Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
23.79 MB
2010-02-24 15:16:44
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2864
7338
Zalai Közlöny 1926. 097-119. szám május

Zalai Közlöny
Politikai napilap
66. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

68. évfolyam, 97. szám
Nagykanizsa, 1926 május I. szombat
Ara 2000 korona
ZALÁI KÖZLÖNY
Snritdrtitig fc kUiMvitil Win IstemtM-WíTon 78.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EKUatttl án: Egy hifi S0.000 t Hároo hárs ......... 80.000 I
A NÉMET-OROSZ SZERZŐDÉS
A német-orosz gazdasági szerződés nem, olyan egyszerű esemény, mint aminőnek első szempillantásra látszik. Ennek a két hatalmas államnak ez azérdeksző-ve\'sége még sorsdöntő eseményeknek lehet szülőanyja és épen nem lehet ludni, hogy nem-e rejti méhében egy előbb-utóbb elkövetkezendő háború csiráját.
A nagy világháborúnak meg kellett történnie, ha nem is jött volna közbe a sarajevói merénylet, mert a hatalmas német iparnak az angol iparral való erőteljes versenyében adva volt annak kútforrása. Ebben a pusztító hadjáratban győztesek az antantállamok maradtak s a központi hatalmak területileg mind megnyirbálva (iefüliek ki a „béke-szerzőíés"-ből. Soha nagyobb Igazságtalanság még nem történt velük, mint mikor megcsonkították századok óta szerves egészet képezett testüket ás jutalmul adták oda cserben hagyott s ellenünk fordult szövetségeseinknek, illetőleg ellenségeinknek.
Hogy történeti államoknak ez a szétdarabolása csak rövid életű lehet s hogy ezek az államok minden lehetőt elkövetnek régi határaik visszaszerzésére, ez a törekvésük nemcsak természetes folyománya a nemzeti gondolatnak, hanem-gazdasági okok is támogatják. Mert hogyan képzelhetik el azt a feltevést a „győztes" államok, hogy akár Magyarország, akár pedig Németország bele fog nyugodni a testén végbevitt területcsonkilásba s gazdasági lenyügözöttségébe?!
Ne szóljunk ezúttal magunkról. Vessük tekintetünket Németország felé, mely a maga hatalmas gyáriparával megfullad, ha erőhöz jutva nem tud magának megfelelő felvevőképességü piacot teremteni. Másrészről pedig abban a percben, mikor legalább az ipar és külkereskedelem terén újból elfoglalja nagyhatalmi állását, mint alkalmatlan és veszélyes versenytára már háborús veszedelmet is jelent.
Németország politikusai nagyon bölcsen tudják, hogy miért kötnek gazdasági szerződést a szovjet Oroszországgal. Ez a
területileg hatalmas állam legközvetlenebb és legjobb piacnak kínálkozik a német gyáripar számára. Ha pedig ez utóbbi erőteljes lendületbe jön, újból megizmosodva és állig felfegyverkezve jelenhetik majd meg az európai harcszintereken.
Érzésünk ugy súgja nekünk, hogy az orosz birodalomban is szelídülnek az ottani szélsőséges állapotok. A német gyáripar nem veszélyezteti a maga fejlődését és érvényesülését I Amely percben Oroszországba teszi be a lábát s ott füstölgö gyártelepeket létesít és ennek az országnak a számára dolgozik, már meg kellett dőlnie a szigorúan kommunista uralomnak. A németeknek céljuk van a nagy orosz birodalommal s kalandos játékba nem mennek bele. Az orosz szövetséggel nem mumust akarnak játszani Európa győztes államai előtt, hanem gazdaságilag akarnak megizmosodni és erőt akarnak általa gyűjteni a nagy leszámoláshoz.
Egy állam életében tlz vagy ötven év nem játszik szerepet. Angliának történeti hivatása más is, semhogy Európában keresse gazdasági érvényesülését. Franciaországnak nagyhatalmi állása nem sokáig fogja tartani magát, ellenben a német birodalomnak nagy jövője van a kontinensen. Oroszországot Ázsia fogja érdekelni s ottani területét kell európai értelemben kulturálttá tenni. A többi löredék szláv-népfajok-nak nincs önálló államalkotó erejük s ily értelemben vett szereplésük csak muló jelenség a világ színpadján.
«J^met-orosz gazdasági szerződés tehát előre veti jövendő árnyékát. Néhány évtized múlva egészen másképen fog festeni Európa térképe. Aztán jöhet a Pán-Európa megteremtése a maga szövetséges állami kapcsolatával.
A magyar politika ebben a külpolitikai helyzetben nem tehet mást, mint vár egy jobb Időre, mikor reá is felvirrad régi területe visszaszerzésének napja.
A Ház általánosságban elfogadta a költségvetést
A vita során mindenről beszéltek, csak a költségvetésről nem — mondotta a pénzügyminiszter — Bud hosszasan válaszolt a vitában elhangzott kifogásokra
Dréhr Imre rövid bcszídében a községi iegyzők és körjegyzők stá-lusrendezését sürgette és határozati javaslatot nyújtott be a rendelet sürgős elfogadása érdekében. A |avas-latot elfogadja.
Pakots József beszédében újból a szénaszállitási panamával foglalkozott, mint az erkölcsi züllésnek szomorú tünetével. Majd Vicián felszólalására reflektált és védelmébe vette a szabadkőművességet. Ezután gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozott, összeférhetetlennek tartja, hogy gróf Binffy Miklós, aki ma gyar külügyminiszter volt, hűségesküt tegyen egy olyan államnak, amellyel szembenállunk. Hosszasan foglalkozott a franküggyel, a titkos-társaságok ügyével. Bizalmatlan kormány iránt, a költségvetést nem fogadja cl. Relschl Richáid a bortermelés vél
Budapest, április 30 A nemzetgyűlés mai ülésén az elnök és a napirend előtti felszólalásban Ernszt Sándor felvilágosítást adott Strausz István kérdésére, mely az államjogok eltenőrzésérc kiküldött bizottság munkájára vonatkozott. Ezután folytatták a költségvetés vitáját.
Reisinger Ferenc a választójogi |a vaslatról, a munkanélküliségről, majd a titkos társaságokról beszélt. A költségvetést nem fogadja el.
Csdky Károly gról honvédelmi miniszter
a szénaszállltás! panama ügyével kapcsolatosan ismertette a szállítások módját és megállapította, hogy Haas panamáival a kincstárt károsodás nem érte. A kormány mindent el fog követni, hogy meg-akadályo2zon minden hasonló eset megismétlődését.
ságáról szól, majd a földreform terén tapasztalt viszáságokat leszi szóvá. Végül azt kivánja, hogy a magyar bíróságok ne a magyar állam nevében, hanem
a magyar királyság nevében hozzák meg ítéleteiket. A költségvetést elfogadja.
Lítay Ernő a trianoni békeszerződés káros következményeiről beszélt. A kormány kötelessége volna, hogy a külföldön a magyar kérdést állandóan napirenden tartsa. Uj választójogi törvényjavaslatot sürget. A költségvetést nem fogadja el.
Letenye uj képviselője Somogyi Béla a következő szónok. A frank-üggyel foglalkozik s meggyőződése szerint ha a kormányt a frank-ügyből kifolyólag megbuktatták volna, annak igen rossz következményei. leltek volna. Hosszasan foglalkozik a hitet kérdésével, majd a mezőgazdaság súlyos helyzetéről szól. Az építkezési hitelt a vidékre Is ki kell terjeszteni, végül a munkásbiz-tosilópénztár működését bírálja. A költségvetést elfogadja.
A Ház tanácskozóképtelen Eckhardl Tibor a következő szónok, aki a tanácskozóképesség megállapítását kéne. Elnök a tanácskozó-képtelenség miatt az ütést egy negyedórára felfüggesztette. SíUnel után kezdi meg\'beszédét Eckbardl Tibor. Kijelenti, hogy a miniszterelnök optimista, ha azt hiszi, hogy a titkos társasagok elleni akcióval megszűnnek az ország bajai. Dacára annak, hogy agrárállam vagyunk, a mezőgazdasági érdekeket az iparérdekekkel szemben hátrányba szoritják. Hiteléletünk ugyanazokat az érdekeket szolgálja, amelyek az ipar és vámpolitikában uralkodnak. A költségvetést nem fogadja el.
Farkas Tibor javaslatokat nyújt be, melyek szerint a Hiz utasítsa a kormányt, hogy az állami üzemek üzletmenetéről készíttessen pontos, kimerítő képet és azt terjessze a Ház elé bírálat végett. A költségvetést elfogadja.
Ruhr-vidék és frankhamisítás
Lendval István a gazdasági kérdésekkel foglalkozik. A frank-üggyel foglalkozva kijelenti, hogy Franciaországnak, mely a Ruhr-vidék megszállása alatt 20 millió aranymárkát rabolt el, nem igen lehet csodálkozni valója. Megállapítja, hogy a szociáldemokraták a frank-ügyet párlcélokra akarják kihasználni, de ugyanekkor az olaszliszkai pénzhamisítókat alig veszik észre. A költségvetést nem fogadja cl.
Ezután az elnök, nein lévén több felszólaló, a vitát berekeszti.
ZALAI KÖZLÖNY
[928 má[u» 1.
A pénzügyminiszter válaszol
Bud János pénzügyminiszter válaszolva a felszólalóknak, kijelenti, hogy várta volna az fctlenzék Italéról, hogy a költségvetési vtta során pénzügyi és gazdasági kérdésekkel foglalkozik, ehelyett minden \'egyébről voll szó, esik mag.11 a- költségvetési vitát tekintették meltékesiwx. Ezután a demokráciáról beszél, mely csak akkor helyen, -fia kizárja magából az osztályhatíor Kijelenti, «jgy optimista, mert a pesszimisták csak rombolni tudnak. Nem tartaná ma-
Sát méltónak a helyre, melyen van, a nem volna optimista. Ólát Gasz-tonnák válaszolva kijelenti, hogy az adókat nem emelik, hanem az egész vonalon mérsékelik. Kifogások hallatszottak el a Viktória malom szanálása miatt. Ezt a kormány csakis az ország hitelének érdekében tette. A vámhileleket Is támadlák, pedig az már régi szokás, hogy megfelelő fedezet mellett adtak ilyen kölcsönt. A most adott 336 milliárdnak jelentékeny részét vissza kapta az állam. Az állami üzemeknek bérbeadása fóként vasutaknál szükséges, meri ezek amúgy sem rentábilis üzletek. Elismeri, hogy a MÁV-nakcsökkentenie kell a díjszabást, de ez csak megfelelő mód mellett lehetséges.
egyfázisú adórendszer bive, de most meg nem tud megfelelő megoldást találni A tisztviselőt státusra vonatkozólag kijelenti, hogy azok most már egy fdőte változatlanul maradnak.
A Házelnök ezulán javasolj;, hogy a vitát rekesszék he, majd
a Ház többsége a költségvetést általánosságban elfogadja.
Ezután az elnök beterjeszti Dobosi-Halász Móric inditványát a nyolc órái ülésekről. E tekintetben a Ház csak a legközelebbi Illésen log dönteni.
Gróf Bethlen Islván miniszterelnök Ismerteti ezután az egyes miniszteri tárcák sorrendjét a részletes tárgyalás szempontjából. - Lendvai István indítványozza, hogy az ellenforradalmi vértanuk emlékezetére \\ nemzetgyűlés felállással hódoljon. Erre az egész Hsz feláll. A szociáldemokraták is.
Az ülés fél 10 órakor végei ért.
A muraközi piac elvesztése
Nagykanizsa gazdasági életének katasztrófája — Fel kell vennünk a gazdasági Kapcsolatot az elcsatolt területtel — Magyar részről meg kell könnyíteni a határátlépést
.1 Nagykanizsa, iprtlla 30
Az általános gazdaságl\'helyzet so-lyosságát talán egyik magyar határvidék sem érzi oly nagyon, mint Vétzata és főleg Nagykanizsa városa, melyet Trianon határmegálla-pilása határvidékké, illetve végvárossá téti. Itt az általános gazdasági halódáshoz hozzájárul! még legtekintélyesebb piacának, az erős fel-vevőképességtl Muraköznek lecsato-lása, amely Nagykanizsa közgazdasági, kereskedelmi és ipari életére — a legsúlyosabb katasztrófát jelenti. A fővonalon fekvő, a legjobb vonat-összeköltetésekkel rendelkező Nagykanizsa erős kereskedelmi gócponlja lett a messze vidéknek. Piaca, kereskedelme, ipara — a legszélesebb körben valóságos fogalom, amelyet nemcsak a Muraköz horvát ajkú lakossága, de Horvát-, Slavon-, Olaszország, Ausztria és Stiria rendesen felkeresetl. Vonatszerelvények indullak el a nagykanizsai pályaudvarról, melyek a város kereskedőinek árult, gyárainak produktumait vitte a távoli országokba, nevet és tiszteletet szerezve mindenütt fejlett kereskedelmének és gyáriparának, amely teljesítőképességében egyenlő volt a Hansa-városok régi, tiszteletreméltó nevű kereskedelmi és gyáripari cégeivel.
A horvát lakosság — bár érzelmileg nem állott közel hozzánk — elárasztotta Nagykanizsát. A nagykanizsai piac kedvezőbb vasúti összeköttetése révén késztette ókét arra, hogy kereskedelmét leikeressék.
Áz clcsatolds katasztró/állsan érintett bennünket.
Erősebben sújtotta Nagykanizsát a Muraköz elvesztése, mint Sopront Burgenland lekapcsolása.
Az első időkben még felkeresték elszakított területünkről NagykUnf zsát és Délzalát, majd mind sMrvá-^i nyosabban, ma pedig az .a helyzet,\'\' hogy le!|eseti elvesztetttik ezt az anyagilag erős és hálás vidékei.
Kotor, Perlak, Csáktornya, Alsó-domboru, Légrád és vidékének népe 70\'Ai-ban képezte Nagykanizsa kereskedelmének és iparának fogyasztó és vásárlóközönségét. Kereskedői helybeli kereskedőinktől szerezték be áruszükségletüket. Volt olyan nap, amikor egy mintából 80—200 vég kelmét adott cl egy nagykanizsai kereskedő a muraközi kereskedőnek.
Az üzletek mind lelve vollak vevőkkel, kik mind készpénzfizetők, jól szituáltak vollak. A gyárak vagonrakományban szállították áruikat. Az orvosok pícienseinck 40*/«-a, az ügyvédek klienseinek 30\'/«-a Muraköz népéből kerüli ki. Akinek valami elintézni valója volt, az bejött Nagykanizsára és itt fedezte szükségletéi.
Ez most mind elmaradt. Helybeli kereskedőink és iparosaink a helyi v;gy környékbeli vevőközönségre vannak utalva.
Kereskedői és ipari világunk életérdeke azt kívánja, hogyha már nem tudjuk egyhamar visszakapni elcsatolt területünket, a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel hasson oda, hogy legalább a gazdasági kapcsolatot vehessük fel az elszakított részekkel.
De meg kell könnyíteni magyar részről a magyar határátlépést, amit a; megszálló jugoszláv hatóságokkal egyetemlegesen kölcsönős megelégedésre kéli megoldani. Legközel:bb erről is.
Látogatásom a városi zeneiskolában*\'
Nagykanizsa,-"ápfflli 30
Egy ősrégi, \'4988-ki újságban bukkantam" tá atri a szenzációi hírre, hogy a városi Mnelskolána* október havában\', tac^ kelt kezdenie■ működését. "
Ej hal Hát hol voitam én eddig ? Aludtam talán, hogy erről nem is tudtam ? Most április van ; képtc-lem mennyire haladhattak azóta a növendékek; talán már jazzbandot is játszanak. Elhatároztam tehát, hogy meg fogom tisztelni alacsony megjelenésemmel a zeneiskolát. Hálha még hiányos zenei ismereteimet is ki ludom ott elégíteni.
Elindultam a korzón keresztül. Egyszerre nagy ribillió támadt. Jöttek a tdzollók a lajtoskocslkkal. Az emberek kiabáltak: Ktskanbuőn van a lüz. Tüzek gyakran csapnak fel a klskanlzsai zsuptedeles házak tetején és szalmakazlakon, pedig jobb lenne ha a szivekben lobogna fel az áldozatkészség, a lenni vágyás lángja, amely olyan intézményeket létesítene amelyek . . .
Ej de mi közöm nekem ehhez! Én a zeneiskolába indullam.
A polgári egylet mellett elhaladva, turósréíes szaga Olötte meg a főiemet. Az étterem ablakai nyitva lévén, dán beszéd hallatszolt ki. Egészen jól megértettem, mikor a dánok a Balaton szépségeit és a magyarországi idegenforgalom nagyszerűségét dicsérték. Pedig ók nem Is bicsér-disiák.
A sélatéren a verebek hangosan csiripelték: — itt színház lesz, Itt színház tessz. Odább meg egy vén tyúk kapargált a szemétdombon, amely rálromloll: — majd ha fagy, majd ha fágy . . .
Érdekesek az állatok, mikor emberi véleményt nyilvánítanak.
A legnagyobb magyar
Dr. Antal Géza ref. püspök előadása az április hó tO-lki nagykanizsai kultur tttélyco (2)
Ez a nagy gondolat az, hogy ennek a nemzetnek hivatása van az emberiség egyetemében, hivatása, amelyet egyedül csak ez a nemzet képes íel-3g&ilcni, mert ebben a nemzetben még clhasználatlan, fiatal\' erők rejlenek, amelyeket csak ki kéli fejteni, hogy elérje a tökéletességének azt a fokát, amelyre a nyugati nemzetek a maguk kihasznált életenergiájukkal már eljutni nem tudnak.
Mily sajátságos, divinatorius gondolat. hogy egy olyan elhagyatott és elhanyagolt nemzetben, mint a magyar ezelőtt 100 esztendővel, megláthatott valaki oly szunnyadó erőket, amelyeknek kifejtésével az emberiség legelsői kőzé ktizdheti fel magát I
És vájjon nem volt-e igaza Széchenyi Istvánnak ? Ha vissza tekintünk arra a száz esztendőre, amely azóta eltelt, ha nézzük költőink, tudósaink, művészeink, festőink, zeneszerzőink egész sorát, nem álllitott-c ez a magyar nemzet minden vonalon férfiakai, akik a nyugat legkiválóbb férfiaival bátran felvehetik a versenyt, és akik az emberiség leg-
nagyobb szellemei közé tartoznak?
Széchenyi ennek a nagy. divinatorius gondolatnak leli a rabja, hogy ebben a nemzetben oly erők szunyádnak, amelyek őt az emberiség egyetemének legélérc állítani képesek. Ezeket az erőket ki kell lejteni; mindent cl kell követni, hogy ez a nemzet a maga erői teljes kifejtésével érje cl azt a célt, amely elébe ki van tűzve.
Ez teszi érthetővé, hogyan keletkezhetett Széchenyinek ez a mondása: .Magyarország nem volt. hanem lesz". Meri Széchenyi azt, amit ez a nemzet a múltban tett az emberiségért, aránytalanul kevésnek tartotta ahhoz képest, amit a jövőben tehet érette. * •,
Épen ezért Széchenyi a nemzet erőinek kifejtését veszi munkába. Ezek között első szükségességnek látta a nemzeti nyelv kicsinosodását. kiművelését, hogy ez minden gon-\' dolat és érzésnek, mely a műveltség legmagasabb fokán álló egyén gondolat vagy érzelem világában előfordulhat, megfelelő kifejezője legyen. Ezért alapította a Magyar Tudományos Akadémiát. Ezért teszi annak legfőbb feladatává a nemzeti nyelv művelését. Mikor körülbelül Hévvel a tudományos akadémia megalapítása után, 1842-ben elnöki megnyitót tart, perbe száll azokkal, akik
kicsinyelik az akadémia addig kifejtett munkáját és azt mondja, ha az akadémia nem tett volna semmi egyebet, minthogy ennek a szónak: Ktughcit. magyar nyelvre fordítására megfelelő magyar kifejezési talált, már akkor eleget telt volna feladatának. Inic egy egész akadémia működésének jutalmát találja már abban, hogy az csak egycllcn egy szól megfelelően tud magyarra átfordítani és az abban rejlő gondolatot magyarul visszaadni.
Széchenyinek ez a törekvése teszi érthetővé, hogy miért lordul ó Magyarország múltja ellen bizonyos animozitással és miért fordul azok ellen, akik a nemzet múltjában akarnak csupáti merengeni, a legkeserűbb. gúnnyal, miért ostorozta ezeket. Bajzának ez a verse: Multadban nincs öröm, jövődben nincs remény, Széchenyi szerint csak az első felében áll. Ennek a nemzetnek a múltjában nincs öröm, azonban igen is van a jövőjében remény és nem szabad a nemzetnek a szivéből ezt a reménységet kiirtani azzal, hogy mindig csak a múltra nézünk vissza. Elismeri Széchenyi azt, hogy tett ez ti nemzet az. európai kulturáért nagyol, mikor a keletről jött hordákat feltartóztatta. De azt mondja, mindez semmi althoz képest, amit a jövőben lehel.
Amint Széchenyi a múlttal szemben egy bizonyos fokig igazságtalan, ugy a legnagyobb vehemenciával fordul egy antikká lett nyelv, a latin nyelv ellen, mely akkor még az országgyűlésnek is nyelve volt, mert ebben lálta a legnagyobb akadályát annak, hogy a nemzet nyelve erőteljesen fejlődhessék; ezzel meg volt akadályozva, hogy a magyar nyelv az állami törvényhozás és közigazgatás terén érvényesülhessen.
Széchenyi a magyar nyelv kifejlesztését tartotta a legelső és legfontosabb feladatnak. Csak. ha ez a nyelv alkalmas arra, hogy^ mindazt, amit egy a nyugati műveltség legmagasabb (okán álló ember gondolatvilágában elgondol és érzelcmvi-lágában érez, csak akkor mehetünk tovább és lejthetjük kl ennek a nyelvnek a segélyével egyéb erőn-ket is.
\'- Azonban Széchenyi távol állott attól, hogy az úgynevezett erőszakos magyarositás táborához tartozott volna 0 követelte a magyar nyelvnek mint állam nyelvnek szuverén jogait, de viszont megkívánta hagyni az egyesnek, a családnak nemzetiségi vidéken azt a jogát, hogy a maguk egyéni életében, ahol nem az állammal és annak hivatalos közegeivel állanak szemben, nyelvűket szabadon művelhessék. (Folyt, köv.)
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY f
A sugár ul piros márványkockáin egynéhányszor megbicsaklott a lábam, mig odaértem a Király-wcába a zeneiskoláira. A porlás igen kedvesen tuszkolt be az igazgatói irodába, hol előadlaro látogatásom célját: Sttretném megnézni a növendékeket, tanárokat, s ha lehetne külön órát is vennnék.
Az igazgató ur, egy alacsony-magas, kövér-sovány, dus feketehajú bácsi, mindjárt faggatni kezdeti.
— Milyen zenével foglalkozik tu-lajdonképen ?
— Én a könnyű zenével.
— De milyen hangszeren játszik?
— Én kérem:hegedűn.
— És most mit- szeretne ?
— Szeretnék megtanulni ugy hegedülni, hogy minden ember az én zenémre táncoljon.
— Ohó.
— Vagy például minden második ember.
— Na jó — bát mindjárt próbavizsgát tartok.
Megijedtem. Mi lesz most?
— Eri ön a zeneesztétikához?
— Nem.
— Tudja-e mi a monódia?
— Nem.
— Polyphnnia?
•.rr.\'Nem. „ |
—w Tisztában van ön «j|z. ellen-pontannal, a foimalannal, vagy például a hangzíti figurációkkal ?
— Nem.
— Aísistenért-.bát^nit tud? Érti talán a kromatikát?
— Igen kérem, a kromatika vagy krfitustpiiutn,. hol úl . halott . . . «—«-N4t(pvább tv> látom, az elméletről dunsztja sincs ; lássuk mit tud a gyakorlatban ?
Elővett egy gyönyörű Stadivá-riust, kezembe adta s. én meghatóan elkezdtem játszani a .Kicsiny vagyok én" című operarészlelet.
— Kérem — dirigált a diri — ne fogja markába a vonót, hajlítsa meg a karját, nyújtsa ki hosszan . . .
— Nyújtom jobban, — jaj I
Felébredtem. A karomat jól beleütöttem a kályhába, amely melllct ebéd után elaludtam. A padión hevert a .Zalai Közlöny" egy régi száma.
Milyen furcsákat álmodik az ember, ha furcsa hireket olvas, de azért a zeneiskola a jövő tanévben talán mégis megnyílik. H. C.
Csehország — diktatúra előtt ?
Adatok a cseh közállapotokról
— A Zalai Közlöny A radikális szocialisták reggeli lapja a L\'ére Nouvelle, amely az ominózus frankbotrány alkalmával, a Quotidien-nel együtt a legélesebb hadjáratot kezdte meg a magyar kormány ellen, mind a mai napig a Benes-féle politika zászlóhordozója volt
Annál meglepőbb tehát, hogy a cseh állameszme, a cseh egység propagálója hirtelen szembefordul eddigi politikájával s a cseh közállapotokról olyan kritikát ir, amely a legkedvezőtlenebb szinben tünteti fel a fiatal köztársaság állitólagos
egységét. L\'.ére N<
.\'ére Nouvelle legújabb száma az első hasábon „Ismét egy diktatúra fenyeget" cimen cikket közölt prágai külön tudósitója tollából. Ez a cikk annyira érdekes, hogy alább egész terjedelmében közreadjuk:
— Massaryk elnök — Írja a lap — váratlanul megváltoztatta eddigi programmját s az idei szezont nem Olaszországban tölti, hanem otthon. Van is oka a nyugtalanságra.
— Köztudomású, hogy a cseh kormány politikai strukturája a legutóbbi időben komoly változáson
£ ment át. A régi cseh koalícióból tucsak Benes maradt meg s a kor--) mány mai összeállítása elég ingatag jni alapokon nyugszik. A szlovákok kinket eddig kizártak a hatalomból, ma i»: nem hajlandók résztvenni abban, csak honfitársaik sorsának megjavi-t-jtása árán. Próbáltak tárgyalni a né-í met kisebbségekkel is, általában a maii cs«h- politikát a nemzetiségekkel c valA együttműködés keresése jcl-lemzi.
■ j; Vannak Csehországban olyan ele-í. imek, kik az igazság és a jog érvé--•£: nyesülését meg akarják akadályozni.
párisi ladísilóJMl -Güida tábornok államcsínyt készít elő, diktatúrát akar a régi elnök, Kramarz és Striberny képviselő részvételével.
— Gatda tábornok a háború elölt droguista segéd volt. Előbb káplárja .az osztrák hadseregnek, majd később háborús érdemeiért őrmesternek léptették elő. Mint orosz fogoly fontos szerepet játszolt a hírhedi cseh légióban. Később Kolcsak alatt megszervezte a légió árulását, mely az admirálist a bolsevikiek s az ellenforradalmi pénztárt a légió kezére játszotta. Ez a hetvenmillió rubel a cseh államé lett és ezzel az anyagi erővel alapították meg a legionáriusok bankját Prágában. A kalandor Oaida, aki igy lett generális, most diktatúrára törekszik. — Reméljük azonban, hogy a csehszlovák nép s az állam vezetői idejében meg tudják akadályozni ezt a kétes kalandot.
Erre a cikkre egyelőre még semmi hivatalos cáfolat nem érkezett. Beavatott helyen tisztában vannak a csehszlovákiai viszonyok tarthatatlanságával s a legmesszebbmenő kombinációk indultak meg arra az esetre, ha valami váratlan belső lökés a cseh politika mai irányítóit elsöpörné pozíciójukból. Elsősorban Massaryk és Benes félrcállitásával számolnak s ha az egyelőre nem is kivetkezik el, utódaik személye már meg van határozva.
Massarykot a legvalószínűbb kombináció szerint Svehla fogja követni az elnöki székben, aki visszavonulva a pártpolitikától, lépésről-lépésre készíti elő a talajt a maga számára. benes utódjának Ossucky volt ügyvédet, most párisi csehszlovákiai követet emlegetik.
iuMhwum
,« HAPKREIHD
i . Jflájus J, Axambat
Római katolikus: Pfllőp, Jak. Protestáns: Fülöp. Izraelita: Ijar hó 17.
Nap ke) reggel 4 óra 45 perckor,
nyugicik délután 7 óra 10 perckor. •
A polgárist* leányok ünnepélye és szinielóaüjgsa a Rozgonyl utcai tornateremben dSfután \'/x4 órakor /
Az Urleányok Mária Kongregációjának díszelőadása a Polgári Egylet nagytermében este V»9 órakor.
Sassók ktpkiállltása Sugár-ut 9.1. em. jobbra (régi gimnázium épület) nyitva: naponta 10—l-ig, délután 3—7 óráig.
Mozi. Uránia: Szerelem a szerelemért, dráma; Pirula ur patikája és Jónás, te holdkóros vagy. — világ: Damianati (Beszélő ékszer) detektívregény: Aldinl a vándormadarak, Zoro ésíjuru repríz. Előadások kezdete 7 és 9 órakor.
Május 2, vasárnap
Római katolikus: Cantatc. Protestáns: Zsigmond. Izraelita: Ijir hó 18. Lagb.
Nap kel reggel 4 óra 43 perckor nyugszik délután 7 óra 12 percScor.
Lovas-Ünnepély délután 4 órakor a Zrínyi sport-telepen.
Az Urleányok Mária Kongregációiénak díszelőadása a Polgári Egylet nagytermében d. u. 6 órakor.
Mozi. Uránia: Szerelem a szerelemért, dráma; Pirula ur patikája és Jónás, te holdkóros vagy. — Világ: Damajanti (Beszéló ékszer) detektívregény; Aldini a vándormadarak, Zoro és Huru repríz. Előadások 3, 5, 7 éa 9 órakor.
Májua 3, hétfő
Római katolikus: Szt ker. leli. Protestáns: Irma. Izraelita: Ijar hó 19.
Nap kel reggel 4 óra 41 perckor, nyugszik délután 7 óra 13 perckor.
MÁJUS
KU LTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LYEKi
Május 9, Ilwjfvernny « pUbínli Uapioai r«n»-villti aUpU |»ví»» i Polgirf Ejy\'.fl t>igyt*rm«b<a «ttc Ul 9 önkor.
Májút 22. liichrt B&ik* diltrtéljrc i Kmlnó n»íy(«imíb«n «tt« 0 Arikor.
Janlas 6. Az IputolflWJl lUUf Ji xit*Uix«nWUtl Bonepíl)*
Tavaszjőttén
Tavasz nyilhtt a falunkra,... Együtt vártuk ébredését, Ránk mosolygó napsugárnak Harmatderüs Otel/sét. Az elsőre is Igy vártunk, Valamikor, réges-régen,... Hej azóta de sok nylllott, Hogy elszálljon észrevétlen.
Ne sirassuk az elmultat, Nem vész oda az emléke, l/jra várjuk fakadását Kis falunkban, kettesébe. Sose fogunk ml egymástál Tavaszjőttén távol tenni, Hogy is tudnók azt az egyet Valaha is elfeledni.
Br. INKEY JÓZSHF
— Lapunk legközelebbi száma a május 1. munkaszünet folytán kedden reggel a rendes Időben jelenik meg.
elseje: a Tavasz fenséges ünnepe. Zöld szőnyeggel tetakait hegyoldalak, fehér becsipkézett fák koronái, a mezőkön az ég jelé magason kisarjadó élet és a drága rög fölé hajoló verejtékes dolgozó magyar fej: Májai! Megpihen egy napra a lüktető? és az ünneplő köntösbe öltözött ember az ő porszem mivoltában leborul a Mindenség szépsége — a Tavasz előtt.
Divina Comédia l /t természet istent színjátéka, a tavasz, melyhez a muzsikát az ember mámoros altetuja-kiátlása és a növényeknek és a fák virágzásának zslbongása adja.
Május elsején ki a szabadba 1 Hallatszik utca-hosszat. Ki, a természet csodálatos színpompájában gyönyörködniI Ulkünk hétköznapi saruit megoldjuk, mikor a szabad természet ölébe megyünk és látjuk benne azt a mindeneken felül álló harmóniái, ami sárból, felhőből, napsugárból és verejtékből kenyeret fakaszt. Az örök Mindenségben nincsenek disszonáns hangok, nincsenek egymásba futó sínek; csak biztos haladás van. A fejlődés utja évről-évre pontosan megismétlődik, hogy a Mindenható betetőzze müvét és az ember életei találjon az Életben.
Ma, május elsején, ezt a sokat szenvedett, szegény magyar Hazát melegebben ragyogja be a nap s azurosabbnak látjuk az eget, mert a természet iskola példája megtanít minket arra, hogyha akármilyen kemény Is a tél, azért még sohasem változott meg a természet rendje és az elmúlás után mindig jött kikelet, vlrágfakadás.
A végektőt-végekig kiáltjuk tele torokkal: alleluja Május, mert hiszünk benned és hiszünk az Istent örök Igazságban, hogy amint tél után tavasz jön, a ml pusztulásunkból is kikelet sarjadzik és akkor ott Is majd magyar főidre borulunk, ahol most „idegen" tiporja a ml drága, szent, ezeréves magyar földünket I U. Gy.
— Városi bizottságok OléseL Nagykanizsa város képviselőtestületének erdő-legelő ügyi bizottsága vasárnap délelőtt 10 órakor Ujváry Géza elnökleiével, a mezőgazdasági bizottság pedig ugyanezen a napon 11 órakor Karlovícs László elnökletével ülést tart.
— A nagykanizsai kisházhelytulajdonosok kölcsönt kaptak. A nagykanizsai klsházhely-lulajdonosok együttes kérelemmel fordultak Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, városunk nemzetgyűlési képviselője utján a népjóléti miniszterhez, hogy tegye lehetővé számukra az építkezést megfelelő kölcsön biztosításával. A népjóléti miniszter válaszff tegnap megérkezett Nagykanizsára, gszerint a kért kölcsönt 500 millióríiorona erejéig megadta s azt -a fosnak fogja átutalni kiosztás végett-A kölcsönt azok kapják, kiknek 40^o készpénzük van az építkezéshez, a hiányzó 60%-ra pedig, ami! Wlcs^siépen kapnak, kellő fedezetet tudnak nyújtani. Ezügyben a városházára értekezletre hívják össze az érdekelt építtetni szándékozókat
Ma és minden este
•üa Korona szálló gyönyörűen átalakított kerthelyiségében
LAZAR PISTA
győri cíganyművész teljes zenekarival HANGVERSENYEZ =
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
— No. ne Izéljen Doktor Ur I
— Nagykanizsa nem vesz riszt az Embcrvédclml Kiállításon. Nagykanizsának az Embervédelmi Kiállításon való részvételét előkészítő bizottság Krcltky István itr. fő|egyzö, majd Sabján Oyula dr. polgármester elnöklésévcl ülést tartott. Az előző ülésen bozolt határozat értelmében a főjegyző beszámolt érdeklődése eredményéről. Eszerint a kész anyagól május 10 ig kell (elszállítani, az elfoglalt helyminden négyzetméterééit (izélendő költségek magasak ahtioz, hogy Nagykanizsa időhiányában kellőképei elő nem késiilelt anyaggal vegyen részt a kiállításon. Végelemzésben a bizottság ugy döntőit, hogy az idő rövidsége és a köllségek nagyságira való tekintettel nem vesz részt a kiállításon. Elhatározták egyúttal, hogy a bizottság tagjai az előző alésen elfogadott feladataikat elvégzik s igy mire mégegyszer lesz egy kiállítás,addigra városunk kész anyaggal állhat a porondra.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigánymiivész zenekarával hangversenyez.
— Urleányok Mária Kongregációjának istélye. Valahányszor a nagykanizsai Urleányok Mária Kongregációja eslélyt vagy ünnepélyt rendez, ez mindenkor kiválik a megszokott állag-ünnepélyek közül. Egy ilyen meleg, kedves estély lesz a mai. A rendezöbizollsig élén dr. Molnár P. Arkangyal rendi l&rmánytanácsos, főiskolai tanárral mindent elkövetett, hogy a közönségnek kiválói nyújtson és emlékezetessé tegye a mai estélyi. Az est ünnepi szónoka Wolkenberg Alajos dr. egyetemi lanár, a mai kor nagy aktuális kérdéseiről log beszélni. Színre kerOl Környei hatalmas szin-tnüve Claudla, amely Kóma világába vezet bennünket. A darab elejétől végig lebilincselő és a közönségei állandó feszültségben tartja. Témájának szépsége a Kongregáció állal összes eddig előadott színdarabokat felülmúlja. Szereplői Nagykanizsa legjobb rriikedvelőinek sorabal kerülnek ki. Bcntzlk Ella, Kuruu Erzsike, Pálfy Jolán, Polgár Vilma, WunderUeh Ida, Ludwlg Frigyes, Gytnes Sándor, Sirlel Jenő, Kattaer Károly a főszereplők. A darabol dr. Mytschenbacher Edvln kir. törvény-
Május elsején este
megnyílik a*
ARANY SZARVAS ÉTTEREM
újonnan átalakított
kerthelyisége.
Nyári iáncparkelt, -
ElsőrendO ételek és italok. - Olcsó árak.
Pontos és figyelmes kiszolgálás. Fagylalt, Bar italok.
Holló Tóni Jazz-Bandja.
Naponta frissen csapolt sör. Zóna villásreggeli.
széki tanácselnök rendezi. A szép díszleteket Fekete László lestetle. A jelmezek mind korhüek. A mai előadás a Polgári Egyletben léi 9 órakor kezdődik. A holnapi (vasárnapi) előadás kezdete délután 6 órakor.
— No, ne Izéljen Doktor Ur!
—\'A Katolikus Férflllga gyűlése. A Katolikus Férfiliga május 8-án tartja szokásos havi gyűlését.
= A „Viktória Gőztéglagyár r. t. Nagykanizsa" cég április hó Mán megtartott kilencedik évi rendes közgyűlése az 1925. évi megnyitó leltár szerint a társaság tiszta vagyonát 1.585232.313 korondban állapította meg. A társaság részvénytőkéje 60 000 pengő (6000 drtá 10 pengős részvény)lőkelarialékja 60.000 pengő és értékcsökkenési tartalékja 6.818 pengő. — Az 1925 év üzlet-eredménye 7,927775 korona nyerésig, melyből 6,427.775 koronát az 1926 évre hoznak ál. — Az igazgatóság tagjaiul 5 évi időtartamra Ujnépi Etek Ernő, dr. Sabján Oyula. Székely Nándo: és Kirnbjutr Hugó választatlak meg.
— Ma és minden este a Kcona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymflvész zenekarával hangversenyez.
= Orvosi hlr.Dr. Welvarth Drzsfl gyermekorvos rendelését u|ból megkezdte.
—\' Az Ipartestületi Dalárda
intézőbizottsága (elkéri zászlaja ko-szorusleányait, hogy vasárnap délután 4 órakor jelenjenek meg az Ipirtestület éneklcrinében.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— A OyOSz alakul 5 közgyűlése. A OyOSz zalamegyel fiók szövetsége május hó 9 én délclőll II órakor tartja alakuló közgyűléséi a városháza közgyűlési termében, mely alkalomból lejönnek Nagykanizsára a O/OSz központjának vezérférliai és Kdtlay Tibor dr. nemzetgyűlési képviselő.
— A csütörtök esti szobatüz ügyében ma dilelőlt tartották meg a hivatalos tüzvizsgálalot. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzel rövidzárlat okozta. Megégett egy kélszár-Dyas ajtó, egy nagy perzsa-szőnyeg, selyemluggönyök és ágynemüek 300,800.000 korona értékben. A kár egy része biztosítás utján megtérül.
— A gőzfürdő május l-től minden szombat és vasárnap nyílva van.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — Igazolvánnyal ellátott ügynökeink ulján Is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-Ursaság Nagykanizsa, Fő-ut 1.
— A Mária leányok színlelő-adása. A nagykanizsai Mária Icá-
j nyok társulata május hó 13-án este a Rozgonyi-utcai tornateremben műsorai, irredenta színielőadást rendez, mc$*ek tiszta jövedelmét az újonnan épülő kórházi kápolna beruházási költségeinek fedezésére log szolgálni. Előadásra kerül .A haza" c. rendkloűl megkapó lémáju 4 felvonásos szindarab.
— Megnyílt a Szarvas-étterem újonnan átalakított kerthelyisége.
— Porolás az ablakokon keresztül. A sok panaszra okot adott, utcai ablakokon keresztül való porolás, porrongy-, szőnyegrázás megrendszabályozására 8 városi kflzren-dészeli szabályrendelet hlvatotl. Ilyen azonban Nagykanizsán nincs. Tervezete ugyan elkészült már és mások éve várja tető alá hozását, de a képviselőtestület legutóbb is levelié napirendről azzal, hogy azt nyomassák ki s kellő áttanulmányozás után hozzák a közgyűlés elé. A szabályrendelet-tervezel már nyomás alail van s a május elején összehívandó városi közgyűlés azt le fogja tárgyalni.
~ LÁZÁR .PISTA teljes zenekarával a Korona kcrthelylségé-ben hangversenyez.
— A .Király-Sörfőzde" Részvénytársaság 1926. április 30-án tar.\'olla felértékelési közgyűléséi, amelyen a társaság tiszta vagyona 1,360.000 pengőben állaplllalolt meg, melyből 800.000 pengő a részvénytőkére, 320.000 pengó a \' tőketartalékra és 240.000 pengő az értékcsökkenési alapra esik; — a Jelenleg forgalomban levő egyenkint 1000 korona névértékű 120(500 drb. részvény pedig 3:2 arányában 80.000 darab részvényre vonatlk össze, melyek mindegyike 10 pengő névértékű és bemutatóra szóló részvényre fog beváltain!.
— Nézze meg a Szarvas újonnan átalakított kerthelylségét.
Cirkusz Nagykanizsán. A Nagykanizsán már tavalyról is előnyösen ismeri Könyőf-clrkusz isméi s még gazdagabb felszereléssel jelent meg városunkban. A tegnap esti megnyitó-előadási nagy és bilit publikum nézte végig, A műsor minden várakozást kielégítő volt. Nagy tetszést aratolt az embert utánzó majom, a törpék, nem kevésbbé a kutyák csoportja. Csodálkozást váltottak ki a légtornászok, nyújtó, létra és léglornász-mulalványok. Az előadások helyszűke miatt nem a Kissörház udvarán, hanem a Királyutca végén, a fapiac-téren lesznek. Hétfőn este az államrendőrség nyug-díjpólló egyesülete javára tartanak előadást.
— Ma táncest a Szarvasban.
— Az Uránia mozgóképszínház részvényesel felkérelnek, hogy részvényeiket felülbélyegzés végett jelen hirdetéstől számitott hat hóupon belül az Uránia pénztáránál adják le, ugyanott osztalékukat vegyék (el. Az Igazgatóság.
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható = Singer József és Társa cégnél
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY f
— Talált tárgyak árverése. A
talált é* rendőrséghez hcF,7ol/-,áll;t-tutt t.\'-rgytk köíül azokat, íit.ielyek egy évet meghaladó idő óla kezeltetnek, 1926. évi május hó 18 napján délután 4 órakor a m. hir. államrendőrség nagykanizsai kapitányságának hivatalos hehiségében (I. cm. 6. sí- szoba) nyilvános áiveré-sen a legtöbbel ígérőnek eladják. = No, ne Izéljen Doktor Url
— A nagykanizsai Vasutas Dalkór május 24-én rendezi zászló-ízcntelési ünnepségét. Az ünnepség legtöbb védnöke Roll Nándor dr. megyéspüspök. Ziszlóanyi Biiraay Ferencné sz. Keglevich Ilona grófnő. A zászlószentelés délelólt fél 11 órakor a p\'ebánia-templomban mise keretében, illetve után történik. D5I-\'után 3 órakor az Amerika vendéglő kertjében műsoros Onnrpíly lesz, hol folytatódik a zászlószegek be-verése.
= Szenzációs a Szarvas újonnan átalakított kerthelyisége.
— Autó és gyalogosok országúti harca. Egy pesti autó csütörtökön este beszállította a nagykanizsai közkóihizba Bcnae Lászlót, aki egy társával gyalogosan igyekezett Galambok felöl az országúton Nagykanizsára. Galambok és Nagy-récse közt a két gyalogos egy keszthelyi teherautóval találkozott, mely viszont Nagykanizsáról indulva,szemközt jött velük. A sofför és utasa összevesztek a gyalog haladókkal s a szóváltás vége az lett, Benczét betölt oldalbordákkal hozták be Nagykanizsára. Társa is megsérült verekedés közben, de sebei nyolc napon belül meggyógyulnak. Hogy a verekedést ml okozta, azt egyelőre teljes homály fedi, de a nyomozás folyik a titokzatos incidens tisztázására.
— Alakuló közgyűlés. Néhai Hild István-féle jólékonycélu temetkezési egyesület szervező bizottsága tisztelettel meghívja eddig jelentkezett tagtársait 1926. májúi hó 2-án délután 2 órakor a Zrínyi Miklós utcai polgári iskola tornatermében tartandó alakuló közgyűlésié. Kérjük pontos megjelenésüket, — a meghívót magukkal hozni és felmutatni.
- No, ne Izéljen Doktor Urf
Hunyadi János
természetes kcserüvltnek, a legjelesebb orvotok véleménye szerint, kiváló előnyei: a gyors, biztos és cnyho hatás.
mOapiMpÉH;
juniusban msgnyilik a
Mol Magyar öjtiektóia
3 millió magy. koronáért
oda éí visszautazást, négy heti elsőrendű ellátást, ingyen stmndlurdől a páradari, több kilométernyi homokos gradoi strandfürdőben gyermekorvosi felügyeletet nyujrunk a Gnidol H«gyar Oyermck-kolonia szellős, tetiír, egészséges gy«-mekszobátban. A gyermekek húszas csoportokba cr&Etva lővárosl tanerők felügyelete alatt illatuk Osikai bácsi
mesél a gyermekeknek. Gyermekek kiiSret nélkül hét esztendős kortól\' tizenőt éves korig vétetnek lel SaiAt Mi. KitOnft magyar konyha. Saját kapunak a atrandon. Felvilágosítással szolgál és lelenlke/é-sefcet elfogad mindennap II —!■ őrárg a SxtnhAsl Éiol tilrdőirodá|a, Budapest. VII. Erzaébet-körirt 29.
— IV. Károly Király emléke Tihanyban. Budapestről irják nekünk: A Nemzeti összetartás Társasköre kegyeletes terv megvalósításán fáradozik. Megakarja OrOkiteni a magyar márlir-király IV. Károly emlékéi — Tihanyban. Ugyanis itt1 töltötte a tragikus sorsú uralkodó utolsó napjait, amikor másodízben Magyarországra visszatért, míg a „győztes" nagyhatalmak saját országából kiszakították és száműzték idegen földre. A szép terv megvalósítására bizottság alakult, amelynek elnöke lovag Sipniewszky Oyörgy ny. altábornagy Nagykanizsáról. A bizottság, melynek munkáját Bárdos Rémig dr. pannonhalmi főapát buzgón támogat — IV. Károly király muzieumot akar létesíteni, márvány emléktáblával meg|elölni a királyipár lakóhelyét és Károly király harangokat akar kihúzatni az épület tornyába. Augusztus 15-én a marlir-király születésnapján évente országos ünnepet szándékozik rendezni. Tervbe vették, hogy Tihany környéké^ Talán és Sopronban is müvéslr Vfti-lékmüvet állítanak fel. A bizottságot működésűkben a DV és MÁV igazgatósága, a Yacht-Club, a balatonfüredi és tihanyi fürdőigazgatóságol, a Balaton Szövetség, a Nemzeti Szalon elnöksége — támogatják és lelkesedéssel karolta fel a mozgalmat a Magyar nök Szentkorona Szövetsége is. Aki a nemes terv megvalósításihoz bármilyen formában — adománnyal, jó gondolattal és megvalósítható ötlettel hozzá akar járulni, forduljon a IV. Károly király emlékbizottsághoz Budapest IV., Vámház körút 2. I. era. a Nemzeti összetartás Társaskör helyiségében. = Ma táncest a Szarvasban. _ Véres utcai verekedés. Csütörtökön este véres szenzációja volt a munkából haza vagy a korzóra igyekvő Mtgyar utcai járókelőknek. Egy éjjeli mulató Haha nevű zongoristája összeveszett sz utcán egy Urind nevű mészirossegéddel. A szóváltás addig fajult, hogy Lérint egy téglával ugy ütötte kjbe a zon goiistai, hogy azt rögtön elöntölle a vér. B szállították a közkórházba.
._ Schwarcz Dezsó harisnyái a
legjobbak.
— Mellbelóttc magát Kósza János szenlgyörgyvárhegyi 59 éves pásztor a hegyen puskájával vesződöd. Valamit nem tudott azon eligazítani. Megfordította hit csövével maga felé s ugy piszkálta tovább, miközben a ravaszt véletlenül elrántotta s a golyó a mellébe fúródott. Az öteg pásztori behozták a nagykanizsai közkórhizba. Állapota nem életveszélyes.
. — A delejesasszony városunkban. .Bzavaiottak" szerint már nálunk is járt és egyik postásunkat, akit kinzó lábfájások gyötörtek, újból talpraállitotla. Ez a hir minden alapol nélkülöz, csupán annyi igaz, hogy az illető a világhírű Fortuna lábsót használta, mely a sok állás, járkáláslól kimerüli lábizmokat kim-torostartalmánál fogva felüdítette, tyúkszemeit és bőrkeményedéseit két-három fürdő vétele után úgyszólván feloldotta. A csodahatásu szer kapható minden gyógyszertárban, drogériában, lovábba a főterakatnál: Bodnár-patika, Budapest, Dob-u. 80. Ára egy pengő: 12.500 K. Lábizza-dás ellen is felülmulhataUan.
— Országos vásárok. Május elsején Marcaliban, 3-án\' Tótszerdahelyen, 4-én Karádon, Karmacson és Zalabaksán, 5-én Tapolcán és Nagylengyelben országos illat és kirakodó vásárt tartanak.
— Harangavatási ünnepély Ba-golasáncon. Vasárnap, vagyis május 2-án avatják fel Mesterházy Sándor pátrói evang. esperes és Horváth Olivér nagykanizsai evang. lelkész a bagolasánci evangellkus gyülekezet 110 kg. sulyu harangját délelőtt 10 órai kezdettel. Dílulán 2 és 5 órai kezdettel pedig a bagolasánci levente ifjúság műkedvelő előadási tart a róm. katb. elemi iskola helyiségében a hősi halottak emlékoszlopa javára. Színre kerül Csite Károlynak .Katica" cimü 3 felvonásos népszínműve Stein hardl István kántortanító rendezésében. Az előadás után a helybeli vendéglőben zártkörű táncmulatság lesz.
Díjmentes oktatást ad vfvői-nek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permaaens tanfolya.nainaSinger-varrógéprészv.-lársaság. Figyeljen minta-készitmé-nyeinkre kirakatainkban.
= Vegyen Radikál patkánylrtó husklvoaatot. Kapható minden patikában és drogériában
Időjárás
A nagykanizsai meteorológia! megfigyelő jelentése: Pénteken a húmt\'rsdt-fc/7 reggel 7 őrskor +IM, délután 2 őrakor +21-7. este 9 őrakor +143.
fclhtirt: Reggel tiszta égbolt, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat
SUltrdny: Reggel Délnyugat, délben Délnyugat, este Déli szél.
Reggel harmat.
Napi csapódik mennyisbe\'! •
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint enyhe idő, esetleg kisebb zivataros esőkkel.
lespooaí.
____„.„..e- urTüAnni c nDDA7lfl
ÍHOTEL PENSIONE METROPOLE ABBAZIfl
A Sttdstrand legszebb pontján. n^MÁN
DÉMÁN A fürdőhely centrumában. Erkélyes szobák. Táncterem.
ÉS KITONÓ FRANCIA-MAGYAR KONYHA. BLUM b l u M arak 35 lírától. tulajdonosok.
tulajdonosok. q
• Felvilágosításokkal szolgál:
VÁROSI IRODA: BUDAPEST, F A B A N K, V., NÁDOR-UTCA 21. TELEFON. ^
Urológiai-, vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a természetes .Ferenc József keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatasa következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben.
— A rendőrség kihágás! osztályáról. Az államrendőrség nagykanizsai kapitányságának kihágási osztályán Slern Oyulát állatkínzás és halóságsértés miatt 1,400.000 koronára, Málé Istvánt engedély nélküli fegyvertartásért é« orv-vadászá-sért 1} napi elzárásra és félmillió korona pénzbűnletésre, Patyl Sándor és Somogyi Samu korcsmárosokat, meri isiállójukban nyilvántartás nélkül hajcsároknak szállást adtak, 50— 50.000 koronára büntették.
— Schwarez Dezső cégnél uri is női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Iskoláknak lorna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz ütők és labdák nagy választékban kaphatók Szabi Antal sport-üzletében.
I ........ ii liiln i y i *i I~V\'ii~*ii*-r--
BELFÖLDI HlftEK
Hir György képviselőt kihallgatták a frank-tlgyben. A frankügyben nta kihallgatták Hir Györgyöt, aki azt vallotta, hogy a nála levő csomagot sohasem nézte meg és csak később tudta meg, hogy abban frank-klisék vannak. Mészáros Oyula kiadatását a török kormány elvi okokból megtagadta.
Hétfőn lesz ítélet a Leirer Amália gyilkossági ügyben. A Leier-pör mai tárgyalásán a meggyilkolt apját hallgatta ki a bíróság. Tiltakozott az ellen, hogy leányát Kernstens szerelőjének mondják, holott annak menyasszonya volt. — Leánya rendkívül erős nő volt és egy ember nem bánhatott el vele. Tobb lényegtelen tanú kihallgatása után az ügyész kijelentette, hogy a vádat fenntartja, Okolicsányít orgazdaságon kivül még csalással is vádolja. Ezután a védők mondották el beszédüket. A bíróság hétfőn hozza meg itélelét.
Váglékat őrizetbe vették. Budapestről jetenlik: Vágiék egy kommunista röplappal akarták megzavarni a május elsejei nyugalmat. A rendőrségnek azonban sikerült megtudni az esetei és a röplapot lefoglalták. A rendőrségen Vágit és társai! őrizetben tartják és csak május elseje után engedik őket szabadon,
4 ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
Irodalom és mövészet
Dohnányi zongora-estje. Vannak művészek, kiknek nem annyira mesteri tökélyre fejlesztett technikájúk és előadó-zsenialitásuk ejt bámulatba1, mint sokkal inkább poéta-lelkük éfl\' hatalmába. Ezek közül a müvészlelkek közül való Dohnányi Ernő dr., Magyarország zenei büszkesége, aki több, mint (jcyszerü zeneművész, mert költő, teTve ihlettel és isteni szikrával megáldva. Amidőn tegnapesti hangversenyéről referádát írunk, érezzük, hogy felette áll a kritikának s csak a legteljesebb elismeréssel adózhatunk azért az igaz élvezetért, melyben részesített. Beethoven-b6\\ vett műsor-darabjai közül talán leg-megkapóbban adta ,elő a Marcia Funebre-Allegro-t, de a poéta Dohnányi saját szerzeményeiben: a .Szférák zenéjében, a Marche humo-resque-ben s a Pastorale-ban mutatta meg a maga iga?i benső értékét. Technikáját talán legbrillánsabban Schumann Etudes sympboniques-já-ban ragyogtatta, de bármennyire is széditőek voltak gllssandói és a leghalkabb pianissimókra letompított lágy futamai, bennünket mindezeknél sokkal jobban lenyűgözött játékmodora, ahogyan kifejezésre juttatta poéta lelkének minden gondolatát s játékának végtelenül finomsága, mely-lyel az egyes hangok mintha nem kezei alól kerülnének ki, hanem csak reá lehelné azokat a klaviatúrára, így játszhatott valaha Chopin, a világnak eddig talán legnagyobb, legfinomabb, leglágyabb zongoraművésze I
A nagy mesternek tegnap olyan közönsége is volt, mely fel tudott iu emelkedni hozzá, művészetének afra a magaslatára, melyen már n^m egyszerű hangok, hanem poéta lelkének fénye, melege, érzései áramlottak felénk. —mp—
DARUVAR
ásvány és iszap-fürdft.
Radioakiiv 38-50 C. fokos mcíegforrások. Rendkívül gyógyhatás: I női bajoknál, reumánál, lschlásnál, vérszegénységnél-Kellemes nyaralóhely! 1 Egész éven át nyitva I Kedvezi vasúti összeköttetések Mérsékelt árakl ;
Föszezónon kivlll nany árengedmény. Vízum kapliatú akadálytalanul az SHS. konzulátusnál, a vizűin ára mlndö3sie 10 dinár. I
Prospeklust kívánatra:
Fürdőlgazgatósái.
SPORTÉLET
& NTIi old—boytxanérkózésc
május 16-án lesz; a lovasverseny mialt elhalasztott NSE—Mohács II. oszt. bajnoki mérkőzést ugyanis májúi ia-ra tűzte Ida kerület, s így az egész hónapban csak a május 16-ikI terminuson szabad a pálya. Az NTE ezúton értesiti a .játékosokat", hogy a fényképezés jövö szombaton fog megtörténni.
Futóverseny. A Nagykanizsai Levente Egyesület május hó 13 án rendezi meg folyó évi hosszutávíutó versenyél. Táv a 18-19-20-21 évesek résíérc 5000 m. Start a varosházánál. További útvonal Kazinczi-ul, Kisfalud! Sándor-utca, Kossulh-lér nyugati szegélye, át a vasutmenti sétány az óihái elólt levő vasbeton hidlg, ezen ál, innen a mezóu keresztül vezető gyalog utón Teleki-ut végéig, Teleki-ul, EötvOs tér keleti és északi szegélye, Fő-ul. Cél a városháza előtl. Táv a 15-16-17 évesek részére 2500 m. Start Ka-zinczi-ut és Kisfaludl-utca saroknál. További útvonal majoron átvezető kocsi ul, a vasultoltés nyugati felén levő gyalog ut, mely a Vár-uton levő első hídnál vezet a Vár-utca, (kiskanizsai posta-ut) innen jobbra Vár-ut, Király-utca, Erzsébet-tér déli szegélye. Cél a városháza előtt. A versenyen indulnak: Nagykanizsai Levente Egyesület, Kiskanizsai Levente Egyesület, Szent László csér-kész csapat 72 versenyzővel.
Kerékpáros kirándulás Galambokra. A Nagykanizsai .Kerékpáregylet május hó 2 án délután léi 2 ótakor Galambokra kirándulást rendez, melynek részletest progranimja, valamint a jOvőb:n rendezendő kirándulásai és egyéb birek az egyesület helyiségének (Erzsébet-tér 20. sz.) kapuján mindenkor kifüggesztelnek.
MOZI
Uránia szombat—vasárnap a pálisi Albatrosz filmgyár fimje: Szerelem a szerelemért, Mosioukine ren\'-\' dezése, főszerepben: Nathalia LIs-senko és Jean Angelo; Pirule ur patikája, 1 felvonásos burleszk; Jónás, te holdkóros vagy, l felvonásos burleszk.
Világ szombat—vasárnap Vándormadarak, 5 felvonásban, Zoro-Huru sláger; Damajanti, kalandortörténct 5 felvonásban. Főszerepben az óriás erejű Aldini.
Az Uránia mozgó május hónaptól csak szerda, csütörtök, szombat és vasárnap tart előadásokat.
Máju6 5—6 (szerda—csütörtök) a párisi Albatrosz frenetikus hatású vígjátékát mNo ne iziljen doktor ur\'- at matatja be, főszerepben a hires Mö-sioukint czinésszel: „Nikoiaus- Rims-kyvcl.
világhírű
k e a é r U víz
KÖZGAZDASÁG
-TŐZSDE
Az értéktőzsdén az irányzat ma barátságos volt A hétvégei ellátás a konlremia fedezési vásárlásait váltotta ki, ugy, hogy az árnivó javult, ezenkívül a spekuláció is több értékben véleményes vásárlásokat eszközöli A kuliszban általiban barátságos volt a hangulat. Nova további 3_4»/,.kal szilárdult. A bankpiacon elsősorban Kereskedelmi Bank és Nemzeti Bank emelkedett. A bánya-piacon Kőszén kisé lemorzsolódói!, azonban Kohó és Beocsini u|bó! igen jelentős áremelkedésre tett szeri. A vaspiacon Danubius a konlremin fedezési vásárlásai következtében 2 %-kal emelkedett. Egyéb ipari értékek közül Nssicl, Cukor, Phöbus és Trust kisé lemorisolődtak. A forgalom továbbra Is csendes maradt.
Zürichi zárlat
•<rli lTOiOO Lw.don 25I7C0. 517\'.» aitioat 1770 00, Milano 307S00, Honiad 308 00 Birllí. 12310, Wl.-it 73\'Vi 3oQi 375 00. Píigi 1533 00 4iiil|»al 7«-40, ■>VK SO 00, ttak/iwi 195 00 lUHttV 911 00.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Va 1 bIá < Ű < v i a é í<
Ltnrytl (&X-,700 Aaii«<ia V$931*79
.«(. ACIÍO MI1.0 QMkkor. IIIIO.XC ltUS-lHCrl
<»S« Ilii-S Mdte y Itstl 17 CM
OoOI 7ICS&7IWO IlkUHl KI m
ritcw* n. 2JU-2U6 BrftMMi 24tO liM
*£*•<. irt. UWV116 IM Ti IS7IB
Ut Ml 1/1 Owlo u<:> ituc
lm IM-Stl Uyt<n «47I/>1<1>»
Ura i tuymv KiUo nu : t;»
UNI I7WI K.wywk ••Ul; /IMÜ
ON^.KUI (0074-10)31 PiíU m i MM
DU Ka. ua;s iitj* Mp 1113 312.-*
Mfdh. lVt0 IMXI K^ifU (14111
ULftz. 5410-M» HoOWw 11110-11.70
Bank 11410 MtO WUm i(X4o mi io
kMut. IIIIO iitn. ItrW. M-9Mtl«0
Tcr»4njtóí«<S<-
B«Í» Um». 78 li-oi 377SCtJ—<0?.W0 |JT» t-n 43J.500—(050.0 7S xg-oi <05 0 X>—107 500. cgyio dunanloll é» pcit-
.......92 500-.""......
APRÓHIRDETÉSEK
Ai apróhiideiés dt|a JO szóig MXX> k«r I clrnizó s minden vastagabb betűből itw szó két siónak számíttatik. Mlndtn lovihw szó dija W K. A hirdatési dij »lőr,
fitetendő a foigalmUdó hozzászámltáU^
kR-oj
235.00ir :nxfiiaár.?irpí 530 0W- 250 Oúű sóriipa 280.0<X?—3250W, 25S0W-565.<,\\U, icngt\'i l97.y.O 202.0.0 iep<« 600.(XX>—610.000, xtrtt* 18000. 195 OüO, korpa 172 50u -177.500.
Sertea váró r
FtlbaJtAa 1819. aelybOl eindatUna! vtaua «ar*Jl 976 Jid. Wsórcadtt 19.000—19 5CO, wc<3«tt 18.050-18500. szedeti Isöiép 16.5yy —17.500. könnyS 14.000-16 000. eisórendl őrcg 17.0Q0--17.50d, másoutcndU 16.0ÖD -16.500. angol süldó 17.000-19 000. lulonru
MgybXn 20.500— —.—. z*ir 25.000--.
Utauutt bus 21.000--.— sulonnts léi
Mrtii 2a000-22,000. blnyxat lanyha.
Szerkesztői fizenetek
B. K. Egyesületeknek belső ügyeivel nem loglaJtozuot Közgyűléseikről beszámolunk, de előzetesen sem mellettük, sem pedig ellenük nem irmüfc,A sajtó nem arra való, UpKy* lungttlaíot_csiráljoa*z egyesület bei-életében ilyen va^y olyan törekvéi mellett 5 befolyásolja annak, tagjait érvényesülése tekintetében. D* ettől az cjvünktól elte-kintve, egyébként sem leifiénk abban b helyzetben, hogy ily formában megirt köfc lcinénynck lapunk hasábjain helyt adjunk!\'
-----. ..........
Kiadó: Zrloji Nyo<nrtaip*r és Könyr. fcereafcodé* RT. N»íakanJw \'
Legjobb mlnóségQ külíóldl kok*z kovácc»xén, fasxén és darabsxén Wclaar gépgyár.___ ^
PéiuckdloaOnt bekebelezésre ^nlnik, öasiegbcn a legelőnyösebben éj le mm ■abban tolyósltUt Aoxél l0náo p/nz.\' kőloOnkOzvetltő Irodája NagyUnlzján, ut 3 ti- alatt. Kényaxerkdloaön kői. wónyakat veszek,__^
Faatinényokykftnyvak (szépirodalmi
gazdasági, művészeti, stb.) kéz alatt e adók Király-utói 26., első emelet
Mélyen leszállított árakon fürdőkádat űlőkódak a legjobb kivitelben kapluií! Bsksa bádo^io»ná|., Klnlzsy-u. 21.
Vízvezeték
sxcreléíit, mrdüszobfl
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készít
SZEPESI IMRE
TtUfon 296. >2(0
aObidogo* Zrínyi Mtklós-utca 22.
fÜANáK-BEHOZATi
ERETT NYUt7ATINDIAI BANi hr
A legjobbtApíjílék
Eladó a vágóhídi dűlőben 2 hold eltó-rendü fekete, jól gondozott szántóföld, i régi bolgár kertekből crc<^ az egyik hoíd be van vetve rozzsal, a másik mest lett megtrágyázva és alászintva, akár eg; akár kétrészben. — Bővebbet megtudlutó Simon István hentesnél KUkanlzsiii, Va-
1367
razsdi-utcaS^
Motorkerékpár alig haszjült, hcív" bői Induló 7,000.000 K, NVeiner Ödön ki-
rékpárüzlet, Főút 8._13M
Riblzke foltosodáu, egKxs hernyója, valamint Usztharmal és penész elleni Irtószerek kaphatók: Ország és Wldder mag. kareakadáaéban. )3?8
Kitűnő koraoaonyi
ó- és UJBOR
1917. é»l pooonjobor ItleiolUot ll ka^iatú , UM REMETE, Sua*r-at 8. din.
BonöaUlnék, tlvowék Ideául Itt-títlcn stkkes Jóaiodofu 24 -3t)-lg Iu. uH-leányt vjgy Ozvegytt. Én 28 éve, $ JelcnétU kereskedő vigyok, Itlcoteg illii-ban Ajánlatukat kérek a fé(|tie«iientn<fók liozzátariMóltiil. P. B. Péc, Sltlóii-olci Fagylalt, ji^ÉM k.ph.tó -
Mahovioxky oaikráauUbaa._l«6
taikieane a|lnlkozlk aiönall b<«-pí«e. IMveD&et Pelótl-o. 21. :) 1307
Tisztelettel édesítem a n. í. Iicigykflzönségcl, bogy a legújabb mintájú
plissék f^iVÍ
uútgykbzOnségnek, varrodáknak reuü^lkezésükre állok.
. .Ti«Tlflellel MAVER KJ.OT1LO, WÓDA
varganAhdor
njhaleató él veftytiullU . . , váltalala
Hunyadl-u. 19. Kazincry-u. 8.
Ma, uombalon és vasárnap
M a r k ó - f é 1 e
vendéglőben
Kitűnő borok és naponta frissen os\'apolt sörük-
9P.TEL£F0W:ia2-85B
1926 ml|u» I.
14Vi HP
szivógáz-lokomobil
900 r. MÁV golyós, 1500 í- Schuttlewortli
cséplő
3l/a HP
gAzlokomobil
Wetser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
CORDATIC
autóguminak.
Fáj a lába 7
H« fáj a lába, ugy használja a már kipróbált
melyből 2-3 lábfürdő meí;szQn-teli a sok járás, álldogálás, sportolás és egyéb megerőltetésből keletkező lábfájásokat. Megszabadítja a legmakacsabb tyúkszem és bírkeményedéslől.kimforlarlalmá. nil fogva felfrissili az izmokat és azonnal megszünteti up a lábizxadáat.
ín Wo fci I p* = II.SH hnu. Kapható: főraktár Bodnár Jenő gvógyszertár Budapesti VII., Dob-ulca 80. S Péstán utánvét mellett. RendelésnéUWvatkoznl a lapra.
íeBREK
WWR5T. IT.TWSi-TÖ 1. (ot»tt Irirttf rttl)
Teljes lakásberendezés a Ite- • egyszerűbbtől a leiwudagabbig 3 > •Itőrengu kivitelben- -
taples tósgijitá: nsámp
Van szerencsém a Mgyér-demO kOiónség tudomására
^\'itfililyliíii!!
melyet teljesen átalakítottra, állandóan ltjIlvs ww.-hol első/endQ» hideg t*1 meleg ételek nNglepi nMld árért és kizárólagosan: balatoni- 3 füredWrpogányvárl borok állandóan kiszolgálva.
•Jobb osztálynak kUlOn elkenteit- helyiség áll rendelkezésre.
Szives pártfogást kér
Wollák Jenő L
vendéglős. v
* nagykanizsaiak találkozóhelye •
Buiipcit-kteisjhndj, modem, eaiLMI »iiU4J«. u "
István király szálloda
"l-i Podmanicxky-utca 8.
Mérsíkelt árnkt u , Fleyelnics kluzolgAIAs 1 Modem berendezést Központi fűtést - Mctcgvlzxzűtgáltatás! -Fürdő 1(1 — LltM
Anyugatf pályaudvar közelében
ZALAI KÖZLÖNY
PÉNZKÖLCSÖNT
ingatlanra kcbelczéssel olcsó kamattal megszerzem. >», Oyois folyósítás. SZIQRISZT ingatlanforgalmi iroda, F5ut 8.. T.l.lon IM.
A Polgári Egylet vendéglőt
május 2-án, vasárnap KT megnyitom. Taj
Az eddigi étterom és kerthelylsóg ^nagyközönség rendelkezésére áll. A zenél Kis* Géza veszprémi cigányprímás és
teljes zenekara szolgáltatja. Szíves támogalásl kér
Csukavrls István
l<" vendéglős. I.
MT Vasárnap délelőtt villátreggeti l

INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos osá.zár-ut 66.
Tel.fon: 66 40. Állandóan raktáron az 1925-os typuau turagépek és mellékkoosilc.
PÉNZT váltóra, fedezet melleit,
„___ átvesz magas hetikamalozásra ,
békebeli Mezoy Bank* és FénrwáltáQzlet bilelosztálya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok).
Alapítva 1912-bon.
— Pénzügyekben azonnal díjtalan felvilágosítás. —
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Mennyi lakbért fizetünk május 1-én
15117 november l-ín volt negyed* évi bér, mini alapbér
2
3
4
5 ti
7
8 0
10 ■21)
50 U) 70 80 00 III) 200 31X1 100 500 6<X) 700 800 1100 11X10
tí)2G május I. tiszlabér (az 1917 nov. I. bér 50 százaléka)
7.250 I\'1.500 21.750
y.\'.oco 3Ö250 43^C0 50.750 MOO) 65250 72.500 145.000 217.500 290.000 3Ü2-500 43S.000 507.000 SSO.OOO 652-500 725.000 1*150.000 2,175.000 2,900.000
:i,ras.ooo
1,550.1)00 bfílí.OOO S.SOO.I\'OO 6.Í25.00U 7.2.50,000
KOztlzcni! dij (az alapbér 3 százaléka)
135 870 1.306 1.74(1 2:175 2.610 3.015 3.480 39IS 1.350 8.7C0 13.060 17.400 21.750
2atoo 30.450 3>.800 39.150 43.500 87.000 130.500 174.000-217.500 26I.0<Xl 304.500 348.000 . 391.500 435.000
Összesen fizetendő inijus t-én papír-koronában
7.700 15.400 23.100 30.700 38.400 4&I0O 53300 61.5(0 60.200 76.900 153.700 230.600 307.100 384-100 461.100 538^00 614.800 691.700 76SS00 1.537.000 2,305500 3.074.000 .... 3,842J0» \'i 4.611.000 . J 5J79.500 6,I48.I>X) 6,916.500 7,685.000
Tisztelettel értesítem a t. ktfánduló kOIAntegd, hogy a Und
■M Ilona" veii
újonnan itatokltv.i. vlllanvvHáglMtMl, VefU bútorokkal felszerelve. április hó 30-én megnyitottam.
A t. kőrOns\'égnek minden IdAben ki-tUaó hideg raeUg ételok állnak rendelkezésre. Eloőrsndü borok. Frlas oMpoláau •ftrSk. Oyözódjon racR egy pormentes uton tett sétája alkalmával vendéglőm szolid árairól, a pontos, figyelmes kluolgá-liuól s bliton remélem, hogy üzletemet többj/.öf li felkeresi.
Autón 5 perc I — Kocsin 10 porc! Gyalog 25 perc!
Tisztelettel KoplAr Mihály
v<nd«K>6t.
Liptói juhturó
{májusi sajt) príma áru 5 kg-os
dobozokban 4 140.000 K. Bérmentve minden postaállomásra utánvéttel vagy az összeg előzetes beküldésével.
WEISZARNOLD
sajtgyára
[Veiké £ a z 1 u (Slovensko).
KépwlaoI6k karoatetnok.
4873/1926. sz.
Tárgy: Gyürüs pille irtása.
Hirdetmény.
Felhívjuk a gazdaközfinséget, hogy a gyűrűs pille irtását haladéktalanul foganatosítsa, mert a mulasztók kihágást követnek el is szigorúan meg lesznek büntetve.
Polgármester.
4988/1926.
" Hirdetmény.
Május 2-án, vasárnap 9 órakor a városház tanácstermében 3 mezőőrt fogadunk fel a Principálistól nyugatra cső tc-<,"~ rülctck őrzésére.
Városi Tanács.
Amagy.klr. állami rendőrség nagykanizsai -kapitánysága.
1925. ka. 1390. szám.
Özv. Guttmann Manóné nagykanizsai lakost az 1924. évi IX. t. c. 42. §-ába ütközö kihágás elkövetése miatt 6,000.000 korona fe*36.ooo korona 16 és 300.000 koronamellékbünleíésre, valamint a törvényben előirt költségek megfizetésére ítéltem.
Nagykanizsa, 1926. évi április hó 27-éií <
Lázár Kornél
rendMogalmuzó rcaiÚüti büntető biró.
s
ZALAI KÖZLÖNY
1928 má|ti» I.
A magy.klr.állami rendőrség nagykanizsai kapitánysága.
1925. klh. 1625. szám.
Köő József nagykanizsai lakost az 1924. évi IX. t. c. 42. § ába ütköző hihágás elkövetése miatt 6,000.000 korona és 36.ooo korona fő és 3oo.ooo korona mellékbüntetésre Ítélte, valamint a törvényben előirt költségek megtérítésére kötelezem.
Nagykanizsa, 1926. évi április hó 27-én.
Lázár Kornél
rendórfogalmizó rendőri büntető bitó.
Csokoládégyár keres
Nagykanizsa és körzete részérc képviselőt. Ajánlatok .Csoko-láüígyái- Jelige alatt. Rudolf Mosse r. t. hirdetési irodába Budapest, VI, Podmaniczky-utca 49. küldendők.
5236-1925. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak az 1923. évi VII. t e. 56—58. §-al értelmében cszköz-lendö nyilvános elárvereléséríl.
A végrehajtást szenvedő neve: Szekeres Dezső asztalos.
Az első árverés helye: Nagykanizsa, Petőfi-utca 26. sz.
Az első árverés ideje (nap és óra): 1926. május 15 én d. e. 9 óra.
A második árverés helye : Nagykanizsa, Petőd-utca 26. sz.
A máíodik árverés ideje (nap éj óra): 1926. május 25-én d. c. 9 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése, sommásan, nemenként:
2 drb. fehérre fellelt ruhaszekrény 700.000 K becsértékben.
Árverési feltételek.
1. Az első árveiésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által tizetendö a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1926. évi április hó 23. napján.
Lehoczky Lajos
városi végrehajtó.
Ne Üljön fel az ügynökök rábeszélésének, honem tekintse meg a világhírű
PFAFF-VARRÓGEPEKET,
melyek minden más varrógépet felBlmdluak
Bpandl Sándor és Fia
Dunántul legrégibb varrógépszakDzlete\' Deák-tér 2. m Telefoni 19. K«d««<6 r«ula«l»M»l (eltét.lek ! Ingyenes varrás és himzésoklatásl Allulláiz és lOrskrár mindenféle rendsxerfi vairtgéphei. SpaoiAlia jawtlúmOholy.
TeheraotóK
__ IBMOCHK*
■ A MAGYAR UTAKNAK ItOJOBBAM HEOmZlfl AUTŐ^
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. — *
WE9NER ÖDÖN
, NAGYKANIZSA, Föut 8. sz.
StoteíBSCKy Bazár-épQlct.
Erzsébet-tér 18. szám.
HflRISNYAHflZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-sz5v8tt árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig is fenntartható.
Szerctl.e ön Igazán gyermekét?
tta Inén, el ne mulassza vele szemben köteteíséiíét.amit kiválóan aíáltíl teljesít, ha megveszi iskolás gyermeke siárnára Bhiakó M.
Igazgyöngyök koszorúja
c. ifjúsági krtnyvet. Ez ugyanis gyermeke szivét-lelkit meglógja tisztitan] és nemesíteni. Megrendelhetők Wajdlts Jőzief tfs Társai könyvkeretkedísében Sugár-ut és a Zrínyi-könyvkereskedésben Zalaegerszegen. Ara 15.000 K. ij «
jCarlton\'-szálloda Budapest.
Ezennel van szerencsém igen tisztelt vendégeimnek b. tudomására hozni, hogy az áüalam megalapított Bristol Szálloda r. t, nrclynck hosszú éveken át vezérigazgatója voltam, a legközelebb feloszlik és a Jelenlegi Bristol Szálló Dunapart és Petöfi-sélftft részén a
„Carlton"- szállodát
létesítettem, mely — tekintettel a nagymérv Q és legmodernebb technikai átalakítására — még bár nincsen teljesen befejezve, dc mégis annyira készen áll, hogy ip zavartalan kényelmes lakással és legfőbb ellátással már most is tudok szolgálni.
Kérem ezentúl szolgálataimat az újonnan átalakított szállodában igénybe venni és kzobarcndelést, kérdezősködést, Illetve bármilyen érdeklődést
„CarltonM-szál!oda Budapest, / Dunapart, IV., Petöfl-tér 6.
\'intézni szíveskedjék.
Teljes tisztelettel Sflrgűaydm: Carlonotcl ILL1TS QYULA
J2V9 uAllodátoUJdoio*.
NAGYKANIZSA, FÓ-UT
KONYOT AUTÓ-CIRKUSZ
marhavásáriéren I Ma, szombaton 2 előadás!
"r ifjúsági és családi előadás High-Life előadás.
Vasárnap 2 Ünnepi diszelőadás d. u. 4 és este 8 órakor.
Hétfőn este Di|M|lolj(9fl£c a kir\' Államrendőrség 8 órakor OUMUBIWaUaa nyugdijpótló alapja javára
wmr Jegyek elővételben kaphatók a cirkusznál egész nap! ~M
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar ís Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ok-ubcck Károly.)
66. évfolyam, 98. szám
Nagykanizsa, 1926 május 4. kedd
Ara 1800 korona
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Még nem tört ki az általános sztrájk Angliában
Keddre virradó éjszaka minden munka és forgalom megáll — A kormány gondoskodik a közélelmezés biztosításáról és elszántan várja a sztrájk kitörését
JxfftesrtMg H UatttatvxtaJ Ffct 5. n. Mererten-Mefoa 78.
London, mljus 3 ;
Anglia ma súlyos események elótt áll, miután a bányász szakszervezetekkel történt tárgyalások meghiúsullak, a szakszervezetek általános sztrájkot határoztak el. Ha csak valamilyen váratlan esemény nem történik, ugy az általános sztrájk keddre virradó éjszaka megkezdődik. A kormány meglette a biztonsági intézkedéseket ; és elszántan várja a sztrájk kitöréséi.
Ujabb jelentések szerint a rendet eddig az egész országban sehol sem zavarták meg. A munkások mindenül! békésen jelennek meg munkájukra, kivéve a milliónyi bányamunkást, akik szüneteltetik a munkál. A halóságok intézkedése folytán a sztrájkoló munkások helyébe ezerszámra vesznek fel munkásokai, akik társaik helyett a munkát buzgón folytatják.
A rendőrfőnök elrendelte, hogy azonnal fogadják el az önkéntes biztonsági szolgálatra való jelenlkezést.
A helyzet változatlan
(Rádiójelentés éjjel 11 órakor.) ki angolországi nagysztrájk ügyében a helyzet változatlan. Ma délben 1 óráig a kormány nem kapott semmiféle értesítést a munkások tanácsától a tárgyalások felvételét illelőleg.
Az élelmiszerkészletek a jelentések szerint kielégítők. A\' posta kéri az egész ország lakosságát, hogy a Wefonnal és táviratokkal takarékosan bánjon mindenki. Csomaglorga-k>m külföldre szünetei.
A minisztériumból távozó Churchill minisztert nagy tömeg vclte körül, ami elől Churchill visszamenekült a iKltlgyminiszlériumba.
Katonai készenlét
A kormány a szabadságon lévő katonákat és tengerészeket nyílt paranccsal szolgálattételre rendelte be. Az Atlanti-hajóhad indulásra készen M. hogy szükség eselén a veszélyeztet! helyekre mehessen.
Minden forgalom megszűnik
A Daily Express az állalános "trájk előrelátható hálásáról a következőket Írja: Kedden a kora reg-
: gell órákban a vasutak, továbbá a földalatti vasút, a villamosvasút és az omnibusz forgalma megszűnik.
A lapok nem fognak megjelenni. A kormány valószínűleg bulletinek és szlkraláviratok ulján fogja közleményei! nyilvánosságra hozni.
Megakad az utakon a szállítás, úgyszintén a tengeri és a folyami hajózás. Az élelmezés! biztositják. Csupán a hajózásban lehet tartani szorult hctyzelrCI^4,fcorrridn)» llgyel majd arra, hogy élelmiszereket osszanak szét az egész országban.
Minden gyár és műhely bezárja kapuit. Ezzel szemben az építőiparban tovább folyik a munka. Az orvosi és egészségügyi szolgálat is érintetlen marad. A közüzemeket és a háztartásokat nagyjában ellálják gázzal és villamoseróvel, de az ipari célokra nem szolgállatnak sem gázt, sem villamosságot. A szénadagolás már életbelépett. A petróleumra egy héten belül színién adagolást rendelnek el. A posta, valamin! a láviró és telefon forgalma fovábbra is működik.
ítélet a Leirer-ügyben
A gyilkos kilétét nem sikerűit megállapítani — Orgazdaságért és bűnpártolásért ítélték el a vádlottakat
Budapest, mijus 3 A Leirer gyilkossági-ügyben a bíróság ma hirdette ki iléletét, mely szerint Bolla Józsefet orgazdaság és sikkasztás bűntettéért ké! évi börtönre, Okolicsányil orgazdaságért három évi fegyházra, öt évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanezen időre való elvesztésére, Saguly Ferencet orgazdaságért egy évi bortönre, Hetik Józsvfet orgazdsságérl kilenc hónapi börtönre, Rostás Józsefet bűnpártolásért egymillióötszázezer korona pénzbüntetésre Ítélte.
A bíróság indokolásában meeálla-pilotla, hogy nem sikerült kétségtelenül az eljárás során megállapítani, hogy ki volt a gyilkos. Az ügyész felehbezett és ugyancsak bejelentették felebbezésüket a védők is.
Okolicsányi védője kérte, hogy védencét helyeizék szabadlábra, a bíróság azonban elutasította ezt a kérelme!.
Lovasünnepély
Carussel és díjugratás a Zrínyi Sporttelepen
Nagykanizsa, május 3
Talán még sohasem voll oly fényes látványosságban része a nagykanizsai közönségnek, mint vasárnap délután a Zrinyi Sporttelepen rendezett lovas-ünnepély alkalmából.
Az érkezők figyelmét már messziről felhivlák a magasra felhúzol! különböző szinü zászlóknak sokasága.
Az auiók és kocsik hosszú sora áll a bejára! elő!!. Érkezik a közönség. Megtelik a tribün. A háziezred zenekara megszólal. A közönség szeme a pályán. Figyelnek. Aranyzsinóros altilában, mentével 12 lovas jelenik meg. Megállnak, llszlelegnek. Majd lassú ügetéssel, zeneszóra Írják a köröket, rózsákat, csillagokat. Szinte észrevétlenül vágtába mennek át és színes kaleidoszkóp mintájára, villámgyorsan mutálják a figurákat. Egy piilanalig megállnak. A pályára keresztalakban sövénykeritést visznek és egymásután ugratják át a daliák.
Alig, hogy vége a karusszelnek, megjelennek a fogatok és a közönség folytonos tapsa között haladnak el a tribün elölt.
A fogalok szépségversenyében az
I. dijat nyerte Gózony István földb.
II. Birczay Ferenc földb.
Lódijazásban I. dijat vitte Kamár
József gelseszigeti lakos 2 éves sárga mén-csikójával. II. dijat ugyanő 12 éves sárga kancájával. Okiratol: Godlna Anlal kiskanizsai lakos 4 éves (űzöl! sárga kancájával. A nyertes lovak a közönség előtt elvonultak.
Ezulán fehér inges levente fiuk csapata vonul fel. Büszkén felemelt fővel lépkednek. Sorban felugrálnak a vollizsérló bálára. Majd körbe állnak és a vágtató ló hátán mutálják be ügyességüket; repülnek a ló bála felett egyik oldalról a másikra. Néhány ügyesebb közülük megkisérlí felállani a vágtató ló hálára és .. . sikerül.
A közönség soraiban pillanatokig csend. A szemek a lávolba merednek. Néhányak szemében könny jelenik meg, de nem a szomorúság könnyei, de örömkönnyek. A magyar lélek örömkönnyei, melyeket e fiatal magyar gyerekek váltottak ki. Igen, bizhalunk ilyen fiatalságban és sokat várhatunk tőlük.
A voltlzsálas tiszti I. dijat Drexler István főhadnagy nyerte.
ElMutbl ém: E«y Mn 311.000 kanna Károm Un ......... 90.000 korou
A leventék közül: I. Varga Ferenc, II. Mutzer Sándor, III. Bolf József, IV. Németh János, V. Vargha György, VI. Bolf György.
Az utolsó szám a díjugratás.
I. Baranyik fhdgy 0 hiba 120.
II. Kaszartla ghe. 0 hiba 121.
III. Karola ) felsorsolás ulan 0
IV. Falk ) hiba 122.
V. Szombalhy szds. 1 hiba 104.
VI. Jelenszky 1 hiba 104.
Ugrattak 21-en.
Nagyon szépen ugrol! Banyik főhadnagy lován Falk főhadnagy és Schmidt ezredes szürke kancája, lovagolta Drexler István főhadnagy.
A zsűri lisztét dr. Plihál Viktor, Bárczay Ferenc, Gózony István, Somogyi Gyula, dr. Keller István földbirtokosok, Arvay István százados, dr. StuUer László rendórfófel-ügyelő töltötték be.
A pálya területén Bazsó József kocsigyártó szép, linóm kidolgozású munkáit állította ki, ugyancsak szép tárgyak voltak a gazdasági gépek között is.
A dijak kiosztása után a közönség távozod. De lélekben mindenki magával vitt valamit — reményi, bizalmat egy szebb jövőben 1
„Last bul not least I" meg kell emlékeznünk vitéz Horváth Gyula ezredparancsnokról, Schmidt Frigyes ezredesről, kik a lovasünnepélyt nagy szakértelemmel rendezték s Szép-udvary László Ievenleparancsnokról, ki az ünnepély sikere érdekében lelkes odaadással fáradozolt.
Mikor ezek az urak elgondolták ezt az ünnepélyt, mint álom tűnt fel elöltük, de megvalósítani tudlák. Nagyon sokszor igy van az életben, hogy ami álomnak, lehetetlennek tűnik fel a kezdetén, az megvalósulhat, csak férfiak kellenek hozzá, kik láradtságo! nem kiméivé haladnak elképzelésük megvalósítása ulján.
Ke—n
A belügyminiszter betiltotta a Vllág-ot Rakovszky belügyminiszter a Nemzeti Bankról terjeszteti valótlan hirei mialt betiltotta a Világ cimü napilapot. A „Világ" Bécsből keltezett álhivatalos jelentéssel tönkre akarta tenni az ország biietét. — A rendőrség a már kiszedett elsejei számol vasárnap virradóra szétszórta. Politikai körökben nagy megnyugvással vetlék tudomásul a belügyminiszter intézkedését.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
A kongregáció ünnepélye
Wolkenberg Alajos dr. a jelenlegi társadalomról
Nagykanizsa, máiul 9
Szombaton este tartotta az Urleá-nyok Kongregációja vallásos ünnepélyét a Polgári Egylet nagytermében. Az estnek különös érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy cbból az alkalomból dr. Wolkenberg -Alajos, budapesti egyetemi tanár tar* tott előadást. A kiváló professzor mély meglátással mutatott reá a jelen kor társadalmának bűneire és jelölte meg az utat, melyen haladnunk kell, hogy megmenthessük a jövőt. A szónokot igen tartalmas, közvetlen és meleg előadása után lelkes óvációban részesítette a hallgatóság.
Wolkenbcrg Alajos dr. előadása után KOrnyei Paulának Claudia cimü színműve került színre. A darab kifogástalan rendezése dr. Mutschcn-bacher Edvin, kir. törvényszéki tanácselnök érdeme, mlg a díszletek Pálf/y Manci kitűnő ízlését és Fekete László lestömüvészünk gondos ecsetjét dicsérik. A szereplők közül különösen Kattaer Károlyt (Pilátus), Kurucz Erzsit (Mirjam), Mutschen■ bacher Viktort (Aurelius) és Benczik Ellát (Claudia) kell kiemelnünk.
Az est tiszta jövedelme a plébániatemplom restaurálási költségeit jelentékeny ősszeggel gyarapította.
Vasárnap délután a színielőadást megismételték.
Egy neves magyar Iró halála.
Budapestről jelentik: Tegnap reggd 6 órakor a Bálint-féle belgyógyászati klinikán meghalt Zsoldos László ló-városi író 52 éves korában. Az elhunyt a pesti lapoknak szorgalmas munkatársa volt; könyed, linóm novellái, tárcái nagy népszerűséget szerezlek neki. Mintegy 100 kötetre terjed irodalmi munkássága. Özvegyén kivül hat árvája gyászolja, akikéi nagy anyagi gondok között hagyott hátra. Temetésétói a budapesti U|-ságirók Egyesülete gondoskodik. Az Egyesület díszsírhelyet kér a fővárostól az elhunyt iró számára.
Haas Béla fogságban marad. A budapesti törvényszék vádtanácsa Haas Béla vezérigazgató a széna-szállitási-pör polgári terheltjének további fogvatartását rendelte el.
napi hírek
DARUVAR
úmváriy- és iszap-fürdő.
Radioaktív 38—50 C. fokos melegforrasok. Rendkívül gyógy hatás: női bajoknál, reumánál, Isehiásnál, vérszegénységnél. Kellemes nyaralóhely 1 Egész éven át nyitva! Kedvező vasúti összeköttetések Mérsékelt árak!
Fószezónon kivül nzgy árengedmény. Vízum kaptató akadilyUlinul jz SIIS. konzulátusnál, 3 vizűin ára mindössze 10 dlnar.
Prospektust kívánatra:
Fflrdőlgazgatóság.
HAPIJBEK!)
Május 4, kedd
liórrul katolikus: Moniki Ft. Protestáns: Flórián. Izraelita: fjJtr hó 20.
Nap kel reggel 4 éra -10 perckor, □yuguik délután 7 óra 15 perckor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
SUluB 0. llio,\'.tlltn). i ?l,b»cli\'ti[E?k>m rcDO-. JUÍ aUpi* riflr - ... - - - --
Mit M • árakor
írJitli -------
utcai io<nalc>rinb«a Hit K irakor.
MIJua 2Z. Hirtiir ll(Vik. dalaatttya ■ Klidoí fti£yirrmíSín «t!c t Arakor.
Majna 24. A Narrkaaifaai Vaaataa Ojfttr atailZ-arculata.! cZ.\'tUn Ifi II Cci.6*
Jnnlo. e. \\t rparUaiűinU daiJrZa alaaliraMlaUU Sonápatyn.
— Lapunk mai száma nyomdatechnikai okokból kivételesen csak négy oldalon jelenhetett meg.
— A püspök tavaszi bérma-utja. Roll Nándor dr. megyéspüspök Simon György dr. prelátus-kanonok és Langmir Lipót dr. szenlszéki jegyzó kíséretében megkezdette a tapolcai kerületben tavaszi bérma-utjál.
\'— A plébánia hangversenye. A plébánia folyó hó 9-én este léi 9 órakor a Polgári Egyletben nagyszabású hangversenyt rendez a templom restaurálási alapja javára. Az estély ünnepi szónoka Pauler Ákos dr. egyetemi lanár, mig a hangversenyt Blhary Teréz, a jeles fővárosi zongoraművésznő fogja tartani. Az élvezetes eslélyre már előre felhívjuk a nagyközönség figyelmét.
— Keresztény Társas Temetkezési Egylet közgyűlése. Mióta a Keresztény O thon épülete fennáll, nem látott még akkora tömegei, mint a Keresztény Társas Temetkezési Egylel vasárnapi közgyűlésén, amikor nemcsak a nagyterem és a többi helyiségek, hanem az udvar is zsúfolásig megtelt érdeklő tagokkal, sót egy része az utcára is kiszorult. A közgyűlés elejétől végig minden legkisebb zavaró momentum nélkül zajlott le. Faludi Oha elnök hosszabb megnyitójában visszautasítja a méltatlanul ért támadásokat, majd felkéri dr. Malek László ügyvédei, hogy ismertesse azokat a vádakat, amelyek elhangzottak. Faludi Géza elnök ezután a maga és tisztviselötársainak nevében beadta lemondását. A kandidáló bizottság működés: alall Székiét Pil kir. törvényszéki tanácselnök velte át az elnöklést. Félóra muiva Székács Pál kihirdeti a választás eredményéi. Egyhangúlag, közfelkiállással megválasztattak: Elnök Faludi Géza, alelnökök Ofenbeck Vilmos és Béres János, ügyvezető igazgató Síd József, lőtitkár Tölisy Péter, titkár Kiss László, ellenőr Váradi István, számvizsgálók Rez-nicsek József, Karlovics Lajos és Vojkovits János,azonkívül egy haivan-lagu választmány.
LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
= Nőegyleti tea. A Keresztény Jótékony Nőegylet szokásos tea-délutánja 6-án, csütörtökön délután 6 órai kezdettel dr. Kritky Islvánnénál (Sugár ul 18. sz. alall) lesz, melyre a lagokat és azok vendégei! szívesen látják. I
— Ezredévi emlékünnep Kis-kanizsán. Május 2-án Onnepelle meg a kiskanizsai állami elemi iskola az ezredévi emlékünnepélyt. A tanulóifjúság zászló alatt vonult a szentmisére, annak végeztével az iskolaudvaron, hol nagyszámú szülők jelenlétében a magyar imádság hangjai melleit velte kezdetét az ünnepély. A gyermekek közül Kiss Mariska
V. oszt. tanuló Mézes János: .Második ezerév"; Dolmányos Aulai
VI.oszt. lanuló Mijét Irén; „Régen" ; Splngár Margit II. oszl. tanuló Ker-ner Antal .Hazám" ; Farkas Oyörgy IV. oszl. lanuló Inczédy László: .Ezer év" című verse! szavalták el. a tanuló sereg elénekelte Tied vagyok, tied hazám... és Ezer esztendeje című énekeket. Kele Anna VI. oszt. tanuló röviden összefoglalva elmondla hazánk történetének kienl tlkedóbb eseményeit és a haza szeretetérc buzdította kicsi társait. A tanulók lendületes szavalatai, énekei és a beszéd nagy tetszést vállolt ki a megjeleni szülök és tanügy barátokból. Az ünnepély a Himnusz hangjai mellet! ér! végei.
— A polgári leányiskola előadása. Szombaton délután másodízben adták elö a helybeli polgári leányiskola növendékei az .Egy baba és két kis leány deros-botus története" cimü színdarabot a Rozgonyi-utcai tornateremben. A rendezés dr. Horváth l\'ivadarne tanárnő érdeme, mig a szereplök ezúttal is derekasan megálllák helyüket a színpadon.
™ Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— Elhunyt plébános. Tapolcáról jelenlik a Z. K.-nek: Naup Márton szentpéteruri plébános súlyos betegségében cuyhülést keresve Tapolcán lakó nővéréhez meni, ahol hosszas szenvedés után meghall. Nagy részvéttel temették el. Szenlpéterur község küldöttségileg jeleni meg a temetésen.
— Fényes esküvő. Vasárnap délelőtt fényes esküvő volt Nagykanizsán előbb az állami anyakönyvvezető előtt, utána pedig a helybeli izraeliia imaházban. Böhm Zsazsa, Böhm Jenő lűrdő- és háztulajdonos leányának esküvője Kertész Béla budapesti ékszerésszel. A násznép az imaházba, mely ebből az alkalomból teljes villany-lényben uazolt, a Lohengrin nászindulójának hangjai mellett vonult be, mig magát az egyházi szertartást dr. Winkler Ernő főrabbi végezte Abramovics Márk-főkáriübr segédlete melleit. Az eske-tés után 50 tcriléku ebéd volt a Korona-szálló éttermében, mely alall dr. Winkler Ernő főrabbi köszöntötte fel az ilju párt. Az üdvözlő táviratok felolvasása után az ebédet tánc fejezte be.
— Szerenád. A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kir dalárdája Kerkay József dr. vezetésével és a Bilchler Mór karnagy állal alakított alkalmi férfi-dalárda szombaton este névnapi szerenádot adott dr. Tholway Zsigmondnak, az Irodalmi és Művészeti Kör elnökének.
— A felsőkereskedelmi Iskolában érettségizettek találkozója. Kedves ünnepélyre készülnek a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában 30, 25 és 10 évvel azelőtt érettségi! telt növendékek. — Mindazok, kik 1896-ban, 1901-ben és 1916-ban telették az érettségit, Pünkösd első napján három csoportban találkozóra Összejönnek a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában, hogy nehíny kedves óra keretében adózzanak a mullnak és emlékeinek.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— öngyilkos jegyzőlrnok. Hahóiról jelenük a Zalai Közlönynek: Somogyi Andor, a Itahóti körjegyzőség 41 éves Írnoka vadászfegyverével lőbe lőtte magát. A szerencsétlen embert nagy részvét mellett temették el.
— Egy kerékpáros legázolt egy iskolás flut. Szombaton egy kerékpáros őrült száguldozással Kiskani-zsára hajtott. Az uton lassan lova-bagtatott egy kis iskolásfiú, aki ugy-látszik nem vette észre a száguldó veszedelmet, amely nem kerülte ki a kisfiút, hanem elütötte és arcáa súlyosabb természetű zuzódásoka! okozott neki. A kiskanizsai csendőrség most nyomozza a kerékpiros kilétéi.
— Rott pénteken esle.
= Rott szombaton este.
— Itt a fürdöszezon! A Dunántúlról városszerte adják a hirt a lapok, hogy a strand-fürdők egyes helyeken c hó végén, máshol a jötrő hónap elején megnyílnak. Szomorúan hallja ezeket a híreket a nagykanizsai strandolni vágyó közönség és szomorúságában csak az vigasztalja, hogy még csak kilátás sincsen arra, hogy Nagykanizsán valaha is strandfürdő vagy legalább is egy megfelelő uszoda legyen.
— Csecscmőoltia. Vasárnap dö-
után mozgalmas volt a Rozgonyi utca elemi iskola környéke. Ekkor oltották be a városi tisztiorvosok a himlőoltásra köteles nagykanizsai csecsei miket. Beoltottak összesen 240 csecsemőt. Az oltást az elmaradottak részére vasárnap délután megismétlik. Ugyancsak vasárnap fogják beoltani a kiskanizsai csecsemőket is.
1926. jllili:
i SinlHanHrapti liiuttrki BHiyítiu tHipmu!
A lezmodernaMa tKtxyOcrlaaall ta Itilko-tcraplia pözylnlíict. riaZ&aaoSlkSan ki-naa xtosTíúrdök k3aav*i»r. ranai* \'*
bántalmak cllco. ..
Orvoallai vexetert IWlntea dfetia aonjlia cukor., zyomor-, venc- éa aal*&ei«e«k arainkra. Sovánzll*- én hla^-knrik. Rdnlcrn.
L»boralórlnm.Vliüdo\'ntí*4t.Strandlfir«-
raliíUtoaiiiaia! " proipcaiBi.ai anc^í! \'ff \' iianitorlufn. nla* a
Sml-MifiitüiiHi IhvMúí
kérdéseiben: «I lK»xt«l6i*í. Bndtpcíl. III-M*rg)t»ilgci. &3fí4»r<U " ------ ---
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY f
= Fischpr Böske május 22-iki hangversenyére jegyek tnai naptól kezdve Szerb Ernőnél kaphatók.
— Alakuló közgyűlés. Vasárnap délután tartotta alakuló gyűlését a „Néhai Hild Istvánról nevezell jótékony temetkezési egylet" a palgári iskola tornacsarnokában. Az Illést miot korelnök dr. Dómján Lajos ügyvéd nyitotta meg. Az alapszabályokat a jelenvolt 8—900 főnyi közönség egyhangú lelkesedéssel elfogadta. Az uj egyletnek vezetősége egyhangú választással ekként alakult meg: Elnök: Rdcz N. János, Alelnök: Somogyi Ferenc, titkár: Lángi Jenő, pénztárnok: Szuknay Lajos, ellenőr: Kalamár Mátyás, számvizsgálók: Vármii Lajos, Unger János, Daüler Lajos és 18 readas választmányi és 6 póttag. — A tagok száma a mai napon 1002.
= Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— Az Iparostanonciskola Énekkarának előadása. Az Iparostanonciskola Énekkara Pünkösd napján előadja a Rozgonyi-utcai tornateremben az Apróhirdetés cimü darabot, mely elejétől végig dertls hangulatánál fogva bizonyára tömegesen lógja vonzani a közönséget.
— Képkiállítás Nagykanizsán. A mai napon nyilik meg Fekete Miklós budapesti műkereskedő kép-kiállilása a Központ kávéházban. A kiállításon a következő magyar festők müvei szerepelnek: Hermann Lipót, Ksrlovszky Bertalan, Cencz János, Csuk Jenő, Kézdy Kovács László. Komáromy Katz Endre, Knopp Imre, Jusztusz János, Edvi Illés Aladár, Neotjrády László, Herer Cczár, Romek Árpád, Pentelei Molnár János. Tekintettel arra, hogy a kiállítás csak rövid ideig marad Nagykanizsán, annak megtekintését olvasóink figyelmébe ajánljuk.
— Halántékon lőtte magát. Vasárnap délelőtt 10 órakor értesítették a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy a Rákóczi-utca 15. szám alatt lévő ház egyik szobájában átlőtt fejjel egy nő fekszik. Az azonnal kiszállott orvosrendöri bizottság megállapította, hogy öngyilkosság történi. A nő Dksi Margit 24 éves rendőri felügyelet alatt álló leány, aki 6.35 mm.-es revolverrel még hajnalban t/s4 órakor jobb halánlékon lőtte magát s a golyó a jobb fül mögöit a koponyacsonton jött ki. Coda Lipót dr. első segélyt nyújtóit az eszméletlen állapolban levő nőnek, kit a mentők nyomban beszállítottak a közkórházba, hol azóta sem tért esiméletre. A leány óriási lelki erejére vall, hogy háromszor fogla magára a kis browningol, de az kél esetben a töltény régi volta miatt csütörtököt mondott. Csupán a rendőrség részére hagyott bátra egy cédulát, teltének okára vonatkozólag ebben sem irt semmiféle felvilágosítást. Kihallgatni mindeddig ■nem lehetett. Á\'lapota életveszélyes.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
No, ne izéljen Doktor ur!
Szereplők: A feleségem barátja.
A barátom felesége. Az unokabarát. Az unokabarátnő.
Szerda, csiitörtök — Uránia.
— Vadőrök és egy vadorzó fegyveres harca. Vasárnap délelőtt lőtt sebekkel beszállították a nagykanizsai közkórházba Szandi Vendelt, a fazekasdencsi báró Inkey-uradalom 43 éves erdőőrét. Az erdőőrök napok óla lövéseket hallottak az erdőből. Szombaton reggel Szandi egy társával kiment lesre. Fél öt tájban csakugyan láttak egy embert közeledni Távcsövön megfigyelték, hogy vállán karabély, hóna alalt pedig vadászfegyver van. Egy fa mellé elrejtőzve várták s mikor kőzd éri, Állj l-l kiálltoltak neki. Az idegen megállás helyeit a vadőrökre fogta fegyverét és lőtt. A sörétszemek Szandit a halántékán, mellén, karján és ajkán megsebesítették. A vadorzó egy fa mögé rejtőzve addig lődözött, mig a tölténye tartolt. A vadőrök természetesen viszonozták a lövéseket, de a fa mögé rejtőzött vadorzóban nem tudlak kárt tenni. A vadorzó, mikor tölténye elfogyott, letette fegyetél a földre, kilépeti a fa mögül és felajánlotta, hogy megadja magát. Erre a tüzeiést a vadőrök is beszüntették és a vadorzó felé indullak. A vadorzó azonban ezt a pillanatot felhasználva a sűrűben eltűnt, minden Üldözés dacára sem tudták elfogni. A vadőr a kórházban fekszik. Állapota nem életveszélye s. A vadorzót keresik.
— Tavasztól őszig legszebb szórakozás a fényképezés. Tudvalevő, hogy a legnemesebb és legolcsóbb sport a fotografálás és legalkalmasabb alkalmi-ajándék egy |ó fényképezőgép. Garantált precíziós kivileiben reszlelfaetésre is kész-pénzáron szállít ily gépeket a Fried és Nándor budapesti cég. (Hirdetését lásd lapunk más helyén).
— Kis gyermek halálos balesete. A Pacsához larrozó Nemesszer községben lakó Szabó István vadőr és felesége a mezőre mentek dolgozni. Magára hagyott 3 éves fiúgyermekük utánuk igyekezett, miközben egy pocsolyába belefut. A vizsgálat megindult, hogy terhel-e valakit gondatlanság a kisfiú htlá-láért.
— Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— Községfejlesztés. Az ily cimü folyóirat áprilisi számában a cikkek sorozatát Bud János pénzügyminiszter cikke nyitja meg a községi kölcsönről. Igen érdekes cikk foglalkozik Magyarország artézi kuljairól. Még több érdekes közlemény fejezi be a füzet tartalmát. Ára egész évié 10 pengő. Kiadóhivat Budapest IV. Reáltanoda-utca 11.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISXA győri cigánymilvész zenekarával hangversenyez.
— A .Szarvas" kerthelyisége. Nagykanizsa a napokban uj látványossággal gyarapodott: a „Szarvas" kávéház kerthelyiségével. Beloniro-zolt tánctér körül lugasok sorakoznak, szirtes villanykörlékkel szegélyezve. Habár az esténként hűvösre fordult idő nem is teszi lehetővé, hogy Shymmiket ezen a területen lejtsék, ha a napok melegebbre fordulnak, bizonyára kedvenc helye lesz az uj kerlhelylség a közönségnek.
— A soproni főreáliskola jubileuma. Sopronból jelenlik: A sop^ roni Széchenyi főreáliskola 50 éves fennállásának jubileumát ez idén nagy ünnepség keretében akarja megülni. Az intézel igazgatósága felkéri mindazokat, akik az intézet fennállása óta ott tanultak, hogy az ünnepségre megjelenésükkel emeljék anak külső fényét.
ROTT SÁNDOR
TÜRK BERTA, KMOCH JOSEFIN, FODOR ARANKA, FEHÉR GIZI, Dr. ERDÉLYI GÉZA, LÉNÁRD BÉLA, SZENTIVÁNYI KÁLMÁN
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében május 7. 8-án.
Jegyek Szerbnél 25, 35, 45 ezer K-ás árban.4
Időjárás
A nagykanizsai metoorologtal m<*-tigyeiő Jelentése: Hítlön » MmbUk-tet: reggel 7 órakor +M7, délután 2 órakor +22\'8. este 9 ínkor 4-157.
Felhőzet: Reggel kissé felhős, délben tisztább, este teljesen tiszta. Szélirány: Egész nap Délnyugati izéL Napi csapadtk mennyisege:
A Meteorológiai Intézet |elentéte íre-
rin! csóré, zivatarra hajtó Idö, a meleg csökkenésével.
— Rott pénteken este.
= Rott szombaton este.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt hélen 13 gyermek született, közülük 3 Hu és 10 leány: Horváth Mihály lóügynöknek fia, néhai Nagy Sándor földművesnek leánya, Piesznivl Islvánnak leánya, Horváth József földművesnek leánya, Szmodlcs Ferenc postaaltisztnek leánya, Hársing Lajos kefegyári munkásnak leánya, Vas6 István napszámosnak lia, Baranyai Rudoll sütő-segédnek leánya, Qrabovecz József napszámosnak leánya, Mór Pál borbélysegédnek fia, Böjti János földművesnek leánya, Szépudvary László tanítónak leánya, Knortzer György banktisztviselőnek leánya. — Házasságot kötöl 10 pár: Jámbor József földműves Szmodics Julián-nával, Mihálecz Károly földműves Knausz Teréziával, Sleiner Zsigmond vaskereskedő Spitzer Jankával, Osvalils János cipészsegéd Szalai Rozáliával, Musil Lajos villanyszerelő Zsár Erzsébettel, Németh Szilveszter kádársegéd Lendl Erzsébetlel, Millei István földműves Oe-rócs Erzsébetlel, Kertész Béla órás és ékszerész Böhm Saroltával, Dá-vidovícs József délivasuti kocsirendező Mihálecz Máriával, Magyar József földműves Szilajka JullánnávaL — A halálozások száma 11 volt: Révész Lajosné Dobrin Sarolta 62 éves, szerviszivbaj; Csákányi J6-zsefné Pöntör Anna 69 éves, végelgyengülés, özv. Máté Józsefné Erdélyi Mária 77 éves, aggkori vég-kimerülés, Szabó Rozália cseléd 29 éves, szivbénulás; Beck Katalin 23 hónapos, tfldölob; Szigeti Ignác bizt. int. tisztviselő 43 éves, idolt veselob; özv. Jámbor Oyörgyné Horváth Rozália 78 éves, agyvérzés; Erdélyi Anna 3 éves, agybártyalob; Nagy Ferenc gyárimunkás 45 éves, tüdőgümőkór; Dolmányos László városi szegény 76 éves, végelgyengülés, Peti Lajos 19 hónapos, tü-dölob.
— Schwarcz Dezső cégnél uri
és női divatárukban legszolidabb ki-.izolgálá*.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Köszvény, reuma és női bán-talmak elien a budapesti Szent Margitszigeti világhírű kénes gyógyfürdői tökéletes gyógyulást eted-ményeznek. Juniusban nyilik meg a Szent Margitszigeti Szanatórium, a legmodernebb belgyógyászati és fizikoterápiás gyógyintézet. A pazarul berendezed lakószobákban kénes gyógylürdők. Dielás konyha orvosi felügyelettel. Röntgen. Laboratórium. Vizgyógyintézet. A Szanatórium és Nagyszállodáról szívesen szolgál felvilágosítással az Igazgatóság.

SÖj 1
ZALAI KÖZLÖNY
192fi májún 4.
Áztassunk „Asszony-Jicséret" mosóporral, mossunk utána „Szarvas" szappannal,
Igy a fohérnomU tökójotos kimdics mollott fáradság nótkUt a legtakarékosabb módon a Icofövltítibb Idd alatt csodáson tiszta lösz.
SCHICHT
1V8 O S Á S
— Az égő Istállóban meggyulladt kocsis. A keszthelyi régi postaépület istállója hajnali időben kigyulladt. A házbóliek az ijedt lónye-ritésre betörték az ajtót. Az ittasan alvó kocsisnak már a ruhája égett, mikor kihúzták a tűzből. Egy ló megfulladt a füstben, kettőt kimentettek, de azok sem maradnak meg.
— Kiirtják a beteg* teheneket. A földmivelésllgyi miniszter körrendeletben figyelmezteti a megyék aliapánjait arra a veszedelemre, amit a tüdőgümőkórban szenvedő tehenek, teje jelent a közre és az állategészségügyre egyaránt. Ezért elrendelte a miniszter, hogy az ilyen beteg teheneket az államkincstár terhére megvásárolják és kiirtsák. Egyben utasitja a miniszter az összes állatorvosokat. hogy a tüdógümőkóros eseteket azonal jelentsék be és tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.
Irodalom és művészet
Uj Idők. He rezeg Ferenc képes Irodalmi hetilapjának 18. számába cikket Rákosi Jenő, Surányi Miklós, Zilahy Lajos, elbeszélést 1 Ily János, Marconnay Tibor, verset Varságh János\'irt. Mindezeken kivíll közli Csathó Kálmán uj regényének és a Szerelem cimtl angol regénynek folytatásait.
Migysr Lányok. Szerkeszti Tutsck Anna. Az uj évfolyamán két regény folytatódik Gaál MóSes .Kenyér*, Allay Margit .Leány-sors*. Tutsek Anna folytatja Evike feljcgy-, zéselt. Ezenkívül novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő cikkek, képek stb. tarkítják a lapot. Előfizetési ára negyedére 30.000 korona. Kiadóhivatal Budapest VIAndrássy-ut 16.
SPORTÉLET
Délnyugati kerület — Eszék-1 kcrfllet 3:2. Nemzetközi mérkőzés Pécsett. Mindhárom gólt nagykanizsai Játékos, Patkó NTE-csatár rúgta.
Kaposvár—Baja 3:2. Városközi mérkőzés Kaposvárott. Kaposvár csak nebezen győzött.
közgazdaság
TŐZSDE
Miután a gazdasági vállatok csaknem kizárólag április utolsó napjaiban tartónak ez évi költségvetésüket, az osztalék kifizetések megkezdődtek a bankok pénztárainál. Körülbelül hatvan vállalat papírját jegyezték ma osztalékszelvény nélkül. Az Üzlet kisebb látogatottság miatt szílk keretek között mozgott. Az irányzat egyenlőtlen volt, bár az átfolyamok a szelvények hozzászámilásával a régi nivón maradtak.
ZBrlcbl zárlat
patt, 1C93CO, kittiem 2520Í0. Nawr™. 516-;« B.I....I 1735 00 MlUno 2071-00, HoSard 707 60, Brill.- 123 00. WJeo 7310 »ofl» 375 00, l\'tága 1532 00. "odipeil 78 40. Var»rt 50*00,Bakff."i 19200 R.lírí.1 91100.
II budapesti TBz.de deviza-jegyzése
V.IHAi ŰKviaak
Uoryti WOO-JMO m<o»7r
. . . il lU.\'a* «<im CMk k«r. 1111 ■! i«»n \'IM^IJM Be/ÍU mt-i»;i IMI I/0W
DjlUr >IÍ74-7IÍ?S IsJLMMl w-m
rrjn-U b. HU-Ut? ■rlujisi W!Ű?J70
Hol lat 4 (it. IMIVItlIS Koftmkift mm ii7io
Ui wm OlllO IW\'.tí U5?J
U»a SU-SII LoWtra lii:3$**77ÍS
Lba MJUa* ült UH
Uttk, IIM* ITOIf H«wjror1i )uüv7uao
Otalr. Khlll. lXtSICICI Mru 7U2 2UŰ
Pl a kor. lUMtino Prifi 1113 JIJC\'Í
!*>}*> U. IM07.IM47 »iíf« illtll
s*lt> X. I»tl0-t»70
KocrH kor. T»U« IQ07S-I0I06
*vM>or. 1*11011170 H.l.li irtci-iiH;
TerménytőMde
B.í. Ulitv. 76 k£-ea <0S.i0C--107.5 0 77 u-u 410.000—413*0 72 kJ o. 412.5CC-4lo.0CO. cytt úuriftolt é« psil-.lil.kl 76 kjf.-o* 490 C\'CO—402 500, 77 k,-r. 405 000 - 407.5C0,18 k» e.4.1.5W- 410.000 79 V(i-ol 41000C—4125C0 -caa 3225(1)— 237:03. t.k.nDin.rip. 230 00C- 25O.ÍC0, ■flrlipa 280.000—325 Off). up 255 0* 270.C.0O, lenge,! 197.K0 202 0C0, tepei 600.000- 610.000. kütfi ISO OQu - 195.000, kőit* 172 500—177.500.
Sertésvásár Palbajlt. 1819 oelybSI eladatlanal vtua,. ■ áradt 976 dio. EliércndU 19.000-19 SCO, ixeoett ISOJO-I8JOO. uedeli kciép 10.500 —17.500, kOonjU 14.000-16 000, etóiendl 9r» 17.000-17.500. ailKXlrendll 16.000 -16.500, inlol >Uld<S 17.000-19 000. lulonna
oaKjüan 20.500— , zrii 20.000--.—.
Iftbuaott bn, 21X00--.—. iialoanSi 141
Miié. 20.000 - 22.000. lrányaat lanyha.
Kund: Zrínyi Nyomdaipar «■ Köny,
Csokoládégyár keres
Nagykanizsa és körzete részére képviselői. Ajánlatok „Csoko-ladégyár- jelige alall Rudolf Mosse r. t. hirdetési irodába Budapest, VI., Podmaniczky-utca 49. küldendők.
APROHIRDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cituszó s minden vastagabb betüból álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dlj el6re fizetendő a forgalmiadóhozzászámltásával
Teljee vízvezetéki*. éa fürdő-azobu berendezéseket legolcsóbban szállít és szerel kedvező fizetési feltételekkel Weiser Gépgyár.
Sugár-ut 16. 383
Fogy\'alt, jegeskévé kapható — ftlakoviczky cukrászdában. <406
Szobaleány ajánlkozik jobb urlházba. Eötvös tér 13 1386
Egy két szobás lakée előszobával kiadó. Clm a kiadóban. , 1381
Festmények, kflny vak (szépirodalmi, gazdasági, művészeti, stb.) kéz alatt eladók Király.utca 26., első emelet
KitUnö ksrsossnyi
Ó- és UJBOR
1917. évi peosenyebor Uterenklnt la kapható iom
REMETE, Sugár-ut 8. szám.
Kazinczy-utca elején egy szépen bútorozott szoba azonnal kiadó. Clm a kl-
Faragott tölgyfa ebédlő, méhészeti, szófószetl tárgyak eladók. Klnizsy-u. 68.
Kiscsibék etetésére aprószemu tengeri kapható: Ország és Wldder magkeres, kedésébsn. 1378
Láda a nagybankban minden mennyiségben kapható/
Eladó József fóherceg-ut 9. számú ház 2 szobás elfoglalható lakással. 1437
Lehetőleg kalönbejáratu széprn bútorozott szoba kerestetik. — Ajánlatok a kiadóba. |43g
Egy ügyes varróleány és egy kifő tó tanulóleány felvétetik Rozgonylutca 2.
Egy hálóaxoba bútor jutányos áron eladó Batthyány-utca 10.
Egy bútorozott axoba kiadó Arany Jinos-utca 2. szám alatt.
Egy üaclet berendezés Jutányos áron eladó. CJm a kiadóban. 1452
Egy jó állapotban levó finom xsakstt-ól\'.öny eladó Király-utca 13. szám alatt.
Lakás, mely áll: 2 szoba, konyhából és megfelelő mellékhelyiségekből, kiadó, Clm a kiadódan.
Könnyű fizetési feltételekkel olcsón szállít
fényképezőgépeket
FRIED ÉS NÁDOR
Budapeat, IV„ Petőfi Sánder-u. 3.
Kérje ingyen a 20. sz. képes árjegyzéket.
PÉNZT fo|y6»it váHóra, fedezet mellett.
átvesz magas hetikamatozásra
a békebeli Mezcy Bank- és Pénzváltóűzlet hitelosztálya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok).
Alapítva 1912-ben.
— Pénzügyekben azonnal díjtalan felvilágosítás. — j
INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 66.
Telefon: 66-40. Állandóan raktáron az IS25-os iypusu turagépek és mellékkocsik.
Nyomatott a.Znnyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezutó
Liptói juhturó
(májusi sajt) prima áru 5 kg-os
dobozokban á 140.000 K. Bérmentve mimien postaállomásra uláivéitcl vagy az összeg előzetes beküldésével.
WEISZ ARNOLD
sajtgyára Veiké éazluhy (Slovensko).
Képvia.ISk karctetnok-
Ke&zthelyen, közvetlen a furdőpark melleit modern uj
VILLA,
mely 30 évig adómentes és egy
szép villalelek eladó. Bővebbel: Reiszer Ádám épitési vállalkozónál, Keszthelyen,
Tegyen egy próbát!
Köszvény, csuz, rheuma, ideg-betegségek és egyéb fájdalmaknál használja a már kipróbált
DELEJ-SÓT.
„Delej-só" egy kincsesláda, Egészséget rejt magába. Minden háznak védangyala, BajnSk, búnak a hóhérja.
Kapható minden- gyógyszertárban és drogériában. Egy nagy csomag ára 20.000 kor.
Vezérképviselet: SzlávIk Leó gyógyszerész Budapest, VIII., Szeszgyár-u. 1. sz.
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
192/1925. végrb. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi\' LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1925. évi Pk. 3998. számú végzése következtében Dr. Hoch Oszkár \'Jcy-véd álUl képviselt Bíró látván és t. nagykanizsai laktook javára 14,945.000 kor. s Jár. erejéig 1925. évi április hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le-és felulfoglalt és 51,400.000 koronára becsült következő Ingóságok, u. m.: I fűzfahasitógép. vaskazán. 76 drb zöld Idzlako-sár, 143 drb dlszkosár, 79 csomó hántolt fűzfavessző, egy varrógép, díván, takaróval, 3 futószőnyeg nyilvános árverésen eladatna*.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1925-lk évi Pk. 3998. számú végzése folytán 14,945.000 kor. tőkekövetelés ennek 1Í25. évi ápvrtlls hó 2-lk napjától járó havi Rjo/o kamatai, >/«°/o váltódlj és eddig Összesen 2.835.CC0 kor. bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Rozgonyl utca 9. sz. a. és Telekl-ut 24. sz. a netán fizetett összeg "levonása mellett leendő megtartására 1928. évi május hó 8-ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kltQzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett i.igóságok az 1881. évi LX. L-c. 107. és 108. $-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és felülfoglaltalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.<. 102. értelmében ezek javára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1926. évi április hó
19\' "\',p)in\' Haán Oyuta s. k.„
i.i, klr. Ibltójlíl véjrthaltó-
Ofeubcck Károly.)
66. évfolyam, 99. szint
Nagykanizsa, 1928 május 5. szerda
Ar. 1800
korona
ZALAI KÖZLÖNY
takktfUnt* UU
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Ksmpelsn Béla
EJMatbl ára: Enr Ura 30.000 k«M> Hána Ura......... 90.000 kanaa
heli; ha ellenben raegszaklttatja a költségvetés tárgyalását s előveszi a kereskedelmi szerződést, ennek általános vitájánál megint felüti fejét az obstrukdó!
A kereskedelmi szerződéssel pedig nem várhalunk. Ha ennek
MI LESZ A KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEKKEL?
Nem vagyunk ellenségei a szólásszabadságnak. Sőt egyenesen szükségesnek tartjuk, hogy a költségvetési vitához mennél többen, de egyúttal mennél alaposabban is szóljanak hozzá. De hogy állandóan visszatérjenek honatyáink a frank-Ogyre s a költségvetéshez épenségge! nem tartozó kérdésekkel fecséreljék el a nemzetgyűlésnek drága idejét, ez ellen a leghatározottabban óvást kell emelnünk. Ores szslmacsépeléssel nem hogy nem visszük előbbre a nemzetépítés nagy munkáját, de épwi ellenkezőleg: elejét vesszük annak a lehetőségnek, hogy gazdaságilag megerősödjünk. -Ennek a "gazdasági megerősödésnek egyik alap|át pedig a kereskedelmi szerződések képezik és pedig első sorban az Ausztriával való kereskedelmi szerződésünk. Az idő egyre sür-
E\')b kötelességünkké teszi, ezt az osztrák-magyar ke-delmi szerződést tető alá hozzuk. Itt van a tavasz s néhány hét múlva a gyümölcs-saison, amikor Is megindulhat « gyümölcs-export.
Ezen a téren első sorban Kecskemét és vidéke jönnek tekintetbe. Az Időjárás kedvező a gyümölcsképzésre s ha elemi csapások nem jönnek közbe, az idén is\' gazdag termésre számíthattak. Gabonatermésünkre nézve is jók a kilátások. Mindezekből a terményekből tehát oly nagymérvű kivitelre- számithatunk, hogy az jelentékenyen megjavíthatja gazdasági helyzetünket.
Akárhogyan is vesszük a dolgot, Magyarország első sorban csak Ausztriába szállíthatja feleslegét, az osztrák-magyar kereskedelmi szerződésnek mielőbbi ratifikálása tehát elsőrendű vitális érdeke az államnak.
A kormányt azonban súlyos dilemma elé állítja az ellenzék magatartása. Ha megvárja az állategészségügyi egyezményt s utána veszi tárgyalás alá a már fenqebb többször említett kereskedelmi szerződést, az ellenzék ütni fogja a mellét, hogy a késedelemért felelősség Őt nem ter-
hlányában korlátozást szenved gyümölcs- és zöldségkivitelünk, milliárdokra menő kárt szenvedünk általa. Már pedig ennek a koldus csonka-országnak minden kínálkozó alkalmat meg kell ragadnia arra, hogy kivitelünknek lehető íelfokozásával töke jöjjön be az országba s emelkedjék a pénzforgalom.
A miniszterelnökségi tárca költségvetésének tárgyalása
Bethlen István gróf válasza az elhangzott beszédekre
Budspaat, május 4
A nemzetgyűlés mai üléséi az elnök utólag rendreutasította Lém-Ai Istvánt legutóbbi beszédében a franciák ellen használt sírtó kifejezéséért. Striusz István és Bud Jánot pénzügyminiszter rövid felszólalása után folytatták a miniszterelnökségi tárca költségvetésének tárgyalását.
Szabi Imre a rendelkezési alapokat kifogásolta beszédében, majd tiltakozott a .Világ" betiltása ellen.
Eckhardt Tibor sajtókérdésekról beszélt.
Peyer Károly Eckhardttal polemizált és a miniszterelnökségi sajtóosztály működését támadta, mert szerinte olyan lapokat támogat és tart lenn, melyekre nincs szüksége.
Hegymegi-Kiss Pál a közigazgatási bíróság működésének megjavi-lását kérte, majd a rendelkezési alappal foglalkozott. Az e célra beállított összegeket nagynak tartja.
Szeder Ferenc kifogásolta a félhivatalos hírügynökség hírszolgálatát. Két határozati javaslatot nyújtott be. Először, hogy a Földbirtokrendező Bíróság működéséről részletes jelentést terjesszenek a Ház elé, másodszor, hogy a vagyonváltság földek haszonbére óta három hónapon belül elszámolást készítsenek.
Bethlen István gróf miniszterelnök elsősorban a szociáldemokrata oldalról elhangzóit beszédekre reflektál, amelyek kifogásolták a kormányzó rendelkezési alapjál. Rámutatott arra, hogy a kormányzó a rendelkezési alapból a hozzáfordult segélyalapoknak tesz eleget. Esztergályos a kormányzó tiszteletdíjának felére való leszállítását kérte, elfelejti azonban, hogy a tavalyi nemzetgyűlésen elhangzott Indítványok alapján emelték fel a tiszteletdíj összegét s a nemzetgyűlés ezt a határozatát nem cserélheti vissza.
Esztergályos ismételten hangoztatja, hogy a palotaőrség felesleges pompa. Már a mult évben rámutatott arra, hogy nem pompáról van szó, hanem az államfő személyének biztonságáról az államnak köteles-
sége gondoskodni. A királyi várpalota nemzeti vagyon és annak biztosításáról is gondoskodni kell.
Sok szó hangzott el a miniszterelnökségi sajlőouiály működéséről. Nem ierct meg a valóságnak az az állítás, hogy a sajtóosztály nem az ország érdekében, hanem a kormány hivatali pozíciójának érdekében dolgozik.
Kifejti, hogy a Magyar Távirali Iroda pártpolitikától teljesen ment intézmény, mely leadja azokat a híreket, amelyek leadás\'a tényleg érdemesek. A Magyar Távirati iroda ellen az utolsó időkben semmiféle panaszt sehonnan sem kapóit, meggyőződése szerint a Magyar Távirati Iroda teljesiti kötelességét és megfelel annak a feladatnak, amely pártatlanul informálja a közönséget. Kéri a költségvetés elfogadását.
Több felszólalás után a miniszterelnökségi tárca költségvetését résile-teiben is letárgyalták, majd áttértek az Igazságügyi tátca költségvetésének tárgyalására, melyet Őrffy Imre előadó Ismertetett. Az igazságügyi tárcát elfogadásra ajánlja.
Elsőnek Szilágyi Lajos, majd Györki Imre szól hozzá.
Az Ölés este 10 órakor ért véget.
Az angol munkás-sztrájk
Teljesen megszűnt a közlekedés A kormány a flottát és a hadsereget mozgósította
London, május i
Az általános sztrájk megkezdődött. Kormánykörökben közlik, hogy a kormány fokozatosan élni fog mindazokkal a kivételes jogokkal, melyeket az 1920 évi végszükségakta számára biztosit. E szerint a kormány lefoglalhatja a szállító eszközöket, lovakai, közüli kocsikat, intézkedhetik a szén eloszlásáról és az életfontosságú áruk árának megállapításáról. A kormány elrendelte a hadsereg készenlét-mozgósítását. Ez az állapot azt jelenti, hogy a
hadsereg minden tagjának a behívástól kezdve két óra alatt a kirendelt helyére kell mennie. Liverpoolban két zászlóaljnyi gyalogság paríra-szállt és onnan vonaton Dél-Walesbn ment az ottani bányák védelmére. Londonban ma délelőtt a munkahelyükre Igyekvő alkalmazottaknak a városba özönlése közben leírhatatlan Jelenetek játszódtak le. Az egész ország területéről a lértentartási üzemek teljes beszüntetését jelentik. Manchesterben és Dél-Walesben teljesen megszűnt az utcai és vasúti forgalom. A holland kir. léghajózás! társaság holnap két iégjármű-járatot akar berendezni Londonban.
A kormány ma egész délelőtt tanácskozott. A minisztertanács után Baldwin miniszterelnök kihallgatáson jelent meg a királynál. A munkások főtanácsa felhívta a munkásságot, hogy tartózkodjék mindenféle demonstrációtól és rendzavarástóL
Kisházhelyek beépítésének szabályozása
Az OFB által kiutalt földek megmunkálásának ellenőrzése A nagykanizsai bor értékesítése A képviselőtestület mezőgazdasági bizottságának határozatai Nagyluultzaa, május 4
Nagykanizsa város képviselőtestületének mezőgazdasági bizottsága Karlovlcs József elnöklésével vasárnap délelőtt a városházán ülést tartott. A bizottság dr. Vass Zoltán fő-felücyelőnek Javaslatait tárgyalta I azok mindegyikét elfogadta. Kisházhelyek felépítése A földbirtokrendezés során sokan kaptak házhelyet s azokon vályogházat vagy semmit sem építettek. Az Ilyen lakások a lüdővesz melegágyai. A bizottság előterjesztést tesz az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamarának, hogy járjon közbe az ilyen építkezéseknél kemény alapozás, kellő szigetelés, esetleg gyékénnyel fedhető, cement-padló kötelezővé tétele érdekében. A bizottság átir a városi tanácshoz is és kéri, hogy csak azok kapjanak az "00 milliós kislakás-építési kölcsönből, kik ezt a kötelezettséget vállalják.
Parlagon heverő földek Nagykanizsa halárában és környékén sok az olyan földterület, melyeket az OFB osztott ki, melyeket azonban uj tulajdonosaik nem munkáinak meg. A bizottság átir a városi tanácshoz és ellenőrző-bizottság kiküldését kéri, egyúttal javasolja, hogy a meg nem munkált földekot adják más földnélküliek kezébe, kik azt hasznosítani is fogják.
Kedvezmény a nagykanizsai bornak
A katasztrofális borértékesitési viszonyokra való tekintettel a bizottság
Zala! közlöny
1926 májú. 5.
kéri a Mezőgazdasági Kamarái, hogy Írjon lel a földmivelésOgyi miniszterhez és kérje, hogy a Nagykanizsán és környékén termeli bor, ha ilt kerti! elfogyasztásra, a lehető legalacsonyabb adó alá essék. A bizottság a szóllö-ga2dálkodás csődjének okát részben a direkt-termó falok szaporodásában látja s eme kérdés tanulmányozására felhívja a Kamarát
Gazdasági kárffSc csökkentése
A bizottság a Gazdák Biztosítójánál kötendő jégkár-biztosítások prolongálására s ezzel a mezőgazdasági károk csökkentésére vonatkozólag is javaslatot fogadott el.
Foglalkozott a bizottság a cserebogár-irtás és marhabogöly-irtás kérdésével is.
A kötelező állat-biztositás érdekében a Kamarához felterjesztést intéznek. Ha a Kamara ezt ugy meg tudja saját kebelében csinálni, hogy a biztosítási dijak kamarai illetékeket VzVnál többe! nem emelik, ugy kérik a tervek megvalósítását.
A bizottság felhívja .1 gazdákat a fehér magyar bab termelőére, mely kitűnő export-cikkünk Anglia számára. — A rossz cséplőgépek sok szene! pazarolnak. A kötelező kijavítás érdekében a bizottság javaslattal fordul a kamarához.
Séta a képkiállitáson
Jeles festőművészek képel Nagykanizsán
Nagykanizsa, májul 4 Egymás után nyílnak meg nemcsak Nagykanizsán, de a világ minden városában a kisebb-nagyobb önálló és gyűjteményes képkiállitások. ÉS ha ezekel a képlárlalokal a művésze! szempontjából értékeljük, örömmel kell megállapítanunk róluk, hogy épenséggel nem viselik magukon gazdasági helyzetünknek bélyegét, az élet Ideges lüktetését, sót ellenkezőleg: konzervativizmus jel-
A legnagyobb magyar
Dr. Antal Qéza ref. püspök eléadiaa az április hé 10-iki nagykanizsai kultur eatélyen i3)
Egyik oka, amiért Kossuth Lajossal oly erős összeütközésbe került, éppen az vöil^-hegy Kossuth a magyar nyelvnek ezt a szupremáciáját tovább akarta vinni, mint Széchenyi ezt célszerűnek és helyesnek lálta.
De maga a nyelv, csak egy eszkőz arra, hogy annak segélyével a nemze! a művelődésnek magasabb fokára juthasson, az erőkifejtéséhez szükséges az, hogy ennek a nemzetnek az erőit belülről ne bénítsa meg set.imi se, ezeket az erőket szabadon fejleszthesse ki az egyes/\' hogy igy azok a nemzet egyetemének hasznán vállvetve dolgozzanak és ezáltal fejlődhessenek. Ezért küzd Széchenyi oly nagy erővel a nemzeti -egység gondolata mellett. Ó tudja, hogy ez a nemzet csekély számú, kicsiny, érzi azt, hogy ez a nemzet arra a magas polcra, amelyet ö maga prófétái lelkében a nemzet előtt feltűnni látott, csak ugy juthat, ha erőit szabadon kifejtheti. Tehát a nemzeti egység gondolata az, amely egész lelkét áthalja. Ki akarja küszöbölni mindazt az egyenlőtlenséget, amely társadalmi, egyházi és gazdasági téren fennállott, közelebb akarja hozni az embereket egymáshoz.
lemzi festőművészeinket s képeiket nem hevenyészett összeütötlség, színek tobzódásában kiáltó modernizmus, hanem nyugodt meglátás, rajz-beli erőleljesség s gondos kidolgozás karakterizálják.
Fekete Miklós budapesli műkereskedő itteni képkiállilásán is régi patinás festőművészek vonultak fel elénk. Hermann Lipót a maga zárt kompozícióra való törekvéseivel, Szüle Péter reallsztikusalak-képelvel, Cserna Károly karavánicstményével, Komá-toml-Kacz Endre szép inlerieur-jé-val, Knopp Imre hollandi tájképével, Pentelei Molnár János és Romek Árpád csendéletképeikkel, Asztalos Gyula finom aktjával, Sztányt László tájmolivumaival, Heyer Artúr macskacsaládjával, fusztus János Igen szép intereurjéval, stb. nemcsak-fényi, de maradandó érlékel is adnak hazai festőművészeinknek.
De ki ludná mind felsorolni mindazokat a festőket, kiket a tárlat felvonultat előliünk. A kiállítóit minl-egy 150 festmény alkolói közül épen csak egynéhánynak a nevét említettük fel, illusztrálásául a kiállítás anyagának.
Van aztán ennek a tárlatnak még egy értékes anyaga: metszetgyOjte-ménye — közte Uhl József müeheni festőnek .Egy nő élete" cimü, 7 képből álló rajzsorozata. Ezek közül a metszetek közül külön ki kell emelnünk Bauer-nek végtelenül lágy tónusú és finom vonalú aktjait s Ba-ransky Lászlónak több, igen hangulatos rézkarcát.
A kiállítás anyaga általában gazdag és klelégilhet minden igényt, melyet a müveit középosztály kép-szeretetében a festőművészénél szembem csak támaszthat.
Kempeten Béla
E végből megalapilja a kaszinókat azon cél szolgálatában, hogy különböző társadalmi állású, de egyforma intelligenciájú emberek szoro- 1 sabb érintkezésbe jussanak egymással.
Meg akarja szüntetni a nemesi privilégiumot, amely óriási választófalat állított nemes és jobbágy közé. És mivel egyenes támadást ez ellen nem tart célszerűnek, át törte a nemesek adómentességi kiváltságát azzal, hogy a lánchídon legalább mindenki egyformán fizessen. Megakarta szüntetni azokat a visszásságokat, amelyek egyházi téren a mult század húszas-harmincas éveiben uralkodtak és ó, aki buzgó katholikus volt, mint Székesfehérvár nagynevű püspöke mondja — liberális volt, de nem olyan liberális, *ki egy templomba sem megy, hanem olyan, aki eljár a maga templomába, de ugyanakkor teljes türelemmel viseltetik más felekezetek iránt. Széchenyi ismételten sikra szállt a protestánsok teljes vallás szabadsága melleit. Meg akarta ezzel is szüntetni ázt a lehetőséget, hogy a mígyar és magyar kőzött súrlódás következzék.
Ez a nagy gondolat, a nemzeti egység gondolata, mini az ő nagy céljának leghatalmasabb eszköze, vonul át Széchenyinek egész politikai és irodalmi működésén.
Mélyen tisztelt közönség! Az ember önkéntelenül is egy bizonyos fokú sajnálkozással látja Széchenyi-
ffapi hírek
5SAPIREMO
Május 5, szerda
"IMni.il katotikui: V. PIui p. Protestáns: Golltiard. Izraelita: Ijar hó 21. Nap kel reggel 4 óra 38 perckor,
nyugszik délután 7 óra 16 perckor. •
Mozi. Uránia: No, ne izéljen doktor url vígjáték. Előadások 7 él í» órakor.
KULTUR EST ÉLV EK ÉS ÜNNEPÉLYEK!
Milvs 9. H«njv«rMnjr i j>leblnli-t»tnpíom r*no-viliil ilipl* JávAfi » PolgAri Egyrtl MgjrltftiUbtn HU Ml 9 iákor.
Mijui U. A ninkialiul MJrti-l«ínyok,Uuu. Útinak mCiorcx Imdtnli tilBltlóidáta » Koifonjrt-utcil tonuteremb«n «»lc 9 ónkor.
Mijus 22. FiKtsrt Miki dilertélyc ■ Kmind QJZYicrmibta este 9 Arikor.
Május 24. A Nijykinlml Vasutat Dilkflr xlutó-MtiiWIcii Cancpélyc dticl&C (él II Arikor.
Jcalui 6. Az IpatictNUU dtlirdi liiiláiirnUléil QoBcpétyc.
Virágdíszben
vonultak évekkel ezelőtt hadba a sormást harangok s tegnap ugyanilyen módon tértek vissza korábbi helyükre. Ha nem is a réglek, de utódaik.
Hosszú Ideig nem bongott érces hangjuk zsolozsmdra s nem hirdette a földről megtérteknek utolsó útját, hanem ildökli csatában mint ágyúcsövek ontották magukból i Halált is álltak őrt messze határokon, a magyar Haza kapujában.
Ma azonban visszajöttek. Virágos szekereken, felbokrétázva jöttek és amerre elvonultak hallatszott a sző : ,visszajöttek a sormási harangok; visszajöttek a sormási harangoki\'
A falu harangjait Nagykanizsa Főutcáján vitték végig. Egész Sorrmls apraja-nagyja testőr gárdaként kísérte és büszkén tekinteti végig a város közönségén, amely jóleső érzéssel szemlélte a kedves látványt.
Hárman jöttek. Három édes lestvér. Jóban-rosszban egyek; nem ugy mint az emberek...
A lovak Is mintha büszkébben lépkedlek volna és szívesebben húzták a mázsás harangokat, a gazdáik harangjait.
n\'ek az 1848. előtti működéséből, hogy nemzetünk múltja iránt aránylag kevés megértést tanúsított. De — és itt van talán Széchenyi tragikumának a kulcsa — ez a kevés megértés Széchenyinél csak látszólagos volt. Széchenyi féltette a nemzetet attól, hogy ha múltjában elmerül, akkor az az erélyesség, amelyei a politika terén ő követelt, úgyszólván lehelctienné válik ránézve, mert a multban szenvedelt sok sérelem hatása alall az erélyesség helyeit az érzelem politikáját fogja követni. 0 ezt lálla Kossuthban, az 6 legveszedelmesebb ellenfelében és ettől szerette volna visszatartani a nemzetet, hogy ne menjen azon a veszélyes ulon, amelyei Kossuth hirdetett. Fájl neki, hogy ez egyre több hívét vonla el tőle, ugy hogy Széchenyi 1848. felé már egészen magára hagyatottnak érezle magái.
De amikor \'megszűnt annak a lehetősége, hogy a nemzet az erélyesség utján haladjon tovább akkor megszűnt Széchenyiben az idegenkedés a nemzet múltjával szemben Széchenyi István 1848. szetntcmbe-íében, az örüllségnek egy pillanatában a Dunába vetette magát, mert magát vádolta mindazért, ami a magyar nemzetre rászakadt, hogy ezt a nemzetet lelhargikus álmából ó ébresztette tel és most e nemzet oda-jufotl, hogy vér folyt mindenfelé, aminl Széchenyi már 1847-ben po-
...Mikor elődeiket elvitték a szekereken Illő pántlikás leánykákat még bölcsőben ringatták és az ostort pattogtató gazda bajsza sem volt olyan szürke és, fehér, mint ma. Sok idő telt el azóta. .. A kikért annak idején levették őket, a templom tornyából, azok közül Is — kl tudja — hányan jöttek haza...? És amikor újból meglendítik őket, jusson eszükbe a derék sormásiaknak, hogy a harang első szava Istenhez szól s hangja eljut azokhoz a hősi sormási legényekhez, kik elmenlek a régi harangokkal, de ott maradtak a csatatéren s ma csak felülről gyönyörködnek uj örököseikben. __U. Qy.
— A május 10-lkl megyegyWés főbb programmpontjal. Tarányl Ferenc dr. főispán elnöklete alatt Zalavármegye törvényhatósági bizolt-sága e hónap 10 én farija évnegyedes közgyűléséi Zalaegerszegen. A tárgysorozat 26Q pontból áll, melyek közül nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot a különféle megyei jelenlések, továbbá a megyei liszli főügyészi és megyei árvaszéki ülnöki állások betöltése, Hevesmegye átirata Bethlen István gróf miniszterelnök iráni való bizalom nyilvánítása tárgyában, a megyei utadó-alap költségvetési előirányzatának jóváhagyása, a vármegyei lisztviselők által viseli mellékfoglalkozások felülbírálása slb.
— A plébánia hangvenenyére csütörtöktől kezdődőleg jegyek elővételben kaphatók a Schless Testvérek papírkereskedő cégnél. Blhary Teréz zongoraművésznő és Pauler Ákos dr. egyetemi tanár a szoatbal déli gyorsvonattal érkeznek Nagykanizsára, ahol az állomáson Vargha P. Theodorich dr. plébános fogadja őket. A hangverseny folyó hó 9 én, vasárnap este pont fél 9 órakor veszi kezdetét a Polgári Egylet nagytermében.
litikai programm töredékeiben lát-noki szemmel megjósolta. Ugy érezle, hogy mindennek ,ő az oka, ez a gondolái megtébolyitotta. De mikor körülbelül 6 évi döblingi magánya után újra visszatért hatalmas szellemi ereje és látta az osztrák kényuralom garázdálkodását, amellyel az osztrák kormány még büszkélkedni mert, egy irtózatos metsző gúnnyal irt röpiratban válaszolt az osztrák kormánynak önmagát dicsérő Bllck-jére, amelyben Magyarország állapotait oly rózsáson festette az abszolutizmus öt esztendeje alalt. Szegény Széchenyi, már akkor nem kötötte öt semmiféle erélyesség. Akkor már újra visszatért az ős magyar természet, amelyet neíti feszélyezett semmi idegen tekintet. Akkor már érezte, hogy ezzel a nemzettel nagy igazságtalanságok történtek évszázadokon át.
Ez Széchenyinek a válaszirata: a Rückbiick, ez a visszapillantás, amelyet Széchenyi az- osztrák abszolút kormány BUck-jére kiadóit, szegény szerencsétlen legnagyobb magyarnak a végzetét pecsételte meg. Ettől kezdve állandó rendőri felügyelet alall áll és a különben Is lul izgatott ideges férfiú ujabb és ujabb gyötrődéseknek kitéve, azokat végtere elviselni nem birta, ugy hogy 1860. április 8-án önkezével vetett véget életének.
(Vége köv.)
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY
f
.= Köszönet az ingyen-ebéd akcióért. A Keresztény Jótékony Nőegylet hálás köszönetét fejezi ki városunk azon nemes áldozatkész családjainak, kik a tanév folyamán az egyesület felkérésére szívesek voltak sregénysorsu iskolás gyermekeknek ingyen ebédet adni. Most, smi-dön a nyári hónapokra beszüntetjük ebédelletési akciónkat, arra kérjük a nagyérdemű közönséget, hogy ezt a jóságot a szegény gyermekekkel szemben legyenek kegyesek a |övő tanévben is gyakorolni. Az elnökség.
-- LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Megszüntetnek két választókerületet Zalamegyében? Egyik zalaegerszegi laptársunk azt a hírt közli mai számában, hogy az uj választókerületekről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban tény az, hogy a zalaegerszegi kerületet kelté osztják olyképen, hogy Zalalövő központtal uj kerületet létesítenek. Ezt az uj kerületet aztán a zalabaksai kerület északi részére eső községekkel egészítenék ld, mig Zalabaksa megmaradó nagyobb része Lentiből nyerne kiegészítést, viszont a lenti kerület déli részét Lelenyéhez csatolnák.
— Káplánl kirendelés. Dr. Roll Nándor veszprémi megyéspüspök a gyengélkedő csabrendeki plébános mellé ideiglenes kisegítő káplánként Barát Imre zalabéri káplánt rendelte ki.
- Elvi jelentőségű döntés a járda-fenntartásról. Nagykanizsa város tanácsa, mint ismeretes, a háztulajdonosokat, kik nem tartják rendben járdáikat, kötelezni szokta, hogy azt rendbehozzák, kijavíttassák. A sok közül csak egyetlenegy esetben élt panasszal egy házigazda a városi tanács határozata ellen. A közigazgatási bizottság a városi tanács határozatát helyben hagyta. A háztulajdonos ez ellen is panasszal élt. Tegnap jött meg a közigazgatási bíróság döntése, mely a panaszt újból és jogerősen elutasítja, nem fogadván el indoknak a panaszos ama érvelését, hogy .a járda közterület, azt a város köteles javíttatni."
- Multhavl tűzoltói jelentés. Nagykanizsa tűzoltóságának április
\\ havi jelentése négy tűzesetet tüntet fel. Április 3-án erdőtűz 7 millió kárral, 8-án kazallüz 75 000 korona kárral, 17-én pajtalüz 147 millió korona kárral, 29-én szobattlz 3pi millió korona kárral.
- Harc-szerű céllövészet. A városi Tölgyes-erdönél lévő lőtéren május 12 én reggel 6 órától este 6 óráig tartó harcszerű éles céllövészet! gyakorlatot tartanak. Ebben az időben a környéken járni vagy legeltetni tilos és életveszélyes.
— Orvosok továbbképző tanfolyama. Az orvosok továbbképző tanfolyami folyó hó 27 én kezdődik a budapesti, szegedi és pécsi egyetemeken. Akik a tanfolyamon részt óhajtanak venni, jelentkezzenek a a Magyar Orvos Szövetség zalamegyei fiókja titkáránál, dr. Ney Hugónál, aki mindenről részle\'cs felvilágosítással szolgál.
- Népművelési előkészületek.
Oravszky Rezső vármegyei népművelési titkár most járja a nagykanizsai és a lelenyti járás községeit, hogy előkészíts? a jövő népművelési programmot. Vasárnap volt Nagykanizsán, hol Béres János elemi iskolai igazgatóval, a helyi népművelési mozgalom titkárával tárgyalt és megbízást adott a tervezet és a költségvetés elkészítésére. A jövő szezonban kérni fogják a népművelési munkához a társadalmi egyesületek segítő közreműködését is.
— Szegény gyermekek ebédeltetése. A Keresztény Jótékony Nőegylet ingyen-ebéd akciója a téli hónapok elmultával befejeződött. Hogy azonban az ősszel ne kelljen újra kezdeni a beszervezés nagy munkáját, az egyesület kérdő-ivekkel küldi ki a gyermekeket vendéglátó házaikba, hogy azon kiki már most jelezhesse, hajlandó-e az ingyen-ebéd adást a jövőben Is az ideihez hasonlóan folytatnr. Bizonyosra vesszük, hogy nemesszivűségét senkinek sem volt oka megbánuia s igy az emberbaráti akció a jövő télen is változatlan erővel fog megindulni.
— Városi mérnökök gyűlése. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége május 9-én Budapesten tartja tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatos, 3 napig tartó évi közgyűlését, melyre Nagykanizsa is meghívót kapott.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Időjárás
A nagykanizsai meteorotokat me(Z-flgyeló jelentése: Kedden a Mmtrsik-
UT: reRRel 7 órakor +13-5, délután 7 órakor +17-8. este 9 ónkor +12-7.
Ftlhóztt: Reggel téliesen borult, délben borult, este kevésbé borult
Szélirány: Reggel Kszaknyugat, délben és este Délnyugati izél.
Napi csapadék mennyisége:
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint felhős, aránylag hllvös idö várható, sok helyütt esóvcl.
No, ne izéljen Doktor ur!
Szereplők: A feleségem barátja.
A barátom felesége. Az unokabarát. Az unokabarátnő.
Szerda, csütörtök — Uránia.
— Veszedelmes trachoma járvány a megyében. Az e hónap tizedikén összeillő megyei törvényhatósági bizottság közgyűlésén előterjesztendő alispáni jelentésben a megyében már ijesztő arányokat öltő trachoma szembetegségről is szó van. Ez a legborzalmasabb rzem-belegség, mint az orvosi vizsgálat megállapította, a Muraköz fertőzött vidékeiről hurcoltatott be. A járvány megszüntetésére megtették az intézkedéseket.
— Somogy törvényhatóságának tisztújító közgyűlése. Kaposvárrá! jelentik: Nagy érdeklődés mellett tartották meg héttőn délelM Somogy-vármegye törvényhatósági bizottságának tisztújító közgyűlését Fischer Ferenc főispán elnöklete mellett. Svastics Eleket árvaszéki elnökké, dr. Kiss Emilt tabi főszolgabíróvá, Vuly-kovszky Gusziávot másodfőjegyzővé, dr. Bernát Lajost árvaszéki ülnökké, Vermes Dezsőt szolgabiróvá választották meg. A közgyűlés egyhangúan elhatározta, hogy Tallián Andor alispánt és Szandház Ferenc oarcsi Kszolgabiról, kiváló érdemeikre való tekintettel hivatalaikban továbbra is megtartják, annak ellenére, hogy mindkettőjüknek már nyugdíjba kelleti
volna nisnni. ,
= Vegyen Radikál patkányirtó huskivonatot. Kapható minden pali-kában és drogériában.
— Orvosok társasvacsorája. A nagykanizsai orvosok szokásos társasvacsorája folyó hó 6-án, csüjörlök este 8 órakor a Kaszinóban lesz. A vacsorán most az orvosok hozzátartozói is részt fognak venni.
— A sormás! harangok diadalútja. Sokáig feledhetetlen látványban volt részük tegnap délelőtt a nagykanizsaiaknak. Sormás népe a városon keresztül vonult kl a nagykanizsai állomásra uj harangjaiéri s azokat valóságos diadalmenetben hozta be onnét. Huszonöttagu lovas-bandérium után háromszínű zászlók alatt a sormási rezesbanda, majd a piroskeszkenös menyecskék, virágos botos iskolás gyermekek csoportja után koszorús leányok és vőfények zászlós csoportja közben haladt a három uj harangot vivő három diszes kocsi. A menetet egy beláthatatlan hosszú, 40 kocsiból álló szekérsor zárta be. Csupa virág, csupa színes szalag, apró zászló, fenyő és zöld galyak közt végig vonult Nagykanizsán talán az egész Sormás népe legaprajától a legöregebbjéig. A felszentelést vasárnap fogják megtartani.
— Halálozás. Németh Mária oki. tanitónö, Németh Jenő zalaszentmi bályi igazgató-tanító leánya hosszas szenvedés után hétfőn elhunyt. Temetése 5-én reggel fél 8 órakor lesz Zalaszenlmihályon.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
— Az Ipartestűlet elöljárósági Qlése. A nagykanizsai ipartestület hétfőn este tartotta május havi elől-járósági ülését Bazsó József elnöklete alctt. Az ülésen csupán több kisebb természetű ügy került tárgyalás alá. Igy a hatályosabb segélyezések keresztülvitelére megalakult jóléti bizottságot Práger Ferenccel, Ptntarlcs Mártonnal, Berény Árpáddal, László Vilmossal és Péczely Józselfel bővítették ki. A felszabadult tanoncokhoz Bazsó József szép beszédet intézett és átadta nekik a segédl levelet. Felszabadullak az alábbi, a segédi vizsgát sikerrel lelett tanoncok: Sipos Péter kádár (Baticza Józseln^, Horváth Mihály lakatos (Berger Jenőnél), Keszthelyi Anna nöiszabó (Polgár Ilonkánál), Vidéki József kőműves, cserép és palafedő (Légrády Ferencnél), Buko-viczy Imre szobafestő (Czoczek Imrénél), Fekete Ferenc férfiszabó (Má-gics Jánosnál), Tófej József pék (Cseh Lajosnál), Szabó István lakatos (Bárány Józsefnél), Orbán Aladár kefekötő (Sohár Györgynél), Jurász Károly és Snohel Antal bognár és kocsigyártók (Bazsó Józsefnél), Bcke József asztalos (Szekeres Dezsőnél, Plestyák István cipész (Pínlarics Mártonnál), László György cipész (Báron Ignácnál), Ferenc I. nőiszabó (Csillag Lajósnénál), Biczó László szabó (Skerlák Vilmosnál), Wrana Anna nőiszabó (Marvalits Rizánál), Hohos Márta és Helm Margit nőiszabók (Fekete Margitnál), Hoffer Kálmán cipész (Városi Sándornál), Timár Péter csizmadia (No-váczky Lajosnál), Szekeres Karólin nöiszabó (Martinék Fannynál), Sebők Károly borbély (Szabó Istvánnál), Pohle Mária cipőfelsörész tüzőnő (Klingcr Istvánnál), Wancsura Ferenc géplakatos (Szécsenyi Istvánnál), Gerzsa János lakatos _(Welser J. C. gépgyárában), Brunncr József lakatos (UJIaky Bélánál), Horváth István kovács (Horváth Istvánnál). Jakab Józsel szobafestő (Melz Jánosnál), Hege János kőműves (M.nkovits J-nál), Szabados József kőműves (Horváth Bélánál), Levig György asztalos (Ltvig Ferencnél) és Singer Erzsébet női kalüpdiszitönő (Klein József és Társánál).
Ma és minden este
a Korona szálló gyönyörűen átalakított kerthelyisegében
LÁZÁR PISTA
71
győri cigánymíivész teljes zenekarával HANGVERSENYEZ =
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
— Fiatalkorúak az anyakönyvi hirdető táblán. A nagykanizsai városháza folyosóján, az anyakönyvi kihirdetések között csupa fiatalkora, legalább is kiskora házasulandó nevei! találjuk. Mintha csak azt bizonyítanák, hogy a házlOzhely megalapításához ma legnagyobbrészt ez a .felelőtlen" kor is szükséges. A legfiatalabb menyasszony a nagykanizsai anyakönyvi táblán egy 15 éves bajcsal leány, akinek 21 éves legény a vőlegénye. Egy 16 éves salgótarjáni leány, két 16 éves, egy 17 éves nagykanizsai leány is szerepel még a hirdető Mblán, vőlegényeik 20-23 évesek. Ugy látszik, az idősebbek-\' nek már benőit a fejűk lágya, mert azok kőzOl alig egy-kettőt találunk a kihirdetettek közt..
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigánymiivész zenekarával hangversenyez.
— A rendőrség klhágásl osztályáról. liger Sándor asztalos és Kiss Józsefné klskanlzsai lakosok az utcán parázs vitát rendeztek, mely a rendőrségen fejenként 100.000 korona pénzbirsággal végződött utcai csendzavarásért. Hasonló cimen ítélték el 75—75,000 koronára Slmo-nics Józsefet és Pizvor József munkásokat. — Dervallcs József korcsmárost, mert egy hajcsárnak nyilvántartás nélkül istállójában szállást adott, 50.000 koronára büntették.
— Analfabéták vizsgája. A Po-lesinszky Emil áll. elemi iskolai igazgató vezetése alatt jtflott katonai analfabéta-tanfolyam 22 hallgatója közül 11 kitűnő eredménnyel levizsgázott. A többieket időközben elvezényelték Nagykanizsáról. A vizsgáztató elnök Eberhardt Béla reálgimnáziumi igazgató volt.
— Elfogták a fazekasdencsi vadorzót Megirtuk, hogy vasárnap behozták a nagykanizsai közkórbázba <fazekasdencsi Inkey-uradalom erdőőrét, aki egy ismeretlen vadotzóval folytatott harcban több sebesülést szenvedett. Tegnap — mint értesülünk — az inkei csendőrség a vadorzót elfogta egy sandi polgárember személyében.
■ Iskoláknak torna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz ütök és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sportüzletében.
— Gépjárművek ellenőrzőszem-léje. A m. kir. államrendőrség nagykanizsai kapitánysága felhívja mindazokat a közhasználat! gépkocsi (bérautó) tulajdonosokat, kiknek járműve az 1925. év őszén meglartott ellenőrző szemlén meg nem jelent, vagy ott megjelenve felülvizsgálatra utaltatott, avagy a gépjárműje ezen ellenőrző szemle után lett forgalomba helyezve, hogy az időszaki ellenőrzés céljából 1926. május hó 7 én délelőtt fél 9 órára a Zerkovitz Albert féle telepen gépjárműjükkel és összes irataikkal (hajtási Igazolvány, forgalmi engedély) pontosan jelenjenek meg. Az ellenőrzési vizsgálatéri minden gépjármű ulán egyenként 170 000 korona fizetendő be csekklapon az országos automobil szakértő bizottságnak, ezenfelül a vizsgálaton tészt vett bizottsági tagoknak útiköltségeit és napidijait érdekellek arányosan elosztva közösen viselik. A befizetési igazoló elismervény a vizsgálat kez-dele elölt a rendőrhatósági kiküldöttnek adandó át.
— A keszthelyi Balatoni Mu-zeumaak érdekes vendége volt külföldről Richthofen R. báró személyében, aki a porosz-sziléziai országos muzeum egyik vezetője. Az előkelő vendég a Muzeum történelemelőili és római korabeli régiségeit tanulmányozta. — A tudós Keszthelyről Szombathely felé ulazott tovább.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Nagy Vince pisztolypárbaja.
Urbanlcs Kálmán és Nagy Vince ma délelőtt pisztolypárbajt vivtak, amelyen azonban nem történt sebesülés.
Wlassics Gyula dr. kitüntetése.
A kormányzó megbízásából Bartha Richárd a kabinetiroda főnöke, ma délelőtt felkereste dr. Wlassics Gyula belső titkos tanácsost és átnyújtotta neki a kormányzó kéziratát és a magyar érdemkereszt nagykereszljének jelvényeit.
A pécsi püspök eskütétele. Vi-rágh Ferenc az uj pécsi püspök ma tette le az esküi a kormányzó kezébe. Az uj püspököt az eskü letétele ulán a kormányzó magánkihallgatáson fogadta.
irodalom és mfivészel
1000 oldalas könyv Zaláról.
N. Szabó Gyula, a kiváló iró,» Pi-ve induló szerzője évek óla Z-.lában tartózkodik. Kulalja Göcseji, a Balatont és Nagykanizsa vidékéi. Fáradhatatlanul dolgozik, hogy megmentse Zala veszendő irodalmi és történelmi kincseit. Nagy anyagot is összegyüj-tött. A hangyaszorgalommal összehordott anyagot most kiadiaejy 1000 oldalas nagy műben. A mű elsórisze most jelent meg. Álolvasluk az első részi s az leljesen irod?lmi érlékü a szó nemes értelmében. Ezért kívánják, hogy Zala közönsége felksrolja nehéz, de annál értékesebb munkásságál. N. Szabó Gyula minden egyes sora közvetlen, bájos és egyszerű. Hisszük, hogy Nagykanizsa közönsége is megszereti Írásait. Hangsúlyozzuk, hogy N. Szabó Gyula megérdemli Zala közönségének legerősebb támogatását, mert 1000 oldalas .Zalaország" cimü leles műve hatalmas propaganda Zala mellett. Az 1000 oldalas mú ára csak 240.000 korona ; az első részé 12000 korona. A mű, amely tartalmazza Zala etnográfiáját, a zalai falvak történetéi, Zala 30 várának történetét, a balatoni életei, Göcsej hü ismertetését, Zala belyornamentikájál, kiadóhivatalunkban is megrendelhető.
SPORTÉLET
Kerékpáros lassusági verseny és virágkorzó
A NSE kerékpárszakosztálya f. hó 9-én, a barcsiakkal lejátszandó bajnoki foolball mérkőzés keletében délután fél 3 órai kezdeltel kerékpár lassusági versenyt rendez a Zrínyi sportpályán. Versenyláv 100 méter. A győztesek díjazására a szakosztály 5 értékes dijat tűzött ki. A versenyre ugy szakosztáiybeli, azon kivul álló kerékpárosok benevezhetnek. Nevezési dij 20.000 korona, mely összeg egyultal belépti-díj a bijnoki mérkőzésre is. Nevezések Woiner Ödön intéző Fő uli kerékpárkereskedésében jeleiitendók be, ugyanolt a kirakatban megtekinthetők a kitűzőit dijak is.
A kyékpárszakosztály vezelősége a pünkösdi ünnepekre az összes helybeli és közel vidéki kerékpárosok bevonásával versennyel, esetleg társas kirándulással egybekötött nagy-kerékpáros virágkorzó rendezését vette tervbe. A Nogykanizsán még nem látott látványos ünnepség elő-
készületei már nagyban folynak s a lervct kerékpáros körökben oly nagy érdeklődéssel fogadták, hogy a ve-zclöség a legmesszebbmenő anyagi áldozatoktól sem riad vissza, csakhogy biztosítsa az ünnep sikeréi. A versenyzsUri állal legszebbnek és legötletesebbnek laláll diszkerék-párok értékes dijakat kapnak, igy többek között egy vadonatúj ver-senykerékpárl. A virágkorzó részle-les tervét és feltételeit pár napon belül ismertetni fogja a szakosztály vezetősége.
Viii^V^ny^ ■ ^ ^ ■ —- ■»1 y- I
közgazdaság
TŐZSDE
Az érléktőztdén az irányzat ma egyenlőtlen volt. A hangulat általában tartózkodó, minden érdeklődés csak néhány papír iránt nyilvánult meg. Az érdeklődés előterében ma a sörrészvények állottak, .amelyek körül egyesek 10—20% árnyereségre leltek szeri Ezenkívül Lgisz. Magyar Nemzeti Bank, Trust és Pliöbus is barátságosan tendáltak, Kőszén pedig külföldi vásárlások folytán Javult. A kuliszpiac bankértékelhez nem állolt be változás, azonban Kima és Délivasut gyengültek. Nova és Georgia a konlremín eladásai folvlán 3 •/o-ot veszítettek értékükből. Danubius és Fegyver tovább morzsolódtak. A többi ipari értékek azonban tartották\' árfolyamukat. A forgalom ma is néhány értékre korlátozódott.
XSrft-Jtl cirill «•>• 169000 !"tw 2309(0. m»j*» :t6\'80 ari"-l 1683 00 MILir.o 2074-01, >loi:. 207-75, B-.il- 12310. V.\'le\'731S Ml1375 00. Prifca IS31 00. Ba1sp «t VÍ-40, Sm4 47 50, lti"«t»i\' IS9 00 Mltii\'. 911 03.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Vftlvlifc U&ylsák
LÍBJYCI 7171.7474 A m* tv át a H4M S\'TI)
.jí( wrtoo Msun \'.ttt-l!*]
Ctikkor. "(«* tliMIVM \'«.« r u t*11» iujj ino
OMlf mc:S-7|J/Í \\ 341 ÍM
V. -cl. ft. 2V0SU0 mvuii Jlliaui
ma »105 iM-011719
U1 3U3M üuto 15115
314414 V«0)-V7I00
Uu ftuctn MAw r.$jitn
Mír*> ntn <70u KtTJtS •W70-7U70
Quk.tUUL MW-WIOl 1MÍU 3*0 aif.
P&X kot. IUW 11710 ffttgá JJ1«J1J.»
IWiJdfT. ftf07.IM47 MiV. la IIUI9
«*Jc* b. 31 IVU X\'.tMcix ituaii\'70
RcrvlX l\'Jf. :tstsiim XIUc 10071 101W
trMtoi. llltOIIITU 11JV7-1111/
Térni étayt3zc&a Sin ilmv 7ii »£■« 402500- 405 0 0. rr 40i.500- 410.i0. IS in<>
41OOJO -412 5(X\' tj/et.duiiiBtuuei psH-vtdíki 7t, a. 13J.000 —402 500, 77 kj-ü
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható Sincjer József és Társa cégnél
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY
f
<05030 - 407.500,78 kü-««;.S03- 410.000 7» kí-M 410030—<12800 rcat 32 2 5(0-237.\'0\'. Il II Éy»| <1IH 230.0C0-25O.tC0, íl,l,pa 280.000—325 000, a-> 255 0*0-270000, lemért I97.5C0-S020 0 repes 600 000- 610X00. köles 180 00o 195.000, taps 172.5M-I17.S0fc
Sertésvásár falhalláa 2896 aelyből eladatlanul vticu-.araél ISCOdrb. ElaíttndU 19.000- 19 500, aedett I8.0M-18.500. eledelt közép I650v -17.500, UanrB 14.000-16030, etsó.cdi; «,« 17.000-17.500, másodrendű 16.0M-16 500, tagol allldó 17.000-19.000. szalonna
suftuaaAOO--.—,oii 25.000--.—.
S=-oH bus 18 000 -20.0CO. teslonnát Ifi 19000—21 500. Irányzat lanyha.
Szerkesztői üzenetek
U J. Az operett szövege — n6ml Átdolgozás mellett — eléggé megfelelő lenne színpadi előadásra. Hiányzik azonban belőle a zzinpadi Ismeret s egyes hézagait ki kellene tölteni. Ellenben énekszámai egyetlen egy zeneszerzőt sem fognak inspirálni, meri vérszegény s tartalmuk s telje-len hiányozik belőlük a megzenésítésük alapfeltételét képező ritmus és költői dallamosság. Nincs olyan zeneszerző, ki ezekre a verssorokra konnyO zenét ludna Írni. Másik elbeszélése nem vált be. Mindkét kézirat kivételesen, rendelkezésre áll.
B. - tt. — .Nvárl emlék- clmü tárcája csak jelentékeny átdolgozás mellett lenne esetleg közölhető.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Kötiyr karcVedá* RT. NoaraV* -1ivr
KltBaaA karaoitail
Ó- és UJBOR
1917. évi psc»«nysbor utcrcnklnt la kapható 1W
REMETE, »u0*r-ii« e. taxám.
JOBB MEGJELENÉSŰ
urtnők privátfelek látogatásán felvétetnek. Bővebb felvilágosítást nyújt Takáts Jőzaef Szeged, Szenlgyörgy-tér 2. - Válaszbélyeg küldendő. -
Liptói juhturó
(májusi sajt) príma áru 5 kg-os
dobozokban 4 140.000 K. Bérmentve minden postaállomásra utánvéttel vagy az összeg előzetes beküldésével.
WEISZARNOLD
sajtgyára
Veiké íazluhy (Slovensko).
Képvlssl&k ksroatotnole.
APROHIRD ETESEK
Az aprőhiideiés dija 10 szóig 5000 kor. A címszó a minden vastagabb beidből álló sró két szőnak számíttatik. Minden tovább! szó díja 500 K. A hirdetési dlj olflr. fixstcndö a forgalmüdóbozzászáraliásávll
Taljes sixssxatékU ás Hrtlg. szoba barondszésekst legolcsóbban szállít és azerel ked.siS fliatSsI fal-télalekkel Kalser Gép gyér,
Sugár-ut 16. 3M
Fagylalt, jegeskávé kapható — Makovlcaky cukróazdéban. 1406
38 holdas birtok (szőlő, szántó és rét) jő épületekkel, élő és holt lelszeretésiet, vetésekkel egyült családi okokból sürgőién éa olcsón eladó. Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Főnt 3. sz. alatt.
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
Jótállással és
javításokat
szakszerűen
készít
SZEPESI IMRE
Telefon SSS. míbádofo*
uto Zrínyi Mikiős-utca 22.

14 holdas szántó éa rét Igen olcsón sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanlxaáo, Főút 3 sz. alatt.
PénxkgfosSrrt bekebelezésre minden ősszegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóslttat Aosét Igaáo pinz-kCtcsönközvelltó Irodája Nagykanlzaán, Főnt 3. az. alatt. Kénysxsrkfilcaőa kSt-vényskst veszek. 387
Mélyen leszállított álakon fOrdSkédak, Wgkádak a legjobb klvllelben kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-u. 21. 1825
Épület flvagsxést helyben és vidéken előnyös árakon vállal Stern üveges, Vaautl-ntca 17/19. 1453
930 ".\'.-el benzinmotoros MÁV golyós-csapágyat oséplftgarnitaara lelliecc-léssel és egy 36"-os Pshl-téle daráló kijárat, mind kltlloó kssbsn, kedvező tlae-tést feltételekkel Intányos árban eladó. — Bővebbet Slnkovlta Sándornál Nagykanlxas, Deák-tér 11. 1444
Jégszekrény kllllőldl gyártmánya, jó
beosztású eladó Baksa bádogosnál, Klntzsy-ntca 21. M/3
Földbérlet. Egy hold homokos szántó a alpadombl dűlőben fetes haszonbérbe 3 évre kiadó. Bővebbet Eötvös-léi 15., háztulajdonos. 1456
Egy jókarban levő nagyobb rény eladó. CJm a kiadóban.
1443
Azonnal telveazek fiatalember lakókai, kisebb Igényű nőket Is. Ctm 1 kiadóban.
Minden kfllőn értesítés helyett.
Alulírottak ugy a maguk, mint a rokonság nevében mély megilletődéssel és fájdalommá, megtört tzjwel, de Itten akaratában megnyugodva jelentjük. Hogy felejthetetlen drága Jó édesapa, nagyapa, testvér és rokon
Bognár István
folyó évi május hó 4 én reggel fél 4 órakor életének 74-lk évében az Úrban hirlelen elhunyt.
A boldogult drága porhüvelyét f. hó 5-én délután 5 órakor I feg|uk a temető halottasházából a róm. kath. szentegyház meg- I áldása után a családi sírbolthoz klsémt örök nyugvóhelyére.
Az engesztelő szealmiaeáldoiat ab«t«k>gull leíkiadvéért folyó hó 6-án délelőtt léi 9,órakor fog • MWenplomban az Egek\' Urának bemutaltatni.
Nagykanizsa, 1926. má|us 4-én.
Aldíi éi béke lengjen porai feletti
Özv. Iván csitt jánosné szül. Bognár Ella, Béla, Atairltssyetnakd. Iván esi Is Terua. BJake, Manci, Marlaka és Janasfa.wokát Özv. Caepllla btvánné szül. Bognár Erzsébet aSvkc. N Özv. Szalmay Károlyflé sógoraié.
Kertmegnyltás.
Van szerencsém a n. i közönségnek tudomására hozni, hogy
átalakítva, megnagyobbítottam és májas hó 2-án Dnoepélyesen megnyitottam tekeversennyel. TObb dijdobás: bárány stb.
Hideg éa.meleg ételek.
Kitűnő borok mellett Foazák Jóska bandája muzsikál.
Szíves pártfogást kér
Horváth Ferenc
vendéglős a .Vlgsdó\'-hoz Telekl-ut 43.
laponta frisMR
csapolt sör.
Keszthelyen, közvetlen a fürdőpark mellett modern uj
VILLA,
mely 30 évig adómentes ét egy
szép villatelek eladó. Bővebbel: Reiazer Ádám építést vállalkozónál, Keszthelyen.
P%ázaMhjtafcMmétiy.
A k í«kanizsai Polgári Olvasókor a Polgár-utca 1, szám alatti székházának emelet reiépí tétére pályázatot hirdet.
A tervrajz ét .a feltételek megle-
köz 2. sz.) a korelnökénél, ugyanide adandók be zárt borítékban az ajánlatok Is folyó bó,22-ig.
Kltkanlzaal Polg. Olv. , Elnöksége.
Női, férfi ruhákat
, olcsó szabott áron vásárolhat
ZalaesersziBsefi BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - FdBaleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sakszorjosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltök, pongyolák

ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 1!.
2070/1926.
Felhivás.
A jövedelem és vagyonadó kivetésére vonaikozó 500 sz. H. ö. 48. §-a alapján újonnan felhívja a hivatal az Összes nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat, közkereseti társaságokat, egyéni cégeket, nem cégjegyzett egyéneket és bármi néven nevezendő munkaadókat, hogy azon egyénekről akiknek 1925. évben élvezet? Összes, bármi néven nevezendő, állandó vagy változó természetű járandósága, ideértve a természetbeni Járandóságot a nyújtott kedvemények értékét és lakbért is, ha 2400 arany koronát azaz 35 millió koronát elérte vagy meghaladta, amennyiben ezt már folyó évben nem teljesítették volna, ugy 3 nap alatt a városi adóhivatalnál beszerzendő nyomtatványon készítsenek név és Illetmény Jegyzéket. Névjegyzék készítése csak ott szükséges, ahol egynél több olyan alkalmazott volt 1925. évben, aki a fentiek értelmében kimutatandó.
Azon munkaadó, aki a fenti határidőben ezen felhívásnak eleget nem tesz, annyiszor fog büntettetni 100 aranykoronával, ahány egyénnél ezen bejelentést elmulasztotta.
Megjegyzi a városi adóhivatal, hogy egyidejűleg ezen részről intézkedés történt, annak megállapítása céljából, hogy kik azok az egyének, akiknek a bejelentésére a munkaadók kötelesek.
Városi Adóhivatal. Nagykanizsán, 1926. ápr. 30-án.
Horváth s. k.
iddfljyt siámvevó nu vároct adóhivatali lónök.
Honi mrnrn
miKSI.il. TKlá-Ttll.(iBWtbisM)irL)
Telje* lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig 2 * tUgrangu kivitelben. ** a
705—1926. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56-58. §-«! értelmében eszköz-lendö nyilvános elárvereléséről.
A végrehajtást szenvedő neve: Skopál Antal kereskedő. Az első árverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 14. íz.
Az első árverés ideje (nap és óra): 1926. niSJns- 15-én d. e. 10 óra.
A második árverés helye: Nagy-Kanizsa, Erzsébet-tér 14. sz.
A második árverés ideje (nap és Óra): 1926. május 25-én d. e. 10 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése, sommásan, nemenként: Ozlell berendezés 5,000.000 K becsértékben.
Árverési feltételek:
1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, na a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1926. évi április hő 23. napján.
Lehoczky Lajos
viroal végrehajtó.
PÉNZKÖLCSÖNT
SZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda,
ingatlanra kebelezéssel olcsó kamattal megszerzem, v Gyors folyósítás.
Főút 8. T.l.fon ISO.
Tisztelettel értesitem a n. é. hölgykOzönséget, hogy a legújabb mintájú
plissék ffffí
hölgyközönségnek, varrodáknak rendelkezésűkre állok.
Tisztelettel MAYER KLOTILD UTÓDA
VARGA NÁNDOR
\'—* ruhaleató éa vegytlsilltó villalala
Hunyadi-u. 19. Kazinczy- u. 8.
Teleki- ut 45. alatt a Berger-iéle gép-Javitó telepen egy
csép 16 ga r nitura
teljes felszereléssel 800T-.es Kovarlk cséplósz eV fénnyel és 3>/i HP Umráth-féle gőzgéppel használható állapotban 1926. évi május hő 16-ik napján délután 4 órakor önkéntes árverésen eladatik. — Kikiáltási ár 30,000.000 korona. t«i
klsperkátal gazdasága (vasulállomás : Szolgaegyháza.
Fejérmegye) a vasútállomástól 2 km.-nylre fekvő
elsőosztályu szántóföldeket
parcelláz
kis és nagy tételekben igen clőnyöB 10 éves fizetési feltételek mellett Bővebb felvilágositást ad a bank központja:
Budapest, V. Hold-u I.
és a gazdaság vezetősége: Kisperkáta, Fejérmegye.
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusitója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. —
WEINER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, Föut 8. sz.
Bazár-ápatet__
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYRHflZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyflkben
Köt5tt-sz8vött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig is fenntartható.
Ü0 Üljön fel az ügynökök rábeszélésének, hanem tekintse meg a világhírű
PFAFF-VARRÓGÉPEKET,
melyek minden más varrógépet felülmúlnak
Brandl Sándor és Fia
Dunántul legrégibb varrógépszaküzlete
Deák-tér 2.
Telefoni IS.
KmdvmxS részletflxet4al faltéulaki Ingyenes varráa és himzésoktatáa I Alkatrész és türakfár mindenféle rendszert! varrógépbea. Speciális javítóműhely.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
NAOVKANIZSA, FÖ-UT I. j
I darab 3000 kilogrammos lolósntyos
kZ2 kocsimérleg
lelillitissal é» hitelesítéssel 10 éri |Ji-lllis mellett ila«. 1 drb 1000 kg.oi
tizedesmérleg
látva, hitelesítve eladó. Megtekinthetők KOHN SAMU mérlegkéaiilflnél
Nagykanizsa, Zéróanatoa 8,
Nagykanizsa r. t város tanácsától.
Híomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (tfyomdavezctó; Olcobcc* Károly.)
6063/1926. sz.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa i városi vízműnek kibővítésével kap. csolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
A kiírás tárgyát képező munkálatok a következő csoportokra ontinak:
I. Vasbeton víztorony.
II. Az építéssel kapcsolatos összes egyéb beton és vasbeton munkák.
Ili. A szivattyútelep gépészeti berendezése :
A) ideiglenes kivitelben,
B) végleges kivitelben. (Altenutlv megoldás)
IV. önlőltvas csövek és vizveie-téki szerelvények szállítása, fektetése, illetve elhelyezése
V. Vízállás távjelzö és telefon berendezés szállítása és szerelése.
VI. Vízmérők szállítása.
Ajánlat sz egyes szállítási és munkacsoportokra külön-külön teendők.
Az ajánlatokat az ajánlati felléte: lekben megadott címzéssel 1926 évi május hó 28. napjának d. e. 12 órájáig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy posláa beküldeni. Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10 12 óráig megtekinteni és az I, II, l« A, III b.\' és V. csoport alattiakat egyenként 120000 K, a IV. csoport alattit 300000 K, a VI. csoport alattit 80.000 K ártérilés vagy pos-tautánvét ellenében beszerezni lehet. A helyszínrajzok egyáltalán nem adalnak kl.
A kiirási műveletet a helyszínrajzok kivételével, a Népjóléli és Munkaügyi Minisztérium műszaki ÜCT-osztályánál (Budapest, Lánchld-u. 2.) az előző bekezdésben megállapított ártérilés ellenében szintén be lehet szerezni.
Elkésve távirali utón érkezeti, valamint az olyan ajánlatok, amelyek a |elen versenytárgyalási hirdetésnél, vagy a kiirási művelet bármely pontjának nem felelnek meg, figyelembe nem vétetnek.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1926. évi április 30.
Dr. Sabján Gyula poIrfAnnesler.
66. évfolyam, 100. szám
Nagykanizsa, 1926 május 6. csütörtök
Ara 1800 korona
POLITIKÁI NAPILAP
Stirtuiltog é» kMibhiUl Főol 5.
tnttnirtiui-Wírw 7a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EUlUotill int: Eb hím 30.000 I Három kín ......... 90.000 I
Bethlen miniszterelnök nagy külpolitikai beszéde Keleteurópa Locarnojáról
A kormány nem tett Ígéretet a „Világ" betiltása ügyében — A nemzetgyűlés elfogadta az igazságügyi tárca költségvetését — Sorozatos felszólalások és az igazságügy miniszter beszéde a birói kar szuverenitásáról és helyzetérdi
Budapest, mijus 5
A nemzetgyűlés msl ülésén Sáli Endre volt. az el6ő szónok az igazságügyi tárca költségvetésének vitá jánál. A politikai foglyok szabadonbocsátását, ügyeiknek felülvizsgáld sál és a Népszava kolporlázsjogának visszaadását sürgette.
Wolff Károly kijelentette, hogy a magyar birói kart nem szabad ki-uzsorázni. Tiltakozik Sali Endrének ama kijelentése ellen, hogy a magyar bíróságok utasitásra hoznak Ítéletet. A költségvetést elfogadja.
Fábián Béla
a bíróság anyagi helyzetének javitysa
kérdésével foglalkozol!. A költségvetést nem fogadja el.
Dődy Hurrach Tihamér, az ügyészi kar súlyos helyzetével foglalkozott. A költségvetést elfogadja.
Eckhardt Tibor a sajtóban elharapódzott erkölcsi uszításokkal és az emigráció kérdésének likvidálásával foglalkozott.
Rassal Károly válaszolt Eckhardt-nak és kijelentette, hogy
a titkos szervezkedések, akármilyen cimcn is indítják meg ökel, sohasem lehetnek jók a konszolidáció szempontjából.
Maluslch Oéza a kereskedelmi törvények revíziójával foglalkozott.
Einök két órakor szüneiet rendelt el, mely után Malasich folytatta beszédéi. A költségvetést nem fogadja cl.
Propper Sándor sürgeti a gyorsítón eljárás Ítéleteinek revízióját. A költségvetést nem fogadja *l.
Pesthy Pál igazságtlgyminiszler emelkedett szólásra és a bíróságokról elhangzott felszólalásokra válaszolt.
A bírói szuverénitás Mm a franknyomozás, sem a szokol-nyomozás keretében nem szenvedett sérelmet — mondja az igazságügy-miniszter — és nem is fog hozzájárulni ahhoz, hogy bármilyen irányban Ís bármely nagyhatalom részé-
ről irányiltassék. A birói slátusren-dezésscl kapcsolatban hangoztatja, hogy a bírói kar anyagi érdekeit a magáénak tekinti. Ezután az ügyészi kar nehéz helyzetével foglalkozott és bár pillanatnyilag nem tudja megjelölni a segítés módját, kijelentette, hogy minden alkalmat megragad, hogy a testületen segítsen. Hangsúlyozta, hogy a bíróság minden tekintetben megállta helyét is működéséből garanciát vállal arra, hogy az országban a jövőb:n a jog, (örvény és az igazság fog érvényesülni. (Taps és éljenzés.)
Ezután a namelgylllés többsége eljogaila az igazságügyi költségve Üst, mig az öszzes határozati javaslatokat elveti.
Elnök ezután bejelentette több képviselőnek saját maga ellen telt ösz-szefírheleilensígét azon a cimcn, hogy több ke.eskedelmi vállalataik igazgatósági tagjai.
Üabasi-Halász Móric, a mentelmi bizottság előadója tesz jelentést a bizottság legulóbbi üléséről, amelyen Szeder Ferencnek, a nemzetgyűlés legutóbbi ülésén tanúsított magatartása miatt jegyzőkönyvi megrovását hozta javaslatba.
Az interpcllációk.a áttérve, felolvassák gróf Cziráky József írásbeli interpellációját a szombathelyi motorgyár ügyében. Peyer Károly a salgótarjáni bányaszerencsétlenségek
ügyében interpellál.
Keleteurópai Locarno
Ezután Beck Lajos nagy érdeklődéssel várt külpolitikai vonatkozású interpellációját terjeszti be, melyben Magyarország külpolitikai orientációját illetőleg intéz kérdést a kormányhoz. Magyaroiszágíak dönteni kell a keleteurópai Locarno kérdésében, mely a környező államok szerződés kötéseivel aktuális leli. De egy ilyen Locarnot csak a Trianoni béke revízióján keresztül tud elképzelni.
— Az Ausztriával kötött szerződés után most Jugoszláviával folynak komoly tárgyalások, amik sikerrel kecsegtetnek. Csehszlovákia részéről is megértés mutatkozik, ugy, hogy remélhető, hogy Csehszlovákiával is sikerül majd megegyezési kötnünk kereskedelmi tekintetben.
— Ismétellen hangsúlyozom, hogy az országnak feltelt szándéka a szomszéd államokkal barátságos atmoszférában élni, mely ha nem is egy keleti Locarno, de mindenesetre az ország érdekeinek megfelel. (Taps és helyeslés a jobboldalon.)
Horváth Zollán
a Világ ^tiltása ügyében beterjesztett interpellációjának elhalasztását kéri, mert tudomása szerint az orvoslás útban van.
Bethlen István gróf meglepetten kérdezi, hogy hogyan értelte szavait, mert a kormány nem tett semmiféle ígéretet ebben az ügyben.
A Ház hozzájárul Horváth Zollán interpellációjának őz elhalasztásához. Ugyanígy elhalasztotta Pakols József j és Peyer Károly inlerpcllációjáf Is \' ugyancsak a Világ betiltása ügyében. I Ezzel az ülés véget ért.
A miniszterelnök válasza
Bethlen István gróf miniszterelnök azonnal válaszol a felszólalónak. Kijelenti, hogy biztos benne, hogy a képviselőt adandó válasza nem fogja kielégíteni, meri nincs olyan helyzetben a kormány, hogy kielégítő választ tudna adni.
— A keleti Locarno kérdésében egy a kormány felfogása a felszólalóéval.
Ezulán a miniszterelnök részletesen fejtegeti a tavaly Német- és Franciaország között kölöll locamoi szerződést.
— Csak az a kérdés, mikor egy keleti Locarnoról beszélünk, hogy milyen Locarnot és milyen alapon gondoljuk. Egyidőben a világsajtót sokat foglalkoztatta a dunamelléki államoknak locarnoszeiü mrgálla-podása, de konkrét formák nem kerüllek szóba. Azóta ezek a hírek elmarad\'ak.
— Az olaszok és jugoszlávok rfiost kötött szerződése minket nem érint annyira, hogy konkrét állásfoglalásra helyezk.-Uhelnénk. Magyarországnak az a legfőbb célja, hogy szomszédaival barátságos viszonyban éljen.
Megindultak a vonatok Angliában
A helyzet enyhült, de a kormány és a munkásság közt nincs
közeledés — A sztrájkolok sok helyütt garázdálkodnak -\\Cájik egy kétoldalas szükség-lap jelenik meg Angliában

London, május J Angliában megszakítás nélkül lart az általános sztrájk. Békülésrc egyik fél sem mutat hajlandóságot. A lapok ma sem jelentek meg. A kormány két oldalas szükséglapol adott ki és rádión tájékoztatja a közönséget az eseményekről. Tegnap este történt az első garázdálkodás, melynek során a csőcselék több autót és kocsit feltartóztatott és az utasokat kényszentelte, hogy gyalog folytassák utjukat. A rendörségnek is többször kellett beavatkoznia, ugy, hogygummi-botokkal verte szét a tüntető csőcse-lékct. Az ország különböző részeiből is érkeznek hirek a szlrájkolók garázdálkodásairól.
Javul a vasúti forgalom Az angol vasutak sztrájkja nem sikerült olyan mértékben, mint ahogyan azt tervezték. Egyrészt a forgalmat igen nagy számban bonyolítják le az autók és motorkerékpárok, másrészt a tömegesen jelentkező önkéntes technikai organizáció is az állam
segítségére van. A földalatti és külvárosi villamos változatlanul jár. Glasgowban, a kommunisták főfész-kében megindították a vonatokatr Észak-Angliában a fontos vonalakon 15 vonatpár közlekedett. Londonból délelőtt 4 gyo.-svonat indult.
Hadihajók munkában
Liverpooban hadihijók kötöttek ki élelmiszer-szállítmányokkal. Bár a dokkokban is szünetel a munka, intézkedés törlént a kirakásra vonatkozólag.
Ntw-Casileba torpedórombolókat és tengeralattjárókat vezényeltek, hogy a \' tegnapihoz hasonló zavargások esetén kéznél legyenek.
A nemzetközi szakszervezeti tanács utasítása szerint európai kikötőben angol hajónak továbbutazásához nem szabad szenet adni.
A holland munkások gyűjtést indítottak a sztrájkoló angolok javára.
A francia bányamunkások egy esetleges rokonszenv-sztrájkról tárgyalnak.
»
zalai közlöny
IteC május 6
KÜLFÖLDI HÍREK
Lemondott a lengyel kormány.
Vanábó! jelenük: Skrzynski gróf miniszterelnök benyújtotta a kormány lemondását.
Csehország fellOggesztette a buzavámoL A cseh kormány felfüggesztette a buzavámot, ami métermázsánként 8—9 cseh koronát tett ki. A rozs vámja megmaradt.
Ostromállapot Kolozsvárott. Kolozsvárról Jelentik: A rcndőrfőnök-ség hirdetményi adott ki, amelyben közli, hogy a kormány május 1-tól kezdődően szigorított ostromállapotot rendelt el a vátoi területére. Este 9 óra után arcképes és névre kiállított Igazolvány nélkül tilos az utcán tartózkodni, meri a csendör-órjáratok mindenkit igazolásra szólítanak fel. Automobil és kocsi csak a rendőrség engedélyével hagyhalja el a várost. Bár az ostromállapot elrendelésének okáról hivalalos helyen sem-mlíéle felvilágosítást sem adnak, valószínű az a feltevés, hogy a statárium a kommunista ifjúmunkások most kezdődő főtárgyalásával van összefüggésben.
Héttőn lesz ítélet a Roboz-pörben. Budapestről jelentik: A Koboz-fivérek bűnperének táblai tárgyalása során a bizonyítás kiegészítésére vonatkozó indítványt elutasították. A vádbeszéd elmondása után a védőbeszéd közben a tanács egyik szavazóbirája rosszul lelt, ezért a tárgyalási héttőre napolták eL
A legnagyobb magyar
Dr. Antal Géza rel. püspök
ctóadAu az április hó 10-iki nagykanizsai kultur estélyen (4)
Mini a költő írja: Egy szó nyilallott a hazán keresztül, egy röpke szóban annyi fájdalom: Széchenyi meghall Széchenyi meghall, mint a döblingi tébolyda lakója, de Széchenyi él, mint egyik legnagyobb magyar próféta, aki utat mutat ennek a magyar nemzelnek a kétségbeesés, a levertség sötét éjszakájában, Utat mutat t egy szebb, egy magasztosabb jövő leié.
Mélyen tisztelt közönség 1 A nagy olasz költőnek, Torqualo Tassonak .Megszabadított Jeruzsálem"-ében van egy jelenet, mikor a keresztes vitézek, akik a szent sir visszafoglalására mennek, már egészen közel Jeruzsálemhez, álomba merülnek és az a veszély fenyegeti, hogy ez az álomba merülés egyenlő jelentőségű lesz a szent sir visszafoglalása gondolatának feladásával, azzal, hogy mindaz, amit eddig elszenvedlek, kárba vész, ez az álomba merülés megfosztja őket eddigi harcaik legédesebb jutatmától, És akkor Gábor arkangyal levetve fényes mennyei öltözetét, emberi alakot ölt fel, megjelenik, költögeti ezeket a lovagokat és buzdítja- arra, hogy ne aludjanak, hanem menjenek övezzék fel újra fegyvereiket és foglalják vissza a szent sírt
Mibe fog kerülni a vízvezeték bevezetése?
A város könnyíteni aknr a háztulajdonosoknak a bevezetéssel járó terhein
Nagykanizsa, május 5 Nagykanizsa vízvezetékkel ellátolt utcáiban kötelezővé váll t> vízvezetéknek minden házba való bevezetése. A házigazdáknak természetesen nem kis gondot okoz ma ez a kötelezettség. A városi tanács könnyíteni akarván a házigazdák gondjain, módot keres olyan megoldásra, mely aránylag a legkisebb anyagi befektetéssel feszj lehetővé, hogy a háztulajdonosok eleget tudjanak tenni a vízvezetéki szabályrendelet intézkedésének.
A város vezetősége a vizvezelék-bekapcsolással kapcsolatos munká-lalok egyöntetű elvégzésére már kapott is egy kedvező ajánlatot egy helybeli cégtől. 1
Földszintes házakba egv fali kúttal, víztelenítő főcsappal, falazott akna-fedéllel, kifolyóval, csappal, pince nélküli épületben, 8 és léi méter 20 mm-es csővezetékkel, ha azl nem kell más csatornán átvezetni, akkor a bevezetés téglaburkolat esetén 2,640.000, egyéb burkolat esetén 3,470.000 koronába kerül.
Pincés épületben, burkolat felszakítása nélkül, fa vízmérő-fülkével 2,200.000 korona.
Emeletes háznál, hol csak egy lakás van, vagy ahol több lakást egy kifolyóval kell ellátni, feltételezve, hogy a vízvezeték a földszintről egyenesen felvezethető, az előbb említett árakhoz még 1,200.000 korona felár járul. Ezekben az árakban nem foglal-
tatik a vízóra, a városi bekapcsolás és a városi csatlakozó vezeték. Az ajánlat junius I ig érvényes. Forgalmiadó külön lizelendó.
Készpénzfizetés cselén, ha az azonnal történik 2\'Vo, ha egy hónapon belül történik, 1% engedményt kapnak a háztulajdonosok.
A bevezetés egy esztendei részletfizetés melleit is történhetik. F.resetben a rendeléskor 20% és a forgalmiadó fizetendő, a többit 3 hónapi egyenlő részletekben 12%-os kamat mellett lehet lizelni.
Három évi részletfizetés cselén az egy éven lul terjedő időre 14%-os, illetve a mindenkori belétkamalná! 5\',0-kal magasabb kamat fizetendő.
Tiltakozás a forgalmiadó kivetések ellen
A pacsai járási Ipartestület rendkívüli közgyűlése
Pacti, május \'>
A pacsai jirás Iparosai és kereskedői és egyéb lorgalmiadó fizetői május hó 2-án Pacsán gyűlésre Jöttek össze, hogy tiltakozzanak a sérelmesen kivetett forgalmi adók és különösen a bánásmód ellen, a hogyan az eljáró hivalalos közegek a kivetést eszközölték. *
A nagy számban összegyűlt rendkívüli közgyűlést Blázovlls Pál ipartestületi alelnök nyitott* meg, ki rövid, nyugodt beszédében ismertette a gyűlés célját. Ezenkívül kölesei Kende Pál főszolgabíró, mini a hatóság képviselője felhívta a gyűlés tagjait, hogy panaszaikat, kelméiket, melyeket 6 Is jól ismer, nyugodtan és tárgyilagosan adják elő,
mert azok csak ugy nyerhetnek mihamarabb orvoslást.
Majd a felszólalók egész sora következett, mindegyik elmondta panaszait, ha ama sérlő bánásmódot, a melyek mind jegyzőkönyvbe vé-tellek.
A mindvégig nyugodt, bár pana. szókkal teli közgyűlés végül ellő. gagla a következő határozatot:
A rendkívüli közgyűlés kimondja, hogy a forgalmiadók önkényszerü kivetése ellen, valamint az erőszakos eljárás és mód ellen, ahogy a kiküldött forgalmiadó tisztviselők egyes érdekeltekkel szemben eljárlak, a leg-erélyesebben tiltakozik. A sérelmek -w.1 vslása Iráni a pénzügyminisztériumhoz kérvényt terjeszt fel, melyben az összes önkényes kivetések felülvizsgálatát, valamint az érdekeltek meghallgatása mellett még az Illetékes községi elöljáróságok és az ipartestület meghallgatását kéri.
Végűi u rendkívüli közgyűlés elhatározta, hogy e határozatot memorandumba foglalja a Farkas Tibor nemzetgyűlési képviselő vezetésével küldöttségileg adják át a pénzügyminiszternek. .. .dl
Zsoldos László temetése. Budapestről jelentik: A hirtelen elhunyt kiváló magyar iról, Zsoldos Lászlói tegnap délután helyeztek örök nyugalomra a rákoskeresztúri temetőben a főváros állal adományozott díszsírhelyen. A végtisztessigen nagy tömeg vett részt. Megjelentek az egész magyar irodalom reprezentánst! és barátai, tisztelöl nagyszámban. A sirnál az irók nevében Porzsolt Kálmán iró mondott megható búcsúztatói, melyben kegyeletes szavakkal méltatta Zsoldos kiváló írói munkásságát.
felülről, a humor szines üvegén keresztül nézi, megragadja a szalira-korbácsát is és végigvág vele a bűnökön, az erkölcstelenségeken, a közéleli korrupción, az emberek hiúságain, de nem ismeri a pesszimizmus sötét vlgasztalanságái. Mikszáth a magyar mosolyt hozta be az irodalomba.
Jelenti a magyar élei különös, vonzó és érdekes alakjainak egész nagy galériáját, amelyben helyet foglal jóformán minden típus és társadalmi osztály: a palóc és szegedi paraszl, a falusi kis nemesség, a vármegye urainak képsorozata, a parlamenti politikának változatos tipusai, az arisztokrácia és az uj plutokrácia, — Ferenc Józset korának egész Magyarországa. Ezt senki sem látta, senki sem figyelte olyan pontosan és senki sem rögzítette olyan plasztikus képekbe, mini Mikszáto. hs végül jelent ez a mindenek\' lelet! bölcs és gyönyörködtető iró egy sereg könyvel.
De vájjon, otl vannak-e müvet minden magyar házban? Olt kell lenniök. Most van az ideje, hogy Mikszáth müveiből, azoknak legjavából kiadjanak egy olyan sorozarot, melyben a legkiválóbb remekművek mind ott vannak s eljuthatnak minden magyar könyvespolcra.
Mikszáth Kálmán egyúttal nagy tanítómesterünk is, megtanit a legszükségesebb tudományra: szerelni az élete! és bizni a jövőben.
Schöpflin Aladár
Nekünk is vannak ilyen szent sírjaink, mélyen tisztelt közönség, ennek az országnak a határain belül és még löbb ennek a csonka országnak a határain kivül és én ugy érzem, ha ezt a sok tülekedést látom a politikai élet terén, a mjgán élet lerén. bizonyos (okig az cgyltázi élet terén is, hogy minket ez a kicsinyes tülekedés elvon a nagy feladattól, amelyre nekünk Itezel kézbe léve kellene küzdenünk, hogy ezekej a mi szent sírjainkat újra vtsszaloglaljuk, hogy azok újra a mieink legyenek.
És akkor ugy érzem, mintha megjelennék lénycs mezéből ki öltözve a legnagyobb magyar alakj^ itt előttünk és mintha Széchenyi István alakja azt hirdetné nekünk: Magyar, ne harcolj a magyarral, gondold meg, hogy neked nagyobb feladataid vannak, mint hogy kicsinyes tülekedésben vesztegesd el erőidet; neked ennek az ezer éves Magyarországnak I újra talpra állítását rendelte Isten további féladatul.
Mélyen tisztelt közönség I Az olasz költő szerint Gábor arkangyalnak a szavát meghallgatták a . szent sir visszafoglalására indult lovagok. Vájjon Széchenyi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak szavát meghalljuk-e? Ettől, az erre adoll választól fitgg ennek a tiazának a sorsa, a jóléte vagy a bukásai (Vége.)
Mikszáth Kálmán emléke
Ha nincs háború s mindaz a sok szerencsétlenség, tmely azóla ránk-zuhanl, Mikszáth Kálmánnak ma biztosan szép szobra állana Budapest valamelyik terén. A nemzet kedvelt nagy Írója volt, népszerűsége tetőpontján, közvetlen jubileuma után (1910) hall meg. Könyvei azóta is atlandő gyönyörűség forrásai az osztatlan egész magyar közönségnek, nagyságát nem vitatja senki, sőt az nőitön nő az emlékezetben, — csak a katasztrofális idők teszik érthetővé, hogy a kegyelet még eddig nem tudott látható jelet találni a maga kifejezésének. Most azonban ennek is elérkezett az ideje: Budapesten bizottság alakult közéletünk olyan kiválóságaiból,- akik Mikszáthhoz életében közel állottak, a nagy iró emlékezetének művészi emlékművel való megörökítésére.
Mit jelent Mikszáth a magyar irodalomnak? Jelenti elsősorban a magyar elbeszélő kedv egészen egyéni kiáradását, amely a népmesék egyszerűségével, az igazi magyar ember életkedvének jóizűségével, a zseni gazdag ragyogásával kapcsolja az élet jelenségeit elbájoló történetekké. Jeleni! ezután az 1867 utáni magyarság közhangulatának, életfelfogásának, erkölcseinek, társadalmi eletének megrögzített képét. Jelenti továbbá a magyar életbölcsességet, amely a világ dolgait, az élei kis és nagy bajait, az emberi erkölcsöket
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY f
A világgazdasági konferencia előkészítése
— /I Zalai Közlöny genfi levelezőjétől —
Genf, május 4 \'
A mull <v szeptemberében a Népszövetség közgyűlésen Loucheur volt francia pénzügyminiszter felvetette a tervet, hogy a Népszövetség hiv|on Össze nemzetközi gazdasági értekezletet. Nagy beszédében, amely akkor az egész világsajtói bejárta, főleg azt hangsúlyozta, hogy az igazi béke szorosan összefügg a nagy gazdasági problémákkal. A békekötés óta az általános gazdasági helyzet jóformán mitsem javult. A gazdasági nacionalizmus, az elzárkózás ugyanis minden országban erósödött. Mialatt Genfben a különböző nemzetiségű delegátusok iparkodtak a békét előkészíteni és megszilárdítani, azalatt ugyanazoknak az országoknak kormányai rendeleteket adnak ki a külföldi áruk behozatalának megakadályozására. A túlzásba vitt védvámrendszer azonban a mult tapasztalatai szerint a legnagyobb veszélyt jelenti a világbékére.
A napokban Genfben összeült a világgazdasági konferencia előkészítő bizottsága. A francia indítvány szerint ugyanis először meg kellett szervezni az elökészitö bizottságot, amely összegyűjti az egész anyagot és a Népszövetség tanácsa elé terjeszti azokat az adatokat, amelyek fontosak lehelnek az összehívandó világgazdasági konferenciára nézve. Az elökészitöbízottság állapítja meg ezenkívül a konferencia programm-jál, Összetételét és szabályzatát. A konferencia célját Loucheur már vázolla.
Európa\' gazdasági problémáinak tömege ma olyan nagy, hogy igen nehéz kiválasztani azt, ami igazán fontos és vigyázni kell arra is, hogy az értekezlet a rosszul szerkesztett programm miatt el ne se-kélyes-djék. Arról is szó van, hogy a világgazdasági konferenciának nein feltétlen célja egyezmények létrehozása. Legfontosabb az, hogy a tanácskozások során olyan elvi megegyezések jöjjenek létre, amelyek
szabályozzák a termelő és fogyasztó viszonyát, legalább is arta az időre, amíg helyre nem állanak a normális csereviszonyok. A szénkérdést azonnal levették a konferencia napirendjéről, de viszont a programm középpontjában maradt a tulnagy vámok elleni küzdelem.
Ennek a programmnak megvalósításához, még igy megszükilve is, óriási technikai előkészítés szükséges. A Népszövetség hatalmas szervezete ugyan elsőrangú teljesítő képességgel rendelkezik, mégis szükségesnek bizonyult a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal bevonása az előkészítő munkálatokba. A Népszövetség vezető körei ugy gondolják, hogy az elökészilő bizottság ne államai megbízottakból, hanem az Ipari., kereskedelmi és pénzvilág vezető embereiből álljon, akik szabadon elmondhatják véleményüket. — Minthogy a gazdasági konferenciák megszervezésének ez a módja már eddig is jól bevált, most Is nagy reményekkel néznek elébe. Hogy az egyensúlyt szilá&J alapokra helyezzék, a tagok szí Mt harmincegyre emelték fel. Németországot még nem vették ugyan fel a Népszövetségbe, de Franciaország megbízottja volt az első, aki azt hangsúlyozta, hogy a német birodalom részvétele nélkül a konferencia megközelithe-tőleg sem ludna megfelelni feladatának. Igy tehát meghívást kap Németország is.
Nemzetközi gazdasági konferencia terve nem most vetődött fel először a békekötés óla. Már 1920 ban tartották internacionális gazdasági és pénzügyi konferenciát Brüsszelben, ahol többek között a nemzetközi valuta eszméje is felmerült, két évvel később pedig Lloyd George kezdeményezésére Genovában. De ezek sikertelenül végzfldtek, főleg rossz előkészítés miatt. Ha a mostani konferencia megvalósíthatná a maga elé ttlzött nagyszabású prog-I rammol, a gazdasági krízis enyhülne.
napi hírek
NAPIREND
Május 6, csütörtök
Római katolikus: János ap. cv. Pro- ] testáns: l-\'rida. Izraelita: Ijar hó 22.
Nap kel reggel 4 óra 36 perckor, nyugszik délután 7 óra 17 perekor.
Mozi. Uránia: No, ne izéljen doktor ] url vígjáték. Előadások 7. é$ 9 órakor. ;
KU LTU R ESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
Málut 9. H.npv.íitnp , plcbicli-l.fnplptn r» no-villtr .tipli J.vJf. ■ Pollii Ernrltt n.eyt.nntboi
141 9 ú«lkoi.
Milos 10. A Mif4iUl.itvU.l4k Ady.m»lín*l» « K.uilní nicyl.rni4Stn Jíltlfilt 10 ínkor.
M*Ju. 13. A nicykinlli.* Min, 1.4nyak lirlu-l.tín.k nOlwoi [Ktí.BU i.tnltliidiM 1 Roijjönyi-ult.l 1or-lt<((mtiCQ t. f í frikoi
Májul 22. Plubcr Rtik. dlUltHj. i Kiirtnó n.sjtciir.í&tfl «\'« 9 ir.köf.
Májúi 24. A Nigykinimt Vnulii DUkfti riiriá-■icntcltil ilnorprtv. <l4l»lált 141 11 úrikor.
Jiinlu. S. Ai lpirtntOI.il diltrdi jliiliii.si.líil Onn.ptly.
— A megyéspüspök bérmautja. Rótt Nándor dr. megyéspüspök első bérmálását mostani kőrútjában Gyula-kesziben tartotta vasárnap. Hétfőn Káptalantótiban, kedden Badacsonytomajban, szerdán Nemestördemicen, ma Szigligeten és Hegymagason, holnap Nemesvitán, szombaton Le-sencetomajon, vasárnap Tapolcán, hétfőn Zalabalápon. A tapolcai főszolgabíró rendeletben hívta fel a járás lakosságát, hogy a bérmálási napokon mindentől tartózkodjék, ami az ünnepségeket zavarná. Semmiféle nyilvános mulatságot nem engedélyez.
— Nagykanizsa multhavl egészségügye. A városi tisztiorvosi leienlés szerint Nagykanizsán az elmúlt hónapban a felnőttek egészségi állapota kedvező, a gyermekeké is elég kedvező volt. Főként légző szervek megbetegedései fordultak elő. Fertőző betegség 13 esetben volt: 7 vörheny, 6 diltéria, 2 kanyaró, 1 vérhas és 1 malária, melyek mind enyhe lefolyásúak voltak. Hirtelen halál egy, súlyos testi sértés egy, elmebetegség három esetben fordult elő. A sok öngyilkossági kísérlet közül egy sem volt halálos. A halálozások száma 34 volt. A halál oka 6 esetben végelgyengülés, 10 esetben tüdőbetegségek, 4 esetben ag/, 4 esetben szívbaj, 3 esetben rák slb. A himlőoltás >k megtörténtek.
- LÁZÁR PISTA leljcs zenekarával a Korona kerthelylségé-ben hangversenyez.
— A választól névjegyzék közszemlén. Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselőválasztóinak névjegyzékét kiigazították. Az elkészült névjegyzéket május 16-tól junius 16-ig közszemlére tették ki a városi adóhivatalban, hol azt bárki délelőttönként 12 óráig megtekintheti és észrevételeit megteheti. Felszólalásokat május 30-ig kell benyújtani.
= Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— Vasutasok zászlószcntelésl ünnepségei. A Vasutas Dalkör, mint megírtuk, május 15-én tartja zászló-szentelését. Május 30-án újból a vasutasságnak lesz ünnepe, mikor is a Nagykanizsai Fütőházi Kézművesek Önsegélyző és önképző Egyesülete tartja zászlószentelését. Ez utóbbi ünnepségen a zászlóanyai tisztel Rubint Károlyné, a fövédnöki tisztel Gordon Róbert miniszteri tanácsos, a DV vezérigazgatója tölti be.
— Sok az uj Iparengedélyes. A nagykanizsai iparhatósághoz az utóbbi hetekben egyre több kérvényt nyújtanak be uj iparengedélyekért Egy napon, tegnap egyszerre 12 uj iparengedélyt kézbesítettek ki.
Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Selyemhernyó-kiosztás. A közeli napokban Nagykanizsán is megkezdődika selyemhernyó-kiosztás tenyésztési célokra. Akik ioglalkozni óha|tanak vele, jelentkezzenek a helybeli selyemtenyésztésifelűgyelőségnél.
— Nem egyesítik Zalaegerszeget és Kaszaházit. Zalaegerszeg városa szerette volna, ha Kaszaháza községei hozzácsatolják, illetve vele egyesilik, de a képviselőtestületnek ezen terve ellen épen Kaszaháza községe tiltakozott. Ilyenformán a vármegye a megyeszékhely kérésének elutasítását javasolja a belügyminiszternek, mert a háromszáz lelket meghaladó községet akaratuk ellenére nem lehet egyesülésre kényszeríteni. Kaszaháza lakossága mintegy 470 lélek.
= Rott pénteken este. « Rott szombaton este. = Halálozás. Id. F.gry G/uláné, szül. Roch Elet lolyó hó 4-én elhunyt. Temetése folyó hó 6-án délután léi 5 órakor lesz Kölcsey-utca 9 számú gyászházból.
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
- mérsékelt árban kapható Sincjer József és Társa cégnél
4 ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
— A kereskedelmi miniszter nem hagyta jóvá a vármegye ut-egységesitését A vármegye tudvalevően már régebben elhatározta, hogy a megyei úthálózatokat egységesiti. Ezzel az egységesítéssel azt akarták elérni, hogy az utakat jobban lehessen kezelni és igy könnyebb legyen azoknak Jókarban tartása. Az erre vonatkozó Javaslatot a kereskedelmi qyniszter nem hagyta jóvá, mert a most készülő ut-törvénnyel országszerte egységesen akarja megoldani az utkérdést.
— Rott pénteken este.
— Rott szombaton este
— A zalamegyei levente-oktatás sikeres fejlődése. Zalavármegye testnevelési bizottsága ülést tartott Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt. Gabsovits Kornél főelőadó jelentésében örömmel állapította meg, hogy a megye területén a levente-ügy szépen fejlődik, a szanálási terminus lejárta után pedig. még nagyobb lendületet lehet várni.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségőben LÁZÁR PISTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
— Törvényhatóságok a KAB ellen. A május tizediki megyegyűlésen kertfl. tárgyalás alá Debrecen város átirata a KA B ügyében, melyben Zalavármegyét is hasonló tiltakozó állásfoglalásra hivja fel. A megyegyűlési előkészítő állandó választmány, mint értesülünk, a hazai ipar és kereskedelem érdekében pár-tolóiag terjeszti az átiratot a közgyűlés elé.
= Rott pénteken este = Rott szombaton este.
— Képkiállítás a Centrálban. A Központ Kávéházban tegnap megnyílt képkiállítás állandó látogatottságnak örvend. A kiállított képek közül máris több került nagykanizsaiaknak tulajdonába. A kiállítás vasárnapig marad nyitva.
— öngyilkossági szándékból a vonat elé vetette magát A balatonszentgyörgyi vasút állomás közelében a vasúti töltésen borzalmasan összeroncsolt állapotban ta-lálfát-sieg Matics Brigitta 23 éves nemesbükki leányt, akiben még volt élet és igy ápolás végett beszállították a kórházba. Azt hiszik, hogy öngyilkossági szándékból ugrott a -vonat elé. Kihallgatni nem tudják, •mert eszméletlen állapotban van. — Az orvosok nem biznak felépülésében.
— A zalai uj adóhivatalok fel-ttfUItása. A pénzügyminiszter vég-r^rvényesen elhatározta, hogy julius ♦HŐI kezdődöleg felállítja a zala-^«zentgróti balatonfüredi és novai
^adóhivatalokat.
— Országos vásár. Folyó hó !0-én országos állat és kirakodóvásár lesz Sőjtörön.
— A vármegyei közegészségügyi bizottság tegnapi ülésén egy
Kókgyógyrüktár felállítását hozta javaslatba Zala bér köz&égben, azon wfcivül foglalkozott a járásorvosok -pályázati térvényeivel.
No. ne izéljen Doktor ur!
Szereplök: A feleségem barátja.
A barátom felesége. Az unokabarát. Az unokabarátnő.
Csütörtök — Uránia
= Eljegyzés. Deutsch Manó Nagykanizsa és Hirsch Margitka Tapolca, (egyesek. (Minden külön értésilés helyeli).
— Két uj kéményseprőkerDIct A megyegyüiés által kiküldött bizottság tegnap elhatározta, hogy Zalaszentbalázs és Zalaszentlászló székhelyei két uj kéményseprőkerület felállítását javasolja a közgyűlésnek.
— Tanulmányi kirándulás. A tapolcai polgári f.uiskola tanulmányi kirándulásra volt Sümegen, ahol megtekintenék a várost, Kisfaludy Sándor szobrát, lakóházát, az ősrégi templomot és a Damay-muzcumot.
— Országosvásár. Gelsén az országos kirakodó és állatvásárt május 11-én, kedden rarljík meg.
= Rott pénteken este.
= Rott szombaton este.
— Elmebeteg a nagykanizsai temető egyik tolvaja. Megírtuk, hogy a nagykanizsai katolikus temetőben egy somogyszentmiklósi legény sír-lámpákat és egyéb slr-diszi-tési tárgyakat lopott. Tegnap a rendőrkapitánysághoz jelentés érkezeti, mely tudtul adja, hogy a nagykanizsai temető tolvaját Kolnyek Rizsola János személyében feltalálták. Minthogy elmebetegségét kétséget kizárólag megállapították, beszállították a kaposvári elmegyógyintézetbe.
— Tapolcán szDlő-otthont állítanak fel. A tapolcai kórházi-bizott* ság elhatározta, hogy a Stefánia Szövetség támogatásával, a kórház területén a most felszabadult háromszobás pavillonbán, sztllő-otthont létesít.
— Husz község egyesítését tárgyalja május 10-én Zalavármegye tőrvényhatósági bizottságának közgyűlése.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megnevelő jelentése: Szerdán a Mm/rM-lel: regijei 7 ólakor +10-6, délután 3 órakor +166, este 9 ónkor 4-112.
f-clMiet: Heggel kevésbé borult, délben bonilt, este tiszta.
Szilirány: Bgész "ap Északnyugati szél.
Reggel köd cs harmat.
Napi csapadék mennyisiet : ■
A Meteorológiai Intózet ]elentéae szerint változékony Idó, helyenként esóvel cs lényegtelen liöváttozásssl.
— Jelentés Zalavármegye állapotáról. A közbiztonsági viszonyok a megye területén kielégilőek, ügy-színién kedvező- a lakósság egészségügyi állapota is. Állategészségügyi viszonya is jó a megyének.
— Jóváhagyott alapszabályok. A zalalövői, vitenyádszeritpáll, felső-bagodi, bőröndi, zalaszentgyörgyi, csődéi és hagyárosi leventeegyesüle. tek alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor- és bélbántalmaiból kifolyólag állandóan szenvedjen, amikor köztudomásu, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁND1 keserűviz használata megszünteti a rendszerint a fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár IOMÁNDI keserűvíz elegendő.
—• 5>chwarcz Dezső cégnél uri és női divatárokban legszolidabb kiszolgálás.
— „Rák- és tüdőbetegek uj sikeres kezelése dr. Balog Budapest, gióf Zichy Jenö-u. 23 alatli gyógyintézetében".
Nagykanizsa évi tejfogyasztása
Egy negyed liter tej jut minden lakosra naponta
Nagykanizsa, május 5 Nagykanizsa város közönségének táplálkozási viszonyaira érdekes megvilágítást vei a város lejlermeléséről, tejfogyasztásáról és tejforgalmáról összeállított statisztika.
Eszerint Nagykanizsa város területén 1377 fejőstehén látja el a tej-szolgáltatást. Ezek összesen 2,400 000 liter tejet adnak egy esztendőben. Évi 300 fejési napot és 3 hónapi borjú-szoptatást számítva a nagykanizsai fejőstehenek évi lejhozama 2150, napi tejhozama 7 liter körül mozog, ami elég jó átlagnak tekinthető, mert hiszen a szimmentbáli tejelő-marba évi állagául a szakkönyvek 2300 litert tüntetnek fel.
A kiskanizsai tejen kívül a környékbeli községekből is majdnem ennyi tejet hoznak a nagykanizsai piacra. Igy vasulon 1,200.000, kocsin 500 000, kézben 600.000, összesen vidékről 2.300.000 liter tejet hoznak be Nagykanizsára.
Eszerint egy év alatt 4,700.000 liter, naponta közel 13.000 liter tej jön be Nagykanizsára, aminek felét Kiskanizsa szállítja.
A Nagykanizsán megforduló tejmennyiség azonban nem talál mind fogyasztó-piacra a városban, hanem a behozott tejnek 35 Wo-át, 1 millió 680.000 litert évente elszállítanak Nagykanizsáról, ugy, hogy Nagykanizsa évi tejfogyasztása 3,020.000 literre tehető. Ebből könnyen kiszá. milható, hogy minden nagykanizsai lakosra — 29.000 lélekszámot felvéve — 0.28 liter, tehát jő negyed-liter tej jut naponta.
Nagykanizsán 892 tejtermelő gazda van és 12 Icjlermék-kereskedő. A Nagykanizsán forgalomba kerülő tejből 360.000 liler az uradalmi tej.
A városunk piacán megforduló tej, átlagos árnak 3000 koronát számítva, 14 milliárd koronán felüli évi pénzforgalmat jelent.
ROTT SÁNDOR
a
TÜRK BERTA, KMOCH JOSEFIN, FODOR ARANKA, FEHÉR GIZI, . Dr. ERDÉLYI GÉZA, LÉNÁRD
BÉLA, SZENTIVÁNYI KÁLMÁN
«
vendégjátéka a Polgári Egylet \' nagytermében május 7. és 8-án.
Jegyek Szerbnél 25,35, 45 ezer K-ás árban.
DARUVAR
Ásvány- és iszap-fOrdö.
Radioaktív 38—50 C. fokos melegforrások. Rendkívül gyógy hatás: női bajoknál, r e u m á o.á I, isc\'iiásnát, vérszegénységnél. Kellemes nyaralóhely! Egész éven át nyitva 1 Kedvező vasúti összeköttetések Mérsékelt árak! \'\'
Föszezón\'on kívül nagy árengedmény. Vizűm kaptialó akadálytalanul aíOIIS konzulátusnál, a vízum ára mindössze 10 dinár.
Prospektust kívánatra:
Fürdőigazgatóság.
A szénpanama nyomozása nagy eréllyel folyik tovább a fővárosban éi vidéken is. A hátralévő küttllga-lásokat még ezen.a hélea befejezik.
1926 május 6.
2ALÁI KÖZLÖNY
&
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, mossunk utána „Szarvas" szappannal.
tgy a fehérnemű tökéletes kímélés mellett (<lr.ids.1g nélkUI a legtakarékosabb módon a legrövidebb Idő alatt c&odáaan tiszta tosr.
SCHICHT
MOSÁS
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Uugycl 7OK-73C0 iBilitsia tltSO J17I1
-*V. iua| M:<(0 Í48.IU CuHkor. l.U.il».S Itt 7-1 If 3
iHjrLl itt* 1112 üaaUa Itm 170(2
Dollit 7IJCC MSOO SlkUMl 33S}»
Fita<U t». •Z2ÍJ3JI1 lirtau.l JI7J2IÍC
Kolla.á trt. mtsnsis üóIHlklp IW\'-C IÍ7I0
U4 Tiíiii Onlo I542J 1H70
lara SK-519 Lca<o« MSiOM 17(00
Un UIOWÍ HOiao Wi-mt
Hlrka nsn i7cu •ftmynk TII70-7i»:5-
OzteKiUl iccsr-iriDi Mit1 72SS)X<
Ula hoc. IMÍO 11710 7rl(a 1113 1IÍ i
Crtldü. 1(130 IUS9 ÍM»:9
KWsa fr. j\';0 5ito vioubota III10 11170
*anr«3 10071 10101
»TUiv. in io mra •CiíU mio wtsn
közgazdaság
Romániában pénzügyi diktatúrát követelnek. Minthogy kiderüli az, hogy a kü.föld bizalma Románia iránt teljesen megingott és a külföldről kölcsönt egyáltalában nem várhat, politikai és pénzügyi téren is egyetlen megoldást keresnek: pénzügyi diktatúrái. Romániának a lej értékének megtartása érdekében a küzdelembe be kell dobnia az export részére rendelkezésre álló összes feleslegeiket. Szaporítania kell az exportvonalok számét, inkább a személyvonatokat kell kevesbbileni. — Azonnal le kell szállítania azokat a dijakat, melyek gátolják a kiviteli. Ezt nem lehel választások utánra balaszlaní. A probléma megoldásának elhalasztása krilikus helyzetbe hozná Romániát.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén az irányzat ma is kissé egyenlőtlen volt, az áreltoló-dások lényegtelenek. A kuliszban a vezető értékek néhány ezer koronás árnyereségre tettek szert. A bányapiacon Uiikányi iránt nyilvánult meg nagyobb érdeklődés, a löbbi papír azonban lemorzsolódod. Az ipari ériékek piacán szilárdak vollak a cukorrészvények, azonban a vas és malomipari értékek kissé gyengüllek. A spekuláció a londoni eseményekkel szemben várakozó álláspontra helyezkedett és csak a már eddig favorizált papírokkal foglalkozott.
Zürichi zártat
PHU I6IOOO. London 250875, tituyo.» 516-75, BrSml 159000, Milano 207300, Holland 20785, Berlin 12300, Wien 7310. «ofla 375 00, Pilgj 1532 00, Budapeit 72-40, Vuté 50 50, Bakaiul 182 00. Balglíd 911 00-
Terméaytöxsdc Bon It>..v 71 rg-í\'i 402 50c- 405 0 0 V ití-0l 40;.5M>—410.-0 78 4l00tt-412S0t> egyéb donintall U pol-vldtkl 76 kg.-oi 13JOOO—402 500, 77 k, M 405 (W0- 407.5CC, ,\'?kg-o»4 :.-.50D 410000 Vg-oa 41003- 412501 3275\'U-237£01, \'•«niDiíliYlip« 230000 JSOCC0, rilríipa 280.000—325 000, «>• 255 0 0 270UI0, tengeti 197.5:0 202 0\'0 repee 600.000— 610.000. kai« I80OI*. 195 000.
\'725V) -177 500.
Sertésvásár relhiii\'-i 2760 tsrlyból el«l-tl«nul uaiadt 9*0 410. Ellirenda I90DO-I95CO, racdett 1S.OOO---8500, uedel\' kOjíp I6 50v --175W. kónnvu I4.000—160X). elióiendf 3re« 17.000-17.500. máwitreníll 16.000 16.500. angol ,nl<tó 17.000-19 000. ualonn.
nagyban 20.501- ••—, zjli 25.000--.—.
-chaiotl hal 18 c00 -20.0c0. Iialonníl Itl Hitéi 19 000 -21 500. trtnyzat lanyha.
.Carlton\'-szálloda Budapest.
Ezennel van szerencsém igen tiszteli vendégeimnek b. tudomására hozni, hogy az általam megalapított Irlstol Szállodm r. t„ melynek hosszú éveken át vezérigazgatója voltam, a legközelebb feloszlik és a Bristol-szálló eddigi Dunapart és Pctőíisétány részén a
„Carlton"- szállodát
létesítettem, njely — tekintettel a nagymérvű és legmodernebb^ technikai átalakítására — még bár nincsen teljesen befejezve, de mégis annyira kész.en áll, hogy ill zavartalan kényelmes lakással és legjobb ellátással már most is tudok szolgálni.
Kérem ezentúl szolgálataimat az. újonnan átalakított szállodában igénybe venni és szobarendelést, kérdezősködést, illetve bármilyen érdeklődést „Carltonw-szálloda Budapest, Dunapart, IV., Petőfi-tér 6.
intézni szíveskedjék.
Teljes tisztelettel Sflrgínyclm Carltonotel ILL1TS GYULA
|<[* «iá1lod»tala]do«»».
Szerkesztői üzenetek
S. Gy. Közlésükről le kell mondanunk, meit az cHéle irodalmi mUlajra csak a legritkább esetekben van hely lapunk hasábjain.
Vitatkozók. Azt a kérdést, hogy ki volt a világ legnagyobb lángelméje? — nem tudjuk eldönteni. Szerintünk ebben a formában nem is lehet feltenni a kérdést s annál kevésbbé lehet határozott feleletet adni rá
Z. O. Nem foglalkozunk vele, mert az efféle ügyekbe nem avatkozunk bele. Másik kérdésére: nem igaz.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-knr««itrdós ÍM*. Nístvkanlza*
APROHIRD ETE SE K
Az apióhirdetés dija 10 sióig 5000 kor. A címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dij előro flxetcndö n forgalmladó hozzászámltásával
Fagylalt* jegoakávé kapható — Makovicxky oukróaxdóban. 1106
Fajtojús, többszörösen dija tolt fajtiszta kendermagos PJImuth, mely bóséges twjó és nagy húsban nyilvánul, legelentálóbb baromflbetegségeknek, darabja Ötezer korona Ország és Wldder magkereskedésében Nagykanizsa. Erzsébet-tér. 760
Azonnal felveszek fiatalember lakókat, kisebb Igényű nőket is. Cim a kiadóban.
Egymásba nyiló ulcal és udvari axoba város belterületén, üresen is kiadó. Bővebbet « kiadóban. _M75
Kit ü n ö karácsonyi
Ó- és UJBOR
1917. évi peosanyebor llterenklnf Is kapható k*«
REMETE, 8uqAr-ut 6. axám.
Fürdő eladás. Jóforgalmu kád- és gőzfürdő havi 10 millió kor. bevétellel eladó, esetleg bérbeadó. Clm Dvorszky József
Baics.______1480
Mindennemű táblaüveock asztalosok, k< ítészek és uradalmak részére jutányos árakért szerezhetők be Stern üvegesnél
Vasutl-utca 17/19.______
_8 HP axivófláxmotor MÁV fiyárt-mány eladó Feketesár-puszta Bírgazdaság.
posta Surd. ___1177
jó háxikoaxt, eselleg teljes cllálás kapható. Clm a kidóban.
MagyrabccaBli Hölgyeim t» Uralmi további
árzuhanás
csak az ndvarban. <lm Olcsó Maradtkvtsár ButUpcH, Király-utca 32. Alapítva 18M. ív. Schllfon, volW. divat Rmudin. ulnn crepp. almi ilélín nyeri molllnó m<t«r« 89oo. U m. Uttó vjjy lurloo I Í-Soo. dtlía vip motott ri-uon ll.Roo. angln vagy katuviu Uooo. oxford vigy nphlr ISooo. HlremtíayO clolh 22.ooo. nmi überty ISSoo. n4Í tchotlli *iKy p«plU-•ifivel 23 ooo. dupUuit«i nöl «övct rnlndtn »iin-b<n 29 ooo. tAtéiizOrkc ölt0ny«ny«K l&ooo. M© cm UrtiöltOnyiiflrtt 66.000. dapUutlca gyapiűvolU nOI tiiSvct 49ooo, <Iupl»»iíl«» g»«pfu «btvlott tx&vct t>9.oco. <t«pp bieroqtn J6.doo. ep-Jtno t?A<x>. crcpcdc ehlne 60 coo. ualmaiiik S6<>......
>. vlrigct
v*II«Mpt<a IM.000. trt gírnllun. iiitiUcrltA óukmd iSoooo. Mhirtürt dt\'.ínker.J.\' 9 5ooo. törtlIWiC. IISoo. 1 m. norna (thérildt lepedi Vígy Ithír ílk«iÓ4bfi>« d»r»bji f/íooo. k<»r pjpliolepedí S&ooo. «t»bkfndóiSoo. blmKtt n6l log v»gy nidrig ttSoo. dopU«tté. rot >i1b« tíríHng difíb|» W.000. rivid sltó-n«>Jr*g Ti-ooo. tutöMÚoyíg 29.000. lovibb* 06I vagy iérflgy«pluu{.v«tnursdékoK tnlndca etfo-
gidbítd íiool Póttal MBdcIélcktt UlkllimmteMfl tcljcaitöp.v I
Porszivó gépeket
lakáslakarltáshoz kölcsön ad,
szönyegporszivást
(órabérben) takararilást vállal
LASKY NÁNDOR Nagykanizsa, Rákóczi-utca 55.
VALÓDI
kisugárzó lemezt adunk
teljesen ingyen
minden Községi Sorsjegyhez.
Ne mulassza el
önmaga és szerencséje iránti kötelességét^
örökké h^lás lesz
nekünk, ha sürgősen megvásárolja 10.000 koronás sorsjegyeinket, melyeknek sokszorosát éri maga a törvényesen védett Dolaj-lemex, mely külön nem kapható.
Ezenfelül rcnHác nyereménynyerhet tbUUílb tárgyakat.
Postán való küldés esetén
a levélbélyeget külön számítjuk fel.
Rendelje meg utánvéttel.
KíisíEfninnisoii íKtas arisSim
Budapest, V. ker., Akadémla-ulci 3. Telelőn 114-61.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azeióti(Déli Vasúi)
MENETRENDJE
1926. évi január hó 1-tSl
a Nagykanizsára érkező és induló személyszállító vonalokról.
•f! A vonat Budapestről Nagykani- E a A vonat Nagykanizsá- Budapestre
fe\' neme vSI V Indul zsára érkezik c « neme ról indul érkezik
1 Szem. V. 21 Oyv. 3 Szem. v. 4 Oyv. 5; Szem. v. 715 »00>) 13-30 17-30 21-55\'W 14-55 1320 20-40 21-50 4-35 i 2 3 4 5 Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv. Szem. v. 005\'ft 6-50 9-10 14151) Í4-30 655 11-00 1715 1835 21-45
I Balatonszentgyörgyről ind. 5 15 Nagvkanl-zf^ra érkezik II ^ X_____
I Vecyes \'715
Wienból indul
helyről
zsára
indul érkezik
Szem. v. — Oyv. ffOOW 1147
Szem. v. I] 9-20 \' 14-t , Szem. v. 16 5Q1) 21-33 23 35
"tst
1347
9-20\' \'j[ 14-53 |i 17-55
Pécsről Barcsról Naak;r indul indul \' ISÍ"
II -- . = 1
1 ; Veíy.v. — F 4-2Ö"
2 Oyv. M01) 11-30 | 13-26 31 Szem. v. 18 205} | 21 00 .1 23-15
1
i. Pragerholról indul
1
2 „ 3 Szem.
Oyv. Végy. v. " • v. II
3-357) 4*40 16-09
Í Szem. vJj 5-15 2 Vera.v. | 17-tO 3j Gyv. , 22-20-)
Sinautábusz vonatok
II..... li
SinautO
Gyékényesről indul
Nagykani-zsára érkezik 16 05 | I Sinautó
Nagykanizsáról indul
Zalaegerszeg- - Zálaszenl- [i Nagykanl- I Nngyi ról Indul ivánról indul i; zsá/a étkezik | zsáról
I
kanl-Indul
Zalaszentivánról indul
Gyékényesre érkezik
\' 1213 Zalaegerszegre érkezik
II
625
22*00
i) Zalaegerszeg Budapesti közvetlen kocsi II^és III. oszállyal *) I—II. és egy IIL oszt. közvetlen kocsi Budapest—Barcs között *) II—III. oszt. közvetlen kocsi Pécs—Wien S. B., egy I—II—III.
közvetlen kocsi ZagrA—Wien S. B. közöli *) 11-111. oszt. Budapest—Zalaegerszeg között közvetlen kocsival í-; l—IL oszt. Nagykanizsa—Pécs közvetlen kocsival «) 11-111. oszt. Pécs—Wien és egy l-ll-III. oszt. Zagreb—Wien közv. 7) I—;r. oszt. közvetlen és egy hálókocsi Budapest—Triestbc, egy 1 oszt Budapest—Róma közvetlen kocsival.
kocsi -ll-lll.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 1!.
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
* Telefoni 203. - FSüzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyerik -.--—-———,------;--
Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Liptói juhturó
(májusi sajt) prima áru 5 kg-os
dobozokban á 140.000 K. Bérmentve minden postaállomásra utánvéttel vagy az összeg előzetes beküldésével.
WEISZ ARNOLD
sajtgyára
Veiké Sazluhy (Slovensko).
Képviselők kerestetnek.
INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 86.
Tekfon: 66-40. Állandóan raktáron az 1925-os typusu turagépek és mellékkocsik.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
A nagykanizsaiak találkozóhelyen
Budapest legelsórenda, modern, családi szillója, az
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utoa 8.
Mérsékelt árak! Figyelmes kiszolgálás I Modern berendezés! Központi fűtés! - Mclcgvizszolgáltatáii! -Fürdők! — Lift!
A nyugati pályaudvar közelében
í
\\m
és L-t
1 i
í J
\\
i I
Könyvnyomda
Nyomtatványraktár Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politikai napilap kiadóhivatala
Telefon 78.
Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású reklámnyomtatványokat.
Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintpzacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon -
Telefon 78.
I
| Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
Híomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (tfyomdavezctó; Olcobcc* Károly.)
86. évfolyam, 101. szám
Nagykanizsa, 1926 május 7. péntek
Ar» 1800 korona

POLITIKAI NAPILAP
Siíckesitftig te Ua4Mff«UI Ffal 5. «.
Intenirtwji-tcíífon 78.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
ElíllietSlI ára: E«y hint 30.000 k Kirow bór. ......... 90.000 l
BOTRÁNYHAJHÁSZAT
I
Az az ember, ki a családi életben és az Iskolában ízlést tanult, óvatosan elkerüli az utak pocsolyáit. Nem tudja összeegyeztetni egyéniségével és jó-izlésével azt, hogy csülökig beledagasszon. Hiszen idővel a legsimább ulon is gödrök, kátyúk keletkeznek, ezek záporesők után megtelnek vizzel, a viz pedig az ulszéli szeméttel. Ám az áldott nap, amely bizonyos emberek íejebubján megolvasztja a vajat, minden külön fáradozás és intézkedés nélkül kiszárítja és ellüntetl a pocsolyákat. Minek hát azokban kötözködé-sig gázolni, vagy épen nyakig hemperegni, amikor úgyis eltűnnek, ha a nap előbb vagy utóbb, de egész bizonyosan kisül.
Legfeljebb az a kötelessége az embernek, hogy előveszi az ulkaparó-szerszámot, leereszti az összegyúlemlett vizeket és betöltögeti a kátyúkat. De keresni eze\'. el a pocsolyákat csak azérl, hogy duhaj énekszóval beleltem peredjünk. az már valóban beteg állapot.
Ezt a beteg állapotot, ezt lelki elcsavarodást hivják botrány-hajhászatnak. Beteg és veszedelmes állapot ez, beteg és veszedelmes embert tulajdonság. Mert célja nem a javítás, a sértett jogrend helyreállítása, hanem maga a botrány. Azt még érteni, adott esetekben talán menteni is lehetne, Itogy a bolrány-hajhászat eszközöket keres az úgynevezett purifikáció céljaira, az azonban nem menthető, hogy a bo\'.rányhajhászat legyen a kimondott vagy ha ki nem is mondott, de szemmel látható cél.
Csak azzal magyarázható ez, hogy valamint növények is vannak, amelyek a lápból és a lápban élnek és virulnak, ugy a társadalmi és közéleiben is, annak lápjaiban is vannak emberi lápvlrágok.
A posványt, amelyben ezek a virágok teremnek, kisajátilotta a maga számára az a lelkiismeretlen sajtó, amely példátlan kéjelgéssel csempészi be a családok asztalára az élet kloakáínak szemetét. A sajtószabadságra
Igazán sokat adó angol liberá-lizmus elérkezettnek látta Immár az időt arra, hogy ezen az állapoton változtasson és tőrvényt hozott, amely megtiltja az újságoknak bizonyos pereknek, különösen pedig a válópereknek szenzációs szellőztetését.
Nálunk a miniszterelnöki költségvetés vitája során Bethlen István bélyegezte meg a botrányhajhászó sajtót és kijelentette, hogy a maga részéről minden olyan javaslatot szíve-jen támogat, amely a sajtóerkölcsök ezen dekadenciájának gátat vet.
Nem lehet Itt íarizeuskodni, nem lehet ^dolgokat szemforgatással elnTt&ni, nem lehet folytonosan a sajtószabadságra hivatkozni. Megmondotta a
niszterelnök és tökéletesen igazat mondott, hogy a márciusi ifjak a sajtószabadságot a nemzeti lét palládiumának tekintették. Ezeknek segilségével kívánták növelni a nemzet erkölcsi erejét. Ma pedig sokan mentsvárnak tekintik. Rablólovagok fellegvárának, ahonnan meg lehet rabolni a járó-kelők becsületét, meg lehet rontani egy egész nemzedék erkölcseit.
Minden józan ember őrömmel kell, hogy köszöntse azt a gondolatot, hogy ennek az erkölcs-rontásnak véget kell vetni. Százszor inkább meg kell fékezni az üzleti haszonra és semmi másra nem tekintő sajtót, mintsem megvárni. mlg annak emlőin nagyra növekszik egy sem Istent, sem hazát, sem erkölcsöt, sem kötelességet nem ismerő léha, korcs nemzedék.
A Ház megkezdte a kereskedelemügyi költségvetés tárgyalását
A nemzetgyűlés DIése - Az egységespárt esti értekezletén a felhatalmazási javaslattal foglalkozott
Budapest, május 6
A nemzetgyűlés mai ülésén folytatlak az igazságügyi tárc3 költségvetésének részlcies tárgyalását, melynek egyes tételeit vita nélkül elio-gadlák.
Fábián Béla a bíróság jobb fizetését kívánta.
Peslhy Pál Igazságügyminiszter válaszában kijelentette, hogy erre a kérdésre már tegn;p adott felvilágosítást és minden igyekezetével azon lesz, hogy a bíróság fizetéséi megfelelően kiegészítsék.
Fábián Béla szólalt fel ismét és hangoztatta, hogy különböző szervc-zelck arra törekednek, hogy egyes embereket kormányzósértéséri börtönbe juttassanak.
Pesthy Pál lgazságűgyminiszter válaszában kijelentette, hogy minden erejével azon van, hogy ezeknek a szárnál csökkentse.
Fábián Béla a fiatalkorúak bűnügyéről beszéli. Azt kivánta, hogy ne engedjék izgalni a fiatalokat.
Peslhy Pál lgazságűgyminiszter kijelentette, hogy ezt igyekszik pre-venltv intézkedésekkel is megakadályozni.
Ezután a Ház megszavazla az igazságügyi tárca költségvetéséi, msjd áttéri
a kereskedelmi tárca
költségvetésének tárgyalására. Her-mann Miksa ismertette a javaslatot, majd Fábián Béla szólalt fel, aki a költségvetési nem logadja el.
Wolff Károly a nyugdljlerhekről beszél és azt kívánja, hogy a környező államok viseljék a rájuk eső nyugdijterhekel. Sürgeti a vízszabályozási, csatorna építést és a sárvári müselyentgyár válságának megoldáséi. A költségvetési elfogadja.
Saly Endre az ipar fejleszlésére hívja fel a kormány figyelmét. Kifogásolja, hogy a beruházásokra eddig csak negyvenötmillió aranykoronát használlak fel. Az úthálózat kiépítéséi sürgeti. A köllségvetést nem fogadja el.
Pintér László a vasuli szállítások kérdését leszi szóvá és felhivja : kereskedelemügyi miniszter figyel mét a nyugati államokkal való forgalom rendezésének kérdésére.
Elnök ezulán szünetéi rendelt cl Szünet után
Pintér László folytalja beszédét. Sürgette a halárszéleken működő tisztviselők lakbérének felemelését. A költségvetést elfogadja.
Rothenstein Mór kifogásolla, hogy a nemzetgyűlés állal már a mult évben elfogadott, a munkabér egyez-lelő bizottság felállítására vonatkozó határozati javaslat még nem került a megvalósítás stádiumába. A költségvetést nem fogadja cl.
Nemes Bertalan a magyar-osztrák kereskedelmi szerződés ratifikálásáriak sürgősségét hangsúlyozta. A köllségvetést elfogadja.
Kábák Lajos az iparfelügyelőség létszámának szaporítását és hatáskörének kiszélesítését kérte, végül arra kérte a minisztert, nyilatkozzék arról, igaz-e az, hogy miután Baross Gábort felfüggesztenék állásától, mégis kapja teljes fizetéséi. A költségvetést nem fogadja el.
Pelrováez Gyula a közutak álla-poláról beszélt. A költségvetést elfogadja.
Szilágyi Lajos beszédének elhalasztását kérlc.
Peyer Károly szintén beszédéntk elhalasztását kérlc, amihez a Ház
hozzájárult.
Elnök napirendi indítványt tett, mely szerint a Híz legközelebbi üléséi holnap délelőtt 10 órakor tartja és folytalja a költségvetés tárgyalását.
Peyer Károly és Lénával István személyes felszólalása ulán elnök az ülést délulán 6 órakor bezárta.
A kormánypárt értekezlete (Éjszakai rádiijelentés ) Az egységespáti csütörtökön este népes értekezletet tartott, melyen Bethlen István gróf miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is megjelent. Almássy László, az cgysúgespárt elnöke annak idején, mikor Mussolini ellen sikertelenül kíséreltek meg merényletet, De Monzie budapesti olasz követ uiján szerencsekivánatát fejezte ki táviratilag. Tegnap válaszképen De Monzie olasz követ meleghangú levélben köszönle meg az egységes párt figyelmességél. Ezt a levelet a követ Almássy László címére küldte. Ezen az értekezleten fclolvasla Almássy László D: Monzie olasz kövei köszönő levelét, ami jóleső érzést váltolt ki a nagyszámban megjelent párthívekből.
Bud János pénzügyminiszter ismertette a Ház elé legközelebb terjesztendő appropriációs pénzügyi javaslatol, amit lelkesedéssel veit tndo-I másul.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
Ma reggel kezdődik a frank-ügy főtárgyalása
Még ma sor kerül Windlschgrütz kihallgatására — A miniszterelnök és a népjóléti miniszter és számos előkelőség jelenik meg tanuként a főtárgyaláson
Budapest, május 6 Ma, pénteken reggel 9 órakor kezdődik meg a budapesti büntetőtörvényszéken a frankhamisítás bűnügyének főtárgyalás!. A lárgyaíást természetesen hihetetlen érdeklődés előz! meg mindenfelől.
A külügyminisztérium ötven helyet kért a diplomáciai testületek tagjai szamára és külön lelefont szereltetett fel a külföldi sajtó részére. Az újságíróknak a főtárgyalási teremben külön hosszú asztaluk lesz, ezen hltsz helyet tartanak fenn külföldi nigy lapok tudósítóinak.
A tárgyalás az előjelek szerint három hétig fog tartani.
A főtárgyalás elnöke dr. Tőreky Géza kúriai bíró. A tárgyalásra 24 vádlóit, 22 védő és 49 lanu kapóit idézést. Pótlólag elrendelte a törvényszék a következőknek tanúként való kihallgatását:
Otóf Bethlen István miniszterelnök, dr. Vass József népjóléti miniszter, Friedtich István és gróf Teleki Pál volt miniszterelnökök, báró Perényi Zsigrr.otld, őrgróf Pallavicini Oyörgy, gróf Károlyi Imre, gróf Zichy Valdemár, gróf Mikes János, gróf Sigray Antal, Zadravetz István, P.lter BSnls Arkangyal, Lingauer Aibio, Hir Oyörgy, Zsilinszky István, gróf JankovIch-BSsán Endre és Kozma Miklós.
A kihallgatások Winillschgriltz herceg kihallgatásával kezdődnek, ami három napig is cl fog tartani.
Minthogy a frank-ügyben szereplő politikusok a vizsgálat során tisztázták magukat, az egész ügy politikai élét immár teljesen elveszítette. A miniszterek kihallgatásának sem lehet különösebb jelentóséget tulajdonítani, mert hiszen a parlamenti bizottság előtt ők már mindent elmondtak, amit tudtak.

lapján kivül csak a Tiines jelent meg eddig. A polgárság bizzik abban, hogy pár nap alall letöri a sztrájkol. Baldwin miniszterelnök kiáltványt Intézett a poiglrsághoz, amelyben rámutat arra, hogy az általános sztrájk kihivás a parlament ellen és ut az anarchiába és a romlásba.
A parlamentben békés hangok uralkodnak. Május 10 és 11-én Amsterdamban együttes tanácskozás lesz a nemzetközi szakszervezeti szövetségnek és a szocjplista internacionálé végrehajtó bizottságának.
A moszkvai tengerészek és rakodómunkások szakszervezete kimondották a végleges sztrájkot a szovjet-
uniónak azokban a kikötőiben, amelyekből Angliába visznek ki árukat. A szovjetunió szavsiervezeteínek központi tanácsa 250.000 rubelt küldött tegnap az angol szakszervezetek vezéríőbizoltságának.
Leeds városában tegnap tartották meg az első statáriálís tárgyalást. Több munkás beverte a villamosok ablakait és köztllak egyet a röglön-itélö bíróság egy havi börtönre ítélt.
Az angol szakrzervezetek több embere tárgyalást kezdett a kormány több tagjával. Állítólag MacDoaald uj formulát talált, amelynek alapján az egyezkedő tárgyalások megindulhatnak.
Ezután gróf Bethlen István miniszterelnök beszélt részletesen a kislakások épifésére adandó kölcsönről.
Szljj Bálint a tanyai iskoláknak a Dunánlulon való nagyobb kiterjesztését tette szóvá.
A kormánypárt értekezlete után fogadta Bethlen gróf miniszterelnök azt a küldöttséget, amely Kunszentmiklós díszpolgári oklevelét nyújtotta ál a miniszterelnöknek.
1
Csökkenik az angol sztrájkolok száma
A közlekedési sztrájk mcghlusutt-nak tekinthető — Az angol polgárság felkészülten állja a harcot
A miniszterelnök kiáltványa
London, május 6
Megállapítható, hogy a vasutas és közúti sztrájk meghlusult abban a formában, ahogyan azt tervezték. Napról-napra nagyobb a közlekedő vonatok száma, az omnibuszok és autóbuszok pedig zavartalanul bonyolítják le a forgalmat.
Az angol gyáripar mindenütt erősen megérzi a sztrájk hatását. Egész sor iparágban szünetel a mur.ka, a munkásokat kizárták az üzemekből.
Legutolsó londoni jelenlés szerint az autóbérkocsisok vezetőinek egyesülete olhatározta, hogy éjféltől kezdve csatlakozik a sztrájkhoz. Az angol polgárság felkészülten állja a harcot és mindenütt a hatóságok segítségére van. A sztrájk kilátásait kedvezőtlenül ítélik meg. Mindjobban az a meggyőződés terjed el a munkásságban is, hogy a kormány és a munkaadók teljesen felkészüllek arra, hogy az általános sztrájkkal szem\'oe-álljanak.
Tegnap több angol városban véres zavargások voltak. Afa reggel a sztrájkolók száma kii és fél millió volt, tehát egy nap alatt erősen csökkent. A kormány lapján és a szakszervezeti nagygyűlés főtanácsának
A kutya
Irts: BGhm Margit
Hideg, sötét éjszakán fáradt unalmassággal, lassan döcögött a személy* vonat kopasz üres tájakon keresztül. A kocsik úgyszólván üresek voltak. Az embereknek vagy kedvük vagy pénzük hiányzott az utazáshoz.
,A harmadik osztály egyik kopott pádián, beesett arcú, szegényesen öltözött ur ült. Minden őt percben türelmetlenül előhúzta óráját s meg sem nézve, azt idegesen visszatette. Majd megunta ezt is s végig feküdt a kemény padon s aludni próbált, de alvás helyett nyüzsgő hangyabolyként cikkáztak fáradt agyán keresztül a gondolatok. A reminisccn-ciák színes skáláján amint végig tekintett, boldog mosolyra húzódott bajusztalan szája.
Fordulóhoz ért a vonat s közbenközben a rosszul megkent szerkezet fájdalmasan nyikorgott bele az éjszakába. Utasunk mintegy álomból felriasztva, ijedten nézett körül, vájjon nem-e volt tanuja valaki az ő kis örömének. Megnyugodva, hogy útitársa alszik, vissza akart térni
előbbi gondolataihoz. Sehogy sem ment. A bugyelarisnak az a kis csücske, amely társának a beisőzse-i béből kilátszott, nem engedte, hogy i másra gondoljon, mint csak a Jelenre. Eszébe julott, hogy a vonatjegyen kivül, mely faluja állomásáig szói, nincs tizenhétezer koronáján kivül egyebe. Két órát ke:l az állomáson várnia a csatlakozásra s mivel még ma meleg éleit nem eveit, megvacsorázik s aztán isten tudja, mikor lesz újra pénze. Erős vágyat érzett, hogy két-három tízezer koronással szegényebbé leftye, jó.uodu-nak kinézó útitársát. Hiszen az meg sem tudná s még sem kellene aujiaK a szomorú szernü őr cg asszonynak azt mondani: nincs semmim.
— Nem — mégsem.
De ö, aki valamikor mások felett ítélkezett, most saját számára nem tudja a helyes utat megtalálni. Igaz, könnyebb másnak tanácsot adni rosszban, miht önmagunknak a jóban.
A vonat megállt. Néhány piszkos, homályos lámpafény jelezte, hogy állomáson vesztegeit. Nem ziháltak a lokomotivok, a boltív alatt nent volt hallható a hordároknak őrlilt kiabálása, melyhez nagy állomáso-: kon iiozzá vagyunk szokva; nem
hallatszott semmi zUrzavar-iárma nem volt embertömeg stb. Csend volt a kis állomáshelyen.
Kopott köpenyéi kicsit összébb húzta s gyors lépésekkel igyekezett az állomáson levő kisvendéglő felé. L\'-ült. Hatul kél mészáros legény az ördög bibliáját forgatta, de pincért nem látott. Csak egy macska, fekete kutya vetődött melléje valahonnan. Eieinte csak nézte hüiég-ts szemeivel, majd ölé\'ie dugta lejét
Nyiit az ujtó s pénze ludjíában hangos köszönéssel lejött a helyiségbe az u\'ilírs. Aztán hamar előkerült a pincér is. Az uj vendég hangosan rendéit; atnaz halkan egy ki; adag pörköltei kért. Már jól lakottan törölte hosszú vscsorája után a száját, mikor |utasunk meg-kapla hideg pörköltjét. Nem tudta, hogy miért kellett ennyit Ivárnia, hogy aztán a végén mégis hideg ételt kapjon. A kutya nézlc, éhesen, kérőén.
— Pincér még rgy adag pörköltet, de nagyol, ennek a kutyának! — Kimondta, de már nem is bánta. Vájjon elég lesz-e a pénze?
A pincér nevelve inent ki s még be sein telte az ajtói, mír mesélni kezdett a bolond úrról, ki kis ada-
A balatoni hajózás kérdése
Zala, Somogy- és Veszprénivár-megyének együttesen kell megoldani a kérdést
Nagykanizsa, május 5
A váimegyei állandó választmány most tartotta meg a törvényhatósági bizottsági közgyűlést előkészítő ülését.
Elhatározta a választmány, hogy a Balatonvidéki VillamosmOvek R. T. igazgatóságában a vármegye részéről továbbra is az alispán foglaljon helyet.
Elutasította Hévizszentandrás község azon kérelmét, hogy a község és Atsópáhok közli vicinális utat a vármegye a saját vezetésébe vegye. Az ut fentarlására azonban hajlandó némi segélyt adni.
A Tihanybói a kikötőhöz vezető ut fentartási költségeinek megtérését kérje a közgyűlés a minisztertől.
Zala és Somogyvármegye felterjesztést intéztek a kereskedelmi miniszterhez a Tihany szántódi komp átépítése ügyében, mivel a komp a helyi érdekeket meghaladja — vállalja az állam a komp átépítését és annak fentartását. így minden remény meg van arra, hogy a Jövő tavasszal üzembe helyezik a modern kompot.
A Balatoni 05zhajózási R. T. a Balatoni Gazdák Szövetkezete és £ Balatoni Yacht Club arra kérik a vármegyét, hogy az 1924. évben a Balatoni Gőzhajózási R. T.-nak folyósított ötezer aranykorona évi szubvenciót biztosítsa fiz éven keresztül.
A választmány ülésén az a vélemény alakult ki, hogy a vármegye most nem dönthet a segélyezés kérdésében, mert a balatoni hajózás kérdését Somogy és Veszprém vármegyének együttesen kell megoldania a kormánnyal egyetemben.
Elhatározták, hogy felírnak a kormányhoz, kérik, hogy hivja össze a hírom alispint értekezletre, amely meg fogja állapitani, hogy melyik társaság kezében tátja biztosítottnak a balatoni hajózást.
got eszik és a kutyának nagy adagot rendel...
A kutya gyorsan lafatyolni kezdelt, I minlha nem is törődnék avval, hogy kinek köszönheli ezt a nem mindennapi élvezetet.
Az idő mult s a vonat megérkezett.
Egy kis adag hat ezer, egy nagy adag 10 ezer korona, összesen tizenhatezer korona. Még hozzátette azt az egyet s fáradtan megindult, hogy beszálljon a vonalba. Egyszerre csak érzi, hogy vilami meleg dőrzsölö-dik hozzá a lábához. A kuiya volt. Most már jól lakolt az állat; laliit a hála vagy a szeretett parancsolta néni így:
Á\'engedle magát annak a jó eső érzésnek, hogy valaki szereti, ha csak egy kutya is, talán több őszinteséget mint az emberek.
A vonat máris indult; gyorsan felugrón; a kutya uiánaakarl menni a kocsiba, de a vonat keresztül gázolt rajta.
A vasút álmosan indul tovább. Mi az neki, hogy egy kulyával kevesebb.
Do olt b:nt a harmadik osztály egyik fülkéjében, piszkos zsebken; dőjével a szeméből cseppet törült ki egy fáradt ember.
1926 május 7.
ZALAI KÖZLÖNY

Öt milliárd korona a megyei közúti költségvetés fedezetlen hiánya
Zalavármcgyc vámszedésl jogot kér _ A népesedés statisztikája A gazdasági helyzet — Bődy Zoltán alispán évnegyedes jelentése a megye állapotáról — Az alispán a nagykanizsai szemkórház visszaállítását kérte a kormánytól
Nagykanizsa, n\'i]us 5 Bődy Zoltán alispán most készi-tstte cl a folyó hó 10-én megtartandó megyegyülés elé terjesztendő évnegyedes jelenlését Zalavármegyéről.
Az alispáni jelentés szerint — az összes termelési tényezők súlyos gazdasági helyze\'ben vannak és ezek a nehéz gazdasági kérdések uralják a vármegye lakosságának közhangulatát. De általános gazdasági pangás általánosan nyomasztó gazdasági viszonyokat termett, melyeknek folyományaként az esedékes adók csak igen kis mértékben folynak be.
Fizetési nehézségek Ezért a vármegye háztartásban a vármegye közúti alapnál és a községek háztartásában fizetési nehézségek állottak elő. Főleg a vármegyei közüli költségvetés kerefében megvalósítandó munkálatok keresztülvitelében állolt be ez okból fennakadás.
A nehézségek laktlzdése végett az alispán kamatmentes állami előleg kiutalásáf kérte az 1926. évi útadó terhére.
65°/o os közmunka-váltság A vármegye folyó évi közüli költségvetésének egyensúlyát a kereskedelmi miniszter ugy bizlositotla, hogy az öt milliárd korona költségvetési hiány ledezésére — a megye állal igénybe vett ölvén százalékos községi közmunka váltságon íeltil még 15<Vo-os állapította meg a vármegye javára.
Útépítési kiadások és vámszedésl jog
A miniszter az ut és hídépítésekre előirányzóit kiadásokat két milliárd koronára apasztotta. A megye a vámszedésl jogból öt és léi milliárd korona jövedelem várható, amely a jövő évtől kezdve a községi közmunkaváltság árak fokozatos leszál-
lítását és a községi közmunkának kisebb mértékben való igénybevételét teszi lehetővé és ezzel nemcsak a közmunka-kötelezettek közmunka-tartozása lesz enyhíthető, hanem meglelelö fedezet folytán az utak és hidak kiépítése és karbantartása is biztosítva lenne.
A nagykanizsai szemkórház visszaállítása
Megállapítja a jelentés a trachoma jlrványszerü terjedését. A trachoma* járvány megállítása és meggátlása céljából az alispán a leépített nagykanizsai állami szemkórháznak újból való felállítását kérte a m. kir. kormánytól.
Mezőgazdasági állapot
A vármegye mezőgazdasági állapota kedvező. A korán virágzó gyű-! mölksfakban némi fagykár ész\'elte-i telt, A kerti vetemények és a mesterséges lakarmányfélék is jól lej-lödnek.
A népesedés statisztikája
Januári-tői március 31-ig terjrdő időszakban a vármegye területén 2477 gyermek született. A halálozások száma 1514 — így a természetes szaporodás 963 lélek. Apadás egy járásban sem mutatkozott. Legnagyobb a szaporodás a zalaegerszegi (151). a Ictcnyei (115), a pacsai 012) és a sümegi (100) járásban.
Ma este
a Polgári Egyletben
halászlé
turóscsuszával.
Szives pártfogást kér
Csukavits István
vendéglős.
Mű é» holnap eBte pont 8 árakor
ROTT SÁNDOR
TÜRK BERTA, KMOCH JOSEF1N, FODOR ARANKA, FEHÉR GIZI, Dr. ERDÉLYI GÉZA, LÉNÁRD BÉLA, SZENTJVÁNYI KÁLMÁN
vendégjátéka a PoHgári Egylet
nagytepmófeen.
Jegyek Saerbnél 25,35, 45 ezer K-ás árban. Álláhely 10.000 korona.
napi hírek
BAPIREMD
Május 7, péntek
Római katolikus: B. Gizella. Protw-tána: N\'apoleon. Izraelita: Ijar hó 23.
Nap kel rcKgel 4 óra 35 perckot, nyugszik délután 7 óra 19 perckor.
Rott Sándor társulatának vendégszereplése a Polgári Egyletben este 8 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK:
Méla* 9. Hinjverreny a plebinii-lempVirn teno-vllitl alapi i livira i Poljclrl Egylet oaaylctnrtben csic l«l fl óiakor.
Mijn» 9. A MajjJnllulvlulók Ady-maüntja a Kaw\'nö n«Rytcim<t)<n díleló\'.t 10 órakor
M»Ju* 15. A a»?ykanliut Márli-UJnyok tirtu-latinak mOioros Irredenta tildlelóatJJu a Rotgonyl-likat tornateremben este 8 órakor.
MAjns 22. hiicber B4»ke d«t*»tfly« » Kanlnó naityleimtlKn r«tr 9 tvakix.
iMaJus 24. A NaiiyVanlual Vasutai Dalkór riwló-nealeteii fiRtiepélve .Melóit Ml II órakor.
MAlut 30. \\ N.g.kanlnal FütóM.I KtimOve.ek Ömegtfyxú é» Anktpzó Egyesületnek iisil.Jiier.le-l«»l ünnepelve.
Jnnlus 6. Ac tpirteitllldl dalirda xl»itóarentel<»l Bnnepvlye
A sufragette
sohasem volt szimpatikus jelenség. Nem is vették sehol komolyan ezt a típust, legfeljebb az angol rendőrség — amikor már oddáig merészkedett, hogy a nő ,eln\\ omottsdgának" bizony ság\'ául az eg)ik közéleli férfiút arcul ütötte, az u cák ablakait kővel dobálta és mikor erőszakoskodása és a körrend elleni vétsége miatt fogházba került: éhségsztrájkba kezdett. Meri a nö szüfrazsett matróz tempókkal akorl imponálni és finomult lelkű nőhöz nem méltó durvaságokkal a nőmozgalom Iránt a figyelme! felkelteni. A szüfrazsett megmagyarázhatatlan dühvel kesztyűt dobolt minden férfi elé. Igaz. hogy legtöbbjük erősen lul volt a Balsac koron és nagyon kevesen ismerték közülök a házasság intézményét Nem Is vélték komolyan a szüfrazsetteket, ha mindjárt százszámra felvonulásokat rendeztek na női jogok" kivívása érdekéhen. A közvélemény a női függd-tenitési mozgalom clownjainak trkin tette őnagysógáékal — mint akiké ollhon is az utolsó szó.
.4 szüfrazsettek női példányainak kétséges dicsőségét Irigyelte meg — ugy látszik — nehdny osztrák férfi. Akik a női fenegyerek,\'skedést most férfi-kiadásban akoi/dk feltámasztani. A nőknek ,a férfi gyámkodása és protektorátusa utói való felszuba-dildsi" mozgalmát hasonló férfi-moz-ííatommal megbőszülni. Megalakították a férfl-szűfrazsettekct. Vagyah-gy ők magukat megnevezték: férfijogokai védő egyesületet
Ezek a férfi szüfrazsettek ugyanazt követelik, mint a szépnemhez tartozó kollegáik, kik jogot a nőknek I jelszóval bontottak zászlót és az élet durvaságaiból követetlek maguknak részt— a női ideál rovására. 4 férfiak az asszonyi járom és női protektorátus alól való felszabadítást a férfi szuverénitás elismerését és bizlosítá sdt, a dajkálás alól való felmentést, a mosogatás és konyhai teendőktől való megszabadítást, engedélyhez nem kötött éjjelt kimaradást és ,a férfi jogclf követelik. Stb stb.
Annyibün mégis különböznek női társaiktól, hogy az erősebb nemhez való tottozaadősríguk dacára — tartózkodunk a nőszüfrazseltek Ismeri durvaságaitól és lázadozásuk o nők ellen csupán c-senrles panaszok, sóhajtások, fejbőlintások és egyéb ártatlan tiltakozás alakjában merül ki.
Es ahogy a bécsi hiradúsl olvas-
suk az osztrák .férj-tózadds\'iról, nehezünkre esik o mosolyt visszaszorítanunk. Es:űnkbe jut az egerek lázadása — a szép, selymes szőrű cica ellen. És nehéz komolynak maradni. Rxlig <i dolog nagyon komoly. Szociális probléma. És mégis a szer-telenségek u nevetségesség"\'• fullaszt-ják, ahelyett, hogv mindkét egyenrangú fél — férfi és nő — kéz a kézben, váll váll melleit, ajkukon a szereiét mézével, szivükben a kgtel-jesebb megértés és odaadással: rónák az Étet meredek útját, amely ugy a férfinak mini a nőnek egyformán töviseket terem és láhuk nyomán piros vér sarkndt az Élei ország utján.
Nem akarják megérteni, hogv ók estik — .nőkcsak — Jérfiak", llogy egyik — kiegészítése a másiknak. Hogv az egész gtterillaharc nem más, mint az őrök eg\\-rnáskeresés. Hanem konok ellenfélként farkasszemet néznek egymással...
Az őrök Adóm, az örök Éva...
_ (B. R)
— A megyeblzottság uj tagja.
A nagykapornaki törvényhatósági választókerületben most ismételték meg a megsemmisített választási, melynek során a két Jelölt közül kölesei Kende Péler dr. pacsai lőszolgabirót választották meg 179 szavazattal. Békefy László zalakopányi igazgató-tanítóval szemben, aki 126 szavazatot kapott.
— A zalaegerszegi második templom tornyára vasárnap helyezd el a keresztel díszes ünnepség kérőiében. Az ünnepségen szavalatok, énekszámok és ünnepi beszédek szerepelnek.
— HarangavatásBagolasáncon. Nagy ünnepély kerelében folyt le vasárnap az evangélikusok harang-szenlelése Bagolasáncon. Az avatást Mesterházy Sándor kerülcli esperes Horváth Olivér és Káldi József lelkészek segédletével végezte. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével végződölt.
— A OyOSz vasárnapi alakuló kőzgylllése. A Gyáriparosok Országos Szövetségének zalamegyei fiókja lolyó hó 9 én, vasárnap délu\'án 4 órakor a városháza közgyűlési termében tarlja meg alakuló közgyűlését, amelyre a vármegye minden részéből összejönnek a gyárosok és nagyiparosok, hogy érdekeik hathatós megvédésére tömörüljenek. A közgyűlésre lejönnek ajOyOSz központjának vezetőségi tagjai, többek közölt Fenyő Miksa igazgató, akik beszédet lógnak mondani a mai általános gazdasági problémákról. Lejön Kállay Tibor dr. nemzetgyűlési képviselő, Oroszy Géza volt kormánybiztos és Paul Iván dr. pénzügyminiszteri la-nácsos kíséretében. Zalavármcgyc képviseletében Bődy Zoltán alispt-n jelenik meg. Este 8 órakor bMkelí a Kaszinóban. Az uj szervezkedés, melyet a súlyos gazdasági krízis indokol, örvendetes tömörülése a zalamcgyei gyárosoknak, nagyiparosoknak és nagyvállalkozóknak, melyeknek eddig szervezetlenül kellelt megvívniuk nehéz küzdelmüket. Az uj szövetségben koncentrált gazda-*ági erők az egész vármegyére kihatással lesznek, amit lőleg a sok
j munkanélküli dolgos munkásltéz íog jótékonyan érezni.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
• — A Nagykanizsai Vasutas Dalkör zászlószenlelési ünnepsége nem, mint sajtóhiba folytán tegnapi számunkban n-egjelent, május 15-én, hanem május 24-én lesz. A Fülö-hází Kézművesek önsegélyző és önképző Egyesületének zászlószentclésc má|us 30-án lesz.. -
_= Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— A körházi kápolna építkezése költségeihez Kumper Arthurné 200.000 koronát adományozott. Az uj kórházi kápolna építésé re megindult önkénles adakozás remélhetőleg mielőbb lehetővé teszi a szépen elgondolt tervek megvalósítását és módot fog nyújtani a kórház betegeinek és személyzetének ájtatos-ségaik gyakorlására.
— Ma és minden este a Korona kertlielyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymUvész zenekarával hangversenyez.
— Lovassport Egyesület közgyűlése. A Somogy-Zalai Lovassport és Lólenyésztő Egyesület héllőn tartja évi közgyűlését Keszlhelyen.
— Ady-matlné A magántisztviselők helyi csoporja május 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Kaszinó dísztermében Ady-matinét rerdez. Az emlékbeszédct Surúnyl Oyula felsőkereskedelmi iskolai tanár mondja. Közreműködik még az Ipartestületi Dalárda is Bűchler Mór karnagy vezetésével. Az ünnepély műsorát még néhány szavalat egészili kí. Belépés díjtalan.
= Rott* pénteken este
= Rott szombaton este.
— Talajtani kutatások Nagykanizsán. A soproni talajtani kongresszust július 21—23. napjain fogják megtartani. A kongresszusra eddig -10 külföldi és 30 belföldi szakember jelentkezett. A kongresszus lezajlása után talajtani vizsgálat céljából Nagykanizsa és Zalaszcntmihály kornyékét is meglátogatják.
LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Elhelyezést nyerhet vidéken gazdaságban fizetésért és ruházatéit két 15—16 éves fiu és egy leány gyermekek mellé.
— Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Blltary Teréz vasárnapi hangversenye. Vasárnap esle fél 9 órakor nagyszabású hangversenyt rendez a plébánia előadással egybekötve. A hangversenyt a kiváló budapesti zongoraművésznő Bihary Teréz, mig az előadást dr. Pauler Ákos egyetemi lanár tartja. Sem Bibary Teréz művészeiét, sem Pauler Ákos előadását nem kell külön bemutalni a nagykanizsai közönségnek. Pauler Egyetemi tanár neve ma egy fogalom. A vasárnapi hangverseny és előadás eseményt jelent Nagykanizsának. Az estély tiszta jövedelmét a templomrenoválására fordilják. Jegyek elővételben már kaphatók Schless Testvérek papirkereskedésé-ben. A vasárnapi estély részletes programmjít legközelebb hozzuk.
— Nőegylet! teadélután. A
Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet tegnap tartotta tizenegyedik leadélutánjál dr. Kritky István tő-Jegyző házában. A leadélulánon mintegy hetvenen vettek részt. Közben Krdtky Baba és Lojpczig Edit szavallak egy-egy kölleményt. Az összejövetel este 9 órakor ért véget.
■=> Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymúvész zenekarával hangversenyez.
— Rokkantak végkielégítése.
A népjóléti minisztérium közlése szerint az a békéscsabai hír, hogy egy tellesen keresetképtelcn rokkanlnak 107 millió koronát juttattak végkielégítés címén, nem felel meg a valóságnak. Ekkora mértékű végkielégítésben való tészesilés a törvényes rendelkezésekkel teljes egészében ellentétben áll. Végkielégítésben csak a hadiözvegyek és azok a hadirokkanlak részesiihelók saját kérelmükre, akiknek keresőképessége legfeljebb 25 százalékkal csökkent. A megváltás mértéke az utoljára élvezett illetmények évi összegének háromszorosa s igy a megvállási összeg félmillió és egymillió korona közöli váltakozik.
— Tömeges IskolamulasztásT^R szép idő beköszöntön s vele elérkezett az iskolamulasztások szezonja. A kibágási bírósághoz özönével érkeznek a feljelentések. Most is* 300 nál több iskolamulasztó ügye vár a bírság kiszabására.
— Tegnap reggel Böhönye határ A»».t felborult a Nagykanizsa —kaposvári autóbusz. Böhönye halárában tegnap reggel könnyen végzetessé válható auló-baleset történt és csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy emberélet is nem esett áldozatul. Az auióbusz kis távolságra Böhönye községlől, hibás vezelés folytán felborult és leljesen Összelőtt. Ezer szerencse, hogy az autóbusz eléggé lassan ment és igy a veszély pillanatában az ulssok egy részének sikerűit kiugrani, másrésze pedig könnyebb, súlyosabb sebesülés árán szabadult a balesetből. Legsúlyosabb sebesülése egy falusi asz-szonynak van, aki koponyatörés! szenvedeti. A vigyázatlan soffőr ellen eljárás indul.
— Rott pénteken este.
Rott szombaton este.
— Viztoronyépltés Nagykanizsán. A nagykanizsai ul víztorony épilési munkálataira a versenytárgyalást kiirlák. A lorony vasbeton-szerkezem lesz és építése rövid időn belül megkezdődik. A pályázatok benyújtásának határideje május 28.
— A hetipiac árai. A nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakullak: Zöldségpiac: Bab 1000-1200, mák 12000, dió 4 - 5000 K literenként, vöröshagyma 1500, foghagyma 1500, sárgarépa 1000, zöldség 1000 koroiw csomőnkénl, saláta 3—500 korona fejenként, savanyukáposzta 2000, savanyurépa 1500, burgonya 1000— 1500, karfiol 24000 kotona kilogrammonként. Tejpiac-. Tej 2500, tejfel 14000 korona literenként, túró 10.000, vaj 60-70 000 korona kilogrammonként ; tojás egy dib. 900— 1000 korona. Húspiac: Növendék-marha 20, marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 20. hátulja 26. sertés 26, zsír 32, háj 30, zsirszalonna 26, lüslölt sertéshús 40, kolbászfélék 30— 50 K kilogrammonként. Baromfipiac: Egy tyúk 25—35, egy pulyka 60— 120, csirke 15—25, sovány kacsa 30- 40, sovány liba 60—80, kövér kacsa 60—100, hízott liba 160-200, szopós malac 30—60 ezer korona darabonként. Terménypiac: Buza 370, rozs 220, zab 220, szentes tengeri 220 ezer korona métermázsánkénl.
Nagykanizsai Címtár darabja tizezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
Időjárás
A nagykanizsai metcorotoglal mcjz-tle/clö Jelentése: Csülflrtovon a Mmtrt/k. M: reggel 7 órakor 4-10, ílélulin 2 órakor -f 15-8. esie 9 órakor -I-13-1.
fr/Atol: Reggel felerészben borull, díiben teljesen borull, ejtc kevésbé tlsila.
Szélirány: Reggel Nyugit, délben Nyugat, ette Délnyugati szél.
Napi aapaétk mtnnylUge: 3.
A Meteorológiai Intézet lelentése arénát többnyire fú\'liös Itlö virhaló, helyenként esórel is lényegtelen hóviltoiásul.
= Rott pénteken este.
— Rott szombaton este.
— A keszthelyi tűzvész kétszáz-éves évfordulója. Keszthely nagyközséget 1726 május elsején óriási tűzvész leljesen elpusztította. A tűzvész évfordulóján az idén i» fogadalmi körmenetet fartoltak.
— Klslakásépltés Kaposvárott. Kaposvárolt, mint azt több híradásunk bízonyilji, rendkívül élénk a kislakásépitési tevékenység. Most egy lakianyát alakítanak át 22 lakáros bérházzá.
— Lövészverseny Kaposvárolt. A Kaposvári Vadvédő és Vadász-egylet a Jövő hónap 2-án és 3-án nagyszabású céllővő versenyt rendez, melyre a Dunánlul minden Ilyennemű sportolóját meghívják. A versenyen a felnőtt lövészeken kivfll résztvehetnek az Iskolák ifjúságii közül és cserkészek, valamint a leventék közül a lövészet sportját kultiválók.
-- Schwarcz Dczsö cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Iskoláknak torna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipók, tennisz ütők és labdák nagy választékban kaplialók Szabó Antal spotl-Ozleléfcen.
=-• Helyesen cselekszik, ha varrógép , tű-, olaj- és fonal-szükség-leiét nálunk fedezi. Sr\'ngí/-varrógép-aikairészek elismerten a legjobbak ! Singer-varrógép- fióküzlet.
Olcsó zsir!
Tiszta olvasztott sertészsír kisebb vételnél kilónkint 28.000 K, 10 kiló vételnél 27.000 K, 15 kiló vételnél 28.000 K.
Bedike József
hcntesmest.-rnél
Petőfi-utca 39. szám.
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható == Singer József és Társa cégnél
1906 má[m 1
Jön!
ÍM.W közlöny
Jrtlí
ftlrf
fc
SPORTÉLET
Nagykanizsán d8l ei a kerületi athlctlkal bajnokság. A Magyar Alhletikai Szövetség felfüggesztette a délnyugati alhletikai kerület autonomiá|át s a kcmlel vezetőségét elvette a kaposváriaktól. Most egye-lóre Budapest intézi a kerület ügyeit mindaddig, mig döntés történik afelől, hogy Pécs, Nagykanizsa, Kaposvár közül melyik legyen a kerület székhelye Az alhletikai bajnoki mérkőzéseket ezidén Nagykanizsa rendezi meg. Minthogy Nagykanizsa nem nagyon ambicionálja a székhely mígtzerdaM, azt előreláthatólag Pécs kajja meg.
A* Ifjúsági football bajnokság. A Nagykanizsai Hiúsági Labdarugó Szövetség. «z ifjúsági válogatott foqlball csapat felállítása céljából ma, pétfctai délután fél 6 órákkor a Ztinyi sportpályán válogató (triál) ratrtözést tart. Megjelenik az NTE/A, ZTE/A, NSE/A csapatok tizenegy-tiaenpgy játékosa. A felállítandó ifjúsági .válogatott csapat vasárnap délután 5 órakor mérkőzik az NTE «j«ö csapatával. A triál mérkőzést Kaufer bíró vezeti.
irodalom és művésze;
Napsugarak-Esőcscppck. Illlll Lili taicdiiónő ily cím alalt gyűjtötte egybe legnagyobb részben a ilai Közlöny- hasábjain megjelent elbeszéléseit és ad la ki igen Ízléses kalHlásu kötetben. Tizennégy táica reglal helyet benne, valamennyi kör-"yed stílusban megírt történeteit, a mindennapi étcthcnelöforduló epiz.id-események. Olvasóink elölt ismeretes csevegések mégis, amikor igy ♦fflraiás mellé felsorakozni látjuk ?"t, megelevenednek előttünk alakiak s abban az érzésben tesszük le az írónőnek ezt a kisded gyűjteményét. hogy könyvével egy kellemes tw szerzett nekünk. Ajánljuk olvasóink érdeklődésébe.
közgazdaság
TŐZSDE Az értéktőzsdé i az irányzat ma csendes volt. Miután a piac külföldről ösztönzési nem kapott, a spekuláció továbbra is tartózkodó magatartást tanúsított, ugy, hogy\' az üzletmenet és az áj ingadozások is szűk keretek közöli mozogtak. A kuliszban 1—2% áreltolódások fordultak eló. A bányapiiíCon Kószén külföldi vásárlásokra javult, azonban Urikányi kissé gyengült. A bankok és takarékok piacán Budapesti Tóvárosi iránt mutatkozott érdeklődés, amelynek krtzgyülé<e elé az érdeklődés várakozással tekint.
ZflrirM zártai
163500 Looten 250S50, Niwon »:6-60 Bi>.»<-| 153000, Milano 207300, <<Aan4 ?07\'60 Berlin 12300, WIÍII 730") Suttl37500. í\'ráya 152900, Huűapeá! 78-20, ^ 5000, l\'aneran 16000. L\'íl£i« 910.0D.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
L«0|Qr«l 70CT-7JG0 . Í<«W0*».IM Cdt*
>Ot i M \'IVÍ* V2.J 1111
Mit >iias r.i m
U40»7<
ii»2 :ku
OC«K«?>ia Kía-ieiio
W* tex lltu ,<7C>
C»!.\'«« U. JJlXlUSC
f». ItJU 1110
Htrr-51 w |()«0 imo
tH4\\ti. llOtSUMI
\'rwuH ti. Xk>Uf1 üt
<Mt.
D c v t %t Ar.onit** WM*;»
t »l*eH IU)\',H
Autu :«m<\'M>
MkxtMl 333 ííl
tmiit 31X-31K
r»H\'Uu imu i7.i
\'v\'MÍO ívnujto
Hi9 w$
■yjtlljm
füU BrlHj
iiLMum izu r.«i :JIJ» Jii.í Il«|i9 iku;»:«j
IM) lOlCU HUJ iiuo
TerménytŐtsdo 8411 Ilwr, 7} kg-o» 40Í.0M—407.5\'.0 TX kjr-w 410.0i\'.f—41250 • 78 kg-oi 412.500-4 15 0». egyet danlntaJI ét psil-vtdékl 16 kg.-os -I)3.000—402 530, 77 k,->j 4050X)—407.50vi, 73 <g«-.4 >/.50J- 410.000 79 kg-o« 410OXi—41250), -o« 22?5:0-237Í-OJ. JiW.«fcrtBy*fp« 230ŰJC-2ÍOCOO. ^rirpa 280.1X0—325 000, 255 0»-270000, Utigtrl 2jC0 0 -20 5 0.0. repce 600.003-61 aüOO. ÍWOOJ - 195.000.
172 5W -177.500.
StrtésvkfAr
NJhíjtH 2910. ac«!ybő! ekd^thacl vS::r«-uz«dt 4 .0 dio. Elsőrendű 18.500-19 0j0, uodctl 17 500—17-750, «MíII kíi*6p 10 07^ —I7A0\\ köunylJ 13.000-15.000. cWiendH CWe« 16500—17^05. mlaodfciKÍt 15^00-16.COO, ímoI t3i<íó 17.000—19 000. »t4!onju
Mgyb«o 20.500---xiir 25.250--.—.
:«tonsott baj 18 000 —2U.OCO, isiloonii léi %uléi 19 000 - 21 500. trá&yut közepes.
Szerkesztői üzenetek
N. L. Ig)-ekczetc iránt teljes elUmerésiel vágynak, de verse mé^ fgcu távol ú!l attól, hogy közúllietnók. Me.,dicíérjnk a bcl&e k\'.*ugárz<i erős hazaszeretetet, <li nem honortlli.iijuk ar.wil ;i Jiitatoiuinal, Im^y nyumdalcsték a!« engedjük. Tanulóktól c<yéb<ént miii köziünk ito]g«>utolut. ha-c.<ik véletlenül nem einolkednfk ki a Mt>-lonoa diikverse!; tucntmunkAjáMI.
A. K. Tessék tiireleiiuucl bevArni, inig sorra kerül.
KI4ÓÓ: Zrínyi Nyor»d«ípűr éi Köny*-
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik szerető jó atyánk Bognár István elhunytával temetésén résztvettek, vagy bármi módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton vegyék hálás köszönetünket.
A gyászoló család.
PÉNZKÖLCSÖNT
ingallann kebdezéssel ofcxó kamattal megszerzem, x, Gyots folyósítás.
SZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda, Főút 8. Telefon 150.
flPROHIRDETESEK
Ai apróhirdetés dija 10 szétg 5C00 kor. A cimizó s minden vastagabb betUból alló í «xó két *zóna\'< szimittatik. Minden tovibbl szó dija 500 K. A hlrdetóai dij olöre i Hxetcndő a forgalsitodóbozziszialtisival .
Porezlvd gépeket laklsrakarltAjhOz k0lc»An id, szónyegporszlváit (órabérben) lakásUkarlUst villtl Usky Nindor Nagykanizsa. Rikócxl utca 55. 1479
Fagylalt, jegeskávé kapható -Makovicxky cukrAaxdában. I40G
Gazdaamazonynak, Wzónónek ajln!-kőzik urasigl bázbj 30 éves Intelligens asszony, főúri túliktól kltűnó Mzonyfivi-nvokkal. .Falusi gazdaa«:ony* kiadóhivatalban. 14<>2
írógép látható Irisu Remtnzton olcsón clidé. fó ut 13. H«di6 Sa:on. Stelner 1495
A Hajó szálloda udvarban egy Üzlethelyiség kiadó május 15 re Alkalmas cipész, bádogos, kalapos, szabó üzleleknek. Ms-gy«T-u. 2. aim. 1471
Jó bizony Itvinyu mindcr.es ezakácanó. Ogye> és tiszta önálló főzésben gyakorlott, haromtagu családhoz felvétetik. Meijbesxé-d. n. 1-4 lg. Cima kiadóban. 1497
14 holdaa szinté és rét lge.i ölesén sürgésen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodala Nagykanizsán, 1\'6-ut 3. sz. alalt.
Arpád-utca 29. számú ház sürgésen ~cü adó, beköltözhető lakással. Bővebbet ugyanott. 1496
Pénzköloaént bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lotyéslttit Aozél Ignáo penz-aöUsönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sx. alatt. KényazerkAIoaön köt-vényeket veszek. 387
Kltflnö kcreoeenyl
Ó- és UJBOR
1917. évi peoeenycbop Uierenllnt Is kapható iom
REMETE, Sugár-ut S. ezára.
Fiatal molnár aegéd azonnal felvétetik. Felsőrajkl nengermaiom. 1485
Jó karban levő kézi kooalt keres megvételre Rclsz lestő, Kaxincxy-utca 8.
Kifutó leány azonnal felvétetik Kohn L. Lajos cégnél. 1493
Fajtójáé, többszörösen díjazott fajtiszta kendermagos Fllmuth. me:y bőséges tojó es nagy húsban nyilvánul, legelentálőbb baromlioetegségekne\'x, darabja ötezer korona Ország és wldder magkeieskedésébén Nagykanizsa, Erzsébet-tér. 760
Fürdő eladás. Jóforgalmu kád- és gőzlordó havi 10 millió kor. bevétellel eladó, esetleg bérbeadó. Cftn Ovorszky Jóxsel Batci. 1480
38 holdas birtok (szőlő, szántó és rét) jó epUlelekKcl, éló cs holt Iciszerclcsiei. vetésekkel együtt csaladl onokból sürgősen é» olcsón eladó. Bóveobet Aczél Ignác In-gatlanlorgalml Irodájában Nagykanlz>án, Főút 3. sz. alatt.
io hazikoszt, esetleg teljes ellátás kapható. Cini a ki Jóban. 1478
8 IIP Szivógázmotor A1ÁV gyártmány eladó l\'ekeicsar-puszta Beigazoaság, |K»ta Suxd. 1477
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készit
SZEPESI IMRE
Telefon 2». mabtdonoi
llio Zrínyi MlklAi-utca 22.
NAGYKANIZSA, FÓ-UT I.
Liptói juhturó
(mijusi sajt) príma áru 5 kg-os
dobozokhan á 140.000 K. Bérmentve minden postaállomásra uláivétlel vagy az Összeg előzetes beküldésével.
WEISZ ARNOLD
síjtgyár*
Veiké Sazluhy (Slovensko).
KdpvÍBotfltc karo.totnok.
Tisztelettel értesitem a n. é. ItOlgykOzönséKet, hogy a legújabb mintájú
pÜSSék rEarkn"\'ék
bolgykíizonségnck, varrodáknak rendelkezésükre állok.
Tisztelettel MAYER KLOTILD UTÓDA
VARGA NÁNDOR
rüti&tcilA él vesylisztitá VÜUtjU
Hunyadi-u. 19. Kazinczy-u.8.
muasztalgsok mm
K9mST. IT. Ml-TÉ! Umun KristiMif 2.)
Teljes lakásberendezés a lep- L egyszerűbbtől a leggazdanabbig gB elsőrangú kivitelben. ^ "
Fegyvergyári „STEYR\' kerékpár
kizárólagos ínisitája.
Eladás részletfizetésre is Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Oépjavltó mDhely. —
WE1NER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, Főút 8. sz.
BazAr-épültt.
0
ZALAI KOZlONY
1926 mA|ut 7
Női, férfi ruhákat
== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházéban, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Főíizlet: Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LAIIDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 66.
Telt Ion: 66 40. Állandóan raktáron az 1925-os typusu turagépek és mellékkocsik.
PÉNZT f"1*08\'* váltóra, fedezet mellel átvesz maans hetikamatozásra
a békebeli Mezey Bank- és Pénzvállóüzlet hiieloszl.1l; Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lijos-u:ca sarok).
Alapítva 1912-ben.
— Pénzügyekben azonnal díjtalan felvilágosítás. — rí
Hirdessen a Zalai Közlönybei
i mmw
íéés L-L
Könyvnyomda Nyomtatvásiyrakiár Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politákai napilap kiadóhivatala
Telefon 78.
Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású reklámnyomtatványokat.
Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, * rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókot, zsák-cédulákat, naptártömböket, fali naptárakat stb. elsőrangú kiviielben és a legolcsóbb árakon -
Telefon 78.
Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
Nj-oraatotl a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly.)
66. évfolyam, 102. szám
Nagykanizsa, 1926 május 8. szombat
Apa 1800 korona
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
_ •
Windischgraetz Lajos herceg tiz milliárddal pénzelte a frankhamisítást
Nádosy vallomása szerint Windischgraetz ajánlotta neki a hamisfrankok gyártására vonatkozó tervet — A magyar kormány nem tudott a dologról — Windischgraetz nem érzi magát bűnösnek — Hajts vallomása — Hazafias Indokok és célok
SoricctrtMg fa Uatttivatal Ffat & n. totcrwtan-tcieroíi 78.
Budapest, r.iijus 7
A budapesti büntctölörvényszék büntelölanácsa ma reggel kezdte meg herceg Windischgrülz Lajos és vádlott társai Irankhamisitási bünperé-nek lőtárgyalásál. A vádlottakszemély-azonosságának megállapítása után a védők és az érdekképviselők megállapítása következet. A Francia Bank képviseletében mcglelent ügyvédet az elnök felhívta a szabályszerű meghatalmazás beszerzésére. Ezután ha-tározott a magánjogi követelések ügyében. Rövid tanácskozás után kihirdette határozatát, mely szerint eiidöszerint nem fogadja el az igénybejelentéseket. Majd a vádlottak névsorának felolvasása után Sztrache főügyész kérte a tárgyalés megtartását. Ezután felolvasták a vádhatíro-zat első részéi, majd a pőtvádiratnak Nádosyia vonalkoző részéi. A vádirat felolvasása után Nádosy kihallgatása következett.
Nádosy vallomása
Nádosy elmondja, hogy Windisch-giátz ajánlotta neki a hamis ezerfrankosok gyártására és értékesítésére vonatkozó tervel, majd fenn is járt nála, ő azonnal Schulzet ajánlotta, aki azonban nem ment bele a dologba. Később azonban arra vállalkozott, hogy a befoiyó pénzeket kezeli. Mini szakéitöt Baross Oábort ajánlotta. Később a herceg arra az ideára jutót\', hogy miulán az előkészületek megtörténtek, a pénzt mégis ki kellene vinni külföldre, arról azonban nem halloll, hogy Németországról határozlak volna. Harmincezer darab készítését teiyezték először, azonban csak nyolcezer darabot készítettek. Jankovicsnak az volt a terve, hogy Mankovics vigye ki az első transzportól külföldre. A fiatalembert ő nem Ismerte és nem is tudja, ki ajánlotta. Amikor Mankc-vicsot letartóztatták, bátyjának közbenjárására megigérte, hogy imi fog a berlini követséghez. Azonban 6 ezt a levelet nem irta meg.
A kormány nem tudott a dologról
Elnök felieszi a kérdést: Ön mindezek az emberek elölt, mint országos főkapitány szerepelt és ugy szerepelt, minlha a kormány is tudott volna a dologról?
Nádosy emelkedett hangon válaszolt: Nem, a kormány nem tudott a dologról.
Elnök ezután fcllüggesztetle a tárgyalást
Wlndlschgrátz nem érzi magát bűnösnek Félórás szünet után Wlndisehgrátz kihallgatása következeit. Wlndlschgrátz kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert nem egyéni bűncselekményt követelt el és nem vádolható azzal, amivel vádolják. A hamisilás gondolata 1923-ban merült fel. Tudomása szerint az ő pénz-hamisitási akciójánál a Mészáros-féle kliséket nem használták fel. Egyáltalán nem tudja, hogy a kőkllsékct bemutatták e Schulzenak. Mikor Schulze Magyarországra érkezeti, akkor kezdték meg a tulajdonképeni gyártás gondolatál.
Schulze szerepe Schulze, a lérképészeli intézetbe tudomása szerint Teleki Pál gróf utján jutott. Schulze távozása után a gyártás a Térképészeti intézetben tovább folyl. Schulze ajánlotta a hamis milliósokat, meri valószínűleg
6 maga is keresni szeretett volna rajta és rossznéven vette, hogy továbbra is nem vették igénybe munkáját Nem nyilatkozik airól, hogy ki intézte el, hogy a Térképészeli Intézetben dolgozhassanak.
Mi volt a generális terv ? Elnök kérdésére elmondja, hogy a müncheni térképészeli intézettel levelezésben állollak, azonban a bankügyben semmi szerepe nem volt. Oerö semmi dijjat nem kapóit, csak az ulikölségeit léritclték meg. A többiek repdes napidíjjal kaplak. Ezután elmondja, hogy a generális terv az volt, hogy semleges államban, francia c/gnil kell elhelyezni a hami-
sítványokat. A terjesztők kioktatását nem 6 végezte, hanem Jankovics. Összesen nyolvanan vállalkoztak a hamisítványok terjesztésére. A terjesztők egyrészét Feidinándy ajánlotta, a másik részét pedig Hiier László.
Jankovics kurir-igazolvánnyal utazott
Az ő feladata voll, hogy kivigye a hamisítványokat, értékesítenie azonban nem lelt volna szabad, még a kolfeit sein lelt volna szabad kinyi-tania, mert az volt a megállapodás, hogy csak egy megérkező sürgöny alapján szúbad a hamlailványok értékesítésébe kezdeni. Elmondja, hogy Jankovics kurír■ igazolvánnyal utazott ki, aminek kiállítására ö kérte Nádosy Imrét. , Wlndisehgrátz volt a flnancirozó
Arra a kérdésre, hogy ki financi-rozta az egész dolgot, elmondja, hogy ö, azonban egész pontosan nem ludja az összeget megnevezni, amit rendelkezésre bocsátott, csak annyit tud, hogy sokkal több, mint kilenc is fél-Milliárd. Ezután elmondja, hogy milyen összegeket vett fel különböző intézetektől.
Budapest, mijus 7
A nemzetgyűlés mai ülésén napirend elölt Bugyi Antal szólalt fel és szóvátelte Slrausz István tegnapi felszólalását, melyben a Jegyinlézet zárszámadásával foglalkozott Bejelentene, hogy a zárszámadási bizottság a számadások egy részéi már megvizsgálta. Ezután tovább folytatták a kereskedelemügyi tárca\' költségvetésének tárgyalását, melynek során
Peyer Károly szólalt fel először, aki a költségvetést nem fogadja cl.
Meskó Zoltán a Baja—Kecel—Kis-kőiös-i vasul megépilésére vonalko-
EMAiettsl irt-. Ejy Mra 30.000 kat« Három Mra ......... JO.OOO koreaa
Rába szerepe Ezután elmondja, hogyan került hozzá Rába 1918 ban. Rába mindenben teljesítette a kiadott utasiiáso-kal, de véleményt soha nem nyilvánított. Tudta, hogy miről van szó és mi az intenció.
Elnök ezután Windischgiálz kihall-gatását befejezte és ismét Nádosyhoz fordult, hogy hallotta-e a vallomást. Nádosy kijelentette, hogy ő nem beszélt rá senkit, mindenkinek a saját belátására és lelkiismeretére bízta az ügyben való részvéleléL
Hazafias indok Elnök ezután Haits Lajost, a térképészeti inlézet nyugalmazol! vezér-tanácsnokát hallgatta ki. Bűnösnek nem érzi magái, mert meggyőződést szerzett arról, hogy amikor a vállalkozás lolgálatöba áUt, hazafias célt szolgált, azonkívül bizonyosságot szereztem arról — mond|a, — hogy bizonyos jóindulat kiséli az akciót. Ha ez Héra lett volna, feliéi-lenül visszautasítottam volna a dolgol. Hogy Schulzen kivül voll e segítőtársa Oerönek, addig, míg ő voll az inlézet vezetője, erről nem hallóit Oeró nagy lelkesedéssel vállalkozott és azt mondotta „ezl megteszem hazámért".\'. Eire világosan emlékezik.
Sohasem látta is hallotta, hogy az ügynek más hátiere is van, mert ha ez megtörtint volna, mindenki tudomására hozta volna.
Elnök ezután a tárgyalás folytatását holnap reggel 9 órára lüzte ki.
zól&g határozati javaslatol nyújtott be. A költségvetést elfogadja.
Propper Sándor a vasúti tarifa leszállítását követelte.
Haller István a kisiparosok helyzetével foglalkozott. A költségvetést elfogadja.
Malasics Géza a helyiérdekű vasul! forgalmat bírálja és a költségvetést nem fogadja cl.
Propper Sándor az iparfelügyelet kérdésével foglalkozott. Sürgette az Országos Munkásbiztosiló Pénztár önkormányzatát. A költségvetést nem fogadja el.
$zqM Imre a megkötött kereske-
A kereskedelmi minisztérium 750 milliárdot adott ki közmunkákra
Walkó miniszter a szénbehozatalról — A sárvári selyemgyár ügye A kormány közszállltásokkal segíteni igyekszik a kisiparosságon
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május S
dclmi szerződéseket bírálja, melyek szerinte nem szolgálják sem az ipar, sem a kereskedelem érdekeit. Bírálja ezután a MÁV tarifapolitikáját, majd szóváleszi a sütőiparosok és a kávéházi munkások súlyos helyzetét.
Erödi-Harrach Tihamér a Tiszazug közlekedési viszonyaival foglalkozott. Kérte a kereskedelemügyi minisztert, sürgesse meg a már úgyis előkészítés alatt lévő tiszazugi hid épilését.
KétU Anna kifogásolta, hogy a statisztikai hivatal nem foglalkozik I kellően a munkanélküliséggel. Sürgette az Iparfelügyelők létszámának felemelését és az iparfelugyelői (örvény reformját.
Csíki József arra kérte a kereskedelemügyi minisztert, hogy fokozatos erővel törekedjen a közutak fejlesztésére és rendbehozatalára, ezért szükségesnek tartja az utak államosítását. A munkanélküliség orvoslását sürgette, mely fontosabb a frank-ügynél. A sárvári múselyemgyár megmentését kérte. A köllségvetést elfogadja.
Több szónok nem lévén, elnök a vitát bezárla.
Hermann Miksa megjegyzése ulán Watko Lajos kereskedelemügyi miniszter emelkedett szólásra. Kijelentette, hogy a kormány mindent meg fog tennt az utak rendbehozatala érdekében, mert ez az első esztendő, amikor megfelelő összeg áll rendelkezésre az úthálózat kiépítésére. Azt hiszi, hogy a közeljövőben meg lesz a látszata annak, hogy ezen a téren eredményes munka folyik. Kijelentelte, hogy ebben a költségvetési évben 320 kilométernyi utat hoznak jókarba, 160 kilométernyi utal építenek, 90 ut építésére kölcsönt adnak a törvényhatóságoknak és 20 olyan ^özségben hozzák az utakat rendbe, ahol auló és autóbuszforgalom van. Körülbelül tizenkettőmillió aranykorona az az ősszeg, melyet az utak javítására fordíthatnak.
A köznumkavíszonyok megoldása tckinlctébcn kijelentette, hogy rövid időn belül uj törvényjavaslatot terjesztenek a Ház elé.
Az aulóbuszjáralokra nézve kijelentette, hugy az Államvasút és a posta részéről vezetik be az autóbuszjáratokat. Az erre vonatkozó tárgyalások már folyamaiban vannak és reméli, hogy az 1926/27. költségvetési év keretében sikerülni fog ezt lelő alá hozni.
Valkó miniszter: Megérti a széntermelés kríziséi, de ,czen mindenáron könnyíteni akar a kormány. A MÁV tarifáján is lényeges mérsék-séklést akarnak, de ez nem megy j olyan könnyen. A külföldi szénbe-hozalall Is meg akarja némileg nehezíteni, annyira amennyire az ipari viszonyok megengedik. A vámkezelési illetéket r.\'o-ról 4»/u-ra emelik fel. Továbbá az állami hivatalokban csak hazai szenet használnak, az állami vasgyárakban is csak hazai szénnel fognak dolgozni, úgyszintén az állam vasutaknál is. Pillanatnyilag is akarl segíteni a kormány a salgótarjáni bányamunkások helyzetén és ezért .2 és fél milliárd koronát rendelkezésre bocsátottak. A sárvári selyemgyárról szólva kijelenti a miniszter, hogy a nehézségek onnan származnak, hogy a gyár termelésében tulprodukció állott bc és hogy a gyár konkurensei modernebbül vannak felszerelve, azért a sárvári gyár nem veheti fel a versenyt. — Ezen csak ugy lehet segíteni, ha a gyár modernizálja magát. A vasutak villamosítását nem tartja keresztül-vihetőnek, mert oly horribilis pénzbe kerül, hogy nem fizeti magát. A közmunkákról elhangzott panaszokra válaszolva, kijelenti, hogy elismeri, hogy a közmunkák nem kielégítő mértékben indullak meg, de ó csak a kereskedelmi látca keretében bc-
szélhel erről. A kereskedelmi minisztérium rfszirto 750 milliárd meni közmunkára. Ebből kapóit a MÁV beruházásokra és a vagonpark fejlesztésére 420 milliárdot, a pnsla 210 milliárdot és az utak költségeire adlak 170 milliárdot.
Az ipar felügyelet hiányosságát telték többen szóvá. Ezen is akar a kormány segíteni és most még egy negyedik ipaifclügyelőt szerződtetett és reméli, hogy a helyzet ezál\'al is javulni fog. Igyekszik a kormány a kisiparosság helyzetén Is segíteni, még pedig ugy, hogy u kiszállításokból nekik is juttallnak. A kis-
iparnak adandó hitel kérdése nehéz ügy — de remélhetőleg ez is sikerülni fog általános megelégedésre. Végül a zálogházak uzsora kamatairól elhangzott beszédekre reflektál, majd azt magyarázza, hogy a MÁV azérl hozat a különböző országokból szenet, (hogyha az egyik országban sztrájk van, azért ne legyen fennakadás. Majd a vasul építésről beszéli még, majd kéri a kereskedelmi tárca költségvetésének elfogadását.
A házelnök ezután indítványozza, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt tajtsa." •
Az ülés »/»7 órakor ért végei.
A pénzügyminiszter vizsgálatot indit Nagykanizsán
Az iparos él kereskedő társadalom adózási panaszai ügyében — Kállay Tibo:v dr. négytagú nagykanizsai
küldöttséget vezetett a pénzügyminiszter elé
Nagykanizsa, nii|ui 7
Városunk kereskedelmi és ipari érdekeltségei április 25-én tartott együltes tiltakozó nagy-gyűlésükön Cold Ignác Javaslatára elhatározták, hogy az összes érdekeltségek monstre-küldöttségben járulnak a pénzügyminiszter elé és Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, városunk nemzetgyűlési képviselőjének vezetése alatt előadják az adózás, főként a forgalmiadé terén felmerült sorozatos panaszaikat és azok orvoslását kérik.
Erről a határozatról értesítést küldtek dr. Kállay Tibornak, akii egyúttal felkérlek a monstre-kü\'dwtség vezetőjéül. A képviselő válaszában azt kérte a nagykanizsaiaktól, hogy ne vezessenek egy számos tagból álló monslre-küldötlséget a pénzügyminiszter elé, hanem menjenek fel csak hárman s ő fogja vezetni a depu-láclót.
A küldöttség tegnap utazott lel
Budapestre; tagjai voltak Blanken-berg Imre és dr. Barlha István az OMKE, Bazsi József az Ipartestület és Unger-Ullmann Elek a Baross Szövetség képviseletében. A küldöttség Kállay Tibor dr. vezetésével ment a pénzügyminisztérium palotájába, ahol Bud János pénzügymi-niszler Vargha Imre dr. államtitkár jelenlétében fogadta őket.
A panaszokat általánosságban Kállay Tibor dr, a kereskedő társadalom nevében Blankenberg Imre és az iparosság részéről Bazsi József sorolta fel a miniszler előtt. A panaszok feltárása után beható tanácskozást folytattak a segítés lehetséges módozatai felett.
Bud János pénzügyminiszter igérelet telt a küldöttségnek, hogy a felsorolt panaszok alapos kivizsgálása a közeljövőben megtörténik. E célból rövidesen Csekei Béla minisz-
Laci bácsi
Irta: Lengyel Oyali (1)
A mesebeli gólyakalifa esete jutóit eszembe, ki a monda szerint kettős életet élt. Az álombeli és az 6 valóságos életéL Az álom és valóság olyannyira összekapcsolódott nála, hogy a keltőt meg sem ludla egymástól különböztetni.
Ml lenne belőlünk, szürke nyárs-polgárokból — kik a megélhetés ezer gondjaiban kifáradva, kimerülten térünk oilhonunkba — ha az irodalom és művészetek nem tennék számunkra lehetővé, legalább megközelíteni a meseszerű kettős életet ?
Felhangzik lelkemben Wagner zeneóráméinak instrumentális mesesze-rüségc, clringatózom Schubert őrök-szépségű lágy melódiáin, melyeknek halk pizzicalójára menüettet jártak térdnagyságu, ha|poros őseink.
Lelkem visszaszáll hozzájuk s fáj, hogy ók már a mullté, szép harmonikus életüket a feledés fátyola borítja. Elmultak, eltávoztak tőlünk. Egy-kellő él már csak mulatóba kö-zöttőnk, azok is ugy eltemetve — elfeledve... Csendes magányukban visszavonultság — élik még hátralévő s bizonyara megszámlált napjaikat.
...Laci bácsi...
Ó voll az újonnan megnyill kis Kamara Színház lelkes ensemblc-jének a dirigense. Fiatalab korában vílághirü rúvész, egy valódi grand Européer — a szó legeszményibb értelmében. Zenekara, mint egy csodás, ujmivü hangszer működött kezei alatt.
Most már mindennek vége, megtört, kopaszodó öreg d!»lett a világhírű dandy-ből. De azért naponta fáradhatatlanul megjelenik a Duna-korzón s bágyadt, kedves mosolyával örül a mellette hullámzó fiatalságnak.
Félretaposolt lakkcipóit ismeri fél Pest. Barna kifakult zsaketljében tükörfényes cilinderrel a fején, — mouoklisaa sétáló öregúrban csak kevesen ismerjük lel a mull idők nagy emberét s aki, bár egész generációkat nevelt az európai művészvilág számára, mégis csupán vasár-naponkint engedheti meg magának azt a luxust, hogy tejeskávét reggelizhessen, friss, ropogós fehér kiflivel egy lizcdrangu kávéházban.
Két szép leány növendéket hozott a színházhoz Laci bácsi már régebben. Mindketten ;Anlhcsnél kezdték tanulmányaikat, hogy az öreg macs-Iránál fejezzék azl De. Az idők folyamán magához vette a két enni-
valóan bájos gyermekei, kiknek aranyszőke hajkoronájáért rajongott a lóváros aranyifjúság,!. Hangjuk mint a pacsirtáé, könnyedén trillázva csapjngoti a legmagasabb fekvésekben is, de egyébként kedves egyéniségük miatt is kedvencei leltek a kis zöid márványnyal béleli szin-htznak.
Mindnyájunknak feltűnt, hogy mily különös atyai jóindulallal viseltetik a két gyermek iránt. Cukorkákkal, süteményekkel árasztotta cl .gyermekeit\', sőt ha valahol ilyesmivel megkínálták, félretette s gondostn becsomagolva vitte haza az ő .gyermekeinek\'.
Eleinte nem vettük valami túlságosan komolyan az ő tiszteletbeli apaságát, de amikor meggyőződtünk Laci bácsi önzetlen jószívűségéről akkor kezdtük tisztelni benne az.-apái....
A kis párisi jellegű Kamara s/in-ház csengője élesen sivít bele a lá.tyzöld r\'ürványfolyosók inlim délelőtti csendjébe, hogy próbára hivja a folyosókon s a társalgóban szétszórtan diskuráló m fi vésznépséget. A nézőtér szürke félhomályát a kíváncsiskodó hölgyek villogó csipkéi és az urak plastionjai enyhítik csupán s mind megannyi szines ref-
lexió, különös hangulattal töltik meg a színpadról kiáramló, maszlikszes, fülledt levegőt.
Megkezdenék már a próbát is, de a színház Laci bácsija, az őreg maestro, hiányzik még a karmesteri pulpitusról. Tűvé leszik érte az egész színházat és környékét; nincs sehol! Lakáíán sem tudják hová lett, pedig az Eskü-téil plébánián már a delel Is régen elhúzták.
A vörös lámpa kigyúlt, elnémull az orrhester, hogy megkezdjük1 a .Palikds" nyitányát. Bár .0" nem volt ott, a szelleme mégis összetartotta a kis együttest, mintha csak ott ült volna közöltünk. Láthatatlan kezeivel olt játszott kedvenc hangszerén: az orcheslcren, játszivá csapongva trilláztak a hegedűk, kergetőzve a klárinélck és fagottok melódiáival...
A próbán szerencsésen luleslünk.
Eljön az esti előadás.
Vü8 óta, nyolc, negyedkilenc... A gyönyörű zöld, márványoszlopokon
nyugvó mennyezet csillárai kigyúlnak, feltárulnak a terembe vezető ajlók, amelyen át nesztelenül hullámzik be az előadás — gondtalanságot és szórakozási kereső — ki\' sütött kípuderozolt közönsége.
(Vége köv.)
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY
f
téri tanácsos Nagykanizsára érkezik és az adóalanyok panaszait személyesen fogja meghallgatni.
A küldöttség megnyugvással vette tudomásul a pénzagyminiszter válaszát s még tegnap visszautazott Nagykanizsára.
Ma Zílaegerszegről Nagykanizsára érkezett Falér Endre pénzügyi tanácsos, aki az OMKE és az Ipartestület képviselőit hallgatta meg az ipari illelvc kereskedelmi érdekeltségeknek a forgalmiadó kivelésck kőiül panaszolt sérelmeire vonatkozólag.
napi hírek
KAPIREMD
Május 8, szombat
Római katolikus: Mih. fóap. Protestáns: Gizella. Izraelita: Ijar hó 24. Nap kei reggel 4 óra 34 perckor,
nyugszik délután 7 óra 20 perckor. •
Rott Sándor társulatának vendégszereplése a Polgári Egyletben este 8 órakor. •
Mozi. Uránia: l-ángoló ifjúság, világattrakció. Csak felnőtteknek 1 — Viláe: A két mölnárlegény, Zoro-Huru vígjáték. : Előadások este 7 és 9 órakor.
HULL AZ ARANY,
n drága, sokat érő májusi eső. Magyar ember a világon a legszebben mondja ezt: — Hull az Isten-áldás.
Igen, Isten áldása, a ml sokat szenvedett szegény országunkra, hogy nőj jön magasra az Alföldön a mi aranyat érő acélos buztlnk, hogy kövéred jék a fa a dunőntull legelőkön, hogy terebélyesedjenek a mi kevés erdőink. A munka áldása koronázza az érte hutlajtoil verejtéket.
Valakitől hallottam tegnap: .Menynyit esik! Oh, ez a sok eső!\' A májusi esőből sohasem elégés schasem sok. Most ázik a halár és a föld embere, a magyar gazda, nem haragszik a sárra, de még inkább kéri az Istent, hogy:
— Adjál Uram esőt, cdjdl sokat, hogy magból kenyér legyen és a munkának áldását lássuk, mert csak ezt az egyet nem vehették el tőlünk, hogy dolgozni tudjunk és izzadva, verejtékezve fel-épilsilk ezt a romba dölt nemzetet. Adjál Uram esőt, hogy kenyerünk legyen és azt mindig a Te nevedben tudjuk megszegni! És a rög embeie vidult arccal tekint végig a barázdákon és amíg a városi ember menekül a zuhogó zápor elől, addig ő kiáll a hulló arany zuhalagba és nem sajnálja, ha tisztességben ráncolt homlokán esőlé vegyül az izzadsággal, a munka termelte igaz gyönggyel.
Ez a májusi eső, amely áztatja ezt a megtépázott Csonkaországot a lefaragott végeklől-végeklg egy szem a reménységek láncolatában, hogyha nehéz is u sorsunk, ozérl terem ez a mi földünk kenyeret magunknak, de meg másoknak Is, akik arannyal sáfárkodnak érte és ez oz arany jő lesz arra, hogy a pengőből, amit most vernek, Igazi arany pengő legyen.
U. Gy.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK]
Maim 9. !t.nxn<«nV.Pl\'t>lnU-Linplonl lt.0-vllin >i.p|. j.vii. . Pollii Ejeyl«t nicjltrmtbtn c»i* l-l 0 átakor.
Mij.s 9. M*cl.liuiuii*15k AJy-m.lWJ. . K.ii.nfr a..vi«fftitb.n űl\'.tk\'.u 10 öukot.
M-Ju. 13. A nisykinln.1 Mitli-ltinyolt IJr.u-Iilinjk mUiwoi IrioJ.DIi ,,<nlrli,di.í . K4t|[0nyl-uk.l !0tnitcr.tnb4n olt k ír.kor.
Má]o. 16 A Ztinv! Mlklót Itodílml f» V.JvIulll Klit ZunylOnrirptlyt ilfltlfltl III 1 úf.kw . válOl-hkz. ilt,HtrmíM:i.
Máiul 22. Kltchtt d«!«il.ly< • K»«lnd
uzvl.rmfbm "le 0 úi.kot.
MAJu. 21. A N.Qk.aUul VliuU. O.lkBf iImIÖ \' K.ntrlnl anoepíl*. díltlitl III I\' ilt.kor.
M*lu» 30. A NiK,V.nli.jl KOlSIiiil KíimOw.wk ÓnttgliytA I. Oaklp.6 HzyoOltiíntk slulíuralc
jultti \'í\'Á. Ip.it.ilfil.il íitliJi iim6.itni.lbl ünntptlyt. _
— A főispán vasárnap Nagykanizsára jön. Tarányl Ferenc dr. főispin a OyOSz vasárnap délutáni alakuló közgyűlésére Bődy Zoltán alispánnal Nagykanizsára érkezik.
— Négy lélekkel szaporodott Nagykanizsa lakossága egy negyedév alatt Mint az alispáni jelentésből megtudjuk, Zalamfgye lakossága közel ezer lélekkel szaporodott három hónap alait. Ebből a jelenlésből megállapítható, hogy Nagykanizsa város lakossága 4, Zalaegerszeg városa 18 lélekkel szaporodott.
— A vasárnapi kulturestély. Mint már megirluk, a nagykanizsai szentferencrendi plébánia templom restauiálása javára vasárnap esle léi 9 órakor a Polgári Egyleibín kullur-eslély lesz, melynek műsora a következő: 1. Liszt: H null ballada. Chopin: Berceuse, Cisz moll keringő, C moll eludc, A moll clude Zongorán játsza: Blhary Teréz fővárosi zongoraművésznő. 2 Dr. Pauler Ákos ny. r. egyetemi tanár előadása a modern bölcselet kőiéből. 3. Liszt: F moll elude (Allegrezza). Dísz dur etude (Sospiro); Bartók: Kél népdal; Kodály: Székely keserves, Esik a városban ; Scriibine : Noclurne (Csak balkézre); Liszt: XV. Rapszódia (Rákóczi induló). Zongorán játsza: Blhary Teréz fővárosi zingoiamü-vésznő. FelOlfizetísek a jótékony célra való tekintettel köszönettel fogadtatnak és nyilvánosan nyugtáztatnak. Helyárak: I. hely 30 ezer, II. hely 20 ezer, karzati állóhely 10 ezer, földszinti állóhely 5 ezer korona. Jegyek kaphatók Schless, Stampf és Teutsch üzleteiben.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymflvész zenekarával hangversenyez.
Mibe kerül városunk közigazgatása?
Huszonkét milliárdon felül van Nagykanizsa költségvetése — Teljes fedezete van a költségelőirányzatnak — Majdnem ötven millióba kerül naponta a város háztartása
Nagykanizsa, május 7 Röviden megemlékeztünk már arról, hogy Nagykanizsi város 1926. évi köliségvelés-előlrányzata, mely a legközelebb összehívandó képviselőtestületi közgyűlés elé kerül jóváhagyás végett, 20 milliárd papírkorona körül mozog.
Eme híradásunk óta a költségvetés egészen elkészült s annak áttanulmányozása alapján megkezdhetjük részletes ismertetését.
A költségvetés főösszegét a háztartási alap adja, mely egymaga 17 milliárd 689>A millió korona. Ennyi a szükséglet és pontosan ennyi a fedezet Is. Nagykanizsa város háztartása tehát az évnek minden egyes napján 48,463.616 koronába kerül,
vagyis átlagban a 29.000 lakos mindegyikére naponta 16.712 korona esik a város háztartásának költségeiből.
A háztartási alap költségvetésén kivül 637 millió korona a szegényalap, 1.253 millió a nyugdijalap, melyekre teljes fedezet mutatkozik. Az iparoslanonciskola alap 361 \'/a millió, ebből 183 8 millió fedezetlen; egyesilett utalapok 1617 millió, ebből 25 millió fedezetlen és 560 millió a városi vízmüvek költségvetése, mely tételnél 13 millió korona felesleg mutatkozik. A költségvetés teljes összege tehát 22 milliárd is 118 millió kor.
Összchasonlltásképen álljanak itt az 1913. év költségvetésének békebeli koronában összeállított adafai:
A háztartási alap 1913-ban 956.226 korona volt, ami 13 milliárd 865 milliónak felel meg. Az emelkedés tehát a békebelivel szemben 277o-<K.
Az utalapok békében 55.417 koronával, mai értékben 803>/z millió koronával vollak dotálva. Az 1926 os költségyetés 1473 millió korona, az emelkedés a békéihez viszonyítva löbb mint 80>/o-os.
A leépítés
A közigazgatási személyi és do\'ogi kiadások egyhalod részéi teszik az egész költségvetésnek. A békebelivel szemben itt csak csekély emelkedés mutatkozik, amennyiben az 1913. évi 245.715 aranykoronával szem-b\'n ez Idén 261.217 aranykorona (3788 millió papírkorona) a közigazgatás költségvetése.
A tisztviselők, dijnokok és szolgák fizetései 2036 milliói képviselnek. " leépítés következményeképen ez rovat 1913. óta 25.400 aranykoro-
nával csökkent, ami évi 368 milliós megtakarítást Jeleni a fizetésekben.
A békeévek óta a 99 000 arany-koronás tisztviselői fizelések 104.000 aranykoronára, a dijnokok járandósága 10.000-ről 15.000-re emelkedett, a szolgák járandósága 47.000-ről 20.000-re, a szolgaruházattal járó kiadások 9624 aranykoronáról 897 aranykoronára csökkenlek.
Az irodai költségek 23000-ről 27.000 aranykoronára, 394 millió papírkorona emelkedtek, az emelkedés közel 17°lvos. Irodai megtakarítás mutatkozik fűtés, világítás, telefon költségekben.
Az útiköltségek és napidíj rovat 1679-ről 3862 aranykoronára (56 millió papírkorona) emelkedett. Az emelkedés közel I30>/o os.
A váimegyei alapokhoz 483Va millió koronával kell a városnak hozzájárulnia.
Tűzrendészet A tűzrendészet évi kiadása 446 millió korona, ami az utolsó békeéviben csak 189 millió ko ona voll; az cmetkeÉés tehát 138\'/0-os. A tűzrendészet! Kiadásokból 317 millió a 14 tűzoltó fizetésére és ruházatára esik. Szerek beszerzésére éskaiban-larlésára 34 millió sz előirányzat. Ugyanennyi a lótarlás költsége.
A mezőrendészet 92 millió évi kiadást jelent. Ez a téiel béke óta 57°\'o- kai emelkedett. Ebből az összegből 78 millió esik a bat lótartó költségeire, 14 millió pedig kél mezőőr fizetése.
Negyedére csökkent bevételek A közigazgatás 3788 milliós kiadásaira mindössze 183 millió fedezet mutatkozik ugyanennek| a rovatnak bevételeiből, vagyis az elérhető bevételek 5%-a a kiadásoknak. Békében a közigazgatás bevételei a kiadások 21%-át fedezték.
A bevételeknek egynegyedére való csökkenésében nagy része van a békebeli 30.0C0 aranykoronás államsegély elmaradásának.
A bevételek fele a mezőrendészeli pótadóból áll elő. A pótadó az érdekelt birtokosság 18 millió aranykoronás 1926. évi földadójára kivetett 36°/o.
A kiadási tételeknél mutatkozó emelkedések és a bevételek csökkenése az általános gazdasági helyzet következménye. A békebelivel szemben az egyes címekre fordított össz-szegek s;mmi esetre sincsenek arányban az elmutl éviizedben legnagyobbrészt káibavcszett fejlődési leliitő-i ségekkel.
Cgak még ma e»te pont 8 áraltor
ROTT SÁNDOR
TÜRK BERTA, KMOCH JOSEF1N, FODOR ARANKA, FEHÉR GIZI, Dr. ERDÉLYI GÉZA, LÉNÁRD BÉLA, SZENTIVÁNYI KÁLMÁN
vendégtátéka a Polgári Egylet nagytermében.
Jegyek Szerbnél 25, 35, 45 ezer K-ás árban. Állóhely 10.000 korona.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májúi |.
— A megyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését folyó hó 11 • én, kedden larl|a Zalaegets-egeit a vármegyeháza kistt rmébsn Tarányi Ferenc dr. fő spán elcöklete alatt.
-—> Roltot, még csak ma este láthatod.
— Orvosi jubileum. Dr. Viola Ignác nyug. kororvos, a nagykani/.sai Ker. Munkésbiz\'ositó Pénztár orvosi folyó hó 6-án kartársai részéről meleg ünnepellelésben részesült abból az alkalomból, hogy ezen n3pon voll 40-ik évfordulója orvossá avatásának. A jubilánst dr. Fodor Aladár városi tisztiorvos köszöntötte fel. Majd dr. Kön/g tózsel fogorvos felolvasta dr. Thassy Oábor megyei tiszti főorvos üdvözlő átiratát.
= Ma táncest a Szarvasban.
— Kiutalták Nagykanizsa Is-kolaépltésl kölcsönét Városunk súlyos elemi Iskola hiányán mosl a kultuszminiszter egy kiadóit rendelete sokat fog enyhiteni. Ugyanis a vallás-és közoktatásügyi miniszter értesítette Zalavármegye kir. tanfelügyelőiéi, hogy a Nagykanizsán építendő egy hat tantermes és igazgatói lakással bővített elemi iskola költségeire egymilliárd 315 millió koronát kiutalványozott. Ezzel egyidőben Zalaegerszegen is megkezdik egy 6 tantermes elemi iskola építését.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelylségé-ben hangversenyez.
— A Katolikus Férfiliga összejövetele. A nagykanizsai Katolikus Férfiliga ma esle 7 órakor tartja 6zokásos összejövetelét a plébániatemplomban.
— A közkórház multhavl forgalma. A nagykanizsai közkórház létszáma április elsején 239 volt. Április folyamán újonnan felveltek 274 beteget. A napi 15-16 felvételezés nem tartozott a ritkaságok közé. A létszám a hónap folyamán 218-269 közi váltakozóit. Gyógyultan távozolt 270, meghalt 16 beieg. Az összes ápolási napok száma 7565 voll.
« Megnyílt a Szarvas-étterem újonnan átalakított kerthelyisége.
... Adomány. A Nagvkanizsai Brnkegysüiel és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság a Keresz-ténv Jótékony Nőegylet céljaira 1.000.000 koronát, Mázol Gyuláné 50.000 koronát adományozott, melyért hálás köszönetét fejezi ki az Elnökség.
— A szegényházban megszűnt a túlzsúfoltság. Évek óta tenger panaszt hallt,ttunk Nagykanizsa szegényházának túlzsúfoltsága miatt. A ipegindilotl kihelyezési akció végre ezt a kérdést is, egyelőié legalább, sikeresen megoldotta. Tizenöt szegényházi ápolt, kiknek eltartását havi 450000 koronáért magánosok vállalták, teghap elhagyta a szegényházat s igy a két ágyon hármasával való elheiyezés megszűnt. A szegényház jelenlegi létszáma 40. UJ szegények felvételére természetesen egyelőre nem lehet számítani, de a további Üresedések valószínűleg ezt is hamarosan lehetővé fogják tenni.
Uránia szombat-vasárnap
lángoló ifjúság
Fürst National 9 felvonásos világattrakciója.
Főszerepben: MILTON SILS, COLLEN MOORE
Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg I
— B. Barótl Rya novellás kötete. Uj lárcakötct van útban a magyar irodalomban. B. Barin Ryának julius havában megjelenő novella-gyűjteménye. Az írónő most önálló kötetben adja közre a „Zalsi Közlöny-ben, a .Divat Szalon"-ban s különböző erdélyi lapokban megjelenj tárcáit. Egy részüket ismctik lapunk olvasói. Írásait egy gyöngéd női léleknek finom és biztos meglátásai jellemzik s stílusából az érzés meleg közvetlensége sugárzik ki. A kötet legközelebb nyomdába kerül s julius első [elében fogja elhagyni a sajtót.
— Rottof, még csak ma este láthatod.
—Járási levente-verseny Keszthelyen. A keszthelyi járás leventéi, kik tavaly nem kapcsolódlak be a járások verseny-sorozatába, az idén örvendetes |elét adták sportszerete-tüknek: május 24-én megrendezik a keszthelyi járás leventéinek versenyét. A keszthelyi járás levenle veze-tóségének és a járási halóság agilitásának credményeképen itt Is élénk levente-munka indult meg. Ennek a munkának egyik szép eredménye lesz a járási levente-verseny.
= Nézze nteg a Szarvas újonnan átalakított kerthelyiségét.
— Átadták az uj Zala-hidat. Zalaegerszegi tudósítónk Jelenti: A zalaegerszegi uj Zala-hidat tegnap adlák ál a forgalomnak a kereskedelmi minisztérium és a vármegye képviselőinek Jelenlétében.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Viz helyett karbolsnvaf Ivott. Tragikus módon hail meg Karpelcs községben egy másfél éves gyermek. Dobosi Imre ottani asztalosiparos Imié nevü másféléves fiacskája az asztalon egy bedugaszolt üveget tátott, amiről azt hitte, hogy viz. Az üveget kidugaszolta és tartalmát kiitta. Kirbolsavas viz volt, mitől a kisliu másnapra meghalt,
= Ma táncest a Szarvasban.
— Felállítják az adóhivatalt Balatonfüreden. Balatonfüreden sok huza-votia ulán most mégis dűlőre vitték az adóhivatal ügyéi, amennyiben annak felállítása befejezel! lény. Az uj adóhivatal julius elsején meg is kezdi működését.
— Megszüntetett gondnokság alá helyezés. A nagykanizsai kir. törvényszék Bécsi Etel balstongyö-röki lakos gondnokság alá helyezéséi jogerői Ítélettel megszűntette.
= Rottot, még csak ma este láthatod.
— Kitiltott csavargó. A rendőrkapitányság kihágási osztályán Kiss Péler Imtc szegedi származású, Nagy-kauizsán csavargó szobafeslősegédel közveszélyes munkakerülés miatt öt évre kitiltották Nagykanizsa területéről, ezenfelül pedig nyolc napi elzárásra Ítélték.
— Rott Sándor és társulata legnap kezdte meg két napos vendégszerepléséi Nagykanizsán. Ebből az alkalomból a közönség színültig megtöltötte a Polgári Egylet nagytermének földszintiét, mig a társulatnak minden tagja, Rolt Sándorral az élén, kellemes szórakoztatásától gondoskodott Roll-ol, a jeles komikust nem kell nekünk felfedeznünk; a többiek közül Fehér Gizi temperamentumos Játékával és énekelőadá-sával. L. Fodor Aranka szép althangjával, Kmcch Jozelln kitűnő komikai erejével, R. Türk Berta láncával s Lénárd Béla, dr. Erdélyi Gíza és Szentiványi Kálmán tartották állindó derültségben a közönséget s részesültek minden felvonás és minden mag\'mzámuk után zajos lapsokban. A zongorakiséretet diszkrét módon Kun Richárd karnagy látta cl.
— A szesz áldozata. Marton Pál balatonfüredi napszámos ugy leitta magái, hogy mikor a korcsmából hazabotoikált, hirtelen összeesett és meghalt. Az orvos súlyos alkohol-mérgezési állapított meg.
Világ szombat—vasárnap
A 2 molnárlegény
ZORO-HURU
vígjáték G felvonásban.
Időjárás
A nagylunllud meteordloglat meg-tgyeló Jelentése Pénteken a Mmt,ük-ki: reggel 7 Arakor +12, délután 2 ómkor -f-tC-3. este 9 órakor +64.
Ftlhöut: Reggel kissí borull, dílben és este tel esen borull.
Sz/Htiiny: Kegyel és délben Délnyugat, este l-szaknyugali szél.
Xapt (íapfíillk mennyisére: 6"8 **-
Dörgés 12-10 perc Délnyugati irányban.
A Meteorológiai Intézet Jelentése szélűt változékony idő, meg sok helyűt! esó-el és tiósQIyedéssel.
Rottot, még csak ma este láthatod.
— A lelkiismeret egy gyilkost két év multán a törvény kezére adott. A somogy megyei Kaposke-reszturon két esztendővel ezelőtt húshagyó kedden véres verekedés történt, melynek áldozata Révész Mihály egy halálos szúrástól találva pár nap múlva meghalt. A kaposvári kir. törvényszék a tanuk kihallgatása után és a haldokló ember utolsó sztvaí alapján a tettest Vörös János személyében három évi fegyházra Ítélte. A napokban a kaposvári kir. ügyészségen jelentkezeti Mihály Sándor kaposkereszturi gazdálkodó és előadta, hogy az elitélt Vörös János ártatlan és a húshagyó keddi véres éjszakán ó volt az, aki Révész Mihálynak a halálos szúrást adta. Szenzációs bejelentése után a kir. ügyészségen intézkedtek, hogy az ártatlanul elitélt ember azonnal szabadlábra kerüljön, az önként jelentkezett igazi gyilkost pedig letartóztatták.
= Szenzációs a Szarvas újonnan átalakított kerthelyisége.
fii
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11 Telelőn: Teréz 34-4J.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére
Reklámlervcket készít
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legol csóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
- Sehwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Ma érkezik Nagykanizsára a Ford-karaván. Az egész világol nagy feltűnés közben Járja be a Ford-karaváp. Az autó-karaván az amerikai Fotd-gépgyár összes típusait vonultatja fel s ma délután érkezik meg Kaposvár felöl. Vasárnap délelőtt traktor-szántás lesz a Katonaréten, este 8 órakor szabadiéri mozielőadás az Erzsébet-téren. Bővebbet l»Punk holnapi száma hoz.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Sehwarcz Dezsé harisnyát a legjobbak.
zalai közlöny
SPORTÉLET I KÖZGAZDASÁG
A vasárnap sportja
Nagykanizsán BSC-NSE
A bajnokság már eldűli az NTE javára, a hátralévő mérkőzések a középső helyett és a kiesés kérdését lesznek hivatva felázni.;
Kaposvárott a MÁV és a Zrínyi mérkőzik. A meccs csak a kaposváriaknak fontos, mert győzelmük esetén harmadikak lehelnek, ha a PVSK kikapna a PAC-től.
Pécsett a PAC—PVSK küzdelme leljesen nyílt, de a győzelemre az NTE-t egyedül leverő PVSK-nak van nagyobb esélye; ha a PVSK győz, akkor harmadik helyezése elvitat-hatallan.
A PSC—Levente meccsen a PSC lógja szaporítani ponijai szárnál; pedig azokra a Leventének lenne nagyobb szüksége, mert a kiesés veszélye fenyegeti, a PSC pedig már úgysem lehet bajnok, második helye meg elhödithatatlan.
Nagykanizsán II. oszt. bajnol* mérkőzés lesz. Az első helyezeti NSE az utolsó helyezeti Barcsi Sport Clubot látja vendégül. A bjjnok-aspiráos kanizsai csapatnak komolyan kell küzdenie, mert esetleges veresége, de még eldöntetlen eredmény is veszélyeztetné már-már biztosra vehető balnokságál. Pedig nem kis dicsőség lenne, ha a II. oszt. bajnokság is Nigykanizsára kerülne. A mérkőzés elölt rendezett kerékpár-lassúság! vereeny teszi teljessé a vásáraapi nagykanizsai sportprogram moL
Az Ifjúsági fotballbajnokság. A
biróküldő bizottság a vasárnap tar-\'landó mérkőzésekre a következő bi-\'rákat és határbirákal küldi ki: Dél-jután 1-22 órakor NSE/b-ZTE/b. Bitó Scliweiger, határbirák: Kleman, ,Tőke. - Fél négy órakor BSC-iNSE, határbirák: Krammer, Müller. — Fél hat órakor NTE 1-Ifjusági .válogatott. Bíró: Wolf, határbirák: Rluger, Holcer.
TŐZSDE
A mai értéklőzodén az irányzat kissé gyenge voll. A rendezési nap a szokottnál valamivel több árut dobott a piacra, ugv, hogy az árfolyamok kissé lemorzsolódlak. A bankok és takarékok piacán a vezető papírok kissé gyengébben tendállak, Egyesült Fővárosi azonban lovátb javult. A bányapiacon is csak a napy papírok szenvedtek árveszteséget. Fgyéb ipari értékek pi2cán az íreltolódások csak línyegtelenek vollak. Az üzlel szűk kerelek közöli mozgolL
ZSrlchl xárltf
Kínit 163SOO Lordon 2510 50. Niv-tri, 517-60 Brtml 161500 Milano 207C"™. llcltaní 50755 Beiln 15290. Wlrn 7303 tuük375 00. Prá^tf 152950 íjni.ipot JC-30, ■mi 47 50, 8.i.:tll 18000 8d*rt--I 910.03.
A budapesti T5z.dc deviza-jegyzése
APR0H1RDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A rimizó i mindéi. vnstaanljh betűből illó szó két szónak számíttatik. Minden tovAbbl szó dija 500 K. A hli-detóal díj elSra
Iizatandfi a iorgalmlvtó hoza<sz*mlUs<val
Aaaalartr* »«70-;S77.
0«cril IXJ;-Í- ,-ÍUS
6«iUu iMta u:a
ií»Uiaí:
Irtaasal 212) Hit
ÍCíUiíJt :KiS 117C4
Otilo IU 0 JHW
[ctiam lUlUlllStt
MIUMO JSW 2S",Ü
Kiwywt JU7.i-}U«0
PArtl íznnut
Pli£t umiíJvi
IUÓIU StM2l
itcaci »
WU» 1ŰU71 10102
IIII7 l»U7
ui
Valmék
LttiniI IIK.Ti:* _____„„1 J\'H.O Hí...
Cato*. ü\'iinl.* .-.Kf. itis IWVS
Oil>\' lllíl-,ijí
r.tack te J2M ual
xjíj.\'í hl MtS-rWS
tat rua\'j
Un nwii
Ut 1MWM9
«Ut>v ISH1 I7MJ
0ui)-uuil. ICC4I VCl\'.O
Dia koi. Ildi laros
iyllú 11. IIII7-1WÍ
CKz, h. J,a UH
UoYla tor. IKW-iltW
MUa. IMMIIlU
TermíuytőiaUe
San Unt. 7S kg-tx 407.500-410.0 0. V 412 500-415.00 \' 78 nj-oi
415 01Ö—417.550 CííyíD dunántatl éj psn-.Idcu 70 ke.-oa 4)2500-405 000, 77 k^-j, 40 50 ) 4I00V, 78kt-o>41o.(X»- 412503
15 kg-ot 412»»- 415C0 :cai Ki.5.0-237.503. rakaimlnylrpa 230 000~?50c00, ailrina 280.000-325 003, <at> J5S 0W-270WO, tengo/l 2.0 0 0 -201.030, tepet 600.000 —610.00a IsOtca I50.0Ü; 195.003, korpa 172 5)0-177.500.
Seríésvisár rutait 785. Bchrbót el4d.tl.uat vltaai-
■ utol ----arb. ElaóundS 18J03-I9 000,
•«4ett 17.590-17 750, aw>rlt kíKíf 10.000 —17.C01, köonyll I3j000-15.030, elaínndk őrei 16 SCO—17.000, mUodrrndO t5.S\'jO—
16 5X3, angol sltldó 17.000-19 000. izjtane
nxgybin 20.503--.-. uli 25.250 --.-.
Mnúotl hal 18 000 — 2Í.OCO, izalcnui. tél ttrté. 19.000 - 21503,
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar is KSayv-IBTimSeiUa XT. tinrrt«nl»»
ihegnvilt
ARANY SZARVAS ÉTTEREM
újonnan átalakított
kerthelyisége.
Nyári táweparkett.
Elsőrendü ételek és iialok. - Olcsó árak.
sPöntos°és figyelmes kiszolgálás. Fagylalt, Bar italok.
Holló Tóni Jazz-Bandja.
Haponta frissen csapolt sör. \\
Zóna villásreggeli.
Porsz ivógép eket lakástakarltáshoz kölcsön ad, szónyegporszivást (órabérben) lakAstakadtíst Vállal Lasky Nándor Nagv-kanizsj. Rákóezl-utca 5S. 1479
Fagylalt, Jegeakáví kapható — Makoviczky cukrászdában. 1406
írógép látható irátu Reminkön olcsón eladó. Fó-ut 13. Rádió Sálon. Sttlner 1493
KitUnó kirtoionyl
Ó- és UJBOR
1917. évi pcooenyobor llterenklnt U kapható iox
REMETE, Sugár-ut 8. azórn.
GaxdaaaszonynaH, lózónónek ajánlkozik urasági házba 30 éves Intelligens assiony, fóurl házaktól kltünó blzonyltvi-nyokkal. .Falusi gazdaasszony\' kiadóhivatalban. _H92
Jó bizonyitványu mindnies azakóoanfi, ügyes ds tiszta önálló (ózésben gyato\'10". háromtagú családhoz (elvétetik. Megbeszélés d. u. 1—4-lg. Cim a kiadóban. 1497
Eajlojáa, többszörösen díjazott fajtiszta kendermagos Pllmuth, mely bóséges tojó és n3gy húsban nyilvánul, legclentálóbb baiomtibeteRségeknek, darabja ölezer korona Ország és Wldder magkereskedésében .N\'a;— kanlzsa, Erzsébet-tér.
Festmények, könyvek (szépirodalmi, g.tzdusági, művészeti, stb.) kéz alatt el-adók Király-utca 26.. első cmtlct.
g HP azivógázmotor MAV gyártmány eladó Feketesár-puszta Bérgazdaság.
posta Surd.______\'477
Eladó Gazdakörnek alkalmas könyvtár, öntvény szalon asztalka és plüscbgarnltura Sikátor-u. 16. 1476
Tisztelettel értesítem a kiránduló közflnséget, hogy a fciskanizsai Simon féle vendéglő kerthelyiségét május hó 9-én (tossz idő esetén e hó 13-án Áldozó-csütörtokön) cigányzenével
Kitűnő ételek, tejfölös turó, vaj stb. — Zamaios balatonmeiléki borok, frissen csapolt sör. Figyelme* kiszolgálás!
Szives pártfogást kér
WEISZ ARNOLD
vendéglős.
Nagyrabttiűll Hötiorcln í» Uralmi lovibbl
árzuhanás
ctak ax udvarban, dm Ole»6 .Mar»díkr4ilr Budapest, Király-utca 33. Mipltvi 1S4S. év. Schilíon, divit jtWMdlo, tilart cttpp.
•Ima d«tín oy<n tnol io^ in<1«f« S.9oo. U. m. Icató tta kation l.\'-Soo. ddtn varr inoMt vJ-wofl llíőo. aorln vtgj k«n«vi»j Üooo. oiío.-d vijy z«pltlr 15 *oo, ««:yím(ín»0 flMh Tíooo. ilma llb«rly nií »:boítl» vaity ptplu-
iivvtt 33ooo. duplaii^\'.rt o&l »i0*«t ml«d«a ulo-b.-n 29 ooo, »«íUrSrkí filtSnyaojriB 16.0«0. Mo<m tírtl5Jt«nyui»et C\'J>:.o, djpU.icUt gyipjuvoüt ni! nűvrl 4\')ooo. dupl»Siíl« KT»?ÍU Kbrvlott uivrt 69.000. <t«pp raaio^ln »6$oo, cpoag« I9.ooo. crcpcdc chlnr Oooo, uiutiiiilk SG ooo. viiigot vallapapUn IW.«oo. «ey gatoltufa. Ml 4*y. \'0 a»ilaU*rll6 (uinm ASo.ooo. poliltWíM vagy d«línkcndó 9A>oo. lörOIWió llfób. 2 m. houi-j r«h<rlt«:t lep»di vagy Ubtr *U«iiabrou darabja W.iwo. k<«i pap!anltp«ldiitbkcndy 3&<x>, hinrntt a6i ing vagy tudtig Ü9oo. duplafial:*■ to» aalora ffclilng darabja iP.ooo. rivl-1 aliö-oaírág íutfaiínytí J9ooo. lovibbi nvl
vagy Krlljyap|u»iöv<:ciarad*ko* mlod«n
gadható irón. Póttal rtndtUukrl IcIkHicntMUun ItlJctllBnkt
Ouna-S=áva-fldriaVa8uttápsaBág.«iMtCDéliWa8ut)
menetrendje
1926. évi január hj^l-tBI
a Nagykanizsára órkczö és indulő személyszillitá vonatokről.
Ualatonszcnt- . „, g)\'ílrg>-rőlind. írkenk
T.\'vüíiT"
,.,. . Síomljat-Nagykani\' , helyről
indul
t-Nagykani- !] telyroi . zsírn indul P irlitiik I I
Sr-\'m-ffsnj
MOV)\' 1147 13-17 v. 9-20 \' 1453 17-55 v . 1650\') 21-33 23-35
Picríl Barcsról
Nagykani-■ isiról I; indul ,icm. v.j 5W Oyv. I 14-Oy-) " \'.v.I .....
Barcsra érkezik
Wienbc írkcik
11-36 1506
Pécsre érkezik
Gyékényesről indul Nagykanizsára 1 érkezik Nagykanizsáról indul Gyékényesre érkezik
1530 ,1 1605 1 Sinautó 11-40 1215
Zalaegerszegről Indul Zalaszent- || ivánról indul !! Nagykanizsára érkezik Nagykanl- Zalaszcnt-zsáról Indul ivánról indul Zalaegerszegre érkezik
500 5-23 6-25 22-00 23-07 23-26
""ll Zalaegerszeg Budapesti közvetlen kocsi U. és III. oszállyal KÍ 1_|| és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Barcs között í 11-111. oszt. közvetlen kocsi Pécs-Wien S. B., egy I-11-1U. közvetlen kocsi Zagreb—Wien S. B. között
<) n_III. oszt. Budapest—Zafaegers/eg közölt közvetlen kocsival
i, l-ll. oszt. Nagykanizsa—Pécs közvetlen kocsival «> 11-111. oszt. Pécs Wien és egy l-ll-tll. oszl. Zagreb—Wien kö/.v. I) l-ll. oszt, közvetlen és egy hllókocsi Budapest—Triestbe, egy I oszl; Budapest—Róma közvetlen kocsival.
kocsi -11-111.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 1!.
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Kőiizleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Liptói juhturó
(májusi sajt) ptima áru 5 Ig-os
dobozokban á 140.000 K. Bérmentve minden postaállomásra utáevétiel vagy az összeg előzetes beküldésével.
WEISZ ARNOLD
sajtgyára
Veiké Sazluhy (Slovensko).
Kápvtsolfik korantatnek.
INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos csíszár-ut 8B.
Teli fon: 66-40. Állandóan raktáron az 1925-os typusu turagépek és mellékkocsik.
Otcsó zsir!
Tiszta olvasztott sertészsír kisebb vételnél kilónként 28.000 K, 10 kiló vételnél 27.000 K, 15 kiló vitelnél 26.000 K.
Bedikt: József
hentesmesternél
Petőfi-utca 39. szám.
í
mar
ralis L-t.
1 i
Könyvnyomda
Ily o mtat vá ny r akta r
Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politikai napilap kiadóhivatala
I
1
i s
Telefon 78.
Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesitéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiqHitásu reklámnyomtatványokat.
Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és törfiböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kiviielben és a legolcsóbb árakon -
I
Telefon 78.
j
>. szám |
Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
Híomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (tfyomdavezctó; Olcobcc* Károly.)
68. évfolyam, 103. szám
Nagykanizsa, 1928 május 9. vasárnap
Ara 2000
korona
ZALAI KÖZLÖNY
tartllrtllél fa kMáUvaUI FUI.it WMrtu-lMfm 7a
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
ElMzdW ár.: E« Wfi »<" | Hároa kán......... 90.000 \'
HALÁLVÁROS
(S. L.) A szomorú gazdasági állapotok szörnyű vajúdása tovább tart s az áldozatok neve a halálllstán egyre szaporodik. Arról a listáról van szó, mely az öngyilkosok neveit foglalja össze szomorú egymásutánban s melynek hatalmas tartalma miatt szétszaggatott országunk világhíres fővárosa fölvette a „halálváros" nevet.
A könyörtelen statisztika megállapítása szerintBudapesten mindennap 8—10 öngyilkosságot és cca 30—40 eltűnést jelentenek a főkapitányságon. Olyan számok ezek, melyekhez nem is kellene kommentár.
De ha önmagukban beszélnek Is ezek a szomorú számok, csodálatosképen, mintha semmi sem történnék ezeknek a szerencsétleneknek érdekében. Meg kell tehát egyszer kérdezni, hogy mi lesz azokkal az óvintézkedések- | kel, melyek hiánya miatt a „halálváros" áldozatai egyre szapo rodnak?
Akármennyire is súlyos a helyzet, akármilyen nehézségekkel is kell megküzdenünk a mindennapi ulánl hajszában, talán mégsem lehetetlen, hogy annyi munkát és figyelmet szenteljünk azoknak, kik elkeseredetten, gyöngén vagy ostobán menekülnek az élet elől.
Smith főbiztos legutóbbi jelentése szerint Magyarországon normális állapotok uralkodnak, az adók fölösleget mutatnak, a gazdasági vérkeringés megindult és megvan minden kilátás arra, hogy ez a sokat sanyargatott szegény magyar nemzet ismét becsülettel talpra állhasson. .
Hát ha ez így van, akkor az előbbi kérdésre kíváncsian várjuk az illetékesek feleletét. Komoly felelet és komoly intézkedések szükségesek, mert ez a szomorú tünet ma már annyira elharapódzott és annyi áldozatot követel, hogy tovább fejlődése csak a legsúlyosabb katasztrófa mérlegével mérhető.
Mindenki tudja az okot, amiért a „Halálváros" áldozatai eldobják maguktól az életet, de a segitő kezet hiába várjuk az arra illetékesek részéről. Igaz. hogy
ma a „minden lehetőségek" korát éljük és még az is lehetséges. hogy a fórumon nem tudják, mivel lehet a szerencséllen-ségek sorozatát megállítani. De talán még arról sincs tudomásuk, hogy a szomorú rendőrségi statisztika, melyen horribilis számokat produkál, még egyéb fontos dolgok is akadnak napirenden.
Nos, ennél fontosabb aligha akad. Az öngyilkosságok és rejtélyes eltűnések legfőbb esetben pénzkérdésen múlnak s a pénzkérdés pedig minden esetben a munka és keresetnélküll-
hetőséget nyújtanak a keresetre, ugyanakkor megszüntetik a ha-lállista áldozatainak szaporodását is.
Tenni kell tehát! Sürgősen és gyorsan kell intézkedni, mert nemcsak az idő sürget, hanem a romlás árnyékában leskelődő halál emberáldozatra éhes kaszája egyre olt függ Damokles-kardjaként az összeroskadó áldozatok feje fölött.
Magyarország nemcsak természetes határaiban, hanem főként fiaiban alkotja az egységet. Ha tehát az egyedek védelme továbbra Is minden más kérdés mögött marad, szomorúan fogjuk megállapítani a költő szavá-
uen a tliuima ea RtíMcuiwiMin- \'"^í,r------ - ------ -
ségre vezethető vissza. A leendő | val, hogy még egyszer: „Pusz-teliát összekapcsolódik a legége- tulunk, veszünk s mint oldott tőbb problémával és amikor le- 1 kéve széthull nemzetünk . . . 1"
_____in-^nr-j-ij-w-^ * * * ^ *
Megkezdték a külügyi tárca költségvetésének vitáját
A Ház felháborodással (felíratta a csehek nemzetközi Jogsértéséről beterjesztett Interpellációt - Autóbuszokkal Jognak segíteni a vasúthálózat hiányosságán — A nemzetgyűlés mai Ölése
Budapcit, május 8
A nemzetgyűlés mai ülésén foly tatiák a kereskedelmi lárca részletes tárgyalását. A Ház egymásután fogadta el vál ozatlanul az egyes tételeket, miulán Walki Lajos kereskedelemügyi miniszter megnyugtató válaszokat adotl. Kijelentette, hogy az útépítésre 12 millió aranykoronái irányzott elő a költségvetés. Ugyan-annyii vesznek fel a kővetkező évben.
Szünet ulán Áttértek a Máv. üzletmenetének tárgyalására. Walkó kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy ahol vasuii hálózalol czidő-szerint épitenl nem tudnak, autóbuszjáratokkal bonyolítják le a forgalmat.
A nemzetgyűlés ezután az Állam-vasutszámadásainaklételcit elfogadta.
Ezután az állami vasgyárak költségvetéséi is elfogadták. Köveikezeit a napirend tárgyalása és az interpellációk felolvasása, mtly után kezdetét vette
a külügyi tárca
költségvetésének tárgyalása. Ennek során Szilágyi Lajos szólal! fel, aki szomorúan állapítja meg, hogy a képviselőket máma már csak frank-per tárgyalása érdekli és a Ház ülésére el sem jönnek. Briand francia miniszterelnök beszédével meg van
elégedve, de hogy Briand nemzetközi bíróságot emleget, haam?gyar bíróságok nem hoznak megtelelő ítéletei, az ellen a legerélyesebben tiltakozik. (Általános helyeslés a Ház minden oldalán,) A köllségvetést nem fogadja el.
Eekhardt Tibor a csehek súlyos nemzetközi jogmegsértéséi leszi szóvá. A csehek — úgymond — elfogtak egy magyar állampolgárt, egy fiatalembert és azt börtönröl-börtönre hurcolják és minden alap nélkül a pozsonyi hadbíróság elé állították. Kéri a kormány gyors és erélyes Intervenvencióját, vagy retorziót a cseh állampolgárokkal szemben. — Eckhardt interpellációja nagy felháborodást vállott ki a Ház minden oldalán. Interpellációját kiadták a külügyminiszternek.
Ezzel az ülés egynegyed hét órakor véget ért. Legközelebbi ülés hélfőn lesz.
Egyre enyhül a londoni sztrájk. Londonból jelenlik: Szombaton a forgalom megjavult. Több hajójárat is felvette a forgalom. Liverpolból, ha rendszertelenül is, de már mennek az anllanll hajójáratok. Zavargások az ország egyes helyein ma is fordullak elő.
A frank-pör tárgyalása
Kihallgatták a Térképészeti Intézet személyzetét — Az alkalmazottak azzal védekeznek, hogy parancsra végezték munkájukat
Budapest, május S A budapesti klr. törvényszék ma délelőtt folytatta a frankhamisítás bflnperének lárgyalásál.
Kurtz Sándor, a Térképészeli Intézet voll igazgatója kihallgatása során elmondotta, hogy Haits vezérlanács-nok bírta rá a pénzhamlsitásl munkálatok engedélyezésére. Wlndlsch-gra z kijelentette, hogy a kormányhoz közelálló körök szimpátiával nézik az akciót. Kijelentette, hogy Wlndischgrillz nem a kormány/, hanem a kormányhoz közelálló köröket emiitett.
Uerö László elmondta, hogy Halts, a Térképészeti Intézet igazgatója, majd Teleki Pál gróf közölte vele, hogy nagyszabású, baxalta* reprodukciós munkáról van szó. A herceg Nádosy jelenlétében ismertette vele az czerfrankcsak előállítására vonatkozó terveket, majd beavatta Scbulzel. Amikor Kurtz vette át a Térképészeti Intézet vezetését, a munkát beszüntette. Nádosy. mint a kormányhatalom megtestesülése szerepelt, erre Kurtz engedélyezte a munkák tovább folytalásái.1
Tiz pete szünet után Virágh József elmondja, hogy a munkál, mint rendes munkát kapta. A hamisításban a fényképészeti részt végezte.
A nyomási Spanring végezte. Véleménye szerint 25—30000 hamisítvány készüli cl.
Ezután Parragh Ferenc vádlottat szólították be. Főművezető volt a Térképészeti Intézetben és hivatali főnöke, Oerő utasításának megfelelően végezte kötelességét. A nyomást egyszerű planéta gépen végezték, amilyenekkel a névjegyeket is nyomják. Amikor az ügy kipattant, segített a gépek nsszelörésében és eladásában. Urasitást kapott mindenféle papír elégetésére.
Haála Józscl és Spannrlng László kihallgatása után Velissy Béla a következő vádlott. Elmondja, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert mindenben Gerő utasítása szerint járt el. Azért telt meg mindent, mert azt hitte, hogy az hazalias célt szolgál.
Scharf Nándor, Hampel Ferenc és Ágoston Árpád vádlottakkal egyöntetűen vall. Valamennyien nem érzik magukat bűnösnek és azzal védekeznek, hogy parancsra cselekedtek és hazafias célt véltek szolgálni a hamisítási munkálatokkal.
Ágoston Árpád vallomása után Töreky tanácselnök a mai tárgyalást félhárom órakor berekesztette és annak folytatását hétfő délelőtt 9 órára tűzte ki.
ZALAI KÖZLÖNY
1928 május 9
Az „uj" zene
Régi és modern zeneszerzők a holnapi „kulturcstélyen"
Nagykanizsa, mi|ua 8
A holnapi kuliureilély zenei műsorán a legkülönbözőbb irányi képviselő zeneszerzők kerülnek egymás mellé. Chopin-Liszt— Bartók-Kodály és Scriábine nemcsak egy-egy állomáshelyei Jelölnek meg a zene történetében, hanem egymással csaknem homlokegyenest ellenkező stílusokat is képviselnek. Chopin, a lengyel származású, de francia kullu-ráju nagy romantikust kompozícióiban a kifejezés bensőséges finomsága s a dallamok mesteri szépsége jellemzik; Uszt Ferenc uj formákat keres, első és talán legnagyobb mestere a programzenének, a magyar rapszódia megteremtője, már dinamikai alapon .dolgozik", mig Bartók, Kodály és Scriáblne a .modern" zenének hazájukon kívül is elismert Jeles képviselői.
.Modern zene ..." Nagyon nehéz ennek az uj zeneiránynaic lényegét rövid néhány sorban |ellemezni. — Egyik kiváló egyénisége, Igor Slra-vlnsky a zenének még .fejlődésiről" is ugy nyilatkozik, hogy a zene őrök, aminlhogy örök a harmónia és diszharmónia s egyetlen teremtő világosság az élet roppant értelmetlenségében. Szerinte jiz uj zenei lehetőségek az ellenpontosjelőlés-íxn nyernek kifejezést, aim ma* szóval any-nyit jelem, mint a vonal elsőbbsége a szin s a tónus feleit.
Cecil Gray, egyike a legmerészebb angol zeneitóknak, Bartók és Beethoven közölt a legszorosabb rokonságot állapítja meg. Mindkettőjüknél közös vonás a-kif.-jezés éles szabatossága, az eszközökben való szigora laluiékosság s az anyag mélységének ismerete. Egyszeri! frázisok legösszetettebb érzelmek kifejezésérc, erotikus jelenlóségü dallamalakulalok
Laci bácsi
Irta: Lengyel Gyula (2)
A közönség már már türelmetlenkedni kezd a késés miau, de karmester hiányában nem kezdhetünk.
A hegedűsök vékony, meggörbüli ujjai idegesen vibrállak a húrokon: senkinek sem voll bátorsága elfoglalni a pulpitust. Tovább nem vár-haliunk.
Erős elhatározással ültem Laci bácsi székébe. Ideges remegés iogoll el, rr.iniba csak most látnám először ezt az .ezerfejü szörnyeteget" — a közönséget. Felig öntudatlanul csengenem az ügyelőnek: Kezdhetünk.
Egy örökkévalóságnak leiszelt az a pár-pasamig a vasfüggöny fel-szakadl. A többire nem emliksicm. A próDák alalt megszokod gépiességgel lapoztam a pjiiiturat — amig magam sem tudtam, hogyan a végére értem.
Előadás után, a tradícióhoz híven átmentünk a Baldauff-hoz vacsorázni. ahol egyúttal megtárgyaltuk a napi eseményeket is. Hát amint belépünk — uramfia! — 0:t láttuk olt az egyik sarokban Lacii, az öreg
1-aci bácsit a----.. i Siinház voll
lózeneigazgalOját, — a tiszteletbeli .Apai" 81b... egy pohár absint meileltl
Voll nagy gaudium," azonban hamarosan elhali ajkunkon a jó kedv
és összhangzattani menetek, heroikus zenei jellegzetességek — ezek a tulajdonságok képezik Bartók mentalitását.
Kodályt áltatában még merészebb uj|ilónak szokták tartani, mint aminő Botlók Béla B.-nne talán még konstruktivabban összpontosul előkelő lartó\'kodása és érzékenysége s érzelmeinek finomsági azoknak népszerűbb kifejezésmódjával. Mindkettőjükben azonban erőt nacionalizmus gyűri le azt a kozmopolita szellemei, mely általában az egyetemleges érvényű zenél |ellemzi.
A mai műsoron az uj zenei kori-feusok közül még Scriáblne is szerepel egy balkézre irt Noctume-jével. Ö is egyik tagja a Strauss Richárd, Stravinsky, Debussy, Schoenberg stb. társaságnak, kiknek témái egészen más atmoszférákban mozognak, mint eddig megszoktuk s bizonyos szaggatottságot éreztetnek a korábbi dallammenetekkel szemben. Témájuk nem egy-helyen megakad, ahol folytatását vagy befejezésüket várnók ; sokszor csak a kereteket állítják fel, melyekben ugyan egymás köreibe gyürüződnek a legbizarabb hangszínek, de nem késztetnek intuitívebb elmélyedésre; egymásba kapcsolnak egymástól távol fekvő hangszereket, de tátongó szakadékok meredeznek felénk belőlük; egyszeri hallásra nehezen megoldható zenerejtvények benyomását gyakorolják ránk s lépten-nyomon érezzük az eddigi formáktól és zenei törvényektől való eltávolod isukal.
Köiülbilül ugyanaz a helyzet a modern zenében, mint a modern festészetben. Ez utóbbi téren már egyre határozottabban hangoztatják is, hogy a művészeteknek uj formakeresésre van szükségük sAnatole Francé szerint ragaszkodni kell hl-báikoz, mini\'egyedüli .létjogosultságukéhoz.
viharos kitörése, amikor meggörbült háttal, lekonyult nyakkal mini egy viharvert fenyő, óriási kérdőjelként megláttuk asztalánál. Mereven bámult az előtte álló absintes pohárkára, minlha altot várna gyógyulást, enyhülést.
— Mi az Laci bá\', mi lörtént ? — volt az egyhangú kérdés.
— Biztosan nő van a dologban I
— szellemeskedett egyik bárdiunk. S csak nagy nehezen ludtuk kihámozni az öregből, — hagyni is bántja hát az ó öreg szivét.
— Hát, csakugyan — jól sejtitek
— nő van a dologban, azaz hogy; plurále lanlum : kcuö is egyszerre...
— Tudjátok — meséli tovább az öreg — amint Itgnap este hazain wck, legnagyobb csodálkozásomra nyílva találom — mindig bezárt lakásom — ajtajáL E;ső gondolatom az voll: belörök jártak illl Feltevésemben megerösitett azon kötUlmény is. hogy a lakásban minden szétszórtan hevert. Dobozok felforgatva, szekrények kiláiva — amin! ezt hasonló cselekben — olvashatjuk is a lapokból.
— Idegesen jártam fel — alá az üres lakásban, de legalább a gyerekek jönnének már meg, biz\'o*an valami kaland miatt késnek.
—- Lassan teltek a negyedórák, lázasan figyeltem a legkisebb zajra is; hát ha Ok...
Vasárnap este lehál igen érdekes művészeti eseményben le<z lésre a közönségnek: egymásu án fogja hal lani a nagy lírikus Chopint, Liszt nek a Rákóczi indulóra irl XV. Rapszódiáját, aztán Bartók és Kodály magyar dalait, végül pedig Scriáblne-nek balkézre irt, merész elhajlásu, de nagy technikai felkészültséget igénylő Noclurnc-Jél. Kempelen Béla
1»* l *l I-Tin \'■.........
Búcsúszó
Igazgatóságom részéről történi felmondásom folytán folyó évi jtmius hó l ével megválók a .Zalai Közlöny\'-tót s a mai napon megkezdem eddig az ideig terjedő szabadságomat.
Tiszta öntudattal és azzal a lelkiismeretben megnyugvással távozom e laptól, annak szerkesztői székéből, hogy a közönség nagyobbik felénél megértésre tatáit itteni működésem.
Ettől az érzéstől áthatva, e lap hasábjain utolsó írásomat nem is intézhetem máshoz, mint ahhoz a közönséghez, melyet mindenkor teljes erőmből szolgálni igyekeztem. És a mikor ma feloldódnak és szétszakad-\' nak köztem és e lap olvasói közölt mindazok a kötelékek, melyeket egymásrautaltságunk ideje alatt igyekeztem mennél szorosabbra fűzni. nem minden elfogódottság nélkül azzal az Ígérettel veszek búcsút mind-l azoktól, kik munkámban bármiféle vonatkozásban is támogattak, hogy az e város falai között eltöltött másfélévi működésemre mindenkor szeretettel és örömmel fogok visszaemlékezni.
Nagykanizsa, 1926. május 8.
KEMPELEN BÉLA
— Csalódtam... Iszonyú gyanú fészkelődött szivembe! Most már szivesen gondoltam volna betörőkre, de sajnos, ugy látszik, nem azok Jártak itt...
— Hát nem jöttek meg... Illhagy-tak egy búcsúszó nélkül, elmentek, elvittek magukkal mindent... Hangosan felzokogott a jó öreg, nagyon bántotta szívéi ez a csalódás, amelyei tiszteletbeli gyermekei okozlak szivének...
...Azót-i egyfzer találkoztam vele az .ulolíó bohém" — szegénv Nyáray Tóni temetésén, — vagy 5—6 esztendővel ezelőtt. Gyászos lassúsággal haladt a koporsó ulán, — amely az ó kedves öreg barátját rejl.e magában, r-ttért arra az utolsó uira, ahonnan nincs már visszatérés.
Látszott rajta, hogy 6 is az enyészel «zomoru gondolatával foglalkozik. F.-ezie, hogy egyedül maradt, érezte azt a nagy ürt, amely elválasztja az ő korát n mai zűr-zavaros élei forgatagából. Erezte, belelátott és megszédült löle.
Egy szál tubarózsával adózott halolt barátja emlékének. Remegő lohbjával, fáradtan inteti utolsó isten-liozzádot a sir felé s botorkálva, lassan, megindult a temetőből haza-f-lé... Rezignáltán olvasta a kijárat fölött: feltámadunk... mi igen, de az elmúlt szép idők sohasem...
(Vége.)
4
A Ford-karaván Nagykanizsán
Egész napot betöltő programmal érkezett városunkba »z amerikai gépjármű-karaván világ körüli útjában
Nagykanizsa, níljm s
(»*) Amerika nagyarányú üz\'eii ötletessége tartott bevonulást ma, szombaton délután Nagykanizsa csendes utcáira. Ford, az amerikai autókirály, 25 tagú autó-karavánt Indítóit útnak, mely be|árja a világot i ma Kaposvár fc\'öl Nagykanizsára érkezett.
Az exolikus menet magában egyesíti a Ford gyár legkiválóbb személy és teherautó, Ipari és mezőgazdastgi traktor llpusail, mentőautókat stb.
A karaván megtekintésére meghívták a város él a környék nóta bllllásait is Nagy lömeg nézte végig a bevonultat, melyhez hasonlói nem látlak még a nagykanizsai hepehupás utcák.
Holnap, vasárnap reggel 8 ólakor az egész karaván hosszában feláll a Fő u\'nak a városháza felőli oldalán a járda melleit és olt marad déli I óráig. Ezalatt azokat mindent! kedvére megszemlélheti.
Délután 3 órakor a Jármüvek i helyszínen kapbaló jegyekkel ingyen kiszállítják az érdeklődő közönségei a katonarétre, hol a város engedélye alapján a legújabb lipusu Ford-Iraktort szántás közben is bemutal|ák. A közönségei a mutatvány befejezéie ulán ugyancsak a karaván fogja beszállítani a városba.
Esle 8 órakor pedig, ha az M erre alkalmas lesz, az Erzsébel-lben szabad ég alatt Ingyenes mozielőadás lesz, melyen bemulatják a Ford-gyárakat, azok üzemét működésben, a Ford-gyártmányokat mezőgazdasági, ipari stb. használat közben. Az amerikai nagyipar csodálatos gépezetének, a szédületes arányú munkának és a munka diadalának bemutatása lesz ez. Több érdekes iilmen kívül bemutatják Newyorktól égési Amerikán keresztül a tízmilliomodik Ford-autó ünnepélyes útját.
A karaván Magvarországon 70 napig tartózkodik mister Nlck Fieemonn vezetésével.
A hatalmas karaván megtekintése nemcsak a maga nemében páratlan látványosság lesz, hanem egyúttal hasznos ismeretek szerzésére is nyújt díjmentes alkalmai a közlekedésOgy, mezőgazdasági és ipari géptechnika legújabb, amerikai stilü vívmányainak bemutatásával.
A Ford-gyárak Nagykanizsán képviseletet is állítottak fel, amit Bazso józsef kocsigyáros vállalt.
A nagyszabású bemutaló-programr). mely egyáltalán nem viseli magán az üzleti reklám bélyegéi, felhívjuk a város közönségének figyelmét.
Itt említjük meg, hogy Ford a magyarok iránt érzett rokonszenvének
oly módin adta tanújelét, hogy különböző pénzintézeteknél nagyot* összegeket helyezett el azzal a rendeltetéssel, hogy abból a Ford-gyá"\' mányok vásárlóinak előnyös, hossz" lejáratú kölcsönöket nyújtsanak.
ISB6 május 9.
íAlAi KÖzloNV
napihírek
■APIREMD
Május 8, szombat
Római katolikus: C6. Rogatc. Protestáns: C. Oergely. Izraelita: ljarhó25. Nap kel rcegel 4 óra 32 perexor,
nyugszik délután 7 óra 21 perckor. ♦
Magántisztviselők Ady-malinéja a Kaszinó dísztermében délelőtt 10 órakor.
A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége zal ara egyel fiókjának közgyűlése a Városháza nagytermében délután 4 órakor.
Hangverseny a plébánia-templom renoválási alapja javára a Polgári Egylet
Mgytermében este Vj9 órakor. •
Mozi. Uránia: Lángoló ifjúság, világattrakció. Ctak felnőtteknek! — xm*"-A két molnárlegény, Zoro-Huru
attrakció. Ctak felnőtteknek! — Világ. A kél molnárlegény, Zoro-Huru vígjáték. Előadások 3, 5. 7 és 9 órakor.
Május 10, hétfő
Római katolikus: Anlal püspök (Kr.-járó napok). ProtesUns: Armia. Izraelita: Ijar hó 26.
Nap kel reggel 4 óra 31 perckor, nyug-: szik délután Tóra 22 perckor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK:
Mijut IX »A bí»1uMimI .vUri« l«to)Wk Unó-I.Uaik mfliooM líTtJíiU tifn!tV5idlil * Roigoojrl «<c«l (offlíUffmtwo tttt 6 ífileof.
Miius A Zíloyl MlkltJi lrod«lmhf» M0v<»x*U K6r Zrioyl-floMpUy* díi«»u Cél 12 friVw * viroi-hlii dliit*tmí&tn. ....,, ..
Hijat II. A n»gykioliul Míri»l«Jnyok U/«u. ltUctk nii-xc-i lnt<l«oU uloUtóidlw * Roisoojrl-B!<U loc4lUí«mb«n «»!« 6 4<«lc»f. „
Milu* 22. Fl»<li« <JiU»Uljr« » Kuiloé
unt«(tn4b«a <ito 9 ifikor.
Mils» A Ntjyk.BlMil VmuUi D»lX0t xiul*-.UftUlAl ann«>tíY« útlcléU t« U 6f«Vor.
h OtX^ti EorMOl.lfmk ilulJuwU-
14,1 jÍÍÍmTax li«rt«»léUU diurfí UwtfutoliMil •tuMjntyi. _____
A HÁZASSÁGI
anyakönyvek valóságos sorskönyvek, melyekben az egymással házasságra lépett nőknek és férfiaknak jövendő sorsuk van megpecsételve. Abban a percben, mikor nevüket aláirtuk ebben a könyvben, pontot tettek korábbi életükre és nagy kérdőjellet előttük indulnák neki a Jövendőnek. ■■
Ha ezeknek az anyakönyveknek egyes rovatalt nézegetjük s bizonyos összehasonlításokat teszünk uj bejegyzéseik és hasonló régi adataik kőzött, megáll a szemünk a házasultak — életkorán. Tizenöt, tizenhat, tizenhét éves leányok férjhez mennek tizennyolc, tizenkilenc éves fiatalemberekhez; iskolába való leánykák tanuló fiukhoz. A korkülönbség köztük a legtöbb esetben alig né ■ hány év,
Nemcsak Nagykanizsán, de másutt, sőt ai egész világon kezdenek divatba jönni ezek a — gyermekházasságok. Érdemes okaik és várható következményeik felett egy kissé elgondolkodunk.
Gazdasági okok csak Igen kis mértékben működhetnek közre ezeknél a házasságkötéseknél. Sokkal valószínűbb, hogy a mai kor gyermekeinek nyugtalanabb vérmérséklete hajtja be őket Hymen rózsatövisei közé. De bármiképen is álljon a dolog, semmi szín alatt sem mondhatók az efféle
Hunyadi János
természetei kescrüvlinck, a legjelesebb orvosak véleménye szerint, klviló előnyei: a gyors, blxtos 60 onyho hatás.
házasságkötések normálisoknak és észszerüeknek s a jövő meg fogja mulatni, hogy túlnyomó részben boldogtalanságba döntik mindkét házasfelel s az elválások száma még job-b n növekedni fog, mint amennyire — sajnos — napjainkban Is már elszaporodott.
Mert az élet valahogyan mégis csak oly formán van berendezve, hogy az Iskolaévek után kell néhány olyan évnek is következnie, melyek a férjhezmenéshez Illetőleg nősüléshez való előkészületre vannak szánva. A házasélel súlyos kötelességeket ró a házasfelekre s ezeknek teljesítésére már bizonyos kiforrottság, megállapodottság, érettség kívántatik meg.
Sok cinizmus van ugyan abban a német megállapításban, hogy a házasság csák 24 éven aluli és 50 éven felült korban .menthető", mégis van ebben a felfogásban egy parányi Igazság is: gyermekkorban csak kellő meggondottság nélkül lehel házasságot kötni, ez a meggondolatlanság pedig előbb utóbb meghozza áldatlan következményeit.
Az Ilyen házasságkötésekért pedig első sorban a szülők felelősek, kik a legtöbb esetben igen könnyelműen adják beleegyezésüket gyermekeiknek házasságkötéséhez iksz
— A szerkesztőségből. Kempelen Béla, lapunk felelős szerkesztője a mai napon megkezdte e hó végéig terjedő szabadságát. Ezen idő alatt lapunkat, teljes sajtójogi felelősséggel Barbarits Lajos helyettes szerkeszló fogja szerkeszteni.
— A megyéspüspök Tapolcán. Rott Nándor dr. megyéspüspök szombaton délután Simon Oyörgy dr. prelátus-kanonok és Langmár Lipót püspöki titkár kíséretében Tapolcára érkezeit bétmauljában.
— Káltay Ttbor hétfőn délelőtt fogad. Káltay Tibor dr. városunk nemzetgyűlési képviselője Nagykanizsán időzvén hétfőn délelőtt 10 órától fogad a városháza tanácstermében.
óvás!
nxTilemttlia »!\'«•» pfcIt<wt»H * ,l,iM<«tJreilW«njt. Sözy IMmttt \'< kmiitt konnrttkit ktMUmfnyttmít
utánozzák *» hamisítják.
Irtít" viiirUurk.il í^^\'ij,,,, pKM
,KÍi£.k"i\'\'i"\'i?í!£>» uiiT.rj h <jg-c.k mim. ssiiwo i.ur vfíVf-
S«o M.f »a l.látvi i> i/i, Kiil »l ni r.j(ííji-.. inikultn uMniMM MiHuW
— vautok.
Dr. Jutassy Jóxssf Mária
. Kein.lik.) Űvöfytattm t^iM^w. Buiip.i1. tV., Koiiutt, Lijoi-lltíi 4. "
— A mai kulturestély. A nagykanizsai szeoHerencrendt plébániatemplom restaurálása javára, ma este fél 9 órakor a Polgári Egyletben tartandó kultur-estélynek műsora a kővetkező: 1. Liszt: H moll ballada. Chopin: Berceuse, Cisz moll keringő, C moll etude, A moll elude. Zongorán jálsza: Bihary Teréz lővárosl zongoraművésznő. 2. Dr. Paulerkkot ny. r. egyetemi tanár előadása a modern bölcselet köréből. 3. kLiszt: F mc!! „etude (Allegrezza), Desz dur etude (Sospiro); Bartók: Két népdal; Kodály: Székely keservek, Esik a városban; Scriábine: Noclurne (Csak balkézre); Liszt: XV. Rapszódia (Rákóczi induló). Zongorán játsza: Bihary Teréz fővárosi zengoramű-vésznő. Felűlfizetések a jótékony célra való tekintettel köszönettel fogadlatnak és nyilvánosan nyuglázlatnak. Helyárak: I. hely 30 ezer, II. hely 20 ezer, karzati állóhely 10 ezer, földszinti állóhely 5 ezer koron8 Jegyek kaphatók Scbless, Slampf é6 Teulsch üzleteiben.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— A nagykanizsai evangélikus egyház harangavatása. A nagykanizsai evangélikus egyházközség a háborús célokra igénybevett két harangja helyébe ujakat szerzeit be. Az uj harangokat jövő vasárnap, május 16-án délelőtt a fél 11 órakor kezdődő istentisztelet keretében fogják ünnepélyesen felavatni.
— Adományok a felsőtemplom orgonájára. Viola József és ne|e arany menyegzőjük emlékére 15<X000, Bertin Ágostonné 100.000, Vucsák Oyörgy, id. özv. Krátky Józsefné, N. N., Parrag Jánosné, T. F., T. P., T. P.-né 50-50.000, Sz. E. 40 000, Hajdú Józsefné, vitéz Tóth Béla, Mudriczáné, Oábor Oyörgyné 30-30.000, Mázol OyuJáné, K. N. 25-25 000, Vellákné, Vári, N. N. Han-kóczy Irén, Kissné, özv. Heinrich Józsefné 20-20.000, N. N. 15.000, Kiss Zsigmondné, Alles József, N. N., Laskyné, Kertész, Benedekné, Bedlkc Józsefné, Metz Jánosné, özv. Kozinszky Józsefné 10—10.000, Majomé, Hollné, Papné 5-5000 korona. Fogadják a nemesszlvü adakozók hálás köszönetét a püspöki biztosnak.
— A legolcsóbb tálravidéki gyógyhely Stoószgyógyfürnő Szana-tíriális összár 40 csthkorona.
— Ady-matiné. A Magyarországi Magánliszlv. Szövetségének nagykanizsai csoportja ma délelőtt 11 órai kezdettel a Kaszinó dísztermében Ady-malinét rendez. A maiiné előadója Surányi Oyula felsőkereskedelmi iskolai tanár. Közreműködik Bílchier Mór karnagy vezetésével az Iparosdalárda. A belépés díjtalan.
- LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségé-ben hangversenyez.
— Letenyelek küldöttsége a pénzügyminisztériumban. A Muraköz elvesztése elölt virágzó kereskedelmi és ipari élettel bíró Letenye község kereskedői és iparos ti a napokban együttesen tiltakozó gyűlést tartottak, melyen főként a forgalmiadó panaszokat tárgyalták. A gyűlés határozatából kifolyólag dr. Pozsogár Rezső vezetésével Boa József, Kramár Menyhért, Láng István és Worlmann János letenyci lakosokból álló küldöttség ment fel a pénzügyminiszterhez. A küldöttség a forgalmiadókivetés körüli panaszokat részletesen feltárta a pénzügyminiszternek, aki válaszában megígérte, hogy Csekeő Béla miniszteri tanácsost a legrövidebb időn belül Lelenyére is kiküldi az összes panaszok alapos kivizsgálására.
Egyek „Vlola"-féle kenycretl!
— A .Mária-leányok" színi-előadása. A nagykanizsai .Márialeányok Társulata" folyó hó 13-án és 16-án este 6 órai kezdettel a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében az újonnan épülő kórházi kápolna berendezései javára műsoros irredenta színielőadást rendez. Műsor: 1. Mariska szinházt» megy. Monolog. Előadja Babocsáy Ellike. 2. A haza. Színmű egy felvonásban, 12 szereplővel. 3. Hungária Imája 3 felvonásban, 9 szereplővel. 4. Magyar tánc. Lejtik Sipos Margit, Sípos Rozália és Horváth Mária. Helyárak 15.000, 10.000 és 5.000 korona. Jegyek előre válthatók Pelermann József virágüzletében és a kórházban.
— A nagykanizsai képkiállítás ma, vasárnap este zárul. Mindössze őt napig volt nyitva s ezen idő alatt a közönség nemcsak hogy mindennap szép számmal látogatta, hanem számos kép kerü|t eladásra is. Ma, az utolsó napon megtekintésére még egyszer felhívjuk olvasóink figyelmét.
Egyek „Viola"-féle zsemlyét II
— Zrínyi-Ünnepély. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör minden év májusában Zrinyi-emlék-űnnepélyt rendez. Ezidén a tartalmas müsoru ünnepélyt május 16 án délelőtt tartják meg a városháza \'közgyűlési termiben. Május 15-én az Irodalmi Köir XXXI. évi közgyűlését tartja.
Ma és minden esie
a Korona szálló gyönyörűen átalakított kerthelyiségében
LÁZÁR PISTA
Bi BAKÁK-BEHOZATALI
ÉRETT NVUCAT1NDIAI BANÁN
flLFr/jOBB TÁPLÁLÉK
győri cigánymüvész teljes zenekarával HANGVERSENYEZ =
BP.raEKHtt182:85—
ZALA! KÖZLÖNY
1926 május tl
— A nagykanizsai közalkalmazottak utazási kedvezménye a Déllvasuton. Értesítem azon nagykanizsai közalkalmazottakat és nyugdijasokat, kik a MÁV vonalaira érvényes arcképes igazolvánnyal bírnak, hogy 14 aranykorona kiállítási díj lefizetése ellenében ugyanazon, vagyis 66%-os utazási kedvezményben részesülhetnek, mint a MÁV vonalain. Mindazoknak névjegyzékét, kik ezt a kedvezményt Igénybe venni óhajtják, legkésőbb folyó évi május hó 1 l-lk nap|áig a Dillvasut Igazgatóságának be kell jelenleni, ezért felkérem az igényjogosultakat, Uk igényüket még be nem jelentették, hogy ezt legkésőbb lolyó hó 10 én, hétfőn délelőtt 9-12 óra közölt a belső posta főnöki irodájában jelentsék be, nehogy később ezen kedvezménytől elessenek. A 14 aranykoronái az igazolvány átvételekor kell ma|d meg-fizelni. Nagykanizsa, 1926. évi május hó 8. Dr. Kened! Imre, a KANSz helylcsoportjának elnöke.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigánymiivész zenekarával hangversenyez.
— A levente ügyekben való hivatalos érintkezés. Bődy Zoltán alispán rendelete értelmében a levente egyesületek részére kötelező a hivatalos eljárási ut betartása. Ha bármilyen ügyben szükséges, először a járási -Testnevelési vezetőhöz kell fordulni, aki a véleményével ellátott ügyet a vármegyei testnevelési felügyelőhöz leszi át, aki viszont az Országos Testnevelési Tanács III. szakbizollságának küldi meg,
— Mlss Plccadllly s még néhány más bohózatban és magánje-lenetben búcsúzott tegnap este el a nagykanizsai közönségtől Roll Sándor és társulata. Az előadást zsúfolt ház nézle végig és szeretettel fogadta a társulat minden egyes tagjának szereplését. Roll és társa valóban kellemesen szórakoztató estékei szerezlek azoknak, kik előadásukat végignézlék.
— Orvosi hir. Dr. Berger Oéza röntgenszakorvos értesíti pácienseit, hogy 1SOO m. magaslati napsugárzásnál 2/3-ad bőségesebb ultraibolya és chentiai sugárzó energiát képviselő legmodernebb 3750 gyertyafényerejü i|uarclámpájál üzembe helyezte.
MOZGÓSZINHÁZ
CT
Vasárnapi
ZORO-HURU
K.dd ax.rda■
CONRAD VEIDT
(Grand guiniol, CMtr lelnőtttlcník.)
— Ünnepélyes tagfelvétel. A
II. körzeti (Rozgonyi-utcai) elemi iskolák növendékei közt Eucharisztikus Gyermekszövetség ma délután 3 órakor ünnepélyes tagavatást tart a felsólemplomban. Az ünnepélyes felvétel szertartását Kreulzer Dezső gelsel esperes végzi.
- Maturandusok vizsgál a gimnáziumban. A nagykanizsai reálgimnázium nyolcadik oszlályában Csólhy Oíza murakereszturi apát elnöklésévcl tegnap délelölt \\Tneg-tartották a hittan-vizsgái. A nyilvános tanév végi összeloglalások kedden kezdődnek. Magántanulók vizsgája pénteken lesz. Az Írásbeli érettségi május 17-én kezdődik, mig a szóbeliek junius 4-én. Az utóbbiakon Vass Bertalan tankerületi főigazgató fog elnökölni.
- Autók felülvizsgálata. I.aky Kornél műszaki főtanácsos, kerületi iparlelugyeló és Oroszlán Józsel rendőrtanácsos Szombathelyről, megtartották Nagykanizsán a bérautók felülvizsgálatát. Ezalkalommal levizsgáztattak négy soffőrt is.
DARUVAR
ásvány- és isxop-fürdő.
Radioaktív 38 -50 C. fokos melegforrások. Rendkívül gyógyhatás: női bajoknál, reumánál, ischiásnál, vérszegénységnél. Kellemes nyaralóhelyt Egész éven át nyitva I Kedvező vasúti összeköttetések Mérsékelt árak!
Pószciónon kivtll nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalanul az SMS. konzulátusnál, a vizűm ára mindössze 10 dinár.
Prospektust kívánatra:
Ftlrdőlgazgatóság.
— A balatontavi gőzhajózás forgalma f. hó 9 én megindul. A hajóstársaság a menetdíjakat a Balaton-kultusz érdekében rendkívül mérsékelten állapította meg. A menetrendre\'nézve felvilágosítást nyújtanak a kifüggesztett hirdelések és a társaság igazgatósága Budapest, telefon 30—41, valamint a siófoki kirendellség.
— Zalaegerszeg fogadalmi ünnepe. Ma vasárnap van Zalaegerszeg város fogadalmi ünnepe. Ugyanis száz évvel ezelőtt, 1826-ban a város háromnegyed része elhamvadt. Több mint négyszáz lakóház lett akkor a tűz martaléka. Azóta a város lakóssága minden év május 9-én ünnepi körmenetben vonul Szent Flórián szobra elé, előző ünnepi szentmise után. „Viola" süteményei a legjobbak 1
— Irodalmi tagság. Dr. Miku-láné, Ötvös Magda Írónőt, Irodalmi tevékenységének elismeréséül a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság rendeB tagjául választotta.
— A lépfene áldozata. Zala-szenlmihályról jelentik a Zalai Közlönynek : Derse Józsel gazdasági cseléd Szabi Ferenc ottani gazda beteg állatját kuruzsolta, amely lépfenében szenvedett. Derse a beleg állattól fertőzést kapott, ugy, hogy be kellett szállítani a zalaegerszegi közkórházba. Azonban ott sem lehetett már rajta segiteni. A szerencsétlen ember belehalt a fertőzésbe.
— A tapolcai közbirtokosság elnökévé Komjáthy Lajos voll községi bírót választották meg egyhangúlag.
= Iskoláknak lorna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz ütők és labdák nagy választékban kaphatók Szabi Antal sport-üzletében.
Ideges embereknél és lelklbete-
Í éknél az enyhe természetes .Fetenc-ózsef keserűvíz Jó emésztest, tiszta fejet és nyugodt alvást teremi. Világ, hirü idegorvosok véleménye alapján a Ferenc József viz használata az agy és a gerincvelő súlyos megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és lüszerüzlelekben.
— Oozdagyülés Tapolcán. Az Alsődunántuli Mezőgazdasági Kamara folyó hó 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Tapolcán, a városi mozgóképszínházban tartja kerületi gazda-gyülését, melyre Zalavármegye gaz-datársadalmát és földművelő népét ezúton meghívja. A kerületi gazda-gyülés célja a közvetlen érintkezés felvétele a gazdaközönséggel és a földművelő nép kívánságainak meghallgatása azért, hogy Irányt adjon a Kamara jövő munkásságának. A gazdagyűlésen beszámolói tart a Ka-íMra mull évi működéséről. Előadási dr. Drucker Jenő, a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének ügyvezető alelnöke larl a szőlőművelés és borértékesítés időszerű kérdéseiről. jantslts Endre m. kir. kincstári tanácsos, sz Alsődunántuli Mezőgazdasági Körzeti Hitelszövetkezet igazgatója. A mezőgazdasági hilel problémái és a hitelszövetkezetek cimmel előadást tart.
— A gőzkazánllltők és gőzgépkezelők nagykanizsai vizsgálóbizottsága május hó 18 án d. e. 10 órakor vizsgál tart. A vizsgán Jelentkezni lehel a m. kir. ISinlpatl szakiskola igazgatóságánál.
— Tüzek a megyében. Köveskálán Pálfl Károly és Bitrgyán Lajos gazdálkodók, a község különböző pontjain lévő gazdasági épületei leéglek. A tűzet állítólag, egy vándor csavargó okozta, kit több gyujtoga-tással is gyanúsítanak.
— A színházi állapotokat jellemzi egy pécsi laptársunk azon híradása, hogy. II. Rákóczy Ferenc 250 éves születési évfordulója alkalmából rendezett ünnepi díszelőadáson összesen 85 ember volt jelen a színházban. Ebbe a 85 emberbe bele van számítva a rendőrség, tűzoltóság és a jegyszedők is.
= Vegyen Radlkál palkdnyirió haskivonalot. Kapható minden patikában és drogériában.
— Schwarcz Dezsí harisnyái a legjobbak.
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható = \' Singer József és Társa cégnél
1926 mijus 9.
ZALAIKÖZLÖNY
5
— Himlő-oltás. A városi tiszti-orvosok ma délután 2 órakor Nagykanizsán a Rozgonyiutcai iskolában, ugyanebben az időben Kiskanlzsán a templomtéri iskolában himlő oltást végeznek. Az ollásra a mult héten elmaradt gyermekeket kell elvinni, tekintet nélkül arra, hogy kaplak-e a szülők beidézést vagy sem.
— Az iglól diáktalálkozó, amelyet május hó 16 án délelőft 10 órakor Budapesten a régi képviselőházban (Főherceg Sándor utca 8.) tartanak meg a vo\'t iglói diákok, igen nagyarányúnak Ígérkezik. Már eddig több mini harmadfélszáz voll iglói diák jelentelle be részlvélelél, s képviseltetni lógja magát a találkozón gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter is, valamin! a Szepesi Egyesület, a Szepesi Szövetség, a Falu Szövetség slb. Az iglói diáktalálkozó oly" impozáns mérelu és jelenlöségü lesz, amilyen Magyarországon még nem rendeztetett. — Programmja a következő: 1. Jeszenszky Pál udvari tanácsos, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete alelnök vezérigazgatójának elnöki megnyílója. Odvözlérck. 2. Fischer Miklós ny. igazgató irásos szózala a volt iglói diákokhoz. 3. Dr. Bolllik József ny. főispán, nemzetgyűlési képviselő ünnepi beszéde. 4. A voll igazgaló és lanárok üdvözlése. 5. Az .Iglói Diákszövetség" megalakítása. 6. Bartha László esperes imája. 7. Himnus. 1 órakor társas ebéd Qundel városligeti kerlhelyiségében. Jelentkezések a rendezóbizoltsághoz küldendők: Budapest V., Alkolmány-ulca 29.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 4 gyermek szaielell, ezek közül 2 fiu és 2 leány: Kremzler Lajos kereskedőnek lia, Tibolt Oyula kötelesmesternek leánya, Oeulsch Albert fuvarosnak leánya, IJuittner Árminnak lia. — Házas-Ságot kötött 4 pár: Bajkor Levente Lajos banktisztviselő Szabó Jullán-nával, Császár János magánzó Nink Annával, Szántó Géza lakalosmesler Pélerfy Viktóriával, Jakabfi József földműves Szokol Juliánnával. — A halálozások száma 7: Bognár István kályhásmester 74 éves, agy -szélhűdés; Papp Ferenc cipész 63 íves, hörghurut; Horváth Gábor napszámos, lüdőlob; Tischlér Sán-dorné Kovács Juliánná 35 éves, szerviszivbaj; Egry Gyuláné Roch frelka 67 éves, tűdólob; Koszigner Mária napszámos 25 éves, lüdógümó-fcór; Szálai Ida 2 éves tüdöhurut.
■= Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrás-™n Újonnan berendezett permanens lanlolyimainaSInger-varrócéprészv.-társasag. Figyeljen mlnla-készltmé-"yclnkre kirakatainkban.
TwwwrewnwHwiHwnwiwnwiwwwaji
HOTEL PENSIONE MEIROPOLE ABBflZIA
A SUdstrand legszebb pontján. A füidöhely centrumában. Erkélyes szobák. Táncterem. DÉMÁN
kitOnó francia-magyar KONYHA. r ifn m
ÁRAK 35 LÍRÁTÓL. tulajdonosok.
Felvilágosításokkal szolgál: • | VÁROSI IRODA: BUDAPEST, F A B A N K, V., NÁDOR-UTCA 21. TELEFON.
?.Htfft<ttyftHtMtmMHMMHIIIfll»MMm»
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentése:Szombaton ihómirsik-Ut: reggel 7 órakor -{-7-0. délután 2 órakor +130. este 9 órakor +S7.
Felhőzet: Reggel egészen, délben ke-vésbbé, este egészen borult.
Szélirány:.Reggel Nyugat, délben Délnyugat, este Északkeleti szél.
Napi csapdáik mennyisige r
A Meteorológiai Intézet jelentése .szerint változékony hűvös idó, esővel.
— Bontják az Eötvös-téri Is
tállót. Az Eötvös-téri istálló és gazdasági épület lebontását megkezdték. A munka serényen folyik, ugy, hegy rövid időn belül az Eötvös-tér tér lesz városunk legszebb parkírozott tere.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökcink ulján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-tarsaság Nagykanizsa, Fó-ul I.
= A legídeállsabban a Sósfflr-dőben nyaral 1 %í^pa leghíresebb orvostanárai egyhangú véleménye, hogy a S^sfürdő a világ legjobb halásu természetes glauber-sósfor-rása, női betegségeknél, csuznál, kösz-vénynél, majbajoknát, vérbőségnél slb Pensio minden igényt kielégítő konyhával naponta 90.000 K-tól. A szállodák újonnan átalakítva. 15 holdas árnyas park rózsaiigelekkel. — Strandfürdő, tenniszpályak a parkban, mindennap d. u. é* este tánc a szabadban is, elsőrangú zene mellett. A város szivétől 10 percnyire. Szobák előjegyezhetók: Budapest, I. ker., •Tétényi-ut 12. Telefon J. 81—75.
= Értesülésünk szerint a Her-kulesmílvek Részvénytársaságra (Budapest, VI., Figyelő-utca 16) vonatkozó korábban megjelent közleményünknek városunk asztalos, lakatos és bognármesterei nagy hasznát vették, mert bebizonyosodott az, hogy a gyár elsőrangú, famegmunkáló és használt üzemképes szerszámgépei soha nem látott olcsó áron kerülnek eladásra.
= Elveszett csütörtökön délben a Polgári Egylet melletti sétakerlben egy nöi ernyő. Megtaláló jutalomban részesül.
= Hetvenkét esztendő óta nöi betegségeknél, csuznál, kösz-vénynél a legtökéletesebb eredményt az Erzsébet Sósfürdőben érek el. A legkiválóbb orvosprofesszorod ajánlják ezt a természetes világhírű glaubersós gyógyforrást. A fürdő pazarul ujonan lett átalakítva, minden kényelmet megtalál a belog és üdülő. Konyhája elismerten kitűnő. 15 holdas, árnyas patkji ideális nyaralást biztosit.
— Schwarcz Dez-ső cégnél uri ét női divatárukban legszolidabb ki-srolgálás.
SPORTÉLET
NSE-BSC. Sportkörökben nagy érdeklődés előzi meg a NSE-nek a BSC-vel ma délután eldöntésre kerülő bajnoki mérkőzést. A kaposvári Máv példájára ujilást léptetett életbe a NSE vezetősége azzal, hogy a férli kísérővel belépó hölgyek dijat nem tartoznak fizetni. A bajnoki mérkőzés után a kerékpár lassuságl verseny lesz, mely érdekességben felülmúlja a gyorsasági versenyeket.
Jövő vasárnap lesz az old-boy meccs. A Nagykanizsai Torna Egylet tisztikarának és választmányának tagjaiból alakítóit old-boy csapatok mérkőzését jövő vasárnap, május 16 án tarlják meg. Az összeállításokat már közöltük s a .játékosok" személye érthető feltűnést és érdeklődést keltett. Az első csapat játékosai, akiket az old-boy-islák különösen a vesztett PVSK meccs után, éles kritikában részesítettek, tendenciát látnak a 16-iki terminus kitűzésében, mert ők aznap Pécseit játszanak bajnokit, miért is az old-boyon nem lehetnek jelen. Bizonyos, hogy ezzel a legélesebb szemű kritikusok leltek ártalmatlanná téve.
Éhgyomorra már egy tél pohárI
világhírű
Igmándi
keserűvíz
jó étvú-gyat, kellemes kOx«rxó»« é» munkakedvet biztosit.
TÖRVÉNYSZÉK
Nyolc évi fegyházra Ítélték a nemesvltal gyllJ<ost. Szabó József 29 éves nemesvitai földműves szándékos emberölés bűntettével vádolva állolt a kir. törvényszék Czikó-tanácsa előtt, mert mull év december egyik éjjelén rokonát, a 77 éves Bránát lözsejnét a föttlre teperte s ugy megverte, hogy bordái eltörlek és sérüléseibe belehalt.
Szabó lagadla bűnösségéi. A bizonyítási eljárás befejezése ulán azonban a törvényszék haláltokozó súlyos teslisértés bűnlcllében mondotta ki bűnösnek és nyolc évi fegyházra Ítélte. A klr. ügyész súlyosbításért és a minősítés mialt fclebbezctl.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Kedvezőbb hangulat mellett az egész délelőll folyamán llzlellclcn voll a magánforgalom, csak a tegnap favorizált értékek iránt mulal-kozolt érdeklődés.
Magyar Hitel 250, Hazai Bank 94, Ingatlan Bank 268, Kereskedelmi Bank 810, Moklár 166. Pesll Hazai 1575, Budapesti Gőz 87, Viktória 38, Borsod Miskolci 130, Salgó 430, Kőszén 2965, Kohó 216, Transda-nubia 60, Fegyver 335, Danubius 1225, l.ing 71, Rima 96. Gutmann 300, Hazai Fa 30. Ola 480, Dili-vasul 81, Nova 236, Izzó 752, Fővárosi sör 68, figisz 122, Pamut 204, Őstermelő 208, Telelőn 95.
Zürichi Úriul
rt.\'j 162100. London 251000, Navjott 517-CC Br\'jiiel 1600 00. MiUnű Í065 00, Kotlíol 20782. Bulla 13300, Wien 7295 tolU 375 00. Prlga 1530 00, B-dipul 7fl-30, C«,í 47 00, BÚITMI ISO 00, P«>ti»d 911 50
Terraéaytózadfl
B.u iljjir. 7á kz-w 410030 - 412 10. n Izoi tis.fco—117 50 7S kgo, 417 500—420000. egyéb dunir.lull h pilt-vtdékt 76 kj.-o I03.COO-407 500, 77 kJ :» 410 000- 412 500.78 kg-ot 412.500 - 415 C00 79 kg-ra 415 000 - 41750 . tea 235.5 0-237 50Í. UV«nuánjiip« 230 000 250 ( 00. Kicilpi 280.000--325 000, uí "íí>0 0 -277-5^0, tengeri 2.00\'/0 201.5C0, rípr,
600.000— 610.000, rítt, 180 OÖJ 105.000,
korw 172 500 —177.500.
Sertésvásár
rdb,j:t» 78S uelybAI eleditlenul vilin ■ eridl--erb. eti&teiidc 18.500- 19 oco.
-17.(0), kínnyU 13.000—15.000, __
16500-17.000. nuwdierdll 15.500 -
ueden 17530 -17757, uedei: közép 1(3OÍXj etíérendU
:« I65C
16.M0, ingó! Hldí 17000- 19000. mlonn.
mH«»»»- .--. idr 25.250--.-
Itbmotl bor 18 000- 20.ÍX0. lulonnd, ttl-lüK, 19 000 -21 500.
KJzdó: Zrínyi Nyomdntpar és Kőay.-IctrMkDdti RT. Ncirvkar<{7«.
AKASSZANAK FEL
minden konyhában és szobában
MIRA ragadós légyfogót,
mert a légy elrontja éleiéi, megzavarja álmrl.
Kapható minden jobb üzletben. __
Gyártja: Herczeg Géza vegy. gyár rt. Újpest.
ÍALAI KÖZLÖNY
APROHIRD ETESEK
A* apróhitdelét dija 10 szóig 5000 kor. A cinmo a minden vastagabb betűből Alló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hlrdetéal dlj olÓro fizetendő a forgalmiadé hozxásxámltásával
Legjobb minőségű külföldi kőkor és kovacssiAn, faszén és darabaxén Wciscr gépgyár. 1163
Fagylalt, jegeskávé kaphaté — Makovioxky cukráaadában. 1406
Pénzkölcsönt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyoe-MbDan lolyóslttat Aoxél Ignáo pénz-kOJcsönközvetltó Irodája Nagykanizsán, Pó-ut 3. u. alatt Kényszarkölosfin kötvényeket veszek. 337
Fajtojáa, többszörösen díjazott fajtiszta
kendermagos Pllmuth. mely bőséges tojó és nagy húsban nyilvánul, IcgelenUlóbb barosniioctegsé^kr.ck. darabja ötezer korona Ország és widaer magkereskedésében Nagykanizsa. Erzsébet-tér. 760
14 holdaa szántó és rét Igen olcsón sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatU
Földbérlet. Egy hold homokos szántó a sipadombl dűlőben feles haszonbérbe 3 évre kiadó Bővebbet Eötvös-tér 15.. háztulajdonos. 1456
8~HP" szlvéflázmotor MÁV gyártmány eladó Feketesár puszta Béfgazdaság, posta Surd. 1477
Eladé Gazdakörnek alkalmas könyvtár, öntvény szalon asztalka és piüschgarnltura
Sikátor-u. 16. _ 1474
Mélyen leszállított árakon fflrdökádak, Qlökádok a legjobb kivitelben kaplialők Haksa bádogosnál. Ktnlzsyu. 21. 1825
65 holdaa szántó, rét és szőlőből álló kltUnó búzatermő birtok, közel a Balatonhoz, sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán. Főst 3. sz.
KltQni kereoaenyl
Ó- és UJBOR
1917. évi pccrenyebor llttrenklnl Is kapbaló iom
REMETE, Sugár-ut 8. azám.
Jóházból való flu tanoncnak felvételik Krausz. Sugár-ut 18. 1511
A Hajó szálloda udvarban egy Qzlethe-lylség kiadó május 15-re. Alkalmai cipész, bádogos, kalapos, szabó üzleteknek. Ma-gyar-u. 2. szám. 1471
ni*> raktárhelyiség esetleg Irodával sürgősen átadó. Bővebbel Aczü Ignác Ingallanforgalml Irodája Nagykanizsán,
Pó-ut 3. sz. 1532
Elcserélném egy szobás, konyhái lakájomat a város belterületén hasonlóval, esetleg két szobával. Érdeklődni lehet Petőfiül 64. 1508
Ingyen lakást adok Szabadhegyen gyermekiden házaspárnak veteményes kert megmunkálásáért. Bővebbe* Eötvös-lér 15. Háztulajdonos. 1455
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással ta
javításokat
"szakszerűen
készít
SZEPESI IMRE
Telefon m&bidoco* •
i2io , Zrínyi Miklós-utca 22.
Ovál, kör és szegletes kereteket minden szín és szélr.vjégben végez Stern üveges.
Vasutí-utca 17.19. 1470
Házmester felvétetik Magyar-utca 10. szám alatt. / 1529
Eladó kaszától l.ucerna. fü és zabbal vetett. Lucerna cirka I hold. Bővebbel Kossuth tér 7. 1506
Bécei és budapesti bevásárlásomból hazaérkeztem, óriási választékot hoztam. Tógái, !ószőr, (lorenllne és panama, ffItz modellekből. Aki elegáns, fess él divatos nyári kalapot óhajt, tiszteljen meg látogatásával. Klóin József és Teetvére.
Viola sütödéjében egy jóházból való tlu tanoncnak azonnal felvétetik, 1528 Lakásberendezés é» cipészszerszá-mok elköltözés miatt eladó KökseyiÉhk
KltQnő karban levő Üzemképes hatszemélyes Lansia turaató nagyon előnyös fizetési feltétel melleit olcsón eUdó. Bővebb felvilágosítást a hévlzszentandrási jegj zőség nyújt.

Jókaiban kví komplett h.lóaxoba el. adó. Clm a kiadóban. IS23
Házak, 2. 3, 4 éa 5 szobás magánhá-zak, köztük bekóltOihcló lakással. ki. wbb ts nj^yobb jövedelmező bérházak, emeletes és (bletházak, vendéglók olcsó álban eladók. Bővebbel Dukász Miksa Nagykanizsa, Rákóczi-utca 29. sz.
Egy llatatembeit t.kA.r. H kosztul tel-vcszek. Cáengery-tit 67., áz udvarban r>25
2 sióba, konyhából íi inellíkhelylaegeli-ból álló takáa (tóMilel) méltányos K.leniekkel kiadó. Clm a kiadóban. 1616
Egy ügyes varrélsány és egy klluló-leány felvetetik Rozgonyl-utca 2. 1)2/
MVz HP
8\'ivógáz-lokomobíl
900 MÁV golyós, 1500"-. SchultUworth
cséplő
3\'/. HP
gőzlokomobil
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa. Sugár-ut 16.
CORDATIC
autógummik.
Porszivógépeket
lakástakarításhoz kölcsön ad,
szőnyegporszivást
(órabérb.-n) lakarilást vállal
LASKY NÁNDOR
Nagykanizsa, Rákóczi-utca 55.
Ti-zleletlel értesilcm a kiránduló közönséget, hogy a kiskanizsai Simon léte vendéglő kerthelyiségél május hó 9-én (iossc idő esetén e hó 13 án Aldozó-citltörtökön) cigányzenével
Kitűnő ételek, tejfölös túró, v,j stb. — Zamaios balatonmellékl borok, frissen csapolt sör. Figyelmes kiszolgálás!
Szives pártfogást kér
WEISZ ARNOLD
vendéglős.
Pályázati hirdetmény.
A kiskanizsai Polgári O vasókör a Polgári utca I. szám alatti székházának emelet ráépítésére pályázatot hirdet.
A tervrajz és a feltélelek megtekinthetők Plánder GyOrgy (Zsigáidi-k< z 2. sz.) a korelnöknél, ugyanide adardók be zári borítékban az ajánlatok is folyó I16 22 %.
Kiskanizsai Polg. Olv. i«9 Elnöksége.
iz átka a mai ütU (embernek. Minden lépés, amit a kemény bórsarkon teszünk, kis kalapicsüté$ként hat agyunkra és idegeinkre és tűrhetetlenné tokor/a a szenvedést. Kímélje meg szervezetét a felesleges rázkvdástol és hordjon PA LM A-S ÁRKOT és TALPAT. Egyszeri kísérlet meggyón, hogy viselésük mily jótétemény éj pihenés megkínzott Idegeinxnck. Elegáns forma. Ellcntái-lóbb és olcsóbb a bőrnél.
UfESTEND SZÁLLÓ
Budapest, VI., Berlini tér 3.
(Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-64.
Hideg-melegvíz minden szobiban.
Fürdők, Lift, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól 70.000 koronóig.
Hosszabb tartózkodásnál engedmény.
PongrAcz Sándor
ISO* Igazgató.
Tiszteleltei értesitem a n. é. hölgyközönséget és varrodákat, hogy csipkék és fodrok becndllzését legolcsóbban vállalom.
Tisztelettel
Szirtes Zsigmondné Csengery-ut 27a. I. em.
Tisztelettel értesi\'em a n. é. hölgyközönséget, hogy a legújabb mintájú
plissék Jfl^t
bolgyközönségnek, varrodáknak rendelkezéstikre állok.
Tiszleletlel MAVER KLOTILD UTÓDA
VARGA NÁNDOR
lutiaíesió és vegyliszUtó vállalata
Hunyadl-u. 19. Kazlnczy-u. 8.
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest legclióiendli, modem, családi saátlóla. ai
István király szálloda
VI., Podmaniozky-utca 8.
Mértékeit árakt figyelmes klszolgí.lás 1 Modern berendezést Kózpontl lillésl - MeleKvIzszolRálUlásI -Ftldtkl — Lilit
Apyugatl pályaudvar közelében
lj)i(i májúi 9.
Halló! Figyelem! Ballí!
A légi „VIOLA" filé sülödét, mely a háború előtt 30 évig fennállott ésa legjobb hírnévnek örvendett,
uiból megnyitottam
ís «*\'. tbjit nevem ai?tt tovább fo y u o-n.
É c item az igen tUzie\'t vevíi rr < hnjgv rr. nd«nkor
l\'.\'g|i;óo süierr ínyek kéwüinek.
Luxus•s2sursi?,t-wny\'-!\'n m:r;-Cc« ksr ■ <z*a tea.\'i\';" a.irtainak ir "faty rxi.tec cn fa-veszik a vvrsenyi a cu\'<rász-8Üfc">én-ck\'- I.
„Qrabáma-kenyeret, karls-badi kéíszersüliet szik>ze e?n kéatltek.
Kérem a t. kOzDr.íéget, hrg/ m:ki. l a rr.\'Jl b^^, u*y a jelen b.-n biz?.;ti-aval ki\'.űn:e!ci kegyeskedjék.
Teljes ti-zleleltei
VIOLA LAJOS
sq:Ó
Magyar utca 41.
Fáj a lába?
Ha fáj a lába, ugy használja már kipióbáll
melyből 2-3 lábfürdő megszdn-leli a sok járás, álldogálás, spor-t lás és egyéb megerőltetésbe keletkező lábfájásokat. Megízaba-ditja a legmakacsabb tyukfzetn t» bőrkeményfdésiöl.kámfortaruliná-nál fogva felfrissíti az izmokat és azonnal megszDnteti ui a lábizzadást. 2 doboz ára postán a pénz előzetes beküldésével 25.000 koron.,
utánvéttel S000 K-val lóbb. Kapható: főraklár Bodnár Jenő gyógyszertár Budapest, VII., Dob-utca 80. V Póstán utánvét melleit. Rendelésnél hivatkozni e lapra.
Értesités.
Tiszteletiéi értesitem a nagy-éidemü közönségei, hogy Királyutca 21. szám alatt
bőrkereskedést
nyitottam. Raktáron larlok e szakmába vUgó mindennemű bőr- és cipésikel leket.
Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Kiy4|ó t„llelclle|
Hegedűs István
Mrker.ik.d4
A LEGJOBB
1326 málus 9.
ZALAI KÖZLÖNY
T
Budapest, VII, Rékóci-ut 42.
Nemzeti Színházzal szemben.
Mielőtt vásárlásait eszközölni, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszereli raktárunkat
Delain Jót mosható, gyönyörű
mintákkal ....... ... 11.500
Creppc jd mosó, minden szln-
ben....................................8.-500
Cretonok, testók ................H.500
Maroccain, francia, remek Izin-
mintázással ..........
Ruhakelme tiszta gyapjú, Sex-
szebb színekben..............tt)0;0
Puplinok mintás, simák............52.0C0
t-\'lancll portörtök ..............7.000
Kabátok eoverkot ís gyapjú
kelméből...............M0.0K
Delain ruhák, legszebb ta(On 75.003
Jumper. trikóselyemból ............62.000
N6I Ingek himezve ............21.00C
Pamutvászon ........................I l.SOC
Gyapjúszövetekben, selymek beo, kelengyékben nagy v á I a s rt é k.
Vidékre mintáiul ktildunk. -
PÉNZKÖLCSÖNT
ingatlanra keltezéssel olcsó kamatul megszerzem, v Gyors folyósítás.
8ZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda, Föu* 8. Telefon ISO.
Ne Üljön fel az ügynökök rábeszélésének, hanem tekintse meg a világhírű
PFAFF-VARRÓGÉPEKET,
melyek minden más varrógép-tt felülmúlnak
Brandl Sándor és Fia
Dunántul legrégibb varrógépszaküzlete
Deák-tér 2.
Telefoni 12.
K*dv»6 r4»ztetflxot*»l f.Mél.l.k I Ingyenes varrás és hlmz*soktattsl Alkatrész tt tOnkrár mindenféle rendszem va,rögeplKi. Sp.ciél l» javitomQhaty.
Qvnlr^tnr^hr rovaritiasHukjv.lóan ajánlható a már 12 eve OZ.UlUIIIUiy hasznsaiban 1<VÓ é< sz>klekinlé:yek által ajánlott
A| ATI azSlömolyirtóazer. Ara kilónként.
,, •- w ■ ■ *■ bérmeiitcsen 65.000 Kor. Megrendelhető: Hadviseltek Ipari és Kereskedelmi Szövetkezeténél, Budapest, V. ker., Wfkerle Sátidor-u ca z4. I. em. b2 Telifon T. 8-95. „Aietin" vevőinknek gyári iion sia.liiunk I. oszt. rézgalicol és rafliaháncsol.
Megbízható egyéneknek helyiképviseletet adunk. iuo
Ózontlus ásványi jók, kén, vas <s szin-sav tartalommal, kftlzvíny, rheuma, c.uz, Idcggyenucsíg. fáradság, testi fájdalmak slb. el:en. Esy nasy csomag ári túsznál.ti uta«lu»al 20.000 korona.
Kapható patikában, drogériában. Főraktár: Sxlá.lk L.ó gyógyszerész Budapest, VIII., Szcszgyar-u. I. sz.
Teleion J. 81-71. Egyedül • ,-OELEJ-SÓ" valódi polkó védjeggyel t — Óvakodjunk a silány utánzatoktól. Kit
606/926.
Verseertárgyaiasi liÉlwf.
lhatosb:tény község elöljárósága a folyó tvoen felépítendő iegyiói lak kőműves- és ácsmunkáira versenytárgyalást hirdet.
A zárt ajánlat .Ajánlat nz iharos-herényi jegyzői lak épi és> " urnáira" 1926. június 1 lg délelőtt 9 óráig adlia ós be az ajánlati űssztg 5\'Vo- n kilevő kamat pénzzel ecytllr — Az ajánlat a körjegyzői irodában ugyanakkor lesz felrontva.
A képviselőtestület fenntariji magának azl a jogot, hagy a vállalkozó személyében azajanlaii össre^re való tekintet nélkül szabadon dnm hel, mely a vállalkozóra azonnil, a községre csak törvényhatósági jóváhagyás után érvényes.
A szükséges téglát a község a helyszínen vállalkozónak, rendelkezésére bocsájlja. Egyéb anyagól vagy munkát a község nem ad.
A teltételek és tervek a jegyzői irodában megtudhatók.
lharosberény, 1926. május 3-án. iut A községi elöljáróság.
[Hl
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. Telelőn: Teréz M-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
R. ktámterveket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait k-dolgozza.
Társházak EurCpi minden jelentősebb városában.
Szandálok
tiszta bőr anyagból női, férfi és gyermekek részére állandó raktár. Mérték után 2-1 óra alatt készül.
Várossy Sándor
cipészmester szandál-üzeme
Nagykanizsa, Zárda-u. 14.
Kézimunka. Teljes bóranyag.
Fin HA MAV 30 HP c,eia
tlítUU gőzgép, Tandemet rendszer, m.^as es alacsonv 2 nyomású 10 lígkörös, 20 ni* | :üzfe Olelü. üzemképes. É>dek-"" lódr.i Ithcl a Nemzeti Hitelintézetnél, Zalaegerszeg.
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségi áron
alul uj famegmunkáló gépek
gyáti garanciával; Ozemredukció miatt használt üzemképes
SZERSZÁNGÉPEK
transmissióalkalrészek, (síijtárcsák, konsolok, slb)
villanymotorok, reserwoirok, kazánok gőzgépek
rend kivill olcsón
kaphatók
HERKULESMÜVEK RT.
BUDAPEST,
VI. Figyelö-u. 14-16.
Telefon: Lipót 90S 20, 908,21.
6178/1926.
Tárgy: Harcszerű céllövészet a Tölgyesben.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a helybeli nagykanizsai kir. 6. honvéd gyalogezred f. hó 12-én reggel 6 órától este 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren élejlölténnyel lövészetet tart.
Figyelmeztetem a közönséget, hogy az említett napon a lőtér közelében való tartózkodás életveszélyes.
Polgármester.
Olcsó zsír!
Tiszta olvasztott sertészsír kisebb vételnél kilónként 28.000 K, 10 kiló vételnél 27.000 K, 15 kiló vételnél 2B.000 K.
Bedike József
hentesmesternél Petőfi-utca 39. szám.
Kátránypapir, aszfalt-, faccment-, bőrlemez-, pléh-, hullámletnez-, bádog-, beton-, pala , cseréptetők az Arca-Top amerikai
folyékony aszbeszlledó- és szigetelő anyaggal II évre, Arco Scallt asz-beszt-masszával 40 évre helyre-állíthatók. Utóbbi mélyszigeteié-sekre, talajvíz elleni védelemre, üveges- és mlnlum-kltt helyett, továbbra kazánfalazásra Is alkalmas. Eső- és egyéb csatornák klkenésére legjobb az Arco-Top. Gyáikéméayek, kazánok, tokomon-vok lokomobilok, forró fémfelületek védelmére szolgál 380\' Celsius hőfokig az Arco 380 hőálló amerikai zománcfényü, rendkívül tartós festék. Palmetlo Painl amerikai rugalmas rozsdavédő kaucsuk festék, savak, gázok ellen és hirtelen változó hőfokú fém- és fafelületek védelmére. Arco-Jolntlte tökéletes amerikai csőtömltő-paszta. A hazai állami és nagyipari üzemeknél bevezetve! Kérjen részletes leirást, árajánlatot referenciákat Kun Sándor cégtől, Budapest, IV. Ferencz József-rakpart 18. Alapítási év 1892. Telefon: J. 61—23. Sürgönyeim: Kunship. uoi
6540/1926.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A v. közkórházi épületek tatarozásával és kisebb átalakítási munkáival kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
At/\' ajánlatokat május hó !8-£n d. e. 12 óráig a v mérnöki hivatal iktatójában kell benyújtani vagy postán beküldeni, ugyanott a kiírási műve-lelet hétköznapokon d. e. 10-től 12 óráig megtekinteni és iven-kint 10.000 kor. ártérités ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsán, 1926. évi május hó 7-én.
Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
Árverési hirdetmény.
József főherceg-u. 65/a sz. alatt néhai Nemes Júnosné hagyatékát képező szoba- és konyha berendezések nyilvános árverésen 1926. május hó 12-én d. u. 3 órakor legtöbb :t Ígérőnek eladatnak.
Forgalmi adót a vevő fizeti. 1611—1926. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak az 1923. évi VII. I.C. 56 - 58. §-»i értelmében eszköz-lendö nyilvános elárvereléséról.
A végrehajtást szenvedő neve : özv. Stetn Mórné és Fia cég.
Az első árverés helye: Nagykanizsa, Deák-tér 12. sz.
Az első árverés ideje (nap és óra) : 1926. május 20-án d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Nagy-ktnizsi, Deák-tér 12 sz.
A második árverés ideje (nap és óra): 1926. május 31-én d. e. 9 óra. A lefoglalt ingóságok megnevezése, sommásan, nemenként:
1. 16 csomag fonál 500.000 K.
2. 32 tucat cipőkrém 1,160.000 K,
3. 45 tucat patkó 540.000 K.
4. 10 tucat politúr 300 000 K,
5. 50 0 sevró bőr 1,500.000 K.
6. 50 kg. hasszél bör 1,000000 K,
7. 20 kg. simabőr 2,000 000 K,
8 60 par kaptafa 1,500.000 K,
9. 60 tucat gumml 3,500.000 K
becsértékben.
Árverési feltételek.
1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértet ik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a for-gilmi adó és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1926. évi április hó 23. napján.
Lehoczky Lajos
városi végrehajtó.
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részlctlizetésre is Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. —
WEINER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, Főút 8.
Bazár-épület.
INDIÁN
motorbicikli magyaiországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 66.
Teli fon: 66-40. Állandóan raktáron az l925-o* typusu iuragépek és mellékkocsik.
Pí u tt folyósít váltóra, fedezet mellett, C. SE á- I átvesac magas hetikainatozásra
íl * W C » Hia^ao lAiinamuiv.wiu
békebeli Mezey Bank- és Pénzyí llóüzlet hitclosztálya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (KossuttKáajosutca sarok). Alapítva 1912-ban.
— Pénzügyekben azonnal d I j t a I a n telvilágosilás. —
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Köt8tt-szöv5tt árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ma a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó.
Az üzlet száz évig is fenntartható.
mm
1926 május 1!.
Nio\'ubtciOH HAI*yclm is Uraim! további
árzuhanás
caak ax udvarba*, dm 01c*A Maradékviair B#dap«at, KI/Aly-utca 53. Alapítva 18W. ív.
Schitfoo. v«#ll«, divat grenadin, ulnea «»pp. •Ima deleii ny«» it-ojlini mélera 8.ÍI00. U.
Icatd vagy^karton UJJoo. d«lío »ijp moaottví\'-
"" l.scoo, lelyemltnyű <1
_________, . -
dőrét 23«©o. duplauélea nlM »jöv«1 minden izln-
angln vigy k.navlu Öooo, oifotd . .... li*oo. íílytmfín;" ""
•Ima Htwrty IKKoo. «6f uhoti
vagy xepblr
b*n Kooo. <ílél><0rkf Wtönyanya* l&ooo. Mottn KfliölHUiyáiöval f.6000. dopliuétu ^gyapjuvolt*
<«p« dc tblna 01íöoo. tia\'lmauik fAooő, virljo» vatlapiplan IM-OOO, egr Rirnltuíi. kél Így. tgy aulallriltft Oiiiímd Ho.vno. pobirtOriö vajf delink tndA 9 Kooo. IMIköii ÍIÍOJ. 2 m. homu r*1i4«stcii !tpedi va«y \'tlti< «tkfj£ab«o>t darabja JOooo. kési p»pt»nlcptd4f«c>oo. iwbkaodo 35oo, blmielt nil Ing vagy nadrág BDoo. duplagatlt. toi ultvra Ildiink: darabja i\'.\'.ooo. rövid »lió-nádiig 7-Vooo. Iulóii6ay»it W.ooo. további nél vagy líiíltyapjuaiövelmaradíkc-fc mindén dlo-
gadható áion. Ho.t.I t<ndtW«ek«l UlklIimerelcaM telj*lt0nkl
I darab 3000 kilogrammos tolósulyos
m kocsimérleg
kiállítással és liitetesitéssct 10 ívt jót-áttás Illetteti eladó, t drb I00O ks. „I
tizedesmérleg
látra, hitelesítve otadó. Megtekinthetők KOHN SAMU mírlegkészitönil
Nagykanizsa, Zárda-utca 5.
kisperkátai gazdasága (vasútállomás: Szolgaegyháza.
Fejérmegi e) a vasútállomástól 2 krtj.-nyire fekvő
elsőosztályu szántóföldeket
parcelláz
kis és nagy tételekben igen előnyös 10 éves fizetési feltételek mellell. Bővebb lelvilágosilásl ad a bank központja:
Budapest, V . Hold-u I
és a gazdaság vezetősége: Kisperkáta, Fejérmegye.
Női, férfi ruhákat
olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Főuzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák j
Híomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (tfyomdavezctó;
Olcobcc* Károly.)
66. évfolyam, 104. szám
Nagykanizsa, 1028 május 11. kedd
Apa 1800 korona

POLITIKAI NAPILAP
Smturtlrig és lűaMMviUI Fial 5. u.
littcflrtwfl-lelírM 7a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EMtottd ám: £ay hón 30.000 M (Ura. bír. ......... 90.000 ktfM.
Egyesülésben
erő rejlik és ha ezt az erőt a most megalakult zalamegyei GyOSz Hók a köz javára, az ország gazdasági megújhodására eredményesen tudja és akarja felhasználni, csak örömmel üdvözölhetjük a megalakulást, mint ahogy minden egyesülés, tömörülés mellé oda állunk, ha annak végcéljában nemze\'.épilű munkát látunk.
A szétdarabolás kivételes helyzeteket teremteti. A hajdan legjobb ipari, kereskedelmi centrumok, ha végekre kerüllek, menthetetlenül pusztulásra kárhoztattak. Ezt az áldatlan sorsot nem kerülhette el Nagykanizsa és általában Dél-Zala sem, amelynek egykori közgazdasági pacából csak a „voll" maradt meg. Ez a volt pedig szorosan és elválaszthatatlanul összetapad a gyáriparral, amely talán a legtöbbel veszített a feldarabolás óla. Most tehát elsősortoi ebből a nézőszögből kell ügyeimet szentelni a gyáriparosok tömörülésének.
Szűklátókörű ember az, aki csak azt lálja, hogy itt a munkaadók szervezkedtek, mert a hogy szükséges, hogy a munkások egy táborban legyenek, épen ugy helyénvaló, hogy a munkáltatók is egységesen járjanak el mindenben. Eljárni való pedig ma nagyon sok van.
Eljárni való, hogy a kohókban olvadjon az érc, eljárni való, hogy ne legyenek olyan gyár-kémények, amelyek nem füstölnek és hogy munkáskezek ne kényszerüljenek tétlenségre.
A tegnapi alakuló gyűlésen nem adtak programmot a szónokok, De nem is kell, hogy adjanak, mert a gyáriparnak olyan bőséges és kiakriázhatat-lan megoldásra váró problémái vannak, amelyek ugyancsak igénybe fogják venni az egyesülésből adódott erőt. Fontos az, hogy a bajok, sérelmek gyógyítása, a jövő fejlődésének meg konstruálása minden körülmények között egy mindenek felett álló szent fogalom jegyében: a nemzet gazdasági felépítésének jegyében és a közjó érdekében
történjék.
Végetért a kUlUgyi költségvetés általános vitája >
A nemzetközi birósáq nem jogosult a frankügyben Ítélkezni — A külügyminiszter válaszolt a wita fel-szólalásaira
Budapest, május to | szövetség elé lehet-e vinni. Sok szó
A nemzetgyűlés mai ülésén folytatták a külügyi tárcvköllségvetésé-nek tárgyalását. Giieger Miklós. Szabó Imre, Eckhardt TifcK.r. Malasils Oéza, Fábián Béla, Kiss Menyhért, Lénával István voltsk a vita szónokai. A szónokok közül négy erós hangon tiltakozott a trianoni igazságtalanság ellen, ennek tulajdonítva a frank-ügyet is; kövelelték a békeszerződés revízióját, a katonai ellenőrzés megszüntetését és visszautasították Briand erkölcsbirói fellépését.
A felszólalásokra Walkó Lajos külügyminiszter röviden válaszolt.
Briand beszédére megállapítja, hogy a Nemzetközi Birósóg kérdése a frankügyben teljesen jog nélküli. Az is vitás, hogy egyáltalán a Nép
hangzott el arról, hogy a kormány nem informálja eléggé a külföldet. Lépések történteit, hogy a külföldi sajtószolgálat megfelelő méretekben kiépíttessék. Francia-Pinn-Spanyolországgal és a Német Alfölddel már éleibe léplek a kötött kereskedelmi szerződések, legközelebb letárgyalják az osztrák—magyar kereskedelmi szerződést is és hat hónapon belül megindulnak a tárgyalások Angliával, Csehszlovákiával és Törökországgal.
A külügyminiszter beszéd: után Öotör, Héttel! és Szabó" Imre személyes kérdésben szólalnak fel, miután az ütés 8 órakor véget ért. A mai nappal a külügyi láica költségvetésit általánosságban a Ház elfogadta.

A hercegi titkár vallomása a frankpörben
Nádosy főkapitány kijelentése szerint a kormány egy tagja sem tudott a frankhamisításról — Rába Dezső nem volt Informálva a frankügy részleteiről
Budapest, mijus 10 A budapesti kir. büntetőtörvény-szék Töreky tanácsa ma délelőtt folytatta a frankpör főtárgyalását. A mai kihallgatáson Rába Dezső kihallgatása folyt le.
Riba ártatlannak mondja magát, mert az ügybe mint Windischgiüiz titkára került bele és mindenben a a heiceg parancsát teljesítette. Vallomása szerint a herceg afrankligyet csak finanszírozta, de nem ö Indította meg. A herceg célja
a Felföld visszaszerzése volt. A herceg ő előtte Teleki! Pál grófra és egy másik magas állásban levő úrra hivatkozott. Nem vállalkozott arra, hogy a forgalombahozatalban aktiv szerepel vállaljon. A herceg azt mondotta, hogy csak küldönc-ségWSI álló szerepe lesz. Pozitív tudja, hogy a frankhamisítás gondolata nem a hercegtál származott.
\\ Schulzera egész felületesen emléke-
zik. Amikor a hamisítványok elkészüllek, Zadravecz lakására vitték. Németországban nem a papirok beszerzése céljából járt, hanem a herceg utasítására hordókat rendelt.
A hercegi titkár luxus-utazása Párisba
1925 nyarán Jankoviccsal Párisba utazott, mert életében sohasem volt Párisban. Ez azonban csak kéjulazis voll. Ezután akadozva arról beszél, hogy miért utazott hamis útlevéllel. Szerinte ez azért történt, mert Jan-kovics is hamis útlevéllel ment. Az útlevelet Nádosy utján szerezte meg. jankoviccsal együtt lakott Párisban és kétizben együtt vettek fel pénzeket.
Visszatérve Párisból, Jankovics azt hangoztatta, hogy a frankokat nem lehet értékesíteni, mert rossz hamisítványok. Egyébként azt hiszi, hogy 20—25 ezer bankjegy készült cl, amiket Zadravecz lakásán olvaslak meg, ahol a püspök fclesketlette a
hozzávezetett fiatalembereket, akiket Ferdinándy vezetett hozzá.
Mindössze négy-ötezer elfogadható hamisítvány készült el
Zadravecz lakásáról a herceg lakására, onnan Jankovicshoz, majd a Nemzeti Szövetségbe vitték a hamisítványokat, ahonnan el kellett vinni, mert Szörtsey kijelentése szerint Bethlennek jelentették a dolgot.
Elnök ezután Nádosyt kérdezte meg Rába vallomására ]vonatkozó-zólag. Nádosy kijelentette, hogy Rába jelenlétében közölte a herceggel, hogy kívüle a kormány egyetlen tagja sem tud a frankhamisításról. Ö Baross Gáboron kívül senkinek nem szólt az akcióról, legke-vésbbé a kormányhoz közelálló egyénnek vagy kötöknek.
Wlndisshgrötz ki|elenti, hogy titkára összes cselekedeteiért vállalja a felelősséget. A titkár csak -úfasl-tásra dolgozott, tehát nincs pontosan informálva. Hogy ki és honnét szerezte a pipirt, atra nézve a herceg sem hajlandó vallomást tenni.
Haits és Gerő is reflektálnak az elhangzottakra, majd az adott válaszok után elnök a tárgyalást félbeszakította és folytatását holnap délelőtt 9 órára tűzte ki.
A polgári-oktatás reformja
Budapest, május 10. A Ház keddi ülésén beterjesztik a polgári iskolai oktatásról szóló törvényjavaslatot Ez a javaslat a polgári iskolai oktatás széles kiépítését foglalja magában és célja, hogy a polgári iskolákban\' a vallásos és hazafias szellemben való tanulássá a növendékek a gyakorlati pálvákra és a középfokú "iskolákra hathatósabban előkészíttessenek, a leányokból pedig müveit magyar háziasszonyokai neveljenek.
Megnyilt az országos orvoskongresszus
Balatonfüred, május 10. A bala-tonfüiedí orvosi tanfolyamnak, a melyre száz orvos sereglett össze az ország minden részéből, ma délelőtt 10 órakor volt a megnyitása. A népjóléti és kulluszminíszter is képviseltették magukat. — Zalaxár-megyét Thassy Oábor dr. vármegjfci főorvos képviselte, Demeter György járási főszolgabíró, mint fürdöbizlos volt jelen, Pálffy Zsigmond, Balatonfüred bírája pedig a község részétől. A tanfolyam megnyitó ünnepélyen Kétty Károly báró orvostanár elnökölt. Csiky József és Ángyán János egyetemi tanárok előadást tartottak.
»
2ALAI KÖZLÖNY
1926 május II
Megejtették a vármegyei választásokat
Zalavármegye törvényhatóságának közgyűlése — Egyhangú választások — Ujnépi Elek Ernő Indítványa a munkanélküli segély életbeléptetése ellen — Csak az építkezésnek minden vonalon való megindítása segíthet a munkanélküliségen Indítvány Nagykanizsa 60%-os közmunkaváltsága elten A megyegyülés kedden folytatódik
Zitaegcrszcg, mijus 10 (Saját tudósítónk Idclonjcleittése)
Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt tartotta meg nyári közgyűlését Tardnyi Ferenc dr. főispán elnöklete alatt. A megye-bizottsági tagok oly nagy számban jelenlek meg, hogy zsúfolásig megtelt a közgyűlési terem. Nagykanizsát Krátky István dr. polgármesterhelyet-les-főjegyző képviselte.
Az alispáni jelenléshez elsőnek Pehm József apátplébános szólt hozzá.
Farkas Tibor Indítványozza, hogy írjon fel a torvényhatóság a kormányhoz és tiltakozzék az apaállatok kötelező biztosítása ellen.
A választásnál egyhangúlag a következők választattak meg:
Tiszti főügyész Szalay Gyula dr. vármegyei másod főjegyző lelt, másod főjegyző Thomka János dr. vármegyei aljegyző, árvaszéki ülnök Schmldt Jenő dr. aljegyző, vármegyei aljegyzők lettek Buzds Béla dr. és
[ Hunyady László dr. közigazgatási gyakornokok.
Ujnépi Etek Ernő azt indítványozza, hogy irjon fel a törvényhatóság a kormányhoz és tiltakozzék a munkanélküli segély életbeléptetése ellen, mert az csak a munkanélküliséget fokozná. Cssk az építkezésnek minden vonalon való megindításával lehet segíteni a munkanélküliségen.
Kaszaháza egyesítését Zalaegerszeggel a törvényhatóság nem lugyla jóvá.
Horváth Gergely és társai azt indítványozták, hogy Nagykanizsának és Zalaegerszegnek még korábban engedélyezeit 60\'/o közmunkaváltsá-gol a vármegye tartsa meg magának. A megyegyülés őszi ülésén fog ezzel a kérdéssel foglalkozni.
A megyegyülés részletes lefolyását helyszűke miatt holnapi számunkban közöljük.
A gyűlés kedden folytatódik.
Megalakult a GyOSz zalamegyei fiókszövetsége
Kállay Tibor dr. v. pénzügyminiszter és Tarányi Ferenc dr. főispán az alakuló közgyűlésen — Fenyő Miksa, a GyOSz központi igazgatójának beszéde a ma problémáiról — Smilh Jeremiás rózsaszínű jelentéséről — A soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnökének személyes részvétele - - Pongor Henrik lett a zalamegyei fiókszövelség elnöke
Nagykanizsa, mijus 10 Rendkívüli érdeklődés mellett folyt le vasárnap délután a városháza nagy közgyűlési termében a Gyáriparosok Országos Szövetsége zalamegyei fiókszövetségének alakuló közgyűlése.
Délután 4 órakor érkezik meg egy turaautón dr. Tardnyi Ferenc főispán és Bődy Zoltán alispán, kiket a városháza előtt elsőnek Gyömörey István főszolgabíró és Sabján Gyula dr. polgármester, majd Örley György dr. kormányfőlanácsos, Prack Islván dr. városi tanácsos és Weiser János, a OyOSz szervezőbizottságának elnöke üdvözöl.
Később megérkezik Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester. F.s miközben lassan megtelik a közgyűlési terem, jön Kállay Tibor dr. v. pénzügyminiszter Fenyő Miksa GyOSz igazgatóval a Cenlrálból. Majd Oro-szy Géza v. kormánybiztos és Paul Iván dr. pénzügyminiszteri tanác-os, kikel a közgyűlési terem közönsége felállással üdvözöl.
A közgyűlésen megjelentek a már fcntemlitettekcn kivül többek közölt: Plihál Viktor dr. kir. kormányfőlanácsos, Pongor Henrik vezérigazgató,
kir. kormányfőtanácsos, Hirschler Sándor bankigazgató, kincstári tanácsos, ujnépi Elek Ernő igazgatósági elnök, Rubint Károly DV főfelügyelő, Kálnay Gyula államrendőrségi főtanácsos, a kapitányság vezetője, dr. Krátky István városi fójegyzö, Kauf-mann Lajos dr. iparbiztos, Kaiser Ernő gyárigazgató, Kenedl Imre dr. táblabíró, Csillog Jenő gyárigazgató, termes . Gyula gyárigazgató, Breuer Vtlmos földbirtokos, Löbt J. gyáros, Weiser János gyáros, Blunkenberg Imre, az OMKE elnöke, Fábián Zsigmond dr. és Hojdu Gyula dr. ügyészek, Bazsó József ipartestületi elnök stb. Az ipartestület elöljárósága teljes számban jelent meg.
„Ne bántsd a magyart lu
Mint korelnök, Pongor Henrik kir. kormányfőlanácsos, a Transdanubia vezérigazgatója foglalja el az elnöki széket és a soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Spiegel Síigricd kir. kormányfőtanácsost kéri fel az alakuló közgyűlés elnökéül. (A közgyűlés hosszan megéljenzi a soproni Kamara elnökéi.)
Spiegel kamarai elnök elfoglalja az elnöki széket és meleg szavakban
üdvözli Kállay Tibor dr. voll pénzügyminiszteri, Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselőjét és a megjelent vendégeket. Megnyitójában kegyelettel adózik a Kamara legutóbb elhunyt zalamcgyei tagjai emiékének. A mezőgazdaság a legszorosabb viszonyban van a gyáriparral — mondotta. A gyáripar is a mezőgazdaságot szolgálja. A GyOSz és a Kamara mindig vállvetve dolgozott A nagykanizsai uj megalakulás emelni fogja nemcsak a GyOSz presztízsét, de azokat a reményeket is valóra fogja vállani, amik a mai megalakuláshoz fűződnek. Idézi Széchenyi István mondását: Csak az X\'eszhet el, amiről önként lemondunk, nem az, amit erőszakkal elvesznek! Fájó érzelmekkel gondol azokra, akik a GyOSz-hoz tartoztak és most az el-veszictt területekkel lekapcsolódtak. Meghaló érzéssel gondol a Csáktornyái Zrinyi-szoborra, melynek (alapzatán ott díszlik a felirat: Ne bántsd a magyart I Erős a hite, hogy Csáktornya isméi visszakerül Zrínyi-szobrával a magyar jogar alá.
Weiser János mérnők, a zalamegyei szervezőbizottság elnöke a bizottság jelentéséi adja elő. A GyOSz zalamcgyei fiókszövetsége már 1911. március 12-én megalakult és már 1912-ben mozgalmat indított egy ipari középiskola felállítására. A háború azonban a fiók tevékenységének véget vetett.
Mit akar a OyOSz ?
A zalamegyei liók a haza Osszc-ségének sorsat óhajtja elsősorban javítani. Minden olyan intézkedésben, mely a hazai ipar erósbitésére, fennmaradásának biztosítására és rendszeres ciöbbrevitclére szükséges, de minden, a kereskedelmet, a közlekedést és egyéb közérdekű kérdésben az Ipartestülettel, az OMKE-val és Baross-Szövetséggel karöltve óhajt eljárni, a város tanácsát közérdekű társadalmi intézkedésekben is a ieg-mcsszebbmcnóleg óhajlja támogatni és minden közérdekű kérdésben az illetékes tényezőkkel állandó érintkezést fenntartani. Indítványozza, mondja ki a közgyűlés, hogy a felolvasandó szervezel alapján a GyOSz zalamegyei fiókszövelségél ezennel újjáalakítja.
A közgyűlés egyhangúlag, közfelkiáltással elfogadja Weiser mérnök indítványát.
Spiegel elnök határozattá emeli és kimondja a GyOSz zalamegyei fiók-szövetségének megalakulását.
A tisztikar választása
Werlheim József indítványára egyhangúlag a következő tisztikar választatott meg:
E\'nök Pongor Henrik kir. kormányfőlanácsos, ügyvezető alelnök Weiser Jánosagépgyáros, mérnök, titkár Slern Gyula téglagyáros, választmányi tagok Nagykanizsáról Csillag Jenő igazgató, ujnépi Elek Ernő igazgatósági elnök, Ftesch József igazgaló. Frank Jenő igazgató, Kaiser Ernő igazgató, Krátky Isván
dr. főjegyző, Sabján Gyula dr. polgármester, Schwarcz Olló szövőgyáros és Székely Nándor igazgaló; a vármegyéből Böhm Zoltán mahim-tulajdonos (Zalaegerszeg), Czobor Mátyás polgármester (Zalaeg(rszeg), Glaser Aladár dr. bőrgyáros (Lenti),
tozíerB"tnátmalonilulajdonos(Tüs-
keszentpéter) Küblin Jenő vezérigazgató (Zalaszentgrőt), Mosonyi Artúr malomtulajdonos (Zalaapáti), Rechnitzer Rezsó gyáros (Tapolca), Regensberger Ferenc gyáros (Keszthely) és Reischt Imre gyáros (Keszthely.
Pongor Henrik elfoglalván az elnöki széket rövid szavakban köszönetet mond a beléje veteti bizalomért.
Fenyő Miksa, a GyOSz or.;zágos nevű igazgatója kezdi meg ezután nagyhatású beszédét.
A OyOSz problémája — a magyarság problémája — mondja. Minden n3gy gazdasági problémája az országnak — a OyOSz problémája is. A OyOSz mindig a közt szolgálta. Huszonöt éven keresztül ezzel elérte, hogy a mezőgazdaság mellett komoly tényezővé kűzdölte fel magái.
Beszél a g-tzdasági krízisről. A ka-pilalisztikus rendszernek a gépezetét, amely a háboru előft a legtökéletesebb és legcsodálatosabb rendszír volt, a háboru teljesen tönkre telte és nagyon hosszú idő telik bele, míg a szétszakított kapcsokat ismét összeforrasztani tudjuk. A gépiparnak legnagyobb fogyasztási részét elszakították. Egyhamar nem tudjuk helyreállítani a régi kapcsolatokat. A népszövetségi biztos jelentései rózsaszínben festik le a magyar állapotokat. Hogy a magyar szanálás oly szépen siketüll, örvendes, de hogy felesleg is adódott, a kormányzalnak arra kellene törekednie, hogy ez különböző csatornákon át segítségekre fordtllassék.
Hosszú lejáratú iparkölvény megvalósulását \'sllrgeti, mely ügyben a kormány megfelelő angol pénzköl-csőnőkkel kedvező kilátásokkal már tárgyal és remény van a kölvény-bank felállilasára.
A forgalmiadó kivetésénél utal Auszlria *1 ",\'o-os forgalmiadó visszatérítésére a kivitt áruk után.
Az egész világon azon gondolkodnak, hogy inkább a termelésüket fokozzák és kiépítsék, minisem munkanélküli segélyt adjanak. A GyOSz ez ellen a leghatározottabban állási foglal. A GyOSz inkább az aggkori és rokkantsági ellátás mellett foglal állást.
A közgyűlés a leglelkesebb han-gulalban 6 óra előtt ért véget.
Este a Kaszinóban bankett voll.
Teleki Pál gróf nem mond le mandátumáról
Budapest, május 10. Teleki Ml gróf kijelentette, hogy egyik hélfői lapnak az a híradása, hogy mandátumáról lemond, nem felel meg a valóságnak.
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY
f
Kállay Tibor dr. Nagykanizsán
A nagykanizsai Egységes Párl és a GyOSz vezetősége tagadta városunk képviselőjét — Nyolcvanait Jelentkeztek a hélló délelőtti kihallgatáson
Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselője vasárnap délben a budapesti gyorsvonallal N. gyka-nizsára érkezett, hogy a GyOSz za-lamegyei tiókszövetség szervezőbizottságának lett Ígéretéhez képest részt vegyen a szövetség alakuló közgyűlésén. Kállay Tibor kíséretében vollak Oroszy Qéza v. kormánybiztos, Paul Iván dr. pénzDgyminiíz-leri tanácsos és Fenyő Miksa a GyOSz központi igazgatója.
Az állomáson a volt pénzügyminisztert a nagykanizsai F.gységespítt vezetősége élén Knortzer György pártelnökkel és Örley György dr., a GyOSz szervezőbizottság élén Weiser János elnök, Pongor Henrik, Stern Gyu\'a stb. fogadták. A meleg és szeretetteljes üdvözlés után Kállay Tibor dr. kíséretével és a fogadásával megjelentekkel a Centrálba hajtatott, majd az időközben megérkezett Spiegel Szigfried a soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Czobor Mátyás a teslvirváros pol-
gírmestere és szűkebb környezclével megebédeli a Centrálban.
Dílután részt veit a G,05z z3la-megyci fiókszövetség alakuló közgyűlésén, ahol a volt pénzügyminisztert és kisérelíl nagy lelkesedéssel fogadták.
A közgyűlés után Kállay Tibor dr.-t és kisért tél Pongor Henrik lálla vendégül, esle pedig liszteletére bankettet rendeztek a Kaszinóban.
Hétfőn délelőtt városunk képviselője kihallgatást adott a városházán. Mindenki, akinek valami ügyes-bajos dolga volt felkereste- Több mint nyolcvanan fordullak hozzá déli fél 1 éráig kéréseikkel. Utána megtekintette kíséretével a Weiser J. C.-féle gépgyár üzemét. A volt pénzügymiszler meg volt lepve, amikor meglátta mindazt, amit a gyár produkál.
Délben szűVebbkörü ebéd volt a Koronában, utána pedig Kállay Tibor dr. Oroszy kormánybiztossal és Paul Iván dr.-ral visszaultizott Bu-djpestre.
Felülvizsgálják a forgalmiadó - panaszokat
Csekő Béla miniszteri tanácsos Nagykanizsára érkezett — Akinek sérelme van, jelentkezzék ma délelőtt a városházán
Nagykanizsa, május 10
Megirluk, hogy az OMXE, Ipartestület és Baross-Szövelség legutóbbi együttes nagygyűlésén panaszok hangzottak cl a forgalmiadó-álalányozás és az adminisztráció ellen Az együttes nagygyűlés határozatából kifolyólag a panaszokat küldöttségileg eljutatták a miniszterhez, amely nyomban intézkedett azoknak megvizsgálása végell. Csekő Béla miniszteri tanácsos, a forgalmi ügyek referense, Hermann osztálytanácsos és Falir Endre pénzügyminiszteri tanácsos ma Nagykanizsára érkeztek és holnap délelőll 9 órától kczdődólcg a városházán a kereskedőknek és iparosoknak rendelkezésére állanak. Meghallgatják pinaszsiket és sérelmeiket — megtelelő intézkedés cét-jtbil. Akinek bármily pmasza és sérelme van, jelentkezzék folyó hő ll-én, kedden déleült a városházán Csekö Béla miniszteri tanácsosnál.
ISZÍ. Mis:
i Stm-lUnitiDHli Sajjtjtn nqiriiiu Mggjnl
-------- tny, t
b.nt.lmik ellen.
, fíii m, Ci nút
\'erapttf K.ORYItiíC eyúejlafdík i
OrvoílHE vezetett tSkéle\'tcs dtctA. konyha cukor-, >,«i,.. ve..- e. szívbetegek n>*r». Soványító- C, htzí-kur.k. MntRen. L^boratúrlura. VlcQ\'ÚEyl\'1"zet. Sir«n<llür<l&. FtMIliMHitu] Ci píoipAtimil uolgil utJ » ucociocluoi. mint .
M-IUniliiimi tegnUMj
k«cMwíb«o: iu Ic»ce.ti0tái:, Budapest. III..
--.: -. - r ■ : \' ,
Sürgönyeim: Uud.pesl, MargOlel. lt»0
A plébánia kuitur-estélye
Blhary Teréz fővárosi zongoraművésznő hangversenye — Dr. Pauler Ákos egyetemi tanár nagyszabású előadása
Nagykanizsa, május 10 Minden tekintetben sikerüli, magas színvonalú kulturcslelyt rendezett vasárnap esle a nagykanizsai plébánia. Bihary Teréz a székesfővárosi zongoraművésznők egyik legkiválóbb képviselőjének hangversenye és dr. Pauler Ákos egyetemi tanár, az országos nevű filozólusnak előadása, eseményt jelenteit Nagykanizsa kulturális éleiében. Az eslélyt dr. Vargha Teodorich rendezle. Az előkelő közönség majdnem szinüllig töltölle meg a Polgári Egylet nagytermét. Bihary Teréz hangversenye Halalmas taps hangzik fel, amikor a színen megjelenik Bihary Teréz zongoraművésznő. Az estélyi Liszt H-moll balladájával nyílja meg, melynek szárnyaló dallamfonásSt kiváló interpretáló tehetséggel érzékili meg. Msjd ulár,na egymásután Chopin Bctceusc, C isz-moll keringőj", C-moll majd A-moll etűdje következik. Minden egyes számol intelligensen, élvezetcsen szólallat meg. Technikája sima, kiegycnlilclt, fulamai tiSzlán siklanak. A közönség minden egyes száma után hatalmas tapsviharban tört ki. Sciidbine: N\'oclurneje (balkéz) u:án a közönség tomboló tapsviharban töri ki. Amikor pedig Uszl XV. Rapszódiáját befejezi, a tapsorksn mindaddig nem szűnik meg, míg műsorát több számmal nem toldja
m<A művésznő t költő énjfl a saját érzelmi világán kcres/IIU átszűrve .érzékitetlc meg és hallgatói lelkét
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk muntfát, Igy lesz a ruha Igazán kifogástalanul tiszta.
SCHICHT-MOSÁS
művészetével egy tisztább légkörbe szárnyaltatta.
Pauler professzor előadása
Dr. Pauler Ákos professzor nem elsőizben van Nagykanizsán. Közönségünk már ismeri a kiváló ludóst. Előadása rendesen ünnepet jelent. Étli a módjál, hogyan kell a legmélyebb és legszárazabb bölcseleli témákat, mindenki számára megértően és élvezhetőén előadni. Amikor Pauler professzor megjelent a szineu, a díszes közönség meleg óvációban részesilelte. Sajnos, hogy helyszűke miatt értékes előadásának csak gondolatmenetét tudjuk közölni.
— Nem csak az érzéki világ létezik — kezdette meg előadását, de egy érzéken felüli. Az öntudatos és müveit vallásos embert mindig az fogja érdekelni, hogy mindaz amit hisz bizonyithaló-e. Amit mi érzéki világnak nevezünl&azok testi dolgok, amit természetnek nevezünk. Mindez térbeni. Amit mi lelkivilágnak nezezünk, annak nincsenek térbeni alakjai. A lelki életet mindenki önmagában érzi meg. A lelkivilág és lermészelvilág kél külön világ, melynek két külön alaptörvénye van. Az egész világnak alaplörvénye egy nagy vonzási törvény. A lelki életnek is van ilyen törvénye. Ha megfigyeljük a lelkületet, az folytonos törekvésekből áll, nem ismer nyugalmat. Minden törekvés a szeretetből indul ki. A lelkiéletnek egy alapiörvénye van : a szeretét l
— Az életnek a lényege: a szeretet. Az a tárgy a legszereletremél-lóbb, amely minden szépet, jót, igazságot m3gábanfoglai. Ez az Istennek az eszméje. Az érzékfeletti világ tehát az Istennek a szeretete. Minden bölcselel végeredménye, az Istennek alapgondolata: a szerelet törvénye.
Dr. Pauler professzor előadása után a valóban kulturmissziót vállalt s azt be is töltött estély végeiért.
mpi hírek
Szünőben az angol sztrájk
London, május 10. A sztrájkról már általánosan kialakult az a vélemény, hogy nem farthat soká. Ugy a sztrájkotokban, mint a kormányban mrg van a hajlandóság, hogy a békés rficgegye/és mihamarább létre jöjjön.
MAPIREHD
Május II, kedd
t Római katolikus: Mam. pk. (Kereszt-járó napok). Protestáns: MainerL Izraelita: Ijar hó 27.
Nap kel reggel 4 óra 29 perckor, nyugszik délután 7 ór* 23 perckor.
KULTU REST ÉLVEK ÉS ÜNNEPÉLYEK:
M*]a» 13. rA nankínUul .Wfc^^.\'iSSí latinak raQtaroi ln<3«ata ailoittfadtu a Roisonyl utcai tof»at«ímb«n «»!• 6 órakor. ... , .,
Máin. 1«. a Z.ilnvt Mlkló. Irodalmi ^ MOví.kU KOf Zrlnvl-Onntpílyt díUlólt Ml 17 6«V.or « h,,M*lí,.,\'l6<A^.Zykln.,,.l Mhta««flWk lir.u. latinak mOtoroi lft«J«nta »tinltl$adừ a Ko\'Konyf-utcai lonuter«mt>«o etlt 6 Áfakor. „ . .
Májai 22. M»<b« BWte dalfatíljre a Kaulnó nazyttrmíbtn «»le 9 ótako*. ....
Mitu« 24. A Nazykanliial VaiuUi Dalkör riailó-
nenUlíti Qnof^lví „ .
Mijos 30. A NagrkanUMl PŰlSltiil KíimOvMtk Önwt<ly.« tt önkíf»»6 ety«OI«UMk it.tlóuaolf
Janlaa^\'Ái IparteilBUtl daUrda ilwt6n«nUU«l 0o8tp41y«- _
— Egyházmegyei hlr. A megyéspüspök az elhalálozás folytán megüresedett szenlpéterari plébánia ideiglenes vezetésével Németh János csatári káplánt bizta meg^Stlriing János somlóvásárhelyi káplán a lovász-patonai plébániát nyerte el.
— A klr. tanfelügyelő iskolalátogatásai a megyében. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelő iskolalátogatáson volt a megyében és ez alkalommal meglátogatta a lentii, lentikápolnai, kerkabarabási.\'kcrtaszcnl-mihályi, bálhelyi, lentiszombalhclyi, bördöcei, kerkaiklldi és mihomfai elemi iskolákat. A tanfelügyelő útjával meg van elégedve.
= Conrad Veidt az Urániában.
= Eljegyzés.\' Nussbaum Mvcel BuJap-st és Neu Margil Nagykanizsa [egyesek. (Minden külön értesítés jlelvett.)
— Községek az egyesitégek ellen. Az idevenatkozó miniszteri rendelet értelmében ZalamegyébéSis több község került egységesítés alá. Azonban a sümegi járás területén levő Döbrőce, Kisvásárhely, Megyer és Helycfő községek a: egyesilés ellen tillakoztak eredménnyel, ameny-nyiben a belügyminiszter önállóságukat meghagyta. .
« Scbw/ircz Dezső cégnél url és női div.il.irukb.in legszolidabb kiszolgálás.
ZALAI KÖZLÖNY
1026 május II
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA gyóil clgánymüvész zenekarával hangversenye*.
— Ady-matiné. Ady emlékezetének és koliöi géniuszának áldozol! vasárnap délelőtt a Magántisztviselők nagykanizsai csoportja, mikor nagyszámú közönség elölt Ady-mslinét rendezeti a Kaszinó dísztermében. Tizenegy ó-ára gyűltek össze a költészet és irodalom barátai, hogy elsőnek az Ipartestületi Dsiáida állal precízen, lendületi senelőadolt Hoppé: .Reményhez" dmü dalában gyönyörködjék. Bilchler Mór karnagy betanításának és lelkes odaadásának érdeme a dalárda élvezetes működése. A megnyitó énekszámot Heimer Kató szavalala követte, aki két Ady versel adott elő, néhol sok mély meglátással. A ma\'iné fénypontja Surányi Gyula kereskedelmi iskolai tanár ünnepi beszéde volt. aki oly igaz. ob-lektivbeállitáiban mutaltabealraRlkus lirikusélelét, költői munkásságát, hogy egyetlen szava sem tévesztette cl a hatást és a hallgatóság irodalmi -Ismereteiben meggazdagodva, nagy lapssal és lüntelö elismeréssel honorálta Surányi Gyula tanár magas nivóju előadását. Az ünnepi beszéd után még Hoffmann Anna zdott elő Ady verset, mai i az ipartestületi Dalárda énekszáma zlits be a kitűnően sikerült Ady-matinét.
„Viola" süteményei a legjobbak!
— Leány-magántanulók bejárása o gimnáziumba. Eberhardt Béla reálgimnáziumi igazgató elnök-lésével tegnap délután 4 órakor értekezlet volt a gimnáziumban, wlyre meghívták a leány-magántanulók szüleit. Az uj rendtartás értelmében ugyanis a jövőben Icír.y-magán\'a-nulók nem járhatnak be a gimnáziumba. Ceglédről mozgalom indult ki, melynek cél|í a rendtartás eme, a leányos szolökre sérelmes rendelkezésének megváltoztatása. A ceglédiek Nagykanizsát Is hasonló állásfoglalásra szólították fel. A legnapi értekezlet elhatározta, hogy csatlakozik a mozgalo nhi>7. és kérni fogja, hogy Ieány-ni2gántanulók továbbra is bejárhassanak a gimnáziumba, annál is inkább, mert Nagykanizsán a felsőbb leányoklatásuak ez az egyedül lehetséges módja.
Grand gulgnol az Urániában.
— Csütörtökön először volt hetivásár Lentiben. A kereskedelmi miniszier tudvalevőleg enge délyeztc, hogy Lentiben heti vásárt tartsanak. Az első hetivásárt az cl mull csülökökön tartották meg és az várakozáson (elül sikerült. Különösen a . zöldségfélékben és a szárnyasokban voll nagy felhozatal.
= Conrad Veldt az Urániában.
— Jegyzői állás átminősítése. A belügyminiszter a halálozás által megüresedett ahózsidi adóügyi állási a közegekre előieHlhalólagháramló ujabb terhekre való tekintenél megszüntette. Helyette segédjcgy-.ői állás
c renils: cresitését rendelte cl.
Együnk „Vlola"-féle zsemlyét!
— Conrad Vcidt az Urániában.
— Megállapítják a szállódul és éttermi árakat a balatonparti fürdőkben. A közelgő fűrdőszezon nkluálissá lette abalatonfürdök szál-Indáinak és élteiméinek ármegállapítását oly szempontból, hogy azok még r hónap végén köiludomásuvá váltanak. Ecétból Spur István brlv Iont. kormánybiztos a közigazgatási halóságok utján érlekezlelrc hivja össze az érdekelteket. A keszthelyi járás területén kél Ilyen értekezlet lesz és pedis c hónap 12-én Gye-nesdiáson, 18 án Keszthelyen.
Együnk .Viola- féle kenyeret!
— Országosvásár. A szöllős-györöki országos kirakó és állatvásárt május hó 17-én fűgjík megtartani. melvre vészmentes helyről mindennemű állat felhajihaló.
— Zalaegerszegi tűzoltók 40éves szolgálati jubileuma. Zalaegerszegen meleg Ünneplésben részesítette a város hét derék tűzoltóját, akik negyven éven át szolgálták a tűrol-tóság netléz és veszélyes közintézményét.
- LÁZÁR PISTA feljes zenekarával a Korona kertheiylségé-ben hangversenyez.
—- Miniszteri elismerés. Mayer János földművelésügyi miniszter Szirma y Miksánénak, a\'- zalaegerszegi Szociális Misszió Társulat agilis elnöknőjénck huzgó és lelkes munkásságáért elismerését nyilvánította.
Grand gulgnol az Urániában.
— Nagy tűz a megyében. Me-gyrr községben valószínűleg gyuj-togatásból nagy tüz keletkezett, melynek folyamán milliókra menő károkat szenvedtek Nagy István, Csécs Mária, Szalay Lászlóné, Kiss Józsefné és özv. Csiszár Jánosné megyeri lakosok.
Grand gulgnol az Urániában.
— Agyonszúrta az édesanyját.
Borzalmas kegyellenséggel végrehajtott szülőgyilkosság tartja izgalomban a zalamegyei Badacsonytomaj községei és környékéi. Fejes József odavaló gazdálkodó veszekedés közben édesanyját Fejes Károlynél, aki 64 éven lul volt már, egy hatalmas késszurással megölte. Az örökös perpatvar, ami a fiu 6* anya közt már régebb idő óta folyt, álliiólag ötök-ségi ügy. A gyilkos fiút a csendőrség letartóztatta.
— Ma ós minden este a Korona kenhclylségében t.ÁZÁR PiSTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
Nagyknnizsai Cin,tár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Schwarcz Dezs6 harisnyái a trelnbhak-
Időjárás
A naizykanüMl meteorológiai mcK-
Hizyclo iclcntéso: IMIK" a ítoMi*-Irt; refsel 7 Arakor +90, dílulJti 1 órakor +13-7. este 9 úrakor +9 1.
HOize!- tieKfitl borult. J«lxn ke-vfebbé derült, eslc kissé borult.
Szélirány: Recset Délkelet, délben Délnyugat, este Délnyugati szél. jV.i/jí CMijxidíl: mtnnylstge:
A McteorolOplal Intézel |elenlise aze-rinl álmeneliiet! száraz és éllel izén hllvös i(fi. később hóemelkedés várható.
gvwWVWWWMa^AW^^ w
— Itatás közben a patakba fullndt. Fábián Ernő lalitndOiögdi lukos künn dolgozott a mezőn. Munka ulán az állatokat a patakra hajtotta, ahol hirtelen epilepsziás roham fogia cl és belefulladt apalakba. Apja akadt rá eltozull hullájára mikor keresésére indult.
= Elveszett. Szcmbaton elveszed egy női arany karkötő-óra. Kérem a megtalálói, hugv adja le dr. Diskay Imre orvosnál Király-u\'ca 37., ahol illó jutalomban részesül.
egy jó fotogritfáló masina.
Könnyű fizetési feltétetekkel olcsói szállít
FRIED ÉS NÁDOR
Budapest, IV.. Pctóll Sinilor-u. 3. K.r,c inj^-en a >1. s/ U-pes árjegyzéket.
Grand guignol a filmen
(Conrad Veldt újszerű alakítása az Oilac clrnü film főszerepében)
A filmművészet ujabb és ujabb leiülelél szántja be az irodalomnak és művészetnek. A történelem, a klasszikus Irodalom, az operett-iro-daloin és az irás művészeiének egyéb műfajai lassankiul mind sorra ketülnek. Most azután a közönség elé keiül ezen a hélen egy egészen modem, söt hipeimodein irodalmi műlajnak, a giandgü\'gnolnak a filmváltozata. A gr.ar.dguigno!l a franciák találták ki és a franciák nervozus, szinte hisztériába hajlő teimészetc növelte naggyá és nép szerűvé. A grandguignol irodalmi receplje az, hogy a misztikumot és a rejlelmességct, sőt a borzalmai végsőkig fokozza. Minden, »mi grandguignolban történik, a végén feloldódik, még pedig kielégítően és megnyugtatóan. Nem szabad összetéveszteni a grandguignol! a fantasztikummal. A grandguignolban a rémségek és sejtelmek hatványazot-tabban jelennek meg, mint a fantasztikus darabokban é6 alkotásokban, de a legtitokzatosabb sejtelmek is értelmes, precíz magyarázatát adja a grandguignol.
Ebből a szempontból a grandguignol lökéletcs példánya az Orloc. amelyet Róbert Wienne, a legjobb nevü német rendezők egyike rendezett. A filtn Mauriee Renard, Paul.Orlac kezei" cimü lendkivül nagy könyvsikert aratott francia regényből készült. A regény maga egy irodalmi nivői elért és irodalmi kritikusok által is méltányolt nagyszerű detektív, illetve bűnügyi regény, azonbin Róbert Wienc átdolgozásában mély pszichológiai dráma. A regény külső eseményei természetesen hiven lefolynak a filmen is, azonban, Robcrl Wicne a cimszcrcphez megtzUlta a legkülönlegesebb német színészi, Conrad Veidtel és vele együtt lélektanilag is mély drámát teremtett szenzációs bűnügyi regényből.
Orlac: Conrad Veidl. Soha még nem volt ilyen lökéletcs, ilyen igaz, ennyire mes\'ere önmagának, aki minden izmán -és minden idegén, mint valami hangszeren, abszolút tökéleiességgel játszik. Kezei az ideges, vékony, finoman erezeti, valóságos ételei élő kézéi, szinte csodálatos átváltozó művészettel és hallal* lan kifejező erővel dolgoznak.
Munkaközvetítés
A kerületi munkaközvetítő adatai szerint a munkakeresők 12%-a nyerhet elhelyezést
Nagykanizsa, május lo A Zalamegyét is magában foglaló soproni kcrüleli hatósági munkaközvetítő május hó 5-iki kimulalása szerint
munkát kaphat
2 gazdasági cseléd, I kádár, 1 kerék-, kocsigyártó, 1 kőfaragó, 1 borbély. 1 szijeyártó, 1 férfiszabó, 5 házicseléd, 34 iparostanonc, I kereskedőtanonc, I ápolónő. Összesen 49 inunkakercsö. (Április 7-én 59.)
Munkát keres
11 ács, 22 asztalos, 8 bádogos, I borbély, 14 cipész, csizmadia, 2 la-esztergályos, 3 gazdasági cseléd, II gépész. 6 gépkezelő. 1 kádár, 3 kéményseprő, & kerékgyártó, kocsi-gyá tó, 3 férfi és 21 női lakács, 1 kertész, 13 kovács, 5 kőműves, 13 lakalos, 3 mészáros, 3 molnár, 123 napszámos, 8 sütő, 18 fétfí-szabó, 5 nőiszabó, I szállóalkalmazott. 5 szijgyárló, 2 szobafestő, 3 vaseSüergályos, 4 villanyszerelő, 4 férfi és I női magántisztviselő, 6 üz\'etl alkalmazott. 9 szolga, 9 kocsis, 42 házicseléd, 16 iparostanonc. -összesen 407 munkanélküli. (Április 7-én 376)
Elhelyezési nyerhet a munkakeresők 12 százaléka, ami az egy hónappal előbbi kimutatáshoz viszonyítva 3Va százalékos rosszabbodást jelent.
Munkakeresők forduljanak közvetlenül a munkaközveiilőhffz (Sopron, Városháza, mig a munkást keresők jclmtkczrenrk a helybeli Váioihhán (I. emelet 20. ajtó.)
.1lt|.irUI*1 "l j\'ll»_» \'UJ* u i ~*
SPORTÉLET
NSE-BSC 4:0 (2:0)
Bíró Spilzer II. oszt. bajnoki. A kanizsai csapat győzelmével jelenlés lépéssel Jutóit közelebb a bajnoki cimhez. A győzelem megérdemeli voll, bár a gólarány nem hűen le-jezi ki az erőviszonyokat -, a barcsiak szívós és különösen az első félidőben, egyenlő ellenfél voltak, a kanizsai csatárok azonban élelmesebben játszónak. A mezőny legjobb embere a kanizsai balszélső, Csisz voll; gyoisaságával és lövéseivel lünt ki.
Kaposvár: Zrínyi—MÁV 2:2 (I: I). A vezető gólt Mlskolczy lOUe. a Kaposváriak azonban kiegyenh-tették s a vezetést is megszerez® egy vételien labdából. A Zrínyinek Farkas tizenegyeséből sikerült kiegyenlítenie.
Pécs: PSC—KLTE 7:0. A Levente 8 tartalékkal jálsiotl.
PVSK-PAC 3:0.
NZTE-K MÁV TE 2:2. Bíró: Löwi Pécs. Nagy számú, lelk«. sportkedvelő közönség jelenlété*" játszott vasárnap a nagykanit5* Zrínyi Kaposváron bajnoki métW-zést. Bár az idegen és sok esótés-lől felázott pálya is nagy leladul állította a Hermann helyén \' lékkai kiálló Ztlnyil, mégis az
1925 máim II.
ZALAI KÖZLÖNY
győzni akarás és lelkesedés, a Zrínyi szellem meghozla gyümölcséi és a negyedik helyén álló kaposvári MÁV-lói megérdemelten hozott el egy pontot.
Első félidőben bár szél ellen játszik csapatunk teljesen egyenrangú (ele a kompiéit MÁV csspatnak, mely nívós mezőnyjátékban jut kife-jezére, mig a 30 percben Miskolczi révén a Zrínyi szerzi meg a vezető góll. 3 percre rá azonban a MÁV. egy kapuelőtli kavarodástól egyenlít. Második félidőben a Zrínyi kezdi a ISmadásI, ezt azonban az ellenfél szereli és bal szélsőjét szökteti, kinek cenlerezelt labdája a jobb összekötő lábáról a hálóba perdül.
Ezután a gól ulán a Zrínyi sorozatos támadásokat vezet, mig a szélső egy veszélyes beadását az ellenfél jobb hátvédje kézzel tartóztat fel, a megítélt tizenegyesből Farkas kiegyenlítő gólt ló. A Zrínyi ezután erősen küzd a győzeleméri a MÁV tömörülő védelme azonban tnnek gátat vei. A csapat minden lagja elismerésre méltóan játszott, ugy. hogy a kaposvári sportközönség véleménye szerint határozottan jobb volt ellenfelénél.
NZTE—NSEIfjúsági 4:0 (2:0). Az első ifjúsági dijmérkózést a 9 emberrel játszó Zrínyi csapat fölényesen nyeri.
MTSE-NSE. A másodosztályú bajnokság döntő mérkőzését fogja megvívni csütörtökön Nagykanizsán a Mohácsi Testvériség SE és a Nagykanizsai Sport Egylet. Az első és második helyezeit küzdelme hevesnek ígérkezik, meri az eredményen a bajnokság fog eldőlni: a győzles nyeri a II. oszlály bajnokságát.
Az NTE old—boy mérkőzésén, melyei vasárnap rendeznek meg, a soványak csapata fogaz NTE dresszében játszani; a kövérek csapata fehér Ingben és fekele nadrágban szerepel. Az öreg urak mérkőzése
élénk érdeklődés középpontjában áll s kétségkívül a szezon leghumorosabb sportatrakciőja lesz. A meccs 2X20 percig fog tartani.
Az NTE Lentiben. A Lentil Levente Egylet választmánya meghívást intézeti az NTE-hez, kérve, hogy pilyaavaló mérkőzésen első csapatával szerepeljen. Az NTE a meghívást elfogadta s áldozócsütörlökön komplett első csapatát küldi Lentibe. A bajnokcsapat szereplése kétségkívül lendületet fog adni a lentii sportnak.
MOZI
Uránia szerda és csütörtökön: Conrad Veidt újszerű alakítása: Or-luc (Titkok éjszaká|a) dráma 8 (elvonásban Maurice Rennard regénye nyomán Irta Ludwig Nerz. Az előadásokat misztikus témájára való tekintettel csak felnőttek nézhetik meg. A darab a legerősebb grand guignol, hatásában felülmúlja a Nos-Jeralut (Drakulál).
Világ csak csütörtökön: Ördög-lovas, kedves cowboy-film Fred Thomsonnal.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat kedvetlen volt. A spekuláció ösztönzést sehonnan sem kapott s Igy a forgalom igen szűk keretek közölt mozgott. A kulisz aránylag jól lar-totla magái, alig 1—2% áresések fordullak elő. A bankok piacán Pesli Hazai gyengébben tendált, azonban Nemzeti Bank és Fóváros^Takarék jól tartották magukat. A üonyapiac elhanyagolt volt. Az ipari értékek közül a konlremin Danubiusban eladásokat eszközöli, ugy, hogy ez a papir 5"\'o-os árveszleséget szenvedeti. Ezenkívül még Izzóban és Magyar cukorban eszközöllek ntgyobb eladásokat, ugy, hogy ezek is 2—3
Vkal eslck vissza. Barátságosabban tendált néhány szesz és söripari érték.
Zliiehi tárlal
Pírt, 1Í30CO, London 250S50, Nc»nmi SI6-Í, aro.w 160000. MlUno 2061-00, HolUnit 2157 7.). Berlin 12300, Wien 73 00, iotla 37500. i\'riga 153050 Boltiét J2-30, VaiaO 4503. U.i.í.n 20250. Oelgrid 911 50,
A budapesti TSzade deviza-jegyzése
Veliték 0« vlalk
Ua&tl muiiu A^áUztasa itt, l M?;i
.... ■\'WOMÍHO C~> v*. in 1*11-11 k\'H n,:vu ÍU/ i-UW J
yt»IM immn •«Wa imi u;u
öonk >I»(-7ICS Ml 771
rnada b. 224MSIO DrlwiH XKJ-ai!
rto0»4 Irt. MiOUKO IMII IMU
L«l wno o«»io tWO 1(430
»na 117421 UUom >O5\'.0447H0
tti UUZUJ HUáM st4i rnt
Uh ka IIUJ 1KMJ Mi«rork ruri ruJÍ
OMX.MkOL iOCM ICKI Hrti mo JJ«I
Dte kw. IIHHI U-S rilj* IlU li IlK\'.\'i
;»ij«I t>. IUI0 1U10 tUHi 117 131
r.«fn i<- IkxUuMa. ItOU II1U
HO>»*I fcM. IWm-IHJO wu» I907M&I0I
UUlot. IKM-IIIH H<M 11110 IUU
Terméaytőzcde
R.u íIihv. 76 kfoa 415.0M—U7.50 rr 42G.OM—122 50 > 78 IJ-o;
422 500-425.000. o?,ít> űa.-iántnll í, pejt-vidéki 78 kJ.-ós 410.000—<12 500, 77 kj-31 415 000 - 417.500, 78 kg-oi417^00 - 420 OOD n kjr-M 420 000 —422.501, \'ou 235530-237507, ukiimlnjupa 23O.00C--25OC00, KVirw 280.000-325000, uS 260 0»-272.SM. tengert 2.0.010 -201 SCO, repce Í00.u»-«10.ix0. k6I«a I80.1XC-196.000, kwpi 172500 -177.500.
Sertésvásár Fllha|Ui 4210, netyból «!»d,U«nnl <tnu auadt 800 dio. EliSrendU 19 000-19500, nedelt 17 0X) 1800). ucdett Ictutp 16 550 -17.C01. konnrli 14 000-15.000. ebfreodl öreg 16500—17,000, niiodienda 15.000-16.000, angol rtldí 17.000-19.000. ualoosa
nagyban 24500--.-, aali J5.50)--.-.
labmon tiua I8.000 -20.0c0. ualnnnia Itt vutU 20000 —22 030.
Kiadd: Zrínyi Nyomdaipar és K9nr<-ksraakadéa BT. NutMiu
fiqHÍS mAV 30 HP creiu
ClítUO ggzgép, Tandemet! rendszer, magas és alacsony 2 nyomású 10 légkörös, 20 in1 § lüzfelülelü, üzemképes. Érdek-s lódni lehet a Nemzeti Hitelül Intézetnél, Zalaegerszeg.
flPROHIRDETESEK
Aa apróhirdetés dija 10 ázólg .5000 kor. A draszó s minden vastagabb betűből álló szó két siónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdotóal dlj előre f ixotondö a forgalmladó hozzAszitnliásival
Toljoa vlxvoxctékl-- ém fürdö-•xoba bei-ondoxásokot legolcsóbban szilllt és szerel kcdvexO fixotóoi fel-tótolokkel Valter Gépgyár.
Sagái-ut 16.
Viola sütödéjében egy jóhizból való llu
tanononak azonnal felvétetik. 1528
Áldozásra, konfirmálásra fehér oipSk Miltónyi olpbáruháxban.
Kitűnő korooacnyl
Ó- ós UJBOR
1917. évi pccocnyobor literenklnt la kapható ion
REMETE, Sugór-ut 6. «xám.
Fagylalt, jcgc.kiWé kapható — Makovicxky cukráaxdAban. 1406
Tonnlscipök, sportcipók gumtallalppal és blvalybóttalppal Mlltényl cfpŐáru-háxban.
Irodístanó perfekt gyors és gépíró álUit keres. Clm a kiadóban. 1549
Épület Qvogoxóat helyben és vidéken előnyös árakon vállal Stern üveges, Vasúti-utca 17/19. H68
670/1926. szám.
fiivá! a wMÉMl
Az ipari és kereskedelmi üzemeket, valamint a cselédtartó háztartásokat ugy helyben, mint a vidéken, — az alkalmazottak bejelentése és az ezek által élvezett fizetésekre nézve — legközelebb szigorú helyszíni ellenőrzés alá vesszük, miért is felhívjuk az érdekeltséget, hogy be nem jelentett alkalmazottaikat, az ezek fizetésében beállt változást sürgősen jelentsék be, mert az ellenőrzés alkalmával tapasztalt minden mulasztás — mint kihágás, — a törvény szigorával fog büntettetni.
Nagykanizsa, 1926. május 8.
A Nagykanizsai Kerületi un Munkásblztosltó Pénztár.
müasztalosok szövetkezete
WMPÜT. IV. MIÜTÜI. (ctlitl faistti-tfe 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a Ieggazdagabbtg o elsőrangú kivitelben. ^ x
Női, férfi ruhákat
r olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
cuhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefon i 203. - Főiizleti Szombathely.
Oicsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri.
Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltök, pongyolák
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 1!.
az átka a nui üzletembernek. Minden lépés, amit a kemény bőrsarkon teszünk, kis kalapácsütésként hat agyunkra és idegeinkre és tűrhetetlenné (okozza a szenvedést. Kímélje meg szervezetéi a felesleges rázlcódástól és hordjon PALKI A-S ÁRKOT és TALPAT. Egyszeri kísérlet meggyőzi, hogy viselésük mily jótétemény és pihenés megkínzott Idegeinknek. Elegáns forma. Ellcntál-lóbbésdfcsóbbabórnéL
WESTEND SZÁLLÓ
Budapest, VI., Berlini tér 3.
(N\'yujtati pályaudvaron.) Telefon L 9ÍO-61.
Hideg-melegvíz minden szobában.
Fürdők, Lili, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól
70.000 koronáig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény.
Pongrácz Sándor
ISM igazgató.
Alulírottak mély fájdalomlót nr.glört szívvel Jelen\'ik, hogy
Steinberger Viktor
oki. gépéaxmérnfik
hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó hó 10-én d. e. 8 órakor jobolétrc szenderült, o A boldogult földi maradványait f hó 12-én d u. 4 órakor a róm. kóth. temető halottasházából fogjuk utolsó útjára kisérni.
Az engesztelő szentmise folyó hó 12 én reggel fél 8 órakor lesz a felsótemplomban.
Nagykanizsa, 1926. május hó 10.
őzv. Steinberger Vlktorné teleségc, Id. Steinberger Károly és felesége szülők, Ifj. Steinberger Károly testvére, IIJ. Steinberger Károlyné sógornője, ezek gyermekei: Valika és Lilike, Scherer Józsefné anyósa és ax összes rokonság.
IEI1 B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz l\'.-i r d e t é 8 e k e t a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Fáj a lába?
Ha fáj a lába, ugy használja már kipróbált
II
melyből 2-3 Iábíürdő megszünteti a sok járás, álldogálás, sportolás és egyéb megerőltetésből keletkező lábfájásokat. Megszabadítja a legmakacsabb tyúkszem és bőrkeménycdéslől, kámfortartalmá -nál fogva felfrissíti az izmokat és azon ml mrgs-(inteti 1.3 a lábizzadáat.
2 doboz ára postán a pénz előzetes beküldésével 25.000 korona,
utánvéttel 8000 K-val tONj. Kapható: főraktár Bodnár Jenő gyógyszertár Budapest, VII., Dob-utca 80. s Póstán utánvét mellett. Rendelésnél hivatkozni e lapra.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Budapest, VII, Rákóczi-ut 42,
Nemzeti Színházzal szemben.
Mielőtt vásárlásait eszközölné, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat
Delain jól mosható, gyönyörű
mintákkal ............ 11.500
Creppe jó mosó, minden színben .................. &500
Cretonok, Jcstók ......... 14.500
Maroccain, francia, remek szin-
mintázással ............ 25.5(0
Ruhakelme tiszta gyapjú, legszebb színekben ..................69.CM0
Puplinok mintás, simák............52.000
Flanelt portőrtök ..................7.Ö00
Kabátok coverkot és gyapjú
kelméből............... 390.000
Dclaln ruhák, legszebb fafon 79X100
Jumper, trikóselyemból ............62XKX)
Női ingek himezve ................21.000
Pamutvászon ........................11.500
Gyapjúszövetekben, selymekben, kelengyékben nagy választék.
— Vidékre mintákat küldünk. -
Hirdessen
a
„Zalai Közlöny"-ben.
I
injfi mrnm
,t.
1
a
i
i

Könyvnyomda
Nyomtatva ny rakta r
Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politikai napilap kiadóhivatala
Telefon 78.
Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai" nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású reklámnyomtatványokat.
Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket. zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák-t cédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kiviielben és a legolcsóbb árakon -
Telefon 78.
Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
Híomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (tfyomdavezctó; Olcobcc* Károly.)
66. évfolyam, 105. szám
Nagykanizsa, Í926 május 12. szerda
Ara 1800 korona
POLITIKAI NAPILAP
torturtiWg í« kljutóWvtlit FSii 5. jz. Iiíterurtíul-triífon 7a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Etitzttfcl in: Efflf Un 30.000 k Hiroa bír.......... 90.000 »
Iskola-reform
Igazi hivatásának és rendeltetésének adja vissza a polgári iskolákat a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal a törvényjavaslatul, melyet beterjesztett a nemzetgyűlés elé. A nép széles rétegei fogják visszakapni azt az iskolát, amelyeknek hivatása, hogy a nem értelmi pályákra menő ifjúság mégis megszerezze a műveltségnek azt a fokát, melyet az általános emberi kullura megkövetet.
A miniszter törvényjavaslatának gerince és generális vezérfonala az a szükségszerűség, hogy a tanulók a vallásos, erkölcsös és hazafias szellemben való nevelés melleit a gyakorlati pályákra eredményesebben el tudjanak készülni. Meri ebben az országban a szellemi pályákra olyan mértékben özön-lölt az ifjúság, amely nem egészséges és egy káros jelenségnek, a nincstek-n szellemi proletáriá-tusnak hihetetlen szaporodását idézte elö. Ebből a szempontból különösen nagyjelentőségű a törvényjavaslat. A gyakorlati pályákon való boldogulást favorizálja és a nemzetnek művelt, kullurált népréteget ad azokból, akik eddig — sajnos — nagyon hátramaradtak!
A tanyaiiskolai oktatás kiszélesítése után a polgáriiskolák reformszerü törvényjavaslata nagy és nemzetnevelési érték szerint le nem becsülhető ered-\'ményl jelent. Olyan eredményt, amelynek momentán nyereségéi nem lehet kimulatni, de amely idővel egy beszélő nemzet ajkán ömlik szavakba.
Legalább most az ország parlamentjében annyi meddő szócsata után egy kis időre igazi nemzetemelő „munka" kerül a porondra és a honatyák ezúttal ékesszólásukat csillogtathatják a polgári iskolákról szóló törvényjavaslat tárgyalásának során is. Mert igazán több hasznát látná ennek az ország, ha nemcsak a magyar ugar termése, d^-a magyar ugar mivelője is versenyre kelhetne azzal a bizonyos németalföldi földmivessel, aki nemcsak Írni lud, de amit elolvas, azt meg is érti,
Windischgratz Lajos herceg szenzációs leleplezése
A megszálló franciák Schultzéval hamiaittatták a Ruhr-vidéken a német márkát — Schultz Arthurt Werner Richárdnak hivták — Szörtsey minden felvilágosítást megtagadott — A frank-per fBtárgyalásának negyedik napja
Budapest, méjus 11 A budapesti bünietőtörvényszék ma délelőtt folytatla a frank-per letárgyalását. Elsőnek Windischgrtitz Lajos herceg pótlólag nyílatkozal-meglélelre kapóit engedélyi az elnöklői.
Windischgrtitz Lajos herceg a következőket mondotta:
— Véletlenül tudorwisomta jutott, hogy Schultze Artúr meghall. Ezek után a papír beszerzésére vonatkozó tiikot nem óhajlom továbbra is megtartani és az Ugy kUeritése érdekében szükségesnek látom a tekintetes királyi törvényszék előtt erre vonatkozóan nyilatkozatai tenni.
Majd emeltebb hangba folytalja:
— A popirt igenis Schultze Artúr alias Werner Richárd szerezte meg. Schultze a Verband der deutschcn l\'apierfabriken bizalmi embere voll és onnan szerezte me£ az úgynevezett lile anyagot, Lrdekes dolog, hogy ha ezt a ll/c anyagól górcső■ vileg megvizsgáljuk, továbbá az ezreseket és azon hamis üt- és tízmilliós márkásokat is, amelyeket a franciák a Ruhr-vidéken készítettek nagyon nagy mennyiségben, akkor meglátjuk, hogy ez az anyag azonos. Hozzájárul még ehhez, hogy Schultze Artúr Duisburgban kénytelen volt a franciáknak ennél a hamisításnál segédkezni, ezért az anyagot igen alaposan ismerte. j
— Így kerültem én, aki a Ruhr-vidéken voltom és ismertem a franciáknak ezt az eljárását, Schultzéval összeköttetésbe és Schultze azután szállította nekem ezt az anyagól.
Windischgratz Lajos herceg szenzációs bejelenlésérc iátható mozgolódás támad a hallgatóság soraiban és az ügyvédi padokon. Egyszerre önkéntelenül is mindenki az ügyészi emelvény felé nézett, amely melleit olt ül a Banque de Frar.cc képviselője, Collard Hostir.que és a franciák jogi képviselője, Auer Pál ügyvéd. Collard Hoslinque. aki természetesen nem éitclie meg Windischgrillz sza-
vait, a leiéje szegezett pillantásokból csakhamar észrevette, hogy valami a franciákkal kapcsolatos igen fontos bejelentés törlénl, odafordult tehát a balján ülő Auer Pálhoz és valamil sugolt neki.
Bethlen nem tudott a dologról
Kurtz kért ezulán szól és kijelentette, hogy felelles hatóságitól semmiféle ulasilást nem kapott, sem pedig a hamisításra vonatkozó jelentést nem lelt.
Andor Endre azl vallja, hogy előkelő névre hivalkozva hlvlák fel az akcióban való részvételre. Nádosy nevén kivül sem a miniszterelnök, sem a kormány, vagy más név nem szerepelt. A herceg egy Ízben azl mondotta, hogyha Bethlen tudna a dologról, mindnyájukat lezáratná. Amikor a visszarendelő táviratot megkapta, elégelte a hamis bankjegyeket tartalmazó csomagot. A hamis útlevelet is mcgsemmisilctíc.
Schwetz Tibor szerepe
Schwetz Tibort hallgatta ki ezután az elnök, aki nem érzi magit bűnösnek. Mankovics vczetle őt Jjnkovlcs-hoz és azt hilte, hogy irredenta akció előkészítéséről van szó. Münchenbe érkezve, Andort nem találta a találkozóhelyen és amikor találkozott vele, Andor kijelentene, hogy nem hajlandó vállalni a forgalomba-hozatalt, mert a Münchenben élő magyarok jutnak bajba. A csomagot Andor nem azért vette ál, hogy forgalomba hozza, hanem azérl, hogy elégesse.
Elnök kérdésére WindUchgrülz és Rába megerősítik Schwclz vallomá sát. Ezulán Winkler Istvánt szóli-tolta be az elnök.
Wlnklert Is feleskették
Winkler Islván kijelentette, hogy hogy nem érzi magát bűnösnek. Mankovics szólította fel, hogy vegyen részt az irredenta akcióban és bemutalta Jankovicsnak. Azután elmentek Zadraveczhez és Mankovics felkérésére feleskették őt is. A herceg
és Nádosy szerepléséből arra következtéiéit, hogy valamilyen lámogatást kaplak és ezért tetl ilyen értelemben vallomás! az ügyészségen, amil most visszavon. Windischgratz mondotta is, hogy semmiléle támogatásra reményűk nem lehet.
Windischgratz megerősítette Winkler vallomását.
Oichváry vallomása Olchváry nem érzi magái bűnösnek. Csak annyit tud bátyja szerepléséről, hogy hazafias akcióban vett részt. Ő is részt akart venni. A herceg megkérdezte, hogy van-e útlevele. Miután útlevele lejárt, a herceg azt mondla, hogy hosszabbiltasa meg és legye le az esküt, akkor megmondja, miről van szó. Amikor letelte az esküt, a herceg elmondotta a dolog lényegél. Rábától kapóit 8 millió előlegel, azonban elutazása előli hire futott, hogy Jankoviesol elfogták és akkor ő elhatározta, hogy Bécsbe meg? és áliralol küld a kiküldőitek visszat&ására. Egy pillanatig sem hilte, hogy a kormány áll az akció hátamögött.
Varga most Is becsületesnek tartja az akciót
Varga Béla kihallgatása következeit ezulán, aki elmondotta, hogy az ügyben akliv szerepe nem volt. Egy percig sem hitle, hogy az akció mást, mint hazafias célt szolgált. Az egész akciót most is llsztdnok és becsülelesnek tartja és hogy nem tudott annyit tenni, mint amennyit szeretett volna, nogyon sajnálja, de a körülmények nem játszatlak közre. Meg van győződve, hogy a bíróság sem találja bűnösnek.
WindiscbgiSlz és Rába kijelentetlék, hogy Varga vallomásai megfelelnek a valóságnak.
Szflrtscy megtagadja a vallomást
Szörtsey József egész röviden kíván felelni. A rendőrségen és a vizsgálóbíró előli lelt/vallomását fenntartja, ismételten kiíelenli, hogy a cselekményekben sernmi része nem voll. A vallomást ezúttal is megtagadja. Az akciónak egyes részleteiről ludott, azonban az elnök kérdéseire nem kiván felelni.
Ezulán Mankovicsot szólította fel az elnök és megkezdte kihallgatását, aki nem érzi magái bűnösnek. - Elnök a lárgyalís folytatását holnap reggel kilenc órára Ijlzle ki.
ZALAI KÓ2LŐNV
1926 niájiin li
Huszonkilenc milliárd a polgári iskolák fejlesztésére
Az ország minden ötezer lakosságú községében lesznek polgári-Iskolák — Elfogadták akDiügyl tárca költségvetését — A közoktatásügyi miniszter beszéde A nemzetgyűlés mai ülése
Budapest, május II
A nemzetgyűlés mai ülésén a Ház áttért a külügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalására, melynek során elsőnek Várnai Dániel szólalt fel, aki beszédében azzal foglalkozott, liogy Brazíliában és Sao-Paolóban nincsen konzuli képviseletünk.
Walkó l.a jos kereskedelemügyi mi-niszler felvilágosítása ulán újból Várnai Dániel szólalt fel és az el-szakitott területen maradt nyugdíjasok érdekeinek megvédésére kérte a minisztert.
Elfogadták a külügyi tárca
költségvetését Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter ismertette az erre vonatkozó folyamatban levő tárgyalási, mely ulán a Ház a külügyi tárca költségvetését ugy általánosságban, mini részleteiben elfogadta.
Ezután áttértek a vallás és közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalására.
A polgári Iskolák fejlesztése Egri Nagy János Ismertelte a tárca költségvetését és rámutatott a kultuszminiszter eredményes munkásaágára. Ismertette az egyetemek hely. zetét, felbivta a figyelmet a középiskolai tanárok eredményes működésére. A cserkészek hivatásáról is megemlékezett. 4 népszövetségi főbiztos huszonkilenc milliárdot engedélyezett a polgári Iskolák fejlesztésére. Majd ismertette a külföldi f ösztöndijasok ügyéi, végül kérte a javaslat elfogadását.
Oróf Klebelsberg beszéde Klebelsberg Kunó gróf kultusz* miniszter a népnevelés problémájáról beszéli. Felsorolta azokat az összegeket, amelyeket népoktatási célra fordítanak. Megdől tehát az a vád, hogy a kormány nem törődik eleget a népneveléssel. Bejelentette, hogy a polgári iskolák lejlesztése tárgyában törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé. Az ország minden öt-hal ezer lakosságú községében polgárt Iskolák lesznek.
A debreceni klinikát befejezik Ezután az egyetemi építkezéssel foglalkozott és bejelentette, hogy a debreceni klinikát tízmillió arany-korona hozzájárulásával befejezik. Ismertette a szegedi egyclcmi klinika helyzetét. Végül a diákjóléti intézményekről számolt be és megnyugvással tette le a Ház asztalára a költségvetést és kérte annak elfogadását. A minisztert beszéde végén hatalmas óvációban részesítették a jobboldalon és középen. Ezután Bethlen István miniszterelnök terjesztette be az 1918. évi kormányok működéséről szóló jelentést és az 1925—26. évi költségvetésről szóló legfőbb számvevőszéki jelentést.
Eóry-Szabá István a népoktatás helyzetének javítását sürgette.
Klebelsberg gróf benyújtja a polgári iskolák reformjáról szóló tör-» vényjavaslatot.
A zalai falvak réme a nagykanizsai törvényszék előtt
Egy fiatalkorú mészáros végig lopta a zalai falvak népét A bíróság őt évi fogházra és dologházba utalásra ítélte
Nagykanizsa, május 11
Nem mindennapi bűnöző állolt tegnap a nagykanizsai törvényszék Mutschenbacher-büntetötanácsa elölt. Fiatal, alig hogy a kamaszkoron tul van és máris oly mullra tekinthet vissza, amilyenért egy a fegyházakban megöregedett úgynevezett „nehéz liu" is megirigyelhetné.
Végig lopta a zalai falvak népét. Legtöbb cselben felfcszitctle az ab-lakok rácsát, vagy a belörl ablakon keresztül baloll be a falusi lakásokba, feltörte a lezárt szekrényeket és ami kezeügyébe került — azt magával vitte. Előszeretettel azonban a pénz ulán vetette magát. Erre vadászott. És „szerencséje" volt. A legtöbb esetben mindig sikerült neki pénzt .srenkelni". Olykor milliós összegeket „gombolt be". A házakba való behatolásnál pedig oly tökéletességre tett szert, hogy „nitinirozolt kollegának" is tanítómesterre lehetett volna, \'míg egy napon elérte öt a ncmezis és lecsapolt reá a végzett keze egy magyar csendőr alakjában, aki a veszedelmes suhancot „munkaközben" ártalmatlanná tette.
A zalaegerszegi törvényszék már leszámolt vele azon bűncselekmények miatt, melyeket az ő területén elkövetett bűncselekményei mialt kellett felelnie bírái elölt.
Szuronyos börtönőr hozla le Ceglédről a kiskorúak fogházából. — Darócruhában. Tőiől metszett apacs-tipus, amely festővászonra kívánkozik.
A vádirat szerint többek között Keszthelyen behatolt Pintér István záratlan lakásába és onnét ingóságokat, ihász Ferenc dohánytőzsdés-löl pénzl, Cserszeglomnjon besurrant Kaposl Jánosné házába, miután az ablak rácsát kifeszítette, behatolt a lakásba és készpénzt, Alsópáhokon viszont Illés Kálmán zárt lakásáról a szekrény feltörése ulán készpénzt, Gyenesdiáson egy Kláninger Imre nevű gazdák ruhaszekrényébő! pénzl, Csömödér községben Illés Jínos lakásába az ablakon kérésziül mászott be, feltörte a szekrényt és pénzl lopott ki belőle, Alsópáhokon pedig Hézinger Jenő házába má«zott be és onnét is készpénzt, Cserszeg-tomajon meg Tüske Mártonné szekrényét törte fel és kél és fél milliót lopott, Gyenesdiáson Szabó L-i|os, Gyutai Imréné és Hegyes János lakásába akarl behatolni. Di oll aztán elérte a végzellc.
A tegnapi főtárgyaláson az elnök kérdésére mir.dent tagadott. Nem akart semmiről sem tudni. Szinte cigányfuifanggal védekezel!. A közel harminc kihallgatott tanú vallomásával szemben azonban hiába volt minden tagadása.
A törvényszék dr. Knausz László kirendeli védő védelme után bűnösnek mondotta ki őt folytatólagosan elkövetett üzletszerű lopás vétségében és ezért összbüntetésül öl évi fegyházra ítélte, amely büntetésnek kitöltése után dologházba való utalását rendelte el.
Interpelláció megyénk székvárosának közbiztonságáról
Ahol revolverrel és ólmos bottal járnak — Csata a templom előtt — Uj Nemzedék vasárnapi cikke a zalaegerszegi állapotokról — Az ügyet áttették a közigazgatási bizottsághoz Elfogadták a vámszedői jogról szóló tervezetet — Zalavármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése
cionáriusokat, támadja a főispáni vezércikkben, tárcában a polgármestert, versben a rendőrség vezetőjét, a járásbíróság kél tekintélyes bíráját, támadja a Icmplomépilés és hitközség ügyét. Ugy, hogy olyan cikkek jelenhetnek meg a fővárosi sajtóban, amelyek alkalmassá teszik Zalaegerszeget arra, hogy rossz híre legyen az egész országban.
Majd felmutatta az Uj Nemzedéknek: „Egész Zalaegerszeget izgalomban tartja Feigelstock-Szekeres Márton" főcím és „Fcncgycrckcskcdés, utcai csata a templom előli és más hírhedt dolgok a zalai székvárosban" alcímmé; megjelent közleményét
Kérdi az alispáni, van-e tudomása ezekről a dolgokról, kielégítőnek tartja-e a zalaegerszegi közbiztonsági viszonyokat és mit szándékszik tenni Zalaegerszeg és Zalavármegye jóhlr-nevének megóvása érdekében ?
Zalaegerszeg, május 11 (Saját tudósítónk telclonjelcntése)
Zalaváimegye törvényhatóságának közgyűlésén az alispSn [elolvasta évnegyedes jelentéséi a vármegyei állapotokról. Amikor az alispáni jelentést lelolvasták, mely a vármegye közbiztonságát kielégítőnek mondja, Pehm József apátplébános szólal fel.
— Az alispáni jelentés szerint — kezdi interpellációját — a közbiztonsági viszonyok a vármegye területén kielégítők. Zalaegerszegen nincsenek kielégítő közbiztonsági viszonyok. Ili egy év alatt egyetlen személy kilenc verekedésben vett részt nemcsak zárt helyen, de a nyílt utcán, a tárgyalóteremben, a templom közelében. Itt revolverrel, ólmosbottal járnak az emberek és azzal mennek egymással szembe.
— Nem kielégítő a közbiztonság, ahol a sajtó megtámadja a közfunk-
Kérdi a főispáni, volna-e szava ez ügyben? Ha nincs, ugy indítványozza, hogy a törvényhatóság adjon rosszalásdnak kifejezést a zalamegyei viszonyok felelt azáltal, hogy a közigazgatási bizottságnak holnapi ülésén lüzze napirendre ezl az ügyet.
— Kívánatos, — fejezi be szavait Pehm apát — hogy a törvényszék minél előbb tűzze napirendre a perek garmadái, kívánatos, hogy a királyi ügyészség vezclője bcleavalkozzék a kérdésbe.
Farkas Kálmán arra kéri az alispánt, tekintetlel, hogy a közbiztonsági viszonyok a községekben kielégítők,
nem volna-e célszerű Zalaegerszeget visszafejleszteni nagyközséggé, mely cselben Zalaegerszegen csendőrség tartaná lenn a rendet.
Farkas Tibor dr. azt mondja, hogy ha valakit a lapok lámadnak, azt nem lehet kifogásolni. Az egész ügy csak adminiszlrációs ügy.
Pehm apátplébános Farkas Tibornak válaszolva kijelenti, hogy neki mint papnak elsősorban kötelessége a templomot megvédeni.
Hajdú Oyula dr. teljesen osztja Pehm apát véleményét. A törvényhalóságnak elitélóleg kell nyilatkoznia a Zalaegerszegen történtek felel\'.
Az alispán válasza
BUy Zollán alispán válaszol az Interpellációra. Kijelenti, hogy a zalaegerszegi állapotok mindenki előtt ismeretesek. Miután Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok ki vannak véve a megye hatásköréből rendészetiig, jóhiszeműen irta jelentésébe a „kielégítő" jelzőt. Pehm apái indítványát a közigazgatási bizottsághoz ajánlja áttenni.
A közgyűlés ily értelemben határoz.
M)í>*anizsa közmunkavállságának a vármegye által való visszavétele tárgyalásánál Králky István dl. nagykanizsai polgármester-helyettes szólal fel és a városok intenzív útépítésére hivatkozva, ellenzi.
A közgyűlés ezt az ügyet függőben is tartotta.
A vám szedés! jog
Elfogadta a közgyűlés az utvám-szedési jogról szóló tervezetet azzal, hogy az épülelfa, mész, tégla, kőre a vármegye területén való szállításnál és a cukorrépára vámmentességet biztosit.
Az Embervédelmi Kiállllás-on való részvétel céljaira tízmilliót szavazott meg a közgyűlés.
A közgyűlés második napján csupán kisebb ügyek kerüllek tárgyalás alá.
Jugoszláv—osztrák kereskedelmi szerződés Belgrád, május II. A szkupstiua mai ütésén tárgyalták az ausztriával kötendő kereskedelmi szerződést és azt a szkupslina 172 szavazattal 23 ellen ratifikálta. Ez a szerződés nagy mértékben felfogja lendíteni a jugoszláv kivitelt.
1926 május 12.
ZALAI KOZlONY
napi hirik
9APIREMD
Május 12, szerda
Római katolikus: Pöngrtc vért. (Kc-rcMtjáró napok). Protestáns: Pongrác Izraelita: llar hó 28. Nap kel reggel 4 óra 28 perckor,
■yuguik délután 7 óra 25 perekor. •
Mozi. Uránia: Orlac (Titkok éjszakája) dráma Előadások 7 és 9 óiakor. i
KU LTU R ESTÉLYEK és ÜNNEPÉLYEK:
MiJllS 33, J.\\ n*|ryk*nl«ul Mlriiljinyol; l.riu-Uliaik bi»»«xo« lri*d«cl> wUlf-VJlu 1 koigjnyl tUli l(M"il<i«"t»« «li 6 U>*<,•.
KA Ina 14. % ZiUty! Mii!Irodilnl it Mürtu.il tf.be Zr(tiyMnní{>4Jy« détMU léi U órakor a vAiot-hin djxlf/racMn. MÁJUS It. A n>
__>it mOtoroa Irr
■ti tl iMMMfMffetfl ttW 6 frikr*
MAJe* 72. Hut.r BMt dalttUlyt > Kaultf utytermHea <it« I 4r»koc.
MAjas 24. A Nagykaalital VaiuUa Da»fc íJuld-•((otri/il Oarwpalr* JÍUWlt (41 11 <5r«k«f.
MAju» 30. A Magvkaalml l\'Qtúhatl KtamOvcMk óom*\\fit> í« Onkípi/1 EgycaOltWnck (iu!6ti<nlc-Wil 0na*p4Ivt.
Jaaloa 1 A. IparteatftkUdaUtda liu^ticRUUH UUfXijt
A GYERMEK
védelmére Olaszországban most hozlak egy szigorú törvényt, melynek llbb fontos rendelkezése között első helyen áll az, hogy tilos 15 éven aluli gyermekeket mozidarabok készítésénél. mint közreműködő szereplőket felhasználni, továbbá, hogy a rendelet megjelenésétől számítva tilos az ifjúságnak alkohol tartalmú Italokat kiszolgálni. De a rendelet még a gyermek védelménél tovább megy és az anya és csecsemő védelem érdé-, kiben olyan passzusokai is foglal mogábun, melyek bármely európai államnak példaképen állíthatók oda.
Olaszországban, ha egy kissé későn is, de felismerték az állam biztos fundamentumát képezi anya- és gyermekvédelem nagy horderejél. Tudják, hogy azokat a szikla keménységű pilléreket, amelyen az ország fejlődése, kulturáltsága, gazdasági megizmosodása nyugszik, azokat a pillérekét, két szival ugy hívják, hogy: uj generáció.
De talán nem Is Olaszország meni a legmesszebb ezen a téren, hanem Franciaország, ahol a .gloire" mámorából felocsúdva megdöbbent az egész francia nemzet és iszonyodva eszméli rá, hogy a háború borzalmánál hatványozottabb mértékben döngeti a ha\'almas francia birodalom pyrrhusl győzelméből fetepilett sant-germalni, versalllesi és Iriattoni palotái az elnéptelenedés. A gyermekhalandóság kétségbeejtő statisztikája beleordította az emberek fűiébe: Térfelek észre emberek 1 A jelen pillanat
örömében nyíljon kl szemetek és lós-sálok, hogy a gyermekek, kiknek születniük kell, nem szüleinek meg és kik megszületnek, azok mihamarabb a férgek fogára kerülnek 1
Ez a vészkiáltás lulhangzotl a párisi vi d, buja tivornyás éjszakák kakofonikus lármáján és n bretagne i halászmenyecskék szivében, csak ugy mnl a szojnapart! léha midinettek telkében egy fogalmat ülteit el: a gyermek szentségének fogalmát.
Azóta Franciaországbon a fényes bulevárdokon a rendőr egy kézlegyintéssel u száguldó autók végtelen sorát tartja fel, ha egy pöttömnyi kis iskolás gyermek egyik járdáról a másikra akar átmenni.
Nálunk csak a közelmúltban adtak kl egy rendeletei, mely a gyermekegészségügy védelmében egy jelentős lépés. De hol vagyunk mi még attól, hogy mint Franciaországban a déli nopsütéses korzón a gyermekkocsikból kikandikáló szőke-barna bubifejek minden divat hóbottnál szebb és értékesebb nézni valók legyenek.
U. Cy.
— Keresztjáró napok. A katolikus tigyház hétfőn, kedden és ma szerdán könyörgő körmeneteket tartól!, az elemi csapásról való oltalmazást és jó termést kérve a Mindenhalótól. A körmenetek a plébániatemplomból indultak ki dr. Vargha plébános vezetésével és pedig első napon Kiskanlzsára, tegnap a felsö-templomba és ma a temetőbe.
— Egyházi hlr. A megyéspüspök Barát Imre zalabéri káplánt Csab-rendekre rendelte kl
— U] korményfőtanácsos. A zalabaksai kerület nemzetgyűlési képviselőjének Hajós Kálmán dr. gyakorló ügyednek a kormányzó a kir. kormányfánítSisosi cimet adományozta.
— A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör választmánya ma délután 6 órakor a postapalota földszinti kistermében ülést tart szombati évi közgyűlése előkészítésére.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Uj tisztviselők a forgalmi-adó hivatalban. A pénzügyminiszter a nagykanizsai forgalmiadó hivatalhoz Fischer József könyvszakértőt főkönyvelővé, Jablonszky Kornél ny. honvédszázadost lorgalmladó-ellen-őrré kinevezte.
— Schwarcz Dezsé harisnyái a ieglobbak.
— Zrínyi ünnepély. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap délelölt léi 12 órai kezdettel rendezi a városháza dísztermében Zrínyi-ünnepélyét. Az ünnepély műsora a következő: 1., Magyar Hiszekegy, énekli a Kör vegyeskara dr. Kerkay Józsel vezénylésével, 2, ünnepi beszéd, mondja Krlzsata Ferenc kegyesrendi lanár, 3., dr. Marton Pál • .Trianoni átok", szavalja Mázol Lulu, 4., .Él a magyar" dr. Kerkay Józseftől, énekli a vegyeskar.
„Viola" süteményei a legjobbak!
— Harangszcntclés Tótszentmártonban. Mini már emlitettük, a tóiszentmártoni plébániához tartozó Tótszenlmárton, Tótszerdahely, Molnári, Semjéttháza és Petrivente községek a háború alatt elvitt harangok helyett u| harangokat vásárollak. A harangokat folyó évi március hó 27-én fényes ünnepi keretek között hozták Murakereszturról és lelszen-telésig a lótszerdabelyi kápolnában helyezték el. A szenlclés folyó évi május hó 10-én történt, amikor Tót-szentmárlonból lovasbandérium és különféle egyesületek vonullak Tótszerdahelyre a harangokért. Itt hozzájuk csatlakozott a Tólszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Levenle Egyesüld, továbbá hatalmas tömegben a hivők. Itt Odlffy Ernő körjegyző mondott búcsúbeszédet, majd a harangokat Tótszenlmárton községbe vitték, ahol 12 diszkapu s az egész község ünnepi diszben várta őket. Szilágyi Lajos tóiszentmártoni körjegyzö üdvözölte az uj harangokat. Tóth János letenyei kanonok szentelte fel a bárom uj harangot, hogy hirdessék Isten dicsőségét és a tétszenlmártoni és környéki hivek áldozatkész vallásos buzgóságát.
Együnk „Vlola"-iéle zsemlyét I
— Szurkálás az utcán. Wimmer Józsel 23 éves Magyar-utcai fuvarozó éjjel egy óra .tájban összeveszett a Kazinczy-utcában több barátjával. Veszekedés közben egyre hevesebb lett a szóváltás, mig végül is bicskára kerüli a sor. Wimmer előrántotta zsebkéséi és baráljai közül art, akii legközelebb talált, Horváth Györgyöt háromszor megszúrta s azon több sérülést ejteti. Reggel a szurkától előállították a rendőrségen. Az eljárás megindul! ellene.
-r Flschcr Böske hangversenye nem 22 én hanem 20-án lesz megtartva a Kaszinóban.
— Oratórium összpróba lesz ma este léi 9 órakor. A vegyeskar női és férfi tagjainak pontos megjelenését kéri Kelting kamagy.
— UJra lehet önként katonának jelentkezni. Veit értesülés szerint, a támasztott követelményeknek mtgleleló iljak, újra jelentkezhetnek a m. kir. 6 honvéd gyalogezred parancsnokságnál, önként katonai szolgálatra. Feltélelek ugyanolyanok, mint a régebbi toborzásnál.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— A kiskanizsai elemi Iskola ünnepélyes tornavlzsgája. Aszépen lejlödö kiskanizsai állami elemi népiskola az idén is megrendezi évenként szokásos lornaűnnepélyél, amely egyúttal tornavizsga Í6. Az llntézet tantestülete minden fáradozásával azon van, hogy az idei ünnepség ne maradjon a tavalyi mögött, amely tudvalevően nagy sikerű vol1, hanem még azt ls túlszárnyalja siker szempontjából. A tornavizsga dátumát junius 3-ikában, rossz idő esetére junius 6-ikában állapították meg. Mindkél terminus ünnepre esik. A vizsgaünnepély nyilvános és arra az Iskola az egész város közönségét meghívja. A már ismeretes programm szerint a tanulók ielvonulásál követi az énekkar által előadóit nemzeti Imánk, a Hiszekegy, mely után különböző szabad gyakorlatok, turul-versenyek, sportversenyek, egy hatásos irredenta énekszám és díjkiosztások lesznek. Belépődijat nem állapított meg az Igazgatóság, de önkéntes adományokat a szegény tanulók tan- és tornaszereinek beszerzésére köszönettel fogad az iskola. Azt hisszük, hogy ezen a kedves ifjúsági ünnepélyen a hazafias érzelmű közönség örömmel vesz részt,
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
= Már amerikában is a világhírű Pfaff varrógépeket használják. Legújabb hir szerint ezerszámra viszik ki a varrógépgyárlmányoknak ezt a legkiválóbbikát. Kizáróhgos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes hira-zésoklatásban részesül.
1
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható = Singer József és Társa cégnél
ZALAI KÖZLÖNY
1936 május 12
IdfijérAa
A nagyksnUsal meteorológiai meg-Hgycló Jelentés*: Kedden a Mmírsék-fcf: tesÉel 7 órakor +9-3, (Mllitin 2 órakor +17-6. este 9 órakor +10.
Felházét.- Reggel is délben kevésbbé borult, este tiszta.
Szilirány: Reggel és délben Északkelet, este lUzaknyugati szél.
Napi csapaátk mennyistgt:
A Meteorológiát Intézet Jelenlise ízt-rint változékony, h0v6s idó várható, sok helyOll esővel.
= Városunk legközkedveltebb muzsikus* a nagykanizsai Foszdk Feri, aki állandóan Wollák Jenő éttermében és kerihelyiségében muzsikál, ahol 13-án saját szerzeményű magyar nótáját adja elő. Szövegéi mindenki ingyen kapja.
— TanltógyDlés. A pac6a-nagy-kapornoki espereskerületi r. k. tanítói kör junius hó l én délelőtt fél 9 órakor tartja Zalaszentivánon az Iskola helyiségében rendestavasziköz-gyülését Landl Ferenc elnökletével. Tárgysorozat: Gyakorlati tanításról, elóad Oaalné Kempf Terus tanítónő, az anya és csecsemövéde-lemról, egészség és gazdaságtan la-nításáról elóad Farkas Árpád csatári k.-tanitó, a levente nevelésről Wachtl József csácsbozsoki k.-tanitó, fitüilói sérelmekről: Markója Ferenc k.-tanitó Nemcsrádó. A közgyűlés előtt fél 9 órakor mise. Indítványok még a gyűlés előtt szóval vagy Írásban közlendők az elnökkel. A választmány közvetlen a mise után értekezletet tart.
Együnk „Vlola\'-féie kenyeret I
— Csőd. Ifj. Stern Mór nagykanizsai bej. bórkereskedö cég ellen a nagykanizsai törvényszék megnyitotta a csődöt. Csődtömeggondnok dr. Báron Pál ügyvéd.
— Kényszeregyezségi eljárás. Beck Henrik nagykanizsai fűszer, gyarmat és vegyeskereskedő kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék meginditotla a csődönkivűlí kény-szeregyezségi eljárást. Vagyonfelügyelőd! dr. Berlin József lett kirendelve. A kényszeregyezségi tárgyalás határnapja lulius 24.
— öt évi Ifegjfházfa ítélt tanító. A kaposvári kir. tötvénysiék bfln-letőtanácsa tegnap tartott tárgyalásin öt esztendei fegyházra Ítélte Nagy Béla Volt fonyódi tanítót, aki a gondjaira bízott serdületlen alig tíz-tizenkét éves leánykákat állatlas bKibSRTggSl HfépöfflSM. Az étvfc-léntült embert a csendőrség letar-tóífatta és megkapta a bíróságtól IWjfcérdetflell bBntetését. Akir. ügyész W«fcnyugödöfl az Ítéletben, áz elitéit Wfcbbczést jelenteH be.
— A Keszthely—hívlzl slrfliutó-püya építése. K«szthelyről jcltnli Ktüósilónk : A Keszthely—héviíi flükutó pálya építését szeptember haviban fogják megkezdeni. A kormány érit a célra megfelelő tételt be fs állított a költségvetésbe
— Kezdetét vette a balatoni halászat. A balatohi Halászati Tár-sittel egy hónapi ézönétélés utéh, ktlRsn miniszteri ebgédélyél tijból megkezdte a halászalot.
Conrad Veidt „az Orlac"-ban.
Hogy a filmjátszást ma művészetnek ismerjük el, azt a németeknek i i német szinészek közöli igen nagy mértékben Conrad Veidtnek köszönhetjük.
Az Orlac kimondottan grand guignol, abból a fajtából, amelybe a Nostradamus, (Drakula) tartozott. Rendezése tökéletes, sok helyen egyenesen szenzációs. így mindjárt a cselekményt megnyitó vasúti katasztrófa olyan mozgalmas, fényhatásokban annyira meglepő és újszerű, hogy a közönség figyelmét a legnagyobb méTlékben leköti. A film ele|é(ői végfg olyan mmt egy furcsa groteszk álom, sejtelmes fények, meglepő vonslak, féle mes folyo-sők misztikus szobák kapcsolódnak egymásba, amelyek nagyszerűen támogatják a fantasztikus cselekményt.

A főszerepei Conrad Veldt jálsza és tulajdonképpen az 6 ötletei és színészi bravúrjai töltik ki a filmet. Játéka megdöbbentő. Ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie, »k a fllmját-szás lehetőségeit meg akarja Ismerni. Arcjátéka lestének rándulása, szemeinek tébolyult kifejezése külön tanulmányt érdemelnének.
— Négylábú csirke. Szörényben Vörös József gazdának baromfiudvarában egy négylábú csirkét hozott a természet napvilágra. A csirkének mind a négy lába teljesen fejlett, de csak hármat használ járásra, mert a negyedik nem éri el a földet. Berzsenyi Dánlel, a magyar Horátius emlékezetének szenteli a jövő vasárnapot, a nagy költő nevét viselő kaposvári Irodalmi és Művészeti Társaság, mikor hazafias emlékünnepély! rendez Kaposvárott. Százötven esztendeje, hogy Berzsenyi, a magyar köllészel egyik daliás büszkesége meglátta a napvilágot és a 48-as idők forró elógőzébe, mint langymeleg lavaszl fuvallom bele-csengelt kristályüszla, zamatos magyar lírája. Azóta a szabad-ságharcelviharzoltNagy-Magyar. ország felett és végigsöpört az országon a világháború pusztító kénköves szele is, de a Nagyok nimbusza, a magyarság költő és Írófejedelmeinek emlékezete nem halt k! a sokat szenvedett magyar szivekből és most Madách, Petőfi és Jókai cenlennáriáma ulán a Irianoni oszlopokon belül siet a magyar nemzet leróni háláját Berzsenyi Dániel nagyságának is, szülőhelyén és a számottevő irodalmi és kulturális egyesületek hazafias ünnepségek keretében áldozlak a celli járás nagy fiának. A kaposvári Berzsenyi Dánlel Irodalmi és MQvé-tzetl Társaság nivős programmal hódol ínnak, aktról Nagykanl-tsán elfelejtettek megemlékezni = Helyesen cselekszik, ha varrógép , tű-, olaj- és fonal-szükségletét nálunk fedezi. Singer-varrógép-aikairészek elismerten a leg|ob»ak ! Sittgcr-varrögép-íióküület.
= Vegyen Radikál patkdnyirtó huskivonatot. Kapható minden patikában és drogériában.
= lskölákhak torna "cipők, dres-sek, diék sapkák, tennisí elpök, tennisz ütök és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-üzletében.
— Sdhtvrfrcz Deasö cégnél uri és jtőí divatárukban legszolidabb ki siolgálás.
Rádió-müsor
Május 12 (szerda)
Budapest (560) D. e. 9.30. 12 és J 3: Hírek, közgazdaság. 4; Oszkár bácsi mesedélutánia. 5: Szalonzenekar. I. Nyitány : W. Alelter, Vígjáték. 2. Balellsuete: F. Popy, a) Mazurka, bt Pizzikato, c) Valse lenlo, d) Largo, e) Galopp. 3. Egyveleg: S. Jones Gésák. 4. Kc ringó: L. Waldleutel. Estudiantina. 5. Conzert: P. Tosseli I. Serenad. 6. Charakt: C. Mrchcll. Az erdó kovácsa. 7 Tánc: Goldat. Ho-nolulublues R. Induló :G Mattalo, Curro Chuchares. 630: Balttányl Kílmin közgazdaságtudományi elóadlsa. 7.15: Magyar indre ni. kir. postamérnók rádiótechnikai elóadísa. 7.45: Hans Goltling <tr. Aul dem Werken von Nikolaus l.cnau németnyelvű előadása. 8 30: A Meltes-Zsímboky magyar vonósnégyes hangversenye. I. Csaj-kovszky: Es-tnolf vonósnégyes. 2. Gre-csanlnott: Tőle Blaelter dalciklus, vonósnégyes kíséreltél. Előadja: Percai Lilly hangvcrsenyénekcsnó. 3, Borodin: G-dur mósnégyes. 1030: Gratonoliutánezcnc. Bécs (531 és 581.5) D. u. 4.1S: Hangverseny. 8. [>er Corregidor, opera I (elvonásban. Utána könnyű zene.
Berlin (SOI és S71) D. u. 5: Hangverseny. 8.30: Vig dialógusok és duettek.
Hamburg 1392.5) D. u. 4.15: Hangverseny. 5: Gyermekszlnház. 7 30 : Falinilza, Suppé komikus operija 3 lelvonAsban. 10\' A német rokoko Bachtól Beethovenig.
Boroszló (418) l). u. 4.30: Hangverseny. 7.30: Lengyel nyelvóra. 8.10: Reger-Ilnnep. 10: Eiperanto. 10.30: Tánczene.
Kónlgsberg (463) L>. u. 4.30: Régi és uj slágerek. 8: Wagner-est.
München (485) D. 7.30: Népdal-est (térti quartctl). 8.45 : Hangverseny. 10.30-11 Zc/ie. —
Prága (368) D.-u. 4.30 : Sextelt. 7 : Né mcl leadás. 8.02: Vig-est. Tamburakar és tuvós zenekar.
Róma (425) D. u. 5.40 : Jazzband. 8.40 Rész\'etek a Manonból 10 : Rádióposta.
Toulouse (430) D. u. 8.30: tlirek. 8.45 Hangverseny.
London (365) D. u. 4.15: Hangverseny 6: Tánczene. 7 : Előadás. 7.25; Schumann interpretáció. 8 : Hangverseny. 9,30 : Előadás. 10—11: Hangverseny.
A balatonfüredi orvostan-folyant második napja
Balatonfüred, má|us II. Ma dél előtt Tornay József dr. egyetemi magántanár a szívbajról és Csépay Károly egyetemi magántanár az ani málls idegrendszerbe vágó tárgykörből tartottak előadást. Mind a két előadót az orvosok lelkesen OSnc pélfék. A tanfolyam tegnap délután Tihanyba rándult ki, este 2 füredi telepi moziban chcmiai tudományos filmvetítés magyarázta meg az orvosoknak sok orvosszer modern gyárijclőállifásál. Ma Badacsonyba rándulnak ki.
A csütörtöki sport
Nagykanizsán MTSE-NSE Áldozó csütörtökön a kerület I. osztályú csapatai az utolsó előtti fordulót jálszák.
Pécsett a DVAC és MÁV küzdelméből papttforma szerint a kaposvári csapatnak kellene győztesen ki-kerülnie; a MÁV vasárnapi gyengébb szereplése azonban meglepe-lést sejtet.
Kaposvárott a Turul—PAC mécsesén a negyedik hely kérdése dől el. A kaposvári csapatnak van nagyobb esélye a győzelemre.
Nagykanizsán a II. oszt. bajnokság döntő mérkőzése kerül sorra. Az első és második helyezeti, a Mohácsi TSC és a Nagykanizsai SE állnak szemben egymással. A győztestől a bajnokság elvitathatatlan ; eldöntetlen esetén a mohácsiak nyerik a bajnokságot. A honi pálya előnye és a közönség buzdítása a kanizsai csapatot teszi favorittá, melynek játékosai bizonyára legjobb tudásukkal és Igyekezetükkel fognak küzdeni a büszke bajnoki cimért, amely egyúttal az I. osztályba való bejutási is jelenti.
Fiumei és trieszti tura előkészítésén is dolgoiik a kerület. Ezen a túrán is, miként a Kanári szigetin, a kerületi válogatolt csapat szerepelne. A revánsmérkőzések közül u egyik Pécseti, a másik Nagykanizsán lenne.
Városközi mérkőzések rendszeresítése iránt tellek eíóletjesz-tést a kert)leihez a kaposváriak. -Évente Pécs, Kaposvár és Nagykanizsa válogatott csapatai küzdenének egymás ellen kétfordulós rendszerben s a győztes egy alapitaodó örökös vándordíj védését nyerné.
Az NTE old—boy mérkőzését, melyet vasárnap rendeznek meg az egyesüleli tisztikar és választmány részvételével, „zsúfolt ház" fogja végignézni. Már maguk a .játékosok" családtagjaik és ismerőseik részére több mint 200 jegyet előjegyeztek I A jegyeket elővételben a Krátky tőzsdében és Véiásy órás-üzletében árulják.
A délnyugati kerület 1. oszt. bajnokságának állása május hó 10-én
-5 3 í %
- 35 ü = M _ 1
0 "S C " — n t
1 I 1 I i I i
NTE 15 13 1 I 43 15 27 PSC 15 8 4 2 42 13 22 PVSK 16 8 4 4 36 22 20 KTSE 15 8 2 5 20 22 6 KMTE 15 6 5 4 27 23 7 PAC 15 6 2 7 30 27 14 NZTE 15 3 2 10 15 42 » DVAC 14 I 2 11 13 35 4 KLTE 14 2 - 12 13 40 4 A délnyugati kerület 11. oszt. bajnokságánakállása május hó 10 én NSE 7 5 1 1 17 12 11 MTSC 5 4 - 1 U 8 8 KRSC 6 2 1 3 g l-l 5 SzAC 5 2 3 16 II 4
BSC 5 — — 5 5f«-
19^ máim 12.
ZALAI KÖZLÖNY
s
A nagykanizsai polgári fiúiskola Zrínyi futballcsapata csütörtökön Zalaegerszegre rándul és otl mérkőzik az oltani polgári fiúiskola futballcsapatával. A mérkőzési délelőtt 11 órakor tartják meg.
Az NTE tennlszpályál elkészültek. A több mint 30 millió költséggel készUll telepet áldozó-csütörtökön reggel adják át a használatnak; a pálya lerraszos elhelyezés szerint épBií s s nyugati űldaii parkírozták. Az építendő pavillonra most kér árajánlatokat az NTE.
Az lijuságl Labdarugó Szövetség intézőbizottsága ma bzerdán este 7 órakor az NSE helyiségében ülést tart.
Irodalom és művészet
UJ Idők. Ilerczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának, az Uj Időknek 19. száma közli Csathó Kálmán regényének folytatását, Krúdy Oyula, Farkas Imre stb elbeszéléseit, Kosztolányi Dezső, Jakab Ödön verseit továbbá Rákosi Jenő, Bónyi Adorján cikkeit stb., a lap népszerű rovatait, szerkesztői üzeneteit és a szépségápolást. A/. Uj Időkre, amely vasárnaponkint művészi és időszerű képekkel gazdagon Illusztrálva jelenik meg, a magyar uricsaládok legkedveltebb heti lapja, negyedévi 8\'.000 koronával lehet előfizetni. Mutatványszámol ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-ut 1G,
A Színházi Élet eheti száma is a szokott gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Képei és szövegrésze közt megtaláljak a hét összes szinházi, mozi, sport és divat vonatkozású újdonságait Darab-melléklet .Özvegy Varga Ábrisné*. a Kamara Szinház újdonsága és Bus Fekete László .Az elérhetetlen asszony* dma operettle. A vaskos füzet ára 10.000 korona.
MOZI
Uránia csütörtökön Conradt Veidt újszerű alakilása : Orlac (Tilkok éjszakája) dráma 8 felvonásban Mau-rice Rennard regénye nyomán irta Ludwig Nerz. Az előadásokat misztikus témájára való tekintettel csak felnőnek nézhebk meg. A darab a legerősebb grandgulgnol, hatásában felülmúlja a Nos/eralul (Drakulál).
Világ csak csütörtökön: Ördög-lovas, kedves cowboy-film Frcd Thomsonnal.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A7. értéktőzsdén az irányzat ma tovább gyengült. A külföldi tőzsdékről érkező kedvetlen hirek a spekulációt tartózkodásra késztettek, ehhez még hozzájárult a kontremin Danubiusban és Georgiában folytatott eladásai. A forgalom ma is igen szük keretek között morgott és az árveszteségek átlag 1—2\'o-ot tesznek ki.
Zftikht zárlat
Mrhr 1617 00, London 251050, N\'VfMk 516-80 fcr\'x.ei 161000 Müano 2C62-50. Kofiand 207 8C Berlin 123*0. Wltn 7295. főül 375 00. Pityu IS3050. Bb-Jami! 72-30, 49 00k B«üirul 199.50 »«líiíd 911.50.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Szerkesztői üzenetek
D. E. (Tótszentmdrton). Figyelmét köszönjük. Más forrásból ugyanezt részletesebben közöltük.
B. I. (Kaposvár). Legközelebb visszatérünk reá.
F. B. Áldoíóesütörtökön.
H. O. Megkaptuk. Kívánságának azonban nem tudunk eleget tenni, mert a kér-gezett jelenleg nem tartózkodik Magyarországon.
Ktadó: Zrínyi Nyomdaipar éi Könyv-h«rcck»d62 RT. N»**k*nfT*"

l.cajcycl
io«t
r.trtkcc.
OoOfc
■V» Kelj h.
VUj Vilii Otxk.uk Dia kot. iríj«( b. 3ti. Korvtx k
UCr-190) 4<»<70 X«i?0 sui iiífj 1344-5 I5Í*
ni\'oritro
72(4 32)4
. uuontio
817J2I 3434-24*0 MHfJ !7v4tl ki Cttí I I OS iiW3 un: 1.114 11444 >213240 I442U 16470 11014 1114a
Otvlaák
»«:pl< !«»-:>«
larUa IIHí í 17041-2
likuul 347 X 2(7-5
B(tw»l 33)0 214; toptiBln IK» IUK
OMJO IS«W 1)470
LOMM »445\'0-S473?0
HClM) 314131(2
x«v/txv m;o 71570
Hria nu 3241
fr»i« >113-50 3120-40 4I7-U1 IK4» !»\'4»
xru« 10072-s I01CC-J (felek 11114 13444
4j4.".«
Terménylőzwlc
&<u« dutv. 75 kg-o* 417.500—420.0 0 77 kgoi 4í2 50O--425.CO 78 kg-o» 425 0 W—427.500. egyéb dunántnil éa pestvidéki 76 kg.-os 412 500—415 000, 77 k«-* 417 500—420.0X), 78 kg-«» 420.000-422 500 79 kg-oa 422 5)0-42500\', ou 235.500-237 503, Ukjkraaéayltpa 230 000 - 250.000, sflrárpa 280.000-325.000, «b 260 0)0-372^00, lengul 2.0 010 -205.5C0. rtpc« 600.000-610.000, xoloi 180.000 -195.000, korpa 172.500-177.500.
SertésváwSr
I\'tlbajlAi 3200 ae\'.yből eJsd»Utnul rlaaaa-aaradt GC0 drb. Elsőrendű 19000—19500, uedett 17.0X1-1800). uedett köxép 16500 —17X01, kOnnyO 14 000—15.000, elsórendfl öre? 16 500—17.000, másodrendű 15.000— 16.000, angol tUidő 17.000—19.000. szalonna □igyban 20 500--.-, "!r 25^0)--.—.
flPROHIRDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimszó a minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dij előre fizetendő a forgalmiadó hozzászámltásával
Teljem w.jtvoxotékU és fürdőszoba berondozéseket legolcsóbban szállít és szerel kedvező fizetési leltételekkel Weieer Gépgyár.
Sugár-ut 16. 383
Áldozásra, konfirmálásra fehér olpfik Miltényi cipőáruházban.
Fagylalt, jegeskávé kapható — Makoviczky cukrászdában. 1406
Pénzkőlosőnt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben éi leggyorsabban lolyóslttat Aczél Ignáo pénz-kölcsönközvetitő Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatt. Kényszerkőloaön kötvényeket veszek. 387
Kitűnő kereosenyi
Ó- és UJBOR
1917. évi peosenyebor llterenklnt Is kapható lOM
REMETE, Sugár-ut 8. szám.
Tennisoipők, sportcipők gummltalppal és blvalybőrtalppai Miltényi clpőára-
házban.
14 holdas szántó és rét Igen olcsón sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatt.
Mélyen leszállítóit árakon fürdőkádak, üiőkádak a legjobb kivitelben kaphatók Baksa bádogosnál, Kinlzsy-u. 21. 1825
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
PÉNZKÖLCSÖNT
SZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda, Föut 8. Telelőn no.
ingatlanra kebelezéssel olcsó kamattal megszerzem, v Gyors folyósítás.
Hölgyek
figyelmébe!
Kézimunka kiállítást rendezek Fő-ut 3. szám alatt.
A legszebb kivitelben elvállalok fehérnemű hímzést, toledot, filéajour petltpolnt munkát.
Szabó Benőné
BudapeskőL.
Eladó kaszáló. Lucerna, fii és zabbal vetett. Lucerna cirka 4 hold. — Bóvebbet Kossuth tér 7. 1505
63 holdas szántó, rét és szólóból álló kitűnő buzatermó birtok, közel a Balatonhoz, sürgősen eladó. — Bóvebbet Aczél
I g n t c Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Főút 3. sz.
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készit
SZEPESI IMRE
Telefon 29S. móbádocos
1210 Zrínyi Miklós-utca 22.
Egy nagy raktárhelyiség esetleg Irodával sorgósen átadó. Bővebbet Aczél Ignác Ingatlinlorgalml Irodája Nagykanizsán. Fó-ut 3. sz._]532
Családiház melléképületekkel, kerttel, beköltözhető lakásul, eladó Arpád-utca 27.
1554
Keresek pályaudvar közelében megtelelő kerttel és két szobás nzonnal elfoglalható lakással kisebb esaládi házat készpénz-iíctés mellett. Érdeklődök szíveskedjenek Dr. Tamás János ügyvéd urnái (RozgonyJ-utca 8.) jelentkezni. Ügynökök kizárva. 1560
Egy hold zöldluoernás termése <!•
adó József fóherceg ut 85._1561
Balaton melletti nyaralóba, jobb vendéglőbe vagy kávémérésbe kiszolgáló lágynak ajánlkozik Jó családból való leány. Cini a Kiadóban. 1562
Eladó egy Srhunda cimbalom Petőfiül 17. alatt. 1563
Árverés. Kölcsey-utca 9. számú házban bútorok és háztartási eszközök elárve-rextetnek tizenharmadikán, csütörtök délután háromkor. »565
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen
BATORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-iér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni! 203. - Főiizlet; Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri.
Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
A
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 12.
Teleki ul 45. dall a Bergcr-féle gép-Javiló lelcpen egv
csép lő garnitúra
leilei felszereléssel 800"—es Kovarik cscplőszekrénnyel és 3>/i HP Umráth-féle Közgéppel használható állapotban 1926. évi május hó 16-ik napján délután 4 órakor önkéntes árverésen eladatlk. — Kikiáltási ár 30.000.000 korona. »„
Tiszteleltet értesitem a n. é. hölgyközönségel, hogy a legújabb mintájú
plissék rl\'Tt
hölgyközönségnck, varrodáknak rendelkezésükre állok.
Tisztelettel MAYER KLOTILD UTÓDA
VARGA MAHDOR
ruhafestő ét vcfjytisilitő vállalata
Hunyadi-u. 19. Kazinczy-u. 8.
670/1926. szám.
Fiivás a iDunkaadűklioz!
Az ipaii és kereskedelmi üzemeket, valamim a cselédtartó háztartásokat ugy helyben, mint a vidéken, — az alkalmazottak bejelentése és az ezek által élvezett fizetésekre nézve — legközelebb szigorú helyszíni ellenőrzés alá vesszük, miért is lelhiviuk az érdekeltséget, hogy be nem jelentett alkalmazottaikat, az ezek fizetésében beállt változást sürgősen jelentsék be, mert az ellenőrzés alkalmával tapasztalt minden mulasztás, — mint kihágás, — a törvény szigorával fog büntettetni.
Nagykanizsa, 1926. méjus 8.
A Nagykanizsai Kerületi ián Munkásblztosltó Pénztár.
FlarM mAv 30 HP
LlclUU gőzgép, Tandem-~ rcndszci, magas és alacsonv - nyomású 10 légköiös, 20 m\'\' lüzfelületo, üzemképes. Érdeklődni lehet a Nemzeti Hitelintézetnél, Zalaegerszeg.
606/926.
Iharosberény község elöljárósága a folyó évben felépítendő jegyzői lak kőműves- és ácsmunkáira versenytárgyalást birdet.
A zárt ajánlat „Ajánlat az Iharos-berényi jegyzői lak épiiési munkáira" 1926. junlus l-ig délelőtt 9 óráig adhaiók be az ajánlati összeg 5% ál kiievő kamat pénzzel együtt. — Az ajánlat a körjegyzői Irodában ugyanakkor lesz felbontva.
A képviselőtestület fenntartja magának azt a jogot, hogy a vállalkozó személyében azajánlati összegre való tekintet nélkül szabadon dönthet, mely a vállalkozóra azonnal, a községre csak törvényhatósági jóváhagyás ulán érvényes.
A szükséges téglát a község a helyszínen vállalkozónak rendelkezésére bocsájlja. Egyéb anyagot vagy munkát a község nem ad.
A feltételek és tervek a jegyzői irodában megtudhatók.
IharosBcíény, 1926. május 3-án. i»-_ A községi elöljáróság.
ÖZV. Lőwenfeld Joachiinné szfll. Brlchta Katalin
ugy a saját, mint gyermekei Árpád, Hedvig férj. Pick Ottóné. Ilona férj. üzv. Waldmann Ozmanné, Lucián és Izabella, valamint alulírottak nevében mély fajdalommal ludalja, hogy szeretett férje, atya, após, nagyapa és testvér
Lőwenfeld Joachim
f. évi május hó 11-én reggel fél 6 órakor életének 78 ik, boldog házasságának \'ló ik évében elhunyt.
Drága halottunkat f, hó 13-án, csütörtökön délelölt fél 11 órakor fogjuk az izr, temető halottasházából örök nyugvó helyére kisérni.
Nagykanizsa, 1926. május 11.
Nyugodjék békében! *
Dr. Unvl Benedek. LOwcndfeld Rlz. félj. Szilányi Mlksiné, Lőw.nteld Juli. térj. Dr. Perl Atilalné testvérei, Lőwenfeld Luclánné Síül Erdő* Margit menye, Plek Ottó veje, Ptck Andor és Magda. }Valdm.nn László és Ferenc unokái.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet igazgatósága, felügyelöbizottsága és tisztviselői kara fájdalommal jelenti, hogy
Lőwenfeld Joachim ur,
aki 1915 óta volt az igazgatóság buzgó tagja, folyó hó ll-én elhunyt.
Nagykanizsán, 1926. május I l-én.
Emlékét kegyelettel fogjuk őrizni 1
A világhírű
PFflFF-VARROGEP
öröm a háztartásban, az iparos részérc pedig valósággal áldás I — Kizáiólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2.
Telefon i 12.
Kedvező havi és heti liosszu tefAralu ré ■ 11 ott Ix.H ■ 1 teltételekI
Vevők részére díjmentes himzésoktatáa I
Speciális v.rrógép).vtló műhely I Alkilréiic\'. és lik mindenféle rendszert vairógépbei.
Erzsébet-tér 18. szá n.
HARISNYflHflZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-szövStt árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás ponlos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig is fenntartható.
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Oépjavitó műhely. —
WEINER ÖDÖN
^ ^WflGYKAWIZSfl, Fjáut 8. sz.
NAGYKANIZSA, FÓ-UT 1.
Itaén Oyut. nagykanizsai bírósági _végrehajtótól.
1S61926. véglh. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bitósági végiehájló az itat, évi LX. t.-e. 102 §-a éneimében ezenníl kör-hiné teszi, hogy a nagykanizsai klr. Járásbíróságnak 1926. ért Pk. 4902. számú vég. zése következtében Dr. Wámoschcr Sámuel ügyvéd által képviselt Fuist Sándor és I. javáta t.200.000 kor. s Jár. eielélg IM6. évi március hó 8-*n foganatosított kielégítést végrelisjtás utlán le- és (clllllogUII és 2.E00 0Ű0 koi. becsült következő Ingósá-gok. a. m: Egy ebídlósiekténv, I mosdó lukórtel és 2 éjjeliszekrény nyilvános irve-lésen eladatnak.
Mely árverésnek a nsgykanttsal kit. Járás-blrósig 1926-lk évi Pk. 4902. síimu végzése lolMin I.2CO.OOO kw lőkekoveleléi, ennek IV2S. évt december hó 31-lk nipll-lót Járó havi IVíVo kamatai, iváttódlj és eddig összesen 220 000 kot. bhóilsg már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán. Klilaludy-utca 17 c. leendő ctg-tiltására IÍ26. évi roAJu. hó 28-llc njp-Jiinak délelőtti 9 órája hátlitdóúl kllüze-tlk és ahhoz t venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy • s érinteti Ingóságok sí 1SS1. ívI LX. L-e. 107. és 108. Jsl értelmiben késspénillte-tés mellen a legtöbbet ígérőnek, iui.ié{ esetén bccsáron alul Is el lógnak idstnl.
Amennyiben se elárverezendő Ingóságokat mások Is le- is (elOHogtlIUlták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, eiea átverés u 1881. évi I.X. I. c. 102. 5- éneimében ezek tavára Is elicndeltellk.
Kell Nagykanizsán, I92G. évi májul Hő 5. napján.
Haán Oyula s. k.,
klr. IblrőUgt végrehajtó.
ES li
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca II.
Telelőn: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
R( kláinlerveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjail kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Árverési hirdetmény.
József főherceg-ut 65/a. alatt néhai Nemes Jánosné hagyatékát képező szoba- és konyhaberendezések nyilvános árverésen 1926. május hó 12-én d. u. 3 órakor legtöbbet ígérőnek eladatnak.
Forgnliuiadót vevő fizeti- iw>
\\
— ———m—w 1 \'-"goi\'UK\'vut
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető": Olenbeck Károly.)
66. évfolyam, 106. szám
Nagykanizsa, 1928 május 13. csütörtök
Ár. 2000 korona
KOZLONT
POLITIKAI NAPILAP
SnrtetrtMg M UaUMvilal Fldi.u Ulaortao-teUfan 71
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EJítoetW áf»: My 30.000 karoaa Káron Mra ......... 90.000 káMa
A frankpör
Helven külföldi lap képviseletében husz mindenféle nemzetiségű újságíró ütötte fel tanyáját az európai politika középpontjává vált budapesti büntelő-törvényszék tárgyalási termében.
Helven szenzációkra éhes külföldi szerkesztőség asztalán cseng a telefon óráról-órára és viszi a szomorú magyar sorstól még a létezés jogát Is irigylö mentalitásnak mindennapi fűtőanyagát. Célzatos uszítás eszközeivé váltak a magyarság legbelső ügyei csak ugy, mint a csupán bíróság elé tartozó eltévelyedések.
De vájjon, hogyan érezlék magukat a francia nagylapok munkatársai és a világbéke nagyhangú emlegetése közben a maroknyi magyarság ellen ádáz akna-harcot szító mai külföldi sajtóorgánumok ludósltói, mikor a tegnapi franktárgyaláson Windischgratz hercég bizonyságot telt, hogy a francia nagyhalalom ugyanazon a papiroson árasztotta el hamis márkák milliárdjával a rabigába hajtott Ruhr-vidéket, mint amilyen papiroson a hamis frankok indullak el bűnös uljukra.
Vagy talán a bűn más mértékkel esik latba, ha azt a gloire szemkápráztató fénye mögé bujtatják? Német márkát hamisi-lani kisebb bűne egy győzedelmes nemzetnek, mint egy legyőzött népnek ökölbe szorítani a kezét letiprói felé?
A magyar nemzet nem hamisított frankot. A magyar állam nem szőtt kalandos terveket a francia közgazdaság ellen. A magyar állam csak két kézzel dolgozik, hogy minden mától minden holnapig éljen és uj alapokat vessen egy gyötrött múlton az újraéledő jövőnek.
A márka-hamisítás a francia gazdasági háború elismert eszköze volt. A frankhamisítás csak eltévelyedett magyarok egyszerű, bár arányaiban szokatlanul nagy bűnügye. Az előbbiről nem látunk oldalas tudósításokat, nem küldtük el ludósitóinkat sehova, hogy célzatos szóáradalokkal hintsük el a gyűlöletet a népeknek most vér nélkül folyó nagy háborújában.
Nem állunk a Irankhamisitók mellé, sőt biztos megnyugvással várjuk a biróság szigorú Ítéletét. De felháborít bennünket az a sajtó-kampány, ami Itthon is, külföldön is a magyar nemzet létalapjai! döngeti esztelen szen-záció-hajhászásával. Lehetnek bűnösök a magyarok között:
bűnhődjenek is érte, amiért egy ország sorsát kockára dobiák. De az ezeréves nemzet fundamentuma körül ne helyezze el robbantó petárdáit senki, leg-kevésbbé azok, kik a pénzhamisításhoz a jópéldát szolgáltatták.
(bt)
Revolveres merényletet követtek el Platthy György képviselő ellen
Platthy egy választópolgára három lövést adott le a képviselőre — A lövések közül csak egy lett volna életveszélyes, de az megakadt Platthy zsebkésén
Budapest, május 12 Milyfelölt Platthy György Veres Pálné-utcai lakásán megjelent egyik választója, Sági Lajos sollvadkerti stabó, akinek a képviselő maga nyitott ajtót. Alig váltottak, mint választókerületben régi ismerősök néhány barátságos srót, Sági hirtelen revolvert rántott e\'ö és kétszer egymásután rálőtt a képviselőre. Az elsó lövés csütörtököt mondott, a másik azonban a képviselő |obb lágyéktá-ját találta. ÁIQin:le a képviselő kabátját, a zstbében elhelyezett bőrtárcán keresztül fúródott és a mellényzsebében levő isebkésén fennakadt. Igy Platthy szeretteiére sértetlen maradt és mindössze a zsebkés oVo
zott testén erősebb zuródást.
Platthy rávetette magit litnadíjára is az előtictő háziak segítségével sikerült a merénylőt lefegyverezni. Majd a rendőrkapitányságon előállították, ahol azt mondotta, hogy teltét azért követte cl, mert véleménye szerint Platihy nem tett nteg mindent annak érdekében, hogy i sollvadkcrtl iparosok földhöz juthassanak
Platthy György a déli órákban ugyanabban a kabátjában, amit a golyó álütötl, megjelent a nemzetgyűlés folyosóján, ahol párlkülönbség nélkül nagy óvációban részesítették és jókívánságokkal halmozták el a szetencsés megmenekülés alkalmából.
Lengyelország katonai forradalom előtt
Egy fellázadt helyőrség Varsó ellen vonul
Varsó, május 12 (Éjszakai rádiójeleméi)
Lengyelországban olyan jelenségek ütötték fel felüket, amelyek arra engednek következtelni, hogy komoly katonai forradalom bontja meg az ország nyugalmát.
Mint a Lengyel Távirati Iroda jelenti: Négy ezred katonasága mintegy 2500 emberrel Pilsudszki mellé állva lázadást proklamált és a főváros ellen vonul. Más híradás szerint Pilsudszki a felkelő csapatok vezére a miniszterelnök közölt tárgyalások indultak meg melyek azonban nem kecseseinek sikerrel.
Varsóban az események nagy nyug-
talanságot keltettek. A miniszterelnökségi palotát megerősítették nagy rendőri készültséggel. A miniszterelnök két felhívást tett közzé. Egyikben a polgárságot kéri, hogy viselkedjék nyugodtan és várja be az események nyugodt lefolyását. A másik felhívás inkább kláltványszerü és az a lázadó csapatokhoz apellál, hogy tartsák be az ország törvényeit és mint katonák engedelmeskedjenek a parancsoknak. A kiáltványt a miniszterelnökön kívül a hadügyminiszter is aláirta.
A jelek szerint a csapatok lázadása annak az agilációttak eredménye, mely az utóbbi időben a hadsereg tagjai között végbement.
A frankpörben megkezdték a tanúkihallgatásokat
Budapest, májas 12 A franklárgyalás fő eseménye ma Baross Qábor hosszas kihallgatása volt. Baros9 részletesen elmondta a már ismert részieteket a frankügybe való bekapcsolódásiról.
A vádlottak kihallgatása után > tanúkihallgatásokat kezdték meg.
Kovács GáspSmé, Kovács Gáspár vádlott felesége kijelenti, hogy nem óhajt vallomást tenni. Nuber Sándor dr., a külügyminisztérium elnöki osztályának vezetője és Kern Imre, az osztály tisztviselője a fulárigazolvi-nyok Kiállításának történetét mond-ják el. Több jelentéktelen tanúvallomása után a biróság a tárgyalás folytatásai.
A Ház általánosságban elfogadta a kultusztárca költségvetését
Budapaat, májas 12
A nemzetgyűlés mai ülésén folytatták a közoktatásügyi tárca költségvetésének általános vitáját.
A szónokok a tanítók helyzetének javításit sürgették, majd hosszú vjia indult meg a levente-oktatásról. Ez a két téma töltötte ki jóformán az . egész ülés vi\'a-anyagát.
Végül is a Hiz a kultusztárca költségvetését általánosságban elfogadta.
Kisebb jelentőségű interpclliciók és mentelmi jelentés ulán az ülés este hiromnegyed 8 órakor véget ért.
Lemondott a német kormány
Berlin, május 12 (Éjszakai rádió-jelentés) A birodalmi gyűlés mai ülése után Luther birodalmi kancellár az egész kormány lemondását felajánlotta Hindenburg köztársasági elnöknek, aki megkérte, hogy az ügyeket a kormány vezesse tovább, amíg a kormányválságot sikerül megoldani.
A Norge átröpült az északi sarkon
Kopenhága, május 12. (Éjféli rádió-jelentés.) A Norge, Amundsen léghajója elérte az északi sarkot és ál-röpülte azt. Az átröpüléi alkalmával a léghajóból Amundsen norvég, Nobile olasz ezredes pedig olasz lobogót dobott le a földre.
Mlltényi Sándor Iparkamarai ülnök kitüntetése
Budapest, május 12. (Éjféli rádió-jelentés) A kormányzó Mlltényi Sándor kereskedelmi és iparkamarai ülnöknek a IV. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. A kitüntetés egy derék és köz érdekében sokat és eredményesen dolgozó ka-I nizsai embert ért.
ZALAI KÖZLÖNY
1928 mi[ui
Végetért az általános sztrájk Angliában
kísérli, hogy a bányatulajdonosokkal teszéljen, hogy a munkássággal megszakadt tárgyalások fonalát vegyék fel újra és egyezzenek meg minél előbb.
A bányamunkások vezére kijelentette, hogy bármit is határoznak, a bányamunkások csak akkor szüntetik meg a sztrájkot, ha a bányászok delegátusai azt elhatározzák.
London, május 12 (Északai rfdií|elenlfs) Baldwln miniszterelnöknél megjelentek az Alsóházban a Szakszervezeti Tanács Isgjai és bejelentenék, hogy kiadták a rendeletet a sztrájkot elrendelő parancs visszavonására és igy az általános sztrájk végei ért. A miniszterelnök kijelentette a Tanács tagjainak, hogy haladéktalanul meg-
Novemberre készen lesz a nagykanizsai kisiakásos bérpalota
A minisztérium leszállította a bérpalota beterjesztett költségelőirányzatát Biztosítva van az ötven százalékos állami hozzájárulás
Nagykanizsa, tni|us 12 Részlelesen ismertettük annak idején Nagykanizsa város kislakásépiló akciójának terveit, melyek szerint a Vícsey Zsigmond- és Gyár ulcák sarkán lévő városi lelken egy kétemeletes, 18 lakásos bérház épülne. A városi műszaki hivatal által készített tervek szerint a teljesen modern berendezésű és építkezésű palola költségelőirányzata 2 milliárd koronára rugóit.
A terveket a költségelőirányzattal együtt felküldték a népjóléti minisztériumba felülvizsgálat végeit, kérve egyúttal az állam álul kölcsönképen kilátásba helyezett 50\',\'o-os segitségit.
A minisztérium llle\'ékes szakbizottsága a terveket felülvizsgálta és a jóváhagyóit tervek legnap érkezlek
vissza N sgykanizsára. A minisztérium a költségelőirányzatot 1560 millió koronára redukálta. Az igy redukált építkezési költségek felél, 780 millió koronát az állam kölcsön alakjában fogja biztosiiani Nagykanizsának.
Az építkezési költségek másik felét a város külön kölcsön utján fogja bizlositani, amil a Pénzintézeti Központ utján fognak folyósítani.
Az állami segilsíg elnyerése ahhoz a fcllélelhez van kötve, hogy a bérpalota 1926. november elsejére elkészüljön. Minthogy a képviselőtestület a március 30-iki városi közgyűlésen a kislakásépitési kölcsön felvitelét már elhatározta, minden re mény megvan arra, hogy novemberre Nagykanizsának 18 beköllözheiő egy és kétszobás lakása lesz.
A minisztériumi forgalmiadé-bizottság Nagykanizsán
Az általános panaszokat a pénzügyminiszter elé terjesztik Intézkedés történik az adminisztráció gyorsítására
Nagykanlzaa, május 12 Illetékes helyről történt felkérésre, lapunkban közzé letiük a lelhivásl, hogy mindazok a kereskedők és iparosok, kiknek a forgalmiálalány körűi bármi panaszuk vagy sérelmük van, adják azt személyesen elő, a pénzügyminiszter állal a panaszok . felülvizsgálására Nagykanizsára leküldött bizottságnak. A bizottság tagjai Csekő Béla miniszteri tanácsos, a forgalmiügyek referense, Czermann Antal dr. miniszteri tanácsos és Fölír Endre p. 0. tanácsos voltak.
Közleményünk nyomán sokan jelenlek meg a forgalmUdóhivatalban, ahol a bizottság a panaszosoknak kihallgatást adott. Kereskedők, iparosok, vendéglősök, varrónők slb, mindehkinek volt valami panasza, többnyire egyéni sérelme. A vendéglősök és korcsmárosok depulációja például a szakmájukban most követelt adóztatási rendszer megváltoztatását kivánlák, vagyis hogy álalá-.. nyozás helyeit vegyék fel havonként kélszer pontosan a készleteikéi és a különbség után kelljen forgalmiadót
fizetniük. A bizottság a vendéglősök panaszát és kívánságát meghallgatta és kilátásba helyezte a kért válloz-talást.
Ezeken kivül még minlegy ötven panaszost hallgatlak meg, kiknek részint mindjárt kellő felvilágosítást adlak, részint pedig utasították őket, hogy panaszaikat fektessék le írásban és ugy Juttassák cl megvizsgálás végett.
A panaszok leginkább a kivcletl átalányösszegek nagysága körül foroglak.
Czermann Antal dr. miniszteri lanácsos munkatársunknak ugy nyilatkozott, hogy a tapasztaltak alapján főként az adminisztráció gyorsítása tekintetében fognak változtatásokat javasolni. Az általános panaszokról jelentést tesznek a pénzügyminiszternek, hova azonban egyéni panaszokat nem juttathatnak cl.
A bizottság aznap ebédután elutazol! Nagykanizsáról.
Végelemzésben megállapíthatjuk, hogy a vizsgálal eddigi eredményei nem nyugtatták meg az adózók hangulatát.
A megye jóváhagyta Nagykanizsa színházépítési terveit
A törvényhatósági bizottság elutasította a képviselőtestület határozata ellen beadott fellebbezést — Jóváhagyott városi határozatok
Nagykanizsa, május 12
Városok kulturális fejlettségének elbírálásánál nem kis súllyal esik latba: van-e színháza a városnak, vagy pedig csak alkalmi színpadokon talál otthont magának Thália istenasszonynak majdnem az emberrel egyidős művészeié.
Nagykanizsán hosszú évek sok meddő lervezgeiése után a főképen erre a célra alakult Közművelődési Egyesület végre komoly formában is elindította városunk színházépítési akcióját. Az akció annyival is több sikerrel biztat, mert a hivatalos város is a legnagyobb megértéssel kapcsolódolt belé.
A legutóbbi képviselőtestületi közgyűlés olyan halározalot hozott, hogy a város a Rozgonyi-utcai sélakert-ben ingyen telkei ad a színház részére, az előirányzott 1500 millió koronás építkezési költségek 20V«-át, vagyis 300 millió koronát ad a város, 600 millió korona a Közműve-
lődési Egyesület által felveendő kölcsönhöz pedig a város készfizető kezességet vállal.
A képviselőtestületnek ezl a hali. rozatál Mitek László dr. és társai megfellebbezték a vármegyéhez.
Zalavármegye törvényhatósági bizottsága keddi gyűlésén a felebbezésl elutasította.
A törvényhatóságnak ez a határozata bizonyára ujabb lökésl ad a: akciónak s városunk kultúrájának évtizede, hiányossága a legközelebbi időkön belül orvoslásra találhat.
A színházépítésen klvöl az utolsó városi közgyűlésnek több halározaü is a megyegyülés elé került s azok is majdnem mind jóváhagyást nyertek. Igy a szabályrendelet módosítások és uj szabályrendeletek, a különféle városi pénzbeli hozzájárulások, adományok, köztük a Zalai Közlöny katonasirok akciójához ujabb 140 sírkő hozzájárulás törvényhatósági jóváhagyást nyert.
Az útlevél-rendszer eltörlése
A vlzum-kényszer leépítése életszükséglete az európai államoknak — A háború előtti állapotok visszaállítása
Bécs, május 11.
Hétfőn, május 10-én ült össze Genfben a nemzetközi ullevél-konfe-rencia, amelynek összehívását, miként ismeretes, a Népszövelség la-nácsa az elmúlt év december 9-én tartott értekezleten határozta el.
Az útlevél-probléma ama kérdések közé tartozik, amelyekről a Népszövetség közlekedésügyi bizottsága már 1920-ban beható tárgyalásokat folytatott. A háboiu óta keletkezett vizum-kényszer mindinkább bénitó-lag hat a nemzelközi forgalomra és ezért a vizum-rcndszcr leépítése életszükséglet az európai államokra nézve. A Népszövelség közlekedésügyi bizottsága azért már 1920. október 15 re konlerenciál hivolt egybe Párisban az útlevél-kérdés, a vámvizsgálat és a nemzelközi vasuli-jegyek kérdésének megtárgyalására. Ez a pátisi konferencia egy Itélig tartott és az eutópai államokon kívül Kína, Japán és Uruguay is fcépvi-scl\'-enék magukat. Mivel a litbotu elölti állapotok visszaállítása különböző okok miatt lehetetlennek Iszonyúit, a konlerc.- cia az! a határozati javaslatot terjesztette a Népszövetség elé, hogy az egyes államok\'egymás között iparkodjanak az enyhiiések ügyében megállapodni. A Népszövetség a konferencia határozati ja-\' vaslagt még ugyan abban az évben közöüe az összes kormányokkal.
A génuái nemzetközi gazdasági konferencia, valamint a két év előtli római kivándorlási konferencia szintén felhívták az érdekelt körök és az európai kormányok ügyeimét, az
útlevél kérdésre, amellyel a nemzetközi kereskedelmi kamarák 192Í. évi római kongresszusa is beluKm foglalkozott.
A Népszövelség közlekedésügyi bizottsága már hónapok óta foglalkozik a hétfőn összeült párisi nemzetközi útlevél-konferencia munkarendjének összeállításával.
Elvben a Népszövelség az útlevél-rendszer teljes eltörlését és a háború elólll állapotok visszaállítása ajánlla a kormányoknak. Mivel utfr ban kevés kilátás van erre, a Népszövetség arra az cselre, ha útlevél-kényszer továbbra is fennmarad, egy csomó cnyhilést köveid. Mindenekelőtt kölelezni akarja « európai államokat, hogy egységM tipusu útleveleket adjanak ki.
Az útlevelek érvényessége ne, mint eddig, hat hónapra, egy, vagy két esztendőre szóljon, hantin öt évre terjedjen és kivétel nélkül »z összes államokra érvényességgel bírjon — A vízumkényszert teljesen meg kell szüntetni, avagy a vízumokat
Ingyen kell kiadni. A határokon történő ullevéM* gálatok gyorsan bonyolitandók le, hogy ne késleltessék a forgalmai.
Ezeket követeli a NépszövetsíS közlekedésügyi bizottsága és a bél-főn kczffödölt párisi konferencia fc-ható tárgyalás alá veszi ezekd" javaslatokat. A párisi konlerenctW a Népszövetség nemcsak a iagá*\' mokat, de az összes országokat, s» a nemzetközi kereskedelmi kamat"\'1 is meghivla.
1926 május 11.
ZALAI KÖZLÖNY f
Ma megjönnek a? evangélikusok harangjai
Az Ifjúság kíséri n pályaudvarról
a templomig, ahol üdvözlő beszéddel fogadják a harangokat Nagykanizsa, májai 12 Minden templomba, ahonnan elmentek a harangok a vérzivatatba haláltoroknak, most visszajönnek és kongó-bongó szavukkal tovább hirdetik Istenigéjét a szentegyház csarnokából. Mom az evangélikus egy háikOzség érte el célját és vissza-sieiezte, illetve az elvitt haiangok helyett ujakat szetzetl be és azokat na délután lógják behozni a pályaudvarról ünnepi menetben.
Az állomásról való behozatali menetben csak a prebisterium tagjai és az egyházközség tanulóifjúsága vesz részt. A hivek a templom udvarán várják be a harangokat, a lent emlitetlt menettel egyUII.
A baragáladás bensőséges ünnepség kereteben történik meg. Az egyháztanács nevében Dénes Jenő állampénztári tanácsos adja at a ha rangúkat az egyházközség elnökségének. Mig az egyházközség részéről Petrik Dezső egyházközségi le-Iflgyeló és Hor\\áth Olivér lelkész veszik át a harangokat és üdvözlik.
Az ünnepélyes lelavalása a harangoknak, mint már Ismeretes vasárnap, e hó 16-án lesz nagy ünnepségek keretében, délelölt léi II érakor.
Vasárnap lesz a leventék futóversenye
A verseny célpontja: a városháza előtt - Amint a leventék beérkeznek, megtörténik a díjkiosztás Katonazene a versenyen
Nagykanizsa, má]us 12
A nagykanizsai Levente Egyesület nagyszabású mezei lulóversenye, mint már jelentettük e hónap 16-án, vasárnap délelőtt lesz. A versenyt szorgos előkészületek előzték meg ét így annak tikere kétségtelen. Nagyszerű erőpróbáját mutatja majd ez a verseny a leventék szakszerű sport tudásának Is.
A verseny-táv a 18—19—20—21 évetek részére 5000 m. Start a városházánál. További útvonal Kazlczl-ul, Kisfalud! Sándor-utca, Kossuthtér nyugati tzegélye, ál a vasutmenti sétány az őrház előli levő vtsbelon kidig, ezen át, innen a mezőn keresztül vezető gyalog ulon Telekl-ut Végéig, Teleki-ut, Eötvös-tér keleti és északi szegélye, Fő-ut. Cél a városháza előtt. Táv a 15—16—17 ívesek részére 2500 m. Start Ka-zínczi-ul és Klslaludl-utca saroknál. További útvonal majoron átvezető kocsi ul, a vatultöllés nyugati leién levő gyalog ul, mely a Vár-ulon levő első hídnál vézel a Vár-utca, (kiskanizsai posla-ut) innen jobbra Vál.ul, Király-Utcü, t-rzsébet-lér déli szegélye. Cél a varosháza előtl. A versenyen indulnak: Nagykanizsai Levente Egyesület, Kiskanizsai Levente Egyesület, Szent László cserkész csap3l l\'i versenyzővel.
A ivetseny hangulatát nagyban ■ógja emelni a kalona zenekar |atéka és Igy a korzozó közönségnek igen élvezetes kiáltványban lesz része. A díjnyertesek dijait a városháza előtt, léhát a célpontnál fogják kiosztani. A távlulók körülbelül a déli órákon fognak beérkezni a Fő-utcába.
napi hírek
NAPIREND
Május 13, csütörtök
Rónui katolikus: Á!dozóc*0L Prote^-Unj: Aldozócsül Izraelita: Itar hó 29.
Nap kei reggel 4 óra 2f> perckor, nyugszik délután 7 óra 26 perckor.
A nagykanizsai Márla-lcányok társulatának műsoros Irredenta winleló-aihtu a Rozgonyi-utcal tornateremben este 6 órakor. .
Mozi. Uránia: Ortac (Titkok éjszakája) dráma; ,0\'burlcizk; Angol híradó Világ: Ördögtovas. (Thomion. a fene-gyetek) izgalmas tócténet; Chaplin ur kalandjai, burleszk; Pilotti. mini haj-niercszló. F.lóadások 3, 5, 7. 9 órakor.
Május 14, péntek
Római katolikus: Bonifác vért. Protestáns: Bonifác. Izraelita: Szivan hó 1.
Nap kel reggel 4 óra 25 perckor, nyugszik délután 7 óra 28 perckor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
Májat 16. A Zrlsjr! Mikiit Irdalni <« MOr.\'u.tl M-r Ct>=er-4!j« UuVM Ml I) nak« a rirot-klia 4*r.<fn«b<a.
Kljaa ]«. A r.tfjXaeltnl V.tr\'.i Viij-c* tlr.s-látlMk nli.y« la*£«ata iilalttiiüii a Ret|eaj»-■Ual Vf na\'.m-.»M« • Ut\\ot
Májat 22. HwW lUtka <ii>«atil;t a Xau.vl KOUrmlbti tita 9 íritM.
MAJua 24. A Nj<ykanlittl VtuUt DtUíc iitil4-•lenWUil fn-tupélyc dílel.Mt (41 II öttkof.
Junlut 6. Ai IpaiteitOlell dalárda jiaal6t<eut«l4il •u«p4ly«.
Áldozócsütörtök
ünnepéi üli ma a katolikus Egyház. Krisztus mennybemenetelének ünnepét. A Mester tanítványai szemeláttára Üstével és lelkével együtt ezen a napon emelkedett fel a mennyekbe. Szenl Ágoston ezt az ünnepet apostoli hagyományra mell vissza. Régente a mennybemenetet ünneplése tulajdonkép Pünkösd délután történi. Hogy a híveknek mennél szemléltelibben lelkükbe véssék az Üdvözítő mennybemenetelének történetét, a középkorban sok helyen szines szertartások keretében egy Krisztus-képet vagy szobrot felhúzlak a templom boltozatán levő nyíláson keresztül. Ma csak a húsvéti gyertya eloltása és a feltámadás szobtának az oltárról való elvitele maradt meg a középkori szimbólumból.
A magyar Áldozócsütörtök onnét ered, hogy sok helyen ez volt a húsvéti szentáldozás halára. Legutóbb pedig az első szentáldozásl a húsvét utáni Fehérvasárnap helyett ugyancsak a mai nagy ünnepen végzik az Iskoldsgyermckek.
— Első szent áldozások. Az eliü körzcl.i elemi iskola első áldozó növendékei ma reggel 8 órakor a plébánia-templomban járulnak az első szenl áldozáshoz, melyet dr. Vargha P. Thcodorich plébános fog kiosztanL — A Rozgonyi-utcai iskola harmadik osztályos növendékei m i reggel a negyed 9 órai szentmisén végzik első szent áldozásukat a felsőlemplomban. Áldozás után az Olláregyesület szeretet.lakomában \'részesíti őket. Az első áldozók száma ennél az iskolánál 9S. — Fényes keretek között folyt le május 9-én a kiskanizsai állami elemi iskola tanutóinak első áldozata. Az ünnepélyes szentmisét dr. Vargha P. Theodorich házlőnök celebrálta fényes segédlettel. A szentmise alatt áldoztatta meg a 120 gyermeket, akik e napon járultak először az Ur asztalt elé. Mise uián visszavonul! a gyermoksereg az iskolába, ahol Bakoss P. Ágoston lelkész kezdeményezésére a kiskanizsai Szent Ferenc III. rend áldozatkészségéből terített asztal várta őket. A szíves adakozóknak ez ulon is hálás köszönetet mond az iskola igazgatói*.
— Hlvatalvlzsgálat a királyi ügyészségen. Szapár József pécsi kir. löügyész a nagykanizsai kir. ügyésrség ügyvilelének felülvizsgálása végeit Nagykanizsára érkezett.
= A Szarvas kerthelyisége szenzáció.
— Az Irodalmi és Művészeti Kör közgyűlése. A Nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör folyó évi május hó 15-én délután 6 órakor a yárosháza tanácstermében évi rendes közgyűlést tarl, melyre a Kör I. tag|iit ezúton hivja meg tz elnökség. Tárgysorozat: I. Elnöki megnyitó. 2 Titkári jelentés. 3. Pénztári jelentés, tagdíjak megállapítása. 4. Felmentvény megadása.
5. Tisztikar, választmány választása.
6. Indítványok.
— A Városi Mérnökök Országos Szövetsége három napos közgyűlésén Budapesten Nagykanizsáról Király Sándor műszaki tanácsos és Szeghalmy Bálint várotl mérnök veitek részt.
— Schw&fcz Dezső haritnyái a legjobbak.
MEGNYÍLT
ARANY SZARVAS ETTEREN
újonnan átalakított
kerthelyisége.
Nyári táncparkett.
Elsőrendű ételek és italok. - Olcsó árak.
Pontos és figyelmes kiszolgálás. Fagylalt, Bar Halok.
Holló Tóni Jazz-Bandja.
Naponta frissen csapolt sSr. Zóna villásreggeli. >
— Conrad Veldt az Urániában.
— Süteményeket utcán csak letakarva szabad árusítani. A rendőrkapitányság figyelmezteti az érdekelteket, hogy süteményeket az utcán csak letakarva lehet árulni, úgyszintén a piacon a tejtermékeket is, mert ennek be nem tartása szigorú bűnlclést von maga után.
Legjobb tánczene a Szarvasban.
— A közigazgatási bizottság ülése. Zalavármegve közigazgatási bizottsága Tarányl Ferenc dr. lőit-pán elnöklete alatl ütést tartott, a melyen Thassy Gábor dr. kir. egészségügyi lőianácsos a vármegye közegészségügyi helyzetétől srámoll be. Malollnszky Ferenc Hévlzszentandrát környékének egészségügyi viszonyait veszélyeztető talajvízé! tette panasz tárgyává. Nagy dr. pénzügyigazgató jelentése tzennt lolyó évi január 1-tól májul l-ig a kivetett adókból 31.000 aranykoronái törlesztettek. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelő jelentéséből meg udjuk, hogy a mull hóban 33 Iskolalátogatást végzeit és az Iskolák elhelyezése és felszerelése sok kívánni valót maga ulán hagy. A közigazgatási bizottsági ezután zárt ülést tartott, amelyen tárgyalás alá került Pehm apátplébános interpellációja a zalaegerszegi közállapotokról.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Gyermekeknek tilos a korcs-mázás. Gyermekeknek korcsmába való járását a rendőrkapitányság egy, a vendéglősökhöz intézeti szigorú figyelmeztetéssel megtiltotta. A vendéglősöknek nem szabad helyiségeikben gyermekek idózését megtűrni.
— A .verseny" autózás ellen. A nagykanizsai államrendőrség ezúton It ligyelmezteti az autótulajdonosokat és soffóröket, hogy a Ka-zinczy-utca, posta és Centrál közötti szakaszán esős és sáros Időben lassan hajtsanak, mert ellenkező cselben meg lesznek büntetve.
— Házilag készült fagylalt, Jegeskávé a Szarvasban.
— Adomány. A Józsel kir. herceg Szanatórium Egyesület céljaira a Nagykanizsai Bankegyesület és Dél-zalai Takarékpénztár r. I 500.000, aZtlamcgyei QazdaságiTakarékpétu-tár r. L 250.000, Bárezty Ferencné Keglevich Ilona grófnő tagsági dij cimen 1,000.000 koronái adományozóit, mely adományokért hálás köszönetét nyilvánítja az egyesület vezetősége.
Orand gulgnol az Urániában.
— A Mária-leányok Irredenta előadása. A nagykanizsai Mária-leányok társulata ma délután 6 órakor a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében gazdag müsoru Irredenta előadást tartanak. Többek közölt színre kerül egy három felvonásos színmű. Tekintettel, hogy a Jövedelem a kórházi kápolna berendezését szolgálja, felhívjuk a nagyközönség különös figyelmét a Mária-leányok mai előadására.
, a— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
4 ZALAI KÖZLÖNY
— Óvodai vizsgák. A községi ovodalelugyelóség tegnap délután dr. Vargha P. Teodorich plebánus elnöklete alatt Illést tartott, amelyen többek közöli megállapították az ovodai vizsgák sorrendjét: Rozgonyí-ulcai ovodában junius 25 én délelőtt. Delegállak: dr. Vargha plébános, Boér Gusztávnéés&wxi/-Ar.drátné. Arany János utcai ovodában junius 26-án délelőtt. Delegáltak: Bogyai Lajosné és Kádár Lajosné. Kiska-niisai ovodában junius 27-én dél* elölt. Delegáltak: Elgner Giza és Rotschtld Stmuné. Ntdor-ulcai ovodában junius 28 án délelölt Delegállak : Dezső Aladár és Rotschtld Samun é.
— Conrad Veldt az Urániában.
— „Hagyjon békét, mert fejbe-Otöml" Tegnap a keszthelyi vasulállomáson leszállt a vonatról egy 70 éves nemestördemlci gazdálkodó és autót fogadott, hogy elhozza öt Nigy-kanizsára. Viteldíjban 600.000 koronában állapodlak meg. Kanizsára érve a solfőr kérte a pénzt. .Hagyjon békét, mert lejbe Ölöm I" — volt a válasz. A sollőr feljelentést tett ellene s a rendőrségen orvosi vizsgálat után kidctQII, hogy a potya utas elmebeteg, aki valamikor 20 éven keresztül községi biró is volt. Az öreg embert átadták családjának.
A Szarvas kerthelyisége szenzáció.
— Nagykanizsán elfogott sikkasztó. A szekszárdi torvényszék sikkasztás miatt nyomozó-levelet bocsátott ki KoUtr István 26 éves sármelléki szüleléstt pincér ellen. Koller a napokban Nagykanizsára jölt állás után nézni, miközben a rendőrség leifedezte ét, őrizetbe vette, majd átkísértette a kir. Ogyészséghez.
— Kerti ünnepély. A Kereskedelmi Alkalmazónak Országos Egyesületének helyi csoportja junius 3-án a Polgári Egylet kertjében nagyszabású juniális! rendez.
— lAzÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Mozi Lentiben. Lenliben Pitcz István ottani lakos moziengedélyt kapott.\'--
— A lentil szárnyparancsnokság megszüntetése- Lentil tudósítónk fdenll, hogy az oltani szárny-parancsnokságot megszüntették.
Fischer
ária- és dalestélye
e hó 20-án a Casinoban.
— Ingyen virág a városi kertészetből. A városi kertészet a tavaszi kitllletések befejeztével előreláthatólag bizonyos mennyiségű virág-felesleggel fog rendelkezni, melyek erkély és ablakdlsznck is alkalmasak lesznek. A városi tanács a virágokat díjtalanul bccsálja a közönség rendelkezésére. Akinek ilyen virágra szüksége van, Jelentse Igényét Erdélyi János iktatónál a városházán.
Grand gulgnol az Urániában.
— Biológiai vizsgálat Tapolcán. A tapolcai tavasbarlangban dt. Hankó Béla és dr. Dudits Endre zoológusok vizsgálatot tartoltak.
— Felvétel papnevelő intézetbe. A veszprémi p\'Jspökl papnevelő-in-tézetbe felvételüket kérő ifjak vizsgálatát julius hó 1-én délelőtt 10 órakor fogják megtartani Veszprémben, a püspöki székházban. A felvétette junius 30-án kell jelentkezni az egyházmegyei hivatalban. Felvétetnek a középiskola V., VI., VII és VIII. osztályát végzett ifjak. A pályázóknak a következő okmányukra van szükségük; I. Az V., VI. ét VII. osztályról szóló, lehetőleg jeles vagy jó bizonyítvány (elégséges bizonyítvánnyal bitó Ifjakat ezekből az osztályokból nem vesznek fel) illetve a jó sikerrel letelt érettségi vizsgálatról szóló bizonyítvány. 2. Egyházi keresztlevél s bérmalevél. 3. Fógimn. tanulóknak az állami anyakönyvi kivonat és az ujraoltási bizonyítvány is. 4. Az illetékes hit-tantanáitól vagy lelkésztől erkölcsi bizonyítvány. A jelentkezők kötelesek ugyanakkor és ugyanolt magukat orvosi vizsgálatnak alávetni.
Legjobb tánczene a Szarvasban.
— Irodalmi társaság alakuló közgyűlése. A magyar irodalom, művészet és tudomány zalai vonatkozásainak ápolására hivatútt Rákosi Viktor Társaság ma délelölt fél 11 órakor tartja alakuló közgyűléséi a zalaegerszegi városháza nagytermében.
— Conrad Vcldl az Urániában.
Id&jii-éa
A nagykanliaal mcteorologlal meff-tluyeló leien téM: Szerdin a Mmirstk~ Ul: ,regnél 7 órakor +102. délután 2 órakor +17-5, este 11 órakor +110.
f-elMzel: Reggel IK/I.i. délben kevésbW b"tull. este liazla égboltozat.
Szeiiidny: Egész nap Északnyugati izél.
Reggel Kannal.
Napi csapódik mtMyísigt:
A Meteorológiai Intézet jelenteje szerint hóemelkedésset egyelőre túlnyomóan tlerull és száraz idd varható.
— ASomogy—Zalnl Lótenyész-j tésl és Lovassport Egyesület má-
; jus 17-én délután 10 órakor Keszthelyen, a lovassági laktanyában évi
I pól-kózgyülési tart.
— Fischer Böske hangversenye nem 22 én hanem 20-án lesz megtartva a Kaszinóban.
Hazilag készült fagylalt, jegcskávé a Szarvasban.
— A szerdal hetipiac árai. A tegnapi nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakullak: Zöldségpiac: Bab 1000—1200, mák 12 000, dió 4 - 5000K literenként, vöröshagyma 1500, foghagyma 1000, sárgarépa 1000, zöldség 1000 korona csomónként, saláta 3—500 korona lejenként, savanyukáposzta 2000, savanyurépa 1500. burgonya 10000—1500, karfiol 24.000 korona kilogrammonként. Telplae: Tej 2500 —3500 tejfel 14 000 korona literen, kénl, túró 101000. vaj 60-70.000 koiona kilogrammonként; tojás egy drb 900—1000 korona. Hasplae: Növendékmaiha 20, marha eleje 20, hátulja 24, borjú ete|e 20, hátulja 26, sertés 26, zsír 32, háj 30, zsír-szalonna 26, füstölt sertéshús 40, kolbászfélék 30 -50 ezer K kilóg-rammonkénl. Baromfipiac: Egy lyuk 25-35, egy pulyka 60-120, csirke 15—25, sovány kacsa 30-40, sovány 30—40, sovány liba 60 - 80, kövér kacsa 60-100, hlzolt liba 160—200, szopós malac 30—60 ezer kotona darabonként. Terménypiac: Buza 370. rozs 220, zib 220, szemes tengeri 220 ezer korona mélermá-zsánként.
1926 májúi |.
— Önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor-és bélbántalnnlból kifolyólag állandóan szenvedjen, amikor közludomástt, hogy a világhírű és mindenki állal legelsőnek elismert 1GMÁND1 keserűvíz Használata meg. szünteti a rendszerint a fenti balokból eredő fejfájást, csökkenil a \\ér-hyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár IGMÁNDl keserűvíz elegendő.
Orand gulgnol az Urániában.
= A Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet vezetősége étlesili tagjait, liugy az alapszabályok 2 § érielmébtnaz elhalt tagok ellentéteséről az egylet tartozik gondoskodni. Minthogy az egyletnek vállalata van, ugy Kis-kanizsán, mint a Barakkban elhaltak a befizetett járulék ellenszolgáltatása képen, minden külön dijak /felszámítása nélkül, éppen olyan éllemet-telésben részeiülnek, mint a nagykanizsai tagjaink. Ennélfogva az alapszabályok 8 § értelmében az elhalálozás egyletünk temetkezési vállalatánál jelentendő be, (Szarvas szálloda udvar, Erzsébet-tér 18) amely vállalat teljesül a-~. ahpsza-bályok 10. § ban Irt eltemetést. — Félreértések elkerülése végeit közli az egylet vezetősége, hogy az alapszabályok 8 § I. e pontja értelmében az egy len lagok c«ak a Nagykanizsai várostól külön, más város-bin vagy községben elhaltak uiln igényelhetik az egyleti temetésről való gondoskodás htlyett annak pénzbeli egyenértékét es hogy az egyletünk tagjai a Nagykanizsa város területén elball tagjait. más vállalkozó utján el nem temettelbetír, mert a vállalkozóval való eHeiwt-telés esetén a temetési |árulékot ai egyletünk meg nem téríti.
A .Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet" vezetősége értcsili azon voli tagjait, akik a Hiltl-félc jótékonycélu temelkezési vállalathoz léplek át, hogy ezen kilépésüktől számítolt 30 napon belül a vczelőségnél jelentse be, amely bejelentési; a járulékokat az egyletnél viselni tartoznak. Amennyiben a bejelentést a felek elmulMZtonátr,"« fent hivatkozott pont értelmében a következő 30 napig kötelesek a jaro-lékol fizetni. Felhívjuk tehát á kitépett tagokat, hogy az esedékes járulékukat az egylet pénztárinál (Szarvas szálloda udvar, Erzsébet-tér 18.) el ne mulasszák befizetni innál is in? kább, mert ellen esetben tartozásukat bírói ulon fosjuk behajtani. Nagykanizsa, 1926. május 12. Faludl Géza elnök, Kiss Ldszlá titkár.
— Vegyen Radtkál patkánylrtí husklvonatot. Kapható minden patikában és drogériában.
Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható Sm<ie.[ József és Társa cégnél
1926 máim ll>
ZALAI KÖZLÖNY
Városunk legközkedveltebb muzsikusa a-nagykanizsai Poszdk Fal aki állandóan Wollák Jenő ítlctmébeti és kerihclyíségében muzsikál ahol 13-án saját szerzeményt! magyar nótáját adja cló. Szövegéi mindenki ingyen kapja.
= Már Amerikában is a világhírű pfajf varrógépeket használjak. 1 egujabb hír szerint ezerszámra viszik ki a varrt"gépgyártmönyoknak ezt a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Bcandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevö díjmentes him-lísoklalásban részesül.
— Az Andrássy utl Színház vendégjátéka május 22-én és 23 an a Polgári Egylet nagytermében, kimagasló művészi eseménye lesz az idei szezonnak. Borost Géza jelenti a tiszta, ragyogó derűs humort, aki nemcsak darabokban, hanem magánszámokban is szerepelni fog. A szépségéről is híres Kondor tholya chansonokban és darabokban, Török Rezső vígjátékaiban Dajbukdt Ilona és Bársony István fognak bemutatkozni, mint elsó interperátorai a a magyar parasztnak A sokoldalúságáról ltircs, kilünó Czobor Ernő látja el, egyéb szerepeken kivűl a konferanszié leendőit c. énekszámait Komjáthy Károly a neves zeneszerző kiséri. Mindkét eslre a jegyek mai naptól kezdve Szerbnél előjegyez-hetők 25.0001 35.000 és 45.000 ko ronás árban.
=. Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é hölgy közönséget, hogy betegség miatt divatszalonomat egyenlőre e hó 15-lg CsenRery u. 87 szám alá helyeztem át. Uj cimemet e lap hasábjain fogom a n. é. közönség szíves tudomására hozni További szives pártfogást kér Farkas Böske.
— Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens lanlolyamalnaSinger-varrógéprészv.-lársaság. Figyeljen minla-készitmé-nyeinkre kirakatainkban.
= Ausfro-Daimler szenzációs győzelme. Olaszországban, az automobilizmus igazi hazájában most tartották meg a tavaszi autóversenyek legnagyobbikát, a „Róma! Királydiiat". E nehéz verseny az Austro Daimler márka kategóral győzelmével végződölt. E győzelem valóban szenzációs, meit Arnaldo Tonina Ausiro Calmlerével, egy teljesen normál szériakocsival, a 225 km-es utat 2 óra 43 perc alatt lette meg, amely teljesítmény nem kevesebb mint egy 82:322 km-es átlagnak felel meg. Ezen eredmény ismételt bizonyítéka Austro Daimler márka közismert kiválóságának és megbízhatóságának.
«=• Iskoláknak toma cipők, dres telt, diák sapkák, lennisz cipők, lennisz ütők és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-üzletében.
— „Rák- és tüdőbetegek uj sike-tes kezeléte dr. Balog Budapest, g\'ól Zichy Jenó-u. 23 alatti gyógyintézetében".
Rádió-müsor
Május 13 (csütörtök)
Budapest (560) Csütörtök. I). e. 9.30. Hlrck, kozmetika, 10: Zenésmisc. D. u. -1: Divattudő&itás. 4.30: Hiúsági előadás. 5 : Prózai Est. 6.15: Cigányzene-. 7.30: Irodalmi felolvasás. 8 30: Ady-versek. 845: Kamarazene. Pintek. D. c 930. 12 ésd.u. 3: Hirck. 4: Német mcsedéluUn. 5: Szalonzene. 6.30: Előadás .Az cmbervédelmi kiállításról.\' 7.30: Humoros előadás. 8.30: Koioraturest.
Bécs ("31 és 582.5) Csütörtök. D. c. 11 és d. u. I: Ilangversitu/."fÖ.M0: Kamárft-zene. 8: Bohózaí 3 felvonás. — Péntek. I). u. 4 15: Hangverseny. 5.15: .Mescdéltí-tán. 7: Operaelőadás.
Berlin (503 és 571) Csütörtök. D. e. 11.30: Zene. D. u 530: Kamarazene. 8: Rádiőrcgény. 8 30H»ngY«r*ny. 1030: Tánczene. Péntek. D. u. 5: Zene. 8.30: Tarka esf.
Hamburg (392.5) Csütörtök. D. u. 7: HcgedUhanjívcrscny. 8.40 Szerzői esi. Péntek. D. u 6: Dalest. 8: OpcreUrcvU.9.30: Schubert-dalok. 1030: Tánczene.
MOnster (410) Csütörtök. D. e. 11.30: Egyházi énekek. D. u. 130: Mandolin-hangverseny. 8: Rómeó és Júlia. Utána tánczene. Péntek. D. u. 430: Zene. 8.45: A teremtés, oratórium.
Lipcse (452) Csütörtök. D. e. 7.30: Hangverseny. D. u. 4—6: Zene. 8.15: Paulus, oratórium. Péntek. I). u. 4.30: Zene. Öi30 i Könyvismertetés. 8.15 : Népszerű esi
München (485) Csütörtök. I). e. 11.45: Hangverseny. D. u.4.30 :Öuartctt. 6: Zon-goraaangverseny. 7.3»: Operett. Péntek. t>. u. 4.20: Zene. 7.05: Vonósnégyes. 9.15: Jaz/band.
Prága (368) Csütörtök. I). u. 4.3): Sex-Iclt. 6 : Német leadás. 8 : Hangverseny. Péntek. D. u. 430: Sextelt 7 : Német le-adás. 8 02: Lett zeneest. 9.10: Sextett.
Róma (425) Csütörtök. 1). u. 5.40: Jazzband. 8.40: Hangverseny. Mntek. D. u. 5.40 : Jazzband. 8.40: Wagner-est. O.Toulouge (4301 Csütörtök és péntek. D. u 8.30 : Hirck. A.45 ; Hangverseny.
London (36S^&títörtök. D. u. 4.15: Tea zene. 6: Tánczene. 6.40: Hirck. 7.20: Schumann-interpreUciő. 7.40: Előadás. 8: Hangverseny. 10: Tánczene. Péntek. D. u. 6: Tánczene. 8.15 : Schumann-interpreUciő. 9 45 : OperarészleteV. 11 : Tánczene.
S Jnií" porszívó
praktikusságának általános megismertetése céljából
ingyen
takarítunk bárkinél.
László és Grünhut
a .Vampyr* zalantegyel vezérképviselöl
Fő-ut 3. szám.
A nagykanizsaiak találkozóhelyei
Budapest legelsörendo, modern, caatidl uáltéja. ai
Istvánkirályszálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgálta I Modern berendezést Központi Mtésl - MelegvtzsxolgáltarAsl-FOrdíkt — Llftl
A nyugati pályaudvar közelében
— Schwarcz Dezső cégnél urr ís női divatárukban legszolidabb ki-írnlgál\'s
süpö
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mos-sunk-\'„Sz»rvasM szappannal. Igy kímélhetjük a fehér-nemüt, takaríthatunk munkát, Igy lesz a ruha igazán kifogástalanul tiszta.
SCHICHT- MOSÁS
SPORTÉLET
MTSC—NSE
A II. osztályú bajnokság döntő mérkőzése
Az egész kerület sportközönségének figyelme ma Nagykanizsára irányul: itt dől el a II. oszt. bajnokság sorsa.
A Nagykanizsai Sport Egylet és a Mohácsi Testvériség Sport Club az első és második helyezett méri össze erejét s amelyik győz, az lesz a li. oszt. bajnoka. Eldöntetlen esetén a mohácsiak nyerik -a bajnokságol, ami nemcsak dicsőséget, de az I. osztályba való bejutási is jelent.
(Kövérek—Soványak.) Amióta futbaloznak Nagykanizsán, még nein voll oly humoros sportaitrakció, mint amilyent vasárnap nyújt a Nagykanizsai Torna Egylet. Az egyesület tisztikarának és választmányának tagjai lépnek a porondra: a csapatokat — suly szerint állították fel s a kövérek csapatába be sem juthatott az, aki legalább a 80 kilót meg nem ütötte. Kivonná kétségbe, hogy a meccs a bajnokiakon csaknem ismeretlen „Wftok-nak Iskolapéldáival fogja megismertein! » közönséget: de klasszikus példákkal fog szolgálni a passzok, lejesík és esések terén Is, dr. Krátky litván egyesületi eirtök bíráskodásából pedig a fulballbirók tanulhatnak1 majd... Egyébként a csapatok összeállítása mindenek helyett b.-szél: Kövérek: Kálmán Leó — Kollarits Oéza, Sárdy Géza, dr. Oártner Antal, Kisfalud! Aladár, Melczer Jenő, — Sípos Andor, Czulek József, Berény Árpád, dr. Pottyondy József, Vékásy Károly. Soványak: Kelemen Ferenc
— Bazsó József. Bogentieder Frigyes,
— Marvalils József, Lehcciky Ferenc, Biró Sinton, — Hirschler Imre, dr. Berlin József, dr. Fülöp Oyörgy, dr. Halász Pál, Gábor Ernő.
(NZTE—Levente.) Utolsó bajnoki mérkőzését játsza ma Kaposvárott a Zrinyi TE. Ellenfele a bajnokság utolsó helyezettje, a Leven|e TE lesz. A Ztinyi nagyobb aranyu győzelme várható.
(NTE-LLE.) Az NTE bajnokcsapata ma Lentiben játszik pálya-avató mérkőzést az oltani Levente Egylettel.
Ifjúsági labdarugó bajnokság. A blrókütdö bizottság a mai napta kisorsolt mérkőzésekre a következő bírákat küldi ki: tA2-kor NTE/A— NSE/A, biró Kiemann. — 5 órakor NTE/B—ZTE/B, biró Waldhauser.
Irodalom és művészei
Divat Szalon. A 39. évfolyamában jiró Divat Szalon c heti sziina rendkívül gazdag a Itgajabb divat képeiben. Eredeti párisi dlvattevél, kozmetikai tudósítás és szépirodalmi rész egészítik kl a gazdag tartalmú divatuiságot.
Magyar t.Anyok fiatal Unyok képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tutsek Anna. Ebben a szlmban a két regény lolytatódik, Oaat Mözes .Kenyér\', Altay Margit Leány-sor»". Tutsek Anna folytalja .Etrtke lel-kgyzése\'-it. Ezenkívül novettik, versek, társadalmi és Ísmeretter|eszl6 eikkek, képel és a szerkesztő üzenetei tarkltUk a lapot lilélizetési ára negyedévre 30.000 korona A Magyar Linyok elötlzetél kedvezményes Aron szerezhetik meg a SzAz-szorszép könyvek cimfl regénysorozatot, melynek elöllzetési ára negyedévre 20.000 korona, a Magyar Llnyokkal egyOtt 50.000 korona. MutalvAnysrAmol kívánatra ingyen kflld a kiadóhivatal Budapest, VI. An-dráasy-ut 16.
MOZI
Uránia: Orlac, misztikus történet főszerepben Conrad Veldt (csak felnőtteknek). Világ: Ördöglovas, cowboy történet Fred Tomsonnal.
Szombaton az Uránia Allce Terry-nek egy kedves, mindvégig érdekes prózai lörténetél mutalja bt. A film attrakciója egy gátszakadás, amelynek beállítása szenzációs.
A Világ Albertlninek sportfiímjél hozza.
SZŐNYEGEK
művészies jivi-tását, mosás t, molyirtását, festését
Magyar Vacuum Cleaner
(vakum tliner) budapesti cég helyi képviselője —;— elvállalja
Kirschner SUBór Nagykanizsa, Fő-ut 3.
(Városházával szemben). . _ —---
4 ZALAI KÖZLÖNY
közgazdaság
TŐZSDE
A mai értéktőzsde egyenlőtlen volt Nyitáskor még lanyiianak mutatkozott az irányzat, a tózsdeidő későbbi folyamán azonban egyes értékekben kisebb vásárlások indultak meg, ugy hogy ezekben csekélyebb áremelkedés állott be. A kuiisrpiac mindvégig gyenge mara« Magyar Hitel, Salgó és Rima 2-3\',» árvwztesíget szenvedtek. Különösen Államvasút volt lanyha. A bank és lakaiékok piacán szintén kedvetlen volt a hangulat. A bányapiac lanyha nyitása után az áifolyamok <, tegnapi nivón maradlak. Az ipari éitékck közül Danubius nyitáskor tovább gyengolt, zárlat felé azonban 3Vo |avulásra tett szert. A A cukor értékek jóltartottak voltak, azonban egyéb Ipari értékek gyengébben tendállak. A forgalom ma Is szQk keretek között mozgott.
Zlrtehl sárlat
mu 162000, loadon 251050, SI7-Ö) ínntl 162000. MUano 2055^0, HolUnd 207 95. BaiUn 12310. WUo 7295, Ictla 375 CO, Wága 1531 00. Badapeal 7*30, Vilid 45 00, Bikinit 197 50. BJf rád 911.50
A budapesti Tözado deviza-jegyziaa
tnnd n: -mo
... ...I Ktí.o ..1170 CMkk*,. .Ul,.> 1
utak
iH IMI-*
iiiK-ntio riiMtif. XMMM Ihaul Irt. 1U4111I11 Lté 1U3Í1
Un MM"
Ura MÍJJ««
lUika ItMI-tirOMt
Ul. ke,. 1MWIIT0
I ■ I;,. fe. lU.-Gimo
■«•>. IIIUII
K..TÍÍ kor UU1 l>"
SvMkw. IICIMIIW
Dtvliik
kii
IMI I \\K*H
mo m
Ki.,.,; mi nu („,..»>,. ««IUK
Terméaytő*»do
Bsn iUiii. 76 kg-oi 420.000- 422 5 0. 77 kg-t. 425.000- 427,50. 7Í ag 427 53>—43OO0u. ttjlb dofljnuü ta paal-rWtíl 7ó kp.^4 415 CCU—41.\' 500, 77 <«■» 12J.C00— 422-oc*., lé k« «• 422003 - 425 000 m kg-ca 425.0J0 — 427 501, ,su 23JK0-24 ) 000. i.kunányif. 230000-ZSO.COO, lörárpa 280.000- 325 000, ab 260 0»-272.500, i.»gail 2.0 0.0--202.500, rape. 600.000-«10JX>Ü. >«n iaOuuü-195.000, korpa 172.500-177.500.
Scrtttvisár
falba|táa 2)98, aahrbdl UadiUanal \'Ium anaót- KO uí. EbWI I8JOO-19CCO. WKIt 17 2Í0—175J0, uedíil kdaíp 16500 —irXOO. könnjU U.000—15.000. abdréndk öreg 16500-17.000, máiodrendu 15.500 -16.000, angol aüldA 18 000-20 000, ualonn.
nagyban 20.600- 2U00. nü 24.003--.-.
labtuott hul IS.00O-20.S00, asalouta IU Kitéa 20 000 - 21 JOOi
Kliíd: Zrínyi N-ocndalpar ía KSoyr-kcrcikod.. BT. Nwkaulzu
14J/2 HP
szivóyáz-lokomobil
900\'- MÁV golyós, 1500*.- Scbutlleworth
cséplő
3\'/» HP
gőzlokomobil
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
CORDATIC
autógum mik.
1926 májúi |.
APRÓHIRDETÉSEK
Ai apróhirdetés dili 10 sxólg 6000 kor. A cicnwó s minden vastagabb betűből álló J kél szAruk jiiciitutik. Minden további ixó dtp 500 K. A hlrdetéal dlj előre fixotondö aforgalmiadé houáuimltásival
Lecjobb minőségű kQllöldl kokex és kovéoaexén, fnexén és darabosén W«I»op_ Qéppy*r. U63
Billión melletti nyaralóba, lobb vendéglőbe vagy kávémérétbe klexolgélé lény-nak ajánlkozik Jó csalidból való Uiay. Clm a kiadóban. 1562
Pénxköloaönt bekebelezésre minden összegben a legelónyOíeboen és leggyor-Müwn lolyöíittat Aoxél Ignéo pénz-kölcsönköívctltó Irodája Nagykanizsán, Főút 3. u. alatt Kény»*«rkolo»dn kötvényeket veszek. 387
Aldoziua. konílroálásra íchér olpftk Mlltényi cipőáru hé* ben.
Fagylalt, jegoekévé kapható — lakovloxky oukráexdéban. H06
KltQnő korooaenyl
Ó- és UJBOR
1917. évi peoeenyebor Utcxenklnt la kapható ion
REMETE, Sügér-ut 6. o*ém.
U holdaa silntó és rét Igen otoón íUrgŐKn eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingallflnlofgalml Irodája Nagykanizsán, Pó-ut 3. sz. alatt.
Tennlaolpftk, sportcipők vutnmIUlppal éa bivalybőrtalppal Mlltényi olpfiáru-héxban.
Egy nagy raktérhelylaég esetleg Irodlval sürgősen átadó. Bővebbel Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán. Fú-.it 3. U. 1532
Keresek pályaudvar közelében megfelelő kerttel és két azobái azonnal elfoglalható Ukiml kisebb oeelédi héxat kéazpénz-llzetés mellett. Érdeklődők szíveskedjenek Dr. Tamás János ügyvéd urnái (Rozgonyl-utca 8) jelentkezni. CgynOkók kliirva. U60
2 szoba, konyhából és mellékhelyiségekből álló lakéa (főbérlet) mélUoyos lelté-utekkel kiadó. Clm a kiadóban. 1516
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
piillisut és
javításokat
szakszemen
készit
SZEPESI IMRE
TlKIOl HS. míM&OrO*
il,o Zrínyi Mttdói-utca 22.
ArvarAa. KOlCKy-titca 9. ulma híjban bulorox <a tuitanlal eukoiok clárve-relletnek llienhirnudlkán, eiouxloi dél-utin hlramkor. >365
hold zAttfluoaHiá* terméw et<
I tiherceg ul íi__JS6I
Ugy ho add Muci
D5 holdas uin\'A rét é« izilíbíl ÍM kllünő bozatermA birtok, kíliel a Bilatoű-hoi, lűigiien eladd. — Bdvebbct Aciét I K n a c Ingatlanforgalmi Irodájában Nagy-kanluan. föut 3.
Mindennemű tábl.üvűQ.k aizlalosok, ktilísick é* utadalmak reiiéie Julányoi áiakíit iicrcihcldk b« Slern Uvegeantt V aiuil-utca 17/19. 1«9
Eladó háx. Slkáloc-atca la. az. hál clido. Ilkái elloglalhitd. _
t!gy piiaizt kooai ti 30 dib gerenda eladd Honvéd-utca 4 izám lUtl. D™
ügyuobli la!i*a« mellékhelyla^ekkel
kelesek. Clm a kiadóban. 15"
Eladd egy tdlcaen jdkaibin le>-4. IIK|}-kíjxi. tJoMaei ....-uW Wd« Bfy
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban. ,
í
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
Ma, csOtörtökön a „Vigadó" vendéglőben
(Tclckl-ut 43. szám)
disznótoros vacsora
lesz cigányzenével. Kellemes kerthelyiség. — Tekepálya.
Tisztelettel Horváth Ferenc
v«ndí£li».
NAQYKAN1ZSA, Fó UT I.
Tisztelettel értesíteni ni. közönséget, hogy Skopál Antal úrtól kiléptem •
Király-utca 10. szám alatt
(volt Kohn szappanos-féle) helyiségben maimat önállósítottam.
Elfogadok ugy helyben, mini vidéken épület üvegezést, klttelést, továbbá szakszerűen villátok képkeretezést, régi tükrök ujca borítását. Szíves pártfogást kér
ifj. Pum Sándor. Építőknek és asztalosoknak előnyős árak.
Tisztelettel érlcsiiem a n. é. hólgyközonségci, hogy a legújabb jninláju
plissék t
hölgyközónségnck, varrodáknak rendelkezésükre állok.
Tisztelellel MAYER KLOTILD UTÓDA
VARGA NÁNDOR
ruhafestő és vegytiszutó vállalata
Hunyadi-u. 19. Kazinczy-u. 6.
WESTEND SZÁLLÓ
Budapest, V!., Berlini tér 3.
(Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-64.
Hideg-melegvíz minden szobiban.
Fürdők, Lift, Ridió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól
70.000 koronáig. Hosszibb tartózkodásnál engcdnu\'ny.
Pongrác/. Sándor ixm Igazgató.
az átka a t.al Üzletembernek. Minden lépés, amit a kemény bórsarkon~*tess&ik, kis kaJapácsülésként hat agvunkra és idegeinkre és tűrhetetlenné fokozza a szenvedést Kiméljemtgszervezetét a feleslrges rázkódástól és hordjon PALMA-SARKOT és TALPAT. Egyszeri kísérlet meggyőzi, hogy viselésük mily jótétemény és pihenés megkínzott idegeinknek. Elegáns forma. Elicntál-
PÉNZKÖLCSÖNT
ingatlanra kebelezéssel olcsó kamattal megszerzem, v, Oyois folyósítás.
SZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda, F6ut 8.
Tataion ISO.
Elegáns lornia I: lobb és olcsóbb a
bérnél.
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusilója.
Eladás részletfizetésre is Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Oépjavitó műhely. —
WEINER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, FSut 8. sz.
_Bazár-épQlcL_
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság ueiw (Déli Vasút)
MENETRENDJE
1928. évi május hó 15-461
a Nagykanizsára érkező és induló személyszállító vonatokról.
Ózondus ásványi sók, kén. vas és szénsav tartalommal, kószvény, rheuma, cvux, Ideg gyengeség. fáradság, te»U fájdalmak slb. ellen. Egy nany csomag -ára használati utasítással 20000 korona..
Kapható patikában, drogériában. Főraktár: SxIAvik L«ó gyógyszerész Budapest, VIII.. Szcszgyár-u. 1. sz.
Telefon J. 81-71. Egyedül a „DELEJ-SÓ" valódi patkó védjeggyel I — óvakodjunk a silány utánzatoktól. Kit
IB
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V.Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Rt klámtervcket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vcicló legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
A világhírű
PFAFF-VARRÓGÉP
óróm a háztartásban, az iparos rés\'érc pedig valósággal áldás! — Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2. ... Telefon i 12.
Kedvezd havi és heti hosszú lejáralu ré.«l.t«t»-lí-i leKétctek!
Vevők részére díjmentes himzésoktatás 1 Speciális varrógépjavltó műhely I Alk.trfs.ek é, Ilik mlndenléle rendszerll varrógépbe.
E A vonat Budapestről Nagykani- Íj A vonat Nagykanizsá- Budapestre
l neme indul zsára érkezik jj neme ról indul érkezik
l Szem. v. 2. Oyv. 3 Szem. v. 4 Oyv. 5.. Szem. v. 6-30 »00\') 13-20 17301 21-35") 13-56 1320 1955 21-90 4-00 1 ■ Szem. v. 2 Oyv. 3 1 Szem. v. 41 Oyv. 51 Szem. v. 0150 7 ŰÚ*) 9-10 14451) 15-00 045 1100 16-40 19-10 21-55
t) Gyorsvonattal egy I—II. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest - Wien S. B, egy 11—111. oszt. közvetlen kocsi Budapest -^Zalaegerszeg. egy étkező kocsi Budapest-Oyői és VII26-tól IX\'4-ie egy l-U-lll «». közvetlen kocsi Bmlapest-Villach. >) Gyorsvonattal egy III. oszt. és egy II—III. oszl. közvetlen kocsi Budapest—
____I II ____ 1. ___III ___a 1.1__L...: D___líl.tm. am> ^tlr.tA-
-Róma.
közvetlen kocsi Budapest
........czv I—II. oszt. és egy III.
■Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgyi viszonylatban
? J5 Személyvonattal egy I—II. oszt. és egy III. oszt közvetlen kocsi Budapest— Barcs~és egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Z \'
T Vegyis
\' Balatonszent- || Nagykanl-
györ^-ról Ind, zsára érkezik
Nagy kani- I Bilatonszeiit-
zsáról indul Igyörpvre érk. " lk-lú T - 1M7"
j Wienból indul 11
Nagykanizsa_
Szombal-~Nagykanl-helyről | zsirs
__indul érkezik
Szem/T5 4-20 F SfST
Oyv. 9-00\') I 1215 UOD Szem. v.l 10-35 1510 1800 Szem. v.í I0I.W) 21-26 23-55 \') Gyorsvonatokkal egy I—II. oszl. é.
;* 7-5S fj Vegyep
Szombathely—Wien S. B. viszonylatban agykanl-\' Szombat-I zsáról helyre I indul I érkezik \'
■ p t-06 i í r
6-55 9-49 I -I4I01) 16-09 F 1920 17-35 1 20-30
IWIeabe érkezk
1 I Szem. v.
2 i Szem. v, 31 Oyv.
4 Szem. v
egy lil. oszt közvetlen kocsi Budapest— Wien S\' B* egv ll-lil. közv\'ellen kocsi Osi|ek-Wlen §. B„ egy l-ll. oszt. közveUen kocsi Zagreb-Wien, egy étkezőkocsi Budapest-Győr. egy 1I-I1L oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
Személyvonatokkal egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban
Pécsről Barcsról Na£,k»n\'\' Indul I Indul |
Ti?
~tWT
11-45 1515 I
13-40 17-20 Z310
l\'écsre érkezik
Barcsra
SS? 4,kclik \'
T^T—550\' f®""
......... 1ÓI0 : 12-15 i-i-so
y Oyv. I I4-35») 16 17 1S"26 4 Végy. V.\' 1820 J 21-40
TT Szem". 2j Szem.
n. vi
n. v, .
1 Szem. v. — 2! Oyv. 930*) I
3 Szem. v. ^35 151.
4, Szem. v. : I8261)! 21-00 ____ __________,
\') Gyorsvonatokkal egy 11—111. oszt. közvetlen kocsi Ősiek—Wien, egy l-II. oszt. közvetlen kocsi Zagreb—Wien S. B.
1) Személyvonatokkal egy I—II. oszt. \'közvetlen kocsi és egy III. o,zt. közvetlen kocsi Nagykanizsa—Pées.
Nagykanizsa—Gyékényes! viszonylatban__
.Nagykani\'l zsára I érkezik | ___.-rOyv. 550) " 630 I \'\' Oyv. "22-iCP) 2250
\' Gyorsvonatokkal egy I—II. oszt. és egy III. oszt közvetlen koesi B-jdapest-Fiume, egy I—II. oszL és egy 111. oszl közvetlen kocsi Budapest—Suzak.
Nagykanizsa—Cakovecl (Csáktornya) viszonylatban_
Gyékényesről Indul
■ Nagykinizsiróll Oyékénycsre indul érkezik
__JL
Oyv. Vegy. v. Szem-v*) Oyv.") Szem. v
Nagykanizsáról Csáktornyára Indul érkezik
1 Szem. v.\'
2 Oyv.
3 Vegy. v.
4 Oyv.
50S»)
13-45")
1700
2230
~T\\Í \' 15-28 20*26 010
íagykani-zsára
i érkezik
"620
9-40
13-00
14-05
2015
\') Csak V126-lg bezárólag közlekedik.
-\') Csak VI/27-tól kezdve közlekedik.
>) Vonatokkal egy I—11—III. oszl. kí^vjkocsl Budapest—Fiume, egy hálókocsi
Budapest—Venezla, egv I II oszt. közvetlen kocsi Budapest—Venllinlglla (via Trieste, Yciiezia, Genova), egy 1 1/ 111. oszl. közv. kocsi Budapest—Róma.
") Gyorsvonatokkal 1920. V126-1ÓI, bezárólag IX\'5-ig egy I II III. oszl. kilzv. kocsi Budapest—Vitlach.
Csáktornyáról P®* Indul \' 1 z!
4-450) 7-20 11-10 1232") 1S24
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 13.
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Ffiilzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Teleki-ul 45. almi a Berger-léle gép-javító lelepen egy
cséplőgarnitura
teljes felszereléssel 800 "-es Kovatik cséplószekrénnyel ék 3>/i HP Umráib-iéle gőzgéppel használható állapotban 1926. évi május hó 16-ik napján délulán 4 órakor önkéntes Árverésen eladatlk. — Kikiáltási ár 30,000.000 korona. u<i
INDIÁN
motorbicikli magya.orswgi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos c»ászár-ut 66.
Téli fon: 66-40. állandóan raktáron az 1825-oa typusu turagépek és mellékkooaik.
egy jó fotografátó masina.
Kónnytl IlKlési Idlétekkkt! ölesén azíllit
FRIED ÉS NÁDOR
Budapeat, IV., Petéit Sindor-u. 3. Kílk Ingyen a 20. az. kíp<a irjegyzéktt.
Zrínyi t Ipdaipa is Könyvkereskedés HA liag rkanlzsa
Könyvnyomda 1 Nyomtatványraktár 1 9 Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politikai napilap kiadói hivatala
1
i
\'észitünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállitásu- reklámnyomtatványokat, \'yártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat.j zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon
K
G1
Telefon 78.
I
I
Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
i: Főút 5. szám \\
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető:
Olcnbcck Károly).
66. évfolyam, 15. szám Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök Ari 1800 korona
ZALÁI KÖZLÖNY
tmtnrthli U kMMrital FMic
trtywWKWen 78.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kompelen Béla
----il
EMtotW ám: E«J Wf« 30.000
Hároa Mn ......... 90.000 Un- 1)1
Lakás-kérdés
.....Figyelmeztetem a háztulajdonosokat : (elmondási jogukkal ugy éljenek, hogy ne támadjon amiatt szociális nyugtalanság."
.....Az óhajom pedig az,
hogy Indok nélkül ne mondhasson fel senki és az alapbér hetvenöt százalékát az uj házbér meg ne haladhassa."
A most felszabadított vidék háztulajdonosaihoz Intézte ezeket a szavakat a népjóléti miniszter a nemzetgyűlés legutolsó ülésén. Nem ad kl semmiféle korlátozó rendeletet, de kijelenti, hogy ha a háztulajdonosok nem respektálják az ö kívánságait, kénytelen lesz a szabad lakásforgalmat Ismét felfüggeszteni.
Szomorú ausplduma ez a lassan felénk is, minden magyar város felé közelgető teljes felszabadításnak. A piac-szabályozásra hivatott kereslet-kínálat elmélet példátlanul radikálisan tett bizonyságot önmaga mellett, mikor a kínálat teljes hiánya meghiúsított minden kiegyensúlyozó törekvést és megteremtette a lakásügyi anarchiát. Az eléren tapasztalható hatalmas egyensúlyi hiba könnyen megbolygatja az ugyls csak képletesen létező szociális nyugalmat is. Ezt látta előre a népjóléti miniszter, mikor a háztulajdonosoktól, kiknek jóformán egyedül van kezükben a helyzet kulcsa, azt kéri, hogy méltányolják szigorú rendeletek parancsszava nélkül is az ő kívánságait.
Tdő kérdése csupán, még pedig rövid idő kérdése, hogy a felszabadítás kélélü jótéteménye eljusson hozzánk is. Hisszük, hogy a mi házigazdáinknak nem lesz szükségük kemény minlsz lerí figyelmeztetésekre, hanem saját humánus érzésüket követve sem fogják lullépnl a visszaadott szabadságjogoknak ma
racionális kereteit. Mert az idők nemcsak a háztulajdonosoknak nehezek. Ók a szabadforgalommal visszakapják békebeli jogalkat, de nem szabad feledniük, hogy a lakók számára senki sem ludja bi7tosl\'anl a — békebeli állapotokat.
A lengyel katonai forradalom
Varsó Pilaudazky kezében van — Vitos miniszterelnök és a kormány összes tagjai fogságban vannak Megszakadt az összeköttetés Lengyelországgal
A bécsi lengyel követségre ma délben érkezel! hivatalos jelenlés Varsóból, amely közli, hogy Pil-sudszky lábomsgy a helyzet ura. A csapatok elfoglalták a Bdvedcre palotái és az állami hivalalok is Pil-sudszkynak engedelmeskednek. A tábornagy nem akarja ellávolitani az államtól, csak a jobholdali kormány ellen lépelt fel.
Oslrou, május 14. A cseh távirati iroda fcnlarlással kOzli azt a néhány oldalról megerősített jelt* tést. hogy Pilsudszky már a reggelt órákban kezében tartotta valamennyi
Prága, május 14. Pilsudszky tábornagy hatalma egyre erősödik. A csapatok tömegesen pártolnak ál hozzá. Varsó és Skiernevlce közöli a vasúti sinek lel vannak szedve. Varsó Pilsudszky kezében van, aki Viloi miniszterelnököt és a kormány összes tagjait fogságba velclte. A köztársaság elnöke a Belvedere pa-lolában tartózkodik.
Pilsudszky felülkerekedett és ma ncmcssk Varrónak, de az általános helyzetnek ura, mivel a csapatok \'mind hozzápártoltak. — A fővárosi helyőrség a laktanyákban van, ahol
OráKOan KCZCOCn USIlUUfl vaiaiirenuji .....- & - -------:---------->
varsói Jut&SgftUl A Vitos Kormány. katepik íla. MBÍ^ÉMSfc-valamennyi tagját bebörtönözte a sisakof kaplak. Mára várják a hatá-kormányelnökkel együtt.
Oslrau, május 14. Pilsudszky csapatai löbb vasúti állomást meg-szállottak, igy elsősorbanCensztoch-mába vivő szakaszon. Varsóban elkobozták a lapokat. Teschenből ma a helyőrség zöme elvonul. A csapatokat Lembergbc küldik, mert ku-moly zavargások kitörésétől tartanak
rok elzárását. Az élelmisz.-rek árai felszöktek. A vasuii ösrzcköllelés Lengyelországgal megszakadt. Áltól taitanak, hogy Krakoban és l.em-bergben összeü közések lesznek. Az a veszély fenyegt, hogy a munkásság is beleavatkozik a bonyodalomba és a kormánycsapatok szállítását megakadályozza.
A kultusztárca részletes tárgyalása
Farkas Tibor dr. zalaegerszegi képviselő felszólalása A Pénzintézeti Központ reformja A postatakarékpénztár ezentúl a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik
Budapest, mljus 14
A nemzetgyűlés mai ülésén Bud János pénzügyminiszter beterjesztette a Pénzintézeti Központ rclorin|áról s?óló törvényjavaslatot, melyet a pénzügyi bizollság elé utasítottak.
Majd a postatakarékpénztárra vonatkozó törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat! terjesztette a Ház elé. A javaslat szerint a postatakarékpénztár ezentúl a pénzügyminiszter hatáskörébe utaltatik.
Maday Oyula szóváletle a Platthy György nemzelgyülési képviselő ellen toriént merényletei, majd a földbirtok-reformmal foglalkozott.
A kultusztárca részlclcs tárgyalásánál Drózdy Győző a teljes decentralizálás keresztülvitelét sllrgclt^.
Kiss Menyhért felszólalása és Nagy jános előadó felvetései ulán a r.ive-toka1 változatlanul elfogadták.
Eőri-Szabi Dezső indítványt nyújtott be az alsó papság javadalmazásának javítása ügyében.
Afalasits Géza az egyházi javak arányos szétosztását követeti és sűr-gcii a párbér rendezését.
Nagy János előadó válaszában kijelentene, hogy az egyliái is azon az állásponton van, hogy szabad államot és szabad egyházat kiván. Ha az egyházak cl is fogadják az állatn segítségét, szokásaikai azért nem adják lel.
Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter Eöri-Szabó Dezső beszédére kijelentette, hogy a rovatba felvett költségek az adókedvezményekéi te-suk lehetővé.
Farkas Tibor dr. beszédében kifogásolta, hogy egyes egyházközségek stilyos adókat veinek ki. Kérte a mi-I nisztcrl, Imgy ezt akadályozza incg. I Az ülés fél 8 órakor végei éit.
Amundsen Alaskóba érkeze^ Washington, május 14. Nomebft), jelentik, hogy Amundsen a Norgjj szerencsésen Alaskába érkezett. Ai első fold, amelyet az északi sa* átrepülése ulán lállak, Pornl BarzA/ volt. Az eddigi hirek szerint a tudományos eredmények igen csekélyek, meri a köd következtében lebclcllen volt az északi sarkon hosszabb ideig tartózkodni. A léghajó a 3500 kilométeres utal 52 óra alatt tctle meg. Óránkénti átlagos sebessége itfW 70 kiloméler voll. ^^
A német kormányválságba!
Berlin, május 14. Az itteni lsflStf szeiint is a kormányválság nboq mot.dliMó könnyűnek. Még nem ludái senki, hugv milyen (ormában j&l megoldva. Egyebek szcilr.l a kanccjTOj kombinációkban benne van Slnae"\' -maim, -akt a iáicíj«-meUetl-k»n««IM». is lenne.
Az angol sztrájk véget ért
tindon. május 14. Baldwin miniszterelnök rádió utján üzenetei frodult az oiszághoz, amelyben íi&j súlyozza, hogy a sztrájk ugy érlv? get, ahogy azt a kormány kívánta. A kormány megtartotta igérelét és nem bocsátkozott tárgyalásba ai*r-radalmi jellegű általános szltá|W"\'¥teo zetóivel. amíg ezek sitrájkhattíOZZKi lukat vissza nem vonták. Ha mány nem ragaszkodott vulná-jlhhtse az álláspontjához, áiulást Khotttt volna cl az angol alkotmányiig a nemzet érdekei ellep. iitlsiiiq Az élet egész Angliában viísVtaWP a régi mederbe. A király és\'tflWVH mány kiáltványt bocsátott ki, aiiíél^ ben felhívja az angol táisoAlrfrüií1 hogy mindenki felejtse cl azf\'cMiiflí eseményeket és rosszakaratúdul fogjon hozzá az általános szlifljk\'íIM1 okozóit károk jóvátételéhez. A\'RfÁltS vány rendkívül jó beni omáái1 lett1* lakosságra. ^ublöl
óiiji.iiiiici
Saguly bűntársa^,„„ „j letartóztatták A ,h ,,,
Budapest, május 14. AzáUw*c>lb dórség ma letartóztatta renc volt tolvajtáisait /ÍIÍZ.IH "Pált Sveltz Józsefet, akik a pályaWdíattfJ-kon veszteglő lezáit vagonVka(f,lKtW tolták fel és hihetetlen mtkívféM nagyérlékü áiut vittek ijf#ftl(ki&
Az clfogatás nagy izgalmak itteKjne történt. Mindkettő dulakodiil NéWett a rendőrökkel, u?y, hot?y meTOlfctt őket bilincselni. Svcitz egyOltinrtl)®! dött Saguly Ferenccel, UncrtAmiMí gyilkosának nyomravczclój^jflflj^iij
r*
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
Hetényi főkapitány Nádosy parancsára áilitott ki incognito útlevelet
Windischgraetz herceg mindenért vállalja a felelősséget
Budipest, májas 14 A frankügy mai fótárgyalásán elsőnek Hetényi Imre rókapitányhelyet-les leli tanúvallomást. Részletek dolgában nem emlékszik mindenre pontosan, de arra emlékszik, hogy a főkapitány a kérdéses Időben több levelet intézett hozzá, melynek értemében a parancshoz képest kiállította a kért útleveleket. Úgynevezett .inkognilő útlevelek* voltak ezek.
Ezufán dr. Berciik Jánost, az Idegenforgalmi r. t. tisztviselőjét, dr. Nlczki Jánosi és Skalka János postatakarékpénztár! számtanácsost hall-
I galta ki a bíróság, Hank Olivér lanu elmondja, hogy bizonyos ősz-szegeket egyes kormányzati ágak részére ledezet nélkül is kiutaltak.
Pál/1 János lanu kihallgatása után a szavazóbíró felolvasta a belügyminiszternek a Nemzeti Szövetség ellen indított vizsgálat beszüntetését.
Elnök kérdésérc Windischgrálz lelte meg észrevételeit. Ha sejtette volna, hogy egyesckock célja az volt, hogy leszereljék az akciót, akkor nem közölte volna velük. Azonban ö mindenéri vállalja a felelősséget.
A tárgyalást holnap folytatják.
A kormányzó fiának súlyos balesete
Ifj. Horthy Miklós motorblclkllje halálra gázolt egy nőt A kormányzó fia agyrázkódást szenvedett — A rendőrség megindította a vizsgálatot
Budipest, május 14 Saját tudósítónk tclclonjelentíae
Ma délelölt ilj. Horthy Miklós mo-torblciklijének a Budakeszii ulon Frlth Anna 32 éves leány nekiszaladt. A motorbicikli felborult, Früh Anna halálos és ifj. Horthy Miklós pedig súlyos agyrázkódást és kisebb nagyobb zuzódásokat szenvedett. Azonnal a Fasor-Szanatóriumba szál-lltollák. A kormányzóné az egész
éjszakát lia betegágyánál töltötte. A beteg állapota azonban nem engedte meg, hogy Röntgen-vizsgálatot tartsanak. Az orvosok véleménye szerint — egyelőre — ha csak valami komplikáció nem áll be, életveszélyen kívül van a sebesüli. Früh Anna sérüléseibe a kórházban belehall. A rendőrség inlézkedelt, hogy a szerencsétlenség lanuit és ilj. Horthy Miklósi kihallgassák.
Az evangelikus templom harangjainak behozatala
A presbitérium kivonulása a pályaudvarra — A harangok ünnepélyes behozatala — Fogadtatás a templom előtt — Vasárnap délelőtt lesz a harangok avatása
Nagykanizsa, május 14
Bensőséges ünnepe volt Áldozó-csütörtök napján a nagykanizsai evangelikus egyházközségnek. Megérkeztek az uj harangok, miket hit-szerelel és áldozatkészség szerzett be a hadbavonult harangok helyeit.
A presbitérium Dénes Jenő állam-pénztári tanácsos vezetésével már 2 óra után kivonult a templomból a teherpályaudvarra, az evangélikus vallású ifjúság, valamint nagyszámú hivő, hogy diadalmenetben hozzák be az uj harangokat.
Ejalalt nagy sokaság leple el a temptöm előtti kis teret és környékét. A bejáratnál díszes palástban ■Horváth Olivér lelkész és Petrik Dezső főfelügyelő váriák a menetet a harangokkal. A templom bejárata előtt és körülölte az Evangelikus Nőegylet dr. Krátky Istvánná vezetésével, dr. Vnss Zoltánné, Bartos Oyuláné, a honvédtisztikar képviselete, Nóvák János földbirtokos, volt orszgy. képviselő, Krátky Islván dr. városi főjegyző, Gyurocsnik Mihály ezredes és a hivek sokasága.
Három óra mull, amikor jelezték a menet közeledését és az elárvult toronyban megszólalt a megmaradt kicsi harang, hogy üdvözölje a megérkező két testvéréi.
Amikor a menet befordul a templom-udvarra, határtalan lelkesedés és megindulás vesz erőt a tömegen. A kocsi körül darutollas szép szál honvédek, fehérruhás majd magyarruhás leánykák, a diszkisérel. Utánuk a presbitérium teljes számban.
Dénes Jenő a presbitérium nevében üdvözli a megérkezett harangokat, majd Petrik Dezső főfelügyelő a nagykanizsai gyülekezet nevében átveszi és Horváth Olivér lelkész a gyülekezel nevében köszönti a harangokat.
Ezután lélrevonul a sokaság és a cég szerelőjének vezetése mellett felvonják a harangokat. Először a kisebbet, a 213 kgr. sulyul, majd a nagyobbat, a 403 kgr. sulyul. Egy őía múlva mind a három harang e^ütl megszólalt a hivek határtalan örömére.
A harangok ünnepélyes felavatása folyó hó 16 án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor történik Istentisztelet keretében. Az avatást Mesterházy Károly nemespálrői esperes végzi. Az ünnepély után léi 1 órakor közebéd a Bárány-vendéglőben. Aki a közebéden részt óhajl venni, jelentkezzék ma eslig Ofenbeck Vilmos könyvkereskedőnél. Telefon 182.
A határátlépés megkönnyítése
Nemcsak tuagvar, de jugoszláv érdek Is a határátlépés megkönnyítése és égvszerSsc - A határmenti falvak lakossága kénytelen Ingatlanát eladni - Egyszerű határátlépési engedélyeket a földművelőknek Költségmentes útlevél és vlzumklállltást - A jártsl ha óság adhasson ki egyhónapi átlépési igazolványokat - MozduHanak meg az érdekeltségek és a vármegye tőrvényhatósága
ségnek megfelelően — főleg a nagy mezei dolog — idő alall.
Mindkét állam érdeke azt kívánja, hogy könnyítessék meg az ullevél-kiállitás, amely most a bürokratizmus sokféle relortáján megy keresztül. Ugy az utievélkiállitás, mint a vizum-szerzés körülményes és költséges.
Egyszerűsítése abban állana — hogy a járási hatóság, magyar részen a főszolgabíró, jugoszláv részen a járási elöljáró — egyszerű és díjmentes határálkelési Igazolványokat adhasson ki maximálisan egy havi időtartamra, hogy így magyar részről, mini a megszállolt területbeliek kölcsönösen átmehessenek a másik impérium alatt álló területre és elintézhessék üzleti és egyéb ügyesbajos dolgaikat.
Ma az a helyzet — hogy a szülő a gyermektől, testvér a testvértől, sőt sok hitves a hitvestársától klnal fallal elvan egymástól zárva.
Utóbbi mód az állambiztonsági szempontoknak is meglclelne. Hiszen ái járási halóságok sokkalta jobban ismerik a lakósságol és kölcsönösen garanciái vállaihalnának azokért, kiknek határálkelési igazolványokat adnak.
Ausztria már régen átlátta annak horderejél, mii jelent a régi kapcsolatoknak újból való lel vétele és ki-mélyítése és igyekszik Auszbiába való beutazást minden tekinietben megkönyiteni. Ha egy nagykanizsai kereskedő Bécsbe akar utazni — a helyi OMKE fiókjánál az illeték lefizetése után nyomban megkaphatja a beutazási engedélyt.
Azzal, hogy Nagykanizsán egy jugoszláv követséget állítanának fel — nincs megoldva a kérdés. Ez leg-leljebb annyi könnyítést jelentene a nagykanizsai és vidéki lakosságnak, hogy nem kellene Pécsre utazni. Ilt azonban az egész határvidék lakosságáról van szó.
Most, hogy a jugoszláv külügyminiszter nyomatékosan hangsúlyozta a Magyarországgal való barátságos jó viszonyt és annak fenntartását — alkalmas idő lenne arra, hogy az illetékes lényezök, Igy elsősorban Zalavármegye törvényhatósága, a zalamegyei OyOSz, a nagykanizsai OMKE, Baross Szövetség és Ipartestület — a kormánynál eljárjanak a kérdésnek a magyar, külügyminisztérium ulján való megoldása dolgában.
A határátlépés ilyetén való megkönnyítése Nagykanizsa halódó, közgazdasági, ipari és kereskedelmi életének nemcsak megmentését — de felfrissülését is jelentené.
Reméljük, hogy erre a kérdésre az érdekeltek hozzászólásainak le-közlésével még visszatérhetünk e hasábokon.
Nagykanizsa, május 13
Mult alkalommal kifejtettük, mily katasztrófát jelent Nagykanizsa és Délzala számára a Marakőz elvesztése, melynek lakossága mosl Csáktornya és Varasd felé gravitál és csoportosul, azokat gócpontokká fejlesztve.
A megszállók — érthelóen — féltő gonddal ügyelnek arra, hogy a kél impérium alatt élő testvérnép valahogy szorosabb kapcsolalol ne tartson fenn egymással, ami jobban emlékezetébe juttalná, hogy idegen szoldateszka csizmája tapossa a szent magyar földel. Igyekeznek a határon való átkelést még azoknak is megnehezíteni, akiknek löidjük vagy szőilejük magyar jogar alatl fekvő területen fekszik.
Ezt célozza az a rendelkezés, hogy a megszállt lerülelen lakó löld-mivelő — magyar területen levő ingatlanának megmunkálására csak reggel 6 órától délulán 6 óráig kap engedélyt, Illetve határátlépési igazolványt. Vannak lakosok, akik 12 és 18 kilóméiért Is kénytelenek gyalogolni falujukból, mig Ingatlanukhoz érnek és ugyanannyit vissza. Képzeljük el, mennyi idő marad ezeknek földjük megmunkálására, ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen hosszú gyaloglás után pihenniök ls kell.
Ez az állapot csak azl eredményezte, hogy a határmenti lalvak lakossága, melynek szőlője vagy földje a határon tul — a másik ál lam impériuma alall fekszik — képtelen lévén rendesen elvégezni \' a szükséges mezei munkákat, egymás-után eladja a másik állam területén levő ingatlanát. És bizony nagyon sok cselben elkótyavetyéli, csakhogy megszabaduljon a mindenképen terhes határátlépési viszonyoktól, vegza-turálól. És ez még az úgynevezett „könyités" a megszálló jugoszlávok részéről. Az előtt még ezt sem lehelen megkapni — .állambiztonsági érdck"-ből. A halár teljesen el voll zárva — felénk is és leiéjük is.
Az útlevél és vizumszerzés hosz-szadalmas, bonyadalntas nehézségekbe ütközik, ugy, hogy csak a legvégső esetben, halaszthatatlan lonlos alkalmakkor veszik igénybe. Már pedig nemcsak a magyarságnak, dc a Jugoszlávoknak is érdeke — hogy a kölcsönös határátlépési nemcsak megkönnyítsék, hanem leegyszerűsítsék és felnyíljék a vaskapu, amely a haláron innen és tul - lakó nép közeledését meggátolja.
Magyar és jugoszláv részen legyen meg a határmenti községek elöljáróságának az a joga, hogy egyszerű és díjtalan határátlépési engedélyeket adhasson egy heti időtartamra; földművesek részére pedig a szűk-
1926 május 15.
ZALAI KÖZLÖNY
Mm város töpitbe
Újjászervezik a Városi Szépítő Egyenletet
Nagykanizsa, má|us U Ismert tény, hogy a Kened1 Imre dr. táblabíró elnöklete alatt működő Városi Szépítő Egyesületnek régi érdemei vannak a város szépítése körül. így legulóbb a sétáié nek és egyes fóulvonalaknak padokkal való ellátását is az Egyesület vivta ki a nagykanizsai kereskedő és iparos-világ segítségével. Egy időre azonban leküzdhetetlen súlyos anyagi helyzet, az egész országol fojlogató gazdasági krízis megbénította az Egyesület működését.
Most hosszabb slagnáció ulán az elnökség elhatározta, hogy az egye sülelet teljesen át — és újjászervezi és evégből május h 5 folyamán gyűlési lart. Nagy programmal és alkotni akarással indul ulnak, hogy az eddiginél is hatványozottabb mértékben szolgálja azt a célt, melyet zászlajára lüzölt.
A jövő programmját illetőleg kérdést intéztünk Kenedl Imre dr. lábla-biróhoz, az egyesület elnökéhez, aki többek kőzött a következőket mon dolta:
— Mindenek előtt a város fásilá sára és parkírozására kívánunk nagy súlyt helyezni, a sétányok gondozására és karbantartására, miért Is az illetékes tényezőknél eljárni és intézkedésüket kérni fogjuk. Milyen egész más képet fest egy fásitott és parkírozott város. Qondozott sétányok egészségügyi szempontból is megbecsülhetellenek, a lakósságnak arra a részére nézve, melynek a sétány nyaralást is jelent — való ságos jótétemény. A padokai és lócá kai kellő javítás után most tesszük ki mindenüvé, hogy a pihenésre szoruló közönség ne legyen kényle len azt tpvább nélkülözni.
— Tervbe véltük, hogy a mostani fapadok helyett betonból vagy köböl állítunk fel padokat, melynek üllőkéi fából lennének, a balatoni fürdők padjainak minlájára és az lenne az előnyük, hogy azokat sem elvinni, sem eltüzelni nem lehet és évtizedekig eltartanának.
— Tervünk az is, hogy mikként már egy izben volt Nagykanizsán — mozgalmat indilunk az iránt, hogy mindén ház, minden ablaknak meg legyen a maga virágdísze, ugy mint az a német, vagy az olasz város-kákban látható.
— Ki akarjuk bővileni az egyesületet egy madár és állatvédelmi osztályai is. A madár védelmi osztály ugyanazt célozza a nagyközönség körében, mint a madarak és fák napja az iskolai ifjúságnál. Megismertetni a madárvilágot, annak hasznos voltát és védelmei nyujiani azoknak.
— Még sok más egyéb dolgol véltünk fel programmunkba, de ez már csak a jövő zenéje. Az elmondottak azonban legközelebbi munkík anyagát fogják képezni.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 15, szombat
Róinil katolikus: Dc la S. Ián. Prc-icatáns: Zsófia. Izraelita: Szijan hó 2.
Nap kel reggel 4 óra 21 perckor, uyug&zik délután 7 óra 30 perckor.
Mozi. Uránia: Asszonyvásér, dráma. Magyar híradó és Fox-Journal. -Világ: Knock out <Egy herceg, egy szélhámos és egy különös szerelem történeté). Édes rózsám csitt, csitt burleszk, lilóadások kezdete 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
Mijui 16. \\ Zilnyi Mikiét Irodjlml Művísirll Kór Zilnyl-Onntpíly* ■Mlcl&lt (él |j friko, , yjroi-Ilii* d-utermlbcn,
Mijws 16. A túgvkánlrMl Mirli-iciityok IJrsu-liiár.sk m\'jtoroi irmífnlí stlnlélíadtn j Rőfnyi-utol lotiultitmbcn c«le fi ófákor.
Májú* 72. FlKhei Bí-tk* djtolflj-c < Káw.nó níjfyltiiDíbtn «»!» 0 iiákoi.
24. A Njfyk»nliwl Vjtutis Dílltflr ilultj-MfnIWtii Onatp«iv« rfélelill fíl li inkof
Mftjuí 30. A N.gvk.nljul F0\'.6hiil KíimOvutk Or.Kíífy/6 í« Onképió Esy«»QltKn«k jIiiIóhípIí-Itil \'-ir.nepílvf.
Míjus 30. IpifOHanonclikoU ír.tkkirin.k <16-idi>> citc * Ónkor á Rnzgonyl-alcil (otnálcrtmbtn Junlu» «. Al lpj«un\'jl«ll dilird. iUil6i:<nlcKil flnnrp\'lvf
Junius X IpiroiUnoacItkc-l* én»kV«rJpak eló-«d»u * Arjáor * Roigonyl uUti ioitul«tmb«n.
Első áldozók...
Hetek óta izgalommal várta az cí.ő áldozás napját a boldog gyermeksereg, hogy részese legyen a hit legnagyobb titkának, amely a gyenge gyermeklelkekből öntuda\'os hitv Hókat formál. Ártatlanság nyílt hom tokukon, szemükben földöntúli fény és valami szent tűz ég belsejükben, amint lelkesedéssel mennek oz Ur házába, mini tok Mttrillo angyalka, akik teljesen átérzik az ünnep jelen tőségét, tudják mit jelent számukra ez a nap. Az első szentáldozds napja, a lélek eljegyzése egy örökké tartó frigyre. Nyomukban a szülők, a boldogság pírjával arcukon. Önmagukat látják gyermekükben és a gyermeknek boldogság-mosolya kettős boldogság számukra. Olyan nap ez a gyarló földi lakók körében, amikor boldogság árad mindenüvé oz Isten bőségszaiujából.
A templomban, oz oltár előtt valahogy ugy \'tűnt fel az a sok tiszta, drága gyermeklélek, mint a Szeráfok serege az Ur trónja előtt. Kic>i gyer-rnekajkukról felhangzott a keresztség fogadalma: Hiszek I EUenemondnk! Néhány pillanat és megtörtént, amit ember ételében sosem felejthet: n gyermeksereg odajárnia .fehér rács" elé, az el>6 áldozáshoz.
Váljon volt e szem, amelyik száraz tudóit mnradni?
És fenni, a végtelen magasságban mintha aeolhárfák zenéje hallatszott volna és hófehér angyalkák az első szentáldozók táncát lejtették volna a Bárány élőit. A száznegyvennégyezer fehérruhások táncát . . .
— (Pápai kitüntetés.) Tegnapelőtt Rott Nándor dr. megyéspüspök Kaposvárra érkezett, ahol ünnepélyes keretek közölt lüztc fel Bereczk Sándor nyug. városi műszaki tanácsosnak, ottani lemplom-alyának a pápa magas kitüntetését, a Szent Szilveszter rend közép kérészijét.
— (Városi közgyűlés előkészítése.) Nagykanizsa város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága tegnap délután 6 őrakor kezdte meg a közgyűlést előkészítő Oléseil a városházán. A bizottság a város 1926. évi köllségvetést tárgyalja.
— (A vasárnapi levente futóverseny.) Nagy előkészületek előzik meg a vasárnap Nagykanizsán tartandó levente futóversenyt. A rendezéssé járó tennivalók megbeszélésére tegnap délben a levente egyesületek választmányai és a testnevelési bizottság együttes ülést tartottak a városházán.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelylségé-ben hangversenyez.
— (Az Irodalmi és Művészeti Kör közgyűlése.) A Nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör folyó évi május hó 15-én délután 6 órakor a városháza tanácstermében rendes évi közgyűlést tarl, melyre a Kör t. tagjait ezúton hivja meg az elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári Jelentés. 3. Pénztári jelenlés, tagdijak meg-állapilása. 4. Felmentvény megadása.
5. Tiszlikar, választmány választása.
6. Indítványok.
— (Anya- és csecsemővédelmi ünnepély Klskanlzsán.) Kiskani-zsán a mozi helyiségében vasárnap délután a tantestület rendezésében anya- és csecsemővédelmi Ünnepélyt rendeznek, amelyen Berlin Gizella tanítónő tartja az ünnepi beszédet. Azünnepély műsora rendkívül gazdag és nívós. Az ifjúság részére 2 órakor kezdődik, felnőtteknek fél 4 órakor.

MEGNYÍLT
ARANY SZARVAS ÉTTEREM
újonnan átalakított
kerthelyisége.
Nyári táncparkett.
Elsőrendű ételek es italok. - Olcsó árak.
Pontos és figyelmes kiszolgálás. Fagylalt, Bar italok.
Holló Tóni Jazz-Bandja.
Naponta frissen csapolt sör. Zóna villásreggeli.
— (Mária leányokszinelőadása) A nagykanizsai Mária-leányok Áldo-zócfülörlök délután sikerült szinelő-adást rendezlek a Rozgonyl-ulcai tornateremben, amelyen szép szátnu közönség veit rész\'. Többek közt a .Hungária imája" c. három felvonásos színdarab kerüli előadásra. A tiszta jövedelem az uionnan épülő kórházkápolna bereruezésél fogja szolgSIni. Az előadási vasárnap délután 6 órakor megismétlik.
■= Ma táncest a Szarvasban.
— (Szurkálás a sportpályán.) A Nagykanizsai Sporl Egyesület és a Mohácsiak csapata közt csütörtökön délután lefolyt mérkőzést egy könnyen végzetessé válható incidens zavarta meg. Egy fiatalkorú ótás-tanonc töbhedmagával a sportpálya Iribtlnléröl nézte a mérkőzést. Háta-mögött egy szin\'én fiatalkorú vaskereskedő tanonc üli, ki a meccs izgalmai közben olyan kézmozdulatot tett, hoey akaratlanul az előtte űlő ó-ás-tanonc fejére ülölt. Az órá-lanonc, aki épen ceruzái faragott, nyitott késével ingerüllen hátracsapott s a mögötte ülő flu lábát térdben megszúrta. A szúrás elvágla a vissz-eret. ugv hogy a fiút a mentőknek kellett a kórházba szállítani. Állapota, ha komplikáció nem ^gjl be, nem életveszélyes. A sírlelt atv|a nem lelt indítványt a gyorskezü ifjú megbüntetésére. A további intézkedéseket a fiatalkorúak bírósága fogla megtenni.
= Házilag készült fagylalt és jegeskávé a Szarvasban.
— (Kerékpáros kirándulás.) A Nagykanizsai Kerékpáros Egyesület csütörtökön kirándulást rendezett Galambokra. Az egyesület 40 tagja Stuller László rendőrföfetügyelő, egyesületi elnök vezetésével vett részt a jól sikerüli kiránduláson. Az egyesület legközelebbre nagyobb lura-utakat veit tervbe.
— (Ujabb autóbuszjáratok.) A kereskedelemügyi miniszter ifj. Kotzó Elek kapnslüredi lakos részére Kaposvár—Nagykanizsa, valamint Kaposvár—Tab, onnan tovább Balaton-boglárig és vissza személy autóbuszjáratokat engedélyezeit.
Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgányntüvész zenekarával hangversenyez.
— (Megszűnt a zalaegerszegi fogolytábor neve is.) A Zalaegerszeg—Fogolytábor vasúti megálló nevét átváltoztatják .Zalai—Munkás-szanatórium* •ra. Ezzel az elnevezéssel a nagyhírű fogolytábor hivatalos neve megszűnik, mint ahogy már a tábor maga régen nem létezik.
—"(Az ország orvosai Hévízen.) A balatonfüredi orvosi tanfolyam résztvevői ma, szombaton meglátogatják Hévíz fürdőt és annak gyógy-hatását tanulmányozzák.
— (Harminc uj bld.) Somogy-megyében harminc uj híd épül, mint értesülünk. Ezeknek-.a< hidaknak a tervei a közeljövőben elkészülnek és akkorra pályázatokat ií kiírják.
"«« Schwarcz Dezső cégnél uri
és női divatárukban legszolidabb ki-
szolgálás.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májüt 15.
— (Két vármegye szélhámosát és csalóját 3 és fél évi fegyházra Ítélték.) Nem mindennapi bűnöző feleli ilélkezelt a zalaegerszegi klr. törvényszék Janzso büntclölanicsa szerdán. Szánli Oyula alsózsidi lakos lobbszflrós csalás, lopás és sikkasztás bűntettét követte cl Zala- és Veszprémmegyékben azáltal, hogy falusi gazdák nevére váltókat hamisított, hamis szerződések alapján munkásokat szerződtetett, majd hivatalos bilyegzóket lópoll és a községi elóljirók neveit rábamisilotla a hamis okmányokra. Szánt! Oyula szinte Iparszertlleg űzte a csalásokat Kö-vcskálla, Monoszló, Balatonhenye, Bálványos stb. községekben. A lár-gyaláson a terhére rótt bűncselekményeknek _í»ak egyrészét ismerle el TizepM tanú kihallgatása után a biróság három és tél évi fegyházra Ítélte. Ugy a védó, mint az llgyész fellebbezést jelentett be.
Nézze meg az Arany Szarvas kerthelyiséget.
Alice Terry
— (Strandfürdőt építenek Keszthelyen.) Keszthelyen is megkezdték a strandfürdő épités munkálatait sót azok már ha az id\'járás kedvező lesz, mihamarabb be is fejeződnek. Nagykanizsán egyenlőre meg kell elégednünk azokkal a híekkel, hogy más városokban, sől nagyközségekben is serényen lolynak a slrand-fürdö épitési munkálatok.
— (Zalai képviselő Londonban.) A zalaegerszegi választókerület nemzetgyűlési képvise!ö|e Farkas Tibor dr. mint a nemzetgyűlés kiküldöttje a Nemzetközi Kereskedelmi Konferenciára a jövő héten Londonba utazik.
— Ma táncest a Szarvasban.
— (Jugoszláv megszállt területre magyar tanítókat keresnek.) A laibachi tanügyi hatóság Alsó-lendvai és környéki lanilói állásokra pályázatot hirdet és a pályázatban külön kiemeli, hogy a magyar nyelvet bitók előnyben részesülnek.
— (Tiltakozás a lakásrendelet ellen.) A lakásrendelet ellen gyűléseztek « keszthelyi lakók, akik elhatározták, hoRy a lakásrendelet ellen küldöttség utján tesznek szót a nép jóléli miniszternél.
— (Zelamcgye egyhavi utépl tése.) A zalaegerszegi államépité-szeti hivalal jelentése szerint a mull hónapban a mrgyc útjaira 3450 köbméter kavicsot aziúliiot\'ak és ösz-szesen 5970 méter hosszúságú utat hengereltek le.
— (A zalaegerszegi közbiztonsági állapotok.) Ilyen címen élénk vita folyt le május ll-iki megyegyűlésen BogáH Hajdú Oyula dr. tb. megyei lisz\'i főügyész most annak közlésére kér bennünket, hogy a zalai lapok egylorinán bár, de hiányosan és tévesen adták le az erről sióló ludósltéal. Hajdú Gyula dr. felszólalásában annak a nézelé-nck adott kifejezési, hogyaFcigelsiok-Szekcres féle személyes és sajtókampány nem tartozik a megyegyű-lés elé. Teljesen jogosnak ismerte el Pehm József zalaegerszegi apátplébános kifakadását, dr nem larlolla azt alkalmasnak arra, hogy az alispáni jelentésnek a megyei közbiztonsági viszonyok kielégítő voltáról szóló részéi miatta kétségbevonják. Ifajdu Gyula szerint a Szekeres-Ügy legfeljebb Zalaegerszeg város közgyűlése elé tartozik, lévén az a város közbiztonságának spcciális jelensége. Hajdú Gyula dr. indilványára az alispáni jelentési egyhangúlag tudomásul vették s a közbiztonsági-Interpellációt az alispán javaslalára állclték a közigazgatási bizottsághoz.
= Ma táncest a Szarvasban.
dr. karczag Rezső
■ hazai hank v. umuoo KÖNYVSZAKÉRTŐ) IRODÁJA
KÓS YVEL f. M. K SZrHVCZfcSK
szAKéttrói munkalatok
MÉRt.LOKéSZITéS ÓRAKÖNYVELÉS TANÍTÁS
NAGYKANIZSA. Csencery.o
1. .< 1..
II.i
Asszonyvásár
Időjárás
A nagykőn\'-"\' meteorotoftal meg-tlgycló jelentése: pinteken a !«• reáet 1 érakor +13. (Itlutto 2 éraVor +2»>. este 9 ÍMkoc +150.
hlhúut: Heggel tiszta égboltozat, oclben és este kevésbbe boru\'t.
SuLlnf : Itcggct l«\'. <* "!C
tíélnyugali szél. - KcKKCt harmat. Napi cuipuJik menny istRe:
A Muteorológlal Intázot iclentíie sze rint lényegtelen höváltozájsal nllvckcilö íclh&zel, csélujlaniiiijil zivatar. ,
— A Nagykanizsai Takarékpénztár Menetjegyli ódája közli, bogy folyó hó 15-étől kezdve délelőtt i.\'«9 órától délután 3 óráig egyhuzamban a közönség rendelkezésére áll s igy a déli gyorsvonalokhoz szóló Jegyek a vonalok indulása elölt közvetlenül is megválthatók.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymDvész zenekarával hangversenyez.
— Jó Dzlet a kényszeregyezség. Papuch ural neje őnagysága a kö vetkező egyezségre kénvszeriletle: menjenek el a Szarvas ma csli lánc-leíjára, akkor felemeli dupláiára férje ura heti zsebpénzét. Papuch ur éle-lében sem kötölt ilyen sikerült üzletei, hisz kőzludomásu, hogy olvan o\'csón ur lenni, finom kiszolgálás, pompás muzsika melleit seholsem lehel, mini a Szarvas teaestjén.
— Házilag készDIt tngylatt és jegeskávé a Szarvasban.
— Jól viselte magát a tárom fagyos szent, állapíthatjuk meg most, midőn a forró májusi nap hevében sütkérezünk. Szervác, Pongrác, Bonifác Öfagyossága illedelmesen tovalibbenlek ez esztendőben és nem hagytak maguk uián boszuságot azáltal, hogy egy éjszaka letarolják a kert és a mező minden reménységét. Még egy van e nem szívesen látott kompániából : Orbán. Az ö napja e hónap 24-íke. Remélhetőleg ő sem akar babérokat a neki adományozott kiváltságoknál fogva és mint három cimborájához illőn passzoló negyedik, a számára fenntartott napon és éjen minden különösebb emóció nélkül keresztül vonul. És akkor már nincs semmi útjában annak, hogy a magyar föld búzában, gyümölcsben fölöslegei adjon. Csak majd áltól kell félni, hogy ami fölösleg maradna, azt majd az ankétezések, tanácskozások fagyos szentjei fogják a nvakunkra romlaszlani és Szervác, Pongrác, Bonifác & Orbán Öfagyossága jogos kárörömmel kacaghatnak a markukba és mondhatják: .No, lám, aminek mi megkegyelmeztünk, annak nem adott irgalmat az a jó hagyományos magyar export-politika 1"
Nézze meg az Arany Szarvas kerthelyiségét.
— (Országos vásárok.) Szólás, györökön e hónap 17-én országos kirakó és állatvásár lesz, melyte vészmentcs helytől mindennemű állatot tel lehel hajlani. Az ihdrosbe-rényl vásári május 16-ról jiinius 5-rc halasztották.
Albertini
Rádió-müsor
Május 15 (szombat)
Buüipcit D. e. 9.30, 12 ís d. u. 3: Ili-rck. köígsrdaság. II: Berzevlezv Abert etójilAsa: A magyar tcstneveM* Icllíxlésc.
4 Humorai gyermekmesék. 5: Kamarazene ti: Molnár DezsA altábornagy előadása: A véJeré sportja, (i.50: Abonyi István sakkmester cISadása (A hallgatok helyezzenek maguk elé sakktáblH) 7 : A/. Operaház Álarcosbál előadása. 10: Cigány
ICBée« (511 és 5S2.ÍI D. u. 4 15: Kané.
verseny. 7 30: Közgazdaság. 8.15: Nép-szeitl hangverseny. Berlin (SO» ts 5711iD. u. 5:Verwk.
5 30: Hangverseny. 7.30: Operaelőadás Hamburg 13925) 0- «- 5- |-.anc.a mesterek caelroszoná\'il. 7.10: Útirajz Norvégiáról 7.3 >: Angol nyeTífta. 8: íchlemlhl, komédia 4 (elvonásban.
Boroszló H18) l> u.4.30: Hangverseny. 6: Sakk. 8 55: Kidióvigiáték.
Lipcse (452) D. u. 4.30: Zene. 8.45: Kamarazene. „ . a ...
München (485) 1). u. 4: Quailcll.8.lll: Komikus opera. 9.50: Katonaiene. 10.45: Tánczene.
Prága (368) 0 u. 4.3(1: Hangverseny 6: Német Icádéi 6.30: Marionetti)Inhii.
* Róinn S(425) D. u. 5.40: Jizzband. 8.40: Hangverseny. 1030: Tánczene
London (365) D. u. 5: Dalest. 7.10 : Előadás. 7.25: Schiimann-lnlcrprcuctő.7.4 j: ElíaiUs. 8.45: Zenei ünnep. 10.30: Tánczene.
— (Nemzeti Cserkész-Nagy tábor.) Kél európai jelentőségű esemény színhelye lesz. e nyáron a magyar főváros. E két esemény az Embcrvídelmi Kiállítás és a Nemzeti Cserkész Nagylábor. Az első bátnu-lalraméltó anyagot tár a szemlélő elé mindabból, ami az ember védelmére szolgál, a másik a cserkész-mozgalmat lógja képviselni, mini nemzetvédelmi tényezői. Erről az országos versenyekkel egybekötött ncmzetl^scrkésztáborozásról a rendező bizottság prospektust bocsátolt ki most a nagyközönség számára félmillió példányszámban. Az ingyenes forgalomba kerüli tájékoztató félmillió magyar család asztalára jut cl a cserkészek révén, hogy az ország legkisebb városában is érdeklődést keltsen a nemzeti cserkész-versenyek iránt. A nálunk szokatlanul hatalmas példányszámban megjeleni csinos kiállítású, színes címlappal bo:iiott fűzel a cserkészet általános ismertetésén kivül lartjl-. niazza a három liétlg taitó táborozás programját és értékes tájékoztató adatokat nyújt különösen a vidéki látogatóközönség számára a fővárosija való utazást illclócn. A Cserkész S\'.övclség ugyanis 507o-os utazási kedvezményi biztosított a lábor-látogalók számára az összes vasul és hajóuivonalakon. E kedvezmények láborlntogaló igazolvánnyal kombinálva az összes vidéki menetjegy-irodákban beszerezhetők lesznek. 1 — Schwarcz Dezső harisnyái a I legjobbak.
A Tábla felemelte a Roboz-tcstvérek büntetését
Budapest. má|us 14. A kir. Tábla m t hozta meg ilélelél a Roboz lesl-vérek büitperében. Roboz Imrét kél rendbeli izgatás, két rendbeli kor-inányzóséttés és egy rendbeli nemzetgyalázás büntelteber. mondolta ki bűnösnek és ezért összbnntetésol 12 évi, Roboz Bélát pedig 10 M fegyházbüntetésre Ítélte.
Knock Aut
Véres dráma Eger, inájus 14. Papp János 37 éves földműves Maklár községben éjjel behatolt Zubor Mihályné lakásába és revolverével kélszer az asz-szony szájába 1611. A szerencsétlen asszonv rövid lusa után kiszenvedett. Papp János erre hazament és lakásán lúbelőtle magái. Papp levelei hagyott hálra, amelyben arra kéri a hatóságot, hogy no boncul|ák lel, dc Zuboinéval cgyült temessék cl körös sitba.
Mily fájdalommal megtoil szívvel tudatjuk, hogy nagyon szeretett líd. ídcinpi, leitvér, Illetve rokonunk
Girtl Lajos
nyug. államrend. oegédhlv. igazgató
folyó évi május hó 13-An életinek &7-lk évében hossza* szenvrdés és ai uio\'só jzenlségck telvélclc után az Ufb;n cicmlcsen elhunvt
Kedves halottunkat iolyó hó 15-én délután •! órakor lojjjuk a tóm. kath. tenietó halotUsljizából a róm. kath. egyház szerint a helybeli róm. kath. temetőben OlOk nyugalomra helyeztetni
Az engesztelő srentmlieáldozat (oijo hó lü éu délelőtt 0 ór.íkor lesz t szcnllcrencrendl templomban a Min denhatónnk bemutatva.
Nagykanizsa, 1926. évi május M
al
1926 május 15.
2ALA1 KÖZLÖNY
állandó fölényben megsemmisítő vereséget mértek az egersiegiekre).
Kövérek—Soványak. Az NTE holnapi old-boy mérkőzésén a tartalékok egész serege fog készenlétben állni, hogy a kieső játékosok helyét betöltsék. „Uj* szabályokat hoztak ugyanis, nevezetesen a biró kiállíthatja azt, aki igen tud, s ennek helyét meg azét, aki már nem birja „tüdővel", friss „erőkkel" pótolhatják a csapatok. Práger Ferenc, Bojtor József, Singér Sándor és Hoffmann Henrik a kövérek tartalékja, s soványaké pedig Simon Oyörgy, dr. Gyulai Béla, Varga Nándor és Ariner Sándor.
(Kisorsolták az alosztály-döntőket). A délnyugati kerületnek két I. osztáya van, a pécsi és bajai. A pécsiben az NTE, a bajaiban a Bajai Turul nyerte az alosztály bajnokságot. A két alosztálybajnoknak a kerületi bajnokságért két döntő mérkőzést kell játszania felváltva egymás székhelyén s e mérkőzésekből legtöbb ponttal, illetve jobb gólaránnyal kikerülő feapat nyeri a „Délnyugatmagyaroraság bajnoka" cirael. E döntő mérkőzéseket tegnap sorsolta ki a kerületi intézőbizottság: az első meccs Baján lesz május 24-én, pünkösd hétfőn, a másik ped|s. Nagykanizsán május 30-án.
irodalom és művészet
Az Én Újságom magyar gyermeklapot, 36 évvel ezelőtt Pósa Lajos alapította. Elbeszélések, versek, mesék, apró történetek, játékok stb. gondoskodnak az apró 4—10 éves gyermekek szórakoztatásáról. Oegus Ida ad útbaigazítást az apró gyermekek tanitgatásaihoz. Könnyű, világos stílusban megirt kis mesék, versikék, köszöntök ha (elolvassuk a még olvasni nem tudó kis babáknak, játszva tanulja me* azokat Gaá! Mózes vezeti a .Szerkesztői Üzenetek* rovatát és itt nagy segítségére van a szülőknek és az iskolának a gyermekek nevelésében. A lap negyedévi előfizetési áia 26 ezer korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapesst. VL, Andrássy-ut l(x szám.
A Színházi Élet legújabb száma részletesen foglalkozik a PUnkösdi királynő választás feltételeivel és beszámol a szavazatok állásáról. A S/inházi Elet heti száma változatos tartalommal Jelent mc^. Darab -melléklet: három Karinthy egyí cl vonásos, magyar és külföldi kottamelléklet. Egyes szám ára 10.000 korona.
Magyar Otthon. Ötödik száma jelent meg a Nydry Andor szerkesztése alatt átló „Magyar Otthon" dmü szépirodalmi, társadalmi és kritikai hetilapnak. A mai szépirodalmi lapok közt teljes joggal indult liarcba a Magyar Otthon az első helyért, mert tartalmilag és külalakilag máris az elsők között kell róla megemlékeznünk. Gáspár Jenő, Gyökössy Endre, Zigány Árpád, Gyomlay László és Keresztény írógárda több jelese tömörül a Magyar Otthon tulipános zászlaja köré.
KÖZGAZDASÁG
TŰZSDK
Az értéktőzsdén az irányzat ma lanyha^ volt, miután a kontremin már szerdán lefedezte magát. A spekuláció realizációs eladásai ma nyomasztólag hatollak az árnivóra. A külföldi tőzsdékről sem érkeztek biztató hirek. A kuliszban Magyar Hitel és Salgó l",Vkal lemorzsolódtak, azonban Nova és Georgia 37o árveszteséget szenvedtek. A bankpiac szintén gyengébben tendált. A bányapiacon a vezetőpapirok árvesztesége 2—4%. ig is terjed. Az ipari értékek közül Danubius szilárd nyitás után a nagy kínálat folytán a legutóbbi zárlati nivójára esett vissza. Lanyhák voltak a cukorérlékek Is, melyek közöl különösen Mezőhegyesi szenveded nagy árveszteséget. Kisebb ipari ériékek szintén 1—2%-kai lemorzsolódtak, azonban a lanyhaság csak a vezetópapirokban Jutott kifejezésre. A forgalom vevők hijján csendes volt.
ZMchl zárlat
M<la 160500, Loadfn 231400, N.w.O\'l 617-00 Brflu«l 1S8750. Milano 1875-00, Holland 307?) Berlin 12310. Wl«n 72%. JoHi37500, Prága 1530 00 RlUpat Tt-lO, Varaó 45 00, Bikaraal 195 00 Balgild 911.50
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Val«lá« ütvlaák
Uantl i K-42U MíO i»710
.... IMI HJ0WMK/W Seljtl 4 nta-iMis
CMkkst. ■ imiMH a«u* Ml i r.M
UeilAt 71JC0.71400 BtkM MI xo 3?u
faaria fa nio-uu MH Ml 1IM .31«
*fll»•< frt, MUIMI1 lopft\'p «« \'!\'*«
2iS3>l oulo 1(00 U<IO
11143) Lv4+ KXMO-íi 71*0
ka 14 6 MII KIUK ttUMIS
M/rta ltM2-l/v<l *«*T tt iwo-mn
OnV.tML ! Ctt-1 10 rirti 1230 mi
<>U ko». ia«as u*a rttp UIMOSlVáO
írtjai a. IMCO IUAO j.íru SÍI iJa
o«tx* (1. 3i9i-ui6 StooUi lUOO-IIÍ)
-iorrtt UUOllOO Wk<i toc72°t-IOIOa}
ti\'03-11110 UU«»J. IIP l»MI
TcrménylóictKlc
lui 3im. 76 kg-oa 4I5ŰOO—417.S 0. >7 k|-oa 420.00C—12250. 7S kg-vi 422ó»-425 00O ogj(b dunántull ta peat-vUtkl 76 kb-os 410000—412 500, 77 k«-ja 415 000 - 41\'-Soo, 78 kg-ot417 500 - 420 000 /9 k»-oa 420 000 - 422501, oaa 2350 0-237 500, lauiniinjaipa 230.000 - 250.000, síliáipa 280.000-325 000. aab 260 0)0-272.500, IcngMl 2.00.0 202.500, itpca 600.0(X>-610.Ctt), kólaa I80.00C- 195.000, kupa 172500—177.500.
Sertésváaár FalbalMi 3343 aelyMI ctad\'i\'.nat vlaaaa-aatadl 14C0dib. Eiaiccndn 18.2 iö—18-750, autfrlt i7.OM--l7.2SO, sxedtli köato 1650O -16 75 . könnyO 14.000-15.000, elsóiendl Ozeg 16 500—16 750, máaodiendtl 15005-15 500, angol KM\' 18 000-20 000, atalonn.
nagyban 2Ö,5K> 2H00.ialr2i.C0)--.—.
hbysott hm 1S.W0- 20.5:0 .i.incináa IH 20 000 - 21500. Az Irnyzat lanyha.
Utánam
az Urániába.
SPORTÉLET
Csütörtöki sport-ered-mények NSE-MBTSC 1:1 (1:0). Biró Kaufman. A második osztály döntő mérkőzése fontosságához méltó szép, erős iramú, változatos küzdelmei eredményezeit. A kanizsai csapat sokkal Jobb volt cllenlelénél, de a mohácsiak gólratöröbben játszottak és Sikeralt eldöntetlent kicsikarniuk, ami csaknem a bajnokságot jelenti részükre. Air NSE ugyanis összes mérkőzéseit lejátszotta, mig a mohácsiaknak hátra van még egy mécsesük a szigetváriakkal, s ha ezt megnyerik, pontelőnnyel, eldöntetlen esetén pedig jobb gólaránnyal ők a bajnokok.
Kaposvár: Levente—Zrínyi 1:0.
Pécs: DVAC—K MÁV 0:0.
Lenti: NTE-LLE 14. 0 (3:0. (Ezer főnyi közönség nézle végig a bajnokcsapat játékát). Az első félidőben az NTE csak a szép játékra törekedett, de amikor a szünetben a közönség, sőt maguk a lentii leventék is fitymálni kezdték a csapatot, hogy — szép, szép a játék, de egy bajnoknak mégis csak több gőlt kellene tudnia rúgni, a második félidőben — a lentiiek késő bánalára — megmulatták, hogy a lövéshez is értenek.
Zalaegerszeg: Nagykanizsai Polgári Iskola—Zalaegerszegi Polgári Iskola 3:0. (A kanizsai diákok
MOZI
Uránia szombat—vasárnap: Aticc Terrynek. a szép szőke filmsiárnak rendkívül látványos filmje Asszony-vásár, piaeri történet egy látványosságszámba menő gátszakadas jelenetével.
Világ Albertinl sporifilmje: Knock out (Egy herceg, egy szélhámos és egy különös szerelem története 6 felvonásban. Édes rózsám, csitt, csitt, 1 csitt két felvonásos burleszk.
Kiadó: Zrínyi Nvnmdaipar ós Könyv. Wor«ck»déa RT. N»sn kanlu*
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, llunk, Illetve rokonunk
Sternberger Viktor
elhunyta alkalmival mélységes fájdalmunkat a temetésen való részvétükkel, vagy hárml módon enyhíteni Igyekeztek, fogadják ezúton Is hálás kOszOnctuuket. Nagykanizsa. 1925. május 14.
Stornborgor oaalád.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimizó a minden vastagabb bctUból álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hlrdotóai dlj olöro (ixctnndfi a forgalmfadóhozzászároltásával
Áldozásra, konfirmálásra fehér oipfik Mlltényl cipöá ruhásban.
Balaton melletti nyaralóba. Jobb vendéglőbe vagy kávémérésbe klaxolgáló lánynak ajánlkozik Jó családból való leány. Cilii a kiadóban. 15b?
Tonniaoipök, sportcipók gummltalppal és blvalybórtalppal Mlltényl oipöáru-háxbatt.
Kitűnő karooacnyi
ó- és UJBOR
1917. évi p.oa.ny.bor llterenklnt la kapható iom
REMETE, Sugár-ul a. .«im.
Jobb házból való llu tanulónak felvételik Hegedül litván bórkeieskedtsében. Király-utca 21. 1596
Bejáió 15*6 nö utl hlzhoz ajánlkozik eicllcg délutánig vagy estig. Clm a kl-ádóban. 1582
Egy dtb 800 Jókaiban levő .Drcsslez* o.ópló, egy drb elevátor 1000. 1100-33 csíplóllöz való, olcsó áron eladó. Érdek-lód.il lehet Orllnleld Lajosnál, Zalaiaent-mlhály. 1589
EI.Ar.ngu aaakott eladó Csengezy-ut 63. ISáo
Egyben 3 hold príma aaántó éj rót Potyll malom tétje végen eladó Meleg István ny. rendór, Sornogysientinlklós. 1591
Egy csinosan butoroxott aaoba
kIllón bejárattal kiadó. Bővebbel oav. Sálár Odónni, Széchcnyl-tér 9. 1592
Kaxinczy-utca 15 egy szép elószoba-axakróny eladó, ugyanolt néhány kocil Mslatgrm.lók élhordható. -1595
Két ágyas külön bejáratú bútorozott azobu olcsón kiadó. Clm a kiadóban. Fóznl lehet. 1594
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
Tisztelettel értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy a legújabb mintájú
plissék rfkfek
tiölgyközonségnek, varrodáknak rendelkezésükre állok.
Tisztelettel MAYER KLOTILD UTÓDA
VARGA NÁNDOR
ruhafestő és vcgytisztltó vállalata
Hunyadl-u. 19. Kazinczy-u. 8.
ISII B Ml
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Rcklámtervekcl készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1
1926 mijus 15

Nős, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegersiegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Főüzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongytilák
egy jó fotografáló masina.
Könnyű fizetési feltételekkel olcsón szállít
FRIED ÉS NÁDOR
Budapest, IV., Pelíli Sándor-u. 3. Kérje ingyen a 20. sz. képes árjegyzéket.
INDIAI
motorbicikli magyatországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos esászár-ut 66.
Telt fon: 66 40. Áll andóan raktáron az 1925-os typusu turagépek és mellékkocsik.
Szereti* Ön Igazán gyermekét?
Ma igen, el ne mulassza vele szemben kötelességét, amit kiváltón aUll.il tel|esit. ha megveszi iskolás gyermeke «zámára Bln.kA M.
igazgyöngyök koszorúja
c. ifjúsági könyvet. Ez ugyanis gyermeke szivct-lclkét megfogja tisztítani és neme-sileni. Megrendelhető; Wajdlti József és Tárul kflnyvícerc\'kedéstóe/l^ "
és a Zrínyi* könyv kereskedésben < Zalaegerszegen. Ara 13.000 K. \' u «
Könyvnyomda
Nyomtatványraktár
Könyvkötészet
A „ZALAI KÖZLÖNY" politikai napilap kiadóhivatalai
!
í 1
Telefon 78.
Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású reklámnyomtatványokat.
Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvöket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali naptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon :
Telefon
Kiadóhivatal és nyomdahelyiség: Főút 5. szám
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (NyomdaVezaló: Űfenbcck Károly.)
02112880
88. évfolyam, 108. szám Nagykanizsa, 1928 május 16. vasárnap Ara 2000 koron.
ZALAI KÖZLÖNY
_POLITIKAI*-NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EMticUtl krt: m
Kireo bim ......... 90.000
Ukrán\' összeesküvést fedeztek fel Galíciában
Nagy harcok folynak a Belvedere kBzelében Tárgyalások folynak a békéa megegyezés érdokében
Varsó, május IS A lemondott köztársasági elnOk tárgyalásokat folytat Pilsudszkyval békés megoldás érdekében, Píl-sudszky lábomagy kiáltványt bocsátott kl, melyben kéri a lakosságot, hogy a nyugodlságát őrizze meg.
Prága, május 15. A helyzet korántsem olyan tiszta, mint azt az uralomra kerüli katonai csapatok híresztelik. A hírek szerint a Belvedere közvetlen közeliben nagy harcok folynak, úgyszintén a város kűlön-böiő pontjain is. Ma hajnalban a Bdvederét tarló csapatok megadták magukat és négy tiszl az elnöki zászlót a marsall táborába vitte.
Más jelentések szerint a német halár leié mcgerósilett rendőroszta-gokal vezényeltek. Kattowilzban a tartalékos liszteket behivták. Felső Sziléziában sok katonaságot koncentrállak.
Umberg, május 15. Galícia keleti részén egy nagyszabású ukrán összeesküvésnek jöltek nyomára, amelynek az lett volna a célja, hogy Galíciái elszakítsák Lengyelországtól. Több házkullatásl is tartottak, amely nek során súlyosan terhelő iratokat foglallak le előkelő ukrán embereknél. A lembergi rendőtfőnökség szenzációs letartóztatásokat eszközöli.
Danzig, május 15. Az itteni lapok ludni vélik, hogy Hollét Józsel tábornok csapatai elől Pilsudszky meghátrált. Azt tényként emlegeilk, hogy Haller lábomok Thornba érkezett és erősen szervezi a nemzetőrséget, mellyel Pilsud6zky ellen tervez ellenállást.
Budapest, május 15. A budapesti lengyel követ ma azt a távirati értesítést kapta, hogy a hatalmat Pilsudszky tábornok átvette és a Vitos kormányi feloszlatták.
Kihallgatták a frankpör fő-tanuit
Kilenc tanú közBl csak Frledrlch István állította, hogy a kormány tudtával történt a frankhamisítás
harteaitiaig U kJjiMUv.UI IUI.il l»tawtu t«ir«i 78.
A nagy katlan
A vén Európa ismét eseményteljes napokat él és hét, mint hét megreszketteti a hátán pihenő nemzeteket. Talán a históriai idők legnagyobb katlanát I állította fel most a kiszámilhatst-lan végzet Európa hálára és abba a titokzatos boszorkánykonyhába olyanokat kotyvaszt, amilyeneket régen jegyzeit fel a törté-nelemlró. Csak a legközelebbre visszamenve, látjuk, hogy milyen ördögi gyors tempóban kerget-íék az események egymást és mire egyik napról átvirradtunk a másikra, a történtek némává ámítottak.
Most legfrissebben az angol általános sztrájk izgatta a kedélyeket Alaskálól Ramcsatkáíg. Az egyik „győző" ugy megremegett a saját bajától, hogy reszketése tulhallalszolt a legyőzöttek jajkiáltásán és komoly ok volt hinni, hogy a világhódító Nagy-Brlttániának évszázados alkotmánya a Romanovok sorsára jut. Ez a válság elsimult, de nem azért, hogy a ml jó öreg Európánk most már nyugodtan pihenni ludjon, hanem azérl, hogy helyet adjon a másik világóriás súlyos és veszélyes kormányválságának, rnely-lyel egyidöben Lengyelországban katonai forradalom borltja fel a kisantant elmzetü csipkelődő asztaltársaság egységét.
Valaki — mondjuk — a Marsból idecsöppenne, azt kérdezné: „Miért nem lud Európában már egyszer minden a régi kerékvágásba visszatérni?" — Erre azt felelhetnénk: „Azért, mert hél esztendővel ezelőtt megkötötték a békét, ami pedig,átvitt értelemben jelenti a nemzetek közö\'.ti örökös háborút és engesztelhetetlen gyűlöletet."
Azért forr a nagy katlanban minden órában valami meglepetés, mert a katlan körüli láthatatlan keverő szellem még hét évvel ezelőtt szabadult el a Pá-ris környéki három nevezetes palotából.
Amíg ez a szellem nem talál vissza kiindulási helyére, addig sohasem tudja, senki, sem hatalmas. sem gyönqe, hogy vájjon mire virrad. \' U. Gy.
Budapest, május 15
A frankügy mai tárgyalásán elsőnek Szendey Lászlói hallgatták ki. Elmondotta, hogyan őrizte a kőkli-séket, melyeknek rendeltetéséiül nem tudott semmit.
Teleki Pál gróf elmondotta, hogy 1922-ben közölték vele az akciót. Gcröt elküldte a herceghez, akit kedvezőtlen hírekkel akart az ügytől elkedvetleníteni. Ezután meg volt győződve, hogy nem hajlolták végre a hamisítást. Sohasem hallóit arról, hogy a kormány tudott volna a dologról.
Kozma M\'klós elmondotta, hogy dr. Horváth Lóránt felkereste 61 és ismertette vele a Iranktlgycl, hogy a miniszterelnököt\'értesítse. Fel is kereste a miniszterelnököt és tudomására hozta a hallottakat. A miniszterelnök nem szólt semmit, az arcán sem vett észre változási. Ezzel aző szerepe befejeződött.
Prónay György elmondja, hogy a miniszterelnök soha semmiféle meg-
jegyzést nem lett, hogy tudomással bír az akcióról.
Petényi Zsigmond báró elmondja, hogy aktív szerepe nem voll az ügyben.
Zadravccz István elmondja, hogy 1922. tavaszán felkérték, hogy értékesebb dolgokat magánál tartson s így hozzá vitték a ládái is. Csak később ludia meg, hogy mit tartalmaz Meg voll győződve, hogy irredenta célt szolgál és ezért eskette lel az ifjakat. A herceg előtte nem mondta, hogy az akció hátamögOlt a kormány áll.
Frledrlch Islván elmondja, hogy 1922-ben Mészáros elmondta neki, hogy a kormánytól salvus conduk-lussal bírnak. Windischgráiz is meg-erősiiettc ezt. Ugy tudja, hogy a salvus conduktus Mészáros és társaira voll címezve. \'
Zichy Vladimír gról írásbeli vallomása ulán elnök a tárgyalás íolyla-tását hétfő délelólt 9 órára lüzte ki.
AHáz elfogadtaamagyar osztrák szerződést
Felháborodás a Házban Vázsonyl Vilmosnak a frankOgyről Irt cikke miatt
Budapest, május 15 A nemzetgyűlés mai ülésén az Ausztriával kötött kereskedelmi pót-egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása szerepelt. Több hozzászólás után a Ház a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta.
Ezután Farkas Tibor a Zalamegyében aggasztó mértékben fellépett trachoma-tírvóny egyében beterjesztett interpellációját kiadták a népjóléti miniszternek.
Undval István interpellációjában felhívja az igazságOgyminiszler ügyeimét Vázsonyinak a .Neue Freie Presse"-ben megjelent cikkére, mely a magyar bíróság ellen a Iráni- ügy kapcsán vérlázító közlési tartalmaz. A nemzetgyűlésnek czl a támadást megvetéssel és felháborodással kell visszautasítania.
Pesthy Pál igazságügyminiszter válaszában kijelentette, hogy nem látja jónak a tárgyalás befejezése előtl az eljárást megindllalni, mert az ellenzék részéről a kormányt az a vád érhetné, hogy az ellenvéleményt akarja elhallgattatni és ezzel a bíróságot befolyásolni. Elítéli Vá-zsonyit, mert idegen újságban a magyar birőságot támadja. Eljárásának megítélését a nemzetgyűlésre és a közvéleményre bízza. <
Ezután Bud János pénzügyminiszter beterjesztette az 1925/26. és az 1926/27. évi egyesített appropriáciős törvényjavaslatot. Az ülés 3 órakor ért véget
Lemondott a szerb kormány
Belgrád, május 15. Uzunavies miniszterelnök délelölt tiz órakor benyújtotta lemondását a királynak, aki azt ellogadla. A tanácskozások délulán kezdődnek.
A kormányzó fia még nem nyerte vissza eszméletét
Biffiafcst, május 15. Ilj. Horthy Miklós még mindig a Fasor-szana-tóriumban lekszik betegen. Eszméletét még nem nyerte vissza teljesen. A megtartod orvosi konzílium szerint koponyacsonttörés nem lörlént.

ZALAI KÖZLÖNY
1826 május 16.
A gazdasági válság enyhülése
Illa: Schwarx Ottó
A társadalom legszélesebb rétegeit Is éléoken togUkozlatja az uralkodó gazdasági krízis. A krízisről, amely a különféle vattaiatok összeroppan) sában, fizetésképtelenségekben, csó (lökben, Unmredukciókban slb. nyilvánul, többféle magyarázatot hallunk.
Majd azt az apadiktikus kijelentést halljuk, hogy sok a kereskedő, majd mint okot a fogyasztási krízist, a trianoni határokat, az adóterheket, a magas bollbéiekrt, majd a mezőgazdasági termények relatív alacsony árait, majd a tőkehiányt halljuk cm legelni azzal, hogy ha megszűnnék ez vagy az az ok, ugy egy csapásra megszűnnék a krízis.
Egy nagy bölcselő azonban azt raoudja, hogy az emberek a legegyszerűbb eseményt is a legkülönbözőbb szemszögből iléltk meg.
Az alma leesik a fájáról. Az első azt mondja, hogy túlérett. A második: sz alma megérve a gravitációs törvény miatt buliolt le. A harmadik, hogy nagyobb lévén, mint a többi, előbb vált te a szaráról.
Ha tehát — lűii hozzá a bölcselő — Ily egyszerű esemény ennyi megítélésben részesül, mennyivel többféle nézel merülhet fel egy olyan eseménynél, amely végeredményben száz és száz összetevőnek eredőjeként jött létre.
Igy tehát igazai kell adnunk mindazoknak, kik a (cntemlucii okokat álliiják oda mint a krízis előidézőn, de meg kell toldanunk azzal, hogy nem a felsorolt okok egyike vagy másika, hanem az összes és a még fel nem torolt tünetek valamennyien idézték elő a znajdnem katasztrófáiig krízist.
Gazdasági organizmusunk minden tagjában beteg, vergődik és magas-foku Iázzál küzd. A többféle betegségben sinylődő egyénnél diagnosztizálni kell a betegség legsulyoiabblkát.
Bátran állíthatjuk, hogy a gazdasági bajaink közül a legsúlyosabb a tőkehiány. Tőkehiánnyal küzdenek keres-kedelmi és Ipari vállalataink, sőt az egész gazdasági életűnk leghatalmasabb pillére, a mezőgazdaság is.
A tőkehiány teszi lehetetlenné az építkezést, (ahol pedig 23 szakma nyer foglalkozási) a mezőgazdaság hasznos beruházásait, a tőkehiány idézi elő a magas kamatlábat, amelyet stabil pénzűnknél egyetlen foglalkozási ág sem elviselni, sem megkeresni nem tud.
Dl hogy a számtalan, a gazdasági válságot előidéző ok közölt első helyen Kerepel a tőkehiány, ezt a pénzügyi kormány és a vezető pénzintézeteink ls felismerték és lázas igyekezettel törekednek a külföldi tőke beáramlását elősegíteni.
Amilyen mértékben történik a tőkebeáramlás, oly mértékben indulhatnak meg a mezőgazdaság beruházásai, az épilkczés stb. és a nagyobb pénzbőség folytán csökkenni fog a kamatláb is. Ha ehhez a folyamathoz még jó termés járul, amelyre a mai napig az\'összes kilátások megvannak, ugy lassú gyógyulási folyamat fog megindulni.
A teljes anyagi és lelki gyógyulás azonban csak akkor fog bekövelkezni, ha a MÁV vonalai újra végigrobognak a Kárpátoktól az Adriáig és újra egy hatalmas gazdasági egységként jelenik meg mindnyájunk végsy óhaja, vágya törekvése a szent — Nagy-Magyarország.
Kiskomáromiak küldöttsége c a pénzügyminiszternél
Farkas Tibor és Drozdy Oyőző nemzetgyűlés! képviselők vezették a kütdOttiéget — A pénzügyminiszter Klskomáromba Is kiküldi a vizsgáló bizottságot
Klikomtrom. május 15
Kiíkomárom és Vidéke Ipartestülete és ugyanebbe a vonzási kőibe farlozó kereskedő társadalom négy tagjának aláírásával ellátott kérelmei terlesztett a pénzügyminiszter e\'é. A kiskomáromiak a kivetett forgatmia.-tó átalányösszegek megvíttoztalását kérik, különösen hangsúlyozva, hngy a mullévre visstamecőleges érvénnyel fennálló forgalmiadé követelések, ha azok nem az adózó késedelmessége vagy kimutatható adófllilkotása alapján álllak elő, töröltessenek. Kérik, hogyegv miniszteri bizottság, a helyi érdekellségek és a községi elöljáró-ság együttesen állapítsák meg az iparosok és kereskedők lényleges forgalmát s enne!, alapján, vessék ki az átalányokat.
A kiskomáromiak négytagú küldöttségét Farkas Tibor és Drázdy Oyőző nemzetgyűlési képviselők vezették Bírd János pénzügyminiszter elé. Farkas Tibor beszédében ismertette a pénzügyminiszterre! a depu-
láciő kívánságait s azok kérvényével együtt átnyújtotta a letenyei és pacsii kerületek adózóinak egyenként Irátba foglalt panaszai\'. A háromszáznál (Obb panasz mindegyike a súlyos gazdasági viszonyokra hiv.ilkozva kér enyhitéft a forgalmiadé leihtken.
Bud János pénzügyminiszter megnyugtató kijelentéseket telt a küldöttség taglal előtt. Kijelentette, hogy egv bizottságot fog a minisztériumból IckOldeni, amely ki fogja vizsgálni a benyújtott panaszokat. Kijelentette ait is, hogy az általuk sé tclmezcll visszamenőleges adó-behajlás csak olyan esetekben történik, 1)3 az adókötelesnek elmaradott adókötelezettsége van, vagy pedig ha az a adóalap helytelen bevallás] vagy az ?dózó egyéb muhsztása miatt a törvényes forgalmiadót nem lizelle meg.
A küldöttség ezek után megnyugodva távozott a pénzügyminisztériumból és a kiskomáromiak várják a minisztériumi vizsgáló bizottságot.
A sormási harangszentelés
Sormás, május 15
Sormás község derék lakossága kilctl magáért. A háborúba vonull harangok helyébe nagy áldozatkészséggel három olyan harangot szerzett be, amelyek bármely nagyközségnek is díszére váltak volna. — Amikor pedig a megrendelt harangok megérkeztek a nagykanizsai állomásra, Sormás népe oly diszben és fényes pompával kisérte nagy ünnepi menetben az állomásról végig Nagykanizsa utcáin a községig, hogy mindenütt, ahol a mcnei elhaladt, az emberek igaz örömmel nézlék végig a sormásiak diszmenelét. — Nagyon kevés községről tudunk, amely ugy tisztelte volna meg harangjait, mint Sormás buzgó népe.
A harangok felszentelése ugyancsak oly szép egyházi és ünnepi keretek közölt ment végb?, ímely méltó volt a lelkes sormisi hívekhez.
Reggel 9 órakor a sormási Dalárda és a Levente-Egyesület a zenekar pittogó hangjai mellett diszfelvonu-lásban a templomba mentek, ahol csendes mise vette kezdetét, amit Papp József szcpelneki plébános mondott. Mise alalt a kitűnő sormási fúvózenekar egyházi énekeket adott elö.
Utánna megkezdődött a harangszentelés szép szertartása, amelyen a község apraja-nagyja résztvetl. A szentelést Tóth János leíenyei kana-nok- plébános végezte.
Mdtés P. Hilár szeulferercrendi atya ezután nagyszabású beszédet mondott, amelyben méltatta a harangok jelentőségét, hivatását az ember és a társadalom életében. A szentbeszéd mélv nyomokat hagyott .1 nagyszámú hivők lelkében.
Majd megkezdődött az ünnepélyes tábori-mise, melyet ugyancsak Hilár atya celebrált nagy papi fegédlettcl. A nagymisc alatt a sormást dalárda
szebbnél-szebb énekeket ado\'t elő.
Mise után felhúzták a templomnak szánt két szép harangot a toronyba, mialatt a zenekar Horthy indu\'ót játszotta. Délben díszebéd volt, mc Ivet a három fáradhatatlan és lelkes zászlóanya, Mlháczl Pétcrné, Kele Antalné és Pitó Lajosné rendeztek.
Litánia után a harmadik harang a faluban Icvó toronyban nyert ünnepélyes formák közölt elhelyezést.
Az ünnepély sikerének nagv része a községi bíró, az elöljáróság, a plébános és főleg Kovács Ferenc tanító érdeme, akik mindrnt elkövettek, hogy az ünnepség felejthetetleu legyen.
Ma délelőtt — levente futóverseny!
Katonazene a versenyen — Díjkiosztás a városháza előtt
Nagykanizsa, május 15 Egész városunkban nagy érdeklődés elŐ2i meg a levente egyesület futóversnnyét, mely fényes bizonysága lisi annak, hogy leventéink milyen nagyszerű spost kiképzésben részesülnek. A verseny a legforgalmasabb időben a városháza cjött zajlik le, mikor .1 vasárnapi korzozó közönség hullámzik a FÖ* utcán végig.
Nagyban fogja emelni.a verseny külső fényét a katonazenekar játéka, mely különleges ünnepi hangulatot fog a mai vasárnap délelőttre varázsolni. Érdekes jelenete lesz a versenynek a dijaknak a helyszínen való kiosztása. Feltétlenül biztos, hogy a mai délelőtt régen látott n3gy közönséget fogegybehozni.ltl említjük meg, hogy a versenyt ctak akkor halasztjuk el, ha ntgyon esős idő ienne.
NAPI HÍREK
MPIREHD
Május ÍQ, vasárnap
Római katolikus: Exaudl. Protestáns: Mózes. Izraelita: Szijan hó 3.
Nap kel reggel 4 óra 23 perckor, nyugazik délután 7 óra 30 perckor.
A nagykanizsai F.vangellku* Egyházközség haranc-telavatási ünnepsége délelőtt Vili órakor.
A Zrlnvl Miklós Irodalmi és Művé-wetl Kör Zrinyi-Onneoólve délelőtt «\'»I2 órakor a vArosháTa dísztermében
Leventék tulóversenvc, beérkezés déllájhtn a városháza előtt.
Anvn- és csecsemővédelmi előadAs délután 2 és V»4 órakor a kiskanizsai moziban.
A nag>*an»zsal MáMa-leAnyok társulatának műsoros Irredenta színielőadás a Rozgonyi-utcai tornateremben este t» órakor.
Mozi. Uránia: AsszonyvásAr, dráma. Magyar hitadó és Fox-Joumal. — Világ: Kuftck *\'>t \'Fpy herceg, c«y szélhámos és egy ktllönös szerelem története), l-.des rózsám csitt, csitt, burleszk. 1-lóadásoV kezdete délután 3. 5, este 7, 9 órakor.
Május 17, hétfő
Római katolikus: PasMI hv. Protestáns: l\'askál. Izraelita: S/lvan hó 4.
Nap kel reggel 4 óra 22 perckor, nyugszik délután 7 óra 32 perckor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LYEKi
Májat FU<h«f fK*k« dtklUljf* • K*ul*6 otntMflima «itc • ónkor.
► MSJn* ». Aadiinjr-uti ulahii ve*MtMUka » Pol*W Etyt«lfc«n
M4lu» 24. A Nsjyk iiiuiit VtiuUt DilkSf iluló-iKiiUl/il Ünnepély* iHWW l« 1\' «"knr
M»lui 30. \\ N»x.k»nl«ul FOtáMal KlimQvfsck Ont««ííyi4 t* OoVípift EgyMftUléMk ilultaunt*-Uil CniirpVlvt.
MAJut ». !e»toil»tKm<UVoU *n«kk«rinik clft-(din ntr R órtkor • Roigonrl-utfal toii»t«r«uibfn.
JüoIui 6. Ai l(Milttiai«ll diUrói ii»i16iitJtd«i IUfp<lT« . .. . ...
lanlal J. iMrotJan^wlikoU íoíkV«ÍB»k M-«4lu ttW S a Roítooyí •!«»« tanilttwUa.
— Halálozás. Herceg Hohenlohe-Oehrlngen Krafl Keresztély folyó hó 14-én a városunkhoz 28 kilométernyire fekvő Kaszópusztán vadászkastélyában 76 éves korában elhunyt. A világs/erte ismert nímet főúr gyakran é intette városunkat úgyis, mint a hérceg Eszterházy uradalom alsólendvai és murai erdeinek vadász-bérlője, az utóbbi években pedig mint a közeli somogyszobi uradalom tulajdonosa. Négyes fogatán és autóján többször átu:azott Nagykanizsán. 0;cg korában szorgalmasan tanult magyarul és kívánsága is az volt, hegy a Magas\'átra Javorinai uradalmában temettessék el.
— KörjegyzŐvAlasztások. Korpaváron megtörtént a kör jegyzőválasztás. Pályáztak viiéz Horváth Sándor hosszuvölgyi, Nagy Károly garabonci körjegyző és Hanschild Lajos korpavári helyettes körjegyző. Az állásra egyhangú szavazattal vitéz Horváth Sándori választották meg. — Kerka-szcn\'.miklóson az elhalálozás folytán megüresedett körjegyzői állásra Kisfaludy Gyula szécslszigeti adóügyi jegyzőt válaszolták ircg.
— Egyházmegyei hir. A veszprémi püspök Gludovátz József káplánt, ki ideiglenesen a beteg dióskáli plébánost helyettesítette, visszarendelte Pacsára és további intézkedésig Jakab Gyula p.Spiteszéri káplánt rendelte Dióskálba.
ZALAI KÖZLÖNY
— A szentévi jubil-uiiii bucsit. XI. Pilis Pápa a mull évi szemév kegyelmei! kiterjesztene az 11126. éne mindazok számára, akik nem zarándokolhattak el Rómába, hanem itt-l,on voltak kénytelenek maradni. Igy tehát azok is elnyerhetik a szentévi nagy bucsut, akik Itthon.lesznek eleget a feltételeknek. Nagykanizsán a szentévi bucsukörmcnetek a plébánia-templom restaurálást munkájának befejezésével lesznek megtartva.
= Eljegyzések. Somogyi Pál nagykanizsai kcrcskedó eljegyezte Molnár Jolánkát Vörsről. — Szekeres János eljegyezte Slelner Ciliikét. (Minden külón érlesités helyett.)
Alice Terry
— A tilzoltó memorandum a pénzügyi bizottság előtt. A város pénzügyi bizottsága dr. Pllhál Vikior klr. kormányfötanacsos elnöklete alatt megkezdte sorozatos ülésíil, amelyeken az 1926. évi kallségvelés kciült tárgyalás alá. Foglalkozott a bizolt-jág a tüzollólőparancsnok ismeretes memorandumával. Knortzer Oyorgy fópatancsnok mosl is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem vállal semmiért felelősséget tüz esetére. A bizottság most még nem határozott érdemileg a memorandum feletl, noha az volt a felfogás, hogy az 1926. évi költségvetésben erre a célra nincs megfelelő tétel beállítva.
— Ma és mlndeo este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Zrínyi ünnepély. A Nagykanizsai Zrínyi Miklós ltodalmi és Művészeti Kör ma délelőtt léi 12 órakor a városháza dísztermében rendezi Zrínyi-Ünnepélyéi a következő programmal: I. .Magyar Hiszekegy-, énekli a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskara, Kerkay József karnagy vezetésével. 2. Ünnepi beszéd. Mond|a Krizsata Ferenc kegyesr. reálgimnáziumi lanár. 3. Dr. Marton Pál: .Tilanoni átok", szavalja Mázol Lulu. 4. .El a magyal" dr. Kerkay Józseftől, énekli a Kör vegyeskara.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségé-ben hangversenyez.
Hunyadi János
teimfszeles kcscrlívlznck, * IcRteleiebb orvosok véleménye szeilnt, klvilő előnyei: » oyora, bijeto. enyh. hatna.
— Az Iparostanonclskolal Énekkar előadása. A nagykanizsai Ipa-rostanonciskolai Énekkar, amely már több ízben kitűnt dicséretes tevékenységével, folyó hó 30-án és junius 3-án csle 8 őrai kezdettel színielőadást tart a Rozgonyi-u\'cai tornateremben. Előadásra keiül „Az apró-hiidelés. Az előadást Lefcsik P. Pongrác és Tóth P. Móric szentfe-rencrendi hitoktatók rendezik.
— Erdő-legelő bízott: ági ülés. Nagykanizsa várcs crdő-legelóügyi bizottsága ma délelölt fél 11 órakor a városházán ütést tart.
Asszonyvásár
— Rákosi Viktor Társasig alakuló gyűlése. Zalaegerszegről jelentik: Zalaegerszegen a társadalom élénk részvétele mellett megalakult a Rákosi Vinlor Táisaság, amely ugyanazt a célt tüzlc ki maga elé, mint Nagykanizsán a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művésze^^r. Az alakuló gyűlésen a nagykanizsai .Zrínyi"-! Nagy Lajos tiy. igazgaló-lanitó képviselte. Borbély Oyorgy korelnök megnyitója után Peslhy Pál dr. ismertedé az alapszabályokat, amit a közgyűlés elfogadott és kimondotta a Táisaság megalakulását. A tiszti-kait egyhangú választás utján következőleg választották meg. Elnök Czobor Mátyás polgármester, alelnökök Herboly Ferenc és Mallák József dr., föiiikár Peslhy Pál dr., titkár Oyarmalhy B. János, jegyzők Nagy Karoly dr. és Huhn Gyula, pénztáros Gál József, könyvtárosok Móra János és Szakáll László. Az alakulásról levélben értesítették Rákosi Viklor testvéreit.
= Orvosi hir. Dr. Haiszer János fogorvos kűlfoidi tanulmaDyuijáról megérkezett s rendelését ujbol megkezdte.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
- Fischer Böske hangversenye. Fischer Böske csütörtökön, május 20 án tartja hangversenyét a nagykanizsai kaszinó diszlcrmében. A hangverseny iráni városszerte érthető érdeklődés nyilvánul meg.
— A földreform Pacsán. Az OFB véghatározata értelmében az egyeseknek kiosztásra kerül 134 kai. hold és 20 hold vitézi leiekre. A földkiosztására az előkészületek megtörténtek. A házhclyckic vonatkozólag az OFB újrafelvételi rendelt el.
— A Faluszövetség fiókja Keszthelyen is megalakult. Keszthelyen, áldozócsütörtokön megalakul! a Faluszövctség liókja, melynek elnökévé Fáber Sándor Gazdasági Akadémiai tanárt választották meg.
Albertini
— Adományok a fclsötemplom orgonájára. T. P. 75.000, Domby Oyörgyné, Péterly Pálné 50-50 000, Takács Vendet 30.000, Flórenc István, özv. Hancz Jánosné, Németh Sándorné 25-25.000, N. N. 20.000, Németh Ferenc, Károlyi Imre 15— 15000, Szabó Vince, N. N. 10-10.000 korona.
— Színielőadás a templom restaurálása Javára. A nagykani zsai katolikus ifjúságból alakult műkedvelői gárda pünkösd első és másod napján este 8 órai kezdeltel szinelöadásl rendez a plébánia templom renoválási alapja javára. Előadásra kerül Zadravecz István, Ka-plsztrán János c. 5 felvonásos drámája, majd utána Vándor Kálmán pompás egyfelvonásu vigjátéka: Epl-lőgus. Az előadások főszereplői: Radics János, Szummer József, He-lesi György, Boha János, Kovács Katus, Csizmadia Manci, Boszák Ágnes és Vámosi Bözsi Elsőhely 20.000 K, második hely 10.000 K, állóhely 5.000 K.
— irodalmi tagság. A Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság t-andi Ferenc pacsai k.-tanítói irodalmi tevékenységének clismciéséül rendes tagjául választolta.
— Felhivásl Felkéretnek mind-azok. kik a szombathelyi munkás-dalosünnepélyen (Pünkösd napján) résztvenni és a Munkásdalárdál elkísérni óhajtják, hogy ebbeli szándékukat legkésőbb folyó hó 21 .én (péntek) délig Viola Ferenc elnöknél jelentsék be (Magyar-utca 14). A Munkásdalárda Vezetősége.
— Iskolák nyári szünete. Most érkezeit le a tanfelügyelőségbez a közoktatásügyi miniszternek egy rendelete, amely arról intézkedik, hogy a falusi elemi iskolákban a nyári szünetet az eddigi kél hónap helyeit három hónapban állapították meg és az junius 1-töl szeptember l-ig fog tartani. Ezzel szemben a városi iskolákban továbbra is csak julius és augusztusban lesz szünidő. A középiskolákban a szünidő a régi marad.
— El ne menjen az NTE old-boy meccsére, ha kedves az egészsége, mert olt biztosan megbetegszik a — nevetéstől 1
— Majális Klskanizsán. A kis-kanizsai Polgári Olvasókör ma délután nagyarányú majálist rendez, melynek kapcsán május királynőjét is válaszlanak. A mulatság tiszta Jövedelmei az Olvasókör könyvtára alapja javára szolgálnak.
Knock Out
— Levente verseny. A pacsai levenle egyesület 16-án, vasárnap délulán futó-versenyt rendez az igricei erdőben.
— Vasúti kedvezmény. A Duna-Száva-Adria vasultársaság igazgatósága a Magyarországi Mirla Kongregációk Egyesületinek az 1926. évi május ho 23—25-ig Budapesten rendezendő országos kongresszusra a DSA vasultársaság valamennyi állomásáról Budapestre és vissza I,,
II. vagy III. osztályon 50 százalék kedvezményt ad. Az utazást félbeszakítani nem lehel. Podgyisz sza-badsulyt nem engedélyeznek.
= Értesítés I Értesitem a I. hölgyközönséget, hogy szalonom továbbra is Fő-ut 10. sz. alatt maradt. Farkas Böske.
j Francia Creppe de Chine és Maroquin minden divatszinben
= mérsékelt árban kapható — Singer József és Társa cégnél
«
ZAI-Af KOZLÖNV
I92S május lé
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmuli ítéleti 17 gyermtk szaklett, közülük 10 fiu es 7 leány. Baj Mihály vasúti lakatosnak leánya, Major Ferenc államrcndőrnck leánya, Samu László kömüvessegédnek fia, Peti József földművesnek leánya, Nagy József vasuli fiitőnek leánya, Gerelrics Qyula foghazórnek fia, Hauplragel Frigyes vasuli kalauznak fia, Hegyi József gépkocsivezetőnek fia, Galog Mihály hivatali segédnek fia. Vojkovils István lakatos mesternek le.íoya, Wasleli Károlynak leánya. Gondtcs Gyulának leánya, Horváth Imrének .fia, Major György uradalmi kocsisnak fia, Duics Máriának fi3, Hederics József éjjeli órnek leánya, Bárdos Ilonának fia. Házasságot kötött 2 pár: Gerócs László napszamos Németh Annával, IPinke Ignác lakatossegéd, Takács Annával. — A halálozások száma 11 volt: Stein-berger Gyózó gépészmérnök 48 éves tüdógümökör; Bander Katalin 13 éves> arcnyulvány genyedés; Stocker Lászlóné Jámbor Julianna 50 éves, hörghurut; Nagv Julianna 13hónapos, bélhurut; Özv. Pollak EdénéHirscIl-sohn Fánni 77 éves aggkori végki-merlllés; özv. Keller Ignácné Bara-cslcs Veronika 31 éves, emlőrák; Vajkovics Aranka I napos, rángörcs; Girll Lajos nyug. államreudőrségi irodaigazgató 57 éves, gerinc agy-sarvadás; id. Vincze Kálmán magánzó 86 éves végelgyengülés; Me-gyesi Lsjos napszamos 28 éves, íü-dógOmókór; Major Julianna 7 napos, ránggö\'cs.
«• Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA györl cigánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Állat az eraherben. A május ll-iki sümegi országos vásáron egy hólyaglabda árus a község melletti várhegyre csalt fel egy 12 éves kisleányt, aki ellen brutális merényletet akart elkövetni. A gyermek sikoltozására az emberek szaladtak segítségére és ekkor a vásári árus, nehogy kézre kerüljön, a leánykit ledobta a vár árokba, ő maga pedig elmenekült. A kislány súlyos sérüléseket szenvedett esés közben. A vad-állalias embert a csendőrség keresi.
— öngyilkosság. Kiss Károly zalaszentlászlól gazdálkodó 39 éves felesége Bődör Mária, aki boldog családi életet élt urával, felakasztotta magát. Teltének okát nem is sejtik.
= A m. kir. államsorsjáték sorcj-2gyelt a társadalom nagy szeretettel karolja fel, mert olcsóságává! lehetővé teszi, hogy mindenki megveheti és ezáltal egész sereg emberbaráti intézmény nemes céljait elősegítheti. Az átlamsorsjálék jövedel-mét\'ugyanis az állam közhasznú és jótékony célokra fordítja és igy mindenki, aki sorsjegyei vásárol, nemcsak a maga szerencséjének esélyeit szolgálja, mert 20.000 koionáért löbb 100 millió korona készpénzt nyerhet, hanem a szegénység és nyomorúság enyhítéséhez is hozzájárul. Azállatn-sorsjálékot a budapesti székesfővárosi pénzügyigazgatóság lottóosztálya rendezi.
>=j Iskoláknak torna cipók, dres-sek, diák sapkák, lennisz cipók, tennisz ütók és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-üzletében.
— Sehwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. - I
Kedden és szerdán 7 és 9 órakor
AZ ÖRÖK
URÁNIA
CSEND

URÁNIA
AZAJA
SCOTT KAPITÁNY
halálosvégü utazása a Déli sarkvidéken
Ez a film Scott kapitány tragikus módon végződött második délsarki utazásáról számol be ludományos értékű, de egyben festői szépségű, drámai halásu képekben. Ez a film, mely valóságos hősköltemény, pompás felvételekben mutatja be a felkészülést, az indulást, a „Terra-Nova" hajó uljál az óriási jégtáblák, 40 méter magas jépli egyek közölt addig, ainig a hajó a sarki flóra utolsó nyomait is maga ufán Ingyva, eljutott az élet teljes megszűntéig. A filmet az angolok nemzeti kincsnek tekintik és annak negativju a „Britisli-muzeum"-ban őrzik
Időjárás
A nagykanizsai nieteorologlal megfigyelő jelentése: Szombaton aAdrnírsék. let: reggel 7 órakor -)-IG\'3, délután 2 Órakor +24-5, este <1 órakor +18 2.
fcIMzet: Reggel kevésbbé lelliós, délben borult, este tiszta égboltozat,
Szélirány: Heggel Délkelet, délben és este Délnyugati szél.
Napi csapadék mennyisége:
A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint egyelőre még száraz, enyhe idő. később nyugatról jövő borulás és zivatar várható.
n A néhai Hild István emlékére alapított Temetkezési Egylet vezetősége szükségesnek tartja figyelmeztetni tagjait, hogy a Nagykanizsai Társas Temetkezési Egylet vezetősége által a Zalai Közlöny május 13 iki számában közölt nyilatkozatban foglaltaktól larlaniok nem kell.
A Társas Temetkezési Egylet alapszabályainak a tagok közöli közkézen forgó kivonata ízérint önkéntes kilépés cselén a tag kilépését bejelenteni tartozik 30 nappal .t kilépés elölt. Eszerint, ha a kilépő tag a Társas Egylet pénzbeszedöjének megmondja, hogy az egyletből kilép, alapszabályszerü kötelezettségének eleget lelt. Az alapszabály egy tagot sem kötelez arra, hogy kilépését a vezetőséggel vag/*pláne magával az elnök urrai személyesen ludassá.
A Társas Temetkezési Egylet alap-szsbáiyalnak 9. §. c. pont|a kimondja, hogy az a tag, aki három hónapon keresztül indokolatlanul tagsági dijat és temetkezési járulékot a felszólítás dacára nem fizet, a tagok sorából töröltetik, ml állal az egyletlel szemben fennállott összes igényelt elveszti. A nem fizető tagnak a büntetése tehát az, hogy az ingyenes lemelés megszerezhetése végett be-
fizetett összes járulékait elveszti. Kizárás után nincs joga a kizárt tagnak az egylettől ingyenes temetést követelni. Ez a jog csak a Temetkezési Egylet kötelékében maradt tagokat illeti meg és azoknak van megengedve e jogukkal bármely pillanatban élni. Ahhoz azonban a bennmaradt tagoknak már nincs joguk, hogy az egylettel szemben fennállott összes igényektől megfosztott tagot a meg nem fizetett járulékokért perelhessék. Ezt az alapszabály mellőzi és pedig azért, mert a járulékok csekély volta a pereskedést nem bírja meg. A Társas Temetkezési Egyletből kilépett tagokat az Egylet vezetősége ezen terhekből eredő koltséf;-töhbleltel meg nem terhelheti. A Temetkezési vállalat létesítéséi kimondó közgyűlési határozat különben sem jogerős, mert az meg lelt fellebbezve.
A néhai Hild István-féle jólékony-célu temetkezési egylet vezetősége ezúton is érlesili a több mint 1500 tagját, hogy az alakuló közgyűlésen a vezetőség állal vállalt kötelezettségének elegei tesz és a Társas Temetkezési Egyletből legkésőbb az alakuló közgyűlést követő 8 napon belül átlépett tagok által az elhagyott egyletben befizetett és kilépésük ÍHetve törlésük folytán etveszleit összes te-melésl járulékaikat az uj egyletben teljes egészében javukra irja és nekik beszámítja. Nagykanizsa, 1926. évi május hó 15. Rácz N. János, elnök.
= Már Amerikában Is a világhírű PJaff varrógépeket használják. Legújabb hir szerint ezerszámra viszik ki a varrógépgyártmányoknak ez: a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Brandt Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes Itim-zésoktatásban részesül.
Az Andrássy-uti Színház
vendégjátéka a i
Polgári Egylet nagytermében e hó 22—23-án
Boross Géza, Kondor Ibolya, Dajbukát Ilona, Bársony I§tván, Czobor Ernő, Komjáthy Károly
Jegyek 25, 35 és 45.000 keronás árban Szerbnél.
Ha fáj a feje és szédül, ha gyomorégést, oldalszurást, mellszu-rást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc József" keserűvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogya Ferenc József viz remek lermészetalkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüztetekben.
— Zalaszentgrót nem kap kölcsönt. Zalaszentgrótlól megvonták sz egymilliárdos kü\'csönt, amellyel a járásbíróság és az adóhivatal épületét akarták felépíteni. Az intézkedés nagy elkeseredést váltott ki a községben.
= A dclejesasszony városunkban. „Beavatottak" szerinl már nálunk is járt és egyik postásunkat, akit kinző lábfájások gyötörtek, újból lalpraálitotta. Ez a hir minden alapot nélkülöz, csupín annvi igaz, hoay az illető a világhírű Fortuna lábsói használta, mely a sok állás, járkálástól kimerült lábizmokal kám-forostartalmánál fogva felüditeite, tyúkszemeit és bőrkeményedéseit két-három fürdő vétele után úgyszólván feloldotta. A csodahalásu szer kap-lta\'ó minden gyógyszertárban, drogériában, továbbá a fölerakatnál: Bodnár-palika, Budapest, Dob-u. 80. Ára egy pengő: 12 500 K. Láblzta-dás ellen is felülmúlhatatlan.
= Vegyen Radlkál patkányirtó huskivonatot. Kapható minden patikában és drogériában.
— Helyesen cselekszik, ha varrógép , tü-, olaj- és fonal-szükségletét nálunk fedezi. Sín^er-varrógép-alkalrészek elismerten a legjobbak I Singer-varrógépfióküzlet.
Rádió-müsor
Május 16 (vasárnap) Május 17 (hétfő)
Budapest (560) Vasárnap, ü. e. 9.30: Hirck, kozmetika. 10: Relormátus istentisztelet. 12: Klóadás: „A szóló peronosz-porája". D. u. 3: Bc.\'gcngócz bácsi meséi. 4: Előadás: .Hollandia gazdasági és erkölcsi élete.- 5: linck Schrammelzene kísérettel. 6. A paluszövetség előadása. 7 : János vitéz operett. Hétfe. D. e. 6.30, 12, d. u. 3: Hitek, kőzgazd. 4: Előadás: .Az. őrOm, mint éleUcnditó eró." S: Szalonzenekar. (3.30: Farkas Imre felolvasása. 7 Mit Üzen a Rádiót 735: Felolvasás A. levegő bttnkrónikája.* 830: Ave Maria-est. 10: Kamarazene.
Bécs (5 :l és 582.5) Vasárnap. D. e. 10.30: Orgona-hangverseny. 11: Szimfonikus hangverseny. 4: Hangverseny. 6.10: Quartctt. 8: Dic Dollarprlnccssin operett. Httjó. D. e. 11 és d. u. 4.15: Hangverseny. 7 10: Esperanto. 7.40: Angol nyelvóra. 9.20: Hangverseny.
Hamburg (382.5) Vasárnap. 0. u. 4.30: Wagner hangverseny és előadás. 7: Nép-stertl hangverseny. 9: Német dalciklus. 10.30: Tánczene. Hitji. D. u. 4.15: Me-seopera, 5: Mozart zongora- és ItegedCl-szonátái. 710: Spanyol nyelvóra. 10: Orgonahangverseny.
Unroszló t4löt Vasárnap. D. u. 4: Mesedélután. 4.30: Hangverseny. 8.25: Nép-szertLest. 10.30—12: Tánczene. HHff. D. u. 3,30:-Zene 4.30 és 8.25: Hangverseny.
München (485) Vasárnap. D. e. II : Harangjáték. 12: Hangverseny. D. u. 3.30: SchrammcItcrcctL 5.85: Dalest. 7.30: Hangverseny. Hétfő. D. u. 4.30: QuarletL 63J: Opera előadás. 10.15: Sakk.
Prága (368) Vasárnap. D. e. II: Matiné. D. u. 5—6: Sextett. 6: Német leadás. 8.02: Vig "est. W-D. u. 4.30-SJ0: Scxtctt.-7: Német leadás. 8: Hacgverseny.
Kóma (425.) Vasárnap. D. e. 10.3U—11: Egyházi zene. -D. u. 5.30: Zene. 8.40: operett, Ikljő. D u. 5.10: Jazzband. 8.40 : Hangverseny. 10\'40: Dalest,
Parts (1750) Vasárnap. D. u. 1.45 . és 9.30: Hangverseny. Hétfő. D. e. II.10: Hirck. D. u. 1.30, 5.45 és 9.30: Hangverseny.
BP.TELEFOHrf 82-85B
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY
a
SPORTÉLET
Ma van az NTE old-boy mérkőzése
Kövér és sovány urak küzdelme a zöld gyepen
Nem mindennapi spolélvezelben lesz ma része a nagykanizsai közönségnek. A sportpályán a katonazenekar kisérele melleit ma koros és korosodó urak, az NTE tisztikarának és válaszlmányának tagjai lógják rúgni a labdát . . .
A meccsnek kétségkívül — igen fonlos eredménye lesz; minthogy a két csapat soványak-kövérek osztályozás szerinl áll lel, el fogja dön-leni azt a régóla vitázott sportkérdést, hogy a futballban a fürgeség, a gyorsaság, avagy az állóképesség, a jó tesli kondíció a fonlosabb ?
A kövérek és soványak csapata fél C órai kezdettel a kövelkezó összeállításban játszik: Kapusok: Kálmán Leó és dr. Slrém Sándor. Hátvédek: Kollarits Géza, Sárdy Oéza és Arlner Sándor, Spicgl Viktor. Fedezetek: Bojtor józsef, Kisfalud! Aladár, Mclczcr Jenő és Mar-valits József, Lehoczky Ferenc, Bíró Simon. Csatárok: Sipos Andor, Czulek József, B:rény Árpád, dr. Pollyondy József, Vékásy Károly és Hirschler Imre, dr. Berlin József, dr. Fülöp György, dr. Halász Pál, Gábor Ernó. Hogy a felsoroltak közül kik játszinak a soványak csapatában és kik a kövérekének oszlopos tagjai, felesleges külön elmondanunk.
A bitói lisztet dr. Krátky István egyleti elnök lölll be. Bizonyára le fogja pipálni a kanizsai futbalbirá-kat, ami, mellékesen szólva, nem is lesz valami nagy kunszl.
Bazsó József és Kelemen Ferenc egyleti alelnökök látják el a halár-biról tisztet.
A meccs külsőségeiben meglepetésnek szánt újítások lesznek, melyek a derűt fogják szolgálni.
MOZI
Uránia vasárnap: Alice Terrynek, a szép szóké ftlmstárnak rendkivül látványos filmje Asszonyvásár, piaeri történet egy látványosságszámba menő gátszakadás jelenelével.
Világ Albertlni spordilmje: Knock out (Egy herceg, egy szélhámos és egy különös szerelem története 6 felvonásban. Édes rózsám, csitt, csitr, csitt két felvonásos burleszk.
«= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátóit ügynökeink ulján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, FŐ-ut 1.
Wwwwv WVQUVUVO W W W » • WwVWWW WWWWWW9 wwwwwwww wwvww
i HOTEL PENSIONE metropole ABBAZIM
A Sttd&trand legszebb pontján. DÉMÁN A fürdőhely centrumában. Erkélyes szobák. Táncterem. DÉMÁN
O ,Éf,.. K1T0NÖ FRANCIA-MAGYAR KONYHA. » . ,. „ BLUM , . , tSLUm
tulajdonosok. ÁRAK 35 LIKÁTÓL. tulajdonosok.
e Felvilágosításokkal sz*olgál: •
VÁROSI IRODA: BUDAPEST, F A B A N K,
• V., NÁDOR-UTCA 21. TELEFON.
• I3SX 1 A » — — •»^^^^^^^^aaaaaaaaaaaaaaaaaaAMA
""^ytfftft*** ^WmWWWWWW\'r-r-r-vwW-r-ww^W-wr-r-r-r-w\'rWWWW
közgazdaság
A hússertés-tenyésztés felkarolása
Vidékünkön már több közép és nagybirtokos áttért a liszlavérü man-gaiicatenyésziésről husserléslenyész-tésre. Bár kívánatosnak tartom köztenyésztésünkbe bevinni a hússertés-tenyésztést, mégis mielölt bármely községben javasolnám azt, — nagyon sok oldairol meg kell a helyzetet vizsgálnom.
Első és fonlos feltétel, hogy a legelő közel legyen a községhez s hogy a gyorsan fejlődő hússertések még ji legelő melleit Is bő szemes-takarmányozást kapjanak.
Második fontos fellétel, hogy a sertésil könnyen tisztiiható, Síáraz s olyan anyagból legyen, hogy ezen a mangalicánál kevesebb szőrözettél biró strlésfajla meg ne fázzék. Ez a fajta ugyanis minden iránt érzékenyebb, igényesebb.
Ezalkalommal főként Nagykanizsa sertéstenyésztése, illetve nevelésével kívánok foglalkozni.
Már az apaállat vizsgálatok alkalmával több kisgazda kérte, hogy mangalica helyett hússertés-kan vá-sároltassék. Az illetékes hitósagok-hoz a lenyészirány megváltoztalha-lása érdekében nem letlem javaslatot, mert a nagykanizsai konda legelője a várostól távol van, mig a kis-kanizsai kondákban, — bár legelőjük közel van, — a kijáró scrlések túlnyomó része oly sovány, hogy talán teljesen a legelőn való megélésre van utalva; már pedig a hússertés jó legeló mellett is bő etelést kiván. Ha a kiskanizsal gazdák olyan csoportja, kiknek sertései egy kondábí, járnak — krdu\'na hozzám hússertés-tenyésztésre való áttérés ügyében, készséggel lennék segitségükre.
Még üdvösebb lenne, ha a kert és udvarral biró kisiparosok, hivatalnokok, gyárimunkások slb. tömörülnének s lehetőiig egyféle fajta hus-süldőkct vásárolnának be. Amennyiben valamelyik uradalomban vsgv közípbirtokosnál megtelelő eladó tenyészanyagról lesz tudonásom, arra az érdeklődők figyelmét a. Zalai Közlöny" utján fogom felhívni.
Nagy fontosságúnak tarlom, hocy ihol a viszonyok a hussertéstenyész-tés b>vc;ctésére alkalmasak, olt a kisgazdák is arra térjenek át. mert ezzel szaporább és gyorsabb fejlődésü fajta l\'vén, egyik legfontosabb jive-delmi forrásunkat\' jivirjuk meg.
A hússertés gondosabb ápolását a kisemberek inkább megadhaljtk, mini a sok állattal bajlódó nagy gazdaságok. Lucernát, lóherét, kerti gyomokai, tejhulladékot, moslékot a hússertés mind jól értékesíti.
Könnyen tisztitható, száraz, télen a hideg, nyáron a nagy meleg ellen védelmei nyujló ól megépítése olyan áldozat, mely egy aránylag nagy jövedelmet hozó allaltartás érdekében kisember részéről is meghozható.
Nagykanizsán kivül egypár olyan községben óhajtom még a hússertés-tenyésztést bevezetni, hol legelő hiányában a sertéseket közös pásztor* ral nem legeltetik s hol a tejet a községben lefölözve vajként értékesítik, a lefölözött tejet pedig a gazdák visszakapják. Ez a lefölözöl) lei, melyből 6 litert egyenlő lápérté-künek szoktak tartani 1 kgr. árpa-darával, — legjobban a növendék hússertéssel értékesíthető. t
Dr. Vass Zoltán
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom
Ai irányzat ma téliesen tlzlettelen. íir-deklódés Is alig mutatkozott. Magyar Hitel 240, Osztrák Hitel 115. Földhitel 154. Kereskedelmi Barrk 790, Nemzeti Bank 1620. Pesti Hazai 1500, Borsod Miskolci 123, Elsó Budapesti Gőz 85, Kószétt 2fö0, Salgó 102, Urikányi 985, Danubius 1115. Rima 94 Hazai Fa 28, Ola 470, Zabolai 20. Cukor 1270, liészvinysSr 65\'J, Pamut 211, Nova 225. Államvasút 345.
Zürichi tárlat
•»>t> 15 6500, Londrn 2516 75, Naw.iio 517-25. brtltiel 1565 00 Milano 1700W, Holland 2C80). Berlin 12310, Wien 72.95, tolla 375 00. Mn 1531 00. Bsd.peil 78-20, *«isf 35 01. B«k«r«<! 192 50 Balgil-t 91100.
Terménytőzsde
S.u ttíMV. 76 kg.i* 112-590— 415.0 0 \'7 k*M 417-500—420.007í kg-o> 420 000- 422.590, -ef<b dunjntull (a pal-vldékl 76 kg.-w 4)7.510—410 0)0. 77 V. ■ a 412.500-4150)0, 78 ««-<»4IJ.OOO 417 500 79 ix-ct 417510 - 42000\'. \'ou 2325Í0-235 00). ukarBin.irp. 230 000 -240 C00, löráiM 280.000—325 000, uh 760 0»; 572 510, leoprl 2 0 0 0 205.0:0. lep;. 600.000- 610.000. WUea tíO.OOo 195.0)0, Vorpa 172 500-177.500.
Sertésvásár
fttlb.lui 3343 melyből tlsd."«ii«t •aiadt I4C0 drb. Rliőfeudlt 182ÍO-I8 750, urede" 17.0)) -17.250. izeden mjíd I6.5\')v -16 751. Mnnyti I4 000—I5.0XI. eljSieodí üreg 16 500—16 750, misodi-ndu 15.0)0-15S\'JO, angol mid* 18000—20 000. izelonni
agyban 20-J01 21zsti 2Ó.C0)---.-.
labniotl hu. 18.CW0— 2O.5C0. ualonnjj 1*1 <i.-:í« 20 000 - 21 500: Az Irnyzat lanyha
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar 6a Küjyu-kareafcsdéa RT. NaAvkontxa.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság
(azelőtt Déli Vaspályatérsasdg.)
15081. K. sz.
Árverési hirdetmény.
1926. évi május hó 19 és 20-án délelőtt 9 órakor különféle talált tárgyak és kézbesiihetetlen szállítmányok fognak nyilvánosan, bírósági eljáráson kivül a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés, valamint az azonnali elszállítás kötelezettsége mellett elárvereztetni.
Az áruk a v.\'nni szándékozók állal közvetlenül az árverezés dőlt a leherfcladási raklá ban megtekinthetők.
is,; Az üzletigazgatóság.
2447/1926.
Adófizetés iránti hirdetmény.
Alulírott városi adóhivata ezennel felszólítja mindazokat\' az adózókat, akik az adófőkönyvben előirt és az 1924 : IV. t.-c. alapján kiadott 1925. évi 600/P. M. számú rendelet 47. §. 2. pontja értelmében esedékes adótartozásukat be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény kőzhirré tételétől számítolt 8 (nyolc) napon belől, vagyis e hó 24-ig annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 192G. évi május hó 16-án. Horváth
se\'O adóügyi számvevő.
Nagybakónaki Körjegyzőség.
Hirdetmény.
Nagybakónak község vadászati joga 1932. évi december hó 31-ig terjedő 6 évre Nagybakónakon a községházánál 1926. évi május hó 24 én délután 2 órakor bérbe-adatik.
Az árverési fellélelek a körjegyzői irodában megtudhatók.
Nagybakónak, 1926. április 15 én. no Elöljáróság. -
K I tOn6 karuoftonyl
Ó- és UJBOR
1917. évi paoa«ny«bor llteienktnt Is kapható tcM
REMETE, Sugár-ut 8. uám,
Figyelem!
Kitűnő, olcsó (12.000 K) Oyön-gyös-Visonta vidéki borok, hideg és meleg ételek kaphatók a
lazsnaki vendéglőben.
Kellemes kirándulóhely. Figyelmes és pontos kiszolgálás I Szíves partfogást kér
Halász Ferenc
vendéglős.
AKASSZANAK FEL
minden konyhában és szobában
MIRA. fagadós légyfogói,
,nierl a légy elrontja éleiét, megzavarja álmát.
Kapható minden jobb üzletben.
Gyártja: Herczeg Géza végy. gyár rt. Újpest.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 16.
ARANYLAZ az „Urániá"-ban
Miről szól a világ legszebb filmje, az Aranyláz
Az élet komédiája 7 felv.-ban Rendezte és főszerepét játsza: CIIARL1E CHAPLIN
Hqsszu, végeláthatatlan karaván vonul hátizsákkal terhelten, szánkókat vonva maga ulán, a hóval fedett Chilkott-Pass uljain Klondike felé, az arany csodalatos országa felé. E karavánnak három tag|a étdckcl bennünket. Az első gyönge, apró emberke, bugdácsol, csuszkái, amint magányosan tó|ja az utat: Chaplin ez a mindenkitói elhagyóit vándor. A másik Black Larsen, a társadalom kitaszítottja. A harmadik pedig Big Jim Mc. Kay, az óriás.
Ezt a hátont embert sodorla egymás mellé a sors. A vihar clíszór Caplinl, azután Big Jimel kergeti be Black Larsen magányos kunyhójába, ahol az ellenszenves kalandor már hónapok óta lesi és várja, hogy rámosolyogjon a szerencse. A három ember most akarata ellenére kénytelen a kunyhóban egy ledéi alatt lakni, mert a tomboló hóvihar lehetetlenné teszi, hogy ^hagyják a kunyhót. Lassanként az éhség a kétségbeesés felé kergeti ókel és végül is sorsol húznak, kinek kell kimennie a viharba, hogy a másik kettőnek valami eledelt hozzon. A sors Black Larsenre esik, aki rettenetes küzdelem árán vág neki az útnak a kétségbeejtő vihar közepette. Ráakad Rig Jim aranybányájára és természetesen a kincs .láttára megfeledkezik két éhező kollegájától, akik a kunyhóban rctlencles napokat szenvednek át.
Az éhség láza és fantasztikus rémképei gyötrik óket,
mig végre egy medvét telítenek le és ez megmenti őket az éhhaláltól. Ezután Chaplin botorkálva indul neki a nagy Dizonytalanságnak.
Vándorulján Chaplin azoknak a nagyvárosoknak egyikébe jut cl, aijiclyck Kloudikében a nagy aranyláz idején szinlc egy nap alatt nőttek ki a löldből. Chaplin benéz a a lánclcrembe is es a forró, izzó levegőjű, parfőmtól terhes levegőben megiciszik neki egy leány, akibe elsó pillantásra beleszeret.
Geoigia teiuiészclcscn — mint ahogy már ez Chaplin sorsa — — tudomást sem vesz attól a fél-fczeg fiatalemberről, aki csak pillantásával könyörög szerelmet tőle. Chaplin a kisváros bohóca lesz és különösen Jack. Cameron vicceinek válik célpontjává. Jack Canic-ront valósággal körülrajongják a kisváros leányai, ő maga viszont hú imádója Georgiának. Miután ludja azt, lingy Chaplin milyen komolyan szerelmes Georgiába, levelet kllld neki a leány nevében, amelyben Georgia szerelmet vall neki. A magányos vándor, aki valóban elhiszi, hogy öt Georgia szereli, egy nagy
estély alkalmával bemegy a városba és besiet a lánchelyiségbe, hogy ideálját végre átölelhesse. Ebben a pillanatban lép be Big Jim a táncterembe. Big Jim élet-halál küzdelmet folytatott az aranytömbért Blach Larscnnel és a kQz-dclem hevében olyan fltéat kapott a fejére, hogy elvesztette emlékezőtehetségét. Abban a pillanatban, amikor Chaplin Georgiához akar rohanni, hogy térdre boruljon előlle, megragadja Big Jim a karját: Vezess enge.n a kunyhómhoz — kiált|a neki — és egy hónapon bellii milliomossá teszlek.
Big Jimnek és kísérőjének szerencséjük volt. Sikerült aranyat la-lálniok, meggazdagodtak és mint nagy urak térnék vissza otthonukba. Chapllnnakmlndene megvan, ami az életet széppé teszi, csak a nagy, Igazi szerel-
mét, Georgiát nem tudta megtalálni. A kisváros táncterméből nyom nélkül eltűnt. A szerencsés véletlen azonban ugyanarra a hajóra vezeti Georgiát, amelyen Chaplin mint milliomos ulazik hazafelé. A szerepek azonban megváltoztak: üeorgia a fedélközön u\'atlk, mint visswván-dorló, mig a meggazdagodott Chaplin prémes bundábtn is cilinderrel a fején az első osztályon teszi meg az utat. Az inlervjuérl esedező riporterek éppen életpályájáról kérdezősködnek és természetesen megkérdezik azt is. ki a vele uiazó szegény leány. Chaplin néhány szót sullog halkan Georgia fülébe és az-után büszkén, boldogságtól csillogó szemekkel válaszolja: a menyasszonyom I
...Az aranyláz clmull, meri hiszen az areny láza nem boldogít... helyébe megtalálta Chaplin a szeretete) és a szerelem valódi boldogságát!...
CH MILIE CHAPLIN
Aranyláz
az Urániában
Egyetlen míivésziesemény vanmostPárisban, mondja Walter Hasenclever
Wattér Hasentlever egyike az uj ntmet költi] ix ilrámalrál ge-neráclá legirUkeubb embereinek. A kliani Iri, Chaplin legújabb JllmJinck, az Aranyláznak párisi prernitrje ulán a: alábbi cikkel irla a berlini S Uhc AbenJ-bta/lba:
EgyctIcncgyMfuivészi esemény van most Párisban Chaplin legújabb filmjét mutatják be a Boulcvard des italiens egyik mozgószinházában. Kinőtt zsakcltjébcn és keménykalapjában életnagyságban 011 áll a színház bejárala felet, mint reklám, amint menekü ésc közb.n a hóvihar elöl szegényes kunyhójába belép. Melankolikus szemei belehunyoritanak az autók vad száguldásába. Ugy áll ott fenn a nagyváros forgatagáoa, mint valami fából készült angyal, aki bármely plllanaiban lelépheine, beleszaladhatna egy rendőrbe, megemelhetné kalapkáját egy prémesbundás hölgy clóit és megbotolhatnék egy ur kinyújtott lábába, amint a név-leien idegen elmerülten tanulmányozza a Baedeckert.
Caplin, mint aranyásó. Alaska jégmezőin. — Bambuezbolocskáját gleccserek felett lóbálja. Mint a Broadwjyk Szent Ferenc, ugy vándorol tétován az örök jég országútján és lomhán köveli öt egy medve. A mesebeli alakok közé tartozik, akiket a gyermekek és medvék szeretnek. Valóságos miihosszá vált inár a liuszadiK század homéroszi hőse, aki az istenektől megfosztott egekben lakik. Mosolyogva és köny-nyedén siratjuk meg aliandóan szomorú sotsát Amint a vásznon vándorol, halk árnyékként, mintha egy nagy köllö ötlete lett volna. Cervantes és Shakespeare szülötte ő. Mint újkori Don Qulljote rohan neki mechanikus világunk szélmalmainak: Krisztus örök bolondja...
Ezt az életei, ezt a retleaeies, küzdelmes életet járja Charlie, mint u|kori modern Schlemihl. Nemcsak ő maga játszik, hanem minden lárgy, ami körülölte van. É« ez a titka az ő művészetének. Megértette, hogy a kulisszák élnek. A nudli, amelyei végtelenné nagyit, a kés, amely univerzális eszközzé válik a kezében, a mindennapi tárgyak örökkévaló jelenléte, amelyek szinte énünk egy részét alkotják, amelyek hozzánk tartoznak, mint a hus és a csont, ezek a sors eszközei nála. Meg van a bátorsága ahhoz, hogy toukremenjen egy gyula miatt, amely nem akar meggyuladni. — Nem a baugrolt az indok arra, hogy öngyilkosok legyenek, hanem, ha valamit cl kell végeznünk rossz időben. A tragikum az apró dolgokban él, a heroikus banalitásokban. Minden országok drámairól tanulhattok Cbaiüft. ChaplinN*!
Nem. akarjuk a dobokat verni és bravótvordilanl. Chaplin irta, rendezte és játssza ezt » filmet.
A világ,tUczMMdnháza minden.eete tlz^acr-klasszikust
Jitulk.
Ez a film a jelenkor, ebben a
filmben benne van a Ma.
1926 május 16.
ZALAI KÖZLÖNY
APROHIRDETESEK
A* apróhirdetés dija 10 sióig 5000 kor. A címszó * minden vastagabb betűből álló nő két szónak uámittatlk. Minden további uó dija 500 K. A hirdetési dl] olőrs fixatondö a forgalmladó hozzászámltAsával
Legjobb m*nő»égQ külföldi koksz és kováosszón, faszén és darabszén ■>l««r gépgyár._1163
Ouil) kor és szegletes kereteket minden txln éJ szélességben végez Stern üveges,
Va suti-utca 17/19._1470
""Tsnn\'aolpők, sportcipók eummlUlppal és bivaly bór talppal IRIItényi cipőáru-
háxbun.
Pénzkölcsönt bekebelezésre minden fmegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyódttat Aoaél l0nóo pénz-kölaönközveUtó Irodája Nagykanizsán, Kő-ut 3 sz. alatt KényavarkőlosÓn kőt-vénysfcst veszeV.__337
Keresek egyszobás konyhás lakóút lelépéssel. Clm a kiadóban. 16^0
Kiadó 1 nagy gabonzraktár, 1 Istálló, xirt paji.i, azonnal átvehető Magyar-u. 30. Bóveobet Weisz Arnold Kiskanlzsa, Simon-féle vendéglő. Telefon 162. 1607
Eladó egy teljesen Jókaiban levő, üzemképes. hat ülései Ben*-.utó Weliz Bélánál, Tapolcán. >577
Jobb házból való flu tanulónak fel-vétetik Hegedűs István bórkercskedésében.
Király-utca 21._ \'596
\' Két ágyai k«lOn bejáratú bútorozott •xoba olcsón kiadó. Clm a kiadóban.
I\'óznl lehet._
Áldozásra, konfirmálásra fehér cipők Miltónyi cipŐáruhózban.
Bgy csinosan iMitoroxott azoba
külön bejiratlal kiadó. Bóvebbct özv. Sáfár Ödönné. Széchenyi-tér 9._ 1592
Eg\\ben 3 hold pdmn^«óntó és rét
Potylt malom rétje Végén eladó Meleg István ny. rendír, SomögyMfcntmlklós. IS91
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással ós
javításokat
kfozlt
SZEPESI IMRE
mQbádocoi Zrínyi MfWós-utcm 22.
Egy drb 800 -W Jókarban levó .Dressler\' cséplő, egv dib elevátor 1000, IlOOaa cséplöhOz való. olcsó áron eladó. Érdeklődni lehet Grünfeld Lajosnál. ZaUszent-mlhály. _1589
Bejáró főzőnő url házhoz ajánlkozik esetleg délutánig vagy estig. Cím a kl-ádóban. 1*82
Elsőrangú zsakett eladó Csengerv-ul 63._____15^0
Eladó sz^ntgyörgyvárl hegyen, harmadik hegyháton *!i nold jókarban levő szóló téglaépülettel. Bővebbet Árpád utca 13. alatt.
hiút <» vendíRlőt htlybtn. valimlot vidéken előnyös teltételek mellett jutányos libán vehet. — Bővebbet
DUKASZ MIKSA Nagykanizsón,
Rtkócxl-utca 29. txám alatt. l»|<
PÉNZKÖLCSÖNT
SZIBRISZT ingatlanforgalmi iroda, Föut 8. T.i.fon tso.
Ingatlanra kebelezéssel olcsó kamat-lal megszerzem, -s Gyors folyósilás
A legjobb
kerékpárok
jótállás mellett, részletfizetésre
Brandl Sándor és Fia
c\'gnél kaphatók Deák-tér 2. N Tel. 12.
- Kerékpáigurnmlk és alkatrészek a legolcsóbban.
Kerékpár javító mDhelyl
141,\'z HP
szivógáz-lokomobil
9001- MÁV golyós, 1500\'i Schultleworth
cséplő
3\'/» HP
gőzlokomobil
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
CORDATIC
autógummik.
58 e*er wof. pirpt klttftö ri<iy6(£|* tanú-. tton
<« Mldtlppoik V»»l»e. %nif>» gurnmllalpptl, luo etet ZPt. itó« b§ul»iitf*t. I á inltt&.ogbtn MfisttpO; tét
iió titt U\'f\'.\'l i t-aaUitlp/\'. létli nixjii^n i; ISI eitf >or. Mnnlticlpfl, k»n»d»i gummllilppil Irt »iet k<x. n<M vitiontlpa. tnln<len i«lnben~
>0—100 »nt kor. eredeti tvM tonn«iom>y«iudflg
Tomadiettiek n Ottitt lntí«etek littift. Twm fulómdrJj; 30 eier kor. AtHUlnp .10 eie» k<XOn».
Teanluoidrig 12$ «m ktxoni SCHXrER cíRnet Hud»pc»t, Wbjentet tír 4 a«. KereikedAknek eogedmíny. - Vldíkre utánvéttel. EvetUttlüK-cIp&k kényei Ubákra — köivetlen Svájcból ítkeitek. — 1MJ
Van szerencsém értesíteni a n. é. közönséget, hogy
mészáros és Hites üzletemet
a mai napon megnyitottam és állandóan friss hust lartok.
Marhahús 1..... 20.000
Borjúhús eleje . . . 20.000 hátulja . . 24.000
Sertéshús..... 24.000
A n. é. közönség szives pártfogását kérve, maradtam tisztelettel Sp,erer Benedek
Csengery-ut 88. isii (SzlUgyl-lélc barakk).
Vendéglő.
Szepetnek községben egyedül álló jó forgalmú vendéglő, mészárszék Is bevezethető, folyó hó 24-én délután 3 órakor nyilvános árvetésen haszonbérbe adaiik. Bóvebb felvilágosi ást nyújt Schneemann János tulajdonos Szepetncken. mi
10Ilii
Teljes sllótósra (elvétetik Igei jutányos áron két fiatalember. Ooórné, Eötvös-tér 29. íz. -1608
Balatonkerasziuron négyszáz Oles villatelek (vlzjoggalj eladó. Clm a kiadóban Lóblzzadós ellen legjobb szer a Várossy-féle tiszta bőr azandól. Zárda, utca 14._-1612
Egy üzletberendezés eladó. Clm a kiadóban. -1616
ínyyen lakást, kerti földet adok kis-bagolal szólómben annak a gyermektelen házaspárnak, kl baromllnevelést elvállal. — Bővebbet Eötvös-tér 15. háztulajdonos.
Vízvezetékhez tartozó 10 akós wizre-zerioir eladó. Cím: Csengery-ut 27. földsz.
UfESTEND SZÁLLÓ
Budapest, VI.. Berlini tér 3.
(Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-64.
Hideg-melegvíz minden szobában.
Fürdók, LiH, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól
70.000 koronáig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény.
Pongrácz Sándor •isoi isa*l?>té.
Budapest
Gyári
eladási központ:
VI., Liszt Ferenc-tér 9. sz. javítóműhely:
VII., Dob-utca 96-98. sz.
Telefon: 5-72.
Ózondos ásványi sók, kén. vas ís szénsav tartalommal, kBszvíny. rticuina. c-uz, Ideggyengestg. fáradság, testi fájdalmak slb. ellen. I:sy naw csomag ára használati utasítással 20.005 korona.
Kaphaló patlkiban, drogériában. Kóraktár: 8*r4»lk Loó gyógyszerész Budapest, VIII.. Szcszgy4r-u. 1. sz.
Telefon J. 81-71. Egyedül a .DELEJ-SÓ" valódi patkó védleggyel 1 — Óvakodjunk a silány utánzatoktól. ><i»
Carlton\'-szálloda Budapest.
\' Ezennel van szerencsém igen tisztelt vendégeimnek b. tudomására hozni hogy az általain megalapított Bristol Szállodu r. t, melynek liosszu éveken ál veíériga/gatóia voltam, a legkü/elchb feloszlik 6s a Bristol-srflló eddigi Dunapart és Petótisétiny részén a
„Carlton"-szállodát
létesítettem, mely - tekintettel a nagy-mén-U és legmodernetib technikai átalakítására — még bár nincsen teljesen belc-lezve, de mégis annyira késien áll, hogy Itt zavartalan kényelmes l.kAssal és legjobb ellátással már most is tudok szolgálni.
Kérem ezentúl szolgálataimat az ulonnan átalakított szállodában Igénybe venni és siobarendelést. kérdezóskódist. illetve bármilyen érdeklődést „Carlton"-szálloda Budapest, Dunapart, IV., Petöfl-tér 6.
Intézni szíveskedjék.
Teljes tisztelettel SUrgStirrim Carltonotcl 1LL1TS GYULA
1118 irillodatuuldonos.
4158/1926.
Árlejtési hirdetmény.
Folyó évi május hó 18-án délelőtt 10 órakor a városi gazdasági hivatalban körülbelül 1200 ürméler tűzifa beíuvaro-zásál adjuk vállalatba.
Bővebb felvilágosítást a gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsán, 1926. évi május lió 14-én.
Polgármester.
PÉNZT
folyósít váltóra, fedezel melleit, _______átvesz magas hetikamatozásra
a békebeli Ntazey Bank- és PénacwáHóüzlet hilclosztálya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok). Alapltvn 1912-ben.
— Pénzügyekben azonnal d i j t a I a n lelvilágositás. — im
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségi áron
alul uj famegmunkáló gépek
gyári garanciával; üzemrcdukció mialt használt üzemképes
[SZERSZÁMGÉPEK
Iransmisslóalkalrészek, (s\'.ijtárcsák, konsolok, stb.)
villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek
rendkívül olcsón
kaphatók
HERKULESMÜVEK RT
BUDAPEST,
VI. Figyelő-u. 14-16.
Telefon: Lipót 908 20, 908-21
8 ZALAI KÖZLÖNY
1926 májua 30.
kisperkátal gazdasága
(vasútállomás : Szolgaegyháza.
Fejórmegye) a vasulállomástól 2 km.-nyire fekvő
elsőosztályu szántóföldeket
parcelláz
kis és nagy tetelekben igen előnyös 10 éves fizetési feltételek mellett. Bővebb felvilágosítást ad a bank központja:
Budapest, V., Hold-u 1.
és a gazdaság vezetősége: Kisperkáta, Fejérmegye.
MQAS2TALDS0K szövetkezete
UJMPÜT. IT. flOADé-TÖ 1. (tuütt KristiMír 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a Ic^azdagabbig £ ^ elsőrangú kivitelben. ✓ -
Mi B
HIRDETŐ IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
A nagykanizsaiak találkozóhelye s
Budapest Icgclsőrcndtl, modern, családi szállója, az
István király szálloda
VI.) Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt árak! Figyelmes kiszolgálás I Modern berendezési Központi fűtést - Melegvlzszol gál tatás 1 -Fürdők! — Lift!
A nyugati pályaudvar közelében
A LEGJOBB
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Oépjavltó mflhely. —
WEINER ÖDÖN
„^Z&r--- .,.-^3-.,.,. NAGYKANIZSA, F6ut 8. »z.
B- • Bazárépület. J
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHDZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-szövött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig Is fenntartható.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Budapest, VII, RékóczI-ul 42.
Nemzeti Színházzal izemben.
Mielőtt vásárlásait eszközölni, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat
Delaln jól mosható, gyönyörű
mintákkal ........................11.500
Creppe jó mosó, minden szín-
\'ben....................................8,500
Cretonok, festők ..................14.500
Maroocain, francia, remek szín-
mintázissal ........................25.SC0
Ruhakel me tiszta gyapjú, legszebb színekben ..................69.000
PuplinoJf-mlntás, simák............52.000
FJanell portörlők ..................7.000
Kabátok coverkot és gyapjú
kelméből............. 390.000
Delaln ruhák, legszebb fa?on 79.000
Jumper, trikóselyembő! ............62.000
Női ingek hímezve..................21.000
Pamutvászon ............ 11.500
Gyapjúszövetekben, selymekben, kelengyékben nagy választék.
— Vidékre mintákat küldünk. —
NAGYKANIZSA, FŐ-ÜT I.
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Főüzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Nyomárait a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető; Olenbeck Károly).
06. évfolyam, 109. szám
Nagykanizsa, 1926 május 18. kedd
Ara 1800 koron*
• •
POLITIKAI NAPILAP
Snrttiirtaéj f klaiUróatal IU Lu
IrttflirtM-Jdcftw 7a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EUtlzatM iniEnUn 30.000 Urna Káron bír. ......... ««■«»
Ne bántsd a magyart
Nézlélek vasárnap azokat a levcnle oszlopokat, melyek feszesen végig masíroztak a Főutcán? Ládátok a magyar jövőt ezeknek a nem nagyon cifra ruhás, de ragyogó szemű, tiszta szivü magyar ifjaknak arcán megcsillanni? Éreziétek, hogy reng lépteik alatt a föld és mint lesznek ezekből a gyerek-emberek-böl a nap hősein lul, nemzetjövendő, uj, nagy, régi Magyarország? Ha ezt láttátok, ha ezt éreztélek, akkor köszöntlek titeket Pósa Lajos verssorával, „Áldjon meg az Isten, hogy nem sajnáltátok felvenni mára az ünneplő ruhátok, hogy legalább nektek eszetekb\'-\' jut, hogy magyarok vagytok!"
Szóljon ez az idézet azoknak, akik olt voltak a leventék vasárnapi ünnepségén és szóljon a címbe foglalt idézet azoknak, akik ott fenn, abban a világhíres kupolacsarnokban nem átallották támadni a levente egyesületeket. A riemzelgyülés ülésén a kultusztárca költségvetésének tárgyalása közben hangzott el magyar szó magyar hazafias intézmény ellen. Kinek és miért fáj a magyar levenle egye sületek létezése? A trianoni határokon tul ha fáj, érthető, de idebent? . . .
Csúnya dolog a saját fajtánkba behasogatni kimélellcn, durva felszólalások keretében, de még ennél is több: hazaliatlanság. A mi leventéink a saját vérünkből sarjadó ifjúság és aki ökel bántja, az minket báni. Minket pedig ne bántson senki, meri a szenvedések lengerében elmentünk odáig, ameddig a kibirás megengedi és most ha belülrfll is késelik ezt a mi agyongyötört szivünket, nincs erőnk, izmunk védekezni, csak fáradt jajjal tudjuk elhárítani a támadást.
Ne bántsd a magyart! Még egyszer, százszor és ezerszer! Ne bántsátok a leventéket, mert ök az éledő magyar tavasz zsenge hajlásai és ha őket is megnyesegetitek, akkor soká várhattok :.rra a viruló erdőre, melynek neve — nagy Hungária!
U. Gy.
Pallavicíni őrgfróf és Vass miniszter kihallgatása a frankperben
Bónls P. Arkangyalt felmentették a vallomás alól — Ingadozó vallomása miatt nem eskették meg Pallavlelnlt vallomására
Budapest, május 17 A frankper mai fólárgyalásán a Itlrvényszék elrendelte, hogy a törvényszéki orvos vizsgálja meg Hlr György nemzetgyűlési képviselő egészségi állapólát, akli tudvalevőleg tegnap súlyos agyvérzéssel szállítottak kórházba és chhezképes! határoznak eselleg a kórházban történő kihallgatásáról. A törvényszék Bónis P. Arkangyalt lanuzási köleletcllsége alól felmentene.
Gr f Slgray Antal elmondja, hogy milyen körülmények között szerzett tudomást a frankhamisításról. Ezulán Jankovich BésAn Endre gróf lelt vallomást a tárgyalásokról, mikor Pallavicíni Mikes püspök lakásán találkozott Vass miniszterrel és az mondotta, hogy Bethlen azért küldötte Prónayt Perényihez vagy Ná-
dosyhoz, hogy akadályozza meg, illclve fújja le a dolgot.
Mikes János gróf püspök a találkozások részleteire nem emlékszik. Zadravecz vallomásával szemben azl mondja, hogy Zadravicz elölte ki-jclcnlcllc : -nem lesz baj. mert István gazda tudott a dologról".
Pallavicíni György őrgróf közvetlen tapasztalaiból a frankhamisításról nem ludott semmit. 6 csak következtette, hogy sz 1921: évi hamisilás összefüggésben van az cseltel és hogy a frankügyben is ugyanazok szerepellek, mint a szo-kolhamisitásban, melyről a kormány az ő értesülése ajapján bizlositóle-velet adott a szokolhamisiló Mészáros O/ulának. Információinak legnagyobb részét Károlyi Imre gróftól nyerte. Annakidején
a politikai vádat csupán következtetések alapján emelte a kormány ellen, azonban ezldS ótn ujabb adatok jutottak birtokába, méü pedig Bónls pátertói és Hlr György nemzetgyűlési kép-viselőtói, s ez utóbbinak adatai írásban vannak nála
Elnök felszólítja, hogy bocsássa adatait a bíróság rendelkezésére, mire Pallavicíni kijelenti, hogy a tárgyalás későbbi idóponljában át lógja adni azokat.
Windischgratz Pallavicíni vallomására csupán általánosságban megjegyzi, hogy nem az a fontos, hogy a kormány marad, vagy bukik, az sem fontos, hogy ól és lársail egy kél évre lecsukják, hanem ni fontos, hogy a meg nem alkuvás gondolata és az Irredenta megmaradjon és az országnak kára ne legyen..
Vass József népjóléti miniszter kihallgatásának megkezdése elölt Pallavicíni áladja a Hír G/örgy-fíle jegyzőkönyv öl lapját. Időközben a biróság tudomást szerzett arról, hogy Vass minisztert a kormányzó fölmentene a hivatalos titoktartás megszegése alól.
Vass József népjóléti miniszter
elmondja, hogy a rr.inisztcrelnöklől érlcsűlt először a frankllgyrfll január elsején. A legnagyobb megdöbbenéssel és rémülcltel töltötte el, meri féllctle az ország érdekeit. Báró Prónay vallomását leljesen ledi a
miniszternek, Belhlcn frankügyről való értesülése körülményeinek előadása
A biróság határozathozatalra vonul vissza, amely ulán kihirdeti, hogy
a törvényszék elrendelte Vass József megesketését,
mellőzi Mikes megesketésél, miután 8Z.1 sem az ügyészség, sem a véde lem nem kérle,
mellőzi Pallavicíni megesketését
mert vallomása a lényegre nézve ingadozási mulal.
Elnök a tárgyalást félbeszakítva, annak folytatását holnap délelőttre tűzte ki.
Londonban rendesen folyik a munka
London, május 17. A munka min denütt a rendes mederben folyik Csak Manchesterben sztrájkolnak még a szervezeti dokkmunkások, akik kl-jclcnlelték, hogy a szervezetlen munkásokkal nem dolgoznak. A hatósá. gok viszont a sztrájk ideje alalt felfogadott munkásokat nem akarják-elbocsátani. A bányaiparban ínég mindig nem történi megegyezés.
Megalakult az uj német
kormány Berlin, május 17. A német köztársaság elnöke, Hindenburg kinevezte az uj kormány tagjait. Az uj Marx-kabinet ma délben alakult meg véglegesen. Marx nemcsak a kancellári hivalal vezetésére, hanem az igazságügy minisztérium s ideiglenesen a megszállt területek minisztériuma leendőinek ellátására is megbízást kapott. A volt kormány tagjait Hindenburg megerősilelle állásaikban. Az uj kormány ma délben minisztertanácsot larlolt. Meghalt az utolsó török
szultán Páris, május 17. San Remoban szívszélhűdés következtében meghalt VI Mehmtd volt szultán.
Mussolini jelentést kapott ___ a Norge-ról
Ráma, május 17. Nobllc ezredes Noméból, ahová a Norgeval megérkeztek, rádiójelenlésl küldőit Musso-lininek. A jelenlésben érdekesen adja le az északsaiki expedíció uljál. E szerint a sarktól a Nőméig terjedő utal, 5300 kilométert 71 óta alatt tették meg. A sark felelt a repttlés egészen simán ment. Cap-Barovnál érle csak utol vihar ökel. A léghalóra rakodott jégalakulatok nagyon veszélyeztelték a repülési. A léghajó legénysége csodálalramélló hősiességgel viselkedell. Az északi sarktól Alaszkáig a 13 ezer kilométernyi utat 172 óra alatt tették meg, tehát hamarabb, mint számították. A rádió-jelentést az olasz lapok közlik.
Meghalt Bali Mihály
Fadd, május 17. Tolnamegyei otthonában 70 éves korában meghalt Ball Mihály nyug. államhóhéf, aki működése alalt több tnint 300 embert végzett ki. A genfi utlevél-konfencla Genf, május 17. A genfi útlevél-konferencia tegnapi ülésén a magyar kiküldőit Gömöri-Neumann László miniszteri tanácsos négy könnyítési javaslatot terjesztett be, melyek közül keltől el is fogadlak. A másik kettő felett is élénk vila fejlődőit ki és löbb nemzet képviselője szólt hozzá. Valamennyi delegátus meg-♦ egyezett abban, hogy a benyújtóit javaslatok igen értékes könnyítéseket tartalmaznak, de az. idő rövidsége mialt elhalasztják a felettük való döntési a másik Ülésszakra.
2ALAI KÖZLÖNY
192fi május 18.
Sürgős kormányintézkedés az ipari hitelek ügyében
Budapest, május 17. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma délben tartott ülésében tárgyalta a postatakarékpénztárra és a Pénzinlézcli Központra vonatkozó törvényjavaslatokat. Több felszólalás nyomán Bud János pénzügyminiszter kijelentette, hogy az Ipari hitelekel illetőleg a kormány sUrgös intézkedésekre határozta el magát. Ha a bankok ezekbe az Intézkedésekbe nem kapcsolódnak belel úgy a kormány a bankok nélkül fogja végrehajtani terveit.
A hercegprímás Amerikába utazik
Budapest, május 17. Dt.Csernoch János bibornok-hercegprlmás, aki szombaton délután érkezett a fővárosba és vasárnap személyesen végezte a Szent Rókusról elnevezett plébánia három uj harangjának szén-telésél, hétfőn délután 4 órakor visszautazott székhelyére, Esztergomba. Az egyházfejedelem otthonában előkészül amerikai útjára, ahonnan jnnlus elején indul, hogy részt vehessen a junius derekán Chicagóban megtartandó nemzetközi eucharisztikus kongresszuson.
A mohácsi hősOk emlékünnepe
Budapest, Anájus 17. A Cselepatak torkolatánál emelt emlékoszlopnál augusztus 29-én az ott 400 évvel ezelőtt elesett hösök emlékére ünnepély lesz, melyen részt vesz a kormányzó, József Ferenc főherceg, Turáni Társaság védnöke, Csdky Károly gróf honvédelmi miniszter, Pékár Oyula, a Turáni Társ. elnöke, Hüszre bég török követ és a katonaság, mely minden fegyvernemből rendel ki oda osztagokat. Az ünnepségen elhangzó beszédek után a kivonult csapatok disztüzet adnak le és azután elvonulnak a kormányzó előtt.
Felolvasás a Balatonról Kaposvár, május 17. A kaposvári mérnök és építész egyletben szombaton délután Spur István mérnök, balatoni kormánybiztos általános ér-deka felolvasást tartott a Balaton kérdéséről.
Katolikus politikusok konferenciája
Budapest, május 17. Katolikus politikusok konferenciája lesz az Eszperantó Hírszolgálat jelentése szerint pünkösdkor Konstanzbau, melyen a parlamentérizmus krízise a főtárgy. A konferenciára magyarok nem jelentkeztek még.\' Ausztriából Setpet kancellár vesz részi. Az előadók, közölt Marx dr. és Wirth dr. volt német kancellárok is szerepelnek.
A kormány pillanatnyilag nem gondol uj választásokra
A belügyminiszter- válasza a belügyi tárca költségvetésének vitája alatt elhangzott felszólalásokra A szociáldemokraták bizalmatlanok Rakovszky Iván belügyminiszterrel szemben
Budapest, május 17 A nemzetgyűlés mai ülésén harmadszori olvasásban elfogadták az Ausztriával kötött kereskedelmi pól-egyezntény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatai, majd áttértek
a belügyi tárca költségvetésének tárgyalására. A költségvetési Platthy Oyörgy ismertette.
Fábián Béla és Petrovácz Oyula a költségvetési nem fogadják cl.
Szabó Imre a szociáldemokratapárt deklarációját olvasla fel. A párt bizalmatlan a belügyminiszterrel szemben és a költségvetési vitában nem kiván résztvenni.
Sz. Szabó Géza és Szilágyi Lajos felszólalása titán Mokcsay Zoltán visszapillantást vet a vármegyei ön* kormányzat működésére. Majd a községi és körjegyzők státusrendezésévet foglalkozotL ;A költségvetést elfogadja.
A belügyminiszter válasza Pakots József felszólalása után Rakovszky Iván belügyminiszter válaszol a felszólalásokra. A legnagyobb higgadtsággal foglalkozik a szociáidemokratapárt deklarációjával. Nem ö, hanem azok tértek le az alkotmány útjáról, akik ezt a deklarációt hozzá intézték. Érzi az ellentétet közte és a szociáldemokraták közt, mert ó mindenkor nemzeti alapon fog maradni. (Éljenzés és taps a kormánypárton és a középen.) A menekülteknek a oelügyi kor-
mány minden lehetőt megteli a törvényes halárokon belül. Védi a belügyi tárca költségvetési tételeit a felszólalókkal szemben.
A tapbetiltásokra vonatkozólag azt mondja, hogy amikor a kormány elé kerül a novella letárgyalva és elfogadva, akkor a kormány lőbbé nem fog élni ezzel a jogával.
A titkos társaságok ügyéi szintén hosszasabban fejtegeti. Beszél a választói névjegyzékekről, majd hangsúlyozza, hogy a kormány pillanatnyilag nem gondol uj válasziátokra, mint azt biresztclik. Ebben az ügyben nem folytatnak semmiféle munkát a belügyminisztériumban. A kormány csak akkor Írja ki sz uj választásokat, ha annak ideje aktuális lesz.
Kijelenti, hogy a levente oktatás ügyében nem válaszol, mert a kultuszminiszter már válaszolt. (Beszéde végén a belügyminisztert lelkesen ünnepelte a kormánypárt.)
A zalai trachoma
Ezután az inlerpellációs könyvet olvassák fel. Vnss József népjóléti miniszter is Írásban válaszolt Farkas Tibor minapi interpellációjára, melyet a Zaiamegyében fellépett veszedelmes trachoma járvány ügyében tett. A miniszteri válaszban az áll, hogy a kormány mindent megtett a járvány leküzdésére. Állami beruházások terhére kórház-kibővitésl fognak eszközölni.
Ezzel az ülés tél 8 órakor véget ért.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
Az uj lengyel kormány letette áz esküt
A héten összeül a nemzetgyűlés — A kormány nemzeti gyászt rendelt el — Megszűnt a hadiállapot Varsóban
Varsó, május 1
Az újonnan kinevezett kormányt az egész ország területén, a helyhatóságok és hadtestparancsnokok is elismerték. A hadügyi tárcát Pil-sudszky tölti be.
A szocialistapárt az általános sztrájkot szombaton éjjel beszüntette.
Az uj kormány a különféle hivatalok szakembereiből áll s a köztársasági elnökválasztásig marad tisztségében. Az eskütétel vasárnap megtörtént. A nemzetgyűlést egy héten belül összehívják és köztársasági elnököt választanak.
A hadiállapot Varsó területén mától kezdve megszűnt. Közlekedés, posta, telefon normális üzemét megkezdte.
Ma 210 elesett katonát temetnek cl közös sirba. A halottak összes száma \'237, sebesülteké ciica 1000.
A kormány nemzeti gyászl rendelt cl.
Haller tábornok nem nyomul Varsó felé
Berlin, május 17. A Lengyel Távirati Iroda itteni fiókja megcáfolja azt a hirt, hogy Haller tábornok kétezer főnyi katonaság £lén előnyomulna Varsó felé.
1)26. juiiflj:
i Sieat-Maryitsrigeti Supalirium immitha Bodag«stta 1
A legmodernebb belgyógyászati ét llzlko-terápiái gvógvIntízetT A Ukó««ob*kbjn kt-nc» gyógylűrdók kSsxvíny, reuma in n«l
bántalmak ellen. OrvoilUg vezeteti tOkttetcs diétás konyha cukor-, gyomor-, ve»«- ts szívbetegek fámára. Soványító- és hl«ó-kurák. Röntgen, t-a boratórium. Vlzgyógylntfiet. StrandfQrdó. ftflvllijt>»ltÍM»l é« ptoipcktudjl (iol>-ál uyy a iiztulwlum, mint a
Sieat-Mariihüttli lUwillldi
Midimben: az Igazgatóság. Uudapest, III., Margitsziget. SOtg&nyelm: Budapest, Margotel. 1440
Mária-leányok az uj kórházi kápolnáért
Nagykanizsa, május 17 Közkőrházunk kibővítése kapcsán megindult a mozgalom uj kórházi kápolna épitése és berendezése érdekében Is. Erre a célra rendezte a Mária Leányok Társulata gazdag müsoru irredenta előadását, melyei vasárnap délután szép sikerrel ismételtek meg nagyszámú közönség előtt a Rozgonyi-ulcal tornateremben.
A műsor magánszámokból, melodráma és tánc-jelenetekből, egy egyfelvonásos és egy háromfelvonásos színdarabból állolt. A számok mindegyike a m3gyar haza szomorú sorsán keresztül élesztgette hallgatóságában a szenl magyar tüzel, a csllg-gedőkben a reménységet, az elfeled-kezökben a kölelcsség szavát.
A csupa leány-szereplők nagy táborából különösen kitűnt a kis Babocsay Ellike monologjával, később Mészáros Annussal lejlelt és megújrázott magyar tánc-kettősével; Sípos Rózsi két szindarab-szercpével és Sipos Margittal, Horváth Máriával járt magyar táncával, melyet ugyancsak megismétellek; Bognár Margit melodrámája, Kvlcsák Margit szavalata, Ball Erzsébet magyar gazda alakítása és Hernesz Júlia Hungáriája. .A haza" clmü színdarabban Hernesz Júlia, Neubauer Ilona, Kvicsák Margit, Betlehem Rozália, Wolff Méria, Betlehem Erzsi, Müller Magda, Sipos Margit, Kiss Anna, Erdelecz Mária, Bali Erzsébet, Sipos Rozália, a „Hungária imája\' cimU színdarabban Boros Rozália, Sipos Margll, Mátyás Mariska, Horvállt Mária, Kvicsák Margll, Sipos Rozália, Betlehem Rozália, Babócsay Ellike, Mészáros Annuska működlek közre mindannyian jól fegyelmezett alakításaikkal. A gondos, minden ízlést kielégítő rendezés csak annak az ügyszeretetnek bizonyítéka, mellyel a nevelő munka folyik a Mária Leányok Társulatában.
Az ország orvosai Hévizén
Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósitója: A Balatonfüreden tartott orvoskongresszuu 45 tagja szombaton este a 8 órai vonattal érkezeti meg kirándulásra Keszthely—Hévízre. Az állomáson az orvosokat Relschl Imre városbíró és dr. Simon Sándor orvos fogadták. A hévízi autóüzem kocsijai a vendégsereget csakhamar Hévízre röpítetlek, ahol Cslzmazla János Cursalonjának éttermében 60 teritékes vacsora voll. Igen sok fel-köszöntő hangzott el. Köztük dr. Verebély Ármin orvostanár, dr. Tassy Kristóf vármegyei tiszti főorvos, Relschl Richárd nemzetgyűlési képviselő, Reischl Imre városbíró fürdőigazgató és több/irvosnö, továbbá Keszthely intelligenciájának képviselői beszéltek. Vasárnap reggel az egész társaság megfürdött Héviz gyógyvizében, délután pedig a fllrdőigazgaló-ság újból felajánlotta az autókat kirándulásra. El is mentek Sümegre, onnan vissza és az esti vonattal elutaztak Keszthelyről.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
Az evangélikus templom harangavatása
Meslerházy esperes avatta fei az uj harangokat Az elhányt ka/oitahősűl; tiszteleten- szólaltak meg előszűr az újharangok
Nagykanizsa, május 17
Hivők, vendégek és nagyszámú érdeklődő közönség részvétele mei-lelt avallák (el vasárnap délelőtt a nagykanizsai evangélikus templ\'im kél uj harangját. Az ünnep nemcsak az evangélikus egyházközség c-.al\'d-jának Ünnepe voli, hanem ünnepe mindazoknak, kik egyek a kriszlusi Iliiben.
A templom elölt és vé.;ig a Cstn-geri-uliin mozgalmas kip táiul a szemlélő elé. Horuilh O\'ivér lelkész és Ofenbeck Vilmos uagyszámu ie:i-dezöség élén teszik tneg inlézkcdé-selkcl és kalauzolják a meghivolt vendégekéi.
Nagykanizsa városi Krdtky István dr. polgár,neslerhcivcllci főjegyző és Király Stndor műszaki tanácsos, a járási tJsiolgabiióságdl Laubhiilmer Alán dr. szolgabíró képviselték. A honvédlisztlkar kílldöllségc Bcdrossy őrnagy vezetésével jelent tneg. Olt voltak löbbck köztit Winkler Ernő dr. lőrabbi, BróJ Tivadar dr., Kádár Lajos rcf. lelkész, l\'ass Zoltán dr, Hajdú Gyula dr, özv. Szegő Gyu-láné és Rosenfetd Józsefué Izr. Jótékony Nőegylet képviseletében, Siposs Zsigmond dr. rciidőrlanácsos, Thotway Zsigmond dr. pun.,főnök. Fischer József dr. kír. táblabíró, Metz József kír. ügyészségi alelnök, a DV tisztikarral Bar lat Bíia állomásfőnök, Rubint Károly fülöháii főnök, az Evangélikus Nőegylet élén dr Krdtky Islvánné, Zatavúry József óllanipéiu-tári főtanácsos, a Református Nőegylet küldöttsége élén KMfrLijosné, olt voltak az ő:szcs elemi és a polgári iskolák igazgalői, Növik János földbirtokos, Pelrlk Dezső DV ló-mérnök, Bazsó József iparicstUleii elnök slb.
A felavatás
Az ollír mellett Meslerházy Kátuly evang. espc.-es, Seregély D.-zti síe-pelncki és Kúldy József itiaroshcrényi ev. lelkészek és Horváth O.ivér, u nagykanizsai evang. egyházközség lelkésze foglalnak helyei.
Az Istentiszteletet az éuckkai kísérte Vánkos Jcr.ő vezetésivel. Seregély Dezső Jzepttncki Icikéoz magas-szárnyalású imtja után Meslerházy Károly esperes iíp az oltír elé. Ünnepi beszédében elismerései fejezi ki a gyülekezet lelkészének, prcíbitt-riumának és minden tagjának buz-gósagáért és áldozatkészségéért, akik lehetővé tették a harangok beszerzését. Kilcjü a harangok JelentSsé ;et. Szükség van a harangok szavAta, melyek a szcrelelci és hazali\'ágot tanítják. Amelyek kiállják, hogy Isten, áldd meg a magyart! Msjd emelkedett hangon mondja:
— !:s most felszentellek lén,c;i, nagybarang az Atya. Fiit és Szentlélek, a teljes Szentháromság nevé-
ben, hogy szolgáljad az egyházad és lslcn diciűségít idóilert idődig.
Ekkor a toronyban megkondul a nogi harang. Meslerházy Karoly cs-pe.-cs folyiaija:
— its most felszentelem a nagykanizsai ágos\'. evang. hitközség második liarahgj.it. Ó.\'d, Isten e harangot minden veszedelemtől, hogy idó:-len Hőkig szolgálja dicsősége-Jet.
l:> megszólal a második harang is.
Az elesett hősök tisztelete
— £s most szólaljatok meg mindketten a liáboi uban elhunyt nagykanizsai kalonahősők (iszictclére! — fnlvfalja Meslerházy.
Erre\' a templom sokasága meghatottan feláll. A tisztikar feszes vigyáz; állatban és a toronybm megszólalnak a harangoz. Mintha lelkük lenne. Az eleseit magyar hősöket tisztelik.
Az esperes tövid imája után az
egyházi énekkar énekkel köszönti a harangokat.
Horváth Olivér, a nagykanizsai evangélikus egyházközség lelkésze megy fel a szószékre. Ünnepi szónoklalát ezzel fejezi be: .Nincs magyar templom, melyből ina nem az az intés szóina, nincs harang, melynek zúgása ne azt a kérést röpítené az ég felé: Szabad hazánkai, óh, add vissza nekünk l"
Az istentisztelet a magyar Himnusz eléneklésével éil véget.
Közebéd a „Bárány"-bat!
Délben I órakor százterilékü közebéd volt a .Bárány* különtermében. Az első felköszöntőt Meslerházy Károly esperes mondotta a kormányzóra hódolatteljesen. Felköszöntöket mondtak még Petrik Dezső Meslerházy cspereste, Káldy, Seregély és Horváth Olivér lelkészekre, Horváth Olivér a református egyház képviselőire, a jelenlevő római katolikusokra és a sajtó képviselőjére, Kádár Lajos Nóvák Jánost és a házigazda Beák-családot köszöntötte. Azonkívül mondottak még felköszöntőkel Seregély Dezső, Káldy József, Nóvák János, Ofenbcck Vilmos, Nagy Lajos és mások.
A Levente Egyesület vasárnapi ^Vnezei futó-versenye
Ezrekre menő tömeg a versenyen — Sportszakértök szerint Is gyönyörű eredményeket hozott a verseny
Nngykanizss, május 17
A vasárnapi korzózó közönség a szokottnál nagyobb számban !;ullám-zolt a Fó-uic3n vasárnap délelőtt. Fél tizenkét órakor a városháza elé írkezett a katonazenekar is. A Ka-zinczy-ule* filól az Összes nagy- és kiskjnizsal levente\'-! a katonazenetar inc-ulójara menetelek el & kösönníg sorfala kOzólt. A kicsinyek csoporlja 2500 méteres távon, a nagyok cso-p r»jo 5000 inélercs távon indult. 42-42 versenyző indult mindekét csoportban. A kicsinyek csoporijábin c!iö lett Horváth József (10 p. 2 3 mp.) ki kanizsai levente, második Anlal N*ndo: nagyks.ni\'-ai levente, harmadik Horváth István. Horváth József az érmen kívül zsebórát is kapoll.
a nagyok csoportjában c!íö lett Paur litván (17 p. 57 9mp.) kiska-nizsii levente. második Németh János (Itt p. 2tt5 mp.) kjskanizsai és harmadik Kiss Ernó (Itt p. 295 nip.) nagykanizsai levente. A* eísö kettő vz érmen kívül zsebórát is kapóit. Ezenkívül érmet nyertek a 2500 itt. lutás részivevói közül B ig-stein Ödön, Matelri József, Va^s György, Hajdú Ferenc, Fuló Lajos, Ricbner Gyuh, Csendőr György és Horváth István.
A nagyok csopoitj-lból, akik megfutották az ötezer méteres távol, érmeket kaphk: Csákányi J*nos. Balogh József, Kiss Ernő, McU Lajos, Pahocsa György, Bognár Gyula, Nagy Jó/scf, Keppen András. Kws János Simon István, .va!;:m-" nyi u nagykanizsai leventék.
A 10-es csapatversenyt mind a két távon a nagykanizsai Levente Egylet nyerte 122 illetve 116 ponttal.
A dijakat szép és lelkesítő beszéd keretében Krátky István dr. főjegyző adta át a derék leventéknek.
Külön kell megemlékeznünk a katonazenekar elsőrangú játékáról, mely nagyban hozzájárult az ünnepség sikeréhez.
A mindenféleképen\' szépen sikerült verseny a Levente Egyesületek vezetőségének érdeme.
Balatoni kedvezmény a Délivasuton
Nfigykunlzsa, május 17 Ismeteles, hogy a MÁV üzletigazgatósága a balatoni fürdők forgalmának emelése végeit különböző intézkedéseket lett, igy legutóbb — hogy a balatoni gyorsvonaton az utazóközönség csak a személyvonatnak megfelelő dijakat köteles fizetni. Most Gordon Róbert vezérigazgató intézkedésére a balaloni forgalomban a DV is jelentősen mérsékli a menetdíjakat. Igy egy napta szóló retúrjegyeket 5ÖVo$ kedvezménnyel bocsátanak ki, mig három napra szóló retúrjegyeket 35%-os kedvezmény-nyei, Ezek a kedvezményes áru retúrjegyek már folyó hó 15-től léptek éleibe. Kísérletképpen junius 20-tól kezdődőleg szeptember hó 10-ig bevezetik 3 jegyfüzetrendszert, amelynél az ulazó 40% kedvezményt kap. E kedvezményes áru jegyfüzetek 20
szelvényből fognak állani és használatuk nincsen személyhez kötve.
A DV üzletigazgatóságának ez az intézkedése kétségtelenül a Balatonon nyaraló közönség osztatlan helyeslésével fog találkozni és bizonyára emelni fogja a balatoni lürdök forgalmát.
Keszthely a szabad lakásforgalom ellen
Keszthely, má|us 17.
(Saját laJísilinklól)
Mint ismeretes, Keszthely a legutóbbi lakásügyi rendelettel azok közé a községek közé került, melyekben a lakásforgalom teljesen szabaddá váll. A felszabadulás, mini előrelátható voll, nem megy minden zökkenő nélkül. Ezt bizonyítják a tiltakozó gytllésekrőll kapott alábbi tudósításaink.
Az .Omke" felhívást intézeti keszthelyi fiókjához, hogy az uj lakásrendeletből eredő sérelmeiket közöljék a központtal. A keszthelyi fiók szombaton az Amazon különtermében Práger Tivadar elnöklete mellett gyűlést tartóit, melyen a tagok teljes számban megjelentek. Az elnök kérte, hogy mint háztulajdonost, mentsék fel a tárgyalás vezeléíe alól, de a tagok egyhangúlag ragaszkodtak személyéhez s igy a tárgyalást tovább vezette.
Erdős József kereskedő felszólalásában sérelmezte, hogy Keszthelyen egyik-másik háztulajdonos az üzlet- és lakásbért az aranyparitáson 100—150 aranykoronával felül állapította meg bérlői részére. A kereskedők, iparosok és sok lakó ilyen bérek mellett 3 hónap múlva a tönk szélére jut. A felszólaló tiltakozását fejezi ki a szabadforgalom ellen, azt idő olótlinck tartja, mikor különben is a bérlők és háztulajdonosok közölt még mindig bizonyos anla-gonizmus észlelhető. Ulon-utfélen hallani a keszthelyi lakók, bérlők feljajdulását a lehetetlen állapotok miatt, melyek következtében november elsejére sokan maradnak lakás nélkül. Kérdi a felszólaló, 1Ú vállal felelősséget a télvíz idején hajlékuktól mcgfoszlolt sok gyermekes családokért?
Az Omke keszthelyi fiókjának tagjai ezután elhatározták, hogy azonnal memorandumba foglalják sérelmeiket s azt az Omkéhez terjesztik fel, hogy az illetékes minisztériumban kérje a nyomaszió állapotok megszüntetését és az idöelőlt elrendeli szabadforgalom felfüggesztését. Ezzel az ülés véget ért.
Még a hét folyamán a munkanélküliek és a lakók fogják megtartani tiltakozó gyűlésüket a lakások szabadforgalma elien és memorandumba foglalják tarthatatlan helyzetüket.
A köztisztviselők és nyugdijasok a napokban tartott gyűlésükön sérelmeiket ugyancsak memorandumba foglalták és azt bizottság utján juttatták cl a minisztériumba.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májüt 18.
NAPI HÍREK
■ APIREHD
Május 18, kedd
Római katotlko,: Venanc vt. I\'rotez-Urn: Erik. Iiraelila: SzIJan hó i.
Nap kel reggel 4 óra 21 perckor, nyugszik déluliii 7 óra 3.1 perckor.
Moll, UrdJua: Az örök-caend ha/ija, Scott jSpitiny halikM litfI marisa a déli-sark feltedeiéséie. Elóadliok kezdete este 7 és 9 órakor.
LIE
K U LTU RESTÉ LY E K ÉS ÜNNEPÉLYEK)
Kij»* aa. r.Kh., ís\'.i, 4414.141?* « 10**1.0 I
U[]\'im:.o " I ■ &rú<*
HaiM n. r. **w»4*
14k4 i Mtui rirwk*.
Maim, H. A X,fj»""Ml VmUi D*:*i« **.,:«-u..wAl 14.WI,, «W«I "I II «•>«■
Mii.* ». *x.pk4»í,4*nai44j,iK4**«s****k I 0,**e4i**a ii oak4pi6 re, >>-.<< Ml , -
14*1 4. " H ■1\' i
MaJ.* X la«i04UMMiitcr( 4»,44»il.*k *4I<* *tl* » C4*4o* i WíWimnbtc
J.al.4 X |wri>«UBOo<ükor, 4ar4hu*nik tli-444** <<!» I 0**.or * Roi|OstI.uI<«I lo*ntl*mnb*n Jnnlut 4. ,M t,i*t<itai«ll d.llidi (Iai:6***nl*t4*l
— A polgármester Bud«pestre utazott. Sobjin Ojula dr. polgármester különböző hivatalos ügyek elintézése végett tegnap délután Budapestre utazott.
— Hősi emlékoszlop leleplezése. A novai járás Tólej községében nagy ünnepség keretében vasárnap délelőtt leplezték le az elesett bősök emlékoszlop!!. Az ünnepségen megjelent dr. Tarányl Ferenc főispán, Czoix/r Mátyás polgármester, az OTT képviseletében Cabsovits Kornél vármegyei testnevelési vezető, a járás és a község előkelőségei és nagy szánvi közönség. Délben 60 terítékű bankett, délután levente-verseny volt.
— P«pl gyűlés. A nagykanizsai esperesi kerület papsága ma délelőtt Qelsén szokásos papi koronáját tailja Kreubur esperes elnöklete alatt.
— Az emberek milliói sírtak és kacagtak az Aranyláz könnyes szatíráján.
— Halálozás. A nagykanizsai posta és távirda! tisztikarnak gyásza van. Fűltél Teréz segédtiszt, aki az 1. számú postahivatalhoz volt beosztva, tegnap meghalt. Temetése holnap, szerdán délután 6 órakor iesz a temető halottasházából. Az cJtuiryt a postahivatalnak buzgó és lelkiismeretes tisztviselőnője volt. Halála mély és igaz részvélet váltott ki.
— Ma és minden este a Korona kerthetyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Izraelita ünnep. Izraelita vallású polgártársaink holnap és holnapután pünkösdi ünnepüket ülik. Az Ünnep ma este 6 órakor áll be és csütörtök este végződik. Halnap, szerdán a 10 órai Istentisztelet keretében leánykonlirmáció lesz. Az ünnepi szónoklatot dr. Wlnkltr Ernő főrabbi tarlja, mig az istentisztelet kántori részét Abrdmovles Márk ló-kántor.
Orvosi hlr. Dr. Halszer János fogorvos küllöldi tanulmányútjáról megérkezett s rendelését újból megkezdte.
— Schwarcx Dezső cégnél utl (i női divatárukban legszolidabb Id txolgál&s.
Aranyláz
$üaz Urániában
— Zrínyi emlékünnepély. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör, mint minden év májusában, ezidén is stép ünnepséggel áldoiott a Zrínyiek emlékének. Az ünnepélyen, mely vasárnap déli 12 órakor kezdődött a városháza közgyűlési termében, megjelentek az evangélikus harangszentelési ünnepségre Nagykanizsára érkezeit vendégek is élükön Mesltrkizy Sándor ncmespátrói esperessel. A műsor a Kör vegyeskarának Hiszekegy-évei kezdődött, majd Krizsala Fcrer.c ke-gycsrendi tanár tartotta meg lelkes hangú ünnepi beszédéi. Zrínyi mondása : .Ne bántsd a magyart 1* volt beszéde mottója s a Zrínyiek erényeinek a - mai szomorú magyar időkbe való átültetési voll az alapgondolata. A vegyeskar karnagya, Kerkay József dr. — Mázol Lulu nagy hatást kiváltott szavalata után
— a vegyeskar fejezte bc az ünnepély műsorát karnagyának, dr. Kerkay Józsefnek .Él a magyar" cimű irredenta szerzeményével.
Időjárás
A nagykanizsai iicteorotoglal rnog-tllycló jelentése: Héttőn a MmtrM-irt: reiotel 7 ínkor +t«-4, úíKilln 1 órakor +JI-S. este 9 Órakor +138.
Szélirány: Epést oao délnyvgati azét.
FtlMiet: Reggel teljesen, ótlben ía eate kevísbbí borult.
Éljél 1 óra 10 perclíl 6 éra 10 percig gyenge eső, - Rcfxel t> óra Í0 perckor délnyugaton szivárvány.
Nopt csuptidék mennyiségi:
A Meteorológiai Intézet lelentéie a«-
rint rétiben felhős idó némi hójütyedéssel és tíettcK kevés esővel.
■= Nőegylet! tea. A Keresztény Jótékony Nőígylet szokásos, teadél-uiáuja 20-án, csüiörlökön 5 órai kezdettel kövcsdi Boér Ousztávnénál (Sugár-ut és Rozg\'onyl-utca sarok) tesz. melyre a tagokat és azok vendégeit Szívesen látják.
\' LÁZÁRÍPISTA teljes zenekarával a Korona kcrthelyhégé-ben hangversenyez.
-> A KANSz felhívása. A nagy-kanizsti KANSz vezetősége felhívja azokf.t a tngjail, akik a kedvezményes DV vasúti jegyekre igényi tartanak, hogy fényképüket és 230000 korona \'dijat dr. Thoíway Zsigmond postafónöknél mielőbb adják le.
= Az Uránln ntozgó pünkösdi hete az Aranyláz jegyében áll. Chaplin filmje a világon mindenütt eseményszámba ment. Az Urániának is eseménye lesz. Ezért bolygatta meg a moii rendes heti programját, a kedd és szerdai napokra egy. a ludimínyos ismeretek szempontjából páratlan éitékü és páratlan szépségű tilmet Scoll kapitány utazását állítva be mig a csütörtöki napot pihenőnek és előkészületnek hagvla, hogy pénteken és szombaton parádés előadásokban élvezhesse a közönség Chaplin mélységesen emb;n humorál.
_ Levente-temetés Fclsősze-menyén. Szomorú esemény voll a trianoni határ mentén Felsöszemenye községben 1926 má|us 12 én. Két harang kongása hirdette, hogy egy szegíny magyar levente meghall, megszűnt e szegény csonka magyar hazát szeretni és szolgálni. Az egyesület oktatójának Kovic. Károly levente oktatónak az öccsét kísérte ki a levente iljuság nagy részvét mellett, csendes pihenő helyére. a temető kertbe. E szegény leventéi utolsó helyére Is barátai vitték pompás díszben és megkoszorúzott leányok kisérték ki. Ka-ronyl Jenő kántor meleg szavakkal búcsúztatta el szüleitől, rokonaitól és levente barátaitól. Az egyesületnek minden egyes leventéje részt vett a temetésen Péter István oktató és Salamon Bálint jegyző gyakornok levente ellenőrző vesetésével. Ezen-kívül a falu előkc\'ősége, jegyzői és tanitói.
= Budapesten tlz mozgószln-hAz játszotta egyszerre Chaplin ragyogó filmjét az Aranyláz).
— Zalavármegyében csak termelési Igazolvánnyal szabad élelmiszereket árusítani. Zalavármegye tiszti főorvosának, dr. Thassy Gábornak kimutatásai szerint Bidy Zoltán alispán megállapította, hogy a fertőző betegségeknek Zalamegye járásaiban leginkább a piacra keiűlő termékek, különösen azoknak hái-ról-házra való vitele utján lerjcdnek. Ennek megakadályozása végett Bödy Zoltán alispán szigorú rendeletet adott ki, mely szerint mindazokban a házakban, ahol fertőző megbetegedés fordul elő, az elöljáróság a termelési igazolványt a balósági orvos állal megállapított időre vonja bc és a piaci egészségrendóti teendőkkel megbízott közeg ilyen igazolvány nélkül élelmiszereket ne engedjen árusítani és ilyen egyének ellen nyomban a legszigorúbb egészségügyi eljárást is megkell indítani. Bődy Zoltán alispán rendeletér.ek másolatét megkü\'dölte Somogy, Vas és Veszprém vármegyék alispánjainak is hasonló eljárás elrendelése végett.
Fényképezőgépek,
fotófelszerelés! cikkek
fizetési könnyítésekkel, olcSÓ 4/on
FRIED ÉS NÁDORNÁL
Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 3.
Telefon 115-50. Kérje ingyen * 20. sz. képes árjegyzéket.
1026 május 18-
ZALAI KÖZLÖNY
5
— Ingyen virág a városi kertészetből. Mint egyizben már emli-lel.iik. a városi kertészet virágteles-legét Jijmentesen bocsátja a közönig rendelkezésére. Virágot csak azok igényelhetnek, kik azzal ablakaikat és erkélyeikéi fogjak feldíszíteni. A város vezetősége ugyanis a a virágok díjtalan kiosztásával ily-midőn is elő akarja mozdilani az utcák klllsö képének szebbé tételét. A város maga is jó példával jár elől, amennyiben a városhá-a erkélyéi is ki fog|ák virágozni. Minthogy a kioszlás a napokban mcgtö.iénik az igénylők sürgősen jelenlkezzenck a városházán Erdélyi János iktatónál.
— Ma és minden este h Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
Mühelytüz. Tlboll Lajos nagykanizsai kötélgyártó Eóivös-léri műhelyében tegnap déli fél 2 órakor valószínűleg egy eldobott cigarettavég következtéből ttiz keletkezett. Szerencsére, mire a tűzoltók teljes apparátussal kivonultak, a tüzet sikerüli elfojtani, igy a kár lényegtelen.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Rádió-műsor
Mtjus IS (kedd)
BtiUnpcst D. c 9.30, 12 is tl. u. 3: llirck. 4: Előadás. r»: Cigányzene. 6.45: Hangverseny. 7 30: Paganini operett 3 (elv.
Bécs (531 és .582.5) I). c. 11 íj <1. u. 4.1.5: Hangverseny. 8.15: Schammcluuartell. 9.15: Vig clóadőcsl.
Hamburg 1392.5) IJ. u. 4.15: Hangverseny. 10.30: Tánczene.
Lipcse (452) U. u. 4.30: Hangverseny. 10: Kabaré
München (48>) I), u. 4.20 : ttangVMMny. 7.30: Hangverseny 9.15-10.35: Dalest.
Prága (368) I). u. 4.30 -5.30: Sexlelt. 7: A prágai nemzeti színház előadása.
M 0X1
Uránia kedd—szerda 7 és 9 órakor: /tz örök csend hazája, Skolt kapitány halálcsvégtl utazása a déli-ratk felfedezésére. A film szépségei mindenkit meg fognak lepni, Skolt kapitány tragikum-a mindenkit meg fog könnyezti-lni. Tudományos ériéke miait ncgalivjál az angolok a Brilisch rnuzeumtian őrzik.
Az Aranyláz előadásai pénteken és szombalun 7 és 9 órakor az Urániában. Előjegyzések javában folynak. Az előadásokon semmiféle kedvezmény sem érvényes.
SPORTELET
Nagykanizsára került a II. o. bajnoksága is!
Szigetvár: SzAK-MBTSC 4:2. A mohácsi csapat veresége folytán a Nagykanizsai SE egy pont elöny-nycl megnyerte a II. osztályú bajnokságot, ami egyben az I. osztályba való befutását is jelcnli.
Kaposvár: Turul—PAC 4:2. A Turul győzelme révén megérdemel-
ten negyedik helyezett leit.
Pécs: PSC-NTE 4:1 (4:0). Az első 20 percben négy gól van már az anibició nélkül játszó kanizsaiak hálójában. Ezután erősítenek s végig nyomasztó fölénybe jutnak, de csak Férhezly tud szépíteni az eredményen.
Soványak—Kövérek 4:4 (4:0)
Az NTE old-boy mérkőzése óriási közönségei csalt a pályára. A kélszer 35 (I) perci tartó meccs mindvégig állandó kacagásban tartotta a publikumot s a sok groteszk helyzeten és mozdulaton kívül az volt a leg-liumorosabb, hogy — egész komolyan akarl jiiszani mindkét fél.
A félidőben még a kövérek kaiasz-trófális vereségétől lehetett tartani, de legnagyobb meglepetésre a II. félidőben jobban bírták az iramot, mini a soványak és addig játszották, amig kl nem egyenlítettek. A biró is segítségükre voll ebben, de pár-toskodását a közönség általános szimpátiája kisérte, hisz mindenki a kövéreknek drukkolt. : ■>
A soványak kapusa fenomenálisan védett, négy tizenegyest telt ártal-
I niatlaniiá s előreláthatólag bekerül a nagy egybe. Olyan vastaps ínég nem hangzoll cl a pályán, mint aminő a kövérek első gólját kísérte, akiknek az első csapat jobb szélsője is segítségükre voll, de — alig érvényesült. Erősen lefogtak, ha kellett, kézzel is. Az általános tetszésre talált meccset rövidesen megismétlik.
Klskomárom—Nagykanizsa — Magyar utca 4 :3. A Kiskomáiomi Levente. Egyesület és a Nagykanizsai Magyar-ulcal Ifjúsági Fotball Egyesület közt folyó hó 16-án Kis-komáromban (artolt fotball mérkőzés eredménye 4:3 a kiskomáromiak javára. Biró: Malter.
^ Megérkeztek az uj NTE zománc [elvények darabja 15,000 korona, Berény ékszerész.
Az Andrássy-uti Szinház
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében e hó 2*\'—23-án
Boross Géza, Kondor Ibolya, Dajbukát Ilona, Bársony István, Czobor Ernő, Komjáthy Károly
Jegyek 25, 35 é> 45.000 koronás árban Szerbnél.
xSCPö
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, igy lesz a ruha igazán kifogástalanul tiszta.
SCH ICHT- MOSÁS
TÖRVÉNYSZÉK
(§) Halálra Ítélt gyermekgyilkos apa. A Drávamenll Piskó községben ifj. Bibék József 3 és fél éves Józsika nevű gyermekét bátyja és nagyanyja segítségével meggyilkolta Maszlagos redőszirom magját turősrétesbe sütötték, majd hogy a mérgezés hatását gyorsítsák, a gyermeket megfojtották és holttestét a trágyáié-gödörbe dobták. A törvényszék a gyilkos apát életfogytiglani fegyházra, a bátyját és nagyanyát pedig 8—8 évi fegyházra ítélte. A pécsi ítélőtábla ifj. Böbék József büntetésit halálbüntetésre változtatta dl, Böbék Pál büntetését 14 évi fegyházbüntetésre emelte fel, idb. Böbék fózsefné 8 évi fegyházbüntetését pedig jóváhagyta.
(§) A dohány, a finánc és az alsopáhokl magyar. Jóképű magyar gazda állolt tegnap vádlottként a nagykanizsai törvényszék előtt. Tóth Ferenc 51 éves alsópáhoki földműves hatósági közeg elleni erőszak vétségével volt vádolva, mert az Alsó-páhok község határában levő szőllö-hegyen a pénzügyi alszakaszt azáltal, hogy kapával a bűnjelét képező dohánypalánlákat kivágta és kapával a pénzügyőröket megfenyegette, hivatásuk jogszerű gyakorlásában akadályozta. A bíróság az alsópáhoki magyart egy millió korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.
(§) A halálra forrázott gyermek esete. Dubletz Istvánné 44 éves ollárciföldmUvesasszonya mult év öszitlóján a konyhájában mosást végzett. A konyhában a földön egy forró vizzel telt dézsa voll. Az asszony rövid időre kiment a konyhából. Ez alatt fivérének 20 hónapos kis gyermeke Lakatos Mariska beleesett a forróvizzel Jelt dézsába. A gyermek halálát lelle a vizben.
A nagykanizsai kir. ügyészség ezért Dubletz Istvánnét gondatlanságból okozott emberölés vétségével vádolta. Tegnap voll ebben az ügy-: ben a főtárgyalás. A bíróság figye-
lembe véve a rendkívül nyomatékos.
. enyhítő körülményeket, azt a tragédiát, amely miatt a szegény asszony teljesen megtért"— mindöszc ICO \' ezer korona pénzbírságra ítélte jogerősen.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat gyenge volt. Az Üzletmenet mindvégig vontatott és igen szak keretek között mozgott. A külföldről is kedvezőtlen hireket jelentettek. Az általános lanyhaság alól kivételt képezett a Nemzeti Bank, Déli vasút és Kószén kisebb javulásra tettek szert. A vaspiacon tovább lanyhultak a Ganz értékek és igen lanyhán tendál a Fegyver, amely 10%-ot veszített árfolyamából. A többi értékek árvesztesége nepi haladja meg a 3Vot. A fixkamatozásu papírok pitcán az irányzat szilárd volt és az összes címletek lOVkal emelkedtek.
Zürichi xárlut
I**t1» I565D0, London 2517 00, Nfwjoik 517-25, BiUmíI 1540 00, Milano I82o-0í, HoOnd 2C813. Bellin 12310. Wltn 73.05, üoöa 37/ 50. Príga 1532 00. Budacxit 72*30, 7t,*ó 4000. 3ak»mt 193 00, Vtylá 911.00
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
VaUtAfc
UOM<I US -ÍIÍO
(eal UlUOHMi Ctinktx. KlllllXI ÜttAf >M4 IMM
ocJifa »m;i47t
riutU fc. 2 12-31 ÍJ KMf* Irt. HKOIttlO Lti 3U 272
111421
sstt-ato
IIMM7dU
I ((41 !|f2 U7UII»;t iim-iMü 2174JK4 IHA>-liSUD llltO-IIKO
Uti
«<(!»
Ota kot. Ivájtl ti. i«k> h. Kotrl* b*
An,u<i*<* uns jrns
C«!ía s.r...
Irtwul KdfitU|i
I»»I2 1/1X2 XO 170 tISJ2179 117tó ISOi JHU) llOtl »I7J»> i\'IJW MIUu at0i470
KcrMt ?u.\\i;ii;o
í-*rli 21101112
Jhiit IIUS0 3I2.W S.MU SU62I
»Us**aH» I»1I0:».70 «i» 10074 U1W
UtU* IM0I-IÍS4I
Tenné«ytŐrede B««» duiv. 76 kj-ot 415.0:0 -417.500. Tt 425.00J-422^\'JO IS k* oi
422.5CO—425OUO. e?y:D danintail tt p:il-vldékl 76 kjf.-oi 410 030—412530, 77 kji-ja 410.05.\'—417 ÓCO 78 k/.-w 417.503-420 OOJ \'19 kp-oi 420 00 — 4225X1. toii 232 5.ü-235003. «»kt.3j»rr*i vi 240.0M 250.000, i^fároa 280.000-32.StXX>, «t- J600X--
272.500, 2 2SCO-205.0:0, ÍCIK«
600.000--ólO.COG. kOk-i 180.00U 195.000, korpa 172 500-177^1.
Sertés vásár
fAÜuilás 4712 mcívM! dadatlimil vImm ui.adi 1500 dib. KikircodU 17.750-18*250, twiett 17.033 -17500. wdett köxto 16.000 —16^0T konnyfl 14 5)0-15^00, eísAfcn-ia. öre? 16 000—16.500, niHíodrendtl 15.000-^15.500. angol ilUdA 18 000-20.000. sxaloi.ní
iMgyban 20^00- 21 (00 *ilt 2Ő.C03--.-.
Icbuiott hu* 13.000—20.000. swlonnái líl-i«ttít 20.000 -21.50a Az knyxat kíteepes
K\'adó: Zrínyi Nyouidnlpnr és Köuy.-
kur«*k«<lés RT. Na^ylunixm
8
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májua 30.
ÜPROHIRDETFSEK
A» apróhirdetés dija 10 uól* 5O00 kor. A címszó s minden vnsUgabik betüMI ,\\l!ó nA két sxAnaV számíttatik. Minden lovibbl izó dlia 500 K. A tilrdatéal dlj előre flxotcndft a íoryalmladó hozzíszitnltásivAl
Borsnjtók, »6l6xuxók, bogyó-xók minden nagyaághan éa min-donncmü m a * ö g a x d a a ik q 1 gép claörcndo kivitelben kaphatók Welecr J. C. Gaxdaaégi Gépgyár. Magykanixaa, Sugár-ut 16. 3W
Katonatemető dűlőben I hold axintó-föld terméssel vajjv termés nélkül szabadkézből eladó. Cun a kiadóban 1631
Kiskar,Izsin. Biba-ulca ít. saimu hlz-bJn (slmxan bútorozott axoba kiadó.
Uécii és budapesti bcvAsIfMsomból hazaérkeztem és jakUrunk teljesen oomplett, melyre felhívjuk a t. vevőközönség bccscs figyelnél. .Nagy\' raktir: florentln. lószór. panama. tagal és csodaszép IHU kalapokban. Utimésok clkcrUlísc miatt eredeti model\'ckel nem leszünk kirakatainkba. — Klein József it Teslvéie. Oloaé árak.
Van szerencsénk a n. é. közönséget! értesíteni hogy előnyöa lixetóai | feltételek és iótállás mellett el-
vízvezeték, fürdőszoba, SiHMS
csatornázás és ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok axerelöaétésjawitáaát.
Amidón a n é. közönség nagybecsű megbizását kéljük, egyben a legjobb kiszolgálástól előre Is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Szácsenyl István és Társa
VlmitKi Ftlsurrlrtl. Fartő t* Krí wj,í.JíjI Bcrcadei<sl ViluUl IK1] Koaauth-tér 13.
vb^i^vuwhhsbninmhaf
épület Qveuoxéat helyben és vidéken elónvos árakon villái Stern üveges. Vasúti-ulca 17/19. 14^8
,gy cslnosí külOii bejárattal kiadó. Bővebbet özv. SAÍAr ödflnné. Széchenyi lér 9. 1592
Egyben 3 hold príma aaéntó és rét Potyll malom rélle végén elaúó Meleg István ny. rendJr, Somogysientmlklós. 1591
Kitűnő kereoaenyl
ó- és UJBOR
1*917. évi pcoaenyobor lltexcnklnt li kapható iom
REMETE, Sugér-ut 8. axém.
Ek>- dib 800 ■*\'„ jókarban tevó .Díesslec\' ooóplő, egy drb elevátor 1000. 1100 as CiéplőhfU való, olcsó 4ron eladó. Érdeklődni lehel OrUnfeld Lajosnál. Zalancnt-mlhily. 1589
Van szerencsém <1-:tcsiteni a n. é. M/.Onségttt, hogy
mészáros h Mi üzletemet
a mai napon megnyitottam és állandóan iriss hust tartok
Marhnhus 1..... 20.000
Borjúhús elele . . . 20.C00 hátulja . . 24.000
Sertéshús..... 24.000
A n. é. közönség szíves pátl-í-igiáát kérve, maradiam
tisztelettel
Splerer Benedek
Csengery-ut 88. (SzlUgyl-téle binkk).
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest tegelsötendu, modem, cutidt szitkSja, «Z
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgálás t Modern berendezés! Központi fűtés! - Melegvizszolgáltatás! -Fürdók! — Lift!
A nyugati pályaud var közelében
Budapest, VI.\'. Rékdtzl-ut 42.
Nemzeti Színházzal s/emben.
Mielőtt vásárlásait eszközölné, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat
Dclain jól moshalö, gyönyörű
mintákkal ........................11.500
Creppe iá mosó. minden színben ....................................SiOO
Crelonok, ftslök ..................HJOO
Maroccoiii, Francia, remek jzin-
mintázással ........................2MC0
Ruhakelme tiízta gyapjú, Icg-
szebb szinekben :................CO.OJO
Puplinok mintás, stinák............SMCo
Flanelt portörlök ... C. ... 7.0Ű0 Kabátok coverkot és gyapjú
kelméből...............390.000
Delaln ruhák, legszebb laton 79.000
Jumper, trlkóselyeniböl ............62.000
Nöt Ingek hímezve ..................21.000
Pamutvászon ........................11.500
Gyapjúszövetekben, selymekben, kelengyékben nagy választók.
— vidékre mintákat kuidimk. —
Budapest
Gyári
eladási központ:
VI., Liszt Ferenc-tér 9. sz.
javítóműhely:
VII., Dob-utca 96-98. sz.
Telefon v 5-72.
m ts
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telelőn: Teréz H-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részérc.
Reklámtcrveket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legol csóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Duna-Száva-Adria MasuHúraaság«dOt (Déli Vasúi)
R3E§»ETKEiBDJE
1926. évi május hó 15-451
a Nígylisnizsára é kező és indul-t személy, zálliló vonatokról.
t Szem. v. 2» Oyv.
3 Szem. v.
4 Oyv.
5 Szem. v.
ttinl.ipcströt Indul
ri-30 900\') 132(1 17-341
21 ■■£>•■!
NaiO\'kani-\' zíára érkezik
13-55 I3C0 1955 21-50 41X1
A vuwl ueme
1
1 Szem. v.
2 I Oyv.
3 1 Szem. v. I Oyv.
51 Szem. v.
Nagykanizsáról liidul
int")
71X?) 9-10
14-45\')
15-00
Budapestre érkezik
ti oo
lti-40 1910 21-55
\') Gyorsvonattal egy l—II. oszt. és egv tll. oszt közvetlen kocsi Budapest Wien S. li, egy II—IIL oszt. köz-.-clten k<h.-si Rudawst—Zalaegerszubsegy etkezil kocsi Buda-pci.l Gyflr is Vtt.-20-lfil IX\'4-tg egv 1- .1 III. cs/t. közvetlen kocsi tiudapcst-VIllacli.
^Gyorsvonatul III, oszl. és ci;v It-llt. oszl kőzvcttin kocsi Budapest Susak, e;y I—II. oszt. Í-. o.:y III oszl kö/vetten kocsi Budapest—t-\'lunre, egy étkezö-kocst Budapest—Xag)ka.:!zs,i, <-v IrJIóVocrl itudapest—Vcnezij, egy t II. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Vcntlmigtia tTrtcíte—Venczla—Genován át) és egy I -11-111. oszt. közvetlen kocsi Budaptst—Rönia
1 Személyvonattal 1-11. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest*-Barcs és egy 11—tll. oszl. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
NuKykan\'uM—RalalonsanlgvB\'ini viswnylalban
""Biitatonjzont-györgyröl i"[t. \' 525
Nagykanizsára érkezik |
Nauvkani- I Balaronszelil-zsjröi indul "györgyre érk. IS-IO "19-S *
Vcgjss \' 525 725 | Ve»vts _A\'oKtkanusa—S:omb,i\'Mv ■ Wien S. li vlvmvMban
WteiihSt 1 Szinib.ilv\'Xagvl\'aar
W i W A
bzern. v.
Oyv. 9001)
Szem. v. i 10-35
Szcin. v.,| Iti IV.)
indul
•-•■ar
12-15 15-10
21*21!
írk\'ilk 14 011
laoo
23»
"nM"
20*110
*) Gyorsvonatokkal cuy I—II. os-r. é« egy III. tsszt. közv. tteii kisxsi Budapest—
Wien S. 11.". egv II—lil. kö.vctlen k.v-si Osl|ek—Wien S. B.. sj;y t-lt. oszl. közvetlen kocsi Zagrcb—Wien, egy Ctsezókovsi Budapest—Gyír. egy It-IIi. oszt. kozvctle.i k-xii Buda|iesl—Zataegeiszcg. —
Szernél)vonatokkal egy II—III, oszl. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg,
NiiO\'kanU&r fítres--Péesl vi- :on\\hthun__
Pécsről indul
3! Szem. v. 4; Szem. v.
indu)
MO)
Bir.,.iol
ke-zik
1235 I3-2Ö\')
i ur.
15 15 100
7"12 13-40 17 20 Z5-IU
■Nugvíipni-1 zsárúl Indul
Barcsra \' Pecr.ri
Orkezik
—ssr
12 15 ■ry.)1 16-17 Végy. v. 1S2-I ; 21-40 kvcii Osick—Wien, egy
I S-m v 4-30\'r Szem. vj 10 tll ; 3\' Gvv. \' I4-.W)
\') Gyorsvoiislokkitl egy II—dl. cszt. közvette: közvetlen kocsi Zagrcb—Wien S. !\'.
*) Szeiiiclyvouatokkat egy 1—II. oszt. közvetlen kocsi és egy tll. oszt. kocsi Nagykanizsa—Pécs.
__Nagyktinhsa—Gyékényes! viszonylatban _
érkezik
tr-Tfsr
1ÍSÍ1
i-n wzi.
közvetlen
Gyékényestől indul
Na^ykini/sArúl i 6yékén>;c. rc indul érkozik
Nafjykani I zíára r
éiko/lk |
1 Oyv. 5 ít»>) 630 j 1 Oyv." ~*~22-Hf) \'/2-3ÍI
(iyorsvooa\'okkal crv I—II. oszt. és egy íll. oszl. közvrlleii k-xsi IJudapcs!— Fiume, egy I II. oszt. és egy III. oízL közvetlen kocsi Budapest—Suak. __Nanykanus\'!—Cukovccl (Csáktornya) viszonylatban_

Csáktornyáról indul
T
•i«») 7-20 It-III 1232\') 13*21
N\'agykani-zsAra érkezik 6 20 9-40 130d
ttas
2.H5
jNagykaelzrüröt Csáktornyára
indul
erkezik
1 Somi. v.
2 Oyv.
3 Vcgy. v. \' Oyv. ,
,W\'I 13-W) 17-011 2230
7-1,\'.
tr.-w 20-21, 010
1 Ovv.
2 Vi-.i-.i
3 S/é.o v«í
Í ÍV\'-\'1) 5 S|ecm.v.
Csak V\'l 26-ír bezárólag közlekedik. ••) Csak VI 27-tól kezdve közlekedik.
») Vonatokkal ecy 1—II—III. oszl. közr. ktx-J Uuilapcst Fiúm*. .. . ......
Budapest—Venezu. egy I—II oszt. közvetlen kocsi B:v!.tiKst -Ventiüiiglia (vU Tiieilc, VenezM,\'Oeno^f, egy I 1! II* oszt. k-uv. k(»csi BhJiooM—Kóma.
w) Gyorsvonatokkal I92»i. VF2«5 lói, bezárólag IX 5-»2 I II -tll. ot zt. kot/, koeui Uudapcbt—Villach.
egy hálókocsi
Mindenféle
•M f ■ *
készít
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
Nyomárait a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető; Olenbeck Károly).
66. évfolyam, 110. szám
Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök
Ari 1800 korona
1 ~ Felelős szerkesztő: Kempelon Béla XTU\'l ^ "" » ÍST
POLITIKAI NAPILAP
A miniszterelnök tanúvallomása a frank-pörben
Bethlen István gróf sem szóval, sem hallgatással nem fedezte a frankhamisítást Hlr Györgygyei csak birtokvételről, nem frankOgyről tárgyalt A miniszterelnök pontról-pontra megcáfolja Hir György vallomását — Hir Györgyöt alacsony műveltségű embernek tartja — A Töreky-tanács kiszállt a Rókus-kórházba - Hir György kihallgatása — Kinos incidens Rába védője és Ángyán sajtófőnök között — Llngauer Albin Friedrich Istvántól értesült a frankhamisításról
Budapest, mijus IS
A frankhamisilásí bünper mai fő-tárgyalásán a bíróság először Úrba-nics Kálmán nemzetgyűlési képviselőt hallgatta ki. Elmondotta, hogy sógora révén értesült az ügyről, akinek viszont Ferdinándy mondotta cl azzal, hogy vegyen részt az akcióban.
l.ingauer Albin vallomásában elmondja, hogy 1922 Januárjában Friedrich Istvánnal egy vacsorán értesüli az Irredenta célra készülő [rdnKhamlSt\'áarÓ!. A vacsorán Mészáros szakszerű felvilágosilást adott a társaságnak. Ebben az cselben azonban szokolhamisitásról volt szó és tekintettel arra, hogy a résztvevők ellenzéki képviselők vollak, kizárt dolog annak feltevése, hogy sző lett volna arról, hogy a kormány salvus conduklusszal támogatja az ügyel.
Gróf Károlyi tanúvallomása
Károlyi Imre gróf tanúvallomásában elmondja, hogy közvetlen tudomása nincs a dologról, csak azokból az iratokból érlesült, amelyekel azért adtak ól neki, hogy azok tar-\'talinát a kormányzóval, Apponyival és Zichy János grófokkal közölje. Az Információs Iratot kizárólag a kormányzónak mutatta meg, tartalmát kivonatosan közölte Zichy János és Apponyi grófokkal. Tudomása szerint Geröt, Teleky, mint szakértőt hozla össze a herceggel. Teleky azérl vonull vissza az ügytől, mert kijelentése szerint, nem éri rá foglalkozni vele.
A törvényszék kiszáll a Rókusba
Hir György kihallgatása végett a törvényszék kiszállt a Rókus kórházba, amelynek igazgttó-tanácster-mében történt a kihallgatás, lllr György elmondja, hogy a frankhamisításról 1923. év lavaszán szerzett ludomásl. Ez ügyben 1923. augusztusában találkozott a miniszterelnökkel. Látogatásának célja az volt, hogy a miniszterelnöktől egy olyan iralol kérjen, amely az irredenta cé-
lékai engedélyezni fogja. Miután propaganda célról beszélt, nem is kérle másra, mint propaganda célokra.
Az Írásban frankhamisításról nem volt szó
A miniszterelnök azl mondotta: „majd meglátom" és pár nap múlva lakására érkezeit az irás, de ebben az Írásban frankhamisításról egyáltalán nem voll szó. Wh jz iratot Mészáros Oyula azulán átforditlalla olyan nyelvekre, amilyenekre szükség volt. Tudomása szerint a herceg maga meni el a míulsucrttnokhoz anyagi lámogalásérl és a herceg elmondása szerinl a miniszterelnök egymilliárdot helyezett kilátásba és azl mondotta, hogy a kiutalásnak valami formál keres. Papitügyben a herceg, Mészáros és egy alkalommal ő voll kint Németországban. A gyártáshoz ugyanolyan papír kellett, mini amtl a (unciák használlak a német márka hamisításánál. Mészáros, Rába, Geró és Windischgratz hozta haza ezeket a papírokat. Mészáros érintkezett Schudzeval és az is hozta be Schultzet.
Nádosy védelme alatt
Tudomása szerint Schultze távozása után a frankhamisítást Ocrő vette kézbe. Itt Magyarországon az akciói Nádosy védelme alalt foly-latták. Az volt a terv, hogy a hamis frankokat a Ruhr-vidéken érlékesitik, azonban a lerv megbukott, mert időközben a Ruhr-vidékről kivonullak a franciák. Az ó anyagi ügyeinek rendezésével kapcsolatban a miniszterelnökhöz fordult, aki azonban Hajóshoz ulasitolla, aki majd támogatni fogja kérését. Bethlen nem teljesítette kérését
Eredménytelenül járt azonbin Hajósnál, mert érdekében semmi sem történt. Egyáltalában nem voll elragadtatva sem a minisztcrclnöklöl, sem a kormánytól, mert Bethlen nem teljesítette kérését. Elmond|a, hogyan találkozott Palavicirtivel és Slgrayval, akiknek fenyegclődzésére adta ál felesége a már ismert iratokat. Win-
dischgratz, Gerő éa Rába megcáfolják Hir vallomását. Kínos Incidens Hlr kihallgatása alatt
Hir György kihallgalása alalt történi. Dr. Telek ügyvéd, Rába védője a törvényszék tanácsa melleit állott, mcllelle pedig dr. Ángyán Béla sajtó-főnők. A kihallgatás közben Ángyán miniszteri tanácsos megfigyelte, hogy dr. Telek állandóan igennel és nemmel integet fejével Hírnek, aki láthatóan figyelte Teleknek minden mozdulatát. Miután még egy Ideig figyelte a dolgot, Ángyán Béla odafordult az ügyvédhez és figyelmeztette. Telek dr. válaszára, hogy .mi köze hozzá", a sajtófőnök azzal válaszolt, hogy Telek dr. msgatarlása az ügyvédi elikába ütközik és sérli a tárgyalás rendjét
A sajtófőnök rendreutasítja
az Qgyvédet Telek erre Ángyán névjegyéi kérte, majd miután a si|lófőnök bemutatkozóit, kijelentette Telek, nagyon csodálkozik, hogy egy magasrangu lisztviselő így viselkedik a tárgyaláson. Ángyán erre keményen rendte-utasitotta Teleket. A sajtófőnök elölt álló Hetési államrendórségi deteltiv megkérdezte Ángyán és Telek nevét s közölte velük, hogy az egész Incidens lefolyását hallotta, sót látta, hogy Telek a fejével inlegelell, ezt az inlegelést társa, egy másik detektív is látta. Kijelentette, bogy felettes hatóságának jelentést fog tenni a tapasztaltakról.
A tárgyalás folytatása a törvényszéken Félölkor nyitotta meg az esküdt-széki tanácsteremben a tárgyalást Törcky elnök és elsőnek Teleky Pál grófot hallgatta ki lanukénl. Előbbi vallomását, fennlarlja, Mészárossal csak tudományos ügyekben érint-kezell. Hir szerepléséről a frankügy-ben nem tud semmit.
Windischgratz nem fordult
Gömböshöz Gömbös Gyula vallomása szerint
akkor érlesült a frankügyröl, mikor az kipattant. A herceg nem fordult hozzá soha semmiféle kéréssel. Hir György súlyos anyagi helyzetben van, megmentése érdekében többen igyekeztek intézkedéseket folyamatba tenni, azt is tudja, hogy a kormányhoz közelálló körök, különösen Hajós Kálmán részlclesebben foglalkozott ezzel a kérdéssel. Tanú megesketését a biróság elrendelte. A nizzai rendőrtiszt jelentése
Benőit András nizzai rendőrliszt jelentését olvassák fel, mely szerint a francia rendőrhatóságok azért nem akarlak eljárást indítani, mert méltatlannak találták, hogy egy magas-rangu személyiség ellen, olyan beszélgetés alapján legyenek feljelentést, amelyei egy berlini étlcremben hallgattak ki.
Bethlen István gróf miniszterelnök kihallgatása köyctkezett ezulán. Az elnök tudomásra hozza, hogy a kormányzó a miniszterelnököt felmentette a hivatali titoktartás kötelezettsége alól.
Bethlen István gróf részletes vallomása
Bethlen Islván gróf miniszterelnök részletesen beszél arról, hogy még 1923-ban, mikor Nádosy fentjárt nála, miként foglalt állást a frank-ügyben. Ezekből megtudható, — moa-dotta a miniszterelnök — hogy sem szóval sem hallgatással nem fedeztem a frankhamisítást és nem is járultam még a célhoz sem hozzá. Majd ezután Hlr György képviselővel folytatott tárgyalásokról beszél, amelyek csak egy birtokvételről, de ; sohasem a frank-ügyről szóltak. Hír-j nck erre vonatkozó áitilássit és vallomását a miniszterelnök pontról-ponlra megcáfolja és a lények részletes megmagyarázásával tiszta képet njujt erről is.
A miniszterelnök utasításai
Mikor a miniszterelnök értesült a Ház folyosóján, hogy a Nemzeti Szövetségben hamis franko! helyezlek el azon célból, hogy azl beváltva a befolyl pénzt irredenta célokra használják fel, már akkor utasította Nádosyt, hogy kezd/e ebben az ügyben a nyomozást. Pcrényinek pedig levelet irt, amelyben figyelmeztette, hogy Ilyen dolgoktól óvakodjék. — Friedrich kijelentésére, hogy Mészárosnak salvus conduclust adott volna, kijelenti, hogy az nem felel meg a valóságnak. Sem neki, sem másnak nem adoll ilyen menlslevelet. Azt is megcáfolja a miniszterelnök, hogy Mészárosért kauciót lelt volna le. Megcáfolja továbbá Hirnek egy In-terv|u kerclében adott azon kljelen-i tésél, mely arról szól, hogy a mi-
ZALAI KÖZLÖNY
1826 május 16.
niszterelnök tárgyal! volna Hír UyOrgygycl a frank-ügyben és hogy fedezetet is adott volna. Hir GyOrgy-gyei együtt volt Balatonfüreden, de egy birtokvásárlásról volt csak szó, amire tanú Bornemissza báró is. Hlr alacsony műveltségű ember
A miniszterelnök vallomása további során Hirt alacsony műveltségű embernek mondja, akinek — tudomása szerint — mikor részt vett a nyugatmagyarországi felkelésben, még inkorrekt pénztárkezelés! dolgai is voltak.
— Az én hu\'zonöléves politikai multam — mondja Bethlen István gróf — elég garancia lehet arra, hogy egy miniszterelnököt kél perc alatt nem lehet rábeszélni egy ilyen hamisítás elfogadására.
Miért éppen Hlr?...
Hír arra hivatkozik és ugy tünteti fel magát, mintha ó lett volna a frank-ügyben köztem és Windisch-gratz közölt a közvelitó. Lehetségesnek tartja ezt valaki? Miért éppen Hir, akiről nem épen a legjobb véleményem volt?
Még néhány kijelentés után a miniszterelnök befelezi beszédét, miután az elnök és a főügyész inléz hozzá néhány kérdési, melyekre mind megfelel. Majd Nádosy és Windisch-grátz teszi meg észrevétcicit, illetve kijelentik, hogy a miniszterelnök val-lomása mindenben megfelel a valóságnak. A védők néhány kérdése után Bethlen István gról miniszterelnök vallomására leteszi az esküt.
Ezután az elnök a berlini rendór-fónökség átiratát ismerteti Stratt-mann ezredes szereplése ügyében, majd még egyéb periratok felolvasása után a tárgyalást berekeszti és annak folytatását holnap reggel kilenc órára tűzi ki.
i, ■ jgij ni u ii\'.J\'vii-i W ii \' if*i "* \' " "
Felbontották a színházépítésre beérkezett ajánlatokat
A hét végéig eldől, ki kapja meg a munkálatokat — Ezerkétszáz millióból megépül a szinház
A népjóléti tárca beruházási programmja
A nemzetgyűlés mai Ölés
Budapest, május IS A nemzetgyűlés mai ülésén részleteiben is letárgyalták és elfogadták a belügyi tárca költségvetését. Ezután a Ház a népjóléli költségvetés tárgyalására tért át. Dréhr \'Imre előadó Ismertette a költségvetést. Számadatokkal világilja meg a tárca lakásépítő akcióit. Majd
Vass József dr. népjóléti miniszter emelkedett szólásra és kijelentette, hogy-lS26,-t)l, 1930-ig terjedő időre egy beruházási programmot állított össze, amely túlnyomóan az egészségügyi intézmények létesítését célozza. A vita végén óhajt az egyes részletekkel foglalkozni, most csak azt kéri, • hogy fogadják cl és a szerényen\' megszabott költségvetést emelje a nemzetgyűlés törvényre. Hosszan tartó taps és éljenzés követte a miniszter szavait.
Kétll Anna hoss^-asan foglalkozik a lakáskérdéssel, niajd a hadirokkantak helyzetével. A költségvelést nem fogadja el.
Fábldn Béla a lakásviszonyokról és a jő közlekedésről beszél.
Petrovác Gyula szóváleszi az állami lakásépítkezéseket és az építőipar egyes szerveinek helyzetét.
Szilágyi Lajos, Eckhardt Tibor és Somogyi Béla nincsenek jelen, Rot-tenslcín Mór az idő előrehaladottságára való tekintettet beszédének elhalasztását kéri, amihez a Ház hozzájárul. Az Indítvány és interpellációi kőny felolvasása után az Illés hat órakor véget éri.
Nagykanizsa, május 18
Szinházlalan városunk vajúdó szin-háztlgye ismét egy lépéssel közelebb engedi hozzánk azt a reménységei, hogy mégis — mégis lesz belőle valami.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület elnöke Sabjdn Oyula dr. polgármester Összehívta a városi műszaki hivatalba az Egyesület végrehajló bizottságát, hogy felbontsák a kiirt pályázatra beérkezett á.ajánlatokat.
A fontos aktusra majdnem teljes számban jöttek össze a bizottság tagjai, a helybali ajánlattevők, sőt egy-két vidéki vállalkozó is.
A Közművelődési Egyesület ápii-lis 24-én irla ki a versenytárgyalást. A határidő tegnap délelőtt II órakor telt le. Beérkezett kilenc ajánlat, közülük négy helybeli. A kiirás kilenc munka-csoportba történt. Valamennyire négy cég nyújtott be ajánlatot.
Az ajánlatok a következők: Nagykanizsai Városépítő a föld, kőműves, elhelyező munkákat 214,180.000, beton 27,225.000, ács 166,849.000, tetőfedő 11,440.000, bádogos 19 millió 780 ezer, burkoló 47,558.000, asztalos, lakatos, mázoló és üveges 86,528.000, szobafestő 5,850 ezer, redőnyös munka szállítását 6,580.000 koronáért vállalta 2\'la engedménnyel, vagyis 595,991.450 koronáért.
Az eltérés a többi cégeknél sem nagy. Így a Horváth és Vás cég
- - — — " ...n-i-.-.-|~- 1 ■;■■■■■■■\'
ajánlatának végösszege 658,511.000 korona,
Kertész Béla építészmérnök ajánlata 699,395.000 korona,
Ruzslcska Béla és Varga András (Budapest—Keszthely) cég ajánlata 906.318.000 korona.
A többi ajánlat részlet-munkákra szól. A Weiser gépgyár az aszlalos, lakatos munkákat 931/2 millióért, Dukász Ferenc ugyanezeket és a mázoló és üveges munkákat 94 millióért, Kozma Pál (Budapest) az ácsmunkát 368 millióért, Malomsoky József (Budapest) az asztalosmunkát 56 millióért. Farkas Lajos (Budapest) a beton és burkolási munkál 164 millióért vállalnák.
A felbontott és jegyzőkönyvezett ajánlatokat még a héten pontról-ponlra átvizsgálják, összehasonlítják s a hét végéig a döntés is megtörténik, hogy ki kapja meg a munkát.
A legolcsóbb ajánlatot alapul véve 600 millióba kerülnének a kiirt munkálatok. A léglát, zsindelyt 200 millió értékben a Közművelődési Egyesük! fogja adni. A villanyvilágítás, csatornázás, berendezés, központi fűtés költségei 300 millióban vannak előirányozva. A tervek elkészítése 50 millióba, került. Végelemzésben 1200 millióból meg fog épülni Nagykanizsa színháza.
A város álial megszavazott 300 millió és a város kezessége mellett felveendő 600 milliós kölcsön elegendő alapot fognak nyújtani az építkezés mielőbbi megkezdésére.
A letenyei választás epilógusa a nagykanizsai járásbíróság előtt
A letenyei választókerület községeinek népe Nagykanizsán — Mind. a három jelölt Ivén Is szerepelt egy-egy választópolgár neve - A klr. járásbíróság kihágás miatt Indítja meg az eljárást
szer szereplő magyarokat feljelentet
Nagykanizsa, r.iiua 18 Rendkívül mozgalmas képet nyújtott ma az igazságügyi palota előtti térség. Csak ugy feketéllett a sok vidéki polgároktól, mintegy.300 férfi, nő vegyest, kik a letenyei választókerület községeiből jöttek be jobbára gyalogszerrel Nagykanizsára, hogy vallomást tegye-ek a kir. járásbíróság elölt.
A többszáz magyarnak azért kellel! bejönnie a kir. járásbírósághoz, hogy min! terhelteket kihallgassák. Az volt ellenük a vád, hogy a legutóbbi letenyei képviselőválasztás alkalmával, uoba már aláírták képviselőjelöltök ajánléivél, aláírták a másik jelölt Ivét is. Az ajánlóivek aláírásának felülvizsgálásánál azután kitűnt a tur-
Miután ez a 2200. M. E. 1922. sz. választási rendelet 60. §-ába ütközik és igy kihágást képez, a kél-
ték és megindult ellenük az eljárás. Az ügyet a nagykanizsai járásbíróság büntelőbirája dr. Horváth Tivadar tárgyalta tegnap délelőtt óriási érdeklődés melleit. Délelőtt 10 óra után kczdOdölt és délután 5 óráig tartod csak az első turnus kihallga tá6a. Szepetnek, Sormás, Eszlercgnyc, Murakereszlur, Filycháza, Bajcs, Le-lenyc stb. vagy tizenkéMizenöt község népe valóban példás türelemmel vári és szorongott a biró szobája előtt mig a sor reá került.
Dr. Horváth Tivad.ir biró előtt So■ mogyi Béla ajánlóivei, Zalai Lajos jegyző előtl dr. KSzsogdr Rezső ajánlóivei, mig dr. Fülöp Györgynél Fitz Artúr ajánlóivei. Ahogy egy-egy terhelt polgár bejön mind a hárman végignézik az előttük ickvö iveket, vájjon név szerepel-e az íven és ha igen, csak az egyik képviselő aján lóivén vagy pedig a másikon is.
A kihallgatás Szépéinek község magyarjaival kezdődik. Majd folytatódik Eszteregnye népével. Érdc-kes, hogy az egész tárgyalás folyamán mindössze három választópolgár ismerte be azt, hogy két ajánlóivet Irt alá.^z egyiknek az voll a védekezése, hogy
üzleti érdekből lette. Szegény falusi iparosember voll. A második amikor már aláirta jelöltjének ivél, felettesének atyai intelmére aláirta a másik jelölt ivét is. Volt azulán sok, akik nemcsak hogy határozottan tagadják, hogy kél ivei irlak volna alá, de a legnagyobb felháborodással vetlék lu-domásul, hogy nevük egy másik jelölt ajánlóivén is szerepel.
Idegen kéz Írása Dr. Horváth biró összehasonlítja kihallgatott eredeti aláírását „a másik" aláírásával. Teljesen ellérő. A másik ív nevein meglátszik, hogy egy kéz irla. Egy jó csomó egy kéz vonása, egy lintaccruza írása. Dr. Horváth Tivadar mindegyik terhelttől iráspróbát vesz, melyet hites bírósági írásszakértővel fog mégvizsgáltatni.
Egy-egy ember kihallgatása 5—6 percig lart. KileidoszkőpsierUen pereg le. Hol egyszerűen, hol színesen délután fél két óráig.
Ekkor a bíróság 3 óráig ebéd-szünidőt rendelt el, majd 5 óráig tovább folytatódik a tárgyalás. Esz-
tereanye. Murakereszlur, Bajcta ntb.
népe kerül sorra. Csak a nevek változnak. Azokal, akikre ma nem került sor, egy megállapítandó uj lár-gyalási napon fogják kihallgatni.
—„ .S^ \'\'.
Levente zászlószentelés és verseny Keszthelyen
Keszthely, május 18 Saját tudósítónktól
A megyei levente egyesületek között a keszthelyi járás levente egyesülete az elsők között foglal helyet. Az egyesület vezetői megértették már a megalakulás első percében azt a hazafias intenciót, amit a levente ok-talás magában rejt és agilis munkálkodással sikerült is szép eredményeket elérniök.
Most ujabban ismét egy nagyszabású sportünnepély rendezését vették tervbe és az előkészületi munkálatok után már tel|es programmal tudnak kiállni a nagy nyilvánosság elé. Mint értesülünk a keszthelyi járási leíenle egyesületek e hónap 24-én az alábbi műsorral egybekötött atlétikai versenyt rendezik:
1. Reggel 6 órakor tarack és zenés ébresztő.
2. Reggel 8 órakor felvonulás.
3. 9 órákor tábori mise, zászlók megszentelése, Relschl Richárd nemzetgyűlési képviselő ünnepi beszéde, logadalomtétel, cserkészek eskütétele..
4. Leventék diszelvonulása.
Délulán 2 órakor a halásztelep
melletti sportpályán:
5. Iparos dalárda nyitánya.
1926 május 19.
6. Göller József zalaváii levente szavalata.
7. Leventék kózös szabadgyakorlata.
8. Tömegsport községenkénli csoportokban.
9. Athleiikai verseny (egyéni)
10. Dr. Huszár Pál járási főszolgabíró záróbeszéde.
ZALAI KÖZLÖNY
11. Díjkiosztás.
12. Himnusz. Elvonulás.
Ez a hatalmas és nívós programm a spori-kedvelő közönséget a legteljesebb rrérlékben kielégili és minden bizonnyal Nagykanizsáról is sokan fognak megjelenni az atlétikai versenyen.
Vizvezetékes házakban kétszeres a közüzemi pótlék
Megjött a minisztériumból a válasz Nagykanizsa város beadványára A felemelés május 1 tői érvényes
Nagykanizsa, mi)Us 18 | |ékoli ané|k0| a20nban| hoj!y mH
Lakbérnegyedekkor mindig sok vitára adott alkalmai, vájjon Nagykanizsát vízvezetékkel elláloit vagy azzal cl nem látott városnak kellene-e számítani s eszerint 3 vagy 6% közüzemi pótlékul fizetni. Minthogy a vízvezeték csak egyes utcákban van meg. eddig az egész városban 3% közüzemi pótlékot fizetlek. Minthogy azonban a vízvezetékkel ellátott házak tulajdonosainak természetszerűleg nagyobbak a közüzemi lerheik, méltányos, hogy azok lakói az élvezeti előnyökért magasabb\' közüzemi pótlékot fizessenek.
Nagykanizsa város vezetősége a heiyzclct tisztázni akarván, kérle a népjóléli minisztert, hogy csak a vízvezetékkel ellátott házakra nézve engedélyezze a 67í-os közüzemi pót
az egész várost a vízvezetékkel bíró városok kategóriájába soroznák.
A lakásügyi miniszteri biztosságnak szombaton érkezeit szóbeli információja szerint azoknak a háztulajdonosoknak, kik a vízvezetéket bevezették, jogukban áll 6°/o közüzemi pótlékot íclszámilani, mig a többi házaknál a közüzemi pótlék változatlanul 3«/o.
Ez a felemell pótlék Nagykanizsán május hó 1-től visszamenőleg behajtható.
Uj miniszteri rendelet bevárására annál is inkább sincs szükség ebben az ügyben, meri Budapesten ugyanezen elv alapján szedik a közüzemi pótlékul, tekintettel arra, hogy a külsó perifériákon ott sincs mindenütt bevezetve a vízvezeték
-----___________________
A Kossuth-téren épül fel a városi bérpalota
Változás a klslakásépitö-akció eredeti terveiben
Nagykanizsa, május 18
Tizennyolc lakásos bérpalota építését vette tervbe Nagykanizsa városa. A kétemeletes palota az eredeti tervek szeriül a Vécscy- és öyár-ulcák sarkán lévő városi lelken épüli volna fel.
A városi latiács szombaton elhatározta, hogy a bérpalotát nem az eredetileg erre a célra szánt helyen, hanem a város belsejében, a temetői vasúti hid mellett, a méntelep épületével szemközt lévő városi kertészet helyén építik fel, ahol a vasúti töllés mentén, a városrendezési tervek szerint egyébként is egy egész utcasor fog idővel kialakulni.
A bérpalota a kórházépület és a méntelep mintájára előkerttel log épülni. A telken csupán egy kis városi tulajdoni képező ház áll egy lakóval. Ezt a kis házat, lakója elhelyezése után le fogják bontani.
Ezzel a megoldással a nagykanizsai kislakásépiiő-akciónak egyik legnehezebb kérdése, a csatornázás lesz könnyen megoldható. Míg az eredeti lervek esetén a csatornázást messziről és a vasúti pályaleslen ál kellett volna elvezetni, addig ilt a Kisfaludy-u\'ciból eredő csatlakozóval egyszerűen megoldható. Számítások iga-7"\'|ák, hogy .1 üyár-utcai építkezés esetén csupán a szennygödrök tisz-
títása évenle 40 millió koronával drágította volna meg a 18 lakás lakbéreinek összegét.
Azok, kik a városi bérpalotában remélnek elhelyezkedési nyerni, bizonyára örvendetes lesz a lervek ilyelén változása, mert hiszen szebb helyen s amellett a város belsejében fognak lakáshoz juthatni.
11W \'*\'V g \' , % -1. , 1.
fl Zrínyi Mimi é Művészei! Kör tíszíikar-válaszld ímM
Tholway Zsigmond dr. a Kör végleges elnöke — Szakáll Gyula dlszelnők, dr. Ferenczy Zoltán és Hevesi Sándor tiszteletbeli tagok
Nagykanizsa, májul 18 Nagy feladat elé állította a Zrínyi Miklós Lodalmi és Művészeti Kört czévi közgyűlésének előkészítése. Ezen a közgyűlésen kelleti betölteni a Szakáll Gyula távozásával tueg-üresedelt elnöki székel é: megejteni a tiszllkar és válaszlmány uj választását:
Az ötös delegáló bizottság minden körülmény alapos mérlegelése után az ideiglenes elnöki liszléről lemondott dr. Tholway Zsigmond posta-főnököt jelölte újból az elnöki székbe, aki páratlan agililással olyan ered-
ményeket produkál! egy év alatt a Kör számára, aminők őt erre a székre tovább is predesztinálják.
Az évi közgyűlés a tisztikart a következőkben választolta meg: Elnök: dr. Tholway Zsigmond, társelnökök: dr. Usczinszky Sza-niszló, Sutányi *Gyula, dr. Kened! Imre, Kelemen Ferenc, főtitkár: Kálmán Leó, titkárok :l Barbartts Lajos, Hulter Oéza, dr. Dómján Oyula, ügyész: dr. Dómján Lajos, pénztáros: ilj. Knorlztr György, ellenőr: Orbán János, könyvtáros: Nagy Lajos kegycs-rendi tanár.
A negyventagu választmányban helyet kaplak mindazok, kik a Kör kulturális céljai Iránt megértést é» városunk kullur-étetében érdemeket szereztek.
A titkári jelentés beszámolt a Kör elmúlt évi működéséről. Megállapítja, hogy a társadalmi széthúzás és egye-netlenkedés helyét a megérlés váltja fel, amiben oroszlánrésze van a Kör működésének. A Kör tíz llceális előadást rendezett, megünnepelte a hazafias és centennáris évfordulókat. A közgyűlés diszelnökké válasz-
kegyesrendi tanárt. Köszönetet sza vaztak a város vezetőségének, a helyi sajtónak, az előadások közreműködőinek, a polgári iskola Igazgatóságának, a postának és a Polgári Egyletnek, a társegyesületeknek és dalárdáknak önzetlen támogatásokért. Elismerését fejezte ki a kör dalárdája és zenekara karnagyainak, a könyviárosnak nagyértékü teljesítményeikért. — Megludluk a közgyűlésen, hogy a Kör 18 millió koronáért uj hangszereket szerzeit be. Kiadta a Kör Nagy Lajosnak, néhai viléx Nagy Győző édesatyjának egy versesköle. tét, hogy ezzel elősegítse a befolyó jövedelmekből elhunyt költője írásainak kiadását.
Hevesi Sándort, a Nemzeti Színház\' igazgatóját, a kiváló dramaturgot, aki Nagykanizsáról került fel Budapestre és Ferenczy Zoltán dr. egyetemi tanárt, a megyei Deák-ünnep előadóját a közgyűlés a Kör tiszteletbeli tagjaivá választotta.
Elhatározta a közgyűlés, hjgy Nagy Lajos könyvtáros indilványa alapján magáévá leszi a zalai származású, elsősorban kanizsai írók kultuszát s azok müveit, esetleg a róluk szóló müveket, főként pedig Zrinyi Miklós müveit beszerzik a Kör könyviára részére.
NAPI HIRIK
■APIREHD Május 19, szerda
Római katolikus: Cölesztin. Protestáns: Ivó. Izraelita: Szijaa hó a
Nap kel reggeJ 4 ora 20 perekor, nyugszik délután 7 óra 34 perckor.
Moxl. Uránia: Az őrök-csend hazája, Scott kapitány halálos végű utazási a déli-sark felfedezésére. Előadások kezdete este 7 és 9 órakor.
;ivibiiuiu litv w uiaaux.
Máim tt 2\'. AtxJriurull uinltii vtndtrlA-j i f-o^l/i EfvletUa.
MÍJbí U. A S\'ujkinijul VítuUi DíIMf liult-alcittl Lao«(w:»« i<!«kStC KI II 6ttX<x.
KU LTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LYEKi
MAJtu 20. riKbcf tMiks dákmiyí « K.wlnó tugyletciíbeu c>!« 9 órtlux.
I4ki
tl<atcl«»i yniwysut vcirauti ■\' ocaaor. . MAjut 90. A NjíTkjttljsál l\'Qtáhiil Kíim0v<*«k Oot<t4fyi4 őnMpii EfyoOkUtKk Uulów«ot«-Uil 0nntp4ly«.
Májul 50. lt»jtc*Uo<TxUk<.U éocklurlnik M-tdiit dtc 8 ifiket « Roicoarl-otr*! tc*nit«Mmb*a.
Joalai X lM*C4Uaoo<Ukoii «cek*<rluk «S6-íJin eitt S éf«ko< i Rotgoayl utcái tcrnjt<f«mb«o.
Jantu «. A« Uitawtl C^id* >Uil4*i«ot«U«l Baarpélyt.
Móger bácsi,
a sírásó, annyi sok sirt megásott, vagy harminc éven kérésziül, hogy hatvan éves dereka bele/áradt a görnyedtbe és akiket behantolt hosszú évtizedek alatt, azok közé vágyott pihenni 6 is.
_ _ Hat évtizeddel végig ballagot ő Is
totla volt" elnökét, Szakáll Gyula "z Élet országútján, hogy végállo-kegyesrendi tanárt. Köszönetet sza-*\' * \'^forduljon.
A Radics párt megegyezett a radikálisokkal
Belgrád, május 18. A kormányválságot a radikálisok és Radics-pártiak közölt a szerb-horvát megegyezés politikája alapján létréjött leljes egyetértéssel megoldották, ^ Radics-párti klub kijelentette, hogy leljesegyctértésberí van a kormánnyal. Ar. uj k.tbincr a legrövidebb időit belül bemutatkozik a kamarában.
a köjál kerítéses sírkertbe.
Móger János sírásója volt a nagykanizsai temetőnek. Oly régen vágta be először ásóját örök-ház építésre, hogy a sírkertet Móger bácsi népszerűsége után, Elnevezték a köztudatban Móger-kertnek. Talán nincsen ember Nagykanizsán, aki ne Ismerte volna a harcsabajszú, örökké pipázi, csizmás Móger János bácsit, akt viszont ugy Ismerte a temetőben a sírokat, mint a tenyerét. Örök hajlékot készilett szegénynek, dazdagnak, csizmásnak, lakktopánkásnak, fiatalnak, öregnek egyaránt, egyformán. Meglocsolta a sírok virágait tavasszal is gyűjtötte az avart késel őszön, Eközben elhagyott maga mögött jó hatvan esztendőt és most csendesen meghajtotta magát a Nagy Kaszás előtt, illemtudóan letette az ásót és deres ■ fejét a mellére ejtette. Elment azok után, akiknek utolsó földi stációja az 6 mindennapI kenyerét Jelentette. Ahol leélte világát, oda került ő Is. A virágok, melyek között annyit ballagot pipázgatva, moiL majd az ő kicsiny házát is körül ölelik.
Tegnao délután fél öl órakor kondultak meg Móger János sirásó búcsúztatására a ferenclek templomának harangjai. Elsírták őt Is, mert minden ember halandó és minden ember porból lett és porrá lesz. Sokan mentek el temetésére, hogy terőjják kegyeletüket és göröngyöt dobjanak koporsójára. Mert Móger bácsi isx mindig együtt érzett a gyászolókkal mindig hullajtott földel o koporsókra. Tatán részvétből. Talán megszokásból...
Ha majd valamelyik nagykanizsai Hamlet ki kóborol a temető árnyas fát alá és nem találja ott az öreg sírásót, akivel elfllozofálgasson élet és halál felelt, ne keresse őt. Az Idő sok volt az 6 vállán is. Az ő tenyere Is belekérgesedelt a sok földhdnyásba és ha már mindennek végén van az ember, akkor nem lehel mást, mml hagyja magát, ha a nyílott szdju sir bektvánja öreg csontjait.
Mőger bácsi már egy éjszakát kint
töltött a Móger-kertben. V. Gy.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1928 má|u8 19
— Véget ért a hlvatalvlzsgálat • kir. ügyészségen. Szapár József pécsi kir. főügyész tegn>p befe|ezle hivatalvizsgálaiát a nagykanizsai kir. ügyészségnél és visszautazott székhelyére. Szapdr főügyész legteljesebb elismerését fejezie ki dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök előtt a lapasztalt példás ügymenet és adminisztráció felett.
— Képviselői beszámoló. Drózdy Győző nemzetgyűlési képviselő szombaton kezdi meg kerületében háromnapos beszámoló kőrulját. Beszámolókat tart Komárvároson, Balatonmagyaródon, Zalakaroson, Oarabon-con és Galambokon.
— Harangszentelés Zalakaroson. A Zalai Közlöny tudósítója jeleni!: Leikel emelő ünnepség keretében szentelték fel vasárnap Zsla-karos község újonnan szerzett harangját. A szentelést Balhl László esztergomi preiátus kanonok végezte, kinek Kreuzer Ferenc galamboki és Ldbor Miklós Zalamerenyei plébánosok segédkeztek. A főpapot a község végén lovasbandérium, koszorús leányok és a község képviselőtestülete fogadta. A: ünnepélyes szentelés után Batbi prelátus-kanonok nagyhatású beszédet intézett a megjelentekhez. A szentmise alalt Janlbovlcs Gyula kánlor-taniló vezetésével a dalárok énekeltek. Mise után a megjelent előkelő vendégeket Jankovlcs Gyula házigazda vendé|elle meg. A harang készítése SlezákharangmUves érdeme.
— Az újonnan építendő kórházi kápolna berendezésére H. K. 2,000.000 koronát adományozott. A színdarabnál felülfizettek: KutnDer Arlhurné 200.000, Kenedi Aura, Ác« József, Halász Ödön, Mustos Ferenc. Armulh Bazár, Gombos Józsefné 100—100.000, dr. Kreiner Zsigmond, Brauner Igazgató, Kovács Miklósné, N. N. 50-50.000, Kaufmann Antal 30.000, Singer J. és Társa 25.000 koronát. Az adományokért hálás köszönetei mond Mirla főnöknő.
— Házasság. Dezső József városi számliszt és Wlrth Margit házasságot kötöttek. (Külön értesllés helyett.)
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymdvész zenekarával hangversenyez.
— Konfirmálás az Izraelita templomban. Izraelita vallású polgártársaink ma Sábuoth ünnepét ülik. A slnai- hegyi kinyilatkoztatás emléknapját, amely tegnap este állt be és holnap este ér véget. Ma szerdán délelőtt 10 órakor a szokásos ünnepi istentisztelet alatt harminc leány\' kát konfirmálnak. A konfirmálás keretében dr. Winkler főrabbi méltatja annak jelentőségét.
— ötvenéves tálálkozó. Ritka találkozó lesz Nagykanizsán julius havában. Akkor mindazok jönnek majd össze, akik ötvenév elölt a nagy kanizsaipiarista főgimnáziumban (ették le érettségi vizsgálatukat s akik közül már csak öten vannak éleiben, közlük dr. Villányi Henrik, a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola igaz-
— Statisztika a felsőkereskedelmi Iskolából. A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában a legutolsó 33 év alatt összesen 1045 ifjú érettségizett le.
— Hősök emlékünnepe Nagykanizsán. Május utolsó vasárnapját bcíügyminiszlcri rendelet értelmében minden esztendőben a világháborúban elesett hósök emlékének kell szentelni. Ezt az ünnepet minden községnek méltó formák közt kell emlékezetessé lennie. Nagykanizsa város vezetősége ezidétt is kezébe velte a rendezést. Az ünnepély május 30-án délelőtt 10 órakor lesz a felső-templom előtti téren.
= Fischer Böske hangversenyére legyek még korlátolt szambán Szerbnél kaphatók. A hangverseny holnap este pontosan 9 órakor kezdődik.
— Cserkész-dalárda alakulás. Nagykanizsán megalakult a 77. Szent László Cserkész-csapat 30 lagu dalárdája. Az uj dalárda karragya Lengyel Oyula segédkánior.
— A rendőrség klhigásl osztályáról. A rendőrkapitányság kihá-gási osztályán Németh Lajos hentesmestert veszélyes eblartásért 150 ezer koronára, Hubert József soffőrt, mert két évi gyakorlat nélkül bérautót vezetett, 400,000 korona megbüntették
— Közlekedés a vasutpartl sétány gyalogjáróján Az úgynevezett vasulparti sétány gyalogjáróján megtiltom a lovaglást, kerékpározást kocsival való közlekedést. A rendeletem ellen vétőket szigorúan meg logom büntetni. Nagykanizsa, 1926. évi május 12-én. Polgármester.
— A klskanizsai iskolások kirándulása Budapestre. A kisk3-nizsai iskola növendékei a jövó hó-
_____________ . . „ napban két napra kirándulnak Butla-
gatója, « tanátok közül ptdig csupán I pestre, a mitgyar löváros nevezetcs-Pintír Elek tatai piarista lanár él. I ségeil megtekinteni.
— Nagykanizsa pünkösdi királynő jelöltje. Az országszerte lezajlott szavazások eredményeképen Nagykanizsa közönsége Platsek Bö-zsit választolta meg, hogy az idei pünkösdi királynő válaszláson — amelyet /ózsej Ferenc főherceg és Anna föhetcegnő védnöksége alalt, pünkösd vasárnapján rendez a „Srin-házi Élei" a budapesti Margitszigeten, — a várost képviselje. Piatsek Bözsi a város szineivel és címerével diszilctl szalaggal jelenik meg a művészekből, Íróiból és színészekből álló zsűri előli, amely eldönti, hogy ki Magyarországon a legszebb leány. A Pünkösdi királynői Rlpka Ferenc Budapest főpolgármestere koronázza meg.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelylségé-ben hangversenyez.
— Kisgyermek a kigyulladt nyulketrecben. Tegnap, egy egész testén súlyos égési seb.\'kkel borított 4 éves kisleányt hozlak be a nagykanizsai közkórházba Gyékényesről. Az apróság mindössze egy évvel idősebb leánytestvérével a házuk végében álló nyulketrecben Játszadoztak. A nagyobbik a konyhából gyufái kerített és meggyújtotta a ketrec körül felhalmozott szalmái. Már lángban lobogott az egész ketrec és a csöppség még mindig nem tudott abból kiszabadulni. Végül Is a nagy sikoltozásra előkerült valahonnét a nagyapjuk és az húzta ki összeégve a kis gyermeket a ketrecből. A tüz elpusztított eey psjiát és más gazdasági melléképületeket.
= Orvosi hir. Dr. Haiszcr János fogorvos külföldi tanulmányútjáról megérkezett s rendeléséi újból megkezdte.
— Találkozó. A zalaegerszegi m. kir. állami főgimnáziumban 1916. évben végzett Iskolatársak 10 éves találkozójukat nem május hó 24-én (pünkösd hélfön), hanem a zalaegerszegi diákszövetség ünnepélyével ejyutt junius hó 29-én (Péter és Pál napján) tartják meg. Felkérjük kedves társainkat, hogy ezen emlékünnepélyünkön megjelenni s erről értesíteni szíveskedjenek. Zalaegerszeg, 1926. május 14. Ur. Kelemen János vármegyei aljegyző, Hertelendy Ferene szolgabíró.
— Madarak és fák napja. A szokásos madarak és fák napját a kiskanizsai iskola folyó hó 27-én larlja meg. amikor a növendékek tanítóik vezetésével a Sormás mel lelti erdőbe rándulnak ki, -ahol Németh Jenő lanitó fogja méltatni madarak és fák napját.
— A Katolikus Legényegylet férfikara csütörtökön este Vi9 órakor az egyesület helyiségében össz próbál tart. Tekintettel arra, hogy a dalárda pünkösd vasárnapján a felsővárosi templomban énekel, a Idigok pontos megjelenése kéretik.
— Díjmentes oktatást ad vevői nek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tntifolyamainaSiugcr- varrógép részv. társaság. Figyeljen minta-készifmé nyeinkre kirakatainkban.
Id&járáa
A nagykanizsai metcorologlal meg-
flgycló jelentése: Kedden a hdmérsék Irt: reggel 7 érakor -fl2\'S, délután 2 Órakor +20-5. este 9 érakor +I3-2.
Felhőzet: Rcggct tiszta, (télben kevésbbé borult, este tiszta égboltozat. Szélirány: ligésx nap délnyugati szét. Reggel harmat.
Napi csapadék mennyisége: *
A Meteorológlnl Intézet jelentése szerint Jobbára felhős, csóré (zivatarra) hajló idő várható, némi lesüllyedéssel.
— A Mura mellékén petróleum után kutatnak. Már a mult években kulallalP-Dél Zalában petróleum ulán, azonban eredménytelenül. Mint értesülünk, most ujabban ismét egy pénzcsoport alakult azzal a céllal, hogy a megkezdeti kutatásokat folytassák.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Egy kis leány a patakba fulL Monostorapátiban egy négy éves kisleány, Mdthé Margit eddig még ismeretlen körülmények között
falu melleit levő Eger patakba full. A nyomozási megindították.
— Schwarcz Dezső harisnyái a egjobbak.
Már Amerikában Is a világhírű Pfaff varrógépeket használják. Legújabb hir szerint ezerszámra viszik ki a varrogépgyárlmányoknak ezt a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő .díjmentes him-zésoktatásban részesül.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
■ Schwarcz Dezső cégnél url és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Rádió-müsor
Május 19 (szerda)
Budapest (5«l) U. e. 9, 12 és ü u. 3 : Hirck, kózgazdaiág. 4: Oszkár hácsi mc-sedélulánja. 5: Szalonzenekar ti.30: Pil-hnalfelvétetek a londoni sztrájknapokról. 7.15: Magyary Endre m. ktr. postamérnök rádiótechmkalelóadása. 7.4.: Lukács Gyflrgy rlfadása: .Az cmbervédelmi kiállításról.\' 8.30 : Barink Béla hangversenye 10: Szonáták és triók. I. Weiner Leó: Cls-moll hegedi]-zoi;gora szonáta. Tóth Mária hegedt], Hűbe! Margit zongora. 2. Radnay Miklós: Zongora-trió. Tótli Mária hegedd. Nentessányl Lőrinc gordonka, Tóth Béla zongora.
Bécs (.\'üt és 582.5) D. u. 4.15: Hangverseny ti: A bécsi filmharmonlkusok hangversenye. 9.15: Tánczene.
Hamburg (392.5) !>. u. 5: Gyermek-színház. 6: Die Heiral wirler Willen. 10: Zene,
Boroszló <418) I). u. 4.30: Zene. &2Ö : Cselló hangverseny. 8.05:Költó est. 10: líspcranlo. 10.30 -12: Tánczene.
Lipcse (452) D. u. 4.30: Gyermekdélután. H 15: Wie lessle lelt ineiuen Mami vígjáték 3 felvonásban.
Kúitlgsbcrg I4Ö3) 0. u. 4.15: Zongor.t-Itangverselly. 8: A valcertöl a iazzbandig, elóadás zenei bemutatásokkal, utána 11-ig modern tánczene,
München -..t.H*-) l) u. 4: Gyermekdalok. 7.40: Dalest. 8.30 Csevegés. 9: Sctirani-incltrió.
Prága (3tüi) I). u. -130-5.30: Hangverseny. 7: Német leadás 8: Víg est. 9.15: Fúvós zene.
Róma (125) t). u. 5.40: Jazzband 8.40 : Hangverseny.
párls (1750) 1). u. I.5Ö: Hangverseny ?.fO: Ilitek. \',.30: Tö/sde. -\',.1.\', : Hangverseny. ti.35: Havag-liirck.9.30: Hangverseny
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
MO£l
Uráulu ma szerdán 7 és 9 órakor Az örök csend hazája, Skutt kapitány halálosvégU utazása a déliek leifedezésére. A film szépségei mindenkit meg fognak lepni, Skoll kapilány tragikuma mindenki! meg fog kónnyezlctni. Tudományos értéke miatt negalivjál az angolok a Bnlisclt múzeumban őrzik.
Az Aranyláz előadásai pénteken ís szombaton 7 és 9 órakor az Urániában. Előjegyzések javában folynak. Az előadásokon semmiféle kedvezmény sem érvényes._
» Iskoláknak torna cipók, dres-sek diák sapkák, tennisz cipők, lennisz Ütők és labdák nagy válaszukban kaphatók Szabó Antal sporl-ozletében.
Az Alapi-szintársulat Nagykanizsán
Nagykanizsa, május 18
Alapi Nándor jólismert slaggitjnéja május 28-án tíznapos szezont kezd Nagykanizsán.
A városi képviselőtestület közművelődési bizottsága dr. Örley Oyörgy clnőklésévcl ma délulán tarlou ülésén a társulat részére az engedély kiadását javasolta.
Verzdr András titkár a bérlelgyűj-lést ma megkezdi. A 10 napsa vendégjáték alalt előadásra kerül: Her-ezeg: Kék róka, — Séhöpflln: Vége a szép nyárnak, — Ibsen: Soincss építőmester, — Gogoly: Vőlegény, — Szloboda: Hirom csésze tea, — Sálion Vane: Névtelen hajó és egy Grand guignol-esi.
közgazdaság
Gazdák nagy-gyűlése Tapolcán
A pénzügyi kormányt felkélik a szüntetésére — Gazda-hitel Tapolca, május 18.
(Sojdl tudósítónktól.)
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamata a gazdaközönség nagy érdeklődése melleit Tapolcán nagygyűlés! (ártott. A gyűlési Hoyos Miksa gróf uyitotta meg és háromnegyed órás előadásában isme/telte a mezőgazdasági kamarák megalakítására vonatkozó mozgalmakat, azoknak feladatál, szervezetét és tagozalál. Honilh Jenő Igazgató ismertette a kamara 1925. évi működéséi. , Druck" Jenő, gazdarigi lotaná-c,0Si, Szőlősgazdák Országos Egyeseiének elnöke előadási tartott a szőlőtermelés és borértékesítés nehéz helyzetéről. Javaslatára a több mint 300 főnyi résztvevő egyhangúan határozta el, hogy a pénzügyi kormányt sürgősen felkérik, hogy a
borfogyasztási adó teljes mt\'g-a megyei árva-pénzekböl boifogyaszlási adó teljesen töröltessék cl *és általában kövessen el mindent a kormány a szőlőtermelés meg-menlése érdekében, mert különben tönkre mennek a szőlősgazdák és 10.000 szőlómunká®. ^larad kenyér nélkül.
Befejezésül Jancsovils Endre kincstári tanácsos a: O. K. H. igazgatója tartott előedást a mezőgazdasági hilel problémájáról és a hitelszövetkezetek feladatairól. Az ülés egyik felszólalója felvetette azl a gondolatot, hogy a vármegyei árva-pénzek hbsználtassanak fel a mezőgazdasági hitel részbeni kielégítésére és bejelentette, hogy Veszprém vár-megyében több milliárd koronái oszlottak ki az árva-pénzekből a gazüák részére és pedig 10 évre tolyősilla-toll a hilel, mely 20 félévi részletben lizeiendő vissza.\'
TŐZSDE
Az Irányzat egyenlőllcnül alakult. Nyíláskor az üzlelmcnct kedvetlen voll, később azonban bécsi barátságosabb hírekre a piac kisebb ár-javulásra lelt szert. Így a kulisz piacon Osztrák Hitel, Salgó és Rima javultak, az ipari értékek közül pedig a cukorértékek emelkedtek. Barátságos volt néhány bánya- és bankérték. A fapiac és a vasériékek azonban továbbra is lanyhán tendáltak. D<-nubius fedezési vásárlásokra 15000 koronával emelkedett. A forgalom szük keretek közöli mozgóit.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Vilmilk Üav aák
l.«sfjfel D7II-1UU
CM* i..-. (>114 » IN.W <m-i:«i iNMin itHi ina
ouu< inri >t«7S lUtlN t n »io
riaMfi tr. >0171117 KI0 a«IO
KoH»«< lil Vtuo Hofiililp 117 tr. 1U0.1
Itl ■J»J 271 Otílo H7»S llkli
> 1114)1
tw» UTViCÜ ItÜJM 11M ÍV.O
«bt» i*n: i704i M««lork iu;o;ii:a
IC72I U1 Mx-o «»7 itor
Lls lUN. II7U 1115 <háS« 2M3-1I1J
It. ItUO IUi3 tl(UI
»«t<t ü. StetvUv I»IIO:»;O
*OCttt tD,. IfMkoi. HW4 IIU> luio-uro AVU* ico/i-ieica IWMW47
Zürichi sárlat íáils 152000 Lcadca 251600, Nwrjott 517-10, 8<li«\'-l 1490 00, Milano 181003, iollaud 208 2 , Bulla 123\'1.\' Wien 73.00, hUA 375 00. Prága 1532 50. B.dípeat 72-SO, Imi - - , e«k«a.l 19250. Hajrád 911.10.
TeraésjiŐJisdc Pata ÜWI. 74 kg-oz 415.0 0-417 JOO. 17 veo« 423000-422510 78 kg-oa 421.500 - 425.000. agyíb dunántull ts pul-vKltkt7ö kg,-Ol 41)033-412 500, 77 kt-» 41a.OYj-—417.500, IS kg.o417.S03- 420.000 ;a aa-oi 4M 001-422S\'JO, roai 2325:0-23500Í. takarmányárpa 240 300-250.CC0. .örárpa 280.000—325.000, aafc Í60 0M -272530, tengeri 2,2 5:0 -205.000, repci 600.0c0-610.0c0. kalea I5O.0IX-I950C0. korpa 172 5 TO —177.500.
Sertésvásár Ftlfca\'Ua 2ŐC0 HCtyjOt eladatlanul vlaua ataradi 1030 drb. Bféienda I7.750-18-25I, ucdetl 17.000—17503, aaedetl koiép 160Ja -16.503. konujtl l-l 510—15.500. elaérenda 0«C 16 000—16.500, másodrendű 15.000-15 500, angol «U<» 18000-20 OIK, naloani
nagyban 20.500-21 CCO z»lr 2Ó.C03--.-.
labuaott hoa 18.000 -20.000, nalonnái KI actáa 20.000-21500. Az Irányzat vontatott.
lüadó: Zrínyi Nyomdaipar li Köny»-karcshedé* Wl\\ NnafcaoUa*

Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, Igy lesz a ruha Igazán kifogástalanul tiszta.
SCH ICHT- MOSÁS
APROHIRDETESEK
Ax apróhitdeté* dija 10 wóig 5000 kor. A cimszó i minden vastugabb betűből illó sió két siónak számíttatik. MIr.den további szó dija 500 K. A hlrdctóol dlj elfire f ixoicndó a for^ml.v.lú hozzáuámltásával
Borsajtók, exőtöxuxók, bogyó-xók minden nagyságban 4b min-dennemQ m e x 6 g axd a má g I gép ulaórondü kivitelben kaphatók Weiser J. C. Gaxdasági Gépgyár, Nagykanixsa, Sugór-ut 16. 383
Katonatemető dűlőben 1 hold oxántó-föld terméssel vagy termés nélkül szabadkézből eladó. Clm a kiadóban. 1631
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai méntelepositály lakianyája udvarán folyó hó 26 án délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen 2 darab herélt ló elfog adatni.
Ménteleposztályvezetősóg.
Fnjtojno, többszörösen díjazott lajtlszta kendermagos Pllmutb, mely bőséges tojó és nagy húsban nyilvánul, legclentilóbb baromtioctegségeknek, darabja ötezer korona Ország és Widdcr magkcfcskedéaében Nagykanizsa, lirzsébct-lér. 7b0
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni hogy olAnyös fixotóei (oitótoiak és jöUliás mellett si-
m°?dcí ne"lu VÍZV8Z8tÓk,
fürdőszoba, Mirirr,;
csatornázás és ezzel kapcsolatos egyén munkálatok axerelóBótésjavitását.
Amidőn a n. é. közönség nagybecsű megbizisát kérjük, egyben a legjobb ki-szolgiliiról elóre is bLztosiiva, vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyl István és Társa
VUvnetík Felszerelési, FflrtJö <» t\'c<»»»<Kiiül BeteniJeiésI ViJUUl IGU Koeauthotér. 13.
Keresek pályaudvar közelében megklelö kerttel és két szobis azonnal elfoglalható laklss.il kisebb cunlúdi héxat készpénzfizetés mellett, l-.rdekiődók szíveskedjenek Dr. TamAs János ügyvéd urnái (Rozgonyl-utca 8.) jelentkezni. Ügynökök kizárva. Ib60
Pónxköloaönt bekebdezéare minden összegben n legelórtyötebben és leggyorsabban folyósittat Aoxól Ignáo pénx-kÖkJÖnkOzveUtő Irodája Nagykanluln, Fö-ut 3. alatt KényaxerköloaAn kflt-
venyeket veuek._387
Egyben 3 hold prima a*Antó és rót Potyll malom rétje végén eladó Meleg István ny. rendór, Somogyizcntinlklds. 1591
Kiadó I nagy gabonaraktár. 1 Istálló, zárt pjji.i, azonnal átvehető Magyar-u. 30. Bó^eobet Welsz Arnold Kiskanlzsa, Simon-léle vendéglő. Telelőn 162. 1607
Caaládiháx melléképületekkel, kerttel, beköltózhetó lakással, eladó Arpád utca 27.
1554
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállásai és
javításokat
s/akszcrücn
készit
TeKton
>310
SZEPESI IMRE
mábadacot Zrínyi Mlklói-utca 22.
KI Itt n A koroooonyl
Ó- és UJBOR
1917. évi poosonyobor lltercnklnt ti kapható im
REMETE, 8uj4i-.ul S. uám.
NAGYKANIZSA, FÖ-UT
kisperkátai gazdasága
(vasulállomás : Szolgaegyháza.
Fejérmegye) a vasulállomástól 2 km.-nyire fekvő
elsőosztályu szántóföldeket
parcelláz
kis és nagy tételekben igen előnyös 10 éves fizetési fellélelek melleit. Bővebb felvilágosítási ad a bank központja:
Budapest, V , Hold-u I.
és a gazdaság vezetősége: Kisperkáta, Fejérmegye.
úmiíüittl-ttr\'!.) Tclícs lakásberendezés a Icy-c^-szerilbbtél a tegfiazdagabbig ü ^ cllőrangu kivitelben. ✓ -
ZALAI KÖZLÖNY
1926 máim 19
-—— 7. . éve< illesztéssel mepierzem 2000 dolljion
Dnllárkolcsont Sun összegnél. Knnét tóschb I»wvar korona SSh W írin belát toiyó,ittatok.
SZÍ G RISZT pénzkölcsönközvetitö iroda —-
..".Unj..., Kir.lyuto. 38. .!■« 0«g pWtol*""^
A világhírű
PFAFF-UARROGEP
öröm a háztartásban, az iparos rísrérc pedig valósággal áldás 1 — Kizárólagos taktar:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2. <u Telefon : 12.
Kedvezi havi és ticli hosszú lejáratú rí.<ltlll>oll«l teltételekI Vevők részérc díjmentes himzésoktatis!
Sp<elállt vnrréRépJnvItó műhely 1 Altatrésiek ís Ilik mlmlenléle renilueill varrógéphez
B
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telelőn: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámtervcket készit.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társhá2ak Európa minden jclen-tósjbb városában.
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló j épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyiikben
Kötött-szövött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó.
Az üzlet száz $vig is fenntartható
Fényképezőgépek,
fotófelszerelési cikkek
liietesi könnyítésekkel, olcsó Aron
FRIED ÉS NÁDORNÁL
Budapest, IV., Petiül Sándor-u. 3.
Telelőn 115-50. Kérte ingyen a 20. sz. képes árjegyzékei.
Fegyvergyári „STEYR kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. f. — Gépjavító műhely. —
; WEINEH ÖDÖN
. NAGYKANIZSA, Föut 8. sz.
. \' Bazilr-ípület.__
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségi áron alul uj
faimegmunkáló gépek
gyáti garanciával; Dzcmredukció miatt használt üzemképes
SZERSZÁMGÉPEK
Iransmissióalkatrészek, (siijtárcsák, konsolok, slb.)
villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek
p O n d k i V ii I
olcsón
kaphatók
HERKULESHÜVEK Rí.
BUDAPEST,
VI. FigyelS-u. 14-18.
Telefon: Lipót 908 20, 908-21.
Női, férfi ruhákat
====== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefon: 203.
Föüzlet: Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbeck Károly).
66. évfolyam, 20. szám
Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök
Ari 1800 korona
ZALAI KÖZLÖNY
lat«itWfktUtl«U Fid 6. i frtwwfcn*-Wtfoo 78.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
üitzettal ám: Eo bír. 30.000 I Hir»« blr. ......... SO-MO »
Üres padsorok
(bl) Üres padsorok előtt folyik a magyar képviselők házában a költségvetés vitája. A re-szort-mlnlszterekfelszólalásallné-hány ásilozó honatya hallgatja csupán. Gondolataik azoknak Is olt járnak valahol a frank-pör főtárgyalás! termében.
Pedig a költségvetési vita során elhangzott miniszteri expozék ma százszor jelentőségteljesebbek, mint valaha. Ma minden magyar exlsztencia a válság lázában vergődve lesi a holnap hajnalhasadását, lesi a biztató szőt azok ajkáról, kik vezetni hivatottak szomorú sorsunk kormánykerekéi. Ma százezrek, kiknek a kenyér, a lakás, a munka a mlndénnapl problémáik, a szájuk szögletén keserű barázdával veszik tudomásul, hogy képviselőiket jobban érdekli a mesterségesen felfujt frank-tárgyalás, mint százezrek sorsa.
Baljóslatú szlmptomája ez a nemtörődömség a lét vagy nem lét kérdését latolgató közéletűnknek. Mig a Icormányruddal nehéz küzdelmet folytató miniszterek programmot adnak, mig lázas Igyekezettel dolgoznak, hogy mindenkinek egy falat kenyérrel több jusson és minden sebre kerüljön valami kis ir, addig a Ház padsorai hallgatják csupán szavalkat.
Miért a kormány minden Igyekezeté, hogy kiemelje az ország sorsát a legyőzötteknek osztályrészül jutott lethargiából, ha munkája kellő érdeklődésre sem talál? Miért, hogy a frank-ügyből olyan különös előszeretettel szeretnének vádakat kihalászni a kormány ellen és ugyanekkor nem vesznek tudomást az ujra-felépilés lassú, szívós munkájáról, ami ha csak lépésenként Is, de napról-napra eredmények útjelzőivel veri ki a kormány céltudatos úttörését?
Vádakat kovácsolni régi magyar mesterség és — nem is valami nehéz. Egy téglánylt építeni sokkal nehezebb, mint egy országot rombadöntő vádat előrándgálnl a hazug szenzációk örvényéből. S bizony, néhány órai figyelmet ez az építőmunka is megérdemelnie.
Interpelláció a Házban Bulissa feltartóztatása miatt
A nemzetgyűlés általánomaágban elfogadta a népjóléti tárca költségvetését - Pe.th, ig.x.*güg,m.n.«ter kijelentette, hogy tBrvényee wolt Bulissa feltartóztatja
Budapest, mijus 19
(Éjszakai rádiójelenlés.) A nemzetgyűlés mai ülésén folytattik a népjóléti tárca költségvetésének tárgyalását.
Rolhensteln Mór felszólalása után Láng János progresszív adózási követel. A költségvetést elfogad|a.
Kabők Lajos a bányamunkások súlyos helyzelével foglalkozik. Felhívja a népjóléti miniszter figyelmét és lámogalást kér.
Szabi József a Munkásbiztosltó Pénztár kérdéséről beszélt. A miniszter személye iránt a legnagyobb bizalommal van, a költségvetést elfogadja.
Szünet után Saly Endre reflektál Stabó József felszólalására és cáfol|s a betegsegélyzö pénztárra vonatkozó jelentését. Kéri az állami kislakás-épitó akció megindítását. A költségvetési nem fogadja el.
Alfildy Béla erélyes közegészségügyi politikát sürget. Kéri a közjótékonysági ügyosztály kibóvitését. A költségvetést elfogadja.
lászaySamu a munkáskérdésról be-szél. A költségvetést nem fogadja cl.
Mátéffy Viktor az általános nyomor terjedéséről szól. Sürgeti az aggkori munkásbiztosltásl. A költségvetést elfogadja.
Györki Imre a lakásfelszabaditást és a Munkásbiztositó Pénztár működését birálja. A költségvetést nem fogadja el. ,,
Elnök a népjóléti tárca általános
vitáját lezárta, ma|d foss József népjóléti miniszter válaszol! az elhangzott felszólalásokra. Kijelentene, hogy a falusi egészségügyre a jövóben nagy gondot kiván fordilani. Az ápolónőkérdés megreformálásával
segíteni óhajt a falusi orvos-nélküliségen.
Dicséreltcl emlékszik meg a Stefánia működéséről és ki fogja vinni a kormánynál, hogy az állami támogatást lizenkétmilliárdra egésziltóc ki. (Helyeslés és éljenzés.) A munkásbiztositó autonómiájára vonatkozólag kijelenti, várja, hogy a nemzetgyűlés olyan atmoszférába jusson, hogy komoly szociálpolitikai kérdésekkel is legyen ideje foglalkozni. A lakáskérdésben közelebbről lett nyilatkozatát ma is mindenben fenntartja.
Ezzel a Ház a népjóléti tárca költ ségvetését általánosságban elfogadta.
Ezután Horeáth Zoltán meginler-pellálta az igazságügyminiszlerl Bulissa Rezső letartóztatása ügyében.
Peslhy Pál igazságügyminlszter válaszában kijelenti, hogy a letartóztatás törvényes volt, mert Buliss* Rezső cgv a Windlschgrdtztól kicsempészett levelet akart Törökországba vinni Mészáros Gyulának, a frank-per egyik vádlolljának, már pedig (örvénybe ütkOzO, hogy egyik vádlott a másikkal levelezésben álljon letartóztatása alatt. Ezt a levelet kicsempészték a fogházbői.
Befejezték a frankpör bizonyítási eljárását
A belügyminiszter még nem kapott felmentést a hivatali Utoktartás alól - Holnap reggel hirdetik kl a bizony ás k egészltésc Iránt benyújtott Indítványokról hozott döntést
Budapest. május 19 A mai napon a frankper főtárgya-lását Tö:eky tanácselnök liz órakor nyitotta meg. Első tanú
Báró Bornemissza Elemér előadja, hogy a miniszterelnökkel és Hlr GyOrgygyel együtt nézték meg a jókuti bérletel. Az egész Idő alatt állandóan együtt voltak, a társalgást mindvégig hallotta, frank, vagy áltatában pénzhamisításról nem esett sző. A tanút megeskették.
Rakovszky Iván belügyminiszter december 1& előtt nem tudott a hamisításról, akkor nyomban intézkedett a nyomozás megindítására. Ele-kinlelbcn semmiféle befolyásolás nem történi. A hivatalos titoktartás alől felmentési még nem kapott. Hogy a
miniszterelnök, vagy a kormány más tagja tudott volna az ügyről, arról nincs tudomása.
Wolff Károly, Slpőcz Jenő polgár mester és Folkusházy Lajos alpolgármester kihallgatása után Kassay Farkas Bélát, a miniszterelnök tilkárál hallgatták ki. A miniszterelnök megbízásából Hírhez irt két levelel, kizárólag a birtok megvételére vonatkozott. A miniszterelnök levelezését ó intézte, igy tehát teljesen lehetetlen, hogy Hlr közvetlenül a miniszterelnöktől kapott volna levelet.
Ezulán a miniszlerelnokséfenrato-kat olvaslák, fel. Ismertették Hlr Oyorgy vallomásáról a Rókus-kór-házban, majd Hir lakásán lartolt házkutatásról (elveti jegyzökönyvekeL
A tárgyalás újból való megnyitása után elnök a bizonyítási eljárást egyelőre befejezettnek |elenti és felhívja a vádal és védelmet a bizonyi-tás-kiegészitési indítványok megte-vésére. Ennek megtörténte után a mai tárgyalás véget ért. A bizonyítás kiegészítése ügyében hozott döntést holnap reggel hirdetik kl.
levelei akartak mM a fiankügybeD TfiMh
A frankügy uj szenzációja
Budapest, május 19 Mészáros Gyulának, a frank-űgy Törökországban lévő vádlottjának ügyvédje öccsét, Bulissa La|o»l Kon-stantinápolyba akarta küldeni, hogy Mészárosnak Wmdischgrálz levelii és iratokat vigyen és tőle mis iratokat hozzon. Bulissa ma hajnalban akart útnak indulni a mátyásföldi repülőtérről, azonban mielőtt a repülőgépbe szállott volna, a rendőrség feltartóztatta. Iratait elvette s ól a főkapitányságon előállította, honnét délulán 2 órakor szabadonbocsá-totlák, dc iratait csak holnap kapja vissza.
Az ügy mérhetetlen izgalmai vállolt ki politikai körökben. Az ellenzéki képviselők rögtönzött értekezletet tartottak, majd a miniszterelnökkel és az igazságogyminlszterrd hosszasan tanácskoztak.
Borzalmas családirtás Pestújhelyen
Egy könyvkStísegéd borotvával elmet-■xettc leleaége <s gyermekei nyakét, azután (elakasztotta magit
Budapest, május 19 Pesluihelyen borzalmas családirtásnak jötiek ma reggel nyomára a Margit-utca 24. számú ház lakói. A szomszéd házban a tejes asszony a lejet akarta beadni azonban többszöri kopogásra sem válaszolt belülről senki A szomszéd lakó egyik fia székre állva benézett a lakásba, ahol Winogrofszky Aladár 50 éves könyvkötő lakik feleségével é6 kél gyermekével. A liu a látványtól ami eléje tárult, ájultan z.ihant le a székről. Felfeszítették o lakás ajtaját és ott vértócsában halvatalálták az ágyban a könyvkötő feleségét és két gyermekét. Mindhármuknak beretvával volt elmetszve csigolyáig a nyaka. Kis idő múlva ráakadtak az éléskamrában a könyvkötőre, aki egy gerendára felakasztotta magái.
A borzalmas családirtásról, azonnal értesítették a rendőrséget. Az eddigi megállapítások szerint a szerencsétlen ember lakásperből kifolyólag üldözési mániában szenvedett és cleletli elkeseredésében irtotta ki családját.
ZALAI KÖZLÖNY
A Délívasut balatoni kedvezménye
Egy napos menettérti Jegyek a budapesti kőzőnségszámára Balatonszentgyörgyi* — Háromnapos menettérti jegyek -Menctdljmér»é*lés nagykanizsai viszonylatban - Számszerű adatok a „mcnetdljmér-séklés--hez - Kedvezőtlen vonatbcállltás - Nagykanizsa város vezetőségének sürgősen meg kell tennie a szükséges lépéseket
Nagykanizsa, ml|as 10
Székesfővárosi híradás nyomán megírtuk mi is, hogy a DV üzletigazgatósága a balatoni forgalom emelésére egy napra szóló retour-jegyeket bocsátolt kl 50\'/\'.-os ked-mménnyel, mig három napra retour jegyeket 35%-os kedvezménnyel. Most vettük kézhez a DV-nak erre vonatkozó és lolyó hó 15 tői érvényben levő díjszabását, amely II. fejezetének 1. pontjában az egy napig érvényes menetiértI J/gyeknél ugy intézkedik, hogy:
Budapest DV és Balatonszentgyörgy állomás között a balatontavi fürdőzési föidény alatt közlekedő 206. és 207. sz. gyorsvonatok közlekedési napjain, vagyis ezen Idő alatt minden vaatinapon és ünnepnapon Budapest DV vagy Budapest—Kelenfold állomáson valamint a budapesti városi menetjegyirodákban a Balatont érintő menetrendszerinti gyorsvonatokhoz egy naptári napig érvényes, rendkívül mérsékelt áru gyorsvonat! menettérti (egyek adatnak ki, melyek Budapest DV vagy Budapest —Kelenfold állomástól \'.égig az ősz-azes balatoni állomásokra egészen Balatonszentgyörgyig és vissza és csakis vasárnapon vagy ünnepnapon való utazásra uólnak, kerülnek kiadásra.
Vagyis az egynapos menettérti legyek csak vasár- és ünnepnapra és akkor Is Budapest közönségének szólnak, amely a rendkívül mérsékelt áru gyorsvonat! jegyek kedvezményé-
ben részesül egész Balatonszentgyörgyig éa vissza. Bennünket, nagykanizsaiakat, akik itt vagyunk a Balaton szomszédságában ez a kedvezmény nem érint. Nagykanizsa és vidéke közönségéről az idén megfeledkezett volna a DV üzletigazgatósága ?
A három napig érvényes menettérti jegyeknél a DV ugy Intézkedik, hogy a balatontavi fürdőévad alatt vagyis május 15 lói szeptember X-lg Budapest DV vagy Budapest—Kelenfold áiionáson, valamint a budapesti városi mettetjegyirodákban, továbbá Székesfehérvár állomáson ís a székesfehérvári menetjegy Irodában és végül Nagykanizsa állomáson és a nagykanizsai városi mencljegylrodá-ban bármely napon a Balatont érintő menetrendszerinti gyorsvonatokhoz és személyvonatokhoz három naptári napig érvényes Igen mérsékelt áru menetiérti jegyek adatnak kl.
Azonban mig Budapesti éc Székesfehérvári viszonylatban tényleg meg van a 25\'ío—35»/»-os díjmérséklés, addig nagykanizsai viszonyúiban a díjmérséklés a következőleg fest:
Nagykanizsától személyvonat 111. osztályán oda és vissza Balatonszentgyörgyig, Balalonberényig, Ba-latonkciesztur fürdőig 30.000 azelőtt csak odáig 18.700, a kedvezmény tehát 7.400.
Máriatelepig és vissza 37.000 azelőtt oda 2ZÖ00, kedvezmény 7.200.
Béla telepig, Fonyódig és vissza 42 000, azelőtt oda 25.500, kedvezmény 9.000 K.
1928 méjni 20.
Balatonboglárig, Rilalonlelléig és vissza 49.000, azelőll 28.900, kedvezmény 8.800 K.
Balatonszemesig, Balatonszárszóig és vissza 55.000. aielölt oda 30.600, kedvezmény 6.200 K.
Balatonföldvárig, Szántódig, Za-vhsza 60.000, azelőtt 34.000 a menettérti |egy pedig 51.000, Kedvezmény 4.000 K.
Vagyis Nagykanizsa és vidékének közönsége messze van attól a kedvezménytől, amit a három napig tartó menettérti jegynél Budapest vagy Székesfehérvár közönsége élvez. Mig ugyanis a mull évben egy Jegy Balatonkereszturra 28.100, az idén 30.800 korona. Miriafttepre tavaly 33.200, az idén 37.000 korona. A legújabb kis menetrend 2. pont)a pedig még mindig 25 —35 százalékos kedvezményt tüntet fel nagykanizsai viszonylatban is.
A vonatok beállítását Illetőleg a nagyközönség részérói komoly panasz tárgyává tétetett, hogy a nagykanizsaiaknak még annyi idejük sem marad, hogy amikor vasárnap délután kirándulnak a Balatonra, megfűrödjenek és a 8 óra 55 perckor befutó személyvonattal érkezzenek haza. Miután a vonatok nemcsak egy órával később indulnak, de egy órával korábban is fut be az a személyvonat, amely egyedüli hazatérő vonata a balatoni kirándulóknak, ez a tény nagyon megnehezül a nagykanizsalaknak a balatoni kirándulást. Itt már csak éjjeli sinautójárat beállítása tudna segitenL
HisszOk, hogy Nagykanizsa város vezetősége, amely a mult évben oly készséggel karolta fd kedvezményes balatoni jegyek iránt megindított mozgalmukat és azl sikerre i< vitte, az idén is sürgősen megteszi a lé-
SPANYOL VASÚTON I
Irta: ♦tchy-Horvátti Rezsó A Pyreneusok tövében, közvetlenül a tenger partján Cerbérc az utolsó francia állomás. A francia vonal ugyan még átmegy spanyol területre, Portbou állomásra, ahol át kell szállni, mert a spanyol vasút szélesebb nyomtávolságú, mint a rendes európai vasuli; nyomtávolság. Igaz viszont, hogy a spanyol vonat is átmegy Cerbire-bc, ahova a pályán kétféle nyomtávú sinpár vezet. A vámvizsgálat inkább udvariassági és nyelvgyakorlatokra szorítkozik, mint szigorú szemlére és kutatásra és azok a spanyol hölgyek, akik — mint valamikor a magyarok Bécsben — bevásárolni jártak a határ-mell ti francia várósokban, egész sereg ul holmijokat elvámolás nélkül vihetik magukkal.
Portbou állomás a,két slnhálózal közepén fekszik. Aki a francia oldalon kiszállt és átment a vámhivatalon, az már csak spanyol oldalon jöhet ki. A széles síneken ott reszket. remeg és sustorog már a barcelonai expressz hatalmas, modern mozdonya s a hozzácsatolt hosszú sor Pulftnan-kocsi langyosra fatöt ten várja az utasokai.
Miután megállapiloltuk, hogy .
spanyol vasút Európa legdrágábt
vasútja — a madridi, alig 872 kilo
méteres ut 61 peseta 50 centimosba került, tehát körülbelül 615.000 magyar koronába — a ropldo már cl is Indult és legott szédületes gyorsasággal robogott lova. Az útiköltség megdöbbentő nagyságáért nem tudott kárpótolni az, hogy ezen a vasúton nincs külön személy- és külön gyorsvonat! jegy, sem az, hogy a világ egyik legszebb országába indultunk beljebb. Ára amikor feltanlek Katalonia lündéti szépségű tájai, buja ligetei, holdakra terjedő narancserdei, rengeteg olajfallgctci és pálmafasorai: akkor már csak a pompás látkép gyönyörűségeit itta bc a lelkűnk.
A spanyol vasút meglehetősen kényelmes, gyors és rokonszenves intézmény. A kocsik külseje elegáns: ugyanolyan, mint a nemzetközi hálókocsik külseje. A bclsc|űk azonban messzire elmarad e rokonszenves hasonlat mögött, amennyiben nem annyira kényelmesek, viszont ézt nem kárpótolja a kocsik tisztasága, mert ebben alaposan elmaradtak a többi, háborút nem viselt országok mögött. A spanyol vasút például a svájci vasút ragyogásával és pedáns tisztaságával egyetlen pillanatig sem vchcli fel a versenyt. A tisztaság ellen maguk az utasok vétenek legtöbbet : mindenféle hulladékot, papirost, cigareltacsonkot, narancshéjat dobálnak a padlóra vagy az ülések alá.
pésekcl, hogy Nagykanizsa munkában agyoneaigázott közönségének megfelelő kedvezményes menettérti jegyekkel és kedvező vonal vagy slnautó beállítással közelebb hozza az ételei adó BalatonL
A nagykanizsai esperesi kerület papgyülése
Oetse, május 19 (Sa|tt tuóósltóaktotj A nagykanizsai róm. katb. esperesi kerüld papsága tc£«ap tartotta meg szokásos tavaszi koronáját \'Oclsén Kreutzer Dezső kerületi espcrcs-ple-bános elnöklete Watt. A gjtalés Igen látogatott volt, megjelent a kerület teljes számú papsága, Nagykanizsáról dr. Vargha P. Teodorich plébános, több szentfertnerendi atyával.
Érdekes ujltás volt — hitoktatás az Iskolában, az egész papság jelenlétében.
Az Iskolából a plébániára vonultak, ahol megkezdődött a papság gyűlése, amelyen tudományos és gyakorlati témájú előadásokat Is tartoltak.
Dr. Vargha plébános a szentírás latin szövegének jelenleg készülő római kiadásától értekezett. Szövegértelmezés Szent Pálnak a galaták-hoz irt leveléből.
Rudnyinszky Miklós hitoktató az egyházi fenyítékről (cenzúrától) tartón előadást.
Mindkét előadást élénk eszmecsere követte.
Utána Időszerű belaó egyházjogi és lelkipásztori kérdésekről tárgyaltak.
Az összegyűli papság Kretrtzer esperest névnapja alkalmából meleg ővádókban részesitetle.
Délben ebéd volt a plébánián.
Az utasok egymás között igen kedélyesek. Ismeretlenek két perc alatt ^leghangosabb barátságosságig ismerkednek össze; ismeretlenek szó nélkül felveszik és kiolvassák a szomszéd letett ujságját; a fel- és leszállónak az ajtó közelében ülő) szolgálatkészen egészen természetesen, lesegiti a podgyászát.
Közben a rapido eszeveszett gyorsasággal rohan a katalánok gyönyörű fővárosa: Barcelona felé. A táj folyton megujuló és örökösen változó. Pompásan megművelt földek nyírtnak el a láthatár pereméig: száz és száz holdakra terjedő mogyoró-, narancs-, barack-, citrom-és olajfactdők, szőlótclcpek, velemé-nyeskertek. A müvethetetlcn területeken buja kaktusz- és agave-növíny-zcl virul. Az állomások perionját apró, Ízléses parkká változtatták, amelyet folyton, féltő gonddal ápolnak.
Katalonia a természet bőkezűségének képét viseli magán, elleniéiben Aragónia csupa-szikla. csupa kavics, hepehupás vidékeivel, amely csupán vadrcgényességévcl szolgál, de ellenértékkel nem. Az Ebro völgye, amelyben órák hosszat halau a vonat, határozottan nem alkalmas arra, hogy az Idegent, aki Innen lép az országba, a spanyol tájszépségek iránt fellelkesítse. Ez a vidék kiábrándító és unalmas: csupa kopár terület, clnóbervörös szikla és kisült, kihalt növényzet. Madárnak, állat-
nak, embernek sehol semmi nyoma, dc még egv fának, egy szőlőtőkének sem. Es ezen a karszlos tájon közel négy óra hosszat száguld a szédületesen rohanó gyorsvonat.
A sivár tájképekért azonban a szebbnél-szebb városok kárpótolhatják az utast. Sasfészek módját* ülnek egy-egy feltolakvó hegyorom tetején és meredek oldalain ezek a kisebb-nagyobb városok. Az egymáshoz tapasztott házfónikelegből impozánsan emelkednek kl a többnyire még mór idókból való templomok. kastélyok és középületek. A középkori opitkezésnek csodálatos remekei láthatók a vonatból s ez kárpótol a sivár kősivatagok után.
Az összbenyomás azonban mégis csak az: Spanyolországtól többet várt volna at ember, sokkal több szépséget, sokkal mttyebb benyomást, zsúfoltabb raktárát a természet pazar diszletezésének.
Dc mindetekért — gondoljuk — kárpótolnak majd a nők. A gració-zus, szépséges, tüzes spanyol szc-nyorlták, akik — állítólag — oly jelentősekét szoktak pislahtgatni az idegenekre, a fekete csipkfltendőjuk alól... Hogy az utast III b kiábrándulás éri, ezt egyelőre nem árulom cl, — legalább azl nem: milyen részről éri. a szépség, vagy a pislanlás részéról-e . ..
Illj/ttlonj)
t026máius20
ZALAI KO^LONV
3
Feltörték és kifosztották a nagykanizsai törvényszék Wertheim-szekrényét
Hagy mennyiségli készpénzt és értéktárgyat loptak al az ismeretlen betörök — Az elnöki irodában történt m nagystílű betörés — A kár nagyságát még nem lehetett megállapítani — A nyomozás erélyesen folyik
Nagykanizsa, május 19 Példátlanul vakmerő bűntényt ka-veitek d a kedd és szerda közölli éjszakán, amely nemcsak a nagykanizsai államrendőrséget, de az egész város közönségét is izgalomban tartja. Ismeretlen tettesek belopózkodtak a nagykanizsai igazságügyi palota épületébe és az első emeleten levő törvényszéki elnöki irodában megiurlák a páncélszekrényt és azt kifosztották. Az eselröl a következőkben számolhatunk be olvasóközönségünknek:
Az első meglepetés
Sági Gyula, a nagykanizsai törvényszék egyik altisztje ma reggel 6 óra ulán, amikor napi lakariláBát végzendő be akart menni a törvényszéki szolgák szobájába, meglepetve tapasztalta, hogy a szobának a folyosóra nyíló ablaka, amelyei legnap este az ajtóval együtt bezárt, nyitva van, az egyik szárnya teljesen a falnál. Kiakarta nyitni a szoba ajtaját, hogy utána nézzen, akkor ujabb meglepetés érte: az ajtó is nyitva volt. Először azt hitte, hogy valamely társa már megclözle cs az nyitott ajtót-ablakol, de amikor belépett a szobába, látta, hogy a szekrény nyitva van, mindenütt nagy rendetlenség, a lüzpiszkáló meg más szerszám az asztalon, a falból pedig egy nagy és hosszú kampósszög kihúzva.
Nyitva az elnöki iroda ajtaja álig Sági gyanús szemmel a kis szobában körülnézett, megérkezett a másik altiszt, Vajda József, aki az elnöki szobákat és irodahelyiségeket szokta takarilani. Amikor az elnöki szoba ajtaját kinyitotla, mely Eöry-Szabó Jenő dr. kúriai biró, törvényszéki elnök Irodája és különszobája, meglepődve látta, hogy az elnökségi Irodába nyiló ajtó, amit este betett, tárva-nyitva. Ugyancsak nyitva voll az elnök szobájának ajtaja, mig a középső szobában rendellenség látszott. Vajda beakarta lenni az elnöki iroda ajtaját, amikor meglepetve látta, hogy a földön egy csomó boriték, könyv, napló nagy összevisszaságban hever. Bement a szobába, hogy felvegye, ám akkor lábai minlha földbe gyökerezlek volna látta, hrg/ az iroda páncélszekrényének ajtaja teljesen feltörve, nyitva a zárak körlll fúrásból eredő tátongó lyukak, a zárak kiszakítva, a szekrény tartal mából iratok, értékpapírok,
stb. a földre szórva. Mikor első meglcpelésébál magához lért, nyomban öaszekiabálla a többi alliszlekcl, ma|d lefutott a járásbírósághoz, ahol már az egyik irodaliszt lartózkodolt.
Megállapítást nyeri, hogy a törvényszéki elnöki iroda páncélszekrényét az éjjel megfúrták és tartalmút kifosztották.
Megérkezik a rendőrség Azonnal telefonállak a rendőrségre, ahonnan nyomban több detektív és a deteklivfclügyelö, majd később a bűnügyi osztály tisztjei megjelentek, hogy a tényállást felvegyék és a vizsgálatot megindítsák. A rendőrség mindjárt kihallgatta az összes altiszteket, az igazságügyi palota házmesteréi, azonban senki semmi gyanúsat ním veit észre.
Gondosan előkészített bűntény A tettesek ismeretesek lehettek a helyi viszonyokkal és tudhatták azt, hogv a törvényszék elnöki irodájának Werlheim-szcktényében nagyobb pénzösszeg és különféle arany és eztlstnemü letéti és bönögyi tárgy van, A bűntett rendkívül gondosan elő voll készitye és meg volt szervezve. Valószínűleg napokig tartott a helyszíni szemle és lereplanulmá-nyozás, amig kivitelre került a sor.
Rutinlrozott kasszaft£ás
Az a feltevés, hogy a kasszafu-rást a téren rendkívül rulinirozott és inielligensebb egyének követhették cl. Erre vall a páncélszekrénynek megturási módja. A három zár kö-rttl a páncél ki volt fűrészelve, a zárak kiszakítva. Mig a fúrás munkája tartott, a tettesek a kályhacllen-zöl és a szcncsiádát tellek az Erzsébet-térre néző utcai abl3khoz, hogy a villany világossága ki ne szűrődjék és árulójuk legyen.
Többen voltak Az egész művelet a legnagyobb csendben kellett hogy történjen, mert sem a palota házmestere, sem a szomszédban nem hallottak semmiféle gyanús zajt vagy kalapálást. Valószínűleg kapuzárás előtt bclo-pőztak az épülelbe, valamely félreeső helyen meghúzódlak és amikor beállt az éjjel, előjöttek rejtekükből, hogy a sötétség leple alatt elvégezzék bűnös munkájukat. A .munka" után ítélve arra lehet következtetni, hogy legalább hárman lehetlek a szekrény körül dolgozók, mig egy vagy kellő .falazott".
Arról értesülünk, liofcy a gyanú két gummi köpenyes férfi ellen irányul, akiket napokótaazigazságügyi palota köt ül láttak ólálkodni. A uyomQzás ez irányban megindult. A rendőrség a legszélesebbkor!! intézkedéseket megtette az ismeretlen kasszafurók mielőbbi kézrekeritésére.
Az értékpapírokat nem bántották
Azt, hogy a tettesek mit raboltak el és mit vittek magukkal, eddig még nem lehetett megállapítani. Egy-két napig lart, inig a könyvek alapján ezt pontosan meg lehet állapítani. A városban elterjedt azon hírek, mintha 80—100 (niilió készpénzt loplak volna el, merő kombináció. Tény, hogy az értékpapírokat nem bántották.
Az egyéb részletekről talán módunkban lesz már a holnapi számunkban hővebben foglalkozni. Ma a hivatalos nyomozás sikere érdekében csak cmiyil kíj.\'.ölhcltlilk.
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, igy lesz a ruha igazán kifogástalanul tiszta.
SCH ICHT- MOSÁS
Autóbusz-járat Nagykanizsa—Héviz kozott
ICIakomárom kS.ponttal k« n..lUk*„- I\'»5« úttól távol ««6 káxaigak bekapcaolódnak > »aauII toraltomba- "
ihllamópitiaacetl hivatal, • m«g,«, » járiaok *> a véroa képvla.iot
Nagykanizsa, május 19 Nagyfontosságú tanácskozások foly lak le ma délelőtt a nagykanizsai városházán Nagykanizsa és vidékének Hévíz forgalmába való bekapcsolására vonatkozólag. A tanácskozásra a kereskedelemügyi miniszter is leküldte képviselőjét Maiéter ]en6 kir. főmérnök személyében. Az állam-építészeti hivatalt Malter Béla tanácsos, Zalavarmegyéi Gyömörey István főszolgabíró, a keszthelyi járást Huszár Pal főszolgabíró, Keszthely várost Retschl Imié városbíró, Nagykanizsa városát Krátky István dr. ló-jegyző, Király Sándor műszaki tanácsos és Kaufman Lajos dr. aljegyző képviselték,
A tanácskozás tárgya az a két kérelem volt, mely autóbusz-járatok rendszeresítésével akarja lehetővé tenni Nagykanizsa és környéke gyógyulásra szoruló lakosainak, hogy bátraikor felkereshessék az Európa-szerte páratlan gyógyhatású Hévízfürdő forrásál, melyet eddig épen a közlekedési viszonyok miatt köny-nyebben közclilhellek meg mindenünnen, mint épen a szomszéd városból: Nagykanizsáról és környékéről.
Az egyik engedély-kérelmet Rit-scher Mór nagykanizsai lakos adta be. Ez a vallalkozá6 junius, julius és augusztus hónapokban egy személyszállító autóbusszal, személyenként 120000 korona forduló-árral bonyolítaná le Nagykanizsa és Hévíz között a nyári forgalmat.
A másik engedély-kérelmet Buda J. nyug. százados terjesztette be, aki öt, egyenként 18—24 személyes autóbuszt állítana üzembe egész esztendőre. Ez a vállalkozás a Nagykanizsa — Hévíz főforgalmú vonal mellett mellékágakat is óhajt rendszeresíteni. Igy Kiskotnárom közponltal beállítana egy Kiskomárom—Zalakaros— Oarabonc—Zalaszabar állomásokat éiintö és egy Kiskomárom—Nemcs-vid közli második mellékvonalai. Igy ezeknek a Balalon forgalmából téliesen kieső községeknek lehetővé tenné a kiskomáromi vasulállomás-ról a forgalomba való bekapcsolódási. A viteldíj személyenként és kilométerenként 10 fillér lenne pengő-értékben, ami megfelel Nagykanizsa —Hévíz viszonylatban oda-vissza 108.000 koronának.
A ma délelőtti helyszíni tárgyalásokon, melyen résztvctlck az érdekeltek is, Nagykanizsa vátos képvi-
selői olyan véleményt adtak, hogy mindkét vállalkozónak meg kell adni az engedélyi. A tárgyalások eredményének alapján az engedélyt a kereskedelemügyi miniszter fogja megadni. A döntés remélhetőleg mielőbb megérkezik, mert hiszen a vállalkozók mindegyike a fUrdőszezonnal egyidő-ben szerelné megkezdeni a forgalmat, ezénkivUl pedig Nagykanizsának és a környék községcinek is érdeke, hogy mielőbb be tudjanak kapcsolódni Héviz és a vasút forgalmába.
un«_i W > 1 »*i"i.-\'I * * " wi^n*.
Az Aranylázról
Pesten a villamoson hallottam először hirekeL Egy konkurrens Ilim-vállalat igazgatója beszélt róla ; cso-dálalosképen dicsérte. Miután erre még nem találtam példái, a mozi viharos történetében: megkérdeztem, hogy miben is áll hál voltaképen az Aranyláz kiválósága.
Semmi — moziértelemben vett — nagy attrakció sincs abban válaszolta az igazgató; sem tömegjelenetek, sem építkezések, sem összeépített technikai kiállítás, de van benne sziv, melegség, lélek; egy derült kedély kiáramlása, amely mindenkit a szivénél fog meg.
Azulán kétszer néztem meg a filmet s magam is rájöttem, hogy az Aranyláz azzal fogja meg az embereket, hogy a ma ezer gondban vergődő embereinek van iiva. A komor és véres mezőket telehinti kacagtató humorral; minden pillanatban érezzük, hogy a szivéből nevet — s mikor megijed, a néző szive is megáll egy percre. Az egész darab lele van meglepő fordulatokkal, amelyekben az ősi, mélységes emberi humor kerekedik télül és elnyomja az egészséges nevetés, a torkokban dobogó szivek rémületét.
Chaplin szándékosan keveri a tragédiái a komédiával s ezért senki sem veszi é6zre, hogy filmje valójában maró szatíra, ti pénzért tilie-kedő ételben a hiszékenységnek, naiv-Ságnak keserU tragédiája ezernyi csalódása, /tz ágról szakadt hiszékeny vándor, a kin mindenki keresztül botlik és mindenki megcsalja: magtt az emberi jóság, egyszerűség, amely megpróbál indulni ebben a materialista világban. (=)
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
HAPIREHD
Május 20, csütörtök
Római katolikus: Bcrnardin. Protes-(ins: Bernát, izraelita: Szivan hó 7.
Nap kel reggel 4 óra 18 perckor, nyugszik délután yra 35 perckor.
Fischer Böske dalcstólyc a Kaszinó nagytermében este 9 órakor.
KU LTU RESTÉ LY EK ÉS ÜNNEPÉLYEK:
Málu. Z3 Aívliiiiy ul nlniiit vnuttgá. Uk« . PoJglrl EcylflS<n.
Málu, 24. A Kitfíinliul V.tuUl D.lkör ziulí.-iic.1.1 (1 Oao.pcl.c öéltIJll líl 11 éf.kor.
ónM.i , lí.l UoQcp^.VC.
Májú) 30. iMroiUnnncl.kol, ín.kk.rinik ití-.dl.. (.1. a 6í,VW . RoiconTl-ulcl loin«l«*mb.n.
Janin, 3. IniloiIanoncUkoll fn.kUllln.k clö-idill ni* ««nr . Koisonjrl-ulCil toro.ltr.mbcn.
Jnntn, 6. Ai IpijlcilOlf U il.lltili Uli!4.,,nH!ltl Sancptljr^
— A megyéspüspök bérmautja.
Roll Nándor megyéspüspök a lapolcai ke rfllelben befejezte bérmaulját, amelynek során Díszei, Badacsony, Tör-demice, Szigliget, Nemesvita és Tapolca községek hívéi meleg fogadtatásban részesitetlék főpásztorukat.
— A balatoni megyék értekezlete Siófokon. Hétfőn Siófokon Zala-, Somogy- és Veszprém-megyék alispánjai és Somogy- és Veszprém-megyék fóbirái, valamint a. Balatoni Szövetség kiküldöttei közölt értekezlet voll, melyen a balatoni gőzhajózás és a balatoni körút kérdése szerepeltek. Az éiiekezlet határozatot hozott, mely szerint a kereskedelmi minisztert kérni fogják, hogy a fenti nagy jelentőségű kérdésekben minél hamarabb történjék Intézkedés, annál is inkább, mert ezek a kérdések a balatoni fUrdökultusz fellendítésével függnek össze szorosan,
— Az útlevél ellenőrzés uj rendje a gyorsvonatokon. Az útleveleknek a gyorsvonatokon menetközben való ellenőrzése május végével megszűnik. Az ellenőrzést a nagykanizsai pályaudvaron a vonat tartózkodásának ideje alatt fogják elvégezni, ügyssigy folytatják le a vámvizsgálatokat Is.
— Kanizsai cserkészek a nem zetl nagytáborban. A reálgimnázium 74. Törekvés csapata, a polgári Iskola 75, Aipád csipata és az Ifjúmunkások 77. Szent László csa pala együttes kérvényt intézett a város vezetőségéhez, melyben közlik, hogy részt akarnak vermi a magyar cserkészek nemzeti nagyláborozásán s ennek költségeihez 30 millió korona hozzájárulást kérnek a várostól
— Vagyonváltság földek ha szonbérjegyzéke közszemlén. Az Országos f-\'öldbiilokrendezö Bíróság által kiosztott vagyonváltság földekre vonatkozó haszonbérlartozások la), stroma, az 1923 —26. évekre szóló egyénenkénti előirás inájus 30-ig köz szemlére van kitéve a városi adóhivatalban. A fizetések külön felhívás alapján történnek.
— Schwarcz Dezső harisnyái
legjobbak.
Ma, csütörtökön este az Arany Szarvasban
halászlé és turőscsusza
Kitűnő italok • Kellemes kerthelyiség • J««-band
— Harminc leányka fogadalma.
Kedves és megható egyházi ünnepség volt tegnap a nagykanizsai izraelita templomban az istentisztelet kereléb:n. Harminc fiatal leányka járult a templomba és letelte a fogadalmat: hogy hil lesz vallásához, törvényeit megtartja és aszerint log élni. Az ünnepi aktuson ott voltak szülők is nagy számban. Winkler Einö dr. főrabbi kitartásra buzditotia kis leányseicget és megjelölte számukra az utat, amely a hilből fakadó boldogsághoz vezet.
LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Rendőr-sorsjáték. A rendőrtisztikar a Rendőrtiszti Otthon létesítése céljaira belügyminiszteri és pénzügyminiszteri engedéllyel tárgy-sorsjátékot rendez. Ez az intézmény egyfelől a rendőrlisztikar kulturális és 8port-igényeit elégíti kl a társadalmi érintkezés elősegítésével együtt, másrészről állandó otthont nyújt a rendőrlisztikar nőllen lagjainak. Az akciót a rendőrlisztikar ügynökök kizárásával kizárólag saját kebelében bonyolítja le. A sorsjegyek Nagykanizsán is minden dohányárudában kaphatók. Húzás junius 21-én.
— A budapesti Andrássy-utl Színház kiváló együttese kél előadással szórakoztatja a nagykanizsai közönséget. Az első előadás szombaton, a második vasárnap este lesz. Fellépnek BorossOéza, Kondor Ibolya, Bársony István, Czobor Ernő, Daj-bukát Ilona, Komáry Károly és Nyéki István. Színre kerülnek a Színház műsorából a legnagyobb sikerű egy felvonásosok és magánszámok. Külön emelendő ki Török Rezső .Szárazság" cimü falusi története és Kondor [bolya magánszámai.
— Nagyszabású terv a balatoni fürdők élelmezésére. A balatoni kormánybiztos, Spur István, egészséges tervet dolgozott ki a balatoni lürdők élelmezési kérdésének megoldására. Eszerint, a terv szerint a Bjlatonmellék nagy lerjedelmü mccsaras vidékeit lecsapolnák és az igy nyert területen bérlelet létesítenek oly feltétellel, hogy a bérlő köteles a balatoni fürdők élelmezését rés: ben vállalni.
— A lentll szinikertilct uj beosztása. A lentli 6zinikerület igazgatója, Tarr Béla színigazgató azzal a kérelemmel fordult a kultuszminiszterhez, hogy a lentit szinikerületet néhány nagyobb községgel bővítse ki. A lentiek a direktor eme kérését támogatják.
— Országos vásárok a megyében. Zala- és Somogy-megyében e hónapban a következő országos vásárok lesznek megtartva: Május 20-án Kisbárapátiban, Csabrendeken, Zán-kán és Zalaszenllászlón. Május 25 én Csurgón, Zalán, Zalaegerszegen és Zalaszánlón. Május 26-án Zala-gyömrőn.
— Dunántull gyógyszerészek gyűlése Kaposváron. Zala-, Vas-és Somogy-vármegyék Gyógyszerész Egyesülele Kaposváron közgyűlést tartott, mely alkalommal határozati javaslatot fogadlak el a kisegilö-póllék, nyugdíjintézmény és a sok vitára alkalmat adó specialitás kérdéseiben.
— Ma és minden este a Korona kerthelylségében LÁZÁR PISTA győri cigánymúvész zenekarával hangversenyez.
— A felsőrajki Kath. Ifjúsági Egyesület saját könyvtára alapja javára e hó 23-án, pünkösd első napján (kedvezőtlen idő esetén május 30-án) a Baumgarlner vendéglőben táncmulatsággal egybekötött szini előadást rendez, mely alkalommal szinre kerül: a Leánycsel cimű népszínmű. Az előadáson a község legjobb műkedvelői szerepelnek.
— Ma és minden este a Korons kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymQvész zenekarával hangversenyez.
A legideálisabban a Sósfürdöben nyaral 1
Európa leghíresebb orvostanára! egyhangú veicménye, hogy a Sójlurdó a világ legjobb hiláíu tcrmíazetes glau-ber-sóslorráaa, női botnuaégeknél, caurnál, koszvénynél. májbajoknál. vérbőségnél, stb. Pcnslo mindén igénvt klelíglló konyhával naponta BO.OOU K-tól. A szállodák újonnan átalakítva. 15 hotJas árnyas park, rÓHalIgctckkel. StrandtUrdfl, tennlspályák a park-ban, mindennap détután és ette tnno a szabadban is. elsóraugu zene melleit.
a város fzlvétól 10 percnyire. Szobák előjegyezhetik: Budapest, I., Tétényl-ut 12. o Teleton: J. 81-75.
Az Andrássy-uti Színház
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében e hó 22—23-án
Boross Géza, Kondor Ibolya, Dajbukát Ilona, Bársony István, Czobor Ernő, Komjáthy Károly
Jegyek 25, 35 és 45.000 koronás árban Szerbnél.
1926 május 20
— A szerdal hetipiac árai. A
tegnapi nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: Bib 1000-1500, mák 12.000, dió 4—5000 K literenként, vöröshagyma 1500, foghagyma 1500, sárgarépa 2500-3000, zöldség 2500—3000 korona csomónként, saláta 2—500 korona fejenként, sa-vanvukáposzta 1500, burgonya 1000 —1500, korona kilogrammonként. Tejpiac: Tej 3000, tejfel 12.000 korona literenként, luró 8—10.000, vaj 50—60.000 korona kilogrammonként; tojás egy drb 1000 korona. Haspiac: Növendékmarha 20, marha eleje 20, hátulja 24. borjú ele|e 24, hátulji 28, serlés 24-28, zsír 32, háj 32. zsirszalonna 26, füstöli sertéshús 40 -50, kolbászfélék 30-50 ezer korona kilogrammonként. Bu-romfipiac: Egy lyuk 20—35, egy pulyka 60—120, csirke 15—25, sovány kacsa 30—40, sovány liba 60-80, kövér kacsa 60- 80, hizott liba 110 -200, szopós malac 30-50 ezer korona darabonként.
— Felvétel a csurgói tanítóképzőbe. A csurgói állami tanltó-képzőlntézetbe való felvétel folyamodás utján történik. A folyamodvány az Intézel Igazgatóságához címezve, mentől előbb küldendő be. Részletes felvilágosifás olvasható a Hivatalos Közlöny 9. számában és a Néplanitók lapjában.
— Községek Iskolás gyermekei a madarak és fák ünnepén. A pacsai és szentpéteri körjegyzőségek hatásköre alá tartozó hat község iskolás gyermekei má|us 29-én, a madarak éB fák ünnepségét. Ez alkalommal szavalatok és- az ifjúság énekszámai töltik ki a kedves kis ünnepség műsorát.
— Szolnoki diákok Hévizén. A szolnoki polgári fiúiskola növendékei május tizennegyedikén ellátogattak Hévízre. A kiránduló diákokat Dobi Irma, Dobos Dezső és Pelrancsik Miklós polgári iskolai tanárok vezették. A tanuló ifjúság Hévizén megfürdött és tanárok cl-magyarázása után tanulmányozták a hévizi meleg forrásokat. A kellemes hévizi látogatás után folytatták balatonkörüli uljokal. Keszthelyen a Muzeumot tekintették meg.
— Levente futóverseny Pacsán. Pacsa, Pacsalüttós, Szenipéterur és Nemesrádó levente ifjúsága vasárnap jól sikerSII futóversenyt rendezett az igricei erdőben. A táv három és fél km. volt. Első lelt a versenyben Bicskei Dezső, (12 és léi perc), aki egy nagy ezüst érmet nyert. — Dijakat nyertek .még: Komáromi István, Molnár. István és Pál/l Károly. Több versenyző elismető oklevelet kapott. A verseny után különböző fréfás játékok szórakoztatták a falu egyszerű, de lelkesedni tudó sportkedvelő népét. — Végezetül a sport ünnepséget vidám lánc zárta be kivilágos virradtig.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
Időjárás
A nncyVanlual metcorologltil tneg-llsvelO Jclentéoc: Szerdán a Mn/rsik irt ■ reggel 7 órakor +12-8. délután 2 órakor 4-17\'S. este 9 órakor +lt-S.
"ttfeí: Reggel kevéshbé. délben lelkien este kevésbbé borult.
Sztlirany: Reggel Lszaknyugat, delben Nyugat, este Északkelet.
Reggel 5 órakor eso megszakításokkal délután lel t>-ig. ,, , , .
12 óra 55 perckor l.száknyugatról ég-
d<>í*té « ónt 10 perekor kelelen szivárvány.
A Meteorológiai Intézet Jelentése sze-pnt változatlanul lelhós idő. lényegtelen Mnállozissal a esővel.
_ Önnek nincs szüksége arra hogy gyomor- és bélbantalmaiból kt-lolyólag állandóan szenvedjen, amikor koztudomásu, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁNDI keserűvíz használata meg-szünleii a rendszerint a lenti bajokból eredő fejfájási, csokkenli a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már (él pohár IGMÁNDI teserüvlz elegendő.
— Műkedvelői előadás Zaln-szentbalázson. A zalaszenlbalázsi
lelkes műkedvelői gárda hosszas és gondos előkészületek után a pünkösdi ünnepek alatt mulatja be Csite Károly népszínművét a Katicái. Az előadás a Kulturház javára megy. A rendezés fáradságos munkáját Muczer Boldizsár és Balogh Ferenc végzik.
„ RldlkOl kék batikolt bór elveszeti Erzsébettértől Kazinczy és Kisfaludy utcáig. Kéretik a megtaláló Hlrsch és Szegő cégnél jutalom ellenében leadni.
— Különvonatok pünkösdkor a Balatonhoz. A Déli Vasút közlése szerinl a pünkösdi ünnepek alatt a főváros és a Balaton közt különvonatok közlekednek: Szom balon a személyvonat Budapestről Siófokra; vasárnap gyorsvonat Budapestről Balatonboglárra; hétföngyors-vonat Balatonboglárról Budapestre továbbá személyvonat Siófokról Budapestre. A 3 napig érvényes kedvezményes áru balatoni menettéri jegyekkei ezek a vonatok Is igénybe vehetők.
Rádió-müsor
Május 20 (csütörtök)
Budapest (5130) D. e. 9.30, 12 és 4 u 3: Ilitek, közgazdaság. 4.30: Sík Sándor ,A cserkészetről." 5: Szalonzene. 6.30. Irodalmi előadás. 7.30: A nemzeti munkásvédelem linicítetésc.8.30: Hangverseny.
10: Kamarazene. .
Bécs (531 és 582 5) D. e. II és ■£ u. 4.15:Hangverseny.5 15: Mesedélután.7.10: Esperanto. 7.43: Angol nyelvóra. 8.15: Fuvózcnc.
Berlin (50t és Í4I) t). u 5: Hangverseny. 8 30: Minna von Barnhcim, Leasing vigjátéka 3 telv.
Hamburg (392.5) D. u. 4.1S: Kamarazene. 5: Csevegés. 0,50 Spanyol nyelvóra, 8 15: Vadászktlrt-iiuartett.
Boroszló (418) í>. u. 330: Zene. 4.30 : Verdidélután. 130: Lengyel nyelvóra.
Kőnlgsbcrg (463) D. u. 4.15: Hangverseny. 7.30: Északi est.
München (485) I). u. 4.30: Quartett. 7: Olasz nyelvóra. 7.40: MandOlinhingverseny. 8-15: Vígjáték 3 telv
Prága (368) I). u. 4.30: Hangverseny. 6: Német leadás. 8: Hangverseny.
Róma (425) 1). u. 5.10: Jazzband. 840: Operett.
Pária (1750) D. u. 1.30: Hangverseny. 2.50: Hitek. 5.45: Gyerineisrinhaz. 135: llirek. 9: Esperanto. ft3): Hangverseny.
Irodalom és mfivészeí
Erdélyi képek
Irta: Gáspár Ármin (Veszprém) A szerző saját kiadása
Akárminek nevezzem ezt a köietet, liovcllagyűjlcménynek, históriai képeknek, mozaiknak, nekem egyformán kedves és az Irodalomnak egyformán értéket "Jelent. Szinte szo-tottgva vettem kezembe, talán mert 3z én drága Erdélyországomról szól. vagy talán azért, mett a ml menekült mártír sorsunk keserűsége sir belőle. Előszó helyeit a «erzö stílszerűnek találta, ha a könyvben előforduló oláhok jellemrajzához egy gyászos szól, -a könnyök, szenvedések szóban megtestesített fájdalmát teszi oda. Trianon ezerszer elsírt fogai-mállói született meg ez a könyv, hójának lelki keserűsége mísszionálta öt, hogy a gyűlöletes ellenről méltó portrét adjon Sokon, akik a Dunántúlon élnek, nem is tudnak képzeletet alkotni arról a hordáról, amely hét esztendő óla sáros bocskorával Magyarország legszentebb részéi, a Bethlenek, Bocsksyak országát tartja igában és temeti a magyar, szót a magyar jaj mellé a szivek mélyére.
Gáspár Ármin a bensejéböl fakadó érzésekel szavakba önlötie, a látott, hallott, élményeket megrajzolta és azok elé tartja, akiknek nem adatott meg a végzet ismerni e ifáclót. Erős, sőt markáns színekkel mtsél a 80-as évek oláhvérengzéseiröl, barbár nem-zeti szokásokról, mai „kulluráról", ami nincs nekik és ezekkel nem akar mást elérni, mint lükorképet tartani elénk, az Erdélyt bitorlókról. Gtspár könyvében néhol oly robosztus erővel csendül ki az eltojtott keserűség, hogy mikor elolvassuk az éfres elbeszélésekel, önkéntelenül kiszalad a szánkon .Istenem ezeknek kézére, prédájára került Erdélyi?\'
Az irredenta ápolására hivatott ez a könyv és célját minden sorával hatványozott mértékben el is éri. Mint irodalmi munka is helyén való, mert a közvetlen slilus legelismertebb legyverével köli le az olvasói. Akinek egy cseppel fáj ismeretlenül is az elnyomott erdélyiek sotsa, az e könyvből fájdalmát sokszorozza, de egyúttal biztatást nyer, hogy azzal a néppel, amelyiknek fényképét elénk tárja a szerző, nem lesz nehéz majd a leszámolás.
A kötet végén egy mártír halált szenvedett székely tanítónő irredenta versében sir és bátoril felénk az erdélyi székelyek reménysége, hogy: ,A föld megindul, mennybolt megszakad. De Erdély földje csak magyar maradi _ Urbin Gyula
Uj Idők. Rákosi Jenő, Csatlió Kálmán Itegedlls Lóránt, Lyka Károly, Pékár Oyuli és Surányi Miklós lőmunkatárssi Herczeg Ferenc képes Irodalmi hetilapjának, az Uj Időknek, amelynek 20. száma gazdag irodalmi tartalommal, sok művészi, idójzeni érdekes képpel diszitve jelent meg. Elő lizetési ára negyedévre 80.000 korona.
Fischer Böske
hangversenye ♦
ma a (asinoban.
KÖZGAZDASÁG
A\' szóló peronÖáfzpórája és a szölőmoly elleni védekezést \'ismerteti a Növényvédelem májusi száma. Érdekes cikkeket közöl a virágok trágyázásáról, a lucernabogarákról, a dinnye, tök, ugorka betegségeiről, a májusi zöldségápolási munkákról. Kilanit a helyes kerti öntözésre, a levéltetvek leküzdésére, a gyümölcsfák öntözéssel összekötött trágyázására, a hangya, a csigák és a köszméte zöld hernyójának az irtásira.; Ism\'énctía fíomölcslák fermöképes-J sége ésahjfeés közli összefüggést,( a rothadó anyagok szerepét a gyümölcsösben, a virágok eredeti színben való konzerválását stb. A fel-tünő olcsó, ízléses kiállítású szaklapból a kiadóhivatal (Budapest, Rakóczl-ut 51. IV. 5) kívánatra díjtalanul küld mutatványszámol.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat, dacára a külföldi ösztönzés hiányának, valamivel barátságosabb volt. A kuliszplacon nem volt jelentősebb esemény. Kisebb eltéréseken kivül az árfolyamok a tegnapi nívón mozoglak. Az érdeklődés középpontjában a Ganzpapirok által, melyek közül fedezési vásárlásokra Danubiusban több. rolni 10,\'Villamojban pedig 8°„ áremelkedés Mutatkozott. A vasplac többWrVáfti Mssé lemorzsolódtak. Öirattsájjtlsan tcndSlták még az ipari értékek, fa- és cukorpapitok. A forgalom csendes volt.
Fizta 149000, Láadon 251500,"Ní^ot: Íl6=.i Bdtssel 151500, Milano 197005, Moltand 9Ó8 00, BeriS\'12310. Wien 73.00
Sí912So\'.
APRÓHIRDETÉSEK
Aj apróhirdetés dija 10 szóig 5000 k«. A dmizó ■ mindén vastagabb betűből álló stó két sZónak srlmlttatik. Minden további szó dija 500 K. » htrd.tó.t dlj .I8r« tlxaUndö a lorgalmladó borzásxámltásával
Katonatemető dűlőben I hold n«í.ntó-föld terméssel vagy termés nélkül szabadkézből eladó. Ctm a kiadóban _J63I
Mindennemű tdbUQvogak asztalosok, kertészek és uradalmak részére jutányos áraiért szerezhetők be Stetn üvegesnél, Vasull-utca 17/19. HM
Van szerencsénk a n. é. kOzowéget lealjenl hogy elönyöo fli.té.l ,ltát.l«k és Jótállás mellett «l-
„i!= vízvezeték,
filrttöszoba l rendezés, oloaott,
csatornázás és eizel kapcsolatos egyéb munkálstok aiaraléaitís javltáaál.
Amidőn a n. é. közönség nagybecsű megbízását kérjük, egyben s legjobb kl-olgálisról előre is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyl István és Társa
Vltveletek reltzer«lí.l. füraá e. E(HiMtlsyl Bercnileiíil Vállalat jsjj Koaauth-tór 13.
Jó karban levő gyermakkooal Jutányos kért eladó Kaztneay-utea 43 b. 1645
Égy (ókarbin levő axabb-varrógép
szóinál eladó Klskanlzsj, Varazsdl-u. 7.
totta 375 00. Prága 1531 50, Bi Varsó 50 —, KiVarail 195 00,
A budapesti Tőzsde dewiza-jegyzéae
ytinták
L«BQrtl "OC-tiO) umuta
WliQMiMl CmüMr. lllt-liM >U4i tilt Ull Btlrr »< IU7-IMJ IteL\'M IWtJ WCŰ
JoB4t 7IU0IIMO mmdé U. 10D-2C40 mm IktMa*! XI70-JIIO
trt. MMOUUO it\'UitM
M m J;»
im ««43I u-o,
.h Í7K-U 0 HSiM \'jWcTMO)
Ulti léwiTOU x.*ro(k m;o-mro
OMk.KkBL IK7JI.IC? KH« SOÍO TO.-O
Oim hot. I«74vilta 2113-3120
trlhl k. Utíü ltUO tiőÚM SUUI
Itlpk. XffO-SIIO tievkWa l*IC& t»i«
*arr*t km. WStUlMt VIM 100J0 I01M
tita Hitt UtUM IIK7-1M47
Tfcrmé«ytöz*de
Bua tttatv. 76 kg-oa 4150.0-417^00. 77 tg-oa 423.00 j-422.500 78 kg-os 422 500—425 000. egyéb dtutánluH éa p»t-rtdékt.TCtcg.-os^lO OM—4I2.5D0, 77 kj-as 415.030—417.500, 78 kg-oi417.500 — 420.000 79 Vg-oa 420 00;-422SOO, rozs 2325C0-235 003. akititácjlrpa 240.000-250.c00, lírárpa 280ifl00^325 000, zab 260030-272 530, terfcul 2 2 5:0 - 205.0CC, repes 600.000-6ict000, kólaa 180.000-195.000, korpa 172 500—177300.
Scrttaváaár
Ftlh*t<á> 3646 agyból elsdttlanul vt.t.a
aand: 2746 drb EhJeendü 17.750^18.000,
Halasra n » I
Ó- és UJBOR
1917. évi paoaenyabor llterenklnt Is Upbató im
R E ■ E T C, 8«g*r-«t l- ttán.
Egyben 3 hotd príma •iánt* éa
Pojli malom rétje végén eladó Melnt István ny. rendőr, Somogyszenlmlklős. 1591
nagyk»"«ilx»alak találkozóhelye ■
Budapest leaelsőrendü, modern, családi szállója, aa
István király szálloda
VI., Podmaniozky-utca 8.
Mérsékelt iraki FlgyelmM kiszolgálási Modern Berendezál Központi fűtési - MelegvUszólgáltatásI -Fürdők! — Llltt Anyugatlpályaudvarközelében
B
«ac«ci zzso—ju — t^.v—.
aídHt ,6 755-152\'A saedetl közép I6.0X 16 25\'.. kóaaytt 14.0X —15.000. elaőrendl Jtea 16 000-16.500. másodrendű I5.0C«-15500. angol stíldó 17 000-19.000. szaloona nagyban 20.503- 21X00. islr 26.003-liSisott bus 19 000-20.000. saalonnás léi wtés 19 000 - 21.030. Az tlányzal-vontatott.
\'stadó- Zrtojl Nyomdaipar éa Köayv-
k<v«Vnté> «T- N.rr*«nft»
HIRD£TŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 14-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részérc.
Reklámtervekcl készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
IliSÉÖl SZÖVETKEZETE
lUDUPESI. IV. KIGMŐ-TÜII. (íztlílt Krijlél-lh 2.)
Teljes likásbcrendcióft a le^-egi\'szcrübbtöl .t lcReazdagabbig g > chOrait^u kivitelben.
«
IZALAI K02L0NY
1926 május 20.
Női, férfi ruhákat
===== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen
BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - FőOacleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, ffiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák

CHARLIE CHAPLIN:
ARANYLÁZ
pénteken—szombaton
az Urániában


Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oicubeck Károly).
66. évfolyam, 21. szám
Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök
Ari 1800 korona
ZALAI KÖZLÖNY
feoturtMi la tüartWvatal Ffet & sz. Mwartsu-iclefoo 7a
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
ElMzitM ára: Ejy hára 30.000 I Károm hára ......... 90.000 I
A Balatonra!
Álig bontakozott ki a tavasz teljes pompájában, még alig veregették össze aranysarkanlyni-kat a jókedvű napsugarak a zöld-beborult mezők felett, a városok népe máris elkezdte bontogatni a nyaralás problémájának gor-diusi csomóját. Szép tervek szüleinek, elgondolások mámorában fürdik a robotba fáradt fantázia; közben meg befelé jókedvűen hahotáz a bennünket körülvevő nyomorúság.
Nagykanizsa a térképről Ítélve a legszerencsésebb kilátásokkal nézhetne a nyár elébe. Egy ugrásnyira van csupán a Balatontól. Vájjon mit adna ezért a közelségért Európa sok nagy me\'.ropólisa I ? Nagykanizsa pedig csupán Lucullusa a Balatonnak: majdnem a lehelletét is érzi, de azt a kis ugrást megtenni odáig és beleharapni a ki nálkozó nyári örömök garmadájába — ehhez a Balaton nagyon messze van Nagykanizsától.
Egyrészt a gazdasági válság, a minden garas kényszerű latolgatása vitte messze tőlünk a nagy vizet, de talán még inkább a közlekedés nehézkessége.
Mig a főváros közönségét már pünkösdkor egy lucat különvonat viszi el a Balatonhoz, a tő-szomszéd Nagykanizsa még azt a tarifakedvezményt sem kapja meg. amit megkaplak a budapestiek vasárnapokra vagy háromnapos kirándulásokra.
Zala legnépesebb és legfejlettebb gazdasági életű városa nem ismerhet el előjogokat a Balatonnal szemben, nem elégedhetik meg a saját mesgyéje földjén lévő természeti kincsből az alamizsna morzsáival.
Minden ez ügyben illetékes faktornak be kell látnia, hogy a nagyrészben zalai földet mosogató magyar tengerhez Nagykanizsa számára is meg kell nyitni az ufat olyan lehetőségekkel, aminőt élvez a főváros
Nagykanizsa oly sok év óta megelégelhette a Lucullus-sorsot s most már részt is kér magának az elébe teritett gazdag asz-fal kincséből, a magyar föld legszebb gyöngyének, a Balatonnak nyári örömeiből.
Sztrache Gusztáv főügyész vádbeszéde a frankpörben
Wlndlschgrátz Lajos ellen pénzhamisítás büntette és hétrendbeli közokirathamisitás miatt emel vádat - Nádosyt a pénzhamisításban bünsegédi bűnrészességgel és a kflzokírathamisltásban mint felbujtót vádolja - A bizonyítás k egesz tésére vonatkozó Indítványokat elvetették - Az ügyészség Mészáros Gyula letartózatásalrántujbó intézkedett - Sztrache főügyész utal arra: hogy ez a bűncselekmény nemzet szerencsétlenségünk egyenes leszármozottja - A tanuk vallomása a kormány ellen politikai támadás bélyegét viselik magukon - A hazafias cél kizárja a bünt
Budapest, május 20 (Éjszakai ridióietentM A frankhamisitási per mai tárgyT-1 lásán Töreky elnök kihirdette a bizonyítás kiegészítési indítványok tárgyában hozott határozatát, amelyben kéri a vádlottaknak azokra a pontokra való ujabb kihallgatásál. amelynek tisztázására a felek előterjesztést tettek. Elrendelle továbbá Sonntág Tamás és Gyöngyösi Béla tanúkihallgatásán egyben a bizonyítás kiegészítési indítványokat elutasította. Valamennyi védő, akinek indítványát nem togadta el a törvényszék, sem-miségi okol jelenlett be. Ezután vif bői kihallgatták WindischgiS\'zet NÍ-dosyl, Oerőt a Térképészeti Intézetre vonatkozólag.
A biróság ezután Sonntag Tamási a TESz társelnökét hallgatta ki, aki elmondotta, hogy Baross felkereste Szörlseyt azzal a kéréssel, hogy a szövetség helyiségében helyezzen el bizonyos ládákat. Szörtsey nem szívesen vállalta a dolgot és kijelentette, hogy a ládákal rövidesen vigyék el.
Winkler elmond|a, hogy a kofferokat azért nent látta senki a szövetségben, meit azok két nagy amerikai Íróasztal mögé vollak eldugva. Mészárost újból letartóztatják Sztracha főügyész kijelenti, hogy Mészáros Gyula letartóztatása iráni ujabb intézkedés történi.
Elnök a folytatását délutánra tűzte ki. \'/tó óra után nyitották meg újból a tárgyalást.
Sztachc főügyész vádbeszéde elején felhívja a figyelmet arra, hogy az ezeréves Magyarország tölténel-mében lapozva, annyi hős, nagy-szerU cselekedet közöli nem talál egyetlen hamisítási sem. Mikor évek nehéz munkájával sikerült a külföld jóindulatát megnyerni, kétszeresen elítélendő az a cselekedet, amit
Windischgrátz és társai elkövetlek. Ezt a bonügyet politikával hozzák állandóan kapcsolatba, s a -társadalom politikai szempontból ítél. Ez a bűncselekmény nemzeti szerencsétlenségünk leszármazottja, de ez! a külföld nem tudja, mint ahogy nem tudja megérteni a jólétben levő állam az agyon sanyargatott nemzetei. Országunkban a demoralizáció már 1914-ben kezdődőit s folytatódon a háború, kommün, egyéni akciók, tőzsdespekulációkon kérésziül egész eddig.
A hazafias cél kizárja a bünt s mégis valamennyi vádiolt hazafias célra hivatkozik. Windischgraiznck ebből az ügyből kifolyólag anyagi érdekei is leheltek, mert m- ga is beismeri, hogy a hanvsiiásból akarta az akció költségeit fedezni. A vádlottak legnagyobb bűne az, hogy nem fontoltak meg semmit, pedig évek állottak rendelkezésükre s épen Hollandiát választották bűncselekményük végrehajtására, amely gyermekeinkkel annyi jól tett.
Windiscbgritz a fő, ámbár minden valószínűség szciinl
Mészáros a kitaláló. Wmdiscbgriltz karakterének lényege — a könnyelműség. Ezl bizonyítja a hamisított frankok kezelése, elszámolása és megsemmisítése. Windisch-grülz látszólag mindent magéra vállalt, de beszél helyette titkára Rába, kinek vallomása határozatlan, ellentmondó. Beszél helyette gról Sigray és gróf Mikes, kiknek vallomása hallomásra alapul. Pallavidnl vallomásán a valótlanság bélyege Friedrich István vallomásában fontos a salvus conductus, de az ö vallomása nem felelhet meg a valóságnak, mert a Hir Györgynek kiadott levél kiadási idejét kétféleképcn
mondja. Pallavicini Őrgróf vallomásával nem is kiván foglalkozni, annyira magán viseli a valótlanság látszatát. Egész vallomása hallomásra és következtetésre van építve.
Mindezeknek a tanuknak a vallomása magán viseli
a kormány elleni politikai támadás bélyegéi. Végül a politikai nagy bomba, mert biszen annak volt szánva, Hlr György vallomása teljesen valótlannak bizonyult, ezl báró Bornemissza be is bizonyította. Sem az ulon, sem pedig a birtok megnézése alkalmával a miniszterelnök Hir GyOrggycl egy percig sem voll egyedül.
Majd tovább folytatja: A tanuk nagy része azt vallotta, hogy a kormánynak nem volt tudomása a hamisításról. De maguk a tények is megcáfolják azt az álli\'ást, hogy a kormány tudott volna a dologról. Ez a kaland ha sikerült volna, Bethlen István egész müvét rombadönlölle volna. Ez is fényes bizonyítéka annak, hogy Bethlen nem tudott a dologról, meri az Bethlen egész politikájával ellenkezik. ^
Ezután végig veszi az összes vádlottakat és bűncselekményeikre, szereplésükre mutat rá a frankhamisi-tási akcióban.
A vádbeszéd alatt Baross Gábor rosszul lelt, hogy nz elnöknek tlz percre lel kellelt függesztenie a tárgyalást.
A vád
Sztrache főügyész vádat emel herceg Windlschgrűtz Lajos mint tettes ellen pénzhamisítás büntette miatt, majd hélrcndbeli közokirathamisitás bűntettében mint bűnsegéd, Nádosy-val szemben pénzhamisítás büntette miatt mint bünsegédi bűnrészes és kétrendbeli közokirathamisitás bűntettében mini felbujtó: Geró, Virág, Parragh, Hámon, Ágoston, Kiss és
a
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
társai ellen pénzhamisítás büntette miatt mint tettestársak, Haits és Ku.rti eljen, mint bűnrészesek, Rába Dezső ellen pénzhamisítás bűntettében való bünsegédi bűnrészes és négyrcndbeli kőzokiralliamisilás bűntettében bünsegéd^btlnrészcs, Szört-scy ellen hamispénz forgalombaho-
zalala miatt mint bűnsegéd, Baross Oábor ellen mint bünsegédi bűnrészes, Mankovics és Kovács Gáspár ellen hamispénz forgalombahozatalának bűntettében slb.
A biróság Ítéletét megnyugvással várja.
A tárgyalás holnap folytatódik.
A népjóléti tárca költségvetését részleteiben is elfogadták
* hadirokkantak tiotjacUnek javltáaát kórtik - A nagy kórhiaak axem6lyxcténok bövttíoo — A honvédelmi tárca kHltiógvettH
Budapest, május 20 A nemzetgyűlés mai ülésén folytatiák a népjóléti tárca költségvetésének részletes tárgyalását. Több felszólalás ulán
\' Vass népjóléti miniszter kijelentette, hogy a tüdóvész elleni védekezésre a kormány nagyobb összeget fordit.
Kabók Lajos, Kéthly Anna, Kiss Menybért, Szilágyi Lajos és Propper Sándor a rokkantkérdés rendezését sürgették.
Szünet ulán Szeder Ferenc a tüdóvész ellensúlyozására szolgáló intézmények költségeinek felemeléséi kérte.
Vass József népjóléti miniszter válaszol az elhangzott felszólalásokra. Kijelentette, hogy a hadirokkantak helyzetének javitására a kormány
minden lehetőt meg fog tenni.
Györki Imre felszólalásában a nagy kórházak személyzetének kibővítését kérte.
Vass József miniszter a gondolatot helyesnek tartja és keresztülvitelére mindent meg fog tenni.
Néhány hozzászólás után a Ház a népjóléti tárca költségvetését általánosságban és részleteiben is elfogadta.
Ezután a Ház a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalására tér ál, amit Rubinek István ismertet, aki részletesebben fejtegeti, hogy miért nem elégséges a honvédelmi tárcára előirányzott költségvelés. Birálja az európai győztes államok fegyverkezéseit és a Népszövetség intézményéi.
Az ülés 6 órakor ért véget.
A nagykanizsai plebánia-templom restaurálása
Látogatásunk Éber Sándor festőművésznél, az országos hlrü fresco-festónéi — Szent Ferenc életéből és természetszeretetéből vett motívumok — A munka elkészítését nem szabad fix határidőhöz kötni A restaurált plebánia-templom Zalamegye legszebb temploma lesz
Nagykanizsa, május 30
A nagykanizsai plébániatemplom restaurálási munkálatai szépen haladnak. A kőművesmunkák mellett megkezdték a szobrok és oltárdiszek renoválási és aranyozási munkálatait. Hétfőn érkezett meg Éber Sándor az országos hirü bajai festőmü vész, a templömsfnoválás művészeti vezetője, hogy megkezdje nagyszabású művészi munkáját, amely Zala legszebb templomává fogja emelni a nagykanizsai\' franciskánus plébániatemplomot. \'A mester idejövetelének első napján már hozzáfogott a íestendő freskók és alseccók tervrajzainak kompozíciójához.
Felkerestük a jeles művészt, akinek mull havi budapesti gyűjteményes képkiállitásáról a fővárosi sajtó egyöntetűen mint hazánk egyik legjelentősebb művészének kiállításáról emlékezik meg, akinek „képeiből és egyéniségéből az ősi föld ereje sugárzik" és aki csak a mull napokban kapott megbizásl Baja alispánjától, hogy a vármegye közgyűlési terme részére megfesse Bethlen István gról miniszterelnök életnagyságú képéi — hogy megkérdezzük nagy munkájának terveitől.
A franciskánus-klastrom egy oldal folyosóján találjuk meg Kozák Béla festőakadémikus és Todics Márton stuccómesler közölt, amint ezeknek
barokstilü figurális-diszmintázásail a folyosó falán vizsgálja.
— Teljesen uj koncepciójú lesz az egész — mondja — és pedig az egész ornamentikát sluccóban óhajtanám elvégezni. Ez persze személyi és főleg anyagi kérdés. Valami ujat, valami nagyszerül, valami különösen szépei akarok csinálni. Ezért sluccóban, a bárok szándék megtartásával.
Assiszi szent Ferenc motivumokat akar kifejezésre juttatni, a nagy sze-ráfi szent életéből, poétikus lelkéből veit gondolatokat, fogalmakat. Assiszi szent Ferenc a XII. század egyszerűségében élt. Ennek a századnak szelleméi, tónusát igyekszik a bárok stílben a maga egyszerűségében kifejezésre juttatni, mondja. A nagy rend-alapítónak gondolatait akarja kisugározni. Az ő nagy természet szeretetét. Aki beszél a bogarakkal, aki a báránykákat megakarja menteni a mészárosoktól. Aki azt mondja : .dicsér Téged a nap-testvér, a hold-asszony, a tűz, a száz virág, a szél-tcslvér..."
III, minlha életet nyerne elölte a Fioretti és elvonulna előtte mindaz, ami benne írva van, valami nagy lelki elmélyülés fogja meg. A mester lelke meglátja alakjait. Mintha ihlet-ség száliná megv néhány pillanatig magába merül.
— A mennyezeten öl fresco lesz — és nyolc alsecco. A hajón alfresco. A téma-kör itt még nincsen teljesen kialakulva, de a szentélyben példának okáért a következő gondolatot akatom megtestesíteni: Az ember-védő, a kegyelemoszló Krisztus az imádókat, a hódolókat várja.
— Olt, ahol a szentélyt elválasztja a hajó, azt a gondolatot akarom kifejezésre juttatni, aminl egy magas diadalívvel szegélyezett hegyből az Élet vize fakadt, amelyből fehér galambok, őzikék, az erdő madárkái csillapítják szomjukat.
— A magas lemplomablakok az üvegfeslészet remekei lesznek a legegyszerűbb stílben, nehogy a világosságot lelógják.
Azután lemegyünk az aranyozó-mühclybe. A folyosón végig csupa szent szobor, melyek renoválásukat várják. A műhelyben Szabi Péter bajai műaranyozó oltátdiszek és embermagasságú szobrok közölt. Egy hónap óla dolgozik már Nagykanizsán. Épen a tabemaculum ajtaját aranyozza. A szobrok mind nagyon megvannak viselve — mondja. — Egyike-másika korhadl. Ezeket most pácolni fogják. A falon aranyozástól csillogó ollárdiszck. III Is javában folyik a munka.
Majd átmegyünk a templomba, amely most olyan, mintha ellenséges
ágyulüz .italt állott volna. Mindenütt nagyban folyik a munka.
Itt nem lehet a művészeket lix terminushoz kölni. Ilyen nagy koncepciójú alkotásoknál meghatározott időt kikötni, a művészek szárnyalásának mintegy határt szabni, lehetetlenség. Alig hihető, hogy ilyen mély stúdiumokat igénylő, elsőrangú frcscokat őszig meg lehessen festeni, különösen saját vakoláau frcscokat. Azérl kérdési intéztünk ezlránybana művészhez. De — mint gondoltuk — nem tudunk tőle határozott választ kapni. Meg tudjuk érteni. Ó elsősorban művész, akinek szárnyai a végtelenségben röpdösnek. A végtelenségnek pedig nincsenek határai, csak hatalmas koncepciói...
Igaza is van a művésznek. Hogy mikor készül cl, novemberben-e vagy decemberben, teljesen mindegy. Csak Isten házához méltó, gyönyörű és ékes legyen. Minden teljesen és tökéletesen művészi. Ez pedig meg lesz. A renovált plebánia-templom büszkesége lesz nemcsak a nagykanizsai, de a zalai katolikusságnak Is.
Vajha akadna minél löbb áldozatos lélek, aki az anyagi lebonyolításhoz Is segitő kezével hozzá járulna. Mert bizony sok, nagyon sok pénz kell még a templom restaurálásához és az adományok csak lassan, nagyon lassan gyűlnek ...
A törvényszéki kasszafurás ügyében a legnagyobb apparátussal nyomoz a nagykanizsai rendőrség
A páncélszekrény megfúrása hldeguton történt — A bűntény elkövetője mestermunkát végzett — Folyik a páncélszekrényben volt tárgyak leltározása — A bűntényről telefonon értesítették a nagykanizsai törvényszék Hévízen Időző elnökét
Nagykanizsa, május 20
A törvényszéki elnökiiroda kasz-szafurásának első izgalmai lecsillapodtak. Az államrendőrség nagykanizsai kapitánysága a legnagyobb apparátussal dolgozik az ügyben. A személyzet kihallgatása végett ért és folyik minden a megszokott hivatalos ulon, lázas tevékenységgel. A merész bűntett elkövclése idején a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke dr. Eőry-Szabi Jenő kir. kúriai biró Hévizén időzött, hol üdülés végett néhány nap óta tartózkodik. Helyettese dr. Fischer József táblabíró teleionon értesítette az elnököt a kasszalurásról, aki Igy valószínűleg megszakítja keszthelyi üdülését. Az a feltevés, hogy az Ismeretlen gonosztevőknek még arról isívoll tudomásuk, hogy a törvényszék elnöke távol van.
A mai nap alkalmunk voll megtekinteni a megtűrt páncélszekrényt. Az elnöki irodában Szabi Lajos törvényszéki irodaföigazgató és Ágh Gyula főtiszt a teljésen szétszórt ügyiratok rendezésén fáradozik. — Óriási munka, mert a betörők mindent széjjeldultak. Valami kárörvendő vandalizmus lehetett bennök. Akták, könyvek, boriiékok — a földön. —
Csupán egy szegényes nikkelóra, néhány pénzerszény, értékpapírok és néhány ezer koronást láttunk a külön kis kazzettában, amit érintetlenül hagylak. Most folyik az összehasonlítás a lajstrommal és megmaradt tárgyakkal, hogy meglehessen állapítani, mit viltekjel a kassza-furók. Mennyi értéktárgyat és mennyi készpénzt, mily bankjegyekben.
Annyit sikerült már délelőtt megállapítani, hogy különböző cégek befizetett dijait vitték eL Többek közölt a Weiszfeld és Fischcr cég áljai befizetett illetéket Holnap már pontosan meg fog lehetni tudni — hogy mi hiányzik.
A Wertheimszekrény ajtaja a három zár helyén — teljesen átfúrt majd kiszakított öválalaku lemezével ugy hat, mint egy nagy földrengés utáni pusztulás. A földön néhány lemezdarab, a fürészelésból és fúrásból eredő acélpor. A zárakon a csavarok mind kiszedve, az alkatrészek szélszedve. A betörők valóságos mestermunkát végeztek. Teljen szerkezeti ismeretekkel bírlak és bizony nem volt az „első munkájuk". — Minden arra vall — hogy nagy óvatossággal láttak hozzá .munkájukéhoz.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
A nagyszabású gonoszteltnek meg vannak a maga érdekes részletei, amelyeket mind bőven meglógunk Írni akkor, amikor nem kell taita nunk allól, hogy ezzel a nyomozó halóságok munkáját megnehezítsük vagy lehelellené legyük.
Ma csak annyit, hogy a rendőrség éjjel-nuppal dolgozik a bünügy tetteseinek kiderítésén. Hisszük, hogy — eredményei.
Készülődés a megyei dalosversenyra
Zalaegerszeg, május 30
A Zalaegerszegen junius hó 13-án rendezendő megyei dalusvcrseny előkészítését a rendező bizottság nagy buzgalommal végzi. Most van folyamatban a verseny védnökcinek felkérése, ami máris szép eredménnyel járl, amennyiben Wlaslts Gyula dr. báró ny. miniszter örömmel vállalta az egyik fővédnöki lisztet. Tapolca egy értékes dijat ajánlott fel a verseny rendezőségének, mely már a teljes programmot is kidolgozta. Eszerint: a bizottság elhatározla, hogy a versenyt nem az épülő új lemp-lomban, hanem a sportpályán, zossz időben a vármegyeház nagytermében és a moziban larlják meg.
A 27 dalárdát a Balaton és Zala egyéb vidékeiről külön vonatok hozzák, amelyek reggel 9 órára futnak be Zalaegerszegre. Délelőtt fél 10 órakor lesz az állomáson a fogadtatás. Tiz órakor tábori mise lesz és ulána 11 órakor kezdődik a verseny, amely 1 óráig tart. 1-től 3 óráig ebédidő, ulána esle 6 óláig folytatódik a verscuy. Hét óráig vacsoraidő, ulána 9 óráig az egyes dalárdák szerenádot adnak koszorúslányaiknak. Kilenc órakor a sportpályán, rossz időben az Arany Bárányban díszhangverseny, amelyen a győztes dalárdák lépnek fel. Utána táncmulatság.
A versenyen a beléplidij 10 és 15, a díszhangversenyen 15 és 25 ezer korona lesz.
Magyarország pénzügyi ellenőrzésének határideje lejár
Budapest, május 20. A Népszövetség Géniben junius első hetében ül össze, melynek tanácskozásaira Sud János pénzügyminiszter Szabóky államtitkár kíséretében vesz részi. A pénzügyminiszter nuujával viszi az 1926/27. évi költségvetési is. A jövő hónap végén lejár Magyarország pénzügyi ellenőrzésére kilűzölt haláridő, azonban még bizonytalan, hogy a pénzügyi ellenőrzés kérdésében milyen tárgyalások lesznek Genfben.
Románia mozgósit
Páris, május 20. Mint s Petii Journal egy laptudósító iroda bukaresti jelentése alapján közli, a román kormány a lengyel határ mentén végrehajtóit orosz csapatösszevonás következtében a lengyel romáit szerződés lialározmányainak megfelelően elrendelte a haderők részletes mozgósítását.
NAPI HÍREK
* HftPIRIEND
Május 21, péntek
RAkidí katolikus: Bob. Andr. Pro(t»-(án&: Konstantin. Izraelita: S7.iv.1n lió 8.
Nap ke! rcftgc\' 4 6ra 17 perckui. nyugszik dcluláo 7 óra 36 perekor.
Mozi. Uránia: Chaplin viláyhirQ filmje Aranyláz (Ar. élet komédiája) hét felvonásban. Előadások 7 és 9 Órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
Miltis ö. ÍV Andriuy-ull wlnJiir vcn.HeJ.l-tfka * Poigitl Cfrytetbcn.
MAJu» 23 <s 24. a njgykar.iinl káloltkui iljuiJ-j snnel-VadliJ esle & értkor t koigonyt utcai torna-Uftmbcn.
Május 24. A Ní*yk»nl*ul Va.uUi Oálkir íluló-Mciilrlttl utmtpelye JcIcUtt U1 ll ónkor.
MAJns 30. A N»cvkjnliui Fötfhiil KíimOvttek Oni«jefy-j6 éi öiikébíó EgycaGlcMuck las/ijucnte-Ittl Gnnep-eWí.
Május 3). Ipjfoitaitottsiikolj énekkarinak <)ó-íJiu eilt 8 órákor á ko/<onyl-<itcal ttKiuUrámbtn.
junius 2. A kegyentuJl cirir.iiium Junllllw. unlu» 3. A KeresVeJelinl Alkalmjtotlak Junü* Uu - Polsirl EuyUt kertjében.
Junlas 3. ipzroitjnoDflakolá énekkarinak fiiadig cit« X ötakor a Kojgony.-úttal tornateremben.
Íinlus 6. A kegyetlenül glniniclum ének- éa aráoik hanjtvenenye.
Junlut 6. Ar IparteHOIell dalárda xi(>t4alfn1tléll Onorpílve
Junlu* 17. A* irvl«t»Kí!yíit btiolliijj mQvtii-(ilje a Polfiii EgyUtben ette 8 órákor.
Trianon gyilkolt
Hová visz és mikor ér véget a magyar nép szenvedése ? Azt a kis derűt, amit arcunkra csal a májusi melengető napsugár, még azt is elfagyassza az a véres szenzáció, amely Pestújhelyről végig süvített az országon.
fcgy könyvkötő segéd kitrtolla családját és ezután öngyilkos lett. Hogy mi indította erre a rettenetes elhatározásra, nem fontos. Légyen az ok esztelen féltékenység, amely egy ötven éves embert is meg tébolyít, vagy lakás háborúság, azért bizony ez a családirtás is annyi sok m/ls tragédiával együtt Trianon szülötte.
A Hajdu-családirtás is ennek a következménye és sorba mind-mind a véres szenzációk mögött, mindig olt lapang egy sötét szó: Trianon. Igen Trianon, amely tönkre tette idegrendszerünket, megfoszt önuralmunktól, megőrjíti a leghiggadtabb embert és végromlás felé taszítja ezt a szerencsétlen országol.
.4 hajdani tempós nyugodt magyar az izgalmas évek. a nyomorúságok végtelenségében elvesztette nyugod-ságát és mint örökké űzött vad siet, lohol kenyér, munka után és ha valami kis zökkenő éri útjában, amire liláskor talán nem reagált oly hévvel, ma röglön elhagyja önuralma és idegességében észnélküli cselekedetekre ragadtatja magát.
pestújhelyi csatádirtás bizalmassága is ennek eredménye. Pedig ez az ember még nem is nélkülözött, kenyere meg volt és mégis beleőrült egy végzetes pillanatban abba a gondolatba, hogy családját megölje.
Ha a háború nyomorultjaiért vádat emelhetnénk a háború ellen, akkor ennek u ,békének" tragikus alakjaiéit nyugodtan állíthatják n vádlottak padjára Trianont.
faccuse Trianon 1 V. Gy.
— Egyházi hlr. Rott Nándor dr. megyéspüspök a szcnlpéleruri plébánia vezetésével Németh János csatári káplánt bizla meg.
— Bankkör! értekezlet. A nagykanizsai pénzintézetek, az tlílctkör megállapítása ügyében előzcle; Ivük-köri értekezletet tartottak.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet teája. A Keresztény Jólékony Nőegylelnek tegnap esle rendezett leája nagyszámú látogatót vonzott kövesdi Boér Gusztávné szives vendéglátó házába. A jólsikerüll lea-délulán nemcsak a kellehies szóra-"küzís néhány jóltöltölt órájáuak impresszióit hagyta a vendégek lelkében, hanem szép összeget nyújt a jótékonyság ollárára is.
— A Polgári Egylet alsóhelyiség kibővítése befejezést nyert. Annak idején részlclesen isnierteltOk a Polgári Egylet kibővítése alá kelült földszinti helyiségeit. A vállalkozó a mai nappal befejezte munkáját, a helyiségbővílési munkálatok befejezési nyertek. A Polgári Egylet elnöksége ezen tényével is a nagyközönség érdekeit akarta szolgálni, hogy legyen kényelmének, Ízlésének és uri voltának megfelelő étterme és szórakozó helyisége. Hisszük, hogy a nagykanizsai közönség is a Polgár! Egylet áldozaikészségét honorálni fogja. A Polgári Egylet újonnan elkészült helyiségeit Pünkösd ünnepén nyitják meg ünnepélyesen a közönség számára.
— Lelenc-gyermekek, elhagyottá nyilvánított kis nyomor-virágok sápadt arca hosszú sorban tűnik elénk sablonos akta-kötegek közül. Egy hét hal munkanapja alalt tizenegy kérelem Íródott Nagykanizsán. Könnyes szemmel Írhatták mindegyiket, mert nagyon ösz-szevissza állnak a szégyenkező belük. Tizenegy szülő kérte egy hél alatt, hogy gyermekét vegyék fel a menhely kölelékébe s hagyják meg otthoni nevelésben, de fizessék érte az elhagyott, kitett gyermekek után Járó neveltetési járulékot. A nyomor jajszava kiáll szomorú magyarmegalázotlságunk-nak ezekből az aktává előlépett szégyenbélyegeiből.
— Oktatófilm előadás. A vallás-és közoktatásügyi minisztérium által elrendelt oktatófilm előadások folyó tanévi utolsófilmjekerülllegnap bemutatásra az Urániában. Először Nápoly és gyönyörű vidéke, a Vézuv, Pompeji, Capri-sziget a kék barlanggal tárult a gyermekek elé, majd a Sla-zione Zoolcgica (állatlani in\'ézel) felvételei nyomán a tenger csodálatos szépségű állatvilágában gyönyörködhettek. Végűi pedig Tompa Mihály kél költeményének: „Az ibolya álma" és „A félkcztl koldusnak" filmkidolgozása került bemutatásra. E rendkívül élvezetes és tanulságos filmeket tegnap a gimnázium* polgári fiúiskola, Rozgonyi-ulcai és kis-kanizsai elemi iskolák tanulói nézték meg, délután pedig á szentmiklósiak, sormásiak és piliniak. Ma a polgári leányiskola, központi és izraelita elemi iskola, délután a kereskedelmi és fémipari szakiskola kerülnek sorra.
^ Az Aranyláz az Urániában.
— Az irodalmi és Művészeti Kör zenekara ma este fél 9 órakor próbát tart, melyre a lagok pontos megjelenésé! kéri Kelting karnagy.
LÁZÁR PISTA teljes zene-kúrával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Madarak és fák napja a polgári leányiskolában. A nagykanizsai polgár! leányiskola tegnap tartotta meg a szokásos évi, madarak és fák napjót. Ebből az alkalomból az intézet növendékei a tanártestülettel kivonullak a sélakcrlbe, hogy a szabad természet ölén magyarázzák nekik a nap jelentőségét. A tanári kar az egésznek egy bizonyos ünnepi jelleget adoll. Először elénekelték a növendékek a Magyar Hiszekegyet, majd hazafias kölleményekel szavallak. Mát/s P. Hilár szentfe-rencrcndi hittanár hosszabb beszédben méltatta a nap jelentőségét. Majd végűi az ifjúsági énekkar a Szózatot énekelte. Olt, ahol a Ieányiljuság a madarak és fák napját fartolta, dolgozott kél mezei munkás. Két magyarunk is végighallgatta a szavalatokat, a beszédei és lőleg az énekekel. Amikor a tiszta, csengő leányhangok a végén elénekelték a Szózatot, a két mjgyar annyira meghatódott, hogy levették kalapjukat és mintha templomban lennének, oly áhítattal hallgatták: Áldjon vagy verjen sors^eze...
= Az Aranyláz az Uránlábán.
— Zalaegerszeg közgyűlése. Zalaegerszeg város képviselőtestülete Czobor Mályás polgármester elnöklete alalt löbb napon át folytatólagosan tarló közgyűlését tartja, melyen a városi költségvetést tárgyalja.
— Hadigondozottak fizetése. A hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák málus havi járandóságait folyó hó 21.. 22. és 25-én a délelőtti órákban fogják kifizetni a közgyámi hivatalban.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— A „Szózat" Írásban és képben. Magyar családok szobáinak díszéül készült Szege Sándor festőművésznek a .Szózat" verssorait írásban és képekben összefoglaló, diszes és művészi kivitelű képe, mely az Országos Testnevelési Tanács kiadásában jeiéht meg. A kép 25.000 koronás árban fog forgalomba kerülni. A belőle befolyó jövedelem a jövő magyar generáció nevelésének céljait szolgálja. Az OTT ebből szándékozik leventék versenydijaira, nya-rallatására, oktatók díjazására, testnevelési eszközök beszerzésére némi alapot teremteni.
.= Az Aranyláz az Urániában.
— Gyermek-szépségverseny. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesületének nagykanizsai fiókja junius 3-án nagyarányú juniális! rendez a Polgári Egylet kerlhelylségé-ben. A juniális egyik legkedvesebb programmfonlja lesz a gyermek-szépségverseny. A szabadszinpad, szerencsekor és sokféle kertimulat-sági móka. kellemes szórakozíst igér a publikumnak.
— Helyesen cselekszik, ha varrógép . ttl-. olaj- és fonal-szűkség-letél nálunk fedezi. Singer-v,artógép-alkairészek elismerten a legjobbak I
; Singer-varrógép- fióküzlet.
«_
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
— Idényárak megállapítása Keszthelyen. Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója: Spur István balatoni kormánybiztos folyó hó 18 án Keszthelyre étkezett és délután dr. Huszár Pál járási főszolgabíró, fttrdőbiztossal együtt a városháza tanácstermében a meglelem szálloda és éllercm tulajdonosokkal letárgyalták az előszezonban és a főfűrdóidénybeu megengedett étkezési és szobaárakat. A kormánybiztos állal megállapított árakat az étterem és szálloda tulajdonosok megelégedéssel vették tudomásul és a felvett jegyzőkönyvel aláírták.
— Az Aranyláz az Urániában.
— Művész délután és estély Hévlzfürdőn. Folyó hó 23. és 24-én délulán fél 5 és csle fél 9 órai kezdettel az alsó vendéglő nagytermében Nádossy Magda 7 éves primadonna, Nádossy Károly komikus, Tarlfay Tessa clóadótnilvésznó és Fodor Frigyes láncos-komikus, Karolyi Lojzi szalonzenekara kisérelével müvészeslélyl tartanak. A művész-estélyi lánc követi.
— Harangszentelés Zalakaros községben. Emdkcdetl hangulatit ünnepség keretében szentelték fel Zalakaros község uj harangjait. A szentelési szertartást Bathl László esztergomi prelátus kanonok végezte.
—- A tapolcai lakók szövetkezése házépítés céljából. A tapolcai lakók a nyomasztó lak^pinség megoldására szövetkezeibe tömörüllek és elhalározták, hogy ilyen ulon közös erővel lakásokat, Illetve 2—3 szobás házakat fognak építeni. Ezek az építkezések még a nyáron megindulnak.
— Az Aranyláz az Urániában.
— Balatonfüredi tűzoltók székházának építése. A balatonfüredi tűzoltók székházának építése illetőleg átalakítása befejeződön. Az épületre egy emeletei húztak. Pünkösd héllöjén avatják fel a székházal ünnepélyes kezelek közölt, mely alkalommal az ünnepi beszédet Demeter György dr. főszolgabíró mond|a.
— A sümegi tisztviselők la-káskölcsönc. A népjóléti miniszter a sümegi lakásépítő llszlvíselőknek háromszáz millió korona amortizációs kölcsönt utalt kl. A kölcsön kedvezményes kamalozásu.
— Verekedés a bucsun. Szé-csiszigeten a legutóbbi bucsu alkalmával a legények véres verekedést rendeztek. A verekedés a táncmulatság közben történt, mikor Kulcsár Pál százszázalékos hadi rokkantat eddig még ismeretlen legény ugy fejbcváglj, hogy vérbe butulva eszméletlenül esett össze. A csendőr-ség/megindi!olta az eljárási.
— Állatbetegségek a megyében. A megye állalorvosának |clcn-tése azerint a megyében az Állatbetegségek löbb községben előfordultak és azok között leginkább a lépfene, száj és körömfájás puszli-lott. Helyenként clőfordull a sertés-vész és a lórűhkór.
= Iskoláknak lorna cipők, dres-sek, diák sapkák, lennisz cipők, lennisz utók és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Aulai sporl-űzletébcn.
IdAjárAs
A nttgykanlisal ractoor\'.tOKlal nic£-IlKycM Jelentése: Csütörtökön a MiUrslk tel: reggel 7 órakor 4-1215. délután 2 Arakor +17-5, ott !> órakor +11-7.
Felhőzet: Reggel borult, délben kevésbbé borult, este egész borult.
Szélirány: Reggel Északnyugat, délben Északkelet, este Nyugat.
A MclcorolOglal Intézet Jelenteje szerint enyhe idó várható, helyt zivatarokkal és esőkkel.
— Mlllenlsta vallási szekta terjesztők a törvényszék előtt A zalaegerszegi kir. törvényszék elitélt két biblialani:ó apostoli a papság-elleni izgalás miatt. A vádlottakRibb György essbrendeki és Kiss János ugyancsak csabrendeki lakós. Mind-kellcn a kir. ügyészség állal betiltott mlllenisla vallási szekta folyóiratait és könyveit terjesztették. A tárgyaláson a vádlotlak mindent beismerlek és meggyőződésüket hangoztatták. A biróság Ribbel 7 napi, Kist pedig 3 napi fogházra Ítélte. Ugy az elítéllek, mint a kir. ügyész fellebbezési Jelenteit be.
— Szabad egy kis tűzet ?!
Ezzel álloll elém a Fóulca déli forgalma közepette ci;y rövidnadrágos diákgyerek, aki könyvekkel, füzetekkel a hóna alatt talán két perce lépeti ki az iskola kapuján. Mindössze csak .egy kis tüzel* kért, mig a cigarettája oly büszkén ágaskodott az enyém felé a két gyerekes ajka közt, mintha világéletében, —abban a talán 15 esztendőben — mindig füstkarikákat eregetett volna maga körül. A legkomolyabb sérlödöllség üli kl az arcára, de el nem pirult volna a világéri sem, mikor tűz helyeit csak annyit kérdeztem tőle: .Melyik iskolában tanítják ezt, kis öcsém?" Válasz helyeit önérzetesen mormogott valamit a bajusza helye alatt. Fényes délidő volt-Körül rajzottak az iskolából hazafelé igyekvő éhis diákgyerekek. ...Nem kell kommenlár hozzá.
— A kaposvári többgyermekes tisztviselők mozgalmai indítónak, hogy a helyzetükön valamiképen javítani tudjanak. E célból értekezletei tarlotlak, melyen elhatározták, hogy bizottságot küldenek ki, melynek feladnia lesz a kérdés alapos tanulmányozásával az alakítandó egyesület számára alapszabályokat kidolgozni. Mindeneseire a példa követendő volna városunkban is, ahol épen olyan nyomorúsággal küzdenek a többgyermekes családapák, mint akár Kaposváron vagy bárhol.
Ma és minden este a Korona kerlhelyiségében l-ÁZÁR PISTA győri cigánymüvész zenekarával hangversenyez.
« Schwarcz Dezső régnél url és női oivalárukban legszolidabb ki tzol gálás
— Már Amerikában Is a világhírű P/a// varrógépeket használják. Legújabb hir szcrinl ezerszámra viszik ki a vartfgépgyárimányoknik ezt a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes him-zésoktaiasban részesül.
— Scliwarez Dcz3ő harisnyái a \'egjoiibak.
falui íöríéiiBt—sokak MMn
Amikor szülésznő helyett laikus nsszony segédkezik a szülésnél Emberhalál gondatlanságból —
Kéthónapl fogházat kapott a bánokszentgyörgyl műkedvelő szülésznő
Nagykantzaa. ulá]ul 20 l-rdekes tárgyalás voll legnap délelőtt a nagykanizsai törvényszék bün-tetötanácsa clőH. Egy hatvan éves, előzetes Iclartózlatásban levő bánok -szcnlgyOrgyi polgárasszony! vezelelt elő a fogházőr. Névszerint özv. Buza Györgyné szül. Horváth Kalalinl. A kir. ügyészség a Blk. 290. §-ába ütköző gondatlonságból okozoll emberölés vélségével vádolta, mert an-r.ak ellenére, hogy Bánokszentgyörgy községben okleveles szülésznő van, Molnár Máléné ottani földműves asz-szunynál szülésznői teendők ellátására vállalkozott, noha szülésznői képesítése nincsen és önállóim levezette a szülést. És pedig olyan sikerrel, hogy a beteg asszony hajnalban elvérzelt.
A szerencsétlen asszony férje természetesen jelentette az esetei és özv. Buza Györgyné ctendőrkézre, majd miulán bűnössége megállapítási nyert, előzetes letartóztatásba került.
Tegnap voit ebben az ügyben a főtárgyalás.
A vádlott Idős polgárasszony alapjában beismerte, hogy szülésznői leendőket végzeit. Azzal védekezett, hogy .hivatták, tehát elmenl." .Azelőtt is végzel! már Ő ilyen dolgokat."
Szlgelhy Károly dr. törvényszéki orvosszakértó véleménye szerint — tanult szülésznő beavatkozása melleit a veszély elkerülheló lelt volna.
A bizonyítási eljárás befejezése után dr. Hirschler Jenő mondott védőbeszédet.
A biróség a nyomaiékos enyhllö körülmények mialt az enyhítő szakasz alkalmazásával Buza Györgynél kél hónapi fogházra Ítélte.
Csíllaghy kir. ügyész a büntetés súlyosbítása végeit fellebbezett.
Rádió-müsor
Május 21 (péntek)
Budapest D. e. 9.30. 12 és d. u 3: Hírek, közgazdaság. 4: Hans Gdltlng dr. németnyelvű nicsedélutánji. 3: Kacsóh Pongrác .János vitéz" operettje 3 .lelvo-nAsban, zenekari kíséreltél. 7.45: Szcnt-györgvi Gycncs Lajos fcstflmüvési tanár előadása: .A butorslilunok történelmi tej. tödésc."
Béc\'t (531 <! 532S) I). u. 4.15: llinj-verseny. 7.10: Francia nyelvóra. 7 40: Angol nyelvóra. 8 15: N\'épseerü est.
Berlin ( Ot és 571) D. u 4 10: Asizo-nyoknak. 5: Hangverseny. 7.55: Csillagá-izat. 8.30 : Kamarazene.\'
Boroszló (418; I). u. t.30: Hangverseny. 8.25: Szláv dalest
l.tpcse (-152) D. u. -I.30: Hangverseny. 6.30: Könyvismertetés. 8.15: Uoethc-esl.
Königsberg ,4631 I). u. 4.15: Zene. 8: Madtigal hangverseny lllána zene.
München (585) I). u 4 20: Dalok. 7.45: Iticliardts, romantikus opera 3 (elv. lú 30: l\'ontor. rádióhírek.
Prága (303) IX u. 4.30: Hangverseny. 7: Német leadás. 8.02: Zenekari hangverseny.
Kóma (425) I). u. 5,40: Ja/iband.8.40 : Hangverseny.
Párls (1750) L). II. 130: Hangverseny. \' 2.50: Újsághírek. 5.30: Közgazdaság.
Irodalom és művészet futta Böske ária- éi dalnléljj
Komolv művészi lörckvés, ambíció és lőleg kitartó tanulás mindig meg-horza a mag* eredményét. Ezt láttuk tegnap csle Fischer Böske koncertjén, akinek ez volt az első nagyobb stációja azon a művészi pályán, amelyen elindult. Bár erős lámpalázzal küzdöli, mégis már az ellő hangoknál megmutalla azl a nagy hanganyagot, arri félig csiszollan is mrelepelés volt.
Olasz ének sludluma, kopfrezo-nánciális hangszír,-síülönosen a magas fekvésekben érvényesül lobban. D: közép, só! a mély hang|ai is rejlenek magukban valami behízelgő lágyságot Hangia kimondottan drámai szoprán, meglehetős könnyű kolora-lurával, itt, ott. Mestere nagyon h-lyesen a respirációra fektette a lósulyt a kiképzésnél és ennek az énekesnő nfgv előnyéi valamennyi dárahlíntl. elsősorban a Beethoven darabnál érezte. Faust Margitjának lűköráriájál hatásosan adla elő. A daloknál már löbb aláfestéssel gyö-Eyőrködletlc a hallgatóságot. Meglegyezni valónk csak az volna, hogy egy fiatal kezdő énekesnőnek a műsora ösízeválogalástnál nem szabad annyira a Németh Mária és a Jeritza eslék programjai! szem előli tartani. Túlzsúfolt voll műsora.
Végeredményben az első koncert sikerrel zabolt le és sok hizlalást ad a lövői illetőleg. A nagyszámú közönség melegen, sok virággal ünnepelte Fischer Bőskél. —bán.
A Színházi Élet pünkösdi albuma.
A Sitnháil Élet pünkösdre 160 oldalas albumot ad. amelyben teljes terjedelemben közli az idény legnagyobb vlgjáték-sikerének a Dr. SztiM Juel-nak szövegéi, libben a számban kezdi meg Szenes Béla uj regényét .Több mint a szeretem" címmel és a Tarzan könyvek szerzőjének uj regényét: .A mars hercegnő"-!. Ftdák Sári cikket irt Seybotd Vilmáról. Heraeg Ferencet a Földközi tengeren inlcriuvolta meg a Színházi Étel munkatársa. A pünkösdi szám közli a vldlkl virosok és kíi-itgek . Pllnkfisdl Királyné /előlijeinek lelje* iit\'vsordl. Ezenkívül felvételekben, a legkiválóbb magyar Írók Írásaiban mutatja be a Színházi Élet a szinházl, társadalmi és sportélet minden eseményéi. A pünkösdi szám ára 10.000 korona.
Dubarry grólnö regényét tartalmazza a Milliók KOnyve uj sláraa. amely dllzes, szines borítékban, izléaea kiállításban jelent meg. A regény szerzője Frédéric De La Molht, akinek Pompadour Marquisról irt regénye ősszel aratolt nagy sikert: negyvenezer példányban kelt cl a Milliók Könyve kiadásában. Kötele nyolcezer Korona. Az UJ Idők elóll/etöi a regénysorozat hat számára 30000 koronával lizcl-bemek eló. Kiadóhivatal: Budapest, VI . Andrásay-ut lú
TÖRVÉNYSZÉK
(§) Elhallgatta, hogy büntetett előéletű volt. Görcs1 Józsel (Baranyai) keszthelyi lakos, amikor kórházban fekvő kedveséi ment meglátogatni, ágyneműt tulajdonitól! el, amll azulán saját céljaira felhasznált. A biróság elölt azonban elhallgatta azl, hogy már kél Ízben volt büntetve — ami ugy a minősítés, mint a bünlelés kiszabása szempontjából lonlos. A nyilvántartó azulán meg-küldölte Uörczl adatait a bíróságnak és csak akkor dertilt ki, hogy liz év alall már kétszer volt büntetve. A biróság ezért mosl újból felelősségié vonla és összesen két hónapi fogházra ítélte.
1926 május 21.
ZALAI KÖZLÖNY
5
(§) Kutassy lstvánné összbtln-fetéae. E lovat olvasói clólt nem ismeretlen személy Kutassy Islvánné. A nagykanizsai bíróság több estiből í kilolyólag elítélte, ugy, hogy ügyében a kir. ügyészség indítványára tegnap a törvényszék összbüntetést szabott ki fölötte és az elözeies ítéletek ha-tályonkivül helyezésével összesen két évi, nyolc hónapi és tizenöt napi börtönre ítélte. Kutesyné az Ítélet kihirdetésénél nem volt jelen, miután a Márianoszlrai női fegyintézetben lölli ki büntetéséi, honnét m>jd dologházba lógják utalni, a büntetés elszenvedése után.
(§) Elitéit asszonyok. Szabadlábon levő özv. Rtbarics Mártonné született Tischler Katalin semjén-házai fö\'dmQves-asszony és előzetes letartóztatásban levő Németh Utvánné született Broz Mária szepetneki asz-szony ügyét tárgyalta ezután a törvényszék. A biróság zárt tárgyalást rendelt el. A törvényszék özv. Riba-rks Mártonnét kél hónapi, Németh Istvánnét 3 hónapi fogházra ilélfe. Védők voltak dr. Fülöp és dr. Hirsch-ler. Az ítélet jogerős.
„PEDITONA"
legbiztosabb láb 6a hónalj Ixxodóa
állani hintőpor. I drb. 6000 korona. Kapható: gyógyszertárban. drogéfiában és lílatszeitárbsn. n«i
SPORTÉLET
A DVAC ujabb óvása
A pécsi DVAC, eredményei alapján, az 1. osztálynak kiesést jelentő u\'olió helyén áll, s amit a pályán nem tud elérni, az első osztályban való bentmaradását, azt óvásokkal, a zöld asztalnál akarja biztosítani. Ismeretes az NTE elleni ügye, ami azonban nem vezetett eredményre, mert az NTE Pécseit is megverte. Most a Turul ellen 4 : 2 arányban elvesztett meccset \',óvta meg azzal, hogy a Turul a meccs napján az arra a hónapra esedékes tagdiját nem fizette\' be a kerülethez s igy nem\' volt játékjogosulisága. Az intézőbizottság az óvást sürgősen le is tárgyalta s az eredményt megsemmisítve, a meccs két pontját a DVAC |avára irta, amivclt aztán a Levente kerölt az utolsó helyre. A Turul természetesen meglellebbezle a határozatot.
Az NTE játékos-értekezlete.
Pünkösd hétfőn első döntő mérkőzését játsza Baján az NTE az oltani Turullal. A nagyfontosságú mérkőzést természetesen komolyan fogja tel az egylet vezetöbége, s ezért ma este fél 7 órakor a Zrínyi-pályán játékos-értekezletet Ifrt a mérkőzéssel kapcsolatos ü^jyek megbeszélése végeit.
Friss
kóser libazsir
kapható
S I N G E R mészárosnál,
Kinizsi-utca 7. „M
MOZI
Uránia, péntek—szombat 7 és 9 Arakor: Aranyláz, az élet komédiája 7 felvonásban, irta, rendezte és a főszerepet játsza: Charles Chaplin.
Az előadásokon minden kedvezmény érvénytelen.
KÖZGAZDASÁG
Borárak a megyében
Tapolcán a borárak a legutóbbi időben a következőképen alakultak: A kommersbor ára 6000 korona körül áll, a jobh borok ára: 8-9 ezer korona közölt mozog. Forgalom is voll némileg, az utóbbi hónapok pangásához viszonyítva.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat kedvetlen és Üzletiden voll. A tegnapi ár javulás külföldi ösztönzés hiányában nem mutatkozott tartósnak. Az érdeklődés előterében ma ismét a fixkamatozásu papírok állottak, ahol az utóbbi napok szilárdsága után 10—15% árveszteségek kerültek felszínre. A kulisz áresései csak 1 —2 Yo-ot tesznek ki. Oyeng|p ( tendállak a bányapapirok, a cukoi-értckck és a vaspiac vezető értékei, melyek tegnapi árjavulásuk után 3—4Vo-ot es:ek. Kisebb javulás volt észlelhető a nyomdapapiroknál.
Zürichi zárlat
"»ili 152400, London 2SM 50, Nawxo.1 SI7-00, UruMíl 153000 Mtuzio 1935-00, ■Iwlinn 507 9 \\ Bem\'. 12310. Wltr 73.00, íctla 375 00. Ptáj. 153203. B.d.Ki! 72-30, VmnUOOO Butiul 19 .00 tl.lgráo 9100).
A budapesti Tőzsde deviza-j egy xáss
APROHIRDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 6000 kor. A dmixó s minden vastagabb belöból álló nó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hlrdotóal dlj elöro f ixotendfi a forgalmiadóhoxaászimltásávai
Boraajtók, sxfilfixuxók, bogyó-xók mlndon nagyaAgban óa min-dcnnomU m e xfi g a x d a a á g I góp • laflrondQ klvitclbon kaphatók Walaor J. C. Gaxdaaágl Gépgyár. Nagykanlxaa, Sugár-ut 18. 333
Gyermekek mellé vidékre 1$. állást keretek. Drexler, Budapest. Józscf-körut 2. III. 4. 1668
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni hogy a Ifiny A a flxatáai (altételek és jótállás mellett al-
mindennemű VÍZV6Z0tÓk,
fürdőszoba, JEffiMfc
csatornázás és ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok axaralóaótésjavltáaát.
Amidón u.i. közöoség nagybecsű megbízását kérjük, egyben a legjobb ki-szolgáláiról elóre is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyl István és Társa
VliYCxettk FeUwrtttal. HOrdtJ ít KK*ir»ésOgyl H*tcnácUt\\ Vállalat KU Koaauth-tér 13.
Fajtojáa, többszörösen dljszott fajtiszta kendermagos Pllmuth. mely bóséges tojó és nagy húsban nyilvánul, legelcntálóbb baroinllbetegséz*\'
Ország és Wldder
kanlzsa. Erzsébet-
ieknek, darabja Ötezer korona er magkcrcskcdéséocn Nagy-et-tér. 760
Jó karban levó gyermekkocsi Jutányos árért eladó Kazlnczy-utca 43/b. 1645
. .w«l (121 •441$
XlHl WW)
k
\'UMli tt-(rí.
-.rí** k. Wxatr. .orr*< to irttkoi.
iill-J-W líM U4i 7IU0 M7W 2 02 2IU xuo usto 211271 IIM2J 1711-17 iS ItM I7IH2 KWI.lt* IS70-IMC4 IM\'4-tMiJ X« 7-1127 ittí.-siSK iiiii-ism
X ..iui.x
»/lcrJ4
* fim
f-Utm!
fclMXl
XofoXo Otílo U»<o« •OV-ac
Kitjtrk
laíCt
t.MOf.-
Wlí« Mii*
»»7ii :uii I«M:H
iw»2 17x2 :«j»7i XI\' 2127
ll.\'ií :ms
IMH lUJS
J«r200-J;l?:0 1Í0I 17(1
7UTO-71WO
xana
2 11 HM (11(11
i»;itu h io :ono (•(12 UU2
Termény iólo<íis
Beit 7o kg o» 417500—420X00,
n 42250 )—425.00 J 78
4250Cö-tí7,5tX>. c»éb dtutfntoll ts pt»l-rtdéW 76 kifc-0« 4I25V)—41*0)0. 77 Vvoi 417.500-42JÓ:0, í*<fo«42003J 422 500 /9 kg-o« 422 5 C—425 00-\'. uu 232 5c0-23500.\\ tn*wuinvtcpt 240000 -250.(00, sórárua 280.005-325 000, v<^ 1600V1-Í72510, itr»s«;t 2.2 6 0 205.0 0. cepc* 600A*X>—tílO.OOCl, <\'.i>!ci IS0.ia~ 195 000. »CI»»J )72 Sxi --177.SOO.
5erté»vá&ár
ralh*^. 34?2 an!rWI eUd»UsriDl ■maiíúi 800 drb. F.f»i«tnóU 17.i0j-18.000, f«ó«lt >6 503 -1700). txedeti Vflzép lö.OJ. —16C0\', konnyls t30X>—14.5CO. elnjíendi 3«g 16000—16250. máscdicnrtU IÓ.000-15.500, angol ittld* 17 000 - 10 >». iMk>jin»
mgyban 20500- 21 C00 isii 2Ó.COO--.-,
lahuioft hm 19 V>—20.000. sislonn^ f*\' twtéa 19 000 1 0X>. Az liányut vontatott.
XUdó: Zrínyi Nyomdaipar é« Köüjr*
karc^lrdia RT. Nagytanixi*
KltQnŐ karaoaanyi
Ó- és UJBOR
1917. évi paoaanyabor lltexenkint la kapható iom
REMETE, Sugár-ut 8. axáut.
PónxkfiloaOnt bekebelezésre minden ómegbea a tegelónyOsebben és leggyor-tabbtn lolyósltut Aoxál Ignáo penz-kOlcsOnkQzvelltó irodája N\'egyktnixsán. Pó-ut 3. tt. alatt. Kónyaxarkóloafin kőt-vényakat veszek. 387
Kiadó 1 nagy gabonaraktár, 1 UUiló, zárt pajla, azonnal átvehetó Magyar-u. 30. Bóveobel Welu Arnold Kiskanlasa, Simon-léié vendégló. Telelőn 162. 1607
Vízvezeték
szerelést, fflrdószoba
berendezéseket
félállással és
javításokat
szakszerű ^o
készít .
TclefOB 2».
1210
SZEPESI IMRE
mábAdOfOS
Zrínyi Miklós-utca 22.
Jókaiban levó zongora bérbeadó. Clm t kiadóban.
Egyben 3 hold príma axántó és rát Poiyll malom rétje végén eladó Meleg István ny. rendór, Somogyszenlmlklós. 1591
mw JÚZSEF kereskedűnM
Király-utca 16.
2 hízott sertés
szombaton olcsó árban klméretik.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
iü mmm
MIPEST. II. mtUÍ-IQ I. (mlllt bMI-lii 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig a ^ elsórangú kivitelben, y 5
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen emlékű leányom
FULLÉR TERÉZ
elhunyta és temetése alkalmával mély fájdalmunkat jólesó részvétükkel enyhíteni Igyekeztek, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
KüIOn köszönetünket fejezzük kl még a posta- és távlrdahlvatal tisztikarának és a kezelőszemélyzetnek a küldolt csokrokért és virágokért.
öxv. Fullór Jóxaafné
családja és rokonsága.
NAGYKANIZSA, FÓ-UT 1.
Fényképezőgépek,
fotófelszerelési cikkek
fizetési könnyítésekkel, olcsó áron
FRIED ÉS NÁDORNÁL
Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 3.
Telefon 115-50. Kérje ingyen a 20. sz. képes árjegyzéket.
Önkéntes árverési hirdetmény.
Bagolasánc község temetőjében levő kaszáló nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek folyó hó 24-én (pünkösd hétfőn) délután 3 órakor a hely-szinen el fog adatni.
Vitéz Tóth József ihz Bagolasánc.
kisperkátai gazdasága (vasútállomás : Szolgaegyháza.
Fej^rmegye) ,S vasulállomástöl 2 km.-nyircjckvő
elsőosztályu szántóföldeket
parcelláz
kis és nagy tételekben igen előnyös 10 éves fizetési feltételek mellett. Bővebb felvilágosítást ad a barik, központja:
Budapest, V , Holü-u I.
és a gazdaság veze.ösége: Klsperkáta, Fejérmegye.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 13.
698011926.
Hirdetmény.
Folyó hó 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városházán 3 mezőőri fogadunk fel.
Nagykanizsa, 1926. évi május hó 19.
,„, Városi Tanács.
Fáj a lába?
Ha fáj a lába, ugy használja már kipróbált
melyből 2-3 lábfürdő megszünteti a sok járás, álldogálás, sportolás és egyéb megerőltetésből keletkező lábfájásokat. Megszabadítja a legmakacsabb lyukszem és bórkcményedéslől.kámforlarlalmá-ni! fogva fellrissiti az izmokat és azonnal megszünteti ui a lábizzadást. 2 deb jz ára postán a pénz előzetes beküldésével 25.000 korona,
utánvéttel 8000 K-val több.
Kapható: főraktár Bodnár Jenő gyógyszertár Budapest, VII., Dob-utca 80. \\ Postán utánvét mellett. Rendelésnél hivatkozni e lapra.
V1«IIXhLKIm«mm4 35 íves törlesztéssel megszerzim 2COO dolláron DollárkOICSOnt Idall összegnél. Ennél klMbb magyar korona kölcsönt ingatlanra kebelezésiel, olcsö kamatul, egy érán belOl lolyóslllatok.
SZIQ RISZT pénackölcsönközvetitő iroda —-
W.ovk.nl..o, Klrily-utcn 38. »I»H (Régi pOsHtal Membe.i.l
üres ládák
minden mennyiségben kaphatók
a nagytrafikban.
A világhírű
PFAFF-VARRÓGÉP
Öröm a háztartásban, az iparos résrérc pedig valósággal áldás! — Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2. uj Telefon i 12.
Kcdvezó havi és heti hosszú lejárjtu ré*sl«tflac«tésl feltételek! Vevők részére díjmentes himzéaoktatás I
Speciális vnrrógépjavitó műhely! Alkt.ué«icW és lük mindenféle rendizcrü varrógéphez
.Carlton\'-szálloda Budapest.
Ezennel van szerencsém igen tisztelt ven-dégíiinnck b. tudomására hozni. hogy az általam megalapított Bristol Szálloda r. t., melvnek hosszú éveken át vezérlgazgatóia voltam, a legközelebb feloszlik és a Bristolszálló eddigi Dun3part és Pctótisétány részén a
„Carlton"- szállodát
létestleltem, mely — tekintettet a nagymérvű és legmodernebb technikai átalakításira — meg bár nincsen teljesen befejezve, de mégis annyira készen 411, hogy Itt zavartalan kényelmes lakással <« legtöbb ellátással már most is tudok szolgálni.
Kérem ezentúl szolgálataimat az újonnan átalakítóit szállodában igénybe venni és szobarendelést, kérdezősködést, Illetve bármilyen érdeklődést „Carlton"-szálloda Budapest, Dunapart, IV., Petőfi-tér 6.
intézni szíveskedjék.
Teljes tisztelettel SGijanydia CarltOBOttl ILL1TS OYULA
|«|» irAlloil»tuUJ<Jono».
ES
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II.
Teleíon: Teréz Jl-tó.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámlervekel készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Fegyvergyári „STEYR kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladd. részleHizetéare is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek.
— Oépjavltó műhely. —
WEINER ÖDÖN
"SÓZZ?"--• NAGYKANIZSA, Főút 8. sz.
Jti2!W Bazár-épület.
Budapest, VII, Rákdtzi-ut 42.
Nemzeti Színházzal szemben.
Mielőtt vásárlásait eszközölné, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat
Delaln Jól mosható, gyönyörű
mintákkal ........................11.500
Creppe jo mosö, minden síin-
ben....................................8-500
Crelonok, testök ..................HJOO
álaioccaio, (rancia, remek uin-
mlntázással ........................25
Ruliakelme tiszta gyapjú, leg*
szebb színekben ..................69.000
Puplinok mintás, simák............52.000
Flanell portörlök ..................7.000
Kabátok eoverkot is gyapjú
kelméből..............................390.000
Delaln mhák, legszebb la^on 79.000
Jumper, trlkóMlyemböl ............62.000
Női ingek hímezve ..................21.000
Pamutvászon ... *..................11.500
Gyapjúszövetekben, selymek ben, kelengyékben nagy választék.
Vidékié mintákat küldünk. —
Női, férfi ruhákat
== olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTORI SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (\'/ármegyeházzal szemben)
Telefoni 203. - Főüzleti Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly).
66. évfolyam, 113. szám
Nagykanizsa, 1928 május Í2. szombat
■ 4ÍSÍ\'
imJ D
ra 1
\\tiVj *. ij
A ,-
Ára 1800 k^--
POLITIKAI NAPI LAP-
., , I. I Ul. 11 A6
SMttozfMg U IWUnUJ FMlu l.tscrtM-trízfc.
Felelős szerkesztő:. Kercpelen Béta
, . OtiLÍM in: í« M" 3J.JJ0 ,J\' Mii? ... M.WO k»rt-
Határnap előtt
(bl) Quzsba kötöttek bennünket. Megnyirbált, csonka testünk tehetetlen tagjait még külön körülvették a diplomácia arzenáljának eddig sohasem látott fegyvereivel. Elnevezték a ránk rakott béklyókat, mellünknek szegezett revolver helyeit népszövetségi ellenőrzésnek. Az újra járni tanuló nemzet mellé gyámokat rendeltek, kiknek az a kötelességük, hogy ha van még egy mozgatható tagunk, arra (élve vigyázzanak, nehogy mozdulni bírjunk vele.
Ugy látszik, jól tudják a kon-liliumot üló nagyhatalmak, hogy miattuk senyved gyötrő lázban Közép-Európa és tudják azt Is, hogy a puskaporos hordót ők helyezték el Csonka-Magyarország- trianoni határai közölt.
Pénzügyi ellenőrzés, katonai ellenőrzés megalázó bilincseibe verve még belügyeinknek újjáteremtő láztól izzó kohójába is árgus-szikekkel igyekeznek be-, tekintés^ nyerni s közbeq eife-lejllk, hogy ,a történelem, örök logikája már vajúdik az uj, az igaz igazság osztü és rontó terhel alatt. ,
Idő és rriártir-türejem kérdése csupán, hogy rombadőljenek a trianoni kártyavárak és romjaik lelett sziklavárat épllsen magának Európa uj ezredéve.
Az idő máris jelentkezik. Intő szava már belekiáltott a kormányválságok, pénzhamisítások, forradalmak, sztrájkok mai zűrzavarába: harmincegynéhány nap múlva lejár trianoni Magyarország pénzágyl ellenőrzésének határideje.
A junius elején összeülő genfi konferencia programmjának ki-tervezöl bölcsen hallgatnak még erről a terminusról. A főkorifeu-sok dodonai ködök mögé húzódó nyilatkozataikban félve kerülik enn?K a dátumnak emlegetését. \' .,.
Magyarország azonban nem felejti ezt a bilincsszakitó napot s ha kitolják is a.)iatáridőt, csak ann^l nagyobbá) fog csörrenni, ha majd lehullik a bilincs, hogy ne feledje soha egy magyar se azt a sebet, amit hazája testén vágtak, szilverénltása megcsonkitói.
Beterjesztették a polgári iskolák reformjáról szóló törvényjavaslatot
Hadseregre nincs szükség — mondja a szociáldemokrata szónok A honvédelmi miniszter védelmébe vette a hadsereget — Katonai szempontból Magyarország van a legnehezebb helyzetben
Budapest, május 21
A nemzetgyűlés mai Ülésén folytatták a bonvédelmi lárca költségvetésének általános vltí|«.
Malastts Oéza (szociáldemokrata) kilejti pártjának lellogásál, mely szerint hadseregre nincs szükség. Védelmébe veszi a küllöldl szociáldemokráciát.
Kiss Menyhért lehetetlennek tartja a szociáldemokraták álláspontját, majd áttér a nyugdíjas lisztek kér-désérc.maidaszénaszállilásiól beszél.
Peyer Károly a had-ereg létszániának redukálását kívánja.
Vdrnay Dániel az érempótdijak valorizálását kívánja.
Csdky Károly .gróf honvédelmi miniszter válaszol a felszólalásokra.
„Mikor nem akartak katonát látni"
Malasils Géza lelszólalásában azt állította, hogy hadseregre egyáltalán nincs szükség Rámutat arra, hogy az orszóg már egyszer volt olyan-helyzetben, amikor nem volt katona-siga. Tudjuk, hogv mi-volt \'cnnelp a következménye. (Felkiáltások: vö-löíhidscreg I) Katonai szemflinlrxW Magyarország van a legnehezebb helyzetben a többi országokkal.szemben.
Negyvenötezer gázttlaszkol gyárthatunk
A nyugdijasok ügyében kijelentette
a miniszter, hogy az ország helyzetének javllásávtl majd ezt Is megoldhatják. Bejelentette, hogy végre oda engedett bennünket iulni az antant, hogy negyvenötezer gázmaszkot készíthetünk.
A katonai ellenőrzés
tekintetében tárgyalások vannak. Már csak egy vitás kérdés vnn, ha ezt is elinlézlk, remélhető, hogy megker-dődik a végső ellenőrzés, mely néhány hónap múlva véget ér.
A Ház ezután a honvédelmi lárca költségvetését általánosságban és részleteiben is elfogadta.
A földművelésügyi tárca
költségvetését Erdélyt Aladár\' ismertette.
Pintér László kilejli, hogy a mezőgazdaság nehezebben mozog, mini az ipar vagy kereskedelem, miért is azt a kormánynak kell lámogatni. Sürgeti a közraktárak felállítását. Kéri a közmunkavéliság leszállítását a békebeli nívóra. Kislakásokat szerinte a halárok mellett kíll építeni.
Polgári Iskolák reformja
Maday Qyula beterjeszti a polgári iskolák reformjáról szóló törvényjavaslatot, melyre a Hu kimondja a sürgősségei.
Az tllés hat órakor véget ért.
A Francia Bank képviselője „egy frank kártérítést" igényelt...
A védők beszédei — Trianon váltotta ki ezt a szomorú eseményt Scnklsem Hiheti, hogy Wíndlschgrlttz Lnjos herceget önző érdekek vezérelték volna
Budapest, május 21
A Irankhamisitási bünper tnsí fő-tárgyalásán Baross Gábor védője a főtárgyalás elnapolásai kérle, de a törvényszék e kérésnek helyt nem adott. Ezután dr. Aaer Pál lelte meg előterjesztéséi, melyben hijelen-lelle, hogy a Bantué de Francé kártérítési igénnyel csak egy frank erejéig kivin élni. A sérteti cég a pól-msgánvádló jogával sem kíván élni. Majd beszél a ruhrvidéki márkahamisításról, melyről kijelenti, hogy az sohasem történt meg.
Gail védő terjeszti elö Nádosy védelmét. Vádolja azt az atmoszférát, amelyet a trianoni békeszerződés létcsitelle, amely kiváltotia ezt a szomorú és elítélendő cselekményt.
Ulaln védő WindischgrSIr.Szörlsey és Scbarll védelmét\'terjeszti elő. — Szörtsey nem azért bocsátotta rendelkezésre a Ncmzeji Szövetségei, hogy ott hamisítványokat szortírozzanak, hanem azért, hogy a szervezett bűncselekményt megakadályozza. Szörtsey szolgálatot tett a magyar nemzetnek.
Scharff védelme az, hogy parancsra dolgozott, felettes hatóságai akaratából. Felmentő ítéletet kér.
Ulaln Windischgálz védelmében szemrehányást tett a vád képviselőinek azért, amiért, különösen az eljárás során súlyosabb elbírálás .alá vették Wíndischg.Uzef, llkíre igyekeztek átlo\'ni minden felelősséget az akcióért. Örömmel állapítja meg,
hogy a tegnepi nap lolyamán a vád-hatósáp elejtette azt az álláspontját, hogy Windiscbgratzet anyagi érdekek vezették volna az akcióban és az ország, világ szemeláttára dokumentálja, hogy ezt a magyar vádhatóság sem hiszi és senki sem hiheti, hogy Windiscbgraizel önző érdekek vezették volna a bflocselek-ménv elkövetésében.
Wlndlfchgrá\'z a magyar nemzet megmenlése érdekében egv bűncselekménynek látszó teltre ragadtatta magát
Dr. Bóczdn Olchváry Jenő védője méltányos ítéletet kér. .
Dr. Csernyánszky Haiti védője kijelenti, hogy nem lehel frankhamisítás az, amelynek bebizonyitottan önzetlen és harafos célja voll.
Hajós Géza dr Gerí László védője hangsúlyozza, hogy nem Gerő voll a le|e a hamisítási munkálatoknak, hanem Haits.
Schubert Zollán dr. Virág, Kiss, Haila és Spannrlng védelmében beszél. Hangoztatja, hogy az akciónak fizikai rugója nz aktív hazafiság volt.
Kelemen Kornél dr. Parrag védője azt mondla védőbeszédében, hogy Parrsgh a legártatlanabb ember az egész franküíyben. ,
Oerlay védő Velőssvt védte. . A tárgyalást holnap 9 órakor folytatják.
Az angol bányatulajdonosok elutasították Báldwln javaslatát
London, május 21. A bányatulajdonosok elutasították Baldwinnak azt a javaslatát, mely megegyezést akar létrehozni a munkásokkal. A munkások viszont ragaszkodnak a régi . nyolcórás munkanaphoz. A bányatulajdonosok szövetsége azl mondja,, hogy a kormány javaslala nemhogy kielégítő volna, de egyenesen korlátozza az üzletvezetőség hatáskörét és nem vezet a riéntermelés tokozására.
Oláh közblztonságlállapotok
Bukarest, máius 21. Ó-Románia Tergu-Jiu és Paskalí városa között az országúton vakmerő rablótámadás történt. A posta-aufób\'uszt lámadiák meg és kifosztották az utasokat és az összes pénzesleveleket elrabolták. A rablók csendőr egyenruhában vollak. Mini jelentik, ez a csendőrruhás rablóbanda már több ilyen támadást vltl véghez. Rendszerint igazoltatás ürügye alatt .megállítják az autókat és kirabolják az utasokat. A rablók állig fel voltak fegyverkezve.
Besszaráblában terjed a pellagra
Bukarest, má|us 21. A közegészségi bizottság jelentést kapott arról, hogy BcRszarábiában veszedelmes méretekben terjed a pellagra járvá-ny.is betegség. Különösen Kisenew- ■ ben és környékén szed sok áldozatot.
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
Abd cl Krím elhagyta főhadiszállását
Undon, május 21. Fezből érkező jelentősek szerint Abd el Ktlm elhagyta főhadiszállását és egész családjával egyetemben a Beni Steff törzsnél keresett menedéket. Abd el Krim állítólag minden előzetes értesítés nélkül szökésszerüen hagyta el a frontot és a ma reggeli londoni lapok ebből a lényből azt a következtetést vonják le, hogy a marokkói háború közvetlen befejezés előtt áll. Olasz hadihajók Durazzóban Belgrád, május 21. Durazzói jelentések szerini három olasz hadihajó albán zászlóval, de olasz lisztekkel és műszaki emberekkel fedélzetén odaérkezett. Belgrádban az a hlr terjedt el, hogy Mussolini albán flottat akar létesíteni és erre a célra a három hadihajót Albániának ajándékozta. Beavatott helyen azt Is tudjak, hogy az albán kormány a délszláv határon fekvő Vrmos Planina erdejét olasz kapitalistáknak adta bérbe. Mussolininak ez a politikája, mely nyilván arra irányul, hogy Albániát teljesen olasz érdekszférává tegye meg. Jugoszláviában nagy kedvetlenseget kelt. Bécsi koplatómQvész világ rekordja Bécs, május 21. Ellenr Frigyes koptalómüvész a mzi nappal uj világrekordot állított fel, mert eddig mar 46 napot és S órát töltött éllc-nül az Uvegkatitkában. Idegei alaposan meg vannak támadva, testsúlya erősen lefogyott és hőmérséklete alászállott, de egyébként még birja az éhezést. Ma elhatározta a világrekorder, hogy hotns$ abbahagyja a koplalást és eltávozik, mert nem érdemes tovább koplalni. Harmann cinkosának perújrafelvételét elutasították
Lipcse, május 21. A lipcsei birodalmi fótörvényszék Harmann hannoveri lömeggyilkos segitórsának, Orans-nak ujratclvételi kérvényét elutasította és igy Orans 12 évi fegyházbüntetése jogerőssé vált. Qransol a hannoveri törvényszék tudvalevőleg Witting munkás meggyilkolásában mint tettest és Hannapel ácsmester meggyilkolásánál mint bünsegédi bűnrészest ítélte el.
Olaszországban kötött a deviza-forgalom
Milano, május 21. A pénzügyminisztérium hatáskörében telállttoit uj devizahivatal a -valutavédelmi bizottság utasításait fogja a valóságba átültetni. A bizottság a pénzügyminiszterrel közvetlenül érintkezik. Mától kezdve, az eljárás az, hogy minden devizavásárláshoz a római és milanói tőzsdén működő pénzügyminiszteri megbízottnak hozzájárulása szükséges.
Egy oláh katonai aviatikus halálos szerencsétlensége
Galac, május 21. Oalacon néhány tiszt a repülőtéren az, uj Heining-rtndszeiál ejtőernyővel akart kísérletezni. Az előre megállapított időben három Potez-lipusu repülőgéppel emelkedett a levegőbe. Az első gepet Gavan nevű mechanikus Vezette, a megfigyelő helyen Hlemesch kapitány un. Ezer méter magasságban . lehettek a gépek, mikor a pilóta intésére Hiemescti kapitány leugrott az ejtőernyővel. Ez azonban felmondta a szolgálatot: nem nyílt ki 6s igy a katasztrófa elháríthatatlan volt. Hiemesch kapitány örvénylő sebességgel esett a földre. Teste véres hustomeggé zúzódott.
A leányliceum felállítása
A pénzügyi bizottság egyhangúlag véleményezte a nagykanizsai leányliceum felállítását — Megkereste a városi tanácsot a megfelelő lépések foganatba tételére — A liceum a zeneiskolának szánt épületben nyerne elhelyezést — Az a terv, hogy az /, és V. évfolyammal ősszel megnyissák
Nagykanizsa, májul 21
A városi pénzügyi bizottság tudvalevően most tartja folytatólagos üléseit, — amelyen a költségvetés kerül tárgyalás és megvitatás alá. A költségvetés vitája értesülésünk sze-riet a jövő héten nyer csak befejezést.
A tan és közmüvelődésügy tételénél szóba került a nagykanizsai leányliceum ügye is, amit a Zalai Közlöny pendített meg első ízben és tartott állandóan felszineu.
Az utolsó ülésen ujnépi Elek Ernő és Knortzer György bizottsági tagok legmelegebben pártolták a nagykanizsai leányliceum gondolatát, mint egyik legsürgősebben megvalósításra váró problémát.
Balázs Zsigmond dr. hosszan foglalkozott a nagykanizsai leánynevelés kérdésével és alapos argumentumokkal alátámasztva kifejti a leányliceum felállításának szükségességét,
A kérdéshez minden bizottsági tag párlolólag szólott hozzá. A vita végén a pénzügyi bizottság egyhangúlag véleményezte a nagykanizsai leányliceum felállítását.
A bizottság megkeresi a városi tanácsot, hogy a szükséges lépésekel ezirányban minél előbb tegye meg, hogy már a legközelebbi iskolai évadnál a leányliceum felállitassék.
Tekintettel arra, hogy a város pénzügyi helyzete amúgy is olég
súlyos, a pénzügyi bizottság sokkalta elöbbrevalónak és célszerűnek tartja a városi zeneiskola céljaira tervezett helyiségeknek a leányliceum céljaira való átengedését.
Az a javaslat — hogy a leányliceum I. és V. évfolyamát már az ősztől fogva megnyissák.
A pénzügyi bizottság véleményezése — az egész város közönségének óhaja, javaslata pedig mindenütt a legőszintébb őrömet és megelégedését váltotta ki.
Most tehát csak a városi tanácson, főleg a város vezetőjén múlik, hogy az — amiért a Zalai Közlöny évek óla vas következetességgel küzdött, ami a szülők egyöntetű kívánsága — végre testet öltsön.
A város vezetősége tőle telhetőleg mindent el fog követni, hogy a leányliceum I. és V. évfolyamát már a jövő iskolai évaddal a zeneiskola céljaira tervezett helyiségekben megnyissák.
A liceum tanerőinek kérdését a város is csalds szerzetesrendi tanerőkkel véli megoldhatónak. És Itt főleg a Miasszonyunkról nevezett nővérek, az Isteni Szeretet Leányai, stb. jönnének tekintetbe, feltéve, hogy sikerülni fog a renddel megegyezni ugy, hogy a rend vállalja az intézet további fokozatos kiépítését.
Ausztria végleg felszabadul a Népszövetség ellenőrzése alól
Ramok kanoollAr angadétyt kér a n4paiS«ats«at61 kSIoaln fatvótatéra A kSlosflnt még a«4»bai> ai gaatrik Ipar axJn*la»*ra fordítják
Béci, inájus 21
A bécsi tudósítónktól. Junius elején Ramek kancellár és Kollmann pénzügyminiszter Genfbe utaznak, hogy részt vegyenek a Népszövetség tanácsának ülésein, amely dönteni fog Ausztria ellenőrzésének megszüntetéséről. A szanálást megelőzőleg, amikor a Népszövetség megszavazta Ausztria nemzetközi kölcsönt, az osztrák kormány kötelezettségeket vállalt az államháztartás egyensúlyának helyreállítására és a Népszövetség ellenőrzésének elismerésére vonatkozólag Auszlria az összes vállalt kölelezcttegeket teljesítene és ezért Ramek kancellár a Népszövetségtől, a kontroll megszüntetését fogja kérni.
A Népszövetség már január elsejétől kezdődóleg korlátozta Zimmer-ntann Aurél dr. főbiztos hatáskörét, azonban „a diktátor" még mindig beleavatkozhat bizonyos állani pénzügyi kérdésekbe. Mostan azonban előreláthatólag végleg megszűnik Zimmermann dr. megbízatása. — Helyette a Népszövetség bizalmi
embernek fog küldeni Bécsbe. Erre a pozícióra Zimmermann dr. titkára, Van Boost dr. van kiszemelve. A bizalmi embernek feladata csak megfigyelés és esetleges jelentéstétel lesz, azonban az osztrák kormány intézkedéseibe nem avatkozhat be.
A Népszövetség juniusi tanácskozásán az osztrák kormány kérni fogja, hogy bocsássák rendelkezésére a Népszövetségi kölcsön még nem folyósított, külföldi bankoknál deponált maradványait. Auszlria a népszövetségi kölcsönért 8—9% ka matol fizet, ezzel szemben a külföldön zárolt összegekért csak 3%-ot kap. Az osztrák kormány ragaszkodik ahhoz, hogy végre felszabadítsák a zárolt összegekét, amelyekből az osztrák ipar számára szeretne olcsó hiteleket nyújtani.
Parlamenti körökben azt a hírt is kolportátják, hogy Ramek kancellár a Népszövetségtől engedélyt akar kérni arra, hogy Ausztria belföldi, vagy külföldi kölcsönt vehessen lel még ebben az esztendőben. Ausztria
ugyanis csakis a Népszövetség engedélyével vehet fel ujabb állam-kölcsönl. Az osztrák kormány reméli, hogy a Népszövetség nem fogja megtagadni hozzájárulását és ez esetben az osztrák kormány a felveendő kölcsönt szintén a nagy krízisben levő osztrák ipar szanálására szerelné forditani. Evvel a programmal utaznak Oenfbe junius elején az osztrák kancellár és a pénzügyminiszter.
II kesielyi \\m\\mm
Keszthely, május 21 {Saját tudósítónktól) Keszthely leventéi nagy ünnepre készülődnek. Pünkösd hétfőjén zászlószentelés, cserkész fogadalomtétel és levente-verseny ünnepe lesz. A nagy nap, melynek részletes programmját már Ismertettük, Keszthely egész társadalmának mozgalmas napja lesz.
A zászlóanyaságot báró Gaulsch Oszkárné sz. Festetics Ella grófnő, védnökséget herceg Festetics Tassiló vállalta. A levente-fogadalmat és cserkészesküf Reischl Richárd nemzetgyűlési képviselő kezébe le-szik le. A járási versenyek állandó vándordijának zászlóanyai tisztségét Hertelendy Irén vállalta.
A verseny íntézőség elnöke: Reischl Imre, titkára: Jursits Gyula, tagjai: Jákob Lajos, dr. Keller Oszkár, Keszte|us Lajos, Kétszery Géza, Moys Elemér, Nisky József, Kanlber Richárd versenybíró, dr. Tantó Oyula, dr. Béky Tamás és dr. Lénárd János, versenytitkár: Markoly Tibor, eredményhirdető: dr. Oárdonyl Lajos, versenytárselnök: Búzás Andor, Kégly István, Weindl Olló, ellenőrök: Orofics Gábor és Schwastics Géza, célbírók: dr. Berzsenyi László, dr. Bozzay József, dr. Jurik János, távmérők: Kőbere Oyula, Erdélyi Károly, Limrák Árpád, dr. Tahy Jenő, versenyorvosok: dr. Mojzer György, dr. Mesterich Elek és Za-villa Aurél, gazdasági Íntézőség: Bognár Imre, dr. Gárdonyi Lajos, Meizler Károly, Póscb István, Vá-zsonyi Béla és Zimay Győző. — Az egyes bizottságok kiegészítik magukat Keszthely iparos és kereskedő társadalmából.
A jutalmakat a következő urleá-nyoknak osztják ki: Babics Margit, Czlmmermann Margit, Dobosy Ilonka, Gelencsér Mariska, Horváth Magda, Haidecker Margit, Koncz Tlcsl, Meiszler Ilonka, Molnár Babi, Pozso-vics Oizi, Reischl Zsuzsi, Szeless Lujzl, Sztankovics Lili, Vídoslalvy Edith, Vutakics Edith.
Benes lapja megfenyegeti a cseh fasclstákat
Prága, május 21. Az összes cselt lapok sokat foglalkoznak a cseh fascista jelenségekkel. Benes lapja élesen bírálja a cseh fascizmust és kicsinylőleg nyilatkozik róla, egyben megfenyegeti, hogy ha káros agitá-ciójukal ily módon tovább folytatják, akkor erre meglesznek a megtorló eszközök.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
A nagykanizsai rendőrség nyomában van a kasszafuróknak
A nagykanizsai államrendőrség két napi munkájának eredménye A közönség sok érdekes adatokat szolgáltatott a nyomozó hatóságnak A betörők egy különös szisztéma szerint „dolgoztak"
gálatban van. Főleg a bűnügyi osztály lisztjei és a teljes dcleklivkar vígeznek emberfeletti munkát. A laikus nagykö2Önrtígnek fogalma sincsen, mily munkát jelent ilyen kisebb kapitányság személyzetének egy nagyszabású bűneset, mint a nagykanizsai törvényszék kassza fúrási, melynél nyomban c^y nagy szervezetei kellene mozgósitani.
A nagykanizsai államrendőrség szünet nélküli munkájának eredmé-nyekép, melyben a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem volt semmi nyom, amire támaszkodhatott volna.
A nagykanizsai rendőrség ma már teljes nyomában van a kasz-szafurds letteseinek. Ismeri azokat névszerínt. Tudja róluk azt, hogy nz egyik egy körözött egyén, a másik egy többszörösen büntetett nnehéz fiu." A törvényszéki kasszataást bizonyos jól bevált rendszer S&frYit végezték a tettesek, akik merészségükben semmitől sem riadnak vissza és akikre az ország rendőrsége hónapok óta vadászik. Agyafúrtságukat és hálózatszerű összeköttetésűket mutatja, hogy mindezideig még nem sikerült őket eifogni.
órák kérdése, hogy a nyomozati rész teljesen befejezésre kerül és a nagykanizsai rendőrség feladatát bevégezi. A rendőrség munkájának sok ízben segi\'ségére volt a nagykanizsai közönrág is, amely megértéssel segített a rendőrségnek adatokkal és megfigyelésekkel, amiket a kapitányság eredményesen ki tudott használni és a nyomravezetésnek nagy hasznára volt.
Ha a nagykanizsai rendőrséget tovább sem hagyja el szerencséje, ugy erős a reményünk, hogy a nagykanizsai köcönség nemsokára bilincsbe verve láthatja meg a nagykanizsai törvényszék knsszafuróit.
Nagykanizsa, május 21
A nagykanizsai törvényszék elnöki irodájában mintha szerdán mi sem történt volna, tovább folyik a rendes, eeyhangu hivatalnoki munka, csak a Wertheim-szekrény három zárának helyén tátongó három nagy lyuk mutatja, mily eredménnyel dolgoztak az éj leple alatt a kasszafurás tettesei, akik munkájuk alatt rendkívüli óvatosságot tanúsítottak, mert semmi nyomot vagy jelet nem hagytak hátra, amelyre a nyomozó hatóságok támaszkodhattak volna. A tettesek rendkívüli agyafúrtsággal jártak el. Minden tettük és vigyázatuk odairányult, hogy megnehezítsék a nagykanizsai rendőrség munkáját. A rendőrség maga Is kénytelen elismerni, hogv valóságos zsenialitással dolgozlak, akik a nyomozó közegek ilyen eseteknél szokásos eljárását és munkáját ismerték és határozott intelligenciával bírtak.
A Báthory-utcába ugrottak ki
Tény, hogy az igazságügyi palotába való behatolásuk nem került különös fáradságba. Nincs kizárva, hogy esetleg a palota kapuja zárat-lan maradt, mely esetben gyermekjáték volt cs3k a beosonás. De a valószínűség az, hogy még a délután folyamán elbújtak az ilyenkor csendes, szinte kihalt épületben és megvárták, mig az éjszaka rájuk borul. Ég miközben künn levő, ügyesen elhelyezett cinkostársaik „falaztak", hogy valahogyan egy „zsaru" vagy pláne .hekus" meg ne lepje őket, s/épen hozzáfoglak a „mókához". Az, hogy a Báthory-utca felőli részről behatoltak volna, valószínűtlen. Ellenben tény és bebizonyítást nyert, hogy munkájuk elvégzése után a lépcsőházon át az udvarra mentek és az alacsony falkeritésen át kiugrottak a Báthory-utcába, amelynek koromsötélségében néhány percig meghúzódtak, majd hogy fehünést ne keltsenek, egyenként eltávoztak. Bizonyára mindegyik más utcán ment és az állomáson találkoztak. Hogy mindenben kiismerjek magukat és a sötétségben is tudjanak orientálódni, ahhoz több napos előzetes terepszemle és tanulmányozás kelleti.
Megállapítást nyert, h»igy a kasz-sza-fúrók tolvajlámpával dolgoztak. Teljesen lehetetlen még akkor is, ha kályhaellenzővel és ládával eltorlaszolták az ufeára néző egy ablakot, hogy ha felgyújtották volna a villanyt, a2t a Centrál rayotijáb:\'n cirkáló rendőrőrszem meg ne láss?.
A rendőrség éjjel-nappal munkában
Ahogy szerdán reggel 6 órakor a bűncselekményt felfedezték, a nagykanizsai államrendőrség teljes npp:» látusa úgyszólván éjjel-nappal szol-
A tót néppárt tiltakozása
Prága, május 21. A tót néppárt tilt\'.kovást jelenteit bc az ellen, hogy a kormány megjelenjék a Husz-ün-i.épségén. H i pedig képviseiícli nu-gít, akkor ugyanígy járjon rl a Szent Cirill és Metód ünnep alkalmával is.
Nem engednek át buvár-hajókat a Boszporuson
London, május 21. A Daily Tole-grapii értesülése s.érint a töröl; kormány utasitotts tengerészeti hatóságon, hogy semmiféle nemzetiségű tengeialaujáiót se bocsássanak at sem a Boszporuson, sem a Dardanellákon. A lap megállapítja, hogy a török kormánynak ez az intézkedése a lausanei békeszerződés fel— tételeivel a legélesebb elleniében áll s a konstantinápolyi és ar.goui követségek már tillak07t:ik is e:ni.»!t ;> toruk kormánynál.
tf&PiRECflö
Május 22, szombat
Római katolikus: Julta sz. vt. Protestáns: Júlia. Izraelita: Szivan hó 9.
Nap kel reggel 4 óra 16 perckor, nyugszik délután 7 óra 37 perckor.
A Budapesti Andrá&sy-uti színház
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében este \'/sO órakor.
Mozi. Uránia: Chaplin világhírű filmje Aranyláz \'Az élet komédiája) hét felvonásban. Klóadások 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK:
M\'ijtia :> AnJuiijrull Mlnnii vtndlgJiMkt . Pi»k"J.I líf.klbtn.
MA|«s Oéstt. A nifyhlnl*"! kitdlkul lí]nLÍ< l\'iurlÚJJJti Ml. ■ (rjk.t . ROlKOnvl uldl torol-(mmtwn.
M.lu. M. A N.cykinliMl v.iutii n,ik6r íJnlú-mn\'.i\'il ünnepit-. ."íkWtl tíl 1\' Or.kor
M.|u* 30. \\ N,K»k.nílul l\'Olfihiil Xíimövtl.k (WcílviA Ö-ik\'-p,i KRyjiQletínfk itnWlKOtr-
ímn.-pílvr.
MA(n 30. lw>Oít«nontí,kol* ín.kkarln.k »Jjm f.tc 8 ót.kor \' K01K.H7I-UIC.I Iwti.l.r.mbfn.
Innill. 7. A k.yv.tr.ndt (tmnliium Jnn\'lllu.
Jonlui 3. A K.rtikcrl.iml Alkilmirolt.k Jnnii. Il.a . P.l.írl Ectl.1 krr(]ftir.
Jortlns C. A kfjnrei(«ndl íinolilum ínck- h itnrkiri-ik n»n[vtr« nvr.
Jnntni 6. Ai tpirlotdktl rl.lJrda jill\'.ítjrr\'cKil Oa iwp.lv.
Junln. 12. Aí íí*(í«KllV7Í bliotllig "i jvíu-utje i Polslrt Egykibrii tite A étikor.
— A polgármester megérkezett Budapestrfll. Sabjin Oyula dr. polgármester megérkezett Budapestről és tegnap elfoglalta hivatalát.
— Egyházi hirek. A szombathelyi megyét-plspők Ferencit Oyula lentil, Bedtcs István novai. Kóbor István kerkaszentmlklőfl és Steffantcs Elek sőjtőri plébánost szerdán délelőtt fogja heiklatni plébániai javadalmukba. A beiktatás ulán a plébánosok leieszik a püspök kezeibe a plébános esküt.
— KtSrjegyzöválasztás. Nagylengyel községben a most megtartott körjegyzői választáson Szekó István besenyői segédjegyzőt választották mrg egyhangúlag körjegyzőjévé.
— Tanitógyfllés. A zalaegerszegi esperesi kerület r. kath. tanítósága |unius hő 9-én tartja meg szokásos tavaszi közgyűlését.
= Az Aranyláz az Urániában.
— A felsőkereskedelmi Iskolában érettségizettek találkozója. Pünkösd első ünnepén összejönnek Nagykanizsán mindazok, akik 30 és
10 évvel ezelőtt érettségizlek a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában, hogy egy napra felelevenítsék ifju-ságuk szép emlékeit és felkeressék régi tanuraikat. Az első turnus (a 10 évvel ezelőtt érettségizettek) Ünnepélye előző istentisztelet ulán 10 órakor, a második csoport (a 30 évvel ezelőtt érettségizettek) ünnepélye
11 órakor kezdődik.
— Zalaegerszeg közgyűlése. Zalaegerszeg testvérváros tegnap is folytatta közgyűléséi, amelyen az 1926. évi költségvetés tárgyalását folytatták. Főleg a tűzrendészet, a közegészségügyi kiadások, n vallás és \'febrokl.itástlíy kerüli beható megvitatás alt. A Wzcylilás ma folytatódik.
— A pénzügyi bizottság tárgyalásai. Nagykanizsa város költségvetésének bizottsági tárgyalása a rendkívül nagy anyag mialt més; csak most érkezeit el az utolsó ülésekhez. A közgyűlés legjobb esetben a jövő hét végére várható. A közgyűlés a költségvetésen kivtil tárgyalni fogja a legutóbbi közgyűlés tárgysorozatáról levett járdaburkoltai, közrendészeli és dűlőut szabályrendeleteket is. Tárgysorozaton lesz még a tűzoltóságnak lapunkban már ismertetett memorandumában foglalt kérései, a cserkész-táborozás költségeihez való városi hozzájárulás, a Principálisvölgyi Lecsipoló Társulat kölcsön-kérelme és egyéb különböző fontosságú ügyek.
— Ma és minden este a Korona kerihclylségében LAzAR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— A vidéki városok külföldi kölcsönének helyes felhasználását a kormány ellenőrizteti. A tárcaközi bizottság ebből a célból már megkezdte működését. Első ulla Vargha Imre államtitkár vezetésével Oyőrbe vitt. Oyőr több, mint 20 egy- és kétemeletes házat épittett a külföldi kölcsönből.
— Képviselői beszámoló. A tapolcai választókerület nemzetgyűlési képviselője. Forsler Elek folyó hó 30 án politikai beszámolóját fogja Tapolcán megtartani.
= Ma táncest a Szarvasban.
— Polgári Iskola! tanárok közgyűlése. Az Országos Polgári iskolai Tanárok Egyesülete Duna-D:ávaközi Köre most tartolta rendes közgyűlését Pécsett Kardos Pál elnöklete alatt. A közgyűlésen megvitatás alá került a benyújtott polgári iskolai törvényjavaslat, a készülő uj fegyelmi szabályzat és több a polgári iskolai tanárságot érdeklő kérdés.
= Az Aranyláz az Urániában.
— Értekezlet a balatoni körvasút ügyében. A balatoni körvasút ügyében nagyszabású értekezlet volt Siófokon, amelyen megjelentek Zala-, Somogy- és Veszprém-vármegyék alispánjai, főszolgabirái és részletesen megbeszélték a balatoni körvasút megvalósításához szükséges tennivalókat. Az értekezlet ugy határozott, hogy újból a kormányhoz fordul és kéri, hogy támogatásával juttassa mielőbb donliipontra a körvasút ügyét.
= Legjobb a Szarvas házilag készített fagylalt és jegeskávéja.
— Erdő-lcgclőügyi bizottsági ölés. Nagykanizsa város képviselőtestületének erdó-legelőügyi bizottsága május 23-án délelőtt 10 órakor a városházán ülést tart.
— A Faragó színtársulat befejezi ciklusát Kaposvárott. Kaposvárolt tudvalevően :i Fara^ó-szin-társulat tartja moal előadás ciklusát. A társulat junius 8 in befejezi "előadás-sorozatát és Kaposvárról Székesfehérvárt.! indul.
LÁZÁR PISTA teljem zenekarával a Korona kertlielvlségé-ben hangversenyez.
ZALAI KOZCONY
1926 május 22
— Pék-razzia. A nagykanizsai rendőrha\'óság a városi tiszli orvos közbenjöttével tegnap éjszaka razziát tartott a pékmühelyekben. Az ez alkalommal megvizsgált hét sütőmühely közül keltőben elreltcniő tisztasági és egészségügyi állapotokat talállak. Ebben a két műhelyben a kemence mellett rengeteg mennyiségű poron kivül mosdó és dohányzó berendezéseket talállak a legbohémebb rendellenségben. Ezeknek a műhelyeknek tulajdonosai cljen megir.dul a kibágási eljárás.
«= Az Aranyláz az Urániábán.
— A tapolcai állatorvosi állás. Tapolca község képviselőtestülete beakarja szűntetni a községi állatorvosi állást, mert pénztárában erre nincsen fedezete.
= Ma táncest a Szarvasban.
, — Amerika — Nagykanizsán. Lenkei Zsigmond szerkesztő, a Magyar Filmklub főtitkára, a magyar mozisajtó megalakítója Nagykanizsán Junius 1-én, kedden este az Urániában eredeti amerikai filmekkel kisért előadást tart ,Amerika rejtelmei a mozivásznon keresztilt" cimmel. Első benyomások Északamerikától Call-forniáig, a filmgyártás tündérvilágálg. Hogyan lelt naggyá Chaplin, Harold Uoyd és Lon Cltancy. Mit szeret és hogyan szórakozikamerikanépe? Glória Swanson szerelme és reklámja. A legszebb Kodak gőre pályafutása a filmig. A p.igy, beérkezett filmszínészek élete. A mozik és fiigyárak rejtelmei, trük|el stb. A legnagyobb hollywoodi filmgyár külső és belső berendezése filmen. A Rfmszinész-nők, szinészek munka és szórakozás-közben. Lenkei Zzigmond előadásában amerikai tanulmányut|ának személyes tapasztalatai! és impresszióit meséli el. Minden hölgylátogató eredeti amerikai filmjclenclct kap ajándékul. Lenkei szerkesztő minden Amerikára vonatkozó kérdésre válaszol előadása végén, melyet vagy a pénztárnak, vagy a jegyszedőknek adnak át Írásban az előadás megkezdése előtt.
— A közkórházi építkezés. A nagykanizsai közkórház gazdasági épületének központi fü\'ő berendezése, vízvezetéki, csatornázási, góz-fözőkonyhai* és gózmosókonyhai bc rendezési munkálataira zárt írásbeli versenytárgyalást Írlak ki junius 4 határidővel.
— A vízvezeték kőtelező bevezetése. A vízvezeték-hálózatba bekapcsolt nagykanizsai utcákban a a vízvezetéki szabályrendelet áltál kötelezővé vált vízvezeték-bevezetés serényen folyik. A Icglöbb háztulajdonos máris eleget lett kölelezsttsé gének, annál is inkább, mert május 1-141 azoknak is meg kell fizelniök a vízdíjakat, akik nem vezetik be a vízvezetéket. A kérvények most is naponta érkeznek a városi tartácshoz a bevezetési munkálatok engedélyezése iránt.
— Scbwarcz Dezső cégnél ur:
ét női divatárukban legszolidabb ki-
szolgálás.
A Polgári Egylet vendéglő
■ megnyitása. ==
Mély tiszteieltel érlesitem a n. é. közönséget, hogy a Polgári Egylet vendéglő, terem és kerthelyiségeinek átalakítási munkálatai teljesen befejeződtek és a legnagyobb kényelmet nyujtó impozáns helyiségeket Pünkösd vasárnap ünnepélyesen megnyitom.
Vasárnap délelőtt 11-tól l-ig és este 8-tól záróráig katonazenekar, más időben cigányzenekar szórakoztatja a n. é. közönséget. Tisztelettel
Csukovits István
vendéglős.
— Az Aranyláz az Urániában.
— Műkedvelők a bagolal hősi emlékoszlopért. A bagolasánci ifjúság pünkösd másnapján nagyarányú műkedvelő előadási és táncmulatságot rendez a kizség hősi halottainak emlékoszlopa cél|alra. A nagyszabású majális délután 2 órakor kezdődik a hagolai erdőben A leventék előadják a .Pataki diák- és „Blróék meglakják Pestet" cimü egy-felvonásosakat. az isko\'ás gyermekek pedig a.Ki válik bc katonának?"
cimü egyfelvonásost. A büffét az ottani vendéglős lát|a el ételekkel és italokkal. Belépődil 5 és 10 ezer korona. A bagolasánciak hősi halót-taik emlékének megörökítése cél|aira már több Ízben rendeztek előadásokat, ugy, hogy már 8 millió koronájuk erre a célra cgvűlt van. Remélhetőleg ez a majális lehetővé leszi, hogy a nagyon szépen megtervezett szobor mielőbb rendeltetési helyére kerüljön.
— Legjobb a Szarvas házilag készített fagylalt és jegeskávéja.
= Erszény találtatott kisebb pénztartalommal Fischer Böske kaszinói dalestélyén. Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk kiadóhivatalában.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
Az Aranyláz az Urániában.
_ Támadás a MOVE sportegyesület ellen. Zalaetcrszcg város közgyűlésén Rosentahl Jenő dr. orvos kommunislasággal vádolta meg a zalaegerszegi ismert hazafias Mnve spoilegyesületel, amit Czobor Mátyás polgármester nyomban erélyesen visszautasított.
— Ma táncest a Szarvasban.
— A mohácsi vész 400 évfordulója. Ez évben van 400. évfordulója a mohácsi vésznek. Az évforduló alkalmából Mohácson emlékbizottság alakult, amely a mohácsi vész emlékének méltóképpen való megörökítése céljából akciót indítóit arra, hogy méltó emléket állítsunk a nemzet vértanúinak. Az emlékbizottság szappanból megcsináltatta annak a szobornak a mását, amely a Cselepalak partján diszi/i azon a helyen, ahol a megszentelt hagyományok szerint II Lajos királyunk éleiét vesztette. Minden asztalnak díszére válik a kis szobor s minden eladott darabbat növekszik a valószínűsége annak, liogy a 400. évfordulóval sikerül leróni a nemzeti kegyelet adóját a harc mezején életét áldozott királya, nagyjai és 20 ezer vitéz fia után. A szobrot Juno szappangyár készítette Mohácson s ugyanott rendelhető meg 25 ezer koronáért.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
tm~ Ma és holnap "M
az Avadrássy-uti Szinház
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében este \'/i9-kor
Boross Géza, Kondor Ibolya, Dajbukát Ilona, Bársony István, Czobor Ernő, Komjáthy Károiy
Jegyek 25, 35 és 45.000 koronás árban Szerbnél.
Aranyláz
Az élet minden keserűsége Chaplin humorába rejtve
Nagykanizsa, május 21
Film ritkán arat olyan, a közönsége lelkéből szinte kirobbanó sikert, mint az Aranyláz. Ezl a filmet Cbarlle Chaplin irta, Ö maga rendezte és maga is látszotta meg. Egy groteszk ffeura: a jólismert Chaplin, az egész kinos, keserves életet önti elénk az Alaszka aranyat re|tő hó-mezőin lepergetett kacagtató mesében. Csakhogy a derű külső máza alatt, a kacagás tarka színei alatt ott tornyosodik az emberi élet minden csalódása, szenvedéses, szétfoszlott álma. Olt van ebben a filmben »z emberi sziv teremtő lóságával, aranyos idealizmusával és felsorakoznak mindazok, kiknek az a szív csak játékszer, csak hus, pénz és egv lépcsőfok előre.
Mélységes értelme van ebben a filmben minden mozdulatnak, minden kacagtató képnek.
Ezl a filmet csak lélekkel Itbet nézni, mert tobzódó vidámságát a Jó, az elhagyott, a meg nem érlelt ember szomorúsága sugallta. Ez a film minden velőkig vágó szatírájával maga az élet, amely porázon rángat valamennyiünket.
Az aranyláz hatása olyan szuggesztív, hogy bírálatánál sz érzelmi meglátás örömén tul minden szempont eltörpül, ámbár kiállítása, szce-nlrozása, alakjainak összeválogatása Is olyan, mely — csupán mini film is — maga Is elegendő volna nagv filmsiker eléréséhez. (-Is)
üres ládák
minden mennyiségben kaphatók
a nagytrafikban.
Rádió-müsor
~ MifjuK 23 (szombat)
Budapest D. e. 9.30. 12 és d. u. 3: Hírek. k6/gazd«ság. 5: A Király Színház zenekarának hangverjenve. 6: A Röntgensugarakról. 630: Előadás: .A Balaton, mint nemzeti kultura tényezője." 7.15:Előadás a rádiótechnikáról. 8.30: .János vitéz* előadása zenekari kísérettel.
Bécs (531 és 582. M D. u. 4.15: Hangverseny. 7: Opera elóadás.
Berlin (504 és 57J) D. u. 5: Hegedű-szonáták. 5.30: 0pcrcttdélután.a30: Wagner-est.
Hamburg (3925) D. u 715: Angol nyelvóra. 8: Katonazene. 9.45:-Német dalciklus. 11: Tánczene.
Mílnstcr (410) D. u. 3: Horrihllc dictu, vígjáték. 7: Dalest. 8.50: Wagner hang-ve racnv. 11.05: Zene,
Boroszló (118) D. u. 4.30; Hangverseny. 6: Sakk. &.2Z>: Hangverseny.
Lipcsc Í452( D. u 4.%: Hangverseny-7: Ango| felolvasás. 8 15: Zenekari hangverseny. 10: Színházi groteszkek.
München. (485) D. u 4.30: A nürnbergi baba. komikus opera. 8: Hangverseny 10.30: Tánczene.
I\'rágn (368) D.\'u. 4.30: Kamarazene. 6: Német leíd*s. 6^0: MarionettsiJnház. 8.02: Vig est. 10: Tánczene.
Róma (425) D." u. 5-40: Jazzband. 8.40v: Hangverseny. 10: Zene.
PárU (1750) D. u 1.30: Hangverseny. 2.50: Hirek. 5.15 és 9.30: Hangverseny.
Friss
kóser libazsir
kapható , SINGER mó»aráro»nil,
Kinizsi-ulc.1 7. Utc
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY
a
Időjárás
A nagykanizsai mcteorologiai nteg-ficrvclú jelentése: Pénteken a Mmtraék-ut reggel 7 órakor 4-11-9, délután 2 órakor +15-7, este 9 órakor +13-2. Felhőzd: Egész nap borult. Szélirány: .Reggel Délnyugat, délben
Nyugat, este Északnyugat.

A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változóan felhős idő, helyenként esővel és lényegtelen hóváltozással.
SPORTÉLET
Az NZTE és NSE két meccse a szombathelyi Máv Hala-dás-sal
Katonazenekar a pünkösdi mérkőz "seken
Pünkösd vasárnap délután 5 órakor a nagykanizsai Zrinyi Torna Egyiet barátságos mérkőzést játszik az 1. oszt. szombathelyi Máv Sport Egylel csapatával.
Pünkösd hétfőn délulán 5 órakor a Nagykanizsai Sport Egylet játszik barátságos mérkőzést a szombathelyi Máv SE csapatával.
Mindkét mérkőzés szép és nivós játékot Ígér. Emlékezetes, hogy az 5zSE és a Máv Haladás az NTE-nek is erős ellenfele volt nemrégen. A Máv azóla a nyugati kerület násodik helyére küzdötte fel magát közelmúltban eldöntetlenlll játszott a SzAK-kal és 5:2-re verte íz SzSE-t
A Zrtnyl és az NSE is erős tréningben vannak amit mutat az Is, hogy az idén mind két csapat szépen szerepelt a bajnokságban és erősen ambicionálják, hogy meg lllják a helyüket a Nyugati Kerület egyik legjobb csapatával szemben.
Mindkét napon a katonazenekar álszik a sportpályán, ami nagyban melnl fogja a sporl közönség szó-akozáiál.
MOZI
Uránia ma szombaton 7 és 9 órakor: Aranyláz, az élet komédiája 10 felvonásban, irta, rendezte és a főszerepet játsza: Charles Chaplin.
Az előadásokon minden kedvezmény érvénytelen.
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Vildgcsaló, német film, Manfréd Noa rendezése, főszerepben Bdnky Vilma.
Hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor: Ma-ciste a pokolban, két részes fantasztikus filmjáték, főszerepben Maciste. A két rész egy előadásban. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
irodalom és művészet
Mit láttam Moszkvábau? Pfeifer Fcr-linand budapesti Könyvkiadó cég a napok- I un adta ki Henri Bereaud francia regeny-rO.Mit láttam Moszkvaban\' clntü könyvet, ímely Franciaországban rövid hat hónap alatt fii millió pildanyban kelt el.
Az orosz bolsevizmusjól nagyon sok <őnyv jelent meg, azonban cgyiK sem tudott ugy a nagy közönség szivéhez lérni, nini Bereaud munkája, hz a nagy francia ro nagy közvetlenséggel, izgalmas regíny-x-iU6 riportot irt moszkvai útjáról, s z olvasö az ő megfigyelésein keresztül, \'Iményein keresztül valósággal benne cl .z orosz foiradalom légkörében. Nem nagyapu tudományos vagy politikai mü ez, na-iem színes, mozgalmas teirása a nagy orosz toinunista kísérletnek, amely három milltö :mber életébe került és teljes csődöt mon-lott. A könyvnek különös éidckccsegc, logy Bereaud szelsó baloldali szocialista •olt, aki moszkvai útja után teljesen ki-ibrúndull a marxi utopiáböl. A Concourl Jijnyertes iró nagyszerű stilisztika, éppen* zett a munka átültetésére is különös gon-lot fordított a kiadó. A szenzációs konv-et Ürbitk Attila, a kiváló iró és publicista ittette út magyarra.
Európa soraa lényegesen összefügg az \'rosz birodalom jövöjenek kial3kulásaval.
1 közöl»cg«t nem hagyhatja kö-S?JXmÜ világtörténelem legnagyobb >£? \'orQdal<™. A 24ü oldalas mü ára kaPható \'"\'"^cn könyvke-SÍT";., ^ megrengethető a Pfeifer budanTÍ y-mkt \'l«tverek) cégtől is, Pudapcst, Kossuth Lajos utca 7.
Aranyláz az Urániában
KÖZGAZDASÁG
A Ura zuhanása meghiúsította Románia olasz kölcsönét
Románia a lei feljavítására Olaszországtól kapott kölcsönigéretet és a szomorú sorsra jutott leit lírával akarta feljavítani. E szanálással szemben végzetessé váll, hogy a lira két nap alatt Zürichben 4 svájci frankot veszteti értékéből, aminő zuhanás a márkák és koronák zuhanása óta még egyáltalában nem fordult eló a pénzpiacon. Olaszország agresszív és merev külpolitikájára válasz e gazdasági támadás, mely elérte azt, hogy az olasz lira rövid néhány napon belül értékének egynegyedrészét elvesztette és az amúgy igy is állandóan hanyatló francia frankkal versenyezve annak értéke alá sülyedt. A lira zuhanása természetesen illuzórikussá teszi az olasz kölcsönt és igy a lei feljavítására a román kormánynak más eszközök után kell kutatnia.
A lel tragikuma
Romániában nagyobb üzleteket már egyáltalában nem kötnek leiben. Románia gazdasági élete katasztrofális helyzetbe dőlt a külföldnek a lciel szemben megingott bizalma folytán, mely maga ulán vonta a leinek teljesen kiszámíthatatlan érték-hullámzását. Így mosl Romániában is szokásossá vált, hogy az ügyieteket nem kötik többé leiben, hanem a tartozásokat dollárban vagy angol fontban kell [megfizetni, sőt ez idegen valutákban kell fizetni az idő. közben felgyülemlő kamatokat is. Ez eljárás a hosszabb lejáratú ügyleteknél már annyira általánossá vált Romániában, hogy az esetben, ha a leinek mini nemzeti pénzegységnek megszüntetését határoznák el Románia közgazdaságának emelése érdekében, minden nehézség nélkül lehetne azt dollárral vagy fontsterlinggel helyettesíteni.
TŐZSDE
. A mai értéktőzsdén az Irányzat egyenlőtlen volt. A kuliszpiac értékel 1—2%-os árnyereségre lettek szert. Biráiságosan tendáltak a malom és bánya papírok, melyek közül Urikányi 4Vo árjavulásl ért el. A bankpiacon csak Magyar Nemzeti Bank javult kisebb mértékben. Gyengébben tendáltak a vas és nyomda-papírok. A vaspiac vezető ériékei azonban meg tudták tartani tegnapi árnivójukat. A többi piacon nem voll jelentősebb esemény. A hangulat kedvetlen, a prolongációs árukínálat akadályozta az irányzat kifejlődését.
MEGNYÍLT
ARANY SZARVAS ÉTTEREM
újonnan átalakított
Nyári táncparkett.
Elsőrendű ételek és Halok. - Olcsó árak.
Pontos és figyelmes kiszolgálás. Fagylalt, Bar italok.
Holló Tóni Jazz-Bandja.
Naponta frissen csapolt s8r. Zóna villásreggeli.
Zlrlchl zárlat
rítla 1S8000. London 2S1450, N«»rotk 516-75, BlBaael 161000. Milano 2035-03, Holland 207 9), Berlin 12310, Wien 73.00. 7<jHa 375 00. Prfga 1531 50. Badapilt 78-30, Varai 4000 Bakimat 19)00, Balgrid 910 00.
A budapesti Thada deviza-jegyzése
Valaiik
Ltaatl C07M3II uau lel H7SW MIM. Cm. fax. Iill-IIM Otíi, IÍW.IIÍI
mufc nuo riue
rniaik. zxxiaitz
K4!m4 bt M4SV.mil
14 iw-J\'l
un ai7-ui
u. satojaio
leirt. liWJirMl
OMtt.Mtai. i zsalura
Mi ka. IIZU-IIUS
hlMk inttiius
tuti t». 32I0.13W Mai ti kot. IMCMUU
■wum. mamin
D • v I ■ á k AaaatMiia H»>H7I0 Mpl* ISS7-IM3
S«tlía IttM 17C«
Ifikuul ISI 171
Mua mo-izso bwUn luuinu Ou*o 1WB. IW1S [aalta MiaOWUM
tta.» a« ne?
rU7ÍVJUID mi un 2)13 3110 117(33
mos in «
IW\'l ICLOS mis-iiasc
Mp i.eni
Terménytőzsde Baaa tlaaav. 76 kj-oa 427.500-430.c00, 77 kg-oa 432JW—435.000. 78 kg-oa 435.000-437.500, egyéb dnnlntnll éa ptal-vtdékt 76 kg.-oa 422 5 00—125-000, 77 kj-ai 427.500- 430030, 7! kj-eu43 ) 000- 432 500 79 kg-oa 432 500- 435 00), roa 227.5C0-230.000, Ukaazaáayiipa 240.000-250.C00, aörátpa 2SO.OOO-S2S.OOO, aab 285.000-272 590, lengeti 2,2 500-205.010, repca 600.000—fi 10.000, kölaa 180.000-195.000, kon* 172.500—177.500.
Sertésvásár
n.ltallii 922 aalyból eladaUanal vlaaaa nuradt 100 drb. Elaéresdt 17^00-18.000, mdett 16500—17.000, azadett kuép 15.000 —16 000, kónnytl 13.0)0-14.500, elaórtndl meg 16000—16250, mtaodrendo 15.000-15Í00, angol sildé 17.000-19.000, azalouu
nagyban 20.500-21.000. zalr 26.000--.-,
labnjott hua 19.000—21.000, aialoiuiia tél aartéa 19.000 -21.000. Az Irányzat vonUlolt.
Kiadói Zrínyi Nyomdaipar és KSnyv-karukadéa KT. Nairkanlasa
Itt az alkalom
és használja fel a hus- és borfogyasztó közönség, ha a pünkösdi ünnepekre I. rendű húst akar és melléje 1 liter sajáitermésü máriatelepi rizlinget, próbálja meg I liter vételnél, bizonyára a másiknak sem mond ellene. I liter 10.000 K-ért kapható
Kárlovits György
hentesnél Rákóczi-utca 6. sz.
APROHIRDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A dmszó t minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 900 K. A hirdetési dlj «IÖro fizetendő a forgalmiadé hozzászámltásával
Egyben 3 hold príma axántó és rét Potyli malom rétje végén eladó Meleg litván ny. rendőr, Somogysxentiniklós. L591
Hévízre autó kirándulás Punkösd vasárnap és hétfőn, indulás a Centrál elől I órakor. Személyenkint 120.000 K oda és vissza. Előjegyezni lehet: Kaulmann, Sugár-ut 50. — Telefon 167. alatt vagy Garage Nádor-u. 6. 1682
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni hogy •Itnvtm fizetési feltételek és jótállás mellett el-
míndennemU VÍZVÖZfiték,
fürdőszoba, XSKMfc
csatomázás és ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok exereléeétésjavítását.
Amidón a n. é. közönség nagybecaü megbízását kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról előre is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyi István és Társa
Vixvexeték FeUxereléíl, Fflrdó «s EgétxtéKflorl Bcrcndcctil VálUUt
ltu Koesuth-tér 13.
3 vagy 4 szobás lakást lehetőleg a belvárosban azonnalra keresek. Címeket a kiadóba kérek. 168/
Massiroxást elfogadok. AJánlkozok házakhoz Is. Kaschmltter oki. betegápolóní Hunyadi-utca 16. lo62
KitQnfi kereosenyl
ó- 6s UJBOR
1917, évi p.oa.aayabor Ulerenklilt la kapbaló n
REMETE, Sugár-ut 8. uáan.
Kgy szép világos bútorozott szoba kiadő két fiatalember téjzére. Clm a kiadóban. 16S1
1 szobís lakás esetleg Istálló használatul kiadó Telekl-nt 37. 1675
CsalUdlhiz melléképületekkel, ketllel, bcköttOzheté lakással, eladó Árpid-ntea 27.
Köszönetnyilvánítás.
Leghálásabb köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen éUesatyánknak id. llincze Kálmánnak
elhunyta felett érzett mély fájdalmunkat enyhíteni ésa temetési szertartáson megjelenni kegyeskedtek.
A gyászoló csalid.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 milus 22.
A nagykanizsaiak, találkozóhelyei i _
Budapest tegelsórendü, modern, családi szállója,\' aj
Ijtván királyi zájlocfa
VI., Podmaniczky-utoa 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgálás I Modern bcrcndezíílKáz ponti ttttl! ■ Mcleg»lzM0lHl6t4»! -E- ■ Fürdik! JTT 1 ftl
Anyugatl pályaudvar közelében
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségiáron
alul uj famegmunkáló gépek i ü
gyári garanciával; üzemredukció miatt használt üzemképes
SZERSZÁMGÉPEK
Iransmisslóalkatrészek, ) (srijtáicsák, konsolok, stb.)
villanymotorok,,-reaervoirok, kazánok gőzgépek
p e n d k i v U I olcsón
kap tua* ,t>ik i i
HERKULESMÜUEK RT.
BUDAPEST,
VI. FigyelS-u. 14-16.
Telefon: Lipót 908 20, 908-21.
OunarSxáwa-Adria Vasúttársaság .<elóit(Déli Uasut)
menetrendje
1926. évi május hó 15-töi
a Nsgykanijsára *;k*tö ét induló személyszállító vonatokról. Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonat Budapestről nemic\'|j< vrtndul
Nagykani-r «ára értcerik
lieme
I Nagykanizsáról indul
| Budapestre
I érkezik .

Szem. v.T 1) 30 13-55 I Szem. vi 0-151 II b-45
Oyv. | 910\') < 13-20 2 Oyv. » 70V) ll-oo
Szem. v. 13-20 !l 10-55 3 Szem. v. 910 lb\'40
Oyv. I II* l| 2130 4 Oyv. í Ml 1 10-10 Szem. v.I 21-35\') f 4 00 5,|Szem.v.l 15-00 > 21-55 c j 1) Gyorsvonattal egy-I-ll. oszl. és egy III. oszt. közveUen kocsi Budapest Wien S. B. egy II—111. oszl. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg, egy étkező kocsi Budapest-Győr és VI1/26-I6I IX4-lg eg>- 1—11—IIL oszl. közveUen kocsi Budipest—Villaeh.
=1 Gyorsvonattal egy 111. oazl. is egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Susak. egy I—II. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Fiume, egy étkezö-koesl Budapest—Nagykanizsa, egy hálókocsi Budapest—Venczia, egy I—II. oszt. közvetlen ■\'Ktsii Budapest ~ Vérit lm Iglii (Trteilc-Venezia-Oenovin dl) és egy l-ll-lll. oszt. közveUen knosi Budapest—Róma.
•) Személyvonattal egj- I—II. oszl. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Barcs é» egy II—IIL oszt. közvetlen kooi Budapest—Zalaegerszeg. __Nagykanizsa—Balatonszentgyörgyi viszonylatban
Balatonszent- Nagy kani- j~ györgyről ind. zsára érkezik | \',
1 [ Vegyes t -I-| -Veg?
Nagykanizsa—Szombathely— Wien S. B. viszonylatban
—--—2----i—r-n-:- —r-.i,____, . .1 , » . L.,
1 Nagy kani- I Balalonszcnl-zsárói indul í gvör^yte érk.
í rs\'ió ; ísfír
Wienból indul
Mm
1 ! Szem. v.
2 Oyv. M0<)
3 Szem. v. |l 10-35 \'! 4. Szem. v.j 16155),!
Szombat-: helytől indul
T2T
12-15 15-10 21-26
zsára
érkezik
14-09 18-00 23-55
4 i Szem.
igykanH Szómban wi.,lh.
zsáról helyre r.í"^
Indul érkezik _
TOS I 1I-ÍS5"
6-55\' 9-49 -
14-10*) 16-09 1 19-20
17-35 1 20-30 —
\') Gyorsvonatokkal egy I—II. oszt. é. egy III. oszt közvetlen kocsi Budapest— Wien S. B., egy 11-111. közvetlen kocsi Osijek-Wien S. B„ egy l-ll. oszt. közvetlen kocsi Zagreb—Wien, egy étkezőkocsi Budapest—Győr, egy 1I-1IL oszt. közveUen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
s) Személyvonatokkal egy II—III. oszl. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
_ _Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban_
Pécsről Indul
Tj SÍcm.TI -2] Oyv. ; 9-30") 3 Szem. v. \' 12-35 4] Szem. v. . 18-261
Barcsről Indul
-V&-
1 11-45
1515
I 2100
•Jtgykanl-zsára érkezik
TE"
13-40
17-20
................ 23-10 .........
ntll \') Gyorsvonatokkal egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Ősiek—Wien, egy közveUen kocsi Zagreb—Wien S. B.
7) Személyvonatokkal egy 1—II. oszt. közvetlen kocsi és egy III. oszt, kocst Nagykanizsa—Pécs.
Nagykanizsa—Gyékényest viszonylatban_
agykani
N zsáról
\'! Indul
: sre,,r.
21 Szem. v| 10-10
3; Oyv. 1 14*35*)
4] Vegy. v. 18 20
Barcsra \'I érkezik I!
RxTt
1215 I1
1617
21-40
EI1 B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lap|a részére.
Reklámterveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vetető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Pécsre irkezik
14-50 18-25
l-ll oszl.
közvetlen
Gyékényesről indul
Nagykanizsáról;; Gyékényesre\' indul 1 érkezik
Nagy ka: zsára
_ I érkezik _
1 Oyv. i| — 5-50») " 6-30 j 1\' Oyv. \' 22-10") 22-50
■\') Gyorsvonatokkal egy I—II. oszt. is egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest-Fiume, egy I—II. oszl. és egy III. oszl közvetlen kocsi Budapest—Susak.
Nagykanizsa—Cakovecl (Csáktornya) viszonylatban_
!i Csáktornyáról Indul
Tf—\'—
2 1 Vígy. -
3 <| Szepi.v*)!

Nagykani érkezik
7-20 11-10
»
I\' Sie\'í. .
Nagykanizsáról j Csáktornyára indul érkezik
2\'l Oyv!\' "j 3j Vegy, v. ^ \' Oyv.
13-45") 17-00. 22 30
"7;I5 15-28 20-26 010
"650 9-40 13-00
. . , 1405
5!l Szem. v.. 18-24 1 20-15
•) Csak Vt26-ig bezárólag közlekedik. ••) Csak VI/27-tól kezdve közlekedik.
n Vonatokkal egy I—II—III. oszl. közv. kocsi Budapest—Fiume, egy hálókocsi Budajiest—Venezia, egy I—II oszt. közvetlen kocsi Budapest- -Venliniiglia (via Trieslc, Vene/ia, Genova), egyT—II—III. oszt. közv. kocsi Budapest—Róma.
,fj Gyorsvonalokkal koeji Budapesl-Vlllach.
1928. Vt-26-tól, bezárólag IX\'5-ig egy l-ll-lll. oszl. közv.
Mindenféle
készit 1
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
kisperkátai gazdasági
(vasútállomás: Szolgaegyháza.
Fejér megye) a vasulállomástól 2 ktn.-nyire fekvó
elsőosztályu szántóföldekét
parcelláz
kis és nagy tételéSíen igen előnyős 10. éves fizetési feltételek rtielleit. Bővebb felvilágosítást ad 4 bank központja: , „.,.
Budapest, V-, Hold-u I.
és a gazdaság vezetősége: Klsperkáta, Fejérmegye.
, II ir
Szeretl.e un Igazán gyermekét?
Ha igen, el ne mulassza vele szemben kötelessiget.amll kiválóan azlllal teljesít, ha megveszi iskolás gyermeke szimára Blaskó M.
Igazgyöngyök koszorúja
C. ifjúsági könyvet. Ez ugyanis gyermeke szivét-lelkét megfogja tisztítani é-s nemesíteni. Megrendelhető: Wajdfts J6zs«f és Társai könyvkereskedésében Sugár-ut és a . Zrlnyl-kőnyvkcrcskcdésbcn Zalaegerszegen. Ára 15.000 K. 12 s

Budapest
Gyári
eladási kűzpont: V!., Liszt Ferenc-tér Ú. sz.
javilómühely: VII., Dob-utca 96-98. sz.
Telefon: 5-72.
CQ
K
Ózondas ásványi sók, kén, vas és szénsav tartalommal, köszvény, rheutna, ct.uz, IdcggycnReség, fáradság, testi fájdalmak stb. ellen. Egy najjy caontag ára"használati utasítással 20.000korona.
Kapható patikában, drogériában. Főraktár: Bxlávik Lsó gvőgyszerész Budapest, VIII., Szcszgyár-u. I. sz.
Telefon J. 81-71. Effyedül a .OEI EÍ-SÓ" valtSül patkó védjeggyel! — Óvakodjunk a silány utánzatoktól. i«.»
■i i i 11 i in M i ii i te
Nyomatolt a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly).
66. évfolyam, 114. szám Nagykanizsa, 1926 május 23. vasárnap Ara 2UUU korona
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
** Felelős szerkesztő: Kempelen Béla EUtotttl in: E«y Mri 30.000 kon Károm Ur.......... 90.000 kon MM HM
iK^MKIMJtní
PÜNKÖSDI KINCSEINK
Irta: Dr. VARGHA THEODOR1CH
Pünkösdre ébredni mindig üröm. Nem mindenkiben öntudatos és megokolt, de mindenkiben derűs és napsütéses. Van szive, mert csak piros pünkösdöt ismerünk, van virága, pünkösdi rózsája Ilyenkorra mindig felpezsdül a természet ősi ereje és megmutatja, hogy nem vénhedett meg, nem lett még virágtalanná, gyümölcstelenné. Sőt minden pünkösdi napot teljes ifjúságában köszönt.
Ez a nagy megújhodás szinte előre megtervezetten simul a pünkösdi Lélek nagy, ujitó és teremtő munkájához. Mert amit a pünkösdi Lélek alkotott a pogányság kiszikkadt talaján, az gyorsaságban és eredményességben fölér egy világteremtéssel. S ha kincs, amit a Teremtő alkotott, ha érték, amit a biblia hatnapos munkája létrehozott, ugy nagy kincs és érték a Lélek teremtő munkájának gyümölcse is. Ezeket nevezem pünkösdi kincseknek.
Mit hozott a pünkösdi Lélek? Mivel gazdagította az emberiséget? A filozófia tévelygéseiben és ellenmondásaiban tántorgó embernek hozott hitet és meggyőződést, az istenek méltán lekicsinyelt és megmosolygott alakjai helyett visszaadta nekünk az egy, igaz és jóságos Istent, a lélek bűntudatban önmagát marcangoló kínlódásai helyébe reális megváltást, az osztálygőg és rangfölény helyébe hamisítatlan szeretetet, az önmagától megundorodott erkölcstelenség helyett adott tiszta életben fölemelkedett finomságot. Adott értelmet és célt az életnek, értéket és öncélt az egyénnek, tisztességet és megbecsülést a családnak, megnyugvást és békét a társadalomnak, alapot a tekintélynek és érdemet a lelkiismeretes alattvalói szolgálatnak. Értékeket, melyek mind szellemiek, mind egyetemlegesek, mindenkinek hozzáférhetők. Ha nem rossz a hasonlat, egészen uj szálakból fonta meg az elkoptatott és megtépázott emberi lelket. S kitartással szőtte ezt az uj hímzést, mig végig nem teríthette a megfakult földgolyón. De szövi még ma is, sok emberi fáradság és gond segítségül hívásával messze világok tájain. Ebből alakultak apostoli lelkek, ebből szövődtek az erőszakkal dacoló mártir meggyőződések, ebből nevelődtek világot mozgató szentek, ez" idézett elő pálfordulásokat lelkekben, akiket azelőtt Jaulokuak, Chesterlon-oknak, Papiniknek neveztek.
Ezekért a nagy és pótolhatatlan kincsekért emelünk szót a pünkösd nevében és szellemében. Nem vesztegetni való kincsek ezek. nem szétszórni való örökség. Mióta megvannak, az emberiség mindig visszatért hozzájuk, ha könnyelmű és gondatlan századok hűtlenek lettek is hozzájuk. Mert jobbat még nem adtak helyükbe s nem is várhat senki jobbat a többetérés reményében.
Sok jel, tapasztalat és általánosan ismert tény fakasztja az aggódást és ösztönöz figyelmeztető szóra. Nem elég fájlalnunk a hit egységének most már századokra visszatekintő megbontását, hanem obskurus berkekből ujabb szektárius törekvések bújnak elő. Raffinált csökönyösséggel és beképzelt, de meg nem bizonyított prófé-
táskodáskal próbálnak ráerőszakolni a hozzá nem értőkre régen kiselejtezett tévedéseket. S épen a pünkösdi Lélek nevével űznek gúnyszámba vehető játékot, mikor ellenőrizhetetlen „lélek-mérgezéseik" alapján az ősi keresztény tanokkal homlokegyenest ellenkező tanításokkal vezetik az embereket vallási útvesztőkbe. Vigyázzunk a pünkösdi kincsekre, mert talmi árukat csempészgetnek közöttünk. A szellemi hamisítványokat nehezebb megismerni, mint a papirhamisitványokat s a szellemi kliséket százszor nehe-bb előkeriteni, mint az. anyagból formáltat.
Azonban e szórványosan felbukkanó hisztérikus jelenségnél sokkal több veszteséget látunk az erkölcsi élet megnyilvánulásaiban. Az érzékiséggel átfűtött szórakozások, a kívánságok élesztgetésére tendenciózusan beállított divat, a szemek kívánságára hömpölygő korzó, a szin-niűvészotnck nevezett előadásoknak illemből meg nem nevezhető házi állatokra emlékeztető tónusa: ezektől mind hemzseg a társadalmi élet. Ilyen miliőben nem csoda, ha a családi élet tisztasága, tisztessége, megbecsülése elavul. A magasztos anyai hivatás és hitvesi tisztelet fényöve helyett eltaszitott, meggyalázott, megunt teher és nyűg lesz az egy célra hivatott élettársból. S ha azt halljuk, hogy revolvert ád a kezébe a férjnek nevezett nérói jellem, ha nem tetszik neki nyilvánvaló hűtlensége, olyant mondunk, ami már nem is megdöbbentő, de szinte a poklok mélységéről felszabadult satanizmus. Ide vezet a XX. századnak annyira szükségessé vált elválás és házas-ságbontás. Lehetetlen nem látni, hogy a családi kötelékek meglazítása egyúttal előjátéka a társadalmi bomlásnak is. Ha a kereszténység ereje nem tartja össze a családot és nem fékezi meg a mértéket és módot nem ismerő emberi szenvedélyeket, akkor nincs földi hatalom, mely a társadalmi dekadenciát megállíthassa. A pünkösdi Lélek segített ki az embert a magaalkotta nyirkos börtönből. Ez segit csak ma is a bűnözést pártoló közszellemen.
Nincs nap, mikor nem sürgetnék a gazdasági talpraállást. S kérdjük: Hát az erkölcsi talpraállással mi lesz? Mert egy talpraállott és gazdaságilag kitűnően berendezett társadalom erkölcsi bázis nélkül csak arra jó, hogy még nagyobb Szodomát építsen magának. S ha nem volna pünkösdi Lélek, ha nem tudnánk, hogy 0 ma is teremtő Erő, szinte lemondhatnánk az erkölcsi javulás lehetőségéről s pünkösdi kincseink visszaszerzéséről álmodni sem mernénk.
Ha pünkösdi kincsek forrásai után kutatunk, a templomba vezet tekintetünk. A hit és erkölcs mindig a templomból táplálkozott. A fölfelé törekvő erkölcsiség jele, ha elmondhatjuk: „Uram! Szeretem a te házad ékességét és a te dicsőséged lakhelyét." A pünkösdi Lélek ereje hasson be minden szívbe, rázzon föl minden lelkiismeretet, hogy a templom ékességére és Isten dicsőséges lakhelyére örömmel hozzanak áldozatokat. Anyagi áldozatainknak szellemiekben látjuk jutalmát.


4
ZALAI KÖZLÖNY
1928 má|u8 19
Az állami bevételek egy millió aranykoronával csökkentek
Az Államvasutak helyzete javult — A rövidlejáratú tíz millió aranykorona mezőgazdasági hitel felhasználása — A Nemzeti Bank aranykészlete szaporodott — A terméskilátások kedvezőek—A kereskedelmi áralakulásban nem volt változás A kényszeregyezségek csökkentek, a csődőké emelkedett
A népszövetségi főbiztos XXIV. jelentése
Budapest, május 22
Smtth Jeremiás népszövetségi főbiztos XXIV. Jelenlése az április havi eredményről számol be. A főbiztos szerint az 1926—27. évi költségvetés megegyezik az újjáépítési tervnek megfelelő költségvetés tervezettel. A nemzetgyűlés előtt levő köllségvelés azonban magában fog--Utl|a-az állami üzemek nyers bevételeit és kiadásait is, melyek az újjáépítési tervvel kapcsolatban készüli költségvetésben nem szerepelnek.
A költségvetésben a bevélclek közül egyenes adók összesen 22 százalékkal, dohányjövedék 18 94, forgalmiadó 16 73, vám 9 33, fogyasztási adók 914, illetékek 8 72, eó-jövedék 1-95, fuvarozási illeték 166, tárcabevétclek 11 53 szízalékkal szerepelnek.
A kiadások közül a polgáii személyzet illetményei 32\'32. a katonai személyzet illetményei 6 96, nyugellátások 12 78 százalékot igényelnek.
A népszövetségi kölcsön biztositékaképen lekötött bevételek 1,000.000 aranykoronával alalla maradtak a márciusi bevételeknek, dc valamivel meghaladták a múlt évi áprilisi bevételt
Az összes állami bevételek aranykoronában 1 millióval keve-sabb eredményt mutatnak a mull évi áprilisi eredménynél. Tekintve, hogy a mull esztendő folyamán egyes adólételekel lényegesen leszállítottak, a bevételek kedvezően vi-szonylanak a tavalyiakhoz.
A mult évben a népszövetségi tanács 20 millió aranykoronái en-
gedélyezett a MAV beruházási céljaira. Az államvasutak helyzete azóta azonban annyira javult, hogy ebből a kiadásból 17 2 millió aranykoronái az államv3sutak saját bevé-Iclclkböl fognak fedezni. Ez a többlel (ehát más célokra rendelkezésre áll, miért is megengedlc a népszövetségi főbiztos, hogy az összeg lakásépítési kölcsönökre, közutak építésére, Iskolák építésére, klinikák tatarozására, ármcnlesilő kölcsönökre használtassák fel.
A rövid lejáratú mezőgazdasági hitel céljaira cngedélyezctl 10 millió aranykorona hitelt a következőképen fogják felhasználni:
50 százalékot kapnak a 100 holdas, vagy ennél kisebb birtokú kisgazdák ;
17 százalékot a 100 és 1000 hold közötti középbirlokoeok és
33 százalékot az 1000 holdas és ennél nagyobb nagybirtokosok.
A kölcsönök l től 5 évig terjedő időre fognak szólni. A kölcsönök pengő-érlékben folyósittatnak s 7 és fél százalék kainai, továbbá még 1 és fél százalék a kibocsátó intézetnek kezelési költségekre fog értök járni. A kölcsönvevő a kölcsönöszf szeget 100 százalékos teljes névértékben fogja megkapni.
A Nemzeti Bink aranykészlete április folyamán 50 milliárd papírkorona értékben szaporodott. A Bank érckészlele április utolsó két hetében emelkedni kezdett, de a jegyforgalom erős szaporodása következtében a jegyfedezet aránya leszállt 54-7 százalékra.
A valóságos jegyforgjlom az eddig, tapasrtall legmagasabb színvonalra emelkedett, mert a B\'.nk vállótárcája 350 milliárddal duzzadt Ennek oka az állami pénzek teljes összpontosításával és az osztalék kifizetésekkel van összefüggésben. Az államnak a Nemzeti Bankkal szemben fennálló tartozása tebb, mint 28 milliárd koronával csökkent Megegyezés jöll létre, hogy a fennálló adósságok miképen fognak törlesztetni a Jövőben.
Április folyemán 5 millió dollár névérlékü kötvénynek Ntwyorkban történt sikeres kibocsájlási utján sikerüli hosszú lejáratú mezőgazdasági kölcsönt szerezni. A kötvények 7 és fél %-kal kamatoznak s 1961.
évi február hő 1-ével Járnak le.
A terméskilátások kedvezőek.
A kereskedelmi árak változatlanok
A nagy- és kiskereskedelmi árak alakulásában nem mutatkozott nagyobb változás. A postai és vasuli forgalom minden vonalon jelentékenyen nagyobb volt, mint az előző hónapokban. Áprilisban a biróság elé kerüli 81 csődeset, lovábbá 183 csődönkivüli kényszeregyezség. A Kényszeregyezsígck száma jelentősen csökkent, mig a csődöké emelkedett az előző hónapokhoz viszonyítva.
A népszövetségi kölcsönből rendelkezésre álló összeg 143,402 875 21 aranykorona.
Pénzügyi javaslatok a nemzetgyűlés előtt
Elfogadták a Pénzintézeti Központról és a postatakarékpénztár reformjáról szóló törvényjavaslatokat
Budapest, május 21 A nemzetgyűlés mai ülésén a Pénzintézeti Központról szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról R2Ó1Ó törvényjavaslatot tárgyalják. Órffy Imre előadó ismertette a javaslatot.
Kabók Lajos felszólalásában kérte a pénzügyminisztert, hogy a hitelkérdés tekintetében adjon megnyugtató felvilágosítást. Szerinte a Nemzeti Bank kamatlábának leszállítása olcsóbbá tenné a hitelt.
Bud János pénzügyminiszter válaszolva az elhangzott felszólalóra, kijelentette, hogy a törvényjavaslat semmiféle hitel letörésre nem fog vezetni. Bejelentette, hogy az eddigi öbllgáció kérdését egy-két napon belül meg fogják változtatni. A kormány a vármegyék és a községek hitelkérdésével is foglalkozik.
A javaslatot ezután általánosságban és részletekben is elfogadták, majd a postatakarékpénztár reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalására térlek át, amelyet órffy Imre előadó ismertetett.
Farkas István a zálogházak ügyében szólalt fel. Azt kivánja, hogy a kamatot szállítsák le, a kezelési költségeket pedig töröljék el.
Bud János pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kezelési költségeket és a kamatot a lehetőséghez képest le fogják szállítani.
Ezulán a Ház általánosságban és részleteiben is elfogadta a javaslatot.
Elnök napirendi indítványa után, mely szerint a Ház legközelebbi ülését 25-én, kedden délelőtt tizenegy-órakor tartja, a Ház hozzájárult, áttértek az interpellációkra.
HéjJ Imre (s Ruppert Rezső interpellációja után az Ülés 12 órakor ért véget.
Pusztftó vihar Győr körül
Győr, május 22. Ma délután Győrben (s környékén nagy vihar dühöngött, mely sok kárt lett a vetésben. A vihar sok villám csapás tette félelmetessé. Forró István 16 éves fiút a villám agyonsújtotta. A korházban az orvosok megvizsgáltok és csodálatosképen nem találtak rajta semmi sérülést.
SZOMORÜ\\TÖRTÉNET
Irta: UrbAií Gyula
Hogy a kálváriás Élet-országuton hányan maradnak cl, hányan dőlnek erejüket vesztetten a fekete mélységű árokba, fájdalommal látjuk. Kíméletlen a Sors. Korbácsa végig ver rajtunk, hogy vér serken nyomában és az Ember újra csak küzd.Lema--rad, kapaszkodik, újra lemarad, újra kapaszkodik, mig aztán fáradt karjával már nem birja tartani magát és behull a fehér márványkeresztek közé.
Végig éreztem szenvedéseket, v£-gig küzdöttem harcokat cs sok cudar Sorsot láttam magam körül. A bánat, a könny, mindig több volt, mint a kacagás, az öröm. Emberi életeket láttam betelni, elbukni és egyetlenegyről tudok, amelyet boldogság fullasztón agyon.
Nagyon szomorú történet.
Erdélybsn történt.
Egy gyémántszivil, ezüsthajú asszonyról, egy drága édesanyáról zokog el csendes, hangtalan tragédiát ez a nagyon szomorú történet.
Ennek az asszonynak, akire sok fekgte év után, egy reggelen váratlanul egész földi menyország virradt, tragédiája ugy esett meg, hogy örömtől, kácagástól rég elszokott szive nem birta ki a nagy boldogságot és a jóságos anyasziv egy nagy dobbanás mán, nem mozdult többé . . .
Nagyon szomorú történet.
... Még dühöngtek a véres harcok a világ négy táján, mikor egyetlen fiáról, aki önként ment a frontra az a hir jött hogy elesett. Isten. nagy erőt adott az asszonyak és biria a súlyos csapást, amely összetörte életének minden reménységét.
A Haza kérte, a Haza vitte\', áldott legyen az Ó szent neve.
Kijárogatott a katonatemetőbe és ! egy ismeretlen hős sirját felvirágozta. Fia helyet.
öt év múlva pontosan a fia halálhírének évfordulóján, már korán reggel imazsámolya előtt térdeit. Egyszerre felnyílt az ajtó, és orosz sapkában, piszkos, gyűrött, rongyos, baina katonaköpeny ben, sáros csizmában megjelent egy sápad arcú
ember. Csapzott hajjal, torzonborz szakállal. Zsebkendőbe batyuzott kis holmit szorongatott kezében.
Mikor a furcsa jövevény észrevette, hogy az asszony imádkozásba merül nem akarta öt megzavarni s ovótosan telte be maga után az ajtót.
A szeges csizma kopogására azonban felriadt az asszony.
Valami sejtelmes, réveteg, csodálkozással tekintett a szakállas emberre, Összekulcsolt kezeit lassan leengedte.
A sok bánattól fanyar ráncokkal szegélyezett ajka idegesen vibrálni kezdett, mintha szó bugyborékolna rajta. Fénytelen szeme felragyogott
s egész testében renjegetlt.....
... A boldogság s az örömnek sók ideig ismeretlen folyama gátjavesztetten áramlott szét az anya sziv bánatos mezején ... v
Ejjjy két pillanat. A boldogság tragédiájának vészterhes levegője a kél, sokat szenvedett ember lelkét szorosan fonta át.
A szakállas ember érezte a közelség rettenetességél. Alig halhatóan kétszer mondta: — Anyám, édesanyám.
Be kár volt szólapia.
A feketeruhás, fehérhajú asszony repülni akart a fia elé, mikor ráismeri., Szólni akart, kiáltani, sikoltani, dc vértelen ajkait csak reszkető lihegés kínozta. Végső erejét összegyűjtve, csak ennyit csuklott ki.
— Fiam! Édes... — mégegy-szer akarla mondani, dc ajka moz-dulallanná vált; fia után kinyújtott karja, mint szivén lőtt madár, lezuhant; könnyes szeme fennakadt
Halottnak hitt fia karjába rogyot I halálos örömében.
Kezéből a gyöngyházolvasó csörrenve hullott az imazsámolyra.
És a szakállas ember felvette az olvasót. Busán zokogott Belülről -imádkozott.
A reggeli napsugár, mint aranykéve
ömlött be a halott sápadt arcára. •
Ablak alatt, hancurozó gyermekek örültek az Életnek, ük voltak at Elet. Benn a kis szobában pedig megtorpanva állott a Végzet. \'
Ó sem igy akarta.
1926 május 23.
ZALAI KOZI.ONY
A magyarok a „müveit nyugatitól tanulták a pénzhamisítást
Eato hót Ariig tartottak a védSbeaxédak. — A londoni oajtó njeorln* a toennealloenrinok taljeacn tiaxtázták a kar-arány axerapét
Budapest, inttjus 22 A törvényszék ma délelőtt folytatta a frankhamisilási biinper főtárgyalá-sát. A főtárgyalás megnyitása ulán Hindi Zoltán, Haila József védője, ma|d pedig ulán a Rába Djzső védője, Telek Oyörgy mondotta el véd-beszédét. Kijelenti, hogy Kába is csak hazafias célt szolgált és parancsra dolgozott. Schvetz Sándor Winkler István védelmében szólalt lel. Dániel Sándor védő Andor Endre felmentéséi kéri.
Dr. Oonda Henrik dr. Schvetz Tibor védelmében mondotta el véd-beszédél. Utalt Zadravecz püspök, Fallavicini és Teleki grófokra, akik régóla tudták, hogy milyen akció folyik és noha a részvételtői visszavonultak, nem volt bátorságuk és lelkierejük, hogy a feljelentést megtegyék, vagy hogy a parlamenlben szóvá legyék. Urbanics képviselő és mások is denuncldldsnak tekintették volna a feljelentést.
Vargha Béla védője, dr. Stefa-novszky terjesztette elő védbeszédét. Kéri enyhiló körülménynek betudni, hogy védence öl évig volt katona, három évig fogoly és 1918-tól kezdve minden irredenta mozgalomban részt vett.
Ezután az elnök a tárgyalást felfüggesztette. Félötkor nyitotta meg Töreky tanácselnök újból a tárgyalást.
Dr. Lázár Andor, Baross Gábor védője terjeszti eló védbeszédét. Barossnak az volt a célja, hogy a hamisítványokat olyan helyre vigyék, ahol azokat könnyen meg lehet semmisíteni, hogy a forgalombahozlst ezzel megakadályozza. Baross olyan férfiú, akihez a tisztességtelenségnek és a gyanunak még csak az árnyéka sem férkízhelik hozzá. Kéri védence felmentéséL Dr. Simon Béla szólalt fel ezulán
Manitovtovédein-iében.DdmfrBéladr,
Kovács Gáspár védője a régi történelmi idők pénzhamisításait említi és hivatkozik arra, hogy a magyarok a „müveit" nyugattól tanulták ezt a műveletet.
Beszéde közben egyszer a nemzetközi zsidókról beszél, amiért elnök figyelmezteti, hogy maradjon meg Kovács Gáspár védelménél és ne másról beszéljen.
Ezzel az elnök a frankper tárgyalását este 7 órakor félbeszakítja és annak folytatását kedd délelőtt 10 órára tűzte ki. A kormány tisztán áll az ügyben London, május 22. A Times budapesti levelezőjének tollából, a. frankperrel kapcsolatban irja: A frankper tárgyalása az ügynek eddig sok ismeretlen fázisát fedte fel. A vád-
BbahAnbehozatal
toltak kihallgatása bővelkedett drámai jelenetekben. Különösen nagy feltűnést keltett az arisztokratáknak helyzete, akik egymással nagy viszályban vannak. Bethlen miniszterelnöknek és a kormánynak helyzete teljesen tisztázódott és beigazolódott, hogy nem tudlak elóre a frank ügyről. Maguk a vádlottak és a tanuk vallót ák ezl. Pallavicini és Sigray grófok vallomásukat hallomásokra alapitották.
Lovagias ügy
Budapest, május 22. Dr. Ángy\'án Béla és Telek ügyvéd közöli felmerült lovagias ügyben a segédek a tárgyalást a jövö héten fogjak folytatni.
napi hmm
A mozgószinházak pünkösdje, nívójában és a legnagyobb ünnepek jellegét sikeréi mulatja. — Chaplin diadalmas filmjét a Világ mozgó prolongálta vasárnap és hélföre. — Az Urania vasárnap a legszebb karriert megfutott magyar filmszinésznöl Bánky Vilmát szerepelteti a biztos-kezű Manlrcd Noa rendezésében egy vidám kalandortörlénelben. Hétlön a szó szoros éneimében vett film-különlegességet mutat be Macistevei főszerepben Maciste a pokolban címmel. A film kél részes, 10 felvonásos tömérdek bizarr ötlettel. Ezen inkább populáris filmek után szerdán és csütörtökön az amerikai filmkultúra egyik intelligens, artiszlikusan szép remekét, az amerikai szabadságharc történetéből vett Janice Me-redilhel (Szabadság, vagy halál) mu-«tat|a be, inig jövő vasárnap a régi nagy francia filmeknek, Kis hazátlanoknak, Paris gyermekeinek, Zézé-nek újjáéledéséi, egy 15 felvonásos, végtelenül megható francia filmet mutat be „Montmarirei komédiások" címmel. (=)
S&PiKEHC
Május 23, vasárnap
Római katolikus: 1\'llnkOsdv. Protestáns: Pünkösdv. Izraelita: Szivan hó 10.
Nap kel reggel 4 óra 15 perckor, nyugszik délután 7 óra 33 perckor, e
Kcrcskedetmtsták 10 és 30 éves találkozója délelőtt 10 és II órakor.
A Nagykanizsai Katolikus Ifjúság szinelőadisa este 8 órakor a Rozgonyi utcai tornateremben.
A Dudapesti AndrAssy-utI színház vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében este Vrfl órakor.
Mozi. Uránia: Világcsaló német tilm; Világ: Aranyláz (Az étel komédiája), Chaplin világhírt (ilmje. -- Előadások kezdete 3. 5, 7 és 9 órakor.
Május 24, hétfő
Római katolikus: Pünkösdit, Protestáns: Pilnkósdh. Izraelita: S/ivan hó II.
Nap kel reggel 4 óra 14 perckor, nyugszik délután 7 óra 39 perckor.
A Nagykanizsai Vasutas Dalkör zászlószeutclési ünnepélye délelőtt t/sil órakor.
A Nagykanizsai Katolikus Ifjúság
sziniclőadása este 8 órakor a Rozgonyi utcai tornateremben.
Mozi. Uránia fantasztikus
Maciste. a pokolban, tus Ilim játék. Világ: Aranyláz Az élet komédiája),< Chaplin világhírt filmje. Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
Május 25, keddi
Római katolikus: VII. Georg. p. Protestáns: Orbán. Izraelita: Nizan hó 12.
Nap kel reggel 4 óra 13 perckor, nyugszik délután 7 óra 40 perckor.
Magyar pünkösd
tAtrai
GYERMEKNYARALÓ
Valamikor, a régi jó időkben, igy ünnepek táján csak az őröm ujjongón szivünkben, csak arra gondoltunk, ami jó és kellemes és csak avval foglalkoztunk ami az ünnepi szórakozásunkat fokozza és elősegíti. Valamikor, a régi, jó időkben...
Azóta sok könnyes éjszakái átvirrasztottunk, sok ünnepet átböjtőltünk s ami mögöttünk maradt az még talán sokkal kevesebb annál, ami még ezulán következik. Nem akarjuk evvel azt mondani, hogy nekünk magyaroknak már nem tehet reményünk a régi ünnepeink igazi visszatérésében. Ellenkezőleg, a sok nyomoru-ságon és szenvedésen ál könnyes szemekkel is látjuk, hogy visszatérnek még a mi igazi ünnepeink, hogy talpra fogunk még állani és hogy lesz alkalmunk még visszadni azt a kölcsönt, melyei kénytelen-kelletlen ránk erőszakoltak a halalmi tébolyban megrészegedett elleneink. Eljön, mert el kell jönnie, az az idő, amikor a magáraébredt magyarság hatalmas revánsot vesz ellenségein, mely után sok millió torokból előtörő halleiujával fogjuk megünnepelni a kiérdemelt győzelmünket. Es az lesz majd a mi igazi ünnepünk I
De addig még tűrnünk szenvednünk kell. \'Addig még nagyon sok ünnepünk fog veszendőbe menni. Az eljövendő ünnepek reményben azonban könnyebb lesz már részünkre a várakozás. Győzelmünk biztos tudatában álljunk tovább a szenvedések idejét és viseljük a keresztet, hisz annál nagyszerűbb, annál hatalmasabb és annát ünnepélyesebb lesz a feltámadásunk 1
ÉRETT NYUGATIN DIAILBANAN A i Pr,JOBB TAPifltfeK
(SCEPUSIA)
BALDÓCFÜRDŐN
Szepesváralja mellett. — Fiuk és leányok külön paviiionban. Saját gazdasággal. Tejkurák. Kitűnő hatású ásványvízforrások. Szénsavas-és mórfürdők. Gondos pedagógiai és orvosi felügyelet.
Teljes ellátás: ötszöri étkezés napi 80.000 K.
Felvilágosítási ad a,
Gábor-Intézet, Budapest
VI, Munkicny-u. 21. Tel. r 9000
vagy a fürdőigazgatóság (Baldovce, u.p. Splsske-Podhradie.)
KU LTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LYEKi
MAlu* 30. A S\'.K\'V.rlM,. HIINUH MemOmek OniegflylA e« Oakipzö tgj t.Ul.Unf k ,i,il6,i,Qlí ■ levi üntiipny*.
Május 30. Ipitt.O.neTicliVolJ enekkajinik >u" ed}.* «te S inkor ■ R«isonyt-«ie»l tofn,ier«>nb»n.
JunlUS 2. A klky.Mcodl í.rnr.lilum junlltlu.
junlu* 3. A Keretke^elm! AlkílrauoU.k Jenll-II,a . l>ule*ct Ügylet kerl|<t-en.
Junlu* 3. fp»,o*l»reiieiikol« *n*kk*,tn*k rlí-■ dtu olt S iíakor » ROIlíöuylule*! Uxnklwwnbcn.
Junlu* S A kexyt.rrndi Rlmnietua intk- M zenekarinak heacvenenye. ...... ,
Junlu* S. Ai tpirtetlOlell dlllid* ri.iW,nnldí.l Dneep.lve.
Junlu* ti. A, írvti.eíílTiS bliolt*i( m0vl*i-e,!]c a PcJríiI Ügyletben eile S ir*k«.
Lapunk legközelebbi száma a pünkösdi ünnepekre való tekintettel szerdán reggel jelenik meg.
— Személyi hir. Gordon Róbert, a Duna—Száva—Adria Vasúttársaság üzletigazgatója tegnap délben Nagykanizsára érkezett. A Fütőházi
I Kézművesek Dalárdája Ráa János karnagy vezetésével tiszteletére este fél 10 órakor Rubini Károly főfelügyelő, fülöhizi főnök lakásán sze-renádot adott.
— Hősök ünnepe Nagykanizsán. Nagykanizsa város, mint az ország minden városa és községe má|us 30-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepli az eleseit hósök emlékezetét Az ünnepély délelőtt 10 órakor a felsőtemplom élólli téten tábori misével kezdődik. A müsorl az Iparosdalárda nyitja meg, ma|d Barbarlts Lajos szavalja el ezaItalomra Irt köl-tetnényéL Az ünnepi szónok Sótonyl István kegyesrendi tanár lesz. Garamvölgyi Iván szavalata és az Ipa-rosdalátdi énekszáma fogja befejezni az ünnepély müsoráL A műsor végén a templom falában lévő hősi emléklábiákra el fog|ák helyezni a város kegyeletének koszorúját.
— Zászló-avató ünnepély. A nagykanizsai Vasulas Dalkör 24-én, pünkösd másnapján tartja zászlóavató ünnepélyét. Gyülekezés a Csengery-utcai Amerika kertheiyiié-gében délelőtt 9 órakor. Innét indulnak el a zászlóanyáért. Az ünnepségre megjelenését bejelentette Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviseli is, aki 23-án délután 1 órakor érkezik a gyorsvonattal. Kilátás van még Grleger Miklós, Frilhwirth Mátyás és Lendvai István nemzetgyűlési képviselők jövetelére is. A vendégeint fogadtatásánál való megjelenésre mindenkit felkér a Vasutas Dalk»r \\ Elnöksége.
— Eljegyzései. Műnz László é» Mülter Boriska Pécs, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett). — Bogdán Mariska és Németh Lajos jegyesek.
™ Orvosi hir. Dr. Kreiner Zsigmond városi közkórházi főorvos egyhónapi szabadságra utazott.
nyujtunk brlUláns háztartási cikkünk
egyedárusitásának
a megye területére való átadásával. Sem tőke. sem szakértelem nem szükségeltetik. Ellenben bonltis, prtma referenciák és agilitás elengedhetetlen kellékek. Csak tekintélyes cégek, vagy ügynökök, csetteg magas társadalmi pozícióban lévő úriemberek ajánlkűtzátak. .Százmilliós kereset 7494" Jeűgére Haasensteln és Vogler r. t. hirdetőjébe, Budapest, V.. Dorottya utca II. mi
BP.T£l£fOHit82-85M
4
ZALAI KÖZLÖNY
1S26 má|u» 23.
Pünkösd után szerdán és csütörtökön
Janice Meredith
(Szabadság vagy halál!)
Történelmi filmregény 10 felvonásban Főszerepben: MARION DAVIES
Janice Meredilh nemcsak terjedelmében, hanem belső értékében is igazi nagy attrakció. — Csodálatos megnyilatkozása a hihetetlenül fejlett amerikai filmkultúrának, rendezésnek, felvételnek és színészi játéknak egyaránt. =^=== Washingtonban csapatainak a Deleware folyón való átkelését csak azért emeljük ki külön, mert ez hatásban, szépségben és érdekességben messze kiemelkedik a filmből.
Janice Meredithé teljes elismerésünk !
(Pánczél Lajos kritikája.)
— Halálozás. Örl László sör-nagykereskedő ésszikvizgyáros, keszthelyi lakos neje szül. Fischer Janka operáció után Budapesten 51 éves korában meghall. Az elhunytban a szegények nagy jótevőjüket vesztették el. Holttelemét Keszthelyre szállították és óriási részvét mellett helyezték örök nyugovóra.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LtfeÁR PISTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
— BodrogkSzy Zoltán négy-felvonásos drámája — Pécsett. Bodrogközy Zoltán, a Zalai Közlöny voll felelős szerkesztőjének négyfel-vonásos drámája került bemutatóra Pécsett, a Nemzeti Színházban. A darab címe: Somli és történelmi vonatkozású. A sajtó elismeréssel adózik a fiatal iró első színpadi alkotásának.
Az Aranyláz
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 13 gyermek született, ezek közül7 flu és 6 leány: Pulán Pál ny. Máv. előfütőnek leánya, Sásvári János napszámosnak leánya, Magyar László szíjgyártónak fia, Nagy Oyörgy napszámosnak leánya, Pap Lajos m. kir. vámőr őrmesternek leánya, Hell József államrendőrnek fia, Virl Józsefnek fia, Feiler Ferencnek fia, Szemes János fütőházi munkásnak leánya, Kárlovics László földművesnek fia, Farkas János villanyszerelőnek leánya, Tiszai József lionvédőrvezetőnek fia, Szalai Károly napszámosnak fia. — Házasságot kötött 11 pár: Kreisler Albert kereskedő Mandel Szidóniával, Plánder Boldizsár földműves Vajda Juliannával, Dezső József városi számtiszt Wirth Margittal, Laki János földműves Dervalics Juliannával, Varga József vasúti kalauz Kálmán Alojziával, Horváth Lajos vasúti kárpitos Jakab Katalinnal, Tizedes Péter mészáros-segéd Horváth Rozáliával, Férhczli Károly gyárimunkás Bencze Annával, Horváth Ádám földműves Nóvák Rozáliával, Párta István cukrász-segéd Erdélyi Rozáliával, Major Józst! csizmadia-segéd Ruff Máriával. — A halálozások száma 15 volt: Varga Ferenc földműves 62 éves, tüdölégdagsoat; Horváth Ferenc 1 hónápos, tüdőhuru\',; Móger János temetőőr 59 éves, végelgyengülés; Sipos Jőzsel malom-munkád 70 éves, hörghurut; Szabó István földműves 60 éves, lábüszkö-södés; Fullér Terézia m. kir.-posla-kezelőnó 33 éves, tüdővérzés; Ihász Józsefné Horváth Veronika 35 éves, szívbillentyűbe; Peti Mária 7 napos, r^nggörcs; özv. Deulsch Józsefné Kasztl Karolina 91 éves, végelgyengülés ; Göndics József 7 napos, veleszületett gyengeség; Tiszai József 2 napos, veleszüleiett gyengeség ; özv. Horváth islvánné Berikő Rozália 66 éves, tüdőlob; Szemes Magdolna 1 napos, ránggörcs; Dícsi Margit 24 évcs,szivbénulás; And rí János cipészsegéd, todőgűmókór.
-- Az Andrássy uti Szinház ma esti előadására az ünnepre való tekintettel a jegyek délelőtt 10 tőt 12 íg és délután 12-től 4-ig a Polgári Egylet nagytermében kaphatók.
= Az Aranyláz prolongálva a Világmozgóban.
prolongálva
— Előadása templom-renoválás céljaira. A nagykanizsai katolikus ifjúság egy kis lelkes csoportja pünkösd két napján este 8 órai kezdettel színielőadást rendez a pte-bánia-temptom restaurálása céljaira. Az előadás a Rozgonyi-utcai tornateremben lesz. Színre kerül. P. Zaíl- I ravetz István „Kapisztrán" 5 felvonásos drámája és egy egyfelvonásos vígjáték. Belépődíj 20, 10, 5 ezer korona. A hétfői előadás után tánc.
— A Stefánia Szövetség újjáalakuló közgyűlése. Az Országos Stefánia Szövetség nagykanizsai fiókja az anyák és csecsemők védelmére f. hó 27-én délulán 6 órakor a városháza dísztermében tartja alakuló közgyűlését a következő tárgysorozattal : Orvosi jelenlés a védőintézet elmúlt évi működéséről ; az alapszabályoknak a belügyminiszter 213280-1924. VIII. sz. rendelete értelmében való megalkotása ; költségvetés az 1926. évre; az 1924— 1925. évi és az 1925. második félévi zárszámadások; tagdijak megállapítása ; elnök, társelnök, tisztikar, igazgatóság és számvizsgáló bizottság választása.
= Nyugdíjazás. Csolosz Jenő pécsi kir. járasbirósági alelnököt a tabi kir. járásbíróság volt vezetőjét saját kérelmére nyugdíjazták és Pécset! Jókai-tér 3 sz. alalt ügyvédi irodát nyitott.
— A bánokszentgyörgyl levente-ifjaság saját alapja |avára az iskola- helyiségben e hó 23-án és 24-én színielőadást rendez, mely alkalommal színre kerül a Ugény-furfang cimü népszínmű 3 felvonásban. Áz előadáson igen jól betanított szereplók játszanak. A betanítás Szalay Péter és Ivártyi István érderr.e.
— Az Aranyláz prolongálva a Vllágniozgóban.
vasárnap, hétíűn
— Készül a keszthelyi lakók memoranduma. Keszthelyről jelenti Zalai Közlöny tudósítója: A keszthelyi lakók intézőbizottság] f. hó 20-án este az Amazon kávéház nagy--1 termében tiltakozó értekezletet tartott a szabad lakásforgalom felszabadítására .hozott rendelet ellen. A sérelmeket memorandunban foglalták össze. A panaszokat csoportosítják iparosok, kereskedők és magánosok szempontjából. A panaszok "összeírása folyamatban van s ennek elvégeztével a megválasztott bizottság, melynek tagjai dr. Berzsenyi László kir. közjegyző, Erdős József kereskedő, dr. Irnrik János ügyvéd, Ritopper István iparos, Iwsits Gyula tanító és Moys Elemér ezredes elnök vezetése mellett a miniszternek fogják átnyújtani.
Agyvértódulás.szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzet, Idegesség, migrén, álmatlanság a természetes „Ferenc József keserüviz által rövidesen megszüntethetök. Tudományos megállapítások megeiősi-tik, hogy a Ferenc József viz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot leszi. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A vonat elé feküdt. Csínge Margit 22 éves keszthelyi háztartásbeli leány pénteken délelőtt a Ta-polcza felől Keszlhelyre érkező vonat elé vetette magát. A mozdonyvezető az öngyilkosjelöltet észrevette, ellengőzt adott és igy sikerült őt az életnek megmenteni, mégis a mozdony seprőjének lökésétől bal karján sérülést szenvedett, öngyilkossági szándéka családi okokra vezethető vissza.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— A Zalai Közlöny dijat tűzött kl a Keszthelyi levente versenyre. Keszthely és vidéke levente-ifjúsága versenynapja iránt — mely f. hó 24-én lesz — az egész Zalavármegyében nagy érdeklődés nyilvánult meg. A versenyre a Zalai Közlöny is egy értékes dijat tűzött ki.
= Az Aranyláz prolongálva a Világmozgóban.
— MQhelytűz. Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Mustos Ferenc keszthelyi kárpitos és díszítő műbelyében a minap reggel egy vidéki vevő cigarettára gyújtva, a gyufát eldobta. A még égő gyufa könnyen gyúló anyagra esett, azt lángralobbanlotta. Szerencsére idejében sikerült a nagyobb veszedelemnek ele|él venni, igy csak egy 3—400.000 korona értékű paplan égett el.
= Az Aranyláz prolongálva a Vllágniozgóban.
a Világban
«= Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfolyamain a Singer-varréigép részv.-társaság. Figyeljen minta-készltmé-nyetnkre kirakatainkban.
— Az Aranyláz prolongálva a Vllágniozgóban.
— Csendőrök — Szentgyörgy-völgyön. A csendőrkerület Szentgyörgyvölgyön hat tflgu csendőrkülönítmény! állított lel, amely már meg is kezdette működését A különítmény köre alá tartoznak Márok-föld, Magyarföld és Felsőszenterzsébet községek Is.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁilÁR PISTA győri clgányművész zenekarával hangversenyez.
— Elveszett. E hó 21-én délután 4 és 5 óra között a Vörös-marty-utcától a Sugár-uton átFŐ-ut 5. számig egy szegény kis leány elvesztett 25 drb. Nagykanizsai Forgalmi Bank részvényt. Ezúton kéri a becsületes megtalálót, hogy a Zalai Közlöny kiadóhivatalában leadni szíveskedjék.
W Még csak ma este -M
az Andrássy-uti Szinház
vendégjátéka a Polgári Egylet nagytermében \'Iz9 órakor*
Boross Géza, Kondor Ibolya, Dajbukát Ilona, Bársony István, Czobor Ernő, Komjáthy Károly
Jegyek d. e. 10—12-ig, d. u. 2—4-ig a nagyteremben
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY
a
Pünkösdi ének
Irta: Nagy Lajos
Szenllélckisten! Szálld meg czi a népet. Hogy szűnjön már szörnyű pártoskodása, Mert a széthúzás ösvényére lépett Es két kezével önnön sírját ássa. Minden szent cinlék kiveszett szivébül. Szeme nem a dicső múlton mereng cl... Csak bUne van meg. öserénye nélkül Es választolt példaképe — a lengyel.
A „Nycpozvólim" hajh, veszélyes jelszó! Csak vér és harc s nyitott sir jár nyomába; Népünk a népek közt azért utolsó, Azért hord békót keze, nyaka, lába. Azérl rugdossa népek söpredéke, Azért ég szégyen pírjában az arca... Talán az Ég is bús szemekkel néz le E pusztító Káin-testvéri harcra...
Szentlélekisten! Szálld meg ezt népet Es küldj világot hályogvert szemére; Hogy lássa meg, mint pusztul karja izma, Hogy lássa meg, mint folyik el a vére. Honalkotóink harcán haza támadt, Haraink nyomán bilincs és iga tágul... Hejh, nem jutunk Így a Lengvelnycrcghcz És nent lesz magyar tenger Adriábul...
Dévény meg Brassó Turulmadarának Szent romjain magyar, nem sirsz-e
könnyet?
Nyitottan, védetlenül állt a porta A melyre minden cenk horda betörhet? Nem hallod Csallóköz testvér-siralmát S hogy Erdélyből bús babilóni dal szól? Herosztrátus vetette meg az ágyad\' S babéraidon te nyugodtan alszol ?
Szentlélekisten! Szálld meg ezt a népet, Hogy ne legyen Önmaga sírásója! Ne regéljen mint sértett Cor\'jofánról Valaha a történetírás róla. Hogy ne vigye magát új Lech-mezőre, Hogy ne támadjon második Mohácsa; Ne nézd e nemzetet olyan búzának, Mely megérett a végső aratásra.
Szentlélekisten! Kardot adj kezébe ts lángot, mely ellenséget emésszen! Egyakarat nagy, szent érzelme győzzön A végzetes, önző gyűlölködésen. Hogy mosolyogjon Pozsonytól Bereckig Ismét magyar földre a magyar égbolt S feledtesd vélünk, hogy az ősi portán F.pp" önnön magunk széthúzása folytán Tömlöctartónk egy gyáva csordanép volt!
A legideálisabban a Sósfürdőben nyaral I
Európa leghíresebb orvostanárai egyhangú véleménye, hogy a Sósfürdó a világ legjobb hatású természetes glau-ber-sósforrása. n6i betegségeknél, csuzndl, köszvénynel. májbajoknál, vérbőségnél, stb. Penslo minden igényt kielégítő konyhával naponta 90.000 K-tól. A szállodák újonnan átalakítva. 13 holdas árnyas park, rózsa ligetekkel. Strandfürdői tennlspályák a parkban, mlndonnap délután és es\'.e tóno a szabadban Is, elsőrangú zene melleit.
a város szivétől 10 percnyire. Szobák előjegyezhetek: Budapest, L, Tétónyi-ut 12. o Teleion: J. 81-75.
= Iskoláknak torna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz Utók és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-
üzletében.
--
Őszkor nyilik meg a nagykanizsai városi könyvtár
Könyvtár és olvasóterem az uj gimnázium észalti szárnyában — Tudományos és Irodalmi búvárkodásra szolgál a városi könyvtár — Több mint ezer kötet van eddig együtt
Nagykanizsa, inijm Ti
Egyizbcn már foglalkoztunk a városi könyvtárak ügyével. Most, hogy a könyvtár az uj gimnázium északi épületszárnyában nyert elhelyezést és a város vezetősége megértő bőkezűséggel támogatja ennek kiépitését, felkerestük Sótonyl Islván ■ piarista gimnáziumi tanárt, a könyvtár rendezőjét és igazgatójál, hogy a könyvtár jelenlegi állapotáról és a megnyitás napja felől érdeklődjünk és erről közönségünknek beszámoljunk.
— Nem az a cél — mondja informátotunk, — hogy népkönyvtárat létesítsünk, hanem, hogy azoknak akik komoly és tudományos kérdésekkel foglalkoznak — megfelelő irodalom és forrásmunkák álljanak rendelkezésre. Tehát nem szórakoztató és úgynevezett népkönyvtár akar lenni. Akikel a modern irodalom, szakirodalom, história, a komoly ludás érdekel azok fognak itt valóban gazdag anyagot és forrásmunkákat találni. Az első termet olvasólermül fogjuk berendezni.
Majd megnézzük a kél teremből álló könyvtárt. A falakon végig és a lerem közepén csupa szekrények, tetlve könyvekkel. Az asztalon, a földön, a szekrények tetején — csupa könyv. Most még rendezetlen. A könyvtár őre szabad idejében rendezi és szakonkint csoportosítja azokat.
A könyvtár rendezése mellett annak fejlesztésére is nagy gondol fordítanak. Igy legutóbb tizenkét millió koronáért szereztek be könyveket, részint az Akadémia kedvezményes jubileumi kiadásait, döntvénytárakat stb. Újévtől kezdödőleg 15-20 tudományos, irodalmi és szakfolyóiratot fog járatni a könyvtár.
A könyvtár vezetője figyelemmel kiséti a könyvpiac termékeit és igyekszik a megfelelő anyagot a városi konyvlár számára megszerezni.
Eddig több mint ezer kötélből áll a városi könyvtár.
Külön szekrényben vannak már eddig is azok a müvek, melyek elsősorban a nagykanizsaiakat érdeklik és Nagykanizsa történelmére, múltjára vonatkoznak. Ott vannak az ösz-szes nagykanizsai Írók illetve szerzők müvei, melyek máshol is megjelentek.
Külön csoport jogi munkákból a jogászok örömére.
Különösen erősen van képviselve a történelmi és magyar irodalmi rész, úgyszintén enciklopédiák, lexikonok, Zalamegyei okmánytár, Monumenla Históriáé Hungarica több kötele, Magyarország nagyjai. Sok közlük a hagyaték, de van köztük sok saját és főleg uj szerzemény. Szép számban képviselve vannak a legújabb
irodalmi és tudományos müvek, számos folyóirat, egy teljes szekrény tellve német belletiszlikus müvekkel, regényekkel.
Ez az elrendezés azonban ideiglenes lesz csupán, aminthogy a helyiség is csak ideiglenes. A könyvtár bővülésével és kifejlesztésével szükség lesz nagyobb, megfelelőbb helyiségre és akkor a könyvek elhelyezése is ennek megfelelően log történni.
A nagykanizsai városi könyvtár rendezése és csoporlositása az iskolai szünidő alatt befejezést nyer, hogy őszre megnyithassák és átadhassák a közönség számára. A közönség kényelmét szolgálandó — a könyvtár melletti kisterem olvasóteremnek lesz berendezve, ahol mindjárt Íróasztalok is fognak a közönség rendelkezésére állani.
Kullurember csak a legnagyobb örömmel üdvözli Nagykanizsának ezt a legújabb, eddig nagyon hiányzóit kulturális intézményét.
Nagykanizsa közegészségügye a költségvetésben
Békeidőkhöz viszonyítva busz százalékkal emelkedett a város közegészségügyi kiadása.
Nagykanizsa, május 22 Városunk közegészségügyi kiadásai az 1926. esztendőben 716 millió koronára rúgnak. Ebből 203 millió korona az állategészségügyi kiadásokra esik.
A békeidők óta Nagykanizsa városnak közegészségügyi kiadásai 20%-kal emelkedtek.
Szembetűnő emelkedés tapasztalható a fertőző betegségek elleni védekezés terén. Mig békében erre a célra 643, addig ma 3000 aranykoronát használnak fel.
Hasonlóan nagy az emelkedés a város egészségügyi társadalmi intézményeinek költségeinél. A város békében 2092, ma pedig 14.610 aranykoronával (212 millió papirkorona) támogatja a helybeli közegészségügyi intézményeket. Ezek közül a József kir. herceg Szanatórium Egyesület 13 millió készpénzt és 16 köbméter
fát, a Stefánia Anya és Csecscmővédő a fenntartási költségek egyharmadát, H5 millió koronát, 30 köbméter tűzifát. világítást és helyiséget, a mentők 17 millió készpénzt és egy pár ló-tartást kapnak a várostól.
A 716 milliós közegészségügyi kiadásokból 182.7 millió az orvosok, kórházi alkalmazottak, szlllésznök szolgák járandósága, 126.6 millió p?dig az állatorvosi hivatal személyi járandóságai, összesen a közegészségügyi kiadásoknak 43%-át teszik a személyi költségek.
A köztemető évi 70 milliós kiadást jelent a városnak. Ebből 50 millió esik kertészetre, útjavításra és egyéb temetőgondozásra, 15 millió a temetői éptlletek karbantartására. A teme^ tőre fordított kiadásokkal szembén annak bevételei. 42>/a millióra >ug-nak, ami a sírhelyek árából folyik be. Perselyekből, fü és faeladás ci-
NIstílícs föi>£>é üzemzavar,
ha nem kisérleíezik s mlndlári a
legjobb üzemanyagokaí luctszr&áif
SpUinx-AusóbenzIn. Legslsöransu msfsr- £s cséplöbsnzinek. Sunflower finomított traktor és világító petróleum, eargoyie-wobiioii pniási mia szerint.)
Legnagyobb teljesítmény 1 Tökéletes üzembiztonság t AUandó minőségi
Ezt garantálla a
VACUIIM OII, COMPANY R.~T.
Mlcltííl azUItsócjlcibcs/crczjvtj forduljon blzalommmal !crj>!í3 lünkhöz, flhol mindenkor ü H*«jyoi>b<in «ts leöclőn.viíJH\'bt: szolgálfák Ki.\'
Lerakat": *
STRÉM ÉS KLEIN
NAGYKANIZSA.
Telefon: 24. Telefon: 24.
ZAI Al KÖZLÖNY
1935 május 23
I
men háromncgved miilió korona a beviteli előirányzat.
A gyepmesterl telep 12i/a, a hatósági husszékévi 4 milliójába kertit a városnak.
Végelemzésben könnyen kiszámítható, hogy a városunk közegészségügyére fordított összegek egy harmincad részéi teszik az évi híztar-lás kiadásainak. A háztartási költségvetés 12 csoporljában a közegészségügy majdnem a legnrostoliábbari dotált tétel, nem (okkal löbb az évcnle kozjólékottysjgra előirányzóit 587 millió koronánál.
A közegészségügyi kölis\'gek a költségvetésben mindössze 10 .-os Icdezelet találnak: a 716 milliós kiadással szentben áll 126 tr illió bevétel.
A bevételek nagyobbik részét, S-l millió koronát az állatorvosi hivatal- .mutatja fei, ebből 41 millió a jlrliukezeiési dijakból áll ctö.
A tavalyi költségvetéshez vísío-nyitva a közegészségügyi kiadások löbb mint leiével (17.3000 aranykoronává.) emelkedtek. At. cmelkcJés-b!tl 6100 a. k. esik .1 személyi járandóságok emelkedésére.
Haditudósitás a megszállott Varsóból
Pilsudszky ellenfele Haller generális, a magyarság elkeseredett ellensége
Érdekes levelei nozolt a posta Varsóból a Zalai Közlöny szerkesztőségének. A levél érdekesebb részleteit alább közöljük:
Varsó, május havában.
A harcok megszűntek, Varsó utcáin a megszokott képet mulatnák, ha a főútvonalakon nem vonulnának végig szinte minden órában gyászmenetek és a házak kapuin nem lennének gyászjelenlések. A halottak száma napról-napra növekedik, mivel a súlyosan sebesültek közti sokan meghalnak a kórházakban. A középületeket erős őrségek őrzik. A csapatok autókon száguldanakKégig a városon. A kórházakra lelvonták a vöröskereszt lobogőjál.
Beutaztam a „hadszínterei" Varsó lOutcáján, a Mars/alkowskán egyetlen ép ablaküveg sem látható. Mind be vannak lőve és részben eldesz-kázva.
A házak falain és a járda szélein levő Iákor, is számtalan golyónyomok láthatói;. A pályaudvarnál még állanak a barrikádok és a sáncok sincsenek még betöltve. A Jeruzsálem-fasor ugy lest, mint egy lövészárok. Itt volt a leghevesebb
Íharc a xormánv és Pilsudski csapatai között.
| Mindazonáltal látható, hogy Pil-sudski igyekeze.l a lővárosl kímélni. Rettenetes látványt nyújtanak a kézigránátok által leszakított erkélyek. Pilsudski katonái kénytelenek voltak egy Csomó erkélyre kézigránátokat dobni, mivel a lascislák ezck:ói 10* völdöztek Pilsudski csapdaira.
Nagy harc lolyt a hatfOgymlnUz tériuin épületéért is, amely ismételten gardát cserül a harc folyamán. A hadügyminisztérium épülethez vezető utcák még ma is be vannak zárva.
Az Upudow-lasorban, ahol a hadapród Iskola van, zajlott le a íőharc a Belvedere birtokáért. A küzdelem alalt a hadapród-iskola fele átment Pilsudskihoz. Formális harc folyt a Lobzovia-kávéházért is, amelyben a törzsvendégek ma már ismét békésen kávéznak A fisor végén V3n a Belvedere, a köztársasági elnök kastélya. Ma már nem lobog tornyán az elnöki zászló.

• •
A politikai helyzet még mindig igen lisz\'azatlan Pllsadsky nem akart
forradalmat, csak a Witos kormány visszalépését kívánta. Mivel az.onb3n a harcok után iemodoli Wojzicdmky elnök, aki ezelül: Pilsttdsky barátja volt, Pilsttdskit lázadónak nyilvánítóit! és elrcndclle letartóztatását, kénytelen volt a harcot fölvenni. A reá kényszeritett lonrdalmat azonban a lehetőség szerint gyorsan be-fejezte és helyreállította a nontális állapotokat. A reakció Pilsudski békés magatartásában gyengeségei Iái, clráncnlji magái Posenben és onnan akar küzdeni a kormány ellen.
Mindkét pírt azt várja, hogy a másik kezdjen. A politika középpontjában az elnökválasztás kérdése áll. A nemzetgyűlési ebből a célból néhány napon belül összehívják. A llaller generális koré csoportosult jobboldaliak a<t követelik, ho«y az clnOkválaszlő nemzetgyűlés Varsín kivül nljon Össze és jelölllűk, Tromp-czynsky szenátus-marsall, akit Pil-sudski Possnba küldölt tárgyalni, de akiről az a hir járja, hogy a reakciósokkal tart. Ezzel szemben az összes baloldali pártok Pilsudskil kiváujál: elnökké választani. 0 azonban a jelöltségei nem akarja elfogadni.
Az ideiglenes kormány egyik lagja ma a következő kijelentést tette beszélgetés közben :
— Egész Lengyelországban nyugodt a hangulat, csak Posenben nem akarják elismerni az uj kormányt. Ma jelentést kaptunk az oda küldött Trompezynszki marsalitál, aki azon reaiényényénck ad kifejezési, hogy Hsllerék végül mégis beadják derekukat.

• .
érdekesnek tartom röviden megemlékezni Pllsudski lic/e-s ellenfelérdi, Haller Sl.anif.lay generálisról, a nemzeti demokraták pártjának elnökéről, oki mostan Pcsenben igyekszik az ellcnlorradalmat megszervezni^ Haller generális kimondott
francia Ivtrál és többek közölt nevezetes egy néhány hónap előtt lett cinikus kijelentéséről, amely a következőképen hangzott:
A lengyelek ntagyarbarálságát jól el lehetne adni a kisanlantnak.
iiz a Haller generális mostan avval a tervvel foglalkozik, hogy Posent elszakítja Lengyelországtól. Haller és lársjsága valószínűleg ezért tanúsítanak oly heves ellenállást az u| kormánnyal szemben, mivel Pilsudski bejelentette, hogy mindazokat a köztisztviselőket, akik pana mázlak binjglg elé állítja. Haller generális és barátai el akarják ezt kerülni. Azonkivül Haller generálist több katonai akta meghamisítása is terheli.
Htiller élellörlénele egyébkínt Igen fantasztikus. A világhiboru kitörésekor osztrák magyar tüzérségi hadnagy volt. Nemsokára belépett a központi hatalmak rrellett. küzdöli Pilsudski-léle lengyel-légióba, ahol gyors karrier! csinált. Mint a tartalék-hadosztály vezetője azonban árulást követelt el, hátulról hirtelen ágyútűzzel áttörte az osztrák-magyar frontot és átment az oroszokhoz. Csapatát azonban a németek csak-hama elfogták. Haller maga ha|szál hiján "menekült meg a fogságba eséstől repülőgép utján. Ezután Franciaországba uiazott, ahol a párisi kormány támogatásával megszervezte a Haller-légiól, amelybe az összes lengyel emigránsok beléptek és amelynek csakhamar 80.000 t3gja volt. A francia kormány a tábornoki rangot adományozta neki. A Itálotu befejezése ulán visszatért kiszabadult hazájába és azóla ö a lengyel reakció vezére.
Hírhedi ellensége a magyar nemzetnek és minden alkalmat megragad, hogy ócsárolja a magyarokat. Már a háború alall, mint osztrák-magyar tiszt is állandóan kimutatta a magyar katonákkal szemben magyarellenes érzületét.
Női, férfi ruhákat
• olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegerszegen BÁTOR! SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vármegyeilázzal szemben)
Telefon: 203. - fröiizlet: Szombathely.
Olcsú árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri.
Sői, leányka, féffi, fais ruhák, öüSnyök, kábátok, felöltők, pongyolák
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
_ A FOtőházi Kézművesek Önsegélyző és Önképző Egyesületének zászlúszcntclcsi Ünnepélye mint már közöltük folyó hó 30 án, vasárnap fog lezajlani. Az ünnepély d. e. 10 órakor kezdődik, amikor is a zászlót a Korona szállóhói ünnepélyes menetben a felső templomba viszik, ahol d. e. fél II órakor ünnepi szent mise celebráltaik, amelyen Rácz János D-dur miséjét énekli a templomi énekkkar dr. Dómján Gyula vezetésével. Mise ulán következik a zászlószentelés, melyet P. Vargha Teodorich plébános ur végez és ünnepi beszédet mond, ez ulán a plébános, a zászlóanya, a fővédnök és védnökök és egyesületek képviselői beverik a zászlószegei. Ezután a zászló ünnepi menetben viíszakisértclik a Korona szállóba, ahol a szegek beverése delulán 3 órától este 8 óráig eszközöltetik, mely idő alalt az egyesület vegyes és férfikara dalokat ad elő. Este 8 órakor a zászlóanya, a fővédnök és a védnökök tiszteletére a Korona szálló kerthelyiségében társasvacsora lesz, melyet tánc követ. Bclépii dij nincs azonban, szíves adományokai a zászló alapra köszönettel fogadunk. A zászlóanya tisztel Rubint Károlyné szül. Somogyi Antónia urnö vállalta, fővédnök Gordon Róbert min. tanácsos a D. S. A. vasút vezérigazgatója, védnökök pedig: Bazsó József ipartestületi elnök, Bogenrieder József gyógyszerész, dr. Darás László ügyvéd, Eőri Szabó Jenő kir. kúriai biró, torv. elnök, dr. Fábián Zsigmond ügyvéd, dr. Gombár Qyula kir. láblabiró, járásb. elnök, Qyömörey István főszolgabíró, dr. Hajdú Gyula ügyvéd, dr. Kenccli Imre nyug. kir. kúriai biró, Knortzer György kormánytan., vezérigazgató, dr. Kovács Gyula nyug. kir. kúriai biró, Kloos János mérnök, felügyelő, dr. König József fogorvos, dr. Kráiky István városi főjegyző, dr. Merkly Belus József gyógyszerész,, Orley György kormányfőtan., közjegyző, dr. Plihál Viktor kormányfólanácsos, Rubint Károly főfelügyelő, fülöház-lönök, dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök, dr. Tamás János ügyvéd, dr. Tholway Zsigmond pt. főfelügyelő, poatafőnök, Unger Ullmann Elek kereskedő.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
= Már Amerikában is a világhírű Pfaff varrógépeket használjak Legújabb hir szerint ezerszámra viszik ki a varrógépgyártmányoknak ezt a legkiválóbbikái. Kizárólagos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes bim-zésoktatásban részesül.
— A Hévízfürdő telepi alsó nagyvenaéglö vezetősége a n. é. közönséget ertesiti, hogy a szezonnyitást Pünkösd vasárnap és hétfőn tánccal egybekötött művész délután és estélyekkel nyitja meg. Előadást lart: Nadassy Magda az orsz. ismert 7 éves gyermek primadonna, Nádassy Károiy komikus, Raffay Tessa művésznő és Fodor Frigyes táncos komikus. Zenét Károlyi Lojzi jóliirü szalon zenekara szolgálja. Figyelmes kiszolgálás, kitűnő borok és étetekről gondoskodva van. Szives pártfogást kér a hévízi Alsó nagyven-digló vezetősége.
= Vegyenn Radikál patkányirti huskivonatot. Kapható minden pali kában es drogériában.
■=» Schwarcz Dezső cégnél tu és női divatárukban legszolidabb ki szolgál ás,
Hunyadi János
természetes keseiüvlznek, n ]cg|clcsebb orvosok véleménye szerint, klvAló előnyei: a OJorB, bilto» enyho halát.
= A jótékonycélu államsorsjáték húzása junius 10-én lesz a székeslőváiosi ni. kir. pénzügyigaz-gatóság lottóosztályánál (Fővámház). I Főnyeremény 200 millió, jutalom 300 millió, tehát szerencsés esetben 500 millió korona készpénz, azután 50, 20, 10, 5 stb. milliós nyereményeket sorsolnak ki. Egy sorsjegy ára 20.000 korona. Kaphatók a do-hánytözsdében, bank és sorsjáték üzletben, postahivatalokban. A lolló-osztály kivánalra díjtalanul küld Játéktervet, a pénz előzeles beküldése után sorsjegyeket is.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Stnger varrógépeinket. Siuger varrógép részv.-tarsasag Nagykanizsa, Fö-ut 1.
— A legolcsóbb látravidéki gyógyhely StoOszgyógyfilrnő Szana-lóriális összár 40 csthkorona.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Rádió-müsor
— & ■
Májas 23 (vasárnap), május 24 (hétfő), május 25- (kedd)
Rudapcst.ő60) Vasarnap D. c.O : Kel. Istentisztelet a Kálvin-téri templomtól. Ravasz László prédikál. 10: Zenésmiwa belv. plébánia templomban. A szentbeszédet Tóth Tihamér dr. pá[MÍ kamarás tartja. 12: Kstev Organ hangverseny. D. u. 3: Itergengócz bácsi mesél. 5: Cigányzene. 6.45: Szepcssv Krzébel chanson és sza-valőcstje. 8.30: Kondratcnko-Mirsky Nadinc hercegnő hangversenye lióth Feri, Herz OllA dr. zongoraművész és Székelyué Soly-mos Bea irónó közreműködésével. 10: Kamarazene. Ilitjó. D. e. MŰ: Hírek, kozmetika. 10:Zené8mise.Szcnibcszéd. I2-.EIŐ-adás: .Nyáron gyűjtendő gyógynövények," 5: Vidám tarka délután. 7: A Faluszö-velség előadása. A tehetséges gyermekek hangversenye. 10: Chansonok, mtldalok, táncdaralwk. Kedd. D. e. 11.30. 12 és d. u. 3: Ilitek, közgazdaság. 4.15: Gyermekdalok, cigányzene. 0,3.1: Klóadás: .Az egészségügyi közigazgatási szervezetünk a XVII. században." 7: Mit llzen a rádió. 7,Vj: Előadás: .A modem színpad tcitődése." 830: Mozart. .A színigazgató" opera kis zenekari kiséretlel. 11): Farkas Zoltán: .Séták a Szépművészeti Muzcumban". III. rész.
Bécs (531 és 582.51 Vasárnap. D. c. 10.30: Énekkar. 11: Szlmtónlkus zene. D. u. I: Hangverseny. 7.30: Az orlow, operett 3 felvonásban. Htyi. D: c. 11 és d u. 1; Hangverseny. 6.15: Beethoven vonúsnégye-sei. 8: Háróm Schubertiáda. Ktdd. I). e. II és d. it 4.15: Hangverseny. 5: Mesék. 7.10: Francia nyelvóra. 7.40: Angol nyelvóra. 8.15: Fuvós zene.
Berlin (501 és 571) Vasárnap. I). e. f>.30—9 és 11.30—12.51): Hangverseny. l>. u. 5-6.30: Víg-est. 8.30: Hangverseny. 10 30 - 12: Tánczene. IfítfO. 0 e.630—8: Hangverseny. 11.30-12.50: Mandolin-hanc-verseny. D. u. 5.10-6.30: Zene. Kedd. D. u. 5-0.30 és 830: Hangverseny
SPORTÉLET
A Szombathelyi Máv Haladás Sportegylet csapata Nagykanizsán
Talán kommentárt se kellene fűzni a szombathelyiek jöveteléhez hisz, aki a sport a foolball iránt érdeklődik, az ludja, hogy mit jeleni a .Szombathelyi Máv Sportegylet".
Évekkel ezelőtt mikor még a szombathelyi alosztályhoz tartozott Nagykanizsa, elégszer volt alkalmunk gyönyörködni a vidék legszebb foot-ballját játszó szombathelyi csapatok játékában és valjuk csak be, ők vol-tek a tanítómestereink. Ma ide jönnek a mesterek, hogy összemérjék erejüket a tanítványokkal és meggyőződjenek, nem felejtettük-e még el a tapos passzjátékot, a küzdést. Ez utóbbit azonban már nem tőlük tanultuk.
Győzelemre a kanizsai csapatoknak a Szak-kai egyenlő erejű Máv-val szemben kevés reményük lehet, azonban a Pünkösdi ünnepnek mindkét napja még igy is igen szép és ériékes sportot ígér. Vasárnap a Zrínyi, hélfőn pedig a NSE játszik a SzMáv SE teljes első csapatával, melyben több vidéki válogatott is szerepel.
A mérkőzések 5 órakor kezdődnek, előtte ifjúsági bajnoki elömér-kőzések. A mérkőzéseken katonazenekar játszik.
Az ifjúsági labdarugó bajnokság. A biróküldő bizottság a pünkösd vasárnap és hétfői mérkőzésekre a következő bírókat küldi ki: Vasárnap délután Vi kettőkor NTE/b —ZTE/b, biró Waldbauser. 3 órakor NTE/a—ZTE/a, biró Spitzer. Hétfőn délután \'/< keltőkor NTE/b—NSE/b, biró Schweiger. 3 órakor NTE\'a— NSE/a, biró Kaufman.
Időjárás
A nagykanizsai meleurologíai megfigyelő jelentése: Szombaton a hOmtrsek-Ui: reggel 7 órakor +120. délután 1 órakor +IG"3, cafe 9 ónkor +11-6.
Felhőzet: Heggel borult, cső, délben borult, este kevesbbé borult.
Szélirány: Reggel Délkelet, délben ós csle Délnyugat.
.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint az időjárásban lényeges változás nem várható.
Irodalom és művészet
Az Andrássy-uti szinház vendégszereplése Csupa szín. meleg hangulat, szívből fakadó kacaj. Fővárosi inüsor a legjavából. Művészi |iték. Ez az Andrássy-uti színház gazdag és pompás müsoru előadása. Boross Géza a tiszta, derűs humort jelenti. Magánszámai, jelenetei, kupiéi, a közönséget frenetikus tapsra késztették. Kondor Ibolya nemcsak ragyogó szépségével, de kitűnő alakitóképes-ségeivcl, sanzonjaival is hódított. A .Szárazság" egészséges magyar menyecskéjét kevesen tudják ugy megszemélyesíteni, mint Dajbukát Ilona. Bársony István magyar parasztja az ősi magyar rög szülötte. Minden mozdulatában a magyar paraszt pompás figurája. Czobor Ernő nemcsak szellemes és nívós konferanszié, de sokoldalú alakilómüvész. És a többiek mind a székesfőváros művészei, kiknek alakításában sehol egy túlzott vonás, egy felesleges mozdulat, vagy a vasárnap délután közönségének szánt mimika. Kom-játh Károly mesterien kísérte zongorán az egyes sanzonokat és kup-lékal. Egy minden tekintetben kedves és meghitt est volt, amilyenben csak nagyon ritkán van része a nagykanizsai közönségnek. A ma esti előadásra zsúfolt házat jósolunk az elsőrangú müvészegyütlesnek.
Orosz Iván versel
Fekete tulipán (1925) Szerelni kell, (1926) Zalaegerszeg
Meglái|a az élet apró, de egy kis szívvel felruházható realitásait és felöltözteti azokat az ö sajátos élet költészete kis meséibe. Orosz Iván költészete az élet megírása. Néhol tán nem fejezi ki, a nem poéta olvasók számára is érthetően, a kapcsolatokat reális indító motívumai és saját gondolatvilága közi s ez bizony az érzelem átruházásának itt-ott kárára van. De tudni kell azt is, miért van ez igy. Témái az élet egyszerű pillanataihoz, a természet egy-egy mindennapi jelenségéhez kapcsolódnak. Érthető, hogy minden látásra rezonáló lelkében sietős munka folyik, mert hiszen minden pillanatnak megvan a látnivalója, amihez a költőnek gondolatai fűződnek. innét a kaleidoszkopszertlség. Hangulatai sohasem elvontak, sohasem affektállak, hanem mindig emberiek, őszinték s ez teszi rokonszenvessé Orosz Iván költészetét. Vers-technikája a kialakulás lázában keresi a formákat, lapogatva a kötött és nem kötött formák között, bár az előbbiben határozottan erősebb. Negyedik kötete, a .Szeretni kell..." most Jeleni meg Zalaegerszeg a Zrínyi-nyomda kiadásában. (bt)
j(J es o-so. nangvciscity. ------—•
jSaJTMÜMtUaMUtétiHU"^".......étááltálél
5H0TEL PENSIONE ME1R0P0LE ABBAZIfl
A Südstrand legszebb pontján. DÉMÁN A fürdőhely centrumában. Erkélyes szobák. Táncterem.
És BLUM
» tulajdonosok.
Felvilág osltisokk
DÉMÁN
Kn\'ÜNÖ FRANCIA-MAGYAR KONYHA. g ^U M ÁRAK 35 LÍRÁTÓL. tulajdonosok.
1 szolgál
í VÁROSI IRODA: BUDAPEST, F A B A N K, j V., NÁDOR-UTCA 21. TELEFON. ^
s——Mám MMIIIMMMIMMIMM \'lllllllllll
MOZI
Uránia vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Az Amerikába szerződött gyönyörű magyar lilmstárnak Bánky Vilmának filmje: Vtlágcsalő, vidám kalandorlörlénet 7 felvonásban, rendezte Manfréd Noa.
Hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor: Ma-ciste a pokolban, két részes fantasztikus filmjáték, főszerepben Maciste. A két rész egy előadásban. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
Világ vasárnap és hélfőn 3, 5, 7 és 9 órakor Chaplin diadalmas filmje: Aranyláz.
Csütörtökön és pénteken monumentális történelmi film: Szabadság vagy halál.
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
KÖZGAZDASÁG
Nagykanizsa, május 22
Ez a kárlevő, vidékünk főként a muramenti községeink főterményét képező kukoricában számottevő kárt okoz. A földmivelésttgyi miniszter I16089/I926. szánt* rendelete irtását kötelezővé teszi.
A kukoricamoly kisebb pille, mely május végétől nyár derekáig rajzik s mikor az uj kukoricaszár félméternél magasabb, leginkább a levélze-tére rakja apió, viasz-szert], csak a gyakorlott szem állal észrevehető tojásait. A tojásbői julius elején és későbbén kikelő parányi hernyő a kukoricanövény minden részén elszéled, mig gyengébb, addig főként a levélből táplálkozik, később a szárba és a csövekbe húzódik s ezeket ke-\' reszlül-kasul fúrja. Egy augusztusi vagy későbbi erős szél után a megtámadott kukoricatábla letörött ku-koricacsöveivel és kidőlt száraival ugy fest, mintha tehéncsorda gázolt volna rajla kérésziül.
Védekezni lehel ellene, ha a pille legkorábbi rajzása előtt elhasználjuk vagy megsemmisítjük a kukoricakó-rit, amely majdnem mindig nagy mértékben, a kukoricacsutkát és a gyökértuskit, mely ulóbbiak legtöbbször csak kis mértékben vannak fertőzve.
Bár a molykárokat a mult évben csaknem minden\' gazda megérezte, mégis sok középbirtokosnál vagy bérlőnél láttam még a napokban is fel nem használt, összebalmozott kukoricaszárat. Mikor a tulajdonost irtási kötelezettségére figyelmeztettem, sértődötten válaszolta, hogy fontosabb és sürgősebb dolgai is vannak. Másutt ezen el nem használt kukoricaszárat az állásba hordták be, ami nagyon jő mód lenne a moly megsemmisítésére, ha a trágyatelep vagy a marhaállás szélén legalább félméter szélességben inás almot hordanának ki/ mely alaposan le\'ipralva megakasztaná a molylepke kibúvását. Természetes, hogy a kukoricaszár másfajta alorfcjnal való vastag beta-karása, tipratása, száraz időjárás esetén annak vízzel való meglocsolására szintén nagy ■ szükség van, meri a molylepke kibúvási ideje c hó közepén már megkezdődött. A mult évben már junius végén is sok hernyót találtam az előző évi kukorica-szárban, azért írom, hogy május közepén a pille kibúvása megkezdődött.
A kártevő irtása érdekében a kukoricaszár idejében való megsemmisítését, tehát nem szabad akkorra halasztani, mikor egyébb munka be-
fejeztelik, mert annak késése nemcsak a muliiiztó birtoklásnak, hanem a megsemmisítést idejében .elvégzett gazdáknak is n3gy kárt okozhat. Különösen rossz néven vehető rmu-lasztás a közép- és nagybirtokosoktól, kiktől joggal elválhatunk, hogy nem csak msguk lesznek eleget a rendeletnek ugy a saját, mini a köz érdekében, hanem mindent elkövetnek a községük kisgazdáinál is, hogy a kukoricaszirat azok is Idíjében semmisítsék meg.
A kukoricamoly más ulon való irtásával akkor foglalkozunk e helyen, mikor annak ideje elérkezik.
Vass Zoltán ár.
TŐZSDE
Magánforgalom
Az értékpapír piacon a beillőit háromnapos tőzsdeszunet hítása alatt semmiféle érdeklődés nem volt. A spekuláció is tartózkodott az üzlettől. A névleges árfolyamok a tegnapi nivón maradink. Magvar Hitel 243, Osztrák Hitel 115, Földhitel 150, Kereskedelmi Bank 780, Magyar Nemzeti Bink 1635, Pesti Hazai 1465, Kőszén 2860, Salgó 373, Danubius 1165, Rima 91, Gutlmann 270, Cukor 1245, Izzó 695, Rés>-vénysör 645, Szegedi kender 310, Gummi 140, Vasulforgalmi 230.
ZEritbl i-irinl
Pilla 1695 00, Looíon 2513 25, N.vtoI 516-75, Bimiel 17KKI0, Milano 1590^5. Hollaa.l 307 80. tjerltn 123 50, Wtan 73.00, 9otU 374 00, Prága 1531 75, Badapeat 72-20, failS - -, Bakeraal 19375 BaiarM 912 SO.
APROHIRttETESEK
A« apróhirdetés dlfa 10 »zó!g 6000 "T cim>TÓ s minden vastagabb betűbe sró kit szónak számíttatik. Minden to- - i ■ szó dija 500 K. A hirdetési dij olo -a f ixetendő a forgalmladó hozsásiimitíal
TerméttytöMdc
BUM ilM»V. 76 kg w 427590- 430 QOO. 77 \\e-o< 432J50C—435.00» 78 435 000—437 50u. epjéo dunántúli és pol-vtdékl 76 kg.-os 422 590—425-000, 77 427 500—430 000. 78 430 000 4*2.500 79 kg-o» 432 500—435 00">, u 227 5.0-230000, \'r*«:aén?irpt 240.?90-\'.*S0 CCO, sörárp« 280.000-325 000, 2650W-272 5J0, lenged 2 S.cOO-207500, r«pc« 600JXX)—6LO.OCO. W&lw 180.000 ^195000, \' Vorpa 172 5*10—177.500. \'
ScrteBvAaér
922 wetybíl clfl^tlnenl vU«o 100 oib. ?.<*CiertdU 17.SOÍ-18.000, IjedtN 1660>—1700". »scd.-M lcOiép löOi.
-16 00 kínr.yü 130XI-14590. elsőrendO őre* 16 0>í—16 250. uiiortiendű 15.0CC-15500, "Ti^ol sülrM 17 100—19 000. szaluan*
rugvbin 20.500-21 <00 eatr 26 003--.—,
lehúzott bu» 19 oüu—21.0C0. sutonaís Hiti* 19.000 ■ 21.050. Az Irányzat vontatott.
Legjobb miitúségü külföldi koksz és kovácsszén, faszén és darabszén Weisor gépnyi^r. __ ___
Fajtojás, többszörösen díjazott fajtiszta kendermagos Pllmuth, mely bőséges tojó és nagy búsban nyilvánul, legelentálóbb baromlibctegséneknck, darabja ölczer koiona Ország és Wlddcr magkercskedéseben Nagy-kanfzsa, Erzsébet-tér.____760
pénzkőlo&őnt bekebelezésre minden Ciszegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyósMat Aczél Ignác pénz-kölodnközvetltó Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. Matt Kónyszerkölosőn kőt-vényeket veszek. 387
W\'.tdó: Zrínyi Nyomdaipar óh Kőnjr»-
„PEDITONA"
legbiztosabb láb és hónalj izzadás elleni hintőpor. 1 dcb. 6000 korona. Kapható: gyógyszertárban, drogériában és lllatszertárban. uv;
Fiiss
kóser libazsír
kapható
S INGER mészárosnál,
Kinizsi-uíca 7. t«c
Vízvezeték
szereiéit, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készít
SZEPESI IMRE
Telefon »S. 1210
mfibftúoKOk Zrínyi Miklós-utca 22.
Elessrélném Batlhyány-uleal öt szobás lakásomat egy modern három szobásra belterületeit. Bóveobet a kiadóban. 1651
2 szobái lakás esetleg Istálló használattal klcdó Teleki-ut 37. 1675
Ovál, kör és szegletes kereteket minden szín és szélességben szakszerűen végez Stern üveges, Vasull-utca 17/19. _1470
Egyben 3 hold príma szánté és rét Potyll malom rélje végén eJaúO Meleg István ny. rendót, Somogyszentmlklós. 1591
Kiadó 1 nagy gabonaraiTtár, 1 Istálló, zárt pajia, azonnal átvehető Magyar-u. 30. Bóveobet Welsz Arnold Mskanlzsa, Simonié* vendégló. Telelőn 162. _1607
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni, hogy előnyős fizetési feltételek és jótállás mellett el-
£S£E« vízvezeték, fürdőszoba, .SKS&22S;
csatornázás és exzcl kapcsolatos egyéo munkálatok szorelésetésjavitásét.
Amidón a n. é. közönség nngybccsü megbízását kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról elóre is biztosítva, vagy unk teljes tisztelettel
Szácseayi István és Társa
Vízvezeték Felszerelési. FGr«ló t* Egisztííütyl Uerendezííl Vftllulat Kossuth-tér 13.
Egy angyalbögyös elveszett, nyomravezető jutalomban részest!!. Clm: K\'ii.ry u. 28: __1609
I jaxi fajkocske sürgősen eladó. N»pl négy liter lejre garancia. Bővebbet, zö:dlavcndcglóbcit. 1701
Ugy flntalcmbert teljes ellátásra felveszek. Cscr.gcty utca Í5. sz. az udvarban.
3 szobis iakáo mellékhelyiségekkel junius 1-ie l\'ó-téren kiadó. Clma kiadóban.
A Hajó szállodában egy üzlethelyiség junius hó elsejére klado. Koller János. I7C4
Berendezett irodahelyiség központban. lépcsőházi bejárattal kiadó, Clm a kiadóban.
~Eladó egy 15 hektólíterea víztartály, faburkolattal Sugár-ut 12. Blummenscheinél.
1702
^iQltttcl <1 leiszcrclétMl. i\'.louili kOielíben, nzAiftblrtok, Cserf6r. 3 hold >ó iivl6 l«tnc-rclcste!, tzip plcc4vtl. »zcntv;>ürnyvárl hegyen 7. 5, ■} (t t ft ül l:old ilíp »i«fól:tok pir.ctvel irban (Udók. — bvvcbbd: OUKÁSZ MIKSA Nagykanizsán, K*kóczl-ut«u a. »z&ta ■l»tt._uw
Csengal ulcs 13. szám alatt egy négykerekű kézikocsi eladó. 1663
Sxcchcnyi-tér 6. szám alatt használt tégla, ajtó, ublak eUdó 1678
Szcntgyörgyvárlhegy 4- ik hegyháton egy hold lucerna eladó. Bővebbet lirzsebít-tél 7/Tóth Györgynél. 1772
Worthoim katM WIESE bécsi gyárt-mány 2-es, jutányosán eladó. Klnizni-u. 31.
Keszthelyen legforgalmasabb helyen. Ráhoczi-tér 20. sz. alatt régen ismert koKÓesmühelyemet lakással,
november elsejére bérbeadom. Olyan jelentkezzék, kl finomabb muukában Is jártas. felvilágosítást ad Horváth János bo?-nármester, Keszthely. 1665
KitQnő kereosenyl
Ó- és UJBOR
1917. évi peosenyebor lUerejiklnt Is knpható ion
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
Családiház melléképületekkel, kerttel, beköltözhető lakással, eladó Árpád-utca 27.
Maesirozást elfogadok. Ajánlkozok házakhoz Is. Kaschmitter oki. betegápolónő. Hunyadi-utca 16. 1662
Egy szép világos bútorozott szoba kiadó két tlitalcmber részére. Cím a kiadóban. 16öl
Gyermekek mellé vidékre is, állást keresek. Drexler, Budapest. József-kórot 2. III. 4. 1658
Hévizro autó kirándulás Pünkösd vasárnap és hítfőn, induiás a Central elől l órakor. Személycnklnt 120 000 K oda és vissza. Előjegyezni lehet: Kaufmann, Sugárút 50. — Telefon 167. alatt vagy Garamé Nádor-u. 6. _ _1682
JÓVar\'oan levó zongora bérbeadó. Clm • kiadóban.
Mélyen leszállított árakon fürdőkádak, ülőkádak a legjobb kivitelben kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-u. 21. Hmnált jégszekrényüket veszek. 1774
Kitűnő karoan levő szegtakaros pedálos mahagóni cimbalom eladó. A Szarvas szállodában megtekinthető a délutár.l órákban
3 vagy 4 szobás lakást lehetőleg a belvárosban azonnalr.t keresek. Clntcket a kiadóba kérek. \' í 1687
Korzón elegáns szalon munkaterem berendezve, kirakatokkal, villany, telefonnal albérletbe kiadó Fóut 10. 1. emelet 1775
Tőbb nagykanizsai lakóház eladására van megbízásom, közöttük emeletes bér-és maganhazak, nagy Kertiéi és kert nélkül, többnyire beköltözhető lakásokkal. Bővebbet Aczél Ignác ingatlanlofgalmi Irodán Nagykanizsán, hóul 3. szám alatt. 1777
Cipészgépck, uj balkaros, jegy stop-pológép eladó Póut 10. I. emelet. 1775
Egy Íróasztal és 2 szekrény eladó Kisfaludy-utca 20. 1781
Elegánsan berendezett különbejáratu utcai szoba város közepén, fellétlen úriember fészére l-ére kiadó. 1779
Házak, 2. 3, 4 és 5 szobis magánházak, köztük beköltözhető lakással, kisebb és nagyobb jövedelmező bérházak, emeletes és üíSetházak, vendéglők olcsó árbfin eladók. Bővebbet Dukász Miksa Nagykanizsa, Rákóczi-utca 29. sz.
Belvárosban külónbejáralu bútorozott szoba esetleg konyhahasználattal azonnal kiadó szerény Igényüeknek. Választ .Szerény" jeligére a kiadőba kérek._1780
Csinosul berendezett kC.Iönbejáratu szoba kiadó\'a Szaivas szálló udvarában.
AKASSZANAK FEL
minden konyhában és szobában
WIIRA ragadós légyfogót,
mert a légy elrontja éleiét, megzavarja álmái.
Kapható minden jobb üzletben.
Gyártja: Herczeg Géza «egy. gyár rt. Újpest.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY
a
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik lelcjllic-tctlen jó édesanyánk özv. Pollák Edéné
elhunyta alkalmából részvétükkel megtisztellek és a véglisz-tcsségén megjelentek £s akiknek nincs módunkban ezt személyesen megköszönhetni, ezu\'on fejezzük ki leghálásabb köszönetünket.
A gyászoló család.
Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik feledhetetlen jó férjem, tdcsatyár.k, illetve nagyatyánk
LöwenJeld Joachim elhunyta és temetése alkalmával mé|y fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek és a végtis2tességtéte:en megjelenni szivesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család.
Tiizifaeladás
félöles részletektől felfelé ugy kemény, mint lágy tűzifában kezdetét vette.
Hercegi Erdőhivatal.
Itt az alkalom
és használja fci a hus- és borfogyasztó közönség, ha a pünkösdi ünnepekre I. lei^dü husi akar és melléje 1 liter sajástermésü máriatelepi rizlinget, próbálja meg 1 liter vételnél, bizonyára a másiknak sem mond ellene. 1 liter 10.000 K-ért kapható
Kárlovits György
hentesnél Rákóczi-utca 6. sz.
WESTEHD SZÁLLÓ
Budapest, VI.. Berlin! tér 3.
(Nyugati pályaudvaron.) Tctcton L. 020-61.
Hideg-melegvíz minden szobiban.
Fürtlök, Lif\', Rádió. L\'lcai\' szobák ára 40.000 Sí-tól
70.000 koronáig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény.
Pongrácz Sándor
tWl igazgató.
Árverési hirdetmény.
A na^yk^niíSji ménlelepus,.tály laktanyája udvarán folyó hó 26 átt délelőtt 9 órakor nyilvános ár-v.\'résc\'t 2 dsrab herélt ló elfog ídatni.
„, Ménteleposztályvezetóség.
14i,\'z HP
szivóyáz-lokotv.obil
900 MÁV golyós, 1500 Schulllcworlb
cséplő
3Va HP
gőzlokomobil
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
CORD&TSC
autógummik.
Nem kell útlevél, sem vizűm
Amerikába!
A pünkösdi ünnepek alatt ránduljon le
Amerikába!
Mert kellemesen mulatni - és szórakozni lehet
Amerikába!
Jó ételekről, italokról, zenéről és táncról gondoskodnak
Amerikába!
Ezt üzeni a Csengery-ut végén levó
„AMERIKA" vendéglő
G091|1926.
Tárgy: Szerbtövis irtás.
Hirdetmény.
Felhívatnak az összes föld- és házbirtokosok, hogy a birtokaikon található szerbtövist haladéktalanul kiirtsák, mert az irtást elmulasztók ellen a kihágás! eljárás szigorúan le lesz folytatva.
Nagykanizsa, 1926. évi május
hó 12-én. Polgármester.
Önkéntes árvetési hirdetmény.
Bagoiasánc község temetőjében levő kaszáló nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek folyó hó 24-én (pünkösd hét-, főn) délután 3 órakor a hely i szinen el fog adatni.
Vitéz Tóth József Bagoiasánc.
A Polgári Egylet vendéglő
—-----megnyitása. "
Mély tiszteletid értesítem a n. é. közönséget, hogy a Polgári Egylet vendéglő, terem és kerthelyiségeinek átalakítási munkálatai teljesen befejeződtek és a legnagyobb kényelmet nyujló impozáns helyiségeket Pünkösd vasárnap ünnepélyesen megnyitom.
Vasárnap délelőtt 11-től l-ig és este 8-tól záróráig katonazenekar, más időben cigányzenekar szórakoztatja a n. é. közönségei. Tisztelettel
Csukovits István
vendéglős.
SJlLfiTOMFÖLOtfflR GYÓGYFÜRDŐ.
ln.irgAIZ.it!;: Budapest, IV., Váci-utca 56-53. - Telefon: Józsel 101-26.
Lvllilumw cyígil-rrJs 70 hr.lJ.is i!V«nyüilI tcnyvcspark. Remek kirándulóhelyek. vllliryvlláiMtSs. vízvezeték, csMotnázáv UJ n-gyszíillnda : TO modern és kom-t,.fii< sz iiv.ii ludőuobik. Ljkoszlá.vo«. Ibii. olvass a táncterein. Wr. O\'crai Ica eni W-e mncakMIAs Továbr.á horntortcs szállodáink meg tíJO szobival. Slraudtiiidó. vlzlspoitok Uw tcnr.ii. Oo 1. Konzcilek. KabaiécHtdtMik. 1--IA. ilMíli ■ ioni-s »5-1" t-^s-tsoa: l.illius lll-től szeptember l-I(Z. btósabon : szeptember- öiitéber hő. - N.pi ponsloslősalsonban 70.000 K-töl tetteié. raisasUrándutJEok UalatonMdvírra di:lv»Miton mtiííkcll iiK.eitértl Jegyekkel. Vlllatclkek kedvezi llzclcsi lellclclík mellett kaphatók. — belvtlégosltissill SZOlf^l :.z iga/^\'.lősá;; ! --_
minden mennyiségben kaphatók
a nagytrafikban.
Legolcsóbb! Legsizebb 1 Leggyorsabb!
CSOBft PLISSÉ
i lót minden változatban. iznir. Iitni.-\'i -it> mtlhelyOnkbeii — Ponlo, p4sta -Yálaszbflyccerl mlilláfc Épen ní.-mhen Vi»M>nh4»i<ol. Oildapest, V.. I.ipőt-küriil 13. (tlonvcd-ii-iM sar
Sormási körjegyzőség.
274/). 1926.
Hirdetmény.
Rigyáe község adófizetőinél köztartozások feliben lefoglalt különféle ingóságok, továbbá : tehenek, tinók, üszök, sertések, lovak, csikók, — amennyiben azok időközben ki nem vállalnak. — 1926. május 26-án d. e. 10 órakor N*gykaniz=án a marhavasártéren becsáron alól is nyilvános árverésen eladatni fognak. Sormás, 1926. május 10.
Körjegyző.
CöV prúpo mcöoyítri.
önkéntes árverési hirdetmény.
Balalonkcreszturon a Máriatelepi szőllőlelep Í9-SŐ szakaszában a magvar államvasuli állomás közelében, a Balaton partján húzódó villasoron belül levő fél katasztrális hold te-rülelil beültetett szőllö és gyümölcsös, két szoba, konyha és verandából álló lakóépülettel, melléképü-leltel e hó 27-én délután 3 órakor Balatonkereszluron a községházán megtartandó ulóajánlali árverésen eladalnifog. UlóajJnlali ár 66,000.550 korona. A venni szándékozónak ennél töbhet kell Ígérnie.
Felvilágosítást ad dr. Mayer Ignácz és dr. Dénes Antal üuy-védek irodá|a Marcaliban.
139/1926. ügyszám.
Árverési hirdetmény.
Valkó Ágoston nagyrécsei lakos földbirtokos megbízásából közzé teszem, hogy a tőle megvett, de át nem veit 9 drb. hizotl szarvasmarha a K. T. 317. és 351. §§-ai értelmében közbenjöttöm mcllctl nyilvános árverésen el fog adatni
Az árverés helye: Nagy^éfSé községhez. tarlozó Petend-nuszta.
Az árverés ideje: 1926. évi május hó 27 ik napjának déiután i/» 4 órája.
Árverési feltételek:
1. A ír drb. hízott szarvasmarha egv-télelticu bocsáttatik árvcics alá.
2. Kikiáltási ár élősúlyban kilogrammonként 10.000 korona, etetés után tWo suly-levonással, azonban ar állatok a kikiáltási áron alul is eladatnak.
3. Bánatpénz 5.0CKMXX) korona, amely üsszege\'. árvcrctni szándékozik eliárö kir. kozjcgyaő kezeihez tartoznak telízetni készpénzben az árverés megkezdése elölt.
4. A vételár azonnal készpénzben kili-zetendő, a bánatpénz betudásával s az állatok 4S órán trctlll elszállUandők.
5. l:.ladő az állatokért semminemű szavatosságot s az eladás megtörténte után az Allatokat érhető semminemű kárért felelősséget nem vállal.
6 Vételi illeték vevót terheli s a vétel árral együtt azonnal (Izélendő.
7. Az* dadás tárgyát ktpező állatok Pclend-puszlán bármikor megtekinthetők.
Kelt Nagykanizsán. lí»2i">. évi május hó
uti /
22-én.
Dr. Kiss Elemér s. k.,
mint ür. Örlfy (,i0.,:v it.",".vüm,1 kl, kluiíívzöníl. , ...i:Ht..\'1M\'lvl kll kölí.zyzil k,ii„t. JC.\'l^l yl v. V „inu i.riJn.í ii y-.. tl dinnel! J!lznJi>ii«lycUti.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Máiul 23.
72-18/1926.
Tárgy: Harcszerű céllövészet a Tölgyesben.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. 6. honvédgyalogezred f. hó 27., 28., 29. és 31-én a Tölgyes erdőben reggel 6 órától «ste 7 óráig éles tölténnyel lövészetet tart.
Figyelmeztetem a közönséget, hogy az emiilelt napokon a lőtér közelében való tartózkodás életveszélyes.
Nagykanizsán, 1926. évi május hó 22-én. „ , ,
Polgármester.
MICHELIN PNEU
gyltt lerakat motor is kerékpár, autófeltzcrcléaek legverienyképeiebben
NAGY JÓZSEF Budapest,
VI, Andráajj-ut 34. ■ Teleion: 21-07.
Nagykanizsa r. t. város tanácsától.
7247/1926.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa a városi közkórház uj gazdasági épületének felszerelési és berendezési munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
A kiírás tárgyát képező mun-kálalok a követező csoportokra oszlanak:
I. Központi fűtés.
II. Vízvezeték és csatornázás.
III. Gőzfőző konyha berendezés.
IV. Gőzmosó konyha berendezés.
Ajánlat az egyes szállítási és munkacsoportokra külön-külön teendő.
Az ajánlatokat az ajánlati feltételekben megadott címzéssel 1926. évi junius hó 11. napjának d. e. 12 órájáig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási műveletet a Népjóléti és Munkaügyi minisztérium műszaki ügyosztály állal (Budapesl, Lánchtd-u. 2.) az előző bekezdésben megálla-\'pllott árlérités ellenében szintén be lehet szerezni. Hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni -és csoportonként 80.000 kor. ártéritési vagy posta utánvét ellenében beszerezni lehet. Tervek nem adatnak ki.
Elkésve távirati uton érkezett, \' valamint az olyan ajánlatok, amelyek a jelen versenytárgyalási hirdetésnek vagy a kiirási művelet bármely pontjának nem felelnek meg, figyelembe nem vétetnek.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1926. május hó 21-én.
Polgármester.
_ " ■ 35 íves törlesztéssel meuszenem 2000 dolláron
Dollarkolcsont telnli összesnél. tinnél kisdit) III,iraar korona kölcsönt ingatlanra kebelezésael, olcsó kamallal, egy étin belül folytattatok-
SZIGRISZT pénzkölcsönközvctitő iroda -
Hanyknnla.o, KlrAly-utca 38. .n\'.n. alatt (R<gi pdsláv.il szemben.!
o™íí 1 /\\*-t-irvlar és rovarirtásra kiválóan ajánlható a mar 12 eve oZUIUITlUiy használatban levő és szaktekintélyek által ajánloll
As n T I Elit szőlőm olyirtószer. Ara kilónkéi\', LU I I II bérmenU\'sen 65.000 kor. Megrendelhető: Hadviseltek ipari és Kereskedelmi Szövetkezeténél, Budapest, V. kcr., Weketlc Sándor-utca 24. I. em. 62. Telefon T. 8-95. .Aietln" vevőinknek gyári áron szállítunk I. oszt. rézgálicol és r.-.ffialiáncsol.
Megbízható egyéneknek helylképvlseietct adunk. »»
Fegyvergyári „STEYR kerékpár
kizárólagos árusítója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Oépjavltó műhely. —
WEINER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, Föut 8. sz.
ÍL-^J Bazárépület.
PÉNZT folyósít váltóra, fedezet melleit. ^^^^^^ átvesz magas hetikamatozásra
a békebeli Mezey Bank- és Pénzváltóüzlet hllclosztálya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossulh Lajos-utca sarok).
Alapítva 1912-ben.
— Pénzügyekben azonnal díjtalan felvilágosítás. — km |
INDIÁN
motorbicikli magyarországi vezérképviselete:
LANDAU ÉS FÁBRI
BUDAPEST, V., Vilmos császár-ut 66.
Telelőn: 66-40. Állandóan raktáron az 1925-os typusu turagépek és mellékkocsik.
A legjobb
kerékpárok
jótállás melleit, részletfizetésre
Brandl Sándor és Fia
cégnél kaphatók Deák-tér 2. \\ Tel. 12.
Kerékpárgummik és alkatrészek a legolcsóbban. Kerékpárjavltó műhely 1
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-szövött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig is fenntartható.
Szőnyegporszivást, lakástakaritást, pormentesitést
a legmodernebb gépekkel jutányosán vállal
Lasky Takarítási Vállalat
Rákéczi-ulca 55.
Ntfjrrtbttiilt Hölgyei" <» Uraim I torit**
árzuhanás
(»k az udvarban. <lm Olcaó Maradiéi*/ Rudapcit, Király-utca tt AUpttvj IJ». ív. S<hlllon. voíW" dlvil íffnidln, ulntt ««pp. tiini iltKa ny«r» mo\'.ltod »4tíf« ftOoo. U m. íwté V«rv Vtrtoo \\7ioo. dfléo v»r» mo«.tt ví-•ion 11><K>. v<rr líooo. ©íiocd
viry i»pM* ISw. »«Ijr»af<ara rtoth T2«co. ■lm !it*fty ISÍéO. itfcoítU virr p*plU-•iflv#t Hm. dvpliu<l<i nd t»6»«t raledco lila-h«rt Wnoo. rtU<tr«tk« «!tífljriBjr»* ti.000. M©<m Mrt»tWoyuav«t C4.COO. dopUtitf* mpjroflt nJI .iflvfl tíoo*. dopuaillf* kmvíoU
uóv«t W.ooo. tiwp mttoolo »5űo. «po<iit« »ooo. crtp« df chloí m*oo. iií\'ntiiillt M ooo. *lrlto« vj|Hp»p!»n IM.ooo. tgv gítnlluri, kit ity, tfj •uUIUdlA fl«w*»»n Ko.otff- pobliWiW »«T d.UnV.ndí fl$000. tOrOmóxö ll&jo. 1 w. himiu IfbtrlUtl I«píd4 Vity t*hí» *tkt»ö»bro«« dtr«bj« U.őm, kén piplinl*p«d6fí oc*. t»«bk»f>d6i5oo, falmult l\'.c *«jnr nidrif K*x> dwe«tii:»1U-t<* iflne* lértüa* dmbja ÍOooo. iftvid ■idráj( M<»o. fotótiósye* ».©oo. to«lbb4 otl v»t> HilHy«pjMifivftotr»dlkok r»lod«a
g»dbitó Iroo. Potld i»nJ«!éMk«t UlkihmmtéMa t*lj«UtOakt
Vendéglő.
Szépeinek községben egyedül álló 40 l.,rgalmu vendéglő, mészárszék is bevezcihctó, folyó hó 24-én délután 3 órakor nyilvános árverésen hiszonbérbe adatik. Bővebb felvilágosítást nyújt Schneemann János tulajdonos Szcpetneken. ma
A nagykanizsaiak
találkozóhelye 1
Dudnpeat tegclsérendu, modern, culAdl azltlója, az
Istvánkirályszálloda
VI., Podmaniozky-utoa 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgálás t Modern berendezést Központi tfltésl -MelegvIzazolgálUtlal-FOrdökl — Llltl
Anyugati pályaudvar közelében
Fáj a lába?
Ha fáj a lába, ugy használja a már kipróbált
íIOS
melyből 2-3 lábtürdó megszünteti a sok járás, álldogálás, sportolás és egyéb megerőltetésből keletkező lábfájásokat. Megszabadítja a legmakacsabb tyúkszem és bőrkcményedéslől.kánltorlarlalmá-nál fogva felfrissíti az izmokat és azonnal megszünteti ia« a lábazzadást. 2 doboz ára postán a pénz előzetes beküldésével 25.000 korona,
utánvétül 8000 K-val több. Kapható minden gyógyszertárban
és drogériában. Főraktár Bodnár Jenő gyógyszertár Budapest, VII., Dob-utca 80.
I\'óslán utánvét melleit. Rendelésnél hivatkozni e lapra.

Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofcubcck Károly).
66. évíolyatn, 115. szám
Nagykanizsa, 1926 május 26. szerda
Ám 1800 korona
« ®
POLITIKAI NAPILAP
8nrturtfa*g ás UiMWnlal Fid S. sz.
IvtNwtafi-íeiefM 7a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Elínattll ára: ín tóra 30.000 I---
Káron hir. ......... 90.000 ko™»
Szégyenfolt
Mult héten a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalásán a honvédelmi miniszter étdekes kijelentéseket tett, melyek külpolitikai vonatkozásuknál fogva nagyjeientőségüek és élénk színekben tárják elénk a győzles nagyhatalmak „béke" politikáját.
Megállapította, amit régen fogcsikorgatva veszünk tudomásul, hogy Magyarországon 2 csekély számú hadsereg miatt a védekezésnek oly minimális lehetősége adatott meg, mellyel szemben minden alkalmat meg kell ragtdnunk, hogy energikusan köveleljük ezen visszás állapotoknak a megszüntetését, azzal, hogy támogassuk teljes erőnkből az általános leszerelés életbe léptetésének gondolatát. Mert csak ez blztosl\'ja a nemzetek közölt a sokat hangoztatott békél. Az igazi békét és a nem papir-békét. Most az a helyzet, hogy mlg ml 35.000 emberrel még lélegzeni is alig tudunk, addig a minket környező országok állig fegyverben állanak.
A másik nagy sérelem a katonai ellenőrző bizottságok megszüntetése. Ez a bizottság évente horribilis költségébe kerül az országnak és tulajdonképen semmi szükség rá. Nemzeti érzéseink lábbal tiprását jelenti ez a bizottság, amely a mi keserves garasainkon ül Itt a mi nyakunkon.
Ugy halljuk, hogy tárgyalások íolynak ennek a bizottságnak megszüntetése érdekében. Remélni merjük is, hogy kormányunk sikerrel fog fellépni illetékes helyen és a békeszerződésnek ez a csúfos maradványa végkép csak rossz emlékké válik számunkra. Különben is az ellenőrző bizottság megszüntetésére már adott precedenst a bulgáriai ilyennemű bizottság rr.egszünletése.
Mi nem bánjuk, akármilyen módon, de lünjék el már egyszer ez a szégyenfolt is a mi agyongyötört, össze-vissza szabdalt országunkról. A fenntartásukra fordüott pénz jó lesz egykét iskola, vagy kórház ielepi-tésére. Azokra igazán nagyobb szükség van.
Ma lesz Ítélet a frankpörben
A frankpör f5-vádlottjai nem magukat, csak társaikat mentik
Budapest, május 2j
Töreky elnök a frankper mai fii-tárgyalásán figyelmeztette Nádosyt arra, hogy — mivel nem bűnsegéd, hanem tettestárs — a védelem előkészítése szempontjából a főtárgyalás elnapolását kérheti. E jogával Nádosy nem kivánt élni. Ezulán
Nddosy előadja, hogy beismeri bűnösségét, azonban ugy érzi, hogy a vidbeli cselekményeket nem követte el; ö felelős azért, amivel az ügyész vádlott-társait vádolja. Ezt kívánja, hogy figyelembejíegyék.
Windischgrtilz emelt főTO^árji a büntetést. Kéri, hogy csak őt büntessék meg legszigorúbban és az egész felelősséget háritsék\' rá. .
Hajts és Kurtz kótik, hogy az összes lisztviselők visszatérhessenek a Térképíszeii Intézetbe.
Gető mindenéből kiiosztva, koldusként áll a biróság elölt és ö becsületét, egyetlen kincsét hozza áldozatul NagymagyarurszSgéit.
Schvetz, Olchváry, Andor, Span-ring nem élnek a szólás jogával, csak felmentésüket kérik.
Varga védelmét nem kívánja elmondani, azt Szörtseyre bizza.
Szörtsry kéri a biróságol, hogy az ügy igazi Indiló okait kutassa, akkor ez a tragídia más színben fog feltűnni. Beszéde során az elnök többször rendreutasította.
Mankovics, Baross nem élnek a szólás jogával, Kovács r.cm érzi magát bűnösnek, Scharff és Hampel felmfütéfllkei kérték.
Elnök ezután félbeszakiiofia a tárgyalást és annak folytatását szerdán délután h«t órára tűzte ki.
város és a Zalai Közlöny együttes akciója, 25 százalékos kedvezményes jegyek kibocsátása fárgvában, teljes sikerrel járt — ugy a DV üzletigazgatósága most is respektálni fogja Nagykanizsa közönségének óhaját, amely végeredményben a DV forgalmát is növeli.
Rablógyilkosság Budapesten
Fejszével agyonvertek egy fővárosi altisztet nőre terelődött a gyanú
Egy zöldruhás
Budapest, május 25. (Éjszakai rádtójetentés) Mí este fél 9 órakor rablógyilkosiágot fedezlek fel a Lajos-ulcában levő iskolaépületben. Bernálh Aladár fővárosi altisztet fejszével agyonverték és kirabolták. A házbelick vallomásukban, a kiszállott rendőri bizottságnak elmondották, hogy a
rablógyilkosság leifedezése elölt egy zöldtuhás nöt látlak a meggyilkolt ember lakásíhól távozni. Zsilinszky rendőrfelügyelő le is igazoltatott egy nőt, akire ez a személyleírás teljesén ráillik, de ez a nő tagadja, hogy ó lenne a tettes. A nyomozás a rejtélyes ügyben folyik.
A kanizsaiak balatoni fürdőzése érdekében
A város vezetősége megkereste a DV üzletigazgatóságát megfelelő vonat vagy autóbusz beállítása végett
Nagykanizsa, május 25 Lspunk egyik szániában rámutattunk a balatoni menettérti jegyek .kedvezményes" áraira. Számszerűen bizonyítottuk, hogy Budapest és Székesfehérvár közönsége sokkolta több anyagi előnyt élvez a háromnapos menettérti jegyeknél — mint Nagykanizsa közönsége. Mert míg a menettérti jegyek budapesti és székesfehérvári viszonylatban 35 százalékos kedvezményűek, — addig nagykanizsai viszonylatban a kedvezmény átlag 16 százalékos — a lavaly élvezett 25 százalékos kedvezménnyel szemben. Az egyszeri odautazásokkor pedig egyes állomásoknál egyenesen drágább a mult évi díjazásoknál. Szóvá tettük
a nagykanizsaiak számára alkalmatlan vonatbeállitásl, amely\' nagyban megnehezíti a pihenésre és felfrissülésre szoruló nagykanizsai közönségnek balatoni kirándulását, balatoni fürdőzéséi, noha a Balaton tőszomszédságában vagyunk.
A vátos vezetősége teljesen magáévá telle álláspontunkat. A hivatalos város máris megkereste a DV Üzletigazgatóságát, hogy az üdülésre szoruló nagykanizsai dolgozó társadalom balatoni fürdőzésének és kirándulásának megkönnyítése, illetve a Balalonnak könnyebb elérhetése végeit állítson be megfelelő, rendszeres járatot vagy sinautóbuszt.
Meg vagyunk róla győződve, hogy miként a iniilt évben, a hivatalos
A költségvetési vita
Budapest, május 25. A nemzetgyűlés a földmivelésilgyi lárca költségvetését általánosságban elfogadta. Az. ülést holnap folytalják.
Ma kezdődik az olaszliszkai pénzhamisítás fötárgyalása
Debrecen, május 25. A debreceni törvényszék szerdán tartja meg az olaszliszkai hamismilliósok ügyében a íőtárgyilást. A hünügvnek öt vádlottja van. Friedlöndcr Frigyes Lipót uipesti textilkereskedő, Friedldnder Chajem és Símnél az olaszliszkai csodarabbi két fia. Bettelheim Sándor a Debreceni Takarékpénztár békéscsabai fiókjának igazgatója és Czinek Dezsó az nlaszllszkai csodarabbi házának bizalmas szolgála-tollevője. A fótárgya\'ásra sok tanút idézlek be.
Meghalt Mikszáth özvegye
Budapest, május 25. Mikszáth Kálmán özvegyp, szül. Mauks Ilona, a nógrádinegyei Horpácsott pünkösd másodnapján meghalt.
Bajor királyi vendégek Budapesten
Budapest, május 25. (Éjszakai rádiójelenlés) Konrád bsjor királyi herceg feleségével, Münchenből repülőgépen Budapestre érkezeit. A királyi hercegek József főherceg vendégei.
Diósgyőrön megindulta pengő-papir gyártás
Miskolcz, május 25. (Éjszakai rádiójelenlés.) A kormány intézkedé. sére a diósgyőri n3gy papírgyárat olyan gépekkel szerellek fel, melyek alkalmasak a pengő-bankjegyek gyártásához szükséges papíranyag előállítására. Ezekkel a gépekkel való kísérletezések nagyszerűen beváltak és igy már mától kezdve teljes üzemmel megindul a papirpengő-gyártás.
Öngyilkos törvényszéki biró
Budapest, május 25. (Éjszakai rádlöjelcntés) Ma délután Takács Ákos kir. törvényszéki biró, aki a csődbírósághoz volt beosítva, And-rássy-uti lakásán mellbe lőltc magát és meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították.
zalai közlöny
IS26 május 26
A keszthelyi járás leventéinek ünnepe
„Isten nevében, a királyért és a hazáért" tette fogadalmát az uj magyar generáció — A zalavári leventék vitték haza a járás zászlaját Az ezüst-kürtöt a keszthelyiek nyerték cl a versenyen
Keszthely, ntfjus ?í> (Kiküldött munkatársunktól)
Háromszínű zászlókat lengelett a szellő piros pünkösd hajnalán a keszthelyi utcákon. N.tgy ünnepre virradj H.-likon ősi fészke, ahol ezen a napon n3gy, életerős dobbanással egy járás magyarságának büszke ereje szállt ki a porondra, hogy hosszú, kemény munka eredményeképen bemutassa a nagy nyilvánosságnak az u| magyar generációt, az uj magyar aratás acélos búzát igérő kalászait.
Ünnepi előkészületek
Pünkösd hétfőn reggel 6 órakor tarackok dördüllek az utcák csendjébe s a nagykanizsai katonazenekar pattogó uternü ébresztővel járta végig az utcákat. Nyomában megelevenedett a város és felkészülődött az ünnep fogadására.
Ezalatt a keszthelyi járásból beérkezett levente-csapatos felsorakoztak a Georgikon-majomál. A keszthelyi helyszűke miatt csak 30-50 válogatott levente vehelell részt a versenyen minden községből, de bizony voltak olyan községek, melyek kétszeres számban hozták cl leventéiket s magukkal hoztak elemózsiái, mindent, csakhogy olt lehessenek a nagy napon és osztozhassanak társaik büszke örömében. Igy összesen 950 levente jött össze a járás 17 községéből.
A csapatok zászlaik és község-jelző tábláikkal hosszú sorban kezdték meg a felvonulást a Georgikon-majortól. Legelői a keszthelyi 379. Feltámadás cserkészcsapat lépdelt, majd a katonazenekar. Az utcákat fiivirágozott kerékpárok járták végig, hogy a végeláthatatlan hosszú sornak az úttest szabadságát biztosítsák.
Egymás után jöttek a községek örömtől ragyogó, becsületes, jó magyar arcú leventéi; napsütött, barna bőrükön örömmel pihent meg a pünkösdreggeli napsugár s az utvonalak ezer meg ezer számú néző közönsége lelkes örömmel köszöntötte az ellövendő Magyarország büszke reménységeit.
Felvonullak egymásután Karmacs, Vindornyajok, Atsópáhok, Atsózsld, Felsőzsid, Balatongyörök, Felsőpd hok, Gyenesdlás, Hévtzszentandrás, Fgrtgy, Keszthely, Sármellék, Égen /öld, Szentgyörgyvár. Zalaszántó, itmyarcvashegy. Zalavár leventéi.
A Balaton-parton
A balatonparti Hullám-szálló elölt oszlopokban álllak fel községenként a cserkész-csapatokkal együtt. A zencpavillón virágokkal, zászlókkal ékes tábori oltárrá varázsolva állolt előttük, mig mögöttük, a Hullám tágas terraSzán a város, a járás és megyeelőkelőségei, nagyszámú hölgy-közönség, körül az egész nagy téren pedig szorongó tömeg, mely eljött, hogy Ussa a magyar jövó biztató ígéreteit.
Az Országos Tcslnevelési Tanács képviseletében jelen volt Mihalovles vezértanácsnok, jelen volt Molnár Gyula ny. tábornok, Nydry Kálmán földbirtokos, a lelcnyei, nagykanizsai, tapolcai, sümegi járás képviselőt. A keszthelyi községi és járási vezetőség, iskolák tanári kara és Kcszlhely társadalmának minden számottevő lagja olyan teljes számban jeleni meg az ünnepélyen, hogy
felsorolásuk túlhaladná lapunk kere-teil. Nagykanizsáról Gabsovits Kornél vármegyei testnevelési felügyelő, Gyömörey Islván főszolgabíró, Un-gei-Ullmann Elek ny. százados és Barbarits Lajos, lapunk szerkesztője vetlek részt az ünnepségeken.
A tábori misét Stefaits Aladár apátplébános végezte, mely alatt a premontrei gimnázium ifjúságának énekkara Klempa Károly lanár vezénylése mellett latin miscénckcket énekeli.
Zászlószentelés, fogadalomtétel
Mise ulán az apátplébános felszentelte a járá\'.i levente-verseny vándotdiját képező zászlói, melynek zászlóanyja hertelendi ésvindo-nya-foki Hertelendi Irén volt Kirmacs-ról. A zászlóanyál Nyáry Kálmánné helyettesítette. „Leventék, előre! Győzelemre I" — vo\'t a zászló felirata. A másik zászló a keszthelyi bven-téké volt. Ennek zászlóanyj-t Festetics Ella grófnő, akit Bo.ySándorné helyettesített. A felirat: .Ép lesttel, ép leiekkel, ép Magyarországéri" és Isten, király, haza."
A szenteles ulán Stefaics apátplébános a tábori oltártól buzdító beszédet intézett a leventékhez. — Utána a Hullám terraszáról, a felszentelt zászlók mellől, azok koszorúslányai közül Reischl Richárd nemzetgyűlési képviselő mondott lelkes-hangú beszédet, melynek szép gondolatmenetéből meggyőző erővel csendült a közel ezer levente és a sokezer főnyi hallgatóság felé az Isten, király és haza iránti hűség gondolata.
A beszédek ulán a sok levente szivére lelt kézzel tette le a fogadalmat Huszár Pál főszolgabíró kezébe. Isten, király és haza szolgálaiára fogadta hűségét ezer magyar levente és magasra csendült a lelkes, ifjú hang s a szemekben könnyek csillogtak köröskörül.
Majd a 379. Feltámadás keszthelyi cserkészcsapat uj tagjai telték le a cserkészeskot Janzsó Ferenc premontrei tanár, cserkészparancsnok kezébe.
Ezután következett a délelőtti ünnepség leglélekemelőbb része, az ezer levente díszes elvonulása a közönség előtt. A nagykanizsai katonazenekar, melynek jáléka több ízben is kellemesen tűnt fel a keszthelyi publikumnak, pattogós ütemű indulói játszott s a községek csapatai külön-külön, az ünnepelletés mámorában ragyogó arccal elvonultak a Hu\'lám terrasza előtt. Erős szivü férfiak könnyezték meg ezt a látványt és a magyar sziveket valami csodálatos felemelő érzés doboglalta ezer levente lépteinek ütemére . ..
A zalavári levenlékel, kik Ztlavár kultúréletének lelkes éltetője, Holler Konrád plébánossal jöttek el a nagy napra s kik egyforma fehér nadrágokban, zöld övvel jelenlek meg, a közönség kitüntető óváciőban részesítene.
• A verseny
Délután 2 órakor a Halász-telepi sportpályán, a délelőtti ünnepen részt veti vendégek és notabilitások és Keszthelyen ritkán l.ilható lömeg jelenlétében megkezdődött a verseny. A közös szabadgyakorlat ulán Göller József zalavári levenle egy ruliniro-zoll nagyvárosi műkedvelőtől is megcsodálható technikával lelkes levente-
költcménvl szavalt. Ezulán megkezdődöli a tömegsport és az allélikai versenyek. A legnagyobb rendben és pontossággal pereglek le az egyes verseny- részek, mégis este fél 8 óra voll, mire a verseny befejeződött.
A verseny után Mihalovles vezér-tanácsnok, majd Huszár Pál főszolgabíró intézlek rövid beszédei a helyükéi valamennyien derekasan állolt leventékhez, majd megkezdődött a dijak kiosztása.
Helyszűke miall ma csak annyit emlilünk meg, hogy az első vándor-
díjat, a járási levente-zászlót a zalavárlak, a második vándordíjat, az ezűstktlrlöt a keszthelyi leventék nyerték meg. (A részletes eredményeket legközelebb közöljük.) A minden igaz magyar érzésű embernek rilka élményszámba menő nap a Himnusz hangjaival éri véget.
Nem volna teljes tudósilásunk, ha külön is nem emlékeznénk meg a rendezőség hatalmas és mintaszerű teljesítményéről, me\'y valóban csak a legteljesebb elismerési vivla ki a rendezés minden vonatkozásában.
Kereskedelmisták harmincéves és tizéves -találkozója
Cgy órára viasza p* Iskola padjaiba -- TI* év múlva ujbót öo jUnnak ■< inttaat tatai kOaStt
Nagykanizsa, május 25
Pünkösd első napján szép ünnepség színhelye voll a nag/kanizsai felsőkereskedelmi iskola. A liz és harminc évvel ezelőtt érettségizetlek cgy napra összejöttek, hogy visszatekintsenek a múltba és tükrében megüssék ifjuságuk gondlalanságát, a diákkor kedves derűs cpiződjail, tanáraik jóságos gondosságát és az akkori ép. csorbítatlan területű Magyarországot. Sajna, a harmadik csoportból, a huszonöt év előli érettségizettek csopoijából csak néhányan (öllek össze, úgyhogy ezek is a többiekkel együtt ünnepellek. Többen családtagjaikat is magukkai hozlák.
Délelőtti hálaadó istentisztelet után az intézet nagytermében gyűlésre jöttek össze. A terem diszl öltött és az elesett hősök emléktábláján ott csüngtek a nemzeti szinű szalagos babérkoszorúk.
A harminc év előtt érettségizettek közül megjelenlek: Bun S kir. kor-mányfőlanáciOs.aMagyar Leszámítoló Bank igazgatója (Budap:st), Hűvös Rezső btnkigazgaló (Budapest), Fischl Ernő könyvkereskedő (Nagykanizsa), Landler Sándor lölanácsos (Pozsony), Kálmán Oszkár gyárigazgató (Nagyvárad), Bsrgír Jenő állomásfőnök (Barcs), Lőw Jenő bank-cégvezelő (Budapest), László József banktisztviselő (Budapest), Vellák János posta és lávirdt főfelügyelő (Nagykanizsa). Nyilrai Lajos állomásfőnök (Harkány), O.oszi Islván földbirtokos (O.osztony), Bankcnberg Lnre nagykereskedő (Nagykanizsa), Elek Béla cégjezelő (Budapest), Kárpáti Manó telsökereskedelmi iskolai tanár (Győr), slb.
Villányi Htnrik dr. felsőkereskedelmi iskolai igazgaló szeretetteljes szavakkal üdvözölte a megjelenteket, a tanári kart, az Iskolafenutarló izr, hitközség jelenlevő elnökéi, dr. Bród Tivadart és az egykori, 30 év előtti osztályfőnököt, Kárpáti Manó tanárt.
.Harminc ^yvel ezelőtt Önök az ezeréves Migyarország ünnepét ül ék — mondotta dr. Villányi. Ma eg/ megcsonkított Magyarországot tálalnak. De nem szabid csüggednünk, uj honfoglalásra kell indulnunk...
Hlankenberg Imre a volt tanítványok evében köszöni a lanÍrok fáradságos munkáját. Megemlékezik
azok.ól, akik elhunylak. Mijd felolvassa azok neveit, akik elfojlall-ságuk mialt kimenletlék magukat a mai ünnepélyről.
Ijlszló József (Budapest) magas szárnyalású beszédben adózik a hősök emléktáblája elölt az eleseit hős tanulótársak előli. Kárpáti Manó hazafias hévtől áthatolt beszédével mély nyomokat hagyott a hallgatóság lelkében. Majd megkoszotuzza emléktáblájukat.
Ezután bizalmas értekezletei tartottak, amelyen elhatároz\'ák, hogy tiz év múlva ismét összejönnek e helyen. Tanszerek és könyvek beszerzésére egymás közölt lizmillió koronán felüli összegei gyűjtöttek az Iskola számára, amil dr. Villányi az Intézet nevében hálásan megköszöni.
Az értekezlet a Szózat hangjai mellett ért véget, amit az ifjúsági énekkar egy része énekelt.
Uina az iskola udvarán a csopjtt tagjai családtagjaikkal együtt lefényképeztették magukat.
Este a Centrilban barátságos vacsorára jöttek össze. Tlz év előtt érettségizettek . . .
A tiz év élőit érettségizettek kö;01 jelen voltak: Laufer László gabonakereskedő (Barcs), Krsusz Andor magántisztviselő (Nagykanizsa), Szabó György mtisztv. (Budapest), Haas Lipót mlisztv. (Budapest), Stékely Sándor mtisztv. (Nagykanizsa), Láng János vámtiszt (Nagykanizsa), Blum Lajos gyáros (Líkércs), Czulek László kórházgondnok (Nagykanizsa), Hordós Islván gazdas. számllszt (Szolnok), Fischbeck Jínos magántisztviselő (Bilibe), Kulka Bíla üzletvezető (Nagykanizsa), Dobó Józsel banktisztviselő (Budapest) Sommer Ignác államrendőrs. felügyelő (Szombathely), Franki Dínes kereskedő (Letcnye). Karcag Fülöp cégvezető (Budapest), N;u Pál mtisztv. (Nagykanizsa), Halász Béla MAV lisztv. (Kőbánya), Slrausz Adolf tisztviselő (Z-tgráb), Mád3y Ölön banklisztviselő (Nagykanizsa), Schütz Béla R.-T, igazgaló (Budapesl)
Dr. Villányi Henrik igazgaló üdvözlő beszédében törhetetlen hitét fejezi ki a nemzet jövője iráni.
Sommer Ignác köszönetét fejezi ki a tanári karnak, hogy Ilyen válságos I Mbcn is szellemi útravalóval látták
ZALAI KÖZLÖNY a
ÍT^ S>
láí <JullMUJ 1 f*
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, igy lesz a ruha Igazán kifogástalanul tiszta.
SCH ICHT- M OSÁS
1926 május lt>.
cl a* ifjúságot. Majd megkoszorúzza az elesett hős ifjak — tanulótársainak emléktábláját.
Az utána következő bizalmas jel* legtl értekezleten elhatárolták, hogy tiz év inulva ismét összejönnek.
Majd mindnyájan kivonullak a röm. katb. sírkertbe eihunyt tanulótársuk, Stróbl Hugó sírjához. Itt Czulck Llsaló kegyeletes emlékbeszédet mondott az elhunyt sirja fölött,
majd szép koszorút helyezett reá.
Délután 4 órakor kivonullak az oly tragikum köiülmények között elhunyt Epplnger László sírjához, az ur. temetőbe. (it Krausz Andor mondott költői szárnyalású em\'.ékbeszédet, majd megkoszorúzta a sirt.
Este a Koronában tárfasvícsora volt. Másnap ki-ki visszautazott lakóhelyére és ismét megkezdődött a munka, a küzdelem, az élet...
1926. jwiBs:
a SaiHtojijggtti Saattraij Btwüto hftptsta!
Mntaimak eiien. OivoiIIbh vezeteti t6kílete» díetlí konyha
...li.. ---____ _____ x_ . c* 4-
iijntloflum, mist a
Sieol-Mafgitiii\'gfli temrilltia
UiJiulVa\' at Inigálótit U-.Ja?est. UJ. Xargltjtlcct. SfifcCajPína: HudaprM. Mar<o«e>.
NAPI HÍREK
RAPIREMD
Május 26, szerda
Római katolikui: N. it F. K. Prottt- i lias: t\'Ülöp. izraelita: Srivan hó 13.
Nap kel re«cl 4 óra 12 perckor, nyugszik déiaun 7 óra 41 perckor.
Mozi. Uránia: Janicc Mcrcdith (Szabadság vagy halál) történelmi filmregény. EJóadlsok este 7 cs 9 órakor.
KU LTU R ESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LYEKi
MAJui ». A NiciktnUtil I ilShíll JUímGvmk Onvejíl/íA ónkípxó EgjroGIcUnck ilafUuetitc-W»l |pir0#Uo0IKm0jí fetkkarinak eló-
adii* olt S tfcakor a RoigonyMXol lrnnít«f<oib«n.
Junlua 2. A ke»jy«ir«ndl flmnialum junUllia.
Junlui 3. A K««»k<d*lral AlkalnuioiUk JunU-l.«4 4 J\'olx-lrl Epl<l ktfljlbtn
Junlu* X Ipa/otUaoacUkoU íníkkifloik cti-uiité «it« 8 üa« a Tíojjooyl ul<*l (wntitrcmten.
Menyasszonya
lett, akárhogyan is nem akarta, egy tlzenhatéi\'es diáklány u Nagy Kaszásnak. A csontkezű kii telhetetlen Halál kiemelte a fiatal iskolás lányt az iskola padjából és elvitte birodalmába. mindenki nagy szomonnágára és bánatára. F.gy élet, amelyik indult volna talán jövőre kl a tanterem falain kívül az iilelebe, maradt abba. /t lemeló kapuján kél gyászjelentés közli a szomorú hírt. Egyiket a bánatos szülök, a másikat a kedves osztálytársnők adták ki és jelentik mmegszornorodatt szívvel, hogy Rózsika 16 é\\ts kordban elhuny!".
Olyan emberi és a maga emberiességében olyan tragikus egy tizenhat-éves gyermek-ember halála. Mikor aj szülők kiverijtékeznek taníttatást, mikor a nevelés koronája egy sikeresen elvigzeit Iskoláztatás után boldoggá lehelné a szülőket, akkor közbe jön a fagyos szetiőeske, egy mosolyt, kacagást, megfagyasztő lehellet és a reményből keserűség, az örömből sírás lesz és a gyermeki éld tavasza sziromnélkül, lombtalanul hull bele u májusi természet tavaszába
Hiányozni fog az eltávozott kislány vasárnaponként abból a menetből, amelyik párosával templomba megy és hiányozni fog minden majálisról, melyen a: erdő, mező csendjét a madarakkal versenyezve verik fel a kiránduló iskolák ifjúsága...
...Főni a temetőben behantoltak egy friss sirt. mely körül ijedi gyer- < mekarezok merednek , egymásra és félve nézik a tanár urakat, akik ill már mm lanárurak, hanem édesopáh, akik ! gyermekükei siratják, a Ili éns kereskedelmi iskolai hallgalőnőben...
— V«ss Józsel népjóléti miniszter készségesen vállalta a zalamegyei dílosverseny lóvédnokségél és megígérte, hogy amennyiben nem lesz egyéb elfoglaltsága, személyesen résztvesz a junius 13-iki dalosver-senyen. Egyben a verseny céljaira két millió koronát adotnányozolt.
— Tíznapos szlnl-szezon Nagykanizsán. Mint már megirluk, Alapi Nándor szinlársulata május 28-án tíznapos szezont tart Nagykanizsán. & színház kedveló közönség körében a hír nagy örömet kelteti, mert Alapi társulata nemcsak színházat jelent, hanem irodalmi eseményt. A társulat repertoárjából láthatjuk, hogy a társulat mennyire nívós programmal akarja magának az érdeklődést biz-tosllani. Herczegh Ferenc, Ibsen, Schöpflin, Gogoly szerzők nevei ékeskednek a színdarabok neve alatt, ami már magában garancia, hogy a mOsor nem a megszokott vidéki színházak olcsó hatásokra vadászó programmját jelenli. Az előadások pedig mindenben méltók az előadott darabok értékéhez. Hisszük, hogy a város kullurközönsége, mely csak a közelmúltban is kabaré-társulatokkal szemben nagy pártolás! lanusitoti, az Alapi-szintársulat előadásait is látogatni lógja nagy számmal.
= Esküvői hlr. Dr./fre/rterZsigmond közkórházi lőorvos házasságot kötött Botfán Rosenberg Loryval. Az esketésl Bődy Zolián,, Zalavármegye alispánja végezte. Tanuk voltak: dr. HárlVtA egyetemitanár és dr. Szinnyel József székesfővárosi közkórházi.igaz-gató-főorvos.
— önkéntes jelentkezés katonai szolgálatra. A honvédség létszámában elbocsátások folytán beállott lélszám-csOkkenés miatt a honvédelmi miniszter toborzást rendelt el. A 17—25 ;év közölt lévő nőtlen lérliak, kik önként be akarnak lépni a nemzeti hadseregbe, jelentkezzenek a városházán (II. emelet, 31. ajtó).
Eljegyzések. Kovács Bözsi (Nagykanizsa) Buksz Lajos (Buda-$es\') legyesek. Minden külön értesítés helyett.
\' Pollik Pál kereskedő Cankováról (Jugoszlávia) el|cgyezle Berger Ilonka urleányt, Berger Adoll helybeli kereskedő leányát.
A Vasutas Dalkör zászlószentelése
Az első zászlószeget a megyéspüspök képviselője verte a zászlórudba
Nagykanizsa, május 25
A szépen működő nagykanizsai Vasutas Dalkör, melynek eredményes munkájáról nem cgyizben voll már alkalmunk beszámolni — pünkösd héllőjén tartotta zászló6zenle-lési ünnepélyét a megyéspüspök, dr. Rott Nándor legfőbb védnöksége alatt. Hogy hogyan gondolkodik a nagykanizsai társadalom a Vasutas Dalkör felfii, hogy mennyire értékeli kullurmunkáját — mutatta azzal, hogy a város összes testületei és a hatóságok képviselői mind megjelentek a szépeit megrendezett zászlószen-lelésen és az utána következő ünnepi nagymisén.
A zás.-lóanyáérl, Birczay Ftrencné gróf Keglevich Ilonáért díszmenet indult Ansorgc Antal elnök élén Soir.ogyszentmiklősr3, sok tagú lovas-bandétiummal, kocsisorral. Bíiczayné a város fogatán, Bory Manci és Kudích Elius koszorúslányokkal vonult be hatalmas klséretévela templomba. A fogai bakján a város két huszárja ült diszben.
Ott üli a padsorokban Gömbös Oyula nemzetgyűlési képviselő, Somogyi Bili letenyei képviselő, Sab-ján Gyula dr. polgármester, a megyéspüspök képviseletében Gazdag Ferenc püspöki biztos. A tisztikar élén viléz Horváth Gyuln ezred-
Grancsnok, Kenedl Imre dr., Szabó
jos dr.. Tholway Zsigmond dr., Winkler Ernő dr. és mások.
Fél tizenegy óra után fényes papi segédleltei lépett a tábori oltárhoz dr Vargha P. Teodorich plébános. Tömör, m3gas szárnyalású beszédben méllalla a zászlószentelés! és annak jelentőségéi. Majd megkezdette a zászlószentelés szertartását.
A zászlótartó kibontotta a gyönyörű zászlót, melynek egyik oldalén zöld alapszínen Mtgyarország térképe, elótte pedig a térdeplő Hungária, aki fohászkodik: „Szabad hazánkat, ó add vissza nékünk I" A mátik oldalán lehér alapszínen a vasumsság jelvénye. Mind gazdag tufestéssel, művészi kivitelben. Az első zászlószeget a megyé-püspök képviselője Gazdog Ferenc püspöki biztos verte a|zász.tó rúdba: „A megyéspüspök ur főpásztor1 áldását küldi az egyesület minden egyes tagjának".
A szegek beverése után megkezdődik az ünnepi h nagymise, mely alati az Egyházi Énekkar dr. Dómján Gyula karnagy vezénylése nxllett egyházi énekeket ad elő, Rácz János főkántor harmónium kíséretével.
A plébánia templomból a menet az. evangélikus templomba vonult — Bárczay Ferenc vezetésével, ahol Horváth Olivér evanwlikus leikész. avalta lel a zászlói. Horváth lelkész az evangélikus és a református egyház nevében veri be szegei a ;á»z:ó-rúdba.
Délután az Amerika vendéglőben folytatódolt a zászlószcgek beverése. A sormási rezesbanda szebbnél-szebb magyar dalaival pompás hangulatot teremtett, inig a Vasu\'as Dalkör hazafias magyar dalokat adott elő Lencz Gyula karnagy vezetésével.
Kudich Ellus hazaNatt költeményének eiszavilása után Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet.
— Mindent a magyar lajérl Mindig előre és sohasem hátra, ismétli a zászl.*>szög bevetése alkalmával mondolt jelmondatát. Azl akarta ezzel mondani, mondja, hogy ma a magyar dal is harcot Jelent. A magyar dalosegycslllcteknek is kell ma harcoltvuk, mert magyar feltámadást máskép, mint harccal, nem tud elképzelni.
Gömbös félórás beszéde után az egybegyűllek még sokáig együtt ma radlak a legjobb hangulatban.
Szabadság vagy halál
Nagykjinlzaa, májul 36
Amerika ismerte lel Irgkorábban a film nagy propaganda jelentőségét és azt igyekszik is kihasználni minden lehetőségében. Egymásután jelennek tneg nagy nemzeti filmjei. Janicc Mercdith (Szabadság, vagy halál) is nagy nemzeti célokat szolgál s ennek az ideálnak egyetemes értékei a mi érzéseinkel is csak gazdagíthatják. Örömmel üdvözöljük tehát Amerika szabadságharcának gyönyörű képeit, amelyeknek a filmszerűség szempontjából csak értéke az, hogy egy romantikus szerelmi történet hát-teréül szolgálnak. A szabadságharc epizódjai tömérdek érdekes kalandnak, megragadó képnek (Washington csapatainak átkelése a Delawaie folyón, a franciák beavatkozása) fel-vonullatására adnak alkalmat. Főszereplője a gyönyörű és tehetséges Marion Dawics. A lilnt elismerést érdemel. (=)
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 26
— A nagykanizsai IparoStanonc-Iskola Énekkarának srinclőadása.
Már tobb ízben foglalkoztunk az Iparostanouciskolai l-nckkar szeiep-1 Kével, melyei Se/esik P. Pongrác és Tóth P. Móric srcnlferenciemli hitoktatók alapitoltak azon célbil. hogy az iskolán kivűl is valláserkölcsi alapon Összetartsa és képezze a mindkél nembeli tanoncifjuságot. Az Énekkai| m.\'.r löbb Ízben tarlóit szinelöadáiokal és ünnepélyeket, melyek mindenkor a leebbban sikerültek. Folyó hó 30-án, vasárnap este 8 órakor a Rozgonyi utcai tornateremben Az apróhirdetés cimü vígjátékot fogják elóadnl, amely csupa derű, csupa kacgás és a közönségei elejéiől-végíg mulattatni foela. A főszereplők Srabó Bozsike, Varga István, Sípos Róztika, Mansel Ilonka, Koeh Mancika, Szekeres Linuc. stb. Szlnelócdás ulán lánc. Az előadás llszla jövedelme a plébánia-templom icstaurálására fordillalik. Jegyek elővételben a Slampl-cégnél.
— Urániában színes tavaszi divatrevü.
— A nagykanizsai Munkás-dalárda Szombathelyen. A nagykanizsai Munkásdalárda pünkösd vasárnapján t.ehrmann Ferenc karnagy vezetésével és sok kísérővel Szombathelyre utazod, ahol résztveti a munkás datünnepélyen. A kirándulók száma Cseresen hatvanra ragolt. A nagykanizsai dalárda művészi kiállítású emléklapot hozolt haza a dalosünnepélyről. A dalosok a Délivasul állal nyújtott kedvcznrennycl utaltak el Szombathelyre.
— Szakértői dl] megváltás ci-mén Henfetd l.lpít sütőmester 25 000 koronái juttatott hozzánk szegények részére. Az összegét rendeltetési helyére ju\'t.H|uk.
LAzAR PISTA teljes zenekarával a Koronn kerthclylségé-ben hangversenyez.
— Hárfahangvcrscny Nagykanizsán. Junius 8-án kedden esle fél 9 órakor a Polgári F.gylet nagytermében különös nagyszabású és páratlan zenei eseményben lesz része Kanizsa zeneérló és zenekedvelő közönségének. E napon tartja nemrég Amerikából visszatért és világszerte ünnepelt hátfamOVész Payr Róbert akadémiai tanár, zeneszerző, a bécsi állami nagyoperaház tagja, a bayrenlhi nagy opera a/alamint a bécsi filharmonikusok hárfamuvésze egyetlen hangversenyéi, amelyen még szerepelnek: Hetletsg/uber Lujza kolo-lalur-operaénekcsnö a bécsi állami nagy opera lagja. Bárdos Alice he-gedumüvésznó, ki nagy tudásával és művészeiével lőleg Németországban szer/ell dicsőségét a magyar kuilurának. StlglIU Olló tanár, a nagy állami operaház gordonka művésze. A hangversenyre a, jegyek Kohn L. Lajos divatáiuhizában vált* halók elővételben.
= Vegyenn Radikái palkányirtó huskivonalot. Kapható minden patikában is diogetiáhan.
— Sehvara Dezső harisnyái a
legjUíbzk.
— Három hét után Imit meg egy öngyilkos knnlzsnl leány.
Megírtuk annak idején, hogy Décsi Margit 24 éves rendőri felügyelet a lati álló leány má|us 2-án rcvol-vencl halántékon lölte magái. A szerencsétlen leány három heti kínlódás után mahatl mcgahóthSzban, honnét legnap el is temették. Kezelése alall lobb izben megkísérelték kihallgatását, tettének okára vonatkozólag azonban nem adolt semmiféle felvilágosítást.
— A Zrínyi Tornn Egylet al-lélái és aliéiikával foglalkozni szándékozó tagjai csütörtökön délután fél 7 órakor a Zrinyi sportpályán lontoi megbeszélést tartanak, melyre ezulon hívja meg az érdekelteket a szakosztály vezetősége.
— Ma és minden esle a Korona kerthelyiségében t.„ZAR PISTA győri cigánymüvész zenekarával hangversenyez.
— A klskanlzsnl tornavlzsga.
A kitkinizsai elemi népiskola az idén is megrendezi a minden évben szokásos ünnepélyes tornJvízsgájál. Az iskola tantestülete sok lársdsággal és ambícióval dolgozik azon, hogy a tornaünnepély ez évben se maradjon a mull évi mögött, mely tudvalevőleg nagy sikerrel zajlotl le és a tanulók pompás kiképzéséről leti tanúságot. A lornavizsga dituma |unius 3-ikári, Űrnapjára van megállapítva (rossz idő esetén junius 6-lkára, vasárnapra). Az igazgatóság az ifjúságnak eme kedves és sok lelki gyönyörűséget szerző ünnepségére az egész váios közönségéi meghívja. Beléplidl| nem lesz, de önkénles adományokat a szegény tanulók tan- és tornaszereinek beszerzésére fogad az iskola igazgatósága. A tornavizsgán az énekszámokon kívül szabadgyakorlatok és az atlétika minden fajiája be lesz mulatva. A lornavizsga előkészítése kőiül fáradhatatlan munkásságot fejt ki Szép-tidvary László tanító, aki a toináia lanilja a kiskanizsai tanulókat.
— ingó9igokszállltása jugoszláv termetre. A jugoszláv királyság területén letelepedni szándékozó egyének ingóságaik beviteléhez vámmentes engedélyt az SHS királyság budapesti lókonzulától csak az esetben kapnak, ha a jugoszláv leitlleten leendő lakhatásukra vonatkozólag az ottani hatóságoktól különleges szabad tartózkodási engedélyt nyertek.
— Tűzoltózenekar alakult Zalaegerszegen, a testület vezetőségének agilis munkássága folytán. A la ■ gok jelentkezése serényen folyik. Min-denesetrea mi tűzoltóink szomoiiian veszik ezt a hírt, amelyikből megtudják. hogy Zalaegerszegen még sem olyan rosszaka tűzbiztonsági állapotok tűzoltöknakéskedvük vau zenekar alakításra is. Különben a mi tűzoltóinknak is van egy zenekara, amely hangszerek nélkül is már évek óta mind azt a szamom, de nagyon igaz nótát játszó, hogy : .Felelőséget nem vállalunk!"
Időjárás
A nagykanliaal niclcorotoglal megfigyelő jelentése: Keititen a MmérsZx-Ut: reggel 7 Arakor 4-14-5, délután 3 órakor +18-4. este <1 órakor +109.
Szélirány: ligész nap l-.szakketeL
telhüztt: ligész nap botull.
A Meteorológiai Intézel jelentése szc-iinl inUbb száraz Idő, átmenetileg némi tló*ull)ctléssel.
Schwarcz Dezső cégnél un
és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Világraszóló lakodalom kezdődolt pünkösd vasárnapján Nagykanizsán. Ekkor vezette oltárhoz Major József 19 éves cipész a 17 éves /?«// Mariskát. A virágos jókedv vollaké|Kii piros pünkösd másnapján reggel köszöntőit be, dc akkor aztán tartott egyfolytában tegnap estig, talán még most is tart, mikor c sorok íródnak. Száznál löbb vendég lordull meg a Rákóczi-utcai kis ház udvarán, I19I a virágos, diszcs sátor alatt Fószák Feri éjjel-nappal húzta a végeszakadallan csárdást. Egy kél mélcimázsás maiha, egy hizolt serlés, egy métermázsa liszt, 30 kilogramm cukor, 40 darab szárnyas |ószág, 500 darab tojás, hét akó bor tunt el a jókedvű vendégsereg torkán keresztül. Ha a boldogság is olyan kifogyhatatlan lesz, mint a jókedv, a csárdás és az örömanya éléskamrája, akkor a letelte llju pár lesz a legboldogabb pár széles e Nagykanizsában.
— Zalaegerszegi cserkészcsapat Pucsán. A zalaegerszegi kereskedelmisük 72-es B.cskaycsapala a pünkösdi ünnepeket Pacsin tollölte, amikor is műsoros estélyi rendeztek, két napig szórakozlalva Pacsa község vendéglátó közönségét. Szombaton érkezeit a csapat, amikor Pacsa község közönsége nevében a község vezetősége fogadta és szállásolta cl őket. Pünkösd délután atlétikai versenyek folytak le a picsái levente csapatokkal. Este műsoros estély volt, mely a magyar
I HiszekcggycUJtezdődOtl, majd Korbai Lóránt szavalta lelkexitö hatással az .Eredj; ha tudsz" cimü verset, utána ilj. ÍAndy Ferenc a cserkészet magasztos célját ismertette meggyőző lelkes beszédében. Majd a .Bakony haramiája" c. I felvonásos darabot adták elő, viharos laps volt az ügyes \' szereplők jutalma. I.órilnt László | nagy hatással szavalta a .Lesz egy | otsiág" cimü köllcményl. Korbai is Xeuvirth együltcse következett: .Up-man keresztrejtvényt csinál" kacagtató előadások sok ötömet szerzett. A férj és agglegény c. dialógban Hermán és Bizony élénk jelét adták ügyességüknek. A vakmozi speciális kereskedelmi cserkész találmány nagy meglepetést szerzett. Benicky Islván konleránsz talpraesett rögtönzésével lelke voll az estélynek. Pünkösd másodnapján délután pedig az igricei erdőben rendeztek mulatságot; az egész község kllnn volt és a derék liocskayak vígan ropták a magyar csárdást.
— Éles lövés a Tölgyesben. A
nagykanizsai katonaság má|us 27., 28., 29. és 31-én Tölgyes erdőben reggel tj órától este 7-ig éles lövészetet tart. Ez alalt az idő alatt a Tölgyesben és kornyékén j\'mi tilos és életveszélyes.
— Ma és minden este a Korona kenhelylségében LAZAR PISTA győri cigánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Megalakult a Magyar Műkedvelő Egyesületek Országos Szövetsége. A napokban lartotta alakuló közgyűlését a Magyar Műkedvelő Egyesületek Országos Szövetsége. A közgyűlésen a kultuszminiszter is képviseltette magát. A közgyűlés a szövetség elnökéül dr. Farkas Imre irót válaszWtta meg. A szövelfég elnöksége ezulon is felhívja a műkedvelő társaságokat és egyesületeket, melyeknek műkedvelő alosztályuk van és csatlakozásukat még nem jelentették be a szövetséghez, hogy pontos címüket és vezetőjük nevét mielőbb tudassák a szövelség elnökségével Budapest, VII. Eizsébet köiut 43. II. em.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
— Urániában színes tavaszi divatrevü.
Már Amerikában Is a világhírű P/off varrógépeket használják. Legújabb hír szerint ezerszámra vi-siík ki a vaKígépgyártmányoknak ezt a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Brundl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes bim-zésoktatásban részesül.
— Iskoláknak torna cipők, dres-sek, diák sapkák, lennisz cipők, lennisz ülők és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-üzletében.
= Helyesen cselekszik, ha varrógép . 10-, olaj- és fonal-szükségletét nálunk fedezi. S/n^er-varrógép-alkairéazek elismerten a legjobbak ! Singer-varrógép-fiókűzlel.
Rádió-műsor
Május 26 (szerda)
lludapc.t (560) 0. e. 0.10. 17 és d. u. II: Ilitek, közgazdaság I: Mesedélután. 5: Hangverseny. 6.30: Közgazdasági előadás 830: turáni-est. 10: Scliőptlin A. előadása 10.30: Hangverseny.
Ití.-l i»l íj 5S2i} I> u 4 II: Hangverseny 8: Operett e»t lllána tánczene
Berlin (SOI és 5711 I). u. 5: llangvei-seny. 6.30: Angol nyelvóra. 8 30: l>alest. lO.aO: Tánczene.
Hamburg (31)2 5) t>. u 4.15: Hangverseny. 8.15: Víg cgylelvonásosak 10: Zene.
MUnstcr (410) Ó. u. 1.15: Hatigverseny. 8.30: Wlndsori vig nők, opera 3 lelv.
Boroszló 14IS) 1) u. 4.3\'). Iltahms-hlngvcrsciiy. 8.75: Víg est. 10.15: Tánczene
l\'rága (36!) I). u. 430- SJO: Sestett.
7 : A prágai nemzeti színház elóadasa. 10:
Tánczene.
Róina (42-5) t>. u. 5.10: Jazzlund. 8 10. Hangverseny. 10.25: Tánczene
London 13-15) D. 11. 4.15: Hangverseny 7.2.\',: Mozatl-lnlcrprctáctó. 8 : Hangverseny.
8 20: BacIt-esL
MOZI
Uránia szerdán és csütörtökön 7-9 órakor; janice Meredith (Szabadság vagy halál) történelmi filmregény 10 [elvonásban Marion Da-wtcs. Angol híradó. Magyar híradó, UaumoM hiradó, Tavaszi divatrevü.
1926 május 26
ZALAI KÖZLÖNY
S
Irodalom és mfivészel
Ar UJ Idők pünkösdi száma rendkívül gazdag (unalommal jelent meg Közli c^ész urjcdelméhen Henry Bataille költői és mély egyfelvonásosát .Szerelmes esti álom\' címen, Karinthy Frijivcs fordításában te l\'őlya Tibor eredeti rajzaival. Cikket: Rákosi Jenő, Hegedűs Lóránt és di. Török Frigyes Irt ebbe a számba, elbeszélést: Suranvi Miklós és Falu TarnSs, verset l\'.»rkis Imre. A pünkösdi szám tartalmát a lap rovatai: .1 Kézimunka slb. teázik teljessé.
.Magyar Lányok, tiatal lányok képes irodalmi lapja, Szcikewli Tutsek Anna. Az c heti számban a két [cgénv iolytatódik. lutsek Anna folytatja .Lvuc feljegyzéseit*. .Novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő cikkek, kepek tarkítok a lapoL Klő-ti/etési ara negyedévre 30.000 korona. A/ előfizetők kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép kOn>vck című regénysorozatot
Az Én Újságom gyermeklap^!. lit esztendővel ezelőtt l\'ósa Lajos alapított. Kemények, elbeszélések, versek, mesék, apró történetek gondoskodnnk a 4 — 10 eves gyermekek szórakoztatásáról. ücgu> Ida ad útoaigazitást az apró gyermekek taiiitgatá-saihoz. Nagyobb gyermekek számára írják Az r.n UHjágom tr»bb> rés/ét. Negyedévi előfizetési\'ar 2Ó.0U0 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Uuoa-pest, Andrassy ut 16.
TÖRVÉNYSZÉK
Csalásért egy évi börtön
A Magyar Ó.tcrmclAk K>. sümegi kirendeltségénél mi.it bevásárló ós raktlroB volt alkalmazásban Kocsis Imre, aki állásadó cigitől hamis kóllevelckkol négy millió koronán leltlli összegei csalt ki ós állítólag a raktárból nagyobb mcnyisígtí terményt ti ellopott.
Kocsis Imrét ezért feljelentették. Most volt ebben az Ügyben a főtárgyalás a törvényszék elölt. Kocsis beismerte a csalási, de a raktári sikkasztás\', határozottan tagadia.
A bizonyítás bclejczése ulán a zalaegerszegi törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás büntette miatt Kocsist egy évi börtönre ítélte.
A kir. ügyészség a btlnletés súlyosbításáért fellebbezett.
SPORTELET
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat rendkívül larlózkodó voll. Hoztájárull a helyzet Ilyen kialakulásához a három napon tözSdeszünel és az, hogy a külföldről minden Osziönzés hiányzott. Az általános kedvetlenség alól esik néhány érték tudott ki.ételt képezni, amelyek közül egyesek jelentós áremelkedést érlek el. Ijy Kőszén, Oia és Izzó 20-25 ezer koronával emelkedtek. Barátságosak voltak még a kuliszpiac közlekedési ériékei közül A\'lamvasul és Nova. A vaspiac lanyhán tendált. Dtnubius és Cnburg 30—50 ezer koronával esett vissza, a többi papír egy kissé lemorzsolódóit. Ugyancsak gyengébbek voltak egy árnyalattal a btnk-és takarékok, valamint a bányapipi. rok. A forgalom gyönge volt.
Terménytőzsde
Bau tliiív 7S Vro- 427 5CO—430 COO 7\' .S-OJ 432.500 -43\',00 78 kj-u. 415 00V-437 5JO. eeríli dwilntult ia pert-vKUkl 76 kv.-oi 4T2 SM-WS-OIO. 77 V. ■ t 427.500-4100 78 431031 43250" T tw-os 433 S J 435 00 r.« J30fc0 232505. Uktralnvtip. 240 XÍ 25OC00, •Ot\'rpa 260.000—325 000. aal 265 0 O 2725 0. tengart 2 5 COO - 207 500. re* 600.00) -610.000. kdei IUO.OŰO ISÖOOC, kotpa I72^V>-177JOO.
NTE—BTSE 5:1 (0:1)
Megnyerte az NTE az első alosztály-döntőt
Ihlalmas győzelemmel ^ ^aza Bajáról az NTE, aliol pünkösd hétfőn az ottani Turul Sport Egyle\'.tel, a bajai ?.k>sztály bajnokával mérkőzöl! a kciülefi bajnoksígért.
A nagyszerű eredmény nemcsak azért kell áliaUnos örönöt a kanizsai sportközönsígbin, mert csaknem bizonyossá teszi, h >gy most-már az NTE megnyeri a kerületi b.ijioks^got is, hisz alig lehet kétséges, hogy győzni fog a vasárnap Nagykanizsán jttsz\'.ndó revánson is, hinem azért is, mert a győzelem oly imponáló slilusu, lendületes szép játéknak Vv>lt a követkcjménye, amilyent még a legjobb tarmában levü NTE lől sem láttunk soha.
A győzelem nem volt kflnnyü, amit legjobban mutat az, hogy fél-időben egy tizenegy ísbSl elírt gó\'lal ínég a bajiiak vezettek. Ánde az NTE folytonos és s\'.cbbnél szebb kombinációkon ahpuló ostromának nem tudtak ellenállni ás Dezső kiegyenlített, majd a győztes gólt rúgta; Palkó két gőlja következett ezulán, a víg-rednényt p:d g Dezső állította be.
Az NTE a következő fclálKlá&bin jitszott: Berke—Jámbor, Joós-Ra-üics, Kohn, Fischer—Hirschler, Dezső,
Ziiricfei x4rlut
fMit 172500 Urá-w 2Í1350. 5168). brttiei 170000, Milano IS\'töOű, MOUNnai 207 7 . Berlin i2310. Wien 73.00. lo!U3750í Vfágn IS3I 60 Badattil 72-30, >\\ti —\'— Bafcvcat 192*50 ^«í«rá 1910-SO.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Palkó, I\'érheziy, Harangozó. A csapat mindegyik tagji nagyszerűen játszott, mégis külön meg kell emlékezni Jámbor pompás formajavulásáról, továbbá Rúdía, Dezső és Palkó lendületes előretöréséről. — Himler budapesti bitó kifogástalanul vezette a mérkőzést.
SzMáv Komb.-NSE (1:0). Az NSE egyenlő ellenfele volt a szombathelyi csapatnak s vereségét csak balszerencséjének köszönheti.
Zrínyi-NSE 2:1 (2:1). Erős iramú, sokszor durva mérkőzés. Az NSE 10 perccel a befejezés előtt levonult.
Kaposvár: BAK—Turul 2:1.
MÁV-BAK 2:1.
Kiskomáromi Leventék kettős 1 győzelme. Pünkösdvasárnap (Kis-kom&rom) Kiskomárom—Z tlaszent-jakab 2:1 (1 :0). A kiakomáromiak Péczely gőljiival győztek. Zilaszent-jakab gólját Nagy lőtte. A mezőny legjobb embere Bradics II. (Kis-komárom) volt. Biró Ben:dck.
Pünkösd hétfőn Nemesvidon ját-Lszoltak a kiskomárom\'ak, Eredmény: (0:0). A kiskomáromiak tarta-I lékos csapata Rechnllzer góljával I biztosan győzött. Biró Juralovics.
Korzón elegáns swlon munkjtercm berendezve, kirakatokkal, villany, telefonnal albérletbe kiadó Fóut 10. I. emelet. 1775
Vxtn»«c
<t tr.c-i\'0
. 14*1 .Ul.Oi MIIOJ
,ko. Zill-liJ-5
t t»S l"»J
n jiris JI»ÍS
Ttt**U b. 21 9 "M
■<« titis :ms
JM-Jll
C»rm
X\'rti /oH.nm
tU Voí. ».it««ff
H7ÍJ
iim: arci2 i «íi ua
II/JJ
Ilt.i IUÍ5 un :«•»
IMI] \'HM
iiioc
SJgtU «•»!>. i\'tkUMl lltUII1
C»ilo
l.-xZoa
¥A*v>
V|*J«»
ri/K
riici
lif.U
H»tUfli<
tiiUk
ac\'-Mi.vo
lUt •«!
intt tro«
ic VI » J «tJ II ») »7»0 mti IMÍ\'a
xn^ui o Í740 \'710
)ii;>Jis:o tar* Mt9 2 I) \'UJ
si; ni iiico:iiu
10TJ »0l05 lil 8 MII
Ür.rtéitvilníir
FtCu;\'*! 2314 -iielyból elí<UtianoJ vluu x.kiia\' oCO m• £l»óiendB 18 050—IS \'X) . •.«d*tt 17 00\'—!7 ŰO . iie-Jcti kMip 160 v -16 ;0 . kcnnyt* i4 0-C—I50X\\ e^öíendí. ,\'fíjj i60^--17.CO:. máiodtei-.dU 15.0Xé-15 50?, anjccl sí"üó 17 OCŰ -19 XX). izslon.u
.nagyban 2! 00 - .-. uU 2-3.C0:--
libuioti um 19 NJ0 -21 XX) ixilonnAt Acrtdi 23.0:<J ;l co:. Az Irányzat kellemes.
Szerkesztői Szenetek
F. N. Részben anyagtorlóelás miatt nem közölhetjük a beszéd\' teljes s/övegét, t£i>-bs\'ii pedig azért, mert akkor jou«al várható lenne, hogy a többi elhangzón beszédeket Ih közöljük. Különben >% esak a mindenki számára érdekkel biró beszedek közlésére szorítkozhatunk, mig c/ a Leszéd csupán a jelenlévőknek szólt. v
KUdti. Zríaji Nyomdaipar és K8ny<r kaio»kcdia ttT. NmiUuIxm
APROHIRDETESEK
Ax apróhirdetés dija 10 sióig 5000 kor. A címszó s minden vastagabb betüból álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdotóal dij «l6re fizetendő a forgalmladó hozxászámltásával
Boraajtók, axölőxuxók, bogyó-xók minden nagyaágban éa mindennemű moxÖgaxdaaági gép oloőrendü kivitelbon kaphatók Woiacr J. C. Gaxdaaégi Gépgyór, Nagykanixao, SugAr-ut 16. 333
PénxköloaOnt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggvor-tabbnn folyóslttat Aoxél Ignáo pénz-kölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsán, Pó-ut 3. sz. alstt. KónyaxerkOloaön kötvényeket veszek. 387
Van szerencsénk a n. é. közönséget ertesiteni. hogy elönyöa fixetéai teltételek és jótállás mellett al-
mlndenne\'niu VÍZV8Z0tÓk,
rdöszoba, ÍS^i i o at«j
cütornizis és ezzel kapcsolatos egyéb munkálatod axaroléaótésjavitAaót.
Amidőn a n. é. közönség nagybecsű mcgbUisM kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról előre is biztosi.va. vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyi István és Társa
Vízvezeték Fctucrcléal, fürdő ís tfiCMtíKOsyl Wcrcntleiíj.1 Vállalat ,<..) Koaauth-tér 13.
65 holdaa szántó, rét és szőlőiül álló kitűnő búzatermő birtok, közel a Balatonhoz. sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi hódijában Nagykanizsán, Főül 3. sz.
Kiadó I nagy gabonaraklár, 1 Istálló, zárt pijta, azonnal átveheló Mngyar u. 30. Bővebbet Welsr. Arnold Klskanlzsa, Simon-léte vendéglő. Telefon 162 1607
Kitűnő kereoaenyl
Ó- és UJBOR
1917.\'évi peoaanyebor lltercnklnl Is kapható ic»4
REMETE, 8ugár-ut 6. axám.
Cipéaxgépek, uj balkaros, egy stop-pológép eladó Fóut 10. I. emelet. 1775
Keaxthelyen legforgalmasabb helyen, itákóexi-tér 20. az. olatt régen ismert kovácamahelyomet lakóaenl,
november elsejére bérbeadom. Olyan jelentkezzék, kl finomabb muukában Is jártas. Felvilágosítást ad Horváth János bog-nármester, Keszthely. »6t>5
Gycrmckok mellé vidékre (». állást keresek, ürexter, Budapest, József-körűt 2. III. 4._ 16^8
Vízvezeték
szerelést, ftlrdószoba
berendezéseket
i^titliuat és
javításokat
szakszerűen
készít
SZEPESI IMRE
nfibidocoi Zrínyi Miklós-utca 22.
Telelőn »V 12:0
Családiháx melléképaletekkcl. kerttel, beköltözhető lakással, eladó AtpJd utca 27.
Elegánsan berendezett különbé járatú utcai axoba város közepén, feltétlen úriember
részére l-érc kiadó._1779
~Eladd egy 15 hektóllteres víztartály, fa-burkolatul Sugárul 12. Blummenschélnél.
1702
Igaxl fajkeoake sürgősen clidó. Napi négy liter tejre garancia. Bővebbet zöldlavcndéglőben.__1701
PogAnyvári saját termésű kliQnö boraiméi literenként 9000 K. huszonötllternél nagyobb rendelésnél 6000 koronáéit állandóan árusltom. Leltnerné, Csengcry-ul 36.
Egy bejárónő felvétetik Pollik István^ nénál. Hunyadi-utca 2. -1736
Hálóaxoba jutányos áron clado. Bővebbet Batthyány-utci 10. sz. -1738
Bo.-bély tyukaxemváaó kedvező feltétellel kerestetik a Margit fílrdőbe. |
Négy szobás lakás a belvárosban (magánház) azonnal átadó, vagy bútorozva két-két szoba úriembereknek kiadó. Cl:n a kiadóban. 1740
Egyben 3 hoU príma atántó és jrét Poty\'ll malom rétje végén eladó Meleg István ny. rendőr, Somogysrenlmlklós. 1591 üvcgezéat helyben és vidéken elónyM árakon vállal Stern üveges. Vasuli-utca 17/19. _Í458
Több nagykanizsai lakóház eladására vau megbízásom, közöttük emeletes l>ér-és magánházak, nagy kerttel és kert nélkül, többnyire beköltözhető lakásokkal. Bővebbel Aczel Ignác Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fóut 3 szám alatt. 1777
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesapánk temetésén részvétükké 1 fajdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, fogadj ik h\'ilás köszöne tünket.
özv. Girtl Lajosné ós gyermekei.
Önkéntes árverés.
Kigolasánc községben ar országul mentén egy 1200 öles házhely és 934 öles házhely 1926. május hó 30 án délután 2 órakor a sánci „Szép Ilona\' vendéglőben önkéntes árverés in eladatni log.
Kopíár Mihály
1741 ventUglós.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1926 málus 26.
6877/1926.
Tárgy: Aranka elleni védekezés
és annak kőtelező irtása.
Hirdetmény.
Az „aranka" ncvtl élősdi növény a lóherében és lucernában évenként igen sok kárt okoz és azokat fejlődésében gátolja, sőt teljesen kipusztíthatja. Az aranka magját a szél, áradás és állatok is elhurcolhatják, a szomszédos aranksmentcs herésbe, — s a trágyában beieke-rtlllitl, a tiszta magvakkal bevetett és jól gondozott táblákba. Nem élég tehát, ha csak a szorgalmas és gondos gazda vet tiszta magvakat és irtja a netán mégis mutatkozó ararka-follokal: ennek a munkáját tönkreteheti a hanyag és gondatlan gazda mulasztása. Ezért a mezőgazdaságról és mczörendőrségiől szóló 1894. XII. l.-c. 51. § a elrendeli, hogy minden birtokos köteles a birtoka egész teitlletén az arankát megjelenése után azonnal alkalmas módon kiirtani.
Felhívatnak ennélfogva a lóheréi, vagy lucernát termelő gazdák, hogy lóheréseitel és lucernásaikat időnként többször minél gondosabban vizsgálják ál. Ha lábiájukban arankít találnak, az arankás foltekat meg kell karóval jelölni és azok n)ulvá-nyain tul még egy lépésnyire le kell kasválni, vagy sarlózni a lerüleiel s a lekaszált vagy lesarlózott lóherét vagy lucernát z: ákba szedve a földről <1 kell lávolitani, ügyelve arra, nehogy a zsákból csak egy szál is széthulljon. A lekaszált folt helyét felkapáiva és felásva, a még olt j levő növényi részeket legalább 30 cm. mélyen a föld alá kell temetni. Ha még nem ment magba az aranka, ekkor a lekaszált lóhere, vagy lucerna takarmánynak felhasználható, ellenkező esetben azt el kell égclni. A táblát kétóbb ismét "át kell vizsgálni s ha újra mutatkoznék az atanka, az iitást meg kell ismételni.
Az általános irtási az első kaszálás előtt legkésfbb junius lió 15-ig kell végezni. Ha valamely lóherés, V3gy lucernásban — különösen tarló-herében — igen sok aranka folt volna, az ilyen herést vagy lucernást ki kell szántani s ugyanoda hét-nyolc éven belül hcrefélét vélni nem szabad.
Aki az irtíst elmulasztja, az idézeti l.-c. 95. §. k) pontjába tliközó kihágást követ el és a kiszabandó büntetésen felül az irtást a muiasztó költségére a hatóság fogja — ujabb ligyelmezlclést mellőzve — elvégeztetni.
A gazdák vetési célra cssk olyan lóhere t\'s lucemamagvakat használjanak, melyek felléilenül araukamen-lesek. Legcélszerűbb, ha a gazda msga termeli a vttömagot, vagy na csak olyan magol vásárol, mely államilag ólomzárolt zsákokban keiül forgalomba.
A vetőmag ntcgvizsgállatása é.s annak arankamenlcsitéséte nézve részletes útbaigazítás elnyerése végeit bárki a M. kir. Velőmagvizsgáló Állomáshoz (Budspest, II., Kitaibel Pál-utca 2 ) lordulhal.
Nagykanizsa, *M26. évi niájus hó 19 én.
Polgármester.
_ ... « "j « . 35 íves tOileszlésset megszerzem SOOO (tolláron Oí3íiéSf*KÍIti5SOn» felüli Összegnél. Unnel kisebb magyar korona kölesö.it ingatlanra keltezéssel, olcsó ka.nallal, egy órán bellii tolyósittatok.
SZ1G RISZT pénzkölcsiönközvetitö iroda -...... —
Wouykani.i.a, Xiral»-utc. 30- .lAm (Ifei pislával szemben.)
öröm a háztartásban, az iuiros rí síére pedig valóiággal áldás! — Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2. <si Telefon! 12.
Kedvező havi és lieti lirisszu lejáratú rÉnzlettlxetíal teltételekI Vevők részére díjmentes himzésoktatás I
Speciális varróRépJovItó műhely I Atkr.uészek is lük mindenféle rendszerű varrógéphez.
I Erzsébet-tér 18. szám.
junius hó 5-én a fazekasdencsi malomban birói árverési alá
kerül 1 darab Benz-féle 16 HP
nyersolajmotor,
amely o(l a helysiinén ugyanakkor üzemben is megtekinthető.
Akiknek vevő szándékuk van, jc-lenlkeihctnek a lészlagyárban, az írverés szinheljéte autóval kilulaz-hatnak. irat
HAfilSNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-szövött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás ponlos, Az áru olcsó és jó, Az üzlet száz évig is fenntartható.
STEYR kerékpár
kizárólagos árusítja.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. —
WEÍMER ÖDÖN
. NftGYKflNIZSfi, Föut 8. sz.
J Bazár-épület.
Női, férfi ruhákat
\\ olcsó szabott áron vásárolhat
Zalaegursiegen SÁTORj SÁNDOR
ruhaáruházában, Széchenyi-tér (Vánnegyeházzal szemben)
Telefon; 203. :- Föüzlet: Szombathely.
Olcsó árak mellett utazási költségeit sokszorosan visszanyeri. Női, leányka, férfi, fiu ruhák, öltönyök, kabátok, felöltők, pongyolák
wnmmmaamt^maÉmmsommímKmaoMmmmmaotmtfmt^
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofcubcck Károly)
66. évfolyam, 116. szám
Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök
Ari 1800 korona
POLITIKAI NAPILAP
SwtnitMo it klriíbrr.W IMIil
H-Wífon 78.
Felelős szerkesztő: Kompelen Béla
EWIztttal ára: E«y tó™ 30.000 I Htr&m tóra ......... 90.000 I
Az ítélet
A nagy történelmi per fináléjának utolsó akkordja tegnap este elhangzott a budapesti királyi törvényszék tárgyaló termében.
Nehéz és súlyos kötelességteljesítés előtt állott a magyar biróság, mikor ezt a nagy komplexumot kézhez kapta letárgya-lás végett. És most, hogy Ítéletét meghozta, az egész ország és Európa felkavart nyugalma vissza kell hogy térjen medrébe, mert az a pont, amita magyar büntetőtanács a frank-ügy végére lett, az igazságosság mindeneken való felülemelkedését jelenti.
Négyesztendei fegyház azoknak, akik megtéyelyedetten délibáb játékra feltették az ország nyugalmát, eddig" elért talpraállását, a legnagyobb mértekben kielégítheti a francia közvéleményt és azokat, kik — sajnos — itthon hangosabban csaholtak Ítéletért. Most megvan az Ítélet és nem szégycljük bevallani, megremeg bennünk a lélek és önkéntelenül a vádlottaknak az utolsó szó jogán elmondott beszédeik julnak eszünkbe. Nem tagadtak ezek az emberek. Nem igyekeztek egyik a másikára hárítani a bűnt. Vállalta mindegyik héroszi bátorsággal és most emelt fővel megy a fegyházba valamennyi.
És mégis az egésy nemzet meghajlik a biróság döntése előtt, mert ez az ítélet több, mint Ítélet. Ez jelenti azt, hogy az ország érdekében nem elfogadható mindenféle vállalkozás, amely a büntetőtörvénybe és azon tul a morális felfogásba ütközik. A társadalmi rend teljes anarchiájára vezetne az olyan állapot, amely megtűri az Ilyen dolgokat és amely ezeken keresztül akár irredenta, akár más nemzetmentő célok szolgálatába állit. Most pedig ezzel az ítélettel legyen vége mindenféle frankügynek. Pont ezután a szomorú ügy után kint és íőleg bent. Akik vétkeztek bűnhődjenek, a nemzet pedig vonuljon a tárgyalóteremből vissza ahhoz a •kevés gyalupadhoz és íróasztalhoz, amely még Trianon óla nem került dobra. U. Gy.
A büntetőtörvényszék Ítélete a frank-pörben
Windischgratz herceget és Nádosy főkapitányt négy-négy évi fegyházra Ítélték, Baross Gábort és Szörtsey Józsefet felmentették — A bíróság mérlegelte azt, hogy a vádlottak félhivatalos akciót sejtettek — A kir. törvényszék kétséget kizárólag megállapította, hogy a magyar kormány nem tudott a dologról — A bűncselekmény a jog és törvény uralmát támadta meg — Nádosy a büntetés szigorúsága miatt felebbezett és szabadlábrahelyezését kérte — A biróság Windischgrütz és Nádosy kivételével az összes vádlottakat szabadlábra helyezte
lottakat Virágh János kivételével. A teremben nyomasztó hangulat uralkodik. A vádlottak komorak és szótlanul dinek a vádlottak padján. Hat óra barmincót perckor bevonul a biróság és Töreky clnók megkezdi az utóbbi évek legnagyobb é deklö-dfessel kisért perében az ilélet kihirdetését. Ezt megelőzőleg azonban bejelenti, hogy Virágh János azért nem jelent meg, mett betegen fek-I szik a helyőrségi kórházban. , I Halotti csöndben kezdi olvasni j ezután Töreky lanácselnök a kir. I törvényszék lléletél, mely szerint
Budapest, május 26
A frankperben, melyei 12 napon lárgyalt a budapesti kir. törvényszék bűntelölanácsa, ma este 6 óra ulán hirdette ki az itéluel dr. Töreky kúriai biró, főtárgyalási elnök.
Az Ítélethirdetés szokatlanul nagy közönséget vonzott a Markó-tttcai törvényszék épülete elé, ahol ezernyi tömeg szorongotl és leste a nagy szenzációt. A lovas rendőrök csak nagy üggyel-bajjal ludtak rendet le-remteoi. Bent a törvényszék épületében élénk sürgés-forgás. Hal óra előtt tiz perccel vezetik be a vád-
Nádosy Imre országos főkapitányt összfőbilaletéslll négy évi fegyházra, tiz millió korona pénzbüntetésre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanezen időtartamra való felfüggesztésére; Wlndlschgríítz Lajos herceget összfőbüntclésül négy évi fegyházára, tiz millió korona pénzbüntetésre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanezen időre való felfüggesztésére; Haits Lajost egy évi börtönre, két millió korona pénzbüntetésre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ezen időre való felfüggesztésére; Kurtz Sándort cgy évi börtönre, kél millió korona pénzbüntetésre ; Gerő Lászlót kél évi fegyházra, két millió korona pénzbüntetésre három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ezen időre való felfüggesztésére; Virágh Jánost hat havi börtönre, egy millió korona pénzbüntetésre, három evi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ; Porrag Ferencet, Spanring Lászlót, Kiss Lajost, Scharff Sándort és Hnmpel Ferencet egyenként hat-hat havi börtönre, egy-egy millió korona pénzbüntetésre, három három évi hivatalvesztésre és a politikai jogoknak ugyanezen időre vali felfüggesztésére; Haála Józsefei kél évi fegyházra és ötszázezer korona pénzbüntetésre; Vetősy Bélát és Ágoston Árpádot két-két évi fogházra és ötszáz-ötszázezer korona pénzbüntetésre; Rába Dezsőt egy évi és hat havi börtönre, kél millió korona /ténzbüntetésre. bárom évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanezen időre való felfüggesztésére; Andor Endrét nyolc havi börtönre, három évi hivatalvesztésre; Schwelz Tibort hét havi börtönre, egy millió korona pénzbüntetésre és három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére; Winkler Islvanl négy havi fogházra és egy millió koronára, a fogházbüntetéséi kitöltöttnek vették és szabadlábra helyezték; Olchváry Jenőt öt havi fogházra, melyből négy hónapot és 14 napot kitültöttnek vettek ; Vargha Bélát két havi fogházra, melyet kitöltött; Kovács Gáspárt tiz havi börtönre és három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére; Szörtsey Józsefei felmentette, Baross Gábori felmentette, Mankovics Bélát pedig egy évi börtönre és két-két millió korona pénzbüntetésre
Ítélte.
Az Ítélet Indokolása Ezután megkezd le Töreki tanácselnök az ítélet terjedelmes-indokolásának felolvasását. Részletesen tartalmazza az indokolás a hamisítás történetéi a vádlottak, valamint a tanuk kihallgatásából megáilapilhaló-
lag. A biróság — mondja az indo-lás — mérlegelte azt, hogy a vádlottak hazafias akció mögött félhivatalos akciót sejtettek, de védekezésül nem fogadia cl, valamint a Térképészeli Intézel alkalmazottainak azon védekezését sem, hogy parancsot
véltek teljesíteni a hamisítás tényével. Megállapította a biróság minden kétséget kizárólag, hogy a kormány nem tudott a dologról. Nincs adata a bíróságnak arra sem, hogy a vád-loltakat más, mint fcizafiss cél vezérelte volna a bűncselekmény elkövetésében.
De azért a biróság percig sem habozol! a büntetés kiszabásánál, mert a bűncselekmény a jog és törvény uralmát támadta meg. A vádlottaknál suiyosbitó körülménynek vette a biróság, hogy cgy állami intézmény meggyanusitására adlak tápot a cselekmény elkövetésével, viszont enyhítő körülménynek ludlák be, hogy mindenik hazafias érzéstől buzdítva veit részt, kivéve Mankovichot és Kovács Gáspárt. Nádosynál enyhitő körülmény, hogy teljes beismerésben van, ugyanez áll Windischgratz hercegre és a katona-vádlottakra, akik a tárgyalás folyamán is férfiasan víselkedíek és egyedül magukra akarlák vállalni egyénenként is a hamisítás tényél és minden szerepet. Baross Gábort fel kellelt menteni a _ bíróságnak, mert tagadásával szemben nem volt semmi bizonyíték atTa nézve, hogy részes lelt volna az ügyben. Arra sincs bizonyíték, hogy 20 millióval járult volna hozzá a hamisítás köilségcihez, ez teljesen valószínűtlen akkor, mikor Windischgratz herceg 9 milliárddal veit részt benne. Szörtseyt szintén felmenlette a biróság, mert bebizonyosodott, hogy ő nem azért adott helyei a "Nemzeti Szövetségben a hamisított frankoknak, hogy azokat értékesítsék, hanem azérl, hogy ennek ellenkezője történjék. Bűnösségére nincs semmi bizonyíték. Az ítélet indokolása ulán Szlrache főügyész Nádosy Ítélete ellen tisztára jogi szempontból fellebbez, tfeiőssy ítélete ellen a minősítés miatt, Baross Gábor és
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
Szörlscy felmentő Ítéletei ellen ugyan-csak fellebbezési lelenl be a főügyész. Auer dr. a sértett jogi képviselője megnyugszik az összes ítéletekben.
Ezulán Nádosy jeleni be fellebbezési a büntetés súlyossága miatt, védője csatlakozik a fellebbezéshez. Védője fennlart|a továbbá a tárgyalás folyamán tett összes semmiségi panaszokat, kéri továbbá Nádossy szabadlábrabelyezésél, vagy ha ezl a birőság nem határozza el, kéri, hogy az ítélet jogerőre emelkedéséig lakásán őrizzék. Wlndlschgrillz védője színién fellebbez az összes semmiségi panaszok fenntartásával.
Ugyanezt jelenti be Schraff védője, Hails és Kurtz védője fellebbez és semmiségi panaszait. Schubert védő Gcrő, Kiss, Hampel és Spannrtng védője ugyanily értelemben beszél. Felebbeznek ezenkívül az összes vádlottak és a védők, kivéve Lázár dr.-t, aki Bános kimentő ítéletében megnyugszik, ugyanígy megnyugszik SzMsey is.
A birőság ezután határozathozatalra vonul vissza, hogy a bejelenten fellebbezések, szabadlábra helyezési indítványok ügyében döntést hozzon.
Nádosy is Wlndlschgrőtz kivételivel az összes vádlottakat szabadlábra helyezik.
Hosszú tauácskozás után a bíróság helyi adolt a védők szabadlábra-helyezési kérelmének Nádossy és Wlndischgrülz kivételével. Így tehát valamennyi vádiolt szabadlábra kerül. Ullaitt és Gál védők a birőság eme végzése ellen fellebbezést jelentettek be.
Töreky tanácselnök bejelentette, hogy ugy az Ítélet ellen, valamint a birőság szabadlábra helyezési határozata ellen beadott fellebbezéseket elfogadja.
Ezzel a frankper törvényszéki tárgyalása, illetve az itélcl kihirdetése este 9 órakor véget éri.
A földművelésügyi tárca vitája
Budapest, májas X A nemzetgyűlés mai ülésének napirendjén a földmlvelésügyi tárca részletes tárgyalása során Mayer János földmivelésügyi miniszter válaszolt a vita során elhangzott lel-szólalásokra. A mezőgazdasági mun kások helyzetéi állandóan figyelemmel kiséri.
A határszéli állaíforgalom korlátozását, a csempészel megakadályozását az állategészségügy miatt kell fenntartani.
Az árvlzszabályozás
ügyében minden intézkedést meg fog tenni, ugy szintén az árvízkárosultak felsegélyezése ügyében. A Faluszö-vclség nem foglalkozik ügynökös-kOdésseL
A Ház ezulán a rovatokat változás nélkül logadta cl.
Az olaszliszkai hamis milliósok a büntetőbíróság előtt
A bűnügyi főtárgyalás első napja
Debreczen, május 2ö
Óriási érdeklődés mellen tartotta meg ma délelőtt a debreczeni törvényszék dr. £«ry-buntető tanácsa az olaszliszkai pénzhamisítók bűnperét. A kir. ügyészség vádat emelt Friedlűnder Salamon olaszllszlni rabbi jelölt, Friedlűnder Frigyes (Sulem) újpesti rőfös, Friedlűnder Henrik (Cháim) olaszliszkai lalmudista ellen hamis pénz csalárd használatának büntette miatt, Beltelhelm Sán-sátoraljaujbelyi bankcégvczetö és Czirtek Dezső olaszliszkai kereskedő ellen pedig bűnpártolás mialt.
Friedlűnder Salamon ugyanis 1925. augusztus 29-én Olaszliszkán Friediander Frigyes Sulemlól lorgalomba-hozalal céljából átvett 250 drb. hamis egymillió koronás magyar állam-jegyet, ebből 12 darabot forgalomba is hozott Olaszliszkán valódi értékű gyanánt. Friediander Salamoni el-loglák, akkor Henrik és Frigyes a megmaradt milliósokat elásta. Bet-telheim igazgató pedig, mikor észrevette, hogy hamisak, elégette azokat. Czinek Dezső pedig üzenetet veit át a hamis milliósok megsemmisítésére.
A vád szerint Friediander Salamon
a vizsgálat során beismerte, hogy 250 h.imis millióst álvell unokabátyjától, viszont Frigyes azt állította hogy a 250 drb Inmís milliói Weingarten Jeremiástól, a csodarabbi unokaocsétől kapla.
A mai tárgyaláson Friedlűnder Frigyes elismeri bűnösségéi, meri Friedntan Salamonnak 250 drb hamis millióst átadott. Majd részletesen elmondja, miért ment el Olaszlisz-kára a csodarabihoz.
Elnök elrendeli Friedlűnder Salamon is Friedlűnder Frigyes szembesítéséi, ami meg is történik. Friedlűnder Cbajlm kijelenti,hogynem érzi magát bűnösnek. Ugyanezt hangoztatja Betiellheim bankigazgató vádiolt is, úgyszintén Czinek Dezső, aki kijelentette, hogy semmiről nem tudóit semmit.
Ezután a birőság Hetder Sándori a Magyar Nemzeti Bank felügyelőjét hallgatta ki szakértókéul, aki azl vallotta, hogy a hamisilványokat bár nem nagy aparátussal készítették, azok, mégis lellünően jók.
A tárgyalást holnap folytatják és ítéletre valószínűleg ma délben keiül sor.
Strausz István, Malasils Oéza szólaltak még fel, kiknek Mayer miniszter válaszolt azonnal.
Gaát Oaszton a selyemhernyó-tenyésztés ügyét lette szóvá. 0)flrW Imre interpellációjának elhalasztását kérte, amit a Ház meg is adott. Ezzel az ülés léi 7 órakor véget éri. A Ház az elnöki indilvány szerint holnap délelölt 10 órakor tarlja legközelebbi OléséL
A kúria 12 évi börtönre emelte fel Froreich Ernő büntetését
Budapest, május 2ö Dr. Frohreich Etnő magánhivatalnok és zeneszerző tudvalevőleg meggyilkolta apósát, dr. Egyedi Arthur nagybirtokost és istállólulajdonost. A soproni törvényszék Frohreich Ernőt ezért négy évi fegyházra ítélte. A Tábla a bűnlctést 7 évi börlönic emelte lel. Fellebbezés folytán az ügy a Kúriához kerüli, amely az apósgyilkos büntetését ma lizenkél évi börtönre emelte fel. Az Ítélet indokolása kiemeli, hogy a vádlott teltét önérdekből követte el, mert a sértett nem akarta birtokát Frohreich kezelésére bízni.
Nagy árvíz Salgótarjánban
Salgótarján, május 26. Tegnap délelőtt borzalmas arányú árvíz pusziitól! Salgótarjánban és környékén s óriási károkat okozoll. Egyes jelentések szerint az árvíznek kél ember is áldozatul esett.
A magyar emlékirat a genfi leszerelési előkészítő bizottság előtt
Genf, május 26. A leszerelési értekezlet előkészítő bizottságának mai ülésén a magyar emlékirathoz elsőnek Markovics jugoszláv delegátus szólt hozzá és több kifogással ellenezte az emlékiratnak a technikai bizottsághoz való átutalását. Ugyanily ér-telemben beszéllek a román és cseh delegátusok is. Táncos tábornok, a magyar emlékirat beterjesztője kijelentene, hogy nem kiván válaszolni az elhangzott tílszólalásokra, mert előbb erről kormányának lesz kimé-rltö jelentést. A bizottság meghozta az elulasitó döntését.
Alibit igazolt a budai rablógyll-kossággal gyanúsított leány Budapest, május 26. Tegnap megírtuk, hogy kedden este az óbudai Lajos-utcai elemi iskolában titokzatos rabblógyilkosság lörtént. Az iskola épületében levő szolgalakásban öt lejbecsapással meggyilkolva találták Bernát Aladár 38 éves iskolaszolgát. A gyilkosságot — mint most jelentik — Bernát fivére ledezlc fel, aki bátyját megakarta lálogatni. Kopogására választ nem kapoll, az ajtó be volt zárva. Erre kiment az utcára. Ebben a pillanatban kisurrant a kapuból egy leány. Amikor azonban később újból visszament a fivéréhéz, ahol a lakás ajtaja már nyitva volt és akkor látta, hogy fivére fejszecsapásoktól borzalmasan összevagdalt véres holltcste ott fekszik. Lármát csapott és csakhamar megérkezeti a rendőrség is.
Miután Bernát lakásán nőláloga-tókat fogadott, a gyanú egy Rccskay Istvánné nevű nőié terelődött, aktt őrizetbe is vettek, de aki alibit iga-zoll és lehetséges, hogy kihallgatása után szabadonbocsálják.
A szombathelyi textllpanama
Győr, május 26. A győri ítélőtábla Dukovics-tanácsa ma reggel 9 órakor tovább folytatta a szombaUiclyi tcxtilpanama ügyének tárgyalását. Leirer László táblabíró előadásában az egész tárgyalási nap a szombathelyi törvényszék főtárgyalási 600 oldalas jegyzökönyvének és a köle-tekte menő nyomozati iratoknak ismertetésével telt el. Dili egy órakor az elnök felfüggesztem a tárgyalást. Előreláthatóan holnap már a per-beszédekre kerül a sor. Nyolc ügyvéd védi a tizenhat vádlottat, így lch.it a védóbeszédek elmondására körülbelül három napol számítanak, ítéletet hétfőre vagy kedtSN- várnak.
Szamtielly kalocsai megbízottjának büntetését a tábla leszállította
Budapest, május 26. A budapesli kir. tábla Kállay-tanácsa ma tárgyalta a különböző kommunista bűncselekményekkel vádolt Vajda (Weinber-ger) Bertalan bűnügyét. A vád szerint VAjda politikai megbízott volt Kalocsán és a kalocsai ellenforradalom leverése után Szamuelly Tibor melleit működött és az egyik kivégzésben személyesen is részlvett. Emiatt gyilkosságban való bűnrészességgel vádolta meg az ügyészség, azonkivüt rablás, lopás, zsarolás, hatóság elleni erőszak, orgazdaság és magánlaksértés miatt is vádat emelt ellenei A büntetőtörvény-szék 12 évi fegyházra iléile mindezekért Vajdái, akinek lellebbezése folytán a tábla elé kerüli az ügy.
A tábla előtt a vádlóit azzal állt elő, hogy a tanuk, akik rávallotiak, összetévesztették másvalakivel. Ene a tábla elrendelte a bizonyítás kiegészítését, amelynek eredményéi ma isincrlellék.
Kállay Miklós tanácselnök ezulán kihirdette a tábla Ítéletét, amely szerint cgyrcndbeli lopás, kétrendbeli zsarolás és egyrendbell orgazdaság bűntettének vádja alól Vajda Bertalant felmenti, a többi bűntényben az el8Őbiróság Ítéletének megfelelően bűnösnek mondja ki és ehhez képest összbünletésül nyolc évi fegyházra ítéli, amelyből kél évet és kél hónapot kitöltöttnek vett a tábla. Az ítélet ellen a felek semmiségi panaszt Jelentettek be.
A japán földrengés áldozatai
l\'ilris, május 26. A Newyork Herald tokiói jelentése szerint a Tokachi vulkán kllörése alkalmával összesen ezer ember vesztette életéi.
Megsemmisült lőszergyár
Varsi, május 26. A Radom melletti zagozdgoni lőszergyárban tegnap robbanás történt, aminek következtében az egyik nagy gyárépület a levegőbe repüli. Több ember meghall és löbb súlyos sebesülés is történt. A szerencsétlenség áldozatai közölt egy francia altiszt is van.
Abd el Krím megadta magát
Páris, május 26. Hivatalosan jelentik : Abd el Krim megadta magát és Tuzába viszik. A fogságában levő bcnszUlöll és francia loglyokat a Iciölt fővezér kiszolgáltatta a franciáknak.
Gyllkosságszerelemféltésböl
Balatonboglár, május 26. Tegnap reggel nyolc órakor Balalonboglár mellett a mezőn Dombay Lajos sze-relcmféltésből agyonlőtte régi barátját, Molnár Sándort, aki azonnal meghall. A gyilkos embert letartóztatták.
1928 május 27.
ZALAI KÖZLÖNY
Megkezdődött a forgalmiadó-revizió
A pénzügyminisztériumitól leküldött bizottság Nagykanizsára érkezett — Egy bizottság kiutazott Pacséra
Nagykanizsa, május 26
Várakozáson felül gyorsan intézték el a pénzügyminisztériumban Nagykanizsa és környékének memorandumaiban foglalt azl a kívánságot, hogy egy minisztériumi bizottság vizsgálja felül a körzet forgalmiadó-panaszait.
Tegnap megérkezett Budapestről Markstelner Béla, Baucr Vilmos, Korbuly Dezső pénzügyminisztériumi gazdasági szakériók és Kozma Viktor pénzügyminisztériumi könyvszakértő. Ugyanekkor Zalaegerszegről Nagykanizsára érkezeit a pénzügy-igazgatóság több tisztviselője, ugy, hogy összesen tizenegy budapesti és zalaegerszegi pénzügyi tisztvise-
lőt foglalkoztat a nagykanizsai és körzcli forgalmiadó-panaszok ügye.
A bizottság nyomban megérkezése után megkezdte a munkát, mely Nagykanizsán egyelőre a pénzügyminiszterhez már előzőleg felterjesztett panaszok felülvizsgálásából áll; mig a körzet községeiben az 1926. évre kivctelt átalányok ellen benyújtóit fellebbezéseket és egyéb panaszokat fogják felülvizsgálat alá venni.
Egy része a bizottságnak kiutazóit Pacsára, hogy az oltani adóalanyok sérelmeit vegye revízió alá.
Sorra kerül Lclenyc, Kiskomá-rom stb. községek panaszainak Ugye is.
denek a tervek elkészítése ulán esedékes járandóság-részlete lejében.
Az egyesület elnöksége ma beterjesztette a városi tanácshoz az építési engedély-kérelmei. A vállalkozó az építkezést saját felelősségére a közgyűlési határozat előtt is megkezdheti. A területre vonalkozó jogviszony tisztázására a város és az egyesüld a szerződési haladéktalanul megkötik. Az egyesület évi egy pengő jogelismerés! dijat fog fizetni a közterület használatáért.
Az építkezési munkálatoknak a megkezdéstől számilolt 75 munkanapon belül kell elkészülnie a szerződés értelmében.
Az építkezéshez szükséges téglát az egyesület maga veszi meg önköltségi áron a helybeli téglagyáraktól.
A polgármesler holnap ajánlatot kér a helybeli pénzintézetektől a város készfizető kezessége mellett a Közművelődési Egyesület részére 600 millió korona kölcsön felvételére vonatkozólag.
A nagykanizsai rendőrség befejezte nyomozását a törvényszéki kasszafurás Ügyében
A tetteseket országoson körözik — A bünügy aktái az ügyészségen
Nagykanizsa, május 26 A nagykanizsai törvényszéki kasz-szafurás ügyében az elnöki iroda most már teljesen megállapította, mit vitt magával a betörő lársaság. Igy készpénzben 92 millió koronát, két jegygyűrűt, egy pár fülbevalót 3 zöld kővel, egy férfi és egy nöi gyűrűt.
A nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozást a mai nappal leljesen befejezte a bonügyben és az Összes aktákat áttette a nagykanizsai kir. ügyészséghez. A lettesek ellen országos körözést rendelt cl. A kasszafurók pontos sze-mélyleirását a .Rend" legközelebbi számában leszi közzé. A törvényszék folyosóján tegnap az
a hír terjedi el, hogy a kasszafurás tettesei a somogymegyeí Kélhely községben betörtek gróf Hunyadi uradalmába és olt is megfúrták a páncélszekrényt.
Mi azonnal érintkezésbe léptünk a marcaiíi csendőrőrs parancsnokságával, kitől telefonon azt az értesítést kaptuk, hogy tényleg bűnügy történt a grófi uradalomban, azonban nem kasszafurás, hanem közönséges lopás, mely ügyben a kéthelyi csendőrőrs végzi a nyomozást.
A nagykanizsai törvényszék kasz-szafuróit most tehát országszerte, sőt a szomszéd államokban is körözik; az államrendőrség dolga, hogy minél előbb bizlos őrizelbe helyezze ókel.
Négy nap múlva megkezdik a nagykanizsai színház építését
A nagykanizsai Városépítő fogja felépíteni a színházat Szeptemberben lesz a megnyitó előadás
Nagykanizsa, nli|U5 26 Sokan még mindig kétkedve fogadják a nagykanizsai színház építésére vonalkozó híreket. Pedig az építkezés megkezdése már csak napok kérdése és szeptemberben meglesz az elsó bemutaló előadás is Nagykanizsa színházában.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület ma délben Sabján Oyula dr. polgármester elnőklésével rendkívül népes választmányi ülést tartott a városháza tanácstermében. A választmány mcghányla-vetetle az épilési munkálatokra beérkezett kilenc ajánlatot és egyhangú határozattal ugy döntött, hogy a közgyűlés elé javaslatot terjeszt, hogy a munkálatokat a nagykanizsai iaros-építi R.-T-nak adják kl, mint a leg-
Kibővült Nagykanizsa kislakás-épitő akciója
A tiaennvolc-lakásos Koaaulh-lérl bérpalota tar»«l m«o»iltortak Hiromexobás lakásokat Is építenek
Nagykanizsa, május 2ti
Évek óla várja Nagykanizsi népe, hogy történjék ilt is valami a lakás-mizéria enyhítésére. A 18 lakásos bérpalota tervei után most ujabb kislakásépitö akciót készít elő a város vezetősége.
Mint ismeretes, a 18 lakásos bérpalota költségelőirányzatát a népjóléti minisztérium leszállította a közel 2 milliárdos összegről 1560 tÁlU koronára. Minlhogy a kis-lakásépitésí akciók állami támogatása 50Vc-ig menő kölcsön biztosítását jelenti, Nagykanizsának 780 millió korona kislakásépitö kölcsönt helyezlek kilálásba ennek a 18 lakásos bérpalolának felépítéséhez.
Minlhogy azonban a népjóléli miniszter egymilliárd koronái szám a nagykanizsai kislakásépilés állami segélyezésére, 220 millió koronái még városunk rendelkezésére fog bocsátani egy második kislakásépitö
akció fele költsége gyanánl. Ehhez az összeghez a város is ugyanennyit fog biztosítani s igy 440 millió koronás köllséggel tovább fejlesztik a kislakásépitésre vonalkozó (erveket.
A város vezetősége már be is jelentene a népjóléti miniszternek, hogy a kölcsönt igénybe óhajtja venni. A műszaki hivatal pedig megkezdte már az uj tervek elkészítéséi.
A Kossuth-téri bérpalolának november elsejére kell leljesen elkészülnie.
A műszaki hivatal, minlhogy 440 millióból egy ujabb bérházat felépíteni nem lehet, ugy oldotta meg a rendelkezésre álló összeg szaporodása folytán beálló változási, hogy a Kossuth-téri bérpalotában a tervezeit 10 egyszobás és 8 kétszobás lakás helyett 11 egyszobás, 4 kétszobás és 3 háromszobás lakást fognak építtetni.
A kiskanizsai iskola építésére e héten hirdetnek árlejtést
A tervek megérkeztek az államépltészet! hivatalhoz - A kultuszminisztérium 1 milliárd 315 millió koronát uta t kl az építés céljaira Az építésre a zalaegerszegi államépltészet! hivatal hirdet árlejtést
kedvezőbb és árban is legolcsóbb (616 millió korona) ajánlattevőnek.
A Közgyűlési a polgármesler, mint a Közművelődési Egyesület elnöke junius 5-én déli 12 órára hivta össze, melynek meghívója lapunk oldalán olvasható.
A polgármester bejelenlelle, hogy budapesti ulja alkalmával sikerült a Közművelődési Egyesüld alapszabályainak jóváhagyását kiszorgal-mazni, ugy, hogy ez már nem képez jogi akadályt az egyesület legfontosabb ténykedésének, aszinház; épilö céggel való szerződés megkötésének ügyében.
A város a 300 milliós hozzájárulási már kiutalta az egyestllelnrk. Ebből 20 milliói a tervező és művezető Medgyaszaynak máris elklll-
Nagykantzsa, május 26 j
Megbízható forrásból vesszük a hírt, hogy az építendő kiskanizsai állami elemi iskola tervrajza, melyet a vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából Bauer Qyula és Schmitterer Jenő székesfővárosi műépítészek készítettek, megérkezeti a zalaegerszegi állami építészeti hivatalhoz.
Eredetileg az volt a terv, hogy csak négy tantermes lesz az uj, a Nagyrác. utcában felépilésre kertlló iskolaépület, azonban a folyton szaporodó népesség miatt szükségessé váll egy hat-tantermes iskola felállítása.
Az iskola nagy, földszintes épültl lesz, egyszerű ízléses slilbcn, mely nem annyira a kényelmet, mint a célszerűséget szolgálja. Mind a hat tanterem tiz méter hosszú és hat és fél méter szélességű. A lantermek ugy lesznek építve, hogy két tanterem egy kivehető illetve eltolható fallal egy nagyteremmé lesz átalakítható. amelyei előadások, iskolai ünnepélyek és egyél) alkalmakkor nagy közönség befogadására lehel felhasználni.
Azonkívül lesz egy háromszobás igazgatói lakás és egy egyszobás szolgai lak.
Az épiléshez a leikel tudvalevően a város adja, mig az épüiet teljes lelállilását és az iskola tökéletes berendezését a közoktatásügyi minisztérium. Erre a célra egymilliárd és háromszáztizenöt millió koronái utallak ki az államépitészeli hivatalnak, erre vonatkozólag már meg is jött az utasítás.
A zalaegerszegi államépitészeli hi-valalnak a nagykanizsai városi műszaki hivatalhoz tett telefonbemon-dása alapján az iskola építésére még a hét folyamán ki fogják Írni Zalaegerszegen és Nagykanizsán az árlejtést.
Hisszük, hogy a kanizsai iskolánál kanizsai vállalkozó l.igja elnyerni a munkát és lehetővé lógják tenni, hogy a ügasztalan helyzetű, sok munkanélküli dolgos kanizsai munkáskéz is igy egy-egy darab kenyérhez log julni.
Persze, ehhez szükséges, hogy az érdekelt nagykanizsai vállalkozók és iparosok is megmozduljanak.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 má|u» 27.
Hősök napja Sümegen
A népjóléti miniszter, a megyéspüspök, a főispán az ünnepség védnökei — A hősök emléktáblájának leleplezése
SOmeg, május (Saját tudósítónktól;
SUmcg hazafias közönsége méltó keretek közt fog áldozni eleseit hősei emlékének. Május 30-án, Tasár-napaz önképző Kör elnöksége karöltve a Sümegi Levente Egyesület vezetőségével, impozáns ünnepséget rendez. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes tábori mise az iskola udvarán, pontifikálja: Radnay Farkas c. érsek. Ünnepi beszédet mond Beöthy István dr. esp. plébános. Ez alkalommal leplezik le a hősök emléktábláját a Ramasctter szobor előtt.
Délután 3 őr,kor kezdetét veszi a Levente Egylet ál\'al rendezendő sport- és tornatlnnepély. Műsoron szerepelnek szabadgyakorlatok, sport és\'\'tornaverseny, tréfás tornamutat-ványok. Barátságos labdarugómérkőzés S. L. E. és a Tapolcai Levente Egyesület csapata között. Ezek után kezdődik a sok szines tréfa, mely előreláthatólag kellemessé és szórakoztatóvá varázsolta a majálist. Amint értesülünk, máris lázas korteskedés folyik a fiatatság körében, hogy kit válasszanak meg pünkösdi királynőnek.
Az ünnepség fővédnökei: Vtzss József dr. népjóléti miniszter, nemzetgyűlési képviselő, Tarányl Ferenc dr. főispán, Rott Nándor dr. megyéspüspök, Radnay Farkas dr. c. érsek, Szilágyi Dezső fóbiró, Beöthy István dr. esp. plébános, Eilner Jenő kincst. tan. és még mások közéleti nagyságaink közül.
Jegyek kaphatók: Sümegen: Horváth, valamint László-féle könyvk., Zalaegerszegen a Zrinyi, Keszthelyen a Sujánszky. Tapolcán a Líwy-féle könyvkereskedésekben, Nagykanizsán a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Zalaszentgrólon a nagytőzsdében, Türjén a Hangyában, János-házán Terts Alajosnál, Veszprémben a Pósa könyvkereskedésben, Csáb-rendeken a Hangya üzletben, Deve-cseren Huss papirkereskedésében.
W^iimi ^ i \'n-.-ir\'i . I M .. — "
NAPI HÍREK
■APIREHD
Május 27, csütörtök
Római katolikus: Béda cgyh. ». Protestáns: Béda. Izraelita: Szivan hó 14.
Nap kei reggel 4 óra 11 perckor, nyugszik délután 7 őrt 43 perckor.
A Stefánia évi közgyűlése délután 6 órakor a városháza dísztermében.
.Mozi. LIrónia: Janice Mcrcdith (Szabadság vagy halál) történelmi filmregény. Előadások e*te 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉ LY EK:
Mila* íS. A Ftlt&tmikctft\'-Ril ItkoJ* Hccctrf l utt ümrxpHj* AHaíla » í(rto(.
Mkltti S>. A Nji.um.ii FűVUiiil MíraOmtk OtmcnjrrGft Oakípié CxyíiöUUiKk xUiVJ»:co!c-
Mkju» 30. lpi/ovUnűflíUkoli ta<kkj(4nik l<]!•« <•!» * inkor * Roijioojtt aKil lomtt«f«mfc<ii. lunlut 2. A k«Ky«»r«mll KimuJ«i«m |unliH«.». junlttt 3. A Kff«ktd«ltnl AnulmnollJk JunU-
Polgitl Ksfltt k«t|<b«.i, Junlui 3. Ípífoin
p»roitm>on<l»fcot» <n<kk«Joik rl&-tdli\'i ott H 6tjkor i RoicMijrl-uK*! tvrnitercrabcn. Janin* 0. A kfOMrtndl claiBlzIutn én«k- ét
IIBlUlinit hlíivuuirjí.
Janist «. At l?utr»tí<U átUiii iiaj!Í4l««t»Kil
°BBjBn|r«« It A> iíví/i^tyíi NiOttUf mSrlíx-< « Polgiri ttj\'Mi«n <«t« • ÚMkc*.
Miskolci és siklósi leáryok a Balalon mellett
Keszthely, míjus 20 (Sajit tudósítónktól]
A miskolci ref. leánygimnázium 38 növendéke Czlngéry Barna, Péter Pál és Kovács Margit tanárok veze-ipsével 5 napos tanulmányi-tóándu-lást lellek a Balaton körül. Vasárnap utjukban ellátogattak Keszthelyre is. A város megtekintése után Keszthelyről átmentekakirándulók Hévizre, ahol Relschi Imre látia őket vendégül magyaros vendégszeretettel. ,A kirándulók Hévizén megfürödlek a gyógyvizű hőforrásokban és tanáraik útmutatása mellett tanulmányozták eme érdekes természeti jelenséget. A kellemesen eltöltött kirándulás után 24 én visszautaztak Miskolcra, Ugyancsak a siklósi polgári leányiskola több növendéke is hasonló kirándulás! tett Keszthelyre és Hévizre tanáraik vezetése alalt, ahol ugyan-csakffeísc/tMmrcvendégeltemeg őket. Mindkét iskola növendékei és a tanárok olyan szive* fogadtatásban részesültek, amit sohasem fognak elfelejteni. Maguk a diákok és diák-Irányok elragadtatással szemlélték a Balaton csodás szépségéi ér. meg voltak halva a környék vendégszerető népének jóságától.
— A franciskánusok tartományfőnöke Nagykanizsán. Bendes P. Valérián, a magyarországi Szcnl-Fcrcncrend tartományfőnöke tegnap este egy napi tartózkodásra Nagykanizsára érkezett. A pályaudvaron a helyi rendház nevében dr. Vargha házfőnök fogadta. A tartományfőnök a nagykanizsai szentterem:rendi hittudományi főiskolánál most folyó vizsgákon vesz részi.
— Hcrczcg Ferenc ünneplése. A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola ifjúsága pinteken, május 28-án délután 3 órakor az intézel nagytermében (Csengery-ul 10.) mcgünnepli Herczeg Ferenc irói működésének negyvenedik évfordulójál. Az ünnepéllyel kapcsolatban búcsúzik a negyedik évfolyam az intézettől és a tanári kartól. A tanulók hozzátartozói, valamint a tanügybarátok szívesen látott vendégek.
— Az idei vitézi avatást ünnepély junius hó 20 án lesz Budapesten, a margitszigeti sporttelepén. Az ünnepély délelőtt 9 órakor kezdődik. Az avatásra kerülő folyamodók névreszóló értesítést fognak kapni az Országos Vitézi Széktől. A folyamodók megfelelő tájékoztatása végett közlőm, hogy az 1927. évi avatásra csak azok jöhetnek tekintetbe, akiknek teljesen lölszerelt kérvénye folyó évi szeptember hó l-ig a Vármegyei Vitézi Székhez beérkezik. .Zalavármegye Vitézi Székka-piiánya."
\' . LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthclylségé-ben hangversenyez.
— A Stefánia közgyűlése. A
Stefánia Anya- és Csccsemővédú Egyesület helyi liókja ma délután 6 órakor a városháza dísztermében tartja ujjáalakuló közgyűlését. A közgyűlés előtt 5 órakor választmányi Illést tartanak.
»- Schwarcz Drzső céirnél u;l ét női tiivriiariuun íegs;i»iidabb Iri-I szoigálás.
— Alapi Nándor színtársulatának megnyitó előadása. Mint már jelentettük, Alapi Nándor Kamara Színháza Nagykanizsán május 29-ével kezdődőleg tíznapos szezont kezd. Ezl a rövid kis sziniidényl a társulat Herczeg Ferenc nagysikerű, bril-lláns vígjátékával, a .Kék r<Mrd"-val kezdi meg, melyben a jobbnál-jobb szerepeket az Igazgatón kívül Doktor János, Mágori Mária, Sötét Balázs és Kádár Margit jálszák. A bemutatkozó első előadás szombaton eslc fél kilenc órai kezdettel lesz megtartva a Polgári Egylet nagytermében.
— Virágok kiosztás* a városi kertészetben. Az erkélyek és ablakrácsok díszítésére igényelt vitágok szétosztása ma délután 2 és 6 óra közi történik meg a sánci városi kertészetben.
— A szerdal hetipiac árai. A tegnapi nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen átokulták: Zöldségpiac: Bab 1000 -2000, mák 10-12000, dió 4 -5000 K literenként, uj vöröshagyma 2—300, uj fogbagyma 300, sárgarépa 1500, zöldség 1500 K csomónként, saláta 2— 500 K fejenként, savanyukáposzta 2000, burgonya 1000—1500 K kilogrammonként. Tejpiac: Tej 3000, tejfel 12.000 K literenként, tűrő 10.000, vaj 50—60 000 K kilogrammonként; tojás egy drb. i 100 K. Húspiac: Növendékma: ba 20, marha eleje 20, hátulja 24, borjú ele|e 24, hátulja 28, serlés 28, zsir 32, háj 30, zsirszalonna 28, füstölt sertéshús 40^-50, kolbászfélék 30-50 ezer K kilogrammonként. Baromfipiac: Egy lyuk 25 -35, rgy pulyka 50—120, csirke 10—25, sovány kacsa 30 -40, sovány liba 50—70, kövér kacsa 60 -80, hízott liba 110— 200, szopós malac 30—80 ezer K darabonként. Terménypiac: buza400, rozs 220, szemes tengeri 210, zab 225 ezer korona métermázsánkénl.
— Keszthelyen evangélikus templom épül. A keszthelyi evangélikus gyülekezet egy felépítendő templom részére gyűjtési engedélyt kért a belügyminisztertől.
— ÉpDI a strandfürdő Zalaegerszegen. A munkálatok előrehaladott stádiumban vannak. Szerződés szerint a strandfürdőt junius 15-én át kell adni a forgalomnak.
— Megöltek egy hegyőrt. Zág János alsólendvai hegyőrt eddig még ismeretlen lettesek agyonverték. A borzalmas bűntényt éjszaka hajtották végre.
— Népművelési tanfolyamok bezárása. A zalaegerszegi népművelési tanfolyamok mind véget értek és a rendezők beküldték jelentéseiket a Vármegyei Népművelési Bi-zoti Ságnak.
— Hirdetőoszlopok [Keszthelyen. Keszthely nagyközség mintegy 200 hirdetőosz^opot állit fel, .melyeket bérbeadnak.
— Megnyílt a hévízi posta. Kcszthely-Hívizfürdőtelepenaz újonnan átépített posta és távirdü hivatalt május 20-án a forgalomnak megnyitották és szeptember 15 ü; a közönség rendelkezésére áll.
IdSJáré*
A nafíyknní-wt metcoroloj(l.l m«-tliryclA jelentése: Szerdin a Mmérséklet: retust] 7 órakor +126, délután 2 órakor 4-18-7. este 9 órakor -t-13\'4.
FelMrcI: Reggel borult, délben ke-véslibé borult, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel Északnyugat, délben és este t:síakkelel
A Meteorológiai Intézet lelentéae axe-
rlnl változóan tclhős Irtó, lényegtelen hó-változással és egyes helyeken eaóvel.
— TornaOnnepély Keszthelyen.
A keszthelyi reálgimnázium tsz év-végi lornaünnepélyét május 30-án délután 5 órakor tartja a gimnázium udvarán a következő programmal:
1. Zenés felvonulás. 2. Hlmnnsz. 3. Zenés svédgyakoriétok. 4. Szertorna. 5. Játék. 6. Atlétika. 7. Díjkiosztás. 8. Hiszekegy. 9. Elvonulás A torna-ünnepélyre belépődíj 5000 korona.
— Megszökött egy veszedelmes betörő a kaposvári rendőrség fogháziból. Székely Pált, aki a kaposvári üzleteket hónapokon át fosztogatta a rendőrség csak nemrégiben telte ártalmatlanná. Most kedden s a veszedelmes betörő a rendőrségi cella falát kibontva megszökött. Egyik fogoly társa, aki segített a szökésben, szintén meg akart szökni azonban ez neki nem sikerült, meri, a rendörök lefülelték. A megszökött betörő kézreketitésére megtették a szükséges intézkedéseket.
— Ma és minden este * Koron* kerihelylségében LÁZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával Ringversenyez.
— Hogy és mennyiért ment * gőzös Kanizsára 184S-ban? Elfakult u|ságlapról olvassuk ezt az alábbi érdekes birt, mely a Pesti Hirlap 1848. évi május 2-ikl számában jelent meg és amelyben arról van szó, hogy a hetvenhat év előlti tavaszon milyenek a hajó|áratok a Balatonon és mennyiért visz a gőzös Keszthelyről Kanizsára. — .Balatoni gőzhajózás. 1848-ik évi május 1-ső napjától kezdve a .Kisfaludy" gőzös naponként reggel 5 órakor indul Füredről Keszthelyre; útjában Szántód, Lötle, Fülöp, Badacson és Fonyód állomásokat megérinti. — Keszthelyről szinte naponként délben 12 órakor indul a közbeeső állomások megérintésével Keuesére; innen pedig 7 órakor Alsóörsnek vis-.za Füredre. Vasárnap nyugszik. Tripammcr urnák Keszthely, Kanisa, Vilrasd közt felállított gyorskocsiját a gőzös naponként Keszthelyen találja. Vitelbér Kanisáig egy személytől 2 ft. 4 kr. p. p. Kél rakhajó a Balaton hosszában portékák és ter-mesztmények számlására - készen áll. Pinicrics József.\' — Visszagondolva a régi jó időkre, megállapíthatjuk, hogy Keszthely és Nagykanizsa között igazán nem volt drága Pinte-rics ur gyors-kocsija.
— TanitógyOlés Keszthelyen. A Keszthely—zalaszentgróli csperesi kerület lóm. kalh. Tanítóegyesülete Keszthelyen népes évi közgyűlést t\'rtoll, melyen több értékes beszéd hogzott cl a lanügyi oktatás kérdésében.
— A balatonfüredi tcmplom-épitésre hirdetett pályázatra beérkezett 12 ajánlat melyek közül Radó , és Ucró budapesti cég legelőnyösebb
ajánlatát fogadták cl.
SPORTÉLET
BTSE—NTE alosztály-döntő
rj.jal zalaegerszegi és szombathelyi csapat szerepel vasárnap \' \' Nagykanizsán
Hatalmas spoitprogrammjs lesz vasárnap városunknak. Hiiom vidéki csapat fog vendégszcrrpelni és pedig a Bajai Tutul SE, a bajai alosztály bajnokc-apala, továbbá a zalaegerszegi polgári iskolt és a szombathelyi kereskedelmi iskola válogatott csapata.
A BTSE-nek az NTE, a pécsi alosztály bajnoka lesz az ellenfele; a küzdelem a kerületi bajnokságérl folyik. A bajnoki rendszabályok szerint ugyanis a kerillet kél alosztálya bajnokcsapatának kétfordulós, pont, illetve gólarányra menő mérkőzés! kell játszania felváltva egymás székhelyén s amelyik több ponto! szerez
a két meccsen, illetve jobb gólarányi,
az lesz a kerület bajnoka s mint ilyen, résztvesz a Magyarország bajnokságáért játszandó döntőkben. Az
^WVV.-W—-
— TIz és huszonöt éves találkozó Zalaegerszegen. Pünkösd hétfőjén a zalaegerszegi felsőkereskedelmi iskola ezclőll, liz és huszonöt évvel végzett növendékei adtak találkozót egymásnak. A találkozó ünnepélyes szent misével kezdődött. A találkozón a huszonöt évvel ezelőtt végzettek közül 11-en, a tiz évvel ezelőtt végzettek közül 15-en jelentek meg és beszélgetlek cl meghatódottan a régi időkről.
t- A csonka alsólendval Tanítói Kőr nívós tanitógyülést tartott Szentgyörgy völgyön. A gyűlésen Szila János elnökölt, majd Ory József és Turza Antal tanilók tartottak érdekes beszédeket.
— Schwarcz Dezsé harisnyái a legjobbak.
I elsó mérkőzés pünkösd hétfőn Baján volt, s azt imponáló arányban az NTE nyerte meg.
A zalaegerszegi diákok a nagykanizsai polgári iskola válogatott csapatával mérkőznek 2 órai kez-dL-tlel. A meccs 2X30 p«cig tart s reváns jellege van, mert két héttel azclöll Zalaegerszegen a kanizsaiak győztek 3:0 arányban.
A szombathelyi és nagykanizsai kereskedelmi iskolák válogatott csapatainak mérkőzése szintén reváns-mcccs; itt azonban a kanizsaiaknak kell a csorbát kiköszörülniük, Szombathelyen ugyanis 3:0 arányú vereséget szenvedtek. A kereskedelmisük meccse 3 órakor kezdődik s enijek befejeztével ke:UI sor a BTSE—NTE alosztálydli.-itőie, melyet budapesti bíró fog vezetni.
Rádió-miisor
Május 27 (csütörtök)
Budapest (560) D. c. 9.30, 12 fe d- u. 3: Mitek, közgazdaság. 4 :Sz.Tüdős Klán: .Divat tudósi tás". -1.30: A nemzeti cserkész-
.L/lYJliuuusiiaa • ...........— --------
naeytábor előadása. 5.30: Modern magyar költők verseiből. 7 30: Oöttling Hins dr előadása.: „Ein zweiies Stündlein dcutschcr FröcbHchkeif. 830: Molnár Imre dr. hangversenye Polgár Tibor zongorakísérettel és Hermann Ferike hárfamüvésznó közreműködésével.
Bécs (631 és 582J) I). c. 11 és d. u. 4.15: Hangverseny. 7.10: Esperanto 7.40: Angol nyelvőr a. 8.15: A Carmen-opera előadása 4 (elv.
Berlin (504 és 571) l). u. 5.30: Hangverseny. 8: Előadás az idcy-csségről. 830: Kamarazene. Btamhs-csL 0.30: Hangverseny (tamburiin és banjo). 10 30: Tánczene.
Hamburg (392.5) 4.15: Kamarazene. 5; Mozart-szonáták. 6.50: Spanvoí nyelvóra.
Irodalom és művészei
Nagykanizsa közönségéhez!
Március 1-én szomotu szenzációja volt a város közönségének az a hi-hcteilenséggel határos lur, hogy helyi fátssdalmt cs irodalmi életünk egyik legtöbbet igérő alakja, vitéz Nagy Qyózó váratlanul meghalt. Sokunk 1 elölt ma is rejtély a halála. Megsiratok, eltemettük. De cl nem fe-
lcdllli!l , , A nagykanizsai /miyi Miklós Iro
dalmi cs Müvészeli Kor felismerte Nagy Győzőben a minden bccsülésrc érdemes irodalmi értéket és elhatározta hogy emlékét hátramaradt müveinek kiadásával fogja megőrizni. Ez a vállalt feladatunk annál köny-nyebb, mivel a megboldogultnak édes apja Nagy Lajos anyagilag segítségünkre jött oly formán, hogy a fiához irott költeményeinek egy most megjelent kiadását átengedte körünknek s a kötetből befolyo jövedelmet mi a tragikus végű író müveinek nyomdai költségeire fordíthatjuk.
l-\'elkérjük tehát a város egész közönségét, hogy Nagy Lajos Kónnyüt cimü kötetét, mely ugy külső kiállt-! tása mint beíbscse s e mellett ol-! csósiga tekintetében is méltó a fel-I tétlen pártolásra, megszerezni és azt ! a társadalom minden tétegében ter-I jeszteni szíveskedjék. Ezt a pártolást nugérdemli a fejlődés erős folyamatában siibsdélt fia, vitéz Nagy Oyózo is, kinek elvesztéséi nemcsak Nagykanizsa közönsége, dc városunk irodalmi élete is megérzi.
Á Könnyek cimil kötet, melyhez a fiatal író legu\'.obbi, kiválóan sikerült arcképe is mellékelve van, kapható I minden doiiánytozsdébeu, ára I2.C00 korona. Tisztelettel
Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporra| utóna tn<^-sunk „Szarvas" szappannal. l9y kímélhetjük a fehérneműt. takaríthatunk munkát, Igy lesz a ruha Igazén kifogástalanul tiszta.
S C H I C HT-MOSÁS
TÖRVÉNYSZÉK
közgazdasAo
A soffőr kabátja
Bordás László 22 éves tapsonyi születésű liatalembcr amolyan soffór-jelölt-féle voll Braun Ede nagykanizsai solfórnél, akit szolgai munkák elvégzése ellenében Braun a gépkocsivezetés titkaiba beavattalia, hogy önállóan Is tudjon autót vezetni.
Bordás László egy alkalommal, amikor Braun Ede vidéki túrán volt, kulccsal behatolt annak lezárt lakásába és elvitte a soffir finom bőrkabátját és cipőjét két és fii millió korona értékben.
Braun megtette feljelentését ismeretlen lettes ellen és a rendőrség a lelmerillt gyanuokok alapján Bordás Lászlói lopás btlntette miatt letartóztatta és a kír. ügyészségnek átadta.
Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás, nagy számú haligatósSg , előtt.
Bordás László határozottan tagadta a cselekményt. Azt mondotta, hogy a nála talált bórkabátot és cipőt amik mestere tulajdoni vollak, egy Pickler üida nevű .ismeretlen" egyéntói vette meg késipénzen.
A törvényszék végül is bűnösnek mondta ki Bordás Lászlót lopás bűntettében és ezért őt 8 hónapi börtönre és 3 évi mellékbüntetésre Ítélte. Egyben elrendelte a vádlott további fogvafaitásáL
Ügyész és vádlott felebbezett az Ítélet ellen.
i.i. w -iw ■■ ■ ■ " ■\' .~*i•*" —
TŐZSDE
A mai éitéklözsdén az irányzat továbbra is tartózkodó éa Üzletiden voll. Érdeklődés ismét csak néhány favorit érték iránt nyilvánult meg, amelyek tegnaphoz képest ujabb árnyereségre tettek szert Igy Beocainl 35 Kőszén pedig több, mint 50 ezer koronával emelkedett. Barátságosak voltak még a közlekedési értékek, néhány villamossági és textil érték. Továbbra is lanyhán tendáltak a vaspiac vezelö értékei FOani papírok és Coburg, ugyancsak gyengébben voltak a kuliszpiac papírja., valamint Salgó, Naslci, izzó és Ofa. A forgalom Igen ^csekély.
Zürichi (árlat
\' rt.u 1677 SO. London 25U 25, N"rmrt
A budapastl TSude dulxa-ltTT**—
színjátéka.
t Ipese (452) 13. u. -1.30: Hangverseny. 8.15: Dalest
München (-185) l>. u. S: Zongorabang-verseny.
Pr6g« (3681 D. u. 4.30 -5.30: ltangver-seiiy. 6: Német leadás. S: Hangverseny.
Rónia (425) 0. u. 5.40: JazzbanU. «-10 : Készletek La Sclvagfii* elinll operából. Toulousz (430i I), u.841: Hangverseny. London (3Ó5) I). u. 4: Előadás. 6 : linc-zent. 6 10: Mezőgazdasági jelentés. 7 : lilAaiiAi 7.25: Mozart-intenveUció. K: Hangverseny baritonszőlöval.9.30: Előadás.
10: Triö. 1Ó.3U: Tánczene.
A Zrínyi Mlktös Irodalmi ts Művészeti Kör elnöksége
Dr. Tholwoy Zsigmond
MOZI
Uránia csütörtökön 7-9 órakor: Janice Meredith (Szabadság vagy halá ) történelmi Itlmrcgény 10 felvonásban Marion Dawies. ADgol hitadó, Magyar híradó, űsumont híradó, Tavaszi divatrevü.
Valiin
L..JJ.1 UCMSW
m m7iic kuk
cSliT ÍIU-J\'JJ aZL Msnu D^UÍ nus-Tlws rruU. n. ZJO\'-W kM Irt MUS-WU
w irfrM*
Lnrn »\'"»
Út. SOO4U0
na llMJirou
qm. ni- IJCrll-\'lí*
M. tm. WttluK
, U ■ IMU-IUU
_ , . _ osz-rsi
1MIMHS1 1Í10C-1.1M
D.vlstk
intoh. nssWJ.-lű
— Ma és minden este a Korona kertlielyiségébcn l.nZAK PISTA j győri clgányinflvész zenekarával I hangversenyez.
i Nagykanizsai Cimtár darabja i tízezer korona. Kapható kiadó-• hivatalunkban.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik telejlheletlen kis leányunk
RÓZSIKA
korai elhunyta és temetése ajkalmival inély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ás temetésén megjelenni szívesek voltak, különösen a felső kereskedelmi iskola tanári kara, osztálytársnői. a stllóinestcrck szakosztály, és a Munkásdalárda — fogadják ezúton is hálás köszönetünket.
Cseh Lajos
családja.
Terméayt óiade
8u« rü..v, 76 k1-* 427.500-430 000. n \\fC 432503—435.00 J. 7» 435.00S-43J-50U. Mii* danintoB t« pul-
lusoo-tSzooo, ís-e^K",-^^
79 kj-o. 432 503 —435 000, ron 230 Oeö-£bS00, lakirninvlru 340.000 - 250.M0, Íwív. 280.000-& C<X), ab 265 030-J70(Stl l«ce<> 2 5.000 210.000, rtW MoS-«íáW UUo IKHOO-195.0011, koipi 172.500—177.500.
Sertésvásár
Óta 16000-17.003, mlsodrenda 15.000-tslbO, angol sUIdö 17.000-19.000. slaloou nagyban 21.C00 - 21003-28.500,
Ubaiott bua 19.000-21«00. .ulonnii 141 leltei 20.000- 31^00. Az irányzat vontatott.
KU4Ő: Zrínyi Nyomdaipar ás ltöny»-______._i Í _ — - - : -
ZALAI KÖZLÖNY
1926 mAlus 27.
flPROHIRDETESEK
At apcóhlrdetéi tllla 10 szóig J000 kor. A dmtz6 f minden vastagabb betűből álló aló kii szónak számíttatik. Minden további ■ZÓ dija 500 K. A hlrdotó.l dl) «16r. fiaetondfi a lorgalmladóhozzásiámitásával
Hóoy szobái lakás a belvárosban (ma-gánhiz) azonnal átadó, vagy butoroxva két-két szoba úriembereknek kiadó. Om a kiadóban. 1740
Gyarmakok mellé vidékre Is, állási keresek. Drexler, Budapest, Józsct-kOrul 2. III. 4. 1658
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni. hogy olönyOa flaatóal faltátalak és jótállás mellett at-
5:2 vízvezeték, fürdőszoba, SffiiS;
csatornázás és tzzel kapcsolatos egyéb munkálatok •x«r«lé«4tésjavitá«át.
Amidón a n. é. közönség nagybecsű megbízásit kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról előre Is biztosítva, vagyunk teljes llutelettel
Szécsenyi István é$ Társa
Vlxvtxcttk r(U(«r«Uil. flrdó *t Ztiutitlal B*r«nd«ií»l Villalat Koaauth-tór IS.
•Mindennemű táblaQvaaak asztalosok, kertészek és uradalmak részére jutinyos irakért szerezhetők bc Stern üvegesnél, Vaiutl-utca 17/19. 1469
KltOnA korooaonyi
Ó- és UJBOR
1917. évi paoaanyabor tltcrenklnt ts kapható tcas
REMETE, Sugár-ut 6. uáa.
3 ívvel ezelótt uj anyagból épült báz lebontás miatt sürgősen aladó, amely ipUelbót 3 szobás Iskás teljesen felépíthető. Érdeklődni BaUhyány-ulea I. sz. 1749
Egy 1000-es gáaoaiplígáp kOrln-résszet, elevátorra] felszerelve, sürgősen eladó Tóth Imrénél, Nagybakónak. \' llíf
Meghívó.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület folyó évi junius hó 5-én déli 12 órakor a városház tanácstermében
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a tagokat ezennel meghívom.
Nagykanizsa, 1926. május 26,
Dr. Sabján Oyula polgáimesler, az egyesület elnöke.
Tárgysorozat:
1. A Sugár-uli városi sélakcrlben építendő színház és mozgó építésére vonatkozó szerződés megkötése.
2. A város és az egyesület kő-zotli jogviszonyt szabályozó szerződés.
3. A város jótállása mellett felveendő 600 millió korona kölcsön felvétele feletti határozathozatal.
4. Nétáni indítványok.
Indítványok a közgyűlés elölt 3
nappal az elnöknél Írásban bejelcn-tendők.
A nagykanizsaiak találkozóhelye s
Budapest legetsőríndll, modern, családi szállója, aa
István király szálloda
VI., Podmaniozky.utca 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgálás 1 Modern berendezési Központi lütis! - Mclegvlzazolgáltatás! -Fürdők! — t.tttl A nyugsti pályaudvar közelében
Alulírottak ugy a magunk, mint számos rokon nevében fájdalommal jelentjük, hogy a jó férj, szeretett atya és nagyatya
saly józsef
nyűg. d. v. főfelügyelő
életének 64-ik évében kínos küzdelem után elhunyt.
A megboldogult hült tetemei a msrtonvásári temetőben az ág. hitv. evang. egyház szertartása szerint folyó hó 28-án délulán 3 órakor fognak örök nyugalomra tétetni.
A pornak porrá kell lenni, de a lélek örökké él és emléke is élni fog!
Özv. Saly Józselné neje. Seftncr Boldtzaárné szül. Saly Annus. Szemzó tstvánné szul. Saly l.ujzo, Saly Margit, Emma, Ifj. Saly Jó/sct gyermekei. Scgncr Boldizsár. Szemzó István vél. llj. Saly lózsetní szül. Vlccnll lílol menye. Itj. Segner Boldizsár is Lojzlka, Szemzó l.ujzlka és Emmlke unokái.
Hain Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
22&1926. végrh. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végteba|tó az 1881. évi IX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel kóz-hlné leszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1926. évi Pk. 5304. slán-.u végzése következtében Dr. Máiek László agyvéd által képviselt Vaiga István nagykanl-zsal lakos Javára 3.43I.OCO kor. s |ir. ere-léig 1926. évi április hó 10-én loganatosl-lolt kielégítési végrehallás utján le- éa IcIOIIoglall és 50.C00 000 kor. becsüli kö-vetkezó Ingóságok, u. m: Egy jéggyár kiszerelés gépekkel nyilvános árverésen eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. Játis-blróság 1926-lk évi Pk. 530t. szJmu légzése folytán 3.431.000 kot tőkekövetelés, ennek 1925. évi augusztus hó 5-lk nap|á-tó! Járó Í\'.\'J kamatai. Ufh vállódlj él eddig Összesen 325.000 kor. blióllag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Erzsébet-tér 17. szám alatt lecndó megtartására 1926. évi Junius hó 9-lk napjának délutáni 4 órája haláildóul kliuze-tlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érlntelt Ingóságok az 1881. évi L\\. l-e. 107. és 108. fal érielmében készpénzllze-téa melleit a legtöbbet Igérónek. szükség esetén becsáron alul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és letulloglallalták is azokra klclígllísl |ogot nyertek volna, ezen átveréa aa 1SS1. évi IX. t. c. 102. 5. értelmében ezek tavára Is clrcndclteUk.
Kelt Nagykanizsán, 1926. ivl május hó
°,pM"\' Haán Gyula s. k„
t/io kir. iblróságl végrehajtó.
ES
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Önkéntes árverés.
Bagolasánc községben az országút mentén cgy 1200 i öles házhely és 934 -öles házhely 1926. május hó 30 án délután 2 órakor a sánci .Szép Ilona" vendéglőben önkéntes árvetésen eladatni fog.
Koplár Mihály
1741 vendéglős.
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségi áron
alul uj famegmunkáló gépek
gyári garanciával; Dzcmredukció miatt használt üzemképes
SZERSZÁMGÉPEK
Irarsniíssióalkatrészek, (szijtárcsák. konsolok, stb.)
villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek
rendkívül olcsón
kaphatók
HERKULEÍMÜUEK RT.
BUDAPEST,
VI. Figyetö-u. 14-16.
Telefon: Lipót 90S 20, 908-21.
4503/1926.
Hirdetmény.
A kereskedelmi miniszter ur megengedte, hogy a hívatásos mezőgazdasági és aratómunká-sok az általuk szerződésileg elvállalt mezőgazdasági munkálatok elvégzése végett lakóhelyükről a munkahelyre és vissza való utazásuk alkalmával a m. kir. államvasutak és a kezelése alatt álló helyiérdekű vasutak vonalain a személy- és vegyes-vonatok III. kocsiosztályában félárti menetjegyekkel a következő leltételek mellett utazhassanak:
1. A kedvezmény Igénybevételére csak azok a mezőgazdasági munkások jogosullak, akik az 1898: II. t.-c. értelmében munkásigazolvánnyal el vannak látva és munkaszerződésüket ugyanezen törvény 8. § a érteimébén az arra Illetékes községi elöljáróságok közreműködésével kötötték meg.
2. Az engedélyezett menet-dijkedvezmény érvényességi időtartama 1926. évi április hó 1-évcl kezdődő hatállyal folyó évi október hó 31-ig tart s ezen időtartam alatt a kedvezmény minden egyes munkáscsoport állal csakis egy ízben, az elvállalt munka megkezdése és befejezése alkalmával vehető igénybe s csakis az esetben, ha legalább 12 (tizenkettő) főből álló csoportban együtt utaznak, vagy ha kevesebben vannak. legalább 12 munkásért járó menetdijat fizetnek s a jegy-vállás alkalmával minden esetben annak a községi elöljáróságnak hivatalos bizonyítványával, mely előtt a munkaszerződés megköttetett igazolják azt, hogy utazásuk szerződési kötelezettségük teljesítése végett szükséges.
3. A községi elöljáróság állal kiállított bizonyítványt a munkások a jegyváltáskor felmutatni és ugy az oda, mint a visszautazáskor lebélyegeztetni tartoznak.
4. Amennyiben nagyobb tömegű munkások utazásától van szó, az elszállítás biztosítása érdekében szükséges, hogy a munkások utazási szándékukat 48-órával előbb annak az állomás főnökségének, ahol vonatra szállani akarnak, előzetesen be-jelent-sék.
Nagykanizsa, 1926. évi május hó 20-án.
Polgármester.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
MICHELIN PNEU
gyári lerakat motor és kerékpár,
flutúlcUzcielésck legversenyképesebben
NAGY JÓZSEF Budapcut,
VI, AndrAssy-ut 34. - Telelőn: 21-97.
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oícubcck Károly).
66. évfolyam, 28. szám
Nagykanizsa, 1926 május 27. cslltörtök
Ari
1800
korona
POLITIKAI NAPILAP
SzoturtMg it UaMShiUI FM & sz. litZTstu-Irkfoo 78.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EMtatid áz»: ítn tóm 30-000 I HázMl btr,........ 90.000 I
Záradékul
Mielőtt véglegesen lezárnánk ezt a kinos, hosszít időkön át széles köröket foglalkoztató (rank ügyet, még egyszer a vádlottak szemébe akarunk nézni, hogy eloszlassuk azt a dilemmát, hogy cselekedetük során bün vagy erény vezelte e őket.
A frankhamisilás bűnöseit nem akarjuk a hazafiság glóriájával övezni, mert ehhez a szent eszményhez nem férhet még olyan bün sem, amelyik nem viseli magán a becstelenség bélyegét. Mégis helyénvalónak tartjuk a biróság sujló ítéletét, bár ezer érzésünk támad a lelkünkből, amelyik hajlandó volna bizonyos lelmentvényt adni.
Kitűnt, hogy ezeket az embereket nem a gonosztevők becstelen bünvágya vezette, nem törekedlek cselekedetükkel nyereségvágyra, vagy egyéni haszonra. őket egy helytelen irányban történó megindulás során messzemenő ideák duzzasztották. Olyan ideák, amelyekhez nem lett volna szabad férnie a frankhamisítás bűnös cselekedetének. Érdekesen komplikálja ez az eset az erény és a bün területeit, de nem tud abból kimagasodni az erény olyan formában, hogy ezzel a frankhamisitók cselekedetét jutalmazhatnánk meg. Vakmerő emberek cselekedete volt ez, amikor annyira elhomályosította őket a rövidlátás, hogy a veszélyt észre nem véve belevágtak akciójukba, amelynek most szenvedhetik keserű következményeit.
A biróság előtti magatartásuk, különösen az utolsó napokban annyira megkapó volt, hogy most már súlyos tévedéseik melleit sem tudjuk elvitatni tőlük, hogy valóban hazafias motívumok irányították cselekedetüket. A lírai hangig ellágyult kijelentések, amelyek a főbb bűnösök ajkát hagyta el, már nem az értelem kiagyalásából, hanem a szíven át szűrt érzelem területeiről fakadtak. Mindez nem enyhítette azonban felelősségüket s nem mentesítheti őket attól, hogy a haza sorsát kockára levő tetliikérl annak érdeme szerint bűnhődjenek.
A pénzügyminiszter válaszolt az adó-panaszokra
Mén hosszú ideig kénytelen fenntartani a forgalmiadét, de jövőre csökkenteni akarja — Rendezni fogják az adóbehajtást — * genfi kölcsön fennmaradó részeit a vármegyék és a városok fogják meqkapni - A nyug-dijasok ügyének rendezése egyelőre kivihetetlen
A Ház általánosságban elfogadta a pénxiigyi tárca költségvetését
Budapeit, május 27 (íjszatul rádiójclcr.lés) A nemzetgyűlés mai ülésén a pénzügyi tárca költségvetéséi tárgyalta a Ház. Temesvóry Imre előadó ismertette a költségvetést, melyből kílünik, hogy a súlyos gazdasági viszonyok közöli is javulás mutatkozik egyes rétegeknél, igy elsősorban a köztisztviselőknél.
Sándor PálMelszólalásában a forgalmi adó és a többi adó leszállítását kívánja. Határozati javaslatot nyújt b;
a színházak torgalml adójának eltörlésére. A köl\'ségvelést nem logadja el.
Pintér László rámutat arra, hogy a szanálás a pénzügy terén beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Sürgeti a közmunkaváltság csökkentését, a várr.örlak\'anyák felépítését és a fázisrendszer bevezetéséi. A költségvetést elfogadja.
Saly Endre felszólalása után Gadl Oaszton rámutat arra, hogy a kisbirtokosok kataszteri holdankénli jövedelmüknek 2-3-szorosát lizelik adóba. Szól az adókivetési visszásságokról. A költségvetési ellogadja.
Szilágyi Lajos az adóterhek csökkentését követeli, olcsó mezőgazdasági hitelt sürget a gazdák részére. A beruházások mielőbbi végrehajlá-sát és a lakások építésére felajánlott összeg felemeléséi kéri. majd a hadi-kőlcsönök valorizálását követeli. Tiltakozik a pénzügyi ellenőrzésnek bármilyen tormában való fenntartása ellen. A költségvetést nem logadja el.
Elnök az ülést félórára felfüggesztette. Szünet után
Sokorópátkai Szabi István ismerteti a falusi lakósság nehéz helyzetét és azokat a közterhekel, amelyek ránehezednek. Fokozzák még a nehézséget azok a visszáságok, amelyek az adókivetésnél történnek. A költségvetést elfogadja.
Fábián Béla kéri a tanácskozó-képesség megállapítását. A Ház ta-
nácskozó képtelen, elnök az ülést ielfURgcszletle. Ujabb szünet után kezdi meg beszédéi Fábián Béla. Hosszasan foglalkozik az adópolitikával és különösen a forgalmiadó (erén mÉ^ozó panaszokat ismerteti.
A forgalmiadé ellenőrök létszámcsökkentése
he. Határozati javaslatot nyújt be, hogy a rokkantaktól, hadiözvegyek és árváktól ne lehessen elvenni a trafikokat és italmérésekét. A költségvetést nem logadja el.
Malaskh Oéza a [orgalmi adó és az általános kereseti adó terén tapasztalt visszaéléseket teszi szóvá. Határozati javaslatot nyújt be, hogy a pénzügyminiszter készítse el a progresszív alapon nyugvó egyenes-adóalap tervezetét. Ugyancsak határozati javaslatban kéri a forgalmi adónak 1%-ra való leszállítását. — F.gyfázisos rendszerre való áttérési követel. Követeli a cukoradó leszállítását, végül a beruházásokkal foglalkozik. A költségvetést nem fogadja el.
ÓiHy Imre beszél a magyar borkivitel kríziséről. A költségvetést elfogadja.
érdekében határozati javaslatot nyújt
A pénzügyminiszter válasza
Bud János válaszol az elhangzott felszólalásokra. A forgalmiadóval még hosszú ideig kénytelen élni, de meg van benne a ^ándék, hogy ha a jövő esztendei köllségvetés megengedi, ugy le fogja szállítani s később teljesen megszünteti. Az adóbehajtást rendezni fogja, ugy, hogy az elviselhető legyen. A jelenlegi adóellenőrző közegek létszámát redukálni nem lehet. Felhatalmazási log kérni, hogy a nemzetközi kölcsön fennmaradó részeit vármegyei utak építésére és más hasznos beruházásokra a vármegyéknek és városoknak hosszú lejáratú kölcsön alakjában kiadhassák. A városi kölcsönök nagyon jól beváltak. A borfogyasztás érdekében (elhívja a nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy a városok a belföldi logyasztást nagyban elősegítik. A nyugdijasok nyugdija csak idővel lesz rendezhető, mert előbb
meg kell várni, mig a mai nehéz körülményekből kijulunk és a költségvetésben oly lelesleggel rendelkezünk, mely az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül erre a célra fordítható lesz. A valorizációs javaslat a Ház elé fog kerülni. Kéri a jövő esztendőre ötvenmillió aranykorona nemzetkőzi kölcsön felszabadítását. Csodálkozásának ad kifejezést, hogy addig, mig az egyik oldalon kifogásolják a nagy adókat, addig a másik oldalon keveslik a beruházásokra és más egyéb kiadásokra előirányzott összegeket. Kéri a köllségvetés elfogadását. (Nagy taps és éljenzés.)
A Ház ezulám általánosságban elfogadta a pénzügyi lárca költs^velését.
Elnök napirendi indítványt tesz, mely szerint a nemzetgyűlés holnap folytatja a költségvetés tárgyalását.
Az ülés Vs7 órakor éri véget.
Elhalasztották a szombathelyi textilpanama itélet-hirdetését
A tábla űgyierc mind a tizenhat vidlott ellen teljee egészében fenntartotta a vádat
Győr. május 27. (Éjszakai rádiójelentés). A győri kir. ítélőtábla ma délelőtt és délulán tolyialla a szombathelyi textilpanama tárgyalását. — Eckersberger dr. táblai főügyész helyettes vádbeszédében, mind a 16 vádlott ellen fenntartia a vádakat teljes egészükben. Ezulán Szemző Sándor dr. védő, Boros Imre dr.. Gál Jenő dr. és délután Tőlh László
védők tartolták meg védőbeszédeikel. A védők egyrésze ujabb tanúkihallgatásokat kért, másik védő pedig a vádlottak ártatlanságát hangoztatta, A tárgyalást vezető elnök a védő-beszédek után a tárgyalást berekesztene és annak folytatását junius -1-ikére tűzte ki, amikor is ítélet kihirdetésre kerül a sor az. országos pori felveri panama ügyében.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 28
Ifla lesz itélet az olaszliszkai hamis milliósok ügyében
As ügyééi rendkívül aulyoa bontóiéul kér a vádlottakra
Debrecen, jmijus 27
A debreceni biróság ma folytatta az olaszliszkai pénzhamisítók btln-perének fótárgyalását. A mai tárgyaláson elhangzóit tanúvallomások elmondják, hogyan próbálkozott Fried-lűnder Salamon a hamis milliósok beváltásával a bankban. FriedISnder akkor azt mondotla, hogy apja perselyéből vette ki a hamis millióst. Bettelheim mcglátla az Íróasztalon, felismerte, hogy hamisak, összetéple ésakályhábadoblaazokal.ahol később a detektívek meg is talállák. A biróság Pink Pál csendőrtiszlhelyeltes tanúvallomása után belejeztc a tanuki-hallgalásokat, felolvasta a különböző Iratokat és szünetet rendeli cl.
Szünet után az ügyész tarlotla
meg vádbeszédét. Rendkivűl súlyos bünlelésl kér, mert a hamis milliósok forgalombahozalala nemcsak a magyar állam pénze elleni merényiéi, hanem az egész ország gazdasági éleiéi veszélyezlelle. Friedliinder Frigyest hamis pénz csalárd használatának, Friediünder Salamoni hamis pénz csalárd forgalombahozatalának bűntettével, Bettelheim Sándort és Czinek Dezsői bűnpártolás vétségével vádolja.
A védőbeszédek elhangzása ulán a tárgyalást vezető elnök délután kél órakor berekesztette a tárgyalási és annak folytatását holnap délelőtt 10 órára tűzte ki.
Ítélethirdetésre valószínűleg csak délben kirűl sor.
1.1.-.-.-I.-I .-i - -i - — -
Elfogták a Lajos-utcai gyilkost
Egy Budapestről kitiltott utcai leány volt a gyilkos. - Egy kölcsönkért zöld zsemper vezette nyomra a rendőrséget
Budapest, május 27 Beszámoltunk arról a titokzatos gyilkosságról, melynek Bernát Aladár budapesti, La|os-utcal iskolaszolga volt az áldozata.
A gyilkost a táplószelei csendőrség ma elfogta Papp Piroska, Budapestről kitiltott, fiatal utcai leány személyében. A leány egy Rákócziutcai boffében ismerkedett meg az iskolaszolgával, aki két más leány társaságában mulatóit, mikor Papp Piroska hozzájuk csatlakozott. Papp Piroska a jólfizető iskolaszolgát hazakísérte lakására. Ulközben a leány felszaladt egy barátnője lakására s attól egy zöld zsemper-kabátot kért kölcsön. Ez a zöld zsemper vezette most nyomra a rendőrségei.
Később a leány újból visszatért láthatólag izgatottan a sörözőbe s ott barátnői nagy pénzeket láttak
nála. Szerdán reggel már kiöltözködve, konflisban látták és a szállásadónője észrevette, hogy a ruháján vérnyomok vannak. Mire a rendőrség ezt megtudta, a leány eltűnt Budapestről, mígnem Táplószelén elfogták.
Papp Piroskái ma kivitték a tett színhelyére. A gyilkosság lefolyása
még nem ismeretes.
«
Afa éjszaka érkezett rádiójelentés szerint Papp Piroska megtört és teljes részletességgel bevallotta leltét. Bernát részeg volt, mikor hazakísérte. A konyhában egy fejszét látott, azzal ütötte, agyon. Bernát egy szó nélkül meghalt. Zsebéből 250.000 koronái veit ki. Ruháit is összcpakkolta és el akarta vinni, de megborzadt és kisurrant a házból, majd Tápiósze-lérc utazol!.
Hat nagykanizsai dalárda vesz v részt a megyei dalosversenyen
Nyolcszász énekest várnak a verseny napjára Zalaegerszegre Eddig huszonhárom dalárda jelentkezett
Zalaegerszeg, május 27 A Zalavármegyei Dalosszövetség választmányi ülést lartott, amelyen megjelent Nagykanizsáról Kelting Ferenc polgári iskolai lanár, a Zala-vármegyeiDalosszövetség titkára is. Eddig 23 dalárda jelentette be részvételéi. Ezek a kővetkezők:
A zalaegerszegi Egyházi Ének-egyesület vegyeskara, a nagykanizsai Vasutas Dalkör, a nagykanizsai Munkás Dalárda, a zalaegerszegi Építőmunkások Dalárdája, a zalabéri Daloskör, a sormási Földműves Dalárda, a zalabaksai Dalosok, az alsó-páhoki Dalárda, a sümegi férfi Ének-
egyesűlel, a keszthelyi Iparos Dalkör, a zalaegerszegi Daloskör, a nagykanizsai Fütőházl Vegyeskar, a nagykanizsai Fütőházl Férjikar, a nagykanizsai Ipartestilleti Dalárda, a balalonmagyaródi Dalárda, a kö-vágóőrsi Dalegylet, a zalaegerszegi Katolikus Legényegylet Dalárdája, a nagykanizsai Zrinyl Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, a nagykanizsai kis Dalárda, a zalaszcntgróti Keresztény Ifjúság férfikara, a zala-szentgróti Keresztény Ifjúság vegyes-kara, a csácsbozsoki Polgári Daloskör, a balatonkövesdi ref. Dalkór.
A különböző dalárdákban össze-
sen körülbelül 700-800 dalos vesz részt a versenyen. A verseny 10 órakor lábori misével kezdődik. Majd a dalosok a Move sportpályára vonulnak, amely kedvező időben a verseny szinlcre lesz. 11 órától l-ig és délulán 3-tól 7-ig bonyolítják le a versenyt. Esle 8—9 óra közölt mindegyik dalárda szerenádot ad a koszorús leányának, szerenádot kap továbbá az alispán, a polgármester
s ha lejön, Vass miniszter Is. Kilenc órakor a Move sportpályán díszhangverseny lesz, amelyen 40 lagu szimfonikus zenekar is szerepelni fog. Ulána táncmulatság következik. Rossz idő esetén a templomban tartott misén a szereplő dalosok a szentély előtt helyezkednek el, a versenyt az Edison-moziban és a vármegyeháza nagytermében, a díszhangversenyt a Bárányban tartják.
Hatósági bizottság szállt ki a nagykanizsai gőzfürdő felülvizsgálására
A polgármester záros határidőn belül a fürdő teljes rendbehozatalára kötelezte a tulajdonost
Nagykanizsa, május 27
Olyan városban, mint Nagykanizsa, ahol még az urilakásoknak is nagyon csekély része bír fürdőszobával, népfürdője vagy strandfürdője egyáltalán nincsen, — ha csak] a lómosdalási célokra használt Principális-csatornát nem nevezzük uszodának — nagyon fonlos szerepel löll be egy gőz- és kádfürdő. A fürdő azonban csak akkor felel meg rendeltetésének, ha mindenben megfelel a köztisztaság, a közönség kényelme stb. követeléseinek.
Sajna, hogy Nagykanizsán etekin-lelben is kedvezőtlenek a viszonyok. Van nagyobbszerű gőz- és kádfürdőnk a Kisfaludy- és Csányl-ulcák sarkán, melynek tulajdonosát a várossal kötött szerződése kötelezi a fürdő fenntartására, de amely fürdőt olyan kevesen látogalnak, hogy bevételeiből annak megfelelő üzemben-tartása lehetetlenség. Igy a lürdő évek során át annyira leromlott, hogy ellene több \'panasz merült fel a közönség körében. A panaszok eljutottak a városi hatósághoz.
A halóság a nagyközönség érdekeit szem elótl tartva, bizottságot küldöli ki a gőzfürdő megvizsgálására. A bizottságban helyei foglalt a városi közegészségügyi hatóság és az államrendőrség képviselője is.
A hatósági vizsgálat megállapította, hogy az uszodát egyáltalán nem lehel használni. A kabinok egy része teljesen le van rombolva, a másik része olyan korhadt, hogy veszedelmes belépni; egy harmadik részét pedig lyukólnak használják.
A gőzfürdő Is el van hanyagolva, a bulorok primitívek. A kádfürdők sem felelnek meg a követelményeknek, melyekel a nagyközönség joggal igényelhet.
A bizottsága tapasztalatokról megtelte jelentését a polgármesternek, mely a lürdőlulajdonosl záros határidőn belül a fürdő rendbehozalalára kötelezte.
Igy nevezetesen, hogy a fürdőkádakat és fürdőszobákat tisztiitassa ki. A köpölyöző helyiséggel összefüggő orvosi szobában a lakást eltiltja. A tönkrement bútorzatot, pam-lagokal és pokrócokat ujakkal cserélje fel. — A borbély-helyiségei, a fürdő ablakait és a ruhatárat — mely a jövőben éléskamrának nem használható, helyezzeliszla állapotba. A teljesen leromlott és részben tyúkólnak használt uszoda faburkolatát és a zuhinyokat helyezze jó és használható állapotba. A köpölyözést további intézkedésig eltiltották.
A polgármester határozatáról a nagykanizsai államrendőrséget és a tisztiorvosi hivatali értesítették a kellő ellenőrzés foganatosítása végett.
Megfelelő befektetéssel cg/ a mai igényeknek és a higiénia követelményeinek megfelelő, uszodával kapcsolatos gőz- és kádfü.dől lehetne kiépileni, amely nemcsak a közönsége! és a közegészséget szolgálná, de talán üzleli szempontból is rentábilis lenne. Erről a megfelelő befektetésről azonban a bizottság határozatában nem történt gondoskodás.
A Norget megveszi Amerika
Kopenhága, május 27. Oslói jelentés szenni a Norgel el fogják adni Amerikának. A léghajó építése és felszerelése kerek egymillió norvég koronába került, a norvégiai léghajózást egyesület szerződésben kötötte ki magának, hogy AmundscnUI megvásárolhassa az északsarki ul után és a vétel meg, is történt, mégpedig 370.000 norvég koronáért.
A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy
vasárnap reggel 7 órától kezdödőleg ===== mindennap indul az :
autóbusz ház elöl Hévízre.
Indulás Hévízről este 6 órakor.
Személyenként 120.000 korona oda és vissza. Előre is megrendelhető a Xissörház vendéglőben. Tel. 5-45
Szíves pártfogási kér
RITSCHER MÓR.
1928 május 28. _ZALAI KÖZLÖNY
A miniszterelnök ma Genfbe utazik
A népszövetségi főbiztos és a pénzügyminiszter utaznak a miniszterelnökkel
ítélet az Ady-hagyaték ügyében
Budapest, május 27. A mai ni.pon a bíróság kötelezte Ady Endre elvegyél, hogy a koltö müveiból szírlett jövedelem negyedét Ady Endre szőleinek rendelkezésére bocsássa. Változatlan az angol szénválság
London, május 27. Az angol szén* válságban még mindig nincs in,-hülés. A bányatulajdonosok szervezete még mindig nem válaszolt a miniszterelnök kozvetitó ajánlatára. A nyarl szQnet után lesz a frankpör táblai tárgyalása
Budapest, maius 27. A frankügy iratait, miután Nádosy ésWindiscb-graiz védói felfolyamedást jelentettek be a további fogvatartas miatt, felterjesztenék a táblához, amely a felfolyamodás ügyében még junius-ban határoz. Ezután tűzik csak ki a fellebbviteli tárgyalás határnapját, melyre minden valószínűség szerint csak a nyári szünel után kerül sor.
A romániai választások Bukarest, má|us 27. (Éjjeli rádió-jelentés) A romániai kamarai választások eredménye még nem ismeretes, de az eddigi eredményekből megállapítható, hogy a kormánypárt a 368 mandátumból legalább 280-ra számiihat.
Országos ögyvédgyülés
Budapest, május 27. Az ország ügyvédi kamarái május 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor együttes értekezletet tartanak Budapesten az ügyvédi kamara dísztermében. Az országos gyűlésen az ügyvédi kar legégetőbb problémái kerülnek megvitatásra.
Abd el Krím kegyelmet kap
Páris, május 27. A francia minisztertanács elé Brland javaslatot terjeszt, hogy Abd el Krim megtéréséi csak ugy fogadják cl, ha megköveti a marokkói szultánt, aki ellen lázadása elsősorban irányult. A rill-lerfllet kormányzójának Kaid Haddut szemeilék ki.
FelDlbélyegzlk a bankjegyeket
Budapest, május 27. A magyar bankjegyeket az ősz folyamán felül-bélyegzik pengőértékre, hogy a közönség hozzászokjék a pengőérték-ben való számitáshoz. A pengőbank-jegyek január l-én kerülnek kibocsátásra. Egységespárti értekezlet
Budapest, május 27. (Éjszakai rádiójelenlés.) Az egységespárt ma este 7 órakor értekezletet tartolt, melyen részlvcltek Bethlen István gróf, Pesthy Pál, Rakovszky Iván és Vass Józscl miniszterek is. Az értekezlet löbb hozzászólás ulán ellő-gadla Bortos Andor indítványát, hogy a kormány illilsa össze tálcádként a kormányzat tevékenységét s azt adja ki a párt tagjainak.
A miniszterelnök bejelentene, hogy holnap (itnfbe utazik ér. kilejtcllr utazása célját., amivel a értefce.\'lít véget ért.
Budapest, május 27. Po\'itikai kö- j tőkben eddig ugy tudták, hogy a Népszövetség pénzügyi bizottságának ülésein Magyarországot egyedül Bud János pénzügyminiszter fogja képviselni, a miniszterelnök pedig csak junius első napjaiban utazik Genfbe. Bethlen István miniszterelnök
Nagykanizsa, május 77 Az Országos Slcfánia Szövetség nagykanizsai fiókja tegnap délután tartolta ujjáalakiló közgyűlését a városháza nagytermében, diszes és előkelő közönség részvétele mellett.
Előzőleg a választmány tartolt ülést dr. Winkler Ernő elnöklete alatt, majd később dr Sabján Gyula polgármester vette ál az elnöklést.
Egy év működése Dr. Wetvarth Dezső főorvos beterjesztette jelentéséi a mull évi működésről. Ismertette az anya- és gyermekvédelem nagy jelentőségét és felhívta a nagykanizsai lássadal-mat a Szövetség nagy nemzeti munkájában való [észvételre és támogatásra.
Az orvosi jelentés szerint a gondozásba veti terhes anyák srámaaz elmúlt évben 278 voll. Szülész.-,ivosi rendelésen megjelent 354 terhes
időközben megváltoztatta tervét és holnap ő is elulazik a pénzügyminiszterrel egyuil. Smith népszövetségi főbiztos is együtt utazik Génibe a miniszterelnökkel, aki ismertetni fogja az eddi£ itt kiadott havi beszámolóit a magyar államháztartás helyzetéről.
anya. Gyógykezelésre utasíttatott kö zülok 14. Gondozásba veti csecsemő egy éves életkorig 621 ; egy-két évei gyermek 10; két-három éves gyermek I. Kórházba utaltatott 10. A védőinlézet gondozottal közül meghalt egy életévig 42 csecsemő, egy-három éves korig 9 gyermek. Meglátogattak 796 esetben terhest. 888 gyermekágyasl, 5082 csecsemőt és 4788 esetben kisdedet. K:adtak46 esetben szülészeti vándorládát, 80 cselben csecsemő vándorkelengyét, 221 cselben gyermek-ruhát. 13S0 esetben gyermeklápszert. .A védőnői iroda eljárt szociális ügyekben 64-szer, anyái vagy csecsemőt elhelyezett 6 esetben, anya vagy gyermek erkölcsi védelme ügyében is eljárt s ezenkívül 4 esetben foglalkozási szerzett.
Újjáalakulás Dr. Salján Oyula polgármester
előadja, hogy a nagykanizsai liók-szövetség saját külön alapszabályaival nem működhetik, ehhez a belügyminiszter nem járul hozzá. A fióknak az országos szövclség alapszabályai szerint kell újjáalakulnia és ezen alapszabályok szerint működnie.
Herceg Batthyány fővédnök
A polgármester ezután előterjesz-\' lést tesz fővédnök-választásra. A nagykanizsai fiőkszövelség fővédnökéül Batthyány-Stratlminn László hciceget ajánlja megválasztásra.
A választmány egyhangúlag, éljenzés közepette megválasztja a herceget fővédnökül.
Az évi tagsági dijat kél aranykoronában állapították meg.
Majd következett a tisztikar és az igazgatóság megválasztása.
Az elnökség
Dr. Kaufman Lajos indítványára a szövclség helyi fiókjának elnökévé isméi Sabján Oyula dr. polgármestert választották meg. Társelnökök a felekezetek lelkészei és a jólékony egyesületek mindenkori ctnökei, dr. Plihál Viktorné kir. koimányfőlaná-csos neje és Eberhardt Béla piarista gimn. igazgató.
Igazgatósági tagok
Igazgatósági tagokul Egyhangúlag megválasztanak: Biumcnschein Vil-mosné, Bonlz Edith, dr. Balla Já-nosné. dr. Fábián Zsigmondné, dr. Fricd Ödönné, Farkas Vilma, Horváth Olivérné, kövesdi Boér Gusztávné, dr. Kahán Imréné, Kaán Irrrta, dr. Kaufman Lajosné, Király Sándorné, \'Mair Grétc, Mágol Vilma, dr. Neumann Edéné, dr. Orley Györgyné, Pongor Henrikné, Práger Ferencné, Miitínyi Gyuláné. Peirik Dezsőné, Rubint Károlyné, Rosenlcld Józsefné, dr. Rotschild Bíláné, Sommer Ignác-né, Slrém Tivadarné, Szegő Gyuláné, Zalán Gusztávné, dr. Tamás janosné, Teutsch Gusztávné. dr. Tuboly Gyuláné, Vári Jolán. Weisz Ernöné, Wei-ser Jánosné, Wéber Károlyné, Bazsó Józsefné, ujnépi Elek Ernöné, dr. Darás László, GyOmörcy Islvánné, dr. Ooda Lipót, dr. Tholway Zsigmond, dr. Králky István, Kaiser F.lekné, Petrik D .\'zső. Radnai Jenóné, dr. Weisz Lajos, dr. Winkler Ernöné, Vegclc Károlyné, dr. Weiwarth Dezsőné, dr. Diskai Imréné, Kelemen Ferencné, dr. Sabján Gvuláné, dr. Knausz Lászlóné, dr. Máiéit Lászlóné, László Imréné, Berlin z\\gostonné, Bloch Lászlóné, Walieurszky Anlslné, Scheibcrg Józsefné, Ölvös Emiiné és Reichenfeld Gyuláné.
A választmány ezután álalakul közgyűléssé és mindazl jóváhagyja, amit előzőleg mint választmány letár-
Ezután igazgatósági ülés voll, amelyen megválasztották a tisztikart.
Ügyvezető igazgató: Dobrovics Milán.
Fólitkár: dr. Kaufman Lajos.
Titkár: dr. Illrschler Jenő.
J«*gyző: Barbarits l.iyivs.
Ügyész: dr. Berlin József.
Pénztárnok: Hetéssy J.
Ellenőr: Fríz János.
Raktárnok: <Sr., l(rátky Istvánné.
Dr. Kaufman Lajos egy gyermeknap rendezését javasolja. Ennek rendezésére az igazgatóság egy szűkebb körű végrehajtó bizottságot küld ki.
Az ülés 7 órakor ért végei.
Hősök ünnepe Nagykanizsán
Vasárnap délelőtt áldoz városunk közönsége a világháborúban elesett hősei emlékezetének
Nagykanizsa, mjjus 27
Május utolsó vasárnapja a hósök emlékestének szentelt nap csonka országunk egész területén. Ezen a napon az ország minden városában, községében uj magyar halottak-napját ünnepelnek.
Nem szomorú, sirató ünnep ez. Nem gyász vonja be ezt a napot lekele drapériával, hanem megnyugvást száll keresni a lelkünk, ki tudja, mcire porladozó sirok fölé. Biztatásért megyünk hőseink emlékéhez, a .Nem, nem, soha!" hiléért, reményeinkért, amik azt Ígérik, hogy a kiontott vér nem hullott hiába.
Nagykanizsa városa vasárnap délelőtt 9 órakor rendezi az elesett hősök emlék-ünnepéi.
Az ünnepély a lelsőlemplom előtti téren tábori misével kezdődik, melyet dr. Vargha P. Theodorich plébános mond. A mise alatt az Egyházi Énekkar énekel dr. Dómján Gyula karnagy vezénylésével.
Ugyanebben az Időpontban az ösz-szes telekezetek templomaiban a hó-
Újjáalakult a kanizsai Stefánia-fiók
A csecsemő- és anyavédeiem egy esztendei munkája számokban Nagykanizsai gyermeknap rendezését készítik elő
sok emlékének szenlell istentiszteleteket tartanak.
Mise ulán kezdődik az ünnepély műsoros része. Az Ipartestületi Dalárda Bllchler Mór karnagy vezetésével énekszámmal nyitja meg a műsort. Utána Barbarits Lajos, lapunk szerkesztője szavalja cl .Visszajönnek táltos-paripákon . .." cimü költeményét. Az ünnepi beszédet Sótonyl István kegyesrendi tanár mondja. Garamvötgyl Iván szavalata után a polgármester a város koszorúját helyezi cl a templom lalába épitett hősi emléktáblára. A műsort az Iparosdalárda énekszáma zárja be.
Az ünnepély szép músorál emelni fogja a katonazenekar játéka is.
Az ünnepélyen részt vesznek az összes hatóságok, hiva\'alok, egyesületek és az iskolák lanuló ifjúsága is.
Kedvezőtlen idő esetén az iskolák külön-külön tartanak kegyeletes ünnepségeket. Ez cselben a hivatalos istentiszteletet a fclsőtcmp\'.omban tartják meg, a műsoros rész pedig elmarad.
4
«_ ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 27.
NAPI HÍREK
KULTURESTÉLYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK)
Májul 30. V Mjgvkinuul »ütílüii KíimQvttfk Onux^l/\'ő ét OaképiA Kgy«iaUMn«k lítilóutnU-Utl ounípélví.
MAJnt 30. IpjiotuoooclikoU Vtifkkiiinik «!<»-«di«« Mtc H • RojkoiijI-uIc*! lu<f»(rr<inti<n.
Íunlut 2. A Írgyetiíndl clinaiiium junUllta unlui 3. A Krroktdrlml .MktlintlotUk junlJ-Mi ■ PoJgiil r»Ul kcKj<bfo.
Junlut 3. lp«oiUooeci»k<-» tntkUrisik fcllu rtU A l RoitC-ri)! ut«l loiOíIrK.-ntxn
Juclui 6. A krtjcuiflJi tla«liium éo«k- il utuiirlrik k4lt«mtf< «!«!!« « *flk«.
Janiit 6. Al IfxiUitiUtl dtllídt tatMuMUtftl
>1 bagolasánciak
Pár soros hlrecskél talál ma oz olvasó a hírek rovatában, mely arról i szól, hogy a szomszédos Bagolasánc < műkedvelői több szinietőadásuk jövedelmét, kilenc millió koronái a felállítandó hősi emlékműre adományozták.
Álljunk meg III egy szóra. Lapozzuk fel a címtárt, ha nem tudnánk, hogy Bagolasánc kisközségnek ulig 900 lelket számláló lakossága van.
És ez a kilencszáz lakosú Bagolasánc műkedvelőt előadásokból 9 millió koronái hozol! össze, hfgy a bagolasánci hős fiuk emléke oszlopba öntve hirdesse a magyar dicsősséget. Milyen gyönyörű példa ez. Milyen nagy darab szivet és mekkora hon-szeretetet adott az Uiistcn ezeknek az cgyszeiű kérges tenyerű földműves embereknek. Egy maroknyi lelkes műkedvelő csapat, munka után összeült, tanult, próbál! és aztán kiállolt, becsüleltel eljátszolt egy darabot és ü befolyó jövedelmei, kilenc darab ropogós millióst félretette, hogy azzal Is hozzá/áruljanak a hősi emlékmű felállításához.
Ha vannak városok, ahol a szív és az erszény csikorogja, nehezen nyílik, vegyék példa gyanánt Bagolasánc kilencszáz lelket számlátó kisközség magyarjait. Pedig falun minden garas egy tenyér verejték, minden ezres egy órai görnyedés, hév napon és fogcsikorgató hidegben.
Derék emberek vagytok bagolasánci magyarok! T. ián még ez a hely is kevés, hogy a Ti nagyszerű cselekedeteileltet méltassa ugy. ahogy megérdemlitek, de ezt a tettet mi nem a papírra írva ukarjuk mtg-őrlzni, hanem a szivünkben.
Szivünkben, aholy ctyan nagy hely jut számunkra mint amilyen nagy darab n bjgolasánciak szive.
Most pedig gondolatban ideállítunk a bagolasánci polgárokból egy keltől azok elé arcljraruhás, seiymes, Mr-sonyos korzózó nagykanizsai közönség elé és azt mondjuk:
— A nagykanizsai liősl temetőben a halott vitézek sírja közül még néhány százon ma sincs kőkereszt. gorlicei pokolban felbukott, tölgyesi szorosban szíven tatáit és az alpesi kavernákban örökre elaludt hós magyar vitézek kis dombjai a nagykanizsai temetőben, néma szemrehányással könyörögnek maguknak egy-egy kúkerrsilett. melyen legalább nevük szomorkailja a világégésben való hősi elmulásukal. U. üy.
— Miniszteri köszönet A m. kir. Igaislgügymlnísztcr folyö hé 23-án kelt icndelclévcl /(cs József nyug. városi tsnácsnoknak azéit, niert a fiatalkorúak bíráját munkájában a bűnügyeknél évek óla hathatósan támogatta, miniszteri köszönetét fejezte ki;-Tegnap érkezett meg az ügyirat a pécsi tábla cinokétól a nagykanizsai kir. törvényszékhez.
— Tanulmányi kirándulás. A nagykanizsai kegyesrer.di reálgimnázium növendékeinek egy csoporlja Kiss Márton kegyesrendi tanár vezetése melleit nyolc napos tanulmányi kirándulásra ment. Főleg Budapest, Miskolc, Diósgyőr, Lillafüred, Agg-lelck nevezetességeit fogják megtekinteni.
— A pénzügyi bizottság ülései. Kemény dió lehel Nagykanizsa város 1926-os köllségvetése, mert a pénzügyi bizottság még tegnap és ma is ülésezik a közgyűlés elökészilésére.
— Vlzviz-sgálat Nagykanizsán. { Horváth Dezsó dr., a budapesli bakteorologiai intézet kiküldöttje ma délben Nagykanizsára érkezik a vízvezetéki víz bakleorologiai vizsgálata végett. , ,
..- LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségé-ben hangversenyez.
— A magyar kongregáclós kongresszuson Zalaegerszeget Pehm Józsel apátblébános és Murányi László hitlanár képviselték, mintegy negyven főnyi ájtatos hivő élén.
— Meghalt Pólya Sándor dr. klr. tanfelügyelő, a budipesti Szent János kórházban. Az elhunyt tan* felügyelő kiváló lagja voll a Zalavármegyei tantestületnek és nagy érdemeket szeneit a tanügyi oktatás terén. Holttestét luza hozzák Zalaegerszegre és ma pénteken temetik cl.
— Bagolaiak a hősi emlék oszlopérL A bagolasánci iljuság, mint megírtuk, elesett hőseinek emlékoszlopa céljaira műkedvelő előadási rendezett. Az előadás oly fényesen sikerüli, hogy egy millió koronával növelte a már meglévő nyolc millió koronás alapol. A rendezésben Niezner Viktor tornatanár vezetésével nagykanizsai cserkészek segítettek a derék bagolaiaknak.
— A víztorony-építés ajánlatai. Nagykanizsa uj víztornyának építésére kiirt pályázati határidő lejárt. A pályázatokat ma bontják fel a városházán.
— Karnagyképző tanfolyam. A
Magyar Dalosszövetség |ullus 5-IŐI július 24-ig rendezi harmadik kar-nagyképzö tanfolyamát Budapesten. Felvételre junius 15 ig lehel |elcnl-kezni a Magyar Dalosszövetség elnökségénél (Cukor-u. 6. I. 7.) a név, a vallás, születési hely, év foglalkozás, működési hely, valamint énekhang feltüntetésével. Jeienlkezhelnek a tagegylelek karnagyai és tagjai, valamint azok, akik megfelelő zenei előismerettel birnak. A jelentkezőkéi kezdők és haladók csoportjába oszt ■ ják. Szállást, étkezést a hallgatók kedvezményesen kapnak. Részvélcli di| 300 000 korona, amely a jelentkezéssel egyidejűleg beküldendő a Szövelség főpénzlárosához.
— Talállak egy körülbelül egy hónapos dobermann-kutyál május 23-án a Kazinczy-ulcában. Tulajdonosi jelenlkezzék a rendőrkapitányságon.
— Örökbe kikölcsönzött kerékpár. A helybeli Weiner-cég egy fiatalkorú egyénnek kötcsöndij ellenében kiadóit néhány órai használatra egy kerékpárt. Az élelmes ifjú a kerékpárral szőrén-szálán eltűnt, anélkül, hogy személyi adatait hátrahagyta volna. A cég ismeretlen tellcs ellen megtett^eljelentéséL A nyomozás folyik.
— Képkiállítás a Kaszinóban. Vaslagh Oyula budapesli műkereskedő jónevü magyar művészek 150 képéből vasátnaptól kezdve 8 napig kiállilást rendez a Kaszinó két termében.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri cigányművész zenekarával hangversenyez.
— Műkedvelői előadás Felsőraj kon. A felsórajki katolikus ifjúság és a Levente Egyesület jól sikerűit sziniclőadással gyönyörködtették a pünkösdi ünnepek alatt a község lelkes közönségéi. A Leány-csel című népszínmű került szitué igen jó és precíz betanulással, mely a lörekvő műkedvelői gárda érdeme. Az előadás két és léi millió koronát jövedelmezett, mely összeget az egye-sűlctck könyvtárának gyarapítására fordítják. Az előadásnak oly nagy sikere volt, hogy közkívánatra megismétlik. Fokozta a pünkösdi előadás sikeréi Farkas Dezsó szólóénekszáma, aki a szünetek alatt több lialásos irredenta dall adott elő.
— Egy szegény ember kérelme.
Egy teljesen rokkant és tehetetlen ö.-cg ember, Bonyhádi Mór keresett ma fel szerkesztőségünkben, aki valamikor dolgos asztalos-iparos volt és ma a legnagyobb nélkülözések közcpeltc nyomorog. A város ncmcs-szivü, áldozalkész közönségéhez ezúton lordul segilségért. Adományokat szívesen fogad el számára és nyugtáz a kiadóhivatal.
— Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LnZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
— Tapolca fennlartjv-az állatorvosi állást. Tapolca képviselőtestülete legutóbbi ülésén leszavazta az állalorvosi állás megszüntetésére vonatkozó indilványl. Sokan cllenez-lék az állás fenntartását, de végül mégis győzőit a józan belátás és meghagyták Tapolcán az állatorvosi állási, annál is inkább, mert a közönségnek és nagy kiterjedésű környékének jelentős gazdasági állat-államánya ezt megköveteli.
— Tflz a megyében. Minap nagy lűz pusztított a Salonvárhoz tartozó Pusztaapátiban, ahol elégeti Slfler József lakóháza és a hozzátartozó gazdasági épületek.
— Vidéken Js pusztít az öngyilkossági járvány. Tapolca csendes utcáit az utóbbi időben egyre sűrűbben veri lel az öngyilkosságok bire. A njpokban Kovács Ferenc On-és közveszélyes őrült, tapolcai lakos egy észtcvéllcn pillanatban a padláson a lelő-gerendára felakasztotta magát. Mire észrevették, meghalt.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárokban legszolidabb ki-tzolgálás
= Már Amerikában Is a világhírű Pfoff varrógépeket használják. Legújabb hír szerint ezerszámra viszik ki a varrógépgyárlmányoknak ezl a legkiválóbbikái. Kizárólagos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes hlm-zésoktatásban részesül.
— Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanlolyamalnaSinger-varrógéprészv.-társaság. Figyeljen minta-készilmé-nyeinkre kirakatainkban.
Rádió-müsor
Május 28 (péntek)
Budapest 15601 D. e. 9.30, 12 és 3 : Hírek, közgazdaság. 4 : Németnyelvű me-sedélutin. 5: Szalonzenekar. 6.30 : tigész-sévUgft eléadis. 7.15: liandat Korai dr. előadása: .Balkáni expediciák". tt 30: Finnéit/10: Ktea Lajos: Novellák, versek. lilOadja a szerző.
Bécs (Ml és 582.5) D u. 4.15: Hangverseny. 7.10: Francia nyelvéra. 7.40: Angol nyelvóra. 8.15 :Ttl0mas Mann.esl.9.30: Hangverseny.
Berlin t504 és 5711 I). u. 5: Zongora-liangverscny. 5.30: Zene. 7: Francia nyelv-éra 7.50: Csillagászatiam 830: Hangverseny.
Ilamburc 1392.5) 1). u. 1.15: Kamarazene. S: Vonósnégyes. 9.15: Dale.H.I0J0: Zene.
Boroszlé (II81 D.U.4.3U: Hangverseny. 8.20: Kamarazene-est.
I.lpesc (452U). u. 4 30: Ztne. 6.30: Könyvismertetés 8.15: Szimfonikus hangverseny tllána tánc, kabaré.
I\'rág.i (308) I). ii. 4.30 5.30: Se»t.-U. 7: Nénid U-.id.is. 8,02: Vljí esi.
KOma (425) 1). u. 5: Felolvasás 0.411: Jazzbaml. 840: Hangverseny.
NAPIREND
Május 28, péntek
Római katolikus: Ágost pk. Pr«M«t-táns: Emil. Izraelita: áxivan hó 15.
Nap kel reggel 4 óra 11 perckor, nyugszik délután 7 óra 44 perckor.
A Felsőkereskedelmi Iskola Ilerezeg Ferenc ünnepélye délután 3 órakor.
URÁNIA
Szombaton és vasárnap, május 29. és 30-án
MT Két éa féláráa olőadáaok I
A két csavargó
Minden dicséretet megérdemlő pyönyöiü, megható romantikus francia film. A régi nagv francia filmeknek, a Kis hazátlanoknak, Páris gyermekeinek, Zézének egyenlő értékű ulóda. — A Zézé Írójának: Pierre Oeoourcellnek tegénye ulán készült.
Az előadások szombaton Vz7 és 9 órakor, vasárnap 4, \'/z7 és 9 órakor kezdődnek.
1926 május 28
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Kanizsai kerékpárosok Szentgotthárdon
Nagykanizsa, májút 27
A Szentgotthárdi Kerékpár Sport Egylet zászlóavató ünnepin a Nagykanizsai Sport Egyesület kerékpár szakosztálya a legrégibb kerékpár-egylelek egyike is képviseltette magái Az ünnepélyen részlvettek az egész Dunánluli kerékpár egycsülelei, azonkívül a gráci, fahringi, Itlrsten-feldi, leldbachi kerékpár egyletek, akik kerékpáron nagy csoportokban lellék meg az ulat. Szentgotlliárdon zenekar logadla az érkező vendégekel. Délélóit 11 órakor a lőtéren folyt le a nagy aklus, melynek szónoka dr. Vargha Gábor nemzetgyűlési képviselő volt. A zászlóattya dr. Kiss Elemémé avatta fel a szép és értékes zászlót. Délután 3 órakor volt az ünnepély legszínesebb ponlja a 400 kerékpárossal felvonuló virágkorzó, melynek impozáns dekorációja pompás látványt nyújtott. Este a Korona szálloda kerlhclytségében nagyszabású estély volt. Megjelent vendégek mind szép emlék plakettot kaptak. Az ünnepélyről készült felvételek úgyszintén a VSE plakelje Weiner lőtéri kirakatában láthatók.
Működik a kerület
Nagykanizsa, május 27 Beszámoltunk olvasóinknak arról, hogy a Nagykanizsai Sport Egylet megnyerte a 11. osztályú bajnokságot, mert riválisa, a Mohácsi Testvériség SC kikapott a szigetváriaktól s ezzel egy pont hátrányba került az NSE-vel szemben.
Korai volt azonban az öröm, amely eltöltötte a kanizsai sportközönséget afölött, hogy nemcsak az NTE, hanem a másik kanizsai csapat Is bajnokságot tudott nyerni, mert a kerület, miért, miért se, közbelépett és sürgős sietséggel hivatalból megsemmisítette a Mohács—Szigetvár mérkőzését, mondván, hogy a biró, akit a meccs vezetésére a pécsi Birótestület kiküldőit, csak — biró-jelölt volt, tehát nem lett volna kiküldhető a mérkőzés vezetésére.
Az Ítéletet Szigetvár már megfellebbezte, de természetesen megfellebbezi azt az NSE is. A fellebbezések azonban csak birtokon kivül adhatók be, igy a Mohács—Szigetvár bajnokit újra le kell játszani. Ha Szigetvár ezen nem tudja megismételni győzelmét, akkor a II. osztályú bajnokságért tovább fog folyni a küzdelem a zöld asztal mellett. Mert a délnyugati kerületben általában mindent a zöld asztal mellett kell megnyerni, nem elég a fölényt a zöld gyepen bebizonyítani.
Három vidéki csapat Nagykanizsán. A vasárnapi alosztálv-dönlö mérkőzésre erősen készülődik az NTE, meri nemcsak a Baján elért 5: l-es győzelmet akarja megismételni, hanem azt a szép játékot
is, amellyel azt ott elérle. A bajaiak megerősödve jönnek vasárnap Nagykanizsára, kél budapesti játékos hozzájuk való leigazolása nyervén befejezést ezen a héten. Az alosztály-dönlő elölt a zalaegerszegi és nagykanizsai polgári \'iskolák, meg a szombathelyi és nagykanizsai kereskedelmi iskolák válogatott csapatai játszanak két előmérkőzést. Egyszerre három vidéki csapat fog tehát szerepelni Nagykanizsán, ahol eddig még keltő sem szerepelt egyidőben.
Országúti kerékpáros verseny. Az NSE kerékpáros szakosztálya az összes helybeli kerékpárosok részére junius 13-án 20 km. országul! versenyI rendez, melynek 3 értékes dija Schnilzer és Göndör ékszerészek kirakatában mcglekinlhctő. A verseny gelsei országúton folyik le. Az Ifjúsági labdarugó bajnokság. A Nagykanizsai Ifjúsági Labdarugó Szövetség ma pénteken este 7 órakor az NSC helyiségében ülést tart.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-lliryeló jelcnteae: Csütörtökön a liómirsiK-ler reggel 7 órakor +12 6, délután 2 érakor +20-8, este 9 órakor +150.
Felhőzet: Reggel teljesen tiszta, délben kissé lelhós. este teljesen tiszti. i,ms\'
Szilirány: Reggel és (télben Északkelét, • feg\'^ ""*,\', este Déli szél.
A Meteorológiai Intézet |elentéae szerint változékony kló, lényegtelen hővátto-zással és helyenként kevés esővel.
ji i ,i - ii- i 1 i.....1 * *—
közgazdaság
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat kissé ellanyhult. A lanyhaságot a külföldi kedvezőtlen hirek és a nagyfokú tartózkodás idézte elő. Csak kivételes esetekben volt áremelkedés. Igy a kulisz piacon Osztrák hitel, Délivasut, továbbá Fegyver és Beo-csini zárlatig néhány százalék áremelkedést tudlak elérni. A többi értékekben bekövetkezel! áresések is minimálisak vollak és nem haladják meg az 1—2%-ot. A bánzapiacon Kőszén nyereségbiztositó eladásokra 35 ezer koronával esett vissza, ugyancsak lanyhán tendált a Coburg. A bank és takarékok piacán változatlan a helyzet A lorgalom minimális voll.
Zürichi xárlál Pirii 17100 0 London 251150. Niwjo-l 516-24, BrBml 1645 00. Milano 1S35-00, Holland 307 03, Berlin 12233, Wltn 73.00. főül 375 03. Prága 153P50. Badipejt 78-30, 7utó 43 00 Hakartat 197 00 BíltfrAd 912 50.
II budapesti Tőzsde
deviza-jegyzése_
Vilatík
L.f»u!*r
irodalom és művészet
A Kamaraszínház tíznapos vendégszereplése
Szombaton megnyitó: .Kék róka-
Holnap, szombaton este kezdi meg tíznapos vendégszereplését az Országos Kamaraszínház, amely most már harmadízben keresi fel Zrínyi Miklós városának műértő közönségét.
Az Országos Kamaraszínház és igazgatója Alapi Nándor kedves ismerései a nagykanizsai publikumnak, akik megérdemlik, hogy a közönség állandó színházlátogatásával teljes erejével támogassa nemes és tiszteletreméltó torekvéseineL
Alapiék ismét komoly értékekkel jöttek közénk, hogy szint, életet, derűt vigyenek a mi egyhangú életünk szürke napjaiba.
Holnap esli első előadásukat Her-czeg Ferenc nagyszerű vígjátékával a Kik róka clöadasával kezdik meg, melyben a társulat elsőrendű erői — Alapi, Mágori, Macsonkai, Sötét, Kádár stb. — játszák a főszerepeket. A Kék rotca nem egyszerű vígjáték, több ennél. Herczeg Ferencnek mesteri kézzel megrajzolt életképe, amely ha kacagtat is, mégis csak nevel és oklat. A Kamaraszínház mindenütt a legnagyobb sikereket aratta a Kék rókával. .
Vasárnap este SchOpllin vígjátéka: Vige a szép nyárnak, hétlóil pedig Heobel Frigyes Mária Mug<lolnd-\\z kerül előadásra. (")
= Iskoláknak lorna cipók, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz ütők és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sportüzletében.
— Schwarcz Dezső harisnyál a
legjobbak.
irij.l k. s.i(. a.
i ik\' ni;
*oi« lltt-MO i\'l :•) IllCO ,\'IKO 23*1 lua uránul 144 IV! 411-123 tttaarm
11113 I7M3
ücrsijua rizjo-um nizn mm mlitá
Kxrlt tor. I4W3 IHW IvMkM. IHOllltlS
Mirl4
Davliák
nttmln ml mi
HHiirca
ÍZI 144
tl\'30 14730 11193 11443 m7im mllll HÍZ 180
rn.-Q.rujo
UI7-!4ir ZII3-11IJ III 43J
llltl tlííl 11X11 101II 0414 lUfil
APROHIRDETESEK
A. apróhirdetés dija 10 izólg 5O0O kor. A dmizó i minden vaitagabb bétából álló szó kit azónak számlllatik. Minden további azó dija 500 K. A hirdetési dlj elíra tlaetendg a torgalmtadó hozzászámttáiával
Egyben 3 hóid príma eaántó él rét Potytl malom rít|c végén eladó Meleg litván ny. rendjrL Somogyizenlmlklós. 1591 Műhelynek\', vagy raktárnak alkalmas nagy tielyllégck Rozgonyl-utea él Sugárúton azonnal átadók. Bővebbet Fóut 3.. koiártonó műhelyben. 1762 Pénxkfltősfint bekebelezéare minden öaizegbcn a tegetónyöiebben él teggvor-labban tolyóslUat Aoxél lunéo pénz-kölciönközvetltő Irodája Nagykantzaán, Póni 3. az. alatt. Kénys.erkíIoeBn kötvényeket veaaek. _387
Terménytőzsde
8 ma rtaiav. 76 kg-oa 430.000-432.500, )7 kg-oi 435.030—137401. 78 kg«i 437.50Ü—440.000, egyéb dunántuü éa pllt-vtdíkt 76 kg.-oi 425 0)0-427-500, 77 kg-aa 43)400-4325)0, 78 kg-M 432403- 435.003 13 kg-oi 435.030—137 50), [041 230.0í0-232 503, takarmányárpa 240.000 -250.c00, lörárpa 280.000-325.000, aab 265 030-370.0 )0, tengeti 2,7.500 -212.500, repea 600.000—6I0J»0, kóla 180.000-195.000, Icrpa 170 000-175.030.
Sertéaváaár felhajtás 3129 selyból cMdatlinnl vtaaaa-aindt 303 dro. Eliórendtl 18.000—18403. laadetl 17 003—17 503, uedetr kóaép 16 030 —16503. könnyU 14.030—15.030, elaóreadk óreg 16 530-17.00), máaodrenda 15.500-16 030, angol imdo 17.000-19.000, izatonm
nagyban 2I.C00--.-. fair 26.000- 26 500,
lebuaotl hul 19.000—20.000, laaloanll ttt Ktrél 20.000 -21400. Az Irányzat vontatott.
Szerkesztői üzenetek
Sz. F. (Szombathely). Novelláján \' egyetlen hibája, hogy a poénnek szánt l>c-tejezés naivsagn lerontía a könnyedén sör-dtltó, egyébkent kedvei elbeszélés egész hatását. Ezzel a befejezéssel nem közölhető.
S. L. Alkalomadtán sorra keiül.
P. II. (Pécs). Anyagtorióriás miatt ritkábban Hidunk tárcát közölni, igy türelmet kérjük.
Tele van u falu. A jelzett elbeszélést tessék beküldeni.
Könyvek bt-kOlilólnek. A beküldött könyvek átolvasása folyamatban van. A - * ■ - ■ ................ajjmcunyi
beérkezés sorrendié szerint kertit.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv kereskedés RT. Naukulu*
Van szerencsénk a n. é. közóniégct érterllcnl. hogy olönyön fircetóai feltételek és Játállás mellett el-
SS vízvezeték, fürdőszoba, ,ke"dL0én..oi«6.«;
ciatornázil él ezzel kapcioliitos egyéb munkálatok .xoretéeétés jsvlté.ét.
Amidón a n. é. közönség nagybecsű megblzáiát kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról előre Is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Széisenyl István él Társa
Vlxvez«ttk FcUiereléil, fqrd& ts EttnUi&tj\\ B€rendcz«»l Vállalat Kosauth-tér 13.
Pogányvár! uját termésű kitűnő boraimat literenként 9000 K, husxonötllternél nagyobb rendelésnél 6000 koronáéit állandóan ániiltom. Leltnerné, Csengery-ut 36. _\'Több nagykanizsai lakóház eladására van megbízásom, közötlük emeletes bér-és magánházak, nagy kerttel és kert nélkül, többnyire beköltözhető lakásokkal. Bővebbet Aczél Ignác lngatlanlorgalmi irodája Nagykanizsán, Fóut 3. síim alatt. 1777
KltUnft karoosony I
Ó- és UJBOR
1917. évi peooanyabor Uterenklnt ia kapható iom
REMETE, 8uoár-ut 6. Mám.
65 holdaa sxintó, rét és szólóból álló kitunó búzatermő birtok, kőxel a Balatonhoz, sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél I g n i c Ingatlanforgalmi irodájában Nagy-
kanlxsán, Fóut 3. «x._
ílrnapra fehér o 1 p 6 t Miltényi oipöAruháxában vegyen.
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készít
Telefon »5. 1210
SZEPESI IMRE
milbldogo.
Zrínyi Miklós-utca 22.
Épület üvegezést, kitteléet, képkereteiéit legolcsóbban válla] Pum üveges,
Klrály-ulca 10._1761
Eladó 2 ágy, I szekrény él 1 kukorica
daráló_Király-utca_8._1756
Két fényezett bakkfaáoy diótbetéttel és afrikmatraccal, egy éjjeltizekrény eladó Torma aszUlosnál, Kazlnczy-ulca 6. I\'/ÜO
NAGYKANIZSA, FÖ-UT 1,
ZALAI KÖZLÖNY
1928 május 28.
M. kir. Allamépltészeti Hivatal Zalaegerszeg._
1218/a. 1926. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter ur y.S26. évi április hó 28-án 30926/1926. VIII. a. ü. o. számú rendeletével Nagykanizsa III. kerületében hat tanteremmel és ta-nitói lakással bíró állami elemi iskola felépítését engedélyezvén, alulírott hivatal fenti munkák végrehajtásának biztosítása céljából versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatok csakis az összes munkálatok végrehajtására tehetők.
Az iskola felépítési, illetve az ösz-szes munkák befejezési határideje 1926. évi szeptember hó 30.
Az előirt tervtől eltérő más tervezetekre vonatkozó ajánlatok figyelembe nem vételnek. A versenyezni óhajlók felhivatnak, hogy .Ajánlat a Nagykanizsa 111. kerületében (Kis-kani.sa) létesilendő állami elemi iskola építési munkáira" felírással ellátolt pecsétes lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1926. évi junius hó 15. napjának délelőtt 10 óráig alulirt hivatalhoz közvetlenül vagy posta utján nyújtsák be.
Az ajánlat az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználásival teendő, az ajánlati költségvetésbe a végösszeget nemcsak számmal, hanem betűvel Is be kell Írni.
Az ajánlathoz az ájánl&tt végösszeg 25.Vát kitevő bánatpénznek valamely m. kir. adóhivatalnál vagy állampénztárnál történt letételéről szóló nyugta vagy a\'rinak közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó.
Azok az ajánlattevők, kik a munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel, illetve jogosítvánnyal nem birnak, kötelesek ajánlatukban képesítéssel bíró megbízottakat megnevezni. Azok az ajánlattevők, akik az alulírott átlamépilészcti hivatal felügyelete alatt munkát még nem végeztek és elölte Ismeretlenek, tartoznak az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával megbízhatóságukat igazolni.
Az ajtnlatok alulírott hivatalban 1926. évi junius hó 15-én délelőtt 10 órakor lógnak felbontatni, az
ajánlattevők vagy képviselőjük jelen lehetnek.
A lervjk és feltételek a hivatalos órák alalt alulirott hivatalban megtekinthetők és olt az azokra vonatkozólag netalán szükséges felvilágosítások is megadatnak.
Ugyanott fz alánlati minta az ajánlattevő által árfeltételekkel kitöltendő alánlali költségvetéssel együttesen 80.000 koronáért megszerezhető.
Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számiiva 30 napig maradnak kötelezettségben.
Zalaegerszeg,. 1926. évi május 22.
A zalaegerszegi m. kir. „„ államépltészcti hivatal.
H 7T~, > _ M 35 íves törlesztéssel megszerzem 2ÚC0 dolláron
Dollarkolcsont wlm összegnél. hnnéllosebb magyar korona "5nt ingatlanra kebeleiéül, olcsó kamattal, egy órin belül totyó,,Italok.
SZIGRISZT pónzköfcaönköxvetilft iroda
«»g,k.ni.s=, KirAty-utca 38. ..An, ,l«t» (Wíü Piával »e\'»ben-)
sin es vi
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Rcklámtervckcl készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
A világhírű
PFBFF-VflRROGEP
öröm a háztartásban, az ip?ros részére pedig valósággal áldás! - Kizárólagos raktur:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2. 411 Telefoni 12.
Kedvező havi ís heti liosszu lejáratú péaat.tltntíal teltételek! Vevők részére díjmentes himzesoktatásl
Speciális vnrrógépjavltó műhely! Alkatrészek es Ilik mlndentéte rendszerit v.\'rógíptier
nyujtunk brilllins hiztartiii clkkllnk
egyedárusitásának
a megye területére való átadásival. Sem lóké, sem szukéltclem nem szükségeltetik. Ellenben bontlis, pilma reftren-riik cr agilitás elengedhetetlen kellékek. Csak tekintélyes cígek. vagy llgynókok, eielleg magas Urudattnl pozícióban lévő uitcmberck ajinlkozransk. .Srizmllliós kereset 7494* Jeligére Haasensteln , s Voglor r. t. hirdetőjébe. Bullapest, V., Dorottya-utca II. ittl
A nagykanizsaiak találkozóhelye 1
Budapest legcjsórenda, modern, csatidt sziltója, aa
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes kiszolgált* 1 Modern berendezést Központi fűtést - MelcgvizszolgiltatAat -Fürdők! — Ltltt AnyugatípilyaudvarkOzelében
Önkéntes árverés.
Bagolasánc községben az országút mentén egy 1200 ü öles házhely és 934 CJ-ötes házhely 1926. május hó 30 án délután 2 órakor a sánci .Szép Ilona" vendéglőben önkéntes árverésen eladatni fog.
Koplár Mihály
1741 vendéglős.
Fegyvergyári „STEYR\' kerékpár
kizárólagos árusilója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. —
WEINER ÖDÖN
,-r\\ NAGYKANIZSA, F5ut 8. sz.
\'JJ Bazár-épület._
Legolcsóbb I
Legszebb 1
Leggyorsabb!
" CSODA PLISSE modellek 1
V„ Lipót-kórul 13. (Honvfd-a ea saiok.l - Egy própa mcgoygit.
Megérkeztek
HBi^HHBHHHHHHiHMB^HIi^^EIHBBHH^HBSSH
nyári ruha és kabátk&lönlegességeink
Bátori Sándor
ruhaáru nagykereskedésében
Telefoni 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér
Föüzlet ■ SZOMBATHELY.
Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk.
E heti reklám-cikkeink 1
Áraink ezer keronibsn értendók.
Angol szövetből
divalalj ... „.. . Női nyáruulta ... . Suiymes bluzujdon-
ság..........
Biusé selyem divat-
ruha .......
Fiu nyátiruha ... . Férfi divatöllöny Női és férfi eső-
küpcnyek Férfi gyapjú felöltő . Női covcrcoat kabát
végig télclt Tcnnisz-nadrág ......
150 150
90
250 130 600
300 800
700
130-180
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbcck Károly).
06, évfolyam, 118. szám Nagykanizsa, 1928 május 29, szombat krm 1800 korona
ZALAI KÖZLÖNY
irtMg <• UaMMnhl FM & sz. fvfanrbw-teitfM 78.
POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EKtlzsttsl krt: E«y hta 30.000 I Hánm hlr. ......... 90.000 1
Letört zászló
Valamikor, nem is olyan régen vezércikkeztek, hasábokat írlak a rrfí-kabilok szabadságharcáról és Abd el Krim, a fővezér legendás hlrúvé lett az európai újságolvasó közönség fantáziájában. Garibaldi, vagy a ml nagy Rákóczink neve mellé méltón került a marokkói harctér eme daliás vitézének neve. Abd el Krím, mint a Ma retten-hetellen hőse, úgyszólván egy maroknyi csapat élén Dzent hadat a francia imperializmusnak és felemelle a sivatag homokjából a sok arab és idegen légionista vérével öntözött zászlót és hosszú időkön keresztül egy egész világ bámulatára tartotta magasan, rohamozott, defenzíváit a hóditók ellen, akik a „szabad republika" kék-fehérpiros lobogója alalt akarták kerékbetörni a riffkabil nép szabadságát.
Hónapokon keresztül a mi nagy harcunkból fogalommá vált Höfer hadijelentéseket mintha rendszeresen a riifek frontjáról érkező harciéri jelentések váltották volna fel és a francia vezérkar csak ugy, mint annak idején a miénk, naponta adta ki a maga szája ize szerint való officie hadijelentéseket, melyek nem sokban különböztek a Höferétől.
Voltak azlán Idők, mikor pihentek a fegyverek és a marokkói harctéren „a helyzet változatlan, csapataink hangulata kitűnő és az elfoglalt hadállásokat lartjuk."
Most ismét kiadott a francia vezérkar egy hivatalos jelentést, melyben jelenti, hogy Abd el Krim megadta és egész családjával francia oltalom alá helyezte; magát.
Ennyit mondott ez a jelentés és mi ilt sok ezer kilométer távolságban szomorúan gondolunk a fehér turbános, szénfekete szemű rifí fővezérre, aki rájutott a Rákócziak, Kossuthok sorsára és most letörve ujabb, de méreteiben kisebb Szent Ilonát játszik.
Ha meg is adta magát, azért mi a pénzhamisítások világszenzációin tul Is tudunk percet szentelni Abd el Krímnek, a siv.ilag bátor katonájának. U. üy.
Beterjesztették az appropriációs javaslatot
A Ház a javaslatra kimondta a sürgősséget — Keddtől kezdve délelőtt tiz órától este tiz óráig ülésezik a nemzetgyűlés — Az ülések további meghosszabbítása
Végetért a költségvetés vitája
Budapest, május 28 (Salát tudósítónktól) A nemzetgyűlés mai ülésén befejezték a költségvetés vitáját és holnap áltérnek az egyesilett approp-ráció javaslat tárgyalásira. Szombaton négy órás ülésen tárgyalják a javaslatot. Kedden nyolc órával meghosszabbított üléseken, léhát délelőtt tiz órától este liz óráig tárgyalják a megajánlást javaslatot. A tizenkét órás ülések módot adnak az ellenzéknek, hogy kritikáját minden téren kifejthesse.
A nemzetgyűlés ülése Budapest, május 28. (Éjszakai ridlójelentis) A nemzetgyűlés mai
ülésén a pénzügyi tárca köllségve-tésének részieleit tárgyalták. A rovatokat változatlanul fogadtik el és ezzel a pénzügyi lárca költségvetését részieleiben is letárgyalja a Ház.
Temesváry Imre előadó ezután beterjesztene az approprációs javaslatot és kérte annak tárgyalására a sürgősség kimondását. A nemzetgyűlés igy határozott.
Elnök napirendi indítványt tett, mely szerint a nemzetgyűlés holnap délelőtt tartja legközelebbi ülését és az 1925/26, az 1926/27. évi költségvetésről szóló felhatalmazás^ törvényjavaslatokat tárgyalja.
Az ülés 3 órakor végződött.
ítélt a törvényszék az oíaszliszkai pénzhamisítók ügyében
FriedISnder Frigyest hat évi fegyházra Ítélték Két vádlottat felmentettek
Debrecen, május 28 Ma hozta meg ítéletét a debreceni törvényszék az oíaszliszkai milliósok ügyében. A törvényszék Friediünder Frigyest hal évi fegyházra és liz millió korona pénzbüntetésre, Friedliinder Salamont két évi és hat hónapi fegyházra és liz millió korona pénzbűntelésrc és ugyanezeket a vádlottakat külön-külön hal évi hívalal-
A miniszterelnök elutazott Genfbe
Budapest, május 28. Bethlen István gróf miniszterelnök Bud János pénzügyminiszterrel, ma délután Genfbe utazott. A kormányéinak ki-sérelében voltak Szabóky Alajos és Lukács György államtitkárok. Katolikus-nap Kőszegen Köszeg, május 28. Május 30 án Kőszegen katolikus napol rendeznek, melyen Apponyi Albert gróf, Huszár Károly, Czettter Jenő és l.inguucr Albin fognak beszédet mondani.
vesztésre, valamint politikai jogaik gyakorlásának fellüggesztésére, Czink Dezsőt egy millió korona pénzbüntetésre és egy évi hivatalveszlésre ítélte.
Friediünder Henrik Chajeme\'t, valamint Bettelheim Sándort a vád alól felmentette a biróság és Friediünder Henrik azonnali szabadlábrahelyezé-sél rendelte cl.
Apponyi nyolcvanéves Budapest, május 28. Apponyi Albert gróf holnap, szombaton tölti be életének nyolcvanadik évét. Apponyi vasmegyei birtokán, családja körében üli meg születésnapját. A nemzetgyűlés szombati ülésén Scitovszky elnök méltatja Apponyi érdemeit.
Boldoggá avatták az irgalmas apácarend alapítóját
Róma, május 28. jeame A. Thow-ret-cl, a szt. Vincéről nevezeit irgalmas apácarend alapítóját a Szent\' Péter templomban fényes szertartások keretében boldoggá avatták.
A porosz kultuszminiszter Budapestre érkezett
Budapest, május 28. Becker porosz kultuszminiszter ma Budapestre érkezett.
Klebesbcrg Kunó gróf villásreggelire látta vendégül Becker minisztert.
Délután öt órakor a kiváló német vendég a parlament delegációs termében előadást tartott.
Váglék újból szervezkednek
Budapest, május 28. A fogvatar-tott Vágl Islván kommunista párthívei tovább folytatják a szervezkedést. A rendőrség tudomást szerzeit erről és meglette az intézkedésekel a kommunista sövezkedés megakadályozására. Ebben az ügyben löbb embert hallgattak ki és esetleg többet őrizetbe is vesznek.
Győz a kormánypárt Oláhországban
Bukarest, május 28. (Éjszakai rádiójelentés.) Az igazságügyi minisztériumban müködőOrszágos Központi Válaszlói Iroda most végzi a különböző kerületekből beérkező kamarai választások eredményeinek összeolvasását. Eszerint idáig a kormányon levő Avarescu—Goldis néppárt 285, a paraszt-nemzeti párti koalíció 76, a liberálisok 18 és a keresztény liga (Cuza) 8 mandátumot kapotl. Az uj kamara, mini hírlik, julius második felében ül össze.
Egy megbilincselt fogoly kiugrott a robogó vonatból
Miskolc, május 28. (Éjszakai rditi-jetentés.) A miskolci rendőrség értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy Strassbírger József fogoly, akit a budapesti gyűjtőfogházból Miskolcra akartak kisérni, Hatvan közelében kiugróit a robogó vonatból és bár megvolt bilincselve, nyomtalanul eltűnt.
Katonai forradalom Portugáliában
Llszabon, május 28. Az ország északi részében katonai forradalmi mozgalom indult amelyben kél hadtest vesz részt. A kormány levere-tését biztosra veszi
A marokkói szultán Párisba v ytazik
Páris, május 28. A marokkói szultán legközelebb hivatalos látogatást tesz I\'árisban, ahol nagy ünnepséggel fogadják.
ZALAI KÖZLÖNV
1926 májng 29.
A keszthelyi -levente-verseny eredményei
Husz arany, hu»z ezOst, husz bronz érmet, tizenhét oklevelet és hetvenkét ajándéktárgyat osztottak kl a két vándordíjon kívül
Keszthely, május 28 (Saját tudósítónktól)
Részletesen beszámoltunk már a keszthelyi járás nagy ünnepnapjáról, mikor 17 község kózel ezer leventéje jött Össze Keszthelyen, hogy megmutassa a nagy nyilvánosságnak a jövő uj magyar generációját, a magyar haza csupa reménnyel ékes, nagy kincsesbányáját.
A verseny részletes eredményeinek összeállítása még csak most készült el s azt a következőkben jelenti tudósítónk :
100, miieres slk/ulás, első korosztály (Í8-2I évesek): I. Bertók István, Keszthely (12.9 mp.), 2. Mayer József, Bilalongyörök, 3. Csöndör József, Zalavár. — MSsodík korosztály (15—17 évesek): I. Szőke Jenő, Keszthely (12.6 mp.), 2. Benkő Lajos, Zalavár, 3. Birkás József, Keszthely.
400 milerts slk/ulás, első korosztály: I. Kelemen József, Keszthely (58.3 mp.), 2. Nyers Oyula, Alsó-páhok, 3. Fehér József Zalavár. — Második korosztály : I. Mojzer József, Alsópáhok (67 mp.), 2 Fonnyadt István, Egregy, 3. Major László, Szenlgyörgyvár.
1500 miieres stk/utás, első korosztály: I. Zsigmond Lajos^ FelsOpahok (5 p. 1.7 inp.), 2. Kaufmann Mór, Keszthely, 3. Bódls Mihály, Keszlhely. — Második korosztály : 1. Oyulavics Lajos, Alsópáhok (5 p. 6.2 mp.), 2. Antal Lajos, Oyenesdiás, 3. Nagy László, Keszlhely.
4/100 m. stafelafulás, első korosztály: 1. Keszthely (53.8 mp.), 2. Zalavár, 3. Balatongyörök. — Második korosztály: 1. Alsópáhok (54.2 mp.), 2. Keszthely, 3. Hévizszent-andrás.
Magasugrás, első korosztály: 1. Trefflel Ferenc, Keszlhely (140 cm.), 2. Oyulovits Nándor, Keszthely (140 cm.), 3. Tislér József, Zalavár. — Második korosztály: 1. Torma László, Keszthely (1,50 cm.), 2. Szőke Jenő, Keszlhely (145 cm.), 3. Gyurovics Lajos, Alsópáhok.
Távolugrás, első korosztály: 1. Vida Jenő, Keszthely (491 cm.), 2. Takács Géza, Zalavár, 3. Gyulovits Nándor, Keszthely. — Második korosztály: I. Szőke Jenő, Keszlhely (530 cm ), 2. Torma László, Keszthely (485 cm.), 3. Dongó Ferenc, Viodornyafok.
Hármasugrás, első korosztály: 1. Gyulovits Nándor, Keszlhely (10.65 m), 2. Farkas József, Zdlavar, 3. Treffler Ferenc, Keszthely. — Második korosztály: 1. Cifra"József, Keszlhely <10.72 m ), 2. Benkő Lajos, Zalavár, 3. Bujior István, Vonyarcvashegy.
Sulydobás,d*6korosztály: I. Bllló János, Zalavár (10.78 m.), 2. Farkas Vendel, Keszthely (10.37 m), 3. Vida
Jenő, Keszlhely (10.05 m.). —Második korosztály: I. id. Horváth Ferenc, Keszthely (10.87 m., 5 kgr.), 2. if|. Horváth Ferenc, Keszthely, 3. Fodor János, Vonyarcvashegy.
Dlszkoszdobás, első korosztály: I. Farkas Vendel, Keszthely (34.51 m.),
2. Bal ló János, Zala vár (32.97 ti.),
3. Riloppcr László, Keszlhely. — Második korosztály: I. id. Horváth Ferenc, Keszthely (29.16 m.), 2. Lázár József, Alsópáhok, 3. Varga La-|os, Hévizszentandrás.
Gerelyvetis, első korosztály: 1. Fehér József, Zalavár (39.76 m ), 2. Kuruc Ferenc, Zalavár, 3. Jankovics Ernő, Hévizszentandrás. — Második korosztály: 1. Szőke Jenő, Keszthely (37.67 m.), 2. Füle Jinos, Alsózsid,\' Benkő Lajos, Zalavár. A csak vidékieknek kiirt vándorzászlót Zalavár nyerle cl 39 ponttal, mig az ezüst-kürtöt 105 ponttal Keszthely leventéi nyerték.
Az első helyezettek arany, a második helyezeitek ezOst, a harmadik helyezettek bronz-érmeket kaptak.
Minden résztvevő egyesület művészi kiállítású díszoklevelet, ezenkívül minden egyesület legbuzgóbb
leventéi magaviseletük és szorgalmuk julalmául (szátnszerinl 72 tc-vcnlc) különféle ajándéktárgyakat kaptak.
A dijak között szerepeli a Zalai Közlöny dija is: egy értékes és szép óra lánccal együtt.
A vérseny megrendezése és előkészítése főként Huszár Pál dr. főszolgabíró. Tanló Gyula dr. tb. főszolgabíró, Iwsits Gyula clenti iskolai igazgaló, Markaly Tibor testnevelési főelőadó és Czlgll/i Károly testnevelési tanár érdeme, kik önzetlen és fáradságot nem ismerő munkával tették lehetővé ennek a valóban lélekemelő versenynek megrendezését.
A versenyről szóló jelentés különös dicsérettel emlékezik meg Holler Konrád zalavári bencés plébánosról, aki Simrák Árpád műegyetemi hallgatóval páratlan ügyszeretettel és az eredmények által Igazolt hatalmas munkával készítette elő a község leveliiéit megérdemelt, szép győzelmükre.

A magyar jövő ezer reménysége szunnyad a keszthelyi versenyek ezer leventéjében, kik most visszamentek kisebb-nagyobb dicsőséggel övezetten községeikbe, hogy folytassák a nagy munkát. Munkájukat Isten áldása kiséri és figyel reájuk a csonka ország minden szögletéből millió és millió magyar Imádságos szivdob-banása.
Bővítik a nagykanizsai vízmüveket
Huszonegy oéa tett ajánlatot ai uj vixtorony ópltd»Ai-o ■ »Uv««ot4k U6»llt»íro
Több milliárdos városi beruházás
Nagykanizsa, május 28
Mióta a magyar városok kül- és belföldi kölcsön-lnjekciókkal, lélegzethez jutottak a háborús évtized okozta elmaradottság és lerongyoló-dás közepette, azóta egyik város a másik ulán igyekszik nagyarányú beruházási programmok végrehajtásával megadni lakosságának a városi nívóval együltjáró berendezkedések kényelmét és biztonságát.
Egy ilyen legfontosabb berendezkedése minden városnak a vízellátását biztosító vízvezeték. Ha végignézünk a magyar városok beruházási programmjaín, majdnem mindegyikben ott találjuk a vízvezetékei.
Nagykanizsa város is tervszerű munkával folytalja még kezdetleges vízvezeték-rendszere fokozató:\', kiépítését. Ennek a kiépítésnek egy uj állomása a vízmüvek most kezdődő kibővítése.
A kibővítés egy régebbi kölcsön felhasználási programmján belül történik s a képviselőtestület által már jóváhagyást nyert.
A tervek szerint a Teteky-ut végén levő Ökör-korcsma melletti területen egy uj víztorony épül; a gépház szivattyu-bercudezést nyerés a szivattyúháztól a Csengery-, Kazinczy*, Fő-utcákon és a Telcky-
ulon lefektetik a főnyomó-csövekel.
A munkálatokra hat csoportban versenytárgyalást írtak ki. A csoportok a következők: 1. vasbeton víztorony épilés, 2. egyéb beton-és vasbeton munkák az építéssel kapcsolatban, 3. a szivattyútelep gépészeti bwtndezése a) Ideiglenes, b) végleges kivitelben, 4. öntöttvas csövek és vízvezeték-szerelvények szállítása és lefektetése, 5. villamos vízállás jelző) és telefonberendezés szállítása és szerelése, 6 vízmérők szállítása.
A munkálatokra összesen 22 budapesti és nagykanizsai cég pályázott. A versenytárgyalásra beérkezett ajánlatokat ma délben bontották fel a városházán a kővetkező eredménnyel:
Az 1. csoportra pályáztak: Farkas Lajos mérnök (Budapest) 159^17 millió korona, Fehér és Dános mérnökök (Budapest) 898 7, Havas Emő és társai (Budapest) 1175 4, Tier-gílrlncr és Slör (Budjpesf) 1208-4, Ast Ede és Isa (Budapest) pécsi fiókja 1331 8. Száva Sándor mérnök (Budap;st)876 2,Palatínus Rt. (Budapest) 1305 4, Városépítő Rl. (Nagykanizsa) és Neplum Rl. (Budapest) 1150-4, Biehn János (Budapest) 1605-6, Lange és tsa (Budapest) 1605-6, Kertész Béla és Kenedi Imre
mérnökök (Nagykanizsa) 1484 4 mii-liő korona.
A 2. csoportra beérkezett: Farkas 370-5, Fehér 81-1, Havas 192-3, Tíergártner 118-7, Ast 114 8, Száva 109-1, Palatínus 1316, Városépítő 101-5, Biehn 1617, Lange 161-7, Kertész Béla 113 millió korona.
A 3 .a. és b. csoportra: üanz-danubius (Budapesl) 1104, Fehér 102 6, Schlick Nicholson (Budapest) 130-3, (4. csoportra 295 6), Tier-gatlnet 1303, (b. csoportra 216-2), Száva 93, (í>. csoportra 222 2), Teud-loff és Dilrich (Budapest) 96 8, (b. csoportra 222 9), Worlíngton (Budapest) 100-8, (b. csoportra 2313), Városépítő 122-2, (Wcsoportra 271 6), Lange 107, (b. csoportra 250), Kertész Béla 121, (4. csoportra 270) millió korona.
A 4. csoportra: Szepesy Sándor utóda (Budapesl) 3592, Fehér 4157 8, Tiergárlner 4094-4, Száva 3861 5, Palatínus 4847 5, Városépilö 3609 3, Lange 3858 1, Kertész Béla 3641 6 millió korona.
Az 5. csoportra: Erlccson (Budapesl) 66 1, Reislnger Aurél mérnök (Budapest) 79, Hatschek és tsa (8udapest) 55 7, Holf.\'r és Sommer mérnökök (8udapest) 52 2, TiergSrl-ner 72 2, Száva 69 3, Városépítő 69-3, Lange 756, Kertész Béla 61 8 millió korona.
A 6. csoportra iTiergártner 119 8, Száva 131 -9, Süss Nándor Rt. (Budapesl) 1306, Városépítő 137 4,Lange 136 4, Kertész Béla 127 8 millió korona.
Az ajánlatokat a városi tanács most összeveti, felülvizsgálja s azután dönt azok vállalatba adásáról, ami a legrövidebb időn belül megtörténik.
A két csavargó
(Montmartrel komédiások)
Még nincs két éve, hogy a film Dickense Luis Teulllade, a nagy mesélő meghalt, s már itt van helyébe Ixiuls Mértanion, az uj ren-dezótehetség, aki azt a hamisítatlan párisi filmreginyl adja, amely annyi gyönyörű sikert szerzett Feuilladenalt.
A regény írója Picrre Decourcelles, aki témáit Páris nyomoruságaikról veszi, ezeket lehet tele szőni a romantika ezer szálával. Rendezője biztosan eligazodott a cselekménylabi-rintusban s 15 felvonáson keresztül nem fárasztja a közönségei, mert mindig ujat és változatosabbat nyújt. Filmje tele van szép és megható részekkel.
A színészgárda élén két gyermeknevet kell feljegyezni: Lionell Schaw és Jcan Foresi meghaló liguráít. A film utolsó része, ahol Forest feláldozza életét kis pajtásáéit, olyan megrázó, hogy még a legcinikusabb néző szeméből is kicsalja a könnyel.
A nagyok körül Yvelte Oilberl, a nagyszerű dizőz és Qabrlel Gignoret a Oaumont-filmgyár sikerek jölismert szereplői. (—)
Kitört a Vezúv
Róma, május 28. A Vezúv az el-niult éjjel kitört. A kitörés eddig még nem öltöli veszedelmes arányokat.
1986 Május 29
ZALAI KÖZLÖNY
A nagykanizsai útlevélvizsgálat
A junlua Uó slMjétSl étalbetép& uttewctvixagAlat nom falai mag a gyáritOrlat kOvatetményelnek — Ax utazákttztfnaeg xaktatAaa elrlaaxtja aa Mogunokot fflegnahoxUt ajceltenSrxd halúaági kSzcgek munkája La+ietctteisnó vútik a vonatok caatlakoxáaa
Nagykanizsa, május 23 Csalt nemrégen tettük szóvá, hogy az illetékes tényezőknek mindent el kell követniök a magyar halárátlépés és útlevélvizsgálat könnyítésére és dióhéjban kifejtetlük annak kihatását egész gazdasági ételünkre és pldig nemcsak nagykanizsai vagy zalai, de országos viszonylatban és felhívtuk Zalavármegye törvényhatóságát, a szükséges lépések megtételére.
Ám időközben megjelent a belügyminiszternek egy rendelete, amely nemcsak hogy meg nem könyili az útlevélvizsgálatot, de egyenesen megnehezíti azt és az utazóközönséget is csak zaklatásnak teszi\' ki. Az uj miniszteri rendelet A belügyminiszter ugyanis rendeletileg akként intézkedelt, hogy junius elsejétől kezdödölcg az eddig fenáiló és a gyakorlatban is legjobban bevált, úgynevezett mozgó |ut-levélvizsgáió rendszer helyeit oz ültetél és vámvizsgálat a nagykanizsai állomáson történjék, a szerelvény harminc perces veszteglése alatt.
Eddig az a szokás voll, hogy a nagykanizsai államrendőrség közegei Mu-rakeresztur állomáson felszálltak a vonalra és onnét kezdték meg hivatalos ténykedésüket. Az útlevelek gondos ellenőrzését\' lelkiismeretes munka melleit, főleg a nyári főfflrdö-idény alatt legtöbb esetben Siófok állomásig vagy még azontúl is el-tartott. A rendőrség ebbeli munkája érthetőleg állambiztonsági szempontból is rendkívül körültekintést és gondos figyelmet igényel. A magyar batár forgalom A statisztika szerint rendes körülmények között, ami vonalunkon naponta állag 70 az ország területére belépő személy utazik a vonalokon, mely szám a fürdőidény alatt felszökött 150—200 utasra, mig az országból kilépők száma napi 40—50 főre, a fürdőidény alatt pedig mintegy 100 utasra tehető.
A junius 1-től életbelépő rendszernél a vonal befutásánál a rendőrségnek cl kell állnia a kocsik ajtajail, hogy a szakaszát senki el nem hagyhassa és igy kell végezniük hivatalos munkájukat a vonat két végén elkezdve, mig középen a két csoport összetalálkozik. Antikor a rendőrség elvégezte munkáját, akkor jön a vámvizsgálat. És kezdődik újból élőiről minden. Persze ezt most már a vámhivatal közegei végzik.
30 perc: ullevél és vámvizsgálatra
Amikor minden elkészült és elintéződöd, a rendőrség megadja az engedélyt a vonal indulására.
Pöllételezhelő-e az, hogy a rendőrség és a vám közegei 30 perc alalt elvégezzék munkájukat, amihez eddig jó cselben Murakercsziiirtól Siófokig terjedő utazás kellelt?
Ha ez a vizsgálati rendszer életbe lép, nagyon sok ulas le fog késni a Jugoszlávia, slb. irányban való vonat csatlakozásról, mert körülbelül 15 perc áll rendelkezésére a vonat elindulásáig. 30 perc veszleglési idő alalt pedig teljesen lehetetlen, hogy végezzenek a hivatalos közegek az ullevél és vámvizsgálattal. Hz az intézkedés tohát első sotbau el fogja riasztani a külföldieket a Magyarországba való utazástól, a Balaton felkeresésétől és a közönség nem ezt a vnnalat, hanem egy kis kerülő melleit a MÁV vonalat fogja felhasználni, csakhogy a felesleges és kellemetlen vegzaturát elkülje.
A kereskedővilág hátránya
A közönségnek, főleg a kereskedő-világnak az a része, amely a vonatnak Nagykanizsán való 30 perces veszteglése alatt egyik-másik ügyét ludta elvégezni, most elkésik ettől is, hiszen a vizsgálat befejezéséig nem hagyhatja cl kocsiszakaszát.
A hivatali könyvek számára, az uj rendszer az alapos, komoly munk^. lehetetlenné leszi, ennek pedig csak az állam vallja ismét kárát. Gyors, kapkodó és ideges munkát végezni, amikor egyrészt állambiztonsági, másrészt pénzügyi és kincsári étde-kek forognak kockán, nem lehel.
Minden állam kSnyltéseket léptet életbe
Ugy ludjutt, hogy a nem régen megtartóit ullcvélegyczmény értekezleten, az olasz és jugoszláv delegállak ugy egyezlek meg a magyar vasutakkal, hogy az ullevél ellenőrzését a vonalokon lógják foganatosítani. Olaszország május l-től kezdödőleg már a .mozgó" ullevél ellenőrzést léptette éleibe, vagyis a vonal menele alatt tartják meg az útlevél és vámvizsgálatot. Ugy Olaszország mint Jugoszlávia beláija, hogy állami érdek, az útlevél és vámvizsgálat megkönyitése és az utazóközönségnek minden kellemetlen és felesleges vegzaturától való mente-tilése.
Mi pedig, ne beszéljünk idegen forgalom kiépítéséről, a magyar fürdők főleg a Balaton fejlesztéséről, hozzáférhetőségéről, amikor egyes intézkedésekkel egyenesen elriasszuk a külföldieket Magyarország felkeresésétől.
Hisszük azonban, hogy az illetékes tényezők a legutolsó pillanatban átlátják az uj útlevél és vám-vizsgálali rendszernek lehetetlenségéi, ennek káros következményeit és idegenforgalomra nézve bénitó hatását és azt sürgősen hatálytalanítják.
Ha nem tudunk könyiteni\'az útlevél és vámvizsgálaton, akkor legalább ne tegytik azt még nehezebbé és körülményesebbé és ne riasszuk el magunktól az irántunk még jó-indulalu külföldieket is. (B. R.)
Séta a bővülő kórház körül
Folytatódnia kell a kórház fejlesztésének — Jövőre sebészeti pavlllont kellene építeni — Közadakozásból építik fel a kórház kápolnáját
Nttgykanlzsa, míjus 28
Minden városnak, igy Nagykanizsának Is égetően megoldásra váró problémái közé tartozik a közegészségügy, illetve a kórházkibővitésének kérdése. Hála a Mindenhatónak, sok huza-vona után Nagykanizsán is történlek lépések ebben az ügyben és örömmel konstatáljuk, hogy ma már olt tartunk, a kórházépitkezések rohamosan közelednek a befejezéshez. Ebből az alkalomból munkatársunk kint járt a városi közkóiház-ban és közvetlenül a helyszínen megtekintette az építkezés alatt álló épületrészt és Takács Zollán dr. igazgató-főorvos szives információja, valamin! az építkezésre felügyelő Pieál Rezső főpallér felvilágosítása ulán látogatásáról az alábbiakban számol be:
Rohamosan halad az épitkezés
A kórház gazdasági épületének építkezéséi, mint ismeretes, a Városépítő Rt. végzi. A tartós szép idők mindenféle tekinletbcn elősegítik az építkezések előre haladását. A szemlélő, aki nem is sok idővel csak a nagy ípüM tömb helyéi lálla, ma már teljes kész épületet talál a városi közkórltáz mellett és megelége-
déssel tapasztalja, hogy az rövidesen készen lesz. Hogy rendeltetésének áttudják adni, ahhoz csak az lesz szükséges, hogy a város az épület belső berendezésének beállításával ne késlekedjék.
Munkatársunk Takács dr. igazgató-főorvos! éppen az építkezéseknél találja. Kérdésünkre kijelenti a következőket:
A főorvos az építkezésről és a
kedves nővérek kápolnájáról
— Nagy örömmel látom én Is az uj gazdasági épület gyors tempóban való felépítését. Ezzel a lépéssel a kótház cgy jelentős (ejlődésl stációját érte cl, ami azonban azt kéne Jelentse, hogy ez a fejlődés folytatódni fog és jövőre már a sebészeli pavillon építkezésében fogunk gyönyörködni. Tovább pedig azt, hogy amint az anyagi lehetőségek megengedik, a kórház, mely most is szomorú túlzsúfoltsággal küzd a bővítést minden téren megkapja
— Milyen célt fog szolgálni az uj gazdasági épület ? — kérdezte munkatársunk.
— Az uj gazdasági épületünkben elhelyezési, illetve lakást nyernek a kedves nővérek és az ápoló személyzet. Tizennyolc nővér és huszonöt\'
ápoló és ápolónő lakását rendezzük be itt, azonkívül az épület felső szárnyában talál elhelyezési a nagy főző és mosókonyha. Ezek mellett bőséges hely jut különféle raktáraknak cs egyéb gazdasági természetű helyiségeknek. A fertőtlenilő helyiséget ideiglenesen ugyancsak ebben az épülelben rendezzük be, a konyhai részekkel ellenkező szárnyán.
— A ked/es nővérek kápolnájának Ugye hogyan áll? — érdeklődött munkatársunk.
— A kedves nővérek kápolnáját a város, sajnos, nem tudja megépíteni, mert erre nincs rendelkezési alap. Azonban ez mégis meglesz, mert a kedves nővérek gyűjtés és magánadakozás ulján akarják előteremteni a szükséges összegei. Természetesen számítanak a város segítségére is, amit, azt hiszem, meg is kapnak. A kápolna-építés azt a célt szolgálná, hogy az állalános közszeretetben álló kedves nővérek még közvetlenebb lelki közösséget találjanak a város vallásos közönségével s azt kicsiny templomukban szívesen lássák. Most az a helyzet, hogy a kedves nővérek istentiszteletcil egy szűk kis szobában tartják és előfordul az is, hogy ilyen alkalommal sokan kiszorulnak a folyosóra.
Jullusban készen lesz az uj épület
Ezulán munkatársunk Piedl fő-pallért kérdezte meg, aki kijelentette, hogy az épület befejezését, ha további tarlós jó idők lesznek, julius hónap végére várják. Akkora a puszta épület készen áll és nem lesz hálra más, mint a belső berendezésekkel ellátni és hivatásának átadni.
Takács igazgató-főorvos ezzel kapcsolatban kijelentette még, hogy ha az épület befejeződik valóban, minden azon fog mulnl, hogv a berendezések meg legyenek és üzembe lehessen állítani a légen várt gazdasági épületet.
— A konyhák — mint mondotta a főorvos — különleges óriás kemencékkel lesznek felszerelve, úgyszintén a mosókonyhákban is vilianyerőre beállított mosógépek lesznek. Ezeknek a sorsa a városi hatóságoktól függ. A kedves nővérek és ápolószemélyzet lakásainak berendezése szintén. Ha ezek az épület befejezésére itt lesznek, akkor nem lesz semmi akadálya annak, hogy a városi közkórház gazdasági épületét
átadhassák céljának.
*
Ezek szerint a kórház uj gazdasági épülete hivatását csak akkor kezdheti meg, ha a város a szükséges belső berendezéseket az építkezések befejezésének idejére ál tudja adni. Remélhetőleg ezen semmi sem fog múlni.
Papp Piroska az ügyészség fogházában
Budapest, május 28. Papp Piroskát, aki beismerte, hogy előre meg-fonloll szándékkal ölte meg Bernát Aladár Iskolaszolgát, ma délután átszállították az ügyészség fogházába.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májüt 29.
NAPI HÍREK
Az ünnepség prograinmja
Nagykanizsa, május 25 Nagy Ünnepség színhelye lesz városunk 30-án, vasárnap. Mint löbb ízben jelentettük, a Nagykanizsai Fütöházi Kézmüvígek Önsegélyző és önképző Egyesülete május 30-án, vasárnap tartja zászlőszentelési ünnepségét, mely a benső lelki szépségen kívül, impozáns külsőségek melleit fog megtörténni.
Az ünnepség fővédnökeinek és védnökeinek névsorában közéletünk kiválóságai foglalnak helyei, ami már magában véve biztos jele a diszes zászlőszentelési ünnepség sikerének. A zászlóanyai lisztet Rubini Károlyné úrasszony vállalta magára. Fővédnök Gordon Róbert miniszteri tanácsos, a D. S. A. Vasúttársaság vezérigaz gatója. Védnökök: Bazsó József ipartestületi elnök, Bogenrieder Frigyes gyógyszerész, dr. Darás László Ügyvéd, Eöri-Szabó Jenő kir. kúriai biró, törv. elnök, dr. Fábián Zsigmond ügyvéd, dr. Oombár Gyula kir. táblabitó, járásb. elnök, Gyö-tnörey István főszolgabíró, dr. Hajdú Gyula ügyvéd, dr. Kenedi Imre ny. kir. kúriai biró, Knortzer György kormánytanácsos, vzzérigazgató, dr. Kovács Oyula ny. kúriai biró, Kloos János mérnök, felügyelő, dr. Könlg József fogorvos, dr. Krátky István városi főjegyző, dr. Merkly-Belus József gyógyszerész, dr. Plihál Viktor kormányfőtanicsos, dr. örley György kormányfőlanácsos, közjegyző, Rubint Károly főfelügyelő, fűtö-hizi főnök, dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök, dr. Tamás János ügyvéd, dr. Tholway Zsigmond pt főfelügyelő poslafőnök, Unger-Ullmann Elek nagykereskedő.
1. Délelőtt 10 érakor a zászlót ünnepélyes menetben a Korona szál lóból a lelsölemplomba viszik.
2. Délelőtt léi 11 órakor ünnepi szentmise a telsótemplomban, a zászló felszentelése és a plébános a zászlóanya, a fóvédnök, a védnökök és egyesületek zászlószögeinek beverésc.
3. A zászló visszakisérése a templomból a Korona szállóba.
4. Délulán 3 órától 8 óráig a zászlószegek folytatólagos baverése a Korona szálló kerthclyjségébe.i (kedvezőtlen idő cselén az. étteremben), amely idő alatt az egyesület vegyes-kara dalokat ad elő.
5. Esle 8 órakor a zásílóanya, a fővédnök és védnökök tiszteletére társasvacsora a Korona szálló kerl helyiségében, ulána az étteremben tánc.
napibekd
Május 29, szombat
Római katolikus: I\'. Magdolna. Protestáns: Maxim. Izraelita: S/.ivan lló 15.
Nap kel reggel 4 óra 10 petekor, nyugszik délután 7 óra 45 jierckot.
Mozi. Uránia: A kél csavargó, romantikus francia tilm. Előadások kezdete esle Vz7 és 9 órakor.
ku lturestélyek és ünnepélyek
Május 30. A N«»kislml FII»KI KzimUvt." OnKKílyti l> önktpiú EktmüUIK"* iiMlM«nU-Ictl írw»p<:ye. ....... . .,,
Elpusztult orosz város Kotlelnic orosz várost, amelynek nagyrésze faházból épült, a Itiz el-pusztította. Az áldozatul eseti emberek számát még nem állapították meg.
MiJllS 30. -V N«»kl„lml FIlMIH KímUVMCk ... .It Qnltiftl Eíyctúlítmv ii»il4»«oU-
Málas Sai iMrotinontUkol* íntkkirlnik eU5-1,11,, „tt 8 liiíl.i.-t • Roieonyt-ulíii loin.l.rombin. Janin* Z. A kegyeitíndl slmnliiiim junU.u Junlns 3. A K.ttlkídílml ,Vlk,.ll,»IOlUk |un|. iu« » PolKlil Eeyl*t kdljlstn.
junius 3. IpirnttinoníUkol, íníkk.iinik sdiii S ónkor l Roiconyl-utcil tninilcrrntien.
Juntci 0. A k,Ky<«cndi jlraniilum .n,k- ii irockiiinik tiin(vcn«nyt dítmAn r, óíiVoi.
Jualui í. Ai IjiitlrtlúlcU dilknl* usilóiitnltltil flnmpttyc __
Embermagasságú
és még ennél is nagyobb a vetés a határban. Istenáldását kapunk bőven nap, mint nap és a magyar rög becsülettel növeszti a beléje hinteti magot. A napokban kiadott hivatalos vetésjelenlés szét int is a veiések mindenütt uz országban pompásan állanak és a legvérmesebb reményekre jogosítanak. Néhol a Dunántúlon volt jégverés, de ez minden esztendőben van és emiatt még lehel jó termésünk, ha oz elemi csapás melleit gondoskodik a Mindenhaló arról is, hogy a nehéz verejtékes munka meghozza áldását: a jó termésben.
Es a Mindenható csakugyan gondoskodik. Tegnap is oly bőséggel eresztette meg az ég csatornáit, hogy Nagykanizsa kevésbbé kövezeti külső perifériáin ugyancsak nagy sárban gázoltak az emberek. Azonlxin sár ide. sár oda, meg kai csak nézni egy ilyen májusi zápor után u zöld természetet. Mintha szemlátomást terebélyesednének a fák és szaladhá-nak az ég felé a buzaszálak. Amint oz áltelő esőlé gyökerére ér a növénynek, az egész egy lökés! kap, hajszál vékony ereibe friss bizsergést, színébe üde élénkséget és fejlődik sebesen a perc minden század ré-széöen.
A mezőkön a kapátók százai haj-longanak a vetés sorokban és a piacon naponta jelennek meg primőrök, háziasszonyaink legnagyobb örömére.
Sok mindent együttvéve, már c<ak néhány nap von májusból, de máris megállapítható, hogy a tavasz eme tegfejlődé\'teljcsebb hónapja nagyszerű eredményeket produkált és megad mindent a biztatásból, hogy oz idén kitűnő termésünk tesz.
—- A forgalmiadó-revizió. A
pénzügyminisztérium és pénzügyigaz-gatóság kiküldötteiből álló bizollság, mely a minap Nagykanizsára érkezeit, a vidéken is megkezdte munkáját. A Pacsára kiutazott háromtagú bizottság még mindig ott tartózkodik. Tegnap ugyancsak háromlagu bizottság kiszállt Lctcnyére. A bizottságok a körzet többi panasz-gócpontjai; is meg lógják látogatni. A revízió munkája körülbelül junius közepéig log tartani.
Ma és minden este a Korona kcrthclylségébi\'n l AZAR PISTA győri cigánymiivész zenekarával hangversenyez.
_ A katonatemető felvlrágo-zása. A vasárnapi hősök ünucpíre a város megbízta a Keresztény Jótékony Nőigyleiet a helybeli katona-temciő közel 1300 sírjának megkoszorúzásával. A Nőegylet felkér min-der.kil, hogy virág adományait szombaton délulán 3 órától kezdve juttassák el a katonaiemelöbe, hol a nőegylet! hölgyek fogják azokat átvenni. Intézkedés lörtént, hogy a sírok virágait fosztogatók ellen a katonatemető! szombaton éjjel külön őrizzék.
LAZAR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelylségé-ben hangversenyez.
— Hajnali Jégeső. Tegnapra virradó reggel 5 óra lájban hatalmas égiháború közepeilc esővel vegyes jégeső vonult át Nagykanizsa feleli. A jég a gyenge kerti növényzetben több helyütt némi kárt okozott.
A két csavargó harmadfélórát kitöltő gyönyörű párisi filmregény.
— Nagykállón Is dolgoztak a kanizsai kasszafurók. A Zalai Közlöny híradása nyomán az Összes lapok megitták a nagykanizsai törvényszéken történt kasszafurást. Igy julott el annak híre Nagykálióra is. Trgnap a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz értesítés érkezett a nagy-kállói csendőrséglől, melyben az u|-ságra való hivatkozással tudatják, hogy máiiis 12 én a nagykállói községháza Werlhcím-s/ekiényét ismeretlen tellesek megfúrták és abból 20 millió koronán felüli összeget elloplak. Megküldték a kifúrt kassza fényképét is, mely a csalódásig ugyanazt a munkál mulatja, mint a nagykanizsai kifúrt kassza fénykép;.
Ma táncest a Szarvasban. Az iparosság figyelmébe. Felkérjük iparostársainkai, hogy a helybeli fütöbázi kézműves iparosoknak folyó hó 30-án tartandó zászló-szcntelésén leendő megjelenés céliából délelölt fél 10 órakor a Korona szálló előtt minél nagyobb számmal megjelenni szíveskedjenek, honnét testületünk zászlója alalt fogunk az ünnepély színhelyére vonulni. Az Ipartestület Elnöksége.
Házilag készített fagylalt, jegeskávé legjobb a Szarvasban.
— Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— A nagykanizsai járás tanítóinak gyűlése. A Zjlamcgyei Általános Tanítótestület Nagykanizsai Járásköre 1926. évi rendes közgyűlését junius hó 10 én, csütörtökön délelölt 10 órakor Gelsén, a községi elemi népiskolában fogja megtariani. A tárgysorozat keretében „A növényvédelem" c. tételről felolvasást tart Kaan Irma hagykanizsai nyug. áll. isk. igazgató-lanitónó, .A társadalmi és közigazgatási hatóságik rendszeres érdeklődésének megszervezése a népoktatás és a tanítóság érdeke szemponljíból"- c. téléiről értekezik Plander Bo\'dizsár nagykanizsai I. körz. áll. isk. tanító. A közgyűlés délelölt 9 órakor ünnepélyes Vcnl Sancteval kezdődik. Közgyűlés ulán lársi-sebéd a Nagy Kalmán-félc vendéglőben.
„ Esküvő. Frsc/ierMargit, Fischer Károly vasnagykereskedő leánya Nagykanizsa és Fleischacker Imre a Wiener Bankvcrcin főtisztviselője Budapesten e hó 30-án tartják esküvőjüket. (Minden külön értesítés helyett.)
— Nagykanizsán avatják az Itt toborzott honvédeket. A honvédelmi miniszter által a honvédség létszámcsökkenése folylán engedélyezett toborzás az 5, 6, 3. gy. ezredekhez, a 3. füzérosztaghoz, a 3. hir. századhoz, a 3. vonatosztaghoz és a 3. aulóosztaghoz Nagykanizsán is megkezdődött. Az önkéntes Jelentkezések napról-napra folynak. Az avatás ezúttal nem Zalaegerszegen, hanem Nagykanizsán, a 6. h. gy. egy ad hoc bizottsága utján történik. Ennek a bizottságnak egyik tagjául az alispán Sabján Oyula dr. polgármestert bízta meg.
— Eljegyzés. Gozdán Margitka és Horváth Ferenc jegyesek.
.= Szenzáció a Szarvas kerthelyisége.
— Előadás Amerika filmvilágáról. Lenkei Zsigmond szerkesztő, a kitűnő filmíró, a moziélel legalaposabb ismerője, Nagykanizsán junius 1-én esle fél 9 órakor az Urániában tartja meg előadását, mely két órát vesz igénybe. Nemcsak Amerika filmvilágát ismerteti intim szórakoztató formában, saját, most szerzett benyomásai alapján, hanem beszél minden amerikai vonatkozású társadalmi kérdésről is. Eddig 14 vidéki város mozirajongó közönsége gyönyörködött Lenkei lebilincselő ér-dekességü előadásában, melynek keretében az egyik legnagyobb hollywoodi filmgyárat is bemutatja. Minden hOlgylátogaló eredeti amerikai filmfelvétel! kap emlékül. Az oklató és szórakoztató előadás rendes mozi-helyárak melietl lolyik le.
„ Ha elakarja felejteni buját, bánatát, jöjjön a Szarvasba.
— Épül a Keszthely-hévízi útvonal. A Keszlhely-hévizl útvonal kiépítése serényen lolyik. Jelenleg a hengerezési munkálatoknál tartanak, mely munkálatokat gózhengerrel végzik. A Keszthely felső majortól Dabogó pusztáig már kész az ut hengerelése. Egy héten belül pedig elkészül Hévizfürdöig eső rész. Most az ut legjobb az autóforgalomra is. Szakértő vélemény szerint jő lenne az ulak portalanítása miáltal az utak öt évig is jókarban maradnának. = Ma táncest a Szarvasban.
— Lopás Szepetneken. A Zalai Közlöny ludósitója jelenti: Tegnap délulán Szepetneken vakmerő lopás történt. Eddi! ínég ismeretlen teltc-sek négy és öt óra közölt Berkovics Jánosné\' szepetneki lakos házába behatolva, annak az ágyban elrejtett hét millió korona készpénzét ellopták. A károsult asszony a lopás elkövetésének idejében a falu melletti főid-., jén végzett gazdasági munkálatokat A csendőrség megállapította, hogy a lopási, a körülményekből !tél«. csakis olyan egyén követhette cl, aki a helyzettel ismerős leheted. Berkovicsné nem tudja, hogy kit gyanúsítson a lopással.
=-, Szenzáció a Szarvas keithe-lyisége.
1926 május lt>.
ZALAI KÖZLÖNY a
— A hősök emlékünnepe alkalmából folyó hó 30-árt, vasárnap dél-el.\'.lt fél 12 órakor a nagykanizsai izr. templomban gyászistentisztelet lesz.
— Idegenforgalom Hévlzfür-dón. A Zalai Közlöny ludósilója jelenli: Keszthely—Hévizfürdön az idei szezon a legjobb auspiciumok mellett indul. Ezidö szerint a kővetkező vendégek érkeztek a lür-dőrc: Eöry-Szabó Jenő kir. kurtái biró, kir. törvényszéki elnök (Nagykanizsa), Kirchner Béla udvari tanácsos, kir. főigazgató (Budapest), Kéhlér Atlur rendőrfőfeltlgycló (Sopron), Balázs Imre nagykereskedő (Kecskemét), Teszáry Imréné (Kecskemét), Parragh Béla kir. erdóíő-mérnOk (Veszprém), Szukonszky Emil épilész (Budapest), dr. Néwy Zoltán ügyvéd (Marcali), dr. Lengyel Zoltán hirlapiró (Budapest), dr. Török Gyula ügyvéd (Budapesl), Hoff-mann Sándorné műszaki tisztviselő neje (Budapest). Qaál József kereskedő (Zsolna), Szenes Islván kereskedő (Kassa), Takács Ödön nagykereskedő (Budapesl), Gaál Ambrus földbirtokos (Nagykőrös). Temesváry Mihály Máv főfelügyelő (Szeged), TaffayTesaszinlmüvésznő(Pozsony).
= Házilag készített fagylalt, jegeskávé legjobb a Szarvasban.
— A református egyházközség vezetőségé értesíti a híveket, hogy május 30 án, vasárnap az istentiszteletet közösen lartja meg az evangélikus testvérekkel délelölt fél 11 órakor az evangélikus templomban.
= Ma táncest a Szarvasban.
— A letenyel járás tizenhét uj Iskolát kap. Czlgdny János lete-nyei főszolgabíró közbenjárására a kulluszminlszier kölcsön és adomány utján ötmilliárdul folyósil a letenyel járásban való tizenhét uj iskola építésére.
— Ha elakarja felejteni buját, bánatát, jöjjön a Szarvasba.
— Iskolai kirándulás Keszthelyre és Hévízre. A most folyó iskolai kirándulások sorában, a szekszárdi polgári leányiskola huszonhárom növendéke Thelner János igazoló \'és két tanárnő vezetése mellett Badacsony, Balatonfüred, Tihany megtekinlése ulin, 25 én Keszthelyre érkezell és a Faló Dezső Amazon-szál!odá|ában nyertek elhelyezést. A kirándulók megtekintették Helikon városának nevezetességeit és azulán átmentek Hévízre, ahol a gyógyforrásban megfürödlek. Hévízen Csizmadia János vendéglős ebédre látta vendégül a szekszárdi iskolás leányokat. A tanárok és diáklányok a magyaros vendégszeretet és a fürdőigazgatóság előzékenységét tapasztalva megígérték, hogy a jövö esztendőben Ismét felkeresik a Balatonnak ezl a világhírű fürdőjét.
— Schwarcz Dezső cégnél url és női dívatárukban legszolidabb kiszolgálás
— Zalaegerszeg hősi emlékünnepe. Megyeszékhelyünk a hősök emlékezetének szentelt május utolsó vasárnapját nagy lénnyel ünnepli meg. Az ünnepségei levente ver-senynycl kötik egybe, melynek kere-lében a levente fulók a hősi emlékoszlopra koszorút helyeznek.
—■ Ma és minden este a Korona kerthelyiségében L/.ZÁR PISTA győri cigánymövész zenekarával hangversenyez.
— Kongregáclós jubileumokat tartanak Zalaegerszegen Julíus első leiében. A Hntgy és Lcánykongre-gáció tartja 10 éves fennállásának, a reálgimnáziumi ifjúsági konregáció pedig 25 éves fennállásának jubileumát.
— A vidéki telefon beszélgetések dijainak leszállítására mozgómat indítóit a Vasmegyei Gazdasági Egyesülel. Ezl a mozgalmat a Felső Dunánluli Mezőgazdasági Kamara párlolólag terjeszti a kereskedelmi miniszter elé.
— Husmérgezés Keszthelyen. A Zalai Közlöny ludósilója jelenli: Bada Jakab keszthelyi bérautó tulajdonos, aki általános köztisztelet, ben álló polgára Keszlhelynek, e hónap 27-én husmérgezésl kapoll. Budapestre szállították.
— Felmondták a tapolcai járásbíróság épületét. A községekben visszaállított szabad lakásforga-lomnak különös e<ete adódoll Tapolcán, ahol a háztulajdonos élve lörvényadta Jogával, a kir. járásbíróság épületének bérleti szerződését felmondta. A kényes ügynek elintézésére Czikó János kir. kúriai biró, a zalaegerszegi kir. törvényszék elnöke It utazott tapolcára.
— Ha elakarja felejteni buját, bánatát, Jöjjön a Szarvasba.
— Ha Hévízre jön ajándékail Knmmer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvtárál olvassa.
— A keszthelyi Iparos Kör dija a megyei dalos versenyen. A keszthelyi Iparos Kör megbízta a Türjén dolgozó Pataky Andor Jónevü szobrászművészt, hogy a Zalaegerszegen tartandó megyei dalosver. senyre két értékes dijai készilsen. Az egyik díj egy kereszt lesz, á másik pedig a zalaegerszegi kiállításról jól ismert Keresztvivő ember lesz.
— Moziélet Hévízen. A hévízi parkntozgóoan az idei szezont a .Józsi te csalsz" clmü briliáns vígjátékkal kezdik meg. A mozi egész heti műsorát legközelebbi számunkban közöljük.
— Távirati postautalványt lehet küldeni Olaszországba. Junius elsejétől kezdődően Magyarországból Olaszországba távirati postautalvány is küldhető. Olaszországból Magyarországra egyelőre még csak közönséges ulalvanyok küldhelők.
A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy
vasárnap reggel 7 órától kezdödőleg ■ ■■ mindennap indul az t
autóbusz ház elól Hévízre.
Indulás liévizröl esle 6 órakor.
Személyenként 120.000 korona oda és vissza. Előre is megrendelhető a Klssörház vendéglőben. Tel. 5-45 Szives pártfogási kér RITSCHERMÖR.
SPORTÉLET
Ma érkeznek a bajalak. A
Bajai Turul Sport Egylet, a kerület bajai aloszlályának bajnokcsapata ma délulán 5 óra 20 perckor érkezik nagykanizsára, hogy a kerületi bajnokságért, a „Délnyugalmagyar-ország bajnoka" címért másodszor Is összemérje erejét az NTE-vel, a pécsi alosztály bajnokával, most már ennek otlhonában. Az első alosztály-dönlí! "gyanis pünkösd hétfőn Baján játszották s az NTE letl a győztes. Ha az NTE holnap is győz, akkor, mini kerületi bajnok kvalifikálta magát arra, hogy résztvegyen\'áz országos bajnokságért rendezett küzdelemben, amely a kerületi bajnokok és Budapest bajnoka közöli folyik.
Mérkőzés lemondás a 11 osztályban. A Barcsi -Sport Ciub, a II. osztályú bajnokság utolsó helye-zetlje lemondta a SzAK ellen mull vasárnapra kisorsol! bajnoki mérkőzéséi, meri pályájuk akkor levente-ünnepély céljaira kellelt. A kerület a lemondást ellogadla s a kél pontot gólarány nélkül a szigetváriak Javára irta.
Névváltoztatás. A Kaposvári Donnervárosi Levente Teblcdző Egylet legutóbbi közgyűlésén Kaposvári Atlétikai Clubra változtatta nevét A határozatot jóváhagyás végett már felterjesztették a belügyminiszterhez.
KDLTE—BVAC. Az utolsó bajnoki mérkőzést Jálszák vasárnap Kaposvárott A két utolsó helyezeit az elleniéi, ha a DVAC nagyobb tudását kiegyenlíti a honi pálya előnye, akkor eldöntetlen várható, ami az eddigi souendcu mit\'sem változtatna. Ha a DVAC győz, akkor a Zrínyii leszorilja az utolsóelőtti helyre.
■ V, i\'i . * i — n.» w »i
Rádió-müsor
Május 29 (szombat)
Budapest (560) D. e. 9-30, 12 és (J. u. 3: Hitek, kózgazdsság. -4.30: Kamarazene. 5.30: Előadás a hevenyfertóző megbetegedésekről. 6: Hősök emlékünnepén. Irta és előadja Oonda Dezső dr. kir. tanácsos. Ünnepi költemény. Irta és előadja Vályi Nagy Géza iró. 630: Karafiálh Jenő dr., a nemzetgyűlés háznagya előadísa: UJ Magyarország. 7: Az Operaház .Sámson és Dclila" előadása.
Bécs 1531 és 5825) D. u. 4.15: Hangverseny. 6: Előadás: Osztrák balJidakól-tók. 8: Médi, operett 3 felv. Utána könnyű zene.
Berlin (504 és 571) D. u. 4.30: Espe-ranto 5: Hegedüszonáták. 5.30: Zene. 8: A sevillai borbélv előadása. 10.30: Tánczene.
Hamburg (392.5) D. u. 7.15: Angol nyelvóra. & 15: Tánc-hangverseny. 10: Tánczene.
Münster (410) D. u.5.30: Mesedélután. 7: Lanner-Sirauss hangverseny. 830—11 : Nagy zenekari hangverseny
Boroszló (4 8) D u. 4 30 : Zene. 6: Sakk 8 25: Uoethe. 2 egyfelvonásos vígjátéka. ----
Lipcse (452) D. u. 5: Mesterdalnokok, opera.
München (485) D. u. 4 30: Quartett. 7: Olasz olvasási gyakorlatok. 8.15: Pucciniért vopránszólóval, 10: Kabarédalok. 10.30: Tánszene.
Prága (368) D. u. 430-5.30: Kamarazene. 0: Német leadás 030: Marionett-színház. 8: A hollandi menyecske, Kálmán Imre operettje. 9: Vig zene.
Róma (425) D u. 5: Felolvasás. 5.40: Jaz/band. 8.40: Hangverseny és népszerű csillagászattan. 10.15—10.55 : Könnyű zene.
London D. u. 4: Zene. 7.40:Elő-\' nd.is. 9: Dalest. 9.30: Hírek. 10.30:Tánc-
Idöjérás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentés®: Pénteken a Mmérsik-let: reggel 7 órakor 4-126. délután 1 órakor 4-208, este 9 órakor +150.
Felhőzet: Reggel és délben eső, este borult égboltozat .. , ,
Szélirány: Reggel és délben Északkelet, este Déli szél.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony idő, sok helyütt esővel, zivatarral és lényegtelen bőváitozással.
MOZI
Uránia szombaton V«7 és 9 órakor vasárnap 4, V«7 és 9 őrakor: A ki! csavargó, kétrészes, 15 felvonásos hatalmas filmregény, két kisgyermek könnyekig meghaló története. Pierre Decourcelles regénye nyomán rendezte Louis Mercanlon.
Tekintettel\' a film hosszú vollára, kérjük a közönség pontos megjelenését.
Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor : Az éjféli karvaly, amerikai történet 7 felvonásban, főszerepben a kiváló cowboy színész: Harry Carey.
közgazdaság
Mintafalu az embervédelmi kiállításon
A május hó 29-én megnyíló embervédelmi kiállításnak értékes és általános feltűnési kellő szenzációja lesz az a mlntatárd, melyet a Falu-szövetsíg\' teljesen hű modellben konstruálva mutat be a kiállításon. Kiváló kullur-polilikusok és szakemberek álul megtervezett lalu magában, foglalja mindazokat az intézményeket és sajnos még nálunk alig megvalósított berendezéseket, melyekkel cgy ideális falunak bírni kelL A 9 négyzetméter területen felállított modell egyúttal falurendezési és a falusi házak előnyös építkezését és beosztását is bemutalja. A modem és gazdaságos szempontok mellett különös tekintettel volt a tervező arra is, hogy az épületek külseje magyaros és artisztikus legyen. Levente sporttelep, népkert, fürdőtelep, strandi fürdő teszik az ideális falul igazán bygénlkuisá. Qizdag. ét a törvény rendelkezéseinek megteltlö lisitások, parkírozások hasonlóképen ezt a célt szolgálják. A Faluszövetség kiállilási osztálya már hónapok óla dolgozik a falu-mcrdcll összeállításán.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat gyengébb volt. Hozzájárult a lanyhaság kialakulásához a mai rendezési nap,^s bécsi kedvezőtlen tőzsde-Jelentések is a ■ koötrenilh eladásai. Ennefc ellenére az árveszteség csak igen ritkán haladta .(pl az J— 3%-ot Az egész lőjtsdeidő. alatt a legnagyobb üzletlclenség uralkodoU a piacon. A legnagyobb veszteségei szenvedték a Ganzpapirok, Fegyver, Kőszén, Kereskedelmi Bank és cukoripari részvények. Az általános lanyhaság alól ismét csak néhány papir tudla magát kivonni és amelyek ismét csak kisebb árnyereségre tudlak szert tenni, ezek közé tartozik a Nasici, Urikányi és még néhány érték.
ZSHchl sirlaí ~
r*U lll»00 t/xidon 251.100, N«»jcl! ílti\'.i. Drítmt 157500. Mllino 1SISOÍ. HolUcí 307*ő5, Bírlln IS2-9J, Wl«n 72.90. lottz 375 00. priti 1530 00. b.dipu! tl-30. I ?it»é<300.B«Ur*t2nO0. MjtMÍU-O,


ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 29.
* budapesti Tőzsde d«iia-jeg|ii»
Valiták Davlaák
Untwl SIIO-«UO áiulaiéiB utM-nno
•■*•< ro«l W720J-MJXŰ lalrl\' BilUUMt IUS IN3
CMkkor. r>wu DoUAf am-asso t»«j uri 71 K« Tlfö IMM-17C42 MI ni
rnaafa U. 1304 7U1 B<tM**4 HMKll
McL\'lJ fit. MM-UK4 1ST4S 1MC5
Ui na io: Caito liSUUSOi
Ura >11-423
IW» Mfctj Ook.uiúU. IIM4MI HMM7WJ IX] 7 1)111 NOM NiU wiicn IU7O-7U70 Kii )Ui
Oá« kw. II74VIMCI Piití 1113 3110
ÍTÍJai U. uaio iiaio I.41U III 121
M«( t>. »u-:2 s llotUolx IIXSIIIU
R«rri( h«. iwu-iMa Wi>« tau-ioiiJ
XrMku. lllMHItó (Ut IIJHUlít
Terménytőzsde
Bili dlJ.v 76 1( 9 425.000- 42.\' S00. 77 Ig-M 430 000—432 503. 78 kg-o> 432.500—435.000, egyéb duninhüj él plll-vidéki 76 kg.-oi 420 030-422-500, 77 k(oi 425 000- 427 530, !8 kg-oi 427.500- 430.000 79 kg-oi 430 030 — 432503, roll 227 5:0-230 000. Iskirminyiipa 240.000 - 250.C00, •Otlipe 280.000—325.000, »b 265.000-270.0Í0, lengeti 2IÍ.CC0-2I5 000, lepea 600.000—610.000, köUl 180.CC0-195.000, koep. 170 000-175 000.
Sertéavásár Pelbi|tii 1202. mélytál eisditlinil vlm.
maradt 200 dib. EJidrenda 18.000-18 500, uedell 17003-17.500, uedett kíuép 16000 —16 503, könnyű 14.030-15.000, elsdtendl öreg 16500—17.COO, miiodrendtl 15.500-16030, angol lüldö 17.000-19.000, aaalonni
nagyban 21.(00--.-. zalr 25.COO- 26 500,
lehajolt bal 19.000-21.0c0. i.ilonníi IH Miiéi 20.000-21.500. Ai Irányzat csendes.
Kü«: Zrínyi Nyomdaipar 4a K6n>»-k.r.«k«JA* BT. Nwrtjnlu-
APROHIRDEíTESEK
Ai apróhirdetés dija 10 sióig 5000 kor. A címszó s minden vastagabb betűből álló uó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hlr<loté»l dij «l6r« llxmt«wdg a toreilmUdó hozzá számításával
Kerékpárt keresek havi bérletre, értekezhetni délben Sikátor-utca 16. 1772
Egv alig használt szegtakaros mahagóni olmbalom eladó. Megtekinthető a délutáni órákban a Szarvas szállodában.
Űrnapra fehér o I p 6 t olpfiáruházóban vegyen.
Mlltényl
Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni, hogy elfinyfla lixatéai foltótolok és jótállás mellett «l-
nSndcnnemü VÍZV8Z6tÓk,
fürdőszoba, Í.UESS.\'itiíüS;
csatornázás éa ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok axarolóaétésj.vitását.
Amidón a n. é. közönség nagybecsű leghizását kérjük, egyben n legfőbb kiszolgálásról előre Is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Jzécsenyi István és Társa
Vlxvcicuk Feltxereléil, FflrdA ti tjiísxiíKOiol Berendezési Vállalat l&U Koaauth-tér 13.
Hgy csinosan bútorozott külön bejáratú axoba kiadó a Szarvas szálloda udvarában.
Egyben 3 hold príma szántó és rét PotyH malom rét|e végén eladó Meleg István ny. rendőr, Somogyszentmlklós. 159!
Kyi t O n S h • r • o a a n y I
Ó- és UJBOR
1917. évi peoacnyobor llterenkinl la kapható ion
REMETE, 8u0ár-u! 8. uám.
Épület Owogexéat helyben és\' vidéken előnyös árakon vállal Steril Üveges, Vasúti-utca 17/19. 1-168
URANIA
Szombaton és vasárnap, május 29. és 30-án Két é> félórás előadások 1
A két csavargó
Minden dicséretet megérdemlő gyönyórtl, megható román: ikus francia film. A régi nagy Irancia filmeknek, a Kis hazátlanoknak, Párls gyermekeinek, Zézének egyenlő érlékü utóda. — A Zézé Írójának: Pierre Decourcellnek regénye ulán készült.
Az előadások szombaton 1/27 és 9 órakor, vasárnap 4, 1/27 és 9 órakor kezdődnek.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság «ku(Déli Vasút)
MENETRENDJE
1928. évi május hó 15-től
a Nagykanizsára érkező és induló személyszállító vonatokról. Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
E ■a A vonat Budapestről Nagykani-1 E 1 A vonat Nagykanizsá- Budapestre
2 £ neme indul zsára érkezik í: i neme ról indul érkezik
r Szem. v. (>•30 13-55 1 Szeln. v. 0-155) " 645
2 Oyv. 900>) 1320 2 Oyv. 1100
3 Szem. v. 13-20 1955 3 Szem. v. 9-10 16 40
4 Oyv. 17-30*) 2150 4 Gyv. 14-45\') 1910
5 Szem. v. 21-353) 400 5 Szem. v. 15-00 21-55
i) Gyorsvonattal egy 1—11. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest NVien S. B, egy li—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg, egy étkező kocsi Budapest-Győr és VII.26-tól IX/4-ig egy l-ll-lll. oszt. közvetlen kocsi Budapest-Villach.
*) Gyorsvonattal egy III. oszt. és egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest — Susak, egy I—II. oszt. és egy lll.~oszt. közvetlen kocsi Budapest—Fiume, egy étkező-kocsi Budapest—Nagykanizsa, egy hálókocsi Budapest—Venczia, egy I—II. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Ventiniiglia (Trlcste—Venezia—Genován át) és egy l II Ili. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Róma.
*) Személyvonattal egy I—II. oszl. és e*y III. oszl. közvetlen kocsi Budapest-Barcs és egy 11—111. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
__Nagykanizsa—Balatonszentgyörgyi viszonylatban_
Balatonszent- Nagy ka ni- I Nagykani- u Balatonszenl-
eyörgyről ind. zsára érkezik | zsáröl indul IgyörgyfC érk.
= l Vegyes*r \'íÍS\' T\'" >25 | Vegyes 1810" " 19*57 Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. viszonylatban
WienbAl Szombat- Nagykani
ii.?«i helyről zsára
inüul indul érkezik
1 Szem. v. í — 1 4-20 l! í?3T
2 Gyv. 900\') 12* 15 14 09
3 Szem. v. !| 10-35 15-10 18 00
4 Szem. v. I 1615&) 2126 2355
7.042/1926.
Hirdetmény.
Felhívom mindazokat, akik kivitelre termelnek seprőcirokot, hogy ezt a városi iktatóhivatalban folyó évi junius hó 10-ig jelentsék be.
Nagykanizsán, 1926. évi május hó 19-én.
Polgármester.
T
Nagykani- Szombat-! Wicnbc
zsárrtl helyre ! V/kczk
indul érkezik 6rkczk
Szem. v 4-4Ó") 705 1155
Szem. v \\ 655 9"49 -
Oyv. 1410\') 16-09 19-20
Szem. vJ 17 35 20 30 — *) Gyorsvonatokkal egy I—II. osz\'.i és egy III. oszt. közvetlen kocsi
Wien S. B.. egy II—III. közvetlen kocsi Osijek—Wien S. B., egy l-ll. oszt. közvetlen kocsi Zagreb—Wien, egy élkezőkocsi Budapest—Győr, egy ll-l" Budapest—Zalaegerszeg.
5) Személyvonatokkal egy II-
inda pest közvetít oszl. közveUen kocsi
oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban Nagykar
Pécsről Barcsról I:1
indul indul
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v.
—-rg-i
9-31/) II 11-45 12-35 1 1515 18-26^ , 21 00
zsAra érkezik 7M2" 13-40 17-20 2310
mS
"I \' Szem?—6-3(1"
2 Szem. vj 1010 12-15
3 Oyv. I4-35Í) 1617
4 Vegy.v. 1820 21-40
Pécsre érkezik
" 8-38 \' 14-511 1825
Kél tényczcU bukkla*gy .lióllteléllcl és alflkmaliaceal. egy éjjeliszekrény- eladó Tomin asztalosnál. Kaílnczy-utea 6. 1/60
s) Gyorsvonatokkal egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Ősiek—Wien, egy I—II. oszt. közvetlen kocsi Zagreb—Wien S. R.
7) Személyvonatokkal egy 1—II. oszt, közvetlen kocsi és egy III. oszt. közvellen kocii Nagykanizsa—Pécs.
_Nagykanizsa—Gyékényesi viszonylatban

Gyékényesről indul
Nagykanizsáról Gyékényesre indul érkezik
Nagykani\' zsára érkezik
1 Oyv. 5-508) | 6-30 | I Oyv. 22-Ur) 2250
*) Gyorsvonalokkal egy l-ll. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest Fiume, egy I—II. oszt. és egy 111. oszl közvetlen kocsi Budapest—Susak.
__Nagykanizsa—Cakoveci (Csáktornya) viszonylatban
Csáktornyáról indul
.Nagykanizsára érkezik
l Oyv. 4-45f) 62y
2 Vegy. v. 7-20 9-40
3 Szcm.v*) 1110 13-00
1 Gyv.-) I23210) 11-05
5 Szem. v. 18-24 20-15
•) Csak VI 26-ig bezárólag közlekedik. ••) Csak VI/27-től kezdve közlekedik.
Nagykanizsáról Csáktornyára
1 l-A"\' érkezik
Szem. v. Oyv. Vegy. v.
"yV
indul
5\'0&;<> . I3-45"\') 17-00 22 30
7;I5 1528
20-ai 010
*) Vonatokkal egy I— II—III. oszt. közv. knesi Budapest- -Fiume, egy liSliiknesi Budapest—Venezia, egv l II oszt. kozvctleu kocsi Budapest -Veiiliriii|.|ia (via Triesti? Venezia, (ieiiova), egy I II III. oszl. ktlzv. kuesi Budapest-Itóma
"-) Gyorsvonatokkal 1926. VI2ű-l\'6l. koesi Budapest—\'Villach.
Budapes bc/árűlag IX\'5-ig egy i II
Túlzsúfolt raktár folytán
önköltségi áron
alul uj famegmunkáló gépek
gyáii garanciával; üzemredukció miatt használt üzemképes
SZERSZÁMGÉPEK
Iransmissióalkalrészck, (stijtáicsák, konsolok, slb.)
villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek
rend kivü olcsón
kaphatók
HERKULESMÜV/EK RT.
BUDAPEST,
VI. Figyelö-u. 14-16.
Telefon: Lipót 908 20, 908 21.
B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Telelőn: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Rekiámterveket készit.
A gazdasági propaganda célhoz vczcló legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés l(.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oicnbcck Károly).
86. évfolyam, 119. szám
Nagykanizsa, 1926 május 30, vasárnap
Ára 2000 korona
POLITIKAI NAPILAP
SzartmMKi U l itubtttl fM X u.
tattvartan-Weroa 73.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EHlzrtM In: In Úri 30.000 I Hár». Un ......... 90.000 I
Hősök ünnepe
BOszke Hungária .isszony véresre nurcangolt keblén siralóra gyűl üssze a magyarság ma, május utolsó vasárnapján. Törvény .id>a ezt a napot azoknak, akik mindennél drágább kincsüket, az élelükel adták a világháború telhetetlen Molochjának halálpoklában Nagymagyarországért.
Ha a világ minden templomából magyar ima szállna a magasságos egek felé, ha a Duna-Tisza medre meglelnék a hullajtott könnyek árjával és mint a Pelóft Tiszája végighömpölyögne a nuigysr rónán, talán még az is kevés volna kegyelelnek azért a rengeteg keresztes és jeltelen sirdombért, melyek alatt a mi drága fiaink, apáink, testvéreink j pihennek. T)e ha kevés az ima, kevés a könny, mindennél több a hii, remény, mely sárbatiport szivünket biztatón átöleli és a fogadalom, melyet a mai napon minden esztendőben megismétel mirdon magyar, a leszakított sávokon belül hangosan, emelt fővel, a végeken tul magába fojiv.i, titokba összeszoiilot ököllel Megbékél lelkük Trianon felelt is, mert második Mohácsiba nem i\'iigcdi magát végkép eltemetni Árpád ezer éves nemzete és ha most vár, hallgat, tfir és jajszóval éri be, ez még nem jelent lemondást.
Kidobná a sir a hősük porladó tetemét és kavargó szelek szórnák szét a légbtn\' hamvaikat, ha nem igy volna és nem igy lenne.
Ma délelőtt a májusi nap glóriái óvez a hősök emlékezetének szentelt ünnepi beszédek és költemények köíé, melyek elhangzanak Sabác, Uzsok, Lirna-nova, Piavé csatáinak hősi halált halt magyar katonáiért Nagykanizsa városában, a Deákfe-rer.c-téren.
Visszhangoznak az ünnepség akkordjaitól ma az utcák és az ég kárpitján keresztül élő magyar szivekből, halott magyar szivek felé utat tör: a Hit, hogy nem mentek, nem hallak hiába, vérükből hit, porukból erő és glóriájukból uj, Nagy-Magvarország támad. \'(7. Qy.
Katonai lázadás tört ki Portugáliában
A kormány sok embert letartóztatott — A felkelők elpusztították a telefonvonalakat — Lehetetlenné tették a kormánynak hatóságokkal való érintkezést
repülőtisztek jelentése szerint sehol-sem láttak nzgyobb felkelöcsapato-kat felvonulni a kormány ellen. A felkelőcsapalok Lisszabon közelében elpusztították a telefonvezetékeket, ugy, hogy a kormány nem tud érintkezni a vidéki hatóságokkal. Azt hiszik, hogy a kormánynak rövidesen sikerülni fog a felkelést mielőbb leverni.
P/rli, május 28 Kerülő utakon Portugáliából Pá-risba érkezeti távirat szerint a kormány Portugália fővárosában, Lisszabonban sok embert letartóztatott. A katonai kormányzó hivatalos közleménye szerint csupán a Domez de Costa tábornok parancsnoksága alatt álló hidosztáty egyes részei lázadlak fel. A kormány által kiküldött
i i i A rí >
Vázsonyi Vilmos Badenban meghalt
Szívszélhűdés okozta halálát — Vázsunyi Sümeg szülötte — Az elhunyt oolltikust a főváros a maga halottjának tekinti — Ho\'ttcstét Budapestre szállítják — Az ügyvédi kamarából temetik
Budapest, május 29 A politikai élet ma mély megdöbbenéssel vett hirt arról, hogy Vázsonyi Vilmos nemzetgyűlési képviselő ma reggel Badcnben — ahol gyógyulást kereten — szívszélhűdés kővetkez-lébcn ötvennyolc éves korában meghalt. Ma reggel még fentjárt szobájában, hét órakor azonban hirtelen elcsendesült, ekkor érte a szívszélhűdés. A gyászesctiől azonnal értesítenék családját és politikai barátait. A halottat a család hazahozatja és Budapesten fogja ellcmcltclni.
Vázsonyi Örökébe Szlerényi József biró lép, aki utána következik a listában.
Vázsonyi 1868-ban született a zala-niegyci Sümegen s mint demokratikus elvet valló képviselő került a parlamentbe. Az Eszterhá2y-kormány lemondása ulán igazsagogyminisz-terré léll.
Vázsonyit a főváros halottjának lekinti és temetéséről is a főváros gondoskodik. Valószínűleg kedden délben temetik Vázsonyit az ügyvédi kamara díszterméből.
A Ház ünnepelte Apponyi Albertet 80-ik születésnapja alkalmából
Az appropriációs javaslat vitája Ház kegyelettel adózik — A
Budapest, május 29
A nemzetgyűlés mai ülésén Sci-tovszky Béla elnök Apponyi Albert gróf nyolcvanadik születésnapjál rendkívül meleg hangú beszédben méltatta. Rámutatott arra, hogy Apponyi közéleli szereplése szerinte példátlannak mondható, meit a leghosz-szabb, amely valaha magyar állam-férliunak jutott. Ötvennégy év óta dolgozik Apponyi gróf a magyar közélcl terén. Apponyi a nemzet palriarchája és kérjük a Gondviselés további áldását Apponyi éleiére és ezuláni közéleli működésére, (éljenzés és taps.) Az elnök ezután beje-
— Vázsonyi Vilmos emlékének a mentelmi bizottság jelentései
tentetlc, hogy Apponyit táviratban üdvözli, niijd pedig szünetel rendelt el.
Szünet után a Ház megkezdte az appropriciós javaslat vitáját. Temes-váry Imre előadó ismertelte a javaslatot és kérte annak elfogadását.
A szanálás elérte célját Rassai Károly beszéde elején megemlékezett Vázsonyi Vilmos hirtelen és megrendítő haláláról, majd a javaslathoz szólva kijelenti, hogy elismeri, miként a magyar államháztartás egyensúlyának rendbehozatala tekintetében elérte a szanáláslioz fűzött célját, a többi célokat azonban
nem tudta elérni. A pénzügyi ellenőrzés megszüntetése nagyon jó hatással lesz. Majd a gazdasági viszonyokról szól, az adómérséklést és a közigazgatás egyszerűsítéséi bírálja. A magyar közgazdaságba veletl hite nem rendüli meg. Szól a frankügyröl, mely szerinte alapjában ingatta meg az ország külpolitikai és gazdasági hclyzetéL A javaslatot nem fogadja el.
Indítvány tizenkét órás ülésekre Elnök bejelentette ezután, hogy Dabassy Halász Móric indítványt terjesztett be aziránt, hogy az appropriációs javaslatot tizenkél órás ülésekben tárgyalja a Ház. Elnök ezután rövid szüncict rendelt el. Vázsonyi Vilmos elhalálozása Szünel után Zsltvay Tibor kegyeletes szavakkal elparentálta a ma elhunyt Vázsonyi Vilmos képviselőL Megdöbbentő az a gyászhír, amely szerint Vázsonyi Vilmos nemzetgyűlési képviselő, valóságos belső lilkus tanácsos, voll igazságügyminiszler Badenben, ahol üdülési keresell, hirtelen elhunyt. Vázsonyi értékes közéleti tevékenysége mindnyájunk lelkében a veszteség érzetéi kelli. Bejelenti, hogy a nemzetgyűlés emlékét jegyzőkönyvileg óbajija megörökíteni, ravatalára koszoiut helyez, gyászoló családjához részvéltáviralot in\'éz. A szónok utolsó szavzit a képviselők állva hallgatták végig.
Mentelmi ügyek Rubtnek István előadó terjesztene be ezután a mentelmi bizottság jelentését több mentelmi ügyről. Majd az elnök napirendi indítványt tett, mely szerint hétfőn délclőtl tizenegy órakor tartja űiésél a Ház és folylalják az appropriáció tárgyalását.
Kiss Menyhért interpellációja után az ülés 2 érakor ért véget.
Lédererné ügye a Táblán Budapest, május 29. Héllőn tárgyalja a budapesti klr. Tábla Léde-rer Ousztávné bűnügyét, akit a lör-vényszék életfogytig tartó fegyházra ítélt, a Kúria pedig a Táblát uj tárgyalás megtartására utasította. A táblai tárgyalás most szenzációsnak Ígérkezik.
öngyilkos bankár
Budapest, május 29. Várkonyl-Weisz Lajos 65 éves ismertnevü budapesti bankár ma délelőtt levetette magát a 3-ik emelettől és szörnyei hall. Teltének oka ismétlen.
a
ZALAI KOZLONV
1926 május 30
Egy keszthelyi „vőlegény" és „menyasszony" históriája
Egy kcaxtholyl 67 évaa gazda tiltakozott a vfiteucnyaógc ollcn „Rágalmaxáanak" minöaitctlc a vólogény voltáról rltorjedt hiraket — Nyílt tárban tatto közxó, hogy „Kam vogyok vőlegény" A pollengéra állított hölgy beoaUtotaértí aórt jelantetto lel a tiltakozó gazdát — Bognár Fcreno Aa Szalni Julioka cacte a nngykanlzaai törvényazók elött
Nagykanizsa, május Érdekes becsülelsérlési pör jálsió-doit le legnap a nagykanizsai törvényszék dr. Mutschenbacher bun-tetótanácsa élőt\'. Ártatlan kisvárosi pletykálkodással kezdődött és a büntetőbíróságnál végződOI\'. Az csel a kövclkczó:
Nem vagyok vőlegény I A .Keszthelyi Hitek" folyó évi március 7-iki szamában megjelent Nyill-térbcn egy kötlemér.y .Nem vagyok vőlegény!" cimmel, at\'ely-ben Bognár Ferenc keszthelyi tekintélyes gazdálkodó löbbck közöli kijelenti, hogy
.Az a hir járja, hogy én vőlegény vagyok. Én semmit sem tudok te-lőle. Szerelném tudni, hogy ki volt az, aki engem ezzel a hírrel megrágalmaz, hololl még a gyászév sem lelt cl és nincs szándékom hovatovább újra megnősülni. És mégis minden jóbarátom, ismerősöm azzal fogad, hogy én nem is mondtam nekik, hogy újból megnősülök. Kérdem hál, ki az a szerencsétlen, aki az én menyasszonyom ? Azt mondjak, hogy Szalai Juliska kisasszony, mert ö maga mondta. Szavahihetőemberek mondották ezt. Pedig az igazság az, hogy én soha senkinek még csak célzást sem tettem, mert én nem is nősülök meg soha."
Körülbelül igy folytatódott még a közlemény, amelyért az aposztrofál! és pelcngérc állilolt hölgy sajlóulján elkövetett becsülelsértés vétsége miatt leljelcntctlc a Nyílt-tér közzétevőjét, Bognár Ferencet.
A tegnapi főtárgyaláson megjelent a 67 éves özvegy Bognár Ferenc gazda és.az*53 éves Szalai Juliska.
Mikor uton-utfélcn gratuláltak Bognár Ferenc elismc.-lc, hogy ó irla és tetle közzé az inkriminált közleményt, de azzal védekezett, hogy a cikk megírása előli egyik este a keresztleánya és annak vőlegénye társaságában a sértett Szalai Juliska nála jári. A köveikező napokban a városban az a hir terjedt cl, hrgy vőlegénye a sértettnek és akkor este meg is kérte. Ugy, hogy neki uton-ulfélen gratulállak. Ó abban a Itie*-delemben volt, hop.y a hir senki mástól nem eredhetett, inint Szalai Juliskától. Igy izgatottságában közzétette a Nyilt-terel, hogy tisztázza magát a völegénység hite alól, mert hiszen még a gyászév sem telt le elhunyt felesége után.
A sértett nem hajlandó béUUlésre A hiilapilag megszégyenített Szalai Juliskát hallgatta ki ezután a törvényszék, aki nem voll hajlandó a büntetőpert visszavonni és .követelte a vádlóit Bognár gazda megbüntetését.
Szalai Juliska kijelentette, hogy 5 soha senkinek nem telt olyan kijelentést, hogy ó a vádion Bognár-gazd.\'t menyasszonya.
Dr. Bettin József, a magánvádló képviselője szigorú megbüntetését kélte Bognárnak. Mig Bognár védője, dr. Simon Géza keszthelyi ügyvéd felmentést kéil.
Az Ítélet
A biróság végül sajtó utján elkövetett becsületsértés véiségébcn mondotta ki bűnösnek Bognár Ferencet és ezért őt a 92. g. alkalmazása melleit összesen egymillió korona pénzbüntetésre és a teljes ítéletnek a sajtóban való közzétételére ítélte.
Az Ítélet jogerős.
Játszótér készül a városliget uj, kibővült részén
A Polgári Egylet kertjének igy része tovább is megmarad játszótérnek* — /ú uj játszóteret a városliget uj részén nyitják meg
Nagykanizsa, mijii- 29
Hogy a vátosi s-inltáz épiiésc néhány nap múlva a Polgári Egylet mellclli kert és gyermekjátszótéren megindul, sok szülő aggodalmának adotl kifejezést, hogy a gyermekek most majd teljesen elveszítik azt a terel, amelyei játszótérnek tudlak felhasználni és bizony, sok-sok einber üdülő-sétánynak felhasznált, rozoga, korhadt padjain a szabad időben némi\'pihenést tarlva.
Azért illetékes helyen szóvá leltük az ügyet és hangsúlyoztuk, hogy különösen a lako.ság azon részéi, amely a Polgári F.;;ylel kert körzetében lakik, érintené kellemetlenül, ha teljesen elveszítenék a séta-, de főleg a gyermekjátszóterei.
Azt a megnyugtató kijelentést kaptuk, hogy a színház felépítése után is o kertnek egy nagy része még mindig megmarad játszitérnek, amely padokkal lesz ellátva, amit a felnőttek is használhatnak pihenőül. Szó
sincs tehát arról, hogy a kerl teljesen elveszne a nagyközönség számára. Tény azonban, hogy a város azzal a tervvel foglalkozik, hogy a városliget kibőviteil, úgynevezett uj parkositolt részén a gyermekeknek alkalmas jálszóleret nyit, amely teljesen és csakis a gyermekeké lesz, más városok példájára, ahol a gyermekeknek mindenül! megvan a külön játszótere.
Uj<y értesülünk, hogy ezt az uj jálszóleret a város az iskolai szünidőre már át akarja adni rendeltetésének, ami módfelelt kívánatos is volna.
Kifogták Szabó László holttestét
Budapest, május 29. Szabi László, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank erzsébetvárosi fiókjanak főnöke tudvalevően csónakázás közben a Dunába fulladt pünkösd vasárnapján. A Duna legnap vetellc ki a szerencsétlen ember holttestéi.
ÉLETMENTŐ
Irta. Éghy Antal
Este\'edett. A szél álfütyüll az árbocköteleken, azután meghalt kint a hullámokon...
Az asszony leverte a cigarettájáról a hamut, majd nagyot szívott belőle ugy, hogy a sziporkázó parázs arcába világolt egy pillanatra. Azután halkan folytatta:
— Nos, csak ennyi az egész?... — hófehér fogsorán megcsillant az alkonyi Nbi bor.
A kapitány szájára öngunyoló mosoly nőtt kiv
— Csak!... Megértem asszonyom, az én sorsom már cz: nem tőrödnek velem, .mert rut vagyok. Beszédem por, melyet a szél hord el; sóhajaim vágyódással leltek és az asszony szívig még sem érnek el. Az élet arra 3Z útra tett, amelyen a dölyfö.ök járnak és én, mint kivert kutya, közöttük csatangolok... — elhallgatott. Ajkáról léfogyott a mosoly, helyébe ráncokat szőtt oz akarat. Még halkabban, de nagy szenvedéllyel folytatta:
— Mindig rúgtak... Ha szivemet asszonyláb elé raktam, rátiportak, ha sirt a lelkem s vágyaim voltak, kinevettek... De ön nem fog a szivemre hágni! Nem engedőm, inkább a t)3láit, mint egy ujabb csalódást az élettől!... — Egy pillanatra el-hal\'gatott, elfojtotta a forró tii/, amelv a szívéi*;;, égett. DcuőtveU m.-gán és tovább beszéli:
— Nem engedem, hogy kikacagjon, nem!... Értse meg: győzni akarok!...
Az asszony elmosolyodott.
— Mit nevet? — kérdezte ingerülten a kapitány.
— önt... a beszédét... Ugy beszél, mint egy gyermek, vagy mint az őrültek szoktak...
Majd felhúzta a vállát és szúrósan kérdezte:
— Milyen jogon beszél igy velem, kapitány ?!
A férfi meghőkölt; lázas fényű tekintete a nőről a hullámokra csúszott.
Messzi, a vöröslő semmiben a habok szerelmes tusát vívtak a inp-pal: a fénykorong mosolygós arccal kacérkodott velöK, de végül kicsúszott hideg karjaik közül: lebukott a horizont mögött. A hu lárnok önmagukba vesző sóhnjiással düböröglek és egymásba kjrolón, véresen lapultak sze.te szé;...
A kapitány szivében felhördült a vér: „Nem!... Azért sem!-—
— Hát bolond vagyok asszonyom — kezdte — de az ön bolondja... És most azt kérdem öntől, hogy nem féi velem, egy őrülttel,\' együtt lenni, kinn a lem;cren? Gondolja csak meg: olyan hajón utazik egyedül, amelynek parancsnokát megőrjítették a vágyak!
Az asszony ajkára újból mosolyt lehelt a kedv, <!e a kacajt torkára forrasztotta a féifi pillantása.
A kapitány, mint ugrásra kész párduc, amely érzi az á!d"zat vérének síagat. meglapulva állt elfilte és összehunyorított pillái alól a vágy forrón lopódzott alá.
A nő nem bírta a láza^fényü szemek tüzét. — Halkan, védekezően mondta:
— Nem gondolja kapitány, hogy másról is beszélhetnénk?... Nézze, mily csodás a naplemente... a tenger... a csend, az egész természet.
A kapitány továbbfüzte a gondolatot :
— Igen, asszonyom, a tenger szép. Nézzen kőiül, amerre lát, végtelen a csend s erre a tilkos pusztaságra, ahol nem terem semmi más, csak víz és mélységes hallgatás, erre
[ tette a sors mindkettőnk élet\'uajóját.
I Nézze: mily vakmerőn törtet előre hajónk... De. gondolja meg; mi lenne akkor,-ha szerepet cserélve, a hullámok rontanának keresztül rajtunk?! Es ki tudná meg, odakint a zajos nagyvilágban, hogy itt a tengeren mit müveit egy asszonytvágyó fér íj. A tenger tilckiartó asszonyom, nem árulja el az senkinek majd, hogy hová lelt a hajó s hogy miéit került nyolcszáz ember hullámsírba...
E hallgatolt. Aicára vérfestette follok uön k ki, -jka meg-meg vo-nagto\'.l a csöndben.
Az ,-sszohy fúligzáft pillákkal figyelte a férfit. A szó a lelkére zuhant s ugy a tüdejére nehelcdet\', hogy hang sem jött ki a torkán.
Cse.id voll...
A hullámok hönylölögve jöllck és szétomolva loccsanlak össze a hajó oldalán.
A nő arcára itiilll n -félelem s halkan, dc élesen mondta:
— Nemi... inkább a halált.. Vadállati...
A férfi a fogai közi morzsolta feléje a válasz!:
— Ne feleljen mosl! holnap határozzon éjfélig: vagy?... vagy elsüllyed a hajó!
Egy inatróz állt eléjük tisztelegve:
— A kormányos elvesztette az irányt. Mcnc haladjunk, kapitány ?
A féifi halkan súgta:
— Holnap éjfélig... — azzal ö is eltllnl a kifeszített árbockölclek mö-göll.
Az asszony egyedül maradt. Szivét clszoritolta a fájdalom, amint maga elé mormolta:
— Inkább a halált... — A halkan ejtett szó elhullt a hullámok felelt s a habok cgymásbatorpanva visszhangozták :
.Nyolcszáz ember!\'
Agyára rádöbbent a gond s a hajó körül mindinkább összezsugorodó homály kétséget és emberek iránti szánalmat lopott a lelkébe.
A hoki telepofával vigyorgott. A hajón éjféli ülöll az óra, konduló hangja átzsongalt a csenden...
A kis kajütben meleg asszony illatot leheli a fojtott levegő s íz éj hullámosan lapult meg a falon. Csak sz asztalra festeti a hold egy fenvló, hideg foltot. Ezüstös sugarai alall szétterpedt lapokkal heveri az asszony naplója. A fehér papíron frissen irt, kusza sorok:
.Május 17.
Megmentenem nyolcszáz ember életéi!.. • i
1926 május 30.
ZALAI KOZLONV
Elfogták a nagykanizsai kasszafurók egyik tettesét?
Izgalmas hajsza Pccsett egy betörő után Menekülés antón az Uldfizö detektív elöl - Az Üldözött két revolverrel védekezett - Az üldözöttet katonaság segítségével sikerült ártalmatlanná tenni és elfogni
t\'ÍCi. május 39
Filmre való izgalmas betöröhajsza folyt le Pécsett, « város közönségének szemei elölt. Az egyik delek-liv ugyanis utcai szolgálata közben felismeri a Rákóczy-ulon az egyik sétáló férfiben egy körözött bűnöz",I. A detektív megakarta közelileni a férfit, hogy elfogja. Am a» ugylát-szik észrevette és megismetlc a de-teklivei, mert párducszetfl ugrással a sétáló közönség közé vetette magát és Qgyes cikk-cakk ugrásokkal, örüli futással igyekezett elmenekülni a tagbaszakadt detektív elöl.
A közönség kóréból is ulána vetették magukat az ismeretlen üldözöttnek. Percekig folyt a vad hajsza, azonban a betörő annyira előnybe volt üldözői elöl, hogy az egyik aulógarázsba betudott menekülni, ahol éppen Indulóban volt az egyik autó.
Az üldözött ember felugrott az autóra ős lázasan odaszólt a solför-nek, hogy azonnal a legnagyobb sebességgel hajtson a Megyeri Szcnl-Hrínci-uton, mely Budapestre vezeL
A soffór eleinte vonakodott, de aztán mégis megindította a gépel. Ebben a pillanatban érkezeti oda az üldöző delckliv, aki a már in duló aulóra felkapaszkodott. Amikor ezt az üldözött meglátta, nadrágzsebéből előhúzott kél revolveit és miközben az egyikei a soffórnek szegezte, hogy száguldjon a kocsijával ahogy csak tud, másik revolverének agyával hatalmas csapásokai ntért az autóra kapaszkodó detektív kezére, aki az autó száguldozása közben hol az egyik, hol a másik kezél rázta meg nagy fájdalmában. Mindamellett noha kezeiről csurgott a vér az elszenvedett ülések nyomán, a hatalmas erejű detektív igyekezett magát bevetni a kocsiba, de a magát elszántan védő betörő oly hatalmas csapást mén isméi a detektív kezére, hogy az kénytelen voll elengedni az autót. A detektív az útra esett.
Am az üldöző közönség köréből ekkor valaki értesítette telefonon a huszárlakianyát és felkérte őket az üldözésben való segítségre. Amikor a rohanó autó a megyeri sorompóhoz ért — a katonák leeresztették hamar a vassorompói, közrefogták a hihetetlen elszántsággal védekező embert, kicsavarták kezebői a revolvert, ártalmatlanná lelték és a közben megérkezel! lovasrendórök segítségével vasravervc bekísérték autón a főkapitányságra.
A soflőit kihallgatása ulán elbocsátottak. Az elfogott betörőt pedig letartóztatták.
Az a hir tartja magát, hogy az elfogott ember állítólag a nagykanizsai törvényszék kasszafutóinak egyik tettes:.
Titokzatos gyilkosság
Budapesl, mljus 29. Ma délulán rejtélyes holttestet fedeztek fel a Rottcubiller utca 5. sz. ház pincéjében. A gázóra szekrényébe egy -40 év körüli munMskülsejű ember holtteste voll begyömöszölvc. A jelek szerint az embert clöször megöliék és azután dugták be a gázszekrényb:. A rendőrség az esti órákban kivonult a helyszínére. Megnyílt az Embervédelmi Kiállítás Budapest, május 29. Ma délben nyilotla meg Horthy Miklós kormányzó az Embervédelmi Kiállítást. A kormányzó beszédében rámutatott arra, hogy a magyar fajt fejleszteni és emelni kell. Drezda város főpolgármestere köszöntötte ezulán a kormányzót. A kiállítás rendkívül gazdag anyagú.
Piaristák 150 hősi halottja Budapest, má|us 29. A Piarista Diákszövetség ma leplezte le a gimnázium épülclébcn a 150 hősi halottjainak emlékmüvét országos ünnepély kcrelében, amelyen olt voltak a lőváros és a magyar közélet kitünó-ségei.
Őszre felállítják a nagykanizsai állami munkaközvetítő hivatalt
Kolss miniszteri tanácsos tárgyalásai a polgármesterrel - A hivatal felállítása n városra semmiféle anyagi megterhelést nem jelent Szorosabb kapcsolat a munkaadók és munkakeresők között — A háztartási alkalmazottakat Is cz a hivatal fogja közvetíteni
Nagykanizsa. május 29
Ismeretes, hogy Nagykanizsán is működik egy munkaközvetiö, amely mint a soproni állami munkakőzve-llló alosztálya, végzi teendőit. — A munkaközvetítő ügykörét az egyik városi tisztviselő látta el, rendes reszortja mellett. Miután minden ügyét csak Sopronon keresztül ludia elintézni, megkötöttsége miatt képtelen volt azt a munkásságot kifejteni, melyet a nagyközönség, főleg az érdekeli munkanélküliek és munkaadók joggal elvárhattak volna. Ez az állapot arra indította az illetékes léuyezökel, hogy Nagykanizsán teljesen független és önálló állami munkaközvetítőt állítsanak fel, amely minden tekintetben megfeleljen céljának.
Miniszteri kiküldött Nagykanizsán
Tegnap érkezeti le Nagykanizsira a kereskedelmi minisztérium kiküldötte : dr. Koiss minitízteri tanácsos, az állami munkaközvetítő hivatal igazgatója, hogy ebben az ügyben dr. Sabján Gyula polgármesterrel tárgyaljon. A polgármester teljesen magáévá lette az ügyet, annál is inkább, mivel a városnak semmiféle anyagi megerőltetésébe vagy áldozatába nem kerül.
Felkerestük a városházán időző Koiss kereskedelmi miniszteri tanácsosi, aki kérdésünkre az ügyre vonatkozólag a következőleg nyilatkozott :
— A szombathelyt munkaközvetítő felülvizsgálásáról jöttem le Nagykanizsára, hogy itt is megszervezzem az állami munkaközvetítő intézményét, amelynek az lenne az előnye, hogy nagyban megkönnyíti a munkát, mert közvetlen kapcsolata lesz a munkaadóval és a munkakercsóvel.
Kapcsolat munkaadók és munkakeresők között
— Egyelőre ugy gondolnám a dolgot megoldhatónak, hogy a városi tanács megbízná egyik tisztvi-
selőjét a városnak a munkaközvetítő ügyeinek ellátásával, aki megteremtené a szoros kapcsolatot a munkaadók és munkát keresők kőzött, míg odáig ki nem épülne az intézmény, hogy a város erre a célra külön apparátust állítana lel. Ez nem jelentene semmiféle anyagi kiadási vagy megterhelés! a városra nézve, mert igy egyelőre mintegy alosztálya lenne a soproni közvetítőnek, de le\'Jestn önálló működést körrel. Kihatása a közgazdasági életre
— Ha azután kiépül és a város felállítja a maga teljesen külön apparátusát — Nagykanizsa városa nem abban találja majd meg számításait, hogy bizonyos dijakai szed — mert hiszen a munkaközvetítő teljesen díjtalanul áll ugy a munkakeresők, mini a munkaadók rendelkezésére, — de abban, hogy megadja a módot a kereselre és megnyeri azt az anyagi értéket a közgazdasági életnek, amely máskülönben elveszne. | — A nyárbn törlénik meg az in-! lézmény előkészítése és megszerve-1 zési munkája, hogy őszkor már teljes tökéletességgel megkezdhesse működését a nagykanizsai állami munkaközvetítő hivatal. Itt aztán persze nem arról tenne szó, hogy munkaalkalmat teremtünk, hanem hogy a munkakeresők és a munkaadók egymásra találjanak, hogy szoros kapcsolal teremlessék a munkaadó és in unkakereső között, hogy hogy egymáshoz közelebb hozza őket. Ezért működési körébe vonja a háztartási alkalmazottak közvetítését is és igyekszik egészséges viszonyokat teremteni ezen a téren.
A munkaközvetitó igazolása — Fontos megbízatása lesz a munkaközvetítő hivalalnak a munkanélküliség elleni biztosítási törvény életbeléptetésénél, amikor a munkaközvetítő igazolási nélkül senki kártalanítást nem fog kapni.
Kolss miniszteri tanácsos még a tegnapi nap folyamán visszautazott Budapestre, hogy a várossal történt tárgyalásainak eredményéből jelentést tegyen.

Ritka alkalom!
Meglepő jutányos áron vásárolhat
FRANCIA SELYMEKET
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél.
PT Siessen, mig a készlet tart!
4
ZALAI KÖZLÖNY
192fi május 30
NAPI HÍREK
IAPIREID
Május 30, vasárnap
Római katolikus: Szenthároms. Protestáns: Szcnth. Izraelita: Szivan hó 17.
Nap kel reggel 4 óra 09 perckor, nyugszik délután 7 óra 40 perckor.
Hósők emlékünnepélye délelőtt 9 órakor a febótemplom előtt.
Képkiállítás megnyitása a Kaszinóban délelótt 10 órakor.
A Nagykanizsai Fütőházl Kézművesek Ónsegélyzó ét Onképzó Egyesületének zászlószentelés! ünnepélye délelótt >2ll órakor.
Az Ipsrostanonclskoln énekkarának előadása a Rozgonyi-utcai tornateremben este 8 órakor.
Alapi-szintársulat, Schőpflin: Vége a szép nyárnak, este \'/i9 órakor a Polgári Egylet nagytermében.
Mozi. Uránia: A két csavargó, romantikus francia film. — Világ: Az éjféli karvaly, amerikai történet. - Előadások kezdete 4, és 9 órakor.
Május 31, hétfő
Római katolikus: Angéla sz. Protestáns: Petronella. Izraelita: Szivan hó 18.
Nap kei reggel 4 óra C8 perckor, nyugszik délután 7 óra 47 perckor.
Alapl-szintársuiat: Mária Magdolna, este 1 :9 órakor a Polgári Egylet nagytermében.
Képkiállítás a Kaszinóban.
KULTURESTÉ LYEK ÉS ÜNNEPÉLYEK!
].■!■■ 2. * a.jyniittdl pmnlilum Junlílli.
Junlu. J. A Ktiok.d.lml Alk.lm.iomk jutlU-Hu « ÍÍTI.Í k««|ib.n
jnnlu. 3 Iptioiunoncukot. Znckk.rlruk «!■> ■ dlM >>l« a r,I<if ■ Ko,j£on,i-oU.I lMa,l*(.mb*>i.
Jnnlal i. A krgytiifadl Kliniilitiim irttk- ii i.rx.i\'..,. ,i><C ir.iw,.
J.nlu. S. Ai lp.,l«.iii:.il d.iiiJ. ,i,„4.uoL!l.l _ t
Keszthely és vidéke olvasóinak figyelmébe
Keszthely és vidéke régi óhajtásának tettünk eleget, mi/tor 66 éves lapunknak Keszthelyen fiók kiadóhivatalt állill.lunk fel. A fiók-vezetéssel Reehn. zer Ferencet bizluk meg (Khfaludy-L\' -a 15.) Keszthelyi es vidéki olvasóink minden reggel meg jelenő lapunkat már reggel fél 9 órakor olvashatják s abban megtalálhatják éjszakai rddió-szolgála-lünk folytán a Keszthelyre csak délután érkező fővárosi lapok hirelt, ezeken kivül Keszthely és vidéke, valamint a megye Összes hircit. Fiókkiadóhivatalunk hirdetések és előfizetések felvételére jogosult.
Magunkról és lapunkról nem Írunk ehelyütt progrumniol a keszthelyieknek és a Balaton-vidéknek. A ml szószólónk az olvasóközönség Ítélete legyen. , ZALM KC)7.t.ÖNY pal. napilap szerkesztősége Nagykanizsa
— Esküvő. Alpári ós gelléri Otllérl Ilonka és tepsi Vajuy Kálmán f0ldhír!0kOB ma tartják esküvőjükéi Nagykanizsán. Tanuk: amenyassony részéről dr. Szabó Lajos kir. Ugyís\'.-ségi elnök, íl vőlegény részéről Vajuy Endre miniszteri tanácsos. Az esküvőre Nagykanizsára érkezeti a vőlegény bátyjn, Vajay Károly belügyminiszteri titkár is.
— Áthelyezés. A belügyminiszter Lénnyel Mihály rcndőrl/lügyelőt Nagykanizsáról szolgálati érdekből a hegyeshalmi kirendel.séghez helyezte át.
— A pénzDgyi bizottság befejezte munkáját. Nagykanizsa város pénzügyi bizolts Iga 3 város 1926. évi költségvetésének tárgyalásit befejezte. A közgyűlést junius eisö felébea fogják megtartani.
— Nagykanizsai az Országos Műkedvelő Egyesület vezetőségében. Az Országos Műkedvelő Egyesület elökészitö bizottsága az elnökségébe dr. Mutschenbacher Ed-vin kir. törvényszéki tanácselnököt is megválasztotta, ezzel is elismervén azt a lelkes és fáradhatatlan tevékenységet, amit dr. Mutschenbacher a műkedvelői előadások művészeti rendezésénél kifeji.
Esküvő. FiscőerMargil, Fischer Károly vasnagykereskedő leánya Nagykanizsa és Flelschacker Imre a Wiener Bankvercin főtisztviselője Budapest ma tartják esküvőjüket Nagykanizsán. (Minden külön értesítés helyett.)
— Adományok a felsőtemplom orgonájára. Budnyánszky Miklós 200.000, Dolmányos Oyörgyné 100 ezer, özv. -Vajda Islvánné, T. P. 50-50000, Iványl Ferencné 25.000, Laky Sáudorné, özv. Kosek Jánosné, Farkasné 10-10.000, N. N. 5000 korona. Fogadják ezúton is a nemes-szIvO adakozók hálás köszönetét a püspöki biztosnak.
— Az iparosság figyelmébe. A testületi könyvtár mintegy 120 nagy-értékü uj munkával nyert kiegészítést és vasárnaptól fogva rendelkezésre áll. Az uj könyvtár katalógusa a könyvtárosiéi megszerezhető. Az Ipartestület Elnöksége.
— Levente-foglalkozás. Értesíttetnek az összes leventék, hogy ma és a következő vasárnapokon a levente-foglalkozások minden cselben megtartatnak.
= Nőegyleti tea. A Keresztény Jótékony Nőegylet szokásos leadél-utánja junius hí 1-én, kedd :n dél-u\'án 5 órai kezdetiét Cyömörey lat-vánnénál (Szcntfyörgyvari-ut 3. sz. alalt) a kertben lesz, rossz idő esetén a lakásban. Felszolgálásra kerül sör és tea.
— A református egyházközség vezetősége értesiti a híveket, hogy május 30 án, vasárnap az istentiszteletet közösen tartja meg az evangélikus testvérekkel délelótt fél II órakor az evangélikus templomban.
— Irodalmi tagság. Kovács Ferenc Sormás közsigi tanítót eddigi Irodalmi munkásságának elismerése Jeléül a Kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság rendes tagjául választotta \'be.
— LÁZÁR PISTA teljes zenekarával a Korona kerthelyiségében hangversenyez.
— Nagykanizsai zsebinetsző a kaposvári törvényszék előtt. Május elején elköve ctl zsebmclszésérl a kaposvári kir. törvényszék büntető-tanácsa cliiélle három havi fogházra Takács Ferenc nagykanizsai rovott-multu asztatossegédet. Az elítélt asz-talossegéd a balatonszentgyörgyi vasulállomáson kilopta Kiss Ferenc sármelléki gazdálkodó négy millió koronát tartalmazó pénztárcáját.
— Kisgyermekek törzskönyvezése. Az 1921. sztptember 1. és 1922. augusztus 31. közt született gyermekek szülői, gyámjai és gondozói a hét folyamán 3 napon belül jenlkezzenek gyermekeik törzskönyvezése végeit a nyilvántartó hivatalban a városházán (II. emelet, 31. ajtó).
— Búcsúzó. Három hónapi, a közönség állal legszebben elismert működés után búcsúzik Nagykanizsától Holló Tóni szalon és jazz\'wnd zenekara. A kiváló zenekar ma szórakoztatja pompás bucsuest keretében utoljára a Szarvas zenekedvelő publikumát, mely bizonyára nem fog|a elfeledni őket az őszi viszontlátásig.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmu\'t héten 9 gyermek született, ezek közül 7 liu és 2 leány: Farkas János villanyszerelőnek leánya, Hírt Mihály fökalauznak fia, Silamon Pál napszámosnak fia, Nigy István pályaőr,-,ck fia, Wasteli Károly bádogosnak leánya, Ceimmermann József napszámosnak kél fia, Magyar Péter földművesnek lia, Kis József földművesnek fia. — Házasságot kötött 3 pár: Stollár Józsel lakatos Hokmann Annával, Fleischacker Imre bankhivatalnok Budapestről Fttchcr Margittal, Hokmann József földműves Krisztián Rozáliával. — A halálozások száma 15 voll: Cseh Rozália 15 éves polg. isk. tanuló, tGdőlob; Srollár Ferenc 69 éves földműves, gyomorrák; LujzbeckKároly 2 é.es, hashárlyalob; Kók József 70 éves földműién, lüdölégdaganat; Húsz Ferenc 1 napos, tüdőhurul; Peli Katalin 4 hónapos, kelevénykór.
Vasárnap és ünnepnapokon ránduljunk ki Amerikába, mindenki seudvicsethozzon magával. Jó italokról és zenéről gondoskodik a vendéglő?.
— Schwarcz Dezső harisnyái a Irglobbak.
— A zalaegerszegi éjjeli telefonszolgálat. Zalaegerszeg város társadalma felbuzdulva a Zalai Közlöny állal elért sikeren, ugyancsak teljes éjjeli telefonszolgálat btveze-lését kérle a kereskedelmi minisztertől. Czobor Mátyás polgármester a legmelegebben pártolja és véleményezte a kérelmet
A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy
vasárnap reggel 7 órától kezdődöleg == mindennap indul az ==
nuinhiaC7 ° "közP°",° kávé-
Cfl Ui tllMU9«. ház elöl Hévizre. Indulás Hévízről este 6 órakor.
Szentélyenként 120.000 korona oda és vissza.
Előre is megrendelhető a Klssörház vendéglőben. Tel. 5-45
Szíves pártfogást kér
RITSCHER MÓR.
Szívbetegek és érelmeszesedésben szenvedők a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata altal könnyű és pontos bélmiiködest émek cl. Klinikai vizsgálniuk igazolják, hogy a Ferenc József viz különösen a gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kilünő szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlctekben.
— Kerti ünnepély. A nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak junius 3-án a Polgári Egylet újonnan átalakított kertjében nagy juniálisi ünnepséget rendeznek kabaréval és lánccal egybekötve. A juniális olyan hatalmas programmot ad, hogy a közönség mindennemű szórakoztatásától teljes mértiklien gondoskodva van. Kalona zene, szalui színpad, szerencsesátor és gyeimckszépség-verseny váltakoznak a programm déluláni részén. Este hangulatos kabaré, melynek keretében ének, tánc-számok és egy felvonásos darab gondoskodik a publikum mulattatá-sáról. Ezután pedig az iljuság legnagyobb örömére tánc egészen addig mig jól esik és amig a záróra szól.
A Katolikus Legényegylet tagjai f.lkéremck, hogy a Fü\'öházi Kézművesek űaképzS és Dalköre álial tartandó zíszlós/cniclési ünnepélyen minét számosabban megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés 10 érakor az egyesületben. Eir, ijkség.
— Műkedvelők sikere Mária-telepen. Szépen sikerült műkedvelői eiőadást "rendezeti a baialon-máriai (Máiiatclcp) iljuság a napokban egy ujjonnen beszerzendő ha-rangalap javára az uj iskolában. Ez alkalommal a .Falu rossza" c. népszínművel adták elő a derék műkedvelők. A szereplők mind derekasan kilellek magukért s igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani. Nem az. első szereplése már ez a kis együttesnék, d • meglepő volt a siker, amit czalkalom^nal arattak. A főbb szerepekben: Orbán I\'onka, Maros Kaíicza, Tőrök Maris, Antal Ilus, Király Lajos, Álmos György, Szőke Sándor buzgólkodtak. A színdarabot Bskonyi Viktor és József, valamint Álmos Gyula rendezték. ElősdSs után Inngulatos táncmulatság volt.
= Ma és minden este a Korona kerthelyiségében LÁZÁR PISTA győri clgánytnűvész zenekarával hangversenyez.
— Bonyhádi Mór keresetképtelen asztalos részére kőnyörado-mányt küldtek bc: Egy özvegy asz-szony 200 000, Orosz Ernő 50.000, Keőmüvcs Ferencné 20.000, özvegy Deutscli Albcrtné 50.000 koronát, melyet rendeltetési helyérc jutattunk.
— Megszűnt az alsólendvul vámhivatal. A jugoszlávok megszüntették az alsólcndvai vámhivatalt, ami nagyon káros hatással van különösen Lenti környékére. Ennek a vidéknek egész iparát és kereskedelmét megbénítja a jugoszlávoknak ez az intézkedése.
= Helyesen cselekszik, ha varrógép , ti;-, olaj- és fonsl-szükségletéi nálunk fedezi. Sin/jer-varrógép-alkairész-.k elismerten a legjobbak I Singer-varrógép fióküzlet.
1926 május 30
ZALAI K0ZL0NY
— A Zalamegy cl Népművelési Bizottság kirándulásokat rendez
a megye szépségeinek megismerésére. A nyár folyamán löbb egy és kél napos kirándulási terveznek. Az egy napos kirándulásokat junius elején, a két napos kirándulásokat junius második leiében rendezik. A jelenkezéseket junius 6 igkell beadni a Népművelési Bizottság titkári hivatalához Zalaegerszeg. Kellő számú jelenkező esetén kedvezményes vasúti jegyet kapnak. Kellő számit jelentkezők esetén julius első felében Erdélybe, augusztusban pedig a felvidékre van lervbevéve egy-egy kirándulás. Jelentkezéseket ezekre a kirándulásokra junius 20-ig fogadnak cl.
= Iskoláknak torna cipők, dres-sek, diák sapkák, tennisz cipők, tennisz lltők és labdák nagy választékban kaphatók Szabó Antal sport-Uzletében.
— Villámcsapásból tüz. Minap éjjel Zalaszenllörincen nagy vihar voll, miközben a villám becsapott Nálrán István lakóházába, melyei felgyújtott. Az oltás eredménytelen voll, a gazdálkodó háza porig égett.
= Nagykanizsaluk találkozóhelye Waller Ferencné áruházában Hé vízfürdőn.
— Cserkészek kirándulása Tapolcára. A rákospalotai főgimnázium cserkészei közül hatvanan négy tanár vezetése mellett Tapolcára érkeztek, ahol Nagy Lajos polgári iskolai tanár a tapolcai cserkész parancsnok kalauzolta és a Bacslnyl cserkészcsapat; látta vendégül őket. Ezt megelőzőleg a rákospalotai és szolnoki polgári liuiskola növendékei járlak Tapolcán.
— Ha Hévízre jön ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvtárát olvassa.
— Ma vasárnap f. hó 30 án a Hévízi Park Mozgószlnház elsőrangú műsorral megnyílik. A szinház kellemes nyárias és esővédő lelőve! van ellátva, kedvezőtlen időjárás esetén is a legkellemesebb szórakozást nyújtja.
— Húszezer korona egy sorsjegy az államsorsjáték junius 10-iki húzására. Kapható minden bank és sorsjátéküzletben, postahivataloknál, dohánytőzsdében. Főnyeremény 200 millió, jutalom 30 millió, azulán 50 millió, 30 millió, 10 millió, 5 millió, stb. síb., melyeket készpénzben fizetnek ki. Mindenki vegyen e közkedvelt állami sorsjegyekből, mert ezáltal nemcsak saját szerencséjének esélyeit szolgálja, hanem számos közhasznú és jótékony intézmény támogatását inozditja elö. — Az államsorsjátékot a budapesli székesfővárosi m. kir. pénzűgyigaz-galóság lottóosztálya rendezi.
~ Az állattenyésztési kiállításon a Hadviseltek Ipari és Kereskedelmi Szövetkezete budapesli cég bemutatta az pAletin" szóllömoly és rovarirló szeréi. Dr. Salgó Imre a nyilvános vegykisérleli állomás és dr. Jámbor Józsel a m. kir. fővám-hivatal chemiai laboratóriumának ve-* zctője vegyvizsgálata alapján kiválóan alkalmas szőllömoly és növényrovar irtására. Lapunk más helyén közöl jllk az „Aleiin" ismertetéséi.
•=» Salamon Béla és az igazgatósa alatt álló Terézkőrull Szlnliáz tagjai Junius 9-én és 10-én este a Polgári Egylet kerthelylségébcn vendégszerepelnek. Egyes jegy,-kel és asztalokat Szerbnél lehet előjegyezni.
— Ma és minden este a Korona kerthelylségébcn L„ZÁR PISTA győri clgánymüvész zenekarával hangversenyez.
= Már Amerikában is a világhírű P/a/f varrógépeket használják. Legújabb hir szerint ezerszámra viszik ki a varrógépgyártmányoknak ezt a legkiválóbbikát. Kizárólagos raktár Brandl Sándor és Fia cégnél, ahol minden vevő díjmentes him-zéscktalásban részesül.
Nagykanizsai Címtár darabja tízezer korona. Kapható kiadóhivatalunkban.
= Vegyen Radlkál palkánylrti huíkivonalot. Kapható minden pali-kában és drogériában.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátoll ügynökcink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, Fő ül 1.
— Schwarcz Dezső cégnél url és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
SPORTELET
Küzdelem a kerületi bajnoki tiniért
BTSE-NTE
Képkiállítás a Kaszinóban
Nagykanizsa, mljus 29
Művész-élményt jeleni városunknak az a képkiállítás, melyei Vastagh Gyula műkereskedő rendez a Kaszi-, ncban és amelynek megnyitása ma, u vasárnap délclőtl lesz. Az előnyösen ^Ismert kép;xalon tulajdonos a kiállítási tiz napig larlja nyitva.
Művészi rendezésbrn sorakoznak egymás melleit klasszikus és modern mesterek képei a kiállításon. Vastagh György, Szemlér Mihály, Markó Ferenc, Székely Bertalan, Lölz Károly, Vastagh Géza, B.-ncur Gyula a klasszikusok közül, Szepesi-Huszka, Steln János, Zorkóczy, Bélaváry, Berkes, Gergely Imre az ujak közül szebbnél-szebb képekkel vannak képviselve a kiállításon. Ezeken kívül még löbb híres lesló alkotásában gyönyörködhetik a műértő közönség.
A Icstményeken kivtll sikerűit rézkarcok, tussrajzok teszik változatossá a kiállítást. Remélhetőleg városunk közönségéből sokan lógják a kiilli-lást látoga\'ni és nem egy képnek akad hamar gizdája.
141/2 HP
szivógáz-lokomobil
900%. MAV golyós, 1500"- Schullleworth
cséplő
3Va HP
gőzlokomobil
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
CORDATSC
autógumin! k»
Bajnokcsapatok mérkőznek ma Nagykanizsán. A Bajai Turul és a Nagykanizsai Torna-Egylet, a kerület bajai és pécsi alosztályának bajnokcsapatai mérik össze erejűket, hogy eldöntsék, hogy kellőjük közül melyik viselje a .Délnyugatmagyar-ízág bajnoka" büszke cimet, hogy melyik reprezentálja a kerületet a Magyarország bajnokságáért folyó küzdelemben, melyben az öt kerületi bajnok és a budapesli bajnok vesz részt.
Két mérkőzésen dől el a kerületi bajnokság sorsa. Az egyiket a mull héten Baján már lejátszotta a két
(Kereskedelmi — polgári válogatott.) A zalaegerszegi polgári és a szombathelyi kereskedelmi iskolák csapatainak kellelt volna ma Nagykanizsára jönniök, hogy a kanizsai iskolákkal megmérkőzzenek. Tegnap mindkét iskola táviratilag lemondta jövetelét, az évzáró vizsgák közelségére hivatkozva. Az elmaradt meccsek helyett a nagykanizsai kereskedelmi és polgári iskola válogatott csapata fog egymás ellen
Iszani a BTSE-NTE aloszlály-
ntő előtt.
(Kereskedclmlsták sportünnepélye.) A Nagykanizsa! Felső Kereskedelmi Iskola Sportköre junius 3-án, délután négyórai kezdettel a Zrinyi-sporlpályán nagy sportünnepséget rendez. A sportünnepséget városunk sportkedvelő közönsége nagy örömmel várja, annál Is inkább, meri az iskola rohamosan ícjlödö Sportkörének eredményes munkásságáról tesz majd tanúbizonyságot.
(Céllövőverseny.) A Kaposvári Vadvédő és Vadászcgyesűlet ebben az évben is, — azonban a mult évekhez bővebb programmal — cél-lövővcrscnyt rendez, melynek keretébe, a cserkészeket, leventéket és középiskolai tanulókat is bevonták. Sorrend : Céllövés golyóval 300,200, 100 lépés távolságra. Csak igazol-ványos Leventék számára, céllövés miniatűr puskával 100 lépís távolságra. Ugyanez csak cserkészek és középiskolai lanuló részére. Hölgyek versenye. Céllövés golyóval 50 lépés távolságra. Üveggömblövő verseny. A versenyek junius 2-án a cseri katonai lőtéren délután 1 órakor kezdődnek. Az üvcggömblövő verseny és a hölgyek versenye junius 3-án a cseri lőtéren délulán 3, Illetve 4 órakor veszi kezdetét. Vidéki versenyzők junius 3 án délután 1—2 óráig bencvezhelnck. Junius 3-án délután népünnepély.
(Lovasmérkőzések Kaposvárott.) A Somogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület junius 27-én Kaposvárott nagyarányú lovasmérkő-
csapat s ott gyönyörű játékkal az NTE aralotl imponáló győzelmet. Most az NTE otthonában mérkőznek s itt azzal az előnnyel indul a küzdelembe az NTE, hogy eldöntetlen eredmény is elégséges ahhoz, hogy a kerületi bajnokságot megnyerje, mert eldöntetlen esetén is 3 ponlja lesz a bajaiak 1 pontjával szemben.
A mérkőzés 5 órakor kezdődik és Havas budapesli bíró fogja vezetni. Az NTE a következő felállításban áll ki: Beke, — Jámbor, Joós, — Radics, Tamás, Kohn, — Hirschler, Dezső, Palkó, Férhezly, Harangozó,
zésckel rendez. — A mérkőzésen a Mlesz állal elisme.t lovassport egy-lelck tagjai és tényleges katonatisztek vehetnek részt. Nevezési dii lovanként és versenyenként 50.000 korona. Nevezési határidő junius 14.
(Az Ifjúsági labdarugó bajnokság.) A szombathelyi és zalaegerszegi ifjúsági csapatok mérkőzésüket lemondották. Így vasárnap a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra : Délulán egynegyed 2 órakor NTE Il/o 3 órakor NTE ll/a — Zrinyi kombinált.
Rádióműsor
Május 30 (vasárnap) Május 31 (hétfő)
Budapest (5t») Vasárnap. I). c. 9."s0: Újsághírek, kozmetika. 10: A KANSz-ze-nekar népszerű hangversenye a Vármegyeházából. 1030: A növényvédelmi és növény forgalmi iroda clóad.Ki. I). u. 3: Bcrgcngóc bácsi meséi.4: Cigányzene. 5.30: Régi magyar költők versei. 7: A Faluszövetség előadása. 8.30: Hangvcratny. 1030: Grafonola. Hétfő. D. e. 930. 12 és d.u.3: Hírek, közgazdaság. 4: Babics Endre prefektus előadása .A vallás az egyéniség szolgálatában*. 5: Pettkó-Szandtner Al.idár népjóléti államtitkár felolvasása: „Azállatni gyermekvédelemről\'. 5.30: Szalonzenekar. 7: Mií üzen a rádió? 8.J0: Pusztay Sándor, a m. kir. Operaház tagjának hangversenye, Dullciri Klára licgcdllmüvésznó közreműködésével. 10: Kamarazene.
Béct (531 és 582.5) Vasárnap. D. e. 10: Gyermek-Énekkar. II: Szinfónikus zene. D. u. 4: Hangverseny. 6.10: Kamarazene. 8: Einen Jux wiil er sich machen. Ncslroy bohrtzala. Hitfó. D. e. 11 és d. u. 4.15: Hangvcrsey. 5.15: Mesék. 7 10: líspcranto. 7.*0: Angol nyelvóra. 8.15: Vig előadóest.
Berlin (504 és 5711 Vasárnap.D. c. 6.3U: Katonazene. 11.30: Zene. D. u. 5: Hangverseny. 8.30: Senff-üerorgi est. 10 30: Tánczene. Hitfó. D. u 5: Foidcs Artúr felolvasása. 530: Zene.6 50: Francia nyelvóra. 8.30: Beethoven: Zongoraszonáta. 9: Hangverseny.
Hamburg (392.5) Vasárnap. I). u. 7.15: Angol nyelvóra. 8: A Tosca előadása. 10: Tánczene. Hét/Ö. D. u. 4.15: Kamarazene. 5: Zongorahangverseny. 6.30: Sakk. 7.10: Spanyol nyelvóra 8: Gorch Foch emlékünnep.
Lipcse (452) Vasárnap. D. c. 8.30: Or-
Sonahangvcrseny. 4.30: Wenn der Jungc /eln blüht vigiáték. 8.15: Wiener Blut, Streus* János 3 felv. operettje. Hit/ó. D. u. 4 30: Zene. 630: Sakk. 8.15: Szinfónikus zene.
München (485) Vasárnap. D. e. 11: Harangjáték. 12.2: Kamarazene. D. u. 4: Qtűrteti. 535 : Citera és gitárduo. Hétfő. i). u. 4.30: Quartett. 7: Rigolclto. 10: Sakk.
BP.TELEF0N:1B2:85|
ÉRETT NYUGATIN DTAI BANAN A L EG JOBB TAPtáltK
ZALAI KÖZLÖNY
1926 május 30.
SZÍNHÁZ
Kék róka
Tvgnap ette volt az Alapi-társulat tíznapos nagykanizsai szezonjának megnyitó előadása: a „Kék róka". A goromb3, keserű élet finom színekbe öltöztetett, mesteri meséje Hcrczeg Ferencnek ez a vígjátéka, \'lelve hol megdöbbentő mélységek-böJ, hol a bün megszokoit felszínéről előhozott finomságokkal. Alapiék a lelkűkkel játS20tláJk talán ezt a darabol, mert egy szemernyi finom-ságoí sem hagylak kiaknázatlanul. Alapiék elŐJdása nem külsőségeken alapuló hatásvadászat, hanem a dolgok mélyéig éiö. kijegecesedett művészet. Mrigori Mária, Alapi Nándor, Doktor János, Ktidár Margit és Sötét Balázs — művészetükhöz ne fűzzünk banális jelzőket — a Herczeg Ferenc lelkéből született embereket játszották. Tökéletes játék volt. Az a sokat emlegetett nagykanizsai „műértő közönséget", pedig — a színházépítő Nagykanizsa közönségét — üres széksorok képviselték. (bl)
Ma, vasárnap Schöpflln Aladár nagyha\'ásu vígjáték-újdonsága, a Nemzeti Színháznak ma is állandó müsordarabji. a „Vége a szép nyárnak" kerül előadásra. Főszereplők: Mágori Mária, Markovils Piri, Kádár Margit, Mihályi Mária, Alapi Nándor, Ver?ár Zoltán, Sötét Balázs, Ihász Láízló, Fekete László, Maczonkai J.
Hétfőn llchbcl megrázd erejű polgári diámíja, a Mária Magdolna kerül bemutatóra, vczctiVszerepekoen Doktor Jánossal
Mágori Máltával.
Kedd: Három csésze tea, Szloboda K. vígjátéka.
Szerda: Solness építőmester, Ibsen szin-mtive.
Csütörtök: Névtelen hajó, Sullon Vanc színjátéka.
Péntek: A vőlegény. Gogoly vig\'átéka.
Időjárás
A nagykanliaal meteorológiai mee-flgy elő jelentése: Szombaton a hőmérséklet; reggel 7 órakor -f-16-7. délután 1 órakor -j-2öi5, este 0 órakor +164.
Felhdtl; Fgész nap borult.
Szélirány: Reggel Délnyugat, délben Délnyugat, este i\'üszaknyugaL
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint nyugati légáramlással változékony, kissé hűvös idő, sok helyütt csővel, vacy zivatarra).
Van szerencsénk igen tisztelt vendégeinket és jóbarálainkat értesíteni, hogy az
EURÓPA SZÁLLODÁT
Budapest, VI., Nagymexfi-u. II.
Andí^ssy-ul sarok
á t V tt tűk
és azt a mai kor igényeinek megfclc-lőleg átalakítottuk ugy, hogy mérsékelt áron kényelmes és tiszta szobával szolgálhatunk. ICO szoba/Meleg és hidegvíz minden szobában. • Központi fűtés, fitterem a házban. Telefon interurbán.
Telefon 970-43. Villamos, autóbusz, autó, bérkocsi megálló a szálloda előtt, f\' Szigorúan családi otthon. Szobák már 30.000 Któ\'l.
Keleti Károly MQIIer Jakab
Imptflil í. K6jp<>n*M a Jóiul Vtotmi:
»rilk*JJV uiiii tok lvrr»*t
voll Ikjic»I6J«. UJJ volt luUJdonou
TÖRVÉNYSZÉK
(§) A Hild-Hermunn féle becsü-letsértési per a járásbíróság előtt. Hermáim József, Faludy Géza és Kiss László mint a nagykanizsai Keresztény Társas Temctkezés^Egy-let vezetőségének tagjai feljelentést tettek Hlld József nagykanizsai lakos ellen azért, mert az egy gyűlésen rólunk állítólag becsületsértő kijelentéseket lett. Tegnap tárgyalta ezt az ügyet dr. Horváth Tivadar a kir. járásbíróság büntető bírája. Hild József a bíróság előtt azzal védekezett, hogy bár az inkriminált kijelentéseket megtette, de azokat nem a panaszosokra -Tértette, ők maguk sem vonatkoztathatták azokat magukra, mert a kérdéses időben, a panaszosok még nem is voltak tagjai az egyesület vezetőségének. Sjjnálatát fejezi ki, hogy ők a kijelentéseit magukra értették. Faludi Géza és Kiss László Hild ezen kijelentéseit elégtételül elfogadták és visza-vonták panaszukat, mire a bíróság megszüntette az eljárást Hermann József panasza tárgyában a bíróság az eljárást mindaddig felfüggesztette, mig folyamatban levő ügye a kir. törvényszéknél teljes befejezést nem nyer.
(§) A nagyradai gyilkosság fő-tárgyalása. A nagyradai gyilkosság ismeretes bűnügyének sok szenzációt igéró főtárgyalását a nagykanizsai törvényszék juoíus 9-én fogj* megtartani. A főtárgyalásra a főtár-gyalási elnök jegyeket fog kiadni a tolongás elkerülése végett. Jegyek a jövő héten már kaphatók a főtágya-lási elnök irodájában.
(§) Másfélévi börtön helyett 2\'/« millió pénzbüntetés. Németh József balatongyöröki terménykereskedőt a nagykanizsai kir. törvényszék 1925. május 15-én orgazdaságért másfél évi börtönre ítélte. A napokban bírálta felül a pécsi kir. ítélőtábla a törvényszék ítéletét s azt megsemmisítve, vádlottat csupán 2Va millió korona pénzbüntetéssel sujtota.
M OZ I
Uránia vasárnap 4, W7,9 órakor: A két csavargó, kélrészes, 15 felvonásos hatalmas filmregény, kél kisgyermek könnyekig megható törlé-ncle. Pierre Decourcelles regénye nyomán rendezte Lcuis Mercanlon.
Tekintenél a film hosszú voltára, kérjük a közönség pontos megjelenését.
Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor : Az éjféli karvaly, amerikai történet 7 felvonásban, főszerepben a kiváló cowboy szinész: Harry Carey.
KÖZ GAZDASAG
Svájci tenyészmarhák importálása
Kagyknnlzsa, májai 23
A löldmivelésOgyi minisztérium a folyó év augusztusában siminenthali tenyészbikákat és tenyészOszókct, illetve fialal hasas teheneket kiván Svájcban közvetlenül a legnevesebb tenyésztőktől bevásárolni és behozni.
Kizárólag törzskönyvezett s elsősorban olyan egyedeket fognak vásárolni, melyektől a tejtermelés fokozása várható.
Ebből az importból ugy községek, közbirtokosságok, mint magántc-nyésztök is részesülhetnek. Akik az importálandó állatokat azonnali készpénzfizetés ellenében kivánják átvenni. méltánylást érdemlő cselekben lOVo-ig terjedhető árengedményben részesülhetnek, mások viszont esetleg a teljes vételárat két félévi kamatmentes részletben fizethetik meg. A behozandó tenyészállatok teljes vámmentességben és a tenyészbikák a belföldi forgalomban :kedvezményes vasúti szállításban részesülnek.
Hozzávetőleges árak: elsőrendű uradalmi tenyészetek részére való bikák ára 3000 sv. franktól fölfelé, (Iszők, hasas teheneké 2500 sv. frank-tói fölfelé, községek részére szolgáló bikák ára 2000 sv. franktól fölfelé fog mozogni. A vásárolni szándékozók saját köllségtlkre a kiválasztásnál és vásárlásnál jelen lehetnek.
Felhívom mindazokat, kik az importból részesülni óhajtanak, igényeiket legkésőbb folyó évi junius hó 15-ig közvetlenül a löldtnivclés-tlgyi minisztérium IV. A. 1. ügyosztályához jelentsék be.
2. Szerbtövis irtása
Az 1894. évi XII. t.-c. 51. §-a értelmében a szerbtövist minden birtokos virágzása clőtl, tehát legkésőbb\' május végéig kölcles kiirtani. A rendeletet minden évben kihirdetik, a mező- és hegyőrök az ellenőrzésre utasítva vannak, mégis sok községben a kapufélfánál vagy az árokparton diszlik ez a veszedelmes gyom talán éppen ott, hol a községi dobos a rendelet szerint kétszer egymásután kidobolta annak irtási kötelezettségét s azt, hogy .aki pedig az irtást a kitűzőit határidő alatt elmulasztja, a törvény 95. §-ába ütköző kihágást követ el szigorúan büntettetik, ezenkívül a községi (városi) halóság az elmaradt irtást a mulasztó köllségére kő-teles elvégeztetni."
Sajnos nálunk a rendeletek, bármily fontosak is azok a közre, csak papíron maradnak s mint a közérdek képviseletében fellépni jogosult szakképviselő, a jövőlien a mulasztók szigorú megbüntetéséi fogom javasolni.
Meg kell még jegyeznem, hogy junius eleje ulán a szerbtüvist már nem elég csak lekaszálni, lianen; azt vagy elégelve-kell megsemmisíteni, vagy a földire jó mélyen elásni.
3. Fekete malacok vásárlása
Két liét elölt hussertéstenyésztés felkarolása ciintl cikkemben Ígértem, hogy ha valahol tudomásomra jut tenyésztésre vagy hizlalásra alkalmas növendék hússertés, — e helyen fogom azt az érdeklődők tudomására hozni.
Alkalmunk lenne ntost korlátolt számú uradalmi három hónapos koca és ártátty malacokat kilogrammon-kint 16.500 koronás árban vásárolni. l-.rdeklüdők vasárnap délutáu 4—6 óra között Kisfaludy-ulca 10. szám alatti lakásomon keressenek fel, vagy Írjanak.
Vass Zoltán ár. TŐZSDE
Magánforgalom
Az üzlet az egész délelőtt folyamán ma fejlődolt ki. A kedvellen hangulat ma is érezhető volt és erén a spekuláció sem mulatóit érdeklődést. Az árnivó tegnaphoz képest változatlan maradt.
Magyar Hitel 237, Oíttrik Hitel 114, Pesti Hazai 1465, Viktória 37, Concordia 75, Kős/.én 2975. Kohó 158, Satgó 270. Rima 90, Sehlik 54, Danulilus 1085, Villamos G8I, Cukoé 1208, figl«* 115. Spódlum 45, Őstermelő 170, Műtrágya 8S, Naslci
I im Ola 535, Nova 238, tSélivasut 70.
Ztfrichl Hárul
ru» 1657 00, London 2513 00, N.wjoí. SIS-\'.\'K, BrUiicl 1593 00, Milano 1935-00, Holland 307 60 B.rllit 111290, Wien 73.95, íolla 375 00. Prtg« 1530 00. B.d.pcl Tí-30, ■mi 42 50. S.i.lclt 2.7 50. Bdgréd 911 50.
Termtayioudc
Bv.i llutr. Iá íg-w 425.003 - 42.*.500.
II ii M 430.03G—432 501. 78 kg-u. 432 500 -435 000. egyéb dunintnli H pcit-vMÍU 76 kg.-o« 420 030 -422 500, 11 kg-o. 425 030- 427 510, 78 kgu. 427.000 - 430.000 IS kg-i» 43O.O03—432 SOI, roll 227.510-230003. takar olliijetp. 240.0M-250.000, KVIrpI 280.000-325 000, aai 265030-270.030, liag«t 219.000 -215 000, Itpo 600.000 - 610X00. kelta I80.0c0-195.000, Horpi 170000—175 030,
Serttavííár
falbi|i4t 1202, aciybdl eladftllaa.1 vlui. eutdl 203 dib. Kilendít 18.000—18500, ■Kdett 17000—17.503, mdttl koato 16000
1610). ktumjU 14.0X3—15 000, cl*S.eod» 165TO—17.003. aiaodrcndtl 15.500-16030, angol lilldd 17.000—19.000, ualonn. nagyban 2HOO - -.-. ulr 26.000 - 26500, Itbuioll búi 19.COO- 21.000. laaloiuiia Itl wttéa 20.000 -21.500. Az Irinyzal cjcndtt
Klaíó- Zrínyi N;oBdnlp>r tt Kínyv-RT. Nnr.lt. nln.
■íj j®f mm
Sugár-ut 53. » Telefon 2-10.
Szerdán reggel, junius hó 2-án 8 ólától 2 drb prima növendék disznó leszkimérve. Ugyanottmár inost előjegyezhelő. Olcsó árak.
AKASSZANAK FEL
minden konyhában és szobában
MIRA ragadós légyfogót;
mert a légy clronlja éleiéi, megzavarja álmái.
Kapható minden jobb üzletben.
Gyártja: Herczeg Géza vegy. gyár rt. Újpest-
1926 május 30.
2ALA1 KÖZLÖNY
APROHIRDETESEK
Az apróhirdetés dija 10 szólx 5000 kor. A rimszó s minden vastagabb belüból illó jvó két szónak számíttatik. Minden (ovábhl i/ó dija 500 K. A hirdetési dlj előro fi*e«®nd<J * (ottMlmlndóhozzászámltásával
Vixvoxetékek, vlzvoxeUkborcn-dexési tárgyak, coövok legolcsóbban Welsex gépgyár. Nagykanlz:a, Sugár-ul 1$.
Legjobb minőségű külföldi koksz és kováossxén, faszén és darabsxén Weiser gépgyár. 1163
Mélyen leszállított áraVon fürdőkádak,
Ulőkádak a legjobb kivitelben kaphatók Baksa bádogosnál. Klnlzsy-u. 21._1774
Pémkdlosönt bekebelezésre minden jjjsxegben a legelőnyösebben és leggyorsabban iolyósiltat Acxél Ignác pénzkölcsön közvetítő Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3-sz. alatt Kénysxcrkölcsón kötvényeket veszek. ÍH57
Egy alig használt szcglakaros mahagóni cimbalom eladó. Megtekinthető a délutáni órákban a Szarvas sxállcdában.
Egy alnosan bútorozott külön bejáratú uxoba kiadó n Szarvas szálloda udvariban.
Elegánsan brte dezett külöubc|ái.ilu utcai ■xoba város kO/epén. Icliétlcn uriembrr fészere l-é(e kiadó. 1779
Van szerencsénk a n. é. közönségei értesíteni hogy elSnyfis fizetési feltételek és jótállás mellett et-
mlndenncmU VIZVÖZBÍék,
fürdőszoba, Mi, SSS.
csatornázás és ezzel kaoc«obtos egyéb munkálatok sxereléaétésjavitását.
Amidón a n. é. közönség naxy becsű megbízását kérjük, egyben a legjobb kiszolgálásról előre is biztosítva, vagyunk teljes tisztelettel
Szécsenyl István és Társa
VteveictíV Felszerelési, Ffirdó «s F-Ké»zaíg<igyl Berendexéal Vátlatal ir>u Kossuth-tér 13.
Pogányvári saját termésű M-ünő boraimat literenként 9000 K. huszonötllternél nagyolib rendelésnél 6000 koronáéit állandóan árusltom. Lcllnané, Csengcry-ut 36.
Ovál, kor és szegletes kereteket minden szín és ízélességben szakszerűen végez Stern üveges, Vasull-ntca 17/19. 1470
65 holdas szántó, rét és szólóMI álló kitűnő búzatermő birtok, kőzd a Balatonhoz. sürgősen eladó — Bővebbet Aczél Ignác iniíallanlorgalml ltod Íjában Nagykanizsán. Főút 3. sz.
Kerékpárt keresek havi bérletre. Értekezhetni délben Sikátor-utca 16. 1772
Űrnapra lehet o i p Ó t Htiltényi oipSúruháxában vegyen.
Egyben 3 hold príma saántó és rét Potyll malom rétje végén eis^ó Meleg htv.ui ny. rendőr, Somogyzcntmlklós. 1591
Azonnal beVöltözhctó 3 szobás lakáé I mellékhelyiségekkel klr.dV Cim a kiadóban.
Gyermekkoosi modem, keveset használt megvételre kerestetik. — Ajánlatokat Artner és Kelemen céghez kérenu__-1783
Sáncl temető alatt, l.átóhcgy és vasut köíöti egy \'/2 hold jó rét szabadkézből eladó. Úrdeklődpf lehet Telekl-ut 106-_
Eí\'V asztalos t.ii.oitc felvétetik Eötvös-tér 21. sz. »785
KQlönbcjára\'.u bútorozott szoba junius 15-ro kiadó Ba:ih>ány-utca 19. _^1795
Elad* egy Jókaiban levő 6 HP Kállav-iélc benzinmotor 720-as cséplővel. Bővebbet Horváth János, Zalaszentbalázs. 1771
Gyermekazeretfi, magános nő, kl a főzésben teljesen jártas, vidékre kerestetik, hol családtagnak tekintenék. Jelentkezni Vermes CézW iál, Klsíaludy-u. 17,c. 1799
Egy Ilgyys varréleány és egy kifutó tanulólfcány felvételik Kozgony-utca 2.
„PEDITONA"
legbiztosabb láb és hénal] izzadás ellőni hintőpor. I drb. 6000 korona. Kapható: gyógyszertárban, drogcilábsn és lilatszettárban. iut>
Keszthelyen legforgalmasabb helyen, Rákóczi-tér 20. sz. alatt régen ismert kovácsmahelyemot lakással,
november elsejére bérbeadom. Olyan jelentkezzék, kl finomabb muukában Is jártas. Felvilágosítást ad Horváth János bo«-nármcster, Keszthely._ 1665
Több nagykanizsai lakóház eladására van megbízásom, közöttük emeletes bér-és magánházak, nagy kerttel és keit nélkül, többnyire beköltözhető lakásokkal. Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fóut 3. Mám alatt. 1777
Egy 1000-es gSxcsépISgép körfűrésszel, elevátorral felszerelve, sürgősen eladó Tóth Imrénél. Nagybakónak. 1 \'52
Kitűnő kereosonyl
Ó- és UJBOR
1917. évi peossnyebor lllcrenklnt Is kapható ic*«
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
Műhelynek, vagy raktárnak alkalmas nagy helyiségek Rorgonyl-utca és Sugárúton azonnal átadók. Bővebbel Fóut 3., kosárfonó műhelyben. 1762
Épület üvegezést, kittelést, képkeretezést legolcsóbban vállal Pum ttvcgfs, Királyutca. 10._ 1761
Eladó 2 ágy, I szekrény és l kukorica daráló Király-utca 8. 1776
3 évvel ezclólt uj anyagból épliíTíiiz lebontás miatt sürgősen eladó, amely éptllctből 3 szobás lakás teljesen felépíthető. Érdeklődni Balthyány-utca l.sz. 1749
Vízvezeték
szerelést, fürdőszoba
berendezéseket
jótállással és
javításokat
szakszerűen
készit
SZEPESI IMRE
Telefon »5. oiöbAdojíos
•2io Zrinyl Miklós-utca 22,
Eladó használt jó tégla József ÍÖHer-ceg-ut 78.____1785
\' Komplett kemrnvfa hálószoba bittor
eladó Klsfaludy-utca 12. -1780
.Egy ügyes cxobalány IrlvetetiK. aki vidékre Is megy. Rozgonyl-ulca 2. -1X01
35 éves törlesztéssel megszerzem 2000 dolláron UOBI£8V"K.OICSOIl«. felüli összegnél. Ennél kisebb magyar korona kölcsönt ingatlanra kcbclezéssel, olcsó kamattal, egy órán belül folyósiltatok.
SZIGRISZT pénzkölcső»közvetit& iroda ___
Nagykanizsa, Király-utca 38. szám alatt (Régi postával szemben.)
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest legelsőrendü, modern, családi Szállója, az
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt iraki Figyelmes klszolgAIAs I \\ Modern berendezési Központi filtésl - MelegvizszolKAttatést -Für d ö k I - Lilit
Anyugatl pályaudvar közelében
ingatlan árverés.
Juk Béla pacsai lakos végrehajtató javára 50 000.000 kor. tőke és iár. erejéig 1926. évi junius hó 7-lk napján d. e. 10 órakor Pacsa községházánál a pacsai 1422 sz. tjkvben A. I. 107 és 109 Itrsz. alatt felvett ház 51 sz. alatt udvar, kertiéi 70 millió korona kikiáltási árt»n a legtöbbet Ígérőnek birói árverésen eladatni fog
Érdeklődni lehet Dr. Knausz László ügyvédnél Nagykanizsán. Telefon: 456. sz. hm
A legjobb
kerékpárok
jótállás mellett, részletfizetésre
Brandl Sándor és Fia
cégnél kaphatok Deák-tér 2. S Tel. 12. ^...t^-ÍT-^ -- Kerékpárgummik és alkatrészek a legolcsóbban. -
ma-áros lakóház, ké: különbejí-ratu szoba konyhahasználatial, bútorozva, nyári szezonra azonnal kiadó. — Érdeklődni lehel:
Winhofíer vendéglőben
Eötvös-tér 4. »zám alatt.
junius hó 5-én a farekasdencsi malomban birói árverés alá kerül I darjb Benzféle 16 HP
nyersolajmotor,
amely ott a helys.inén ugyanakkor tizemben is megtekinthető.
Akiknek vevő szándékuk van, jc-lentke; hetnek a lésztagyárban, az árverés színhelyére autóval kitutaz-halnak. int
Fegyvergyári „STEYR kerékpár
kizárólagos árusilója.
Eladás részletfizetésre is
Kerékpár, varrógép, gramofon alkatrészek. — Gépjavító műhely. —
WEINER ÖDÖN
NAGYKANIZSA, Föut 8. sz.
HHzár-épület.
ALEGJOBB
MICHELIN PNEU
Ryíil lerakat motor és k e r é k p A i, autófelszcrclésck legversenyképesebben
NAGY JÓZSEF Budapest,
VI, Andrássy-ut 34. - Telefon: 21-97.
Árverés.
lharosberéuyiien a 4. sz. alalti háznál 1926. évi junius 10-én d. u. 3 órakor alig használt asztalos szerszámok (2 gyalupad, gya-luk, fűrészek, kalapácsok, lurók stb.) birói árverésen eladatni fognak.
Érdeklődni lehet Dr. Knausz László ügyvédnél Nagykanizsán. Telefon : 456. sz.
felvétetnek a
Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
219. száia\'tk. 1926.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Uditt Samu nagykanizsai lakós végre-haitatónak özv. Feitl Károlvné szül. Marton Mári szepetneki lakós végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 900.000 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő Szcpetnck községben fekvő s a szepetneki 906 sz. tjkvhcn A + 1-2 80,05 1871 is 1873 hrsz. a.
felvett ház 117 és 117/a sz. .dalt udvar, kert és belsőség ingatlannak végrehajtást^ szenvedő nevén álló fele résrérc cgsílttcsen I2.000.0c0 korona kfkiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1928. évi Junius hó 11. napján délelőtt 10 órakor Szepctnck község házánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható cl.
Az árverelni szándékozók kMelcsck bánatpénzül a kikiáltási ár 10" „-át készpénzben vagy az 1881: LX. l.-c. 42.§-ában meghatározott áifolyammal számított óvadékképes értékpaplroskm a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek e\'.ölcgcs birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. l.-c. 147., 1.50.. 170.§§.; 1908: XI.. t.-c. 21. S§.).
Az. aki az. ingatlanért n kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többel ígérni senüi sem akar. köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az. általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (l<K\\S: XLI. 25. §.).
Nagykanizsa, 1926. évi február hó 10. napján. * i
A kiadmány hiteléül:
\' Horváth s. k. / Mikó s. k.
kir. jbiiú. UoOaliliwt.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1926 májua 30.
Budapest, VII. Rékéczl-ut 42.
Nemzet! Színházzal szemben.
SjjilWtMti! \' SíiilMiUta!
S*k akktt uti itn rlsinltil!
Óriási választék mosókban.
Dclain..................
Crépe...... ,..........
Festők (creton)............
Vászon (painut)... .........
Fclltlnő olcsóság kockás és
schottisch nyersaelymekben.. Puoplinok selyemfényű sima
színben ...............
Kockás és csikós ........
Gyápju ruhaszövet minden
szinben ...............
Kabátok, covercoat és kockás
kelméből...............
Kabátok, wipcord és ripsz végig ictycmmet bélelve ...
Delénruhik...............
Cérna Marocainmha.........
Gyapjú divataljak .........
11.550 8JOO 14.500 11.500
75.000
55.000 6S.OOO
390.000
OOO.OCO 78.(00 130.000 120.000
Opál és nyersselycmblousok és trikó-jumperek nagy választékban.
Hűik ti linlitW tant; Int Kiitta.
— Mintákat vidékre kQldüiik. —
C^xtílmnlír és rovarirlásra kiválóan ajánlható a már 12 eve ozuiumuiy haszn.-lalhan levő és szaktekintélyek állal ajánlóit Hl ATI aizz azölömolyirtószer. Ára kilónként, ))H L. U I III bérm.nlesen 65.000 kor. Megrendelhető: Hadviseltek Ipari és Kereskedelmi Szövetkezeténél, Budapest, Arany Jinos-u:ca 18. 1. 12. — .Alelin" vevőinknek gyári áron szállítunk I. oszt. rézgálicol és rdfiaháncsol. Megbízható egyéneknek helylképvlseletet adunk. i«o
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHflZ
Szarva* szálló épület.
Tavaszi újdonságok
Harisnyákban, keztyükben
Kötött-szövött árukban Nyakkendőkben és zoknikban.
Ha a kiszolgálás pontos,
Az áru olcsó és jó,
Az üzlet száz évig is fenntartható.
WESTEND SZÁLLÓ
Budapest, VI., Berlini tér 3.
(Nyugati pályaudvaron.) Telelőn L. 920-64.
Hideg- melegviz minden szobában.
Fürdők, Lifl, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól
70.000 koronáig. Hoiszabb tartózkodásnál engedmény.
Pongrácz Sándor
isot igazgató.
UNJUK SZÖVETKEZETE I
HMPBT.!!. IttlDé-TÖ UoMlriJtif th 2.)
Teljes lakásberendezés a leg- I egyszerűbbtől a leggazdagabbig ^ elsőrangú kivitelben.
Teherautók
BTtaAlO HXMK> l UTAKMAM ItCUOBBAM MZOmZlŐAVTÓ.
PÉNZT
f o I y ó a i t vallóra, fedezet melleit, átvesz magas hetikamatozásra
a békebeli Mezey Bank- és Pénzvál\'óüzlet hileloszlilya Budapest, IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos utca sarok).
Alapítva 1912-bon.
— Pénzügyekben azonnal díjtalan lelvilágosilás. — ma
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
293:1925. végrh. slám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehi|ló az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz-htné teszt, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1925. évi Pk. 4719. számú vég-lése következtében Dr. Knauíz László Ugy. véd által képviselt Juk Béli éa valamennyi logliltató Javára 50,000.000 és 6.500.000 kor. a |ár. erejéig 1925. évi iunius hó 26-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján leél lelülloglalt és 33,000.000 koronára be-eatllt következő Ingóságok, u. m.: kocsi. tó. szec&kavágó, szobabútor stb. nyilvános árverésen eladatnák. Mety árverésnek a nagykanizsai kir. járás-I bíróság 1925 lk évi Pk. 4719 izámu vég-i lése lolytán 50.000.000 és 6.SOO.COO kor. tőkekövetelés, ennek 1925. évi április hó I só napiétól Járó havi 30.0 kamatai, vlltó-dtj es eddig összesen 5,700.000 kor. bíróilag már megállapított költségek ereiéig Picsa községben 75. szám alalt leendó mej^irlá-sáia 1926. évi junlus hó 7-lle napjának délelőtti II órája határidőül klldzellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1861. évi LX. l-t. 107. és 108. §-at értelmében készpénzllze-lés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén bccsárou alul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelulloglaltatlák és azokrs kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés ar 1681. évi LX. I.<. 102. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 192(3. évi május hó 18. napján.
Haán Oyula s. k.,
íru kit. Jbltósígl végrehajtó.
Megérkeztek
nyári ruha és kabátkUlönlegességeink
SÁTORI SÁNDOR
, ruhaáru nagykereskedésében
Telefoni 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér 1 FőUzlet i SZOMBATHELY.
Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnj szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk.
E heti reklám-cikkeink i
Araink ezer ktronábsn értendők.
Angol siOvelből
divatalj ......
Női nyárituhá ... . Selymes biuzujdon*
150 150
90
Brosé selyem divat-
ruha .......
Fiu nyárimba ... . Férfi üivatOltOny Női és férfi esőköpenyek Férfi gyapjú felöltő ... 800 Női covercoat kabát
végig bélelt Tcnnisz-nadrág ......130—190
250 130 600
300
700
Nyomárait a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető; Olenbeck Károly).