját kővető hó eleejátől kezdve nem nyer alkalmasáét.
Eet a rendelkezést s egyben a felűlvlngiló bliottsig létesítését a népjóléti miniszter a péo>ügyml nlszterrel egyetemben ho»ta és mint ér tetű ü ik, a leiülvizsgáló bizottság már október elsején ke,dl meg működéséi a n\'pjóléti minisztériumban.
A nyugdijasok szempontjából fontos része a rendelkezésnek, hogy az eljárás költségeit (hatósági és orvosi bizonyítványok dija,- utazási éa ellátás! költség, kórházi ápolási költség atb.) a bizottság megfelelő Indokoléa alapján visszafizeti és azokat a népjóléti térc költiégve-téai tételei kőié az ezen a c-men előirányzott összeg teibére kiutalhatja.
Részletesebb távirataink a következők :
Ma állapítják mag a séflegea lefagy verxéal formulát
Genf, szeptember 16. A lefegyverzési albizottságot mára összehívták, hogy a francia ée angol álláe pont összeegyeztetésivel létrehozott ui formulát tárgyalja és végleg meg állapítsa ast a szöveget, amelyet azután a népszövetségi nsgygyQléa elé terjesztenek elfogadáa végett.
Londonból jelentik: A D.llr Te irgraph hosaiabb cikkben foglel koiik mx A us/lrl*, Magyarország éa Bu\'gáii* felett gyakorlandó katonai ellenőrzés kérdésével. Ebbein a kér
désbin Angliának azazálláeponijs,
hogy moat már Itt ec Idő, amikor a háborús l/gkör végUges eloszlatása é dekében az állandó ellenőrző iatonqi bizottságot meg kell szűn telni. E bl\'ottaág hrl»«it a N.-mse tek S Ővdsége biiot\'ságának kell a jővóben az ellenőriést a béke-azerződések szellemíbon gyakoiol nla, ami könayltéet jelentene a kér désea államokra. A trlsnool szenő déa értelmében a azövetségrskö-l bizottságokat csupán " a katonai rendelkezések végrehsjtésának ellen őrzése cé\'jából alakították meg. Erre az ellenőrzésre n szerződés bizonyos időhatárt állapított meg. Ez aa Időhatár mér régen letelt és kérdéses rendelkezéseket már régen végrehajtották. Amikor t« h át három éven tul Is fenntartották a bizottságokat, ennek már nem volt semmiféle törvényei alapja és c«ak ártott annak, hogy nyugodt lelki állapotot teremtsenek.
A genfi tárgyalások eredőié nyel a blxtonaág éa leaxereléa kérdéaébeu
Páris, szeptember 16. A ma\' teg gell lapok egybehangzóan ast írják, hogy a genfi táigyeláaok során tegnap délután komoly haladás történt, amely Igen biztató kilátást nyújt a jövőre.
A Petit Journál ezerlat a döntő bíráskodás, a biztonság éa a lesze relés ügye a legjobb uton van a megoldás felé■ Megállapít ja, hogy ebben az évben igen jó muokát végeztek Genfben, — bála a franc\'a éa a brit delegátusok szoioe együttműködésének.
A F-gtró elismeréssel adózik a tárgyaló feleknek. Noha egészen uj feladátra vállalkoztak, mégis slkerfl\'t jelentős eredményeket cl érnlök.
Magyarország felvette a diplomáciai és gazdasági összeköttetést Oroszországgal
Berlin, szeptember 17. (firkczelt éjjel 1 órakor.) Az orosz távirati iroda berlini képviselete jelenti: Krescsinszky nagykövei Szovietoroszország, másfelöl Kánya Kálmán magyar meghatalmazott miniszter és Jungerlh Miklós követségi tanácsos. Magyarország megbízottai egyezményt kötöttek a diplomáciai és gazdasági viszony felvételére. Az egyezmény a két kormány részéről megerősítésre vár.
A KÜLFÖLD HÍREI
Forradalmi állapot Bulgáriában
Szófia, szeptember 17. A lapok mind azt Írják, hogy VasxUlev éa Atanavov meggyilkoláaa nyomán széleskörű $3sxeeakűvést fedeztek fel, mely Petur környékén a szov-jet-kö.társaság kikiáltását célozta.
Belgrád, szeptember 16. A No-vostl jelenti: Tegnap óta heves fegyvertűz ropogása volt * ballható Siófis környékén. Hlr szerint a harc ax egéaz országban megkez-
dődött. A kormány az egéaz or* szág területére klhl.-ditte a hzdi-állapotot.
A háborúé bűnösség kérdésé nak felvetéaét kéaőbbro ha
laastja a némát kormány
Bclin, szeptember 16. A háború bünöiiégéröl azóló kérdés j«|y zékbe foglelása — mint a Gtr-mania érteaűl — ebbsn a pillanatban keresztülvihet étlen és a pollti kai helyzetet fölöslegesen megnehezítené, anélkül, hogy magát a háború bűnösségéről szóló kérdést egy lépéssel Is előbbre vinné. A
jegyzékbefoglalás ennélfogva egye lőre rera történik meg a erre vonatkoiik a felfogásoknak az a megegyezése, amiről a hivat -los kommünikében azó van. Bisonyo.ra vehető, h »gr a hgkölelebbl kedden a birodalmi elnök elnők\'ctével t«r laodó mlnlaitertan/ci ebben az értelembea fog határozol. Eezel a háború bűcösségéovk kérdése egyelőre eliotézeltack vehitő s a ké\'dé* tárgyalásét mindaddig el halasztják, emlg kedvezőbb alka lom nem jelen\'kezik ujabb tárgyalásra.
Nemietek kölcsönös segély nyejtáaa
Genf, szeptember 16. A Népszövetség V. bizottságának msl ülésén C racolo olasz szenátor tervezetét tárgyalták, amely termé szetl azerencaétlenaégek esetén kölcsönös pénzügyi segélynyújtást tűd kl célul.
November elsőjén lép élatbe a tangarl egyezmény
London, szeptember 16. A Times teogerl jelentése szerint hivatalosan elhatározták, hogy az uj tan-gerl egyezményben megállapított kormányzatot november elsejéa hatályba léptetik.
A nxarb királyi pár Béllyéa
Belgrád, azeptembsr 16. A királyi
F>ár eato •lu\'azott a béllyel urads-ombe. Politikai körökben odama-vyarázzák a királyi pár útját, hogy Radlalct kormánybalépísével a kormány nagyon megszilárdította helyzetét.
A franclék kiürítik Ober-hauaeat
Berlin, azept. 16. Oberhsuienből jelentik : A franciák megkezdték a város kiürítését, amit ma este befej »xnek.
Tegnap eato egy csoport ittas fraccie katona végig vonult a város utcáin és a kirakatokat beverte. A holland parlament megnyitása
Hága, sseptember 16 Vilma kl rálynő ma dí\'után nyitotta meg s parlament uj üléaszakát. Trónba-azédébeo annak a reményének adott kif-jezéet, bogy a válaág a tető fokát érto el. Különösen hangsúlyozta Hollandit azon Igyekezetét, hogy szomszédaival a legnagyobb békességben kíván élni.
A spanyolok kiürítik álláaalkat
Madrid, ezrp». 17. A spanyolok a L«u fo yó torkoltában és alaó völgyében lévő álláaalkat, valamint a Gomara patton lévő oéhány állásukat b*j nélkül kiürítették. Egy különítmény Tetuánból a kallasi állást éa előretolt előőrsöt kedvező kimenetelű harc után újból ellátta
élelmiszerrel.

Ca.hor.iá* 40 mlIIfi dollár kglcaSnrSl tárgyal
Prága, ai.pt.mber 16. Mint . Ceako SIovo írtoiül, . kormány eg, -10 millió dolláros kó\'c.ónról tárgyal. Eixol . kó\'cióon.l . lóvld lajáratu kl. kólcaóoók maghoiaiab-blláaa la volna lárva ; .a uj kól-caóa ufjr.nli boaa\'u tcrmtnu.ra aióloa it cij. ax addigi rövid l.jár.tu kia kóleaónók kla,yaolltáa..
VJeuőközönaégemet értesítem, I___«_________•• _ " • " _ » ■ ■ a
hogy üzletemet etettem minaenneniu rofos arukkal
és a leölobb minőségű fírflszovetekben, vásznakban, parfétokban nagy udlasztékot tartok, igen jutAnyOS úron. Elsörenőü nűi és férfiharlsnyúk a legújabb őluatszinekben M *in<n«M Ál
és a legjobb minőségben, divatmeUény különlegességek. rlBrgCl I1C1
1 Férfi fehémemüekben óriúsi uúlaszlék Telefon 221 FŐUt 11. Szám
1924. izgpt.mbar 17.
ZALAI KÖZLÖNY
R fTlars-csaíornák alkonya
Budapest, izcptember ló S\'tiljuok >1 estefelé a s\'abrd\'oa
is fordítsuk t»kinetűokent kelet fel*. Ef y gyönyörű, fényes csillag azórja ott psurul vöiőe sugarait: uMa\'s, amely már erősebb színházi látcifi vei Is síép kis korongnak látazlk. A XX mázadnak as a divatos bolygólya kölónós réparerüségnek örvend és Igy talán nem leax érdek-tcl\'n, ha egymást elmondunk ró|e.
A Mars minden 781 napban elég közel keröl Főldünkhör,amikor Is as égboltozatnak a Nsppal átellenes részen látásik, amit a csilla-gáarok ugy mond*nsk, hogy szem benállásbsn van napunkkal. Minden 7 Ik szembenállás áronban különösen krdvpzó reánk nézve, mert körülbelül 15 éve.klnt aránylag nagyon közel kerül hozzánk ez a titokzatos bolygó. Ilyen kedvező helyietben volta M«raa mull hónsp 22 én, midőn a\'ig 55 millió km. nyl távolságbsn lebegett tőlünk. E<t as utat egy szakad.tlanul robogó gyoravonat (100 km. ea scbets\'g-ségel) 63 év alatt futná be ... N-gondoljuk azt, hogy a cdlagászok nem szeretik el\'smernl az égi távolságoknak elképzelhetetlenül írlás voltát. Do ha megfontoljuk, hogy van rá eset, mikor a Msrs több, mint 400 millió km.-re távolodik a Földtől, beláth tjük, hogy e bolygó fdütetl viazoayalnak sikeres tanul-mányozáaa érdekében rendkívül fontossk ezek a kedvező azembsn-állások.
Már aránylsg kis távcsövön át la fellsmet hetünk egyes slakula O kat a Mara felszínén. Hsta>msa tengerek váltakoznék ott a a.ilárd kontinensekkel épugy, mint a Földön és a hasonlóságot még telje sebbé teszi ax a két fehér folt a bolygó éazaki éa délisarkén, me lyékről kétségtelenül kiderült, hogy lecsapódott vízgőzből, hóból, jég bői állanak.
Mindazonáltal a Mars a híres „csatornáknak" köszöohstl népszerűségét. Mióta Schiaparelll Gío-vsnni Vlrglnlus (1835-1910) olasz cslllsgáss as 1877 Ikl, szintén nagyon kedvezQ szembenállás alkal mával felfedezte, hogy az egyes tengereket keskeny, a szárazföldeket egész hoss- uságukbsn átszelő és megdöbbentő szabályszerűséggel elrendezett halvány sávok kőtik egymással össze, nem szünetel ezen különös alakulatok tudományos megfigyelése, do egyben vége hossza nincs a találgatásoknak, fantasztikus ábrándoknak sem.
A XIX század végéig nagyjában kialakult egy általánoa Felfogás, ami a Marsot hatalmas kulturával rendelkező, ártelmea lényekkel népesítette be. Kétségtelen, hogy egyél-talában nem okos különöaebb nehézségeket e bolygó lakhetóságá nak a kérdése A Marson van víz éa levegő, ha kevesebb Is, mint náluuk, klimája p.-dlg körülbelül megfelel az északeurópai vlszo-
3oknak. Ml akadálya sincs tehát
yen lények elképzelésénckl, melyek as ottani körülményekhez vsnnsk megalkotva és bár lehet, hogy a Földön, a mlenkíŐl valőszlaüleg nsgyon la eltérő szervezetük miatt elpusztulnának, a Marson jól érzik magukat. Mindez persze ct»k ábránd, mert hlaz a legkisebb tárgy Is. amit hatalmas távcsöveinkkel a Marson még észrevehetőnk, akkora,
mint az egész Sváb hegy és Igy még nagyon is távol á\'lunk attól, hogy a Ma rs lakókról véleményt nyllvániihsarunk.
Mindenesetre blmulatos a csatornák azabályos mértani elrendező déae és ha nsgyobb távcsövön át szemléljük a bolygót, nem luJunk sri-bsdulnl attól a benyomástól, hogy olt as a hatvány, egyenes vonalakból álló rendszer csak értei me*, óriási technikai készüluézgel rendelkező lények fáradteígos mun káj., hsta\'mas őntőzőmüve lehet. A legújabb kutatások azonban egyazerre szét/oszlatták ezeket az álmok. t. A közelmúlt éveiben ugyania a Mouni Wilsonl ohazerva-tor\'umbsn (Amerika) egy hatalmas távcsövet építettek, amelytől külő nősen a Mars probléma ovgoldá-sát várták. Ml\'y nsgy volt azonban a csalódás, mikor a Fö\'d leglöté letesebb műszerén át a hites csa tornáknak mtg csak a nyoma sem látszott 1
A magy rázat az vmb ri szem nek egr éidekes élettani ssjttságán alapul, ami abban áll, hogy valamely gyengén megvilágított felűle ten elhelyezkedő halvny foltokat szemünk önkénytelenül ie egybe kapcsolja és vonalakká egénlti kl. Képzeljük már moit e>, hogy a Mara kontinensein azámoa ÍTyen kis folt van elszórva, melyeknek ter-
mésretét persze még nem kutatták kl. Kis távcsövön st, a gyenge nagyltáa miatt ezek a halvány foltok sürüii látszanak egymás mel lelt, aminek az leez a követkéz ménye, hogy szemű\' k előtt azok egy kuszált vonal rendszernek, csa torna hálózatnak tűnnek fö!. Ds nagy müsier m\'r tisztábban mu tatja a különálló foltok*! ; Itt a szemnek már nlrcs szüks\'ge hscnls képzelődésr-, tehát sz op\'lkal-csalódás alkotta vonalsk sem lát-arának.
Imr, a modern tudomány egy csapással rombadőntötte az értelmes Msrs-lakóknak éa hir«a .csa-tornáiknak" egész közkedvelt elmé- , leté», ami pcsze — mégrgyazer (•m\'.te\'jük — egyáltalában nem *\'rja kl azt, hogy a Földhöz sokban hasonló M«ra falGleten éle\'et té\'elezzűnk fel. Ennek klkutatása még a jövő nagy feladatainak ao rába tartozik.
A mos\'ar.i szembenállás alkal mával több tudományos expedíciót szerveztek a bolygó f.lstlol vlszo nyelnek tai u\'mányoráaáre, mrlyek rr.dm\'nyeln«k a frldo1go>ása folya ms\'tbao van éa Igy még mit sem tudh-lunk arról, vájjon érteke el számottevőbb sikereket, avagy lem ? Mird nsaetre még nagyon la távol állunk attól, hogy sem a Mars probléma végleges megoldását re-mélhetnőt I
_/ássherényi Kalmár Ltszló
Az Iparos-képzés uj alapjai
Az iparosság színvonalának emelése
Nagykanizsa, szeptember 17
As Ipsrostársadalom már régóta küzdött az Iparoaképzéa asi\'.vona ,\'vnak emeláaeéit. Végre a magyar \\ormáay ia balátla az Ipsroaképzéa problémájának fontoaaágát éa törvényt hozott az Ipsroatanoncképzéa megjavítására. A tanonciskolák uj szervezetét most készítette el a köz oktetiaügyl kormányzat. E szerint már ebben sz évben életbtléptetik . a rendkívül fontos újításokat.
A tanorc\'skolákat, amelyek ed-d\'g cssk általános Irányú tanítást oyujtottsk, szakiránya tanonclsko Iákká fogják kl\'pileni ás ennek megfelelően a tanonciskolák tantervét megváltoztatni. Lényeges ujltás — hogy a községek Vöte-lesek már negyven, szerződésben levő taoor c eastén Is Iparoslskolát szervezni, mlg (ddlg ezek csak öt vrn tanonc esetén voltak erre kő telesek. Uj Iskolatípus a külön ta nonctanfolyamok létesítése, melyeket azoknak a községeknek kell mtjd feUllltanlok, ahol a község-béli tanoncok létezáma a negyvenet nem é>l el, de a huszonötöt meghaladja.
A tsnor.ctanfolysmok abban kü löjböznek az Iparost mor c\'.kólától, hogy as általánoa j-llegü tantárgya kat az iamétlő (továbbképző) Isko Iákban tanulják a tanorc >k, mlg as Ipari hivatásra előkészítő tan tárgyakat (számtan, természettan, vegytan, szabadkézi rajz stb) heti négy óra számbzo, a külön tanfolyamot tanulják.
Ahol a női tanoncok azáma a cegyvenet mrgbaiadja, ott a kőz ségek külön női tanorclakolák fel állítására köteJez\'ctnek. A reform a tanoncUkolák oextályalnak azámát Is eggyel szaporítja. Ugyan\'s a harmadik ositályt már elvégzett vagy
magzaabb előképzettségű tanorcok réazére IV. (továbbképző) oaztályt létealt, ax osztályok kötelező heti óraazámát nyolcból kilencre emeli fal a az egy óra többletet azakIrányú tanításra fogja fordítani.
Kü ön tantárgyakkánt fogják ta nitanl a magyar nyelvet, a földrajzot, a történelmet, a természettant és A vegytant, amelyeket eddig olv.sís és a hozzáfü.ött r*áoktatáé c\'méo egybefoglalva tanítottak.
Uj tantárgy a polgáii és közgsz dsságl Ismeretek, amelynek keretében egészségtani, alkotmánytani és közgazdasági ismeretre fogják tani tani a tanoncokat. Uj tantárgy a technológia, amely a szskoktatáa ciijMra szolgál.
Az uj siervozet tehát minden te klntetben a bsladó élet igényelnek megfelelően Ipsrkodlk jtvltanl Ipa-rostanor coktatásunkat, ami üdvös klhstásu leas a jövő iparosaloak szellemi, erkő\'c-i és szakmsl ssln vonalának emelésére.
Nagykanizsa közegészségügye
VI.
Az alkoholizmus a földmüvea népnél, mely a bortermelés révin leginkább jut érintkezésbe as itallal, főleg azáltal érezteti káros ha táaát, hogys zsenge korban levőknek Is mint crS\'ilö szert adják. Kár, hogy a munkasblztosltó pénztár tagjai között nem folytat erőteljea p opagandát az alkohol ellen.
Mlat néprajzi ée ax egéazaégügy gyei össaefüggŐ kuzló>um említendő meg a gyermekmunkának egy fajtája — ökölnagyságu kla földmű veagyermekeket lát gyakran ax em ber, amint súlyos, élelmiszerekkel

telt nsgy kosarakat cipelnek f jü-kön a sok kilométer távolben levő piacra. A gyermekmunka ilynemű egáasa/gellenee ki-koázása oly mindennapi, hrgy az nálunk semmi feltünéat nem kelt.
Nyilvános illemhelyek — dacára a helyi asjtó tóbbazöil felszólalásának — aem utcikoo, sem a köztér* ken nincsenek.
A helyi sajtó a legutóbbi Idóbsn készséggel adott h-lyet orvosok népsierű egészségügyi közleményei-és többször sdva tanújelét as orvosi kar iránti előzékenységének.
A vitosi hatóságok pedig többször aszal Is biztosították egészségügyi kérdések iránti értéküket ás érdeklődésűket, hogy a népegészségügyi muzeum propaganda-akcióját melegen felkarolták ás erősen támogstták.
E-zel be Is fejeztük dr. Neumann H-arlk nagykanizsai orvosnak a »Magyír O.vos" cl mű szaklapban megjelent tanulmányának kivonatos Ismertetését.
A rádió a mozi szolgálatában
Sreoz/dós felfedezést mutatott be a n-wforkl Merk Strand The-atre ben W. H. Marshall, E. H. R. Green ezredes titkára, amikor la kísérletekkel bebizonyította a mozgófénykép drótnélküli továbbltásá-nak lehetőségét.
Green ezredes, ekl löbbszöröe milliomos, a világ legelső amatőr r/d\'óae. Magán leadó állomása, a WMAF, a legerősebb oceánon-keresztüli hullámokat adja le. 18 hónap előtt eszébe jutott, bogy megpróbál mozgófényképet rádióa továbbítani Birtokához, Buzzard\'a Bay, M ass hos közeli laboratóriumot épített, ahol tlzenayoic hónapja végzi kísérleteit. Nemrégiben bemutatta Sámuel W. Strattoa, a Mssiachusetts Instltute of Techno logy elnökének gépét, amellyel hatvan lábnyira továbbított egy mos-gófényképet drótnélküli utón. Strat-toara olyan batáasal voltak a kísérletek, hogy axonaal kirendelt két asakértőt as Intését tagjai k&-zül, hogy Green ozredes további munkájában segédkezzenek nekL
As uj leadó alapjában váva olysa, mint ax, amellyel közöaeágea fényképeket továbbítanak. RátaUtakM azonban nem mondhat meg, mert a gép olyan komplikált sserkazatö, hogy további magyarásat veazéiyestetné a kísérletek sikarát. Eddig több mint 200.000 dollárt költött a laboratóriumra ée a gépekre, melyek legnagyobb részét Németországból hozatta.
Ha gépét szabadalmattatte, akkor snm fogj« kommerdaliiáloL Annyira tatszik Greennek a dolog, hogy saját maga fog majd bereadesal egy morgófénykép leadó állomást, ahonnan a népet szórakoztatnlfogja. Green ezredee reméli, hogy egy áv múlva annyira tökéletesítheti a találmányát, hogy mlndeakl zsebe számára lehstővé teheti m<jd a megvásárlását.
A mwyorkl Msrk Strand ssla-hás Igezgatósága kijelentette, hogy nem nsgyon izgatja őket a dolog, mert tekintettel arra, hogy G\'eea ezredes nem akarja olkercskedel-meslteol találmányát, a leadó állomások általában nem fogják bava-xethetnl tudni.
Vízvezeték-szerelések
bifsndszésik éa Osszas tartozékok, szlnttyuk Wrmtly kMlalbao, nla-■lol i szakba vM bármely Initás
Weiser gépgyár msm
Zalai közlöny
NAPI HÍREK
NAPIREND
SMpUmb«f 17. Sserda
K4oa«l katolikua: S». far. s. ProtesUns: Ludmilla. Izraelita: EJul hó 1».
Nap kel » óia iO perckor, njugzzlk 6 óra •
A Meteorológiai InUzct WUntíae szerint Jórtazt felbós \\ü ríihatí. Jelentéktelen esékkel. n4ml MeűljfadtaaeL
Bxlohái. A Tikmag. rlgjátík. Elóidla kezdete tata nr-jjtd 9 órakor.
Moa*ó!4®jrktp aalohíaak. Uriola: Egy maginroa air. EKaóiiek kezdete 7 it 9 órakor. Vilij Bt eam Játszik.
A KereaaUny Tlaatvleeldnók Bryeefl-I.Knct cyOlése diluUn * órakór a Nidor-utcaJ órodaheljGlgbeo.
Egy emlékkönyvbe
Olyan könnyQ boldognak lenni: Próbálj egyet hiven sxerotnl, S egy ssál vi\'ág as 6 keséből Gazdagsággal, kincsekkel ír föl.
Ha van szivednek bújt, áxnya, Klosxllk a* 6 mosolyán, — S kiút, ssenvedés\', mindent feledtet Egy ssect, egy édss síé: .Szeretlek I\'
A boldoglóg
A boldogság egy nagy csalódás, A bú, a könny — as való; A születés és s halál kŐxt Nlccs, semmi sincs vigasx\'alö.
Álmodni túlvilági üdvről. — Es még a legbölcsebb talán; As ember kl sem ábrándu\'hat, He céUvos ért — ravatalán.
Mozartim
— A katolikus férfiliga első őisxejövetelénél szép számban jöttek össze a nagykaDlzaal katolikus férfiak, bizonyítékul annak, hogy van még sok öntudatos katolikus férfi Negykaaliaán, akik nyíltan axlat mernek vallani hltűk mellett. Dr. Molnár P. Arkaagyal hosszabb beszédben fejtegette a katolikus férfllifa célját, amely minden poll tlkumot klsár. A kanizsai katolikus féi fiak erős tömörítése — a axent-fareocrendlek érdeme.
— Keresztény tisztviselőnők
gyMláae. A nsgykanlxsal K«reaz tény Tisztviselőnők Egyesülete f. bó 17 ér, szerdán délután 6 óra kor a Nádor utcai óvoda helyisé gében gyűlést tart. A gyűlésen Vargha P. Teodorlch plébános Is-mertetni fogja ax Egyeaűlst célját s körvonalaxnl fogja annak mükÖ-désa Irányát. As Egyesület gyülé séra vaadégaket la sxlvesen Iái.
— Személyi hír. Dr. Országh Lejoakörorvossxabtdsáfáról vlsssa-érkezett.
— A Katolikus Nápssőve taég ■ agygyttléaa MáriagyBdSn. A baranyamegyei Máriagyüdön, axep-tember hó 14 éa a Katolikus Nép szövetség nagyjyaléal tartott. A nagysryOléat fél 11 árakor nyitotta meg P. Felst Aageluax sárdafőnök. Szónokok vo tak : Borim Farer.c titkár, Bendy Nándor dr. M ;jd Patacsl Dia. a volt államtitkár >c.a talto a Katolikui Népsxővetaég jelentőségét. Gyenis Gáspár kékesdl földműves lelkes besxédet mondott a Katolikus S.övetaég mellett, földmlvea tárailaak fokozottabb figyelmét hívta fel a Népszővet a ég nsgy muaktjira a a baranya vármegyei katolikus nép nevében arra kérte a központi vexctőaéget, hogy a máriagyűdl ka\'ollkui nép aiövetaégi, nagygyűlés ax egéix vármegye katolikus népéoek fel ölelésével minden évben m\'glsmi teltessek.
— Kegyúri köteleaaóg. A
kegyúri kötelesség kérdésében ejvl fontosságú döntést hozott a köx-oktatásügyl miniszter a plébániák melléképületeinek fenntartáal kö telezettségeinek tárgyáb;n. A kőx-okiatásügji miniszter ugy döntött, hogy a politikai köza\'g köteles a plébánia melléképülelelt karban tartani.
— Lóháton a Balaton hörfll.
Rakovszky Ivén belűjy m\'nlazter nejével éa Tardnyi Ferenc dr. fő Ispional lóháton járta be a B.la-ton vidékét. Révfülöpről Tih nybs, Btlatonfőldvárra, majd Balaton kenesén át Balatonfüredre lova goltak.
— A főgimnáziumi Intarná
tus munkálatai n»gyb>n előrehaladtak. At épület éaraki felének tetőzete mdr fel van em»lve. Az előjelek után ítélve a munkálatok október 30 lg befcjezéat fogn-k nyerői.
— Zsinati vizsga. Brand Béla, Krisch Emil, Stirling Jénoa. Szabó Domonkos, Spilz I.tván éa Gospolya J*nO« egyh ismegyei káplánok a zalnatl vizsgát sikerrel letették.
— Tanítói elöléptetéa. A val lás- és közoktatásügyi m. klr. ml niszter Szőke Kálmán muriké-reszturl kántortanítót mult év ok lóber 1 étől visszamenőleg a VII. fizetési osztál/ban léptette elő.
— Schwarz Károly dr. állapota. Mint értesülünk, Schwirz Károly dr. klr. törvényszéki orvos állapota nspról nsp\'a j-vui. Kilátás van arr», hogy a jövő hónap véfe felé Ismét átveheti hivatalit és folytathatja rendeléseit.
— Elhunyt Igazgató tanító. füzesi János zaldl iga>gató tanító életének 62 ik, tagitól működésé-nek 42-lk éviben súlyos betegség után elhunyt-
— Pór József — a lanln imádó. Pór József volt nagyka nlzsal lakos többrendbeli lopásért mir büntetve volt. N.-mrégen kerü.t csak ki a szegedi C.lllag börtönből. Első ulja Ismét cs^k Nagykanizsa volt, mihez ugylálsilk Igen kedves ..m\'ékek" fűzik. Pór Nagyka ciiiaán következetea volt múltjához. Tegnapelőtt éjjel tatten érték, amikor Hoch 0«kár dr. nagykanizsai Qgyvéd Király utcai há\'ának kertjébe éjjel b\'hstolt és bttörésea lopéat t-kart elkővcUl Azonnal recdőit hívtak, aki a „m\'»den a mienk" lénia elv gyakorlati meg valóaltóját a kspltányságra állította elő. A rer.dÖrkapitányság a nyo mozás folyamán megállapította, hogy Pór fanatikusa ■ lenlol elvek nek, több betöréses lopást követett el Nagykanizsán. A lenlo-lmádót a rendőrség tegnsp délelőtt átadta a nsgykenlisal klr. Ogyészaégni k, melynek fogháxáb;n alkalma nyílik msjd a kommunista káté gyakorlati tarthatatlanaágának bő tanulmá nyozáaíra.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dezsó cégnél, Fó-ui i.
— Tanítói pályásatok. A veszprémi katolikus hitközségnél mryűreacdatt tanítói állásra októ fcer 1 lg. — A nagybajomi tanítói álláara szep\'em\'-ar z8 lg — A geszti osjtalyianltól állssra sxrptem b-r 25 \'g és végűi a monostorapáti II. tani ói Slásra 7 napalati Uhet a pályázati kérvényeket, beadni.
— Nyugalomba vonult ma gyei tlaxtvlaeló. Paizs Kázmér 51 évi becaül-tea éa hűs\'gcs s\'ol gslat után, a megye legte\'jeacbb ells m»ré«e melUtt njug ilomba vonult.
— A Magyar Erdőbirtokosok fatelepe tudvalevően husx évre bé relta kl a vároalól a telepet. Hogy megfelelően fejleaztenl tudja — a vállalat axeretta volna a váróitól a telepet megváairolnl, azonban ex eddig még nem alkarűlt zöldágra vergfd le. Állítólag ,nagy tervel* vannak a városnak a vároifejletz terve kapcsán. Szép, szép — ez a bizonyos városfejlesztési tarv — csakhogy félünk, hogy ex la, ugy mint a többi, csak terv maradt. A város közönsége Igenis szűcsé gasnek tsrlja, hogy egy olyan te-l\'P fejlesztési terveinak — mint a Magyar Erdőbirtokosok — segítségére Ugyoo. Piáne, amikor a városrendezés még a bizonytalan jövő zenéje.
« As Irodalmi éa MQvéaseti Kor férfikara szerdán aatc három-nojyed 9 órakor tartja próbáját a Rozgonyi ulcal elemi Iskolában. A vezetőség kéri, hogy a t»gok telj a számban jelet.jmek meg.
— Beaárták a klakanlzaal óvód át. Bődy Zoltán allapán el rendelte a klakanlzaal óvóda bezá ratását az előfordult járványos ka nyaróesetek miatt.
— Beazényl Józaofet Lipót masóre ssállitották. Bcszinyí József 2alsepátii pályamunkást a kanizsai klr. ügyészség elmrállapo Iának megv|isg.i1áas végett a llpót mozel elmegyógyintézetbe sxálli tolták.
— O/banovIca ellen elké azttlt a, vádirat. Orbanovics An
dráa, a keszthelyi gyújtogató orosz hadifogoly bűnűgyében a király I Gcyésiség alkészltatte vádiratát. Ügyének fótárgyalása még az őszi cikluson sorra kerül.
— Halálozás. Eszterháxy Gjörgy gróf, bakcnyoslakl nagybirtokos, é elének 76 ik évében elhunyt. A megyéspüspök temstto el.
— A nagykanizsai kómttve sek óradíja. A nagykanlzaal kő művesek órabére ls/4— 2 kgr. ke nyér ára.
— A német magánoktatást elemi iskolás gyermekek részére ma d. u. 2 órakor magkezdem. A gy«r mekek a német nyelv alapfogai mait, továbbá könnyű vers-kat és dalokat tanulnak; a nagyobbak írást éa olv.aíat. — Be!r-tkozások d. e. 10—12 lg, továbbá s.erdán éa szombatox d. u. 2—4 lg la a Keraaztény O honban. A köiöoség támogatását kéri Diewock Júlia.
— J«gy*ől kirendelés. A
xahegeraxrgi főuolg »blró<á? a nagylrngyej kőrjrgy>óségbr Ciokó István okleveles jegyzőt rei delte ki hrlycttesjegyzőnek.
— UéháazgyQléa. A\' Alsó dunántull Méhlenuésttő és értéke sitő Szövetkezeinek folyó hó 7 ére
hlid tett közgyűlése nem lévén hx tározatWpe , ax elnökség az aNp szabályok értelmiben f hó 2l éj délelőtt 10 órájára rendkívüli köz gyü éat hívott Öaaxa. A rendkívüli közgyüléa tárgya ax uj Igazgató aégl és felügyelő-blxottságf t.gok vál/sztáse él az űz!etréa:cknck aranykoronában lö.ténő megálla-plt^aa abból t cílból, hogy az Igy blitosltott tőkével a axővetkezet kereskedelmi ténykedéseit nagyobb aránybsn kerdheaae m\'g.
— A „Korona" kortholylsé-góben ma éa mioden eate gyÖ.i Lázár Pista zenekara hengverier.yez.
1924. szeptember 17.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.ooo K-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyerwelyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapjú mellények
CSAK 45 ooo K-tól Kötött gyapjú jum-perek 75-ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
Tisztviselőknek ezen árakból li 5% engedmény
1924.
szept
itembor 17
— Tfl« Murakereszluron. Teg nspelött. hétfőn tüx volt Mu\'i kereazturon, amely alkalommal egy lakóhir, pajta, ól éa lisebb meny-nylségü takarmány égett el. A kár tls millió korona. A tüzet egy 3 éves gyermek okozta, kl gyufá-val játszadozott, mlg szülei a mexón foglalatoakodtak.
— Eltemették a lelőtt vám őrfőhadnagyot. Ágfalváról jelentik nekünk telefonon: Ma dél után ói Kai réazvét mellett temették el Frelaxberger Géiát, ex alantasa által lelőtt fiatal vámőrfőhadnngyot.
— A axőllő álláaa. Ax Idén a arőllő a vármegye területén a nagy esőzések miatt nsgy részében elrothadt. A muskotály, a csaszlsul — elrothadt. A Vlxíing és dlokó érnek. Általában slliny termés várható. Ha as aaőzéa tovább tart, akkor a jövő héten meg kell kox-denl a szüretelést.
— A pápa nem járult hozzá as erdélyi csonka egyhásme gyék megszüntetéséhez. Ko loxtvárról jelentik: A konkordátummal kapcsolatban ax Ellenzik azt írje, hogy a szatmári pü»pök-ség olyan értesltéaeket kapott Rómából, melyek azerlnt trlj\'sen al«p talanok axok a hírek, hogy a cis-nádi, nagyváradi és azatmárl c«onka egyházmegyéket meguűn\'etnék, Illetve egyesítenék. Ezt a tervet csak Bukarest vetette fel, de a Szentszék elejtette, sőt amikor ax oláh kormány a kérdés anyagi o\'dalára hivatkozott, i pipa kijelentette, hogy kéax a csonka egyházmegyék fenntartásihoz aajái pénxtárábóí hozzájárulni.
— Október 12 én kezdődik aa Idei katolikus nayyvyHléa. A magyar katolikusok XVI. orszá goa nagygyűlése október 12., 13. éa 14. nepj-in fog lefolyni Budapesten as Országos Katolikus S.ö vétség rendezésiben. A nsgygyű léa alkalmából a s Övttség nsgy szabású eucharisztikus körmenetet rendez a főváros u\'cáln, amelyet Csernoch Jinos bíboros hercegpri más fog vezetni. A körmenet a Bazilikából a Vilmos császár uton éa az Alkotmány ulcín át az Or sxágbáx-térre vonul, ahol ünnep! nagymise leaz.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbja csak 33.000 K
Angol férfi ás női szövet Óriási választékban.
Leszállított árak!
Fürit József
»Kékciillagu áruháza
a községi köztisztviselők országos szövets.-nek szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 59/« engedményt
ZALAI KÖZLÖNY
— Megjelent a rádlórende-let. A kereskedelmi mkiszter a hivatalos lap leguj*bb számiban közli a rádlórcndelstet. A rendelet értelmében csakis a kereakedelmi ml jlszter előzetes engedélyével le het rádiófelvevő és leadó állomásokat fölállítani éa üzemben tartani. A kereakedelmi miniszter elŐzetea en gedélye szükséges a rádlőkéazülékek behozatalihoz, megszerzéséhez, rak-t/ron tartásához és átruházásához Is. A készülékek előállítására ciak olyan ip *roa kaphat engedélyt, akinek azabályazerü Igazolványa van villamosáramu berendezések kéazltésére. Akiknek a rendelet kihirdetése Idején rádióadó vsgy felvevő készülék van birtokukban a akik ilyen kéazülékek adás vételével foglalkoznak, harminc napon belül kötelesek a readclet értelmében megkívánt engedélyt kérni. Aki a rendeletben foglaltak ellen vét, kétazázötvenezer koronától három millió koronáig terjedhető pénx-büntetéasel büntethető, az engedaly nélkül tartott rádiókéazülékeket pedig elkobozzák. A rendelet szép tember 22-én lép életbe.
— Schvarcz Dezaő cég közli, hogy minden színben Ismét raktál ra élkeztek: prima minőségű se lyem Jlőr női harlanyák, párja 50.000 kor., prima minőségű musxlin női harlanyák, páija 36.000 korona.
— Saját gyártmánya gyapjú junaper 38 000 K, pastell sokai 6500 K, rousaiin harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15,000 K, Filipp kötöttáru gyára Scombat-hely, Széli Kálmán utcs 6.
— „Tetra" ceecaemő-kelen-gyék Schwarcz Dezső c&gnál, Fó ui i. szám.
b0z6óföitiípszimjiz
Uránia. Szerda- c.űtőrtök 7 és 9 órakor Egy migányos sir. R»n-dezte Joe M y, a főszerepben\'Mia May, Conrad V-ldt és Otlo Gebühr. Szövegét Irta Thea von Hatb\'^u, a Hindu airemlék brillláns lollu szövegírója.
IRODALOMUÉSZET
A válóperea hölgy. Vajda
J»nő könnyed há.omfelvonéaos vig-játéka pompás összjátékban került tegnap este előadásra. Msgáról a d rabról c«»k annyit, hogy frenéla aablonaxerfi, valószínűtlen meseszŐ vésael épül*, mUt a Jcgiőbb mai ugyneve>ett vígjáték, amltcaak a mü vészek kitűnő játéka tesz e fogad hatóvá. E<t pedig derekasan megtették a szereplők, akik a közönség figyelmét gördülékeny, szép játé kukkal ax egész estén át lekötötték.\' MálnaJJy O ty Li:l szerepében — mír amenyire aa e szerep művésznőtől kl vo»t akniahstó — rendkívül finom és meleg tóausu játtkot produkált. Kosztüméi válesztéko.. k voltak. Partnere Ctobor I.nre megszokottan elsőrangú alakítást nyújtott dr. Berren megszemélyesítésében. Radó Mária kisebb szerepében gyarapl\'o>ta eddigi elkéretnek sxá-
vilAohirO ircdeti
TURINI-FIAT
automobilok eredeti gyArl Áron
Zaphattlc:
Zala- és Somogymigyal képviseleténél MAQYKANIZSáN
mát. Kitűnő figurát adott Danis Jenő ax ügyvédjelőtt figurájába, mlg Gulyás Menyhétné, Klenovics JmŐ és Károlyi István disztingvált játékukkal nagyban hozzá jfrultsk az előadás művészi sikeréhez. Az előadás a legjobbak közé tartozott, meglátszott benne Danis Jenő ren dezőkeze.
A mai est szenzációja a bájos Ridó Mária Tőkmag kreációja — Molnár Aranka legjobb ezerepe, Danla főrendesésébon. (*)
HITI MŰSOR j
Sxerda: TÖKMAG, vígjáték.
Csütörtök: ASSZONYOK BOLONDJA.
Péotok: ASSZONYOK BOLONDJA, operett.
A bélyeggyttjtés. Irta: Iván Kornél. Sokan vannak olvasóink között, akik maguk is szereteltei és érdekkel Űzik a bélyeggyüjtést, sml ma már nem gyermekek játéka, ha nem komoly sport, amellyel az egész világon sok millió ember foglalkozik. Ha a bélyeggyüjiés nem is ludo-^ mány, sokoldalúságánál fogva mindenesetre\' bővíti ismereteinket, nem is beszélve arról, hogy milyen Jövedelmező foglalkozás is. Természete sen érteni is kell ennek a módját s \'gy nagyon kapóra jött, hogy az etéren a legkiválóbb szakemberek egyike: Iván Kornél, a Budapesti Bilyeg\'őssdj igazgatója könyvet irt a bélyeggyüjlésrő. A könyv megismerteti az olvasót a rendszerrel, melynek alapján a bélyeggyüjtést komolyan folytathatja s tanácsokat ad a gyűjtemény bővítésére, értéke ftltéséro, értékelésére, tájékoztat az egyes bélyegfajtákról, a speciális gyűjtésről, stb. stb. Ajánljuk mindenkinek e kis könyvecske átolvasását, s a szülőknek különösen figyelmükbe ajánlva, hogy támogas sák gyermekeiket o sport üzésében, mert tanulmányaiknál nagy hasznát veazlk ennek a komoly foglalkozás nak. Ára 14 000 korona.
Hogyan csinálhatunk magunk rádlókáazBIékeket? Irta: E. Redpalh angol mérnök. Végre megjelent az e ső o\'yan magyar nyelvű könyv,, mely a rádió elméleti ieirásán kivQI (őeg annak gya korlali elkészítésével foglalkozik. Az olvsaó a legegyszerűbb kristály-detektoroktól at ötcsöves erősítőig minden készülék és alkatrész elkészítésére pontos és teljesen részletes Utasítást nyer e műből, mely angol oyelven 2 év alatt 10 kiadványt ért meg. A rendkívül gazdagon illusztrált, ízléses kiállítású könyv ára mindössze 25 000 korona.
Jönsson ur emlékei. Irta: Hedensljerna Alttá. A világh\'rü svéd író egy árva gyermek küzdelmes életét tárja elénk, melyben Igen meghstó, egyben derűs Jelene tek felváltva követik egymás\'. 60 évts születése napján, mint nagytekintélyű kereskedő, s magas rendjelek tulajdonosa tekint vissza éle-lének rögös pályájára s a megérdemelt nyugtomban megelégedetten s szerető családja körében emlék szik meg szeretteiről. A könyv ára 14.000 korona.
A íoonobb Ismertetett könyvek a Bit* Irodalmi R. T. kiadviny.l s megrendelhetik lapunk kiadóhivatala utján is.
Gabonát, terményt, hüvelyeseket
i<S\'n«gn»bb ru;>l áron rljárol Ztjap4azfUeUe
HELTAI JÓZSEF CÉG
lr*4eF6-VTZZ.Lea. Mrjtejcla HCLTAJ UíTlUSUSA KBnetitfikst dijzxok. Berfeáriákat Irimek.
TÖRVÉNYSZÉK.
Hiíník Ctébely Zolláo, Borsos Ütvén, Pál J6...f éa .gy fiatalkora auh.nc — mind káménháial 1.. kóeok — . Knlpsi Antal fél. ura-dalom alkalmaiottal — vádlottként Állottak tegnap . nafykanlnal tórvényaaéV egye. blréj. Makáry Vllmoa .lőtt, mert • kámáobái.l puaatén negyvenév elStt eltemet.tt Kánilter Adolíné blitokoané ilrját f.lbontotték, ho,y — a vádirat a.erlnt - ék..erek után kutaaaanak. D. mivel . sírban nem t.lélt.k a.mmlt, alt újból bef.dték éa vU>z.á.ták.
A tcgu.pl tárgyaláson . vádlottak .iil\'-I védekeztek — hogy jottforl kereslek. N.m volt céljuk a alrr.blé.,
A védelem axx.1 érv.lt, hory a védlott.kn.k n.m volt .ltul.jdo.l-Kai azándékuk.
MeU Jó/..f klr. ügyéia a blzo-nyltáal .Ijéria kl.jé.ilté.ét kért., amit a biróaá, .1 U rendelt it l,y a tárgyaiéit elnapolta. -
Am édaaanya brfntalon.BáJa. B\'Utill. .mbar lehet Németh P.r~c (F.tk.a) r.jkl lakó., akit u,yenek Makáry Vllmoa tBrvényaiékl bíró vont felelŐMégr^ Egy alkalommal éd.a.nyjét ugy egy faraká.bos taaaltott., hogy buai napon b.lGl gyógjuló aulyo. tutl.érlé.t ejteti raji., A klr. ISrvényaiék . bál.-datlan, roax f.\'ut felmenő ágbeli rokonon elkövetett sulyoa teatlsértéa vétsége miatt 500.000 K pénzbüntetésre ítélte.
A Mutacheabacher bttntetö-tassáca tárgyaláaa. A nagyként* xsal klr. törvényszék dr. Mulschen-bacher Edvln büntetőtanácsa ma szerdán büntető főtárgyaláat tart.
kOzqazoasáo.
A mezőgazdasági hital
A kormány a roaas termés által sújtott gazdáknak as OKH utjáa 25 milliárd vetőmaghitelt biztosított, amelyet vagy pénzben, vagy természetben kapnak az arra Igényt tartó gazdák: A vetőmag akcióban való részvételre a jelentkezési határidő azeptember 15 én járt le éa a Futura, amelyre a azétoestáet bi ták, most kezdte azt meg. Eddig kilenc milliárd értékű váltót ayuj-tottak be a gazdák. Mint érteeil-lünk, az OKH a jelentkezési határidőt most szeptember 22-ig meg-hoaazabbltotta.
Az osztrák korona nagy áresése Zürichben
A nemzetközi pénzpiac érdeklődésének homloktarébea as osztrák korone meglepő zürichi áreaése álL Néhány hét alatt mintegy öt pontot veszített a bécsi kifizetés értékéből a zürichi pénzpiacon. Augusztus vége felé ugyanié még 0.0079 és 0.0080 között Ingadozott as osztrák fizetőeazköa zürichi árfolyamr,
mlg legújabban már csak 0.0074 — 0.0075 re értékelik as osztrák fi-xatöeexközt Zürichben. HónapoV on kereaztül 0.0079s/4 volt a bécsi kl-
fizetés zürtchl zárlata, mlg mo t
már cssk 0.0074*/*. As osztrák ko
toaa nagy áraaéaéhea a legkülönbözőbb magyarázatokat és kombinációkat fűzik.
Az osztrák korona aürlchl árfolyamának gyengülése nem meglepő, mert hlex az osztrák flxetőeszkös már Igen hoiazu Ideje állandóaa a
ZALAI íOZLOífV
1944. avaptember 17.
dolUr árfolyamalaluláa.hox 111 eea-kidlk. Ha • dollár t.bit Zürichben
tyengfll, kővetkeaáakéat ■> oaitrák orona árfolyatnábaa la klfajexáere fut aa a lülyadáa. Aa elmu\'t Idí-b«n prdlg tudvalevően • dollir aáml vlaaxaeeáat mulatott a iflr\'chl pán,piacon éa aa a maiyaráaate fSkápan aa oaatrák korona eaáaá-aak la. Aa oaatrák páaa xűi\'cbl árUlc.ökkeaásábea j.lenlía mértékben hoxxájárul aa oaatrák kűl-kereakedolmi mérlegnek Ijeaatgen aagy paiaxlvltáaa la. Aa oaatrák Jegybank d.vlrepolltlká|a bármilyen korrekt éa belyea legy.e, nam Wd-hall mag a valutáját a külföldi értékelő!, keaéaael axembea, ha a kereakadelml mérlag agyra nagyobb paaealvltáat aautar.
Tlxankétmllllárd aaglteíg ■
Baitfaidaaitl uHratkai* teknek A. ujjáépltéel alcló Borán a merösaidatágl érdekelnélek akciót kerdtak a meatgaadaaég külföldi tOkáaal való alláláaa é. lűl/ildl hitel /elvétele vésett A maxija, d a-aégl bltelaaflke/gleíek kallí l.bo-nyolltáaa érdekében a kormány la megtette a nük.égee Intéakedíae-kat áa /elállította a meiígardatágl kötteti Ulehilvetkutlekel, amelyek aaaal a oélkllQiéeeJ alakultak, bogy a me.agBxdaeág hiteligényeit fog |ik kielégíteni. Atoabaa a metlr gatdatágl hiteUtövelkeieteknek kardi ,oh a péniük áa hlvatáauka.k aam tudtak elegei tanai, llr kíiül-aaéayok kSifttt a kormányhox fordultak aa orexágoa mexflgardeeágl kamara uljia A Kormány 12milliárd koronát ajánlott lel a kirietl hitel uövetkeieleknek, feltétlenül eaoo-baa klk&tStta, bo|y • hat kSraatl bltolaaövelkeaet m&doaabb gaxda-tagjai áldoaatkéaaaégét Igéaybevéve.\' két-két milliárdot, tabit htteier. 12 milliárdot bocaiaaon a kSraatl hltelaiővetkexetek reodelkeiéaére. A gaidák aaoobao aanak a felté-talaak aam tudtak taagfalelai, mivel a meiógaxdaaág nagy tőkereegény-aéggel kflid, eaárt a kamara aaaal a kéréaael fordult a kormáayho*, hogy a 12 milliárd koroaát min-dan faltául nálkúl utalja át.
Ebbaa aa Ogy bao nagyfontoaaágu tanácakoxáaok voltak ma a péaxdgy-mlnlaxtérlumbaa a mexSgaadaaigl érdekképviaeUtek bavoaíaával. Aa értekeaUtea Bud Jáaoa mlnlaxter •laíkSIt. a taaácakoaéaokon ráa.t valtak i Hoyos Mlkaa gróf, S\'ljj Bállal, Martehall Pereic áa Ho ránuky -Desafi dr. aamietfyüléel képvlaetók, továbbá Almátsy Imre prif, aa Óreaágoa MeiSgardaeágl "kamara - elnfike. Aa értekezleten réaaleteaea megtárgyalták a 12 mllllirdoa aagllaég felvételéaak min-daa lehetóaégét. Erieaüléeünk axe rlnt Bud Jáao« ai érdikelteknek lgératet tattá HBteeSd foljóaltéalra áa egyaa ráaaWtkérdéaek tlextáxáaa végett a tárgyaléeok tovább fog-aak folyni. A mai értekaxlet min dan aaatra kISxalabb vltta a kirdéet a mrgoldéahox.
TÓZSDE A mai értéktfSxada Irányaata kai datbtn barátaágoaan alakult, a tíxadeldS káaSbbl folyamán ax árfolyamok tartották magukat. Ziilát fali bécel gyenge |elenléack batáaa alatt aagyobb reallrádóa bajiam latt uná a plaibon áa annak, valamint a nagyfokú Oxlettaleoáégnek batáaa alatt ári?morxaol4dáa kaa-őödött éa aa értékek legtSbb ráaia a nyltáal nívó alatt aaalt vlaca. Igaa aok rétxvány a nyltáal árfo-lyamoknál i\'l, vaaxtaaíggj sárul| Koaxtpáaa Va-\'/.Va-
Ulótíiada. Irányxat gyangűlj. Trial 136, Konkordla 34, Borsod Miákold 113, Budap.atl Gí. 115\'/,. Angol Magyar 44, P.atl H.xal 123, Rima 151, Oartrák Hitel 173. Ma gyar Hltal 500, S.lgó 507, Daru blua 2375, Villamoa 12C0, F.gyvar 1080, Clo.ar 99, Sraláml 950 pánx, K6ax<p 2690, Budapaat Fívároal 103, P.atl Ha.al 3190, Grorgla 372, K.r.akad.lml 1090, Levante 170, Cukor 2125.
T«aB<Bvt2aaii«. Bura tlaxavl díkl 76 kroa uj 410.000- 415.000. 78 kg oa uj 420 000- 422.500, egyíb vldíkl 76 kg oa uj 407.500— 412 500, 78 kg oa uj 417 500-420.000, ro.a 355 000-360 000, xab uj 320000-340.000, xab ó 360.000 -370.000, takarmány árpa 390.000- 420.000, aírárpa 460.000—480.000, tengeri 380.000-385.000, borpa 230.000— 240.000, repce 620.000 - 650.000 K,
a ISbbl változatlan.
Iránvxat barátaágoaabb volt. bár ax ár.xban nem Igaa jutott klf.ie-xáar*. Forgalom burában carkély, rorabaa álánk to1\'.
SMUaváaár. P.lbajtottak 1560. eladatlanul vlaaxamaradt 555. E<a6 r. 28 000-28.500, kSr.pe. 27.000-27.500, kSnnyü 25.000—26.000, axa Ionná, fálaertáa 30.000 -32.000, le buxott bue 30.000 - 32.000, aéxolt axalonna 32000 -32.500, ulr 37.000 koroae, A váiár vontatott volt.
A Magyar Nemiatl Banb híva taloa árfolyamai aaap>. 16 áa
l i|i l a. KinMrtM, CWl honM. t„4 „i| Otai* 1044.Hl,
O&ut iHwniiJ fiMi. a. |i,e uh L* INW
Uy. ,11
»I»I
OM*. M>. Ice-lO ltj 79
artte t„e. i,«,i
"".na a. ml, „In a^c. m* ilina,,
trM kor. loiti^c].} NorHa bor. ,e,4i-K.,o
D4. hM.
Davlaák
H44) 441U
Klr-tca.
4.1-14; |I|4-,K4
itm-iiiii
niwfriiKw 114; iw,
ni« ;;•<.
III. uio
l,il 1,14 141-144 4.141 4.^1
loi-io-tea-w
IIWUHI
ZUrlchl aárlat i
rirta Ut;t0, Looloe UM00, Nrsyert 630 74, BtümoI M^laaJ X32(KC. HoOtaá £03 tO, Bnlln 120 00, WUe 74 80, Setla 33300, Prlca ttSi ÍO, Bod.r.,1 M\'M, BeWoet 177 W, SalfrU 717-30,Vuaé 10! 30.
A magyar koroaa kHlfSldl hlvataloa jagyxáaalt
D.,lr. Vilat.
■K-" m. HCM. a.
Bfc. . . . . 9119183 893 1693
BwUa . . . . 3430 3470 34C3 64
íit. . . . . 4;3 [ 141 436143230 N4wyorkbM 13
Aa árcpáaxak 4a aamea-fím.k beváltáal árfolyama t
Elült igykotooii ÖCflO—fl!70, kíUMöoii 12.120—12.641. foilntos 10.180—16.800, 3t-koroni. 31.t(K—31100, iilnaruiy 61.000— 32.000, uuiyhnaskorooli S33.000—333.000, ptilio. 110.000—110.00.\'.
Szerkesztői ^zenetek.
8*. X. Muráktor. TwKtlUcát kÓiz6a]ük * kitjük • Jivőbon iz Ily Irinyii uIvm tándoxisil.
—U. A c»#rkí»z oJyn>pli«zoo c. cikk* Igaa »lkíj<U N*m kösdUMljdk. *
M»*arti«. KőlUasíoyeU hÁULzin köiz^o- ■ J0k. T«rmfeMtM«a kúua adjak.
B. L B«4*»«st. Mihályt a kí:üía 146-aaatdvé laaa, kOiöloi fogjuk.
Kafrtáiia. A iotUoiSk kOzi tatt k.
Vtaa khtikltik, Elbaiaélíaak: A rto kandor, VUIomiaok, Aa ütea Maaak, Hála. Variak: Vöcösznarty Mlhily imIU-míhax, Aa tnu a patakot), HajnalctUlag van aa azaralam, EitbajnaL
KUJó: ZriayI Nyomdaipar da Köayv-kcrcakcUia RT, Nagykanlxaa
Őszi és téli szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgarn, eolin, marokén, trlWotln, puplio, voll, velour, karáa, damentuch é* posztók
minőén létező öluat színárnyalatban!
férfi szövetek:
Szürke éa fekete téli kabát, bunda áthuzat, Sasi átmeneti kabát, calzma-nadrág kelme, öltönykelmék a legszebb mintákban, fekete áa sötétkék azövetek, frakk, zaakett éa smoklnj kelmék.
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak wmr gyári raktára -ai
Lsgszebb mintázatú doublflanellok, psrgeíok, tennlsflanellokl Legújabb Vetour-sIHonok, és Velour-btrionyok, trlcó-ralymek, creppdechinak
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben 1
Nagy maradékvásár női és férfi sxövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága és váiaaz-tékuok üagyaága mindenkor Üzleti elvünk 11
1924 mplambtr 17
ZALAI KÖZLÖNY
7
Singer József és társa
értesitik mólyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ős abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat ===== a legjutányosabb árban árusíthatják. ■
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ttoróhlrdetések
> IS.
Kiadd elteim le In, m-t.. uru«.ba, ni<, balok-líkór, MruHrt, lim;4k. Mrttaydk. ktf<k, dUitlf-jjik. í atei tlMiU. hiüncba, intik. kflrlafaas«Vr<-rtayck. k<Djbibütor. ugy.ziiiita untíplald, nftltacda, «»UlrUuhák Sa(li-at 17. Vuinup 1-4., !><U«inap
Klryóalaka uuly Wrkűtö Píul, Ktrl),-ot ríj, Kailtnayatcábaa .irtMtii. Megtaláló kitelik iuUlwn •lkotUn > HltfcchlcjifliwKun Icadci.
Jobb cMUdbtl v.ld Ui.-.,. mi:<( irt. Via. blal mucii/. IciWtctlk. &d*U«&>l Vukia l.tvá^psto-Hll\'.uA]. Polgári Ef>>CI.
Három as lg«», hogy a
Bruncsics Józsi Borai
Jobbak a Jóriál, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben Ödit és gyógyít Sugár nt 53 * Telefon 210
Nem kellPuteróü!
„KAKAS" ruhafestik
h.ixi haixnAlala gmdaiigos í» kfogislaUo átfestést cradmányex. A nihil nőm rongálja 11
Kapható:
Stampf Zsigmond
fúss.r- éi c*.m«ga.QiI.tít>«Q
Nagykanizsa, Bazár épület. Unurtt 1 Úgr. HíHUtl -ii 23.000 tat.
zongora órákat
adok kezdők és Cim
hirdessen
ZALAI KÖZLÖNYBEN.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A fcudspaal! tSsada délután 1 órai záróárfolyamát a kövatkuOk i
Baakok
At*ol-Mao.
Haaal ,
K*rii
U*r HU. 5< jaUlloi i
01.-M. únk i
0»«u. HU Uoyá bank .
Íank.wUo I halira b B. A fiit MMblwIb. ■
Horr. ,al. J. b. < lloo|UU
M.-C«b I
forgalmi
Ker. Hllll
Ui0u.Nl«i
K6ip. Jaliiloc
Várót I ti ok
U«rkur
Ittmtoallök A Takarékok
B.lriro.1 tf. •
1 ,»lr. .1 F6»iro.l 10 J«tÍDyaI TU. i,
Hoklái * \' "
I «ta 5
Malmok
Batk oa. 4:
Uori.-SI. m Coocordl. ) 4
Bod.pítii
T4.4in.woi
GUatU
Hungária
Klrilysuloa
VUt&U
Tt. DuatU
u")"** 11
Siikl i.io —
SiiairM jlj
Köbé |lj
liltla llfla «7
K4b. (dal. —
tiacouU 1640
»tr "pb J»
I. Kí.iáo 17B0
Kirirola -
Móri uáo ||
Ni<ybilC«,l no
Saj»koe46l |
S»\'.(ő >00
UjtaH II]
0ol0 báoya -
Urlklo, I SOO
CMP«1Í itt. 14 Nyomdák
Palin Réral
Rl«l«r
PtCjvar
FtoUraak
Praail
OanzDan.
" i.vm.
Glp á. ím
lloftMI K.uab
SET*
Ui-Lojí
T.odUrf
ütrfua ValkU Wérew Corrloc*»

KrooU*t«
Ugaum Hitel la
M. Uo,4 MalomaoV, NaoiMtt la UcbU« Oia
RáabásraJ SaliTóolt Tbák NaaW
Vlk. batc
Zabolai
Mftblrc j«
Ipaife. —
KOaWkadá.
Adria -
Államiam 4jo Tre* l»7
Cukorgyárak
MamaiM 1100
Slalinlaa.r.k
Oia. Villa. ««7. U.4
Olojol Maro.1 pai.
HtAllodU Haaftria
Royal lailM
UlM 11 Uktía
UolO Uxtll
Oy.pía-o^
5iJri-K6lí
W. TaxtD
Ooldbwt*
Kanoo
Oyflrl taatU
Cbloota 10
Dac Ica ll
XaUU Hat. M
(Wa J.1
Klotild 60 TMt
Labot — KBHUUlik
ZafTT **
Bárdi Xlriljaotd Vaa.1 het
Corrto lllaa Papit
Htecilf
taAsTj
..Mercedes4\'
megnyill Koaatheljan » Sieber féle nagyvendóglő külön helyiségében a következő fellételekkel: Négyheti, hatheti és nyo\'cheli l»nfoly»m, amelyen • aoffőrök elméleti ás gyakorlati kiképsáao kasesság mallatt történik. Közelebbi feltételek megtudhatók a tanfolyam helyiségében naponta délelőtt 10—12 és délután 5—9 óráig Kestihelyen, Kossuth Lajos utca 9. szim alatt. Tanfolyamvezetők: Vörös, Kincses és Krinszlach.
Erzaébet-tér 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítem Igca tiszteli vevőimet 6b m nagy érdemű köxön»égct, hogy őrletemet uagymonnylaégő divatáruval kibővítettem, u^n.. térti- éa nőlaxövotokben, velourok éa trlkő-
tlagy ValaSZlEK sclymokbon, valamint ágygarniturákban — Montt rnlili* ■ legjobb mlnőséRÖ váixort-, xctlr-, kantváaz-, nagy raKlar tóIUcndők-, p«mut-, íonál-, atb. árukb,an. —
Rendkívül olcsó árak,- kényazer nélkül meggyőxődhctlk
SZÁNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
Tankönyvek
minden Iskola részére.
Iskola táskák,
lakolal IQzetak, rajzaiz-köíők, ra|«- ál taiteixarak
Flschel Fülöp Fial
köoyvkereskodésében
Főnt, VároahÍK-palota.
Rikkancsokat
18 éven felül felvesz
kiadóhivatal.
ttifffcialzsal a. Mt. Dikiaili utak liftét.
514/1924. Kim.
Pályázati hirdetmény.
A nsgykanisaai m. kir. Dohány* áruraktár 1925. január 1 tői decem-31-ig terjedő egy évre a nagykani* zsai vasúti raktárból ax állami dohány áruraktárba és onnan vissza a vasúti pályaudvarba leendő stállit-\'s tekintetében nyilvános pltyázatot hirdet.
Ajánlattevők kötelesek ajánlataikat Írásban a nagykanizsai m.kir. Dohány, áruraktárnál legkésőbb f. éri sxop-tember 26 áa délalótt 10 óráig begyújtani, s ajánlatukhoz500.000 azaz ötszázezer koronát óvadék elmén elismervény ellenében a m. kir. Dohányárurak tárnál személyesen lefizetni.
Legelőnyösebb ajánlattevő bánatpénze a zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgatóság elbírálása után biztosítékul visssatartatik és vels a szór-ződés megköttetik.
A fuvarbér ajánlatok vagy papír-koronában vagy aranykorona értékben ajánlhatók meg, a megkötendő fuvarszenődésben azonban a fuvarbérek kizárólag aranykoronában fognak felvétetni, s a fuvardíjak a mindenkori hirataloe aranykorona árfolyamon fognak papirkoronában ki-fl tettetni.
A szerződési feltételek a nagykanizsai dohányáruraktár hivatalos helyiségében megtekinthetők.
Nagykanizsa, 1924. szept. 17.
M. kir. Oobáiyérmktér.
^ H*s*á*k J«oatoa
doháoyr.kUfi Mook.
ZALAI KÖZLÖNY
ím n.pt.mbw 17.
Herceg Festetics Tassíld
0 Főméltdsága fenéki angol félvérméneséből
nyilvános árverés utjáo ela dásrs kerül
6 drb 81/, íves csikó í . 4>/, . . (2 hetanltolt) 5 . Idői anyakanca 1924. október hí 5 in d 10 órakor Keszthelyen, a geor-glcooi majorban.
Ssámtartóaág.
A Singer Co. varrógép részvénytársaság újból szénit
SINGER varrágépeket
részletfizetésre
Nagykaaisaán csak
UNGEfi ULLMflHH f LEK ÉS TÓTH
klionaorl raktárabei Hl
BRZláBBT-TÍR X SZAK.
tlffaaoö nUutttirmt és üiléeral btkatél
Bazsó József gyára Nagykanizsa
Készit és raktáron tart mindennemű ujdivatos cs könnyű
kocsikat, valamint gazdasági szekereket.
Blillil mlndanntmO kool|avH<lt, étlljkltist, lénysiéjt és bénHísl. Kltünö munka I „„ lutanyot arak!
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia nöi- és gyermehruhdh uarrdsa.
L.auj.bfe párisi mod.ll.k. Gyors és pontos B.élllláa. Sxoltd, mérsékplt árak.
E*y 5 mir. 70 c n. szélt* és 2 mir. 55 cm. magas léctz-\'i
válaszfal eladó
Megtckinihslő nyomdánkban
Fő-ut 5. szám alatt
EPPINGER I. ÉS FIA
NAGYKANIZSÁN.
ACaodóaa raktáron t»rt: mindennemű teljesen axárax kömény fit: dió, kórla, körte,
bár». Járőr, bQkk »ib, deszka és épfllctfa anyagokat,
cementet, kátránypaplrt. a riiisum raiídi rrPDUIT" "p-MTJCNU tM „CIEKRII viselete.
A Vcaaprlml Palrar R.T. )• rakat. »t»«-
Íaada,irI U «• ..állító :.»kC.ókb«n, o<*talkatrl«i<k <■ Vojo*r»njr4*okban
Pénzkölcsönt ins*"»nt"
reiMKumuiu gyo„.n
XZIORISZT, Fő-ul 8.
borsajtok,
szőlőzuzók, bogyózók
elsflrangu kiuilelben
WEISER GÉPGYÓR
SugSr-ut 16. kiam. \'
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
10. R hirdető mdgndssereg között R bdró ki3Bé ie|ebb költözött; Negyeő hasdbon hirdet, |ól lehet megérdemelne jóual több helyet. Tdn érzi, hogy ott dll a gróf utdn S a nép előtt, — ezért szerény taldn. FI hirdetése sokszor ingatag 5 szereti a uáltáztatdsokat.
I
— mitől olyan zamatos a ktíué|a, Édesem ?
— Egyszerű, csal? UHU kduéual uan (fizué.
Ingatlan eladási
no millió. 4 itobat mod««o lakit X» mllUótrt. Hlfoxlalba(6 fl IcthA ak «!ád6k lorSt!m.j utcákban.
Hátak a riroa *f4ti ttrthMe ]«tiarc« árcs «I«d4k. \'NáCj^S gri hl<«>, «m«.V,tj hluk. lUthcIr :00 Ólat tlíp K«!r«a. HladO Sir okok i Kaniua kóiíWbao 7,3.5 41 , IO holdat, »ld4k«n 8, 17. 35, 30 «t 56 holdi.,
ít„dó bérletek: !SS\'r
Zalabin «l kcddai kUWrkJ. . •í\'xrofcb »eBd<£l« Wrftíc auti. "ládd :00 hcMát fcijtsk M iioMi kaiuural ntaj tiroatól 10 km.-ic, ?IO kc-J.. Uu-ik Z.ftfm sri lakkal jutla^oa i/oo.
Sxigrisxt László
O. P. B engedélyét Iradija
Fff-ut 8. sz. Te:efon 150
Tudatom a thztelt b&Jgjközőaaéjütal, hogy a kgkloyesebb izMaoek caeíc\'eJa^n elv Italok
ruhák, kosztümök, kabátok készítését.
Háthoz 4a vIJékro U loagyak Hölgyek szíves páitfogbát kéri
Willner Lujosné
Főnt 24 axám.
„Zalai Közlöny
politikai napilap
megjelenik Q és 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
Uw
is hlrUeirriülku (Uim.16.rrUr) H- éj feséf-st larak.
Krátky György
<MiiartU4alt«eu49tt írWi|4k«.
Ifi. Hirschier Miksa
Mkéarlméélíbaa.
Görög Kiroly
fetiartUéraéélétat Irattat tktoalUr.
özv. Palkó iózsefné
attrka. h nlatkiinrfWkaa. a rttl Kllak.
ösv. Ssollérné
eekiaitbiraülitas. SíUwl Ur.
Özv. Jögerné
MlaitbJra«|iba. lakhat X.
Kenessay Margit
MiartliinliHfcaa OrÜTHrlta U.
Macher Ignác
kkMmaii. Irattat tkiliai-Hr.
ualamlnt az fisszes utcai dru soknál.
pfaff
varrógépek ipar! és csalóól használatra keöuezö féSZletfIZetéSÍ \'Chattr1\'^
Brandl Sándor és Fia
Smmii «irrig<p|>«lti nOMyl ntrófipnkMn Daák-tAr 2.
Hassakll varrógap.k nafai íroa való baiUlka I
mindenkinél szebben és OlCSÓbban fest
Meftz János festö
■ W « másoló és láayuS =
Nagykanizsán, Telekl-ut 16. szám.
Felülmúlhatatlan szép és |6 munkai Olcsó drl ,„
zrínyi nyomdaipar es konyvkereskedes r.-t.
Főút 5. szám.
NAGYKANIZSA
Telefon 78.4.117.
Elvállal mindenféle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron.
Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok
Raktár:
Schless Testvérek » crcakcdéaébcn
Deák-tér 10. NagyluinlsM, Telefon 267.
papír,- Író- éa rajsaxcr-
ker ---------
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége kiadóhivatala.
Nyomatott ■ Zrtayl Nyomdaipar is KOnyvkiieiktdts R. T.-níl. Naajkanlssán. (Nyomd.vt«ii: Oleobetk Karoly)
6$. árfolyam, 213. txim
Nagykanlzaa, 1«4. Szeptember 18. CaMSrtök
1500 korona
ZALAI KÖZLÖNY
Sa«rko«at6a«g ii kladóhlralal Pft.ni 8 Lnteruxbau-Telcfon 7*., nyomda 117. it.
POLITIKAI NflPlUP
Felelős szerkesztő: Kempelea Béla
•14<m*i*«i »«». rt.j bora S7000 kórus* Hfcrom bóra B1000 korona
A záloglevelek valorizálása
A záloglevelek valorizálásának a kérdése az utóbbi Időben a magyar sajtóban Is több ízben került megvitatásra. A kérdés azonban sokkal nagyobb Jelentőségű, semhogy a napi sa|tó állásfoglalásával azt eldönteni lehetne. Rövidesen beler|esztésre kerül azonban az Igazságügyml-nlszternek első két valorizációs javaslata, amelyek a záloglevél kérdését nem érintik ugyan, de a dolog természeténél fogva a záloglevélkérdés elintézési módjának erkölcsi precedenséül szol ■ gál. Nem térhetünk tehát kl az alkalom elöl, hogy röviden hozzá ne szóljunk közgazdsságl életünknek ehhez a kérdéséhez ls.
Függetlenül áltól, hogy Németországban és Lengyelországban már megtörtént a záloglevelek valorizációja, ezt a kérdést nálunk Is mielőbb szabályozni kell. A zálogleveleket ugyanis, mint ahogyan ez mlndín záloglevélen olvasható, .legalább kétszeres fedezetet képező Ingatlanra" bocsátották kl Magyarország legelőkelőbb pénzintézetei. A zálogleveleken még az a biztatás Is helyet fogial, hogy zálogleveleik értékállóságáért a bank egész vagyona felel. Fel lehetne még
említeni egyéb, lételes (örvényben Is megállapított biztosítékokat, melyekkel elérték azt, hogy a kül- és belföld egyaránt vagyonbiztosító, szolid üzletnek tartotta a magyar záloglevelek vásárlását. Az Igy kapott hosszúlejáratú kölcsön segítségével épl. tették fel Budapestet és ugyanezekkel a kölcsönökkel biztosi tották a magyar nagy-, közép- és kisbirtokosságnak termelési lehetőségeit. Ezzel szemben-azonban az Idők folyása súlyos kihatással lett a záloglevelekre is és Igen különös helyzet állt elő. A korona rohamos lerongyolódásának lde)& alatt az állam nem ért rá gazdasági okokból, dc nem Is óhajtotta politikai okokból a kér-dés szabályozását. A záloglevelek tulajdonosai: árvz- és gyámpénztárak, nyugdíjintézetek, Jótékony Intézmények, egy élet munkája után nyugalomba vonult tőkések, katonatisztek, vállalkozók, akik részben kauclonálls okokból, részben pedig kényel-mességl és biztonsági okokból a vagyonmegőrzésnek ehhez a biztos módjához folyamodlak, teljesen tönkremenve őrzik papír-ronggyá lett aranyaik roncsalt. Mert olyan tréfás kedvű ember
aligha akad, aki békében 10.000 aranykoronáért vásárolt záloglevelét, amit a kibocsátó bank most sietve kisorsolt, hajlandó volna névértéken átengedni, azaz lemondani mai pénzben 170 milliót képviselő vagyonáról három villamosjegy áráérl. Ugyanakkor viszont az, aki a záloglevelekért befolyt pénzt lgénybe-vette és földben legalább Is 100 százaléknyira, házban 10—15 százaléknyira valorizálta vagyonát, most valóságos nemzeti ajándékot kap azáltal, hogy békebeli tartozását paplrkoronában fizetheti vissza.
A magyar bankok a békeszerződés értelmében most rendezni tartoznak a kérdést a külföldi
állampolgárrá lelt záloglevéltulajdonosokkal szemben, akik sehogyan sem látják be, hogy miért keljjen nekik a békében odaadott aranyaikért egy darab bu-dapesll villamosjegy árát elfogad-nlok. Az egyezményes tárgyalások során külföldön a legkülönbözőbb magyar záloglevelekben áremelkedés állott be, amely azonban még mindig nem érte el az aranyérték egy—másfél százalékát.
Ez az ármozgalom természetesen aktuálissá tette a magyar záloglevéltulajdonosok ügyét ts és megérlelte azt a mozgalmat, amelyei a záloglevéltulajdonosok egy részének egyesületbe tömö-rülése megindított.
~ Küszöbön az angol válasz a mezőgazdasági hitel ügyében
Bethlen litván gróf miniszterelnök ma érkezik vlaaza Budapestre — Smlth népszövetségi főbiztos auguaztua havi Jelentéle — Apponyl Albert gról Iskolatörvénye A Nemzetek Szövetsége közgyűlésének ülései
A belpolitika berkeiben teljes ciend ura\'kodlk. Bethlen litván gróf miniszterelnök még nem érkezett vilii. Budapestre ■ . mlnlaz-terelcöltségen ugy tudják, hogy legjobb estiben Ii cick boinapra jöhet lel > fövároiba.
Smith népszövetségi főbiztos augusztus hsvl jelentése némi késedelmet fog szenvedni. Oka hosz-azabb genfi tartózkodásé, mely
után ciak most foghet hozzá ennek megsi.rkeeztéaéh.z. Mint értesülünk, e föblitos Budapsitre történt visszaérkezése utén nyomban munkához látott a • jelentés ■ JSvS hét közepére el b készül s még obbea . hónapban Genfben less.
A főbiztos negyedik számú jelentésében részletesen be fog síé molnl a szanálást akció program jának eddig megvalőaltott munká-
MEGTÉRÉS
Irta; Kerekes Károly
I.
Nsgy volt a sürgés- forgás Jókuihy Elemér császári és királyi kamarás, földbirtokos vidéki kastélyában az uj pár megérkezése e\'őit. A jószágigazgatótól kezdve le az utolsó cselédgyerckig mindenki fcszUlt izgalomban várta a ház úrnőjének bevonulását. Az ő elragadó kedvessé géiői és vármegyeszerte ismert szépségéről beszélt az egész udvarház ap.aja-nagyj*. Az uj méltóságos asszony valóban egyike volt azoknak a i ötnek, kiknek lénvén beszédesen ömlött el a szeretetreméltó ság s maga a megtestesült báj, közvetlenség 8 a rői lélek n.inta-képe volt.
A kastély tornyából loholva sietett lo a szobaleány, hogy közölje a ragy hsllbsn Összegyűlt gazdi\'isz-tekkel a hirt: a négyes fogat be fordult az országútról a faluba. Az urakon még nagyobb erőt vett az
elfogódottság, a parko: peJig c^é szen ellepte az uradalmi cselédség. Néhány perc mu\'va begördült a kocsi a kastély kaj^^nr s megállt a hall előlli veranda lépcsőjénél. A cselédségnek ugy rajta tapadt uj asszonyukon a szemük, hogy még éljenezni is elfeledkeztek; az igazgató remegő hangon mondta el néhány üdvözló szavát s reszkető kézzel nyújtotta át Jokuthynénak a park legszebb rózsáiból kötött óriási csokrot, mialatt a veranda színültig megtelt csolédiéggel. A méltóságos asszonynak mindenkihez volt egy nyájas szava vagy legalább ís egy bájos mosolya. Aztán kiki ottho nába tért s órákig a jelenet igézete alatt álltak.
— Ec t-h\'-t az a ház, melyet sorson a te jóvoliodból uj otthonomul rendelt. Már régi ismerősöm. Annyiszor beszéHél róla, hogy talán már épp-n o\'y jól ismerem, mint te magad. Míltó akarok lenni azokhoz a nagyasszonyokhoz, kiknek jósá gos tekintetű\'* néz le re&m a faUk-ról és méltó akarok lenni hozzád,
Elemér, kit az e^ész varmegye iis« tel és beejül, — szólt Jjkuthyné, midőn sz üdvözlés véget ért, férje nyakéba fonva karjait, még.le sem vetve porköpsnyét, mely lágyan om lőtt el gyönyörű alakján.
— Nem fog fáradságodba kerülni, hogy méltó légy anyáimhoz, kiknek a falon örömsugsrakat sző homlokukra a boldogság, hogy te veszed át e htzban az ő örökségüket. Ami pedig engem illet, az én bo\'dogsá gom még az övékénél is nagyobb, mert enyém lett a nőknek felü mut hatatlan mintaképe, kinek kristálytiszta lelkéhez nc.m férkőzhetik hozzá semmiféle salnk s a maga ideális tisztaságával cs*k boldoggá tehet mindkottőnket. Es most megmu-a tom lakos tályodat, tedd kényelembe magad, mialatt én néhtny gazdasági dolgot beszélek meg az igazgatónk kai. Mtt kél h-inapja nem tudok részletesen a gazdaságomról
Jókuthyné megölelte férjét éa távozott.
Az igazgató sürgönysiilusban adta le jelentését, ez is cs»k néhiny uta-
sítással fejezte be a vele való tárgyalást. Majd zsebelt kiürítve, kezeib^, kerültek a házasságkötésre vonatkozó iratok s önkéntelenül Is feleségépek keresztlevele után nyúlt.
— Az én drága Leonkám keresztlevele ... Született 1882. augusztus huszonegyedikén . . . holnap lesz tehát 21 éves . . . római katolikus vallású ... a szülők neve 0«iömös József és Keréky Erzsébet... meg j:gyzóse: utólagos házasság által törvényesítve . . .
A vér elöntötte az arcát, pillanatokig .mereven nézett a keresztlevélre, mintha nem hinne saját szemeinek, majd magából kikelvo szinte ordítozva szakgatta a szavakat:
— Tehát törvénytelen... utólagos házasság & tat törvényesítve... há zasságonkivül született szerelmi magzat... az én nőm egy,., hát ezért akartak a kihirdetés körül eljárni, hogy én valahogyan reánC.JŐjJek a titkukra; dicső famiiie... rgy Jokuihyné cör-vénytelen gyermek, talán nem is azoké a szülőké, kik magukénak mondják... [(Folyt kör.)
2ALA! K02L0NY

járói éa felöleli a jelentéi as ország pénzügyi éa gazdaságpolitikai hely zetének részletes limertctéiét. — Egyébként a fóbixtoa ma fogadta hivatalában a cukorgyárosok kép viselőit. Hirsch Albertet éa 7ornyay Schossberger Rezső bírót, akikkel hoiszabban elbesxé\'getett a a cukoripar helyzetéről résilc teaen if behatóan érdeklődött.
A Nemzetek Szövetségének közgyűlése holnaptól kexdvo minden nap Oléet tart.
Az angol kiküldötteknek a me-zőgazdaaágl hitel ügyében folytatott tárgyaUsal egyelőre befejezést nyertek s rövid Időn belQI várható ax angol kormány válaaxa a kérdésben. »
Résxletescbb távirati értcsülé selnk ezek i
Holnaptól minden nap ülése *lk a Nemzetek Szövetaégé nak közgyüléae
Genf, szeptember 17. A Nemzetek Szövetségének közgyűlése, mely az elmúlt hétfő óta nem tsrtott Qléat, a holnapi naptól kezdve előreláthatólag ismét nsponként ülést tsrt, minthogy az elnökségoél a bizottsági tárgyalásokból mrgfe lelő anyag gyűlt össz*, mely a tel jee közgyűléa munkáját nűkségesié teazl.
London, szeptember 17. A Mor-nlng Post erélyesen tiltakozik ama javaalat ellen, hogy az aogol hsjó hadat a Nemzetek Siövetségének azolgálatába állítsák. As angol nép — írja a lap — egyáltalán n-m hajlandó erre és még a puszta gondolatától Is Irtózik snnak, hogy szeretett tcogerészetét idegen ellenőrzés alá holyezze.
GenJ, szept. 17. A török dele gácló ma emlékiratot nyújtott át a Nemzetek Siövetsége tanácsé hoz tarto:ó tagoknak és a közgyü lésnek, mely lényegében a kővetkezőket tartalmazza: Minden gaz-daaágl, politikai, történelmi, földrajzi, stratégiai éa néprajil meg* fontoláa amellett azól, hogy a törők szuverénitást továbbra Is meghagyják a Mosszul villajelben. Az angol okfejtéaael szemben eonek a kerü lelnek lakóasága óriási többségé ben nem akar csatlakozni Irakhoz. Mivel az angol kormány igényét azzal támogatja, hog a lakóaság •1 akar aiakadal Törökországtól, népszavazással kell e kérdésben dönteni. Törökország és Irak határának megállapítása előtt tehát, amivel t. Nemzetek Szövetsége mér foglalkozik, népszavazást kall tar tani, még pedig olyan módon, hogy a népakarat szabid megnyl latkoxása-"b!»toaitva legyen. A tő rök delegáció meg van győződve, hogy a Népszövetség Tanácsa meg fontolás tárgyává teizl ezeket a fejtegetéseket. — Itteni török kö rökben ast hangoztatják*, hogy, Törökorazágcsatlakozása attól függ* hogy a Népszövetségi Tanács ebben a kérdésben az Igazság szellemé ben fog e eljárni Törőkországgal szemben.
As angol kiküldöttek tárgyaUsal a kereskedelmi mlnlax térrel
A mezőgazdasági hitel érdekében fontoa tárgyslások folynak a ma-
gyar agrárkörök a külföldi pénzemberek, elsősorban angol és ame rjjcai érdekeltségek között.
Ax angolok részéről W. Saíns bury és M. Baird tárgysltak Zichy János gróffal éa lPalkó L\'jos ke reskedelmi miniszter helyettesével ii. A kereskedelmi miniszter helyettesével való tárgyalás cSlja az volt, hogy az angol kormány két kiküldöttének megadhaaaák mezőgazdaságunkra vonatkozó Információkat az évi terméa Ism irtetésével. Ezzel a kérdéssel parallel hslsd a sertéstenyésztés fclfrlsiitésére irányuló kérdésbe tárgyalása Thilden Smith részérái Is, aki a külföldi teoyész állatok behozatalának kérdését tárgyalta. Ezek a tenyészállatok szerepeltek Is as Auguszta barakk telepén megtartott tenyészáilatkiállltá aon IJeld Kerds réaz vényt ár ssiág neve alatt. Az általános terv az, bogy megvárjuk a kü földi hitelt az angol kapitalisták réazéről, a mű trágya és a mezőgazdasági problé mák mego\'dáeára. As Idegenek reményt nyújtottak arra, hogy az angol kormány válaszát rövid időn Irelül közölni fogják. Miután a tárgyalásokat egyelőre befejezték, az angol urak tegnsp elhsgyták a fő várost.
Román vélemény Apponyi nemzetit égi javaslatáról
Temesvár, szeptember 17. A román Impérium alatt álló sváb kisebbség hivatalos Ispja, a Schwa blsche Volskpresse párhuzamot vont Apponyi Albert gróf genfi felszólalása és Duca román külügyminiszternek nyilatkozatai köiŐ.t a felveti a kérdést, kinek van Igaza kettőjük között. Leszögezi, hogy Apponyi lakolatörvénye, melyet egyáltalán nem azár d Jkozlk védeni, mert eAlbázotlnak tartja, nem ment annyira a kisebbségi iskolaügy el nyomásában, mint Angelescu és Theancu a maga is l olarendele\'eivel. Apponyi nsmciak hogy nem vonta meg a felekezeti iakolaalapitásl, fenntartási és vezetési jogát, hanem államsegéllyel gazdagon támogatta Is azokat.
A KÜLFÖLD HIRil
Mussolini a békéről
Róma, szept. 17. Mussolini miniszterelnök óriási néptömeg előtt egy népgyűlésen többsk között a következőket mondotta :
A faictsta kormányzat mindent megtett amit embeilleg csak megtehetett a népért. Hs van nép, amely komolyan törekszik a béke politikájára — ugy ez az olaas nép. A külső béke már biztosítva van, most a belső békét kell biztosítani.
A szankció kérdése
GenJ, szeptember 17. A XII es albizottság trgjal ma befejesték a szánt eló kérdésében végzett munkájukat és a külön megállapodás tekintetében az angolok álláspont jéra helyezkedtek. Benea a politikai Integritásról Genf, szeptember 17. Benes a sajtó munkásai előtt kijelentette, hogy a hadviselő államok politikai integritását ez a tervezet tiszteletben
fogja tartani, ds a tánudó félnek az okozott károkat és a hidlkölt-ségeket Is meg kell téríteni.
A bécsi fémipari astrájk
Bécs, szeptember 17. A fémipsri sztrájk ügyében tlzöt órai szaka detlan tárgyalás után ma délelőttre kedvezőbbro fordult a helyzet, mert a munkaadók olyan jav/talatot tettek, amelyet a muokások elfogadtak tárgyaláai alapul.
A sztrájknak mára tervbevett klszélesiiéie ennélfogva elmaradt. Döntés cask délután lear, amikor az ottakringl \' Arbelterhelmbán az üzemi tanácsok szavazni fognak a munkaadók ajánlatának elfogadásáról. Hlr szerint a többség as elfogadás mellett van.
Valószínű, hogy ma estére a villamos világítás még abban az eset ben Is zavartalanul fog működni, ha a véglrgea megegyezéa még nem la jön létre.
A német nemzeti párt belép a kormányba
Berlin, szeptember 17. A német nemzeti párt kőnyomatosának Információja szerint a német nemzetlek h tjlandók hivatalosan kljelen tenl, hogy lehetővé teázik a londoni szerződés elfogadását, ha biztoslté kot kapnak, hogy részt kapnak a londoni paktum végrehajtásáért való felelősségben.nyilván azt jelenti, hogy be akarnak lépni a kor mányba a szakértői jelentés elfo-gidáaa után. A baloldali lapok azerint a nrc\'onalietákoek ez az elhatározáia annyit jelent, mint eddigi politikájuk teljes ctődjének bevsllását. Egyes lapok gúnyosan írnak arról, hogy a nacionalisták néhány tárcáért faláldozzák meg győződésüket.
Obenhausenből kivonultak a franciák
Berlin, sreptomber 17. A francia megszálló ca ipatok elvonuláss tegnap ■ kora reggeli órákban megkezdődött. Délután 1 órára as utolsó francia csapat Is klvcnult a városból.
Caaalini temetéae csendben folyt le
Róma, szeptember 17. Casatiol temetése nagy tömeg (észvételével, Incidens nélkül ment végbe.
Angol repülők katasztrófája a hedzsaazl arabok harcában
London, szeptember 17. Jeruzsálemi jelentés szerint az angolok a bedzaaazi arabok és vahabiták között folyó harcba Mekka megvédése végett egyelőre repülőkkel beavatkoztak, de edd\'gl szereplésük csak veszteséget hozott nekik. Két angol hadirepülő kéntelen volt a Hedeeasz vasutvonsltól kát mérföldnyire a tengerparton le szállni.
Caaug Cau Lla a mandzsúriai
haderők uj főparancsnoka
Mukden, axeptember 17. Csang-Csu Un kiáltványt bociátott kl, amelyben közli, hogy átvette a főparancsnokságot vaiamcnnylman-d\'surlal haderők főlö\'t.
London, aieptember 17. A Reuter Irodának jelentik Peglngból: Egd\'g m»g mm erősített h\'rek szerint a cil lil éa mandzaurlal cssps-tok Eszek Ciliiben Cao-Yargaál megkezdették az ellenségeakedéat. Cssnv Ciu L\'n csapatai u ba * vannak Ipiuból C»ao YaagWs. CS\'juk vJó.zloüleg Csöng Tő Fu. Wu Pel Pekingbe érkezet\'.
A csongrádi bombamerénylet
Szolnok, sxopteaSer 17.
(A Zalai Közlöny saját tudósító jótól.) Elénk emlékezetben van még az a gyalázatos bűntett, mely tavaly karácsony mátodiapjának éj jelén játazódott le Stolnokon az Izraelita Nőegylet bálján, amikor la az ablakon kereazlül bedobott bomba három embernek halálát okozta, huszonötén padig klaebb-nagyobb lérüiéeeket ezenvedtek.
Az űgyészaég 3 rendbeli gyilkosság bűntettével éa 25 rendbeli gyil kosság bűntettének kísérletével vádolta Simkó Liarlót, Bőlőnyi Mik lóst és Fülöp Andort, mint tetteieket a Piroska G/őrgyőt, Piroska Jánost, Sági Jánost és Sági Rikust, mint bűnsegédeket.
Ebben az ügyben ma kezdte meg a végtárgyalást a szolnoki kir. törvényszák Fuchs Gyula dr. tör vényázéki tanácselnök elnöklete alatt, nagyszámú közönség élénk érdeklődése mellett.
A bíróság előatör elaőrzndü vád lottst Sinkó Lászlót hallgatta kl. A vádat teljesen alaptalannak jelentette kl S előadta, hogy a jsMett időben este 10 Óra tájban met.t Forgó Ferenc nevü barátjával a Magyar király kávéhá.bi meglehetőien Ittas volt e ettől kezdve már nem emlé kezik semmire som. Vallom/sibm azt hsngoztatj.-, hogy a d.tektlvek
ütlegelésekkel éa kínzásokkal kény szeritették á vizsgálóbíró előtt Is azért tett beismerő vallomást, mart a vizsgálóbíró megfenyegette, hogy újra visszaküldi a detektívekhez, kiknek bántalmazásától igen JélL
Bőlőnyi Miklóa haaonló vallomiat tett, mint Simkó László s zokogástól fuldokló hangon beszéli el a biróstgnak, hogy a detektívek a gyomrát rugdosták, a fejére léptek s kűlÖnbÖŐ módon kínoztak.
Fülöp Andor vádlott szintén nem emlékezik a terhére rótt bfiecte-lekményre.
Az cluök a tárgyalást délután 4 órakor félbeszakította.
Fülöp késübb panaszolja, hogy ütötték, verték őt,\' asájába botot dugtak és annyira kínozták, hogy ha megkérdszték volna, bogy meg-gjilkolta-e as apját — ast ia magár* vállalta volna. Tagadja, bogy as Ébredők tagja.
firoska Grőrgy sem érzi magát bünöanek. Vallomás s megegyezik Simkó vallomáaával. Elmondja, hogy Wéber kapitány nem annyira a csongrádi ügyben, mint inkább a Hlttler ügyben faggatta. Két nap és két éjjM azomjsn tartották éa a dermesztő hidngban még a takaróját -ia elvették. Elnök ho\'.nap 9 órára elnapolja a tárgyalást.
Ueuőközönségemet ,értesítem, ... t___1_____ _a. .rT7Z Z~Z-"T
hogy üzletemet kiböwitettem vninaennemu rőfös arukkal
65 a legjobb minőségű férfl«5vetekben, vá.znakban, pargetokban nogy udlasztékottartok.igen Jutányos dron.
Elsőrendű női és íérfiharlsnydk a legújabb áiuatszinekben S , _ \'m
és a legjobb minőségben, divatmellény különlegességek. Vlrllll FjClTgCl H6I ===== férfi fehérnemüekben óridsi\'udlaszték Telefon 221 Főút 11, szám
Ifi*. wpt.mbcr 18.
ZALAI KÖZLÖNY
A felsőkereskedelmi iskola segély-ligye
Nagykanlxea, szeptember 17
A nagykanhsai felsőkereskedelmi lakol a fenntartója, aa iiraellta hit község azzal a kérelemmel fordu\'t • viroal taníchor, hogy a* addig élvezett évi 3600 korona városi se gélyt, melyet a hltkőzaég 1890 óta élver, • valütárli vlsionyokhos ké-poat emelje fal.
A nagykaaizial felsőkereskedelmi Iskola 1857-től 1891 lg mint két oextáUu kereakedolml Iskola, 1891 tői 1920 lg mint háromosztályú felsőkereskedelmi l.kola és 1920 tói a mai napfg mint négyévfolyamu felsökereakedalml iskola áll feoo éa 67 évas Ideje alatt a kereskedelem nek és a közigazgatásnak sok ezrr ifjút nevelt és képezett. Hivatási nak teljesítésiben sohsaem tartotta kizárólag a felekezatf szempontot szem előtt, inert
1914/18 tanévben 85 Isr. n«v. melktt 46 k«r. 1916/16 , 86 , . , <0 , 1910/17 . 72 . . , 45 . 1917/18 , 81 , , , 40 . 19I8/.9 , 76 . . , 66 , 1919/20 , 66 , , , 63 . 1920/21 , 66 , , , 67 , 1921/21 , 60 , , 64 ,
1922/23 . \' 49 , , , 72 , 1928/s4 , 68 , , , 82 .
volt, mely számok (gazolják, bogy neo ciak ssját felekezetének, hanem Nagykanizsa város és vidéke őssz-lakosságának kereskedelmi szakkép zését is szolgálta.
Amíg as állam támogatásával és aaját áldozatkészságévei az iskolát fenn tudták tartani, nem léptek a város közönsége elé segélyezéai ké relemmel, de mivel a közoktatáa-ügyl kormányzat jullus 1 ével a azemélyl segélyeiéit 50% ra azálll totta Ir, az Izraelita hitközségre ax előbbi évekhez viszonyítva Aözel százmillió korona többletkiadás hárul, amit a hitkörvég költség Verése el nem\'"bír, axért kt\'nytelen a város közönségéhez fordulni, hogy méltányolva a sxakoktatáa terén eddig kifejtett munkásságát, ne ergedje\' a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolát megszűntetni és elenyéaini.
M g vagyunk róla győrődv*, hogy Nagykanizsa város vewtŐlége, illetőleg közönsége meghozza azo kat áráldozatokat, amelyek az any nyír a nélkülözhetetlen Intézet fenn maradását biztosítják, minő a nagy kanizsai felsőkereiksdelml Iskóla. — A jogos \' kívánságnak teljesítése nemcsak as Izraelita hitközségnek, hanem elsősorban Nigyksni iának ás egész Dél Z\'lla közönségének as ügye.
— Saját gyártmányú gyapjú |ampar 38 000 K, psstell aoknl 6506 K, musslln harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15,000 K, Pillpp kötöttáru gyára Szombathely, Széli Kálmán utca 6-
Ml lesz az uj vásártérrel T
A jelenlegi vásártér sxQk ás teljesen elkelmetlftn
Nagykanizsa, szeptember 17
A szerdal hetivásárokon ax utóbbi Időben oly nsgy ax álUtfelhijtáe, hogy a jelenlegi hetlvéaártér igen szűknek bizonyult. Emberek, állatok, azckerck annyira öaaze vannak xiu-folva — hogy al\'g lehet köztük mozogni. Ex a túlzsúfoltság nagy mértékben hátrányára van a vásárnak, mart a vásárló közőaaég nem tud rendea képet alkotni magának a felhajtpU állatállományról, mert nem tudje azt kellően áttekinteni. Már pedigJéz » körülmény ugy a vevő — mint .zx eladó szem-pontjából la káros. Napjainkban például sok tsklntélyca olasx msrha kereskedő látogatja a nagykanizsai állstváaárt, akik ax utóbbi Időben Igen favorizálják ax itteni plscot. A város vezetőségének mindent el kellene követni, hogy a vásárló közönség, főleg ax idegenek - kedvében járjon, hogy megkönnyítse a vásár sima lebonyolítását s a leijobb benyomásokkal távozzanak Nagykanizsáról.
A váaárl helypénxek a város
egyik legtekintélyesebb jövedelmét képezik, tehát már ebből a szempontból, de asért Is, hogy az Idegenforgalmat elősegítse — rendkívül fontos, hogy a vásártérre kűlőrös gond fordlttasaák. Ssüksé-gea, hogy a már évek ót» a ssess-gyár m|llettl területen tarvbavett uj vásárterel most már okvetlenül létesítsék, hogy Igy egyrészt megfelelő korlátok segítségével az állatok sorjába állíthatók és könnyebben megtekinthetők legyenek.
Egy uj vásártér felállításával a Teleky ut végén levő 6-8 holdat kitevő régi országos állatvásártér la felszabadulna — amit gazdasági célokra kl lehetne használni.
Egy modern vásártér felállításé-hox szükséges tervek már régen elkészültek a városi mérnöki hivatalban, most a város vezetőságén a sor — hojr? „a tervek" valóra la váljanak. Különben Ugy járunk, mint eddig a legtöbb égető problémákkal. Csak a tervekig jutottunk el velük, mert a megvalósulást uao kálnk fogják egykor végezni.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Sseptember 18. CsOtSrtók
Római katotikuj: Kup. Józni. ProtuUna: Titusz. Izraelita: Ehit hó 19.
Nap kel :f*99el 5 «<a U perckor. r.yo®>zlk utáo 6 <>r«M perckor.
A MelTv rotóglai latíiet Jelentbe azerlnt túlnyomóan száraz M Tárható, laatu felemelkedéssel.
8slnbáa. Auzonyak bolondja. ©perette. Elí» aóái kezéete eite negyed 9 órakor.
Moa*ólénykép ailohiaak. Uránia: Egr magánros sir. Eladások kezdete 7 éa 9 órako*. Világ ma o«m Játszik.
Dohányzó nők
Finom, illatos levélpapíron modern állóirással irt levelet hozott a posta lapunknak uegy mindennapi hűsé ges olvasíntjé\' tői. Bájos közvetlen séggel teszi fel Jksz" hez a kétdést: millik e nőknek dohányozni ?\'
Igy feltéve a kétdést, egyenes fele lel nem adható rá. Ha Igu hangza nék olvasónőnk érdeklődése, hogy illik e fiatal leányok cigarettázni ? — határozottan válaszolnám rá, hogy — nem, nemcsak nyilvános helyen, de még intim körben sem Ülik A ml azonban áll a fiatal széo nemre, nem állapitható meg ily szigorúan az asszonyokra s nbizonyos" koron tul a leányokra sem Fiatal asszo nyaknak szintén nem illik nyilvá nos helyen dohányotniok, amiből megint az következik, hogy az idő sebb hö\'gyek sem fognak Ilyen he
lyeken cigarettázni, mert hiszen nem akarnak korukkal — tüntetni.
A cigarettázás fiatal nőknél mindig nőiességük rovására megy. Minden cigarettázó nő annak a zománcnak legalább is ötven százalékát hám lasztja le önmagáról, melyet a természet női báj alakjában reá halmozott. Mennél több e természetes báj, annál jobban rontja le hatását a dohányzás, mely a legnagyobb ellentétben áll a nő törékenyebb lény érrel és finomabb lelki konstrukciójával.
Az asszonyok Is csak zártkörű társaságban engedhetik meg maguknak a dohányzást. Ili sem válik jó Ízlésük és nőiességük előnyére, de a férfiak szemében fajsúly szerinti értékelésüket még sem befolyásolja oly károson, mint a leányoknál.
A dohányzás tehát a nőiességgel ellentélben áll s ha — hölguelm — ettől a legfőbb hódító eszközükről is lemondanak, a nőemancipációnak sokmmdenféle visszafelé elsült fegyverei közül a leghatásosabb ís kiesik kezeikből. __ Iksz
— Személyi hírek. Tarányi Ferenc dr. fóiipán és Bődy Zoltán alispán a minisxterelaökségea megtartandó főispáni értekezletre Budapestre utaztak. — Czlgler Emil m. klr. csendőrearedes ma városunkba érkezik, hogy a nagykanizsai csend őrőra felett a ssokásos szemlét meg\'jtie.
— A megyéspüspök Kapós
rárótt. Mint értesülünk, dr. Roll Nándor megyéspüspök tegnap Kaposvárra érkezett s ma réaxt vess a somogymsgyel klérua gyüléséj.
—- A polgármeater tanulmányútja. Sabján Gyula dr. polgármester a nyíregyházi! ceatená-rlüopl ünnepek lexailása utáa Dcb recsnbe utazott töob napi tartózkodásra — vároagazdaaágl kérdé sek tanulmányozása céljából.
— A azentferencrendlek Bn-nepe. A tegnapi nap Assxlszl Szent Perenc stlgmaÜzáláaának 700 évei évfordulója nemcsak a Szent-feroacrend, de az ösizes katolllu aoknak Is ünnepe volt. A 9 órakor celebrált Oaeepl szentmisét Vargha P. Teodorlch dr. xárdafŐnök mondotta fényea segédlet mellett. A templomot zsúfolásig megtöltötte as ájtatos hívek sokasága. Ette litánia volt, utána sxeptbeszéd, amit ugyancsak dr. Vargha plebánoa tartott. A trlduumot szentségi áldás éa ünnepi Te Dium fsjexte bo.
— Ax njaáglrómatlné elhúz-lasstatott. L»punk vasárnapi számiban megemlékeztünk a nagy kanizsai újságíróknak fölró hó 21-ére kitűzött matinéjáról. A Zalai Közlöny azerkesstőségáaek óhsjára azonban a matiné elmarad a meg-tartása későbbre halasztatott el. Elhalasztására technikai akadályok •zolgáltak okul.
— A Stefánia Szövetség vá-liixtmánya ma délután 6 órakor ss anya és csacsomövédŐ otthon-bsa ülést tart.
3öödrb elegáns
női kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek-ruhácska
drbiatiak 33.000 K Angol férfi és női szövet
óriási választékban.
leszállítón árak!
Fűrst József
„Kékerillag" áruháza
a községi körtisztviselők országos szövets.-nek szerződéses szállítója Köztisztvtsalffknak 5% enfltdaényl
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat ===== a legiutányosabb árban árusithatiák. ;
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ZALAI KÖZLÖNY
K
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az önzés színekben 75*000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-izövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. onfekcíó osztály a
souterrain-helyiséqben.
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Deíain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyem-blousok CSAK 24o ooo kor Gyapjú mellények
CSAK 45.000 K-tól Kötött gyapjú lumperek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
□IVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási -választékban.
W Tisztviselőknek ezen árakból is 5% engedmény
— A községi választók náv jegyzékét az összeíró vilaaztmáoy
elkészítette és m polgártrustei h<»x bete> j*sztettf. Dr. Sabján Gyula polgármester vlssratérése után fogj* m-jfállapltanl a névjegyaék k őz-szemlére tételének idej\'t.
— Olnax koronarend agy mnjynr lgazgntónnk. A: ola.x l irály Hojjmann Mór magyar állm polgár, udlnel vasgyári igazgató\', az ola»z vaskoronarend lo/agjá\', negyvenéves közhasznú*muukáasá-gáoak elismeréséül as olasx vaa-koronarend nagykeresőjével tön tette ki. Hoffmsnn igazgató sógora Ollop Mór dr. nagykenl/asl ügyvédnek, kinek nővérét bírja feleségül a kitüntetett gyárigazgató.
— Uj tűzoltólaktanya Ka poavárott. Mint kaposvári leve ierőnk jelenti, Kapoavárott legkő zelrbb modern uj otthonba kőltó zlk az ottani tüzoltóaág. Ax uj laklaryinak különös érdekességet kö\'crönöxnck ax emeletet a föld szinttel egjbeiö ö póznák, melyet • tűzoltók tüz esetén arra használnak majd fel, hogy rajtuk csuss ssanak le a szortárakba-
— A Jogi kar nj dékánja. Budapestről jelenti tudósítónk : Ma folyt le a kö\'pontl egyetem tanács termében az egyelem jogi karának uj dékánválaaztó Ülése, amelyen Kmetty Károly dr. helyébe Illés J5iaef dr.-1, a magyar alkotmány és jogtörténet nyllváros rendes tanárát választották meg a jogi kar ezidcl dékánjává.
— Menet díjkedvezmény az országos katolikus nagygyU lésre. A vároai menetjegy iroda közli, hogy a folyó évi október hó 12-14. napjain Budapesten tar tandó XVI. orazágoa katolikus nagygyűlés-e a délivasut am»gyar vonalainak v.|.mennyi állomásáról Budipestre 50% meneldljkedvaz-ményt engedilyez olykép, hogy ugy az oda, mi*-t a visszautazásra a választott kocslosxtályaak megfelelő filáiu j gyet lehet válta I Gyorsvonaton menetdljmérsékel\'s nincs, még ráfizetéssel aem hasz nálható. A odau\'azáa ideje okt*-btr 9, a visszautazásé októbar 17. Érdeklődők Idrjében fodu\'jsnök a városi menatjegylroda vezetőjéher.
— Arany paritáaoa kémény-aepráai dijak. Moat, amikor min den aranyparltásos alapra amelŐ-dit - méltányos a kani\'sal ké-ménys\'prőlpsrosok azon kérelme, amit tegnap délben küldöttségileg Kaujman L»jos dr. vároai jegyző, IparMz\'oshoz laté tek, hogy a vá ros aranyparitásos alapon állapitaa meg a kéményseprői dijakat, «mi a jeleni-gl dijak (1600 K) k b. 50%.kai való emelését (3400 K) jelenti. A kéményseprők ügye a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül.
— Műkedvelői színielőadás.
Alig határozta el magát a Gir donyi műkedvelői táraaaág arra, hogy november hó clsŐ falében Nígykani\'aán azlnre hozza az El
némult harangokat, az alőidáa Iránt máris óriási érdeklődés mutatkozik váéoeszcrle. A szervezés és rends-zés élén Farkas Vilma áll, a táraaaág pedig uj erőkkel a általuk je-lea tohetaégekkel bővült. Az olő adáa egyike less az őasl évad leg jobban sikerült eredményeinek.
— Schvarcz Dezső cég közli, Hogy minden színben lsm*t raktár ra érkeztek : prima minőségű se lyemflőr női harlanyák, párj. 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, p*>ja 36 000 korona.
— A TlaztvIselőnőU Egyeatt Jetének értekezlete. T«*nap
d -lu\'án 6 ór/kor a Keresztény Tiszt viselőnők Egyesületének tagjai érje-kezlelr* gyűltek ös.zo helyliégük ben. Mágot Vilma elnöknő röviden lamertetta a négy éve alakult egyo-sülét működésének céljait: a haza-fiae, kereaztény szeli m, izoclálla érré* /po\'áaát. A jövőre nér.«/« még határozott programm nlr c». T<rvbo vették, m int régebben, varró, aző nyegazövŐ, pipuci kéazi\'.ő, kalap tanfolyamok rendezését. Legelső alkalommal rendezendő előadáa vagy máa estély jövedelmet az egyesület a kultur palota céljaira fogja forditani Az egyeaület a jövőben havonként egy komoly tárgyú konferencia szerű éa egy caládlas jellegű szórakozó délutánt fog tartani. A legkörelebbl közgyűlés októbar elaő napjaiban a postapalota felszentelésekor lear, mikor az egyesület fővédnöke, a megyéspüspök is városunkban fog tartózkodni Mutschenbacher Edvia dr. az érto kczlcten köszönetet mondott az egyeaü\'etnek a fiatalkorúak bírósága nevéban a fiatalkorú bűnösök ügyalnek felkaroláaáért. A gyűlé sen Varga P. T. plébános nem jelenhitctt m«g ; mára jelzett koa-ferenci ját a legközelebbi napok egfikén fogja megtartani.
— A fővárosi alkalmazottak küldöttsége Rlpka Ferenc kormánybiztosnál. A Fővárosi Alkalmazottak Nrmteli Stövetiégé-nek veje\'ős/ge tegnap délelőtt tlsz telgő látogatást tott Ripka F«renc kormánybiztosnál. Wurmb Elemér elnök megköszönte a kormányblz tosnak, hogy hivatalbalép/sének első teendőjer-volt rep.rálnl a lisit viselők fl etéal aéreimelt. A kor m\'nybi\'toi válaaiában kijelentette, hogy a jövőben i< támogatni fogja az alka\'mazottak jogos kívánságait,
— F.irster Schultze kiadatási Ugye. E\'zberger némát blro dslml miniszter meggyilkolásával gyanúsított Főrster Schultze ügyében a német külügyminisztérium nnínt Ismerete*, már korábban mrg küldötte a magyar batósápnak az elfogató parancsot és a Főrster Scfcu\'tta elleni kiadatási kérelmet^ A megkeresés az igizaágügyminlst-térlum utján a bud\'pesti k\'rályl ügyészségre már leérkezett, ugyan csak rendelkezésére áll már a kl-rá\'yl ügyészségnek a német* külügyminisztérium által ujabban meg-kü\'dött tőbb toatoaabb okmány amelyre hivatkozva, állítja azt a német külügyminisztérium, hogy Förater Igenis azonos Schult\'e Henrikkel. A büntetőtörvény, zék vlzsgálóbirája ezekat az ujibban m gfrkeiett okmányokat ia áttette ma dél.lőtt a kiadatási tanácshor, anely megkeresi a királyi ügyéaz-aéget, hogy most már a rendelkezésre álló okiratok alapján tegyen Indítványt Főrster-Schultze kiadatása ügy/ben.
1924. szeptember 18
— A jSvő évben nemzet-kozi vasául kongresszus less Budapesten. A N:tmetközl Közép éa Klsvesu\'l kongresszus ez idei kongresszusát az elmuH napok-b.n tartotta meg a németországi Hombu-g városban. A kongresaiu-aon Schpengler Józaef, a bécil körúti vlllamoavaaut igargalójs el-tiökö\'t. Magyar réazről Till Antal fővárosi tanácsnok, Sztrókay litván, a vlilamosvssuti réazvénytársaaág h. vezérigazgatója és dr. P*tz Sándor Igazgató jelontek m-g, akik a kormány éa a főváros nevében meghívták a kongrass-uit Bjda-pestre. A meghívást a legnagyobb örömmel fogadták a nemzalközl tömörülés tagjai és Igy a jövő évi kogresszust Budapesten fogják megtartani.
— A polgári iskolai reform.
As Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület Igazgató-tanácsa ízep-tember 20 án, szombaton délután nétry órakor a Tanítók Házában (VIII. ker., Szentkirályi u) üléat tart. Az igazgató tanáca ülésének tárgysorozatán két legfontosabb pontként szerepel a polgári iskolai reform és a fhetésügy kérdése.
— A kommunizmus világszerte hanyatlik. Barllnből jelentik : A Times stalisitikát közöl egyes államokban működő kommunista pártok taglétszáméra vonat Kbzólag. Nématorazágban jelenleg 350 000 kommunista van, utána a l\'gtöbb kommunista Csehszlovákiában van, ahol a pártnak 130.000 tagja van. Európa öiazea államaiban 1920-ban 704.000 kommunista volt, mlg ma a párttagok száma Európában (N.émctorazígot leszámítva) mindöaaze 240.990. A statisztika szerint egyedül Németországban emelkedik a pirt taglét-szájia^^^
Ferenc Ferdinánd gyilkosa
Radici vezér vádja Paalca ellen
Radics litván a horvá* parrsetpárt vezére visszatérve Jugoszláviába, teljes erővel megindította harcit régi elkeseredett ellenfele Pasics bukott miniszterelnök e\'ien. Radics rendkívül súlyos vádakkal áll alő. Ast hangoztatja, hogy Pasics Nilcola terhére írandó a világháború lavinájának megindítása és Ferenc Ferdinánd meggyilkolása. A Paalciot támogató sa|tó — érthttően — erélyesen visszautasította Rad.\'ci ebbeli vádjsit, azonban a horvát parasetvazér megismételte állításait. Ssjit lapjában a S\'.obodnl Dom ban a kővetkezőket írja:
— Mér több bbsn kijelentettem, hogy Ferenc Ferdinánd főherceget Pasics Nikola gyilkoltatta meg. — Barátai kóréban maga is gyakran dicsekedett azzal, sőt azzal Is, hogy a világháború az ő háborúja.
— Pasics szerencsétlenségére — szerb réarről kétségbevonhatatlanul
Erzsébet-tér 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítem I*cn tisztelt vevőimet ós a nagyérdemű közönaóget, hogy üzletemet nagymennyiségű divatáruval kibővítettem.
Uanu uálac9Íáb f6r\'1~ éa nóiaxövetekben, vc\'ourok éa trlkó-liayy waiao^teK selymekben, valamint ágygarnlturákban — Nantl rabtár * lc£jobb mlnóaéga vásson-, zctir-, kanaváax-, nayy laniai téllkendök-, pamut-, lónál-, stb. árukban. — RpnHI/iuiil nlrcá áraű amiről mindönki, mJndcn vétel-nCliUMVUl UIL5U aiaK, kényszer nélkül meggyőződhetik
SZÁNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
1W4. at.pl.mbar 18.
2ALAI KÖZLÖNY
btbhonyult, hogy > aierij viil jjll-koi.fgn.k <5 az értelmi sterzöje.
blsonyl\'ja Sxtojjoov!c» tanár érdekei f jtegetése, mely hotáro-zottan meg Al I * pi t j hogy a szerajcvái gyilkosságot, a szerb vezérkar Jőnoke Dlmitrijevics Aszpisz ezredes készi telte elő.
Ett Dlmitrijevic«et Paslcs 1917 bsn hsdbiióság elé áhította azon ■ elmen, hogy Sándor ekkori régens ellen merényleteit követett el. A táigyaláson az elnök közölte a vád lőttekkel, hogy az „Egyeiü.éa vagy halál" elmü egyesület al.pizsbályal megengedték ■ politikai gyilkosságokat la, mire a vádlottak azzal védekeztek, hogy ez Igaz, de ök csak Szerbia határain kivül enged ték meg a politikai gyllkoas\'gok&t. A bíróság ennek ellenére Dimítrl-jjvlcset kivégeztette. A haláig Ítélet nagy elkeseredést keltett ekkor még angol körökben Is. — Paslcs ekkor a külügyminiszterrel a hivatalos lapban azt a hirt kő zöltette, hogy Dimi\'rijevlcs Auplsz ezredest azért végezték ki — mert írásbeli beismerést tett arról, hogy 6 ölette meg Ferenc Ferdinándot.
— A világháború alatt voltak plllenatok, amikor P^iici nagyon Is megingott és megijedt, de nem Szerbiáért, vagy a szerb népért — hanem aaját fejééit- Felt — hogy mégis békét kell teremtenie Ausztriával, mert jól tudta, hogy sem Amerika, aem Anglia, de még Fran-ciaorazág sem akerta Ausztria-Ma gyarországot szélmorzsolni. Ezért végeztette ki Olmiirijevic»et, hogy legyen mivel dicsekednie a Mor narchla előtt. A külvilág nem tudta, hogy ju\'ott Paslcs Nlkola-minissterelaök Dimltrtjavici ezredes Írásbeli vallo-nátáho\', de enélkül U az egéaz nemzetközi diplomácia egyetért abbin — hogy „pasicsnak nincs párja a világon .
IRODALOMVÉiZET
Dohnányi Nagykanizsán.
Mint értesülünk, a Nzgykeniraei C.talno hangveraenyclkluiának első eatélyét f. hó 26 án tartja, melynek műsorát Dohnányi Ernő tölti kl.
A tokmag iránt érthető érdek iődés nyilvánult meg a színházlátogató közönség körében. Molnár Aranka után — aki c;odás tökmag-alikltásábsn felej hetetlennó tette nevét a konlisai a>ioházlá!o*aló közönség előtt — Radó Mária al* kltisát kívánta látni R.dó MArla telve akaráisal és Igyekccettel ját-szotta ezt a leghálásabb szerepet és érzéstcll játékával meleg színe ket vitt be a tökmsg alakítás*b . C zobor Imre latelllgens játékkal törekedett S.cchi mérnök szem 5 írét megszemélyesíteni. Danis J-nő G\'ullo Bernlnlje as általc megszo kost tökéletss embertípus rajz volt. MálnaJJy Oity és Hermann Manci Is minden Igytkizslükkel aioa vol-tak, hogy szép já\'éko. produkáljanak.
SZÍNHÁZI HBTI MŰSOR :
Csütörtök: ASSZONYOK BOLONDJA.
I\'lntek : ASSZONYOK BOLONDJA, operett.
«0Z6ÖFÍf]TKfrSZIIIffil7
Uránia. C»ü örtŐk 7 éa 9 óra kor: Egy migányos sir (Ml* M*y, Conred Veldt.) Sombaton újra E ml Jannings éa Honny Po tea.
JSn: Mária \'Antoinette, klasszikus film a szerencsétlen sorsú franc a klrályréról.
Öszi és téli szövet-uidonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek
női szövetek:

Gabardin, kamgarn, eolia, marokén, trikotin puplin, voil, velour, kazán, damentuch és posztók
minőén létező őiuat-szindrnyalatban!
férfi szövetek:
Szürke él fekete téli kabát, bunda áthuzat, őszi átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, öltöaykelmék a legszebb mintákban, fekete é> sötétkék szövetek, frakk, zsakett és smoking kelmék.
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak
wmr gyári raktára
Legszebb mintázatú doublflanellok, pargelok, tennlJtlanellokt Leguiabb Velour-siffonok, és Velour-bSrtonyoK, tricó felymek, treppdethinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben!
ier Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó nraksn!
Áruink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor üzleti elvünk 11
TÖRVÉNYSZÉK.
Aki egy nőt megvert. Nagy
hőstettet vitt véghez Horváth László nagykanizsai lakos. A homokkomáromi szőllőhegren boros álla* pótban öiszeszólakozott Szabó Ka* teMnnal, akit kétszer arcul ütött és ugy megvert, hogy husx napon tul gyógyu\'ó sérülést ejtett rajta. Horváth Lászlót — aki a nőt maidnem nyomorékká verte, a klr. ügyéazaég súlyos testisértés bűntettével vádolte. A tegnapi főtárgyalás folyamán a sértett és a tanuk vallomása alapján a bíróság beblzonyltottnak votte a vádbell cselekményt és a lovagias Horváth Lászlót, aki egy nöt megvett, a Blk 302. § ába ütköző sulyca testfestés bűntettében mondotta kl bűnöm :k ci ezért őt nyolchónapi börtönre Ítélte, lodokolásábsn kimondotta a bíróság — ho|v súlyosbító körülménynek vette, nogy nővel szemben Ilyen brutálisan bánt. A klr. ügyész a büntetés súlyosbítása miatt, vádl&Ü éa védője: dr. Hoch Oszkár enyhltéiért felebbezett.
Falnai pálbaj. Tuléti Jínoe és Kárászi Jácos murakereszturi földművesek egy lány miatt öeszeveat-tek Porrogi Józseffel, akit karókkal ugy megvertek, ho^y huaa napon tul gyógyuló sérüléseket ejtettek rajta. A becsületet karókkal reparáló 7ulézi Jánost a törvényszék egyosblrája Makáry Vilmos bárom hónapi, Kárászi Jánost ped\'g két hónapi fogházra ítélte.
közgazdaság.
MolnárgyUlés Kaposváron
Kaposvárról írják: A Somogy-megyei Molnárszövetség most meg-tailott n\'gygjülése foglalkozott a molnárság au\'yos helyretével és sérelméének nyilvánította a magas ad>kat A tiestlkar megválasztása után szenvedélyes vita Indult meg a 12%-oi őrlési vámról. A vlzlmal-mok ellenzik ezt a vámot éa több képviselőjük kijelentett\'-, hogy ők ezután is 10% kai ötletnek. A jövő hét szerdáján 10 tagu küldöttséggel keresik fel a pénzügyminisztert as 1200 vagon konMgens ügyében éa ugyenakkor azok részére, akik forgalmi adójukkal hátralékban vannak, 12 havi részletfizetést kérelmeznek.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde irányzrta nem alakult egységesen. Egyes pi\'cokon tartott ái folyamok mellett történtek kötések. A közlekedési és néhány Ipsrl értékb-n jelrniékeny árfolyam emelkedés állott ba. A köilekedési papírok körűi a Bur és Miskolci tet:ek szert lényeges áremelkedésre, mig az ipari étékek körül több emeUedotl. A kullsz, fa és a malom piacon már !a<tott volt as irányzat éa nagyobb eltolódás nem állott be. Zíil.tkor aa irányzat ezen a piscon Is megélénkült ím javulás Alit Le.
Utótőzade. Irányzat barálrágos. Kosztpénr \'/a-4/*0/Trust 156, Angol Magy.r 42, H.xrl Bmk 115, S.lgó 515, R\'ms 150, Osztrák Hitel 172, Megvár Hitel 507»/i. Nova 130, Kőjuti 53, Viio.l 64, Danu bius 2390, Villainoa 1200, Fegyver 1080, Egyesűit Fővárosi 100, Cln-ner 112, Szalámi 1350, Kőaxén 2775, Földhitel 236, Pesti Hazai 3325, Georgia 381, De/cukor 435, Cukoripar 2275, S u.nmer 2100.,
nm. XALAI KÖZLÖNY
1924. arcptembcr 18.
T«rmínj tőiadtt. Buza tlazavl dékl 76 kf oa uj 405.000-410.000, 78 kg-os uj 415 000-417.500. eg»*b vidéki 76 kg oa uj 402.500- 407 500, 78 kg oa uj 412 500-415.000, »o»a 360.000—365 OCO, «ab uj 320 000-340.000, sab ó 360.000-370.000, takarmány <rpa 390.000-410.000, aSrirpa 450.000-470.000, lengail 380.000-385.000. korpa 230.000-240.000, repce 620.000 - 650.000 K.
Buza kla forgatom mellett gyen gébb volt. Roza Irint élénk keres-lat oy Iváiiult meg, ára 5000 koronával drigult.
Vatőmagvak. Lucerna nyers . 18000, lóharo nyeia 20000. bíbor-here 4-4500, Baltacím 3500-3800. bükköny Itala tavaazl 2800—3000, aaboa 2600-2800, a.ös\'öa 6500-6700. őszi 3600- 3800, Clrók 2200 —2400, borsó «»il 3500—3800, vlktórla 3800—4500, velő exprass 3800-4600, csillagfürt 2300-2600, bab fehér 5-5200, larka 4900-5000, lencse 2500-10000, Mák 13500-14000, napraforgó fehér
4-4200, azürka 3600-800, len mag 6— 6300,káposzta-repce 6200— 6400. tökmag 5800- 6C00, k.nd.r
5-5500, mustár 5500- 6000, kőfea vörös 3-3300, iiürkt 2600- 3000.
Sartéaváaár. Palbaltottak 1400, aladatlanul visszamaradt 600. E\'iő r. 28.000-28.500, kőzapes 27.000-27.500, könnyű 25 000—26300, szalonnás félsertés 30.000-32.000, le húzott hua 30.000 - 32.000, sózott szalonna 32.000 -32.500, islr 37.000 koroar. A vásár vontatott volt.
A Magyar Namxall Bank blva taloa árfolyamai axapt. 17 áa
Vatv ták Oavlxák
U|Ol loaa naooo-lisooo a»««t. v, IS701 l|»45
Caab ko«Ma SHI i)ii Bal(rM UJ7-IC44
Dtaat 101Ji c 59 Bikral 404-407
OoOfa 744So.77<40 a.e*Mi 1*41-1*4}
Praarfa k. 4ISO 4110 I|I01 11171
Lat 4«4 447 KiUaülai 104)6\'I0t*l
U*« ll« 1*4 Lco4oo 1I1000-H7040
Ura I17S 1194 Wüaao im-1198
Dia kot. ■apoi\'iioio 771*0-771*0
Ouu. ko>. OÍSfimi Pirii 4140-4150
Srl<d kük 144*0-I4*C1 rrtc* . 11111)11
M(< Inak HWIH*^ l*«Jt*41 KtltoH 1*4-1** K1JO Kí«0
ko». *o\\oo-*alo B4<| 10* S}-I0«.41
Korrlí hoc. I«4|»-I04l0 UiUb liltO-llftll
Zürichi xárlat i
Pizia 2S30 00, LodJoa 1370 CO. Nswyorl 630.C0, Biuaaal 2640, MalUod 2326-06, HoDaad 204"00, Barlto 120 00. Wian 7433. Solla 887 60, PUga 1687 50, Budap*il 6* 00, Bokuait —•—, Balgrid —•—,Varsó —"—.
A magyar korona kBIföldl blvataloa Jogyxáaal i
Davlaa Valuta
<«0\'» a»a tH»*p ■«
Bfca . . . . 0180 10180 Bartla .... 6460 6440 Priga . ... 442 | 443 43250 i 416 Nawyorkbao 13 Ax árcpénxak 6c namaa fáznak baváltáal árfolyamai Ezdat agykoronis 0CÖ0—ÖÍ70, kétkoronAs 1U20—12.640, foctctoa IU.280—1Ö.80\\ öt-koiooái 31.10 —32.100, azinarany 6t.<KK — 62.000, azany buszkorooi* 333.0Ü0—330.000, platina 2 ItMJOO—220.00».
8»V> 18060
64 3240
Szerkesztői üzenetek.
b. j. Cikka kalló üoialmi forma hijján c<m kóz&thatő. As lf;uiigaai IfjuU^i Vocös-karaaztba való töm«itül6Ut tipuok utján azlvesan előmozdítjuk. Kiotlog Utogaiíoo meg bannüukat valamalylk nap diluUnl érilbaa.
XI a kSipo&U alaml lakol ik
elhalyasésével ? Baküldőu romijában oara közölheti. Rdvldabbio fogva, magftUló itdolgoxAiban esetleg fo&Ulkozhatuok a kér-díisal.
X. fcitékaa cikkét legközelebb kO.zi.ljuk.
X AoUlllas. í\'aoata . .c. költtattoyi oem ÜU mag a ml »4rt4kúok*t.
A budapesti tőiide *áró árfolyamai
UU a, Bor »•» Ufr\'
Huil 4*1 U
M«. Illa.
tt,. Ol.-M. bank Out,. HU. Ltojí Lek Ruimil*
Aliatlaoa k
B. A(tii K4UiiU.lt.

a.Miiür.
sr
•>«• -
H«rr. ul. |. b. it
HcztfMi -
M-Cub l.-./fc l|
forgatel )l
K«r. ICU*J H
V>I)U.NIM I)
X4aP. }ilsilo» in
VifMi uoa ji
uhhi ic. jo
Hi>t«iii4k a T»kar*kok
BelTteeel «f. I tMnjfssi ; Pdrl/reI ic Xíblaral Tak
Alul. T.i
Moktlr i So
iluil lUI t|K>
EJ.il4.BUi }ico
Mw.-Praecfa
yT
PáUil

kl almok
B«k m.
CceccHU
TOrM.siolm.
OIMIU
HmM
VUitrfa Tr. Danol la
libi\'lil
Ko» 14»
1,1.1a ll«W i;
KM.. »a«t -
Dnicb* no
UI«M<>I iS;>
Wi<r- 1*
Ah K\'uU IKO
Xltial* —
KM I*aa n |l
fejMcodat ii
Sll(4 110
U>liU 111
Uoló bton -
Úriként ílj
•*« 14 Njroai44k
AlbMina llt
PriaZOa 7«
OVin 10
KaoOMj t
r*Bu l)i
Ktril «S aiciv
rtwí
0*4*7 II
Ond. CMfír no
OuiDu. I}«4
u.vin.
04 04p <1 TM«I
110 0 jtfOj
1} IIOAMTI
«» Xuiit.
II Klullet 14
- Li.\'t Ji I UptU
Ut f!««
Olomtr^a*
Cixodoli
VKjlfM
Vi|Mok
r*u*ji
X«. •!-:»»
RUx.
r«im«im
Kcahntllo Sctlitk
Duikutull fa
yocnu* 0.uii.oo Hull fa liool fa Kftt«*taa)il
U<M
Hllal fa Aawikil fa
lUibtarkl
»iU«doU
TtAl
Sulit
Vtt. UkO» ZaZol\'l
UUkokl KA«»Ü Vlml
Anll\'i"
Tnul »*•»■>
Oakinyink
UUnki Ml
>U*TH c» \'Ckorlyu
Mu(b. cak. Ií« Suoim* aioo


i. r«K« .ajl
oa*. Vlllaaavo Uj- U*4 •>)
J«i Ui4
yum. »
Ali. (ti
MaK.ll r«t. —
ri\'lml If »•
xki)7>4« »j
Wol«l<l *t* 471
V.a *r» 17
TM* .«( —
BaiMI S.l
KHUTM M
X4«.T4ej»í< Hl
Taaaaal aa. S
OMkvWi ■>•
Xiiui •»»• 4t
S.«.kl««< 4J< Baaitodau
Hia«kta —
KO71I "4ÜJ —
t|Ui S7.JC
s<H kaafa"
Uolo iáiul
Oyl[jll««í S,4TAK4I* W. TaalO GcJA^ia* . Kuko Pamoi Ojörl lulU
rvrtt U\'.utoi
»in>i
V.&iM Cbloolo
DiUM Xifad M« XWa XkAlM T4«4k
Döme* DcaS ion*. Pakaa
Tarai Uafcl IwtooU
Corrta Hfaa Papte
Haooal^M öttariMK Twal
0)4<t t4l
vilAohirO eredeti
TURINI-FIAT
automobilok aradatl flyárl áron
............................................^tttuttttf**
Zala- és Somogymtgytl képviseleténél naovkanizsAn
Irodai rO-ul Zt. I. «m. Tal.foo i 1LS. MlnUrakUn Urik-Ur 1.
Gabonát, terményt, hüvelyeseket
legmagaaabb aapl Iroo tiiliol kíiapíainzata matlatt
HELTAI JÓZSEF CÉG
lr*4a ré-vi 2z. l ml swt«40a auiu samjuuu i XSmütUttt dllMOt íszijirtdkat kartwk. |
tOadó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyi keroskodós RT. Narykanlxaa
HIRDETÉSI IITMUTATÓ
11. R hirdetőknek alsó grdőusdt Rlhalmi hirdetők teszik ki hát, Kik egyszer-kétszer hirdetnek csupdn 5 keresnek egy jobb alkalom utún. E hirdetésnek nem sok haszna uan, Egy-kétszer tenni, szinte hasztalan, ha ötször-tizszer közli ma]ő a lap, Portékú|uk biztos ueufire kap.
I
moiinyill Ki.xlh.lj.n » Sicbtr filc mgtvtndígIS Wllin holy\'sígíben > következő feltételekkel: Níg>hell, tiilhetl 6j nyolchell uníoly.m, .melyen . .offírök clmíletl 4. gyakorlati klk4pié.a keio.tég mslUlt történik. KSielebbl fall«lclek megtudh.tík . lanfoly.rci helylaígíbeo napom, dílolőtt 10—12 6, dí\'.utAn 5—9 ótáig Keai.helyen, K.iaSU\'h Lajoa utca 9. Ilim alatt. TanfolyamveietSk: VOröa, Kircsos 4a Kranazlach.
válaszfal eladó.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezett Megtekinthető nyomdánkban: Ftt-ut S. szám alatt.
Aoróhirdetésok
i a*plS|arallara\\
— U.l 4. i>ó\\ dlvatclkkekbea iCKüioliü.bb kibZOlgiláa ScJítuaici Oaisó c4gtt&l, FS-ut »
— ,,T«lra" caacaamí-kalaa-
lr4k Schwarcz Dezaí c4gníl, f"«. in I. ax4m.
Tankönyvek
mlnflen Iskola részire.
Iskola táskák,
iskolai (Özetek, ra|ze<x. közök, raiz. ti teitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereakodiaében
Főút, Vái oaház-palota.
Megérkeztek
SENÁTOR"
achw.UI aatvarkahövoly 4a papír
kDlönlegetaégek
ff
Nem kell Pucéréi !i
„KAKAS" ruhafesték
biti baaznilata gazdaaigoa és kJfogistaUa ruha átfasláat oradményoz. A ruhát nam rongálja 11
Kapható:
Stampf Zsigmond
fujair* c,.m.K^tlil«Ub«n
Nagykanizsa, Bazár ipDIcl.
Unuott 1 kJw. pariatltt ali 25.000 tse.
Rikkancsokat,
18 éven felül felvesz a
kiadóhivatal.
Díjtalanul |
csupln csak a latlfélls költsígeken
helyez el
az összes budap s\'l és vidik-\' apókban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló híreket s élia\'ában bármely vonakozésu reklám-
hirdetéseket
I0O
a Magyar Hlrdatö Iroda nagykanizsai fiókja
Fó-ut 6. SS al4tt — Talafon 33R-3Í3. (A ,<Zalal Közlöny* UiadóUvatalAban)

Nvontiloll s Zrínyi Nyomdaipar is Ktmlvketctkedís R. T.-nál. NagjkanliaáD. (Nvomdaveitlá: Ofeobeck Káioly)
63. évfolyam, 214. uim
Nagykanltaa, 1»24. Szeptember 19. Péntek
1500 korona
ZALAI KÖZLÖNY
a*erkeeit6e<{ ía kiadóhivatal Fő-ut 3 Interurban-Telcton Ta., nyomda 117. ei.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
UtriMIMI arai BOra aTOO® koi
Három bóra 81 OOO korona
A békeszerződés revíziója
Az egész müveit világ figyelme Genf felé Irányult, mikor a boldog béke hazájában összeültek komoly tanácskozásra Európa államainak vezeti politikusai, hogy megbeszéljék, miként lehetne helyreállítani a kontinens feldúlt békéjét, amit hazugságokkal tetézve kürtölt világgá Trianonból a győztesek előrelátás nélküli, elvakult politikája.
A csonka hazában élő megnyomorított magyarság és több millió Idegen uralom alá jutott testvérünk szorongva várta Appo nyi Albert grófnak a népszövetségi ülésben való megnyilatkozását. Az Igazságnak várva várt hangja meg Is szólalt Apponyi ajkán, általános figyelem, sőt tetszés mellett beszélt, dc\'már más-\' nap egy, az egész világra kiterjedő ólomhadsereg szállt szembe az Igazsággal s Igyekezett Appo nyit és az egész magyar ügyet a legképtelenebb vádakkal és megállapításokkal befeketíteni.
Szomorú tények, amely ellen orvoslást csak ugy várhatunk, ha kiállunk a sokat emlegetett .müveit európai közvélemény elé és felébresztjük az Igazság
Iránti szlmpállát, vagy legalább Is |ózan, tárgyilagos megfontolástkövetelünk azokban az ügyekben, melyek reánk vonatkoznak. Kélségtelen, hogy ez másként nem történhetik meg, mint ugy, ha felvilágosítjuk a külföldet Magyarország Igazáról.
Ma már mindenki előtt kétségtelen, hogy az utódállamok nagy diplomáciai sikerének, a trianoni békeszerződésnek egyik fótényezője volt az a rendszeres és szívós propaganda-munka, amelyet a cseh. oláh és szerb kormány az ottani társadalom kétségtelenül lelkes támogatása mellett nemcsak a háború befejezését követő Időben, hanem azt lóval megelőzőleg Is kifejtett Európa közvéleményének saját céljaik érdekében való befolyásolására, Elég talán utalni Scotus Vlatornak és Björnsonnak a cseh, oláh és szerb kormány és társadalom által támogatott és Ma-gyarország ellen Intézett Irodalmi hadjáratára.
Ezzel a rendszeres és még a háború előtt Indított, de azóta csak fokozott és kiterjesztett propaganda-munkával érték el
ellenségeink azt, hogy Európa közvéleményének köztudatába ugy jutott be a magyar kormányzat, mint amely a nemzetiségeket nemcsak mostoha bánásmódban részesítette, hanem a legzsarnokibb módon el is nyomta És habár kétségbevonhatatlan bizonyítékaink vannak arra, hogy Tisza István minden erejével ellenezte a háborút és később a területi hódításokat, mégis ellenségeink mai napig Is azt híresztelik, hogy ml, magyarok voltunk okozói a háborúnak. Ezért látta és sajnos, látja még a mai napig Is Igazságosnak és helyesnek a trianoni békeszerződést az európai közvélemény túlnyomó része.
Mindezekkel szemben nekünk sem lehet mást tennünk, mint ki kell mennünk Európa közvéleménye elé, fel kell vennünk Európa sajtójában a küzdelmet ellenségeink valótlan állításaival szemben, meg kell keresnünk és meg kell találnunk a ml Scotus Vlatorunkat és Björnsonunkat, akiknek feladata mindenesetre könnyebb lesz, mert az Igazságot él! nem a hazugságot kell majd\' hlrdelnlök.
Apponyi beszéde után terv-•-szerü támadás folyt le. Véde-
kezni csak hasonló organizációval lehet. A magyar társadalomra hárul az a kötelezettség, hogy a \'külföld helyes Informálásának nagy problémáját megoldja.
A csonka ország minden polgárának — tekintet nélkül politikai mentalitására — meg kell győződve lennie arról, hogy a jelenlegi tarthatatlan gazdasági helyzet nem egy átmeneti gazdasági krízis, amelynek törvényszerű lefolyása van, hanem egy olyan eredendő betegség, amelyet csak a békeszerződés revíziójával lehet gyógyítani. A trianoni békeszerződés gazdaságilag életképtelen, tehát halálraítélt államalakulatot kreált s mindaddig, mlg ezt a tényt a külföld előtt bizonyítani nem tudjuk s nem tudjuk meggyőzni a külföldi közvéleményt arról, hogy Közép-Európa békéje Is klvánjaJMa-gyarország régi határainak vlsz-szaállltását, a békeszerződés revíziójára vonatkozó minden törekvésünk hiábavalónak látszik. Ha a magyar társadalom minden tagja belátja ezt, akkor segítséget nyújt és aktív részt vesz abban a munkában, amely a külföld felvilágosításának nagy céljait szolgálja.
MEGTÉRÉS
Irtai Kerekes Károly (s>
Kovács Igazg.ló lehetetlenül Alit > magánkívül vergódS Jóhulhyvul szemben 3 szerelelt voln. menekülni kínos helyzetéből. N\'éhíny perc mulvi belépett k szobAb. Jótcuihyni is a gyöngéd szeretettel közeledett férje felé,
— Átöltözködtem ,. rosszkor Jöt lem í El v«gy még foglalva ? Zavarlak i
— Igen, visszamehet. Nem oda. ahunnét most jölt, hanem haza, dicső szüleihez . . .
— Elemér, ml van veled, mit beszólsz, mi bftjod van?
— Már semmi I Minden elmúlt. Megmondtam, öltözködjék fel B fogatok s mehet vúsza az anyjához.
— Nem értelek, légy szives, magyarázd meg a dolgot . . . öltözköd Jem, haza menjek ... az anyámho?.
— No, jó. Tudjon meg tehát min dent. Miga nem a leánya az .tpjá nak, a rnaga apja nem a férje az anyjának . . . azaz, hogy most már az, de nem volt a férje, mikor maga született, mert maga törvénytelen Agyban jött a világra és csak késób
ben kapta az apja, az állítólagos apja nevét . . .
— Nem ériem. Az én jó édts ípim, nem az apám, ő nem a férje az édes anyámnak . . . törvénytelen
ásy • • •
— Hát nem érti? Jo. Ea elhiszem maginak ezt is. Tudja meg tehát, hogy maga neu törvényes gyeimck, hanem a szülei csak azután kötöttek egynussal hizasságot, mikor maga már megszületett . . . £n nem olt hatom be gyermekei nbe a maga vérét, kiről azt se n tudom, hogy apja e az apji! . . .
Jókuthynénak nem volt több szava s záporeső módjára patakzottak alá a könnyei.
— Maga nen tehet róla, kedves Leona, — kezdte szelídebb hangon Jóku hy Elemér — de én sem lehetek misképen, A válás c percben még könnyebb, mint talán már né hiny óra múlva lenne és sohasem tudnám megbocsátani magamnak, ha nem távoznék házamból olyan tisz tán, mint ahogyan idejött s gyerme keim átkokat szórnának maga miatt emlékemre. Készüljön. Az igazgató ur el fonj* kisén.i szÜleih:z, fel fogja őket világosítani a holyzctcől
és maga meg fogj* még találni a boldogságát. Az én boldogtalanságommal pedig nc törődjék, bármily nagy szeretettel is viseltessék irányomban . . .
Egy félóra múlva előállt a fogat s a lelkében teljesen összetört asz-szony az igazgató kiséretében kirobogott a kastély Udvarából.
Jókuthy Pestre költözött, hogy Itt várja bo az igazgató jelentését. Tü-relmbllenül leste mindennap a postát, mig végre a negyedik napon reggel levél érkezett tőle a követkeiő tartalommal:
„Méltóságos Uram 1 Míg fogja ér teni, ha nem szemó\'yesen teszem liszteleiemet, htnern levélben mon dok MMtóságodnak bucsut. Husz éve sto\'gálom becsülettel Méltóságodat, illetőleg boldogult édes atyját s Öitö-mösékiő: kerültem uradalmukba. Leányuk törvénytelen születéséről tudtam, de nem éreztem magam feljogosítottnak arra, hogy ezt Méttósá goJdal kozöjem. Feltételeztem, hogy azt Méltóságod is tudja. Ilyen körül mények között azonban nem számíthatok további bizalmára. Állásomról lemondok s Ö\'.tömösnél vállaltam alkalmazást, hogy vigasztalója is s ha
kell, segítőtársa legyek annak a nőnek, ki ily fiatalon ártaüanul járta meg a kálváriát és még »em vesztette el a hitét. Ugy érzem, hogy szüksége van az én közelségembe, amint nekem is szükségem lehel még az ő lelkére . .
A harminc éves férfi, kinek lelke alapjában véve épen oly nemes volt, mint L-onáé, nyugodtan hajtogatta össze volt igazgatójának levelét. Kiasé elgondolkodott rajta s szemmellálha-tólag igazat adott eljárásinak.
Aztán multak a napok, a hetek, hónapok, egy év is elmúlt, mikor egy szép tavaszi délután az Öreg Schlésinger Jakab állított be Jókuthy-nak budapesti garzoolakásán.
— Hivatni teiszeit Mitióságos Ur. Az öreg Schlésinger tehát eljött. Tetszik valamit parancsolni?
— Nem hivattam, — hanem ké-rettem. Ét még a cselédeimet is ké* retni szoktam, ha dolgom van velük. M<ga pídig, Schlésinger, régt jó barátom, az édes apámnak is az volt.
Az öreg zsidónak láthatólag Jól estek Jókuthy kijelentései.
— Tessék parancsolni velem, méltóságos ur — szólt színié elérzékenyülve. Schlesinger. tFoJjrt kör.)
ZALAI KÖZLÖNY
1921 weptembcr 19.
A vármegyék tízmilliárd hitelt kapnak közmunkákra
A főispánok összesen száz milliárdot kártok - Bethlen István gróf október 1-lg nem veszi át hivatalát
hlván gróf miniszterelnök tegnap este érkezett meg Budapestre. A
Budapest, szeptember 18. A népjóléti miniszter délelőtt 11 órára értekezletre hívta össze as Ósszes f6- és alispánokat és a törvényhatósági Joggal felrvhliott városok polgármestereit. Az értekezleten Vass József dr. miniszterelnök h«-lyettes elnökölt, aki kijelentette, hogy a kormány hsjlsndó a nsgy pénzintézetek, elsősorban a Magyar Nemzeti Bank éa a Pénzintézeti Központ utján kő\'crőnt folyósítani a közmunkák megindítására. Ez a kölcsön csak rövid lejáratú lehet és legfeljebb egy éven belől törlesztendő.
Addig, mlg a hitel folyósítva niacs, a kincstár elölaget nyújt. A kormány erre a cilra 10 milliárd koronát folyósít,
A vármegyék főispánjai ősszeg szerűen Is meghatározták hiteligényeiket és 100 milliárdot kérlek erre a cilra. Ez a hitelösszeg arányosan oszlana mag az egyes törványha tóságok között.
A miniszterelnök folytatja szabadságát
Budapest, szeptember 17. Bethlen
miniszterelnök októbar Mg folytatja szabadságát. — A miniszterelnök a kora délelőtti órákban megjelent hivatalában, ahol átvette a legsür-
Eősabb jelentéseket. Mindenekelőtt osazabb megbeszélést folytatott Vass József népjóléti miniszterrel, aki előzetes jelentést tett a ma délalőtt lefolyt főispáni értekezletről.
Gazdaságpolitikai és pénzügyi tanácskozás a pénzügyminisztériumban
Budapest, szeptembar 18. Nagy fontosságú tanácskozás folyt le ma délelőtt Bud János dr. miniszternél, amelyen réaztvettek Teleszky János dr. nyugalmazott pénzügyminiszter, Popovics Sándor, a Nemzeti Bank elnöke éa Kállay Tibor nyűgei mázott pénzügyminiszter. Scóba-kerűltek az ösazvs aktuális gazdaságpolitikai és pénzügyi kérdések, így a Jegybank hivatalos kamat lábemelésének kérdése, a tőssdsl helyzet, továbbá as aranymérleg kérdése Is,
A Siastlcs-Hajdu féle rágalmazás! per a kanizsai törvényszók bűntetőtanácsa előtt
Nagykanizsa, sxapUeabar 18 |
(A Zalai Közlöny saját tudósítójától.) Orláal érdeklődés klaérte a tagnap letárgyalt Svastlts—Hajdú-féle rágalmazást pert, malyre azá-moe tanút Idázatt meg a törvényszék. A vádtaaács Hajdú Gyula dr. ismert kanizsai ügyvédet, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt vád alá helyezte, msrt 1923. év junlusában Győmörey István nagykanizsai járási főszolgabíróhoz latézett levelében Sxrastits Elemér m. klr. pénz-ügyi ssámvevŐségl tanácsosról többek között azt Irtai
RéssUtek az Inkriminált levélből
„ ... már galamboki és sormás! kirendelése előtt kimondotta (t. L Svastlts) öcsémre a szentenciát, hogy amíg ö járási számvevő lesz
— addig öcsim a nagykanizsai járásban nem lesz jegyző. Ezzel kérkedett Galséa és Klskomárom-baa la és sajna, hogy hivatalos •(járásainak ferde megállapításainál nem átallotta ártatlan Öcsém bscaületében túrni." — Elmondotta vidéki földbirtokosok előtt."
— „Amtmann jegyzőre is különösen utazik." —„Amikor S/as* tits átadta az öcsémnek a hivatalt, a szó Ilyen értelmében átadást nem teljesitott — msrt akkor Punger bűnéről volt szó. Ez közömbös volt reá nézve." — „A Svastlts féle jegyzőkönyv felvétel ugy Sormáson, mint Gs-lambokon nagyon alfogult volt."
— WA dl az volt—Siarzslnszkyt menteni s öcsémet nyomni, hogy beváltsa másféléva tett kijelenté-
sét — hogy öcsém az ő számvevősége alatt nem less a járás-bsn jegyző". — Hogy a cél az volt, mutatja as a körülmény Is, hogy a pÓtadókőnyveket nem kérte alő Svaatlta, hol nem az öcsém, hanem Sitsrzslnszky mu lazításai tárultak volna fel." — „Da már tisztában vagyok az egésszel. Nam egyéb as egész, mint Svastlts rosszakaratú, egyoldalú jelentése, ugy a sormás! 3000 K, mint a galamboki átadási jegyzőkönyv felvétele tekintetében." — „Svastlts rágalmazta öcsémet magántársaság ban." Majd a levél többi kitételei: „Aki szegény tisztviselő létére (t. 1. Svastlts) naponként üresekben makaózlk a Po\'gárl Egyletben." — .Aki a iáját munkáját vizsgálja felül a rovancso-lásnál". „Aki hivatalában adja a basa szerepét, kellemetlenné teszi minden jóérzésű ember helyzetét". — „Éten embarért kell moet Lsjos öcsémnek a nagy bizonytalanságban a lét és nemlét között függni."
Vagvls Hajdú olyan tényeket állított S/astits felöl, amelyek valóság esetén ellene fegyelmi eljárás megindítására szolgáltatnak okot és őt közmegvetésnek tennék kl.
Hajdú Gyula dr. a nyomozás során beismerte, hogy a fenti kitételeket tartalmazó levelet tényleg a sértett Svastlts E\'emér hivatali fő nökéhes: Gyömörcy litván főszolgabíróhoz Intézte és védelmére azt adta elő, hogy a jogos magán- és közérdsknak megóvása végett tette, miért Is kérte a bizonyitáa elrendelését. Az elrendelt vizsgálat so-
rán azonbin ezt bixonyltanl nem sikerült és l^y annsk mérlegelése a bírói megáilspitás alá tartozott.
Elrendelik
a valódiság bizonyítását
A főtárgyalás elnöke fischer János dr. törvényszéki tanácselnök, szavaróblrák Almássy Gyula d-. és Horváth István törvényszéki bírák, mlg a vádhatóságot Metz József klr. ügyész képviselte. Jegyzőkönyvvezető Révjfy Zoltán dr.
Fischer elnök a v/dlo\'t éa sértett személyazonosságának felvétele és a vád Ismertetése után nyilatkozatot kér a valódiság blionyltását illetőleg.
Metz klr. ügyész szükségesnek tartja á bizonyítást.
Hajdú Gyula dr. vádlott kéri a valódiság bizonyításának elrende lését.
Svastlts Elemér sértettnek semmi kifogása sincs ellene.
A birósár tanácskozásra vonul vlisze, majd Fischer elnök kihirdeti a tanács határozatát — a tőrvény szék elrendeli a valódiság bizonyi tását.
Elnök kérdésére Hajdú Gyula dr. vádlott elősdja, hogy nem érzi magát bűnösnek. Nom vezette sértési szándék levelének msglrásábsn. Amit Irt — az mind Igaz. Svastlts Elemér öccsének egzisztenciáját akarta lehetetlenné tenni. Blzonyl tani kívánja állításait.
Svastlts Elemér azámvevőiégl tanácsost hallgatja kl ezután a bl róság.
Svaatlta Elemér kihallgatása
Svaslits elismeri, hogy sít mondotta : mindent el log követni, hogy Hajdút jegyzővé ne válasszák. Elismeri azt a kijelentését Is — hogy hs Kállay * lesz képviselő, «| fog járni, hogy őt áthelyezze. Beismeri, hogy azt is mondotta, hogy Hajdú Lajos logtalanui felvett 9000 K t.
Elnök tétalről-tételre végigmegy az inkriminált kltétoleken.
Svaslits elmondja, hogyajegyiői hlyatal átsdisánál csak mint segéderő működött közre. Csupán Ciak azt állapította meg, mennyi pénzösszeg van a kssszában. Egyébként as ilyen hivatali átadásoknál randssan a főszolgabíró ténykedott. A Kugler-ügyről nem tud semmit. A város közönségét kívánja tacu-aágtételre, hogy látta e őt valaki olv állapotban, hogy as asztal mellől el kellett vlnn\'. Gyömörcy főszolgabírót nemcsak hogy nem Igyekezett bsfolyáaolnl a garaboncd jegyzői állás betöltésénél, de még-csak nam is beszélt erről Gyömö-reyvel.
Metz klr. ügyész: Kl fogalmazta meg azt a határozatot, amely visszafizetni rendeli azt a bizonyos 9000 koronát ?
Svastíls: Maga Gyömörcy főszolgabíró. A közigazgatási részhez neki semmi köte, aemml befolyása nincsen, ő csak a számvevőségi résit intézi.
Tamás János dr. védőügyvéd : Igaz, hogy ön azt mondotta, hogy Hsjdu Lijos még a kosztpéniét sem fizette kl ?
Svastlts: Lehetséges.
Tamás dr.: Kinél áskálódott Hajdú Lajos őn ellen? A felettes hatóságánál ?
Svaslits: Nsm a felettes hatóságnál. Általában.
Tamás dr.: Konkrétumot nem tetszik tudal ?
Svaslits habozik, zavart less.
Tamás dr.: Jó vlsronyban voltak Hjduval?
Svaslits: Igen, per to vlsronyban voltunk egymással.
Tamás dr,: Ha per te viszonyban voltak egymással, mégis csak kellett valaminek történnie maguk között, hogy ilyen ellanségea viszony fejlődött kl. Igaz e, hogy egy kijelentésből kifolyólag, mely ellen H-jdu önnél tiltakozott — különböztek egymással össze ?
Svastíls : Nem. Ml soha nem vesztünk össze H»jduval. Csak hallottam, hogy Intrikál a hátam mögött.
Tamás dr. és Metz ügyész hosz-azabban folytatják a Bértett kikérdezését,
Svaslils elmondja, hogy kinél volt a 9000 K hiány, azt nem lehetett megállapítani.
Hajdú G;u!a dr. elmondja — hogy egy Ixben, amikor éjjel hazament, a földön agy emberbe botlott — Svaatlta volt.
Svaslits tiltakozik Hajdú ezen állitáaa allén. Elnök ezután a következő tanút balgatta kl.
Hiába pályázik Hajdo Lajoal
Neusledler Jmő nyug. körjegyző, jelenlegi Ipartestületi jegyző, ő, mint tanú elmondja, hogy Svaatlta egy alkalommal, privátim tényleg el-moadotta, hogy H«jdu L»joe három kÖzaégban 3000-3000 Kt vett fel azabálytalanul, amit vissza kell neki térítenie. Arról nem tud, hogy Svastlts Amtmann jegyzőre „utazott" volna. A többi dolgokról nem tud semmit.
Fischer elnök megkérdezi, hogy a hivatalátadásnál ury történik e as ügymenet éi könyvek vlzsfálata mint egy rendes hlvatalvhsgálatnál, vagyis réssletesan, mindenre klter* jedőrn ?
Neusiedler: Itt Is részletesen kellene mindent felülvizsgálni, de a gyakorlatbsn nam szokásos. Hivatal vlisgálatnál a főbíró vizsgál, de azért a főstolgablró az ügymenet 65% a számvevőre tolhatja.
Fischer elnök: A számvevőnek módjában van ross információkat adol a főbírónak ?
Neusledler: Es nagyon Is lehetséges.
Almássy Gyula dr. törvényszéki bíró: Tud-e arról, hogy Svaatlta a jegyzők kőrébon ellenszenvet váltott ki?
Neusiedler: Nem tudok róla.
Metz klr. ügyész: Élmondolta-a Svaslits azt, hogy helytelen as a főszolgabírói határozat, amit az alispán azután feloldott?
Neusiedler; Nem.
Metz \'klr. ügyész: Körülbelül hány százalékát a munkának Illeti a számvevőt ?
Neusiedler: A léoyeges munka bizony a számvevőt terheli. Százalékban klfejszve lehet 40*/0.
Tamás dr.: Igaz-e hogy Svaatlta azt mondotta, hogy hiába pályázik Hsidu Ltjor.
Neusiedler: Igen I
Tamás dr.: Nem hallott panaas-kodni Svsstllsra ?
Neusiedler: De Igen. Tőrök jegyző
Ueuőközönségemet értesítem, _S__I_______.. » . .. .
hogy üzletemet kibsuitettem mi naen nem u rőfös árukkai
éa Q legjobb minőségű férfi,xövetekben, váaxnakban, paritokban nagy ucílasztékottartok, igen jutányos Úron) Elsőrenöa nöi és férfiharisnyúk a legu|abb őiuatszinekben - -m
és a legjobb minőségben, dlvatmeUény különlegességek. VItIIII UClTgClrlIGi : férfi fehémemüekben óriúsi udlaszték Telefon 221 Főút 11, szám
1924. szeptember 19.
la pansszkodott.
Melz ügyest: Mit penaazkodott Törők j\'gyző Svaatlta felöl ?
Neusiedler: Hogy a sxolgablrák kíl rendelkezik. A biróság azután Neisledler Jinöt vallomására meg esketi.
Basáskodott e Svaatlta ?
Laubhaimer Alin dr. azolgablró ■ kővetkező tanú A aéitettel ha r«go» vlazonyban vin. Nem tud Iény«g»s-.bbot. Hjt.kig tzrtani — mondja — ha egy j\'gröl hivatal átadását törvényszerűen végeznék.
Fischer elnök: Ijaz «7, hogy akkor csak azért ely«n rövid volt ax átadás — hogy Pungor j gy/ő bűnösségéről elterelődjenek ?
Laubhaimer: Nem tud róla, ugy miot máa alksIoDmsI, akkor Is rendea körülmények között történt az átadás. V
Hogy SvastltslhtsáákodoU volna — velő azembea nem tapasztalta, de nem la tűrte volna.
Fischer elnök : A blvital átadásánál ml a számvevő szerepe ?
Laubhaimer: A naplókat lezárja. A számszaki réixt végzi. Mijd elnök további kérdéaére elmondja, hogy S/aatlta ygy nyilatkozott előtte, hogy Híjdu L\'joa »$y«nje
j\'gT\'ő".
Fischer elnök : A kö.-lgazgatáal réaxt srokták-o a azámvevőre bliol ?
Laubhaimer: A fötzolg\'b ró a halyottealtéasel bízza mog. A sr/rn vitrli dolgokban teljesen önállóan dofgolk. Köilgazgatásl do\'gokbzn ca>k főbírói utasításra. Privatln tudje, hogy Svaatlts jő viaionyban van Kuglcr jegyzővel.
Meiz ügy\'si: Mente valaki öa-hö« panaszra — Svfitlti bnásko dá*ár* vonatkozólag ?
Laubmhaimcr: Egy hben Török és Hajdú jegyzők nMa voltak és panasikodtak, hogy Svjstlts goromba volt valók szemb\'n.
Tamás dr.: Mondott a Sváitl\'s olyat H>jdu L*jo»ról, hogy nem cs»k gyönge jegyző, de egyáltalán nem való jegyzőnek ?
Laubhaimer : A vizsgálóbíró előtt tett vallomását tartja fenn erre vo natkozólag.
Mell ügyész : Igazé «r, hogy a főbiró aicjiélyl ügjetben ■ számvevőtől szokott tanácsot kéről ?
Laubhaimer: Amikor ■ főbiró ide jölt — mint uj ember, aki még cem Ismerte teljesen az itteni vi szenyokat — a?okt» volt a számvevő tanácsát kérni.
Almássy bíró : ön nagyobb rangban van mint Svastits ?
Laubhaimer: A törvény szerint ét vagyok a főszolgsblró helyet-t«»o, rangban tehát Svaatlta felett.
Laubhaimer szolgabírót megea ketik vallomására. Nagyhatalomé a számvevő?
Fischer e\'nök tl« percre felfüggeszti a tárgyalást.
S Qnct után az elaő tanú
ZALAI KÖZLÖNY
Kovács Ltjoa szolgablrós Igl írnok. Elmoidjs. ho/y S/a»tlt« Uju\'ékoay ejiber. ó: szamárnak, marhának hordta le. L4 y g\'c!e.i tanúvallomásé™ esküt tesz.
Szilvay klskomáromi jegyző a kö /otkező tanu.
Fischer elnök : Tényleg olyan nagyhatalom a aiámvevő ? Mik az impresft\'lól ?
Szilvay: I npresszló — az ő legegyénibb do\'ga.
Néhány pillanatig gondolkodik — meglátszik, hogy nehezére eilk a vála»z. M*jd elmondja, hogy amikor Htjdj Lijoa őt helyatteiltette — mu.kájtt jól végezte el. Tudja, hogy fésült viatony vo\'tHjdiréa Svaitlta kötött.
Tamis dr.: Mondotta önnek S/aatits, hogy Hajdú nem ért az adóügyi jegyzőaéghíz?
Siilvay : Eit joggal mondhatta, mert Híjdunak nem\' volt Igen al kalma adóügyi jegyzői gyakorlitra. Egy tiszti értekeileten azóvá tették a j-gyjők, hogy Svaatlta oly han gon beazél velük, smllyenhez nln-cienek hozzászokva.
Hajdú Gyula dr.: Miből míltóz-tatik azt köve!keztetni, hogy Svaatls a főbírói hivatal rossz szelleme?
Szilvay: Rolkó Géza egy Ízben telte ezt a kijelenthet. S ilvayt mrgeaketi a bíróság. Elnök a tár-gyaláa folytatását délután 3 órára
tűrte ki.
Évek mulaaxtásal kerüllek napvilágra
Fischer elnök dé\'u^án újból megnyitván a főtárgyaliat, elsőnek Punger Iure 52 éves p. ű. ti.ztet, majd több tanu után Hajdú Lajoa 47 éves badscsooytomajl főjegyzőt, a vádlott ügy véd fivérét hallgatjik kl. Elmondja, hogy Pungertól vatta át a galamboki jegyzői hivatalt. Az átadáa mindössze egy óráig tartott.
Fischer elnök : É^ öa fele\'őnége tudatában nem emelt óvást eme felületes átsdái ellen ?
Hajdú Lsjos: Bíztam as átadók beciülotes szándékábsn. Mikor a>tán ő adta át hivatalát, kiszállt a számvevő, majd a főbíró, aki mpokon át végigvizsgált mindent éa évek mulasztáial kerültek napvilágra, miket neki tulajdonítottak. O Slarzsinszky előtt azóvá tette, hogy nlnci egyatlan szava ehhsz — amikor mindez az ő jegyzőlége alatt tőrtént — da az ő felszólamlását nem vették figyelembe Ai volt a benyomása, hogy miadeit azét t tették, hogy ne kaphassa meg a garabonci jegyzős\'gst. Az a meggyőződésem, — mondotta — hogy a főazolgablrónál mlndant Svaatlta intézett el. A személyi ügyek t Is. Igy egy alkalommal azt mondta a főbírónak, hdíy a mu rakereszturl jzgyzőt Tuggesaze fel éa a főbiró erre felfüggesztette. H* valaki panaazt tett — a főbíró mlrdsnklt a számvevőhöz utasított.
Együtt járt Svaatltaal a korcsmákba. Egy alkalommal a R^zsa vendéglő kapuja előtt elvágódott. Egy másik alkalommal Muzikár Vincével együtt hs7*vitték. Hö\'gyat fogadott azo-bájában. Túlid eges, goromba volt a nlvalalábio, kartáraai ia panaaz-kodtak.
Metz kir. ügyáss kérdéaalra elmondja H-.jdu Lajos, hogy 17 évig volt főjagyző Kotorban a szerb mcgsiállásiy, amikor éjjel — mindenét otthagyva — elmenekült. Elmondja, hogy egy alkalommal Svaatlts ki akarta őt rendelni, da Ő tiltakozott az ellen, mirt cink a főbírónak van joga kirendelni. — Azóta datálódik ez a f.a.ültaég közte és SvasUta között.
Híjdu Lajos főj«gyzőt ■ bíróság m«geskotto vallomására-
Gyömörey főasolgablró tanavallomása
Gyömörey Iitváa járási főszolgabíró a következő tanu.
Fischer elaöV: Ugye, ön kapta a levelet Hajdútól ? Ez egy bizal-maa levél volt?
GyÖmőrey: Igen, de ez nem volt az első levél. Előbb is irt mft nekem Hajdú egyszer. Miután olyan kitételek voltak benne Svsstlts ellen, melyek őt au\'yoaan sértették — m«gtette a kellő iatézkedéat. A hivatalátadáat illetőleg elmoadj*, hogy ha faltette\'volna, hogy a számvevő réatrehajlóan Járt volna el, Ufy azonnal megindította volna ellőne a fegyelmit. A második átadásnál azért volt a vizsgálat tüzetesebb — mart akkor as átadással egyidejűleg hlvatalvlxigálatot ia tartott. Voltak olyan hibák Is, melyeket H íjdunak lehet tulajdonítani. Ugy volt, hogy Hajdú Garaboecra kerül holyetteansk, ekkor Hejdu beadott egy blconyltványt, hogy sulyoaan bsteg — es volt az ok», hogy nem nyerte el akkor a garabonci jegyzőaéget.
Fischer elnök : Lehetséges, hogy téves vagy hamis adatokkal szolgált volna Svaatlts ?
Gyömörey: Téveseket Igen, de hamisakat nom, mert nyomban el járt volna ellene. Panaszok nem merői ek f .1 ellene. Ittas állapotban sósam látta. Gyömörey kihallgatása hoaazu ideig tartott.
Muzikár Vlace és WojdÜS József lényegtelen vallomáaa után Fhrváth litván városi adóhivatali vazetőt hallgatják kl. Nem tud arról, hogy Svastlts részeg lett volna. A kártyázásban ő Is részt vett.
Tury Pil Irodafőtlazt és Simon-sils hajdú után Bogenrieder Prlgyas gyógyazeréazt hallgatják kl. Ctsk annyit tud, hogy a Polgári Egyletben makaósott. Zalai Lejos, Csillag L\'jos, Agh Gjula kihallgatása következett ezután.
A levél nagyobb része nem Igazolódott ba
A bizonyítási eljárás után
Melz József kir. ügyész kezdi meg vádbaazédét. Egy olyan férfiú szerepel mint vádlott — mondja — aki ugy Ismeri a törvényeket, mint mi. H«jdu őtzlatáa beismerte, bogy a levelet 6 irta. E«nek a bünper-nek a sorsa azon fordul meg, hogy a levélben foglaltak megfelelaek-e a valóságnak vagy asm. A tárgyalás folyamán cssk kicsi része beigazolódott, de a nagyobb része nem. A tényállások egésa láncolata nlaca bizonyítva, azért a vádat fenntartja és kéri a vádlottat Jmegbüntetnl. Hejdu a legnemesebb érzelmektől áthatva Irta bizalmas levelét: hogy tastvéröccsét egzisztenciához se-
Íitse. Est enyhitő körülménynek éri betudni
7amis Jáaos dr. védő egyórás védőbeszédbsn Igyekszik a vád tarthatatlanságát blztosltnnl. Falmentést kér védtace számára.
A bíróság rövid tanácskozásra vonul vlssss.
Ax Ítélet
Este 9 óra után a bíróság bevonul és Fischer János dr. főtárgyalásl elnök kihirdette a törvényszék ítéletét, amely bűnösnek mondja ki
dr. Hajdú Gyulái at 1914. évi 41. t.-c. 1. § ába ütköző felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségében és
ezért őt 300.000 K fő és 200.000 K mellékbüntetésre itéli — de a büntetés Xfégrehajtását felfüggeszti.
Hajdú Gyula dr. és védője Tamás János dr. a bűnösség megél* lapitása miatt fellebbeztek.
3oo drb elegáns
nöi kabát
érkezett raktárra
600.000 K feljebb
200 darab
gyermek ruhácska
drbja csak 33.000K
Angol térti és női szövet óriAsi választékban.
Leszállított árakl
Fttrst József
„KékcilllaB" áruháza
a községi köztisztviselők országos szövets.-nek szerződéses szállítója Köztisztviselőknek 5% ensedményl
Singer József és Társa
értesítik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ós abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat - a legjulányosabb árban árusíthatják. -
Kérik, hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. anpt.mber 19.
NAPI HÍREK
NAPHtEND
Sz.pt.rabcr 19. Pánink
K i [ u ín i. AiuMjtk 1-MonJ;.. cf.rrl((. I ■ dél tiid.t. cil. Dcjjrí 9 ::,(:-.
Meguntam
f Cy ilít n-.ondUl ctupín : .Maguat.ui*; hrttm: t.bit — lit.n vtleJ : N. fí:j, n;y kttaDy.aet so\' Ulod, S.\' tceglurt, vilii mvcaiet.
TuJorn, U Jd v.jy, fij n néked, Hogy Ily nyomoiultU Lvtl . Hidd l.kibb, bogy ín ii f.LJ\'ak, Éi kUam jobb lottot ttindL
(loodolj f.lólem biiml routal,
Cizk » V<1 JiÁgOt M lild, —
Haldokló, mtgjyoluil .zlv.iaben A Uuu, kínos puululilL
Mozartim
— UJ kormány fő tan ácaoe. A
korroáoyiö Hogt/ay Elimír . iala-egereie,l Központi Tikarékpénitér It elnökinek, • kölél.t leién llf.j tett tavékanyaégioek aliatnaréiéül a klr, kormányföt.nicaoal elmet adományoita.
— A randizett t.uác.u wt ro.okat n.m hívták meg a kBamunkallgyl ankétre. Tudva-l.vöen \'/ül-. Jóiaaf dr. mlnlaiter elnök belyattee tagnapra ó\'ltc hívta ■ törvinyhalóiágok képvl-• alőll, ugjml.t az allapénokat, (ö .\'apásokat éa • polgérm.alalek.i, hogy • közmunkák kiírtainak fel tét.l.lt y.lük magbeaiélj., lllclva, hogy ■ munkák lagaüigöa.bben valö maglndité.a érdakébeo velük tárgyaljon. Minthogy a rendeleti t.nácau váioaok polgármiat.r.t kl mar.dl.k ebből ai érl.ke.l.tböl, iItatva n.m kaplak arra m-ghlváat, azért a Vdroiok Kongresszusa axt a körülményt alóvát.tte a mlalaz-t.r.laök-b.ly.tlea .lőtt, aki klje l.atett., bogy aa értekaalat caak algzataa érl.ke.l.t lévén, annek aorin caak a fölapéaok.t hallgatta ■mg, aUk a tárgyröl teljaien tájékozva vannak, rnlh.lyt aionban a közmunkák mogloditáaáeak tárgya-láa.l olyan etádlumba jutnak, hogy a tarvak rövidesen megvalö.ith.tók le.znek, akkor limit ért.kc.l.t le.., a mai yen a rendezett tanáciu váró aok polgármeataralt la m.g fooitk Wlg.tnl. "
\' Mennyit Jü..delm.in.k
■ *.*£ŰE a vároanak ? N.gyon •ok volt aa~I34ire p.n.ai a nagy kaniiaal kutyákra. Ai abtaitö gaz dák alig győznek panaazkodnl a különféle korlátozáaok miatt. Néha aronban mégla ciak hajtanak valami hasznot a kulyék ia a váioa nak. Mint moat é.te.ülünk, váró aunk tarQlatéa aa 1924. év 8 é. fal "■•Pia alatt ,16,400.000 koron.
elmén " P<"lá,b\' ,h,d\'1
, ^ ^\'""•k rabláa. Zalából-
XgSföXiSü
pillanatban elrabolta* ,UUUp4|. sőbagodra rokonaihoz. A* «0.a feljelentésére a gyermek rabló allco megindult az eljáráa.-^
■— HT«t*a" cancacmö-Velet,.
gyék Schwarcs Dexaő cégnél, Kő ut i. nám.
— H - dlxokkautuk figyel Euóbo I A hadiról kanlak nak, Ö--Vagyekuck i% árváknak i!le iriényel k*t - mint a várod kötgyáml hlvatol kö-ll — c h\'t fol/amin feliéiUnul f<l krl. vaoulük an..yl^al I* inkább, m rt mulaatláí e«r\'éo C»aV okióbu 1 60 iulhilnak ll\'ct mínyalkhoa ; asombaton ugyanli a kiflzet/at lezárják.
— Pályázatok tanítói állá aokraT A tuJcstenfpélerl ( *l« aicnigróil jiráa) katollkua lalola »zék kántortanító! éHáara pályáztot hirdet. A választái e hó 27 éa len. — A hucsuaíentláazlól pUbí niához taitoTÓ nemetszenlandrási (pxcial jirh) katollkua lako\'á^l októbar 5 én laai taoltévilasatás.
— Eazpezaato n kSxépIako Iákban. A vallái- éa kózokUtis-ügyf mlolailer rendaUtct adott kl, m»l\'ycl rarj-ongedi, — mint a külföldön ii mír elterjedt, — hogy az öiazea katolikus éa állami kő.ép iakolikban az earp\'ranto ny-lvet heti két óráa tnofolyamokon d\'jta lanul tanítsák. Nagykaoliaéra a rendelet méy nom írVeiett meg, da megérkezte után remélhető, hogy nálunk la akadnak, akik az eazperanto tanításának tanuU ainak ügyét felkaroljak. Duiántull nagyobb városokban már m»g la kezdődtek a tanfolyamok előkészítő munkálatai.
— Hutóaág aértéaért egy millió. Wéber Mór hrlybell kerea kedőhőz a napokban beállított egy rendőr éa flgyclmeatctie, hogy kutyáját, ebaárlat Uvén, ne engedjo kl az utcára. A be}áió-aaazouy, £tirákl Giborué fdeaelnl kc-dctt a" rendőrrel, m>jd a hatóaígról olyan aértő modotbaa nrllatkozott, hogy ezért Őt egy m\'llló korona pénjbüntetéare ítélték.
— Allategéazaégügyl hírek. Nagykanfnrán-a közeimu^ban siót-ványoaan meg állapított aert^apeatl it, Zi|>az«ntjakabon a jirvinyoa aer-téapeatiat, Zilakaroaon a azóivá nyoa>n fellépett aertéiorbáacot m\'gazQntnek nyilvánították. — Zalaegerszegi tudóaltónk jelenti: Kertész Lajoa állatagémégügyl fő-felügyelő jeientéae azerlqt a sertés vész Nogykaniisa és Zalaegerszeg városok kivételével az égést megyé ben pusziit. Eddőize.-lat 36 község van aertéavéax miatt zár alat>.
— Caecaemő tejkonyha Zala-•2«raaegen. Zalaegers:égről .ja lenti tudódtónk: A Stefánia S<ö Vetaég Itteni fiókja október végén tédő intézete kebelében trjkoayhát állit fel, ahol az aDyat\'j nélkül ma radt caeciemők kellően elÖkéa.ltott tejet kapnak. StegénysorauA In gyanea tej ellátásban fognnk részesülni.
— Végklalégltéat kapnak a 25 axáxalékoa rokkantak. Bu-
dapestrőT \\9\\ení{\\t\\ A n\'pióléti mi nlsttériumban törvéayjava«lat ké-azül, amely véglegesen kívánja rendezni a rokkant-kérdéat olyan for máo, hogy a rokkantak llletmény.-it 50% kii felemelik, az állam tar heiaak csökkantéao céljából pedig a 25%\'0> rokkantak éa a gyermek-telon hadiözvegyek végkielégítést kapnak. Tekintettel arra, hogy a B llatáoak a rokkant ügybe való bavezetése nem minden egyea eaet ban lehat indokolt, még netn történt döntés arra nézve, hogy minden 25% os rokkant végkielégítést J"P vagy caak azok, aVlk ezt külön kíilk.
c
— Z»lae*©razegpo!inrnie» terc féltoIIlUrdoa boícaont szer*ott a varoauak. Zalaeger szegrőí jelend ludóal:ónk : Ciobor Maty.a polgárrnrater a N/li\'gy háiún lá tott jublieu.nl űnn<-pté getről viiazautaxóbaM Bud p.>»\'«"
aljért ■ vt 10a ügy--ib*n, ahol 500
millió korona kő\'ctÖzt s;erzftt a vá\'Oinak évi 14\'/^ k*maira 2 havi l\'j r-t mtl\'ats »S fa\'tO\'átl költ-\'.égők mísod W felének kiíi #téi/rc.
A kölc Óit a Páo.-i-.tézati Kő/pont folyósított:. A kő\'oőn jóváhagyása c\'íjából legközelebb varod köxgyü lést hívnak egybe. Czobor polgár-mrster egyúttal elhozta Bud-psat ről a llsztvlielől lilelményekrp ka-pct< 300 milliós kolciőrt októberi, ulolaó h»rroadréa:él: 100 mi liő koronát Is.
— Kötelező tatarozás. A egyik nagykanizsai háztulajdonost felszólították hivatalból, hogr felette roaaz állapotban lévő liJtzát tata ro.tasa». Mivel u hizlga«da a fel ssólité.nak nem tett elégít, a váiod
rcndőil büttteiőbiió 150 OGO korona
pémbüntetéaro ítélte.
— Épül a gimnáziumi Internátus. A nagykanizsai teálglmná *fúm Internátuián serényen folynak a-munkíllatok. Most emelik fel az egész épület telőtetét. A mu kilátok a jövő héten valós\'lnülog bcf-jmŐdnck.
— A nagykanizsai hetl-rá anrok Forgalma eg>ro élénkebb lear. A mu\'t váaár pé!d\'\'ul meg közelítette e^y országoa váaár sor géa forgását. Egy délelőtt 37 millió korona folvt be állatfoigalml fdó ból és 217 uj maih - levv.\'et álü
totte-k ki.
— A zalnegerazegl vároal gazdaság eredményei. Zda
egci^zegröl jelontl tudósltóak : A váro*ga;daság leruiéeer* dményti meglepően jók. A magáng»zd»aá go\'i 2—5 mázsás állagaival tzem ben a városgazdaság átlagj 10 mázsa gabona holdankint. B-iza 228 kat. holdon 218 23 q t, rozs 12\'/i holdoj 114\'/t árP" 4 bo\'doa 43 41 q zab HVi ho\'-doa 114 q t termett. ""
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, F5-UI i.
— Megszüntették a klváu-dorláal előjogysáat. Nagykanl-zaáa és vfdékén is aoksn vaoaak, akiknek leghőbb vágyuk l-nne kl jutni a tengereken lull Újvilágba. A t már megírtuk, hogy 4t E/ye aült Államok által kiszabott kvóta Migyarorarág részéről baléit. Most a bud\'pea I főkön u\'átua kö.-léie azerint további intézkedéaljf magyar, jugoulív, oaitrák, oláh, c« h, len
•gyei és oro\'iz kvótába tartozó ki vándorlóktól előjegyzéat atm fo gadn.-k al.
— Zalr és azalonna razzia. Zalaógoszegről jelenti tud\'Ssltőnk: A napokban a hentesek éa méaiá roaok köiött razziát tartottak és oagymen^ylaígü aaht éa azalo-icát, melyet a hentesek és m\'azíiosok 56,/ ílUtve 62 ezer koronáért áru aitótlak, lefoglallak. Az eljárás meg iodult az árdr\'gitók ellen.
Schvarcz Deiaő ccj{ kö/ll, hogy udndon aziuban lem:t r:.k tárra érkeztük: prima minőségű se lyem Jlőr női harisnyák, párja 50.000 kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, páijs 36.000 korona.
— Saját gyártmányú gyapjú jamper 38 000 K, pasteU soknl 6500 K, muszlin harisnya 8000 K, selyem nyakUendő 15.000 K, Fiiipp k ötottáru gyára S.ou b it hely, Stéll Kálmán ulca 6
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
ti i vaf áruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok l.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 103.ooo K-tól Kasánok as összes színekben 75.000
Ifelurok kabátra
195.@0© K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek
47.ooo K-tól. onfekció osztály a
K
iouterrain-helyiiégben
Eteg&nipMsifola 13o.ooo K-tól Oelain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyert-ielyem-blouiok CSaK 24o ooo kor Cyapiu mellények
CSAK 45 ooo K-tói Kötött gyapjú ium-perek 75 ooo K tói
Sötétkék fekete artgoS szövetek
DiUAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék driási választékban.
BT TimtviscIöUaek ezea árakból ia 5"/,, engedmény
\\f24. sxaptamber 19.
IRODALOM^MÜUÉSZET
Auaxonyok bolondja. Bődy Zoltán alkeitoljcs opcrcttjíuck tej-B,p eall pompás btmuta\'ój iról helyszűke miatt ciak holnapi szá ounkbaa fogunk részletesen Imi.
Sárvay Rózalka, az Asszonyi liraulat újonnan szerződtetett bú bájos síubrctt-prlnudonnájs, a Kl
rily színház volt tagja — szombat eite mutatkozik be a kanizsai kö xÓDflégnek az Árvácskában.
színházi hbti műsor;
Pffltolc: ASSZONYOK BOLONDJA, operett.
Szombat: ÁRVÁCSKA, operetto.
V*únup délután: A GAZDAG LÁNY.
Vasixnsp eito: ASSZONYOK BOLONDJA.
TOzeöffimtfpszisHíü
Uránia. Szombat és vasárnap:
Texasban igy szokás I Cowboy történet 5 felvonáaban. Előbb a Hannát, aztán a Pannát, vígjáték Emil Jmnlngs és Hsnny Portannal.
Világ. Harry Piel II. réer.
E\'ókészGletbcn: Maija Antoinette.
KÖZGAZDASÁG*
Uj építkezések adómentessége
A* uj építkezések adómintassé-jét illetőleg legtöbbször az épltte tők maguk slncienek tlsztábsn. Az adómentességre vonatkozó tudnivalók a pénzügvigsrgatóiág adatai alapján a következők :
A pénzügyminiszter ezévben kl adott rendelete értelmében az ujo-nsn épült, állandóan lakás céljsl-a szolgáló épületek és toldzlék-éplt kezések, melyeket 1924 január 1. után, 1926 novembar 1 lg lakható állapotba helyesnek, 30 évig adó mentesek.
Az uj épületekben elhelyezett lakások nagyalga nem hiladhatja tul a szükségesség azabta méreteket. Négy a/obánál (mellákhelyisé geket nem számítva) nagyobb lakás adómentességo a benne lakók számától függ. Ha a családtagok izáma 3 nál több, ugy minden 16 éven felüli, vagy 2—2 tizenhat éven aluli részére egy szobát lehet szá mltanl.
Toldalék építkezések ciak akkor kapnak kedvezményt, ha ezáltal uj lakásnak használt helyiség kelet kőzett. Ha cssk a régi épület eme letét bővítik, az adómentesség ctsk 20 év.
Nyarslók (villák) nem részesülnek adómentességban. Úgyszintén nem jöhetnek e szempontból számítás alá az ipsrl és kereskede\'ml üzemekhez szükséges helyiségek, szállodák sem.
Az adómenteaséget a lakhatóvá tételtől azámltott 30 napon belül kell Iráaban kérni a pénzügylgaz tatóságtól. A kérelmek Illeték kötelesek éá csatolni kell hozzájuk az épület pontos, kimerítő tervrajzét a helységek hisználatának megjelölésével. _
TŐZSDE
Magánforgalom. Hangulat a
piacon ma imgl/hetőson barátsá-
ZALAI KÖZLÖNY
gos volt. A forgalom azonban ennek ellenére szük keretek kö;ött mozgott és az árfolyamok a tegnapi zárlati nivó felett mozogtak, firdekea jelenség, hogy a tegnapi piacoa favorit papírokban, ugy mint C\'nner, Szalámi, Bur vasút éz Borsod Miskolciban alig volt üzlet. Kosztpénz Vs-7,%- Magyar Hitel 505-10, Osztrák Hitel 158-63, Hasal B>nk 116-18, Ksreake delml 1150, Pesti Hazai 3350—4Ű0 Salgó 510-12, Kőszén 2800, Kohó 380, Danubius 2400, V.llamoa 1190 —1200, Schllck 50, Cukor 2300, Georgia 390, öitetmelő 191, Gumi 225, Nova 132.
Termény tő*ade. Buza tlszavl dékl 76 kgWuj 405.000—410.000, 78 kg-os uj 415.000-417.500, egyéb vidéki 76 kg os uj 402.500-407.500, 78 kg os uj 412 500-415.000, rozs 365.000—367 500, zab uj 320 000— 340.000, zsb ó 360.000—370.000, takarmány árpa 390.000-410.000, aörárpa 450.000-470.000, tengeri 380.000—385.000, korpa 225 000— Í35.000, repce 620.000 - 650.000 K, a többi változatlan.
A msl terménytőzsde Irányzata tartott volt. Árak a legtöbb cikkben változatlanok maradtak. Rjzs 2500 koronával drágult. Buza a mslmok vásárlása következtében élink volt és körülbslül 4000 q cseréit gazdát,
Sertásvásár. Felhajtottak 1700. eladatlanul visszamaradt 500. E\'eő r. 27.500-28.000, közepea 27.000— 27.500, könnyű 25.000—26.000, aza lonnás félsertés 30.000 -31.500, lehúzott hus 30.000 32.000, sózott szalonna 31.000 -32.000, zsír 36.500 korona. A vásár vontatott volt.
AfAfagyar Nemzeti Bank híva tálas árfolyamai azept. 18 án
|4SOOO-|4SOOO IS70J-UM4
« SHI\'U" BalcrM ic?1-107*
10)1-1071 BikUMl 401-406
7MOO-77I0O BrC.Ml |1<0-)S60
411* 4<J1 ICfttbk IJOSO-IJIJO
4C » 40Í KiiastiioU I0444-I049)
MM" Uoíoa 14)000-147000
tjSo-1400 Milano H«0-J«00
ISSSO-IJOIJ N«»7ort 77IOO-77JCO
loS-Ss-ies 4S rtrii 4lS»-4i»l
l44?$-\'4«lo Pr*a SJII-SlM
Hí»í»»»40 bMi >ll)M
tSio jl«o S««<U>ota IJJI4 IOÍIO
I0l6«-*04t0 Mc* l03 1)-IC4.4t
10440-10440 ZOikb I4J7I-I46JO
ZHrlchi zárlat
Pirii 2830 00, London t36í 00, Newyork 6Í9 (0, BrusseJi«36, Mailaod Ü31V00, Holland 20370, Berlin J28 00, Wien 74 70, Solla 386 25, Prága 1687 50, Budapest 68-30, Bukarest 237 50, Belgrád 73160,Varsó IOí\'60.
A magyar korona kBIföldl hivatalos jegyzései i
Devlsa Valuta
iaC>*P aaa !«*»•? »•
Béca . . . . 9180 1 0170 805018980
Berlin .... 6«60 5480 — —
Prága .... 443 | 443 43J | 4J5 Newyorkban 13
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamat
Esfct egykoronás 8000—6270, kétkoron.ás 12.120—12.640, forintos 1U.180—10.800, öt-koronás 31.10-?—a2.100, színarany 51.000— 62.000, arany huizkoronls 333.000—336.000, platina 2 IO.COO—220.00J.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar ós Kőnyr-koreakedés rt, Nagykanizsa
VILÁGHÍRŰ EREDETI
TURINI-FIAT
automobilok eredeti flyárl áron
kaphatók :
Zala- és Somogymigyel képviseleténél
NAGYKANIZSÁN
>«Ui Fó-ul 7-4. Lem. Telefoni 119. MlnKtrsWMr i Htkk-Ur I.
Gabonftt, terményt, hüvelyeseket
u.bb n.pl hoa .iiir.l Itii.pín m.lltlt
HELTAI JÓZSEF CÉG
l«..«Sjnu.i™. sutod. KUUlMrUHHA Hmllittit «l»»k. «.rfsMu1 tanuk.
szövet-ujdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek női szövetek:
Gabardin, kamgara, eolln, marokén, trlkotln, puplln, voll, velour, kazán, damentuch és posztók
minőén létező öluat-szindrnyalatban I
férfi szövetek:
Szürke ia fekete téti kabát, bunda áthuzat, őszi átmeneti kabát, csizma-nadrág kelme, Sltönykelmék q legszebb mintákban, fekete éi sötétkék szövetek, frakk, zsakett éa •moklng kelmék.
! igc.nhart és Raymann damast áruk, I iay és Holfeld rumburger vásznak ar gyári raktára -mi
Legszebb mintázatú doublflanellok, pargeiok, tennlitlanellokl Legújabb Velour-slffonok, és Velour-bártonyok, trieóselymek, creppdechinek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készletben 1
psr Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakan!
Áraink jó minősége, áraink olcsósága és választékunk nagysága mindenkor Üzleti elvünk! I
nm. XALAI KÖZLÖNY
1924. azeptember 19.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen I édesanyánk elhunyt* éi temetése alkalmival mély fájdalmunkat bármi | módoo enyhíteni szívesek voltak, f
fogadják eiutoo failás Mssöne-[. tünket
Grahovacz és Sihelber j
csalid.
Kpróhlrdeténk
l^Jirínö B»<K.M1 Mr<l«t>, Cin) a lrt*í!~
Ecr t«46 |i1Bj. dltinjr tUK> Bajaim
Tankönyvek
mlnöen iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai füzetek, rajzexz. közök, rajz- éi lettöizerek
Flschel Fülöp Fial
könyvkereskedésében
Főút, Városház-palota.
Esztergomi Fökáptalan
birtokán körülbelül kilencszáz d.r.b számfeletti, tovAbbtarlisr. is, tenyésztésre .Ik.lm.s, kü\'ijnbözö nemü r.mbonll.lt. \'
eladó.
Ezenkívül ugy.nott eludtik tiszt.-vértl r.mboullotle koaoU.
A lirkt Taksonyban megtekinthető. Vasutállomís KomérvAros.
Tapsonyl IdszágfelUgyelfSsíg.
Ajánlunk
Ikötelezettség nílkül tiszta tiszquiőékil
minta szerint, a mindenkori -budapesti tűzsőén , 78 hg.-os tiszauiűéhi búzáért jegyzett hözépdr-k folyam plusz 20% feldr, abdllomds Fegyvernek,
l\\azonnal szállítva =
[MAUTHNER ÖDÖN
| Lr=ry rőur 22. szam.
roagkivltell ás behozatali r t szombathelyi I
flók kirendeltsége NAGYKANIZSA [ TELEFON 17a.
Három ax Ig.y, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
jobbak a jónál, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben üóit és gyógyit Sugár nt 53. * Telefon 210.
Kli<14 baiaaiil liaiif vernén/..tlmbalom. M«£-
oklolbalS ]«U4( Ithwtt-vl «0.___l<o<
Fel«4rl lakoUt jSri kloy alkaioiutal cja.
minaeni?inéi szebben í9 olcsóbban fest
Metz iános
Nagykanizsán, Teleki-ut 16. szám.
Felülmúlhatatlan szép és |ó munka I Olcsó dr!
r,°.bm" festő
mSialö «. lany.iQ —
l
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
12. H hirdetésnek keduelt dga lett
Kiudnudn benne mind nagyobb helyet, Fiz apróhirdetés; olcsó, hiszen H békedr |dr érte, ugy hiszem. Fi békedr...! Hallod kereskedő. Kiknek boltjdban az dr egyre nő. De hogyha hirdetsz hosszan és sokat Elérhetjük még azt az drakat.
Erzsébet-tér 22,
Telefon 249,
Minden reklám mellőzésével
értesítem Igen tisztelt vevőimet és a nagyérdemű kösőnséget, hogy üzletemet nagymennyiségű divatáruval kibővítettem.
Hagy Nagy
uálacTiáü \'éríl- és nőlazövetekben, velourok éa trikó-ValdSZ&cK selymekben, valamin a legjobb minőségű váe:
selymekben, valamint ágygarulturAkban r_i.i\'r a legjobb minőségű vAaxon-, zefír-, kanaváa ídKldl tétlkcndők-, pamut-, fonál-, atb. Arukban.
Rendkivűl olcsó árak, kényszer nélkül meggyőződhetik
SZÓNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
válaszfal eladó.
Egy 5 mlr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezeit Megtekinthető nyomdánkban: Fő-ut 5. szám alatt.
Rendkívül olcsó árak!
IFJ. VAJDA DEiSÖ
céjnél
BUDAPEST, KOROHflHERCEQ-UTCA 8.
SuccUl tolaő»í)lH kabilvelourok S70.000 korona ltO cm. ssílea cynpjukclinék 130 OOO korom üyupjn inaroqulu. csíkos és tliua 160.000 korona Tlaala gyapJukaaAn ínluJen aslnbcn
es.ooo korene luUiry. coie/<Mt r»|Uik«l»íl "tI liUuMlbn Hkór rarUnkelmík >50.000 til 3 O.OCU ,s Cr«pc de chlne minden axlnbea lio OOO korona Crepo neor*eUe »yönyCr0 stlnekbcn Crcpe maroqaJn ISO.OOO korona la Jnpon minden silnben ÍOS.OOO kcic-na Hlatittll airoqttotk <» r*U»eJj«sik5Hel«soUítk Szövőt- és selyo ni maradékok
ti0/,-w olcsóiban fcusiltatask. Vidékre ml O t i k 4 t ke»u«<Hcl kiUdO\'c.
Rikkancsokat,
18 éven feliil felvesz
kiadóhivatal.
Nem kell PuteráJII
„KAKAS" ruhafesték
Imii hannálala gazdaságos és kifogástalan ruha Átfestést eredményez. A ruhAt nem rongAlJa ! I
Kapható :
Stampf Zsigmond
fűszer- és csemcge-üxletébcn
Nagykanizsa, Bazár épület.
Utfaoott 1 kljr. pergetett aUz 25.000 kor.
Hirdetések felvétetnek
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlntzy-utca 15. sz. alatt.
fíngol, francia női- és gyermekruhák uarrtísa.
Legújabb pArlal modellek. Oyora és pontoa aaAIIIIAs. Szolid, méraékalt Arak.
zrínyi nyomdaipar és könyvkereskedés r.-t.
Föut 5. szám.
NAGYKANIZSA
Telefon 78. ..117.
Elvállal mindenféle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron.
Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok
Raktár:
Schless Testvérek
p«plr,- Író- és rajzszer-kcrcskcdéaébon •-
Deák-tár 10. Nagykanizsa, Telefon 267.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége
Vs
kiadóhivatala.
N vontatott . ZrUtvl Nyomdai, Könjvkc í5k.d*s 8. T.-ntl, (Nyomd.v^.tí: Oí.„betk Kítoty,.
£3. évfolyam, 215 uim
Nagykanixu, W24. Szeptember 20. Szombat
1800 korona
Z&L&l KÖZLÖNY
Sa*rk«aat6e«K 4a kladdJzIeatal Pft-ut a lnlernrban-Telclon IS., nyomda 117. aa.
POIITIKAI NftPILflP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Közigazgatási reform
A közigazgatás államosításának régen vajúdó kérdése se-hogysem tud dűlőre julni. A vármegyék annyira a tradíciók hatása alatt állanak, hogy sehogy-sem tudják rászánni magukat a közigazgatási szervezet államosításához való hozzá|árulásukra. Az önkormányzati jognak — tagadhatatlan — egy eróssége a tisztviselők választásának |oga, de ha elfogulatlanul szemléljük a közigazgatás működését, a választási rendszert nem tudjuk a társadalom felsőbb rendű érdekeivel ma már összeegyeztetni s az a véleniínyünk róla, hogy elvénhedt, túlélte magát és felfrissítésre vár.
Az uj államhatárok s ezeken belül a megváltozott gazdasági élet modernebb adminisztratív hálózatot követel, mint a mlnó a mai választási rendszer. Bizonyos, hogy a közigazgatásnak bajai nemcsak a választási rendszerben vannak, hanem szervezel! hiányokban Is szenved, melyek alkalmatlanná tesrlk arra, hogy népboldogító tevékenységet fejtsen kl, minden ténykedése még mindig rengeteg adminisztra-
tív Intézkedésekben merülvén kl. Minden uj törvény csak ujabb és ujabb terhet ró közegeinek vállaira, kik belefúlnak az ügyek aktaszerü elintézésének halmazába s semmi Idejük sem jut arra, hogy a néppel foglalkozzanak s bensővé tegyék a velük való érintkezést.
Tudjuk nagyon Jól, hogy ezeken BZ állapotokon és hiányokon csak abban az esetben fog segíteni a közigazgatásnak államosítása, ha a reform az élet alapos Ismeretéből Indul kl s arra az egyedül helyes álláspontra helyezkedik, hogy a közigazgatás — akár állami, akár önkormányzati — a nép kulturális fejődésének előmozdítására, a társa-dalml érintkezésből előálló súrlódásoknak mindenkor elfogulatlan elbírálására s a jólét fokozására van hivatva. A magyar közigazgatást a törvényeknek és rendeleteknek megszámlálhatatlan légiói Jellemzik. Nincs az az ember, kl lépten nyomon összeütközésbe ne kerülne tételes rendelkezéssel. Ezekben már a tisztviselők sem Ismerik kl magukat, a közönség pedig a törvények-
nek és rendeleteknek egy századrészét sem Ismeri.
A közigazgatást uj|á kell szervezni a törvényeknek és rendeleteknek alapos revíziójával s megfelelő tehermentesítéssel. Az államosításnak legfőbb előnyét a
........... ... 1MM
H.rOB hóí« MrtC \'
választási rendszerrel szemben a tisztviselők kicserélésében és felfrissítésében látjuk és nem találunk benne a vármegyék autonómiájára nézve semmi kárt, ha az egyébként megfelelő érvényesülést nyer. _
Minisztertanács" lass elnöklete alatt
MEGTÉRÉS
Irtai Kerekes Károly (8)
£s megbeszélték néhénv vagon gabona legkedvezőbb értékesítésé\'. Az üzletet mér megtárgyalták, mikor Schltainger illő tlssleleltel bizalmasabb beszélgetésre ha érozta el mattit.
Ne méltóztsssík hsrsgudnl Méltóságos ur — kezdte — de én nagyon sajnálom » méltó\'égős urat...
— No lám, én eddig mindig azt hittem, hogy irigyel.
— igaz, hogy « méllósigos ur gazdag, én meg egy szegény ördög vagyok és mégis sajnálom a méllósigos urat. Mér ne lessék hsra-gudnl érte, de én esik megmondom a ml a szivemen rckszk. Öieg em. bor vagyok és sohasem fogom elte-lejteni a megboldogult nsgysígos urnák szavalt, a miket egyszer nekem mondott: nyugodtan halnék meg, csak a fiamat ludnim boldog nak. A méltóságos ur ped g nem boldog. Ne tessék azt mondani, hogy az, "rnfrt nem boldog. Én mondom e*t, az öreg Schlésinger isidó, Hallottam, hogy házsssigávai
Is szerencsétlen volt. No Útja méllósigos ur, ugy-o hogy nem boldogi Pidig • dolgon Igon könnyen lehetne segíteni. Ne lessék haragudni rém, de én olyan nagyon szeretném, ha a méllósigos ur boldog lenne. A nagysígos ur sraval mindig » fülemben csengeflfkfEo mondanék valamil. D< igétjs meg millósigos ur, nogy nem neheztel érte. Tessék meghézasod\'.l, do egy olyan nőt lessék elvenni, kivel boldog lesz. Bn luJnék egy ilyon nőt...
— Schlésinger, mint házasság-közveliló — vágott közbe mosolyogva Jókuihy.
— Nem, méllósigos ur, Schlésinger nem hlzssségközvotiiő Da Schlésinger! barítjinak lelszelt mon-dani és Schlésinger sztretné méltó sigodat boldognak tudni...
— Kedves Schlésinger, ennek mir fujlak. Esyszer minden reményem meg volt hozzá, do a sors másképen skírla. En mir csak nem hizasodom meg soha. O.yan lelktllctü rőt, mini ó volt, ugy sem tudnék még egyel kapni.
A házi ísidó nem kíváncsiskodott, hanem csak foiylslU «z élkezdslt mondókáját.
Budapest. a>.pt. 19. (Sajói tudi silónk telejonjclentise). A kabln.l távjai ma dllutio 5 őrskor u lek Sí... • n\'pjólíll eninls.térlumbrn ahol Vass Jó.sef .loőklst. alatt • folyó ügyekről tanácskoztak. Kulo dós footoa ponlja volt at.níc. kosianak a meiögaxdasagl hitel ü„., amelyet Uud János tnlnla.t.r idott elő. A mlola.lart.nica elfogadta • j.id.ird.keil.tgeknok a.t , Vlvén.ífát, bogy « 12 milliárd Ut.lt falléiét nélkül folyósítsa » kormin,. A gazdik l.tál nem kötelesek a mtslk 12 milliárd Basxe-bázisért. Bud miniszter a. ar.nr kőltségvetí.ről Is rafariit. M.)d s.óba k.iült a magyar—orosz e,yz mény kérdis..
Budapest, ss.pl. 19- £<"f"V pémüíjmlnlsst.r ma eate IjentbOl Budapestre érkeielt.
Bethlen l.lviji ml.l..l.«loók • iővő bét si\'rdiján R.dványró vtsaiaérk.slk Bud\'peitre és átveszi a mlnlsiterelnökaig vM.ti.lt,
Budapest, szapt. 19. Rlpk. F.renc
kormíoybl.tos ms dé!b.n hos.x a.n t.nic.koiott Vass Jós-f nip jólét! miniszterrel.
_ Az la egy finom lélek; szép,
gazdag, akit én ajinlanik • méltóságos urnsk...
Csengenek. Az inss tlviratot kézbesített. ...
.Halálom élőit, melytől talán esik órák választanak el, szeretném még önt látni Blrmily áldozatába keiül, löllön el haiálos ágyamhoz KovlcsV
Júkulhy arca elkomorodott. Révedező tekintettel nézett maga elé s nihíny pillanatig gondolkodóba eseti. Érezte, hogy nincs ideje a hosszas fontolgatásokra, mtn hiszen egy haldoklónak ulo\'só kívánságától van szó. Hirtelen elhatározással « csen-eóhöz nyu\'l s kiadta inasának » rendelkezést.
- Csomagolj. Halkor utazom Fekete ruhát, nyakkendői s egyéb gyászholmikat is tégy » tőröndbo. - A táviratot pedig letelle az tsz-
" Schlésinger néhány pillanali^ lé továzva hallgatott. Végre is meleg
érdekőJéssel szólalt meg:
_ Haláleset! Rokon f
— Míg nem, de mire oda érkezőn, talán mar egyenesen a temetésre
w\'ituíhy felkeli s néhány pilla
Vass miniszter ras r.gg.l S.ent-•otíhiidra utason, tb\'l rí.itv.ss é. fels.ól.l Vargha Gibor braií-moló b.a.éde .lkalmi.il randei.lt
oípgyüléaeo.
A kerwW»y"o«:1«lut*k
aktivitásban
Budapest, szeptember 19. A fővárosi k.resitényssoclallsták tf.eo-nyo\'cadlk plitai.rvei.te mo.t ter-lott. megnyitó "tilyét, tmalyn
S-abó ] !...( nemi.tgsüiisl kép >!■ ..16 mondott .agy l.ikas.diss.1 fogsdott bessédat. ESban vIiai.-plllant/st t.lt » ksr.aalény i\'ioy sat ötéves tőrtinatér. és rimulalolt aiokra as okolr., amelj.k «at i.j-iír, juttattik. Msgiilapllo\'ta, bogy ennek elöldéiéiiben • karesstiny-sioclaliala pirtosk s.mml résre sincs.n. Annak bl.lo.ltisá", bo,y a mult ei.méojel • Jövőb.n mrg „. Uméllídb.ss.n.k, a k.r...ténr s.ocl.llstik nem l.ssn.k többé h.jlaodók ststlsitasierapre villát-
^°Ha\'ngsulyost. S.abí Jó.sef oam s.tgyüléal képviseli, bogy amaooyl-b.o ■ ker.s.ténysiocl.lbtil jogait
naira maga is a szomszéd szobiba távozott. Az öreg Schlésinger felhasználva az adott pillanatot, a táv irat fölé h.joll, keresve annak feladási helyéi. „ ,
_ öxsébpuszla. Szent. Isten, hl. szen éppen ott lakik ő Is - ■
dezett szive mélyéből.
Jvkuihy kijött a szobából, de Schlésinger nem átulta el magát s lelkibon azzal a reménnyel lávOZOH, ho,y jó helyre utazik az ő — méltóságos barátja.
Kovács Igazgatót súlyos belegsége .1.11 Lsona ápolt?. Szobájába nem engedett be senkit s • ház népe még a szomszéd szobákban Is csak lábujhigyen járt és suttogva be-szé\'geteit. ,
A következő nap kora reggelén ulból alaposan megviz giln » Jo« _ tor . betejel, lálh.tó örö-n sugárzott szemeiből s alig várta, hogy .eonávsl a szomszédszobába vonul-
h,ü° A kritikus éjen lul vagyunk. A beteg meg van mentve, felgyúl egy hit «l»\'l £k m8/g sokifg vigyáznia ma-gflra.
ZALAI KÖZLÖNY
é. ee-ővkxoayalt kellőképen nem r«pek<élják, • pM • vároil éa as orsllfoi politikában Bajét erejével Jgyekailk majd ■ pírt programját érvéayeeQléahei juttatói.
TSrvíayJnvaelnt «« oroaa m«(7*r megegyexéaről
Aa oroaa-magyar afyeamény ügyét iUatékea körökben a legnagyobb Htokiatoaaággal kezelik Bár napokkal eaelőtt mafjelent már >a oroaa kommüniké, amely a magyar kormány áa a eiovjet kSaStti diplomáciai vleaoay falvátalát jelootette ba, Illetéke. helyen ma la a leg-ridegebben airkómak al a nyli-vánoBaág tájékoBtaláaa elől.
— Ai aa egyezmény azonban, amelyet Berlinben magyar réeiről
Kánya Kálmán rendkívüli kSvat ia Jungcilh Mihály kővetaéyl taoácioe írtak alá, a diplomáciai vlaioay felvételit tartalmazza éa Igy lehet-aáget nyújt oroex-mafyer áruciere-egyezmény áa kereikedelcnl exer-aődéa magkőtéaére.
Vagyla aa egyezmény alálráaa mágia caak aat jelenti, hogy a leg kSialebbl Jövőben a aiovjatnek Budapeateo áa Magyarorazágaak Moaakvábao képviselete leax. Ugy érteaülünk különbea/bogy lilelékee helyen aaárt titkolóznak aa oroex-magyar egyezméay ügyiben, jn.jl be akarják várni Daruváry Gíza külügymlnlazter haeaárkaaáaál.
A külügymlnlaatar haeaérkeiéee után ugyanla aor kerül aa oroia-tnagyar megegyeiéaről \' nóló\' tör* ványjavaalat elkéailtáaér..
A cseka vérfürdőié Tifliszben
Páris, szeptember 19. (Rádió.) Trapezuntból az a jelentés érkezett, hogy a szovjethadsereg kemény harcok után tegnap bevonult Tifliszbe. A cseka rendeletére hatszáz polgári nyomban agyonlőttek s száznál többet pedig börtönbe vetettek.
A KÜLFÖLD HÍREI
Dortmuad klUrltéae
Páris, aaapt. 19. Mint a Journalnak Maimból jelentik, a francia meg.aálló ca.patok á llmburgl terű letek en kívül Dortmund klürltéaét la megkezdték. \' Mint híre Jár, ■ belga kormány elrendelte acreafeldl belga csapatok létazámának leazái-litását.
A tokiói talfán London, szeptember 19. A talfun 3600 báxat rombadőaiőtt Toklóban. A fővároaban nloci világítás, mert sx elektromos kábelokra megszakadtak. A vasúti forgalom túlnyomó részben msgakadt. Eddig 300 ember altünéaát jelentették ba. A viharral sKylde]üen klaebb fold rengés Is volt. A készülékek két lökést észleltek.
Afgán határkarcok Páris, szapt. 19. Angol forrás ból származó allahabadi jelentés sxerint ax afgán határon heves harcok törtek kl. A felkelők aulyos vereséget azenvodtok a mintegy 1300 emberük alasatt. •
A központi hatalmak felsze
relásének megvizsgálása
Genf, szeptember 19. A Nemzetek Siövetaégénak katonai, tenge-résietl és belügyi kérdésekről tárgyaló állandó bizottsága befejezte munkáját és a szövetiégl tanács kéréiére teljes tervezetet dolgozott kl arról a tervezetről, amely a szövetségi tanácsnak readalkezéaére állanak — Németország, Magyar-ország, Ausztria éa Bulgária felszerelésének meivlzsgálására. A vizsgálat jogát a békeszerződés biztosítja.
Ola
vájcl azerződéa
Bern, szeptambar 19. Olaszország és Svájc sxerződéat kötött, amalv-nek értelmében minden felmerülő vitás kérdéseket, melyeket diplomáciai uton nam tudnak elintézni, kötaleaaégaxarüan egyeztető bízott-ság elé terjesztik, melynek tagjai 1 avájcl, 1 olaaz és 3 más nemzetbeli delegátus. A szerződést Rómában írják alá.
A csongrádi bombamerénylet
Dlósxeghy minisztert tanácsos vallomása
•xolnok, sseptember 10 | As emlékazatas csongrádi bombamerénylet bünpőrénak második nsp-ján Piroska János azt állította, hogy a merénylethez sem neki, sem öcs-csének semmi köza nincsen. A vele felvett jegyzőkönyvek hamis adatokat, tartalmaznak; egyiket som irta alá. A nyomozó rendőrkapitányt gorombatágal miatt provo-káltatta. Sági Rókus elmondja, hogy vallomáaalt veréeaal csikarták ki balőlo. Barna Piroska fiatal leány -mint sértett azt vallja, hogy ugy ő, mint anyja látták Piroskát a kévé házban, azonbsn Piroska hazugságnak mondja a 17 éves leány vallomását.
Ma — a tárgyalás harmadik aap ján — Odry Zoárd fővárosi tiszt-
viselő almondjs, hogy Ő ia részt vett a bálon. Látta, amikor a bomba a terembe berepült. A repülés iránya nem Iveit volt, azért as a meg győződése, hogy a bombát a párkányról dobták. A vádlottak közül egyiket ssm Ismeri fel. Megesketik, özvegy Forgó Pilné, a Sági fiuk nagynénje azt vallja, hogy Sígi azt mondotta neki egy alkalommal: nemsokára fejbe varjfik a zsidókat. Sági azonban szemébe mondja a tanúnak, hogy nam Igy történt. Azt gondolja, hogy Forgóné agent provokatőr.
Dlószeghy János mlnlsztarl tanácsos elmondja, hogy a pierénylet után as első azemlénél megállapi tolta, hogy a bombát caak ax utcáról, a táviróoszlopról dobhatták be.
Vallja, hogy Sigl Jinoa előtte elmondotta az egész merénylet történetét. Két tanú jelenlétében vették fal erről a jegyzőkönyvet.
Piroska Jínoira vonatkozólag elmondja, hogy Pirttaka ellen su lyos gyaauokok merültek fel arra, hogy laUrtóitasaák Őt. Piroska as első pillanattól fogra tagadott éa kijelentette, hogy aenml réssé sl»es a merényletben, de mivel aok bizonyíték eHene volt — letartóztatták. Ami a vádlottaknak a tettleges ségre voaatkozó vallomását Illeti — mondja — eskü alatt vallom, hogy az éa tudomásom és ottlétem alatt tettlegesség nam fordult elő. Sőt maga mag is kérdezte a vád iottakat elaes-e kifogásuk a rendőrség magatartása ellen. Azt mon dották nincsen. Sági kijelentette, hogy nem bántották. A vádak ellen óvást emelek éa védelmet kérek. Tárgyalási elaők Dlóssegby János elé tesii a vallomások azon részét, melyben a vádlottak aulyos bántalmazásáról besiélnak.
A délutáni tárgyaláson folytatják a tanúkihallgatásokat. Ré«zben tar belő, részben lényegtelen vallomá sok haagzaaak el. Kókay Jánosnak tudomása van arról, hogy Piroskát kinőtték.
A magyarság pusztulása
Most kaptuk mag a kő»pont| statisztikai hivatal kladáaában megjelenő .Statisztikai Havi Kosiamé nyek\'-nek április—-junlnsl évnegyedre szóló számát. Eszerint Maradék Magyaroraxágon aa 1924. év IL negyedébon csupán 16 865 házasságot kötöttek, vagyis 5378 al kevesebbel, mini a mait év 11. ne gyedében. A most lezárult évnegyed házasságkötések arányatáma ctupán 78. (Ezer lál.kr. áa agáaa évre elámítva.) Aa aaávl II. negyedben kötött háaaaaigok közül 3269 vegyea volt.
A születések számának at előeő Időazakával eremben épen olyan jalentőe visszaélés mutatkozik, mint aa áv előiő negyedében, filve aaü letett 52912, vagyla 4262 vei kevesebb, ami eaer lélekre aaámltva 25 9 aiáialékot jelent aa elöli évi megfelelő negyedbeli 283 aiáialákáv.l nemben, A balva aiüle\'ettek aaime a negyedben 1359 volt.
A baláloiáaok aaáma haaonlóan kedveaőtWa Irányú eltéréat mutat, ai elölő évi megfelelő negyeddel aaembeo. A halottak aeéma 44 147 — vagyla 4282 vet több, mlnt a mait év megjelelő negyedében. Ai
eier lélekre elámított baláloiial aiám eiért 20\'l ről 216 ra emelkedett. A. elölő negyeddal aiemben azonban javuláa mutatkoilk.
A fertőlő bategaégben elhaltak kőiül a tuberkulóileban elhaltak
aaáma 9132 - ami 2283 el több, mint aa elmúlt év megf.l.lő Idő-aaakában. A vörheny azonban ke-víibé puutltolt, mint a< előaő évnegyedben a keveatbS, mint elmúlt évben.
E negyedben 10.570 caecaemő
7* .™P l\',,fv<n\'t batölté.. •lött. R.adklvül hanyatlott a ter-míaietaa aa.porodáa a növekvő h.landóeág é. a c.ökk.nő azületi-Jak miatt a caupán 33 et tett ez.r lélekre a mult évISl-d.l .„„b.n
ÍM*. aiaptember 20.
Sport-akadémia
Józiel Farenc királyi harcag áll a mozgalom álén
Ciütőrlökön délután Józaef Ferenc királyi herceg maghlváaára a budai várban levő herceg! palota dlaitermében köiel ötven aport-ember jelent meg, hogy a királyi hercegnek a aportakadémiára vonatkozó eeiméjét megvltaaaák. 1
Aa értekezleten a magyar aport minden jelentöe képvli.löj. megjelent. Ott voltak aa ueaók, a vivők, a blrkóiók, a tennlaxezők, ax atléták éa futballlaták atb. Ma,jelent Pékár Gyula, Karefláth JeaŐ, aa Orazágoa Teatnaveléal Tanáci el-nöke, Fellcldeei Román, Andráaay Géia gróf, Abray Zoltán, Zilahi Klea Jenő a főviroe éa ezenkívül a küíömbőiő mlnleitérlumok képvl-aelől.
A királyi h.rceg kijelentette, hogy a magyar aport mai fejlődéae éa nagy népeierüa\'ge mellett aiükaég van egy aporlak.démlára, amelyben a magyar aport klválóaágal a aport jelenját, jövőjét éa nemaetnevelő aktuáUa nagy kérd/sét vitatnák meg tudományoa el.pon.
— Ugy érzem, — mondotta a királyi herceg — hogy aaükaége van egy olyan helyre, ahol a aport-nak nemietl aa.mpontből fontoa problémái tlaitán elméleti éa tudományoa mrgvltatáeban távol minden napi eportearménytő], eport-polltlkátől, a aport legklválóbbj.l-val megvltatáera kerülnek, A aportakadémiának a tudományoa tárau-latok mintájára, vltaeaték, felolva-aáaok éa lemertatő elő.dáaok ren-dcxéae, pályadíjak kltütéae volna a főcélja.
A királyi herceg azial fejezte be beaiédét, hogy kéri a jelenlevők holiáeióláeát, helyeenek tartják-e aa eeimfjít ? Baaiéde után Payr Hugó emelkedett aióláara éa a aportakadémia feladatát vázolta. E\'Után a aportteatületek éa a mlnleitérlumok nevében aorjában fel ■zóleitak: Andriaiy Géaa gróf Karafláth J.oő, Pékár Gyula, Fell-eldaax Román, a aporttár.ad.lom novében pedig Abray Zoltán.
Aa öaeiea aiónokok ugy a maguk, mlnt a azővataégeaek nevében a\'?, elletneréee.l eiólo\'tak ■ királyi herceg tervéről é. a,t minden tekintetben megvalóalthatónak tartották.
Mindenki érezte akkor, hogy valóban hiányaik agy aportakadémia a Ima a aiöv.t.ég.aek mellett egy a napi aporttól távol álló fiatal királyi hercegnek k.llett jönni, hogy M.gy.rora.ág aportja Irányítóinak figyelmét felhívja az eddigi elmu-laaatottakra. A f.l„ó^lók épen ezért kifejtették, hogy aajét körükben mindent elkövetnek, hogy > aportakidémla terve rövid Időn belül megvalóauljon. Aa értekezlet ebben ai értelemben határoiott. Az eddigi jelekből ítélve tehát már a közeljövőben laaa magyar aport-akadécnle, mely mint ax öeazea aportágaknak letéteményaae, nagy-jelentőiég-ü leaa baaal aportéla-tünkben.
KotöU ■Út harUny* — — — _ _ _ — 10.OOO
I. Moustta harisnya mlodao silobsn _ _ _ 36.000
L Selyem flór hatitoy* xniodao azlnbeo\', — — 30.000
Selyem "horgolt nyakkeodi — — 12.300
Vadász harisnya, UsaU gyapjú _ _ _ _ 40.000
Gyapja dlvalmellények — — _ _ _ — 130,000
Telefon 221
Otaar. Inti
Félti kötött Seeknl — _ _
Féitl IWr SKtnl _ _ _ _ _ I Fém Zephler Ing — _ _ _ _ -O ooo Setyem Sehil, dlv.lujJee.ágok ___
ayarmak h.,la„í4k p.nu, 6« »«o-líl tlóro leflOKiébb irban.
Salyam matlányak éa JJaipareh nlaéea Jhituiebee. Dlvat.rnySk, xeabttandBk, haatyUk, aeeklranMIt
a leteHetéieU érben.
Férfi szövetek f^TZÜtiSZ Főút II. szám
Olmre Qgyelntl
1924. .zeptember \'20.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsai kereskedők — a kereskedők és iparosok országos kongresszusán
Nagykanizsa, iz.ptember 19
A magyar orarégl kcro.kedők éa iparosok árdskképviselet.lk utjén mér lemétellen hengaulyozlék, hogy a fogy.silók éid-kelnek kielégíti .érc allsr képesek aiok miatt a visszásságok mlalt — melyek nagy-része a bábotü alalt kelrtkezett éa kifejlődőit.
N\'gyon sok.ror psnasikodlak Ifj ker.akedölnk a ai8»elkeielek üiletV őrinek klaiéleelléeo, Iparo aalok pedig a hatóaágl Illemek el azaporodáaa miatt.
A panaaioknak .gyaégea klfíjo-ziaére bz érdekeltek minden alkalmat megragadnak. Igv a Füszeika reakrdók Orazájo. Ejyeaülete a molt megtartandó 30. évi jubiláris ünnepségén a dlaikőigyüléa után országos iparos és kereskedő-kon gresszust tartanak sérelmeik meg vitatására. A kongreaezus tárgysorozatára vonatkozólag ex előkészítő bhotlaágtól a következők.! alk.rült megtudnunk :
— Az orazágoz kongreaezuit tu lajdonkép abból az alkalombóltirt-juk, hofy egyeaületünk ez évben üli meg fennálltainak hirmlncívea évfordulóját. A dlazkőzgyülíet or-szágos kongreaaius fogja követni — amelyen réazt veazoek a Buda-peatl Kereskedelmi éa Iparkamara, az OMKE, a Barots Siöv.taég, a KEKOSi, a Fővároal Kere.k.dók Egyciülete, a Sülő , Hentea, St.bó-, ■tb. Ipartestület éa minden olyan erkölcal éa érdekképviselet, amelynek tsgjtl a kereskedők éa Iparo aok Boréból kerülnek kl. Természetesen részt vesznek a kongresszu son a vidék kereskedelmi kamarál.T több vérosból mér mrg la érkezett a kiküldöttek névsora.
Az orazégos kongressius elaö-sorban a hazai k.reskedőknek azzal a Béreimével fog foglalkozni — hogy a folyton szaporodó fogyasztási Következetek már régen letér tek a megalakuláaukkor maguk elé lüiött céltól.
A aiövetkezetek ma már nem csak tagjaik részére éa nemcsak blzonyoa cikkeket lio-nak forgalomba — hanem mindent és bár kinek árusítanak. Emellett pedig Igen nagy adó-, Illeték- és egyéb kedvezményt élveznek, amik a sző-vetkezetiket sokkel előnyösebb hely setbe juttatja — mint aminőben a kereskedőink vannak.
A kongresizua máaodlk fontoa tárgypontja — az iparosok helyze téré vonatkozik. A viroaok, h.tó-.ágok • háború alatti ellátáal nehézségek hatáaa alatt egyre máéra alapítottak alkalmazottak cipővel, ruhával, atb. vei vsló ellétáaára háil üzemeket. Ezek az üzemek amellett, hogy a fenntartó h.tósígoknak rengeteg pénzébe kerültek, hlányo-aan elégítették kl a Irglöbb esetben közönségüket, ártanak az Ipa-roa ulánképzéa ügyének 1>, mert tanoncokat nem neveltek, a azak-munkások pedig a illáSyabb értékű tömegmunka produkálására siók-tatták. Örömmel üdvőröjük azért a kormánynak azt az Intézkedését,
hogy a virosokat az úgynevezett házi üzemek leépítésére hívta fel.
Nsgykanliairól — éri..ülésünk szerint — számos keresk\'dő. Iparos, az Ipartestület, az OMKE és a Bzross-S\'.övelség képvlaslől fognék az országos kongreaizuion részt venni.
NAPI HÍREK
Nyugdijatok felülvizsgálása
Mint Ismeretes, a szanálási ter vényí egyik; pótssakasza a nyugdl jasok Illetményeit fokozatosan csökkenti abból G szempontból, hogy az illetők b.löltöUék-e 60 Ik életévüket és 15 Ik szolgálati évüket, vagy sem. A nyugdíjasoknak Ily módon való ciökkentéae érthető nyugtalanságot keltett as érdekel* lek körében s panaszuk a sajtóban la élénk klfejezéat nyert.
Vass József népjóléti miniszter mér régebben megígért. a nyugdl |isoknak, hogy bajukon a lehető-ség szerint segíteni fog, msrt meg győződött arról, hogy Biámoa olyan volt köitlsztvlaelő, kl ugyan aem a 60. életévét nrm töltötte be, aem t.lj.a 15 azolgál.tl évvel nsm rendelkezik, nyuid\'jaztatáaa folytán toljrrien keresstképtelen lett.
Vass József népjóléti mlalazter most rvndil.tlleg Intéikedett, hogy a tizenöt beszámítható arolgálatl évnél rövidebb beBzámltható azol-gélall Idővel nyugalomba helyezett közszolgálati alkalmazottak kőiül azoknak, akik semmiféle k.risettel vagy jövedelemmel nem bírnak és teljesen munka éa ker.aetkiptele-nek, jogukban éli a teljsa kereset képtelena\'güket a népjóléti mlolsz-ter által meghatározott f.lülvlisgáló bizottság Utján és Időpontban meg-állaplttatnl-
Ebbsn az esalben a nyugdijuknak megállapításánál alkalmazandó korlátozás rájuk nézve a teljsa mun k.Wpt.lenség msgálleplláeáuak napját követő hó clse|étől kezdve nem nyer alkalmazáat.
Ert a rendelkezést éa egyben a felülvizsgáló bizottság Uteaitéaét Vass József népjóléti miniszter a pénzügyminiszterrel rgyelemben hozta éa mint értesülünk, a felül vizsgáló bizottság már október elsején megkezdi müködéaét ■ népjóléti minisztériumban.
A rendelkezésnek fontos réaza a oyugdljtaok szempontjából, hogy az eljárás költségeit a bizottság megfelelő Indokoláa alapján visszafizeti és azokat a népjóléti tárci költségvetési tételei köré as ezen elmen előirányzóit őaazeg terblre kiutalja.
Vass József mlnlazternck ez aa Intézkedése, hanem Is jelenti mindjárt a nyugdíjsa problémának ma-rsdík nélküli megoldását, minden estire bl.onyltéka annak a komoly törekvésnek, amellyel a kormány a méltányosság és Igazaágoiaág elve azerlnt a lehetőségek k,relében Igyek.ilk az egyez exlezteaclákon segíteni ott, ahol erre a legnsgyobb szükség van.
NAPIREND
Szeptember 20. Szombat
Római Utolltus: Euxtik- PíoímUm: Priá»-rlía. Uiaelita: EIjI bi 21. S. K.
Nap kel njyl S flca U pwtlor. nyugatik dtl-ulio 6 fira 1 paickor.
A Motoorol6jtl«l Intíict J»l«atí»a iwtlat ai Id-í-jltiiban yáltoxii nem rlrható.
SalohAa. ÁrráeaU, epaiaite. Elíádii kwd«t« M:» &«?rt<l \' í\'akor.
.WoirOKnykíp iilnhiiak. Uránia: Teiaa-
\' okiil Ccvtej «iUM_t. Vl]á$: Karry
lor aiokáal 6jhI»t töiUwt. Világ: lí. Nii. EiívJáick kéidáta 7 ti 9 ÍM
Kulturtükör
A kultúrintézmények neme, száma és lormái az valamely városra nézve, ami a tükör az emberre. Söt több ennél. A tükörben csak külső ala kunk jenik meg, ellenben a kultur intézményekben nemcsak az nyilat kőzik meg, ami ténylegesen megvan, de melletlük /eltűnnek a hiányok is : a mi nincs, a minek tehát lennU — kellene. A tükör azonban nem mindig mulat/a egészen hű kecel annak, ki belé/e néz. Sokszor nagyon is eltorzul benne minden vonásunk a vannak olyan tükrök is, melyek ijesztő képét mutálják a velük szemben álló egyénnek vagy tárgynak. -
Ha Nagykanizsán is valaki a külső látszat után Ítélné meg kő zönségének kulturáltságát, igen sto mora ábrázatát látná a — tükör ben. Semmilé\'e kultúrintézménye nincs, egy szobor, egy park nem vonja magára Iigyelmünkit s ami ujitás történik, az mind csak hal rányosan hal az összbenyomásra, melyet a városról nyerünk.
jgy például egyenesen merénylet a jó Ízlés ellen az az építkezés mely napjainkban az Erzsébet kl rályné térnek kellő közepében /oly ik. Más városokban ligeteket, parkokat lélesileltek boldog emlékű királynénk emlékére, szobrot állítottak /el neki s haza/ias áhítattal merengenek el benne vagy elölte a multainak dl esőbb napjain, — Nagykanizsán pedig egyik része krumpli/öld voll melyet \'rabmunka hozott annyira mennyire el/ogadhaló állapotba, elől ko/ák gyümölcsöt árusítanak, közepére pedig oda épiük a mészárosaknak hosszú pavilonjait, ezzel egészen kél/elé vágva a különben szép terjedelmű térét.
Oh mennyi ízlés, előrelátás, ke gyelet azokban az urakban, kik ezt elhatározták I
A tükör azonban, mely a város kulturális állapotát mutálja, hamis és torz képéi adja a lelkekben elő tőrckviieknek.
Ezek az eltévelyedések és a kai lurális ,előrehaladásnak" mozdulat lanz-Sga nem a közönség _ bűne, hanem azoké, kik a kö-ugyeket intézik. Ha a közönségét tekinltuk, azt látjuk, hogy nála meg van a kulturális haladásra a készség, ha ellenben az .eredmények" el nezzuk, „agyon lorz képben jelenik meg az előttünk, mert a kép hamis, hibás s benne csak azokra ismerünk rá,
kik a tervek végrehajtásában elől állanak. _ _
Szerencse Nagykanizsa közönségére nézve, hogy ez Így van s a foncsorozotl üveglapon nem az ő képéi látjuk.
A mesebeli tükör )Ut eszünkbe. Mi a tűkről nem dobhatjuk el s nem is törhetjük össze. Valahogy másképen kellene segíteni a bajon. Azokat állítani elibe, kik a lakos ságnak kullurtörekvéseit nem lorz alakban, hanemélelhüen adják vissza a — tükörben.
- A Z.U1 KS.lSny oj íral.
A mai naptól kezdve lopunk egyes példányainak árát s elő/lzetési dijat felemelni voltunk kénytelen:k. Hétköznapokon 6 oldal terjedelem mellett l800kK, 8 oldal lerjtdelemnil pedig 2000 K egye, számainak az áia,
míg egy havi ela/izelési dya 30.000 korona.
— Helyrelgníltáa. A Zilál Közlönynek folyó hó 17 IVl -ámi-ban .Pór József — a lenlulmádS elmü hírére vonatkozólag a najy-kenlzzal m. klr. államrendőrség a következő helyreigazító közleményt köld\'e l.punk azerkezzlőaéséne*:
_Poor J ixaefct dr. H->ch Oz.kír k.rljében as olt lesillásban vol d.lekllv fogta el éa detektív táraal s-gllaégé.el állította elő a kapltány-
\'4ü*T»nács ttlía. A városi tanács tegnap délután tartotta meg azo-ká.o. he\'l ü\'éa\'t Krótku I.tván dr.
polgár mester hely ettes-fójsgy,ő el
„öklel, al.lt. amelyen többek között fogl.lko.l.k a kereskedelmi alkalmazottak vaairnapl munka azünet kérelmivel, több Iparengedélyt kiadtak éa a hit folyó ügyelt
tárgyalták.
, EtkUT5. G. Curnesevilz Jó-,,.f illamr.ndőr.égl tla.tvl.elő ma délb.n fél 12 órakor a ferenclek t.rnp\'o néban vezeti oltárhoz Füredi Bö.ke u,leány, Füredi János nyűg váro.l levtlliroa negymuvelt.égu leányát.
— JárványoB b.tegaígek Nagyls.nli.4n. A váro.l lla.ll-„,vísl hivatal klmutaláaa ...rlnl e-cptemb.r 1 tői azeptember 18 lg N\'gykanl\'BÍn a követkeiő jirvinyo. b-tegségek lellek bejelentve: 25 k.nyaróeaet, 5 vérhas, 3 tlfuar, 1 vörheny éa 1 haalhsgymár.
- Iparlslhágá.. A. elsőfokú váro.l rendőri
nngyk.nl.aal kl.ke.e.krdít 300.000 korooa pén.büzteté.ael aujlott, meri Ip.rlg.zolván, nélkül Ipar-azerüen foglalkozott kenyérautiaael.
_ A iBdébeteggondo.ó in-téxet z.nd.lí»«.A o.gykanlj.al József főherceg szanatórium e2ye-súlet lOdSbeteggondo.ó Intézete Isméi megkezdte áldásos tevékenynél fodor Al.dár dr. tl.z\'lo\'vo. Ig.ag.t\'B. mellett- A ludőbeteg-gondo.ó minden kedden és ázom batoo délután 5 órától kezdve tarljs rendelíssit. E\'.ö alkalomm.l annyian ker.alík moat fel, hogy Fodor dr. éa Ney dr. orvoaok alig győzték a rendelést.
melczer
üvegüzlet óriási reklám edényvására!
Nagymennyiségű selejtes A nanin ««pt. 23-tól edény kiárusítása csak ** llÜlJiy, szept. 27-tg,
Kazinczy-utca 3. szám, az udvarban.
Dupla erős porcellántányér mély v. lapos .... 7500 R
Sima porcellántányér lapos.........^JJ" £
Fehér porcellán teás csésze aljjal.......ÖUUU ft
Kis tányérak.............. 4000 K
tM- Mindenféle tálak és agyéb portellán ha.inálati edények a Ugoltitbbin aiereihetttk be
-asa
ZALAI KÖZLÖNY
1924. szeptember 20.
— Tanári áthelyezés, A vallás
ha közoktaléaügyl miniszter fekete Jánost a helybeli polgári fiúiskolához trnárnak neveit* k\', Somogy! Imrét prdlg a tapolcai polgári leány faVólától áthelyezte w *tJTkarI i>l po\'gári fiul.ko\'áhox. F. kete Jánost azonban klnere:ték a péc i püipőU tanit^k\'pióhdi a Igy a legközelebbi nepokbm mlr la távozik.
— A sörgyárnak engedélyez ték a marhahlxlaldát. M-glnuk, hogy a Király sörgyár m *eh> hizlalda fcUUítáaához telepenged lyt kért a váróitól. A h\'tóaági telepszemle tegnep volt a Csengery u. 111. az. alatti telepen éa miu\'án a azemle megállapította, hogy a felállítandó hizlald* a köz- és állat egész* ég űgjrl érdekelteket nem sérti, a hizlaló telep ellen magánosok rénéröl kl fogás nem tétetett, a városi tanács tegnapi Qléaéban a telepengedélyt magadta.
— A forgalmiadó lerovása. A forgalmiadó-hivatal figyelmezteti a forgalmiadó kötelea egyéniket, hogy a forgalmiadóról azóló törvény végrehfjtásl utasításának 86. § a értelmében mioden bevételi tétel, legyen az készpénz, csekk, váltó, átutalás, főkönyvi jóváírás — tételenként azonnal bevezetendő a bevételezéa után a forgalmiadé naplóba A b\'okk adásra kötelezett adókötelesek este a b\'okktömbből vezetik át a bevételi lé eleket a forgalmiadó naplób/. Megállapítást nyert, hogy NagyUnlzai város adóköteleseinek legnagyobb réaie, különösen a kereakedők, a tör vényre hivatkozott azekasz/b«n fog leltek ellenére j>rnak el, mert bo vételeiket nepoAént egy összeg-ben állítják be a íorga\'mladó naplóba, aira való hlvatkoiásiat, hogy a bevételek tételenként ugylt fólt.Mhatók a blokk.őmbbeo, v.gy ax üzleti c»s*a lapon. Tehát mi <<£n bevételi tétel, a bank átu\'aláaok is agyénenként kú\'öo vezetendők be a forgalmiadé n/plóba. A tőrvíny ezen rendelkezéaét be nem tarló adókötelesek azabál; talajságért fognak blraágoitatnl.
— Klállitáa Kapoavarott. Viszi József és Lovrlch Ferenc képzőművészeti főiskolai növendé-gek a Kaszinó nagytermében fo\'yó hó 21 élői kerdve kiáliitást r«n deznek.
— MegaxUnt a aartéapeatls Nagykanizsán. B\'\'olj Károly m. kir. vároal vezetőállatorvos jelenlése szerint N«gykani.sán megszűnt a sertéspestis.
Ma
disznótoros vacsora
ai Ipartestületben.
Siívti liiog.itit kir
kein gyula
vendéglés.
Oh megvársz-e?...
Oh megvins-e engem, amíg vitszatérek Amíg *s élettel njoRküxdttk toért.d > .. . Lebet, hojy még eddig zokitor nyit a róz»», \\agy Uo kl U »i4x»d, mig el)Ön ax ír». Lehel, hogy ait hallod, hviteleené lettem; Nem vetsi-e meg akkor, fog.z-e bízol beou«m ?
« "«sJe»mo» jóa valaki hozzád . . . Hátha elfeledné! é» azt vUioootoád ?
Oh én vidaonyalc^. ia üniíou azeaiem I Na hívj mist, csak szived egyeli,„ t.ncn.k! És én menni fogok a te IM0, BCvejbeQ Fölvessem a haicot a végem ,Utn _ S ha gyózök. jutalmul c*ak tí*ede< kértek . . . Oh ategvám-e engem, amíg viuxetérek }
Mezartlm
Lázár Pista búcsúzik!
m», »sombeloti és ho\'Díp, \\»»ártwp c»tc uttji bucsuasCélyét *
Korona éttermében
amikor l» megköszönt az 6 hált* közönségének a "szíves pártfogást, melyben ittléte alkalmából részeltette.
Kiss Ernő szállodás
a bucsuestétyekre tlsstelettel meghívja a nagyérdemű közönséget.
— Hány hadirokkant éa oz vegy van Nagykanizsán? A
városi nyilvántartó hivatal klmuta lása azerlnt N gyksnlisán összesen 700 hadirokkant, hadiözvegy éa h\'dláiva van, akik havonta illetményt élveznek.
— A Kereskedelmi Alkal mazottak vasárnapi munka-azUnete. limeretea, hogy a város belterületén levő kereakedők alkalmazottal azzal a kérelemmel for dúltak a városi tanáohor, mint elsőfokú Ipsrhátósághor, hogy a vasárnapi munkaszünet megtart-hatása végett rendelje el a város belterületén levő űrietek vasárnap délelőtti zárvatartáaát. A vároil tanács helyt adott a Kereskedelmi Alkalmazottak kérelmének éa teg napi üléaében elrendelte a város belterületén levő üxlatek vasárnspi zárvatartésát.
— A Katolikus Legényegy let szüreti mulatsága. A nagy kanhsal Katolikus Legényegylet, mint az előző években, ugy az idén is nagyarányú ezüretl táncmulatságot rendez a Polgári Egylet nagytermében Eperjesy Gibor elnök főrendezéaében A mulatságot való-azlnülag októbsr 8 án fogják me£ tartani.
— Nem leax bikaviadal Buda-
pesten. A főváros tanácsa elutasította egy spanyol vállalkozónak azt a kérelmit, hogy Bud\'pesten bikaviadalokat rendezhesen s loté:-kedett, h?gy a megkezdett épitke zések azonnal beazünteaaenek.
— Kl akar tBzér lenni ? A vármegye alispáojs s polgármester hez Intézett leiratéban felhívja a város közönségének figyelmét a Siombathely en éa Sopronban azé\' kelő honvédtüzér fegyvernemre. — Akinek kedve van a honvédtüzér-séghez zaoldoanak beállani, jelent-kezék a városházán Brunner jegyzőnél, I. emeleten.
— UJ dohánynagyáruda. A pénzügyminiszter Nova községben egy doháoynsgyéruda feléllit/sát határozta el. Az uj dohéaynagy-árudéhoz 31 közaég fog tartozni. A dohányárudé elnyerésére leg-körelebb kliiják a pályázatot.
— A vonat kerekei alatt. A tapolcai vonaton volt azolgálatban Dlllcs Ignác fökalauz. A mull napok-\' ban, amikor az egyik k< cslból át akart menni a másikba, a azél elvitte Dilica sapkáját, Diilcs utána kapott — de oly azerenc*étlenü1, hogy a vonat kerekei alá került. Dilica súlyos sérüléseket szenvedett. Beszállították a székesfehérvári kórházba.
— A magyarországi jezsui ták uj tartományfőnőköt kap
tak. Kómából jelentik : A jezsuita rend római generálisa fetmsntetle P. Somogyi Jsnől, a magyarorjjágl jezsuita rend tsrtominyfőnökét ez állásától, mert mandátuma lejirt és ugysnskkor három évre a rend mtgyarországl tartományfőnökévé P. Csávossy Elméit nevezte kl.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fó-ut fi.
— Színészet Kaposvárott.
Mint levelezőnk írja K<posvirott oklób-r 8-10 Ike körül kezdi meg Mariházy Miklósszíntársulata h IrOm hónapra terjrdő sdnlévrdjá\'.
— A bukaresti gyora katasz tréfája Aradon. Tegnap reggel félhétkor ax ar/dl állomáson a bu kareatl gyoia beleszaladt a temesvári vonat gyoravonstl kocsijaiba. Az összeütközés iszonyú h\'VJS volt. A gyorsvonat, az erősen megrongált kccdt az előtte álló mozdonnyal együtt háromszáz méternyire tolta előre. Az utasok körül h»t nagyobb aérüléaeket ezenvedett. Egy férfit fején nagyobb aé>űlé sekkel, holtan találtak egyik fülke fo\'yosóján. írásaiból megállapították, hogy budapesti gépészmérnök. A hslálos katasztrófát, viiag lat azerint, a fék elromlása okoxta. A ozererciétlenaég miatt az arad — budapesti gyora ctak máifélórás késéssel érkezett Budapestre.
— Schvnrcz Dazsó cég közli, hogy minden azlnben iimét rsk-tárra érkeztek: ptima minőségű se lyem Jlór női harisnyák, párja 50.CŰO kor., prima minőségű muszlin női harisnyák, párja 36.000 korona.
— Saját srrártmányu gyapjú jumper 38 000 K, psatell soknl 6500 K, musslln harisnya 8000 K, selyem nyakkendő 15.000 K, Filipp kötöttáru gyára Szombathely, Széli Kálmán utcs 6.
— „Tatra" csecsúmő-fcelen-gyék Schwarcz Dezső cégnél, Fő or fi. srám.
AZ HÍRLIK...
Az hirük, hogy Nagykanizsa vízvezeték rendszerében a rendszernél csak a viz lesz kevesebb.
Az hírlik, hogy a színház múlt heti botanikus műsora (Árvácska, Nebántsvlrág, Tökmag, Gyere be .tó zsám") már csak másod virágzás.
,Holdvilág" mellett az is valami. *
Az hírlik, hogy a nagykcnlzsai piacot városi nívóra kell emelni. Az elárusítók szívesen hozzájárulnak az emeléshez. #
Az hirlik, hogy a szanálás adó alanyainak a pénzügyminiszter az állitmánya. w
Az hirlik, hogy a nagykanizsai
artézi kut tervei a kútba estek. #
Az hit lik,_ hogy sokan nem értik, hogyan kerülhetett „Lányi* Lili az
H Assionyi* társulathoz •
Az hirlik, hogy a napokban megint itt járt a monocikli és bebizonyította, hogy nem is olyan nagy baj. ha vala kinek ^kevesebb van egy kerékkel.
Az hirlik, hogy vadászainknak nem kell messze menniük kacsákért. Találnak elegei — Zalavármegyében.
M
Az hirlik, hogy az id-.n csak a szálló-, penzió és villatulajdonosok égtek le a fürdőszezonban. Nagy kanizsáról is alig páran sültek le a Balaton mentén. Annál többen sültek Jel, akiknek üresen maradt a kiadó lakásuk. ^
A t hírlik, hogy a kenyérgyár és a nogy kanizsai pékek közt kenyér tő résre kerüli a sor. Rossz nyelvek sze rint azért, mert a pékeknek kevés a sütnivalójuk. (b!)
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. onfekció osztály a
K
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Elegéms trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyem-bloutok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45 ooo K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75-eoo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- ésl télikabát-kelmék óriási Választékban.
a*" TUztviaelőkaek ezon árakból ia 5% engedmény
£3. évfolyam, 216. nán
Nagykanizsa, 1Í24. Szeptember 21. Vaaárnap
2000
ZÁLiI KÖZLÖNY
Sa*rk««at6a4jc <5 a kiadóhivatal P6-nl S Interurban-Tole Ion 7S., nyomda 117. U.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
xtMl M*> br IQOOO tol«M
Három Ura WOOOO korona
Ai aranykorona a kereskedelemben
A történelmi korszakok némi módosulással csak Ismétlődnek. Néhány éviizeddel ezelőtt a papír s a réz uralta a pénzt; aztán jöttek a nikkel s az ezüst pénzek ; napjainkban pedig számításaink alapja az arany, az aranykorona, arany — nélkül. Mert a tisztviselők aranyparitásban kapják a fizetésüket, aranyértékben fizetjük az adót, aranykoronákéit utazunk a vasutakon stb., aranyat azonban még mutatőba sem látunk s kezeink közölt csengő lém helyeit csak papírpénzek forognak. \\
Az aranykorona számításhoz pedig vérmes reményeket füz-tünk minden vonalon.
Amikor a kormány péhány héttel ezelőtt megkezdte az aranykorona-számításnak saját háztartásában és üzemeinél való bevezetését, bizonyosra vettük, hogy rövid Idő alatt el fognak tünnl a kereskedők kirakataiból a mai 5—6 |együ számok és helyüket Ismét a békebeli kis, aranykoronás árat kifejező számjegyek fogják elfoglalni. Az állam költségvetése ls azóta aranyalapon készült el, de a kereskedelem és Ipar még ma Is a papírkorona
mellett tart kl, az árkalkulációk alapját pedig továbbra Is értékálló Idegen valuták, font, dollár, svájci frank képezik.
Ennek az érdekes, látszólag Illogikus körülménynek magya-rázata Igen egyszerű.
A kereskedelem számításainak, kalkulációinak alapjául csakis olyan fizetési, Illetve számítási eszközt tarthat, amelynek értéke lehetőleg állandó és független a spekuláció és egyéb körülmények állal befolyásolt napt Ingadozásoktól. Csakis Ilyen fizetési eszköz nyújthatja a kereskedőnek azt a biztonságot, ami a forgalom szempontjából mellőzhetetlenül fontos.
Az Inflációs politika látszólag nagy nyereségeket hozoll a kereskedelemre ; a pénzünknek, a koronának leromlása látszólag anyagi haszonnal Járt a kereskedőkre. Ezzel a látszattal szemben azonban a tényleges helyzet az, hogy alig akad magyar kereskedő, akinek ma ls meg legyen arany-értékben háború olóttl tőkéje. Kereskedőink leajagyobb részének tőkéje a iflazólagos nagy nyereségek mellett nagyon lecsökkent. Az Infláció Idejében
nagyon sokan voltak, akik a helyzet javulását az aranykoronarendszerre való áttéréstől várták és remélték. A gyakorlatban azonban ezek a várakozások nem váltak be s kalkulációjuk alapja továbbra Is a dollár, a Iont, vagy a svájci Irank maradt. Mikor azután a szanálással és a külföldi kölcsönnel kapcsolatosan a magyar korona árfolyama megszilárdult, amikor tehát a normális kalkulációk lehetősége felé az első Jelentős lépés megtörtént, — tehát amikor erre voltaképen már semmi szükség nem-volt — csináltak egy mesterséges és meglehetősen dicstelen, rövid élet után máris kimúlt számítási eszközt: a takarék-koronát. Ennek az értékelési eszköznek használhatatlansága ls csakhamar, bebizonyosodott. Ekkor tértek át az Illetékes körök az aranykorona számításra. Bevezették az aranykoronát minden állami szolgáltatás terén, csak épen a gazdasági élet nem tud áttérni az aranykorona rendszerére.
Ennek a körülménynek a magyarázata Igen egyszerű: az aranykorona ériékét nem valamely értékálló külföldi valutához arányítva állapítják meg, hanem egy önkényesen meghatározott
szorzószámmal vezettek be. Igy állott elő az a helyzet, hogy pl. Bécsből Budapestre sokkal olcsóbban lehet utazni, mint Budapestről Bécsbe. Helytelenül hivatkoznak az aranykoronát lile-tőleg Németországra. Inert Né\' metországban ugy a Rentenmark-mlnt az aranymárka árlolyamá-nak megállapításánál egészen más módszerrel Járnak el. A magyar aranykorona árfolyamának önkényesen megállapított szorzószámmal való meghatározása tehát a kereskedőre kalkulációinál nem Jelenti azt a biztonságot, amelyre szüksége van. Már pedig, hogy ez a biztos alap stabilizált paplrkorona-e, vagy tényleg stabil aranykorona, az végeredményben teljesen egyre megy s a fődolog csak az, hogy legyen egy stabil alap az átértékelésre 3 az árak állandósítására. _ ,- .
A csongrádi bombamerénylet
Stolnok, .i.pltra\'« 19 A főtárgyalás tegnapi negyedik napja tanukihaUgatásolJeal telt el Izgalmas szembesítések történtek, melyeknek során a vádlottak is intéztek kérdéseket a. tanukhoz. A tárgyalást hétfőn folytatják.
MEGTÉRÉS
Irta^ Kerekes K&roly (4)
— Nagy nyugatomra van még szüksége, hogy teljesen visszanyerje régi erejét. Megmentette pedig ön, Leonka nagyséd, nemcsak példátlan önfeláldozó ápolásával, hanem azzal a végtelen gyengédségével, mellyel eltalált* minden gondolatát s mentesítette minden izgalomtól. A jelen esetben nem az orvosi tudomány, hsnem az ön lelke, szive, határtslsn szeretete és szuggeráló ereje segito-tett rajta. Most m&r nyugodt lehet, de ápolja továbbra is az eddigi odaadással, nehogy visszaessék. Ezt különben önnek nem ls kell mondanom, hiszen nem is tudna más képpen tenni, mint eddig...
Jókuthy lépett a szobába. A helyzet kissé feszélyezett volt. Néhány perccel előbb érkezeit megs még csak annyit tudott Kovácsró\', hogy él, de az uj fo. dalairól még nem volt lu domása. A legudvariasibban meg-haj\'otla magát Lsona e őit, bemutatkozol! az orvosnak, de már annyi
ideje nem volt, hogy a beteg álla pota után érdeklődhessék.
— Meg van msntve, élni fog, éppen most mondta a doktor ur — szinte öofeledetteo,.üjjongott örömében a siámüsőrssszooy.
— Tul vsn minden veszélyen. Nem az enyém az érdem. Az egész érdem ö nagyságáé. Az igazgstó életét, mely tegnap reggel már cssk egy hajszálon függött, nem én adtam vissza neki, hanem Leonka Nigysid...
Jókuihy tiszteletteljesen csókolt kezet Leónkénak, melegen megrázta a doktor kezét, do egy árva szó sem jölt as ajkaira. Leona észrevette Jókuthy megindultságát, s legtapintatosabban közelebb húzódott a doktorhoz és néhány halk szót váltott vele. A volt férj felhasználta ezt az alkalmat s letörölte szemeiről azt a könycsepott, melyet az elérzó kenyedés facsart kl belőle.
— ön bizonyára látni is szerelné a mi betegünket — szólt Leona Jóktithyhoz. — N*m ludom, tudja e már, hogy megjött? Azonnal beje-
lentem neki. Végtelenül örülni fog, mert már hajnal óla türelmetlenül kérdezgeti, hogy nem-e jött Budapestről válasz?
—- óvatosan adja tudtára ö méltóságának megérkezését, nehogy a nagy öröm felizgassa.
— Erőt fogok venni magamon. Tudja doktor ur, hogy sz Ő öröme az én örömem ls — válaazolt Leona.
— Tudom. És megfordítva.
— Leona lébujheayen ment s szomszéd szobába. Jóku\'hy és ez orvos egyedül maradlak.
— Páratlan lélek. Nincs hozzá fogható a kerek világoo. Csupa sziv, megárlő lélek, csupa önfeláldozás. Higyjo el nekem, r éltóságos uram, hogy még a haldoklókat ls életre tudja kelleni. Az Igazgató ur ls csák neki köszönheti as életet. Megmen telte és tudom, megtartja sokáig, ha mellette marad — mondta a legőszintébb közvetlenséggel az orvos.
Jókuthy hallgatott. Helyesen tette. Az adott körülmények között nem ls tehetett mást, mint hogy hallgatagon helyeseljen a doktor szavai-
nak. Maga is meg volt győzőive róla, hogy az orvos valóban Igazat
mond.
Leona kitárta a stomszéd szoba ajtaját. A doktor elbúcsúzott lőftik s Jókuthy oda lépett a beteg ágyához. Szólni nem tudott, ugy érezte, hogy minden pillanatban kitör lelkéből az elfojtott zokogás a csak melegon megrázta a jó öreg igazgató kezelt. A beteg felemelkedett fekvő helyza-tébő\', Líona párnákkal támasztotta fel derekát s a két férfi megölelte egymást. Ekkor Jókuthyból kitört a zokogás, Leona szemei i« könybe lábadlak s beletemette gyönyörű arcát a beteg párnáiba.
Bocsásson meg nekem, nem tehettem másképen — szólt az Igsx-gató.
Jókuihy felelni próbált, de ajkai csak idegesen rángatództak;\' egy szót sem ludolt kiejteni raj\'uk. Végre is Leonén diadalmaskodott a léleknek benne bámulatosan kifejlett erejo.
— Nincs mit melbocsátania. Da hs még lenne is, Jókuihy sokkal nemesebben gondolkodik, semhogy meg ne bocsálána. A szerelet min-
S T.
ZALAI KÜZLOKY
A latzeralési konferencia Genfben lesz a jövő áv Junius havában
A »»Wf8tt Államok imw vehetnek részt m fcatofi*! ellenőrző bizottságban
A Nipt^öotUégi Tanács a nernxet-köil leixeratáai koofereaoii Időpont-Ját jövő éujvm havában állapították meg. A bisotlaígbaa a legyőxő\'t AHamok omd vehetnek ré»x». — A NcmxclclLS»óvc<stge egyébként kilenc napi »rflo«l utáa ma limét öeaseQlt. ValóesloO, hogy a hó 27-ére befejezi működését, késxletes távlratafok esek i GenJ, »*«j>tember 20. A nemül-kösl érlekeiielről, amelyet legki
aőbb 1925. juo/u» 15-íra hlvaak
öesxe, ait jelentik, bogy as érte-kcxlet aJóre láthatóé a Ganfben leei. Meghívják rá valamennyi államot, tabát axokat U, amelyek nem ratifikálták a iegyxőkőnyvet éa nem larto»oak a Nemietek Stóvetaégé-bar, igj Németoraségot, Oioasor sxágot és as Egyesült Államokat k. As ősaxeblváa a>ónban termé-aa«taaaa attól függ, bogy a Nem-aatak Sxövetaégének tagjai ■ .l.ő-•orbae aaagyhatalmak elégségea aaámbaa ral Ifik áltatják-a pailamen-tQkkal olőxatesen a döntőbírósági aljáráaról áa a axaokclókról axóló jegyxőkönyvet.
Fraada réixről blrlik, bogy a fraada parlament réeeérÓI a ratifl
káláa kétségtelen, miután abbos a francia küldőttaég már boxxájárult, da lernséexetea, hof y Frenclaorexég • emmlféle leaxereUal értekoxietro nam megy al addig, amJgajogyxő kőnyvat alóaataaaa aa angol parlament la nem raHfíkálja.-A Népaxövctaági Tanáca nam ad halyet a lagyősőtt államoknak a katonai allenőrxő bixottaágban GenJ, szeptember 20. A Nemze-t«k Sxövetiégének tanácsa ma nem blvataloa Qléaen vlxagálat alá valta a stgermalai, nculllyl, trianoni éa veraallleei sxerxődéaben előirt ast a jogát, hogy biionyoa hatalmak fegyverkexéaéra néxve ku-tatáat Wgextethct. Miután a Tanáca aa a cilra megkérdezett jogi bi-xottaág szakvéleményét tudóméiul vette, albatároita, hogy sajnálatával fogja as érdekelt hatalmaknak tudomáaára hoxnl, hogy nem ^d-hat hilyet abbeli kárelmüknek, melybea ast as óhajtásukat nyilvánították meg, hogy a Nemietek Siövotaáge tanácaának a kutatási jog gyakorláiára létesítendő ténye-sóról axóló tanicikos:aaln réaxt-vehessenek.
Magyarország szellemi kapcsolata a Nyugattal
A vili,háború .ok milliót il.t éa t.aa.ioyi eny.f pu.riuii.in kivíi talia • Ugnsgyobb puull-ti.t atttl követte .1, bog, sséjjel tipl. Kit 9 kapcsolatot, amel, a műv.It nemieteket t kóló. kulturé
ban egyméabos ktpc.ollt, mejreo dilié:-. nuJ .. untMcl műveltség
tgy.l.m.asiféba vet.tt hlt.t.
Ganfből jön ■ hlr.dia, bogy gróf Apponyl Albert indltvinyt t.tt t Nipiiöv.ls<gb«u trra aésve, bot* Mag,ascrazi„al a a.mielek ea.lfa»l mlldaritiaa ilUttM.il b.lyrt, ét célból t Tudomás,01 Ak.din.Uk ti téraaaigok, egyet,, m.k, kőeyvlérak ia baaoaló kullur Inti.etek újból vegyik (.latin... kött.téat a hssonló maf,u Intés-
mio,ekkel. A N/puöv.tsig ezt a javallatot örömmst fogadta ia «g,b.Q el U batiroita, bog, fel fogja blvnl fo|aoitoilliiira a vllig ősss.8 kullurillt tén,eiőlt. Eziel meglát előbbre jutottunk eg, lé-piaa.1 aion aa utoa, am.l, a r.s-tllucló feli vezet, még psdlg jelen tia fipiaa.1, mert bitien annak a körülmin,nek, bog, a nyugati mü-v.lt nemietekkel miguokat ii bol, leiünket migirt.uük, ellő feltitel. at, bogy velünk iiellaml kape.olat-ban álljanak, mai, kapciolat • iiemponlból míg fontol.bb ax tn,t|l kapctolatoknil le. De nem-ciak ojugot feli o,tflk meg czz.l a aiellemf öiai.kött.tiiünk, hanem ittak, dil éa kel.t felé,\' • m»g,ar-
dlg meg bű ctit, még ha élelo ellen la törftak. Ont pedig, Igazgaló ur, ■zerelte Jókuthy • hogy izeretl ma lt, bizonyságát adu eljövetelével — válaszolt Leona Jókuthy helyeit.
A beteg vliauhanyatloll péniálrs. Láthatólag kimerítette az öröm. Leona és \'Jókuthy halk léptekkel kifelé lódultak, bogy ne-iavarják az öreg nyugalmát.
— .A szenttel mindig megbocsát, még ha élMa ellen is lóriink- — mondta ac imént Leona. ön ugyan helyettem btszéll, de színién meg. tudna-o bocsátani? — kérdezte Jókuthy átfogódon hangoo.
— En csak ugy tudok beszélni, ahogyan érzek a a rr.ll mondok, azt szivem szét int mondom — válaszolt ax asszony.-
— Es me? tudna e bocsátani no-ksm isi..//
Leona elgondolkodott. Lelkében éleire kéltek a mull fijó emléksl, de hamar kész volt a felelettel;
— Nekem még kötelességeim vannak betegem körlll s én kötelességemet loljesitooi is akarom.
Tudom. Da ha majd velünk Jöhet a ml betegünk is — akkori,..
— E\'emér, én nem idézem fel a multat, de tudja, hogy én törvénytelen gyermek vagyok s azóta én ts tudom, hogy ml az a törvénytelen születés. Maga pedig egy fényes családi név egyetlen örököse ...
— No szóljon értől. Vagyont hal-mozhalunk vagyonra, mégis boldog. Ialmok maradunk. A maga lelkéért lemondanék névről, fényről, rangról, vagyonról, meri az életben csak ugy kincs van: a lél& nemessége. — Akar még az élőiben engem bol-doggi lenni í...
Leona nem szólt semmll. Lsssan a szomszéd szobibs lopódzolj s megállt a beteg lábalnál. Ekkor oda állt Leona mellé Jókuthy Is, Atöleite karcau derekát és kérdően nézlek a betegre.
— Ha felkelhotek, én is veletek megyek, addig no hagyjatok el, ha szerellek — válaszolt a kérdő le klntelre az Igazgató.
— Nem megyünk el, csak ma|d mind a hárman — volt egyszerre Leona éa JókUlhy válasza.
aiftói bm\'lihan .Iragadott, nem-ríg mif taljastn mtgyar kuliul
köipoolokkal lt, .mefjekaak hlieyát nemcsak ml ireiiük, a kUt a trianoni vonalon Inneo vagyunk, bánom-talán még |obb.n azok, akik a. m.lg,iD lul rekedt.k, d. lelkűkkel még fi mfhoiiink vannak ksp c.olódva. Abbin • pUfanstba., am.l,b*a o.grylln.k a kultur-kapoaoiat .U illllolt aauteriitn sorompók, a sorompók mögé njro múlhat kullutfólíorünk-b, amUar megblihstóbb siőveliégttlirsunk |
1)14 naptamb.r 21.
.abban a kUtdelembM.,- amelytt a
fajok hrrci«ak\'oev«r-»»tőrtéuiUlU"\' .-■ .melynek*\' foly.in.ta-\' Nyugob-\'Európa ulia asoel Körip Európiba t ic\'ődólt, mint a kövtrtetí éveirtd--ben migoldmdó lőrMilskel kirdit.
A percsk a vlligtirtiiel\'m óra-mutalójio lattan taja.k, De ha .mlndn pero végre\'nsijla «sak hol valami jót fa, bo.iia \'örik, napok múlva .gyai.r mtjd migl. oeak-eljutunk abbos ai időponthoz, bofy a k.wrv.k éjjala -ahnuljék a a nap. sugaras re,g.l f.lvfrradjon.
Az uj postapalota ünnepélyes felszentelés®
A IOvö hiten Költözködik kl a posla a régi épületből
Nagykanizsa, aaeptambei 20
Az uj postapalota felszentelésének és hivatalos átadásának hőnapok óta eltolódó Időpontja végre fix terminushoz Jutott. A pécsi postaigazgatóság a nagykanizsai 1. sz. posla-és távlrda-hlvatalhoz határozott felszólítást Intézett a régi postaépület kiürítésére és az uj palotába való álköitSzködésre. Ennek alapján 1. sz. postahivatal szerdán és csütörtökön tel|esen kiüríti a régi épületben elfoglalt hivatalos helyiségeit és átköltözködik az uj palotába. Vagyis a levélfeladás, továbbítás, a pénztár, főnökség, postatakarék és a többi osztályok, ugy, hogy előreláthatóan a teljes posla és távírda! apparátus csütörtökön vagy legkésőbb pénteken már az uj palotában áll a nagyközönség rendelkezésére.
A felszentelés és hivatalos átadás Időpontját most már végleg
és visszavonhatatlanul október 5-ében állapították meg. A felszentelést nagy egyházi pompa keretében Rott Nándor, dr. megyéspüspök fogja végezni, aki október 4-én, szombaton a budapesti déli gyorsvonattal érkezik titkára kíséretében Nagykanizsára. Az u| postapalota felszentelése és hivatalos átadásának aktusa nemcsak Nagykanizsa városinak, de vármegyei |e!entóségü ünnep lesz, amelyre a megyéspüspökön kívül Walko Lajos kereskedelmi miniszter, Demény Károly államtitkár m. klr. posta és távlrdal vezérigazgató, Kállay Tibor dr., Nagykanizsa nemzetgyűlési képviselője, Tarányi Ferenc dr., Zala- és Vasvármegye főispánja, Mayer Józsel, pécsi posta és távlrdal (ólgazgató és egyéb kitűnőségek lógnak részt venni.
A nagy nap részletes programját most állítják össze.
Országos Kézmüues Kamara
Nemrégen Indáit meg as ax or-aságoaaá vált moxgalom — mily a klalparosok asallaml éa gyakorlati képxettaégének mennél magaaabb azinvonatra emelése, továbbá a magyar kéxmOvealpar fejlesxtáee éa tókélateiitéee céliából O/sxágos Két-műves Kamara telállltáiét céloxsa. A mosgalom sikerre! járráa, ax IPOSi már ax alapisabálrokat U kldolgosta és miután a kereake-delml mlnlaxter la kllátáaba helyeste hoxsájáruláeát — a Kamara feláiU-táii most már csak sagyon róvld Idő kérdéee. Ax alapasabályterve-xet axerlnt a kőxponti kamarának minden ipartestület tagja leax. Ax ipartea Qlatek padig tagjaik aorába vettnek minden olyan nagykorú férfiút éa nŐt, kl önállóan üx valamilyen képeaitéahea kötött kéxmG-Ipart. As oraságoa kamarának lesx alnőkaége, elöljárósága, blxottaágal, rendea-, pót- éa kültagjai. As elnökság egy elnökből, egy fővárosi
éa egy vidéki alelnökből áH. Aa elöljáróságnak tla tagja leax: őt fővárosi éa öt vidéki A kamara tagjai: hatvan rendes, hatvan pót és tixenöt kdltsg. A kamara vex«> tŐa ég ét a kőxgyüléa válaextja meg oly módon, hogy negyven rendea és negyven póttagot ax IparteatQ* letek válaaxtanak. Tixenöt kQlönféle axakma érdekképviseletet, axonklvül egy egy tagot küldhetnek- a központi axövctaégbo;
A kamarai tlsxtségre ciak olyan barmlncávnál Idősebb magyar állampolgárt lehat megvélaaxtanl, aki legaJább három év óta axemélye-aen üt valamilyen képealtéahex hí-tőtt Iparágat. f
Nam lehet kamarai tag at, aki mag van foritva politikai jogaitól, el van tiltva a tanonctartástól és akit aa állam, vagy a társadalom readje ellen elkövetett bűncselek* mény miatt elitéltek. A nők padig
Nöi filzkalapokat
a legűluafoaabb bécsi és púrlsl modellek utón
mindenkinél olcsóbban!
> órusit
Brónyai L. Kazínczy-utca 6.J
1924. szeptember 21.
2ALÁI KÖZLÖNV
azért nem lehetnok tagjai ■ kézműves kamarának, mert is Iparütő aeezonyok legiöbbjének nincien mesteri klképesltése. Később m»jd lehetővé teaiik, hogy a képesités-ael bíró ipzrosnöket ia mef lehea-aea válasxtanl kamarai tagnak. A közgyüléaen azavazati joggal bírnak aa IparteatQletl tagok, tehát minden nagykorú férfi éa nő — akik egyúttal közvetett tagjai leaz nek a kamarának.
A kézaüvaa kamarának elaő fon toa teendője leaz — hogy rendezze aa Ipari azakoktatáa ügyét. Taaoic éa meatervlzagákat rendazerealtenek. Lehetővé teázik a vizsgálat továbbképzését. KQlŐaféle tanfolyamokat, asakiakolákat létesítenek. Ösztöndíjakat irndk kl. Tehetségesebb se gédeket kQ fŐldi tanulmányútra küldenek. Kiállításokat rendeznek. — IparteitQletl tlsztvlielők kiképzési
ről fognak gondoikodal. Fejleez-teni akarják ■ m- kéamüvae asaLiro-dalmat. Ipari statisztikát kéaxitenek. -Nyilvántartást fognék vezetni —
• bogy a termelés egyensúlyban tartásával az Iparcikkek kelendőségét
• aaabályoxxák. Axt akarj (k — hogy n* kőzazállitásókban a kisipar kellőképen réaseiedjék. Kéxmüveslparl anyagbeszerző szövetkezeteket fog nak létesíteni. Rendezni akarják a
■kisipari hitel kérdéaét. A munka-
• képtelen éa elöregedett kéiműve aek támogatáaára ipari és beteg-segélyező- és nyugdíjintézetet állítanak fel.
Amint látjuk —a tervezetet min-
• danro kiterjedő figyelemmel és nagy t-aUpossággal dolgozták ki a meg veagyuak röla győződve, hogy a rKésműves Kamara mielőbbi létesi
tése a kéaüQves-Iparra rendkívüli r hord erejű éa kihatású lesr.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 21. Vaaárnap
Réenal katolikus: Máté ep. ProíeaUna: MáU. Izraelita: Elul bé ti.
Nap k<i lefljpí 5 éra M peiekw, nyugszik 44tutin » éta W perckor.
A Meteorológiai Intését Jelentése sxertot nehot leJhéietUI meleg \\ii Tárhaté.
ftilnhix: DíluUn itt » éraXer (minikéit betjr-árekkel): A asiéag May. rlaJSWk. Eate nejjed 9 érakor: Ajtzooyek bolondja, operdte.
JrloarOfénykép eslnbáaak. Urinla: Tesas-bin lay őo»bor tértéit. VlUg: Harry
Piel ll téss. BMadások keidete 7 é» 9 érakor.
Szeptember 22. HéU6
Rémei katoiikui: Villlsm Teails. ProteiUnii Mérte. Izraelita: Elul hé 13.
Nap kel rt-jael í éra 47 pe.-eker. nyugszik de tutin I éra »7 perckor.
SalnhAa. SzeotpMar eamyéte. íiíJiUk. Eté-aéx* ketéete Mte nt-jyed 9 érakor.
DAL
Nyugat falit szili a felhő, Hajtja a síéi keletre, A láthatár mintha gyiszbao, Aa ég talpig fekete. Felhő, felhő, sötét felhí, To csak fedd el a napot, Less szivárvány rljasshoió, Mely as égea felragyog. Egyre nézem, agyra litom Azt a gyászos felleget, Mely bevonta feketével Mifelattunk as aget. De nem vész a nsp beléje, Csak a fénye-halovány S ragyogva fog tündökölni Hazánk egén szivárvány.
Báró Inkey Józael
A KORZÓ
At embereknek modern kultur igénye épen ugy megkívánja ezt is, mint a művészeteket, a kor szinvo italán álló köslekedisi eszközöket, a fürdőt s általában mindazokat a kultúrintézményekeU melyek a lelkei nemesitik, a kényelmet szolgálják * az általános jólétei mozdítják elő.
Valóban azt is látjukt hogu a korzó szinte tűkre egu város Jtul-lurstinvonalának. Délben, este talál kozó helye a város közonsegenek, hol megbeszélhetik egymással az
előző nap eseményeit, a délutáni, esti vagy másnapi terveket és — ez már a korzó lélektanához tartozik — öltözködhetnek az emberek, főleg a nők egymásnak és kedvük szerint kritizálhatják is egymást, persze egy harmadik személy elöli.
A hétköznapi korzó sőt korzók tehát mindenütt megvannak, ahol az emberek szeretik mutogatni ma-lógatni magukat, szeretik mások öltözködését bámulni, kritizálni, ahol meg van bennük a vágy, hogy egymást divatban (mdivalbanm, is métlem, meri a divat igen messze von az eleganciától) felülmúlják és alkalmat nyújtsanak ismerőseikkel való találkozásra.
Igazán izlés és felfogás dolga, hogy az, aki ráér a korzózásra, e nyüzsgő embertömeg kőzött vagy a természel szabad ölén tölll e el idejét Akinek a. korzó nyújt élve teM, menjen csak oda, aki viszont ■jobban érzi magát a városon kívül, keresse fel a mezőt, at erdőt, a magányt. Ha a cél at egészség, utóbbi helyek mindenesetre alkalma-, sabbak e szempontból, mini at utca.
A baj azonban ott van, hogy a sétálók közöli Igen sok olyan urat is látunk, kik a kimondott korzózás idején tulajdonképen nem férnének rám, hogy órákig at astfal tol róják, vagy ha — mondjuk — hivatali elfoglaltságuk mellett mrá is érnek", asztaluk mellől xraló ezen eltávozásukkal olyan nagy ürl hagynak maguk után a hivatalok ban, melyet ügyes bajos ügyeikben kilincselő polgártársaiknak még oly nagy tömege sem tud betölteni.
Szép, nagyon szép, ragyogó a korzó s tagadhatatlan, sokkal kellemesebb is verőfényes napsütéskor az utcán sétálgatni, mint rideg falak kőzött belüket róni a „köz* ér dekében, de eredményében még is csak különbség van korzó és hivatal kőzött. Azok az asszonyok sem érnek rá a déli korzózásra, kiket, a sors ma arra kényszerit, hogy
■minden hagyományuk ellenére a takaréktűzhely mellett kínlódjanak a főzéssel, — hogyan van tehát az, hogy urak, kiket az adózó polgá rok fizetnek, tízszer annyit koitat-; fák a járdát, mint azok p nők, kik nélkülözések árán róják le adókö telezettségeiket ?
Valami\'itt sincs egészen rendén. Ujabban a társadalmi rend már annyira felfordult, hogy még egy szervezeti változtatást is meg lehetne tenni : állittuk a korzózó hivatalnok urakat a konyhákba » a takarék-tűzhelyek mellett elsenyvedi asz-szonyokat a — hivatalokba. Ex alábbiak legalább őrülni fognak, ha még a hivatalos órákon tul is olt Időzhetnek majd szobáikban. Iksz
— A Kultúrpalota megvalósulása felé. Örömmel jelenthetjük, hogy az a mozgalom, melyet szerkesztőségünk megindított, egy Nagykanizsán felépítendő Kultúrpalota érdekében, egy hatalmas lépéssel előbbre jutott. A mozgalom élére sikerült megnyerni egy oly férfiút, mint ujnépi Elek Ernő vezérigazgató, földbirtokost, a kinek neve, egyénisége, múltja garancia arra, hogy az eszme minél előbb testet ölt és minél előbb felépül Nagykanizsa egyik büszkesége — a Kultúrpalota. Bővebbet a legközelebbi számunkban.
—.KáHay Tibor dr. Nagy-kaaizaáa. KáUay Tibor dr. volt pésaügym\'nlszter, Nagykanizsa vá-roa képviselője tegnap délben a budapesti gyoravonattal Negyka-nixaára érkezett Csekő Béla pénzügyminiszteri tanácsos kíséretében
éa Kovács Gyula dr. táblabíró,
Járásbíróságul elnöknél azállt meg. A volt mlnlazter kanizsai utja M-jeaen magánjellegű. Mindazonáltal Králky István dr. polgármester-helyettea főjegyző fogadáaára meg
Ialent as állomáson. Káüay dr. céiőbb kíséretével klhsjtatott régi barátja, Koller István földbirtokos rajkl kastélyába, ahol as éjjelt töltötte. Kállay Tibor dr. ma délután 6 órakor az IparteatQletet megfogja látogatni, ahol a tagoknak sziveaea . áH rendelkezésre. Az Iparosok érdeke, hogy minél* nagyobb azám* ban megjelenjenek. Majd 7 órakor a Polgári Egyletben megjelenik, hogy néhány kellemea órát hívei körében ellőltsőn. "Erre való teklatettel az elnökség felkéri a tagokat, hogy minél tömegesebben jaleoje-nek meg. A miniszter-képviselő hétfŐa délelőtt 10 órakor híveit fogadja Kováca táblabíró lakásán, majd éjjel vlassautazlk Budapestre.
— Zalarármegya a katolikus •gye te ml hallgatóknak. Zalavármegye aa Emerlcaaa katolikus\' msgysr egyetemi főiskolai hallgatók szövetségének 500.000 K-t adott a menaa támogatáaára.
— Személyi Wr. Dr. Thohoaa Zxlgmond posta éa távírdá főfelügyelő, a nagykanizsai ax.poeta-hlvatal főnöke budapesti útjáról visszaérkezett.
— A daaáatall t%f. ptUpBkl állás. A Németh Iitváa eib«nytá-val megüresedett ^ dunántuli ref. püspöki álláara voaakotó kerületi szavazás eredeaényéaek megállapításira kiküldött bhottság a szavalatokat felbontotta. Megállapították, hogy 216 érvényes azavazatot adtak le, melyek köxül dr. Antal Gixa egyházkerületi főjegyző, iheologlal tanár 95 szavazatot, QzegUdi Sáa-dor győri lelkész tiszteletbeli esperes 53 szavazatot, Csík Jósaef lelkéas esperes 32 szavazatot, Med-gyaszay Imre lelkéas (lepsényi) 31 azavasatot kapott. Eoe.k {olfti. . bliott.ig ai .gyhásl tórW.yek értelmében uj n.vui.1 ieod.lt .1 . legtöbb .......tot - kapott két
(elolt dr. A.t.l Gél. é. Cnglédl Sándor kötött.
— Tflrr t.t.áa anUka. A
n.gyk.nlia.l Irodalmi é. M\'J.fi.eti
Kör folyó hó 27 é. (aiombato.) e.to .löadiat r.od.i Túrr Ütvén, . legendé. n.b.d.éffhöa emlék.-letére. A. .Ig.dé.t Stakill G,ui« k.gyeir. föflmn t.nér, . Kör el n&k. I.rtj., R.jt. kívül kóxr.mQ. ködlk Nagy G7S.6, .kl TSrr lat. vénról aióló ódé|ét fnjj. anvalnl. A projr.mot bef.].iéiQl tfj é..k* ■lém tojj. kl.,<nlt.nl. A Tűrr Ütvén emlék«ieté«.k ■ ....t.ll 40-adéa len aa Id.l n.bld lycUtU •oroxat m^njltéaa. Aá \' úó.dé. b.lyét é. ponto. Idejét n.rd^ aiému.kb.n kőaljak.
— A >t)m.,l plebámlateaa-plom t«oltárk<p<n.k naui ráláan. A mü.mlék.k \' Ortaifoa bhotlaé,. Gróh látván mltaU.t.H t.nécoat, .1 Ip.rmUvénM\' lakol. I,.z,atójét me^blit. . aüm^l plébániatemplomban levő\' főoltárkép éa a vJo SonfOMiabM Uv< kát oltárkép r.ataaráláUnl. A triptichon rntaMráláil muaUlatal-nak alíkénltéiér. a naveutt müvén már SQm.fr. 6rk«ntt.
— Hát ukHTS — mgj KSfM. Nigy napi. volt t^.ap a plébániának. Nem kev.nbb,\' mUt hét fiatal párt nk.tM Sin. . fer.BC-r.ndl atyák. Ü„láta.lk mé, a nanálá.1 .kdó >.m v.tt. 4 a llatalok kedvét • — báaaaaá,tiH.
— Nankaalaa. .Álwxt&L A moit ^Vé.ilt.tt .muatnűléal képvlnlfiváluitói návjnr^k ... rlnt N ^yk.nluán .1 Űéa flanMB 6800 válmatópolfár IU.
— Hlv«t«tvluZáUt ■ for-s«li>l«dólal»t*lbaaa.CMU Bál.
p, 0- mlola.terl tanáow. forj.lm)-.dóhlv.t.lb«n hivató vlntáWtBt tart
J-l T.nltól .I5láp4.tá^ A m.
klr. valléa- éa kS»okt.tá.B,tl ml-nlaxt.r Butíssg Lánló 43 áv. mOködö f.lambokl rk. kántor- éa fötHttót mult évi oktöb* 1-tSI
kndSdS hatállyal a VII. fU.Ua!
ontály lll.tmény.k élvn.téb. Up-tette .15.
Kötött .61 h.risny. — — — — I MouittD tuxtiry* mtndoo sltob.n — L S.lycr. Ilór h.itwy. mlKt.o ulobeo^ S.tya.11 borgett ny^keodö — — V.diM hwliny., tisiU gy.pju — —
(iy.pju dtv.ttMOÍny.k — — — —
Telefon 221
Olmr. íry.tnlt
_ — SS. ooo
— 12.5oo
— 40.OOO
Férd kötött Sockot — — — — — — ^ Fájlt Uör Sockni -__ — -— 40.OOO L Kiirt Zepldor tog — — — — — — 1S7.000 S.tyem S;hit, div.lujdoofágok — — — SO.OOO-töt Oy.rmak harlanyák pamut 6. ttór a laf.lllékk árk.n.
Idill. iMllá.yMt éa Jyaarami >i«HH .
Dl.rt«rn»«<i.iaa*li.nJSk.liMt^ti.i |H frinálli
énkhaa éa aa ka.) réltv k alhraácUdi^i
Főtlt llvfMám
-UtaaWVsfdxll
Férfi szövetek
Vízvezeték szerelések
birendezétik ás Dsszis tartozékok, jzlKittyuk bármily khiHalliM, «la-nlttt a szakba risó bármily HvlUs
WeisergépgyársuaMi
ZALAI KOzlOHV_
K

\' | URÁNIÁ I
Kedden és txardán tél 6, 7 *s 9 Arakor
MÁRIA ANTOINETTE
törlénelrrl film » franci* forradalom idejétől. Főszerepben: DIANA CARENNE.
4
— Házasság. Dr. Knaast Láaxló ügyvéd ét Keétx |T\'tu« azeptem-ber 20 éo házasságot kötőitek. (Miadan külön értesítés h.lyettj
— Al Izraelita Jótékony Nőegylet gyermeknyaraltatási akciója. A nagykanlzaal Izraelita Jótékony Nőegylet, amely mladeak&r tatterőaen veaal klréaaét minden emberbaráti akcióból — ax idén huaionőt budapeall ssegény iakoléagyermakat belyexeU al a nyári azünldók alatt ax agyn nagykanlzaal izraelita családoknál. A gyermekek legtöbbját fel Is öltöz tették áa ugy küldték őkat vleeza azüleikher. A« akc\'ó érdeme Rot ichlld Samuaé elaöknőé. aki hölgy karával egyeleoab*n ax embararo-retet és kőnyőrfllet megaazío* aré py.lt _ a balké\'től nem tudva
— gyakorolják.
— As ervoel továbbképző köxponti blxottaág Budapeaten a ÍŐvároa kói báialban (S -ant Rókus , S<eet látván-, S*«nt LmxJó áa a Bakáca téri kórházakban) azep tember bó 29 ára, IHetve október 10 éo ketdődő továbbkip ő tanfolyamokat rende». Jalentkasnl lebot a bizottság irodádban, VIII. Mirla u»ca 39. e». alatti eeblsaetl klinikáé.
— EakBvő. Knautx Lía ló dr. ügyvéd tagnap délben esküdött örök hűséget e farencUk templomában Keést Tous urleénynak. A» e«ketéal aaartartáat dr. Vargha P Taodorlch Nsgykanlaea plébánosa, cárdsfőnök vég«st*. Tanuk voltak a vőWgéay réstér& Siabó Lajos d\'. klr.ügféaaaégi *loök, a menyaasrony részéről Dani Antal vaacereekedó.
— Anyakönyvi hírek. A nagy kanlzaai anyakönyvi kerület e heti klmutatáea azerlnt a srületéaek
■zárna 10, ebből flu 3. leány 7 Háxaisógot köt&ttek: GöodŐcs István postatiszt Göllesx Máriával, Makra L«ioa kötélgyártósegéd B.rke Rozáliával, Büki Józaef néps»n«az Somogyi Juliannával, Gödér Péter. aapsxámoe Ko«ács Annával, H«ln-rich Gábor c\'pészmeater Scabó Máriával. Böröc Rudolf kovács aegéd Horváth Vilmával, Torma Antal héptenéaz Harangozó Gizellával, Lobyesáng Radolf magén-tisztviselő Paár Margittal, Knauss László dr. ügyvéd Keéez Teréziával, Gurnessvltz Jássaf m klr. állam-readŐrségt hivatalnok Füredi Erzsébettel. Elhaltak: SJavrcs Jézaef 30 éves nepatámoa, bélkiaárás ; özv. S-sbján Fsreacaé Varó Teréila 65 évea, vesedaganat; Dolmányos An talné Varga Katalin 51 éves, tüdő lob, -Fukslcs Terézia 1 hónapos, veleszületett gyeogeeág; V«sxter Pál 60 évee villanyszerelő, vlzkór ; Páti Aatai 8 hónapos, bélhu-ut ; öxv. Soheiber Salamonná Sivitonlcx Mária 76 évet, vea«lob;Ott Mária 1 napos, valeaiületatt gyengeség;
Gaál Gyuládé 54 évea, tüdőlob, elmezavar ;Téth István 30 évea napszámos, exivbelhirtyalob; Koausx Józasf 1 hónapos, bélhuru\'; Kumá ssovics Ltván napszámos, sggkoii végelgyengülés; Geruss Farencné Gyékény Rozália 42 évee, szívbillentyű baj; Z Inyl Károly 4 hónapos, hörghurut; Tóth Rozália 26 éves, tüdő és gégegümőkór ; Töltő J5zsef 20 hónapos, heveny nyári hányazékolés.
— Zalaegerazegl kereake-
dők éa Iparosok adó pasa asal. Zalaegerstegról jelenti tudó tltónk: As itteni Iparosok éa kéjeké dók körében nagy elkeseredést váltott kl a UgulóbbI adókivetés. M aigalmet indítottak, hogy a pénzügyi hatóságot felvilágosítsák és meggyőzzék a kivetések elvisaiba tétlen voltáról, kifogásolják, hogy a fclebbezéqek olyan bizottság elé kerüljenek, amelynek tagjai, bár köztlazteletben álló úriemberek, mégl kereskedelmi és Ipari acem-pontokból nam tudják a felabbe-xéseket elbírálni. 21 én délelőtt a kereskedő és Iparos körök Farkas Tibor nemzetgyűlési képviselő meghívásával értekezletet tartasak. — Tarvük küldötts/ggel felkeresni a főispánt a feiszólamláai bliottaág újjászervezése ügyében éa ugyan csak kü\'.döttségtlag kérni a pénzügyminisztert, hogy as általánoa kereselladó kivetését vegyék revl-aió alá.
— Pnsxtaszéntpátért a sala egerazegi járáshoz csatolták. As alaólabdval járáshoz tartozó F\\i»ttattenlpéter kisközséget a aale-egerazegl járáshoz csstolták,melynek folytán a salalövővidéki körjegyző-mgbe fogják beosztani.
— Zalaegerazeg a közig ax gatás egyexerüaltéaárŐl. Zala egertxegról jslantl tudósítónk : A váróé tanáosa hét főn fogUlkoslk a kös ségek háztartásának egyensúlyba hozataláról való belügyminlazterl rendelettel — ekkor már elvbsn határos a közigszgatás egyszerű-sltéséről.
— Uj gyár léteattl Nagy kaalsaáa. Ertaaülésüok szerint a nagykanixaal vállalkoxáaok legkó zelebb egy u| vállalattal sztporod nak. Egy érdekeltség egy nagy arányú ernyő gyárat alap\'t, am«ly nemcsak a Dunántúlt, d« ax egész orazág piacát el fogja látni produktumával. Mi a magunk részéről minden o>yan tényezőt csak melegen üdvözölni tudunk, amely azámos munkáskezet foglalkostat.
— Baxasáloglevelek átezá mltásl ksslcsa. Pénzintézeti köz pont a buzazáloglevetekben folyó altott butaértékre azóló kölcsönök törlesztőrésxletei fizetésénél október hónapra átszámítási kulcs gyanánt egy métermázsa búza fejében 400-410 koronát állapított meg.
— Káré, rlsa, cacao, cukorkák, szeszes-Italok árványok és gyógyvizek, tiszavidéki lisztek a Gyenes üzletekben.
1024, szeptember 21.
— Egy azegény asszony kérelme a közönaéghez. Egy teljesen elaggott asszony lipuok szerkesztősége utján azzal a kérelemmel fordul Nagykaoltaa közönségéhez, hogy ö-imagával tebetrtlen férje réazére viselt ruhaneonüeket adoeaáayozzon. Az adományokat kUdóblvataluak veszi át és juttatja reed\'ltatésl helyér*\'.
— UJ tagok a Jegyzői egye-attletekben. Zalamegye legutóbbi közgyűlésén egy régi jogos szociális kívánság valósu\'t meg. Etután Ugyaals a közaégl és körjegyzőkön kívül a többi kŐ>ségl alkalmazottakat : községi írnokot, végrehajtót, rendőrblxtoat ia falveszik a jegyzői egyesületek tagj/| torába.
— A földhöz éa házhelyhez Jutottak figyelmébe. Sxabó Győcő klr. járásblróságl alelnök felhívja mlndarokat, akik a nakik
tiltatott földet, rétet, vagy ház elyot megtartani nem akarják, hogy lemosdáaukat nála (királyi jár^sblróaág, földszint 18. az. ajtó) folyó hó 30. napjáig annál inkább jelentsék ba, mert ellenkező esetben felelősek les«nek a f. évi október hó 1 én esedékes járadékért, Illetve hsaxonbérért és kö terhekért Is.
— Felhívás a hadirokkantakhoz. Az sllspán rendelete alapján felhívatnak mindazon hadi rokkantak, akiknek vitézségi érrm pótdíj van fo\'yósltva, hogy folyó hó 2L éo délelőtt 8—12 óráig a városházán jtlentketsenek I. emelet ajtó 20. sz. alatt, ahol as arre vonatkozó flzetéai meghagyást hozzák magukkal.
— A balatonfüredi Iparoaok azákháx*. A B-lstonfüredl J írási Ipartestület még a tavaaz folyamán elhatárolta, hogy uj azékházat épit, m<val a jelenlegi épület nem felel m*g hivatásának. Az Iparteatüiet már meg Is vatte a telket, a napokban pedig kimondotta a közgyűlés, hogy a régi székházat eladja s a vételárat as uj székház építésére fordítja. A hiányzó ősz-sxegat önkéntes idomány okból akarják összegyüjteol.
— Elveazett « Sugár-úttól a Főút 5 azámlg egy sötétpiros Jsmbó sapka kis ezüst tüval, a becsületes m-gtaláló szíveskedjék a Zslai Közlöny szerkesztőségében leadnL
— A aoproni m klr. poata éa távlrdalgaxgatóség a kerületéhez tartozó Győr-, Moson , Sopron, V^a- és Veszprém vármegyék területére érvényes uj távbeszélő névjegyzéket ad ki. (Míg-j-lenlk október hó közepén) Az uj névjegyzékben magánhirdetések elhelyezését Is engedélyezte a po« talgezgatóiég. Mivel az uj névjegyzék nélkülözhetetlen éa maradandó aegédeszköre lesx öt vármegye közönségénak, axért hirdetések elhelyezésére a legsjáclato-sabb. Hirdetéseket a névjegyzék kinyomásával megbízott Soproni Sajtóvállalat R T. Sopron, Templom u. 5 veax fel éa szolgál bővebben felvilágosítással.
— Felhívjuk as olvasóközönség figyelmét Fürst József „Kékcalllag" divatáruháxának hirdetés ilre.
MCI f 7CD üvegüzlet óriási reklám nCLlLLK edényvására! IN
Nagymennyiségű selejtes edény kiárusitása csak
Kazlnczy-utta 3. szám, az udvarban.
4 napig,
«zept. 23-tól szept. 27-ig,
Dupla erős porcellántányér mély v. lapoz .... 7500 k
Sima porcellántányér lapos..................6500 k
Fehér porcellán teás csésze aljjal..............6000 k
Kis tányérak..............................4000 K
B«- Mindenféle télak és agyéb parcslian hasxnélatl ■dényak a lagolcsöbban szerezhetők ba. "SW
nm.
XALAI KÖZLÖNY
— Olcsó iixövetváaár. A nehéz gazdasági vlazonyok, melyek st\'nle lehetetlenné teaxlk a köz/p osztályúak o ruháxkod s*, valamint p nagykő Ö.itég fokozottabb \'gé-nyelnek kielégítése cé\'jából a vll.g hhü Semfer J. cég egyik főnöke több hónsplg Londonban tartós kódolt, ihol tudvalevőleg a Semler cég főüalete van a rhonnan a napokban tért viasza. O tléte alatt a líguj bb a»ővetkülönlegea«égeket, valamiét f/ntt Q«l\'t órléaf forgalma folytán fennmandt a»ővelm*radé kokat h»»ánVbá u\'nsk Ud itatta, milytk egyiésza már meg Is érke-jelt Budapestre. FöntamliUtt dol jok, melyek á Budapestre u\'azó n>gyV5íőnség rendelöexéa^r ^ állanak, a világhírű Semler J cég B4C>I u\'C* 7. sr. alatti fő valamint a Koronaherceg utca 9 szám alsttl flókQ\'letelben (a lehető legju\'inyO aabb áron beszerezhetők.
~ Idei nratáaa teák rend kívüli oczó árban kaphatók a Gyenes őrletekben.
Linóleum (padlókárpi<). bőr-vászon éa viaszosviszen asztalierl lők legnagyobb választékban Igen jutányos árak mellett kaphatók Schvarcx Dezső cégné\'. Fő ul 5.
— Saját gyártmánya gyepju ]amper 38 000 K, piateli aoknl 6500 K, musslln harlanya 8000 K, selyem nyakkendő 15.000 IC, Flilpp kötöttárn gyára S ooibat-hely, Seéll Kitmán u\'c« 6
— Legújabb női divat. A nől-r h*k legújabb divata szerinti ruhsUal olcsón éa Ízlésesen készíti a Női és gyermekruha-űivalszalon. Ka zinczy utca 15 tzárn alau. — E ső rsngu munkaerők közren.ü\'ödéíívjl különös gond íotdittatik a ruhák gyo-s elkészítésére. Ugyanott varró tanfolyam és stabászati oktatás, a m rlyre leány ok asszonyok felvitetnek.
— \\ Stoewar írógépek leg
u1 .bb modellje meg tek Int hetői9/űnd/
S odor és F.a cégnél, D.ák tér 2. R^zletfUatési feltételek, k-ógép kel lékek. J.yltő műhely.
rő\'a: .a Hébék, a Flórák, a H*le nák éa G\'ádák csak holmi utcai nők hozzá képsat ; akár áU, akár ül maga a szépség axobra". E« a fiatal asszon ti fő kerül a frarclt forradalom dühének utjáb», annyi lelki éa testi szenvedés közé, h>gy mikor a Veraalllesl palota erkélyén a kanyarét kérő tömeg elé állott, két perc alatt ax átélt lelki gyötrelmek következtében axép seöke haj. f. bérré változott. Végtelen tragikuma abbaa állott, bogy axép s*gc, kedvesiége, jósága oly osgy vo>t, hogy Mlrib<aut la taljaaan 1\'fegyverezte, Mlrabeaa az első találkozás után hódolattal csókolt kezet neki, rövid Idő multán mégis hAhér bá-d alá került ex a királyi fŐ. U\'olsó lépése felséges, szoborszerű példája ■ kommün lelkivilága éa ax u n. ura\'kodó os-tály lelkivilága köttl mérhetetlen ellentét neV, amik a vérpad felső lépcsőjére hágott, rálépett a hóhér lábára, am>re a töm-g ráordított. Mária Antolnette pedig azelldon szóit; bocsásson meg ursm.
Lehetetlen e történelem minden mo<xanatát Itt lelroooo. B*sxél a fU<n a forradalom óriáal jelenetei ről. a kla dauphin kálváriájáról, ax udvar bünős pompáiról legő\'obet pedig ennek a a egény asszonynak izet. védéséiről.
Csak a film értékéra nézve am ütem meg, hogy német munka, b\'jsxllnyl pontoiséggal, hűséggel bökező kiállításáéi Fősza-pet a c-odás ■lépaégÜ olasz axiaáeznŐ t D »na C ranne játs\'a.
E-nél szebb tőrténelcbl film mos tenibsn c-ak egy leax t a M.dme Dubary.
Maria Antolnette
Az Uránia mozgó nagy történelmi filmje Sierrtem a töiténelmi filmeket. R\'gmuH Időknek ich-llele árad f«lő lük ; patiaéa alakok, mártírokká, legendás bősökké magatxtoault ne yek, aklkbes eddig ciak képxeiűnk j«rt: megelavednének s történetek p-regnek le előttünk csodálaloe hü •égg\'I, sm\'lyeket addig csak a lő• ténelem lapjairól, éposiok, re-
fények írásaiból lamertünk. E-n\'.é ezxünk c«ak a H >rom testőr, a Két árva Hímjeire, amelyek előadásai alatt kisxakadtunk való éle. türkből, hogy puMderea, parókáa lovagok, rokokó dámák, a történelmet formáló nagy emberek kö »őtt éljünk, velük érexxüok, szeressünk, gyülöljünk s végig éljük • történelem egy egy szakaasát.
A film írásnak még ma Is egyik leghálásabb területe a fraida lőr ténelemnek korarakot fordító szakasza XV., XVI. L>jos kora, különösen a francia forradalom. Ax Uránia mo/góaxlnház ebből az Időből mutat be kőxel egymásutánban két kiváló filmet, M.d^me D j Barryt éa Mírla Antolnettet. Történelmi ao:rendbcn Da Bjrry grófné megelőzte Mária An\'.olnette korát. Tchnk l ad.dályok mKtt azonban a morgó kénytelen előbb Mária A <loincttet sdni. Mirla Antolnette r A ar\'pséges trsglkum megtcs\'esü\'és). W-lpole azt írja
Dokaáay I Em5 angykaalxaal hangversenye M>nt t»ár j•Űztük, dr. Dohnányl Eoő zongora-művésx folyó hó 26 án tartja hsng-veraanyát a nagykanizasl Csslno h angversenyclkluaánsk első eatélyéo. A nagynevű mQzéax hangversenye iránt a vároa határain tul la aagy érdeklődés nyilvánul meg a ax eat mladea teklatetbea fényesnek ígér kezik. A mester hangversenyét a következő klasstfkus számokból ál litotta Ösexe t 1. Chopin : Sonata H moll Op. 58. Allegro majeetoao, Scherzo, Lvgo, Flaala. 2. Beet hoven: Varlittók. Op. 75 b) Men deltohn: LUder ohaa Worte, C dur. Op 62. No. l. Ll\'dirohne Wo\'te, C dur. Op. 67. No. 4 d) Schu mann : D s Abends, a) Aufscbwuog. S üeet után t 3. Dohnányl: Rura-IU Hu-garlca. Op. 32 (kézirat), Allegretto, Preato, Andante poco moito, V.vaca, Allegro graxloso, Aiagio, non trappo, Molto vivaee,
IRODALOM-MÜUÉSZEI
Sirvay Rőxal fellépte. A\'uj operett soubrette bemutatkozására i lnűltig megtelt a nézőtér. .Ár< vác ka\'wan M c\' szerepét játszotta éUnk temperamentummal éa kiváló Iá\' C nfi/éaxettel. E> u\'óbblval meghódította a közöaaéget, mely tánc jeleneteit többszőr megismételtette. Ax eli.mérésre méltán axolgáh reá, mert bájoa egyéni.ég, kl a maga kö\'vetlenaégével valóbaa kié/de-m-lta a kapott tspsokat Koronkaa Rózsi ma Is ragyogtatta haogjInak minden sxépségét a a második felvonásban a legmélyebbre letompl tott plaalsslmól kiforrott éeekmü vészeiről tesznek tanúságot. U<y veasxük éazrr, hogy egyénisége leg-főképen a szentimentális jelenetek-bén érvényesül legjobban. Kitűnő volt Gulyát Menyhért, Igen \\6 Att tzonyi, de Páger Antal néhol szer* telenségbe esett s tulségossn erős Intobáléaávai elhskáayltotta Sárvay Róxal űd\' c.sngésü, de győ gébb erejű hang jának kellő érvényesülését.
SZINHAZI HBTI MŰ80R:
Vasárnap délotla: A GAZDAG LANY . Vaaámap este: ASSZONYOK BOLONDJA.
JÓVÓ HBTI MÖáOR: Hét/Ó: SZENTPÉTER ESERNYŐJE, aalnmú Kedd: ÁRTATUN DON JÜAN, bohózat Szerda: SZULAMIT!!, keUtl daljáték. CaötíktWt: BÍBOROS, driaza.
Moredffimtfpszimtóz
Uráela. Vasárnap t Texathan igy szokás 1 Cowboy történet 5 ft[vo násban. Előbb a Hannil, axlán a Pannit, vígjáték EmU Jannlags és Hanny Portmnel.
Világ. Harry Pici II. rést.
SPORTÉLET.
Elmarad aa NTE -PSC mir ki.a.. M> dífu\'áo k.ll.U vo\'n. ■1 NTE n.k I.Utti.nl b.|<>aVI mér
kSiéiit a pic i kerOl.t l.f.r«..hb
c.p.táv.l . Picii Sport Clubbal. Mlnihosy aióab.Q EnéV válogatott caapala arföl 4rta.lt.tta P.caet, hoij <na kiállhat a píc.l vlloja\'ott allaa.aa lotáíSbl.ott.áj c-IIISrlSkóo a bajnoki BárkSaá.t .Iha\'aototla. A rövid Id5 miatt aa NTE °ak már oam állott módjibao b irát aájoa mtrkSiá.t l.kStal a márt c.ak trfa|.(m«rkg.<il tart L bt II caapata. Ai NTE tárjTalt Ufjao aa S\'SE v.l, d. aa árth.l.tlaoOI aokat, 3.000,000 korosát kárt, amit aa NTE n.m volt hajlandó mag adal.
Lázár Pista búcsúzik!
aa, vaaitnap sseptaabar h5 tl-éa sete taitji -------"
Korona éttermében
amikor Is mefkOazdol as 6 hálás kQzöo-aéréMk a sslvea pártíofist, a»lyb*e UUéU allxkaiból rteaaiUtU.
Kiss Ernő szállodás
a bociusftétyrs tlizteUtUl meghívja a
nagyérdemű kcizöttaíget. .......................................
Zsoldos tanintézet
\\1L, DoUf -v. Ii. TeL J. i M—47.
Algebra és geometria U
a(yta«r« oratreaetul, M BecruiMtUJ aa
ötuefoglahf tankBnyv
Ulriaek Uaaimi U« MUOeo
Uff (Mi
•epwíaSel*. I
== lapos babot
bármely tátelben logmagaaabb árban váairol
Heltal József cég, Nagykanizsa
T.l.roa 112. Fiat 22.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az öiszes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapiu férfi-izövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
iouterrain-helyiiégben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól itamin blousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyam-blouMik CSAK 24o ooo kor Gyapjú meltányek
CIAK 45.000 K-tól Kötött gyapiu iurn perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes sziliekben.. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
IT Tiaitvlaolökaek ezen árakból ia 5% engedmény
ZALAI KÖZLÖNY
1924. nipliaW
KÖSQAZCMUUUS.
A Balatoni Szöveti
kl állit ál a
A Balatoni Szövetség n yolcadlk bcfaull, kerté.,, tl éa Ipari klélll-táea folyó hí 14 én lirult b«. A kjállltáaaek k..léa,.,l r(o. • gytl-
m&lcs <1 aiílíbetegaégek kívetk.i-líbao greogébb volt • aiokottnál, annál Mlüoőbb voll aioaban ■ kl. állított borok meoojllfae aége. Főként « allMl volt •«. am.lyly.l • kUMl<* mladan dStí klállltá. köifll ma,Min klanwlkedlk. Ax 1923. évi példátlaaul it tor-klaoaek Kicnli vo.ull M a bíráló bliottajgok .1ÓU| Jó anyagra voftak elkéaiülve, d. a talált aradmlny uledan várakoaáat f.lülmnlt. A bíráló bliottaág fellilaíeo aok, 17 araayéraat lUlt oda, »lg >■ JW
klilllttMkoo UtMtbl. 4-5 irioy* érem kardit lloeatáara. A klálllláat több awl látogatták mag, kö.tik Rakomikg Iván baUgyralalaater li culádjiol, ■ vármegye fílepáaje it Igen eoken a ayaraUk kó.ül.
TŐZSDE Magánforgalom. Egén délelStt folyamán Aaletteleo voll. KStáa ciak (gea kiltl Jóit létra. Hiafulat a vontalott forgalom alkatra la ba-rátaágoa, ugy hogy >■ árfolyamok .tulayomó réaie a t.goapl tárlatl alvón morgott. Magyar Hltal 498— 300, Oaatrák Hltal 145—68,.Kerea-keddmi B.nk 1175. Haial Bank 115, Aagol Magyar 41, Paatl I\'aul 3350 -360, Salgó 508-12, KSeién 2800, Kobó 330, Magaeall 1650, Rima 146—48, Daaublua J350,,VII lamoa 1275, Baraod Mlíkolo.1 212, Mag.ir Acél 195. Schllek 46-48, Budepeitl GSs 120, Migyar Némát 135, Viktória 20, Neatd 197-200.
Tarmisytjiad*. Buta tlaiavl
dékl 76 kg-ea u| 417.500—422.500, 78 kg-oa uj 427.500-430.000, egyéb vidéki 76 kg oa uj 415.000-4S0 000, 78 kg oa uj 425.000—427.500, Ion 372500-375.000, nb u| 320.000-340.000, aab ó 360.000-iSW.000, takarmány árpa 350.000-410.000, eírárpa 450.000-470.000, lengni S80.000-385.000, korpa 230.000— 235.000, rapoa 620.000- 650.000 K.
A Mag,., Nam-tl talpa arfolyanaal a:
aia ioh nNmikm
,<MI
w* rtavo-ntto
a. 4wi ..|>-
itf-.ui
Law 11016,
!*»\', „I, >K0
DaV nwww
icm atti a.<4d hu UK^ UI.1
tunna a. M.M-«e*>>
a—<. M no.-,,„
NwH. b. u4K*uaeo
JhWa-»Mpt, 30 ái
Nrii fiá*.
Davlzáfc
««4mi *f710lt**e rt4 tctflari
J«l»-l»íl
ui«*imo;
|4)000-|«M»0 • »i"i\'Hoo
moo-nj»o
4i«»-4l»j
ZBrlchl aárlat i
Mii •Htototio
W0ji0fl.ll
14(00-1
Pilla 131*60, Lon-ioo 13 ót 00, Mara*. 629.60. BriUaaltfltt, Malkod 232240, Hotaéj 203 60, Bartla 1*6 CO. Wtaa 74 70, Sotfr W7 60, Prága 168160, Budap*uSS-O?. Bojtára* Hs? 60, Halgtid 7SÍ 60,Vata«J 102 WX
Ktatói Zrínyi Nyomdaipar 6a Könyv* keroakodéa RT, Nafykaulsaá
Nyiltrtór.*) ctpész-segádet
Uk a ealima muklbu J(,Uu», hm. C" " *ako»,fl faraacTHahOt.
aai HU "uwiSK H
Őszi és téli
óriáisl mennyis ég-b en már raktárra érkeztek
Kisfaludi éj Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz,
GUsó árakon eladásra kerülnek nöi szövetek:
Gabardln, kamgarn, eolln, marakén, tilkotín, pnplin, voll, veloor, kasán, damenluch éi poaztók
mlriően létező őluat szinörnyalatbanl
férfi szövetek:
Szürke fakót* téli kabát, bnnda áthuzat, 6ni átmeneti kabát, cahuna-nadrág kaim*, SItSnykelmék a legszebb mlntúkban, fekete é> (SUtkék *xSvetek, frakk, zsakett én amoklnz kelmék.
Itegenfiart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak •ar gyári raktára
Legszebb mintázatú doubltlanellok, pargalok, tennliflanellolt! LaauJabb Valour-aiffonok, éa Valour-nAuonyok.trlcú-ialymak, creppdachinek
Konaidl szfinyegek nagy készletben 1
Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben 4tallatlan olcsó árakon!
Araink J6 mlnőiége, áraink olciéiága éi válaiz tékánk nagyiága mindenkor üzleti elvünk 11
Anróhlrdatém
la í.1.,^1 «.„ mu.l
UH H.U.Ú i ..
O.,^. l^H . Hm t.\'^t^..
X*


KlcMr4la«a
*lc,l t«ob* li kooyU^.l Til i UhM p»u.„ .. "4
- KUda < a«a«lt bflldrfa IJL. M
. h"»»l< liaintn,!
MUiOmt J».hrWhMwStTT
te""-"7.-mb.,o.„ ^
aóbák. koaiitMÜ. kabUok UaalUaat iHiTT
^.vr,*;,- " ^ %
Zriajl MttM^oital , uobU ottai Uká^üi artIXn h»ao«10 UUaeaL Cto a lUdOU. Mtaalr ebédla aaiUI. kK ^P ta^i A. yf^
aaauufc iladOk B.j.a .tca ,. ,,u>\\lat^
Három ax Iga*, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
Jobbak a |óndl, olc.óbbak az olcaőndl, mely egyben Qőlt éa gyógyít Sggár ut 53. * T.lefon 210.
BOROSHORDOK
axonoal tölihetöa állapotban minden nagyaágbaq kaphatók
PÉTER HUGÓ
kor- éa kariétofHkaUlét
Caawaary-ut 31. as.
Libatömésre alkalmas teljesen egészséges
ó-tengeri
kicsinyben is kapható
Ország és Widder
cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Díjtalanul
csupán csak-a tarlfálli kóltiégekcn
helyez el
az összes budapesti ás vidék lapokban eljegyzásl, házassági, halálesetre szóló híreket ■ állatában bármely vonatkozású reklám-
hirdetéseket
• Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
Fé-ot 5. ti alatt — Talofoo 88S-383. (A .Zalai Közlöny* i kiadóhivatalában )
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi ós női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ós abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat ===== a legtalányosabb árban árusíthatják. -
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való: megtekintését.
Ingatlan eladási
Elfoglalható házak
millió, 2 • lob la uj hil ktrtttl HO mllBÍ. 2 MO-
HÓ nllttt. 4 u«Ui Ükéi XO mtHiMet
HlfojUlhaió atUlbá.ak «:«ük tor;*^**
Hátak 1a riro* +j4u UrSUUa JuUnjca ároo •ladik. Hi-jjobb url hiiik. «m«l«U> Mut II Aaboto Wö«1m irtp helran. .... "\'ad* álnokok ■ K*oli»» k4i«MV«« 7.3, i to K> koUu, T-4U«O «. 17. A 30 íojSókftkU*.
bérletek !• too ** »o
kUMrWt
átadd
Szigriszt László
O. P. n .uj.aíty.. IrodiH
Fő út 8. sz. ,m Telefon 150
Sopron-, Győr- és Vasmegyei Tejgazdaság Rt
állandóan uesz
tejet
és
térszint
a legelőnyösebb feltételek mellett.
Központ: Sopron,
Udrosl telepek: Szombathely és Győr.
HAJSZALAKAT
höl/yck arcáról, karfáról rágUt kllflja f*lol4o«4(K«l
POLLAK SAROLTA
BUDAMST/ MtOftáMV-Ur U.
ii,» (Mrt.1 A/tkife*] i»««f»«) „Mlroclo" tu^lUTOÜiöuaz u«tk".: V- aujlUaaal.
Rendkitöl olcso arak!
IPJ. VAJDA DEZSŐ
c4(fl4l
BUBAK5T, fOROUflHÜKEG-lfTCA 8.
110 em. •»«•• zyafjuk«lia<k
ISO .OOO koron* Gyapja niaroouln. c»lko» ti ilaa ISO.OOO koroa TImU cy«p|ukaa*n mt«don »»lnb«n •A.000 korán*
Skót rarUnkeltnék lW.OOOiíl JOO.OOOig Crcpo dc chtne mtodon »*lnb«u 170 000 k««i Cr«»« (<«r(tlte rjrónjrörfl ••t«ekb«n Cr«p* naro^uta ISO.OOO k:ría* I* Japon mlndon «»lnb«u IOS.OOO korona KkUltit •vi^it 4s Uk*M;i»kUM(*iat*l Szövőt- ii oolyommirtdékOk
IS*/,-ks1 oksá^u kuOtUUa. Vtíltre " m I a t 4 k * t k<uU; J«1 kOVJAt.
ÉRTESÍTÉS!
Uan szerencsém értesíteni a n. é.-udsárló közönséget és üzletfeleimet, hogy
Petöfi-utca sz. alatt
(uoll Cigány-utca) Kluger Hóuérek üzlethelyiségét dlueltem s olt fióküzletet nyllottam. Raktáron tartok:
liszt; ezukor, só, petróleum, csemege, fűszer, és élelmiszert.
mielőtt házi szükségletét beszerezné, gy8zSő|Sn meg olcsó áralmróh
jóindulatú pártfogásukat kéroe maradtam szolgálatra kész tisztelettel
Hagykanizsa, 10Z4. szept. hó.
Lukétr Jen«
Ibin-«« 41.1»teSMk.r.sk^í
SugAr- *■ Petöli-utta
Tankönyvek minden lakold részére. Iskola táskák, Iskolai fOzatak, rajsei r-kfizSk, rajz- *i laitCiiatak Fischel Fülöp Rai kflnyvkoreskeJésóben Főút, Vároihiz-palolm A fametszést elvállalom Mceloyben é« nagyban- banilnmotorral Fördös Lajos. Jelentkezni tehet: Ttutuh Gusztáv droflártájábaa
ifinév óli a Ralthoftar-syér 1UU wiapentoibiakéBltlika** aár-> hé- és tornacipők
Rayon képviselőket keres
C»;T b^ap«ti MéUrU.1 U * Mai (kUltMk r<a»l*tll*«t4*rc >i~ «UálU». MijbUSéW i-jrc-Jkik a|ialat*lt Ur^lk .Btatoo Iflv*- l«llc« aíalt Míjtm Hiró.lí Iroda Buda- Tomtipé „.ti.i.,.1 »i»i»~
A A. S. C. Jalú milanói viasz gyufa. Vazárirfprüotó: tatber oez®. Föoltruiltó: Deutsch Márkus és Fia Beénnt, Vssselínjt-e- U. T.i.r**. Jí»-r ioa-M. ^T
[ 195:4 nftátti uugils Cipéeek
l öas t"l\' ",™11 1 l Z4J Í.t4 tiuWlfcMt WihW. U-lü
Scháffertég"™" \' InWIMtenM^ Mtbi rtirttt.1.
Pályázati hirdetmény.
A lornogyszemmlklóil körjegyzői Irodában tgy gyakornok vagy lmok azonnali bdáplaael felvátejik. N*mi i ,. ínyben rólTC
egyelőn napi 30.000 K. Somogy nantmlklót, 1914. szop-
•«*«• 18 Körjegyző.
NSm kell Pucér*] II
„KAKAS" ruhafasték
KUi h*trn*u\'«\' [uduijói h ktí»gi»Ul*a
s-i^sttt\'.-ssaarfi
Kapható:
Stfcmpf-Zsigmond
r.mt- é. -
Nagykanizsa, Bazár épület, MfWU 1 Ugr. ***** M-°0» *»■
Erxaébet-tér 22. Tel.fo* 249.
Minden reklám mellőz&ftel
értciltcm tzen tlaxtctt vevőiméi *.\'» naryírdemS köaónaíget, hory Gilctcmct n.íymennyU<*0 41 v .t ír u r . t\\lb4Tlt.ltcm. ,, ri ifi. (írll- ím Ddlaxdvctokboa, vetourok trlkó-
Naqy ValaSZieK .olymckboo. v.l.mlut á|yl»r.rttvr*kb.n _
u . lei Jobb mldíibirt vá..on., letlr-. burUi-,
Hagy raktar I6»k\'nd«k-, p.mut.. (on»i-, .tb. írAbán.- -
1: 3 ,. . -1 1 £ i__.mlról míiKteaU, \'Bibiden vétet-
Rendkivul olcso arait, k«ny.«r.eikui mo,rr«i\'db.iik SZÁKTÓ SALftHO^, HflGY^HJ^
„13M7/19M.
Tárgyi Börtermé* Suxalráaa.
Felhívás a bortermelökhöz.
Felhívatnék a bortormetők, hogy ■ város UlQletéo lermell Dlelőleg a aill/et végén még kínlel ükben levó, ugyulnién- a uQ\'et Idején vldíkról további kexelée váf«t « váoa larü-leiére beiiállilotl, Ölelve leplnoéielt mini meonylaéget a eiürol befe)o-zástl kővető 8 napon belül, de legkésőbb 1924. november hő 15 lg •
beraktároiém izolgélő helylaégik
megjdöléte meUall a 121.100/P. M. 19J3 BZámu rendelet alapján a vá-roal Mámverőtég )í vodéU otóálylnál belelemenl tartóinak.
Ugyanolt egyktajüleg b^elenlheük a bottarmolők az általuk éa háztar. láiuk állal elfogyasztandó, valamint ciolídiágükoak éa munkásaiknak lei-mészelbenl járandóaéí elmén kiszolgáltatandó « vároa térülőién leemelt boraik után |áró 50>/,-oe adókedvez-máoyeiket. At 60\'/. ol kedvezmény alá eaí bormennytség után járó adóra nézvo félévi étalény összegben Mehet tgyomL
Aki must termését nem vagy ké-són Jelenti be 100000 koronáig ter-Jödhelő pénsblraággal sujthitó. TaU íz 50\'/.-os adókedvezményre való Igényit nem Jelenti be ai ■ teljes edóláwM\' flsetl ; Az a bortermelő, akt a saját és Izlartása állal elfogy alítandó slb. ir után Jtró adóra nézve álalány-■ kl nem egyez; Jövedéki felttgye-alá korü\'ő borkéstiete zzürel ulán italoeW fel fog véiéloli esadósó aaeoileivei kap s kötelezve van a blrkáezlotében beálló minden vállo-il ettázabályokí értslrnében bejo-libttnl, a fogyisnésl\' sdót ugy " [ogyaanoti, mim az eladott menbyl-Jg utén megfizetni. ,,
\'Nagykanizsán, 19S4. évi »zep-urober hó 18-án.
Polgármester.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1924. sr.p ember 21.
FLEISCHNANN ÁRUHÁZ
BUDAPEST. KáROLY KORÚT 24.
Vidéki vevóinek ii utazás megkönnyítésére
utazási hozzájárulást
nyújt olyképpen, boxy a váeírolt öxsxegWl 5 százalékot tikit meg. Gyapjuazövct-oaztály j Strapa férfi ruhakelme . . S5.04S Férfi d vitíuhíkeime, kitűnő
minisén......WJJtO ■
ósif féilHzdvet, tiszta gyapjú W5.S00-Eredetl angol divatkelme, sima
i* csíkos......VtNO.-
Raglin doublesiúvet, kitiiotf
mlnéség......US.0M -
Valódi ingol /elo!t<5ke!mo,
liszt* gyjp/u.....Itl.000 -
Csikós és kockás divatkelma MJOO -Tinta gyap.u a6i rahakelme,
110 cmtr., ninekbea . . tttOéO-Costümkalme, tisxla gyapjú,
HO coit/. sxéles . . . 154 000-Marcqolnt gyspju, 140 cm. m. MIJOO _ Velour női kabitkelme . . 1S3.0SO -Velour kabétkelme, elsír. min. 15100 Q -A le««Mk O..I. rak... MMt*-, r„liau»T.tai, . U«<J«U Meel cr4rt»4*n téetaWI-Ulaft i Mf wekeM du tiiautttkaa.
Váasoaoaztály
Agynoaüváxsoo, tlijr. min. Lepedévátxon, 150 cm. sxéles kilüoá mlníségá .... Paplanlepeddváxxon . . . Bal\'sat aiffoo I«. 90 cm xxélai Konyha torló tiszta leo 75/76 cm Cérnái elír iogekre és ágynem. Ingsefirek dlvetmiotikbao Leodainaxxt aixtalk , 6 sxem.
47JOO.-J2J00.-23.000.-«J0« 2&000.-ÍIO.OOO -
MtftrUk^ Mrttlittku. nettWé4kk*a UmtSZ Mafl.kkea lütoMaa ,,ti rUtutfk.
Moaóoaztály: Színtartó levaatin .... Ereded Japán creppe, remek
kimintáiás......JU00.-
Mosó creppe, georgette ujd,
110 cm az., dlvatsiinckben 71000 -C\'ostumváxxon t Un, divatú. 41JOO -* reaefcak, nriuttuaa* faiiil
1L500 —
Fchérncmfloaxtály :
Nappali ing himxeil éa ajouxos ÍL400.— FiixőWdő Jümxott (Impv) . 10.000.— Füxó»édó csipkés I len per) . 73 001 —
Nadrág komb. kézi hJmz. és ajour Ü5.000.—
Szoknya komb. kéxi him x. x ajour 210000.— 3 rész. garo. iog, nadrág, hálólag 305.000—
Selyemoaztály:
Ruhaselyem minden divataainb. tS.004 — Moxóxelyemruháre, íehéroemúra imuoo— LibeilydlvatMlyem divaUzioakb. tttooo — Eolieo ruhaselyem, 100 cm *». 161*00.—
Mm44 r*Uri.
Vidéki rtaddétak a lat>oatai:ktaa suUzMataak 8 teAaiawzééo\'it aisraéétokat be* otaéo ánrtfe.
BÚTOR
Enjel Budapest, vm, MpattáM.ig
Si.k.i.rü oom.goU,.
Vlssont.l.dóknak fa-.k.jT.mUM l
zongora órákat
adok keidül és haladók rfsiére. Cim a kiadúhiTatalban.
A Sii)g«sr Co. v.rrógíp rias véoylirwsá, ujbó] „jm,
SINGER varrógépeket
részletfizetésre
Nagykanizsán csak
UNGER ULiMANH ELEK ÉS TÓTH
blxomAoy | rakUrAVOl Ui
IRZlÍB»T-TtR a. SZAn.
Ujysactt vadásdsflyvtrik íj tAltáeysk b^.ték
líp Ajánlunk ^nll
IjJ kötelezettség nélkül tiszta tlszauidékiNJ
ütöbuzAt
minta szerint, a mlnűenkorl budapesti tözsöén 78 kg.-os tlszouidéki búzáért |egyzett középárfolyam plusz 20% felár, ab állomás fegyvernek,
i azonnal szállítva
I|[MAÜTHNER ÖDÖN
I L—V FŐÚT 22. XZAM.
m.,Uvit.il h briioí.i.il r ( ..omb.th.lyi |
tukur.nd.iws. NAGYKANIZSAI
TELEFON 178.
pfaff
HmmUI »arr«a«p.k hton való ka»*U«ia I
Se idilli «irmgép|ivll«
varrógépek Ipari csaldől használatra
részletfizetési Brandl Sándor és Fia
nrró|<mkUn Da«k-tér 2.
HIRDETÉSI ÚTMUTATÓ
14. Ezek után más lapra térek öt 5 előaőom a filozófiát. R hirdetésben Is uan bölcselet. Sok meguénOlt és még csak bölcs se\' lett. Nem Is lehet ezt megtanulni ugy, Habár kereskedelmiben tanult, (Tllnt más tisztességes foglalkozást — Halljaö tehát a magas oktatást.
Asztalosok, butorekreskedók << Öregesek figyelmébe! Tükör éa calazoH üvegek iwoioM bmnési lorrin i
KILCZ JAKAB ÉS TÁRSA
Avefcsiszold* és tökörgyárinAl Budapast, VML, Prátor.utcs 84. a«WM. iéucf 54-76)
Poatoa 4* gjorá kUaolKAlia. Oaraa k4rjen KJIOnk ajinlalot.
tftkrds4a. Mleldtt wAakel roadel, KAl(aégv«t4e díjtalan.
mindenkinél xzebben éa olcsóbban fest
Melz János S.fS?J«
Nagykanizsán, Teleki-ut 16. szém.
Felülmúlhatatlan szép és |6 munkai Olcsó dr! ,„
uan^zur2"0\' "ak :UH\'Ü
rfei —
Női- és gyerme ruha
DIVATSZALON
Ka;lm?y-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermekruhák uarrása.
Leaui.bb piri.l mod.ilak. avor> ll pontos Mlllilli. S.oltd, m 4r.é h o 11 Arak.
Megérkeztek
SENÁTOR"
KhW.Ui
11lT.rkahttr.l7 p.plr
k O l S n I • g • s a a g • k
•e
\' ^^ K^.toert.dl. R. T.-oái. (Nyomtok:
Ai ország Isgnagyobb faiskolája
UNGHI/4RY LÁSZLÓD
faiskola, szili- is borgaidasigi rt.
CZEGLÉO
SERTUCvÉSZETl ÉS TEIEWIÍ IRODA:
BUDAPEST
».. FÍ«aO« tik j, fÍL£H. m. ih. 1. isi 01
P.ilkoiü Urmiatok:
niwpisr. uminnilr«. vuaim síüoor n, iiuslut luíLYití-úi ». rosr f«uk
IPénzkfilHönt i"í"l,nra
ÍSUÍHÍiiüJ^Í gyorsan közvelii SZIQRISZT, Ffi-ul 8.
Sáncban, a „Jzép lloná"-nál
egy
háztelek
250 millióért
eladó.
Ofeobeck Kírolyj
63. évfolyam, 217. «xim
Nagyk.nliaa, 1»24. Szeptember 23. Kedd
1800 korona
ZALÁI KÖZLÖNY
a&erkaaitOaég 6a kladöhlratal Fő-ut O
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
i>ini ««». tsMT hórm 30000 korosa Három bóra OOOOO korona
Romhalmaz
A világ népei ma két nagy csoportba oszthatók: melyek részt vetlek a háborúban s melyek lávol tartották magukat tőle. Ha összehasonlítást leszünk az ezen két csoportba tartozó népek közgazdasági helyzete, lelkülelük és társadalmi viszonyaik közöli, megállaplthajjuk, hogy a háborún kívül állt népek csak kis részben érzik annak gazdasági következményeit, gondolkodású-kat nem Itatta át a háborúnak elkeseredett küzdelmei közölt a lelkekben még erősebb gyökerei veit Marxizmus, gondolkodásmódjuk megmaradt olyannak, minő a háború előtt volt.
Velük "szemben a háborúban ezer veszéllyel és temérdek nélkülözésekkel küzdölt államok népének lelkülete egy belső forradalmon ment át, melynek tisztító tüze csak később fogja hatását éreztetni. A háború anyagiakban számokban meg sem állapítható értékeket pusztítóit el, de kl tudná megállapllanl annak a kárnak az értékél, melyet a lelkekben vili véghez. A lelkekben, melyet az öldöklő harcok s az emberéletnek minden módon való pusztítása csak eldurvított s száműzte belőle a mások sorsa Iránti megértést s helyébe az önzést ültette belé, Illetőleg fejlesztene kl. Mert az önzés, mint lelki tulajdonság ugyan nem a háború szüleménye, de sohasem volt oly általános és annyira szembetűnő, mint napjainkban
Kifejlődéséhez sok minden tényező működött közre s főleg azoknál a népeknél tudott erőre kapni, melyeknek lelkülete és gondolkodásmódja addig Is meglehetősen alantas színen mozgolt s nem hatotta át valami felsőbbrendű etikai szellem.
Az összehasonlítás e tekintetben épen reánk nézve végtelenül szomorú megállapítást eredményez. A magyar embernek még a békeidőkben sem volt víflami nagy becse a külföldön. Egészen más szemmel nézlek reánk, ha a vendégkönyvbe osztrákoknak Irtuk be magunkat, mint — magyaroknak. A viszo-
nyok azóta még kedvezőlenebbre fordultak s a magyarok híre a messze Idegenben nem Jó. Benn az országban Is az önzés tobzódik s egyre-másra csak kél érvényesülési eszköz: a pénz s a könyök dolgozik. Az embereknek belső ériéke nem Jön számba.
Még azokban az államokban Is mások a viszonyok, melyek velünk együtt, mellettünk vagy ellenünk végigcsinálták a háborút. Azokban a szerencsés országokban pedig, melyek nem veitek részt benne, a mlelnkhez képest valóságos paradicsomi állapotok vannak.
Könnyebb rombolni, mint építeni s főleg nehéz dolog a romok helyén uj épulelet emelH. Anyaglakban, szellemlekben rengeteg rombolási végzclt a hosz-szu háború s az utána következeit évek. A romok még nincsenek teljesen eltakarítva, az építkezés tehát csak ott kezd hető meg, ahol uj alapjait lerakhatjuk a régire vagy amelyet már megszabadítottunk a sok törmeléktől. A munkálatokkal Jó losz sietni, nehogy az Is romba dőljön, ami még áll. Egyes falakat pedig alá kell támasztani, mert összedüléssel fenyegetnek.
Belpolitika
Korányi pónzUaymlnlaztar Arieke. üéstl — Tárgyalások ■ hivatalos
8fck meghosszabbításáról — Ma-ar- Jugoszláv batármegállaplláa
Budapcat, azeptember 22 Korányi Ftigyes bíró Ganfből történt jviiszaérkeróie után felke-rctta Smilh népi övetségi főbiitoat, tagnap ptdig akluills pénzügyi kérdésektől mrgbeszéléit folytatott Vass Jiz*< f helyettes mialszterolnök-kal. A két mlnlstter köiött főleg m közmunkákról a a százmilliárdos hitelről volt szó.
A pén\'ügyminlsxtérlutnban egyáb-ként tiiciköal értcktzUt volt a hivatalos órák meghosszabbításiról. Az értekezleten Kertler Kálmán államtitkár elnökölt, m<gállapodásra azonban n«m ju\'ott a a tanáctko-zást legközelebb folytat] ik.
Daruváry Géta külügyminlaiter Genfből ms Budapestre étkezett éa átvetta hivatala vezetését.
Sicitovszky Béla a nemzetgyűlés •Inöke tegnap balaaagyarmati kerületében politikai beszámolóját tartotta.
A magyar belpolitikához tartotó esemény, hogy a magyar jujosdáv határmegáll»pitó blioltaágnek N«gy kanbaán nüködő tagjai végl\'gaaen befrj\'zték munkájukat. A napok ban történik m»g a téiképekaek és számitáioknak a jugouláv delegációval vjIó elosztása éa kicieréléso. A magyar román blrottaág hely szial munkálataival eljutott a magyar román szeib hármashatárpon tlg. E ponton a piramitkő feláUi-táss tu\'sjdonképon a magyar jugo sil-V határblzottaág felad.ta lett volna. A bnromo\'-dalu caonks gula-követ a blzottaág S egeden el U kéizltoUc, de a tominok megaka diljották. Moit a m/gyar-román bliottaág vette át szeptember 16 án S eged.n a kSvel a ÍOgU elhejyetni a borban.
A csongrádi bombamerénylet
Szolnok, azeptem\'er 21 A tárgyalás ötödik nrpjin a klr. ügyész bejelentett**, hogy ludomá-aára ju\'ott Dózsa Lajostól, hogy tegnap D\'vsa Jinos azt a kljalan-téat tott«, hogy a merénylet éjszakáján tlienegy és tizenkét óra kö zött látta Bölönylt éa S\'mkót a kávéház előtt a egy nrgyodóra múlva hallotta a bombarobbmást. A védők ellenezték a tanú kihall gatáiát. Sági Rókumé a vád\'ott édesanyja ait vallotta, hogy For-góoé mondotta a fiának, vrd agyon a zsidókat. Nem a fia mon d-itte, Több taou lényegtelen valló mása után Hódy Julla elmondotta, hogy látta a vádlottakat a vasúton, amikor Szegedre vitték. Bölönyl nyakán ü\'*e volt és inggalUrje véres volt. Ugy néitek kl a vádlottak, mintha koporsóból vették volna kl. Palásti Jinos mészáros abban a azobában takarított, ahol a vád lottakat vallatták. A lavórban vé res vizet látott és egy blkaciököt talált a azobában.
Holnap folytatják a tanukihallga táat és a fegyverszakéi t3k és orvos-arakértők kihallgatását.
BELFÖLDI HÍREK
— Vaaa József helyettes miniszterelnök Szentgotthárdon. Tegnapelőtt vasárnap tartotta btszámolójzt Szentgotthárdon dr.1 Vargha Gibor a kerület nemiet g > üléai képviselője, melyen Vass József v. helyettes minisiterolftök la tnegj Iont éa nagy boaz\'dat mon dott «« igeisá g érvénycsüléiéről s a felekezeti bikéről.
— Stóllodíaok kpagfMi azuia. A migyatoratági őswcs szállodások folyó hó 23 án kedden tarifák országi* kangfoasu ukat Bud«p*at*n á^ftbyamálló T>.|fí
— Kilenckor kezdődik a tanítás télen Budapeaten. A
vallás é} közoktatáaQgyi m\'nlazter horzájái u\'t a szülők küldöttlégének ahhoz a kérelméhez, hogy a fŐ-vőros öaaz\'s elemi ás középiskoláiban november 1 tői kezdődőleg a tanítás 9 órakor kezdődjék.
— Bikavlcdalok Budnpeaten. A budapesti bikaviadalokat mégia Ciak megtartják s e hó 28 án dél után 3 órakor sor kerül az Ideg-rázó látván)Oiaág bomutatátára. Don Consu«|o Es relle, a rendezkedő bikaviadalok Igargitója már Budapeatra érkezett, hogy as. FTC építkezését személyesen vezesse.
— A főváros kiküldöttel Baselben. A főváros kiküldöttel Sipőcz J»nŐ polgármester vezetésivel szombaton délelőtt tiz órakor lódultak el B\'selbe, hogy ott a főváros külfö\'dl hitelezőivel tárgyaljanak a külföldi adóaságok végleges rendezéséről. A küldött-alggel kellett volia utaznia Wolff Károlynak Is, aki azonban jelenleg Oiaszországbsn tartózkodik; hely atte Joanovics Pál nyugalmazott allamtitkár ment Biaalb*. A kül-döttaégnek tagj»l még Csupor J5-zs\'f tanácsnok, dr. Stabó l-nre tlsttifóügyés", Niderkirchner Antal stámtanácios ét Bárcty litván volt miniszter,
— A debreceni huaxárcx/ed Tisza emlékünnepe. A debreceni 2. sz. hutzárezred vaaárnap délelőtt tartotta meg Tisza István gróf él az azred hőii halottai emlékére azentelt ünnepélyét. Az üa-nrpaégen réazt vettek a kormányzó képvlaeletében vl\'éc Horthy litván tábornok, József ferencz királyi herceg, vitéz Nagy PjI tábornok, Rakovszky Iván b;lügymloiacter aib. Tisza Ittván gróf életnagyaágu feitményének leleplezése után az emlékbestédet tóthváradj.l fiisbólfr István tábornok tartotta meg. ,r,
— Bólyeg kiállít ás. Viiáresp nyílt meg Bud*p«»t«o az Első Magyar Filatellsta Nap bályegkláUftáWl 1 • fővárosi Vigadó hely bég elbatt.\'1 A tulajdonképenl megnyltáa"kJ<io«-ban ma Volt József"Ferencz királyi , herceg ráaz vitaiéval. SteptembiP-23-án légi p olajárat levelező la pók at visz ■ kiállításról.
— A szalámi ríazv^jv\'^W Ugye. Ax a heves hirc, mely; szalámi szindikátus » a salaim részvények lőxtdel konTrUWTffBVJlí között folyik, büoügygyá dagad*. Vaaárnap éjj .1 a ezludikátui rbtxi-ről uj-bb fe^jelrqtés érkWí^k mogs ötö\'t Kondor J5 s >1 a.ljan másfél milliárd korona erlékü rfrJÓk-pap rok .Itikkasztása miatt. Kondor Józstfnek mlq\'ío; (0,
differ.ncláje voU ^e oilüm a fő városból V«g)Wiáf4 \'i«g^P dé!-e.őtt elrendeltek a bűnügyi zárlatot.
2ALAI KÖZLÖNY
J_
— Ax Ébredők gyűlése Ba
dapesten. A keresztény szocialista közllait vlaelők szervezete vasárnap
délelőtt 10 órakor Haller István elnöklete alatt nagygyűlést tartott. A gyűlésen beszéltek még Bernolák Nándor dr. és Schlachta Msrglt.
— ÜI1Ő nagyközség a gyér-mákokért. Üllő nsgyközség Inte ligenciája vaaárnap délután egybe gyűlt, hogy megvitassa a községben lévŐ gyermekek azomoru aoraát. Vargha Béla kőxaégl főjegyző rámu tátott arra, hogy a közaégbsn rohamosan nő a csecsemők halálozásának száma, a tűdŐvéss is Igen sok gyermeket pusztít al. Szálai Oszkár, az Orazágos Gyermekegészségügy! Társaság titkára indít ványozta, hogy a gyűléa alapltaa meg üllőn a Gyermekegészségügyi Társaság fiókját, állltaon fel a s<e gény gyermekek réazére Ingyenea rendelőt a láasa al a bateg gyermekeket ingyenea orvossal, gyógyszerrel, tápszerrel és élelmiszerrel. A gyűlés elhatározta, hogy a községházán ebből a célból állandó ingyenes orvosi rendelőt nyit.
— Letörik a budapesti drága aágot. Rlpka Ferenc dr. Budepeat kormánybiztosa a főváros közigaz gatáai bizottságának tegnap dél előtt tartott ülésén bejalentette, hogy a legközelebbi jövőben igen mélyreható és nagyfontoaságu kor mánylntézkedések fognak történni az élelmiszer ellátás rendjében s általában az élelmiszerek tekintetében.
— Smith főblxtos a herceg prímásnál. Smith népsiöve\'ségl főbiztos vasárnap Eazterfomban járt, hogy meglátogassa Csernoch Jáoos bíbornok-hercegprímást. A főbiztos megtakintetta a székesagyházat a primásl könyvtárt s a ritka becsű kiecstárt is.
— Ax ötvenévea Jáaxma xeum. Vasárnap ünnepelte meg Jászberényben a Jáazmuteucn fennállásának ötvenedik évfordulóját. A kormányt, Czakó Elemér dr. éa Bárány Gerő helyettes államtitkárok képviselték.
— Katonahösök emlékasobra Fülöpazálláaon. FúlŐpszálláa köt-aég vasárnap leplezte le 219 hősi halottja emlékazobrát.
— Haláloxáa. Tegnap r*gjel meghalt Bécsben köveaházi Kövess Hermann tábornagy. A vllághábo runak egyik vezénylő tábornoka a forradalom után Budapasten trafi kot szerzett s Bácsben 70 éves korában hirtelen ért« utol a halál.
— A poriagái követ mag blxélevale. Vasárnap délben a kormányzó űnnepélyea klhallgatá-eon fogadta Conceiro Du Costát, ai u] portugál követet. Az űone pétycs fogadásnál a külügyminisztérium részéről Ambrózy Lsjos báró osztályfőnök jelent meg. Az uj por tugál követ fraada nyelvű bestéd kUéretében nyújtotta át megbízólevelét, mire a kormányzó szívélyes hangú üdvözlöbeazéddel válaszolt, majd pedJg magánkihallgatáson fogadta a követat. Conceiro Oa Coatr, aki Portugáliát Bécsben és Prágá ban la képviseli, csak rövid ideig marad Budapeaten. Elutazása u\'.án Gulmarea követaégi titkár fogja ügyvivői mlnőaégben Portugália diplomáciai ügyelt intézni.
KOtM JxSl harisnya — — — —
I. Meiulin bamoya niadeo silsbio __—
I. Selysm iWr h«isoy» mioJao színben —
SítyaÁ horgolt nyakkeodó — — — _
Vadíts harisnya, tiszta gyapjú — _
Gyapja divataaUényak — — _ _ _
T-elefon 221
Ölesre U*yolnll
A KÜLFÖLD HÍREI
— UJ királyairok Egyiptom
ban. A Sakkara piramisok löz«lé ben két, négyezerötszáz éves királysírt fedeztek fel. fríth, az ásatások veze tőjének kijelentése szerint a két temetkozóhílyen a harmadik uralkodóház uralkodói nyugszanak.
— Nyolcvanhat faln puszta lása. Az örményországi Erzerum vidékén a földrengések ismétlőd nek a a főidben mély azakadéko kat képeznek. Erzarum környékén 49, az Araras partjain és Erzerum kerületben 37 falu rombadóit s Igen nagy as emberáldozatok arámé.
— Santelli vlvómeater véres kardpárbaja. A párisi olimpiász botrányaiból kifolyólag vasárnap mer.t végbe Abbaziában a párbaj San telli mtt\'tr fit,Santelli Giorglo sCon tronei, a milanói „G»telta della Sport" szerkesztője zöiőtt. Az első őaszeűtközésnél Santelli harc\'aépto-lenné tette ellenfelét.
— Németország a Népszó vetségben. Nansen norvég delegátus Németországba utazott, hogy a birodalmi koccillárral tantcikoz-zék Némctorazágnak a Nips.övet-ségbe való belépéséről. Fílhlvataloa jellegű akcióról van azó, melynek célja, hojy lájákoiteaaák a hlro dalmi kancellárt a Nfpazövetaégben Németcrnág csatlakozása kérdésé ben uralkodó hangulatról. Politikai körökben ugy tudják, hogy Nansen a Népazövataég vezető tényezőinek megblzáaából mesaremenő ígérete ket tett Marx kancellárnak arra az esetre, ha Németország kéri a Nép azövetségbe való falvételét. A többi között szó van arról, hogy ebben az esetben a Ruhr vidék kiürítése 1925 jsnuár 1 én fejeződjék már be, vagyis a legkorábbi időpontban, amelyet Németország London ban kért. Erak a hirek Igen kedvező nyitányul aio\'gálnak a holnap végbemenő nagy minisztertanács bor. A Népszövetség évközben rendklvű I nigrgyüiéat is hsjlandó összehívni, ha Németorazág fölvételi kérelme beérkezik. — A badeni centrumpártnak Rsdolfzellben tartott országos pártgyülésén dr. Marx birodalmi kanc-llár beazédet mondott éa a többek kőit a következő kijrlentéit tette: Ha a Nemzetek Szövetségének gondolstát annyiszor meggyanúsítják, ez ciak azért történik, mert ez az intézmény ma még tökéletlen és sokan még nem élték bela migukat a szükséges mértékben ebbe a gondolatba. Meg kell érteni és helyeselni kell, ha Németország a maga nemzeti becsületének te\'jea megóváaa és nagy hatalmi eliameréae esetén tcazciak ajánlatot a Nemzetek Szövetségébe való felvételre. A Nemzetek Siö vétségének meg kell hagynia Német ország szabadsagát és méltányolnia kell jogoa Igényelt. E cSl elérésére cgyotlen alkalmat aem szabad elszalasztanunk. Hogy á kormány kedden ebben az értelemben hoz-e döntéet, ezt most még nem tudja, de azt hlazl, hogy számos jelenség ezidószerint Ily értelmű döntés mellett beszél
— A magyar képviaelők Olaazorsságban. Az Oiaazor-azágba utazott magyar nemzetgyű-
lési képviselők szombaton Indultak útnak Triesztből Milanóba, melynek pályaudvarán fogadásukra mrgje lentek a tan/cJ élén a prefektus, Villányi báró milanói magyar konzul a az ujságiról egyeaü\'et képviselői. Az üdvöxléare Almássy László válaazolt. Délután 6 órakor a várót hiza dísztermében üanepMy volt a képviselők tiszteletér*. Éjjel jelenti tudósítónk, a magyar kép viselők és újságírók ma Romába érkeztek.
— Cirill nagyherceg oroax cárrá proklamálta magát. A Daily Msll bsrllni tudósítójának értesülése szerint Orlll nigybeic»g, II. M.klóa cár unokaöccse, aki két évvel ezelőtt az üreaedéaben levő cári trón őrének proklamálta ma gát, proklam/clót bocsátott kl, amelyben kijelentette, hogy a trónöröklés aorrondjo értelmiben Oroszországnak ö az uralkodója EJőke\'ő oroaz személyiségek azt tartják, hogy bár a cári trón idegen földön áll, olyan kösponttá válik, amely körül minden hazáját szerető orosz egyesülni fog. A proklamáclót az európai orosz lapok Is közlik.
— Moghinault bolaevikl puccs Bulgáriában. Szófiai jelentés azerlnt Russzov belügyminiszter nyilatkozatot tott a ssjtó képviselői előtt. Kijelentései szerint azoknak a bolaeviki bandavezéreknek, akik
A! xmdrov Tódort megölték, az volt a tervük, hogy azok a macedón különítmények, amelyeket megnyertek a kocnmunlata őgynek. bol gár kommuaistakkai éa parasslpir-tl-kkal, valamint a jelenleg Szer biában időző emigránsokkal együtt S/ófiába vonultak volna, hogy mog döntaék a kormányt éa kikiáltsák a szovjetet. A bolgár kormány kezébe került kiáltványok azerlnt a forradalomnak azeptember 15 éo kollelt volna kitörnie. A Bécsen kereaztűl Moszkvából Irányított puccs azonbsn nem aikerült.
— Glers volt bécsi orosx nagykövet meghalt. Nizzából táviratozzák, hogy Giers volt b\'c»l orosz nagytövet meghilt.
Kállay Tibor Nagykanizsán
A volt mlnlszter-képvIselA látogatásai — Csokö miniszteri tanácsos felUlvissflálja a forgalmiadé elleni panaasekat
Nagykanizsa, szeptember 21 Kállay Tibor dr. volt pénzügy miniszter, Nagvkaniisa képviselője, a szombat íjjolt barátjánál : Koller litván rajkl földbirtokosnál töltötte, honnan vasárnap behajtatott kíséretével Nagykanlzaára. Délután 6 órakor kíséretével — Csekö Béla pénzügyminiszteri tanácsossal, Cter mann Antal oazt. tan. stb. megjelent az ipsrtealületben, ahol Bozsó JSzsef kocsigyáros, Ipartestületi el r.ök üdvöiölte. BazaÓ elnök előtár-jeastette azokat a aérelmeket, amelyek az Iparosokat a forgalmiadókivetés, terén érték éa Igazolni tö rekedett, hogy azok a panaszok, melyek miatt az Ipartoslület beadványban fordult a pénzügymlnlaz-té.iumhoz — mindenben megfelel ntk a valóságnak és kérte Kálloyt, hogy a mrgjslent Iparosokat egyenként meghallgatva — a felhozott
IMI szeptember 23.
konkrét esetekből szerezzen meg-győződést éa a kivetett adó revízióját, amely Ismeretlen okból egyezerre hirtelen beszüntetve leax lamét fo\'ytaasák.
Kállay Tibor dr. a legnagyobb készséggel megígérte ezt áa felkérte Csekö miniszteri tanácsost a revízió azonnali folyamatbatétalére. Kállay dr. és Ciekő tanácsos azután min-den egyes panaszost külön-külön hallgattak meg és jegyzőkönyvet vottek fel az eaetről. Nem egy iparos mondotta, hogy aonyl forgalmiad 5t vetettek kl reá — mlnt ameny nyit tényleg megkeresett egy hónap alatt. Szabadbs Róxal külöaösen azt a hangot sérelmezte, amit a for-galmiadóhlvatal az adózókkai, főleg pedig a nőkkel asemben használ. Kállay Tibor dr. 7 óra után az Ipartestületből átment a Polgári Egyletbe, CsekŐ Béla azonban még fél 9 óráig maradt az iparoaság kötött és jegyzőkönyvekot készíttetett a panaszokról.
Negyed 8 órakor érkezett Kállay dr. kíséretével a Po\'gírl Egyletbe, ahol a terem megtelt egyesületi tagokkal. Knortter György klr. kormánytanácsos, pénzintézeti vezérigazgató — ax egyesület elnöke üdvözölt* Kállay dr.-t — éa meg-kőaiönte a figyelmet, hogy meglátogatta az egyesületet. Kállay dr. ezután hosszan elbeszélgetett ax egybegyűltekkel.
Hétfőn délelőtt látogatásokat fo-gsdoit, többek között az OMKE küldöttségét és a postások küldöttségét, akik meghívták Kállay dr. t az uj postapalota október 5 iki fel-avatasi ünnepélyére. Kállay dr. kéaiséggel megígérte, hogy le fog jönni, délben pedig meglátogatta a felsőkereskedelmi iskolát, ahol Villányi Hanrlk dr. Igazgató fogadta és üdvözölte, Eőry-Szabó Jenő dr. kúriai bíró törvényszéki claököt, Szabó Lsjos dr. klr. ügyészségi elnököt, Faics Lsjos pártelnököt, Tamás János dr. ügyvédet, a katolikus hitközség elnökét, Krátky István dr. polgármesterhelyettaat, Szakonyi polgári leányiskolái Igazgatót és többeket páitblveí közül.
Kállay Tibor dr. as éjjeli vonattal vlsssautazott Büdapeatre.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mtr. 55 cm. magas lécezetl
válaszfal eladó
Megtekinthető nyomdánkban
Fő-ut 5. sám alalt
— A le,jobb mlaőaigQ női-tiltI bari.ny^k minden szín-
ben • iegszolld.bb Sr»k6rl szerez-helSk bo Schvarci Den5 cígntl, F6 ul S.
— S«J<t jrírlminjM karölt k.bilt K 195 000 lói, »|át gyáit-minyu kőtő\'t mellény K 130.000 Ml,
■ ijít yyártmfiiyu kötötl iumprr K
30 000 tói. Flllpp kStöttárujrí" S.omb.th.ly, Siíll Kílmín u. 6.
30-OQO 50.000
- 13.300
- 40.000 ■ 130.OOO
Férfí k«3tt Soekel — — 7
M.n IWr Soetoi — — ____ 40 I. Fíirt Z.phjer ins — — _ __ _ 187 ooo
S.ly.m Sebil, Jlv.luJJMiígok---ao\'.ooo-ljl
Gyermek harl.nyik p.mut Al lOBOlí.óbb árban.
Solyom moll.nyak ti Jump.r.k mjan 4 bilio.*. Olvat.rnyOk, n.bkondSk, k..t,Uk, nyakkondak
. lig.línySMUi írt.-
Férfi SZÖvetflí w,ttIÍ!;ÍI Irilbi. <i u emti 1 tiri SÍUVCICK rata,. l, dl.alclkk.k
GRUNBERGERNÉL
Főút 11. szám
Olmro tijfyolnl I
1924 n.pl.mb.r 23.
NAPI HÍREK
ZALAI KÖZLÖNY
NAPIREND
Sxoplombor 23. Kodd
. I íu íi ^icül,
A Meteorológiai InUut JelealSee eiertnt *i Időjárásban ro»„at>be4áa tárhaW.
Kalnháa. Xilatlaa Dca lua«. besiet keidet* eite * itií-.r.
Szinészsors
Szeptember a stlnéstszerződhek hónapja, Igy volt ez régen s igy van ez ma it otzal a különbséggel, hogy a szerződések ma kivétel nél kül aranykoronáfcr. tőrténnek. — Trianon hutzonnigy olyon várost szakított tl Magyarországtól, ame lyek hajdan naty szinészvárosok voltak s csodálatos, ma mégis szl nészhiány van — aminek az az oka, hogy a pesti szinháiak, kaba rék és mulatók rengeteg színészt vonnak el a vidéktől. A vidéki színész gázsija rendszerint nagyobb a pestiekénél. A fővárosban a sta rokat horribilis fizetéssel kötik le a t igazgatók, a tőmegsilnész azonban alig kap tóbket a létminimumnál Budapesten Igen gyakori a 3—4 milliós fizetés, mig vidéken 4-6 millió között váltakozik a jobb stl nész havi fizetése, érdekes et a tény azért Is — mert a budapettl színházak hely árai legalább Is két szer akkorák, m\'nt a vidéki szín házjegyárak. Lgyetlen vidéki stin házban sincs magasabb helyár mint 40—45 ezer korona.
A ctonkamagyarországl s.-lnhá-zak négy kategóriában vannak fel osztva.
A vidéki színészek létminimuma : /. és //. rendű társulatoknál színé szednél 8S aranykorona, kardalos nál 68 aranykorona. A ///. rendű társulatoknál és váhdortársulatoknál a stinészi létminimum 68, karda losok létminimuma 55 aranykorona.
Legnagyobb gássijok a vidéken az operettek primadonnáinak van.
A legklrebb primadonna-fizetés 600 aranykorona. De Koronkay Rózsi (Kanizsa-Pécs), Tímár Ida (Mit kolc), Kovács Kató (Szeged), Budai Ilonka (Sopron) 100—1200 arany-koronás havi gázsit kopnak. Drá mai hősnők 200—300 aranykoro náért szerződnek. Nagy hliny van azonban opertUbonvivánokban. Miu tán vidéken mégis ciak olcsóbb a megélheti* — érthető, hogy a sslné szék mozi a vidékre gravitálnak.
— A zalai Közlöny aj árai.
Folyó hó 20 tói kezdve latunk egyes példányainak árát s előfizetési diját felemelni voltunk kénytelenek. Hétköznapokon 6 oldal terjedelem mellett 1800 K, 8 oldal terjedelemnél pedig 2000 K egyet számainak az ára. n.lg egy havi előfizetési dija 30.000 korona-
— Seemélyi hlr. Csillaghy
György klr. ügyáee ■ tegnapi napo.» e\'foglelta hivatalát.
— Allapfal rendelőt. Tegnap érkexett a vJroiho. a m«őga:d;-aágl termények hímlalláaának meg-gátliláról, valamint a tej 4a tejfel mag határoséi iról axóló alispáni rendel-t,
— TOrr litván omlóké. Vs-
■ áinapi somunkban m*r meglr\'uV, hogy c ntgykanl<sil I odslml és Művészeti Kör Jürr I tván emlé ke>etér« előadást rendea. A elő-»dá« folyó hó 28 án, vaaároap délután 6 órakor keidődik a viroa háUnak e célra átengedett köz gyűlési termébsn
klvűlt kozgy Ulóso. M\'nt levele-aőnk írja, Somogyvármegy* törvényi, stéa«ga folyó hó 30 án, kedden délelőtt fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tárt a vármegye aranyahpon elkéasltett költségve téaéaek megállapltáaa végett.
— A Zrínyi Irodalmi ós MU véaxetl Kor aaját dalárdája, ax
Ip-rteatületl éa Poatáidslárda, vals mint agy ötvontagu aől énekkar » »ala#geraieg| egyháxl énok éa aonrkar közreműködőiével november 8 án H\'yda Teremtés elmü oratóriumát adja e\'ő. Ax alőkéatü Utek már nagyban folynak. Da cember 8 án a Budai Dalárda fog vondéga terepein! Barántzky Gyula dr. vexetéie alatt.
— A kaposvári vagy vizsgáló álloaiáa Ugya. Kepoav\'ár pelgár-meatare nemréglbeo feliratot laté zett a főldmlvelétügjl miniaxtárlum hos a Kaposváron felállítandó végy vlssgáló állomás ügyében. A föld mlveléiügyi mlnlsstárfu-nnak meg érkbxett válaaaa aserint minden reméey meg van arra, hogy Kapós-vár végre megkepja az anaylra óhaj\'ott vegyvizsgáló állomást.
— Siriaa időjóslata. Slrlua mester jóslata aserint as idén hosnu ösx Igéi késik. November 2 lg van kilátás sxép Időre. Sseptembar 27 ike körül pár napi kla Ichüláa Ígér késik, de utána iámét aaáp IdŐ várhaté. Októbarben lt jóaoek aeóp, enyho nrpok, fái csapadékosnak ígérkezik 1-től 7 lg. N>gy kő dökben lets rétiünk ebben a hó oapban. Nigyobb esők jönnek 12, 13, 14, 20, 21, 27, 28 és 29 én. NowmWbea aaaaxélyes Idők jönnek Es5s, hüvöv, vlharoa, majd több helyen havatáa Ígérkezik. Több helyem nagy ködök jönnek. Decemberben nedvea, hideg, ködöt, hó, eiŐ váltakoxlk, tartós hideg idő nem ígérkezik. N\'gv télre van kllátáa, amely houzan fog tartani. E helyen em\'itjük meg, bogy néhány nap óta nagy fo^jsáeég uralkodik egéa» Olastorasájierületéa. Árnyék.
ban Milanóban 37 fok, Róm\'bin 35, Meaalnábtn 35, Pal.rmóban 40 fok Celsluat árt el a hőiég.
— UJ oraxágos váaárok. A kereskedelemügyi minlaxter meg-eagedte Zalastenllászló községaek, hogy jeauár 17, m*jus 16 éa auguestus 15. utáni axerdán hely pins-azedéttel ortságOt állat* éa kirakodó vásárt tarthaaion.
— Baasakadt caatornaráca.
A Polgá I Egylet előtt nagy csődület támadt tegnap délelőtt. Egy a Sugár uton lattan haladó axódáa-koc-l lova alatt beaiakadt a vaa huxallal ösexedróto.\'ott csatoratráca és a sxrgény állat lábit teljesen felazakitotta. A a-b.iült állat sokat izenvedett, mlg végre aegltségat kapott éa bekötözték. Klváacslak vagyunk, meddig fog kelleni várni, mlg a beatakadt rácsoxatot kijavítják. Pertxe, ha a mérnöki hivatal rendtxereaen felülvliagállatná a csatornákat éa u\'testeket — Ilyes minek s>em volna sssbsd előfordulóit.
— Gyári tfixoltósáf mog-
azervezóae. Knorlzer György tütoltdfőparancinok kexdeménye* xéeére tudvalevően ax ösaiea nagy-kanlxaal gyárak és Ipirtelepeken megtervezték a gyári tüsoltóaá-got. A Tranadtaubla, Pátria pótkávégyár, Király sörgyár, st.-nél már ki la képezték a tűzoltóságot, mlg a többi gyáraknál ás iparte-lepekaél befejezés előtt áll a axer-vexés. A főparancsnok a jövő hónapban felülvlzagálja as öatzea gyári tűzoltóságot éa megfelelő telt tereiét beszerzéséről fog gOu-doakodal.
Mária Antolnatta, a francia forradalom maatarl rajsa.
— Príma mlnőságfl férfi Ze/Lr ing gyönyörű mintákban külön puha gallirral darabonként 98.000 koronáért kaphatók Schvarcz Dezső cégnát, Fő u< 5.
— A azlnbáal mttsor ma magjalant példánya Sárvau Rózslka aiubrett eltő fellép\'éröí. at asstoaysxépaégversenyrŐl, a arUáaxekről aeámol be éa kö4l a a-lahás müaorát.
— Tűzoltók őa&l gyakorlata. A stokéaoa őezl tüioltógyakorlato-kat, amiket « aagykanlzael kőzőe-aég előtt szoktak lefolytatel, as idáa október havában fogják megtartatni.
— Aranyárammal kitttnta-tatt Iparos. Csomós Aadráa keast-helyi sastaloet a balatonfüredi Ipari ét boráaxati kiállításon azép munkájáért aranyéremmel tűntették kl Egyik kiállított siekréayét muteum réaxére a Bilttonl Ssövetaég vá* aárolta meg éa még két ugyanolyan azekrényt rendelt meg nála.
— A kaaxthalyl gimnázium önképzőköre. A keszthelyi prém. rendi kath. realglmaáilum .Helikon" öakápiőköre nsult vaaárnap tartotta alakuló gyüléaét. A megejtett válaaztáa alapjáa as uj tisztikar tagjai a következők lettek: elnök Péczely Láexló Vili., alelnök Méaiárot Jtoos VI L, jegyző : Iwilts Imre VII, ellenőrök : luhátx Liazló és Torma Perenc VIÍI.. főkönyvtáros : Birkás Jenő VIII, könyvié tárotok: Győiffy Bála és Gelencsér Gvula VII., pénztáros: Hőlter Lijos VIU., hásnrgy : Maiazner Jó zacf VIII. oaitályu tanulók. A nyilvánosság előtt a kör októb r hó 6 áa, az aradi aértaauk emlék-ünnepségén fog bemu\'atkoial.
Uránia. Jön Bimbnla ás Klanzal operája« a klblláa ambar.
m um
\'m un
— „Tatra" caecaamő-kelan*
fyák Schwarcz DozaŐ cégnél, Fő* Ul I. szám.
— A keresetiedé igaxaágta-lansága ellen V.símsp délelőtt a Zalaegerszegi Kereskedők Köre monstregyülést tartott Lövoenstdn Ignác elnöklete alatt a kivetett ke* reaetl adók Ipanágtalansága ellen, amilyen Farkas Tibor dr. nemzet-syülétl képviselő Is felszólalt és zijelent\'tte, hogy örömmel vesz részt az akolóban, mert nem lehet ebben as agyoastenált orsságbsn az adóalanyokat agyoasujtaol. Elhatárolta a közgyűlés, hogy kül* dÖttaáget maneaztenek a pánzügy-mlnlazterhes éa azóváteazlk a sérelmeket.
— Url ás női divatcikkekbea legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dexsó cégnél, Fő-ui I.
— Munkaközvetítő jelantása.
Az állami\'munkaközvetítő hivatalnak a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése aserint a munkapiac helyxete normállá. Az előrő héttel axemben jtvuláa mutatkozik. Több foglalkozási ágak sxerlnt tekintve, a munkaplrc kedvező volt, a gyári, egyéb napssámos éa áUsndó hástartásl alkalmaztak, valamlat a tanoncok tekintetében. A többi foglalkoxéal égakbaa pedig igen kedvezőtlen. A munkaplsc helycete kedvező Dsbreceaben, Ssegedea, Igen kedvezőtlen Budapesten.
Az ösxi vetés elő* készítése
Az őaal vetés sikerének legfőbb bUtosltéka, hogy az elvetendő terület a lehető legjobb művelésben ráaseeült legyen, asas ba takarmánynövény vagy (ami különben helytelen) gabona után jön as őazí, adjuak neki tekély tarlóasántáit, ezután 5 — 6 hétre (hs a talaj beérett) mélyebb (5—8"es) keverő-azántátt és est követőleg szintén 5-6 hétre a rendes 4—5" ea vetőszántást. Kapás után a tarlóhántás elmarad Hé ezen ekemunkálatok kötött mladen nagyobb eaő után (ha a talajfelület megislkkadt) a mindannyiszor, midőn a talaj gvo-moiodal kezd vagy cierepeavdik, de különben la mladen két hétben erőien megfogaso\'juk az elvetendő táblát, akkor annak talajfelülete a vetésre elég sima, porbenyó, apró-szemcséjű lesz éa rajta a legnagyobb rög aem leax a diónál nagyobb ; tehát a legjobb maghézat fogja fdnl. Da • mellett szükséges, hogy a vetendő talaj kellő trágya-erőben legyen, mert ha hlányox-náoak belőle a növény fejlődéire axükaégea a feloldott áltepoft&n levő lépaók, akkor a culturnővény gyaradodáaa silány let a. As erő-taljea fej>ődétre kell, hogy a legutóbbi istállótrágyáxás Ideje ne legyen nagyon messxe, 1.1. ha nem a köxvetlen elŐvetemény kapott istéllótrégyát, akkor ennek előző növénye volt trágyázva. Ha nem Igy volt, akkor műtrágyákkal kell a hláayt pótolni a 100—150 kg. asuperfoazfátot kell (a talaj termő-
UN f 7ED óriási reklám
nCLltCK edényvására!
Nagymennyiségű selejtes Jt szept. 23-tól
edény kiárusítása csak IIQ|Jlgt szept. 27 ig,
Kazlnczy-utca 3. szám, az udvarban.
Dupla erős porcellántányér mély v. lapos .... 7500 K Sima parcellántányér lapos......... 6500 K
Fehér porcellán taás csésze aljjal . . ..... 6000 K
Kis tányérak . . . . :......... 4000 K
MT Hlndanlála tálak ái agyáb porcellán haainálall adányak a legolcsóbban siarazhatOk ba. "M
ZALAI KÖZLÖNY _
1924. eupt.mber 23.
ké|*aiégél teklnttlbo véve) ve\'ée-••I egyidejűiig kai. h ,\'dinklot al-aiórol. A homűkoi, \'vagy egyéb Unt káliban aaagány taleiolr. eien kívül adjunk LörOlb.lül hnld.nklnl
m/g 60-80 kg. 40\'/, o. kállait la.
A vetőmagnak Qnóg el\'enl caá vé.áaáról meg ne íeledke.iünk. Haaináljunk jól c Irá.i v.tWgot a a célból na mulararuk el a c»l ráatatáal próbát m\'g\'jtenl. Tlaitn, gyommagvaktól\' láha éa l5rölt elemektől mentea lega\'cbb, legjobb, legnagyobb, li-gaulyoaibb m.f v.lnkat hiaanáljuk vatéire ; de még jobban t.a.lGk, hl eredeti (nam utántermill) nome,Itett vetőmagot alkalmazunk. Vetünk elég \'sűrűn, de ne tuisürün ■ ne la ritkán, hogy jól kfhuxnJljuk tal\'j felületünket éa vettünk mindig sorvelőgéppel, hogy mlndeo egyes atem kellő mélységre jutva, betakarva, érvényre juaaon a termesz-tétnél. Fehér Zoltán
A négerek kulturállapota
A, amerikai nágarek müv.ltaégl vlaaony.lt Ulalóleg Igen héiegoa fogalmaink voltak eddig Európá bao. Moat, bogy a National fregro Sutinál League Cb\'cegnban n. gyedeiáiadoa jubileuma alkalmával klállltáat rendelet\', árdekaa atatlaa-tlk. mutálja ai em^tlkal négerek kullurálla haladáaét, gyarepodáaát a karáakedclml éa Gilotl téren való eredménye, ténoglaláaukat.
Dr. R. R Mórion, . Llg. jelen Ugi elnöke megnyitó bearédéban •ok árdekea lénvr. mutatott rá. Mikor Booker T. W.ihlnjton a neveaelt organliáclót alapította, még caak 20.000 néger ataplláau ilil.ll vállalkoaáa volt .a Égyeaült Államokban, tnt pedig már 70.000 aaaknek * aaáma. HuatonSt évv.l •aelítl 250 néger gyófyuertár volt Amerikában, ma 900 a nég.r fyógyai.rtáraknak a aaáma. Akkor 450 tamatkeiéil vállalat volt néger kéa.n, ma 1.588 lemelkea\'éel vállalat van, mely négerek cltemetéaé-vei foglalkoalk. Huaionót évvel aa«l4tt a négerek keién levS (öld birtok, háa éa egyéb Ingatlanok
öaaaéitéke 300,000.000 dollár volt Ma 1924 ben . négerek keaén 1,700,000.000 dollfr értékű Ingatlan van.
Ebb. aioaban nlnca.n.k bele-aaámltva a templomok éa oktatáal Intéaatak. A négerek gaidaaágl haladáaénak egyik jellemiő aejá-toaaága a néger nBk aierep. aa ülletl életben. A itatlaitlka kltou-tatáaa aaeilnt jelenleg több, mint 20.000 aaoku.k . néger nóknek a aaáma, akik üiletl vállalkoiáaban vannak ^rdekelve.
Hlvatáaok aiarlnt a dolgoió négerek atáma a eövetkerAkép.n oaallk meg: 20C0 nég.r, mint stln
hiti elSadi a.erepel, 50 építi". 250 képtömüvési. akik kö.ött 108 >8 van, 315 W, uj áglró, kl dó, k6a-tűk 44 nő.
A hlv.láana pllyén múkSdö na-gerek 16iM • legtóbb a /elkétrek
• láma : 19 678. akik kS.ött 228 ni van. 207 kimikut, kóilík 8 n«
A legérdekesebb, hogy 1063 néger működik a tanárt éa tanítói pályán, lóitok több egyeten i tenár la van. A tanítói é. tanári pályán mdíöds négerek kói6lt 408 n6 ven.
A jogorvosi pályán működi négerek eiéme 1197, ««k lóiül ■roub.a caak 42 a n«. Rajioll) 345 van, erek kS,6tt 35 a nő.
Úgyvéd is kiró 946 van, lenest 3672, Jotogra/us 542, mlg a néger orvotok éa aebénotvoiok aráma
3456, 184 mű.iall mérnök van.
3341 gyakorlott ápolói, akik kőiül
3199 a aö.
A legnagyobb aaámban a »or bé/yok körött arerepelnek » nége rek, lévén 31,232 néger bsrbély at Eyyeaűlt Államokban. A stép ségápoló néger nök aaáma 12 367.
A National Negro Butlneaa Lsa-gue egy tábláiétól állított öaaie, mely még érdekeaebben mutatja ait a haladtat, amit aa amerik.l
négerek 1900 tói 1924 lg, léhát 25 év alatt felmutathatnak.
Művelódéa tekint.írben a köveiket mutatja . haladéat: 1900-ban 56 aiáialék volt aa Imi olvaanl tudó, ma pedig 80 aiái.lék, a aiaporodáa tehát éveként 1 aiáaa lék. A nég.r l.kolék a.áma 300 volt, ma 500, 1900 bao 10,000,000
dollárt költöttek néger likolal célokra, ma pedig 32.COO.OOO dollárt költenek évente . nég.rek oktatá-aára.
A néger temp\'omok azéma az u\'o\'aó 25 aaitandS alatt 33000 rSI 45000 ra emelkedett. A négerek tehát hatalmaa előrehaladást mu tatnak a gaidaaágl élet a a kultura tarén.
A négerek tehát hatalmaa előrehatadáit mutatnak a gatdiaágl élet
a kultura terén.
HOZGÓFftTtíPSZIimlL
Uránia szerda—csütörtök 7 éa 9 órakor: Mária Antoniette dráma a francia forradalom Idejéből 7 felv. Ragyogó kiállítással ké»üU film, mely a történelem egyik l»g érdekeiebb aaaxonyát, a bécd udvari kápolna eskető oltárától végig klaérl a fénynek, örömnek ét szea-vedéinek minden akálájin át a páilal Temple vérpadéig. XVI. Lajos udvarának jelenetel festőlek, a forradalom rajza egy eleven történelem. Kísérő kép: páriái divat revü (ősit divat) Gaumont híradó a világ minden rés>ébő|.
Erxaébet-lér 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítem Igen tisztelt vevőimet éa a nagyérdemű közönséget, . hogy üzletemet nagy menny laégü divatáruval kibővítettem.
Uuiu. uálar-vlÁL térti- éa nőlaxövotokboo, velourok éa trikó-""íl »aiai^lCR selymekben, valamint ágygarnlturáhban -Nnfltf raktár ■ l«Kjobb mlnőaégQ váaton-, zcllr-, kanaváax-. nuyj .OMai télikendők-, pamut-, fonál-, stb. Arukban. -
Rendkívül nlr^rí árab amiről mindenki, raliidou vétcl-ncmilHVUl UIC5Ü dldK, kónyazer nélkül meggyőxődbotlk
SZdHTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
I
IRODflLOj^MÜVÉSZET
Saenlpóter esernyőjét tábl-\'s ház nézte végig. A Silnásx.k nsgy Igyekezettel törekedek Mikszáth regényének teljes axépiágít érvény re juttatni éa Martos Bakonyi falépltó-aéta m»ea eredeti kadvetiégáben visszaadni. A főszereplő Károlyi litván — a g\'ogoval plébánost me leg tónusu, érxéstell játékkal sie mélyesltette taeg. Radá Mária—a plébános húgának kreálója — a tiszta leányáig, a hamvas szűzies ség végtelenül finoman megraj<olt alakjával magával r*gsdta a kö zőos\'get. — Ax édesanya fenkölt vonásait eleven azlnekkel festotto elénk Sándor Juli\', aki érzételok húrjain játszott. Czobor Imrében a azcrelmes kerekedett Mű", egyjs jeleneteiben lul erői temperamsn lummal. Gulyás Menyhért kla a:e repében meateti alakítást adott. Cieh I /in, Klenovlca György, Hír mann Manci, Csáki Ferenc, Kozma litván, de különösen Gulyás Meny-hértné valóban megé»d:mMk teljes dicaérelünket. Egyet azonban nem hagyhatunk szó nélkül. Hogy ax igazgatóság ax Idény végán nem tuJja jobban megválogatni müiorát — annak a közönségnek, amely oly meleg szeretettel karolta fel ■ azln háx ügyét. Művészest — S őke Szakáll d-.rabbal i A pécsi Ncmsetl Siinháx társulata! Akkor, mikor Gödry Kató opzraénekesnő napok óta Nagykaolzsán van — ét egyetlen egyszer sem lép Jel Nagykani zsán/ Sárvay Rózal .szubrettet ugyancsak egyszer léptetik fel I A társulat Prcanek dolgozik, Pécsnek próbál — és akkor as Igazgatóság ctodálko Ik .az üres nézőtér feletl 1 . ..
A bíboros. 1 Parker szenzációs erejű, hatalmaa drámájában buciu zik csütörtökön a kanizaalsk ked veit művésze: Danis Jenő Igazgatóhelyettes, akt annyi felejthetetlen percet azerxett gondos játékával a azlnháxlátogstó közönségnek. — Danis Jenő legjobb azerepe Mtdlcl blboroa a megérdsmll, hogy bucsu-fellépte alkalmával telt háxxal ho norálják művészi játékát.
SZÍNHÁZI HBTI MŰSOR: Kedd: ARTATL N DON JÜAN, bohózat. Szerda: MÜVÉSZEST. Csütörtök: B180R0S, dráma.
Ax smbtr tragédiája New Yorkban. Amerikából érkező jelentések axerlnt N«w/orkban — Martin Beck moat épült uj axlohá xábsn — már megkezdődtek Madách Imre klaasitkui drámát költeményének, ax Ember tragédiájának próbál. A darabot több rendező reo dezl. Msrtln B ck állítólag olyan ragyogó díszleteket tat voxett a drá maikölteményhez, amelyeknek pompája még az amerikaiakat is meg fogja lepni. — Ádám sxerepét Ben rymo, angol tragikus hős silnésx
játaza.
A Mara bolygó. Alig jelent meg la-putikn»k folyó hó 17-lki szimilan jiszbo-*ényl X\'alcaar I-*sz!ó eslllagúmnk a ,Mars-csatoroák alkonya* c cikko, máris egy kis könyvecskét kaptunk kézluz, mely Lss-sowssky Kíroly tollából a .Mart bolygó\'-val foglalkozik A 7J oldalra terjedő, szép kiállítású gazdagon illusztrált füzet megrenJalhető lapunk kiadóhivatala utján is.
Eyyaxertl lgaxaágok címmel most Jeleni meg ■ .Közérdekű Lovelek* elsó évfolyamának külön köteles kiadása. A könyv » mii Idík legnagyobb, legfontosabb kérdésével. a azociilis kérdéssel fogla\'kozik. Ki-mulatja a M«ix féle kommunista olvek Uit-hatatlantágát, ismerteti a kommunisták táborának szervetelét, a testvéri viszonyt a kom-munitlák két IC ágazaU : a szociáldemokraták éi bolsevisták között s leleplezi a munkások vezetóiiil fclto.akodott vezéreket, mint azok kizsákmányolólt Át* H0 arany fillér s meg-recdelható Upuok kiadóhivatala utján Is.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
dlvatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az összes szinek-ben 75.000
Velúrok kabátra\'
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Nöi szövetek 47.ooo K-tól. ontekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delaln ruhák
11o.ooo K-tól Etamln blousok 13o.ooo K-tól
Elegins trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyem-blouiok CSAK 24o 000 kor Gyapiu mellények
CSAK 45 000 K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT térfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
Tiaztviaelőknek ezen árakból ia 5% engedmény
K
\\flK. szeptember 23.
ZALAI KÖZLÖNY
tőrvényszék.
A v-lkonyal gyilkosság fő tárgyAnn»k ld»jén t lesen beszámoltunk arról a kegyet-1,0 gyilkosságról, amit Steiacr Her-c|na éa kedvese Vass Kálmán kö vetett el, akik Schreiber litván Alkonyai gazdálkodót fejszecsapé ,okkal agyonverték m»jd tetemét i híiuk melletti kiucopllfőldbo be islák. A szenzációs bünper főtér-Ijilását csütörtökre tütte ki a ifcvénysxék büntelőtaníciínsk el iSke. A tárfyjláe elnöke Makáry Vilmos törvényeié1* I blrö, mig a ridhitóságot Szabó Lijos dr. klr. ojjéixségi elnök fogja képviselni. A két gyilkos védője Garlner Antal dr. és Rotschild Béla dr Ü2yvédők.
Elzáróéra ítélt eoffor. Zlm-mermann Antal31 éves kanlxsai lakatosmester állott tegnap vádlottként a olgykanizaal törvényszék dr. Mu/ícAtfn&acAfrbüntető:anács» előtt A klr. ügyésrség a Btk. 310. § ába űlköxő gondatlanságból okozott ju\'ycs tcstlsértés vétségével vidolla, mert folyó év június bó 24 én Nagykanizsán axon ?ond>.klf nsága által, hogy au\'ójávtil Falsős^ac felől Nigykanitsa felé jövet különösen akkor, mikor egy vele szembe jöiő kocsit kikerült — a megengedett nél nagyobb sebességgel hajtott és igy okoxójává vált ónnak, hogy \\ koc.i mögül az ut felé átfutó / qkács János alsóaáoci négy éves *miut elütött és r\'jta huaz n»pon belül gyógyuló sérülést ejtett.
A kihallgatott tanuk vallomása után a bíróság bücösnek mondotta kl Zimmermann Antalt a Btk. 310. § ába ütköző gondatlanság vétségében és ezéit őt 10 napi elzárásra,
300.000 K pénxbüatetéiro és az
összes felmerült költségek megfiia-téséra ítélte. 0*y*» *s vádlott megnyugodott, védő Hoch Oukár dr. azonban amiatt, meit védencét büoösnck mondották ki — feleb-bezést jelentett bc.
"sportélet.
Zrinyl—Kapoavárl Tarai S.
E. 3 J 1- A Zrinyl Torna Egylet elsó csapata érdekes győzelmit • ratott vasárnap Kaposvárott a Turul S. E felett A két csapat cz Alkalommal harmadszor talál kilőtt a pályán éa az elért eredményekből örömmel állapítjuk meg « kaniisal crapst rohamos frjlfdé-aét. A mult évben ugyaais a Turul 3 : 0 győxelmét a Z ioyi ciak nagy erőkifejtés árán tudta a második m\'rköxés alkalmával (1 : 1) eldön tétlen eredménnyel valahogy ellen-aulyosnl, mlg a harmadik tsMko-ión, amely egyúttal bajnoki mér kőxéa is volt Farkas, Popovlct és Miskolc ti góljíival blx\'.o.ltotta győxelmét. A mérkőzés Igen hnvea iramú volt éa ax első félidő Irg-
elején a Tuiul több vesxélyes tá-midást Intézett a kanizsalak ka púja ellen. Etek»t a támadáiokat axonban a Zrinyl védelme Hordós aal ax élén, köonyen vlsaxaverte. Lassanként mlndjobbsn kidomborodott a Z\'inyl nsgyobb tudésa, amihez nagyobb állóképessége la járult s fair és okos játékának ered méaye az elért 3 gólbin nyilvánult meg. A kanizsai cjspat minden egyes tagja tudásának legjavát nyújtotta a azép akciókat a nagyszámú nézőközönség többször tapssal ju talmaxta.
MOVE—KKSO. 5K) (2:0). B.j noki mérkőtét.
Galamblövő veraeny Szó keafehórváron áa Pécsen. Az országos magyar galamblövő egye-sülit a sxékesfehí. vari m. klr. ctsndőrkerülell parancsnoksággal karöltve, szeptember 27-én délelőtt 11 órakor Székesfehérvárott, a Sóstó nyugati partján, a Sporttelep mögött, galamblövőversenyt rendez a ceendőrségi sportalap javára. A lövéaret élő galambokra törtéoik. Amint érteaülüok, a csendőrség már mintegy 260 élő galambot be Is szerzett, amelyek kalitkába zárva vannak arra, hogy a puksciő elé kerüljenek. A versenyről bővebb felvilágosítást nyújt Okolicsányl Gyula alezredes had bíró, csendőrkerületi parancsnok ■ ág ügyéaie Síékesvehérvárott. A p/c<i m. klr. kerületi csendőrpa-rancsnokaég a beteg csendőrök Htrkányfürdőn létesítendő üdülőtelepe és a sporttelep javára október hó 4 én és 5 én Pécs»tt sxln téo galamblövőveraenyt rendez
— Sportkörök kötelező fal állltáaa ■ középlakolákban. A vallás és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy minden középfokú isk^ában felállitandók az ifjú sági spof. körök. Etek aru ftn CRy országos azövetsi^be lömöritendófc Krompaszky miniszteri biztos felügyelete alatt. A rendelet eltiltjat hogy bármilyen középiskolai tanuló társadalmi sportegyesületnek tagja lehesien. Eddig ez alá a tilalom alá a kereskedelmi, polgári iskolák és tanitóklpjók nem tartoztak. A rendelet azonban engedélyt ad arra, hogy Jobb képességű és toheisiges taiulók beléph-ssenek társadalmi r porikörökbe. At engedé\'yt ehhez a miniszteri biztos adja meg.
Nem kell Puceráü!
jmS" ruhaíesték
t,isl használata gazdaságos és kifogástalan ruha áttaatéat eredményez. A ruhát n a m rongálja 11
Kapható:
Stampf Zsigmond
fúmt- li cwrn.R-iiiUUben
Nagykanizsa, Bazár épület, tamil 1 lüjr. imwtitt mii J3.000 W.
közgazdaság.
Az Idal tengeri- éa burgonya-termés. A fóldmlveléaügyl minisztérium vetésjelentése szerint a folyó évben tengerivel bsvetett terület 1 millió 736 362 kat. hold (tavaly 1,729.344) s 1163 q átl.g-terméssel mintegy 20 millió 200 exer métermáxaa tengeriterméa várható. A burgonyával beültetett terület 433.941 kat. hold (tavaly 454.298 kat. hold) a róla 19 millió métermázsa burgonyára axámitha-tunk, kat. holdanként átlagosin 43 38 métermáxsát.
As Alföld fásítása. A nagy magyar A\'fÖld erdőtelepítésére és fásítására ■ következő érdekes sdt-tokat sikerül1 megtudnunk: Etek
szerint az 1921. évben 1.204.000, az 1922 évK o 6.773,000, az 1924. évben 12.258,000, vagyla összesen 29.185.000 darab csemetét szolgáltatott kl az államerdészet. A fen i mennyiséggel beültettek 1922. év-bon 1COO, 1923 évben 1759, az 1924. évben 2500 kat. holdat. A folyó áv őszén még körülbelül 3200 kat. hold terület keiül beültetésre. As állami erd«l faciemelekertek készletéből 1925. év tavaaxán és ős<éa őtizesen mintegy 18.000,000 erdei ficiemete leaz kiszolgáltat-haló, ami a beültetett területek arányának jelentékeny gyarapodását jelenti.
TŐZSDE
Űilettelen volt a mai tőzsde Irányzata és as üxlettalenség hatása alatt a nyitási árfolyamokban, melynek nivója megfelelt a legutolsó napok zárlati nívójának, lemorzsolódás kex dŐdött meg. KéaŐbb bécal gyenge jelentésekre a lanyhaság nagyobb méreteket váltott és zárlatig 3\'/e árveszteséget ért el. Külöcöicn az utóbbi oapok favorizált értékei érezték meg a lanyha irányzatot. Tőzsde Idő második felében a közlekedési értékekből kiindulva kisebb javuláe állolt be. Zárlat felé a forgalom elcsendesedett. Irányzat gyengülő.
Utótőzsde. Ü.lettelon. Saltó 495. Rima 145, O.xtrák hitel 163, M.gyr Hitel 486, Nova 153, Köz-Úti 631/,. Városi 81, Dsnublus 2330, Szalámi 1300, C\'on.r 72, Kő.zén 2700, TrÖst 192,\'E\'ső Bud.pe.tl Gőz 124, Naslcl 2000, Georgia 361.
Termáci?tőzsde. Bura tlseavl dékl 76 k*-oa uj 415.000- 420.000, 78 kg-os uj 425.COO-425.500. egtéb vidéki 76 kg os uj 412.500-417 500, 78 kg os uj 422 500—425.000. ro»s 375.000 -380 0C0, zab uj 320 000— 340 000, seb ó 360 000 -370.000, takarmány árpa 350.000-410.000, ■őrérpa 450.000 -470.000, tengeil 375.000-385.000, korpa 230.000-235.000, repce 620.000 - 650.000 K,
Irányzat gyeogéob volt. Buta 2500 koronával olcsóbbodott.
SertéavAaár. Pelhnjtottak 2200, eladatlanul vle-.xamaradt 6C0. E\'sŐ
r. 27.500-28.000, közepes 27 000— 27.500, köunyÜ 25 000-26.000, szalonnás féLcrU. 30.000-32.000, lo-húzott hua 32.000-37.000, sózott szalonna 31.000 -32.000, xslr 36.500 korona. A váidr éléak volt.
A Magyar Nemzotl Bank híva-taloa árfolynmal azept. 22 én
Valuták Oevlzék
4 ÍN col Inal 4Sooe-]«bx>o AuiiiaiJam •9»J IWJO
Cmíi korcca ••»} «m B.JCIU ICSl-IOt}
U.nli IÍ4-5ÍJ
Dolllá Jtllo-?7!?o Brtatal JS|J-JS1»
fnotU k. 40? 1 4HI Zo;»a**«a iim-iiit)
Let M4-IW SrU.tlátla
Ura 147-J te 1-x.íoe IIIOM\'IIIKe
Ura |)?M<4I W.loo 1I»MW
D4a kor. IIÍIJ-IJCJO Sfj ot\\ 77JIO 777IO
Oaur. kor. 101 JJ-ICÍ l| rw,i 4»ll 4HI
I»á;tl Irat. HtiiHiW i,if S|I$-S»S»
llolUníl h. SWTJ-SQÍ JO SaOlta J»l JM
au«a liaak • ixAScto lejio tcito
SrM kor. SOKO-1 álO r«i ievjj\'i«í.i|
Korr4< kor. I04)0ic4lJ ií/SiUb uii|-ii4;o
Zürichi zárlat i Pázta ÜSOD 00, Lon£>a Z301 <0, Newyork 629 CO Brda»eli610, MaU-oJ 231710, Holland Z037&Í Berlin J26 76, Wten 74 3), Solla &85 00, Prága 16RÍÍ.Ö, HuJape.t 60*00, Bakaiéit 260 Ü*lffli 74\'j W,Varsó 10160.
A magyar korona külföldi hivatalos Jogyzéeel i
Devlsa Valuta
Bécs Berlin Prága
. li"8í I 0 VI W25 I ( 1)0
. i 150 6160 54 5390
443I443 43i j 4 j5 Newyorkbaa 13
Az ércpénzek é» nemes-fémek boviltáal árfolyamai
Esüst egykoxonis IWfl \'>— 6170, kítkoronis lt-lízj— ti.64>. foriotos tü.180—10 M> >, koronái 31.tO •—33.100, színarany 61 52.000, arauy husskoroaás 333.(KK>— 334.000, platina ZIo.iaO—110.00
KUdó-. Zrtuyt Nyomdaipar és Könyv-koreakedéa RT. Nagykantzaa
Aoróhirdetésok
Kla<14 look. A eurfall iraíalombaB aaoonal tU^áara WrT.Mk a KrttX.-, I vak: tftkemUUt Mr-t\'A ttH»íí otn S I"l, ifj, Or«<Iali, .",,;« I\'wm, léttl ftj. á "larab « \\ árr. í<\',it Uhi\'IMt. } 4uél> , «... í. I Sarak • éttt c.ko, mlt.4 M.y II,7 lall. wnm. rimli*-. t í»rab »ikt!<Uiii l\'.rti fcJcare Krt imadi.. tn£. MUKmt. Xln\'ail ai%z »«t»»r-rtl II S r.iu.iat. A UTlk Ma/calibaO mitltUnli.- lH.
_____________ ItM
Alkalmi nJA».tak..ah -, . V, i
nll n-.W. Ultili ai\'rintl (aioebaa rnUCilt. 1uvc/«ll<l
iilnHo %Za<raj mi iá_Un
\'femooklt rlpaaa-*«Ke-l«X htveutMk TaVá<i Aadria aCj.ía«m<.l«ri»íl, C.l«.i Lány,...-..,
I Jbél nmtr «Alaaaieh fr.cf.tl t«Wr á. ailw Fűim i^V-y. iyc.«>\' k roolI4l U jtíb. KW.> J»ml
liTMrki VfíiaM rrt bk>>H _£eSS
Ma>t Mlktea-iuaT"! aac-bla ilcal Uk4aoa>at <lCMr«!e*a hsecaia laklaial Cia a >lai»tá.__
SZŐNYEGSZÖVŐK!
persia sslnü FONALAK, művészi mintAk és eredt tl SZÖVŐSZÉKEK nreoel4.aobellntu5.lL
VAVX-r, MANUS R.T.
IlliDAIMiRT, VIII., RAk«esl.t«e II. iiím
lKt\'.2»míajt«k jlin»«llal is-)
Singer József és Társa
kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szovetuj donságokat • a leoiutányosabb árban árusithatiák. . -
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését
ZALAI KÖZLÖNY _
1924. •íepUmber 23.
a a. s. c.
Jelű
milanói viasz gyufa.
Vaiérképvl«#lő: Falbor aósa.
Fó«J(ru>lt<J:
Deutsch Márkus és Fia
Budapest, Vesselényl-u. 35.
T.l.fo. T luű.ao. ^r
Tankönyvek
minőén iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai füzetek, rajzeszközök, rajz- éi feitetzerek
Fischel Fülöp Fiai
kOnyvkcrcakctUaébcn Föut, Városház-palota.
Bangó tanintézet
Budapaat, Ráday-u. 14.
Teljes anyagi gaiantia mellett kétrit el<5 vidéki magántanulókat is. - Jegyietek.
Díjtalanul
csupán csak * tariíális költségeken
helyez el
az összes budap-sii ós vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halAIeseirc szóló híreket s Alia\'ában bármely vonaikoz&su reklám-
hirdetéseket
(60
a Magyar Mlrdotö Iroda nagykanizsai fiókja
Kóut 6. is sl-tt — Telefon 338-383. (A .Zalai Koilóny* kiadóhivatalában.)
Rikkancsokat,
18 éven felül felvesz a
kiadóhivatal.
A budapesti tőxlde záró árfolyamai
a kud.p.all toiid. d.luUlt 1 órai .»r4*rloly.m»l a k«»alk..«kl^
U..V.L nt»Ak Jlt* SMO HíV .. ,r
Aoc^\'H-O-llu.l Xfrii Uifj. Ilii |*UiIo<
Ol.-M. I11I 0»»tT. HU L\\ori Unt
Herr. ul. | b.
(atáilM l
U.-Ca«6 Ipart I
la Hitt: Kacar-NenM k»ip. jeaaloc
Várwl taik Mtrkvr
.S\'ma.t «.ta> Sitrtak. 8. II
Blato.ltOk «a Takar«hok
8«lrl/o.l ip i; LMIVIimI 7.;
ElaJM.IUat. 7Joo
Poodtf* IJO
M«í7.-Ffi»cla _
Bon.-M. Coocerdl.
BíkHf.atal
8odaf*.<l MitHla.
Ol.alla
H«e<tr1a
KlrJjmaloa Viktória T». OtMbla
a.Pb JÍ
Ali. Kítale I7\'«
ktf jotli -
..<o K
n.jyulrxi,! >«
S.|6koe£6l J.
Sal(6 <91
U|laH IJO
Uolo bloja i(
Urlkle;! 7J<
C.«T«U ««. Ij Njroaidák
P4rlit.ll 0j. I
UlllCtSMB «
WodUoa 4.J0 VaaaiOr.k
Bródl «>( IC4
Koborf 40
Oik/ »».S; Oaid. <M;tj- 143
Piblio raa j.j.
Fccr>e 1075
K4mk«nak. IS
Ptankl 11}
SuaDu. ijíO
U*r.H Houx
Oloaiincr*\'
Ciaoíol/
Va«OOírl» Kalt*jri
■4, VIII.
íj Kauab lej KUiIId«
I? KítX.
•07 Un t
.9 I U(4tt
8<bli<k S<ímjII«« TmdloO
Alt. la
C.4.SÍ
DooajMr.tul Bo««. la
llaaal la
Hool fi K6ró*Mc;al
Kfocbertw
lllwl la Aoerik.l la B/íí
M. Llord Malom tok, hemsatl fa
Ucbtlf Oia
Rtiblojr.l
ZatoUI 70
Zaotal —
PaMnk
ErWblrt. —
Ipáit. —
Klil.kail\'a
Adria 10)0 Allasllka IJ
áUamvataa t\' Traat \'
OukorKT*\'*
Dlkv.04 4 Hoolt cok
Cekodpaz II
Ocortla \\
M«>tb (iik. I
Stomrr.ca l« tltlnllltral
O<4«0
Calcnct Saallml Píapékl
Olajok Ofajlpar kda/oil pel.
PArlroal a!" Kirllya&r Po^írl aő< Pao. i4i Tani. ai« flatöll Keceld) ríaa»íc7i6l
T.mtal II.
O4cb«iolt Krauaa i.tla SilDklOtf
Sa«<. k»J« Ua\'6 ICXlQ
Gj.pl^.0 K»4.fl-Kil» W. Tanti OoV&sric*
Vaodw Cbloola Dar.ka
KflWl WM
Xlalo
XkxlU
Kotonrauk
Paltao KU*i
Goml tniaraa. Talafoo Tarai rip4 UcM la.oh. Ssolcokl
Za«r»«l BUi\\
UiaaaAI J40
Corvlo Ilim 6.50
HtSfr alpu IS
Sarfllm 40
iianaalft igj
Wa«.-N4m« 1I5
Torol Bp«*( —
V«k«hnUok J —
0,6rl bír *0
Fehér
lapos babot
bármely léteiben lega-.atf.sabb Árban vásárol
Heltai József cég, Nagykanizsa
Telefon 112.
Főnt 22. acáto.
i
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
15. H psychológidn kell kezdenem; Hz isholdban e tdrgy uolt nekem Cegkeőuesebb s azóta nincs napom, R melyen uéle nem foglalkozom. Egy emberöltőt szdntam mdr redű 5 a hirdetési filozófidt Ki jobban tudja ndlam, csal, tehdt Hallgassátok mesteretek szaudt.
I
Hirdessen a Zalai Közlönyben
BOROSHORDOK
azonnal lö\'.thclős állspotban minden nngysAghan kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- ós hordókoroakodónól
Csengery-ut 31. sz.
H jorp J iniunkas
cipész-segéd,
kik csizmarrunkiban is jirusak, azonnal falvétetnek.
Fizciés me^i\'gyezés szsriir.
Derdák Béla, Hahót.
„Zalai Közlönyt
politikai napilap
megjelenik 6 és 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
kOorr- is hiriapírudijábsn (kUdSflkteinUr) Fő- és Sugír-ut sarok.
Krátky György
d3hín»k6IBal(94tl{4i]c ífudilíSin.
Ifj. Hirschler MiKsa
dohíoyérudiiábaa.
Görög Károly
dohía,kisíruiíí|i:sn. Ernébel klrélyaé-lér.
Özv. Palkó iózseffné
cukorV"- éj oDmökvírudíjíban, a régi potlinil.
Özv. Szollárné
dohinykUérudélébia. Siéchsayl Ur.
Özv. Jágerné
dohioyklsirudijáben. Tthkl ut 2.
Kenessey Margit
dohánTkbírodéiibio. Klrály-ulcs 1«.
frischer Ignác
ht/IsMnun^l. ír-«b«l klrilyné-tér.
valamint az összes utcai árusoknál. j»_k—__
137/1924. vé,?rh.
Úrverési hirdetmény.
Dr E\'ík M r ögyvéd él-al leépvi s-lt M *nior B;:tositó R T javára 1,103 750 K ós ji\'r. erej.ij vénre hajlás u j4n kfo^lait 2 ló és 1 kocsi P«cs\'iüt:Ős kö\'sé^bco lf5. sr. 1924 axeptombcr 26 án dél előtl 10 órakor nylvauos Árverés* n ciadjtnuk Nagykanizsa 1924. szrp\'. 13 Haán Gyula sl^. kir. jblrlsági végrehajtó.
ZRÍNYI NYOMDAIPAR ES KONYVKERESKEDES R.-T.
Föut 5. szám.
NAOTKANIZSA
Telefon 78. ..117.
Elvállal mindenféle nyomtatvány készítést legszebb és legjobb kivitelben a l-egolcsőbb áron.
Összes jegyzői és iskolai nyomtatványok
Rahlár:
Schless Testvérek
Deák-tér 10. Nagykanliia, Telefon 267.
p.plr,- Író- (a r.Jiazer-
kcrc«kcdó.£bcn -
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége kiadóhivatala.
iveutú: ÍJÍcobcck. Károiyi
65. ivtolyaro, 218. rcim
Natrykanlxaa, 1924. Szeptember 24. Sxerda
1800 koron*
mi KÖZLÖNY
®Mrkci»tö»<í it kiadóhivatal Pű-ut 0 lnt«rurban-Teleton 78., nyomda 117. *jy»
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
U«T kor* JOOOO korosa
Haroaa hOra ÚOOOO kos
A külkereskedelmi szerződések
Magyarország őstermelése, kereskedelme és Ipara az Ausztriával való több évszázados kapcsolatunk következtében szerves egésszé vált azon a területen, amely a legújabb Időkig fennállott monarchiát alkotta. Az Ausztriával vald félszázados gazdasági kapcsolat folytán Magyarország Ausztriával összeforrott gazdasági egységet alkotott. Amikor a régi monarchia széthullott, természetesen felbomlott ez a gazdasági egység Is s a területet éles politikai, vám • és valutárls határok szénlolták fel és; osztották külön kis gazdasági egységekre. Azonban az u| gazdasági egységek, az úgynevezett utódállamok mindegyike Ipari, kereskedelmi és gazdasági téren súlyos helyzetbe került, mert az uj államok egyike — amely a régi monarchiának mintegy nyersanyag- feldolgozd telepcsoportoza-tát foglalta magáoan — olyan anyagok feldolgozására volt berendezkedve, amelyxk saját határain belül már nem voltak fel-találhatók, minek folylán jdl felszerelt Ipara stagnálni volt kénytelen. Mások viszont nem lud-
ták nyersanyagalkat feldolgozni, értékesíteni, mlg Ismét más álla. mok — amelyek a volt monarchiának élelmezését szolgálták — mezőgazdasági terményeik számára nem talállak piacot.
Ez a gazdasági helyzet Idézte elő Közép-Európának mind máig súlyosan érezhető válságát. A helyzet azonban még sem reménytelen, bár orvoslására csak egyetlen lehetőség kínálkozik : az összes utódállamok maguk közölt kereskedelmi szerződéseket létesítsenek. Természetes, hogy a háborút közvetlen követő Időkben a szerződések megkötésének politikai akadályai Is vollak, de bizonyos az Is, hogy az ösz-szes államok közös, valamint az egyes államok speciális érdekelt lehetőleg kielégítő és blztosltd szerződések a kedvezőbb és enyhébb külpolitikai atmoszféra megteremtéséhez nagyban hozzájárulnának. Magyarország a maga részéről hamarosan felismerte az Ily szerződések megkötésének szükségességét és erre valő hajlandóságát nem egyszer kl Is fejezte. Egy-két Ilyen szerződés már létre Is Jött. többnek meg-
kötése Iránt pedig folyamatban vannak a tárgyalások.
A már megkötőit szerződések közül különösebb figyelmet az Ausztriával és Cseh Szlovákiával kötött szerződések érdemelnek, mivel az ország nyersterményeinek ez a két állam biztosította a legnagyobb vásárlópiacot.
Az eddigi vámszerződések ugy kodlflkáltattak, hogy minden fontos érdek szem előtt tarlása melleit a magyar Iparfejlesztést Is elősegítsék s amellett lehetségessé tegyék a nélkülözhetetlen és Idehaza elő nem állítható Ipari cikkek Importját Is. Az Ausztriával és Cseh Szlovákiával kötött kereskedelmi szerződések különösen azért fontosak, mert ez a két állam legnagyobb fogyasztő-placa mezőgazdasági terményeinknek s ennek a két piacnak elhódltására törekedett az egyre erősödő oroszországi export Is.
A környező államok közül Magyarország volt az, amely a legnagyobb súlyt fektette arra, hogy a szukcesslós államokkal a gazdasági kapcsolatot felvegye, bár több részről, még nem Is olyan régen, bizonyos elzárkő-zottsággal találkozott. Magyarország közeledési szándékainak
Eröész a fán
Irta: Unger Elek
Étig régen voll, ugy hiszem a kilencvenes években. Nigyon ártatlan kis történetről est szó. A neveket nem akarom említeni, nehogy az én kedvea barátom, kitől ezt a kis történetet hillotlem, megharagudjék reám, ha esetleg papírra velem a vele megtörtént fiala korú dolgokat.
A solmecl erdészeti főiskola a Kla Iblye melletti erdőbi szarvasokai akart telepíteni, ,m»|y cálra el kerítenek egy négy öl holdnyi (e éz kevés) területet vadaskertnek 3 elad állományul kieresztenek belo egy bikát és kit tehenet, hogy azokat olt felszaporltsák és idővel onnan Mocsássák.
Nevezzük el a nemsokára megérkezett, elég nagy testű nyolcas bikát Caesarnak. (A tehonek Kréta és Uinka voltak )
A magis főiskola szorgilnalos hallgatói közölt természetesen rövl-desen akadtak vállalkozó szellemű ifjak, kik klváncsisk lévén a kieresztett szarvasokra, megtekintésükre
kirándultak a vad\'Skerthez A kiránduló társaság ebből az alkalomból egy erdész és két bányász akadémikusból verődött össze. Mondjuk az erdíszl egyszerűen Jánomak, az egyik bányászl Pétem-ik, s másikat Miskának.
A hármas szövetség sztp
áprilisi napon a vadaskerthez sétált, amelyet három méter magae erői drót kerilée vett körű1. A drót mögött a cserjésekkel vegyes ritka szálasban nem látszol! ssmml, mire jinos némi tinskodás után arra vállalkozott, hogy bemászik a vadaskertbe, becserkészi a szarvasokat.
A gondolatot tolt kövelle.
Az egyik bányász, ki vele egészen a kerítéshez Jött, feszült figyelemmel várakozott. János csendes léptekkel haladt befelé él a\'ig száz lípés után meglátta a bikát, majd óvatosan köze:edelt felije s náhlny ISpls után megállt. A legelésző Cieiar vilahogy szimatot kapott, figyelő állásba helyezkedett és majd-nem egyszerre indult míg Jánossal, vele szembe, de néhioy lépés után megálltak, majd Ismét megindultak. A távolság alig volt már közlUk\' ölven lípés. Mi lesz most! János
barátunk nem ment mtr a szarvsa felé, hanem aggodalommal lekinlge tett hátra, s kereiteaz alkalmas fát, eközben a bika nekiszegzett fejjel rohamra indult.
Puska nélkül fele se tréfa, még baj IOíZ. Szégyen Ide, szégyen oda, gyerünk szal.djunk.
.E\'dész fel a fára.\'
Jlnos barátunk micska Ügyességgel kapasikodolt föl egy alacsony törzsit fának körO:b;lül kél méter magcsságu ágára e alig helyezkedett el rajta, hogy vis.za pillantson nem éppen barátságos Indulatu ül-dóxójéro, amidőn az már a fa alatt dühábeo a földet kaparta. A bányász némieg aggódott ugyan, de nevetve nézte a jelenetet.
Az idő telt. Jlnos Ilii sz ágon, s szarvas pedig állt és várta a fa alatt. Aggancsának végei éppen, hogy az ág alá ériek.
Április tizenötödike elmúlt, a vadászatién szerint a szar íaa agancsát Ilyen tájt veti le. Ltwuk ig»z-e !
János kissé lejebb ereszkedett az ágon s megragadta az oganci végit. Azonban egy rántás és msjdhogy le nem repült az ágról Az agancs még erősen állt, nem engedett. Hiába
már annak Idején — a porto-rosel konferencián Is — kifejezést adott. Reméljük, hogy szomszédainkat Is áthatja az Ipart és kereskedelmi fejlődés és szabadság fontosságának tudata s ezzel Közép-Európa kereskedelmi és tparl életét, forgalmát az egymás közölt kötött szerződésekkel hamarosan Ismét a békebeli színvonalra fogiák emelni,
BELPOLITIKA
Budapest, ptambar 23. A politikai tlet c««ndj4ban hatalmaa vlsaxhsngot vert Vass Jóasaf n<p-jóléll tnlnisitcr a«eoigotlhiidl be-siéda, scnalyban mtg bílyefettc egyIk e»tll»p „Britannia titkai" elmü clkktoroiatát.
Peyet Károly, > Paldl kablaat ufyoevficlt „belügyminisztert." fel-j :lentetto G-i/ÓCStj Arpód lt«rk««-löt azért, mert axt Irta róla, hogy segltetto a >»épbl*toiokat klasók-latol. Moit folyik ebben as Öfyben a főtárgyalás éa holnap hallgatják kl a taoukat arra vonatkozólag, hogy Peyernek cukujyan volt-e rétze a nápblttoaok klaxÓktstésébao.
A m»gyar kfpvlielflk éa ujáig-írók t is« tőle táró Mussolini ratnla*-Uralnök, a római Urilyl btstoa ós M keraskedolml kamara fogadátt fog raadoinl. A* „Epocha" kfllfia sóiéi cikkben üdvözli a magyarokat.
várni kellett, nem vo\'t mas menekvés A szarvas nöhány lépést odébb ment, harapdálta a füvet, közbe-közbe pedig a szorult helyzetben üldögélő Jánosra tekintett, vájjon ott van-e még ? Jöttek a tehenek Is lassan legelészve Na, talán most £ majd ellehet Illanni. Éppen le akart csúszni János a fáról, mikor a szarvas Ismét felpislantoit.
Nem leheléit mozdulni.
Caesar az oda gyülemlett tehenekkel végre mégis csak odébb állott. Nosza, most aztán rajta, van már megint ötven lépás távolság. Egy pillanat ae kellett, . János lenn volt a fáról és teljes futással szaladt a kerités felé, mikrtzban egy kis patakon kellett átugrania. Ejy a\'.acsny fának lelógó ága leverte a kalapját, azonban nem hagyhatta ott, mert az idő még hÜvös voll. Megállt, két lépést lett vissza, a kalapot fc markolta, mind ez villám gyorsasággal történt a utána eszevesze\'t • iramban rohant elő\'e. Gyorsan font is volt a drótkerítés tetején, de onnan aztán akaratlanul nagy ivben repült • kü\'ső oldalra, mert C«esar a szökevényt észreveits ós \'gyors.Ütemben Jölt uiánns. (Folyt köv.
2ALAI KÖZLÖNY
ím.
24
BELFÖLDI HÍREK
Galet Tivadar temetése. Va aárasp délután temetuk el Sióm-batbelyea Impoxáns résxvét mellett axergényl Gelst Tivadar dr. üfyvé-dat a a vároa képvlselőtoi\'űletéaek legmunkásabb tagját. A temetésen réott Wt a vármegye éa vároe tiexUkare, a sírnál pedig Horváth József dr. főrabbi búcsúztatta al a neme* jótevőt.
UJ rotváaykatóaági városok. Mlat áctesülüak, legközelebb fit város foj tőr vény batóeágot avarai áa pedig Bikésosaba, Efar, Nyíregyháza, Siolook áa Szombathely. A vonótkoxó tör vényjava»l» tol már kéesllik a belügymlnlaxlérlumban.
A nagrkőröai mezőgazda aági kiállitáat vasárnap nyitotta meg a fóldmlveléaűgyl mlalatter képviseletébea Síékcly JeoÖ minist-terl tanácsos. A klálíltáaoD általános feltűnést keltettek egyetlen buzaiaembÖl klUrm.lt 92 kaláaxoa buza a a 60—77 kllogrammoe óriási tökök.
GyŐraxabadl köxaágben tllx-▼áax dUhöngött hétfó dílután, moly 60 hátból mlxtegy 25 öt ham-vaaatott al. A kár megbsladja a négy milliárd koronát.
Ax Iparosok ax adóklvatáa állna. A Keresxtéay Iparosok Oi-axáfoa Stővetsége hátfŐa aata Bu-dapaataa nagygyűlést tartott több atáa iparoa részvételével. Ax alaő alöadó Müller Antal kereakadelem-ügyl taaácioa volt. Bestédében kifejtett*, hogr rendezetlen még a kisiparosok hltolkérdíse. Miklós Feranc, a szövetség ügyésze aa aranyparitásos adókivetés sérelmeit laoMrtatta.
BftntetŐpör a „Nép" ellau. Rakovasky Iván belügyminiszter a mai napon felhatalmaita a kir. ügyésiségrt, hogr a .Nép" dmű aapllap ellen a .Hiéna", továbbá „Dióezeghy caeadÖral a Károlyi forradalomba a" elmek alatt magtalant közleményekben Diósttghy Jánoa mlaiaxtarl taaácaoa aáralméra elkövetett többrandball rágajmaxáa vétségének megtorlása miatt a büa vádi eljárást hivatalból maglndltaa.
A mDváaxatl klálUtáa üalyi aágel. A valláa- éa köxoktatáaügyl miniaxtérium ma délelőtt 7,11 órakor mutatta ba a képzőművészül áa iparmüvéaxotl egyesületek, társulatok, muxaumok, iskolák, továbbá ■ sajtó képviselőinek a régi mű csarnokban megnyílt müoésutl kiállítás helyiségeit.
IUJ jövadaiml adókulcs. A péaaügymlnlsiterl rendalat, maly a Jövedelmi adó kulcsát megállapítja, a legköxelabbl napokban megjeíe-alk. A megállapított adókulcs igán méltányos és oem jelent tulságoa magtorhaléit. EörJ/y Icnro kormány fŐtanácsoe\'exzel kapcsolatban klje-Iontette, hogy a jövedelmi adó kul csát megállapító rendelet a pénx-ügyminlaztérlumban már teljaaan . elkéaiQlt. Ax adóku\'ci progreaaxlv skála axerlnt »/,«/, Wl 5*/o lg fog terjedni.
Ügyvá.lek karaaati adója
A budapesti ügyvédi kamera veie löségo ma újra tárgyalt Varghá Imre péotŰgyl államtitkárral as adó klvetáerói. A tanácskozáson Papp Jóxsof dr. a kamara elnÖka. továbbá Poppet Tódor, Eörjjy Imre éa Ertdl-Harrach Tihamér vettek résxt. A tanácskozásnak majdnem minden Lérdáaboo sikerült meg állapodnia a pénxűgyi kormányzat tal. Általánosáéban a tavalyi adó buizoroeát ajánlották fal idei adó fejében. Eixei sxemben a pénzügyi kormány ragaatkodlk a hunon ayolcaa alsphor, mit végül la a kamara kénytelen volt elfogadni. Ex axt jeleatl, bogy hatvan aranykoronáé átlag helyett, hetveoöt aranykoronáa esik egy ügyvédre.
A leexaraláal blxottaág tárgyaláaai
A Isaxerolési kérdésbea felvett iegytőköoyv tegnap nyllvánoaságra hoxott cikkelvei kapcsolatban meg kell említenünk, hogy ax a jegytő könyv, melyet most már a lestore-lési bizottság tárgyal, 18 cikkből áll, mihex még rgy pótló cikk jön a ratifikálásról. Valamennyi cikket még átrevideálják. A dkkek tartalmán jelenleg aemmlt aem vál-toxtattak. A siámoláat axonbar. a tisedlk cikktől kesdve megváltói tatták.
A politika erkölcsi iránya
Vau Jósscf mlnlsxterelnök helyet tea sxcntgotthárdl beszámolójában ■xámos negyfontosságu kérdést érintett, de a leiaktuálllsabb kő-xöttük még is ax volt, mely a msi magyar politikai életre vonatkozott. Sietlemesen fordította meg a magyar nép lelkébsn már régóta gyökeret vert »xt a felfogéit, hogy a politika url huncutság akképen, hogy » mai vlsxonyok mellett inkább megközelítjük ax igaxaágot, ha axt mondjuk róla, hogy a moa tani politika huncut emberek urae kodéss akar lenni.
A mlnlsxterelnök helyettes elítélte és erélyes kritikával Illette axokat a sxomoru jelenségeket, melyek besxcnnyoxlk a msgyar parlament működését: ai egymás gyülölé.ét, a pártok vitatkozását, a becsületbe való gáxoláat a a sxoroaan vett
farlamenti életen klvQl, a párt lubbokban ia a párt sajtóban tolvó cselszövéseket. Azon meggyőződé-aének adott kifejezést, hogy ezek nem képvlaellk a magyar nép politikai felfogását. Éppen ugy nem képviselik a kerssxtéay magyaraág felfogását, mint ahogy aem kép vieell a nem keresxtényakot aem. Elképzelhetetlen, hogy jósán polgárok gyülö\'ködeit áa exétbuxáat akarjanak axltanl ax orazágbao, amikor ex csak a békességet és a nyugodt életmenetet xevsrná meg. A magyar nép a háború é« az axt követő idők su\'yos, vógtetaierü megpróbáltstáaal/Után a megerősödés békéjére áhítozik. Vlgyáz-xanak tehát azok a politikusok,
akik tisztára taktikából, eokexor talán jobb meggyÖxődéiüket félre téve, ixgatják és elkeeerltik a tő megeket a a lelkekbe beleesem-pészik a gyűlöletet. Aa Igaxáo be csületea embernek nem lehet ax a klváaaága, hogy aa ő lelke aötét a égét átöatso máa lelkokb*, hogy axok is sötétek legyensk, vagy hogy rideggé éa érxéketleooé Igya kesxék embertársait nevelni. Aki igaxén kerosxtény, annak ceak egy kötelessége lehet: elosxlatnl a lel kok fölött uralkodó sötétséget, ór-séketleaség helyébe magértéat plán: tálal, a gyűlölet gummlbotjaival rgyméara támadó kusekbe beleadni a axeretet pálcáját.
A mlaiaxterelnők-heiyettea nyíltan megvallotta, hogy ő igaxi blvaté-aát igen is obben ax utóbbi ténykedésben látja a működésével, er köles! súlyával aton ax uton akar járni, amelynek végén a lelkek megbékűléae a a köxnyugalom vissza térésa vár ax orsxágre. Axok a atavak, amelyekkel oly találóan ellemexte a ma politikai életnek clnövésslt éa kártékony irányait, mlndasoknak lelkében vlaaxhangra találnak, kik a politikát a régi nagy és nemes értelemben fo|j*k fel, mint oly működést, amelyből stűV* cégképpen ax ogésx nemxetnek ke 1 hasxnot látni*. Amit l^asj Jótsof mondot*, axt axükaégea volt elmoa-daol, mart kellett, hogy as oraxág végro egy felelős asemély szájából hallja anaak as átkos msrakodáa nak a megbélyegiŐ kritikáját, amelyből eddig ax oraxágnak semmi hsatne, de avaál több kára volt.
Zalavármegye a gyermekbűnösökért
Zalavármegye árvaaxéke megkereséssel fordult a gvermekvádelmi egvesülethes a fiatalkorú bűnösök érdekében. Beadványában többek köiött a következőket Írja:
Zalavármegye árvaaxáke as értesítések alapján megállepltje axt a siomo u tapasxtalatot, hegy nem-csak a fiatalkorú büaőeökaek a ssámo, hanem a büntetőjogilag beszámítási képességgel nem bíró gyermakbűnösöknek a száma le nó vekedóben van éa a bűnesetek ml nöséfét vlxagálva, ast tapasxta\'je, hogy axok köxött axámos olyan van, jmely c«ak a teljes lelki romláanak és a tökéletea lexűllöttségnek ax eredménye.
Mindezeknek okait ax árvaexék különösen ax elhaggottságban éa a nevelés hiányaiban találja. — A kiskorúak valláaerkÖlcsi noveléee hlányoe, a kiskorúak feletti köteleiő axülöl éa gyámi felügyelat megle suli, a kl.korúak korcsmákba járnak, ott fejlődő axorvezetükre fo-Irtte ártalmaa szeszes Italok élvezetén kívül felnőttek társaságában a duhajkodáat, civakodást aajátitják el éa nem ritkán gyilkos sxersxá-mok használhatóságát tanulják mog. Motgósxlnháxakat keresnek fel, ahol különösen a gyermeki fogékony, ds éretlen lélskre oly káros bofo lyással bíró detektlvdrámákat láto-
Íatják a képesek xxülelket meglopni, ogy a belépődíjat mrgazérexzék. Gyenge, hatáaokra könnyen reagáló lelkük rgy id*gen, káros befolyáe Slá kerül. t
Miadesekot ■ lörvényhoiáa és readeletek ia aaáaeos esetben Igya-kexnek mrggátoloi, de as üdvöa lutéikedéeek a ktttőa eüeoŐrv«. hiánya miatt UgtŐbbaxör aem érik el céljukat. A .
Aa elkövetett büncaeUkmény megtorlása bűatetŐ bíróságok föladata. Annak oaegelŐSéeáben aaoa ben nagy eredményt mutathataak fel a köxJgaegatáal hatóságok ás a gyermekvédelmi egyeaületek. Különösen áH ez ax elhagyatott, szeren ciétlsn sorsú, erkölcsi xüllésnek kitett gyermekek ée flatalkoruakra, akikot minden erővel m-g kelt menteni ax elpuextulás\'ól, ax er-kŐlcil elaülyedéatől. Nemcsak ax államnak, de a társadalomnak le előietea Intézkedéseket kell tenni a veszélyeztetett Ifjaknak a|krlmlnali-tástól való megmentéeére, a tlss-tess/ges munkáséletre való klnave* léére ée jövendő soiiuknak biztosítására. A neveléa éa a felügyelet axok a hatályos esxköxök, amelyekkel a fiatalkorú bünöxőket az al-sülyedéa veszélyétől megóvhatjuk.
Exért azzal a kéréssel fordul Zslavármegya ácvaaséke a gyermekvédelmi egyeeülatekhea éa nomea-aalvű ember barátokhoz, hogy egy-réaxt saját kstiakörükbea minél loteaxlvebben odahatol axiveaked-jenek, hogy a bűncselekmények elŐ-fe\'tételel mogaiüoteaseaek, mátrésit P\'d\'g odairányul kérelme, hogy azon eseteket, amidőn axt tapasztanák, hogy egy egy falu vagy vidék lakosai köxött feltűnően elszaporodnak a fiatalkorúak bűnesetei i ezt okainak feitáráea mellett a megyei árvaaxékkel köxöloi szíves kedjmek, hoey exekea a helyeken különös gonddal aa árvaexék ia kl-vehesse részét a bűncselekmények
>egakadályoxáaában. Az árvsxz
árvaexék különösen ax által véli feladatát eléről, bogy ax egyea eseteket mérlegelve, a axűkséghaa képest a következő Intézkedéseket alkalmazza:
1. Gyermekmenhelybe utalja a fiatalkorút.
2. megb\'xhstó casládokaál helyezi el,
3. a felügyeletet elmulaaató törvényes képviselőt megiatl, ellon-őiiitell és Indokolt eaetben almot-dilje, uj törvényéé kápvieeiŐt rendel kl,
4. jevitó Intézetbe utalja a kiskorul-
Felkéri ax árvaszék a gyermek-védelnl egyesületeket, emberbsrá-tokst éa a járási főszolgablrákat, haiaaaak oda, hogy mlndaxok a cssládok, ahol gyermokteleaaég, vagy egyéb okból hajlandónak mutatkoznak klakoru gyermekek^ó-gadiaára és neveláaáre, abbs\'a aa esetben, ha ott a klakoru gyermekek elhelyezése ás aeveláse vallási, erkölcsi aiempontbói előnyösnek latszik, ax árvaexákaek tudomására hoxxák.
Kótatt aít haritnya — — I. MouiUn hartsaym mlaJen izloben — L Selyem llór hulwiya mloJeo eilnbeo Selyem horgolt nyiiktoJÍ __ _ _
Va<Uss harUftye, litiU gyaHu — _
Gyapja dlvataeWnyek — _ _ _
Telefon 221
Clmr. a^y.lall
- 10.OOO
- 3S.OOO
■ SO.ooo 11.9oa
■ 40.000
- tSO.OOO
Pllrt IHM S^kal — — 7
F4.Í Mt SockQl -------------
I. Kíifl Z.pll« - ------187.ooo
S«l,.m Schil, ílv.l.JJrauljok _ _ _ «0.ooo-t4l Qy.rm.k h.rlinytk p.mot «■ losolciókb árban.
GRUNBERGERNÉL
Xalyam m.llány.k 4a lUM.w.h Mm AnluiaKa. Dlvalarnyík, Kabk.ndSk, k.ityOk, >y>U>M« ■ l«9tltnrBMM irbu.
Férfi szövetek fa u mm
I ti II S1UVCICH röl0|. fa WvMcIkkok
Főút 11. szám
Clair. QfrelBlI
Szecska és répavágók
répazuzdk, tengeri-darálók, tengerl-morzsolók
bdrmely noflyaúgban
Weiser Gépgyár, mim
1924. ...pt.mbcr 24.
NAPI HÍREK
nm. XALAI KÖZLÖNY
napírend
Sxeptomber 24. Szerda
Mit. tiraefcla: Uli
A .MeicorolOclal Iritiiet lolentíse miint egreWte >i4\'a« n«t«g id« Tárhatí, kUSVb nOr«-k«JS t»4S»|!»mma\'.,
8ilob«i. Najf MSvtii-EtL Eí\'.iíti kai««U uU r 9 ínkor.
Mot(öUojrk<p ulnháiak. Uránia: Ulrlt Aatc-inatte, CfitMoelml f>lm a írwia forradalom-Mi. EMadia ittd«lo 7 * 4iakor. ViUa nem nu nem jiUilk.
A háziasszony
mindennapi gondfelhői közöli egyik legnagyobb gondját képezi a télire való előkészület. Hosszú a léi, ke meny és kegy ellen. Csak termésre les, hogy minden fillérjét — a ház büszkesége — az éléskamra telilé sére fordítja. Ilyenkor előkerülnek a padláson pihent poros üvegek, a nagy befőlles alkalmatosságok — hogy a háziatszony fürge keze alatt meglelve, zári sorokban díszítsék az éléskamra polcát Es cipelik a pora dicsommal teli nehéz kosarakat, hogy minél többet lehessen elrakni rozni a hosszú léire. Es visrik a sovány, lapos pénztárcájukat — mely hatalmas vilót kiált háziasszonyi akarásuknak, m-rt hiszen Negyka nlztán egy kiló paradicsom 1500— 2000 koronába kerül, akkor, amikor a budapesti Dunaparton a vidéki termelők és kisgazdák,\' közlük sok zalai is — 150 - 200 koronáért kl, nálja a legszebb paradiciom kilóját,T de mr\'g azért sem veszik, mert any nyt\'a tul van halmozva a fővárosi piac paradicsommal, hogy sok Ur melő, hogy szabadu\'jon a paradi csom piramisoktól — kocsiszám a Dunába önti.
Nem lehelne tisztességes, elfogad ható és emberi áron a vidéki ter melők és kisgazdáknak — a szegény dolgotó néfosrtály részére áruba bo csálani, semmint a Duna habjai közé önteni?
— A Zalai Közlöny aj árai.
Folyó hó 20 tói kezdve laounk egyes példányainak árál s előfizetési diját felemelni voltunk kénytelenek. Hétköznapokon 6 oldal terjedelem melleit 1800 K. 8 oldal terjedelemnél pedig 2000 K egyet számainak az ára. rr.ig egy havi előfizetési dija 30.000
korona.
— Kállay Tibor alnUsása.
Kállay Tibor dr. volt pénzügyen! nlszter, Nagykanizsa vároa nemzet-gyüléil káprlselője, tagnap — ked dan — reggel Nagykanizsáról visszautazott Budapistra, ds a jővö hó első n»pj«ib»n újból városunkba érkezik, hogy részt vagyon az uj postapilots felavatási ünnepségén.
— Egyházmegyei hlr. Roll Nándor dr. megyéspüspök a szent-évet e.\'őkésiltő zarándoklat egyháa-megyei bizottságának tagjaiul dr. Csiszárik János c. püepököt, Luksils Jóaaaf kanonokot ái Nagy J\'noa nyugalmazott államtitkárt kinevezte
Jön t A bibliáin ambar (Klenzl opcr4j>) éa Bimbói a.
.7- A megyáapBspök bárma utja. A megyi.pü.pököailbé ma-utj» veldságoi diadalmenet volt. A falvak lakossága mUdenütt virágokkal éa diaszel éa a azeretat e.arféU jeleivel fogadta. E\'sö írben Zirczrc ment, ahol as apátsági templomban iro\'gálta kl a bérmá 1*4 szentségét. Onnét a különböző falvakba ment reggelenként híveit fe\'.keretnl. Zircirői Nagyentergárra ment; «hol a Purqly cstlád fogadta. Bakont)r.án<>n Franck Döme dr. etizterci leikésí, üdvözölte. Csetény ben Holilscher Károly nsgvblitokoa vend ige vo\'t. Oenét Staoárra, majd lésre ment. Itt Fatér litván eiparea látta vendégül.
— ószl p apigyülés A nagy kanl*s*l róm. kato\'ikus esperes kerület p*piága Király Elek h«hótl aspereaplebáoos elnöklete alatt tegnap tartotta m*g szokásos őszi papigyüléaét a swntfareacreadl zárds kis tanácstermében, melyen az akadályozott murakerest\'url apát és 0 récael plébános kivételével a keiület teljes papaága megjelent. A kerüla\'i papság blzslmsa gyüléaa a ke.ü\'et aktuális kérdásel/Ől tanácskozott.
— Az Országos Katolikus Nagygyűlésen réaztveool óhajtó ntgyksninal férfiak ás asstoayok Vasárnapig jelentkezhetnek a pia* bá-la hivatalban a rendes hivatalos órák alatt, ahol a kedvezményes vasúti jegyra jogoil>ó Igazol.\'ányt ás m\'ndennemü felvilágosítást nyer-hetook. Eddig már számos jeleat-kaiés történt.
— Balüg ymlulsi terl meg bisatáa. A belügyminiszter Uede-mann Hugó raadŐrtanácsost a nagykanlzssl kapitányság vezatő-jánok helyettesítésével bízta meg.
— A kórházi kápolna raao-válásn. A lapuoknak folyó hó 13 Ilii azámában közzétett felhívásunk olvasóköiŐDségüok lelkében teljes vlssihangra talált s megindultak az adományok a kórházi kápoloa renoválásának költségeihez. A« Irgalmas nővérekhez a mai napig ujabban a kővetkező pénz-adóm »ayok érkeztek be: Dr. Till Károly 200 000, Bartos Gyula, Kenadl Aura, őzv. Fstér JÓ«aefoé, Olt L\'jos 100 000-100.000, Mer-tloek nŐvirek, N. N. 50-50.000, őzv Grelf Józs foá 25 000, N N. 10.000 loonát. Midőn az ado máoyokért as I\'gslmaa nŐvárak köszönetét tolmácsoljuk, további adomáayokrs kérjük fel a kötőn séget.
— Vaautaaok áthalyazéaa.
A nagyszombati üzletvezatőaág Lengyel Aatal állomásfőaóköt Kővágóőrs Rávfülöprő1 Ctelldömölkre, Kóbor Aotal aUeaőrt Keazthelyről állom íafőoőkl mlaőségbea Kővágóőrs Révfülöpre s Bárdot Lajos fő-ellenőrt Ajkáról állomásfőaöki ml-nŐságben NamastŐrdamlcra helyette át.
— Kiskornak nam vásárolhatnak trafikárat. A pénzügy miniszterhez ujabban tömeges panasz érkaxatt a fiatalkorúak ellen, hogy as utóbbi Időban mértéktelenül dohányoznak. A miniszter megsokalta a panaszokat, rendeletet adott ki, amelyben gátat vat a fiatslkorusk Immár szenvedéllyé vált dobányzásáesk. A miniszter rendeletében utasítja a trsflkosokat, hogy ezentúl a legnsgyobb figyelemmel szolgálják kl vevőiket ás gyerm-.kcyntk ne adjanak dohány• nemüeket bármilyen ürüggyel akarnak is vásárolni A miniszter rendelkezése érte\'mlbeo ezen\'ul a do-háaytőudékben cssk 16 éven felülieket szolgálnak kl.
— A polfárl fiúiskola felhívása. A nagykaabsal m. klr. állami polgári flulakola Igaagató-aágs felhívja mindazokat a taauló-ka», kik a vslíás- és közoktatáaügyl miniszter által engedélyezett pár-hutsmos I/c) osatályrs alőjagyeave vannak, hogy folyó hó 25 én, csütörtökön délután 3 órakor beiratkozás végett szüleikkel as Iskola Igazgatójánál jclentkcaaenek.
— A Faluszövetség kiállítást rendez Nagykanizsán. As Országos Fslusaővetsáv köapoatl elnöksége megkereste Nagykanizsa városának vezetőságéi, hogy a Stefánia StövetséggeT kapcsolatban nagyszabású kiállítást óbajt rendezni Negekanlesáa, mely a következő szskcsoportokst felölelné: aaya- és csecaemővádaJem, egész aágügy, háziipar, sől kézimunka, Iskolaügy, régéazet, ifjúsági vöröskereszt ée cserkészet, vadászat, méhészet és haláasat, növénytermelés éa állatteeyésatés, kertészet, szőlészet, borászat, kézműipar, építkezés, gyári Ipar, szövetkezet, kereskedelem és nltelügy stb- Amennyiben a várói vezetősége erre hajlandó, s központ lefogja küldeni titkárát a bővehb\'ek megbeszélése éa a helyi blaottaág megalakítása végett. A kiállítás ügye Sabján Gyula dr. polgármester hazajövetele után nyerhet ceak elintéaéat.
Selyem horgolt nyakkendők gyönyörű dlvatszlaekban 12 500 korona Schvarcz Dezső cágoái, Fő ut 5. szám.
Női filz- és bársony-kalapokat
a legőlualoaabb bécsi ís pdrlal modellek uldn
mindenkinél olcsóbban
drualt Í9 ul tormára dtuaaal
Brónyai L. Kazinczy-utca 6.
— A Magyar Gazdák Jubl laumi dija. A M.gyar Gazdák BJztoiitó Iatázete levelet Irt a polgármesteri hivatalhoz, melyben jelzi, hogy alapitásánsk 25 éves évfordulója alkalmából agy 250 aranykoroaáról kiállított életblito-sltáai kötvényt óhajt oly szegény aorau Vagy klsvagyonu szülő 7—8 évea flu- vagy leánygyermekének odaadal, aki as agrárszövetkozés eszméje érdekében kimagasló tevé-keayaéget fejtett kl. Kéri közölni azon gyermek elmét, aki ezeknek a feltételekeek megfelel éa akkor báalüanepaég keretében átfogja nyújtani as UletŐaek a jubileumi dijat.
— MentŐazekrény — papíron. Könnyen végzetessé válható szeres ctéllenség áldozata lehetett volna tegnap Pecslcs Fereac klakenlzsal aapazámoa, kl Pléh gőifívigó gépénél volt munkában. Fűrészelj kőiben egy bssáb fs ö<azesuzta jobb késések mutató ujját. A telepen padig sem volt mentöazekrény, melynek aegitaégável az első segély adható lelt volas. Ily szekrény tartását kötelező módon törvény irjs elő, de a gyskorlátbsa, ugy látszik, as ellenőrzés sem valami éber. — Ajánljuk as esetet az Iparhatóság figyelmébe.
— Öngyilkossági kísérlet. Kati Gyula aagykanlssal mászáros■ segéd as á{ folyamán Iskásáa öngyilkossági ssáadékból morfium-pssztlUát vett be. A pasztilla mihamar hatott, Kail eszméletlenül összeesett. A házbeUek rendőrt hívtak, aki ax öa|yllkos mássáros-sagádet a mentőkkel beszálllttatta • közkórbázba. Kazl állapota suUos. A rendőrség as eszméletlenül fakvŐ embert nem tudta kihsilgatnl. Tettének oka iamaretlea.
— Url ás női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Fő-Ut i.
— Pénzadományt kár a Zalai Közlönynek egy azlvbajos Utcai el-árualtója, hogy gyógykezeltetése végett vaauton utaibaaeon Buda-
fastre. As adományokat lapunk
(adóhivatala fogja a teljesen magrokkant ember kezeihez juttatni.
— Bírói kiszállás. Mutschcnbacher Edvln dr. klr. tőrvéoyaaékl ta-eáctelaök ma Lukács J. törvány szákljoggyakornokkal klazállt Keszthelyre, hogy ott egyoablróaágl tár-gyaláaokat lefolytassoa.
— Kevés as állatorvos. Wolff Károly dr. m. klr. városi vezető állatcrvoa a hetivásárok erős munkájára való teklatettel kisegítő állatorvos alkalmazását kárte a városi tanácitóL
— Szokatlan sportyyakorlat. A .Zrínyi" sportegvesQlet telepén Ismeretlen tettes Schwcitzer J. r\'ciel lakos zsebéből 125.000 korooa kéax
pénzt kisportolt. A spottimann azon baa aem sokáig örülhetett a match-eek. As államrendőrség emberei ctakhemar kinyomozták ax újfajta sport kedvelóját Detencsti Farétc kaaltsal lakos személyében, akit azután más, zártkörű sportpályára utaltak.
— Csütörtökön reggel érke-sem eredeti modelljelmmel. Leitner Fitos1 a KÖ poat Stillod?.
MELCZER
üvegüzlet óriási reklám edényvására! "®a
Nagymennyiségű selejtes A szept. 23-tól
edény kiárusilása csak "V llupiy, szept. 27-ig,
Kazinczy-utca 3. szám, az udvarban.
Dupla erös porcellántányér mély v. lapos .... 7500 R
Sima porcellántányér lapos......... 6500 K
Fehér porcellán teás csésze aljjal.......6000 K
Kis tányérak.............. 4000 K
MT Mlndentéte tálak és agyéb porcalian hatinálatl ad Anyák a lagolc«6bban a»«reahat6kba. IMi

ZALAI KÖZLÖNY
1924. n«pt«mb«r 24.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek lOS.ooo K-tól Kasánok az önzés színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapiu férfi-izövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól. onfekció osztály a
K
souterraln-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Eleaftns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-ielyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45-ooo K-tól Kötött gyaphi lumperek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. . Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
BW TUztvi.élőknek ezen Arakból U 5% engedmény
— A Sabján-Pollik rágni
masáal per főtárgyalását október 15 ere tűzte ki a nsgykanlzssl k\'r. tőrvényszék.
Hirtelen halál. Schwarxen steín Kstalin síül. Lusztlg Zsófia 70 éves kanizsai asszony a lakásán hirtelen rossrul lett, őssz esett és m-ghslt. A gyorsan előhívott hs lősígl orvos silvs/é hldést állspl tott mrg, mire a klr. ügyés>ség el-nőka a temetési engedélyt megadta.
— Nagykanizsán legolcsóbb a villám áram. A „Tronsdanubla" tegnap beidványt Intézett a város polgármesteri hivatalához, melyben adatokkal igazolja, hogy a többi vidéki városokhoz viszonyítva N-gy kanlzsán legolcsóbb a vlllam-áram dija.
— Dohnányl a xenel főlsko Ián. Híre jár, hogy Dohnányi E^nŐ világhírű zeneszerzőnk és zongoraművészünk, visszatér as intézethoz s átveszi a Szcndy Árpád haiála óta bstöltellenül maradt zongora mesteriskola vexetesit
— ,,Tetra" csecsemő-kelengyék Schwarcz Dezaő cégnél, Fő oi K. szám.
— Kuno volt kancellár elŐ-edáaa Budapesten. Októbrr 6 án este 6 őrskor Kuno volt német bhodslml kancellár a budapesti Né met-M*gy/r Kereskedelmi Kamera m*j hlváaára régi képviselőház termében előadást tart KŐzépeurópa gazdasági helyzetéről. Az előadáara a Magyzr Német Keret kedelmi K\'mira helyiségében (VII kerület Dohány-u. 56) lehet belépőjegyet kapni.
— Saját gyártmányú kötött-kábát K 195.000 tói, Baját gyárt mányu kötőit mellény K 130 000 tói, Baját gyártmányú kötött juoopor K 30 000 tói. Flllpp kötöttárugyára Szombathely, S<éll Kálmán u. 6.
— Príma mInőségB férfi Zefír-Ing gyönyörű mlniákban külön puha gallérral darabonként 98.000 koronáért kaphatók Schvarci Dezső cégnél, Fő ut 5.
Három az Igaz, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
jobbak a jónál, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben üdít é9 gyógyít Sáfár-at 53. * Telefon 210.
Szénáasy Ödön ugy a maga, mint az összes rokonság nevében fájó szivvel je-lenti, hogy szeretőit jó édes anyja
tar. Sthwaninstein KálnM
szül. Lusztig Zsófia éleiének 70-ik évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetése ma d. u. 7,5 órakor lesz az izraelita temető halott uhizából.
Krclncr Jolán
Lnsztíg Ignác
flvéro
ás a számos rokoniig.
IRODALOMdHiíVÉSZET
Az Ártatlan Don Jüan. A-ok közé a darabok közé tartozik, melyeknek meaeazövéaei a fránc\'a vígjátékírók minden leleményesré gável méltóan veszik fel a versenyt. Az efféle bohózatoknak hatáaa a szerepek meg játszásának gondosaágától függ a ennek a követelménynek ma esto fényesen megfeleltek azinéazelok. Kő ő ük első helyen említjük mrg MálnaJJy Odyt, aki kis szerepében kitűnően játszotta meg a fllmművésznőt és mesterkéletlen közvetlenségéért teljes elismerést érdemel. Gondosan dolgozta ki Gerty szerepét Radó Mária, kinek az afféle dsrabokban nágy jövője van ha azlgoru rendező kezeibe kerül. Nagyon jók voltak
Culyásné és Cseh Iván Is. A többi
srereplők is hozzájárultak az est sikeréhez.
Bucsaelőadáa. Asszonyi színtársulata hétfőn buciuzlk Nagykanizsától. Ebből az alkalomból a bájos zenéjü Sulamith Go\'dfadon-n*k örökéletű operattje kerül színre Koronkay Rózsival éa Sárvay Rózsi felléptével, — Vasárnsp dé\'után az Árvácska megy Mlcl szerepében Sárvay Rózaival. Sajnáljuk, hegy az oprrette-subrstlet a salson végiig ciak háromszor fogjuk látni a a társu\'at optraémkeanöjf.\' nem hallottuk. Remélhetőleg a jövő azln házi évadban már uj palotában bőkezűbb less » nagykanlzssiakhoz a direktor.
színházi hbti műsor ;
Sz MŰVÉSZ EST. Csütörtök: BÍBOROS, drims.
nozeóförrtópsziwíi
Uránia, Szerda-csütörtök 7 és 9 órakor: Mária Antoinette, történelmi film a frascia forradalomból 7 fölvonásban.
XV-XVI. L joa kora, Mária Antoinette históriája különöaen háláa színdarab téma. A francia udvar dőzsölő élsta, különösen a Kis Trianon tivornyái, a forradalom kitörése, XVI- L\'jos menekülése és elfogatása, a Temple, a d/upllna és Simon varga, végül a szép királyné lafejoztetése a pszsr pompájú és Izgalmaa jeleneteknek változó sorát adják. Dlvatrevü, Giumont hladó.
TÖRVÉNYSZÉK.
BrntAll. tím.dók. Tamáaa
Jái.cf, Hutmann j 5n»r, Kovács J4sa.F é. Iilván, Si.ntgvőrgyvölgyi litván éa Nóvák Kílmán ciömö. díii lakások ell.o ■ kanliaaf klr. ú|yásis*z súlyos testlaértés bún-lett. miatt vádat am.lt, mert C.ö-mödér.D folyó é»l |anuár 21 éa Tornyos Alb.rt Amerikából hasajött Dnagy.it karóval u,y megütötték f\'j\'n éa keién éa kéasiurásokkat akként bántalmazták, hogy hun nspon tul syóiyuló sérülést ejtettek rajta. Nóvák Kálmán klvét.lév.l — a többlek .11.n Jua. 4 én tartották meg ■ fótárjyalást. Nóvák nem jelent m.g — miért la . t.,. nipi főtárgyaiéira cs.ndólf .desst mellett állították aló. Nóvák tagadta büoöaségét — aionban a kihall-gátolt tanuk vallomásaiból a tör vény.iék babironyltottnak v.tte a vádbell ci.lekményt éa Nóvák Kii mánt bünö.n.k mondott, kl a
Bik. 301. § iba ütkösö é. . Btk. 308. § ának 1. tétele at.rlnl mlnó ■uló aulyos t.itlaél téa bünt.ttáben és elírt tlx havi börtönre és kettő siáieser korona pénzbírságra Ítélte. Nóvák as ítélet ellen Mebbesett a klr. ItélS tábláhoi.
KÖZGAZDASÁG.
A cseh kivitel. Csehország exportja augusztus haviban lényegesen viasiaesett, mert a hivatalos kimutatás szerint a kivitel 200 millió ca;h koronával volt kisebb értékű, mlnt az előző jullus hónapban. A l\'goagyobb visszaesést a cukorexport mutatja föl, amely egyharmadára sülyedt a ju\'lusl kivitelnek. Az agéax kivitel 7 81 azé-zalékát M\'gyBorazág vette föl, mlg Ausztria 23 41 százalékban. Német-orarég pedig 18 35 azázalékban rá-szeaedott az augusztusi havi cseh exportban.
Ax üzleti tevékenység a mai tőzsde-Idő egész folyamán Igen csekély volt és a forgalom szűk keretek kőiőlt mozgott. Az űzlettclenség hatása alatt árlemorzsolódás Indult meg, mely a favorit éltékekből kl-Indu\'va as öiazes plrcokon éreztette hatását és zárlatig 3—5% árveszteséget eredményezett. As általános, gyenge Irányzat alól csak néhány, különösen favorizált érték képezett klvéti-lt és megtartották árfolyamukat. Z<rlat felé az üzlet te\'ir3<o efciendesedett és a zárlati árfolyamok, melyet nem mind a tegnapi zárlati nívó alatt alakultak.
Utótőzsde. Danubius 2190, Villamos 1060, Cnner 79. Szalámi 1500, Kőszén 2600, Cukor 2070, Nova 141, L«azámitoló 64, Oaztrák Hitel 157, Ríme 136. Hazai Bank 116, Magyar Hitel 468, Vároai Vasút 74, K^reakadelml B.nk 1117, Georgia 340. Kosatpánz »/4—*/*%-
TŐZSDE
Terménytőzsde. Bura tlszavl-dékl 76 kg-os uj 417.500-422 500, 78 kg-os uj 427.500-430.000, egyéb vidéki 76 kg oa uj 415.000-420 000, 78 kg-os uj 425 000—427.500, rozs 380 000 —382 5C0, zab uj 320 000— 340.000, zab ó 360.000-370.000, takarmány árpa 350.000—410.000, BŐrírpa 450.000—470.000, tengeri 375.000 -385.000, korpa 230.000— 235.000, repce 620.000 -650.000 K,
a többi változatlan.
Irányzst bsrátaágoaabb volt. Buza és rozs ára 2500 koronával emelkedett. Egyéb terménycikkek ára változatlan.
Sertéavdaár. Felhajtottak 1500, eladatlanul visszamaradt 400. E\'ső r. 27.500-28.000, közepes 27.000-27.500, könnyű 26 000—26.500, szalonnás félsertés 31.000—32.000, le-húzott hua 32.000 37.000, aózott szalonna 31.000 —32.000, zsír 36.500 korons. A vásár vontatott volt.
A Magyar Nemzeti Bank híva-taloa árfolyamai azept. 23 án
Valuták Devlskk
U(0l fooi |(IMo-HtOM Aulodui Uljc-IMJO
Cmö korom "95 »JIS UtlCiU icu-k-jt
D!c»« ic4< 1(44 BtktTMl j8c-j!«
DoOk ?6Mo-j;(to BrCtMl i4io-s4io
fiúd* k. «o?a 4too i|i(|-1»is
ÍM jso-m KriailUaá. lotoj-iojjo
Utl Lcoioo |4)000-t470«0
Ura »»?l-»9> Uiluo »»«)-»<<»
Dia fax. l|04)-ISlt0 Niwyort 771&0-7JJÍO
Ouu. hct. oj 1 s-ic-9 ij rwi 4070-4100
Irijd hut ««6|J-i471o Vilit SJIJ-«»»>
UolUodl t|. SJJJO IjSio »«6n. »»4-i«7
8*. r..* S7SO\'}8lO S<ockboU( K4)0 to7«o
SrM kor. S0j!0-S0j40 I0í jj-iCí-71
Ncttíí koc. I04W-U47J Zfiricb i4t»-«47j0
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzéseit
Deviza Valuta
Béc* .... 0-02 I 0 90 0 90 I 09Z
Berlin .... 5450 : 6490 6390 5460
Prága .... 443 | 443 435 | 477 Newyorkban 13
b
saeptember 24.
ZALAI KÖZLÖNY
Zürichi sáriét t
55780 00, London 1356 50, Newjrork B 00 8ril»»el 2660, MaUand *315-00, HoUwi 8 76. Beillő >28 CO, Wlaa 74 50, Sotla J6 00, Prig» 1683 00, Budapaet 69 00, ur.»t 265 00, Balgád 7iCrOO,Vuaó 10Í 60.
f Ax ércjaénxek és nomii
>m«k beváltási árfolyamat
Szüst ogykorooia 000—617<\\ kétkoronis L.20—U.640, forintos 10.180—18.800, öt-i :oci» 31.109—32.100, »xln arany 61.000— \\ U00, arany htmkoroois 333.000—336.000, \'jtlna 21U.ÜOO—tt0.00 J.
zerkeiztői üzenetek,
L J. biró. Kösxönattel megkaptoki V*,ir-pl számunkban fogjuk kőxölnL
. K. Verzot nem köxölhetík. Legjobb, mi megkerülézünkket nyujtje ét íkot a mettnek.
LLE. Jönni log. Rnlgnillo. Legköxo-sb közöljük. V
Vem közölhetik. LTbetzélések: Ay»-Knuapll földön, Vásárfia; versak: Hold ligoa éjjel.. Csöppség, Hajnalha«dá«.
Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv-koroakcdóa RT, Nairykantzea
Apróhirdetések
Alkalmi ajándéknak WjcáUiertb», ha VtoU-Bll rtodal ittuli itcrísU faaoobaa mUAX. TerrcaMUI iiItcmo uolfilok. Mtcrar-stca 14. 14))
VJMI narjr v&laaiUk Mtutl fetrff «• uioee FQukUiK^él, Ijo.eoo krronttM h)J«U>. KWIa lótni (a Teetrere. Ufjiooli tfy tleücH eiató. I(jj
Buh&k, kout&mtt. kaMtok M«i1Uet4 Uj|iU-B70a«U>a vUtaUk. — Kiiboa á. ridékr* U urnt Willoero*, F4 ul 14.
ZongoraHangolált
legolcsóbban it lerobban eexkíiili Vkásk. Nmkaalzu. arany u. * TeWee m
Hlíl eilílyckrc, mini xongoriaU (20 l\'U »i»kk<yiotU6j) (aljas letakart pótol). VUttre k.
Jó Tld*k«n, Jltial uekbaw a tubÜ UJomia-tal (Mnbaa. ktrredeo a batirMn* jó
hlnart rcaütM h uállcáa t^y Klekkel, UrthelytU. •4*ckk«l, a) eaofen tpttaekkel, aUa TilUikaata aüalt eladó. Ciai •*--«-
HOaendorfer aoococa ketwatfcsfoi, flrld. kUtoí ifitpetbta eladó. Sac«r-at «7.. tWaUn.
Hirdetések felvétetnek
1 budapesti tőzsde záró árfolyamai.
mmHtmir-rn-r-rr-i ----—j-— _
Fehér lapos bátort
bármely léidben legmagasabb árban vásárol
Heltai József cég, Nagykanizsa
Telefon 112. Fí"\'
Eraaébet-tér 22.
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítem „on tla.tcl. v.v«m.l ^ » ri? ub?T«?tH2:
k°lty flxlotcmct nagymennyiségű fllvitárttv.i «10<"" V .. (érd. t, nölaxöretekben, veloitfok éli trikó-
-Nagy választék.^r^Si^\'^í-fSM.^ Hagy raktár \'X^T^\'^T-
Rendkivul olcso árak, k^y^r »6lkai moíey<i«5dhciik
SZÚNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA:
Duplaaréles pepita szövet mtr.
Duplaszéles női gabardin szövet mlr.
40
800
K-tól
Duplaszéles gyspju schoitis szövet mtr.
55
000
K-tól
F4i fi télikabát szövet mlr.
130
000
K tói
Plaid kendők szép mintákban mtr.
100
000
kor.
Duplaszéles crep de chine selymek mlr.
ooo
K-tél
44
8oo
K-tól
Duplaszéles gyapjú schottis szövet mtr.
44
K-tól
130 cm. iréte* tinta gyapjú szövet mlr.
88
500
K-tól
Angol férfi ragián szövet mlr.
170
ooo
kor.
Frottír törülköző la minőségben mtr.
65
000
K-tól
S<rapa férfi öltöny szövetek mtr.
125
000
kor.
Doub\'.-flanellok mikre
55
ooo
K-tól
140 cm. sz. velour la ksbátszövet mlr.
220
000
K.tAI
Duplaszéles brokát selyembé\'.és mlr.
120
000
K-tól
Kelengye síffonok Jó minőségben mtr.
22
000
kor-
Lendamaszt törülközők darabja
45
000
kor.
Kelengye vásznak métere
20
000
K tói
Tcnnlsz flanellok
24
ooo
kor.
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruháza
az „Arany Kakas"-hos,
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21.
Csakis jóminőségíi áruk!
nm. XALAI KÖZLÖNY
192*. P ,tambtr ft
Singer József és Társa
értesitik mólyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angolfrancia*érfl és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdons^goKat - a legjutányosabb áiban árusíthatják. —--
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését
GYAKORNOK í
lehetőleg keresltedelmil végzeit, azonnali l-clépésra korestelik a
Marcali általános Takarékpénztár R.T.-hm
Ajánlatok, referenciákkal nővérét! intéze\'her KÜdcndőV.
BOROSHORDOK
nsonnal lölthclős állapotban migden nagyságban kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- áa hordókoroikodőníl7
Csengery-ut 31. sz.
H*rpm Jómunkfts
cipész-segéd,
kik csizmamunkában is jártasak, aioBDil fclvátetaak.
Fizetés megegyezés szerim.
Derdák Béla, Hahót.
Női- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazlnuy-utca 15. sz. alatt.
Rngol, francia női- és gyermekruhdk uarrósa.
L.gujabb párlat modalluk. ayora 4a ponloa asállltáa. Siolld, méraAkolt árak.
Sopron-, Győr- és Vasmegyei Tejgazdaság Rt
állandóan uesz
tejet
és
tejszint
a legelőnyösebb feltételek mellett.
Központ: Sopron,
Uórosi teleped: Szombathely és Györ.
ÉRTESÍTÉS!
Uan szerencsém értesíteni a n. i. udsdrló közönséget és üzletfeleimet, hagy
Petőfi-utca 36. az. alatt
(uolt Cigány-utca) Kluger Höuérek üzlethelyiségét dtueltem s ott fióküzletet nyitottam. Raktdron tartok:
liszt, Cilikor, só, petróleum, csemege, fűszer, és élelmiszert*
mielőtt házi szükségletét beszerezné, győződjön meg olcsó óraimról.
"Jóindulatu pórtfogósukat kérve maraőtam szolgálatra kész tisztelettel
Nagykanizsa, 1924. szept. hó.
Lukáts Jenő
fltasar- éa élelmlsierkereskedft
Sugár- *» Pef öfi-utca
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
16. Hz oluasók a nemre nézue két
Csoportba\' uannak: nők és férfinép. R nők... kluétel nélkül angyalok, Kiknek csillagjuk mlnölg fenn ragyog. R büntetőtöruénykönyuben szakasz Szerint bűnös és büntetenőő az, Kl róluk, rosszat, sértőt szólni mer ... H Hirdetés őket ueszitse el ?
I
pfaff
Hasinál! varrógépek magas áron való baváltáaa I
Speciális varrógépjavltó mOhaiyI
varrógépek ipari és csalóói hasznólatra
keöuezű részletf ízetésl
Brandl Sándor és Fia
virrdiépnktéri D.Ak-tér 2.
Bazsó József Nagykanizsa
Készít és raktáron tart mindennemű ujdivatos és könnyű
kocsikat, valamint gazdasAgi szekereket.
Hrfllil Rilndannemo kocsllwltítt, ítilikltést, Kupiéit és héllilést. Kltön munkai m Jutányos 4,aki
minöenkinéi szebben és olcsóbban fest
Meti János
»•*■ festő
Cllm____
mtaolA ta (Any.xQ
Nagykanizsán, Tdleki-ut 16. szám.
Felülmúlhatatlan szép é3 |ó munkai Olcsó ári
Gyönyörű hálószobák
31/, milliótól 5Va millióig. KitUnó székek százezeré ■zá7hsrmincezerig, kÖsvelletiQI ==: a gyárban. == (Nagybani és kic.inybeni eísdis.)
Planta Faárugyár
Budapest, VII., Dob-utca 10
Tataion (0 88 Tataion 80-81
Tankönyvek
minden Iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai füzetek, r.Jl.n-közök, ra|i- ti feitöizerok
Flschel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében
Főút, Váiosház-paJota.
A Singer Co. varrógép rész-vénytátsaMAg U J b ó l szállít
SINGER varrágépeket
részletfizetésre
Nagykanls.áo csak
UNGER ULLMflNN ELEK ÉS TÓTH
bliomáo,! raktárából 14)
■ RZStBiT-TlR 3. IZAm.
Uni«ott néélrhsmnk él imtaKt
Nem kell PuterAill
„KAKAS" ruhafesték
hixi hatznilata gazdaságos ii kifogMUJna ruha Mfastést aradményaa. A ruhát n a m rongálja 11
Kifjí.tó:
StampfZsigmond
fym■ t■ é. ciem.jt»-üi1.téb.o
Nagykanizsa, Bazár épület. UíHiMtt 1 H,r. pwgittit néi 25.000 br.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdairar 4l Könyvkccskctlé. R. T.-nál. NaajkanliUo. (NNomtla»eutü:
borsaitok,
szölözuzók, bogyózók
elsőrangú kluitelben
WEISER GÉPGYÁR
Sugá\'-ut 16. szám.
O/eobrck Káioiyi.
63. évfolyam, 219. aráin
Wagyknnfean, 1924. Szeptember 25. Csütörtök
1800 korona
PGMTIKffll NflPILfflfs
JJxcrkc ntőaójj ti klndólllvatal I\'il-ul
Intorurbnn-Tcleío" 78., nyomda 117. e
A lakásínség, bár az Illetékes körök minden lehetőt elkövemek az építkezési kedv fokozására, a kormány pedig építkezési hitel nyújtásával, adókedvezmények-kel Igyekszik az építkezéseket elősegíteni, még a legutóbbi Időben sem mulat enyhülést. A lakáshiány a vidéki városokban még nagyobb, mint Budapesten s a lakáshlvatalok ügyforgalma egyáltalán nem mutat semmi csökkenést: a lakásigénylések száma még mindig nincsen arányban az építkezésekkel. Az ügyforgalom nagyobb részét a bérlet-átruházási ügyek teszik. A teljesen szabad lakásforgalom helyreállítását, tehát a szabad fcl-. mondásl Jog megadását ig$S.ra helyezték kilátásba, ha azonban addig az építkezések nem fognak nagyobb lendifietet venni, 1926-ban Is az lesz a helyzet, hogy az Igénylőket s a jelenlegi bérlőket nem lehelne elhelyezni.
Ez a helyzet nemcsak Budapestre, hanem az egész országra nézve áll. A vidéken még súlyosabb a lakásínség, mint a fővárosban. mert a vidéki városokban még ma Is csaknem teljesen szünetel az építkezés. A megszállóit területekről Is nagyon
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
sokan szivárognak haza Magyarországba olyanok, kik eddig ott el nem tudtak helyezkedni saz általános munkanélküliség folytán Ide térnek vissza s abban a reményben, hogy a megélhetés ott olcsóbb, a vidéki városokban telepednek le.
A vidéki városok lakásviszonyai léhát még kedvezőtlenebbül állanak, mint a fővárosban. Ott napjainkban nem egy öl-hat emeletes bérpalota épül s régi házakra uj emeleteket raknak fel, a vidéki városokban ellenben uj lakházak építésének nyoma sincs s ha épül Is egy-egy u] palota, azt 3z állam építi és közcélokra vannak szánva.
Az építkezés fellendülése nem Is várhaló abban az arányban, hogy a mutatkozó hiányokat a közel jövőben belölthelné, mert a szükséges lőke hiányzik, a kölcsönök pedig olyan magas kamatlábbal vannak terhelve, hogy az újonnan létesítendő lakások árát megfizetni lehetetlenség,
A szabad forgalom visszaállítása tehát oly felfordulást vonna maga után, melyből kiszámíthatatlan bajok és bonyodalmak származnának.

Belpolitika
Budapest, szeptember 2-1
Néhány nsp múlva újból meg nyílnak az uj parlament kapui s kozdolükot veszik n nemzetgyűlés ülései. Add\'g — ugy Utazik — teljes c.é\'cieud borult reá a politikára a nagyobb események nem történnek. A minisztériumokban ugyan serényen dolgoznak, de u politiká bao szloto aggasztóan dermesztő C*end uralkodik.
A kereskedelmi minisztériumban oz uj vámtarifa életbeléptetésére vonatkozó rendeletek nlLnnk elő készítés alatt. A töivény végrehaj tálának előfeltételét a szomszédos államokkal való kereskedelmi szerződének létesítése képezi. E/ok kö->01 Ausztriával, Jugoszláviával éa Romániával teljesen rendben vagyunk, a Csehországgal már letárgyalt ozorződésok azonban még ratifikálásra várnak.
A főváros kormánybiztosának az élelmezés javitása érdekében a kormánynál tett lépései eredménnyel kecsegtetnek. A tormóny az olejóbb népélolmcxés tekintetében oiioden lehetőt cl fog követni s őzen elhatározása valószínűleg a szállítási díjtételek leszállítási fogja eredményezni.
A ksresztinyszociallitapirt vasárnapi tiiítvlzelő gyűlésépek határozata értelmében Háller Mván és Szabó József nemzetgyűlési képvl aelők ma délben felkeresték Vass József dr. helyettes miniszterelnököt. A helyettes miniszterelnök kijelentette n küldöttségnek, hogy a kormány csak olyan igére\'.el tehet
a tisztviselőknek, melyet meg Is tarthat. E\'ső kötelessége az állam 1 megerősítése s mégigérto, hogy ax átvett memorandumot a legnagyobb szeretettel és megé/téssel fogja áttanulmányozni.
A közhivataloknak uj hivatalos munkaidejéről a pénteki minisztertanács fog dönteni. A szanálási törvény kifejezetten megszüntetvén it túlórázást, valószínűleg behozzák a nyolcórai munkaidőt, mely elŐre-lálhstólsg november elsején lép életbe.
A csongrádi bomba* merénylet
Szolnok, zzeptembec 24
A főtárgyalás hetedik napján Zombóry Jenő szegedi törvínvsxékl i tanácselnök axt vallj*,.hogy Piroska János kihallgatása alkalmával oly hetyko modorban beszélt vele, hogy mavfogta és az ajtón kitolta( KéaŐbb Piroska védője megjelent nála és felo nevében bocsánatot kér>. Zombory elmondja, hogy amikor Piroskát kihallgatta, az először togedta bűnösségét, nem akart aommirol som tudni, caak amikor n rendőrségen tett vallomását aléjo tárta — fakadt sírva éa elmondotta beismerő vallomását; azt Is vallotta, hogy társai Ittasságát használták fel arra, bogy vele dobassák bo a bombát, Sirás kőiben azt hajtogatta, bogy ml iisz most ax öreg apjával. A _ többiek is beismerő vallomást tettek.
Elmondotta még a tanú, bogy a vádlottak jelentettek, hogy a do: tektivek megfenyegették őket arra oz esetre, ha vallomásukat vissza-
Hubz éve...
Irta: Porsoua
Huss éve ép\'... hojz bosszú éve annak — A «zép idők int" gyortan tünnok el, — A múlttól csitk emlékeink m»r*Jnak, Moly életünkre Tényt, doiüt lehel; A« élet utján nseu-üje^állv* nih* Kir«dt«o egy így áaomáthclyén, l.elkvnk repesve vusza-vmii r.lz x Multak lecsendesült nagy tengeren.
Mit ér az élet, annak minden üJ.-e, A pillanatnyi inúnor, a jövé Gyönyörben úszva, ber-no elmerülve Mi van j hozzá bizonytalnnbx \'fi... H* olíolednők aoir.d\', n>: benne szép volt S nem hoznák vissza nétnv á maink. Ha multunk n>ns nem lenne ejtk sötét folt, Mely szüntelen nehéz sojtuokr* »<t.
Hm* éve ép\'... líju leányka voltál, A lelked tiszt*, haj mát ncns lehet, lidébb x nekem egy drága, édes ollár, Amely belém hitet, reményt Jeliéit, lljuk valink, te szép, bűbájos acgy.d, r.n ciak titokban Imádhatulnk. — Klőkefó nagy névvel, niédda\', ranggal, Kit én nokom szeretnom nem szabad.
S sz évek multak, asszony lolt belőled, Nevedhez ép oly ősi név UpzJE, A két vagyon nsgy gazd»gs»gra nőttek S férjed mi is nagy uii rangot ad.
Do álmaimban sökitor megjelensz még, Ciak ujty, mint akkor, régen láttalak, S u foiri láng szivemhon épen ugy ég Titokban, lelked m* sora tudja sít.
Eröész a fán
Irta: Ungsr Elek
(2)
Noijy ir8iríi\\bc.n nem tudott elég hirtelen megállani, oty erővel ment neki n kerítésnek, hogy axt m*jJ-nem kiíörtr. Nagy dühhel döngette * vastag huzalokat vjstúg agancsá va), — de a keritös még uj és erős voit nhhoz, semhogy engedést volna.
A második bányász, aki eddig messzebb volt a kerítéstől és rajta tav\\js:( fe\'öltő volt, szintén oda jött a keiiiéshc7, hogy közoleblxőt meg. nézze a bikát. S ime mi történt: — a bika megáll\', orrlyukai kitágultak, szaglászott, lobival dobbantott és egy hc\'y\'-cr. rttcg\'ftUt a kerítés mellen „Teljesen n drót mellé cngcdic jünnj av bányászt snéjkül, hogy neki ioh.tr.; voin.í. Péter nem iud:a miro vémi o dolgot, nem ériclto x\' gyors
fordulatot s a már tova sétált társai után kiáltott, kik szimén nem tudták miro magyarázni a csendet ós már útban is voltak a kerítéshez, hogy megnézzék a váliozás okát. Amíg a felöltős a kerítés közelében tartózkodott, addig is a bika nyugodt voit. Ha ő iftvozoil a másik kettőt azonnal lámadta a bika. Mi lehet ez?.Vígre is egymás után felvették a éányász felöltőjét ós igy mindegyik egészen n bika mellé mehetett, mely valrságnxl tombolt szerelmi mámorában a felöltő közelségére.
Látszott tehát, hogy a felöltőnek van valami bűvös ereje, valami izgató suoga, ami a szarvast lebilincseli.
— Ugyan, mi történhetett?
A bányász végre is hosszú faggatás után bevfilloite, hogy bizony tegnsp esto légyotton voit és minthogy fiztak a felöltó is (Akaróul szolgált. „Honny sóit qui mai y pense?
A nagyreményű vedeskert ilyen kisded kalandd.ii kezdódött. A há-
rom méteres korifés nem magas egy szarvasnak,. pláao ha az , jól neki tud szaladni. így lörtéot aztaa, hogy Caeser és karcsú háremhöl-gyoi rövidcsen a környékbeli tavaszi vetéseket járták és bizony-bizony a kis vadaskert egykori (yrannusa az egész vidék mezei munkásainak, különösen a női nembelieknek ijesztő-réme lett. Végül Moha, egy hutalmas tormciü erdőőr vállalkozott arra, hogv a bikái kissé megrendszabályozza egy husánggal. Szép é» Jó lett volna a terv, dc a bika oly hevességgel támadt a bátor erdőőrre, hogy az sokkul elébb mint sem gondoltn, ugyancsak elterült a földön. Mi lesz most?
Moha — nehogy a vadult Casaer megtapossa, n már reá térdelni akaró megvadult bikát fekvő helyzetéből önvédelemből lelőtte, mellyel aztán a kis vadaskert lakóinak a történelo véget is ér, mert a bika nélküli tehenek mcssziro elkalandoztak s a leg-nsgyobb valószínűség szerint a vadorzók prédájftu* estek.
(Vége)
ZALAI KOZLÖÍÍY
voaják. Sinkó vádlott feláll á. azt moadja ■ tljnuk exemábe. hojy útikor nem emtékezelt valamire, azt mondotta, bogy .majd a detektívek eaalákaxtetik". ö arra alrva fakadt éa. kárdáaalre Igennel falait. Taau tagadja. Vádlott h.tározott.n megmarad-álilUM mellett. BHönyl vádlott aloaoadja — bog y mutatta tthdi U a tanúnak ás paaeazkodott vérxáeáről.denem vatta flgyelemb.. A fogház kórházából koc.lval vlt-ták al Ogyéea^gre, a akkor maj-kérte a viználóblrót, hogy hallgatna ki, beaált a detektívek bántalmazásáról — da a tanu megint öseieaiidta -őt áa kllókdöstelle aa őrreL Taau asoabsn cáfolja art.
Majd OviryPapp Gáia dr. Igaz-gató-főorvoe olvasts fal a bomba msréeyUt báron áidosatáaak haláláról * aaafcaatUtakrM való szakértői véleményét. El .ók falolvaaaa kát detektív jeleatéaát, mai; síelni a büibombát Bölőnyl, a gyula-caokat p.dlg Sá(l utmutatáaa alapján találták meg.
BELFÖLDI HÍREK
A axáliodáaok koa|maiua. Keddea tartotta meg a magyar axáliodáaok, vendéglőtök éa korca-mároeok orsiágos asöretaáge Buda-paataa 24 Ik köigyűUiét, molyoo a keraekedelml a a eáp|Üátl mloiaa-tériuco a • fővár oa ia kápvfa.ltatta magát. A koagreeexuit Kotty Vince elnök ayltotta meg. Kövelelték a aiáUod.l adó m.,.iíl«t.té.ét A köigyüléet kővslö baok.tt.n ai elaó fslkónö.tít CJÜck Frlgyae koraiáayfótaaácioa mondta a kor-aiáayzóra.
F.io.xiatták a Magyar Vltor láa Habot. A budapaatl kártya-razzia fotyományekápen a belCgy-miaiartar faloaalatt. a Magyar Vitorlás Klubot a vágrabajláaávai a reedőrfőkepMáayUgot blita mag. A baJOgymlalaitari raadalatat kaddaa aata rsadőrllaztvisslők áa datakllvak foganatosították.
A% alsó borsodi rafonaátai agykáxaaafya Jabftanma. Ax alsóborsodi raf. egyházmegye fá-ayaa Qanepaág keretében Qanapalta mag faaaálUaának 125 ávaa jubl lauaaát Tlexakeaxl kisaágban. A kát napoe üaaepség $1 sö napja tegnap aajlott ia aaimoa agyháai áa világi •KkaU stemélylaág jelenlétében. Aa Qaaepaágea Vau Elemér báró világi fógoadaok helyett Bettiik látván báró aemzatgyülial képviaelő, aa egyházmegyei. taaáca bírája, mint világi ás Tarkas Iatváa aaarapaa, mlat agy báli ai.Sk elaökölt. Aa fiaaapaágan ráezt vatt Kévtst Kál aaáa püspök la.
Hitfelakexat .ll.al l.gatáa ■alatt editálták Kádár Lahalt. Kádár Lab.lt a Nép 1923. évi áprtiia 1. számában Irt .Kát malom kötött" dmQ dkka miatt bitfal., kazat allaal isgatáa vátságo miatt 6 hall fogbálbflntatáara Itálta.
Ujabb kiadatáal káralem Scbalxe Hurik ellen. Aa Era-berg.r fála gyilkossági bűnpörben Schulxe Hsartk aiian ujabb kiad. Ital káralam érkezett a aámet kS veteág rásxáríl a budapaatl királyi flgyáasaágbaa.
A munkapiac áiláaa. A magyar királyi állami muekakörvetltö hivatalnak a budapaatl áa hét vidéki batóaágl munk.köivelitő irodájától beérkezett jelentése ssarlnt aa or-arágban összesen 3515 munkahelyet a 3671 munk.keresőt tartottak nyilván. 100 munkahaiyra tsbát 104 munk.ker.ső jutott. A munka-
Elac beiyz.ta normális, az előző éttel siómban javulást mutat, amln.k főoka az, bogr Dsbrscen-ban 400, Siagndan 800 cukorgyári, iilatva mezőgazdasági muakáat ka-r.an«k. lotázat.k aiarlnt tekintve kedvező Dflbr.can, Saagad és Szom-bathaly munkapiaca, normális Pá-caatt, a több! intázataknál, da külö-nőteo Budepesten Igen kedvezőt-tan n munkapiac halyzata.
KáazUI a fllrdőtörváay. Erte-aüléaaiok aiarlnt a nápjólátl mlnias-tar .Irandelt., hogy a fürdik sta-bályozáaáról hal.déktal.nultőrvény javaaiatot káaaltaanak. A külföldi államok haaonló törvényei tanul-mányoiáa alatt állanak a a törvényjavaslat aiSralátbatólag még a folyó évben aa árdakaltsk megvitatása alá laaz bocaájtható. A Balatoni Siöv.taég azaplembar 27—23 án Vaaiprémban tartandó kongresszusán alapoa magbaaiéiés tárgyává taazl mlodasoo módozatokat, ma-lyak a hazai íürdökultuii fajlódéi, áa a hazai fürdőh.lya.l fellendülé-sét blatosltja. A kongraaaiuaon a kormányzót Vasi Jóiaaf fogja kép-vla.lnl.
A bikaviadalok mág kát.á-
gasak. Lapunk legutóbbi siámá-ban már megemlékoitünk a Buda-•at.a tervezett bikaviadalokról, loet arról ártasQIQak, bogy bár a főváros tanácsa a farencvároai tor-naclub halyiságában rendazendS bikaviadal megtartásának engedő-Ivét megtagadta, a bikaviadal raa-dazöaáge mágia kinyomatta a plakátokat áa azokat beoyujtotta a fövároal hirdető vállalathoz. Batáth Jénoa alpolgármester utaaitására aioaban a hirdető vállalat ma értesítette a bikaviadal raadezőaégét, bogy a plkkátok klragaszt&sát nem engedélyezi.
Politikai pártok.ak alaca ailkaáglk alapaxabályokra. A belQgymlaiaiter véghatározatbaa kimondotta, bogy politikai pártok alspizabályok néikül U mQkSd hataok.
GyBJtíal angadály a vakok réaa4r«. A belQgymlniaztar a népjóléti éa munkaügyi mlnlazterral etyetértve. m.genr*dte, hogy a Vakokat Gyámolító Orazágoa Egya-aület dunántuli flókagylete Sióm-balbelyen fenntartott intézet, javára f. évi október hó 1. aapjától azámltott hathavi Időtartamoa át gyOjlőlvekkei Baranya, Fehér,Győr, Komárom, Moaon, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Vesiprém és Zala vármegyék területén pénzbeli áa ter-méazetbenl adományokat gyüjt-heeaen.
Egy jaxsalta atya hatvan ávas asarsetasl jabllanma. A magyarországi jezauita re.dtarto-mány leghatalmasabb rendháza, a kalocsai aoyabáz ritka Qnnepet ült tegnap, amikor is 60 esatend.je volt ennek, hogy a megysr tudományos világ sgylk kitűnő létfis,
ciillsgáaiati kérdésekben a külföld ludóaai előtt la asaktaklntélynek
ellamert P. Fcnyl Grula jéiuatár-aaaágl atya betépett a jeiauiték rendjébe. A 80 ávaa jublléna tudo mányoa kutatáaal főleg a N\'p felületén ászJelhető kitörések mag-flgyeléaéro irányultak ée e meg-figyeiéaak úttörők éa irányjelzők voltak a nevét az egéaz világos iamerttá tették. Angol, francia, oroer, amerikai, német éa máa tudományoe táraaaágok válaaatották a tudós sierxeleat tagjukká éa c>ak jóval utánuk a Magyar Tudományoe Akadémia. A jubiláló aierie-teat az oraiág minden réaiébő! elhalmozták azereacreklváaatokkal.
Nyolc osztályra larvailk a
népiskolákat. A kullurpolltlku sokat ás a pedagógusokat moat az a demokrallkua gondolat foglalkoztatja, hogy az uj lakolatlpuaok fel-állitáaával lehetőleg biitoaltsék azt, hogy a népiskolákban kiválónak bizonyult gyermekek a köiéplako-Iák látogatása nélkül la feljulhsaea oak a főiakolákrá. Sió vao arról, hogy a oéplakolák hat oaitályát nyolcra emelik fel.
Katonarahák vlselása tlloa. A honvédelmi minlsitérium ismét felhívja a caeadőreégek figyelmét a katonaruhákbao Illetéktelenül jéró polgári egyénekre. A tepeaztalat szerint ugyanié még mindig gyak raa lehat látni kincitárl átalakított ruhákban éa aapkákbar. járó polgári egyéneket, ami nem tűrhető. Aa igazoltatáeoknál aionban a rendőri, ceendőrl kötegeknek ne-gyon laplataloaan kell eijárniok a rendelet ezerlnt ia a csak olyao aeelekben atabad beavatkoiniok, amikor feltehetőleg vjaaaaéléaekről van ató.
Tart Bála Esztergomba k81-tSalk. Turl Béle, n Nemzeti Lljaág főazerkesitője, eaztergomi kanonok állandó tarlóikodáara Eiztargom-ban telepaaik le.
Aata Nllaoa október kSxe
Rá\'f Badape.ten marad. Asta
\'Hson kiaaaaioayt, a avéd gyermek* aegélyző akció vaztőjét Svédorazág falkérte, hogy a gyermakaegélyeiée nemzetközi uniójának október 10-átöl 12 lg Budapaatcn ü\'é.e.ő kon-grseazuzán képvlcelje Svédoraiágot. Ennek következtében Asta Nilsan, aki eredetileg már ma haza akart uteaai, körülbelül október 15 lg Budapeataa marad.
A Taaataaok gyBló.o Pí caett. A pécil üiletv.ietőségl terül.t vaautaaaága gyüléet tartott, amelyen aióvá telték erőket a saá-moa kllépéeeket a KANSr kebelé bői, mert nem képviselt, érdikeiket a kellő eréllyel. A KANS. vezér-titkára kijelentette, bog, mindent el fognak követni a voauteaaá. ér-dekében. 1
Ax Országos Hadlmazaam EgyeaBlet megalakít*... Az Ursr. Msgyar Hsdlmuieum Esve-.01.1 Jóxa.f kir. h.rceg fővédíök-■ége alatt folyó hó 27 én, .romba ton tartja „,g al.ku|ó kö.gyülé
.ét a Mag,,, Tudómén,o. Akadémia dla.lermében. A. egyeaül.t a m. kir. Hadtörténelmi Muz.um támogatáaát tűzte kl céljául.
1W4. azaptembar 25.
A Fővriro.l Oparettezinháx merénylői. A budapeeli büntető lörvényaiék tegnap vonta fei.lőe-.égre eiokat, akik a Fővároai Ope-rettaiinbáz ellen az O-ivi. hercegnő elöad\'aa alkalmával témádéit in-téilek bűibombákkal. Htffner Gyulát egybónepi ée tlxenőtoapl, Hoz-metz Ferencet éa Vaikó Józeefet egyhónapi, Kalndi Jénoat, Peller Jénoat, Hlmmer Györgyöt, Ott Mihályt, Nium.yer Mátyáet, Kova-cilca Arthurt, Vlaaek Albint, Bóhm Sándort, Dreezler Antalt egyea-ként oyolc nyolc napi fogháara itélta.
A Balatoal Url Klub aoraa.
A belügyminlaztera kártyarazziákból kifolyólag f.loailatta a Budapraten működő Balaton! Uri Klub t)l la.
KÜLFÖLDL HÍREK
Nímetorsságban leszállítják
■ telefondlJ»x»bá»t. A birodalmi poitaűgjrl míolaitérlum hlvataloaaa kÖxll, hogjr október 1 tői k.xdve leszállítja ■ telefon dljaxabátt. Exxal az Intéikedéiiel elsősorban aat akarja elérni, hogjr léoycjessn enyhítse azt a kárt, amslyat a számológép hibái okoznak ax előfizetőknek. Németországban most arra tórekednek, hogy kikűatöbóU jik a baszálgetéiek azámlálását, mert belátják, hogy ezt a rendszert
■ azámlAlógépck tökélatlcnaége miatt jóhiszeműen nem lehet fenntartani.
Váres ösaxeUtköxás ayy HUnka-pártl nópgyölásan. Zó-
lyombrezóban vaiárnap ■ tót néppárt gyüléae alkalmiból véres tüa-tetéa volt. Amikor Hlinka képviselő
■ fyülést mefnyitotta, ax ottani kommunisták tüntetői kezdtek ellene. Egyszerre megjelent egy tót földmlvaaekből álló lovaaban-dér ium, am»ly a kommunisták kőzá rontott. Hevea összeütközések támadlak ■ hat ember életveazélye-sen, llienhárom pedig súlyosan megsebesüli.
Magyarországnak Amerikával szemben fönnálló magán* kártérítési kötelexettaégel. Ax
osztrik és a magyar követségek képviselői arra készülnek, hogy részt vegyenek annak ax egyaxo-rüsltett bizottságnak megalakításáról szóló tárgyalásokon, amtly az Ausztria ét Magyarország ellen emelt vilá|háborus magánkártérl-tésl igényekről fog tanácskozni. Carter, a némát amerikai kártérítési bizottság semlegea tagja, ebbsn a bizottságban I« ■ acm\'ogea tag szerepét veszi át. Különböző kisebb jelentőségű technikai kérdések még rendezésre várnak. Arra nézve máris megegyezés jött létre, hogy a bizottság költségainak falét aa Egyeaült Államok, másik felét pedig efyenlÖ résiben Ausztria és Magyarország viseli.
Németország a NépazSvet-•égben. Ha Nimetorazág a Nép-azövetaégbe való belépésének kérdése felmerülne, Németország a maga réazéről arra ax álláspontra helyexkednék, mint amit Apponyl Albert beszédében kifejtett. A német birodalmi kormány mai napig még nem tett lépéseket s francia kormánynál a Népazövetaégbe való felvételt Illetőleg.
KóUJU hal anya — — _ _ _
L MoosUa harisaya tnlrvieo itlabea _
L S«ty«a flór harltoya olaJeo iiiabeo
Selyem horgolt ayakkeodó — — _
Vadtaa hajUoya, Uiata gyapjú — —
Gyapja dlvataMUéoyek — _ _ __
Telefon 221
Olmxa ttayelall
- IO.000
- ia.000
- so.ooo
- 12.S00
- 40.000
- ÍM.00o
Firfl 15U» Sotkel — _ _ _ , , Félti Mt Socz.1 _ _ _ _ _ — L Férd ZepU., --------~ "
ujermak hartenyik pamut 6a "Or a lagolliébh trkan.
---- - ..aul,aD.B eraan. 1 Cili a
grűnbergernél
Salyam raallányek áa Jumperek nlaéea ítiatukbaa. Dlvatarnyík, zlabkandók, keityOk, nyakkendők
a liBiltnrauM líbin.
Férfi szövetek
Főút 11. szám
Óimra tig-yelnl!
1924. szeptember 25.
Magyar kápvUolők Olaax oraaágban. A* olasz kei eskrdelmi kamera a magyarok tiszteletére dejfuoot adott, amelyen Portunatl, Pignatel I éa Almáaay Hazió a ma* gyar-olasz benső barátságot hangoztatták.
Oroaxoraxág beavntkoxáern kéaaUl Kínában. A kloal polgár-báboruaak jelentősége aa utóbbi napokban a nemzetközi politika asempontjáből ia megnövekedőit. J«pánn»k aa ax elhatárolása, hogy ■ délmeadiaurlal vasúti vonalat átengedi Csang C\'O Linnék caepat-nál\'itásra, mái is súlyos booyo^al makkalfenyeget S ovjetorono*a*ág Japánnak e-t a l\'pésát Csang Cto L\'n érdekíben történt Intervenciónak tekinti éa eléikeiettflek lá\'ja as IdŐt, hojjr Ci<ng C*o Un slke relnek ellensúly oiásáro a pekingi kormány \'mellett foglaljon állást. J«pán hangsúlyozta ugyan atlgoru lamlagasségét, de S*ovj«toroaior-sxág ennek atlenéra (a Vladivotztok köxelábtn csapatokat voot óasze. A mosikval kormánynak az as In-tézkedése blr szerint KJna bolsevl sálásának tervével áll ötszefűg-gésben.
Tüz Nagykanizsán
Hatvan millió korona kár
Nagykanizsa, szeptsmber U
Tegnap raggal 9 órakor hatalmas lángnyelvek törtek ég felé a Ka-xlncy u\'c*l Pongráci Sándor-major hátsó részéből, ot , ahol a muaká sok ■ szalmapráselést végiik. A felhalmozott préselt sialma éa ka tal nagy lángokban égett, a lüt átterjedt a nagy sertésólakra, as egyiket elhsmvasxtotta s a Mkart-ked •tt szálban a határolt fereac randi zárda gazdasági épületét erő aan fenyegette. Atonban a rendőrőrs tem j\'leölésére néhánr pero alatt klvonu\'ta tüioltóság Knortxer György főparancsnok vezatéaével, velük azlnte egyidejűleg a katonai tűzoltóság \'a #2y ssakaaa katonaság vltés Zay őrnagy psranoanok sága alatt, ugyazlntén egy szakass rendőr Is Stuller Lásxló államrend őrségi főfalügyelő és Nagy Jenő dr. fogalmazóval as élén. A tüz oltóság, a katonaság éa a rendőr-lég egy üttaa munkájának alkat Olt elejét venni a tüs tovaterj«dí*ének. A tüz martaléka lett néhány sze gény ctelédnek több sertése, sok falraktározott préselt szalma és ssalmakaxal a a sertések egyik Istállója. Éa mlközbea a derék tüs-oltók eroyedetlenül dolgoitak — a vároa vizboidó kocaljal egymáa után hoiták a vitet Baj volt azon-ban, hogy a város vlzeslocaljel nem voltak mindjárt kéznél. I-itéz-kcdal kell, hogy 1-2 kocil állandóan rendelkezésre és apell kéezan álljon lüiesatehre. A tűzoltóság három felazsrelt kocdval, a kato-
ZALA1 KÖZLÖNY
naság egy tüsoltókocaival vett részt az oltáal munkálatokban. A tüzet máafélóral atŐs munka után slks-rült eloltani, a szalma még délután Is füstölgött. A kár hozzávetőlege-sen legaíáb hatva millió korona — a caak kla réate térül meg biztosi* táa utján.
A tüs kelatkaxéaének okát a vizsgálat lesz hivatva kideríteni, azonban as addigi jelsk u«áo ítélve a lököm >bllból klpattaat sxlkrák gyújthatták fal a sxalmskszalt áa Idézték elő a tüiet.
Aranycsinálás
— Mesterséges aranypénzek —
Néhány évtizeddel ezelőtt, néhány évre a Rőatgea augrrak felfedezés* után, a H Becquerel párisi flzlkut által felfedezett Rádium valóaágoa forrongásba hozta a tudományoa világot. Meglódultak a kísérleteié sek s amíg egyrészről ujabb és ujabb, eddig h\'betetlannek tartott természeti jelenségek hJre járta be a vllágo>, addig egy nspon olyan hlr la kelt esárnyra, mintha rádium egyáltalán aam la léteznék. A tudósok azonban nem hogy nem htgftak fel további kísérletezéseikkel, hsnam annál nagyobb buzgalommal fogtak bozsá aa uj elemnek taaulmányozásáhoa és hatásénak tudományos megállapltáaáhot. £» ugy látásik, nem eredmény nélkül. A jeles Ramsey Vilmos angol ké-mikua a rádiumot már átváltoztatta héliummá, ami egyértelmű azzal as eredménnyel, hogy valamely elemből egy másik e|«met lehet előállítani, Illetőleg Ramsay már most agésxan bizonyosnak tartotta, hogy rádium révén ólmot, rezet és nemes fékeket, a többek kötött tehát aranyat Is előállíthat majd.
A dolog akkor, ugy lá*ailk, még sem sikerült a néháay hónappal ezelőtt újra bejárta a világot as a blr, bogy egy német tudós, Mitlhe tanár m\'gielálta as aranycsinálás titkát. Ktsőbb kiderült axtáo, hogy Micthe felfedezésének gyakorlati ér léke egyelőre nincs, mert a mesterségesen előállított arany sokezer-sst drágább, mint a földből előkerült cdllogó nemesfém. Mlethe tanárnak tehét ciak a tudományoa dicsőség maradt, ezt Is veszélyezteti azonban egy Hantaro Nasako nevü japán tudós, a tokiói e|y«tem tanára, aki megánsk követeli a találmány alsőbbségét és azt állítja, bogy 6 már előbb állított elő hhany ból aranyat, mint Micthe. A két tudós tabát Összevaazett. Hiába, as arany mindig viszályt a>it a haláloa ellenségekké teaxl még a testvéreket Is. Az aranycdnáláa gondolaté, mely má^alT\'őskorbsn is foglalkoztatta az embereket, tabát még mindig nem valósuH meg.
As alkémlsták egyébként ősap juknak a blb\'lal érc «üvészt, Tubal
kain i, mások Mózest éa annak testvéré*, Mlrjamot, egyetek Jóból, többen padig János evangélistát tekintik. Aa aranyosinál áa lehető ségéba vetett hit aztán külöaöeea az araboknál terjedt, kik kalmár-aseUemük révén Is nagyon hsjoltak a meggazdagodás vágya falé, kü-lönöaen, ba arra •lég kóaayü mód klaálkoiott. Gcber, a Ugblraaabb ■r.b kémlkuz fal U találta • .bólétok kövét", m.ly a.mcsak mindea b.tagaégat m.ggyógyltott, hanaon minden anyagot aranynyá változtatott it, d. rtdpéja — fájdalom — n.m maradt ránk. KQIóab.a Lattus Rajmond arra la vállalkozott, hogy araoyoyá változtatja a lángért ta, ba — banoa nem vlz, hanam higany IcODt I
A kóiépkor leghlraacblt ludótal — kavéa kivétellel — valam.naylao alkémltták voltak : Albertul Magnus
(1193 1280), Rogaiu, Bacon (1214— 1292), Akutnál Tamás (1224-1274)
átb. A legnagyobb hlrr. Y.rgődött
a mér f.l.mllt.tt Lullus (1235— 1315), aki Edvird aagol klrilynak a tófökSk all.nl háborúiéra ÜUttS-Itg bat millió aranyat ojlailt.
Egyik mialk alkémUta kltünó üil.tet cinált .képpen. KStSttllk la a l.ga.gyobb hlrr. Targfidölt Le Cor, akit VII. Károly fraada király aiért hívott az udvarba, bogy ott réazára aranyakat gyártton. Á .mattat* bozráfogott a munkához 4a nagymaanylt^gQ bamla aranyat cilnált It, ami valóba* araaypánara ptdlg ctak az.rt t.h.tett, azt ué p.n — .lalkkaaitotta. Az akkori alrályl udvarokban r.odtzarint m.g-találjuk az .araBycálnáló\' nmtirt Í volt körtük orvoa, biró atb. paraaa val.m.anyt jól b.ctipta urát.
Aa újkor aam volt kipaa kl&lal az .rabárakból a aranyctlnálát la-httóaógán.k ramtfnyaigót. A kitár-l.t.zóaak tovább folytak. Hlr.a volt kórtflk T.ofratrtui Parac.l.ut Bombaatlua von Hoh.nhtlm (1493 1541), aki Magyarorazágon b járt, a l.gnagjobb ctodaorvot hlréb.n állt, aklnak mint lljrana.k arcképét Bttit.tctbánya la mtgfaatatta, a f.atmé.y azo.bao utóbb «lk.Hódolt Az akadémiának ogjébkéat M.gy.ror.zágoa la akadtak blval. A legrégibb kSztük Erdélyi Jéno. (XV. azázad), aki a zr.pwm.gy.l .Lapla r.fugli" koloator tféti vagyonát „alkláérlatait.."
Kétóbb MdMor Miklós, E\'dilyl Dénl.l, Hunyadi Bán/ly Jéaoz, Liiti Irán, Cömörl Dávid atb. fog-lalkoittk aranjcilnáléaaal Idatar-torlk a múlt atázad kóz.pérSI Sa labsxky Józatf braaaól alkéml.ta la, aki a régi rcclpék.t modtra azz-kózókkal próbálta valóra váltani. ö la olyaa tlaklura folállltéiéo It radozott, m.Ilyol a mm n.m.t fé-maktt arauaji vállóit.thitaá ál. A tlakturát — lagatibb Igy hlr-d.tt. — alktrQlt Iá .lóállltanla, caak
épaa az volt még bátra, bogy azt I.DCaék a^élyével koacaatráh aap-fé.yb.a, majd p«ll( a kold féayé-aél k.llóképaa - atérl^.lj.. Sa-labizky laboratóriumát éa ríft trá-aokbaa gazdag, érdakaa k&ayvtirát éa kéziratgyűjtaméayét • kaloaavári tudoméayoa agyataaa abéaalal laU-aata az.r.zta m.g.
Az aranyealaálá.aaaataaaég. aaos-baa t<métut.Mi .gylkükMk a«m alkatúit. Korábbaa a rádiummal folyt a kUérl.tdó*, aapjalakbaa vlaizatért a tudoméay a blgaayhoz, mallytl már Lullua R.jmoad la .dofgoioM*. A kutatáaaak azon-baa máig caak almélatl érték. vta.
Zalaegerszeg rendkívüli közgyűlése
Ctub kerou ürtajavIUjI céMn
Zataarorazcg, it^tMDb« U (A Z.lt. laá. ttl.r«i]dáalén)
Zalaegerszeg képvlíelfiteítülete m» délután 4 ónkor Czobor Mályís polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Napirend e!6tt Jády Károly Ipartestületi elnSk felvilágosítást kért arra vonatkozólag, hogy ml az oka annak, hogy a polgári fiúiskola részére a III. Unterem fel-, állítását és Igy a tanítás menetét zavartalanul biztosítani nem tudják.
Czobor Mátyás polgármester kijelentette, hogy a város vezetőségét a tekintetben nem terheli semmi vád, hanem Igenis a főgimnázium Igazgatója zárkózik el attól, hogy a polgári Iskolának megadja a fejlódés lohelő-ségelt. Kijelentette továbbá, hogy ebben az ügyben memorandumot készített, amit személyesen fog átnyújtani a közoktatásügyi miniszternek.
Ezután a képviselőtestület felhatalmazta Czobor Mátyás polgármestert, hogy a Járdák javítására ötszázmillió korona kölcsönt vegyen fel a Pénzintézeti Központtól.
A közgyűlés 5 óra után ért véget.
— A Zalai KS.ISny oj írat.
Folui hi 20 til keidve tavunk egyes példányainak árál a eli/hetéll dm felemelni voltunk kénytetty-X Hét-köznapokon 6 oldal iarjede\'em mellett 1800 K, S oldal terjedelemnél pedig 2000 K egyei stdmalnak ax ára. mlg egy havi eUfhtlisl dija 30.000 korona.
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi .szöv^tujdonságokat --a leoiutányosabb árban árusíthatják. =====
Kérik hatalmas raktáruk ! vételkényszer nélkül való megtekintését.
nm. XALAI KÖZLÖNY
1924. mpt«mb«r 25.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 25. CaUtörlök
Rámal katoHkua: OelIM PruteiUm:
Izraeli (a: EJul hő Jé. Nap UJ raoaal i *<a U ptulot. sjrugizlk délután I Ct* }l perciee.
X Mateoroldílal Inti •flVaJflfa^nuíafl Idő várhatí.
Salobáa. B.t*ro«. dráma. Elíadta kezíete
Cigányasszony
haladt végig ai egyik utcán. Össze töpörödött, ráncosképú. asrolt nő. Rongyok alighogy /edték az éhség■ tői összeasiott testét. Lassan von szólta magát lova, mint a hernyó az ut porábon, aki M, hogy egy cipő agyontapossa. Hálán leknökel clpcll, amit bizonyára valamely hozzátartozó táraóivadék késiithe telt, hogy árából kenyeret vehessen rajkóinak. Egyik kezében egy három éves purdét hutotl magával, másik karján egy barnaképű, gőndörhaju síró rivó cigánycsemetét Él miköz ben hármasbon tovacammogtak — a cigányasszony alázatos hangon kináltc a maga teknöit. A cigány-portékát, — melynek eladási árából majd kenyerei fog venni a két maszatosnak. De hiába kínálgatta, hiába szólítgatta meg a háziasszo nyokal, csak nem vette senki a teknöit. A dolgaik ulán siető embe rek idegenül, ellenséges tekintettel surrantak tova a három láraóleszár mázott mellett. Nem kellett senkinek teknő. A cigánydiszonu és két Jüs tős porontya pedig csak cammogtak, lépkedtek lova. Egyszerre az egyik odaszól az asszonynak, hogy adjon neki kenyeret, de a cigányasszony nem válaszol, csak nézi nizi hosszan kicsi porontyát és — benyit az egyik házba, hogy kenyeret kolduljon a pqrdéi számára\'. Et a ház úrnője, egy ápolt testű úriasszony, a jóiéi minden kiáltó jeleivel — becsapja a cigányasszony orra előtt az ajtót. Egy kőnyüvel ványadt arcán suhan tova a másik házba a cigányanya, de olt egy szelet ^kenyér helyett, kutyát uszítanak a kenyerei kolaulő cigánynő ulán. A harmadik hátban szitkokat kap, olykor kővel dobálják, néha- beléjerugnak és gyalázzák, de nem akadt kéz, jóságos, könyörületes, emberi kéz, aki a kenyerei kérő édesanyának egy darab kenyeret leszelne porontyai számára. Házról házra jár, utcáról utcára hajszolják, kergetik, üldözik: mert cigányasszony. Pedig csak az édesanya kért egy szelet kenyeret a porontyai számára Este — összebújva találtuk őket a város végén, Jejük alatt párna gyanánt egy teknő. Az üldözőt tek, meghajszoltak boldog mosollyal majszoltak egy darab száraz ke nyérhajat... (*)
— A fóQgyéax vlxagálaton.
Sia&ó Lejoa dr. kir. főügyész a keszthelyi járáablróságl foZhiz felül-vizsgálására Keszthelyre klaxállt.
— Kinevezés. A belügymlotsx-tar Zarubay Andor számvevőségi főtanácsost a vármegyei főszámvs vőség vezetőiévé kinevezte.
— Kereaxtaxenteléa. Nagy
kealxsa-Stabadhegyen folyó hó
28 én, vaaárnip reggel ünnepélyes BientmUével kapcsolatosan kereszt-szentelés lcix.
— Izraelita njév éa Isten tlaxtelet. I\'raelita vallású polgártársaink újéve folyó hó 28 ée..vasárnap ve.il kezdetét. A f«oWaoa Istentiszteletet vasárnap délut*D r*J 6 órakor Winkler E-nő dr. főrabbi és Abramovics főkántor térije.\' Hétfőn és krddsn a délelőtti Is en-tisztelet fél 10 órakor veazl kez-dstét. , . .
— Nyngdijutelványozó ha-tóaágok figyelmébe. A m. kir. poatataksrék pénzt ár ezúton Is felhívja az összes ületékes nyugdíj-utalványozó hatóságokat, hogy ex október hóra esedékes illetmények és ellátási dijaknak tényleges kluta láaa Iránt a legsürgősebben Intézkedjenek, mivel ellenkező esetben ex ebből folyó késedelmekért a postatakarékpénztár semminemű felelőiaéget nem vállal
— A rendőr bíró tárgyaláaai. Szőnyi Sándor árvaszéki ülnök, városi rendőri büntetőblró ma dél előtt tárgyalja a klhlgásl ügyekot.
— Állampénztár! hivatal vizsgálat Tapolcán. Delrich Béla, a váratlan rovancsplások ml-nlazteri biztosa Tápolcára étkezett, hogy ax állampénztárnál a hlvata loe vizsgálatot megejtee. A hivatal-vizsgálat hetekig fog eltarta-l.
— A tapolcai Erzsébet kór hás Jubileuma. A tapolcai Enaé bet kórház m iát ünnepelte meg fennállásának tiz éves évfordulóját, mely alkalomból Deák Jenő igazgató főorvos nagyszámú közönség jelenlétében Ismertette a kórház történetét ée tlzévea múltját.
— Eljegyzés. Szirtes Klárika Marcali, Szabó Károly Nagykanizsa, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett).
— Betiltott moxlelőadások.
Róth Andor dr. zaleagerazegl rendőrtanáoos betiltotta az .Edi sod" mozgó clősdisalt mindaddig, mlg a rendőrség által követelt fel tételeknek eleget nem tesz.
Rohakloaztáa a menhelyl gyermekek számára. Holnsp pénteken, úgyszintén azombaton délelőtt fél 9 órától kezdődöleg osztják kl a menhelyl gyermekek számára msgérkezett ruhaneműt a városháza kis tanácstermében.
— A axepetkl körorvoal álláe. Németh János dr. azepetkl köiorvoa zalaegerszegi várcsl tisztiorvossá való megválaaztása miatt lemondott körorvoal állásáról. A betöltés alá kerülő körorvosi állásra értesülésünk szerint Szirmay Géza dr. Rókus-kórháxl gyakorlóorvos pályázik.
— A gyanú öl. Varga J5xsef hahótl sxóTőpásztort azzal gyanú állották meg, hogy az őrizetére bízott körzetben elveszett ogy pír baromfit ő lopta cl. A ctendŐtség letartóztatta, majd axabtdon bocsátotta, mire Varga kljelentotte hozzátartozóinak, hogy,, ezt a arégyent nem tudja elviselni. Sietve távozott hazulról a egyeneien a hegyre Indult. Gyermekei rosszat acjtvr, Utána mentek a egy pincében fel akasztva találtak rá. A helyszínére kiszállt Hofer Ferenc dr. járás orvos már ctak a halál bekövetkezését állapíthatta meg.
— Hangverseny. A „Cssinó" dísztermében Dr. Dohninyi Err.ő zongoraművész hangversenyt tart. Kezdete este pont 0 órakor. Jegyek László ÍTire ékszerésznél az üzletben és elötd&s elölt a Casinóban, a pénztárnál kaphatók.
— A* olaax marhakereske
dók forgelmi-adóje. A pénxügy-Igazgatóaág tegnap arról értesHette a város polgármesteri hívatalál, hogy nincs klfogáaa az ellen, ha ax olasz éllatkcreskedők előbb róják le a forgslml adójukat ée az állatok bevagonlrozása után állit tatják ki a járlatlevcleket.
— A tapolcai kereskedő ée Iparoairjak sportegyesületet alakítottak, amelyen a sport összes ágait gyakorolni fogják — a labda rúgás kivételével-
— A bucautal gyllkoe ha léla a gyUjtofogháxban. Gyurkó Gábor buezutai lakos anyósa segítségével megfojtotta apósát, rnejd hogy öngylikosaágot msrklrozron — feUkaszto-ta a ho\'.tteatet. A kanizsai törvényszék súlyos éveket szabott ki a gyilkosra. A budapesll gyűjtőfogház tegnep arról értrsl lette a kanizsai ügyészségei, hogy Gyurkó Gábor tüdővészben clhuoyt.
— BImbula éa a Blblláa em bar. Két nagj értékű film a mozgó-azlnhá\'flk szombat—vasárnapi mü során. A „Blbllás ember\' (ezeut olhmárl gyújtogató) tartalmánál fogva Irodalmi beciü mu*>ka. R-.nd kivül bájos éa művészi felvételek sora kitéri a megrázó erajü törté netet, melyben az ártatlanul elitélt testvért Paul Hartmann, Magdolnát a az/p Hsunl Welasa alakítja. A BImbula kiállitáaával vált a legjobb Bimbula filmmé; a G*umont-gyár 6 millió frankot áldozott a páratlan film jelenetek felvételére. At emberiség egyik legnagyobb katasztrófája : a at. domlogól föld rengés az egyik jelenet, a másik rgy lőporszállltó hajó katasxtrófája.
— A Náptakarékpénxtár Részvény tár aaaág Nagykőn! xaán f. hó 24 én gróf Batthyány Pál elnöklete alatt tartott rendkl vüll közgyűlésén az alaptőkének 500 millió koronára való felemelését határozták el. E művelet keresztülvitele után az Intézet tartalékalapja közel 500 millió korona, a mérlegben kimutatóit aajit tőko tehát 1 milliárd korona lesz. Az igaigatóaág uj tagjaivá Kai ser Ernőt, a Király Sö-fő-de r. t. igazgatóját és Kálmán Leó», a Pisti Magyar Keraakedclmi Benk nagykanizsai fiókjának főnőkét választották mog. Az elővételi jog gyakorlására vonatkozó réazleteket Ispuok hirdetési rovatában az Intézet rész-vénybeflzetési felhívásában közöljük.
— A nagykanlxaal piac árai. A tegnapi hetivásár egy kisebb országosvásár jellegét öltötte magára. Rendkívül erős volt a felhozatal mindenből. A vásáron a kö vetkező árak alskultak kit Bu\'go
nya 2500. bab 4500-5000, fog-hagyma (ciomc) 900—1000, vöröa hagyma 6 - 800, paprika drb. 50— 150, zöld lég (c.o-nó) 4—6000, ugorkb drb. 50—100, paradicsom kgr. 2500, fejeakáposzta drb. 500— 1500, kelkáposzta 300-1000, vaj kgr. 60—70000, turó 10-12000, t-h-liter 3000 -35000, tejfel 14— 16000, tojia 1800—2000, alma kgr.
2-4000, szőllő 10—160C0, körte
3-6000, barack 6—10000, szilva 10000, dinnye 3000 korona.
— TÁncIakola. Folyó*hó 27 ón, szombston a Kaszinó nagytermében tánciskolámat megnyitom. DSlután
tói—l/,8 óráig, gyermek- ós diák tánorák 8 órától a felnőiteknek össztánc. Stlves pártfogást kór Gultenlag Lajos, okt. tánctanár.
— Url éa női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dexsó cégnél, Fó-ut I.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek WS.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Nöi szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Oelain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyeri-telyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapjú méííények
CSAK 45 ooo K-tól Kötött gyapjú Jum-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férii kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
W TUztviielőknek ezen árakból ia 5% engedmény
nm. XALAI KÖZLÖNY
Maghalt Falas Gésa — a caebeiyl gyilkos. Annik Ide-i haaábokon azácnollunk be arról kegvatlen fyllkoiaágról — amit iht G*«a btcaebelyl lakoa éa axe-tője, Sós Mária elkövetett. Fulix >i ruhába öltöive elment szeretőül aooak édeaatyja, Sóa Mihály >lal háziba — és fejizével és bo-,tvával elvágták az öregember /akát, majd mlat akik jól végez-k dolgukat, viaszamentek B<cte-ilyre — aludni. A nagykaaixaal rványaxék Fulaz Gézát halálra élte. Kormányzói kegyelem foly-ín büntetését életfogytiglani fegy
áxra változtatták. Fulas Gézát ex-táa a lopronl fegyintézetbe szállották, ahol háromévi raboskodás tán most meghalt. Fulaz Gézát ignapelőtt temették el Sopronban.
— Erős kStBtt atrapa Sock-lk minden színben párja 19.000 orona Schvarct Dezső cégnél, Fő-
6.
— Ismeretlen tolvajno. Ko-fis Jánoa ederlcal gazda házába rgnap belopózott egy limeretlen ó éa a axekréayből kát és fél >lllló paplrkoronát, 25 drb. ezüst étkoronáat éa 25 darab ezüat egy-oronáat eltulajdonított, A tolvajaő Hétét nem iíkerült megállapítani. it ederlcal ceeadőrség nyomozza.
A Najrykanlsaal Vendég-ísök, Kávésok, Mésxárosok, incérek, barátságos együttlétre, a délután 4 órakor Blumenschein lór vendéglőjében jönnek össze.
— „Tatra" caecaomő-kelen-yék Schwarcx Dezső cégnél, Fő-1 S. szám.
A soproni m. klr. posta-s távlrdalfasgatóaáf a kerü-hez tartozó Győr-, Moson-, Sop-:>n-, Vas- és Veszprémvármegyék rületére érvényes uj távoeszélő évjegyzéket ad ki. (Megjelenik
gyzékben magánhirdelések elhelye-ését is engedélyezte a postaigazga í>ság. Mivel sz uj névjegyzék nél-Ulözhetetlen és maradandó segéd ízköze lesz öt vármegye közönsé. ének, szért hirdetések elhelyezésére legajánlatosabb. Hirdetéseket a név-egyzék kinyomásával megbízott Sop-onl Sajtóvállalat R. T. Sopron, "emplom u. 5. vesz fel és szolgál >ővebbeo felvilágosítással.
— Saját gyártmányú kötött abát K 195.000 tói, aaját gyárt-náoyu kötött mellény K 130 000 tói, aját gyártmányú kötött juasper K *0 000 tói. Fillpp kötöttárugyára
(Ombathaly, Széli Kálmán-u. 6.
— Primo mlnó.égü férfi Zefír inf gyönyörű mintákban külön puha gallérral darabonként
.000 koronáért kaphatók Schttarcz Dezső cégnél, Fő utxö.
IRODALOMVÉSZET
Művészest. Nagy müvésxaatet rendezett tegnap Asszonyi axlnlgaz-gató a nagykanliaal azlnháxban. A vendégszinésxek Pártos Gyula a Vlg-aiinház, Berki Lili, Berki Kató éa D*Arrigo Cornél a budapeatl Ualo axlnháxak tagjai voltak. Előadáaalk-ról felealegea írnunk, mert hlaz nevük egymagukban Igazolják, hogy Igaxán mGvéaxi értékű szánokat adtak. A köxönaég a jó nevű nű véazek llazteletére színültig megtöltötte a néxőteret.
Antónia. Holnap, pénteken mutatja be a színtársulat az Antónia 3 felvoaáioa vígjátékot. Lengyel Menyhértnek a budapeatl színpadon ázásnál több clŐadáat ért da-
Részvénybefizetési felhívás.
Folyó évi szeptember hó 24 in megtartott rendkívüli közgyűlésünkön elhatároztuk, hogy társaságunk 300 millió koronát kitevő alaptőkéjét 500 millió koronára emeljük fel, mely célból klbocsátunk 10.000 darab egyenkint K 20 000.— névértékű uj részvinyt is ezekre 3:2 arányban K 40.000.— átvételi áron a régi részvényeseknek biztosítjuk az e.\'ővételi Jogot.
Az elővételi jog f. évi októbar kó 15 lg gyakorolható, az uj részvínyekre eső befizetés fele az elővüeii jog gyakorláséval egyidejűleg, másik fele pedig november hó 30 lg fizetendő be.
Az uj részvények 1925. évi Január hó 1 tői kezdve részesednek osztalékban, ezért az intézet a befizeiésok után a befizetés napjától f. évi december hó 31 lg évi 15*/, kamatot térit.
Az elővételi jog gyakorlásával egyidejűleg a részvényeket 5 :1 arányban összevonjuk ugy, hogy 5000 darab egyenkint 100.000 korona nivértékü részvíny lesz forgalomban. A bifizetésekről elismer-vényeket udunk, melyek bevonása ellenében a végleges K 100.000.— n. i. .-íüzvónyeket későbbi Időpontban fogjuk kiadni.
Nagykanizsa, 1924. szeptember hó 24.
A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán
Igazgatósága.
rabjára külön Is fe\'hlvjuk a körön-ség figyelmét. A vígjátékban a társulat lef jobb erői lépnek fel, köztük Asszonyi Lásxlóné is.
SZÍNHÁZI HBTI MŰSOR;
CiütöHvk: BÍBOROS, dráxna.
Péntek ói txombat: ANTÓNIA, vtg>ték.
Vaiiinap délután: ÁRVÁCSKA, operait. J
Veviroap eite: ANTÓNIA, vlgjiUk.
HUtó: SULAMITH, daljáték.
Rozfidrömtfpsziiiilz.
Uránia. Csütörtök 7 éa 9 órakor: Mária Antoinette, történelmi film a francia forradalomból 7 fe>lvonáaban. Sxombat éa vasárnap Klenxl operáját A bibliás ember (Szent otb-
, .......méri gyújtogató).
tóber hó közepén.) Az uj név- Vllá*. Bimbula, a drótostót I. rész.
mvikhan maninhlr^.liflAkr fllhütita. ___—-
TÖRVÉNYSZÉK.
A raadőrt akarta dti.a..-tag.tnt. Rlljj János osgykanlzsal zenés. megv.azt.feté. véi.íf. miatt Veiült • DB2rk.ali.ai törvényaiék Flicher höotwtfil.nác.a elé. A vádirat srerlnt Ruff Jíno.t májú* 13 áa éjjel Bedl Jóis.f azolgálalot teljesítő államrendőr caendháborltáa ml.lt Igazoltatta, Ruff megijedt — éi ötezer koron, jutalmat akart • rendőrnek adol, bogy ax őt f.l ae jelentse Ruff Jtooa a lárgyaláa alkalmával tag.dl. bűnösségét. — Ellamert., bogy csupán „jőatMUég-bői* t.lte. A kihallgatott teeuvsllo tűéiokbil aionb.n a vád b e I z B ■ soláat oyert. Ruff Jánost — akit Hajdú Gjula dr. Gtyvéd védet — a Iörvény..ék bűnéinek moodotta
11 a Blk. 470. § ába ütköző meg-vesxtegetéa vétségében éa elért őt ax enyhítő axakeas alkalmaxáaa
melleit 300 000 K fő 4a 200.000 K
mellék péaibQntetéare ítélte. As ítélet jog.rős.
Tolvajok éi orfaada. Ssha Fereac éa Kla Jónaf pölöikefől suhancok együtt és kö.őien behatoltak Eri, Pál pölöikefől tanító hásába, létrát lámssxtottak a padláshoz ás mlutáa a.m xevarta őket ..□kl munkájukban — buiát tulajdonítottak .1 a tanítótól. A lopolt buiát Siattlcr Zilgmotld 60 ével pólősk.l kereskedő v.tt. meg tőlük. Makiry Vilmos törvénysxékl egyeablró tegnap vonlr. falelőaaégre mind a hármat és miután büaóa-léfük kétségtelenül beblxonyult, Sslva F.r.nc éa Kiss Jóia.fet lopásért 3—3 hónapi, Siattlar Z.lg-
mondot pedig orgaidaaágért 1 hónapi fogházra Ítélt..
Sógornőja miéből l.harapott agy darabot. Kaceutt Győrgyné Ku.tn. K.talln tótsx.almártonl lakóé lulyos t.stlsérté. bűntettével vádolt.n ksrült a tórvényaxék egyes-bírája Makiry Vilmos .lé,
A vádirat aiarlnt ax assxoay sógornőjét a föld\'eteperte, ott dulakodott vei. és /Ülibil egu darabol leharapott. A vádlott QŐ beismerte cselekményét. — Asxal vádekelelt-hogy önvédelemből követte el a vádbell-tettél. A blróaág a kihallgatott taouk vallomásaiból b.lga, soltn.k vett. a jogos önvédelmet í« Htxh Osxkár dr. védelm. után ax aasionyt felmentette a vád éa követk.iményel alól.
SPORTÉLET.
A bndapnatt államr.ndőr.ág avaiia háaa. Folyó hó 22 éa, hétfőn délután avatták f.l a budapesti m. klr. államrendőrség - tlixtl karának atlétikai klubj. ált.l emelt ev.xőa háxat Rakovsiky Iván dr. belGgyminlaxter jelenlétébeD.
KÖZOAZD AS AO.
TŐZSDE
A mai tőiada ax üxlettelenség jegyében folyt I. áa nyea pl.cokon már délbon t.ljssen megállt a forgalom ax Gxletteleniég különösen a tőxideldő második faléban öltött nsgy mérelsk.t. Lanyha Irányxatot előmozdította ax a kőrülméay la, hogy a piac Bécaből biztatás nélkül maradt. Ax általáaoa árveaste-lég 3-5•/. terjed. Egyea kősleka-désl értékek, ezenkívül a szalámi részvényei as utolsó naphox képeat tartottak maradtak. A kosxtpénx plscoa V.—V.V.-Zárlatkor a.Iri.y xat gyenge forgalom ca.adea, baa-gulat tartózkodó.
UtótSaada. Irányzat gyenge. Trőat 178, Hasal Fa 102, Ehő Bu-dspaali Gőz 1181/,, Hazai Bank 112, Salgó 445, Magyar Hlt.l 444, Angol Magyar 44, j.liálog 98, Osztrák Hitel 154, Olaas B.nk 20, Daaublua 2050, VUlamoa 1050, Fegyver 950, Clnaer 95, Seáláml 1525, Kő.sán 2575, Urlkányl 175, Peetl H.zJ 3030, Kohó 315, M.sőh.gy.sl 147\'/, G«>rgl. 319, Cukoripar 2000, La-vante 148, Kereskedelmi 1055.
T.rnlÓB;tSiad«. Busa tlazBvI-
dékl 76 kg oa uj 422.500—427.500, 78 kg.o. uj 432.500-435.000, egyéb vidéki 76 kg o. uj 420.000 —425.000, 78 kg-oe uj 430 000—432.500, ron 387.500—390.000, zab uj 330000— 340.000, xab ó 360.000 -370.000, takarmány árps 380.000—400.000, sőrárpa 450.000-470.000, tengeri 375.000-385.000, korpa 225.000— 230.000, repce 630.000-660.000 K.
Irányt Biliárd volt. Bu.a 5000, rozs 7500 koronával era.lk.dett. Zab 10.000-rel |avult. Repce áláak I kereslet folytán eilntén emelkedett.
Vetőmagvak. Lucerna fahér
26, vörö. 25, ny.ra 18. Lóh.ra f.hír 30. vörö. 28, nyers 20. Blborh.ra 4\'/, Baltacím 3/,,-4. Bükköny tissla tavaail 28—3, s.bos 2 6 2 I, BIÖB1ŐB 6\'5—7, őszi 3 6-3 8. Clrók 2 2-24 Borsó őazi 2\'4—3\'8. Vlk-tórlos 4*2-4 4, velő 3 8-4 6 C.II-lagfünt 2 3-2 6. Fehér bab 5-5 2, tarka 4\'5. Uocae 25-100.000. Mák 13-5—14. Napraforgó fehér 4—4"2. azQrke 3 6—3 8. Leam.g 6-6. Káposzt.-r.pc. 61—6-4. Tők-meg 5 8-6 Kender 5-5 5. Mustár 5 5-6. Köles vörös 3 2—3\'J.
S.rtíaváaár, Pelhejtottak 1150, •ladatlanul vl.siamaradt 300. Első r. 27.500-28.000, közepe. 27.000— 27.500, könnyű 25 000—26.000, aaa-lonoás félsertés 31.000 -32.000, lehúzott hus 31.000 - 32.500, sóxott sxaloona 31.000 -32.000, xalr 36.500 korona. A vásár vontatott volt.
A Magyar N.maelt Bank blva-taloa árfolyamai aa.pt. 25 ifaa
Encaébet-tér 22,
Telefon 249.
Minden reklám mellőzésével
értesítem ir.en tisztelt verólmet ée a nagy érdemi kóaönaéget, hogy Ötletemet nagymennyiségű divatáruval kibővítettem.
U____ .-I___iii, ftrll- éa nólBxövetekben, velourok éa trlkó-
Itagy ValaSZteK .elymekben. valamint áíygarnlturákb.n -II,... .-,u\\ir • legjobb mlnŐBÓgtl váa.on-, xellr-, k.naváax-.
Hagy raKtar léllkendók-, p.mnt-, Ionéi-, atb. árukban. -
n_ jl.!..ítl A I . . ^ .__i. amiről mindenki, minden vétol-
Rendkivul olcsó arak, k«nya.er a«u<u mtK(íí.«i.=uk
SZÁNTÓ SALAMON, NAGYKANIZSA.
Valutáik DevtsM
áafol low iitooo-látooo AiMtaráM • »«> l»*J«
Ceeh kocüo. Bil<iU toaa-toet
Diaié 10ea un Baka/Ml V«4-lM
OoO«e 8<tuel !>•»-»»»«
rreaeU k. telkit* ijeaj-iini
L* »I4»« XrtáMUol. to64|.|07á)
Ura Loo4oe iuoo»->47oe«
Ura 1)71-110\' HUUO M(l-t««e
DU koe. KfrjeA
Otaeg. Mf. i«9-4|-iie«i
Iváj.t huta I^M-HJ^ Hie-etu
UAIIMJI h. taeOa
««aa Díojlto kockbolaa »*1U»0*>1
SvM ko». tki toi\'<i-iie.ei
Ncereckoe I0«!)-IC470 Zitith i«CM-i«m
Zürichi sárlati
Párta 2776 00, London Z3Í0 00, Ntwyort 617 00, BrÜMel2t.06, Mailand Z307 I0, HoUaed KŰ 40, Berlin 1ZV50, Wien 74 frO, Soíie JS3JJ, Prága J6W0O, Bodap^at M-04, Bokaxeet iSQ 00, 8eljrád 7S7"00,Vaf»ó 10100.
nm. XALAI KÖZLÖNY
1924- mptnaber 25.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzéseit
Deviza Valuta
lefOlf (M i*CB«P Cl
\' Mos .... 0 0010-92 0 9ZIC-90 Berlin .... 6480 6440 (600 0 64 Prága .... 443 I 443 477 | 4\'/, Newy óikban 13 Ax ércpénxek és nemesfémek bovóltnai árfolyamai E«ü»t egykoronis 6060—6270, kétkofonii ltl»0—11.640, forintos 1U.280— 16.800, öt-koronii 31.100—32.100, silnaiaoy 51.000— »».000, arany hosskoronis 333.000—333.000, platlaa 210.000—2£0.00;.
fzwfc észtől üzenetek.
Xerkar. I.it-a engem ? eireii költeménye eléggé tsnguUtoi, de kiJoIgosisa még mm sanyira Jó, hogy közölhetnek. Talin még kapenk jobbat U Öntél.
B«. a. A kilátásba helyezett Uie* míg ■em érkesett nieg.
Persoas. As egyiket ma közre adtak. Kiricioojri költeményét ünnepi számunkra félre tettük.
X. X. Felette naiv elbeszélés minden Irodalmi értékű kidolgozát nélkül.
Riadó: Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT, Nagykanizsa
Apróhirdetések
ti TMirtot. I\'OUHI tfy bkrtti tUdfl.
NAGY
BÚTORVÁSÁR
Budapesten, a vdroallgeti
IPARCSARNOKBAN
Irszdllltott drakon. Tatalom 60-S0.
%»ijínlitot! ,„„ Tikintse míg!
Rikkancsokat,
18 éven felül felvesz"
kiadóhivatal
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
3
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
17. Ha megfigyeljük jól a szép-nemet, Lapot ueuén az ápolt szép kezek, Ugy tűnnek fel, miként a kinai Nyelű, mellyel uannak fd|ó kinjai, Ki foglalkozni uéle kénytelen 5 hátulról mén elö a képeken. H hébernyeluről szintén ugy tuöom, Ez áll, tehát halaónak egy utón.
Egy 5 mlr. 70 cm. széles és 2 mlr. 55 cm. m.p.s íécezelt Megtekinthet nyomdánkban
válaszfal eladó.
Fö-ut S. szám alatt.
Tankönyvek
minden iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai lOzetek, rajzeszközök, rajz- él leitöizerek
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskcdéaébcn
Főút, Városház-palota.
Jaiai Közlöny"
politikai napilap
megjelenik 6 és 8 oldalban. Kapható:
Horváth József
kflsyr- és blriepérudáiibea (kMotokOoyztiO F6- és Sagér-ul sarok.
Krátky György
dokin,ka».l«.ssi«k Inrfiiibu.
Ifi. Hirschler Miksa
fehiiifalrflKbu.
Görög Károly
MliikiilnidiJUu. írottat klrflyal-tfr.
Özv. Palkó Józsefné
aitolu- <1 i,itaJlalnjdl|Jbai>. ■ \'<!i HiU.il.
Özv. Szollárné
MinykU4in<i|ibu, SikK.rl Uí.
Özv. Jágerné
dehinyküirodltlUn. TiUklul 1
Kenessey Margit
MlnkbinidilUua. HWly-ulca 11.
fischer Ignác
bUlai>l™iail, íruíbat klillrni-tfr.
ualamlnt az ös9zes utcai árusoknál.
Hirdetések felvétetnek

Díjtalanul
csupin csak f tsrifáüs költségeken
helyez el
sz összes budsp\'Sti és vidéki lapodban eljegyaési, h6zass*RÍ, haiAlesetre szóló hireket s ália\'6h»r lármely vonatkozású reklám*
hirdetéseket
160
a Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
F6-ut 6. ss. al»tt — Telefon 338-383. (A .Zalai Kőslöoy* kiadóhivatalában.)
zrínyi nyomdaipar es könyvkereskedés r.-t.
Főút 5. szá
m.
NAGYKANIZSA
Telefon 78. 117.
Elvállal mindenféle nyomtatván* készítést legszebb és legjobb kivitelben a legolcsóbb áron.
Összes jegyzői és iikolal nyomtatványok
Raktdr:
Schless Testvérek
Oeftk-tér 10. Nagykanizsa, Teleion 2S7.
p.pir,- Iró. in r.Jiaxcr-kercskctléaébcn
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap
szerkesztősége kiadóhivatala.
Mjtomuott • Zünyl Nyomd.ipw éj Könjvkccrteútt H. T.-n»l. Nwk.nix.*o. (NVoird.v««i»: ül.ob.ck Kwolyj.
63. évfolyam, 220. nfai_Nasrykanlxaa, 1*24. Szeptember 26. Pintek_1800 kOfOtf

POLITIKAI NAPILAP
f(*rk*ait6*it kiadóhivatal Pó-ui fi Intcrurban-Tcleton 78., nyomda 117. as.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
\\j\\z őszi munka előtt
Irta; Ernszt Sándor
A parlamenti szünet végéhez közeledik, minden munkás az ősz kezdetével helyén van, Igy a parlamenti munkások Is nemsokára helyükre sietnek, hogy a munkál a nemzet érdekében felvegyék s a nemzetet a boldogulás útjára vezessék.
Sok és nagy szerencsére nincs kilátás. A nemzet nyomorúságban van s a nemzetnek nincs barátja. Igy, akárki lenne a nemzet élén, valami nagy szerencsével nem dolgozhatnék.
Ez azonban nem ok arra, hogy azok, akik a nemzet élén vannak, egész erejüket meg ne feszítse* s nmiitwuo.—- • ■ • ségük s erejük szerint hasznára ne váljanak.
Egykönnyen nem lehet boldogulni, már csak azért sem, mert a parlament levegője nagyon barátságtalan, a szellem, mely odabenn uralkodik, az egyenet-lenség szelleme.
Nem mondjuk, hogy mindenki ugyanazon a nézeten legyen hisz az nem lehetséges, legalább a parlamentekben nem. A parlament az egész népet képv seU, • a nép pedig különböző, különböző vágyai és meggyőződése van de azért az egységnek, a nemzet érdekében nagyobbnak kellene lennie, mert csak az a nemzet, az az állam, ahol a nagy cél érdekében, a népben egyöntetűség uralkodik.
A parlamentben sok a személyeskedés, gyűlölet s törtetés. Komolyabbnak kellene lennie a nemzetnek, ebben a szerencsétlenségben, nyomorúságban, megaláztatásban.
A parlamenti feladat, mely most október elején kezdődik, igen nagy, kl tudja, képes lesz-e a nemzetgyűlés feladatainak elvégzésére? Itt van mindenekelőtt a fővárosi törvény. Kár, hogy ez az őszre maradt, mikor a nyáron el lehetett volna azt Intézni s megvolt Igen komoly tényezők-ben az akarat, hogy azt a nyáron ,tető alá juttassuk. Akkor, néhány embernek meggondolat lansága következtében ez nem sikerült, Igy most a főváros soká
rendezetlen állapotban marad, holott a rendes menetre a fővárosnak égető szüksége van.
De különben az ország legnagyobb érdeke, hogy mielőbb láthassa az állami költségvetést. A képviselők » költségvetés nélkül sötétben tapogatóznak, nem láthatják világosan az ország ügyét, nekik sincs fogalmuk az ország kormányzásának részleteiről, ezeket a részletekel sem ők, sem a nemzét nem tudja, pedig az abszolutisztikus állapot, mely a mai körülmények között kétszeresen veszélyes.
Nem tud|uk jól az ország pénz-áTegíontosabb alapja mindennek, az ország állapotairól nem ítélkezhetünk, mlg ezeket az ala-pokat világosan nem \'áliulc-
Hirdetik az orosz szerződés ügyét. Ez nyugtalanságot kelt minden Irányban. Ez is nehéz feladata lesz a nemzetgyűlésbe törekednünk kell az alkotmányjogi törvények megalkotására, a főrendiház s a választól törvény meghozatalára. Mindig arra kell törekedni, hogy a nemzet jogai és szabadságai minél Inkább biztosíttassanak; erre ma-nap kétszeresen szükség van Király nincs. De legalább annyi hozzunk rendbe . magyar ősi alkotmányból, mennyi lehet, ne
várakozzunk bJheteüen Időkig, ne
éljünk abftolullsztlkusan, mikor máskép is lehet, hozzuk rendbe az alkotmányt.
A nép és a parlament értté meg egymást. A parlament bizonyítsa ba mindig, hogy Jót akar, a nép pedig támogassa a parlamentet, csak ebben van az üdvösség a földön. A H— ne távolodjon el a néptől, de a nép se kívánjon lehetetlent, vezessen a Jobb, okosabb erköl-csösebb, kl legjobbat kíván a nemzetnek s a nemzet ügyében legtöbbre képes.
Legyen a vezetés okos és népszerű, hogy mindenki, aki gondolkodni tud, belássa, W » mai körülmények közötl ez a legokosabb.
Teljesítse mindenki kötelességét, kormány és polgár, legyen mindenki becsületes, tisztességes és Igazságos, üldözze mindenki a rosszat, a korrupciót, a bűnt s a haza, ez a szegény, megtlp-rott, megalázott, megtépett haza |obb napot fog látni.
Belpolitika
Budapest, az.ptsmb« 15
A polltlkábsD a teljes egyhangúságot ma aem aavarta mag semmi ..gyobb (s.méay. A koraáavnak Budapesten Időző tagjai holnap, beteken délután 5 órakor a azo-cázos heti mlalszt.rt.néc\'r. gyűlnek össz», melyen Van Jóra.f he lyettes miniszterelnök fog elnő-kölal. A mlolsstsrtsnáca foiyóögve-ken kívül a köztisztviselők munka Idejéről la fog dönteni.
Aa emigrádóa pörökkel kapcso-ia.moetf resmy- »-«• <z—-•-*> calalsster kijelenteti., hogy nincs tudomása eemmlíéle pör öaass-vonásról ia nem tud semmiféle olvan Intáskedleríl, melyet as emtgrónspőrök tárgyalása l.kin téb.n áletbeláptetnánek. Aa emig-ránaokra nézve . törvény re.d.l-kesései épen u,t alkalmaztatnak mlnt bárki máeaal ez.mb.n,
A nap eewnányáhea t.rlo.lk hogy Smith J.romos »ép..óv.t.égi
fóblzlo. elké.zült a egyedik jelenté-aéval a a Népszőv.taég Tanácsához Genfbe elküldte munkálatát.
A pénzügyminisztert ma telke-,„tc Carbanzt franci. követi utána Smith főblxtoet látogatta meg.__
BELFÖLDI HÍREK
Katollkn. gyBlía C.ongrá
do» Csongrád éa vidékének kato-llkusaága folyó á.t október hó 5 án C.öo,rádo. k.toUkus gyüléat tart. Védnők.1 Hanouer A. István dr.
megyáepOapők, Károlyi LUMí,ói
TalLidn\' Alfonz őrgróf éa Schandl Károly fóldmlvJáaügyl mlnlutarl államtitkár.
t«M. Blrtha JÓ...Í .m.rU.I lelkész, gyermekvédelmi kormányUz-
""\'mtnt . Magyar Nem"" S*> vetaég hlvataloa klkÜldSttj. amerikai kőrútjáról vUasaérkeavé., be-
aiámolt útjával ^"\'\'^s\'?.,\'-,51 éa a M.gy.r N.m-tl Ssöv.t-
,i,n.k 18,800.000. . Gyermekvédő Ligán.k 18,330.750. öss-eaen tehát 37 130 750 koronát azolgéltatott át, amelyet a. am.rlW • m.gy.raá, kóréban gyűjtött.
K.toUkn. nap Mn«ya»4»á-rott A« október Kó 19 én tartandó katolikus nap végl.gM profr.m,. I m.gállapltáa alatt álL
Hő.Sk •sniáknsHva Rajkán.
A hősök .miékezobrát sserdán ssan-telték f.l R.jkán fénye, hesaflaa Qnn.p keretében. A f.lszenteléat Pintér Lásstó n.msetgyüléal képviselő végezte, .kl .a avatóbeszédet Is mondotta. A katonaság részéről Jankó asredea méltatta aa ünnep Jelentűségét.
ErdSSrl á. T.dőrl lakola-áth.ly.má. A fóldmlvaléetlgyl mi-nlast.r as Id.lglenessn Tatatóvá-roaban elhelyéaett magyar királyi erdőőri és fvadírl Iskolát Esztergomba helyeste át.
Magyar gsxdaságl .ink.nz-b.r.k KUáuUban. Klaásalában a fStdmlveléal kultur a előmozdltáss céljából lépést teltek aslránybao, bory kO\'fóldról gasdaságl saak-ember.k.t hívjanak meg aa ottani gazdaeágl l.tésménysk élére. Ebből . célból a Budapesten tartóskodó törők blsottaág tagjai tárgyalásokat k.zd m.g tőbb magyar szak-
IBh\'ötl.íl-ÍM^ huziOnUSt le
d«á,l fől.kola, .« áBsttenytotáJ
akadémia, a mezíga-dssá^ ,tb. vas.téaár.. A leazersődőtt tér fl.k, .kik kőeött e4y.t.ml tanárok ás ur.d.imi Jószág s ormányzók Is vannak. . köz.11 n.pokban Indulnak al Klsásslába.
Ml laax a blkaTladalokkal 7 Budapest főváros tanács, tegn.p délelőtti ülésében kimondotta, hogy ragaazkodlk korábba. bo.oih.U-rozatához és . P.r.ncvárcwl Tor.. Cuboak nem adja mag ■» «*•
délyt c bikaviadalok megUxtíaá|ra,
mert . főváro. . Uubn.k k!jár«.g spet céljaira .ngedt. át ,Vt. Mlnt Ismeret", Jíadásr. as .ng.délyt . rendőr^ m^adta.
KSvaa. tábornok
Kővssházl Kövess Hsrman. tábornagyot tegnep délután két órakor ""telték be Bécsben . Ze.tral-
frl.dhof halottashásában, .hot a
tábornagy holttestét anaW jisrft-lté°áig plb.onl hagyják A kleátó bsdv.zért hétfőn bal,..* őrSk nyu-galomra a Kerepeai uti t.m.tőb.n iéltó katonai pompa m.llett.
Mohács .1.0 polfárn«.t~.. Szerdán ment végbe t Wgjkőz-reod.zet\' tanácsú várossá alakult Mohácson . polgárm.ater-választás. A váro. polgirm.at.révé
!SSSÍlWtó&lf
üdvözöli. .
N.gytátin,ban I81di.ngá.
»olL A főld\'oagésl obss.rvatórium közlés, szerint Nagytétényben asar-dán 24 én r.gg.M ír. 2S perckor földrengést ézzl.H.k, m.lyet ?\'«-
földrengést (««»■, -J" , aebb moraj kisírt. Kárról eddig nem érkez.lt be i\'\'"14\' ,^".n Ismeretei, hogy mekkora twttl.ten érezték ■ fSWr««íí"t.
ZALAI KÖZLÖMY
Mi. szeptember 26.
KÜLFÖLDI HÍREK
A magyar képviselők Milanóban. A magyar képviselők agy cioportja Milanóban dlazes koaio-rut helyezett ai olaaz máidul Idusának tiszteletére amelt uobor talapzatára. Az olaaz közvéleményben a milanói atjtó tanúsága szerint, ez a kosioruQnoepálr a legjobb hatást váltotta kl ás hatalmas menetben járult hozzá az olasz-magyar barátság újraéledéséhez. Mikor a koszorút elhelvealék Rublnek István képvlaelő felállott a talap sátra ás a magyar éa olasa szabad-sághtrc küzdelmeiről bcizélt.
Anaatrla nj pénsegyaége. Az oaztrák parlament főblzottaágának ülése nyomán az osztrák közgazda-aágl viszonyokban gyökerei, általánoa reform kéazül, amelyben az elaő lépés az leás, a pénzügym1-nlazter bejelentéie szerint, hogy Auzstrla legközelebb at osztrák koronaszámltásról áttér a tilling-rendítem. Es a váltoiás 1925. január elsejével fog megtörténni, amikorra Is az osttrák Jegybank fél, egy. tls-, ötven és százslllln-ges darabokat fog késeittelel. Hogy a kormány megakadályozza ezeknek a süliagekoek tezaurálását, tervbe vae véva, hogy ugyanilyen értékű slliing-bankjegyeket Is fog-nak nyomatni. A kormány kötelezni fofje a pénzembereket, a hatóságokat ás üzleteket, hogy slllingbea számítsanak, llvmódon remélvén, hogy as osztrák\' páns egység egy bizonyos állsndó relációba jut as aranyszámltásss!. En-nek kspesán természetesen megoldásra kerül a hitel válsága Is, amely most már hónapok óta fo]-
\'íSv«f.V« "at^^alMtrSSSi,
u.m vmz] Igénybe, megánosok ráezéről mi nlgr mértékben kiáltok kőlc.őnt 14 él háromnegyed asázslék évi kamatra, tahit egynegyed siáislékkai o\'cóbbio, mint aa O latrák N.miatl B.nk, amely nak kamatllba tudvalevőleg 13 azázelék.
A horvátok D»(tnn<a> Belgráddal. P.trovloa Anasztáz belügyminiszternek a horvátok valtával Radlcci.l folytatott izemé lyea tanácskozásairól • horvát köi-táreaaégl p.raastpárt kommünikét adott kl, mely aa.rlat a horvátoknak B.lgrádd.1 való megegyezése tiaitázottnak tekinthető. Radlc. arra az alláapoatra helyezkedett, bogy Jugoizlávláb.n angol mintára kall a monarchiát kiépíteni, mart caak as Ilyen monarchia blr a asu-varán azoclálla fejlődé. képaaségé vei. Essél la állásfoglalásával R.\'dlca nyilvánvalóan aat a asQktégei hidat akaija felépíteni, amelyen át a túlzó köztáreaaágl horvátokat la-mét a monarcblkua államforma eliameráaéhez vezetheti és pártjának a kormányban való ráttváte-lát blztoalthatja. Annak a náMt-változáanak híre, melyet P.trovlca mlnlaatar Radlcanál előldéiett, kor-mánykörökben nsgy örömet áa megelégedéet keltelt. EUenzákl körökben Radlc.1 megváltozott yoa-dolkozáaát Illetőleg t.rtóikodó ma galériáét tanúsítanak, miután elébb ba akarják várni Radlca Javaslatait.
Tiz évi fegyházra Ítélték a valkonyai gyilkos leányt
Hogyan tBrtént a kagyatlan gyllko<a*gt — Vért akart Inni a tliankllenc-évas vadlottnO — Izgalmas lalsnat a két tettestárs körött — Amikor ai édesapa súlyosan terhelő tanú — A blröség kétségenklvOl bebisonyl-tottnak vatta, hogy csak Stelner Hermina mérhatta a telssecsaptsokat
esett faleaégével (ez 3 nővérével, Elnök:Vaaa Kálmánt mlérl hagyta Iránnal) áa dühében egy
Nagykanltea, .i.pl.ab.1 V>
(A Z^J KosHny WUelUJétáU
A kösöneég óriási érdeklődbe mellett tárgyalta ma a negyka* nlseel lörrényazék azt a felháborítóan kegyetlenül elkövetett gyll-koaságot, melyet Van Kálmán nős valkonyai földműves és ennek fiatal kedvese, Stelncr Hermina követtek el. A tárgyaláe telve volt ligató momentumokkal és bep\'llsn-tást eagsdatt as emberi eltévelvo-déaek Iszonyú mélységelba. A két vádlott fvjuecsapáaokkal meggyilkolta Schreiber litván valkonyai gazdát. É« mlg a leány beismeri tettét, hogy ő is aujtott az áldozat fejére — addig Vass Kálmán hlhe tétlen cinizmussal éa megrögzött gonoszsággal mindent a leányra hárít, csak akért — hogy magát tehermentesítse. A bíróság asoabaa tisztában vae Vassal, aki a tárgyalás alatt ugy viselkedett, hogy az elnök vasraveretésael fenyegette meg, ha más modort nem vess fel. Vese Kálmán földműves létére In-telllgens embsr benyomását kelti, feleletei tömörek, meggondoltak.
Két szuronyos börtönőr kíséri a két vádlottat a hallgatósággal tali főtárgysláil terembe. Stelner Her-min határozottan jóképű leány, fékét* vállkendő van rajta, semmi sem árulja sl földműves származását. városlasan van felöltőé ve, fé Vttbölo:- WlSrfL, ruáfa-KA&Vmta\'t
- wrw^m luuja, nv/jy mién
v.n Itt — nem tátelesni fel róla ast a horialmeeeágot — amivel vádolva vem hogy táját tigorál jcjsiévd agyon wjtolta. A kát vádlott kőié a kát fegyőr 01. Mágcaak hetek előtt • legbusgóbb vons.. lommal egymás Iránt — m. halá loa ellenságkánt méregetik agymáat.
B.líp ■ blró.ág
Fa.zQlt Izgalom látásik .z egéei hallgatóaágon — mikor belép a bíróság. Elaók Makiry Vllmoe klr. tórvényasékl bíró, ezavazóblrák Al-misty Gyula dr. áa Horváth látván törvéayaiékl bírák, a vádhatóaég képviselője Stabó Lajoa dr. klr. Ogyéazeégl elnök, Jegyzőkönyvvé zető RivJ/y Zoltán dr.
A l.ány vallomása
Unok f.lolvsssa as Qgyéaiaég vádiratát, .mely Stelner Herml.t é. Vau Kátaeá.t ml.t tettestársakat gyllkoitág bűntettével vádolj. — marl Velko.yán Schreiber litván gazdálkodót .gyütt közösen fejssecsepásokkeí megölték.
Fn5k ■,W"5t(íl kO\'lál elé azó-llt|a a gyilkos leányt.
Stelncr Hermina megértelte a vádat, büpöenek érzi magát.
Elnök flgyelmait.t, hogy mond-|on el mindent, ne hslliaseon el aemmlt.
Stelner Harmln asakgatottaa .1-mondj., hogy a gyllkoaság eetéjéa " e»íss család otthon volt, .mikor aógore, Schreiber látván iarnir
éa dühében egy azegee bakkancc.al . fefére Oiőtt, hogy vér aerkaat kl rajta. Amikor ké eőbben lefeküdtek, Vaaa Kálmán — aki náluk lakott — od.jött ágyához éa kihívta az udvarra, ahol azt mondta oekl, hogy most .majd elbánik- a sógorával, ö azt mo.-dott. neki, hogy nem az.bsd ver. kednle áa Igyekezett l.baazélnl Iá m.dáal ssándékáró\'. Majd később mind a k.tt.o vlaaz.mantek a likó szobába.
A gyilkol.ág
Vast Kálmán lámpát gyuj ott él . Schrelbar I.tván ágy. mellett . felhoz támaaztott fejesét felkapva, fajbeütötte vele >z ágyban fekvő aógorát — hogy az maghalt.
Elnök: Igaz az, amit maga moad ?
Stelncr H.rmlnat Ea mindent ugy moadtám, ahogy történt. Amikor láttam vériő aógoromat — :lrum, de Vese gorombép káromkodott reám, fejesét nyomott a kezembe éa arra kényaz.rltott, hogy én la üssek .gyst . aígorom fa* Jére. Amikor .ztán a t.metéa m.g* történt, Vaaa megfenyegetett, hogy he siólok.
Elnök: D. Vaaa azt mondta, hogy meg. ütött, f.jbo.
Stelner H.rmln. t N.m Igaz, mert Vasa ütött, fejbe Schrelber Istvánt.
Serelber felnyitott. . .a.mél ?
Stelner Harmln. t Igen.
Elnök: Hát miért nem .sóit, miért nem flgyelm.zt.tt. 5chr.lb.rt,
Stelner Hermina i Nsm mertem.
Vaaa .gyödül akart nr lenni
Elnök: Miért csinálták ezt guV? Ml Indította magukat hogy azt elkövessék ?
Stelner H.rmln. : Vaaa egyedül akart a birtokon uralkodni.
Elnök: Ei ezarelml vla.oeya volt magának V.aa.1 ?
Stelner Hermina i Ig.n.
Elnök : Miért n.m Jelentette fel Vasa Kilmánt?
Stelner H.: Msrt féltünk. Elmondja, hogyan takarta be Vaaa aógora kabltjával az áldozat fejét. Vaaa reá kiáltott, aagltsen neki a hulla ée altakarltáaában áa agyon-lővéaael fanyagatte. A gödröt Vaaa Kálmán egyedül áat. a hia előtt.
E\'nök: El mikor a gyükoaiág megtörtént, n.m fált.k maguk a következményektől ?
Náhá»y kapa főid . ..
Stelner Ht t De Igen. Azonb.n V.aa mindig fenyegetett. Nem mertünk iiélnL A hull. beföldaléaénél néhány kap. földet ő Is ■ .Irba hányt. (Itt könnyein! keid.)
Elnök: Milyen ember volt a bchrelber látván ?
Stelner H.: Vanekedő, kötekedj. A nővéremmel brutállaan bánt, meg-Xerte.
ma-
arra,
KiHÖU aSI hirtinys — _ _ _ 1. Mou.Ue turi.ny. mio.\'.tl .ilobM -1. JWi huiieya .jlnb^j S.!y.m betolt _ _ _ V.Ji.a hwiwy., tl.iU — _ Gyapjú dlvsUMUéfly.k — _
Tejefon 221
Olazxe figyelniI
ott a feleeége ?
Stelner H.: Mert mlodlg megszokta verni a feleségét. A máiik assionyt Is ugy ülö\'.te agyoo.
ElnSk: Maga ait mondotta a vlisgáló bíró előtt, hogy visaza-akarta tartani Vaiat a gyilkosságtól-
Stelner H.: Igen, azt akartam.
Vasa Kálmán vallomása
E\'nök ezután Vaaa Kálmánt szó litotta.
VaSS bÜnőinak érzi magát. Ujy került Schrelberékher, hogy anyósával többször összekülönböztek és igy kénytelen volt máshorá hurcolkodni feleségével. Schrelberék-hez ment. Mikor odsköltöcködtek, akkor még nem tudta, hogy a család végezni akar apjukkal. Stelner Ferencaé ugyszintéo Hermina elmondták neki, hogy Schreiber Fe rencet at ő brutálltása miatt kény-hitnek le sínek megmérgezni. Feleségébe belekötött 0 kedvelte Herminát — mondja azután, együtt ia dolgoztak, azonban cialádját nem áldozza fel érte. Tagadja, hogy szerelmi viszonyt folytatott volna vele. A gyilkoseágra vonatkozólag azt val\'ja, hogy a kérdéaea estéa a család együtt volt. Schreiber enyelgett feleaégé\'el, de a nő elu taallotte, azt mondotta, nem kell neki aem a lelke, aem a leate, majd - uiott. Schreiber erro
a kezében levő bakkanccsal ugy a fejére ütött az asszonynak, hogy as elájult. At öreg aiseony akkor kifakadt: ha a fiam élne, ugy ei az ember nem garázdálkodhatna itt. Schrelbar litván később « vérző asszonyt vízzel látta el és gyengéden hozzá sxőllott. U/ylátazik megbánta tettét. Stelner Harmln azonban aefd\'a őt. Kéeőbben azután lefeküdtek, ciupán Stelner Hermlo maradt még fenn, aki leült egy székre. Éjfél felé lehetett, amikor valaki felzavarta álmából. Hermina volt. Azt mondotta neki, hogy neszt hallott künn. Erre mind a ketten kimentek. Künn a nő azt mondotta neki: Nem Jog elárulni, amit én most csinálni akarok? Htm
tűrhetjük tovább amit ez a cilrke-fogó itt ciloál. Valamit kell teani. 0 valamit tenni akar. Vasa — szerinte — azt vállaszolla erre a leánynak, hogy ő nem avatkozik az ő do\'g.lkba, cibáljanak amit akar-nak. Erre a leány bement, majd utánns Ő Is.
A laány a Pista véréből akart inni
ö lefeküdt, de Hermina ülvs maradt a azéken. Egy Idő múlva különös nyugtalanság vett rajta erőt, felkelt és lámpát gyújtott. Az ágya előtt állva — háttal a többleknek — egyszerre ciak egy erős oiattanáat hallott. Amint hátra fordult, látta, hogy Hermina kezében fejsze, amit ütésre emel. 0 erre oda ugrott ugyancsak falugrott ágyából Her\'
~ ~ — — 10.o
- ISO.aoo
Péifl kötött Socknl — — — ___ 7 -„„
Féefl ÍJ6r Soefcol --------
I FáiII ZepWar iog------e^SZS
Setjrexn ^ -jjjj^k - - - .íőoS.Í, Ovmak harlsnyik pamut ós Hóra legolcsóbb árban.
—. - ••suiuoaa árban. I Cl 11 a
grünbergernél
á.ty.m m.ll.ny.k é. Jump.r.k nledu íhilulaka. Dlv.t.rnyök, zs.bk.ndflk, k.ztyUk, nyakk.ndőb
a lajill ujJmW irkea.
Férfi szövetek ^t^&SSÜ Fóut 11. szám
Otmre ügyelni I
mptember 26.
,l„, id«.«»ii\', ,\'kl ■\'« H*"olU
űí: bogy b.gyja ciak Vraa, a
ű,„ tudja mit csmaL A másik
Sy^ítv-.) dk.pi.. W.JI.
Ues.ve.la • f-i--"6* l* •
U-yl . sarokba nyomla. A leé.y néx.tt kl, mint .gy 8\'OH, ?oadi«. A l.áov kl.k.rl. m.gát \\«b.dlla-i markából, dulakodott rdi mondotta n.kl, hogy
S „Pilla véréből akar Inni.
Híg *iJ fejexecaapán
Scbrilber Ii\'vén ekkor ligltlíg\' M VönjSrgött. " öregieixony ,1 mondotta, .nnok « embernek \'égen m-s kellőit volna belőle. Ee „Iliiben ő vliet akait vinni Sebrelbernek — • l.iny klixeba-álloll. migét, f.ikepta e fejnél él liljee hatalmaa ötéit
Bért Schrelborr., ikln.k ■ fe|o akkor mir lehanyatlott. 0 kikapta Hrrmlaa keiéből • fejnél. Aa igy csupa vér volt.
Amikor azutin kiment, u\'énna jStt Schrelber lalvinni la, aa i\'doxat feUiéga, ugy nlntén Sleiner Hermina, akik rátámadlak : hová akar menni? feljal.nlenl ? Ciak nyugodjon brle — mondották neki, lőjjön ba éi regitae eltakarítani. 0 erre bemről, Hroilna egy kabittal b«f«dte a halott f«jét, majd aaoa vltatkoxtak,\'hogyan földeljék al a tatr me>.
ZALAI KÖZLÖNY
A loány áete a elrgödröt ... E\'önör ai erdőben akarták al-fSIdelol, da 6 nam akarta oddilg dpalí.1. Schrelber látván arre ait mondotta, hogy iáiénak gödröt aa advaron, ott majd fát növeaxtenek l alr fölölt. 0 n.m akart Itt lem ieglt.nl, de a leány lá,„..L.J.« éa reiaxólolt. Erra kimentik a bái alé a hol a leány megásta a gödröt, ö aiutin i.glteUn alföldalnl a bolt-teitat. A két nö avutia vhat hovott éa eltakarította a vérnyomokat. Méaoap elakart költöiol — da nam engedték cl. A« öivegy kérlelte — no hagyja al őket Ha majd valaki kérdeiőlködlk férje f.lől, mondja nvkl, hogy Plita elment a báltól. Ugyli eladják a birtokot áa akkor ai öreg egy réaiéböl ö la Fog kapni. 0 extia megígérte oeklk, bogy nam aiól aenklnek a bűntényről.
Van aiemb* köpte ■ leányt
Elnök: Ha Igaa a«. hogy magi nik nmml köie a gyllkonighox, akkor miért nem akedilyoxta ait
m.g ?
I\'ou: Alt mondották nekem, boty akkor engem la balakavernek.
Elnök aaimbialtí ogymásaal a két gyilkolt.
Vnu tagadja a leány előtt, bogy vlironye volt vele. El akkor egy undorító jilanet követkexet. Vaaa vallómén torén la mér bántó mo-dort tinuiltolt a bíróiig előtt — közvetlen a birák elölt szemei köti köp a leánynak, aki még ciak nam la régin bizalmáé aieralmoaa Volt. Orliel falhiborodál témadt «r. a blrik közön. A nagyazimu hallgatóiig aalnteodi ekar rohanni a vádlotthoz filhiborodéiibao, mikor Makáry elnök felindulva tikiéit a durva embarre, bogy aioruial vasra fogja veretni, ha nem viselkedik rendesen.
Igenla, vlaxonyunk volt . . .
Sleiner Hirmln erre hetároxoltao odi fordul a blróiighoa: Igeoli, vl-izonyunk volt agymiiaal, ugy éltünk mint férfi éa ní . . . Elmondja újból Vaaa elemébe, bogy ő hlvte kl akkor éjjel ax udvarba. 0 volt ax — aki a gyllkoaaég gondolatét felvetette. 0 maradt vllixa > exo-
bébin, felemelte a fejixát éa rá cnpolt Pl.téra. M-jd ax ő keiébe nyomta a f.-jaiél, hogy aujlion ő la reé. Kénytelen volt megtenni, kézibe vette a frjirét éa egyet ráaujlotl ax eaimélellen Schreiberre.
l\'on llt Ismét bityke modort tanu\'it Vass mlodeat tagid. A bolttcatat megrugdosták
Elnök: Vérei volt-e Vili ruháié akkor ?
Sleiner Hermlns: Igen vérea volt, bitien még moat la lehet Iáiul a vért.
Elnök: It ■10 az, hogy a holt testit valaki hssbarugta ?
Sleiner Hermina: Igen, Vass Kálmán volt — aki haibarugta.
Vass: Nsm lgas, Karcolna rúgta treToo.
Elnök H«rmináboi: Maga U ásta a göd>öt ?
Sleiner H trm\'oa: Mlodsat V»n csinált. Vaaa piranctoit reá, hogy ssgitse kivlni a hullát. Visa kötötte be a hulla fejét.
Vast azonban mindent köröm ■xakadláig tagad is Stelosr Her tolnára Igyekszik hérltaai.
Amikor ax apábaa tévadett
Elnök az emelvényhas támssitott fejszére mutat: Klá es a fejsze ? Stclner Hermina: Et Vass Kálmán fejsiéje.
Elnök : Msguk a gyilkosaág előtt la .isrelmi vlsionyt folytattak ? Vass tiigsdje.
Vass: Tessék megkérdesal H«r-mioát, amikor ai én apám egyszer későn éjjel bezörgetett a lakásbs,
...» U----I---- — X
apja — Hermina felujrott és fájásét fogott, de amikor látta, bogy tévedct\'yezt moodotta a (Vass) tpjáhoi V-Vo öreg, sterencte, hogy felismertem, mert különben feldara boltom volna at öreg helyett. Sleiner Hermina tagadja est. Elnök: El akarta venni est a leányt ? , . ..
Vass: Nsm kérem, nekem csslá-dooa van.
Sleiner H.rmlos: Da Igeals. há-iaiságot ígért nekem.
Elnök áttér eiután a többi taouk kihallgatására.
Ax áldosat őavagya
klje\'entéso férjének — neki nagyon fájt. Hermina egy lsban ast mondotta neki — ne öl okoixa a tőr téntekért. Tanú azt la vallja, hogy Vasa és Hsrmlna odahaza nam éltes: ugy mint férj éa feleség.
Szabó Lsjoa dr. főügyéss: Emlékszik, maga azt Is vallotta, hogy amikor a kérdéses este ágyából felugrott és elakarta kapni Herminát, Ő eltaszította msgától?
Sch/eibcrnc : Igaz, Hermina eltaszított magától. ^
Szabó dr.: Kiadta azt a tanácsot msguknak, bogy a gyanú altara léso végett most Budapestre menjenek rokonukhos ?
Schreiberné: Vass Kálmán mon-do\'ta éa ajáolotta.
Cárlner Antal dr. védő több kérdést Intéz a taaubos.
Ax orvoaazakértől vélamény
O/stágh Lsjos dr. kir. tőrvény sxékl orvos miután a bíróság előtt
leteszi as előirt hivataloa esküt, felolvassa as orvoel és bosejtgy-zőkőnyvet Elmondja, hogy három sérülés volt a hullán. 1. A koponya-tetőn agy 11 cm. hosszú és a csontig ható sérülés, a 2. egy 4 cm. hossiu sérülés ugyaocssk a koponyán, a 3. a halántékon. Mind a három sérülés halálthoxó volt, amely as agyai szétroncsolta.
stalnar Farancné á vádlott leáay édesanyját ssólitja azután az elaök. Elmondja, hogy Vssi Kálmán hét évig aavelksdett nála. Schrelber és Vaaa haragudtak egymásra. A gyilkosaágról csak annyit tud, hogy látta amint rácsapott, Schreiber fejére. Szembe-aitlk Vassal. Vass körőmszakadáslg tagad, Da a nő állltáaát fenntartja és azt is vallja, hogy Vass a hullát hsába rúgta.
E>nök déli 1 óra után kétórai szünetet readel, addig a főtárgya-lást felfüggeszti. *
A főtárgyalás délutáni folytatása
Ai id.eapa terheli vallomáaa
Schrelber litvánná oU.tett Stel-„er bén, aa I. r. vidlott leiny „övére - ax ellő tanu.
Elnök flgyelmexlatl, bogy .em kell vallani, ha nem akar. Da ő vallani akar. .
Schreiberné elmondja, hogy a gyllkoaaig e.té|é» a. ^ a\'ött, mire ur. a keiében l.vö ...... b.kkanccaal f.|an ulötte,
ho/y elájult. Kéaöbb.o m.giho.
Ep elalvia Jött volt, a» kor í ;«c..pi.ok zajit hallotta. Látta,
h£y nlíére Hermina,^ /<,«<
sŰj, 0 elköltött. T. i.a.0 =.««»-kl.Ol volt. A fírj. hörgő t « 5\' .ban. A. ágy libinil padig olt iftott Va... A Ub.i.ir. vér«a volt. A hull. f-i<t Van kötött. b>.
JlímcfMy dr. bíró: Milyen vlazony bao éltek maguk egyméaaal < b Schreiberné: N-pbaad- volt a „ixekedél, dvódia a fér|é.el. "Sná: N.m nyilat oxo t Har-mlna, hogy jó volna .!<•->\' •« "
^Schreiberné Nem. Elmondj, a.u
tén bog, Vaaa -gr -JkalommJ
„l mondott, n.kl — n. Hrjé" mert blixen ő ugyla
rteSu^
ílvan"?rat. Ex aa állltólagoe
Sleiner Ferenc kőmüveemaeter — a vádlott leány ádaaapja aulyoe vallóméit teax aajét leánya ellen. Stelner Olxlrik azármaxáau öreg ember, a magyar nyelvet nagyon migkinoita, ami olykor moeolyt váll kl a hallgatóeágtól. Vallómé-aén \' m.glét.rlk, bogy ^JaMégaa Indulatú vádlott gyarmakávd aram-ben. Elnök flgyelmeatall, hogy nam kell vallania, ha nam akar vallani, da ő vallani akar. Elmondja, hogy két évvel azelőtt leáaya ráakarta bírni, hogy togyák el láb alól Schrelber litván). Azt moadotla fogja meg,\' a többit majd ők végzik. Vlaaont agyax.r l.vélb.n pa naaxkodott bogy Schrelber
mindig kéeael f.knlk le aludal, hogy brutélla amb.r, akivel nem lahet tovlb kibírni, calnáljoa valamit.
Apa áa - leí-j« ... Ea ekkor megriió pillanat kővat-kezelt. Makiry elnök aiembe.ltl a leánya ellen valló édeaapát a gyllkoaaég bflatettével vádolt leányával
Sleiner Hermina: Igaa, bogy pa-niix kódolt Scbralb.r brut.Után miatt, de aat aam követelt^ hogy üaaák agyoa.
Sleiner F.r.ac tovább la tarbe-lőan vaU leíeya ell.n. V"..óé a.t
mondja. hogy dologk.rW^ Sch^
bar pedig Ixgiga, veaiekedő ember volt. Schrelber egylxb.. ugy mag-verte őt, hogy e.ért • blróaág 3 bavl fogbáxra ítélte.
Cárlner Antal dr. védő:Moad|. S elner, nam volt maga b.zárva /
Sleiner F.renc: Da Ig.n a kom-munl.mu. .UH a |átáablró.igon.
Vau Kálmánná
elaőrandfl vádlott f.la^ga a körat-knő taau. N.m b.regl.lk l^ira caak Stelner H.rmlnira aki urát elhódította mag. mellől. Hermina ura Utin járt. TCellatl. magát férj. .lőtt. Súlyosan t.rbelö.a vall a gyilkoa Uiny allea.
Elnök axembeahl a e^ány meg-cl.| ...zonyt úrénak k.dveaéval. Vaaané dolgoe n.unki..«rony be nyomiilt k.UL StJ«r H.rml.án moglét.zlk a tlxenkll.nc év p.r-
TB .10 bov..
Sleiner Hwmln. moat "g-dK bogy n.kl bármi kőz. la kané Vaaa Kilminhoz.
Elnök Vaianéboz i Hét egy bar-eil .aarony alti |i.t ai urantáe?
Vassni: Da Ig.a, a. la « uram utin meal. (Moagáa.)
Elnök: Hermina milyen arccal fogadta önt a gyIlkoaUg után ?
Vatsni: N.vat.tt, mint akinek elment aa .az.. Hermina mindig ■avatott — mint agy bolond. Majd elmoadja, hogyan adták be neki a .Schrelber eltü.iaáről" szóló mesét. Meg erőalti — hogy .mikor •póu as ép.l hazajött, Hirmlaa f.j»x. után kapott.
Stelner Hirmlna tagadja, da Vaaaaé axeméb. mondj. n.kL
Sleiner Far.ac t Hermloe mindig roeaa volt.
Vazsné: Teaaák őt megkérdezel, elnök ur, vájjon ai otvaaón tudja-e, ^Ad«i»U..?/Mozeáe.l moadja, bogy H.rmln. ji-t dlg a maga ura utáa | hát a tér)« n.m járt • Uány utáa ? yazsné.OU.
Rolzchild Bél. dr. védöt Nem vette hogy Schrelber Irtván
Is axemat vetett • leányra? Vassni: Eit nem vettem Zsohár Vlaca klapaatl nyomdia. . köv.tk.ző t.nu. D. oly vilaext ad éa oly hangnemben a blróeág-nak, bogy Makáry Jnök ráoól. majd elbocaáija.
ScbrVW F«n ax áldozat öccse tóSr»ll|a, hogy aógornöje elmondotta neki, hogy elöaxör a H.rmla, aiutá. Vaae Kálmán ütötték le bátyját. Elnök Schrelber I.tvino\'t nólltja áa aaam-beilll Schrelber Ferenccrt.
Szabó Lajoa dr. főügyáai: Tlai-táxxuk a dolgot 1 lg.x-o aa, hogT maga Ferencnek aat mondotta, hogy a leány egy"", Van pedig két csapiat mért?
Schreiberné heboxlk, aavart Icar. Szabó János tanu azerlnt Schrel-bar litván l.gáge, verekedő t.r-méaxetü ember volt, aki nelét folyton verte. .
A blróaág ezután megeekettetl a tanukat, majd batéroMtboaatalra vonul vlaaaa.
A Tádlott éa gyermek. ...
Vassni ekkor odamegy Szebó
főQgyéaabea áe engedélyt kir arra, hogy firlivJ beaiíllen. S.ebó dr. magadja „ .ng«lályt. Va»»4 • fogbixőr mellett ülő ii.jéhwmny. Xyuj.j. neki gögkaálő Wy.. kla gy.rm.két, m.ly.t a gy«koa-■ággal vádolt clalkua apa homlokon c*Skoll. Vaaani alrva (akadt
A hallgatóéig padaoralba. ülö nők U elővenlk zsebkendőjüket.
A l6S«y*.« vádbaexáda
A bboaylláil aljárái b.f.j«táv.l
ZALAI KÖZLÖNY
f Is
Szabó L\'jos dr. klr. főügyész emelkedik siólásre, hogy elmordjs vád beszédét. A teremben slrl csend. A leremŐr kigyújtja a villanylám-pákst. A vádlottak Izgatott félelemmel néznek az ügyészi emelvény felé.
— Hiába földelték el Schrelber I.Ivánt — mondja — a bűn C\'sk Ide került a bíróság elé. Alig volt bűnQgy a kezében, mellyel ugy foglalkozott volna, mint a mai üggyel és alig volt a bíróság előtt annyi tagadás, mint ma, alig egy olyan ügy, melynél olyannyira nehéz lett volna az IgajsígaTolgáltatís, mint ennél az ügynél, ő ugy látja, hogy ezen ügy szálai régen vissza nyúlnak. Nem akkor este fogant mag Stelncr Hermina atyában az a terv, hogy „Itt tenni kell valami\'.", nem létezik, Hogy egy olyan büot, mint a jelen eset, egy pillanatnyi elhatározásra al lehessen követni. Herminának sikerült a törvényes asz-sropyt kiütni a hizból, nrm szenvedhet kétséget, hogy kettőjük egybekelésének akadályát, Schrel bert eltüntessék. És Itt látom fennforogni as előre megfontolt szándékot.
Nagyon szigorúan elbírálta as esetet, tagolta a vallomásokat, fenn-tartja a gyilkosság vádját mindkit vádlottra nizve, azonban mig Herminában a gyilkost véli megállapl-tanl, sddig Vasst mint bűnsegédet kéri bünősnsk kimondani.
GHrtner Antal dr., Steiner Hermina védője emelkedik fel ezután. Hossiu védbeazédében Igyaksiik kifejteni, hogy semmiféle bizonyíték ninc<en arra, h">gy vé-derce követte volna el as elaő ütést érverése, minihs a lámpát gyújtó nem követhette volna el as első fejsxecsepáat. Majd a leány apjának állításait Igyekszik tarthatatlanná tenni. Erőa felindulásban elkövetett szándékos emberö\'és bűntettében kéri bűnösnek kimondani és enyhítőül a leány fiatal korát és büntetlenségét betudni.
Rotschlld Béla dr,
Vass Kálmán védőügyvédje hatel-maa vádbesz^dben ví»etja as előre megfontolt szándékot. Védence ese-tében a Btk. 875. §. szerinti bűnpártolást látja csak fennforogni, boyhe büntetést kér. Szabó Lijos dr. főügyész replikája után a bíróság ítélethozatalra vonul vissza.
A magyar állam nevében I
l.?1!""0 V«7 óra volt, mikor a bíróság Ismét bevonult a terembe. Minden esem a bíróság felé maradt, mikor Makáry Vilmos elnök - aki most elaőiibon főtárgyalásvezető — n>«g megremegő,elfogódott hangon kihirdeti a büntető bíróság ítéletét: A biróság bűnösnek mondotta ki Stelncr Herminát szándékos emberölés bűntettében mini tettest és ezért tiz évi Jegyhátra és lit évi hivatal vesztésre és politikai jogainak ugyan ezen időre való JelJüggesztésére, Vass Kálmánt mint bűnsegédet Őt évi Jegy házra és tiz évi hivatalvesztésre és Uélí i0g0lnak Mággcsztésére
A bíróság Indokoláaában klmoo n!^ ■ ,e,ckbö1 k"ségtel«-
nül bebizonyított nak látja ho2v V.dlolUt é. vídSk . büat.U.
■ Ulfo. volt. rnlíti fcl.bb.xt.k.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 2®. Péntek
Ríeaal katolikus:Juaitiaa Wrtanu. Piotestins: Juiztíoa. tiraelita: Őul hó J7.
Nap k«l r<c-3il 5 6ra M perekor. njrvjsslk iC-jlia t éta »•» perckor.
A Meteorológiát Intíiet Jelenítse szerint az ldó|-irJjban r.tml tiltoiia iliható.
Salnháa. An!4nla. <Silma. EJÍadis kexíite «li eegjed * érakoe.
MoagöUnyklp sainhixak. Ua oem J*t-
Dohnánjrl Emi ír. h«n3»«r»eny» a Nagykanizsai Kajzlcrtban e«t« 9 érakor.
— Személyi hlr. Batthyány Elemér gróf ny. főispán, kustáeyl földbirtokos néhány nspl t»rtóx-kod/sra Nagykanizsára érkezett.
— TB«vizsgálat a Poifrícs majorban. M\'girtuV, hogy a Keslncry u\'c»i Pongrác* majoi b-n legnspalőtt tüz ütött kl, rmsiy
60 millió korona kárt okoro\'t. A tűzoltóság, rendőrség és a városi műszaki hivatal ma fogje megtar-taol a helyszíni tüzvlzagálatot a tüz okának kiderítésére éa a kár pontoa felbecslésére.
— Kaposvár város virilistái. A napokban készült el Kaposvár rendezett tanácsú város vlrliisrlnek névjegyzéke. A városnak 56, legtöbb adót fizetője között első helyen áll Ring Vilmos kereskedő 4106 62 arany koronával, a legutolsó helyet pedig 345 90 koronával Jankovlcs János malomlulajdo nos tölti be.
^MptW mwMjíUk
viselők Fogyasztási Stövetkezcté-nek nagykani/ssi fiókja felkéri mindazokat, kik cipőutalványaikat ezideig még nem váltották be, hogy folyó ló 30 lg helyi fiókárudáiában jelenjenek meg. A jegyek f. hó 30. után érvényűket vesztik.
— Nem szabad goiombás-kodul a piacon. R(gl panssza Nagykanizsa piacrajáró asszonyai nak, hogy a piaci árusok (kofák) közmondásos gorombasága nem ismer határt. A rendőrkapitányság vezetője is értesült már arról, hogy • piaci árusok a vásárló kö\'önség-gel szemben meg nem engedett, kihívó és durva magatartáat tanú sjtanak és olyan kifejezéseket haaz-nálnak, melyek jogosan sértik minden jólzlésü ember Önérzetét. Ennek a lehetetlen állapotnak a megszűntetése végett a rendőrkapitányság vezetője felhívja a város közönségét, hogy Ilyenirányú panaszaival forduljon azonnal a piacon szolgálatot teljesítő rend őrökhöz, akik a további eljárásra vonatkozólag már utssitást kaptak.
— Dalárdák ösozpróbsja. Ac Irodalmi és Művészei! Kör dalár dája, as Iparosdalárda és a Postás dalárda ma, pénteken este 8 óra kor as Ipsrleatüiot helyiségében öaszpróbát tartanak.
— A forgalmiadó átalányo zottak aséma. A forgaimladó-hlvatal vezetőjének közlése szerint több, miot 1400 ásóknak a nagykanizsai kétműiparosoknak éa piaci árusoknak a száma, akiknek forgalmi adóját átalány-kivetési eljárás utján állapították meg.
— A tejhamiaitók Bgye a rendőreégen. A városi rendőri büotetőblró mi délelőtt ítélkezik azok felett a tejhimlsitók felett, akik lefölözött vagy vizezett tejet hostak forgalomba.
— MegaxUnö vonatjáratok.
Zsiaazentlvánról reggel 3 óra 57 p. S ombathely felé Indu\'ó 312 si. személyvonat, továbbá délután Zala-szentlvánról 16 óra 31 p. Nsgy kanlzsa felé indu\'ó 311. sz. sze mélyvonat október 1 tői megszűnnek. — Eonek ellenében Zilaszent-Ivánról délután 14 óra 5 perckor Nagykanizsa felé i-duló 301. sz. balatoni gyoravonat utasok fel és leszálláaacéljából Bucsuszentiászlón, Zslaszentmihály P/cián, Felsőraj kon és G\'lsén as állomáson meg fog állni.
— A tanítói nyngdljak. A hivatalos lap mai száma két kormányrendeletet köiol az országos tanítói nyugdíj és gyámintézet kötelékébe tartozott állami tanítók és óvónők, továbbá a nem állami tanintézeteknél alkalmazottak nyuj dljűgyelnek újraszabályozásáról.
— Kanyarójárvány Kiaka nizaán. A kisksnlisal elemi iiko iák gondnoksága bejelentette a város vezetőségéhez, hogy a kanyaró járvány olysn mértékben ter jed a klskanizaai hkoláa gyermekek között, amely elodázhatatlanná teszi as erélyesebb beavatkozást. A városi tisztiorvos vizsgálatot folyta tott le ebben az ügyben és azt a javaslatot terjesztette a váró;! tanács elé, bogy a klskanlzaai Iskolákat egy két hétre sáiják le.
— Drága a kutyaharapás. A városi rendőri büntelőbiró Mii hojjer Géza Atilla utcai kereskedőt
300.000 korona pén/b\'rságg»i suj
---a -
ellenére az utcán találták. As tb* tulajdonos felebbezett az Ítélet ellen
— Talált tárgyak árverése. A nagykanizsai rendőrkapitányság hivatalos helyiségében ÍI. emelet
9. ajtó) október 7 én délután 4 órakor árverezik el a városben talált vagy egyébként a rendőrséghez beszolgáltatott, legkülönfélébb gazdátlan tárgyakat.
— Megszűnt aertéa peatla. A nagykanizsai járás fŐsxolgablrá-jának jelentése szerint a Homokkomárom község területén a sertés* pestist m-gsiüntté nyilvánították.
— Adományok a kórház kápolnájának restaurálására. A restaurálás költségeihez uiabban uinépl Elek Géza 500.000, Gazdag Ferene püspöki bistos és özv. Rajky Lejosoé pedig egyenként 100.000 koronával járultak hozzá.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcz Dezső cégnél, Pő-Ul i.
— Hangverseny. A „Csslno" dísztermében ms, 28 án Dohnányi Ernő dr. zongoraművét* hangversenyt tart. Kezdete este pont 9 órakor. Jegyek László Imre ékaze-réaznél az üzletben és előadás előtt a Casinobsn, a pénztárnál kaphatók.
— Príma minőaégtt férfi Zefír ing gyönyörű mintákban k(l-lön puha gallérral darabonként 98.000 koronáért kaphatók Schvarcz Dezső cégnél, Fő ut 5.
— Király Pál utcá, Sugár uton át aRozgonyi u\'cai lakoiáig elveszett ■zerd/n délelőtt egy arany dőI karkötő óra. B-csületes megtaláló a szer kesztőségben adja le, hol illő jutalomban részesül.
— Linóleum (padlókárpii), bőrvászon ós visszosvószon aszlaliori lők legnagyobb válssziékban igen jutányos árak mellett kaphatók Schvarcz Dezső cégné), Főút 5.
1924. szeptember 26.
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfi szövetek 105.OOO K-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-ssövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
soulerrain-helyitégben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
Ho.ooo K-tól itamin biousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem
ruha 450.000 K-tól Nyeri-ielyem-blouiok CSAK 24oooo kor. Gyapjú mellények
CSAK 45.ooo K-tól Kötött gyapiu lumperek 75-oeo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék áriási választékban.
r Tisztviselőknek neu árakból ia 5% engedmény

1*24. wpUmW 16.
ZALAI KÖZLÖNY
_ A marhalevél Illetékek aranykoronán dija. A földml v:l*aögyl mloUiUr rendsletet sdott u, sca\'y szerint október tlscjélöl a marhalevél Illetékek aranykoronáé dij«Tab \'aban fizetendők. Egy marha* levél kiállítási dija, tekintet nélkül p reá vezetendő állatok etámára, 10 aranyfillér, átruházás ráveietése 6 cranyfillér, állategéazaégügyl bl lO.^yl\'vány dija pedig 4 araojrfjllér ltjr. A paplrkoronában való fizetésnél az aranykoronának a pénzügyminiszter által havonként míg-jll. pltott értéke Irányadó.
Saját gyártmányú kötött l^bát K 195.000 tói, saját gyárt-mioyu kötött mellény K 130 000 tói, r ját gyártmányú kötött juaapar K 3 ) 000 tói. Flllpp kötöttárugyára S ombath-ly, S.éll Kálmin u. 6.
— „Tatra" caecsemő-kelen-gyék Schwarcx Dezió cégnél, Főni l. nám.
ERODALOM^MÜVÉSZET
Blboroa. Kevéa olyan jó előtolást láttUdk az idén a színházban, mlr.6 a tegnapi előadáa volt. J. P.-k.r 4 felvonásos drámáját adták ALri/j Jaaő buciufelléptévei, s dm-5 erapben Danis Jsaővel. Midlcl G ovannl bíboros szerepét fenséges méltósággal játszotta mag a a m^.iodlk felvonáaban a vallásnak m\'nden vérségi kapcsolaton felül rm-lked5 Isteni ereiét oly benső-a\'ggel juttatta kifejezésre, hogy i inttt bámultuk a azinjátszáanak l»-one kiforrott igaz müvástetét. N igyon szépen játszotta meg szerepét Málnajjy OUl (P.llbarta), kit eddig Is a szerepe jellemének mindig gondos megrajzolójaként Ismer I3ak. Kifogástalan volt Sándor J .lla (ClarlcU). kinek játéka erőtől ríuzzadolt; nagyon jó volt Czobot I nre GíuHano azerepében ; a többiek valamennyien.
A darab tegnapi előadisán kl Ireihető volt a gondoa előkészítés, n: egységes felépítés a a rendezés c őteljessége. A darab sxsreplői büszkék lehetnek a tagnapi satnek r.eja annyira tapsokban megnyilvánult, hanem a lelkekben elért iik\'rére. A« előadást zsúfolt hás i.ésle végig. —mp—
Cigányzene ax Antóniában. Az Antónia mai előadásában részt vn« Húrváth Jozsó helybeli cigány-|> imás teljes zenekarával.
8Z1NHAZI HBT1 MŰSOR:
Péotak és szombat: ANTÓNIA, vtg iUk.
Vaaároap (Wlutin: ÁRVÁCSKA, opaictt.
Vaslraap asta: ANTÓNIA, vlglitík.
IlUtt: SULAMITH, dajjáUk.
ROzeöfíiTKfpszimilz
Uránia. Szombat és vasárnap Kl\'.nzl operája: A bibliát ember (Szent othmárl gyújtogató). Világ. Bimbula, a drótostót I rés*.
BOROSHORDOK
azonnal tölthető® állapotban minden nagyságban kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- éa hordékereskedSnél
Csengery-ut 31. íz.
szövet-újdonságok
óriási mennyiségben már raktárra érkeztek
Kisfalud: és Krausz
divatnagyáruházába
az „Arany Kakas"-hoz, Nagykanizsán
Olcsó árakon eladásra kerülnek nöi szövetek:
Gabardin, kamgarn, eollo, marokén, trlkotln, puplin, voil, velour, kazán, damentuch é. poaztók
minőén létező őiuat szindrnyalatban I
férfi szövetek:
Szürke ia fekete téli kabát, bunda áthuzat, öazl átmeneti kabát, calzma-nadrAg kelme, öltönykelmék a legszebb mintákban, fekete éa aötétkék azövetek, frakk, zaaLett éa amoking kelmék.
Regenhart és Raymann damast áruk, May és Holfeld rumburger vásznak mm- gyári raktára
Legszebb mlntáztítű doublflanellok. pargetok, tennlillanellokl Legújabb Velour-slffonok, és Velour-bArsonyok, tricó-telymek, creppdachlnek
Külföldi nagy szőnyegek nagy készjetben]
w Nagy maradékvásár női és férfi szövetekben hallatlan olcsó árakon!
Áruink jó minöaége, áraink olcaóaága éa válaa* tékunk nagyaága mindenkor üzleti elvünk II
KÖZQAZDASÁQ.
TŐZSDE
A mai íilítl«i.déo oyltí.kor gyengébb volt ax Irányút, h.ngu-l.l lartóikodó. A« üileUelcneég halála >1.11 • t\'go.pl árolvól .a agyea értékek cl\'k ré.xbaa tudták meg 1 ■ rt.ol. Kéiöbb . hangulat m.f-javult 4. vél.ménye. váeáilá.ok ke.dödl.k meg ugy, hogy a lönde-Id6 víg. felé nemek a ve.xle.ég.k Uiüll.k m.g b.o.m a. árnlvó 1—2\'/, került a t.gn.pl .árlall árfolyamok fölé. A löilek.díil piac értékeiben továbbra la éléok a forgalom. S.-»l*ml réeivéov.kb.n Mm fordu\'l r!6 minthogy at 4r-
d.ktllrk é. . \'öi.det.oác kSlSlt meglodu\'i t.rgy.lá.ok a iö:.d.-t.nác.o\' l.ilói.ndóvá tette. Zoliikor c.c di. forg.Iom mellett ax Irány,.t árt.rtf. vo!t.
UlAtS.ade l\'ányxala gyengébb. D.nublu- 2085. KSilín 2550, K.-r.eked.Imi 8 "k 1275, Cukor 2010, Cumml 265, Daloukor 415 T.Sit 187, M.gyír Hlld 450. Oolrák Hitel 155, S.1,6 572\'/,, R\'m. 154, .H.n.t B.nk 115, Ar»ol Magyar 40, ^lova 138, V..o.i80\'/„K8iutl 67\'/,.
T.ruánytfi.ad* Bui. tbe.vidéki 76 kg o. uj 420.000—425.000, 78 k« o. uj 430 0i 0 -432.500, agyéb vidéki 76 kg ... ui 417 500 —422.500, 78 kg oa uj 427 500—430.000, roia 387 500-390 0\'U, >.b ul 330 000 —350.000. >ó\' ■ 28 000 —500.000, t.k.rminy rp 38" " 0-400.000, ■örárp. 45\'1 ■ « -470 000, teog.rl 380.000—"l"\' -irpa 225.000— 230.000, ■ 6 4 \'.000\'- 660.000 K.
Bdia 2500 .> íval olcióbb. | R>z. véllo I. _
Sarté.vi.a.. felhajtottak 110, clad.tl. ul \' -\'.maradt 80. E\'aí r. 28 000 -28 5n0, k6iep«« 27.000— 27.500. kö.. ..ó 26 000— 26.500,
lonní ■ \'tl...... 32.000 —52.500, U-
huwt r.u. 31.000 -33.000, aíxotl a„do»n 31 0u0 —32.000, a.lr 36^00 koron . A v .ir élénk volt.
A M«* v«\' Namiall Bank hlra-taloa -rfolyaiaal aaapl. 35 *»
A^et te.\' HW.II.I" ChI, ,111 .|07
DjM
OjJU,
l<4| ÍM} iWrtlW
ÚU IM-
U k.
n» in
„tjtiee
i»0W-il»ie
m ii-iH rí l.^.l Imi II Ml "MJ iio^a k. M un hl. |M0 I6K
n^HeVo.- iMto io.fi
Mll\'IW lllMl IBWOJ
1MI
En.n.l.. IIMI-IMH liWM, WH.WI. LNIM
KUwo tiltW
pld*
HU M«ll.
i^a. Hu"
mtHow ie.\'11\'i..-M IM nnimn
Zürichi aárlat I
Pidi Í77S00, Londca M5100, 610 00, Bnjuri kbl 0, >aiW«l IW-W. B.rlln I ttWl~ « ZUil), Prig. 1175 00, iX"Í.P~< iaZ^I «!«, Mfl" 7«r00,vmé 101-M.
A maiyar korona kalfSldl hlvatnlo. J«rya*a«li
:>«.!„ Vünt.
(rtílO-OiW OSOlMIO . Ö440 MÍ0 CrM 1 —
. f/.U"/.
N.wymkbu 13 Ax ércpínxek *« »•»•■ (írnak bavílláal árfolyama i
E.W Mvkoroni. 80« )-«n0, itiío-iTm ron.u» ii>.«o-i6.»», «-31.l0)-32.100, ulnujv "
tum WJ»»-WÍ.ooo,
púim. tio.oxi—iiaoo\'- .
KJ.JS: Zrínyi Nyomdaipar é. KSayv-k.Mk.dé. RT, M.D-kai.U.a
34ÍI fieiUo Príp
ZALAI KÖZLÖNY
1924. srapt.mber 2&
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetujdonságokat a legjutányosabb átban árusithatiák.
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
MoróhlrdetéMk
•0 kl. hMr fa Tfefe bor (WtcMf\'ok 4—j)
kaiJuk káailláaét Ugjjtl-
f-fjr j^kajbaa uvó TT
PIANINO
Iá. Magtakiotbató J.\'u. 1 -3-ig Vlxágh kidgoiómojtiiníl, Arany Jídoj-u 10.
Alkatai r«toL tfee kteayl t«í«i oJajtsocalyea MMu krí KMbar r>inaJoyt <c4*k. kocal tUáO. DítMm íwj kotaigylrowtü.
Három nx Igar, hogy a
Brukcsics Józsi Bosai
lobbak a ]óndl, olcsóbbak az olcaóndl, mely egyben Oőlt és gyógyít Sagír at 53 * T.lefoa 110.
önkéntes árverés.
Elhalálozás folytán folyó hó 26-án, pénteken délután három órakor bútorok, ágynemű, konyha-1 edény és ruhanemüek önkéntea árverésen eladatnak
Magyar-utca 76. $z. alatt.
Tankönyvek
minden iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai Huták, raliasz. közök, r»|x- él taitöliarak
Flschet Fülöp Fiai
kSnyTkereakodáiáben
Főnt, Városház-palota.
H6i- és gyermekruha
DIVATSZALON
K«limy-u,tca 15. sz. alatt.
Hngol, francia nöi- És gyermekruhdk uarrdsa.
L.fluj.bb párl.l MOd.1l.k-ajtóra «. Pontos aiállltáa. ^ Siolld, nt.rs4k.lt trák.
A budapesti tőzide záró árfolyamai.
A budapesti tOxada délután 1 árai láróárfolyaaial a kavetfceaflki
Bukok
w-"".. ét
Haaal iij
Acrt» —
Ma*y. Kk. 410
JaUllog M
Ua.imu. 60
01..M. Wok *o
Oaat/. HM. li|
Uoji baak 4
íluUoOa\'b.
s. kvU 40
PóMblufc. II*
H«M I) K«cr. aU. |. ». }l
BaacMa —
M.-Caat Ipart. ii
PorgalaaJ ji.jo Kar. Hiwá Uafyar-ni<=ai *Up. jalsátag
Vlrotl Unk
m. b.
l-l
Btatoallök éa Takarékok
BaháN*I ip. ||
UféMral —
rtrfaoal «>
Uta-r laocla
fc—. „ Pátria
Bodaseatl
Tórékaaeetaa.
Qlaatta
Haoairfa
Klrál,malo«a
|4al. —
w\'s^wali i«>o
Hagy. a«?6. -
AH. X*sala IJ4]
Xwáaala —
Wértaaáo 41
Ni(yUlH;l 10}
UJMOAMI f
Saigé lóg
UJlaM —
UoW tio/a so
IWkéarl 6,-ű
Cn»all lá«. — Nyoaadák
Palla. Ráral RlgUr
róváreal oj Ujatatsam
Woíláoar
BrOdl wsf.
KöUrg
Caákj
omí Oépfy.
PábláO TH
PlmkT.Mk.
Oans-Daa. I Oaca.ViU. I 04p l< vasul OyórSy UcCbtn Kaasab
KUalk* KU»«
Ut iák
Mfetag
MllOC
óknUreofc
V*«»cr K Pallót Kai-Loyé Jtksa
W«<oar Co»»4oe*»
ra Ipar
Ak. u
Caaraé Dvoabaraanl
Porolj\'
Ráabáayü Sal.róoU Tbék
Zaiol.l »l
Zaotal —
ErtObtrv |l
Ipart, —
K6il»ka<1«a
Adria 1000
Lnu
Kóratl 67 V
Vároal I)
OálÍTsan Jl
Hóra III
ÁIlamTSa.l I»0
Traat i»l
Cukorgyárak
Oákakor II)
Horvát rak 900
Cakorfpar HM
OaorgU Mesék ci
<|alralaa«rak
Ónén ift.}«
VU1. paa<«4 Tokaji
Póvároal tér Xiiálytór PolaM yU Pao. »6f
BajáUod4k
11. <\'-••• — Royal MiUÓ —
Tok UI
í. áa Mpai t>H kaodar UolO laslU 0yap)amoa4 »a4T«-K«ié
W. TaxtU
Kanok
Diana
KaM Hat.
XMa Klotild Tör ók
Ufco«
Koionraiék
KUrti OmI tnaru. TaMoo Tani <lp3
UeM aatob. SaoteoU
Királyiaké Vaaai (org.
Corrto tU«
Ő«iw*al4 ||acr--Né»M Tarai lSptat Vartabrabaak Oj Sri Mr
lapos babot
bármely t6telboa l«gmsgsssbb árban vásirol
Heltai József cég, Nagykanizsa
Telefon 112. Főnt 22. asám.
Orbán Jf\'uoi n mapa, valamint gyermekei Ágnaa, Róza, Mária, Iloné, Er ióbat,LuJaa, Jánoa él Jóxaof novóbeu íájda lomról megtört szívvel tudatja, hogy szeretett loáDya, illelvo testvérük
OKBAN JANKA
életének 44 ik^évében a halotti szentségek felvétele után folyó hó 25 én rövid szenvedés u«4n elhunyi.
Drága halottunk hült tetemeit folyó hó 27 én d. u. 4 órakor fogjuk NagykaritaáD, a róm. kath. temető halottasházából örök pihenőre kiiérnl.
LelkiUdvéért as engesztelő szentmise áldozat f. hó 28 én d. e. 8 órakor lesz az Alsótemplomban a Mlndenhttónak bemutatva. Nigykinliaa, 1924. sxrptember 20 in.
Az örök vllAflossAg fényeskedjék nekil
Ö»v. Takata latváané, Árkovtta Iatvi&né, Mojdrtoaa MthlTyn*, Hromataak Vtnoá&i, özv.Piamiadt Janfiné, •öllaii Á«;aatona«, Arkovita latrán, Mujdrlo** Mlhily, Hromataak Viaoa, OSltaax Agokton, öxv. Orbtn Iatvánné nüL Hajtató Janka, Orbán
Jóxaafná ixül. Gxvatkó Anna sógorai, Ulalví sógornéi.
ZALAI KÖZLÖNY
hloSóhluotoldban az oldbbl hónyueh uehelűit, Illetőleg renőelhetöh meg:
E. Redpath ford Czako Anbrí g.zdtg lllualtlcióval. Hogyan tsi nálhatjak meg magunk a rétit S kitxütikct. Angol gyakorlati ké t könyv átfordítása. Ara K 37.CO0 Balassa J.l A azabadkómüvats\'n lörltn.i. . . . Ara\' K 15.0C0 Krúdy Oy.t A maycilingi |ra ttltlia .... Ara K 24003 OlborJ.i Diikország ríginya. l\'ltt tií rtazlr.. I\'lu«trálL Ara K 30 01 11 Révész B.: Ady Endte. Ara K 24.0i;0 Benedek M.: A modotn magyi.r ltod.lom . . . Ara K 24.0 0 Kóbor T.t Sildl. Ara K 27 OÍO Iván K.t AbllyettíjUJléa K 21 CXO Hedenstlerne A.t Jfln»»oti ur s^t lakol .... Ara K 21 CCO Fechner M. A.t Öfelsífolk. E y pária tltko rendőr amllklratail ".
Ata K 24.000 Dr. Szemtre S.t Spongler n
lCll<i> .... Ara K 18 CCO Dr. PfelferZs.: Hipnózis ás s»tl■• gesttió . . . . Ara K 210 0 Híres bűnesetek a Pltavalból.
Ara K 18 00 ) Révész B.: Orkán. Ata K 210 0 Juhász A.t Nagy Gondolkodok.
Ara K 13.000 Strém 1.1 Spiritizmus. Népszó.
linterlfitás ... Ara K 12.CO) WSIf\'lng L. Ferdinánd királyi hsr ceg Toskána örökös nagyhtrcui; -: Aa utolsó Habsburgok. Ata 12.CI 0 Dr. Hermann l.t Bovezetfs a pazichonalUls gondolatkörébe.
Ata K 2110 Dr. Vadász Elemért A vará :
VCS3.Ő. A tiirdla mai állása. R |
zokkal .... A-a K 210.) TrostlerJ.: UJibb hányok ini.it Ircdrlomtörténeil kutatásban.
Ara K ffilO Dr. Bartucz L.: A faJLtírJAi
Ata K 2-lt.O Alexander Bernát: M.dJch Ii:r
Ara K 2-10) Dr. Oajáryné: A zöldsig is gjá mö\'ca ollarlása, konzerválása ót b.lótiro ... Ara K 18.C0.) Forró P.: Királyi szor.-ők K 18.000 Dr. Prelslch K. : A gyermek áp.j >. Ilst, t\'plálása ás íondozjso.
Ara K I8.0IM Póldl M.: Slndor ás SSndur. H -
8Í"y .....Ara K 21 0 0
Uiöéhi megrenőeltSa eselén nz Ö99zeg 9 a portó kfiltaét]^ előre megkülöenflő, uagy árút utőnuílelezzüh,
a ZALAI KÖZLÖNY
kiadóhivatala.

Njomalou a Zrtajl Nyomdaltar éa KöDjvketeakctUs R. T.-nál, Nagykanizsán, (Nyomdave«l4: Olenbetk Károly).
6S- Mclyam, 221. nim_N»gyk.nln», t*M. Szeptember 27. Szombat
1800 korona
ma
POLITIKAI NAPILAP
B»«rkcaat4a<g kiadóhivatal 1\'0-ut 8 Interurbán-Telelőn 78., nyomda 117. as.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
A magyar-orosz kereskedelmi szerződés
Irtai Dr. KOPPLIiR KAROLY . í>)(lilp.r.t.k OiuJfui StSrclií|í.tk lllhái.
A magyar-orosz kereskedelmi szerződés ügyit a sajtó meglehetős egyértelműséggel elég szerencsétlenül kommentálja, A lapok egyrésze a szerződés Időpontlát nem látja elérkezettnek, másrésze politikai okokból ellenzi a szerződést, Ismét mások annak gazdasági |elentőségét becsülik le. Nagyon fontos azonban, hogy akkor, amikor fejlődő Iparunk sztagnálnt kénytelen s amikor valósággal nemzetközi verseny folyik az orosz piac elnyeréséért, alaposan megvizsgáljuk a kérdést, hogy minő lelentőséggel bírhat az országra az Oroszországgal létesítendő kereskedelmi kapcsolat?
Az Oroszországgal való gazdasági összeköttetés elvileg eddig sem volt lehetetlen, amennyiben az orosz kormány külföldi kereskedelmi szervezete utján a magyar gyárosok Is összeköttetésbe Juthattak Oroszországgal, helyesebben az orosz kormánnyal, amely Jelenleg egyedüli vásárlója, Illetve eladója a külföldi termékeknek.
Oroszországbelse|ébenugyanls a forgalom és a kereskedelem bizonyos mértékben szabad, bár a szükségletek túlnyomó részét hivatalos szervek, és pedig egyrészről a szocializált gyárakból alakított Ipari trösztök, másrészről pedig a szintén hivatalos szervekké átalakított cooperatlvák (szövetkezetek) lát|ák el.
Emellett azonban már bizonyos szerep |ut a magánkereskede. lemiiik ls.
Az orosz p.arasztosztály értékelt csaknem kizárólag a kereskedelem utján hozza Oroszországban a belföldi piacra. A külkereskedelem azonban á legszigorúbb állami ellenőrzés aiátj áll. Tehát, ha az Ipari trösztöknek valamely félgyártmányra, a szövetkezeteknek vagy a kereskedelemnek kész gyártmányokra van szükségük a külföldről, azokat kizárólag az orosz kormány hozza be az országba. Erre a célra létesítette az orosz kormány külföldön az úgynevezett kereskedelmi képviseleteket,ame-
lyek Moszkvából kapják az Instrukciókat arra, hogy milyen cikkekre van szükség, Illetve, hogy milyen cikkek bevitelét engedi meg a kormány. Ezeknek az Instrukcióknak az alapján szerzik be a képviseletek a szükséges cikkeket a küllöldl piacokon, az orosz kormány részére.
A kereskedelmi képviseletek mellett működnek az ugyneve-•zett .vegyes társaságok-, amelyek szintén a kormány ellenőrzése mellett maguk Is Importálhatnak külföldi Ipari cikkeket és ezeket közvetlenül adhatják cl Oroszországban ott működő fiókjaik, utján az ipart trösztök, a kereskedelem, vagy a cooperatlvák részére. Ezek a vegyes társaságok részvénytársaság formájában működnek olyan módon, hogy a részvények fele az orosz kormány kezében marad, amely tehát ezen a réven is döntő befolyást gyakorolhat a társaságok működésére.
Az Ilyen vegyes társaságok különösen alkalmasak Oroszországnak egy olyan állammal való érintkezésére, amely állam nemcsak exportálni akar Oroszországba, hanem egyultal nyersanyagokat Is akar orosz földön beszerezni. S ez vonatkozik reánk Is. Magyarország ásványolajipara eddig Is kizárólag Oroszországból szerezte be nyersanyagszükségletét, ezenkívül az Iparágak egész sorozatát látta el nyersanyaggal Oroszország. Igy többek között a gyufaipar a békében Oroszországból Importálta speciális faszükségletét, az aszbesztlpar az aszbesztet, a bőripar nyersbőröket szállított Oroszországból, stb. A behozandó nyersanyagokat a legcélszerűbben kész ipari cikkek exportjával fizethetnénk meg. Egy Jlyen vegyes társaságnak tehát módjában állana a kompenzációt a legcélszerűbben keresztül vinni és ezzel megoldani a hitelkérdést is. amely az Oroszországba irányuló export egyik legnagyobb nehézsége. Az orosz kormány ugyanis, amelynek be-
vásárlásai cél|alra az egész vllig Ipara rendelkezésére áll, tőkeszegénysége folytán beszerzéseinél hosszú lejáratú hiteleket igyekszik Igénybe venni, már pedig az ugyanilyen helyzetben lévő magyar Ipar képtelen Ilyen hiteleket koncedálnl, mert saját hitelszükségleteit Is alig képes fedezni.
Óriási perspektívát nyújtana tehát egy vegyes társaság működése, amely az orosz nyersanyagok Magyarországba való lmporl|át, Ipari cikkeinknek Oroszországba valő exportjával kompenzálná, esetleg bizományi alapon tudna árukat Magyarországból vagy nyersanyagokat Magyarországba szállítani, ami lényegesen elősegítené az értékesítési lehetőségeket.
A magyar-orosz megállapodás gazdasági részleteit ma még nem Ismerjük és Igy nem tudhatjuk
azt sem, hogy a megállapodás alapján az orosz kormány kilátásba helyezte e már Uyen vegyes társaság létesítésére vonatkozó koncessióját ? De, ha ez eddig nem történt volna ls meg, kétségtelen, hogy a diplomáciai megállapodás alapján a két kormány képviselői még külön behatóan fogják megtárgyalni a gazdasági vonatkozású problémákat ls és Ilyen tárgyalások folyamán mindent el kellene követnünk arra, hogy megszerezzük az orosz kormány hozzájárulását egy Ilyen vegyes társaság koncessziójára. Emellett természetesen az orosz kormánynak, — éppúgy, mint Ausztriában Is történt — fenmarad a joga arra, hogy Magyarországon kereskedelmi képviseletet is létesítsen, amelynek leiadata lesz a magyar-orosz gazdasági forgalom felélénkltése és fejlesztése.
Belpolitika
Minisztertanács — Daruváry nem mond le — A pápa fogadta a magyar küldöttséget — Nem valorlxéljék a hadlkölcsönöket - A húsárak csökkenése várható
Budapest, stoptombsr 16
Ms pénteken délután 5 órakor a kormány tagjsl dr. Vass József helyettes miniszterelnök elnökletével a miniszterelnökségi pslotában ml nisztertanácsol tartottak, melyen megvitatás alá került a főváros olcsó eleimisre\'ékkel való ellátása ée ezzel kapctolatban Ripka Ferenc dr. fÖ vároti kormánybiztos e\'őter i\'iilére. A minisztertanács után gi óf B ■ thlen Istvánné, a miniszterelnök neje vacsorát adott, melyen a kormány tagjsin kívül réazt vett dr. Smidt Ott volt poroaz kultuszminiszter is, aki a forradalom előttL utolsó po rosz kormány tzgja volt éa most a Hodgemelaschaít d.-r Deutschen Wi.-a.-nschaft elnöke. Shmidtazéit jött Budapestre, hogy tudományos előadásokat tartson éa egyben ösz-exeköttetést teremtsen a magyar-német tudományos szervezetek közt a jövőben való rgyüttmüködéirc.
At egyik reggeli lapban híradás jalent meg arról, hogy Daruváry Géza külügyminiszter állásáról le mondott Erre vonatkozóiig illetékes helyen kijelentették, hogy a külügyminiszter távozásáról eróió hfr merő kombináció. A külügyminiszter Gsnfba való utazása után átvette hivatalát, smi bizonyítéka a ónak, hogy a távozásáról szóló hirek nem Jelelnek meg a valóságnak.
A napokban az a hír terjedt el, hoiy a pénzügyi kormány a hadi kölcsönök valorizálását terveii. ugy,
hogy a szegényebb sorauak kötvényeit teljesen, a többit le arányoe mértékben valo> hálnák Korányi Frlgyea báró, pámügymlnlazter kijelentette, hogy köite éa Bud Jáooa miniszter közt Ilyesmiről szó aem volt/* ízeket a híreket csak spekulációs célból teriesztik. Az as érv, hogy a népszövetségi főbiztos okozna etckintelbaa nehézséget, mert a belföldiek terhére Inkább a külföldi hitelezők érdekeit óhejtaná megvédeni, a pénzügyminiszter kijelentése szériát koholmány. A főbiztos ugyanis ellenkezőleg egása erejével azon fáradozik, bogy külföldi tsrtozáaaiból kifolyóan a Magyarországgal szemben támasztott esetleges méltánytalan követeléseket elhárítás.
A főváros olcsó husellátáae ügyében a hét folysmáo megindult tanácskozások első réaae befejeződött. Ripka Ferenc kormánybiztos, miután as élőállat- éa tojáafalhoza-tal me|könny!téaére nyújtandó kedvezményea vám tarifa kérdéaé-ben megegyesésre jutott Walko L-jos kereskedelemügyi miniszterrel, tegnsp délelőtt Szabó István földmlvelésügyl miniszterrel tanácskozott a húsárak csökkentésére vonatkozólag. A kormányblstoa a tej olcsóbbá tételének kérdésével la foglalkozik.
ZALAI KÖZLÖNY
1*14- ntplinU 27,\'
HÍREK
Felmentették a csongrádi vádlottakat* A szolnoki törvényszéken tegnap délután hirdették kl a csongrádi bombamerénylet vádlottjai és Igen nagy számú közönség elölt a törvényszék ítéletét. At ítélet az összes vádlottakat felmenti az ellenük emeli vád és annak következményei alól, mert bizonyíték hiányában nem lehetett marasz-tHlb\'lffltlet hozni. Az Ítélet ér-leimében a felmerült bírósági fflKRPk a kincstárt terhelik. AábétfUt szerint közvetlen blzo-nfllikxnem merült (el arra nézve, hogjasmerénylatet Simkó László éaoláml követték volna el, a vádlottak visszavont beismerése éa-^a pör folyamán felmerült kíwetfett bizonyítékok padig nem ssoleállatnak elég alapot ahhoz, hafly a vádlottak bűnösségét tagadásukkal szemben meg le-h*Men állapítani. Az Ítélet ellen ajdr. ügyész felebbezést és sem-nátégi panaszt jelentett be.
■Jdmdlk gróf kln.v.aás., A kftgziinyzó Hadik János grófot az Iparotok Orsiégos Központi Sző v.ftesetéa.k .laőkévé nevezte kl. " AiUpászl árt.kazlat. Érteiül*. lObk zzerlnt október sl.Jé. a b.l-Q^ymiolaztérfumban alispáni ért«-kfzlet leez, amelyen a vármegyék közigazgatásának egyszerüaltéaére voaatkoző (avaalatokat fogják tár-gyelnl.
SiomlMtkaly vároai Oxaaial.
SioenbatKely r. I. vároa üzemelnek 1923/24. é,l üzletévéről • mérleget ■ napokban kéazltette el az üzem* Igaagatóaág. A mérleg két üzem kivételével az özazee üzemek ör-veaditea fejlődéiről a.émol be. A két ütem, amely nem prosperált, a slrand/ürdO éa a zálogház volt. Az egyes üzemekre vonatkozó közelebbi adatok ezek : a mozgászlnház kladáael 637,532.998 K, bevételei 832,525.820 K, a légszeszgyár kladáael 641,066323 Kor., bevételei 665.056.860 K, a vlzmd klzdáial 316,505.802 K, bevételei 325,638.286 K, a jiggyár kladáatl 216,327.602 K, bevételei 277,735.858 K, a hirdetési vállalat kladátal 7,115.270 K, bevételei 16,053.030 K, a /avarozásl vállalói kladáatl 69,518.689 K, bevételei 107.542.397 K, a JOrdö kladáatl 12,204.916 Kor., bevételt! 5,665.049 K, a zálogintéztl kl.détal 8,130.357 K, bevételei 285 208 Kor.
At Seszetltéaaél kitűnik, hogy az 1923—24. üzletév tiszta nyeresége 245,947.051 korona.
Mártfy Józs.f lámát alfo gzdtaági klfogá.t .mait. Né hány nappal ezelőtt MárJJy Józtef, a bombamerényletek fővádlott|s, amikor arról érteaült, hogy Fayi Ivor dr. a főtárgyaiért véglageaen novtmb.r 18 ára tüzto kl, eljogult sági kifogást emelt a fayl Ivor el nöklete alatt müködö tanács ellen. Kevéeael utóbb Mérffy vtnzavonta erl a klfogáat. Me délelőtt Márffy
az ügyéezaégl fogházból két «zu-ronyoz foghárőr kíséretében ui1 ól elővezettette mzgát a büntetőtőrvényszéken éa ujtbb beadványban kijelentette, hogy faotertje az előzőleg előtérjeeitett elfogultlágl kifogást, tőt ezt magtoldolta azzal, hogy aa egéaz budapetii bűntető-törvényizéket elfogultnak tartja ét véleménye azerlnt ciak valamely vidéki blróaág Itélkeihetlk teljesen elfogulatltnul az ő ügyében. Mérffy Józtef beedványz fölött a királyi Kurla fog érdembm határozatot hozni.
KSvsu Herznann tamatáae.
Kövess Hermsnn ttbom.gy holt tcatét hétfőn déJután 4 órakor temetik a tliztl kaszinóból. A disz-kliéretet vitéz Nagy PA tábornok fogja vezetői.
A Szalámi réasvány.k Ugya. A Szalámi ügy rendőrségi része befej.sődőtt. Ha lm J.qusst és La kács Nándort elbocsátották a főkapitányságról, Gerendás Gyulát pedig átkísérték az ügyéssaég fogházába. Az ügyészség sikkasztás elmén folytatja as eljáráet a feljelentettek ellen.
A Magyar Földrajzi Táraa aág vándorgyűlése, A Magyar földrajzi Társaság dr. Cholnoku Janő egyetemi tanár vezetéae mel lett október hó 5 én ée 5 én tartja meg ezévl vándorgyűlését Sopronban.
A salakolci tUzoltó.ág Jobl-lauma. A Miskolci öakéot.s Tűzoltó- éa Mentő Egyesület szeptember 28 én, vaaárnap üanspll fennállásának ötvenedik évfordulóját. Tegnap délelőtt érkezett Hodotay Sándor dr. polgármeaterhea Ra-kovszky Iván belűgymlelester távirata, melyben kősll, hogy a tűzoltók jubllsuml ünnepségére képviseletében Kózzi István államtitkár, Tomcsányl Kálmán mla. tanácsos és Szö/lóssy Alfríd mlnlazterl titkár érkeznek Miskolcra. — Vasárnap délelőtt a jubileumi dlazgyülést a vármegyeháza dísztermében tartják me,.
Rimaszombat araszykSnyrát ellopták. Kétezáz év óta volt Rimaszombat vároa birtokában egy aranykönyv, amelybe azok nek a polgároknak a neveit jegyezték bt, kik a virozban Illetőséget nytr-tek. Eit a könyvet, amaiy aa lile tő»ég megállapításánál fontea okmánykánt szerepelt, most ellopták. A lopáisa! a város közönsége éa as egész Falvidék lakossága a cseh körök at gyaauiiija, mert caak nekik érdekük, hogy a naklk nt>m tetsző elemek Illetőségéről ne Iá-gyen blionylték.
As egyetemi hallgatók tudakozója* A Magyar Egyetemi áa Főlakolal Hallgatók Országos Siövatsége, részben a vidéki tár-aadalom Qgyaa-bajos dolgainak sürgős éa Jó elintézésére, részben ax agyctaml hallgatók mindennapi ki-adásainak megszerzésére tudokozót áillt fel. A tudakozó elvállal megbízásokat bármilyen ügyben (útlevél, vízum, elmak megludakoláaa, árajánlatok megszerzése, orvosi ás jogi tanácsok, blzalmss természetű ügyek stb.J Ilyen arányú magkaresések a MEFHOSi Dl ék-szocláUs főosztály „Tudskozó" Üllői ut 4., I. emelet Intézeadők.
A p\'calleánygimnázium felavatása. A Missszontu »król n-vrett nőrárda Mnjgl«inázlumát Zichy Gjuta gróf pécsi m:gyéa püapők október 8 án fogja felavatni éa már máanap átadják rendelte-tésénak.
Nem drágul a dohány. Egyik cati lap azt Irta, hogy a\' dohányárakat Ismét emelni fogják. A Magyar Távirati I-oda éjjel jelenti nekünk, hogy nem felel meg a valóságnak a fővároil lap híradása, mert a dohányárak emeléséra ■ emmlfála indok nincsen.
Huszonöt milliárd kSxmun kákra. A kereskedelemügyi mloisz terlum tli milliárdot osrtott szét oddlg a törvényhatóságok kötött utmunkálatok céljaira, a fÖldmive-léaügyi minisztérium pedig Vass Józaef népjóléti miniszter aürgeté aéra tizenöt milliárdot kapott a pénzügyminisztertől az ármentesltŐ táraulatok réaxéra nyújtandó előleg céljaira.
Ebből a tizenötmilliárdból nyolc milliárd már régebben szétosztásra került és a szétosztásnál, főként a aiociálls azempont Irányadó, vagyis oisŐiorban azokat a területeket résie.itatték előnyben, amelyeket a legtöbb cleoii caapia értő éa ahol a legtöbb a munkanélküli.
Mág nem fejelték be E« kütt Lajoa elmeállapotának megfigyelését. Esküit Lsjos almaállapotának megfigyelését a főtárgyalás óta eltalt harminc nap alatt, dr. Minlch Károly éa dr. Németh\'\' OdŐn profawTorok nem tudták befejezni s azt hotnsp bejelentik á<. lőreky Géza tanáoarlnöknek la, mert Igy valószínű, hogy a főtárgyalás folytatását el kellhalaaztanl. Etkült különben ma az orvos-szakértőknek bemutatott egy fényképet éa egy nyugtát, amelyakkal régebbi áiiltáaait akarja igazolni s bebizonyítani azt, hogy aem szenved kóros hazudozáaban még a legkisebb eseményekre vonatkozóan aem.
Kevés a lova a tűzoltóságnak
Nagykanizsa, szeptember 10 A szerdal tüzeset alkalmával au-lyosan érezhetővé vált az a hiány, ami már régóta képezi jogos panaszát nemciak a tűzoltóságnak, hanem a vároa egéas közönségének. A tűzoltó laktanya latállójá ban ugyanis 5 pár lova van a vá-rosntk ; azek közül 4 pár állandóan el van foglalva a vároa köibhton-aágánsk fenntartásával, öntözéaaei, szemét bordással. Tény, hogy egy pár ló állandóan felszerszámozva áll, kéezan az azonnali klvonuláara, d* ml történik, ha a mindennap gyakori mentőazolgáht kőtben je-Isznek tüzet valahonnét ? Meg kell várni, mlg az vlaezaérkezlk, vagy gyoraan őasza kell trombitálni a vároa kl tudja melyik réazén tisztogatómunkát végző városi fuvarokat. Hs történatasen benn van is az egy pár inapakclóa ló, akkor la az caak a fecakeadő klvontatá-aára elég a épen a tegnapelőtti tűzeset bizonyltja, hogy ■ vlzhor-dáiban lö.ténl fennakadást s az ebből keletkezett nsgyobb tűzkárt
voltaképen n caak tűzoltószolgálatra klr Midrlt lovak hláoyáaak lehet betudni. Arról nem la baazé-lünk, hogy egy-egy tűzesetnél órák hosszat, fél napig la cl lehetnek foglalva a lovak a ha véletlenül épen akkor törtéulk valami baleset, vagy sulyoa beteget kell gjor-saa beszállítani a kórházba, akkor órákhoiszat csenghet hiába a men tők telefonja. Lehet, hogy nsgyobb bajok nam történtek még emiatt, de a tűz okozta kár minden eaet-ben kiaebb lehetne, ha a tűzoltó-és m;ntő szolgálat elvégzésére több ló áilna rendolkezéare.
Vizlecsapolások Magyarországon
Badapeat, szapteaiber tC
A trianoni határok közé azori tott Magyarorazág nem engedheti meg magának azt a fényüzéat, hogy akármilyen kis területeket is parlagon hevertessen. A lakosság életfeltételei annyira roiazabbodtak, as egyesekre eső terhek annyira megnövekedtak, hogy az egyesek és az állam háztartása csak abban as eaatban nyerheti vltaia régen nélkülözött egyanaulyát, hogyha a mogUvŐ értékek éa energiák a l-g teljesebb mértékben kihasználtatnak ée szellemi, mezőgazdasági éa ipari téren agyaránt a legrövldsbb Id5 alatt a iegbeltarjeaebb gazdálkodást léptetjük életbe.
A talajviszonyok, sajnos, sok be-lyan olyanok, hogy oemetak több-termelésről nem lehet beszélni, de még minimális hozamot sem nyújt a fö\'d. Magyarországon két fon-toaabb gátló talajkőrülméuy fordul elő: a szikes talaj egyréazt, másrészt a vadvíz. A vadvizek lacsa-poláaára, kiszáritáaára terméasete-aea már a béke éveiben la aok gondot fordítottak a a magyar viz| mérnöki kar két generáció alatt azlvóa éa alapos munkával hat és félmillió katasztrális holdnyi terű letet hódított «l a vadvizektől és tette termőtalajjá.
Természetes, hogy a mai viszonyok kötött fokozott footossága van annak, hogy ezek a munkálatok sikerrel áa a legnagyobb in-tenzlvltással folyjanak, mert minden kiszárított négyzetméternyi föld a nemzeti vagyon gyarapodását jelenti. Értesülésünk szerint a vadvizekkel legnagyobbrésiben borított Duna—Tlaza közén jeleni** la folynak a talajjavító munkálatok, malyaknek befejezése után as or-•«ág 130.000 katasztrális hold termőföldhöz fut, aminek |elantőaégát csak akkor képzelhetjük al, ha elgondoljuk, hogy cssk 65.000 hold konyhakar tészelllag megművelt földterület a főváros és kör nyékének kertészeti \'crmékekben fennálló saükeégletelt teljesen kielégíti és blatokitja.
— A Zalai KSzISny uj árai.
Folyó hó 20 tál kezdve laounk egyes példányainak árát s előfizetési diját felemelni voltunk kénytelenek. Hét-,oXJ?,!?konn 6 Mal bdjedt/em molett
íTc^mmnmm
IcoroáéVV lisql SB eri JTíítdT irt
KMttt aít harisnya — _ _ _ _
I. Mouslln hatUoya mlodeo silóban — l Selyem Dói harl.oya mlodaa tilnbeo
Salyaaa borgolt nyakiooJÍ _ _ _
VaJisz haritaya, UuU gyapja _ _
Gyapjú divatonU4ay«k — _ ___
Telefon 221
Oiaer. Bgy.tnt 1
10.000 | Pélfl kötüU Seckni — — — 7
1S.OOO Félft flir Secknl — — .ón™
10.ooo I Fér 11 ZepW.r Ing — — - _ _ _ .ni\'"" 12.SOO Stlyra SÍMI, div.loUooUKk _ _ _ ,,,
pamut 6.
Hóra laanlcsób b árban.
— — 130.ooo
GRUNBERGERNÉlj
ij ii\' Saly.M
Dlvatarnyfih, liWÍWi®?
Férfi
IlJSOVDnviw nn
1924. szeptember 27.
KÜLFÖLDI HÍREK
A világbéke kongresazuaa.
Október 2-től 8-álg leax Berlinben a 23-lk vllágbékekongreaszus, amelyet ■ békeeiyeaűletek nemzetköti szövetsége hívott ösaxo. A nyllvá noa tanácskozás október 5 én ez utolaó tiz év halottainak emlékére rendezett gyásxünrtpséggel kez dődik.
Gorkij súlyos beteg, M-xlm Gorkij, a vIléghiiQ orosz regény Iró, aki évek óta C»prl ailgdén él. aulyos betegen fekazík. Felépülésé hez kevéa remény van.
Németorsxág kölcsöne. A német kö\'ciőnt körülbelül október közepén fogják kibocsátani. Lon doni pénzügyi körökbrn Ufy tud ják, hogy az. Egyesült Államok körülbelül huai mllli^. fontot, a többi országok pedig \' a kö\'caön felét fogják átvenni. Ebben az eset ben a brit réazlet legalább tlz millió éa legfölebb tlienöt millió font aterling leaz. Ncwyorkl jelentés azerlnt különben amerikai köröben Idegenül hat, hogy a német kö\'ciön jegyzésre bociátását annyira kés leltetik.
A székelyföld román jellege. A magyarság körében uagy felháborodást kelt a román kormány nak egy most Byllvánoaaágra jutott terve, amely azerlnt az abazolut magyar többségű C«lk , Három azék- éa Udvarhelymegyéket Ma roitordamof ye egy réazével Síékcly-udv.-rhcly székhellyel egyesit! a ezzel kepctolatosfcn C-lk , Háromszék- és Udvarholymegyéket akként d< rabolja axét éa kapcsolja lemét öaaze, hogy exáltal mindhárom megyében a román lakósság több Bégre jusion. Jalenleg ugyanis eiek-ben a megyékbea tudvalévően a magyarság van tőbbaégbin és a románok alkotják a kisebbséget.
Ax aradi Tár sorsa. A vároe előterjesztésére a kormány elbatá rozta (éa a határozathoz már a minisztertanács la hozzájárult), hogy ax aradi várat rövidesen lebontatja és a felszabaduló területen üdülő telepet léteait.
Radlcs nem vállalja a mi zdsxtertanács elnökségét. A Szerbiába visszatérő Petrovics belügyminiszter réaxletea jelentéét tett a kormánynak Radiccsal fo\'ytatott tanácikoxáaáról. Egyea miolszterek-nek és újságírók előtt tett kijelentjei azeiint azok az ígéretek, miket Rtdlcs a axerbekkel való megegye-zéa alkalmából a belügyminiszternek tett, kielégítőnek tekinthetők. Egyea lepjelentéaek azerlnt Patro-vlcs Zágrábban felajánlotta Redics-nak a minisztertanácsban való el nökséget, de Rsdlcs e/t az ajánla tot nem fogadta el.
Sxentpétarvár viz alfttt. Az oroszországi Szentpétervárt előn tötte az árvíz. Az utcák egy réaze 10 láb msgss vix alatt állanak.
Ax Egyesült Államok elnök Jelöltje. Ax Egyeaült Államok nyolc politikai pártjának elnökjelöltjei a kővetkezők: Coolidge. La Fölette, Davis, Fdn\'c bankár, Förster, a munkáspárt jelöltje, aki egyúttal á kommunisták bizalmi embere is, Nations bíró, a ku-klux klán híveinek jelöltje, Wallace gyáros éa Johnsi portiandi ácsmester, akit a S\'oclallata munkáspárt jelöl. — A nemsokára megkezdődő elnökvá-lasxtáa alkalmával komo\'y kütde-lemre azonban csak Coo\'idge, La Fölette és Davis kőzött kerülhet
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 37. Szombat
Nap kel reggel 4 ör« Si petekor, oruaiuk dtluUn S «re 47 perekor. *
MotíóKnykíp axlnbiaak. Uránia: A bl
BALATON
ina: Z\'Adria Hátyia
B\'kony xötét, mély ölében, Kéktó égbolt alatt. Drága gyöngy-ék Jitixa sxlnét, liutoog, dalol, mulat.
Drága magyar ősi opál, Uten szeme-fénye, Benne xokog csonka-ország Fájó könyoiéae.
Bús Balaton, gyöngyünk, könyünk, Egek kék azúrja, Morajlása: liten hangja, Az Ur dalát súgja.
Dal és xene zsong szivében, Iitsn parancs szava: Keltámad N.gy-Magyarotsság I Boldog losx a Hazai
Bikaviadal
Néhány évvel ezelőtt már kisér tett Budapesten a spanyol blkavlada lok bemutatásának réme, de akkor a hatóságok bölcsesége nem enge délyeite a vérengző és Idegrázó cirkuszi mutatványoknak előadását. A főváros tanácsa most is, mikor éle Imes vállalkozók újra a közönség zsebére utaznak és a mutatványok izgalmaival az Idegeit akarják még jobban összeroncsolni, elutasította a rendezőséget kérelmével, nem látva benne »sport* ot, melyre a város telkét bérbeadta a tornaklubnak.
Nekünk ebben a kérdésben az az érzésünk, hogy a bikaviadalok mégis meglesznek s Don Consuelo Estrella „igazgató* ur nem hiába időzik a fővárosban és nem fog reájizetnl a már megkezdett építkezésekre sem. Mert ha az érdemes tonács Buda pestnek amugu is gyönge idegzetű közönsége érdekében ellenzi a mu lalványokat, egészen bizonyos, hogy az idegek uj izgalmak után áhitoz nak és érvényt is Jognak szerezni akaratuknak, hogy szemtől szembe lássák a torreádor s a bikának egymással való viaskodását.
A torreádorok j a bikák már ut ban is vannak Budapest feléyAlig fogják kipihenni uli fáraddtínaikal, egész népvándorlás log megindulni Budapestre, mint akkor, mikor a Barnum cirkusz szédítette meg a közönséget
Csak épen arra lennénk még kl vánalak, hogyha a bikaviadalok nak izgalmaival is betelt a ml jó közönségünk, mi fog utána következni? Talán a római circus mutatványok ...?
Az erkölcsök már megvannak hozzá, cirkuszt is lehel építeni e célra, csak épen a — mutatványok hiányoznak még. Jó pénzért blzo nyára erre is akadnának vállal kozók. __Iksz
— Szabadságról. Kenedl Imre dr. táblabíró, törvényazékl tanácselnök, hat hetes szabadságáról visszatért és hétfőn lamét vezeti a büntetőfőtárgya\'áat.
— Bődy aliapán a Balatoni Kongresszuson. Bődy Zoltán alispán hivatalos ügyben Tapolcára utazott, honnan mint a vármegye képviselője Veazprémbe utaalk tovább a Balatoni Kongresszusra.
— Ax ixraallták ojéve holnap, vaaárnap este kezdődik éa kedden este befejeződik. A moatanl év a világ teremtéaétől azámltott 5685-lk eaxtendő. Ax első nap Istentlastelete a nagytemplomban, a második napon a klateremben lux megtartva. A hltazónoklatot Winkltr Ernő dr. főrabbi fogja mondani.
— Keresmtény tlaxtvlaelönők gyűlése. A Keresztény Tlaztvlselő-nők vaaárnap délután 5 órakor a Nádor-u. 14. sz. alatt gvüléat tartanak. TekLtettel a fontos tárgyra, ax ösazea tagok megjale néaét kéri ax Elnökaág.
— TUrr István emlék axe te. Megemlékeztünk már as Irodalmi éa Művészeti Körnek folyó hó 28 án, vasárnap tartandó emlékünnepélyéről. Mint moat velünk köxllk, az ünnepély délután 4 órakor kezdő dlk a vároaháza közgyüléal termé ben.
— Dohnáciyi Ernő nem vállal állást a zeneművészeti főiskolán. A fővárosi lapok azt a hírt közölték, hogy Dohnányl Ernő a világhírű zongoraművész és zeneszerző legközelebb állást vállal a zeneművészen főiskolán és Igazgatói címmel álveszl a zongora fő-tannak és a mesteriskola vezetését. Alkalmunk volt ebben az ügyben tegnap este a mesterrel személyesen beszélni, aki klje-lentette előttünk, hogy a fővárosi sajtónak ezen híre nem egyéb önkényes kombinációnál.
— Kaposvár köxgyBIése. Kspoavár rendezett tanácsú vároa képviselőtestülete október másodikán csütöí tökön délután 3 órakor tartja rendes közgyűlését. A közgyűlés végleges tárgysorozatát most állítják össze.
— Egyre terjed a kanyaró. A kiskanlxsai kanyarójárvány egrre jobban terjed. Noha gyenge Tcfo íyáau — mindenesetre mindent meg kell tenni a járvány tovaterjedésének megakadályozására, ami a megbetegedettek szigorú Izolá lász álul érhető csak el. A jelek szerint a kiskanlxsai járvány áttérj-dt Negykanbsára Is. Szeretnők a városi tisztiorvos erélyes, intézke déseit látni.
— Kttrthy György kiválik m pécal sxlnlgaxgatásból. Ismeretes. hogy Kürlhy György, a pécil axinháxnak Nsgykanlxaán is ismert táralgaxgatőja megvált a színház Igaxgatáaától és ezentúl caak mint vendég fog azerepelai. A pécsi szlnügyl blzottaág tegnap tartott ülésén tárgyalta /Uszony/László Igás-gató bejelentését Kürthy Györgynek az igezgatáaból való klváláaa tárgyában éa ezzvl kapcsolatban a azerződéanek kizárólagosan reá való átruháxáaát.
— Csobor Mátyás ezüstlakodalma. Czobor Mátyás, a testvérváros Zalaegeraxeg kitűnő polgár-mcatero moat ünnepelte házasságé nak 25 lk évfordulóját, mely alkalomból Zalaegerszeg lakossága melegen üan?pelte.
— Átbelyexés. A közoktatás-ügyi mlnlsster fíesse Gyula és 7eke János tanárokat Fehérgyarmatról és Kiss Jánost Moxőnyárádról a aümegl főreálUkoláhor, Szakáll László szegedi tanárt pedig s zalaegerszegi kereskedelmi Iskoláhoi helyezte át.
— A zalaegerszegi Iparosok a minisztereknél. A aalaeger-axegl Iparoaok éa kereskedők küldöttsége járt tegnap délelőtt dr. Farkas Tibor nemzetgyűlési képviselő és Czobor Mátyás polgármester vezetésével a pénzügymlnlazté-rlumbsn, hogy aa általános keresetiadó kivetésénél előforduló sérelmek orvosláaát kérjék. A kül-döttaéget Bud Jánoa miniszter fogadta, ki kijelentette, bogy a pénzügyminisztérium a kérdéssel már hosszsbb Ideja foglalkozik éa a panaszt sürgős revízió alá veszi. A küldöttség megnyugvással vette tudomásul a miniszter azavalt. Utána Vass Jóxsef népjóléti miniszternél tisztelgett a küldöttség, hogy Zalaegerszeg tisztviselőinek fizetésük egy hányadát felajánlják sma célra, hegy közös tisztviselő telepet építsenek. Ax akcióba, melynek alapját egy résxvénytársaság ajánlata képezi, a népjóléti miniszter támogatását kérik réazben pénzbeli és kölcsön nyújtásával, másrészt pedig terméazetbsnl építőanyagok kiutalása formájában. A miniszter nagy megértéssel fogsdta a küldöttséget és blxloillotta arról, hogy minden befolyását latba veti a cél érdekében és a kérdést, valsmlnt annak megoldási módozatalt sürgős vizsgálat tárgyává teaxl.
— Hegválaoxtott tanítók. A nagybakónaki kántortanítót állásra lunger Ernőt, a sxeatmlbáWfalval r. k. Iskolához tanítónak Bözsén Ferencet, a gógánfai r. k. Iskola III. tanJtói\'álláara Kiss Lászlót, ■ gelaeaxigetl kántortanító! állásra Szabó Istvánt, a tormsfőldel r. k. lakolához Major Sándort, a szlg-llrell iskola 111. tanítói állására Körős Máriát, a teskándl Iskolához Gál Gerg.ly tanítót és a cserszeg, tomajl kőxaégl Iskolához Budai Ferenc tanítót választották meg.
— Url és női divatcikkekben legszolidabb kiszolgálás Schwarcx Dexső cégnél, Fó-ut h.
— A kapavári takarék-pénxtár alkkaaxtója. Grósz Lajos lamert kapuvári banktlaztvlaelő bosszú IdŐ óta ottani vagyonos polgároktól nagyobb összegeket vett fel .kosxf-ba, magaaabb kosztkamatot ígérve. A felvett pénzekről a kapuvári takarékpénztár pecsétjével ellátott •llsmervényt adott. A pénzeket elköltötte. Rokonsága azután a károsultakkal 50% erejéig kiegyezett ugy, hogy bűnügyi feljelentés nem történt.
— Adomány a slketnémék javára. Dr. Hoss apátplébános, néh. dr. Zlmmert József prépost hagyatékából a slketnémék kaposvári intézetének három millió koronát juttatott.
— „Tatra44 caecsemő-kelen-
yyék Schwarcz Dexső cégnél, Fő-Ut t. szám.
— A felemelt hordójelxési dijak aranykoronában a következők : közönségéé hordóknál 50 liter űrtartalomig 0\'15 K, 150 literig 0 25 K, minden további liter után 0-2- K. Sörös bordóknál 12 5 25 va2T 50 liter Űrtartalomig 015 K. 100 literes 0 25 K, 200 llteres-0-35 K, 300 literes 0 55 K. E dijakat a hordójelaő hivatalban bemutatott hordók utáa kell fixetnL
ZALAI KÖZLÖNY
J_
— A azépaégveraeny ered ménje. A oiinhárl müior által
rendezett aaazonyazépség-vrrseayen a követkelő szavazatokat adták le:
Vl\'.éz Nádaidy Józacf. é K- oci Mar-gltra 201 szavazatot. Kovács Da-iaőná 80, Koronkay Rózsi asszonyra 84 szavalatot. E ezerlnt aa első dijat, a oől ruhát Nádaidy Jórsefné, ■ máeodlkat, egy női blúzt Kovács Deiaőné, a harmadikat, egy női aelyemsált Koronkay Rózal nyerte el A jutalomdíjakat a bgtőbh szavalatot nyert három hölgy a Fúrat József Kék csillag áiuházában átvehetik.
* A kaposvári felbontó. Kaposvárott r/yóta garázdálkodott egy falbontó, aki oly tökéletességre tett azert „tiakmájában", hogy a ren-dőraég minden fársdozása hiába: való volt, neq> elkerült őt kézre-keríteni, mlg most véletlenül utol érte őt Isa ncmezleés pedig egy rendőrőrmester alakjában A rendőr Őrmester eati cllenőuő kő"útjában véletlenül betekintett egy háa istállójába ia, ahol történeteién egy fiatal caavargó huródott meg. A auhanc nem tudta m*gát Igaiolnl éa Igy előállították a rendóraégre, ahol kihallgatáaa alkalmával beval lotta, hogy ő volt a városbm régóta elkövetett filbor tísok éi betörések elkövetője.
— A legjobb minőaégd női éa férfi barianyák minden izin beo a legszolidabb árakért szerez hetők • e Schvjrcz De:ső cégníl. Fő ut 5.
— A Hérffy gyilkosság tár
gyalása. Márffy Béla herc.el fóld biitokoi gyilkosának, Németh Sin dor urasági Inasnak bünpörét ok tóber 6 án tárgyalja a löt.\'éojaé-ken Boda Géza törvényaiéki bíró büntető tanr\'cia. A megyeazertc nagy érdeklődést keltő búnpÖrben 17 tanút hallgat kl a törvényazék. A vádat a tárgyaláaon d\'. Kring Jenő ügyéaza/gl alelnök képviseli.
— Aaxepetkl körorvos állás. A jzepetkl kőrorvoal áUásrs pilyá-zatot hirdetett az alispán. A pá lyézfit batárideje október 1. A vá-laaztás november első njpjilban fog végbamennl.
— Somogy axonlmlklóaon megaxUut a lépfana. A du gói főszolgabíró jelentése szuint So-mogyszentmiklóson megszűnt a lépfene.
— Príma mlaőségU férfi Zefir Ing gyönyörű mintákban külön puha gallérral darabonként 9S.0Ö0 koronáért kaphatók Schvarcz Dezső cégnél, Fő ut 5.
— Tnnclakola. Folyó hó 27 én, szombton a Ksszlno nagytermében táncisko\'Amat megnyitom. DiluUn •/,6 tói—V|8 óráig, gyermek- éa diák táocórak 8 órAtól a felnőttek-nek össztánc Szives ptrtfoxám kér Gutíentag Lajos, oki. tánctanár.
— Saját gyártmányú Vőött kabát K 195.000 tói, uját gyárt-máuyu kötőit mellény K 130 000 tói, eaját gyártmányú kötött jua pjr K 30 000 tói. Flllpp kötöttárugyára Siombsthaly, Stíll Kálmio u. 6.
10 millióért
cl«d4 400 Qölo.
villatelek
a Balaton legforgalmasabb fürdőjén Cim a kiadóban. „.,
Kilakoltatott szegény asszony
Gyermekével a szabod ég alatt
Bec«ü!ete« munkás: mony Kin Andráané; tlz éves lakolásleányká ján kívül nlccien senkii-?. A maga mindennapi do\'goa mén életét éli. R-gg-ltői eatlg ktlid éa fáradozik, hogy lls\'inyit fel ludja nevelni. Most aztáu nagy baj^a jutott a eregény aaazony. A Ciengery ut 55. szdmu házból, khol eddig lakott, kllrkolt-llA az ö*v»gyet gyerme kivel. H.auu utánjárás után vala-h)gy u égis c»\'k elkerült maginik nyomoruaágoa bajiékot kiverekedni
c Petőfi u\'o -15. azáaiu hizb-p, dc
itt s-m örvrudh t«tt sokat hányat tstott özvegyi életének, mert bl zony innét is kilakoltatták. Az Őz vegyet a gyermekével. Harmad napja, hogy a szegény aaazony nyocroruiágos vrcVaivai a Petőfi u\'ct 4$. aiámu ház udvarán a ara-bad ég alatt tanyázik, ott tölti klz lányával az éjazakákat, dolgom! menni ilyenformán nem tud, nln
cien hová ha^jse le fejét, IP--
asszony pedig silntén nem türi tovább as udvaron. As egyszerű, btcsületca munkásasaiony » legna gyobb ketségbeesésael jött hozzánk a axerkesztŐs gbc, hogy a Zalai Közlöny utján a közönség segítségét kérje, hogy kislányával (gyütt lakáshoz jutton, mert az udvaron sem mrradhit tovább; nem tü\'lk el azt aem. A lakáshivatalhoz hiúba fordul, ott nem tartanak lakásokat raktáron.
N m aktrjuk hinni, hogy no In gyen N>gykanlraá\'n valaki, aki rgy do\'goxul okaró asszonynak becaÜ letri munkáért ne tudna hajlékod (lakást) adni gyermekével. Kov.\'ci Andráané dolgozni akar, de a szabid ég alatt tanyáilk. T/gyük le h tővé, hogy lakoshoz juuoo, hiszen tél e\'őtt állunk.
Aki lakást tud adni a azegény aaaiony számára, jelentse sürgősen saerkcaztőségünkb >d.
IRODALOM-MÜUÉSZET
Dobmínyl Ernő hangver
aenye. Tegnap, pénteken este tag* totta hzr g versenyét a Nagykanl zssl C>alno helylségéb-n Dohnányi E\'nődr zongoramüvéar. Dohnányi azok közé a zeneklválóaágok közé tartorik, kik nemcsak bámulatoian egyenletesen csiszolt bravúros technikájukkal ragadnak magukkal, hanem a kik az Interpret áláa terén is lelkünkbe tudják átvinni a n*gy zeneköltőknek a hangok ciodás öiszeazövézéhen kifejezett legegyénibb "érzelemvllágukat li. Valóban Dohnányi játékában nem annyira Uchnlkája fejletlaégét, mint sokkol Inkább az Interpretálás müvésze\'ét bámultuk. A zenei költeményeknek azt az előzd^aheli művészetet, mely nemcsak érzékelteti a költőnek szokat a» érzelmeit, melyek alko-táaalt elülték, de silnte beíerlngat-nak beenünket az ő szellemvilágukba s velük együtt érpzzük át költeményeikbe öntött örömüket, bánatukat, egész lelki világuk hangulatát. Például Chopin H-cro!l aonátájának előadásában ép-n u^y visszféuylett a nagy zeneköltő bo rongós le\'kéaek ecjteilm«-saége, mint ahogyan rezgésbe hozták Iclkü-ik hurjaitőccfAoiy/i nek fájdalmas me-Wdlií vagy Mendelsson nik és Schumann nnk lógy, csupa poédstel telt dalai.
Á: estély fénypontja mégla Dohnányinak Ruralla Hungarlca
(op. 32.) cl ni ü hét réazból álló saját azerato-énye volt.
A kompoilc\'ó alaptémáját ősrégi migyar dalmotivumok képeilk. Az rgész mű mint egy magyar lé\'ek-ből fakadt hangulatsorozet tűnik fel, melyekben nem lapnodikus varlác\'ók alapján t*r vissza vlsas.i a zenei \'téma, hanem a magyar motívumok a msgukszük hanjzat kőrükön tul regyogó as nképek kön töaébcn mint mraterl kézzel klizl nézett ellenpontok jutnak kifr jczéare.
A rövid Allegretto baaaiuira épl tett andalgó régi regős ének. Szerkezetében van valami szskestott aóhaj\'O\'ás, mellyel szemben a Presto ciupa c\'kkázó szekvor c\'ákat tsrtsl-mer, do nehezen felfogható gon dolatm:nelt«l a nem egy helyen s?lnte tátorg\' h\'ngőr vényekké\'. Az Andante egy hangulatos témának meaterl elleopontozáaa, néhol rep-a-.odllui ugrándozásokkal nyugta iaollvj. A Vivaca, bár tűz pattog benne, kevésbbé haogulstoa, vele aiemben iz Albgrotto egy röpke kedé!>hu1lámzáat mely könnyed mo dul/c\'ólval a legnagyobb tetsiést aratta. Az Adsglo non troppo rgy bánatoa malódla, melynek forráia mélyen a arlvből bugyog, magában a formában: n-hezen mozgó, baaz-szua képleten színes haimóolák c II logó ptjzémága Is kifejezvén arnsk s/inte vulkánikus khörézét. Kwargó hengörvényeken poétikus dallam s:övéseka c upo sjlokáprártató har móola izüatelen uj fordulstokkal. Az cgéaz zenrinü-ek az Alle greto, az Ar.dantr a ez az Adayio a legazebb részel, az utolsó a lrg-érzel^Őiebb a formájában a leg \'9yrnletesebb ré^ie a műnek. A Molto vivee pattogó, szabályos ütemekbe öntött valóaágos ritmus.
A közönség lelkes ovációval űrnepelte ugy a zongoraművészt, mint a zeneazerzőt. Kápráztató technikája mindenkit m>gáv»l ra gedott, akik pedig a zrnealko\'á-soknak mélyébe ludnak hatolni, azokat bámulatba ejtette a meater-nek aajátságos ritmusa, az sbp> gondolatoknak rgyénitéso a a ki-frjezéa beniŐstge. Kempclcn Béla
Antónia bemutatója. D.cire, higy Dohnányi haugversenyén a KtS\'Ino jrufolázlg megtelt — Len gyei Menyhért sláger vígjátékát táb láa ház nézte végig és gyönyörködött a müvésiek psratlarul szép játékában. A darab mllliőjc nem ami világunkból való — ko\\o\'tok élete, azerelme vonul végig szemünk előtt, azért euől nem Is írunk. Azonbaa a művészek oly játékot produkállak, amit régen n>.m látott a kanizsai publikum, felejthetetlen impressziókat keltve. A tegnapi gvönyörü előadás után az An\'ónla további előidásalra tcljeieo zsúfolt házat jóaolunk.
Asszonyiné Erdélyi Irma kreációja maga a perzselő sienvedély, siere-pét oly temperamentummal ját sjotte,- hogy A°tonia megazemélye sitésében valósággal brillírozott. Asszonyi Liszló nagyvonalú játéka — a müvéazl tökéi\'teaaég. Pompás barltorját gyönyörűséggel élvezto ■ köiöoaég. Károlyi István Barker kapitánya egy f<-|«égesen s»*p mű1 v»a«i rajz v«l». Klenovits György, Rad6 Miria, Cteh I/án, Hermann Maucíka, VárySzabó Gsza, Gulyás Meoybértnéelsőrangú s/loművAszdl mu ikát vége.\'tek. Horváth Jozsó c\'gányprimást «s zenekarát külön ki kell emelnünk, mert hangulatos a - ép játékukkal nagyban hozzá jiiultak az est páratlan sikeréhez. Assronyi Igazgató büsike lehet az Antor.ia előadására. (*)
_ 1924. szeptember U.
SZÍNI!AZt HBTI MŰSOR :
Szombat: ANTÓNIA, v)r átík
Vuinoap «i«uUn: ÁRVÁCSKA, o^ijcU.
Vevlroap este: ANTÓNIA,
Hittó: SULAMTTlf, .tatjitik.
Radó Mária - a budapesti Nemzeti Szlnbáx tagja. Néháoy n\'ppsl \'lelőtt Nsgykaniiaán iáit Hevesi Si.^dor, a N^mietl S Inház Igazgatója s megnéite a Tőkmag elő cdőaá», melyaek eredméoya.kép^n szerződtette szlnházáhoa Radó Máriát, Assionyl s.-irt riulstánsk ral viját. A Nrmcetl S Inház uj tagja Bajor Gwl szerepkörét veazi át s H-vesl Sándor Igssgstó e azerző-d.-arŐl a következőket mot dta r»»lk főv\'áioil l»p munkatársinak Radó Mírlára Rózaehrgyl Kálmán tett flgyclmns4, aki őt vidéken látta jatazanl. Magatn Is leutaztam Nagy kanlzaára, ahol megnéztem a Tőkmag fŐa.-crepéb;n, amit Budapea-ten Iloavay Rózal játaiott. Radó Mátla Silnóazcaaládból származik. Apja kisebb vidéki társuUt Igaz-gaiója, snyjs aiinésiuő. Ntgyanyja operetténekesnő volt, nagyapjr, Toloay Boldlisár pedig opcaéne-k-s, aki annak Idején az Operaházban Is énekel\'. E« a családfa magyarázza, hogy bir tiienkllenc éve, játékán márla oly-»n készség és csú\'oltaág lá\'srik, unl ritkoság. Játéka meglepően f.\'aom, a vldé-kiesaég miadeo nyoma nélkül. Egyénisége, amely Inkább vígjától), mint drámai. Bajor G\'zl vígjátéki aietepelaek a betöitéaérc teazl kiválóan atka\'meaaá. A N m zetl Szi. h«ib»n a Tanner Jon há zusságu, Egy pohár vit éa Uj rokon cimü daiaboti an fog bemutatkozni.
BOZQÓTftT^PíZISHáJ
Uránia. S-omW, v.sárnap A szent othma\'i gyújtogató. („A bib-llis embci" c. op-ra film váltotata) Társadalmi drárn t 6 felvonásban. FŐazcrepben: Hannl Weisse és Paul H itmMin R.-rdkl.ül mozgalmas tárgyú film, melyben * l«gérd«ke-sebb jelenetek egymást váltogatják. Irtózatos tűzvész vadul szágu\'dó lángja pusziit el egy egész falut ,-a g-uj\'ogat/s egy ártatlsn embeire hárul testvéréuck hamis tanúsága miatt. At r\'ítélt tömérdek testi és lelki azenvedés után, kiszabadul ősz fejjel járjs a falvakat, h<rdtlve Isten Igéjét, mig egy napoa szembe kerül testvérével. A telélkozéa drántal erejű; végül Is az ártatlanul szenvedett testvér adja meg bátyjának az Ur boc ánatát. Gyönyörű fe\'vételck egész sora teszi feledhrtlenoé a kitűnő filmet.
VUág. S\'Otnbai, vasároap Bim bulo, a drótostót Louls F.ullLde rcn-ntlkus íl\'mjst\'ka 2 részbet. A legmoou.nrntálisabb Bimbula film, melyet m Giumont gyár óffivl ál-dozetokkel állította elő Több mint 6 millió frankot emésztettek fel a fllmb-n szerep\'ő földrengés f:lvé-telel. Egész utcák dőlaek romba szomüuk láttára, pálmaerdők sülyed nek el, a földrongés m\'ndcn bor-zrlma a valóság lélekrézó realitásával elevenedik meg n vásznon. Misik szenzációja ennek a grandiózus fi\'mnek egy lŐpot szállító hajó kataa>tróféje, melyet gonosz k^tek lápgbabo:ítanrk. A nyilt tengeren égő hojó megdöbbentően fenségei látv.inyt nyújt, a kúprá-ratoa szlnjátékork h»ta>lmas robbanás vet véjet; a hajó liekre tépett tea\'e liasan elmerül az Oc*án hulla maiben. A film nagyazebitsu kiál\'it/.aához társul Blicot (Bimbula) recdkUüJ hálás szerepe és több fnncie fi\'mdlva.
63. évfolyam, 222. szám
Nagykanizsa, 1924. Szeptember 28. Vaairnap
2000 korona
oo
POLITIKAI NAPILAP
iMTkMil6»it kiadóhivatal Fö-ut 9 Incerzirban-Tv.\'icton 78., nyomda 117. ax.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Takarékosság
.Takarékossági bizottság- név ■ alalt a kormány egy bizottság szervezését határozta el, melynek célja, hogy a szanálás által megkövetelt takarékosság az állami üzemek és a közigazgatás minden vonalán necsak betarttassék, hanem minden lehető eszközzel ■annyira fokoztassék, amennyire azt az üzemek és az Igazgatás müködésénekzavartalanságacsak megengedi.
A takarékossági bizottság a kormány tagjain kívül minden minisztérium két-két kiküldöttéből állana, ezenkívül taglal lennének még a nemzetgyűlés 33-as bizottságának, továbbá gazdasági életünknek olyan szakértő elemel Is, akik segítségére lehetnek a kormánynak abban, hogy az eddig lelmerült terveket uj eszmékkel frissítsék fel a takaréy kosságnak legszigorúbb mérvben való keresztülvitele érdekében. :E bizottság hivatalonként, Intézményenként állapítaná meg, hogy Iában, szénben, írószerben stb. mit lehetne megtakarítani s melyek azok a faladatok és szervek, amelyektőlközigazgatásunk s üzemeink mentesíthetők volnának, mint amelyek adott viszonyainkkal nem egyeztethetők össze.
Miulán a kormány tervezete szerint a takarékosság keresztülvitele Integráns része annak a feladatnak, amelyre az ország gazdasági egyensúlyának helyre, állítása érdekéből vállalkozott, ez a feladat pedig csak ugy hajtható végre, ha a nagyvonalokban megállapított takarékossági elv részleteiben minuciózus pontossággal végrehajtatlk. A bizottság működésétől a kormány sokat remél. Csak természetes, hogy a bizottság működése sem-
minemű költséggel, munkadíjakkal, vagy működési póüékokk\'al nem fog járni, miután a tagok közérdekből vállalják ezt a noblle offlolumot, melyért mindenesetre számíthatnak majd az ország köszönetére és bálájára.
Ugy értesültünk, hogy a bizottság elnökévé Teleszky János volt pénzügyminisztert sikerült megnyerni, aki az évek óla hangoztatott szigorú takarékossági elvet bizonyára közmegelégedésre fogja e bizottságban ls képviselni, Illetve azoknak a bizottságban gyakorlati érvényt Is szerezni.
az 192a. évi javedalml éa vagyonacM -..... ~ ----- I tárgyaiéi
kereseti adója - Kereskedelmi
Budapeit, n.pt.mber 27 A belpolitikában i.mml olyan esemény nem töltént, mely J.l.n-tSeájét l.klutve abba • rovatba klvinkoxnik. A mlnlaztirlumok «•• riny.n doljoin.k, » pi.iüjymin lai-tirlumnak pedig mind.u gondja aa uj adók megillapltiaa a bebaj táluknak kellő bliloeliása.
A pénteki mlnl.it.rtanáci kü lőnben elfogadta Korányi Frigy., bárd pimOgymlalaiternek a jöve
delmi fi vagyonadó 1924. évi kl vetésére vonatkozó tervezetét.
Ufyacciak a pénzögymlnlester
Belpolitika
- Az ügyvédek Jugoszláviával
ai lgaa£WOsrmla^it.r köibijiri-aira *»r az.iSK — az ügyvédeknek általános kerettli adó/ál h«lveaöt aranykoronában itl.pl tóttá meg.
A baipollt Ikáboi taitoilk még a kormánynak a jugonláv kormány hoz irkez.lt ai aa irlealUae la, hogy a magyar kormány bozrijá |áiul ahbos, bogy a karcakedalml iien&dia.a tárgyalásokat, smelye-kat agy magaaakltottak, ok
tóba 1 At folytaMák. Alárgyeliaok réailot Belgrádban, réi.lnl Buda pétien Ue>o.k.
BELFÖLDI HÍREK
Kain Karoly — államtitkár.
A kormány ti Kain Károly halyetlei államtitkárnak aa erdő áa f.ügyek koimieyblitoasigiról tő tánt le-mondáaa alkalmából I.gl.ljea.bb eliameréie m.llatt aa államtltkáil elmet adományozta.
A* íl.lmlaa.raaállllmányok fuvardíj kadva&mánya. A bu dipeatl piac drágaaigáoak mir-aákláaára • kormány a főviio ba Irányuld aiállltmányokra 40 aiáia lékoa tarifa k«dv«>ményt engedélyt A forgalmi.dó tSbbaiőrl lero váaánál la kedvezminyek várhatók.
A Márnák nlnc. d.flcilj.. A Mi. a kát ulolaó hónapban da (Jelt ntik01 működik ia üzleti ared mánya több millió araaykoíooa falaal.gat tiSotet.lt fal.
Zilahi Ktaa Jani nlpolgir m.et.r magrágatmaxi.t Bgy-Trgn.p hlrdotte kl a budapa.tl kir. tő\'ványaiét Kardos litván bün agyában aa Itáletat, mily aaarlnt nav.xettat .Botrány a .11.bt KUi I.ní Ifjuaágt előadáein" c cikké bon foglalt hivatalból üldőzeodő aajtó utján alkSvatatt rágalm.aia vátiigáárt 6 h.tl fogházra ii 4 millió korona pinabOnt.táara Itália .1 Kardoa Ietváat. -
Robbaaáa afy óbudai J*« gyárkaa. Pinteken ájjal aa óbudai jággyirban robbanta volt, m.lyock kSvetkesi\'ben 10 munkát megír baült. Valamennyinek aa iliapola
■ ulyoa, hiromnak pedig életben maradásához ke.ía ramáayt fűinek
■ kórbá.bm. A» eljárás ■ gyár ellen megindult.
Amerika zenekultúrája
AotaUfy-ZsIros Dezső oraoniraüvász beszámol amerikai utóról
A háborút követő forradalmi évek dühöngő orgltja nemcsak az évezredes bástyák és temp\'omfalak alapjait mozgatta ki nyugvó pontjaiból, nemcsak a mulandó formákat tiporta Bárba, hanem a fokozatosan fejlődő emberi lelkeket ls megállította útjában és a bűnbe, a fertőbe, a háború okozta bűnös szellemi atmoszférák világába sodorta. A háború orgiá jába kergetett világ, de különösen a minden ördögök ördöngös masinájá nak pergőtUzébo került Európa, a lünös szellemáramlat ördög lakaiának g) ürüje köré csavarodott és most minden tagjában, mindoo államában gigantikus erői igyekszik a maga legyöngült testéből kipréselni, hogy mentse, ami menthető, hogy megtalálja az utat a régi alaphoz: oda, ahonnan az első puskalövés füttye után kiindult.
Addig, mig Európánák csaknem minden állama mint a vizbefuló kap kod mindon eszköz ulán, hogy a
végső elmerüléstől, az erkölcsi ás anyagi sQlyedástŐl magát lávoltartsa. Amerika világszántó lépésekkel hala » előre a fejlődés terén és ma már oly magasan tart, hogy ml szerény európsiak a fejlődés szédületes fokát még csak lelki szemünkkel sem tudjuk követni. Valamikor sokat beszéltek általánosságban Európa kul-turfőlényéröl; Irodalmának, művé-szelének, zenevilágának fejlettségéről. De ez valóban igy Is volt régen. Ma már azonban ez a hit megdőlt. Amerika először a gyomrára gondolt, a hasat tömte, kincseket, élelmet halmozott fol magtáraiban éa csak amikor már biztosította megélhetését, amikor már tömve volt gyomor és magtár, nem ls szólva az európai háborúról, melyet ugyancsak előnyösen kihasznált, — akkor vetette magát a szellemi küzdőtér dobogójára és pár év alall nemcsak hogy utánozta, hanem tul ls haladté mindazt, ami Európibao kulturái, művészetet, szioházai, irodalmat és zenét jelenteti. Ellehet mondani, hogy ma már Amerikában mind amerikai arányokat öltölt é\' épületkolosszusuk hetvenöt \' * magasságával arányt Urt
fejlődi*, ami — képletesen kifejezve J Európiban egy cseh trombita az Amerikában egy szál tagú zenekar. Ami Európában egy lücsök drpo lése, vagy autótülök bugáaa, azt Amerikában öt emeletei orgona kolosszusok Isteni hangjátéka, százas összetételű harangok zengése fejeli U.
Ezekről az óriási erényekről, különösen az amerikai nemzőt méreteiről alkalmam volt dr. Lukssics József kanonok ur révén hazánk nagy flávál, AntalJ/y-Zsiross Dezső világhírű orgonaművéaszol értekezni. Aotalffy Zslross most Jött híz. Amerikából, ahol négy évet VöUött. Tóbb élményeiről többek k.\'úzőtt a követ kezőket voll szive, elmondani:
— Amerika mondta Anla\'.ITy
— » hih" .ilen lehelőségok világa.
Nem mo- ^ uj„_ h, Mi illliom, |"!f ott, ahol tegnap még puszta 191 . teregette kietlen sivárságát, hol-\'Mt már munkás élet virul. gy*™* géplelke pöffóg és csodálatos kultúra tenyássik. A hihetetlen arányok-ban való tejlődéa egy Ideig nem engedte érvényesülni a szellemi érékeket: egy u| világról voll szó,
előbb meg kelteit ilipoinl az élei, a megélhetés lehetőségét.
Amerikában kezdeiben minden oiő és akarat az anyagok világára, al épület lömbök, a gépkolosatusok, bányaalagutak, márfőldoa csatorna-hálózatok, vasúti ás vlziutak klápl lésére koncnlrálódott.
Most azulán, hogy bizonyos rendszabályok folytán megcsappant a centrumok felé lörő bevándorlás; a O.gy testi erő klfejtéa, a nagy munk. ulán végre Idő jutott aaxel
munkára Is. £» • . szellemi alkotás sorompóba állllo\'i minden mesteri, minden tehetaágat. mondhatom, hogy ha minden érdé mes műváez, minden nagyobb » islkus, minden nagy Író é« költő Amerikában van és az amerikai lg" ■ nyek kielégítésén fáradozik.
Mint régebben a munkások milliói. a szerszámok, anyagi erőségek is Javak, ma a vlüg mlndeo iájáról Amerika leié hullámzik minden szellemi ér ák ás amily mártikben gyü^ (el Amerika klncaes kamráiba, aranyak, exüsiök, gyámánlok csillogó ■Uduá^, ugyanily mértikben gyUlil. ?Iktá<oi. most Amerika a nellsmi
1 jájrank mai azáma 10 oldal
ZALA! KÖZLÖNY
1924. lupUmbtf 28
A balatoni kongresszus. A
bslstonl cliö kor gres»j u »on melyen Rott Nándor vesipráml püspök elnökletével ms tsrtsnsk mrg Vess prémben, ■ kormányzó képviseletében és megbízásából Vass József népjóléti miniszter, miniszterelnök-helyettes Is részt vess.
Megszüntetik a Járási szám vevőaégeket. A belügymlnlsxter ■ szanálási törvény alapján rende letet küldött ■ megy«l alispánok hoz és felhívja őket, hogy a szol-giblról hivatal mellett eddig fennállott járási számvevőségeket /oko xatosan szüntessek meg. A számvevőségek tisztviselőit réaiben B Ha tára teszik, részben a tói vényható-aágok mellett renda/erealtett vár megyei számtKvőséghoz osztják be őket.
Férjgyilkossáfért tizenöt év.
Két évvel ezelőtt \'őrtént, hogy Nagy S ndor hódmezővásárhelyi földműves, Kspornylk Mária fel-bujtáaára, meggyilkolta Kov/c> Gispár ottani gazdálkodót, aki Kepornylk Máriával m*r hosszabb Idő óta egvfltt é\'t. A szegedi törvényszék Nsgy Sándort és Kepornylk Márlát tizenőt tizenöt évi fegyházra ítélte. A vádlottzk felleb beitek.
Nyolcszáz banktisztvlaelő
albocaátáaa. értesülésünk azeilnt október 1 én újból 600- 800 tfazt viselőt bocsátanak el a budapesti pénzintézetek A Pénzl.tézetl Tiszt viselők Országos Egyesülete októ ber 13. éa 14 ére nagygyűlést hívott egybe a tisztviselők ügyében.
Salyam horgolt nyakkendők gyönyörű divataziaekben 12 500 koron* Schvarcz Dezső cégnél, Fő ut 5. azám.
Pénzkölcsönt in8í,Unra
rciicnuiuuiu gy0fSjmközvclil SZIGRISZT, Fő-ut 8.
u?>
Három ax Igaz, hogy a
Bruncsics Józsi Borai
lobbah a Jónál, olcsóbbak az olcsónál, mely egyben Oőlt és gyógyít Sajár ut 53 * T.l.fon 210.
Az ui postapalota felszentelése
HitfStfil heidödSIeg a poita mar ai ul palotában mUködlk
N.ffyk.nli.., »íaplMiib« 27
Az Illetékes lényezókkel tör-lénl tárgyalás és megállapodás után most már véglegesen megállapították az u| poslapalola felszentelésének programját. — A nagykanizsai 1. számú m. kir. posta és lávlrdahlvatal uj épületét október 5-én, vasárnap nagy ünnepség keretében szenteli fel Rott Nándor dr. megyéspüspök. A megyéspüspök kíséretével október 4-én, szombaton délután 3 órakor érkezik a szombalhelyl vonallal Nagykanizsára. Az állomáson a papság, a város, a katonai és polgári hatóságok fogad-Iák a fópásztort, aki kíséretével szállására hajlat. Október S-én, vasárnap reggel 9 órakor a plébánia templomban ünnepélyes Istentisztelet lesz, melyet a megyéspüspök fog ponllUkálnl. A szentmise befejeztével az ünneplő közönség és a hivatalos funkcionáriusok álvonulnak az u| postapalotába, ahol Rott Nándor dr. megyéspüspök fényes papi segédlettel a felszentelés aklusál végzi. A sorrend a következő;
1) Magyar Hiszekegy. Énekli a postásdalárda Biichler Mór karnagy vezetése mellell.
2) A főpásztor felszehtell az u| épületet. »
3) Kállay Tibor dr. voll pénz-ügyminiszter, Nagykanizsa nem-z^gyülésl képviselőiének ünnepi beszéde.
•1) Demény Károly államtitkár, posla és távlrdal vezérigazgató beszéde.
5) Mayer József dr. pécsi posla és távlrdal főigazgató a pécsi Igazgatóság nevében beszél.
6) Sabján Gyula dr. Nagy-
kanizsa polgármestere a város közönsége nevében beszél.
7) Tholway Zsigmond dr. pl. főfelügyelő, az 1. sz. posla és lávlrdahlvatal főnöke átveszi az uj postapalotát.
8) Irredenta dalok. Énekli a postásdalárda.
9) Magyar ének 1919-ben, Sajó Sándortól. Szavalja Tholway Ilonka.
10) Szózat. Énekli a postásdalárda.
Tizenkét órakor lársasebéd a Korona szálloda éttermében. A társasebéden résztvenni kívánók Jelentsék szándékukat október 2 lg az I. sz. postahivatal főnöki Irodájában.
Az ünnepségen csak a meghívóit vendégek Jelenhetnek meg a meghívó felmutatása melleit. A meghívók szélküldése most van folyamaiban.
Vasárnap délután a budapesti és pécsi vendégek visszatérnek állomáshelyükre. — A megyéspüspök pedig Zichy Ödön gróf családjához Zákányba hajtal.
A rendezőblzotlság Tarányi Ferenc dr. főispánon és Bődy Zoltán alispánon kívül Zichy Od8n grófot és Inkey J. bárót Is meghívta. Tekintettel, hogy a vendégek a vasárnap délutáni vonattal visszatérnek, — nem lesz esil ünnepély.
Egyben értesítjük Nagykanizsa város közönségét, hogy a posla, távírda és távbeszélő hivatal végleg kiköltözködött régi épületéből, ugy, hogy holnap, hétfőtől kez-dődöleg már minden ügylebo-nyolitás az uj postapalotában történik. A hlrlapkladást azonban már ma, vasárnap d. e. 8 — 10-ig,
d. u. 13—15-lg eszközük a földszinti nagy csarnokban. Az u|, legmodernebb felszerelésű postahivatal léhát már holnaptól rendel, kezésére áll a nagyközönségnek.
KÜLFÖLDI HÍREK
Erdélyben a románok elkobozzák Rákoal Viktor „Elné mult harangok" clmö regényét. Kolozsvárról jelentik: A ko-lozavárl azlfurarc« főfelügyelősége táviratot kü\'dÖtt az összes síigu-ranc\'knaV. hogy a»onnal kobozzák el Rákosi Viktor „E\'némuU haran-fok" c\'mü Ifjúsági regényét. Az örökbrc\'Ü regény elkobzását semmivel a«ro okolták meg a azlju-rarci főfelügyelőségén, hsntm csak annyit mondottak, ho»y a regényt erdélyi könyvkereskedésben többé áiu\'nl nem lehet. Az egyes városok szlguranc \'1 már eleget la tettek a rendsietnek.
Román tannyelv Székely udvai helyen A székelyudvarh\'lyl állami polgári Iskolában a tanév megkezdésekor a vallás és közoktatásügyi minisztertől rendelet érkezett lr, mely szerint az első és második osztályban az Idén már klzáről\'g C\'sk román nyelven aza-bad tanítani.
Magyarország éa Szerbia térgyaláaal. A Migyarorazág és Sieibla közti függő kérdéseknek végleges azabályorására a nyáron folyamatban volt tárgyalásokat most újra folytatják. A magyar kiküldöttek lVodianer Reraő rendkívüli kő-vet és meghatalmazott miniszter vezc-\'\'aével a legközelebbi napokban Belgrádba utaznak, hogy ott október 1 én a tárgyalá>okat a sxerb kormány megbirottalv d újra megkezdjék.
Ossxxesküvések Románia ellen. A román hatóságok arról értesültek, hogy Bukarestből agitátorok utaltak Beasiaráblába és ott a parasxtok között Románia ellen ax állsmra nézve vesxélyes híreszteléseket terjesztenek. A román hatóságok azonkívül állítólag olyan hírek birtokában is vannsk, amelyek sxerlnt a Balkánon Is őax-sxeesküvésrket készítenek elő Románia ellen.
termékeket.
Minths bizony attól kellene tartania, hogy a kövér esztendők után szük esztendők következnek, amikor bedugulnak a szellemi források, hallgatnak a költők és alvóra szuny-nyadnak a Múzsák. Ki tudja i Egy amerikai háboiu bizonyára ott is romba döntene sok dicső alkotást is visszájára fordítaná a szellemi kultura londitó kerekét.
— Négy éven keresztül éltem Amerikában. Jól éltem. Szeretlek. Végig utaztam a Paciflc-vasutak vo. nalait, eljutottam S»n Franciskóig, sokszor megfordultam Chicagóban, Clevelandban, az angol vas és acélipar centrumában, Pitlsburgban, legtöbbet azonban N\'cwyorkban tartózkodtam. Utamon végig mindenütt a zenekutura nagyarányú kifejlettségével találkoztam. Minden valamire való helységnek van hangverseny terme és sziohiza, ahol sorra debu tálnak a világ minden tájáról összesereglett művész nagyságok.
— Hogy némi fogalmat nyújtsak «x amerikai zenekuliura óriási arányairól, megemlítem a rochcsteri Rasimsnn Theattét, a vitághiiü
Raslmann kodsk gépek gyártójának nagyszerű ajándékát. A zeneiskolával kapcsolatos hangversenyterem akkor, mint háromszor akkora, mint a budapesti Népopera. Húszezer ember fór el benne. A szinpadon elhelyezett orgona kolosszus alpjai öl emeletnyi magasságra terjednek.
Az orgonakolosszus 300,000 dollárba kerüli, villamos kapcsolással egybe van köive három mammut zongorával és százhúsz ctöilaku haranggal. Ennek a csodálatos zene-szörnynek a Játékát leirni képtelenség. E/y orgonahaagverseny Rastmann Theairében valóságos égiháború, idegrázó mennyei élmény.
Hogy mily nagy orgonaku\'.tusz van Amerikában, mi sem bizonyltja jobban, minthogy a szinházszerü kellős hangversenyteremmel kapcso latos óriási méretű iskolában nyolc orgonatanár működik s az intézetnek van ezenkívül három nagy laniló orgonája és tizennyolc gyakorló orgonája. Ilyen zenekuUura, csodálatos technikai, példás gyakorlati ós elméleti felkészültség mellett nő fel az amerikai n űvész. Négy éves amerikai művészi utamon igen sok
magyar művésszel és politikussal találkoztam. A politikusok közöli legnagyobb népszerűségnek Apponyi Albert gróf örvendett, aki az amerikai egvetemeken — dacára a kis-antant intrikájának, csodálatos sikereket aratolt.
A szinpsdi művészek közül legnagyobb sikere Fedák Sírinak volt, kinek első amerikai utja valóságos diadalmenetnek felelt meg. Különö sen a msgyar negyedek, a millió és millió kivándorolt magyar fogadta rajongó szeretettel. Ezeket a színmagyar városrészeket ós utcákat az amerikaiak „gulyásnegyed éknek hivják.
Fedák Sírit a MetropoÜ ai Opera-ház egyik páholyában fedeztem fe\', de nem szabad szemmel és nem is látcső segélyével, mert az óriási távolságok miatt az arsok csaknem kivehetetlenek, ugy hogy az amerikai színházakban csődölt mondott a szemmel való társalgás, a kokettáiás, hanem a műtor segítségével. Ugyanis sz előadáson résztvevő közönség neve már az előadás kezdetén mindig rajta szerepel a nűtoron, az illető helyének pontos megjelölésével.
Itt említem meg, hogy a Metropolitan Operát az amerikai milliárdosok tsrtják fenn, meri Amerikában nincs állami szinház. O.t csak a posla állami, más rósz minden ki van téve a szabad verseny csodála\'os fejlesztő hatásának. A nagy versenynek ludható be az Is, hogy Ameri. kában minden ember olcsón, részletfizetésre szerezheti be autóját ós minden második munkás a maga autóján száguld végig az aszfaltozott országutakon. Egy olyan Ford-kocsi\', amilyent nálunk a tábornokok használnak, vagy a budapesti hosz-szi8iák és mii iomosok. Amerikában már az „sutószegónyházba* az ócskavas kéreskedő lomtárába löknek. És ha valaki haza lór Amerikából, elszorul a sz^ve a szomorú, szegé nyes látványra, mely itthon, Európában éri. Rettenetes a távlat, az elloniét Amerika ós Európa között. Kl fogja ezt a távlatot áthidalni ? Ki fogja az ellentéteket elsimítani ? Ki fogja Európát szanálni ? Ki fogja Magyarországol megváltani\'? Ezek a kórdósek tolulnak az ember szivére iithon, a meglópeti, megcsonkult Magyarország szegénységének nap-ZAdria Mátyás
1924. szeptember !
ZALAI KÖZLÖNY
A vegye* leszerelési bízott-aág. A népszövetségi tanács teg nap titkos ülésen foglalkorott a sévresl s a laussnnel szerződés alapján a tőrök, Illetőiig göiögor-szágl kisebbségek védelmének kér désével. A brazillal delegátui javaslatára a népszövetségi tanács kimondotta, hogy ezeket a kisebbségeket a Népszövetség védelme alá helyezi. A Népszövetség harma dik bizottságának álláipontja, hogy a leszerelési kéidés tisztin katonkl probléma. A haimsdik birotlság ma hosszabb vita után tervezetet fogadott el a vegyea leszerelési bl zottság meg váltó itatásáról.
A német kormány éa a Népszövetség. Herriot miniszterelnök ma fogadta Bsrthout. A német kormánynak a Nemzetek StÖvet ségél-e való felvélelre vonatkozó bejelentett lépése í.wncia kor mánynál estig nem történt meg.
Németország és a mait. A Voiwa\'ts H.-rriot francia mlnisiter elnökhöz genfi tartózkodása alatt kérdéseket intézett. H rilot kljtlen tette, hogy külpolitikájának veiérlő-eazméje a vllágb\'.ke megteremté aébe való közremüiŐd ^s, ugy aion ban, hogy Frsnciaorazág bizton ságát nem szabad veazély estetni. A béke elérésében Frsrciaorsrág nsk és Néme\'c rszágnak együttmü ködése szükséges, ez azonban nem lehetséges mindiddlg, am!g Némít orszig cem szakit a múlttal. Frsnciaorazág lelkiismerotce a maga lojalitásában és egyetlen vágya ar, hogy igazságos legyen gyeogeség nélkül és menjen el egészen a nsgylelküiéglg, anélkül ozor-ban, hogy megengedné magát rö%!d»tenl.
Csehországban a magyar népszövetségi liga. A magyar ellenzéki pártok aajtólrodájáoak jelentése szerint a belügyminiszter jóváhagyta a csehországi magyar népszövetségi liga alapszabályait. A l!ga a Felvidék nagyobb váró salban fiókokat azárdikolk fel állítani. A liga nem politikai szerv. A célja az, hogy az államok szolidaritása érdekében fejtsen kl működést.
A török kormány megtil totta a gabona kivitelét. A kormány megtiltotta a gabona kivitelét. A nemzetgyűlés elé tőr-vényjavsslatot fog terjeszteni, amely kimondja, hogy csökkenteni fogják a vámtételeket, hu az ország termése nem elégséges a lakosság, élelmezésére.
Olasx\'jugosxláv konferencia Velencében. A jugoszláv kormány kinevezte as október e!s»jén Velencében összeülő olass jugoszláv konferencia delegációját. A dele gácló elnöke O tokár R;barz, Millc tábornok, as olasz jugoszláv batár megállapító bizottság elnöke Belgrádban tanácskozott a fiumei szektorban bevégzett határmegálUpiió munkálatokról.
— A Zalai Közlöny uj árai.
Folyó hó 20 tói kezdve lapunk egyes példányainak árát s előfizetési diját felemelni voltunk kénytelenek. Hétköznapokon 6 oldal terjedelem mellett 1800 K, 8 oldal terjedelemnél pedig 2000 K egyes számainak az ára, n.ig egy havi előfizetési dija 30.000
korona. *
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 28. Vasárnap
Nap kel c<g5«t S 6ia ÍJ perckor, nyugszik délután 5 óra 15 perckor.
A Meteorológiai Intíiet |elentije szerint cwlíre e«í», mijd m«a<Wak6l<J szelekkci. változékony h jr&» ide Titható.
S.lnhisi Dír-jUa 1(11 ínkor (mérsékelt hely-árakkal): Arrácaka, operelle, Eate n«jy«l 9 érakor. Antónia. vigjiKk.
Moigólénykép ailnbáiak. Uránia : A bíb— llisember (nent othrr.íri 8rjll&3"14)- Világ: B.m-buta. x <Sr«os!6t. F.-.iiááKk keiáele S. 5. 7 és 9 árakor.
Aa Irodalmi t» MQvéaietl KOr Utr István emték-ünnipe, délután \\ ittic: a Városháia kSs-gyOléil termiben.
Kcrcaatíny TlaalvlaetOnűk cjüléao délután 5 órakor Nádor-jtca It ahtL
Szeptember 29. Hétfő
Nap kel reggel S 4ra S6 perekor, nyugszik -ííl-után f óra iS perckor.
Népdal
Asétt fényes sz esthajnal csillaga, Hogy ne legyen oly sötét ax éjszaka. A szivembe azért zirom a képed\', Hogy ne legyen soha boni* az élet.
A templomba ha eljárok vasárnap, Kimondom a mindennapi imámat, Arra kérem as Egeknek nigy Urát: ÁM ja meg a ssivem fényes csillagot.
br. Inkey József
A kártya
Nagy feltűnést keltett a napokban, hogy kél budapesti tlubban tartott razzia alkalmával egy sereg tettenért játékost terelt a rendőrség igazolás végell a főkapitányságra. A e\'ubbokat erre a belügyminiszter fel oszlatta azzal az Indokolással, hogy azok kizárólag üzleti célokat szolgáló játékbar\'ang nívójára sülyedtek le.
Alig fordult elő a legközelebbi mult bűnügyi krónikájában eset, hogy a megtévedt emberek nem ál lottak volna szoros kapcsolatban valamelyik játékklubbal, öngyilkos ságok, válóperek, hüllen kezelés, sikkasztás nopirenden voltak s majd mindegyiknek inditó vagy végoka a kártya volt. Vállalkozók, kik munka nélkül jól akarnak élni, pazar berendezésű clubbokat alkottak, hogy a befolyt horribilis pinkapénzekből fejedelmi hosznokat biztosítsanak maguknak, miközben a szerencsében áldozatok erkölcsileg és anyagilag tönkrementek. Ideje volt, hogy a belügyminiszter belenyúljon a játék-sienvedély megzabolásába, de Budapesten elkezdett munkáját ^folytassa a vidéken is, hol egye&clubbokban szintén iparszerüen folyik a kártyázás. A közel jövőben tehát még számos razziára s folyamányaképen több Kaszinó feloszlatására van ki látás.
A kártyaszenvedély s annak er kölcstelensége ellen már alig lehelne valami ujat\'mondani. De felesleges is, mert hiszen még a kártyásoknak is megegye.ik abban a véleményük, hogy a kártyázás olyan átkos szen vedely, amely ellen védekezni minden tisztességes embernek, de elsősorban
a közhatóságoknak morális köteles sége. Mivel kétségtelen, hogy az alkalom szüli a kártyát, ennélfogva az alkalmakat kell megszün\'etni, vagy legalább is megnehezíteni, hogy az emberek ne kártyázhassanak leg alább is azon módon és mérvben nem, amely már iparszerü jelleggel bír.
Mindenütt többlet melésl emlegetnek, mindenütt tőkehiányról panasz kodnak, de a kártyaklubbokban pénz van bőven. Ha nem is szólna annyi erkölcsi momentum a kárlyaszen vedély mcgzabolása melleit, már a gazdosági okok is elégségesek arra, hogy gátat vessenek a kártyának. Milliárdokra megy az az összeg, melyet a kártya klubbok üzemük fenntartása és kártyatöke cimén el vonak gazdasági rendeltetésétől, hál kérünk csak minél több és minél erélyesebb razziákat a vidéken is, hogy az eldugott pinkapénzek a hasznos befektetések és a termelés fokozása c íjára visszaadassonak a közjói tnek
— A polgármester hazaér kezett.. Sabján Gyu\'a dr. polgármester tanulmányul járói tegnap hszt érkezett.
— A >lr. főügyész Itthon. Szabó L«jos dr. klr. főügyész hivatalos útjáról visszaérkezett.
— Zalavármegye körállatorvosi körei. Megemlékeztünk már arról, hogy a vármigye terű lotén körállatorvosi köröket szervez nek. Ezen szervezési munkálatok és beosztéfcok moit már abbsn a stádiumban vannak, hogy esetleges felebbezée esetén már csak a föld mlvcléaügyi miniszter változhat rajtuk,. A vármegyei hatóságok ezen beosztásnál e\'sŐiorban az utvisionyokat vették figyelembe, h"gy a lakosság az egyes körök székholyelt minél könnyebben megközelíthesse. Az újonnan szervezett tizenöt állatorvosi kör beosztása a következő : I kör. Zalalövői kőr: Zalalövő, Ciöde, Z.limlndsze.it, Zelspatakr, Z-Uháshágy, O mán bükk, Vsspör, S alomvár, Budefa, Keményfa, Zalscséb, Bőrönd, Felső-bagod, H.gyáros, Zalsszentyyőrgy, Kávás és BonczodfÖlde. II. kör. Söjtöli kőr: Söjtőr, Pusztaederlcs, Pusztaazentlésrló, B»k, Sírhlda, Bsktüttős és Tófej. III kőr. Sie pclki A;ör:S«epetk, Gyűrűs, Kernen-dollár, Póktfe, Zilalstvárd, Pakod, Bizeréd, Orbányotfa és Vőczkőnd IV. kör. Bucsus:enllászlói kőr: Bu csuszentlászló, Klsbic«a, Nemes hetés, Nemessándorházv, Nsmes-azentsndrás, Pólöske és Nemes apáti. V. kör. Zalaapáti l kör: Za laapátl, Esztergály, Zslahosszufalu, Gétye-, Nigyhorvátl, Zalaszabar, Kisrsdi, Nsgyrads, Orositony. ée Kerecseny. VI kor. Zalaszántói kör: Zalaerántó, Vidornyalsk, Vídornya fok, Zslsköveskut, Nemesbük, Kar-mzc«, Rezl, Válius, Aliózsid, Felső ziid, BezsI és Vldornyasrőllős. VII. kör. Csesztregl kör: Csesztreg, Alsószenterzsébat, Krrkakutcs, Ker-kanémelfalu, Kerkapéntekfa!u, Ker kaujfnlu, Pu«itasTcntpéter, R .mocsr, S entgyölgyvölgy, Felaősienterzaé-b.t, Msgyai föld, Márokfőid, Ne
mesnép, Zalabaksa, C-up, Káloctfa, Kerkabarabáa, Pórszombat és Kos-msdombjs. VIII. kör. Gelsei kör: Gelse, Hahót, G-lsestlget, KillmáD, Alsórajk, Z daazen\'bilázs, Börzönce, PőlÖskefÖ, Ksczorlak, Magyarszer-dahely, Megyarazentmlklós éa Bocs-ka. IX kör. Galamboki kör: Gs-lambok, Csípi, Zelakaros, Gara borcr, Zalaanerenve. Klskomárom, Balatonmsgyaród. Komárváros, Z »• laszentjskab és Zsl.újlak. X kör. Csabrendeki kör: Cssbrendek, K-p-taiacfa, Gyepükaján, Nemeahany, Bodo fa, Nylrád, S\'ŐC>, Zdagalsa, Scentlmrefalvs, Hosztót, Zelaszeg-vár, Z-Ismeggvee, Rlgáci, Megyer és Ukk. XI. kör. Mihály fai kör: Mlhályfa, Kisvásárhely, Szalaps, G^gánfe, Zslagyömörö, Dabroncr, Hetyefő, Óhid, Z-l aerdőd, Nagy-gorbő, Klsgörbő, Sűtnegcsehl, Döb rőete éa Sűmegprága. XII. kör. BánokszentgyÖrgyi kör: Bánokszent-8-yőrgv, Buceuta, Oltá«c% Várfölde, Borsfa, B*z», Kerettyr, Valkonys, Lss/touya, Llsp-, Pusitsmagyaród és SeeetüsTló. XIII kör. Nagylengyelt kör: Nagv lengyel, Iborfia, vLlcikóvadamos, Ormándlak, .Petrl-keresitu\', Rózsásszeg, Csonkahegyhát, Kustánszeg, Mllej, Németfalu, Pilfiszeg, Teskánd, Bódé, Hottó és Zslaszenlmlhályfa. XIV. kör. Köves-káli kör: Kövaakál, Bslatonhenye, Monoszló, Scentbékálls, Sieatan-talfa, Balatoocilcsó, Óbudavár, Scentjakabfr, Tagion, Ztaka, A\'aó-dörgicaa, Akaii, Felsődörgicse, Kls-dörglcer, Kékkút, Mlndszeotkáila, S alföld, Kővágóőrs. Rendes és Scepezd. XV. kőr. Zalacsányt kör: Z\'lacsány, Bókaháza, Tllaj, Zala-németfalu, K\'hlde, Zalakoppáoy, A\'mitháza, Bsrátai iget, Kallósd, Zalaazentláazló, Gyülevész, Kustány és Sénye.
— Anyakönyvi hírek. A nagy-kanlzaal állami anyakönyvvezető! hivatal klmutatáaa szerint az elmúlt héten a asülelések száma 9 volt, ebből fiu 3, leány 6. Házasságot kötöttek: Klem Ferane kereakedő* segéd Vörös Juliannával, Noszkó Rudolf déliv»autl kalauz Bornemisza Msrgittal, Ürmösy Zoltán gasd. előadó nyug. főhadnagy Németh Margittal, Antauer József pincér Lüllk Gizellával, Mlkó György fő\'d-műves Herjavecs Rozáliával, Ha-?edüs Károly kereskedő-segéd Flumbort Katalinnal. — Elhaltak: Piánder Boldjisár 11 hónspos, ránggö ci; Olt Lsjosné Tóth Rozália 26 éves, tűdŐ- ée gégegümő-kór ; Luts Zoltán 1 hónapor, kelevény kór ; Grelf József 69 éves déli vaiutl kegydljas napszámos, szív-Izom eifsjulás, tüdőlob; Gcrócs I.-nre 1 napos, veleszületett gyengeség ; özv. Schwsrzsteln Kálmánná ^ Lusztlg Zsófia, sslvszélhüdés ; Fazekas Erzsébet 6 hónapos, hevenygyomor bélhurut ; Kubó Jánosáé Nsgy Anna 56 évea, gyomorrák ; Horváth Istvánná Horváth Katalin 36 éves, haahártyagyulsdás; Göa-cs\'cs Antal 8 hónapos, ránggőrcs; Vajda György nyug. déJivasuti munkás, gyomorrák; Varga Fe-rencné Bátori Terézia 68 éves, mellrák; Orbán Jmka 44 éves, agyszélhűdée; Siabó András 72 évea napszénos, szívizom elfajuléa; Farkas István 55 éves nyug. megyei utkaparó, tüdő- és gégegümőkór.
Kötött női harisnya — — — — —
). Moutlin harisnya minden sslnbrn — 1. Selyem flór harisnya minden színben
Selyem horgolt nyakkondő — — —
Vadász harisnya, liszta gyapjú — —
Cyspju divatmellények — — — —
Telefon 221
Címre ügrjolnlt
10.ooo ■ 36.ooo
- 50.ooo
- 12.5oo
- 40.ooo
- 130.ooo
Fétfl kötött Socknl — — -Féi fl flór Socknl — — -I Félti Zephier ing — — -Selyem Schál, divatujJonsígok
Gyermek harisnyák pamut ós Hóra legolcsóbb árban.
— — 7.5oo
— — 40.ooo
— — 187.ooo
— — 80.ooo-t<5i
GRÜNBERGERNEL
| Selyem mellények és Jumperek mloden dlvatszlabea. Dlvsternyfik, siebkendök, keztyök, nyakkendők s leseUnyBsebb írtwn.
| Férfi szövetek SíStW^SSS Főút íl. szám
Olmr. Ofyclall
Zalai közlöny
1914. ftapttmbar 28.
— RebMtámadáa. Varga lat. váa ét Sípot Dío.e a \'„••Ilh.ljrl állomáton Igy vidéki faideambar elé jáaceot vetetlek ét mikor ai a főidre ee.tt, llieneIT millió ko rooát tartalmaid páoitárcáját ellopták. Kirakat oldottak, da ( károtult kiáltlaaira a cl.- ,, .., utánuk vetették m>|uk \'
\'u.án""b!!uiif.
Wéi:. " -1
kliJÍ**el őadá. Keoxt
*VJ .n. A keszthelyi Iparos i/ju ~ é n-űkedvelő gárdája október kó 12-én a herangalep javára táncmu lapáttal egybekötött wükedvelŐ előedáat render, mely alkalommal Gtciy Uváo .Sárdl hás" dmű énekes oépsilomflvat adják e\'Ő.
— Győri növendékek a Ba Ulon mellett. A győri állami tanítónőképző 40növendéke Berényi h éa Igazgatónő vexetéaével két-napos tanulmányútra jönnek a Balatoa mellé Balatongyörökről •laŐ nap Keszthelyt éa Hfvlsr\', máaodlk oap S-lgligetet éa Bad. csonyt laklollk meg.
— T8r5k földön magyar családot karaauak. A koastantlná-po\'yl m. kir. kon»uUtus értesítése nyomán a külügymlnlaztéHunn tudomására hoxta a Mesőgazdaaági K«m«rának, hogy Erzerum köreiében egy földbirtokba, Kubai Zade Samlh > ffendl körülbelül 1000 hol-
daa birtokának inteoslv magmüve-léaére mezőgazdasághoz érlŐ öt tatu magyar csaliddal kíván tár-aulnl. A asersődéa terveaete azerlnt aa őt családtagból agynak feltétlenül érteni kell a méhéesethez ée tejgazdaaághor, a többi négynek padig elméletileg éa gyakorlatilag a mezőgaxdeaági munkához. - Tra pesuntlg 3000 fraakot boczáit a caaiád rendelkezésére mint előleget aa ullkőlteégre, azoaklvül ax elaŐ évben a beruházásokra kÖlc.őnt ad, lakásról gondoskodik éa azeraődé alleg 75.000 frank évi jövedalmst biztosit. Atulajdonoe elme: Angóra, n»mre«gyüléa nyomdáin Muhllat effendi, vagy E\'terum Kubai Zade. J.lantkeznl lehat as AlaédunántuU MezŐfaidaaágl(Kamaránál (K.poe vár, FŐ utca 14), ahol aa Ulető részletes felvilágosítást nyerhet.
— Magyarország Címtárra. N<m régiben hatalmaa kőtat hagyta el a sajtót l .Magyarország keres kedelmi, Ipatl és mezőgaidaaágl címtára.\' Vonatkozó hirdetőnkre felhívjuk a kereakedeW vállalatok figyelmét.
— Bókaházán töz pusztított. Bókahixazalavölgyl községbea oagy tűzvéaz volt. Baláza Józacf gazda ensber udvarán agy játazadozó kla gyerek goadat!anságából kigyulladt a azalmakazal. Az erős szélben a tűs hamiír tovább harapódzott a lakóházakra és a melléképületekre le. Mire as ösaxesereglet tűioltóság a tüzaek gátat tudott vetni, már több lakóház éa ga-dsaégl épület elhamvadt. A kár tóbb ázás mll tó koröna.
—• Dr. Schiller azemorvos f. hó 28 ától okt. 10 lg ssabadságra utazott.
— Rádió eat m Casalaóbaa.
Ssombatoa, ok^bar 4 én népszerű előadás mutatja be a
T.fólít \'a budapeatl Vlx Radio hat-Ijpáa kéasülékkel áa hangosan beszélővel. As előadást Szbokay Kálmáa tartja a a hantosán beszélővel lehallgatják a külföldi rádió állomáaok hangveraenyelt. Jegyeket a Leltner drogériában lehet alíjf gyeinl.
— Tflrr látván omlóké. Az
Irodalmi is MÜvissetl Kór ma, vs-aároap délután 4 órakor tartja a Virosház dlssteraoében Türr István a> ületéiénak 100 lk évfordulója em lékünnepét a következő »G>orra!: 1. Tü\'r ls\'ván emlékezete, óda. Irta ás szavalja Nagy GyötŐ vámtiszt.
— Anaifabáták oktatáaa. A
közelyő téli hónapokban aa I. és III. körzeti áll. iskolák taaltóteatü lete analfabéta tanfolyamot rendes. As fgazgatóaág felkéri a kö.Ő.aé get, hogy hívják fel aa általuk is mert analfabétákat a tÖmegaa ja ♦ ntkezéare. Jalaotkesnl lehet naponta a köspoali és klaksnkaal áll. lakolák Igasgatólaál. A tanfolyam teljeaen dljmentea éa október 15 én kezdődik.
— Magakadályozott antó s?erasesátUaaá|. Köanyeo vég xetassé vá\'ható baleset történheteit volna t»f nap aate. A Valkó uraság au\'ója Réceérői |őv*t ay Eötvös téren elhaladt, am\'kór af| Vadáas latváa oavü 14 évaa flu eléje karült. Egy pillanat á^ a flu a kocsi elé karült. Azonban Láng Sándor dr. kiakomároml körorvoa anegra gadta a fiút, ugy, hogy az autó caak aurolta és klaebb horzeoláat ejtett rajta.
— A lakásügyi Ulatákak áa dijak asabályosáae. A népjóléti
miniszter moat ki.dott 16 000/1924. X N M. M. asámu rendeletében szabáljo.ta a lakásügyi eljárások Illetékeit éa dijait. A rendela Intézkedik ol.ő.orbeo a lakáaügyl hatóságoknál benyújtóit beadványok éa asóbell kérelmekről felvett jegyiŐkönyvek Illetékéről, amely — ha magsaabb Illeték alá nem aaik — tízezer korona. Caere aaetén mindkét lakás azobál aiámát vasaik alapul. Otveoezer korona aa elsőfokú határozatok ellen beadott pa-naazok illetéke. Méháaylást érdemlő esetakban a lakásügyi hatóaág ve-zetója liléiékmenteaaégot le adhat. A nyomozisl dlj külön tízezer ko rone. Lakáslgasolvány ás naeateal tésl bizooyltváoy dija egyszobás lakás után husiezer, kétszobás után hatvaaozer, négyszobás után nyolc vanezar korona. A mellékhelyiségek díjmegállapításoknál nem jönnek azámltásba. A rendelet folyó ár október alaejátől érvényes.
— Tamatáa. Tegnapelőtt temették el nagy réasvát mellett a hirtelenül elhunyt özv. SchwarxsUln Káimánné Luaztlg Zsófia asszonyt. Kiterjedt rokonság gyászolja.
— A .Kereskedelmi Alkalmazottak" értesítik a tagjaikat, hogy a könyvtár f. évi azeplímber 30 án, kedden este 7-8 lg meg fog ayllnL
— Aa alispán batárta a kla kaalzaal Iskolákat. Bődy Zoltán aliapán Fodor Aladár dr. tlastlor-voa alŐterjtaztéaére a mindjobban fellépő kanyarójárvány miatt bo-zárta as ösazea klakanizaal lakolá-kat. Jelenleg 37 kanysróbeteg gyermek van Klakanlzaán.
— A Divat Szalon legújabb,
szeptemberi asáma külsejében dl szea, tartalmában pedig élénk alakban jelent meg. Előfizetési ára ne gyedévre 33.000 korona a megrendelhető lapnak kiadóhivatalában ia.
— Hlbalfa&ltáa. Nyomdahiba folytán lapunk tegnapi a»ámáben Szénásiödön helyett Szénássy Ödön lett klazedve. Esenoal korrigáljuk.
— Tolvaj asszony, özv. Iva ntcs Mlhályné Neumenn Janka Keazthelyen hatért Práger Tivadar rőfös üsíatébe és onnét vásárlás ürügye alatt egymillió korona ér tékü kelmét tüntetett el a köténye alá. P/ágernak gyanús volt az aaz-azony, figyelte, majd Igazoltatta. A nő erre ugy megijedt, hogy a köténye alól kleaett a corpus dellctl, a vászon éa kelme. Átadták a csönd őröknek, akik behozzák a kanlzaal fogházba.
— Szőlői értekezlet. A klakanizaal állami Iskola tsnltótesiü-lete ma litánia után a templom téri lakola udvarán azülŐi értekezletet tart, amely alkalommal P. Bakos Ágoat fog .Hogyan neveljük gyermekeinket müveit jó magye rokki" elmen elŐadáat tartani. Az érdeklődőket, aiü\'óket tisztelettel meghívja az igazgatóság.
— A Pongrác major tBzese-tábea s hivatalos vieagálat kétségkívül megállapította, hogy a tüiat a ssalmapréa gépjének kéményéből kipattant azlkra okozta.
— A Stoawar Irógápek leg ujabb modellje megtekinthető Brandl Sándor és Pia cégnél, Deák tér 2. Részletfizetési faltételek. írógép kel lékek. Javítóműhely.
— Felhívjak ez olvasóközönség figyelmét Fúrat Jóisef „Kékcslllag" divatáruhásánek hirdetéseire.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet tagnap délu\'án 5 órakor rendes taggyűlést tartott öiv. dr. Juboly Gyuláné elnöklete alatt. A gyűlésen megjelent Dobrovlts Milán V. orarággyüléai képviselő Is. A gyüléa tulejdonképen cálja a Keresztény Jótékony N5egylet nagy téliprogramjának megállapltáaa volt. A gyüláe hatvan uj pótválaazlmányl tagot váleaztott, melyek a réglek kai karöltve nagy lelkaaedéasel és akaráasal szoclál karitatív téren kl vánják sz emberszeretet ée jóság íanségas erényeit szolgálrl. A trg gyűlés 3 ceoportba osztotta as Egyesület munkakörét éa pedig 1. azegányügy, mely a aegitéa külön félő módozatalt gyakorolja, 2. pénz ügy — melynek feladata a atük séges anyagiak előteremtése éa végül a 3. a munkaügy — melynek tevékenysége aiocláHa éa karitatív. A gyűlés elhatározta, hogy október 11. éa 12 én a Kereaztéoy Otthon ban nagy GyümőlcsvJsátl rendes a jótákonyaág azolgálatábAn.
— Elsáráa aa lakola mulasztásért. Szmodlcs Ferencné kiaka-niiaal lakóst, amiért lcánya«ft</]fc& Erzsébet 6 Ízben ősazeaen 112 félnapot mulaaztott igazolatlanul, felcb-bezés folrtáo ZalavArmegye alispánja 30.000 Kra pénzbírságra, nem fizetés esetén 6 napi elzárásra Itálte.
~ Egy blrea tudós már régen kísérletezik egy oly szövet feltalálásán, mely egy emberöltőn kc-reestüi tartana. — De munkája hiábavaló, idejétmúlt dolog, hlazan ha egy keveset érdeklődnék, röglón tudomására jutna, hogy a világhírű Semler cég már régóta caakla egy emberöltőn át tartó szö-voteket árusít, melyek jómlnőségét és rendkívüli olcsóságát a cég 75 esitendős fannálása garantálja. Ki&-lönöa alkalmat nyújt a nagyközönségnek rendkívül jutányos iron-való bevásárlásra azon körülmény, hogy a londoni Semler cég (telep l4 London, 14 Golden Square) órláal forgalma révén felhalmozódott öaz-azea maradék aiövetelt budapesti\' Q\'leteibe küldte, melyek áruslláaa. a cég Béc«l utca 7. éa Koronaherceg utca 9. sr. alatti üzleteiben megkezdődött.
— Url és női divatcikkekben legtzoMdabb kiszolgálás Schwarcx Dezső cégnél, Fő-ut I.
VItó tanfolyam. Volt ka tonaintézetl okleveles vivómesier is annak okleveles volt segédoklatójá-nak vezetésével í. évi október 10 t^l 1925. április végéig a Rozgoayl-u\'Cii iskola tornatermében olasz kard,, vitőr (fleurelt) és svéJtorna tanfolyam léiesQ\'. Az előadás heti 4 óra ós ptdig hétfőn, kedden, csüiörtökön és pénteken 17 órától 19 óráig. Kez dóknek és haladóknak külön. Későbbi információk a beiratkozásnál október 1., í. és 3 án 17 órától 19 óráig a fenti tornaieremben. Höljtyek részére vilőr ós svédtorna különórák.
— Saját gyártmányú kőiőtt kabát K 195.000 tói, saját gyárt máoyu kötött mellény K 130 000-tól. \'•ját gyártmányú kötött jumpar K 30 000 tói. Fillpp kötöttárugyára Scombathely, Síéit Kálmán u. 6.
— „Tatra" caecsemő-kelen-gyék Schwarcx Dezső cégnél, Fő-ui I. szám.
— Legújabb női divat. A nól-r h*k legújabb divata szerinti ruhákat olcsón ós Ízlésesen készíti a Női és gyermekruha-iiivatszalon, Kazinczy utca 15. szám alatt. — E\'ső rangif munkaerők közreműködésével kUlönöa gond fordiitaiik a ruhák gyors elkészítésére. Ugyanott varró-tanfolyam és szabáazati oktatás, a melyre leányok asszonyok felvételnek.
<™ Príma mlnőségtt férfi Zafír Ing gyönyörű mintákban külön puhs gallérral darabonként 98.000 koronáért kaphatók ScíiZarcz DezsS cégnél, Fő ut 5. \'
— Idei aratása toék rendkívüli olcsó árban kaphatók a Gyenes üzletekben.
Kávé, rlza, cacao. cukorkák, szeazes-ltalok á-.vanyok és grógyvizek, tlazavldéki lisztek a Gyenes üzlatekbon.
Tisztelettel tudatom kedves vendégeimmel, hogy éttermemben
ifj. Lakatos József muzsikál. &&
__Kiss Ernő „Korona" száilcdás.
minden este
Sfiáves pártfogást kér
bVMéiiteM és Vsszei tartalékok, t \' ulnttyoK Mrairty HMtiMa, Mto-\'l \\ alít • siiktí rágó bárail) loitis
sjüatj
1924. szeptember 28.
ZAI.A1 KÖZLÖNY
5
M ^úwa mozgítxto
p*^ szezonnyitó előadása
október 1-én és g-án = szerda-csütörtök
IADAME DUBARRY
Drámai történet a francia forradalom idejéből 7 fejezetben." Rendezte: Lubitsch Ernő.
Személyek
Kedvezmény érvénytelen!
II LajOS király . EMIL JWHIIS OUÉ mm. RÍM) MIL Grammoot hercegnő Else Via Jean Mm srál Eduárd v. Winlersíeio Jeanne Vaüöerníer POLfl íiEII flrmand de Foíx. HARítY L1EDTKE
Paillel.....Mexaodepeit
2ai[ .... Viktor Janiin Oulllome Dubarry ur. Kari Piafen Don igo ... iaps Stiíler Madame Labille . Marna Kier Labelle____Paul Heldt
F\\ díszleteket KÜRT RICH-TER, a kosztümöket pedig ALI HUBERT tervezte. =
Ennyi tökéletességgel készült filmet látva, önkéntelenül eszünkbe |ut a film diadalmas előretörése a színház felett. Egyik színházi szakember megállapítása szerint a jövő szezon a film és a színház erős versenyének jegyében fog lefolyni.
Valamit a MFiDfiME DUBfíRRY-ról. Mint minden nagy történelmi film, német munka. Rendezőjének és szereplőinek együttesét nézve, szenzációsnak kell mondanunk. — Lubitsch Ernő neve ma Joe May mellett fogalom. — Farao hitvese, A tüzek, Bella Donna egyrészt óriási történelmi érzékéről, másrészt kiforrott művészetéről tettek tanúságot. —
Pola Negrít Amerika elhódította Európától és odaát szépségével elnyerte az amerikai szépségverseny pálmáját, művészetével az amerikai starok fölé emelkedett. — Emil Janingsról nem kell ismertetőt Írnunk. — Harry Liedtke az ilyenek a férfiak, Velencei kalmár jókedvű, daliás és megnyerően szép alakja. E film a berlini Union-filmgyár klasszikus alkotása,
6
ZALAI KÖZLÖNY
1924 s/cpiemhcr 28.
Októberi program:
Jocky Coogan: h kis vándormuzsikus; h titok, Tristan Bemard filmdrámája (16 éven felüli). Utazás a Marsba, Sophus Michaelis fantasztikus regénye, főszerepben Gunnar Tolnaes . Modern kalózok (Bimbula), rendezte Louis Feuillade, Baumont-film. fí kis bohóc
i ,00,9anr;fllm: Lyoni fu,ár\' a francia forradalomból a párisi esküdtszék levéltárának\' valamint dr. Délayan párisi ügyész kutatásainak felhasználásával filmre irta Leon Poirier uaumont Mm. Emberek és bestiák, a főszerepben Strongheart, a belga államrendőrség világ-- h"ü ta,kaskulyaja. A airev.es, történelmi regény, főszerepben Alfréd Ábel, Iíngen Klönfler,
l\'iinl llartmaiin.
Az egyszerű tnasamódleányból lelt királyi mclresz, XV. Lajos francia uralkodó kedvesének tragikus élettörténete a maga szines nagyszerűségében elevenedik meg a vásznon. Az udvari élei pompázatossága, intrikái, szerelmei, a forradalom mindent elsöprő veszedelme, a vérpad borzalma : mindmegannyi érlék ebben a filmdarabbm, amely legapróbb részleteiben is tökéletes, - stílusos és művészi. — A szövegkönyvirök brilliáns irodalmi munkáját a darab rendezője Lubitsch Ernő meglepő kon-zsenialitással varázsolta filmre. Kifogástalan minden beállilása, díszlete, kosztümje, figurája és az egész vonzó, érdekes cselekménye ennek a felejthetetlen mozgó-fényképnek, mely hallatlan gondossággal, hozzáértéssel készüli, az áldozatkészségnek olyan rendkívüli méreteit árulva el minden mélerében, amit eddigelé még vajmi kevésszer láttunk. — Lubitsch Ernő ez uj müvével egyszeribe a film legnevesebb mesterei sorába küzdötte fel magái. Azl az óriási és nehéz feladatot, amelyei a szüzsé-irók ezullal eléje lüzlek, szinle játszi könnyedséggel és valami egészen különös biztonsággal oldolla meg. Ragyogó, arlisz-likus, korhű, drámai a film egyik jelenele éppúgy, mini a másik. Ami pedig a kiállítást illeti, nem egy helyütt a pazar külsőségek olyan jeleit árulja el a film, amelynek hatása meglepő. Mind-ezenfelül a rendezői és technikai effektusok egész sorozat újszerű fogásai tárulnak elénk a grandiózus filmen.
MADAME
A közreműködő színészek kivétel nélkül a filmszinjátszás igazi, vérbeli, kiforrott nagy művészei. — Megjelenésben, maszkban teljesen kifogástalanok, játékuk pedig színtiszta átértés és álérzés. A címszerepet kreáló Pola Ncgri csupa
báj. finomság és fia-
tal temperamentum. Káprázatos toalettjei feltűnőek. -Minden mozdulata nemes, li higgadt művészet. XV. Lajos király szeinélyesitője. Emil Janni/igs valódi előkelő kényúr, alaki-tása a haldoklás jelenetében szinle döbbenlőcn reális. Ilarry l.icdtkc egy hadnagy szerepében kitűnő. — Rcinhohl ScIUlnzel az inlrikus minisztert játssza meglepő tökéllyel. De a többi közreműködők is egy-tól-egyig stílusosan illeszkednek az ensenible-ba.
Mindent egybevetve: a néniét filmkultúrának ez a klasszikus remeke {r.kbcciü érékekkel gazd.igilolla a mozgófényképezés lí\'rléneltnél, amelyben külön fejezetei toglal cl.
Az Uránia e klasszikus szezonnyitó műsora egyúttal programa is a jövő évre: a legszebb és komoly értékű irodalmi, történelmi filmek hővezetője, mel vek között a (1U0 VAÍ)IS (Emil Janniiigssol), Trója pusztulása, Toll Vilmos, Ilelena elrablása, A Niebelungok, Utrechti diákok Rákosi Viktor székely tárgyú rogényo kimagasló értékek.
D U B A R R Y
1 fii. eaeptembar 28
ZALAI IOZLONV
Kilakoltatott szegény asszony
Gyermekével a szabad ég alatt
L.punk folyó bó 27-lkl námáb.n f.oll elm alalt migjelent költeményünkre vonetkoióleg a követkoiő
I.velet kaptuk LaatenUl Onkár, a „gykaeliaal l.kfablvatel főnökétől r
Jjen llaitsll Sierkeeilő Ur I I.ipjánik 1924. aieptember hó 27.éo, aiombaton, „KUal oltatott •legény Sinony" elmen megjelent cikkére ugy áriam, helyeaen járok .1, bs arra kérem, bogy as alábbi megvilágító loiokat kólótól mái-tóiteaiék t
Klis Taráit a klr.\\járásbíróság, miután költe ás muíKs-Jój. kő-
lött a aiolgálatl, Illetve a munka-vliionyt jogéról blról határosattal megbüntette, Lr. 63. § alnpján, amely alólrja, hogy a aiolgálatl vagy munkavlaiony m»geiünáie eletén ai eiael kapciolatban blit terminetb.nl lakáat kl kell Orlt.nl, arra köteleila, hogy l.rmáitelbeel Ilkáiét bigyja al ■ mivelhogy ennek eleget nem tett, • kir. |éráa-blróiág kilakoltatta.
Távollétem áa siabsdiágom Ideje alatt jelcntkeiett Klaa Tarái hivatalomban ái a belyetteo vei.tönek egy üreaan álló lakáat mondott be, amelybe kérte a bahalyaiáat.
Egén korrektül helyettesem felvilágosította, hogy a lakás atátl áll üreien, mert magpaasailáa tárgyát képeil a fjy wjs ót be nem hrlyeihatl, mivelhogy kétléjes, kl kapja meg váglegeaen a lakált. A •ok rlmáokodáira helyett.leen már ai emberi iiempontból la o.m mondott ellent ann.k, bogy ebbe a lakálba Klai T.réa Ideiglenesen be-költönék, aionbon as Ideiglenes jelleget mindenek felelt hangsulyOlta ■ lelvllágoaltotta Őt, hogy a fal •őbbfoku dóntáa után, ka a lakást ai Igénylő ksp). lie* fjból ciak kilakolloldtnak lett kllive. — Klaa T.rái mindennek etleüáre a lakiab. bektltSsStt.
Al Iratok nemrég árkeitek vleasa, amely aierlnt vigbatároialUag a
II. fok Jogárványeeen • likáét Cveikó nevű bonvédnek utalta kl. Minthogy kiutalásban rásseeült a lakáit elfoglalni ami tudta, mert abban Kis. Terás már alhakre.ke
delt, végrehajtás ut(án kárelm.it. nálam a lakáaba tórtánó báhelyo lését. A rendeletek eaeüemáben meg fol.lőeo köleleeeágem volt a 6000/1924. X. N. M. M. i.ámu ren delet 45. §. etapján klutaláaban rén.aölt honvédnek behelyeiélát alrerd.lnl, o b.belyoiéa termán.1 nerüleg Klsa Teiáinek Mekoltatá ■át kellett, hogy migoiőne. Így tőitént Kl.s Tarái kttakollatáaa, amely t.ljeaen jogos ál a fennálló Lr.-aek megfelel.
Kl.s T.léinek súlyosabb helyie-tél, mint ember, magam la i.jná-loji, de mint lakáiblvatall ilnök, cnV a törvény r.nd.lkeséaét tarthalom nem etilt. Mef kell njug tati.om aionban a köivél.ményt, hogy Klaa Teróinek .len helyie lét minden erőmmel Igyekeiem pbbra foidilanl a már U lürgóa elh.ly.iáaére von.tkolóllg loioo kívül Ir.téikedéaeket tett.m, úgyannyira, hogy lakáalgényát már a jövő bét keddjén tárgyalom.
A\'cikknek as a tondeocáóiua kl-titok, hogy a la^áehlvatelba. la-káioktt nem tartanak, a maga ér-telmeiáaáhcn allata megfelel a vnló aágoik. Mert H, aki tudje íi tlai
Iában van as uj lakáerondelet Intenciójával a asset kapctolatoaan limeil a lakásügyi halóiágnak jelen Időben megállapított |ogkörét, könnyen vonhatja la alt a kootek-venclát, hogy a lakáihlvatal ma már nem ai a rekviráló betóaág éa a muh Időben gyakorlott sok tekintetben abesolut hatáekörrel f.lruháiott Inláimény, amely ónké-nyceen nyúlhat bele a lakásügyi kérdések radlkálla ellatéiéiébe.
Ma már a lakáihlvatal mintegy aiankelonáló halóiág, jóváhagy él lakáiüfyl differenciákat Intés al, m.rl meg van foistva sok tekintetben ni erőuakos cselekváeeklől.
Vagyok Sierkeeitő Uraak llai-telettel Nsgykaalse., 1924. nept. 27. Lawentil Oaikár, • lakáahlva-
vatal elnök.".
Eien levélből nincs semrnlhoiiá-adni valóak. Tartalmának ait a rá-aiét, mely aierlnt a lakáahlvatal főnöke Kit, Andráaoá lakáalgéeyél máila tárgyal áa alá vette, Srőasmel veasadk tudomásul ás roméljük, hogy a axegény aassony rövidesen h.jlékbo. la jut.
Épjtkazéal adókedvezményeit
A péaiügyl kormányiat adók.d v.imínny.l ilel aegltaégáre • lassan él«dő ápllk.iéal kedvnek. Eiek nak a kedveaméayeka.k legújabb klt.i j.ntéeelt a kőv.lke.íkben Jl mertetjük 1
Aa 1924. áll 100000es pánaagy-
mlnleiterl rendelet si.rlnt aiok a* állandóan laké. céljaira aiolgáló ujoanaa épült lakóháiak it toldi
Mképülaleí, am-lyek 1924. évi jaauár hó eleije után, de legkáeább 1926. éal november hó 1 lg h.lyes-t.t.ek lakható állapotba, haiminc eutendelg Urtó hixaditnenlettigben rétietülnek. • -
Eooek a meulaeságn.k • meg-adáaa több föltélollít függ.
Ai u| ápül.iben elhstyeielt l.kás nagjiiga a ssökséges méreteket nem haladja m.g. A négy Ukóeio bánál nem több a.obából álló lakáa (nem sxámltv. a m.llikb.lylaágakel) még sdómenlea. Ha aionban a lakáa aéfyaál tóbb isobábál áll, ugye benne l.kók .lámától függ • kedv.imáoy álvaiéio E. pedig 1 ha a eaaládnak tóbb, mlat károm tagja lakik as Illető lakáéban, ugy
a károm cialádlagoa f.lül minden
.ír.a 16 áv.n felüli vagy kit kél 16 áv.n aluli caaládlag ulán egy-egy további lakóaioba vehető ná mUltáiba.
A toldalákápllkeiáa c.ak akkor ayujl Igényt as adókedvezményekre ha * loUeléWpl\'keiélí!iír»«álló lakáa keletkaslk. A. oly toldilák. áplikeiáa, mely a régi épüUlwk CJUpán a. amelatl ráaaát bő.ltl kl, OMk kan évi edómenlenígben ré-eie.llhető. <
Nyaralók (villák) a kedveiméuy bea nem réa.aiOlnik. Általában ciak állandó lakáa céljára emelt épületekről van nó, Igy a kedvei-mények nomponljából nem jöhetnek aiámltáiba BI Ipari, k.reake-d.lml cáln ápllkeaáaek : a aiállodák ciliára aiolgáló épületek sem, mlat-hogy as\' edókőnnylléi.k Intenciója aliŐBOrban a lakial.iég UkfWáafc.
Ai Ideiglenes adómeatességet ai épületnek lakhaló állipotba helya-sésátől Biámltolt 30 nap »latt k* kárai Iráib.n p«os»gylg«kíaáó-aágtób MelUklendői a. ápWet *oa- \' tOB teivrajia, mloden egyee helyt-aig rendalteléiánik fellünletéjéveL
A kérvény ületékkólolei.
IRODALOM-MŰVÉSZET
A* Antónia tegnapi alásdáaa aa oW5i5 olőzdáa gSrdűlikaoya/g^ bon folyt la. Ai olöadáit végig nézta Bálint L«joa, a budapaati Nemzeti Silnbéi művéazctl titkára la, hogy Hevesi Sándor Igazgató után láaaa Radó Mária játékát. A fiatal mflvéaiaÓ teb.taágót Bálint la taljaa mértékbao allamari a tarvei azarlnt Radó Mária októberbaa mu tatkoslk ba Budapeatao.
SZÍNHÁZI HBTI MŰSOR:
Vaaiioap tMluUn: ÁRVÁCSKA, opaf»U.
VaUraap aata: AKTOStA, vl^iUk.
Hétft: SULAMITH, dalJiUk.
TÖRVlNYSZftK.
Falaal párbaj. StSke Pál lele-ayel uradalmi alkalmacott a Btk, 301. § ába ütköiő aulyOB testliártéi vádja miatt állott t.guBp Makáry Vilmos .gyeiblió .lőtt, mert L»t«-nyán Hunyady F.renc ugyanottanl lakóét agy karóval ugv magvsrta, bogy huis nspnál lovánb gyógyuló sárüláaaket okozott. Siőko vlaioa-vádat emelt Hunyadi ellen. A kihallgatott taouvallociáiok után
Bakot Gí.a dr. éa Hoch Onkár dr. védők f.lm.ntáit kérnek. A törvéayaiák Siőko Pált büaőinek mondotta kl könnyű taalliértés vélaégében él olárt hit hell fog-háira éa a költsétek megtérltáaére ítélte, Hueyadi Perencet ellenben felmentatte.
Fiatal tolvaj. Malolics Jinoa 19 éves muraker.aiturl géplakatoat lopásra való felbujtás éa folylstó-lagoi lopáa büntette miatt vo■)!a foleiőaáf r. a tórványaiék. A vádirat ax.rlat B.jc.án egy fiatal molnár-Inait arra blrle, bogy a Schvicilttr litván nevű siolgálatadójától Hallat lopjon, aiután ő maga ai looanal • nyűtt lopott llaitet Schw HiertőL Oivegy S&\'i Károlyná beiárt magtárából a atalelóljukon át bemálltak éa oooét buiát, roiaot áa kukoricát elleptek. Matollca a cselekmények egyik ráaiét belemerte, máslkst tagadta. A bíróság • mag tévedi fiatalembert három rendbeli lopáa büntetteárt hát bavl börtönre áa bárom évi hlvatalveesláere ítélte. Miután Matallcs b.l.nyugodott as ítéletben — ai jogarőné vált.
Megtévedt leány. Ho/lmann Hemlk B.ttblány utcel lakóénál ixolgál*L.\'P. -fiatal családlaáay. aki
úrnőjének egy ruhadarabját jog-lalanut ellul.|donltolL Perasa fel j.l.ntéa folytén ai Ogyéiiság fog-báiába kerüli. A tagnapi törvény néki tárgyaláson • gaida megbo ciátott a megtévedt leánynak M Igy a bíróság s.olgálstl lopás láván, meg.iüntette ellene ■ további el láráal.
Aa arany malIlB. Fletdt Manó gyártlutviaalőtől háila.táal alkj-maiottja egy arany malliüt lopott it alt egy Koctner O\'ga n.vű nagykanbeil l.ánynak adta oda. A dolog kitudódott áa noha ai ákaier vUeiekeiült tulajdonáhos. Kocsner Olga orjsidaailgal vádolva kertit a li.vinyaiák agyea-blráje Makáry viimoi elé, akit Bortha látván d.. vádatl. A tőrvényei ék Koca.: Olgát 200.000 K pémbünt.télre l e. — Al ítélet |og.rőa - ■ j\'",
Etr 1 tuiU. \' F
PIÁN IN O
Szenzációs olcsó árak aP
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19JD0Ö Delainok 19.ooo kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok az ötszes színed ben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfin izdvetek19500e Női szövetek
47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
wuterrain-tieiyii^lbar
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák i, «o.6oo Etamln Ms^^ 13o.ooo K-től
Elegén* trikósaiyain. „ ruha 49o.ooo K-tól Nyarf-ielyam-bloufok\' CSAK 24o OOO kor Gyapiu mellények >
CSAK 4S.OOO, KIÓI Kötött gyapjú — perek TS-oo^ JC ^I Sötétkék fekete angol szövet^ DIVAT férfi kam^rnofc 1 az fisszes színekben.. Ragián- és télikabát-kelmék driásl választékban.
a^T JUitviaalőJknalt fW árakból ia 5% engadiaíny
ZALAI KÖZLÖNY
1924. wpt.mber 28.
mztitoratfrezuMz.
Uránia, Vasár nap A Szent othmarl gyújtogató. („A blblláa em bar" c. opara film változata) Tár-aadalml dráma 6 felvonáabaa.
VUág. Vasárnap Bimbula, a drótostót Loua FeuiUade romantikus fUmjátéka 2 részben. A leg-monumentálisabb Bímbula-fllm, mo-lyet a Gaumoat-gvár órláal áldó aatokkal állított sió._
KdzQAXpesAa
A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma
A szaptember 23 Ikl kimutatás szerint a ezept. 15 Ikl állománnyal szemben 13 2 mllllárdal csökkent. A rault üzl.ti háton a bankokkal szambán Igen nagy hiteligényeket támasztottak ugy, hogy a váltó-tárca áliomáay 103 mllllárdal emelkedett. A jegyforgalom apadt, ml aira vezethető vitass, hogy a glró ■rámára nsgyokb lefizetések történtek. Mlg as államssámlák aug. 15 Ikl állománayal szemben 40 milliárd emelkedést mutatnak, addig as egyébssámlák egyenlege 8\'5 milliárddal amelkedett, vagyia a glró áliomáay emelkedésa összesen 120 5 milliárd. Ezenkívül sa egyáb követelések spadáaa révé* 76\'6 milliárd pénz folyt be általáaosságbaa a baak jegypénztárába. Eazel szem bso a leszámítolt váltókért folyó sít ott 108 milliárdon felül devlsa éa valuta váaárlátok folytán 10 4 milliárd éa egyéb tartozások csők-keaése révén 65*4 milliárd pénzjegy került forgalomba.
Csomagforgalom Ansztrlá-val. A posta veeérlgazgatósága közli, hogy a postautalvány és utánvátelsa postacsomag forgalom Svédországba októbar 1 én, Ausztriába psdlg októbar 10 én mindkét Irányban a nemzetközi forgalomban előirt faltételek és dijak mel lett megindul. A msxlsnálls összeg 15 millió.
A világ búzatermése. Az eddig nyllváaoaaágra kerüli hivatalos termésbscsléeak szerint aa európai búzatermés átlagban alatta maradt a taoalylnak. Államok ssarlat részletezve Belgium búzatermése as Idéa 3.5 millió q. (tavaly 3.4 millió\'q. volt), Bulgária 10.3 (9.9), Spanyolország 37.1 (42.8), Magyarország 13.7(18.4), Lengyelország 11.6 (13.5), Csehszlovákia 9.5(97) mátermázaa. Anglia busaterméss 6.3 millió qaar-ter, szemben az alŐzŐ évi 7.1 millió cuiarterrel (1 quarter 12.700 kg.) Az bfycsiUt államok Idei búzatermése nagyobb a tavalyinál, bár a bevetett terület csökkent. A kormány 589 millió bushelra becsüli a téli, 225 mniló bushelra a tavaszi buza hozadaát, szemben a tavalyi 572, Illetve 213 millió busheÜal (1 huzhsl 27 216 kg) A kanadai búzatermést 282 millió bushelra be-caüllk, tavaly 474 millió bushel volt. Argentína 6.72 millió tonna (tavaly 5 32 mllllé) búzát termelt a. Idén. Ausztrália a búzatermését 126 millió bushelra becsülik, amiből Ausst-rálla 79.2 millió kushelt axportál-
^í\' .m,*J"TB,jr CMk 60 »,BI0 tus-hal kerülhetett kivitelre. Brítt India búzatermését 98 4 millió q ra becsülik, a .tavalyi termés 109 5 millió métermázsa volt.
tőzsde
Macánforgalom. Egész délelőtt folyamán üxlettelea volt, Kö-
tések alig jöttek létre. Árfolyamok Inkább csak névlegeaek. Kosztpénz Vs-y.Vs. Msgysr Hitel 440, Os« trák Hitel 155 -56, Bur 4290, Salgó 455, Rima 135, Pesti Hazai 3040, Fó\'dbitel 225, Angol Msgyar 40\'/». Dsnublus 2025, VMIamos 1080, Acél 175, Fegyver 980, SckUck 44\'/,. Kószán 2460, Urlkányl 175, Cukor 1960-970, Drssche 145. Pallas 150, Athtnaaue 162, Borsod Miskolci 120. Trőat 176, őstermelő 182 Városi 305, Hungária Műtrágya 90.
Termánytősade. Buea tiscavl-dékl 76 kg-oa uj 422.500-427.500, 78 kg-oa uj 432 500 -435.000, egyéb vidéki 76 kg oa uj 420.000-425.000, 78 kg-oa uj 430 000—432.500, ro»s 385.000-390.000, xab uj 330 000 -350.000, költs 28.000 -300.000, takarmány árpa 380.000—400.000, sörirpa 450.000-470.000, lenge.I 380.000—385.000, korpa 225.000-230.000, repce 640.000 - 660.000 K, a többi váítoxatlan.
Iráayxat nyiláakor bsrátaágos volt, a tŐxsdeldŐ közepe felé az erős kereslet következtében a spekuláció vásárlásokba kezdett. Ösztönszerűleg hatott a piacra ax amerikai piacokról baérkeeő readklvűll szilárdság. Bár zárlatkor as Iráayxat kissé elgyengült, a busa éa rozs ára mégis 5000 koronával drágult.
A Magvai- Namzatl Bank hlra-taloa árfolyamai szept. 27 éa
i usooe-usooo
M Ml| IJ<-I «eji-r»74
>*?oo-??«So
♦OTO 4100 »»>-«OI 10 |H
siSo-nas l|ISi-llt*>> bet. 10* ei-i*t ti
Sol|d kMÉ I «><*.! 4>SO
a- Hiti »V»K> ■**«• » muHj St« kor. towKily HotrH 1. u<01-107*0
Lirt
Ds» se*.
Devizák
luvkl
W-401
Sft.MI l?Sj-}7l»
I))HI|(«| Xrt**Ula». ieSot-ieM)
Loodoa iiicomiKM SCim u*o-i«eo 77*00-77*00 Piri* <070-4100
WC l|«t->t«i
tsőlU |l|-tU
StóO**- seiu-soU} S*. IM\'H-Ufil
ZMeb i4K}-i«;lo
Zürichi zárlati
Párt. 277000, London M7 00, Ktwyort 624.00, BrOssel iöOO, MilUnd X30i<0, HoiUod 203 10, Berlin 126 00, Wieo 7V10, Solla 882 60, Prága I670C0, Bodepeet 4* 00, Buiareet 270-00, Belgrád 73) 00,Varsó 101*00.
A* ércpánzek áa nemesfémek beváltási árfolyama i
Estltt tgykoronás OOflO—0170, kétkoronás ÍM 10—IX.640, forintos 1U.280—10.800, öt-ko.-o.iii 31.100—32.100, színarany 61.000— 62X00, arany buzzkorociz 333-OuO—335JXO,
pUUaa 2lo.000-220.00i.
Szerkesztői üzenetek.
Pásztorélet. Cyóoge kísérletezés. Még öok*pzókSrbea sem állná meg a balyét Nem köaölhetjük.
Tésa. Megkaptok. Közöljük. Ezzel a kést kritikát U elaoftituk.
K. O. Mlndenkltél izlveten veszünk tárcát át költeményt, hs — Jék.
0. X. Zalaegerszeg. Sorta kerül. Köszönjük.
T J. Oaoagó. Levél meot.
Halas fordítás. A taxy német kötté költeményeit tokkel jzebb íoidlUzben bírjuk. Az Oné ttIntelen át erőtlen.
Xem közölhetői. Elbeszélések : Fürdé-levél, Tütbeo, Saelxnavlzig, As otthon. Versek: VÁllomás, Sxlviiviny vett • lelkem ál«a . . . A vártának, DuJaL
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv-kereskodéa RT, Nagykanizsa
Tölgy, 116, csaresznys, bOkk, bán itb.
rönkfákat erdőket
legjobb Írben víziről s
Fonaérgyir és ItaányfaUrnialö B. T.
Bndapest, XX , Osont-utoa L
Reklámárak
Kisfaludi és Krausz
divatnagyáruházában
az „Arany Kakas"-hox(
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21.
Duplaszéles pepita szövet mtr.
40
800
.K-tól
Duplsszéles gyapjú schoult szövet mtr.
55
000
K-tól
Fél II télikabát szövőt mlr.
130
000
Któl
Plald kondik szép mintákban mlr.
100
000
kor.
Duplaszéles crep de chlne selymek mtr.
180
000
K-tól
Kelengyo siflfonok Jó minőségben mtr.
22
000
kor-
Duplaszéles nói gabardin szövet mlr.
44
800
K-tól
130 cm. széles tiszta gyapjú szövet mtr.
88
500
K-tól
Angol férfi ragián szövet mtr.
170
000
kor.
Frolllr lörUlküző 1. minőségben mlr.
65
000
K-tól
Duplsszéles brokát selyembé\'és mtr.
120
000
K-tól
Lendsmaszt törülközők darabja
45
000
kor.
Duplaszéles gyapjú schottís szövet mtr.
44
800
K-tól
Slrip. léin öllőny-szövetek mtr.
125
000
kor.
Doubl-flanellok
55
000
K-tól
UO cm. sz. velour I. k.báiszövet mlr.
220
000
K-tól
Kelengye vásznak métere
20
000
Kfáf
Tennlsz n.nellok
24
000
kor.
Csakis jóminoségü áruk!
1924. weptemb.r 28
ZALAI KÖZLÖNY
9
Singer József és társa
órtesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi ós női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat : a legtalányosabb árban árusíthatják. :
Kérik hatalmas raktáruk vótelkényszer nélkül való megtekintését.
AoróhlrdetéteBi
Jóiul tthttttf-u« \'j. uimo tolok. HeetM-uua •6. iiimoiiii tsoniuH UM!(£»ía»el aladök. lM>tU«
Ruhák, koaíttmök. V.báioV W.»ltfa*t kth<á-Djoaabba Tállilik. — HUboi «• rldtkn U B*f>xk
Willocrot, F4 «l 14.
Alkalmi vAlol. ](» kflnnyO «(f.i ol.jitr<»l)<« •6k»iV»n k»« KAttxr jyáitmlnyo fo3«!«i Iwl eUáó. Uí»«bb<l Bauö kcetl^UiAOll. hfO
Tangutx Íf41«t <« -r.íl»k»l«ná] fiiattixl btlíj-
■Kilfit, bthMi, b«i<|MM <■ Mu \' -----------
TaocitDUrccr Lajoa laka
f Árpái-i
Klmló tíccioé kioyiaoba. DÍMT>4orf«» •><•<"». uiík kíiUI»»i«kríoy«k, UoWoUkA. Viiiy.mul. >«»k-n-utlidi, .miro»atók«, J«/».l.l, .ifníVmaaua, vailUfok, nlppak. rtr....iJe,t<«k, hlouaitkiikart. v1rí«oi, nAli-ieda- VáUtaip »«, tXli&xnap utin. S««áT.Ul t7.
Zongorahangolást
lagotoit&ao <s Itgjoibáo c»jk5x4l: Iftríjh. Ntttkinlns. Brsnj lénot u. 10. i.W« m Hlil oatílyekrc. mlnt xongorlal* (20 árt*
mkkípietlKj) ttlj«s icntkáit pOtol). Vlítkn li.
ILelrAroaban yify Kkiij-ulcábao « .«cii> Uklil kcrtMk, UUpíil rinnk, ygy futjaimat olríOifon l«r4 biletcmtl íiiám ocréfea. Cím a Uidífcirnilban. I|l«*
Varróoót tí<ix<m<ieMr» háihva vaháaca klrOl k«CK«. aiaboi nem kall, Mx< ke»<M la. l\'«(4Hu. U.
Gudrlu* Jreéetl._. ^
ü»y rr._r.L4a clpí>i íelrtltllk. iftinlll
tfy ja Ultin lerí Wiákplr eliÜ. Ci>?Jr Lajca K6uóa-
EUŐrendU nagymalnti
liszt«. korpa
olcsón vasiról ható VILLANYI ANTAL őrlemény- í» torroény-koteikcdőnól, Eötvös-tír 29- »Ult. a Szaathironuis-Jiobor íttllsaíbso.
MENETREND
Nagykanizsa állomásra és állomásról 1924. október 1-töl kezdfidölsg a személyszállító vonatok az alanti menetrend szerint közlekednek:
Budapest—Nagykanizsa közt írtuáj Msgyksaluira toöalis ■agtaatairil
A VONATOK NEME
üE
A VONATOK NEME
Hit. személyvonat
201. gyorsvonat
211. saamélyvonat
213. sxemélyvonat 203. gyoríYOaat
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa közt
T
232. vegyesvooat , - , ,
Közvetlen gyorsvonal Jugoszláviába Murakeresztur országhatáron ál Tilestbe közvetlen /., //., ///. oszl-ilyu kocsikkal
201. gyorsvonat
f I | M | 204. gyorsvonat Nagykanizsa—Pragersko (Pragerhoj) közt
231. vegyesvonat I It I » I ssaaílyvonat
223. személyvonat i 20 I M I tiit. vegyaavonat
Nagykanhsa—Sopron—Wr.-Ncustadt Wien 5. B. közt
301. gyorsvonat 313. vegyesvonal
I u I »1
Ul
314-. »i«m4ly*0Mt
,.„„,.., . - . . Ml- IJOÍ.\'OÍ.I
A 301. í. 3W. ni.. **"«?. \'f\'i\'LÍÍS\'ílííi,!.) kS.t
L, 11, III o..l K.rlovy V.r/ (K.rl.b.d), »•*. r,W «»■"< \'l^\'V^Llt\'\'
I. II. Oilt.
.V. (f\'oiionyj, -----------
Nogykantna—Borcs kötött _
>11. ...mélyvoiut TTl » OH-
001. gyorjvoa.t U SOS. ET""""1,
1113. .i.roílyvQDil I U I " I 032- vW..voo.l -
A^l.é.0,1..,. gjorivoo.l vtol . 301. (. 331.... a"\'™"*"" \'■bo\'<"1
............................. ..........
UJÓLACr
kérjük a magyar közönség tdmogatdsdt.
„SENATOR"
ichw.ld i.lvwk.hu..Iyay*r |
Fehér
lapos babot
bármely lálclben legm.gu.bb árb.n vitáról
Heltal József cég, Nagykanizsa
Telefon 112. Fa»l n- "im\'
BOROSHORDOK
azonnal líillhelós állapotban minden nagyatgban kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- éa hordékereakedán*l
Ciengery-ut 31. sz.
Hői- és gyermekruha
DIVATSZALON
Kazln^fltrnr^áláffr
fingol, frarida női- ís gyermekruhák uarrdsa.
L.QuJ.bb párlat mod.tl.tu Oyore a. ponté. ...ttttia. Saotld, o.ra.kalt Érak.
I sajtgyártásra mindenkor
és minden |lpC7npl( ■ V BS ■ mennyiségben WCifclIwrt
a helyszínén való feldolgozásra
------ - - —nyugatmagtarországi
sajtgyárak -
TEJETi
a helyszínén
STAUFFER ÉS Flfll
Répczelak.
Nam kall PucerAÜ!
„KAK US" ruhafesték
házi haixnilala gasdaiígos és kifogástalan róha átfestést ere«bn«nyes. A rubét n e as rongálja 11
Kapható:
Stampf Zsigmond
íútft- 11 cMffi«B^u^l<ttbca
Nagykanlzaa, Bazár épület. Unieett 1 raraalatt afc 25.000 to.
Rendkívül olcsó árak! 1
IFJ. VAJDA DEZSŐ
BUDAPEST, KORONAHERCEG-UTCA 8.
íao.ooo .——
Orapja marooaln. calkoa <a atma ÍSO.OOO Icrooa Tlasta (yapjukaaán mtnAan aalnbeo
BS.OOO korona Sr»Varrj, taavtaal "47 .UíliUtó.i.
Bkót raEUnkalm*k l«>.000-tíl»00.0«0.la Crepe chlno mlutlao aalnbau 1TO.OOO k«»ooa Craja g*orc«tt« ryttnyOrfl aalnokbcn Craoa naaro^ulo ISO.OOO kcioca Ia Japoa mlnJao aalabaa 103.000 korona
Szövet- és selyem maradékok MV.-kal elaékáu íruiWztsak.
Vtdákro eb I o t i k a t U»j»^3«t kOI41k.
borsajtok,
szölőzuzóK, bogyózók
elsőrangú Elülteiben
WEISER GÉPGYÚR
SugSr-ul 16. szAm.
HAJSZALAKAT
POLLAK SAROLTA
BUDAPKST, aKDRASSY-üf S8.
Ujt lPárt.1 Arohiual aacestco}
„Mlraclc" ha>tliáTOlU6««r axéíkttldiaa «taáUU«al. Uk>üth<Mt. hiallrilrUi. (Ttr|«a yat»atU»U.
Egy 5 mtr. 70 cm. széles és 2 mir. 55 cm. magas lécczclt
válaszfal eladó
Megtekinthető oyomdínkban
Fő-ut 5. Hám alatt
nm.
XALAI KÖZLÖNY
1924. aaeptamhar 38
in eladási
H £ i a l 5 VToUj\'Mtuk-llazak. haMMgail 73 i} hál ksrtt.l KO mii IMa 2 ■<*• Ml Clflj karttal. st4o kit yaxdsaio J30 mllM, 3 «i»tls ul hál. Lali* oot. l-re aBofllaOiati
»0 mlM4. 4 axoMi aodtra UUi 300 BlIHWrt. Blto{Ulfc*l6 ftalclháaak «J»í4t forgalmú
UAaak « fim «.;4h UrCV-áa Jotl»)»C» ír Cl -\'-\'tk. NifjetS url hliak. tatsiti Unt, ljr 200 «l«i »i<p hslrso. BU44 birtokok ■ Kanlua löi»S4b«o ?. 3. 5 *»
lláahalr
bokUa. .,í6l.s í. 11. ti. 30 <» 36 Wdu.
ífmAA hárJotal/ • \'*•«\'=
HlflQQ oeneiex. ?oo u JOO
« beMaj UsHrkl "•CTobb TS.Jrfflí l-(i:«t« 4ta46. Riadd JOO í ^iu blrwk 14 uebia UiUOtiI. O\'JT rtrMttl 10 1«--H, 240 boldaa birtok ZabUa urllalkal JoUoyc* ároo.
Sziariszt László
o. F. B. tBjídíly«a Irodája
Ffrirt !. SZ. 1177 Telefon ISO
KÖNYVPIAC
ZALAI KÖZLÖNY
fcladóhluataldban
oz aldbJ1\' uehír,fl,<\'
Illetőleg . «ndelhítők meg:
E. RedpalH fmd AmbrtS.
gizdág UtustrádóvaL r.."1®0" «\'
nálhatjak meg magunk\' a f6™\' kUtüUkd. Angol gyakoriul k^J könyv átfordítása. Ara K >7.000 Balassa J.l A azabadkónüveaaíft lörláneio ... Ara K 15.000 Krúdy Oy. I A mayetltngi tra gádla .... Ara K 24000 Oáborj.t Diákoraiág reglnya. *|u-aág ráaxáre. Iüuitráll. Ara K 30 000 Rávász R: Ady Endre. Ara K 24.000 Benedek M.: A modern magyar Irodalom . . . Ara K 24.000 Kdbor T.t StldL Ara K 27 000 Iván K.t A bilyeagylljlá* K 21.000 ttfidenstjerne A. t Jonsaon ur om-ttkel . . Ara K 21 000 Fechner M. A.: örelságeik. Egy pária lüko:.rcnd(Sr omltklratalb<)l.
Ara K 24.000 Dr. Szemere S.t Spengler flio-idfllje . . . . Ara K IS 000 Dr. Plellar Za.1 Hlpnózla ia nug gaaató .... Ara K 21.000 Hlraa bűnesetek a Pltavalbdl.
Ara K 18.000 Réváaz B.I Orkán. Ara K 21 OCO Juhász A.1 Nagy Gondolkodók.
Ara K IS.000 Strím I.I SpWlhimtii. NápaietO lamartetáa ... Ara K 12.000 Wölfllng L. Ferdinánd királyi hor ceg Toikána ötökOa nagyhercege: Ax utolsó Habeburgok. Ara 12.000 Dr. Hcrtniuin I.: B-.vezetia a
paztchonatlxla gondolalkSribe. „ .. .. K 2400
Dr. Vadáaz Elemír: A varáaa vcasió. A kirdía mai állása. Ri| sokkal .... Ata K 2400 TrosUerJ., Ujabb I ányok a nítttel
irodalomtörténeti kutatásban. _ „ , Ara K 2400
Dr. -.Bartacz l.: a f.jkírdh.
Ara K 2400 Alexander Bernát: Madich Imre.
„ .. , Ara K 2400 . Uajáryné: A isidaág ia gyu-Ur.- elianása, konietválása áa ■ . . Ara K 18.000 „,• t -«.tík. K lt 000
lás., Upláláaa ia gondo- .V/l
Ara K lfc.. Földi M.: Sándor ia Sándor. R<-S»»y . . . . Ara K 21000 Uldáhl megrendelés esetén az összeg a a portó Mltsége előre megküldendő, uagy drdt uldnuételezzüh.
R zauuOziNV
Zjoldw tanintézet
---t, *tt. Deüter-i- li. Trt. W lí
Algebra ét geometria i^SÍÍ
agyaaartBralraaaálal.M ma<yariiaUalioafr«oí«iba4i
összefoglald tankönyv _
tái/Uak Uíiors*. Ut hfertbao M(ra»iAa(S.
Díjtalanul
csupán caak a tarlftUls aóltaágeken
helyez el
AX összes bud«p»sil és vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló hlrekoi s álieláben bármely vonstkozásu reklám-
hirdetéseket
a Magyar Hlrdatfi Iroda nagykanizsai llökja
Fí-at 0. attt. — TrUíoo 3M-383. (A .Zala\' Kíilííoy" kladíhlvaUUbaa.)
HAGV ,
BÚTORVÁSÁR
BudopeBten, a udroallgeH
IPARCSARNOKBAN
leszdllltatt dralion. Talalont 60-50.
Iiijn ijíililíll Titíitss u?!
Tankönyvek
minden Iskola részére.
Iskola táskák,
Iskolai IQzatak, rajxasi-kOiSk, rajz- él taitOizarak
Flschel Fülöp Fial
könyrkeroakediaibon
FŐut, Városház-palota
hirdetési útmutató
19, „Leuelt?zfes", romantikus rouat \' R hirdattá»-re legalkalmasabb. Hlncs n(5, tizennégy Múl felfelé, Kl nem heíyezné mlFrfwh mds elé. üe minőerf hirdetés nem ualú. Pala, festékj szerözúm, gépek s a ló (Tllnő prózaf.. - romantikdt elő 5 meglásd, xndr holnap üzletedbe )ö.
— mitfil olyan zamatoB a kduéja, édesem ?
— Egyszerű, csak UHU kduéual uan tOzue.
PFAFF
varrógépek Ipari és csalddl használatra
részletfizetési ^reltett
keduezfl
Brandl Sándor és Fia
áron vaió bsvUléúl i Spt\'Jlli! isrrágáilarltá sUMjl »»»6iápr.Háni Paák-lér 2.
r mindenkinél fXBbben és OlCSÓbban fest
Metz János ZTiJSSt**
Naaykanizsán, Telekí-ut 16. iz*m.
Felülmúlhatatlan szép és |ő munkai Olcsd drl •„
Hirdes en a Zalai Közlönyben
IBOMVUBIBi ^ p , ii
Mvomuott a Zrtol Nyotr.da^ », K^.Kte^dlI R. T.-nál. (Nyomda.e^í
Sopron-, Győr- és Vasmegyei Tejgazdaság Rt
dllanfldan uesz
tejet
és
tejszint
a legelőnyösebb feltételei! mellett.
Központ: Sopron,
Udrosi telepek: Szombathely és Győr.
Rikkancsokat,
18 éven felül felvesz a
kiadóhivatal.
10 millióért
" eladó 400 CJ-blo.
villalelek
a B«Uton legforgalmasabb fürdőjén Cim a kiadóban. ,u>
„Zalai Közlöny"
politikai napilap
megleleník 6 és 8 oldalban. Kapható:
Horváth Jóxsef
Mm- fa UriwiraUltta (ttkttólarrUí) Ft- fa S»sár-it (arak.
KrAtky György Ifi. Hirsthler Miksa
éaliia|Wa«]Hii« 1
Görög K*roly
Máa,kbátaáál*aa Cmátat Hrílral lir.
öiv. Palkó Jóxsefné
atorta- <t nWioMilUa. i rítt letUeü.
özv. Siollérné
feUartbiritilttaa. Srkkurl tír.
özv. Jügerné
Minusiraailttat. Tttót rt í
Kenessay Margit
áehia|kbáralá)fbaa. Itrfb utu tl.
Fischer Ignác
UUdmaü. ímáöat Ikilraá Ur.
uólamlnt az összes utcai drusokndl.
Olaobeck Károly).
lM4. «M»trob«r 27.
TÖRVÉNYSZÉK.
A m1«W apátság aertéael.
/ű/őp Sándor ,scrtéakereak«dó lopásáéi vádoltan került tegnap ■ nsgyktnlzssl tÖrvényazék Makáry-bűiietfitanácia alá. A klr. ügyészség vádirata aierint a salavári apátiig Etztergály községhez tartozó egTlk pusstÁról a sertéafelkából e!h jtott hat darab kétéves sertést és arokat értékesítette. Fülöppel egyidejűleg került a vádlottak padjára orgazdaság miatt Both István kerccsenyl fóldmlvet, aki egy ter-téa;, noha tudhatta, hogy jogtalanul került Fülőphőa — elfogadott tőié Ewo kívül Molnár György ás Horváth litván kereceenyi gazdákat bűnpártolás mlstt vontak felelősségre, mert járlst leveleket ad»ak Fülöpnek éa Igy elősegítették, hogy a sertéseket l^imls jártatok kai Wönyebban eltdhWs*.
Fülöp Sándor a főtárgyalásl el-nő\'< kérdésére kereken tagadta, mluiha ő sertéseket lopott volna. I/en, ó vett aertéaokot Pál lóztef uradalmi kanásztól, meg ia fizatte őket és aztán elhajtotta annak rendje és módja szerint, amiket aztán 8 millió koronáért a pallnl koi ccmároanak el Is adott.
A ionban Makáry elnök elébe táijé a csendőrök előtt tett valló-máiét, melyben töredelmesen elit-meil, hogy a pásztor ludta és be!e«gyezéaa nélkül hajtotta el hajnalban a hat sertést, melyből egyat Both Istvánnak ajándékozott.
Fülöp Sándor ugyanis vallomásával beakarta rántani a mit sem sej.Ő és teljesen ártatlan Pál József kanászt. Makáry bíró azonban kifejtette Fülöp előtt, hogy ilyen védekezéssel nem ér el semmit, mert mindenki tudja, hogy ogy szegény kanásznak nem lehetnek ebdasra való hat sertései és rámutatott azoa jellem tel •□ségre, hogy gyanújával egy szegény és a leg-
Í\'obb hírnévnek Örvendő ember enyerét akarja kiütni a teájából.
A bizonyítási eljárás befejeztévsi Szabó Lajos dr. főügyész vádbeszédében kijelenti, hogy ritkán for-du\'t elő olyan azemérmatlenség mint jelen csetbsn, mikor a vádlott bük cselekményét másra akarja hárítani ét őt ártatlanul tönkretenni. Szigorú büntetést kér számára.
Miklós Sándor dr. és Bertín József dr. védőbeszédei után a bíró-s/g bür.Ösnek mondotta kl Fülöp Sáadort lopéw^bűntettében és ezért Hz hónapi börtönre is három évi hlvatahesztisre, Both Mvánt orgsz daaágért egy havi Jogházra ét három évi hivatalvesztésre, Molnár Györgyöt és Horváth litvánt bűo pártolásért fejenként egy — egy. millió korona pénxbűntetéare ítélt..

SPORTÉLET.
Atlétikai viadal ■ Dnnáatnt éa Stájeror.xág válogatottjai
kKiött. Holnap kerül dSntíare Gyflrboo » Duoáotul-Stij«roruig v \'lor.tott .lUtlk.l r»érkói£a, atnely-r> M.gyar Atlétikai S:5veta4g a lövetkei« atlétákat válogatta k): I00..ía>. Póldaa (Grír), Dobi
(0*5^(1,,400. n>. Dobay (G,8r). iS«it .(Doíog)......
800
Ipolvl
•r.l«loviHOb*.l*t
ZALAI ZOZLONY
rá.: Bacbm.oo (C.lllaghcgt), Hal ker (Gyír); aulvdobia: Marvalits (Na jvk.olia.), Molnár (GjSr); diai-koazdobá.: MarvalitslNagyV.aUaa), Paict.r (Magf aróvát); gereljdo-bia: Marvalits (Nagyk.al.sa) í. B.rie. (Pipa).
közgazdaság.
A vagyon váltság fizetési módozatai
A pénzügy mlo Isi ter rendeletet adott kl az 1000 holdnál nagyobb Ingatlanok vagyonváltságának elő hasáról ét a vagyonváiteágul átvett földterűleteknek a tartozásra való elszámolásáról. A rendelet a pénzügyi hatóság számára tartalmaz utasításokat a kivetésre és as elszámolásra vonatkozólag és kimondja, hogy az előírást as az adóhivatal végzi, amelynek területén a fizetésre köteltzett lakik. A rendelet máalk része a vagyonvált-aágnak földbto vtló lerováaát ren deti éa megezabja a lerovás ellen-őrzéaének módozatalt. Külön Intézkedik a gaidasfigl fásítások után kivetett vsgyouváltság lefizetéséről éa a váltság pótlékokról. Ugyancsak rendeletileg Intézkedett a ml nlatter a vagyonváltság fejében tényleg átvett földek jövtdelmelnek kezeléséről. A rendelet szerint as áliam tulajdonába jutott vagyonváltság földek a magyar áHam in gttlan vagyonát képezik s mint ilynek, törzskönyvezés ét leltári elszámolás tárgyai. A vagyonváltság elmén ax állton birtokába jutott Ingetltaoktt azonban as állam egyéb ingatlsn vsgyonától elkűlö nltetten kell kezelni. A vagyonvált-tág földeket as a pénzügylgszgstó tág kezeli ét ttrtja ayllváo, amelynek területén a vagyonváltság föld fekszik. A vagyonváltság földek addig ts Időpontig tulajdonai sz államnak, amíg as azokból födhőz jutottak a föld ellenértékét meg nem fizetik. A rendelet részletesen Intézkedik a vagyoaváltság földek törzs-köuyvezése ét leltárosátt tekintetében. A továbbiakban a vagyoaváltság földekből származó állami Jöv.delmek kezelésével foglalkozik, atabályozxa a földhőa Jutottak által az államnak fizetendő haszonbér-taitosások beszedésének, azok leszámolásának, adóhivatali kezelésé nrk technikai módozatalt, végül a haszonbérek számvevőségi szigorlatáról és könyveléséről Intézkedik.
TŐZSDE
iiányzat az üzlettelcnség hatása ■lett gyengének mutatkozott és as árfolyamokban zírlttlg 3»/a i\'Csők-kenés állt be. Lanyhsságot részben az okozta, hogy Béciljől Isnyha irányzatot jelentetted ét hogy a prolongáció sok áiut hozott a piacra. Zárlat felé javulás Indult meg, mluek hatáaa alatt nemcsak a mai árveszteségek térültek meg, hanem a tegnapi zárókurzusokbsn is jtvuiát mutatkozott. Zárlatkor az irányzat gyeDga, hangúiét tartózkodó. Koszipénz VtVa-
Utótőzsde. Gyeagébb. Minden második szám prolongált. Budapesti
Gő< 1091/,—HÓ1/,, Trőst 176-79, H.ztl Bank 113-113%, Salgó 444 —45, Rtma 134 -35, Oazlrák Hitel 153-155, Leazámltoló 59-61, Rima 134-32, Siászvárl 380-07, Petii fc Ml <008 -3022, Georglt 312-15, CvAWn#5=-200a Ltvante 156 4-160, HJ«Í«íM{ya%y»SU-93.
M.gyar Hll.l 437 - 440, Vlro.l 77 -78, D.oublu. 2015 -2045, VflU-moa 1100—1115. F.gyv.r 1070 — 1080, Clnn.r 77-79, Acil 180— 83. Staláml 1500. K6a>éo 2480.
TaraaánytSuá*. Bui. tlaaavl d.kl 76 kg.oa uj 417.500—422.500, 78 kg-oa uj 427.500 -430.000, egyíb vldíkl 76 kg o. u| 415.000- 420.000, 78 kg oa uj 425 000-427.500, ,o.a 382 500-385 000, i.b uj 330000 —350.000, köl« 28 000 -300.000, takarmiay árpa 380.000—400.000, aárárpa 450.000-470.000, toogerl 380.000—385.000, korp. 225 000-230.000, repce 640.000 -660.000 K.
I.éuyi.t tartó11 volt, Zirlatjg ar árukloélat köv.tkextébeil elgyengüli ugy, bogv . bui. 2500, ro«a 5000
koroaávai olcaóbbodott.
S«rtá*váaár, P.lh.jtott.k 290, eladatlanul vl.ea.m.r*dt 40. E\'e6 r. 28.000—28.500, kó.ape. 27.000-27.500, kínoyü 26.000—26.500, aa.. loaaáa fála.rtéa 32.000-33.000, I. buxott bua 32.000 - 34.000, aóiott aulo.D. 31.000 -32 000, aalr 36.500 koroaa. A váaár kfizcpaa volt.
A Magyar Nanasatl Bank híva-t.lo. árfolynm.l az.pt. 26á a
Velutik Devizák
Sa*.M ieu 14*000-1 <Sooo laua tiaa lgHo-|Nt|
Uah Woaa siso-isoa Ui \\tn I071-I07S
OU»« ÍOJJ-IW4 takart iát itl-too
OoOIg so tríaaa »»t>-»>ie
tneda k. ao«j Kíl Sájl I1STO-III43
Lat ssa-rco Krtaatl iaU
UTI »SO-}S| Loe4e li}ooo-iiTo*o
Ura utyuoo MIUK »J»IS40J
Dia fcof. X.ir,
Otau. aer. oj-iog-es rsrf. <-■1
l-Kct Iraea W«a S|ie-«t**
x-\'Us^i a. HjSotsI.j Udna mm
M«a tnek |64o|lío eta. MJ»JI«701
Srtó kor. aoiát-sotoj RK. to« OI-ICS M
Nor*<«koe. sem-io7it UM 14700-1477}
Zlrlchl aárlatl
Piri. 1Í7KJ00. Uolűo U47 60, H.vy.íi eUXO. Utu.vjlUÍ0, MxU.nd MH-tO, MolLwd t0tl-60, Bwlla m-60, WIM 74 20, SofU
pií,. i57sco, 6»j.p«t aa-ea,
BakuMl 17000, Mgrtí :Jl oa
A magyar koroaa kfilfSldl blvatalo. Jagy.á.al t
Davis. V«Jots
B4c . . . . 00»410-01W OOOIOW
boilin .... 6.10 6Í00 — 0-6Í
Pitj. .... <U | «3H! «■/, | <53 Nawyockbao 13
Ax árcpjo.ek áa n.m..-rámak b.váltá.1 árfolyama i
Eiu.t aRykoioaia 0040—0170, kítkoroola 11120—U.&40. forintot lü.tao—10.80>, 6t. koioaii 31.10)—jtloű, .tluiuy 61.009— 62.000, unj hauioíooi. mo»-335.000, puiio. tiaooo—iio.oo>.
Szerkesztői üzenetek.
Bs. K. Sorslbsn solc igszság van, bár nem mlndan résslstben értünk vele egyei Tollát alkaJmunak érexzQk un, hogy a fatvatett kCrvtménjakkel Irodalal formibeo, tárca keretiben fegtaikoszék. Jeteo e\'akjábea neea kóió:h«l?, de megfeleli átdolgozásban 0«hetá!ag teljes aárral) sslveaen adnánk he-lyat a kétdásoek, malyríl nagyon sokat és nagyon szépen lehetno IxoL
HL B. A vers Igeo d^e^g^s s ritmast éa rinekat sahogyaeaj todtunk benne falfaUasaJ. Talán máa balyen, tol Jobbén magártik a ,mod«rn* formikat, sikeresebben kísérletezhetik vele.
B-y. As clbesx&áe Jó, de Igen hoaaxu. Ka rö\\->dlteol lehetne rajU, kőiólbetník.
Tezat. A relstWltej a mathosls betető-séso. A legújabb elmélet még nincs bizonyítva s a tervezett éssaksarld expeditlo — tudtunkkal — elmaradt. Ceek német Mojrvet Izmeruok rvla. CaUU^áiz mtmkatfnunkat már korábban felkértük, bogy népszerűen Írja mag azÁmunkra a ro lati vitai alxnéletéoek Jelenlegi áuisát. A kérdéssel Uhát Upuok la foglalkozni fog.
Wadó: Zrínyi Nyomdaiparét Könyv-korcakedóa RT, Nagykazüxaa
-4-
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.oooK-tól Kasánok az összes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a
toulerrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
Ho.ooo K-tól Etamin blousok
13o.ooo K-tól Eteotns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyert-selyem-blosuok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45-000 K-tól Kötött gyapjú ium-perek 75 ooo K-tól
Sötétkék fekete angol szövetek
DIVAT férfi kamgamok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
Wmr Tiaxtviaelőknak ezen árakból Is 5% engedmény
ujuüX iísoajlO lúiMov.bmoyVI) oiMlaaJ(SJVÍ Jia-.T ,H sioijli>lJi/.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. aa.pt.mbei 27.
Singer József és Társa
értesitik mólyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi j ós női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették ós abban á kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi sző ve tuj donságokat = a legtalányosabb árban árusíthatják. =
Kérik hatalmas raktáruk vótelkónyszer nélkül való megtekintését.
Aoróhlrdatésak
30 hl. feM» «. Tire, bor (Wtcotr-\'ok i-t) •U44 Bemet,! Tte<*<r*kotl.
Alkalmi Y41.1. íj*, k4,oyB ut„ olatamW
mÍÍE^-S?". KlSS?
B6*atfe«4 Bu*} kccalfyiroeoi]. >T7.
(Wmakkot (i l«lo»U<t »m.k cSmwT Xctecf X«MA e7. cj^niv, OfcM.ua
JCUdo rtnlaktíii i, íl4*l<Uk Baka* Ufefoaoál, Ktel.al.au. ||. ,4f7
Tankönyvek
minden Ishola részére.
Iskola táskák,
Iskolai tűzetek, rejzeu-höiök, rajz. él leitöizerek
Fischel Fülöp Fial
köoyvkorcskedósóben
Főufc, Városház-palota.
Gyönyörű
hálószobák
31/, milliótól 5V, millióig. KlIUnó II ékek atáztzerlíl ttázharmincezerig, kösvollentll === ■ gyárban. === (Nagybani ós kic»lnybenl eladás.)
Plánta Faárugyár
Budapest, VII., Oob-utca 10.
TaMisn aa aa
Tataion 60-84
Nem kell Pucéréi U
„KAKAS" ruhafesték
U«i haiinálala g.iduigo, d, kifogáiUÜM
ruha átfestést eredményes. A ruhát nem rongálje f!
Kapható.
Stampf Zsigmond
rüu.r- él CMme^úiletíben Nagykanizsa, Bazár épület. 1 "f. wrm.ii «<i a».ooo k,.
BOROSHORDOK
• vonnál löHh-lós állapotban minden nagyságban kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- I. bor««k.t..k,a8a.,
tsengery-u! 31. sz.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
*OCO<-MHT.
Hual AfU
Illa. lalallcif Lczlmll.
01.-M. Unt Oaalr. lik Lkrji t.ok
Alt.üco, b R. Aftlt rtl*hlitft.
Horr. ul. I. t líat«Ma
M. C.ci Ifut. ForiUnl Kar. IlUal
Xöip. ;.:.áio« Váro.1 Uni
Kot. b.
BlatoalMk *, TakarakuV
b^tikxi ip. u UpttvWMi F4Y*ÍO.I 54
KSbia/.l Tak. n Állal. Tak. ii, kloktlr
llu.l (i.t ,0)}
Sl.4M.UUl, fljoo FooiUrt 140 Muj.-Ff.iKl. —
K5H»OU 1900 Pllita 74
MjUuuk
UUk n.
Bon.-lf. i CoooMdU B<k*«<.4UI
ThUiuua.
liUnU
KoM
iMVtS U|U
KM. fí.i.
Uít\'-.I iftr ..:t>
I oo.l
JC JOl
UnlO , \'a/a UrUlr.l
Fraoklta D Olotwi
Pal:.«
kltál
Rlftn
FírtlO.1 tr, Ui.itfaw Wodltoa*
UtUál n|
Ko^n
C*Ak,
Ga.J. 0*[-l, Fifctio <u \'UW Féolareak. Franki
Oaca-Dia. ■ Gaoa.VUl. i 0*p «. Tawi Ojtitlj Ho&err
Mtf
klaCu >C41
Halja f*td
kMrl* Molc«
Öl<x=lruii U
Cbtudolt
V^ylfu
K.I-L-vjJ Rle.
Rc«ik»IM
Rothn-tlU.
SíhlUl
Stbollo.
Valkia
W tnxM Corrlact^
II...I I. Hoci f.
Állami.Ml ||0
Trut i;l Oakori/árak
DOakOf (10
Horrli cak. —
Cakcvlru 107}
Oaorria iu
Uaad^. rak. to
l.tcbilj Ola
R.O.It-,,.1 Sala.öula
TMk NMI<I VU. Uto. ZU.oI.1 Zaoul
KOal.k ..li, Adt U —
AllaMlka to
<!»«. Vlllauio, Zfj. U.4 m
Br *a km.
FtTifo* „
KUU,^, t.
FolfíH .4, <fl. Patt. i;
BarOtl |
Kaclavldi II
ké.itto;.*
TmdmI II, IOO
O.ckwtöi, ,t, Kra«. jo
S.«ok*ot* ].
SaAUodAk HuacUla —
Rojal nliM —
to
r..
imlpu
Ui-JÁ teaill
OrapJamoa4
S.vtJ-K4I4
W. Tcitll
GoAÍ6orj«
XaMoo
gyvri luill
KkMlM <
T4<4k I
Lak«f
Koiouiaiak
0«c<l i
OtaH ..r.l. F.llao 6o
KiUl
dpO —
UolO SacJbokl ZaoraptU. DI.JI Klrll,.ui4 V.iui k*t B4el B(Hi44 Conrlo lUca FapU
llaOK/alpai
SlarfUra
OiiMuí.ia MaQr.-Nfcsai Torit B;«t Vark^a^^bk 0> í rl bői
Fehér
——————————-~ ......................
lapos babot
bármely (ételben legrosgsasbb áiban vásárol
Heltai József cég, Nagykanizsa
Fönt 22. „ím.
Telefon 112.
Hirdetések felvétetnek
hirdetési utmutató
18. Tehát a nők az u]súgoluasdst Hátulról kezdik, nem heresue mdsl Bennök, mint annak három rouatdt-Leuelezést, házasságot s ruhái , Syakoriott hirdető |ól lud|a ezt Ezért a hirdetésed\' ugy helyezd tl minden lapban, hogy e rouatak Rlatt legyen a hirdetésed ott.
mindenkinél szebben éa olcsóbban test
Metz János festő
| „ . T "\' »■ I.nyaifi =
Nagykanizsán, Telekl-ut 16. szám.
FelPlmulhototlon szép éa |ő r.lunkal Olcsó drl
Nyomatott a Utf tUmf*. 6a K^Uu^i, R. T.-nt!. INvomd.v^üt; Ot.oUck K^otyi.
könyvpiac
ZALAI KÖZLÖNY
kladúhluatalában az alábbi kflnyuek uehelőh, Illetőleg renőelhetök meg:
E. Redpalh ford Cz.kí Ambró g.zd.g illustricióval. Hogyan esi nálhaljuk meg magunk a rtidiit készüléket. Angol ey.korl.lt kóti
könyv ttrorilUísi. Ár. K 37.000 Balassa J.i A sz.b.dlő^Uvciság líiriénoto . . . Ar« K 15.000 Krúdy Oy. I A m.ycilingl tr.
gídi. . . .\' . Ar« K 24 000 Gábor J.i Diákorszég regínya. Kju sAa r.szirr. 1 luilráll. Ar. K 30 000 Révész B.: Ady Endre. Ár« K 24.000 Benedek M.: A modern m.gy.r írod.lom ... Ár. K 24.000 Kóbor T.: Síidl. Ara K 27 000 IvínK.: A bílyeag) UJlí. K 21.000 Hedensljerne A, i Jiinsson ur tm líkei . . . . Ar. K 21 000 Fechner M Á.: öíoisé/ei*. ií.iy
p&ri. tilko renddr eniltklral.lt-
Ara K 24.000 Dr. Szemere S.: Spon?lor flio-zí(14j. . . . . Ar. K 18 000 Dr. PfelferZs.: Hipnózis szug goszlló . . . . Ar« K 21.010 Híres bűnesetek a Pltavalbói.
Ár. K 18,000 Révész B.: OikSn. Ara K 21 0C0 Juhász A.: Nagy Gondolkodik.
Ar. K 12.000 Strém I.t Spiritizmus. Népszerű Ismerletés ... Ára K 12.000 Wölf Ing L. Ferdinánd királyi her ceg ToskAna örökös nagyhercege As molsó Habstur^ok. Ara 12.000 Dr. Hermann I.: \'Bivezeils a p.zichonalizis gundolaikörébo.
Ara K 2400 Dr. Vadász Elemér: A varíis vess:<3. A kirdís mai AllSsa. R aj zokkal .... A-a K 2400 TrostlerJ,: Ujabb i ányok a nimtl ir< d.lonitőrténelt kulat.s hu.
Art K 2100 Qr. Bartucz L.t {\\ fajkírdéa.
Ára K 2400 Alexander Barnát: Madsch Imre.
Ara K 240(1 Dr. Gajáryné : A zö\'daig is gyU mö ca eliarl&sa, konzorválása ás belöíéio ... Ár. K 18.000 Forró P.: Királyi szere ők K 18 000 Dr. Prelslch K. : A gyermek ápo líS\', l\'.plálása áa gondoz\',.a.
Ara K 18.000 Földi M.: Sándor ás Sándor. Ro-
gá"y - . - . Ara K 21 0 0 Uiőéki megrendelés eselén az Összeg 9 a portó költsége előre megküldendő, uagy drót utdnoételezzük.
fl ZALAI KÖZLÖNY
kledóhivetela.
63. évfolyam, 223 «mám Nagyk.rdm,, 1»24. Szeptember 30. kedd
1*00 korona
POLITIKAI NAPILAP
Íi«rk<lilM( 4a kiadóhivatal F4-ut S Interurbán-Tele foci 78., nyomd* 117. aa.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
B«l»«l %f KI B«r Mn 30000 ka U*rom kór* UOOOO korona
A dunakonföderáció
Irt.: V.kár P. Arlur ko:r.,íny[íl»nicíos
A dunakonföderáclő eszmé|é-vei foglalkozni ma nem tartozik Magyarországon a hálás leiadatok közé. Ennek a legutóbbi Idők szomorú eseményei és a szereplő személyek, elsősorban Jászl Oszkár az okai. A felszínes szem lélők, kik a dunakonföderáció gondolatának fejlődését nem Ismerik, s csak a közelmúlt eseményeit vizsgálják, csak ezekre az eseményekre és személyekre gondolnak, ha a .konföderáció" szól hall|ák. De nem Ismerik helye sen és teljesen Kossuth Lajosnak a konföderáció kérdésében elfoglalt álláspontját sem.
Ma azért sem foglalkoznak szívesen Magyarországon aduna-konfóderácló kérdésével, mert az az egyes államok részéről kölcsönős kompromisszumokat feltételez, már pedig Magyarország a trianoni szerződés folytán kép telen több koncessziót tenni.
Dí sem a kérdés nem Isme rése, sem pedig a mai helyzet nem lehetnek akadályai annak, hogy tárgyilagosan ne Igyekezzünk ezt a nagyjelentőségű kérdést megismerni. Bizonyos ugyanis, hogy a közép európai, de kü
lönösen dunamenll államok egymásra vannak utalva és kétség-telen, hogy ha valamennyien megértik azl, hogy Közép Európa csakis ugy Juthat a békés fejlődés korszakába, ha valamennyien kölcsönösen engedményeket tesz nek egymásnak, már nem lesz utópia a dunakonföderációnak és az ebből céltudatosan kifejleszthető Európai Egyesüli Államoknak gondolata.
A Népszövetség eszméje látszólag szintén az egyes nemzetek közti békés együttműködési akarja szolgálni, de ennek a rendeltetésének mindaddig nem log megfelelhetni, amíg tagjai nem egymás mellé rendelt egyenjogú felek, hanem egymás fölé, vagy falá rendelt államok lesznek. Az \'égyre-másra folyó külföldi konferenciák a legfényesebben Igazolják azt a tényt, hogy az egyes államok nacionális törekvései mellett a gazdasági élet törvényeire Is tekintettel kell lenni s ennek negligálása csakis a harcban egymás melleit élő államok valamennyijének gazdisági pusz lulására vezethet.
A világtörténelem fényesen Iga-
zolja, hogy nem lehet az egy1 nemzeti testhez tartozó tagokat szétforgácsolni, több ország határai közé osztani s évezredes kulturáknak egy nemzeti testhez való tartozandéságát megszüntetni, megcsonkítani. A kisebbségek részére a gazdasági életben érvényesülni szokott kedvezmények nyújtása elkerülhetetlen, a legnagyobb kedvezmény biztosításával pedig elélhető, hogy — akárcsak Amerikában vagy Svájcban — az állam területén élő különböző nemzetiségű, sót fajú népek olyan egyetértésben élnek és olyan szabadságot élveznek. hogy annál többet külön államban élő fajteslvérelk sem kívánhatnak. A Svájcban élő olaszok, németek, franciák ugyanolyan Jogokat élveznek, mint olaszországi, németországi, vagy franciaországi fajteslvérelk, teljesen Immúnisak a közösen alko tolt államtesl, Svájc elleni minden felkeléssel vagy irredentizmussal szemben.
A dunakonföderácló az egyes nemzel-testek szabad fejlődéséi, gazdasági és kulturális erősödését lenne hivatott szolgálni s ha ezt egy nemes, fenkölt, gyűlölködéstől mentes, békés és tisztult légkör megteremtése után meg lehetne valósítani, Európa
nyugalma, konszolidációja blzto-sltottabb lenne, mint amilyen ma a békeszerződések egész sorával.
A Amerikai Egyesült Államok és Svá]c egy tlsztultabb, demokratikus felfogást Juttattak érvényre s ha például az Egyesült Államok polgárainak jólétét szem-. behelyezzük a még mindig torzsalkodó európai államok bármelyikének polgárai életével, megdöbbentő képet nyerünk, amelynek sivárságát csak az a remény enyhíti, hogy feltételezhető, hogy a szomorú összehasonlítás nyo mán mégis csak rá fognak eszmélni az egyes államok és nemzetek arra, hogy a gyengébbek elnyomása nyugatomra és békére nem vezethet.
,Jóuef Ferenc főherceg eikflvője. József főherceg tábornagynak, a világháború dicső hadvezérének fia, József Ferenc főherceg, szolgálatonkl-vüll huszárkapitány október 4 én vezeti oltárhoz Frigyes Ágoston szász király leányát, Anna lő hercegnót a szász királyi család kastélyában. Október 7 én reggel az uj pár Budapestre érkezik, ahol a Mátyás-templomban Csernoch János hercegprímás zenés misén fogja megáldani a frigyet.
TÜRR ISTVÁN
Szakáll Gyula kegyearondi tanár szabadclőadáaa a Zrínyi Irodalmi éa Művészeti Kör/ ck fo yó hó 28-án tartott emlékünnepén A szerencsétlen kimenetelű vil*g-hkboiu óta, amióta a nagy marialo-cok kis éhezőtáisaik kö\'.i koncként osztották fel szegény, s-«kat stenve-deli Hazánknak annyi vériól átáztatott földjét — n létért vei > küzdelem okozta nehéz gondjaink mellett min den gondolatunk, minden gondunk ■ régi Nagymagynrország visszaszer zése. E nagy Eizme vezérel ben-lünket, amikor fiaíntat nevetjük. Nem mulasztunk el egyetlen egy ■\'kaimat sem anélkül, hogy ne iUyelmezteinők őket arra, hogy ők vannak h\'vatva arra h nagy szent, feladatra, hogy régi síép országunk területét, integritását visszaszerezzék. Ilyen alkalmak a mull Slázad nagy fétüal szü\'eiésónck 100 éves évfor dulói: a centennáiiumok 1
A múlt században az isteni gond v»«elés igen sok jeles féiflut ado m4nyozott neküotr, kik nagy tetteik Ű/cikkel, hősiességükké\', sza o*dság8zerciciükkcl emelkedtek ki s
leifék nemzetüket naggyá, híressé
Ezen fé\'Hik közé tartozott az is, akinek a mult hónapban ülte a a székesfőváros 100 évíS születési évfordulóját s e fé fiu volt Türr Is\'ván, olase kir. altábornagy.
Türr István! Nevét\'ismeri N>gy magyarosság minden fial Gyermekkorunkban a Kossuth nótával együtt, •zéüében-hosszában énekelték:
Sieanyes az éa ingem, Szennyes a gatyAm íj, Majd hoz Kossuth tintát, Turr Pista meg puskát, Éljen CuibaUII
Lelkesen énekelték e dalt, de Türről legtöbb ember nevénél többet nem igen ludott csak annyit, hogy az a szabadsággal van G»ri-baldival s KoSSU\'h til egybefüzve. Ki volt hát e férfiú ?
Migyar föld adia őt a világnak, é\'ctc azonban cstknem egész teljességében Oaszországé leli. E\'etefo lyási szinte csodás és pályafutás egészen mesébe valói Msrt nem mindennapi történet tz, hogy egy kis bajai lakatosinas e\'indu\'Jon egyszerű közlegény ruhában s meg se álljon nddig, t*ig o1*51* klrA,y bi zalmssa, a nagy olasz szabadsághő J,
Garibaldinak barátja, egy idegen nemzet csodált hőse, vé^ül a francia császár unokahugának férje nem
Türr litván Baján született — ujibb aditok szerint 1825 au{. 11 én u iy, hogy egészen tévesen egy évvel eiőjb ünnepeltük évfor dulóját. Apja jómódú vaskereskedő, tekintélyes polgár a? elnémetesedett Thler nevet használta s fia e néven ven az iskolai anyakönyvekbe bevezetve s csak kéi^hb vette fel a család az eredeti Türr nevet. Bsján járl gimnáziu nba is, aho\' közepes tanuló volt Atyjának 1840 ben tör lént h\'lála U\'án a V. o. ból kina-radt s először vaskereskedő — majd lakatosinss lett: később molnár, az Ián kómives in»s volt. Da egyik pálya sem letsze t neki. hanem el e\'iéllhsllanul vonzódottá katonaság felé. Kivid.sen íel is ciapott az ak kor l\\<csett áüomásoíó 52. gy. ez-redné\', ahonnan sógora egyszer kiváltotta ugyan, de ő iirrfét vissza lért ezredéhez, mellyel csakhamar az osztrák uralom alatt álló Lombardiába került. O.t ér lék ót mint hsd nagyol a 48 iki események. Türr
h\'dnagy a legnagyobb eüeosunvei érezte az olaszok ellen indított harc iráni, ellenszenve csak fokozódott az osztrákok hih Mellen zsarnokságának ládára. Veleszületett igazságérzeto fellázadt a gyalázatos szerep ellen, hogy — mint a leigázó hatalom eszköze — ő larisa raolánco;i az o\'asz nemzetet, mely szeretné lerázni nyakáról az idegen uralom zsarnokságát, hogy ónálló nemzeti életei élhessen törvényei sierint.
Rövidesen eljutott hozzájuk az a hir, hogy hazája ls fegyvert fogott törvényben, biriosilotl szabadsága védelmére az osztrák önkényuralom ellen, könnyű elképzelni mii érezhetett Türr | Haicolnia kelleti az ola szok ellen osztrák érdekekéit akkor, amikor hsz»ja az osztrákok ellen harcolt I Hazefiis érzése nem is lüne sokáig e-t a leheletlen helyzetei l 18*9. január 19 én, mint előőrs parancsnoknak sikerü l piemonti le rU\'.eire szöknie társaival együtt. Az oltsz előőrs parancsnokát megkirle, tuJassa Jelentésében, hogy magya rok lévén a törvényes magyar kormány rendeletére s a Hsza iránti ellenálih italian kóleieiségérxetből el hagyták az osztrák hadseregei. Az
ZALAI KOZLOHY
1W. szeptember 30.
Belpolitika
Miniszterek Bethlen gróf miniszterelnöknél - A kisipari hitelké.-dés — Az orosz-magyar egyezség
Bndapoat, szeptember 29 A politikai élet kezd mozgal-masabb Unni. Bethlen litván gróf miniszterelnök ma megérkezett Budapestre, megjelent hlvatalábss is, do a kormány vezetését előre láthatólag csak a hit végén vestl át. Először Rakoossky Iván belügyminiszter látogatását fogadta, kl hír szerint tarthatatlannak jelentette kl azt a helyzetet, hogy a nyomozó hatóságok tekintélyét rend szerint alá ássák s állítólag felsjánlotta lemondását a kormáoyeinőknek. A hírnek azonbsn, mint jól értesült helyen közlik velünk, semmi alapja sincs, bár kétségtelen, hogy a csongrádi bombsmerénylettel kapcsolatos kérdések szóbs kerülnek egy logközelebbl rendkívüli minisztertanácsán, amelyen megállapítják a kormánynak ebben a kérdésben elfoglalt álláapootját Is.
A belügyminiszterrel folytatott tanácskozás után a mloiszterelnököt Vast Józstf helyettes miniszterelnök kereste fel, kl a miniszterelnöknek folyóügvekről tett jelentést. A ml nlszterelnökkel folytatott tanáciko-sáaról Vass népjóléti miniszter kijelentette, hogy ms délután magához kéreti a budapesti tőzsde elnöksé gét s Informálhatja magát a lőzcde helyzetéről.
Vass után Dáraviry Géza tanácskozott BdhUn miniszterelnökkel, kl a genfi tárfyalásokról, főképen a leazereléa kérdéséről Informálta a miniszterelnököt.
A délelőtt folyamán Emlch VjUIZ-táv berlini magyar követ jelent meg a miniszterelnöknél. A miniszterelnök értesülésünk sserlat, a hét vége felé veszi át hivatalának vezetését és a parlament megnyitása előtt részt vess az egységespárt október 5 én tartandó pártérte kezletán.
A kisipari hitei kérdésében ma bizalmas megbeszélés volt, melyen báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter, Walko kereskedelmi miniszter, továbbá Siabóky Lajos állam titkár vettek részt- A kereskedelemügyi minisztériumban ugyanis holnap ankétet tartanak ebben a kérdésben és a mai tanácskozáson
előkészítik a holnspl tárgyalás anya(á\'.
BarabásSsmu nsmzetgyülésl képviselő tegnap délután tsrtotta meg beszámoló beszédét Hajdúnánás nagyközségben. Beszédében reá mutatott Bethlen miniszterelnök heroikus munkájára, mely a nemzet feje fölül a jóvátételi kérdést huez évre elhárította. Ugy Apponyl, mint Bethlen Genfben a trlsnoni békeszerződés revldóját jelzik. A kő: Ön-ség lelkesen ünnepelte Bethlent, kinek egyhsngu bizalmat szavazott. Felkérték Barabást onnek tolmácsolására.
A belpolitikához tartozik az az izgalom Is, melyet as orosz-magyar egyezmény megkötése a kisantant államslbaa keltett. A román Ispok-nak általábin aa a felfogásuk, hogy srovjetdfpfomáclánsk rendkívüli nagy alkere a magyarokkal való egyezség. Ezzel Is bizonyos preas-szlót kívánnak elérni a besazaráblsl kérdésbeo.
BELFÖLDI HÍREK
I Köves. tábornagy temetáae. T.go.p délután 4 ór.kor temették el Bud.pe.t.o nagy pompával kő veabázl báló Kövess H.rmin tábornagyot . Tlaatl K.ailnó Vícl utcil palotájából fényei katonai pompával. A temetésen Jálsef fő bercag éa a mlolizterelnök I. kép. vlaeltatték magukat, majd megér k.i.lt Horthy Mikid, kormányzó 1. azáraysey\'delvel. A gyász szer-tartáat aa Operaház énekkarának gyáizéneke kezdte, utána Rojjoy avaag.llkus püipök mondott bu ciuitató beizédct a Kerepeal utl temetőben. Görgey áa Stmonyl óbia t.r alrj. k6i6tt helyezték őrök pihenőre.
Mega.ünlk ■ Zltekórháx A m.l n.pon végi.,.mo bezárulnak a Zita kórbá. kapui a oizel 288 főből álló axomélyrct kőiül 250 kerül elbocaájláira. A kórházban ápolt 119 betegit .zétoiztják a többi kórházak kőlőtt. A kiürült bar.képül.t jövendő aoiaa még nlnce elhatárolva.
olaszok nagy örömmel fogadták « lelkea kla csapatot. Itt kezdődik az a fényes karrier, amelyhez fogható kevés akad az újkor tön éneimében Az olasz hedvezác Jun. S4 án megbízza n 25 áves magyar hadnagyot, hogy alakítson külön „magyar lé glót" s legyen annak a parancsnoka. Tűit meg ii szervezte ezt a légiót, de .1 szerencsétlen kimenetelű novaral csata legázolta a magyar legló »minden reménységét, lgar, hogy a lágló altisztjei s közlegényei kegyelmet kapuk, hazatérhettek vo\'na hazájukba, de a légió Inkább egylltt mar\\dl tisztjeivel. Lyonban haliolt TOrr . magyar szabadaágharc di csöságes csatéitól s hogy Baden nagyhercegségben Is kitöri a forradalom. Kis csapatával Ide sietett, ahol ölömmel logadták, 3 zászlóaljat blzt.lt rá , eiredessi léptették elő f rábízták a ludwlgsha/eni R.Jna-hid védelmét. Sajnos 5 napi hősies küzdelopi után a poroszok túlereje elöl laisán hátrálnia kelleti s folytonos harcban érte el a nájci határt.
Svájcban érte Türr litvánt a világosi katasztrófa hlro. Ettől fogva egybefonódik élete .z emigránsok sorsával. Hosszabb betegség és há-
nyódás után Londonba kerül, ihol szomt.nuja volt Kossuth megérko zésének és annak a határtalan lelkesedésnek, amellyel az angol nép Kosiuthot fogadta. Itt Kossuth azzal bízta meg, hogy menjen I\'iemontba az esományek szemmellartásárz. Ezt meg Is tette s Itt részt vett a Ion-bard velenoel felkelés szervezésében s számos tervet kovácsolt oly közös mozgalom Indítására, mely egyszerre szabadítaná fel Magyarországot, l,o-n bardiát és Velencét az osztrák zsarnokság alól, de a tervek meddők maradtak. így a krimi hadjáratban ezredesi megbízást vállalt »z angol-lötök hadseregben efty Hauser nevü osztrák tiszttársa feljelenlás.ére oki. 31 én letartóztatták s vasraverve szállították Brassóba s nov. 10-én éppen anyjának évfordulóján pert Indítottak elleoe. A per hosszú ideig olnyulott, vágre 1860 febr. 82 én hadbiróság aló vezették s felolvásták előtte az ítéletet, mely szerint az osztrák hadsereg elhagyásáért s ve szedelmda forradalmi működéséért összes javainak elkobzása mellett kötélállalt halálra ítélték. Az ítéletet felolvasó hadbíró szünetel tartott egy pillanatig, bizonyára a hatást
Vérei sxoclallsta nagygyűlés Budapesten. Az In
ternaclonale 60 éves évfordulója alkalmával a budapcsll szocialista párt vasárnap délután nagygyü lést tartott, melyen több ezer fóbil állt} munkásság vett részt. A tömeg a gyűlés végeztével vállaira emelte Propper Sándor nemzetgyűlési képviselőt s felhangzott a Marseillaise. A rendőrség felszólítására a tömeg abba hagyta a forradalmi éneket,"később azonban Ismét vállaira vette Propperl s újból felhangzottak a Marseillaise hangjai. Kois Géza dr. rendőrfőtanácsos erre attakot vezényelt a tömeg ellen, mire az szétoszlott. A tüntetik közül többen megsebesültek, három egyént a rendőrség őrlzelbe vett s ellenük megindult a büntető eljárás.
Saant Gallárt ünnep. Hétfőn dlsiea ünnepié, volt Bud.p.ateo aient Gellért püspök siobra körül. A azobor lábáoál tábori ottárt álll tottak fal, felett, nent G.llért ml a.kép. függött. A tábori miiét Breyer litván pápai prelátu., k.oo nok rnondt.. mlg aa egyhásl be széd.t P. B5le Kornél t.rtotta.
Szilágyi Lajos asmiatgyll 14.1 kápvl.alőt megoperálták. Szilágyi Lajo. n.mi.tgyűlé.l kép-vlielő irombiton est. a Klsiety-étteramben vaciora kőiben hirtelen romul lelt. Nyomban bevitték aSiőv.tk.i.tek Erisébatkórhárábs, .hol m>, állapították, ho,y vakbéig, ulladá.. van. Éjjel fái 3 órakor dr. Lukácsy Bál. slk.r.i vak-bélmütétet hajlott rajta vé.rc, melv jól Hkerült.
Ujabb kártyarazxl.. Annak a nígy tl.xtltó munkának, .melyet a rendőrség a bolügymlnlzztor utasítására a rendkívül elfajult kártya-szenvedély letörésére ladltott, leg uj.bb at.pja nomb.t .ste tla órakor a Ferencvárosi Demokrata Kör ben jál.iódott I.. A fók.pltáay.ág-nak kártya razziákkal foglilkoió d.tektlvcaopor tj. Bakk S indor éa Rina EraS dit.ktlvfelügyolők ve adásával megjelent a körben, hol köilsmarten nagyarányú b.sárdjá
liste; azután közölte vele, hogy a császár a halálbüntetés megváltoztatásával a birodalom területéről való örökös száműzetésre ítélte. Azután rendőri fedozet alatt Triesztbe szállították; utazása alatt minden felé, még Zágrábban is nagy lelke, sedéssel fogadták. Korfuban, az ao. gol kormányzónál értesült arról, hojy csak Viktória, angol királynő és az angol kormány erélyes közbelépésére bocsátották szabadon. A krimi híd Járat u án Tórökorazágban részivel! a cserkész-háborúban az oroszok ellen a onnan visszatérve Konstanti. nápolyban megismerkedett a francia Lessppe Ferdinánddal, aki már akkor a Suer csalcma létesítésére vonatkozó tervelnek útját egyengotte. Ez a találkozás szinte elhatározó volt élete későbbi nagyjelentőségű kullur munkálkodására.
Meglsmerke ett Konstantinápoly ban Klapkával s több elŐKeló ma gyár menekülttől is r ettől kezdve élénk összeköttetésben állt Kossuth Isi, Telekivel, élénk részt vett a m.gyar emigránao\'r munkálataiban. Az olaszok nem tudtak belenyugodni abba, hogy országuk sok részecskére darabolvva erkú.IJék.
ták folyik. A körnek elnöke Pakol, Jórief n.mi.tgyüléil képvisel/S. detektívek k.lap áa kabát nfliül, mintha ailntén tagok volnának, aí éttermen kereaitül éarrevétleoül hatoltak be a játékterembe, ahol „chemln de farra* t játaiottak.
Erdőmérnökt doktorálna, A aopronl bánya- éa erdőmérnőki fő. lakola tanícia előterje.ztéat tett a kultuszminiszterhez ás abbao kérte a főlakola számára az egyetemi ma-gánlanárl Intézményt é. ait, hogy a főJakola végzett hallgatói rénére doktori diplomát álllth.sion kl.
Antal Géxa m dnadntnll re formálás kerülőt püapoke. A dunántúli egyháikerQlel rcformátui püspök vál.iztá.énál C<e,lédy Sin. dor vlasxalépése folytán Antal Géi. dr-t október 16 án a dunántull reformátu. egyházkrtQlit egyhin-gul.g fogj. püspökének megvátasi-tanl.
Nagy áksserlopáa ■ Balaton axpreaasen. Teguap délután föl-i.lontáa érkeactt a b/ctl rendőriég-tis*. hogy B.\'ci és Bécsújhely kő-lőtt a Bilaton rxpr.a.z eyrik ellő oailálju fülkéjében Erdödy Tamásoé grófnőtől elloptak e,y kla lőld ka. a.ttát, amelyben 100 angol font ártékü ék.i.r volt. A rendőrség a yomoiást megindította.
As Idegenek ellenőrzése Budnpeaten. Az Idegeoelleoőriá.t rövidesen uj alapokra f.ktetlk, A bclü,ymlnlaitérlumbrn moat késiül* lak el ejy uj idegenejlenörzési és letelepedési stabilyrendeleUel, amely a legközelebbi n.pokb.n m^g Is jelenik. Ai uj rendelet sok fáradságtól éa kénye lm el lana égtől kíméli meg a jelentkezőket. Acnlg eddig ugy.nl. .x idegeneknek .remélje ■en kellett eleget tenni a jelenik, xé.l kényelemek éi miximum 14 nap Ittaitóikodáat kaptak, addig az uj rendelet axerlnt a azemélyee ielentkexí. aiükiégtelen. Elegendő leaz a bejelentőlap pieientáláaa a főkapltányaág Idegenellenőrző osztályán é. eix.l az Idegen autome-liku.an két hónapi tartózkodási engedélyt kap. Ez a kát hónap bárotoazor, hal hónapig terjedő Időre meghosszabbítható leaz.
KÜLFÖLDI HÍREK
Sxenxáctós bankbukás Bécsben. A bécsi államügyészség letartőztatásl végzést és ol-logatő parancsol adolt kl Caslig-lioni Camlllő, Neumann Gábor, a Castlgllonl-ház vezérigazgatója s Goldstein Pál, a Deposlten-bank volt elnöke ellen, Caslig-Honi titkárát, dr. Lcderer Oltót pedig rendőri megfigyelés alá helyezték. A lelartóztaJAsra az adolt okot, hogy a Beposllen-bankba delegált vizsgálóbírónak asztalából fontos Iratokat loplak el. A bécsi rendőrség eltiltotta a lapokat attól, hogy lr|anak a Castlgllonl-ügyről.
Telelőn Németoraaággnl. A német poatilga-gitólággil történt megállapodái alapján a jövőbon bérelt beazélgetéat lehet váltani 21—23 óra között valamennyi magyar német távbeszélő vlizonyl.tbao A bérelt be.zélgetét d\'j. a nap-pill ogyizerü bezzé\'gités dijának fel. A bérletügyban . budapesti távíró és távbeszélő lg
azgatósávhoZ
kell fordulni
192-4. sseptember 30.
A polgári fiúiskola három ui tanárt kap
(A Zalai Közlöny saját ludósiló jától). A Kazinczy u\'c»l IskolaépÜ-Jetben elhelyezett polgár! fiúiskola Igazgatóságának régóta hangoz leto\' t él orvosiéira viró panaaxs a tanerőkben mutatkozó hiány. Ax lakola tanulóinak létszáma évről évre gyarapodik, ugy, hogy ezldén már a harmadik l oaxtélyt U meg kellett nyltani. Még Igy l« marad nak, ha nem la helybeliek, do ax Ido gravitáló vidék gyermekei, akiket a létszám betelvén, el kell utasítani jslentkeiésü^kel.
Ax iskolai szabályzatok értelmé ban ax igazgató heti óraszáma 6, a tanároké 20. Exxel szemben az igazgató jelenleg hetenként 11, a tanárok 25 órát tanítanak.
Törtértek ugyan lépések, hogy uz itkola bővítése, uj oixtályok fokozatos rendszeresltéao alkalmival uj tanerőket la osszanak ba as Iskolához, de a megoldhatatlannsk látszó lakás kérdésen minden Igye kexet éa felülről is tapaaxtalt jóakarat hajótörést szenvedett.
Ax Igazgatósig legújabb lépiaei nek eredményeként a kultuszminisztérium most három uj tanári helye zelt a nagykanizsai polgári fiu isko Iához. Ket\'ő ezek közül már jelentkezett is az Iskola igazgatóságánál. Ha mindhárman szolgálatba lépnek, ugy az Iskola tanárainak munkája annyira megkönnyebbül, hogy he tenkéut csak 21-22 órát kell adniuk.
Terméaxetes axonban, hogy az uj tanerők cialádos erabsrek lévén, ciak abbsn ax esetben foglalhatják el állásukat, ha a város el Is tudj • helyexnl őket. Eddig azonbsn ari> nagyon kevés a remény. Az iskola-jelenleg működő tanárainak la egy résxe csak ugy, ahogy talált elhelyex kedést, ki családjától távol, kl ax Igazgatói Irodában berendezett ájjell stálláson. Régebben la történlek idehelyexések, amelyek axonban eredménytelenek maradtak a lakásprobléma megoldhatatlansága miatt.
As lakola lgaigatóaág tegnap megbeszélés\'- folytatott a po\'gármeater rel ax ide helyezett tanárok részére lakás biztosítás ügyében. A polgár meater legmesszebbmenő támoga táiát ígérte ax igazgatónak.
Reméljük, hogy az uj tanerők lakásügye mielőbb kedvező elln\'.é zést nyer a az Ide történt három kioevezés nem történt hiába, mint történt a múltban. A múltban talán még könnyebbsn tul tehette msgét ax iskola ezeken a n<h4xságekeo, de ma, amikor az uj osztályok felállításával ax amúgy la nehéz és felelősségteljes kultur munka mir végsőkig lgénj bi vette a tanárok munkaerejét, ezt a moat kivívott eredményt halogatással, az ügy fontosságának meg nem értésével veszélyeztetni nem szabad.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 30. Kedd
Rómel katolikus: Jeicooi. Proteslins: Jeromoj. Izraelita: Thbri h l 3. (UJtr 3.)
Nap kel rcgqeJ S óra ÍS perckor. nyujml ■Jíljltn 5 íit tl perctor.
A Meteorológiai Iniíict IclrnUsc sterint eaydíií in<j hilvís M. klsíbb liuu jj»uli» várható
l jtt-
Ő«1 ének
lila: Orosz Iván Két karom fáradtan kitárom feléd —"két szemem könnyezd — a szil vzavit szivembe zirum, M« megfogott »« ósz-e\'ó. Holnapra már a ligeten a fik lombja sárgába fisul; ugyan mit adhat az íjz nekem fornJ nyáx után áldomásul ? Itég volt, hogy sz<vad lelkembe éri — mint esthirang, ha hlv — már elfeledtem : volt .m ifjú, csupa erő és csupa szív. Káradl ősznek vándor* leltem, kixIliuUáskor siratom álmom ; ma megfogott az isi elő és két karom feléd vágyva kitárom
A függöny
legördült...
K\'.t hónapi igazi kultur munka után az Asszonyi társulat befejezte előad isait. A színházi függöny le gördü.l, hogy hónapokig ismét csend váltsa fel axt a pezsgő, meleg életet, amely a deszkákon lüktetett. De nemcsak a deszkákon. Az Asszonyi\' társulat művészeinek kulturmunká ját érezte az egész város. Kéthónapi itlartózkodásn alatt m\'ntha a város egyhangú, szürke képét kicserélték, a város közönségei galvanizálták volna. Mintha friss életet, uj élet kedvet, bizakodást és életkedv/1 ön lőttek volna belénk, — akik o\'t vol tunk a nézők soraiban és élvesztük a színészek emberábrázolásait. A vá ros egész képén, a friss életen meg látszott azoknak a kedxjes bohém lelkiknek testet szivet felvidító játé kony munkája, mely közel hozta elénk a szt\'pet és elfelejttette velünk az élet golgota utcáját. Megszerettük őket, akik onnui.deiüs, hangulatos órákat szereztek nekünk és hálásak vagyunk nekik, hogy a poros hét köz nopiasságból tis tultabb olmosz férába vitték magasra törő lelkűn kel. Amikor ma bucsuzunk tőlük, szeretett l nyujljuk neuk kezünket, okik, mi tugad \'.s benne, szivünkhöz férkőztek és azzal a kívánsággal engedjük útnak őket, hogy minél előbb térjenek vissza közénk, de most már végkép és teljesen a saját otthonukba — ű nagykanizsai nem zeti színházba Mi mindenesetre teljes erőnkből azon leszünk, hogy ez megtörténjék. Azért bucsuszevunk hozzájuk csak egy : a viszontlátásra.
— Tllrr látván emlékünnepélye A „Zrínyi\' Irodalmi is Művészeti Kör vasárnap délután a vározháza közgyűlési term\'ben lürr litváa tábornok emlékünnepélyt rendezeti, melyen vároiuak számos előkelősége mellett kicsiny, da társaságbeli közönség vett riszt. Az ünnepély első száma Nagy GyŐzŐ poétánk saját szerzeményű Türr tábornokot dicsőítő kőlte mínye volt, melyet szerzője hatal-mis drámzl erővel szavalt el.\' A h:llgatótág vih-ros tsp-aal hono rálu Nagy G/őző szavalatát.Szakáll G uh fŐ;l«ináz!u«i tanár lépatt e után az emelvényre, hogy megtartsa nagyszabású szabad elősdá-sát Tű r Irtván t homokról. Teául máryát lapunk tárcarovatábanegész terjedelmében közöljük. Előadáaát a közönség nagy teleléssel fogadta. Az ünnepély a Kör d.lárdáj \'.nak fellépésével f jtzŐdŐU ba.
— Esti ájtatosaágok. A szent-ferencrendlek templomiban az eatl ájtatoaaágok október hó elsejétől kezdve ea-l 6 órakor kezdődnek.
— Koazoramegváltáa elmén Büchler Mór Orbán l«nks elhunyta alkalmával 100.000 korosát *-dott át kl*dóhl/«telünknek s Kercittény Nőegylet réazére. At adományt rendeltetési helyére juttatjuk.
— A katolikus férfiliga leg körelebbl öozejövotele szombaton dllutáa 7 órakor lesz a plsbánia templomban.
— A keresztény ellenzék ve zárai Nagykanizsára jönnek. A nagykanizsai ÉME az egéaz vármegyére kiterjedő nagygyüléa meg-tartáaát határozta •!, melynek Időpontját november 16 ban állapította meg a vezetőség. Ma érkexett meg * Központ ártealtáae arról, bogy Gömbös Gyula, Ulain Perese, Lena-vay látván éa Eckhardt Tibor dr. I« fognak jönni. Kívülük Péczeh Liazló földbirtokos is fog beszélni.
— Lengyel diákok Készt halyen. Arról érteaülüok, hogy a krakkói tudományegyetemnek negy-vin hallgatója magyarországi tanul-.mányu\'juko? október első napj«l
ban Zsíamegye nevezetességeit is megtekiatlk. Ijy Kogutowitz Károly egyet-ml tanár a Magyar Fold\'ajil Utézet Igazgatójának kslsu\'olása mellett a Balaton zalai részét, majd K -azlhelyt és Hévizet la meg fogják t\'kinteni. Z .Iában Reischl Rchárd nemzetgyűlési képviaelő éa Sztan kovics J inos ga?daaágl akadémiai Igazgató fogadják a lengyel egyetemistákat.
— Príma minőségű férfi Zefír ing gyönyöiü mintákban kü-lOn puha gallérral darabonként 98.000 koronáért kaphatók Schvarcz Dezső cégnél, Fó U< 5.
— Péczaly Láazló — a katolikus nagygyüléa szónoka.
K. Pécxely L«sWó földbirtokost, as EME elnökét az Orazásoi Katolikus Nagygyűlés vezetősége felkérte a nagygyüléson mondandó szónoklat megtartására. Péozely László vállalta a megtisztelő megbízatást.
— A keresztény tisztviselő nők tagértekesleta. A nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete vasárnap lagértekezletet tartott Mágol Vilma elnöklete alstt. A tsgértekezlet egyetlen tárgysorozata as éri közgyűlés előkéezl-t*se. A közgyűlést vasárnap délután 3 órakor tartják meg. melyre s megyéspüspök öt és Kállay T\'bor dr.-t Is meg fogják hlvnl.
— Harangszezztelés Bánok szentg y orgyön. Lélekemelő ünnepély keretéban azeotellék fel vs sárnapdélelőtt BánokazentgyŐrgyön azokat az uj harangokat, amelyeket réarbea a hívek adakozáaából, legnagyobb réazben azonban herceg íszterházu Pál kegyúr nagylelkű hozzájáruláaával a plébánia szerzett be. A bsrasgszsntelést nsgy papi segédlettel fóth János kanonok, leteayel eaperea plébános végezte. Bssaéde Utáa Hegedűs Gjőrgy dr., a kerület nemzetgyűlési képviselője beszélt.
— A kórházi kápolna reetsu rálása javára ujabban a következő adományok érkeztek az Igslmsa Nóvérekhes Gyenea Lsjoeaé 100000, Szabó l.tvánaé, Vlds L*jos 50— 50 000, dr. S«sbó látván, Kezsedi Aura. N N 25-25 000, SMnauer J Nagy Adám, Kl»ls JttHa, Martinék Antal. Neu és Klein, Csorba Istvánná, N. N , N. N-. N. N.
10—10.000 koronát.
— Névmagyarosítás. Frlmm L«joa hévizszentsndrAel saAllods. tulajdonos és teatvérei Frlmm Gyula plébános és Frlmm Irén családi nev ak.l bjü,y<nl.l.»t.rl .«|.dáUyel Ferenc i r. vállOitalták.
— A flupoI*árl Ic. o..Ulr*b» ■ok ■ J»Untk.»í. Umw-.tM, borr ■ Hl.n m.,|ött a tunmioUiliiluai . wr« von.lkoiól.f, ho,y ■ o«,yk.ol>«l polgári f.uUkoláb.o \' . htrm.dlk I. oi.lályl ii. C.ül4it«-koci voit . brir.tá. ü ujooMn r.odii.r.ilt.tl o.itályb., m.ij
.ik.lomai.l 53 . rtad.. b.ir.14.
kor h.ly Máojáb.n .im.r.dt Ur btii t.auiót vett.k t.l. A vldiki
klniir.doll.k j.lcotk.já.. mí«
foiy.m.tb.o v.D, .loob.n felvételét « lakol. it.lia«.áe» már c.ak . t.of.la,y«l6aí,t8l nyer-heső külSn «o,edíly utá» fogj. c.iVöioídI- Hatvaaoál t6bb UDuiól [gy aam v.h.tn.k fal »a o.ltályba.
_ A. owodák.. I.Itt,,. 16 bliotUág«n»k. AUm. N.jjrk.. nliaa vároa ovodáloak felügyelő bliottaági .iQtörtök&a déluláo • vá\' oabáiáo ülá.t t.lt.
Tisztelettel tudatom kedves vendégeimmel, hogy éttermemben
minden esle ifi. Lakatos József muzsikál, b*
Szives pártfogást kér_Kiss Ernő „Korona" szállodás.
Kötött o6i harisnya — — — — —
t. Mouslln haris- ya minden szlnbtn — I. Setyom llór h«risny« minden s/tnben Selyem horgolt nyakkendé — — —
Vadász luulsuya, tiszta gyapjú — — Cyepju dlvatmeüények — — — —
Telefon 221
Oimre ügyelni I
10.ooo
- 36.ooo
- 50.ooo
- 12.SOO 40.ooo
- 150.ooo
Féjfi kötött Soekol — — — — — — 7.5oo Féifi flór Soekal — — — — — — 40.ooo I Férfi Zephier Ing — — — — — — 187.ooo Selyem Schál, divatú]\'onságok — — — BO.ooo tol Oyermek harisnyák psnsut ós flór a legolcsóbb árban.
GRÜNBERGERNEL
I S.ly.nt Mtléiayak *• Jump.r.W ál«üi»aí.
Dlv.t.rnyöU, il.kk.Ml9k, k.ityük, «y.kk.irf»k
a lueltntuU kbaa.
| Férfi szövetek rSSSí T&3SZ Főút 11. szám
OUnra Ogyelalt\'i r»/ö
ZALAI KÖZLÖNY
Szenzációs olcsó árak a
„Kék csillag"
divatáruházban:
Siffonok 20.000 Vásznak 19.000 Delainok 19.ooo Kartonok 2o.ooo
Férfiszövetek 105.ooo K-tól Kasánok as öfizes színekben 75.000
Velúrok kabátra
195.000 K-tól Gyapjú férfi-szövetek195000 Női szövetek 47.ooo K-tól.
Konfekció osztály a souterrain-helyiségben
Elegáns pongyola 13o.ooo K-tól Delain ruhák
11o.ooo K-tól Etamin blousok 13o.ooo K-tól
Elegáns trikóselyem
ruha 45o.ooo K-tól Nyen-ielyem-blouiok CSAK 24o ooo kor Gyapiu mellények
CSAK 45 ooo K-tól Kötött gyapjú lumperek 75 ooo K-tól Sötétkék fekete angol szövetek DlWflT férfi kamgarnok az összes színekben. Ragián- és télikabát-kelmék óriási választékban.
gVTisztviselőkuek ezen
árakból la 5% engedmény
— ÉME.lőadáaok ■ K.r.ax lény Otthonban. Az Ebredö Megj.rok Egyetüiete októbsr hívében ni.gkezril Iimét v.iérnapl előadó 4. azór.koztató dé\'utánjilt . Kereiltény O tho\'.bzn. Eőrdók beinek többit kö ölt Hegedűs György nemzelgyüléel képvls-lő, Kovits Aol.l pl.rf\'t- Malmié iuml t.nsr íj Pictely LAstló.
— A R.baegályxő Egilet-nek. Miklós Gju\'u íi Goldbcrgcr Károly eiekértöl dljük.t 200-200 erer koronát Szabó L\'joi dr. kir. főügyétz utján a Rtbeegélyiő Egyeiületnek adományozták.
— Ax .1.5 balatoni kon gr.aaxueről azóló tudéaltáiunk heiyarüke miatt ho\'n.pi tzámu.ik-ban jelenik mag.
— Gyermekleáoyok ax anya könyvi hirdetőtáblán. A várót-háza földizlntl folzoaójáo odatéved néha áciorgó embarek a:eme a hál.aul.nd\'\'k klhlrdetéaét iioíg\'ló hlrdelőtáblír. Legtöbba-örunottan, érdektelenül néil aa ember, m\'gla néha akad rajt »gy mfi ciodilkoml való la. liy tagnap akaaitottak kl két uj klhlrdatéit. Ax egyik meny aiszony 15, a méalk 16 évea, a vő\'egény.k 25 évelek éa fahialak. A lovápylló lu a divatot lárába merült vároil leáoyaók vájjon u m méltán Irigyelhetik o ax Ilyen gyereklány menyei, onyokar, tk\'k a
miguk 15 — 16 évük dacára li megérlek már irra, hogy bekönék a fejüket éi e\'b\'rják Himao róiaa láncait, ami egyre kéaőbben éj egyre ritkábban jut oiztálvrélzül a várói divatot leíny.-ólnak ?
— Allapánl rendeletek. Teg
nap érkeiett le a vároihoz az alla-pánnak a vetőmeghitellel kapcio-latoi váltók hitárld.jér., — a hadi rokkantak Illetményeire falve.ndő ellátmlnyra, — a gyógysier külön legei.ágeknek ai áll.mWacitár ter háre történő megrend.léalre, — . nyujdjltok 1922. é.l drágaaágl tegélyéaek cltzámoláaára, — a vegyvl\'igálatl dij.k no\'zót ámá nak 17 000 ben való magállapltá-aára vonatkozó rendelete.
— Éjaxakal kirakat foaxto
gatáa. Hét fóré virradó éjszaka •27 l«meretlen ■ c\'éyg6 ügyetlen kirakat-be\'.öró állt muokába a vá rothéza földszintjén levő Jeutsch drogéria egyik axautdoa függő klr\'kata előtt. A kirakat üvegajtaja felett nlnci vairedóny éa ax utca kereaitazésnél levő fényes utcai vi hígításban jól látott dolgozni li a merész betörő. Mágia ugy látásik megzavarta valaki, mert alig fc aritette fel vésővel a kirakat altó zárát, márli menekülnie kellett. Emlékül ciak egy karion flaom fésül húzott ki a résen éa nagy rendetlenséget h>gyott maga után a kirakatban. Tautich feljelentést títt ismeretlen tettea ellen a ren dőraégen, ahol azonnal megindították a nyomoiáat.
— A tüxrendéaxotl kihágások egyre aiaporodnak. Megírtuk mindjárt a ciépléa után, hogy a rendőrkapitinyaág klhágáal osztályán a klskanlzaal g*:dik ellen aorra megindították aa eljárá.t, mert gabonájukat a kőiői aaárü helyett házaik udvarán, tűzveszélyes helye ken hordatták összo éa ott ciipel tatták. Mint moit értesülüok, a klhágáal eljárások azóta ia fo\'yoak a számuk miig közel 500 ra emel kedett. A gazdákat 250- 500,000
koronára büntették, jelenleg azon bin az össtea ítéletek fclcbbezéa alalt állnak.
— Pályáitok. Ax alispán egy központi Iroda segédtiszti állásra 30 oapcs hstáridővel pályáiatot hí deli. A tipo\'c»l főbíró a lesmce-tomaji köijegyxőség Irrülnlénújonc n szervezett adeügyi j\'gyzői állásra oVt^btr 10 lg pilyiáatot hirdet. Valaaziásoktóbtr 14 énles*Ltsenca-tomsjon.
— Adomány a Jágkároanl-takoak* Büki Grörgy ozmáobükl laki a a vftshegyl körjegyzőség u\'ján bejelentette a zalaegerazcgi főbíró nak, hogy 10 métermízaa rozsot adományox lehatőleg grllénházal és crmándlakl jigkáro\'ultak Vészár*, amit a jiiáa íőblrájának utalványo záaa aJjpján lakásán fog kiontani
— MoveZSE Vaavárl Sport egylet vaaárnspi bajaokl mérkŐ résének eredménye 0 : 0.
— „Tclra" ciecsoraú kelen-gyék Schtuarcz Dezső cágnél, Főút I. szám.
— Magyarország Címtára. Nam régiben halalmaa kö:et hagyta el a síjtól : „Majyarorazág kereskedelmi, \'oaii és mczŐgaid\'ságl címtára." Vonatkozó hlrdotásűckre -felhívjuk a kereskedem! vállalatok figyelmét.
— Saját gyártmányú kö\'ötl kabát K 195.000 tói, aaját gyárt mányu kötött mellény K 130 000 tói.
aaját gyártmányú kötött juT.pjr K 30 000 tói. Fllipp kötöttárugyára Srombatb;ly, S-íll Kálmánt. 6
— Url éa női divatcikkekben legr.zolidabb hlsr.olgálás Schwarci Dezső cégnél, Fó-ut (
Vívó tanfolyam. Volt ka tontlntézetl okleveles vivómester és annxk okioveles voil segédoktatójá nak vezetésével f. évi okló.\'ior 10 tíl 1925. április végéi,? a Rozgonyi-u cd iskola tornatermében o\'asz kard, vltőr (fleurett) ás svédtorna tanfolyam léiesü\'. Az előadás heii 4 óra és padig hétfőn, kedden, csütörtökön ós pénteken 17 órától 19 óráig. Kez díknek és haladóknak külön. Későbbi Információk a beiratkozásnál október 1., 3. és 3 án 17 órától 19 óráig a fenti tornateremben. Hölgyek részére vifór ál svédtorna különórák.
— Erős kötött alrapa Sock nlk nr.inden rzinben páfju 12.000 korona Schvarct DcisS cégnél, Fő ut 5.
A községek aranyköltségvetése
A belügymialszter a szanálási tőrvényre való hlvatkosáaaal ujabb két rendeletet bociáto>t ki, melyek-ksl a kis- éa nagykőzaégek háztartásának vexetéséről, valamint a kÖraégek pénzügyi vgyanaulyának helyreállításáról Intérkedlk.
A közaégek háztarliaát azabá-lyozó rendelet kimondj*, bogy a kőrség.koek egész évre azóló költ-aégvetéaekct kell kéazlteDlök a ahhoz csatolni kell egy klmutatáat, amely ><sxlatesen felöleli a bev\'ícll forrásokat, a kÖrségl alkslmarottak járandóságainak részbeni fadeiésére rdott állami hozzájárulásokat, a kőíszolgáltatásokból errdí bevételeket a egyenkint felsorolva a tar tozási tételeket.
Réazleteaen Intézkedik a rendalet a bevételeknek éi kladiaoknsk a költaégvetésbs leendő felvétele módozatairól.
Külön fejeidben foglalkozik a rendeltt a községi költaégvetéa ki adásainak fedezetéről. A kö»sígl költségvetés kiadásainak fedezetéül «« «gyéb bevételek mailéit az 5 MÍzalékos kulcs szerint kiszámított
1924. szeptember 30.
általános keroj-ll adó jövedelme izolgál. Ha a jövedelmek valameonyl kit diai nem f<dsznék, a köiaég » szükséghez képest, de legfeljebb 5 százalékig terjedő pót adót vethet ki. Ha a költségvetés hiányát az 5 a?áx>! :kos köziégi pótadó aem fa deraá, nkkor a pénzügyminiszter a kőzaégnek a belügym\'nlizttr u\'jáo előterjesstett kérelmére me*ecg«d-hstl, bogy a község ax általános kereseti adó kulcsát a axükaégho* képosi felemelje.
A rendelet mrgszüntotl a külön községi iskolai, klsdtdóvodal és Ipaiostaoonclsko\'.ai pótadót.
Abbm az esetbeo, ha az állami klsdedóvódA, elemi iskolák, önálló gardasági iskolák atb. felállitáaára, illetve fenntartására a vallás- és kö:oktatásügyi minisztérium és a kö.ség között három év alatt uj* sceriődés nem jött létre, a kultusz-mlolsster beszüntetheti ezeket as Intézményeket, vagy azok feontar-tásárn kötelezheti a községet.
A községi költaégvetéat a követ-keiő naptári évre a közaégl, illetve kőrjrgyiő minden évben o!y időben kötelca őaszeállitanl, hogy a kép vlaelőtealülct által letárgyalt költaégvetéa az észrevételekkel és a képviselőtestület határozata ellen bezdott felszólaláaokkal együtt legkésőbb szeptember végéig a főszolgabíróhoz baterj\'.azthatő legyen.
A költaégvetéa pontoa elkészüléséért éa felterjeaztésóért a vezető közaégl jegyxö, illetve körjegyző felelős. A f<5azo!gab!ró kötelea a hoszá beérkező költség vetéseket aejál véleményével jóvábagyáa végett az alispánhoz haladéktalanul felterjeazteni.
Aí alispán a költaégvetéat vagy jóváhagyja, vagy indokolt esetbeo megváltoztatja. Ha az alispán a jóváhagyást megtagadta, o megta gadó határozat ellen felebb jzóanek van helye a belügyminiszterhez.
A jogerőa köiaégi költségvetés végrehajtásáéit a közaégl előljáró ■ág felelőa. A költaégvetéi terhére történő mioden utalványozás caak a vezető községi jegyző elleojrgy-zése mellett történhet.
H« a költségvetésben előirányzott bevételak késedelmesen folynak be, elsősorban kamal-térltás mellett községi késxpéoztőkét kell igénybevannl, ennek hiányában, vagy ba ez nem elég, az a\'ispáo engedélyt adhat függő kölcsönfelvételére.
Részletesen intézkedik a rendelet a községi zárszámadás elké-azltéaéro nézve. Ez azintén a vezető jgyző kötelessége, aki egy féléven belül tartozik azt elkészíteni s megvizsgálás végett a képviselőtestület elé terjtaztcnl. A meg vizagált zár-azámadáa ugyaacsak a főszolgabíróhoz terjesztendő fel, aki azt az alispánhoz továbbítja.
A költségvetésben a kiadásokat és bevételeket aranykorona értékben számítva kell beállítani. As aranykorona és paplrkoiona értékvla.o nyát az erre vonatkozó mindenkori rendelet határozza meg. Az utal ványoráa aranykoronában, a befizetés pzplrkoronában történik. Ax összegek, t papír koronában kell kőny velnl, ds az aranykorona értéket az Illető hónapra árvényea kulca alapján a azámadáai főkönyvben a papírkorona fölé színes tintával kell bejegyezni.
Az 1924. ávio azóló kölfitégve-tésre vonatkozólag ugy Intézkedik a rendtlet, hogy azt 1924. január elsejétől december 3l-Jg szóló időtartamra kell elŐzéazJtenl Ha aa 1924. ávre netalán mogáUapitoit költ-
1924. szeptember 30.
ZALAI " ZLÖNY
légvetés már jóváhagyatott volna, art a rendslet szem rlö\'t tirtáiával újonnan Össze kell állítani.
A m\'slk readelst a nagy közié gck éa kisközségek egyensúlyának hrlyreállltí sáról axól.
A belügyminiszter minden átalakítást elrendelhet, ami a közlgaz-gatáa egyszerűsítését azolgálja. Kimondja a rendelet, hogy mindan közaég, vagy körjegyzőség kőtelei alkalmazottainak lélazámvlazonyait felülvizsgálni a minden olyan álláat, amely nem feltétlenül szükséges, mrg kell szüntetni. Ha valamely köziig a létszámcsökkentést egyáltalán nem, vagy nem a kellő mértékben hajtja végre, a izükié ges Intézkedéseket a belügyminiszter teszi meg. A csökkentést elsősorban az ürpíedésben levő állások megsiüotetélivel kell végrehajtani. Részletesen iűSíakédlk a rendelet arra az esetre is, ha az uj jegyzői, vagy aegédjtgyzői állás rendszere attéie (Ikeiűlhetetlei ül szükségei. Hasonlóképen szabályozza a köz ■égi alkalmazottak nyugellátásának ké.dését.
Több hivatalos álláshoz kötött rendszeres illetményt egy és ugyanaz az alkalmazott a rendelet értelmében nem kaphat éa senki járandóságán felül rendes, vagy rendki vüli javadalmazást nem élvezhet. Újítása a rendeletnek, hogy a kü lönböiő hivatali átalányokat megszünteti a az Ily azükségletek fedezésére szánt összeget a községi költségvetés dologi kiadásai közé sorolj*. Rendezi a rendelet továbbá a kiszállások költségeinek kérdését Is a a megszabott kiutazás! napok azámának a as ut távolságának megfelelő utiátalány megállapltáaát rendeli el. Hasonlóképpen intézkedik a napi éa fuvardijak tekinte tében is.
Ha valamely község költségveté síben az egyensúly a legmesszebb-menő takarékosság mellett aem volna biztosítható, ast felülvizsgálat és intézkedés végett a betögy miniszterhez \':ell felterjeszteni.
Külön fejezetet szentel a rendelet a községi közmunkának a községi háztartásban való alkalmazáaa kérdésének. Randezl ezenkívül az előfogat kötelezettségét és kimondj*, hogy községi háztartásban való alkalmazottak Ipari és kereskedelmi társaságokban igazgatósági, fel-ügyelőbliottsági, vagy válaiztmínyi tsgságot csak akkor vállalhatnak, ha ez a löiszolgálat érdekében áll. Ehhez azonban az alispán enge délye szükséges.
Zalai Közlöny aj Á^l.
Folyó hó 20 tói kezdve laounk egyes példányainak árát s elöjiietési diját felemelni voltunk kénytelenek. Hétköznapokon 6 oldal terjedelem melleit 1800 K, 8 oldal terjedelemnél pedig 2000 K egyes számainak az ára, rr.ig egy havi előfizetési dija 30.000 korona.
IRODALOfyiÜVÉtZET
Sznlamith. Asszonyi László a nagykanlzaal szlniévad befejezéséül agy régi operettet választott, Gold faden nek 3 falvonáaoi keleti daljátékát, a Szulamith ot. Választása mindenesetre szereociés volt nem-c«ak azért, mart „ha a vígé jó, minden jó" \\gajsígnál fogva kello-mes emléket hftgy maga után, hanem azért lfr mert ebben a darabban öiszpontosiihitta operettgár-dijának minden számottevő tagját a módot adolt a köiönségnek arra, hogy együtt élvezhesse játékukat.
Az előadás az ünnepeléa jegyében folyt le. A színháznál nemciak hogy minden jegy elkelt, hanem még pótazékeket Is kellett beálli-tani. A közönség csaknem mind egyik azaraplőt tapssal tüntetett ki, a legnagyobb óváclóban azonban Koronkay Rózsit ér Radó Márlát részesítette, E két művésznőről ma sem Írhatunk jobbat, mint eddig Iriuok. Koronkay Rózsit Illetőleg azonban mégis hozzá kell tennünk, hogy ma eate ismerkedtünk mrg finom siaccaló Ival a játékának drámai oldalával Is.
A areraplők mind hozzájárullak ahhoz, hogy holnaptól kezdve érezzük azt az ürt, melyet a társulat eltávoxáaa maga után von. —mp —
Vidéki asintáranlatok. A vil-Us éa közoktatásügyi miniszter most állapította meg az 1924/25 Iki szlniévadra a kerü\'etl beojsztásokst. E szerint Asszonyi L<siló Pécsre és Mohfctra, Halmi Jenő Kee>t-helyre éa Zalaegerazegre, Kállay Gyula Tapo\'círa, Sümegre és Zala-azentgrótra, Somogyi Kálmán Pipán, Győrre éa Nagykanizsára kap tak engedélyt. Ujy vagyunk érte-aülve, hogy Nagykanizsát kl fogják venni Somogyi Kálmán kerületéből a Asszonyi Lászlóhoz fogják át csatolni.
«0Z6ÖFfimtfPS21IHU2
Uránia. Szerda—csütörtök 7,6, 7 éa 9 órakor: Madame Dubarry drámai történet a francia forradalom idejéből, 7 fejezetben.
TÖRtffillYSZÉK.
Tanácsadásért — egy évi
borion, A nagykanliaal törvényszék Kenedi- büntetőtan ácsa tegnap tartott főtárgyaláián Petrovics An-talné nagykanizsai lakóst azért, mert Bukovics Katalinnak tanácsot idott arra nézve, hogyan szabadulhat meg törvénytelen azerelmének következményeitől -p*-egy évi bőr tönre és három cvr hivatalvesztésre Ítélte, Bukovlo Katalint pedig, aki Petrovics felbujtási! követve a frj lődő életet kioltotta éa a szemétben elásta — négy hónapi fogházra ilélte.
SPORTÉLET.
NTE-ZTE 4.0 (1 »0). Vaaár-nap délután mérkőzött Zalaegerszegen a Nagykanlzaal Torna Egylet cupsta n Zalaegerszegi Torna Egylet fotball cirpatával. Az NTE szép játékkal, könnyen győzte le a ZTE csapatát. Az NTE komplett felállitáaában sép összjátékot produkált és minden megerőltetés nélkül érte el góljait, ámbár a sala-egerazegiek csapata erre as alkalomra néhány azombathelyi áa fővárosi játékossil megerőiitve állt kl a küzdelemre.
Marvallca győzelmei a Stájer Dunántul bajnoki mérkőzésen. Vasárnap elsőizben rendezték meg Győrött a Sájerország Dunántul bajnoki mérkőzé.t, amely hivatva volt Dunántul jól fejlődő atlétikáját uj\'bb lépéaael előbbre lendíteni. A pont versenyt Dunán ul nyerte meg, amiben jelen\'ős része volt Nagykanizsának is. Városunk atlétikáját Marvalics Kálmán, az NTE oriz/gosan ismert nevü atlétája képviselte, aki sulydobásban, diszkosz és gerelyvetésbea Indult. A sulydobásban 1154 centiméterrel harmadik, diszkoszvetésben 41 mé ter 49 centiméterrel első és a gerely vetésben 47 méter\'76 cen\'iméterrel első lett. A pont-arány 48:42 Dunántul javára.
KÖZOAZDASáQ.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde nagyon gyéren volt látogatott az Izraelita ünnepek miatt és a forgalom az őaz-sses piacokon jelentékenyen megcsappant. As üilettclenaég éa as érdeklődéa hiányának hatáaa alatt az árfolyamok csőkkenő tendenciája jutott kifejezésre és az ároivó a legutolsó zárlathoz képrat mintegy 5*/«i »öt egyes esetekben ezen ia túlmenő veszteséget szenvedett. A Isnyba irányzat a bécsi hírek hatása alatt a kuMsz értékek piacából Indult kl, onnan álterj\'dt az öaazea többi plscokra éa a nehéz papírokban jutott legé\'énkcbb kifcjezéare. A tőzsdeidő második felében ugy látszik iuterveoclós vásárlásokra némi jivulás állott be, azonban á veszteségeknek csak jchntéktelon része térült meg és zárlatkor az Irányzat újból lanyha volt, ? forgalom minimális.
Utótőzsde. Taij-sen üzleltelen, lanyhr. Budapesti Gőz 1950, Vll-lamoa 1020. Fegyver 950, Acál 152, C.inner70V„ Scaláml 1230, Bur vaiut 310, Kőszén 2275, Georgia 298, Kereakedelml 1005.
Terménytőzsde. Buza tlszavl dékl 76 kg-oe uj 422.500-427.500, 78 kg-oa uj 432 500 - 435.000, egyéb vidéki 76 kg os uj 420.000 - 425 000,
™ kg os uj 430 000—432.500, roz. 385 000 -390 000, rab uj 330 000 -350.000, köles 28 000-300.000, takarmány árpa 380.000—400.000, Sörírpa 450.000-470.000, tengeri 380.000—385.000, korp. 225 000— 230.000, repce 640.000 -660.000 K.
A m.l terménytŐJadén az érdekeltek nem j.lentek meg. Egyetlen egy kötés sem jött létre, ennek következtében as árjegysöbhottság a szombati árakat változatlanul meghagyta.
Sertésvásár. Felhajtottak 500, eladatlanul visasamaradt 180. Első r. 28.000—29.000, közepes 27.000— 27.500, könnyű 26.000—26.500, szalonnás félsertés 32.000-33.000, lehúzott hus 34.000 -35.000, sósott szalonna 32.000-32.500, zsír 36.500
koron». A vásár közepss volt.
Az aranykorona hivatalos dollár-pontosra átszámítva 15.623 papírkorona.
A Magyar Nemzeti Bank híva-talos árfolyamai azept. 29 éa
Valuták Oevlsák
km titooo-ttSooo in*,uiti HISí-JOOSo
C**k koroM Ilii 1104 B*l<rU l«H-ioS«
DIon IOJÍ ion Biktml tíS-SOl
Ootu< ?4SM>-77SIO Url.Ml
fnada «el> •Mij-imi
Ul »»S-«oi IriutlM ioSio-ie«io
Un LeoSoa IIJOOO-UTOOO
Un JJ«4JS»7 UUtoo
Dia *|SI J-SJ J JJ Niwjort 7?»so irrso
Oaaw. ket. Ot\'IO-ICtTO rifia (
l»Ncl \'r«o» ■ 4XJ-MSM »W«BAJ S»OÍ^»IJ
VtolUoíl I«. t&H l(Mo s .-s.ru
Balfi Irtat WJ-J74J StocMtetai »ÖJ?0 UMC
SrW kor. B*« iet\'i«-i«(.ro
KcHcktt ii6}0-i0ljj Zörtct • 474S-HS«0
Zürichi zárlati
Pária 2760 00, Union 1340 60, Nawyork 624.\',, Bzuaaal2540, Mállásul Z193-76, Holland 10Z9S, Barlln 124 60, Wlaa 74 00, Sotla 377 CO. Prága 1670 00, Bodapeat M M, Boluuaat 270 00, Balgrád 73i OO.Varaó 10100. A magyar korona kBlfőldl hivatalos Jegyzéaeli
Davtsa VaJuta
i«c«»p oa ttcztp aa
Béca . . . . 918019130 0 9010-40 Berlin .... 6460 5460 CrC4 6420 Prága .... 44360 | 443 433 | 440 Nawyorkbaa 13 As érejsénzek éa aeaes-fémek beváltási árfolyamai
Esúzt egykoroni» tJ060—6270, kétkoceoás
IS. 120— 1Z.64\'>, forintos 14.280—16.80 >, öt-koronát 31.103—32.100, színarany 61.000-r-62.000, arany huiíkoronii 333.00U—33Ö.OCO, platina Z1O.O00—2X0.00».
Szerkesztői Ozenetaft.
Z\' A. K. Könyvét annak Idojáo lapunJc már liiuertetto s a vonatkozó számot a kiadóhivatal meg ia küldte.
B. X. Tulslgown elvont kérdéit tárgyal, ami olvasóközuoségüsiket oeai érdakU. Szaklapba való. W)
Z H. Alkalomadtán kőstflni fogjak. Az iJ6t pontosan nom hatiroshatjok mex-
3276. Ismétlésekbe oom bocaltkoztutnok balo.
P. Bp. Jönni tog, da Idít káhink rá.
madíS: Zrínyi Nyomdaipar ós Könyv-koreakudéa RT, Na^ykaalsaa
Singer József és Társa
értesitik mélyen tisztelt vevőiket, hogy a külföldi angol, francia férfi és női szövetgyárakkal az összeköttetést ismét felvették és abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az őszi szövetuj donságokat - a legtalányosabb árban árusíthatják. =====
Kérik hatalmas raktáruk vételkényszer nélkül való megtekintését.
ZALAI KÖZLÖNY
1924. aieptember 30.
AoróhlrdetéMk

30 fel. feMr éa vörös bor (Wágnerfok 4—6) eladó Somogyi Testvéreknél. i«?s
Bu loroi aüan egy asobáa konyháa la-kiit kereeak. Wlépéxsel.Kkály 1 PáJ-u. 8. i*o>
I—X hoki aaölőt, vagy ts lőültetísre alkalmas földet venne kéaspénsért Ügyfelem, SilgíUlt, Kául 8. l»o
oal*madlaaofféd felvétetik jó ílze-tkJíkovici József. Magyar-u. 4. i)>;
Divatáru szakmában egy idősebb segéd azonnali telépéue Orunbergeroél alkalmaxáit nyerhet
Egypir 4 éves és egypár 6 éves prima ítbér Jánnoaökör eladó. Dexvarfca Ferenc KUlauo, u p Gslse. t»s
Elhanyagolt gazdaságok keselését átvessem J ligám .TöbbtejnieSés*. joJ
Budapesten Ueulót vagy főiskoUI fwll-galót Ul;es ellátásra elvállalok Budapest, Vili, Jóssef-körut 2. harmadik emelet, ajtó 4
Balaton mentén néjtysxázöles villatelket vsnaék Ajánlatokat .Somogyi patt* jelige alatt a kiadóhivatalba. ;««
Címtár. Msgyaronság kereskedelmi, Ipari éa mesógasdaságl Cimtára 170U oldal, kötve 60 arany koronáért m«greod«lhilő a ZaLsl Kóslöny kiadóhivatalában. Soo
Kisbirtokot keresek bérbe Ukóhiual és felszerelésekkel, melyek* loltir mellett vennék át s hastoAlalukért szaporulatot H»< t-aék. Ajánl.tok .Vasul közelában\' jelige altit a kiadóba kérek._;a J
Brehm áUalvlléfát magyar kiadásban magánostól megvenném, Cim a kiadóban
Badayoatl 5 ssobás körúti lakásomat rállsetésael elcserélném nagykaalisal modem 8 szobái lakással. Cim a kiadóban. ,í9
Bárlatra keresek 10 holdas (óidat lohe-lóleg kösel Nagyfcoizsához. — Ajánlatokat .Lakóhársai\' jeligere.a kiadóba kérek. ««
Helységnévtár. A magyarországi össses városok s nagy. és kisközségek kósigasga-láal, cgyháal, igazságügyi, pénzügyi, tanügyi, kafaakedelmi, gazdiaájl, Ipaii és közlekedési ctBtára (1ÍIM) kapható lapunk kiadóhivatalában. Ara kötve hatvanezer korona. i&j
Tanyablxtok, 30jn*gyar hold, épületekkel, é\'ó- és holt felszereléssel bérbeadó. Leveleket .Somogymsgyébeo\'\',jelige alatt a kiadóhivatal továbbít ,8|
Xépasleveleaólap tyUJUmény
darab minden vl ágrészbol rnáiftl mii eladó. Cim a kiadóban
3«00
Elsőrendű nagymalmi
liszt é> korpa
olcsón vásárolható VILLÁNYI ANTAL őrlemény- és termény, kereskedőnél, Eötvös-tér 10- szám alatt, a JrsatkírwnUf-sjobor itellentkea.
Köszönetnyilvánítás.
I Mindazoknak, kik xsarstelt leányom, 1 Illetve lestvér, rokon temetése alkalmával fájdalmunkat részvétükkel^! enyhíteni igyekeztek, ezúton mon-| drnk hálás kössónelet.
Nagyítaniasa, 1924 szept. 3\\ • rbán csalid.
ÉriosiijUk Somogy , Zila és Bíranyamrpye igfn tisztelt ni éuiulajdonosaii, hogy
Belgiumból megjöttünk,
hol 11 dib. elsőrendű 2\'/, «. 3\'/, évei, tenyésztőktől ven
belga csődört
vásároltunk. A lovak érkezt 2—3.lkára várjuk. Meg. lekln\'hetók lesznek Kapós -t/ jcd, Honvéd a 28. sa.
SÍ0OS és Braun.
A budapesti tőzsde táró árfolyamai.
a budapaatl lAuda dálután 1 6ral aáróárlolyaasal a kövatkas«h»
Baakok Aa«olM>cr. Kani l
á«rU
Mao. Hh. 4
EaaUali.
OL-U. Unt I OM*. Hit I, Uoyd b«A
áflaJAooa b B. KpU <
IIorr. .J. |. t>. HuoCIa
Ipart
faS>>*M Kar. Illial
*a.r j.i.ik* Városi baak Markvr
BlaloeltOk ée Takarékok
»Ut1ío.I ip. IS Llpdiyare*! 7 Kivlro.1 «S
J6b4n,aITO It.] Ital. Tak. Iio Moklir
r ,,,J
;8tal. 6jc>
ÉÉ
Ua(r.-l,ruxU
8«k B
CCMMtt
A«.r.ii
Baajtt
Beocalat Bor. utc J»_I4«
IfcZíTtUe .
SjIiiiW
Ko66
ImtU Ujl. K46. x«e<
Uigj. aapi. Alt. KöaaSa Karlnla U<*\\ »><a
N<<jbt<oojl
"■■.\'ti UJIall
UoW Wnya Urfktarl Caepall U«.
püuT\'
RlTal Slfíar
W4fW
Motor
Ólomén*/»■
ChaatJolr
Vasj^u
faücrl Rai-Le;4
TflrÁíi.loim OtMlU
KtrtW^
VUlörla Tr. D*MbU
Br04l wi|
K«ta.f
C.lk,
Gud. Gépei FKrlla ».«
PémkarMk Franki
Oui-Du
Réabénjtl Sal*TÖ«U TWk
Kabtnk
KrfíbWl.
Ipart.
KOaU Adria UranU
\'MUkokl 101
ÍC*a1ll 6]
Vérééi\' 7o
Oéllvaaui IS
Nova sas
ADna.aaai IOO
Tnu« 1*0 OukorgyArak
borakor 410
llorrll cwk —
OiVorlpar líj«
Ow«U •»»
M«.M>- cuk. us
tlsmmar — aielntlaaerek
Fratla, t OcaAa
Saalinl
VUl. pa»M« J1
Tokaji —
llalkaretk II JO
Oáa. VllUwoe KtJ.
i;.jo »4 14 jo
S-4
Ali. c*>
U(IUH 4
Auer
OI«J«k
Olajipar Marolt :«!
PdTlroiI »6r
KlrlIy.Ar Fol«Sri .61 Pao. lót
BifOil
- av4aj.de
KmAllu.1 Ak Hangirla —
Ro,il utIM |*Q
É<i.a sg
n
I.
klOdM
IMö laiiU
OjrapJumnaí Si6r6>Kdid
W. Tm" QoULm,« k\'wtos
PUBM
Oyflrl lant\'
Vegyipar
Spddlaa «"
FV6r. |l
u oiitii\' s;
Oaoka 1S
Diana *
kelni Mai II
KMo
gkxlW ** Tdrék
UbO« —
Koioureiék
Dorofl l«
Dlall ••«»• —
Piliao ólt
Kébel -
SST\'""
Klr II, »«4é
Corrlo lila, Papír
Haapalpar
VarfUa
öaiaraMld Mao--N*«ai
Tarai Bpéal VöWrabaok Ojíri Wr
.........................T"""*""""-
Fehér
lapos babot
bármely I6iclbc:> .i.Mgus.bb Atbi n vfcsArol
Haltai József cég, Nagykanizsa
Tataion 112.
Fiat 22. hídi,
HIRDETÉSI UTMUTATÓ
20. H mlnöen hd||űl megkent boltosok, Sokkal többen uannak, mint gonöoloű, Remekbe foglalt hirdetés alatt ott hirdetik mindjárt árulkat. Qe róka legyen minőén hirőető, Hogy lépre menjen a sok örága nő. Halnap példákat hozok eire fel, Hogyan merülhetnek hálóőba\' el.
i
MEGJELENT
magyarorszag
KERESKEDELMI, IPARI ÉS HEIÓOJZDIISÍGI
címtára
! MÁSFÉLMILLIÓ CIM
As első.és egyotleo teljes msgy.r cimlár, »m«ly helységek és szakmák szerint rendezve, tartalmazza Magyar, rszág keretkeJói és ij>aros i, részvénytirsaaágal 1% szövetkezetei, ügyvédei, tör-vér.yixtki tolmácsti <s asakér-tői, királyi közjegyzői, orvoiai, állatorvosai és gyógyszertárai, szállodái, va^díg\'ő. éi kávézásai,\'földbirtokosai, szőlőtulajdonosai és bérlő\', niAloiitulaj-donosai és ssesslüidét cimeit
Kiadta a RUDOLF M0S5E berlini cég magyarországi képviselete.
Ára 30 aranykorona. A clmtÉr magteklnthetfi is magondelhitfi ■ „Zalai KOzlOny" kiadóhivatalában.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
SZŐNYEGSZÖVŐK!
perssa sstnii FONALAK, mlivéssi mintAk és eredeti
JZŐVÖJZÉKEKrMX

Tankönyvek
minden Iskola rí9zére.
Iskola táskák,
Iskolai IQzelek, rajiam. kölök, rajz- él lailOiiarek
Fischel Fülöp Fial
kOnyvkercekcdéeóben
Főút, Váioaház-palota.
Bana6 tanintézet
Budapest, Rádny-u. 14.
Teljes anyagi garantLs melleit készít elő vidéki magántanulókat U. Jegyzetek
boroshordok
azonnal lölthelős állapotban minden nagyságban kaphatók
PÉTER HUGÓ
bor- 4. herdókereekedlnil
Csengery-ul 31. ai.
Díjtalanul
csupin csak p tariíális köüségeken
helyez el
<z összes budapesti 6s vidéki lapokban eljegyzési, házassági, halálesetre szóló híreket s általában oármely vonatkozású reklám-
hirdetéseket
ISo
a Hagyar Hirdető Iroda nagykanizsai fiókja
F&ut 5. II. d.U — Tel.fon 338-3S3. (A .Z.U1 Kúilúey\' kiidúhlv.l^iban.)
vchellmostmftr .háziasszony e rígóle megszokoll és^ieg. kedvelt FRANCK/aibozi.
Az uj bara.-kéb f.hir címkén kUlünüsen előtérbe lépnek > ,,valódi Fr.nck kívípóllék" Isoierletője lel, nevezetesen e „Francié" név és e „WáTÍder^ló", mlill.l az atánzeloltk.l velo megtévesztés lehetetlenné vili-c.
A „valódi Fnack kávépótlék, a kávóda t tílóval", . kévének erőt, Izt és z.m.lot ad.
Nyomatott a Z«to»l Nyomdaiinr éa Könyvkcieakedé. R. T.-nil, N.gjk.oiitóo. (Nvomdavezetí: CUeobtck Kiloly).