* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
26.87 MB | |
2010-02-24 15:38:05 | |
Nyilvános 2678 | 7920 | Zalai Közlöny 1926. 144-170. szám július | Zalai Közlöny Politikai napilap 66. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 8a. évfolyam, 144. szám A • tW. Nagykanizsa, 1928 jullus 1, csütörtök Ami 1800 POLITIKAI NAPILAP WottWl 4. tUaJWrsUJ íklu i_uim.il imiiirtáMiiiií & Felelős szerkesztő: Barbarrts Lajos tftnW-Wu: Kwtaalm 78. I FJáiuUst ára egr Un 30.000 ka Lassan ölé méreg Szovjetoroszország, Európa testének ez a veszedelmes kele-vénye ujabban Angliára vetette szemét, miután előőrseit elhelyezte Francia- és Németországban. Erre a vakmerő kísérletre a nagy angol sztrájk szolgáltatott alkalmat, amelyet Moszkva urai súlyos összegekkel támogatlak s amelyektől azt várták, hogy alapjaiban rendit! meg az ősi alkotmányt, megkönnyíti a bolsevista eszmék előretörését. A józan angol politikusok, elsősorban pedig az uralmon levő konzervatív párt vezetői nagyon jól tudják, hogy a bolsevizmus, ha gátat nem vetnek neki, lassan ölő méregként hat s ha egy társadalmi szervezet későn ébred a védekezés szükségességének tudatára, a titokban végzett rombolás oly tényeivel találja magát szemben, amelyek erőit megbénítják, elhatározásainak végrehajtását gúzsba kötik. Ez az1 ország azonban nem azért az évszázados tradíciók s a megtestesült alkotmánylisztelet hazája, hogy egy olyan távolról jövő veszedelemmel, mint a bolsevizmus, szembe ne nézzen. Azok az erőteljes felszólalások, amelyek Balfour és Joynson-Hlcks belügyminiszter részéről hangzottak el, eléggé mutatják, hogy a konzervaliv Anglia tisztában van a bolsevizmus elleni védekezés szükségességével s olyan mértékben teszi meg intézkedéseit, mint amilyen mértékben Moszkva szemtelensége arcátlanabbá válik. Nagyon kevés sikert jósolunk a bolsevista törekvéseknek Angliában. Először útját állja ennek az angol nép temperamentuma, másodszor vezetőinek ügyessége, harmadszor és legfőképen pedig az a mély nacionalizmus, amely minden angol ember lelkében ott ég s egyedül tette lehetővé egy 42 milliós népnek azt, hogy a föld egyheted része felett uralkodjék. A gazdasági helyzet sem olyan válságos, dacára minden sztrájknak és munkanélküliségnek, hogy Anglia mérhetetlen gazdagsága és szervezettsége meg ne Birkózna vele. Szabadlábra helyezik Bethlen miniszterelnök merénylőjét ? *1 svjáci szfivetségtanáos vlzsgál&blrája kihallgatta Juszt Ivánt a fogházban Bern, junius 30 (Éjszakai rádiójelen/és) A Bzövct-ség-tanácsi vizsgálóbíró ina Oenfbe ulazoll a törvény szék fogházába, ahol harmadiélóráu keresztül kihallgatta gróf Bethlen István magyar metény-lőjét Juszt Ivánt. Azt hiszik, hogy a merénylőt ideiglenesen szabadlábra helyezik és ellene a vizsgálatot gyorsan lefolytatják. Smiih Jeremiás főbiztos <~ ma reggel elhagyja Budapestet A Memxotl Bank la albuoauxott népaxSvataAel tanioaadóJAtdl Budapest, junius 30 (Éjszakai rádiójelentés) Smlth Jeremiás Magyarországnak a Népszövetségtől kiküldőit pénzügyi főbiztosa holnap, csütörtökön reggel az Orienl expressel elhagyja Budapestet Budapest, junius 30. (Éjszakai rádiójelentés) A Msgyar Nemzeti Bank főtanácsának mai rendes havi ülésén Popovlcs Sándor dr. vbtl. meleg szavakkal búcsúztatta el a népszövetségi ellenőrzés nemzeti banki tanácsadóját Harry Artúrt, aki a pénzagyi ellenőrzés megszűntével szintén távozik a főbiztossal. Fegyenc-lázadások Romániában Fegyveres bandita-csapat megtámadott egy fegyházat - Zendülés a kény szer muri; ára ítélt rabok között Bukarest, Junius 30 (Éjszakai rádiójeleméi.) Egyik Bukaresthez közel esó fegyház ellen az elmúlt éjjel egy fegyveres bandita csapat támadást loiézetl. Az éj lepte alatt, épen őrségváltás idején ineí>-kisétclték behatolni a fegyház udvarára azzal a szándékkal, hogy a foglyok szökéséi elősegítsék. Az őrök tüzelése azonban elriasztotta a vak- merő banditákat, akik meghátrálva eltOntek az éjben. Ugyanezzel egyídóben a Targul-Okna-i sóbányában is, ahol kényszermunkára K4II0ÍI dolgoznak, a fegyencek valahogyan fegyverekel szereztek és zendolésl csinállak, de az őiők azt elfojtották, csupán néhány fegyencnek sikerült megszökni. A zendülés értelmi szerzőit elszállították. Több ezer négyzetkilométert Jöntött el ta Tisza Pár centiméteres emelkedés ujabb gát-szakitáaokat okoz — A Duna áradása befejeződött vízrajzi osztálya jelenti: A Felső-Dunának és mellékfolyóinak erős apadása az árviz végét Jelenti. Komáromban ma recgel tetőzött a harmadik árhullám 653 centiméterrel; holnapra itt már apadás várhaló. Budapesten tegnapról mára az előzetes Jelzéshez képest kél centiméteres áradás volt észlelhető és még holnap is lesz csekély emelkedés, péntektől fogva azonban lassú, de állandó apadás fog beállani. Miskolc;, junius 30 (Éjszakai rádiájelentés.) A Tisza Tisza—Dorogmánál áradásban vju, arait a Sajó és Boldva nagymennyiségű vizének beömlése okoz. Tisza-Bábolnánál a Tisza elöntötte a réteket. Ha még pár centiméterrel emelkedik ezen a részen, akkor átszakítja a gátakat és veszedelmes pusztítást fog véghez vinni. Több ezer négyzetkilométer föld igy Is viz alatt van. /t földművelésügyi minisztérium A miniszterelnök Kecskemét díszpolgára Kecskemét, Junius 30. (Éjszakai rádlijelenlés) Kecskemét város törvényhatósági bizottság* mai közgyűlésén díszpolgárivá választotta gróf Bethlen István miniszterelnököt. KépviselS-temetés Győr, junius 3a Oyőfött nagy részvét melleit temették él ESttö-vényl Károly nemzetgyűlési képviselőt. Huszár Károly a nemzetgyűlés nevében mondott gyászbeszédet, ítélethirdetés a frank, ügyben Budapest, junius 30. (Éjszakai rdi&jelcntés) A bíróság ma hirdette ki a frankogyben Virágé Ferenc ellen hozott Ítéletét, miután az ítélet kihirdetésekor Virágh beteg volt. A bíróság hat hónapi börtönre, egymillió korona pénzbüntetésre és három évi hivatalvesztésre Ítélte Virágh Ferencet. Virágh fellebewM. Aggasztó Pasies állapota Prága, junius 30. (Éjszakai rádió-jelentés) A Vecser Jugoszláv jelenlés után azt a hírt közli, hogy a Karlsbadban üdülő Pasics állapota nagyon súlyos és már ágyban fekszik. Fiát Pasics Radomirftávirattlag Karlsbadba hivták. Pasicsnak állandóan 39 fokon felüli láza van. A radikálisok küldöttségét neme/uged-lék be az orvosok Pasicshoz. Móricz Zsigmond másodszor is megnOsAlt Budapest, junius 30. Máilcz Zsigmond Péter Pál napján házauáiot kötött Simonyi Máriával. Tanul voltak: Miklós Andor főszerkesztő és Simonyt Kálmán dr. kir. tanfelügyelő. Fenntartották Baoher áa Fábry letartóztatását Budapest, junius 30. A vizsgálóbíró ma délben megkezdte Bacher Emilnek, a Viktória malomkoDCein igazgatójának és Fábry Oszkárnak kihallgatását, majd kihirdette előttük a letartóztatás fenntartásáról szóló végzést. Mindkettő felfolyamodott a végzés dlen. Veszélyben a oserkész-n agytáborozás Budapest, junius 30. (Éjszakai rádió jelentés) A cseriészszövetség a nagy esőzések miatt nem tudja megrendezni a Nagytábort az újpesti szigeten, ezért a főváros tanácsától a Népligetet kérték. A tanács nem hajlandó a kérést teljesíteni. ZALAI KOZLONV 1926 jullus I Lakatos Vince dr. 1868-1926 Nagykanizsa, iunlLJ 30 Óriás volt a magyar tölgyek között. Erős, hatalmas, purilán magyar, Zala is a Balaton nevelése. Most kidőlt a sorbői, melyben kevés a hozzi hasonló érték, 33 évi Uniti működés alatt büszkeségévé dolgozta magit Zala kulturájinak és azon tul Is halhatatlan értékeket termelt i magyar kultur-harc arzenálja szimára. A ludős tanár, csornai premonlrei rendfl kanonok, aki olyan rajongója volt a nagy magyar tengernek, távol Keszthelytől, a budapesti Vöröskereszt kórházban adla vissza nemes lelkét az Ég Urának. Halál-hlre, bár nem érte viratlanul Keszthely társadalmát, mélységes megdöbbenést váltott U a városkában és egész Zalában. A részvét fájdalmánál csak az flr értése nagyobb, amit távozásával pótolhatatlanul hagyott maga után. Lakatos Vince dr. 1868-ban Zalamegye Szepezd kisközségében született. 1895-ben szentelték pappá. 1893 óta működött Keszthelyen, mint az ottani premontrei rendi gimnázium tanára. Mini tanir, mint tudós, mint pap, mint ember hivatása ideális magaslatán lutotta be 33 éves tanári pályáját. Markáns vonalú tollával magyar, latin ét olasz nyelven, itthon és külföldön beírta nevét az irodalom és kultur-tőrténet fóliánsaiba. Lelkén viselte városának és a Balaton-kul-lusznak minden |ó ügyét és ahol tenni kellett, mindenütt első volt a csatasorban. Érdemeinél csak a szerénysége volt nagyobb s az a rengeteg mísyar kincs, ami innét burjánzott az ós zalai főidből s amit most oda vitt vissza magával, mielőtt mindent kitermelhetett volna. Vájjon sarjad-e és mikor sarjad utóda ebből a zalai földből...? • Keszthely, június 30. Lakatos Vince dr. holttestét nagy gyászpompával kisérték be az állomásról. Ma dél-elótt 10 órakor a katolikus templomban gyászistentisztelet voltt, mely alkalommal a templom zsúfolásig megtelt Félórával később az ezrekre menő közönség a temetőbe vonult a kápolna előtt lelravatalozott koporsó elé, ahol 11 órakor Siefaics Aladár apát-plébános a rendtagokkal fényes rekviemet pontifikált. A szertartás alatt a gimnázium énekkara gyászdalokat énekelt. A simái az Iparos Dalárda adott elő búcsúztató gyászdalokat. Dacára a zuhogó esőnek a temetés alatt végig halalmas embertömeg illla körül a tudós tanár koporsóját. A nyitott siinál elsőnek Szered Imre a tanári kar, majd dr. Oár ítonyí Lajos szerkesztő a keszthelyi Iparosdalárda nevében, melynek az elhunyt diszelnöke volt, mondott mély énésü Istenhozzádol. Deér Rezsó a volt érettségizőit tanítványok, Bukovich Béla az öreg diákok nevében tartottak gyászbeszédeket. Bukovich az öregdiákok nevében, akik most tartják találkozójukat, bejelentette, hogy a gimnáziumban Lakatos-atapitványl létesítenek a nagy tudásu tanir iránt érzelt kegyeidből és szereleiből. Az alapítványok gyűjtését azonnal meg is kezdték. Alapítványi adakozásokat elfogad a .Zalai Közlöny" nagykanizsai szerkesztősége és keszthelyi fiókkiadóhivatala, ahonnan a beküldött összegeket rendeltetési helyére jutatljuk és nyugtázzuk. Éjszakai nézeteltérés egy harcias és egy rendőr között amazon A SZÉP SZOMOR LÍVIA SZOMORÚ ESETE Nagykanizsa, junius 30 | Régen elkongott már az éjfél, a templomok tornyában. Itt-ott már álmos kakas-szó is szüremkedik elő a perifériák udvarai felöl. Hajnali három óra van. A csillagtalan égen homályos derengés jelzi, hogy u| nap van készülőben s már elég közel jár. > Az alvó város utcáinak csendjében csak az őrszemes rendőr csizmájának kopogása hallatszik. Meg egy apró cipősarok kopog ütemesen valahol a közelben. A rendőr felfigyel. Csinos, jól öltözött, 20-22 éves leány csatangol az ulcán. Látszólag céltalan a bolyongása, mert meg-megáll, Irányt változtat, szóval olyan magatartást tanúsít, hogy a rendőr igazolásra szólítja fel a késő éjszaka egyedül kóborló leányi A leány először csak végig néz a rend éber őrén, aztán megy tovább. A rendőr nem tágít, hanem köteles-ségszertlleg újból felszólítja a leányt, hogy Igazolja magát. Erre aztán egyszeriben végeszakad az éjszaka csendjének. A leány sértelt önérzetének minden dühével és hangszálainak minden ere|ével kiabálja el tiltakozását az ellen, hogy ót egy rendőr meg merte szólítani. Igazolásról hallani, de hallgatni sem akarva megy tovább. A Slnger-üzlet előtt a rendőr megint elébe áll: — Kérem, Igazolja magát, vagy — A leány megy tovább és nem igazolja magát. — Akkor kövessen a kapitányságra I — szól most már erélyesebben a rendőr. A leány megy tovább és nem kövei! a kapitányságra. Mit tesz a rendőr ? A leányt megfogja a bal karján és vezeti a megszokott „direkció" felé. A leány torkaszakadtából védekezik — mindhiába. A legkevésbbé sem parlamentáris szavak lavinája nem hozza ki sodrából a rendőrt. És mit tesz a leány? A szabadon levő jobb kezéből ledobja a retikült és egy kis csomagol s az Igy használható állapotba hozott kezével nekitámad a rendőrnek s most már tettleg is-igyekszlk bebizonyítani a rendőrével merőben ellenkező állispontja igazságát. Nagynehezcn, a rendőr minden önfegyelmezettségének megfeszítésével sikerült csak a haragos amazont előállítani a kapitányságra, ahol kiderüli, hogy Szomor Liviinak hívják és pincérlány egyik nagykanizsai korcsmában. Hogy harcias fellépése érthetőbb legyen, az is kiderült, hogy bakonyi születés, Bakonycser-jén született 22 esztendővel ezelöll. A rendőrségen őrizetbe vélték az önérzetes pincérleányt és másnap átkísértették az ügyészségre. Hatósági közeg ellen elkövetett erőszak miatt megindult ellene az eljárás. Öreg piarista-diákok találkozója Akik 20, 25, 30 és 45 év előtt érettségiztek Nagykmnizaa, Junius 30 A jó öreg nagykanizsai piarista-gimnáziumi diákélet derűs napjai elevenedlek fel néhány órára azok előtt, akik 20, 25, 30 és 45 év elölt tették le az érettségit a piarista-gimnázium falai között és tegnap találkozót adlak egymásnak, hogy felelevenítsék a mullat és szeretettel gondoljanak vissza azokra, akik őket az élet számára felnevelték. Az öreg diákok már hétfőn este jöttek össze a Koronában, ahol a legjobb hangulatban családtagjaikkal egyült a késő esti órákig tartott kedélyes ujra-ismerkedésük. Péter és Pál ünnepén reggel részt veitek a felsölemplomi hálaadó istentiszteleten, amelyet Eberhardt Béla igazgató celebrált, majd kivonultak a róm. kath. és az izr. sírkertbe, ahol elhunyt tanáraik és tanulólár-salk sírját megkoszorúzták. A tulaldonképení ünnepély a gimnázium évzáró ünnepélyével egyült folyt le, amikor ugyanis Eberhardt Béla igazgató kiosztotta a jutalmakat éB értesítőket. A 45 év előtt érettségizettek nevében Markos Oyula volt nemzetgyűlési képviselő, a „Herkó Páler" szerkesztője, a 30 év előtt érettségizettek nevében, akik a Millenium évében \'hagyták el az iskolát, dr. Somogyi Béla köszöntötte a tanári kart. A 25 év előtt érettségizettek nevében Méhes Oyula budapesti tanár mondott derűs hangú beszédet, míg a 20 év előtt érettségizettek üdvözletét és háláját Kovács Boldizsár állomásfőnök külön e célra irt magas szárnyalású alkalmi költeményében mondotta el. A szónokok mindegyikét lelkesen megéljenezték. Hogy válaszoljon nékik, Eberhardt Bűla igazgató emelkedik szólásra. — A szerzetes Iskolának — mondta beszéde folyamán — tradíciói vannak. És ha összejönnek a régi ta- nulók és megláljik az ismert reve-rendát, meglátják a muhjukal. Itt csak az emberek változnak, de nem a szellem, nem az irányzat, noha nem zárkóznak el a kor szelleme elöl sem. A múlt tradícióihoz liiven akarják nevelni a mostani generációt, hogy becsületes munkásai legyenek az életnek. A régi tanirok szeretetének melegével üdvözli az öreg diákokat, akik példit adnak a mostani diákoknak, hogyan kell ragaszkodni ehhez az iskolához. Az igazgató szavait ,az öregek" és a nagyszámú közönség lelkesen megéljenezte. Elhatározta mind a négy évfolyam, hogy a reálgimnáziumban az elesett hós tanulótársak emlékére felállítandó emléktáblához anyagilag hozzá fog járulni. Délben a Koronában bankett volt, amelyen ugy a 45, mint a 30, 25 és 20 év előtt érettségizettek családtagjaikkal együtt részt vettek. Az 1881-ben érettségizettek közül megjelentek: Markos Oyula a Herkó Páter szerkesztője Budapest, Ollop Mór dr. ügyvéd Nagykanizsa, Éhn Kálmán dr. kir. kormányfötanácso8, nemz. képviselő Csurgó, Fenyves Ede evang. esperes Méneshely, Ooitinger Ray-mond ny. táblabíró Gödöllő, Gáspár Ferenc dr. megyei főorvos Kaposvár, Topler György főjegyző Bu-csuszenllászló, Tarlós Oyórgy h. államtitkár Budapest; az 1896-ban érettségizettek közK: Országh Lajos dr. törvényszéki orvos Nagykanizsa, Somogyi Béla dr. Budapest, Deutsch Izidor dr. orvos Nyitra, Schwartz La|os dr. ügyvéd Csáktornya, Ács Mihály gyógyszerész Budapest), Tschdk Gusztáv vasúti főfelügyelő Budapest, Welbourne Vilmos állomásfőnök Mór, Barabás Kálmán posta-lávirda felügyelő Nagykanizsa ; az 1901-ban érettségizettek közül: Méhes Gyula tanár Budapest, Hoch Oszkár dr. ügyvéd Nagykanizsa, Kűlléy János dr. földbirtokos Zalagógánfa, Tánczos Kálmán plébános Zalaszenllászló, Barthos Oyula hercegi fóerdömesler Nagykanizsa, Gártner Antal dr. ügyvéd Nagykanizsa, Darás László dr. ügyvéd Nagykanizsa, Tiipammer Jenő a Nemzeti Bank főtisztviselője Nagykanizsa, Plánder Boldizsár tanitó Nagykanizsa, Dukász Jenő Máv intéző Kisújszállás, Lepsényi István tanár Nagy-kálló, Keőmüves Ferenc magántisztviselő Nagykanizsa, Kelemen József körjegyző Zalabér, Wlnkler Ferenc poslafelügyelö Szombathely; az 1906-ban érettségizettek közül: Beer Antal postafelügyeló Sopron, Deutsch Ödön vasúti ellenőr Barcs, Fenyő Dezső dr. ügyvéd Budapest, Qoda Pál dr. körorvos Felsösegesd, Ha|ek József dr. postatanácsos Sopron, Kattauer Jenő poslafönök Mar-czali, Krátky István dr. fő|egyzö Nagykanizsa, Kovács Boldizsár állomásfőnök Hidasbonyhád, Kroznár János állomásfőnök Légrád, Namé-nyi Ernő dr., az Orsz. Iparegyesület h. igazgatója Budapest, Novai Antal adóügyi jegyző Gyönk, Miklós Imre dr. orvos Nagykanizsa, Szabó József dr. plébános Enying, Szommer Imre műszaki postatanácsos Budapest, Szűcs Géza dr. Nagykanizsa, Takács Imre községi főjegyző Somogyjád, Viola György dr. százados-orvos Szeged, bizony Aladár dr. volt törvényszéki biró sírjánál Krátky István dr., a piarista sírboltnál Szabi József dr. plébános mondott beszédet. 1928 juHos I Iskolák évzáró ünnepélye """"^tinilií céljaira \' Nagykanizsa. junius 30 Isméi elmúlt egy Iskolai évad és oktatók és növendékek hálaadó istentisztelettel búcsúztak a lefolyt, eredményekben gazdag iskolaévtől. A nagykanizsai kegyesrendi gtmni-lítim ifjúsága lauáiaik vezetésével vasárnap reggel a lelsólemplomba vonult, ahol Eberhardt Béla reálgimn. igazgató a szoklscs Te Deumot és izent-misél végezte a szülök nagyszámának jelenlétében. Istentisztelet után a gimnázium tornatermében megkezdődött az évzáró Onnépély. A Magyar Histekegy eléneklése ulán Eberhardt &Ma OdvOiólte a megjelenteket, lóleg a 45, 30, 25 éi 20 év elótl érettségizett Oreg diákokat. Rámutatott az elmúlt év kedvező eredményeire. Nem az voll a cél, hogy jó jegyeket gyártsunk — mondotta — hanem az, hogy komoly, eredményes mun»át végezzünk. Koszoneltel adózik annak a meleg érdeklődésnek, mellyel az intézet iránt viseltetik a nagykanizsai közönség, amely az év folyamán 10 millió koronán felül adományozott jó előmenetelő ifjak jutalmazására. Ezután átadta a jeles tanulóknak a jutalmakat és az értesitókel. Több mint 12 milliót osztott ki Eberhardt Igazgató a jó előmenetelei, boldog ifjak között. Htrjma Sándor ezután a maturáltak nevében búcsúzott el szeretetteljes szavakkal az intézettől és a tanároktól. Az évzáró ünnepély az ifjúsági énekkar énekével ért véget. A Rozgonylujoal elemi iskolában is Szenl Péter és Pál napján voll az évzáró ünnepély. Rudnyónuky Miklós, hitoktató Te Deumot és szent-misét mondott, majd utána az iskolások tanítóikkal a nagy tornaterembe vonullak, ahol az évzáró ünnepélyt anya- is csecsemividő ünnepéllyel kapcsolták Össze. Béres Jánosné lanilónó az anya-és csecíemóvédelemról tartott tar-Wmas, gyakorlati példákkal illusztrált előadást. V\'gele Juci (III. 0.) szavalt, majd Oogl Mária Ullitónő vezetésével a ZALAI KÖZLÖNY Öngyilkossági kisérlet 50 gramm aszpirinnal Nagykanizsa, junius 30 Szabó Anna 18 éves nagykanizsai születési], gyermekek melleit alkalmazón leír.y 28 án, hé:főn, ötven gramm aszpirint vett be Öngyilkossági szándékból. Az öngyilkosságot szolgálati helyén, Fríedenthál Rersóuck Kazincy-utca 11. sz. alatt levő lakásán követte el. Eszméletlen állapotban szállították a mentők a kórházb.i, ahol azonnal gyoT.ormosást alkalmazlak rajta. Tettének oka szerelmi bánat. Állapota teljesen javuló és dacára a hihetetlen mennyiségű aszpirinnek, már tegnap fent járt. Az állapotában beállott gyors javulás csak a hirtelen orvosi beavatkozásnak tulajdonítható, mert egy kis késedelemmel a rendkívül nagy adag aszpirin feliétlen halálát okozta volna a lánynak. Szombaton indul a gyermek-vonat Nagykanizsáról a Balatonra Nagykanizsa, junius 3ö A gyermeknyaraltatási akció első csoportja — 40 fiu — nem az eddigi tervek szerint pénteken, hanem jutlus 3 án, szombaton reggel indul el Balatonbrrénybe. Az Összes gyermekeknek 1/29 órára kell gyülekezniük a pályaudvaron. A rendezóaég a gyermekek részére kedvezményes utazást eszközeit ki a Dclivjsut üzletigazgatóságánál. Eszeiint a gyermekek léi negyedosztályú jeggyel teszik meg harmadik osztályon az utat. Minden gyermek az odautazás költségéi, 7500 koronát hozza magával szombaton léggel. Ugyancsak mindenki hozza magával a vissza-utazási jegy árát is, összesen tehát 15.000 koronái. !jöb uian VI. osztály növendékei kétszólamú éngkeket adtak elő. ibb szavalat és ének előadása Brauner Lajos igazgató nagyhatású évzáró beszédet mondott. ztz Iparostanonciskola fiu- és leány-növendékeinek ünnepélye délután 3 órakor volt a tornateremben, amely leljííeo meglelt a nagyszámú közönséggel. Ott voll az Ipartestület elöljárósága, a teljes tanítói és hit-oktatói kar és az iparosvilág vezető egyéniségei. — Az iskolai énekkar Lejcslk Pongrác hitoktató vezénylete alatt elénekelte a Hiszekegyet, majd Munkácsi Láizló hazafias versel •dőlt elő. Fende Ferenc lanuló tz iparosiljak nevében mondott kösző-Iielet a tanítóságnak lelkes fáradozásáért — rendkívül hatásos beszédben, amely általános figyelmet kelteit. /Hfncste Teruska a leányifju-ság szeretetét és hálájál tolmácsolta a tanilói karnak. Töbo ének és szavalat után Poredirs Antal igazgató rámutatott a tanítóság munkájára, a lefolyt esztendő eredményeire és hálával adózott a városnak \' és az Ipartestületnek azért a meleg támo- gatásért, melyben az iparostanonc-iskolát részesilette. Utána a vasárnap este is szép sikert aratott ,Az erdő" cimo színdarabot adta elő az iparoslanoncís-kola énekkarának műkedvelő gárdája a plebdnia templom restaurálása dijaira foidilva aunak anyagi eredményét. Nyáry Andor Irredenta színmüvének mély erkölcsi tartalma megérdemelte, hogy olyan számosan tekintették meg mindkét előadáson. A szereplők minden igyekezete azon voll, hogy minél tökéletesebb előadást produkáljanak, ami minden tekintetben sikerült is. Különösen { kiváltak szép játékukkal Hermann Mancika, O.bán Nuslka, Varga jolánka, Szollár Mancika, Sipos Rózsika, Siabó Bözsike, Veszely Ilonka, Iván Erzsike, Varga Mancika, Kelemen József a férfiszereplök közül, úgyszintén Millci Oyörgy, Árkus János, Jcrdanics József, Orbán Ferenc. Tóih István, Molnár Anlal, Srabidos István és a többiek: Oin-ter Oyörgy, Kosiéin Lacika, Orbán Aianka, Koslein Ferike, Kelemen Kálmán, Babils Ferenc, Harangozó Frici éa Sándor, Tóih Ferenc. Veszely Ilus több szavalatot adott elő tneleg érzéssel. A színielőadást egy élőkép lejezle be, amelyben a szenvedő Hungária bibliai vonatkozásban nagyon elmésen volt szimbolizálva. Előadás után lánc következett, amely a legjobb hangulatban éjfél utánig tartott. LE VENTE-HIREK Nagykanizsa, Jonlui 30 A tegnapi kedd gazdag volf levente-eseményekben. A megye községei egymás u>án reudvzik versenyeiket, melyek mind késiülődése-kei jelentenek a megyei versenyekre. Levente-okútól tanfolyam Nagykanizsán A Nagykanizsán junius 14-énkez-dódó levente oktatói tanfolyamra a nagykanizsai járás területéről 7 tanító és 2 közigazgatási tisztviselő jelentkezett. Levente-verseny Zalaszentbalázson Vasárnap délután nagyon szépen sikerült levente versenyt rendezlek Zalaszentbalázson, a szentbalázsi, bönöncci és kacorlaki levente egyesületek. Hatalmas nézőközönség elölt mintegy 350 levente produkálta magát. A délután 3 órakor kezdődött versenyen szabadgyakorlatokat és atlétikai versenyeket mutatlak be. Míg a versenykezdés elölt Kiss plébános lelkesítő beszédet Intézett a levente ifjakhoz, akiknek fejlődése és képzettsége általános dicséretet nyert. Megjelentek a versenyen Nagykanizsáról Laubhelmer Alán dr. és Berla Jenő dr. szolgablrák, Csorba István járási testnevelési felügyelő és még számosan a környék intelligenciáiból. Az egyénileg legjobban versenyző leventék között 10 levente sapkái osztottak kl dijképen. Az ünnepélyt a Hiszekeggyel fejezték be. A leventék betanításának és képzésének érdeme Tihanyi adóügyi jegyzőé. Járási leventerseny SDmegen A sümegi levente egyesület vasárnap 1400 leventével löbb mint ezer főnyi közönség előtt járási levente versenyt rendezett, melyen megjelent Nagykanizsáról Cabsovlcs Kornél megyei testnevelési felügyelő, aki teljes megelégedését fejezte ki a látottak lelelL Legközelebb megyénk krvetkező 3 községében lesz leventeverseny. Balatonfüreden juIius 15, Tapolcán augusztus 1, Nova augusztus iN Nagymennyiségű Creppe de Chine - minden színárnyalatban « meglepő olcsó árban i Kisfalud! éss Krausz divatnagyáruházában az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. ZALAI KÖZLÖNY 1926 túlim I. | Dr. Rothschild Samoiié| A régi nagyasszonyok közül való volt. Aki csak egyszer is beszélt vele magával vlltc lényinek kedvességéi, szellemének linóm báját és emlékezett reá sokáig, mint ahogyan emlékezik a lelkUnk egy ritka szépségű virágra. Régi kanizsai családból származóit. Ilt közöltünk élte le életének több mint hat éviizedéi, mégis éreztük, hogy szellemével és tehetségével átlépte a kisvárosi lársadatom szak korlátait. Régi hagyományokban nevelődön, nagy műveltségű asszony volt, ki nem zárkózott el értetlenül a modern kultura megnyilvánulásaitól. Az emberszerelet munkájának hivatott harcosa voll. Mint az la. Nőegylet elnökasszonya kora reggeltől késő estig fáradhatatlanul, önmegtagadással dolgozott szegényei érdekében. Az Ínséges, ki ajtaján kopogolt nem távozott soha Qres kézzel. Adni tudott a nagy lelkeknek avval a csodálatos finomságával, mely nem kergeti a pirt az arcunkba. Vigasztalta a scbzelt szivüeket, támogatta a lankadókat. Még a közelmúltban is didergő, éhséglől sápadt kis gyermekeknek szerzett ruhát, meleg hajlékot, lipláló eledeli. Nagyszámú, tekintélyes családja gyászolja szemefényét, büszkeségéi. Az Igaz asszonytól őszinte szívvel, mélységes fáidalommal vesz bucsut különböző felekezetekhez, különféle társadalmi osztályokhoz tartozó barátainak és tisztelőinek sokasága. Dr. Winkler Ernőné Mímkád! Noimi • Hogy ki volt özv. dr. Rothschild Samuné Nagykanizsán, azt minden szénái hangosabban kifejezésre juttatta temetése, amiljor ezren és ezren kísérték ki utolsó útjára. A megboldogult földi maradványait kedden délután óriási gyászoló sokaság mellett a gyászházből az izraelita templom udvarára helyezték. Az udvar ezüstszin levelű nyárfái szomorúan hajtották le lotnbkoroná-jukat és ahova csak tekintettünk, szám nem maradt szárazon. A Jóság elköltözött. A megjelent diszcs gyászoló sokaság soraiban a családon kivül olt láttuk dr. Krátky Istvánt, dr. Eóry-Szabó Jenőt, dr. Szabó Lajost, Melz Józsefei, dr. Kállnay Gyulát, Dob-rovlcs Milánt, a teljes Izraelita Jótékony Nőegyletét, a Keresztény Jótékony Nőegylet soklagu küldöttségét, számos egyesület és testület képviselőit. A halotti zsoltárokat Abramovlcs Márk főkántor énekelte, mig a férfikar Havas Rezsó vezetése alatt egyházi gyászdalokat adott elő meg-kapóan. Ufinkler Ernő dr. főrabbi gyászbeszédet mondott az elhunyt felett, méltatván női, anyai és testvéri erényeit.. Ezután a hatalmas gyászmenet a Főúton, Kazlnczy-utcán végig vonult az izr. sírkert halottas házába, ahol ujabbi ima után dr. Frled Ödönné az Izraelita Jótékony Nőegy- let nevében magasan szárnyaló, költői finomságú gyászbeszédben búcsúztatta az elhunytat. A sírnál pedig dr. Britl Tivadar az izr. hilközség nevében mondoltutolsólslenhozzádűt. A komárvárosi leventeegyesület műkedvelőinek előadása Színielőadás és bál Eredeti magyar láncokban gyönyörködött a közönség Komárviros, június 30 (Kiküldőt! munkatársunktól.) A komárvárosi Levente Egyesület lelkes műkedvelői gárdája vasárnap szépen sikerüli előadást rendezett táncmulatsággal egybekötve. Ai előadást nagyszámú intelligens közönség nézte végig és a község polgársága is szép érdeklődést tanúsított. Délután a fe\'diszitett vendéglő-udvaron a komárvárosi derék fenték kis színpadot építettek és a táncolók részére jó helyről gondoskodtak. Oi óra után kezdetét vette a tánc, majd esle 8 órakor megkezdődött az előadás. Draskovlts Gyula tanító, levente-oktató betanításában és rendezésében, színre kerültek szavalatok, Iré-fik és egy egyfelvonásos vlg|áték: a .Muszka vőlegény". A .Munkára feli" c. versel Horváth János szavalta értelmesen, ügyesen, majd a .Cigánykönyőrgés" c. dialogot Szabó László és Török Jó-z>ef játszották el sok derültséget okozva. A .Muszka vőlegény\'-ben Draskovlts Annus, az iskola-Igazgató leánya, kedves, flde egyéniségével személye8itelt meg egy helyre magyar leányi. A másik női főszerepben Németh Lujza tetszett nagyon a darab httás közönségének. Szabó László, Horváth Imre, Tollár Ferenc, Pajor József és Török József leventék ad\'ák a többi szerepeket, elevenen, otthonosan mozogva a színpadon. Nagy hatást ért el Ntmeth József a .Nagyvilág\'-hoz c. szavalatával. A komácvárosl Dalkör Draskovlts Márton igazgató preciz vezetése mellett előadta a Himnuszt és hazafias és népdalokat Előadás után virradatig lánc voll. A szépen sikerült est Draskovlls Oyula laniló érdeme. Igen élvezetes voll a komárvárosi nép.eredeti magyar tánca. Pestist hozott az árviz Lton (Mexikó) junlus 30. (Éjszakai rádiójelentés). Az áradás következtében pestis ütött ki. Hat ezer család teliesen kenyér és hajlék nélkül van. Eddig a pusztító veszedelemnek \'/60-nél több halottja van. Afrikába viszik *bd el Krimet Párls, junlus 30 (Éjszakai rádió-jelentés) A Petit Párisién szerint a spanyol és francia kormányok megegyezlek abban, hogy Abd el Krímnek és kiséreténck milyen sorsot szántak. E hir szerint Abd el Krimet egy afrikai gyarmatra viszik. — Ugyancsak igy helyezik el kiséreté-nek tagjait is, akiket külön külön bánásmódban részesítenek. Megszökött bankigazgató Komárom, funíus 30. (Éjszakai rádiójelentés) Freystadll Pai, a komaromi Koruua bank vezérigazgatója legnap Poihonyba és Prágába uta-zoli, ahol a b ink szanálása ügyi ben tárgyalásokat fo\'yiaiott. Mos Pozsonyból az a hir érkezeti, hogy a vezérigazgató titokzatos körülmények között ellünl. A hir Komáromban óriási izgalmat kelleti és a felek nagy tömege valóságos ostromot rendezett a bank ellen. A rendőrség alig bírja a rendet fenntartani a bank elolt. A práteri földek panaszosainak gyűlése Teljesen nyugodt lefolyása volt a gyűlés — A választmányt kibővítették — Az összes panaszokat memorandumba foglalva nyújtották át városunk nemzetgyűlési képviselőjének Kállay Tibor dr. megígérte sürgős közbenjárását Nagykeniis«, luntui 30 Részletesen beszámoltunk arról az akcióról, melyet a nagykanizsai va-gyonváltsági földhözjuttaloltak indítottak, hogy löbb sérelmük elintézést nyerjen. Mint ismeretes, annak idején az OFB 1921-ben a Práler mellett elterülő részen juttatott földhöz közel ezer emberi. Az ollani földhöz jutlaloltak közül azok, akiknek nem jutott megfelelő termőföld és a vizenyős részen kaptuk földet, sérelmesnek találták az OFB határozatát és az ellen fellebbezést jelentettek be. A föld minőségén kivül azt is sérelmezték, hogy a földek után lulma-gas bért állapítottak meg. A panaszosok vasárnap délclőlt a Keresztény Otthonba nagygyűlést hívtak egybe, melynek egyetlen pontja az volt, hogy egyöntetű megállapodásra jutva a sérelmek tárgyában, Intézkedéseket határozzanak el. A kitűzőit időre a Keresztény Otthon nagyterme teljesen megtelt közönséggel. Több mint kétszázan vettek részt a gyűlésen. Ansorge Antal a földhözjuttaloltak választmányának elnöke, DV pályamester elnököli a gyűlésen és vezette azt le teljesen nyugodt, higgadt mederben. Nagy beszédében ismertette a gyűlés célját és kérte a meg-jelenleket, hogy alapos körűllekin-téssel hallgassák meg előterjesztését. Beszéde alatt többen saját egyéni sérelmeiket hozták fel. Többek hozzászólása ulán az eddigi törvényszerinll választmányt kibővítették 8 taggal. Megválasztották: Bencik Józsefet, Bolf Györgyöt, Tiszai Ferencet, Qyergyik Józsefet, Bencik II. Józsefei, Ötvös Kátolyl, Baján Józsefet és Vargha Károlyi, akiknek feladata lesz az összes érdekellek nevében intézkedéseket tenni. Ezután határozatitag kimondta a gyűlés, hogy a legalkalmasabbnak azt találják, hojty a tiz tngu választmány tisztelegjen Kállay Tibor, Nagykanizsa nemzetgyűlési képviselőjénél és kérjék fel, hogy elismert nagy tekintélyével vegye kezébe a földhöz juttatónak ügyének elintézését és sérelmeiknek szerezzen reparációl. A határozatot az egész nagygyűlés lelkesen mondta ki tudatában annak, hogy olyan embernek kezébe telték le sorsuk elintézését, aki már számtalan esetben babizonyitolla, hogy válaszlóinak jogos érdekeit mindenkor és mindenütt támogatja és ha azok védelmére szorulnak, vagy segítséget igényelnek, azt is eredmény-nyel megteszi. Ansorge elnök a gyűlést berekesztette, majd a tiz lagu választmány elment a Koronába, ahol Kállay Tibor dr. tartózkodott épen Krátky István dr. polgármester-helyettes társaságában. Krátky dr. közvetítése lehetővé tette, hogy a vároB nemzetgyűlési képviselője azonnal fogadhatta a küldöttségei, melynek tagjaival egy külön terembe vonult. Itt Kállay dr. a választmány valamennyi tagjának bemutatkozását fogadta, majd nagy érdeklődéssel hallgatta végig Ansorge elnök szóbeli kérelmét, melyben kéri, hogy a nagykanizsai fötdhözjutlalottak nevében vállalja azt, hogy felsőbb helyen a sérelmek ügyében lépéseket legyen. Ansorge rövid beszédben ismertelte a panaszok generális lényegét. Több kérdésnél a jelenlcTö Krátky dr. világosította fel a nemzetgyűlési képviselőt A kérelem előterjesztése után Kállay dr. arra kérte az érdekelteket, hogy sérelmeiket, panaszaikat egy memorandumba foglalják össze és még mostani, kanizsai itt tartózkodása alkalmával adják át neki. Egyben több az ügyre nézve fontos városi aktát kért be Krátky dr. főjegyzőtől, hogy a nagy komplexumot képező kérdés minden fázisáról tájékozódást szerezzen. A küldöttség tagjait végül is Kállay dr. megnyugtatta, hogy érdekeiknek jogossága és sérelmeiknek orvoslása ügyében mindent elkövet és amint Budapestre ér, sögtön intézkedik. Valamennyien nagy örömmel vetlék a képviselő szavait és láthatólag megnyugodtak, hogy ügyüket ilyen kezekbe tették le. Kállay dr. azzal búcsúzott a választmáuy tagjaitól, hogy másnap, héifón várja a memorandum átadását. A memorandum átadása hétfőn d. e. meg is történt. Ansorge elnök a városházán nyújtotta át a még vasárnap megszerkesztett memorandumot Káll.iy dr. nemzetgyűlési képviselőnek, aki ismétellen ígéretet teli, hogv\'szívvel-lélekkel magáévá leszi ügyüket és elir.tézi azt. A memorandum átnyujlásánál Jelen voll Krátky Islván dr. is, aki a vasárnapi fogadtatáson ernlilett városi iratokat mu\'atla be KlUay dr. nak. Most, hogy a fötdhözjultatottak ügyének elintézését Kállay dr. velte kezébe, rrinden vemény megvan arra, hogy ez a kényes ügy a fennálló jogoknak minden irányban megfelelő elintézést nyer. 1926 julius ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK ■apiremd Július I, o»Qt«p»5k fLW Ktpl * <"\' 06 P^0\'- „^Sik JtluuC 8 6ra 01 perckor. _ Személyi hlr. Makó Kliger Sándor miniszteri laoicsos a nép-lóléli minisztériumból. tegnap «"*n Nagykanizsára érkezeti, ahol a vu-vtMték-rendszcr kibővítése ügyében lotytat tárgyalásokat. — A polgármester állapota. Sabián Qyula dr. polgármester álla-„oü a sikerüli vakbéloperáció után knormális |avulás képéi mutatja, úgyannyira, hogy mir látogatókat la \'"Ü^Orvoal oklevél. A fővárosban lunius 26 ín tartották: az orvosi é» Ljgyszerészi vizsgákat, mely alkalommal Szalay Ignác keszthelyi elöljárósági tag lia, J4z«í az orvosi oklevelet kllünöercdménnyel nyerte el. — Elmarad a jullus elejére tervezett városi kOzgyDIés. Sabján Oyula dr. polgármester július első napjaira szándékozott közgyűlésre Összehívni a képviselőtestület tagjait. El a közgyűlés a polgármester betegsége miatt most elodázódik. .-— Jegyzőválasztás Hosszúvölgyön. Hosszúvölgy községben, a oagykaniisal járás főszolgabiróságá-nak képviseletében, 30 án (szerdán) ejtették meg a jegyzőválasztást és jegyzővé Notnágel József mura-kereszturí segédjegyzOt választották meg egyhangúlag. — Községház avatás Zalaszentbalázson. Zal.szenlbalázs uj községházát most avalták lel bensőséges ünnepség keretében. Ezalkalommal a község és környék számottevő tagjai nagyszámban jelentek meg. — Keszthely tDzoItófőparancs-nokának vizsgája. A szombathelyi ttlzollőtiszti tanfolyamon 26-án tartolták meg a gyakorlati és elméleti vizsgálatokat. Ezalkalommal Bognár Imre adőügyi jegyző, keszthelyi tűzoltó-főparancsnok sikerrel tetle le a vizsgát — Esküvő Keszthelyen. Krausz Zsigmond tekintélyes keszthelyi kereskedő leánya, Margit vasárnap eskfldötl OrOk hűséget Simon Márton tart. lüzérfőbadnagynak. Az esketést dr. BUcItler Sándor egy. m. tanár végezle, aki szép beszédet intézel! a fiatal párhoz. Az csketésen fényes közönség veit részt. — Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik Bilalonberényben a fdidö idény tartamára megkezdte orvosi működését. — Az 50%-os balatoni vasúti kedvezmény Nagykanizsára történt kiterjesztéséről, amil vasárnapi lapunkban részletesen ismertettünk, legnap étkezett meg a hivatalos átirat Nagykanizsa városához. A kedvezmény az elmúlt vasárnaptól kezdve érvényes. — .Privát hentesek" büntetése. A városi rendőri hünletöbiró 50— 300.000 koronáig terjedő pénzbirsággal sújtott 18 olyan nagykanizsai magánost, kik iparigazolvány nélkül váglak le serléseket s azok húsát és zsírját kimérték. A megbüntetettek közi olyanok ls akadtak, kik Ipar-szcrűleg űzték a .privát hentes-mesterségef, mert három nap alatt 3—4 sertést is kimértek ilyen mődon. A megbírságollak valamennyien fellebbeztek. ÖpdSgtorony, Rcx Ingram, Ramon Novaro, Barbara la Marr, Lcvis Stone. — Sebesség-jelző táblák a kanizsai utcákon. A nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője tervbe vellc. hogy egyéb nagyobb forgalmú városok minlá|ára Nagykanizsán is sebesség-jelző táblákat fog alkalmaztatni a város belterületének azokon a pontjain, ahol ez az elővigyázat! intézkedés leginkább szükségesnek mutatkozik. Az első ilyen táblát a Kazinczy utcának a postapalota mellett összeszűkülő részén fogják a kél szcmbenlévő ház közt kifeszíted drótra függeszteni. Nem árlana — ugyancsak más városok mintájára (pl. Keszthely I) — irányjelző táblákat is felállítani a városbőt kivezető ulakoo, azonkívül pedig a hajtásra, előzésre stb. vonalkozó ligyclmezlelésekel, benzintöltő állomásokat is hasonló módon jelezni az egyre nagyobbodó autó-forgalom miatl. — A lálóticgylbucsun a hegy levé-nél csak 11 ég leve volt több: — elmosta ax alaposan a nevezetei buesut. Míg délelőtt a somogyszent-miklósi plébános misét és szentbeszédet mondott, addig csak kitartott valahogyan az idő, Je aztán nem látott a Lálőhegy több napsugarat. Még a dezék bagolai leventék egyforma sapka in is elázott a loll. A mulatozik meg a pincébe szoniltak, de bizony ott is csak cliztak. Nem csudai Citera meg harmonika szólt mioden kii pincében és lotyt a nőtázás, llne. Cizcm-iszom szünet nélkül. Kzjni.-á-riíl Is sokan néztek kl a LátA-hegyl búcsúra. — Nyugalomba vonuló tanítók. A vallás és közoktatásügyi miniszter Nóvák Ferenc cserszcgtomaji ta-nilót és Markovlcs János oiosztonyl rk. elemi isk. igazgatói f. évi szeptember 1-jévcl nyugdíjazta. = Uj autóbuszjárat Nagykanizsán. A Szarvas-szálloda és kávéház tulajdonosa a napokbsn egy Igen kényelmes és lObb személyi befogadó autóbuszt állított Uzembt, mely elsősorban az állomás és a Fölér közöli fog közlekedni a vonaljára-lok szerint. A vileldijat egy ulért minimálisan 8 ezer koronában állapították meg. — Schwarcx Dezső harisnyái a hglobbak. — Szerencsétlenség cseresznyeszedés közben. Két szerencsétlenségről, mely közül az első halállal végződön, már beszámoltunk, most tapolcai jelentés szerint megírhatjuk a harmadik balcsclcl is. Magyaros-hegyen Malis Sándor vincellér csc-resznyeszedés közben leeseti a fáról egy karóba. Életveszélyes sérülésével a tapolcai kórházban ápolják. = Tennlsz-verseny előtt rakettiét huroztassa meg Vágó Endre illat-szertárában, Fő-ut 14. Időjárás A nagykanizsai metoorologlal megfigyelő Jelentése: Szerdán a /Jd.uí.\'jé*-M: reggel 7 órakor +13, délután 2 órakor +14-3. este 9 órakor 4-13-4. /■eíMze/: Egész nap borult. Sztliriny: Égése nap Északkeleti szél. Csapadék reggel 2*5. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre még hűvös és esős idő várható. — Belratások az áll. el. iskolákba. Az 1926-28. tanévre a rendes beiralások ugy a mindennapi, mint az ismétlő-iskolai tankötelesek részére jullus !., 2., 3. napjain délelőtt 8-tól fél 12-ig sdélulán 2—4 lg lesznek. A lanulók szüleikkel vagy felnőtt hozzátartozójuk kíséretében kötelesek a beírásnál megjelenni, magukkal hozván Értesítő könyvecskéjüket; az I. osztályba Iratkozó kezdők pedig születési Idejükről kiállított Tanúsítványt, amil az anyakönyvi hivatal iskolai beírás céljára ingyen log kiállítani. — Beiratáskor 40.000 korona fizethető. Az igazolt szegények minden fizetés alól felmenteinek. Javító vizsgálalok szeptember 1-én délután 2 órakor tartatnak. A |övő tanévben egészen más, uj kiadású tankönyvekből történik a tanitás, miért is figyelmez-letnek a szülők, hogy szeptember elölt gyermekeik részére semmiféle könyvet, tanszert előre be ne szerezzenek, csakis akkor, amikor az Iskolák igazgatói az uj tankönyvek jegyzékét a könyvvásárló szülők rendelkezésére bocsátják. ÖrdBgtororw, Rcx Ingram, Ramon Novaro, Barbara la Marr, Lcvis Stone. — A rosszul dobott suly áldozata. A nagykulasl levenle-ver-senyen a levente-oklatő súlyt dobott, mely véletlenül egy ságodi fiatalemberre esett, aki súlyos sérülési szenvedett. A balesetnek a fegyelmezetlen közönség volt okozója, amely nem respektálta a megszabott halárvonalat és közelebb ment a megengedett távolságnál a versenyzőkhöz. — Tflz Lentiben. A lenli-i Ola ser-malom istállójában lüz ütOII ki. A nagy szélben az islálló leljcsen áldozatul esett a pusztiló elemnek. A kár 10—80 millió korona. A tűzoltásnál derekas munkát végezlek az Eszlerházy-uradalom tűzoltói. — Vitorlásversenyek a Balatonon. A Balatoni Yacht Club cz-4vi vitorlásversenyének sorozatát július 18-án kezdi meg Balatonfüreden. A klub Icredl osztálya ezalkalommal egyéb ünnepélyek rendezését is tervezi. f — Ujabb másfélmilliárd folyó tisztogatásra. A löldmivelésűgyl miniszter értesítette Zitamegye alispánját, hogy a Zala folyó Kehida és Tüskeszentpéter közotli részének me-dertisztogatási munkálalaira másfélmilliárd koronái utalt ki. Az évi kilencszázalékos kölcsönt tíz év alatt kell visszafizetni. — Ha Hévízre jőn, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsOnkönyvtárát olvassa. _ Schwarcx Dezső cégnél url ti női divatárukban legszolidabb U-uolgálás. SPORTÉLET Tenniszverseny Julius negyedikén, vasárnap az alliszlek ünnepélyével kapcsolatban a szezon első tenniszversenyét rendezi a Zrinyi Toma Egylet. Vendége és ellenfele az NTE jó kvalitású lentilsTgárdája. Mindkél egyesük! négy-négy férfi versenyzőt állit ki, akik körmérkőzést jáiszanak. A verseny (el|esen nyilt, mert ma már a: NTE versenyzői is rulinnal és technikával rendelkező játékosok, kik feltétlen méltó ellenfelei a Zrinyi reprezentánsainak. Az NTE játékosainak fejlődését mi sem bizonyítja jobban, mint az a körűimén), hogy a mull évi 8:2 lavaszi verseny után Asszel csak 6:5 arányban veszletlék el a versenyt. A Zrinyi színeit Csikós Jenő, Halszer János dr., Makó Gábor dr. és Talmann Waller dr. képviselik. Tartalék Farkas István. Az NTE Összeállítása még nem ismeretes. Természetesen elsősorban a már tavaly is nagyszerűen bevált verseny-|átékosok jönnek kombinációba. (Kerékpárosok vándorgyűlése.) Julius 4-in nemzetközi kerékpár-versennyel és kerületi tura-kirándu-lással egy bekötött kerékpáros-vándor* gyűlés lesz. Akik Kanizsáról részt venni óhajlanak, szombat délig jelentkezzenek Welnernél. (Nagyok és kicsinyek.) A rossz idö mlalt kevés számú közönség érdeklődése mellett folyt le a mindvégig nagyon mulatságos mérkőzés; mindkét fél erősen ambicionálta a játékot, aminek eredményeképen mindkét félből sokan kénytelenek voltak kiállani. Eredmény 6:5 a nagyok javára. MOZGÓSZINHiZAK Uránia szombat—vasárnap Ördögtorony, Egy kalandornő regénye, Rex Ingram rendezése, főszerepekben: Ramon Novaro, Barbara la Marr és Lewis Stone. RÁDIÓJtÜSOR Jullus I (csütMSk) Budapest (5601 D. e. Ü.30. 12 és d. u. 3: Hirck. kílzíazdaslg. <J0: Kbuen-Hé-deniry Kiroly g(6f előadisa: .A nemien cserkésznagyUbor megnyitása.\' f,:EWadis .A leányok pltyaválaaaláaa ■ S tó: Kamarazenekar hangversenye. 7: Művészei. 8.10: Előadás: .Hat hőnaplg Kisiisiiban.\' 8J0: Hangveraeny. 10: Kamarazene. Bécs (531 és 5S2Í) I). c. 10 és d. o-4.1&: Hangverseny 5.30: McsedilulAn. 8.15: Hangverseny. Bertlu (504 és 571) l>. u 5 30: Hangverseny. 6: Teazene. 7.S5: Előadás: Emberek és Illatok IndUban: 8.30: Zenekan hangverseny. 1030: Tinczene. Hamburg t39J5) 0. u. 4.<0: HaiKver-aeny. 9: Mandolinhanffrerseny. 10: linc-«ne Prágn (365) D. u. 4 30-5.30: Sexletl. 0: Német leadás. 8: Zenekari hangverseny. Róma (425) U. 5: Hirck, Biade. 5,40—7: JaiabatKl 0.10: Nag)\' spanyol hangverseny. Rádió híreink helyszűke mitlt bolnapl számunkra maradtak. ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullui I. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az Irányzat a mai értéktőzsdén továbbra Is igen szilárd volt, bár a szilárdság nem volt olyan általános, mint a hétlól Ozletl napon. A spekuláció ma főleg néhány vezető szolid értékpapírt favorizált, ezek igen nagy árnyereségre leltek szert. A kuliszban Osztrák Hitel, Salgó és Rima voltak Igen szilárdak, a többi érték csak kisebb mértékben javult. A bankok kőztil Kereskedelmi Bank és Pesti Hazai iránt nyilvánult meg érdeklődés. Legszilárdabb volt a bányapiac, ahol különösen külföldi vásárlásokra Kőszén és Urikányi, ennek következtében 8»/o-kal emelkedtek. Kőszén mai árnyeresége 270 000 K A piac többi papir|al szintén szilárdak voltak. Az ipari értékek közfll Danubius, Naslcl, izzó és Feiten 4-6%-kal javullak. A cukor és malomértékek kisé elgyengültek voltak. A forgalom a nagy szilárdság ellenére sem volt élénk, mert a keresettebb paplrokbau áruhiány mutatkozott. Zűriek] sárlat »*<• I4WG", London 251400, N.«-.. 516-50, Btlml 1460 00 Milano 1867-50, Hullni" TO7S0, Sa.Uo 12300, Wtan 73-15 IjOa 375-00, !>lít. 1530 00 Badapeal 78-30. Viraó 40 00. Bakttait 33510. M|iU 913 50. A kudapeill Tóude do7Lu-]egyxése 7I7$-7«7I kmtUt* 711701Í770 tart 47410 441419 ■«|m*i itaiM. Cwkka. 1114-7X0 •arUa II Ml 17(44 OMr <1X1748 III Ml Osüü 7iato-7un IWfr— IMMI r>wii k. WMH69 Kii irt tat WWHW IWIMI M WtftW Otxlo ItlIO H7M Uá mw Ma •474 0>4I4\'0 Un »!3I10 MUio IMI <6 a Un uii;m 3|lí17U8ű Mt. I0H4-I7044 NA > w:o» o»m.>iWi iv»n:» HUtMUft** OU km. 119.0 IW4Q. ÍM*U •IMI9 MN fa. iwa» \\wt •• I»1M II3» it*s:oM Virul 7171-7474 «vMln. IIM3-U7K t«IM IW» Wtaft 100M40IU l\'Mt APRÓHIRDEfÉSES Ax iprfhlrdctíí dija 10 iuM« 5000 Vor. A dmtzó ■ minden vatUgibb txlüból álló Hó kél szónak ttimlttatik. Minden lovábbl RÓ dija 500 K. A hlr4«tésl dlj «lflr« f[*«t«ndff a forgalmladó ho«i«imltá»ival Bidoco* <5 vlrvczct<k-Mc»cIÓ tanono felvitetik Szepesi. Zrinyl Miklós-utca 22- Mindennemű táblaQveaak aszlnlosok, kf Kinek ós uradalmak risztre |ulányos Jiaklrt szerezhetők bc Stern Üvegesnél, Vasutl-utca 17/19. 1469 Egy elagánaan berendezett utcai szoba azonnal kiadó. Cim a kiadóban. 2138 Eladó a vágóhídi dUlóben 1 hold |ó-termó fekete (Old a régi bolgár keitekből és megvételre keresek használt, de Jókaiban levó gépszljal. Bóvebbet megtudható Simon István hentesnél Klskanizsa, Vuraudl-utca 3/c. szám. 21 <0 Diákokat teljes ellátásra felveszek. — özv. Vargáné, Kfnlzsy ulca 30. Férfi és ndl fehérnomD varrást vállalok jutányos áron. Singer Oiza, Árpád-utca 7. Egy tanuló az Iskolaév tartamára uri csalidnál teljes ellátást nyerhet — CJm a kiadóban. Kétszobás nIcai lakia elköltözés miatt azonnal átadó Király-utca 5. A nagykanizsaiak gykanizsai lalkozóhelye i Budapest legelsórendQ, modem, családi szillója, az István király szálloda VI., Podmaniczky-utca 8. Mérsékelt árukl Figyelme* kiszolgálás I Modern berendezési Központi Ifltéat - MetegTlzuolgUUtia I -Fürdők! — Lift] Anyugati pályaudvar közelében hu ibui. 76 H o. 427.500 — 430 * 00, T7 .141 433500 - 435.000. 78 435 OCft^-437.500 .,;<b dnjUatntl (a pol-vültkt 78 IU.-04 420.000— 422\'600, 77 tu-» 425060— 427.500, 78 kg.o-42r.500 480 000 79 kK-o. 430.000—432600 loaa 235 000-237.5C0. lakanaánvlrpa 235 000 245 000, sOeároa 280.000—325 000, ..k 285070-292 570, t«mul 232 500 - 235 ttpcá 600.000~610.000. Mit. 180 000 —195.COO, lorpl 165.000-167.500. 8ertésvásár rútulta. 4069. ■•Ívből cladatl<n«l vW.i. au.dl 1200 drt>. P.lwicnán I7.005-I7.2C0. Hadait 15 750 —160(0. u«dett WUd 15.090 —1550) koonytt 13 000—14.0X eWndl arai 15 000-15500. másodrendű 14 000-1-1.500, annoI saldfl 16000-19.000. aialoniia nagyban 20 500- 21,000. nli 25.000 - 25.5C.0, klroall bv.i 17.750—18030, aialonnái Hl ■III 19 000—70 50O. Az Irányzat lanyha. Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar él Kíayr-kereskedés ST, Hagykaaim Kituufl k.r....ajl Ó- é» UJBOR 1917. évi (onaaayabar lllerenklnt I, kajÁató Ica, REMETE, Sugár-ut I. ui«. Stölzle-féle a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben mindeu hasonló üvegnél jobb, tehát árban a legolcsóbb 1 Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó rokonunk /f ROSENBERG ERNŐ a Transdanubla R.-T. főtisztviselője junius hó 29-én este \'Ali órakor csendesen elszenderült. Drága halottunkat csütörtökön, julius hó 1-én d. u. 4 órakor temetjük az izr. temető halottas csarnokából. A gyászoló család. A Transdanubla Egyesölt Gőzmalmok Részvénytársaság Igazgatósága, felügyelöbizottsága és tisztviselői kara mély megilletődéssel Jelenti, hogy főtisztviselője, illetve szeretett kartársuk rr ROSENBERG ERNŐ ur mult hó 29 én rövid szenvedés után jobblélre szenderült. Az elhunyt a cég szolgálatában egy emberöltőn át a hü kötelességteljesítés és megértő kartárs mintaképe volt. Nagykanizsa, 1926. julius hó 1-én. Emlékét kegyelettel őrizzük! Értesítés! Ezúton is ludatom Nagykanizsa és vidéke vásárló közönségéi, hogy Erzsébet-tér 14. azám alatti üzletemben julius l-t8l IS-élg a raktáron lévő porcellán-áruk egy részét elköltözés miatt kiárusítom., Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek, valamint képkereteiéi julányos árban kapható. Vételkényszer nélkül tekintse meg Üzletemet! Szivcs pártfogást kérve kiváló tisztelettel SKOPÁL ANTAL. am üveo- poro«IUnk«r«»il«dí lajty kanizsai klr. Járásbíróság mini telekkönyvi hatéaág. 31KVtk. 926. szim. Árverési hirdetmény-kivonat. A Ur. Kreisler JAiscl és Or. Sehleifler Imre nagykanizsai ügyvédak állal képviselt N\'éptakarekpéuztár Részvénytársaság Nagykanizsán végrehajtatónak Gll Miklós pa-csai lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverési 15,000.000 K tőkekövetelés is járulékai beha|tása véneit a nagykanizsai klr. járásbíróság terű-leién levő, Pacsa közrégben lekvó s a pacsal 49. szljkvben löA\'c. hisz. a. foglalt kert a bellelekben ingatlanra 2,500.000 kor., u. a szljkvben foglal! IKvd. hrsz. kert a bellelekben ingatlanra 2,500.000 kor.. és a pacsal 1099. szljkvben IftVbl. hnz. a. fuglall ház 211a. szám alall és kerl a báltefekbeo ingatlanra 35,000.000 kor. ki-kiállási árban elrendelte. Az árverést 1926. évi augusztus lió 2. napján délelőtt 10 érakor Pacsa községházánál fogják megtartani. Iís pedig a pacsa i 1099. szljkvben log- lált 195/bl. hrsz. ingatlan ciak azon esetre lesz árverés alá bocsátva, ha arra az W78rk. 926. sz. hirdetménnyel Kiss Péter követelésének behajlása céljából 1926. lunlus hó 18-ára kilüzőlt árverés nem tartatnék meg. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiál-lási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók cl. Az árverclni szándékozók kötelesek bá-nalpénzol a kikiáltási ár IO°.»-ál készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal axámitott óvadékképes értékpjplrosban a kiküldöttnél lelcnnl, hogy a bánatpénznek előleges bírói leiéibe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. 1.-C. 147., 150., 170. XL. t.-c 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tctl, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a klkiál-lásl ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegész,leni (1908: XÜ. 25.§.) Nagykanizsa, 1926, évi május hó 17. napján, A kiadmány hiteléül: Horváth s. k. hit. Iblló. Iioil.isunt. Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (NyoradaveatS: Ofenbeck Károly). ifl. évfolyam, 145. Mám_ Nagykanizsa, 1928 Jullus 2, péntek Ara 1800 ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Elutasították a Juszt Iván kiadatására vonatkozó kérelmet Kétezer frank ivadék ellenében szabadlábra helyezik Bethlen miniszterelnök merénylőjét Ocnf, Jullus l (Éjszakai rádiójele ntés) Calamln vizsgáló bíró Genfben táviratol kapott a szővetségtanácsiól, melyben értés illír, hogy a rrugyar kormány kérelmét Juszt Iván kiadatására vonatkozólag elutasították, egyben tudtul ad|ák a vizsgálóbírónak, hogy Juszt Iván\', gróf Bethlen István magyar miniszterelnök merénylőiét, két ezer Irank óvadék ellenében szabadlábra lehet helyezni. Ilyenformán, ba a genfi törvényszéki pénztárba még ma befizetik az óvadékol, a két ezer frankot, Juszt Ivánt azonnal szabadlábra helyezik. A magángazdaság szanálásának tervein dolgozik a miniszterelnök Vulius közepén Inhepusztára érkezik és munkában tölti a nyári 0! szünetet SztrtrutMg M kWMhital FUS.U. HMüKiji fcSkki*»tiv»ui: w»rai«ty-a. a. Készenlét A szélső baloldal organuma készülődésre fújta meg harsonáját, mert választások szelét érzi a levegőben s meg akarja ragadni ezt az alkalmat, hogy „öntudatra ébressze" az ország munkás társadalmát. Mindenesetre a készülődés korán kezdetét vetle, mert a nemzetgyűlésnek csak 1927-ben jár le megbízatása. A szociáldemokraták a tőlük megszokott vádaskodásokat szegezik a kormány mellének, igy akarván lélrevezetni az ország társadalmát és mindent elkövetnek, hogy éket verhessenek az ország túlnyomó többségét tevő polgári társadalom közé. Mindenesetre merész vállalkozás ez részükről, mert nem látják a világ forgásának tendenciáját, nem lálják, hogy a nemzeteknek már elég volt a balleié tolódásbúi, mindenütt a higgadt eszmék kezdenek előtérbe nyomulni s egyre jobban morzsolódnak le a szélsőséges felfogások. Hazánkban ugyan minden agitációnak gátját szegi az a konszolidációs munka, amelyik a jelenlegi rezsimhez fűződik, a polgári társadalomnak mégis ligyelemmel kell lennie a készülődésre. Bár a választásokra vonatkozó hírek koraiak, mégis a készülődés ne csak az egyik oldalon történjék azzal a vehemenciával, amelyik minden eszközt jó fegyvernek tart, hanem résen kell lennie minden polgári szervezkedésnek, hogy abban u lusában, amelyik az ország választó polgárságának megdolgozására irányul, egyel len polgári társadalomhoz tartozó egyént se hódilhassanak el annak a felfogásnak számára, amelyik távol áll a magyar lélektől és céloktól. A polgári társadalomnak, amelyiket a nemzeti érzés vezérgondolata irányit,, össap kell fognia már most. Ennek a társadalomnak politikai letéteményese csupán az a párt lehet, amelyik évek hosszú során át magához tudta ölelni a közvélemény legszélesebb ré-tegeil, mert szolgálni tudta érdekeit, ami egyben azonos volt a magyar haza érdekeivel is. Bndaptst, Jullus t Giót Bethlen István miniszterelnök ma Kenderesre utazott, óból pár hélig Horthy Miklós kormányzó vendége lesz. A miniszterelnök innen ínkcpusztal birtokára utazik, ahol július közepétől kezdve hosszabb időt IBII. A miniszterelnök a nyári szünet alatt is dolgozni fog és részletes programmol dolgoz ki, amelyek az államháztartás és a magángazdaság kérdéseivel IcIinerQlnek. Részletes tervet log kidolgozni a magángazdaság talpraáilitására is. A politikai élet csendjébe a két küszöbön álló választás hoz csak némi élénkséget. A biharkeiesztesl kcrtilctbtn szombttün tarifák a választást. Az egységespárt még nem állított hivatalos jelöltet, meri a kerület elbírálására akarja bizni, hogy kit óhajt jelölni. Az elhunyt EDUMnyl kerületében ugyancsak szombaton, vagy vasárnap kerül a sor választásra. Több név keiOlt kombinációba, azonban beszélnek arról is, hogy egységes-párti programmal Cseng Béla ottani főszolgabírót fogják jelölni nemzetgyűlési képviselőnek. loUnrtaa-Wetoa: bolualzw 78. azáa EWtattJl ára tgy bóra 30.000 konaa Katasztrófáira a frank zuhanása Eddig tegnap Jegyezték a legalacsonyabban Zürichben a trancta frankot Budapast, jullus I A zürichi és londoni jelentések a francia frank ujabb kataszlrófálls zuhanásáról adnak hírt. Zürichben ma 14.30-al indult a frank és 14 05-ig zuhant, majd 14.15-nél. állapodott meg. Ilyen alzesonyan még nemlegyezték a francia frankot Zürichben. A párisi politikai eseményeket kedvezőtlenül ítélik meg a nemzetközi piacokon és kétségbevonják, hogy Caillauxnak sikerülne pénzügyi terveit akadálytalanul megvalósítani. Londonban is hasonló felfogás alakul! ki a francia pénzOgyekct illetően, amii legjobban bizonyít, hogy Párizst 176!.\'. al jegyezték. Halálos korosmai verekedés Debrecen, julius I. (Éjszaka! rádiójelentés) Korcsm«l verekedés közben egyik stoms.CUof községben Fecskl Karoly földműves esv vasvillával többször fejbevágta Bent Pétert. A súlyosan sérült embert a debreceni kórház sebészeti oerti-lyára szállították, de már útközben kiszenvedett. A gyilkos embert letartóztatták és bekísérték a debreceni klr. ügyészség fogházába. Vasmegye bizalmat szavazott a miniszterelnöknek Szombathely, lulius I. (Éjszakai rádlójelentés) Vasvármegye törvény-haiosági bizottsága ma tartott rendkívüli közgyűlésén hazafias felháborodását fejezte ki a gróf Bethlen Istvín miniszterelnököt éit gentl inzultus felelt <s bizalmáról bizlo-titoila a minisztercinököl, akit kér a közgyűlés, hogy nagy, nemzetmentő munkáját folytassa tovább az eddigi utón. Megtartják a Cserkész-Nagytábort Budapest, jullus 1. (Éjszakai ti-diójelentés) A Magyar Nemzeti Cserkész Nigytábör Tanácsa közli, hogy az újpesti Srunyogh szigeten az áradások következtében tcllöró talajvizek mlay a.Nigytabor megayitásál két héttel elhalasztja. Minden más híresztelés, mily arról szól, hogy a Nagy Táborozás elntírsd, vagy jullus végén kezdődik, valótlanság. A Nagy Tábor megnyitása julius !5-{n lesz. Ha a Duna áradása olyan mérvű lehne, hogy á tisztiorvos véleménye szcilnt ax e^éaaígre káros lesne a levegő, ebben az esetben a Nagj Tábor Tanácsa már gondoskodotl más megfelelő helyről. Ez a Duna balpartján (pesti) lenne a megyori hegyek között. Smith Jeremiás alapítvány a műegyetemen * főbiztos nem fogadta ol a neki járó tiszteletdijakat Elutaztak a Népszövetség megbízottai Magyarországról Budapest, jutlul t Smllh Jeremiás nípszövet\'éj-i 16-bizlos ma reggel hagyta el Budapestet. Búcsúztatására a pályaudvaron megjelent dr. Kíss József népjóléti miniszter és Bud János pénzügyminiszter. A főbiztossal utazott el Slepmann, a Nemzeti B.tnk tanácsadója is. A főbiztos igen melegen búcsúzott a megjelentektől, sok szerencsét és minden jót kívánt Magyarorsrágnak. A főbiztos a népszövetségi tanács által részére megállapított tiszteletdíjat nem vette fel és távozásakor sem volt hajlandó elfogadni, amikor a kormány ezt neki újólag felajánlóik. A kormány ugy határozott, hogy a lel nem vett tiszteletdíjból a főbiztos nevére a műegyetemen alapítványt létesít, a\' melynek kamataiból évenként 1—2 műegyetemi hallgatót küld ki az amerikai technikai vívmányok tanulmányozására. Leégett község Gráe, julius 1. (Éjszakai ródió-jelenlés.) A Tages Post jelenti, hogy Marla-Neustadt községben veszedelmes tűzvész pusztított, melynek a nagy szélben 70 lakóház a hozzátartozó gazdasági épületekkel esett áldozati\' ZALAI KÖZLÖNY 1926 Julim 2. Egy batyns gyermekcsapat Nagykanizsa, julius I A minap reggel 4 és 5 óra közöli egy bátyus gyermekcsapattal találkoztunk a Kazinczy-utcában, akik álmosan, fáradtan haladlak a város belseje felé. Megállítottuk az egyik értelmesebbnek látszó gyermekei és megkérdeztük, hogy honnan jönnek ? A gyermek azonnal válaszolt, de nemcsak a kérdésünkre adott választ, hanem elmondta még azokat is, amire talán később lettünk volna kíváncsiak. — Mi a Rozgonyi utcai áll. el. népiskola V. és VI. osztályú növendékei vagyunk. Három napot Budapesten töltöttünk. Megnéztük hazánk fővárosának nevezetességeit. Nagyon sok szépet láttunk. Sokat tanultunk ott. Amikor az iskolában a tanító ur Budapest szépségeiről beszélt nektlnk, nem gondoltuk, hogy tényleg olyan szép a ml fővárosunk. Most azonban elhisszük, mert láttuk. Nem is sajnáljuk azt a pénzt, amibe az utazás került. Pedig Igen nehezen gyűjtöttük össze. Csontot, vasat és rezet gyüjtöttünk már mult év szeptembertől kezdve. Azután eladtuk és • pénzt átadtuk a tanító umak, ó pedig a takarékpénztárba vitte. A polgármester ur is kisegített bennünket egymillió koronával. Sohasem fogjuk elfelejteni az ö jóságos szivét s azt, amit Budapesten láttunk. Ültünk villamoson, földalattin, autobuszon, liften. A fővárostól igen olcsón kaptunk szállást és élelmezést. Olt maradiunk volna még tovább is, — ugy megszerettük a fővárost — de nem voll már pénzünk. Jövőre azonban többel fogunk összegyűjteni és Ismét felmegyünk. Ezeket mondta el a gyermek. Mi pedig elgondolkodtunk azon, hogy Nagykanizsa városának körülbelül 1800 elemi iskolai tanulója közül csak 27 gyermek látta hazánk fővárosát. Pedig fordított viszonynak kellene ebben lenni, mert csak ugy lehetne eredményes, hazafias nevelést a magyar polgárok lelkébe beleültetni, ha az ország szépségeit nemcsak könyvből, képről és térképről Ismernék, hanem azt a valóságban Is láthatnák. Milyen hathatós ápolása volna ez az Irredentizmusnak Isi Ezt korábban felismerték a Magyarországot megcsonkító hatalmak, mert tudomásunk szerint a cseh állam hazánktól elszakított részeinek minden falujából egy-két Jobb tanulót államköltségen felvisz Prágába, hogy a fővárosukon keresztül elhódítsák tőlünk elszakított véreinket. Nekünk annál nagyobb kötelességünk megszerettetni csonka országunkat, hogy így megszeretve, megismerve, minél feláldozóbb és leltre-készebb polgárokat nyerjünk belőlük. Sas Máoi meghalt Budapest, julius 1. Sas Náci, az ismert nólaszerző, aki hosszabb idő óta betegeskedett, tegnap este 10 órakor meghalt. Legénybucsu Budapesttől Siófokig Egy napok óta körfixMt aikkaailt a .tófokl oaandíHSk karjába Maiad! Siófok, julius I (Saját tudósítónktól.) Érdekes eset képezi szóbeszéd tárgyát a gyér számú közönséglöl népes siófoki slran-don. Egy sikkasztó) foglak el az illeni csendőrök, akit már napok óta körözött a budapesti főkapitányság. Ugy történt az eset, hogy a délelőtti órákban egy jól öltözöl! fiatalember jelentkezett a csendőrőrsön és a pénztárcáját kereste, amit bemondása szerint szállodai szobájában, mialatt ö részegen aludt, egy társaságában lévő nőés soffőr vett ki a kabátja zsebéből. Minthogy a tárcát egy nő és egy soflór valóban deponálta a csendőrségen s minthogy azok arra Is felhívták a csendőrök figyelmét, hogy érdeklődjenek a gavallér fiatalember pénzének eredete felöl, — mielőtt átadták volna neki a tárcát, megkérdezték, honnét van annak bőséges tartalma. — Sikkasztottam. — voll a lakonikus válasz. Először nem Igen akartak hinni a liatalembernek, de végül is a budapesti főkapitányságon való érdeklődés igazolta, hogy a sikkasztás valóban megtörtént s azt Hegedűs Ferenc, a Közalkalmazottak Országos Szövetségének tisztviselője követte el. Az elsikkasztott összeg hatvanmillió A borgőzös ifjú irataiból pedig kitűnt, bogy szórói-szóra azonos a körözött Hegedűs Ferenccel. Hegedűs G0 milliót vett át hivatalában, hogy azt elvigye egy bankba. Villamos helyett azonban autóba Olt és egyenesen Székesfehérvárra kocsikázott. Útközben minden üzletben szórta a pénzt, tetőtől talpig újba öltöztette a soffórt és önmagát. A soflőrnek azt mondta, hogy az esküvőjére megy Székesfehérvárra. Ili egy kávéházban egész éjjel pezsgőztek egy nő társaságában, majd reggel lllumináll állapotban átrándullak Siófokra, itt az étteremben feltűnt a felette hangos társaság, amely szobájába vonulva folytatta a dorbézolás), mig Hegedűs el nem aludt. Társai ekkor gyanút fogtak a sok pénz láttán és odébb álllak, gavallérjuk p!nztárcá|át azonban előbb deponálták a csendőrségen. Mikor Hegedűs három átlumpoll nap és éjszaka után felébredi, megrökönyödve tapasztalta, hogy eltűnt a pénze, amit aztán vesztére ment keresni a csendörségre. A csendörök a slkkasztőt felkísérték Budapeslre, ahol ügyét a kir. ügyészséghez tették át Harminc év végzett diákjai találkoztak Keszthelyen A premontrei gimnázium fennállásának nárom évtizedes ünnepén Keszthely, julius 1 (Saját tudósítónktól) A keszthelyi premontrei rendi főgimnáziumban Péter és Pál napján, az Intézet fen-állásának 30 éves évfordulóján az .öreg" diákok közül az alábbiak jelentek meg: /Iz 1896 ban végzettek, tehát akik legelőször teltek érettségit az azelőtt csak négy, majd balosztályos gimnáziumból főgimnáziummá bővült Intézetben: Dr. Biranyai József lapszerkesztő Komárom, Bognár Imre községi Jegyző Keszlhely, Bukvich Béla vasúti felügyelő Balatonszentgyörgy, Fridrich Jenő vasúti felügyelő Debrecen, Pintér János vasúti felügyelő Szombathely, dr. Kechnitzer Mór ügyvéd Szentgotthárd, Szép György járásbitósági elnök Vasvár. — 1897: Dr. Borzay Józsel és dr. Simon Géza ügyvédek Keszthely. — 1898: Dr. Imrik János ügyvéd Keszthely, Kétszery Géza állampénzt. lőlan. Keszthely, dr. Kertész Adolf ügyvéd Budapest. — 1900: Dr. Hanny Andor ügyvéd Keszthely, Málics Ferenc pléblnos Tűrje. — 1901: Hoffmann Arnold állatorvos Bosznagradiska, dr. Lénárd- Jinos hercegi főtitkár Keszthely, Oppel Imre tanir Budapesl, dr. Szűcs Károly ügyvéd Budapesl, Vajda A\\os körjegyző Hévlzszentandrás. —1804: Dr. Zalay Kálmán urad. intéző Előszállás (Fejérmegye), dr. Hofmann Imre borkeieikedó Keszthely. — 1905: Dr. Berzsenyi László királyi köz|egyző Keszlhely, dr. Mes-terics Elek orvos Keszlhely. — 1906: Dr. Boskovitz Andor ügyvéd Újpest, dr. Erényi Ouszláv író Budapesl, Hoíbstadler Aladár MÁV Intéző Soroksár, dr. Kardos Zoltán ügyvéd Keszlhely, Király Kálmán MÁV intéző Budapest, dr. Mosonyi Dezső igazgató-főorvos Szombathely, Weisz Sándor .Fészek" kávéház tulajdonos Budapesl. — 1907: Nagy Sándor premontrei kanonok Csorna. — 1909: Dr. Bartos István orvos Keszthely, Hampó Józsel mérnök Keszthely, Waginger István MÁV intéző Tapolca, Takács Antal r. k. hitoktató Keszthely. — 1914: Dr. Búzás Béla várm. aljegyző Zalaegerszeg. — 1915: Welsz Andor szállító Keszthely, Wilim Lajos oki. gazda Keszthely, Winkler Nlndot liszlvi-s:lő Keszthely. — 1917: Dr. Berkes Róbert Budapest. — 1918: Puskás Károly gazd. ak. s. tanár Keszlhely. — 1919: Dr. Szekeres György orvos Budapesl. — 1921: Farkas Dezső áll. orv. tanhallgató, oki. gazda Vörs, Szekeres Ödön KeST\'.iely. Egy derült nap 1,1926 junlus 27) Végre egy derüli nap ebben a szűrh, szomorú nyárban. A fenye-getó felhők elvonullak és aranyos sugarak táncolnak a lárva, nyitva levő ablakokon. Egyik-másik ablakból ki is hajol egy-egy kócos fejecske. Mosolygó gyermekszemek ölelkeznek a derült ég tekintetével. Megérlelték egymást. Csak a szél gorombáskodik még mindig, de az sem rontja el Örömüket, hiszen ez a nap az övék. Egymásután libegnek ki az ünnep-tóbe öltözött serdüló virágok, dobogó szívű kis diákok. Az édes mama utánuk néz, jól áll-e rajluk az uj ruha. S ók mennek. Egy ezer éves mult kíséri s egy sárbataposotl koldusszegény, elhagyott or,zdg várja kedves, tarka csoportjukat. Szép csendesen, zárt sorokban vonulnak fel a kis katonák, honleányok, a leigázott háza majdani felszabadítói. A nap a legfényesebb sugarait küldi, hogy megvédelmezze óket a szélben, a kietlen fásult lelkek közönye ellen. De mintha fölösleges Is volna az aggódás. Píros az arcuk, ragyog a szemük, büszkén, szinte a felnőttek öntudatával nézik a harci Jelvényt, a felszentelésre váró lobogókat. A nagy terel körülöleli az ifjúság. Rövidnadrágos cserkészfiuk Jönnek, /obbjukon egy-egy virágszál-tat. — A patkós szél incselkedve Játszik a páriákról h"sszan lelógó pánt\'lkákkal, a lenge árvalányhajjal. A kipirult párok félénken frézlk egymás!, vogy talán csak a szél Iáié-kin gyönyörködnek ? Olyan kedvt-sen, enyelegve dobja fel a pántlikákat a széles kalapokra. Oda az ár-valányhaj mellé szeretné csavargatni talán. S a bájos sorfal mögött vonulnak el a tépett haza erós bajnokai; s amint nézik a tüzes, Ifjú arcokai, a lelkesüléstót ragyogó kedves szemeket. megifjodnak, megtüzesednek ók Is. Önmagukba néznek s a ragyogó lelkekben felismerik a szent tüzet, melyet ók gyújtottak s hála az egek Urának, melynél most melegedhetnek Is. Kibontják a zászlókat. A fehér selymen a szegény, árva ország hatalmas prófétája: a Nagyasszony. A llsila szemek lágy sugara simogatja, csókolgatja a szelíden lebegó békegalambokat. — Csonkamagyarország kicsi katonái a elmert, a kellős keresztel nézik. Az átszellemült gyermekarcok hangosan kiállják Trianonnak a választ: nNem, nem, sohat" Felszentelték a zászlókat. Az apró zászlótartók odaálllak a ragyogó csapat élére. Megkezdődölt a harc, ostromolják az eget. Felbúg az orgona, Jelzeng az ének s a kicsike ajkak megmozdulnak, a bájos gyermekszemek könyörögnek. Ellentmondhat-e az Ur, az Igazságos, a Jól? S a reményüket vesztett, csüggedt magyarok némán néznek a könyörgőkre, a hitük erősebb, a reményük Oizóbb s u szeretetük összeforr a kicsike szí-vekkel s velük imádkoznak: , Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában /" Kvlcsék Anna Hnledékot kértek Baoherék hitelezőiktől Budapesl, julius 1. ABacher-ügy-gyd kapcsolatban az angol hitelezők Budapesten tartózkodó képviselőivel tárgyallak a Moilnum vezetői, kik a tartozás hátralevő részére, amely Julius 8-ikig esedékes, haladékot kértek. A tárgyalások eddig azonban nem Járlak eredménnyel, az angolok azzal utaztak el. hogy Londonban fognak határozni, 1226 [tillut 2 ZALAI KÖZLÖNY Könnyítés a határszéli forgalomban A nagykanizsai kapitányság Is ad kl átutazó vízumokat - Klsiszteri kiküldőitek Hagykanizsán Altiszti mulatság a Zrínyi-sportpályán Nagykanizsa, lutlui 1 Mint már megittuk, jullus 4-én délután 3 ótal kezdettel a 6. honvéd gyalogezred alllsztikara a Zrínyi-sportpályán nagyszabású nyári mulatságot rendez. A vállozalos komoly és tréfás versenyszámokból álló gazdag mttsor, mely « tágas tz\'p sporttelepen párhuzamosan bonjolódik le, minden érdeklődő számára bőséges szórakozást nyújt. Háromkor Indul a sportpályára az Erzsébet-térről a Fő úton végig haladva katonazenével a kerékpárosok impozáns csoportja, melynek látványos telvonulása nyitja meg az ünnepélyt. Utána futball mérkőzés, díjazással egybekötött verseny és egyéb mókás számok következnek. Különös érdeklődésre tarthat szamot a llszlfuvás, zsáklutás é» s lóverseny, melyek a kanizsai közönség előtt eddig még nagyobb részt ismeretlenek. A kugli, lövőversenyben, a ll-es rúgás én szerencse horgászatban, valamint a szépségversenyben mindenki előzetes nevezés nélkül részt vehet. Az este 9 órakor kezdődő és változatos műsor minden száma nagy élvezetet nyújt és a csata jelenet, valamint a tűzijáték ennek méltó befejezése lesz, amelynek hatása a megjelentekben maradandó emlékként fog sokáig élni. Mttsot után a tribün előtti téren a fiatalság mindene, a tánc veszi kezdetét, melynek előreláthatólag csak a reggel előtörő napsugara fog véget vetni. Meghívókat külön nem bocsátanak ki. Jegyek elővételben Schless Testvérek könyvkereskedésében, vitéz Tóth Béla és Stampf Zsigmond füszer-üzletelben és a Krdtky tőzsdében kaphatók. Életbelépett ■ Máv uj tarifája Budapest, julius 1. Ma reggel lépett életbe a magyar államvasutak Ui pengődljtzabása, amely a személy-dijszabásokat mint egy 10—12 százalékkal felemeli, mlg az áiudijiza-bísban 100 kilométeres körzeten be-Wl erős mérséklést tartalmaz. Nagykanizsa, Joliul I | A napokbún Nagykanizsán járt Hotzer Armand belügyminiszteri lit-kár egy külügy minisztériumi tanácsos kíséretében és dr. Kdlnay Gyula rendőtfótanácsossal, a helybeli rendőrkapitányság vezetőiével tárgyalásokat folytattak a határszéli forgalom tekintetében eszközölhető könnyítésekről. Megbeszéléseket folytattak ezalkalommal több, a határszéli forgalmai illető ügyben és megállapodtak a teendő célszerű intézkedésekre vonatkozőlag. Ezek közül legfontosabb az a köny-nyités, hogy a nagykanizsai rendőrkapitányság, mint nagyforgalmu határszéli város útlevélhatósága, rendkívül sürgős esetekben, mikor a sürgősség alaposan bizonyítható, utólagos tartózkodási vízumokat és átutazó Nagykanizsa, jullus I Néhány soros hirben jelentettük tegnap, hogy Szabó Anna 18 éves leány szerelmi bánatában nagymeny-nyiségü aszpirinnel megmérgezte magát, azonban az azonnal alkalmazott orvosi segély megmentelte az életnek. Ali^ egy nappal ezelőtt ugyancsak egy hasonló korú fiatalember tragikus öngyilkosságáról számoltunk be, amely azonban halállal végződött és csak napok múlva akadtak rá az öngyilkos hullájára a városi alsóerdőben. Mind a két öngyilkosságnál egy közös vonást fedezhetünk fel. Sem a fiatalember, sem a leány nem a nyomortól való lélelmében követte el az öngyilkosságot. Egyikei érzékeny szive, másikai szerelmes szive küldte a Halál mesgyéjére. Egyik rátalált. A másikra rátaláltak és visz-szarántották annak fagyos, zörgös vízumokat is adhat ki. Nagy jelentősége van ennnek a könnyítésnek olyan-esetekben, mikor valakinek hirtelenül kell halaszthatatlan és fontos ügyekben átlépnie a jugoszláv határt és nincs meg a lehetőség arra, hogy a vízumot annak render, de hosszadalmasabb útja-módja szerint szerezze meg. a A Duna—Száva—Adila Vasúttársaság közli: Mult hó 26-ától, szombattól kezdődőleg, a 202, illetve el-kező irányban a 203 számú vonattal továbbított Budapest-Nagykanizsa— Villach-i közvetlen kocsik utasai a jugoszláv területen való átutazáshoz a transit visumot 10 dinár ellenében a határállomáson, bent a vonatban kapják meg. — Nagykanizsai állo-mdsjönökseg. csontkarjaiból és most a fehér kórházi ágyon szédülő fejjel tépelődik reménytelen szerelemről. Éleiről— Halálról... •! Munkatársunk az öngyilkos leány kezelőorvosának engedelmével látogatást tett Szabó Annánál, a kórház\' I. pavillonjának egyik szobájában : A zsúfolt női kórteremből, jobbrólbalról beteg, bágyadt tekintelek bámulnak felém. Kél éves gyermektől nyolcvaneszlendős öregasszonyig van Itt miuden korú beteg. Belbetegek, beesett arcúak, sápadtak. Némelyik asztalkáján néhány szál virág lankad a határozatlan szinü folyadékkal telt medldnás üvegek közölt. Szabó Anna, a 18 éves, gyermekek mellett alkalmazásban volt leány, aki SO gramm aszpirint vett be, hogy meghaljon, ezek közt a beteg emberek közt a viruló, egészséges fiatal- ságot képviseli. Piros pozsgás arcán derű, szemeiben csillogás. Mikor megmondum, kl vagyok, miért jöttein, nem is lepődik meg; egykedvű, sőt jókedvű és kérdéseimre szívesen telel. Sok minden után az okát, az okot kérdezem: — Miért követte el? Miéit akart ilyen fiatalon meghalni? — Reménytelenül szerelmes voltam — feleli egyszerűen, őszintén. — Maga itt szülelett Kanizsán, szülei itt élnek, j« helye volt, hát akkor miért... ? — Mert nagyon szerettem ... — Kit? — Azt nem mondom meg. — Legalább azt, milyen a foglalkozása? — Azt sem mondom meg. Nem akarom kompromittálni. Itt vau Nagykanizsán, olyan társadalmi állásban, hogy engem sohasem vehetett volna el. Nem l< foglalkozol! velem. I\'edig olyan nagyon szerettein. — Most is szereli? — Most is. — Meglátogatta, küldött valamit? — Nem. Nem teheti. — Most megmentették, még egyszer megteszi ezt a lépést a halál felé? — Elválik — aztán siet kijavitan. — Nem, mégsem I Nagyon rossz az a gyomormosás! Már nagyon nehéz kezdett lenni a levegő. Mentem. Még utoljára any-nyit kérdeztem: — Hogy érzi magát? — Egészen jól. Holnap talán ki is mehetek. « Amint lefelé jöttem, elgondolkoztam. Milyen furcsa! Egy 18 éves leány öngyilkos lesz egy férfi miatt, aki meg sem látogatja. Még egy szál virágot sem küld neki. De az édesanya, aki nem jutott a gyermek eszébe, mikor a végzetes lépésre határozta el magát, az jött azonnal, ott termett és hozta a tejet, meg- > Igazítja a párnát és körülöleli az anyai sziv legeslegforróbb melegével. I Ha minden fiatal léleknek az .ilyen\' tettek elölt eszébe jutna az édesanyja, de sokkal kevesebb lapja lenne az öngyilkossági krónikáknak. U. Gy. SEIYEM-UJDONSAGOK = legjutányosabban-- SINGERNÉL fliaprtá.i év i86o. Központ Száll© épületében. Telcf°""A"" IB3-: Szabó Anna a kórházi ágyon elmondja, hogy miért akart meghalni Reménytelen szerelem — Tizennyolcéves viruló éld a Halál küszöbén és piros-pozsgás derűs arc a fehér kórházi ágyon ZALAI KÖZLÖNY Igfc |ullu»2 NAPI HÍREK ■AP1RERD Juliim 2, péntek Római katolilcoj: Sarlós B.-A. Prntcv ] Una: Ottokár. l!iaelila:Ti»chii hó 21. Nap kel reűtel 4 óra 07 perckot, 1 nyugszik délután 8 óra 00 perckor. — Főnők-változás a Nemzeti Bank helyi fiókjánál. A Mógyar Nemzeti Bank tsnácsa nagykanizsai fiókinlézdének fónokét, Zábcrszky Zoltánt saját kérelmire oyugdijba htlyeztr. Helyét Surgoth Miksa eddigi lönOkhelyeties foglalta el. Trlpammer Jenó főellenőr főnokheiydfessé lépett elő. A változások julius else|ével álltak be. Záborszky Zoltán, a nagy szaklodásu pénzügyi tekintély nyugatomba vonulásával a legnehezebb idők fáradhatatlan munkása kapcsolódik ki Nagykanizsa gazdasági éle-lének aktiv intézéséből. A távozásával történt előléptetések mindegyike uonban olyan szakiéi fiakat ért, kiknek köztiszteletet kivivőit neve teljes garancia arra, hogy a nehéz, felelősségteljes munka irányítása ez-ulinri is érdemes kezekbe kerüli. — Szakképvlsclöl megbízás. As iskolamularztások miatt inditotl rendőri bDnletóbirói eljárásokhoz a tanfelügyelő Poleslnszky Emil áll. ei«mi iskolai Igazgatót btzta meg állandó azakképvlsdóul. — A nagyalakú papírpénzek. Nagykanizsán egyes üzletekben, pia-con nem akarják elfogadni a nagyobb alakú százkoronás papírpénzt. Illetékes helyen érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy lulius elsejével csak a.nagyaiuku 1,5, 10 és 25ezer koronások vesztették el vásárló ere-ltod, eteket is azonban a bank becseréli kisalakuakra, míg a száz-koronások mindkét formája változatlanul továbbra Is érvényben van s még szó sincs azok bevonásiról. — Schwenk Márta Nagykanizsán. Igazi hegedűművész az egész világon nagyon kevés van, Hubayak, Paganinik, Vtcsey Ferencek ritka ajándékai a természetnek, mert az ó produkcióik forrása a zsenialitás, az ó utjuk hihetetlen magasra visz. Ezen a magasba Ívelő ulon megy bizlos léptekkel Schwenk Márta, a külföldön) is ünnepelt magyar hegedű-művésznő, aki a meatarségbr ll abszolút Indiain kívül as ósichefeég teljes fegyverzetével áH ki a hang-versen) dobogóra. A művésznő Hubay, Jenó vilighirü mesteriskoláján,ikn egyenes leszármazottja és a buila pesti, mint a berlini szimfonikus hangverwnyckerr hatalmas sikeiekefei ért el. Nagykanizsáit folyó hó 7-éit mutatkozik he a Poslaaltisztek Országos Egyesületének hangversenyén. — A bajcsal leventék Péter-Pál napján szép sikerrel tartották meg háaiveisrnyOke!, mely alkalommal t-itialéímct osztottak ki a versenyek győzteseinek. — iskolamulaaztásért meghintetett mesterek/A városi rendőri bUnletöbiró 30 nagykanizsai iparos-meslert bametcti meg fejenként 60—275.000 koronára tanoncaik Is-kolamulasztásai miatt. A mesterek valamennyien fellebbezlek. — Megalakult a nagykanizsai Sakkör. A nagykanizsai sakk-kedvelők mozgalmának credményeképen Péter-Pál napján délulán a Korona különtermében nagyszámú közönség jelenléiébcn megalakították a nagykanizsai Siktört. A tisztikar megválasztásánál elnök Pintér Sándor poslafóiiszt lett. Az alakuló gyűlés bizottságot küldött ki, mely meg-srerkeszti a belügyminiszterhez jóváhagyás végett fdlcrjeszlemlö alapszabályokat. — Kis pinz — nagy pénz. Alis; van pénzünk, mégis annyi a böjtink vele, hogy... mini például most Is: fenn van vete az egész város és ntowitan éjszpkákon tü~ nődnek sokan a:on, hogy hogyan süssék el" a nagyobb alakú száz-koronásokat. melyeket az elterjedt hírek szerint ekéiétől kezdve nem köteles senki elfogadni Micsoda gondok... micsoda gondok 11 Ml Is lesz, ha nem sikerül túladni a számi/itt százkoronásokon ? Haj-hajt öt. tlz. husz darab... Menynyi is van belőle 7 Hova tegyük hamar, hogy el nc veszítsük? Nagy gond! A gazdasági krízisben uj állomás. Menteni kelt hamar, ami menthető I Mlg körülöttünk óriási vagyonok dőlnek romba — menteni kell a százkorondkot! — Adomány. Wolner János nagy beteg cipész és családja részére a lábbeli készilö iparosok szakosztálya 570 ezer koronát gyűjlötl össze, amit szerkesztőségünk rendeltetési helyére |ullalott. — A keddi húszéves találkozó alkalmával Kertész Zoltán elhunyt iskolatárs sírjánál az Izraelita temetőben dr. Szüts Qéza cmlékbeszédet mondott. — Az öngyilkosságot megkísérelt leány, aki 50 gramm aszpirinnal akarta eldobni magától az éldel, öngyilkossági kísérlete idejét egy héitcl megelőzőleg kilépeti a Frie-denlhal Rezsőnél volt alkalmazásából. Teltét künn a mezőn követte el és egy barátnője lakásán esett össze. Vasutasok kerti ünnepélye Keszthelyen. A keszthelyi Vasulas Kör julius 4-én a halásztelep melletti -fenyves részen, részben a kőszegi ^wsutas árvaház, résrbiíL.a Vasutsa. Ktir ataffc itHm n*aacp: \'.Vatutasoayo: reodaz. Ml OMepMrrtr .a vasulas Jk meghhjaifeeg^B Ke»t- heiy közönségét. Szónkozi*ó|.<(rc. zcabandB)-.tánfi:Os eg>ébaritrdolget). gondoskodnak. Belépődíj csak a felnőtteknek 5000 koarma. Kedvezőtlen ■Idő esetén az ünnepélyt julius ll-én tartják meg. — Járási luycntcverscny a mcgyeszékltctyaau Jutom 4-én;. va sárnak Zilaeigfsaginrra^Ms leven-léi a Movtt>sportp*tyámn.ig»szabásu járási levente versenyt rendeznek, KeJvczöüen idő cselén a versenyt julius ll-én tartják ínég. — Mészáros é» pékflzletek ellenőrzése Keszthelyen. A kesil helyi rendőrhalóság a napokban több mészáros és pékllzldben köztisztasági ellenőrzést tailotl, mely alkalommal 7 mé«áto«, Illetőleg pék ellen köztisztaság elleni kihágás elmén eljárást indítottak. — Zalaegerszeg felemelte a városi bérház bérelt. Zalaegerszeg képviselőtestülete népes közgyűlést tartóit tegnap délután. A tárgysorozat első pontjaként elhatározták, hogy az eddig vitás Hősök terének ezenlul Horthy tér lesz a neve, amiről értesítik a kormányzói. A városi bérház lakbéi einek felemelését is el-határozták és igy az eddigi 12—14 és 18 milliósbéreket felemelték 14-16 és 20 millióra, ami egyesek körében nagy ellenkezést válloll kL A zárdaiskola épiiésérc adandó leikel és 500 ezer darab téglát megszavazták. A vásártér helyének kijelölésére, mivd az nagy vitát provokáll, ugy döntőitek, hogy bizottságot küldenek ki, melynek feladata lesz a vásártér helyének lanutmányoiása. A-közgyűlést holnap folytatják. — A zalaegerszegi II. templom dijat nyert egy tárlaton. A Képzőművészei! Társulat budapesti országos tárlatán a zalaegerszegi II. templom tervei és perspektíva képel több nagyszabású épilés^dí remek elől elnyerte a második dijat. — Levente-egyenruha Keszthelyen. Tanti Oyula dr. ketzlhelyi tb. főszolgabíró, ki a testnevelési bizottság dnökének megbízásiból a járási levente űgyekd intézi, anem-zd-nevelő mozgalom egyik leglelkesebb és legfáradhatatlanabb munkása. Ezt bizonyította ujabbJn azzal a lépésével, hogy kivitte a leventék részére egyöntetű, ízléses sporlöltö-zd beszerzését. A kiszerelési Frank Imre jónevü keszlhelyi divatáru cég fogja előállítani a keszthelyi és járási leventéknek. A cég, mely csak nemrég nyerte el a keszlhelyi rendőrség téllruha-szállitisát, humánus áraival nagyban segítségére volt a levente intézményt fejlesztő törekvéseknek. 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány ai-z i m e r i k »í autóipar műremeke 8 pneumatikkal a Icgkifogástalanabb állapotban ■kisebb kociiiipuara való* áttérés niiatl, azonnali f\'fr.trté\'sre i * \' *1<ká! ÉrdeMfldtWIelBIt KWtépeurópal Kurírnál Budapest, V. Sas-utca 29.11.55. — A törvényhatósági Jogért. Kaposvár város hétfőn tarlóit rendes közgyűlésén Vétek Oyörgy dr. polgármester bejelentette, hogy a törvényhatósági jog elnyerése érdekében ismét akdót indítanak, annál Is Inkább, mivel bizonyos lév hiedelmekkel ellentétben a városra sokkal, elönyösebb még anyagi lerhek tekintetében is. = Helyesen cselekszik, ha varrógép , tü-, olaj- és fonal-szűkség-lelét nálunk fedezi. Slnger-vsnőgtp-alkalrészek elismerten a legjobbak I Slnger-varrógép-fióküzld. — Schwarcz Dezső cégnél uri is női divatárukban legszolidabb kj-szolgálát — Tcnnlaz-veraeny elólt rakettiét huroztassa meg Vágó Endre illat-srertárában. Fó-ut 14. — Schwarcz Dezső harisnyái.a legjobbak. — Kirándulók d ne mulasszák, fényképezőgépei magukkal vinni, már 90.000 koronáért vásárolható, friss fényképező lemezek, vegyszerek, papírok ksphstók Szabi Antal sport-üzletében. ■i Nagykanizsaiak találkozóhelye Waller Ferencné áruháziban Hévizfordön. = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hlrsch és Szegő cégnél. — Siessen biztosítani helyét a julius 5-én megnyíló, némdországl tanárnő állal vezeteti hlmzölatr.\'.v-lyamon. A tanfolyam Pfaff varrógép vevők résiére diimentea. — Bratdl Sándor és Fia, Deák-lér 2. Mftjárás A nagykanizsai meteorologial MU-HKyeWJetentéae: Csúlörtökóóa MmirM-Mr reggel 7 ónkor +l«. détnUn I ónkor +155, este 9 ónkor +13*. Filhiul: Kgfcx nap borult. SUUiány: Egész nap Éaiakkd«U szél. • A Meteorológiai Intézet jdentéae szerint htlvós (a esóa Idó várható. MQZGÚSZIÍÍBUAÍ Uránia szombat—vasirnap.Önö>£-torony. Egy kalandornő regénye, Rex Ingram rendezést, főszerepekben: Romon Novaro, Barbara la Marr és Ltwls Slone. A ZALAI KŐZLÖBY kapható l)ma (lilt, T«UM> l«iw*Vin, Mén ■mrfA\'í^w — WiMar«rftf(<-4>«ái» kiattun Jrate* IUvit«i»nUwlriioni >«k«t*M MM UIMX P-vüto* H • I • 10 n b« f » n j W<»e- Mur.\'a-Wkéin^nM., B*Uti>nh«i«ulur4n : Wdli JtnA ,Mill«t«lfpcn: Fcnyvrt iiIUímIi 4> «lt*r«n. Focv^r)- H6I j Klcpt n : Vttkó Jiu«[»<n«i.,JNt4 lonpcrll ROlff. r<-ojó<loo: K»\'iix SJfxSo* vetfriíruVrmlrlamta K • I • tnn b" (I Iroa : Sity ílMi OtMirtiat trihvié ZlrlcU zártat «lls I41S03, UI4 75, 5,650, mfluel HM 00 Milano 18*0\'. rtotunrt W/ 50, Bartto 12300, WHn IklO. toBs 375-00. Prtia IfSOOO B«upa>t 7M0, viuó.ío jó, aikammo-cq rufciH twoo. 1026 julim 2 ZALA! K0ZL0NY SPORTELET A kaposvári ló- és kocsiversenyek Három vármegye url közönségének találkozója a Somogy— zalai Lovassport és Lótenyésztő Egyesület versenyén Kspotvár, julius 1 Rjovogó, szép Idő kedvezett a SoraMr-Zalal Lótenyésztő és Lo-w2$rt Egyesület ló- és kocsiversenvének, amelyhez hasonló ntvó tekintetében még nem volt Kaposváron. Három vármegye : Somogy, Zala, Baranya uri közönsége gyűlt össze erre a napra. Országos viszonylatban is számol-levó volt a verseny hatalmas nevező dárdájával, teljesitett eredményével. Simán minden zökkenő nélkül értek véset a versenyek. Komoly baleset nem történt. Lebukás csak egy volt, minden komolyabb következmény nélkül. ^ _ , . A verseny hatalmas erkölcsi s nagy anyagi sikere elsősorban is ssárdi Somssich Miklósnak, az egyesül el elnökének és Schmidt Frigyes huszárezredesnek érdeme. A versenyzők teljesítményei mindenkit megleptek. Különösen nagy elismeréssel adózol! mindenki a kaposvári is a kanizsai gyalogsági tiszteknek, akik közül igen sneidigen lovagolt vitéz Horváth Gyula ezredes valamint Magay Béla és Sill Ede őrnagyok, viiez Pallos, vitéz Rad-nóczy, vitéz Pulay Rezső századosok, vitéz Radnay István és Jelenszky löhadnagyok. Csendes szép Időben reggel 8 órakor kezdődön a vadászlovaglés a cseri gyakorlótéren, saárdi Somssich Miklós rnastér vezetésével. Kilenc órakor kezdődölt a 8 és 30 km. országúti kocsiverseny 6 fogattal. A célba elsőnek Biedermann László, másodiknak Brokés Rezső, harmadiknak Csertán Elek fogata ért. A vadászlovaglásban Somssich Gyula és Kammerer Ferenc holtversenyben értek a célba, őket Somssich Andor Pál és vitéz Kad-nóczy százados követte. Tizenegy órakor a kisgazdák lódija-zását tartották meg. Délután 2 órakor az akadály-versenyekre, valamint a fogatbemulatóra került a sor. A Turul pályán a zsúfolt páholyokban, ülő és állóhelyeken a három vármegye szép asszonyai, leányai foglaltak helyei. Olyan divatbemutató volt a pályán, akár Poiret mesler párisi szalonjában. A páholyokban ott voltak többek közt idősb és Ifj. özv. gróf Széchenyi imréné, özv. gróf Somssich Anlalné, grót SzéchenyiOéza, Frigyesés Emil családjaikkal, gróf Jankovics József, gróf Somssich Gyula, gróf Festetics Kristóf, gróf Nádasdy Ferenc, gróf Almássy Pál, báró Biedermann Elek, háló Fekete Aladár, báró Jeszenszky Gusztáv, üaál István, dr. Svaslics N)n ■ dor, Somssich Miklós, AndorésGyula, dr. Fischer Ferenc, Tallián Andor, Sárközy György, Kacskovics Lajos, Klíddnigg Alajos, özv. Sitzger Pálné, Inkey László, Blnó Iván, Bogyay Ftrenc, td. és ifj. Kimmerer Fer.nc, Boronkay Lajos, Birk Ernő, Schuller Boschy Guidó, Nadossy Elek, Leh-ner Vilmos, Hertdendy Andor, László és Miklós, Kovács S.\'bestyén Tibor, dr. Vétek György, Peicel Tapás, Matyasovszky Zs. Zsolt, Chernel György, Biokes Rezső és Ferenc, vitéz Hegymy Iván, Biró István, Petracsek Béla, Szecsányi László, Welmann Oakir stl). A kezdólovasok díjugratásán 16-an indultak 6 díjért. I. vitéz Pulay Rezső, II. Falk Viktor, III. Somssich Gyula. A kezdők díjugratásánál kezdő lovakkal: I. Bsrkóczv Béla, II. Adamo-vics Károly, III. Sill Ede. A militaryban 1 Gózony István, II. Magay BUa, III. Schill Ede, IV. vitéz Horváth Gyula ezredes a nagykanizsai gyalogezred parancsnoka, V. vitéz Pallos százados, VI. viléz Radnóczy százados. A hölgyek díjugratása is élvezeles sportol nyújtott. Az I. dijat B;r-zsenyi Piroska, II. gróf Nádasdy Orsolya, III. Berzsenyi Györgyi nyetle. Nyaktörő mutatványokat végeztek vadászdijugratás résztvevői. Különösen bravúrosan szerepelt Éder Elemér, aki merész ugratásaiva! elnyerte a földmivelésügyi miniszter halalmas ezüstserleget. II gróf Almássy Pál, III gróf Széchenyi Irma. A vadászlovak díjazásánál I. dijat nyerle Szili Márton, II. Somssich Andor, III. Hirtelendy Miklós. A iogat-szépségverseny díjazásánál akadt a zsűrinek a legnehezebb dolga. 22 gyönyörű fogai vonult lel, köztük 9 szebbnél-szebb négyes fogat. A kelles fogatoknál az I. dijit kapta Brokés Rezső, II. Faulz Lajosné, III. i Sídróczy Ellemér, a négyes foga- I knál I gróf Jankovicb József, 11. aál István, 111. Bíró litván. Bealkonyodott, amikor a díjkiosztásra kerüli a sor. Siephaich Pilné osztotta kl az érlékcs tiszteletdijakat. Este barátságos vacsora, majd hajnalig tartó bál következett. A Nagykanizsai Kerékpár Egylet első kerékpá-versenye A nemrégiben alakult Nagykanizsai Kerékpár Egylet mindenképen nagy ambícióval dolgozik azon, hogy rövid idő alatt is teljesen népszerűvé tegye magái és a sport-egyesületek sorában első helyre kerüljön. Nemcsak az agilis vezetőség, de a tagok is mind-mind nagy buzgalommal igyekeznek ünnepségek, felvonulások alkalmával megindulni a fejlődés utján és a fiatal egyesület fundamentumát komoly eredményekkel megerősíteni. A Nagykanizsai Kerékpár Egylet eddigi szerepléseinek sorában az első nagyobb megmozdulás a Péter-Pál napján rendezett kerékpár-verseny volt, mely a kedvezőtlen idő dacára szép sikert eiedményezetl. Délután 5 órakor nagy közönség Jelenlétében kezdődölt meg a ver seny a városháza előtt, mely 22 kilométeres országúti verseny volt Nagykanizsa és Morgánypuszta közölt. MM** A versenyen 30 induló veit részt külön csoportban a 30 éven aluliak és külön a 80 éven felüliek. A fiatalok húszan indultak; első lelt Varga Lajos (40 p. 42 mp.), 2. Németh Csongor, 3. Schwarz Jenő, 4. Virág Pál. Öregek 10 indulóval. I. Kránicz József (40 p. 42 mp.) 2. Faics Ferenc, 3. Béli Pál, 4. Stürk Béla. A verseny befejezte után nagy ezüst, kis ezüst, bronz érmeket és díszokleveleket az egylet elnökének neje, Stuller Lászlóné zsűri tag osztotta kl. RÁDIÓ - HÍREK Jullus 2 (péntek) Budapest (5G0> I). e. 9 30, 12 ós d. u. 3: Hírek, közgazdaság. 4: Ifjúsági délulán. 5: Schrammelzene. 6: Ujházy György előadása: Assisi Szent Ferenc* dmmel. 6.45: Szalonzenekar. 8: Szőllősy Tlca hangverseny. 9: Kerntler Jenó dr.^ szerzői^estje. Kcrpely Béla előadása a bölényvadászatról. Bécs (531 és 582.5) D u. 4.15: Hangverseny. 6.10: Bécsi és klasszikus kamarazene. 8.10: Opera előadás. Berlin (504 és 571) D. u. 4.10: Tiz perc háziasszonyoknak. 5: Hangverseny. 6: Teazene. 8.30 : Lirai est. 9: Kamarazene. Hamburg (392 5) D. u. 4 : Hangverseny. 6: Teazene. 8: Szerzői est. 10: Zene. Münchan (485). D. u. 4: Negyedóra háziasszonyoknak 4.20: Quartett. 7.45: Rtc-hardis. Romantikus opera 3 felv. Prága (368) D. u. 4.30: Sextett. 7: Német leadás. 8: Operett-est 9:Vig zene. 10: Tánczene. Róma Í425) O. u. 5: Hirek, tőzsde. 5.40—7: Jazzband. 9.10: Hangverseny. (x) A rádió-amatőr-klub kísérleti leadóállomást létesített Szombathelyen. Ez a leadó junius 23-án este 600 m-es hullámon adott először. Ml kanizsaiak még a rádióklub megalakulásáig sem jutottunkéi. (x) A legnagyobb és legkisebb leadóállomás. A végletek hazáiáoan, Amerikában egy 500 kw os adóállomást szándékoznak épiteni Schenectadyben. Uxyancsak Amerikában épült egy minlatüradó 0.4 watt (0.0004 kw) adóenergiával. Az egész apparátus alig 2 kg. sulyu de hatótávolsága, kicsisége ellenére is kb. 1000 km. (x) Néhány kuriózum. A budap<atl Városi Sziliházból az énekesek hangját mi Kanizsán rádión kb. 11 másodperccel előbb halljuk, mint a színházban levő karzati közönség. Magyarázat: a hang terjedési sebessége 333 m. másodpercenkínt, az elektromágneses rezgések terjedési sebessége pedlg|300,«X».000 m. másodpercenkínt. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a magasantenna éjjel világit, az antenna huzalát fénykéve veszi körül A jelenség „Szent Elmó tüze* néven már régen Ismeri és feltétele, hogy az antenna felett erős elektromos töltésű levegőréteg legyen.Hogy mily rohamosan fejlődölt a rádiótechnika, annak bizonyítására elég két adat: Poul-sennek 1906-ban .sikerült" két egymástól l és fél km távol levő állomás között drótnélküli telefonösszeköttetést létesíteni. Ugyancsak l\'oulsen 1908-ban már 500 km-re telefonált vezeték nélkül. A ROVATVEZETŐ ÜZENETEI H. J. A rádiórendclet értelmében cssk annak lehet antennája, akinek rádióengedélye van. Ha tehát engedélyéről lemondott, ugy antennáját le kell szereltetnie. Villámcsapás. Egy helyesen megépített magasantenna nem villámveszélyes, ellenkezőleg: az mint villámháritó hat. tzt elméleti megfontolások és gyakorlall tapasztalatok igazolják. ni KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az elmúlt napok feltűnő nagy szilárdságát hirtelen lanyha Irányzat váltotta fel. Nyitáskor a hangulat még barátságos volt és egyes értékek folytatták áremelkedésüket A tőzsdeidó későbbi folyamán azonban, midón külföldről lanyha irányzatot Jelentettek és a vásárlások megszűntek, a spekuláció realizációs eladásokat eszközöli, ugy, hogy az irányzatba egész zárlatig tartó lanyhulás állóit be. A kuliszban és a bankpiacon az áiveszleségek 2—5% közölt mozogtak. A bányapiacon Kőszén eleinte igen szilárd volt és ujabb 160000 koronás árnyereségre lett szert, később azonban azt az árveszteséget teljes egészében elvesztette. A többi bánya és szénipari részvény 15-40 ezer koronával esett vissza: Az ipari elekek piacán szintén ai elmúlt napok favorizált értékei szenvedték a legnagyobb árveszteségei. Néhány kivételes érték, mint Felten, Ofa és Szegedi kender az általános lanyhaság ellenére Is árnyereségre lettek szert A forgalom élénk volt. i budapesti Töude díYixa-jegjzéss URKTtl kMteita )iW!t|7IO Aani tomt MTtSS-MSM n«ir« CMh km. llli-JXO Miu. n»J Dfcár 11*7 IM7 Mami M »* Datti MÍO.\'-\'UO) BciMMi ini-iMt X»y.mkiX. IM1»IM» Moltatf írt. W3SWS. OtrtO IMTO U72J 14 LMrfM MJUt-Mim Ura 113419 MBiM KU\'Stt Lka U77-M17 K. nu>7»wo Uti inai i70tí Hría 11.1 IMI Oufc.Nkfll t:U 1107 rtic iiia-auvi Ma b«>. 119 S IM7S ■lííu 11)419 0*H*J b. IM2ÚIU70 HwVViIm 1I1U ttllt Balja It. IIM IW V«/»Ó nit-im Horr«( 1u*. IMÍI>U7JJ Wkn 100*1 lOItt » vUkst. mu-inti U>Uli IHK USU TernéajtOnJe hu dmv. 76 kje 430 ( 00 -432.500, 77 ivó. 435.000—437.500 78 kj-u. 437.500— 440 000, etjtb dtuiántill tt p«t-fkléfct 76 k*.-o« 422-500-425 030, 77 k..* 427,500—430 000. 78 k»-o»430 000- 432.Ó00 19 kin* 432500—434.000, «*» 2425.0-215.000, takamanjaipa 235.000 - 345 030, rtrlrn 280.000—325.000. «4b 28i0.il— 292 5)0. teutil 232.500 -235 OX, 330.000—Éü\'XWO, költi 180000 \' kort* 165X100-167.500. Sertésyásár FtlhlltK 3800 »ol>MI cUdulm.l •in<ll 800 .b. eutitaM 17.000-17.200. ocilltl 15750-16 0 0 uríe" ktufc 150 O —15-503. könnyű 13 010—14.030, eliíftndl Oíts 16750—17000. miaooríndű 140J0 14Í00, angol mid* 17.000—1^500. utloon« ujjban 20 500- 21 030. nta 25.000 -25.500, HbuKttt hm 17.750-180)0, tialonula KI Miiét 19 000—\'0530. Az Irányul vontatott. 11N DIA N motorkerékpárok S erős, kényelmes, formás, megbizSiató. j Kauffmann Jenő, Csengeryu* 46 | — Bemutatás bármikor. — Kiadja: Zrínyi Kyondaipar és Köijt-kereskedés ET, Sagykanizsa - v,^ -y , * * i \' * 1 \' \' "\' Nyílt-tér.*) Tisztelettel érlesitem az összes kereskedőket, hogy feleségemnek és leányaimnak semmiféle hiteit ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vállalok. Magyar János aico délivasutl kalauz. •) E rovat alatt közlöttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem váüal felelősséget. ZALAI KÖZLÖNY 1926 Julius 2 APRÓHIRDETÉSEK Ka apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A dmszó i minden vadabb bcHlbót álló nó két szónak számíttat!*. Minden tovibbl szó dija 500 K. A Mrdstési dij elfirs fixAlcndfi a (oí^almUdó hozzá&záml tásával Mo»t szerezze be évi mézszUkségletét még olcsói — Garantált tiszta pergetett okácméx 10 kgr. vételnél 12.000 kor., 5 kgr. vételnél 14 000 kor., kevesebb vétel-nél ISJDOO kor. kgrja Szabó Antal roéhé- szeU üzletében.______1922 Mészáros Pál Magyar-utca 95. szim vendéglős — Állandó cigányzene és tánc-mulatság. KttUnó botok és hideg ételek kiszolgálása. 2163 4 szobás url mag*"**** fürdőszobával, vízvezetékkel, igen szép parkírozott udvar-ral és kerttel a város belterületén, Igen kedvező fizetést (eltételek mellett, elköltözés miatt eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Póut 3. uim. 2114 Pogányvár! saját termésű kitűnő boraimat literenként 9000 K. huszonötliternél nagyobb rendelésnél 6000 koronáéit állandóan árusítom. Leitnerné, Cs«ngery-ut 36. Egy tanuló az Iskolaév tartamára url családnál teljes ellátást nyerhet. — Cim a kiadóban. 2151 Kétszobás utcai lakás elköltözés miatt azonnal átadó Király-utca 5. 2149 Diákokat teljes ellátásra felveszek. -özv. Vargáné. Klnizsy-utca 30.__2150 A város ktavctlcn határában 40 hold szántó és rétbót álló birtokot 1-2 holdas parcellákban Is, 4 évi részletfizetésre eladok. A szántóföld a legjobb minőségű kertiföldnek felel meg. A rét pedig klttlnó szarvasmarha szénát terem. Foglalóul 1000 négyszögöl\'enklnt hárommillióhalszázezer korona lefizetése szükséges. Akinek az első részlet fizetésére a pénze nem volna meg, annak kölcsönben megszerzem. Tehát mindenkinek a legjobb alkalom, kitűnő földnek a megízerzése. Minden egyéb felvilágosítást Aczól Ignác Nagykanizsán. Fóut 3. szám alatti Ingatlanforgalmi irodája nyújt 2112 Nuk6lo*áat bekebelezésre umuu . összegben a legelőnyösebben és leggvor- | •abban folyósfttat Aoxát ~lenáo pénz-köteaöaközvelltő irodája Nagykanizsán, Főnt 3. sz. alatt Kényaaark6toa6n köt-wányakat veszek. 387 Akácmézet legmagasabb áron, minden mennyiségben vásárlunk. Strém Bernát és Fiai Erxaábet-tár 14. sas. 2170 Férfi és nő; fehérnomQ varrást vállalok jutányos áron. Singer Olza, Árpád-utca 7. 2152 8B holdas szántó, rét és szőlőből álló kitűnő búzatermő birtok, közel a Balatonhoz. sürgősen eladó. — Bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodájában Na«y-kanlzsán, FŐot 3. sz.__2U0 Egy szobás-konyhis lakást átadok lelépéssel. Clm a kiadóban. 2162 Vízvezeték szerelést, fürdőszoba berendezéseket jótállással te javításokat Van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni hogy előnyős fizetési foltétetek és jótállás mellett al- tnlndennemu VÍZV6Z6tékt fürdőszoba, csntotnizís ti ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok »».relé.élí> j.»IU.*t. Amldón a n. é. közönség nagybeesd megbízásit kér|0k, cnybcn ■ legjobb ki-szolgáijsról elöre is blztosilva, vagyunk teljes tisztelettel Szécsenyl István él Társa Vízvezeték Felszerel*.!, KQrdű ii Egezz^gűgyl Beiendeií.t Vállalat IS33 Koa.uth-tór 13. 40—50 hotdn. Iftldblrtpkot épülettel megvételre keresek közel Nagyluiiitsához készpénzzel fizetve." . A város Ktaellen közelében eladó egy 200 és egy 800 holdas jó birtok olcsón. • IS00 Holdas piima bérlet ószre átadó . Modern, omolet.. jól jövedelmező palota, elfoglalható 6 szobás lakással, szép kertlel, melléképületekkel utányosan eladó. . Több elfoglalható hizjövcdcltnczu házak eladók. Tóbb házhely eladó. • Príma 3 járatú oWawtom ÜÍO millióért eladó Nagykan zsa vMélrfn. PlnxkOloSnl Ingatlanra gyorsan szerzek. Hosszú leftralu kölcsönt folyósitlatok. SZ1GRISZT iroda, Király-utca 38. Telefon 150. HUH SZÖVETKEZETE BHftKST. II. VIGAOé-TÉK 1. (taUtt MstAI fo 2.) Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a Icggaz-dagabbig j. ^ elsőrangú kivitelben. - Cipőárukban ftltiiS (iuUrzkI Oytimtktk r*utu \'.Tí—3* nimlg Hjtrt J k«. mektk r*n<f« 80 (i« koron>t<Vl l«ljtbb. rkltiinó minflcífO t\'cnntsxclp4 «<«l«W l lU Kor. gol CT*rtmány._v^MI Mralyt&rUlpptU |2g ezer női vtiz o n c\\p6 dlvítotliionboa. lebír i «jvtO >ilntkb<». 100 kof. 60, 75^85 eicr koroo* r<rn UoDtumdiáe 125. í<rtl alMUto* 23, ta <l-oLh njdri; 30 tttt K. »«0c1lí é« tthíf Hfli cipók urok-kil Kjrönyítl) vilauUkban a 25 iv óta olc^6«á)iirOI Scháíer cégnél, £d"""fift Vld.ki* utli.iiliL NAOYKANIZSA, FÓ UT I. készít Telefon US. »10 SZEPESI IMRE nüMdoso. Zrínyi Mlklóa-utca 22, Az oroaztonyl bérgazdasig konvenciói Qópó.zkovácsot keres azonnali belé-Mssel. Posta helyben, vasulálloniás Oelse. 2164 Kiadó bútorozott lakás. Olíklluk teljes ellátást kaphatnak Teleki ül SS. sz. ÍI67 Qyetmektelen htzaspát házmeater-aek kivétetik Széchenyi-tél 4. 2169 " dtik "Teijct elláTást nyerhet jobb cialidnzl. Clm a kiadóban. 2168 A város belterületén egy azonnal bekAHöxhotfi két szobás lakás nellék-helyiségekkel cgyttn bútorozva, vagy anélkül albérletbe kiadó. Clm a kiadóban. 2171 Egy el.gón.an berendexelt utcai szoba azonnal kiadó. Cim a kiadóban. 2138 MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban Kerékpárok, varrógépek, géptuk és alkatrészek; raftvogó lománcozás, szakszem Javítás. Autópneui „Semperit Stook". KerékpArpneu ■ Semperit, Hutsinnon, Micheln C-tble. AuiógummivulkanizAIAs i mcdemül, göz- és villanyerfire btrendrzett tizem. Kisebb Wmlőjaviiások azonnal, nagyobb tBmlö- vagy küpcnyjavi-lásokat legrövidebb id6 alatt teljesitek. Tömlösztl\'epek 6s más alkatrészek állandóan rakláron. S Bektlldflli munkák gyorsan és pontosan teljesíttetnek. na. A világhirU PF9FF-VARR0GEPEK Hzátólagos raktára: Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tér 2. Telefon i 12. Minden vevó résztvclicta Julius5-énkczdödö németországi tanárnő áltat vezetett Hl MZÖ TAN FOLYAMON. MT n.lizzl ré.zletfiz.téai lettél, t.kl Megérkeztek nyári ruha és kabátkUlönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon i 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér Ffiilzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklámcikkeink: Áraink ezer keronában értendók. Angol Scövelból divatai]....... Női nyáriiuha ... , Selymes bluzujdon- ság.......... Btosé selyem divatruha ....... Fin nyárimba ... . Férfi divalöltöny Nfii és férfi csft- köpenyek ... . Fétfi gyapjú felöltő . Női covercoat kabát végig bélelt Tennisz-nadrág ...... .. ISO 150 90 250 130 600 300 . 800 700 130-190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar ís Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (NyomdavcMlő: Ofeubeck Károly). 86. évfolyam, 146. Mám Nagytamtew, 1928 Julius 3, szombat Ami 1800 k«PMM POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos C„rk»JlW<> kiAÓÓWvktlJ FÍ1 5. K. ^IMjyl Mulattatom: XMllriy-i. IS. Végre elértük azt is. hogy Smith Jeremiás népszövetségi főbiztos befejezte misszióját és elhagyta működési terét. Olyan esemény ez Magyarország éleiében, amely melleit nem mehetünk el szó nélkül. Mert kl is volt Smith Jeremiás? A Népszövetség állal a győző jogán Magyarországra küldött teljhatalmú megbízott, aki kezét az ország gazdasági életének ütőerén tartolta és beleszólt Magyarország költségvetésébe. Az ellenség bizalmi embere, aki állandóan felügyelt a legyőzött országra, hogy az a leszabdalt és klcsinyitett méreteihez megfelelően rendezkedjék be. Azonban annyira vagyunk tárgyilagosak, hogy elismerjük: Smith főbiztos nem önként kínálkozott fel diktátornak. A Népszövetség tálcán kérle fel szerepére, ami az ő szempontjából megtiszteltetés volt. És vagyunk annyira igazságosak megállapítani, hogy SmHh sohasem használta kl szerepét arra, hogy megnehezítse a magyar kormány helyzetét, hogy még jobban lealázza a porban fetrengő országot, nem éreztette velünk, hogy a nemzetek koldusai vagyunk, hanem mint a higgadt kezű operatőr, akinek mfitéti beavatkozása fájdalmas ugyan, de gyógyulást eredményező, ugy ő Is, nehéz megbízatása tudatában nagy tapintattal és mindenkor uri formában az orvos megértő és érző szivével használta az operatőr kését. És ml tagadás, könnyeink közepette Is be kell vallanunk, hogy Bethlen István miniszterelnök mellett Smllh Jeremiásnak köszönhetjük nem kis mértékben, hogy ma annyira vagyunk, \'hogy 3 szanálás folyamata befejezést nyert és Magyarország visszanyert*, pénzügyi függetlenségét. „Könnyek között" mondjuk, mert hiszen a jó amerikai rózsaszínű jelentéseivel ugy voltunk, mint a háború alatt Cadorna olasz generális jelentéseivel. De tudjuk, hogy amerikai szemmel, más látószögön nézte a magyar eseményeket és azért, hogy nem éreztette velünk, hogy a trianoni palotában font hurok egyik vége az ő kezében van, hálásak vagyunk neki. Távozása ugy hat reánk, mint egy jó ba- Buitipest, július 2 A szokásos beli minisztertanácsot ma nem tarlolták meg, mert, mint ismeretes, gróf Bethlen István miniszterelnök a kormányzó vendégeként Kenderesen tartózkodik. A legközelebbi ininisziertanácio! jovó pénteken tartják meg. és ean Bethlen rátunk távozása. Vajha Smith távozása az első nehéz kőnek lehengerltését jelentené arról a sírról, ahová a magyar igazságot temették. B. R. Islván gróf miniszterelnök fog elnökölni. A miniszterelnök csak a pénteki minisztertanács ulán utazik cl a somogymegyei inkepuszlai birtokára hosszabb időre, mely idó alatt ót dr. Vass József népjóléti miniszter, h:lytttes miniszterelnök fogja helyettesíteni. luUnvtu-tcteTM: Mágykuüs* 78. u&li UHzetM in c«y kin 30000 köreit jelent/s) A birodalmi gyűlés mai napirendjén az uralkodóházakkal létesítendő vagyonjogi torvényjavaslat szerepelt. Westarp a német nemzeti párt vezére kijelentette, hogy pártja nem járulhat a javaslathoz. Két felszólaló után Marx birodalmi kancellár állott szólásra és beszédet mondott, melyben kifejlette, hogy tekintettel arra, hogy a szélső oldalak a javaslattal szemben fordulnak és nincs megegyezés a pártok között a kormány nem fektet nagy súlyt tovább is arra, hogy a törvényjavaslatot tárgyalják. Ezért a kormány a javaslatot visz-szavonja. Továbbá, hogy sajnálattal lá\'ja, hogy a birodalmi gytllés nem tudta ezt fe kérdést törvényhozási ulon szabályozni. A kormány ebből kifolyólag ugy döntött, hogy az egyes miniszterek felajánlják az elnöknek tárcájukat. A birodalom elnökének halálozott kívánságára azonban a kabinet elállóit a lemondástól. Most tehát, tekintettel aira, hogy az uralkodóházakkal létesítendő vagyonjogi törvényjavaslatot visszavonja a kormány, ugy határoz, hogy csak akkor kezdi ismét ennek a kérdésnek tárgyalását, mikor azt a politikai helyzet megengedi. Ezután Lób, a birodalmi gyűlés elnöke halarozalílag kimondta, bogy a törvényjavaslat visszavonása a további tárgyalásokat felelegessé teszi és igy nem tárgyalják ezt a kérdést tovább. Kelet? Dénes — miniszteri folroaatlw Budapest, julius 2. Kelety Dénesi, a Magyar Államvasutak elnök-igazgatóját a minisztertanács a második fizetési skálára lerjesztetje dó a kormányzónak. Ez a fizetésemelés a miniszterek sorába emelte az Államvasutak elnök-igazgatóját. Rablótámadás egy kórházban Newyork, julius 2. Newyork egyik legforgalmasabb negyedében fekvő Roosewelt Hospitalban hét fegyveres rabló világos nappal behatolt a pénztárhelyiségbe. A rablók revolverrel kényszeritették a pénzlár alkalmazottait, hogy a pénzkészletet adják ki és zsákmányukkal, tízezer dollárral automobilon elmeneküllek; anélkül, hogy bárki is frtHaitózlalthMU volna őket. Az angol sajtó helyteleníti Bethlen gróf merénylőjének szabadlábrahelyezését Attól tart, hogy Imit Irán Franciaországa szökik és az. nem fogja a merénylőt Svájcnak kiadni London, julius 2 (Éjszakai rádiójeleméi) A Daily Tclejjraph meglepetéssel ir arról, hogy gróf Bethlen István magyar miniszterelnök n-.erénylőjét, Juszth Ivánt a svájci hatóságok kél ezer frank kau ció ellenében szabadlábra helyezik. A merénylő emigráns — irjaa lap — felfogja használni a szabadlábra helyezést és könnyű szerrel átszökik Franciaországba és igy a svájci hatóságoknak megmarad a biztosíték. A franciák pedig ha Juszt ott lesz, nem nagyon sietnek kiadni ót. A fejedelmek kártalanításának kérdése kormányválságot idézett elő Németországban Az uralkodó házakkal létesítendő vagyonjo£i törvényjavaslatot a német kormány visszavonta Berlin, julius 2 (Éjszakai rádiójelentés) A birodalom köztársasági elnöke, Hindenburg, levelet intézett a birodalmi kancellárhoz, amelyben kifejti, hogy értesült azokról a tanácskozásokról, melyeken a kormány lemondásával és a birodalmi gyűlés feloszlatásával foglalkoztak és azokat nem helyesli és nem ludja magáévá tenni azadotl helyzetben, kéri a kancellári, hogy álljanak el ezeklől a tervektől. Berlin, julius 2. (Éjszakai rádió-Jelenlés.) Délelőtt fél 10 órakor megszakították a birodalmi gyűlést határozat nélkül, majd pártértekezletet tartottak, mely után az ülésl 2 óra-koi folytatták. Berlin, |ulius 2. (Éjszaka! rádiójelenlés) A délelőtt folyamán nem tisztázódott a helyzet, melyet a szociáldemokraták állásfoglalása idézeti elő a fejedelmek kártalanításának kérdésében elfoglalt álláspontjukkal. Berlin, julius 2. (Éjszaka! rádió-jelentés) Miután a szociáldemokraták a fejedelmek kártaianitásának kérdésében elulasitó határozatot hoztak, a kormányzó pártok megbeszéléseket tartottak. A nemzeti pátjiakazon a véleményen vannak, hogy olyan megoldást kell találni, mely nem jár az alkotmány módosirtsával. A kormány visszavonta javaslatát \' Berlin, julius 2. (Éjszakai rádió- ik miniszterelnök csak a jövő héten utazik inkepusztai birtokára A mai minisztertanács elmaradt — Bethlen látván gróf a kormányzó birtokán tartózkodik — A legközelebbi minisztertanácsot a jövő pénteken tartják meg ZALAI KÖZLÖNY j) 1928 Juliul 3 i keszthelyi n] iparosgeneráció ünnepe Fink és leányok rajz- és rnuka-kiállítása - Évzáró llnnopéiy Keszthely, julius 2 (Saját tudósítónktól.) A keszthelyi leány és tlu tanonciskolában Péter ét Pál napján tartották meg az évzáró ünnepélyt délben 12 órakor. Elsőnek IwsUs Oyula igazgató-tanító vezetése mellett az iljuság elénekelte a Hymnuszt, majd Takács Jud ipariskolai tanuló elszavalta sok elevenséggel és kilogástalan felkészültséggel Petőfi: .Isten csodája" dmu hazafias költeményét, Takács István pedig nem kisebb sikerrel Spáth Sándor: ,A hallgatás tornya" dmü hatásos versét. A szavalatok után Iwstts igazgató kallói gondolatokban, gazdag ünnepi beszédben méltatta az iskolai évzáró ünnepség jelentőségéi Beszédében kijelentette, hogy az iparos tanonciskola rajz és kézimunka kiállítását az Ipartestület egy kiküldőt! bizottsága megtekintette, megbírálta és a látottak felett teljes megelégedését fejezte ki. Ennek dokumentálására a bizottság, ugy a leány, mint a fiu tanonciskola mindenik osztályában 2—2 tanulót 50—50, illetve 100-100 ezer korona jutalomba részesít Ezeket a jutalom pénzeket Iwsits Igazgató szép megemlékezés keretében nyújtotta át a boldog és megérdemelten előre haladt tanulóknak. Ugyancsak a jutalmak kiosztásával egyszerre kapták meg a tanulók az értesítőket Is. A lélekemelő évzáró ünnepségen megjelenlek Melzler Károly, az Ipartestület elnöke a bizottság tag|ainak élén, továbbá a város társadalmának minden rétegéből számosan. Igen szép momentuma volt az ünnepélynek, mikor a közönség spontán megnyilatkozása a tanítótestület lelkes megéljenzésében jutott kifejezésre. Az ünnepély végén Mayer Dénes gépgyáros, iskolafelügyelő mondott köszönetet a tanítótestületnek az eredményes munkálkodásért. Négy évi fegyházra ítélték Froreich letéti részvényeinek, tolvaját A megszökött bírósági díjnok az idegen légióba lépett, de inkább a fegyházat választotta Budapest, julius 2 Kersek Oyula bírósági dijnok, aki egyik vizsgálóbírónál teljesített szolgálatot, Froreich Ernő részvény-ügyével kapcsolatosan lététbe helyezett Oansdanubius-részvényeket ellopta. Csak néhány darabot tudoll belőle eladni s azután Olaszországba szökött. Közben kiderült az ügy. Nizzában a Irancia idegen-légióba lépett és a riffek elleni háborúban is résztvett. Felesége azt kérte, hogy szabadítsák ki a légióból, mert inkább leüli a reá vár büntetést. Kersek Oyulál kiváltották és ma került ügye a bíróság elé. A vádlott beismerte bonét és semmit sem hozott fel mentségére. A bíróság egy-rendbeli csalás és kétrendbeli okirat-hamisítás vétségében mondotta ki Kersek Oyulát és ezért összbünteté-sül négyévi fegyházra, ötévi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte. A Duna Apatinnál áttörte a gátat Kétesornégysiáz hoM terilet tíz alatt - A Dana Budapest alatt li tovább árad A folytonos esö Sopron város vízmű-medencéjét teljesen hassnareheleUenné tette Egv személyszállító repülőgép katasztrófája Üt halott, egy snlyosan sebesült Prága, julius 2 (Éjszakai rádiójelentés.) Tathaus-ból az a jelentés érkezett, hogy Rost-haus község mellett a Román-Francia légiforgalmi társaság egy nagy személyszállító gépje lezuhant. Ölen meghaltak, egy utas pedig életveszélyesen megsebesült. A Cseh Távirati Iroda ezzel kapcsolatban jelenti: A Román-Francia légiforgalmi társaság egy A. B. .T. jelzésű nagy gépje tegnap Frankfurtból indult el. Nürnbergben négy utast vett fel. A repülőgépnek déli 12 órakor kellett volna Prágába megérkeznie, azonban Rost-haus község mellett eddig még ismeretlen ok miatt lezuhant. Mivel a jelzett község a forgalmon messze kivül esik, eddig még nem tudták megállapítani a borzalmas katasztrófa részleteit s nem tudnak közelebbit u áldozatok személyazonosságáról. Budapest, julius 2 Budapesten ma reggel a várt apadás helyett 7 centiméteres áradás mutatkozott és a vízállás 634 centiméterre emelkedett. Délelőtt azonban már beállott az apadás és a vizszin 12 órára már 4 centiméterrel leszállt. A jelentkezett rövid árhullámot minden valószínűség szerint az Ipoly okozta. A Budapest alatti szakaszon a vízállás lassan, de állandóan emelkedik. A folytonos esőzés következtében az árviz levonulását nem lehet a szokásos pontossággal előre jelezni, valószínű azonban, hogy a vízállás Mohácson eléri a 7 méla magasságot. A Kőrösök árudisa A Felső Duna általában apadó, csak Slelnnét volt kisebb lokális áradás, ami, ha további áradás ott nem lesz, Budapestre és az alatta fekvő szakaszokra nem hat kl. Ujabb áradást jelentenek a Kőrösökről is. Apatin veszedelme Mohács, julius 2. Apatinnál és Kopácsnál a Duna áttörte gátját és 2400 holdnyi területet elöntött. Apatinnál még egy gát védi a községet. Mohácsnál nincs veízély. Ma reggel a MFTR .Szent Islván" hajója Budapestről jövel a magas vízállásnál fogva a bajai hídon fennakadt. A soproni vIzmQgyDjtő Sopron, julius 2. A több napos szakadatlan eső a város vizműgyűjtö medencéjét teljesen elöntötte. Thur-ner polgármester mosl falragaszokon figyelmezteti a lakosságot, hogy a vízvezeték vizél csak felforralás ulán igya, mert lerlözés következtében, ugy mint az elmúlt esztendősen, súlyos megbetegedéseket idézhet elő. Árvízkatasztrófa Kolozsvárott Kolozsvár, julius 2. Óriási felhőszakadás omlott a városra. A legkritikusabb a helyzet a tisztviselőtelepnél, ahol az eldugult csatornák mialt felgyülemlett viz elöntötte az egész környéket, behatolt az üzletekbe, házakba és hatalmas károkat okozott. Az úgynevezett agyagdombról lezudult hatalmas víztömeg meg-dagasztotla a cigánypalakot, amely elárasztotta a Hellai utcát és az egész cigánysort, a bútordarabokat magával ragadta. A cigánysor alacsonyabb házai rombadöllek. A tűzoltóság szivaty-tyukkal, a katonaság mentöszázadok-kal vonult ki és dolgozott a hajnali órákig. A Pap-utcában a Kisszamos kilépett medréből és elöntötte a házak udvarait és lakásait. A városban okozott kár meghaladja a kétmilliót. Marólugott ivott egy tanulóleány A vtxagán megbukott volna, nom szabadították volna fal éa emiatt lugknoldalott Ivott — Qyomormoaáa utAn tul van mlndon veaxélyan Ajc I. uimu pavlllon ujabb bolega Nagykanizsa, julius 2 Ha minden fiatal léleknek az Ilyen tellek előtt eszébe Julna az édesanyja, de sokkal keveseob lapja lenne az öngyilkossági krónikának — ez volt az utolsó mondata annak a cikkünknek, melyikben beszámoltunk Szabó Anna öngyilkosságáról és azóta kétszer huszonnégy óra telt el és ujabb öngyilkossági kísérletről adunk számot. Ezúttal az iskolai bukástól való félelem adta az áldozat kezébe a méregpoharat, mely Szerencsre ezúttal is csődöt mondott és a tett szenvedő hősnője, egy 16 éves varróleány már tul van minden veszélyea Az eset előzményd röviden a következők : A fiatalkorú, mindössze 16 éves nói szabótanuló az egyik helybeli szalonba volt 6zegödve. Mini tan- köteles az Iparostanonciskolába járt. Tegnap délután édesanyjánuk lakásán lugkőoldallal megmérgezte magát. Végzetes teltét észrevették és kihívták a mentőkéi, akik az elkeseredett leányt azonnal beszállították a kórház belgyógyászali osztályára, hol gyomormosást alkalmaztak rajta. Ez segitetl is és a Hatat leány teljesen tul van minden veszélyen. A leány nem volt hajlandó megnevezni teltének okát, sőt anyja kérdésére is elzárkózott minden válaszadás elől. Amit netn akart megmondani édesanyjának faggatásaira sem, azt mégis megmondta később keresztanyjának. Sírva panaszolta el, hogy a napokban kellelt volna az íparostanoncls-kolában utolsó vizsgáját letennie, de a vizsga előtti napokban, mert gyenge volt az előmenetele, el voll készülve, hogy megbukik a vizsgán s ez esetben egy évvel eltolódik a felszabadulása, aminek mármost kellelt volna megtörténnie. Ezen annyira elkedvetlenedett, hogy szégyenében nem Is mert elmenni a. vizsgára. Mindezekről édesanyjának nem szólt semmit, hanem tegnap fdhajtottegy lugkőoldaltal telt poharat. • Most ő is belső égési fájdalmával az I. számú paviilonbán tűnődhetik * azon, hogy ha a szülőnek kötelessége a gyermeknek felnevelése, iskoláztatása, akkor nagyon hálátlan dolog azt a szegény szülőt tanulás helyett öngyilkossági kísérletekkel a legérzékenyebb ponton, az anyai jóság érzékenységén kimélellcnül megbántani és megszomoritani. Nem indultak meg ■ ouh-magyar gazdasági tárgyalások * Budapest, julius 2. Közgazdasági életünkben és a sajtóban is azok a híresztelések terjedtek d, hogy már a Jövő héten összeül a magyar és cseh kormány delegációja a kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló tárgyalások lefolytatása végett. Beavatott helyen erről az egész magyar közgazdaságot érdeklő kérdésről akként tájékoztatlak bennünket, hogy egyelőre e tárgyalások megindításának előkészítő munkálatai vannak folyamaiban, tehát nem felel meg az a megállapítás, hogy a két kormány megbízottai már a jövő héten kezdik meg folytatólagos tanácskozásaikat. Kormánykörökben még semmit sem tudnak a tárgyalások megindításáról és még a tárgyalások színhelye sincs megállapítva. Valószínű azonban, hogy Bécsben találkozik a két delegáció. A székesfőváros vacsorája Budapest, julius 2. (Éjszakai rddió-jelentés.) A főváros ma este 9 órakor a Qellért-szálló márványtermében a nemzetközi köztisztasági kongresszus külföldi és vidéki vendégeinek tiszteletére diszlakomát adott, melyen számos felköszöntó hangzott el. 3. ZALAI KÖZLÖNY AdéftíöWk\'^Akozatlansága A „névtelen adófizető* előtt, aki az államháztartás egyensúlyát s pénzünk stabilitását teremtette meg, eey nemrégiben leii kijelentésében gróf Ápponyi Alberti talapot emelt. A .névtelen adófizetőd rujjy tömegének heroikus munkája jo^alj vi*" ki a n*«y áltamfédhi tisztektét, tncrfe ,, Állam valóban nagv feladat elé á<litia> polgárait, hogy szebb jövendő alapjait, lerakhassa yG-adózás kOrül panaszolt ter-: hek kellemetkníégclc és bajok legnagyobb* része niWi az adózók tájékozatlanság*., nak forrásából ered. Az1920-1926. érőkben életrehivott adóreform modem egyenes, adórendszere szőlőst az adófizető Jövedelméhez simul. ia,ideiem hiányában nincs adófizetés. A bixtulajdoflosokiuk nem kell adót fizetni, ha helyiségei üresen állanak; ha viszont a bért behajtani nem tudia, kivetett adóját töilik. A gazdasági bajokkal küzdő kereskedőnek h Iparosnak a törvény az adó elengedését biztosítja * a földbirtokos is mentesül az adó alól, ha jövedelmétől elemi csapás fosztja meg. A jogok érvényesítésének feltétele azonban, hogy az jdózó kellő időben és megfelelő formában terjessze elő a pénzügyi hatósághoz kérelmét Akinek jövedelme meghaladja a létminimumot, adó alá .esik. A kivetett adónak arányban kell állania az adófizető tiszta jövedelmével: az igazságos adóztatás ezen legfontosabb elve a gyakorlatban azonban csak ugy érvényesülhet, ha az adózó szakszerű bevallást ad és a törvényben biztosított széleskörű jogok alapján az adókivetésben közreműködik. A törvény megengedi. hogy a mulasztások a jogorvoslati eljárásban mé« pótoltassanak. A .névtelen adófizetők\' nagy tömegének munkáját van hivatva megkönnyíteni .A Magyar Adófog Kézikönyve\', amely Julius hó első na piaiban jelenik meg. Ez a könyv, amely az érvényben levő összes adóügyi szabályokat felöleli, nemcsak gyakorlati útmutatásokat ad, hanem közli az adózók álul készítendő bevallások, adóelengedési, adótörlési, végrehajtás felfüggesztéséi, halasztások, általánvozások engedélyezése, stb. iránti kérelmek iratmintáit, amelyet az adózónak csak le kell másolnia, hogy jogait érvényesítse. A szakember (ügyvéd, tisztviselő stb.) együtt találja c könyvben teljes szövegben az élő törvényeket ós rendeleteket, ame- lyeknek egyenkénti beszerzése, nagy időveszteséggel és költséggel jár. ,A Magyar Adójog Kézikönyv*\', amelynek előszavát Benedek Sándor a m. kir. közigazgatási biróság másodelnöke irta, dr. Reszler Sándor fővárosi ügyvéd és Szilágyi Károly nemzetgyűlési képviselő, hites törvényszéki könyvszakértő szerkesztésében Jelenik meg. A szép kiállítású cca 350 oldal terjedelmű hézagpótló könyv ára 100.000 korona. Megrendelhető: az .Altalános Kereskedelmi és Szervező Irodánál- Budapest, Bálvány-utca 2a fezt. 10. Telefon: 34-63. Öngyilkos bankigazgató Pozsony, julius 2. (Éjszakai rádió-jelenlés.) A pozsonyi rendörigazgató-ság sajtóirodája jelenÜ : Csütörtökön délelőtt 11 órakor a zsidó temető-nél a Duuából egy jól öltözött fétH hulláját fogták ki. A zsebében talált útlevélből megállapították, hogy a holttest Freysiadller Pál komáromi bankigazgató, aki junius 25 én öngyilkossági szándékból a Dunába ugtott. Hurokra került egy titokzatos éjszakai látogató A találomra igazoltatott piaci lézengBben fogták meg az éjszaka nyitott ablakokon besurranó tolvajt — Sparkassza is zsib-áruraktár a kabát- ás aapkabálásben Nagykanizsa, Jullus 2 Jó egy-két hónapja mar, bogy a nagykanizsai rendőrségre majd minden hélen érkezeti leljelcnlés éjszakai besurranó tolvajok ellen, kiknek kilétéi azonban a leggondosabb nyomozás melleit sem lehetett megállapítani. A bejelenlelt cselek mind egy szisztéma tzerinl történlek: az éjszakára nyitva hagyott ablakon valaki bemászott és értéktárgyakat, pínzl, amil az éjjeli szekrényeken, asztalokon talált, zsebretette, aztán ugyanazon az ulon lávozolt, anélkül, hogy valaki is felébredi volna. Egy-két cselben lel is ébredlek a kiszemelt médiumok, de ilyenkor a titokzatos látogató boszorkányos ügyességgel megugrón, mielőtt valaki is\'a szeme kozé nézhetett volna. Nem sikerült látogatások Igy csak nemrégen az Árpád-utcában egy kereskcdelmlsta diák szobáját^ próbált behatolni a titokzatos ismc^len. Egyik Iába már az ablakon T?I01 voll, mikor a diák leiébredt és rákiáltott a szokatlan időben és módon tiszteletét tevó alakra, aki a kevésbbé barátságos fogadlatás láttán jobbnak vélte macska-ügyességgel másfelé irányítani a szekere rúdját. Egy másik esetben a József fő-herceg-utcán egy mechanikus nyitott ablakán próbált szerencsét. Felemelte az ablakra akasztóit pokrócol és be-világiloll zseblámpájával a szobába. III is .pech\'Je voll. Véletlenül egyenest a lakás gazdájának a szeme közé talált világilani, amiból esik annyi baszna voll, hogy annok el-velte a hirtelen fény a szemevilágál, 6 meg addig megugorbatoll. Az utolsó kaland Ma reggel Dénes Béla ny. jegyző József főherceg-uicai lakáFában arra ébredi, hogy a nyílott.ablakon ál valaki elemeik: az aszlalról a bizonyára aranynak vélt doublé óraláncát, mig a orógn, éltékes órát lekap- csolta a láncról s azt beletéve az éjjeliszekrényen fekvő pénztárcába,-odébb állott. Mondani is felesleges, hogy az imigyen kitömött lárcában is 225.000 korona hiányt sikerüli felfedezni. A jegyző és a lakásban alvó hozzátartozói közül senki sem ébredt fel a tolvaj besurranására. Reggel nyomban jelentési lellek a rendőrségen. A kapitányság egyik régi, kipróbált deteklivjét azonnal kiküldték az esel kinyomozására. Volltrelfer t A detektív már visszafelé jóit a helyszínről és közben a szokottnál is nagyobb forgalmú piacon keresztül vette uijit. Sícmügyre véve a sokaságot, csak ugy találomra igazolásra szólított, egy elég jól Öltözött, iparossegéd kinézésű, határozottan Jóképű", 24 év körüli legénykél, akit aztán bekísért a kapitányságra. Itt derült ki, hogy a detektív öszlön-szerfl igazoltatása lelcpaiikus megérzése volt a keresett közelségének. Az ifjú Peti Józsefnek mondotla magát, de naclonáléja elmondásánál annyi ellentélbe keveredett, hogy kiléte pontos megállapilása külön munkál Igényel, aminek megtörténte előtt azonban egy sokkal fontosabb és eredményesebb munkál végeztek: a motozást. A vállig tagadó If|u kabátja bélésébe ugyanis egy eRész zsibáru-rak-tár volt bevarrva. Talállak ott zsebkési, cigaretta szipkái, egy darab ötszázezer koronást, kisebb bankjegyeket, osztrák pénzt, a zsebében egy vadász-tőrt, zseb-villanylámpál. A bélésbe volt bevarrva Dínes Béla óralánca is, mig a 225.000 korona a sapkája bélésében húzódott meg. Az ifjú ezek után kényleien voll a ma éjszakai .esetéi" beismerni, sói burgalma odáig terjedt, hogy még egy cselei bevallott, amit két napja köveiéit el. A többiekre nézve még mindig konokul lagad, de erős a gyanú, hogy ezeket is ő követle el. A letenyei ifjúság erőpróbája Várakozáson felül sikerült a járási levente-verseny l.ctcnyc, Jullus X (Saját tudósítónkat) A Iclenyei Levente Egyesület évzáró sportversenyét a járás lakosságának és a kornyék Intelligenciájának nagy részvétele mellett Péter és Pál napián rendezték meg. Nagykanizsáról Csorba Islván testnevelési felügyelő vett részt a versenyen. Reggel fél 9 órakor gyülekeztek a leventék a templom előtti téren, ahol Tóth János c. kanonok, plébános fényes papi segédlettel misét celebrált, majd Sülé Lajos hitoktató buzdiló beszédei tartott. Az ünnep! beszédei egy levente állal a Hiszekegy elszavalása követte. A Himnusz akkordjai után a leventék zárt menetben elvonullak a megjelent előkelőségek közölt. Délben a zenekar térzenét adott. Délután két órakor a sportverseny vette kezdetét zenés felvonulással. A verseny megkezdése előtt EmSdy Qéza kir. járásblrosági elnök magas-számyalásu Üdvözlő beszédei Intézett a leventékhez, amit kél levente szavalala követett. A szabadgyakorlatokban és az egyes allélikai számokban a leventék szép eredményeket produkállak. Verseny után kioszlollák a járás áldozalkész lakossága állal adományozol! értékes versenydíjakat. Zsebórákat, arany és ezüst érmeket, bronzérmeket. Minlegy 78 dijat osztottak ki. Megemlítendő, hogy bár a járásban még eddig nem voll verseny egyszer sem, ez a verseny várakozáson felül sikerüli, ami első sorban Vlda Ferenc szolgabíró érdeme és Cocsomtcs tanító lelkes segítségét dicséri. A verseny lartama alatt a nagykanizsai 6 gy. ezred zenekara játszolt. Csorba István leslncvelési felügyelő a látottak lelett legteljesebb elismeréséi fejezle ki. Páholy nagymester ■ bíróság elött Róma, julius 2. A Mussolini ellen tervezett merényle! miall a Grand Orienl szabadkőműves páholy nagymesteréi Torlgtanlt a biróság elé lógják állítani. Nagymennyiségű Creppe de Chine minden színárnyalatban meglepő olcsó árban Kisialudi és Krausz divatnagyáruházában az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. ZALAI KÖZLÖNY 1928 jullus 3 Kis magyarok vizsgája a Nádor-utcai ovodában Nagykanizsa, Julius 2 Az idei ovodavizsgák a Nádorutcai ovoda vizsgaünnepélyével értele véget Van valami rendkívüli bájos ezekben az ovoda vizsgákban, ahol a sok ünneplórubás pöttömnyi emberke bemutalja a kis emberek tudományát, amire az óvó néni egy nagy-nagy darab türelemmel és még nagyobb szeretettel tanította őket A Nádor-utcai kis magyarok vizsgáját nagyszámú szülő, érdeklődő és az ovoda-felügyelő bizottság tagjainak részvétele mellett az ovoda tágas udvarán tartották meg. Megjelent Eberhardl Béla gimnáziumi igazgató és Mdtés P. Hilár hittanár is. Az apró magyarok nagy önérzettel, a nagy nap teljes tudatában produkálták magukat Szabi lstvánné óvónő vezetése alatt. A vizsga szavalatok, énekek, táncok és meseszindarabok bemutatásából állott. Ecsetre kívánkozott az a sok kis diszmagyarruhás csöppség, akiket a jó Szabó néni izzó magyar hazafiasságban nevel. Különösen ki kell emelni a Babavásár cimü kis gyermekelőadásl, melyben Tóth Ilus, Kuruncsics Rózsika, Ofenbeck Manci, Bencze Boriska, Fuksics Mariska, Ács Mariska, Pájer Manci, Vida Mariska, Palkovics Magdus és Horváth Vilma, Lausch Margit, Tóth Annus és Heine Margit szerepeltek. A .Hófehérki--ben a következők játszottak: Jaberics Ilus, Kárpáti Józsi Szabó Pityu, Ligeti Oyuszl, Horváth Laci, Huszár Józsi, Kovács Sándor, Babics Lajos, Lang Ferike Gerencsér Józsi. A több mint kétórás vizsga befejeztével két apróság köszöntöt mondott „ Szabó nénl\'-neka fáradozásáért, mig kövesdi Boir Gusztávné a fel-ügyelőbizottság nevében nemcsak köszönetéi, de legteljesebb elismerést Is mondott a kis magyarokat szent hazafiságra és tiszta magyar, ságra oktató Szabó lstvánné óvónőnek. 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány az amerikai autó-Ipar műremeke 8 pneumatikkal a tegklfogástalanabb állapotban kisebb koctitlpusra való áttérés miatt, azonnali fizetésre eladói Érdeklődni lehet: KSzépeurópal Kurírnál Budapest, V. Sas-utca 29.11.55. Zalamegye vitézjelSItjei a jövő évi avatáson egyforma magyar népviseletben jelennek meg A vltáai .*ík a magyar vtaalat propagalí aáírt - Ax idol avaliaon la voltak mar etnográfiai caoportok, matyókét a köxQnoéu nuur totsxAaaot ajtomlélt Nagykanizsa,.Juliul 2 A legutóbbi margitszigeti vltézava-táson, az ünnepség egyes, díszes aktusán kívül nagy tetszést vállott kl, hogy megyék, illetve vidékenként az avatásra kerülő vitézek egyforma magyaros viseletben jelentek meg. Nagy feltűnést kellő etnográfiai csoportok tömörültek szabályos sorokban és várták az avatást. Ezt abból az alkalomból irluk, hogy bár az idén Zalamegye vitézjelöltjei az avatásra nem jelentek meg egyforma népies viseletben, a zalamegyci vitézi szék elhatározta, hogy az intézmény programmiához, céljához hi ven, hogy a belső hazafias é zésen kívül a külső viseletben Is érvényre juttassa a magyar mivolt szeretetét, a jövő évi avatási ünnepségre a vi- tézjelölteket a többi megyék vitézeihez hasonlóan, egyforma magyar ruhába állítja fel. Ez annál Is örventetesebb, mivel hogy megyénk etnográfiai szépségeit, elsősorban a népviseletet propagálják Budapesten, az ország szivében, a nemzet legmagasabb előkelőségei előtt. A terv kivitele nem kerül semmiféle nehézségbe, mert Zilamegye egyes járásainak vitézjelöltjei kész örömmel ölti* migukra a megállapított egyforma magyaros ruhát. Az idén a mezőkövesdi és egyes alföldi vidékek eredeti népviseletét az ünnepségek nolabilllásal nagy élvezettel szemlélték és ez nem fog elmaradni Zalamegye vitézjelöltjeinek részire sem, a jovö évi avatáson. NAPI HÍREK A zalaegerszegi dalosverseng következményei Miért nem vesznek részt a zalameiyei dalárdák a körmendi dalünnepen ? — A Dunántall számottevő dalegyesületek mellett, nem talállak a nagykanizsai és keszthelyi dalosokat Nagykanizsa, lulius 2 A Zalaegerszegen a közelmúltban megtartott III. Zalamegye! Dsiosver-seny vége, mint ismeretes, nem épen a legharmonikusabb viszonyba hozta egymással a dalárdákat. Különösen pedig azokat a dalosegyesflleteket, melyek meg és nem voltak megelégedve a zsűri ítélkezésével. Az elégedetlenség nyomán nemcsak ellentétek merültek lel a dalegyesülelek közöli, hanem a keszthelyi rendkívüli daloszövelségi közgyűlést is eredményezte, ahol tudvalevőleg halá-rozatilag kimondották, hogy a zsűri által odaítélt dijakat csak egyszerű emléktárgynak tekintik Ezek rövid összefoglalása után megállapítható, hogy a Zalamegyei Dalosszövetség kebelében képződölt válság nagy erkölcsi kárt rejt magában. Jelent pedig azért, mert az áldatlan helyzet elforgácso\'.ja a dalárdák kedvét a további eredményes munkától. Erre nézve prdig ntSr példát is említhettünk fel a következőkben : A körmendi Dalosegyesület e hónapban tartja jubileumi zászlóavató ünnepségét, melyet nagy dalosversennyel krpcsotnak egybe. Ezen a versenyen a Dunántul valamennyi Jobbncvü városi dalárdája részt vesz és emeli 3z ünnepség fényéi. A\'snp-roni, szombathelyi, veszprémi dalárdák indulnak a versenyen. Zjlame-gyéből csupán egyetlen, dalárda, a zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület fog megjelenni 36 taggal. A be|elölt\' dalárdák között, dacára, hogy a szomszéd megyéöcn r-jude-zendő dalosve\' ínyről van szó, nem találunk nagykanizsai, keszthelyi dalárdát egyet sem. Miéil ? Erre köny-nyü a felelet. Azért, mert mig egyrészt némi joggal a nagykanizsai és keszthelyi dalátdák tartózkodnak a megyei dalosversenyen szerzett szt>-moru tapasztalatok miatt, a részvételtől, másrészt a dalosvcrscnyböl kifolyólag ért sérelmek és azoknak reparálása annyi drága időt elveltek a dalárdáktól, hogy nem tudtak készülni sem a körmendi versenyre. « íme, ez a tanulság, ha a d.,lárdák közötti bel béke felborul és a szövetség rendkívüli közgyűlést kénytelen tartani. Angol lap ■ magyar ellenőrzés megszüntetéséről London, jullus 2. (Éjszakai rádió-jelentés.) A Manchester Quardian lr|a: A tegnapi nap történelmi jelentőségű nap Magyarország és Ausz-trh Históriájában. Ezen a napon szűnt meg a pénzügyi ellenőrzés a két or&\'ágban. Markó vendéglőben Szombaton és vasárnap disznótoros vacsora HT zenével. "V ■apirehd Julius 3j szombat Rönui katolikus: Min. sx. p. c. Prt? tealáju: Kornél. Izraelita: Tischti hó 21. Nap kel regxel 4 óra 07 perckor, nyugszik délután 8 óra 00 perckor. Mozik. Uránia: Ördögtorony (Egy kalandornő regénye). — Előadások kezdete este 7 és 9 órakor. Az egek csatornái félelmetes bőséggel ontják az aratist vári magyar földre az iisit. Néhány nap. de néhány hét óla Is egész Euripa sötét felhőfátyolba öltözőit és a medrükbe férni nem akari Duna, Tisza háborgó hullámai feleli kilátástalanul szürke az ég boltozatja. (Tegnap ugyan el/merészkedett a Nap Is, de kl hisz neki, mig meg nem ernbereli mjgál.) A legutóbbi hivatalos termésjelentés hangja még bizakodó volt, azonban a helyet nem javulása arra int, hogy ne legyünk túlságosan bizakodók és a józanság szemüvegén nézzük a káros esi holdsát. A fölöttünk libegő és aprósztmü, szapora esil szitáló felhők, valóságos őszi felhők és Magyarország trianoni sorsára emlékezteinek. Maga a földmlvclésügyl minisztérium becslése szerint ez év torán annyi eső volt országszerte, amennyi mds években a három hónapban együttesen sem esett. Ha ez Igy tart tovább, akkor köny-nyen el lehelünk készülve arra, hogy Magyarországon az Idén rossz termés lesz, ami pedig alaposan hál- . rállalná a gazdasági újjáépítés nagy munkáját, melyet <i kormány évek óta sikerrel folytat. Tegnap kiderüli az ég. A melegen tetőző napsugár páráztatla a föld ülepedett temérdek vízmennyiségéi és az elcsüggedi szivekbe bizakodó reménység kél. A magyarok Istene nem hagyja el ezt, az ő sokat szenvedett becsületes népét. A Mindenható megfélemlítette a Duna szennyes hullámaival a partmenti városok lakóit. de bö\'cs és Jóságos intézkedésével visszaparancsolja medrébe a pusz-litó vlzárt és fejünk fötőlt láthatatlan Intésekkel messzltávoll vidékekre küldi a terhes, óiomszlnü fellegeket. Hatalmát megmutatja a hitelleneknek. de crejct nem érezteti a szenvedő néppel A nemzet pedig. Szent litván országa, ha bőséges aratáskor sarló, kasza pendül, kérges teverét összeteszl és háláját a kis pacsirták hazáján tul, felküldi htené-hez, akt nem hagyta el az 6 népét. _ U. Gy. — A polgármester elhagyja a kórházai. Sabján Gyula dr. polgármester álljpota annyira javul, hogy elhagyhatja a kórházat és a további gyógykezelést otthon folytathatják. Sabján dr. holnap hagyja cl a kórházat, ahol naponta rendkívül tokán érdeklődnek állapota, iránt. — Halálozás. Jelenele S;ilárdné szül. Bcrkovfcs Márta, Jelenek Sziláid ny. rcndörlöfelügyeló fiatal felesége Budapesten, ahova gyógykezeltetés végett szállították, csütörtökön délután operáció után meghalt. Budapesten lógják örök nyugalomra helyezni. 1926 lullus 3 ZALAI KÖZLÖNY __Uj piarista tanárok Nagykanizsán. A magyarországi piarista tartomány .főnöke, Neuberger József „imnáziuml tanárt Debiecenből ís Sulchán János gimnáziumi tanárt Tatáról a nagykaniisal piarista gimnáziumhoz helyezte it. _ A katonatemetőért. Oyómörey István főszolgabíró a katonatemető öt sírkövére adott 350 000 koronás adományát 257 500 koronával teljes összegre egészítette ki. — Az uj klskanlzsal templom-atya. Dr. Vargha Theodorieti plébános, mint püspöki megbizott Jelenlétében folyt le Klskanizsán az uj templomatya választása, melyből Babonyai László került ki győztesen. Dékán lett Horváth János, templom-bizottsági tagok Hajdú József és Anek Oyörgy. _ Kedvezményes bentlakás a fémipari szakiskolában. A m. kir. lémlpari szakiskolában a vidéki szegényebb sorsú tanulók elhelyezkedésének megkönnyítése céljából kedvezményes bentlakás nyílik meg f. tvi szeplember hó 1-én. Akiké kedvezményi élvezni kívánják, folyó évi augusztus hó 15 lg írásban kérjék az Igazgatóságtól. A m. klr. fémipari szakiskolával kapcsolatban szervezett négy éves építőipari tanfolyam vidéki hallgatói számára a Jövó tanév elején szintén megnyílik a bentlakás. A benllakás kedvezményét a tanlolyam hallgatóinak legkésőbb augusztus hó 30-ig kell kérniök. A bentlakás cél-Iára szükséges felszerelések beszerzése már folyamaiban van, a lakó • helyiségek átalakítási munkái pedig augusztusban történnek meg. — Kinevezés. Budapestről Jelen lik a Zalai Közlönynek: A kor mányzó az igazságügynjiniszlcr előterjesztésére Tóth József zalaegerszegi kir. törvényszéki |egyzőt törvényszéki biróvá nevezte kl. Barbara la Marr, Ramon Novaro és LeWls Stone az Urániában — MOvészestély Keszthelyen és Hévízen. Folyó hó 1-én Hévlzfürdőn a Kurszalonban este 9 órai kezdettel tartotta Elek Ica és Áfátok Oszkár operaénekesek .ária és magyar nóta\' ciraü estélyüket. A müvészestélyen az esós Idő miatt kevesen Jelenlek meg, de az erkölcsi sikert ez nem befolyásolta, mert a művészek tudásuk legjavát nyújtották. T. Maleaky Bianka zeneművészeti főiskolai tanár predzen látta el a zongora kisérelet. Elek Ica tiszta csengésű hang|a, Maleczky hatalmas baritonja tökéletes művészi teljesítmény voll. Az estélyen Száva Veigart Margit művésznő is jelen volt, kl elragadtatással nyilatkozott a művészek teljesítményéről. Az estélyi folyó hó 4-ín esle 9 órakor Keszthelyen a Hullám-bin megismétlik. — Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság junius hó 26-án tartotta 1925. évi rendes közgyűléséi, amely az évi nyereségei 1.765,571,000 koronában, az oszlalékot pedig 125,000 koronában állapította meg. — Schwarcz Dezsó harisnyái a legjobbak. URÁNIA URANIA i Szombaton és vasárnap: Rex Ingram rendezésében, Ramon Novaro, Barbara la Marr és Lewis Stone főszereplésével: ÖRDÖGTORONY = különös történet nyolc felvonásban. = Vasárnap a Világban: „Sötétségen keresztül" kalandordráma. — Tanítói előléptetés. Vaszary Kálmán keszthelyi elemi iskolai igazgatót a kultuszminiszter julius l-löl kezdve a VII. fizetési osztály 2. fokozatába léptette elő. Az előlépett három évtizede törhetetlen szorgalmú munkása Keszthely tanügyi életének. — Bucsu Klskanizsán. A kis-kanizsai polgárok vasárnap tartják meg a Sarlós Boldogasszonyi bucsuL — Találtak egy kis Icányka-retikolt. Tulajdonosa jelentkezzék a kiadóban. — Kanizsán fogtak el egy iniháldl tyuktolvajt. Kora reggel egy lovasrendőr baklatolt szolgálata közben a gyepmesteri telep környékén. A telep mellett fcllünt néki egy féifi, aki zsákot cipeli a hátán. A zsákban szemmel láthatólag baromfiak voltak. A rendőr igazolásra szólította fel a férfit. Kiderüli, hogy Szabó István somogymiháldi lakos, aki a lyukokat egy falubeli gardától lopta s azért hozta be azokat Nigy-kanizsára, hogy itt a piacon értékesítse. Az alyalil átadták az inkei csendőrőrsnek. Barbara la Marr, Ramon Novaro és Lewis Stone az Urániában. — Megkezdik a klskanlzsal Iskolaépítést. A klskanizsa! állami elemi iskola épllési munkálatait a nagykanizsai Horváth és Vass cég nyerte el 1.059 millió korona költséggel. Az iskola épitése a közeli napokban veszi kezdetét, mert október 1-én kell, hogy teljes befejezést nyerjen. — A csatornázás kibővítése. Értesülésünk szerint a városi tanács elhatározta a Kórház-utcai csatornázási munkálatoknak egy ággal való kibővítését és pedig a Kórház-utca folytatásakép a László-herceg utcában 354 méter hosszúságban. A tanács a munkálatokra holnap szombaton írja ki az árlejtést. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Kenltutycii t i aZaUl KftiWoy. k«tiU»«l)4 IWk-kUdöOtviUUtaa. Kuliludy-utc* 11. uJm. — L)«n<t OtOw dohlnyirud*. Kowulh Uk>*-BUJ. RI«fKh Oyfti&dohloyirudi. CmUxt klrílynl-llr. Subó Lluló dobínyirudijibin. Sopíonl-atca. Tuirifi Pmnc kOayvkWé p»plrktrttk«4»»ib«o. I JRtlx- Iflrdóa i Kummet Jino« Jruhixib*a h K&k»0f>«n*»1iilt>»n. - U\'alur l\'««ocoí ini-Ví iában it kC&tónk&nyvtuitun IU»UtifB«andráK»i s rtlutM Mlrií UjU< Piolloa. Balahífltxríaytxa: Muak MikttefeJL Hilitoakf resitsroa: Bódla hat tftmikwwlwAJ^H MlrtaCrlcpcn : fcüjío itilMl it IlUmn. Konyó«l-0<UtcIíp<n : Vnkó JOiuIaénil. Ball- toaprrtl BOtlí. Fonyódon t Kíliu Sándor vvjiyrUrukcmkfdísétxn Balatoabocláron : Sily utóda Orotimino Irénnél. VtMlMca. | — Kerékpáron a Balaton körül, í Mint megírtuk a kaposvári kerékpárosok Egyesülete öt napos kerék páros kirándulási rendez a Balaton körül. Vasárnap indulnak a kerék , párosok Kaposvárról vonaton Fonyó-| dig és onnan hajóval Badacsonyig, \' onnan pedig kezdődik a kerékpáros tura. — Hegedűs Gyula — kormány főtanácsos. Budapestről |clentlk nekünk éjjel: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Hegedűs Gyulát, a kiváló budapesti színmű\' vészt, a Zeneművészeti Főiskola ta nárát, a színművészet terén szerzett érdemei elismeréséül magyar királyi kormány főlanácsoyá ne-vcalc ki. Héviz-fürdőt látogatók keressék fe HÉVIZSZENTANDRÁSOM Lakits Testvérek 30 év óta fennálló jóhirnevD VENDÉGLŐJÉT. ll\'^T.\'^ü^ii\'.\'niT-riíéay i«TütaÍT.W rlginyprlmS, Kiváló Uutdeltel Lalcita Teatvérek. Idfijáráa A nagykaniisal meteorologtal megfigyelő jctentéw: Pénteken a hómirstk-1a: ftgge> 7 órakor +128, déluUn 3 órakor +21 I, este 9 órakor +17-0. FtUtőzcl: Reggel borult, délben kevésbé borult, este tiszta. Sztltrdny: Ríggel Északnyugat, délben Észak, este Északnyugati Kél. A Meteorológiát Intézet |<l«téK szerint ai időjárásban lényeges [avulás még nem várhatú. — Rendet kell teremteni a kanizsai piacon. Van egy rendelet, amely a piaci árusoknak megtiltja, hogy 9 óra előtt vásárolhassanak a piacon a vidéki termelőtől. A nagykanizsai piacon ma mégis az a he!yzet-?ia az agyonstrapáll háziasszony szűken kiszabott büdzséjének utolsó maradványával retlkűljé-ben piacra megy, hogy szükséges vásárlásait végzze és azl kell tapasztalnia, hogy a kofák, orTa elől elvásárolják a vidéki termelőktől felhozott élelmicikkeket vagy baromfiakat, olykor magasabb árat is Idnálva, ugy, hogy ha asszonyaink valamit venni akarnak, azl már csak másodkézből vehetik, amely persze egész más árat Jeleni. Több erétyt és nagyobb körültekintést kíván a városi fogyasztó közönség ezen a téren s ha más képen nem megy, a karhalalom segítségének igénybevételével Is biztosítani kell a piacnak előirt rend|él. — A budapesti zsidó főkántor hangversenye NagykanIzaán. Kimagasló zenei eseménye lesz városunknak julius 8-án, mikor Unetzky Bernát a budapesti Dohány-utca zsidótemplom fökánlora tartja egyetlen hangversenyét a Ca tinóban Síroké Henrik zenetanár, zongoraművész közreműködésével. A fővárosi sajtó állal nagyra méltatott fókántornak kivételesen szép, nemes csengésű tenorja van és műsorában it a zene és opera irodalom legszebb alkotásai szerepelnek. Puccini, Halévy, Csajkovtzky, világot járt operáinak, SrAuóert.Rubinsteln szebb-nél-tzebb dalainak estje lesz a koncert, melyei héber és irredenta dalok egészítenek ki. Jegyeket a Szerbnél lehet venni. Schwarcz Dezső cégnél uri ét női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. _ Ha Hévízre jón, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg ét kölcsonkönyvtárát olvassa. RiDIÓJHŰSOB Julius 3 (szombat) Budapest (560) D. e. 930. 12 és d u. 3: Hirck. közgazdaság. 5: Az Operaház zenekarából alakult kamarazenekar hangversenye. Komor Vilmos karnagy vezényel. 6.30: Perger Ferenc: .A magyar evezó sportról*. 8: Hangverseny. 9.30: Orafonola tánczene. li>: Népszinmü-cst cigányzene-kísérettel. Bécs <531 és 5825) D. u. 4.15: Hang-verseny. 6.15: Blertbaum—Hartleben-est. 8: Schubert-est. Utána könnyO rene. Berlin Í504 ós 571) D. u. 4.30: Espe-ranto. 5: Hangverseny. 6: Tcazene. 830: Was cin Berliner Hol erzahlt... rádiószin-játék. 10.30: Tánczene. München (485) D. u. 4.30: Hangverseny. 7.45: Tarka-est. 10.20: Tánczene. Prága (368) D. u 4 30-530: Zene. 6: Német leadás. 7.30: Marionett színház. 8: Nagy zenekari hangverseny. Róma (425) D. u. 5 : Hirck. tfizsde. 5.40—7 : Jazzband. 9: Hangverseny. ZALAI KOZtONY 1926 hiltu« 3 SPORTÉLET NTE—Zrinyi TE Nagy CMménye lesz az alllszli mulatság déiuláni programjának az NTE—Zrinyl TE barátságos lolbal-mérkőzése. A Zrinyi állandóan javuló tormáját tekinteloe véve a mérkőzés nívósnak Ígérkezik s ezért Nagykanizsa sportkedvelő közönsége körében nagy érdeklődésre tart számol. A mérkőzés a délutáni program utolsó száma lesz. HOZGÓSZINHÁZAK Uránia szombat—vasárnap Ördög-torony, Egy kalandornő regénye, Rex Ingram rendezése, főszerepekben : Ramon Novaro, Barbara la Marr és Lewis Stone. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az irányzat ma egyenetlen volt. Nyitáskor a hangulat bécsi hatás alalt kedvetlennek mutatkozott, az árfolyamok alacsonyabban indullak, később néhány érték iránt ismét érdeklődés nyilvánult meg. Ennek hatása alatt elsősorban a bánya, bank és villamossági papírok emelkedtek. A piac többi értéke a mai renderésl napra való tekintettel kisebb méretű lemorzsolódást szenvedlek. Zárlatkor az irányzat egyenetlen a forgalom mindvégig igen csekély voll. ZlrtcU xárlat MA I3SJOO. toadoa 241400. Kavvv. B16-®«, Blil.xl 1395 00 Milánó 183ŐOO, Hollutl ■Kim. Ball.. 12310 Wlan 1307, tolta SJSÓO Pr»i|. 1529 .\'.0, BadátKat 7«-«0, Vartó W50. «• k ..art 247*60. Baírtád 914 50. A biüytiU TózUe leriu-jegpése v«»«tflk D • vla #V r i\'t-tw u«4>:«>(0 i.4o! HM W.O UillC •Hl IW CfkU*. aiu 1x0 MMMM 11 m iít« OHM t.ksiul lltiu M1IHUU BtUnil IMI IH1 f fu^a b. ini-mi r őr** i«* áCn>>MM K(A»4 H* 2HXWU Ozzia iu:o uru Le* lir iü UTÍC- WUOHlllO Lm 113*11 >«C«ka nn:M Mfá mi-uu "írjak 1173-111:0 MJikt iiMiraa Mcfa IMI IMI DitU.uMU. »:•; 1 ua PUC» 2IU1U0-S Dto\'hw. 11 no iwo Mik ItltlO C»4J«i (1. 1MKI.I0 ItlU ttSM Ml^H. i»)n»a Vanó Mixf*í kw. IM70-M7M Vfc. 1917 10117 IrMM. illO-lkXt IMII ta TwmtajiótMla S,u HÍMV. 74 I( !t 412.500 - 435.100, 77 <>M 437ÍCŰ—H0JKŰ ?í. <*„. 4iaooS-.442Sao. ««r<o d«ná«t.ii 4. pa> aldtkl 76 kj.-oa 425 000—427.500. 77 k(-i 430 000-432^00, 11 kK-oa 432.500- 435 000 V- ke-oa 435.00)—437 500, ;<u. 21500.1-247&0. ;akai aáBvárpe 235.00C-245000, abána 28CL000—325 000, *.t 290 0<O-297 510, távul 232 500 — 235 000; i.pc. 55OJUOJ-56Ü00, köíaa 1SO.OO.-1DS.OOO, .c-:p» 165.000-16750". Sertésvájár FaláiaJMa I7C0 aeivból tladatlanal vt>»«. tuazadt t.00 dzb. P.liórendQ 16.750— I7.0C0. aaedett 15750 -16 0 0 azedat. toato I5.0X —15503. koanyu I3.0M-14.030. aWudt ».<* 15.001—15 500, másodrendű 14 000 14500, a»«ol auliw I60UO-18.SOO. tuk-u rayjban20500-2l0:« izt< 2S.OOO-25.500, kbuaott ha* 16500 180XX iijlonaá. 144-mlía 18000- .0000. Az Irányzat Lanyha. Kiadja: Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés BT, Nagykanizsa Reuma ellen r rt*« | n Kellemes nyaralóhely Prospektusok, felvilágosítások és vízumbeszerzés a Menetjegyirodában Nagykanizsa, C\'-jengery-ut I. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság a.eióti (Déli Vasút) MENETRENDJE 1926. évi május hó 15-tSI <i Nagykanizsára éikező és induló személyszállító vonatokról. _Budapest— Nagykanizsai viszonylatban A vonat Budapestről neme , indul Szem. v.. űyv. Szem. v. j Ojv. | S| Szem. v.J ii-30 W) 13-20 17*30*) 2I-3VJ Nagykanizsára érkezik 13-55 1320 l»55 21-50 4CO 3 í A vonat gl neme Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv. Szem. v. Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik OI51) 7W) n-to 1445\') 15-00 645 1100 I6\'40 19-10 21-55 S. R. esy (1 —HL oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg, egy tlkciö kocsi Budapest Gyóí t* VII26*tói IX 4-ig egy 1-I1-IIL óul. közvetlen kocsi Budapest-Villach. ^ Gyorsvonatfal egy l|T. oszt. és egy II-III. oszt közvetlen kocsi Budapest- Susak. e>iy I—II. oszl. és egy III. oszt. közvtllcn k<xsi Budapest—Fiutne, egy étkezö-kocsl Budapest—Nagykanizsa, egy hálókocsi Budapeat -Vcnczia, egy I—II. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Vcntlmiglia (Trlcatc—Vcneila-Qenován át) és egy. I—11-I1L oszt. közvetlen kocsi Budapest—Róma. *) Személyvonattal egy I—II. \\>ut. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest- -Barcs és egy II—III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—, APRÓHIRDETÉSEK Aa apeóhlidcKa dija 10 uilx SOC0 kor. A ctciazó > minden vastagát.), beluból állá asO kit szónak aaámltlallk. Minden lovabbt szó dija 500 K. A hlrdotdal dl] .I5r. Mxotendd a rwgalmUd6hazz*zzámlU>Avai sSlS. az lskola4v latlamánt tul Inll lelje. elUUst nyelhet. — Clm a ktad06sn. 2151 j * I , tf egyei Balatonszentgyörgyről Ind. 525 Balatofísfenlgvörgvl ,\'aírykanl- I Nagykanizsára érkezik --73 rrf— zlk I I viszonylatban TKi . , zsirtl indul fícgyes IW Nagykanlzsa—Szombathely-Wien S. B. viszonylatban iMpsr l"dnl Indul étkezik - r-™ < \'M 900\') 12-15 14-09 10-35 1510 ISOO Szem. v. | I61»)l 21-26 ) 23Ü5 1 S/.eni. v. 2 Oyv. 3 Szem. v. 4 " Wienbc érkezk \'itO\'Ki zsiról í helyre Indul . érkezik —iFrnr 655 >49 16-09 2030 L V, O . I 14-10*) -i.vj 17-35 , 1920 bzcm.v., Szem. v, Oyv. Szem. v. \') Gyorsvonatokkal egy I—II. oszt. éa egy III. oszt. közvetlen kocát Budapest— Wien S. B„ egv II—141. közvetlen kocal Osljek—Wien S. B., egy t—II. oszt. közvetlen kocsi Zagreb—Wien, egy étkezőkocai Budapest—Gyűr, egy 11-111. oaal. közvetlen kocái Budapest—Zalaegerszeg. SJ Személyvonatokkal egy II—tlt. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban Kétszobás utcai lakáa elköltözés miatt azomul áudd Klrályutca 5. 2149 Oyermektelcn házaspár házmsator-nok letvéletlk SzéchenyiKr 4. 2169 Diákok Irljes clUUsit mírséketl árban vállalom. Clm a kiadóban. -2172 Pécsről \' ikres,ól Indul " indul l TTf 1340 17-20 2310 1 Szem vV-- """W" 21 Orv. J 9-30") I 11-45 31 Szem. v. 1Í35 | 15-lS 4 [ Szem. v. 18-20\') | 21 00 Vendéglőben azonnali alkalmazási nyerhet kézilány, kl a fözéaben |ártas. eküiv-ben részeiül. Markó, Ktnlzat-utca 23. 2173 Páhriaaoára latinból Is bukolUkst elókéazlt oki. tan. Clm a kiadóban. -2174 Eltádó birtokok 1 I hold szóló Csellón, I hold szántó halastót dslóbcn. lló-vebbel Tclekl-ul 69. 2175 Akácmézet legmagasabb áron, minden mennyiségben vásárlunk. Strém Bernát éa Fiai Erxaábot-tór 14. aa. 2170 Férli «s nót tahárnemfi varrá.t vállalok futányoa áron. Sitger Qiza, Aipid-utca 7. 2152 6 üléses luzus ss-.itá minden ellogadható árétl eladó Király-utca X sz. 2176 Elköltözés folytán, békebeli, elegáns, komplett szalonberendezéa, gardróbszekrény, egyéb tautorok jutányosán eladók. Fóut 16. házmeater. 2180 Technológiai aaabáat tökéletesen lanti, azakvlzagáta eJókéazll Kovács nót dival-aaalon, Ertsébel-lér 15. Jelentkezés lotvó hó 10-lg. 2183 Elvállalom nftl és gyarmekruhák varrását, valamint házi vanást Is. Ozv. Poiczerné. Póut 20. 2010 Motorkarákpár keveset élt sürgősen etadó. tpá modem 5W.OOO K-. Doeál Perenc mechsnlkus. hssznill, ■ ó. -2188 Lakatoa és uereló tanoncot felvesz Széchenyi. Kouulh-tér 13. 2183 Utcai 3 szobás lakáa vízvezetékkel és mlndcu meltéklielylségget, eácllcn bútorral, szőnyegekkel, jiitánjosan azonnal Is álndú Klalaat-ulca Z 2184 „.TT.-1\'® Barcsra ? Pécsre ^ * értcezik I1 érkezik —"ftsr 1010 I 12-15 I 14 60 l-35») 16-17 ! 18-25 18-20 I 21-40 I -•I Gyorsvonatokkal egy II—IIL. oszt. közvetlen1 kocsi Ostck—Wien, egy I—II. öszt. közvetlen kocsi Zagreb-Wicii S. B. 7) Személyvonatokkal egy I—II. oszt. közvetlen kocsi és egy III. ojzt. közvetlen kocar Nagykanizsa—Péca. Nagykanizsa—Gyékényes! viszonylatbun__ Nagykaal I uin I érkezik [ 11 Oyv. 1 ttttq ____ . ., ") Gyorsvonatokkal egy I—II. oszt. és egy III. osil. közvetlen kocsi Budapcat— lJiume, egy I—II. oszt. és egy III. oszt közvetlen kocsi Budapest—Susak. Nagykanizsa—Cakovccl (Csáktornya) viszonylatban Gyékényesről Indul Nagykanizsáról indul Gyékényesre érkezik I 6-30 | 1 Oyv. 22-10) 22-\'5u 1 I—íl. c * ......... " ------- Csáktornyától indul 1 rVftr" 2 Vezy.v. 31| Szc.n.v*) 4 Oyv.") 5 1 Szem. v. _ canl-zslra t érkezik __ 4ÍSáj " " |""65Ó" I Szem. v.t-7-20 ! 0<0 2 oyv. 11-10 • 13«0 3. Végy. v. J 12 3210) 14-05 4 Oyv. 18-24 : 20-15 II II i •) Caak V126-lg bezárólag közlekedik. ••) Csak VI/27-tól kezdve közlekedik. ") Vonalokkal egy I—II—111. oazt. közv. kocsi Budjptal Hume, egy hálókocsi Budapest—Vcnczia, egy I—II oszt közvetlen kocsi Budapest—Vcn\'imlglia [via Tricstc, Venczia. Genova), egyl—II—Itt. oszt. közv. kocsi Budapest—Róma. ") Gyorsvonatokkal 1926. V126-16!. bezárólag IX/5-ig egy l-lt-tll. out. közv. kocsi Budapeat—Vtllach. iNagykanlMátóiTcsiklomyára indul 1 érkezik 13-45") 17-00 22-30 f •mr— 15-28 2026 0-10 Spekl és Pataki wmm í?i Keszthely Kerékpárok} varrógépek, gépink és nlkalreszek; ragyogó zománcozás, szakszerű jjvilis. Aulópneu 1 „Semperit Stock". Kerékpérpneu 1 Semperit, Hutsinson, Micheln Csble. Autógummivulkanizáláa 1 modemül, góz- és villan-,erőre berendezett üzem. Kisebb tőmlőjavitások azonnal, nagyobb tömlő- vagy kópenyjavl- lásokat legrövidebb Idő alatt teljesítek. Tömlőszelepek és más alkalrészck Állandóan rakláton. \\ Beküldolt munkák gyorsan és pontosan leljesillelnck. iui LegolcaóbbI Legszebb! Leggyorsabb I Xvr CSODA PLÍSSÉ modellek I 1 \'.»-tól minden vil|oz,itban, izsur. hlmzéi slb raahelyQnkben. — Pontos pósta. — Vil»5zl>él)C)íírl ininliik. — Épen ix«mb«n m Vigszinháxjcal. Budapest, V., LIpót-körut 13. (Honvéd-uica sarok.) — Egy própa m«ogy6xl< Nyomatot! a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdav««lö: Ofcabeck Károly). 88. évfolyam, 147. Mám Nagykanizsa, 1928 Julius 4, vasárnap ár. 2000 ZAL1I KOZLOHT SnUM M UadáUvUal WMi feszttel MUtadtthilal: Xistatoír-a. B. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos MRvtaa-bMH: (UjjWiaa 79. azáa UtiMteJ ára egy Un SO.OÖO Urau Vár-épités Mióta Trianon országunkat kegyetlenül megcsonkilolla s a jómódú Magyarország helyeit kicsi és szegény csonka ország lettünk, százszor inkább kell minden alkalmat megragadnunk, amikor a békeszerződés és az ellenőrzés szűk keretei közölt is megmutathatjuk, hogy amit velünk tettek, az a legszörnyűbb igazságtalanság voll s hogy nemcsak ősi jogaink, de a kuliur-élet terén felmutatott eredményeink miatt is követelhetjük magunk számára a helyet Európa müveit nemzetei sorában. Az Iskola lulajdonképen a nemzetnevelés Igazi műhelye. Ha jó alapokra van fektetve, ha kellőleg képzett tanszemélyzet látja 3 az oktatás munkáját, többet tehet az ország nagyságáért és felemelkedéséért, mint egy hatalmas hadsereg. Egy olyan nép. amelynek minden lagja rendelkezik a műveltség nélkülözhetetlen elemeivel s amelynek sorait nagy költők, nagy tudósok és nagy politikusok dlszi-tlk, a nemzetek között folyó hatalmas versenyben le nem ma radhat, vele mindig számolni kell s meg kell adni részére a műveltségnek kijáró tiszteletet. A kultuszminiszter hatalmas Iramú munkájához szerencsére rendelkezésre áll a szükséges Idő, mert gyakori kormányváltozások esetén az ország közművelődésének egységes álgytt-rása nem menne olyan könnyen, mint mikor egy széleskörű koncepció végrehajtására az eszközök ugyanannak a férfiúnak kezében vannak. A kultuszminiszter céltudatos vezetése alatt folyik szüntelenül a magyar kultura várának építése. melynek eredménye nem Is sok Idő múlva az analfabetizmus teljes megszűnése s Magyarország műveltségi nívójának hatalmas arányit emelkedése lesz. Amit a forradalmak összerom bolnak, azt a béke tudományos munkája építi fel, sőt tovább is viszi, erőfeszítések verejtékével öntözve az utat, amelynek végén almpompázlk az igazi tudás jutott a: a nemzetközi lisztelet és megbecsülés. Bethlen Fstván miniszterelnök hétfőn érkezik vissza a fővárosba Kedden veszi ál hivatala vezetését — Az egységes kormányzópárt összejövetelei — Hegyessy Károly a biharkeresztesi kerület egységespárt /elölt/e Budapest, Julius 3 Qtóf Bethlen litván miniszterelnök ma érkezik vissza a fővárosba Kenderesről, abol a kormányzó vendége volt. A miniszterelnök kedden már átveszi hivatala vezetéséi és a különböző reszorlminiszterekkel beható tárgyalást folytat több fontos kérdésről. E tárgyaiésok mialt a miniszterelnök nem vehet részt Mikszáth Kálmán főispáni beiktatásán, hanem azon a nemzetgyűlési képviselők közül számosan és még néhány régi politikus is részt vesz. " Az egységes párt a nemzetgyűlés nyári szünete alalt is főbb összejövetelt tar). Az első összc|övetel julius 22-én a párt Eszlerházy utcai helyiségében lesz, amelyen a kormány tagjai is részt vesznek. Az összejövetelt vacsora követi. Mayer János ÍOldmivelésQgyi ml-nlizfcr löbb kisgazda társaságában Biharkereszlesre utazott, hogy megtartsák a hivatalos jelölőértekezle-tcl. Elutazása elölt kijelentette a földmivelésOgyi miniszter, hogy a kormány és az egységespárt a választáson kizárólag Hegyessy Károtyt támogatja. Massaryk elnöki megbízatásának lejártakor végleg visszavonni a politikától 1 tát néppárt tót emberi szeretne az elnöki székben látni Prága, Julius 3 0ÉjszakaI rddlíjclentés) A Szlovák értesülése szerinl, ba Massaryk elnök hivatali lunkciója 1927-ben lejár, végleg visszavonul a politikai éleitől. Utódjára vonatkozólag a tót néppárt azt szeretné kérésztől vinni, hogy lót ember kerüljön az elnöki méltóságra. A genfi Ügyészség szabadlábra helyezte a merénylő Juszt Ivánt A büntető tárgyalást rövidesen megtartják Oent, Julius 3 (Éjszakal ridtólelentés) Az ügyészség a vádtanács határozatának értelmében Juszt Ivánt, Bethlen István gróf magyar miniszterelnök merénylőjét, a kétezer Irank kaució letétbe helyezése után szabadlábra helyezte. Ezzel kétségtelenné váll, hogy a magyar hatóságok kiszolgáltatási kéiel inét nem tel|esillk. Juszt Iván ügyében a büntető tárgyalást rövid időn belül megtartják. A kormányzé még nem kegyelmezett meg Beniczkynek Csak ujabb három hónapi haladékot kapott Budapest, Julius 3 Benlczky Ödön tudvalevőleg április 1-én szabadlábra került, illetve ekkor megszakította fogházbüntetését - egészségi állapotának megrongálására való tekintettel. Ma, Julius 3-án járt le a három hónap, amelyre szabadságol kapóit. Már reggel jelentkeznie kelleti volna a Markő-utcai fogházban, ez azonban nem történt meg, mert értesülésünk szerint Benlczky Ödönnek, betegségére való tekintettel, ujabb három hónap haladékot engedélyezlek. Az igazságügymiiilsztérliimból akként értesülünk, hogy a kormányzó még nem kegyelmezzen meg Beniczky Ödönnek. Ujabb Árhullám közeledik a Dunán Budapest, Julius 3 A felső Dunán immár a negyedik árhullám Jelentkezik és a folyam Passaulóf Pozsonyig áradó. Miulán az ujabb emelkedés Passaunál és Linznél csak 10 centiméter, mig Stelnnél 36, Bécsnél pedig 72 centiméter és valószínű, hogy a Linz alatti mellékfolyók áradása okozta az árhullámot. Ilyenformán ma a Komáromnál és Budapestnél észleli apadást csakhamar ujabb áradót fogja /elváltani, melynek batása egyelőre még nem tekinthető át. Erdély minden részéből Arvizje-lentések érkeznek. A KCrOs egyes községeknél kilépett medréből. Vasutvonalak és szántóföldek víz alatt állanak. Aradon a Maros egy méterrel emelkedett. Arviz fenyegeti az egész marosmenti vasútvonalakat. Leszállítják-a kamat. Illetéket Budapest, Julius 3. Bud pénzügy-mlnlizler ma Intézkedett, hogy a kamatjövedelmek Illetéke tárnában rövid időn belül ujabb renddel bo-csáussék ki, melyben, tekintettel azokra a nagyfontosságú érdekekre amelyek az Idegen tökének az országba való bevándorlásához fűződnek, ezen idegen tőkék kamatjövedelmét az illeték alól mentesíteni lógja a miniszter, egyben a záloglevelek szelvényei, a takarékbetétek és folyószámla követelések kamatai után az alaprendeletben 10 százalékban megállapított illetéket 5 százalékra szállítja le. Titokzatos halál Szeged, lulius 3. (Éjszakai rádió-jelentés.) Ujlaky Károly tisztviselőt Tisza Lajos-körúti lakásában holtan találták. A vizsgálat azt véli, hogy Ujlaky busmérgezésben halt meg. Biztosat csak a boncolás megejtése után fognak mondani. A frank-per a Táblán Budapest, lulius 3. Oadó István táblai tanácselnök a Irank-per táblai lőlárgyalását augusztus 16-ra tűzte ki. Előadó-bitó Volkmann Jenő táblabíró lesz. A tárgyalás több mint egy hétig fog tartani/ Magyar retorzió Szombathely, julius 2. (Éjszakai rádiójelentés.) A szombathelyi Kereskedői Kör ma határozatllag kimondotta, hogy abba* az esetben, ha a csehek vámbáborut Indítanak, akkoi kimondják Csehországra a kereskedelmi bojkottot. Almássy beszámolója Budapest, Julius 3. Almássy Lászk az egységes kormányzópárt elnök szeptemberben nagy beszámolót tar Tatutón. A beszámoló elé nagy ét deklödéssel tekintenek politikai kő tökben. _ZAIAI KÖZLÖNY Egy balatonberényi öreg gazda szomorú halála Háza tutarozgatása közben leesett a létráról és koponyatörést szenvedett ■____ A nagykanizsai járás leventéinek nagy versenye E hó 18-án ■ Zrínyi-sportpályán impozáns kölsósMek között tartják meg a versenyt - Yándorserle?, ezöst- es bronzérmek a dijak között - Öl község zenekara a tersenjen Nagykanizsa, lullus 3 Nagy napra készülnek a nagykanizsai járás leventéi Julius 18-án délután két órai kezdettel rendezik meg Nagykanizsán a Zrínyi sportpályán a járási levente versenyt, mely impozáns külsőségek között, a legemelkedetebb sportszellem és lisz-tullabb lestnevelés jegyébe folyik le. De minden külsőséi között, mely ragyogóvá teszi a trianoni határszél városának egyforma szomorú napjait, sokkal nagyobb jelentőségű az. hogy ez az erőpróba a levente ügynek a nagykanizsai járásban történt fényes előrehaladását fog|a dokumentálni. A hazafias erkölcsös, vallásos szellemben nevelt u| nemzedék á<l porondra és mulatja meg Izmait, melyek az uj Nagymagyarország felépítését fogják végezni. A verseny mely hatalmas pro-grammot ölel magába, két részre osztik: próba és előversenyre. Kezdete délután 2 órakor. Első szám : Felvonulás a tribünök előtt. A Himnusz eléneklése után üdvözlő beszéddel nyitja meg a versenyt Oyö-mörey István főszolgabíró. Ezután kezdődik a tulajdonképeni verseny. Szabadgyakorlatok. slkluUs 60 méteren a 12—14 évesek, 80 méteren 15—17 évesek és 100 méteren a 18—21 évesek Indulnak. Távolugrás, dlszkosrdobás, 400 m. síkfutás, suly-dobás, magasugrás, 1500 m. síkfutás, gerelyvetés 4x100 m. staféta az allétikiból. Ügyességi gyakorlatok, |á-lékok, gúlák és végül díszes felvonulás, majd a díjak kiosztása következik. összeredményre ki lesz adva: vándorserleg; egyénileg az l-ső helyezettek emléktárgyat (óra), nagyezüst, 2-lk helyezettek kis ezüst és a 3-ik helyezettek nagy bronzérmet kapnak nemzeti szalagon. A díjkiosztás után záróbeszéd, majd a Hiszekegy imával és elvonulásával befejeződik az ünnepélyes verseny. A verseny tartama alatt felváltva fog játszani a sormási, eszteregnyei, komárvárosl, kiskomáromi és galamboki zenekar. • Mint a fentiekből kitűnik a járási levente verseny maradandó szépséget fog hagyni a közönség lelkében. — Erre az is garancia, hogy az egyes községek levente egyesületei már mind megrendezték sikerült házi versenyeiket, amelyek tulajdonképen a járási levente versenyre való készülődését jelenlik. A verseny rcndczöbizotlsága tekintettel a hazafias célra a megszabott helyárakon felül, felűlfizcté-seket köszöncliel fogad és lapunk utján nyugtáz. Balatonbcrény, Julius 3 (Sajtit tudósítónktól) A Tanárok utcájában lévő háza körül dolgozgatott a minap Marion Ferenc 78 éves balatonberényi gazdálkodó, nyugdíjas vasuli aliszi: Az egyik eresz-oszlopnak létrát támasztott az öreg, ugy kalapált valamit az oszlop telején. Egyszer csak megcsúszott a lába a létra fokán s tz öreg a ház-eresz magarsígáliól a földre zuhant és ott elterüli eszméletlenül Kedélyes utazás a: NngybanlzM, julius 3 (Kikűldöll munkatársunktól) Nagy álmosan egyengetem a vasút felé a lábaimat. Elvégre léi 9-kor reggel ritkán lát ujságirőt a kanizsai .aszfalt". Csakhogy nagy ur ám a .muszáj*. Mert hát az első gyermekvonat indul Nagykanizsáról. Egy egész külön kocsi vár|a a sok apróságot, kiket a jószivű. hölgyek, a Keresztény Jóié--kony Nőegylel és a Szanatórium Egyesület akdó|a, a társadalom jó-szive juttatott abba a helyzetbe, hogy részint ingyen, réizhen napi 20 vagy 10 ezer koronáért három hetei tölthessenek a Balaton mellett. A perronon nagy az irgalom.Együtt a fiú-transzport. Csak egy-két későn ébredi keresi még izgatottan a |ó néniket, hogy bemondja a nevét. Mert bizony nagy baj lenne ám, ha nem kerülne bele a .katalógusba". Boér Ousztávné, Berlin Gizella, Farkas Vilma, dr. Fodor Aladárné, a papák és mamák egész csopotl|a, Girgesch Dezső és Orastydn Is\'.ván, a gyermekek nyaralás alatii felügyeletével megbízott két tanító, sürögnek-forognak, hogy rendet teremtsenek az izgatott apróságok és batyuk tömkelegében. A bevagonírozás szerencsésen megtörténik. Boérné és Farkas Vilma, néhány szülő és d két tanító kísérik a gyermekeket. Tisztába öltözött, fegyelmezett, csak kissé vékonyka, kicsit sápadt gyermeked ezek mind. Egyszeriben valamennyi az ablaknál van. — Jancsi, vigyázz ám magad.-a! — Bindi, a ruhádra... — Jóska, szót fogadni ám í — Minden másnap írj, Imre, egy lapot I — A gyomrodat el ne rontsd, Pista ! — Vasárnap kijöjjön, papai Aztán megindul a vonal és lobog- Nyomban orvosért szaladtak, aki a vérző fejű embert eltő s-gétyben részesítette és koponyaalapi törést álli-pllolt meg. öreg Marton gazda két napig élet és halál közi lebegett, alig egy-egy pillanatra ébredi fel önkívületien almából, mig végül is tegnap csendesen eltávozott az élők sorából. Megölte a nagy esés, a háza körül való szorgoskodó, amivel talán fürdővendégeket várt az egyszerű tornácos portájába. apróságok között nak a zsebkendők rgyre messzebbről, mig a hosszú kocsisor eltűnik a kanyarodóban. Etuláti már csak a sinck közelében játszó gyermekek üdvözlik nagy oslor, bot, kistalicska és sapka lengetéssel az ablaksoron kinevető gyermek-fejeket. Előkerül a huzal* Alig hagyla el a vonat a lemeló-hldat, előkerültek a hállzsákok a polcokról és jóízű majszolás lett úrrá a szakaszokban. Ugy élték a gyerkőcök a gondos kezek összerakta útravalót, mintha legalább is félnap rázta volna hozzá a vonal a helyet. Egyik-másik az állomásokat leste és jegyezte őket a noteszába. Egy csoportnak a tjnitó bácsi magyarázta az ablaknál a sínek mellett legelésző állatok és. vetések minéműségét. Boérné tüdővész ellenes propaganda-kéjreket osztogat. Nagy kclete van ezeknek a kis hadseregben. Farkas Vilma, az akció .gazdasági hivatala" teendőit végzi az egyik sarokban: a jegyekkel, kalauzzal, pénzzel vesződik. Egy kis ,ur" Interjút ad A térdem közé veszek egy kis legénykét. Szabályszerűen meginterjúvolom. — Ml a véleményed a nyaralás tokról ? — kérdem. — Én ugy örülök! Már tegnap sem tudtam aludni, mert a papa azt momí\'n, hogy nem enged cl. — Miért? — kérdem tovább. BALATONBERÉNYBEN, a Pili-vendfglében és villáiban napi pensio: lakás, níjywcri Wsígcs étkezés, fürdő- és slrandliasinilzttal 60 n- 65 — 70.000 korona, szoba minőoég szerint. — OíSOnnák: 4—(XXX) korona. Déli menti: 4 fogásos 20.01:0 K-tól. Kitdnö borok tíOOO K-tú!. I. r fttereni, nacy veranda. A n. é. közönség b. rendeléseit várva :zu Páll Lajoa vendéglős. _1928 Julim 4. — Mert a cseresznyefán végig-szakitoilam a nadrágomat. — Hit a bizonyítvány ? — Elég rossz... — A Balatont láltad mát? — leco. A földra|z könyvben. — Édes anyád nem sírt, mikor eljöttél ? — Nem nagyon. Eggyel kevesebb lesz, aki rosszalkodik olthon. Az Intervut egelveró u||ongás sza-kito\'ta félbe. A gyerekek meglátták a Balatont. Mind megrohant egyszerre azért a sóskifllért, amit ígértem annak, aki először látja meg a nagy vizet. Kvártély°csiná!ás Balnlonbcrénybc megérkezve páros sorokban vonul be a kis sereg az iskolába. Azt hiszem, azért akad annyi nézőjük, mert ma még összesen sincs annyi fürdővendég Berény-ben, mint a kanizsai kis lskolás-cnapa\'. Az iskola udvarán megindul a lázas munka. Rendbehozzák a szállást. Padokat tologatnak, deszkákat fektetnek végig rajtuk, azokra szalmazsákokat és csakhamar akkurátus hálóteremmé válik az Iskola két terme. Következik az eloszlás. Ki kivel akar egy teremben lenni? Nosza, van nagy zsibongás. Megalakul a két csoport. Csak egy kis mankós, sánta gyermek m3radt egyedül a helyén. Ó sehova sem kívánkozik. Csak nézi a kacagva, ugrándozva alakuló két tábort. Aztán az egyikhez odasántikál maga is . . . Az udvaror egy-kettőre repül a rongylabda és bátortalan hang hallatszik az egyik sarokból: — Tanitó ur kérem, szabad már elmenni cukrot venni ? Csakhogy nem szabad ám! Neumann doktor bácsi nem engedi azt ebéd elölt. Mi is lesz akkor a Páli vendéglőben felieritett asztalok körűi, ha ebéd előtt cukroznak a lurkók? Mert a Páli-vendéglőben is nagy a készülődés a mindennap háromfogásos gyermek-ebéd premierjére. Nagy dolog ám az, mikor eny-nyi éhes nebuló odaül a fehér asztalokhoz!\' A jó Pali bácsinak már előre mosolyog az arca, ha arra gondol, hogyan fogja meghizlalni a kanizsai gycrkócöket. Mert jó kosztot, uti kosztot ad nékik ötször naponta 20.000 koronáért. A lürdőkabint is ó t.dja. Jószívű ember a Páli bácsi, szereli a gyerekeket, akik majd imádkozni fognak érte, hojíy még sok gyermeknek adhasson. A Páli bácsi jó szive nélkül bizony nehéz lelt volna elindítani három hetes balatoni levegőre ezt a kis hadsereget. Még lehet Jelentkezni Egy félfizeléses és néhány napi 20.000 koronás helyre lehet még jelentkezni Nagykanizsán, a Bizár- udvarban Farkas Vilmánál szerdáig. • Visszafelé dübörög már velünk a vonat. A kerekek kattogásán keresztül is fülünkben muzsikál a gyermc- Elindult Nagykanizsáról az első „gyermekvonat" Nagy izgalom, nagy öröm, nagy rend éa nagy étvágy „Tanitó ur, mikor szabad oukrot vonni 7" — A fiuk transzportja megérkezett Balatonberénybe — Ebédpremier a Páli-vendéglöben 1926 julius 4. ZALAI KÖZLÖNY kek vidám bucsukiállása, a harsogó öröm, a\' drága, szép, tiszta gyermek-OrOm farka kacagása, amil jó emberek velellek el az apró magyarok szivében, hogy nagy, erős élelvidám-sánfiá nöjjön majd valamikor és megacélozza azoknak izmait, kiknek uj évszázadokat kell épitcniOk. (bl) Számok az öngyilkosok világából Békeidők óla 8%-kal növekedett az öngyilkosok száma Magyarországon ás elmult évben 2443 öngyilkosság történi Budapest, jöllus 3 A Magyar Statisztikai Siemle mosl megjeleni száma közli, hogy az öngyilkosságok ügye az utóbbi időben rendkívül lulzoltan kerül a közvélemény elé. A lapok hasábokon ál loglalkoznak vele és egymást lulli-citáva igyekeznek felfedezni, hogy milyen nagy nemzeli szerencsétlenség az öngyilkosságok ijeszló szaporodása. Az öngyilkosságok — természetesen Itt mindig csak ha tállal végződő esetekről van szó — statisztikája nem Igazolja a túlzott, aggodalmat. Már báboru előli Is folytonos voll az öngyilkosságoknak a növekedése, tűt jóval nagyobb mérvű volt az emelkedés, mint a háború óla. Magyarország mai területén az utolsó békeévekben 2113 voll az öngyilkosságok száma. Csupán 1922-ben kezdte az öngyilkosok száma meghaladni az ulolsó béke év eredményéi. A mondott évlől igy alakult az öngyilkosok száma összehasonlítva az ulolsó béke év adataival: 1913-ban 2113 öngyilkos, abból I millió lélekre cselt 271, 1922-ben 2200 öngyilkos, ! millió lélekre esett 272, 1923-ban 2399 öngyilkos, 1 millió lélekre eselt 293, 1924-ben 2213, öngyilkos, I millió lélekre eseti 280, 1925-ben 2443 öngyilkos 1 millió lélekre esett 294. Az arányszám tebát még 1922-ben is alig magasabb, mini az ulolsó békeévben és azóla is a növekvés nem löbb, mint körülbelül 8%. Naponta tizenkét kilométert gyalogolnak a kiskanizsai tanerők Méltányos díjazású autóbusz-közlekedést kér tizenhat tanító és tanítónő — Csikorgó hidegben a tanítónőknek is gyalogolni kel Kiskanizsára Nagykanizsa, lullui 3 Már több dkk keretében Ismertettük a kiskanizsai községi elemi Iskola működését - és minden egyes alkalommal kiemeltük, bogy az ottani tantestületnek érdeme, hogy az iskola év végén- az állagon feláll eredményen jóval felül, milyen nagyszert munkál végez a gyermeknevelés terén. Csak a közelmullban irott egyik cikkünk, melyben a rajzás kézimunka-kiállításról számoltunk be, kellett komoly tantlgyl körökben is nagy feltűnést és Nagykanizsáról Is több előkelőség rándult át Kiskanizsára, hogy az iskola növendékeinek kivételesen szép kézimunkáiban gyönyörködni tudjon. Mig előbb a sikerüli tornavizsgá-nak akadt sok megcscdálója és a látottakról maga dr. Sabján Oyula polgármester is elragadtatással nyilatkozott. A magyar nép gyermekeinek lelkes és fáradhatatlan nevelői, a nemzet napszámosai, akik az elemi iskola padjaiban hintik cl a tudás magját a fogékony ifjú lelkekbe, a magyar taniló munkáját dicséri ennek és sok más iskolának ilyen előre haladása. Éq ennek a magyar tanítói karnak mégis oly kis mértékben tudja leróni háláját a nemzet, a lársadalom, a város, a szfllö. Talán egy pályán sem áll olyan aránytalanul a végzett munka, az érte járó anyagi jóléttel, mint a tanitói karnál A tanitó fizikai erejét, szivét-lelkél odaadja az ifjúság nevelésére, szel- lemi gyarapításira és szerényen félre- | áll minden dicséret elöl) csupán azt kCri, hogy nyugodt élctalapját biz-lositsa az állani. Dolgozik rendületlenül és kedvvel s boldog ha az élő, eleven eredményig a szárnya alól kibujt gyermek tanulásában látja. Ennek a néhány őszinte és meleg szónak előrebocsátása után, szeretnénk a kiskanizsai tanítók nevében egy kis ügyeimet kérni az itlctéke-sckiől. Kevesen ludják azl, hogy a kiskanizsai iskolákban taniló tanerők mind Nagykanizsáról járnak ki Kiskanizsára, ami pedig, számítva a város közepétől a lelsőrészen fekvő iskoláig, minimálisan is három kilométer. Ezt az ulat kell megtennie nemcsak a tanítóknak, hanem a tanítónőknek is. Ez pedig könnytn kitalálható, hogy télen, eső! időben, fagyban, nyáron a rekkenő melegben mii jelent. Meg kell tenni ezt az ulat naponta az iskolai évad tartama alatt négyszer, ami tizenkét kilóméiért jelent. Tizenkét kilométert kell gyalogolni a tanítóknak és a tanítónőknek, hogy a kiskanizsai elemi iskolásokat taníthassák. Egyedül az igazgató lakik Kiskanizsán. Már mosl "a tanitó és tanitónő fáradtan kiér az iskolába és olt kezdődik a munkája, amelyikről már beszámoltunk. Ezen a méltatlan állapoton kellene segiteni, mert lehet segileni, ugy, hogy az iskolai évad tartamára valamely helybeli autóbusz-vállalat, hivatalos körök kezdeményezésére, hajlandó volna méltányos árért kiszállítani egyszerre a tanítókat és tanítónőket. Ez magának a vállalatnak — még méltányos dijszabás melleit is — egy biztos és állandó üzletet jeleni, mert megszabott időben, például reggel félnyolckor dulrra a városhiza elől és tíz perc alatt már ott is volna az iskolánál. A klszállitandók száma körülbelül tizennégy-tizenhat. Délben tizenkét órakor az autóbusz értük menne és délután megállapilandó időben, de amely sohasem esik a vonatjáratok, kai egyszerre, ismét kivinné a tani- lókat és tanítónőket • A kiskanizsai Iskola derék és kitűnő eredménnyel dolgozó tantestülete mindenképen rászolgál arra, hogy ezt a nem nagy ügyükcl, fe- lülről jóakaralulag kezeljék. Különösen pedig most lesz az aktuális, mikor megépitik az uj kiskanizsai etemi iskolái, amely még a mostaninál is sokkal messzebb fog esni. U. Gy. Levél egy 11] balatoni fürdőhelyről Hogyan leket fából vaskarikát cslaála! Balntonmirin, jullufl 3 Milyen tisztelt Szerkeszti Url Nc haragudjon, hogy zavarom, de azl hiszem, mulasztás! követnék el, ha nem imám meg ezt a levelet Arról van szó ugyanis, hogyan lehel fából vaskarikát csinálni, illetőleg a semmiből nagyot Egy uj község alakult a Magyar Tenger partján, hogy saját életerejéből próbáljon megélni s haladni tovább — függetlenül. Megalakult, hogy a fürdő élelct előmozdítsa s azallat a saját jövedelmét gyarapítsa. Ez előnyére válik a községnek, de a használ főleg a fürdő közönség látja. Mert elvégre is nem a fürdő vendég van miértünk, hanem mi vagyunk a fürdő vendégekért. Es aki nem hiszi, hogy azért vagyunk, hát győződjek meg róla. jöjjön az uj községbe és lásson! Gyönyörű villák épüllek az utolsó •években. Mlnlegy varázsütésre kerüllek elő s tarkaságukban egy hatalmas kltgjlett perzsa szőnyeghez hasonlítanak. A .Fürdő Egylet", most éli aranykorát. Vezetőinek oroszlánrésze van a község fejlesztésében. Az idén a lürdó vendégekei nagy meglepetésben részesítette ez az egylet. Mind-Járt a kabinok elölt gyönyört büffé várja a közönséget. A kabinok számát gyarapították. Gyönyört „Plátó"-val dicsekedhetik, amilyen nem sok van a Balaton pariján. Homok fürdőjén mind a gyíkok, sütkéreznek a vendégek. Este kitűnő zene van két helyen is. Talán mind ez a magyarázata annak, hogy vasár- és ünnepnap valóságos népvándorlás indul meg Balaton Mária (azelőtt Balaton-kcrcszlur-fürdó) felé, ugy a szomszédos falvakból mind Nagykanizsáról is. Ez utóbbi közönségé teljesen ide szokik már. A közlekedés ma már olcsó is meg jó is. Dicséret illet mindenkit, akinek e sikerben része van. Talán ez az egyedüli fürdőhely az egész Balaton partján, mely nem hangos reklámmal csalja a közönséget, hanem azon az elven van meg: „Jő bornak nem kell cégér". 1926. évi julius hó 30. Teljes tisztelettel egy balatonmáriai nyaraló. SELYEM-UJDONSAGOK = legjutányosabban === SINGERNÉL JMapKAai év 18B0. Központ Szálló épületében. Telefonszám! IBS. ZALAI KÖZLÖNY 1926 )uiiut 4 A zalai muzeum felállítása Városi könyvtár ás muzeum — A muzeum alapját képező tárgyak bocsáltassanak közszemlére — A zalai közönség muzeális becsű tárgyaival is járuljon hozzá a zalai muzeum megalapításához NsgyksnirM, Juliua 2 A Megvalósulásra váró sok nagykanizsai probléma közölt mindenesetre nem utolsó a nagykanizsai, Wrtve zalai muzeum Ugye, amelyet eddig Halis István városi tanácsnok it lapunk lartott állandóan napirenden é» melynek megfelelő felállilá-fát eddig a város nehéz gazdasági és pénzügyi viszonyai késleltették. Addig it azonban, amig a nagykanizsai illetve zalai muzeum ügye megfelelő megoldást nem talál, fontot lenne muzeális, hlstórikus ét kulturális szempontból azoknak a tárgyaknak közszemlére bocsájlita, amelyeket eddig sikerült a muzeum céljaira ö»tzegyü|lenl és amit nagylelkű családok adományoztak erre a célra. Nemrégen megnéztük a leendő nagykanizzai muzeum alapját képező értéket tárgyakat, melyek arra várnak, hogy megfelelóleg rendeztessenek, oazlályozlassanak ét közszemlén! tétessenek. Igy többek közölt a nagykanizsai tettörök 1849 i Szűzmáriás zászlaja, a legutolsó városbíró széke, régi rézmetszetek a nagykanizsai várról és Nagykanizsa múltjából, régi céhládák különböző okmányokkal, céhmesteri mesterművek, agyagból készült célunetteri kancsó, amelyet a vésés szerint Horváth Józtel 1800. dec. 15-én kéazitett, majd n török korból való kardok, handzsárok, pisztolyok ét ágyúgolyók, őriétre használt kődarabok, miket a régi vár helyén találtak. Egy 1695-től használt feszület, melyre a városbtrik letették az etWt Van egy nagyon gazdsg érem gyűjtemény, mely az Árpádkoitól kezdve tartalmazza a msgyar pénz-énneket, idegen pénznemeket, tlb. A szervezés alatt levő városi könyvtárban pedig ott van a sok régi kötet Nagykanizsa múltjára, történelmére ét egéaz Zalára vonatkozólag. Tekintettel, hogy a különböző müvekben gazdag városi könyvtár most van remleiét alatt é* ősszel nyitják meg a nagyközönség számára, a mmetimi tárgyak pedig a moatani ghnaáziuinnak ugyanabban az épü-letrfezében vannak elhelyezve, ahol a tátosi könyvtár, a muzeum kér-dhíI a könyvtárral egyidejűleg le-hetne megoldani. A muzaumi tárgyakai magában foglaló kit terem basz-ndltatsék lel a kezdő muzeum céljaira. Rendezzék és osztályozzák a tárgyakat ét a városi könyvtárral egyidejűleg nyissák meg a két muzeum! termet a nagyközönség számán. A nagy muzeum számára az anysg-altp megvan és megvagyunk róla Mrinurt HRfHorftTBll győződve, hogy Z»I* régi család|ai, akiknek muzeális értékű lárgyai és okmányai vannak szívesen fogják régi, nevezett és IMénelml beccsel bitó dolgaikai erre a célra, rendelkezésre bocsájlanl, annál is inkább, mivel az adományozó neve is fel lesz tüntetve a kiállításra kerülő muzeális darab és igy lassan, fokozatosan egy napon mégis csak fel lesz állitható a zalai nagy muzeum — Nagykanizsán. Örökváros Főszereplő: Barbara la Marr A nacionalis jondolat figyelemreméltó filmje. Háttere a városok városa, a gyönyörű Róma aeterna. Jelenetei annyira frappánsak, hogy a nemzeti gondolat nagyobb dicsóllé-sére maga Mussolini és az olasz király passzív szerepel vállallak benne. A cselekmény elénk tárja Olaszország fascisla mozgalmainak néhány epizódját, egyébképen minden bonyodalmát egy szerelmi lörténel adja, Barbara la Marr szenvedélyes játékával. Az Uránia szerdán és csütörtökön mutatja be. A ZALAI KÖZLÖNY kapható NAPI HÍREK Dttxt Q] RltíKli Ovi Si«W Lin ijtta dohányliuJa, Koaautk L»lo*-u«c». Oyiifl 4oktnyiiu4i. K/iUbtl UUlynl-Ui. Lát itt dohány árud íjában. SofKOarHíUá. TrtfOcr f«(«ac kOnjrvkMÖ <i p«plikrmkc<lH*b«n. Htvli - (Grdda : K«nm«r Jlnoá Iruhiiái.a át UkaMttanUribM. - Valter Ftrttítl in.-hátiban U lWí»í.lXla,rUíáb.n H4vlm<«Uadriton i F<k<M*4 Slodo* Mirtá Ujtájt PrrOloa. Il»I«toab«f<ajtxn t Műnk Mlktitsinil. BaUtoak<rc»ituroai HMIi J«n4 lö»x«krrttk«<J4níl MirUtclcpcn i l\'ruyvri aiiltolá f» <(t«f««n. loBparu Ban«. PoarMoat Ktltu SÍ®** tcrr»»4/»k«rraf4l«l*« B*l»toafe«cUfoa i Stlj i!wi Otoubiu UivaU. FENYVES SZÁLLÓ (penzió) MÁRIATELEPEN, a Balaton legszebb helyén, a vízparton, vasúti állomás mellett. Olcsó, minden Igényt kielégítő. — Strand. ■APIREHD Juliua 4, vasárnap Rómát katolikus: Ultik pOjp. ProtCl-lln: Utrlk. IzriellU: Tlschit hó 22. 4 óra 08 perekor, ón 00 perekor. Nap kel reggel nyugillk délután « A Zrínyi Torna Egylet ünnepélye délután 3 órakor ■ Zrínyi sportpályán. Mozik. Uránia: Ordögtorony (Egy kalandor nó regénye). VtUg: Sötétségen keresztül, kállndordráma. — Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. Jullus S, hétfő Római katolikus: Zak. Arit. hv. Protestáns: tincse. Izraelita: Tischri hó 23. Nap ket reggel 4 óra (fj perckor, nyugtlik délután Sóra00derekor. Vallomás Irta: Sagesdy László l.áttad a sast felhőkbe törni, Dacosan vágni az egeknek? — Én ugy kereslek. Láttad a vihart lázadozni, Erői. ha tengeri kavarnak ? — Én ugy akarlak. Láttál szerelmes clownl zokogni, KII fájdalmában Is lenéznek ? — Én ugy becézlek. \\ Láttál tolvaj darazsat, lopva Mézét rabolni a világnak ? — Én ugy kívánlak. Láttál lerogyni hervadt lombot, Mikor ószl könnyek peregnek ? — Én ugy szerellek. — A pénzügyigazgatóság uj vezetője. A pénzügyminiszter Bruzsa Oyula dr. miniszteri tanácsos, pénzügyi főtanácsost, székesfehérvári pénzűgyigazgalóhelyetlesl a zalaegerszegi pénzügylgazgalősághoz helyezte át és megbízta a pénzügy igazgatóság vezetésével. — A forgalmladó hivatal közhírré teszi, hogy a forgalmiadó ellenőrök a piaci árusoktól blokk-tanusllványra szedendő forgalmiadó kivételével egyéb forgalmladó pénzek felvételére feljogosítva nincsenek, ezért a lotgalmiadó hivatal csakis az adóköteles által közvetlenül a hivatal csekkszámlájára befizetett forgalmladó pénzekért vállal felelősséget. ™ Rézgáltc, raffia, rézkénpor, Hlrsch és Szegi cégnél. Megérkezett Szl-János Dreher sörkülönlegesség Nagykanizsára az Ipartestületi vendéglőbe Naponta friss csapolás I ~ Szíves látogatást kér Kein Gyula vendéglős ÉRETT NVUGATiNOIAI BANAH ALEGJOSBTAPLALÉK — HudikőlcsSnkötvény-tulaj-donosok gyűlése. Ma délután tartják a helybeli hadikölcsöncimlel-tu-lajdonosok első nagygyűlésüket, a melyre a vármegye minden részéből jelentkeztek résztvevők. A gyűlés délulán 4 órakor leaz a Rozgonyi-ulcai tornacsarnokban. — Egyelőre nem tőllik be az Izr. Jótékony Nőegylet elnöknől székét. A nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegyletel rendkívül súlyosan érinlelte elnöknójének, özv. dr. Rothschild Samunénak halála. A megboldogult elnöknő lelke volt az egész egyletnek, ő szervezte meg az egyes jótékonysági akciókat, a szegények felruházását, a segítségre szorultak segélyezését. Az elnöknől székel, az elhunyt Iránli tiszteletből, nem löllik be egyelőre, csak a jövő év márciusában, a gyászidő leteltével. A nagykanizsai Izraelita jótékony Nőegylet rendet évi közgyü-létél egyébként ti, ősz folyamán fogja meglartani. — Zalaiak a veszprémi pap-szentelésen és konkurzuson. A veszprémi egyházmegyei papnövendékei közül II végzett növendékei dr. Roll Nándor megyéspüspök kezéből felvette a papi rendet. Az uj-mlsések közül három Zilavármegyj; szülötte: Körmendy Bíla Szentbihál-lán, Séliey Kálmán Mihálytán és Világos Odör. Karmtcson született. Az utóbbi kivételével zzülótöldjűkön mon dotlák első szentmiséjüket It. A veszprémi egyházmegyében a jullus l-én megtartott konkurzuson 20 uj növendék vétetett fel, 13 a theológiára és 8 a kisszemináríumba. Az uj növendékek közül Egyed Lajos Dis>el-ben, Gelencsér András Zalaszánlón, Gombár Vince Zalaszenllászlón, Iker János Sümegen, Oswald Lajos Nagykanizsán, Sulyok Jenő Kapolesem, Vörös István Pacsán szüléiéit; a kit-szeminirislák közül Kardos Józtef Alsózslden, l.ung László Zalalovön, Schweilzer József Nagykanizsán és Pfeifer János Zalakaroson született. — A zalaegerszegi törvényszéken nem lesz nyári ízüneL A zalaegerszegi kir. törvényszék az idén a bitóhiány és sok munka miatt nem nyári szünetet. — Wolner Jánosnak, a kórházban sinylódó nagycsalidu Iparosnak Gyenes Lajos egy tábla szalonnál és két kg. rizst küldött lapunk ulján. — A Plébániánk Hitélete e havi száma isméi bő egyházirodalmi tartalommal jdent tag. A katolikus egyesületi élet mellett hoa> az anyakönyvi híreket t-t azoknak neveit, akik a lenplontfeMésic adakoztak. Egy teljes oldalfagtalkoiHi a kistaf nlzsai egyházi élet eseményeivel, — Elveszett a Tcleky-ulon agy retikül pénzzel és arcképes igazolvánnyal. Megtaláló vagy nyomravezető jutalomban részesül. «■ Nagykanizsaiak találkocó-lielye Walter Perencné áruháziban Hévlzfürdön. BRrnEfOHareSni 1626 julius 4 2ALA1 KÖZLÖNY — Anyakönyvi hírek. Nagyka-nirsán az elmúlt héten 16 gyermek szüleien, ezek közül 8 fiu és 8 leány : Németh Ljjiw vasuli asztalosnak leánya, Kiss Sándor földművesnek lia, Buzásy Árpid galamboki tanítónak fia, dr. Repka János szlzados-orvosnak lia, Milley Ferenc kőműves-segédnek fia, Műik János szíjgyártó-segédnek leánya, Godina György vasúti munkásnak fia, Kovács János csikósnak fia, Holmann Ferenc rendőrségi kézbesítőnek lia. Tötök Ferenc földművesnek fia, Ágoston József földművesnek leánya, Oudlln József vasuli munkásnak leánya, Harangozó Józscl földművesnek leánya, Frank József pék-segédnek leánya, Kovács Terézia háztartásbelinek leánya, Kálovics László földművesnek leánya. — A házasság kilétek száma S volt: Dr. Fürst Jenő ügyvéd Zalaegerszegről Schwjrz Annával, Szabó Aron tejgazdasági ellenőr Nagy Rozáliával, Nuszbaum Marcel lakeicskedő Budapestről Neu Margittal, Bsjmőczi János cipész-segéd Schudtich Annával, Ztoldos Qyula bolti-szolga Dómján Annával, Barbara I* Marr, Ramon Novaro és Lewls Stone az Urániában. Molnár György kereskedő-segéd Berger Imával, Splrk JSnos vasuli kocsifeliró Nigy Magdolnával, Horváth Józsel boibíly-segéd Hökkön Máriával. — A halá\'ozisok száma .5: Ozv. dr. Rothsild Samuné Goldmann Judit 62 éves, vérmérgezés; Szűcs László borbély-lanonc 17 éves, ön-akasztás; Rosenberg Ernő magántisztviselő 72 éves, aggkori végkl-merülés; Udovlcs Sándor 17 napos, bélhurut; Qotgulás Györgyné Muzsek Márta 30 éves Vízvárról, tűdögű-mökór. — PosUügynőkség Bagladon. A pécsi postaigazgatóság közli: Bag-lad községben folyó évi julius 5-én a zalabaksal m. klr. postahivatal ellenőrzése alá helyezett m. kir. posta-ügynökség lép életbe, melynek forgalomköre Biglad községre terjed ki. — Száz orvostanhallgató Ingyenes élelmezése. A pécsi m. klr. Erzsébet Tudományegyetem orvoskari tanártestülete nagylelkű adomány rtvén abban a helyzetben van, kogy az 1926/27. tanévben 100 orvostanhallgatót teljesen ingyenes élet-mezéiben részesíthet. Mindazok, akik ebben részesülni óhajtanak, kérvényüket szeptember 15 ig az orvosi kar diákjóléti bizottságához címezve adják be. Olyan I. éves hallgatók, kik először iratkoznak be az egyetemre, e kérvényüket felvételi kérvényükhöz mellékeljék. Előnyben részesülnek a jelesen és jól érettek, továbbá a itunántuli megyékből származó iljak. A kérvények elbírálásánál nem csupán a rászorultság, hanem a szorgalom és rálermellség lesz Irányadó. — Ma tekeverseny az Újvilágban, 3 díj. Fonyó Mihály és Társa jjgjh flwttmfaiet _____|C « n t r a I gpflici) Női, férfi és gyermek fűrdötrlcottok és clott fürdőcostOmök. Férfi fehér és színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Jumper, mellény és kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. = Orvosi hlr. Dr. Ney Hugó, (Fő-ut 23.) I. hó 25 ig szabadságra utazott és rendeléseit ez ideig beszüntette. — Családi fürdőkedvezmények Olaszországba. A Menetjegyiroda közli, hogy az olasz államvasutak folyó évi junius 16 fői október 31-lg az olaszországi fordö és üdülő helyekre utazó családoknak a következő kedvezményt nyújtják: Az első családtag a teljes menetdijai, a második a teljes menetdíjnak háromnegyed részét fizeti s a többi családtagok pedig féliru menetdijkedvez-ményben részesülnek. A jegyek előre megrendelhetők és felvilágosítási a Menetjegylroda nyu|t. — Leesett a létráról. Balogh István, a keszthelyi Ranolder-lntézel kocsisa esti szürkületben valami miatt a szénapadlásra akart menni. Mikor felért a-létrán, lába megcsúszol! és a szerencsétlen ember a lélráról le-zubanl. Jobb karja eltöri és a csuklója kificamodott. Első orvosi segélyben Jobst Viktor dr. részesítette. BarbWa la Marr, Ramon Novaro és l4j^vls Stone az Urániában. — Istentiszteletek a felső-templomban. Az istentiszteletek sorrendje julius és augusztus hónapokban a felsőtemplomban: vasár- és ünnepnapokon fél 8, fél 9, fél 10 rendesmisék, fél II szentbeszéd és II órakor nagvmise. Délután 3 órakor litánia. Hétköznapokon fél 8 órakor szentmise. 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány az amerikai autó-Ipar műremeke 8 pneumaiikkal alcgklfogástatanabb állapotban kisebb kociilipusra való áttérés miatt, azonnali fizetésre eladó! Érdeklődni lehet: Kőzépeurópal Kurírnál Budapest, V. Sas-utca 29.11.55. — Vasutasok részére az üzletigazgatóság a két bazai (tatai és salgótarjáni) szénfajtán kívül egy harmadik : gyónt szenet Is engedélyezett vételezésre előjegyeztetni körülbelül 23.000 korona egységárban. Akik a már megrendelt tatai szén helyett gyóni szenei óhajtanak vételezésre előjegyeztem), azok f. hó 6-lg ebbeli szándékukat az állomásfőnök-ségnél jelentsék be. — Ma tekeverseny az Újvilágban, 3 dij. — Hajózás a Balatonon. A Bs-lalonlavi Gőzhajózási Társaság megindította a nyári forgalmat az összes viszonylatokban. Igy például Balatonfüred kellemes hajóuton érhető el Sióiokon ál a Déllvasut rendes és vasárnapi rendkivüli vonataival kapcsolatban. Ugyancsak kényelmes csallakozást biztosit a hajójárat hétfőn a Déllvasut 10 órakor Budapestre érkező rendkívüli vonatához. --- Elveszett fiz 100—100 korona értékű badikölcsönkötvény a Horváth bódé:ól Sugár-ut, Királyi Pál-utcáig. A megtaláló kéretik a kiadóban leadni. = A Nagykanizsai Hangya Fogyasztási Szövetkezet közgyűlése ma délelőtt fél 12 órakor lesz a Keresztény O.lhonban megtartva. — „Férfi koloratur" énekesnek nevezik művészi körökben Llnetzky Bernát fókánlort, akiről Saljapin, Salescbi és Jadlowker az elragadtatás hangján nyilatkoztak hangjáról és előadási készségéről Hangversenye f. hó 8-án lesz a Casinoban. A jegyek Szerb Ernőnél kaphatók. Elrontott gyomor, kellemetlen szájíz, homlokfejfájás, láz, székszorulás vagy hasmenés cseleinél már egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen bal. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a sok evés és Ivás káros következményeinél Igazi jótéteménynek bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben. « Flu-lnternátus Szombathelyen. Fölvesz bármilyen iskolai diákot, naponkénti lecke kikérdezés s teljes ellátással. Tessék Kőszegi-utce 46. szám alatt érdeklődni. — Siessen biztosítani helyét a julius 5-én megnyíló, németországi tanárnő állal vezetett himzőtanfo-lyamon. A tanfolyam Pfafl varrógép vevők résiére díjmentes. — Brandl Sándor és Fia, Deák-tér 2. flNDIAN motorkerékpár az ideális túragép Kauffmann Jenő, Csengeryut46 l- • 31*1 MM Mindenütt kaphatói Kárje mindenütt. — Tennlsz-verseny előtt rakett-jét huroztassa meg Vágó Endre illatszertárában. Fő-ut 14. — Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. — Diákok a vakációban Rádiót szereljenek elsőrendű Rádió alkatrészek, készülékei^ hangosan beszélők, lejhallgatók, elsőrendű anód-lelepek, olcsón kaphatók Szabó Antal spottüzfelében. = 20 havi részletfizetésre szállít-juk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján Is — az egész világon legjobbnak elismeri Slnger varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, Pó-ul I. — Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. — Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfolyamain aSinger-varrógép részv.-társaság. Figyeljen mlnta-készilmé-nyelnkre kirakatainkban. RÁDIÓJBŰSOR Julius 4 (vasárnap) lulius 5 (hétfó) Budapest (560) Vaul/nep. D. e- 9-30: Újsághírek, kozmeüka. 10: Rctarmilul Istentisztelet. II: Sehandl Karoly dr. földművelésügyi államtitkár előadása: .A magyar tanya-vili?\'. 11,30: A Budapesti Nél nlharmonial Társasig kamarazenekarának hangversenye. D. u. 1: Bernálsky Jené dr. egyet, magántanár elóadása 3: Hogyan készdl a rádióműsor ? lila és felolvassa: Oyarmathy Sándor, a Studlé rendezője. 4: A Király Színház zenekaránik hingverver-SCT«. 3.45: A belvárosi Színház merészeinek vidám magyar délutánja. 7: A Fa-luuovetség előadása. 8,20: Lóversenyem), mények. S30: Tarkl est. 10: Jazzband. -Hllfi. D. e. 0.30, 12 és d. u.3: Hirek,közgazdaság. 5: Szalonzenekar. 6 20: A Meteorológiai Intézet ldójelcntéae és vízállásjelentés. 0.40: Maasány Rmő dr. nv. mo-teorologus (elolvasása: .Az eső*. 7: Mit Őzen a Rádió? 8: Stlikespcarc-riklus második esrje. Bécs (531 és 5S2.5) Uixfrnaf. D. e. 10: Kórus. II: Szimtofltlres hangverseny. D. u. 4: Hangverseny. 6.10: Kamarazene-est. 8: Öle deutsdien Kleinalaedler vígjáték. IHIfi. D. c. 11 és d. u. 4.15: Hmgverseny. 5.50 : Mesék. 8: Chopin-eil. Dcriln (504 éa 5711 Vauimé/). D. u. 4.30-6: Katonazene. 11 30—1250: Hangverseny. D. u. 4: l>alos-Onnep. 5: Schu-roana-Schubert esi. 83J: Mandotin-hang-verseny. 10.3Ú: Tánczene. Hrt/i. D. n. 5.30: Busooi: Szonáta hegeddre éi zongorán. 8,30: Thomaa Mann novellája. 9: Hangverseny. Prága (3138) Vasárnap. I).*tl: Legiiv rrlriua szerzék matinéja. D. u. 2: A VIII. Hzokol-kongresszus tornaOnncpe. 8.30: Szláv hangverseny. Ilfljd. D. e. <130: A VIII. szokol kongresszus. II: Matiné. D. u. 2: Sportversenyek 8: Srokol kongresszus. Róma (425) Vasárnap. I) u. 530—7: Jazzband. 9.W: Részetek a Pillangó ki-saaasdfMl /»*\' O. u. S: Hirek. lóztde 5.40: Jazzband. 9.10: Hangverseny. ______ __ . . . Hn..mi,„« ,-e i„-ows vidékekre II legjobban bevált 1.0-24 HP. 4-5 üléses Michelin cablé ballon gummival, PEUGEOT!!!«• bb *«-.. fcU^jfcV » »» ^^ ,iMlétj feltételek LANDY ISTVÁN Budapest, Omágbás-4* ». asáos. nr. ZALAI KOZLONV 1926 julius 4. TÖRVÉNYSZÉK (§) A rendőrt Inzultáló pincér-leány ügyének főtárgyalása. Megírtuk, hogy Szomar Lívia pincérleány tettleg inzultálta a szolgálatban levó rendőrőrszemei, amikor az tőbb ízben igazolásra szólította lel a magánosan sétáló leányt. Az előzetes letartóztatásban levő Szomor Lívia ügyében dr. Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök folyó hó 7-ére tűzte ki az elég érdekesnek Ígérkező ({tárgyalást. A törvényszék a vádlott leány védőjéül dr. Qártnu Anlal ügyvédet rendelte kl. (§) Csőd. A nagykanizsai törvényszék Tompck Károly nagykanizsai kereskedő ellen a csődöt megnyitotta. Csódtömeggondnok dr. Bak Dezső ügyvéd, a felszámolási tárgyalás napja szeptember 14. HOZGÓSZINHÁZAK Uránia vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Ördögtorony, egy kalandomé regénye, Rcx Ingram rendezése, főszerepekben : Ramon Novaro, Bir-bara la Marr és Lewis Slone. Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Sötétségen keresztül, kalandor-dráma. A keszthelyi Uránia mozgó vasárnap mutatja be a ,Z" fekete lovag cimü izgalmas mexikói filmet, melyben a férfi főszerepei Douglas Fairbanks, a neves amerikai film. sztár játsza. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai m«-nevető jelentése: Szombaton a hímtnék-lif: remei 7 érakor +155, délután 1 órakor +74 7, este 9 énkor +1M. FelMzel: Egész nap borult. Szé&dny • Reggel Nyugat, délben Északkelet, este Északnyugat. • A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változatlan felhős idő, lényegtelen hőváltozissal és helyenkint esővel vagy zivatarral. A budapesti újonnan berendezett BRISTOL SZÁLLODA megnyílt BUDAPEST IV., Mária Valéria-u. 4. 100 teljesen modern szoba, uj bútorokkal, ágyneműkkel stb. felszerelve, minden szobában telefon, hideg és meleg viz, központi fűtés, általában a legkényesebb igényeket is kicJégitő berendezéssel, figyelmes klszolgálo személyzettel a n. é. közönség rendelkezésére áll. Étterein, kávéház és polgári étterem a házban. Esténkint elsőrangú cigányzene. Szállodánk, központi fekvésénél fogva minden pályaudvarról percek alatt könnyen elérhető. Felvilágosításokká] szívesen szolgál és szobaelrtiegyzéicket, levélbeli megkeresésre is azonnal eszközöl a 20.0 Sxálló igazgatósága. IFS Irodalomb-Művészet A vármegye házasít (Nagy Károly dr. könyve) Száz, kétszáz évre kalandoz vissza Nagy Károly ebben a könyvében, amely immár harmadik az ő tollából a könyvpiacon. A vármegye, a .Tekintetes Nemes Szala Vármegye" levelesládáinakakta-tömkelegéből bu-várkodta elő boszorkány- ésbelyár-pörök sárguló periratai) s azoknak szürke adat-halmazát mesteri tollal, kiváló szépirói érzékkel öltöztette érdekcsnél-érdekesebb elbeszélések tormáiba. Bajos letenni ezt a könyvet, mig minden lapját végig nem olvasta az eralver. A száraz, poros akták hangulatos és erkölcsi értékeket sejtő történetekké válnak a finom színekhez is tökéletesen éitó bellcl-riszta avatolt kezében s a messzi múllak romanlikája szövi át a törvény sujló keze nyomán fennmaradt írások öreg meséit (bl) A könyvet Ízléses formában a zalaegerszegi Zrinyi nyomda állította ki. Ara portóval egyült 25 000 korona. Megrendelhető a szerzőnél. UJ Idők. Herczeg l\'erenc képei Irodalmi hetilapjának az U| Időknek 26. száma többek körött Rákosi Jcnö, Csathó Kálmán, Szalay László, Förster Aurél irásail láttáimmá, közli Farkas Imre gyorsan népszerűvé vált dalának kottáját, a Up népszerű rovatait, továbbá a művészi és időszerű képek gazdag sorát. Magyar Lányok fiatal leányok képes irodalmi lapja, szerkesili: Tutsek Anna. Novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő cikkeken kívül, képek és szerkesztő üzenetei tarkillák a lapot, A Mlgyar Lányok elótizelési ára ntgyedé.re 30,000 korona, a Százszorszép könyvekkel egyült 50.000 korona. Az Én Újságom a tacelleiiedtebb magyar gyermeklap. Szebbnél-szebb regények, elbeszélések, versek, mesék, apró történetek, játékok stb. gondoskodnak a 4-10 éves gyermekek szórakoztatásáról. A nagyobb gyermekek számára Írják Az En Újságom többi résaét. A lap negyedévi elóflzeléii ára 25.000 korona. A Színházi Elet e heti száma a vidéki színészek pesti bemutatkozó estjéről Ir érdekes beszámolói Megindnlt a relurgrá! a legtökéletesebb posta, amely minden levélre választ hoz A legsikeresebb amerikai nzlndarab, amelyet öt év óta játszanak. Párisban 120 ezer korona egy sztár esti (elléptl dija. Farkas Imre Lelki Klinikája, Szenes Béla regénye, novella, cikkek, riportok, vicclapok slb. A iSzInházI klet három napon át vendégül látja á vidéki előfizetőit I szerkesztői Szenetek taltiSfa! •portsraan. Panaszos levelét eljut-az NTE vezetőségéhez. A lap nyilvánossága nem az a hely, ahol ilyen természetű kifogásait pertraklálni lehet. N. K. dr. Könyvének ismertetésére legrövidebb időn belül sor kcrüL S. L Második versének gondolata nem egyezik meg lapunk miiemével, igy nem közölhető. VÁNCZA KRÉMPOR rteicavriCTMN KÓSTOLJA MEG! KÖZGAZDASAG Az idei termés-kilátások irta: Vass Zoltán dr. (Negyedik közlemény.) A lakar-mányfélék közül kllerjedtebben termelt blborhcrc ugy zöldlakarmAnynál, mini a magnak megbagyolt jó fermést adotl. Többen ki is csépelték a magol s m. holdankint állag 4 mázsál nyertek. Ha az ára nem lenne kitéve nagy áringadozásnak, ugy termelésével érdemes lenne nagyobb arányokban is foglalkozni. Mini nilrogéngyüjlö közbeszúrt növény, mely után még megtermelés esetén is elsőrendű takarmánytermés nyerhető, esetleg buza, árpa vagy repce alá utána a föld kifogástalanul elkészíthető, — a gazda üzemtervi beosztásánál nagy segitségéte lehel. Ez évben 6000 korona körül értékesiihctő kgram-monkint, — a mult évi 4000 koronás árakkal szemben. A két utolsó évi esős időjárásra való tekintettel a nagy nilrogéngyüjlö .szeradella" takarmány termelésével akartam kísérletet tenni, miután azonban csak rosz csira-képességű magot és nagyon magas áron tudtam volna kapni, kénytelen vollam tervemtől ciállani. Azon fó-célonlal, hogy a nltrogéngyüjtő növények szaporításával a talajzsaroló köles, mo\'.jr és pohánka tarlovete-mények termelését szűkebb térre szorítsam, ez évben nem sikerül elérnem, azonban ha a fenli tarlóba vetett takarmányokra augusztus végén 8—10 kgr. biborheremagot velünk azon földjeinkbe, melyekbe trágyás kukoricát szándékunk vetni, ugy a tarlóba fönövényként vetett takarmányaink tolajzsarolásála bibor-herével ellensúlyozhatjuk különösen akkor, ha azt mint takarmányt nélkülözhetjük s virágzása idején alászánthatjuk. Különösen jól megoldható a talajerő fentartása vagy gazdagítása akkor, ha a tarlóvetése előtt le tudjuk földünket m. holdankint 100-150 cm. felérett trágyával trágyázni, igy vidékünk bidég tala-|ain a nyári trágyázásnak nemcsak a tarlóvetések, hanem a kukorica is jobban hasznát veheti, a bibuihere pedig a kukorica nsgy^nitrogénszük-séglctct fedezi. Ajánlatomat a folyó év tavaszán trágyázott földekbe vetett kukorica igazolja, mely az idei hűvös, nedves időben fejlődni nem képes, mig a zöld Irágyába, illetve a biborhere tarlójába vételt. kukorica ha annak földje nem régen volt Irágyázva, — aránylag tűrhetően fejlődik. A rétek kezelési módjáról ma nem leszek említést, csak azt jegyzem meg, hogyha .-mnak gondozása, trágyázása sok helyen feltörés utjáni feljavilásdra kísérlet léteinek, az elérhető löbblermés eredmények pár év alalt mcgkélsrerez-nék a rétek terméshozamát. Miután megeshetik, hogy egyesek rétjeik javítására kísérletet lesznek, most hívom fel figyelmüket arra, hogy a fümog\\\'akat legjobban lehelne mosl gyűjteni és pedig minden fajlál külön, mert csak akkor lehel ugy minőségre, mint hozamra elsőrendű rétet elállítani, ha megfelelő fajtájú és mennyiségű magkeveréket velünk földünkre. A fümagvak gyűjtésénél nemcsak az a fontos, hogy a gyűjtő gyermek kezébe adolt bugamintának megfelelő fűfélék keveredés-mentesen gyűjtésének és csépellessenek, hanem az is, hogy a begyűjtött fümagvaknak megfelelő érettségi foka legyen. Árokpartokon, utszéle-ken mindig sok és kltünó fajta fűmag gyűjthető. A szállűvekel, csomós ebirréli csenkesz, francia perje, réli ecsetpázsil, mezei konócsin, olasz perje, legjobb hosszú szárcsonkkal kévébe gyűjteni s az utóérés bevárása után elcsépelni. Az aljfűvek közül az angol per-Jél, réli és sovány perjél, taréjos cin-cort érdemes gyűjteni. Amennyiben valamelyikből több gyűlne össze, mint amennyire szükség lenne, az mindig értékesiihctő. Nagyobb területek újítása vágy felülvelése esetén a tisztán osszegyüjlötl és kicsépeli magot llszlán való elvetésre ajánlom. Ezek első kaszálása magnak a második takarmánynak használható fel. A herefélék mindig beszerezhetők tisztán is, de azok tisztán való termelése is kilizelheti magát. Ha azt a kevés msgot, mely Uszlán való velés céljából szükséges, minden nagyobb réttel bíró gazdaság összeszedetné s annak termelésével a szükségletét kiki biztosítaná, hogy ne kellene nagy összegei fümagvak beszerzésére kiadni, ugy rétjeink menyiség és minőségre való javításának alapja meglenne (Vége) CMrrea 3 twu tycri 7, J, 3 <J 1 íl m UöIJ 14 „WÍÖirto* flnctvtl. balatoni villák 3.3 li 4 uebivil, atgy t*lt4tlK*<> \'ji.\'v ifbin tlidak. — U4v«bb«t: OUKásZ MIKSA Nagykanizsán, KákócEl-atca 38. uli alalt. MM flnnpk nincs «7fik<:iPni>. gyomor- és bélbántalmal miatt állandóan szenvedjen, amikor kózludomásu, U,H,f* . , ■ 9 * v2á«hi"1 * oündenki által legelsőnek elismert IGM/lNDI kocrUviI azoniiaj megszünteti a rendszerint! fenU bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést - Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár langyos IGHAVDI keserűvíz elegendő. _I i Kapható kU éá^agy üvegbe. Szétküldés! hely: IGMÁNDI keserflviz (Ol rásvállalat Komárom. Árjegyzék lamétcladóknaktdván«tr„ bérmentve 1926 |uliu» 4. ZALAI KÖZLÖNY * KÖZGAZDASÁG TÓZSDE Délutáni magánforgalom. Az üzlet csekély volt, a hangulat azonban kedvezi. Az árfolyamok legnagyobb részt a tegnapi I6zrdc-jJtlati nívó felelt alakultak ki. Magyar Hitel 262, Georgia 210—212, Államvasút 305—306, Kereskedelmi Bank 840-845, SílgtS 425—430, Danubius 1310—1315, Kóoén 3585, Urikánvi 1130, Cukor 1340, Mezőhegyesi 345. Déli vasút 104. Zürichi zárlat r*ti 1395 00, lo-oi 5413 25, 5ik>;a. B«.«l 136000. Milano 1802-0* H-jl.irf 207 SO, Bat <> 123-fO Wien 73 10, lottl 375*00. Prága 1530 00 ».o.p«l 7*-»0, Vsisó 4250, Baksran 25000 Baigrtd 91450. Termé* yWxsde S<u riaaav. 76 ><-c 432500-435.(00, n tf-oa 437.500-440.OCO 7B kg-os 440 OW—I42 5Ű0. .«rtb <JnnántmH éa patáid 78 kt.-°a 425 000-427.500, 77 ke <* nSMO-432^00, ;»«*•«• 432500 - 435000 Jt kg-os 435000 - 437500 o«l 215000-147 5(0 lakanisyáipa 135 000- 245 ODO, Uri™« MO.OOO-Z2SOOO. 5SOOJO-3975:0, Icaccrt 232 5CO - 235 0». rcpc. Siieő\'- ssam Uu iio.oou-i96.ooo, 165.000- 167.500. Sertéirásár (>fl>am< 17C0 Melyből cladaüanal vtsaaa. laaildt 503 ""b. IMandl 16.750—17.000. urt.lt 15750-16 0 0 sicdelt köcéf 15.000 —1550: soanrt 13 0 30-14 000. clsórtcdl ont I5C0J-I550J. asiaodzeadt 14000-1450a aaceJ i\'.i.\'\'. 16000—1&5Q0. tsalona. ugyba. 20500- 21 0 0 nlr 25.000-25SCO, Wsuott Dai 10500 180X1. .ulonuá. Kl mUi UOOO- \'OOOO. Az Irállyal lanyha. Kiadja: IJa: Zrínyi nyomdaipar ii Könyv-kereskedés BT. Itgykulxsa Kényszei-kölcsönköt-vény tulajdonosaki Azonnal) készpénzfizetés melleit magas árban vásárolunk kézhez nem kapott és hátralékos kényazerkólcsóii-kőlvényckel, valamint kézben levő kötvényeket. Itálialékalt bellzetjük Felvilágosítással készséggel szolgál: DUKESZ ÉS TÁRSA bankháza Budapest. V., Nádor-utea 24. szám. Telelőn: Teréz 67-si Ira.ktf na vtuSakT Női bajok ellen Reuma ellen Kellemes nyaralóhely r r» 1 " Prospektusok, felvilágosítások és vízumbeszerzés a Menetjegyirodában Nagykanizsa, Cscngery-ut 1. APRÓHIRDETÉSEK A« apróhirdetés dfja 10 szóig í>000 kor. A címszó • minden vastagabb betüból illó két szónak siámittatlk. Minden további »/ó dija 500 K. A hlrdatóal dij e!6r« fixotendö alorgabnladóbozziszámltiiával Négy azobáa modern Idrdószobis lakás vixve/eíékkel átadó. Szlgrlszt Iroda. Király-utca 38. 2198 Legjobb mlnóségü külföldi kok az és kováoaaxán, faazón és doraboiíti V«Imp gépgyár. 1163 Vlzvazatákak, vtamnÜttM*n-dosésl tárgyak, oaftvak kgoksóbtun WtiKf gépgyár, Nagykanizsa, Sugáx-ut 16. Pogányvár! saját termésU kitűnő bo-(iilcn.1t literenként 0000 K. huszonötlilernél nagyobb rendelésnél 6000 koronáéit állandóan árusítom. Lcltnemé, Csengcry-ut 36. Moit szerezze be évi mézszükségletit ínég olcsói — Garantált tiszta pergetett akácméz 10 kgr. vétetnél 12.000 kor.. 5 kgr vételnél U000 kor., kevesebb vételnél 15X00 kor. kgrja Siabó Antal méhé-mti üzletében 1972 Ovál, kör és szeglete* kereteket minden liln cs szélességben szakszerűen végez Stern Öveges, Vasutl-utca 17/19. 1470 Pénxkflloaónt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lotyóslttat Aozál Igisáo pínz-köksönközveUtó Irodája Nagykanizsán. Pó-ot 3. s*. alatt Kányasorkoloafin kflt-vónyokot veszek. 387 Férfi és nót fohérnomQ varráat vállalok lutányo* áron. Sioger Oiza, Árpád utca 7. 2152 Egy tanuló az Iskolaév tartamára url családnál teljes ellátást nyeshet. — Cím a kiadóban. 2151 Akácmézet legmagasabb áron, minden menn^ségben vásárlunk. Strém Bernát és Fiai Erzaábat-tár 14. az. 2170 Kiköltözés folytán, békebeli, elegána, komplett szalonberendczés, garderobszek-rény, egyéb bútorok jutányosán eladók. Fóat 16. bázmestex. 2180 Csinos hálóazoba és komyhaberende-zések lutlnyos áron kaphatók Ptedt OvuU mú-isztaJósnál Várul A a Magyar Krdó-blitokosok fatelepén 2052 Két diák teljes ellátást nyerhet (obb családnál. Clm a kiadóban. 2168 Az orosztonyl bérgazdaság konvenclós gópóazkováoaot keres azonnali belépéssel. Posta helyben, vasútállomás Oelse. ^ 2164 Vízvezeték szerelést, lürdószoba berendezéseket jótállással és javításokat szakszertkn készit SZEPESI IMRE T.letoa Z». n IMdOífli ,zio Zrínyi Miklós-utca 22. Móaaároa Pál Magyar-utca 95. >rám vendíglís. — Átlsndft eleányzene és Unt-mulitslg. KltaoO borok 4i hideg ételek kl«ol£<Us».__21Q ~Hff>- «obis-.oo)hli lakáat átidok le-Kpísid. Clm a tbMtn. 2162 Eladd birtokok i 1 hold szótó Cier-Mn I ho\'d szántó hatastél dutóben. Hívebbel Telekl-ut 69. ___2175 VendéfilCben azonnali alkatmazist nyerhet kíaitinr, kt • lözísben |ártai. elinv-ben részesül. Mstkí. Ktnlisl-ulca 23. 2173 Motork.r.kpár keveset huznált. íredtrn iflM.000 K-ért saríiíen e-adó. -Donát Ferenc mechinlkus. 2ISÍ Lakatos él szereld tanoncot felvesz Széchenyi, Kossulh-lér 13. 2187 Utcai 3 szobás Inkiia vízvezetékkel ts tnl-iden tnellíktielyUéttRel. esetlcfi butoirit. szőnyegekkel. )utlu)0san aiomisl is átidó KleUil-ulca \'.\'. 2I8< Elnu.lt tolyó bd l én ar OtvSs-títWI az lír. Iskoláig egy tekele retlkíll 400.000 korona pénxtAtulommal tj kit elemi Iskolai bizonyítvánnyal. Kérem a megtalálót, hogv a két bizonyítványt Slern Lajosné elmére. Honyadl-ulcl 32 szám alatt leadnt szíveskedjék. A pérut megtarthatja. 2200 Elvállalom n6l éa gyormokruhAk varriaát. vslimtnt házi vsrrást Is. Ozv. Potczarné. Fóut 20. 2010 Malomq4páax hosszú gyakorlattal állást keres. Cim: Szombilhely, Kószeg-utca 21., ttoiváth János. 2166 ltgycomr>\'eltU>emképesaatk»lasrái-tá Oóp re. 40 - 50 üveggel e«Qtt sürgésen eUdó. Clm a kiadóbií 2202 Diák gyerekekel cltogadok t.l].a .llé-táaaal. Qm a kiadóban 2135 Egy jó ttu tanononak tetvéletik~ Ktausz szabd, Sugár ut 18. 2140 Polgári Iskolai linulókal javító és magán-vizsgára elókészlt helybeli nyug. lg. tanító lutlsia hó IS-tSI, Király pfl-ulca 4. -Ugyanott teljea eUáUst nyerhet a Unívre egy alsóglmnajlsu tanuló és koaepetldót is. Diákok teljes elUUsát ménékelt árban vállalom. Qm a kUddban -217j FOraíkádakTa legmodemebb klvttü-ben |u lányos álban, ugy totel. bosszú hul-lámkád és Ulókádak készen kaptutók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-u. 21. Ugyanott egy Jdsox.krány jutányosán eladó. 21% Egy hlm táj farka.kutya eUdd, Magyar-utca 48. 2203 Jobb bálból Váló, ügyes. Italai (elvétetnek a Paula Pdtkávégyártsaa. 2204 Egy komplett hálóbotor. egy asztal 4 székkel, egy ágy és egy ouplaszárnyas nagy ajtó tokkal cgyill! eladó. Klrály-u. 13. Szatsadhegyen aaaiSblrtok kétszobás lakással eladd. - Erdeklódnl lehet Takács Mihálynál, ugyanott. -2216 Egy borbély, kl t,sak*«.iaivá||áaban jártas, állandó belépésre felvétetik Margit (Ordóbe. -2215 Klscsertón egy axfilAblrtok eladó. — Bóvebbet Welllk Józiet Ulóhegyl lakosnál Bútorozott szoba kiadó. Diákok tellett ellátást kaphatnak Tcleki.ut 55. sz. 2218 Gyermektelen házaspár háam.ater-s.k telvéteUk Szédscnyl-téz 4. 2169 Király-utca 21 stárau háibln 2 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. Tulajdonos Hajó vendéglós. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drág.1 halot-lunk Iránit tiszteletüknek és szcrc-IcIOknek és mélységes tájdalmunk-tsan való vetQnk érzésüknek a temetésen való megjelenéssel vagy részvétük nyilvánításával kifejezést adtak, ez utóit mondunk hálás kószó-nctcl Nagykanizsán, I92ti. évi jullus hó. Özv. Dr. Rothschild Samuné gyászba borult családja. AutŐ olaj Autó benzin Autó gumml Autó felszerelési cikkek Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. SZIGRISZT LÁSZLÓ pénzkólcsónkózvetitó é« ingatlanforgalmi irodája Ifagykaiűzsa, Király-n. 38. Tel. 150 Pénzkölcsönt ingatlanrabe-kcbc:eiéssct ö-orsjn megszerzek. \'•*) boldnál nagyabb birtokra Ixmsiu lejáratú dollArkaio.önt szerzek. Eladó ingatlanoki Háiak I Emeletes, nagy jóvcdclmu belvárosi lsáz elfogulható 6 szobás lakással, melléképületekkel, nagy udvar és kerttel |ulányos áron eladó Kltoglalliató magánházak, üzletházak, nagy jírvcdelmü liázak, kertesházak eladók, dlrtokoki 3000, 800. »», 250 holdas és kisebb bittokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett 1 hold príma rét cudó. Sárlots I4CO holdas átadó tlóO)vJ feltételekkel. • Vízimalom 3 járatú 220 millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. - Balatonk.-r.sxturon, Bogláron, Márlatclcpen, Keszthelyen villák, lelkek eladók. -Lakón i 4 szobás, modern, vízvezeték, fürdőszobával jutányosán átadó. — Ki- és homokbánya birtokkal, szép lakással Pécsett eladó. Vételi megbizásoks 40 hold birtokot épolcttcl. Nagykanizsa közelében, készpénilizeléssct keresek. Slrtokbárlotokot keresek 100 holdtól 1500 hóidig, sok tdkeeris bérlő részérc. 14Vt HP 8zivógáz-lokomobii 900"í. MÁV golyós, 1S00"» Schuttleworth cséplő HP gőzlokomobil Weiser Gépgyár Nagykanizsa, Sugár-ut 16. CORDATIC autógummik. Nagykanizsa r. t. város _tanácsától._ 9352-1926. Versenytárgyalási hirdetmény. Nagykanizsa r. I. város tanácsa a László herceg-ulca 354 méter hosszú szakaszának csatornázásával kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyivános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. Ajánlatot csak az összes munkákra együtt lehet lenni. Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1926. julius hó 16-án d. e. 12 óráig a v. mirnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 100.000 kor. ártéritési vagy postaulánvet ellenében beszerezni lehet. lilkésve, távirati ulon érkezett, valamint az olyan ajánlatok, amelyek a jelen versenylárgya-lási hirdetménynek, vagy a kiírási műveletnek nem (ölelnek meg, figyelembe nem vétetnek. A városi tanács. Nagykanizsa, 1926. julius 1. Polgármester. ZALAI KÖZLÖNY 1928 julius 4 Értesítés. Van szerencsém a t. közönség becses tudomására adni, hogy Nagykanizsán, Csengery-ut 67. szám alatt autófuvarozási vállalatot = létesítettem. Elvállalok ugy belyben, mint vidékre kOnnytl teher és személyszállítást. Pontos is figyelmes kiszolgálás. Megrendeléseket Marvalits do-hányárudába Deák-tér 10. szám alá kérem leadni. Szives pártfogást kér Filipovits Ferenc nct ny. főmozdonyvezető. Nagyfb«cafllt Hól«y«lm óa Uraim Csak az UDVARBAN MAGYAR WAGGOW ÉS GÉPGYÁR BT. GYŐR. Teutonok aci x:. RABA I, 3, 5 tonna hordképcsségi! BUDAPEST, V.. Deák F«r*ac-utca Ú. Tcltfoookl T. 43-00. 1.975 * Teherautók Autóbuszok uUkAAk Ugjobban MlllllUMO Pótkocsik Speciálkocsik ■laknak legjobban megfeUló aufo Szolid kivitel, gazdaságos üzem, előnyös árak és feltételek! WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Telefon t.. 820-64. Hideg- melegvíz minden szobában. Fürdők, Uft, Rádió. Utcai szobák ára -10.000 K-tól 70.000 koronáig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Pongrácz Sándor ián Igazgató. Cím: Olcsó Maradtkvlsár BUOAKST, KIRALY.UTCA 32. Alapítva mi. ■Ital I.U.roll <IW»k Árak tirtkbtn ■níl.l IC tm IIÍlM lönlni.ílO dl.lIM Itrt&nCRTUGrM baiU- O7O f|7tlll- - - - - miin Í.^.ntlí. pj^.í. v.n" ] kltOaó ■lo4i<r3 ruUtt- MQ htm mlmám Ml»b— — - - »4U(tittoa.v*zy öi»nn fc4 ka tatái tMOidis. vtsv i OO pohlrtórM. r,p 3 db díWiik»«M ■far nroiyfrtt nx>*S<l«Mi», 34 m&r luotvláj. vajnr aof in. vtgv In; IftBCh. vijy klíOnó árTcetnG fniuulviuon. *tgy 12 dtb utp OQ inbkiniló _____ OV r-t tar < t mü<xaJs.T»fT k « ry funcU ítftuirtsa- • stlaUk h u iMkHo dupUilálit nil u(W*t ulnckCxo 29. ielwni»nj4 ctotta nlndau iilabtn 21, b4«ró« kiVlrt\'.J 12, 3 m. hMUti Mh4«IUU Upeitf duábjá 5f káéi 0*p»MiWp44ó »irlfO« raUípíoUnjrt. W girnllun. 3 tgj-. egy auUlferttí 3S0, Urtóá lulOsiór.ycy 28. hlmicU n$l lux vapr MÓrlj », további Mit Ktll cr«J«ua»rf *« Miy«m. muadákok rolódén «Ho£«<J»utó árban. I»t i>o»Ul l«&d«líwk<t UlklUraeieltMB UlJiillOsk. A világhírű PFAFF-UflRRÓGÉPEK kizárólagos raktára: Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tér 2. ui Telefon i 12. Minden vevó résztvehet a Julius S-én kezdődő németországi tanárnő által vezetett HlMZŐTANFOLYAM OH. K.d..x« réasl «tt ix »lé • I « el « *«• I • kl HAiak, 2, 3. 4 és 5 szobás magánházak, kőztük beköltözhető lakással, kisebb és nagyobb lővedelmeió bérházak, emeletes és Oitetháiak, vendéglók oicsó árban eladók. Bővebbel Dukáiz Miksa Nagykanizsa, Rákóczi-ulca 29. sz. MICHELIN PNEU gyári lerakat molor és kerékpár, autólelszerelések legversenyképesebben ■AGY JÓZSEF Budapest, VI, Andrása)-ut 34. - Telefon: 21-97. Varró-, szabászati- és kézimimka-taníolyamot nyit szeptember hó l-én Keömüves Ferencné Kosauth-tér 5. sz. alatt. Jelentkezni már most lehet. NAQYKANIZSA. FÖ-UT I. Spekl és Pataki mMM m Keszthely Kerékpárok, varrógépek, géptük és alkatrészek; ragyogó zománcozás, szakszerű javítás. Autópneui „Somperit Stook". Kerékpárpneu ■ Semperit, Hutsinson, Micheln Cable. Autógummivulkanizálás i modernül, gOz- és vlllanyerőre bercndezcll üzem. Kisebb tömlöjavilások azonnal, nagyobb tOmlö- vagy köpenyjavi-tásokat legrövidebb idö alatt teljesítek. Tömlószclcpck és más all(atiészck állandóan raktáron. S Beküldött munkák gyorsan és pontosan teljesíttetnek. Megérkeztek nyári ruha és kabátkMönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefoni 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér Főüzleti SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapjai megbízhatóságunk. Kölcsönponyva Kölcsönzsák Uj kazaltakaró, góp-és sátorponyva Gabonás-zsák KévekSté piros végű manillazsineg Rudaló és egyéb gazdasági kötelek ViztSmia, zsineg varró-cérna, géphajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenőcs legolcsóbban kapható Hirsch és Szegő cégnél ím Nagykanizsa. Telefon 75. E heti reklém-cíkkeinki Átalnk ezer kcioniban értendők. Angol szövelból divatalj....... Nöi nyáriruha ... . ^.Selymes bluzujdon- ság.......... Btosó selyem divatruha ....... Fiu nyáriruha ... Férfi divatoltöny Nöi és férfi cső- köpenyek ... . Fétli gyapjú fclölló . Női covcrcoal kabát végig bélelt Tennisz-nadrág ...... 150 150 90 250 130 SOO 300 800 700 130-190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar éj Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyontdavoaló: Ofcnbcck Károly). 06. tvfolyam, 148. szám Nagykanizsa, >028 jullus 6, kedd Ara 1800 POLITIKAI NAPILAP 8mtwlMg él IdKÜUnU Föd El u. KMiüttiri MUiu4*Um1jJ: Kisfaludy*. 0. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos IntuwteirtMeKM: Hsaykuliu 78. nim EJiiructéii ara e«y Mra 30.000 korou Választási hullámok Megkezdődött a miniszterelnök távollétével a politikai ugorka szezon. Ebben az eseménytelen világban most már a kis dolgok Is nagyokká fúvódnak fel s jobb hijján harmadrangú kérdések Is előtérbe kerülnek. Ilyen, más körülmények között harmadrangú politikai esemény, a most megürült két mandátum sorsa Is. Főleg a biharkeresztesiről beszélnek igen sokat, miután egyes ellenzéki törekvések ezt az alkalmat szerették volna felhasználni arra, hogy egy kis hgngulatmérgezéssel próbálják az egységespárt tömörségét megbolygatni. Valóságos védőügyvédekként keltek oltalmára annak a princípiumnak, hogy kisgazda mandátum megüresedése esetén az utód is kisgazda legyen. Beszéltek aztán széthúzásról. egységfelbomlásról és Isten tudja micsoda konzekvenciákról az esetre, ha a kisgazdák kiván ságai nem teljesednének. Mindezekkel szemben nyilatkozik a íöldmivelésügyi miniszter, aki többedmagával lent járt a kerületben s nyilatkozatának rövid rezüméje az, hogy maga a miniszterelnök nem is foglalkozott a kerület sorsával és az egysé gespárt teljes egyértelműséggel döntött amellett, hogy a párt jelöltje Hegyesi Károly kisgazda legyen, akit a kerület óhajt. Ezzel a. nyilatkozattal ködképen szerteszállonghatnak mindazok a purparlék és következtetések, amelyek a biharkeresz tesi mandátumhoz fűződtek. Az egységespértnak egyetlen egy jelöltje a kerületben igen nagy népszerűségbe] bir s igy valószínűleg teljesen egyhangú vá-laszlásra van kilátás. Mondanunk sem kéli az előbbiek utáni hogy egyes pesti lapokban felröppen tett az a hír, mely szerint a kor mány báró Feilitzsch Berchlold jelöltségét támogatná, semmi alappal sem bir. Ez különben is ellenkeznék a kormány felfogásával, amely szerint a képviselőválasztás dolga elsősorban a kerületekre tartozik. Igy tehát nyugodjunk bele, hogy egyhangúlag fogják képviselővé választani Hegyesi Károlyt. Magyarország kész felvenni a tárgyalást a csehekkel A magyar kormány elküldte válaszát a oaeh megkeresésre — A prágai sajtóhadjárat uj fejezete Budapest, jullus S | 6 Igy tehát alaptalan az a Prágából Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter Budapestről való távozása elöli ugy intézkedett, hogy a cseh-magyar kereskedelmi tárgyalások Ügyében a csehek megkeresésére a választ küldjék el. Ez a válasz el is ment és közli a cseh kormánnyal, hogy Magyarország hajlandó felvenni a tárgyalásokat, egyben kéri, bogy a cseh kormány jelölj? meg az alapokat, melyeken az uj tárgyalások eredménnyel biztathatnak induló híresztelés, amelyet bizonyára nem célok nélkül sietnek elhelyeztetni a világ-sajtóban, hogy Magyarország válaszának késése, illetve Walko miniszter távolléte miatt késik a tárgyalások megkezdése. Bojkott a cseh árukra A győri kereskedők már kimondották a bojkottot a cseh ipar terményei ellen, most a főváros nagykereskedőinek körében indult meg nagyobbszabásu bojkollmozgalom. Kommunista összeesküvés Rómában Fel akarták lázítani a katonaságot - Két képviselő ls őrizetbe került Mussolini szerződést köt a szovjettel ? Rémi, Julius 5 I nista képviselőket is, őiizeibc vellék. (Éjszakai ridlójelentés.) Rómában nagyarányú kommunista összeesküvést lepleztek le, amelynek célja az volt, hogy a kaszárnyák katonáit fellázítsák. Több kommunista vezéri, köztük Mollnelli és Orieco kominu- i.n.ro i-i i-iI-II-. ■■*■ *i* - • " ■ - • - ■ London, julius 5. Hir szerint Mm solinl széleskörű megállapodásokat tervez a szovjeltel elsősorban gazdasági szempontból, de lehetséges, hogy azi semlegességi szerződés is ki fogja egészilcni. íEmbereket ölt meg vasárnap a német országi pusztító felhőszakadás Tizenhárom holttest egy beomlott tekepálya alatt - Viztölcsérek pusztítottak a földeken Szerbiában megakadt a közlekedés ötnapos forgalomszünet Budapest, julius 5. (Éjszakai rádió-jelentés.) A Máv igazgatóságához belgrádi érlesilést kdldötl a belgrádi vasutigazgalóság arról, hogy a felhőszakadás tegnap L»povó és Kupria állomások között annyira elmosta a vasuli töltést, hogy a helyreállítási munkálatok miatt a forgalom öt napig szünetelni fog. A nemzetközi vonatok is csak Belgrádig, illetve Nlsig fognak közlekedni. Berlin, julius 5 (Éjszakai rádiijelenlis.) Az a pusztító vihar, mely Berlin keleti részén vonult végig tegnap, sokkal nagyobb kárt okozott, mintsem eleinte biilék. A környéken negyven éve nem voll ilyen óriási vihai. A wolterdorfi beomlott tekepálya alól tizenhárom holttestet húztak ki, vegyesen asszonyokat és gyermekeket. A tekepályát a felhőszakadás döntötte romba. Az országúiból a felhőszakadás háromszáz méternyi ulat elmosott. A Harz-hegységben is nagy károkat okozott az Ítéletidő, úgyszintén Díl-Szászországban. — A MUggel-tő kiáradt és elöntötte az egész vidéket. A szántóföldeken hatalmas vlzlölcsérek pusztítottak. Az utakon szakadékok támadtak. Forradalomellenes konferencia Hágában Hága, julius 5. Hágában előkészületek folynak a forradalom veszedelmének elháillása végett novemberben tartandó konferenciára. Országszerte megindult az aratás Tnlzotlak a lermés-cíJkkanéiríl elterjedt hírek — Az ország nagyobb részében száraz meleg Idő íHi be Budapest, Jullus 5 A mezőgazdaságra olyannyira kedvezőtlen időjárást a legutóbbi napokban végre Is felváltotta a régóta várt száraz, meleg Idő, ami örvendetes fordulatot! idézett elő a mezőgazdasági helyzetben. A földművelésügyi minisztériumba a délutáni órákig legnagyobbrészt kedvező távirati jelentésekel küldtek be a gazdasági tudósítók. Az eddig beérkezett hűekből megállapítható, bogy a helyzet lényegesen javult a mull hét vége óla. A meg-dőlés nem ártott a gabonaféléknek t tegnap az ország egész területén megkezdődött az aratás. Hir szerint a legkedvezőbb a helyre! a Tiszántúlon. Általánosságban a megdőlt gabona középtermcst ígér, amíg az álló gnbonatermés kilátásai igcu jó hozamot igémek, ugy, hogy az eddigi aggodalmak szeicncsére túlzottaknak bizonyultak. Zivatarokat jelentetlek ugyan a Dunántulról, de ma reggelre már ott is megindult az aratás. A miniszterelnök itvette hivatalát Budapest, julius 5. Uróf Bethlen István miniszterelnök legnap este érkezeit a fővárosba és ma délelölt átvelte hivatala vezetését. A miniszterelnök ma behaló tanácskozást folytatóit Peslhy Pál igazságügymi-niszterrel és ma vagy holnap a különböző reszorlminiszterekkel fog tárgyalni a tárcák keretébe laitozó ügyekről. A miniszterelnök rövid időt fog Budapesten tölteni. Szabadságának megkezdése elölt még elnökölni fog a kedden vagy szerdán megtartandó minisztertanácson. A miniszterelnököt távollétében dr. Vnss József fogja -helyettesíteni. Nem szállítják rabkórházba Nádosy Imrét Budapest, julius 5. Nádosy Imre volt orsz. főkapitány a Markó utcai fogházban megbetegedett. Két neves specialista megvizsgálta őt, azonban bélbántatmai csak olyan természetűek, hogy nem kell rabkórházba szállítani, kezelése a fogbáíban fog megtörténni. zalai közlöny 1626 lullui 6 Rákosi Jenő arcképének leleplezése Budapest, Julius 5. Julim 11-ín leplezik le az újságírók házában Rákosi Jenő arcképéi, mellyel kapcsolatban nagy ünneptéget rendeznek a Gizella-telepen Rákosiról elnevezel! üdülőházban, mely ünnepségre az újságírók meghívták dr. Vass Józsel minisztert, Ripka Ferenc főpolgármestert, Sipőc Lajos polgármestert, Almássy Lászlót, az egységespárt elnökét, továbbá a közélet és társadalom előkelőségeit. Végleg elutazott Ausztria népszövetségi főbiztosa Bécs, Julius 5. \'/.immermann főbiztos ma délben elutazott. Búcsúztatására a pályaudvaron dr. Ramek szövetségi kancellár, Putimann pénzügyminiszter és a diplomáciai testület képviselői Jelentek meg. i. Smith Párlsba érkezett Páris, Julius 5. (Éjszakai rdáió-Jeienlés.) Smith Jeremiás Magyarország voll pénzügyi főbiztosa haza ulaztában Párisba érkezeti. Smith tlsilelgólátogatást lett báró Korányi Frigyes párisi magyar követnél, ma|d hétfőn tovább utazott Londonba. Baoher Emil fogva marad Budapest, Julius 5. Ma délután három órakor hirdette kl a vádtanács döntését a Bacher-ügyben. Eszerint a felfolyamodást elutasították és Bacher Emil előzetes letartóztatását továbbra is fenntartották. A védők felfolyamodtak a Táblához. Fábry Oszkár ügyét holnap délelőtt fogják tárgyalni. Hyilt utóin lelőttek egy őrnagyot Bukarestben Bukarest, Julius 5. Alexandru Oyörgy őrnagyot, a hadügyminisztérium aviatikai osztályának felügyelőjét, egy nő nyiit utcán lelőtte. Az őrnagy azonnal meghalt. A tettes a hadügyminisztérium egyik tisztviselőnője. Letartóztatták, de eddig minden felvilágosítás! megtagadott arról, hogy miért követte cl teliét. Motorosénak-szerencsétlenség Bt halottal Konslanz, Julius 5. Tegnap délután a Bodenseen kirándult négy környékbeli házaspár. Motorcsónakon igyekeztek Rdchenau szigetére s már csak háromszáz méternyire voltak a céltól, amikor a hajó minden látható ok nélkül elsülyedl. — Négy utas belefulladt a vízbe, mielőtt segítség érkezett volna, az ötödiket megmentése közben szívszélhűdés öllé meg. Egy hatodik személy élet és halál közölt lebeg. Két megmentett női a konstanzi kórházba szállítottak. Ratifikálták az olasz— jugoszláv egyezményeket Belgrád, Julius 5. A szkupstina szerdai ülésén jóváhagyta a Olaszország és Jugoszlávia közöl! Belgrádban megkötött vasutügyi megállapodásokat. Az olasz-jugoszláv konzuli egyezmény! valamint a posta és távíró szolgálatra vonatkozó megállapodást szintén elfogadta a kamara s ezzel az összes olasz-jugoszláv egyezményeket ratílikálla. Veszedelmesen árad a Mura A felhőszakadások ugy megduzzasztoHák » \'olyót, hogy a jugoszláv területen tőrtént kiöntés mi.tt a vonatközlekedésekben zavarok álltak be Murakereszturon nincs veszedelem Murakerciztur, Julius 5 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A napokban ismétlődő felhőszakadások következtében a Mura annyira megáradt, hogy a vízállás aggodalomra ad okol. Még egy, a maihoz hasonló felhőszakadás esetén a Mura előreláthatóan elhagyja medrét. Csáktornya és Villach közi, lehál jugoszláv területen, a Mura ma délután kiöntött és az áradat annyira megrongálta a vasúti vonalat, hogy a vonalközlekedésben nagy késések álllak be. Legalább fél napra van szükség, hogy a pályát csak átmenetileg is használható állapotba hozzák. A jugoszláv vasul azt az értesítést küldte Murakereszlur határál- lomásra, hogy a menetrend szerint következő két vonalol nem fogadják. Az este 6 órakor Jugoszláviából Murakereszturra érkező vonat este 8 órakor még nincs itt és érkezését csak este tizenegy órára jelzik. A késő esti órákban Jelentik Mura-kereszturról: A délután 2 órai gyorsvonat szerelvényét az ölnegyedórás késéssel megérkezett félnyolcas vonat liozla magával. A Mura kiöntése itl egyelőre nem fenyeget komoly vesztdelemmel. Egy mindössze 5 holdnyi terjedelmű réle! ugyan .elöntött a Mura, de nagyobb áradás egyelőre nem fenyegeti a vidéket. „Holnap Balatonszentgyörgy nél a Balatonba ugrom..." _i „Az elsodort falu" szerzőjének húga verseit árulva Kóborol az országban - Nagykanizsát szívtelennek mondja - „A Sors kényszerit rá, hogy vándoroljak" Szabó Dezső huga Nagyhanizsán Nagykanizsa, lultus 5 Elő, deven emberi alakban bekopogtatott szerkesztőségünk ajtaján az emberi hontalanság, a lelki egyensúlyát vesztett emberi tragikum, egy fiatal leány személyében, aki Szabó Dezső teslvérhugának mondotta magát. Szabó Dezső: az Elsodort falu nagyhírű Írójának a Budapest és Páris között imbolygó nyugtalan-véril magyar regényírónak, Szabó Irén nevü huga, IHislás tanítónő és mint ömaga mondja: Trianon földönfutója, hontalan költőnő. Olyankor |ött, mikor a szerkesztőségben nem vollak munkatársak és Igy csak az alábbi levelet hagyta számunkra: ...holnap Balatonszentgyörgyön a Balatonba ugrom! Vegyék tudomásul én érték vagyok, Messiás voltam s m/g az Alföld értékelt és tisztességesen megellem, addig a Dunánlul koldust lát bennem. Smucigok, szívtelenek! Én végzetes kölló vagyok s meghalok a tollért! Nogykanlzsa pocstk! Ó, Sümeg, Csurgó, halotti sóhajom hozzád szól. TI jók voltatok. Ha még van Önökben lélek, felkeresnek még ma Vörösmarty-utca .15. szám alatt, ahol ma éjjel még alszom. Egy ulidgklhoidól állást sem kaptam sehol? Nagyon ideges vagyok, nem várhatok. Tisztelettel Szabó Irén ván-dorköliónó. Egy irkalapon ezek az összefüggéstelen mondatok. Öngyilkosság vád egy város, vád mf elle- | nünk... Messiásnak mond|a magát... i és bejelenti, hogy holnap a Bala-\' tonba veti magi... Ml lehet ez?... kl lehet? .. Szabó Dezső húgáról oldalakai Írtak a pesti lapok. a szerencsétlen leánynak kálváriája sokak előtt már nem uj, de Nagykanizsát kóborlásai közben csak most kereste fel először. Nemrégiben hasonló módon járt Kaposvárolt. Akkoriban meg Irtuk mi Is, hogy súlyos betegen, — tömeg és tér iszonyban szenvedett, — a kaposvári kórházban helyezték el. Azonban nem konstatállak rajta olyan természetű betegséget, mely szükségessé telte volna a kórházban való tartását és kiengedték a kórházból... állampolgár, — meséli néha meg is könnyezve fájón, amit mond. Talán ez a legtisztább értelmit mondai, amit majd egy órás beszélgetésünk alatt mondott, a többi egialláll, kapkodás, egy elromlott agyszerkezet zavaros munkája. Egyszer ezt mondja pl.: — A sors kényszerű rá, hogy vándoroljak, de Magam is paran-csolólag hajlom magamat. Hogy miért ? Mert engem minden érdekel. A házak minden faluban, minden városban ujak, mások és másképen állnak az edények a szobákban. Éhes vagyok az újra. Majd igy: — Kereskedelmi, vagy liimulazó szerelnék lenni. Peslel nem birom. A bályámmal, Dezsővel nem lartok fenn semmi kapcsolatot. Ilt egy asszonynál kaptam az éjjelre szállási. Holnap tovább megyek Fehérvárra. A verseimet árulom és abból élek. Blcsérdysla vagyok. Ez pedig a legigazabb: — Valami ür van a lelkemben. Mindig keresek valamit és magam sem tudom, hogy mit. • Szabi Irén a könyörlelen élet hínárjába sodródván, nem bir számot adni, mert nem tudhat számot adni arról, ami körEJötte és vde történik. Az egész országot bekóborolja és verseket ir, amiket elad. Kanizsán nem bírt boldogulni. Falukon inkább. Nehéz abból tisztán megállapítani azt, hogy ml érte, ml gyötörte Idáig szellemét és ml kergette a vándorlás doroncsos útjaira. Csak egyetlen egy Igaz az, hogy kálváriája megdöbbentően szomorú és egész lényében mélységesen szánandó. • Ma itt voll, holnap kövelkezhetlk a másik kolléga, aki ugyanezeket megírja róla es ez Igy megy mlg valahol meg nem könyörülnek rajta és egy elme klinika be nem fogadja, hogy a Végzettől kegyetlenül megcibál! leikéi és lassan sorvadó lestét az orvosi tudomány lehetőségein belül gyógyíthassák. U. Cy. ...Most pedig itt ül velem szemközt, a Vörösmarty-utca 35. számú ház, diófa és eperialombos udvarán és réveteg tekintettel meséli, néha teljesen logikátlanul nyomorát, szenvedését, testi, lelki pusztulását. Ki tudja hányadszor beszél már újságíró előli. Ismétli az eddig elmondottakat, amiknek mindenkor megdöbbentő és szánalmat keltő értelme van. Amint figyelem önkéntelenül az jut eszembe, hogyan lehet az, hogy ennek a szerencsétlen nőnek, nem jut hely Magyarország valamelyik klinikáján, ahol csendbe, gondtól ment élhetne fix ideáinak és Írhatná azokat a verseket, melyeknek eladásából tartja fenn ntagát. — 1922-ben lellek b-listára, mini tanítónőt és tavaly beszüntették nyugdijamat, mert nem vagyok magyar 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány az amerikai autó-Ipar műremeke 8 pneumatikkal a legkifogástalanabb állapotban kisebb kocsitipusra való áttérés miatt, azonnali fizetésre eladói Érdeklődni lehet: Középcurópal Kurírnál Budapest, v. Sas-utca 29. ii. 55. V 1926 jullus 6 ZALAI KÖZLÖNY Felgyújtott és elhamvasztott a villám Szepetneken egy nagy gazdasági épületet 1 mim;! rfhír pusztítása Kiskanizsán is a környéken — Felltösiakadás Zaiaszabaron — Kiskanizsán károm keljen vágott le a villán — Tijbbszázroilliós tűzkár Szepetneken ítéletidő vonult végig Zalavármegyén vasárnap Nagykanizsa, julius 5 A szépen indult vasárnapi napot csakhamar zivataros idő váltotta fel is egész Zalában, de különösen Nagykanizsán és környékén felhőszakadás és vihar vitt véghez nagy pusztítást. Kiskanizsán a déli érákban olyan hatalmas felhőszakadás voll, hogy az utcák a zivatar után még több őra múlva is víz alatt áttoltak. A felhőszakadás tartama alatt félelmeles égiháború lombolt és eközben három helyen lecsapott n villám. Villámcsapások Kiskanizsán Szivédtts János vasúti fékező, Országút 33. sz. házában épen ebédnél Olt a nyolctagú család, mikor a villám a tűzfal melletti kéménybe bevágott. Ilt nem okozott az Ijedtségen kivOt semmi kárt. Egy gazdálkodó hálánál, ha lehet Így mondani, szintén szerencsés volt a .mennykő" levágása. — Az udvaron egy ló mellett vágott le a villám kár nélkül a földbe. A harmadik villámcsapás a Bajcsal-utca végén, a villanyoszlopba történt, melyet némileg megrongált. Maga a felhőszakadás a kiskanizsai vetésekben is sok kárt telt, nemkülönben a kertek gyűmöl-esőseiben és a veteményekben. Tűzvész Szepetneken Szepetneken a vasárnapi viharos időnek tobbszázmilliós tűzvész kára van. Vasárnap este 10 órakor pusz- tító vihar vonult át a községen. — Eközben a villám lecsapolt Wieder Márton gazdasági épületébe, melyben raktár és magtár van berendezve és felgyújtotta azt. BSr szélcsend volt, az épületben levő száraz takarmányok pillanatok alatt tűzet foglak és mire a község tűzoltósága kivonult, már hatalmas lángnyelvek festették a felhős jutiusl eget pirosra. A templom félrevert harangjainak zúgása felverte álmából Szépéinek csendcsen pihenő polgárai\', akik közül sokan siettek a veszedelem helyére. Nagy erőmegíeszitéssel folytak az oltási munkálatok, dc a pusztító elemnek nem bírtak batárt szabni. Közbe Uzóra negyven perckor\' telefonon segítséget kértek a nagykanizsai tűzoltóságtól, ahonnan négy tűzoltóval kivonult egy fecskendő. Mosl már együttes erővel folytak az oltási munkálatok, dc eredmíhytete-nűl, mert alig egy óra alatt gégész gazdasági éptltet porrá égett. Rengeteg felhalmozott terményen kivül a tűz martaléka lelt egy komplett cséplőgamitura, valamint egyéb ér-léket gazdasági gépek is. A kár többszáz millióra rug. Zataszabar községben vasárnip délben hatalmas felhőszakadás voll, mely a köz ség utcáit percek alatt elárasztotta vízzel, hogy a közlekedés lehetetlenné váll. Csendélet a Barakkokban Ahol mindig remegve ,várják a szombat estét — Egy asszony és három gyermek védelmében koponya repedést kapott egy vasúti kooslfeliré Nagykanizsa, julius S Az állomási épületek mögött levő úgynevezett Barakkoknál, Laky János rokkant trafikos és fuvaros házánál szombati napokon nagy csetepaté szokott lenni. Laky szereti a bort ami még rregbocsájihaló tulajdonság, azonban ha már többet iszik a kellőénél a jóravaló csendes trafikos garázda ember válik, aki ilyenkor állandóan üldözi feleségét és három gyermekéi. Szemtanuk állítják, hogy Laky hét végén, mikor berúg, olyan családi jeleneteket rögtönöz, hogy leteségc kénytelen a szomszédok segítségét Igénybe venni. Csakhogy azok, akik beleavatkoznak az ittas ember megfékezésében, majd minden esetben poruljárnak. Mosl szombaton este Laky ismét részegen ment haza és nagy pali-liát csapolt. Feleségének jajveszékelésére Tóth Ferenc vasuli mun- Akinek igazán van oka haragudni az „ébredők"-re Házról-házra járva, éjfélidón kereste szerencséjét a kanizsai utcák besurranó tolvaja — Legtöbb helyen felébredtek a titokzatos látogatásra — Szombathelyen is sok még az elcsípett fiatalember elszámolni valója kás sietett oda, hogy megakadályozza Laky dühöngéséi, de vesztére lette, mert az ittas ember őt megverte. A mull hónap 26 án ugyancsak szombati naprn hasonlóan járt Cserpes Ferenc Déli vasu\'i kocsifeliió, akinek egy doronggal ugy bevágta lejét Laky, hogy a szerencsétlen Csc--pes még mosl is gyógykezelés alatt áll súlyos fejsebévcl. Dr. Ney Hugó Déli va6uli :orvos koponyarcpcdésl konstatált Cserpcsen. Ezek a veszekedések, melyekben a rendőrség is vizsgálatot folytatott le, a kir. járásbíróság elé kerüllek és rövidesen meg is tartják a tárgyalást. A legérdekesebb ebben az ügyben, liogy a szombati veszekedések után Laky egész héten mintha misem történt volna, rendesen végzi munkáját, csak amikor isinél a szombat jön. akkor retteg tfllr a családja és a szomszédság. Nagykanizsa, lullus S Megirtuk legutóbbi számunkban, hogy szerencsés véletlen folytán elfoglak Nagykanizsán egy besuiranó tolvajt, aki az éjszakára nyitva hagyod ablakokon keresztül kereste a nagy titok mego\'dását, amit ma ugy hivnak, hogy: megélhetés. Mára aztán tisztázódott a vakmerő vállalkozás minden részlete. Betörés a bünOgyl osztály vezetőjénél Petó János 23 éves lakás és foglalkozás nélküli kádársegéd junlus 23-án és 24-én Szombathelyen ker-gctle a szerencséjét. Éjszaka két órakor zsákmányra lesve csavargott az utcán s egy nyitva kinálkozó ablakon bemászott egy szobába és elhozott onnét nagyobbmennyiségü osztrák pénzt. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, pihenni tért a vasúti töltés melleit levő réten, szénából vetéli ágyára. Másnap nagy szenzáció voll Szombathelyen, az újságok hasábos cikkekben közölték, hogy az éjszaka Ismercllcn besurranó tolvaj az ablakon keresztül kirabolta a rendőrség bűnügyi osztályának vezelójét. Lakás a szénaboglyában A vállalkozásaiban lehetetlent nem ismerő ilju ekkor már Nagykanizsán tartotta terepszemléit. Először is lakást szemelt ki magának. Ezt a módfelelt nehéz kérdés! Rousseau-1 köny-nyedséggel oldotta meg. A Franz-malom melleit, a rélen talált egy kűlönbejáralu széníboglyát. Ebbe ütötte fel a sátorfáját. Ili aludta ál a nappalokat és itt szőtte a terveit éjszakára. Egy „peches" utca Szombaton és vasárnap végig vezettek a legénykét az egész városon s eközben a detekllveknek lassan elmondta nagykanizsai sikeres és sikertelen próbálkozásai sorozatát: Ma egy hete a Csányl László-utca 22. számú házban Bori Ferencnél próbált szerencsét, dc .felébredés miatt\' a kisérlet meghiusult. Ugyanez lett a sorsa a nyomban ezután Kis-faludy-utca 16. szám alatt, Révész Jánosnál történt lálogatásnak is. — Barbarits Károiyné Csányi László-u. 17. szám alatt lévő lakásán is hoppon maradva, nagy dühösen állcllc főhadiszállásé! a város másik fertályába. Szerencsésebb orientáció Mindjárt az Ái pád-utcában munkához is látott. Baján József lakásából kicsempészett 400.000 koronát és egy fésűt. Aztán indult tovább. Legcsendesebbnek vélte a József főherceg-utcát. Ugy becsülte, hogy ilt legkönnyebben lehet feltűnés nél- kül nekilátni a .kenyérkeresetnek". Csakhogy — úgy látszik — valami delejes erő mindig a rendőrségi emberek leié hajija őkelmét, mert itt meg elsőnek Farkas Ferenc nyugalmazott városi rendőrkapitány ablakán próbált szerencsét. Ennek Jolán leánya azonban nem ijedt meg a szokatlan látogatótól, hanem feléje tartott, hogy fogadja. Ez a fogadtatás azonban aligha igérkezetl valami barátságosnak, mer! hősünk jobbnak látta gummitalpu cipője teljes kihasználásával kereket oldani. Nem ment messze, csak a szomszéd házig. Itt Nagy Mariskáékai szemelte ki, de itt sem aludtak. Viola István poslaaltiszlnél, az utca 17. számú házában aludlak ugyan, de amint bevllágitolt oda tolvajlámpájával, ott sem láthatta valami biztatónak a helyzetet, mert saját vallomása szerint nem mert bemenni. A 49. számú ház kapuját nyitva találta. Keresve sem talál! volna jobb alkalmai Betlen Györgyné meglátogatására. Már az előszobában motoszkált, mikor valami zajra az özvegyasszony felébred! s a látogatás Itt Is futással végződölt. A tegvaiamircvalóbb volt a szombat éjjeli kaland, ugyancsak a József főherceg- utcában. Egy aranylánc, 225.000 korona és — alig 12 őra múlva egy kissé kényelmetlen karkötő, aminek egyik végét államrendőrség! dclektiv tarljs a kezében. Számadás Ennyit ismert be egyelőre az éjszakák gummitalpu vándora. A rendőrségnek az esetek kőiül néhányat ugyan már előzőleg jelentettek s napok óta folytatták a nyomozást a besuiranó tolvaj kilétének kiderítésére, dc szombatig minden nyomozás eredménytelen maradt. - - Minthogy Szombathelyen is még sok, az ő metódusa szerint az utóbbi Időben elkövetett tolvajlás és kísérlet ügye vár tiszlázásra, a hurokra került ifjút a nagykanizsai kapitányság egyik detckliv|c átkíséri a szombathelyi kapitánysághoz a nyomozás további részének lefolytatása végrlt. Addig is a rendőrségi logda vendége, ahol van ideje gondolkodni az .Ablakodnál minden éj|cl megállok . . ." helyett választandó uj nótáján. Egyelőre a .Rácsos kapu, rácsos ablak ..." melódiáját ajánlották a figyelmébe. ----------------— Javítják a görög valutát Athén, julius 5. Pangatosz a görög valuta feljavítása érdekében elrendelte, hogy mindazon görök állampolgárok, akik külföldön akarnak nyaralni, kötelesek az állampénztárba öt angol font sterlinget fizetni. ZALAI KÖZLÖNY 1MB |ulltt» 6 A nagykanizsai íeányliceum ügye a megvalósulás stádiumában Kállay Tibor dr. nemzetgyűlési képviselő és Krátby István dr. imlgármtstcrhclyetles a közoktatásügyi államtitkárnál Őszre megnyílik a liceum I. és V. évfolyama vallás- és közoktatásügyi miniszié-riumba, ahol a távollevő kultuszminiszter! helyettesítő államtitkár fogadta Nagykanizsa város hivatalos képviselőjét. Az államtitkár kijelentette, hogy — habár a középiskolai lOrvény, amely ezt az iskolatípust megalkotta, nincs még beterjesztve a nemzetgyűlés elé. sem a tanárok fizelésrcndezise nem nyert még elintézést a megye részéről, feltétlenül javasolni fogja a miniszternek, hogy a leány-líceum 1. és V. évfolyama már az ősszel felállitassék Nagykanizsán. Dt a döntés természetesen a miniszter kezében van. Nagykanizsa, lutlus 5 hmerc!cs, hogy a városi képviselőtestület legutolsó Olésén mily nagy többségben magáévá tette a íeányliceum felállításának ügyét és elhatározta, hogy megken sí a város nemzetgyűlési képviselőjét, dr. Kállay Tibor volt pénzügyminisztert, hogy ez ügyben a közoktatásügyi miniszternél interveniáljon, hogy addig Is, mig a felsőtipusu leányiskola kérdése véglegesen nem nyer megoldást, állítsák fel az idén az u| iskolai tanévben a íeányliceum I. és V. évfolyamát, annál is inkább, mivel Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügy: miniszter ily értelemben egy alkalommal már kedvezően nyilatkozott. Dr. Králky István polgármester-helyettes főjegyző pinteken és szombaton hivatalos ügylren Budapesten járván, felkcrcsle Kállay Tibor dr. nemzetgyűlési képviselőt, aki eddig is már annyi nagy szolgálatot tett a városnak és tolmácsolta előtte Nagykanizsa közönségének kívánságát. Dr. Kállay Tibor a legnagyobb előzékenységgel vette tudomásul választópolgárságának óhaját a felállítandó íeányliceum ügyében és dr. Králky Istvánnal áronnál átment a A kultuszminiszter távolléte miatt az ügy nem kerülhetett így végérvényes döntés alá, azonban Kállay Tibor dr. nemzetgyűlési képviselő határozott igérelet tett dr. Králky István polgármesterhelyettesnek arra nézve, hogy ez ügyben még a héten beszél gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszterrel a kedvező döntés tárgyában és minden remény megvan arra, hoey az ősszel már megnyílik a íeányliceum I. és V. évfolyama. A kanizsai hadikölcsön-tulajdono-sok Kállay dr. közbenjárását kérik Ep8» szervezési mozgalom a kanizsai járásban — A vasárnapi nagygyűlés a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban | kivűl kedvezőtlen időjárás ellenére I alig hogy beférlek a Rozgonyi ulcai tornateremben. Nemcsak Nagykani zsáról, hanem a távoli vidékről, főleg a nagykanizsai járásból jöttek össze, hogy hirt vigyenek haza a különböző községekben, mit határozol! a nagygyűlés, amelyen a hatóság képviselői is jelen voltak. Banekovlch János igazgató tanitó, Nagykanizsa, JutlM 5 A nagy mozgalomba, melyet a badikölcsönkötvény.tulajdonosok Indítottak, ma már nem csupán Nagykanizsa, hanem az egész járás ösz-szcs kozsségi bekapcsolódlak. A nagykanizsai szervezel! vasárnapig 356 lagot számlált közel 8 millió hadikölcsönkölvénnyef. A vasárnapi nagygyűlésen a rend- a járási csoport elnöke megnyílván a gyűlést, hosszabban ecsetelte a nagygyűlés, tulajdonképeni célját, rámutatott a szervezkedés fontosságira, hogy minél nagyobb súllyal lehessen fellépni — érceleik megvédésében. Ezután felolvasta az országos nagygyűlés határozatát, mely szerint .az országos nagygyűlés kívánja, hogy mig a kérdés általános megoldási nem talál, 1) állítson fel a kormány az erre rászoruló árvák, gondozottak, a munka és keresőképtelen vagy fl agotl cimlettulajdc.nosok segélyezésére egy szervei, vonja be annak működésébe mint véleményező tényezőit a hadlkölcsönclmiet tulajdonosok országos nagyblzotiságát és uialjon ki ezen szerv utján rendszeres segélyekéi, 2) utasítsa a kormány az adóügyi hatóságokat, hogy a köztartozások miatt végrebajlási eljárás alá vont badikölcsöncimlct tulajdonosokkal szemben a végrehajtási eljárást függessze fel, 3) intézkedjék a kormány aziránt hogy az állami pénzintézetek az igazolt eredeti Jegységü címletekre a címletek névértékének legalább 10 o,o a erejéig aranykoronában vagy pengőben az erre rászoruló dmlet-lulajdonosoknak lombardhitelekel lo-lyósüsinak. A nagygyűlés teljes egészében magáévá telte a javaslaton, amelyet a nagykanizsai járási cimlellulajdo-nosainak küldöllsége log átadni a pénzügyminiszternek. Ezuián élénk eszmecsere fe|lödölt ki, melvhez dr. Tamás János ügyvéd, Lakos Ferenc |egyzó (Oarabonc) és még számosan hozzászóllak. A nagygyűlés a hoznlt határozatot külön megküldi Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselőjének és meg kéri, hogy kövessen el minden le helöt a kormánynál, hogy a hadi-kölcsönkötvény tulajdonosok kíván tága kielégítést nyerjen. Ugyincsak bizottság alakult az ügyek ónálló Intézkedésére, amelynek tagjai Banekovlch János elnökön kivűl Jókuthy Béla ny. ezredes, Szántó Adolf kermkedő, Gybrffy János dr. ügyvéd, Ács Ferenc, Turek Géza iparosok, Vargha Sándor ny. főszámvevő Hornyos János magánzó és Fekete Irtván v. liszlviselö. A névsor még ki fog bővülni a járás községeinek képviselőivel. Az iparostanoHciskala. kibővítése Nagykanizsa, JuUtrs\'5 Megittuk a mull napokban, hogy az iparosianonciskolának a központi iskolából a volt gimnázium Rozgonyi-utcai épületébe való áthelyezésével még mindig nem nyert teljes és végleges megoldási az iparostanonci*-kola. Feltétlenül szűkség van- mé* legalább két lágas rajzicremrc, amit hozzáépítés vagy emelctfelhuzás ut: ján lehelne megoldani. Miután a kérdés megoldása nem tar halasztást és az építkezésre 111. bővítésre az iskolaszünet lenne a legalkalmasabb idő. Porédus Antal iskolaigazgató és Hoffmann Hennk felügyclőblzottságl tag legnapdélben felkeresték dr. Krátky István pol-gármcsterbelyettest és Király Sándor műszaki tanácsosi, akiket sürgős Inlézkedésre kértek. Dr. Králky István megnyuglalta a nála megjelenteket, hogy még a délután folyamán bizottság száll ki a régi gimnázium épületébe, ahol a személyes tapasztalatok és vizsgálat után dönteni lógnak a kérdésnek milyen formában való megoldásáról. Ugyanis kél megoldási lehetőség kínálkozik. Az egyik a fémipari szak-Iskola felé húzódó pajtaazerü épületnek átalakítása, a másik a mostani Iparostanonclskolal épüldre egy eme-lelnek felhúzása. A helyszíni szemle után vagy az egyik, vagy a másik Irányban történik batározaL A bizottság tag|al Király Sándor műszaki tanácsos, Bazsó József ipartestületi elnök. Porédus Anlal iskolaigazgató és Hoffmann Henrik fefO-gyelóbizottsági tag. Női bajok ellen r Itta I ff Prospektusok, felvilágosítások és vízumbeszerzés a Menetjegylrodában Nagykanizsa, Csengery-ut l^ Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. Sgf Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a kószlet tart! -- Maradékok olcsó árban! Kisíaludi és Krausz diwatnagyáruháza Iast „Arany Kakasához Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. _____ _ __IV 1926 lulim 6. ZALA! KÖZLÖNY NAPI HÍREK ■APIREHD Julius 6, kedd Római katolikus: Izaiás pnM. Protestáns: Esaiás. Izraelita: Ttsch.i hó 24. Nap kel reggel 4 óra 09 perckor, nyugszik délután 7 óra 59 perckor. Két galamb Kél galamb játszol!, búgott fenn nyár/a dús, zöld lombja közölt, ml sétáltunk az után lenn s szivünkbe öröm költözött. A Nap a fényét vígan szórta, hívott az árnyék, a pázsit. A Ug a földet csókkal fonta s szóllál le: .De jó. de >zép ill". A lomb altató nótát zsongott. .Boldog vagyok- — súgta ajkad, és én feledtem minden gondol; forró ajakkal csüngtem rajiad. >1 nyár lüze éget! bcnnüik. faluban, lenn, szili a harang — s a boldogságlót fe\'ellünk kacagott a két vadgalamb. Orosz Iván — Szabadság. Oyömörey István, a nagykanizsai |árás főszolgabirá|a megkezdte nyári szabadságát. Távollétében Uubhalmer Alán dr. szolgabíró helyettesíti. — Egységes hivatalos Idó a városházán. A tegnapi naptól kez-dödöleg a városházán a nyári hivatalos idó lépelt éleibe reggel 8 órától délután 2 ótáig. Délután nincsenek hivatalos órák. — A nagykanizsai kerület esperese, Krcutzer Dezső 1. hó 6-án tartja hivatalos látogatását a nagykanizsai plébániában, mely alkalommal felülvizsgálja a plébánia ügyvitelét és a kiskanizsai fiókegyház vagyoni állapotát. — A honvédség hazafias ünnepélyét, melyei vasárnap a nagy eső elmosott, folyó hó 15-én tartják meg. — Kiskanizsai bucsu az egyházi ünnepség lefolytatása után az idén minden incidens nélkül folyt le, erősen megrontva az esőtől, amely a nagykanízsaikat megakasztotta abban, hogy Klskanizsára kimenjenek. — Elhalasztották a „Nép" rágalmazás! pőrét. Most kelleti volna a budapesti Schadl-bUntetötanács előtt letárgyalni,azt a sajtópert, melyet dr. Sabján polgármester indított a .Nép" ellen. Miután Sabján polgármester betegsége miall nem tudott a főtárgyaláson megjelenni,dr. Schadl tanácselnök a főtárgyalás) bizonytalan Wőre elnapolta. — A sok eső miatt bedőlt egy Ház fala. Tegnap nagy robijra szaladtak össze a Petőfi-utca felső szakának lakói. A 83. számú ház lala bedőlt s csak a véletlennek köszönhető, hogy emberélelben is kár nem történt. A rombolási a sok esőzés okozta, ami a rozoga falai teljesen átáztatta. A ház lakóil ki ketten lakoltatni. = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hlrsch és Szegi cégnél. — A külföldi kölcsön felhasználás utolsó versenytárgyalási!. A vároiliázán tegnap bontolták fel a Zrinyi Miklós-ulca felső szakaszának csatornázásához szükséges szállítások és munkálatokra béér-kezell ajánlatokat. Négy ajánlat volt: Mikácsi és Unger (Budapest) 116, Weisz Soma (Nagykanizsa) 93 \'/z. Városépítő (Nagykanizsa) 92 Sartory és Kalmár (Nagykanizsa) 94-4 millió korona. Ezzel a várói külföldi kölcsönéből programmha veit összes munkák versenytárgyalása lezajlóit. — Nagykanizsa a köztisztasági kongresszuson. A Budapesten most leznjloit köztisztasági kongresszuson Nagykanizsát Király Sándor műszaki Imécsos képviselte, ki ez alkalommal több hivatalos beruházási ügyben is eljárt. — Adományok. A Zalamegyei Oizdasági Takarékpénztár Rl. 250 ezer, a Nagykanizsai Bankegycsület és Délzalai Takarékpénztár R. T. 200000 koronát adományoztak a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör céljaira. — Gyászmise, jelenek Szil ird rcndőrlőfclügyeló boldogult nejéért a gyászmise ma 6 án — eltérőleg a gyászjelentéstől — reggel 9 órakor lesz a plébániatemplom kápolnájába. — A vidéki Írókat és művészeket felkérem, hogy fontos kulturális érdekből, cimtlket velem mielőbb közölni szíveskedjenek. Kels-kés Oyőző Szekszárd Bezerédj-u. 25 szám. — Az Ipartestületi Dalárdatagjai kéretnek, hogy a ma esti ének próbán halaszlatlanul fontos ügyben teljes számban jelenjenek meg. — Felakasztotta magát. Zala-szabar községben Tahin Antal ácsiparos segéd, apjának a hegyen levő pincéjében felakasztotta magát. Mire rá akadlak halolt voll. Tettének okát nem ismerik. Tahin jómódú szülők gyermeke voll, csak az ulóbbi időkben sokat korcsmázotl és sok adósságot csinált. Lehel, hogy az öngyilkosság gondolalát is az alkohol érlelte meg benne. = Orvosi hir. Dr. Szabi Zsigmond főorvos, Batthyány u. 22., telefonszám 98 Rendel d. e. 10-12, d. u. 2—4-ig. — Tlzenötmllllárdos építkezés Zalaegerszegen. Zalaegerszegen az idén rohamos erővel indultak meg az eddig kényszerű slagnácioben lévő építkezések. Minleg/ 35 családi ház és rengeteg knzépilkezés folyik ugy annyira, hogy Zalaegerszeg el-dicsekedhetik azzal, hogy nincs munkanélküli embere. „ Ha Hévízre jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvlárát olvassa. — Kitüntetések átadásának elhalasztása. A kiállítás keszthelyi kitüntetettjei részére nem holnap, hanem folyó hó 11-ín adják át a kitüntetésekéi, mert Czobor Mátyás polgármester Körmenden a dalárda zászlószentelési ünnepén vett részt. — A Hévízi Parkmozgő műsora: Julius 6-án Marlill világhirU regénye megfilmesítve a Vénkisasz-szonyok titka. Ezt követf két burleszk, Dodő a viharban és Mese a jégről. — Eltűnt egy zalaegerszegi diák. Sípos Kálmánné lenti-l lakos, bejelentette a zalaegerszegi rendőrségen, hogy Dezső nevüelső keres-kedclmista fia Péter-Pál napján zalaegerszegi szállásadója lakásáróleltont. — Schwarcz Dezső cégnél urt és női divatárukban legszolidabb ki-•zolgálái. — A pacsal Járás leventéinek járási versenyét vasárnapról a kedvezőtlen idő mlatl elhalasztották a jövő vasárnapra, Il ikére. — Hetvenmillió a népművelésre. A Zalamegye által az isko-lánkivüli népművelési célokra megszavazott 70 millió koronái tegnap küldte szét a vármegyei népművelési titkárság az előadóknak tiszteletdíjaik fejében. — Schwarcz Dezső harisnyái a leglobbak. Id&járáa A nagykanizsai meteorologUI meg-lleyclö Jelentése: Hétfőn a hőmérséklet\' reggel 7 órakor +18, délután 2 órakor +23 2, este 9 órakor +17 3. FtlMxet: Heggel borult, délben kevésbbé derült, este borult. Szélirány : Reggel Északkelet, délben Déli, este Északnyugati szél. — • A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony, felhós, meleg Idó, helyenként zivatarokkal. Irodalom-Művészet Az UJ Idők uj tétévé. Surányi Miklós szenzációsan érdekes, minden izében irodalmi MtkO elbeszélését kóz|l Herczeg Ferenc képes szépirodalmi hetilapjának. az Ili IdSknck 27. szima. amely a rendesnél la nagvobb tartalommal Jeleni meg. Cikket Szép Ernö. Lyka Károly é» dr. Török Frigyes illák ebbe a szimba. A művészi képekkel gazdagon díszített szám tartalmát a lap rendkívül népszeríl rovatai teszik teljessé A lap elólizclísl ára negyedévre 80.000 korona. Kiadóhivatal Budipest. VI. Andráwy-ut Ili. i. i■ 1 i* ■ \' *" A ZALAI KÖZLÖNY kapható Kcxlh«W«(i t » >ZaUI Kö.Way. k«rtfc«Iyl fttk kljJJhlváUlitun. KLUludy-uU. IS Mim. -t)«nc» Orí-rey dohinyirudi. Koti-lh U oí-utc*. Kímch <jy«z& dofcinyirud*. Kn»íb«t klrilyn*-t*f. Sabi liutó Johlny4fuailib.il. Sopro»l o!c». Tidlltr Fmmc k&nyvkölA H tMpUk««*kcdí»íb«ii. Hfvli - fürdőn s Kumoiíf Jlnc* lruhl«ib«n *» kí.k»Onk«ay*A»iW. - W«U« Fmn<n« lra< hiiitxn it kMctóftkOtorvtiiibin HtritüCBtandriton: NkttHU SXatot MirU lUUtoMxKnytxn i M««X MiolMtUI. U»Ulo«ket«5ituroni Eddi* Jto6 (ttuttkrfrtkhJi^i Mirlttclípcn j V<W* "M*1* <• ronyód-BíUteltpcn i V«kö BsU- Fonytoíon: KiUÚ SJndoí v<iyr;iit.k<tt»ktdH«>«B B»l»tonboclkron i S»ly »t«i Oio«i«um UfciiUI. VtnlMa RÁDIÓJIÍÍSOR Julius ti (kedd) Budapest (5Í0) I). e. 9.30, 12 és d.u. 3: Hírek, közgazdaság. 5: A Meteorológiai Intézet idójelenlése é> vízállásjelentés. Utána cigányzene. 630: Fábián Ernő no- A budapesti Tőzsde derlia-jegyséie Vslnttk Dtvli Ak L»«n«l •00Ö-S301 UIMM mU-MTU Un\'M *OI<OMSI» MVU mim; CMfefcar. nu-im Mi H99M7C41 Dtefc IS7IN7 iikatMi mm ÜJÍUÍ JIIU-M4W MwH l»» r»M<a ti. IMI-IMI r.mriT «Wli \'M7S UoU«>4 W O,zlo 1UM lUlt U4 tíSUJ Ll. f|- M7U04UIJ0 (13111 IU.H MM >310 Lbi uiono M««T«tk T1I7W1170 itaMirco M 1<I> IMI Oub.UkBL r<Mii;< Mp JIUJIJM Oia kor Ili i tWJI MB, SIZ4I9 MKh IISJ0U9U IM0MIIW ■ U. IIU-ISM Vartó SW4JQQ »ocrt[ ke*. UHi U7II mln iasi I01U ••iOM*tl7 HM ^tlI\'W veTÚTbóTóhVsld\'. Badje noslalómirnók rádiótechnika elóadás.8J0: Hangverseny. ia30: SzenlgJI-Scemann no- velláiból olvas lel. Bécs (531 és 582.5) l>. e. II és d. u. 4.15: Hangverseny. S: fcgy évszizad a víg bícsi zene történetéből.\' Berlin (5W és 571) I). e. 0: Testgyakorlás. 1). u. 3.45: Könyvismertetés. 5. tclvonuUva. D. u. 3: Sportversenyek. 9: í\'nnepi szioelóadis. Róma (425) D. U. S: Hírek, tózsde. 540: jazzband. 9.10: Hangverseny és lel-oívasás. AutÓ olaj Autó benzin Autó gumml AutÓ felszerelési cikkek Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. ^ SPORTÉLET Befejezetlen az NTE—Zrinyi TE tenniszverseny Hétköznapokon bonyolítják le a hátralevő meccsekel 6:0,6:4. A Haiszer dr.—Llchlensleln II. mérkőzésből a második szelet már Az NTE és Zrinyi TE teniszezőinek versenyél a „hagyományokhoz hiven" vasárnap elmosta az eső. Alig kezdődői! meg a Játék, amikor lezudult a zápor és teljesen hasznavehetetlenné telte a pályákat. Ezideig 3 meccs került lebonyoliiásra, még pedig a következő eredménnyel: Oondá NTE—Makó dr. Zrínyi 8 Csikós Zrinyl—Lichtenstcin 1. NTE 10:8,3:6,6:2. Kluger NTE—Tallmann dr. Znnyi nem lehetett megkezdeni; az első szel 6:2 arányban végződött Haiszer javára. , . A versenyen egylelenkint 4—4 versenyző indul, s mindegyik játszik az ellenfél valamennyi játékosával. Igy 16 mérkőzés lesz; a hátralévő meccseket e héten naponta 6 órától kezdve bonyolítják le a Zrinyi sporttelepen. ZALAI KÖZLÖNY 1926 )uliu» 6 KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsde barátságos voll. Nyitáskor határozottan szilárdan Indult. mert a küllőidről kedvei óbb hírek étkeitek. A spekuláció is na-gyobblvásárüsokat eszközölt. Később, amikor a vételeket lebonyolították és a külföldi tőzsdehírek Is elgyengültek, lanyhuló tendencia állott be, ennek ellenére azonban általánosságban 2—4%.os nyéretégek állottak dó. Az arbitrázs papírok közül különösen Osztrák hitel és Déli vasút lellek jelentós nyereségre szert, azonkívül külföldi számlára vásárolták a bányapapirokat. Urikányí és Magne-slt érlek cl számoltevö nyereséget. A legtöbb ipari érték és a malompiac barátságos voll. Az utóbbiból a Borsod-miskolcit favorizálták. A villamos értékek ]ól tendáltak, egyedül Ganz-villamos gvengült el. Magyar Nemzeti Bank 40, Pesti Hazai 2i ezer koronával cselt vissza. A forgalom csendes. Xlricki láriat ri.ll U92Í0, Loadoa 251275. Hfrí., B.ca«J 136000 Mtluo 18975/. Holtig »7 Só tani- 122 97\' í WUa 73 CO Mumw.Piimisaooo bwsw«iii-ao, Vuií 4250. Bakuaal 230 CO. Balgtid 91100. TetmtaftOMda B.t. M 76 kf-<" 430.(00 - 432.500, 77 íli-w 435.000—137.500 7S kj-V. 487 506- 44001Ű. erríb dnoloall é» pol-i 422.500- ......... APRÓHIRDETÉSEK Ai apróhirdetés dija 10 itóU SOCO kor. A elmtzó ■ minden vastagabb betflbél állá irt kél szónak uámlllitik. Minden lovábbl uó dlfa SCO K. A hlrdoté.l díj olSr. tU.taad* a lorgalmUdé hozzáutmlláUvit ■ ÓBjr Biobái oodcinfOrdóuobii likai virveielékkel átM. SrJgrtul lio«li. Klrálr-utea 38. 2108 l\'lpulct Qv.g.xá.l helyben és vtdéken előnyös árakon viliit Stern Üvegei, Vaiult-utca 17/19. 1468 ~ElaM~klrtakak ■ I hoid .iókj (jcr-tón. t hold szántó baUilól dlilóben. Hí-vebbet Telekl-ut 69. 2175 llvállalom női él gyermekruhók (■rráiál, vltimlnt hlrl virriit ti. Ozv. PoSezemé, Póni 20. 2010 6 üléses lusu, autó minden eltogidhiló Írért elidó Klrály-ulei 2. sz. 2176 Technológiai axabiart tökéletesen lánll, szakvizsgára előkészít Kováéi nól dival-iiiIon, Etziébet tér 15. Jelentkeiés folyó hó 10-ig. 2lS3 Sioaaon SkopAlhox, cilg ■ Icésilel tirt, poeeeUáa-áiat oksőa bevásárolni. -2226 ügy modern ebédlő él ditmó kredouo azonnal elidó tjziébct-tér tO. 2-227 6061926. Versenytárgyalási hirdetmény. Iharosberény község elöljárósága az épülő jegyzői lakás asztalos munkáiia veiscnyléigyaiásl hirdet. A zárt ajánlat .Ajánlat az ihsros-berényi jegvzői lakás aszlalos munkáira- 1926. julius hó 18-ig délelőtt 9 óráig adhatók be. Az ajánlatok a körjegyzői irodában ugyanekkor lesznek felbontva és a kép-vlscló\'csiülel határozata kihirdetve. A feltételek és munkalcívck a jegyzői irodában megtudhatók. Iharosberény, 1926. julius 2-án. Községi elöljáróság. A letcnyel kir. járibhlróságlól. 9 darab .ímerlkal kaptárban levő trói méhoaalédom eladó Honvéd-utca 3. MiU 76 kg.-01 4 -425£30. 77 W-ai 427.5M—430.000.16 kí-oi 43^000- 432 500 79 kg-oi 432500 tóccű 260.00c-1M5Í0 iikarsáfitlrai 2325% \'.42VW. tfrárpa 280.000-425 Ő00, X" 290 0W 2925VJ, rangarl 2350»-237 SCO. —\' 550.000- 569.000. kóltl 180.W.-I korpa 165^30—167.600. Sertéiráiár «Madt"!5oÓ n!b0 É?3e2da*l$S9-17j5SS, nc.:<ii :6000 16.250, mdeli kénén 15.0». -15 505. kónnv" 13-OJO-146XI. eiaóonis erez 15.001-15500 mlMdrenda 14 030-14 500. angol lOWA 17.000—19.030. i/alonn* 20500 - 21000. «iU 21000 -2S500, Mbiictt hui 16 000-17.500. iialinnSi tél ,«rta 18 030—20 000. Ai Irányzat lanyha. WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI.. Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-61. Hideg-melegvíz minden szobában. Fürdők, Lift, Rádió. Utcai szobák áta 40.000 K-tól 70.000 koronáig, lloisiabb tanóikodáinál engedmény. Pongrácz Sándor ISW igazgató. Kiádja: Zrfcyi lyt^alptr éá Miji-kereikeíés HT, HiflUiIm 299/1926. Hirdetmény. Közhirié teszem, hogy Koipavár község vadászterületét 1926. julius hó 19-én d. u. 3 órakor Korpaváron a községi biró házánál, tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adjuk 1926 aug. l-től 6 évre. Árverési teltételek Paiinban a jegyzői irodában megtekinthetők. Korpavár, 1926. évi |utlus hó 2. Vlléz Horváth Sándor s. k. kt<|egyió. P. 480/923. ÜiwiéJi hífdBlfflény Bívonat. Alulirqtt kir. jbirosági tisztviselő, mint a végrehajtó helyettese koz-hliré teszem, hogy a lelenyri kir. járásbíróságnak P. 480/923/31. sz. végzése következtében Puszlamagya-ródon a végrehajtást szenvedők házánál 1926. évi julius hó 19. napján d. c. 11 órakor a legtöbbel ígérő készpénzfizetőnek, — szükség esetén becsáron is, — 3 drb. lovat nyilvános árverésen cl fogok adni, illetve el fogok árverezni. Lelcnyc, 1926. évi junius hó 28. (Olvashatatlan altllrds) ktr. Járáibiróllgi tlirtvtieló. 9XI2-CS fényképezőgép (kihurltos) lématipon; knictfával, játt-vánnyal, tálakkal, vfleflaiáinpávil, miioló- kerettel ilti: komplett falaaaralv. kllenoieiezcl koronáért él egyéb elió-rendű gép l» 195.000 K-ál havi léiz-letliietíxc kiphiló Fried és Nádornál Kudipeit. IV.. Peren Sándoi u. 3. (Első tiudvir.) — Telefon: T. 115-50. Kérje Ingyon 9. iiáoiu képes átjecyrékllnkct. ir.a 8627/1926. Felhívás. Felhívom mindazon hndlrok-kanlakat 6s hadiözvegyeket, kiknek gyermekei kózé|)iskolába járnak és részükre hadiárva ösztöndijat akarnak kerni, a2ok folyó évi julius hó folyamán jelentkezzenek a varosházán, Kazinczy-ulca, I. emelel 3. ajtó. Nagykanizsán, 1926. évi junius hó 25-én. Polgármester. Stölzle-féle n legideálisabb háztartási beffittes üveg. Minőségben minden hasonló üvegnél jobb, tehát árban a legolcsóbb! Ügyeljen n bevásárlásnál tíz Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. Megérkeztek nyári ruha és kabátkiilönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Tehsfon ■ 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér FőUzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitiinö szabás, legalacsonyabb szabott árakl Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapjai megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeink i Ariink ezer korosában értendők. Angol sr.övclből üivatalj......... 150 Női nyárituha ...... 150 Selymes bluzujdon- ság............ 90 Brosé selyem divat-ruha ... 250 Fiu nyáiiruha ...... 130 Férfi divatöltöny ... 600 Nól és férfi cső- köpenyek ... ... 300 l\'éifi gyapjú felöltő ... 800 NOi covcrcoat kabát végig bélelt ...... 700 Tcnnisz-nadrág ...... 130—190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavczató: Otcobcck ftároly). 66. évfolyam, 149. szánt Nagykanizsa, 1928 Jullus 7, szerda krm 1800 kmM ZALAI KÖZLÖNY Snrtariisfe a UadfttnUI FkU Kesithdji MkkJattttvalil: W«/«1»J><. ti POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos lottnrbu- UtefM: Haflytaatzs* 76. uám EMautésl itt e® M<« 30.000 konu A miskolczi főispán S ünnepélyes beiktatása A kormányt dr. Koszá István államtitkár képviselte Miskolc, július 6 Dr. Zsoldos Béla lemondásával megüresedett miskolci féispáni szikbe ma délelőtt 11 órakor Iktatták be Miskolc város törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlés keretében dr. Mikszáth Kálmánt, a város u|onnsn kinevezeti főispánját. A beiktatáson résztvettek a szomszédos vármegyék törvényhatóságai, valamint x Miskolc város hivalalainak és halóságainak kikUldötlei. A kormányt dr. Koszi István államtitkár képviselte. Rajta kívül a vidéki városok előkelőségei és számos nemzetgyűlési képviselő is réstlvelt a beiktatáson. A Korona szállóban a beiktatás után díszebéd voll, melyen 8z első felköszöntőt Mikszáth Kálmán dr. főispán a kormányzóra mondotta. Bethlen gróf az országos beruházások ügyében tanácskozott a miniszterekkel A miniszterelnök szerdán utazik lnkepnsztaí birtokára - Távollétében Tass József dr. népjóléti miniszter hellyettesiti Pénteken lei: minisztertanács A Duna további áradása Tikár és felhőszakadás Vasmegyében Budapest, íu\'tus 6 A tegnap ellanyhult felsődunai áradás ma ujabb erőre kapoll és Bécstől felfelé elég tekintélyes ára-dás jelentkezett. Passauban 52 centiméterrel. Linzben 82 cenlimélerrel emelkedett a vízállás s igy a Bécs alatti szakaszon, mely ma még apadó jellegű, ujabb áradás elé nézünk. Az, ujabb árhullám magassága ma még nem határozható meg, mert a felsődunai áradás még nem tetőzött, de nem valószínű, hogy a Budapesten Junius 26-án észleli 637 centiméteres magasságot elérje. Ma a budapesti vízállás reggel 570, déli 12 órakor 574 cuqliméter voll. A veszélyezteted mohácsi szakaszon még pár. napig apadni fog a viz és azután a mostani ujabb árhullám hatásaként ujabb, de nem jelentékeny emelkedés fog következni. Szombathely, július 6. (É/szakai rádió jelentés.) Vép községben puszlitó vihar dühöngött és eközben a villám agyonsújtotta Kiricsics Ferencné öreg-asszonyi, aki mellett állott két unokája és akiknek csodálatosképcn nem lett semmi baja. Szombathelyen a villám belecsapott Nemes István hlllantanár rádióantennájában és a készüléket széjjel rontotta. Budapest, jullus 6 Ma délelőtt gróf Bethlen Islván miniszterelnök behaló tanácskozást folytatott a kormány tagjaival. Már a kora délelőtti órákoan megjeleni a miníszlerelnökségen Bud János pénzügyminiszter, röviddel utánna Walki Lajos kereskedelemügyi miniszter és későbben érkeztek Klebelsberg Kuno és VaíS József &lniszlcrek. Oróf Bethlen Islván misAlcrelnök holnap ulazik el a fővárosból somogy-megyei inkepusztai birtokára. Szabadságra való távozása elölt a kormány egyes tagjaival fontosabb meg-beszélésl folylatotl. A mai megbeszélés nem bírt minisztertanács Jellegével, hanem csupán azt a céll szolgálta, hogy a lonlosibb dolgoknál a miniszterelnök nézetéi ludo- másul vegyék az egyes szakminiszterek. A miniszterelnök távolléében a kormány ügyeli dr. Vass József fogja vezetni. Dr. Vass József kellő óra után távozott a miniszterelnöktől és a kövelkezőkép nyilatkozott: A miniszterelnök ur holnap elutazik. A mai megbeszélésen elsősorban azokkal a beruházásokkal toglalkozlunk, amelyek junius elsejétől kezdve Indullak meg az otszágban. Az egyes szakminiszterek előterjesztenék miniszterelnöknek a tárcájuk keretébe tartozó pregrammot. Természetesen szóbakcrűll a felhőszakadás is. Ez ügyben a rekonstrukciós munkát megindítjuk, különösen Szentendrén és amennyiben szükséges lesz, pénteken minisztertanácsot larlunk. A francia minisztertanács jóváhagyta Caillaux programmját A francia pénzügyminiszter végrehajtja a pénzügyi szakériók Javaslatait Párls, juiius 6 (Éjszakai rádiójelentés.) A ma délelőtti minisztertanácson Ciillaux pénzügyminiszter ismertette a már tegnapi minisztertanácson vázolt pénzügyi programmját, melyei a kamara bizalomnyllvánitása után beterjesztett és kérni fogja rá a sürgősség kimondását. Párls, julius 5 A miniszter Jóváhagyta Caillaux pézügyminisztemek, a kamarában holnap clőlerjeszlendő expozéját. Az expozé teljes egészében elfogadja a szakértők jelentését ^WWV"—* azzal, hogy a pénzügyminiszter azt teljes egészében végre kívánja hajlani. A miniszter valószínűleg Javaslatokat fog benyújtani a kamarában, amelyek hathónapos felhatalmazási adnak a kormánynak a programm megvalósítására. Párls, julius 6. (Éjszakai rádió jelentés.) A tegnapi minisztertanács foglalkozóit azzal a lervezett tüntetéssel, melyet a hadviscllek akarnak rendezni a washingtoni egyezmény ratifikálása ellen és olyan határozatot hozott, melyben megtillja a tervezel! tüntetést. A miniszterelnök merénylőjének felmentése esetén revidiálni kell a svájci törvenyeket A delegáltakat minden támadással szemben meg kell védelmezni London, jullus <> A Manchester Quatdián berni levelezője írja: Abban az cselben, ha a svájci esküdtszék lusztot felmentené elkerülhetetlen lesz a svájci törvények revíziója, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a népszövetségi üléseken résztvevő küldötteket meg kell védeni mindenféle merénylettel szemben. Egy borszállító gőzös pusztulása a Rajnán Köln, jullus 6 (Éjszakai rádlijelentés.) A Rajnán egy borszállító gőzös nekiment a déli hld egyik pillérének és kettétört. A legénységet meg tudták menienni, de az uj borral telt hordók mind a Rajna tetején úsztak csendesen lefelé. A parton sok ember bámulta a hajó-balesetei, akik közül a vállalkozó szellemübbek csónakot kerítve, több tele hordót kihalásztak a folyóból. Ezeket a hordókat olt mindjárt a parton csapra ütötték és mintegy nyolcvan főnyi tömeg nagy ivásba kezdeti. A rengeteg bor hatása mlalt alig egy óra alatt mind a nyolcvan ember lök-részeg lelt, j. Eközben két ember alkoholmérgezésben meghall, kettól meg verekedés közben agyonvertek, kettő pedig részegen a Rijnába esett és olt lelte halálát. A rendőrség már csak akkor ért a helyszínére, mikor a hordókban semmi bor nem volt és a még életben ma adt bormentók szerteszéjjel hortyoglak az elfogyasztott bortól. Ezeket képtelenség volt elő-állilani. Sokat egyenesen a kórházba szállítottak alkohol-mérgezéssel. Bacher és Fibri ügye Budapest, julius 6. Fábrl Oszkár igazgató ügyében a vádlanács ma nem hozott határozatot, mert a vád-beli lényállás liszlázása miall szükségesnek találta a felek meghallgassál. Ez ügyben valószínűleg holnap lesz döntés. Bacher Emil letartóztatását a vádtanics ugyanolyan megokolással rendelte el, mint a vizsgálóbíró. Közalkalmazottak lakbére Budapest, jullus 6. A kormány rendeletet adóit ki, melyben az áll, hogy a közalkalmazottak auguszlus-szeplcmber-október évnegyedre azok- s ban a városokban és nagyközségekben, ahol a lakbér nem emelkedik, ugyanannyi lakbért kapnak, mini amennyit a májusjunlus-julius évnegyedre kaplak. Gyermekvonat érkezése Budapest, julius 6. Az a gyermekvonal, amely |unius 28-án meni ki Belgiumba, julius 8-án étkezik vissza Budapestre a Keleti pályaudvarra. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 7 A munkástól a bankigazgatóig mindenki nyilatkozik az esőről és annak következményeiről Tisztviselő, fűszeres, napszámos pesszimista, a pénzember optimista - A sok eső még az eaöornyosnuk sem jelent jó üzletet - A riporter önvallomása az esőről ás egyebekről Nagykanizsa, lullol 6 Ma végre elmúlott egy nap anélkül, hogy esett volna az eső. Bár nem voll egészen tiszta az égboltozat és óránként váltakozva kevésbbé biztató felhők tornyosultak fejünk falé, azért a kedd mégis csak csapadékmentesen könyvelhető el. Számolva azzal a hón óhajtott általános vággyal, hogy vajba jóldöre dugulnának be az ég eddig bőven Omló csatornáinak rései és adná meg a Mindenható a mindennek olyan kövelelően szükséges derüli, száraz, meleg Időket, megpróbáljuk a káros esőzésekről elhangzott panaszokat, sirámokat csokorba gyűjteni és szószerinti tolmácsolásban betűbe önteni, miáltal reméljük, tiszta képet kapunk az elemi csapásról olyképen Is, hogy szakmánként milyen érzékeny veszteség érte az ország népéi. Munkatársunk — |ó időt kapván — nyakába vette a várost és az egyszerit munkás embertől végig a fűszeresen, vendéglősön és tisztviselőn egészen a bankdirektorig meginterv-juvoll mindenkit és noteszébe szorgalmasan feljegyezte a kapott feleleteket. A kérdés az volt valamennyi megintervjuvoltnál, hogy az esőzések mennyire befolyásolták az üzletmenetet. Tebál elsőnek megkérdeztük a munkást, aki a következőket mondotta : — Kérem, én olyan helyen dolgozom napszámba, ahol mindegy, hogy eslk-e az eső, vagy szép idő van, de azért más oldalán mégis csak mi, a szegény emberek érezzük meg legjobban ezt a csúnya Idői. Kérem szépen, tetszik ludni, mink leginkább künn a város szélén lakunk rozoga kis viskókban, ahová ha esik az eső és még ilyen sokáig, mini most, akkor befolyik és átázik az ég világon minden. Egyik ember ki Is kellett hurcolkodjék, mert ugy átázott a fal, hogy félni kellett, hogy bedüL De nem Is ez lenne a nagyobb baj, hanem az, hogyha igy tart ez az idő, akkor olyan drága lesz a kenyér, hogy nem bírjuk megfizetni. A tisztviselő igy válaszolt: — Az én földem, az igaz, hogy nem ázik el, de a lábam annál inkább, mert amíg száraz idő voll, el lehetett svindllzni az életet egy lyukas, hegyes orrú cipőben, de most.. Most ugy érzem magam, mikor eső után átgázolok egyik oldalról a másikra, mintha hullámzó Balaton te lején csónakáznék. Aztán ha igy tart, nem tudom, hogyan jövök ki a fizetésemből, ha drágulás lesz . . A fűszeres: — Minden kereskedőnek, tekintet nélkül a szakmára, közvetve óriási kára van ebből a sok esőből. A közönség nagy rétegét közvetlenül érinti az esőzés és igy a közönséggel elmarad a bevásárló. A mult hónapban csak ötven százalékát csináltuk meg annak a forgalomnak, imlt más körilmények között meg kellene csinálni. Kétségtelenül a rossz időjárás deprimálólag hal a vevők kedvére és a szokottnál is üresebbek boltjaink. A vendéglős és szállodás érdekes megvilágításban magyarázta a kárt, amit a rossz Idő miatt szenvednek : — Minket, vendéglősöket és szállodásokat érint legérzékenyebben a veszteség, amit az esős idő miatt szenvedünk. Ez nem túlzás, mert megvan a logikus magyarázala. A kerthelyiségcinke! napokig nem tud -luk kinyírni. A sörfogyasztás ebben legerősebb szezonban majdnem semmi. A fagylalt-fogyasztás befagyott. A szállodák rosszul mennek, mert az idegenforgalmat ls erősen befolyásolja a rossz idő. Az egész évi gyenge üzletmenetet most tudnánk, feljavítani, ha megfelelő idő lenne, de igy . .. Nem titkolom, hogy a vendéglős iparnak valóságos kegyelemdöfés ez a lehetetlen időjárás. Hiszen, ma egy kissé szebb időt kaptunk és mindjárt van egy kis forgalom. Csak egy kis napsugár kell és már bejön a vendég délelőtt tízóraira, sörözésre és egy kis zenére. Különösen a legközelebbi környékről csappant meg az idegenforgalom a rettenetes utak miatt, melyeken még a legjobb lovakkal is nehezen lehet átvergődni a sár miatt. A bankigazgatót kényelmes angol bőrlotelben találtuk. Havannához hasonló Médiájából felhóköz hasonló bodor füstöt eregetett a Időgó díszes csillár isié, — Igazgató uram, az eső ,.. — Igen, kedves Szerkesztő Ur, tudom, mii akar kérdezni. Azt, hogy az eső a pénzpiacon mennyiben érezteti hálását. Most még egyelőre nehéz volna megállapítani, de annyit mondhatok, hogy nem használ semminek. Egyes vállalatok, melyeknek-kiépilését az idő tdjesen megakasztotta, súlyosan megsínylik az időjá-ritst, mert az anyagokba befektetett nagy összegű pénzt nem gyümölcsöztethetik, viszont a kamatot kdl fízetniök. A lerménykereskekelemben még nem határozóit a helyzet, mert ha most egyszerre megváltozik az Idő, minden jóra fordulhat és ezen a téren is megindulnak az űzlelköté-sek. A bankok, mint olyanok, csak az általános üzlelteicnség nyomasztó hatását érzik. A pénz cirkulációja a közgazdasági életen keresztül indul és ha a termés kielégítő lesz, ami remélhető, akkor a pénzügyi helyzet is megjavul, vagyis egy jő termés esetén eredményesebben vihető keresztül a magángazdaság szanálása, amelyei a miniszterelnök a nyáron kiszit elő és amely elé ml, bankemberek fokozott érdeklődésül tekintünk. Egy földbirtokos, kinek a határban nagy darab földje van, igy nyilalkozott: - A vetések egy része csakugyan lefeküdt, de azért aggodalomra, ha az időjárás megváltozik, nincsen ok. Még mindig számitok jó, közepes termésre. A mai nappal megkezdem az aratási, amikor is pontosabban tudom megállapítani, hogy egyes vetésekben miből, milyen hozamra számithatok. Kárt eddig csak néhány olyan táblában észleltem komolyabban, ahol a talaj mélyen fekszik és az esóvlz nagyobb mennyiségben összegyűlt. Répa és burgonya helyenként jobb, helyenként gyengébb. A szénafű sokat szenvedett a sok eső miatt és volt olyan darab hely, ahol mind használhalatlanná váll. Ha at esőzéseket szárító szelek ellensúlyozni tudták volna, mint máskor, akkor még ennyi baj sem származott volna belőle. A csövestengeri azonban erős visszafejlődésben van. Végül munkatársunk felkeresett egy embert, akiről azt remélte, hogy megelégedéssel fog nyilatkozni a sok esőről. Az az ember egy esernyő készítő lelt volna. — Ha mindenki sir és panaszkodik a sok eső miatt, Ön bizonyára ennek ellenkezőjét teszi és hiszem, hogy önnek igen |ól beül anyagilag ez az idő — mondotta munkatársunk. — Kérem, kérem, nagy tévedés. Nem mondom, mikor az első napokban elkezdett csorogni, hát bizony, szaladtak hozzám javítandó esernyőkkel, meg olyan Is akadt, aki ujat vett. De ez a jő világ csak néhány napig tartóit. Az emberek látták, hogy ez az eső nemcsak olyan fuló dolog, banem egy nagy, komoly csapadék és mi tűrés tagadás, még egy jó umbra mellett Is elázhat az ember bőrig, ha szerencséje van és eléri az cső, szóval, mikor erre rájöttek, egyszeribe felhagytak az esernyő-vásárlással és azóta nem adtam el egyet sem. Azt mondják az emberek. minek vegyenek, hiszen úgyis megáznak, igy van ez, kérem, Hiába esik az eső, az esernyő-iparon nem sokat lendit az, ml is elázunk, csak ugy, mint akinek nincs esernyője. És, hogy legvégül teljes legyen a lista, megkérdeztem saját magamat, aki egész napon át jövök-megyek, tekintet nélkül arra, hogy csík vagy nem esik: — A sajló szempontjából is az lenne jobb, ha préssel sem lehe\'ne már kisajtolni több nedvességet a felettünk kóválygó felhőkből. Ugyls esik eleget a frank, ba az megéli, esik a lel és nekünk nem mindig esik jól híreket tálalnunk olvasóink elé. Csak annyiból jó mégis ez az idő az újság szempontjából, hogy az idén valamivel későbben érik — .az ugorka is. Postával egybekötött társaskocsi-járat Letenye és Nagykanizsa között Lctcnyc, Julius G (Saját tudósítónktól) Julius elsejétől kezdve Letenye és környéke egy jelentős lépéssel jutott közelebb az országos forgalomba való bekapcsolódáshoz. Ekkor indult meg ugyanis a Muravölgyi Szállítási és Iparüzem Rt. postaszállitással egybekötött társaskocsi járata Letenye és Nagykanizsa között. A Muravölgyi szerződést kötött a postával s ennek értelmében mindennap kiviszi Nagykanizsáról a járási székhely és környéki községek postáját. A társaskocsi minden reggel fél 8 órakor indul Letenyéről és beérkezik a nagykanizsai állomásra a 9 óra 10 perces budapesti vonalhoz. Az állomásról délután fél 3 órakor indul vissza, felveszi a postát, a Koronánál felveszi az utasokat, majd megáll a kiskanizsai postánál, a sormási postánál, a bánokszenl-györgyi útelágazásnál, a becsehelyi postánál, a polai vendéglőnél és Letényére érkezik délután 4 órakor. A botfai leventék véresre verték a vasutasokat A levente név bitorlói részegen garázdálkodtak a síneken Kél leventéi őrizetbe vettek c ■ Z, . ,2""Ecr/"gls\' I vá|!óőrt, de a segítségére siető em-Sajnálatos eltévelyedésnek lellek béreket is késekkel és botokkal mee-áldozatai tegnap a botfai leventék, \\ támadtík. akik magukról megfeledkezve Zalaegerszegen lerészegedtek és igy jozau eszüket elvesztve, hazatértükben a sinek mellett egy váltóőrt, aki kötelességét teljesítette és figyelmeztette őket, hogy a síneken járni tilos, megverték. A verés oly súlyos volt, hogy a vasutas nyolc napon tul gyógyuló sérülést szenvedett. Sőt nemcsak a A verekedésből kifolyólag kél leventét, Ball Jánost és Kalcsdr Jánost a rendőrség előállította és kihallgatás után őrizetbe vélte. A nyomozás, illetve a vizsgálat tovább folyik a többi támadó ellen is. A büntetés remélhetőleg egyszer és mindenkorra cl fogja venni kedvét a levente név bitorlóinak attól, hogy ezt a nemes intézményttelteikkel megszégyenilsék. I9M Julim 7. ZALAI KÖZLÖNY Tovább árad a Mura és a Dráva Tojibkl félméteres áradás csatén a Inra lőtt helyen kilép a medréből -Állítólag ma éri el kulmlnációját — Zala nincsen veszélyeztet™ a Drávától Nagyknnlzsa, julius 6 Tegnapi számunkban hiit adtunk a Mura folyó veszedelmes áradásáról. A Mura tegnapi vízállása 2.38 cm. voll, mig ma reggelre 2.55 cm.-re emelkedett. Az áradás tehát nem olyan mérető, hogy veszélytói tartani lehessen. Ez agyben felkerestük a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalt, hol kérdéseinkre a következő felvilágosítással szolgáltak: — A Mura tegnapról máig 17 cm-rel áradl ós valószínűleg ma kulminálni fog. Muraszerdahelyen a vízállás ma 2 50 cm., ha 3.00 cm-re szökik a további áradás lolyamán, ugy Kotorlnil, úgyszintén a mura-keresztúri partoknál, a folyó kilép a medréből. Ha a folyó ujabb! víztömegeket kap, akkor Kotorlnál is kilép. — A Dráva tegnap Zákánynál 1.48 cm. magas voll. ma már 1.86 cm-re emelkedett. Barcson 2.44 cm. a Dráva vízállása, ez azonban még nem olyan veszélyes, hogy különös károkról szó lehetne. Varasdon 3.20 cm. a vízállás. A jelek után Ítélve holnap Barcsnál 2 80 cm. körül lesz. A Dráva nem veszélyezlcti Zalát, mert olyan magasak a partok, hogy itt árvíztől semmikép nem kell tartani, még az esetben sem, ba egy- méteres ujabb áradás állana is be. — A toly-iuunérnOki hivalal mos\', éjjel-nappal leljesit szolgálatot és folytonos tclefonérintkczéibcn v.:n a kerületéhez tartozó árterületekkel. — Szodnik Rezsó miniszteri tanácsos, a hivatal vezelóje már napok óla künn van, hogy a vizek állásál megfigyelje és a szükséges Intéikedése-ket megtegye. Kiöntött a Zala és a Marcal Az óriási és kifogyhalallan esőzések némely részén a megyének cité-szén vizbe boriiották a réteket. Igy a kiontott Marcal környckén a mezókon rengeteg szénaboglya áll vízben és a gazdák most ugy próbálják azokat kihalászni, hogy megmenthessenek valamit belőle. A Zala mentén is nagy vizek keletkeztek, részint a talajvíz felfakadlsából, részint a kiöntött Zaláéból. Borjú és bojtár a kiöntött Murában Utenyéril jelenti a Zalai Közlöny ludósitóji: A lelenyei határban a legelői elöntötte a Mura vize. Az áradás nept jelent veszedelmet Az ár körülkerített egy legelő tehén-csor-dát, melyei csak nagy üggyel-hajjal lehetett kiterelni a száraz területre, ügy bojtár-gyermeket és egy borjut elvitt a viz. Mindkettőt sikerült kimenteni. Ujabb tizenkét milliárdot igényelne a kórházfejlesztés további programmja 1 gazdasági épnlet berendezéseire a népjóléti államtitkár segélyt Ígért a városiak Nagykanizsa, julius 6 A nagykanizsai kozkórbáz gazdasági épületének berendezési munkálataira tudvalevőleg az árlejtést megejtették, amelynek eredményét már lapunkban közzétettük. A beérkezett ajánlatokat a város vezetősége felterjesztene a m. kir. népjóléti minisztérium műszaki osztályához, mely felülbírálja az ajánlatokat és véleményezi, amelynek alapján a városi tanács meghozza döntését. Értesülé- sünk szerint a dOnlés a jövő hét folyamán fog történni és utána rövidesen kiadják a munkákat A gazdasági épület berendezése hozzávetőleg egy miliiárd koronába log kerülni. A város vezelősége megkereste a népjóléti minisztériumot aziránt, hogy küldje le Nagykanizsára Kulcsár István műszaki tanácsost, aki főleg a kórházberendezések terén elsőrangú szaklekinlély, hogy a szükséges ta- nácsokat megadja és I lülvizsgálja a munkálatokat, annál is inkább, mivel Kulcsár műszaki tanácsos készítette el a kozkórház közponli fűtésének, ugysziulén a vízvezeték csatornázás, gőzfőzés • és mosás költségvetését és terveit. A város vezetősége a berendezési tárgyak kiválasztásinál különös tekintettel lesz inkább azoknak jó minőségére, mint árára és bizonyos garanciális kikötéseket fog követelni. Mivel Kulcsár István tanácsos hajlandó a megbizalást vállalni, a mennyiben a nép|óléti miniszter is hozzájárul a város kérelméhez — ugy a jövő hit elején a város költségén már le fog jönni Nagykanizsára. Dr. Králky István polgármester-helyettes szombati hivatalos budapesti ulja alkalmával felkereste a népjóléti és munkaügyi miniszter helyetteséi, hogy a nagykanizsai közkórház gazdasági épületének berendezésére segélyt kérjen, mert a berendezés egymaga többet lesz kl egymilliárd koronánál. A miniszter helyetlese megígérte dr. Králky Istvánnak, hogy a rendelkezésére álló hitelkeretek között megfelelő összegű segélyt log nyújtani a városnak c célra. Dr. Králky István polgármester-helyettes ezután bemutatta a miniszter helyettesének a kórházfejlcszlés programmjál, amely ujabbi tizenkét milliárd koronát igényelne, de amely a nagykanizsai közkórház problémáját évekre menóleg megoldaná. Az államtitkár erre vonatkozólag Is biztató Ígéretet lelt Nagykanizsa polgármeslerhelyettesénck, azonban ezt Vass miniszternek előbb beható tárgyalás alá kell vennie. Egy szökött fegyencet Nagykanizsára toloncoltak Jugoszláviából Hűtlenség és lázadás miatt nyolc évi fegyház — Feltételes szabadulás után külföldön bujdosott, most a nagykanizsai rendörségen ül egy kereskedő-segéd Nagykanizsa, julius 6 A háború alatt elkövelclt hűtlen-, ség és lázadás büntette mialt nyolc esztendei (egyházra ítélték Welsz Géza kaposvári születésű kereskedősegédet. A fegyenc Sopronkőhidán le is löllölte büntetése egy részét, azután pedig feltételesen szabadlábra helyezték s mini ilyennek rendőrhatósági engedély nélkül sehova eltávoznia nem voll szabad. Ugy látszik nem nagyon ízlelt ez a félig fegyenc sors Weísz Oézátiak, mert a torvény szigorú tilalma elle- nére először Ausztriába^ majd Jugoszláviába szökött. Csáktornyán aztán felfedezték, hogy valami nincs egészen rendjén a fiatalember ügyei körül s ezért visszatoloncolták Magyarországra. Tegnap adlák ál Murakereszturon a szökölt tegyencel s a nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási osztályán egyelőre 15 napi elzárásra itéllék ullevélnélkoli határátlépésért. Büntetése kitöltése után Sopronba szállítják, hol előreláthatólag újból a fegyház falai közt fog elhelyezkedni. Trachomajárvány a Mura mentén Miért késlka nagykanizsai szemkórház megnyílása? Nagykanizsa, julius 6 A Muraközben olyannyira elterjedt trachomajárvány már évek elölt átterjedi a nagykanizsai járás muramenti községeire és különösen Muia-keresztúr és Figyebáza községekben uralg legerősebben. Az annyira ra- gályos szembetegség lassan, de biztosan terjed és ma már az eddig teljesen járványmentes községekben is fordulnak elő szórványos esetek. A nagykanizsai járási hatóság minden lehelöt meglesz a járvány elfojtására és előterjesztésére a vármegye hozzáértő szemész szakorvost bízott meg a gyógykezeléssel. Már a gyógykezelés elején kitűnt, hogy igen sok a szemkótházi gyógykezelést igénylő beteg. Teljesen értbe- SELYEM-UJDONSAGOK = legjutányosabban == singernél Alapítási év 1860. Központ Szálló épiiletében. Telefonszámi 163. ZALAI KÖZLÖNY URÁNIA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor First National snper film-attrakció! ÖRÖK VÁROS Ének a szerelemről és a hazaszeretetről 8 felvonásban. A főszerepben: Barbara la Marr és Bert Lyttell. Erről a filmről ar.nyil, hogy a halalmas tömegjelenetek annyira frappánsak és lenyűgözők, hogy a felvételek alkalmával maga az olasz király és Mussolini is szerepet vállaltak. Regény a mai időkből, mely mindenkit érdekeli A film nem nélkülöz néhány hatásos, drámai erővel lel|es jeleneid és ízléses inlcriőijei különösen (eltűntek. Igen szépek a filmet megnyitó és a régi olasz mesterek képeire emlékeztető hangulatos jelenetek. _»_ tetlennek tartjuk, hogy ilyen körülmények között miért szüntették be a nagykanizsai szemkórházat, amely a trachoma járvány elfojtásában oly áldásosán működött. Sürgős és el-odázhatlan szükség volna a nagykanizsai szemkórház újból való megnyitása, amely annál egyszerűbben lörlénhetnék meg, mert ludlunkkal ineg van az egész berendezése és megvan a hozzá való és a hozzá értő szakember Is, aki a szemkór-bázat annak idején olyan nagy tudással és gyógysikerrel vezette. Murakeresztur Valamikor, nem Is olyan régen, mindössze kél percre dili meg a gyorsvonat Murakereszluron. ,4 Gyékényes /elé utazók sietve átszállónak és a vonat dübörögve rohant tovább Prágerhof, Nagykanizsa, a kék Adria /elé. Vájjon ki Wródött akkor Murakeresztur állomással 7 Trianon azonban előléptette ezt a vörös léglából épüli, szerény állomőst. Ma Murakeresztur Csonkamagyarország délnyugatí határállomása. A Mura hídján lul Légrád és Csáktornya, Zrinyi Miklós végvárai, ma szerb városok. — /t győztes szerbeké, akikel 1916-ban vitéz magyar katonáink saját országukból is kivertek és akik /utva meneküllek Petár király és Paslasal együtt Korfu szigetére. Még a Rigómezon, a legendás Kostopot-ján sem koplak olyan halaimus ve-résl, mini liz esztendő előtt, de azért az agyalágyult amerikai néptanító Wllson és a vadállati kegyellenségü Clemenecau jóvoltából, mini Franciaország hü cselédjel, győzőkké léptettek ető. És ma tányérsipkás szerb kalauzok kísérik a Nagykanizsáról Murakeresztur /elé Induló vonalot. A vonat már percek óta áll a mu-rakereszlurl állomáson. Jóképű öreg magyar ural szállított le a vonatról egy szerb kalauz. Valami kis hiba van az ullevele körül. A Pestvárme-gyéből Idetévedt öreg ur magyar nyelven magyaráz valamit a tányérsapkás kalauznak. A kövérképü szerb vasutas fölényes mosollyal hallgatja, aztán azt mondja: — Ne razumljem madjarskl. Egy vámőrségi tiszt közvetítéséül valahogyan elintézik a bonyodalmat. Az öreg ur felkászolódlk a vonalra. — No hát ezt Is meg kellett érnem, hogy Murakereszturon ne értsék meg a magyar.szót! Magyarok ütnek a vonatszakaszban, akik NcgykanlZfdról utaznak hazafelé. Csendes, szomorú arcú valamennyi. , — Hel, uram, nem Jó Idő jár most ránk, szegény magyarokra / — mondja az egyik és a többi magyar busán ingatja a fefél. (Dr. Sz.Zs) A munkaközvetítés államosítását sürgetik Budapest, julius 6. Az ipari munkások a Munkaközvetítő államosításit sürgetik, mert az eddigi munkaközvetítés nem járt eredménnyel. A bécsi Centralbank szanálása Bécs, julius 6. (Éjszakai rádlóje-lenlés.) A parlament mai ülésén a pénzügyminiszter benyújtotta a Cen-tialbank tür Deutsche Sparkassen szanálásáról szóló törvényjavaslalol. Kutlmann pénzügyminiszter megokolta a kormány intencióit, melyek arra indították, hogy a bankot szanálják. A szociáldemokraták erősen ellene vannak a javaslatnak. NAPI HÍREK ■APIREMD Julius 7, szerda Római katolikus: Clril, Met. Proli*, tina: Clrlt.Mel. Izraelita: Tlsdlri Ili 23. Nap kel reggel 4 óra 10 perekor, nyugszik délután 7 óra YJ perckor. PostA-altlaztck Országos Egyesületinek hangversenye catc fél 9 órakor a Polgári Egyletben. Uránia Őrit* város 7 <a 9 órakor. ESTE Egy kusza, jurcsa, jármit nap után, Puhán megvetve várjon rátn a; égy. Köröttem a csend zenéljen halkan S aludjék bennem pihegve a vágy. Szip jelálomban mondjon johászi az ajkam. S ugy hagyjam abba, curutes-szóttanul, Mert hirtelen neved suhant át rajtám, Mint mikor tóra virág szirma hull. Majd szelíd Jó éjt• klszimt n/ked, Igy száz Idán is száz jalon is ál... Aludjak el, mint gyermek rácsos ágyán Fítben felejtve egy verses kis Imát. Németh Biske — Rendkívüli megyegyülés. Julius tizenharmadikára a megye alispánja rendkívüli megyegyűlési hívott egybe. Ez előtt a választmány ülésezik. A rendkívüli közgyűlés tárgyalni fogja többek közölt Nagykanizsa és Keszthely 1—1 milliárdos kislakásépitési kölcsönét. — Megtörtént a kiskanizsai Iskolatelek átadása. Králky István dr. polgármeslerbelyelles, főjegyző és Király Sándor műszaki tanácsos tegnap délelőtt adták át az állani-építészi hivatalnak a Kiskanizsán épilcndö elemi iskola részére város által adományozott lelket. Az állam-építészi hivataltól annak vezetője. Király Zsigmond műszaki] tanácsos, helyettese Müller Miksa műszaki tanácsos Ijclentek meg az aktusnál Zalaegerszegről. Az áiiamépitészeti hivatal a napokban fogja a vállalkozónak átadni a telket a munkálatok megkezdése végett. • » Tennisz-verscny előtt rakettiét huroztassa meg Vágő Endre illatszertárában, Fő-ul 14. —\'Keszthelyi tanár Jubileuma. Láng Emil keszthelyi premontrei reálgimnáziumi tanár mosl töltötte be tanári működésének harmincadik esztendejét. Ez alkalomból a főigazgató meleghangú levelei intézett hozzá, Berkes Ottó gimn. igazgató pedig a záróértekezlelen emlékezett meg érdemeiről. — Körállatorvos választás lesz Oclsén julius 12 én. Pályázatok beadásának halárideje e hónap tizedike. Pályázatokat lehet beadni a nagykanizsai járás [öszolgabirósági hivatalához. — UJ torgalmladó-ellcnőrők. A pénzügyminiszter Nagykanizsára lorgalmiadó-ellenőrökké nevezte ki Pataky Béla u|pesli és Jelenek Szilárd nagykanizsai lakosokat. — A közkórház forgalma. A nagykanizsai közkórházba junlus hónapban 282 beteg érkezeti. Naponta az ápoltak létszáma 221—246 közi váltakozott. A gyógyultan távozottak száma 271, a haláleseteké 17 voll, bónap végéig tehát a beteglétszám csupán eggyel csökkent. — Llnetzky Bernát a Dohány-utcai templom lökántora csütörtök este fél 9 órakor tartja hangversenyét a Casinoban. Jegyek Szerbnél Csen-gery-ut 6. — Rászakadt a föld. Málé Pál eízteregnyei téglagyári munkásra a mult héten egyik nap munka közben rászakadt a sok esőzés következtében meglazult föld. A szerencsétlen embert társai eszméletlenül húzták ki a föld alól. Minthogy magához tért, öt napig otthon ápol->ák, de hétfőn mégis csak be keltett hozni a nagykanizsai közkórháibj. Állapota nem súlyos. — Keszthelyi presbiterek adománya az építendő ref. templomra. A keszthelyi református egyház presbitercl egy-egy havi jövedelmüket ajánlották fel az épilcndö keszthelyi református templom alap-Iára. A legutóbbi egyházközségi gyűlésen pedig KeztyUs Lajos gondnok lavaslalára az összes hívek magtkra vállalták, hogy egy-egy luví kere-sclükkel ők is liozzáj*iulnak a templomépítés céljaihoz. _1926 Julius 7 — Zalai primlciák. Jullus 4-én tartotta Balatoncsehiben Czár Gáspár pécs-egyházmegyci áldozópap első szentmiséjét. Manuduklora Major György zalaszentiásilói esperes, szónoka Gazdag Ferenc püspöki biztos voll. A lénycs ünnepségen megjelent a környék intelligenciája, közlük Álgya Papp Sándor altábornagy és neje, Gaál Gaszton nemzetgyűlési képviselő. Sümegi Vilmos, kik hazafias beszédben mutattak rá az ünnep jelentőségére s a magyar nép értékére. Ugyancsak a napokban mondta Marosi József eszlergom-egyházmegyei ujmisés első szent miséjéi Nemesviden. Manuduklora Végh Józsel ottani plébános, szónoka pedig Gazdag Ferenc püspöki biztos volt. «= Nagykanizsaiak találkozó-helye Waller Ferencné áruházában Hévízfűrdőn. — Nagykanizsa lakosainak egészségügyi viszonyai. Nagykanizsa lakosságának mullbavl közegészségügyi viszonyai felnőtteknél kedvezőek, gyermekeknél elég kedvezőek voltak. A halálozások száma csekély voll, ezekel is legnagyobb részben szervi betegségek okozták. A Barakkokban több vörheny-meg-betegedés fordult elő, a betegeket mind 8 kórházba-szállították, az óvintézkedéseket a tisztiorvosi hivatal foganatosította. Öngyilkosság egy, szívszélhűdés egy fordult elő. Két elmebeteg nőt, egyik ismeretlen volt, Zalaegerszegre szállítottak. Fertőző betegség 20 esetben fordult elő: 7 vörheny, 7 fültőmirlgylob, I malária, 5 bárányhimlő, I kanyaró. Halálesetek száma 26 volL A halál oka 5 esetben tüdő, 3 esetben agy, 3 esel-ben sziv betegségek, 6 esetben végelgyengülés. Halvaszületés 3 fordult elő. = Helyesen cselekszik, ha varrógép-, td-, olaj- és fonal-szükség-lelét nálunk fedezi. Slnger-unógip-alkatrészek elismerten a legjobbak I Singer-varrógép-fióküzlet. — Olcsóbb lesz a cigaretta. A pénzügyminisztériumban már el-késziletlék azt a tervezetet, amely megállapítja a treflkáru pengőérlék-ben számított árait. A rendelet, amely szeptemberben, vagy decemberben lép életbe, a cigaretták és a cigaretta és pipadohány árát lefelé, a szivarok árát jaedlg felfelé kerekili ki, vagyis a cigaretta és a dohány olcsóbb lesz, ellenben a szivar ezzel megdrágul. A ZALAI KÖZLÖNY kapható KeulIwweH i 1 .ur*l K0ti.-.ay. kiuttirirt n«. kUilúIt-vjUlJbin, KllUtudy-llk-* 1S. „íi». — !><DCt UTOffy ilohrnylrud*. Kouulh Uj&*4llC». lilittt* 0)-úi&ű(.Mnrl>ud». KuiOxI W!,l1,nt S„t»i Unta : -1-,S-^jfo-l-«lc»-Tmr.cr font kúnrikM h í>,JHI»nÍ>I< ■ -V lUvIt.lSrdan: Kummtr Jino, InitiiiiM* 1* kak,9nXSnrvU,tb*n. -- WMh PcfentuS iiu-hiiibja <, kUftCok&nplitlbin. Utt ItkiinlaaJrllon : [(\',IICÍ SioJü; Máili U|llf P.rUi,. liiUtonOírinyben : Műnk Miktiatiill. Halitunkercuturon: Itúdit J«nM0iirik«ftik<4A)rfl Miflktcltpeo : l\'fMyvci „UImJ, I, íü(,tm i oarúd-BeimlcpcH : v„kö Jvturaroit. Sin- U*p»tl fl-ir, toar&ion: Kiüt* Sid4m >c«,r<liuk„(,k,.»<*&«<> HaUlonhogliron : Síl, ulóOi Oioftoiann lifnoll. VklUUmtu. 1926 jiillus 7. ZALAI KÖZLÖNY — L"venteverseny Zalnntclc-nyén. A Zalai KSzIBny tudósítója jelenti: Juliut 4-én, vasárnap dél-uián tartotta meg a zalamerenyci leventeegyesület h tai versenyét, amely ai időjárás bizonytalansága ellenére Is szépen sikerült. Noha a leventék alig három hónap óta részesülnek rendes kiképzésben, mégis meglepi eredményt mutáltak lel. Elsők lettek síkfutásban 12—14 évesek Horvá\'.h Dezső, 15—17 évesek Mészáros Vince,18—21 évesek Horváth Józsel; távolugrásban: Horváth Józsel, disz-koszdobásban Müllei OyOrgy, súly-dobásban Horváth Józsel, magasugrásban Horváth Józsel, gerelyvetésben Sónlcz Kálmán, Nagyon sikerüllek vollak a szabadgyakorlatok. Az elért szép eredmény Kilmin Sándor levenleoktaló önzetlen, lelkes munkásságát dicséri. A verseny végén Uber Miklós zalamerenyei plébános szép beszédben méllattaa leventtlnlézmény fontosságát s buzdította az Ujakat a további lelkes, kitartó munkára. A szép kis ünnepély a Magyar Hiszekegy eléneklé-sével éri végeL Az ünnepélyen jelen vollak Láber Miklós plébános, Nagy Károly körjegyző, Faics Fesenc káptalani Intéző s sokan jalamere-nyétől, sajnos -ai.aznapi dáll eső sokat visszatartót^ a megjelenéstől. Időjárást „V: reggel 7 érakor +182, délután 5 órakor +HÍ, este 0 érakor +m /UMzrt: Reggel ís délben kevésbbé lllzla, este leltoen tiszta. Sitíiiánj: Reggel Eazakkelcl, délben Líélnyugat. este Délnyugati szél. Csapadék 13-3 i, ..... „ Este 9-35 órakor Északnyugatról villámlás. • A Meteorológiai Intó«*4 |elentéae aze-rint meleg, Inkább azárazra lordulí. Idő varhaté, helyi zivataruk nincsenek kizárva. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. - ítélet az Egán-Kecske-méthy affér Ügyében. Megirtuk innak idején, hogy Zalaegerszegen egy vendéglőben kinos affér keletkezelt Égin Imre dr. ny. főispán és Kecskemilhy Albert dr. zalacger-tzegi ügyvéd kőzött, mely tettlegességgé fajult. Ez ügyben a zalaegerszegi klr. törvényszék most tartott tárgyalást és azon Kecskeméty Albert dr. ügyvédet rágalmazás vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért Kecskemétbyt öl millió korona lő és két millió korona mcllékpénz-bllntetésre, Egán Imrét pedig háromszor két millió korona fő és két millió korona mcllékpénzbünletésrc ítélte. A felek fellebbezést jelentettek be. BALATONBERÉNYBEN, a Páli-wazUglőben és villáiban napi pensio: lakás, négyszeri bőséges étkezés, lurdő- és atrandhasználaltal 60-63 70.000 lcoro»»p szoba minőség szerint. — Ozsonnák: 4-COOO korona. Déli menü: 4 fogásos 20.000 KMI. KUOnő borok 8000 K-tél. I. r étterem, nagy veranda. A n. é. közönség b. rcndelésell várva izij Pali Lajos vendéglős. — Nem lesz vám kirendeltség egyelőre Zalaegerszegen. A pénzügyminisztérium értesítette Zalaegerszeg városit, hogy egyelőre a vám-kirendcllség ügye függőben marad, részben, mert az adatgyűjtés nem mulatott fel kellő forgalmai, másrészt mivel a vámhivalalnokok létszám-csökkentése miatt nem áll rendelkezésre elegendő ember. Amint a szanálás ideje végelér, ismét tárgyalás alá veszik a kérdést. — Tennls-sporthoz ütök, la német dupla-hurozással 310.000 korona, labdák, cipők, tennisütők hu-rozása, olcsó sport- és torna-cipők Szabó Antal sportozletében. — öngyilkossági szándékból a Zalába ugrott. Becze Rozália pozval leány öngyilkossági szándékból a Zalába ugrott. Egy bátor ember azonban kimentette, akinek elpanaszolta, hogy azért (akart öngyilkos lenni, mert olthon hozzátartozói megdorgálták. — Siessen blzt03itanl helyét a julius 5-én megnyíló, németországi tanárnő állal vezetett blmző tanfolyamon. A tanfolyam PfaJf varrógép vevők részére díjmentes. — Brandl Sándor is Fia, Deák-tér 2. — ötszázmillió állami kölcsön Iparosszékhiz építésre. A kaposvári Iparosok elhatározták, hogy székházat építenek. Öasze is adlak egy nagy összeget amifcl megkezdték az építkezést. Idők#>en a pénz elfogyott és már-már az a veszély fenyegetett, hogy az építkezéseket abban kell hagyni. Ennek elhárítására elhatározták, hogy a munkálatok zavartalan befejezésre állami kölcsönt kémek. Ezt meg is tették és eredménnyel, amennyiben Voss József dr. népjóléti miniszter érte-íitette az érdekelteket, hogy állami kölcsön gyanánt az építkezések befejezésére ötszáz millió korona kölcsönt utal ki. Most ezzel az összeggel be is tejelik a székház építését és az méltó helye lesz a kaposvári Iparosságnak. — Rézgállc, raffia, rézkénpor, Htrsch iís Szegó cégnél. = Az autóvezetői tanfolyam 10-én, szombaton este 7 orakor az Ipartestület tanácstermében megkezdődik, ahol egyidejűleg a beiratkozás és a hallgatók kivánsága szerinti időbeosztás is megtörténik. = Használt vasgerendák minden méretekben kaphatók, továbbá vasailók, vaskapcsok, kotóvasak, kut-kerekek. Szegő Mór terménykereskedő. (Telelőn 134.) — Nyolc milliárd korona a tanítóképző építésére. -A kultuaz-kormány értesítette a csurgói tanítóképző igazgalóságát, bogy az iniézet kibővítésére nyolc milliárd koronát fog kiutalni. Kiköli azonban, hogy a munkálatokat csak csurgói iparosoknak és vállalkozóknak szabad kiadni. = Schwarcz Dezső cégnél uti és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. — A kaposvári leánygimnázium 500 milliós kölcsönt kapott. A- 1 pénzügyminiszter kiulall a kaposvári leánygimnázium részére ölszáz millió korona kölcsön!. Fonyó Mihály és Társa matt-, «*wtt-1, tiT.un.tzai tcemrtl tp»l«l| NŐI, férfi és gyermek fürdőtrlcottok és clott fürdőcostOmők. Férfi fehér és színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és.botok. Nagy választék kötött Jumpcr, mellény és kabáokb.n. HarUnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor .Örök vóros\'. Enek a szerelemről ás a hazaszeretetről 8 felvonásban. A főszerepben Barbara la Marr és Bért Lytlell. A film nem nélkülöz néhány hatásos, drámai erővel teljes jelenetet és Ízléses interiörjei különösen feltűnnek. Igen szépek a filmet megnyitó és a régi olasz mesterek képeire emlékeztető hangulatos jelenetek. A Hévízi Parkmozgó julius 7-én Harry Piel mester alakításával a főszerepben a. Tilokzalos mtster senki". Ez a Ilim a kalandor filmek legszebbike és izgalmasság tekintetében az első helyen áll. 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány az amerikai autó-Ipar műremeke 8 pneumatikkal a legkltogástalanabb állapotban kisebb kocsitipusra való áttérés miatt, aronnall fizetésre eladói Érdeklődni lehet: Középcurópal Kurírnál Budapest, V. Sas-utca 29. II. 55. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az irányzat a mai értéktőzsdén egyenlőtlenül alakult. Nyitáskor még túlnyomóan barátságos volt a hangulat, csak néhány érték Indult alacsonyabban. A jobb irányzat leginkább a kuliszban jutott kilejetésre, ahol a bécsi arbitrázs vásárlások következtében zárlatig érvényben is maradt. Államvasút béssi vásárlásokra elgyengüli. A helyi piacon a spekuláció a Kereskedelmi Bank lészvé-njel iránt mulatott érdeklődést, melyek 20—30 ezer koronával emelkedtek. A bánya és ipari érték:k elgyengüllek. A forgalom csendes voiL ZtrlcU zárlat Mila 1J75 00. Unfcr ZS11-S0, lt«-v» SI8-ÍÖ. M>»»1 1300 C® Milano 1772\'ÍO, Katland 207-40. Bar". 12300. WlenJ300, lo&a 375 00, prfii 1530 00 Batox* 7«-»», Ve™ó 53 00,B.E.rul2t5« Btlirád 914 50. k bifapeiU Tfartá ieTto-len**w HÁDiójMüsaa Julius 7 (szerda) Budapest 1500) D. e. 9.30 ís 12; Hitek, közgazdaság. I: A Mcleorologiai tnltzel UAjelentése és vízállás jelentés. D. u. 3: Ki iS$K!S&svi«áíláswÖSÍo: Wildcnbruch: .A boszorkány dala. 7.15. RUinamalőr posta 8: Dal-éschanaon-eit 10- Oralonola tánczene. Bécs (531 és 58IJÍ) D. u. 4.15 : Hang-verseny. 530: Beethoven vonósnégyes. 7: AdcneVr nyitánya. 8: Parasztbecsület, melodráma egy felv. 9.15: Szkecs est. Berlin (504 és 571) D. u. ^Gyermek-ünnep. 8.30: A Miato Kölumények. •HMsbur£\'f392^)D. u. -t: Kanaa*s»ne. Qyerníckdalok. 6: llangvelíény! •»: 4.30-5^*11 7: Néniét leadás. Sj02: Zenekari hangverseny. Francia esi. Borosztó (418) ü. u. 4 JO: llaníverMny. 825: Hangverseny. 10.20: \'Esperanto "w^irfurt (470) D. u. 12: Térzene.3.30: Hiúsági ira 4 30: llangve-jeny. IjJO : Eltolás. 8.15: A velencei kai már, Schakesprare vig|*téka ValatÉ\'* Mid TSOMlOl a^lm m7itomj10j hihizi ofet, IBt-l mw* SsM, MIU-IUU 1i3s-1m m imk-MTU aiiu un su hl ito^asii HMItNU ____ixtr ri:o osa ím o-usro usa i:a • irtz iázz ■Mk IMIOISZZO IHU Iliit DI vilik „m isswstiafrti i, HW1IW3 m m 111 wmi irttita Mtin imc iram ]0 IMIOIUZO Ja. KIlNaaKO w ujj u:: rrart nua-nvo ü laisasu n JIIZ11201 Zii SIS4I* m. ma ám ^ juc-sko U totas-ioiii 11.\' USU TennéJUftfizazle wmt. 78 430X00 —432^00, n k|K» 435.000-437^00 78 437 500- 440 000. egitb dnnántett a pat-vMéare kj.-Oi 422^500—425.000, 77 ki^a 7« Ina 432600 ■ 4JSOUO. \'»aa 260.00O-iaiíStoltí. 532 5)0 - 242 500, Sí& mOoT&oÖo, aao 290010- 237.500-240 OJO, kol« I8MOO-1 {<£*8X, 592 5)0. t\'ojat SSOJOOO-&TOÜMO. korpa 165X00-187 JÓD. gertirrásir Mr I5Í»3-15JOO náaodrendU 14.0)0-liűoo akgot rtldA"!7.000—19000. saakjan-aa^ban20500 - 21 OCO. ntr 22.000 - 25500, Ünraőtt ho"lti 000-17.500. •lalonnáa Hl Mitéa 18000 -20.000. Az Irányzat lanyha. Kiadja: írlayt Syomdalpar kereskedés ET, Hagykaaizsa INDIÁN motorkerékpár az JdeáHs túragép Kauffmann ienö, Csengery-ut 46 * ai*i ______-..................nitt ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEK Aa apettitrdeKl dija 10 női* SOOO kor. A dmsző • minden vastsíabb belliből Éllő art kii szőnak saámltUtlic. Minden további .16 dija 500 K. A hirdetést dl) .tér. flx*tanda ■ lorgatmlsdó honlnlmlUslval NAGYKANIZSA, FÖ-UT 1 Van szerencsém a L közönség becses tudomására adni, hoev Nagykanizsán, Csengery-ut 87. szám alatt autófuvarozási vállalatot ee^ létesí\'eltem. Elvállalok ugy helyben, mint vidékre könnyű teher és személyszállítást. Pontos figyelme* kiszolgálás. Megrendeléseket Marvalils do hányárudiba Deák tér 10 szám alá kérem leadni. Szíves pártfogást kér Filipovits Ferenc 7X9 ny. főmozdonyvezető. 9X«2-e» fényképezőgép (kihuistos) lémstapon; kazettával. állvánnyal. Utakkal. vőtöslimpival, másolő- kerettet ilb. komplett lilaieralm kilencszázezer koronáért ét eRyéb elsőrendű gép li 155.000 K-Js havi réaz-tétfizetésre kaptató Fried ém Nádornál Budapest, IV., Petőit Sindoeu. 3. (EIjí főudvar.) — Telefon: T. 115-S0. Kérje Infjy*" 9. szimu képes árlegyzékOnket._iwe A világhírű kizárölagos raktára: Mf Brandl Sándor és Fia cégnél JJtgglI^ Deák-tér 2. ai Telefoni 12. Minden vevő résztvehet a julius5-én kezdődő németországi tanárnő által vezetett HIMZÖTANFOLYAMON. ISURÍT. H.TIUBÍ-Ttl l.ltitlítl Iristtílb 2.) Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbin g * elsőrangú kivitelben, f - Hirdetések felvétetnek. Megérkeztek nyári ruha és kabátklllönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon i 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér Főűzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árakl Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja i megbízhatóságunk. E heti reklám- cikkeink! Araink cici koronában értendók. Angol siövclböl divatalj......... ISO Nöi nyáriruha ...... ISO Selymes bluzujdon- ság............ 90 Brosé selyem divat- ruha ......... 250 Fiu nyáriruha ...... 130 Férfi divatoitöny 600 Női és férfi esö- köpenyek ... ... 300 Férfi gyapjú felöltő ... 800 Női covcrcoat kabát végig bélelt ... . 700 1 ennisz- nadráe ......130-190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezatő: Ofenbcck Károly). 86. évfolyam, 150. szám Nagykanizsa, 1928 jullus 8, csütörtök Ar. 1800 k-r.- POLITIKÁI NAPILAP SaAtulMt UaWihtU FMlu. (twtMjl UUü«W>hílil; Xbtotí^itt. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos latavtftft-Utafo*: Kl«t»»zu uim EMtotesi Iriwln 3<XOOO lurau Bojkott A cseh agrár-vámok ügye harcba állította a szorongatott magyar gazdasági élet leghatalmasabb tényezőit és egymás-ulán érkeznek a hírek az Ipar, kereskedelem és mezőgazdaság köreiből a cseh áruk bojkottjára vonatkozólag, A gazdasági mechanizmus minden része felügyelt a hadüzenelre és egyetértöleg tiltakozik az ellen a törekvés ellen, amely szinte leküzdhetetlen akadályokat állit a sok bajtól sújtott magyar föld produktumainak értékesítése elé. A legközvetlenebbül érintett agrártársadalom fújta meg a vészjelel és országgá röpítette a bojkott jelszavát. A veszedelem közös érdekeket érintvén, a ke reskedetem magáénak ismerte el a jelszót s azt hangoztatja az ipar Is, mert bebizonyult, hogy a magyar föld termékel ellen megindult offenzíva közvetett vagy közvetlen uton az ipar és kereskedelem érdekelt sújtja. A gazdatársadalom országszerte hirdeti, hogy ha a cseh agrárvámok életbe lépnek, semmiféle Csehországból származó árut nem vásárol. A győri, deb recenl kereskedők már csatla koztak a bojkotthoz a cseh ipar termékeivel szemben. Csehország Ipara védelmében a nemtelen eszközöktől sem riad vissza- és taktikázásában odáig ment, hogy sajtója ulján azt kür-lölle világgá, hogy a magyar kormány késedelineskedése hátráltatja az uj egyezkedő tárgyalások megindulását. Azóta kiderült, hogy a magyar kormány minden szükséges lépést megtett az ország gazdasági érdekeinek védelmében s épen a cseh válasz elmaradásán múlik a tárgyalások fonalának felvétele Mindeneseire jellemző módon ismerte meg ebből a magyar közvélemény a cseh „békepoli tika" kétszínű Inlrikálnak szövevényét, mig másfelől megtanulták a kételkedők is, hogy a Magyarország kormánya ellen szórt vádak sokszor csak azért szüleinek meg, hogy felelősség nélkül használhassák azokat takaróul épen azok, akiknek nem egészen tiszta a lelkiismerete A magyar-szerb döntőbíróság első tanácskozása Hágában A nemzetközi döntőbíróság elnöke Is leien volt a tanácskozáson HöRa, Julim 7 (Éjszakai rádióielentés.) A hágai békepalolában ma Olt Össze első tanácskozásra a magyar-szerb döntőbíróság egy flamand bíró elnöklete alatt. Dr. Buber, a nemjetközi döntőbíróság elnöke is Jelen volt a tanácskozáson. Magyar részről egy közigazgatási bíró Budapestről és szetb részről egy belgrádi egyetemi tanár foglallak helyei a bíróságban. A tanácskozások, illetve tárgyalások rendjén báró Born Frigyes panasza került szóba, akiknek a megszállás alatti Szent Anna községben 450 ezer aranykorona értékű bírtoMI a izerb kormány felosztotta. A miniszterelnök elutazott ínkepus^tára Bud pénzügyminiszter és Vargha álUmiilkár tanácskozásai az egyíázlsii forgalmiadórendszer behozatala tárgyában Budapest, jullus 7 Gróf Bethlen István miniszter-clnö ma reggel megkezdte szabad-aégátés Inkepusztára utazott. Szabadsága alatt loglalkozni fog a legfontosabb kormányzói kérdésekkel, elsősorban a gazdasági és szociális bajuk megoldásának kérdésével. Ma>er János foldmivclésügyi miniszter ma reggelkisételévelMohácsra utazott, ahol Ünnepélyesen fogadták. A miniszter megtekintette a selyem-gyárai és délu\'án visszautazott Budapestre. Ma délben Bud János pénzügyminiszter és Vargha Imre pénzügyi államtitkár hosszabb tanácskozást folytattak, amelyen az illetékkiszabás reformjának kérdéséi beszélték meg. Ugyanekkor Vargha Imre államtitkár rész telesen referált Bud miniszternek azokról\'a tárgyalásokról, amelyeket a fotgalmiadó fázis rendszerének behozatala tárgyában a különböző érdekeltségekkel folylat. Bud miniszter és Vargha államtitkár tanácskozása, amely a késő délutánig húzódott el, értesülésünk szerint teljesen tisztázza az említeti kérdésekel, amelyek tekintetében már a közeljövő Ilyenformán fontos megoldásokat hoz magával. A Duna és Száva veszedelmesen áradnak Apátia egy részét kl kellett Iriteii - Baraiijábai. nagy a mxedelem -Bomboló felhőszakadás Egerben - A Baba aradása Belgrád, fulius 7. (Éiszakal rádiójelentés) A Duna és Száva veszedelmesen áradnak. Különösen Baranyában és Apatlnnál nagy a veszede lem. Apatin egy tészét ki is ürítették. A Tényei állami birtok egy részét elöntötte a víz. A védelmi munkálatokon mind a kél folyónál éjjel-nappal dolgoznak, de ha igy tart az áradás, a súlyosabb árviz katasztrófa nem kerülhető el. Irtózatos orkán Egerben Eger, julius 7. Tegnap eslc léi 11 órakor irlózalos orkán és felhősza-\'kadás zudult Eger városára. A színházból és moziból távozni készülő közönség, valamint az éjfélkor érkezett gyorsvonat utasai, kénytelenek voltak hajnalig a mulatóhelyeken és a pályaudvaron megvárni a felhőszakadás végét, mert nem mertek nekivágni a léidigérő víznek. A 10 hanó viz, amely egy méler magas-ségot is eléri, házakat és házfalakat sodort el. A víz az összes istállókat osszedontöllc. A vátos villamostelcpe még ma is víz alatt áll. A tűzoltóság a legencrgikusabban dolgozik a víz és a romok eltakarításán. Ma még nem lehet pontosan megállapítani a víz állal okozolt kát nagyságát. A Rába áradása Gyér, julius .7. (Éjszakai rádió jelentés) Az utóbbi napokban a Rába veszedelmesen megáradt. A legmagasabb vízállást 570 cm. mára várják Feiaibályeflxik ■ papir-koronát Budapest, julius 7. Annak idején az érdekképviseletek felterjesztést intéztek a pénzügyminiszterhez, amelyben a pengóértékre való áttéréssel kapcsolatban a jelenleg forgalomban lévő papirbankjegyeknek a pengő és fillér értékkel való felülbélyegzését kérték. Mint értesülünk, a pénzügyminiszter ennek a kérésnek helyt adott és a papirbankjegyeknek megfelelő felülbélyegzését augusztus l-én foganatosítja. Révai Mór halála Budapest, julius 7. Révaiéit János, volt országgyűlési képviselő, a Révai-féle könyvnyomda cég megalapítója ma reggel hosszas szenvedés után meghalt. Spanyol witaél Rabal, julius 7. Meg nem erősített jelentés szerint a lázadók a targuisli vidéken a spanyolokat tőibe csalták. A spanyolok ez alkalommal 40 embert veszítettek. Brutális udvarló Mlskolcz, \\uMas 6. (Éjszakai rádiójelentés.) Endrei Teréz 21 éves lályai lakost udvarlója veszekedés közben egy kaszával megtámadta és olyan hatalmas vágást mért rá, hogy jobb lábát majdnem leszelte. Életveszélyes sérülésével a miskolci kórházba szállították a- liíUl leányt. Az udvarlót letartóztatták. Rablósyilkoaa^g Keo«Jke-méten Kecskemét, julius 6. Tegnap éjjel vakmető rablógyilkosságnak cselt áldozatul Miklós Anlal 57 éves ser-téskupec. Miklós Szegedi-ut 19. sz. házába éjszaka behatolt egy eddig ismeretlen ember, aki belopódzva \'Miklósék hálószobájába, a szekrényből kiveit kétszázezer koronát, mikor azonban kiosont, zörejt okozolt, amely felébresztette az addig alvó házaspárt. Miklós vasvillával rohant ki az utcai ablak mellé, fenyegetve a szökni akaró rablót, aki ekkor revolverével Miklós felé lóit. A golyó átszakította a szerencsétlen ember nyakán az ütőeret és percek alatt halált okozott. Miklósné segélykiállásaira tendőrök érkeztek, de a tettesnek ekkor már nyoma veszett. A rendőrség erélyes nyomozási indított az ügyben. ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullm 8 „Az az igazi hazafi, aki helyét becsületesen megállja az életben". Ismét (elszabadul! huszonnyolc Iparostanonc — Bassó élnék beszéde a felszabadult Ifjakhoz - Az Ipartestület julius havi elöljáróság! ülése Nagykanizsa, julius 7 Igen népes havi elöljárósági liléit tartóit a nagykanizsai Ipartestület Bazsó József elnöklete alatt, amelyen Hajdú Oyula dr. ügyész is megjeleni. Bazsó József elnök megnyitván a szokásos havi elóljárósági ülésl, a felszabadulandó tanonciljakat szólítja az elnöki emelvény elé. A nagykanizsai Ipartestület nevében felszabadilla ökel. Névszerinl: Babos Rózsa nöi szabó (Gaál Sándornénál), Molnár Sándor cipész (Varga Ferencnél), Tóih József kályhás (Tóth Józsefnél), Nagy József cipész (Iványi Józsefnél), Qunyhó József cipész (Sárdi Lajosnál), Ker-cselics József szabó (Kiss Istvánnál), Simon Oyörgy asztalos (Horváth Flóriánnál), Kremsler Erzsébet nöi kalapos (Singer Józsánál), Brüll Jolán nöi szabó (Polgár Ételnél), Holfmann Janka női kalapos (Klein Elzánál), Salamon Mária női szabó (Zsoldos Katalinnál), Berke Katalin női szabó (Pollák Juliskánál), Milhoffer Rózsi nöi szabó (Qutlenlag Sárikánál), Qerencsér János géplakatos (Berger Jenönéi), Kolovlcs István géplakatos (Wdser J. C. gépgyárában), Orbán Ferenc iakalos (Brüll Zsigmondnál), Orünltál Rózsa női szabó (Végh Lászlónénál), Horváth József épitő (Horváth és Vassnál), Magyar József csizmadia (Skrivalics Istvánnál), Kőszegi György géplakatos (Weiser J. C. gépgyárában). Csóka István kőműves (Borbély Ferencnél), Etős János kőműves (Mankovics Jakabnál), Mulher József szobafestő (Reisz Bélánál), Major István csizmadia (Acs Ferencnél), Kersenyák József kőműves (Szánló Lajosnál), Bencze Ferenc lakatos (Báron Ferencnél), Pusztai 4 Ferenc nyomdász (Zrínyi nyomda rl-t.-nál) és Némelh József ács (Czlndrlch Lajosnál). Bazsó elnök alyai szavakkal beszél a kötelességről. Az a tudat hassa őket át az ipari pályán, hogy mindig jobbal produkáljanak, hogy mindig tökéletesebbek akarjanak lenni a társaiknál. Ma fokozottabb mértékben kell tökéletesnek lenniök. Különbeknek kell lennlök azoknál, akik az utal megtörték. Mert . nem az a hazafi, aki Jelszavakkal dobálózik, de az aki helyét\'becsületesen megállja az életben. A tárgysorozat kisebb pont|ainak letárgyalása után Berény Árpád szóvá teszi az Iparostanonciskolába észlelt tanszerhiányokat, melyek a tanítás eredményét veszélyezlelik. Indítványozza, mond|a ki az elöljáróság, hogy az összes érdekeltek bevonásával gyűlés hivassék egybe, amelyen az anomáliákon segítenek. Bazsó elnök megnyugtatja Berényl, hogy a lelügyelő-blzoltság éppen azért a mult évben előirányzóiI ősz-szegnek a négyszeresét vette fel a költségvetésbe. Nehezményezi, hogy egyes mesterek nem járatják tanoncaikat rendesen iskolában. Van esel, hogy egy tanonc 30 tannapot is mulasztott. Az elöljáróság elfogadta Berény Árpád indítványát, úgyszintén azon javaslatát,.hogy egy szűkebb bizottság havonta ellenőrizze az iparostanonciskolát. Az ülés este 10 óra után ért végei. Általános apadás várható a Murán és a Dráván Szerda reggelre 30 centimétert áradt a Mura — Varaadnál 40 centiméteres az apadás Nagykanizsa, Juliul 7 A folyammérnökséghez beérkezett jelentések szerint a Mura és Dráva vízállása a következő: Muraszerdahclyről ma reggel ujabb 30 centiméteres áradást jelenteitek. Zákányban a víz színvonalának emelkedése 35 cenliméler. Varasdról 40 centiméieres apadást jelenlellek. Előreláthatólag Barcson holnap 315 centiméter körűi lesz a vízállás. A mai napon Jelzell vízszint változások éreztelni fogják hálásukat Baranyában is. A varasdi apadásból következtetve a Murán és a Dráván általános apadás várható. Cseh vagy magyar katonaszökevény a Kanizsán elfogott besurranó tolvaj Szombathelyen bat betörési ismert el a notórius éjszakai látogató Nagykanizsa, Julius 7 Megírtuk, hogy a Nagykanizsán elfogott besurranó tolvajt a szombathelyi kerületi főkapitányságra szállították. Takács János szombalhelyl állam-rendőrségi detektlvföfelügyelő tegnap reggel érkezett Nagykanizsáról Szombathelyre az összebillincsell Pető Jánossal. A kihallgatás nem várt eredménynyel végződölt: Pető János töredelmesen beismerte mind az öl szombathelyi éjszakai betörési, amelyről a rendőrségnek tudomása vott, söl ezen túlmenően egy hatodik lopás- ról is beismerő vallomásl letl, amelyről a rendőrségnek nem is volt tudomása. A rendőrség egyenlőre a lolva| Igazi nevének kiderítésén fáradozik, ö ugyan állhatatosan Pető Jánosnak mondja magát és az illilja, hogy cseh katonaszökevény, aki Bereg-megyéből szökött át az óhazába, hogy magyar ember létére ne kelljen a cseh hadseregben katonáskodnia. A rendőrségnek ezzel szemben az az álláspontja, hogy Pelő János csak álnév és hogy tényleg katonaszökevény, de nem cseh, hanem magyar. Kibövitenek több zalamegyei vasútállomást Murakereszlnron kezdik meg az építkezéseket — \'Átépítik és kicserélik a .....\'omás...... \' \'" ifit nagykanizsai állomás biztonsági berendezéséi Nagykanizsa, jullus 7 A Délivasul budapesti vezérigazgatósága nagyszabású tervet dolgozott ki, mely azt célozza, hogy a Dunántúlon több állomás, mely a forgalom szempontjából arra rászorul, kibővítessék. Így elsősorban ezen tervek szerint Zalamegyében kerül néhány állomás, részint bővítés, részint restaurálás és részint átépítés alá. A nagykanizsai Délivasuti osztály-mérnökség most dolgozik olyan terveken, melyek a murakereszluri állomás kibővítését és restaurálását foglalják magukban. Murakeresztur vasútállomása a közeli trianoni határ jniatt az eddigi keretek között kicsinek bizonyul és a nagy forgalomnak nem felel meg. Ezért elhatározták, hogy az állomás területén jelentós átépítéseket és a személyzet részére külön lakásokat építenek. Az állomás területén pedig a biztonsági berendezéseket (váltókat, szemaforokat slb.) kicserélik es a követelményeknek megfelelően kibővítik. Ezek az építkezések körülbelül máslél milliárdot tesznek ki és azl részben a Déliyasut maga, részben magánosok fogják végezni, amiállal a zalai i.nunka nélküliségen lényegesen enyhítenek. Ugyancsak ezzel egyidőben dolgozik az osztálymérnokség azokon a terveken, melyek alapján a nagykanizsai vasútállomás biztonsági berendezését álépitlk és részben ujakkal cserélik fel. A mi pályaudvarunkon ezek a munkálatok augusztusban megkezdődnek. Ezúttal a vágányhálózatot Is kibővítik, amit múlhatatlanul szükségessé lesz a megnövekedelt vonatforgalom. Örvendetes, hogy a Délivasul a mai nyomasztó gazdasági viszonyok dacára is olyan helyzetben van, hogy beruházásokat eszközölhet és ezáltal több száz munkásnak kenyeret ad, ezenfelül pedig eddigi fejlődésében biztosan halad előre. Pálffy bankár eltűnt a fővárosból Budapest, juli.us 7. A Pálffy bank tulajdonosa, aki ellen löbb feljelentést lettek, eltűnt a fővárosból. A Pénzintézeti Központ kedden kezdte meg a Pálffy bank könyveinek átvizsgálását és ugy látszik, Pálffy az ellenőrzés eredményétől félt. — Az ügyészség ma elfogató parancsol adott ki Pálffy ellen. Megjött a nyár — megjöttek a nyaralási gondok Nagykanizsa, julius 7 Most már végérvényesen itt a nyár. Soká váratott magára, de megjött. Nem ugyan táltos paripákon sziláján, de hosszu-hosszu medárdusl hagyományos esi után, szép lassan cammogva. lomhán, mint akinek nem Ízlik a munka és erőltetve. De nem baj, akárhagy is, csak megjött. Megtehette volna azl is, hogy nem jön meg és még vagy negyven napig esik, de nem igy telt... Tehát kezdetét vette a nyár. Ne naptár értelemben vegyük ezt, mert junius 21-lke már túlhaladott álláspont, hanem az után gondolva, hogy ma már kerestllk az árnyékos oldalt és hogy, oh! tragikumok, tragikuma I az utcán néhány peches ember fehér nadrájját babosra tetoválta az öntözőkocsi kíméletlenül felfrecskende-zett sara. A fentleken kívül még az alábbi okokból Is következtethetjük, hogy itt a nyár: 1., mert amig a kávéházasok és mozisok dühöngenek a forró, meleg idő miatt, addig a nyári vendéglősök és fürdősök (Nagykanizsa nem értetődik az utóbbira) leplezetlen örömmel dörzsölik össze sovány markukat, amelyet naponta százszor Is az ég fel3 emeltek, hogy legyen jó idő és amelyet a sok ráfizetés után most szereinériek zsírpárnákkal kibélelni; 2., mert a ligetekben nemcsak üdülnek, de alusznak Is az emberek; 3., mert Nagykanizsa ismét elsírta a régi nótát az uszoda-hliny felett; 4., mert ha szabad uszodája nincs Is a városnak, legalább erre vonatkozólag vannak kész tervek a műszaki hivatal aszta/fiókjában, 5, mert az idei szezonban a Principális csatorna fürdő-forgalma előreláthatóan nem fog a tavalyi idénynek alatta maradni, úgyszintén az irigyen uszoda bevétele Is el fogj a érni az 1925. nyár bevételét, annál is inkább, mert ezidelg is már minden hely abonálva van. * A nyár ilyenformán megjött és megjöttek vele a nyaralási gondok — már akinek Ilyen gondja is szoktak lenni. Hogy zavar ne essék és hogy ebben is bizonyos sorrendet tartsunk, munkatársunk kérdést intézett a társadalom minden rétegéhez a nyaralást illetőleg és az alábbi érdekes válaszokat kapta. A tisztviselők az Idén sem hagyják cserben szeretett tavalyi nyaraló-jukat, és ugyanott töltenek el több hónapot. (Tudniillik sehová sem mennek.) A kereskedők egyrésze a tó Puli-vidékén nyarai, egyrésze Tönk kies vidékei! keresi fel, mig mégtöbben Csődszentdávid klimatikus gyógyhelyén nyaralnak. Ez utóbbi fürdőhely az utolsó évek legdivatosabb üdülőtelepe a kereskedő-világnak, nemkülönben az iparosság is szívesen keresi fel. Mások, elsősorban fővárosi kereskedők Markófalván, ezen hús, havasilevegőjn tájon töltenek több hónapot. A politikusok (szélsőbaloldaliak) Kudarcbad flirdőn pihenik a meddő szicsalák fáradalmait és készülnek ujabb szalmacséplésre a t. Ház őszi ülésszakára. Smlth Jeremiáshoz nem tudtunk kérdés! Intézni, mert Időközben Ismeretlen helyre távozott, ellenben a Népszövetség cimü vegyeskereskedés 192« julius S ZALAI KÖZLÖNY és kisantant cJrnil. vasbetonnal is nehezen összeragasztható társasúg bei- és katlanjait rádióval sikerült szólásra blrnl. Bór oz utóbbiak nem akartak egyenesen a kérdésre térni és folyton Magyarország dolgaival törődlek, mégis kivettük belőlük, hogv u nyaral nem töltik együtt, hanem külön külön nyaralnak. Benesr.ek a cseh nemzett szociáldemokraták aj latolták, hogy .megrongált egészs\'gi állapotára" való tekintettel, ne ölje magái a külügyi tárca gondjaival és keressen fel valamely Prágától messzebb fekvő helyet. Az oláh delegátus oz idén nem veszt\' ki szabad ságát, mert a nyőr folyamán több börtönigazgatót kell letuitóziassan sikkasztás és egyéb csekélységek miatt. Nlncslcsnek nincs is válasza, ő odamegy, ahol tavaly is nyaralt ; a biztos Jugoszláv politikai atmo- szféra miatt nem árulja el, hová A „nagyok", mat Brlanü, Chamberlain és Scialojü a tnagy.ir szanálás ba-bérain pihenve hatójukban töltik a nyaral, tiriandnak ugyan nem sok ideje murád nyár-löitésre, mert a frankban támadt nat>y ürl kelt kitöltse barátjával, Caillaux-val együtt. A Joviális fianc\'a öreg ur azért sem akarja Párisi elhagyni, meri ha a kormány ismét megbukik és tljra őt dezignálják, akkor meg akarja ülni ötvenedik megbízatásának jubileumát. Legvégül r-edig azokról a magra tokról írunk, akiknek van pénzük nagyobb nyaralási költekezésekre. — Ezek mind felkeresik az Adria pattjait, Stájerországi. Svájcot, Ausztriát és a többi külfó\'di fürdőket, hogy ezzel is támogassák a magyar fürdölpart és annak fejlesztéséhez hozzájáruljanak. U. üy. Ipari érettségiért indult mozgalom Nagykanizsán A szülők beadványát eljuttatják a miniszterhez é* dr. Ktflay Tiborhoz is — A fémipari szakiskola négy évfolyamra való kibővítése szerkesztetlek, melyben felsoroljak az okokat és indokokat, melyek alátámasztják ez iskola évfolyamának felemelése iráni indított mozgalmukat. Ezt a beadványt elfogják jultatni Bazső Józsel Iparteslítlpi cinokhoz, Csizmazia Kálmán a faipari szak iBkoiai igazgatóhoz, l-\'erenczy Koméi miniszteri tanácsos, ipari főigazgató\' hoz, a Budítpcsli Iparkamrához, a .Gyosz-hoz, Vass József dr. népjóléti miniszterhez, Kállay Tibor dr.-hoz, Nagtkanizsa nemze\'gyülési képvi-seló|éhez és a kereskedelmi miniszterhez, akiket részbsn a kérés, illetve a mozgalom támogatására, részben a kérés teljesítésére kérnek fel. Nagykanizsa, {ulliu 7 | Nagyszabású mozgalmat indítónak azok a nagykanizsai szfllók, akiknek gyermekeik a fémipari szakiskolába |árnak vagy akik gyermekeiket ezután akarják odt beíratni. Ez a mozgalom azl célozza, hogy a fémipari szakiskola eddigi három évfolyama négyévlolyantra emeltessék fel és ezzel a végzett növendékeknek megadlák az iparércttségit, ami előnyős képesítést biztosit és a gyakorlati éleiben az eddigi közepes ooziciókná! értékesebb helyekre julsttja őket. A mozgalom sikerének érdekében az érdekeli szülők részletes beadványt nagy lendülettel a raun\'<i. A négyszázötven—o\\»r.í.r. crrbcrl befogadó színházból az előcsarnoknál már félméteres téglafal tör felfelé és nő napról—napra. Érdeklődésünkre kijelentették, hogy 75 tényl\'jges munkanap alalt a színház elkészül, őszre lehál a Jókii liget hatalmas vadgesztcnyefáitól övezve készen fog állni a kicsiny, de tetszetős, szép formában készült színház. Ezzel kapcsolatosan valaki csodálkozásának adott kifejezést, hogy milyen kicsi színházat építenek, mire egy igen találó feleletet kapott: — Igaz, hogy csak négyszázötven személy befogadására alkalmas a nézőtér, de a multak tapasztalatai szerint ehhez is 400 szabadjegyet fog kelleni kiadni naponta, ha csak jó félházat is akarnak. Mi szeretnénk, hogy ez a fdelet még se legyen oly találó és ha a színészek beköltöznek és felszentelik Thalia Szent csarnokát, kevésnek bizonyuljon esténként a négyszázötven ülőhely. Épül már a színház a Jókai-ligetben Félméteres falak állnak már az óreg gesztenyefák helyén Hetvenöt miuikanap alalt készen lesz az épület Nagykanizsa, |ullu» 7 Hosszas vajúdás után végre odajutott a nagykanizsai szinház-épités kérdése, hogy az építkezések alap munkálataihoz hozzá foghattak. Thália papjainak és pap-őinek templomán szorgos munkás kezek dolgoznak, melyeket a Jókai liget kíváncsi sétálóitól magas deszka- kerítés takar cl. A mull hét óla folyik itt a munka és hordják a szekerek a sok ezernyi léglál építkezés területére. A földmunkáknál 35 ember vegyesen napszámos és kőműves van foglalkoztatva. Az esős idő nagyban hátráltatta az előrehaladást és tulajdonképen csak most a jó idő beálltával indul meg Előkészületek a mohácsi vész 400 éves évfordulójára Bem gvász-niMp less az országos mohácsi emlék-nap. hanem a feltámadás bitének demonstrációja Nagy gyász és mérhetetlen megpróbáltatások közepette szakadt a magyar nemzetre a mohácsi vész 400 éves fordulója. Mohács mindig mint valami nagy és fájdalmas seb égett a magyar lelkek mélyén, ma azonban felszakadt újra. Mintha csak a sors, a magyar végzel akarta volna, hogy a 400 éves évfordulót megélő generáció mikor összegyűl a mohácsi csalasikon, ezerszer érezze át 1526. minden fájdalmas emlékét: azért szakadt ránk a Trianon. | |Ez az év az első, mikor a nemzetnek megadatott, hogy megemlékezhessék Mohácsról századfordulón. Ezért már hónrpok óla szorgos elő-késiülclek folytak Mohácson és Budapesten, hogy a megemlékezés napját olyanná tegyék, mint amilyent a nagy mQhácsi véres áldozat megérdemel. Magán MohScson 1923-ban alakult egy hdyi bizottság, melynek az előkészítés munkája vált feladatául. Ez a helyi bizottság dolgozta ki hosszú hónapok munkájával a keretekéi, amelyekben az ünnepség lezajlik ntajd. Ez gondoskodik arról is, hogy a tervezett ünnepségek programjában fennakadás ne legyen. Ezen a helyi bizottságon kivül működik egy országos bizottság, amelynek Rvédnöke Horthy Miklós kormányzó, továbbá József is Frigyes főhercegek, védnökei pedig a miniszterelnök, a hercegprímás, a pápai nurcius, diszclnökei az összes miniszterek, a honvédség főparancsnoka, a Tudományos Akadémia elnöke, a kalocsai érsek és a pécsi püspök. A bizottság dnöke: gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, mint a történelmi társulat elnöke. Tagjai közöli helyei foglalnak az összes törvényhatóságok fő- és alispánjai, a városok polgármesterei, a tudományos, raüvéúeti, politikai, katonai és közgazdasági élet vezető személyiségei, továbbá a kultúrintézmények és társadalmi egyesületek vezetői mintegy 150 en. A helyi és országos bizottság köztit az összekötő kapcsot egy szűkebb körű bizottság képezi, ar úgynevezett ügyvezető bizottság Budapesten, amelynek elnöke szintén a kultuszminiszter, helyettes elnöke: Csánky Dezső h. államtitkár és Domonovszky Sándor c. tanár, alelnöke: Lukinich Imre dr. muzeumi igazgató. Három gondolatot fog szolgálni a mohácsi csaU 400. évfordulójával kapcsolatos ünnepség: 1. nyugat felé dokumentálni fogják azl a történelmi lényt, hogy Magyarország évszázadokon kérésziül védőbástyája volt a kereszténységnek, a kuliurának és a nyugatért folyó harcnak az Izlammal szemben, 2. vele zászlót óhajt a magyar nemzet hajtani a hazájáét! hősi halált halt király és a többi áldozatok előtt, 3. erősíteni óhajtja a meggyőződést és hitel, bogy mikén! Mohács után voll az országnak feltámadása, éppúgy Trianonból is kell, hogy legyen feltámadás. Az országos ünnepély éppen azért nem lesz gyászünocpély jellegű. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! Maradékok olcsó árban! Kisfalndi és KraUSZ divatnagyáruháza az „Arany Kakasához Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-rc. « ZALAI KÖZLÖNY 1928 julius 8 Mozgalom egy Nagykanizsáról induló fürdővonal érdekében A Jeles állapot nem elégíti ki a nagykanizsai közönségei Nagykanizsa, Juliul 7 Minlha megemberelte volna magái a természet, a sok esőzés után végre nyári napokra virradunk. És az év robotjában agyoncsigázott leslO, fáradt idegzeta dolgozók Igyekszenek t Balaton áldásaiból Is kivenni részüket, hogy felfrissült lesltel tovább folytathassák a küzdelmet a szűkre kimért mindennapi kenyérért. Persze, legtöbbjüknek csak vasárnap jut idő egy kis balatoni kirándulásra. De mig a Déllvasut üzletigazgatósága a fürdőző közönségnek mindenünnen 50% kedvezményi nyu|t, a nagykanizsai közönségnek ezl a kedvezményt csak vasárnapon és csak a szcmélyvonalra nyújtja. A 25%-os lur és relur-jegy pedig kedvezménynek igazán nem mondható. Emellett pedig a mostani vonatösz-szeköltetést Is sok oldalról le-lék panasz tárgyává. Ha valaki nem lud a reggeli vonattal elindulni, az csak a délulán három órakor induló vonallal mehet, amely Balalonkereszluira >/25 órára érkezik és az ellenvonat már 6.30 perckor indul Balalonkereszlurról Nagykanizsa felé, ugv, hogy a fűr-dözőnek mindössze Hét teljes óra dll rendelkezésre öltözködésre és fürdőzésre. Ha pedig a 2.30 órakor induló gyorsvonattal megy a nagykanizsai fürdőző, akkor kél és fél óra jut egy-egy balatoni kirándulásra. Akinek léhát délelőtt nincsen ideje, mert hivatása leköli, az nem mehel egy felfrissítő balatoni kirándulásra sem. És ez csak Balatonkereszlutig szól. A távolabbi állomásoknál, mint Boglár vagy Lelle stb.. a fürdőző ahogy odaér, máris ál kellene szállnia az ellenvonatra, hogy idejében hazaérkezhessen Nagykanizsára. Ily módon leljesen lehelellenné\' van téve egy nagy tömegnek a nyaralása. Nagykanizsa a Délivasulnak második legnagyobb állomása. Egyébként is Nagykanizsának létérdeke, hogy megfelelő összeköttetése legyen a Balatonnal. De nemcsak Nagykanizsának, hanem az egész vidéknek érdeke ez és érdeke a Balatonnak is. Azért most ujabb mo7galont indult meg aziránt, hogy a DV üzletigazgatósága sürgősen állítson be egy ÍOrdővonalot a Balatonra, mely Nagykanizsáról délulán 1—2 óra között Indulna el és éjjel 10-12 óra között érne vissza Nagykanizsára. Ez lenne a legalkalmasabb és a közönség érdekeit szem elölt tarló legcélszerűbb megoldás. Héviz vendégei Hévlzfardó, Julius 7 (Saját tudósítónktól) Hévizfürdörc a legulóbbi napokban a következő vendégek érkezlek: Anna Echrenfried gyáros neje Drezda, Vilhclm Echrenfried dr. főorvos Berlin, Palló Pál főállalorvos Oberw.ild, dr. Kiss László árvaszéki ülnök Oyula, Kütucz Anlal törvényszéki tanácselnök Oyula, Czajághy Russa kir. közjegyző Szigetvár, Koh-ler Samu nagyszállodás Obeiwald, Szivér Lujza poslatan. és főellenőr Budapest, Rosenfeld József Tce\'ies-kedö Budapest, Kálmán Imre nagybirtokos MezószentgyOrgy, dr. Heim-ler Károly és neje árvaszéki elnök Sopron, Schmiedt Lajos bányaigazgató Mátrabánya, Berényi Mór szőlőbirtokos Szekszárd, dr. Hinkó Vilmos máv. főoivos Debrecen, dr. Szász Alfréd kir. főbakteriológus Budapest. Spilzer Vilmosné kercskedó neje Debrecen, Tóth Gyula rend. főtanácsos Pesterzsébet. N gr Ferenc apátplébános Somoija. Baroszly Imre földbir. Balatonfüred, Sőlch Afrédné igazgaló neje Budapest, Srekeres Richardné lovag neje Budapest, Márkus Bertalanná mag. hív. neje Budapest, Kirlcyné Roseth Paula tnagánzónó Budapest, Keller Vilmos hitoktató Paks, Sneewclsz Ferencné gazd. inlézó neje Nyíregyháza, dr. Tóth Lászlóné várm. főjegyző ne|e Nyíregyháza, Mészáros Imre nyug. főszolgabíró Komlőd, Faikas Jánosné nagyvendéglős neje Szombathely, Onczay Ilona tanárnő Abaujszánló. Oberle Mária m.igánzónó Abaujszántó Szabó Gyula főv. hittanár Budapest, Földes Hanna magánzónó Pécs, Okoló János molnár és neje Székesfehérvár, dr. Hardinszky Hugóné orvos neje és leányai Budapest, Kudelka Mária magánzónó Budapesl, dr. László Árpád ügyvéd Budapest. i. "in .i ~i I* i 1 1 i "iá* * *i" ~*u* * i-f Klotild főhercegnő — 80 éves Budapest, julius 6. Klolild főhercegnő, Jórsef főherceg édesanyja ju\'ius 8 án ünnepli 80 éves silllcksi évfordulóját. A eserkéu Nagytáborozás Budapest, julius 6. A cserkész nemzcli Nagytáborozás színhelye — mint ismereles — nem a Szunyogh-szigeten lesz, hanem Káposzlásme-gyeren. A Nagytáborozást előkészítő rendezőség nemcsak az országban, hanem a külföldön is hatalmas propagandát fejt ki a siker érdekében Eddig már több mini hatvanezer látogató-jegyet adtak el. Ezekből sokai vettek meg kűllöldön, ahol óriási plakátok ismertetik a magyar nemzeti cserkész Nagyláborozásl. Klubból kizárt szerb minisztár Belgrád, julius 6. Zágrábbi jelentés szerint Nlkics erdőügyi miniszteri klubja a kormányválság idején tanúsított magatartása miatt kizárta tagjai sorából. A bikaviadal áldozata Madrid, julius 6. Castelon tartomány egyik kis falujában bikaviadalt rendeztek és a nézők közül egy fiatalember beugrott a porondra, hogy ő is megküzd a bikával. A megva-dull állat nekirohant a fiatalembernek, felbökte szarvára é; feldobta. A legény holtan maradt a porpndon. NAPI HÍREK ■APIREÜD Julius 8, csütörtök Római katolikus: Erzsébet kii. Prr-tcslius: Teréz. Izraelita: Tischii hó 26. Nap kel reggel 4 óra 11 perckor, nyugszik délután 7 óra 58 perckor. Llnetzky Bernát hangversenye este tél 9 órakor a Kaszinóban. Uránia Örök varos 7 és 9 órakor. — A polgármester egészségi állapota. Dr. Sabján Oyula polgármester állapota örvendetesen annyira javult, hogy kórházi kezelésre minden nap kocsin bemegy a kórházba. — Egészségének teljes helyreállítása végeit szabadságát részint Zsombolyán, részint Herkules-fürdőn lógja tölteni. Természetes, mindaddig, mig teljesen munkaképes lesz, nem veszi át hivatala vezetéséi. — Szabadságon. Metz József kir. ügyészségi alelnök mai nappal megkezdte nyári szabadságát. Kauf-mann Lajos dr. városi aljegyző visszaérkezett négyheti szabadságáról és átvette hivatalát. — Főldbirtokrendezésl tárgyalások. Az OFB szüneli tanácsa julius 13-án tárgyalja Zákány, Ör.ilos és Zilagalsa községek löldbirlok-rendezési ügyét. — A Szent-László cserkészeinek táborozása. A nagykanizsai Szent-László cserkészcsapat hétfőn reggel indul Káposzlásmegyerre a Nagytáborhoz, ahol folyó hó 25-ig fognak maradni. — A rendőrségi kihágás! bün-tetéspénzek befizetése. A nagy kanizsai rendőrkapitánysági kihágási osztályán kirótt pénzbüntetések befizetése julius l-töl csekk ulján történik a 63.966 sz. csek-számlára. A rendőrségen lehál pénzt senkitől sem fogadnak el. — UJ dalárda alakult Nagykanizsán. A nagykanizsai Katiiuhkus Legényegylet jelenleg 24 laglélszám-mal dalárdát alakítóit Ungyel Oyula karnagy vezetése alatt. Folyó évi május hó 26 án tartott választmányi gyűlés határozata alapján az u| dalárda bejelenlelte a zalavármegyci Da\'0s!z3veiséghcz való csatlakozáséi. Jelenlegi vezetőség: Eberhardt Béla egyházi elnök, dr. Mutschenbacher Edvín világi elnök, Gazdag Ferenc egyházi alelnök, Baz<ó József világi alelnök, TÍke jenó, Bibersck József titkárok. Gráf János pénztárnok, Heffer Gyula háznagv. — Pályázati hirdetmény. A m, kir. posla közpnnii anyagraktára és készülékjavi\'ó műhelye f. évi szcp-lember hó folyamán 7 bentlakó és 7 kinllakó mtlszcrésztanoncot vesz fel. Tanoncul felvehető, aki a közép vagy a polgári iskolának legalább négy oszlályál sikerrel elvégezte, élete 16 évét 1926. szeplcniber lió 1-vel még nem lölli he és korának megfelelő, kifejlett és ép testalkattól hlr. Jelen-kezésre haláridíí jul. hó 20. Felvilágosítási nyu|t a N-gykaiii\'sa 1 sz. (váiosi) postahivatal. Dr. Tholway Zsigmond poslalófelügyeló. — A honvédség hazafias ünnepségét folyó hó ll-én, vagyis most vasárnap délután tartják meg a Zrinyi-sporlpályán. — A szerdal hetipiac árai. A tegnapi nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakullak: Zöldségpiac: bab 1000—1500, mák 12.000, dió 6000 korona lilerenként; vöröshagyma 500, foghagyma 500, sárgarépa 500, zöldség 500 korona csomónként; ugorka 500 -2000, sa-lála 2—500 korona darabonként; kelkáposzta 3000, fe|eskáposzta 5000, burgonya 1500. karfiol 12.000, alma 4—5000, körte 5 - 6000 korona kilogrammonként. Tejpiac: lej 3000, tejfel 14.000 korona lilerenként; turó 10.000, vaj 50-60000 kotona kilogrammonként ; tojás I drb 1100 korona. Húspiac: növendékmatha 20, marha eleje 20, hátulja 24, sertés 24, birkahús 12—16, zsír 28, háj 26, zsirszalonna 26, füstöli sertéshús 40- 50, kolbászfélék 30-50 ezer korona kilogrammonként. Baromfipiac : egy tyúk 20—35. csirke 10-25, sovány kacsa 20 —30, egy sovány liba 30 -70, egy kövér kacsa 60-80, egy hízott liba 100 -200, szopós malac 20—40 ezer korona. — A rendőrségi létszám szaporítása Keszthelyen. Keszthelyen, tekintettel a nagy idegenforgalomra, az elöljáróság elhatározta, hogy a rendőrség létszámát felemeli, illetve kibővíti. A halározal értelmében julius 1-vel Tóth János volt csendőrt és Kovács György voll nagykanizsai rendőrt rendórszolgálalra felvették. A tűzrendészet is lényeges kibővítést nyert négy hivalásos tűzoltó alkalmaztatásával. = Orvosi hlr. Dr. Kahán Imre fogorvos szabadságra utazott és rendelését augusztus 10-én isméi megkezdi. — A villámcsapás áldozata. Edde és Oszlopán községek halárában a villám becsapolt egy szénaboglyába, melybe bebujl Bogdány József cigány a zivatar elől. A villám halálra sújtotta a cigányt. — Budapesti gyermekek balatoni nyaraltatása. A napokban 100 lisztviselói és katonatiszti leánygyermek érkezeti a fővárosból Bilaton-boglárra, ahol az Erdély! Mihály-féle alapítványi gyermeklelepen c hónap végéig ingyenes ellátást élveznek. — Az autóvezetői tanfolyam 10 én, szombaton este 7 orakor az Ipartestület tanácstermében megkezdődik, ahol egyidejűleg a beiratkozás é« a hallgatok kívánsága szerinli Időbeosztás is meg;örténik. 400 millió korona hosszú lejáratú kölcsönt keres bel-, vagy kűl\'öldi valutálwn, ingatlan betáblázás első helyen. Ajánlatot kér Községi Elöljáróság Eszteregnye (Zalamegyi). 1326 jullus 8 2ALAI KÖZLÖNY S = Orvosi hlr. Pr. Schwartz Károly kir. törvényszéki orvos kél heti sz ib.ld<ágra utazott. — Keszthely autóforgalma. — Keszthelyen ezidö szerint a magánautókkal egyült 60 gépkocsi szalad. A bérautók száma ebből őlvenegy. — Beleesett a kútba. Káptalanfa község mellett a Jenőlelek-pusztán Németh Lajos béres öt éves Ferenc nevU fia játszadozás közben a kulba esett és meghalt. — Járási leventeblzottsági értekezlet Tapolcán. Tapolcán julius 4-én a járási levenlebizottság értekezletet tartolt, melyen az augusztus elsején tartandó járási levente-verseny szerepelt tárgyalás alatt. Az értekezleten Polgár Ferenc főszolgabíró elnökölt. Markaty Tibor főelőadó, járási testnevelési vezető ismertelte a verseny részletelt, majd az értekezlet a rendezendő verseny teljes programmját és a rendezők beosztását állapította meg. A verseny programmja eszerint a következő: Reggel a nagykanizsai katonazenekar zenés ébresztőt ad. Kilenc órakor a Dlenei-téren a leventék gyü-lekezése és utána mise a szabadban. Délulán 2 órakor kezdődik a verseny, melyben a szabadgyakorlatokon kívül az atlétika minden válfaja képviselve lesz. A verseny megkezdése előtt, ünnepi beszédet dr. Kaszás Károly ügyvéd, záróbeszédet Polgár Ferenc főszolgabíró mond. — Kozákok lovasmutatványai Keszthelyen. Vasárnap, ll-lkén délután Keszthelyen a halásztelep melletti Sportpályán négy kaukázusi kozák fogja lovasbravurokkal szórakoztatni a közönséget. A kozákok legutóbb Szombathelyen szerepellek nagy sikerrel. — Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. — Zalaegerszegi énekkar a körmendi dalosQnnepen. A Zalaegerszegi Egyházi Énekkar és Zeneegylet a körmendi Dalosegyesület jubileumi ünnepségén oly szép sikerrel szerepeli, hogy a közönség az énekszám után percekig tartó ovációban részesítette a kitűnő egyenletet. — Nem nyílik meg az Idén a sümegi művésztelep. Mint ismeretes, a mult évben Sümegen a Képzőművészeti Főiskola növendékei részére művésztelepet létesítettek. Mint illetékes helyről értesülünk, az idén az oly szépen indult sümegi művésztelep aligha fog talpraállani az anyagiak hiánya miatt. Időjárás A nagykanllsal metcorologial megfigyelő Jelentése; Szerűin i hömiiUk-<rt: Reggel 7 ónkor +199, délutio 2 Örskor -j-25-7, este 0 órakor +201. hlhőzet: Reggel tiszta égboltozat. Iliiben kevisbbé, este borult. Szélirány: Reggel Délnyugat, iltltxn Nyugat, este Délnyugati síel. Reggel harmat volt. . A Meteorológiai Intézet jelentése szerint ziratiros esik várhatók, egyelőre lényegtelen höviltozással. — Ha Hévízre Jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kOlcsönkönyvlárál olvassa. — A földmlveiésügyl miniszter a Balaton körít. Mayer János földmivclésügyi miniszter a jövő héten a Balaton vidékére utazik és megtekinti a balatoni kikötőkéi, valamint a kotrógépeket. — Országos vendéglős kongresszus. Augusztus 4-én országos vendéglős és korcsmáros kongresz-szus lesz Budapesten a régi képviselőházban. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Állampénztárt építenek Ta-bon és Szigetváron. A labi és szigetvári állampénztári épület sürgős elkészítésére a pénzügyminiszter egy műépítészt küldöli ki a helyszínére, aki tájékozódást szerez és mihamar előkészíti a terveket, melyek után az építkezésekre kiírják a pályázatokat. Itt említjük meg, hogy a szigetvári járásbíróság épülele a befejezéshez közeledik. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Kctithclycn i • ./a\'.il Kí>«16ny. ktulfctijl fia-kU44&.V!Ulit>*B. KtitiJujjr-vtci li. >lin. —. £>«o<« Ojftn á^layárvJi. KombUi LaJos-ctCí. kurwh Uj-öiJ co&lnjrtru4<, Esiritot klt*irts4 Mr. SilBS Liulö úohlayif\'jtlájábtn, Sop<ou(aU*. TnltUf Ftrtoc kOnyvküti <t pgpliktttmdMfen. Htvli • lürdia; Kummtt Jif.it áruhíaikia <« kvlctv^k&avvtirábin. — Wklut ftrto<e( ára-kiiibai it kvk^sk&oyvUflti.T H4«ti>uatandrlioa t Ftk«Uo4 S4a4« MJiU UJUg Pavtlloa. Balatonöcrénjbtn i Munk MlkiJoíttll. Bii*tOnkcrc»rttironi Bódii J<n6 l&urrkerrikctiAiiC MliUllltpci I f\'toptt idIMá ít <ltm». PoojCkJ-I}«I»Ií1«p<a i V.UO WiKfníAil. Bili- luopirti BfltU. Fonyódom KiUti Simlor vtuycilr«tk«iítk<JíiOit IrodaIom_vMüvészet A póstás-hangverseny Nagykanizsa, jullus 7 A Magyar Posta és Távírda Altisztek Országos Egyesülele ma eslc rendezte a póstás-jóléti intézmények céljait szolgáló hangversenyél. Nem a műsoros eslék sablonos sikere jellemzi ezl az eslét, hanem a vidéken ritkán élvezeit komoly művészet feledhetetlen benyomásai A műsort Meller Lajos igazgató beköszönlö szavai nyitották meg. A két órás műsor leghatalmasabb sikerét Schwenk Mária, a külföldön is sok babért szerzett magyar hegedű-művésznő aratta. A közönség szinte extázisban tombolva tapsolta vissza újra és újra Hubay Jenő iskolájának ezt a zseniális tanítványát, akinek játékát az érzés szuggesz;ív ereje, bámulatos linomság, abszolút precizitás, magával ragadó temperamentum jellemzik. Némelby Irén opera- és hangversenyénekesnö, amint minden felléptével, Nagykanizsán is Onnep:lt művésznője volt a műsornak. Lágy, kellemes csengésű, tiszta hangjának egyenletességével, nagy terjedelmével, megkapó, meleg színezetével, első szereplésre tokélelesen meghódította közönségét. — Scbwenk Rudolfina zongoraművésznő a kisérel, Kovács Andor a konferánsz nehéz feladatál látták el, mindkettőjüknek igen nagy része van a művészi élvezetekben gazdag eslély sikerében. (bt) Irodalomtörténet A Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak Pintér Jenő szerkesztésében megjelenőlolyó-irata most megjelent kettős számában Siász Károly emlékbeszédél közli Oyulai Pál százados évfordulójáról. Lakatos Dénes Péterfy Jenő ifjúkori levelezéséről, László Vince a Halotti Beszédről értekezik. Könyvszemle, kritikák, folyóirat-szemle, figyelő, hírek egészítik ki a gazdag és kimentő tartalmú magyar szépirodalmi folyóirat tartalmát. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Csütörtökén 7 és 9 órakor ,Örök város". Ének a szerelemről és a hazaszeretetről 8 felvonásban. A főszerepben Barbara la Marr és Bert Lyttell. A film nem nélkülöz néhány hatásos, drámai erővel teljes jelenetet és ízléses ínleiíörjei különösen feltűnnek. Igen szépek a filmet megnyíló és a régi olasz mesterek képeire emlékeztető hangulatos jelenetek. A keszthelyi Uránia mozgó csütörtökön, Julius 8-án mutatja be ai Atlanlis, Könlgsmark világhírű írójának, Pierre Seno/í-nak hatalmas regényél, melyet az Az óriások útja címmel dolgozlak át filmre. A Hévízi Parkmozgóban jullus 8-án A szerelmi párbaj cimü amerikai filmet vetítik, melyben a szépség, szerelem és sport nyer gyönyörű kifejezési formál. Ezl köveli két burleszk: Sicc és a gyermek-áldás és Pirala ur patikája falrengető bohózat. RÁDIÓJJIREK Jullus fi (csütörtök) Budapest (560) l). e. 9.30 és 12: Hitek, közgazdaság. 1: A Mcleorogiai Intézet jelentése. 3: Hírek közgazdaság. 4: Sz. Tüdős Klári divattudósítása. 4.30: Kamarazene. 5.30: A Meteorológiai Intézet Jelentése. 8: Morlin Zoltán dr. előadása: .Hat hónapig KisázsiábanV 8.30: A Nemzeti Cserkésznagytábor ünnepi előadása a Stúdióból. 10.&: Mllvés/cst. Béca (531 és 582.5) D. e. 11 és d. u. 4.15: Hangverseny. 5.-10: Mesedélután. 7.10: Előadás Mezopotámiáról. Berlin (50t és 571) D. u. 4: Mesedélután. 5: Hangverseny. 8.30 : Derr Herr der Erde, rádiódráma. 10.30: Tánczene. Prága (358) D. u. 4.30-5 30: Hangverseny. 6: Német leadás, 615: A prágai nemzeti szinhaz előadása. Róma (425) D. u. 5: Hírek, tőzsde. 540: Jazzband. 9.10: Hangverseny-est. (x) A zavaró vlsízacsatolók ellen Ausztriában Is szigorú intézkedéseket léptettek életbe. Az osztrák posta és távirda-Igazgatóság a mult héten kiadott (elhívásában figyelmezteti a lámpás készülékek tulajdonosalt, hogy készülékeiket ugy kezeljék, hogy túlságos visszacsatolással a többieket ne zavarják (x) Sok rádióamatőr, aki a Daventry-1 adót nem tudta venni, örömmel fogja hallani, hogy Angliában egy uj nagy (25 kw) adóállomás készül, amely szintén a londoni mOsort fogja közvetíteni. A hullám-hoszt 300—400 ni. között fogják megállapítani. (x) A rádió okozza n rossz Időjárást. Lépten-nyomon azt halljuk, hogy rossz, időnek, a sok esőzésnek a rádió az oka. Egy ,|ól értesült fádióbarár szólított meg a minap: .Hallotta, hogy a kormány leszerelteti az ö»szes antennával ?" Miért ? kérdeztem. Mert azoktól van a sok esői Most még várnak pár napot, amig Medárd 40 napja letetik, mert lehet, hogy attól és nem a rádiótól van a rossz idő. De ha azután is esik, akkor le fogják szereltetni az összes antennákat. Ez a tévhit — sajnos — elég elterjedt, dc nincs szükség cáfolatra, mert az időjárás maga fog — ! C Mindenütt kapható! Kérje mindenütt. remélhetőleg mielőbb — a rémhírterjesztőkre rácáfolni. (x) Néhány kuriózum. A Newyork San Franciscoi 5419 km. hosszú (vezetékes) telefonvonal megnyitása alig egyévtizeddel ezelőtt szenzációként hatott. A Ikrlin-Buenos-Aires-i rádiótelefon összeköttetés nekünk ina már magától értetődő. A tavalyi bécsi rádióamatórkiállitáson volt többek között egy kicsiségi verseny, amelyen egy 20 filléres nagyságú kristálydetektoros készülék nyerte az első dijat. A ROVATVEZETŐ ŰZEIETEI R. L. Ne silitet, hanem egy konstans ellenállást (Loewe, Telefunk-Ohml i A tekercsek, kondenzátorok stb. .lowioss* (veszteségmentesek) legyenek. Gyártmányokat elvből nem ajánlunk. SPORTÉLET^ A dunántull városok tennlsz-versenyej A dunántull tennlszegyesületek majdnem teljes számban vesznek részt azon a teniszversenyen, amely Bakay Árpád kaposvári lakos egy 3 és fél lller űrtartalmú, szép kivitelű ezüst serlegéért folyik. A díjért Oyőr és Tatabánya győztesével kerülnek össze a szombathelyiek julius 25-én. Vasárnap a kanizsaiak ellen veszik (el a versenyt a szombathelyi tenniszezők. A verseny vasárnap délelőtt fél II órakor kezdődik Szombathelyen az SzSE teniszpályáján. Az NSE uj klub helyiségei mai nappal megnyíltak a Birányvendég-lóben, hétköznap délulán 5 tői, vasárnap és ünnepnapokon délelőlt 9 tői nyitva; tagoknak rendelkezésre áll bllllárd, ping-pong, sakk, dominó, szoba, tekepálya, azonkívül a helyi lap, az összes sport lapok és folyó iratok. 60 lóerős, 6 hengeres automobil Chrysler gyártmány az amerikai autó-ipar műremeke 8 pneumatikkal a legkifogástalanabb állapotban kisebb kocsitipusra való áttérés miatt, azonnali fizetésre eladói Érdeklődni lehel: Kőzépeurópal Kurírnál Budapest, V. Sas-utca 29. II. 55. ZALAI KÖZLÖNY KÖZGAZDASÁG Orosz lóvásárlás Magyarorazá-gon. Az orosz kormány, amely már egy alkalommal elküldottc hozzánk megbizotlail, hogy lovakai vásároljanak tőlünk, most ismét nagyobb számú magyar 10 megvásárlásának lervévcl foglalkozik. Állítólag 10.000 lovat akarnak venni, amelyekért darabonként lOOdolárt, azaz 7 I millió magyar koronái fizetnének. Természetesen ezzel 6zcmben a minőségi előírások pontos betartását kívánják. A lovakat az osztrák határra szállítva fogják átvenni. A tárgyalások már megkezdődlek. TÓZSDS A ntal értéktőzsdén az irányzat ismét egyenlőtlen voll. A forgalom rendkívül vontatottan indult és kivált Bécsből lanyha hírek érkezlek, minek következtében a helyi spekuláció is nagyfokú tartózkodást tanúsított. Később azonban a bécsi jelenlésekre a forgalom kissé megélénkült és az arbitrázs értékekben mérsékeli |avu-lás állóit be, azonban csak Kőszén és Cukor tudott kisebb árnyereséget elérni, mlg a kullszplac értékei a javulás ellenére Is a tegnapi nívón zártak. A Magyar Cukor részvényeken kívül még Novál, Őstermelői és néhány malomértékel vásárolt a spekuláció. A piacon zárlatig kedvetlen volt a hangulat, különösen Danubius szenvedelt a kontremin eladásai folytán nagyobb árveszteséget. ZirfcU zártat Pária 1385 CO, UaJMJStWO M—.crk 616\'\'», Bi\'.sa. 137000 MIUm> 177ÍKO. Kodaad »7 SS. »«"" 173 97\' 1 WW. 1ÍO0. Í72 50. Prága 1530 50 0.4W4.I 71-tO. Vaiaó 53 00,84un* 2« 10. tl.lt JJ 9H li. A kadapwtl T4z:*t ierizá-jciyzéM 1928 julius 8. Valatil u.! .1 mo-sosl taa* (Mt MM.-owiro rMUt. MIMIM DSUi IKW1-IMS7S UcBia iiUOtlUC FIMM k. HJl-llll ».rtmi w zscsssm ut 111 Í4( IM Slláll UM láOWUO «»,». uMi iroq OMU.mm IKSM m IIV\'S-IMTI iuzs.ua1* IHOUtt iH.\'C-rsrto flIiO-IMM í.li- b. Uiill. I.Uhw- KUOMIfQ UK rriwri n9OT IKS1 mid IK« 11.0 inra isara im ű isr» aemwuiro MIM •lirjnso imi mi HMllS\'l KIIIV 11110 II m r APBÓHIRDEfÉSEK Aa apróhirdetés dija 10 sióig 5000 kor. A dnsió i minden vastagabb belliből álló szó két szőrük saámilUlik. MM«f lovábbl •zó dija 500 K. A MMatóat díj <1 ír. Ilaataad* a loegatmladóboazássáiiilUiával JOvcdelnció ütemben tevő vállalkozás-boz konmil kőmmakodéssel tlraat ke-reKk 65—70 millióval. Szakértelem nem ulMia Érdeklődők elmét kánni a kl-adóhlvatalbaa leadni. 2253 Egy használt kosayhabestor berendelt! a sitii, kredenc. faUda, vtzespad. székek, kisszekrény, ezenkívül tságy, mtalka Mb. eladO. Bővebbel > kiadóban. 2256 mától Irsdil indul aue aulőhuait a Centril elől Hívirre. - Indulás revgel 7 ólakor. TlutalcKai RHaat Mt. 2297 KlaérSnak uitqóbői elmennék szerény díjazásért fürdőhelyre. Cia a kiadóban. 2255 Vadonatúj ssatonkabát mtlVtuiyel. Ilién-hatol Uncallei eladó. OMkoka: tanítok. Cin a kiadóban. 2252 Eladó vagy bérbe Is kiadó egy 8 16-eróa Osnz-motof Hollé Józsel gépésznél. Zalaspátl. 2212 Sióba, kooyha-butoe uonnat egyeakéol is atadő Király-utca S. 2243 6 üléses tusul autó minden elfogadható árért eladó Király-utca 2. sz. 2176 TechooJóglii aaabáat tökéletesen Unit, szakvizsgára elókíszlt Kovács nól dival-asaloo, Erzsébet-tér 15. Jeienlkeiéa lolyó hó 10-lg. 2183 Elköltözés tolyUn. békebeli, elegáns, komplett sziloabereadczés, garderobliek-réoy, egyéb bútorok jutányosán eladók. Mul 16. bázraetter. 2180 lanMifónáe Sas* ds... 70 k(-0< 430.00-1325001 ri >1-0. 435.000—437.500 78 kt<A 437.500- 440000. méhduJaUHtapal->UW Tű kj.-os 422300—425000, TT í»-M 427JSK- 430.W0. 7S kg-os 4301)00 - 432 500 7« kg-os 432500 435.0CC «s 260 OOu-tólSUl isAirnAaiáipa 5325)0 - 242 500. ttrároa 2M.00O-S2S 000, sai- 590 Okj 892510. bS0á*O- 5J\' koepa t67 * il 237 500 -240 000, iap:4 X ^Mw IS0.90U—195WÓ, Serlésrátár t-sU\' tls 2(08 naivból clsdsUsflal vls.in SCO arb. Elsörtoda I6.5tO-17.OCO. iscdelt 15.750 -16CCO szedett ksaeo 15.0» I5 50J konnyo 13.030-H.000. ehóreadt 6..L- 15.003—15 500, másodrendű 14 050 14 S-\'JO, aagólauláő 17.000—10 0)0, u.looni i-i*>t-sn20503-21.010.aalr 25,050 255\'.0, latsaiort has loSOO -17 500. ssiloanst UZ MirM 18 000 \'.0 000. Az Irányul Un) ha. Kiadja: Zrínyi Hjoaiáalpar és Könyvkereskedés BT, lagykaílzsa w nol rs gyarmakrashák varrását. vaUmlnt bázf vanást is. Oav. Polczemé, Fóot 20. 2010 Egy modern ebédlő és drtmó kradano azoonat eladó frcsébel-ttr 10. 2227 Caópldbanaln 7000 kor., peUoteum. gépolajok Kgokfőbb álban kariellen kivül allandoaa kiható Szánló Vilmos éa Társai Nlgyksnizss, Oeák-téi 2. 2246 Mlndcnncrafl táblaQvaflak asilstosok, kerttazek és uradalmak részére \' árakért ucrezhetők bc VasuU-utca 17/19. jaUnyos Stern üvegesnél. 0una-8záv«-AdrLB Va«uHársaaá{i udóu{Oén Vasút) MENETRENDJE 1926. évi május hó 15-tSI a Nagykanizsára érkező és induló személyszállító vonatokról. Budapest— Nagykanizsai viszonylatban I: Szem. v. 2\' Oyv. 3 Szem. v. 4 Oyv. 5i Szem.v. DodapesOét Indul Nagykanizsára érkezik li-30 »00\') IÍ20 I7 3W 13-55 J3-20 l»55 21-50 4\'00 Nagykanizsáról Indul Szem. v.1 Oyv. : Szem. v.j Oyv. Szem. v. 0151) 9-10 14 45\') 15-00 Budapestre érkezik 6-45 11-00 lrv40 19-10 21-56 l) GyorsvonrUUl egy 1—II. oszt. és egy 111 oszt. közvetlen kocsi Budapest S. a, egy U—111. oázL kOivclko kocsi Budapest-Zalaegerszeg, egy ílkező kocsi Buda pesl Győr és VI126-IŐI IX 4-ig egy 1-ll-ilL oszt. kősvellen kocsi Budapest-Villach. J) Gyorsvonattal egy llf. oszt. és egy II—Itt. oszt. közvetlen kocsi Budapest.-Susak, egy I—It. oszt. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Fiume, egy étkező-kocsi Budapest—Nagykanizsa, egy hálókocsi Budapest—Venezia, egy I—ü. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Veotlmlglia ffrleste-Venezla—Genován ál) és" egy 1-11-III. oarL közvetlen kocsi Budapest—Róma. i) Személyvonatul egy 1—11. oszt. és egy HL oszt. közvetlen kocsi Budapest- -és egy II—llf. oszt. közi ---------- ------ — Barcs és egy :özvelten kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Nogykanlzsa—Balatonszentgyörgyi viszonylatban Balatonszent- j Nagytanl- I j gyórgyről ind zsára érieeilk I Ve5£— £2r———nTVégs-\' Nagy kani- I Balalosuzent-isáról indul ! győígyie érk. —iHo-^r-iíH— l 1 Szem."vT 2 Oyv. 3 Szem.v.j 4.. Szem. v. | Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. viszonylatban Wienből tódul hejyról zsára Indul \' érkezik gy kani-: Szombat-zsáről 1 helyre U.IUI ii^iYie indul i; érkezik ifüf Wleobe érkezk -pgr\'—TTEnrír 12-15 1409 2 Siem. v., 655\' »49 1035 15-10 1800 3 Oyv. 1410\') 1609 1OT0 16151); 21-26 23 55 4 Szem. vj 17 35 2030 . ronatokkal egy I—II. oazl. és egy 111. oszt. közvetlen kocsi Budapest— B.. tgv tt-lll. közvetlen kocsi Osijck-Wíen s. B.. egy I—II. oszt. közvetlen 2 Gyorsvonatokkal egy 1—II. oszt. és B.. tgv It-lll. közvetlen kocsi Osljek—Wtcn S. B„ egy kocsi Zagreb—Wien. egy étkezőkocsi Budapest—Gyár. egy It-lit. oszt. körvetitn kocsi Budspest—Zalaegerszeg. \') Szemétyvorutokkat egy II—III. ősit közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Barcs—FVesI viszonylatban Pécsről \' Barcsról Meghívás. A Muravfilgyi Szállítási és IparOtamlSiIiiatkant 1926. julius hó 18-án délután 4 órakor, határozatképtelenség esetén 1926. julius hó 24-én délután 4 órakor a vállalat Irodahelyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a lagok az alapszabályok 14. §-a értelmében meghívatnak. Napirend i 1. Az 1925. év csonka év üzlet-eredményéről jelentés tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és leimentvény megadása. . 3. Mérleg megállspitása. 4. UJJáérlékell megnyitó métleg (pengő értékben) megállapítása. 5. Igazgatóság választása. 6. Felugyelőbizottság választása. 7. Neláni indítványok. Az 1926. év január l én a lagok száma 67 volt 955 üzletrésszel. A felügvelőbizoitság állal megvizsgált 1925. évi záró és az ujjáér-tékelt megnyitó mérleg a szövetkezel helyiségében kilüggesztetclt é« megtekinthető. Kell Lclcnye, 192G. évi junius hó 5. napján. 7IU AJC igazgatóság. Indul Indul érkezik TIF 14-60 18-25 1 I Szem. v. ü — 4-25 21 Oyv. M0*)| 11*45 1 13-40 31 Szem. v. 12-35 > 1515 I 17-20 4 j Szem. v. I&261)! 2I«0 2310 1 Gyorsvonatokkal egy tt-III. oszt. köivelkn kocsi Oakk-Wieo. egy l-IL oszt. közvetlen kocsi Zagieb-WÍen S. B. i) Személyvonatokkal egy I—It. oszt. közvetlen kocsi és egy 111. oszt. közvetlen kocsi Nagykanizsa— Pécs. Nogytntnlrsa— Qytk/nyesl viszony Iáiban Önkényesről Indul Nagykanizsáról Gyékényesre indul érkezik NmSSH zsára érkezik I „ Oyv. 550<) I 630 I 1 Oyv. [ 22-10") ÍKÓ ») Gyorsvooa\'okkal egy l-ft ősit és egy Ul. oszt. közveUen kocsi Budapest -Hume, egy l-ll. oszt. és egy III. oszt közvetlen kocsi Budapett-Suszk. Nagykanizsa—Cakovecl (Csáktornya) viszonylatban Nagy kani- Csáktornyáról Indul 1 Oyv. \' 2 Vcgy. v. Sí Szem.v*) 1 Oyv.") 5 Szem. v. zsára ézkeiik * * 1») \': Ii20 720 9-40 11-10 13-00 1232") 140S 18*24 2015 \') Csak VI26-ig bezárólag köilekedik. \') Csak VI/27-tól ke/dve kóilekedik. II Szem. v. 2 Oyv. 3IVegy.v. 4 Oyv. Indul 5ÖSí) 13-45\'3) 1700 2Í30 ■61. Csáktornyára érkezik rTK— 15-28 2»26 010 >) Vonatokkal egy l-ll Budapest—Venezia. tol egy I-l-ltl. oszl. közv. kocsi Budapest-Piurne, egy MI6ko»t <E)\' \'.T1\',.?"1 kojrcllea kocsi Budapesl-VeMimltlU ^{is THeíie. I, egy 1 --II —111- oszt. kózv. kocsi Buda pest-Róma. Veneria, Genova), egy ") Gyorsvonatokkal IOT6. V126-1Ő1, kocsi Budapeat—Vlllach. kocsi Budapeat-Rőma. bezárólag IXr5-ig egy I—11—III. oszt. koz>. 15 métermázsa ZSIR kilónként 26.000 koronáért eladó Tarabó Testvéreknél Kiskanizsa, Polgár- ulca 25. sz. A zsir jóságáért felelősséget vállalunk. „., Hirdetések felvétetnek. ÓVÁSI Az „ACItOXOH" méíes-srnlagos tégy-;ó a szeggel 20 éve váUozslUpuTa világ kgjobn lígylogó)a. Ko^za 1 mé-ler, uélessége 4\',i cm Az ulánzatok egy része 65. mások pedig 75-80 cm. hosszúak és ezek egy része egy centiméterrel keskenyebb. Az .AliROXON-a legnagyobb hőségben Is megtartja 4-6 bélig a fogőképeslégct és nem (olyik le a uaUgról. Az uUruatok kö-zut sok lelotytk és már néhány nap uUn száraz. - Az „AEBOXOH" |obb, de nem drágább, mtnt a silány uUnzal. Követelje leliit uját érdekében sí „AEROXOK" légyfogót. - MlndcnM kapható. — UUnzatot utasítson vissza MAOYAiiORSZáOI fOeUgUSITÓ TOLNAI JÁNOS JENŐ BudspeM. VI.. Szoody-ulca 73. Tele foci: L. 970 - 30. írs\' Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofcubcck Károly). 86. évfolyam, 151. szám Nagykanizsa, 1928 Jullus 9, péntek Ara 1800 k«r»«« POLITIKAI NAPILAP Swknzliaég U UiKtlnU !Ulu KmUidj. ÍOkliaiKStaW; íistaluír-IL fí. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Iptwvrtsaa-trleCsn: N-igykanlrsa 78. lila tJÓ6rc:ési in cjy hirá 30.000 korosa Középút (hl) Mikor a magyar korona grafikonja hanyatt-homlok bukdácsolt lefelé a nemzetközi pénzpiac zürichi szeizmográfján; mikor a legválságosabb stációkat járluk a szűkre hurkolt határok közt a magyar kálvárián, akkor jó sorsunk adott nekünk egy pénzügyminisztert, aki megteremtette az értékálló magyar pénzl és vele megmentette egész gazdaság-politikánkat és rajta nyugvó állatni létünket. Hogy a magyar korona sla-bililása milyen alapokon nyugszik. azt sokszor láttuk azóta: lámpásokon, erőpróbákon, nemzetközi konjunktúrák zür-zava-rában. Ami pénzügyeink terén olyan maradandó alkotásként fűződik Kállay Tibor nevéhez, azt most a politika porondján folytatja, hogy teljes legyen a nagy munka és egy eredőben találkozzék a két nemzet-mentő vállalkozás: a pénz és politika konszolidációján felépüljön ujrá minden, amit rouibadöntöü a megpróbállatá soknak nemzeteket romboló és alkotó viharja. Ebben a viharban, ami inust sem ért végei, csak uj periódusa dul végig Európán és annak egyes országaiban is, — Magyarországot pusztulásra ilélték — azt hittük: legyőzhetetlen hatalmasságok. Csakhogy az első halálosnak szánt döfést kipari-rozta a korona-mentés sikere. S most ugyanaz az ember Állasként vállára vette politikai életünk recsegő boltozatát és megkezdte második nagy müvét: a politikai stabilitás megteremtéséi. Vasárnap a nagy vállalkozás első etappeja zajlik le a beteg ország lázasan lüktető szivében. Kállay Tibor vezetésével hatalmas egységbe forrnak a középutas politika széltagozódott párthívei: Az uj alakulás, klub, párt, akármi lesz a neve, uj időket jelent a magyar politikában. Je-lenll az alkotó politika győzhetetlen egységének léltejövetelét; jelenti a szélsőségek sulyvesz-tését; jelenti a végre megtalált magyar összefogást; jelenti u tisztullabb, emberibb politikai hitvallások előretörését; jelenti | a jelszavakkal szétforgácsolt egy- j ség ujra-ácsolásál; jelenti a magyar nemzeti élet második védő- gátjának, a politikai konszolidációnak a koronáéhoz hasonló rendíthetetlen alapokon való felépítését. Több száz milliárdra rugó közmunka indul meg a jövö héten megkezdték az állami beruházásokat szolgáló összegek kiutalását A minisztertanácsot keddro halasztották Budapeit. julius 8 Teljesen beavatni! helyről nyert értesülésünk szerint a kormány a közeljövőre vonatkozóan nagyarányú gazdisági prognmmot dolgozott ki, amelynek hatása a közgazdasági életünk fellendttlé ében log mutatkozni A rendelkezésre álló *feo millió aranykoronából máris ns^fot\'b osz-szegckel utallak ki a megkezdett beruházási munkálatokra. A költségvetési feleslegből is tekintélyes összegei fordít a kormány beruházási célokra. Az idén a feleslegből szdzhosrmlllió aranykorona jut beruházási célokra. Ez az összeg is jelentékenyen hozzá fog Járu\'nl knzgazd.-liági ételünk talptaállilá-sáltoz. Bud János pénzügyminisztersége tehát eddig százötvenmillió aranykorona hosszúlejáratú hitelt eredményezett. A kormánvctnflk intenciója szerint elmarad a péntekre tervezett minisztertanács melyet a |övőhéire halasztottak. Valószínűleg kedden unják meg a minisztertanácsot, amely jelentős, több száz milliárdra rugó közmunka 3zor.nali megindítását fogja eredményezői. Bud János pénzügyminiszter több napi tartózkodásra vidékié uiazott Politikai botrány Norvégiában A mostani és a régebbi kormányi is hompromitáló leleplezések Egy miniszter visszaélt hivatali hatalmaval Oslo, julius 8 Norvégiában nagy politikai botrány nyomára jouck. A korrupcióba a mostani és a régebbi kormány is b<le van keverve. Egész Noivégia izgalommal és érdeklődéssel tekint a további fejlemények elé. Bergét, az egykori konzervatív koim\'tnv niszlerél hivatali hatalommal való visszaélés mialt törvényszék elé állítják. Bcrgc ellen az a vád, hogy egy banknak, amelyik háror.i héltcl ez-előtt tönkrement, 25 millió svéd ko rónát bocsátott rendelkezésre. A fa- és a f.tszén fnrgalmiadójá-nak revíziója után rgy harmadik közszükségleti cikkre, a húsra kerül a sor. A mészárosok és marha-kereskedők már több városban gyűléseztek ebben az íránybsn s valószinti, hogy néhány héten belül uny a hus, mint a faszén forgalmi-adója tekintelében is dönteni fog a pénzügyminiszter. Húsra és szénre is életbeléptetik az egyfázisú forgalmiadót Ma döntenek a fa és faszén forgalmiadólának mérsékléséről Budapest, jullus 8 | kozóan most folynak a tárgyalások A napokban jelent meg a pénzügy- | részben a pénzügyminisztériumban, miniszter rendelete, mely a liszl- é» j részhen az érdikelségek körében gabonanemüek forgalmi adóját az Most a la- és a faszén forgalmi-érdekeltek kívánságának megíelelóep t adója kerül sorra. Vargha allam-szabályozta Ezzel a rendelettel a j titkárnál már holnap összeülnek az kenyérre életbelépett az egyfázisú étdckeltek. Ezen oz értekezleten forgalmúdé. 1 végleges megállajsodás történik a Még néhány elsőrendű közszltk- j fa- és faszén c^yláztstl forgalmt-séglcll cikk adómérséklésé,-c vonat- ; adójára vonatkozóan. Sztrájk-kölcsönt vesz fel az angol kormány A rendőrség létszámát hétszeresre emelik London, jullus 8 Az alsóház 26!> szavazattal 106 elleniben elfogadta azl a törvényjavaslatot, arntl) 433 000 Iont sterling utólagos hilel igénybevételre hatalmazza fel a kormányt, az általános sztrájkkal kapcsolatban felmerült kiadások fedezésére. A munkáspártnak az összeg leszállítására Irányuló Javaslalát elvetették. A sz\'rák lapisz-latnai arra indították a belügyminiszteri, hogy a londrni rendőrség létszámát az eddigi 8000 tóról 15.000 fóré emelje. a földmivelésügyi miniszter Szekszárdon Pécs, julius 8 (Éjszakul rádióié-lenlés.) Mayer Jinos loldmiveléstlgyi miniszter ma Szekszárdra érkezett Eszterházy Jonó álhmiiikár, a se-leintcnyésziés miniszteri biztosának kíséretében. Az állomáson Jankó főispin és a viios polgármestere fogadták a minisztert, aki Tolnán meg-lekinlcllc a selyemtenyészlésl, majd csütörtökön visszautazott Budapestre. Bacher Emilneuraszténiáa Budapest, julius 8 Kétü profesz-szormecvizsgáltaa fogházban Bacher Emilt. Ncuraszténilt és érelmeszesedést állapított meg Bichcreu, melyről terjedelmes jelentést készített, amit a védők sietve beidtak a vádhatóságnak. Közel száz százalékos ter-znéskárok Ausztriában Bécs, julius 8. Abeétkczó hivatalos Jelentések pontosan megállapil-ják azt a kárt, amelyet a felhőszakadások juniusban Ausztriában előidéztek. Karinthiában, Felsőauszlriá-ban és Nyugatmagyarországon a termés szinte teljesen elpusztult. — Bossint: kerületben kóinltvlnl a termés 40 80 százaléka pusztult cl. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 9 A kismarjai magyar-román „határ-incidens" Debreczcn, julius 8. (Éjszakai rddiójelentés.) Több debreczeni lap a mull héten arról adott hirt, hogy Kismarjánál oláh fegyveres katonák betörlek az ország területére. A deb-rcczeni vámőrparancsnokság, melynek hatáskörébe tartozik Kismarja is, szigorú vizsgálatot folytatott ebben az ügyben és arról hivatalos jelentést adtak ki, mely szerint a megjeleni közlemények semmiben sem felelnek meg a valóságnak. A hivatalos jelentés szerint nem igaz, hogy Kismarjánál román egyenruhás katonák átlépték volna a határt és nem igaz, hogy a csőszt megverték volna és rá több lövési adlak volna le. Katasztráfáiisan zuhan a belga frank. Zürich, julius 8 Ma a belga frank nagyarányú zuhanása volt a valutapiac meglepő eseménye. A brüsszeli kilizetés árfolyama a bérmozgalmak hírére szinte katasztrofálisan zuliant 1320 as árnivóról 12.75-ig. Felhőszakadás Béos éa Budapest között Budapest, julius 8. Bécs és Budapest közötti vonalon ma délután hatalmas felhőszakadás puszlitoll. Délután 4 óra tálban B:cs és Budapest közt megszakadt a telefon-össze-költetés. Ugyanekkor Budapestre is hatalmas zápor zudull nagy égiháború közben. A szovjet-propaganda a Balkánon Miután Moszkva törekvései ugy Aulában, mint Európában hajótörést szenvedtek, ezúttal a Balkánra akarja vetni magát a szovjet-diplomácia. E területen azonban, okulva az eddigi próbákon, nem kommunista propagandát akar folytatni, hanem kizárólag polllikail, amelynek az volna a célja, hogy biztosítsa a balkáni államok függetlenségét és további fejlődésük feltételeit, a szovjet szláv államának protekciója alalt. A valódi cél az, hogy a Balkánon meggyengitse az angol befolyást. A szovjet igyekezete azonban etéren is nagy nehézségekbe ülközik. Jlrató-sxtrájkot készítettek el6 Vágiék Szolnok kördl Szolnak, julius 8. Szolnok körül féktelen Izgatással arató-sztrájkot akartak előidézni a Vági-párt hívei. A munkások feljelentették az izgatókat, kikel a csendőrök letartóztattak. A budapesti Tőzsde díriza-jegyzése Vatatlk U-iritl J«»-l»> tWMMtlH CMVttf. IIISIIU (*•(, IKi-IWl (AVii. rtxorieco rrawii r>. lUO tico Kcoiw tn viuí Ul 139 JU Ül, Uí* 113(11 :*OM41ú l(HZir041 IXH-IMBI uv t i»n IMU-U&\'I iríc-ino l(44t-U7U 1II3I II1IS Irtui\',! rutt hln Itllk naao^ario 11U-S-\'K4-J 11 V>l 1111 124 111 IISO 1110 mii \'St7t 1S44S-1M1S Hlll04tlll0 U41131J I117.VTIS:0 1133 1170 JllJll!lrt cuaia I»I31 1IIB1 HÍ.-TKC IUU 10114 11114 HSU Megindul a vidéki építkezést előmozdító kölcsön-akció A rendelet két héten belOl nyilvánosságra kerül A városok kimaradnak az állami akcióból Budapest, julius 8 Beavalott helyről szerzett információnk szerint a magánépilkezés elősegítésére szolgáló ujabb állami köl-csönakció a legrövidebb időn belől megindul. A tárgyalások már annyira előrehaladott stádiumban vannak, hogy kél héten belül már a vonatkozó rendelet is megjelenik. A magánépilkezési kölcsönből 20 —30 milliárd esik a vidékre és a vidéki építési hitelt a kormány egy összegben a LÁB rendelkezésére bocíá|tja, amely azíitán a felhasználás és kiosztás tekintetében megteszi a további intézkedésekel. A városokban való építkezéseket az állami akció keretéből kizárják, tekintettel arra, hogy a városok külön kölcsöneíkkel bonyolítják le az építkezéseket. Egy üzletet rendszeresen fosztogattak az alkalmazottai Heglévő és elbocsátolt alkalmazottak bűnszövetkezete - Öt kereskedősegédet őrizetbe vettek - Mikor a főnök fizet rá a kereskedő-segéd szerelmére Nagykanizsa, Juliul 8 j Ismeretlen tettes ellen lett felje- ; lenlést a nagykanizsai rendőrkapitányságon Elchner Sándor kereskedő. Elmondotta, hogy az üzletében lévő árukat hosszabb Ideje nagy mértékben dézsmál|ák és kérte a nyomozás megindítását. A nyomozás során egy egész bűnszövetkezetet sikerült leleplezni. Ezek közül öt kereskedősegédet máris őrizetbe veitek. Közülük három a cég jelenlegi, kettő pedig volt alkalmazottja. Mindnyájuknál alapos házkutatást tartottak s ezalkatomma! egész áruraktárt talállak lakásaikon, a még nem értékesített, az üzletből ellopott árukból. A rengeleg .dugáruról" pontos legyzéket vettek feL Vao abban 5 vég szalag, 3 vég hímzés és minden elképzelhelő méler- és darabáru, gallér, nyakkendő, kesztyű, sapka, selyemkendő, fogkefe, fésll, szappan és hogy az élelmes ifjak életkorára is következtetni lehessen: kellő számú zsebkendő. Sőt az egyik (az öt közül ugy látszik a legelőrelátóbb) még kis gyermektrikókat is tartott saját házi-raktárán. A jegyzékbe vett tárgyakból egy kis üzletet nyithatna egy szerény igényű ember. Ezen kivül természetesen az összelopkodott cikkek nagy részét már értékesítették, eladták és — hogy a rideg üzleti számitáson kivül egy kis pikáns\'háltere is tegyen a dolognak — egyik-másikuk magánraktára gazdag leltLából látta el ajándékokkal szive hölgyéi is. Mind az öten őrizetben vannak, a nyomozás tovább folyik. Egy asszony csecsemőiével karján a vonat elé akarta magát vetni a kiskanizsai sorompónál Elhagyta az ara és emiatt akart meghalni - Az otolsó percben rántották el a tehervonat elől — Izgalmas dulakodás a síneken a makacs öngyilkosjelölttel Nagykanizsa, Juliul 8 | Borzalmas öngyilkosságot akadályoztak meg tegnap este fél tizóra-kor a kiskanizsai vasúti sorompótól néhány száz lépésnyire. A Magyar Erdőbirtokosok fatelepének éjjeli őre a tegnap este kilenc és fél tízóra között a fatelep mentén húzódó vasúti vágány melleit egy egyszerűbb asszonyt vett észre, aki szomorúan neki voll támaszkodva egy villanypóznának és kar-ján csecsemőjét szorongatta. Az éjjeli őrnek gyanús voll a szokatlan helyen és időben álldogáló asszony. Odament hál hozzá és megkérdezte, kire vár és mi dolga ott. Az asz-szony sirni kezdett és elcsukló hangon vallotta be, hogy gyermekével együtt öngyilkosságot akar elkövetni és és a féltíz órakor Nagykanizsáról Szombathely felé haladó tehervonat elé veti magái. A megrémült éjjeli őr tudván, hogy a jelzett vonal jöveteléig már nem sok Idő van, meg- próbálta, hogy az asszonyt végzetes szándékától eltérítse. Lelkére akart beszélni, majd mikor látta, hogy nem blr az asszonnyal, aki folyton azt hangoztatta, hogy elpusztítja magát gyermekével együtt, berohant a telepre és telefonált a rendőrség központi ügyeletére, ahonnan több rendőr futva meni a fatelephez. — Éppen az utolsó percekbon érkeztek, mert a tehervonat félelmetes sustorgása az állomás felől hallatszott és lámpái vésztjóslóan fényiét-tek a sötét éjszakában. Az asszony még mindig azon a helyen állott és a rendőrök szép, szavára sem akar! lelenni arról, hogy a vonat elé vesse magái. A rendőrök azonban nem sokat teketóriáztak, mert a vonat már néhány száz mélcrnyire voll csak, megfogták az asszonyt és erőszakkal elrántották a vonat elől. Ez sem meni olyan simán, mert a makacs öngyilkosjd llt alig pár hónapos csecsemőjét erő- sen magához szorítva, szinte dulakodott a rendőrökkel, hogy hagyják őt meghalni. Ezután bekísérték a rendőrségre, ahol kihallgatták. Munkatársunk még a késő esli órákban megtudta, hogy a szerencsétlen asszony borzalmas teltét állítólag amiatt akarta elkövetni. hogy az ura már ötödik hónapja elhagyta. Kiderült, hogy még egy kétéves gyermekét egy ismerősére bizta, a kicsiny, alig néhány hónapos gyermekével pedig együtt akart a rettenetes halálba menekülni. firdekes, hogy egy nappal ezelőtt egy nagykanizsai asszony ugyanezen a módon kisérett meg öngyilkosságot és ugyanilyen körülmények közi sikerült ót is megmenteni az éleinek. Egy kereskedő-segéd halálos fürdése a Zalában A megáradt folyó egyik örvénye elkapta és elnyelte — A holttestet még nem tndták kilógni — A Zala első áldozata a fürdóidényben Zalaegerszag, Juliul S A |obb napok jöttével megindult fürdés ujabb áldozatot követelt ma-gának Zalaegerszegen, egy alig tizenhat esztendős ilju személyében. Ez a szomorú tragédia is intő például szolgáljon különösen Szoknak, akik a fürdési bravúrnak tekintik és nem egy esetben életükkel fizetik meg vakmerőségüket — A viz talán még a tűznél is veszedelmesebb elem. Ha okos, meggondolt ember fekszik belé, lágyan simogatja hős hullámaival, de ha szeleburdi ifjuember dobja magát a habokba, a tátongó örvény láthatatlan hínárja elkapja és míg élei van benne nem engedi el magától. Még akkor Is napok multán adja vissza családnak, vagy hozzátartozóinak. A hőség elől a Zalába. Horváth Ferenc tizenhatéves kereskedősegéd, aki csak nemrég szabadult fel Zalaegerszegen, tegnap délután négy órakor fürödni meni a sportpálya melletti Zala szabad-fürdőbe. Mikor már majdnem egy óráig fürdőit, mind merészebb leli és mélyebben ment be a különben is megáradt Zalába, mely vészesen örvénylett. Néhány fürdőző társa óva intette, hogy ne menjen a veszedelmes helyre, azonban Horválh nem fogadott szót és beljebb ment. Az örvény áldozata. Egyszerre észrevellék, hogy a kavargó örvény elnyelte Horválhot és nem bukik fel löbbé a vizszinre. A bátrabbak közül többen beúsztak a szerencsétlen fiu után, de eredménytelenül. A lizenhatéves keres-kedősegéd belepusztult a vízbe. A halálhír nagy lömeget gyüjlölt oda, akik keresni kezdték a holttestet a Kismalomnál is, de nem bírlak nyomára jutni. Valószínű, hogy a hulla a sebes folyású Zalában lesodródott és a parton a fagyokérben fenn akadt. A -szerencsétlenség helyén a késő esli órákig leslék a vizet, hogy nem-e dobja ki a keres-kedösegéd holttestéi, de ez ideig nem látták feltűnni sehol. 1926 julius 9 ZALAI KÖZLÖNY üj rendszabályok a kanizsai „strandon" lem kell többé háziállatokkal együtt íuródni a Principálisban - A rendőr-lég Nagykanizsa fürdó-problémája érdekében Nagykanizsa, Julius 8 Ma ugyan megint csak az ég gondoskodott a mindennapi hideg zuhanyunkról, mégis mivel egy teljes 24 óra már elmúlt csö nélkül, teljes joggal merül fel a gondolat: hol fog|uk tikkasztó meleg nyári napokon meg-fttröszleni egy kis szabad viz után sóvárgó tagjainkat. Vasárnaponként elmehetünk a Ba-latonra olcsó Jeggyel, de a hét hat másik napján a városi lakosság nagy tömegeinek ez nem kielégítő megoldás akkor, mikor Zalaegerszegen, Kaposvárott és Szombathelyen strandfürdő és uszodák, Nagykanizsán pedig egyik sem áll a közönség rendelkezésére. Mindezektől eltekintve is szükség van egy ingyen lardőre, mert 30 000 ember közt egészen biztosan van 15.000 olyan, akinek még az u-zoda Is drága szórakozást jelentene. A nagykanizsai rendőrkapitányság Jól látva, hogy a mindennapi nyári lüidis érdekében terveken és felszólalásokon kívül egyéb nem történik városunkban, az egyetlen tehetőséget, a Principálisban való fürdést Igyekszik ugy szabályozni, hogy legalább olt lehessen emberi módon fűiödni. Evégből kijelöl a rendőrség kél szakaszt a Principálison, az egyiket felnőttek, a másikat gyermekek fürdőzésére. Ezeken .1 helyeken állatokat a vizbe hajtani, kocsikat mosni sth. nem szabad. Ennél a kijelölésnél közcrkölcsiségi és lesti biztonsági szempontok jönnek figyelembe, igy nem fognak a gyermekek az esetleg vcszétyejsó válbaló zsilip körül fürödni és ruhátlan legények sem rémisztgetik a forgalmas kiskanizsai utón járó-kelőket. A rendőiség eljár a városnál, hogy > fürdésre kijelölt helyeket jelzőtáblával lássák cl. A hatósági rendele-let még c hónap 15-ig ki fogják hirdetni. EzOgybcn a rendőrség legnap dél-«\'án már helyszini szemlét is larlclt a Principális parton, hogy a lürdő-zésre legalkalmasabb helyeket kijelölje. t Ennek a rendelkezésnek csak egy nagy hibája vau: hogy nem évekkel ezelőtt történt. Évekig keltett együtt fürödniök az embereknek a kiskanizsai gardasági udvarok négy- és kétlábú lakóival, mig ez a Kolumbus-tojása megszületett. Pálfy bankári a Balatonban keresik Siófoknál A kalapját állítólag megtalálták a parton - Azt hiszik, hogy a hatóságok félrevezetésére terjesztik ezt a hírt Budapest, jullus S A megszökött Pálfy bankár után a delcktivek egész raja nyomor. Egyes verziók szerint megállapították volna azt is, hogy a megszökött bankár Budapestről Siófokra utazott és családját meglátogatta, majd a Balatonba ugrott. Allitólag kalapját megtalálták a parton. A hitelezők ezzel szemben azt állítják, hogy az egész balalom öngyilkosság csak mese és arravaló, bogy Pálfy ahalóságokatfélre vezesse. Séta a nagykanizsai hetipiacon Az esőzések az utóbbi évek legnagyobb zöldség termését adták Általános olcsóság gyümölcsben és főzelékfélékben — A húsárak indokolatlanul magasak — Sok a lefölözött tej — A kofa és az inasgyerekek ,.értekezése" a körte felett Nagykanizsa, Jullus 8 Három nap óta megváltozott az időjárás és a már-már katasztrófális esőzéseket forró juliusi napok váltották fel. Megállapítható azonban, hogy amíg a határban levő vetéseknek n temérdek csapadék ártott és nem egy helyen fellépett a rozsda, ugyanakkor a kerti vetemények és gyümölcsiák fejlődését pillanatra sem akasztotta meg, sót lehet mondani, különösen a zöldségféléknek oly jól lelt az cső, hogy évek óta nem, voll ilyen bő hozam a hetipiacokra, mint most egy pár nap óla. A szerdai és pénteki hetivásárok oly nagyarányuak, hogy ha néhány mutatványos bódét felállítanának és duda, meg sipszó vegyülne a piaci lármába, azt Itihelnők, hogy országos vásár van. Nem is panaszkodnak háziasszonyaink, de még inkább nagy a boldogságuk, hogy a .mit is főzzek ma" gondját! elűzi mesz-szire a piac bősége és nagy kiná-la\'a. Az sem ulolsó dolog, hogy az esőzések milyen halással vannak az árak alakulására. Tapasztalatok alap-ján észlelhető, hogy a rengeteg zöld-séglermés meghozta a természetesen szükségszerű árlemorzsolódást és feliün) olcsóságról beszélni a főzelékfélékéi Illetőleg, nem túlzás. A kiskanizsai termelők maguk mondják, hogy ami kárt telt az eső a vetésekben, aztjnajd mind behozza a zöldség termelés, amely évek óta nem volt ilyen szép, mint az idén. Hiszen budapesti hivatalos jelenlés alapján megírhatjuk, hogy Magyarországból a mai napig az idei termésből húszmillió aranykorona ér-lékü zöldséget és korai gyümölcsöt szállítónak külföldre. Ez a hatalmas összeg pedig minden nappal egyre nő és a hetekben meginduló kecskeméti németországi barack export óriási külföldi valutát eredményez az ország agrár társadalmának. • Ezen kis áttekintés után megpróbáljuk a nagykanizsai hetivásár mozzanatait egy színes képben bemutatni Háziasszonyok öröme. Korán reggel, mikor alig nyitotta ki szemét az álmos város, a kiskanizsai sorompók felől már egyre zörögnek a szekerek, melyek gyümölccsel és zöldséggel megrakottan igyekeznek az Erzsébet-térre. A hét órakor kimenő háziasszony már hatalmas piacot talál\' készen és tiz- lizenöl soron végig csak zöldséggel kínálják a kiskanizsai polgárasszonyok. Ehhez még jönnek a lejárusok, külön a gyümölcsösök és a baromfi-piacon ezernyi csipogó szárnyas, liba, nagyszáj|al hápogó kacsa. A tegnapi ebédulán jött lőzési gond, hogy hát ma mit is főzzek? egy kettőre eloszlik és a háziasszony kosara rövid óra leforgása alatt ugy megtelik, hogy vivője ugyancsak beleizzad a nehéz teherbe. Ám mig a kosárba mind belekerül a sok friss zöldség, meg egyéb földi Jók, a lakarékos háziasszony nem sajnál|a a szót és a fáradságot és alkuszik mindenre, amit vesz. Ha az árus ezer koronára tart valamit, ez nem azt jelenti, hogy ő csakugyan annyit is akar érte kapni. Annyit csak kér és a háziasszony ügyesen lealkuszik belőle pár száz koronát, néha a felére is. Magában örvend, hogy sikeröli megint az előirányzott konyhapénzből valamicskéi megspórolni, az árusasszony azonban míg jobban örvend, mert tudatában van annak, hogy 6 csak azért takstátla annyira áruját, hogy ha alkutznak ludjon le is engedni belőle. Bábeli zűrzavar a baromfi-piacon. legnagyobb zaj és lárma a baromfipiacon van. Ilt folyik a legnagyobb alkudozás. A szegény sok pár összekötözött csirke ötvenszer Is gazdái cserél az eladó és vevő közölt mig megtudnak egyezni. Nagyobbfalta csirke párja 30 ezer, kisebbé 20—25 ezer korona. Keletje nagy van. Vissza semmit sem visz az árus. Az az egy kílogás lehelő állalvédelmi szempontból, hogy az eladók egísz délelőttökön nem adnak a szerencsétlen baromfiaknak egy csöpp vizel és igy azok 10— U óra felé már laukadtan lógatják fejeket és tálintanak nagyokat a a gyptrő szomjúság miatt. Elsősorban a libák libegnek szinte tempóba és és mozgatják sárga csőrüket, mini egy háromezerkoronás kereplő. Olcsósági hullám Egy kis körséta után visszatérve a zöldség piacra, kellemesen lepi rrcg az embert az árak olcsósága, ami csak az esőnek köszönhető. UJ burgonyát két-három személyre valót SELYEM-UJDONSAGOK == legjutányosabban === singernel Alapítási év I8C0. Központ Szálló épületében. Telefonszáma 163. 7ALA1 K02L0NY íaaü jnBns 9. ezer koronáért lehel venni. Zöldbabul a legjobb fsjtAt szintén két-három ezerért egész rakást. C«k Itt a piacon tudjuk meg, hogy az általunk oly nagyon lenézett és semmire sem becsült száz koronásnak milyen értéke van. Négy ötszáz koronáért leves zöldségei, hagymái stb. lehet vásárolni. Egy liter szemelt zöldborsó valóságos olcsósági hullám árban ezer korona. A gyümölcs piacon, a cseresznye már végét |ár|a. Ara emelkedőben van. Ellenben megjött a primőrök közül a sirga barack, ami még egy kissé drága mulatság kilónként tizenölezer koronáért. Apró körte, édes alma bővlvcl egész szekér sorfallal. Kilónként négy-Olezer. A húspiacon azonban nem kiclégitó a helyzet, meri a zöldség-félék lényeges olcsóbbodásával, nem állanak arányban a húsárak. A két-három ezer koronás fejeskáposztához sehogysem vág a 24—30 ezres sertéshús. A szépen megépített husszékekben már nincs annyi belátás, mint a puszta földön áruló termelőkben. Remélhető azonban, hogy az araiás után a nagy terménygazdasági forgalom megindultával Itt Is megváltozik a helyzet és a még mindig igen drága hus lejjebb száll. A tejpiacon szintén nagy bőség van ugy lejben, mint tejtermékekben. Az árakkal itt nem volna baj, csak az okoz sok bosszúságot háziasszonyainknak, hogy a legtöbb lej letölözöllen kerül piacra. Ezzel magyarázható, hogy olyan sok tejfel van a piacon. Egy rókáról két bőrt nyúznak a lejárusok. A tejhamisilásolut szigorúan büntetik, jó volna ezzel rzemben, ha kategorizálnák a tejet és ugyancsak bOntjtés terhe mellett elrendelnék, hogy lefölözött tejet, nem lehet egyforma árban eladni a le nem fOKK zött tejjel. Egy ilyen rendelkezés határtalan örömet váltana a vásárló közönségből. • Az alábbi kis történet e sorok Írójának szemeláttára játszódott le a szerdai hetipiacon. A gyümölcsárus kofák során megáll két inasgyerek. Ravaszkodnak, sug-dolódzrrak és sanda pillantásokat vetnek a kosarakban felhalmozott körUkic. Egyik előbbre lép és megkérdi az asszonyi: — Néni, hogy a körte ? Az asszony nyilván ismeri már a „kuncsaftjait\', mert hátra nyúl és botot vesz elő. — Eltakarodtok innen mindjárt í — kiált rájuk és meglobogtatja kezében a botol. A két kölyök összevihog és szaporán odébb áll. A kofa hangosan magyarázza: — Kérem, nagy svibákok ezek. Ide Jönnek, aztán antlg az egyik kérdezősködik, a má ik lop. limercm már ókéi jél. De ók is ismernek, mert nem nagyon maradnak, Ua látják, hogy hátra nyúlok a botért. , Félóra múlva a piacról jövet találkozunk a két gézengúz kölyökkel a Centrát előtt. Tele a zsebük körtével és jó étvággyal majszolják a cir-kálásuk .gyümölcséi*. NAPI HÍREK ■APIREMD Julius 9, péntek j Római katollkufc: Veronika %i. \\\'« ■ t tentánn: Lukréda Izraelita: Tcm. hó 27. J Nap k«: rc^vcl 4 óia 12 perckor. \'■ détutJn 7 ór. nyugszik c r óra 58 perckor. Kongresszust tartanak az európai kisebbségek Egy-egy maroknyi nemzet részvétele mint világpolitikai Ionlosságn kérdés. A frlezek is katalsnok képviselete, ■a kezdik meg az elikészitó tanácskozásokat Bécs, julius 8 (A Zalai Közlöny bécsi tudóstlójától.) Az európai nemzeti kisebbségek kongresszusát előkészítő bizottság pénteken kezdi meg tanácskor zásait Teplilz-Schtlnauban. Ez lesz az első ilyen irányú konferencia. A napirenden különbözó határozati javaslatok és a kisebbségi kérdésről szóló jelentések szerepelnek. A teljes ülés, a kongresszus helye valószínűleg Oenf lesz és augusztus végén lógják megtartani. A teplilz cchönaui előkészítő ülés különbözó nehéz kérdésekkel fog foglalkozni. Az összehívás óla ugyanis különböző komplikációk keletkeztek. Főként az a kérdés fog hosszas vitára alkalmat adni, hogy kl jogosult a kongresszuson való részvételre. A legkisebb nemzetek ugyanis olyan sok képviselőt jelentettek be, hogy lehetetlen ennyi résztvevővel komolyan tárgyalni. Így például nem világos, hogy a friezek milyen Jogon kövelelnek képviseletet a kongresz-szuson. Az olyan kisebbségek száma, amelyeknek hozzátartozóit kezeink ujjain számolhatjuk össze, igen nagy. A kalalónlal nemzeti kisebbség Spanyolországban is delegátusokat akar küldeni. Ezek a kérdések igen kényesekés nagy megfontolást Igényelnek, mivel például a katalónial kisebbség részvétele a kongresszuson kiváltásé a spanyol kormány bnrag-Ját, aminek következtében Spanyolom ág .a NépszevMXp.tMraijOv&Mitt klubbsévdlciRs nwcMrlM inu-t sitana. Uxyanrz áll más ikonná-: \'biinia rendőrség a nyomozást Pető — Éjszakai hírszolgálatunk a tegnap esll zivatarok folytán beállott rádiózavarok miatt elmaradt. — Városi közgyűlés. Nagykanizsa város képviselő leslülete a Jövő hélen, valós:inüleg csülörlök délután rendes közgyűlést tart dr. Krátky Islván polgármeslerhclyeltcs elnöklete alatt, amelyen több sürgős tárgypont kerül tárgyalás alá. — Halálozás. Súlyos csapás érte dr. Vegeit La|os KisbárapJIi község esperes-pltblnosil és Vegek Károly nagykanizsai reálgimnázium tanárt. Édes atyjuk, id. Vcgele Lsjos, ki a Jól megszolgált s becsüleltet kiérdemelt nyugalom éveil fiánál Kisbár-apáion töltötte, életének 75 ik évében hosszas szenvedés után f. hó 4-én meghall. Halálát özvegyén és: hét gyermekén kivül kiterjedt rokonsága gyászolli. — Egy nagykanizsai rendőr megdicsérése. A m. kir. rendőrség szombathelyi kerületének főkapitánya Gerencsér József m. kir. rendőrt azért, mert 1926. évi június hó4 en Nagykanizsán a Fő-ul felé erős váglában haladó 2 kocsiba fogott gazdátlan lovat tcstt épségének veszélyeztetésével megfékezte, megdicsérte. — Evangélikus esperesbelktj-tis Szentantalfán. Zalai Evangélikus Egyházmegye a jövő hél csütörtökjén, 15-én, tartja a balatonfüredi Járásbeli Szenlantalfán évi rendes közgyűléséi. Ez alkalommal iktatják be esperes! hivatalába Nagy Lajos szentantalfai lelkészt, akit egyhangúlag választottak meg esperessé. — A besurranó tolvajt átadták az Ogészségnek. Amint tegnapi számunkban tnegirluk, a Nagykanizsán elfogott szombathelyi besurranó tolvaj, Pető! János, beismerte az összes szombathelyi éjjeli lolva|-lásokat, sőt egy olyan esetet is bevallott, amiről a rendőrségnek nem volt tudomása, mivel [a károsult az ellopott érték csekély voltára való tekintettel nciu telt feljelentési. Miután igy a nyomozásnak ez a része b-kj\'vfidötl. a ?7.\')tnbatb«lyi-rrndör. .. K Pető\' Jánost tcgmpi átidta\'azi U|#tszséguek.To7ábi folyatja a ou- sebbségi kongresszus előtt a zsidó kisebbségek Londonban külön előkészítő konfetvacfámlógnak \'Összejönni. nyolcra.is. SK^.\' felküídiékaz o«z*»H — Meghalt Varga Vendel tolt városi rendőr. A régi Nagykanizsáink egy liptkus alakja költözött 1 el az élők sorából Varga Vendel-halálával. Jóformán mindenki ismerte a volt városi rendőr;, ki tOrzsőrmes-leri rangban szolgált\'» még öt évig volt az államrendőrség kötelékében is, hol mint polgári ruhás nyomozó teljesített sok jó szolgálatot s csak nemrégen vonult nyugalomba. Varga Vendet tegnap reggel csendcsen ilt hagyta a földi posztot. — Az Iparostanonclskolal rajz-tcrcm-kérdés megoldásé. Megírtuk, hogy a város az iparostanonc-iskola kérdését ugy rendezte ideiglenesen, hogy a régi gimnázium egy épületébe helyezte, ahol az elemi iskola nyert elhelyezési. Ez az elhelyezés azonban szintén sok kívánni valót hágy — mert koránlsem fedezi a szükséges termeket Főleg rajz-termekbon van hiány. Az iparostanonciskola igazgatójának és a felügyelő bizottság egyik képvlsdőjé.-nek intervenciójá-a bizottság ment ki a helyszínére, hogy a személyes tapasztalatok álapjín meghozza véleményét és végleges döntését o kérdés mikénti megoldására vonatkozólag. A bizottságnak az voll az álláspontja, hogy sem a pajtának átalakításával, sem az épület egy emelel ríhuzásAval nem lehel a kérdést meg-oldini, mivel az egész iparostanonc-iskolal kérdés is csak ideiglenes megoldási nyert |dcnlegi elhelyezésére, amíg megfeldó épület emelésével végleges megoldási nem nyer a nagykanizsai iparoslanoncískola, a város a Rozgonyl-utcai elemi iskola egy tantermét bocsálja rendelkezésére az iparostanonciskola igazgatójának, hogy azokat rajzterem céljaira felhasználhassa. A Hz méter hosszú tantermei ketté fogják válaszlani és két leánytanonciskolának egy-egy rajzteremmé alakitanl. Ezzel az Ipa-tostanonciskola problémála néhány hélre Ismét lekerül a napirendről, azonban végleges nyirgvópotot csak akkor log elérni, ha a modern pedagógiának megfelelő hajlékot épil a folyton növekvő és bővülő iparosla-nonriskolának. = Az autóvezetői tanfolyam 10-én, szombaton este 7 orakor az Ipartestület tanácstermében megkezdődik, ahol egyidejűleg a beiratkozás és a hallgatók kívánsága szerinti Időbeosztás is megtörténik. — Az alkalmazottakat tarW mankawlókv:tetfáHuok tsVekik háztartást alkalmazoli^fát tarl««ak —a jövő hét lolyaintn\'OkveltOiUl jeles szeir.élyBzonossápfáaakás rtőéttiénclM kezzmek a városi sdóHUBtalnál (»*-kiéaüéséiv. Uiilenyowtottn velük) Fonyó Mihály és Társa kbtoii-. szóéit. »> dkausuiatot . A I t p ■ I < 1>_-_ Nöl, férfi és gyermek fQrdótricottok és clrrtf 111 rrtflecrstfl triók. Férfi fehér és színes npucsingck és alsónadrágok, ürnyök és botok. Nugy választék kötött Jumpcr, mellény es kábátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. bűnügyi nyilvántartó hivatalnak. — Vesztérc Jfllt Nagykanizsára. Szabó Sjndorné\'.szout Hnrvátb Erzsébet 24 éves-elvitt asszony, aki a házasság kötelékeit a rcudóri fel -agyelMet cserélte fel, nemrégiben Nixyka:ihsSr»\'é*«eiti«z egyik éjszakai mulaiOhétJr*.\' Tegnap buda-pi\'sti nyi>mozílcvél alapján előállítónak a rendőrségre, honnét az ügyészségre kisérték. rosta*, I. emckt.Waitáestrci.iytz alkalmazottakat nyilvántartó ivek\'ál-vétele végett. (Darabja 2000 kor.) A munkaadók ellenőrzése augusztus l-löl megindul és akinek nyilvUu-lartása nincs rendben, az adó\'Ötvenszeresével lesz büntetve. l--\' Díjmentes oktatást ad vetőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens lanlolyamainaSinger-vanógéprésiiv.-. társaság. Figyeljen miilta-kérzitn* 1 nyelükre kirakatainkban. 1928 lollm 9_ _ Levente-versenyek Nagyka-nlzatáaa. A lolyó hó 18 án Itlolyla-uiaíidú |árásl levenleve«rnyre nagytan (olynak az dőkésiüldek. — A Nagykanizsa város levente-versenye augusztus 1-én lesz a városi testnevelési bizottság rendezésében, a cser-késiek, a nigykaoirsai és kisksní-2sji leventék részére. = Vasárnap délután 2 órától tekeverseny • Magyar Királyban. — Nyesemény: egy motorkerékpár. _ Megmérgezte magát. Lete-nyitói jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : Busa Károlyné siemenyti pot-git-is szuny tegnap megmérgezte magát. A Idényei |árási orvos gyornor-mosást alkalmazott. így az asszonyi sikerült megmenteni az életűek. Az ongytltossigi kísérlet oka családi viszálykodás. = A nagykanizsai „Hangya" |0,„ szövetkezet (elszámolását d- baíuózván. éltesiti a n. é. kózönsé-hoffv a raktáron levó összes f,"is-és rövidáruk mélyen leszállított áron kiárusiitanaak. _ Jelentkezés levente lfj. ok-Utói taololyamra. Tsnilók, Jegy-tók hivatalnokok, gazdatisztek a megteleló képzettséggel bírók levtnti |l|. oktatói tantotyamii «KS jeieat-kezésre (elvétetnek. - A tanlolyara lolyó hó 15-én délelóil 7 órakor kez-dódik a Zrinyi sportpályán s lolyó hón 30-án végződik. A hallgatók a lantosam 16 aapus tartamára Ja-kist, étkezést, sapi pótdíjat kapnak l a unioiyam v^yiécl a testnevelési bizottság .6m<Ut mellett, mint ll|uságl oktatókat alkalmazza ókd. Levente foglalkozási idó vasárnaponként délelőtt lO tól 12 óráig és havonta egy vasárnap vagy ünnepnap délután tórténő kirándulás. Jelentkezés és részletek megbeszélése a város testnevelési vezetőjénél: Nagykanizsa, városháza, II. emeld, 28. ajtó, lolyó hó U-ig bezárólag délelőtt 10 órától l-ig. = Scbwarcz Dezsó harisnyái a legjobbak. — Kirándulók el ne mulasszák, lényképezőgépet magukkal vinni, már 90.000 koronáért vásárolható, (riss lényképező lemezek, vegyszerek, papírok kaphatók Szabó Antal sport-Qzldébcn. — Balatonalmádiban is lesz cserit ész táborozás. Balatonalmádiban Move cserkésznagytáborozás ké-«0L A cserkésztábort a kormányzó Is meg fogja szemlélni. — Nagykanizsaiak találkozó hdye Waltei Ferencné áruházában Hévizfürdjaa. ZALAI KÖZLÖNY — Elítélték a cigányt csavargásért. A nagykanizsai |arás fősről- ^bíróságának rendőri bOntetőhirája nyolcnapi elzárásra ítélte Kolompár János bánokszentgyörgyi cigányt tiltott csavargásért és közveszélyes rpunkakeruléséérl. — Elveszett Folyó hé 7-én délután 6 és 7 óra között a Csenge/y-uton elveszett egy kölök farkaskutya. Megtaláló vagy nyomravezető illó jutalom ellenében adja be Weiszfeld és Fischer cégnél. — Országos zarándoklás Assisibe és Rómába. Az Országos Katolikus Szövetség a Ferences, Kapucinus és a Minorita rendek közreműködése mellett Szent Ferenc halála VII. centenáriumává kapcsolatos ünnepségeinek alkalmából Assisibe és Rómába Virág Ferenc pécsi püspök tőpászlori vezetésével augusztus 24-én országos nemzeti zarándoklást rendez. A zarándoklás programja a következő: Indulás augusztus 24-én, útirány: Budapest Nagykanizsa, Triesl, Bologna, Firenze, Arezzó, Bibblena, Alverna, Assisi, Róma, a visszau\'ban Pádua, Velence, Trieszt, Budapest. Visszaérkezés szemptember 5-én. Részvételi dijak: Ili. osztályon 3,500000 korona, II. osztályon 5,000.000 korona. Jelentkezési határidő augusztus 10-ike. A részvéteit dijak három egyenlő részletben fizethetők. Jelentkezéseket elfogad és részletes felvilágosítást ad az Országos Katolikus Szövetség Budapest, IV, Ferenciektere 7. III. lépcső Kem. 8. és a Ferences Közlöny^szerkesztősége, Budapest, Margll-körut 23. A ZALAI KÖZLÖNY kapható KttitlMlyM I • íZíUI MM\'f kuachtoauitttn. Kí.l.lH|r-«it« IS Mim SSrtKÍRaoSUri\'—.unlwsutas - iu£t tfoají,I,b4íJibia. Sorári llt.tl.lt*>.! ■KftW""^ háltua ti k6ic*enl£«r*U>itii> III lIlMiaJM llf ti " i r.k.ttat st«ao» Hln\' uiSiPMtik tUl.IoaMrt.jMa I ,i itwi. j.n4iaii«k.akiaa«ii RÁDIÓJIÖSOB Jullus 9 (pintek) Budapest (560) t) e. 9J0. II ti 1 l 3 : Hirek. kóigaidaság. S: At Kmberré-delmi Kiallita. elóa&saorotala. Cslllély Andráa dt. díjtUna. 5.30: Az Operaház zenekarából alakult kamarazenekar hangversenye. 7: .A májusta" novella l\'U é« felolvassa: (Ibernvik Rita. 7.15: Németh Itiwka magyar nótákat játszik zongorán. 8 30: Klasszikus operettária és Uuert est. Bíc. (531 és 582.5) I). u. 4.15: Hang. verseny. 3: Béeat szerzfik estje a Butg-gattenból kóiretitve. Berlin 1504 és 5711 D. u. 5.30: Rubin-steln- Csajkovszki hangverseny, iJO: Klóadás > deainfekctóról 830: tlrahms-eat. Prága (3^8) D. u <30- 5.30: llcngvet-seny. 7: Német leadás. 8.02: Zenekari hangverseny. 10: Tánczene Róma (125) 1). u. 5:llirek, IO<jule,5.40: Jattban,I RIO: Hangverseny. Időjárás A nagykanizsai rneleorologlsl m«- n,,,i6 jel.-ntise:CsfltöftflWe a Aömerrfí• IrT Reggel 7 itako, +208, délután 2 érakor +363. esl< tl ót.kor +20. ftlMzet Reggel és (kiben kevésbW tiszti, este teljesen borult Stfltrjnr Reggel éa délben Északkelet, este bszaknjiigali szél. A Meteorológiai Intézet |elentít« ue- rint jobbára borult Idí. tok helyllu esővel. vagy zivatarral. később némi hósallye-dcii valószínű r.nM.SalaMI>r<> i V»kí Jó.mWUI í.u r JX\\ Kii. roa i UiI «tWi ^ üt"""- = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hirsch is fzegő cégnél. — Vitorlás versen* Baiatonlfl-reden. A Balaloni .Vadít Klub Jut. 18-án, vasárnap, Balatonfüreden, vitorlás versenyt és ezzel kapcsolatban sporűnnepélyt rendez. Este 9 órakor táncmulatság a Grandé Hotelben. Julius 19-toI 2!-ig a klub vitorlás versenyeit folytatólagosan Tihanyban rendezi. _ Tennlsz-vírteny(dCtl rakftt,. jét hurozlassa meg V\'JfdEndmillat-1 szertárában. Kő-ut 14. — Megszüntetik > zalaszcnt-ivánl postahivatalt. Zalaszentivá-non a poslahivatal helyiségét és a postamester lakását a lul jdonos a lakáslelsrabadilásra való hlvalkozás-ial november elsejére leimondotta. A pécs. postaigazgatóság erre leirt a községhez, hogy a felmondási idő tclártára gondoskodjék a postahivatal és postamester részére megfelelő helyiségről, elenkezö esetben kénytelen lesz november dsejéte a postahivatalt megszüntetni. = Schwarcz Dezső cégnél url és női divatárukban legszolldibb kiszolgálás. Irodalomjjlüvészet Irodalmi botrány Viktor Hugő körDI Maurice Paleologue, Franciaországnak voll szentpétervári nagy-kövde nem csupán merooár|aival szerzett magáruk a modern Irancia irodalomban nevet; talán még nagyobb és kínosabb feltűnést keltett az a kis |egyzóköoyv, amelyet évtizedek óta örizdt az tróasz\'ala fiók-Iában. Ezt a legyzőkönyvet Sainle Bouve, a francia Irodalmi kritika nagymestere vczdle évtizedeken keresztül és ebbe a titkos lüzeibe jegyezte bele pontosan mindazt a gyilkos, Irónikus, szatirikus ellenvéleményt, amelyet a nyilvánosság számára írott kritikáiban agyondicsért kortársairól magában és maga számára alkotott. ,„, , Pokoli gúnnyal zsigerezl kl Chale-•uhriJtnd Owge Sand-ot Balzac ol, Dumas l, Oaulier-t és lóként Viktor Hugót, akivel irodalmi nézel elté.é sen kívül egyébként Is összeakadt a szekere rúdja lévén, hogy Viktor Bugó neje, Adélé Foucher és Sainl Beuve között nem egészen plátói és nem egészen irodalmi barátság fejlődőit kl. Párís irodalmi éleiét ma az a botrányos jegyzőkönyv zaklatja föl, amelyből igen érdekes részlde-kel közöl, a Llteralura mosl meg-jel-nt 6. száma. Ezenkívül finom cikk számol be írásban és képben a magyar Írók" clubéletéről a Fészek és az Otthon falai közölt. Megkapó lanulmínyokat olwunk Jesrerainrf-I a nemrég elhunyt erosz lofl*i»lmi kailóról, Ford ról a modetp Aoe-rika megszemélyesílőjéröi, RjvoaÜow Franciska grólnőríl, aki merész Ivtxn lendüli ál egy arisztokrata család hagyományai közül az Írói bohém-ség lélvüigába. Gazdag tudományos rovat valamint számtalan részletes könyvismertetés egészili ki ezt a füzetet is, amtlynek bolti ára fOOŰIkowna és mindenUl J^SP^ló. Z&richJ zárlat IMOOO, B13S0, - Mi-só. B.uml 128500 MIUM, 1705^0 400 millió korona hoiszu lejáratú kölcsönt keres bel-, vagy kül\'óldi valutában, ingatlan betáblázás első helyen. Ajánlatot kér Községi Elöljáróság Eszteregnye (Zalamegye). SPORTÉLET Biró-vlzsga. Akik a bíró viasgát le akarják tenni, miután a Kcr. BT határozata megjött, az NSE uj helyiségében (Bárányvendéglő) vasátnap délelőtt 10-12 közölt jelenjenek meg. Az NSE választmánya lolyó hó 10 én este lét 9 órakor a Bárány-vendéglőben levő helyiségében rendes választmányi ülést tart. KÖZGAZDASÁG TÓZ8DI A mai értéktőzsde nagyfokú Ozlel-lelenség mellett egyenlőtlen voll. Nyitáskor az irányzat barátságos voll. a hangulat a lőzsdeidö későbbi folyamán teljesen elcsendesedett. A ku-tlszban a Déllvasut részvényeit az arbitrázs élénken vásirolta. ugy. hogy ez > papír 8*/< nyereségre lett szert. Ezenkívül még Salgóban volt élénk üzlet, kisebb Ingadozások után zárlatkor ellanyhult. A bányapiacon lanyhán tendált elsősorban a Kőszén, amely 100 ezer koronát vesztdt árfolyamából. Az Ipari értékek piacin Danubius a kontremin eladások miatt zárlat előtt ellanyhult, a többi vezető ipari érték azonban, különösen néhány cukor és közlekedési papir kisebb árjavutást értek d. Zárlatkor az irányzat üzletiden. Tsnnáajtősaőe Bin itsaav 7i k£-t» <30 • 00 - 432 500, " sít!* t. rWrtl 76 ki -OS 4l3w^-425030. T7 ke-54 UT^iSSo.78 k,^.4M 000 - 432300 kí-ot 432 S00 43ijflb0 260 00O— 242 500. JUSO lakatsáítsrea 13 Soxotf-srtíöi. kou. 180.000 issJbo, ,Mpa IW.M0—WOOŰO. iuiMtii 150 150. stóodttadS 14 010-_JA 17ÍW-H 050. saakaH \'oé^i^ÍÜ 5f»-21 zatl 25.000 2SK0, Ubasotthús lt) 500 -17 000. ..ilonnM KI agé> 18«30-»«0. Az Irányzat kellemes. Kiadja: Irtajt Hjomislfar és Itajr-kereskedei IT, kankaiiisa SSSSSH<S<SS< —SS............................................... FORD Memély- é» teherautók FOBDSON traktorok KAUFF4ÍAMNJENÜ Nagykanizsa. Csengeryut 46. - Előnyős feltételek----| ............................"......... ZALAI KÖZLÖNY 1926 [ttlto 9. APRÓHIRDETÉSEK Ai apróhirdetés dlla 10 szóig 5000 kor. A dmsz.1 i minden vastagabb belllból álló rró két siónak salmittatik. Minden tovlbbt szó dija 500 K. » hlrd.tá.l dl) «ISra flzotendó a fotKalmladó bozzá«árr.llá»ával Négy .zobii. modem IDrdósznbái lakás vízvezetékkel átidó. Szlgrlszt Iroda. Kltálv-otca 3«. __2133 ~ „Róz.zblmbó" Jeligéitek levele van a kívánt helyen. Vegye il. _ Tcngi.pl Cl árpn házhoz szárítva kapható Ország és Wlddet cégnél, Erzsébetül \'!■ Teklon_l30._____ 2241 Mától kezdve Indul az autóbusz a Cenlrál elől Hévízre. — Indulás recgel 7 órakor. Tlulelcltel Rllaa Bór. _ 2257 Pónzkólc.önt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyor-■abban lulyóslltat Aczól Ignóo pénz-kölcsönkOzvetltó Irodája Nagykanizsán. Kó-Bt 3. SZ- alatt Kénruorfc6loa6n kfit- kéayaka* veszek.____387 6 üléses luxus autó minden ellogadhnló árért eladó Király.utca 2. sz. _ J178 Technológiai aaabáat tökéletesen tinit, szakvizsgára elókészll Kovács ró; divat-azalon. Erzsébet iét 15. Jelcntkezéa tolyó hó 10-lg. 2183 Vízvezeték szerelési, fürdőszoba berendezéseket jótállással és javításokat szakszerűen készít SZEPESI IMRE Özv. Varga Vendciné a saját, valamin! Bözsi, Lajos, Mariska, Józsi, Feri, Gyuszi gyermekei és vöjc, az Összes rokonság nevében fájdalomtól mrgtort szivvcl jelenti, hogy szere-| lett férj. apa, nagyapa UARGA VENDEL nyug. rendőr főtörzsőrmester életének 60-ik, boldog házasságának 24 ik évében hirtelen elhunyt. A megboldogult hült tetemeit f hó 10-én d. u. 4 órakor fogjuk a róm. katti. temető halottasházából örök n-ugalomra hrUczni. Az cngíszieló szentmise-áldozat folyó ho lö-ón d. e. V28 órakor a felsőtemplomban fog az Uraak bcmutattatnl. Adjon neki csendes nyugodalmat ax Ur! NAGYKANIZSA. FÓ UT 1. Telefon Zü. 1110 mábkioíoi Zrínyi Miklós-utca 22. Llvállalom nöl é» pyennokruhák varrásál. valimlnt házi varrást Is. Ozv. Pokzerné. Póot 20 _2010 Közeli nagyközségben (vasul állomás) ahova 7 községből ünnep- és vasárnapon- j ként templomba járnak — egy igen ló tor-galma nagy Dzlctház, több lakással. , pékséggel, mcs-irszék, jégverem. 2 nagy pincével, nagy konyhakert és gyümölcsössel. 50 állatra istállóval családi okokból sürgősen eladó. Bóvebbet: Acx4l lynAo IngatlanlorgMmI és pénzköIcsönkőzveUtő trónja Nagykanizsán, Fóut 3. sz. alalt. 226S CséplAb«nxin 7000 kor., petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartellen kívül állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nagykanizsa. Deák-tér 2._2246 ~~Jövedelmezi üzemben levő vállalkozáshoz könnyű közreműködéssel turoat keresek 65—70 millióval. Szakértelem nem szükséget Érdeklődők elmét kérem • adóhivatalban leadni. 2253 . 15 métermázsa ZSIR ki ónként 26.G00 koronáért eladó Tarabó Testvéreknél Kiskanizsa, Polgár utca 25. sz. A zsír Jóságáért felelősséget vállalunk. Bála mfiiHlnt Mltumnin! A MAGYAR ADÓJOG KÉZIKÖNYVE S nunk. .lűuívll Irt.: Benedek Sándor, m.ku.kösls. blr. ntáieddnOk. Szcftmtetttk: Dr. Retsltr Sándor tó*. OrrvW. Ssllácji Károly n.B.rtjyfiWu Upriitü hit.. U4r.npt.kl konynnk.ua Ára: 100.000 korona. Kapható: Budapesten, az .Altalános Kereskedelmi ís Szervező Irodánál", Bilványutca 20. Iszt. 10. Telelőn 31-63. HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Tclcton: Teréz 31-15. UMJÍSI. II. IltUÍ-TÖ UtaWIKüHIftU Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a Icggazdagabbig elsőr.ngu kivitelben. — --1 Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére. R.ktámlervekel ké-zil. A gazdasági propaganda célhoz vezetó legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Társbárak Eurcpi minden jelentősebb városában. SZIGRISZT LÁSZLÓ Xnpykanlziu.. Ktrátv-u.38. Teleton 150 pínzkölouönt Ingatlanra bekebelezéssel gyorsan megszerzek. 50 holdnál nagyobb birtokra hosszú leláralu dottá.\'kOlo.Bnt szerzek. Eladó hózaks Emeletes, nagy jövedelmi! belvárosi ház elfoglalható l> szobás lakással, melléképületekkel, nagy udvar é» kelttel jutányos áron eladó. Eltalálható nwánMuk, üzletházak, nagy jőve-deliull házak, kerteshárak eladók Blr. tokok s 3000, 800, 300, 250 holdas és kisebb birtokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett I hold príma rét eladó Bért.ts 1100 holdas áladóelőnyös leltételekkel. - Vlzls«»lon> 3 járalu 220 miniéért eladó állomás mr-llell a nagykanizsai járásban. - Balatonks-raszluron, Bogláron, Márule epen, Kcszlhclycn villák, telkek eladók. -Vételi m.Bblzá.ok, 40 hold birtokol épülettel, Nagykanizsa közelében, készpinzlizetésscl keresek. - Btrtok-hórlotoket keresek 100 holdtól 1500 holdig, sok tőkeerős bérló tészétc. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Bndanest, YI. Kliözál-lcr 10. (Síjil tej Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling, Marconlphon^ Sehakow hangszórók, le|hsllga ók és alkatrészek, klllek. - Készülékek és hibás amateurvevók javilása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Vi..ont.l.dókB.k glárl árakl Értesités. Van szerencsém a t. közönség becses ludomásfra adni, lioav Nagykanizsán, Csengery ut 67. szám alatt autófuvarozási vállalatot e= lélesi ettem. Elvállalok upy belyben, tninl vidékre könnyű teher es izemély-szallitásl. Pontos é» figyelmo* kiszolgálás. Megrendeléseket Marvalils do hlnyárudátw Deák-tér 10 szám ala kérem leadni. Szíves pártfogást kér Filipovits Ferenc mw ny. fómozdonyvezetó. Megérkeztek nyári ruha és kabátkülöniegességeink bátor! sándor fuhaáru nagykereskedésében Telefon i 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér FőUzleti SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégűnk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeink: Araink ezer ketonában értendők. Angol s\'.övetből divutalj......... 150 Női nyárit uha ...... ISO Selymes bluiujdon- ság............ 90 Btosé selyem divat- ruha ......... 2S0 Fiu nyáiiruha ...... 130 Férfi divatőltöny ... 600 Nöi és férfi eső- köpenyek ...... 300 Fél fi gyapjú feiőltó ... 800 Női covercoat kabát végig bélelt ...... 700 Tennisz-nadrág ...... 130-190 Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavczaiö: Ofcnbeck Károly). 86. évfolyam, 152. szám Nagykanizsa, 1828 julius 10, szombat Ara 1800 k.ron. POLITIKAI NAPILAP SzzitMiSfeáe áa MadóMvaM FU & «. teszttelyi Mddaditűvatal; Kialaüdya. li Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos latentrbui UktM: Nagyítani 78. azáa El«reiisl ára esy Ura 30.000 korona Hiu ábránd Ugy látszik, az ellenzék köreit meglepte az egységespárlnak szétrombolhatallankompaklsága, amelyen megtört minden olyan Igyekezet, amelyik azt szétforgácsolni szerette volna. A legutóbbi hónapok politikai akciója az ellenzék részéről kimerült abban, hogy minél inkább éket igyekezzenek verni a kormánypárt különböző árnyalatai közé. A kormánypárt hiába támadott egysége azonban ugy lát-sxlVt, megdöbbentette az ellenléket s most minden igyekezetük azon van, hogy potdkálkra szedett frakcióikat egy mondvacsinált ellenzéki szövetségbe tŐ-mörilsék. Mikszáth Kálmán miskolci installációja kapcsán, amikor Ismét hangol kapott a komoly polgári felfogás, 02 ellenzék vérszegény, pusziulásta ítélt berkeiben Ismét egy álfogó ellenzéki szövetség HlegalaklIáSára gondolnak. Ai ötlet még embriójában van és középponljában Nagy Vince áll. A Károlyi-éra belügyminisztere, belátván, hogy nem állnak mögötte azok a sokat hangoztatott Tömegek, akikre az országban támaszkodhatna, most ugy próbálja elátkozott politikáját lel ítlnen tartani, hogy szövetségeseket keres az ellenzék különböző oldalain, Nagyon jól Ismerjük az ilyen egységes ellenzéki fellépések értékét. Kimerülnek ezek teljesen í Személyes kérdések feszegeté-stoen, az egyéni ambiciók lul-leszitésében és egységesek mindenkor a botránykeltésben és a tömegek ámilásában. Ami a közös nemzetépítő munkál Illeti, a* már távol áll tőlük, mert a szavakat sohasem ludják komoly tettekre váltani, mert nekik a nagyszólamok és kijelentések csupán ugródeszkák akarnak lenni arra, hogy beférkőzzenek a közvélemény rokonszenvébe, közelebb juthassanak a hatalom birtokához. Most ölelkező károkat tárnak egymás felé. de ha elérkezik a komoly munka-ideje, az ölelő karokból fenyegető öklök lesznek. Az Ilyen kéz sohasem tudhat baráti ölelésre és kézfogásra megmozdulni. Befejezödtek\'a magyar-jugoszláv kereskedelmi tárgyalások A kereskedelmi szerződés három évre szól Belgrád, |ulius 9. (Éjszakai rádiójelenlés.) A hónapok óla lolyó magyar-jugoszláv kereskedelmi tárgyalások befejeződlek az állategészségügyi egyez mény lélre|Otlével. A kereskedelmi szerződés 3 évre szól és főbb ponijai, magukban foglalják a Italármenli forgalmi-, vámsegély-, vasulUgyi- és állategészségügyi egyezményt. A kereskedelmi szerződési rövidesen aláírják a megbízónak. Friedlánderék továbbraisfogva maradnak A Tábla elutasította Friedlánder Sámuel és Frigyes szabadlábrahelyezési kérelmét Debrecen, Julius 0 I Az olaszliszkai hamismilliósok terjesztésiért elítéli Fried\'ílnder Sámuel, és Fricdt.tndcr Frigyes a törvényszék ilélele ellen fcllolyamodást jelentet- lek be és kérték a szabadlábrahelye-zésükcl, Az ítélőtábla tanácsa most e\'ulasitolla a felfolyamodást és igy Friedlatidcrék továbbra is fogva maradnak. . A nyírbátori postahivatal pénzszekrényéből négyszáz millió korona eltűnt A postamestert azonnal felfüggesztették állásától Debrecen, Jullur. 9 A nyírbátori postahivatalban hétlón isztevellék, hogy a postahivatal Werllicim-srckrínyéból négyszázmillió korona elinni. A vlzsgálal meg-állípílolla, hogy Pelhó Sándor postamester szabályellenesen Vezélle be az összes pénzeket a gyüjlőpénzlárba A debreceni postaigazgatóság kérel- mére a bclllíymlnisztcr detektiveket küldőit a fettes kinyoinozásáia. A nyomozás sorén az a fellcvéa alakult ki, hogy a Werlheimszekréoyt valamelyik tisztviselő gondatlanságból nyitva hagyta és igy a telles nyugodtan civillé a pénzl. Pclhő Sándori szabálytalan pénzkezelés miall felloggeszlcllék állásától. A jugoszláv politikai helyzet megoldása felé Tárgyalások a kormánypárti koalíció táborában Belgrád, junius 9 (Éjszakai rádiójelenlés.) Uzunovics miniszterelnök vcldcsi uljáról visszaérkezve nyilatkozott a politikai helyzetről és kijelentette, hogy kórop\'i-kációk nem jöttek közbe és reméli. hogy megtalálják a kielégítő megoldási. A tárgyalások folynak a kormánypárti koalíció táborában. Hír szerint Niklcs bent fog maradni a kormányban, Radics-párti miniszter pedig öt lesz. Caillaux londoni utja az adósságok rendezésére Páris, julius 9. A Matin szerint az adósságrendezés ügyében már jóformán meg is van a francia-angol megegyezés. A Chicago Tribüné ugy értesül, hogy-nancol kormány megadta a francia kormánynak a védő- záradékot és beleegyezett abba, hogy a francia adósságkölvényckcl nc vigyék piacra. Caillaux, mihelyt megkapja a bizalmi szavazatot, léhát valószínűleg szombaton reggel Londonba utazik, hogy véglegesen megállapítsa az angol kormánnyal egyetemben a szerződés rendelkezéseit. A\'.jövö hónapban keröl sor a" megyék és községek kölcsönügyére Budapest, julius 9. foss József helyettes miniszterelnök szerdára hivta össze a kormány tagjait. Ezen a minisztertanácson leszik meg a miniszterek szakjelenléseikel a tárcájuk keretében végrehajtandó beruházások módosításáról. A kormány a beruházások egész komplexumát hajija végre, részben a rendelkezésre álló Ötvenmillióból, részben a költségvetési feleslegből. A jövó hónap folyamán megfelelő megoldást fog nyerni a vármegyék és községek kölcsön Ugye is. Megállapították a fa far- galmiadó-váltságát Budapest, julius 9. A szén egy-lázisos lorgaliniadójának kulcsát Vargha Imre pénzügyi államtitkár legutóbb tisztázta a sréniparí érdekeltségekkel. Ma diklf\'1 folytatódott az adókonferencia és ezúttal a fa lorgalmiadó-váltságátállapitollák meg Az ülésen Vargha Imre pénzügyi államtitkár elnököli s a pénzügyminisztérium részéről még Csekó Béla dr. miniszteri lanácsos jelent meg. A lanácskozás folyamán igen lonlos számítások készüllek és végül ugy alakult a helyzet, hogy a belföldi termelésű Iára és faszénre 3 százalékos, a külföldi termelésű tára pedig 4 százalékos egyfázisos forgalmiadót kell megállapítani. Vargha államtitkár közölte, hogy a megállapodási bejelentik a pénzügyminiszternek, aki majd véglegesen dönteni fog az értekezlet megállapodásáról. A kolera pusztítása a gyarmatokon Bécs, julius 9. Párizsból táviratozzák: Statisztikai kimutatás szerint a francia gyarmatokon hél hónap alalt kolerában kétmillió\'ember hall meg. Oláh katonák betörtek bolgár területre Szófia, julius 9. (Éjszakai rádió-jelentés) Hivatalosan jelentik: Az oláh-bulgár haláron az oláh halárőrök betörlek bolgár lerűlelre és egy a határtól 7 kilométernyire lekvő községei megszállottak. A bolgárok azonban 20 percnyi harc ulán kiverték a garázda oláhokat. A bukaresli bolgár követ magyerázalot kér Bukarestben az oláh kormánytól. ZALAI KÖZLÖNY Révai Mór temetése lltHlape.il, julius 9. (Éjszakai rádió-Jelenlés.) RévaI Mór János, híres magyar könyvkiadó temetése ma voll meg óriási részvél és impozáns külsőségek mellel!. A társadalom minden rélege képviselve voll a gyászoló közönség soraiban. A te-niclési szerlartésl Bdőssy Károly pápai prelálus végezle fényes papi segédlettel. A simái Sziklay János mondott emelkedett hangú gyászbeszédet. Budapest sötétségben Budapest, julius 9. (Éjszakai rádió-jelentés.) Ma este 9 óra negyvenöt perckor a fővárosi elektromos mft-vek Kazinczy-utcai leiepén egy nagy generátor eddig még ismeretlen okból felmondta a szo\'gálalol. — Ennek következtében a IV., V., VI. és VII. kerüld egyrészében a villanylámpák kialudtak. Nagyobb zavar emialt nem volt, csupán a Vígszínházban és a Belvárosi Szinbázban és a Bekelov cirkuszban kellelt egy Időre félbeszakítani az előadási Egy órai munka után sikerüli a gépet kijavítani és a villanylámpák újra kigyúllak. RepQlögépdefektua ambernslállal Brüsszel, julius 9. (Éjszakai rádió-Jelentés) A Rotterdam-berlini vonalon egy németalföldi repülőgép motorhiba kOvetkeztéb.-n kénytelen voll leszállni. A leszálás közben a gép erősen megrongálódott. A vezető és egy hollandus kereskedő életüket vesztették. A Bacher-Qgy Budapest, julius 9. A vádlanács Bacher Emil további fogvatartását rendelte el. A végzés még nem érkezett ugyan a védőkhöz, de már volt alkalmuk beletekinteni az Iratokba s ezéirt ugy döntöttek, hogy a királyi Ítélőtáblához leifolyamodást jelentenek be. A védők felfolyamodása néhány napon belát a táblához érkezik, amely harmadfokon dönt a letartóztatott malomigazgató fogva-tartása ügyében. Francia frontharcosok tüntetéso Páris, julius 9. Az egykori frontharcosok szövetségének központi bizottsága julius 11-re nagy tüntetést tervez a washingtoni egyezmény ellen. Zárt sorokban, gyászlátyolos lobogók alatt akarnak Washington szobrához vonulni, ahol határozatban fognak tiltakozni az ellen, hogy Franciaországot, amely amugyis nagy anyagi és véráldozalokat hozóit, a washingtoni egyezménnyel uj terhes kötelezettségekkel sújtsák. A villám áldozatai München, julius 9. Egy munkás-csoportot, amint hazafelé térlek, vihar lepett meg. A villám a munkások közé csapolt és köziliük négyei agyonütött. Hárman súlyosabb, többen pedig könnyebb égési sebeket szen vedtek. Angol hajóraj Dalmáciában Belgrád, julius 9. Az a tizenkét angol hadihajó, amely Spalatóba érkezett, csupán egyik része a brit földközi tengeri hajórajnak, amely most sorra fogja meglátogatni Dalmácia kikölóil. Keyes tengernagyot julius 24-úre várják. Sikkasztásért feljelentették a letenyei Muravölgyi Szállítási Szövetkezet igazgatóját A budapesti rendőrség letartóztatta Nagykanizsa, Juliul A Lelenyén székelő Muravölgyi Szállítási és Ipari Szövclkczcl feljelentést lelt a nagykanizsai kir. ügyészségen igazgatója, a soproni születésű Kammcrlohcr Olló ellen sikkasztás bünlelle miatt, mert a kezelésére bizolt pénztárból állítólag 25-30 millió korona hiányzóit. A pénzhiányt I egy szakértő könyvelő állapította meg. Kammcrlohcr Ollót — aki ellen löbb bűnügy van folyamaiban — a nagykanizsai hatóság megkeresésére a budapesti rendőrség tegnap — értesülésünk szerint — letartóztatta és a Kobáry-utcába szállította. Nagy-kanízsára való lehozalala iráni az intézkedés megtörtént. 1928 julius 10 Szülészeti és nőosztályt állítanak fel a nagykanizsai közkórházban A fokozatos kórházfejlesztési pro gramm legközelebbi állomása Szeptemberben írják ki a pályázatot az oszlálylöonosi állásra Nagykanizsa, Julius 9 Örömmel állapítjuk meg, hogy a város vezelősége — semmi áldozatoktól vissza nem riadva, komoly céltudatossággal halad előre a maga elé tűzött nagy kórháztejleszlési pro-grammjában. Most, hogy a gazdasági épület teljesen elkészült és már csak a berendezési munkák vannak hátra, a város vezetősége máris a felállítandó szülészeti és nőosztály előkészítő munkálatain dolgozik. A város elhatározta, hogy a főépület földszinti Iraklálusát — amely most az ápoló irgalmasnóvé-rek lakásául szolgál — átalakíttatja egy 35—40 ágyat magába fogadó külön szülészeti és nőibeleg-osz-tállyá, amelynek élére egy nőgyógyász osztályfőorvost állit. A műtője egyelőre közös lesz a sebészet műtőjével, csak megfelelő, speciális műszerekkel lesz ellátva, azonkívül felállítanak egy külOn női-szobát, amely nélkül ma kórházatelképzelni sem lehet A kórház szülészeti és női-osztály osztályfőorvosi állásra a polgármester — értesülésünk szerint — már szeptemberben kiírja a pályázatot. Tudomásunk van arról, hogy egy országos nevű nőgyógyász és szülész hajlandó lejönni Nagykanizsára, ha megválasztása bizonyossá válna. Az Irgalmas nővérek a mostan felépíteti gazdasági épület első emeletén nyernek megfelelő elhelyezést, mlg a fókonyha, tálaló, fertőtlenítő és mosókonyha, stb. a földszinten lesz elhelyezve. A gazdasági épület szomszédságában épül fel a kórházkápolna, melynek építési költségeire a jó apácák most oly nagy lelkesedéssel gyűjtenek. Minden remény megvan arra, hogy a közkórház külön szülészeti és nő-osztálya október vagy legkésőbb november havában megkezdi áldásos működését, amely fokozatosan ugyancsak ki fog bővülni és fejlődni. Rendőr-kirendeltség felállítását tervezik Murakereszturon A belügyminisztérium és kerületi főkapitányság öttagú bizottsága érkezik Nagykanizsára Az útlevél-ellenőrzés megkönnyítése Végleg Szombathelyre helyezték át a kanizsai teológiai főiskolát Nagy változások a szeatferencrendl zárdában Nagykanizsa, lullui 9 A magyarországi Szenlferencrend tartományfőnöksége nyomós okoknál lógva a rend teológiai főiskoláját Nagykanizsára helyezte át a mult esztendőben. A magyarországi ferenceszárdák közül a nagykanizsai rendház a legalkalmasabb voll a hittudományi főiskola befogadására. Miután az áthelyezés alkalmával arról volt szó, hogy a teológia löbb éven át Nagykanizsán fog maradni, mindaddig, mig a szombathelyi rend-házbjn megfelelő épülelbővitéssel számára elhelyezkedést nen biztosítanak, nagy meglepetést kelleti a tartományfőnök azon inlézkedése amely legnapí kelet alatt a rend nagykanizsai íeológial főiskoláját tanári karával együll a szombalhelyi rendházba helyezie ál. A szombathelyi ferences-zárdában ugyanis elkészültek a házbövilésl munkálatok és igy Bendes P. Valériáo tartományfőnök végleg Szombathelyre helyezte a rend hittudományi főiskoláját, tanáraival egyetemben. A növendékek dr. Molnár Arkangyal, dr. Pichler Emil és dr. Takács Ince tanárokkal már szerdán elhagyják Nagykanizsát és teljes felszerelésükkel, könyvtárukkal stb. Szombathelyre költöznek. Ugyancsak távozik a nagykanizsai rendházból Gulyás P. Oellért ház-főnökheiyelles, akit régi állomáshelyére Andocsra helyezlek át, helyébe dr. Burka Kelemen Jön Pápáról. A lerencrend teológiájának ily meglepetésszerű áthelyezése Nagykanizsa katolikus köreiben mély megillelődést kelleti, a kiváló tanárok távozását, akik minden hlléleti és társadalmi mozgalomban tevékenyen részt vettek és a hllélet fellendülése körül nagy érdemeket szereztek, fájdalommal látja a város közönsége. Nagykanizsa, Julius \'.) Holnap, szombaton délután a belügyminisztérium és a kerületi főkapitányság öttagú bizottsága érkezik Nagykanizsára a murakereszluri útlevél-vizsgálat megkönnyítése ügyében lefolytatandó tárgyalásokra. Budapestről Csupor belügyminiszteri osztálytanácsos, llolczer Arnold miniszteri titkár és Harkányi Oyula rcndórfótanácsos, a szombathelyi ke-rűteli főkapitányságtól dr. f-\'erenczy Tibor kerületi főkapitány és Fábry Zoltán rendörtanácsos érkezik Nagy-kanízsára. A bizottság megérkezése után dr. Káinay Oyula rendőrfőtanácsossal, a nagykanizsai kapitányság vezetőjével kiutazik Murakereszturra. Itt megbe- szélés lárgyává teszik, hogy miképen lehelne Murakereszturon egy Nagykanizsától kivezényelendő rendör-kireudellségel felállítani s ezzel a a hatáiforgalomban jelentékenyen könnyilcni az útlevél-ellenőrzés rendszerét j Ludendorff házasságát felbontották München, julius 9. Ludendorjf tábornok házasságát a müncheni országos törvényszék első polgári la-nácsa felbomolta. A tanács Ludcn-dorffot vétkesnek nyilvánította. A panaszt eredetileg Ludendorff cmclle, de később feleségének viszonlpana-szára visszavonla a maga panaszát. Bánffy Miklós román állampolgár Bukarest, julius 9. Bánjfy Miklós gróf tegnap kapta meg a román állampolgárságot. Bánffy Bukarestbe ulazoll, hogy letegye a román állampolgársági esküi. A bukaresti sajtó fellünó tonnában, de nagyon tiszteletteljesen közli Bánffy nyilatkozatát, amelynek értelmében] sem gazdasági, sem politikai háttere az ó honosításának nem lehel. A Magyarpárt teljesen távol áll az aklustól. Ö csak mint hazafi jön Erdélybe, meri ő ennek a földnek a szülöttje. Katasztrófális elemi csapások Japánban London, julius 9. Tokióból jelenük: Tegnap Japán nyugati részében újra nagy\' viharok voltak. Több helyről földcsuszásokat és áradásokat is jelentenek. Az elemi csapásnak tegnap 86 halottja és 70 sebesültje voll. Mintegy 300 ház ismét rombadőlt. _ZALAI KQZLONT_ Búzából átlagban hét-nyolc mázsás termés várható A megkezdett aratások és próbacséplések eredménye — Komolyabb kart csak a helyenként fellépett bmgonyauész okozott mti |uiiu» io__ Katonazenekari a városligetbe A honvédzenekor hetenként két délutánon szolgáltasson zenét a ligetben sétáló és üdOló közönségnek Nagykanizsa, lullus 9 Valóságos OrOngtupj |\' volt a várul közönségének, antikot közHidomt-surá lett, hogy a szanálás folytán feloszlatott nagykanizsai honvédzene-kar, amely annyi dicsőséget szerzett i városnak — ismét megalakult és lolytaija mtlködéséi. Mert a katonazenekar, az évek folyamán oly any-nyira szivéhez nőtt a város kí-zön-ségének, hogy Nagykanizsát hon-védmuzsika nélkül el stnt leheteti képzelni. A város nehéz anyagi viszonyai közepette is igyekezett anyagi hozzájárulásával lehetővé tenni újból való feltámadását és fennállásának biztosítását. A katonazenekar némi rekompcnziciókép vasárnapi térzenével Igyekszik honorálni a vá i tos közönségének szeretetét és lá-I mogatásá1. Most, hogy a város vezetőségé különös gondot fordított a városliget fejlesztésére és bővítésére, annak rendbehozatalára, ugy, hogy nemcsak vasár- és ünnepnap, de hétköznapokon is nagyszámban látogatják a napi robotban kifáradlak és tiszta levegőre, üdülésre szorultak, akiknek anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy kincses Balatont felkeressék — lehetővé kell tenni a városliget közönt égének, hogy sétája, illetve pihenése alatt élvezhesse a katonazenekar jálékát is, ugy, mint az a többi városokban megvan, ahol a háziezred zenekara hetenként kétszer a város parkjában vagy ligetében zenét szolgállal a sétáló, pihenő közönségnek. Nagykanizsa egytsugu délutánjaiban egy kis melegséget és életet vinne esetleg minden szerdán és vasárnap délután két vagy három ótán a katonazenekar. Nagykanizsa, julius V j Nem ugyan Péter-Pál napján, \' hanem kissó megkésve, tegnap ,iz egész országban megkezdődött az aráias. Még mindig szürke ég alatt csendül az aratók vig danája és az esőtől mcgijeszlelt Csonkaország szivében, C6ikugy mint a vidék nagyobb városaiban izgatottan vár ják az emberek a jelentéseket, melyek arfól adnak hlrl, hogy az aratások éitpróbacséplésck ulán milyen termésre van kilátás. Nagykanizsa, J\'-Jias 9 Ezelőtt évekkel nagy feltűnést keltett egy nagykanizsai ember találmánya, aminek rövid idő alatt nsgy sikere lett az építőiparban. Ez a találmány egy egészen uj rendszerű vasbeton kertiéi;.volt, melynek előállítási módja jJnnyOségénél fogva lehetővé telte, hogy a találmány minél szélesebb körben népszerűvé váljon. A feltaláló, kinek ügyességét dicsérte az értékes találmány, Ansorge Antal, déllvasutl pályamcster volt, aki nagy buzgalommal szenteli Idejét elajta kutalásoknik és nem minden eredmény nélkül. Mikor a vasbeton-kerítést, illetőleg az újszerű vasbeton-kerítésnek sajátságos előállítási receptjére rájön, komoly szakkörök nagy anyagi sikert jósollak neki és bizton vették, hogy Ansorge találmányával vagyont fog szerezni. A feltevésnek meg volt az alapja a | Szeiemfséfí ezek a jelenlések nem adnak aggodalomra okot és mát most nyugodtak lehelünk, hogy az országban átlagosan 7—8 mázsás búzatermésre számiihatunk. Megyénkben a termés kilátások kielégítők, a kapások nagyon jók, csak a burgonyavész lépett fel lobb helyen aggasztó mértékben. Számba-vehető jégkárról nem lehet beszélni sehol sem. — A gyümölcstermésre pedig biztató ígéretet adnak a kertek. készítményeket is tudott produkálni. Látogatás Ansorge „mester"-nét Felkcrcslük Ansorge .mesteri" a fűtőházaknál levő kúriájában, hogy találmányáról és az eléri anyagi sikerekről, valamint uj találmányairól mondjon el egyct-másl a nagykanizsai közönség számára. A pályames-teti irodában,-hivatalos rezidenciájában1 nyitottunk rá ajtót détdtin hat óra felé/ Ansorge-\', mester" rendkívül előzékenyen fogad és mikor megtudja, mi járatban vagyunk, azonnal renddkezésűnkto áll. Pillanatok alatt előszedi féltve őrzött iratait, melyekben a találmány lilkál rejtegeti és elénk leregeU bizalommal. Szenvedélyes hévvel magyaráz és világosit fel arról, hogy milyen nagy méltatlanság ézle a találmányával, amelynek nemhogy anyagi eredményét látta volna, de temérdek pénzét emésztette fel. fizettem. Hihetetlenül hangzik, de így van. Ráfizettem egy csomó pénzt abban a reményben, hogy majd csak kihozom belőle. Azonban ez nem történt meg és semmi reményem nincs rá, hogy cz meg fog löiténni. — Ráfizetett? — kérdezzük tólc csodálkozva. — Igen. Megmondom, hogy miért. Nem jó dslog feltalálónak lenni Látni rajta, hogy Jól esik neki kipasszolnia magái. Neki készülődik és élénk Uglejtéscktől kisérve beszél — Mikor a találmányommal kimentem a nyilvánosság elé, egyszerre felfigyeltek a szakemberek. Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy kiváló építészek és nagynevű vállalkozók ugy Ismerték meg a találmányomat, mint aminek nagy jövője van és anyagiakban szerencsét hoz nekem. A szabadalmi bíróság annak rendje és módja szerint elfogadla a találmányt, de el-lelejtett róla ugy gondoskodni, hogy az leljts egészében védelmit nyerjen. Ennek nem is a szabadalmi bíróság, hanem a szabadalmi (örvények az okai, melyek sok évekkel ezelőtt, akkor készültek, mikor még nem a mai spekulatív világ szelleme uralkodotl. A szabadalmi törvény megvédi a találmányomat az ellen, hogy utánozni teljes egészében nem szabad. De arról nincs intézkedés, hogy ha valaki egy szeg hozzáadásával ugyanazt a találmányi előállítja, akkor mi történjék vele. — Az a helyzet állót elő velem, hogy a lalálmányomit megismerve, csakhamar utánozták, mikor pedig bitorlásért beperellem az illetőket, elvesztettem a pert, mert azok azzal védekeztek, hogy ók nem az én találmányomat utánozták le, hanem egy uj találmányi állítottak elő. Ez Ez az uj találmány előállítás pedig abból állott, hogy az én találmányomhoz nem tudom és egy szeget, vagy egy darab drótot adtak hozzá, miáltal a találmány lényege nem változol! meg, de a bíróság előtt ez a védekezésnek jó volt és én azon Bányászok katasztrófája Boroszló, julius 9. (Éjszakai rádió-jtknlis) Neurodéban egy uj bánya-tiraábin a kénsavfüst 5 bányászt megöli. találmány roppant népszerűvé válásában és abban, hogy a találmény-nyal együtt a vasbeton-keverésnek egy olyan módját kapta, mellyel nemcsak vasbeton-keritésekcl, de ebből az anyagból eddig elő nem állilhaló — Mindennek a szabadalmi törvény az oka, — meséli — amely nem ad elég védelmet a feltalálóknak és emialt nemhogy nyertem volna anyagi előnyöket a találmány kihasználásával, hanem még súlyosan rá- a címen, hogy nincs szó az én találmányom bitorlásáról, elvesztettem a pert. — Ilyen perem nem is egy volt. Csak nemrégiben egy komárvárosi építésszel jártam így. Hozzászámítva Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. Creppe dc chine selymek már 77,000 koronától! H Mig a készlet tart! = Maradékok olcsó árban! Kisíaludi és Krausz diwatnagyáruháxa az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3.74. Látogatás a vasbetonkerités feltalálójának műhelyében, ahol a perpétnm mobile is készen áll A Jntslti" niilatkoiik arról, hogy nem jó feltalálónak lenni, mert csak ralíí^letof - WlálMáMánl yigjon helyeit Ywztett-perekét ijert -A perfétírniueilM trtkát Is1 tsmerf, de nem boliogllja vele az emberi-léget — Ujabb meglepetésekel Igér a feltaláló « ZALAI KÖZLÖNY 1928 |ullui 10 URÁNIA Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 3, 7 és 9 órakor Albatros—losjonkin produkció A VÉGZET URA Egy titokzatos élet regénye 8 felvonásban. Rendezte: Ivan Mosjoukln. Főszerepben: Nlkolaus Collín, a hírneves Mosjoukin színész. Kalandorfilm. — Borotva élén iáró érdekes mese. — Csodás plain-airek. Nikolaus Collín játéka Mosjoukin rendezése. Egyült egy gyönyörű filmalkotás. A bemutatón hatalmas tapsokkal honorálták a havasokban lejátszódó bravúros jelenetekéi, melyet csak a színészek remek játéka szárnyalt tul. Magyar Híradó. Fox Journal. VILÁG Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A legvakmerőbb kalandor- HITI I ÍMCIDDAN kalandoilörléncl filmszínész Hírry Pici filmje nUlluaiflűlnDÍUl viren és víz alalt 6 felvonásban. — főszerepben: Harry Pici. a pervesztésekhez azokat a köllsé-geket, amelyekbe kerül a találmány már az első perctől fogva, hogy szabadalommá tétessék, nem túlzok, de rengeteg pénzemel vilt el és ma boldog-boldogtalan cslnál|a az én általam feltalált vasbeton kerítést, mert ha beperlem bitorlásért, akár a falrahányt borsó, mert az Illető e\'ő áll és azzal fog védekezni, hogy ezt, meg azt telte hozzá, így görbített a dróton, ugy bajlilolt egy szegen és hát nem követelt el bitorlást, mert salát találmánya szerint állította azl elő. — Szóval?.., — Szóval, nem érdemes foglalkozni p"éle dolocgal, mert nem haszon, de kár származik belőle. — Most tehát nem Is dolgozik ujabb találmányokon. — De igen, de azokal nem viszem kl a nyilvánosság elé. Minek, hogy arra is ráfizessek?! Minthogy Igy áll a dolog, nem érdemes boldogítani az emberiséget. Elvégre egy ilyen találmány hosz-szu évek fáradságos munkájának gyümölcse, mért élvezze azt más. — Ha van ideje, megmutatok egy pár érdekesebb dolgot. — Persze, hogy van időm, — feleltem örömmel — csak az a kérdés, hogy megbízik-e bennem. Már megyünk is be Ansorge .mes-ler- titkos műhelyébe, ahol féltve-őrzölt találmányait fabrikálja. Scjle-lös kis gépek goidosan letakarva, nagy műszaki ra|zok, finom apró műszerek regélik jobbra-balra, hogy mi készül Itt. — Van egy találmányom — mindjárt mulatja is, — mely azt a célt szolgálja, hogy a vasuli váltókai, melyeknek hibás beállítása és rossz működése okozza a legtöbb vasuli szerencsétlenséget, olyképen biztosítsa, hogy a vasúti szerencsétlenség kl- zárt dolog. — Éveken keresztül dolgoztam azon, hogy olyan beton-falat állilsak elő, melybe szegei lehel verni. Sikerüli Is megtalálnom a keverés módját. Itt van, lessék. Csakugyan egy darab betonba könnyűszerrel beüt egy szeget. — Ez a három kis gép, örökmozgó gép. Látom hitetlenkedik, pedig erre is rájöttem. Mosl nem hozom működésbe, majd egyszer alkalomadtán. Ezl sajnáltam legjobban. Erre magam is szörnyen kíváncsi leltem volna. De ezt nem mulatta meg. Ugylálszlk ezl nagyon félletle. — De Ansorge ur, a peipítum mobiléjével baj van, már sokaknak sikerült előállítani ezt, söt sokan bele Is őrüllek ebbe, de mindig az voll a baj, hogy az energia veszteséggel nem számoltak és ezen fennakadt a működés löbb kevesebb idő után. — Tudom, de épen ez az afTíire én rájöttem. Nálam az energia nem fogy, de mindig emelkedik, — ezl j olyan rejlelmes arccal mondja, mintha a falaknak is fülel lennének. Elbúcsúzom Ansorge .mestef-lől, aki megígéri, hogy legközelebb ujjabb meglepelésekkel szolgál. Mindenre kíváncsiak vagyunk, csak perpélum mobilén ne törje a fejét és azt ne mutasson nekünk. Százszor inkább egy darab cementet, amibe szegei lehet verni. Járyányszerüen lépett fel a fültőmirigylob 1 betegség minden egyes esetien enyhe lefolyású Nagykanizsa, Jullus 9 Az ulóbbi két-három héten mind erősebben lépett fel Nagykanizsán a fültőmirigylob, amely ma már jár-ványszerüen feküdi a városra és a gyermekek köréből szedi a betegeket. Ahol egy házban egy gyermek megkapta, rohamosan megkapja mindjárt a többi is. Felkerestük ez ügyben dr. Fodor Aladár városi tisztiorvost, aki kérdésünkre a következőket mondotta: — Igen, Nagykanizsán járvány-szcrüen lépett fel a gyermekek között a fültőmirigylob, mely a mirigyek lobosodásában, feltűnő meg-dagadásában és némi lázban nyilvánul, azonban annyira enyhe lefolyású, hogy még csak nem is tartották szükségesnek -íz esetekel jelenteni. Egy-egy esel 3—5 napnál tovább nem lart és fájdalommentes. Gyógyítása jobbára langyos borogatásokkal és a dagadt arciak kendővel való bekötése állal történik. Veszélyről egyáltalán szó sem lehet. Hogy honnan ered? A levegőben fekszik. Fertőző lévén, egyik gyermek a másiktól kapja. Hihetőleg néhány nap alatt teljesen kitombolja magát és megszűnik. Az aggódó szülök megnyugtatására közöljük dr. Fodor Aladárnak — lapunk munkatársának tetl nyilatkozatát. NAPI HÍREK Tisztelt Uram, bocsásson meg, hogy ezen szokatlan helyen keresem Önt fel soraimmal, de uzérl választottam ezt az utat, mert amit mondani szeretnék, azt nemcsak Ötnek, hanem a nagy nyilvánossá nak Is szántam. Tisztelt Uram, Ön junius H-án azl mondotta nekem, hogy figyeljem meg, ha Medárd napján esni fog az eső, akkor negyven napig le\'z részünk benne. Az Ön jóslata nem mondott csődöt és a mai napig. Illetve teg■ napeiótlig• voll részünk esőben túlontúl. Junius nyo\'cadika óta, hogy Önnel beszéltem, többé nem volt szeren ■ csénk egymáshoz, kedden Ismélösszeho zotl bennünket a sors és Ön ugyanazzal a titokzatos arccal, mellyel u ne[>yvennapos esőt jövendölte meg, elém állolt és kijelentette, hogy egyszer éleiében tévedett, mert bizonyos csillogok járását nem figyelte meg eléggé precizen és a negyven nopos esővel némileg elvetelte a sulykol, amennyiben az nem tartott negyven napig, csak huszonnyolc napig és ez a terminus már le is lelt és többé eső nem lesz jó p,lr hétig. Megvallom, kissé kételkedve fogadtam ujabb jóstatái, de, mikor láttam, hogy kedden.szerdán és... szóval keddenés a tegnapelőtt nem esik az eső, az ön személye nagyra nőit szememben és az édes titok birtokában, vakmerő nrfrl terveket főztem ki magamban. Ezeket nem részletezem, csak annyit irok meg, hogy nagy arányú nyári beruházásokat eszközöltem és készültem a jobb időkre. Erre mi történik: tegnap délalán he -borul az ég és tompa dörgés után neki kezd... igen neki kezd az cső esni... Ajánlanám igen melegen Önnek, lisztéit U-ani. hogy időjóslataivjl, melyek még véletlenül sem vá\'nak be, p\'ábátjon szerencsét a meteorológiai intézetnél, olt biztoson akceptálják, mrrt mint ijiom. Önben még van, mint á bennük, merészség szép idői jósolni, mikor majd elsodorja az emberi az árviz Maradtam a ros\'z időre készirlei-len hive • u, Oy. — Volner Jánosnak, a kórházban sinylödó szegény, családos iparosnak egy névtelen jótevő öl kilogramm lisztet ailolt lapunk utján. napirend Jullus 10, szombat Rónuii katolikus: Autilia. Protestáns: A111AI1.V Izraelita:Tcm tió 28. S. AL Nap kel reggel t ón 12 perckor, nyugszik délután 7 óra 57 perckor. Mozi. Uránia: .A véglet ura.\' Egy titokzatos élet regénye 8 [elvonásban Kt&uUsok kezdete 7 és 9 órakor. — Bizottsági ülések. A város pénzügyi és jogügyi bizottságai a jövó hét első napjain ülést rendeznek, amelyen a csütörtöki városi közgyűlés alá kerülő tárgysorozatok kerülnek tárgyalásra. — Nagykanizsaiak a soproni erdész vándorgyűlésen. A Sopronban most megtartott erdész vándorgyűlésen Nagykanizsáról Barihos Gyula lóerdőmeslcr, Bogyal Gyula főerdőmérnök és Hohoss János erdő-tanácsos vetlek részt. — Huszonötén jelentkeztek Zalából a katonai reáliskolai nevelőintézetbe. A kormány nem régiben pályázatot hirdetett a m. kir. katonai reáliskolai nevelőlntézelbe. Zalamegyéből eddig 25 pályázó adla be felvétel iránll kérvényét a vármegyéhez. — Éles lövés a Tölgyesben. A \'honvédség lulius 20-án reggel 6 órától déli 12 óráig a Tölgyesben éles töltésű gyakorlatokat tart A közelben való tartózkodás életveszélyes. — A munkásdalárda dalos-Onnepélye. A nagykanizsai munkásdalárda, mely már löbb Ízben fellünl kitűnő teljesítményeivel, a helybeli éz több vidéki dalárdák közreműködése mellett augusztus l-én első nagy dalosűnnepilyét tartja a Polgári Egylet helyiségében, Részletes prog-rammol a jövő bélen közlünk. = Holnap délután 2 órától tekeverseny a Magyar Királyban. — Nyeremény: egy motorkerékpár. — Előállított budapesti szabó. A nagykanizsai szabómesterek jelentést lellek arról, hogy egy Klein Jenő nevű budapesti szabómester megrendeléseket gyűjt a városban. Dr. Kaufmann Lajos nyomban meg-kereslc a rendőrségei az lllelő budapesti szabómesternek előállilására. Klein Jenőt detektív állilolta az ipar-biztos elé, ahol azzal védekezel!, hogy ö nem megrendeléseket gyűjteni jött le Nagykanizsára, hanem nagykanizsai megrendelőinél inkasz-szál, amit számlákkal ludoll igazolni. Dr. Kaufmann iparbiztos ezekután szabadon engedte Klein Jenőt, azonban nagykanizsai tartózkodása alalt megfigyelés alá helyez\'c. — Tűz Ukkon. Tegnapelőtt Uk-kon Buruczkl Ferencné háza kigyulladt és bár azonnal nagy erővel fogtak a tűz lokalizálásához, a tető mégis leégeti. A tűz ugy keletkezett, hogy a lakás nyitott tűzhelyéből egy kipattanó szikra a zsupptc-lől meggyújtotta és cllől lángbaborult az egész telő. A kár tizennyolc millió korona. 1526 |ullu« 10 ZALAI KÖZLÖNY — A botfal leventék verekedése ügyében a halósági vizsgálat szigorúin folyik, hogy megállapítsák, hogy kik is kezdlék tulajdon-képen a verekedést. A levente név meggyalázói ellen a föszolgabiróság is megtorló Intézkedéseke! tesz. = A nagykanizsai „Hangya" fogy. szövetkezet felszámolásai elhatározván, értesiii a n. é. közönsí-gel, hogy a raktáron levő összes rófös- és rövidáruk méiyeu leszállított áron kiárusittalnak. — Levente birkózó-tréning. F. Iió 10-én, szombaton este 7 órától kezdve a Központi iskola tornatermében levente birkózó-tréning. A benevezett leventék olt legyenek. Testnevelési vezeti. I. Jll«_l «llf H *" " \'><* II 1 I* I \' if I *l IdóJAr*. A u»kantual nteteorologtai mov-HkvcIő lelentáse: Pénteken a hómtrrík-w R«S«l 7 órakor +t»8, délután 7 Órakor Tw 5. ott 9 +»■ FtlMzet; Reggel és délben kevésbbé borult, este borult. Szélirány: Reggel és délben Északkelet, este Délnyugati szél. • A Meteorológiai lnt*z«t (elentéie aze-rlnt változékony Idfi zivataros esókkcl és némi hösüllyedéssel. — AdónapUr. Julius 15-ig be kell nyújtani az illetékes kerületi elöljárósághoz a forgalmiadó vallomást a Junlus havi forgalom után, azoknak, akik forgalmi adójukat havonta vallomás utján fizetik. Ugyanezen dátumig be is kell fizetni a vallomás végösszegéi. Julius 15 ig be kell terjeszteni a rokkantellátási adóra vonatkozí vallomást az általános kereseti adó vallomással egy keretben és be is kell fizetni. Julius 15-ig fényűzési adó vallomást kell belerjeszteni és lefizetni. = Schwarcz Dezsó cégnél uri és nöl divatárukban legszolidabb kiszolgálás. = Hlmzötanfolyam. Napokban kezdődött nagyszámú résztvevővel a Plaff himzötanfolyam, ahol a sok szorgalmas női kéz szebbnél-szebb mintákat készilgyakorloltlanárnók vezetése alatt.Jelentkezni lehel: Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-lér 2. — VásárokJZaiában. A megye területén ebben a hónapban a következő helyeken lesznek vásárok: 13-án Zalaszentgyörgyön, 14-én Balatonfüreden, 22-én Zalaegerszegen, 26-án Lesencetomajon, Galambokon, Zalaváron és Türjén, 27-én Zalaszántőn és Letenyén, 30 án Söjlőrön. — Ha Hévízre Jön, ajándékai! Kummer János áruházában vegye meg és kölC8önkönyvtárát olvassa. — Zivataros lesz az egész nyér. A középeurópai légköri megfigyeléseken alapuló s jultusra és augusztusra vonatkozó idóptognózis a következő: Julius: Időközönként nagyon meleg idő -több zivatarral, de ez a hónap még meglehetős csapadékot is hoz. szeles és borult n:>pókkal. Julius 10 ike körül zivatar erős esővel, jég és szélvihar,- utána szép idő. Julius 16-ika körül bizonytalan időjárás, gyakoribb zivatarral, esővel, széllel, hűvös napok 20 ig, ezután melegebb, jobb, de ismét zivataros napok, julius 23 lka barátságtalan zivatar és erős eső, innen kezdve, végre szebb idő, lokális zavarokkal. Julius 31-ike körül szélviharok és hűvösebb napok. Augusztus jobb, mint julius. Forró napok, zivatar és jég, eleinle melegebb, löbb kisebb zivalarral. Augusztus ll-lől 14 ig felhős borús, eselleg szélviharok és eső. Augusztus 16-án ztvalar, erős esővel. Augusztus 20 ika körtll javulás, mdeg napok. A jóslat szerint tehát julius meglehetősen zivatarosnak Ígérkezik. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Kaposvárt gyermekek nyaralása Fonyódon. A kaposvári Anya és Csecsemővédö Egyesület nvaraltatásl akciójából kifolyólag az első transport, 30 gyerek Fonyódra érkezeit. A ZALAI KÖZLÖNY kapható ftlváUlihin. KUftludyutca l&. Ilim. — i*t*« Qjvtty <kAioyin»<J«. Kc-ttoth L*le*-vt(a. KtífKh dyiii C-jMflylXH.lt. CuWtxt ki/ilyní l*f. Síát-i I4lil4 do&inyiiudíjlbáa, Sopto-l-jtti. Trtlfltr ftrtae kOoyvkWö p«ptrk««»k<dMb«n-lléviz-fürdöm Kumrarr Jíhm truhiiihta ii k0Ut0aUay^1ÁtibtD. Willw Peímco* árvt- hiiltan U kttc*4nM»yv1lill>ja. IliYlzsicniiadriMa: mtUo* Si»J«< MirU Ujáig fjvUloo. B»lmtonb«rénybcn t Műnk MIXUnínál. llalttonkcrc »/ túron: B«l» Jtoh IGiieik<mk««tf»fl Fo.y6d B*Ut«ltf*n : V«*6 ^/wWall. B.U-(oom/M MIM. . . . ...u^, roayódom Mi" SloJor v»*7«»iriik<r»ik<da«*fl ftalatonhogláron i S»ly utódi Oiomhuiiu liiooíl Vuuttula. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szombat 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Albatros— Mosjoukin produkció ,/t végzet ura". Egy titokzatos élei regénye 8 felvonásban, Főszereplő Nikolaus Cetlin. Világ. Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Hullámsírbankalandor-torténet 6 felvonásban. Főszerepben llarry Piel. A keszthelyi Uránia mozgó, Julius lO-én: .Az utolsó felvonás" (Ártatlan vagyok) 8 felvonásban. Főszerepben Henny Portcii. A Hévízi Parkmozgó. Julius lO-én: .Niniehe\' attrakció vigjáték 8 felvonásban, természetes felvétel a világ legszebb tájairól. Irodalom^Művészet Két pesti színésznő szenzációs karrierjéről, Wt\'nkheim grófnőről és Molnár Valiról ir érdekes cikkel a Színházi Élet uj száma, amelynek tartalmából kiemeljük a következőket: A Pesten betiltott .La Prisonnlerc" szeizője erélyesen védi darab|át. Képes beszámoló a pes\'i szininövcndekekröl, 7 uj magyar itó bemutatkozik, .A bajnokságnak tiika a feltétlen győzni-akarás" — mondja Gombos Sándor dr. Európa katdbajnoka. .A mai szmokingos, monoklis nő kariika-turája a nőnek" — mondják a fc-minislák. Vicclapok, riportok. Darab-melléklet: „Blaháné" Sass Ede színdarabja. RÁDIÓMŰSOR Julius 10 (szombat) Budapest (560) D. c. 9.30 és 12: Hírek, közgazdaság. I: A Meteorológiai Intézet idöjelentéw. 3: Hitek, közgazdaság. 4: Mesók. versek, dalok, tréfák. 5: A Meteorológiai Intézet időjelcnlése. ft.30: Fischer Mór, az .Ml-Sz alelnökének felolvasása: .A magyar labdaruRÖxport is nemzetközi kapcsolatai". 7: A Margitszigeti Szinfóni-kus Zenekar hangversínye a Víztoronynál levő tcjlvóoarnokban 10.15: .MÜvészest. Bécs (531 és 5825) U. u. 4.15: Hangverseny. 610: Theodor Storm ünnep. 8: Népszerű hangverseny. Berlin (504 és 571) D. u. 5: Hangver. seny. 8.30 : Elne Havelfahrt, rádiósxinjáték. 1030: Tánczene. * Prága (368) D. u. 4.30 ^30: Kamarazene. <>: Német leadá*. 8.02: Vig-cst. Róma (425) D. u. 5: Hirck, tőzsde. 5 40: Jazzbuid. 9.30: Hangverseny. London (36S) D. u.4: Katonazene. 530: Tánc/ene. 7: Elóadáv 7.25: Chopin-interpretáció. 8: Dalest. 10.05: Varieté. 10.30: Tánczene. Zürichi zárlat Wrii 133625 Lovío* 251203. •»■ 516-50, Brűnel 1252 50. Milano 178V-C Holland 207 40. I22U5. WU-* 73 00. lotfa 372 50. Prága 1530 00 B.d.pcíl 72-SO. Vártó 5350. Bitkioitil24250, Bellád 914-00. KÖZGAZDASÁG Bojkott a cseh árukra Az Alsódtut általi Mezőgazdasági Kamara akciója Mint ismeretes, az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara harkányi gazdagyülésén Indítványt terjesztettek elő, hogy a cseh árukra mondják kl a bojkottoL Az Indítvány okai ismeretesek. Ugyanis a cseh parlament és szenátus elfogadott autonóm vámtarifát, mely olyan magas beviteli vámmal sujlja a magyar mezőgazdasági termékeket, hogy ezzel — úgyszólván — lehetetlen be|ulnia Csehországba. Minden igyekezetük odairányul, hogy a mi mezőgazdasági terményeinkel biztosítsák, de ugyanakkor belőlünk gyarmatot akarnak csinálni, hogy a békeszerződés állal adott hatalmuknál lógva gyáriparuk legtöbbször silány termékeit elhelyezhessék. Ilyen önzésre megmozdult a magyar közvélemény is és legutóbb a szegedi kereskedők mondották ki egyöntetűen, hogy cseh árut nem tartanak, nem hozatnak és rendeléseikel lemondják. A harkányi gazdagyülésén elhangzót! indítvány értelmében az Alsó-dunánluli Mezőgazdasági Kamara az akció! országosan meg kívánja szervezni. E célból az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara megtette az előterjesztést, hogy a magyar kormány is hasonló retorzióval éljen. Ezenkívül átiratban felkéri a társkamarákat, az Országos Mezőgazdasági Kamarái, a kereskedelmi és iparkamarákat, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülést, a Gyáriparosok Társas autdkirándulás hévízre. Vasár- és Ünnepnap reggel 7 Arakor és délután I órakor indulás a Sugár-ul saroktól. Tiszteletlel FILIP0VIT8. Országos Szövetségét és az Országos Magyar Gazdasági Egyesülési, hogy támogassák akciójában. Cselédköltözködéskor elhurcolják a sertésvészt. Az Alsódunán-tuli Mezőgazdasági Kamarához löbb oldalról panaszok érkeztek, hogy különösen a Szent György és Szent Mihály napi hutcolkodáskor a költözködő cselédek, kik állatjaikat is viszik magukkal, nagyban terjesztik a sertésvészl. A kamara ez ügyben megkeresi a földművelésügyi miniszteri, hogy a vész elhurcolásának megakadályozását rendeletileg intézkedjék és hasonló állásfoglalás céljából megkeresi az Országos Kamarát, valamint á Társkamarákat. TŐZSDE A mai értéktőzsde, mivel ösztönzési sehonnan sem kapott^detlden voll. A hél végei rendezés és ellátás szintén nem gyakorolt különösebb hatást az árnivóra, ugy, hogy az árfolyamok nagyjából jóltartottak maradtak, csak csupán néhány vezető érték tudóit egészen jelentéktelen nyereségre szert lenni. A Délivasut továbbra is szilárd volt, mert a bécsi konlremin fedezési vásárlásokat eszközölt benne, azonkívül még Nova, melyből a helyi konlremin fedezte le magát. Egyébként semmi emlitésre méltó momentum nem fordult elő. A forgalom szűk keretek közöli mozgott. A budapesti Tőzsde deriztt-jeiyiésé U«sy«l 7JW-&0) iaiUtátt ■ Mo-nrio latottMi M7IJOMIIK Btírr»< liac-i iMt\'i CMfcbM. niuin u»i irc«i OMW IM«i IJ« J tn m Ooiiii ?lls\'8MeC0 Mnii I0M I7W riwü k. IUÜ 1110 IM10 IM70 2l«3t M7H OMIO IUM-1ICM Ul tMlU U«4ca H:I»JUIIO Un 113 tlt KAMU KU1M Lka tusaui tUvroak lll/J-USJO Uiti uwj-trwj Nrfá IOO IUC OMH.MMU. UNKIll rrtp 2IUU2US 04* tat. ||» 0 IUJŰ suaid IIUI-U4-I IMUlllU Wp a. UK 1710 Váxtó J7iX-5 00 Norréx M» || 5M 1M« Wtoa |C(U I0IU IvMtv HlU Ilin tesiu». IUIS ItSM Héwiz-ffirdöt látogatók keressék fel HÉVIZSZENfANDRÁSON Lakita Testwérek 30 éw óta fennálló jóhirnewö VENDÉGLŐJÉT. Iiazl magyal konyha. Polgtrl érák peltetl ehótendüen étkezhetik. KitUnS halaton-Se"ik7&k. \'inasén ipolt kiblny.l Dtehe, W™\'1.^ i..i4nv<M árbtn — VillanyvlláalU^. — Újonnan átalakított kortholyia«o ^^-eatinkint/nyí! líény ala\'tt Laak.to. Flarl. clglnyprlt^ «.n«-knr« •iórakosUti» a nagyítdemll közönséget. Ponto. *» «.»»•!»•• «.n.íl,...n OovtOnk t.l. - SzJmoa Utog.Uít kér Kiváló tisztelettel Lakita Teatvérek. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 10 Ttii ■ yUüdo Bu> «w>. Jt l»0. «M0»-42J.<00, rr k,-o. 427.500 - 430 000 7J kj-c. 430000— 432 500. <»<t> í.niatuU (■ pol-vkMki 76 lur,-<» 41SOOO-417JOO, 17 k.j. 420.000 - 422500, 78 \'\'«■<>• 432300 <75000 70 lui-oa 425 000 - 427 500. 260 00"-J62JK0. Kk«/oánr«rp. 73S.0 X)-J440», aOrt™ 280u000—325 000, 2SJ0XI 302500, \'••««tl 242 500 -247500, icpc. 550J00- 570.000. koua I50.00o-106.000. korpa 167 500-170 0M. Sertiirásir 12, MIyMI fladallaa.l vl.aa. II 125 dih. BMnaM m 750-17.000, aatMI 15 0 0 -16 250 audall kWt I5.0» -15505 U<u>t 13 000—140Ű0, alaóraodl Ma 15 001 -15 750 mtaodirndl 14 050-14 5(0. amoi .iw 17.000-19 000. aa«l~w i..«ba. 20 S(» 21 000. aalr 25.000 - 25 SCO, IthoaoK nui 16500 -17 000, aaaton»a< "M \'«il<> 18 000-:0 O00. Al Uínyzal élénkebb. Kiadja: Zrínyi Hyomdalpar él Kdnyt-kereskedé* ST, Kagykuiisa Iiéleayel jiris fó«oIgablráj*Hl. 2748/1926. VffiíDIIWsi MMi A letenyel járás főszolgabirája az alanti községéit képviselőtestületeinek felkérésére versenytárgyalást hirdet az alább felsorult 16 dib. egyenként I, 2 és 3 lantermes, továbbá 2 szobás tanítói lakás és mellékhelyiségek valamint a külön melléképületekből álló, községi illetve lelekezeli elemi Iskolák épilésl munkálatainak biztosítása tárgyában. És pedig: I tantermes iskola tanító-lakással, melléképületekkel. I Lasztonya, 2. Marócz. 3. Kiscsehi, 4. Szenlmargilfalva, 5. Zajk, 6. Borsfa, 7. Bázakcreltye, 8. V.alkonya községekben. 2. Két tantermes iskola, egy tanító lakással és melléképületekkel. 9. Murarátka, 10. I\'elrlvente, II. Semjánbáza, 12. Kerkaszentkirály községekben. 3. Három tantermes iskola, 2 tanítói lakással és melléképületekkel. 13. Pola, községben. 4. Két tanterem, egy előszoba, egy tanítói szoba (szertár) 14. Cser-nyefold, 15. Dobri községekben. 5. Egy tanterem, egy szoba, egy előszoba (toldásból álló) 16. Szent-liszlö községben. Ezen iskolák felépítési illetve az összes munkák befejezési batárideje a munka átadásától számítandó 14 hét. Az eliirt tervtől éltéló más tervekre vonatkozó ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A versenyezni óhajtókat felhívom, hogy .Ajánlat a Idényéi járás 16 községében létesítendő elemi iskola építési munkáira" felírással ellátolt pecséttel lezárt, borítékba helyezett ajánlataikat 1926. évi julius hó 22. napjának délelőtt 10 órájáig hozzam közvetlen vagy posta utján nyújtsák be. Az előirt ajánlati mlnla és ajánlati költségvetések lelhasználásával teendő meg. Az ajánlati költségvetésben a végösszeg nem csak számokkal, de betűkkel is beírandó. Az ajánlathoz az aláirt különleges feltételek és az anyag alapárjegyzék csatolandó. Az ajánlathoz az ajánlati végösz-szeg 2 százalékát kitevő bánatpénz csatolandó. Bánalpénz gyanánt megfelelően záradékolt takarékpénztári betétkönyv Is elfogadtalik. Azok az ajánlattevők, akik a munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel illetve jogosítvánnyá! nem biitiak. kötelesek az ajánlatukban képesítéssel bíró megbizoltal meg- nevezni. Azok az ajánlattevők, akik a zala: egerszegi államépiiészeii hivatal felügyelete alall munkál még nem végeztek és előtte ismeretlenek, tartoznak kivánalra az illetékes kereskedelmi és Iparkamara bizonyítványával mcgbizhalóságukal igazolni. Az ajánlatokat a tetemei járás fószolgabiráh hivatalába 1926 évi julius hó 23-án délulán 4 órakor fognak felbontatni, hol az ajánlattevők képviselője jelen lehel. A tervek és fellételek az alulírott hivatalnál hivatalos órák altit megtekinthetők, hol a netán a szükséges felvilágosítások megkaphaiók. Ugynnotl az ajánlati mlnla, az ajánlattevő állal ár leltéielekkel kitöltendő ajánlati költségvetés, különleges feltételek és az alapáljegyzéki űrlap minta 100000 koronáért megszerezhető. A képviselőtestületek lennlsrilák maguknak a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok kőzött — tekintet nélkül az ajánlati árakra — szabadon választhassanak, vagy valamennyi! minden kártérítési igény nélkül visz-szautasilh»ssanak. Az ajánlattevők ajánliialkkal a versenytárgyalás napjától 30 napig maradnak kölelezellségben. Lelenye, 1926 julius 6. Dr. Czigány s. k. főszolgabíró. APRÓHIRDETÉSEK Ai apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A címszó « minden vastagabb betűből álló sxó kit szönak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hlrdotáal Ulj «l6ro fixotttndfi a forgalmladóhozxásxámltásával 2 3 uohia feltétlenül magánházat kis kerttel készpénzvétejre keresek. lakás augusztusra kell Szlgrlszt Ingatlanforgalmi Iroda, Király-utca 38. 4—8 uobáa modern lakást Átvitelre keresek- Szlgrlszt iroda. Elköltözés folytán békebeli eiegána • bétflfi, háláuoba, igysk, szőnyeg, garderobszekrény, konyhabútorok, lámpák és egyéb tárgyak jutányosán eladók Kl-tUsy-utca 2. 2279 Eloaarálaám utcai szoba-, konyhából álló lakásomat lia&onlóval, udvari Is lehet. Pápay, Petóll-ut 24. 2268 Gabonaraktárnak és műhelynek alkalmas helyiség kiadó és azonnal elfoglalható Magyar utca 30. Bóvebbet Simon-féle vendéglő Kl»kanlz»a. Telefon 162. 2262 Cloaorólnóm udvart 2 szobás, konyhás. mcllCUiélyliégekból álló lakásomat egyszobás, konyhás utcai lakással. Clm a Kiadóban. 2239 Beköltözhető négy szobás, kertes uri magánháx szabadkézből eladó. Klnlzsv-utca 68. 22Ó3 3 szobás lakás Főúton aug. t-re átadó. Qm a kiadóban. 2277 FohérnomU javítást és stoppolást ugy háznál, mint vidéken vállalok. Qm a kiadóban. Jövedelmező üzemben levő vállalkozáshoz könnyű közreműködéssel tárnát keresek 65-70 millióval. Szakértelem nem szükséges Érdeklődők elmét kérem a kiadóhivatalban leadni. 22Ö3 A világhírű PFAFF-VARRÓGÉP minősége felülmúlhatatlan I Minden vevő díjmentesen résztvehet a napokban megkezdett hlmzőtanfolyamon Jelentkezni lehel: Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tár 2. mi Telefoni 12. Ne mulassza el a kedvező alkalmat I Tekepálya megnyitási Érle*ifem a n. é. közAn&égef, hogy f. hó 10—11-éo, szombaton és va«órn.ip délután Csengery-ut 54. sz. alaiii vendéglőmben újonnan épült tekepályámat többféle nyereménytárgyak kijátszásával megnyitom. — Ételekről és i\'alokról gondoskodva van. Szíves pártfogást kér Furmen József int vendéglős. Hnán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 99/1926. végrh. szám. Árverési hirdetmény, Alulkott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1926, évi Pk. 4591. számú végzése következtében Dr. Krausz Aladár ügyvéd álUI képviselt EJchntr Sándor nagyka-alzsal lakot javára 7,500.000 kot. s Ut. erejéig 1926. évi lebruár hó 16-án foganatosított kielégítést végrehajtás utján tc-és fclUlfogUlt és 25,000000 kor. becsült következő Ingóságok, u. m: Ebédlő berendezés. perzsaszonyeg slb. nyllvácos árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1926-lk évi Pk. 4591. számú végzése folytán 7^)0.000 kor tőkekövetelés, ennek t926. évi febiulr hó 6. napjától járó ItWo lumital. Vfh váltódi] és eddig bíróilag már megállapított költségek ere- | télg a netán fizetett összeg levonása mellett Nagykanizsán, Kisfaludy Sándor-uto 17/c. szám alatt leendő megtartására 1926. évi Jullua hó 12-lk napjának délelőtti 8 órája határidőit kltozctlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megtegyzéssel hivatnak ncg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi IX L-c. 107. és 108. £at értelmében készpénzfizetés mellatt • legtöbbet ígérőnek, szükség esetén beoáron alul Is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mátok Is le- és fellilfoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés « 1881. évi LX. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1926. évi julius hó t. napján. Hain Oyula s. k., JWJ klr. Iblróságl végrehajtó. Caáplöbonxin 7000 kor., petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartcllen kivül állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nagykanizsa. Deák tér 2. 2246 6 üléses luxus autó minden elfogadható árért eladó Király-utca 2. sz. 2176 Kttflnú kaiban levő cbódlöbcrondc- xéa, uri szoba, egyéb hizl felszerelési cikkekkel egyUtt eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 2235 Naponta indul az autóbuax a Centrál elől Hévízre. — Indulás reggel 7 órakor. Tisztelettel RlUer Mór. 2257 Oxlcthelyi«ég forgalmas helyen, aug. l-re áladó. Clm a kiadóban. 2278 A budapesti uJounan berendezett ! BRISTOL SZÁLLODA megnyílt BUDAPEST IV., Mária Valéria-u. 4. 100 teljesen modern szoba, uj bútorokkal, ágyneműkkel stb. felszerelve, minden szobában telefon, hideg és meleg vi/, központi fűtés, általában a legkényesebb igényeket is kielégítő berendezéssel, figyelmes kiszolgáló személyzettel.a n. 6. közönség rendelkezésére áll. Étterem, kávéház és polgári étterem a házban. Esténkint elsőrangú cigányzene. Szállodánk, központi fekvésénél fogva minden pályaudvarról percek alall könnyen elérhető. Felvilágosításokkal szívesen szolgál és szobaelőjegy/éseket. levélbeli mei>-keresésre is azonnal eszközöl a oo Sxálló igaxgatóaága. Stölzle-féle a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben minden hasonló üvegnél jobb, tehát árbana legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben, Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. 01 HIRDETŐ IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca 11. Teleton: Teréz 34-4J. Felvetsz hirdetéseket a világ minden lapja részére. Reklámterveket készit. A gazdasági propaganda célhoz verető legalkalmasabb és legolcsóbb mőd|ait kidolgozza. TárahAzak Európa minden Jelentősebb városában. Nyomatod a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbcck Károly)" ieii mm Hiutsi. n. reuíiü i. (ctmiftiitiMji íj Teljea taka^bereuctezés a tee-cKyjzerOhbtót a IcsKaj.l^.abht c ^ .barangu Mvltclhcn. £ * 88. évfolyam, 153. szám Nagykanizsa, 1928 Julius 11, vasárnap Ara 2000 karain POLITIKAI NAPILAP Szeriuutisét fc UadéWvatal FMU FpIpIAs czrrlenmtA - Rnrharito 1 aino iqtttwtotataft.: 78. ulm Kaaztbelyl MUdaMtúyaUI: O. rclcios SZCrKCSZtO . BarDaritS Lajos ElSIüctíal ira egy Ura 30.000 Vorwia Beterjesztették a francia pénzügyi szanálási javaslatot A kamara bizalmai szavazott a kormánynak Pirit, Juliul 10. (Éjwkal rádló/elentés) Caillaux pénzügyminiszter a kamara ma dél-clőlll illésén beterjesztette a pénzügyi helyzet liszlázására szerkesztett törvényjavaslatot, amely délelőtt átment a minisztertanácson és amely csupán egy szakaszból áll. Ez a törvényjavaslat ad a kormánynak felhatalmazást arra, hogy a szükséges intézkedést meglegyc az államháztartás egyensúlyának és a valuta stabilizációjának bizlosilára. Az egy szakaszból álló törvényjavaslat magában foglalja a jövedelmi és lorgalmiadó megváltoztatását, a különleges adó-nemek leszállítását, mint például az ingóságok áliiásának illetékeit, a töke belizelési törvény megszüntetését, egyes adónemek felemelését, erek közólt elsősorban a közlekedési adókat és végül az egész adórendszer egyszerűsítését. iondon, julius 10. Hir szerint az angol ko/mtlny halasztást fog adni a francia adósságok törlesztésére. Párls, julius 10. A kamara reggel léi öt óra korul fejezte be a kormány pénzügyi politikája tárgyiban előterjesztett in&pelláció tárgyalását. Ezután a képviselőház 269 szavazattal 2-17 szavazat ellenében bizalmat szavazott a kormánynak. CsUtörtökön alakul meg a Polgári Egység Klubja Kállay Tibor dr. áll a szervezkedés élén — A széttagolt polgái\'i erők egy táborban egyesítése a társadalmi és felekezeti béko jogyében A munka és a tőke egyforma megbecsülése Nagykanizsa, ]y[i-jí 10 Röviden érintettük már, hogy politikai ételünkbe nagy kihatást Ígérő szervezkedés indull meg a fővárosban, melynek célja a társadalmi erők összefogása, a polgári élőknek minden szélsőséges Irányzattól mentes tömörítése. A zászló, melyei az uj alakulás kibonl: Bethlen Islván gróf zászlaja. Az eszme és a kivilel nagy munká-|ámk vezetése Kátlay Tiboré, Nagykanizsa nemzetgyűlési képviselőjének keiében van. Az uj alakulás neve — eltérően a fővárosi sajló erre vonatkozó közleményeitől — a .Polgári Egység Klub/a" lesz. A megalakulás sem vasárnap, hanem — mint azt a Zalai Közlöny-nek Budapestről jelentik - csütörtökön, |u-lius 15-én délulán lörténik meg s azon jelen lesz és beszédet mond Bethlen Islván gróf miniszterelnök is. A magyar politikai életben, mely olyan gazdag párlalakulásokban, nyugvó-ponlot jelent ez a mai szervezkedés. Meri mig eddig minden uj párt a\' lársadálmi erők szétlor- gácsolását jelenlclle és felekrzel, lang, osztály és harmadrendű problémák szerint egymással szemben álló csoportokra bomolta a magyar társadalmai, addig ez az alakulás épen az ellenkező célt szolgálja: az cmlllcll mindenféle külsőség félrc-tételével egy hatalmas, egységes táborba gyűjteni a polgári társadalom minden szélsőségmentes rétegét. Egyelőre csak a fővárosra lerjed ki a szervezkedés, de hatása nctn fog elmaradni a politikai éleiben sem, ahol ma a szélsOségek burjánzása nyomán kélszercs szükség van a polgári érdekek intenzivebb védelmire. A polgári érdekek eddig elveszlek a szélsőségek ülközói közi. Ezt látta meg Kátlay Tibor dr., az éleslátású politikus, mikor megindította ezt a nagy cióvcl folyó szcj-vczkcdésL Munkáját siker kíséri, mert a fővárosi pártok egymás ulán jelentik be csatlakozásukat. TObb miniszter és félszáznál lObb nemzetgyűlési képviselő heve van máris a lisla élén. Mérsékeli politikusok régóta latolgatták már egy ilyen alakulás lehetőségeit, de csak most, mikor Kállay Tibor lengette meg a társadalmi osztályok megértéséért és békés együttműködéséért kibontott zászlói, most indult el csak útjára az eszme, amely egyértelmű lesz politikai;életünk konszolidációjával. „Szükség van a polgárság szervezkedésére, hogy mindenkinek biztosítani lehessen a megélhétését" A tegnapelőtt esll politikai párt-vacsorán, mely első ilyen vacsorája voll a Ferencvárosi Egységes Polgári Párlnak, dr. Usetly Bíla pártelnök, Wensky Kozma Nándor alcl nok, Rlpka Ferenc főpolgármester, Kozma Jenő és Eteky Károly ulán Kátlay Tibor dr. mondotl nagyjelentőségű beszédet, mely szintén a Polgári Egység Klubjának alspgodolala körül fonódon. — Ma — mondolla többek közolt — az ország nagy kérdései olt dőlnek el a polgárság vacsoráin. A miniszterek is csak akkor határozzák el magukal bizonyos Irányok követéséi c és bizonyos intézkedésekre, ha tudják, hogy a polgárság mögöttük áll. Ulal arra, hogy ó maga is látja, mindnyájan látjuk, hogy az emberek szájai keresnek elhelyezkedési, dolgozni akainak és nem találnak munkál. A magyar társadalom gazdaságilag mgyun le van romolva. A kormányra hárul az a súlyos és nagy feladat, hogy a krízisen segítsen és a kormány a legnagyobb jóakarattal is igyekszik az orvoslás módját megtalálni. Bízik gról Bethlen Islván miniszterelnökben, aki a maga résiéról mindent meg fog tenni, hogy válságot megoldja. — Síüksígesnck tsnja a polgárság megszervezéséi abból a célból, hogy mindenki lé-szére bizlosilhaló legyen a megélhetés. Ennek egyik legfőbb alapfeltétele a termelés minden tényezőjének megbecsülése. Nemcsak a munkát, hanem a tó-két Is meg kifli becsülni. — Hallottunk olyan jelszavakai, hogy a tökéből eredő jövedelem: munkanélküli jövedelem. — Nem szabad azonban elfelejteni, hogy mi egy kapitalista társadalmi rendben ó:unk. De ha nem igy volna is, akkor is állana ez a lörvény, ahhoz, hogy valami produ-káltassék, munkára és lökére egyaránt szükség van. A múltban láttunk már olyan tendenciái, amely arra irányult, hogy a tőkét a maga jövedelmétől állami halalommal fosz-szuk meg. Igy lörlént ez Oroszországban is. Az elv azonban, amely ezt célul tűzte maga elé, megbukolt. Ezt az elvet két-három évszázaddal előbb valósították meg. A magyar közgazdaságban nemcsak a kistó-kére, hanem mindenekelőtt a nagytőkére van szüksége, hogy kibontakozhassunk a válságból. Örömmel állapítja meg, kogy Budapesten egy uj polgári gondoskodásnak, egy uj polgári szellemnek a kialakulása van folyamaiban. Ez a szellem akkor fog gyümölcsözni, h-t a polgárság egymás megértésében; az erők összefogásában és a termelés minden tényezőjének megbecsülésében látja feladatát. Kállay Tibor nagy tetszéssel fogadott beszéde után még több felszólalás hangzott cl a társadalmi és felekezeti béke jegyében. • A Terézvárosi Egységes Polgári Községi Párt, amelyei Rlpka Ferenc főpolgármester szervezett, értekezletet tartott, amelyen bejelentette a Kállay Tibor állal kezdeményezett polgári szervezkedéshez való csatlakozási. Az angol hitelezők átvennék * a Viktéria-malmot A professzor Bacher házi őrizetét javasolja Budapest, julius 10 Minnlch Károly orvosprofesszor ma Rendkívül érdekes fordulat torlénl a újból roegvizsgálla Bacher Emili és Viktória-koncern helyzetében. Be- megállapilolta róla, hogy súlyos ér- avatott helyről ugy értesülünk, hogy elmcszesedésben szenved és hajiolt a Viktória malmot az angol hitelezők korára való tekintettel javasolja ftílz/ hajlandók, lennének átvenni. órizetben vM tartását. » -f ZALAI KOZLONV 1926 jullus 11 Halálugrás az ötödik emeletről Budapest, julius 10. (Éjszakai rádiójelentés) Wirlh Olga 31 íves tisztviselőnő Vtimo* Csát-zar u\'on az Ulricb udvarban livö lakásán íz ötödik cinciciről leugrott és szörnyet-ball. Teliének oka a betegsége, mint azt a rendőrséghez cimzcii tevelében Írja. A villamos elütött egy biciklis-rendőrt Budapest, juliu< 10. (Éjszakai rádiójelentés) Az Ültői-uli vámníl egy Kispest felé haladó 50 es|clzésü villamos elüioite Fekete Albert rendőrt, aki biciklin itrloll haza leié. Súlyos sérüléseivel a Szem István kórházba rzálliioiták. Állapota életveszélyes. Az eljárást megindították. A cseh vasutak tarifaemelése Pozsony, julius fO. A csch-szlovák vasutakon augusztus elsején ugy a személy . mint a lehcriaiifát emelni Ingják. A személytarifa emelkedése 22—25% lesz, a csomagok és ujsAp-csomagok szállítási diját pedig 33 százalékkal emelik, mig a gyotsáru tarifáját 33 százalékkal leszállítják. Jogerős a nagyszakácsii kápolna lerombolása Ismeretes, hogy a marcalii járás főszolgabirája mult év: .nagyszakácsit látomások- idején engedélyt adott a lakosságnak gyűjtésre és ka-polnaépitésre. Később a megye alispánja a föszolgabirói határozatot megváltoztatta, a kápolna már egy méternyi magasságra felépített falai lerombollalta, az összegyűjtőit százbuszmillió kótonát pedig lefoglalta. Az alispán intézkrdésél néhány nagyszakácsi ember mcvb-llebbezic és kérték a vármegye tő vényhaió-lágát, hogy a pénzt adjak vissza azoknak, akik adlák. A vármegye a fellebbezést elutasította, az összegyűjtött százhuszmillió koronái pedig a községnek adla ki azzal, hogy elsősorban egyházi, másodsorban pedig kulturális célta használja fel. Hétfőn kezdődik a Rákosi kommunista pnccs fötárgyalása ötven vádlott, ugyanannyi tana — Két hétig tart a tárgyaló:! Budapest, jullus 10 j A Rákosi-féle kommumsti pör hélföi tárgyalása iránt a ktlllöldi szociáldemokraták részéről nagy érdeklődés nyilvánul meg. Rosen/eld német szociáldemokrata képviselő, Ponsambi angol szociáldcmbkra képviselő részt lógnak venni a tárgyaláson. Ezenkívül meg fog jelenni Henri Baibusse a francia újságíró is. aki szintén erős-n érdeklődik a kommunlslapetek iránt. A monstre lőlárgyalásnak 55 vádlottja van. A beidézett tanuk számi Is meghaladja az ötvenet. A tárgyalás legalább két hélig tart. A rend fenntartásáról rendőri készenlét gondoskodik. Bombát dobtak egy újságíró erkélyére i primitív bomba mügéit „politikai merényletei" keresnek Budapest, julius 10 Az éj folyamán Persldn Ádám hírlapírónak, a .Világ- volt politikai rovatvezetőjének Ipir-ulcai lakásán az erkélyre egy konzerv-dobozt doblak (el, melyben szurok közölt 12 Mannlicher-golyó volt. A bomba explodált s egy virágállványt megrongált, de egyéb bajt nem okozott, annál inkább sem, mert hajítás közben II golyó visszahullott a főidre a szokatlanul naiv pokolgépből. Az eset első óráiban mérhetetlen izgalommal tárgyalták és nyomoziák azt. Persián vallomásában politikai merényiéinek tünteti fel az esetei, mig egy szemtanú, aki Persián lakása alatt a földszinten lakik, ellulni sem láloll senkit a robbanás idejében. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a bomba emberölésre alkalmatlan volt. A nyomozás folyik. Belefulladt a Duna kiöntésébe A réten lirdött a kiáradt Doniban és nyomtalanul eltűnt Budapest, jullus 10 0Éjszakai rádiójelentés) A Duna áradása következtében a Bujafoki ut és Miv. töltés közötti rétet a vii elöntötte. Erre a helyre sokan jöttek lűtOdni. Kincses Gyula 29 éves kocsis szombat délután ugyancsak itt fürdőit. Egyszerre a többi (Üldö- zök rémülten vették észre, hogy Kincses, aki eddig vígan lubickolt egyszerre crak elmerül. Valószínűleg egy gödörbe lépett. Azonnal többen keresésére indullak, de eredménytelenül. A rendőrség intézkedett, hogy a tűzoltók létrákkal kulassák (el a holttestei. A Turul-madárról a Dnnába ugrott Budapest, jullus 10 (Éjszakai rádiójelentés) Szombat délután 6 órakor a Ferenc Józsel bidon nagy csődületei okozolt egy ember, aki (elmászott a Turul-ma-dám. A kihívott tűzoltók utána mentek, hogy leszedjék, de mikor megakarták fogni, az illető a széditö magasból leugrott a Dunába. A készen állolt motoros csónakkal azonban kimentették az öngyilkost, akit beszállítottak a Rókus kórházba, ahol csakhamar magához tért és elmondotta, hogy Ecsedy Nándor 23 éves lakatos és nyomora miatt akart öngyilkos lenni. — Ecsedynek semmi baja nincs és elbocsátották a kórházból. Puszütó felhőszakadás Zalaegerszeg körfii Zalaegerszeg, juilus 10 (Éjszakai telefonjelentés) Szombat délután pusztító felhőszakadás tombolt Zalaegerszeg környékén. A Jánka hegben a villám belecsapott Málé József haj\'ékába, ahol öten tartózkodtak Az öt ember közül csak Máté Pál szenvedett kisebb égési sebeket, amivel a zalaegerszegi kór-házba szállították. Érdekes, hogy apj4nik .Máté Józsefnek csak a szakálla pörkölódött meg. A felhős/a-kadAs okozta kár több mint 200 millió korona. Vasárnap is lehet aratni Rudopest, Julius 10. (Éjszakai rá-diójelentés.) Mayer János fóldmive-lésüsyi miniszter rendeletet intézett az összes törvényhalósági jogú polgármesterekhez, melyben intézkedik, hogy a sürgői gazdasági munkálatok miatt julius és augusztus hóban vasárnapokon is végezni lehessen a termésbetakaritási munkálatokat. FERIKE HARAGSZIK l(U: Péchy-Horváth Reuö Ferike felkelt az asztaltól. Az ablakhoz lépett és belebámult a ködbe. Az uccán nyüzsgő emberrajok járkállak, siettek. Az emberek, mint minden áldott napon, a dolguk után láttak vagy siettek haza, a meleg családi fészekbe. Néhány robogó bérkocsi lámpájának sárga fénye a függönyökön át beszűrődött a szobába. Sötét, sziláján táncoló alakokat vetett a falra, A kerekek bántó zajt okoztak, amint sebesen végig-guiultak az egyenlőtlen kockáju kövezeten. Ferike csak nézett kifelé. Bele a ködös estbe. Üresnek érezte a lelkét. Nagyon üresnek. Kerek huszonnégyéves volt és még sohasem szeretett. Senki emberfiát sem. Csak most először. És az eddig szunnyadozó szerelem szilajul. fékevesztett energiával tört ki a szivében, amelyet megsemmisüléssel, szétzuzódás-sal fenyegetett. Rövid néhány héttel ezelőtt kezdődőit. Akkor megismerkedett egy pompás fiúval. Az első pillanatra belészeretett. 1\'udfa is ó, hogy mi az a szerelem I Csak sejtette, hogy szereli ót. .Meri hiszen minden gondolatában vele volt, vele álmodott, vele ébredett és aludt cl. Ez p*dig csak „a szerelem" lehet. Titkos sej- telmek, kellemes érzések kerítették hatalmába árva szivét. Ferike nem is küzdött az ellen az érzés ellen. Nem küzdött, nem védekezett még egy ujjmozdulattal sem. Tudta, hogy úgyis hiába való volna minden küzdelem. Lassan-lassan átengedte magát és szivét ennek a misztikus, világokat uraló, szent érzésnek. A szive vergődött, csapkodott, mint az a galamb, amelyet szívtelen emberek lelőttek. Sokat, ti3gyon sokat hallóit és olvasott már a szerelemről. De még nem érezte sohasem. Most is csak ugy sejtette. — most azokban az olvasmányokban ugy állott, — hogy az az érzés, amely mostanában a szivébe lopta magát: az örökszép, örökifjú, gyötrő és mégis édes szerelem lehet. A gavallér néha-néha fellátogatott az érette rajongó Ferikéhez. De nem elég gyakran. Az utóbbi időben pedig alig jött egy hét folyamán kétszer.1 És dacára annak, hogy ő is szerette Ferikét, egyelőre még nem igyekezett bevallani a szerelmet. Talán féli, hogy nem talál viszonzásra; tálán más oka volt. Pedig ha tud\'a volna.. ! Ferike anyja végtelenül áradozó szerelemmel szerette a leányát. Szivének egész melegével, rajongó anyai szeretettel vette köröl. Bizonyos asszonyi fetclemmcl nézett a jovóje elé, hisz a lányok feje fölött oly ha- mar elfut az idő. És nem is tudják, kinek nevelték, kinek adják oda örökre a gyermeküket. A fiatalember följárását azért készséggel engedte meg. Ferike nem volt a költők által leirt, felmagasztalt, mindenféle testi szépséggel és keltemmel felruházott leány. Ama sok barna leány közül való volt, akik egyformán banálisak, egyformán unalmasak és egyformán bosszantóan morálisak. Alacsony termetű és kissé molett volt. Párját ritkító okos, beszédes égszínkék szempár mosolygott le azonban szabályos metszésű, makula nélküli arcáról. Szóval, Ferike — mint mondani szokás — eléggé csinos b3rna leány volt. Most, hogy az ablaknál állt, most nem a rózsás szerelem foglalkoztatta. A rideg halálé. Messiás gyanánt üdvözölte és fogadta volna 3zt megjelenésekor a rideg unalmas kis egy szobás lakásukban. Mert néhány nap óta életunt volt. Életunt minden tekintetben. A daliás szeládonjára nem tudott harag nélkül gondolni. Keseredett volt amiatt, hogy Jenő már négy nap óta nem mutatkozott nála. Nyugtalan volt, nem evett, nem aludt, nem dolgozott a szegény bolondos, szerelmes leány. Aggódott Jenő életéért, hogy hátba valami baleset érte. A" Szive Összeszorult cire a gondolatr.i, minthogyha valami vasmarok szorította, facsarta volna. Ugy kell pedig lenni, mert máskülönben miért maradt volna cl ? — kérdezte mintegy önönmagálól Ferike. De nem tudta magát megnyugtatni Vagy talán beteg lehet — ftizte tovább gondolatait — és ó nem lehet mellette, hogy ápolhatnál Hiszen ez még gondolatnak is rettentő! De nem. Akkor legalább csak irt volna neki. Ami még fájdalmasabb és ami minden szerelmes leánynak bohó szivét kétségbeejli, szintén eszébe jutott: nem lett-e hűtlen? — Ezt még fel sem merem tételezni őróla — fűzte tovább a szivét mcgrcmegtetőgondolatokat. De mindjárt ott volt mögötte fekete lován a kétség: ki tudja?— Különben az ördög nem alszik! Ám, ha hűtlen lenne, a tulajdon tiz körmömmel kaparnám ki azokat a cslbosfényü szép szemeit... Hirtelen elhallgatott, mert kocsizörgés hallatszott, amely a ház elótt hirtelen megszűnt. Hangosan dobogó szívvel szorította forró homlokát .az ablak hideg üvegtáblájához. Ugy tekintett le a sáros uccára. Izgatottan lihegő lélek-zestel nézte a kocsiból kilépő magas urat, vájjon ő-e az? Nem ő — mondta csalódottan, fanyar arccol. Megismerte volna a lépéséről ií. Ez a Simonyi doktor ur, aki a kis Kovács Gyuszit megy gyógyítani, a 1926 lulius 1). ZALAI KÖZLÖNY a Egyes községekben visszaállítják a kötött lakás forgalmat Nem tudtak megegyezni a lakúk és a háztulajdonosok —- A vidéki panaszok legnagyobb része békésen elintéződött \' Budapest, |ullus 10 A népjóléti minisztérium, mini ismeretes, 1926 november I-vel a községekben felszabadilolla a lakás-foigaltnat. A háztulajdonosok sok belyen otyam magas bérösszeget követelt, amelyet a lakók nem tud-r-ak megfizetni. Emialt a lakók a népjóléti minisztériumhoz fordultak panaszaikkal. A népjóléli minisztérium az alája tartozó lakásosztályból különböző megbízottakat küldőit le a helyszínére, akik elmentek az illető köz- ségekbe, ahol. megvizsgálták a panaszokat és a legtöbb helyen sikc-itllt is egyezségeket teremteni a háztulajdonosok és bérlók közölt. Mintegy 15 községben azonban nyilvánvaló volt, hogy a háztulajdonosok tényleg visszaélnek |ogukkal és a lakásért aránytalanul súlyos béreket követelnek. Ezért, minléite-salönk, a népjóléti miniszter ugy döntött, hogy ebben a lizenöt községben hatálytalanítja legújabb ren-delclét, vagyis a kölölt fogalmat ismét feleleveníti. Hévízről Nagykanizsára jött aprópénzt váltani Gyorsvonaton és autón a kanizsai cipész-sátrakhoz ét az ipartestületi vendégIS kuoséberéhez — Sólyom ur megmutatja, hogyan lehet 3 millióból nagy urat játszani Egy fegyháztöltelék filmrevaló kalandozása Nagykanizsa, lulius 10 Késó este volt már, mikor Szabados Jánosné hévizszenlandrási éttermébe beállított Sólyom Albert budapesti pincér. Hosszú jercmiádban panaszolla el a jövevény, hogy éhes, de sem pénze, sem lakása, semmije sincs a világon és kérte, hogy alkalmazzák öt éthordónak. Sok könyörgésre kisegifónek alkalmazták is. Harmadnap Sólyom ur félmillió koronát kért Szabadosnétól azzal, hogy aprópénzt kell váltani érte a poslán. A pénzzel a zsebében átment a Frfedrich-féle étterembe és ott Izsák Béla föplncértól, mintha I csak szívességet akarna lenni, ugyanilyen módon elkért 2V-z millió koronái. így felszerelve aulóba alt és Keszthelyre száguldón, ahol bevásárolt egy gummi-köpönyeget, gallérokat, kesztyűt és egyéb apróságokai, majd aulón tovább iramodott Balatonszentgyörgyre. III a gyorsvonat étkezőkocsijában uri módon — 150000 koronáért — megebédelt. Nagykanizsára érve ugyancsak aulön a bellpiacot látogatta meg, hogy folylassa a .nagy-pénzek" felváltását. Ez sikerűit is. A Deák-téri cipész-sátorokban vett egy pár sárga- füszeresék fiát, akik fenn a harmadik emeleten laknak. Most már haragszik is Ferike. Az órára tekint és ijedten mondja: — Már hét óra I És aztán újra tovább bámulja a sOrll ködöt. Vékony sugárban vágja ezt kellé a sarki gázlámpa sápadt világa. Hideg levegő ereszkedett le, amely elől az emberek síelve menekülnek hazafelé és fázva, vacogó fogakkal, unalmasan síelnek tova a nedves járdán. Kopogásuk bántó élességgel hangzik fel. Ferike csak egyszerre azon kapja magát, hogy a szemeit elfátyolozta & megnedvesítene a kibuggyanó könny és ö — sir. Eltökéli magában, hogy ma keményen megdorgálja Jenőt a hosszas távolmaradásért. Azián nem bánja, akármi következik is. Még ha szakítás is lesz a vége, nem bánja. Mert ő ezt úgysem tudja túlélni I Szegény szerelmes leány 1 Nem tudta, hogy ezen a kálvárián mindenkinek keresztül kell mennie, amikor szerelmessé lesz. Azt hitte, liogy egyedül csak ö boldogtalan a világon. Még azt sem tudta bizonyosan, hogy Jenő ma eljön-e, meri nem mondta meg. De valami súgta neki. sejttette vele, hogy eljön. El kell jönnie, hogy megvigasztalja az utána vágyakozó Ferikét, aki jövetelét úgyis nagy szivszorongás közepette várja. Ha pedig nem jön cl ma sem, akkor ledobja magái a harmadik emclclrűl a Kovács Gyusziék ablakából az uccára. A szenvedései már úgyis a végtelenségig ertek cl és őneki már nincsen ereje, hogy még tovább is tűrjön és védekezzék. A pohár csordultig áll... A szive újra nagyot dobbant, amikor egy kocsi zörgése ismét a kaputok előtt szűnt meg. Lelkendezve sietett ablakhoz. — Ö az, ő az! — susogta lihe-gőn, izgatottan, amikor látta, hogy magas alak száll ki a kocsiból, egy pillantást vet az öablakukra és aztán gyorsan lohol befelé a kapun Mig Jenő (ólért a lépcsőn, mi;; végigment a folyosón, inig az ajtójukig ért: azon gondolkodott Ferike, hogy nem fogadja szívesen, sőt nem is szól hozza szívesen, durcás lesz. De amikor az ott künn rátette a kezét a kilincsre és bekopogtatott valósággal repült az ajtóhoz. A belépő férfinek mosolyogva nyújtotta oda puha kis kezél: — Csakhogy már itt van, maga rossz I — susogta zavartan, szemle-sűtve Ferike. 1-s már eszébe sem jutott, hogy azelőtt csak pár jpercccl is milyen gondolatok kóvályogtak bolondos, szerelmes, kicsi fejecskéjében. cipőt, azután a cipészeket becipelte az Ipartestületi vendéglőbe é.iiit addig vendégelte őkel, inig 300 01)0 kotonás számlát csináll, azulán |>c-dig már jócskán llluminált állapotban eljátszott 200.000 koronát a- kucsébernél Ezulán az egyik szállodában Szabi Sándor név alatt szobát veit fel és a pénzváltást Isten-igazában elvégezvén, pihenőre téri. Oldözés autón Közben azonban Izsák főpincér és Szabadosné nyugtalankodva várták az aprópénzt. Izsák csakhamar meg-ludla, hogy a szemfüles kolléga az-óla .Sólyom\'-szárnyakon járja a hetedik határt, lebát ö is aulóba szállt és egyenest Nagykanizsára jött a rendőrségre, ahol jelentést lett az esetről. SMyom ur egy negyedóra mulva a rendőrségen lalálla magái. Itt aztán egyszeriben sok minden kideitlll. Kiderüli, hogy Sólyom Győrben is büntetve volt sikkasztásért. Legutóbb január 10-én szabadult kl a soproni fegyházból, mert Budapesten, Veszprémben, Szolnokon, Egerben löbbrendbell csalásokat, lopásokat és sikkasztásokat követett cl s ezekért összbOnlctésül négy ével olt. Beismerte, hogy márciusban Budapesten gizdájától, a Bizmc-kávébáz tulajdonosától egymillió koronát sikkasztott, amit rábízlak, hogy vigye el egy bankba. Ezért, meg a hévízi esetekkel együtt ezulán fog felelni Sólyom ur, aki mosl az egyszer alaposan ráfizeletl az aprópénzre. Véres verekedés Sormáson két szomszéd között A csirkékkel játszadozó kutya miatt keletkezett harag baltával njer elintezesI - Egy ember, alí nem akar kórházba menal sérülésével Nagykanizsa, julius 10 Véres verekedésben robbant két sormási szomszéd hosszú idő óta tartó civódása a tegnap este. Az ok, mely mialt büntetőtörvény elé kerülnek, a verekedők oly jelentéktelen, hogy szinte érthetetlen megérteni, hogy miatta emberek magukról megfeledkezve egymásnak rontanak baltával és véres verekedés! rendeznek. Harag a kutya miatt Mihálicska Nándor limár és Tóth Kálmán halvanötéves asztalos, mind-kelten sormási lakosok, egy udvarban laklak albérletben egy sormási gazdálkodó házában. Mihálicskának volt egy kis kutyája, mely nagyon szeretett játszani a majorsággal. Emialt Mihállcska és Tólb között állandóan súrlódott viszony állt fenn, annál is inkább, mert a szóban forgó kiskutya a Tóth csirkéit is megkergette néhányszor. Veszedelmes szerszám a balta Tegnap este, mikor Tóth hazajött a mezőtől, ahova munkahiány miatt aratni járt, ismét arról érlesűll feleségétől, hogy a Mihálicska kutyája bántotta baromfiail. Azonnal kérdőre vonta a nálánál sokkal fiatalabb Míbat.cskál, aki viszont azzal véde-kezetl, hogy amiérti kutya jálszik a csirkékkel, azéit nern szükséges őt felelőségre vonni, hiszen nem lett semmi baja a csirkéknek. Tóthot nem elégitelfe ki ez a magyarázat és szó-szól követve a kiskutya játéka miatt, parázs verekedés keletkezett közöltük, melybe Tóth felesége is belekeveredelt. Veszekedés közben Mihálicska az asszonnyal pörölt és ezalatt Tóth bement a lakásba és baltával tért vissza, hogy igazának a veszedelmes szerszámmal adjon nagyobb nyo-maiékot. Állítólag Tólh a baltával Mibálicskát oldalról akkor vágla meg, mikor az feleségével veszekedett. Ez a vágás elég súlyos volt, ameny-nyiben Mihálicskának homlokát érte a ballatokával mén ülés és az éle orrcimpáit hasította át. Mihálicskának súlyos sérülését a községi orvos látta el kölésscl, akit bár beakartak szállítani a kanizsai kórházba, nem\' Is akart erről hallani. Azt mondta sérülését otthon is ki tudja heverni. Azonban orvosi látleletet vetetett fel magáról és annak alapján Tólh ellen bűnvádi feljelentést tesz. Súlyos szerencsétlenség benzinmotoros favágó-gépnél munkaközben Yojkovics fiyörgy gépésznek balkezefejel\'elkapla a körlüresz és összeroncsolta Nagykanizsa, Julius 10 Súlyos szercnc-Ciien-ég történt ma délelőtt Vall órakor a reáigiinráziuni udvarán, ahol motoros favagógcppcl vágiák az intézel téli fa-szükséglclél. Munkakózben a telje* gyorsasaggal forgó gépfiirész elkapta Vojkovics György gépész balkeze fejei es borzalmasan összeroncsolta. A szerencséden ember jajkiállására a gépnél dolgozó többi munkások azonnal leállilolták a gépet, de akkor már késő volt, mert vojkovics bal keze-fejét a középső két ujj közölt, azonkívül az ujjak begyéi felhasította és csontig bevágta az éles körfűrész. ] A súlyosan séroll emberi még olt i a helyszínen bekötözték, majd a telefonon kihívott mentők a kórház I sebészeli osztályára szállították, ahol ] míiiétet hajlottak végre rajta. Állapota súlyos. A szerencsétlenséget nem tudni, mi okozta, de lehet, hogy Vojkovics, dacára annak, hogy régi kipróbált gépész, nem volt eléggé óvatos és iui közel ment a működésben levő körfűrészhez. A rendőrség a kórházi jelentés alapján értesülvén az cselről vizsgálatot indított, hogy lerhel-e valakit felelősség a balesetért ZALAI KÖZLÖNY 1926 Jullue 11. NAPIHÍREK UPIREID Julius II, vasárnap RDmal katonkai: I. Pim p. Fiolw láns: Lili. Izraelita: Tan. Iio 29. Nap kel reggel 4 óta 13 parckoi. nyugszik délután 7 óra 57 perckor. Alllsill mulatság a Zrínyi sportpályán délután 3 és este 9 illakor. Malik. Uránij: .A iéezel ara.\' Egy titokrjloi élet legínyc 8 felvonásban Vitát;: .Hullámsírban■ kalandorlór-tínel vizén és viz alalt b felvonásban. Elóadások kezdete 3, 5, 7 ti 9 órakor. Julius 12, hétfő líómal katolikus: O. sz. János. Protestáns: 11.1 belli. Izraelila: Ailar hó I. Nap kel reggelt óra 14 perekor, nyugszik déluUn 7 óra 56 perekor. Jó üzletek Tűrhetetlenek a gazdasági viszonyok, — mondjuk — semmi üzlet, semmi forgalom. Mégis, It a rosszul megy sorsunk, azért akadnak még emberek közöltünk, akiknek bumoro. jókedve megmarad és a nagy -r feje, hasaljon a ló elve alapján próbd\'nuk maguknak néhány bújelejló órái szerezni. A kávéházi Konrádok nap-nup után ugrálják egymást és ajánlanak egymásnak .rentábilis\' üzleteket, melyeken milliárdokat lehet keresni, íme néhány ezekből a viccekből: , Elsőrangú tőkebefektetés. Három I vagon teve szállítandó. Egy vagon egy., egy vagon kelti és egy vagon | három-pupu leve. Kivigjnlrozas a Hortobágyon, meghonosítás céljából. Kiülni pénzkereseti forrás. Szállítandó egy vagon sóhaj, garantált áru. Lehetőleg B-listás és szanált emberektől. Bacher féle nem jó. Ha-tárldó az utolsó népszövetségi köz gyűlés. Terménykereskedőknek fontos I Szállítandó egy vagon fatrahányt borsó. DirHIHák a Genfben elhangzott kisebbig! panaszok. Az összes köz! a legelőnyösebb. Szállítandó öt vagon zsebóra perc-mulató. Csak komoly és csőd előtt álló ke uskedök számára I Szállítandó egy vagon bús-gerike, ab Niagara vi-esés. Kikötés: az összes geilicéknek busulniok kell, mert hu egyetlen egy Is nem butul, visszamegy az egész üzlet. Csak olyan üzemeknek, ahol nagyobb létszámú munkást tudnak foglalkoztatni! Egy vagon berozsdásodott gombostű klsmirgüzendi. Allatkereskediknek I Szállítandó egv vagon frissen szedett hét pettyes katicabogár. Szigorú kikötés: a pety-tyek száma nem haladhatja meg a 18.976438 at. És végül, ezl mindenki megcsinálhatja, szállítandó ötlet és terv a nagykanizsai szabadfürdő megoldására vonatkozólag. Az ajánlatok fel-bontásának Ideje: 19.38. U. Gy — Címadományozás. (Éjszakai, rádiójelentés Budapestről.) A kormányzó Eberhardl Béla nagykaniziai reálgimnáziuml- Igazgatónak a tan-agy lerén kifejlett érdemes és eicd-m Ínyes munkáss igáért a tankerületi főigazgatói cimet adományozta. — Elismerés. A Vármegyei Testnevelési Bizitlság dr. Sabján Gyula polgármesternek, dr. Králky István főjegyzőnek, GyömBrey István járási föszolgiblrónak, l.aubhaimmei Alán szolgabírónak, dr. Berta Jinó ib. szolgabírónak és Szépudvary László kiskanizsai taniló, testnevelési oktatónak a testnevelés terén szerzcll érdemeiért és fáradhatatlanul lelkes munkásságáért legteljesebb elismeréséi felezte ki. — Lakásügyi miniszteri biztosi kinevezés. Szeptember else|én — mint ismeretes — megszűnik a városok lakásügyi hatoságainak a működése. Erre való tekintettel a népjóléti miniszter a lakásügyi végrehajtások lebonyolítására miniszteri biztost nevezett ki Németh Ödön dr. budapesti törvényszéki biró személyében, aki természetesen csakmajd szeptember elsején kezdi meg működését. — Kinevezés. A főispán ifj. Bidy Zoltán jogszigorlót, a vármegye alispánjának fiát közigazgatási gyakornokká kinevezte. — Kedves barátainak és ismerőseinek tzivélyes .Isten hozzád\'-ot mond Preszeller. — Ma délután 2 órától teke-verseny a .Magyar Király\'-ban. — Nyeremény: egy motorkerékpár. — Vasárnap éjfélkor Indulnak a Szent László cserkészek a nagytáborba: A nagykanizsai 77 Szent László cserkészcsapat 35 taggal, Horváth József parancsnok vezetésével ma, vasárnap éjiéikor indul a nagykanizsai vasútállomástól a káposzlásmtgyeri nagytáborozásra. Útközben a csapat egy napot Balaton-szemesen tölt. _ A kanizsai gyermek-nya-rultatásl akoló leány cs iportjából, ak. az utazási költséget még nem fizette be. azt julius 23-án jullassa cl Farkas Vilmához (Bizár-udvar) .. Üzlet áthelyezés. Stampj Zsigmond fűszer és csemege üzletét Fó-ut 5 szám alá, a hercegi épületbe helyt zle át. — Vagyonzárlat. A nagykanizsai törvényszék Sándor Erzsébet és Sándor Margit letenyct lakosok ingatlan vagyonára a zárlatot elrendelte. = A nagykanizsai „Hangya" fogy. szövetkezet felszámolását el-haiarozván, értesíti a n. é. közönségei, hogy a raktáron levö összes rőfös- és rövidáruk mélyen leszállítóit áron kiárusittalnak. — A Néptakarékpénztár adománya. A nagykanizsil Néplakarék-pénztár a klskanizsai Levente Egyesületnek 200000 K-t ad imányozoll. i.i viiin. is. r i 1 ^s. ,.■■■\',«.■ -ii,-.—i Idöjás\'Aa A nagykanizsai meteorotoglsl nteg-ligyc\'ó Jelentése: Szombaton a /itWfséA-Itl: Heggel 7 órakor +200. MiluUn 1 órakzw +7.\'i 1, este 9 órakor 4-211. Hihizel: Heggel is dílb-n kevísbbé txirvll, es\'e boroH Szélirány: Heggel Északkeléi. délben t\':s/ak, este l-szafc.clcti szét. Délután 3\'íl nyugaton dörgés. A Metcorotóglnl Intézet jelentéve .re-lint Változékony idó virliató, helyi ziva-laiokkal — A terjedő trachoma. Mura-koresztur és Fityeháza községekben annyira\'terjed a trachoma, hogy a vármegye egy szemész-szakorvost bízott meg a járvány továbbterjedésének meggátlására. = Himzótantolynin Napokban kezdődött nagyszámú résztvevővel a Plaff himzőtaofolyam, ahol a sok szorgalmas nöi kéz szebbnél-szebb mintákat készit gyakorloltlanárnök vezetése alatt. Jelentkezni lehet: Brandl Sándor és Fia cégnél DMk-iér 2. = Diákok a vakációban Rádiót szereljenek elsőrendű Rádió alkatrészek. készülékek, hangosan beszé-tők, fejhallgatók, elsőrendű nnód-Iclepek, olcsón kaphatók Szabó Anlal spoitüzletében. _ Fiu-internátus Szombathelyen. Folvcvz bármilyen iskolai diákot, naponkénti lecke kikérdezés s teljes ellátással. Tessék Kőszegi-utce 46. szám alalt érdeklődni. —. Helycsen cselekszik, ha varrógép , tü-, olaj- és . fonal-szükségletét nálunk fedezi. Singer-vMióetp-alkatrészek elismerten a legjobbak I Singer-varrógép fióküzlet. Tisztelettel közlöm,• hogy iizleU-ntot ■ Föul 5. szám alá, a volt keferaktárba (hercegi épület) helyeztem át. STAMPF ZSIGMOND jüszer- is csemeatkerztkedá. = Köszönetnyilvánítás. A Fűtő-háct Kézművesek önsegélyző és 0.1-kípző Egyesülete mindazoknak, akik zászlószenlelési ünnepélyük alkalmával zászlószegntegvállán cimen adományukkal támogatták vagy jelenlétükkel az ünnepély fénvét imclték, háláját és köszönetét fejezi kl Az egyesület. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt bélen 75 gyermek születeti, ezek közüföfiu és9leány: Szélig István szíjgyártó iparosnak leánya, Knaus Józsel földművesnek leánya, Horváth Kálmán szabósegéd-nek leánya, Slmoncslcs Lajos téglagyári munkásnak leánya, Szíva Utván napszámosnak leánya, Siller József kereskedőnek fia, Imrei József földművesnek fia, Gyöngy Ferenc rendörőrmeslernck leánya, Hofmann Vince boliisznlgának fia, Tóth.lstván napszámosnak fia, Ktiszlián G/örgy vasuli munkásnak leánya, Kálovics Józsel földművesnek fia, i\'auer János vasuli asztalosnak ha, Eigner Fertfnc vasuli munkásnak leánya, Rölliig Károly kereskedő segédnek leánya. — 4 házasság kötések száma 2 voll: Kispál János honvéd tizedes Lóki Máriával, Horváth Józsel kómiK ves iparos Tóth Máriával. — A halálozások száma /J. Topolics Gyula nyug. vasuli tőkslauz 72 éves, aggkori gyengeség; Srokol Mária 4 hónapos, tüdőhurut; Vékási Lajos l hónapos, lüdőlob; Vörös István lö hónapos, veleszületett gyengeség; Kocsis Ilona 3 éves, vörbeny; Mu-ezer Mária 3 hónapos, tűdőlob ; özv. Orbán Dánielné, Zaholhin Zsuzsanna 68 éves, vizkór; özv. WJhelm Já-nosué, Ag Rozália 49 évea, szívszélhűdés ; Varga Vendel 60 éves nyug. rendőrfőtörzsőrmester, szívszélhűdés; Hári István nyug. vasúti fültő 59 éves, gyomoirák; özv. Rostnlhal Miksáné Recbnítzer Rozália 69 éves, sziv izom ellajutás; Gergő Ilona.28 éves napszámos, tödőgömökór; Rácz Islváu 34 éves földműves Miháldról, tüdövész. = iegjutanyosabban ■ singernél l fttopHási é» taeo. Központ Szálló épületéiben. Tt>t6<on"A\'»\' <63- 1926 lulius 11. ZALAI KÖZLÖNY ^canAh-behozatal rRETT NVUCATINDIAI BANAH A LEGJOBB TAPIALÉK I Elllizotl egyéneknél a természetes Ferenc Jóml" keserűvíz hatalmasan előmuzdilja az anyagcserél és a leslet könnyeddé teszi. TObb orvosprofesszor n Ferenc József vizel stlvelzsitosodásnil is regncl, délben és este, egy-egv harmadpohárnyi mennyiségben rendeli. Kapható gyógy szertárakban, drogériákban és fuszei-Ozlctekben. _ öngyilkos aggastyán. Keszthelyről jelenti a Zahl KOzlOny tudósítója: Balázs Ferenc 87 éves mjginió keszthelyi lakós gyógyüha-l.illan belegsége miatt likisin fel-akaztott i maját. A helyszínre kiszáll! dr. Mesterles Elek főorvos már csak a halálozást konstatálta. = Közgyűlés. A klskanlzsal Polcán Olvasókor mn, vasárnap délután 01 órakor rendes félévi közgyűlést tart. Ma, vasárnap kétszer Indul uz autóbusz Hévízre n Cenlrál eiól. Reggel 7 és délulán 1/2I órakor. Trszielctlel Ritscher Mór. A\'lábbeli készitó Iparosok szakosztálya ma délután 3 órakor illést lati az Ipartestület helyuég!-ben, melyre a tagok ponios megjelenését kéli a Vezelőség. — Gyújtó villám Cserszeglnmajt tudósítónk jelenti: Szlkhiy Kálmán huszárezredes piszkei lakosnak Keszt-rttly melletti csarszfgtomaji hegyen ;evó pincéjébe f. hó 8 án éjjel 11 villám beciapott és a pince egész tc-lózelél teljesen leégette. A kár lóbb millió korona. — Három napos eljegyzés Zalában. A mull napokban Hor-vdl/l Ferenc zalaszenljakabi gazda házánál eljegyzést tarlóitok. Az ,eljegyzés" szombaton délben kezdődül éi részivelt azon 61 vendég — és kedden délben még mindig nem ért végei. Az .eljegyzés alkalmával elfogyasztottak másfél hízott sertést, egy fél borjúi. 70 pár csirkét, 18 pár kacsái és pár hektó bort, amiből valamicske még megmaradt Szenl János áldásra. A jam fiuk, akik a talp alá valót húzták, három és fél millió koronái kaplak a gavallér magyar gazditól. Igy néz kl manapság egy zalai .eljegyzés" Szenljaku-bon. Ebből fogalmat alkothatunk magunknak, mi lesz akkor, ha Horvátték házánál megtartják a fiatal magyarok a lakodalmukat. — Zivatar Keszthelyen. Keszthelyről jelenti a Zalai Közlöny tudósítója.- F. hó 8-án éjjel Keszthely felelt nagy zivaiar volt. A negyed óráig tarló esó az ullestel és cgvts házak tetőzetét megrongálta Az ut-cákotv-3 cm. magas viz hömpölygőit, amely sictett lelolytii a Bilaton medrébe. «= 20 havi részletfizetésre szállít juk — igazolvánnyal rullátolt ügyno keink inján is - az egész világon legjobbnak elismert Singcr varrrt gépeinkét. Singer varrógép részv.-tarsaság.Nagykanizsa, Fóut 1. — Kifogták a Zalu áldozatinak holttestét. Zalaegerszegről jelentik: Horváth Ferenc kereskedő-segéd holttestéi leguap reggel a csácsi malomnál kifogták és Ztla-cgei szegre szállítottak — Nagy Kanizsaiak találkozó- helye Waltu J-\'erencni átuliázálun Hévizfdtdón. — Megkerült egy eltűnt keres kcdelmlsta. Jelcntettllk/hogy Péter-Pálkor Sípos Kálmánné lenlii lakos Dezső nevll kcrcskcdclmista fia eltűnt zalaegerszegi szállásadójának lakásáról. — Az anya most bejelentette, hogy fia megkerüli. Ugyanis a rosz oszialyzat miatti feleimében nem meri ha/a menni. Schwarcz Dezső cégnél tiri ér, női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. Csod.szép arcbőr niégakc-Vííbbe szabályos arcul is étdekessé, vonzóvá teszi, a szép arcrak pedig elmaradhatatlan kelléke. Hiaztakarja, Itogy bőre bársonyos, ragyogóan sima legyen, ugy használj 1 a rég beváll Havasi gyopár crémtt, púdert, szippant, mosdóvizet. =. Felhívjuk a I. olvasóközönség figyelmét Hantos Testvérek R-T. Budapest, VI.. Ilurn F.de-utci 5. lapunk mai számában megjeleni hirdetésére. — Országosvásár. Folyó hó 13 án, kedden, nem Z ilaszetvgyOr-gyön, hanem Zalast&ntgróton lesz országosvásár. „ — Ponyva, zsák, olajáruk gyári lerakat.a Arlntr és Kelemen cégnél, Csengeri ul 5 A cserkész nagytábor balatoni körútja. A ju\'lus 15 én kezdődő cserkész-nagylábor lezajlása ulán a nagylábor balatoni körutat rendez. Indulás julius 23-án Budapestről Sióiokra. Sióiokon tábori vacsora, másnap indulás Keszthelyre, Innen a város megtekintése ulán gőzhajón Tihanyba, ebéd után Balatonfüredre mennek és Innét indulnak vissza Budapestre. Tcnnlsz-verscny clólt rakelt-jét hurozlassa meg Vágó Endre illat-szertárában. F6-ul 14. ... Schwarcz Detső harisnyái a legiobbak. — A Magyar Ncmzetkfizl Szövetség N .gykanizsa és vidéki köre julius 12-én, hétfőn délulán 6 órakor a városháza első emeleti kir. tonács-lcrroéb:n választmányi ülést lati, a ny.lri propagandl, lag^yüjtés, beér-kczitl llgyck és Indítványok letár-gyalására. — Vasárnap Is lehet aratni. Samogyvármegye lörvényliatósága, tekinlellel a rossz időjárásra és az araiás elmaradására, megenged e, hogy a gazdák julius és augusztus hónapokban vasárnap is arathassanak. A főispán azonban táviratilag hozta ezt tudomásul a vármegye összes csendőrőrscinek. " Rézgálic, ralfia, rézkénpor, Hirsch és Szegő cégnél. nllMC I Az „A EROXON1 OV Aa I múcs-szalsgo. Icgy- M a sleggct 20 éve váuozstlsnul a világ kgjobb lígylogOJa. Hossza 1 né-l«, szélessége i\'n cm. Az ulliiutok Vllíg IcgjObi let széless«* —.. ..... .— —....... egyrésze US. mások pedig 7S-8U cm, hossznak és ezek egy raze MV eenll-méterrel keskenyebb. Aí .AUiOXON a legnagyobb oíiégDcn Is mcglsnla á-6 licllg > togóképességet « nem toívik le a sz.tlagrol. Az utániatok kO-lUI sii< tel/ylk és már néhány ,un után Tzí-az A- „AEBOXON" jobb. de ncin drágább, oitnt a slU-iy utanr.it. Követc.ic tehát >J|<1 érdekében az AEflOXOfá" téi-vfogO:. -- Mindenhol knphstO. Utánzatot utasítson vinia. ímüVAiOKSiátlI róELásusiTó ■„ tolnai János jehu BudM\'cSt. VI, Szondyutca 73. \' „eteton: L. 970 - 30. 17.\' A ZALAI KÖZLÖNY kapható tiin.i.o : • .isin ■• si,jaS..«i.iitio, s..r.ruij-uTí» is |I.I.. ■ O.O-a .1-jM.r\'^\'1\'. Síasulh Ij^-uUS. ki.i.,11 Oyili JJili.rimJ. Hfliis.1 Slrit^Bl Wr. Ni.W. 14..14 Jsl.JiiT"^i»l\'bin. SoLwnl.aU.. IKIIIH I kSayrtáW i» pipiutrrtk^llsiwu. tlévti - tánlSa : Xnmmtl , Si.i.Mn r< S\'Jk.a«.únrvlJilS»ii llívlitiídlinilriion; Cckítíni SA»Jo« SUlU 11,.lí S-svllloa. luuroosereajsea 1 M.il MlsünlaU. ItsIstoaVífesiturts: BWu raM«»ccrtart4a« 1\'oayO.I-SelBlelcvva t V«V4 WimIbIbH. BjU- FaayA^BBi K.li^i Siirfa* v,KrrtlrLkrt,iVHIt«KB UBl.r->BSoZlár«8: Ssly 0.-w»m«s ltlM« Uránia jövő héton, szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor kél gyönyörű filmuj-donsagot mutat be. Az tlsó film: Sursum corda (A szelelem hilóto-röliei). Regény a nöi hűségtől 7 lel-vonásban. Az idén ez a film voll Amerika legnagyobb szenzációja, mely témájának érdekességénél, a cselekmény lelépilésének hatasos voltánál fogva sokáig dominálta az amerikai filmszínházakat. Egy elkényeztetett, előkelő leány és egy szegény, de iclótól-talplg igazi férfi szerelmi harcát tárja elénk az érdekfeszítő cselekményt! film. amelyben a szr^ rclines leány önmagái legyőzve boldogan omlik a lérti karjaiba. Különös érdekessége ennek a gyönyörű képnek, hogy női főszerepét az amerikai hírnévre szert tett magvat származású lilmdiva: Florence Vidor ját-tza A második film: Óceán kisasz-szony, érzelmes lörténel 6 felvonásban. Főszerepben az aranyos kis Baby l\'eggy. A kis Baby Peggynck ez a legújabb szerepe a legkedvesebb, lefctncghalóbb minden eddigi szerepei kOzOII. Könnyekig meghaló le\'eitctck követik egymást c filmen, mosoly és dnü vonul végig az Óceán kUasszonybiO, mely csupán Jackie Coouau legnagy.tbb sikert én ftlm-jéiic\'z, a „Fiacakam- hoz hasonulható. F.lókészlileil.en: Rcx Ingram racs-teritiiive. Örök taz. A losierepbcn Alice T(rry és Jack Mulhol. Mindenütt kaphatói Kérje mindenütt. ^RÁDÍTMÍSOF Julius U (vasárnap) Julius 12 (hétfő) Budapcsl (ÍGOt Vtíülrnop 1). c. D-\'IO: UWishiick. konnctlka lU: l<c(<trniátus is-tcnlistlclcl. 1120 : A KANS/.-zcnckirhanf.-YTMnyc. I). u l : A hiii kon/<nk^zilí$ al.ipelvci. 3: IkrjícnK\'JCí Wcsi mc<íl. 4 : (irafonola hangversenv Hitji. I). c. 9.3t>. i2 íc d. u. 3: llifck, köz^anl.isAg. 4.45: Szalonzenekar. f>.45: Nviry Aiulor hainuros nsaxyaí ddlutiaja. 6.40: lüőaüií a .villámokról7: Mit ü/en a rádió? 8 30: A magyar dal törtín.-le. 10.30: Kamarazene. Bécs <531 és r»8\'25> Vtistlrniip. I) e 10.30: Gyermek énekkar. 11: Szimfóniku* han«-verstny. D. u. I: Hancvcrseny. 610: S/o-náta-cst. 8: HndHcli alléin. I.ehiroperettje 3 (elv. - lUi/a I). e. II és d u. 1.15: H.ingvcr»eny. 4 4f>: Mcsedélutün. 8: Vig elóadó est. RÁDIÓJAVITÓ MŰHELY! Hos&tabb külföldi Ryakorlattal biró rádió-músreréw. vállalja RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK, lejhallgatOk és alkatrészek Javításit, liiilikeV és anjennák lelszerclését. bízásokat Ssabó Antal tegvver-kereskedíse (Dcák-tér) vesz IcL DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Bnáapesl. YI> Klaazál-tér 10. (S^l íii) Mígérkeztek a legújabb Brown, Sterling. .Uftrconlphone, Schakow h-inftszórok. tejhallgalók és alkatrészek, kittek. - Készülékek és hibás anutcurvcvók javítása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Vl»xon tel adóknak árak 1 BALATONSERÉNYBEN, a Páli-vendéglóbcn és villáiban napi pensio: lakás, négyszeri bóségcs étkerés, lQrd&- és strandhasználattal 60- 85 — 70.000 korona, szoba minóség szerint. — OzaonnáV: 4-6000 korona. Dili menű: 4 írásos 20.000 K-tól. Kitűnő borok 8000 K-tól. I. r étterem, nagy veranda. A n. é. közönség b. rendeléseit várva 2213 Páll Lajos vendéglős. VÁNCZA KRÉMPOÍl HÓSTOLJA MEG! Kapható kla --------- Eniészttebaavaroknál éhgyomorra mar ic —w-\' ----- és nagy Qvoglsesi. SzélklllOési hely: IOMANDI k^ertvU torrtovéu^ontárom. ár.egyMklsméteUdéknakWs^n^en^ ZALAI K02LÖNV 1926 jullus II. TÖRVÉNYSZÉK A törvényszék egy 72 éves plébánost elitéit csketés miatt Fülöp Antal Zatakoppány község 72 éves tisztes plébánosa vádlottként került a zalaegerszegi kir. törvényszék Kovács-bünlelötanács elé. Az volt az^agg lelkipásztor ellen a vád, hogy Vajda János zalakoppányi gazdái és Boros Erzsébetet a templomban egybázilag összeeskette — anélkül, hogy meggyőzödön volna arról, hogy polgdritag egybekeltek e a jelek. A plébános Kovács Gyula főtárgyalás! elnök kérdésére azt ad\'a eiö, hogy missziós lelkészek voll tk a községben, akik a\' férfit és a leányt csak abban az esetben voltak hajlandók feloldozni, ha egyházi házasságot kötnek, ö összeadta őket s ezzel, mint lelkipásztor és plébános, csak kötelességét teljesítette egyházával és híveivel szemben, bár ezzel ellentétbe kertllt a világi törvényekkel. A törvényszék a tisztes aggastyánt családi állapot elleni vélséj-ben mondotta ki bűnösnek és ezért őt 200.000 K pénzbüntetésre ítélte. Mivel sem a kir. ügyész, sem a plébános nem felebbezctt az ítélet ellen, az jogerőssé váll. Társas autókirándulás hévízre. Vasár- és ünnepnap reggel 7 órakor és délután I órakor indulás a Sugár ul saroktól. Tiszteieltel FILIPOVITS. SPORTÉLET Az NTE—Zrinyi TE tennlsz-verseny A Zrinyi TE vezet 8:3 arányban A kedvezőtlen időjárás miatt a mult vasárnap megkezdett teniszverseny még mindig nem nyert befejezést. A kisorsolt 16 mérkőzésből eddig csak 11 került lejátszásra, még a hátralevő 5 mérkőzést a jövő héten bonyolítják le a megszokott időben. Az eddig lejátszott mérkőzések általában nivós játékot, sokszor heves küzdelmeket eredményeztek és egyben nagyszerű sportélvezetet nyújtották) a megjelent szépszámú közönségnek. Az NTE fiatal versenyzői minden dicséretet megérdemlő lelkes játékkal küzdenek egyesületük színeiért, dc reménykedésük eddig csorbát szenvedett azon a fölényen, amellyel a kétségkívül rutinirozottabb 2TE játékosok részéről találkoztak. Különösen Halszer dr. és vitéz Csikós Fonyó Mihály és Társa szövött- és divatámziet (Cc n I , \\ I t |,a I c II Női, férfi és gyermek filrdóti leoltok és elolt fürdöcostUmök. Férfi feliér és színes apacsingek és ulsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Jinnper, mellény cs kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől n legfinomabb kivitelig. százados játéka kelt feltűnést, akik stílusos játékkal, szinte ellenállást nem lürő, módon veretlenül győzik le egymásután ellenfeleikel. Ezideig a következő meccsek kerültek lejátszásra: Első nap. Csikós—Lichtenstein I. 10:8,3:6,6:2. ._< Gonda—Makó dr. 8:6, 6:4. Pontszám: 2 : I az NTE javára. Második nap. Csikós—Klugcr 6:1,6:4. Haiszer dr.—Lichtenstein II. 6:2, 6:1. Makó dr.—Lichtenstein II. 6:2, 3:6, 6: 1. Thalmann dr.—Gonda 6:4, 2:6, 6:3, Pontszám :5:2a Zrinyi TE javára. Harmadik nap. Kluger—Makó dr. 6:2, 6:1. Haiszer dr.—Gonda 6:1, 6:1. Haiszer dr.—Lichtenstein I. 6:2, 6:2. Csikós—Lichtenstein II. 6:2, 6:0. Pontszám :8:3a Zrinyi TE javára. —nyíl— Szombathelyen versenyeznek ma az NTE tennisze-zől az SzSE-vel Még be sem fejezték az NTE tenniszezői a Zrinyi TE-vel rendezett versenyüket, máris ujabb versenyre állnak ki. A Szombathelyi Sport Egylettel mérik ma össze erejüket, mégpedig Szombathelyen. A verseny II mérkőzésből áll; négy férfi egyes, kél női egyes, kettő férfi és egy női páros és két vegyes páros meccs kerül lebonyolításra. Az NTE-t Récsel Rózsi és Manci, továbbá Kluger, Gonda, Lichtenstein 1. és II. képviseli. Az NTE fiatal játékosainak legjobb tudásukkal kelt küzdeniük, ha a régőla tenniszező s igy rutinos szombathelyiekkel szemben azoknak saját otthonában elfogadható eredményi akarnak elérni. A verseny minden esetre jó iskola lesz, hisz az SzSE-isták közölt keltő is van, akiket a jövő vasárnap Grácban látszandó Stájerország—Dunántul válogatott mérkőzésre reprezentánsul kijelöltek, ezektől tehát sokat tanulhatnak. A szombathelyiek kora ősszel fognak revánsot adni Nagykanizsán. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Vasárnap 3, 5. 7 és 9 órakor Albatros—Mosjoukin produkció „A végzel ura\'. Esty titokzatos élei regénye 8 felvonásban A főszerepben Nlkolaus Collín. Világ. Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Hullámsírbankalandor-történet 6 felvonásban. Főszerepben Harry Piel. A Hévízi Parkmozgó. Julius ll-én: .Dick Turpín" kalandor lilm 7 fejezetben, Tom Mix felléptével. Kisérő: .Majom parádé" és a .Prém vadász" bohózat. A keszthelyi Uránia mozgó. Julius ll-én: A két csirkefogó 6 felvonásos világ attrakció. Főszerepben Zoro és Huru, a két közkedvelt film-komikus. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Délutáni magánforgalom A hangulat kedvező, a forgatom azonban mihímális. A tegnapi ái-folyamok vannak érvényben. Magyar Hitel 361, Kereskedelmi Bank 850, Pesti Hazai 1475, Földhitel 152, Victória 26, Borsod—miskolci 118, Kőszén 3475, Magnesit 780, SalgO 432, Urikányi 1120, Danubius 1300, Fegyver 320, Rima 117, Ofa 520, Nova 273, Déli vasul 130, Cukor 1380, Izzó 797, Pamut 2l6, Szegcdi kender 345, Őstermelő 300. Zürichi zárlat Mr* 1335CO t.nQ\'j«< 251175, MS-50, Bff\'tal 1218 75, Mllaro l775-\'0 Holland 207»,«, Bu.l 122 97\'/!, Wlc-. 72 9 \'. toH. 372 00 Prága 1530 00 .lidapctl JÍ-SO, Varsó 55-00, Bakizni 234 75. Iis!trlO 913-75. TenuényWaade Bait Uuav. 76 kg-os 417.500 420(00, V k£KU 422.600 -425.0-0 73 „ 425.0ÚO— 427.50T,. npyíb dupíntult H prit-rldékl 76 kg -oa 410 030- 412.500. 77 k,. ji 415 OW- 417 5>>, 78 *JT-r.»4l7 500 470000 V, v,hbs 420CWC—122500 ,.«. 250 00 — Jtiz.S\'O, .aasmtuMiM 235.01C-- 245 0 0, •Zlrirps 280.000—325 «M, un 2950., -302Í.0. --igtrl 212 500 - 247 5- 0 ,cpe« 540.000— 507.000: kon. 1SO.OOV 1ÍS.0W, korpa 167 500 ttOOtX. Kiadja: Zrinyi Nyomíalpar és Könjv-kereskedés ET, Nagykanizsa itók j +»—»»»■»«««««»»»»»««»»»»< {FORD személy, és teherautók Z FORDSON traktorok j | KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa, Csengery-ut 46.11 ....._.=== Elan»B® feltételek. ■ ? Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik leli j\'hetet-leu )ó térjem, illetve édrsatyánk clhuiiyta és temetésé alkalmával mely fájdalmunkat enyhíteni és a vegtisztességtételén megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mond özv. Varga Vendelné és családja. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága halottunk iránti tiszteletüknek és szeretetüknek és mélységes fájdalmunkban való velünk érzésüknek a temetésen való megjelenéssel vagy részvétük nyilvánításával kifejezést adtak, ez ulon mondunk hálás köszönetet. Nagykanizsa, 1926. évi julius hó. Wllihctm és Bagó család. ad. 8249\'1926. Hirdetmény. A vasút menlén lábon álló vagy learatott gabonában mozdonyszikra által okozható tüz-kárak megelőzése végeit a belügyminiszter ur rendelete alapján közhírré teszem, hogy a vasúti pályamenti birtokosok, illetőleg bérlők a mezőgazdasági termények learatását, ahol ■i termés egyenlően beérett, a vasulhoz legközelebb eső részen kötelesek megkezdeni. A learatott terményeket a vasulvonalak mentén a sínektől minél távolabb, de legalább 100 méter távolságra kell ősz-szerakni. Azok a termelők, (bérlők) akiknek birtokán a termény ily távolságra — a terület keskeny-ségénél fogva — nem helyezhető el, — terményeiket onnan a legrövidebb idő alatt elhordani kötelesek. Aratáskor köteles a pályamenti gazdaközönség a tarlót a vasul mentén legalább 100 méter szélességben az aratók nyomában haladéktalanul felliszto-gutni (felgereblyéztelni) és az első kereszt (boglya) sortól 5 ■ 10 méter távolságban a vasút felől legalább 3 méter szélességű védőszántást végeztetni. Az egyes birtokrészielek védőszántásainak egy vonalba Veit esniök, mert a lépcsőzetes védő-hántások a futótűz ellen nem nyújtanak védelmet A jelen hirdetményben foglallak ellen vélők kihágást köveinek el és 15 napig terjedhető elzárással és 120.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtatnak. Nagykanizsán, 1926. évi julius hó 9-én. Polgármester, 1926 |ullu> 11. ZALAI KÖZLÖNY T Es» UtuW tanulóleány (elvitetik Rui(oojl-alca 2 uám. .3JM Hta unbad iétMI ajoVntl eladó. Hívebb.! Oiny iit,-* 27. -2299 Gaadaaaaonynak vagy aiaMci* nSnak ajánlkozik tíí húhot fi) Idlíl-lenQI mt^bli\'-aló r.ó |u Int 15-1 \'I Clm a kíadútMD. P*nik0lo.4ni bekcbelriíue minden Cauegben < legtlfaybubben <t legma fifcan lolyVI\'M! Acxil IgnAo pint-WetOnkötverlul IrudiM Ntf ytintzwtn. f\\ II 3 aa. altll. KényararkBIcaón köt->nnr«kat veuek. 3X7 0.agaidat, ktuelfil í» képketclczéti >\'C°-rs4bUn villái Pum üvege*. Klralv-ulet 10., voll Kohl ttappinot uilcl 229S RlaMink udnóí.oi elmennék »;ml<iv dijultfrl lürdAhelyie. Clm a kiadóban. t.-. hAldbutoi\' Hiúiul fi : •:<•*- *2v IllggdUmpt, efy ijtv malneokkal i% e*y nigy duplaiiámyat tj\'ó lókkal eiívoit otesón elidó Király ulra 13 \'.\')ul Oziathalviadg !|,\'."l; 11 licljni -l-re átadó. Om a kiadóim. 3JIÍ Körell nagykoitéRbcn (vajul flllomiil •hova 7 kOzségbdt Unntp- cl vasiln.pon-kínt Itnipl\'imba jinuk — ÍK«n In .\'.",(• ,\'«lrnu naRv OzlathAx, tnt\'b laká.ut. ^kt^jCl. métíliuék. jegvelem. 1 n\'ü-pincével, nagy kM.ylttkelt e» vvümoleiú.-Ml. 50 ilhlra lítallóial etalüll nknk|,..l torgdtcn cltiló Ife\'VebtKI: Acael Ir.nao tngallanf«jr,alnl es jrfnikftletímkíuvellló tro dtji Na^yEanlitin. Pétit 3. ti. Illll Nemcsdédl körjegyzőség. 817/1926. 12. Árverési hirdetmény. Vése községben kőz\'ailozások leiében 1 foglalt I drh 60 ó:rós t»ivő-gázmolor UO.OCO 000 Ibrona énekben, I ditv 9 l-l sz. kombinált dup\'a hongciszek 50,000.000 korona ériéklen, és 15 frnza 5 000,000 korona írlékben a hclyseinen nyilvános árverésen e\'adainak. Az clsó átverés 1926. julius hó 17 én d. c. 9 órakor, a második érverés 1926. évi julius hó 24 én d. e 9 órnKor lesz megtartva. Arwr*»i feltételek: 1 A .uverésen hz egyes ingótok c>.ik .Ilikor lognan cladaini, In b becsértéknek leg-uább hároin-r.igved r.\'sz; incgigci\'ctik. i. A második árvetésen azonban j,z ingóságok a becsérték húrom-n-gyed alul is, .i legtöbbel igéió-ir k mindenesetre eladatnak. 3 A vételár készpénzbeli áronnal li/ctcnitó Ncnie.tléd. 1926. évi jttliul 9-én. Binly György s. k. jesyté 141/1 HP szivőgáz - lokomobil 900•- MAV golyós, 1500"- Schuttlcworth cséplő 3\'/t HP gőzlokomobil Weiser Gépgyár Nagykanizsa. Sugár-ut 16. CORDATIC auiógummik. Tótsrentmártonl körjegyzőség. 1155/1926. Hirdetmény. Tótszentmárton község vadástali joga 1926 julius 18 án d. u. 3 órakor a községházánál 6 évre haszonbérbe lesz idva. Az árverési lellételek bivatalotn-ban megtekinthetők. Tólszenlmárton, 1926. |ulius 3. Szilárd s. k., m kör Jegy ró. SZIGRISZT LÁSZLÓ N»gyk«nixiui. Király-u. 38. Telefon 150 Pénzkölcsönt inatlanra bckebck-zésw.1 gyorsan megszerzek. .V) holdnál Mp\'übh birtokra hnuiu Icjiralu dollárkölcafint Mcr/ck. EladA héinki Knicl<tf% na-jy Jö*e-dctmU belvárosi ha/ dtt^laihatói. jaobAs lakáhul, melléképületekkel, nauy udvar és kerttel |utinyo» Hon eladó llllovlal-hattj ma,:ántüxak, Uxlethizak, tUJO\' |4<vc-delitiu hirjk, kertesháxak eladók. Birtokok i 3000,800,300.250 hold** tft kisebb birtokok eladók épületekkel Nagykanizsa mellett I hold prima rét eladó. Vízimalom 3 Járatú 220 mlllióértjeladó állomAs mellett a nagykanijsai ^risban. WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugtti pályaudvaron.) Teleton t.. Hideg-melegvíz minden szobában. Fürdők, Ult, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól 70.000 koronáig. Itotsjabb tartózkodásai] engedmény. Pongrácz Sándor ism igazgató. APRÓHIRDETÉSEK Ai apröhirdeiéi dija 10 uMt \'QOO kor. A rloifió s minden va»U>sat>h hetUtWU •só kél srónaW ««4mittat<k. Minden lovtbbt tió .MU WK • hirdetési dl| «Hrf •slatnn melleit, a vlr paitiin «nou«i-i.u hóra t •■obét, Wcnyhlt keresek b^b*-. Qm a kiadóban. 2797 Urfobb mln&écB koMoMI kaku és ktvéeaaién, faszén és darabsrAn Wl—r IIR3 Vlivsiatéktb, vlvvssstékbsrsn-émtéml (Arnyak, c»ó«rk Ucolf»Abb»n Welter gépgyár. Nagylunlua. Sugir-ul 16. f. 2 szobAa feltétlenül mavánb\'/at kis kerllel ké«/péB*véirlte keresek laVís loroirtuua kel*. Silgilstl ln(>atlanfcxgih>i Iroda. Király ulea szobás modem lakést Átvételre keresek* Sxl|rtut iroda. FQrddkAdsk, a legf MrrrrbS ktvltfl-b«n liitinvra á»b«n. ugy fo\'e\'. hMt/u hol-Mmkld és OlAkidak késien k»nhtló\'« BakM MdoflosnAI. Klnlzsv-u. 21. Uvvinott epv iéflss«k-ény |utinyosan eladó 2190 Po«AayvéH salát tmnésfl kl\'flnj boriimat lllcrrnk\'rl 9000 K. husaondlltérnél nasyohb rendelésnél 6000 knconáé«l áll««»-dóan árusítom. Leltnerné. Csrngery-ut 36 ~g|>»Télnfin utol sxoha-. konyhából Mió lakásomat h*soolóval. udvari Is l\'bet. Pápay, PclAM-nt 24. 226A " Csépl6bsmla 7000 kor. petróleum. r«pnU|ok legolcsóbb árban karlellen kívül álUndóas kapható Siántó Vilmos és Tá>t«| Nagykanizsa. Deik tér 2 22<6 FaMmimO lavltátt és itoppoláit uity háinil. mint vidéken vállalok. Clm i ki- Vízvezeték szerelést, fürdőszoba berendezéseket jótállással és javításokat szakszertien készit SZEPESI IMRE Tcltlos : l»0 múbAdocoi Zrtnyl Miklós-atea 22. 3 uobát lakés h\'Aulon aug. l-re átadó. Clm a kiadóban. 2277 Múbutorok kedvező fizetési feltétekkel megrendelhetők Gábor Imre műasatalos mesternél — TslekUut 69. -229« Egy u|, fehér gyermek sportkocsi c\'adA Sugár ut i szám. Tengeri <« é-pa ha»h«z szál ítva kaph.tó Or.ráv *s Wlddrr cígntl. Hrzsébct. tér 10 Telefon 130. 2211 I\'rv bútorozott szobi kiadó Teleklat W SZADI. OvAI, kör és szegletes kereteket minden s*ln és rzélcbitben szaktzerllen végex Sttrn ttveges, Vaiuli-u(ca 17/10. 1470 ElvAllalom női é« ayer.t akruh&k vsrrásőt. viUmlnt házi varráit Is. özv. Potezerné, PAul 20. 2199 Ualstonkarv natúron, villában két szo)>a, konvha. I hónapra, v«i;v e«ész sze-zoeia JutánvoMn vta«ÍA BAvrhbel S/án\'ó Vilmos és Tirsal Nagybanim. Deák-tér 2. Kloss\'élném udvjfl 2 szobás kony. hás. mrllékhehltégekból álló likásomat egv-srobái, konyltái utcai lakásul. Qm a ki-•dóban. 2239 KltUró karban l\'vó ebédlébercnde- zés, ttrUzoba. egyéb bázl lelsze/elésl cikkekkel egyült ela<ió. B^ebbet a kiadóhivatalban. 2m Naponta \'ndul az aistóbusz a Cenlrál elAI Hévízre. - indu\'ás repgel 7 órakor. Ttutekttel RltKr Mór. 2257 E/ítW-s-léf 14 számú béz eladó, fló-vebbet Arany J.4 nos-a Ica 10. -2287 Sa|á| Ictméstt ó- éa ujborok kor-korlátlan mennyiségben kaphatók Horvéth Károlynál, Hunyady-utca 20. 2270 egr utcai lakás mellékhelyUégekkel lelépéssel khdó. Om • kUdóbin. -2288 Ponyva, zsák gyári lerakata és kői-ciftntése. továbbá bsnzln, gázolaj, petróleum ti kenőolsjok gyári lerakat legolcsóbb árakban Artntr és Kelemen cígnél, (jen£ery ut 5. 2289 Jövedelmező Özemben levő vállalkozáshoz konnyü kOzreroüködtssel társat ke-» rrsek 6b—70 millióval. Szakértelem nem szükséges Érdeklődők elmét kérem a kiadóhivatalban leadni 22S3 lie>.«Mt0zliCtő négv szoliás. kedev url magánház szabadkézből eladó. Klnlz>y-utca 68. 22á3 Csinos hálószoba és kony ha berendezések lulányos áron kaphatók Pledl Ovula mü aszta lóinál Várul i a Magyar tírdő-Milokosok fatelepén_2052 Gabonaraktárnak <s műhelynek alkalmas hehiiég kiadó és azonnal eKogUl-ható Magvar-utoi 30. Bővebbel Simon (éle vendéglő Klskaaiisa. Telefon 162. 22*2 Slssssn Skopálhoz, mig a készlel tart, porcellán árut olcsón bevásárolni. 2226 Elköltözés folytán békebeli elegáns ebédlő, hálószoba, ágyak, szónycg, garderobtzekrény. konyhibutvrok. lámpik es cgyeb tárgyak lutányoun eladók Ki-r Iziy-utca 2. 227Í Európa legrégibb a u t o m o b i I gy á r ír Homokos é* hfgye* vidékíkre a legideálisabb 4—5 személyes túrakocsi 10/24 HP. 4 ajUSs. Cantilever rugózás, Michelin Ballon gummival, amerikai tető, oldalt teljesen 7árhaló falakkal II09000.000 korona. Kedvező fizetéti feltételekI Kizárólagos vezérképviselet: LANDY ISTVÁN Budapest, Országház-tér 9. Telefon 973-43. \' »;» Azon alkalommal, hogy 30 éve Icnnálló cégünk üzemét tapéta osztállyal tóvltelte ki. ajánlja a legnagvohb gon-dossácgal ősszeálli\'olt küKoldi Tekko-, Salufcra-. Velour- és Selyem- _ tapétáit. M\'ltltrfC-^ Újonnan bercnderctl rainUteimünk és többezer mintából álló lapéla késrlclünk TESTYCR.ekttt ^x meglekintéiét kérjük. \'tesiö iúzoL\'o-rs tapetaío s iparOzeme. Festés, mázolás, tapéta munkákat a legjobb és legszolidabb Budapest, VI., liorn kivitelben késriiunk. Ede-ulcn 5. szám. Nagybani tapéta eladás Telelőn: L. 994 51, L. 985-23. tapétázó cégeknek. ■alakonharaaatHron, Dolláron. Atlnatdepen. Ketnhelyen vilták. Irlkek t,a.l. k Vlt.ll magblaáaoki 40 hol.l birtokot énutettcl. Nauykanliaa Miiekben. ketipénitireietMl keretek. Bip-tokbérlatakat keretek 100 holdtól 1500 holdlit. tok tékeerós bertó részére. H ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullu« II AutŐ olaj Autó biniin Autó felszerelési cikkek Autó gumml Firestone siock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, sz Autó-standon. A világhírű PFflFF-VflRROGEP minősége felülmúlhatatlan I Minden vevő dijinenlcsen résztvehet n napúkban megkezdett lllmzótanfotynnion Jelentkezni lehel: Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tér 2. m: Telefon: 12. Me mulassza el a kedvező alkalmat I nCCPI ííf2IC"l®Krir nímetgyírnnánjuak, mclvek-v3c-rL-uutr3-l» kel zsupszalmál is leltet készíteni 64 milliótól 84 millióig. Rakiátunkrol azonnal szállíthatók hosszabb részldlizetésekkel — Qecső Jenő oki. mérnök és Társat Budapest, V., Rudolf rakpart 10. szóm. \' Kölcsönponyva Ktflcsftnzsák Uj kazaltakaró, gép-és sátorponywa Gabonás-zsák Kévekötő piros végű manillazsineg Rudali és egyéb gazdasági kötelek Víztömlő, zsineg varrócérna, gephajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenöcs legolcsóbban kapható rUipsch és Szegő cégnél ,„, Nagykanizsa. Telefon 75. | MŰASZTALDSOK szövetkezete | EMIPEST. IV. VlUDÚ Ití 1. (udótl KroHHtr 2.) Teljes Ukisberendezés i legegyszerűbbtől a Újgazdagabbig j, cUrtrangu kivitelben. - Tekepálya megnyitás! ^vaH^qB^paBBnocaar Értesíteni * n. é. közönséget, hogy f. 10—11 én, szombaton és va^-rinp délután Cscngery ut 54. sz. nlatii vendéglőmbn ujonnun épült tekepályámat többféle nyeieinénytárgy.\'k ki ját-szásával megnyitom. — Étetekről és italokról gondoskodva van. Szivcs pártfogást kér Furmen József 2171 vendéglős. MICHELIN PNEU gyáil lerakat motor ét ketékoir, auMleltzeteliack legversenyképesebben NAGY JÓZSEF Budapest, VI, Andrássj-ut 34. - Telelőn: 21-97. Ön biztosan vevőnk lesz, ha levelezőlapon kéri uj áijegyzékünket Mnyképező gépek- és cikkekről HATSCHEE ÉS FARKAS Budapest, IV. Kéroly-körub28. Értesités. Van szerencsém a t. közrnség becses tudomására adni, hogy Nagykanizsán, Cscngery ut 67. szám alatt autófuvarozási vállalatot eeee létesítettem. Elvállalok upy helyben, mint vidékre konnyü teher és személyszállítást. Pontos és figyelmes kiszolgálás. Megrendeléseket Marvallts do hlnyitudába Deák-tér 10 szánt alj kéteni lóadni. Szivcs pártfogást kér Filipovits Ferenc ■> ny. fómozdonyvezetö. Túlzsúfolt raktár folytán önköltségiáron alul uj famegmunkáló gépek gyári garanciával. Üzemredukció miatt használt üzemképes (trsnsmlssfóalkalrészek, sjijtátcsák, konsolok, slb.) villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek r-e-n dkivül olcsón kaphatók HERKUUMÍtoRT. BUDAPEST, VI. Figyelö-u. 14-16. Telefon: Lipót 908 20, 908-21. Megérkeztek nyári ruha és kabátkülöniegességeink Bátori Sándor ruhaáiHi" nagykereskedésében Telefon ■ 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér FöQzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapjai megbízhatóságunk. E heti reklámcikkeink i Amink ezer k( rónában értendók. Angol S\'Ovelból divslalj......... 150 Női nyárit uha ...... 150 Selymes bluzujdoti sáK............ 90 B\'osé selyem dival- ruha ......... 250 Fiu nyáriruha ... ... 130 Fétfi divatOIIOny ... 600 Nói és férfi csó- kopenyek ...... 300 Fétfi gyapjú leloitö ... 800 Nói covcrcoat kabát végig bélelt ...... 700 Tcnnisz-nadrác ...... 130-190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán.\'(Nyomdavez.tr. • Ofcnbcu Károly). 68, évfolyam, 1: Nagykuüzsa, 1926 jullus 13. kedd Ara 1800 ki POLITIKAI NAPILAP Sart.i«rtH>» irkUMM* FM ÍL CL tz*zte*l Oéttt«4áÉó«UJ; H Felelős szerkeszti: Bartarits Lajos IntwsrtMs-telerw: NajyluuJtrs, 78. utol tWIUrtí,! In <t) lin 30.000 k*naa „Balkáni parlament" Az angol felsőház eddig mindig,ugy szerepelt a többi országok parlamentje előtt, mint amelyik színvonalával, komolyságával, előkelő tónusával méltó arra, hogy a világ összes parlamentjei (ölé helyeztessék és utánzásra méltó példának állittassék. Ha valamely ország parlamentjében az utca hangja hallatta disszonáns, bántó hangját, ha a honatyákat elragadta a honfiúi hév és emberi szenvedély, ha a parlamenthez méltatlan tónus kezdett úrrá lenni, nyomban az angol parlament színvonalát állították a rakoncátlan képviselők elé. Főleg a magyar parlamentben szerettek mindig a higgadt angol parlament szokásaira és előkelő tónusára rámutatni. Valami mély tisztelet övezte körül az angol parlamentet, mint amelytől mindenki példát vehet. És ime! Ezt a tiszteletet tépázta meg, az angol parlamentnek ezt a nimbuszát rombolta le az a gyanús csattanás, ami az angol munkáspártiak és kon-zervativek közötti parlamenti összeszólalkozáshevében elhangzott. Csattanás, amely a them-sei malróz-korcsmákban ollhon lehel, de szentségtörés számba megy az angol parlamentben. Az első pofon elcsattant az egyik angol honatya arcán és ezzel valahogy lepatlant az angol parlament zománca, lehullott az aranyszőttes lepel, amely a többi parlamentek fölölt állónak lelte & megmutatta, hogy az angol Parlamentben Is csak emberek a honatyák, telve az örök ember gyarlóságával. Ezenlul nem lehet löbbé az angol parlament nívójára hivatkozni, a parlamenti fenegyerekeket az angol parlament előkelő szokásaira való hivatkozással leszerelni. Az angol parlamentben elcsattant az első pofon és ezzel szertefoszlott annak a mély tiszteletnek sürü köd-látyola,, amely eddig a többi nemzetekkel szemben körülvonla. És nem leliet a magyar- parlamentben sem féken tartani a turbulens elemeket az „angliai példá"-val, amely csattanósan meghazudtolta önmagát. | Mintha annak az angol parlamenti „csattanás"-nak visszhangja kárörvendő érzelmeket fakasztana bennünk, hiszen a Themsén tul eddig azt tartották a magyar parlament felöl, hogy „balkáni parlament1\'. Nos. most — kvittek vagyunk. (8. R.) Győzött a kormánypárt a biharkeresztesi választáson Hegyesy lett 82. szótSbbséggel a kerület képviselője Biharkeresztes, jullus 12. (Éjszakai rádiójelenlés). A biharkereszlesi választásokon ma 5 községben befejeződtek a választások és a szavazást lezárták. Egv községben még folyik a szavazás. Délután 4 árakor Hegyesy Lajos kisgazda 150 szavazattal vezet. (Éjféllé jelenlik rádión). A bihar-kcreszteffl^képviselő választás befejeződött Késő este számlálták Össze a leadott szavazatokat. Amig a bi- zottság ezt a munkát végezte, a választók hatalmas tömege várta kíváncsian az eredmény kihirdetését. A szavazatszedó bizottság elnöke a kés6 éjjeli órákban hirdette ki az eredményi, mely szerint Hegyesy Károly kisgazdajelölt 1132 szavazatot, Szilágyi Lajos ellenzéki jelöli oedig 1050 szavazatot kapott, léhát Biharkeresztes mandátumát Hegyesy Károly egységespárti nyerte el 82 sza vazat többséggel. Megkötötték a jugoszláv-magyar kereskedelmi szerződést A szerződés az ősszel váltja fel az eddigi Ideiglenes megállapodási Budapest, jullus II (Éjszakai rádió jelentés.) Az április 28-ika óta tartó jugoszláv magyar kereskedelmi láigvalások kereskedelmi szerződés megkoiésével végei étiek. A szerződést a leiek julius 10-én parafálták. Ez a kereskedelmi szerződés az eddig érvényben volt ideiglenes kereskedelmi szerződé*\' helyébe lép és érvényének hatályba való lépése az őszre, szeptemberre várható. Tád alá akarják helyeztetni az osztrák kormányt A kormány a Centralbank ügyében átlépte a törvényes határokat Bécs, jullus 12 (Éjszakai rádlájeltntés). A kormán? a nemzetgyűlés mai ülésén törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy pólhitel formájában szavazzák meg a Cenlralbank für Deutsche Spaat-kassen támogatását 50 millióval. Ezzel szemben a szociáldemokraták indítványozták a kormány vád alá helyezéséi, azon a elmen, mert a ....... -I.I-..-M-M\' ■ ■ ..... CeniralBiuk szanálása ügyében előzőleg nem kért a nemzetgyűléstől felhatalmazási, továbbá mert a megengedettnél nagyobb mértékben foglalkozott a bankagyével és így a törvényei határokat átlépte. A Cenlralbank szanálására vonatkozó javaslatot a késő esll órákban harmadszori olvasásban is elfogadták. A Rákosi pör Ártárgyalásának első napja Károlyt egy napi szigorított böjt rendbírsággal .ujtoHa a tArayalA.i elnök tiszteletlen .iselkedésélrt Budapest, jullus 1? i kai meg akarták semmisíteni. A vád-A bíróság ma kezdlc meg Rákosi | lotlak közül Király megszökött. A Mátyás és ötvennégy társa kommu- j bíróság a vádlottak szcmélyazonos- nislá bűn 11 gyének tárgyalását, ntely előreláthatólag több hélig el log tartani. A bíróság azon a cimen emelt vádat Rákoslék ellen, hogy olyan szervezkedést folytattak, amellyel az állami és társadalmi rendet erőszak- ságának bemondása után ismertette a vádat. SzUnet után Úri Károly asztalossegéd, vádlott kihallgatását kezdte meg. Elmondja, hogy a szociáldemokrata szakszervezetekben cllenzékics- kedett és igy kerttlt Rákosiékkal ösz-szekőttetésbe. (Őri vallomása köz-ben hetykén és tiszteletlenül viselkedik, mire az elnök rendreutasítja. Majd ujabbI tiszteletlen viselkedéséért egy napos szigorltot! böjtre ilélte.) öri ezután Qőgös Ignácnak és Há-mán Katónak a Vágl-pártban való szerepléséről beszélt, majd elmondja, hogy a bécsi agitátor-Iskolába ő küldölt fel megbízható embereket. Elnök azon kérdéjíre, hogy hol volt ez az iskola, Örl elutasítóan válaszol. Csak annyit vall be, hogy ebben az iskolában Kun Béla és Mand-ter Is tanították ét hogy Kun Béli Schwartz néven szerepelt Bécsben. Majd a bécsi, májusban megtartott kommunista kongresszusról beszélt. A kongresszusi Kun Béla nyitotta meg, aki szintén tartott előadást. Ezután Rákosi Mátyás kihallgatását kezdte meg a bíróság. Rákosi nem érzi magát bűnösnek. Roppant böbeszédűségget elmondja, hogyan lelt belőle szociálista és hogyan alakult át kommunistává, majd a kommunizmus kitörésével foglalkozik részletesen. Elnök a tárgyalást »/«3 órakor félbeszakította és annak folytatását kedden délelőtt 9 órára tűzte ki. Halálos szerencsétlenség Kaposvár közelében Kaposvár, julius 12 A kaposvári ipartestület küldöttjeit, akik a nagybajomi ipartestület zászlószenielésére igyekeztek, a sáros uton egy kanyarodónál autószerencsétlenség érte. Rózsa Ignác ipaN lestuleli elnök súlyos koponyatörés! szenvedett, ugy, hogy még az éjjel meghalt a kórházban. Többen megsebesüllek. Vajlhó Jenő ipartestületi jegyző állapota életveszélyes. A szerencsétlenség Kovács Mihály solför ügyetlensége miatt láiwkll, akit letartóztattak. Levegőbe repült amerikai mnniciő-raktárak Dower, julius 12 A Dcumatk tó mellett villámcsapás következtében levegőbe repüllek az amerikai Egyesült Államok rríflhiciós-raktárái. A borzalmas robbanási pár száz kilométernyire is- meghallották. A robbanás következtében Mount, Hope és llibeonia községek teljesen elpusztultak,\' több\' száz ember meghall. A szerencsétlenség nagysága és a ttaloltak száma eddig még nem ismeretes. A robbanás átterjedt a szárazföldi municióstelepre is és a Picadilly lóporraktárra is, amely lángbaborult. A kár 120 millió dollár\'. A robbanások szünet \' nélkül folytatódnak. A tűz ollása és a mentés lehetetlen. f ZALAI KÖZLÖNY 1928 |ulius 11. A kanizsán is járt Szabó Irén Fejéi-megyében kóborol hattyúdalaival Öngyilkossági lenjegetését nem Tiltotta be — Utolsó aljának szanta lejérmegyei vándorlását Nagykanizsa, |uUus I! A minden emberi szánalomraméltó Szabó Irén, Szabó Dezső neves iró testvérhugának tragikus sorsáról, zalai vándorlásáról beszámoltunk. Néhány nap elótli számunkban megírtuk, hog) Szabó Irén b-lislás tanítónő, „vándorkoitónó" Kanizsán járt és verseit próbálgatta árulni, de ez nem sok eredménnyel meni és emiatli elkeseredésében súlyosan nyilatkozott a szerencsétlen fiatal nó Nagykanizsáról, sót kélségbeesésében bejelentette szerkesztőségünknek hogy Balatonszentgyörgynél a Balalonba ugrik. Végzetes fenyegetését nem tudtuk egészen komolyan venni, mert kalandos, érthetetlen kóborlásai alalt már lett ilyen kijelentéseket és tudtuk, hogy szellemileg erősen megviselve, nemképes számotadni cselekedeteiről. Most Székésfehérvárról kapjuk a hírt, hogy Szabó Irén az ottani alispáni hivatalban jelentkezett és engedélyt kért, h.tfy Fejérmegye területén verseit árulhassa. Az engedélyt meg is kapta és már meg Is kezdte szomorú körútját a megyében. Érdekes, hogy a kérvénybe, amit az alispáni hivatalba adott be, nemcsak az irta be, amit itt is láttunk a versei alá irva, hogy Szabi Irén Trianon löldöntutója, hontalan költőnő, de nagy betűkkel beírta: „ön- aEgyéljként ez a kérvény ujabb bizonyítéka azegzaltált, szerencsétlen nó lelkiállapotának és a következőképen hangzik: Mélyen tisztelt Méltóságos Alispán Url Hivatkozással az 1914. évi XXV. L-c. II §-ára és hogy eddig az összes alispánok engedélyét birom, — közülük csatolva egyet — kérem, hogy hattyúdalomként legyen kegyes megengedni, hogy csekély éhbérért a vármegye területén 2 hétig az Igét hirdethessem. B-listás állás és minden támasz-nélküli idegbajos, voll állami lanitónő vagyok, majdnem az utcán. Ha lehetne, ma kérném, mert egy fillérem sincs. Hazafias tisztelettel Szabó Irén, vándorkOllónö, volt áll. Unitónő. Erdélyi. Öngyilkosjelölt. (Ilircs testvérei állal teljesen magára hagyatva). Az engedélyt természetesen olt is megadták neki és már járja a falvakat. Ez a pár sor is megrendítő és elszomorító tükörképét tárja elénk ennek az élőholt embernek, akit r. nehéz anyagi gondok szellemileg ily súlyosan és talán gyógyíthatatlanul viseltek meg. Mini lapzártakor jelenlik rádión: Szabó Irén és Dezső édesanyját szombaton temetlék el Kolozsváron. Temetésén az erdélyi irodalmi társaságok képviseltették magukat. Lehel, hogy a szerencsétlen halai nő, aki a jelen pillanatban már Miskolcon harcol a végzeltel és ott is a Sajóba akarja ölni magát, nem is tud még semmit édesanyja haláláról. Nagykanizsán is megalakul a Polgári Egység Klubja Kállay Tibor dr. és neje a szervezkedési munkák befejeztével külföldre utaznak Nagykanizsa, Jullus 12 A csütörtökön Budapesten megalakítandó Polgári Egység Klubjának megalakulása ulán a polgárságnak az egységes táborba való tömörülését célzó mozgalom megszervezi a polgárságot a vidéken l«. Értesülésünk szerint az első vidéki Klub Nagykanizsán fog megalakulni. Illetékes helyen arról értesülünk, hogy dr. Kállay Tibor, városunk nemzetgyűlési képviselője a most megindult szervezkedési munkák befejeztével nejével Inlerlakenbe megy, ahol fáradalmait kipiheni. Onnét az olasz lávákhoz folylalja útját, ahol szabadságának hátralevő részét fogja nejével együtt eltölteni. Szeptemberben megnyilik a városi zeneiskola Vannay lános zeneszerző a szerződtetett igazgató Nagykanizsa, Jullus 12 Ismeretes, hogy a legutolsó városi közgyűlés nagy többsége állást foglalt a városi zeneiskola melleit. A város vezetősége tárgyalásainak eredményeként a városi zeneiskola igazgatójává Vannay Jánost a neves székesfővárosi zeneszerzői szerződtette, aki az adminisztratív és egyéb teendők melleit a zongoraoktatást is fogja végezni. Kivüle leszerződtette még a város Lemberkovlcs Alajosné szül. Wéber Margit hegedümüvész-nőt. Ugy Vannay igazgatónak, mint Lemberkovics tanárnőnek megvan az előirt képesítése és végzettsége. Vannay lános igazgató e hó végén érkezik Nagykanizsára, amikor is az ő bevonásával a város vezetősége határozni fog a többi tanerők alkalmaztatása ügyében. A városi zeneiskola szeptember havában minden körülmények közölt megnyilik. A felvételi és beiratási tudnivalókat augusztus első napjai-hivalalosan közzéteszik. Addig is az illetékes tényezők mindent elkövetnek és megszereznek, hogy szeptemberben a tanitás zavartalanul megkezdődhessék. Leugrott a második emeletről En családi bajok miatt elkexeredatl cselédjein; találngráia - Élei-veszélyes állapotban fekszik a közkórházban veszélyes állapotban Nagykanizsa, jullus 12 Velőtrázó sikoltásra figyellek fel ma reggel a Csengery-ut sarka körűi összefutó utcák járókelői. Tompa zuhanás fejezte be a nagy sikoltást és másodpercek alatt izgatott tömeg zajlott a Csengery-ut 1. sz. ház körül. Az történt, hogy Vtda Etelka 22 éves házicseléd öngyilkossági szándékból a ház második emeletéről leugrott. A leány összetört tagokkal terült el a kövezelen. A nyomban kiérkezett mentők beszállították a közkórházba. Állapota életveszélyes. Tettének oka családi természetű. Hegoldást nyert az ntlevélellenőrzés megkönnyítése Miniszteri bizottság szállt kl Morakereszlurra Őszre állítják fel a mnrakeresztnri rendórkirendellséget Nagykanizsa, Jullus 12 Szombati számunkban jeleztük, hogy miniszteri bizottság jön le Nagykanizsára, hogy az útlevél-ellenőrzés megkönnyítése végett tárgyalásokat folytasson a kapitányság vezetőjévé!, dr. Kálnay Gyula államrendőrségi főtanácsossal. A miniszteri bizottság dr. Ferenczy Tibor kerületi főkapitánnyal, dr. Kálnay főtanácsossal és Fábry Zoltán rendőrtanácsossal kiszállt Murakereszturra, hogy a vonalon tapasztaltak alapján legye meg intézkedéseit. Az útlevél-ellenőrzés megkönnyi-lése olyformán nyert megoldást, hogy a gyorsvonali ellenőrzési továbbra is a nagykanizsai rendőrkapitányság közegei fogják végezni a már Ismert módon, mig á személyvonat ellen- őrzését a Murakereszluron felállítandó rcndórkirendellség végzi. A murakereszturi rendórkirendellséget őszre állítják fel és fog állani kél rendőifogalmazóból, két delek-tivból és öl reudőrlegényből a szom batbelyi kerület állományából. Erre a szolgálatra csak nőtleneket fognak alkalmazni a murakereszturi nehéz lakás és élelmezési viszonyok miatt. A kirendeltség közegei nemcsak a személyvonatok, hanem a Pécs lelől jövő gyorsvonat — amely a Villach-i gyorshoz csatlakozik — ellenőrzését is el fogják látni. Az ilyetén való megoldás nemcsak a rendőrségi közegek szempontjából, hanem az utazó közönség érdekcinek megvédése szempontjából is üdvös. Levente-hirek Nagykanizsa, Jullus 12 Elhalasztották a nagykanizsai járási levente-versenyt a sürgős aratási munkálatok miatt. A versenyt az eddigi programmal auguszlus nyolcadlkán tartják meg. « Levente értekezlet Letenyén. Lelenyén a vármegyei levenlever-sennycl kapcsolalban értekezletet tartottak, melyen megjelent Nagykanizsáról Csorba Islván lestnevelési felügyelő. Az értekezleten dr. Cigány János főszolgabíró be|elentetle, hogy a lelenyci járásból száz levente indul az augusztus 22-ikl megyei levente-versenyen. Jelentkezés levente Itj. oktatói tanfolyamra. Tanllók, jegyzők, hivatalnokok, gazdatisztek s megfelelő képzettséggel birók levente ifj. oktatói tanfolyamra való jelentkezésre felvétetnek. — A tanfolyam folyó hó 15-én délelölt 7 órakor kezdődik a Zrínyi sportpályán s folyó hó 30-án végződik. A hallgatók a tanlolyam 16 napos tartamára lakást, élkezést, napi pótdíjat kapnak s a tanfolyam végeztével a lestnevelési bizottság oradij mellett, mint ifjúsági oktatókat alkalmazza őket. Levente f jglalkozásl idő vasárnaponként délelőtt 10-töl 12 óráig és havonta egy vasárnap vagy ünnepnap délután történő kirándulás. Jelentkezés és részletek megbeszélése a város testnevelési vezetőjénél: Nagykanizsa, városháza, II. emelet, 28 ajló, folyó hó 14 lg bezárólag délelőtt 10 órától l-ig. • Keszthelyi leventék formaruhája. Keszthelyi tudósítónk jelentése 3zerint a keszthelyi járás leventéi formaruhát kapnak, amely a következőkből fog állami: kékesszürke cserkészing világoskék nyakkendővel, lehér pánttal, sötétszürke gyapjú sportharisnya. Az ing bsl mellét fehér mezőben világoskék selyem-himzésü járási elmer — hajó a Balatonon — dlszili. A katonaságnál legénységi állományban szolgáló oktatók ezüst válldiszt, a volt lisztek pedig arany yálldiszt kapnak. A ruházat anyagál a keszthelyi kereskedők szállítják is a keszthelyi Iparosok dolgozzák fel. Egy teljes felszerelés kb. 250 ezer koronába kerül. • Leventék szlnelöadása. A kis-kanizsai leventék nagyban készülődnek az auguszlus 8-án előadásra kerülő „Tót leány" cimű színdarab előadására. Amilyen kiválók a kis-kanizsai leventék a testnevelés lerén, hisszük, hogy szép sikert fognak aratni a színpadi deszklkon. • A kískanlzsal levente zászló. A derék kiskanizsai |iolgátság áldozatkészsége folytán eddig több mint 6 millió korona gyűlt egybe a kiskanizsai levente zászlóra, ugy, hogy a vezetőség a közeli napokban az Örökimádás apácáknál megrendeli a gyönyörű tüleslésü selyemzászlót, 1926 |ullu> 11. ZALAI KÖZLÖNY T melynek egyik oldalán a nagy magyar cimer, a másikon a levente jelvény lesz. A zászlószenlelést az ösz folyamán lógják megtartani. * A leventeoktató tanfolyam vizsgája. A mostani levenleoktató-vizs-gáját folyó hó 19 én, hélfón délután 4 órakor fogják megtartani a Zrinyi sportpályán Lengyel István és Nlessner Viktor okiatók vezetése mellett. * A leventéket nem lehet gyakorlatoztatni a munkaidőben. Bödy alispán rendeletben felhivla a főszolgabírók figyelmét 3rra, hogy a mostani nagy mezőgazdasági munkák alatt a leventéket gyakor latok vagy ünnepélyek tartásával nem szabad elvonni a munkától. Aratők nyomában a kanizsai határban, ahol „lefeküdt" a buza Hogyan nyaralnak Nagykanizsa kicsinyei Gyermek-5r3m5k a Balaton-parton Balatonbcrény, julius 12 I (Sojdl tudósítónktól.) Most, hogy I néhány nap óla emberséges idő | vonult a balatoni partokhoz, a nagykanizsai nyaraló kis magyarok valóságos örömmámorban úsznak. A jó szlllók nem is ludják elképzelni — mit Jelent a gyermekeknek a bala-lonmenli nyaralás. A kis magyarok már fél 7 órakor kelnek ugyan, azonban a napkelle nem hagyja őket aludni 4 óránál tovább, mint nagyszámú madárka-sereg — csipognak és csicseregnek, amint virrad a reggel. Ahogy felkelnek, egy-kettőre katonás rövidséggel elkészülnek a mosdással, öltözködéssel, azulán amikor teljesen elvégezték toalettjüket, jön a reggeli. Azután hajrá I Ki a partra. Mindegyik kis ember magával viszi tízóraiját, amit aztán a part menlén pompás élvággyal elfogyaszt. A fürdés II óra ulán történik. F-z a legalkalmasabb időpont. A kis magyaroknak nagy gaudlumol okoz a lubickolás a vízben. A felügyelők persze szigoruanfügyelnek arra, hogy a víz megfelelő melegségü-e és hogy semmi baj ne történjék. A szülők a legnagyobb nyugodtsigban lehetnek gyermekeik felől. Ók sem tudnának jobban őrködni gyermekeik felelt, mint a derék tanilók. Ebéd pont 12 órakor van. itt minden — akár csak egy intézetben, pontos, meghatározott napirend szerint megy. Tehát rendet é» fegyelmet is tanul a sok nebuló. Ebéd ulán alvás 2 óráig, vagy pihenés. Kél óra ulán ismét a partra mennek, ahol a pompás homokban az uzsonnaidőig jálszanak. Tolják a kis játszókoesikat a finom balatoni homokkal, strandot építenek és vígan ugrándoznak a felséges nap barnító aranysugarai alall. Csupa mosoly, kacaj minden, friss és eleven gyermekhangoktól hangos az egész part. Játék, ének, vers — mindenből bőven. Az idő rohamosan múlik. Nem is lehet észrevenni, hogyan fogynak az órák, a napok. Páli vendéglősék koszija meg igazán nagyban hozzájárul a gyermek-örömök teljességéhez. Majd újból fürdés. Ruganyosan, frissen, lelve életkedvvel jönnek ki a Balatonból. Meglátszik mindegyiken már most a Bala\'on halása. Az uzsonna után a játék fél 7-ig folylalódík. Eselleg kisebb parii kirándulások. 7 órakor vacsora. Utána az iskola udvarán, vagyis .otthon" levélírás .haza", Jálék, éneklés. 9 órakor — azulán minden elcsendesedik. A sok gyermekszáj elhallgat, mindegyik ágyacskájába bújik, ahol a sok játéktól elfáradva, percek alatt álomba mertll. Vannak azonban, akik még akkor is kémek: Tanító bácsi, kérem meséljen valamit. \'Es mit csinál a laniló bácsi. Bizony leül szépen és elkezd mesélni Arról, amil a Balaton mesél... Nem vonták be a nagyalakú bankjegyeket Budapest, julius 12. Elterjedt és hivatalos színben feltüntetett hírekkel szemben a Magyar Nemzeli Bank közli, hogy a nagyalakú 25, 10, 5 és 1 ezer koronás bank|egyek bevo nására vonatkozó semmiféle rendelet nem jelent meg, Igy azok változatlanul forgalom-képesek. Nagykanizsa, Juliul 12 Áldott zalai földön, a kanizsai határban ezrével indu\'nak\'az aratók, hogy kemény munka után keresztekbe állítsák a kenyérmagol, a verejték aranyát, az izzadság jutalmát. Talán soha sem voll Ilyen nehéz dolguk az aratóknak, mint most. A városi ember csak azt ludja, azt is az újságból, hogy lefeküdt a buza. Lelekü Jt a buza és egyéb, makacsul, hogy levágni, talpraállitaní,. ugyancsak nem kis dolog. Keservesen megropogtatja a derekat, vasmarokká kérgesiti a tenyeret és szilaj daccal töri meg az izmokat a lefeküdt gabona learatása. Ezekhez mind hozzájárul, hogy az átázott talaj süppedős, sáros, csúszós, egyik percben rekkenő hőség ömlik alá felülről, később ezt zivataros cső váltja lel, majd hűvös szél metszi át az izzadságban fürdő arcokal. Ilyenkor, itt künn a mezőn kell megnézni a magyar ugar embereit és ilyenkor kell megtanulni megbecsülni a magyar gazda munkájának értékét és a kalapot tisztelettel leemelni. Ha zivatar kerekedik, mi, kapualjakból, nagy szobáinkból, mint biztos fedezékekből várjuk a kék ég visszajöttél, ők kint állnak ingujban a halárban és pirkadattól napnyugtáig Járják a sorját, kezdik elől megint újra a nehéz gazdasági munkát, melyek közölt legnehezebb a most folyó lermésbetakarilás. Közöltük nincs nembeli külömbség és nincs gyermek. Asszony, hajadon, legény, férfi egyaránt be van fogva és dolgozik. Aratás idején kihalt a falu és csak a magukkal tehetetlen öregek és kicsiny gyermekek maradnak otthon. A többiek pedig kakasszóra indulnak sarlójukat magukhoz szorítva, kis batyuban darab szalonnával, kenyérrel, vizzel ki a földre. A földre... A magukéra... Kinek-kinek módja szerint. ...Nehéz, alantjáró szürke felhőktől serkentve egy felől, bágyadtan visszatartva a jullusi napsugártól másfelől, igyekeztem déltájt ki a határba a vasutparl mentén, hogy ara- tókat nézzek, akik kenyeret gyűjtenek a magyar katasztrális holdak messzi, éggel csokolódzó mezején. Elöltem az ulon két városi gyermek ebédes kosárral igyekszik. — Hová mentek? — kérdem tőlük. — Az aratókhoz, ebédet viszünk, — felelnek vissza értelmesen. — Kinek? — Apámnak. — Apádnak ? Hál mi az apád ? — Bankszolga vol\'; már régen nem kapott állást, aztán kiment dolgozni a sánci rokonokhoz. Már hirom napja aralnl jár. 1 Nincs állás... Vissza a földhöz, ahonnan évekkel ezelőtt elindult a városba, városi ember lenni... Aztán jött Trianon és ezzel a leépítés, a kenyértelenség és végül a bankszolga ismét mcglér a hazai miliőbe, ahol legénykorában is suhinlolta a sarlói. — Messze vannak az aratók, fiam ? — Kiket tetszik keresni? — Hát, az aratókat. Azokat, ahol az apád is dolgozik. — Nincs olyan messze. A hídon tul. . Szaporán lépkedünk. A kél emberke lépést bir velem tartani. Ahogy megyünk, a búzatáblákban fellünnek az első aratók. Hajadon fővel asz-szonyok, nagyobb leányok és a fér-liak keményen birkóznak a lefeküdt búzával. Fél olyan gyorsan megy a munka, mintha lábon állana a gabona. Jó negyven perc múlva helyben vagyunk. Hatalmas uradalom szélén állunk. Közelebb, lávolabb legalább halvan arató dolgozik. Az útszélen két ökrös-szekér, a nyolc ökör az árokban pihen. A fiuk elköszönnek tőlem és bevágnak jobbról egy mes-gyén. Szinte futnak, mikor meglátják apjukat. Én csendesen arra felé tartok, ahol a legtöbben dolgoznak. Csoportok közé vegyülök és még minlha szégyent éreznék, hogy a munkát megbámulom, a munkát nézem és mellettem alig lizenötévcs leánykák lihegve emelik a nehéz kévéket és álliiják csomóba. — Adjon islen I — köszönlöm őket. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes hyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők, be. Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! ==— Maradékok olcsó árban! Kisfalud! és Krausz diwatnagyáruháza j az „Arany Kakas"-hoz Kagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. « ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullu» II. URÁNIA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor •«" Dupla miisor! "»» SURSUM CORDA (A szerelem hajótöröttel) Regény a női hűségről 7 felvonásban. — A főszerepet a magyar szornazásu Floronoe Vidor játsza. Ez a film témájának érdekességénél, a cselekmény felépítésének hatásos voltánál fo^va, olyan szenzációs síkéit aratott Amerikában, bogy sokáig dominálta a filmszínházakat. A mátik film a gyermtIdillnek legremekebb alkotása: ÓCEÁN KISASSZONY Érzelgős filinjáKk 6 felvonásban. A főszerepei az aranyos kis Baby Peggy jálsza. — Egyszerű, dc szívhez szólóan megható a dara\'j tar-\'alma Peggy úbban a (elvonásban, ahol el kell válnia szeretett öreg nevelőjétől, felnőtteket megszégyenítő tökéletességgel játszik. Legközelebbi műsor: Rcx Ingram rendezésével Allce Terry lószereplésével AZ ÖRÖK TŰZ — Isten hozta — zúgják vissza kórusban. — -Megy a munka, öreg ? — kér dem a legöiegebb aratótól, akitől a legtöbbet remélek megtudni Idejövetelem célját illetőleg. — Isten segítségével megy, meg a mi deiekunk is neki fekszik ám. — Lesz bő hozaut? — Elég jó lesz, csak a rozsda — és megmutat egy kalászt. Csakugyan a rozsda megkapla. — Máskülönben nem volna panasz. Az igaz, hogy az cső is sok voll; két-három nyárra valót adoll az Isten egyszerre. De azért talán nem lesz baj. A lekintclcs utók is kint voltak tegnap és sokót tanulmányozták a gabonát. U(jy vcllem ki szavukból, hogy nem is olyan nagy a kár, amit az cső csinált, Most már csak az kellene, hogy hogy szép időt kapjunk és az aratást befejezzük. A tekintetes ur holnap akar próbacséplést csináltatni, akkor válik el igazában. — Mondja, jó öreg. sokban hátráltatja a lefeküdt gabona az aratást ? — Sokban? Tessék oda nézni. Ennek a sávnak nem lenne szabad tovább aratót lálnl, mint egy délelölt, most már tegnap reggel óla itt dolgozunk folyton. Ez a legnagyobb baj utam. A lefeküdt buzál learatni nehéz dolog nagyon. Tavaly dolgoztunk harmincan, most a duplája vagyunk és nem győzzük. Az idő sem nagyon biztat, sietni is kellene. Hej, nehéz munka ez utam. Ez a nagy darab öreg magyar, ez a földszagú arató, akinek kérges a lenyere, mint a doroncs, dolgozik vagy hatvan esztendővel a vállán jobban, mini egy fiatal. — Esőt várnak-e mára? — letelem inásra a szót. Az öreg leinéz az égre, csuromvizes homlokán végighúzza ingujjál, hünigct egyet-kettőt, aztán felel tempósan. öregesen, magyarosan. — Hogy lesz? Hiszen tetszik tudni, hogy Medárdkor eseti. Hátha akkor esett, akkor negyven napig nem is log ellállni. Ma is fog esni. Már reggel, mikor jöttünk, öt óra előtt már volt egyrendbéli zápor és most mindjárt nemsokára jön a másik. Tekintsen csak Ifijur arra északnyugat felé. Ott gomolyog már az a nagy darab felleg, ami egy félórán belül a nyakunkba- szakad. Aztán amig esik, Icállunk az válásul, Ita tovább tnegy az erő, kezdjük újra. Dc ilyenkor mindig neliczehb lesz. Megsínyli a derekunk ezt a nehéz aratást. — Jó egészség van-tubáed?" — Van, hál\' Istennek:- Birjok is a munkál, ha még oly nehéz is és szeretünk dolgozni. Szeleljük a földet, még ha olyan sáros is, mint tnost. Szereljük, mctl ö adja a kenyeret. Aztán ha a világ egyéb sót ja se forma, akkor műszol az időnek is mindig jónak lenni? — Igazat beszél bácsi, az entbe-tek is egyszer jók, egyszer rosszak, az idő is olyan. — A\' ugy csinálja, ahogy megérdemeljük. Azért zúgolódni nem szabzd. A Teremtő Isten tudja, hogy mii hogyan kell intézni. Azl lesz vele, amit akar, de amit tesz, annak mindig meg van a magasabb ttlclme. A fiatalabbak nem igen tudnak megtörni olyan könnyen és bizony csúnyán káromkodnak, de ahol én vagyok, olt ilyen nem fordul elő. Ügyelek én nemcsak a munkájukra, dc t a lelkükre is, mert én tnír sokat éltem és megianullam akkor is félni az Istent, mikor husz esztendővel ezelőtt a házam és mindenem porig égett Bagolán, dc még jobban megianullam félni, mikor a szép, nagy derék fiam olyan betegséget hurcolt magával haza a háborúból, ami tiz hónap múlva kivitte a temetőbe ... Hangjában mintha a magyar ugar szólalna meg, tekintetében mintha a magyar ég ragyogna és erejében miniha az ezer év előtti honfoglaló őst lálnám megállani a drága magvar fold hálán. Még azl kérdem uloljára tőle: — Tudja-e, öreg, hogy miért jöttem ide ki a mezőre megnézni a maguk munkáját? - Mért jött ki? Meit szereti a mezőt, és szereli a magyar földet. De az ic jó, hogy látja itt ezt a nehéz munkál, amit keservesen kiizzadunk. mert a városi ember bizony nem olyan szemmel nézi a latul, mint amilyent az megérdemel... « Félóra múlva, ahogy megjósolta .Q*£«uedt -isárotau "töltettem az.atn kifelé. KövV w-tag csöppekbatf cselt rz -esö é« az arató tábor déli pihenőre elült. A keresztek tövébe gyűllek és száraz ebédjüket előszedték- Egv-két gyermekét vízért szalajtotok. Egv ember áll csak köröttük hajadont fővel: a jó öreg. Az aratók vezéte. A magyar falu egy legbecsületesebb darafja, aki keserű, de sajnos, való igazságba mondja ki, hogy nem olyan szemmel nézzük a falul, mint amilyen! megérdemel. Gyakrabban kellene kigyalogolni a halálba és elnézni a föld embereinek görnvedését és t.kkor őszintébben, melegebben tnilná keblére ölelni a város a falul és fonóban s/orilaiia ke.cl a „nadrágos* ember az ingujjas magyarral. I , Utbón (jyula NAPI HÍREK MPIREIO — Julius 13, kedd Kénül katolikus: Antóltt p. vt Protestáns: Jenó. Izraelita: Adar Irt 2. Nap kel reggel 4 óra 15 perckor, nyugszik délután 7 óra 55 perckor. Sir az erdő Sir oz erdő, sir a mező. Olyan dna mind a kettő. Olyan áiva mind a kettő, Sir! csendes, bus temető... Sir a fotyő, sir a patak, t-n istenem — sírni szabad! Én istenem sírni szabad... Minden cseppjük magyar murádI... Sir a hegy és sir a róna. Nem jár arra magyar nóta! Dc hu jár is, titkon... lopva!... Mintha minden táj zokogna Csendben .. halkan... titkon... lopva!... Krámtr Eiutre — A polgármester benn volt hivatalában. A lábbadozó dr. Sab-jdn Gyula polgármester egészségi állapota már annyira van, hogy teg-■nap.dclbcn felment hivatalába, meg-néatii hivatalos helyiségél. Meg néhány hélig fog larlani, míg annyira helyreáll az egészsége, hogy a már közölt herkulesfürdói nyaralás után ismét elfoglalhatja hivatalát. — MUtszteri megbízatás. A belügyminiszter dr. Siposs Zsigmond államrcndőrségi lanácsosl Nagykanizsa város területére a rendőrt bün-tetöbirói jog gyakorlatával megbízta. — Szabadságon. Radnay Sándor, a naTvkanizsai körzeti forgalmi-adóhivatal lótiöke 4 heii szabadságra utazott. Ez alatt ai idő alalt Jab-tonsrky Kornél ImgalmhJó lóellroör helyettesíti. Kazultakuró, cséplőgép- is sálorponyvák Hirsch és Szegő cégnél. Matán Ödön halála. Matán Ödön Ismert nagykanizsai kereskedő, a városi ovoda-fefUgyclö bizottság tagja, a Zrínyi Irodalmi és Müvé-szeli Kör régi gárdájának egyik lelkes, ügybuzgó, oszlopos tagja, Itosz-szas szenvedés után szombaton este meghall. — Tegnap délután temették el nagy részvét mellett a róm. kalh. sírkert halottasházából. — Lakásügyi miniszteri kiküldött jön Keszthelyre. Vass népjóléti miniszter a keszthelyi lakásviszonyok megvizsgálásári dr. Fekete Béla kir. járásbiról, mint miniszteri biztos! küldi le Keszthelyre. — Megszüntették a II. zalaegerszegi közjegyzői állást. Az igazságügyminiszter Kozma György dr. közjegyző áthelyezésével kapcsolatban a Il-ik zalaegerszegi közjegyzői állást megszüntette. — Halálozás. Bécsből jelcnlik: Dr. Kuika Hugóné, szüleien Geiger Aranka életének 29. évében, négy esztendős boldog házasság után |obb-lélrc szenderült. Az elhunytban bécsi tudósilónk felerége, Sze\'nere Pálné, nővérét gyászolja. — A járási mezőgazdasági bizottságok újjászervezése. Zala-megyében az Alsódunántuti Mezőgazdasági Kamara szerveit — a járási mezőgazdasági bizottságokat, újjászervezik. Zalaegerszegen ma lesz a választás, Lentiben lolyó hó 25-én. — Keszthelyi Iparosok küldöttsége a forgalmiadó Dgybcn. Régi forgalmiadé-átalányok behajtása miatt több száz keszthelyi iparosmester ellen végrehajtási eljárást lellek folyamatba. Az ipartestületi elöljáróság mosl küldöttséget meneszt a zalaegerszegi pénzügyigazgalósághoz a végrehajtások felfüggesztése ellen. — A keszthelyi munkásság az önálló biztosító pénztárért. A keszthelyi munkásság most készítette cl az alaposan megindokolt kérelmét a keszthelyen felállítandó munkás-biztoislo pénztár ellenében. = Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. — Ipari kontárok büntetése. A keszthelyi főszolgablróság három zalaváti Ipari kontárt felenként 300— 300 ezer K pénzbírságra ítélt cl. — Zalaegerszeg kedvező angol kölcsöne. Zalaegerszeg városa a mult héten á Speycr-kölcsönnél jóval kedvezőbb ajánlatott kapott egy angol pénzintézettől, beruházási kölcsönre. A kölcsön 35—45 é«cs lejáratú :lenne,-kamatúba a törlesztéssel együtt 7 %. Ebből 6 3/io/o a kamat és Vt % a törlesztés és bármikor visszafizethető szorzódij nélkül. A \'város az angol intézel ajánlatát elfog tdja. — Pályázatok. A megűreietctt pelrikereszturi adóügyi jegyzői, a zalaszentgróti adóügyi jegyzői is a szécslszlgeli segédjegyzfi állásra pályázat van kiírva. — Egy írónő halála. Szalay Fntzitu, az egykor (lunt-jiell, országosan ismrit nevlt költőnő, a jelenkori írógárda et;yik legkiválóbb alakja 02 éves kotában Kaposvárott meghall. 1926 |ullu> 11._ _ Akik elsőlzben végeztek u fémipari szakiskolában. Nagy napra készülnek a nagykanizsai lém-ipari szakiskolában. Folyó lió 20 án lesz a III. évfolyam záróvizsgája, amikor első ízben tizenegy IIJu hagyja el az Intézetet és lép kl az éleibe az itt nyert végbizonyítvány alapján, íz intézet monoton életben, ahol a j napok munka és kötelességteljesítés kOzben telnek, ez mindenesetre eredményt jelent. Ók az elsők, akik az if|u intézet fennállása óta mint kész segédek hagyják cl a szakiskolát. Az intézet igazgatósága mindent meglesz, hogy az Ifjak mindegyikét megfelclóen elhelyezze. A végzel! iljak persze egyelőre műhelybe kerülnek, ahol gyakorlati továbbképzésük folyik, majd a kellő gyakorlat után csoportvezetők és művezetők lesznek, vagy Önállósítják magukat. A fémipari szaknak a (Ovő getierádólelhetyezési éselheiyerkedésl problémájában nagy szerepe és jö-vó|e van. Az a kis mustármag, amely három évvel ezelőtt a régi gimnázium épületében kikelt még hatalmas, terebélyes Iává fog növekedni, melynek nem fogják löbbé felhánytorgatni .a 10 növendéket." Az évzáró vizsgára a kereskedelmi minisztériumból lejölt Nagykanizsára dr. Gáspár Elek miniszlcri biztos, részt fog ezen venni a hivatalos város képviselete, az ipartestületi elöljáróság és valószínűleg a soproni kamara képviselete is. időjárás A nagykanizsai metcorologtal megfigyelő Jelentése.- Héttőn a Mmlrstk-let: Reggel 7 érakor +154, délután 2 érakor +167, este 9 érakor +17 4. FrIMiel: Egéaz nap teljesen borult. Siilirány: lígész nap Északkeleti szél. A Meteorológiai Intézet jelentére szélűit szárazra forduló idó várható, eniet-kedó hőmérséklettel. ZALAI KÖZLÖNY T — EltOnt sümegi Iparos. Tóth Ferenc sümegi 44 éves szabómester még junius 27-én lakásáról ellávó-zott és azóta nyomaveszett. A járási löszolgabiróság körözését elrendelte. — Oratórium próba. Ma este léi 9 órakor a női kar, szerda este a férfikar oratoriumi próbát tart. Az énekesek megjelenését kéri ketling. -Amputálták VojkovlcsGyörgy kezetejét. Vojkovlcs György a gimnázium udvarán a körfűrésznél szerencsétlenül járt 35 éves gépésznek dr. Takács Zoltán igazgató a bal keze fejét teljesen amputálni volt kénytelen. A szerencsétlen iparos tragikuma iránt az egész városban nagy részvét nyilvánult meg. Megállapítást nyeri, hogy a szerencsétlenségért senkit felelőség nem terhelhet, mert Vojkovics egy pillanatban elgondolkodva kapóit a körfürészhez, amely tel|esen fedve van és ennek az elfedésnek köszönheti Vojkovics, hogy nem ránthatta őt magával egészen. — Hn Hévízre Jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvlárát olvassa. — Kiadták a kíslakásépltés ipari munkálatait. A kislakásépi-tési asztalos, lakatos, kályhás és mázolómunkákra az idegen cégeken kívül tudvalevőleg ajánlatukat be-adták a nagykanizsai Városépítő R.-T. 275 milliós költséggel, ulánna a Vass és Horváth cég 310 millióval és végül egy nyolc nagykanizsa iparosokból álló csoport 334 millióval. A kisiparosok a legjobb anyagot és kézimunkát biztosítottak, igy az ajánlati összeg ónáluk csak látszólag voll magasabb a többieknél. A bizottság ez ügyb.\'n két napon át tárgyalt, mig végre a beteg dr. Sáliján polgármester lakásán meghozták legnap délben a döntést. Az össz-munkát a Vass és Horváth cép kapták meg az asztalos és kályhásmunkák kikapcsolásával. A kályhás-munkákat a Zsolnay-cig cég nyerte el, mert a bizottság az elsőrendű anyagot és munkát vette figyelembe és igy a látszólagos magasabb ár mellett mégis a Zsolnay-céget bízta meg a munkákkal. Az asztalos-munkák felett csak a közeli napokban történik döntés. A kisiparosokat egyben lel-hivták, hogy a vállalkozó Vass és Horváth cégajánlataalapján váltalják-e a többi ipari munkák készítését. — Vasutas nyugdíjasok és nyug-bércsek részér az üzletigazgatóság ugyanolyan nrertékben mint a tényleges alkalmazottaknak a tüzelőanyagot 10 havi részletlevonásra engedélyezte, Akik ezen kedvezményt Igénybevenni óhajtják, azok f. hó 20-ig az arcképes igazolvány lel-mulalása és a nyugdijai v. nyugbért utalványozó legutolsó csekkszelvény beszolgáltatása mellett az állomás főnökségnél ezen igényüket jelentsék be. — Felhívom az illetőt, aki pénzes tárcámat elvitte, minthogy tanúim vannak kik látták, hogy ki volt. Valamelyik postaláda utján pénzemet saját érdekében küldje vissza, inert a rendőrségen teszek feljelentési Szabó postafóllszL = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. SPORTELET Lovasmérkőzések Keszthelyen A Somogyzalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület augusztus 15-én nagyarányú lovasmérkőzéseket rendez Keszthelyen. A mérkőzésen a Mleosz állal elismert lovas-sport egyletek tagjai és tényleges katonatisztek vehetnek részt. Nevezések Scbmldl Frigyes ny. ezredes, Keszthely címére küldendők. Nevezési dij: lovanként és versenyenként 50.000 korona. Nevezésben az indulási pénz is bennfog-lattatik. Nevezési zárlat 1926. augusztus hó 6 én. Oszlopnevezések duplák. Lovak szállítására kedvezményes igazolványokat a titkárság (Budapest, Eszterházy-ulca 32. Nemzeti Lovarda) állítja ki. A lovak elhelyezéséről, élelmezéséről a napi ár megtérítése mellett a keszthelyi huszárszázad gondoskodik. Kincstári élelmezésben lévő lovak és lóápolók élelmezési jeggyel a huszárszázadnak adandók ál. A résztvevők nevezéskor tudassák, hogy szállodában avagy magánosoknál óhajtanak lakni. A mérkőzések sorrendje: 1. Lódija-zás és kocsiszépségverseny kisgazdák számára. 2. Fogaiszépségverseny kocsisok számára. 3. Kettesfogatu országúti kocsiverseny : 30 km. urkocsisok számára. Nyitva félvérlovak számára. Amerkalak kizárva. Négyüléses, négykerekű, fé-deres kocsi, biró és kocsis kötelező. 4. Kettesfogatu országúti verseny: 8 km. urkocsisok számára. Magántulajdonban lévő amerikai származású törzskönyvezett lovak számára. 5. Díjlovaglás b) konnyükategória. 6. Kezdők di|ugratása. Elismert nyilvános mérkőzéseken még részt MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor dupla műsor I „Sursum Corda" (A szerelem hajótöröttéi). A főszerepet a magyar származású Florence Vidor jálsza. .Óceán kisasszony-, főszerepben Baby Peggy. A Hévízi Parkmozgó. Julius 13-án: .Bárra Karrah" 8 felvonásban, a Rin Tin Tin okos kulya filmmel vetekedik. Slar film. Kísérő műsor: „Busztcr a kedélyes fogházban" burleszk. — Az előadásokat esténként a fürdőző társadalom minden rétege, azonkívül báró Hazai Samu v. honvédelmi miniszter és az előkelőségek látugatják és dicsérik a kitűnő filmeket. A keszthelyi Uránia mozgó. .Szerellek\' regény a szerelemről 7 (elvonásban, a főszerepben Ltatie Haid és Alphons Fryland. - Aló-i mozi kedvezőtlen idő cselén mtndcn-I kor az Urániában tartja előadásait, nem vett, bármely korú és származású lovak részére. 12—1 m-nét nem magasabb, 2\'50 m-nél nem szélesebb akadály. Minimális idő percenként 300 méter. 7. C) kategória (vadászugratás). Bármely korú és származású lovak részére. 14—120 m-nél nem magasabb, 4 m-nél nem szélesebb akadály, melyeknek egyharmada összetett és ezek közül legalább egy hármas ugrás. Minimális idó percenként 400 méter. 8. F) kategória (vadászugratás). Bármely korú és származású lovak részére. 14— I -30 m-nél nem magasabb, 4 m-nét nem szélesebb akadály, melyeknek egyharmada összetett és ezek közül legalább egy hármasugrás. Minimális idő percenként 400 méter. 9. 0) kategória (hölgyek könnyű díjugratása. Handicep). Bármely korú és származású lovak részére. 10— 1 -10 m-nél nem magasabb, 250 m-nél nem szélesebb akadály, ezek közül legalább egy hármas ugrás. Minimális idő percenként 300 méter. 10. Altisztek díjugratása. 10—1 m-nél nem magasabb akadály. 11. Huszárok díjugratása. 8—1 m-nél nem magasabb akadály. (Urlovas versenyek Siófokon.) A Somogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület a siófoki urlovas versenyek (julius 29—31 és augusztus 1-én) alatt kocsi versenyeket is rendez, amelyek propozicióit a napokban fogják kiadni. (Az NTE választmánya) ma este fél 9 órakor ülést tart az Ipartestületben. RÁDIÓJIÖSOB Julius 13 (kedd) Budapest (500) 1). e. 9.30, 12 ís d. u. 3: Hirck. kózgazdaság. 530: Schrammet-zene. Boek Hilda bécsi dalokat énekel. 630: Irodalmi felolvasás. 7.15: Rádió.ima-teur posta. 7.40: Előadás: ,A földrengések okairól.\' 830: Hegyi Anna magyar nípdalénekcsnó. 10.15: Pécsi Blanka, a Magyar Színház lagla szaval Bécs (531 és 5825) D c. II és d. u. 4.15: Hangverseny.7.30: Operaház rióadása. Hamburg (3925) D. u. 4.15: Arlák és dalok. 5: Elóadás Izlandról. 7: Angol nyelvóra. 8: Hangverseny. 830: t)er Herr der Erdc. 10: Tánczene. Lipcse (452) 4 30: Hangverseny. 7.45: Szintlázi groteszkek. 9: Tánczene. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Keszthelyen: « »Z4Í»I K«il6t.y. kcutbeWI Hé* kiíJóluva tátiban, KkUludjr-uKl >4. Dccss Grirry dohíoyiiudá. Kossuth Líjotuká, WMtKbúriiSdohliiri/Dtfá. E/ii<Sxt kiiMjcí-Uí. Su t-i UuU JoMnyirodiJibíD. 5*>?fo«l-ou*. TnflWr K»«n< krJnyvMIÖ éi píplrk<m*tsM»«>«ti. Hévíz, türdön: Kunimet Jinot AruM«4b«n MUtói.Moyvlírtb.iu W.ti«. leiencoí lm- Íiáiibio és kí.ktanMnyvtlilt\'SB. Hi»li»«enl»ndrá»OB t >«k«tís4 Sl«k>c< Hi«U U|Uk Polifon. BnUtonberinyben: Munk MlkiJainJI tUUtonkcreszluron: U«l» Jeni IOMert»fe»ktdkiM Foayód\'BlUtelepen: Viskó MmMnil. B»U. fonyfrUon! K.\'l\'iu SM« rrtj^^MHtíxo BaUlonboglfcron I S«\'y »tW« OroMBunn !««c«4I VtsuU-uUs. ZtrieU tárlat CVti 1320 00 Lomo. 21115), 516-50, BrUMel 116500 Milano 1755*0 Holland 207\'. B«r h 122 90. Wu- nOO. Bolta 375-00 Prága 1529 50 Badspeai T«\'20, ™ M M! B.km.12350), Bafítáá 812-50. ,.iH> » Ti, iii ■\' ii \'i \' * " * * * Bem Gyula és neje szül. Bakonyi Erzsébet, valamint gyermekeik Ferenc, Margit és Tibor és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy lelejthelctten gyermekük, testvérük, illetve rokonuk Bem Gyusziká éleiének 13-ik évében hosszas szenvedés ulán elhunyt. Temetése folyó évi julius hó 13-án délulán 4 órakot \'esz a róm. kath. temető halottasházából. . „ Nagykanizsa, 1926. julius 13. Soha el nem felejlünk! Ryagodjál békében I ZALAI KÖZLÖNY KÖZGAZDASÁG TÓZSIl A mai értéktőzsdén az irányzat megszilárdult. Nyitáskor az árfolyamok még egyenlőtlenül alakultak, különösen a helyi értékek vollak elhanyagollak Külföldi szilárdabb Jelentésekre és a bécsi arbitrázs vásárlásaira később a kullszpiac értékeiben nagyobb áremelkedések állottak be. A szilárdságban ismét a Déli vasút részvényei vezetlek, amelyek főleg bécsi vásárlásokra 15—20% nyereségre tettek szert. A kullszban azonkívül még Rima, Államvasút és Salgő voltak szilárdak. Magyar és Osztrák hitel csak jelentéktelen árnyereségre tettek szert. Barálságos volt még főleg külföldi vásárlások következtében a bányapiac egy-két vezető értéke. A piac másik fontos eseménye a Magyar helyiérdekű vasutak több, mint 10%-os áremelkedése volt. Danubius kontremin eladásai következtében lanyhán tendált, később azonban a rendezési vásárlások hatása alatt legutóbbi zárlati nivójára emelkedett. A piac többi területén nagy üzlelteleniség uralkodott és az árváltozások lényegtelenek. Zárlat előtt a favorizált értékekben kisebb visszaesések állottak be. A budapesti Tózsle deviza-jegyzése 1926 juHus 11. APRÓHIRDETÉSEK A* apróhirdetés dl Ja 10 Móü? 5000 kor. A elmaró * minden vaito«abb be«MI *U6 I7Ó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dl] «lSre !ix«tond6 a forjulmladóhozzászámltátAval VtVaták Lnrril 7000-r0) A»<o4 tj.l M7C40-KKW CMkte. ziiMin ü«»íf lUÍMJWl Dollit TIÍ7»\'I67Í rivuU b. ii-s urt »oí«4 trt 21IM-U-SS U> lltiím •13 Hl JSIC-ZÍCO IMMUOtí IXMIMU IISOVIMU itm-um 1(10-1710 üli IMtt 11.10 II »o Lm (ki Oulő Dl vlaék KU0U7C0 1 IK l HŰ I H&92 ITf« JI2S-J2t\'í I6WI7I0 KőhiUC 1SIIS1UH MJ0M44KI0 niQiii) TIirO-TIR.\'O I7M-1UI 211111201 111*19 iiiio-uno 770C-S;00 lattiwu IWM1MI 2 3 sxobás feltétlenül magánházat kis kerttel készpénzvételie keresek, lakás augusztusra kell. Szlgrtszt Ingatlanforgalmi Iroda, Király-utca 38. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága halottunk MATÁN ÖDÖN Iránti tiszteletüknek és szeretetüknek és mélységes fájdalmunkban való vetünk őrzésüknek a temetésen való megjelenéssel vagy részvétük" nyilvánításával kifejezést adtak, ez uton mondunk hálás köszönetet. Nagykanizsa, 1926. évi Julius hó. A gyászoló család. 4—B ozobia modern lakást átvételre ketesek* Szlgrlizt iroda.___ üléses luxul autó minden elfogadható árért eladó Klrily ulca 2. iz. _ 2176 0»cac*é»t, kluHíst és képkeretezést legolcsóbban vállal Pum üveges. Király-utca 10., volt Kohn szappanos üzlet 2298 Elvállalom női és gyarmakruhák varrásét, valamint házi varrást Is. Ozv. Polczemé. Fóut 20. 2189 Ceéptöbonxin 7000 kor., petróleum, gépotalok legolcsóbb árban kartellen ktvQl állandóan kapható Síántó Vllmoi és Társai Nagykanizsa, Deák-tér 2. 2246 Beköltözhető négy szobás, kertes url magánház szabadkézből eladó. Klnlzsv-utca 68. 22é3 Oxletholyisóg forgalmas helyen, aug. l-re átadó. Clm a kiadóban. 2278 szobás lukáa Főúton aug. l-re átadó. Üm a kiadóban.__2277 Elooerélném utcai szoba-, konyhából álló lakásomat hasonlóval, udvari Is lehet. Pápay, Petőfl-ut 24. 2268 Ponyva, xsák gyári leríkatá és kölcsönzése, továbbá benzin, gázolaj, petróleum és kenÓotajok gyárt lerakat legolcsóbb árakban Artner és Kelemen cégnél, Csengery-ut 5. 2289 Átköltözkodés miatt raktáron levő mindenfajta kefeárukat gyári áron *lul elárusítunk. Hangária kefegyár, Póut 24. Termíajrtöttd* Bui üxstr. 76 kg-ot 417.500- 420.(00, 77 kg-os 422500-425.000 78 Jtg-o* 425.000-427.500. ejaéb dnnántnll é« pestvidéki 76 kg.-oa 410.000—412*500, 77 k*-oa 415.000 417.500,\'78 Sg-P\'417.500- 420.000 »s kg-os 420 OCO—422 500. rnoj 255 000— 257 5\'.0 muniayÓIM 230 000- 240.000, «örán» 280^00—á25 000, cau 295.0 A)-302 500, tengeri 215.000 -247.500, repce 540.000—563.000, ko!«t 180.000 -195.000, •jipa \'65 0C0—170.0C0. Scrtésrásár P«Ih«:i*i 4551 Melyből eisdaUmal vluaa ■taudl 1200 drb. EUÓiendQ 1650D-17.0C0, ucdett 16 0 0 -16.250. axedett közép 15.000 —15-500 köonyti 13.000-14.000, eísórendl Oreg 15.50 >—15.750, másodrendű 14.500-15 000, angol sttídő 17.000—18.500. iialonao oagywn 20 500 - 21 OŰO. xslt 25.000 - 25 500, WWuott hui 16 500-17.000. Maloonás W-tértéi 18 000-20.000. Az Irányzat élénkebb. Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kereskeiés RT, Hagykaaúw AutŐ olaj Autó benzin Autó felszerelési cikkek Autó gummi Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. Ön biztosan vevőnk lesz, ha levelezőlapon kéri uj árjegyzékünket fényképező gépek- és cikkekről HATSCHEK ÉS FARKAS Budapest, IV. KAroly-körut 26. 66/vh. 1926. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó ezennel közhírré leszi, hogv a lelenyei kir. járásbíróságnak Dr. Kreisler József és Dr. Schleiflcr Imre ügyvédek állal képviselt Hlrscb és Szegő nagykanizsai bej. cég végrcba|lató javára 937.300 kor. bátraiékos követelés, valamint a métr felmerülendő költségek ereiéig 1926. évi március hó 15. napján végrehajtást szenvedettől le- és felülfoglall és 32,000.000 koronára becsült vetőgép, szelelő rosta, cséplőgép, motoi cséplő nyilvános árverés utján a legtöbbel ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adalni Tótszenlmártoiiban a helyszínén, végrehajtást szenvedő lakásánál 1926. évi julius 27. napján délelőtt 10 órakor. Lelenye, 1926. julius hó 2-án. Schmldt János s. k., 2320 kir. J. blr. végrehajtó, MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Telelőn L. 920-M. Hideg-melegvíz minden szobában. Fürdők, Lift, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-től 70.000 koronáig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Pongrácz Sándor (Sjm igazgató. Túlzsúfolt raktár folytán önköltségi áron alul uj famegmunkáló gépek gyári garanciával. Üzemredukció miatt használt üzemképes SZERSZÁMGÉPEK (transmissióalkalrészek, síijtárcsák, konsolok, slb.) villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek rendkívül olcsón kaphatók HERKULESMÜVEK RT. BUDAPEST, VI. Figyelo-u. 14-16. Telefon: Lipót 908 20, 908-21. Stölzlc-féle a legideálisabb\' háztartási befőttes üveg. Minőségben minden hasonló üvegnél jobb, tehát árbana legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névro. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. huáei Az ,,A E R O X O w "Ha 1 mézes-szalagos légyfogó -i szeggel 20 éve változjtlmal a világ legjobb higytogéj*. Hossza l méter, szélessége i\',\'2 cm. Az utánzatok egyrésze 65. mások pedig 75— 80 cm. hosszúak és ezek egy része egy centi-niélencl keskenyebb. Az .AEROXON" a legnagyobb r.fiííabct, Is megtartja 4-6 béilg a logókípweégot tt ntm totyik le a szalagról. Az utánzatok Közül sok lefolyik és már néhány nap titín száraz. - Az „AEROKWI1 toSb.: tls nem drágább, mint a silány utánzat. Követelte tehit sai« íidckében az „AEROXMS" légyfogót. — Mtndukol kapható. — Utánzatot utasítson vissza. .MAOYAHORSZáot FŐELÍRUStTÓ TOLNAI JÁNOS JEWé-\' Budapfst, VI., Szondy-utc^ ■ 73.. • etefon: L. 970 - 30.\' izsf B ES ; HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca ll. Teleion: Teréz 34-«. Felvesz birdeléseket a világ minden lapja részére. Reklámterveket. készít. A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Társházak Európa minden jelentősebb városában. Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavczaló: Olenbeck Károly). 66. évfolyam, 155. szám Nagykanizsa, 1928 Julius 14. szerda a™ 1800 k. POLITIKAI NAPILAP fetriuutMg te luaítoaüd adlo. tolhdjl MUMMuld: KMibdy*. & Rákosi Mátyás visszavonta a rendőrségen tett vallomását A lótárgyalási elnökkel szemben klhiró magatartást tanúsított — Rákosi társai „ártatlan"-oknak vallják magukat — A moszkvai kommunisták tüntetése Budapest, julius 13 A biróság ma folytatta Rákosi Má-lyás és társainak kihallgatását. Rákosi a kommunista szervezkedés technikájáról semmit sem akar elárulni, mert még használni akarják. A rendőrségen telt vallomását visszavonta. Az elnök löbb kérdésére hetykén és szemtelenül válaszol, ugy, hogy több Ízben szigorú rendszabályokkal kell megfenyíteni. Utána Gőgös kihallgatása következeit, akt ugyancsak azzal védekezett, liogy ártatlannak érzi maga\'. Meggyőződéses kommunista és célja az voll, hogy a munkásság érdekében megfelelő politikát segítsen elő. Gőgös színién bánya-ven módon és kihívóan válaszol az elnök több kérdésére, az elnök többszöri rendreuta-si\'ás után két napi szigOrilotl ma-gániárVára ítélte. Hámán Kató szintén nem érzi ma gát bűnösnek, hanem ártallannak. A kommunizmus ulán bocsátották el áfásából kommunista meggvózódése miatt. Ezután került össze Gőgössel és Rákosival. Kun Bélának a kommunizmus alalli tevékenységét nem kárhoztatja. Arra vonatkozóan, hogy a gyárakban hogyan folyl a szervezkedés, nem tud felvilágosítást adni. Elnök az idő előrehaladottságára való tekintettel a tárgyalás folytatá-sál szerdán délelőtt 9 órára lüzte ki. Moszkvában a Rákosiék ellen Budapesten folyó tárgyalások alkalmával nagy tüntetéseket rendeztek. A tüntetéseken Pogány voll népbiztos, Achremmál cseh kommunista képviselő és Renele német kommunista beszéde ulán elhatározták, hogy a magyar munkásság védelmére kiáltvánnyal fordulnak a nemzetközi munkássághoz. Szilágyi megpetioionálja Hegyeai mandátumát Budapest, julius 13. A biharke-resztcsi választásokkal kapcsolatosan Szilágyi Lajos paticióval akarja raeg-lámadni Hegyest mandátumát. Megyék éa községek kölcsöne Budapest, julius 13. Az amerikai 5p:yer bankház eeyik vezetője Budapestre érkezeit és a pénzügyminiszterrel tárgyal a vármegyék és községek kölcsöne ügyében. Abd El Krim internélása Párts, jul. 13. (Éjszaka! rádiójelen-tés.) Hivatalos jelentés: Abd El Krímet La-Rcunion szigetére internálják- Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Intenirtun-tektoo: NdayluAlis* 78. Előfizetési ára «sy bora 30.000 korwui Katasztrofális árvizveszede-lem fenyegeti Jugoszláviát A Duna további áradása gátszakadást okozhat, amely beláthatatlan következményeket teremthet — A Duna elöntéssel fenyegeti Újvidéket — Katonaság és munkások dolgoznak a veszély elhárításán Belgrád, julius 13 (Éjszakai rádiójelenlés.) A folytonosan tarló esőzések katasztrófáiig árvizveszedelemmel fenyegetik Jugoszláviát. Apa/innál 796 cm. vízállást várnak a Dunán. Ez óriási veszedelmet jelent, mert a töltések csak 780 cm. magasak és ha a Duna eléri a 796 cm. állást, akkor könnyen gátszakadás történhetik, aminek beláthatatlan következményei lennének. Hasonló a helyzet Zombornál és Újvidéken. Zomboinál színién a gátszakadás veszedelme fenyeget. Újvidéken a Duna elérte az eddigi legnagyobb vízállást és ha lovább emelkedik. elöntéssel fenyegeti a várost. Több miniszter Zomborba érkezett, hogy személycsen vezessék a védelmi munkálatokat. Eddig 1600 katona és löbb száz vasúti földmunkás dolgozik a veszedelem elhárításán, ezenkívül az egész lakosság részt vesz a munkálatokban. A kataszlrófa azonban, — ha az idő nem változik meg és nem áll hc apadás - könnyen bekövetkezhetik. Zomhornál legkritikusabb a helyzet. A Száva két méterre emelkedett Belgrád, julius 13. (Éjszakai rádiójelenlés.) Zágrábból jelentik: Az esőzések három nap óla szinte szaka- datlanul tartanak és kataszirófális árvizveszedelmekft idéznek elő. Hétfőről virradó éjjel.oly hatalmas felhőszakadás vonult vésig Zágrábon és környékén, hogy 100.000 dinár kárt csinált. A Szdwr ugrásszerűen két méterre emelkedett. A Dráva 240 cm. magas Ubrtdnyáknál a Dráva kiöntött és 300 házat rombadönlött az ár. Délszerbiában is nagy árvizek vannak. Iszkidben az Oiinja palak megáradt, úgyszintén a Valdan is és nagy területet öntött el. Mosztár környékén is áradások vannak. A szerb minisztertanács a magyar kormányhoz Belgrád, julius (Éjszakai rádió-jelentés) A mai minisztertanács foglalkozott az árvizveszedelemmel és elhatározták, hogy kérni fogják a magyar kormányt, hogy a batármen-tén tegye meg a szükséges óvintézkedéseket. Eddig 120 ezer hektár van viz alatt. Különösen a Baranyai háromszögben nagy a veszedelem. Ilt 16 ezer hold van viz alalt és 100 millió dinárnál nagyobb a kár. A minisztertanácson olyan vélemények hangzottak el, hogy ha a nagy folyók még csak néhány centiméterrel is emelkednek, borzalmas és eddig még soha nem létezett árvízkatasztrófa történik. A esek kormány válaszjegyzéke a magyar kormányhoz Priw. julius 13 I álengedi a tárgyalások idejének és ^ . \' . . ___U-Hmieu a macrvar (Éjszakai rddiójcicntés.) A Prage Abendzeitungérlesülése szerinl szombaton a cseh kormány átadta vi-szonválasz-jegyzékét a magyar kormánynak. Ebben a jegyzékbeni a cseh kormány hajlandónak mutatkozik a tárgyalások megkezdésére, sót aicugiu, „ \'--,%/---------- helyének meghatározását a magyar kormánynak. Továbbá ajánlja a cseh kormány, hogy az agrárvám kérdésében egyelőre létesítsenek provizórikus megállapodást |ulius 15-IŐI augusztus 15-ig terjedne és ezalatt a cseh kormány minimális vámokat szed. Ősszel ratifikálják a magyar-osztrák kereskedelmi szerződést jutnak hozzánk. A szerződés előnyeit a gyümölcskivitel terén is érezni fogják a magyar termelők. A szerződést ősszel fogja a magyar és osztrák parlament ratifikálni. Budapest, julius 13 A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés hamarosan életbelép és a magyar agrár termelők Ausztriában megtalálják piacukat, .viszont az ausztriai iparcikkek \'olcsóbb vámmal Az újjáépítési program m sikere (A fővárosi polgárság megszervezése) Irta: Dr. Bíró Pál, nemzetgyűlési képviselő Ezl a két egymással összefüggésbe alig hozható kérdést egy személyiség köti össze: Nagykanizsa város nemzelgyüíési képviselője. Julius elseje, pénzügyi szuveréni-lásunk visszanyerésének napja szép elégtételt szolgáltaiét Kállay Tibor-nak, mert ha róla alig emlékezlek meg, kétségtelen, hogy az ö előkészítő munkája nélkül ez az eredmény alig leli volna elérhető. Amikor Kállay Tibor annak idején a pénzügyi tárcát átvette, lisztaban voll vele, hogv ha romló korona idején utat enged a lomegek igényeinek s korlátlan mennyiségben nyomalja a papírpénzt, könnyű babérokhoz juthat. De tudta azl is, hogy ha az infláció áradatának a lehelőség halárain belül gátat emel, a lezüileszlési folyamatol lassítani, annak határt szabni igyekszik, a politikai indulatok áldozatává fog válni. Felelőssége tudatában mégis ez utóbbit választotta. C6ak az, aki személyes lapaszta-latból látbatla Németországban 1923 derekán azt a szociális nyomort és éhséget, amely az c-rberek szeméből kisugárzóit akkor, amikor a német márka helek és napok alatt értékének a százezred és milliomod részéré csökkeni, csak az érezheti ál hogy Kállay Tibor pénzügyminiszteri tevékenysége milyen felfordulástól mentette meg a ml országunkat. Mert ha Németország 1923 nyarán nem lelt a szociális forradalom martaléka, 3Z csak a németség bámulatos lelki erejének éa önmeg-tartózlalási képességének köszönhető. Erre mi alig lettünk volna képesek és Isten tud|a, mi toriéul volna nálunk az ő annak idején oly annyira ócsárolt pénzügyi politikája nélkül. Kállay Tibor 1924 elején csendesen félreállt. Nem volt benne semminemű harag vngy sértődöliség. Az a nagy kötelességérzet és önuralom pedig, amelynek a kormányból való kiválása ulán tanújelét szolgáltatta azáltal, hogy beült az előadói székbe és hónapokon keresztül hallgatta a legnagyobb türelemmel az ő rekonstrukciós tervének becsmérléséi, ki-vihctetlenségének bizonyilgalásál, még azok elölt Is tiszteidet parancsolt, akik addig leghangosabb lámadói voltak. A magyar gazdasági élet egvik legalaposabb ismerője, Szterényl József báró állapította meg mostanában — ő voll az egvetlen, aki Kál-layról megemlékezclt — hogy két évvel ezelőtt nem volt senki, aki a Kállay- iéle terv megvalósításában bi- ZALAI KOZLÖNV ■ »______ zott volna. Hogy ez valóban igy voll, annak bizonyságául elmondhatom, hogy a szanálási törvény megszavazásának napján az ország legnagyobb állampénzügyi kapacilása bizonyilotla elöltem, hogy a programmban előirányzott bevitelek nem folyhatnak be, ha pedig mégis befolynának, an- \' nak az lenne a kóvelkezménye, hogy a drágaság Ijesztő mértékben fog tovább emelkedni. Ma már tudjuk, hogy az árszínvonal az utolsó kit évben 15—20 százalékkal csökkent fokozatosan, a bevételek pedig 250 millió aranykoronával haladták meg az előirányzatot. Az a kritika pedig, amellvel m,i a szanálási programmot minden oldalról illetik, hogy tudniillik a magángazdaságra nem voll kellő lekiolel-lel és ettől löhbet vont el, mint amennyire szűkség lelt volna, sem irányulhat Kállay Tibor elgondolása ellen. Hiszen az ő terve szerint a 250 milliós kölcsön a deficit pótlására használódolt volna lel, ó eny-nyivcl kevesebbet akart a magángazdaságoktól Igénybe venni. Kállay Tibor valóban rászolgált arra, hogy vele az állampénzügyi újjáépítést Időszak befejezése alkalmából a nemzet! közvélemény kezel szorítson. Kállay Tibor ma jobbról és balról egyaránt megint nyelvöltögetéseknek van kitéve. Ez a csendes szavú ember mostanában azon fáradozik, hogy a lőváros polgárságát a gouverne-mentálls politika számára megnyerje és megszervezze. Talán nem Is az ó feladata volna, nem is\' az ó osztályáról van szó, de valahogyan legerősebben ő lálBzIk megérezni azt az eltolódást, amely a városok javára számszerűen bekövetkezett abból a szomorú helyzetből kifolyólag, hogy a főváros lakossága az omzágénak egy\'nyolcadára emelkedett. Átérzi annak a fonákságát la, hogy a városi érdekek képviselete az ország politikájában szűkebb körű, mint amely számarányánál, de intellektuális erejénél fogva is Joggal megillethetné. Tudatosan ■ érzi azt is, hogy csonka marad az olyan nemzeti szolidaritás, amelyből a városi polgárság nem veszi ki az öt megillető részt. Hogy ez igy vau, az nem Is a pillanatnyi helyzelből adódik, hanem történelmi folyamatnak az eredménye. A városi polgárság a régi időben is mindig kisebb érdeklődést mutatott a politika Iránt, mint az ország egyéb rélegel. Az országgyűléseken való képviselete is hézagos volt. Ha a világháborút megelőző évtizedekben a főváros kerületeinek többségében gouvemementális alapon álló képviselők választatlak meg, ezek kevés kivétellel rendszerint közéleti nagyságok voltak, akik a várostól magától meglehetősen távol állottak. Nem csoda, hogy az összeomlást kövelő időkben a főváros nem talált magára és a városi, de az országos politikában is a bal és jobh oldali szélsőségek játékává lett. Kállay Tibor most ugy lálja, hogy mindig többen és többen érzik át, hogy az országnak ma nem a szélsőséges indulatokra vagy osztály-gyűlöletre, nem vllágnézleli dogma-tizmusra van szüksége, hanem hogy az anyagi és lelki nyomorúságból valő kievickélés csak az összes komoly erők összetogásával érhető el. Csakugyan Bethlen István lábora a fővárosban is napról-napra szaporodik és ennek a megszervezésére, az összekapcsoló munkának az irányítására vállalkozott Kállay Tibor. A kritika, a guny és a lekicsinylés ne riasszák őt el ctlől a munká- jától. Hiszen ezekhez közpályáján már hozzászokhatott. Jusson eszébe, hogy történelmi feladatot teljesit, mert a történetírás tanúsága szerint Magyarországon a városi polgárság jogait mindig a történelmi nemesség felvilágosodott tagjai vivták ki. Ls engedje meg Kállay Tibor, hogy ezért az ujabb lörekvéseérl ma másodszor szorítsunk véle kezet. _1926 Julius H Elfogtak egy csalás miatt körözött drognistát Első nap kidobták egyik környékbeli uradalomban elfoglalt állásából Társas autókirándulás hévízre. Vasár- és ünnepnap reggel 7 órakor és délután í órakor indulás a Sugár-ut saroktól. Tisztelettel FILIPOVITS. (Sajál tudósítónk telefonjelentése.) Lanyha érdeklődés mellett tartotta meg ma délelölt Zalavármegye törvényhatósági bizottsága nyári közgyűlését dr. Tarányl Ferenc főispán elnöklete alalt. Nagykanizsa várost Králky István dr. főispán, polgármester helyettes képviselte. A közgyűlés fél 10 órakor velle kezdetét. Dr. Tarányl Ferenc elnöki megnyitójában megemlékezett a gról Bethlen István miniszterelnököt ért Fonyó Mihály és Társa "">»•■ »<u«tirna»iet __ftnltil tpSlci)____ Női, férfi és gyermek lOrdötricottok és cloti fürdőcostflmök. Férfi fehér és színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Juntper, mellény és kabátokbun. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. Zalavármegye megbélyegezte miniszterelnököt ért genfi inzultust A vármegye törvényhatósága hozzájárult Nagykanizsa és Keszthely kölcsönéhez Zalaegerszeg, lutlus 13 | minősíthetetlen inzultusról, amely fe- lett az egész törvényhatóság legna gyobb felháborodását fejezte ki. Farkas Tibor dr. inditványt terjeszt be a biztosítási kartellek megrendszabályozására, amit a közgyűlés elfogadott. A törvényhatóság hozzájárult Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely és Zalaszenlgrót kölcsönéhez, A vizbőlmenlés megrendszabályozására bizottságot küldenek ki. <t A közgyűlés léi 11 órakor véget ért. áték közben kiszúrta a pajtása szemét Súlyos szerencsétlenség a gelsei uradalomban Eíy kis Hu játszópajtásának bicskájába szaladt Gciic, jullus 13 I Fehér Lajostól és neki szalad! oly (Saját tudósítónktól.) Gyermekjáték közben súlyos szercncséllen-ség történt tegnap délután Oclsén, mely egy tizenkél éves liucska egyik szemevllágába került. Vajda István és Fehér La|os, mindketten tizenkét esztendős gyermekek, szüleik gazdasági cselédek az ottani uradalomban, vígan Játszadoztak tegnap délután. Egyszerre játék közben Vajda István valamit el akart venni szerencsétlenül, hogy a Fehér Lajos kezébin levő bicska jobbszemébe furódolt és nagy sebet ejlve arcán, kihssilolla szemgolyóját. A súlyosan sérült gyermek jajkiáltására többen clöfutotlak és a vérrel borított arcú gyermeket a körorvoshoz vitték, aki azonnal ápolás alá velte és megállapította, hogy a gyermek félszemére megvakult. A Népszövetség köteles a kisebbségi panaszokat orvosolni Az állampolgárság nélküliek kiutasításának megszüntetése Bécs, jullus 13 (A Zalai Közlöny bécsi tudósilójától.) A népszövetségi ligák uniójának most befejeződött londoni és aberystwilhl kongresszusán azok a népek is részt veitek, amelyek egyébként nem csatlakozlak a Népszövetséghez, igy Amerika, Németország, Törökország és az orosz emigránsok is. A kongresszus legfontosabb pro-grammpontja a nemzeti kisebbségek problémája voll. A kongresszus elhatározta, hogy abbau az esetben, ha valamelyik kisebbség képtelen megeggyezui/a többséggel, akkor a Népszövetség köteles a kisebbségi panasszal foglalkozni és a sérelmek Nagykanizsa, Julim 13 Néhány nappal ezelölt Nagykanizsára érkezeit Schiller Imre voll budapesti droguista és szobát veit kl az egyik szállodában. Jövetelének célja volt: az egyik környékbeli uradalomban elfoglalni uj állását. Minthogy a dekonjunktúrát nem tudta megúszni, felcsapott gazdasági pályára és Nagykanizsa vidékét szemelte ki arra, hogy exiszlenciája romjain uj életet kezdjen. Csakhogy a romok közt gyanús eredetű lim-lo;nok Is szerepellek. Leggyanúsabb voll a budapesti btln-tetótörvényszék vizsgálóbirájának elfogató parancsa. Schiller Imrét ugyanis csalás miatt kereslék. Igy érkezeit meg a budapesti rendőrkapitányság megkeresése, melynek alapján a csaló droguista egy-kettőre hurokra kertllt. Schiller a szállodából kiszállíttatta podgyászait a nagybirtokoshoz, majd ó maga ls kiment és elfoglalta állálát. Huszonnégy óra Itt elegendő volt — ugy látszik — ahhoz, hogy megismerjék ót, mert valami sza-bálytalnnság miatt a második napon elbocsátották alkalmazásából. Épen tovább akart állni a sokoldalú, letört droguista, mikor a vasúton a budapesti távirat alapján előállították a rendőrségre, honnét pedig az ügyészségié kisérték ál. orvoslásáról gondoskodni. 1 Egy másik fontos programmjxint az államjKilgáisági kérdés rendezése voll. Az osztrák—magyar monarchia feldarabolása következtében ezrek vesztették el állampolgárságukat és moslan az utódállamok egyike sem akarja ezeket elismerni A kongicsz-szus azt követeli, hogy az állam[iril-gársági kérdés végleges megoldásáig á Népszövetség vegye védelmébe ezeket az állampolgárság-nélkülieket, gondoskodjon arról, hogy az egyes kormányok ne utasíthassák ki óket és állítson ki számukra útleveleket. Az unió kisebbségi és gazdasági | szakosztályai egyébként októberben \\ Salzburgban fognak ülésezni. A megyeri cserkész Nagy-táborozás Budapest, jullus 13. (Éjszaka! rádiójelentés) A megyeri Nemzeti Nagytáborban nagyban folynak az utolsó előkészítő munkálatok a julius 15-lkí ünnepélyes megnyitása. Eddig már 5000 cserkész mintegy 400 sátorban lakik a táborban. Julius M ikére 8000 cserkészre számítanak. A hatalmas táborban utcákat létesítettek, melyeknek történelmi nevezetességű neveket adlak. A cserkész-versenyekre a napilapok is felajánlottak dijakat. A szerdán érkező külföldi cserkészek tiszteletére ünnepélyes fogadtatást készitenek elő. A tábort könnyen lehet megközelíteni hajóval és autóbusszal. Az ünnepélyes megnyitás |ulius 15-én délelőtt 10 órakor lesz. Tizenhetedikén Horthy Miklós kormányzó előtt a Vérmezőn diszfelvonulás lesz. 1&26 jullus 14. ZALAI KÖZLÖNY ■ Zalavármegye közigazgatási bizottságának ölése A bizottság felír a pénzügyminiszterhez a pénzigyinazgato kinevezése ügyében a penzngylgazgato klneiezese ngyeben A zalai terméskilátások kedrezollenek Zalaegerszeg, juilus 13 (Saját tudósítónk telc/onjelentísc.) A mai megycgytllés ulán Vitt órakor tilt össze a vármegye közigazgatási bizollsága dr. Tardnyi Ferenc főispán elnöklete alan. Az alispáni jelentéshez elsőnek Csóthy Géza murakereszturi apát szólt hozzá, aki szóvá tette, hogy a zalai köiségek-ben az az uzus, hogy a (elekczell iikolák kiadásait a községek költségvetésébe állítják. A helyzet az, hogy mig a belügyi számvevőség ezeknek a kiadásoknak a törlését kéri, addig a kultuszminisztérium a községek költségvetésébe kívánja állítani. A bizottság több hozzászólás után ugy határoz, hogy felír a kormányhoz és kéri, hogy a felekezeli Iskolák kiadásai továbbra is a községek költségvetésébe beállíthatók legyenek. Bosnyák Géza ny. főispán a petróleum kartellek ellen foglal állást. Kéri ennek megrendszabályozásál, mert különben a traktorok működését lehetetlené teszik. Brandt Sándor íőjegyző bemutatja a pénzügy miniszter leiratát, amelyben Bruzsa Gyula székesfehérvári pinz-agyigazgatö helyettest a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság vezetésével megbirn. Bosnyák Qéza felszólal: A pénzügyminiszternek jogában áll azt kinevezni, akit akir, de mégis mindenki azt várta, hogy Rauschenbtr-gert nevezzék ki, a régi érdemes főtisztviselői, és most idegenből hoznak ide egy embert, aki nem ismeri az illeni helyzetet. Ez a tisztviselők körében is nagy visszatetszést szült. Odor Géza is ily értelemben szólalt lel. A bizottság elhatározza, hogy felir a pénzügyminiszterhez és tudomására adja, hogy helyteleníti azt az eljárást. A megyei gazdasági felügyelő ismerteti ezulán a terméseredményt. Szerinte rendkívül kedvezőtlenek a zalai terméskilátások. A bizottsági ülés fél I órakor ért véget. Katasztrófális felhőszakadás, árvíz, vihar, Zalában és Somogyban CasraxoQtomajon «* Cógánfán tOcot okozolt a villártidupás Kaposvár egyik vérosrásxóbsn valóságos árvíz volt A villám agyonsújtott egy tizennégy éwes fiút Nagykanizsa, julius t3 Szinte nem múlik cl nap, hogy ih uoktól ne adnánk hiit. Az utóbbi napokban különösen Zalán vonul-tak végig veszedelmes viharok és felhőszakadások, melyek temérdek kán csinálnak és nem egy községre hozolI a villámcsapás több milliós káil. A vihar pusztítása Zalában ~ A tegnap vé^igsonuló vihar óriási méretekben Gígánhegy, Boclötde és Sáthidt községek hataiában dühöngött és Bocföldén emberáldozatot is követeli. Bongó György boctoldi foltlmivest a vihar aratás közben a mezőn élte. A lialalmas zápor elöl löbbedmagával egy nagy fa alá húzódon. inelyre kaszáikat felakasztották. Ebbe a vaskaszába bevágod a villám és á fa alatt meghúzódó Bangó György 14 éves fiát halálra sújtotta. A többieket a nagy légnyo- más a földhöz vágta. Gógánfán a villám fclgyujlolla és elhamvasztotta Ughy Sándor gabona-kepéjél. Árvizek Somogyban Somogyban ugyancsak katasztrófális felhőszakadás és vihar puszll-lotl, mely nagy károkat okozott. — Zselicszcnlpálon egy ptlak annyira megdagadt az esőtől, hogy a község udvarairól a baromfiakat és a kerítéseket magával ragadta. A máskor alig bokáig érő zselicci patak nagy pusztításokat vitt véghez Kaposváron a Szigelváii-utcában, ahol a tűzoltók és a katonaság igyekezett a késő esli órákig a mentési munkálatokkal. Mikor az ár elcsendesedett, megállapították, hogya megáradt zselicei patak 80—100 millió korona kárt okozolt Kaposváron, de ennél jóval nagyobb a kár a réteken és szántóföldeken. A Magyar Nemzeti Szövetség kaiftzsai fiókja elitéli a frankhamisítást és a genfi inzultust Nagykanizsa, jullus 13 A Magyar Nemzeti Szövetség nagykanizsai fiókszOvetsége választmányi ülést tartott a vátosházán dr. Hajdú Gyula elnöklete alatt. A rendkívül látogatott ülés első tárgypont-jíként szerepelt az évenként a nagy nyári szünet alatt történő propaganda megbeszélése, amely a Trianon elleni örökös llltakozást van hivatva állandóan Felszínem tartani és éleszteni. Elhatározta a választmány, hogy a laggyüjtést intenziven folytalják. Az évi tagsági dijat 2 és 3 pengőben állapították meg. A nagykanizsai fiókszövetség választmánya tudtul ktvánia adni a magyar társadalomnak, hogy a frankhamisítást elítéli és nem tarlja ulkalmasnak Irredenta céloknak elérésére és az országra nézve károsnak nyilvánítja Azt semmiféle hazafias indoklással nem tartja menthetőnek. Szomorú szivvel és hazafias aggodalommal állapítja meg a nagykanizsai választmány, hogy azok a forradalmi erők, amelyek már egyszer a pusztulásba kergették ezt az országot, künn és benn, ujult erővel és vakmerő nyíltsággal lépnek a sorompókba a magyar nemzet és a magyar haza teljes tönkrelételére, ország-világ előtt diszkreditálván a magyarságot. A Magyar Nemzeli Szövetség nagykanizsai liókszövelsége kéri a magyar társadalmai, hogy lelekezeli, nemzeiiségi, osztály és pártpolikai különbségié való tekinl nélkül őrizze meg eddigi bizalmát hazánk jobb Jövője és a Magyar Nemzeti Szövetség iránt. Majd szóvá került Magyarország miniszterelnökének durva Inztiltálása a Népszövetség genfi Diósén. A választmány a legnagyobb felháborodását és mélységes megdöbbenését fejezte ki az esel fölött. Dr. bogáti Hajdú Gyula elnök ennek kapcsán felvetette azt az eszmét, hogy amikor oly nagy államiét!! életéhez az ország sorsa is hozzá van fűzve és a hivatalos dc-lektivtestülct is kevésnek bizonyult megvédésére, a hazafias polgárság kell hogy a hazafias szükségességből származó védelmi szeivezctet alakítson nagyjainak védelmére, amely mindenkor őrt állana és éber figyelemmel kisérné a mutatkozó jelenségeket, amikor egy-egy nagy állam-féifiunak az országban vagy azonkívül megjcleuik. Az egy azon gondolkodók tábora lenne ez, akik mint egy őrséget alkotnának magyar nagyjaink felelt. A szervezkedés kapcsainak a lelkekben kell gyökerezniok és annak tudatától kell áthalva len-niök, ami egy ilyen féifi elvesztése esetén az országra szakadna. A választmány a legnagyobb lelkesedéssel fogadta a tervet, azt magáévá tette és egyben elhatározta, hogy ennek propagálását erkölcsi kötelességének tartja, miért is a közeli napokban ily értelemben megkeresi a társliókszövetségeket és az országos központot egy ilyen országos hálózat megszervezésére. A választmány a hozott határozatokról az országos központot is értesíti. Az egjes tárgysorozatokhoz dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki elnökhelyettes, tanácselnök, Bcrtin Ágost táblabíró, dr. Tholway Zsigmond posta és táv. főfelügyelő, Brauner Lajos igazgató és mások szóllak hozzá. Az évi rendes közgyűlést szeptember havára állapították meg. BALATONBERÉNYBEN, a Páli-vemMglöben és villáiban napi pensio: lakás, négyszeri bőséges étkezés, turdó- és strondbisrnálaltal 60 - 83- 70.000 korona, szoba minőség szerint. — Ozaonnák : 4—€000 korona. Déli mtntl: 4 logásos M.COO K-tól. Kittlnó borok 8000 K-tíl. 1. r étterem, nagy veranda. A n. é. közönség b. rendeléseit várva 1213 Páll Lajos vendéglős. I SELYEM-ÚJDONSÁGOK legjutányosabban = SINGEKNÉL AlapitAsi év 1860. ICÖzpOllt Szálló épületében. Telefonazámi 163. ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullia 14 Iparostanonciskolai tanítói szaktanfolyam Hathetes államsegélyes kurzus Nagykanizsa, [ollus 13 A nagykanizsai m. kir. fémipari szakiskolában hathetes iparostanonc-iskola! tanítói szaktanfolyam van folyamatban, amelyre az ország xu-lOnbózó részeiból sereglettek Össze a hallgatók, hogy mindazt elsajátítsák, amit a szakirányú iparostanonc-iskolákban taniianiok kell. Egy részük rajzlanitó, de van kOzlük iskolaigazgató és rajztanár Is, akik már régebben működnek c téren. A kurzus augusztus 6-án bcleje-zést nyer, amikor megkezdőditek a két napos szóbeli és Írásbeli virs-gák, amelyre a közoktatásügyi minisztériumból lejön Magyar Endre miniszteri osztálytanácsos, iparoktatási főfelügyelő. A viisga sikeres letétele ulán a tanfolyam résztvevői oklevelet nyernek, hogy szakirányú iparostanondskolában taníthatnak. A résztvevők a hat bét tartamára 2,700i000 K államsegélyt kapnak felenként. A kurzus tartama alall a résztvevők Csizmadia Kálmán igazgató vezetésével meg fogiák tekinteni a Király sörgyárat, a Zrínyi nyomda üzemét, a Weíser, Merkúr, lés7.1a-gyárat és a Transdanubía telepéi. A tanfolyamon a következők vesznek részt: Balassa Károly Baja, Nemes Miklós tanontisk. tanító Kispest, Bárdosy Béla lanitóképezdei tanár Esztergom, Maycr Richárd tanító Sopron, Major Sándor Kecskemét, Öveges István gimn. tanár Kiskunfélegyháza, Tanlossy Kálmán la-nitó Abony, Baróczy Antal rajztauiló Jászárokszállás, Kádár Elek igazgató Mátészalka, Csiky József Szolnok, Bauer Henrik laniló Dombóvár, Fischer Ernő Csorua, Máthé F.lck tanító Ráczkeve, viléz Oláh József Székesfehérvár. Wagner Sándor tanító Ózd, Bódy Kálmán tanító Mezőkövesd, Nagy Antal laniló Salgótarján, Szestál Miklós tanító Eger, \'Hribik Aladár tanár Kaposvár, vitéz Molnár Ákos Csepel, Szedlay Oyula Kalocsa, Szilágyi Frigyes igaigstó Kiskőrös, Hofmeiszel Peslerzséocl, \'Enl Lajos Újpest, Ramer Kamiltó tőreállsk. tanár Sümeg, Torna Oyula laniló Makó, Kormos Sándor Vácz, Szederkényi Mihály tanitó Tatabánya, vitéz Kocsis László tanitó Tatabánya, viléz Dcicesényi Miklós laniló Nyíregyháza, Steincr Ojula Nyíregyháza, Jarcsck László polg. Isk. rajztanár Balatonfüred, N.-gy Lázár Hflgyész, Vajda Ferenc Pest. erttébet és Thorday János laniló Nagykanizsa. Tisztelettel közlöm, hogy üzletemet Főút 5. szám alá, a volt kefe-raktárba (hercegi épület) helyeztem ál. STAMPF ZSIGMOND JCtszer- te tsemcgtkcreskcM. uránia Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor w Dnpla műsor! SURSUM CORDA (A szerelem hajótöröttéi) Regény a női hűségről 7 felvonásban. — A főszerepet a magyar származású Florence Vidor játsza. Ez a film témájának érdekességénél, a cselekmény felépítésének halásos voltánál lo^va, ulyan szenzációs sikert aratott Amerikában, hogy sokáig dopiinálla a lilmsiinházakal. A má.ik film a gyermekfilmek legremekebb alkotása: ÓCEÁN KISASSZONY Érzelgős filmjáték 6 felvonásban. A főszerepei az aranyos kis Baby Peggy játsza. — Egyszerű, dc szívhez szólóan meghaló a darab lar talma Pcggy abban a felvonásban, ahol cl kell válnia szerelelt öreg nevelőjétől, felnőtteket megszégyenítő tökéletességgel játszik. Legközelebbi műsor: Rcx Ingram rendezésével Allce Terry lószereplésévcl AZ ÖRÖK TÜZ Ujabb halálos fürdés a Zalában A második áldozat Is egy tizenhét éves fiatalember — Holtlestét még nem találták meg Zalaegerszeg, julius 13. Alig néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a Zalába fulladt fürdés közben egy zalaegerszegi tizenhét éves kercskeclöscgéd, most pedig hírt adunk a második halálos fürdésről, mely ebben a fürdő szezonban történt. Ennek a halálos fürdő szerencsétlenségnek is, mint a másiknak a szelcburdlság és fékezhetetlen ifjul hév az okozója. Vasárnap délután több alsóbagodi legény ment fürdeni a Zalába, mely sok esőzés miatt nagyon megáradt és veszedelmesen örvénylik. Mielőtt a legények megfüiödlck volna, előbb a község szélén levő erdő nfellett veTSeny lutásl rendeztek, amitől igen kimelegedtek, liyen álhevült állapotba vetette magát társai figyelmeztetése dacára, a Zalát Németh Antal tizenhét éves alsóbagodi legény, akinek ez lett utolsó lürdése, mert a vizbeugrása után rögtön elmerüli és nyomtalanul éliünl. Társa keresésére Indultak, de a holttesteit nem tudták megtalálni. ) A zalaegerszegi főszolgabíróiig telefonon utesilolla a csendórór-söket, hogy figyeljék a Zalát és ha a víz kidobja szerencsétlenül járt legény hulláját, legyenek róla jelentést. Autó-karambol Gelse községben Kéllovaa azateér SaaxeOtkóxdtt agy autóval Oelse. julius 13 (Salát tudósítónktól;) Könnyen vég-szelessé válható autóbaleset löriéni -tfgna|TO»lu CMIsCkőzdfetmi és-esak a sicrciKfCs\'Vífetle\'iiiek köszönhető, hogy agaramból nem követeltma---gának \'ember életet. FétttMtüleibcn a munkai Jő-\'.végeztével szekéren igyekezett haza a mezőről Horváth Sindor gelsei föld-•műves leányával. A község íelső-rajk felé eső szélén egy auló szágul-dotl a falu felé. Eddig még nem ludni, kinek hibijából az autó neki ment a szekérnek -és--összeütközni azzal. A Icgiiilyosabb ^ériilési az egyik ló Lünvedtr, amelynek lába eltört. Horváth szerencséseit leugrott a szekérről és igy semjni baja nem törlént. Leánya kisebb hor/solácokal szrnvedelt. Az autónak számát a csendőrség fehr\'a ésazeljárási IcMyta jz, hngya MkKseéj; kii terhel azösstcflikOz.iért. A\'.Z&LAI KÖZLÖNY kapható Ke*!tb»l««M: » .7iU! KiíVJoj. krtitbalyy fW.k- hiaJoA » itjLatun, Kisfaluit} <atci l\\ iriri --l)#n»i (A..f, v iJofiinyifu<!á,. Kottulfi utcA. Vieujlt tlyúi"-i\'^ilii)átiija, EritctxlXiráiyoá itt. Snb4 l-isitó TrcflWi f«rtic k».iyvU!*4a MVikuj^rU.ibtr. M<.l»-f»rJÓ« i Ker-mer jino, fi kesénk/,nprtáriSan. - W.lttr kP«tB<ní irn-háiibjn it kiVv-v5tt»0ny.tá«Jbin. MJiii ilí»Ulon>t<f»yM,n Mnl MaUnrr.S! .Bátaloalc rcnJ«roai tWi toaroJ-UcUicltpta: VnkO Jóftlüínii, 8iU-t-ooyóiom f.alj.t SáoJo* »«ZYfiirukff<ike4ii«*ti UaI»tont.c.)cl*rou : Sjty ut.Wa C.;i*»ro»«m IWnríl NAPIHÍREK MAPIRESD Julius 14, szerda Római katolikus: Bonavcntura. Protestáns: Eórs. Izraelita: Adar hó 3. Nap kel reggel 4 óra Iri perckor, nyugszik délután 7 óra 51 perckor. Mozi. Uránia: Sursutn Corda (A szerelem hajótöröttéi!; Óceán kisasszony. Rióadások este 7 és 9 órakor. Ne átkozz, mert szeretlek Ma: ARADI-SZABÓ ISTVÁN. fekete sorsomba. amiirt txfonódtöl piros, mtlfg szálnak, síró-boldog szívvel, ttvt te hatotton, mlndárMi .1 Utak. Általad szépült meg Un-ttkUt csnjltoll eirttm izávottjr, ezen nincsen senki olyan áldott, mint 02 asszonyok kdzótt It. Piros, szép sorsodba, ah jaj, befonOdtam hus. ]tktle szálnak, s JMtteJ azóta mindétig csattognak könnyes bánat-szárnyak. Ezt/t a rettentő, akaratlan bQntrt kegyelmed esengem: Zokogó — vad szívvel. se étve, se holtan ne átkoz: meg engem I — Négy évtizedes Jubileumok. Huber Oyula barcsi apátplébános, Csőthl Oéza murakereszluri apái, Bonlz József baranyai plébános pápai kamarás és Herbay Pál somogy-szentbalázsl esperes, Ib. kanonok most ünnepelték meg 40 éves papi jubileumokat szűk körben, csendben Murakereszturon Csóihl Oéza vendégszerelő házában. — A vesipréml egyházmegye egyik közszeretetben álló papja, Fülöp Antal zalakoppányl esperes plébános folyó hő 26-án Szenl Anna-asszony napján tartja aranymiséjéi. — Megválasztották a gelsei körállatorvost. Mint megírtuk, Oel-sén korállalorvos választásra készültek. Ezt a választást tegnap ejtették meg a nagykanizsai Járás főszolga-birájának elnöklete alatt és egyhangú korállatorvossá dr. Kallauer Oyula volt székesfehérvári állatorvost választották meg. — Jubiláns körjegyző. Meleg ünneplésben részesítették Szűcs Ocró balatonszentgyörgyi körjegyzőt negyvenéves szolgálati jubileuma alkalmából ismetósei, hivatali pályatársai és lifz\'elől. A jubiláns liszteletére dHzkOzgyBtést.álutoiiiikiaHelycn Sl- poss G,órgy mnrealii to*zalg**tö ttdvozölle slép :<zavákkal Szccs Oeiő\', a magyar ütOiWralalnok mintaképé:. — Névtelen adakozók. így magát megnevezői nem akaró vasutas ICO.OOO, N. N. 10.000 koronái: jut-latoll szerkesztőséginkhöz Wotncr János, a kórházban sínylődő iparos családja részére. r= Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben é! varrásban újonnan berendezett pernunens. tanfolyamain* Singer-varzógép részv.-társaság. Figyeljen minla-készIHné uycinktc kirakatainkban. 1926 julius II._ _ Akik elsóizben végezlek a fémlpa\'l szakiskolában. Nagy napra készülnek a nagykanizsai lém-ipari szakiskolában. Folyó hó 20 án lesz a Hl. évlolyam záróvizsgája, amikor első ízben tizenegy Ifjú hagyja el az intézetei és lép kl az életbe az itt nyert végbizonyítvány alapján. Az intézet monoton életben, ahol a „ napok munka és kölelességteljc-Jjlís közben lelnek, ez mindencselre eredményi jelent. Ök az elsők, akik az ifjú intézet fennállása óla mini kész segédek hagyják cl a szakiskolát. Az intézet igazgatósága mindent megtesz, hogy az ifjak mindegyikét megiciclöcn elhelyezze. A végzcll iljak persze egyelőre műhelybe kerülnek, ahol gyakorlati továbbképzésük folyik, majd a kellő gyakorlat után csoportvezetők és művezetők lesznek,. vagy Önállósítják magukat. A fémipari szaknak a |Ovó generációleihelyezési ésellielyeikedési problémájában nagy szerepe és lövője van. Az a kis mustármag, amely három évvel ezelőlt a régi gimnázium épületében kikelt még hatalmas terebélyes fává fog növekedni, melynek nem log|ák többé felhánytorgatni .a 10 növendéket.\' Az évzáró vizsgára a kereskedelmi minisztériumból lejött Nagykanizsára dr. Gáspár Elek miniszteri biztos, részt fog ezen venni a hivatalos város képvitelele, az ipartestületi elöljáróság és valószínűleg a soproni kamara képviselete is Id&jiráa A nagykanizsai metcorotogW meg-tlgyeló Jelentése: Héttőn a hómlruk-Jrl: Reggel 7 órakor +1M, délután 2 órakor +167. este 9 órakor +17\'4. Frlhiztt: Egész nap telluen boiult. Stillrány: Egész nap Északkeleti szél. • A Meteorológiai Intézet |elenttae szerint szárazra forduló lóó várható, ernel-keiló hőmérséklettel. ZALAI KÖZLÖNY — EltOnt sümegi Iparos. Tóth Ferenc sümegi 44 éves szabómester még junius 27-én lakásáról ellávó-zolt és azóta nyomaveszett. A járási lőszolgabiróság körözéséi elrendelte. — Oratórium próba. Ma este ( léi 9 órakor a női kar, szerda este a férfikar oraloriumi próbát tarl. Az énekesek megjelenését kéri Kelltng. -Amputálták VojkovicsGyörgy kezefejét. Vojkovics György a gimnázium udvarán a körfűrésznél szerencsétlenül járt 35 éves gépésznek dr. Takács Zoltán igazgató a bal keze tejét teljesen amputálni volt kénytelen. A szerencsétlen iparos tragikuma iránt az egész városban nagy részvél nyilvánult meg. Megállapítást nyert, hogy a szerencsétlenségért senkit felelőség nem lethel-Itet, meit Vojkovics egy pillanatban elgondolkodva kapott a körlürészhez, amely tcl|csen fedve van és ennek az elledésnek köszönheti Vojkovics, hogy nem ránthatta őt magával egészen. — Hu Hévízre Jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvlárát olvassa. — Kiadták a klslakásépités ipari munkálatalt. A kislakásépi-tésl asztalos, lakatos, kályhás és mázolómunkákra az idegen cégeken kivül tudvalevőleg ajánlatukat beadták a nagykanizsai Városépítő R.-T, 275 milliós költséggel, ulánna a Vass és Horváth cég 310 millióval és végül egy nyolc nagykanizsa iparosokból álló csoporl 334 millióval. A kisiparosok a legjobb anyagot és kézimunkát biztosítottak, igy az ajánlati összeg őnáittk csak látszólag volt magasabb a többieknél. A bizottság ez ügyben kél napon ál tárgyalt, mig végre a beteg dr. Sab-jáu polgármester lakásán meghozták tegnap délben a dönlést. Az össz-munkál a Vass és Horváth cép kaplák meg az asztalos és kályltásmunkák kikapcsolásával. A kályhás-munkákat a Zsolnay-cég cég nyerte el, mert a bizottság az elsőrendű anyagot és munkát vetle ligyelembe és igy a látszólagos magasabb ár mellett mégis a Zsolnay-céget bízta meg a munkákkal. Az asztalos munkák felelt csak a közeli napokban történik döntés. A kisiparosokat egyben felhívták, hogy a vállalkozó Vass és Horválh cég ajánlalaalapján vállalják-e a lobbi ipari munkák készítését. — Vasutas nyugdíjasok és nyug-béresek részére az üzletigazgatóság ugyanolyan mértékben mint a tényleges alkalmazoltaknak a tüzelőanyagot 10 havi részlellevonásra engedélyezte Akik ezen kedvezményt Igénybevennl óhajtják, azok f. hó 20-ig az arcképes igazolvány felmutatása és a nyugdijat v. nyugbért utalványozó legutolsó csekkszelvény beszolgáltatása melleit az állomás főnökségnél ezen igényüket jelentsék be. Felhívom az illetői, aki pénzes tárcámat elvitte, minthogy tanúim vannak kik látták, hogy ki voll. Valamelyik postaláda ut|án pénzemet saját érdekében küldje vissza, mert a rendőrségen leszek feljelenlést Szabi poslafőliszl S= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. 7 SPORTÉLET Lovasmérkőzések Keszthelyen A Somogyzalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület augusztus 15-én nagyarányú lovasmérkőzésekel rendez Keszthelyen. A mérkőzésen a Mleosz által elismert lovas-sport egyletek tagjai és lényleges katonatisztek vehetnek részt. Nevezések Schmidl Frigyes ny. ezredes, Keszthely cimére küldendők. Nevezési dij: lovanként és versenyenként 50.000 korona. Nevezésben az indulási pénz is bennfoglaltató. Nevezési zárlat 1926. augusztus hó 5 én. Oszlopnevezések duplák. Lovak szállítására kedvezményes igazolványokai a titkárság (Budapesl, Eszterházy-utca 32. Nemzeti Lovarda) állítja ki. A lovak elhelyezéséről, élelmezéséről a napi ár megtérítése mellett a" keszthelyi huszárszázad gondoskodik. Kincstári élelmezésben lévő lovak és lóápolók élelmezési jeggyel a huszárszázadnak adandók ál. A résztvevők nevezéskor tudassák, hogy szállodában avagy magánosoknál óhajlanak lakni. A mérkőzések sorrendje: 1. Lódija-zás és kocsiszépségverseny kisgazdák számára. 2. Fogaiszépségverseny kocsisok számára. 3. Ketlesfogatu országúti kocsiverseny : 30 km. urkocsisok számára. Nyitva félvérlovak számára. Amerkalak kizárva. Négyüléses, négykerekű, lé-deres kocsi, biró és kocsis kötelező. 4. Ketlesfogatu országúti verseny: . km. urkocsisok számára. Magántulajdonban lévő amerikai származású lorzskonyvczclt lovak számára. 5. Díjlovaglás b) könnyükategória. 6. Kezdők díjugratása. Elismert nyilvános mérkőzéseken még részi MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor dupla műsor I .Sursum Corda" (A szerelem hajótöröttéi). A főszerepet a magyar származású Florence Vidor játsza. .Óceán kisasszony\', főszerepben Baby Peggy- A Hévízi Parkmozgó. Julius 13-án: .Búrra Karrah" 8 felvonásban, a Kin Tin Tin okos kutya filmmel vetekedik. Slar lilm. Kísérő műsor: „Buszlcr a kedélyes fogházban" burleszk. — Az előadásokat esténként a fütdözó társadalom minden rétege, azonkívül bátó Hazat Samu v. honvédelmi miniszter és az előkelőségek látogatják és dicsérik a kitűnő filmeket. A keszthelyi Uránia mozgó. ,Szeretlek* regény a szerelemről / felvonásban, a lőszerepben Lianc Haid és Alphons Fryland. — A ló. mozi kedvezőilen idö cselén mindenkor az Urániában tartja előadásait, nem vett, bármely korú és származású lovak részére. 12—1 m-nél nem magasabb, 250 m-nél nem szélesebb akadály. Minimális Idő percenként 300 méter. 7. C) kategória (vadászugralás). Bármely korú és származású lovak részére. 14—120 m-nél nem magasabb, 4 m-nél nem szélesebb akadály, melyeknek egyharmada összetelt és ezek közül legalább egy hármas ugrás. Minimális idö percenként 400 méter. 8. F) kalcgória (vadászugratás). Bármely korú és származású lovak részére. 14—i \'30 m-nél nem magasabb, 4 m-nél nem szélesebb akadály, melyeknek egyharmada összetett és ezek kOzül legalább egy hármasugrás. Minimális idő percenként 400 méter. 9. 0) kategória (hölgyek könnyű díjugratása. Handicep). Bármely korú és származású lovak részére. 10— 1Í0 m-nél nem magasabb, 250 m-nél nem szélesebb akadály, ezek közül legalább egy hármas ugrás. Minimális idő percenként 300 méter. 10. Altisztek díjugratása. 10—1 m-nél nem magasabb akadály. 11. Huszárok díjugratása. 8—1 m-nél nem magasabb akadály. (Urlovas versenyek Siófokon.) A Somogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület a siófoki urlovas versenyek (julius 29—31 és augusztus 1-én) alatt kocsi versenyeket is rendez, amelyek propozicióil a napokban fogják kiadni. (Az NTE választmánya) ma esle fél 9 órakor ülést tart az Ipartestületben. RÁDIÓJA ífSOR Julius 13 (kedd) Budapest (500) ü. e. 9.30, 12 ís d. u. 3: Hitek, közgazdaság. 030: Schrimmcl-zene. Bock Hilda bécsi dalokat énekel. 6.30: Irodalmi tetolvasis. 7.15: Rádróama-teur posta. 7.40: Előadás: .A földrengések okairól." 8.30: Hegyi Anni magyar nfpdalénekesnó. 10.15: Pécsi Blanka, a Magvai Színház laela siaval Bécs (531 ís iSÍS) D- e. II ta d u. 4.15: Hangvetsenv.7.30: Operaház Hamburg (392.5) 0. u. 4.15: Arlák és dalok. 3: Előadás Izlandról. 7: Angol nyelvóra. 8: Hangverseny. 8-30 : Uer Herr Jer Krde. 10: Ttnciene. Lipcse (452) 4 30: Hangverseny. 7.45: Szintlázi groteszkek. 9: Tánczene. ------------------------ A ZALAI KÖZLŐN* kapható Ktutb.ll.a: . >Z.W "W®!*!\' "*í: k»j&mv>uub.«, MiUluíz-uUi IV tt.ei. Clv.\'irjy Jotlloylii"!\'. S^.uth Lajn» ut(». siS» ÜÖí JAlSiiruaills.. SWJWUJ. Itívll-tardönl Kuoieier Jlno. JmMiitw. MlcrtíiWoyvUribin. ■ Wallal 1 SliitMD <> IOk»aiik&nyvl*iit>m HMitMaturtsn i rrtcUal MM" Ujdí Pivüloo. Batatooöírínybío : Mun* Mliüaíall-Halalonkefcaituroar SMt, tlaiirt««t*«t3o« r»«rM.lulaulepcni v.ika JSmlrirúl. »>\'■• „.ÍZÍ sím. Bat«tontMItai«a t Sity ■\'«» üíouomm t«4«»4l VaauU-ülca. Ztriokl zárlat SMrta 132000 Loiapr 21115), SI650, Biu«<l 1165 00 Milano I7»r0 Holland 207 >. Bli li 122 90. Wl." 13_00. Holta 375-00 Prtgal529 50 Badaoeit I*20, Ba" taitlSSO). Bálnád 012-50. Bem Gyula és neje szül. Bakonyi Erzsébet, valamint gyermekeik Ferenc, Margit és Tibor és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szív-vei tudatják, hogy felejlhelellen gyermekük,1 testvérük, illetve rokonuk Bem Gyuszika életének 13-ik évében hosszas szenvedés ulán elhunyt. Temetése folyó évi julius hó 13-án délután 4 órakor lesz a róm. kath. lernető halottasházából. „ , „ ., Nagykanizsa, 1926. julius 13. Soha el nem felejtünk I nyugodjál békében! ZALAI KÖZLÖNY 1928 |uHn» 11. KÖZGAZDASÁG i(»ir A mai értéktőzsdén az irányzat megszilárdult. Nyitáskor az árfolyamok még egyenlőtlenül alakultak, különösen a helyi értékek voltak elhanyagollak. Külföldi szilárdabb jelentésekre és a bécsi arbitrázs vásárlásaira később a kullszpiac értékeiben nagyobb áremelkedések állottak be. A szilárdságban isméi a Déli vasul részvényei vezetlek, amcivek főleg bécsi vásárlásokra 15-20% nyereségre feliek szert A kullszban azonkivül még Rima, Államvasút és Salgö vollak szilárdak. Magyar és Osztrák hilel csak jelenléktelen árnyereségre teltek szert. Barátságos volt még főleg külföldi vásárlások következtében a bányapiac egy-két vezető értéke. A piac másik fontos eseménye a Magyar helyiérdekű vasutak több, mint 10%-os áremelkedése volt. Danubius kontremin eladásai kövelkezlében lanyhán tendált, később azonban a rendezési vásárlások hatása alatt legutőbbi záriali nívójára emelkedett. A piac többi terűidén nagy Uzleltelenség uralkodott és az árvállozások lényegtelenek. Zárlat előtt a favorizált értékekben kisebb visszaesések állottak be. A budapesti Ultit deiiia-jegyzésa V«)»ték Dtvli\'k U«>-«rt ;ooo-ro) ■ uaoiva A«rU f;»l H7CCO-MKSO Mt<M IU*t llU-l CMkkor. n 15-n n •xtU ■•Ml fUrtt izfüiisai lakact*! JlíS-WO CMUt uvt-\'iw IrftUiK ictoi no fiuií. h. iit-rni ^ utót iim Sn< tn m»u:« OuM iwinmv Lat 11 n m-i LnlM Mreao-iiKia Ura •tatii H0*M nroxji (ka uic-nco inro-rico Kiita IUM-1700 HtU iru-w<i cx<tc. tckai >XUIMM hit* 21M 1120 S Dia kM. llXt 1*401 111119 frtjd b. IlUa-l.áM tleskkTts III lO-tlDO MK :.. liW-l/40 Vartö 770C».-00 Ravil l" Mit IIMi Wtcx iixu tóm IWftM, Iliit IS 170 j HM imii\'Mt Terménytőzsde tu> Utstv. 76 kg-ot 417.500 — 420.(00, n kg-oa 422.500—42S.OGO 78 >4-0. 425.000— 427.500, «neb iulililli pul-vWikl 76 kg-ot 4I01000-412J00. 77 kí-o. 415.000 417.500, 78 ii.r-.4l7.30O- 410.000 kg-ot 420 0l»—42ÍSOO. tent 255 006— 257 510 ink<rMtii>L-:n> 339 0M-240.0W, Alna 280.000—325 000, sao 295.0*1-302 SOO, Wngtrl 245.000 - 247.500, rapít 540.000—S60.OX1. kolM I80.c00_lft5.000, .atpt \'65 Ol\'O—170.QC0. □ ii ii oenesniar r«tha:n» 4551. sttlyMJ ehdi!jii-.il vitait ataiaúl I2C0 dib. £UÍr«ldll 16 500-17^X0, uwklt 16 0 0 -16.250. rndett kasíp 15.000 -15-509 koonytl 13.090-14.090. dtOrUKil Cítf 15 509-15.750, másodrendű 14.500-15.000, tngoi id-dó 17.000—18.500. autout nagytan 20 500 - 21.000, zali 25 000 - 25 SCO, hjnuott hui 16 500-17.000. tulcmnái «1-ttelét 18000 —20.000. Az Irányzat élénkebb. Kiadja: Zrinyl Kyomialpar és KSnyt-kereskeiéi 1T, Nagykanizsa Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága hatoltunk MATÁH ÖDÖN Iránti tiszteletüknek és szeretetüknek és mélységes fájdalmunkban való velünk érzésüknek a temetésen való megjelenéssel vagy résevétük nyilvánításával kifejezési adlak, ez uton mondunk hilá$ köszönetet. Nagykanizsa, 1920. évi julius hó. A gyászoló csillád. APRÓHIRDETÉSEK Aa apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A dmazó * minden vnttwbb beWból álló író két szónak számíttatik. Minden további író dija 500 K. A hirdetési dij elfire ffxotandfi a fofíalmiadóhOMásxároltátával 2—3 axobáa feltétlenül maijánhá/jil kii kerttel készpénzvélelre keresek, lakás augusztusra kell. Szlgrlszt Ingatlanforgalmi Iroda. Király-utca 38. 4-5 Mobáa modern lakást átvételre keresek" Szlgrlszt iroda. 6 üléses luxus mu\\ó minden elfogadható árért eladó Király utca 2. sz. 2176 Oneaexóat, kfttelést és képkeretezést legolcsóbban vállal Pum Üveges. Király-utca 10., volt Kolin szappanos üzlet 22% ElváÜaloiw nSl és QT*rn>«krvhák varrását, valamint hált varrást Is. Ozv. Polczemé, Fóut 20. 2189 Cséplfibonxin 7000 kor., petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartellen kivQl állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nagykanizsa, Deák-tér 2. 2246 Beköltözhető négy szobás, kertes uri magénház szabadkézból eladó. Klnlzsy-utca 68. 2263 Oxletholyieóg forgalmas helyen, aug. t-re átadó. Clm a kiadóban. 2278 3 szobás InkAa Póuton aug. l-re átadó. Qm a kiadóban. 2277 Eloaorólnám utcai szoba-, konyhából álló lakásomat hasonlóval, udvari Is lehet. Pápay, Petófl ut 24. 2268 Ponyva, xeák gyári lerakata és kölcsönzése, továbbá benzin, gáxoloj, petróleum és kenőolajok gyári lerakat Ujgolcsóbb árakban Ártner és Kelemen cégnflfrCsengery-ut 5. 2289 ÁtkottOzkOdés miatt raktáron ievö mindenfajta kefeárukat gyári áron alul elárusítunk. Hungária kefegyár, Póut 24. AutÓ olaj Autó benzin Autó felszerelési cikkek Autó gummi Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdásági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. Ön biztosan vevőnk lesz, ha levelezőlapon kéri uj árjegyzékünket fényképező gépek- és cikkekről HATSCHEK ÉS FARKAS Budapest, IV. Károly-körut 26. MAKULATUR papír kapható a kiadóltivatalban 66/vh. 1926. sz Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajló ezennel közhírré leszi, hogy a letenyei kir. járásbíróságnak Dr. Kreisler József és Dr. Schlciffer Imre Gieyvé; dek által képviselt Hlrsch és Szegő nagykanizsai bej. cég végrehajtató javára 937.300 kor. hátralékos követelés, valamint a még felmerülendő költségek erejéig 1926. évi március hó 15. napján végrehajtást szenve-dellől le- és felülfoglall és 32,000.000 koronára becsült velőgép, szelelő rosla, cséplőgép, motoicséplö nyilvános árverés utján a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés melleit, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni Tólszentmánonban a helyszínén, végrehajtást szenvedő lakásánál 1926. évi Julius 27. napján délelőtt 10 órakor. Letenye, 1926. julius hó 2-án. Schmldt János s. k., 2320 klr. j. bir. végrehajtó. westend szálló Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-04. Hideg-melegvíz minden szobában. Fürdők, Lifl, Rádió. Utcai szobák ára 40.000 K-tól 70.000 korondig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Pongricz Sándor izt>4 igazgató. Tulzsufolt raktár folytán önköltségi áron alul u] famegmunkáló gépek gyári garanciával. Üzemredukció mialt használt üzemképes SZERSZÁM- (transmissióalkalrészek, szijtárcsák, konsolok, slb.) villanymotorok, reservoirok, kazánok gőzgépek rendkívül olcsón kaphatók HERKULEÍMÜVEK RT. BUDAPEST; VI. Figyelö*u. 14-16. Telefon: Lipót 908 20, 908-21. Stölzlc-féle a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben minden hasonló üvegnél jobb, tehát árbana legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névro. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. nUáCI Az „AEROXON" mízes-rnUgoi légyfogó a tzeggel 20 év< villoialltntl t villg legjobb légyfogója. Hossza t méter, teelestégc cm Aa utánzatok egyrétze 65. tnátok pedig 75 - 80 cm. bomuak <1 erek egy rétze egy cenli-méterrel keskenyebb. Az .AESOXOH" I legnagyobb hótégbcli lt itKglallja -t- s hétig a logókipewégot éa tutyik le a szalagiól. Az ulánzatok kö-llll tok lefolyik ét mit néhány nap ttlín llálat. - Az „AEROKSIIV ptb.-dl nem drágább, mint a silány ulánzat. Követette lehál jaját íidcMtmi az „AEROXSN" légyfogót. - Mindenkel kapliató. — Utáneitot ultsllton vtfsia. MAOVASOgSZáOI rözutgosiTó TOLNAI JÁNOS JCV6>>\' Budapest. VI.. Szond>-ul« . 73.-telefon: L 970- 30. ím ff HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telelőn t Teréz JM5. Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére. Rckléniterveket készll. A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Társházak Európa minden jelentősebb városában. Nyomatott a Ztinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • Oleubtxx Károly}. 68. évfolyam, 156. szám Nagykanizsa, 1929 Jullus 15. csütörtök Ara 1800 k. POLITIKAI NAPILAP »arteui«v U UaJátóatal FMlu buttolyl Uklladáíhstal; tmtkáf. is. Felelős szerkesztő: BarbarHs Lajos Istcrvrtsa-tderQar Xh^m\'u 7a szá« EJSIUettlI ár-a egy M» 30.000 korau Rendrentasitások közt folyik a Rákosi-pör tárgyalása Budapest, Juliul 14 A Rikosl-per m«l tárgyalásán a bíróság Welnberger Zoltánt hallgatla ki etslnek, aki elmondotta, hogy Magyarorsiágon a kommunizmus elótl újságcikkeiért ellléllék, majd kommunista agiláclóval Moszkvába kcmll, ahol sajtófónók lett. 1925 ben |0tl Magyarorsiágra, hogy résitve-gyen a kommunista szervezkedésben. Vallomása közben a szociáldemokrata pártot és annak veze őségét szidja és általában véve egész vallomása aUlt igen szemtelenül beszél, ugy, hogy az eloók többszőr rendreutasítja. Vallomásának további során Idjílenti, hogy nem emlékszik rendőrségi vallomására. ;u/>(fW.M| a (covelkciő vádiolt, aki szintén visszavonja a rendőrségen lett vallomását. Lényegtelen vallomása alalt Wv\'inbcrgcr állandóan neveigéi, amiért újból rendreutasit-ják. Ezulán Hittem Jánost ballgallák ki. Ó is presszióra hivatkozva vonja vissza a rendőrségen telt vallomását. Szabó Píter hasonló módon lelt vallomást. Szünet közben az aigcnliniai vö-tős proletárok távirata érkezeit tjan-ger lótárgyalási tinókhoz, akik szolidaritást vállalnak Rákosiékkal és követelik Ügyöknek rendes biróság elé utalását. Ugylálszik, nem tudják, hogy eme kívánságuk nélkülük is leljesfltt." Szünet ulán Lakatos Albert, Kiss Károly és Keltet István kihallgatása következett Rákos!, mikor az elnök. közben többször is kérdéseket intéz hozzá, zsebretcll kézzel, pökhendi modorban válaszol, miért mindannyiszor rendreutasilásban részesül. Petrl Miklós lakatos, Flala Ferenc szerelő és Weisz Jőzscl gépész kihallgatása ulán a tárgyalást péntek délelőtt 9 órára tűzték ki. Nem lehetett kihirdetni az Ítéletet Löbl előtt Budapest, julius\' 14. Tremmel Má-lyás gyilkosa* Löbl Józsel előli ma akarlak klhirdetrtl a Kuriá Ítéletét. Azonban ezt nem lehetett keresztülvinni, mert\' Löbl isntél .rohamot kapóit es eszméletéi vesztette. Ha (eszméletéi ismét visszanyeri, ki lógják előtte hirdetni íz ítéletei. A kormány tízmillió aranykoronát fordít lakásépítésre A vidéki lakásínség leküzdése — A minisztertanács letárgyalta a beruházási programmot Budapest, julius It A kormány tagjai ma minisztertanácsra gyűltek össze Vass József helyelles miniizlerelnök vezetésével, hogy döntsenek a beruházási programul tekintetében, illetőleg meghatározzák azokat a tételeket, amelyeket a rendelkezésre álló 50 millió •aranykoronából, továbbá az 1925/26. évi költségvetési feleslegből az egyes táicák beruházásaira folyósilani kívánnak. , A minisztertanácson mindenekelólt az egyes laicák költségvetési programmját vették tárgyalás alá. Először Wulko Lajos kereskedelmi mil)ÍMlen4JiK>lP!tC..az útépítési programmot. Később Desstw/fy Aurél államtitkár ir.lormá\'la a kormány tatjait a MÁV álla! tcrvbevelt beruházásokról. A népjóléti láica beruházási pro-grammjában oz clsönelyel a lakásépítés előmozdítására ( kérdése foglalja el. Több mint tízmillió aranykoronát akar a népjóléti mi niszter felhasználni lakásépítésre hogy necsak a fővárosban, hanem a vidéken is a lakásínség leküzdése érdekében különböző kedvezményeket a<!|on az építtetőknek. A földművelésügyi lárca keretében az ármentesitö munkálatok kérdíae került megvi alásra. ezl kö-velölcg pedig a többi lárca terjesztette elő a beruházási tervekéi. Kállay Tibor dr. Inkére utazott a miniszterelnökhöz Az utazás összefüggésben van a Polgári Egység Klubjának mai megalakulásával — A miniszterelnök nem lesz felen az alakuló íyiitisen Nagykanizsa, Julius 14 Kállay Tibor dr., Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselője szerdán délulán egy óra husz perckor a budapesti gyorsvouattal N rgykani-zsára étkezett. Az állomáson giof Bethlen István miniszterelnök hatalmas fekete aulóji várta Kállayi, aki kiszállás nélkül keresztül utazott Nagykanizsán Inkepusztára. ahol a miniszterelnök szabadságát lölli. — Kállay Tibor dr. képviselő inkcpuszlai útja szoros összelüggé-ben van azzal a nagyszabású politikai mozgalommal, mely azt célozza, hogy elébb Budapesten, majd a vidék egyes városaiban is megalakítsák a Polgári Egység Klubját, ineiyiick ucmzellonlosságu szerepe az őszi politikai élei kezdetével hatalmas kontúrokban fog kibontakozni. Kállay képviselő inkcpuszlai útjával kapcsolatban munkalársuiik kérdést intézeti egyik politikai nolabili-tílshoz, aki a kővelkezókcl mondollá: — Kállay Tibor inkcpuszlai látogatása csakugyan szoios összclllg-gésben van a Polgári Egység Klub- jának megalakításával és tudomásom szcnnl az utazásnak az a célja, hogy személycsen referáljon Bethlen István gróf miniszterelnöknek a mozgalom eddig eléri sikereiről. Kállayt még ma este a miniszterelnök aulója Inkepusziáról Nagykanizsára hozza és az éjféli személyvonallal visszautazik Budapestre, hogy jelen legyen ma, csütörtökön a Polgári Egység Klubjának alakuló gyűlésén, mely elé országszerte nagy érdeklődéssel tekintenek. Kál\'ay Inkcpusztán a nyaraló miniszterelnökkel ennek az alakuló gyűlésnek ulol-.ó mozzanatait beszélic meg, a miniszterelnök ugyanis nem vesz részt az alakuló gyűlésen, hanem annak megtoriéntc után fog Inkepusztán informálódni az alakuló gyűlés lelolyásáiól. Budapest polgármestert választ Budapest, julius 14. A budapesll polgármesteri állásra auguszlus végére pályázatot irt ki Rlpka Ferenc főpolgármester. Párlkozi értekezlet Ingja megválasztani az uj polgármester személyéi. „Kanizsai fotográfia"*) (bl) Nagyon elevenére lapinlhalolt az ellenzéknek a bibarkeresztesi választás. Meg is tudjuk érteni, hogy részükre nem egészen kellemes a többségi hangulatnak a kormány |e-löltléhez való csatlakozása. Elvégre aspirációiknak ez a veresége nagyobb horderejű egy mandátumnál, mert nemcsak egy választAsi számoszlop végeredményéi mulatja, hanem dokumentálja azl is, hogy a józan ma-■yai nép közé elvetett konkolynak s alapo-an megárloll a negyvennapos eső. Nem is újság előttünk az .Esti Kurír" hangos jeremiádja az elve-szitett mindáium hadjárat feleli. — Előre Is lefogadhattuk volna, hogy ha a korinányplrli jelölt viszi lel a magvar parlamentbe a kerület választóinak bizalmát, akkor az ellenzéki sajtó nyomban megfújja a szokott vészharsonai és kihirdífl, hogy terror és szabálytalanságok yiviák ki a kormány győzelmet. Igy voit ez máskor is, ha a nigyhangu .papír-formákat" meghazudtolták a részükre meg-lepelésszcrű tényleges eredménye*. A nagy ijedtség c lápja egészen Nagykanizsáig éri el ti .<z itt lefolyt utolsó választást az „Es\'l Kurir" vezércikkírója az általa felfedezett biliarkeresztesi .atrocitások" pandanjául állítja lei. Mint két pillanatképet állitla egymás mellé Kállay Tibor és Hegye»l Károly választásának nfplál, megállapítva róluk, hogy egyformán .barbár módszer", .gőgös terror", .hunkó, ólmosbot és husáng", .puskatus és brutális ököl" adta a kormánypárti jelöllek kezébe mandátumukat. Bitiarkereszlesen nom vnliunk. de azl biztosan tudjuk, ho^y Kállay Tibor ugv vitte diadalra a kormánypárti >ászlót Nagykanizsán, hogy vele kapta a választókerület nagy löbbséfiének teljes és — azt is bizton mondhatjuk — százszor megérdemelt bizalmát. Az .Esti Kurii" még »z idők távolában is rémképeket lát a kanizsai kudarc cinlékc körül. „Csendőrszu-rony". .a szavazat idejének szemérem nélkül való igazga\'ána", .köz-igazgüláM erőszak- .képviselőjelölt lefogása* és ezekhek hasonló víziók szüleinek a vezércikkíró tolla hegyén akkor, mikor párhuzamot von a kél választás közö l. Mi meg, kanizsaiak, csodálkozva olvassuk mindezt és hiába keresünk olyanokai, kik csak valamelyik .alrocilásra" is emlékeznének. A cikk Írója pedig cs«k i*m akarja memória dolgában 30.000 emberrel felvenni a versenyt? Nem is ezt akarják az ellenzéki inspirációra glédtba sorakozol! betűk. A .semper aliquld haerel" elve alap- ") Válasz ni ■ t\'.sti Kurir Kínsfi számának .Kanizsa b Btharkerexta ciniü vezércikkére. I - ZALAI KÖZLÖNY 1926 [uliui 15 (án indítják ulnak koholt vádjaik hadseregét és cseppet sem véletlen, hogy az offenzíva most történik, mikor Kállay Tibor uj, tisztult, alkotó-képes magyar politikai éra kapuját döngeti és ennek megnyitására a Polgári Egység Klubjába akarja gyűjteni a társadalom erőit. Kállay Tibor emeli tővel nézhet vissza választására és mindenegyes szavazója is a szavazatára és képviselőjére. Az .Esti Kűrit- vezércikkírója pedig ennyi idő multán már igazán belenyugodhatna a változhatatlan kudarcba. Emlékezzék csak vissza, hogy a csendőrszurony épen azokat kergeite szét, kik az ellenzéki programmbeszédekcl akarták megzavarni ; emlékezzék csak vissza, hogy jelöltje, aki egész táborral jóit le a harcba, minden kövei hiába mozgatott meg a szavazatok többségéért, valamint azért is, hogy legalább a szavazástól való tartózkodásra bírja a választók egy részét. Emlékezzék csak vissza, hogy jelöltje a választás délulánján milyen korán üli autóba és sietett vissza Budapestre, mert maga is látta, hogy bár a szavazás folyik, neki már nem akad szavazó|a. S ha valóban .atrocitások sorozata-volt Kállay megválasztása, ugy vájjon miért nem siettek a sokat rebesgetett petíciót aláírni a választójoguk gyakorlásában csorbát szenvedett polgárok? Ha pedig Ítéletet kell mondani Kállay, mint képviselő felett, ugy ezt a jogot engedje ál a cikkíró nekünk, kiknek KáHsy a képviselőnk. Azt már Jgazán csak a kanizsaiak dönthetik tí, hogy Kállay mennyiben felelt meg a beléje helyezeit bizalomnak. Ma pedig a helyzet az, hogy Nagykanizsán még az akkori ellentábor Is megkedvelte azt a képviselői, akinél többet még egy képviselő sem tett ezért • városért s aminek előnyeit a város minden lakója pártkülönb-ség nélkül élvezi. Kállay elvszilárdságához is kár voll nyúlnia a névtelen cikkírónak. Kállay még a leghevesebb választási harcokban sem használt jelszavakat Nagykanizsán, sói már akkor ugyanazt a politikát hirdette alapvető vonásaiban, aminek zászlaját ma teljesen kibontva, megalakítja a hazájához hü magyarság polgári osztályainak rendíthetetlen egységét. S amint Nagykanizsán alig van olyan, ki ne állna jelenlegi képviselője mellé a város érdekeiéri folytatott harcban, ugy nem lesz az országos politikában sem foganatja a konkolyhintésnek, amelynek legnagyobb hibája épen az, hogy a lóláb nagyon is kilátszik mögüle. A polgári társadalom nyitott szemmel, öntudatra ébresztve nyu|t|a segítő kezét a Kállay körül csoportosuló szervezkedésnek, mert jól tudja mind, hogy a politikai élet konszolidációjának megleremlésével az uj|á-épités nagy müvének második s talán utolsó fejezete veszi kezdetéi. Frázisok puffogtatásával se vádoljon senkit az ellenzék lollforgatója A sokat emlegetett .brutális ököl" és hasonlók az ellenzék harci orgánumának állandó szignalurája. Egyebekben pedig, ha ugyan szükség lenne jelszavakkal kápráztatni a magyar polgári társadalmat: vájjon a jelszavak ártanának-e annyit, mini a sértett ellenzéki önérzet nyomában fakad* céltudatos uszitás, aminek ha foganatja is lenne, előbb-utóbb megreszketne a toll. amely leírta és sietve menekülne akármilyen zászló mögé, amelyik azl Ígérné, hogy visszaűzi odvába a sokat idézett .bunkók és husángok- egyszer már letiport uralmit... Kanizsa ellenzéki választói cáfolják az „Esti Kurir" vádjait Aláírások ttmkaUgévot oltatott nytl.tkoa.t "»■» Tibor dr. mogváláutáaának kOrülmónyolrdl Nagykanizsa, Julim 14 Az .Esti Kurir" tegnap esti számában .Kanizsa és Biharkercsztes-cimmel vezércikk jeleni meg, melynek irója azt állilja, (mini arra mai vezércikkünkben is rámutatunk), hogy Kállay Tibor megválasztása Nagykanizsán szuronyok és közigazgatási terror mellett történi. Az „Esli Kurir" cikke nagy fellünést kelleti Nagykanizsa válaszlópolgárai közt, kik az állítások valótlanságának biztos tudatában a kövelkező nyilatkozatul állították ki: Nyilatkozat Az .Esti Kurir" mat számáhtn .Kanizsa ót liiharkcresztcs- cimU vezércikk megjelenése a torténeU tgazsig kedvééit parancsoló kötelességünkké telte a következó kijelentésünket: Alulírottak, akik valtmennyien át vagyunk hatva a szabadelvűsig gondolatátél s akik ma is tántoríthatatlanul hívei vagyunk a demokratikus politikának s akik az lWMkl válasziá-son valamennyien az ellenzéki jelölt szavíuól voltunk, sem a magunk sze- Egy délelőtt a főbírói hivatalban, ahol az iskola-mulasztók szüleit büntetik Eszteregnyelj^tíldmivesek a rendőri büntetőbiró előtt Nem okulnál™ más kárán — Iskola helyett kapálni küldik a gyermekeiket — Kik terjesztik az analfabétizmust mélyében, sem általiban a választás egész lefolyása alatl nem tapasztattunk olyan Jelenségeket, amelyek a fenti vezércikk incgirátára alapot nyújthattak volna. Kijelentjük, hogy a válaiztis alkotmányosan éj a legtötvényesebb módon folyt le s szavazati! mindenki politikai meggyőzódóse szerinl minden befolyásiéi mentesen adhatta le. A választás befejezése ulán e város polgársága minden panasz nélkül nyugodott meg 2 választókerület tObbjé-gének alkotmányosan megnyilatkozott akaratában. Nagykanizsa, 1926. Juliul H. Ezt a nyilalkozatol csupa ellenzéki szavazó irta alá s még mindig többen és többen írják alá, hogy illclékes helyen és a nyilvánosság előli bizonyítsák a vádak tarthatatlanságát. A magunk részéről csak annyil füzünk hozzá, hogy a választásoknál nem hogy halósági terror működött volna, sőt ellenkezőleg: a most vá-daskodók pártja Igyekezett minden erejével terrorizálni a szavazópolgárok politikai meggyőződését. Nagykanizsa, Joliul 14 Szomorú ténye még mindig a magyar népiskolát oktatásnak az, hogy különösen falun a szülők nem fordítnak elég gondol gyermekeik iskolába Járására, sőt, lehet mondani, rengeteg az olyan szülőknek a száma, kik a gazdasági munka idején egyenesen elvonják gyermekeiket az iskolától. Ez ellen az iskolamulasztás ellen a törvény teljes szigorával lépnek fel, de ennek ellenére minden eszlendőben nagy azoknak a szülőknek a száma, a kik, nem respektálják ezt a rendelkezést és gyermekeiknek iskoláztatását nem tekintik elsőrendű fontosságú kérdésnek. Nem tudják megérteni a szülők faluhelyen, hogy milyen nagy vétket köveinek el gyermekeik, a nemzet kullurája és az általános emberi műveltség ellen, amikor az iskolától elvonják gyermekeiket és ezáltal annak képzettségét negligálják és szaporítják az analfabéták számát, kik sajnos, még mindig nagy tömeget alkotnak szűk, kicsiny országunkban. Elég egy délelőttől ellölleni í nagykanizsai járási fószolgabiróság rendőri büntelóbirájának hivatali helyiségében és szemünk előtt vonul fel a szülőknek teméntelen sokasága, hogy számot adjon gyermekeik mulasztásáról. Nem múlik el nap, hogy órákon keresztül ne foglalkoztatnák az ilyen esetek amugyis agyonbélistázott és rengeteg munkával ellátóit adminisztrációi, mely kénytelen hatalmas akta nulnl kellene, — magyarázza a rendőri büntetőbiró. — Hát iszen, el-elküldjük egy kicsit kapálni is, az igaz, de hál azérl az iskolába is küldjük — védekezik egyik eszteregnyei magyar. — Hát, mert maguk vénségükre sem tanulják meg, hogy a gyermeknek tanulni kell, amit a törvény elő-irja, megbüntetem Jmagukat. Most nem sokat kapnak, de ha megint ide kerülnek, akkor már nagyobb lesz a büntetés. Megértették? — Megkérjük alássan... — Megérlelték? És azután, ha kezdődik az iskola, legyen több gondjuk erre, mert maguknak és a saját gyermeküknek tesznek jól vele. Htlmgetés és hangosan gondolkodás ulán belenyugosznak az Ítéletbe. Mikor kifizették a büntetési és csendesen baktatnak le az emeletről, egyikük megáll és bossz usan mondja: — AJ I ha haza megyek, de el-nadrágolom azt a gézengúz kölyköt 1 Ilyen költséget csinált nekem I Itt a büntetés, azonkivül egy napot elvesztettem, épen most, mikor ugy kellene dolgozni az aratásnál. — De, hallja-e, szomszéd — vág közbe egyik öregebb — mért vetné meg a Pislát, hiszen maga küldle az iskola helyett kapálni ? — Hál ha én küldtem, az más, akkor nem verem meg. Akkor majd megveri az édesanyja... csomókkal és nagy időveszteséggel tárgyalni a szülők iskolamulasztási kihágását. Egyszerre egy vagy két község földmives népéi idézik be és kezdődik egyenkénl a tárgyalás. Milyen üdvös volna, ba ezek az emberek nem szolgáltatnának okot arra, hogy itt töltsék az idejüket, épen most, a sürgős gazdasági elfoglaltság idején és ennek tetejébe még kapják a pénzbüntetéseket. Ezt megmagyarázni azonban egyeseknek sokkal nehezebb feladat volna, mint a Murát visszafelé folyatni. » A mai napon eszteregnyei gazdák állanak a rendőri bünlelóbiró előli. A kérdésekre majd mindegyik egyforma felelelet ad. Kevés akad, aki elismeri, hogy nem küldle gyermekét rendesen iskolába. Mind azzal védekezik, hogy: — Megkövetem a tekintetes biró urat, én elküldlem a flut, de nem meut oda. Elment csavarogni. Errül meg igazán nem lehelek. — Nem tehet?) Hál ki lehel? Én lehetek vagy más tehet ? Szófogadóvá kell lenni a gyermekei. Nem szabad hagyni, hogy azl tegyen, amil ő akar. Ha nem megy rendesen iskolába és azt a laniló ur tudatja, vegye elő, paskolja meg és szoktassa fegyelemre és az iskola szeretetére. Csak az a nagy baj, hogy maguk nem is küldik a gyermekei az iskolába, hanem a mezőre küldik dolgozni, mikor annak la- Zalamegyei orvosok tanulmányútja a vörheny fertőzés elleni védekezés Diek-féle módszerének elsajátítására Nagykanizsa, )ullus 14 Zalavármegye halósági orvosai közül tizennyolcan dr. Thassy Oábor vármegyei Uszli főorvos, egészségügyi főtanácsos vezetésével a budapesti Stefánia kórházban Bikay professzor gyermekklinikáján a Dick teslvérek vörheny fertőzés elleni védekezési módszeréi tanulmányozták. A bemutató előadásokat dr. Bossányl Endre egyetemi lanár tartotla, aki hónapokat löltöll Cslkágóban a Dick lestvérek gyermekklinikáján ezen eljárás tanulmányozására. A tanulmányúton Nagykanizsáról dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos és dr. Fodor Aladár városi tiszti orvos vetlek részt. Hogy ez a tanulmányul mily nagy horderejű kérdést szolgál, annak megvilágítására leközöljük a m. kir. Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Reformirodája tájékoztató közleményének egy részéi: A vörheny egyike a gyermekek legveszedelmesebb belegségének, a mellyel szemben a gyógyító orvostudomány ma még meglehelősen lehelcllen. Vörhenyben elég sok gyermek hal el, sok pedig csak szívbajjal, vesebajjal, lülbajjal és elég gyakran süketséggel menekül meg. Az orvos soha sem ludja raegmon- 1026 [uliiK 15 ZALAI KÖZLÖNY dani, hogy hogyan fog végződni a belcgség. Ennél a betegségnél tehál külonö un kell arra törekedni, hogy gyermekeinkel megvédjük (öle. Kollöldi tapasztalatok amellett szólnak, hogy a Didi-féle védőoltással meg lehel védeni a gyermekeket a vörheny ellen. A gyermekek szüleihez lordulunk. Űondolja meg a gyermekéért aggódó szülő, hogy nem volna-e jó megtudnia, hogy gyermeke védett-e a vörheny ellen ét ha kiderül, hogy gyerireke nem védett, lelkiismeretével megbékélve döntse el, h rgy nem volni-e jó vörhen/re fogékony gyermekét beoltani egy olyan szerrel, amely eddig már sok czeirc tii.-nó öltés tapasztalata szerint jó hatású ét amellelt ártalmatlan. Hálával tartozhatunk hatósági orvosainknak, hogy köllséget és fáradságot nem kiméivé ennek a gyermekgyilkos rémnek, a vörhenybtlegség-uek leküzdésére vállalkoztak. Dnnántnli építőipari tanfolyam Szervezés alatt van már a laaárl kar Általános tájékoztató a tanfolyamra való felvételre Nagykanizsa, jullus 14 Nemrégen hirt adtunk arról, hogy az ősz folyamán a nagykanizsai m. kir. áll. fémipari szakiskolában megnyílik az egész Dunánlulra kiterjedő építőipari tanfolyam, amelynek célja, hogy a télen szünetelő kőműves, ács és kőfaragó segédeknek és tanoncoknak szakmájukban oly rendszeret kiképzése, hogy azok idővel mint pallérok vagy mint önálló kőműves, ács ét kőfaragó mesterek működhessenek a gyakorlatban. A négy téli félévi tanfolyamra az egész Dunántulról csak negyven tanuló! vesznek fel. A vidékről jelentkezők az elhelyezkedés megkönnyítése végett az intézel internátusában kapnak lakást, fűtést és világítást. Ezt a kedvezményt már a mai naptól kezdve augusztus hó 30-ig lehet kérni az igazgalótájtól. A felvétel fellélclei: Legalább 15 éves éleikor, ép tesli szervezet, legalább egy évi gyakorlat az építő ipar valamely ágában. Csekélyebb Iskolai előképzettségű tanulóktól a lanlet-tűlet felvételi viztga lelételét is ki-vánhaija. A tanfolyamra október l-lól 15-ig lehel Jelentkezni a szükséges okmányokkal. Vidékiek poslán is küldhetik folyamodványukat. Tandíj egy évre 500.000 korona. A Unfolyamot végzeit tanulók végbizonyítványuk alapján a kőműves, kőfaragó vagy ácsmesterséget önállóan gyakorolhatják, na az illető iparág terén a lanoncv-sznny befejezése ulán legalább bár un évi gyakorlatot tudnak felmutatni. A tanfolyam befejezése után tel|esilelt bárom évi gyakorlati működés igazolása melleit pedig építőmesteri elővizsgára és ennek sikeres leiétele ulán építőmesteri szakvizsgálatra is jelentkezhetnek. A Dunánlull építőipari tanfolyam tanári kara most van szervezés alatt. Rejtélyes rablás a keszthelyi polgári leányiskolában Fényes nappal megrabolták az iskola igazgatónőjét Husz milliót vittek el az ismeretlen tettesek Keszthely, julius 14 (Sajtit tudósítónktól) Ma délelóll 10 és II óra között beállított a keszthelyi polgári leányiskola igazgatói irodájába egy magas, szürkeruhás férfi és egy polgári ruhás asszony és az igazgatónő Konte Elekné ulán kérdezősködtek. Az igazgaiónó épen íróasztala előtt ült és pénzt olvasott. Lehelet! vagy ölvén millió korona elölle. Konlz Elekné kijelenlctlc a kérdezősködésre, hogy ő az igazgatónő. Abban a pillanatban az ismeretlen férfi odaugrott az igazgatónő íróasztalához miközben a nő az ajtó elé állt kercszlbelont karokkal és belekapott a bankjegyekbe majd a kabátja belső zsebébe gyürle, miközben a megdöbbent igazgatónőnek azt mondotta, hogy neki szüksége van pénzre, ne csináljon lármát. Konlz E\'ekné erre — az első meglepetéstől magához térve — hírtelen odaugrott az ismeretlen férfihez és dulakodni kezdett vele, abban a hiszemben, hogy lalán mégis csak jön valaki és aztán sikerül a rablót lefogni. Az ismeretlen szürkeruhás férfi azonban fojtogatni kezdte az igazgatónői és oly erősen fogla, hogy az nem birt vele és kénytelen volt elereszteni. Ekkor a rabló életveszélyes fenyegetéssel és azzal, hogy kivágja a nyelvét, ba nem marad öt percig csendben, a növel és körülbelül 20 millió koronával együtt eltávozott. Konlzné lármát csapott és utána sietett, majd a za|ra elősiető gazdá-szokkal utána sietlek a rabló párnak, azokat azonban nem sikerült megtalálni. Mindketten nyomtalanul eltűntek. A csendőrség a két rabló kézre-keritésére minden iulézkedést megtett. A Duna Apatinnál áttörte a gátat Újvidéken hét centiméter emelkedés esetén megismétlődik az 1886. évi katasztrófa — össze akarják hivatni a szkupsttnát A folytonos felhőszakadások következtében a rádió mindenfelől viz-áradásról, katasztrofális terméskárok-ról hoz jelenléseket. Részletes távirataink a következők: A Duna erősen árad Belgrád, juliás 14 (Éjszakai rádió-jelentés) A Duna Újvidéknél veszedelmesen árad tovább. A szűnni nem akató esőzések következtében a Duna ApaUnnál tegnap délben áttörte a gátat. A kivezényelt több század katonaság és lakosság csak óriási eróleszilések árán ludta betömni a gátszakadás folytán beállott réti, melyen hatalmas szélességben hömpölygőt! be a Duna szeoyesáradala. Az általános védelmi munkálatokat az egy napos szépidő sokban elősegítette. Újvidéken a Duna vízállása oly magas, hogy csak hét centiméter hiányzik ahhoz, hogy az 1886. évi borzalmas árvízkatasztrófa megismétlődjék. A kritikus aap Jullus 2! és22-ike Az ellenzék tekintettel a fenyegető nagy mérvű árvlzveszedelemre és hogy a kormány állal kiulalt segélyek nagyon csekély összegek, összeakarja hivatni a szkupslinát. Zlmonynál veszedelmes a helyzet Belgrád, jullus 14. (Éjszakul rádió-jelentés) A Dráva, Sziva és Duna az egész jugoszláviai vonalán árad. Különösen Zimonynál veszedelmes a helyzet. Az áradás sok helyen szerencsétlenséget okozott. Eddig egy ember esett áldozatul az árviznek. Zavarok a közlekedésben Belgrád, julius 14. A ;lolyók az egész országban megáradlak. A Cilii és Marburg kozölti vasúti összeköttetés megszakadt. A bécsi és prágai gyorsvonat közlekedését csak kerülő utón tudják fenntartani. Katasztrófálls termés-károk Csehországban Bécs, julius 14. Csehországban a gabonatermés az abnormális időjárás miatt kataszlrólálls károkat szenvedett. Negyedmilliárd máska kár Németország és Szászországban Berlin, jullus 14. Az áradás által okozott eddigi kár százmillió márkát tesz ki. A kalászosok, továbbá a zöldségtermés nagy része tönkrement. Szászországban a kár 150 millió márka. Pusztító felhőszakadás Sopron, jullus 14. (Éjszakai rádió-jelentés.) Ma délután pusztitó felhőszakadás vonult végig Sopron városa és a környék felett. A két órán át tartó viharos zápor ulán a temérdek vizet a város csatornái nem tudták- levezetni és a szennyes viz az ulcákon hömpölygött. A pince-lakásokat félméier magasságban elöntötte az ár. Nagycenk Fertő határában nagy károkat okozó jégverés voll Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes rtyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. - Creppe de chine selymek már 77,000 koronától! " Mig a készlet tart! =^==== Maradékok olcsó árban! divatnagyáruháza az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. _t___ Fürdőriport Keszthelyről és Hévízről Keszthely. Julius H (Kiküldött munkatársunktól.) Kél nagy kedvezményi várt Nagykanizsa közönsége, hogy nyári üdülés és Bvóeyulás céljából felkereshesse a szomszédban levő Balalon! és Hévíz fürdői. Az első kedvezményi, mely a vasuii ölvén százalékos jegykedvez-roényl foglalja magéban, megkapj. A másik, eunél sokkal nagyobb kedvezményi, melyei egész Magyarország, sőt Európa vár, nem kapla meg ?s egyelőre e lércn semmi be-lálásra nem Is számiihalunk. Ez a másik nagy kedvezmény, egy kis kedvezményes időjárás. Egy kis nyár. vagy ha ez a szó tulmerész, egy kis jó időcskc. Egy kis megérdemeli metegccske ez a kedvezmény. amil még minden esztendőben löbb, kevesebb hiánnyal meg-kaplunk, de ami ulán ebben az évben hiába sirunk és jajgatunk keservesen. Ezer koldusszegény ember gazdag lehetne abból a pénzből, amit csak a Balaton mentén a mai napig ráfizetlek erre a .szezonra". A ler-méskárokról ez alkalommal nem is imnk. A vihar és árvizek pusztításáról majd mindennap talál az olvasó lerjedelmes jelentéseket, melyek nem szűkölködnek döbbenetes eseményeiben. Mégis, hogy valódi fogalmat alkothassunk magunknak az idei balatoni és hévízi fürdőéletet Illetőleg, munkatársunkat kiküldöttük a helyszínére, hogy részletesen számolhasson be a látottakról és tapasztaltakról. « Munkatársunk, hogy jelentése áttekinthetőbb legyen, dátumszcrtlleg adja az eseményeket és kezdi a nagykanizsai pályaudvarról va\'ó elindulással : Junius 27. Nem tudtam elutazni, mert zuhogott az eső. Julius 4. (vasárnap). Ma meg azért nem tudtam elutazni, meri ömiölt az eső; pedig a Déllvasut már megadta az 50>Vos utazási kedvezményt. Jullus 14. Parancsot kaptam, hogy akármilyen idő tesz, induljak. Parancs, parancs. Indultam. Délelőtt nem lehetett, mert a házból sem leliclelt kilépni a nagy eső miatt. Végre délután háromkor elállt a csapadék és én vígan robogtam Balatonszentgyörgy felé. Az utazásról nem jó beszélni. Végig ai ulon mindenütt viz és víz. Annyi gázló vizimadarat sohasem láttam, mint mosl a vonal mentén. Úgyis csak nekik használ ez az Idő, meg a békáknak firkc-zés Balatonszentgyörgyre. Átszállás "tán huszonkét perc múlva érkezés Keszthelyié. Az állomáson löbb autó. nnrtl amennyi egész Nagykanizsán van. Rövid séfa és kint vagyunk a otUtr.n parton. A Balatrn alig lít-Mlóan hullámzik a part felé. A HutPám és Balaton szállodák elölt elegáns közönség sétál. Az cső nem "Ili! Néhány csónakot ringat a lmom hatkszavu szél. Némciy ető-"gyázatosabb emberen jó meleg uvaszi letöltő. Mindenki, 3kinek van. magával hord|a esernyőjét. Keszthely Jellegzetessége: a bosnyák nadrágos praxik nagy tömegben korzóznak és uralják aVlyzct magaslatát. A helyi -nWIiuság nem is tud szóhoz jiitrii , * Balatonba szaladó móló kedé-yss kiskorzó Ahol a Balaton lodtos «<ejé óssjccsókolódzik a mindig horus éggel, egyetlen fehér pont, <6y vitorla. A Hullám vendéglő terraszán kevés vendég. A frakkos pincérek közül hat is jut egy vendégre. Este megkezdődik a cigányzenébSl és jazz-bandból kombinált zer.ekar hangversenye. Minden hely foglal. Tánc. Nem estélyi ruhákban, sőt sport és könnyű nyári ruhákban. Modern láncok és néha egy egy csárdás Pohár sörök, biilcllás borok és talán hajnal felé durran esetleg pezsgő is Valaki nagyon neki keseredik és az idó miatti bujit Törleybc fojtja. Keszthely uj nevcietességc a csinos és intim hangulatú Tőmozi, melyet huszonhatszor akarlak megnyitni, oe az nó mindig clrontatot a megnyitói. Végre egyrzer mégis megnyitották, dc csak felét tudták lepergetni a filmnek, akkor aztán szaladni kellett. Mindezek dreára Keszthely, ez a gyönyörű fekvésű városka él és virul. A nyaralók nagy tömegben jöttek és azzal szórakoznak, hogy várják Uvaszi felöltőkben az idő-fordulást. Jullus 12. Keszthelyről potom tizenkétezer koronáért a bévizi gyógyfürdő pompis Fialh kocsija röpiii az embert hatvan kilométeres sebességgel Hévízre. Nem hinné az ember, ha nem látná, hogy dacára a kedvezőtlen időnek, minden vonallal, meg rengeteg auióval a vendégek óriási sokasága érkezik erre a világhíres fürdőhelyre és már helck óla nincs szoba. Szerencsésnek mondhatja magát, aki most talán még Hévizszentandráson, a falu felső végén kap magának bútorozott szobát. A penziók és szállodák mind foglaltak. A kies lekvésü, lotuszokkal övezett mclegforrásban vigan fürdőző és komolyan gyógyuló vendégek fúrják magukat az iszapba. Soha nem lapasztalt forgalomnak örvend Hévíz. Megered az eső és a záporban is fürödnek a meleg vízben. Ha kidéről, jobban mondva nem esik, délután hat óra leié kezdődik a korzóéi tart mig besötétedik. A fürdőig tzgalóság, az idő megjavításán kívül mindent megtesz a vendégek kényelmének és szórakoztatásának biz\'orilására. Kitűnő zene, előnyös posiaforgalom és egyéb olcsóbb, drágább lukszusok elégilik ki a közönséget. Ha az idő megjavítása az igazgatóságon múlna, erre sem lenne panasz. Igy hál mindenki csak bízik és remél, hogy \'alán holnap, talán holnapután megjön a szép idő és megkezdődhetik az igazi kellemes napsűtises fürdőélet, metyet most agyon-deprimál az eső. U. Cy. Eldöntetlen a magyar-francia viaeipóló Páris, julius l-t. (Éjszakai rádió■ Jelentés.) A párisi nemzetközi uszó. stadionban tartott magyar-francia válogatott vízipóló-mcccs 4:4 arányban eldönlcllcnül végződött. Bárány látván megnyerte az idei párisi nagy dijat is Páris, julius 14. (Éjszakai rádló-jeleatis.) A lourelii uszodában rendezett úszóversenyen az első dijat, Páris városának nagy diját, a Grand Prix-t Bárány István (Magyarország) nyerte. Ugyancsak a tavalyi nagy dijat is Bárány nyerte el a kitűnő francia uázók elől. Bárány ideje a mai ve.senyen egy perc 4 2 másodperc volt. MPIREHD Julius 15, csütörtök Kómái katolikus: Henrik cs. Protestáns: Henrik. Izraelita: Adar hé 4. Nap kel reggel 4 óra 17 perckor, nyugszik délután 7 óra 54 perckor. Mozi. Uránia: Sursum Corda (A szeretem hajótöröttéi]; Óceán kisillzony. Bóadálok este 7 és 9 órakor. A budapesti ttjoanan berendezett BRISTOL SZÁLLODA megnyílt BUDAPEST IV., Mária Valéria-u. 4. 100 teljesen modern szoba, uj bútorokkal. Ágyneműkkel stb. felszerelve, minden szobában telefon, hideg én meleg viz, központi (ütés, álttlában a legkényesebb igényeket ;> kielégíti bereode-zésscl. figyelmes ióstolgálö személyzettel.a n.£ köz«Wg rendelkezésére áll. Élterem, kávéház és polgári étterem a házban. Estéokint elsőrangú cigányzene. Szállodán;, központi fekvésénél fogva minden pályaudvariéi percek alatt könnyen elérhető. Felvilágosításokkal szívesen szolgál és wobaclűjegyzéiekel. levélbeli megkeresésre is atoooal e*zk0zM a *>iO Ssálló lgazoatóiá0a< ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullus 15 — A Polgári Egység Klubja mai alakuló közgyűlésére Nigykani zsától Örley György dr. kir. közjegyző és Kovách Gyula dr. táblabíró utaznak fel Budapestre. — Szabadságról. CsiUaghy György kir. ügyész nyári szabadságáról a Felvidékről visszaérkezett. — Jövő hétre halasztották a városi közgyűlést. Mint jeleztük, a város képviselőtestületének ülését ma délutánra tűzték kl. Miután idő-köibtn még több halaszthatatlan ügy került össze, melyeknek a jogügyi és pénzügyi bizottságon is keresztül kell még menniök, a polgármester akként intézkedett, hogy a képviselőtestületet csak a jövő hétre fogják összehívni közgyűlésre. — Jövő héten kezdik meg a klslakásépltést. A klslakásépilés ügyében holnap Írják alá a szerződést. A város részéről dr. Králky István polgármeslcrhclycltcs, a Horváth és Vass cég részéről az egyik beltag fogla aláírni. Az épités, értesülésünk szerint a jövő héten megindul, mert a szerződés értelmében november l ére feltétlenül készen kelt lenni a lakásoknak. — Tegnap ülésezett a pénzügyi bizottság. A város pénzügyi bizottsága dr. Ptlhál Viktor ny. kir. körjegyző, kormányfótanácsos elnöklete alatt tegnap délután ülést tartott, amelyen a városi közgyűlés elé terjesztendő lárgyponlok kerüllek tárgyalás alá. — A közkórház Röntgen-apparátusa beszerzésének költségeit a vármegye mostani közgyűlésén jóváhagyólag tudomásul vette. — Nyugdíjazás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Buzásy László galamboki rk. elemi iskolai tanítót folyó évi sieplembcr hó l-tőt nj ugdijazta s neki a népnevelés terén kilejtclt bosszú és eredményes működéséért elismerését fejezte ki. — A Jogügyi bizottság ülései. A váios jogügyi bizottsága dr. l\'rled OJön elnöklete alatt mosl tartja folytatólagos üléseit a városházán. Tárgyalásainak egyik fúpontja a szervezési szabályrendeletnek a mai viszonyoknak megfelelő módosítása. — A kórházi alapszabálymó-dositás. A város közegészségügyi és kórházbizottstga legnap délután t\'.bethardl Béta tankerületi főigazgató elnöklete alatt ülést tartott, amelyen többek közölt a kórház alapszabály-módosítása szercjiell napirenden. Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Adomány. Dr. Révf/y Andor <s dr. RévJJy Xoltánné tegnap nyugtázott adományukat a következőképen módosították: 150000 koronát a kórházi kápolna és 103.000 koronát a katonasirok céljaira szánlak. — A gőzkazánfütők és gőzgépkezelök nagykanizsai vizsgáló bizottsága julius hó 22-én délelőtt 10 órakor vizsgát tart. A vizsga iránti kérvény a vizsgáló bizottsághoz címezve a m. kir. fémipari szakiskola igazgatóságánál nyújtandó be. — Elhalasztották a kiskanizsai levente-versenyt. Az augusztus l-re tervezett nagyszabású kiskanizsai leventeversenyt arra való tekintette), hogy a polgárfiuk a nagy mezei munkák folytán erősen ki vannak fáradva és igy nem várhaló lölűk az a teljesítmény, amit pihent fizikummal tőlük elvárni lehetne, a vezetőség a nagy mezei dologidő utánra halasztotta el a leventeversenyt. — Ma kezdődik a levente fő-oktatót tanfolyam. Tegnap megkezdődött Zalaegerszegen a levenle-lőoktatói tanfolyam, amelyei ma Keszthelyen és Nagykanizsán is megnyitnak. — Megszűnt a muravidéki határzár. A sartach-járvány megszűnése következtében a jugoszláv hatóságok a muravidéki határzárt megszüntették. — A sormás! verekedés Ugye, melyről a minap részletesen beszámoltunk, Tóth György és neje feljelentése lolylán a nagykanizsai járásbíróság elé kertllL A 70 évts Tóth György kétrendbeli becsületsértésben kéri elmarasztalni a vele egy házban lakó maleczJíó Nándort, a feljelentés szerint őt és feleségét a legdurvább kifejezésekkel illette és akinek állandó összeférhetetlen magatartása okozta az öreg ácsmesterrel történi tettleges összekapásl is. A járásblrósági tárgyalást hamarosan kitűzik. — Sok az eltűnés Somogyme-gyéből. Somogyvármegye hivatalos lapjának közlésébőt megállapítható, hogy a megye területén az utóbbi Időben n igyon gyakoriak az eltűnési esetek. Az utolsó két hónap folyamán öl ember ellünését ielen-tetlék be az egyes halóságoVhoz. |i)2CJuliu«Jl. 2AUI KÖZLÖNY Időjárás meteoroloiíl.l mei- * "."".lintéw: Szerdán a lOmerul-,,4 |t entej.- +3Ü8 d}|l||lll , +179. Í. Rtí~| ktvrtbW tiszti, délben J5LZ- W" E»akkelel. délben lvwla «6s livsttrok. , »»twol<Ktt«l In""\' Jelenléie »>• , (jwwóm «"\'« 5"Sr- zivatarok nincsenek kizárvs. _ Népünnepély Keszthelyen. A Járás levenléi és « készt-Ipjrosdalkör e hó lizennyolci-lUe vasárnap nagy néppOnnepélyl ária mely elé környékszetle nagy ^Ujdéssel lekinlenek. - Meghívás. Bánokszcnlgyőrgy , Vidéke Keresztény Eogyuszlási .Jrtikezel XXV. évi rendes köz-[rtlkéi lolyó évi julius hó 25-én Si 12 órakor, a plébánián larlja M melyre az üzletrésztula|dono-oú\'t tisztelettel megbiv|a az Igaz-•Ml. Tárgyak: I. Az igazgatójuk a mull üzletévre és a szö-tüöet állására vonatkozó |elentése. K Wígyelőblzottság Jelentésével zirénámadások bemutatása, a va-vMtaWej végleges megállapítása, mutatkozó nyereség lelosztasa és almidók felmenté e- 3. A szö-jkait hivatalos közlönyének kl|e-Dlése. 4. A lelUgyeló-bizoltságnak I ótuggal egy évre terjedó tnogvá-itztása. 5. Esetleges indítványok. .Ititikelt vagyonmérleg 1925. decem-er 31-én. Vagyon : Áru 10236,390, idiWkséo 2000, sajtórészvény 260, lénrtár 4.091,350. Teher: Üzletrész 23O.ŰŰ0, tanatékalsp 3,842 312, i/ereség 6.737,688 korona. - Halálozás. Pécséi Józsel, a esxthelyi állomás mozdonyfütője coogyszobon, ahová szüleihez ment nlil, szlvszélhüdésben meghall. Az Ilik vasutas tizenhét éve volt a itt szolgálatában. -Segédjegyző választás. Alsó-lil községben segédjegyzóvé vá-isdották meg Eiberth Ferenc sümeg-Khi segédjegyzőt. - Kilenc csendőrörs laktanyául mondták fel Zalában a la-islelszabadltásra hivatkozva, A X0t területén a lakásforgalom lel uőHilisával kapcsolatban kilenc dyw felmondlák a csendörórsők \'kUnjl|ál. Eddig nyolc csendőrórs-*k iikeiüll laktanya-helyiséget sze-^ wpán a kapolcsi őrs nem •Pftmég megfelelő lakást. Tár-íyalisok Kapolcson is folynak, azon- ^ nek nem vezetnek ered-akkor a szombathelyi csen-^őrkerület kénytelen lesz vagy "Wyezni vagy végleg megszűntein apolcsi őrsöt. * **UI KÖZLÖNY kapható « KöiWojr. keiilhrljl fi ^M.tWalJb,,, KUfalu Jy-i\'m IS. ulra. ElrtXW J,>h»n**íuJ«. Kotiulb Lato.-u SSj ,T{í*\'l"«y»it«l.. R...*b«l királyné dö^ByimaíJlbín. SC(KO-Í . *. " \' ",0: fepsphktictfcnMitt V.k«b»\'"M J»»O« Imbiiibáu ^iuT?WáJtfl IíMiiioí i kJ/? UtotaktayvtliitaB. ; M.,% MOktUJaU rj^MiUro,; B«u J«a-i IDutrt<icU««>űail ÍÍ,U" S,odo» v»nr»UruV<i#«k*Jítíb«B > ^ uransa Ma, csütörtökön 7 és 9 órakor mr Dupla műsor! SURSUIVICORDA (A szerelem hajótöröttel) Regény a női hűségről 7 felvonásban. - A főszerepei a magyar származású Florcnce Vidor jálsza. Ez a film témájának éidckességénél, a cselekmény fclépilésének hatásos voltánál fogva, olyan fzenzáciős sikert .italon Amerikában, hogy sokáig dominálta a filmszínházakat. A másik film a gyermekliimek legremekebb alkolása: ÓCEÁN KISASSZONY Érzelgős filmjálék 6 felvonásban. A főszerepet az aranyos kis Baby P^BB* jálsza. — Egyszerű, de szivbez siólóan meghaló a darao tar-tilma. Peggy abban a felvonásban, ahol el kell válnia szcr.-tett öreg nevelőjétől, felnőtteket megszégyenítő tökéletességgel látszik. Legközelebbi mütor: Re* Ingram rendezésével Alias Terry főszereplésével AZ ÖRÖK TÜZ \' 77:f TECMtttCTES S2ÉNS4VDUS \'rri a i — A nagyalakú pénzek forgalma. Budapesli félhivatalos ludó-sitás alapján megittuk, hogy a nagyalakú bank|egyek bevonására vonatkozólag semmiféle rendeletet nem adlak ki. Ugyanez a hit meglelem a fővárosi és vidéki lapokban is, sőt a mai lapok egy része is a budapesti Nemzeti Banktól kapott értesülés alapján közli. Ezzel szemben a Nemzeti Brnk nagykanizsai liókintézete egy 1926 február l-én a Magyar Nemzell Bink állal Budapesten kiadóit rendeletet mutatott be szerkesztőségünkben, mely szerint a bevonás julius 31-évcl tényleg megtörténik, ez ulán csak a Nemzeti Bank fogadja el azokat becserélés végett, mig a százkoronások mindkél formája változatlanul forgalomban marad. — A szerdai hetipiac árai. A tegnapi nagykanizsai beiivásáron a piaci árak a következőképen alakullak: Zöldségpiac: bab 1000-1500, mák 12.000, dió 5000 korona literenként; vöröshagyma 1500, fog-hagyma 1000, sárgarépa 5000, zöldség 500 korona csomónként; ugorka 1000-1500, saláta 300-500 korona darabonként; kelkáposzta 3000, feleskáposzta 4000, burgonya 2000, karfiol 15,000, alma 6 - 8000, konc 8-10 ezer korona kilogrammonként. — Tejpiac: lej 3000, tejfel 18-20.000 korona literenként; luró 10.000, vaj 50 -60 000 korona kilogrammonként; tojás I drb 1100 korona. Húspiac: nővendékmirha \'20-24, marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 24, hátúba 28, sertés 20 -24, birkahús 12—16, zsir 28, báj 26, zsirszalonna 24, füstöli sertéshús 40 -50, kolbász-lélék 30-50 ezer korona kilogrammonként. Baromjipiac: egy lyuk 25 -30, csirke 15-30, sovány kacsa 25-30, egy sovány liba 40-60, egy kövér kacsi 50-70, egy hízott liba 120-150, szopős malac 40-60 ezer korona. Mindenütt kaphatói Kérje mindenütt. — A vidéki vámhivataloknál Is rendszeresítik a leütési rendszert A kereskedelemügyi miniszter rendeletet bocsátott kl a vámhivatalok állal lévesen kirótt vámtartozások helyesbítéséről és az ezen ügyben a budapesli 70-lk számú postahivatalnál rendszeresített úgynevezett leütési eljárást kiterjesztette a vidéki vámhivatalokra és kiren* deltségekre Is. A rendelet értelmében a címzettek\' a küldeményeknek a postától való átvétele ulán Is felszólalhatnak, ha a vámtartozás kivetését hibásnak véli. — Nem bocsátják szabadon a somogyi autószerencsétlenség j soffőrjét. A hslálos autószerencsétlenség ügyében lolyik a szigorú vizsgálat. A kaposvári klr. ügyészség a lelarlóztatolt Kovács Miksa sollőr fogvatarlását indítványozza. — A vármegye mullhavl közigazgatása Az elmull hónapban a vármegye leralelén működő csend, őrség 275 esetben leljesilell nyomozószolgálatot. Ebből 272 esetet kideríteti és ezek leneseiként 256 egyént feljelentet!. A közigazgatási hatóságokhoz tartozó kihágás 737 esetben fordull elő, ezek letteseiként 1190 egyént feljelentenek A járásbíróságokhoz 16 kihágási ügy került, amelyet mind kiderítettek. E\'ek tetteseiként 16 egyént feljelentettek, ölöt elővezettek. A nagykanizsai rendőrség 78, a zalaegerszegi 13 bűnügyben járt el. Tüz négy esetben fordult elő. A kár 49 millió korona, amelyből 12 millió biztosítás révén megtérült. A tüzet egy esetben gyújtogatás, egy esetben villámcsapás okozla, egy cselben az ok nem volt kiderithetó. — A megye lerülelén a közegészségügy és az állategészségügy az elmúlt junius hónap folyamán kielégítő volt. — Ha Hévízre jSn, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvtárál olvassa. RÁDIÓHÍREK Julius 15 (csütörtök) Budapest (MO) I). e. 9.301 12 «J. u. 3: Hitek, kO/Ka/daság. ■>: Az OpcMlüi kamarazenekar.!. (*30: A diplomáciai érintkezés szervei. 7: Cigányzene. HJO: Móricz Zsigmond: .Sári bitó" J felvonásban. II : Kamarazene. Bécs (.\'i3l és 582A) D. c. II, d. u. 4.15 és este 8: Hangverseny. 7.10: liló-adás Szibériáról. Róma (425) Ü. u. 5: Jazzband. 10.15: Kabaté. München (485) D u. 4: Qiurtctt. 8: Wagner est. 10.15: Kabaré. London (365) D u. 6: Tánczene 7: Elóadás. 7.25: Chopin interpretáció. 7.40: Elóadás 8: Színjáték. 10.05: Dalest 10.30: Tánczene (x) Rádlótclcfónia a német vonalokon. A német birodalmi vasút Berlin—hamburgi vonalán tavaly ve* vették be a drOtnélkü i telefont, a mellyel a gyorsvonatokról Berlinbe, vagy Hamburgba lehet telefonálni bármely telcfonelöfireiöhoz és viszont. Ez a berendezés oly jól bevált, hogy most a Berlin—londoni gyorsvonatokra is bevezetik. (x) Nemzetközi rádióklállitás Bécsben. A bécsi nemzetközi Aszi vásár keretében egy nagy rádióWál-litás lesz, amelyet a Muzeum uii vásárpalotának négy termében rendeznek meg. (x) Rádiótanfolyam. A helybeli m. kir. áll. Fémipari szakiskolában szeptembertől kezdve rádióianíoíya-mok lesznek. ÖrOmmei vesszük ezt a hiit, mert ij^y biztositva látjuk azt, hogy sokaknak nagyon kezdetleges rádiótechnikai érzéke és tudása cl fogja érni azt a nívót, amely nélktll külföldön rádió „amatórM el sem lehet képzelni. (x) Kuriózumok. Junius 14-én volt 30 ik évfordulója Marconi cKÖ rádiószabadalrnának. Milyen régi dolog már a rádió. A világ legmaga-saob tornya az Eiffel-torony 300 in. A ,hatalmas" washingtoni obeliszk 159 m., a Santa Cruzi (Brazilia) drótnélküli távíróállomás antennaár-bócai egyenként 250 m. magasak. A ROVATVEZETŐ ÜZENETEI Csengery-utl amatór.Kószöniük.Aminl több helyet ksp a rovatunk, közlésre kerül. Rádióklub. Legyen türelemmel Őszre meg tog alakulni. Felszabadul a nyersbőr-kivitel Budapest, julius 14. A kereskedelemügyi minisztériumban rendelet készül, amely ismét szabaddá\' fogh tenni a nyersbőr kivitelét. A kivitelt azért szabaditják fel, mert nagyon sok feldolgozatlan nyersbőr halmozódott össze az országban. Hosszú lejáratú kölcsönök házakra Budapest, julius 14. Hir szerint már szeptemberre folyósithalók lesznek a házakra is hosszú lejáratú jelzálogkölcsönök. Erre a célra ötvenmillió aranykorona fog rendelkezésre állani. ZA1.AI KÖZLÖNY 1926 julius 15 Irodalom - Művészet Magyar Lányok. Fiatal lányok képes irodalmi hctilapla. szerkeszti Tulsek Anna. Szebbnél-szebb novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő c.kkeken kívül. a szerkesztő üzenetei és képek Urkitják a lapot. A Magyar Lányok előfizetői 70.000 korona kedvezményes iron szerezhetik meg a Százszorszép cimű regénysorozatot. Az Én Újságom a legelterjedtebb nu-gyár gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pásti Lajos alapított- Szebbnél-szebb regények, elbeszélések, versek, mesék, apro történetek. Játékok stb. gondoskodnak a 4 —10 éves gyermekek szórakoztatásáról. Nagyobb gyermekek számár* irják az l:n Ujiigom többi részét CUil Mózes vezeti a szerkesztői üzenetek rovatát és itt nagy segítségére van a szülők, nek és az iskolának a gyermek nevetésében. UJ Idők. llcreun Ferenc képes irodalmi hetilapjának legújabb számában két érdekes regény folytatását közli, az egyiket Csathó Kálmán irta a másikat Rudolph Stratz. Elbeszéléseket és cikkeket közöl Rákosi Jenőtől. Erdős Renéetól. Páwlor Józseftől. André lürabcautól, képeket a Szépművészeti Müzeutnbí\'l. a hét aktualitásáról és a legújabb divatról. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia csütörtökön 7 és 9 órakor dupla műsort .Sursum Corda" (A szerelem li ijólöröllei). A főszerepet a magyar származású Ftorenee Vidor iátsza. „Óceán kisasszony\', főszereplőn Baby Peggy. A keszthelyi Uránia mozgószin- ház műsora cstttOrlöVön: Találkozás n múlttal, Iilmregény6 felvonásban, főszerepben Luisc Doesser a nói Jrn Cianey. To mozi kedvezőtlen :dö cselén mindenkor az Urániában latija előadásait. A hévízi Park-mozgó mllsoia csoiöttöknn: /:tó bostu. vadnyugati löil^nel 7 fe|czetben Tom M x szel kisérő: Kutya és a fiislyuk, Sr pénz ■e itoiztó, bohózat. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsdén néhánv arbitrázs étiékben igen szilárd irányzal fcilódötl ki. Elsősorban Bécs lépett f.-l vásárlókén! é« különösen Magyar Hitel, Salgfl, Államvasút iránt rou-la-oit élénk éidcklódést, amelyek nmek folytán jelentós árnyereséggel zóriak. Ezzel szemben Dilivasul ma már elhanyagolt volt és nagyobb mennyiségű áiukinflal folytán vissza-e-elt. A szilátdság » helyi értékekre is áthúzódón és igy különösen a vcze\'ő bank, banya és ipari papirok kisebb áremelkedésében jutóit ki-icjezésie. A forgatom ezekben közepes volt, az emíiieti arhi\'rázs éité-kekben igen élénk. Zírla\'kor az irányzal továbbra is szilárd. Zlrlchl zárlat «|» I34ÓCÖ Ln-^Ofl MII 00. Stg-s. f-ttí 1I3SOO Mllroo 1797M -lo||.r-t X-7 11 Berlin 12290, WUfl Já\'IO, ktU37.S0n ,A*.IJ30 00. -*.d.t>f»t 71-20, SÍM. n«k.t..i U10\\ n,l»r»«W2-S<". A Udapesli Tózíde deriza-jegyzése APRÓHIRDETÉSÉÉ Az Apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A dmazó ( minden vastagabb betűből álló író két szónak számíttatik. Minden tov*b> I »xő dija 500 K. A hlrdctéei dlj el6«»« f Ixatondö a lorgalmiadó hozüszáinitssav.\'.l Vidéki töldblrtokoe-kereekedö, kl mtrden héten egy napig Nagvkanlzun tartózkodik, csinos llatal leány vagy özvegy illimdó barátságAt keresi, kivel szahad Idejét kettőben eltöllheiné. fényképpel ellátóit elmek „Teljes dlaxkróoló" Jeligére c lap kiadóhivatalába küldendők. 2 3 oxobia feltéllcnDl magánMzal kl* kerttel Vészpénz.ételre keresek. lakás augutztusra kell Szlgrlwt Ingatlanforgalmi lioda, Király utca 38. 4 -5 exobáe modern lakást átvételre keiesek. Szlgilszt iroda. Találmány eladó 4316921. Anyag és rliárls vékonyfalú (Ustciovek is betontalp-lik készítésére Anyag év elj«iá» csótány és svábbogarak irtása. Ansorge Antal, N*gv-kanlzsa. 2336 A nagykfnlzs.it klr. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. Tcrmény1ö»»<l«* fosa !|1U« 74 ^ M 422 500 42S.C00, rr 427-500-430000 7A kg-«a 430.000—-132 SO* « doníntull ff peil-vid-\'kl 76 k» -m 415030—41 &Q, 77 <«»-* 420 030 422 5*. 7> ••/». 422 500 425000 7u kK-i* 42T> 0\'V) 427 500 «•• 2ÓOOO"— 9ii2STü •"«»\'i«<r»nr> 5300 ? \'\'400\'X), »fcárp» 280.0CO-*25«^ - Á900 " 303/0 \\ 247SCO 7500^.0. repc* 550 \'V 56\'.W. V«»» IfOOfA. Iflö.000. ... ^ 6Ő0.V. r0.000. rj«l >.l« <« - l lt<Ct l». \'óirtl l\'Mko.. :<úO-MO) H7I30UI W II IS-)\',)) \'Ut "••*\'. IIJ31-M6Ü tUf ll\'l 2IIUUIU nwu susti ■ IMI IffO l*tM US IIW. I»»»0 iiim < ait ii9s-mt sas iuij UI31IMIS BSIO-WM Ul Mii i.«) I»r«i mm 16*4-1 ÍSt IU-0 \'IIKI im:i mii i(7ixi>«iu> HU - -1).\'5\'i10 im iuí JIJ4H tttu 1)114 ux.7i00 |C< 9)101) i u:« < mi Kgy flaUl nó elmenne mlndoneenek. Clm a kiadóban. 2338 Cloeerólném utcai »zoba-. konyliiból álló laká>omat hisoiilóva], udvari ls lebe>. PApay, Pe\'őtl ut 21. 2268 Petőfi-Utca 14. »/Amu maghnhax fl foglalható lakással eladó. 2328 250tt\'lk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. |)r OXrtner Antal ügyvéd, mint vb. Tólgics tJ\'K\'S csódtómeggondnokának és GOnsbcrvei Olga tj volt Tölgye* Laiotné nagykanizsai lakosok kérelme alapján a UlekkOyvi hat-\'-ság a végrehajtási árverés joghatályával biró önkéntes áivcré*t a nagyk.titlzwi kir. járásbíróság területén tevő, Nagyk.inizsa r. I. városban fekvő s a nagy kanizsai 9485. sztjkvben A f I. sorsz. s 7746 a. hrsz 71\' z négyszögöt terülelü és Tölgye* Lajos és neje Oünsbe ger Olga ne%-én álló hVra 4000.1000 K kikiáltási áiban é» pedig az erre C 7. sorsz. alatt Radasics Anna őzv. fruckner Lajosné Javára bekebelezett szolgalmljog fentartá-jávat elrendelte. Az árverést 1926. évi s/.cptcmbcr hó 2. napján délelőtt tO órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint 12 ajtó) tog-iák inegtaitani. A/ árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél a\'acsonyabb áion nem adható el. A/ árverclni szándékozók k.Melesek há-n»lpént0l a klk\'álUsi ár lO^^át készpénzen vagy az 18*1: LX t.-c. 42 §-ában mcyliitároxott áifoiyammat számított óva-ilékké|H-s értékpjp\'rosban a kiküldöttnél letenni, hogy .i bániilpénznck előleges bi-rói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árve ési feltéteteket aláirni (1881: LX. I.h 8ertésrásár Faibali*» 2776 aelvböl «UOatUnal ««**»» «aiidt 1200 «<rb. Eiaienda 16.750-17.000. •Md«« 1S5C0 -16000 ued«i\' katép 150-w -1550: XOnnyP «3 500-14000. ebóreadö Jreg 15 003—15 250, másodrendű 14.000-15.000, »"Rot tulrt^ 17.000—190)0. «x*l<v-. cagybar 20 000- 20 500 wlr 2-1^00 - 25 000, kbuiott »>u> 15.(00-18 530. atalonnái »eztés 18030- 19251. Az Irányzat vontatott. Kiadja: Zrínyi nyomdaipar te "íönyT-kereskedés ET, HaiykaiiiíiJ 300 méter tengeri belogadltira tenget-1-góró Eterr-it letó\'cl eladó Salamon litvánnal. Hahót. 2337 Molnáracgódet nőtlent. Ügyeset, tégláé családot keres B-eyer Vilmos, Su-gái-ut 6, emelet. 2342 Caéplöbcnxln 700Ü kor. petróleum, gépolajok legoicsóbb á«t<an kartcllen wivüi AliandAan kaphvó Szár.tó Vilmos és Tácval Nagykan\'zsa, Ucák ié( 2. 2216 klválldlo"« női é« gyor.nehruhák vnrmaAi. valamint házi virráit is. özv. t\'olczerne. Főút 20. 21*9 2328 | H7. 150.. 170.^.; IK#: XL t.-c 21. §.). -r- Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál westemd szálló Uuünpcst, VI., Bcilinl tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Telefon L. 920-64. Hideg-meltrgvtz rninden szobában. Fürdők, Lift, Wdió. IJtcai szobák ára 40.000 K-tól 70.000 koronáig. Itoiszabb tartózkodásnál engedmény. Pongrácr. Sándor ív* igazgató. ingatlar— _ ----------- — magj»ahb ígéretet lett. ha többel Ígérni senki -sem akar. köteles nyomban a klklál-»á*i ár százaléka nzcrinl megállapliott bánatpénzt az általa igérl ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (ID08: Xt.I. 25.§.) Nagykanizsa, 1926. évi Június hó 17. napján. A kiadmány hiteléül: Horváth s. k. Mikó s. k. kJr. jbkA lfo4al6ia«L hllAQI Az „aeroxon" UWHaí mézes-uaUgot Kgy fogó a szeggel 20 éve vá\'lozatlanul a villg legjobb légyfogója. Hossza t mé ter, izélcnségc 4>.j cm. Az utinzatoV egyrésze 65. mások pedig 75-80 cm. Iiosizuak és ezek egy része e«y centi-méterrel keskenyebb. Az .AtROXON* a legnagyobb bÓM^bcn t» megtart|a 4- 6 hétig a fogóképességet és nem lolyik le a szalagról. Az utánzatok >6-xol sok IcUvIk és már néhánv rup uUn száraz. - Az „AEROXON" Jobb. de nem drágább, mint a allány utánzat. Köveletic tehát saját érdekében az „aeroxon" lég) fogói. - Mindenhol kapható. — Utánzatot utasítson vlma. >IA0YA«0RSzA0I »\'őr.l A«USITÓ: TOLNAI JÁNOS JENŐ H Uudapest. VI.. Szondy-utca 73. a\'elefon: L 970 - 30. I7«> Megérkeztek nyári ruha és kabátkUlöniegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telelőn: 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Föüzlct: SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklém- cikkeink: Ar.tnk ezer kuonibtn (rxitdók. Angol s öveiből divatalj...... 150 N*\'i nyáriiiiha ... ISO Selymes bluzujdon slg......... 90 Biosé selyem divat- ruha ...... 250 f-\'iu nyátiruha ... 130 Féifl cl.vaioltőny 800 Női é< férfi cső- köpeiiyck 3ÖO Fii ft gy.ipju felöltő 800 Női covercoat kabát végig bélelt 700 Tcnnisz- nadrág ...... <30-190 Nyomatott a Ztinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • Oleubtxx Károly}. 86. évfolyam, 157. szám Nagykanizsa, 1926 Julius 16. péntek Árai 1800 k.r.n. • • POLITIKAI NAPILAP Sarteazttlág te kiadóval* Mlu Ktmtójl UUkMihiUI: JUi/al«dya. a. Felelős szerkesztő: Barbarits I_ajü3 InlerBrtwvUlefon: Kagykaaiita 78. UÁ» ÉWIUdisI ára így bira 30.000 kwwa Uj kapu az élet felé Azok a hosszas tárgyalások, amelyeket a jugoszláv és a magyar kormány képviselői ez év áprilisától kezdve folytattak, dűlőre jutottak s a magyar-jugoszláv kereskedelmi szerződés aláírás előtt áll. Ezt a lényt az egész magyar közvélemény a legnagyobb örömmel üdvözli. Egész Európa súlyos gazdasági helyzete másként, mint barátságos alapon megkötött kereskedelmi szerződésekkel nem reparálhat. Nekünk magyaroknak pedig elsősorban van szükségünk arra, hogy a trianoni béke állal emelt korlátokat lassú munkával ledöntögessük és kilépjünk a gazdasági elszigeteltségnek abból a légköréből, amely egészségesnek egyáltalán nem mondható. Minden egyes megkötött kereskedelmi szerződés egy uj kapu az élet leié, a kól csönös boldogulásnak egy biztositéka. Az Auszlrlával megkötölt kereskedelmi szerződés ulán most már léhát Jugoszláviával is felvesszük az élénkebb összeköt-telésl. Az ugyancsak lervbe vett cseh kereskedelmi szerződések hangulatát kellemetlenül befolyásolja az a lény, hogy Cseltor szág belpolitikai okok folytán illoyális vámhábotura szánta el magái s ez a tény kétségessé teszi, hogy vájjon érdemes-e nekünk egyáltalán a csehekkel tárgyalásokhoz leülni. Mindenesetre szükséges, hogy Magyarország mindazokkal az államokkal, amelyekkel elfogadtató szerződést tud kölni, ezeket a szerződéseket kösse is meg. Az idei termés, ha nem is ígérkezik olyan kitűnőnek mini a tavalyi, mégis a kivilel számára meglehetős mennyiséget fog biztosítani s ennek piacol kell keresni az elvesztett cseh piac helyett. Ha tehát jól álgondolt kereskedelmi szerzői désekkel még az ipar számára is külföldi piacokat tudunk biz tosltani, ezzel egy csapásra nemcsak tökét juttatunk a tökehiányban szenvedő vállalatoknak, ha nem a fellendülés kövelkezmé nyeképen a munkanélküliség is nagymértékben csökkenni Ing „MINDENKI MEGSZEREZHESSE A POLGARi JÓLÉT ALAPJAIT!" ..—< \' Megalakult a Polgári Egység Klubja Az alakuló gyűlés egyhangú felkiáltással Kállay Tibort választotta a Klub elnökévé Kállay Tibor hatalmas székfoglaló beszédben fejtette ki az alakulás célját és programmját — Uj Magyarországot teremteni a régi történelmi ország képére Állásfoglalás a numerus clausus és a forgalmiadó ügyében Budapest, julius li f/t Zalai Közlöny sojdt tudósítójának teiefonjelentése.) A Royal-szálló febérlcrmében megalakult a Polgáii Egység Klubja, amely egycsili a ló-város mérsékeli polgárságának tömege;!. Mar a kora délutáni órákban teljesen megióltotiék a feliért.:rmel a kuiónbozó polgári ptrtok vczcó tágjai, a közélel előkelőségei, a kereskedelmi és ipati világ kitűnőségei és óriási kfzönsfg. pont 6 órakor dr. Sigiescu Józscl pápai prelátus, egyetemi tanár az alakuló közgyül6sl a köveikezó elnöki megnyitóval nyitotta meg: — Azok a polgárok jöllek össze ma ebben a teremben, akik szélsőségmentes polilikát akarnak. Régen érezték hiányát egy oly polili\'«si Klubnak, amelyben láisadalmi és felekezeti különbség nélkül tömörülhetnek, amelyben a j.-iszavak örökké cllenzékieskedó politikájától mentes alkolő munkai vígerh-liick. A polgárságnak erre a tömörülésre akarunk mosl alkalmai adni. Az alakuló bizoliság nevében köszöntöm az egybegyűlteket és Iclkércm Gyirmóthy Ujos lilkár ural, hogy ismertesse a Klub alapszabályait. A Klub célja killőnbségmcntcs politikai táborba tömöríteni n polgárságot és megvédeni az egyetemes nemzeti érdekeket. A közgyűlés ezután jóváhagyta az alapszabályokat és kimondta a megalakulást. A közgyűlés cgyhangit felkiáltással Kállay Tibor dr-t választotta meg a Klub elnökévé Dörgő laps és éljenzés közben Sigiescu József dr. prelátus mondóit köszönetet Kállay Tibornak és közölte vele a vilaszlás eredményéi. Kállay Tibor clloglalva az elnöki székel, megtartotta nagy székfoglaló beszédét. \' — Elét kezelt az ideje — mondotta — hogy kiboiilsuk Bethlen István gióf zászlaját, felsorakoztas- suk alája a (óváros polgárságát és I megteremtsük az összhangot az ország pulilikai közvéleményében, a mely közvélemény nagyobb részben már úgyis ez alá a zászló alá csatlakozott. Meg akaijuk teremteni az összhangot a főváros és a vidék olyan felfogású polgársága közöli, amely annuk a politikának a híve, amelyik poii\'ika a rcndnck\'és békés fejlődésnek terjesztésén munkálkodik k n melynek vezére Bethlen Islván gról. — Pro^rammunk egy mondatban foglalható össze: A háború és forradalmak alatt és következtében elpusztult országot újjáteremteni, hogy benne viszontlássuk a regi, történelmi Magyarországot. — Mig vagyok győződve, hogy a tóváios közönsége állal táplált kívánságok az országos programm kercléb\'.-n is mcRvalősilásI lalalnak. — Nem várhattunk a megalakulással a gordolat számtalan barátjának sürgetése cs az ellenzéki ellenirányú mozgalmakra való lekintettel sem. Csodálkozom, hogy a szervezkedés miért vállolt ki idegeskedést a luloldalon. Ugy láiszik, o:l nem a polgárság éidekcinek megvédéséről, hanem egyes vezelök érdekeitől van szó. — Már pedig ezekre az érdekekre a polgár: ág nem lehel lekintettel. Ha az országos érdekekéi tekinljük, akkor csakis a középül polilikájál kell kiépítenünk. — Cél, hogy Budapest centruma legyen az országnak, minden, igy kereskedelmi és ipati tekinletben is, amit ugy érünk cl, ha dönló halalommá szervezzük a polgárságot, amelynek felfogása ragaszkodik a régi intézményekhez és összefogva j harcol a felforgató lörekvések ellen. Ennek a célnak szolgálatában az egész Ország érdekeit is szolgálni lógja, ha a kormány a betiibázá-I sokra rendelkezésié illó összeg fel- használásánál Budapestet megfelelő mértékben veszi tekintetbe. — Az állam az egyik oldalon többet lelt, mint amennyit vártunk, a másik oldalon kevesebbel. Kevesebbet leli a polgári társadalom apróbb bajainak orvoslása körül. Pedig minél nagyobb h italomra emelkedik a demokrácia, annál lontosabb a kisebb bajokon való segítés, annál többet kél foglalkozni a kisemberekkel. — III természetesen figyelembe kellel! venni mindig a mai nemzeti Jövedelmek elégtelensége!. Ha a gazdasági élei talpra akar .".Ulti, elsősorban azon kell segíteni, hogy kevés a rendelkezésre álló tőke. Álmcnetileg lehet kölcsönökkel pótolni az cléren mutatkozó hiányokat, de lőkénl biztosítani kell a lakatékosság érvényesüléséi s ez a po\'gári társadalom régi ciényc. — A kormány-programm a forgalmiadó leépitése terén még nem érte cl a lervbevelt végső eredményeket, l-\'okozoltabb leépítésre van szükség, meri ez háborús adónem, aminek leépitése az egész ország gazdasági éleiének érdeke A leépítési programm keresztülvitelének süigctísit állandóan felszínen kell tartanunk. A numerus clausus — Progratnmunk az, hogy mindenki megszerezhesse az alapot a polgári jóléthez Minél szegényebbek vagyunk, annál jobban haragszunk egymásra. Ez fő indoka a numerus claususnak is. Elekinlclben állásfoglalásom a köveikezó: — A polgárság egy csoportjára sem lehet azt mondani, hogy születése és vallása miatt veszélyes a társadalomra nézve — Ez a felfogás nem egyezik meg a tradicionális, ős magyar gondolkodással. A konzervatív gondolat szerint ez a tőrvény elhibázott alkotás volt. ZALAI KOZLONV 1926 jullus 16 Vele szemben a zsidóság sem he-lyezkedhellk a merev ellenzékiség álláspontjára azzal a kormánnyal szemben, amely ezl a törvény! örökségképen vette át és kifejezett programja, hogy azt fokozatosan le fogja épilent. — Ez természetszerűleg csak fokozatosan történhetik. Meri felvetem a kérdést: mi történnék, ha a kormány máról-holnapra megszűntetné a numerus ctausust? Ez a lépés egyáltalán nem biztosítaná a társadalmi Összhangot, hanem ellenkezőleg utat nyilana a szenvedélyek és gyűlölet felszabadulásának, ami csak rosszabbodást idézhetne elö a zsidóság helyzetén. Epen azért is történik ez a szervezkedés, hogy etéren is eredményekel érjünk cl. Arra fogunk törekedni, hogy a kormány megtegye a kezdeményező lépéseket. — Szervezkedésünkkel olyan Magyarországra gondolunk, amelynek jogi inlézményein, gazdasági berendezkedésén nyugvó erejél nem a hatalom, hanem a polgári társadalom megelégedettsége birja. Kállay Tibor beszéde végén lelkes ünnepség közi Udvözölle Ripka Ferenc fópolgárm:slert, aki B:thlen István zászlaja alá vezette a főváros polgárságéi. Tisztikar-választás Az alakuló közgyűlés a Klub társelnökévé választotta Kozma Jenőt, Tolnai Kornéll, Ereky Károlyt, Becsey Antalt, Berki Gyulát, Chorln Ferencet, Désv Gézát, Gaál Vilmost, Németh Károlyt, Siegescu Józsefet; igazgatókká Görgey Istvánt, Scheier Róbertet, háznaggyá Uselty Bélát, gazdává Bakonyi Jánost, ügyésszé uerlóczy Endréi es Medwig Gábort, pénztárossá Holczer Sándort, ellenőrré Bittner Jánosi és Ullmann Ödönt, számvizsgálókká Paur Oézál, Pirkner Kornélt, Kalapos Jenőt és Molnár Lajost. Ezeken kívül a köz gyűlés mintegy 150 lagu választmányt választott, amelyben a főváros társadalmának minden rétege képviselve van azoknak vezető tag Jaival. , A tagdijakat évi 100, illetve 25 pengőben állapították meg. Végül Désy Géza a Nemzell Polgári Párt nevében üdvözölte a Polgári "gység Klubját, mint a főváros és az ország polgári társadalmának s az ország érdekeinek hatalmas erejű frontban egyesült védőbáslyá ját és harcos orgánumát. Olaszország diplomáciai lépéseket tett a szerb fascistaellenes tüntetések miatt Prága, julius 15 (Éjszakai rádlájelentés.) A Csehszlovákiában rendezel! fascista ellenes tüntetések, melyeken Olaszországot sem kiméllék, kinos lellünést kelleti Olaszországban, annál is inkább, mivel a tüntetéseken löbb magasrangu cseh politikus is beszé- Oláh katonaösszpontositás a határ védelmére Bukarest, jul. 15. (Éjszakai rádiójelentés.) A dobrudzsai oláh-bolgár halárincidcns miatt az oláhok erős csendőr és katona osztagokat cenlra-lizáltak a halár védelmére. Eddig a vizsgálat megállapította, hogy a betörő banda mintegy 600 tőből áll és főhadiszállásuk Avakfamában van, ahol vezérük is tartózkodik. A banda tagjaínak nagy része a Romániából Bulgáriába szökött gonosztevőkből rekrulálódik. A kormányzó részvéttávirata Coolidge elnökhöz Budapest, Julius 15. (Éjszakai rádiójelentés) Horthy Miklós kormányzó a doweri pusztító muníció-gyári robbanások alkalmából Coolidge amerikai köztársasági elnökhöz mc leghangu részvélláviralol intézett. Leugrott a harmadik emeletről Budapest, julius 15. (Éjszakai láálójetentés) A Damjanich-utca 26, szám alatti ház III. emeletéről leugrott Galambos Józsel 74 éves ház mester és szörnyethalt. det mondott. Igy Sukup v. miniszter a szenátus alelnöke és Pick pilseni polgármester élesen, bírálták a fascista Olaszországol. Ezek mialt az olaszok diplomáciai lépéseket tellek. Nem valószínűtlen, hogy további következményei lesznek a fascisla ellenes cseh tüntetéseknek. Egy szökött kislány pályafutása a szülői háztól a rendőrségi fogdáig A körözés megérkeztével egy napon „társaság" közepette akadtak rá egy nagykanizsai mellékutoában Nagykanizsa, julius 15 Öreg este voll már, mikor az egyik kanizsai mellékutca homályában löbb férfi veti körül egy 14 év körüli, cseléd-forma leányt. Nagyban tanakodtak, hol kellene felütni, igy csapatosan, a sátorfájukat. Épen egy pajtát hozotl javaslatba az egyik férli, aki láthatólag az elsőbbséget élvezte kétes társaságban. A már-már dűlőre jutott alkut azonban az arra cirkáló rendőr-őrszem megzavarta. Gyanúsnak találta a kompániát, főként annak nagyon is fiatalnak látszó hölgy-tagját, akit mindjárt beköszöntőnek igazolásra szólitott lel. A leány mondoll is egy nevel, csak egy kissé ügyetlenül hazudott, miérl is személyazonossága kiderilésére a rendőr előállította őt a kapitányságra. A leányzó ill is ragaszkodott alkalmilag felvett nevéhez és megható mese keretében mondta cl, hogy apátlan, anyátlan árva, mostoha szülei vannak és rossz sorsa elöl jölt Kanizsára egy nénjéhez. Mindez! azonban őkigyelme igazolni nem ludta, miérl reggelig őrizetbe vélték. Reggel a szolgálatos detektív mindjárt utánanézett a dolognak s mikor a körözéseket át- nézte, feltűnt neki, hogy azok közt egy teljesen hasonló személyleirásu leányi is keresnek, mint a gyorsan kézrekerült szürküleli kis lepke. — Hiszen te ez és ez vagy I — mondta hirtelen a leány szemébe a detektiv a körözésen látót! nevel. A lánynak nem volt mit tennie, zokogva bevallotta, hogy Igen, az az ö Igazi neve. Csakhamar kiderült ezután, hogy a leánynak egyik zalai községben édes szülei élnek, azoktól azonban megszökött. Nagykanizsa felé veit utja közben egy helyen egy ismerősnél éjszakai szállásért kopoglatot! s önné! bucsu nélkül eljölt, de magával hozta szállásadónője különféle ruhadarabjait. — Emiall a lopás mial! körözle öl i zalaegerszegi csendőrség s csak vé telten, hogy a körözés épen ezen a reggelen futott be a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz. Az immár bűnjelként szereplő lopott ruhákat a leánynál és rajta megtalálták. A kihágási osztályon hainis név bemondásáért 250.000 koronára, illetve, minthogy azt megfizetni nem tudja, ötnapi elzárásra büntették és ennek letöltése ulán át fogják adni a zalaege.szegi kőrözö rendőr hatóságnak. Elfogtak egy szélhámos előfizetés-gyűjtőt Siófokon Nagykanizsán ls sok emberi károsított meg a fiatal „ujságiró" Nagykanizsa, Jullus IS Az utóbbi időben mind gyakori-abbakká vállak az előfizelő-gyüjlö szélhámosságok. Előbb egyik fővárosi nagy napilap, majd egy heti újság telt feljelenlést ismeretlen lettes ellen, aki az orszig különböző részein hamisitotl Írásokkal előfizetőket gyűjtőit a lapok számára, lermészelesen anélkül, hogy erre megbízatása lett volna. A folyamaiba lelt rendőri nyomozás kiderítette, hogy egy Sllberer Andor nevű 24 éves egyén kövcli el előfizetések gyűjtésének ürügye alalt a milliós szélhámosságokat. Ezl a Sllberer Andort körözés alapján Siófokon elfogták és Budapestre szállították. Csak hosszas lagadás után ismerte be a terhére rótt bűncselekményt. Csalás és sikkasztás miatt kerül bíróság elé Sllberer az elmúlt hetekben hosz-szabb ideig tartózkodott Nagykanizsán is, ahol amellett, hogy sok előfizetőt gyűjtött, az ««gyik nagy fővárosi lap munkatársának adta ki magát. Egy ember eltűnt a sugáruti járdán Csőrepedés a Polgári Egylet előtt — Viharos estéken korábban kellene meggyújtani az utcai villanyokat Nagykanizsa, lultus 15 | gödörből, a rendőrtiszt pedig egy Tegnap esle fél 9 tájban egy rendőrtiszt tartott zuhogó e6Őben a Rozgonyi-utca felől befelé. A Jókailiget melleit haladl, mikor szinlc elképedve látta, hogy egy szemközt jövő férfi a Polgári Egylet kapuja előtt egy hang nélkül, egyszerűen eltűnik a járdáról, mintha csak a föld nyelte volna el. Valóban igy is történt. Az eltűnés helyén ugyanis egy addig észre nem vett csőrepedés történt, ami jókora gödröt szakitott a járdán s a nagy zivatarban a gyanútlanul siető férfi a többi pocsolyákhoz hasonlóan akart keresztül lábolni ezen is, miközben egyszerűen ellünl, mini egy süllyesztőben. A gödör jókora lehetett, mert a rendőr-kard nem ért le a fenekéig. A férfi szerencsésen kimászott a őrszemet sípolt oda, aki vigyázott a járda-szakadéknál, míg a nyomban felhívott műszaki hivatal gondoskodott a járda elzárásáról és figyelmeztető lámpával való ellátásáról. Mikor ez a könnyen végzetesebbé is válható baleset történt, az ulcai villanylámpák, a korom sötétség ellenére még nem égtek. Nem ártana, ba a folytonos zivatar-felhők állal okozott, a rendesnél korábban beálló esli sötétség idején a közvilágilási naptáron némi kivételes változtatásokat eszközölnének. Elég csak arra gondolni, hogy hány ember esiielctt volna még bele ebbe a gödörbe is, csetteg szerencsétlenebbül is, ha véletlenül nem szemtanuja az esetnek egy intézkedni is tudó hatósági közeg. A Zala egész partvidékét elöntötte Bődy alispán műszaki emberekkel kiszállt a veszélyeztelett területre Zalaegerszeg, juliui 15 (Éjszakai lelefonjelenlés) A katasztrofális esőzések következtében a y.ala veszedelmesen megáradt és egész partvidékéi elöntötte. Zalacséb és Salomvár közölt a megáradt folyó 50 méteren áttörte a vasúti töltést. Bódy Zoltán alispán műszaki emberekkel aulón azonnal a veszélyeztetett terűlelre szállt ki, ahol megkezdődlek a helyreállítási munkálatok. Ugyancsak erősen fenyegette a megáradt Zala a Zalaegerszeg és Kaszaháza közölt épülő uj hidat. A kivezényelt tűzoltósággal és a csendőriskola növendékeinek emberfeletti munkájával sikerült a veszedelmei elhárítani. A Zala egyre nö és még nem lehel tudni, hogy mik lesznek ennek következményit. Bacher Emil továbbra is őrizetben marad Budapest, julius 15. A kir. ügyészség ma hozzájárult Bacher Emit örizelbevételéliez és indítványát ma megküldte a vádtanácshoz, mely ilyen értelemben határoz. Auguszta főhercegnőt levetette a lova Budapest, Julius 15. Auguszta királyi hercegasszonyt sétalovaglás közben levetette a lova, azonban oly szerencsésen esett, hogy semmi baja nem történt és egy másik paripán folytatta a sétalovaglást. 1926 julius 16 ZALAI KÖZLÖNY Kocsik, autók, ki- és bejárat uj rendje az állomáson Nagykanizsa, Juliul 15 Sok panaszra adott okol az utazóközönség részéről a kocsiknak és aulóknak a vasútállomás körüli elhelyezkedése. A rendőrkapitányság most a bérkocsliparről szóló városi szabályrendelet alapján rendez\'e ezt a kérdést ma kiadott rendeleiével. Eszerint a bérkocsik ugyanott állnak lel, ahol eddig. A bérautók ennek mcgfelelöleg az ullest másik felén. Igy a ki-be közlekedés az állomási bejáró körül teljesen szabad. Csak a sorban következő egy-egy kocsi és autó állhat mindig a bejárat elé. Magánfogatok is az úttestnek az állomásépülettel szemben levő leién helyezkedhetnek el, a kuttól a város felé eső részén. Délután 1 és léi \'4 óra közi, mely idő alatt 14 vonat érkezik és indul az állomáson, az állomásépület fö-bejáralától jobbra cső külön u\'cára nyiló ajtót is nyitva keli tartani. Ez az egyébként évtizedek óla zárt ajló ez alatt az idő alalt bejáratnak szolgál, mig a fóajló csupán a kifelé irányuló forgalmai bonyolítja le. Az érkező kocsik az említett mcllékajló-ndl teszik le vendégeiket,\'aztán azok is beállnak a sorba. A kocsik és autók is felállásnál olyan távolságot hagynak maguk közölt, hogy a közönség állóhelyükön is meg ludja azokat közelíteni a forgalom fennakadása nélkül. Az uj rend remélhetőleg végleges lesz s annak betartását a vasúti rendőr-őrszem ellenőrzi. A felállítási tervet löbb próba-felállítás előzte nteg, igy kélséglelen, hogy a forgalom és személybiztonság, valamint a gyors közlekedés érdekeit egyaránt szolgálja. Biharkeresztes követe benyújtotta megbízólevelét Budapest, julius 15. A Biharke-teszlesen megválasztott llegyesl Károly kisgazda képviselő ma reggel Budapestre érkezett és nyomban felkereste Mayer János földművelésügyi miniszter, akivel hosszabb ideig tanácskozott. Ugyancsak a délelőtt folyamán benyújtotta megbízólevelét a nemzetgyűlés elnökének.. Az öttevényi kerület jelöltje Budapest, julius 15. Az öttevényi kerületben Thuri Béla kanonokol a Keresztény Kisgazdapárt, mint jelöltjét támogatja és ezért Németh Józsel, aki kormánypárti programmal lépett fel, visszalépett. Az adórendszer reformja Budapest, Julius 15. A pénzügyminisztérium és kereskedelmi érdekelni közöli tárgyalások loljnak az adórendszer reformjáról. Mellbelőtte magát egy nagykanizsai honvédőrmester Egy napi szabadságét töltötte Toronyban, szüleinél Súlyos állapotban, két lövéssel szállították a kórházba Szombathely, Julius 15 Sárvári János honvéd-törzsőrmester, aki a nagykanizsai honvéd altiszt-kiképzőnél teljesít szolgálatot, hélfőn délulán öngyilkosságot kísérelt meg szülei toronyi lakásán. A törzsőrmester édesatyja Sárvári Ferenc toronyi földműves és az ö látogatására érkezeit luza Toronyba Vásárnap este Sárvári János. Mindössze egy napi szabadságra érkezett és hélfőn délután már vissza kellett volna indulnia állomáshelyére, Nagykanizsára. Ugy látszik, főképpen azért látogatta meg szüleit, hogy nagyobb összegű pénzt kérjen tőlük, azonban az öreg Sárvári megtagadta a pénzt. Héttőn délután 3 óra tájban ismét megismételte kérését atyja elöli. azonban újra sikertelenül. Az öreg újból kijelentene, hogy nem adhat 4 millió koronái. Ez a beszélgetés az udvaron játszódon le közöltük, meglehetős izgatott hangon. Utána Sárvári János befordult a lakásba, majd kisvártatva az istállóba ment. Pár percig tartózkodott csak ott, amikor két revolverdörrenés zaja hallalszolt ki az istállóból. A neszre hozzátartozói beszaladtak az istállóba és megrémülve látták, hogy a törzsőrmester kétszer mellbe lőtte magát és két sebből vérzik. Súlyos állapotban szállllolták be a szombathelyi honvédkórházba. A csendőrség az Öngyilkossági esel részleteiről és körülményeiről jegyzőkönyvei vett fel és azt beterjesztette az illetékes ka\'tonai hatósághoz. Túlzottak a baranyai árviz hirei Csak a töltések bevetett területei kerültek viz alá A nagykanizsai folyammérnökség nyilatkozata Nagykanizsa, |u)lus IS A legutóbbi árvizjelentésckkcl kapcsolatban, amelyek magyar földön is rendkívül pesszimisztikusan festik le a helyzetet — ma felkerestük Scodnlk Rezső miniszleti tanácsost, a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatal főnökét, aki kérdéseinkre a következőkben nyilatkozott: — A nagy árvizvcszedelmckról szóíó jelentések túlzottak, meglátszik rajtuk az első impressziók okozla ijedtség. Tény, hogy a Dráva újból áradt és jelentették a Vág áradását is. — E hó lO-löl a mai napig Varazsdon 32 cm.-es az áradás, Zákány alalt 32 cm. és Barcson 29 cm. Ha ez az áradás még tovább larl, akkor a Dráva alsó terülelén veszélyes lehel a helyzet a Duna duzzasztása folytán. — Komoly veszedelemről magyar területen egyáltalán nem lehet szó. Baranyában — ahol künn voltam — az a helyzet, hogy a töltés, amely végifi van és a lakosság alkalmasnak találta arra, hogy azt bevesse — viz alá került, tehát csak erről a bevetett lerülelről és nem a töltés mögölli lerülelről van szó. Ez a bevetett terület persze károkat okoz. A belvizek nem tudnak lefolyni, mert a zsilipek te vannak zárva. — A vízállás folyton ingadozik. Az egyik nap 2SJ6 cm., hogy a másik nap 260 cm. essék és másnap ismét 2 85 cm. legyen, ami természetesen az esőzéseknek tulajdonithaló. Mihelyt az időjárás csak némileg javul, megszűnik ez az állapot. — A Mura és a Dráva zalai részéről folyó hó 8-tól lógva nem érkezeit jelenlés, ami ugyancsak veszély szünését jelenli. Miért kell kártyavetéshez karikagyűrű? Egy kitoloncolt cigánykaraván tagjai közt két fogást csinált a rendőrség Nagykanizsa, Julius 15 Minap este feslői látványban volt része a Fő-utca korzózó közönségének. Egy toprongyos cigány-karaván: két sátoros szekér, megtelelő gyalogos kísérel sivalkodó purdék, piros huszárnadrágos, mezítlábas cigány a bakon, githes szürke csikó a saroglyához kötve. Csendben haladt a jókora karaván az utca köve zetén. Jobbra-balta villogott a zordon legények szc .ne a „bubi-frizurá"-juk alól. Kiskanizsa felöl vonullak ki a Sáncba, altol tábori ütőitek. Csak egy éjszaka alhattak nyugod- tan a fáraó-ivadékok a sánci ég alatt, mert másnap délelölt már beterelték az egész társaságot a rendőrkapitányságra és ott ludlukra adták, hogy keressenek másutt sátor-verő helyei maguknak. Miic azonban kolródásra kerüli a sor, a társaság lélszáma két bozon tos létszáma mcgcsapanl. Ixtkalos Vajda Lászlótól ugyanis kiderüli, hogy a zalaegerszegi törvényszék lopás miatt nyomozó levelet adott ki ellene. Lakatos Sándorné ellen pedig üenk Józsclné kiskanizsai asszony lelt panaszt. A cigányasszony ugyanis beállított hozzá, hogy jövendőt mond\' neki. Kirakta Lakatosné a\\zsiros kártyákat. Aztán, mintha azokból olvasta volna, kérte Denknél, hogy vesse le ujjáról a karikagyűrűt és tegye a kártyák alá. Mire a jóslásnak vé^e lelt, a karikagyűrű cllünt és ketckel oldott a cigányasszony is. Most aztán Lakatos Vajda Lászlóval együtt álmodoznak mindketlen a szabad mezők ázott utaitól a kanizsai rendőrség logdájában, mig a karaván már ki tudja, merre hajkurássza a templom egere kosztján nötl tállos-paripáil. Az iskolánhivüli népművelési bizottság egy évi eredménye Zalavármegyében Nagykanizsa, Julius 15 Az Iskolai Idény végével az isko-lánkivüli népművelési bizollság is belejezte ez évi működését és erről terjedelmes jelentést adott. Ebből a jelentésből megállapíthatjuk, hogy az iskolánkívüll népművelési bizottság munkájának ez évi eredménye jóval felül múlja az előző évek eredményét. A népművelési bizollság négy 16-iránybart fejtette ki tevékenységéi: rendezett ismeretterjesztő előadásokat, analfabéta, elcmi.:ismetctler|esztő és általános Ismeretekét terjesztő tanfolyamokat. Ismeretleijeszlő előadásokat tartottak 100 községben összesen 1567-et. A 331 előadó közül Idkész 30, tanító és tanítónő 178, jegyző 40, tanár 19, orvos 22, állatorvos 6, gazdatiszt 5, földbirtokos 6, egyéb 26. Az előadásokért kifizetlek 9 millió 664 ezer koronát. Analfabéta tanfolyamot csak 9 községben sikerült megszervezni. A 186 hallgatóból vizsgálatot lelt és bizonyítványt kapóit 103, még pedig 84 fétfi és 19 nö. Előadó voll 13 tanító, kik 11 millió 573 ezer korona tiszteletdíjban részesültek. Elemi ismerelterjeszió tanfolyam működött 36 községben. A mcglar-lott órák száma 2004. Beiratkozott 1292 férfi és 9 nő. Látogatási bizonyítványt kapott 180 fétfi és 4 nö. A 49 előadó közül volt 45 férfi, 4 nő és pedig 45 tanító, 2 lelkész, 1 jegyző és 1 földbirtokos. Az előadói liszleleldijak 19 millió 946 ezer koronára rúglak. Általános ismeretterjesztő tanfolyamot 40 községben^ szervezlek. Tartoltak 3101 órát, a hallgatók száma 1972 férfi, 50 nö. Látoga\'ási bizonyítványt nyert 412 fétfi, 9 nő. Mini előadó működőit 58 tanító, 14 lelkész, 13 orvos, 16 jegyző és 26 ntás foglalkozású. Tiszteletdijakra kifizettek 37 millió 869 ezer koronát. Különös dicséretet étdcmclnck a következő községek: Zalavár, Klli-mán, Csácsbazsók, Zataszcnttórtnc, Gyülevész. Zalaszcnlláízló, Nyitód és Kútfej. V ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullus 16 NAPI HÍREK IAPIREID Julius 16, péntek j Római katolikus: Kar.-h. B.-A. Pro- j testáns: Valter. Izraelita: Adar hó 5. | Nap kel reggel 4 óra 18 perckor, j nyugszik délután 7 óra 63 perckor. j Búcsúzó ... Nagyon korán volt még, a munkába siető emberek szilhuettjeivel találkoztunk a vasútra vivő uton — amikor egy csendes kis csoport zajtalan léptekkel az állomás felé baktatott. Mindegyik bensejében egy kis elfogódds. Nehéz szívvei mennek eb-bői a városbál, ahol annyi szerete- j tet találtak. Mintha az uton valamennyi fii szál is meghajolna és bu-csut intene nekik — okik mindany-nyian a lelki hatalom jogán olyany-nyira közel álltak e város közönségéhez. A tartományfőnök rendelkezése folytán most Itt hagyják Zrinyi Miklós ősi városát, ahol annyi minden tesz tanúságot az ő apostoli munkájukról, áldozatkészségükről s nagy-nagy emberszeretetükrol. Szent Ferenc nagy tudásu, de alázatos szivü, barnaruhás fiai uj állomáshelyükre mennek Szombathelyre, ahová elöljárói parancs és kötelesség szólilja őket. És ahogy igy az állomás felé látjuk őket tovamenni, lehajtott fővel, alázattal, mlnl/ta\' valami megmozdulna bensőnkben. Mintha szemünk megnedvesedne. Mintha énünk-bőt valami velük menne. Atyáink mennek el tőlünk, akik lelkünket gondozták, akik barátaink voltak jóban, megosztó megértőink a balsorsban és akiknek papi szivük egybefonódolt híveik, gyermekeik szivével. Elől megy dr. Molnár P. Arkangyal, dr. Pichler P. Emil, dr. Takács P. lace főiskolai professzorok, majd Gulyás P. Gellért, a házfő-nökhelyettes és fr. Clarus, a lemp-lom-gondnok. Utánuk párosával a ferences theologusok. Ugy tűnnek nekünk — mintha élükön a nagy Szent árnyéka haladna — mint útmutatójuk és biztatójuk. És némán kezet szorítunk velük, távozó testvéreinkkel. A pályaudvar tetve szerető lelkekkel, akik már a korai időben idefáradtak, hogy bucsut vegyenek és hten hozzá-dot mondjanak lelkipásztoraiknak. Ott voltak az Összes Máriakongregációk, a Katolikus Férfiliga és a többi katolikus egyesületek. Megható volt a búcsúzás. A gyermekek búcsúztak az atyáktól, az érett férfiak legjobb barátaiktól... Éles füttyszó — és a vonat megindult és vitte, vitte tőlünk magával Szent Ferenc fiait. Messze, messze járt már a mozdony, amikor a nagy tömeg még mindig mozdulatlanul ott állt a per-ronon, búsan intve arrafelé, ahonnan már csuk a zakatolás utórezgése hallatszott. És ezrek imája és ezrek hő áldása kisérte uj állomáshelyükre a távozottakat... (B. R) — Szabadság. Orley György dr. kir. közjegyző, kormány főtanácsos nyári szabadságából két hetet Rétságon tölt. — Pályázat. A nagykanizsai kir. törvényszéknél üresedésbe került hivatalszolgai állásra pályázat hirdettetik. Folyamodványok a kir. törvényszék elnökéhez intézendők. A pályázat határideje julius 19. URAIIIA Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A Metro-Goldwyn filmgyár újdonsága! REX INGRAM mesterművei ÖRÖK TŰZ-ÖRÖK HARC...! (Anyám, újra élek...!) Ej^y becsületes liu történele 8 (elvonásban. Főszereplők: Allce Terry és Jack Mulltal. HÍRADÓK! VILÁG Csak.vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Cowboy szenzáció! TIGER THOMPSON vakmerő kalandok az őserdőben 6 felvonásban. Főszereplő: HARRY CAREY. Mindcnkil lenyűgöz ez a páratlanul mozgalmas és különös kalandokban bővelkedő film. — Ötmilliós dij a keszthelyi lovasversenyre. A Somogy-zalal Lótenyésztő és Lovas Egyesület kaposvári versenyei és lódijazásai alkalmából az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara 5 millió koronái adományozott a? Egyesületnek dijak beszerzésére. A Vámárát az adományozásnál az a^ll vezette, hogy áldozatot nem kiméivé elősegítse a hazai lótenyésztés fejlesztését. A tapasztalatok alapián megállapítható, hogy ezt sikerüli is elérnie. — Tennlsz-verseny elölt rákenjél huroztassa meg Vágó Er.dre illatszertárában. Fő-ut 14. — A vármegye hozzájárult a Prlnclpállsvőlgyi Lccsapolónak nyújtandó kölcsönhöz. Zalavár-megye törvényhatóságának keddi közgyűlésén a megyebizotlsígi lagok hozzájárullak ahhoz, hogy a Principálisvölgyi Lecsapoló Társulatnak a kért kölcsönt Nagykanizsa megadhassa. Nóvák János v. országgyűlési képviselő, földbirtokos melegen pártolta a kölcsön ügyét, hogy minél több munkáskezet lehessen foglalkoztatni. Dr. Králky polgát mester-helyettes erre kijelentette, hogy a kölcsön lula|donképeni célja a munkáskezek foglalkoztatása. — A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia a jövő tanévre csak korlátolt számban vesz fel hallgatókat. Minthogy a birtokosok, bérlők, gazdatisztek és köztisztviselők gyermekei a felvételnél előnyben részesülnek, a szülök foglalkozása községi bizonyítvánnyal igazolandó Beiratkozás október 1-tól 8-ig. Megkeresésre tájékoztatót küld az igazgatóság. — Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Olasz cserkészek utaztak át Nagykanizsán. Tegnap reggel a gyorsvonallal húsz olasz cserkész és két olasz újságíró ulatott keresztül Nagykanizsán, Az olaszok a niegyeti cserkész-nagyláborba utazlak. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Ikoci 0.6.CV íoMnjréluil,. Ko.tulh I.,|m ulfi. RklKti üy\'ji\'i dí.li,ny.rui|.. gritfb.1 kirílyn.Ur SmW liuli iohlny/rudi|lbín. SopmM .Ui. Hevli-tűmön : Kurnmtf Jiiot íietililb." h kOlci&nkCnyvtiiib.n - W.Ut» Vfi.ntnl itu-Miibin ti kftkiSnheeyvUiJtMn. Ht.lutcnUadriioD: F.k.Ksí Sindoi Midi Ultit P.,Illón. Kal.looberinjbcn I Műnk MlkUniull. BlUIOnkcrctltnroa; Hi-J.i l«nS IGlMthmtktdöail íffcl....... lonpjill BUIII. Fonyódom KiUu Sando* vcsj.i*iok< rtik<ab.b.« —- Nagykanizsán csökkent a borfogyasztás. Nagykanizsa város borfogyasztásának óriási mérvű csökkenése tűnik elénk a városi fogyasztási adóhivatal által összeállított adatokbői. Míg ugyanis 1924-ben Nagy-kanlzsin elfogyasztollak 1,510.540 liter boil és 140.043 liter mustot, addig 1925 ben az egész évi borfogyasztás 936 208 liter voll, mustból pedig 34 049 litert fogyasztottak cl. A botfogyasztás tehát napi állagban a 41 l/a hektoliterről 25 ós fél hektoliterre csökkent, ami százalékban kifejezve majdnem 31 százalékos csökkenést jelent. A város lélekszámához viszonyilva ez az arány a következőképen alakul: 1924 ben átlag Nagykanizsa minden lakosára 50 liter, 1925 ben 31 liler bar jutotl Nagykanizsa város borfogyasztási adója 1925-ben 2 milliárd 286 millió korona volt. E\'őzö évben, mikor mai 2380 korona helyeit még csak 300 korona volt a borfogyasztási adó literenként, a városnak ilynemű bevétele 1 millíáid 75 millió korona volt, Békében, az 1914. év adatai szerinl a bor, hus, sör, szesz fogyasztás együttes adója voll 976.627 korona, ami ma körülbelül 3 milliárd koronának fele] meg. = Nagykanizsaiak találkozó helye Wattét Ferencné áruházában tlévizfürdőn. — A klskanlzsal levente-zászló ábrái. A kiskanizsai leventék zászlaja liszla fihér selyemből készül, nem-zeli szinü kerelstrálokkal, egyik oldalán egy halalmas szárnyú turulmadárral, amint véres kaidol szorongat karmaiban, a következő félkor itallal: Győzelem vagy halál I A másik oldalon pedig Szcnl László magyar király művészi képe, pajzsán a levenlcjclvéanyel. A zászlót elkészítése és megérkezése ulán közszemlére kifogják lenni. Egyik legszebb nagykanizsai zászló lesz. Az ábrák művészi ierv rajzolására Éber Sándor festőművészt fogják leikérni. — Községi biró a vádlottak padján. Kovács János voll némel-falusi községi birónak volt egy kutyája, amely Sztráky József csonka-hcgyháli jegyzői több izben megtámadta, ugy hogy egy alkalommal kénytelen volt az állatot önvédelemből lelőni. A biró emiatt rátámadt a jegyzőre, ütlegelte és kis hijja, hogy a támadásnak nem lelt komolyabb vége. Az ügy bíróság elé került, amely Kovács Jánosi hét napi fog-hizia és 500.000 K pénzbüntetésre ítélte. — A kir. tanfelügyelőség munkája. A zalaegerszegi kir. tanfelügyelőség most készítette cl a hivatal 1925/26. tanévi tevékenységéről szóló kimutatását. A jelentés főbb adatai közül kiragadjuk a következőket: Az elmúlt év folyamán a tanfelügyelőség összesen 223 intézetet látogatott meg. Ebben benne vannak az iskolák, ovodák é3 tanonciskolák, összesen 424 taneró működéséi bi-rálla felül. Különféle lársadalml, kulturális és közigazgatási tevékenység igénybe veit 86 napot. Hivatalon kívül tehát 202 nap volt elfoglalva. A négy tagból álló fogalmazói kar [eldolgozott az ugyanegy ügyszám alall kezeli és intézeti gyűjtőmunkáitokon kivül 8309 ügydarabot és Igy egy fogalmazási liszlvisclöre átlag 2077 ügydarab elintézést kerüli. A laDfelügy el őségnek egyetlen hátralékos ügydarabja niocsen. A hivatal tagjai azonkívül lobb polgári iskolai magánvizsgán az elnöki lisztet is betöltötték. — Táncestóly Balatonkeresz-turon. A Balatonkcreszluri Fürdő Egylet a telkén létesítendő építkezések céljára julius 17-én a Malis vendéglőben zártkörű műsoros tánccs-lélyt rendez. Kezdete este 9 órakor = Kirándulók el ne mulasazák. fényképezőgépet magukkal vinni, már 90.000 koronáért vásárolható, Iriss fényképező lemezek, vegyszerek, papírok kaphatók Szabi Antal sport-üzletében. Tisztelettel közlöm, hogy üzletemet Fóut 5. szám alá, a volt keíe-raktárba (hercegi épület) helyeztem át. STAMPF ZSIGMOND fűszer- és csemcnekereskedó. Ifl2t> jullus 16. ZALAI KÖZLÖNY Időjárás i „agyknnlzsal meteorológiai nieg-„„etn jelentése: Csütörtökön a Mmírslí- H- K°gg«> \' <""í\'" +180\' Jtlut4n 5 íí,\'kor+288, este 9 őrskor +193. ftKsSrRÍggcl kevésbbé. délben dcrtllt, ,,.,. ,jszta égboltozat. Sztílrdaf: Egész nap Délnyugati szél. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelóre még szeles idö, zivataros esókkel, később hösüllycdés valószínű. 1 ........\' " \'\' Fonyó Mihály és Társa mim-, szötöu- é» iwaiiraiizi.i Női, férfi és gyermek fürdötricottok és clotf fürdőcostflmök. Férfi fehér és színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Jumpcr, mellény és kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. — A Déllvasut tárgyalásai a Balatontavi Gőzhajózási Vállalattal. Dacára a sok javilásnak, amelyeket a Délivasul és a MÁV a balatoni közlekedés tökéletesítésére lettek, a Balaton mellett nyaialó közönség szempontjából még mindig «ok kívánni valót hagy hátra. Főleg a Balaton két pariján fekvó fürdő és üdülőhelyeknek egymással való összeköttetése miatt panaszkodik sokat a nagyközönség. Ugyanis a Ba-laionlavi Gőzhajózási Vá\'lalai magánkezekben van és az a magántőke, amely a Balalon hajózási forgalmát lebonyolítja, elégtelen azoknak a nagyszabású reformoknak a keresztülvitelére, amelyek e tekintetben egyie égetőbbé és sürgetőbbé válnak. Eiek a szempontok vezelték a Bala-tonlsvl Gőzhajózási Vállalat vezetőségét arra, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak annak a DV és MÁV részéről közösen lötlénó átvétele tárgyában. Ugy a DV, mint a MÁV hajlandó a vállalat átvételére és az ezirányu tárgyalások rövid időn belül meg Is kezdődnek. — Uj .Helységnévtár.- Az utoljára 1914-ben megjeleni kúzigazdajági .Helységnévtár* az állami élei minden terén beállóit számtalan változás lolytio teljesen elavult és használhatatlanná lelt, ugy. hogy ivek óta érezhetővé váll ennek hiánya es tillkség volt uj kiadásra. A most megjelent es dr. Halász Lajos miniszteri tanácsos által szerkeszteti .Helységnévtár" I. része Csonkatnagyarorsrág cirka II1.*) városának és községének következő adatai! sorolja fel: fekvés (megye és járást jelleg (kis v.gy nagyközség, rlan. v. törvtlj. város) lélekszám; a községre illetékes körjegyzői, löszolgabitói és adóhivatal, csendőrség, pénzügyőrség, Járásbíróság, törvényszék megnevezése; ar utolsó posta és távírda hivatal, a legközelebbi vasúti állomás stb. A II. rész az Elszakított Magyarország 87OO községének régi és uj elnevezését és szükséges adatait tartalmazza Mindkét kötet együttes ára 160.000 korona. Megrendelhető az. ősszeg előzetes beküldése mellett a .Magyar Szentkorona Országai Helységnévtárinak\' kiadóhivatalában Budapest 1. Bors-u. 20. - Nyolcszáz kilométert tettek meg csónakon. Merész és szép sportszerű vállalkozási hajlóit végre 01 budapesti mérnök, akik Budapestről elindulva 800 kilométert lellek meg evezős csónakon a Dunán, Sión, Balatonon, Zalán és Kábán, majd a Dunán visszatértek Budapestre. A szép ulat szünet nélkül egyfolytában tették meg és vidám hangulatban értek a (óvárosba, ahol barátaik nagy számban várták a mérnököket. — Negyven kislakás Zalaegerszegen. A zalaegerszegi negyven kislakás ügyében a városi tanács ugy határozott, hogy 26-ot a régi katonai gyakorlótéren, 10-ct a városmajornál és 4 et a csemetekertben építenek fel. Az árlejtést a napokban írják ki. RÁDIÓ-MŰSOR Julius 16 (péntek) Budapest (560) D. c. 9.30 és 12: Hirck. közgazdaság. D. u. 1: A Meteorológiai Intézet jelentése. 3: llirek. közgazdaság. 5: A Meteorológiai Intézet jelentése. 7 : S/.ini Gyula (elolvasása: „A modern francia irodalom". 8.30: Keleti Lilly zongoraművésznő hangversenye, Somló István felléptével. 10 ÍO: Sala Domokos székely adomákat ad clö. Bécs (504 ís 531) IX u. 4.15: Hangverseny. 7: Természetrajzi clóadás. 8: Brahms estély. Boroszló (418) IX u 4.30: Hangverseny. 8,\'2r»: Kamaraest. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Budapest, TI. Klauzál-tér 10. ISajÜ Uil Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling. Mareonlphone, Schnkow hangszórok, telhallgatók és alkatrészek, kittek, — Készülékek és hibás amateurvevők javitása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Viszonteladóknak flyárl Arak I Készül a kormány válasza a cseh jegyzékre Budapest, julius 15. Beavatott helyről nyert információnk szerint a cseh válaszjegyzék megérkezéséről és tartalmáról azért nem történt eddig hivatalos közlés, mert az ér dekclt pénzügyi, kereskedelemügyi és földmivelésügyi minisztériumok la nácskozásokat folytainak. Értesülésünk szerint a magyar kormány válasza a legrövidebb idő alatt elkészül és azl haladéktalanul eljuttatja a prágai kormányhoz. Kommunista tiltakozás a Rákosi-per miatt Budapest, julius 15. A berlini kom munlsták tiltakozó levelet akartak átadni a követségnek a magyarországi Rákosi-féle kommunista per miatl A követségen nem fogadták el a lil lakozást, miután a követségnek ebbe az ügybe nincs joga beleszólni. Uj francia offenzíva Pdris, julius 15. Marokkóban uj francia offenzíva kezdődöli a riffek elleti és a támadók eredménycsen haladnak előre. Vád alá helyezett norvég miniszterek Osló, ju-ius 15. A norvég parla ment vád alá helyezte Bergé volt miniszterelnököt és öt miniszterét, akik hivatali állásukat meggazdagodásra használták fel. SPORTÉLET Az NTE jubiláris pro-grammja Többször megemlékeztünk arról, hogy a Nagykanizsai Tornaegylet az idén ünnepeli fennállásának 60 éves jubileumát. Megcsonkított hazánknak egyetlen sporlcgylelc sincs, amelyik ily tragy múltra tekinthetne vissza. • A rílka jubileumot természetesen az egyesület méltó módon akarja megünnepelni. A vezetőség nagyszabású programmol állított össze melyet a választmány által kiküldölt szűkebb körű bizottság is magáévá tett. A tervek végleges perfektuálása a keddi válaszlmányi Otésen történt meg. A programm futball, tennisz és birkózóversenyt foglal magában. A fulballmérkózésen, melyet auguszlus végén rendeznek, az FTC, Magyarország bajnokcsapata log szerepelni Ugyanekkor tartják a jubiláris disz közgyűlést és ünnepi vacsorát is, melyekre Magyarország összes sportszövetségeit és egyesületeit meghívják. A tenníszversenyt szeptemberben rendezik meg, ugyancsak az FTC versenyzőinek részvétetével. A jubiláris versenyek sorát a novemberben lartandó országos meghívásos birkózóverseny zárja be. A nagy múlthoz méltó nagy programm keretében városunk és az ország sportlársadalma bizonyára méltó ünneplésben fogja részesíteni hazánk legrégibb sportegyletét. Irodalom^Művészet Színházi Élet. A legsikeresebb amerikai színdarab tartalma szórói-szóra megegyezik Tóth Béla egyik novellájával. A Színházi Élet uj száma szenzációs leleplezést közöl, amely valószínűleg si»kAig foglalkoztatja majd az egész világ irodalmi közvéleményét. Ugyanabban a számban a pesti jiinházak bizonyítványt kapnak a kritikusoktól. Riport a mosolygó Budapestről. Ki a legszebb a strandon? A Színházt lilcl uj ország pályázata. Darabmcllck-lct: A Nemzeti Színház nagysikerű darabja : .Házasságok az égben köuclnck." SZERKESZTÖlflZENETEK P. II. Levele miként mai cikkünkből látja, tárgytalan, mert nyitott kapukat dön-get. Nem mindig a hangos munka eredményes. a szakértő elölt pedig a hangos munka a kellő értékre száll. A szakkörök ismerik és méltóan értékelik az. illető egy letet, amely azonban ebből sem csinál reklámot. Elégedetlenségüknek nem a Isp nyilvánossága, hanem a közgyűlés az alkotmányos orvosszcrc A közgyűlés előkészítés. alatt áll. Asztaltársaságuk a tilalmi idővel kapcsolatosan sem tárgyilagos. Megfeledkeznek arról, hogy Nagykanizsán nincs a költségeknek megfelelő közönség. = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hírsch és Szegő cégnél « Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfolyamain a Singer-varrógép részv.-társaság. Figyeljen minta-készítményeinkre kirakatainkban FfORD személy- és teherautók í FOKOSOM traktorok t-FMANN JENŐ Nagykanizsa, Gsengery-ut 46. .. Előnyös feltételek. = i MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Rfx lm>r3m mesterműve I. Örök Uh — Örök harc" (Anyám, újra élek...!). Egy becsületes fiu története 8 felvonásban. Főszereplők : Alice Terry és Jack Múlhat. Világ. Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Tiger Tompson", vakmerő kalandok az őserdőben G felvonásban. Főszereplő Harry Carey. KÖZGAZDASÁG Kaposvár a Bonyhád-SÍ mentáll szarvasmarhatenyésztés központja Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara egyik leglontosabb feladata, hogy az állattenyésztést előmozdítsa. Ezen cél szolgálatában alakilotta meg a bonyliád—simentáli tájfajta szarvasmarhatenyésztő Szövetséget, melybe a Baranya-, Somogy- és Tolnavármegyékben alakított ugyanilyen egyesületek tömörüllek. A szövetség Kaposvárott széket és igazgatóját a földmivelésügyi miniszter Pavllcsek Adorján m. kir. gazdasági felügyelő személyében ki is nevezte. Az allatok törzskönyvezése is Kaposváron történik. A mezőgazdasági kamara a Baranyavármegyei Gazdasági Egyesülettel karöltve a bonyliád—simentáli tájfajta tenyésztése mellett mindent elkövet, hogy az Ormányságban és a Dráva mellékén az erdélyi szilaj-marha lenyésztését is fellendítse a most tapasztalható esetleges tubák kiküszöbölésével. Mezőgazdasági munkások biztosítása rokkantság esetére A tapolcai gazdagyttlésen a balatonfüredi mezőgazdasági bizottság elnöke indítványt terjesztett elő, melyben a mezőgazdasági munkások biztosítását kérte rokkantság esetére. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara megkereste a földmivelésügyi minisztert, tegye az ügyet megfontolás tárgyává és törvényhozási uton való megszervezését biztosilsa. Árvapénzek a mezőgazdasági hitet szolgálatában A tapolcai gazdagyülésen a köves-káli ref. lelkész kérle sz Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamarát olyan irányú akció megindítására, hogy az árvapénztárakból elhelyezett és kezelt árvapér.zeket helyezzek ki mezőgazdasági hitel fotmájában, ínég pedig a szokásos betétkamatoknál egy százalékkal magasabb kamatláb mellett. A kamara ez ügyben átírt a megyékhez, valamint a földmivelésügyi kormányhoz. TŐZSDE Az elmúlt napok szilárdsága után ma lanyhább irányai kerüli felszínié. Különösen a kuliszpiac legnap fa- ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius lfl vorizált arbitrázs ériékei gyengültek el, elsősorban bécsi realizálások következtében. Államvasút, Rima 2—3 4Vo-kal estek vissza, Délivasut ma tovább gyengült, Osztrák Hitel barátságosan tendált. A kulisz lanyha-sága a piac többi területet nem befolyásolta, sót cgves vezető értékek, mint különösen Danubius, Magyar Cukor, Nasici, Izzó és a söripari részvények kisebb árjavulúsra leitek szert. A forgalom csendes voll. Zürichi zárlat r*/u 130000, London 2511 h»w»oi* 516-50, 8ri>»x«l 1209 00 Milano 1735-<0 Motlflid 20740, Berün 122 90, wuji 7300. PoUa 37500, Práfia 1530 00, ItaMpcal 72-25, • erró 55 00. B«W«it 235 00, mfc\'m 912 50. A budapeáli Tőzsde deviza-jegyzése Valatá< Uu«y«l 7IJO-SW M7110441\'10 cmkta>. iikjuimh Mai. lJUUSi Cottk 1IÍ2VI6Ü >KMI< l». I7G0 UiO IfetWa* Irt 2I(U-U;»S lv ííj m lm S\'3 411 tSll-»70 iatfl-17041 IXM-MJO II91S lll/í IIU4 KSH h;s-i;is UMVIKS& .CI1HH75 Ltn (Urita Oulf.atUI ou ke. b. t«l£ti< ÍVJ* B&kunt • >Uu.l Ke*«a*|i Oulo Uaíf. Mibiű H«WT PilU Pfill l«4M» Vini tstius I\' 931 IK4I 119 jís ieu i«j ismitm iihj ii ml 147IIC4IISIJ XU0 24.0 MH* MSSS 1.60 IMO 211174 sizom sis (19 IIIU IIIíi 711 -7ií0 10 9)10121 ui14 : ml APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimszó s minden vastagabb betuból áiló »ó két szónak számíttatik. Minden további szó dli-i 500 K. A hirdetóoi dij «l6re f ixetendő a forgalmiadó bozz*szimltá5á\\al Tennénylössde 0«u iízmv. 76 -? os 422 500--425- (X), ! V tfux 427.5CO —430 OöO, 78 kg-c. | 43C.O00 -432.5\'/O. epjéb öun»ntnJJ ts p*it- I vldétl 76 <«.-üs 4150XJ—41 .500, 77 V,.-oi I 420030 - 122.5QÖ, >* ? o«422ŐOO 425 000 79 kij-ot 4&.0O- 427 500 nu 260 00.\';— "625 ü UVairsft.iwpt 233OK) 740.050. sflfárpa 280.000—326.000, un 300 OJj 305(0), fugtil 25JCOO 255 0U), repc« 550.000- 5tí\\90C. -,<\\ti 180.0W- 195.000. «o(pa 65 00» 170.000. SertésTásár Fvlhaüát 3826. ■elvből darfatliotd v<waa naradt 9C0 dro E\'aVeadü 16.750-17.000. sacijni 155 0 -16003. szedeti közép 15.000 —15 500. kónhtü \'3 5»- -14.050,1 tlióienó\'í örev 15003—iS 250, májod.enrfli 14.000 -15X00, tr.^o! 17.000—19 0*. n-tonna nigjfcin 19 500 - 20 030 zolr 23 500-21C00, hbaso\'.t nus 18 000-19 000. /«aionn»« líl sartw 18 OW 192* >. Az irányzat lanyha. Kiadja: Zrínyi Hyoradaipar ís Könyvkereskedés RT, Hagykasizsa „Rózsabimbó" Jeligés miért nem árulja cl kilétét 1 Sirall, vgy telefonhívását nagyon várja az Isméit címre Aboxolut korrekt. _ Widóki földbirtokoe-kereekedö, ki minden heten egy napig Nagykanizsán taitózkodlk, csinos fiatal leány vagy özvegy állondó barátságát keresi, kivel szabad Idejét kettesben ellOlthctné. Fényképpel eltá-totl elmek „Teljen dinzkricio" jeligére c laj» niadóhivalalaba kutdendók. Petőfi-utca 14. számú magánház elfoglalható lakással eladó. 2328 Elvállalom nöi Cs gyernekruhák varrácát, vahmlnl h.ul wrast Is. Ozv. Polczerné, l\'óut 20. _ 21K9 Eloeeróiném utcai szoba-, konyháitól álló lakásomat lu»onlóval, udvari Is lehet. Papay, Pdóll ut 24. 2268 Vízvezeték szereiéit, fürdőszoba berendezéseket jói.illAssal íi javításokat szakszerűen készit SZEPESI IMRE Telelőn ."J5. raAbado^u* isin Zrinyl Miklós-utca 22. PcnrkóSnaőnt bckelKiczéste minden i>&szeKt>eR a ICKelónyb^ebben t* leg^yor saüukii Sclyóslitat Auzúl Ignác pin/,-*{Uv*»\'*ntOzvetltő tiodl;* N«({yVijnlzsAn, yf>-ui 3. alatt\' Ki-nyojrerkfllceön kül-Mónyeket veszek. 387 Csóplfibcnzin 7<)00 kor . petróleum, gc;N»!.ijok icii»ci>ótib árban kartellen kivul alland<>An kapha\'ó Szántó Vilmos és Társ/i Nagykanlzw, Jíák \'ér 2. 2216 Egy Halai nó elmenne mindenosnek. Cím a kiadóban. 2338 Találmány eladó 433&D2I. Anyav; és eljárás vékonyfalú fiUlcsövek és belontalp-ÍAk t-észítésére Anyag és cljiíás csótány is svábbogarak irtása. Ansorge Antal, Naijv kanlzsa. 233*\') Bórautó hatúléte*. erő*, kitűnő ill.ipot-ban eladó. Clm a kiadóban. -2i«U SZIGRISZT LÁSZLÓ Nagykanizsa, Király-u.38. Telefon 150 Pénakölcaönt ingatlanra bckcbelc zésscl gyorsan megszerzek. 50 holdnál nagyobb birtokra hosszú lejáratú dollárkötceönt szerzek. Eladó házaki Emeletes, naey jövedelmű belvárosi ház elfoglalható6szobás lakással, melléképületekkel, nagy udvar és kertül jutányos áron eladó Elfoglalható magánházak, üzletházak, nagyjövedelmű há/ak, kcrlesházak eladók. Birtokok i 3000,800,300,250 holdas és kisebb birtokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett I hold prima rét eladó Vízimalom 3 járatú220millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. Balatonkercaxturon, Bogláron. Márialelcpcn, Keszthelyen villák, telkek cladAk. Vótcll mcqbizáeoki 40 hoki birtokot épülettel. Nagykanizsa kdeiében, készpénzfizetéssel keresek. Bir-tokbórletcket keresek 100 holdtól 1500 hokiig, sok tőkeerős bérlő részére. Iharosberény község elöljárósá^l. 606/1926. s/ám. Hirdetmény. Közhirr^ tesszük, hogy az iharos-berényi jegyzői lakás asztalos mun-\' kálatai rem íulius hő 18 án, hanem julius hó 25-én délelőtt 9 őra-kor lesznek a versenytárgyalási hirdetményben közölt feltételek mellett kiadva. Iharosterény, 1926. julius hó 13 án. , Az elöljáróság. Stölzle-féle 9822/1026. Bútorozott adóban. szobák kladők. Clm .1 ki* Hirdetmény. Julius 20-án 9 órakor az Alsónyiresbcn eladunk 50 métermázsa szénit, 17 parcella íilomnak v.\'iló sást, 4 parcella takarmányozásra alkalmas füvet és 4 d:irab széldönlött fát. Nagykanizsa, 1926. évi julius hú 12- én. íj.i Városi Tanács. a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben minden hasonló üv^nél jobb, tehát árban a legolcsóbb! Ügyeljen a bevásnr- \\ lásnál az Ult.reform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. Megérkeztek nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátoré Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon i 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Főüzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti rcklám-cikkeink t ÁMlnk cici kí\'foníbltl (rUndAk. Ans\'íl stővelből divatalj......... ISO Nfri riyárinilia ...... 150 Selymes bliuujdon- sás............ 90 Biosé selyem divat- rulia ......... 250 Piu liyáiiruha ...... 130 Férfi divalOltOny ... 600 Nfii és férfi esör kiípcnyek ...... 300 Férfi gyapjú lelöllO ... 800 NOr covercoal kabát végig beleli ...... 700 Tennisz-nadrág ...... 130-190 Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdav.aeifi.-. Ofcnbcex hirolyj. 06. évfolyam, 158. szám Nagykanizsa, 1928 julius 17. szombat Ara 1800 torna mm POLITIKAI NAPILAP Sartesztfcég tUuükhrst* FU S. u. ImttieM MkUláihiMbl; Kúfajidj-*. IS. Felelős szerkeszti: Barbarits Lajos !ní.:nrtM-W«fo«: Nagykun** 78. uim EltSftzoksl óra cfly W.-s 3Ű.00Ú korcos Polgári jólét (bl) Mint valami btivös szó, valami játékos kabala, amit sokat megmosolyogtunk, sokszor ellünődlünk rajta, hogy ml lenne, ha ugy mégis . . . mégis igaz lenne és nemcsak kabala, nemcsak mesebeli szezám-Ígéret, nemcsak két szépen hangzó szó lenne, ami egy kedves Irrealitást takar: — igy szaladt szél az országon mára a tegnap esti zászlóbontásnak ebbe a kél szóba legcccsedctt, grandiózus petspek-llvákba nyttló prograittmja. Polgári jólét . . . F.bben a kél szóban benne van egy katasztrólákat átélt nemzet minden zokszava, arni mindennap leszkksd millió és millió íjakról és mindennap könnyekbe femeti a jobbat váró, tegnapi reményeit. Ennek hiánya lestl szomotu feketére a magyarság kálváriás uljail. Ezt nem találja évtizede már a legtöbb, a sok millió ember, ez kacérkodik felénk régi emlékeinkből <s keserű barázdát von ajkunk köré a mindenünnen felénk meredező nincs. Olt kezdődik a csonka hálátoknál s a gyermekeink falat kenyeréig kisért. Hiszen tudjuk, igy kellett len nie. Tudjuk, tfogy a magyar életenergla csodája és józan kormányosok erős keze, hogy Igy is vagyunk, hogy vagyunk egyáltalán. De ebben a nyomasztó, senyveszló tudatban, ebben a héroszi küzdelemben, ami köröskörül az éleiért folyik, ugy szalad! fel ez a két szó pulilikai élellink egére, mini egy uj surs Ígérete Olyan emberek tették ezt az igérelel, kik ra lelkűkkel néztek a polgári nyomorúságba. Polgári jólét . . . Nyugodt álmuk, barázdátlan homlok, köny-nyü ébredés, biztoskezű munka, célkitűzés, csengő kacagás és szeretet... sok, sok szeretet a világon ... ez mind a polgári jólét, ami ma nincs, amiéri a l Pulgári Egység Klubja harcba Indul s amit el is fog érni, ha az a sok gondbaborult arcú polgár odaáll a zászló alá és egy akarattal akarja, hogy íelszállja-nak a feltegek és oda is jusson JldSs, ahi.|„ a leglöbb megkínzott ember Imádkozik érle. | A miniszterelnök merénylője szövetség-tanácsi esküdtszék elé kerül B«rrt, julius 16 (Éjszakai rddiöjclentés.) A szövetségközi törvényszék vádtanácsa a szövetségi büntető törvényszék 42. és 43. szakasz* alapján Juszt Ivánt, gróf Bethlen István magyar miniszter- elnök merénylőjét a szövetségtanács területén elkövetett idegen kormány elleni nyilvános sértés vétsége miatt és diplomácia személy szidalmazása miatt a szövetségtanácsi esküdtszék elé utálja. > Rákosiék sötétzárka rendbüntetést kaptak A mai főtárgyaláson is folytatták a kommunisták szemtelen viselkedésökot - Hétfőn lesz a kővetkező tárgyalás Budapest, julius 16 A Rákosi-per mai tárgyalásán kihallgatott tanuk valamennyien tagadták, hogy résilvcltek volna a kommunista mozgalomban. Szilnél ulán Czuincr Ferencet, Szilágyi Jenőt és Józsefet, Kálmán János hallgatta ki a törvényszék, akik valamennyien részlvetiek a bécsi tanfolyamon. — Mindnyájan visszavonták a tcndőr-síg elölt teli vallomásaikat. liozslk L:t|oi vidlult vallomása következelt ezután, amely alall lii-kosi Mátyás nly. illetlenül és szem- telenül nevetgélt, hogy az elnök többszőrt rendrcutasitása után két napi fekvőhely-elvonással és sötél-zárkával sújtotta. Majd mikor ezulán is szemtelenkedik, elnök kivezetteti a tetemből. Bozslk Lajos vallomása közben szintén olyan magatartást tanusit, hogy az elnök egy napi fekvőhely-elvonással és sölélzárkával bünteti. Ezulán Lukács Jenő vádlott mondja cl míg rövid védekezését és utána az elnök liéifő reggel kilenc órára halasztja a tárgyalást. meg a víztömeg, több ember megfulladt. Elpusztult város Newyork, julius 16. Fermozillo Corbe mexikói várost a lotnado elpusztította. Sok ember meghalt. Árvizek, felhőszakadás, orkán és tornádó Hindenatt rombol és gyilkol az abnonnts időjárás - A Unna Apátiánál 30.000 boldat elontoll A megáradt folyóvizek tovább veszélyeztetik partvidékeikéi. Különö-stn a Duníntulról érkezik sok jelen lés kisebb-nagyobb árvizekről, mig határainkon tul a Duna áradása már katasztiolalis méreteket öltült. Pusztító orkán Zalaegerszegen Zalaegerszeg, julius 16. (Éjszakai telefonjelenlés.) Ma délu\'án 2 órakor orkánszerü vihar vonult végig a városon. A vihar fákat csavart ki lövéstől és erősen megrongálta a villany és lelefonvezeteket. A Zjla tegnapi veszedelmes áradása megszűnt és lassanként visszatér medrébe. A Duna két helyen áttörte a gátat Mohács, julius 16. Ma reggel 4 órakor a Duna — szerb hatóságoktól küpoll értesülés szerint — az Apaiul szondl szakaszon, ugyanott, ahol két év elölt volt a gátszakadás, áttörte a gálal és 300CX) holdat elöntött. — Ugyat\'.csak az éjszaka Ip-lya.nán a Duua Újvidék felelt is átszakította a gátakat és 2000 holdal elöntött. Mohácsnál nincs veszély. A Zala és a Rába apud Körmend, julius 16. A tn,: hajnalban veszedelmesen mejjátadl Rába erősen apad. Zalaegerszeg, juiius 16. A Zalán máta apadás állott be. Gyilkos felhőszakadás MBhlbacli, julius 16. A borzalmas felhőszakadás egy domboldalra épített ház ablakán át kisodotl egy anyái gyermekével. Mindketten elveszlek az árban. Ferntk\'rjben egy tlmármülielyl az ár összeromboil. Egy házban, melyei hirtelen lepell Nem kap többséget Caillanx javaslata a pénzügyi bizottságban Hetven ponttal esett a francia, negyvennéggyel a belga Irank Ptrls, jnllut 16 A tegnapi minisztertanácson előterjesztett felhatalmazási javaslat kedden vagy szerdán kerül a Ház elé. Azt hiszik, hogy a kormánya a pénzügyi bizottságba^ nem kap többségei a felhatalmazása. Pénzemberek Calllauxnál rtfr/s, julius 16. (Éjszakai rádiójelenlés) Ma a pénzügyminisztériumban fogadták a bankok és devizaüzletek képviselőit, akik őszintén feltárták aggályaikat a kormány pénzügyi javaslataival szemben. A képviselők kijelentették, hogy amennyiben, a javaslat elfogadásra kerül, az értékpiacon az élesen fordult Irányzat végzetes következményekkel járhat. Elengedhetetlennek tailják a bankok képviselői azl, hogy ezekre figyelmeztessék a kormányt. UJ frank-zuhanás és öngyilkosságok Zürich, julius 16. A irancia fiánk további 70 ponttal esett. Amerikai nyomásra a konlremin tovább dolgozik. A belga frank 44 ponttal esett. A lira 20 ponttal hanyatlott. Brllssel, julius 16 Négy hollandi bankár rosszul sikerült frank-spekuláció miatt öngyilkos lett. A kormányzó és fuc egyaé-gespárt a cserkésx-nagy-táborban Budapest, julius 16. A nemzeti nagy cserkésztáborban ma kezdődlek a versenyek. Holnap a cserkészek a Vérmezőre vonulnak, ahol Horthy Miklós diszcsctkész előtt tisztelegnek. Az Egységespált szombaton Almóssy László vezetésével résztvesz a cserkészek vérmezei diszfel-voitulásán. majd meslátofsatjá a cserkésztábort. ZALAI KÖZLÖNV 1926 [iilíus 17 A világháború legújabb mérlege Miről beszélnek az egész városban ? A Central nagy átalakítása — Da nyílnak meg az uj helyisének Nagykanizsa, Julius 16 (=.) Hetek óta valami különös lázas sürgés-forgás voll észlelhető a Cenlrál belsejében. Építettek, furtak-faragtak.festellek, kopácsollak, mintha csak ilt indullak volna meg az állami beruházások munkálalai, hogy sok dolgos kéznek munkát adjanak. A kíváncsiság végre is bevill bennünket először is a kávéházba. Ilt tudluk meg, hogy hatalmas átalakítás készül. A csigalépcsös souterrain élterem hé-llstára került. Nem mintha leépíteni akarnák a Cenlrál üzeméi; ellenkezőleg: még löbb és még ragyogóbb kényelmei biztosítanak a miliőben is szépei, eleganciát, művészi izlésl kedvelő publikumnak. Az történt, hogy a kávéház hálsó részét elválasztottak és átalakították egy csupa pálma, szőnyeg és tükör étterem mi. Az eddigi;étierem is pompás volt Nagykanizsán, ez meg egyenesen a legelőkelőbb világvárosi éttermekre emlékeztet a nyugati Ízlést kifejező linóm dekorációjával, ami a kiváló mestert, Ed. Ettenber-ger müncheni iparművész-tervezőt dicséri. Attenberger művészi neve eddig csak papirosról volt ismeretes városunkban, mig most a Centrálban a valóságban is meg lehet csodálni az 6 nemes ízlésű és magas kultu-ráju művészetét. (0 tervezle a kávéházi helység belső dekorációját is, de az csak a jövő hét közepén készül el.) A másik meglepetés ért bennünket felfedező kőrutunkon, mikor kivezettek az újonnan épült hatalmas, modern konyha és egyéb mellékhelyiségeken át a pergula stilusu uj kerthelyiségbe. Egy kis tündérkert ez, aminek pazar fényét még káprázatosabbá teszi a sokféle szines lámpa, mint megannyi apró szentjánosbogár. Táncparkclt a középen, körűi a fal mellett lülkékre osztott szaletli-sor. Minden fehérre festve, minden diszkrét ízlésről tanúskodik, minden kellemes üdülési és szórakozást, sőt — nyaralást igér azoknak, kik nem kereshetik fel a drága nyaralóhelyekéi. Garai Testvéreket csak dicséret illeti ezért a vállalkozásért, amivel a mai súlyos gazdasági helyzetben nem csak a helyi iparnak adtsk sok munkát, hanem módot nyujlanak városunk uri közönségének, hogy minden kényelemmel ellátott s az uri igényeket minden tekintetben kielégítő helyiségek álljanak rendelkezésükre. Az étterem és kerthelyiség ma nyílik meg. CENTRÁL uj étterme és kerthelyisége ma e»te megnyílik! Polgári áralcl Figyelmes kiszolgálás! Naponta frissen csapolt sör I MENÜRENDSZER! Zónapörkólt. 1 pohár sör, kenyér 8000 korona. Minden este 8 órától, vasár- és ünnepnapokon d. e. 11 órátál, a kcrthelyi- ségben (bejirat a kávéházon, vagy udvaron ál) Vadas Lajos teljes zenekarival hangversenyez. Az nri közönség találkozóhelyei Európában 30 millió halott — Bécs, julius 16 (A Zalai Közlöny bécsi tudósiti-lil) Seeliger ezredes, a volt közös hadügyminisztérium sajtóreferense, a legkiválóbb katonai szakírók egyike, aki az összeomlás után újságíró lelt, igen érdekes mérlegét állítja fel a következőkben a világháború pusztításainak : Harminc millió ember pusztult cl a világháboruban és ez az óriási szám annál fenyegelőbb, meri kizárólag a kaukázusi, vagyis fehér emberfaj háborús halojlainak számát jelenti. Az afrikai és ausztráliai ben-szülöllck haloliainak száma alig öl százalékát képezi az elesettek és cllűnlek hadseregének, amelynek be-láthalallan soraiban a fehér emberiség szinevirága, a legegészségesebb, legszebb, legmunkabiróbb és legtehetségesebb emberpéldányok veszlek el. A világháború alalt kerek négyszázmilliárd dollár értékű vagyontárgy és gazdasági érték ment tönkre. Nagykanizsa, julius 16 I ír \' A földművelésügyi miniszter még I923*n kiadod egy rendeletei, melyben felszólította a törvényhatóságokat és rendezett tanácsú városok polgármesterei!, hogy hat hónapon belül Jelentsék be: van-e úrbéres lerülel a községek kezelésében s ha van, hassanak oda, hogy — ha a szóbanforgó területek nincsenek is a város nevén — azok a volt úrbéres tulajdonosok nevére visszakc-belezlessenek. Nagykanizsa város ezzel a rendeletlel kapcsolatban nem jelenleil semmit, mert a volt úrbéres területek telckkönyvilcg a város közönsége nevén vannak. Mindezideig ezt a kérdést nem bolygatta senki. Most azonban Kis-kanizsáról kiindulólag az úrbéres Nagykanizsa, Jullut 16 A nagykanizsai Ipartestület Láb-belikészitók Szakosztálya rendkívül látogatott taggyűlést tarlóit Pintarics Márton szakosztályi elnök elnöklete alatt az ipartestületi székház tanácstermében. Az elnök mindenelőll beszámolt a győri Dunánluli Lábbeli-készilők Kongresszusáról, amelyen Bencze Sándorral cgyüll a nagykanizsai lábbelikészilő iparosokat képviselték. A nagykanizsai szakosztály mindenben hozzájárult a győri kongresszuson hozol! halározatokhoz. Köveleli a szakosztályi taggyűlés, Amerikában 23.000 milliomos | Hogy fogalmat alkothassunk ma-1 gunknak ennek a számokban alig kifejezhető összegnek a nagyságáról, tudnunk kell azl, hogy abból az Egyesüli Államokban, Angliában, Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Oroszországban minden oll élő család számára kényelmes lakóházai leheteti volna építeni és azl teljesen berendezve minlegy öt hold földdel azok rendelkezésére bocsátani. Ezen kivül még elég pénz julolt volna arra, hogy a világ minden országában minden kétszázezer főnyi lakósu városban ötmillió dollár köllséggel kórházakat és ugyancsak ötmillió költséggel egyetemeket állítsanak fel. Ezek és az orvosi kar fizetésére és teljes ellátására szintén kellő fedezel állt volna rendelkezésre a négyszázmilliárd dollár kamalaiból, mert a tőkéből az utolsó szegig meg lehetett volna vásárolni Franciaországot és Belgiumot. fóldek Ugye erős lendülettel újra megoldást keres. Ennek keresztülvitelével az erdők és legelők, melyek jelenleg a város tulajdonában vannak, nagy részben visszakerülnének a volt úrbéresek kezébe. A városnak természetesen az a Jogi álláspontja, hogy ezek nem úrbéres területek. Ezzel szemben az érdekellek herceg Balthyány-Sirall-mann Fülöp adományozó levelére és egy 1853 ban keit kúriai döntvényre hivatkoznak, mely dokumentumok viszont a területek úrbéri mivolta melleit tanúskodnak. Az érdekellek megfelelő számú aláírásokkal ellátolt két vényt adtak be a városhoz, melyben kérik, hogy ez az ügy már a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlés tárgysorozatában helyei találjon. hogy az ipari kontárság erélyes ellenőrzésével a hatósági közegek bízassanak meg és az iparleslllletek állal megválasztott konlár ellenőrökel lássák el hatósági igazolvánnyal és minden irányú halósági támogatásban részesüljenek. A jogosulatlan iparűzés mialt telt panaszokai nemcsak az elsőfokú, de a felsóbbfoku halóságoknál is soronkivül tárgyalják le es a tárgyalásokra az ipartestületek kiküldötteit is hívják meg. Rendellcssék el az ipari kontár ellen hozóit iléleibeii minden cselben a kontármunka azonnali abbahagyása és az ítéletnek idevonatkozó része fellebbezésre való lekinlet nélkül végrehajlandónak mondassék ki. Az ipari konlár szerszámai leltenérés eselén elkobzandók. Megismétlés cselén fcltéllen elzárással bűnlelendő. A tudva kontárral dolgoztató megrendelő az ipari kontárral azonos büntetőjogi felelősség alá vonandó. Követeli a kongresszus a kisipar érdekeit mélyen sértő hatósági üzemeknek sürgős megszűnlelését. Elhatározta a szakosztályi taggyűlés, hogy amelyik felsőrészkészilő-iparos konlárkodónak felsőrész! készít és kiszolgál, azt az össziparos-ság bojkott alá helyezi. Eddig nyolc cselben érkezett feljelentés a szakosztály elnökségéhez, mely meglesz! lépéseii az elsőfokú iparhatóságnál. A szakosztály ezulán kimondotta csUlakozásál a budapesti Országos Kö2pon!hoz, amil az elnök határozattá emelt. A nagykanizsai vásári lábbeliké-sjilők nehéz helyzetének javítására és érdekeinek halhalós megvédésére elhatározta a laggyülés, hogy egységes tarifái dolgoz ki, amely minden vásárra dolgozó iparosra nézve kötelező. A megállapított árnál alacsonyabban iparos nem árusíthatja készítményét. Végül kimondotta a szakosztály, hog> ezenlul minden hónap első vasárnapjának dílulánján rendszeres taggyűlési fog tartani, amelyen szakkérdések fognak szőnyegre kerülni. Szerb orvostanhallgatók Budapesten Budapest, julius 16. (Éjszakai rádiójeleméi.) Julius végén a belgrádi egyelem orvosi fakultásának 35 ötöd éves orvostanhallgatója tanulmányi kirándulás céljából Budapestre érkezik dr. Joánovics orvoskari dékán vezetésével. Megalakul az egységes balpárt (Éjszakai rddlijelenlés.) Ma délben az ellenzéki párlok vezérei tanácskozásokat larlollak, melyeken az egységes ellenzéki párt megalakulásai határozták el. A tanácskozáson megjelentek többek közöli Fábián Béla, Pakots József, Rassay Károly Hegymegi Kiss Pál, Szakács Andor és Ruppert Rezső. Távolmaradásukat kimentették, egyben bejelentették csatlakozásukat Sándor Pál, Szilágyi Lajos és Kiss Menyhért. Elhatároz-iák, hogy megalakítják a Független Nemzeti Demokrata Pártol, mely magában foglalja az egységes balpártot. Julius 22-én folytatják a tanácskozásokat. Bernben lesz a nemzetiségek kongresszusa Bern, Julius 16. (Éjszakai rádii-jelenlés) A II. NemzeliségiAagygyű-lés előkészítő bízollsága ehatározta, hogy a nagygyűlést augusztus 25— 27-én lartják meg Bernben. Ezen a nagygyűlésen tárgyalás alá kerül a nemzetiségek nyelvkérdése, politikai jogokban való egyenlősége, az egyes kormányok és nemzetiségi csoportok közölt felmerüli viszályok elintézésének kérdése. Volt úrbéres-birtokosok mozgalma A várostól vissza akarják siereinl a volt úrbéres területeket — A kérdést a közgyűlés fogja letárgyalni Nagykanizsai iparosok a kontárság ellen Az Ipartestület lábbellkészitö szakosztályának gyűlése Bojkott alá helyezik, aki kontárokat kiszolgál 1926 julius 17 ZALAI KÖZLÖNY Hévízfürdő idegenforgalma Hévíz, julius 1(3 Hévizfürdőrc a legutóbbi napokban a következő vendégek ürkcj.tck : Halász Magda mag^nzónő Pécs, Csigó Médi magánzónő Pécs, Spin-ncr Károly ny. p. íl. tanácsos Győr, Vass Mária zenetanárnő Biulapcsl, Bory Margit színésznő Budapest, Binelh Sári színésznő Budapest, özv. Siller Jánosné főellenőrné Szeged, Biuer Ágostonné főellenőr neje Budapest, Pollák Aladárné cipőgvá-ros neje Újpest, Kapcsándy Sándor plébáno* Nagygencs, dr. Tóth József kanonok Szombathely, Holc/m-ger Kornél főintéző Sopron, C»er-nátony Irén tanárnő Debrcczcn, Kel-ler Gizella birlokos Bodrog, Machó Ferenc főispáni iilkár Debrcczcn, dr. Kerpcly Kálmán egy. tanár Budapest, Buday Barna tisztviselő Budapest, Zsőry György alispán Miskolc, Markó Istvánné pyáros neje Kecskemét, Lindimaycr Gyula és neje birlokos Budapest, Kolorics Károly igazgató Buda fok, dr. Székely Ádámné orvos özvegye Budapest, Székely Nándor és neje v. főmérnök Nagykanizsa, Dalnia Rezső fogorvos Budapest, dr. Párlos Szilárd főszerkesztő Budapest, dr. Vaszkó Endre ny. min. tanácsos Budapest, Kalli-voda Oyö/gy erdőmérnök Kapuvár, Blasek László erdőmérnök Kapuvár, Kéfer Mugit birlokos Mád, Fanló öiiza tábornok Budapest, dr. Aczél Miklősné ügyvéd neje Kassa, Krátky Józscfné telekkönyvveze.\'ó özvegye Nagykanizsa, Gáspár József járás-bírósági alelnök Zalaegerszeg, Ske-zsin Mária tanítóképző int. tanárnő Győr, Málé Balázs bu\'o^jyáros Gyula, Lingauer Sándor min. tan. Budapest, Bányay István és neje min. tan. Budapest, Kisasszony Gézáné cégvezető Pécs, báró ifj. Ké\'hly Ká-rolyné min. lanácios neje Budapest, Siein Jakab malomíulajdonos Bácsalmás, Lantos 0 ?kár cégvezető Budapest. Csod „A Nép" ellen Budapest, julius 16. A Nép Lapkiadó Részénytársaság ellen ma elrendelték a csődöt. A nagy esőzések nem tettek kárt Nagykanizsán a magán- és közvagyonban Kilakoltatásra sem került sor — A város szélein lerő hidak előtt mosta el a földet az eső, amely számba nem jöhető kárt jelent — A városi miiszaki hivatal nyilatkozata NaRykanlzsa, Jullus 16 Nap-nap uíán tele vannak a lapok olyan jelentésekkel, melyek arró! adnak liiri, hogy az ország egyes részeiben puoziitó felhőszakadások milyen óriási károkat okoznak nemcsak a gazdasági terményekben, hanem az cgye$ városok műszaki berendezésében, különösen pedig a városok víz és villanylclepciben. Tegnapelőtt Debrecen varosára szakadt hatalma* fóíórüg larió felhőszakadás, mely lehetetlenné tette a közlekedést és nagy károkat okozott a városnak. Tegnap Sopron felett vonult végig óriási felhőszakadás, mely a város vízmüveit elöntö te és az ivóvizet megfertőzte, ugy, hogy a polgármesternek rendi leiben kellett figyelmeztetni a lakosságot arra, hogy a vízvezetéki vizet csak fel forralás után használja. Ezekkel kapcsaiban munkatársunk illetékes helyen, a városi műszaki hivatalban érdeklődött, hogy a Nagykanizsa felett is niponta átvonuló felhőszakadásszerű esőzések nem tettek-u kárt a közművekben. Kérdésünkre az alábbi megnyugta\'ó választ kapluk: — Szerencsére, az abnormis eső- zések, melyek pedig nem kímélték Nagykanizsát sem, a közművekben nem tettek kárt. Csupán két ízben, a múltkori nagy felhőszakadás és a minapi nagy eső alkalmával okozott a nagy víztömeg jelentéktelen kis kárt, ami abból állolt, hogy a város szélein az egves csatornákon keresztül vezető Ilid ik előtt a feljáró részen p földet elmosta. De ezeket a számba nem jöhető károkat a kiszállott műszaki emberek vezetése mellett azonnal rendbe hozták. Kilakoltatásra nem került sor egyszer sem. Hivatalos vizsgálatot két ízben is tartottunk, de meggyőződtünk arról, hogy a veszély nem oly nagy, mint azt egyesek hitték és nem rendeltük cl a kiiakollatást. — Világítási zavarok egyetlen egyszer sem voltak. A város egyes részein folyó csatornázási munkálatokban sem telt az cső kárt, csupán azoknak előrehaladását késleltette, mint ahogy általában az építkezéseket nagyon hátra veti. Mi a magunk részéről örömmel vesszük ezt az információt és reméljük, hogy a továbbiak során is megkíméli a természet Nagykanizsa városának köz- és magánvagyonát. Evangélikus egyházmegyei közgyűlés Mesterházy Sándor esperes lelkészségének 40 éves jubileuma Nagykanizsa, jullus 16 A ronugyi evangélikus egyházmegye rendkívül látogatott közgyűlését tartotta meg Nagykanizsán, amit a régi szokásokhoz híven a gyámin\'.ézeti istentisztelet előzött meg. Az istentiszteletei Káldi István inarosberényi lelkész végezte. Az uiána következő gyámintézeii közgyűlésen Horváth Lajos gyékínyesi ieskész elnökölt, aki hosszabban beszámolt a gyámintézet mult évi, i Nagykanizsáról olt láttuk Nóvák Já-j karitatív tevékenységben gazdag mű- I nos v. orsz/.ggyülési képviselő, föld\' ! ködéséről. Az Ülés végén elfoglalt- í birtokost. Pctrtk Dezső DV főfel- ) sígára való tekintettel Horváth Lajos lemondott elnöki tisztéről. Helyére Teker Dénes sandi lelkészt választották meg. Ezt követte az egyházmegyei köz* gyűlés, amelyen a vidéki egyházközségek kiküldöttei, lelkészei és tanítói iészt vetlek. Olt voltak Mesterházy Sándor pálrói lelkész, egyházmegyei esperes és dr. íczés Zsigmond egyházmegyei felügyelő Kaposvárról. ügyelőt, Dénes Jenő állampénztári tanácsost, Eltschlűger Elemért, Ofen-beck Vilmost és számosan. Dr. Iczés megnyitván az ülést, örömének adott kifejezést, hogy a közgyűlés ily ünnepélyes hangu-latu, Mesterházy esperes 40 éves lelkészi jubileuma alkalmából. Balogh István porrogszentkírályi lelkész ezután magasan szárnyaló ünnepi beszédben üdvözölte a jubiláns esperest az egyházmegye nevében, biztosítván a lelkésztestvérek és az egész egyházmegye szeretetét és ragaszkodásáról; bár nem méltó az Ur szolgájához, hogy az embert ünnepeljék, de a nagytudásu lelkész előtt teszi le az elismerés és tisztelet koszorúját. Isten áldását kéri és kívánja a jubilánsra. Majd a tanítók énekkara szívhez szóló egyházi énekeket adoll elő. Mesterházy Sándor meghatott szavakban mondott köszönetet az ünneplésért. Majd megemlékezett arról, hogy az egyházmegye felügyelőjét, Iczés dr.-t Somogyvármegyc tiszti főorvosává választották. Majd áttértek a közgyűlés lárgysoro* zatára. Az évi jelentés, belső egyhlzi ügyek elintézése után az egyházmegyei közgyűlés fél 2 órakor véget ért. Bacher Emilt lakásán őrizetbe vették Bacher 200 milliárdos vagyona teljes fedezet hitelezői kielegitésére Budapest, julius 16 A vádtanács ma hozzájárult Bacher Emil házi őrizetben való tartásához. A végzés megokolásában kifejti, hogy Bachert hajlott korára és igazolt betegségére való tekintettel házi őrizetbe lehet helyezni. A védőknek a házi őrizetben tartás költségeire az ügyészségnél harmincmillió koronát kellett kifizetni és Bachert délután két detektív lakására kisérte és házi őrizetbe vette. Bacher hitelezőit teljesen ki akarja elégíteni és erre kétszázmilliárdnyi vagyona teljes fedezetet nyújt. Az ügyészség különösen ügyel arra, hogy Bacher által érzékenyen érintett Viktória-malom az eljárás következményeit meg ne érezze. A vádhatoságnak egyébként gondja van arra, hogy haladéktalan intézkedések állal a főtárgyalás miciőbb való megtartását lehetővé tegye. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! Maradékok olcsó árban! Kisfaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 17. Az esőről és egyebekről Ha megfordulna az Időjárás... A. is B. találkozik az utcán. A.: Szervusz, ml újság. Iiogy mgy ? Mit szólsz oz időhöz? Ugy e megmondtam tegnap, hogy nem lesz már löbb eső is kezdődik a szép nyár. B.: Kérlek, ne keserítsd meg az életemel, hiszen egy félórával ezelőtt bőrig áztam. A.: Na ne mondd. B.: Hál nézd a ruhámat, csuromvizes. A.: Csakugyan A. ónban vedd tudomásul, hogy utoljára ázlát meg. B.: Semmi kedvem nincs meghalni a kóvelkező órában. A.: Nem ugy ériem. Biztos értesüléseim vannak, hogy az Időjárás megváltozik. B.• Oh, ha igazad tenne. Legalább két hétig lenne jó idő. hogy az anyósomtól megszabaduljak és elkOldhesstm a Balaton valamely háborgó vészes partjára. Ünnepélyek Az esernyőkészitő iparosok szakosztályának junius H ára hirdetett kerti ünnepélyét Medárd és a nagy munkaszezon miatt negyven nappal elhalasztották. A gummlklpenygyári alkalmazottak most vasárnap, 18-án tartják látványos záporral és églháboruvol egybekötött ezidei láncmulatságukat. Megjelenés gummiköpenyben kötelező. felvonuláson esőernyők mellőzése kéretik. Kedvező idó cselén a mulatságot a következő vasárnap tartják meg. A csapadék Ahogy megszoktuk, hogy minden reggel kávét reggelizünk, vagy hogy a kabálol nem vesszük fel fordítva, éppen ugy megszoktuk huzamosabb Idő óla azt, hogy esernyő nélkül nem mozdulunk kl a hátból. Hiába sül a jullust nbp tizennyolc fokos meleggel reggel kilenckor, özén nem hiszünk neki és az esernyőért, ha elfelejtettük magunkhoz venni, visszatérünk a harmadik álcából is. Ki szoktatolt rá erre? Naiv kérdés Az Idő, amely szeszélyes és kiszámíthatatlan, mint egy szépasszony, csak egyben konzekvens, mint a Bismarck állal sokai emlegetett ökör. abban, hogy egy napnak véletlenül sem szabad elmúlni eső nélkül. Morfondtrozás — Elinduljak, ne Induljak cl ? Esni fog, nem fog esni ? Megázom, nem ázom meg ? Kideríti, nem derül kl? Akiknek hasznos az eső \' De ozérl ne lessek kérem szépen azt gondolni, hogy mindenkinek káros ez a sok eső. Dehogy. Rengeteg azoknak a száma, akiknek valóságos Jótétemény ez. íme egy példa: Későn, hajnali háromkor megy hozo o férj. Az asszony várja-várja. Végre megérkezik oz ember, elébe áll: — Hol voltál mór megint ? Hol lumpollál már megint? — kezdődik a családi jelenet. — Már ismét kezded édesem. Hát hol lettem volna ? Beálltam egy kapu alá és vállam, hogy elálljon az eső, — felel szelíden a férj. És erre mit mondhat a feleség ? — Csakugyan, bocsáss meg szivem. erre nem is gondoltam. Viszont iirru sem, hogy éjjel húromkor bajosan lehel bemenekülni kapu alá oz eső elől. Terrasz költöztetés "Borzasztóan banális ezt a bekezdés1 használni, hogy a Jolylonos esőzések következtében stbde kényszerítve ví gyünk rá naponta. Tehát a folytonos esőzések következtében érdekes megfigyelésekre tehet szeri az ember. Nugyon mulalsilgos például oz. hogy a három nagy kávéház külön embereket tarl arra, hog)■ a kl- és bederülő időjáráshoz pasz-szotva a terrorokra, leiraszokról ki és behordják a székeket és asztalokat. Ez így történik: A főnök reggel megáll a kávéház ajtóban és feltekint az égre, élthez képest: — Józsi hordja ki a székekéi és asztalokat 1 Józsi kihordja a szikeket és asztalokat. félórával később a főnök >smél megáll a kávéháza ajtójában és uh-hoz képest: — Józsi talán mégis jó lenne behordani az usztalokal és székeket. Meglörlénik. Tiz perccel később. A főnók kinéz az ezüst tükrös kávéház ablakán és gyorson szól: — Józsi a székeket és osztalokal egy kellő be 1 Igy tesz. Ujabb fé\'óra. A jónök nem Is az égre néz (az mindig borult) hanem a földre, hogy cslipög-e. Ennek eredményeképen: — Józsi, talán van 61 percünk, gyorsan ki a székekkel! És ez igy megy Medárdus ója mindennap. U- Oy. A pénzügyminiszter elutazott Budapestről Budapest, julius 16. Bud János pénzügyminiszter ma délben beható tanácskozási folytatott Hadik János gróffal. Értesülésünk szerint e tárgyalás a magyar-cseh kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban történt. Bud János pénzügyminiszter egyébként holnap szabadságra megy és elutazik Budapestről. Távoliélében Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter fogja helyettesileni a pénzügyminiszteri. A kereskedelemügyi minisztériumban elkészült az épilóipari javaslattervezet. A tervezetei azonban még maga a miniszter sem tette magáévá. NAPI HÍREK A ZALAI KÖZLÖNY kapható kU<J6Mv*UUt>jn. KUfaiudy-utca 15. »fátn. --Dtnri (WH^ óoMnylrutJa. Kossuth UJot-uK*. RUrwh GrAiO <Johlnyirod«. KíisVt-íl Urályná tár. Start liiiVO úohlnyáreóijn.an. Somo*I-«IM. TriffWr FmfK k&ayvl«6 it plAf(MÍ <44(1 t*n Iltvii - UtCít : Kun ott Jiw* 1/wMjíV»« ti • hiakdayTlIrt^a-. — Wllttt > <««•<\'-* ár»-Ml»U U UI(lteU«]^JfiM< H4rt m««UjHf : ttXc.iU Sá»*x .HJrU PíYÍE-J* HiUtonbcríoj ben : Műnk Mlkilntnil. BaUtonkerotturon: BMi. Jcn&iamrk<r«ik>4>lnil ivM\'I io«p«fil B0U4 J-OOjCxJODt K»\'J » S»t>3oc vfj:yoJiuk«fnloHt<i>fti 8*Uto«bocliro» : Sj>j >tU> QiMtittui Iféesri Tisztelettel közlöm, hofjy bérautóm bárhova megrendelhető telefon 167., vagy 329. szám által, ugy vidékre, mint helyben legotcóbban. Kaufmann Imre bírautóváJUlaU Nagykanizsa. Sugár-ut 50. Oarage: Nádor-utca 6. ■ APIREHD . Julius 17. szombat Rótnll katolikus-. Etek liv. l\'rotes-j tini: Etek. Izraelita: Adar hé 6. Nip kel réssel 4 6r» 19 perekor, i nyugszik délután 7 4r» 52 perekor. Mozi. UrOnla: OrOk tűz — Örök híre 1 (Anyám, ujr» élek. !). Ilirsdók. — E16-sdisok este 7 és 0 érakor. — Nyugdíjazás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kertész József nagykanizsai izr. elemi iskolai igazgaló-lanitót lolyó évi fzeplember 1-161 nyugdíjazta és részére a népnevelés terén eltöltött hosszú és eredményes működéséén elismerését és őszinte köszflnrlél nyilvánította. — Az evangélikus lelkész, szabadságon. Horváth Olivér evang. lelkész kél hónapi szabadságának tartamára Kapi püspök Kovács Béla segédlelkészt koldötlc ki helyettesítéséül. — Az önkéntes Tűzoltó Testület közgyűlése. A nagykmizsai Önkéntes Tüzolló Testület 1926 évi julius hó 25-én délulán 3 órakor a városháza nfgylcrmében taitja rendes évi közgyűléséi, melyre a pártoló és működő lagokat tisztelettel meg-hivja a válarztmány. Tárgysorozat: 1. Elnöki és lóparancsnoki Jelentés. 2. Az 1925. évi számadások előterjesztése. 3. Az 1926. évi költségvetés megállapítása. 4. Szolgálali érmek kiosztása 5. Netáni indítványok. — Javult az öngyilkos honvéd-törzsőrmester állapota. Tegnapi számunkban mcgirluk, hogy Sárvári János nagykanizsai honvédlörzsör-mester szülei toronyi lakásán hélfőn mellbelöttc magát és hogy beszSlli-lották a szombathelyi honvédkórházba. Mint értesülünk. Sárvári állapotában javulás állott be és annak dacára, hogy sérülése életveszélyes, remény van rá, hogy éleiben marad. — A szepetneki plébániáról. A Berkovils Józsel halálával megüresedett stepelneki plébániára az illetékes kegyúr bemutató levele alapján a megyéspüspök Czechmeiszler Viktor kcmenesmihályfai esperes-plébánost nevezte ki; a kinevezett esperes-plébános folyó hó 8 án plébániájáról lemondott. A szepetneki plébániai második segédlelkész: állásra Kukorda István ujmisés áldozópapot küldie ki a megyéspüspök. Az uj pléblnos lemondásába püspök elfogadta. — Uj állatorvos Sfljtőrön. Schranz István szcpclki állatorvosi söjtöii állatorvosnak választották meg. — Kinevezés. Schmidl István andráshidai adóügyi jegyzői a zalaegerszegi járás fCszolgabiróságához közigazgatási gyakornokká nevezte ki a főispin. — Sertésbetegségek. Dr. WolJJ Sándor m. kir. városi vczetőlllal-orvos a serlésorbánc és sertéspestis szórványos cseleit állipitollj meg a városban. A Petőfi-utcai legelő helyen való legeltetési cgycnlóre beliltollák. — Elbncsuztatták a bucsuszent-lászlól plébánost. Bucsuszentlászló község érdemes plébánosát, Brucker Celeszlint a rendi elöljáróság tudvalevőleg Felsőscgesdre helyezte ál. Ez alkalomból a község népe meleg ünneplésben lészcsllclle az általános közszeretetben álló papol. Hetven terítékes bankettet adlak tiszteletére, melyen Pados Józsel laniló az iskolaszékek, Schwarcz Dezsó az oltani Irracliták, Bradics Rezső a rokkanlak hclyicsoporl|a nevében búcsúzott a szeretett plébánostól. Imrék Oyula adóügyi jegyző általánosságban megköszönte hosszú működése során kifejteit buzgó munkálkodását. — Módosították a jövedelemadó tételeit. Budapestről jelenük: Módosítja a jövedelemadó lételeit egész január 1-tól kezdődő hatállyal a pénzügyminiszter abban a rendeletében, amelyet tegnap valamennyi pénzügy-igazgatóságnak megküldött. A rendeld 500 000 koronától I millió koronáig táblázatosan felsorolja a jövedelemadó rendes és felemeli adótéleleit. — Jó cserét csinált. Bedecs Kálmán budapesti kcrcskedősegéd csavarogva járta be a Dunánlul városait, köztük Nagykanizsát is. Minthogy sem kebelén kenyere, sem hátán háza nem volt, a Kazinczy-utcá-ban ellojM egy különbejáralu padot és olt rendezte be éjszakai szállásál egészen éjjeli 3 óráig. Ekkor azonban egy rendőr megzavaila ól lakosztályának bitloklásában és előállította a kapitányságra. Egész jó üzletet csinált Bedecs Kálmán, meri itt nyolc napra gondoskcdlak éjjeli és nappali szállásáról. — A László herceg-utca csatornázási munkálatainak árlejtése Mint ismcrcics a város a kőz-kórház gazdasági épületének megépítésével szükségesnek látta a László herceg-utcának csatornázlalásál és ezekre a munkálatokra árlejtést hirdetett. Három ajánlal érkezett be a város müszr-ki hivatalába nagykanizsai cégektói és azoknak felbontása tegnap délelölt történi meg. A három ajánlatot Sartory Oszkár utóda együt-/ tcsen a Kalmár Zoltán céggel 133, 882.504 koronában, a VárosépítőR. T. 140.094.320 koronában és a Welsz Saina cég 140,210 200 koronában telték meg. A beadott ajánlatok felett a városi tanács dönt legközelebb és akkor a munkák megkezdése iránt Is intézkedés történt. — Fehér fecskét láttak Somogyban. A somogymegyci Homok-szentgyorgy községien Darvas Ferenc fáidbirtokos bitiokán fehér fecskét láttak. Ez a madárfaj a legritkább és évtizedek múlnak cl anélkül, hogy mutatkozna, olyan rilka. = Ányos Lucl ma este Nagykanizsán énekel. Egy csúnya ember érkezett az esti gyorssal a fővárosból Nagykanizsára. Amilyen Csúnya, annál gyönyörűbbek a nó\'ái, a legújabbak, aa-iket magával hozolt s amiket először Nagykanizsán log ma, szombaton este énekelni zongora, hcgcdtl ér, gitár kisérellcl. A legnagyobb nevü magyar nólakölló egyetlen estje elé nem kell nagy barangol húzni. Ismerik öt a Kát-piloktól az Adriáig, cs3k Ksniz:á:t nem ismerték eddig. Fzt a nóta-estélyi :t Szarvasban tartja, kelve:\'1 idő esetén a kcrtlielyiségbcn. 1956 lulim 17 ZALAI KÖZLÖNY — Kanizsai leventék nynrat-Utésn. A cserkészek táborozása ii\'.\'tn, , leventék nyaralására is ketlll sor. Nagykanizsáról hélfón délelölt 22 nagykanizsai 13-16 éves levente-il(u inJul a borsodmegyei Gálya-fvrrds-ia nyaralni Kovács Miklós il-jusági oktató vezetés.- alatl. A 22 kanizsai ilju szegény iratos és kc-reskedótanoncok, akiknek egészsigi állapota szükségelteti, hogy erőhöz ís pihenéshez jussanak és szervezetik testük feljavitassék. A leventék „ya\'rallaiás* teljesen ingyenes, amenyi-bt-n a költségekéi az Országos Testnevelési Tanács ledczi. A nyaralás egész augusztus 8-ig tart. Utána egy másik 17—19 ívesekhói állólevculc csoport indul nyaralni. _ A Zala második halottjának holttestéi kifogták. Megittuk, hogy a n.ipokban Németh Antal alsóba-vodi lizehhétéves fiatalember lütdés közben a Zalába fulladt. Akkoriban a szerencsétlen legény holileslét nem birlák megtalálni, mig tegnap a megáradt Zala azandráshidai Felső-tnalomnál kivetette áldozatát. _ Fél kiló a postán küldött levelek suiy*határa. A , Budapesti Közlöny" közli a kereskedelmi miniszter rendeletét, amely a levelekre megállapitott 500 grammos súlyhatárt a díjátalány mellett feladott levelekre is kilerjesztl. A rendelet szerint tehát 500 grammnál nehezebb küldeményt nem lehet levél gyanánt feladni. - Szabadlábra helyezték a somogyi halálos autószerencsétlenség soffőrjét. A vasárnapi halálos-végtl somogyi autószerencsétlenség lolfőrjét, mint megírtuk, tetartózlat-itt és beszállították a kaposvári kir. ügyészség fogházába. Most a vádta ■ iucs, ahová Kovács Miksa felyfo-lyunodással élt a fogvatanas ellen, uabadlábra helyezte azzal az indokolással, hogy a kiszabandó büntetés csekélysége nem teszi szükségessé a fogvatatlásl. — Felvétel a pécsi egyetemi eolléglumokban és menzára. A pécsi m. kir. Erzsébet tudományegyetemmel kapcsolatban két állami collégium működik. A Nagy Lajos collégium férfihallgalók szántára 180 ággyal, az Erzsébet-collégium nö tullgatók részére 80 ággyal. A col-légittmokban intenzív szellemi mun-tata tágas kert és tanulószobák al-lanak a bennlakók rendelkezésére. Matracot és ágytakarói a collégium ad, ágyneműt a bennlakók hoznak magukkal. Az Erzsébel-collégium-ban lakás, fűtés és világítás, rezsó és lurdőszoba használatért 150.000 K havonta, a Nagy Lajos-collégium-bau 100.000 K lizelendó. Az inter-nálusokkal kapcsolatos egyetemi menzán ebéd és vacsora 12.500 K, reggelivel együtt 15.000 korona. A felvételi kétvények a Collégiumok és Menza Igazgató Tanácsához, l\'écs, Kikóczi-Ut 50. szám alá címezve augusztus 15-ig küldendők be. l\'écs, 1926. julius 1-én. Dr. Pékár Mihály \'gy. ny. r. tanár, a Collégiumok és Menza Igazgató Tanácsának Elnöke. \'= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. URÁNIA Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A Metro-Goldwyn filmgyár újdonsága! REX INGRAM mesterműve! ÖRÖK TÜZ—ÖRÖK HARC...! (Anyám, újra élek — !) ügy becsületes fiu története 8 felvonásban. Főszereplők: Allce Terry ís Jack Mullial. HÍRADÓK! VILÁG Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Cowboy szenzációi TIGER THOMPSON vakmerő kalandok az őserdőben 6 felvonásban. Főszereplő: HARRY CAREY. Mindenkit lenyűgöz ez .1 páratlanul mozgalmi és különös kalandokban bővelkedő film. — Négyezer éves krematóri-umot találtak. Debreczcnből jelentik: A magyar Csanádi hídnál -1000 éves hilotiegelő helyet fedezlek fel. Az olt talált agyag edényben bronz ékszerek és égetett csontok voltak. Ezen leletből megállapítható, hogy az olilakók nem temették földbe ha-lottaikal, hanem elégelték. Ebben az Irányban az ásalásokat tovább folytatják. — Kétszázhúsz millióba kerül egy nyilvános Illemhely felállítása. Több egyéb nagyfontosságú kérdés mellett régi megoldásra váró problémája Nagykanizsa városának a nyilvános illemhelyek felállításának kérdése, mely évek óta felszínen van és megvalósításra vár. Legutóbb a képviselőtestületi ülésen vetették fel ismét ezt a kérdési. — A Budapesten nemrégiben megtartott Nemzetközi Köztisztasági Kongresz-szuson a nagykanizsai városi műszaki hivataltól résztvellek az illemhelyek ügyében is tájékozódó lépésiket tettek, melyeknek eredményeképen sikerüli megtudni, hogy Nagykanizsán a lakosság számarányának meglele-lően csak egy nyilvános illemhelyei kell felállítani, amely a csatornába és vízvezetékbe való bekapcsolás nélkül kélszáz-kétszázhusz millióba kerül. A felügyelet évi ujabb harminc negyven milliós kiadási jelent. Ha Hévízre jön, ajindékii! Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvlárát olvassa. ■ A felhőszakadás elmosta a vasúti töltést. A tegnapi óriási felhőszakadások Somogyban is nagy károkat okoztak. A dombovár—gyé-kényesi vasuli vonalat megrongálta ugy, hogy a budapest—római gyorsvonat öt és hat órás késéssel futott be Kaposvárra. IdSjárás A nagykanizsai meteorologlal meg. tlizyeló Jelentése: Pénteken a hómirstk la Reggel 7 ónkor +20, délután 2 érikor +262, este 9 órakor +-l»"8. HlhDztt: ligés/. nap kevésbbé borult SMrdsy: Északnyugati szil, délután 2 órakot cső égiháboruv.l 3 óra 15 percig. • A Meteorológiai Intózet jelentére szerint zivataros hajlani, azután északnyugati szelekkel átmenetileg hűvösebb és jobbára esős idö várhaté. RÁDIÓJWÜSOR Julius 17 (szombat) Budapest (560) D. e. 9.30, 12 és d. u. 3: Hírek, közgazdaság. 5: Az Operaház kamarazene Tungvcrse.nye 6.10: Berlin mai életvilágáról. 6.30: Kchlcr Tibor, a Magyar Úszószövetség alelnökének kiolvasása. 7: A margitszigeti Szimfónikus Zenekar hangversenye. 1015: Cigányzene Mécs <531 és 582.5 D. u. 4.15: Hangverseny. 0.30: Költól Ml. 8: Az orlow operett 3 telv. Hamburg (392.5) D. u.4: Hangverseny 5: Tánczene. 8: Szimfónikus hangverseny 10: Tánczene. Boroszló (418) D. u. 4.30: Hangverseny 8./5: Víg est. München (485) D. u. 4.30: Quartett. 7 . Liszt l-crcnc dalok. 8: Hangverseny és szavató-cst. 10.20: Tánczene. Róma (425) ü. u.5: Hirek,\'tőzsde, jazz bánd. 9 10: Hangverseny. SPORTÉLET Meghívó A Nagykanizsai Torna Egylet folyó évi julius hó 25 ikén délelőtt fél 11 órakor a polgári iskolai tornateremben tartja 60. évi rendes tisztulná közgyűlését, ntelyie az cgy-letl lagokat lisztclcttel megbiv|uk. Ha a közgyűlés határozatképtelenség miatt nem volna megtarthaló. ugyanazon n3pon és helyre déli 12 órára ezennel ujrbb közgyűlési hivunk össze, amely az alapszabályok érielmében határozatképes lesz, tekintet nélkül arra, hogy hány tag jelenik meg. Dr. Krátky István sk. tlgyv. elnók. Dr. Pollyondy Jtzsef sk. titkár. Tárgysorozat az alapszabályokban megállapító:!. Indítványok a közgyűlés kezdetére a titkárnak adandók át írásban. Szavazali Joguk csak azon tagoknak van, kik 18. évüket betöltötték és nincs tagdíjhátralékuk. A tagdíjhátralékok a közgyűlés kezdetéig a pénztárosnál kiegyenlíthetők. A Nagykanizsai Kerékpár Egylet felhívja a tagjait, hogy szombaton este 7 órakor és vasárnap délelőtt 10 órakor a Zrínyi pályán kerékpárosán gyülekezzenek. Nagykanizsán döl cl n kerületi athlétlkal bajnokság. A MASz. az 19/6. évi kerületi alhlelikai versenyek ntegiendezéíével a Zrínyi Torna Egyletet bízta meg. Ugy »z Ifjúsági, mint a széntor bajnokságokra rekord nevezés érkezett be. A nagy érdeklődés és az a körülmény, hogy a versenyen a kerület minden számottevő athlétája indul, sejteni engedi, hogy szép versengésben és pompás küzdelmekben gyönyörködhetünk. • A verseny 24 és 25-én délután 3 órai kezdettel kerül lebonyolításra. A Zrínyi TE athlétlkal osztályának vezetője felkéri a ba|noki versenyre benevezett athlétákal, hogy vasárnap, lolyó hó 18-án délulán 3 órakor Sssztrénlngre a sporttelepen teljes számban Jelenjenek meg. Héviz-fUrdöt látogatók keressék fe HÉVIZSZEHTAMDRÁSOH Lakits Testvérek 30 év óta fennálló jóhirnevU VENDÉGLŐJÉT. Ic.zl magyar konyha. Polglil árak mellett elsőrendűen étkezhetik. Kitllné balalon- irr-^in aténk S a* nyi8rl Idény alatt L»k..o. Fljri. cigányp, t*ü,««..- Kiváló tisztelettel Lakit* Testvérek. TÖRVÉNYSZÉK Aki éhségében inget lopott Czapáry István tólszerdahelyi lakós esetét már megirluk. Ollhonról elmen! munkát keresni a falvakra. Amikor Nagykanizsa felé igyekczell, Kiskanizsán - ahogy ő mond|a — annyira megéhezel!, Uogy beakart lérni V.-jda Lásilóné házába kemc-rit kérni. V jdíné lakása azonban zárva volt. Czapáry nem sokat gondolkodott. mint a gyors cselekvés embere, hamar behatolt a lakásba és a szekrényt (eltörve onnét három zefír inget és egy órát ellopott. Az Így megszerzett árut olt nem messze a betörés szinhelyéről áruba bocsáj-totla, ahol a rendőr lelulelle és az ügyészségnek átadn. Székács Pál törvényszéki tanácselnök tegnap tárgyalta ezt az ügyet és a tanuk kihallgatása után Czapáry Istvánt midössze hat heti fogházra ítélte. Az Ítélet Jogerős. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 17. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szombaton 7 ís 9. vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor R<;x Ingram mestermüve!. Örök tüz — Örök harc" (Anyám, újra élek...!). Egy bcc^O-lcfes fiu tölléne\'c 8 felvonásban. F6-s. creplök: Terry és /űc* Múlhat, Világ. Csak va«ámap 3, 5, 7 és 9 órakor „ Tiger Tompson", vakmerő kalandok az őserdőben 6 felvonásban. Főszereplő Harry Carey. A hévizl Park mozgószlnház műsora szombaton: Aki pofonokat kapja, dráma 7 felvonáíbin, kflv«.-ti Busier és a repülő ház, burleszk 2 felvonásban. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsdén az Irányzat barátságos volt. A bécsi arbi\'rázs néhány értékben ismét vásárlóként lépett fel aminek kovetkertében Ma-gyr.r tlit£l, Áltamvafu\'. Rima érlek el 1—2° ...ox áinyeieséiíet. A kulisz-piac szilárdsága kedvező befolyást gyakorolt a helvi ériékekre, am-tick ko/itt Keieskcdcimi Bank, Cukor, MFTR rs Trust értek el en litésrc méltó áremelkedést. A spekuláció már legnap rzalizált és ezáltal a mai napon inkánb fcJezési vásárlások történtek, amelyek szintén barátságossá tették a; tranyzatrd. A forR-t-tr m csak az említett értél ckbcn volt éénkebb. _ Zlrlchl zárlat Mrta 1230-C0. London 15II-5,"* N»w«rv Bte-\'/s, Brillel 1145 00 "Mancs I731-0 MoDsn* 07 5) n.rli. \'52 90. <VUn 13 00, H..H.J72SO Prff. 1530 00 H.d»t>.>\' >2*27, VMÓÍSOO I akaiait 33950. fi.llii\' S«l205. á budapesti Tózsde dérixa-jegyzése APRÓHIRDETÉSEK Ai apróhüdeiéi dija 10 uólg 5000 kor. A dninó ( minden vMtagfbb betUból álló uá kit szónak námiiUtik. Minden lovAl\'W oá dija 500 K. A blrdetóal dlj eló™ liitetcndA a lo^/dmUdóhozxászinitislval Vtlllák D » ¥ Isák t-«n.->«l JiCÜ-7100 AnitKdiK U4Í0U7/0 IOMI M7IW MI (0 W|»M <ui im 0»*k kor. Ut4\'7MtT2"l B«Va IIMI l\'f41 Uiaát I1UIJW lÜlXMl Hl Ml Uc(U« mit-iwt Btiö.l IWÍ tUl fnaate r«. roi-im mii IM/| tt<Ai»t ff OilSo luurni Ul ur ut La*Á9* H}|»4illt4 Lm H3 1,11 MteM i«K-:i.y: \'IMIIM MZAJ IUII 17041 HiM Wl »7» Cluk.MUU. IXM-iUJO Titgx 2ÍIWÍ1U0U Dáa kw. II9IVIM7* 1 »(H1« *•! 119 tr, IMM i-sn (KMkkolA III>0 :ili? ta. HÜH44S Vinó\' Kvnrt« kw. huh un mum tutxmu \' Elegáns fin-im ebédlő, »zép nagy f«H-aszútok, bőrdiviny. konyfu és mis latorok, juunyoian eladók Kinlxjy-ulca 2. JRyy jóházból való Hu v«- és Itlszeillx-liio tanulónak teljes ellátással íelvéte-< jTelekl-ul^ 3.__2359 \' Cséplfibonzln 7000 kor., petróleum, répolajok legolcsóbb árban kartellcn kivül illitfidóan kapható Szántó Vilmos éi Tárul Jüjykanlzw. Deák léi 2. 2246 Pctwll utca H. számú magánháx elfoglalható lakásul eladó. Egy QxIothelyUcy Inkóoaal és mclíéMielyiséggíl együtt aug. hó 15-n: kiadó Teleki ül 3. 2358 Kiadó a Hajó vendfglő udvarában rsy mülitlyhelyiség. \'330 Asztuloainn* fcKctcük DÜUsz Ferenc md\'nók aszUIosuze.\' ébco. 23-VI Gabonaraktárnak és műhelynek alkalmas helyisén kiadó és A*o«in..l clfogld-ható Magvai-utca 30. Itóvebbel Slmon-télc vendéglő Kbkaniz>a. Tciclon 102. _22*2 Kitunó karban levő obétflfibercnde- xóu, ctószob.iszeWén,. tKyéb bázl M-jzcrrKsl cikkekkel egjutt eladó. Bővebbet 1 kiadóhivatalban. 2235 OMna-Száva-Adria Vasúttársaság utiM (Déli Vasút) MENETRENDJE Ipjjg. évi május hó 15-tai a Nagykanizsái* éikíző és induló személyszállító v. nalokrót. Budapest—Nagykanizsai viszonylatban__ reme t Szem. v. 2 tíyv. 3 Szem. v 4- Oyv. 5, Szem. v. Budapestről Indul " ti-30~ 900\') 13-2H 17 30-1 2I-3V) Nagykanizsára érkezik Í3-55~ 1320 l»SS 21-50 400 Nagykanizsáról Indul i í A vonat ?I neme ; i? Szem. v\' in:.\') . Qyy. 7 U>1 .1- Szem. v. »tn Oyv. 1445\') 5) Szem v. 1.11)0 Budapestre érkezik t?45*\'" 1100 1640 ti 10 Surdl IrSrjcgvzóSég. 1103/1926. kzi;. sz. Hirdetmény. A surdi lelkest\'irlrikosság a tulij-dot\'ál képező korcsmát a hozzátar-InzA ketttel és ntdlék-épU letekkel együit f. évi augusztus hó 22 én d. u. 3 órakor nyilvános árverésen bérbe adja Sutdon. a helyszínén. Árverési feltételek Smdon a lelkes-gazdánál, vagv a körjegyzői hiva-latban bctfkinthelök. Surd, 192(1 ju\'ius hó 14-én. Dezső Imre Döme János a. |.giző. teljes elnök. A nagyknnlzsal ktr. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 1) Gyorsvonattal egy t—It. oszt. és egy 111. oszt kdzvctkn kocnl lluda[Kst Wien S. 11, egy II—Itt. oszt. közvetlen ktKsi Budapest—Zalaegerszeg, egy étkezd kocsi Budapest üyör és Vlt.ai-lél IX4-ig egy I II-III. osrl. közvetlen kooi llutlapevt Villaeli. 2i Gyorsvonattal egy III. oszl. és egy It—III. oszt. közvetlen koesi Budapest -Susak, cizy l—II. osrt. és egv III. osn korvetlcn koc*i Budapest—Pitimé, egy étkezfi- . kr^sl Budapest—Nagykanizsa, cgv hatökoc4 Budapest—Venerla, egy I II. oszt. közvetlen I IfKsi Budapest—Vcatlmlglla t frtcile—Venezia—Qenovin át) és egy I- II - III. osrt. a-eellrn kocsi Budapest — Ki\'nna. m 1 Személyvonattal egy\'l-tl. oszl. ís ezv III. oszt. Vörectlen kocsi Bu-tapest--Bar^s es egy II—Itt. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Zalaegerszeg. Nagykanizsa-Itatalonszent gvörgyröt ind. Balatonszentgyörgyi viszonylatban Nagykőül- 1 IUI.it,niszent-sáról indul ievórgvre érk Nagy kant* /.sAra érkezik 725 Vegyes 5 i5 7 25 1 Ve gyes Nagykaniisa—Szombathely- Wien S. fi. zsAröl i >8-10 1 CVÓrgvre l\'J-57 M\'ieoMI Szombat-Nagy«» wtenoor h.t.^Ai ..... indul 1 Szem. v. 2 Gyv. 3 Szem. v. 4 Szefn. y.j 900\') WVt ltilM) heljTól indul \'ísr 12-15 15-10 21-26 zaára érkezik ~650" Wfl I8CW 23-.V, visronylnlban Nagykant- Sz«nilut-< wienl)e .-.zcm Szetn. Gyv. Szem. v. zsáröl indul 4-u>\'-) 8-55 14-111\') 17-35 helyre ■ ... írkerii ■Hú : li-55 PI!P ! — tti-otl " 19*20 2030 \') Gyorsvonatokkal ecy 1—II. oszl, ér euy III. oszt. közvetlen kicsi Budapest— Wien S. B.. egv II—Ilt. közvetlen kocsi Osijek—Wien S. B.. egy l- II. oszt. közvetlen koesl Zagretr—Wien, egy étkezAkocsi Budapest—Gvér, egy l|.|il. r^zt. közveltcn k«si Budapest—Zalaegerszeg. !j Szemilyvonalökkal egy It—111. oszl. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Barcs—f\\k<t vl-zonylalban t.MtM. tfrao-irtto I (i:i<i >u» ■ saz Termés jrtóude Baaa daaav. 79 kg o. 422 500-125., 00, J7 IIKÜ 427.500 —430Ouy Ja «»-, a 43C.00Í—432.500, o«;(o dunintult ta p»l-vldékl 76 kg.^>l 4150J0—41 .500, 77 ís-oi 420.000—422 5:VJ, )ti .^.422500 425.000 7H kg-ot 425.0J0—427 500, .,\'St 260 00a— "625é0, i.karnatiyai^a 130 u .0--240.0X), iörárpa 280.000-325 000, u 300 Ou MS\'01. tcagut 255C00 257.5U), npci 550^)00—56?!oCO. kolu 180.000 - 195.M0, ■ orpa 165 000- 170 0 0. Sertélváaár PalQ.rtSl 1318, .t lybd m.dstlan.1 *\'•■■. .■i.d 600tíiö. Elsörenda 16.750—17.000. sas-len 155\'0 16000 *acrtc» koaép 15.0vt) 15500, könnja 13S\'O—14.0*). cfsöicoal Cit, 15 000—I5.2S0, masooimdU 14.000 15X100. ineot ssteO 17.000—19 030. aa.W.a KgjOln 19500 .00X1 uti 23500 - 24000, Uniuott bu. IS IC0— 20.000. .iilonau lei Síri*. 180-Xl 1900 Az Irányzat csendes. Kiadja: Zrinyi Syomdaljar és Kónyv-kereskedés RT, Nagykanizsa Szem. v. Gyv. Szem. v. Szem. v. Pécsről Indul 930*) 12-35 1821\',:) Itarrsröl "«\'»\' Írfeíík "T-ETT \'fíí 11-45 I 13-40 1515 I 17-20 21-00 2310 I Srciu. v i 1 Szem. v. 3 Oyv. Veg>-.v. NativkanT /siröt indul Itaresra érkezik 1010 1215 14-350) 16-17 15-2H 21-40 Pécsre érkezik \' bT3ft"" 14-50 18-25 «) Gyorsvonatokkal egy It—Itl. oszt. közvetlen kocsi Ősiek—Wieo, egv I—II. oszt. közvetlen kocsi Zagreb-Wien S. B. r) Személyvonatokkal egy t—II. oszt. közvetlen kocsi és egy Itt. oszl. közvetlen kocsi Nagykanizsa—Pécs. Nogykanizsu—Gyt\'ki\'nyesi viszonylatban Gyékényesről indul Nagykanizsáról Gyékényesre indul érkezik Xagykan! rsára érkezik I Gyv. 550>) 6-30 I 1 Oyv. 22-I0-) 225U S) Oyoravona\'okkal egv I—II. oszt. H egv III os,t. közvetlen koesi Budapest— l iurnc, egy l-ll. oszt és egy Ilt. oszL közvetlen kocsi Budapest— Suaak. __Nagykanizsa—Cakovecl (Cstiklornya) viszonylatban 2090tk. 926. szám, árverési hirdetmény-kivonat. Horváth Teréz t|. Kocsis Islvánné orosz-tonvt likos vézrehajlatdnak Horváti] János lehérlrtl lakos véflrchaltAst izenvedé ellen Indított végreliajlasi ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1059 K OS i. tőkekövetelés és lárulíkal behajtása végett a nngvkanlzsnt kir. járásbltösig területen tevő Orosztony és Kercc-eny községekbm tekvó s m orosztonyi 118. szt|kvben 210. Iir.z a. Iclvctl Vasturkó dűlőben levő szótőnek Icntncvczett végrehiltist szenvedőt B*. \'I sorst szerint iltftő 1 tr részit* 2,000000 kor.. u. oltani 1013. sztfkvben 1565. hrsz. a. (elvett szántó nj Osztag gyótal dűlőben Ingatlannak B 4. ós 7. sorsz. szerint ugyanannak nevén álló -\'ii réJiére a,000.000 K. u. o. ItW. sztjkvben 5. hraz. a. togtalt liáz I. sz. a. udvar I* kert Ingatlannak B 7. és to. sotsz, szeiinl ugyanannak nevén álló >.» részére 3,00(1.000 kor.. u. o 1008. sztjkvben 2tla. Iirsr a. fog-talt sróló a .Vaslurkó ,Intőbe" Ingatlannak It 14. sotsz. szerint ugyanannak nevín álló «> tészerc ;».oco.or» kor.. ti. o, lerfl. s/tikyhcn A I. sorsz a l\'g-lalt \' i;*cd arányú köroi bittokuak fl 4. és 7. sorsz. szerint ugyanannak nevén átló részére 600 000 kor. és a kerccsenyi 35. sztjkvben 790. hrsz. a. Iclvctl szóló éí pince a Törökcsapáson dűlőben ingatlannak B 8 ós 11. sorsz. szc-tiul ugyanannak nevén álló 1 3 részére n.WOOOO kor. I eesírtíkben. A telekkönyvi halóság az árverésnek megtartására az oroszlonyt rngallanokr.1 Orosztonv községházánál 1926. évi szeptember \'hő 24. napjának délelőtt 10 órójút. a kcrecscnvt ingatlanra Kereesenv községházánál ugyannzonnnp délutáni 2 órújit tozi ki. Az írverés alá kerülő ingatlanok a kikiál-tirl ár kélharmadinll alacsonyabb áron nem adhatók el. Az. árstrelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár to\'isát kész-péoabe.1 vagy az I8S1: LX. t.-c. 42. S-áhan mcgltatárryzoU áitolyammal számított óva-dékképcs értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállitoll letéti elismervényt a kikütilöttnek átadni és ar árverési feltételeket aliirnt (1881: LX. l.-c. 117. ISO, IJ0.SS.; 1908: XL. t.-c 21. § I. Ar. ?ki az ingatlanért a kikiáltási árnál niaga-abb igérelet tett, ha többet igérm senki ,.em akar, köteles nyomttán a klk\'ái-tási ár százaléka szerint megállapitolt ba-natpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (t\'JW: Xl.l. 25.11 Nagykanizsa, 1ÍÍ26. évi Június hó 10. napján, A kiadmány hiteléül: Horváth s. I:. Mlkó s. k. ktr ibtrS. \' írsaitSlIuL Gyv. Végy. v. Szem.v*) Gyv.") Szent. v. Csáktornyáról Indul 44S>)" 7-20 11-10 1232\'T 18-21 Nagy kani zsára írkezik rt 20 P40 I3<a) 1105 2015 1 I\' Szem. v 2 Gyv. 3 Vcgy.v. s Gyv. jNagykanízsáről Csáktornyára indul érkezik 51)8") 13-45\'") I7«l 72-30 7-I5-I5-28 20-26 OtO •) Csak VI 26-ig bezárólag közlekedik. ") Csak VI,27-tól kezdve közlekedik. 1 Vonatokkal egy l-tl-ltl. oszl. kózv. kocsi Budapest -Fiume, egy hálókocsi Budapest—Venezia, egy I II oszt. kóz.yellen k.íst liudap.-a Ventiiublia <m jS venezb, (.LCriova), egv I—II—Hl. „srt, kö/v k,H-si Budapest Kóma kocsi \'a*-*** bezárólag IX.5-Í,. egy I „ „, Nyomatott a Ztinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • BX\'2-e» fényképérzőgép (kihiiralos) lémalapon; kazettával, állvánnyal, ti lakkal, vorosMmpával, májoló-kcteltei »lb. komplett folojcorolvo klIcncizJzezer koro.-iiéit éi egyéb elsőrendű gép l» 15 j.000 K-is havi réu-IctlizéUsie kaptutó Fried és Nádornál Hud-ipfsl. IV., Pctóll Sándor u. 3. (lil*ó Mudvar.) - Telefon: T. 116-50 Kérje inyycii \'i \'./Adiu képes áije^yzékltnkfl. J9-9 Oleubtxx Károly}. 60. évfolyam, 159. szám Nagykanizsa, <92« Jullus 18. vasárnap Ar. 2000 ktPtM POLITIKAI NAPILAP iaAaUUtt » UMbinlM lUlu laulUll íikJUáúitarálil; Jü»íal*!j•«. B. I:clelós szerkesztő: Barbarits Lajos umlii Wrf": H^luiu 7*. UÍM UMoUu ára <« íwt 30.000 kwwu Másfél billió; Ennyi pénz fog szerte áram-lani az ország életének vérkeringésében. Ez az a hatalmas összeg, amelyet a kormány beruházások céljaira állapított meg. Ez a horribilis összeg rövidesen bele kerül az ipar és kereskedelem szomjúhozó csatornáiba. Ennél nagyobb fontosságú lépés a magyar belpolitikában már rég nem történt. A kormány, miután elvégezte az államháztartás pénzügyeinek szanálását, miután hidegvérrel Itirte mindazokat a kritikákat, amelyekben munkájával kapcsolatban része volt. kivárva a megfelelő idő pontot, a legparancsolóbb pillanatban energikus elhatározással fog hozzá, iiogy megvalósítsa a közeljövő leghatalmasabb és legsürgősebb tervét: a magángazdaság talpraállitását. Bizonyára nem fogja senki rossz neven venni, ha ebből az alkalomból emlékeztelünk azokra az időkre, amelyek a forradalom és kommün rettcneles átkát kö vélték. Magyarország mai konszolidációja össze sem hasonlítható azzal a szomoiu jogi és gazdasági zűrzavarral, amelyben még csak pár esztendővel ezelőtt is vergődtünk s nem hisz-szük, hogy bárki Is ellentmondana. amikor kijelentjük, hogy ennek a hatalmas munkának az oroszlánrésze Bethlen miniszter elnököt Illeti. Párt és egyéni szempontokon végre egyszer túltéve magunkat Ismerjük el, hogy ez az ember hatalmasan és derekasan dolgozott hazájáért. A vélemények szabadságát tisztelve, megengedjük, hogy nem mindenki ért egyet Bethlen politikájának minden részletével, de annyi bizonyos, hogy a jóindulatú, elfogulatlan bírálat nem tagadhatja le azokat a bokros érdemeket, amelyeket az ország szolgálása körül szerzett. Talán nem hiu remény Magyarország lassú regenerálódásáról szólnunk, talán a sors változó kedvű szellemei nem fordítják ellenünk rossz kedvüket, ha annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy lassú léptekkel megíndullunk Csonkanugyaror- szág szük határai közölt egy uj provizórikus nemzeti lét felé. A nagy cél: az Integer Magyarország természetesen szüntelenül ott lebeg lelki szemeink előtt, de ennek nem szabad annyit jelenteni, hogy álmodozások lan-,kadtságában elmulasszuk elvégezni a jelen kötelességeit s ne tegyük meg mindazt, amit a pillanat szükségszerüleg parancsol. Magyarország él és magához tér! Megbukott a francia kormány A kamara leszavazta a Briand-kabinetet Párls, Jatim 17 (Éjszakai rádiójelenlés) A BriamJ—Caillaux kabind megbukott. A kamara kimondta 288 szavazatlat 243 szavául ellenében, hogy a felhatalmazási törvényjavaslat részletes vitájára nem tér át. A belgrádi pályaudvar viz alatt Katasztrófálls árvíz a megszállott területen — Óriási területek állanak vlz alatt — Elöntött bácskai községek Zombornál a helyzet kétségbeejtő Budapest, jullus 17 A szerbek állal megállott területen levő gátszakadás folytán a Duna árja löbb ezer holdnyi területet ontott el. Ujvidíkel szintén elön\'éssel fenyegeti az ár. A szerb kormány az árvízkárosultak Javára csökkenti az általános javadalmazásokat. A csökkentés a miniszteri fizetések 30\'r a, a képviselőké 20V«-a, a tisztviselők drágasigi jfőtlékánák 5—12 százaléka lenne. Az árvíz állal okozott károkai kétmilliárd dinárra becsülik. A Duna áttörte a védőtöltést Újvidék, julius 17. (Éjszakai rádió-jelentés) A Duna rohamos áradása a városi védő körtöltést hajnalra 40 méter szélességben áttörte. Pénteken reggel a város melletti úgynevezett nagyrétnek egyharmad része került viz alá, minlegy 600 hold, melyen a már learatott és lábon álló gabona teleti 1 méler magas viz hömpölyög. Délután 5 érakor az ár elonlötl már 1000 holdnyi területei. Negyven lakóház romba dóit. Katonaság a mentési munkálatoknál Zombor, julius 17. (Éjszakai rádió-jelentés) Az ár állal elöntött lerüleltn a lakosság részére a mentési munkálatokra nigyszámu katonaságot és csónakot bocsátottak rendelkezésre. Zombornál ctósen dolgoznak az átszakított kórgál kiszélesítésén, hogy a betóduló viz további pusztítását megakadályozzák. Ötvenezer Itrilil van üjra viz alalt. Halvan ember elpusztult Cettinje, julius 17 (Éjszakai rádió-jelentés) Pénteken Rugovszka-Klisura vidéke viz alá kerüli. Az árvizkatatz-trófának 60 áldozata van. Eddig csak 28 holttestei talállak meg. A többit keresik. Egy méternyi magas ár Zombor, julius 17. (Éjszakai rádiójelentés) Az árvízkatasztrófa pénteken bekövetkezel\'. A Duna Apumnál 7 kilométer s/élességben átszakította a védőgátakat. Húszezer holdnyi területen 1 méter rnngas viz áll, de lehetséges, hogy a három méteres vízállást is eléri az ár. Beszüntetett vasúti forgalom Szabadka, julius 17. (Éjszakai rádiójelentés) A szabadkai vasuligazgatóság közii, hogy Zombor és Dálya között a vasuli forgalmat beszüntették. A Romániából jövő Simplon-express is átszállással közlekedik. Gombosnál is áttört a Duna Újvidék, julius 17. (Éjszakai rádiójelentés) A Duna 2 órakor délután Gombosnál a második védőgátat is áltörtc. Negyvennyolcezer hold kerüli viz alá. Vajszicska, Bogyán, Bács-újlak, Dunabökény és Parragh községek viz alatl vannak. Nagy aggodalom Belgrádban Belgrád, julius 17. (Éjszakai rádió-jelentés) Az apalini árvizkalaszlrólá-val kapcsolatban ujabb jilenlés nem érkezett he a belügyminisztériumba. Zombornál e helyzet módfelett két- ségbeejtő. Különösen a Duna harmadik árhulláma elé néznek nagy rettegéssel. Belgrádnál a Duna és a Száva gyors emelkedése ad aggodalomra okol. Eddig már a belgrádi alsó teherpályaudvar egy része viz alatt áll, úgyszintén a gabona és áruraktárak. Ha az ár még 3-1 centiméterrel nó, a vasúti állomás Is vlz alá kerül. Pusztít az árvíz Belgrád, julius 17. (Éjszakai rádió-jelentés) Uzarevácz, Vojkovics és Mladnó között az ár elmosta a vasúti töltést és több hidat magával ragadott. Belgrád, julius 17. (Éjszaka! rádiójelenlés) Prieponiőból jelentik, hogy a Secsa folyó kiáradt és egész környékét elöntötte. Az egész termés odaveszett. Miniszterek a katasztrófa színhelyén Belgrád, julius 14. (Éjszakai rádló-jelentés) Nincsics külügyminiszter, a loldmivelésügyi-, közlekedésügyi-, hadügyminiszterek, az apalini árviz-kalaszlófa színhelyére utazlak, hogy személyesen vezessék a mentési munkálatokat. Uzanovics miniszterelnök kijelentene, hogy a helyzet rendkívül súlyos és végzetes lehel. W^r.i ■ W \' ^V * I »\' » * Huszonkilenc millió aranykorona a közoktatásügyi tárca beruházásaira Budapest, julius 17 gróf Klebels-berg KunA vallás és közoktatásügyi miniszter ma délulán részletesen is-merlellc a sajtó képviselői cIOII a vallás és közoktatásügyi tárca beruházásai! és egyben rámutatott azokra a szempontokra, amelyek az egyes tételek sürgősségéi indokolják. A beruházások a népoktatás, magas kultura és a népegészség cél jait szo-gálnák, mely összegek együttvéve 29 milló aranykoronái tesznek ki. Az 1926 1927. évi költségvetésben az apropriációs törvénybe felvett beruházási meretek már Ismeretesek. Az 1925-28. költségvetési év feleslegéből 9.500,000 aranykoronái kitevő össszeget pedig a többi kulwrcélu beruházások indokolják. A dcbreczeni és a szegedi egyetemi klinikán az építkezések már a napokban meg fognak iodulni. Francia siker Marokkóban Rabat, julius 17. Az ellenség makacs küzdelmei ellenére is sikerült a francia csapatoknak a tafari ma-I sasiatokat elfoglalniuk. ZALAI KÖZLÖNY 1926 jullui 18 A kommunizmus vádja alól felmentett jogszigorló Nyolc hónapi börtönt kitöltött cs most M-mentettek Hamis tanuzás alapján italték cl liat év előtt hulla ellcmcléíéie vonatkozólag in-tézkcdell, egyben átírt löbb főszolga-bírói, igy a nagykanizsai főszolga-bi\'ói hivatalhoz is és köiö\'le a Dráva állal kivetett ember szen-.ély-leirását, hogy esetleg ilyen módún á\'lapitsák mez kilélét. A holttest magas termetű, 35-40 évkftilili férllé, lekele liáisony kabát és para-zt nadrág voll rajta. Eltemellék Babócsán. HoizS\'arlozői, eselieg aki tud valamil, jelentkezzenek a főszolgabirótágon. Nngykanl/wi. Julius 17 Rendkívül éidekes tárgyalás voll a zalaegerszegi lörvénysrék előli. Dörnyei Józsei sümegi jogszigorló annak idején mint hadnagy tért vissza a háborúból Su negre, ahol a forrongó katonaságot lefegyverezte. Ili érlc ót a kommunizmus, ahol az intelligencia kívánságára a direktóriumi Idgságo! és a munkástanács elnökségéi vállalta, meri a niérséslcl emberét látták benne, később azonban kivált a bolsevistáktól. Dörnyei! 1920. októberében aztán a törvényszék gyorsított laná-csa izgatás és zsarolás miatl 8 hónapi börtönre ítélte, amit Dörnyei I ki is töltoil. Dörnyei — mini bünlelett előéletű Jgyín _ nem ludia befejezni lanul-mányail, azérl perújrafelvételt kért a törvényszéktől. A bíróság helyi adolt a kérelemnek. A főtárgyaláson azután kitünl, Imgy azok a lanuk, akik 6 év elölt Icthclöleg vallottak ellene — hamison vallollak. Az egyik be is vallolla, hogy a rendszer iránti gyűlöletből és bosszuérzetból vjllott hamisan Dörnyei ellen — aki becsületes, j\'ravaló ember volt. A törvényszék az alapitélclel halá lyon kivül helyezve, jogerősen felmentene D\'imycit, akit hamis lanuk vallomása súlyos blnönbe juttatott Nagykanizsa, julius II Esle tíz óra tajbjn lllziiadslnm verte fel a szerfelett népes kanizsai korzói. Uey látszott, mintha Kiska-nizsa égett volna. Hatalmas ling-oszlnpik törtek az égre. P-ir perc múlva a nagykanizsai tűzoltóság v.\'.Rtában sietett a tűz színhelyére. Csakhamar kiderüli, hogy a lüz A Zala áradása nagy kárt okozott a törvényhatósági és községi utakon is alispán a járásokban megállapítja az okozoll károkai Nagykanizsa, lullus 17 A Zala áradásával kapcsolatban kérdést intéztünk dt. Brandl Sándor alispánhclyeltes, vármegyei főjegyzőhöz, tiki a következőleg nyilatkozóit lapunk munkatársa előli: — A Zala áradása teljesen meg-szünl. A folyó mindenütt visszatért a medrébe. Mindeneseire a kiöntött folyó kárl lett a terményekben, de még nagyobb kárt okozolt a törvényhatósági és községi utakon, melyeket helyre kell állítani. Kárt okozolt a Zala a Zalaegerszeg és Kasza-hiza közötti hid építésénél, ahol sok anyagot is elvitt. Ugyancsak nagyobb kárt okozolt az Alibánfa és Ördög henye közölli törvényhatósági ulon levő hidon, amelyet azonban már helyroállilotlak. Mindenül! az áradás okozla károk és rombolások helyre-állításán (áradoznak. A vasuli löltést Zatacsébnél már helyreállították. — Bödy Zoltán alispán az állam-épitészeli hivatal egyik mérnökével kiutazol! az alsólcndvai járásba, hogy az ár okozia károkat a járásokban megállapítsák és helyreállításuk iránt megtegyék a szükséges intézkedéseket. — A károk azonban nem olyan nagyok, mini azl az első pillanatok impressziói sejllették a megijedt közönséggel. A legtöbb kárt a (örvényhalósági és községi utakat érte. Zalaegerszegen ál kellel! vágni az ideiglenes ullöllésl Zalaegerszeg és Kaszaháza közöli, a rombolásoka! azonban mindenül! lassan helyreállítják. Kifogták a Dráva áradásának egyik áldozatát Nem tudják megállapítani a földmiwzskinézcsü ember személyazonosságát — Az árvíz sodorta el a szerencsétlen embert — Hozzátartozóit keresik Nagykanizsa, lullus 17 | A somogymegyei Bafcóca község melleiii Lokapusztának úgynevezett Breszliczi cidöszélén a Dráva egy földműves kinézésű ember hulláját velclte partra. Az oszlásnak indult holttestei az aira dolgozó munkások ledezték fel, akik értesilctték a babó-Ciín csendőrórsöt a borzalmas leletről. A csendőrség viszont a babócsai fOszolgabiróságnak let! jelentési, egyben nyomozást indított arra nézve, hoej .megállapítsák a hulla személyazonosságát. A leverelet! nyomozás nem \\e?e-leit eredményre. A Imlllcsuii iie.il laláilak semmi olyan külső séilllésl, Tűzvész pusztított Szepetneken Éjfélig a Templom-utcában négy ház égett le Szepetneken pusziit. Az. éjmkai-le-lefon-összeköttetés hiányában éjfélig csak annyit sikerüli megludnunk, hogy a Templom-ulcában keletkezel! a tűz és négy házat addig már el-hamvasztotl Az oltáshoz kivonullak a kiskanizsai, sormás! és közeli községek ttliollói is. Éjiéikor a lüzcl még nem sikerüli lokalizálni. Félmilliós pénzbüntetés mértékhitelesitési kihágás miatt Sxinoruan büntetik a nagyon etaxnporodott kih*Q*ol énetekét Ellenöriik a mCrtekh.telaaiUaokot - Ti« kercakedötpiaci Aruat UQntcttok meg egy nap ntatt Nagykanizsa, julius 1 Az ulóbhi idóben feltűnően clsza-poiodlak a mérlékhilelesilés elleni kihágások a megye területén. Lelkiismeretlen kereskedők és piaci árusok különösen faluhelyen élnek vissza az egyszerűbb nép hozzá teni értésével és tartanak olyan mérlegeket és mérlékeszközökcl, melyek nélkülözik a hitelesítést ís a legtnbbesct-ben Jóvul kevesebb egységet tüntetnek fel, miáltal megkárosítják a vásárlókat. Ezek ellen a kihágások ellen a lőszolgabiióságok rendőri bünlclö birósága szigorú péiizbtlnlcléscl<ct hoz, azonban cz nem szolgál mindenkinek okulásul és állandóan nagy azoknak a száma, akik vélcnek a törvény ellen. Ma délelőtt a nagykanizsai járás lőszolgabiróságának leudóri bünlc-lőbirája liz eselbeu hozoll pénzbün-teléscs Ítéletet mértékhitelesitési ki hágási ügyben. A feljelentéseket a csendörségek és az állami mértékhitelesítő hivatal lette, melyek ellenőrzések alkalmával jöttek rá a mulasztásokra. Ugyanis a mértékhite-Icsilő hivatalnál minden kereskedőnek és piaci árusnak, ki mérlege! tart nyilván van tartva a mérlege és a hozzávaló sulyok, amiket hitelesi- amely valószínűvé lel!.: volna, hogy a víz áll.d kidotoi: hulla bűntény áldozata lei! volna. Minden valószínűség amellett szól, hogy a földműves kinézésű ember a Dráva áradásának áldoia\'a. Az utóbbi időkben szinle napoma jelentettük, hogy az óriási felhősrakadások a Dráva vizét is erösen mcgduzzaszlotlák és az több helyen kilépett medréből. Lehetséges tehá\', hogy valamely felsőbb fekvésű\'község szélén ragadla el az ár a szerencsétlen embert, aki a vizsgálat szeiinl már néhány nap ól.i a virb- n tehetőit. A babócsai fószolgaliiióság bűntény esetéi nem lálva lenniorogni, a BAZSÓ JÓZSjEF kocsigyára lincoln, FORD, F 0 R D S O N képviselete Kocsik, autók és traktorok, valamint alkatrészek raktára. Telefon: 250. az. teni köteles. Ezekcl a mértékegységekéi nem hilclesilik és ebből származik a kihágás! eljárás. A ma délelőtt mcgbüntclelt kereskedők és áru^j)J< nagykanizsaiak és kiskoináromiak. A bűnlelés cselenként száz és ötszázezer korona közt váltakozik. A kormányzó a cserkésztáborban Budapest, julius 17. (Éjszakai rádiójelenlés) Horthy Miklós kormányzó ma délulán 5 órakor Vass József dr., Csáky Károly miniszterek és Faludy szárnysegéde kíséretében megtekintette a megyeri cserkész N?gyláborl. Eiitélték a postacsomagok megdézsmáléját Debrecen, julius 17. (Éjszakai rádiójelentéi) A debreceni kir. törvényszék Erdős Antii hajduböször-menyi poslaalkatmazollat a postacsomagok megdészmálásáérl ! évi és 6 hónapi börtönre itélle. Erdős Márton és Olga 6-6 havi börlön-bllnletést kaplak. Őrizetbe vett nyugalmazott ezredes Budapest, julius 17. Ma kormányzó-sértés miatt őrizetbe vették Feidényi Ferenc nyug. ezredest, a Pénzintézeti Központ volt tisztviselőjét. Mayer miniszter sajtépöre Budapest, julius 17. Mayer János földművelésügyi miniszter sajlópörl indit az ,Esii Kurír" ellen a bihar keresztesi választásokkal kapcsolatos egyik cikke miatl. Óriási hőség Spanyolországban Bécs, julius 17. Sevillában (Spanyolország) 52 fok Celsius a hőség, amely folylon szedi áldozatait. Tegnap tizenkét embert öli meg az cl-viselheiellen hőség. Hajék összeütközése Montreal, julius 17. St. Louis magasságában kél teherszállító gózhsjó liz éj sötétjében összeütközőit. A szerencsétlenség alkalmával hat ember a vúbcfitlladl. 1926 julius 18 ZAÍAI KÖZLÖNY » \' Az alsótemplom restaurálási tervezete Najtyknulfka, Joliul 17 A szcntlcrcnaciidick atsótcmplo-mának jelenleg folyamaiban levő restaurálása elsőrendű művészeti esemény, meil a templom újjáalakításával Nagyktnizsn városa rgy minden li-kinleibcn nagy műéríékü lem|il»mi>l nyer. A ferencrendiek temploma a XVIII. század cle|én épüli és belső (lerendezése megfelel annak az olasz barokk stylusnak, amelyei kissé átformálva Fiecher von Erlacb és Johittn Lukas von Hildebrand honosítottak meg Ausztriában és amely művészeti iiány jellemzi a Magyarországon akkoriban éptllt templomok nagy részét. A templom épilészeli slylusa és a Olacomo delta Porla által tervezeti és felépített római Oesu templom mintájára épüli, csupán azon különbséggel, hogy a kápolnasorrá szőkített két oldalhajó kOzOl csak a baloldali van meg. Dacára ezen bárgyú szerkezeti hiányosságnak a templom mégis elókelfl és kellemes benyomást tesz. A barokk stylus, melynek kezdő akkorijai már Michelangelo és Corrtgio müveiből csendülnek telénk a hatásosan be:.llitott térarányok a levegős távlatok az élénk pompázó szinck.a dus aranyozások, a perspek-livális halásra beállilotl erősen mozgalmas mennyezeti festmények stílusa ezt a kiválóan szép éo értékes művészeti Ízlést varázsolja elénk Éber mester nagy művészeit álgondolás-mcgkomponált restaurálást lervezelé-ben. Szerencsés voltam, bár csak nagy vázlatokban, az illusztris mester restaurálási le.vezetét megismerni. Éber mester művészi tudása eddig alkotott nagy művészi étlékü mes-termüveibőt olyan koziimerl, hogy méMaláau egyáltalán áem szorul, de mégis szabad legyen megjegyeznem, hogy, bár Igen sok művészemberrel hozott már -östze a sors, de a ba-tokk-izlés, különösen az olasz templom-barokk ilyen alapos tudású Is- merőjé\'11. minl nem tslá|lK>z-tam még. A stílusok finomságát épen csak a hajszálnyi\' nüanszok teszik tokéle- testé, amulyheB nem elég a lanul-niátiy, hanein amelyhez izlés és Igazi ntüvésri megérzés kell. A reneszánsz nagy mesterei építészek, festők és szobrászok vollatí cgyaiánl. Hgyéní-ségükben az egész művészetet testesítették meg. Éber mester nemcsak elsőrendű freskófes\'ő, hanem szobrász és decoraieur is egy személyben. Iniu-n van az, ltof;y restaurálási tervezete egy teljesen harmonikus művészt egységet képez. Igazi művészi munkára erőltetni nem lehet és igy ntég hónapoK lógnak ellelni, inig Nagykanizsa közönsége Éber mcsier alkotásában gyönyörködni log. (Dr. Sz. Zs.) Sokmilliós adományok A szcnttcrciiSrcndi plébánia restaurálási kon :éijcilioz nyújtóit nagyobb adományokból beérkezett: Nagykanizsa rl. város 250 milliós adományából 100 inillió, Nagykanizsa állomás forgalmi személyzete 60 milliós gyűjtéséből 8,535 000, lig. dr. Ballliyány-Slraltmann László 30 milliós adományából 20 millió, Dv jíitóházl személyzet 25 millió gyűléséből G,480.000, Útirányok Mária Kongregációja 7 millió korona. Az illetékes hivatalok főnökeinek és a kegyes adakozóknak ezutou is hálás köszöneicl mond a Plébános. Borzalmas autóelgázolás Hévíz előtt Egy autóbusz halálra gázolt agy tizenhat éves Unt Arca a homlokcsonttól az ajak .izéiéig végig hasadt A csendörök a soffört letartóztatták Keszthely, jullus 17 (Sajtit ladósilónk telefon jelentése.) Halálos kimenetelű, borzalmas autó-clgázotis történi ma délulán négy és öl óra közöli Héviz előtt a nagy uton, a hidnál. A fürdőigazgatóság egyik nagy autóbusza, melyet Alo-zsár Mihály sollór vczclcll Keszthelytől, nyolc ulassal indult cl Hévízre. Az igazgatósági épület előtt néhány méternyire egy metlékutról gyors hajtásban igyekezett kerékpárral Hévízre Lukács József 16 éves cipész-tanuló, aki épen édesanyjához akart menni látogatóba. A mellékút, melyet kétoldalró! bokrok szegélyeznek, alig egy méler széles és igy a kerékpáros tiu nem láthatta az autóbuszt. Igy\' történi az, hogy mikor a kerékpár kijutott a széles kocsiutra, ugyanakkor ért oda az autóbusz, melynek jobboldali első sárhányója elkapta a Itul és messze Ívben röpítette a kikövezett úttestre. A bicikli az árokba cselt összetörve. A nigy esést szenvedett liu vértől boritolt fejjel, eszméletlenül terüli cl a kövezeten. Az autóbusz a katambol ulán rögtön mcgálll. Többen odarohanlak és az egy pár perc múlva a helyszínre érkezeit dr. Mojzer üyörgy orvos is, aki azonban már nem tudott segíteni Lukács Józsefen, mert u szerencsétlen cipész-inas, anélkül. hogy eszméiéire lén volna, néhány pete múlva az esést követőleg, kiszenvedek Dr. Mojzer QyOr jy mig-állapilotia, hogy a halált súlyos koponyarepedés okozta. A liu arca a homlokcsonttól az ajak széléig végig hasadt. Azonkívül testén is több sérülést szenvedett. Az eset után azonnal megjelentek a csendőrök a helyszínen és Mozsár Mihály snflört letarióztatták. Kihallgatását megkezdték. Több szemtanú állítása szerint -a halálos szerencsétlenséget a sollór nem okozta, lehet ségcs, hogy a fiu nem kísérte eléggé figyelemmel a kocsiulat és igy ül-közöil össze a kerékpár az autóbusszal. A vizsgálat lógja kideríteni, hogy ki idézte elő a szerencsétlenséget. Eltűnt sikkasztó szerb fökonzul Belgrád, Julius 11. (Éjszakai rádiójelentés) A lapok jelentése szerint Slepánovlcs Dusán volt trieszti fökonzul, akit nemrégiben neveztek ki Qrácba főkonzulié, ma csle a konzulátusi iroda páncélszekrényének kulcsaival eltűnt. Mikor erőszakkal kinyitották a páncélszekrényt, megállapították, hogy kotülbelül másfél millió líra hiányzik. AZ HÍRLIK... \\ Az hi\'lik. hogy a postás-hangversenyen sokan megbélyegeztél! a kő- zönyg részvétlenségét. « A; hírlik, hogy Nagykanizsán még .fgész\'-ségügyl viszonyok Is csak .félig • -meddig kielégítőik. * Az hírlik, hogy a postások hamar fel fogják építeni a hMzI lldüli házukat. Eri házat már Nagykanizsán is csináltak. Az hírlik, hogy a v<lrosl közgyűlés napirend elüti foglalkozik a forgalmiadó panaszokkal. Miért napirend eláll ? Hiszen azok nupirenden vannak! Az liirilk, hogy Ujváry üéza a váro\\i közgyűlésen is tiltakozott a színházépítés ellen. Kész színház, hogyan lehet kultur-prob\'émákhól Is cirkuszt csinálniI • Az hírlik, hogy a .Békésen éri véget a nagyrécsel aratósztrájk\' ciriiil híradásunkat sokan geográfiai tévedésnek minősítették. • Az hírlik, hogy a kanizsai színháznak 75 nap alatt kell elkészülnie. A direktor majd valószínűleg gyorsabban .készen lesz". « Az hírlik, hogy a Kanizsát elárasztó kőiiyvllgyriökök minden paritáson alul, kizárólag pall-tásos alapon kőltk üzleteiket. Az hírlik, hogy a búzaföldeken 7-.V métermázsa lesZr az átlag. Ez szép. És mennyi lesz a buza ? Az hírlik, hogy az ár-nlvő nemcsak a Murán, hanem a kanizsai piacon Is veszedelmesen emelkedik. • Az hírlik, hogy a törvényhatóságok egymás ulán .bélyegezlek- meg a genfi inzultust. Vájjon, Juszt Iván elblrja-e majd a — porlót? . Az hírlik, hogy a posta nem vesz fel 500 grammnál súlyosabb leveleket. No és mit csinál a mázsás gorombaságokat tartalmazó névtelen levelekkel ? • Az hírlik, hogy az .egységes• bal-párt megalakulása nagyon is .kétséges". w ZtrioU zárlat Pteta 1365(10. lo.ao. J5ll-fi. N"?™* 5161/., BiusmI 114000 MUuo I74M0 Holland TOÍ\'M. B«ll» 1«50. WIM 7300. iotü 37Í-00, Prlflt 1630 00. Battpw) 7«-»0, v«,«s 54 00. B.k.rul 210 00, BalfiU 312-00. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett Hsszes^ aján e,kisek mélyen leszállított arakon szerezhetők be. - Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! . V , * + él__- Maradékok olcsó árban! Mig a készlet tart!-- ILÍSÍaludi KraUSZ divatnagyáruháza SSNagykanizsán, Enxsébet-tér 2.. Te,e,on 3-74. 4 ZALAI KÖZLÖNY 1926 Juliin 18 Pillanatfelvétel a szegénység és nyomor piacáról, amit Kanizsán tandler-piacnak hivnak Nagykanizsa. IvUu* 17 Néhány gesztenyefa választja cl a nagy placlól az Erzsébet-téri zsib-placol, melyei speciális elnevezéssel tandler-piacnak hivnak. Ez a piac akkor éli szezonját, mikor a heti-piac; szerdán és pénteken. Ilyenkor elég nagy forgalom van itt, de választék is akad bőven mindenből. Van ill az ég világon minden elgondolható látgy, ruhv nemo, bútor, és egyéb meghatározhatatlan valami. Az eladók sorfala pedig egy valóságos tükörképe a mai nincstelenségnek, melynek leg-sanyarubb szenvedői idehozzák jó és rossz rongyaikat, hogy azokból nem titkán az aznapi kenyérre valót árulják ki. Nemcsak hivatásszerűen zsibvásároskodással foglalkozó cigányasszonyok, dc valamikor jobb napokai látott lisztes polgár emberek állnak az ócskaságok melleit és kinálgatják azl. Elszomorodik az ember szive, ha jobban szemügyre veszi a főidre kiteregetett .árukat". Féltve őrzött drága családi emlékek, finom csipkés babatuhák, melyekel idáig mig megtudlak megőrizték, fehérnemüek, melyekre az eladónak nagyobb szüksége volna, mini a vevőnek, hintaló, gyermekjátékok, régi Tolnai Világlapja, zsi-noros egyenruha, edények váltakoznak egymásmelleit és regélnek szegénységről, nyomorról, kényéiről és bélistáról . . . Mert az eladók nagy hányada a béllstások köréből kerdl. Mikor el-logy a végkielégítés és azállás-ulán hajsza rémes eredménytelensége ttlán először marad odahaza kcnyémélkal az aszta], jön a zsibpiac és amit lehet, amiből még lehel valamit remélni az kikerül a landlerpiacra. A gazdája pedig lehorgasztotl lejjel áll a szomorú poszton és lesi u ve-vöt, aki vesz és aki után ö is kenyeret vehet. De mindennél megdöbbentőbb látvány az mikor az eladó holmik között ipari szerszámokat ledezünk fel. Gyalu, kalapács, cipészszerszámok, mint a magyar kisipar gyászjelentése fekszenek itt a földön halotti sorrendben és halk némaságtikban mindennél jobban, beszélnek arról a pusztulásról amire kárhoztatott mindent ebben az országban egy átkos szó: Trianon. Az alkudozás pedig, mint keserves jajszó sompolyog a szegénység és nyomor levegője lelett. Aki vesz az sem gazdagabb a szegénységben, mint az eladó. Ki vesz itt ócska ruhát? Ki vesz itt foltos cipót? Akinek nem telik újra. Kinek nem telik u|ra ? EJh, erről ne is beszéljünk. .. Ime egy párbeszéd, mely egy munkás kinézésű vevő és egy bélistás kinézésű elatló között folyt egy ócska, foltos könyökű kabát felelt való alkudozás közben : — Nézze jó ember adja ide ha mondom nyolcvanezer koronáért, nem ér többel. — Bácsikám, vigye cl százezerért. Higyjc cl én scin adnám cl, ha nem lenne szükségem kenyérre. Nekem is jól fogna a télen ez a follos könyökű kabát, ha majd hidegek lesznek. — Nem ludok löbbet adni érlc. Ha akatja megmondom, hogy miért nem. Mert nincs több pénzem. Az utolsó nyolc tízesemet adom érte. — Kilencvenet sem tud adni? — Nem. — Fogja vigye bácsi. Csak azért adom oda, mert sietnem kell haza. Valami ebédrevalót szeretnék még venni. Az alku áll és a tollos kabál átvándorol egyik szegényembeitól a másikhoz. A bélistás kinézésű ember gyorsan siet a piac felé, ebédrevalót kell vigyen. Talán egy szegény b;leg asszonynak, talán néhány aptó porontynak, akik meleg ételt várnak. U. Gy. Kanizsai cserkészek az országos táborozáson Nagykanizsa, Julius 17 A nagykanizsai cserkészélet — a vidéki cserkészek közöli — egyik legéleterőseWj és legmunkásabb. — Felvonulásaid gyakorlataik és versenyük alkalmával látjuk meg Igazában, mily komoly és szép cser-készmunkát produkálnak. A cserkészel nevelő hálását pedig ma már letagadni nem lehel. Szülő, tanár és mester egyaránt étzi a cserkészifju fegyelmezettségét, erkölcsi szintjét. Az oktatók nemcsak testnevelő, de lelkclformáló, jellemnevelő munkát is végeznek, a jövő nagy feladataira teszik fogékonnyá és képessé a magyar iljuságol. Derék nagykanizsai cserkészeink az országos káposzlásmegycri Nagy-táborozáson is becsülettel veszik ki részüket. A piarista reálgimnázium pompásan fegyelmezett cserkészcsapata Sólonyl István kegyesrendi tanár parancsnoksága alalt vonult a Nagylaborba. Teljes felszereléssel mentek a jövő reménység kis katonái, hogy julius 28-án ók is részüket j vegyék ki a nagyláboiozás különféle 1 ifjúsági őröméből és az országos I cserkészmunkából. A csapattal együtt meni dr. Krizsala Ferenc piansla tanár, Deák 1. tornatanár és Noll Ferenc rajztanár, akik az enész lá-horozás alatt a csapattal lesznek és őrködni lógnak az ifjak felelt. Megtiszteltetés érte a Szent László-cscrkészcsapalol. A csapat Ü4 tagú énekkara, amely Ungyel Gyula karnagy és Gerencsér Cierkészliszt vezetése melleit utána ulazotl a vasárnap éjfélkor előre indult csapatának, a cserkész nagy dalardában szerepelni log. Megvagyunk róla győződve, houy ott is dicsőséget szc- t reznek a Szent Lászlö-névnek és öregbilik a 77 esek eddigi Jó hírnevét. NAPI HÍREK NAPIREKD Julius 18, vasárnap Római katolikus: Kamill hv. Protes-Jns: l\'rij:)\'cH. Izraelita: Atlar Itó 7. Nap ke. regijei 4 rtra 20 |>erefcnt. lyugsrik délután 7 Ara 51 perekor. Mozi. litánia: őrük ttlz - Orflk tntc . ! (Anyain, ujia élek...!). Híradók. Világ: Trger Ttiompsou, cowboy ««tv ileto. Rlóa.ll«ik 3. 5. 7 és 9 órakor. Julius 19, hétfő Római katolikus: Paul sz. Vitt. Protestáns: Emília. Izraelita: Adat hó 8. Nap kel repijel 4 óra 21 perekor, nyugszik délutin 7 óra 50 perekor. Megértük azt is, hogy végeszakadt Medárdot atya negyven napos uralmának. A-\'. ég csatornái végre bedugultak, vagy (hogy ővatosabbun fejezzük l.i magunkat és el ne kiatilljuk a felénk mosolygó szerencsét): ma. a negyvenedik, az utolsó napon egy sze mernyi csöpp esó sem hullott u mogtis égből a rosszkedvűre ázott földre. Az ég c-atornái helyett most meg- \' nyitnak tahin nyári örömeink már-már berozsdá.siHlott zsilipjei és peng a kasza a réteken, mezükön, cseng bong a kacagó élei a fürdőhelyeken, zsong a muzsika és -- kong a zsebünk az ürességtől, mert fát és szenet vellilnk a nyaralásra szánt pénzecskénkén. mikor még nagyon rossz kedvében volt az ősz Medárd és télikabólo.s standképeket hozlak terítékre a fotorlporlerek. De még csok valamire való felhő sem csavargott ma a széles mosolyra derüli ég ragygó kék orcájának távoli szélein. Ügy éreztük egész nap, mint nyáron szoktuk: csiklandozott bennünket valami ujjongás féle, valami kis öröm. amit a napsugárral együtt nyilaznak le. atur magasokhót szivárvány szárnyú angyalkák. Sok, ezer, millió kicsi kobold ugrálta kunit a lépésünket, hogy szinte táncra állt köztük a lábunk és szereltünk volna hangoson kiáltani: — IhojI Tyuhajt Nyár van... Meleg van I Nan sül és nem esik... csak a Jrank. És nem dörög... csak egy-két szabadságról lemaradt ellenzéki pártvezér. De nem kiabálunk. Nem merünk korán nagyon-örülni Medárdus atya csendes visszavonu \'ásónak, mert hátha nem is veszik odafönt olyan szlgo ruan a hé-listát és újra befellegzik sok jól megérdemelt szalmaözvegységnek __(bt) . — Kállay Tibort kérik közbenjárásra a kanizsai hadlkölcsön-tulajdonosok. A h .dikölcsönköl-vénytulajdonosoVnak nemrégen megalakult, sok tagol számláló nagykanizsai járási szervezete tegnap memorandumot küldött dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszterhez, városunk nemzetgyűlési képviselőjéhez, amelyben utalással a szervezetben tömöritelt sok száz polgár érdekeire, arra kérik a képviselőt, közbenjárásával legyen meg minden leltelől, hogy a hadikölcsön-kérdés rövid időn belül a nemzetgyűlés elé kerüljön. ■= Tennlsz-vcrscny előli rakcit-jél huroziassa tneg Vágó Endre illatszertárában, Fó-ut 14. Tisztelettel közlöm, hogy üzletemet Fául 5. szám alá, a volt keferaktárba (hercegi épület) helyeztem át. STAMPF ZSIGMOND Jüszet- ét c-vmeneliereskaló. — Eljegyzés. Dereskei dr. Fodor Aladár és neje szüleien Sallér Aranka Lajos fia eljegyezle Üiczy-Assa és Ablánckürli Ghlczy Oézáné születeti Benyusi Csipkay Edilh leányát, Edithet Budapesten. — A XVIII. Országos Katolikus Nagygyűlés. Budapestről je emik: Az Országos Katolikus Nagygyűlésekéi elókészitó bizottság sze-dán ülést tartott az Országos Katolikus Szövetségben, amelyen Zsombory István dr. ügyvezető alelnök előterjesztésére elhatározlak, hogy a XVIII. Országos Katolikus Nagygyűlést Budipesten 1926. oklőber 10, 11. és 12 napjain tartják meg. —■ Vasárnapi aratás. Tegnap érkezeit le az alispántöl a város polgármesteri hivatalához a miniszternek azon rendelete, amely a mostani abnormis időjárásra való tekintettel megengedte, hogy a nigy mezei dologidő alall a földműves munkákat vasátnap is végezhetik. — A levente segédoktatói tanfolyam záróvizsgája, mely folyó bó 19 ikére volt hirdetve, augusztus első felére lett halasztva. — A József kir. herceg Szanatórium Egyesület cél|aira a Nép-lakaréspMZ\'ár rí. 300 000 Valkó Agoslonné Nagyrécse 140.000 koronát adományozott. — Iladikölcsönkőtvény tulajdonosok, kik az .Országos Hadikölcsön Akció" kötelékébe beakarnak lépni s (z.deig még nem jelentkeztek, a jövő hét folyamán Banekovich Jánosnál Királyi Pál-utca 4 sz. alatt jelentkezhetnek. Később jelentkezők ligyelcnibenem vételnek. Csak noszlti-fikált kötvények jöhetnek számításba. — Az uj kórházi kápolna építésére dr. Sabján Oyuta polgármester 500 000, Gombos I stvánné 200.000, Oirgasch Daső áll. lanitó, Rubini Károly, Dezsenyi Károly kórházi beteg, Kis O\'ga voll kórházi beleg, Somogyi Mária tmiilóoö kórházi beleg, Bohnt Jenőné, Skubllch Emília, Armutb bazári kereskedő, Guttmann Annus kórháti k. beteg, T. J„ Has-pel Pál postatiszt 100-100.000 koronát adományozlak. Az adományozóknak bálás köszönetet mond Mária főnöknő. V2ÍNCZA KRÉMPOB HÓSTOLJA MEG! ityzo u"1"" iw i _ Hadirokkant Illetmények hl fizetése. A hadirokkantak, hadiöz-joiy-\'k <s h-diárvák havi illetményeiknek kifizetését kedden, xzerdin js csütörtökön eszközli a varos illc-lékes ügyosztálya. Sok leány szOlcllk Nagyka nlzsán. Nagykanizsán a? elmult hé H gyermek szllleletl, ezek kozal, nlin, n mull hélen is, a leányok vannak túlsúlyban: 4 ;tiu és 7 leány, (lísplr István vasúinak leánya, Komlés Zollán kereskedelmi uiazó-,uk leánja, Vugrilteez Jenő ács-segédnek fia, Dukai Józs-I kőműves-segédnek lia, Krétner László houvéd-öfvezetönek leánya,Ba) Ferenc vasútinak leánya, Farkas István vasulinak leánya, Morvám József munkáinak leánya, Holmattn Vince bolliszolgá-nak lia, Nagy Lajos napszámosnak leánya,Tóth Ferenc kercskedő-segéd-nék lia. — Házasságot kötött 3 pár: Ktcr Ferenc kőműves Dióskálból Cseke Máriával, Németh István napszámos Németli Ilonával, Bogáihy Ferenc vasuli segédliszl Zugovics Ilonával. — A halálozások száma II volt: Ozv. Kék Istvánné Szollár Julianna 63 éves, gyomor rák; özv Ml MihSlyné Kovács Apollónia % évei, végelgyengülés; Bonylrádi Móric 81 éves aszla\'o*, aggkori vég-kimerülés: Matán ÖJön kereskedő 56 í«s, máj zsugorodás; Ozv. Baksa JSíiífní Császár Rozália 65 éves, szívizom elfajulás; Bem Gyula 12 éret, lüdőglmőkór; Groslnger Jánis 30 éves vasuii kovács-segéd, füdő-gamőkór; Ozv. Takács Mihályné Bikos Julid Zalasárszegről 75 éves, aggkorl végkimerülés ; Zieger Ferenc 5 hónapos, agyhártya-lob; Bcncze Antal 26 napos, gyermek aszal; Molnár Józscfué Leveli Mária 22 éves, ItldögUmőkór. — Népünnepély. Házlezredunk derék alllszli kara állal tervezeti nigyszabásu népünnepélyéi, mini már Jelcztok, az állandóan kedvezőtlen idójárás miatt cl kellelt halasz-luil Bár az ünnepély előkészületei teljes mértékben meg örténlek, a rendezőség arra való tekintettel, hogy |őví vasárnap a Zrinyi sporttelepen « kerületi bajnoki ailclikai verseny kertll lebonyolításra, ugy határozott, hogy a népünnepélyt augusztus I-én rendezi meg. Az ünnepély részletes programmját legközelebbi szántunkban közölni fogjuk. URÁNIA jövő heti műsora. Szerda-csütörtök A Paramount-Pictures filmgyár alkotása! TANGÓ ARGENTINO A szenvedélyek drámáji 6 felvonásban. A főszerepekben: Bebc Daniels, Piocardo Cortez. A lilm cselekménye rendkívül hatásos jeleticlckben épül fel és érdekes rajzát adta egy leány meggyötört szerelmének. Kintéietlen kézzel rántja le a leplet iz argeminiai élettől, mely nem egyszer btlnt, félszeg szenvedélyekéi, boldogtalanságot takar. — B:ne Daniels egészen külOnal\'ó egyénisége a filmszínészek hatalmas gí.rdájanak. Meglepő tökéletességgel jatsza a szerelmes Stella szerepéi, azzal a tiszia művészettel, melyet hódolat illet meg s nem pedig b:ralat. — A tSMi szereplők ts egész szivüket adjak a játékba, jelenetein mindegyike megdöbbentően őszinle s lenyűgözően érdekes. Szombaton és vasárnap: Conrad Veidt rSÍÍÜE A fekete gróf Minden képzeletet felülmúló, grapdió.us Mmalkolás Conrad Veidt-röl nnn kell külön referálnunk, hisz még mindenkinek élénk emlékezetében van az az alakítás. amit az .ORIAC cimü filmben nyuj otl. Tisztelettel közlöm, bogy bérautóm birhov.r meg-rendelhető telelőn 167 . vagy 329. színt állal, ugy vidékre, mint h.-lybeit legolcsóbban. Kaufmann Imre bérautóvállallt* Nagykanizsa, Sugár-ut 50. Garuge: Nádor-utca »■ — A Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T. az 1925. évi eredményből a közgyűlés által jótékony-célra fordított összegből a következő adományokat osztotta ízét: 20 as honvéd-emlékmű létesítése céljaira 5.000.000, Szent Ferenctendi temp lom restaurálására 3,000000. Árvízkárosultaknak, Keresztényházi szegényeknek, Izraclitaházi szegényeknek, Mentőknek, Anya- és Csecsemő-védő Egyesületnek 1-1.000.000, Áll. el. iskola szegénysorait növendékeinek, Izraelita iskola szegény-sorsú növendékeinek, Fógimn. sze-génysorsu növendékeinek ruházatára, Kereskedelmi Iskola segélyezésére, Önkéntes Tűzoltó Egycsűlclnek, Izraelita Jótékony Nőegylelnek, Izraelita kórház javára, Keresztény Nő-egyletnek, Keresztény Jóiékony Nő-egyletnek városi szegényház céljaira, Elaggott Iparosok menházára, József kir. Herceg Szanatórium Egyesület-, nek 600-600.000, Magyar Cserkész ! Szövetség nagykanizsai bizottságá-\' nak urszágos cserkész táborozás céljaira, Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti KOrnek 500 -500.0ü0. lzrae-lila iskola céljaira 360.000, Nagjka-nizsni Levcnle Egyletnek, Vóröske-reszi Egyesülcinek, Fi gimnáziumi raiizeuninak, Nagykanizsai Evangélikus Nőegylelnek, Úrasszonyok kongregációjának. Református Nőegylet-nek, Sz.épitőcgycsUlctnck 300--300 , ezer, Vármegyei lever,icverucnyie 1 250.000. Nagykanizsai Torna Egy-1 lelnek, i\'4 sz. .Törekvés" csetkész-\' csapatnak táborozásra 200-200.00(1, Az UMKE helybeli fiókjának 150.000 koronát. lindenUtt kaphatói Kérje mindenütt. — Árvíz a megyében. A nagy esőzések erősen megduzzasztollák az Eger lolyocskál, mely a napokban Díszei községnél kiöntött és a felu egy részét elárasztotta, l\'olgár fészolgabiró kiszállt a helyszínére és intézkedett a veszedelem elhárításáról. I — Szerencsétlenség a halápi j banyában. A halápi bányában az esőzések által meglazult kövek közül egy lezuhanó kő agyonütötte /Imán Béla 27 éves bányászt, aki csak nemrégiben házasodott meg. — A vihar pusztítása Siófokon. A puszlitó orkánszerü vihar, mely Zalában nagy károkat okozott. Sió fokot sem kerülte el, ahol a házak tetejét leszakította és derékvastagságú fákat csavart ki lövcslól. A kár sok millió korona. — Munkáskőzvctltöt állítanak fel Zalaegerszegen. Mint ismeretes, -Vass Józscl dr. munkaügyi és népjóléti miniszter törvényjavaslatot készített a munkanélküliig esetére való biztosításról és az ingyenes állami munkaközvetítésről. Munkaközvetítőt állítanak fel mindazokon a helyeken, ahol betegsegilyző pinz-tar, vagy annak fiókja van. Igy Zalaegerszegen is lesz munkásközve-titó. Elhatározták azt is, hogy a központi munkáskOzvetitő hivatal részére székházat építenek, harmincöt vidéki tiőkkal. A tervezet szerint munkanélküliség esetén a munkások a legutolsó bétük negyven százalékát kapják munkanélküliségük egész ideje alatt. Megszűnt az útlevél és viz\'um. Menjen Amcrináoa, ha jól akarja érezni magát. — Harang és oltáravatás. Nagy Lajos ev. esperes most avatta fel FelsódOrgicsén az evangélikus egyház ujonnap beszerzel! 150 kilós harangját és u| oltárát. Az avatásnál, amelyen hatalmas közönség vcll részt, Hoivith Elek kővágóőrsi és Jónás Lajos dörgicsci lelkészek segédkeztek. — A Fonclére biztosítóval kólOlle meg újból szerződését Tjszánlnnenl református Egyházkerület. Lvlizedekóta szerződései blztositoJa * panelére Aluli- linos Biztosító Intézet a Tlszá......leni rel. Egyházkerületnek. Most, hogy a rO^i megállapodás lejárOban van, ■ ainint éitesu-liinlc ii Egyházkeialet az clmull nap.kban szerződései a ponciéze-ret ujböl tovább 10 évre meghosszabbította. Ezáltal a Főnéiért, amely köztudomás szennt a református közönségnek mindenkor kedvelt biztosítási intézete volt, immár úgyszólván a legtöbb Egyházkerületnek és református testületnek hivatalos biztosítójául tekinthető. így a Tiszáninneni Egyházkerületen kivül a Tiszántúli nemkülönben az Erdélyrészl rel. Egyházkerületek összes objektumaikat wer-zódesszerüleg a Pondérc-nét biztosítják. — A nagykanizsai gyermekek külföldi üdültetése. Sjk-sok utánjárással végre sikerült Gazdag Ferenc püspöki biztosnak az a törekvése, hogy az Országos Gyermekvédő Liga Nagykanizsáról is vigyen külföldi üdültetésre gyermekeket. — Azért azok a szülök, kik üdülésre szoruló gyermekeiket — 6 tói 10 évesig, yO°/o han leányok, 10"/o-ban fiuk — szerelnék ezen kedvezmény-ben réázesiletni ujboll összeírás cél-Iából jelentkezzenek Fó-ulca 9 szám alatt vasárnap délután 2—4-ig és hélfőn délelőtt 9-161 12 óráig. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Keszthelyen i • »Z«UI K0itöojr« ktwihtlyi (Itt-kUMhtviUUUjn. KUUludy-ulci li. uim. -Dciki Oy^rw (JoMnylru<3«. Kouuih IjJoi uK*. Rtcftch Oyv>io íjohinyátuái. Cfí»«b«l királyát Ur. SilbA UiiW <Johlnjrl(uillj»b«ii. Swprötl uU*. TrcllUr r«t«ot V^ayvkOtó it pí?irktf«k»OliM>«o. Htvii - flrJÚB i Kvmsatr Jloo« Jr-Miib«n <• - W»JMf r««Ktl l»u- fclMb.8 a Htv1i*i<aua<)r*a«a: TtUUoi HliU Ujá^i VáV.IlOB. Balatonberínytxa i Mualt ytíiJainll. B«lalonkcre»iluroo) llódlt lüufrtírciktOáoíl FonyOd-UClalclcpcn; Viiki Jóíícliiénil, l»«U- lonpjrll Hulld. FonyOUoa: KjUh Niu.ioi Yfiy<»iiMkíiíUíJ<»ílKB BaUlonbocliron i Sjly mW» Oto»»ui»an IKnníl VMUU-OWÍ RÁDIÓIAVITÓ MŰHELY! Hosszabb kUllúldi gyakorlattal biro rádió-műszerész vállalja RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK, fejhallgatók\' is ulkatriíizck javításai, készülékek antennák felszetelcxcl. Megbízásokat Szabó Antul fegyver-kcrc»ked6.e (De^k tér) vesz fel. ! ^--- r a,r, hoov pvooior- és bélbánUlmai miatt állandóan szcnveíljfo, smikor köztudoroásu Önnek nincs szoksege Q és mindenki által legeljek elismert IGMÁKDI kcscrüviz. ionnal """7a rend!Ln.i fenü bajokból eredő Ie jlf,A,t. ffi^^Ö " __ Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pobír langyos IHHMBUI íesauvu. u Kapható kis és oagy üvegben. Szélküldésl hdy: 1GMÁNDI keserDviz foi fágvállalat Komárom, áe^zék laméuiadőknak kíván, ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullu« 17. BIOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szombaton 7ís9. vasár-nap 3, 5, 7 és 9 ólakor R\'-x Ingram mesterműve 1 .Örök 1Hz — Örök harc" (Anyám, újra élek...!). Egy btc\'ll-lelcs lill története 8 felvonásban. Fő-s; ereplök: Aiicc Tcrryts Jack Múlhat. Világ. Csak va«ánrap 3, 5, 7 H 9 órakor .Tiger Tompson". vakmerő kalandok az Ascrdőbcn 6 felvonásban. Főszereplő Harry Carey. A hévízi Park mozgószliiliáz műsora szombaton : Aki pofonokat kapja, dráma 7 lelvonáshin, kov«ii Busler és a repülő ház, burleszk 2 felvonásban. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsdén az irányzat barátságos volt. A bécsi zrbi\'rázs néhány értékben ismét vásárlóként lépett fel aminek következtében Ma-gyr.r Hitel, Államvasút, Rima érlek cl 1—2° ■-os áinyctcsígei. A kulisr-ptac szilárdsága kedvező befolyási gyakorolt a hclvl ériékekre, am.hck koziti Kereskedelmi Bink, Cukor, MFTR rs Trusl értek cl en litésrc mítió áremelkedési. A spekuláció már legnap rrallzált és ezáltal a mai n-TOn inkáob le.tezéfii vásárlások történtek, amelyek szintén barátságossá tetlík a: irányzatul. A forgi-h m csak az említett értéVckben votl é\'énkcbb. _ Ztriclil lárlal Mrta I2JOCO, Lomon 751I V. N4».m> Rt6*V», Etilnél 1I450O wiw I735-0 HnBan-t \'075) R"l\'« 12290. Wien 1300. Holla 372-50 P-\'f. 1530 00 Tí\'27, lialiM ! akm<l V» VK «IW». APRÓHIRDETÉSEK Ai sptőfcizikiíi dl|a 10 u«( 5000 kor. A dnlaző • minden va.tagabb belliből aaí kit saőnak xámillatiK. Minden további »xá dija 500 K. A UI«Ut*«l dij «ISr« flWutendö a loigalmladöhozzáír, níllá.íval \' Elegáns tinim ebédtt, lzép nagy lati-dia. asztalok. hőrdivány. konyha é. mis futótok, jutányosán eladók KlnU.y-utca 2. ügy Hlházbíl vató tlu vas- ét (uizezuz-ICttK taauUAaak teljes ellálá.sal lelvéle- Itk Telekl-ul_3:_______235? ~C«*plÍbenaln 70Ö0 kor., pcliotcum, gépolajok legolcsóbb árban kartellcn kívül állandóan kapha\'ó Szánló Vllmo. ís Tállal Nagykanizsa. Deák tít 2. 2216 Pelóll-utea H. számú majínháa losUUulí lakásul eladd. Egy OzlolhelyÍKCU lz.ki).»ol ís meMi.hclyi>íggel egy4\'1 ,US- \',,<0 add Teleki ül 3. Kiadó a Hajő vendíglő udvarában rgv mllltilylielylsíg. - A.at»toali<». Iclviíctlk f" Ketenc iné-nők aszlalosuzea ébea. 2354 GabonariktArnak és műhelynek at-k.tinas helyisíi; kiadd í> azonnal cllOKl\'l-haló MássáMilt. 30. IIAvcMic !Jm<>»«!« vendéglő Klakanilta. Telelnn 162. -Kllunő karban levő obéeMöboronde. x6u, etőszobaszetzeny. egyíb liáz.l lel-szc.rlísl elkkekkrl edlttl eladd. Bővebbel a kiadóhivatalban. zZtó A budapesti Tózsde deriia-jegyxéw Ojjna-Száva-Adria Vasuttáraasás (Dóli Vasút) MENETRENDJE I82&, Évi május hó 15-töl a NagyltenUsáia-étkező és induló személyszállító v. rútokról. Budopesi—Nagykanizsai viszonylatban_____ \' -^rr—--— jj ; A vo-jat II ntmc Budapestről i miül Nagykanizsára érkezik 1 K Szem. v. 2 tíyv. i, 3 S/cm. v 4 Oyv. 5 i Szciu. v •>•30 1320 17 30?) 2I-3V) 1355 1320 2150 <W I Nagyícanizaá- B Budapestté f ról Indul 1 érkezik Stirdl t4«r]cgV7flS<g. .1103/1026. kzt;. st. Hirdetmény. A stirdi tolkcs»-irfokoss.lR a tuhj-dnr.1t k^pcvft korc*mA« a hozzrtlat-lozA ke:Hol és mellék-épíllct.\'kkcl cgyüH f. évi augusztus hó 22 én d. u. 3 órakor nyilvános árverésen hi«íH! adh Su:doi. a helyszínén. Árverési ícllélekk Surdon a telkcü-;Razdíu.M. vagv a körjegyzői hiva-lalban bctrkiniheiök. Surd, 1925 ju\'ius lió I4 én. Dezső Imre Döme János a. A n-inykanizMl klr. járáíblró»JR mint telekkönyvi ható»*K- <Hf»») <>10 1445\') I5t)0 $ 045 1100 1640 19-10 21-55 i) Gvomvonaital e«y I—II. owl. és e^y 111. wtl közvetlen kocN HiHaiKst Wien S B eirv II— III. <>»/«. közvetlen k«xsi Bmljpcst ZaUenerszei;. cj;y ítke/o ktxsi Bu<!.<-pest - Győr és V|l2*>-|rt1 IX4-ü; egy I—II—III. omI. köiv^tlcn koc»i BmUpeM - Villach. 2> Gyorsvonatt.O egy III o«t. és ejiy II—III. o»L közvetlen k.vnl BuJapcst-Susak. ei;y I—II. oszt. és e^v III oszt. komilen kocsi Bu<l.ipcst-l-mtnc. cpy étkező- . kocsi Budapest—Nagykanizsa, Cg)\' halöko^i Butlapest-Venc/ia, cjjy l II. oszt. közvetlen ! k«<si Btiilapcst-Vcntlinijilia «rrlc»tc~Vcnc/«j-Gen\'»ván át) és e^y I II III. oszt közvetlen kocsi Builapcst—Röma •j Szcmé\'.yx.iutUl cey\'\'I—II. ősit. An ev*v III. .»«zt. közvetlen kocsi Bü i.\'pcst--Bari* és egy II—IIL oszt. közvetlen kooi 0udapc>t -Zalaficcisze^. Nagykanizsa—Balatonszentgyörgyi viszonyúiban_ B.»lat<mszcnt- Balalonszent-Cvörpyrfil ind. \' \' 525w Najiykanl-zsAra érkezik | 725 N\'a,iykai z.sAröl indul 1810 CVÖtgvrc érk m1 7 Iliié* ls(«l hal H7IIO-KI 10 bdku. UM7l.|i]>\'t oMi imtm L>OÍU« Tii;t.nftri m^u tt. i:o» im i>i «r m Lm Dia kii. I**l|«t i>. h d tf. UJtJI IWIM7C4I IXM-l.tM II9IV1M7I UUJ I.4U liöi-IMS K<xv«« hw. líltHUll t\'Mkoz. ItlSO-lMtO lalpK l«Ha Itluwl b.i70 uj k •ui nu I 001 "f 41 mm IO» 114. K«t«uti lamiun O*üo 144441\' 411 Ua49€ MJI^HIIW HIui »»» !«»» \'1M4M HS PUU Ifi\'nm Tittx S.ll /A Jiao »"14I9 ■ ZáKkkala. 111)0 .1113 V»»»ó :«Ö -7100 WUa lUU-inti) Vegyes 5 25 725 | Vegyes Nagykanizsa—Szombathely-Wien S. B. viszonylatban HT^I Wienbe 1 Szem. v. 2 . Gyv. 3 Szem. v. 4 §z.cm. y.i WieoMI indul 900\') Itrá\'i 16 1») Szombat-NáRysai hclvzM zaára indul -42<r 12-15 1510 21-26 (rkra.k ÜS/" Ulti I8W 23M I I Szem \' 1 Szem.\' i Gyv. I Szem. z.sárdt indul 4 Ki1) S.S5 I4in\') 1735 íffiSr \'"ííáT\'fRs"-»» - UifiO \' 11Z20 2u:io Z) Gyznsviuialnkkal cuy I—11. oszt. út c.-y III, oszt. k\'tavellcn kis;M lititlitpesl--Wien S. B., ecy II—1.1. kdzvellen knest Olt|ek—Wien S. 1!.. rey I - II. osz.l. kfizvcllen ktrfsl Zacreb-Wicn. cey ilkezókocsi liuda|K>t--üy6r, egy 11-111. oszt. közvetlen kocsi llud.pcsl— Zalaegerszeg. Személyvonatokkal egy II—HL z.szl. kózvctlui kocsi lludapcsl-zíatacgersaeg. Nogykanizsa—Barcs—pícl W-ronytatban _ I Tormára ytőxanc Bua daaav. 76 lz« 432 SOO— l2S.t00, 17 ll-ca 427^00-430 Ouy 7« 43C.0CÖ—432o«;íc OunlntizU (a p.l->Wákl76k«.o. 4IS0X)-41 ^00, 77 ki-a. 420.000—422S.M,/» -r^.422ö0ű 425.000 74 kgK» 425.0J0 — 427 500, .ou 260 003-:625(0. t.Variaány.i;)a 230 0.-0 -240.030, tórárpa 250.000-326 000, aau 300 Ozz 306 . 01, leatail 255C00-257.510, tepei 5S0000—563,000, kwu H0.«0 -135.000. «wpa 165 000- 170.0.O. SertésTásár Fauz.tua 1318, ..ttbö ...d.ll.nml »l.i». r.tadt 600 0.6. tUaireadl 16.750-17.000, aae-ten 155 0 I 600O ucttr.t kdaáp tjü^J 15500. kOnnitl 13510—I4.0X). íl»lieodl s."> 15000—1S.260, máaooirndtt 14.000 15000. infol au!06 17.000—19030. aa.lon.a uajybao 19500- 20030 a.U 23 500- 24 000, l.Siuotl bu. 181 tO—20.000. naloaas. let ...16. 180» 1000 Az liányzalcsendek Szem. v. Gyv. Szem. v. Szem. v. pecsiól tlansrot Indul indul 0 31/) | 1235 1 I82fi:) Tí-S- 11-40 1515 21-00 ■Nagykant zsára tírkezik 13-411 17-20 23-10 1 "ISzeni. v. 2 Szent. v. 3 Gyv. Vegy.v. \'V.ni\') -íST"" 85S"1 10 lu 12-15 1 l\'SO 14-35.1) 1617 16-25 13-jri 21-4(1 €1 Gyorsvonatokkal egy tl-llt. oszt. közvetlen koci tJsiek—Wien, egy I—11, oszt. közvetlen kocsi Zagteb—Wten S. B. r> Személyvonatokkal cgv 1—11. oszt. közvetlen kocsi ís egy III. oszl. közvetlen kocsi Nagykanizsa—l\'íei. Nagykanizsa— Gyékt\'nycsi viszonylulhan Nagykani GyíkínycsrGI indul Kagykantzsárdl Gyíkínyesrc indul £rkcz.ik zsára érkezik 1 Gyv. 550<) 6-30 | 1 Gyv. 2210\') 22-50 S) Gyorsvona\'okkal egy I—II. oszl. fs egy III os»t. közvetlen koesi liudipcit i-iume, egy I - tl. oszl és egy III. oszt. közvetlen koisi llutlapcsl—Suzak. Nagykanizsa—Cakoveci (Csáktornya) viszonylatban 200(Vlk. 020. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Horvátit Teréz. I|. Kocsis Istvánné orosz-lonvl lakos véirehajlatdnak llotvllh Jánoj lebézldl lako« véfliehaltásl .zenvetlö ellen ln.lil.ilt végzeltajlisi nglében a trtekkömsi ItatóOg a végrehajtási árverést ll»!l K <K I tőkekövetelés és lárulíkai betia|tása vígéit a nagykanizsai klr. |ArAsblz6ság lerlllelín levő Otoszlony ís Kercc-cny kOzségekbrn tekvő s uz. orosztonyt 118. sztikvben 2111. Itr.z a. (elveti Vaslurkö düiiben Itvó nő-lének lentnevezell végteli.llásl szenvedői B*. í> M sors; szrrfnl illető \'ti részét. 2.0001X»> kor.. u. I.llaui 1013. szltkvben 1565. hisz- a. (elvett szántő az Osztag győtal dűlőben ingatlannak B 4. és 7. sorsz. aierlnl ugvan-nnnak nevén JII6 \' ti rézzírc 3,000.000 K. II. o. lt«7. szltkvben 5. hrsz. a. loglalt Itáz t. sz. a. udvar ía kert Ingatlannak B 7. étt Itt. sotsz. szetinl tt-zvanannak nevén illő »:t részére S.lltllIJ000 kor.. u o IttWt. sztjkvben 211 a. Iirttz.. a. Ingtál! szőlő st Vasftirkő iltllfllxn Ingalliitnzk II 14. KZISZ. szerint ugyanannak nevén átlő Vt títzétc 30.000.000 koz.. It. .. luX) szlikyben A I. sorsz. a (\'illáit 1 i:j-cd atányu kőzo. biltoknak B 4. és 7. snrsz. szerint ugyan innak ntvín állo z:t részére 600000 kor. éa a kcrceticnyl 35. szlikvben 7\'.«i. bzsz. a. lelvell szőlő és pince a Tőiöktsapáson dilidben ingatlannak B 8 élt II. itorw. aze-tint ngvanannak nevén átló 13 ríszéze 12,500000 koz. 1 cesíitíkbcn. A telekkönyvi ltalősá< az ázverésnek meglaitáslra az orosztonyi ingatUnokra Orísztony köz»lgházán.ll V!X. évi szerz-Ictnltcr h.l 24. napjának délelőtt 10 őráiút, a kérettem! ingatlanra Keitc-3*nv közsígltázánái ugyanazonnap délutáni 2 Aráját Uzl kl. , ,,.,.. Az Árvetés alá kerülő ingatlanuk a kikiál-láil ár kéllia.niad.nál alacsonyabb áron ! nc.it atlltatők cl. A/, átvcreln! szándékozik kölelesek Ká-1 zialpínzül a klktáll.si ár IO\'0-át kész-p-.nzbe.t vagy az 1841: IX. I.-C. 42. (fában megbatározott álfolyammal számilolt z.va-dékké[KS érlékpapítr.sl\'an á klkoldőllníl lelcnm. hogy a bánatpénznek clőteges bírói letétbe helyezéséről kiállított leién clintnervényl o klkdldőttnek átadni és az átveiési lellételcket aláírni (1881: LX. I.-C. 117. 150., ITttgS.1 I0M: XU l -e 21. S )-Az. aki az ingall.nérl a kikiáltás! átnál mag.iabt. igérelet teli, ha lőbbet igérm senki sem akar. köteles nyomtun a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt sí átlala ígért ár ugyanann.t százalékáig klegészjletil (ISOI: Xl.l. 25.5) Nagykanizsa, 1ÍI26. évi Junius h6 ItZ napján. A kiadmány hllelíut: Horváth s k. Mlkő s. k. ytlr Ibiid . írsd.táltiil- 1 j Csáktornyáról indul Nagykanizsára 11 érkezik ■Nagykanizsáról Csáktornyára indul érkezik 1 Oyv. •145®) " 6 20 t: Szent.v\' 5tlK"> | 7*15 2\' Vegy. v. 7-2n (14(1 2 Gyv. 13-45"\') 15-28 \' 3 Szent.v*) 11-10 I3«) 3 Vegy. V. I7«l 20-211 4 Gyv.") 1232") 1406 . Gyv. 22-30 0 10 5 Szem. v. 1821 2015 *) Csak VI 26-ig bezárőlag közlekedik. ") Csak Vt\'27-tút kezdve közlekedik *) Vonatokk.il egy I—II-— III. os/l. közv. kocsi Budapest -Fiume, egy latőloiesi Kl. Ili- 7rl««l ItvAm4.Ina. í< lluda[K<l--Veiiezia. egy I II os.-l kárvellen kocsi lludapc.l Venlimigllj (via TriesK Kiatl|.l- Zrlayl nyomdaipar tt XMp- , Vtnezla. Genova), egy f--11-111. oszl kíizv korai Budapest Ríiin,t kereskedés Et, Magykauízw I Uyursvonaiokiuii 11120. V120-IÓI, bearúiag tx.5-lg egy 1 11 111. oszl. kozv kocsi Budapest—Villacli 9XI2-ss fényképezőgép (klhuraloi) lémalapon: k.zeltával. állvánnyal, lálazkal, vöroilámpával, má.otő- krtettel siti. komplett l.l ... r.l.. kllcnc.zazezer kotonáézt és egyéb ctsi-tendü gép t. 155.000 K-á. havi lész-leltizclísze kaplt.lö Fried és Nádornál Hitdapesl, IV.. Petőit Sándoc-u. X (Első lőudvar.) - Telefon: T. 115-50 Kélte Itioycti tl számú képes áilegyzéktinkct. tv í Nyomatot! a Zrínyi Nyomdaipar es Könyvkereskedés R.-T.-rtál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • OfcnbccK líároly). 1926 |ullu« 18 ZALAI KÖZLÖNY T westend szúlló Budapest, VI.. Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Meleg és hideg vkvezeték minden szobában. Fürdők, lift, fodrász. Tfcjcfon L. 920-64. Uicai saotwU 40.000 Mól 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor JM. Igazgató. Mol»ira«fj4dct nóttenl. Ueyesel, •énlia családot keres Btcyer Vilmos, S\'»-gái-ut 6, eiaclcL 2W2 300 méter tenged hcloeiidására tcnqnri-dóré Eternit Idővel eJsdó Salamon István-"ál. Hahót. 2337 ~EÍegáns Iin*>m abédlő, szép nagy kiírta. asztalok, bórdivinv. konyha ís mis bátorok, juMnyo»an eladók Kinlzsy utc.i 2. "~Égy jóházból való Hu *as- és fuszerüz-Jetbe tamulónak teljes eHátás>al íelvéte- Uk Telekl-ut 3. _ __2359 Egy OsUtíieHrlftég hkáHal és mellékhelyiséggel együtt aug. hó 15-re kl-Teleki ül 3. 2358 Eladó F.Ótvös tér 14. számú nagy dupta hiz. nagy kerttel. Bővebbet Arany János-■ka 10. alatt. Eey kis Slnger varrógép jutányoson KlrMy-otca 13. -2371 Vízvezeték wcrclést, liirdőszobi * berendezéseket ptáUáSMl javításokat szakszerűen készit SZEPESI IMRE Tflcfoa ZV>. mübAdojjoi ino Zrínyi Miklós-utca 22. SxÓnycaporaxiváat, lakátok por-mentesítését vállalja U«ky Yakailtásl Villa-Ut. Rákówl-u. 55. Telctoo 334. 2369 Kiadó egy szoba, konyha, spei/búl Ali.» bútorozott lakás augusztus elsejére KlnL-sy-ulca 30. Hirom szobás lakáo augusztus l-re átadó. Cim a kiadóban. 2.<72 Finom fehórnomd javlUst és stoppo-láM vállal, vidékié Is megy Olitl Erzsébe!. Csengery-ot 4. -2379 0aletibnrond*xÍB lehetőleg fűszeres megvétetik B^hmné, Rákóczi-utca 25. Egy bútorozott szot>a kiadó Teleki-ut 55._ Bútorozott ujtobák kiadók. Cim a kiadóban. Kiiunó karbin tevó •bédtőberciido-*4», clósxobaszelrény. egyéb hizl íel-uerelüt cikkekkel együtt eladó. BJvebbet aJdadóhlvaUlbaa. \'2235 Fürdőkádak, « legmodernebb kivitelben Jutányos árban, ugy fotel, hosszít bul-Unikld és Ulókádak késien kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy ii. 21. Ugyanott <cy jég»*ck«-óny jutányosán eladó. 2196 Et:><zohá* laké* bútorral rgyUH íud«i gyaruU48. 2»75 Kiadó egy smba és konyha bútorozva. v\'gy bútorozás nélkül. Bővebbel a Hm-gyioál. 23<>1 Egy Jókaiban levő duplacsövű Lanchasler szerkezetű wndáaxfcgyvcc trladóacwi-<61 hegybírónál. Szentflórlán-lér. 2321 AutÓ olaj Autó benzin Autó felszerelési cikkek Autó gumml Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági éSmindennemü Műszaki ^Sikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Auló-slandon. Cipész és csizmadia iparosok figyelmébe! Rövidesen alkllmam lesz műhelyemet megnagyobbítani és iliV a piaci árusítást is megiezd-hclcm. — Kétein, hogy szükségletüket részemre lentartani szíveskedjenek. Kaptafáim minden más gyártmányúnál jobbak ti olcsóbb árban lesznek Árusítva. Szi.es pártfogást átér NÉMETH LŐRINC helybeli kaptnfakészltő. 7861/1926. Hirdetmény. Folyó hó 21-én, szerdán d. e. 9 órakor Nádor-utcai óvoda udvarán kél tói eladunk. Nagykanizsa, 1926. évi julius lió 17 én. Városi Tanács. U\'/s HP szivógáz-lokomobil <100 MÁV golyós. 1500 ■ Schutlh worllt cséplő 3Va HP gőzlokomobil Weiser Gépgyár Nitgykanizsn, Siigar-ul 16. CORDATIC autágummik. MICHELIN PMEU gyári lerskal motor és kerékpár, autólcIszcrcKsek legvencnykípoebben NAGY JÓZSEF Budapest. Vt, Andrása,-ut 34. - Telefon: 2l-«. Van ssetentsám a a é. kózón-ség szives tudomására adni. hogy Nagykanizsán, Deák-tér 2. sz. alatt (volt ilj. Slem Mór bórűzlet) bor és cipész kellek üzletet nyitottam. E szakmához larlozó összes bel- és külföldi legjobb márkájú felaőbör és talpanyagok allandóan nagy választékban ésveraassy-kápes árakban állnak a n. é. kózóttség rendelkezésére. Cipőfűző különleges ■égek, talpbetétek, cipő-sámfák, cipőkrémek minden színben és változatosságban. Szives pártfogást kér Lénárt Imre bórkereskedö. SZIGRISZT LÁSZLÓ Nagykanizsa. Klrály.u.38. Teleion 150 Pénxkalo.önt ingatlanra bekebelezéssel gyorsan megszerzek. SO holdnál nagyobb birtokra hosszú lejáratú riollárkStc.Ont szenek. Eladó háxakt Emeletes, nagy /|VC-detmü belvárosi ház eltoglaihaWö szobás takissat, melléképületeiket, nagy udvar é, kerttel juttnyoa áron eladó Bloglal-ható inagánfaázsk,\'üztet)Láz.k, nagy jövedelmi! Itárak, kertcsházak cladék. Blr-tokrak ■ 3000,800,300,250 holdas és kisebb birtokok ctadók épületekkel. Nagykanizsa mellett 1 hold twima rét eladó. Vtilmalo m 3 járatú 220 millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. Bal.tonk.r..itui*on, ftov\'láron, Máiiatctrpcn. Keszthelyen vi\'ták. telkek cladrtk.V4t.li m«gbt«*sek, 40 hold blrlokot épülettel, Nagykani/sa kó/c-lébcn. készpénzfizetéssel keresek. Bír-tnkUrt,t,k,t keresek t(X> holdtél 1500 holdig, sok tékeerós bérló részérc. Szíjgyártó eikkek és vezetékek, liepszijak minden nierelbeu Kölcsönponyva Kölcsönzsák Uj kazaltakaró, gép-és sátorponywa Gabonás-zsák Kévekötő piros végQ manillazsineg Rudaló és egyéb gazdasági kötelek Vizctdmlö. aaineg varrócérna, géphajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenőcs legolcsóbban kaph.tó Hirsch és Szegő cégnél Nagykanizsa. Telefon 75. 2892/1926. szám. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56-58. §-«i értelmében eszkóz-lendó nyilvános clárvereléséröl. A vésrehajtást srenvedó neve: Somogyi Testvérek. Az elsó árverés helye: Nagykanizsa, Magyar-u\'ca 18. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1926 jul\'us 31-én d. e. 9 óra. A második árverés helye: Nagykanizsa. Msgyar-ulca 18. sz A mlstidik árverés ideje (nap ís óra): 1926 aug. 10-én d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése, sommásan, nemenként: 1. 1 drb. jégszekrény 1,000.000 K, 2. Üzleti berendezés -t 000.000 K, 3 I drb. mérleg 500.000 korona becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az elsó árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak elidatni, ha n becsértéknek legalább háromnegyed része inegigéi lelik. 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindeneseire eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonn.<l fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az cscllcgcs fényűzési adó is. Kell Nagykanizsa, I92G. évi julius hó 14. napján. I.eltoczky Lajos )U, városi végrehajts. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius le. a raktáron levő kész férfiruha, gyermekruha, átmeneti kabátok, ________ _____________ szövetek, bélésáruk és kalapok mélyen leszállított áron kiárusittatnak. Ozletáthelyezés miatt mélyen leszállított áron FRANK VILMOS NAGYKANIZSA, Föut 8. szám. Fényképező gépek és cikkekről ingyen küld árjegy zékel, ha levelezőlapon kéri HATSCHEK ÉS F&BEAS Budapest, IV. Károly-körut 26. ^mm Pk.503l 1926. végrh. szám. Árverési hirdetmény. AluiicoU bírósági víjjrehaJtó u 1881. évi LX. I.-C. 102. §-a éneimében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai kit. Jiras-blróságnak 192*. évi P5034. számú vég-zete következtében Df. M:1ek László ügyvéd Alul képviseli Varga litván lávára 3,131.000 kor. s |ár. erejéig 1926. évi április hó 10-én foganatosított kielégítési vegrelmjus utján le- és lelülfoglali és SO,MX)ÜO0 kot. becsüli köveikezó Ingóságok, u m: jéggyáiláslioz szlik>égcs gépek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykfliilzsal kii. Járás-bíróság I92ő ik évi PX. 6031. stamu végzése lolylín 3,431.(XX) kor tók< követelő, ennek li»25, é^i augusztus hó 5. napiul i jíró í°.o kamatai. i y»A» válwdlj és eddig | Oyszesen 325.0U0 kor. bíróilag már meg- | állapított költségek eicjéig Nagvkanluá i, lírz»ebcl-tér 17. Mám alatt leendő megtartására 1Ü26. évi augusztus hó 5-ik napjának délelőtti >. <9 órája határidőül kl-tűzetik cs almoz a vtnui szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. Ik>gy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés melleit a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is cl tagnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások 1% le- és felülioglaliatták és azokra Kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés ax 1881. cvl LX. i. c. 102. értemében czck javára Is elrendeltetik. Kell Nagykanizsán. 1926. évi julius hó lo. napján Kaszab Lajos s. k., kir. jbírósági kiküldőit, Siómarosi mintegy 600 holdas birtok, amely Siófoktól 7 kilométer távolságban fekszik parcellázásra kerül. Bővebb felvilágosítást nyújt a gaídrisáe veze ösíge: Földhitelbank R-T. gazdasági in\'ézMgc Siómarou, vagy Közportj t: ,3K földhitelbank R.-T., Budapest, V., Hold-utca L Európa legrégibb automobilgyára Homokos es h.nvcs vidékekre a legideálisabb 4—5 személyei: túrakocsi 10/24 HP. 4 ajtós Cantilcver rugózás, Michelin Ballon guntntivai, amerikai lelő, 1 Ida t teljesen /árh.itó Ijlakkel 110,000.000 korona. Kedvező íizeléii Mlélelck! Kizárólagos vczírképviselel: LANDY ISTVÁN Budapest, Országház-tér 9. Telefon 973 43. x -jm Nagyrabccsült Hölgyeim és UraimI Csak az udvarban Cim: Olcsó Maradékvásár BUDAPEST, KIRALY.UTCA 32. Alapltra 18». kaphatok <itnrJ<l6i ot(<4 Arak mellett alant (elsorolt cikkek A»afc \'íteVUr m(lff Ií5 <m tféltt Jömltt^»<gO divatot ff/IK>l(Cx>y»iÖYtt honi- f)no valóval tsyütt - — - fc/ö miire JunUtiOet puplln. v«ry Ml(iii..*i inln&t\'fU mhjte- j^g 3 l«d«i uinbtn — poháflCítf. VJ(Cy 3 db delinket*] ó raílít srönyAtü moiöótün. \\»gy vollí. V4|Of karton. vaj;y mo»ott vJ.f..n. v. .IdbMferfo IftfOtköfA mbktudó m«t»r <r«pp muotain, vjjct kilQnA U. a. kilfioi miii.Míja dupliirflft mp» <hln« KtiiMlvO í/lnben tK, Khotlli nól udret di:|>iuiíle» n£l lióvci tunckbrn 29, wlvtmtsnyb <Wiih mirdtn »jlnb*ti II. bfiteio* k+tUitA 17, \'! m ticisiu l.\'ltenldl lej-eJA dinbjt SS, iht pjplmlíprilJ W. viMs\'i. villapjpUn ;TÍ, ig\\ K<inll»i4. 2 4#y-. rny i»iUlt*nli 3íO, 1»tl6s Íulú«i/.fvei ZS. tnin/clt m\'u lm v«gy nidrí; », tnsat\'hJ n\'il ii (eilt 2v»p|usiüvet h itlyrr n-iu<t«\\u« tnintirn eitoindtijiii lihin li-. I\'oiki leiJeléicVe: Mkliiamd«Mn Mioitunk, Hirdessen a Zalai Közlönyben INGATLAN ELADÁS. Házak, 2. 3, 4 és 5 szobás rosRkn-hAzaV, kO/.tilk beköltö/hctó lakással, kisebb és nagyobb jövedelmező bérházak, emeletes és üzletházuk, vendéglők, szőlőbirtok Cscrfőn 3 hold priuu birtok szép pincével, szcnlgyörgyvári hegyen 7. 5. 3 és I\'í hold birtok pincével, bal*ton« villák Balaton keicNzturon 4 szolsás villa 2 hold Jövel. Márifttelepen 3 szobás villa 0 hold szőlő é> fnlddcl. lovábl»i Ugyanott (> hold szép birt-.k. Fonyódon .1 szobás uri vi\'la 2 hold belsőséggel Malom, jól jövedelmező vízimalom, Vendéglő Zalában, állomás melleit, olcsó árban eladók. — Bővebbel: DURÁSZ MIKSA ing. közvetíti Nwgykani/sa, Rakóczi-utcft 29. s;sm. Megérkeztek nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefoni 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Föüzlet i SZOMSflTHELV. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeink! Ai.\'luk ck[ k- roitibsn ctlcn4úk. Angnl siövcttx\'l divatiiij...... Nöi nyárnulla ... Selymes bluzujdon ság......... Biosó selyem divat- ruha ...... Fitt nyitiruhi ... Férfi divalflliiiny Nói és (érti csö- köpenyek Féi fi gyapjú Iclöltó Nöt coverco.it kábít végig b6li.lt Tennisz-nadrág ...... 150 150 90 250 ... 130 600 . 300 800 ... 700 130-190 Nyomatot! a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán." (Nyomdave«ló: OícnbecK Károly). 06. évfolyam, 160. szám Nagykanizsa, 1928 julius 20. kedd Ar> 1800 k*r«n« V « POLITIKÁI NAPILAP [ilililiH.il te llitlkt IM MU íMztbetf MUlKláUnlal: Utfita**. & Felelős szerkesztő: BarbariU Lajos Intonrtw-triefoo: IUcrtuúu 78. Elíltelöl ir« egy bóra 30.000 korona Ravatalhoz áll ez év augusztus 29-én a magyar nemzet. Közel huszonötezer hősi halottjának ravatalá-lioz, kik 1526. augusztus 29-én Mohícs mezején életüket áldozták a Hazáérl. A hontivérrel gazdagon áztatott mohácsi tög fölölt eszményi ravatalt állit a nemzeti kegyelet, mely köré összegyűl a gyászoló nemzet, hogy ünnepet üljön a megszenteli fájdalom, mely honfi lelkek fölölt borong e napon. A borzalmas világháború még mindig füstölgő üszkei fölött nehéz ugyan áttekinteni a 400 éves mult eseményeire, de át kell pillantanunk, már csak azért is. hogy mostani kegyetlen le-törtségünkben reményt meril-sünk a 400 év előtll türlénelml emlékekből, amikor még letör-lebbek, még szegényebbek, ntég megcsonkilottabbak, még rokontalanabbá elhagyatottak vollunk. A fajban élő őserő és az élni-akarás azonban összetöri rab-b.lincsel, letiporta a félhold bitorol! uralmát és nemzedékeket nevelt elpusztult falvak begazo-sult temetői felett. Mohács emléke él és a sorsharag világtörténelmi jelentőségűvé avatta mullja fölött a nemzet e 400 éves évfordulón nem néz el némán, tétlenül, hanem Iliidet ni akarja országnak, világnak, hogy élünk és ha végze lünk: a balsors még mindig lép Is, a reményünk lobogó lángja még mindig ég, hogy hoz még reánk a Magyarok Istene vlg esztendőt is. Ezzel a hittel tekintünk végig a munka, a kulturális fejlődés, a gazdasági meg etősüdés előttünk kanyargó, végtelenül látszó országútján, mely a második ezerév stációjához vezet. Nagy, világraszóló ünnep lesz ez az 1926. augusztus 29-ike, mert annak kell lennie s az egész nemzet aprajának nagyjának ösz-sze kell fognia, hogy az legyen. Az árvának siralallan áll a koporsója, ha kiiették az udvarra, dc egy ország halottjának koporsójára, ha kondul a harang, megállnak egy percre a vonalolt és a gyárak zúgva ?akatoló gépei és ebből megérzi az ahya-fóld lelke, hogy sir ez az ország. Mennyivel inkább meg kell éreznie, mikor közel 25.000 nemzeti hős sírja fölölt nemzeti nagylétünk nagy temetőjén gyújtjuk meg a kegyeletes emlékezés szö- vétnekét, melyre felfigyel az egész világ szeme és kíváncsian lesi, hogy lör utat magának a hőseit sirató kegyelet abban a népben, mely dacos élnlakará-sának annyi fényes tanújelét adla. Inkei József A magyar kormány válaszjegy* zékét holnap küldik el Prágába Moirattich k«».t n»uj«j» *t a;j.B»i*k«< ■ ralnlaataroliidknek budapotl, julius 19 Azok a tárgyalások, amelyeket az érdekel: minisztériumok a cseh — magyar kereskedelmi izeizödés dolgában a magyar kormánynak küldőit cseh jegyzékre adandó válaszról folytatlak, b\'.fejerődlek. A magyar kormány válaszjcíiyréVc szon.ba.uu már elkészült és holnap küldik el prágai követünkhöz, Masircvich Szilárdhoz. Magyarország prágai kOvete holiitpulán nyujti-1 át Schvcla cseh mini:zlcrrlnöknck a |eg>z!kel. tnfurniációuk szerint a legvzék a kereskedelmi szerződés lehtösígeinek taglatási mellel! foglalkozik a cseh részről (elvetet! egyhónapos kereskedelmi provizórium gondolatával i». Mindaddig, nmig a magyar válasz átadása Piagában megtörténik is ami/ erről a magyar kormány hivatalosau értesítést nem kap, a válaiz tartalmáról semmiféle bővebb közlést nem áll módunkbin tenni. A francia kabinetválság megoldása felé Herriol tárgyalásai kedvezően haladnak előre A frank árfolyama tizenöt százalékkal romlott Páris, julius 19 (Éjszakai rádüjelentés.) Herriol tárgyalásai, melyeket ma délben folytatón, jó utcn haladnak előre. Ha nem merülnek fel akadályok, estére remélhető, hogy Herriol kormányalakítási kisérlclci sikerrel járnak és a baluldal cgyc-iiésének jelszavával megalakul az uj kabinéi. Ez esetben lehetséges, hogy a pénzügyminiszter De Monzie szenátor lesz. Páris, julius 19. (Éjszakai rádió■ jelenlés.) A kamara szocialista pártjának tegnap hozott azon határozatát, hogy a szocialisták nem vesznek részt a Herriot- kabinetben, nem minden jelen volt helyeselte. Páris, julius 19. (Éjszakai ródió-jelentés.) Calllaux ma délelölt felkereste Doumcrgeu elnököt, akivel egy óra hosszal tárgyalt tárcája ügyeiről. Berlin, julius 19. A nemzetközi devizapiacokon a francia kormányválság következtében a frank erősen hullámzóit, de valamennyi piac közül a berlini tőzsdén voltak a legvadabb árugrások a francia frank kurzufá-ban. A szabadforgalomban London és Páris közöli eleinte 230-as árfo- lyamot jegyeztek, azulán 224-es kurzus jutott felszínre, déltájban pedig 224—225 közöli ingadozott a jegyzés. A nemzetközi pénzvilág idegessége ezekben a rendkívüli ingadozásokban tükröződött, amelyek a szóm bati árjegyzéshez képest a francia frank árfolyamának 15 százalékos leromláséi lünieiték föl, amilyen értékcsökkenés a német birodalomban a pénzromlásnak csak a legrosszabb napjaiban volt észlelhető. Lord Hampton csodálatának adott kifejezést a magyar cserkészek teljesítménye felett A cserkész nagylAhort vasárnap ötven-ezer ember tátogatta meg Bullapest, julius 19 (Éjszakai rádiójelenlés) A megyeri cserkész Nagytábbrt vasárnap 50.000 ember látogatta meg. A közönség melegen ünnepelte az idegen, barátságos nemzetek cserkészeit. Vasárnap nyitotta meg gréf Teleki Pál a cserkészek kiállítását, melyen mintegy 500 tárgy került kiállításra, ami mind a cserkészek munkája. A Nagytábor arénájában meglartott cserkész díszelőadást 5000 ember nézte végig. Lord Hampton Nagybriltánía kikül-döltje ernléksorokal nyújtott ál a Tábor rendezőségének, melyben csodálatának ad kifejezést a magyar cserkészek munkásiága és képzettsége felelt. Szerencséjének mond|a, hogy a magyar nemzet crerkészfiait megismerhette közelebbről. Gróf Bethlen merénylőiének védője l\'árls, julius 19. (Éjszakai ródió-jelentés) Jászt Iván gról Bethlen István magyar miniszterelnök merénylője megkérte Gernouth az Emberi Jogok Ligájának főtitkárát, hogy vállalja uédíimél. Az Emberi Jogok Ligá|ának vezetősége az engedélyt a főtitkárnak megadta. Csontvázszerű hulla-lelet Bécs, julius 19. (Éjszakai rádiójelentés) A Langenbergcn ma cey ismeretlen férfi hollteslél találták meg, mely már csonlvázsierücn ösz-szc volt száradva. A rendőiség azl hiszi, hogy öngyilkosság esete forog fenn. Megkezdődött a balatoni Sport-hét Budapest, julius 19 (Éjszakot rádiójelentés) A Balatoni Y-iCht Klub rendezésében vasárnap kczdödötl meg Balatonfüreden a Spoil-Hét, melyen nagy és előkelő közönség vett részi. Első nap, vasárnap, a vitorlás versenyek kezdődtek melyeket a hét többi napjain Tihanyban és Keszthelyen folytatnak. • Rakovszky repülőgépen \' Moszkvába utazott Páris, julius 19. (Éjszakai rádió-jelentés) Rakovszky orosz nagykövei ma délelőtt repülőgépen elhagyta Párisi és Moszkvában ulazotl. Ujabb hőhullámok Berlin, julius 19. Ma délben Berlinben igen nagy hőség uralkodott. A hőmérő 30 fokot mutatott. Tegnap a különböző fürdőhelyeken négy ember vizbefulladt. A mai napon a nagy melegtől sokao napszúrást szenvedtek. London, julius 19. Angolország-ban a hőhullámok miall sokai szenved a lakosság. Az ország minden részében nagy viharok voltak. Észak-Angliában a folyók megáradtak. ZALAI KÖZLÖNY l926\'|uHm 20 Huszonkét millió dollárkölcsön a megyéknek és községeknek MEGYÉK ÉS KÖZSÉGEK KÖLCSÖNE Budapest, julius 19 A pénztlgymii.isztélium részéről folytatott tárgyalások Myainán megállapítást nyert, hogy a vármegyék kolcsónszükséglete minimálisan tiz millió dollárra lehelő. A vármegyék kólesOnének lebonyolllása Igen egy-szeiü és gyors lesz. A küzslgek kölcsöne azonban már nem oldható meg oly gyorsan, meri iőhb mint ötszáz község igényeinek és ízük séglcleinek egy kalap alá vételéről vau szó, ami egy külön adminisztrációi igényel. Az ötszáz község több mint 12 millió dollárt Igényel. A vrf-rosok kolesönének második Iransát illetőleg aggályok merüllek fel, hogy lehet-e egyáltalán ilycnl kibocsájtanl, mert az ilyen kölcsön — ha ugyanazok a városok vennék fél, amelyek már részesüllek dollárkölcsönbcn — másodhelyen lenne bekebelezve és igy annak a költségnek más volna az ériéke, min! a már kib icsálotl kötvényé. A Dráva a somogyi parton több helyen áttörte a gátakat Drávakereszinr halárát teljeses elöntötte az ár A lözség larmése elposztult Jugoszláviában a helyzet változatlan Kaposvár, julius 19 | a halárban levő termést. A megduz-(ÉJszakal rádlójetentés.) A hetek zadt Nádas folyó Egeres, Jegenye, óla tartó esőzések annyira megduz-zasztották a Drávát, hogy az szombaton a somogyi p irton több helyen áttörte a gátakat és a lapályosabb helyeket elönlötle. A Dráva vasárnap ujabb 30 centiméterrel emelkedett. Drávakeres-.tur határát teljesen elöntötte az ár. A község termése mind odaveszett. A szigetvári járás főazolgabirósága kirendelte a környék lakosságát és nagy erővel megkezdődtek a mentési munkálatok. Vészes felhőszakadás Erdélyben Kolozsvár, juliui 19. Gyalu környékén, valamint a Nádas folyó mentén vészes felhőszakadás pusztítóit, melynek következtében a Kapos-pa-tak kilépett medréből és elpusztította Darás, és Bogártelke község határát elöntOtle. — Jegenyét csaknem teljesen megsemmisítette. Egeres, Da-rós és Bogártelke községek termése teljesen elpusztult. A jugoszláviai árvíz Belgrád, julius 19 (Éjszakai rádiójelentés) Az árvizveszedelem ügyében a helyzet változatlan. A Duna és Száva az utolsó 24 órában csekély mértékben apadlak. A Száva Belgrádnál 4 emel, a Duda 3 centiméterrel. A király ma visszaérkezell az árvíz állal sújtott területekről és Veldesbe utazott. Belgrád, julius 19 (Éjszakai rádló-jelentés) A Aforova-folyó erősen emelkedik és már löbb helyen ki is ön-tötl. A kárt még nem állapitolták meg. Vági vallomása a Rákosi-per mai tárgyalásán Szocialistának vallott* magit Városi tisztviselő-fizetések leépítése Mélyreható változások a városi tisztviselők pragmatikájában Nagykanizsa, julius 19 A városi jogügyi bizottság napa. kon keresztül, olykor a késő esti órákig is ülésezcth-dr. Fried Ödön elnöklete alatt. A bizottsági ülés tárgyalásának legfontosabb pontja, amiről egy pár soros hírben már be-száinoltuuk, a városi tisztviselőknek a pragmatikája, amelyet napokon át tartó, alapos és beható vita ulán a mai viszonyoknak megfelelőiig módosítottak. Mélyreható intézkedés történt a városi tisztviselők fizetése kérdésénél is, amelyet ugy a város érdekében, mint a tisztviselők érdekében sikerült megoldani és amit a bizottság a közeli napok Iközgyü-lése elé fog terjeszteni. Ugyanis nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a jogügyi bizottság azt a javaslatot teszi a képviselőtestületnek, hogy a nagykanizsai városi tisztvi selók pragmatikája teljesen azonos Budapest, julius 19 A Rlkosifélc bünpernek mai tárgyalásán Vágit hallgatták ki elsőnek, aki kilclcnlcitc, h>gy nem érzi magát bűnösnek. 1924 ben azért zárták kl a szociáldemokrata pártból, meri birálla a vezetőket. Hiss\'.u elvi fejtegetése Ibin az elnök lObbször félbeszakítja. Elmondotta, hogy gyüjiö-iveket külJOtlek ki a külföldi magyar munkásokhoz. Egyébként szocialis- tának vallja magái Vági. Utána Welshaus Aladárt hallgatták ki, aki a vasutasokat szervezte. Palotás Imre vádlott kihallgatása ulán lluber István vasmuukást hallgatták ki, aki elmondta, hogy Vági letartóztatása ulán ö leli a párt elnöke. Rtkosi Mátyási nem ismerte. Tobb jelentéktelen tanú kihallgatást ulán az elnOk a tárgyalást kedden délelőtt kilenc órára halasztotta. Két szökött fegyencet fogtak a nagykanizsai határban A Hantiról megszökött két fegyenc Székesfehérvártól Zalaszentjakabig bujdosott — A nagykanizsai határban Horváth Szilveszter lovnsrend&r elfogta őket legyen az állami tiszlviselők szabályzatával. Fizetésük ne lépje lul a békebeli tiszlviselők fizetési skáláját aranyparitásban. A kérdésnek városi közgyűlésen valószínűleg és érthetően, erős vitája lesz. Lezuhant repülő Drezda, julius 19. A kaditsi versenytéren az Immelmann emlékrepülés folyamán vasárnap esle Wüsthoff, szolgálaton kívüli repülöfőhadnagy, az Ismert drezdai harci repülő, aki a háború alatt a Richlhoffcn-rajnak voll a vezctőrcpülője, mintegy 150 méler magasságból lezuhant. Esés közben kirepüli a készülékből és életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gép darabokra zúzódott. Az uj görög kormány Athén, julius 19. Eutaxias tábornok tegnap este megalakította az uj görög kormányt. Nagykanizsa, jutius 19 Körülbelül egy hete, hogyahaita-pusztai állami bünletöintézettöl két hosszabb időre elitéit fegyenc, név-szerint Király János és Dervallcs József eddig meg nem állapítható módon megszökött. A budapesti kir. törvényszék a két szökevényt köröztette. Napok multak el anélkül, hogy sikerült volna nyomukra akadni. Szombaton történt, hogy Horváth Szilveszternagykanizsiyrendőrőrmes-ler, amikor a külső \'halárban lovas-járőr szolgálatot teljesitell, észrevett kél gyanúsan viselkedő, Fejérmcgyé-ben szokásos viseletű, zsínoros magyar nadrágu embert, akik a rendőr láttára nagyon rosszul kezdték magukat érezni. Horváth Szilveszter odament hozzájuk és igazolásra szólította fel őket. A két zsinoros nadrágu magyar nagyot nyeli, de aztán mégis csak bevallották, hogy Hartá-ról megszöktek és most Jugoszláviába igyekeznek. Az őrszobán Stuller Llszló főfe lügycló és a lovasredórök jelenlétében elmondták, hogy két kevéssel előbb megszököll fegyenc példáján buzdullak fel. Amikor közös elhatározással lslenhozzádol montak Harta vendégszerető épületének, telték azl azzal az elhatározással, hogy a megszállóit Kapla községbe (Zalamegyc Alsólcndvai járás) mennek, Király János illetőségi helyére. Ám nem mertek Budapest leié menni, feliek hogy olt könnyen elfogják őket. Egy csónakot kcriteltek, abba beszálltak és Székesfehérvárig eveztek a Dunán, evezőül egy Ibotot használva. Székesfehérváron azonban mezei munkába állottuk, hogy legyen mit enniük és pénzl szerezzenek a lo-vaulazásra, ami sikerüli is nekik. Székesfehérváron szerezlek maguknak magyar ruhát és igy jöttek vasúton egészen Zalaszcnijakabig.ahol leszálllak és gyalog jöttek Nagykanizsa felé. Ám itt csapolt le reájuk a végzel a nagykanizsai halírban Horváth Szilveszter államrcndór személyében, aki megbilincselte és a kapitányságra előállította őket. A nagykanizsai államrendőrség bűnügy! osztálya a kél mcgs7ökölt fegyencet nyomban átadta a nagykanizsai kir. ügyészségnek, amely Király Jánost és Dervallcs Józsefei a mai nap folyamán visszakísértél! Hartapusztára. Dervallcsol egy 1918 ban elkövetett gyilkosságért halálra, majd kegyelmi uton 15 esztendei (egyházra, Királyt 1920 ban elkövetett emberölés kísérletéért és ratyásérl 12 évi fegyházra lléllék. « A kanizsai rendőrségnek ez a fogása és a közelmúlt több hasonló eredménye élénk bizonyítéka a külterületi lovasjárőr szolgálat szükségességének és annak az alaposságnak, amivel lovasrendórelnk ezl a munkát végzik. Városunk rendőrségének az utóbbi időben felmutatott credménydus működése azzal a megnyugtató tudattal hat városunk közönségére, hogy a rendőrlegénység jó kezekben van és megszívleli az elöljáróitól gyakran kapott Iskolázást, aminek az a — bátran mondhatjuk — sikeres Intenciója, hogy az államnak minden körülmények közt megbizhaló támaszokat neveljenek. •.....- *WMW Felakarják robbantani a genfijamerikai követséget Genf, julius 19. Csikágóban nemrégiben letartóztattak kél olasz anar-kistát, akikel a törvényszék gyilkosság büntette miatt halálra ítélt. Az ítéletet a legkozelli napokban hajtják végre CsiKágóban s ezzel kapcsolatban az Egyesüli A\'limok genli követe szombaton fenyegető levelet kapoli, amelyben az olasz anarkis\'ák felrobbantáss íl fenyegetik az amerikai követség épületét. A genfi rendőrség a követség épületét szombat esle óla erősen őrzi. Ételmérgezés egy apátságban Innsbruck, julius 19. (Éjszakai rá-diójelentés) Beregen mellett a mere-raui apátságban nagy ünnepi vacsorát rendeztek egy magyar apát tiszteletére. Estebéd ulán a vacsora összes résztvevői ételmérgezésben megbetegedlek. Mára valamennyiek állapota javult. 1926 luhu» 20 ZALAI K0ZL0NY 3 Gyújtogatás okozta a szepetneki tüzet A község népe nem akart az oltásnál segíteni — Nagy bal roll a rízblány Is - Két lakóház és Öt pa]U égett le S/cp«tnck, julius 19 • (Sóját tudósítónktól.) Lapunk legutolsó szama már le volt zaivj, mikor a szepetneki tűzről vettük a jelentést. Igy c&ik néhány sorban emlékeihettünk meg róla. A nagykanizsai tűzoltóságot szombat este 9 óra 40 perekor a kiska-nizsai csendőrség értesítette a szepetneki tOziól, mire a tűzoltóság azonnal kivonulás** sictett. Ám még cl sem készült, amikor a szepetneki postahivatal telefonján a szepetneki tűzoltóság is felhívta a nagykanizsai tűzoltóságot és annak sürgős yegitségét kérte. A nagykanizsai hivatásos tűzoltóiig néhány pillanat alatt egy gépfecskendöveJ, ugyancsak kivonult a kiskanizsai ónkéntrs tűzoltóság is egy géppel. Háromnegyed óra alatt érkeztek meg óriási vágtatással Szepelnckrc, ahol akkor mar ha\'almassá nfill a tűz. Ott voltak a sormási és az eszteregnyei tűzoltók is, akik mindent elkövettek a nagy-és kiskanizsai és az ottani tűzoltó-•ággal egyetemben, hogy a tüzet lokalizálják. Nagy baj volt a vízhiány, amely rendkívül megnehezítette az oltási munkálatokat. A község népe pedig nem akart segítséget nyújtani az oltásnál, ugy, hogy a Rlgyácról kivonult csendőrségnek kellett a népet erélyesen felszóliiani, hogy segítsenek a vizhordáshoz és oltási munkákhoz. Ennek igy is kevés foganatja volt. A lüc ót pajtát és két lakóházat pusztított el és tetemes kárt okozott a szegény fóldmives népnek. Miután Szepetnekcn az utóbbi idóben gyakori a vóröikakas látogatása, amely minden esetben a nincsteleuség zsúpfödeles hazait keresi fel borzalmas látogatásával, alapos a gyanú, hogy 4 tüz gyujiogatásból eredt. A kár pontos számszerű adatai még nincsenek megállapítva. A vizsgálóbizottság holnap száll kl a lüz okán ik és a kár összegének meg-állapítása véget, amit a kOzségi jegyző a j-irás fószolg^biróságának jelenteni fog. A rigyáci csendőrség is nyomoz, ex \' ügyben. Garabonci orvvadászok a rendőri büntetőbíróság előtt Tizenöt napi elzárás és milliós pénzbüntetések orv-v..dás*atert — Az egyik vadorzó egy év multával ájulta el társát — Titokzatos felbujtó után nyomoznak Járhatatlanok a temetői utak A közönség nem tud a sírokhoz menni N.&ykjmlru, Jullut 19 A nagykanizsai közönség elég gyakran szokta felkeresni a nagy néma városi, ahol szerettei, hozzátartozói csöndesen alusszák az örök béke álmát nítni öreg Móger bácsi birodalmában. Temetések meg naponta vannak, olykor három is egy napon — ugy, hogy a nagyki nizsai kegyeletes publikum bizony c\'ég sokszor letkeresi a római ka\'olikus sirkcrtcl. Épen azért a város műszaki hivatalának gondoskodnia kellene arról, miként az más városodban i történik, hogy a Icmcló utjai rendben legyenek, hogy a sirkertcl látogató közönség könnyen tudjon hozzá-fúlni és hozzájárni szerelő családtagjának sírjához. A bejárattól még csak valahogy eléli a gyászoló közönség a temetői kápolnát, de a kápolnától a keskeny ulakon lovább menni a sírokhoz, ehhez már nagy művészet kell. A közönséges halandó a sáros, lucskos ulakon képleten lovamenni. Valóságos szisziluszi munka, amit a bokáig sárban gázoló gyászoló közönségnek végezni kell, mig a keresett sirhoz juL Tudunk róla, hogy a temető-gondnokság és mátok mit nem egy ízben keresték meg a műszaki hivatali a temető uljalnak rendbehozatalára és a Icmelöllátogató közönség bizlk abban, hogy az illetékes városi ogyosztály a tcinető útjainak rendbehozatala és feltöltése Iránt sürgősen intézkedni fog. Oláh „fSIdbirtokreform" Nagyvárad, julius 19. Zichy Tivadar grófnak Diószeg halálában levő Ötezer bo\'dból csak tizennégy holdat hagytak meg. Az oláhok a huszonkét szobib.ll álló kastélyt vincellér iskolának akarják felhasználni, valamint a kápolnái, amely a diószegieknek egyetlen temploma volt, oláh templommá akarják átalakítani. Kivégzés gillotinnal Nürnberg, julius 19. Lechner apa-gyilkost na icggel a nürnbergi vizsgálati fogházban gillotinnal lefejezték. Nagykanizsa, jullus 19 Izgalmas tárgyalást totlott ma délelőtt a nagykanizsai járási főszolga-biióság rendőri büntetőblrája, akt előtt garabonci orvvadászok állottak vadászali kihágással vádolva. Az utolsó esztendők során, de különösen a forradalmi idők óla, az egész ország területén elszaporodtak az orvvadászok, akik a vadászterületek bérlőinek és uradalmaknak kárára, nagy pusztításokat visznek véghez a vadállományban, mely amúgy Is nagyon megcsappant. Csak legutóbb irtuk meg, hogy a keszthelyi lőszolgabiróság több gycncsdiási embert ítélt el otvvadászatérl, most a nagykanizsai lőszolgabiróság rendőri btlntelőbirája elé kerüllek oivvadá-szok, akik garabonci halárban levő vadászterületeken garázdálkodtak. Még a mull év szeptemberében történt, hogy ReznekI Kálmán nagykanizsai délivasuil kalauz, akinek a garabonci halárban nagyobb vadászterülete van, észrevette, hogy területén orvvadászok puiziilják a vadállományt. Töobizben Icsbeáll, de nem ludolt nyomára |0nnl a bűnösöknek, akik mindig az éjszaka beálltával kezdték meg munkájukat. — Szeptember negyedikén Rczneki ismét lesbeállt egy garabonci emberrel a szóllöhegyekben, egy kunyhóba bu|lak el, hogy tetten ér|ék a gatáz-dálkodókat. Hajnali három órakor csakugyan láttak közeledni két embert, akiknél puska volt. A lesbenállók kirohanlak a kunyhóból, de nem tud\'ák elcsípni a vadorzókai, mert azok igen jó futóknak bizonyulva, elmeneküllek. Azonban az egyik mc nckülőben felismerték Csírgel Qábor garabonci napszámoscmbcít, akinél a csendőrök meg Is találtak egy vadászfegyvert, melyre nem volt tartási engedélye. A csendőrség feljelentésére a nagykanizsai járás fószolgabiróságának rendőri bttnletőbirósága előtt már két ízben volt ebben az ügyben tárgyalás, de Csörgein kívül a másik vadorzó kilélét nem tudták megállapítani. Oyaruba vettek ugyan egy másik garabonci embezt, akit azonban nem tudtak kihallgatni, mert időközben ismeretlen helyre távozott. — Csörgei a kihallgatások alkalmával nem volt hajlandó elárulni társát, mig a mull tárgyaláson váratlan fordulat állolt be ebben az ügyben. Csörgei ugyanis kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy nem lud nyugodni amiatt, hogy egy ártatlan embert gyanúsítanak és bevallja, hogy a társa Slamf József garabonci foldmives volt, aki az egész orvva-dászatnak az értelmi szerzője voll és aki az emlékezetes szeptemberi hajnalban ér"e jött lakására, hogy menjenek vadászni. A nem várt fordulatra a rendőri büntetőbíróság uj tárgyalást tűzött ki. melyei ma tartottak meg U azon Csörgei eskü alalt lett vallomásának alap|in Slaml Józsefet tizenöt napi elzárásra és egymillió kélszázezer korona pénzbüntetésre Ítélte. Az egymillió kétszázezer korona behajthatatlanság esetén tizenkét napi elzárásra változtatható át. Csörgei Gábori töicdelmes beismerésének enyhitő-kőfülmény számba vételével háromszázezer korona pénzbüntetésre ítélték, melyei három napi elzárásra lehet átváltoztatni. Ezenkívül Csörgei vadászfegyverét elkobozni rendelte el a bíróság. Érdekes volta tárgyalás folyamán az, hogy dacára Csörgei beismerésének, Staml körömszakadtáig tagadta, hegy részt veit volna az orwadászaton, épen ezért fegyverét nem is tudták lefoglalni. Ezzel az üggyel kapcsolatosan súlyos gyanuokok merültek fel arra vonatkozólag, hogy valaki fcgyvcrnél-kflli emberekéi fegyverrel lát cl és ezekből kerülnek ki az orvvadászok. A tilokzaios ember kinyomozására megtelték a szükséges intézkedéseket. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. M Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! " Maradék0k olcsó árban! Kisíaludi és Krausz divatnagyáruháza az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. ZALAI KÖZLÖNY 1926 |nliu« 20 Látogatás a kilenc nagykanizsai adventista imaházában Nagykanizsa, julius I9 Kilenc ember tagja Nagykanizsán egy vallási alakulatnak, mely az egész világon, habár összes tagjainak száma nem haladja meg a háromszázezrei, — el van (eijedvJ és Magyarországon 3z idevonatkozó törvény alapján, megtűrt felekezet számba mrgy. Kilenc ember rgy kis szektában : talán a világ Icgkrsibb egyházközsége itt van Nagykanizsán. Azon elven kiindulva, hogy mindenkinek tisztelem és becsülöm vallási meggyőződéséi, habár nem vagyunk hive a gombamódra szaporodó uj vaílási szekták létjogosultságának, meglátogattuk ennek a kicsiny vallási alakulatnak kanizsai imaházát és beszélgettünk a kicsiny nyáj kedves finom modorú lelkipásztorával, akinek nem pap, nent lelkész, nem tiszteletes ur a neve, hanem: prédikátor. A vallási alakulat tagjai pedig adventistáknak nevezik és egymásközt testvéreknek hivják magukat. Egyszer, évekkel ezelőtt találkoztam egy ilyer adventista tanokat kő-velővel és élénk emlékezetemben él, amit beszélgetésünk közben, többek közölt mondott, hogy: — ...Igen uram, a vallási törvényeink tiltják az alkohol és a dohány élvezetéi... Azóla vártam ezt az alkalmul, hogy a tulzoll és merész kíváncsiság halárain belül, bővebb bepillantást nyerjek. Ez az alkalom inost adódott, mikor tegnap látogatást tettein az adventisták József lőhet-ceg-utca 61. szám alatti imaházában, ahol egyszersmind a prédikátor is lakik. Az egyemeletes ház udvarín hüs árnyékba húzódva, éppen vallási folyóirat olvasásában mc\'rülvc találom a prédikátort, akinek kölcsönös bemutatkozás után előadom idejövetelem célját. Voigt Miksa prédikátor németországi ember, löbb mint tizenkét esztendeje él hazánkban és igy némi sajátságos germanizmustól eltekintve, kitűnően beszél magyarul. A Icgclözékenyebbcn vezet lakásán keresz\'tll az imaházba, mely tulajdonkeppen egyik lakószobájuk, de miniatűr templommá van berendezve. Harminc szék, egy kis szószék, a faükon bibliai idézetekkel teleaggatod táblácskák és egy csokor virág van ilt, a maga komoly;, szerénységében. Szerencsém van megismerni a prédikátor feleségét, aki magyar leány és kérdéseimre a lángoló vallási rajongás hangján beszél a maroknyi embercsoport ál a! kcvelett tanról. | — A mi vallásunk alapja — mondja t\'tfcbck közölt, — a szer.tirás magyarázása \'és mini a nevünk is mondja, az advcntváiásbau való rendíthetetlen hit. Mi a Mállré evangéliumának 24 részéből az Ur Jézus állal megadoll jelekből látjuk, hogy közel van az Ö eljövete le. Szemem a szószék felett a falon levő bibliai jelmondatra téved: „Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt. 2. Mózes 20. 8." — Itt Nagykanizsán kilencen vágunk adventisták, — folytatja tovább — és hetenként egyszer kétszer, pénteken este és vasárnap istentiszteletet tartunk, mely énekkel kezdődik és< prédikáció ulán énekkel folytatódik tovább. — Milyen társadalmi osztályhoz tartoznak a hívek? — Egyikük magasabb állású tisztviselő, a többiek hivatalnokok és iparosok. — Magyarországon hány adventista van? — Körülbelül ezerötszáz; akiknek feje Mink Adolf elöljáró Budapesten, ahol külön kis templomunk van a Dalnok-utcában. Az egész világon 300.000 adventista van és az ösz-szesnek leje Washingtonban székel. — Milyenek azok a társadalmi, vallási és ál\'a\'ános világi elvek, melyeknek parancsait követik az adventisták? — A Mózes két lábiájának tízparancsolata, a itcmzel törvényeivel szemben hajlhalatlau engedelmesség, az emberszeretet magasztos ideáliz- musa. Mi, szabad legyen igy mondanunk, nemcsak a hiveink lelki istápolásál, dc testi egészségéi ts szolgáljuk. Egy vallási folyóiratunk jelenik rneg Budapesten magyarul és önkéntesen, saját buzgalmunkból teijesztjük a Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetség Közlönyét, mely szigorúan a közegészségügy szolgálatában megjelenő léllti-vatalos lap. Ezenkívül nagy mértékben szolgáljuk a közi azzal, hogy hiveink antislkohol- és an\'inikoii-nislák, mert csak azl vesszük fel az adventisták közé, íki a szetz és dohány élvezetéről leszokotl. Ez szigora vallási töivényünk. Az a 300.000 ember, aki a föld kereksé-gén adventista, egyszersmind nem dohányzó és szeszes italt nem ivó ember. — A. vallási szertartás milyen ? — Majdnem, mint a reformátusoknál. Urvacsora-oszlás van nálunk is. Épen tegnap volt. Minden negyed évben van. Kenyérrel és musttal. - — Musttal ? 1 — Igen, mert bort nem iszunk... — Dc a szesz és dohány élveze-lén kivül, inás világi szórakozásban sem veszünk részt. Csak a vallás és az ember szeretetének élünk. Bucsuzóul csak ennyit kémek: — Nagyon kér|ük, ne tessék a mi kis vallásunkat olyan szinben feltüntetni, mint azt már más újságok tették. Mi szívesen tálunk bárkit istentiszteletünkön és örülünk, ha a másvallás uakis szerclettcl szólnak rólunk. U. Gy. Két nap alatt öt ^uKát fogtak ki a Murából l.ctcnyc, julius 19 (Saját tudósítónktól.) A megduzzadt Muta hullámai egymásután vetik partra a szeszélyes folyó s a még szeszélyesebb élet áldozatainak holttesteit. öngyilkosok-e, szerencsétlenül jártak-e, honnét, merről höm-pölygeltc őket a nagy viz, sok cselben meg sem lehet állapítani. Pénteken egy szerb fináncot fogtak ki a Murából Filsős/e menyén. A finánc már kit héttel előbb a po-tornyai lévnél fürdés közben fulladt a Murába. A n?pokban pedi? egy asszony hulláját forgatja a Mura. Á letenyei púiról többeu ládát, do mm tudták kifogni. Alsószemenyén is egy n.ipon két hullát fogtak ki a mult héten a Mura hullamai közül. * Lctenyéről jelentik a Zalai Közlönynek: Letenyén a Mura kivetett egy 175 centiméter magas férfi holttestet, amelyen semmiféle ruha már nem volt. A jelek szerint hosszabb idón át lehetett a vizben. — Az a feltevés, hogy fürdés közben belefúlhatott a folyóba. Akinek valakije eltűnt arról a vidékről, jelentse a letenyei csendőrségnél vagy a nagykanizsai kir. ügyészségnél. Zsúfolt vonat wtte vasárnap nagykanizsaiakat a Balatonra A nyir bcktfeiSntíje aiken-Dl ncp idö u.gyot lendített » ■rajlo\'.t Io «« ets6 i|ra*i fulduktó nyári ,if rooun Nagykanizsa, Julius 19 Az örvendetesen megjavult időjárás folytán Nagykanizsa közönsége ótTási töincglien keresi fel a Bala-ton-parto: és Hévíz fürdőt, Medárdus leteltével vasárnap, 18-án volt az első kiránduló nap, mikor több száz ember utazóitól Nigykn-nizsáról tgy két, esetleg löbh n::pi nyarafásra. Vasárnap nyolc óra után valóságos népvándorlás indult meg a délivasuti pályaudvar felé. Kocsikon, gyalog, nagy tarka csoportok igyckcítjk a délelőll is már forrón lüző. nap által hajtva, hogy minél előbb az állomásra és a vonattal a Btlaton partjára érjenek, ahol a hcii gondterhes munka után a hüs If lírtkbairklluhickoihatják.magukat. Bent az állomás épitleiében szokatlan zsivajgás. Mintha oiszágos vásár lenue. Ö egek, fiatalok, kicsiny gyermekek, előrelátó háziasszonyok nagy batyukkal, elemózsiával sürögnek fotognak. A jegyválló pénztár elölt ugy állanak sortan az emberek, mint a háboiu alalt a lisztért és dohányért. Két helyen Is idják a jegyekel, dc igy is alig győzik. A várótermekben minden hely cl van log-lalva. A perronon hatalmas larka tömeg hullámzik fel-alá. Végre megkezdődik a hosszú kocsisorba a beszál\'ái. Valóságos invázió indul meg a helyekért, de még igy is csak a közönség kétharmada jut ülőhelyhez. A vagonok folyosói és az ajtók előtll részen ember-ember hálán tolong. Alig van néhány perc a vonat indulásig és még mindig hosszú embertömeg kígyózik párosával a pénztárak elölt, ahol meg kell állapiiani, mintaszerűen megy a kiszolgálás. Kilenc óra liz perc ulán elindul a hosszú fürdővonat és a perronon alig marad néhány ember, aki nem mehet a Balatonra és igy csak azzal éri bc, hogy zsebkendőjét lengeti ősrégi bucsuzási szokás szerint. Bent a kocsikban fullasztó hőség van. Egyes felbuzdult fiatalemberek nekivetkőznek és egy-kellőre ledobják magukról a kabátot. Balatonszentgyörgyig az egyes állomásokon ujabb utasok szállnak lel, akik azonban a helyviszonyokat semmiben sem befolyásolják, mert hely már az indulás óla csak az utasok egyrészének jutott. Az első ba\'atonparti állomáson, Balatonszentgyörgyön sok utas száll le és foglal helyei a Keszthelyre induló vicinális vonalon. A nagyobb lömeg azonban lovább megy Bala-lonbcrény, Márlalclep slb. felé. Végig a Balaton pariján minden állomásra jul a nagykanizsai közönségből. Azok közül pedig, akik átszálltak Balatonszentgyörgyön, szintén tovább mennek sokan Keszthelyről Hévízre, ahol most vasárnap szokatlanul nagyszámban voltak kanizsaiak. Igen jól játlak azok, akik Keszthelyen fürediek, mert ott látványos népünnepély voll v\'atárnap és igy azt is élvezhették. Végeredményben a nyár első igazi beköszöntője sikerrel zajtolt le és városunk közönsége „impozáns" tömegben ketestt fel a mi drága magyar tengerünket. A mosszulí szerződés Angóra, julius \\9. (Éjszakai rádió-jelentés) Tevflk Ruszti bég külügyminiszter és az angol nagykövei tegnap este D órakor cserélte ki a mosszuli szerződés aláirt példányát. A brill nagykövet elutazott Angorából. Tót fascista kongresszus Prága, julius 19. (Éjszakai rádiójelentés) A Slovak Írja: A felvidéki lói fascislák Trencsénleplicre Országos Fascista kongresszust akarnak összehívni, melyre az olasz fasció delegátusait is meghívja. 1926 lulln 13 20 ZALAI KÖZLÖNY napi hírek sapirekd Julius 20, kedd Itönisl katolikus: Jeromos liv. l\'rolrr-lin»: Illés. Izrttllla; Ab lm 9. Jet. pisit. Mp se! reejlcl 4 otx 22 nyueszik tlélutln 7 írj -19 pcKkor. Csikországba kéne mennem! Cdkonzágha kérti* nunreml Az éltes anyámhoz Bazsarózsát kéne vinnem! Havasi sírjához. Adjál kis lány bazsa:ó.\\áil Ne többet: egy szálat, lla nem vinnék hazsaróz.-át. Megölne a bánul: Meni láthatnám, kiher vágyhrn. Az édes anyámat. Ha nem vinnék bazsarózsát! Megölne a szégyell. Nem láthatnám az! a hazat! Hová vágytam régen. Nagyradai —IMI URANIA jövő heti műsora. —Szerda-csütörtök A Paramount-Pictures filmgyár alkotása! TANGÓ ARGENTINO A szenvedélyek drámája 6 felvonásban. A főszerepekben: Bebe Daniels, Piooardo Cortez. A film cselekménye rendkívül hatásos jelenetekben épül fel és érdekes rajzát adja egy leány meggyötört szerelmének. Kimélellen kézzel rántja le a leplet az argentlniaí életről, mely nem egyszer bfmt, félszeg szenvedélyekéi. boldogtalanságot takar. — B_-be Daniels egészen különálló egyénisége a filmszínészek hatalmas gárdájának. Meglepő tökéletességgel jlt\'.za a szerelmes Stella szerepéi, azzal a tiszta művészettel, melyet hódolat illet meg s nem pedig bir.tlat. — A többi szereplök Is egész s. ivlikel adják a játékba, jeleneteik mindegyike megdöbbentően őszinte s lenyűgözően érdekes. Szombaton és vasárnap i Conrad Veidt u,olSn: A fekete gróf ^iST™\' Minden képzeltet fölülmúló, grandiózus filmalkotás. Conrad Veldt-ről nem kell külön referálnunk, hisz még mindenkinek élénk emlékezetében van az az alakitss, amit az „ORLAC" cimü filmben nyújtóit. - Bethlen István gróf Sflmeg ns;f»lgára. Sümeg képviselóieslü-leit vasárnap délelőtt ülésl tartott, amelyen Bethlen I stván gróf miniszterelnököt díszpolgárrá választották. — A zalaegerszegi templom-és zárdaszentelés. A zalaegerszegi IV. Károly király templomot es lianciskánus-zárdát löbb napos ünnepség keretében október 10 én lógja gróf Mikes János szombathelyi püspök felszentelni. — Áthelyezés. Oreschow.jky Róbertet, a sümegi vasúti álloniáslönő-köt Révfülöpre helyezték át. Silmeg uj állomásfőnökc Kóbor Tainás volt ré/IOIOpi állomásfőnök. — Oratórium-próba. Ma este 9 órakor Oratórium- próba hölgyeknek a szokott helyen. — A kifúrt törvényszéki Werl-helm szekrényt kijavították. A nagykanizsai kir. törvényszék Wert-beim-szekrényének kifúrt ajtaját Buda-pestre küldték helyrehozatalra. Teg-nap érkezeit meg Budapestről a lel-jesen ujjáalakitotl nehéz vasajtó, a melyen semmi nyomát nem ülni a .furó-kvartelt" művészi iiiur,kájanak. Az ajió vaslr-g acélfallal van bélelve oly módon, amely az ujabb kassza-lurást teljesen kizárja. Ugyancsak intézkedés történt, hogy rt mai naptól kezdódóleg az ig tzsagügyi jialolj, lőlíg a törvényszék helyiségei mrg lelelő bizlonsági védelemben és őrizetben részesüljenek. — Leventeversenyek Nagykanizsán. A városi testnevelési bizottság állal rendezett nagykanizsai városi levente sjHJrtversenyl visszavonhatatlanul augiKztus elsején fogjsk megtartani. A nagykanizsai járási levente sportversenyt pedig augusztus 8-án rendezik meg a Ziinyi sportpályán. — Apad a Mura. Hivatalos helyről nyert infoimációnk szerint a Mura vízállása 3 méter alá apadl. — Gondnokság alá helyezés. A nagykanizsai toivényszék Mayer László zalaegerszegi lakosi jogerős iielutiel gondnokság alá helyezte. Conrad Veidt: — Megszüntetett kényszer-egyezség. Klein Ousz\'áv nagykanizsai bejegyzett bőrtereskedö cég ellen megindítón kényszeregyezségi eljárást a nagykanizsai kir. törvényszék meg-szüntette. — Hadirokkant illetmények kifizetése. A hadirokkanlak, hadiözvegyek és ludiárvák havi illetményeiknek kifizetését kedden, szerdán és csütörtökön eszközli a város ille-lékcs ügyosztálya. — A Balatonmagyaródl Ifjúsági Dalárda saját alapja javára Sávoly Tőzegtelepen julius hó 25 én délu\'án 3 órakor (kedvezőtlen idő eseiéu augusztus 1 én) lánccal, kabaréval egybekötött nyári mulatságot rendez. _ — Megdicsért rendőr. A kerüleli főkapitány 6331/1926. sz. a. kelt rendeletében Bedö Józsefet, a nagykanizsai kapitányság őrszemélyzeti parancsnokságához beosztott rendőr-őrmestert élet- és vagyonmentésnél tanúsított bátor magatartásáért dicséretben részesítette. — Pályázat A letenyei róm. katolikus iskolaszék a megüresedett kántortanilói állásra szeptember I haláridővel pSlyázalot hirdet. „ Ha Hévízre jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kOlcsönkönyvtárát olvassa. A fekete gróf AutÓ olaj AutÓ benzin AutÓ felszerelési cikkek AutÓ gunimi Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. - A vasúti utca középvllágl tást kapott. A nagykanizsai rendőr kapitányság vezetőjének, dr. Kálnay Gyula főtanácsosnak a Délivasultal folytatott tárgyalásai eredményeképen a vasút megcsináltatta a Kazinczy-ulcán.tk a sorompótól az állomásig terjedő részén a körépvilágilást. Az osztálymémökség előzékenysége és a rendőrség ligyclme etércn is csak elismerést érdemet a köíönség részéről, mert hiszen egy esztendőkön át lürt hiányosság szűnt meg azzal, hogy az ulat rendbehozlák, a Iákat kivágták, vagy megiiyeslék, a atillany lámpákat az utlesi fölé középre szerelték és a sorompót kivilágították — olt, ahol eddig a város legnagyobb forgilma esténként jóformán sötétben bonyolódott le. — Villámtól agyonsújtott asz-szony. Bucsuszentlászló határában az elmúlt napokban nagy felhőszakadás volt. A mezőn dolgozó özv. Berényi Ferencné haza akart sietni ám az ulon a villám lecsapott és a szerencsétlen asszonyt agyonsújtotta A villám teljesen összeégette az asszony lestét. — Az árvíz Kcrka-vldékén nem okozott károkat. A vármegye alispánja, BMy Zoltán tegnap visszajött hivatalos kármegállapilási és vizsgálati útjáról. Megállapi o\'ta, hogy a Kerka folyó Lenti és Csesztreg vidékén kiöntött ugyan, egyes helyeken az ulat is elélte, de súlyos kárt s-:hol nem okozott. — Vásári tolvajlás. A szint-anialíai vásáron Farkas József kisapáti lakós nyolc millióért eladia kél linóját. Amikor hazafelé ment az állomáson jegyet akart váliani, észrevette. hogy a pénzt kiloplak a zsebéből. A nyomozás megindult. — Autóbusz járatok a megyében. A zalamegyei rendkívül nehézkes és körülményes közlekedést igyekszik erősen megjavítani a mind több és több magánautóbusz-vállal-kozás, nmely üzleti ahpokra helyezkedve igyekszik megold >ui a zalai súlyos köclekedési problémái. Igy Nagykanizsától, majd Sümegről sőt Zalaegerszegről—Hévízre, Nagykanizsáról Letenyérc meg van az összeköttetés, Icguj3bb értesüléseink szerint pedig a Göcsej központja Nova Is megkapta auióösszeköltelését Zalaegerszegre. — A kecskeméti Református Jogakadémián 13 1926/1927. tanév első tele 1926. szeptember 1-én kezdődik. A beiralások szeptember 1—15 ig eszközöltetnek. Az akadémiai előadások szeptember 2z-én kezdődnek. Alapvizsgálatok határideje szeptember 1—15-ike. A felvételi engedélyt kérő folyamodványokat augusztus 31-ig kell a jogakadémia dékáni hivatalához benyújtani. A kérvényekhez melléklendők: 1. születési anyakönyvi kivonat, 2. éreilségi bizonyítvány, 3. erkölcsi bizo/iyuvány, 4. közhatósági bizonyítvány a szülök foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről és tartózkodási helyéről. A tandíj az összes mellékdíjakkal együtt 1.160,000 K, vagyontalan közlisztviselők gyermekei ösz-szesen 560,000 K tan- és mellékdijat fizetnek. az Urániában — öngyilkosságból a Balatonba ugrott. Kaiser Edéné siófoki lakos Siófoknál a Btlatonba ugróit, öngyilkosságát többen észrezetlék, de a mentési akció eredménytelennek bizonyult és a fiatalasszony a Balatonba veszett. Tettének oka ismeretlen. — Aki önmagának tolvaja. Szalui Imre gazdálkodó feljelentést lett, hogy Bazsi és Sümeg közölt, miközben szekerét őrizetlenül hagyla, ellopták egy hordó borát. A megejtett nyomozás azonban hamar kiderítette, hogy Szalai maga adla cl a bordó bort és miután azt nem merte édesapjának bevallani, eszelte ki a lopásról szóló históriát. = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hirsch és Szegi cégnél. ZALA! KÖZLÖNY 1926 julius 20 Időjárás A nagykanizsai rocteorologial meg-Ifgyelő Jelentése: Hétfőn a hAmtr%&-let: RegireI 7 órakor -f délután 2 órakor +26 3, esle 9 órakor +205. FcIMzrt: Égés; nap tiszta égboltozat. Szélirány: Egész nap Délnyugati szél Rfggel harmat volt. A Meteorológiai Intézet jelentése *»e-rint egyelőre még meleg és szá\'az IdÓ, később nyugatról növekedő felhőzettel zivataros csó válható. = Meghívó. A\'ulirottak, mini a Nagykanizsai Szabóipari Szövetkezel felügyelő bizottságának tagjai a K. T. J85 N a alapján 1926 évi julius 29. napjának, azaz csütörtökön délután fél 8 órAjára a nagykanizsai ipartestület helyiségébe rendkívüli közgyűlést hivu«ik egybe. A közgyűlés tárgya : A szövetkezet anyagi helyzetének megállapítása és határozat az esHleees felszámolásról. Hűlsz József, Hoffer József. Csonkás József. Nagykanizsa. 1926. julius 20. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobb xk. Irodalom -Művészet UJ Idők. He rezeg Fcrcne képes irodalmi hetilapjának eheti száma Rákosi lenő. Csathó Kálmán. Karinthy Frigyes, B*nyi I Adorján. Hegedűs Lóránt. Jakab Odőn, Rapaics Raimond. Rudolt Strati. dr.Tórök Frigyes, Marjori Bowen írásait közli. Sok | érdekes, művészi is időszerű kép díszíti ezt a számot. Mutatványszámot bárkinek küld díjmentesen a kisdóhivetaJ Budapest VL Andrássy-ut 16. A Milliók Könyve uj száma Kósáryné j Réz Lola egvik legszebb, legmélyebb re- ! r én vét tartalmazza, amelynek elme .A lángos* Nvolcezer koronába kerül ez az i/léscs kiállítású könyv. A Milliók Könyvének hal számára 48COO korona helyett 40.000 koronáért lehet előfizetni a kiadó- 1 hivatalban Budapest, VI. Andrássy-ut 16) Az U| Idők előfizetői hat számot 30.000 korona kedvezményes áron rendelhetik meg. RÁDIÚ MÖSOR Julius 20 (kedd) Budapest (560) D. e. 9.30 és 12: Hirck, közgazdaság Ü. u. I : A Meteorológiai Intézet Idöjc lentése és vízállásjelentés. 3: Hirck, közgazdaság. 5: A Meteorológiai Intézet Időjelcntése és viiállásjclentés. 530: Szalónxenckar. 7: Előadás: A zivatarok és antennák. 7.15: Rádióamatőr posta 8 30: llingvcrscny. 10.30: Előadás: A reklám művészetről. Bécs (530 és 582^) D.e. tt, d u 4.15: Hangverseny. 8: Bécsi est- A régi Bécs humora. 9 20: Vig bécsi dalok, operettek. Berlin <fi04 és 571) D. u.5-6.30: Hangverseny. 830: Előadás, utána azavalcieat. 9: Hangverseny. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia szcrda-csUtörtök 7 és 9 érakor: A Paramr.unt-Pictuies lilin-gyár alkotásai Tangó Argentlno, a szenvedélyek drámája 6 felioitáshnn. Fi szerenlök: Bébe Daniels és Pic-cardo Corlez. A keszthelyi Tó-moziban 20án kerül ncmulatOra Conrag Vcidl egyik kggrahdlóz\'dsabb alakítása a Schil-lenberg Testvérek ben, Kellennatin nionslraozus regényében, melya film-technika csődíti A hévízi Park mozgószinház keddi műsora: (madime saus Qéne) >1 szókimondó asszonyság, Glória Swansounal a főszerepben. Viktori.ll Sardou színművésznek átalakítása filmre 12 változásban, követi: Hós vigéc, burleszk 3 felvonásban. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A kuliszpiac arbitrázs értékeinek szilárdsága a mai tőzsdenapra is áthúzódott. Magyar Hite\', Osztrák Hitel és Déliv.\'.sut piacán ismét vásárlókén! lépett fel, amivel nyitáskor ma-gcsatb árfolyamokat eredmínjezett. A helyi spekuláció a küszöbön álló transakeióval kapcsolatosan S2intén favorizálta a Magyai Hiteit, azosiVivtlI Kereskedelmi Bank iránt mu\'atoit érdekiódést. A hangulat a piac tlbbi teiüleíén is általában j ívult, jelentö-set b árjavulás azonban néhány favorizált értekbe i állott bc. Kőszén nagy kin^lat folytán lanyha volt. Zártaikor kisebb biztosító eladások folytán gyengülés volt é\'iz\'elhet«\'>, azonban az irányzat még igy is barátságos A forgalom az említett p.pirokbön nagyun élénk vot\'. A budapesti Tóude deviia-j&gyzéw len.tfl }KO-tim (Brtltwl WIOM W CMtai. IIH\'/Mims Oteb •US-I.W p«r.w rm\'un »>ivJj ti. imt It JS >o>u»4 M zim n:» mw 11 Ml :<ivita mii iTMt 1XMI >11 nais u»7í UMII.MI !tKM-l> tJfl Mfafcj 0«at/.MM 01 > hot. J»4|ti h. •il«j n. ■WrM ■•tlia lÜMtlI ÍQM.k il» OlliO UUu. KJ.aj KiTy-xk ma HTHM >♦» WV.Í it/t«k •ut nu I Wt IMI 111 Ml 1RW 1(8] IMII IW.\'« mu is;os H\'IW 1411(0 Wi>< 2» Ilii IM iiimw 2111-n 1120 \'S onts 11130 tli*3 710 -I1C0 H> 92 10130 Ull i Ml Zftrickl sárUt T-»Oi 112000, Lonécr. 2511 75, H«-*»ork SI6»/*, Bilinél 1300 00 Milano 1725<0 Holland 207 55. BerUn >22 95 WUn 7300, 375 00 Prágs 1530 00 Ba-Japeat 72-25, • • 5550 Bi>Vf,.,i 2-10 00. BalrrM 91250. A ZALA! KÖZLÖNY kapható Kcitth\'lyen: • \'ZaUt KCilSny kmihelji Ii4k-k 1 > rlMlivatéUbtlI, KUI«lu\'ly-uU» tS. nlm. — l)«n« Or<\'\'gy duMnylfudi, Kotiulh La)&» ijl<». Plirxh övitó dohlnyiruja, Eusébel Xlrllynl.llf. S.at-j f iiil.\'i inl-liiyJ:,nlljlbin, SAOIOni-ulU. Ti^IIUí 1-«i«bc kCnyvkfitA ét {liplrktfeikedétlben. IKvIr • Itudón : Kcihiikt Jim<« iíultiii^in í» V\'jU»ílok&nyv!>iib.ii Waltci Feren<n< átu-liiinban VOUivnWnyvUribin. Itv»l/h/ínlandr.\'.soa: FckcUnt SlnJot Márti U|il| t\'ivillon. lUUtonbcrtnybcn: Muak MikUatnil. liAUIonkcrcmtnrun: Uód\'.i Jtoi ICizerketeikediDél FonYtoi-BtUUlípeii s Vftkó Jó»»elii<nll. B«U- lonpiill ll\'jlfí. FonyAiInn: KílJn Nlnáiw v« jyeiliukv>(«akr>W>ét>«n UsIM-tiliOíUiua j Silj utóda Oiiutauni Is.\'attVI TsnnéttjrtŐKföe 0.M thut. 76 kg-oa 380.100-382 500, 77 kg-oa 38S.COO—387.5<.0 7« kjoi 387^00- 392 500. rgyéb danántuil él ptit-vld*kt 76 kg.-o» 376 030—37\'.500, 77 ks-ai 380000 - 382 500, 78 kg-* 3A2 500 387.590 7y kg-ot 38S.0U)-390.000 tou 25ó00O— 2575 0,! :fU9>atn>*(pa 2175X) \'<20030, tör árpa 280.000—325.000, s.n 290 0^1 -295AOO, tcoctri 2b2 500—56S.OwO, rcpci 535.000— 5SO!toO, kölei l^O.OOe-lítt.Wk:, korpi 65 000- 167 500. 8ertésvásár Palbaltái <600. nclyból eiadatlM<al vi»» aiaridt 1630 dib. E\'ióiendü 15 250-16.000, uedett 15250 -15^00 ixedett k&xép 14 75; —15 00"i húnnyli i3 0í0—14000, tít/ienda öreg 14250—15.250, muod.eMda 13.500-14.000, ango! íOíró 17.000-19 0X). walrrna nagyban 195C0 - 20 000 zili 23 500-21 000, Wbuaott ha» 19100-20.000, tialr.nráa i*(tés 18 000- 19500. Az Irányzat vontatott Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Rönyt- l kereskedés RT, Nagykaaiasa APRÓHIRDETÉSEK Aj apróhirdetés dija 10 szótg 50C0 kor. A címszó í minden vastagabb belüból AlkJ szó két szónak Mimitutik. Minden tovAbbl jzó dija 500 K. a hirdetni dlj fixrttcnrtű a forjalmledóhozxi«ámllA».Ual Finom fehérnemű javítást és stopp<r-lá»t vállal, vidékié ll megy Olrtl Erwé!>c\', Csengeiy ut 43.___-2379 "keresek a viros belterületén egy utcára nyíló szép tága» bútorozatlan *xob4t. Cim : Badcr Józsel vaskcieskedó. Csóplfibenxin 7000 kor. petróleum, gépolalok legolcsóbb áfban kartcllcn kívül állandóan kaplia\'ó Szántó Vllmo> és Tárwl Nagykanizsa. Oeák tér 2. ______ 22 J6 Míg rövid ideig (art Shopálnál a kiárusítás. Mindenkinek érdeke, hogv szükaéglctit nála beszerezze._2373 Jégszekrény 2 ajtós, alig használt, teljesen Jókaiban 1,000000 koronáéi! eladó Klnlzsy-utea 2a. I jm^___2375 Három szobás laká» augusztus l-re átadó. Clm a kiidóban. _____ Kiadó egy szoba és konyha bútorozva, vagy bútorozás nélkül. Bővebbet a Hangyánál. _______ 2361 Eladó azo n.il fehér Jgy betéttel, asztal, stetázst Király-utca S. 2392 Egy jósaiban tevő kerékpár eladó — Eötvös-tér 2>. 2395 N\'agvrabccsűlt Hölgyeim és Uraim! Csak az UDVARBAN ------—————— Cim: Olcsó Maradékvásár BUDAPEST, KIRALY>UTCA 32. Alapítva ISK. Vaphit\'i* t>«ntl(l4i ck»« i-aV mrllrll lUnl Icliorolt cikkrk Árak (iicktxil I-IÍUI 145 <i?viiíl«i J6mln5^a 3 milit dar>l»»itl»» pepiin, vaty t itán.\' tnlnú« K\'i rr,(zs\\ rutusc- 1,4Q Nem mliwlea ««l«b«a — - -mílcf tlllMi, vacy »lnw Cf«pp.»*gv méter joOnyöifl aovVlciítt. v«ior vmIc. \\a*y kation. va*y in<-»rttf vlwon. r. 3 db bifrfíi tfl«wlk<.r-S jniler kanAJii vtgv togla. v 34 sarbkcntSfi ri*ür «»pppi»ro<ilp, vajv klléni •j""39 49 ti divitoi aiiotáV ii •zin«\'»b«n U m. kiülni wliv\'safrO dupljuíles ttep* dc (hint iniin\'-aii tiinbtn 98, icbollU nól m«»rt Z3, dnpljstélti nAIiifivtl ultiíkb-tiJÍ, »rly«mlíníU c\'-űttl miuden mnbrn II, bfiicto* l(sftstj 12. 3 m 1>o»wii íehMttft lcp«lA du»l<)» 3A. kis* p»pl»ulcp«<iú S8. vlrigos vilUpipltn 177. «*y ctiuiiuo. 2 ixy ■ «rr ««t«lWrUu 350. i«rt«l* lulAsíóuycir 28. hirm t! nvl líi|{ vigy mdri* 18, invibb* nól « Mtll ryapjus/üríl lt mív*o- trtaradíkoK tti.ndcr. ellojaUhali ilban. tV-ilal r«nt1#16«tk«l :t\'.kilim«[t(n«o lelJttilOnk. 10119/1926. Hirdetmény. Nagykanizsa városban a sertéspestis és sertésorbánc szórványosan fellépet:. Felhívom a ga?d. közönséget, hogy serléscinek belső megbetegedéséi, elhullását jelentsék be a városházán I. emelet 10. ajló alall. Sertésorbáncban beleg, vagy az ilyen belegség gyanújában álló scrlésl csal; állalorvos husviis-gá.\'ó felügyelete mellcll szjbad fogyasztásra leölni. Nagykanizsa, 1926. évi julius hó 15-én. Polgármester. Stölzle-féle Pk. 6120\'1924. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulli\'ilt bitósági végrehajtó az 1881. évi l.X. t. c. 102. §-a cflelmcben ezennel közhírré Itszl, l>ony a nagykanlzwl kir. járás-lilróíágnak 1924. évi Pk. 6120. számú végzése következtében Dr. Peli|-s Józsel ügyvéd ált«l képviselt Teutích Ousziáv javára 2.600.000 kor. s |ár. erejéljf 1924. évi december lió 29-én lo}»anato;!tott kirlé^itésl véKiehnjtás uljin le- és (elulloglült és 14.500 000 kő;. bccsUlt következő Ingóságok. u m: szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak. Me!y árvetésnek a nagykanizsai kir. járás-blióság 1924 lktévl Pk 6120. számú vcr-zdse folytán 2,C00.0g0 kor tókekóvetelés, ennek 1924. évi október hó 24. napjától jüró 27% kamal.ii, l:V>/o váltódíj és eddig ftíMCsen 1.050.000 kor. blióilag már meg. állapított költségek eredig Nacvkanlzsán. Kinizsy uica 25. szám alatt leendó megtartására 1926. évi julius hó 22-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kl-tüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel olv megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok ax. 1881. évi IX t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség eselén becsáton alul Is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és fcUilfoglaltatták ís azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kell Nagykanizsán, 1926. évi julius hó 3. napján. Kaszab Lajos s. k., kfr. (bírósági kiküldött. lofriileíilisabb háztartási befőttes üveg. Minfecfrhoii minden linsoiiló üvegnél jtilil\', tolni t árbanalegolnóbb! Ofíyoljítn ii lievi\'wár-lasiuil iiz Ultreforni névre. Knpluitó minden szuliiuiibuli üz\'etbeii Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. mm ís wi HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34 45. Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja t észére. R^kiámtervcket készit. A gazdasági propaRanda célhoz vc/cfő legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. TársUázak Európi minden jelentősebb városában. Nyomatott a Irinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavcwjift - Qfeubeck Károly). 66. évfolyam, 161. szám Nagykanlzaa, 1926 julius 21. szerda Ara 1800 h ZALA POLITIKAI NAPILAP ixatMzOtig 6» HitltfclintÉ FU & u. laMxfy UUUMnUJ: IMt&y-n B. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Utowbu-kMn: tUaytulm 79. uim ElMíetól tn n Ui 30.000 korma Pártnélküli vezérek A politika holtszezonját a baloldali ellenzék töredékeinek tanácskozása élénkíti meg, de ez a nyári blokk nem sok jót igér saját élelrehivóinak sem. Az uj i ellenzéki alakulás a lehetetlent \' akarja megvalósítani; országos pártba lömörilcnl a követök nélküli vfzérekel. A lappangó személyi aspirációk mulatságosan mutatkoznak meg már az első szervezkedési kisérlelnél, amennyiben a nyilatkozatok özöne erősiigeli, hogy lenn akarják tartani a beolvadó elemek a maguk leljes polilikai autonómiáját, hogy továbbfejlesszék klubjaikat a maguk külön vezéri pozíciójánál^, fenntartásával. L Meglehetős hidegen hagyja a nemzet többségit minden efféle nagyhangú, komolytalan ellenzéki próbálkozás. Azok, akiknek nevel szerepelnek az egyesülés listáján, parlamenti működésűkkel nem váltolták be válaszlóik hozzájuk fűzött reménységéi és alkoló programmof, reális politikai cselekvési nem könyvel-helnek el a közelmúlt parlamenti vitáiból. Az a személyi lörletés, az a leplezetlen halalmi vágy, a lá-madlsok alantas indítékai, rossz bizonyítványok arról, hogy érdem volna ma betölteni az ellenzék hivatását, ellenben hangos tanúságai annak, hogy széteső, iránytaian és politikailag kompromittált, vagy korhadt erőkkel eredményes törvényalkotói munkál végezni nem lehet s a kormányzat mögött álló hatalmas nemzell többséggel szemben meg állni nem siketül!. Az egyik csoport minden frakciót feloldó egységes ellenzéki pártot akar; a másik külön pártokat fenntartó és önállóságot bizlosilő alkalmi szövetséget. Ilyen komolytalan játékhoz, ilyen ellenzéki felsora-kozáshoz nem adhatja kölcsön az ország rokonszenvének még legkisebb megnyilvánulását sem, unottan hárítja el magától a meghívást a nyári attrakcióban való részvételre, amelyből nem kér, mert betelt a tizenhárom ellenzéki vezér urnák kisded, erőszakoskodó polilikai játszadozásával. Párisban tüntetnek az idegenek ellen Hagy üzleteket akarnak becsukni Párisban a frank zuhanása miatt Páris, julius 30 Herriot tegnap este megalakította kormányát. Minisztereinek listája, amelyet még tegnap kősó este bemutatott Doumergue elnöknek is, a köveikezó : Miniszterelnökség és külügy : Herriot, pénzügy: Dc Monzie, igazságügy: Colra/, belügy: Chau-temps, hadügy: Palnlcvi, lengerészei: Renault, oktatásügy: Daladier. kereskedelem : Ijjucheur, közmunka-ütiy : André Hesse, földmivelésügy : QueniUc, nyugdíj: Georgennet, gyar-matügy: Darlac, népjóleti: Pasquot, Ez a lista a kamarában nem aratott valami n/gy tetszést. Az uj kormány csütörtökön lép :i parlament elé. Délután minisztertanácsot tartottak. Mrls, julius 20. A frank zuhanása a kü-ÍOIdi pénzpiacokon idegen-elle-ncs hangulatot keltelt fel Páris utcáin, amely több kinos incidenst és tüntetést CK\'dményezett. Egy autó-i buszt megállította k a tüntetők és • c*upa idegen ul.-.sát megverték. — Kávéházakban, a roü ^éaxnegyedben egymást érik az összclüiéselc. Páris, julius 20. (Éjszakai rádió-jelentés) Néhány fényűzési cikkekkel kereskedő nagy c£g üzletét be akarja zárni, mert a frank ingado-?ása következtében netn látják biztosítottnak a/t, hogy áruikat nem veszteséggel kell c tovább adniuk. A közmunkák nagy részét már elrendelték Az árvízvédelemről is tárgyalnak a csütörtöki minisztertanácson — Az augusztusi lakbéreket is lehet részletben fizetni Budapest, julius 20 A beruházási programm végrehajtására vonatkozólag foganatosított intézkedésükről fogja magát tájékoztatni Vuss József dr. helyettes miniszterelnök a csütörtökre összehívott minisztertanácson. A munkálatok nagy részét már el is rendelték. A minisztertanácson szóba kerül- nek az árviz védekezési intézkedések is, amelyekről Mayer János földmi-velésügyi miniszter fog referálni. A minisztertanács nem foglalkozik az augusztus havi lakbér ügyével, mert a júniusi rendelet a bérfizetés módozatait részletesen szabályozta. Evzerinl augusztusban nem emelkedik a házbér s azt részletekben is lehet fizetni. Befejezték Rákosi és társai kihallgatását Dohány Pál kocsis napi százezer koronáért kémkedett a szociáldemokraták megbízásából Vágiék ulán Bud.pcjt. julius m A bUntelőlőrvényszékcn ma toly-latiák Rákosi Mátyás és kommunista társainak bűnügyi lőlárgyalását. Szabó Mihály Iparos,\' maid Rólh Béla magántisztviselő és Rólh Pal vádlottak tagadták, hogy részlvetlek volna a puccsban. Rólh Pál és Tóth György magántisztviselő, Hámán Kató férje a rendőrségen lelt vallomásaikat visszavonták, mert — állításuk szerint — a rendőrségen bestiálisán verték őkH. Ugyanígy védekeznek Bretska Emil, Cs. Kovács György cipészsegéd és Krlszl János kéményseprósegéd. Csohovszky Ede fényező, Sleinlein Sándor vaseszler-gályossegéd és Boross Imre, nem is akarnak ludni a mozgalomtól. SzUnet után üógös Jőzsel és a még hátralevő 8 vádlóit kihallgatása következeit. Kivélel nélkíll logailtak. Dohány Pál kocsis elmondta, hogy a szociáldemokraták megbízásából napi 100.000 koronáéi! figyelte Vágiék gytlllseil. tnajd maga ;ls közibük állt. — Holnap délelőtt a tanuk kihallgatását kezdik meg. Siófok fürdőtelepe gazdát cserél A község vagy egy külföldi tőkecsoport lesz a telep uj tulajdonosa Siótok, julius 20 (Saját tudósítónktól) Siőfok fürdőtelep, melyet jelenlegi tulajdonosai, Erll-csoporl 1921-ben 15 miittóért vett, rövidesen gazdái cserél. Az 56 katasztrális holdon fekvő telepei épületeivel egytttt 20 milliárdért árulják. Siőfok község 15 milliárdért hajlandó v.olna átvenni a fürdőtclc- pel, dc tárgyalások folynak egykül-füldi tőkecsoporttal is. A külföldiek olyan formában is hajlandők megkötni az üzletet, hogy a községnek, ha vele kötik meg a vételt, 23 milliárd kölcsönt nyújtanak hosszú lejárattal. A tárgyalásokat a napokban Siófokon folytatják. Elhunyt tudós orvosprofesszor Budapest, julius 20. Budapesten ma hajnalban meghall l.iebermann Leó egyelem! lanár, világhírt) orvoskémikus. Az elhunyt tudós professzor alapította az Országos Kémiai Intézetet. Halálával érzékeny veszteség érte a magyar tudományos világol. Készül az uj langyel alkotmány Varsó, julius 20. A diéta hétfőn megkezdte :i szavazást az alkotmánymódosító javaslatokról. Megkezdődtek a törőkmagyar kereskedelmi tárgyalások Angóra, julius 20. Törökország é» Magyarország delegátusai legnap Angorában, a külügyminisztériumban megkezdték a tárgyalásokat a két ország kereskedelmi szerződésének és lailózkodási egyezményének megkötése céljából. A Molinum halasztást kapott angol hitelezőitől Budapest, julius 20. (Éjszakai rádiójelenlés.) A Molinum Bicher letartóztatása ulán egy kibontakozási leivel ajánlott fel az angoloknak, melyben kérik, hogy Ickintscnek cl a 74 milliárd azonnali kihzetésétől. Hír szerint az angol kiküldőit clfo-gadla a kibonlokozási lervet. Leégett a szombathelyi gyufagyár Szombathely, julius 20. (ÉjszakaI rádiójelenlés) Ma délben ismeretlen okból kigyullad! és leégeti a Mayer féle gyufagyár. A kán még hozzávetőlegesen sem tudlák ez Ideig megállapítani. Emberéletben nem cselt kár. * Két segéd a Marcalba fulladt Szombathely, julius 20. (Éjszakai rádiójelen/is) Bus Boldizsár celldömölki és Németh János jinosházai aszlulos-segédek fürdés közben a Mjical folyóba fulladlak. N ZALAI KÖZLÖNY Egy kilenc éves fiút elgázolt az autó A kis Koch Ferkó laláo utoljára Inrdotl a Principálisban - A soflőr meg nem engedett sebességgel hallott Nagykanizsa, julius 20 Alig kezdődött meg a Principális-parti fürdő-szezon, egy kis fürdőző gyermek máris áldozatul esett a , nagy viz"-hez vezető ut megnagyobbodott forgalmának. Este egynegyed 8 tájban a fürdőzésből hazafelé tartottak Koch Ferenc 9 és Szeellg Ferenc 10 éves kanizsai fiúcskák. Elöltük egy kocsi poroszkált, öt-hatan ültek rajt. A kis fiuk, hogy megkönnyítsék az ulju-kat hazáig, lel akarlak kapaszkodni a kocsi hátuljára. A kocsis hátra-csörditett az ostorral, hogy a potyautasokat elzavarja, mire a gyerekek leugráltak s az egyikük szerencsésen lel is szaladt a gyalogjáróra. Koch Ferkó azonban a túlsó járda felé lailolt nagy rohanvást s eköz- ben nem vette észre, hogy vele szemközt egy autó robog. A soflőr az utolsó pillanatban ellorditotta a kormánykereket, de a sirhányó igy is elkapta a rohanó gyereket s azt két méternyire eldobta. Koch Ferkó az erős ütődés következtében agyrázkódás!, lábtörést és kulcs-csont fica-modást szenvedett. Eszméletlen állapotban szállították be a közkórházba. A vizsgálat lolyik. Megállapítást nyert, hogy a solfőr a szerencsétlenség pillanatában 30 -35 km. sebességgel hajiolt, holott belterületen ez a sebesség meg nem engedett. Minthogy ilyenformán némi gondatlanság az 6 részéről is fennforog, előállították az ügyészségre. A kisfiú életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. Elkészült Veszprémben az első magyar motornélküli repülőgép egy piarista tanár és hatodikos diákjai építették a gépet Veszprém, julius 20 (Saját tudósítónktól) Mtkor a békekötés megakadályozta a németeket a motoros repülőgépek gyártásában, kezdtek nagyobb gondot fordítani a motornélküli, úgynevezett vitorlás gépek szerkesztésére. Ezzel tulajdon-képen visszamentek a repülés első gondolatához, melynek alapja volt a madarak repülésének ulánzása. Most, mikor a motoros repülőgépek szinle a legnagyobb tökéletességig jutottak, témek vissza a régi gondolatra, nemcsak kényszerből, hanem azért is, belátják, hogy a motornélküli repülés tulajdonképen lökélelesebb, mert tisztán a természeti erők felhasználásán alapszik, ami minden technikai fejlődés ideálja. Ezen eszményi háttér melleit még két érvet szoktak felhozni ennek a repülőgépnek páribivei: olcsóságát és nagyobb biztosságát, mert a motor felhasználásában szereplő merő fizikai erő helyeit az értelmes ember kezelésére van bizva sorsa. A motornélküli repülőgépet tehál a vitorláshajóval hasonlitják össze, a repülőszerkezetek közül pedig a sárkány-nyál. Konstrukciójában hasonlít a monoplánokhoz s a szárnyak között helyei foglaló pilóta egy erős fogantyúval mozgathatja a szárnyak és a kormányzó-fark különböző részeit, amint azt a szél, vagy repülés iránya megkívánja. Emlékszünk azokra az eredményekre, melyet a németek e téren már elértek. A rhöni hegységben gyakorlatoznak állandóan ilyen li-pusu repülőgépekkel s az eddigi rekord: 9 óráig voltak már egyfolytában levegőben s 18 km. távolságot tudtak berepülni. órában kb. 12 rnigythb tanulóval vonultak ki a repülőtérre, hová maguk szállították ki szélszedve az egész gépel. Egy hetet szándékoznak künn tölteni gyakorlalozásokkal a várostól kb 10 km. fekvő Bakony alatti Jutas-rátóti nigymezőn. Ezzel lulajdonképen már el is árultuk a lickot, melynek megtorlásához a nyugodl kísérletezések melleit az építő tanárt még más okok is kötik. T. i. ez a gép is olyan sorsra jutott volna, mint a két műegyetemi hallgatóé, ha Ferenczi tanár nem fordult volna ahhoz a praktikus megoldáshoz, hogy mindent hitelben vásárolt és hozatott. Így a 10 millió költségből még mindig van 5 millió adósság. Minthogy pedig fit a rend most 1926 julius 21. Budspestre helyezle, egymásután jelentkeznek a hitelezők olvasva áthelyezéséi. Érdeke tehát, hogy Htokban maradjon a repülőgyakorlalok helye. E sorok írója is ugy jutott rá a nagy titokra, hogy a lizika ötvenszeresen nagyító messzelátóját a kertben felállítva átböngészte az égisz környéket s abban a pillanatban fedezte fel őket, mikor a bakonyalji juhakol kapuján húzták ki a gépel. Azóta már meg is látogattuk őket, de akkor még csak első kísérletezések (egyensúlyozás, huzásí, lebegési gyakorlatok slb.) folytak. Ha említésre érdemes eredmény lesz, leszámolunk vele a .Zalai Közlöny" kedves olvasóinak is. Dr. Szüch Imre. Magyarország eddig kevés érdeklődési mutatott az u| módszerű repülés iránt, pedig helyzetünk sokban hasonlít Németországéhoz ezen a téren még sok a felledezni s tökéletesíteni való. Kb. két esztendeje műegyetemi hallgatók kezdtek Ilyen gépet építeni, de az anyaglak hiánya miatt abba kelleti hagyniok. Az elmull iskolai évben dr. l*e-renczl Zoltán veszprémi piarista tanár március 12-én kezdett, főleg VI. osztályú tanulóival ilyen vitorlásgépet építeni s azt a napokban, julius 10-én, be is lejezték. A gép az eddigi legtökéletesebb német minta után készült, annak legprecízebb utánzásával. A gép váza vékony lemezekből összeragasztott könnyű fenyőiéből készült s igy az egész súlya 96 kgr. A szárnyfelületek hossza 12 méter; a szárnyak váza imprcgnáll vászonnal van bevonva. A kidolgozás any-nyira pontos és csinos, hogy a legkényesebb szakemberek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla. Az uj gép a .Kócsag" nevet kapta, amelyhez hófehér szárnyaival s kilátásba helyezett méltóságteljes lassú repülésével legjobban hasonlít semellett a tipikus magyar büszke madárhoz fűződő nemzeti reminiszcenciákat is kifejezi. Érthető, hogy a gép működése iránt városszerte nagy az érdeklődés, azonban a kísérletezések titokban folynak. Ferenczi lanár a nyár folyamán szintén kiutazik a rhöni repülüver-senyjkre tanulmányozás végett. De már most megkezdték az első „szárnypróbálgatásokat". Hétfőn a hajnali Százezer holdat öntött el a Duna a báeamagyat (léteit több helyen átalakította a vaautl tattá.t Nagyadmllllárd dinár aa ár»li-kár - Ujvldók.t már n.m fanyagatl veazály Belgrád, lulius 20 (Éjszakai rádiójelentis) Zombori jelentés szerint annak ellenére, hogy a Duna nem emelkedik, a helyzet kritikus. A Duna a bácsmegyeí szélén több helyen átlörte a vasuli töltést. Ha az áradás ismét beállna, újra löbb bácskai község kerül viz alá és ujabb területeket öntene el az ár. Eddig, mióta az árvízkatasztrófa tart, 100 ezer holdat önlött el a Duna. Ez az óriási terület nagyrészben a legkitűnőbb termőföld. Megközelítő számllás szerint negyedmilliárd dinár az árvízkár. U|vtdéken a Duna apad. Remélik, hogy a várost többé nem lenyegeti veszedelem. A Duna apad Budapest, julius 20. A Duna vize Passautól Mohácsig mindenütt apad. Az a hír, hogy Bajánál áttörte a gátat, valótlan. Egy nagykanizsai kis cseléd szomorú tragédiája Budapesten dobta el magától az életet — Egy eset az Bngyilkoaaágok krónikájából Nagykanizsa, julius 20 Az alábbi történetet egy kozliszte-lelben álló nagykanizsai úrinő mesélte cl. Bár nem rendkívüli dolog, de a maga egyszerűségében megérdemli a leírást, sőt egy szánalmas tekintetet is kivált magának. Egy kis fiatal cselédnek ezerszer hallott, ezerszer látott sablonos öngyilkossága a lugkőoldaltal, mikor a nagyvilágban egyedül, mindenkiló! elhagyatva, támasz nélkül marad. — Egy évig volt nálam az Anna, mini cseléd — meséli az uriasz-szony, — dolgos tiszta lány volt. A tejes asszony ajánlotta. Hamar megszerettük és uem tekintettük cselédnek, hanem magunk közé fogadluk lelkileg is. Mikor hozzánk került alig volt tizenhat éves. Egyszerű kis falusi liba volt, aki mindenek felelt nagyon tisztességes életet élt. Az egy esztendő alatt egvetlen egyszer sem volt rá panasz. Fiatal lányhoz szinte furcsa, zárkózol! természetű volt. Még vasárnap mikor kimenője volt, akkor sem maradt cl tovább este hét óránál. Egyszer egy hónapban vagy ö ment haza ide egy szomszédos faluba, vagy az édesanyja látogatta meg. — Nem egyszer megkérdeztem tőle. Mondja Anna miért oly zárkózott természetű? Miért nem keres magának barálnőkel, akikkel elsétálgatna vasárnaponként\'/ Ó ilyenkor csak mindig azt tnondla: — Minek az kezét csókolom, minek ? — Én is jobbnak találtam, ha nem is elegyedik mindenféle népségekké\'. Az ősszel aztán nagy át- alakulást észleltem az én leányomon. Észrevettem, hogy lellünően szórakozol! és a munkájában nem oly lelkiismeretes mint ezelőtt. Az addig zárkózott leány több vasárnap este kimaradt. Éjfélkor benéztem szobájába és nem volt otthon. Másnap kétdöre vontam és olyankor mindig zavart feleleteket adott. Ez egy hónapon kérésziül igy tartolt, majd Anna ismét rendesen viselkedett. Épen ezért nagyon meglepett, mikor a mull hónapban elém állott és félve bejelentette, hogy elmegy tőlünk. Faggattam, hogy miért, mi baja, ki bántotta, de nem válaszolt semmit, csak annyit motyogott: — Elmegyek naccsága kérem, meit muszáj elmenni. Ugy szereltem itt lenni, de el kell mennem. — Május lizenötödikén kikérte könyvét és elment. Ezt kövelőleg néhány napra meglátogatott az any|a, aki nem is tudta mi történt Annával. Pár nap múlva ismét el|ött és újságolta, hogy Anna Pestről irt levelel, hogy olt van helyben. Néhány nappal ezclőlt aztán nagyon meg-döbbenlett, hogy olvaslam egyik pesli lapban, hogy az Anna öngyilkos lelt. Azonnal érdeklődtem utána és megludlam, hogf lugkőoldatlal mérgezte meg magal és négy: napra rá meg is halt szegényke. Tegnap ismét nálam volt az anyja, aki elmésélte, hogy az Annának gyermeke született és az már egy hónapos, tnost nála van. * Pont. Nincs tovább. A falu vadvirága letört és szégyenében a halálba meneküli. ■ 1926 julius 21 ZALAI KÖZLÖNY S Kanizsai magyarok Máriacellben , Márlteell, julius 20 (Saját tudósítónktól) Harminc har-mlncketten voltak csupán, ezek sem hivatalos zarándok ulon. Kispénzű laleincr emberek, akik, összejtapor-gatott filléreiken kcreslék fel a híres kegyhelyei, hogy leróják kegyeletüket c hosszú ul minden fáradságával, minden gyönyörűségével. LeglObben soproniak és kanizsaiak egész kis magyar kolónia a távol idegenben. Felejthetetlen szépségű az ut St. Pollentól Mária Cclllg a villamositoll hegyipályán. Kétoldalt a tátongó mélység, hegyszakadékok, vízesések kaleidoszkopszerü változatossággal tűnnek tel az utazó szemei elölt. Fenn az 1800 méteres magasságban ég és fold közöli, IH érezni Igazán, hogy mennyire a Teremtő kezében vagyunk. Mily nevelségesen kicsiny, jelentéktelennek tűnik lel ilyenkor ez a mi rohanó, tülekedő és egymás! gázoló életünk. A természet eme fenséges templomában megszűnik a gyűlölet, az Irigység, eltörpülnek a mesterségesen emeli klnal falak, Itt emberek, lelkiségük tudatára ébredi emberek vannak elsősorban. Németek, olaszok, franciák, csehek, magyarok kisebb csojwrtokba verődve keresik fel a hircs kegylem-plomot, melyet hatalmas, crődit-ményszerü kőfal övez négy oldalról négy bejárattal. A templom mOgölli hátsó bejárat nekünk magyaroknak szól, két oldalt Szl. László király is Szt. tmre herceg szobraival. Rengeteg szobor, mind megannyi remek műalkotás köti le az ember figyelmét, köztük, nem egy magyar vonatkozású is. A főbejáratnál balról, Nagy Lajos királyunk ércszobra áll, 1757 (a 600 éves jubileum) óta. Nincs toll, amely e templom szépségeit papírra vesse, exl látni, érezni kell. Maga a kegyoltár szinezűstbót készüli, (XVIII. század első felében) melynek ezüst tömege legnagyobbrészt a régi Schalzkammer ezüsttárgyaiból kerüli ki. Ezüstből öntött angyalkák, gyertyatarlóikon 8 kg-os gyertyákkal I Szemet-lelkei gyönyörkódtető ez a pompa, csillogás, melynek káprázatos fényességében dicsfénytől övezve áll szerényen az alig félméteres Mária szobrocska. Egyszerű hársfából készült munka ez, amely cca 770 éve dacol az idó vasfogaival. Pedig löbbször kellelt menekülni a törökök és franciak elől. Legulóbb pedig — az idén lesz 100 esztendeje — a nagy tűzvészből mentette meg élete kockáztatásával Wiederhoffer atya. Nekünk magyaroknak különösen érdekes, a nagy Mária szobor fclctli kupola, melyben Nagy Lajos egyik győzelmes ütközete látható, köröskörül pedig a régi monarchia négy országának magyar, osztrák, morva és cseh országok védősrenljei--. Tempóra mutantur... A templomban most is olt van- nak a nagy kozmopolita társaságban a csehek, morvák, stájerok, amikor felhangzik a kórusból ami imádságos énekünk: „Bus magyarok Imádkoznak." A soproni magyar pap kezében — aki misézik a magyaroknak — meg remeg az áldozati kehely, csupa Itlz, csupa lelkesedés mindenki. Csornai kollegám talán még soha életében sem muzsikált ugy az orgonán, mini most. Könny szökik a vigasztalás! kereső magyar szemekbe. De otl csillog ez a legértékesebb igazgyöngy a slájerok, a németek szemében is. És a csehek?... Mikor a mieink a magyar himnusszal ajkukon fohászkodnak: ... nyújts feléje védő kari..\', tekintélyik egy-egy pillanatra találkozik Budapeat, julius 20 Az eredeti tervtől cllérően, hogy a pengőérlékű lebélyegzett bank|egyek julius havában kerülnek forgalomba ugy állapodott meg a Nemzeti Bank a pénztlgyminiszlériummal, hogy az u| pengő bankjegyeket, valamint pengőérmckel augusztus elc|én fogia forgalomba hozni. Ezzel egyidejűleg a forgalomban lévő bankjegyeket is álbélyegzik pengőírtékre. Ezek január elsejéig maridnak forgalomban, amikor az összes lelülhélyegrett bankjegyeket a forgalomból visszavonják. Ugyancsak elkészült a 10 és 20 pengős arany, az 1 és 2 pengős trianoni szomszédainkéval, melyből a gyűlölet emésztő lángja lovel felénk. S a legtöbbje bosszúsan, ökölbe szorított kézzel hagyja el a békesség királynőjének c fenséges hajlékát. Felejthetetlen emlékkel szivükben távozlak a magyar zarándokok, akik közül kevesen tudják bizonyára, hogy azt a gyönyörű magyar énekel a soproni tanitóságot vezető Bründl Károly tanfelügyelőnek köszönhclik, aki eljárt egy magyar szülelésü bencés pálernái, hogy a magyarok, magyarul énekelhessenek olt. Telték ezt pedig izzó hazaszeretetből, amely be van Írva a végvárosok minden magyarjának a szivébe, a lelkébe I Ez is irredentizmus... Lengyel Gyula ezüst, valamint a 20, 10 és 5 filléres váltópénz, amelyeket szintén augusztus elsején szándékoznak kibocsátani. OrnwanképH vizsgálja meg EskOdt Lajost Budapest, julius 20. Esküdt Lajos, akit 01 évi fegyházra ítéltek, azzal a kéréssel állt elő, hogy mivel szívbaját a fegyházban nem tudja gyógyítani és éleiét komoly veszedelem fenyegeti, helyezzék szabadlábra. A tábla elrendelte Esküdt La|osnak törvényszéki orvossal való megvizsgál-tatását. NAPI HÍREK ■APIREMD Julius 21, szerda Római katolikus: Praxedes sz. Protestáns: Dániel. Izraelita: Ab hó 10. Nap kel reggel 4 óra 23 perckor, nyugszik déluun 7 óra perekor. Mozi. Uránia: Tangó Afgenlino, a szenvedélyek Urániája. Előadások este 7 és 9 órakor. — Fővárosi Irónó Nagykanizsán. Török Miklósné Kovács Her-min, a jeles fővárosi üónő, K. Török Miklós voll kormánybiztos, a Nemzeti Újság szerkesztőjének (elesége több napi tartózkodásra Nagykanizsára érkezett. — Bizottságok együttes ülése. A pénzügyi és logügyi bizottság ma délntán 6 órakor együttes ülést tart a városházán, mely a közgyűlés előtt utolsó bizottsági ülés lesz. — Nagykanizsa plébánosának előadása rádión. A magyar Szent Perenc jubileumi ünnepségek keretébe tobb rádióelőadást is illesztettek. Az első Ilynemű előadást, amely a nagy Assisi Szent Ferenc életét és tevékenységét fogja ismertetni, a híres budai plébános, P. Schrolly fogja megtartani, mie a második rádióelőadás megtartására a rendező-bizottság dr. Vargha P. Teodorich nagykanizsai plébános! kérte fel. — Likvidál a nagykanizsai la-káshlvatal Is. A népjóléti miniszler ismeretes rendelete folytán a nagykanizsai lakáshivatal is likvidál. Szeptember elejével megszűnik a háborús kényszerűség szülte apparátus, ami azt jelenti, hogy az ezután megüresedő lakások felelt a háztulajdonosok fognak diszponálni. — Megérkezett az uj ferences vikárius. Dr. Burka P. Kelemen, a tartományfőnök állal Nagykanizsára helyezett vikárius, hittudományi\' főiskolai tanár megérkezel! és elfoglalta hivatalát. Első .zónoklatál vasárnap délntán a délesli istentisztelet alkalmával fogja Nagykanizsán a plébánia-templomban megtartani. — A városi színház mozijának bérbeadása. A nagykanizsai Közművelődési Egyesület vezetősége tegnap délelölt tárgyalásokat folytatott s azok eredményeként az egyesület holnap pályázatot hirdet a városi színház mozijának bérbeadása iráni. A hirdetmény holnap már meg is jelenik. — Aláírták a vizmDklbóvItésI munkálatok szerződését. A vizmü-kibóvitési munkálatok szerződését, amely a víztorony és a fővezeték építésére vonatkozik, tegnap délben Írták alá a város mérnöki hivatalában. A vállalkozó nagykanizsai Városépítő R. T. és a budapesti Nep-tun R. T„ akiknek képviseletében Bartha Károly, Román Andor, Becsey Anlal és Káldar Pál Írták alá a szerződési, míg a város részéről Krátky István dr. polgármcslerlielyeltes, Negyedmillárd a szepetneki tűzkár Kilenc gazdálkodó szenvdett tűzkárt — A hivatalos vizsgálat is gyujiogatásban látja a tűz okát — A tüz színhelyén már három izben volt tűz — Erélyesen nyomoznak a vakmerő gyújtogató után Nagykanizsa, julius 20 j A szombat esti szepetneki tűzvész által okozolt kár csak most bontakozik ki a maga teljes nagyságában. A hivatalos vizsgálatot tegnap ejtették meg a tüz színhelyén és azon a hatósági embereken kivül jelen voltak az Összes károsullak, akik srámszerínt kilencen vannak. A kilenc károsult gazda köpül legtöbb kára van Fülöp Jánomik, akinek tűzkára 89,890.000 korona A vizsgálatok jegyzökönyveit beterjesztették a nagykanizsai járási fószolgibiróságtioz. Ezekből a jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy kinek mije égett le, Illetve veszeti oda. Eizezlnt a legtöbb kárt szenvedő Fülöp Jánosnak elégeli felerészben lakóháza, pajlája egészen, két sertés ólja, rengeteg takarmánya és gazdasági eszköze. Horváth János földműves lakóháza felerészben, pajlája egészeu, takarmánya és gazdasági eszköze veszeti oda. Ö.szes kára 82 900.000 korona. Tamzer Andrásnak takarmánya, szemes gabonája és gazdasági eszközök vesztek oda. Kára 10.700000 korona. Képpel rencnek 400.000 korona értékű takarmánya égett el. Unger András gazdálkodó pajlája, takarmánya, gazdasági eszköze pusztult el 21,100 000, korona értékben. Kéri Sirat pajtája, takarmánya 16,000.000 ériékben lett1 a tüz martaléka. Szabó József 3, Szdmer János kára egy millió korona. Özv. Mulasics Györgynének pajlája, takarmánya és gazdasági gépe vészéit oda 14,010.000 korona értékben. Tehát az összes tűzkár 239 millió korona. A vizsgálat megállapította, hogy a valószínűség gyújtogatás melleit szól, amit alátámaszt az a körülmény is, hogy azon utca sorban már három Ízben volt tüz és már másodszor volt tüz a keletkezés helyén. A kár nagyrésze biztosilás utján meg fog térülni. A károsullak segélyre nem szorulnak. A lüz rohamos tovább terjedésének oka a vizsgálat szerint az, hogy éjjel voll a tüz és a viz nagy távolságra van a veszélyben forgoli helytől. — A gyújtogató kilétének kiderítésére nagy eréllyel lolylalja a nyomozást a csendőrség. A pengőbankjegyek augusztus hóban kerülnek forgalomba ZALAI KÖZLÖNY 1926 |uHu* 21. A ZALAI KÖZLÖNY kapható KetilhctTCo: * »/«i«l KW-ny kiufMyl kuáofetviuutwn. Kuíj\'w !)■»/!<» IJ- Ilin. - I»»e<» Gri<rr (JoM»yil«ft». Ko»\'»!!> |jj**ulc*. Rl«r.<S Or »us«S*\' »«»t>n*-Ui. Siáfc> UMK M-ft\'•»! Tf<IH« |-««ik kón>v»M.V 4% piptok«r«»»oWW»<ii. IMtli - lürilón : Kumm.\'i t iiuhOibi* ti ktilv»An»C.nyvtiMl»-« - W«lu* rm»;n« hi.-ihjn It k«c-. -»V.,«>iíjI-»ii Mívl«»«nUnüf »v>n I »\'»k«««n4 SArvdw .MJ«» UiU£ IVavrlIoo B»lalont»cr*B)t»cn : MunV Mik«ii»rn4l. tUUlonfccrcájtur ou : HMU JfnAtOuríUusV.dtWI I onjríkJon: KtUw SínA* »f tr»U.»k«ic»*«4»««W« 0*l«tvnN><;Uro:> : nt\'-la (iioumsi ltro«<l ViiiUaltii — Iskola tatarozás! munkák kiadása. A k^kozc-lcbbi napiban kiadásra kei ülnek n. iskola és cpyíb városi épületek talaiozáM munkálatai, amit, mikénl ai clfaó években is, a kisiparosok fognak megkapni. — Oratórium-próba. Ma eí»c fél 9 órakor a férfikarnak oratórium-próbája lesz. it—vasán Fonyó Mihály és Társa sz8t5H- és iualiruilzlet NŐI, férfi és gyermek fürdőtrlcottok és elolt fOrdöcoslOmók. Férfi fehér cs színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és botok Nagyválaszték kötött Juinpcr, mellény és kabá Okban. Harisnyák a legolcsóbb kivitelről a legfinomabb ktvIHIg. — Kereskedelmi szaktanfolyam. A Székesfőváros Egyéves (akadémiai) Kereskedelmi Szaktanfolyamán Középiskolái Végzettek Számára (Budapest, Vili., Vas-utca 9—11.) a rendes és rendkívüli haliga\'ók felvétele augusztus 31-ig tart. A hallgatók száma korlálozull — a végleges felvétel az előjegyzések sorrendjében — csak a születési anyakönyvi kivonat és középiskolai érettségi (vagy ezzel egyenlő értékll más) bizonyítvány beküldése után fortéink. A Székesfőváros- Tanác iának határozata alapján köztisztviselők gyermekei, h. ezt a minőségüket igazulják, a tandíj fetél fizetik. A tanfolyam célja az, hogy egy év alatt alapos kereskedelmi kiképzést nyujtsou a kereske élelmi szaktárgyakban és az idegen nyelvekben azoknak, akik kereskedelmi pályára kívánnak lépni. Részletes tájékoztatót 2000 koronás bélyeg beküldése ellenében a Szaktanfolyam Igazgatósága (Budapest, VIII, Vas-utca 9—11) küld. — A nem állami tanítók hadi pótléka. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben szabályozta a nem állami tanilók hadi-pótlékát. A rendelet szerint minden községi, társulati és Izraelita iskolai tanitó, aki legalább 12 hónapig lel-jcsitell fionlszolgálatot, vagy ezen idón belül a frontszolgálat következtében saját hibáján kívül a további szolgálatra alkalmatlanná tett, hadi pótlék szempontjából az állami tanítókkal egyenlő elbánásban részesítendő. A többi liiifelekezeti tanítókra vonatkozólag is rövidesen meg iog jelenni hasonló rendelet. - Sassék képklállllás,i Keszthelyen. Városunk jónevü fcstőinü vésze feleségével egyetemben Keszl-he\'ycn képkiállítás! rendez lolyó hó 20-tól augusztus l-ig, a Hungáriaszálló nagytermében. A kiállításon a kanizsai tárlatukon is szerepelt több agysikerü festmény kerül kiállításra. Ezenkívül, ha kellő számú jelentkező lesz, egy hal hétre terjedő festészeti és iparmüvésicli tanfolyamot tartanak. A kiállítás megtekinthető naponta délelőtt II órától l-ig és délután 5-101 este 8-ig. A kiállításra kerülő munkák rendkívül olcsón és részletfizetéses eladásra kaphatók. Remélhető, hogy Sitfék keszthelyi kiállítása is sikerrel zajlik le és meghozza a jeles mflvészpámak a kívánt erkölcsi és anyagi sikert. Nagykanizsaiak találkozóhelye V/altrr Fcrcncné áruházában Hévlzfürdón. Conrad Veid!: BALATOMBERÉNYBEN. a Páli-vendíglőben és villáiban napi pcnii\'j: lakás, négyszeri bőséges etke-zés, lűrdő- és strandhasznalallal 60 . 63- 70.000 hoi-ona, szoba minősig szerint. Uzsonnák: 4- -6000 korona, laill ntcntl: 4 fogásos 20.000 K-lől. Kiltlnó borok SOOO K-tól. I t éttereni, nagy verarula. A n. é". kfizönsb: b. rendelései! v.tlvx zzu r*j 11 Lajo. vendéglő*. — Elhalasztott zászlószentelés, pacsai levente-egyesület zászlószentelés! ünnepélyét augusztus hó 15-érc lialasztották. — Gyermekek nyaraltatása Cicisén. A Zalai Közlöny tudósítója jelenti: Az országos gyermeknyaraltatási akcióban Ocise közjég is részt vesz. Julius 13-án Budapestről 15 leányka érkezett 30 napi ilt tartózkodásra Schlrilta Edit tanárnő vezetése alatt. A gyermekeket az állomáson a község képviseletében Hajdú Pál körjegyző fogadta. A gyermekeket az iskolában szállásollak el. A I gyermekek étkezéséről a kövcikcző I nemes szívű emberek gondoskodnak: Szmavliss Viktor, Seliey Teréz, Oross Károly, Sebestyén Géza, Ozv. Pallszift Andorné, Grünbaum Zsigmond, dr. Ha|tAy Islván, dr. Pii-hal Viktor, Dervalics Ferenc, llajdu Pál," Polonyl Sándor, Krculzcr Dezső és Egyed Ferenc. — Autóbaleset Keszthelyen. A Zalai Közlöny ludósitója jelenti: Vasárnap hajnalt félháro.n ói-tkor Keszthelyen az állomásról jövet Kocsis Lajos bérautója, melyet maga a tulajdonos vezeteti, az Erzsébet királyné utót, Kiszaladt a gyalogjáróm. Az autóban levő két utas, Loky Sándor és Mórocz Ferenc könnyebb sérüléseket szenvedlek. Az — Áthelyezések. A Máv szombathelyi üzletigazgatósága Szabó Ferenc intézőt Zalaegerszegről Ajkára. Keresztesi László lisztet Oorgásról Zalaegerszegre. Harmat kíván intézői Veszprémből Zalaszenlgrőtra, Molnár Jenő intézőt Zalaszentgrótról Szombathelyre helyezte át. — Miniszteri kiküldött Keszthelyen a lakáskérdés rendezésére Keszthelyről lelcnti a Zalai Közlöny tudósítója: A takásforgaloin felszabadításával Keszthely is azok közé a helyek közé kerüli, ahol várhaló volt a lakás f.\'lszabaditás után a tömeges felmondás. Csakugyan több keszthelyi házigazda élt a felmondás logával, ami viszont arra késztette a lakókai, hogy kérjenek miniszteri vizsgálatot és esetleg helyezzék hatályon kívül Keszthelyen a lakásfet-szabadilási rendeletet. A kormány teljesítette az érdekellek kéréséi és dr. Fekete Béla kir. jirásbiró személyében miniszteri kiküldöttet\' jelölt ki Keszthelyre, akFmrg is ejtette a tárgyalásokat a lakék és házigazdák között. Ezeknek a tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a lakók és házigazdák nagy tésze tényleg megegyezett és igy kölcsönös a béke. A fekete gróf — Beszervezik az Asszonyi-színtársulatot. Asszonyt László, a Pécs—nagykanizsai szinitársulat igazgatója jelenleg Budapesten tartózkodik, ahol a jövő szinidény taglalt már beszervezi. Párlos Klárit, a nagykanizsai közönség állal is kedvelt drámai szendét Asszonyi igazgató ujbM leszerződtette társulatához. Csak azt nem szeretnők, ha Asszonyi direktor istnél arra használná fel Nagykanizsái, hogy ilt az uj társulatot Pécs számára betanítsa. — Nyugalomba vonuló járás-blró. Nagy István dr. sümegi járás- I...A ........>... ,,,,, .At (,/.,„ <11. Időjárás A luiKyknnlz**! mcteorclogUI tlevclA jelentése: Kctldcn * hőmtrsék-Iti: Reggel 7 órakor +217. délután 2 órakor +2*8. e*te 9 óntkor +20*8. f dMut Kegyel és délben teljesen tiszta, "Slíjtwy: Kegyel és délben Délnyugat, este l-.szaknyugati szél A Meteorológiai Intézet jelentése szerint nflvckedő felhőzettel esős idó, azután lehűlés és élénkebb szelek. — Csatorna-tisztítási\' munkálatuk kiírása. A megye alispánja versenytárgyalást hirdet a cscrta— kerka-válicska patak hét kilométer hosszúságban való tisztítási munká tataira. A versenytárgyalást julius 31-cn larijtk meg Zalaegerszegen a megyeházán. Ugyanez a dátum az aján\'alok beadásának batárideje is. — Elfogott vásári zsebtolvajok. A legutóbbi balatonfüredi országos vásáron több zsebtolvajlás történi, amiknek testeseit a cscndöiségnck sikerült kézrckcrileni Kertész Géza, Takács Ferenc és Péter l<a|os állásnélküli csavargók személyében. Átadták őket a veszprémi kir. ügyészségnek. — Sztrájkba léptek a zalaeger szegi asztalos segédek. A zala cgcrszcgt asztalos-segédek, összesen huszonnégyen, hétfőn reggel bérkövetelés mialt sztrájkba léplek. Az eddigi 4—7 ezer koronás órabéreknek 20 százalékkal való felemeléséi követelték, amit a mesterek nem voltak hajlandók megadni és erre következeit bc a sztrájk. Az egyeztető tárgyalások megindultak. — DalosOnuep Csácsbozsokon. A cvác-büzsoki Polgári Daloikör a megyei dalosvetsenyen nyert dijának felavatását vasárnap tartotta meg bensőséges Ünnep keretében, melyen az ünnepi megnyitó beszédet Teli Anasztáz dr. esperes-plébános mondotta, aki ékesszólásával magával ragadta a hallgatói ágol. az Urániában RÍDIÓ-MŰSOR megi jelentés szerint október elsejével megtörténik Nagy járásbitó nyugdíjba helyezése.1 - = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Járásbíróság lesz Pacsán. Pacsa községnek azon régi óhaja, hogy járásbíróságot kapjon, ismét egy jelentős lépéssel közelebb áll a megvalósulás felé. A község képvi- ."\'.7.7,.Ti i selöieslüleio kimondta ugyanis, hogy > Z ,amo™a|" , állási foglal az adóhivatal és járás-donos a szemén sérült meg köny- : bil4lií fo,i|li|jSa ügyében és ha a nyebben. Az autó, úgyszintén a 14. j kormány fetáilitja a két hivatalt Pa-számú ház fala is ctósen megron- ] csin. akkor a község kölcsönt vesz „jljjoU fel és ezen megépítteti a szükséges Tennls-sporthoz illők, U Tv^-L ^J<sípV£el6.ieSnU!ct . , , , . , i akció előkészítésére Kende Péter f v- német dupla-hurozásral J10 000 ko- „ó1(,.lllil6j Srrntmlháiyi D.-/ Ó tona, labJjfc, ci|>ök. li\'nnistttök hu j ínidblitok.ist kéne 1,-t. rozása.. otcsű sport- eV torna cip\'.k I Rézgállc, ratfn, rézkínpur, Szubó Antal sportazlelébcn. 1 llirsch és Szegó cégnél. Julius 21 (szerda) Budapest (StiO) D. e 9 30, 12 é* d. u. _____. ... 3: Hirck, közgazdaság .1: Szalonzenekar. blló nyugdiiba helyezését kélte. Stl- I Ré»»letek Edinoml Rostan.l tnayeiMI . . . - . , . .... ■ t.t,\'»,ll\'.b • ll.«r/*(í r.ávs Tttnl Irta Aa Ps. Előadják: Bérezi Géza, Tural Ida és l\'a-láMhv Géza. 7: A MargitszlKcIi SzImlAni-kus Zenekar hangversenye. 10.20: Gralo-nola tánczene. Bécs t.V3l és 5R2..S) D. u -t.ir.: Hangverseny. 8: Das NachtUger von Granada, romaniuus npera 2 íclv. Berlin t.Wl és .171) 0. u. 5: Gvermek-ünnen, 830: Knut llamsun-est. 930: Nagy sríinl\'\'iflikus Inncverseny. Humbiir;; »2.fi) 0. ti. I 1S: Vin liang-vertienv. 5: Gycfnickszinház. 8: Romantikus zene liegcJüízólóvaL 10: Kávéházi zene. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Bndapest, YI. Klaazál-tér 10. CSai-üUi) Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling, Marconiphonc, Sehakow haii}\'szórt"ik. Ieih.illj\'.alók é^ alkatrészek, kittek. — Kén/lilékek és hikV. amatcurvevók javítása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. VI axon tel adóknak gyári árak I 1926 julius 21 ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET KerBletl bajnoki athlétikai verseny Nagykanizsán Vasírnapl számunkban már közöl lOk, hogy a Magyar Athlétikai Szövetség a délnyugati kcrftlet 1926 tvi bajnoki alhtétlkai versenyének megrendezésével a Ziinyi Torna Egyletet bízta meg. A versenyre ezideig a következő egyesületek nevezték be legjobb ifjurági és seuior athlétáikat: Pécsi Athlclikai Club, Pícsi Spoil Club, Bíjsi Turul SE. Bircsi SE, Kaposvári Turul SE. Nagykanizsai TE, Zrínyi TE. Az egyes versenyszámokra összesen 191 nevezés érkezeit. Már ez a nagy érdeklődés is éket bizonysága annak, nogy érdekes és szép 3lhtélikai versenyre van kilátás. Már itt közöljük, bogy szombaton 24 én a belépés mindenki részére ilijlalan, mig 25 én ciak a katonák, diákok, leventék és cserkészek léphetnek be díjtalanul. A kaposvári tennisz verseny KiPOivirl .Turul\'—Nagykanizsai .Zrínyi* 7:1 Óriási közönség részvétele mellett lolyt le Kaposvárolt a tennlszverseny a kaposvári Turul és nagykanizsai Ztlnyt Torna Egyiel közölt A Zrinyi-1 vitéz Csikós, dr. Hauszer, dr. Ttuhnann és dr. Makó képviselték. Négy férli egyes és négy férfi páros voll. Csak Csikós gyózölt— Baltával szemben. Urlovas és kocsiversenyek Siófokon A Somogy-Zilai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület 1926. julius hó 30-án délután 3 órától kezdődöleg, Siófokon kocsi versenyeket rendez. A mérkőzésen a Mteosz állal elismert lovas sport egyletek tagjai és lényleges katonatisztek vehetnek résrl. Nevezések Schmidt Frigyes ny. ezredes, Siófok elmére küldendők. Nevezési díj: lovanként és versenyenként 50000 kor. Nevezési zárlat 1926. julius hó 25. Lovak szállítására kedvezményes igazolványokat a MOSz. titkársága (Budapest Eszterházy ulca 32 Ncnt-ztti Lovarda) állííja ki. 1. Ketlesfogatu országúti kocsiverseny. Körülbelül \'.10 km. urkocbi-sok számára. 2. Ketlesfogatu országúti versenyek. Körülbelül 8 km. urkocsisok számára. 3. Hölgyek ketlesfogatu versenye 220!) méter. Úrhölgyek számára. 4. Ogelóverseny lóháton 3400 méter. Urlovasok részére. 5. Kocsi akadályverseny. Hölgyek és urkocsisok szániáta. 6. Kisgazdák országúti szekér-versenye, kb. 7 km. 7. l-ogat-szépségverseny. Az urlovas-versenyeket julius 29-én, 31-én és augusztus 1-én tartják. Augusztus 1-én délután 5 órakor mezőgazdák versenye. Nevezés a versenyléren-dijtalan. Hálom díj: URANIA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor A Paramount-Pictures filmgyár alkotása! TANGÓ ARGENTINO A szenvedélyek drámája 6 felvonásban. A főszerepekben: Bobc Daniels, Piocardo Cortoz. A film cselekménye rendkívül hatásom jelenetekben épül fel és érdeke* rajzát adja egy leány meggyötölt szerelmének. Kíméletlen kézzel rántja le a leplet az argentlmai élettől, tnely nem egyszer búm, félszeg szenvedélyeket, boldogtalanságot takar. — Bebe Danié!-. egészen különálló egyénisége a filmszínészek hatalmas gárdájának. Meglepő tökéletességgel játsza a szerelmes Stella szerepét, azzal a tiszla művészettel, melyet hcdnlat illet meg s nem pedig bírálat. — A többi szeieplök is egész szivüket adják a jálékba, jeleneteik mindegyike megdöbbentően őszinte s lenyűgözően érdekes. Szombaton éa vasárnapi Conrad Veidt ulolérhctc len H fnl.E+o r*r>nf rejtelmes törtánet alakítása: ** ie«eie gPOT 9 fejezetben. Minden képzeletet Itlülmuló, grandió.us filmalkotás. Conrad Veidl-ről nent kell külön icfcrálnunk, hisz míg mindenkinek élénk emlékezetében van az az alakítás, a-ttil az .ORLAC" cimü Mimben nyujiott. 80,-40, 20 psngö. Díluián 4 órakor a Siófok környéki lovas mezőgazdák felvonulása. * Az augusztus 15-én Keszlhelyen rendezendő conccurs propoziciójának 6|tfonl]át (kezdők díjugratása) törölték; helyette nyeretlenek versenyét állították be. 12—115 méternél nctn magasabb, 3 50 méternél nem szélesebb akadály, melynek egyharmada összetett, ezek közül kettő hármasugtás. Minimális idö perceu-klnl 300 méler. (A Nagykanizsai Torna Egylet évi közgyűlése.) V.tsárnap délelőtt fél II órakor tartja 60 ily évi rendes közgyűlését a Nagykanizsai Torna Egylet a polgári iskola tornatermiben. , \' . V _ ■ y .1 .1111.. ,\'M MOZGÓSZINHÁZAK Uránia szerda-csütörtök 7 és 9 órakor: A Paraiiiounl-Picturcs lilin-gyár alkotása! Tangó Aigenlino, a szenvedélyek drámájt 6 felvonásban. IVszereoíők: B:be Daniels és Piocardo Cortez. A keszthelyi Tómozl cs\'Jlörlöki műsora: Az álmos vőlegény\', Szenes Béla Alvó férjének paiiiiantja, melyben a löszerepet Harry Liedtke. a Itires némét filmszínész játsza. Ked-vezöllcn idő esetén az előadások mindenkor az Urániában tanainak meg. A hévízi Park moi\'gószinliaz csutoitoki műsora: Görbe éjszaka, bonyodalom 6 kivonásban, Viola Dana, Advlf Menjou és Huszár Pulival a főszerepben, köveli Casliliai vezelő kitűnő burleszk 2 felv.-ban. ■ WWW ---------------------------- FORD személy- és teherautók FOKOSOM traktorok KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa, Csengery-ut46. Előnyös feltételek. TÍZSDE A mai értéktőzsdén az irányzat kissé egyenlőtlen és ingaduzö volt, anélkül azonban, hogy nagyobb árveszteségek fordultak volna elő. Magyar Hitel és Kereskedelmi Bink a spekttlseió vásárlásai folytán szilárdan indultak. A piac lóbbi területén inkább nyomott vojt a hangulat. Ké-sóbb, iTiidón Béciből szilárd hirek érkeztek, a kuliszpiac arbitrázs értékeiben clfg jelentős áremelkedés álloll be A tózsdeidó második felében azonban nyercségbiztosltő eladások miatt csak alig 1—2 érték tudta tartani magát és az árfolyamok legnagyobb lészi a tegnapi zárlati nivó alá estek. Zárlatkor az Irányzat nagyon kedvetlen voll. ZWohl zártai parti I08.VOO. L\'wiíton 251250. N.wvork Slt>-■. Britttet 118000. MIUno líOZOO, ArmlefdJn 20755. Bellin I2M0, Wlto 7a co, Sotu 372 so. Prígj tsri-Jo, v<t«s S6 S0. Budapest 72-29, Bellád 91 I SO. BuVaiíit 21000. í budapesti Tóisde ieriu-jeryzéM KÖZGAZDASÁG Olcsóbb lett a műtrágya A műtrágyák használata ma már oly általános lett. hogy annak alacsonyabb, vagy magasabb ára jóformán minden gazdát közelről érint. Éppen ezért örömmel regisztráljuk most, hogy a szuperfoszfál Ara jelentékenyen olcsóbb lett, nem kevesebb mint 6000-10.000 koronával mé-tcrntázsánkénl. Eddig 7200 -7600 korom volt kilopercenlenkénti ára, vagyis szállítási költség és zsák nélkül 115000-120.000 koiona, ma pedig kllopercr.ntenként 6600 7200 K, vagyis 105.000-115000 K mázsánkén!. Miután pedig egy mázsa szupeifoszfát legalább ugyanolyan sulyu búzatermést ad, amelynek ára ma 350000 K kötIII ingadozik ugyan, de bizonyosan lesz több is, tehát az egy mázsa szupeiloszlálért kiadatott 110 000 K helyett — hozzá számítva a szállítási és zsák költségeket is — legalább 2 és félszer annyi bevételünk lesz a búzatermés többletből, ami olyan magas jövedelem, atninől ntas úton-módon a gazda nem is érhet el. Még nagyobb a terméslöbblci, ha szuperloszfál melleit kai holdanként, különösen olyan földeken, amelyek régebben kaptak Istálló trágyái 50-60 kg, mésznitrogént vagy kénsavas ammóniákat is alkalmazunk. Ez olcsóbbodás tehát annyival is inkább lehetségessé teszi, hogy minden gazda műtrágyába vesse búzáját, mert a műtrágya árit nem is kell azonnal kiűzetni, amennyiben a gyárak 3-6 havi vállóhitelt nyújtanak. — Helyesen cselekszik, ha varrágép-, ttt-, olaj- és fonal-szükségletét nálunk fedezi. .Sfafcr-variógop-alkatrészek elismerten a legjobbak I Singer-varrógép fióküzlet. Vaitttk Dav Ilik 4 I.!«tl< n« tMt Otkkv IIIWWIIMI IIMI 1TOI OUU iMIM Mkarui in ui Oofllt rttio MiV3 Irtwil utó tire frtMM W. 1191 HW IH33 .mo taOui H WMW1Í tuw tl?W Uf itw UOP< HtW I4COJ •13 III KltM UM> MO Ut MMI ílW •U/U ■ Mit 1*041 Hrta 1UIIUS I-.M i m Mt. itit-Hiiun OI« u». iiia tu«o lllllt h. tlIX- -M3 unt IMf IIIO-ICTO Vind 1U.1V.\'. 6or»»t IÍ.M uroo iaM .tiiís .IttllIWI | IMD •W3U t\'843 Terménytőzsde U|I)UZ| tln.tv 76 kg-o* 37r.500 - 380.000. 77 kg-o. 382.00 -3&ÍŰCO. 78 kg-o> 385.000 MOOŰO. 79 kgoi 287.500 - 392 X0 cgyíb dunlnlutt ís pestvidéki 76 kg-ol 3ÍÍ500. 375.000.77 kg-os 377.5U) 3lOCkW 78 kit-OI 3S0.000 -3SS.000, 79 kg-CH 352 500 —387.WO, rozs 2ÓO.OOO-252.500, Ukarmlnylipi 215.000 720000. wtarpí 2K1.000 -32.Í.000, zab 2900j0-295.<.«0, tengeti 2t>2 M)0-2ÖS.COO, repce M1.O0O-550.0U0, k.lltí lSO.000 110000. korpa 165.000 167.500 SerlétTítár i\'tliM; » 4\'00 ^JflUnal triwn- r\\-u«4t Í6*» iv 15250 I6C0O, utOHf 15250 I.V50O >Mdclt <.ft.it- 14 \'/&> \'5 00 ■"•.wr* 3 0*0—14 0xí. el« teo»m o.-> K.250 1525,, .tjmo<»I 135:0 14U0J, i iv»i 17 0O0 19 0 A l»«l-.nn« n^ytwii 19 500 20 (W) nU 23 500 24 COO, kbu»«\'.i hai 19 •\' 00 20-■). <**<■-•*• • miéi 180" 19SO Az Irinvul vonUtotL Kiadja: Zrínyi lfyomdalpar és KSnyr-kereskedés BT, Hagykaniisa SZIGRISZT LÁSZLÓ Nagykanizsa, KlrAly-u.38. Telefon 150 Pónxköloaönt ingitlanra bckcbclc-xéwel gyorsan mcgSKrzck. 50 holtlnil nafryobb birtokra hosszú lejiratu dollárkSIoaűnt sterzek. Eladó házak i Emelct«, nacy K^c-itclmü belvárosi ház cKouInlhatóíi szobás lakással, inel!ókipü!ctc*Kcl, n.ijiy udvar é> kerttel jutányos áron eladó lefoglalható magánházak, üzletházak, nacy jí>ve-dclinll házak, kertesházak eladók. Birtokok i 3000,800,300.250 holdas és kisebb birtokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett 1 hold piinu rét eladó. Vízimalom 3 járatú 220 millióért icladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. Balatonkcreszturon, Uogláron. MAriatclcpcn, Kesztlielyen villák, telkek eladók. Vótoll megblzóaoki 40 hold birtokot épülettel, NaRykanizsa közelében, készpénzfizetéssel keresek. Blr-tokbórlotekct keresek 100 holdtól 1300 holdig, sok tókeerós bérló részére. e \\ ZA1.M KOZlONV 1926 |ullu> 21. a raktáron levő kész férfiruha, gyermekruha, átmeneti kabátok, _________ szövetek, bélésáruk és kalapok mélyen leszállított árore kiárusittatnak. Üzletáthelyezés miatt mélyen leszállitoit áron FRANK VILMOS NAGYKANIZSA, Föut 8. siém. APRÓHIRDETÉSEK Aa sprőhiideiés dija 10 szóig 5000 k» r. A rimszó » minden vastagabb betűből álló író kél uónak számíttatik. Minden tovíbbl szó dl|a 5C0 K. A hirdetési dij előre flxetendó a forgalraladóhozzászámllásivat Vixvexotékck, vlxwexetókberen-dexési tárgyak, cbővoIc legolcsóbban Wciser gépgyár, Nagykanizsa. Sugár-ut 16. Pogányvár! saját" termésű klIUnó boraimat literenként 9000 K, buszonölliternél nagyobb rendelésnél 6000 korunáéit állandóan árusítom. Lcllncrné. Csengery ut 36. ügy lóVarban levó kerékpár eladó — Kos>uth-tér 2 -..\\ 2395 Fürdőkádak, a legmodernebb kivitelben Jutányos áiban, ugy fotel, hosszú bullámkád és ülőkádak készen kaphatók Baksa bádoKOsrál, Klnlzsy u. 21. Ugyanott egy jógsxtk-ény jutányosán eladó. 2196 Cséplőbenxin 7000 kor., petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartelten kivül állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nacvkan\'7v |ér 2_2248 Vízvezeték tzcrclésl, fürdőszoba berendezéseket jóUllással ís javításokat szakszerűen készít SZEPESI IMRE móbádogoi Zrínyi Miklós-utca 22. Telefon öö. Tengeri és árpa házhoz szálitva kapható Ország éa Wldder cégnél, Erzsébet-tér 10. Tcleton 130. _ _ 2241 Sxőnycgporsxivást, l.iká«ol( por-mentesítését vállalja l.asky Takarítási Vállalat, Rákóczl u. 55. Telelőn 334. 23>"»9 "jéa ós mindennap reggel liKkor a Central elől Indul az nutóbuoz Hévízre. Vasárnap d. u. t órakor Ií. Salve* pírlfo-gást kér Rltter Mór. Telefon 515. 2I0J Még rövid ideig tart Skopálnál a kiárusítás. Mindenkinek érdeke, hogy szükségletét nála beszerezze. 2373 Eladó azo-nal feliét ágy betéttel, asztal, stelázsl Király-utca 5. 2392 Villalakóit Balalonkereszlumn, 2 szoba, tágas veranda, konyha, szóló közepén, vízhez, állomá-hoz közel kiadó. lierrzce Bertalan. B:h:onkcresztur. ):i\'\'r> JégaxokrAny 2 a)tA«. sli? használt, teljesen Jókaibm 1.000 000 koronáért eladó Klnlzsyuka 2 a. 1 em.__2375 Eőlvős-lércti levő kótsxobás lakásomat otcssráln4rn háromszobás** ráfizetéssel Cim. a kiadóban. 2403 Egy a*oba-ko«i*Jaáa lakást keresek Eotvos té\'hez közel. I.elépést (Izetek. ÜgynOxö< kizárva. Cim a kiadóhivatalban. ___ 2 \'.00 Garáxs .i sátos belterületen kerestetik. Cim a kiadóban. -2107 Sugür-ut és VO\'Osmarthy-utca sarkan-il j pince áfásból eredó agyagföld b*tkl , által itigjen citiordható. Bólcsfoldy János. 2410 westend szálló Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Meleg és hideg vízvezeték minden szobában. Fürdők, lift, fodrász. Tetcton L. 920-64. Ulcai szobák ára 40.000 K-tól 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor 2;< igazgató. renxköloaönt ocKcociczesre minden ö*»zegben e legelőnyösebben és leggyor-•ihtian folyósltiat Acxól Ignác penz-kölcadn kőzve Utó Ircxlája K*xv»anl*.<in, Fő-ut 3 sz alatt XAnyaurerkölcsön kőt-vónyeket veszek. 387 Hasxnáll kutmotorokat veoxDnk. Cim a kiadóban. -2408 Két szobiból á!W lakásomat butoiral. vagy anclkui azonnal áudom. Kolcsey-ut 7. Három szobá.% lakás augusztus l-re átadó. Cl.n a kiadóban. 2 >72 ÉRTESÍTÉSI Vo\' szerencsén a I. közftnség nagybecsű luduinására hozni, hogy Nagykanizsán 35 év óta fennálló Icajobb hírnévnek Örvendő gyárimat ruhafestés, vegytisztítás é< plissirozáson kivin gözmosás-sal kibővítettem. iElvallal<»k mindennemű fehernemümosást, módomban van a legkiválóbb kivitelű legmagasabb fényű gallért törés . nélküli gómbölyltéssel előállítani. | Nagybecsű megrendelést kérve vagyok tisztelettel Gyári Kőloscy-utca 19. MAYER KÁROLY | Oxleti Föul, Koronaépülct. ruhafestó-vegytisztitó. 23í» Zalaegerszeg főútvonalán ke r\'átlan ltaluéés»el rendelkező Oxlot-háx lakással, haláleset mlalt azonnal elfoglalható. Bővebbet Stelner Adollnil Zalaegerszeg Bcrwenyl-utca 52. 2<ot Kölcsönponyva Kölcsönzsák Uj kazaltakaró, gép-és sátorponyva Gabonás-zsák Kévekötő piros végli manillazsineg Rudaló és egyéb gazdasági kötelek Víztömlő, zsineg varrócérna, géphajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenőcs legolcsóbban kaplntó Hirsch cs Szegő cígnil i m Nagykanizsa. Telefon 75. ad 9322/1926. Hirdetmény. Julius hó 26-áii 9 órakor az Alsónyiresben eladunk 50 métermázsa szénái, 17 parcella alomnak való sást, 4 parcella takarmányozásra alkalmas fiivet és 4 drb. széldönlött fái. Nagykanizsa, 1926. évi julius hó 20-án. Városi Tanács, Megérkeztek nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon : 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Főüzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti rekláni-cikkeinki Araink ezer ktioniban értendők. Angol s-övctböl divalalj........ N.\'i nyárimba..... Selymes bluiujdon- s ág........... Biosé selyem dlval- ruha . _........ Fiu nyáiiríiha ... .. Férfi divatoltöny Női ís férfi esfl- kflperíyek ..... Férfi gyapjú felöltö .. N\';i covereoat kabát végig bélelt ...... Tenmsz-nadr.lt; ... 130 150 150 SO 250 130 600 300 800 700 -190 Nyomatott a Ztinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • Oleubtxx Károly}. ÍJ8. évfolyam, 162. szám Nagykanizsa, 1928 Jullus 22. csütörtök 1800 k«r»n« POLITIKAI NAPILAP SaHuaUU) ts UIWVMM UU Keulbd;! OilcUaUUuU: KúUtoJy*. B. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos IntonirtjB-Meftw: Nigykkolis* 78. UÍjh Előfizetési ára egy tára 30.000 korww Csütörtökön lesz minisztertanács Budapest, julius 21. A kotmány tagjai dr. Vass József helyettes miniszterelnök elnöklésével csütörtökön minisztertanácsot tartanak, melyen elsősorban az egyes tárcák folyó-tlgyeivel foglalkoznak és értesülésünk szerint az egyes reszoitminiszle-rek teszik meg jelentéseiket a beruházások felosztásáról, valamint a munkálatok megkezdésétől. A miniszterekkel ellentétben az Egységes-piit holnap nem tart értekezletet. A miniszterelnök vadászaton Kaposvár, julius 21 Herceg Festetics Tasziló bcrzcricci uradalmában nirgVezílódtck az óz bak. vadászatok. A nagyszámban megjelent méltóságok sorában olt van Bethlen István gróf miniszterelnök és herceg llo-henlohe János. Vágiókat az orosz szovjet támogatta Budapest, julius 21. A Rákosi-per mai tárgyalásán a tanúkihallgatásokkal foglalkoztak. Heim Péter detek-liv-felügyelő elmondotta, hogy az orosz szovjet támogatta a Va^i p triót. Wdnberger vádlott élesen lilla-kozott ez ellen. A lanu vallomása szerint a vádlottakat a rendőrségen nem bántalmazlak. Elnök a tárgyalást péntekre halasztotta. Szavazás a kereskedők zárórája felett Budapest, julius 21. Csülörlökön kezdődik meg a budapesti kereskedők szavazása airól, hogy üzleteikben hat vagy hét órakor legyen a zá óra. A kereskedők megélhetésük nehézségeinek következtében valószínűleg a hét órás záróra mellett dön lenek. A Viktória-koncern sorsa Budapest, julius 21. A Viktória-koncern sorsa e héten eldől, mert a Molinum és az angol hitelezők megegyeztek a főbb pontokban. Buziásfürdö teljesen elpusztult Temesvár, julius 20. Buziás fürdői teljesen elpusztította az árviz. A ikiias palak kiáradt annyira, hogy a fürdővendégek csak teknőkön tudlak megmenekülni a szállodákból. Húsznál több épüjet összedőlt és a dohányraktár készlete teljesen tönkrement. Három ember meghalt. A kár felbecsülhetetlen. Válságosra fordult a helyzet a megszállott területen A hatóságok megkezdték a veszélyeztetett területek kiürítését - Ujabb húszezer hold került viz alá Belgrád, Julius 21 (Éjszakai rádió.) Zomborból jelentik: A keddi napon ismét válságosra foidult a helyzet. Bácstölgyes-nél az áttört vasúti töltésen 600 méter hosszúságban és másfélntéter magasságban ömlik át a víz. Terenye határában van a viz és veszélyben forog Terenye. Ha az áradás tart könnye viz alá kerül 8 község, mert a kiontöit viz összeköttetésbe kerül a Mosztonga folyócskával, melynek partján fekszik ez a 8 község. A hatóságok - megkezdték a veszélyeztetett lei Illetek kiürítéséi. — Gombos község alacsonyabban lekvő részei viz alá kerültek. Hatvan ház összedűlt. Vajta, Bogyón és Bács községek közölt két oldalról ömlik n viz és elárasztja a szántóföldekel. Vojtáaál négyszázméter szélességben és 60 centiméter magasan a vasuli töltés telelt álcsapoit az ár. Bácsor-das határában ujabb 20 ezer hold került viz alá. Belgrád, julius 21. (Éjszakai rádió.) Ipegból jelentik: A Susica palak hirtelen megáradt és elöntötte Logovó községet. Óívcn ember az árvízben lelte halálát. Kddig 41 hol>tcslclt találtak meg. Hadirokkantak viharos tüntetés? Bécsben A rendőrség utjukat állta, de a hadviseltek és hadirokkantak megtámadták a rendőröket és áttörték a kordont — Számos egyént letartóztattak Bécs, julius 21 (Éjszakul rádiájtknlés.) A hadviseltek és hadiroxkantak ina a R.ngen nagy tüntetési tartottak. Előzőleg a varosháza előtt gyűlést tartottak. Ezután zászlókkal és jelvényekkel felvonulást z\'-níleztek, mely viharos tüntetésben folyla\'ódoll. Mikor visszaakarlak térni a lüntetök a városházába, a kapukat elzárták, amiből dulakodás keletkezett. A tünletők megtámadták a rendőröket. Többen megsebesüllek. Sok letartóztatás történi. Bécs, julius 21. (Éjszakai rádiójelenlés.) A Ringen történt lünlclés-ről a rendőrség uivatalosau a következőket adta ki: A hsdvisellek és hadirokkanlak köztársasági pátija a városháza előli gyűlést larioü. A gyűlésen kommunisták és fiatalkorúak is részi vetlek, akik nem tartolták be a szabilyt és olyan helyökre akartak vonuini, ahová az engedély nem szólt. Igy a Munkás Kamara elé akat\'ak vonulni, azonban a rendőrség uljukal állta. A lünlelók a rendőrkordont átlőtték.. Ekkor a rendőrök kénytelenek voltak a lün etők ellen erélyesen eljárni. Két ember és több rendőr megsebesült. Harminc emberi letartóztattak. Mitor a Ringen a nag; tömeg eloszlott, sz eg,ik külvárosb.in rendeztek a tüntetők zavargásokat. Itt szintén letartóztatlak !Í2 embert. A francia kamara megtagadta a bizalmat a Herriot kormánytól Herriot falvatatta a blaalmi kérdíat a Kam.ribao, amelv "asiban í»c«-«ta a bizalmi jovaalatot - «. Allampénitir b.axantOhatl a tlzet4acket — mondja Monxle pénrOgymlntaietor páris, julius 21 (Éjszakai rádiójelenlés) Hir szerint a kormány a kormány-nyilatkozat elhangzása után vissza fog lépni. Sem Infláció, sem moratórium Páris, julius 21. (Éjszakai rádiójelentés) Eddig még nem ismeretesek azok a rendszabályok, melyek a kormány pénzügyi programjában benne foglaltainak. De Monzie pénzügyminiszter nyilatkozata szerint sem inflációról, sem moratóriumról nincs szó a kormány pénzügyi programjában. Megkezdődtek a kormány- tanácskozások Páris, julius 21. (Éjszakai rádiójelenlés) A kormány lanácskozások délben kezdetéi vették. A kamara folyosóin pesszimista hangulat uralkodik. A radikális párt ma délelőtti értekezlete viharos lefolyású volt. A szocialisták ma a kamara ülésén tartózkodó magatartást tanúsítottak a kormánnyal szemben. Pártkőzi jóléti csoport Páris, julius 21. (Éjszakai rádiójelenlés) Marinouvo több párlhivével megalakította a pártközi jóléli csoportot, mely hivatva van a nemzeti egység kormányának utjátclökészileni. Jóváhagyták a kormánynyilatkozatot Páris, julius 21. A minisztertanács jóváhagyta a kormánynyilatkozatot, melyet délután 5 órakor fognak felolvasni a szenátusban és a kamarában. Nem bíitották az Idegeneket Páris, julius 21. (Éjszakai rádiójelentés) Azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy az idegeneket bántalmazták volna, nem felelnek meg a valóságnak. Mindössze egyes helyeken szidalmazták az idegeneket, akik nem helyénvaló kijelentéseket tettek. Páris, julius 21 (Éjszakai rádió-jelentés.) A kormánnyilaikozatot Col-rat igazságügyminiszler olvasta fel a kamarában. Elvetették a bizalmi javaslatot Páris, julius 21. (Éjszakai rádiójelenlés) Herriot miniszterelnök felolvasta Casals határozati javaslatát, melyben bizalmát fejezi ki a kormány tervbe vett pénzügyi terveinek sikeréhez. Ezután Herriot felvelelle a bi- / zalml kérdési. 290 szavazattal 236 ellenében elvetélték a bizalmi javaslatot es igy a kormány kisebbségben maradt. Monzie szerint rendkívül súlyos a helyzet Páris, julius 21. A kormány nyilatkozat felolvasása után az első szónok Casen kommunista képviselő volt, aki a tőkét ostorozta, majd Monzie pénzügyminiszter beszéli. Többek között kijelentette, hogy ma reggel az állami bank kormányzójától levelet kapott, melyben bejelenti, hogy a bank pénztárában • ma reggel 60 millió frank volt, de lehetséges, hogy cz az összeg a nap folyamán elfogy és akkor az állampénztár beszüntetheti a fizetéseket. Rámutatott a helyzet rendkívül súlyosságára. „Az állami banknak meg kell adni a bizalmat I.. Ezután Brlandt beszéli, aki szintén rámutatott az ország katasztró-fális helyzetére, de reményének adott kifejezést, hogy még nincs veszve scinmi és lehet a bajokon segíteni. ZALAI KÖZLÖNY 1926 juliiit 22 Később isméi Montié beszélt, .iki felvetette azl, hogy az állítni banknak meg kell adni a bizalmat, hogy a Morgan-kölcsön maradékát felhasználhassa, meri ellenkező cselben fennakadás áll be és az állampénztár nem tudja kötelességeit teljesíteni. Súlyos vádak Korfanti ellen Berlin, Julius 21. Lokalanzeiger varsói jelentése szerint a Pilsudszki-hoz közelálló „Oloss Pravdu- Kor-fanli ellen éles támadási inléz, melyben őt a korrupció megteslesilésének mondja, akii ki kell küszöbölni a közéletből. A tudósitás szerint Korfanti a fclsősziléziai népszavazás idején közpénzekéi, később mini két felsősziléziai bank igazgatója, magánpénzeket sikkasztod el és adóeltitkolásokban segédkezeti. Egy földbirtokos tragikuma Budapest, julius 20. Jeney József 60 éves földbirtokos, akinek Marosvásárhely környékén vannak a birtokai, Budapesten lakó fiához, Jeney Zoltánhoz érkezeit látogatóba, aki most nősült meg. Néhány nappal ezelőtt érkezeti Budapeslre Jeney József és ma elmezavar tünetei mutatkoztak rajta. Az angyalföldi tébolyda megfigytlőoszlályán helyezték el. A tragikus sorsú öreg ur az előkelő Jeney-caalád feje s Budapest magasabb köreiben is, melyekben jól Ismerték, általános a részvét Iránta. A faldarabolt holttest budapesti áldozat? Székesfehérvár, julius 21. Szász-halombatla község halárában egy embernek feldarabolt bolttestét fogták ki a Dunából. Az a gyanú, hogy a feldarabolt holttestet a főváros, vágy annak kornyékén dobhatták a vizbe. A csendőrség széleskörű nyomozást indított. Családi dráma Bécs, julius 21. Ma reggel kilenc órakor Mayer István borkereskedő agyonlőtte saját gyermekét, majd pedig önmagát lőtte főbe. Teliének oka az, hogy telcségével állandóan veszekedett. A házastársak közötti ci-vódások oda fajullak, hogy Maucr válni akart feleségétől és végül most elhatározta magát végzetes teliének elkövetésére. Betörés egy siófoki szállodába Siófok, julius 21. Az itleni Koz-ponli szálló egyik emeleti szobájában a déli órákban, amikor majdnem minden vendég lürödni voll, ismeretlen tettes lellörte a szekrényeket és több, mini húszmillió korona értékű ruhaneműt és készpénzt ellopott. A lakók késő délulán tértek haza és rémülten veitek ludomásl a történtekről. Értesítették a tordóle-lepre kirendelt tóvárosi deteklivct, aki a siófoki csendőrséggel egyidejűleg széleskörű nyomozást indilott a vakmerő szállodai tolvaj kézrekc-ritésére, aki csak rutinos, régi betörő lehet. Elfogtak egy balatonparti kabin-tolvajt Egy lengyeltóti! bognársegéd nj fajla szezon-Szlete Fonyód, julius 21 Tegnap esle a Fonyód felől érkező vonallal cgv jól öltözött fiatal férfil i ....................,, , kiséri két csu\'.dír megbilincselve a A megindítón csenden nyomozás kaposvári ügyészség fogházába. A két napos munka utána lettest Plau■ ^ " _____i ... >a h-novo lói boenár- vizben vannak. Igy legutóbb Neumann Károly .MIK manni tisztviselő zsebí-bő1 tűnt cl három millió korona. nojA/oiun ubJv\' ft ----- fonyódi fűrdo-kabin tulajdonosai lel lek gyakrabban panaszi ismerellen tettes ellen, aki fosztogatja a kabinokat, mialalt azok tulajdonosai a ser Antal 29 éves lengyeltóti bognár-segéd személyében letartóztatta és bekísérte a kaposvári kir. ügyészség fogházába. Az egész ország kassza-furásaiért körözik a kanizsai törvényszék tolvajait Az egyik zalamegyei születésű közülük, a másik örökre kitiltott az ország területéről Nagykanizsa, julius 2t j Hogy a nagykanizsai törvényszéki kasszafurrí ügyében a rendőrség jó nyomokon folytatta le a nyomozást, azt mi sem bizonyilja jobban, minthogy a budapesti főkapitányság a fővárosban és vidéken elkövetett sok egyforma szisztémájú kasszafurás tetteseikén! négy egyént köröz és mind a négy azonos azokkal, kiket a 48 órás nyomozás alatt a kanizsai rendőrség állapított meg valószínű tettesekként. A fényképet nyomozólevél most érkezeti meg Nagykanizsára. Ugyanazok á fényképek, ugyanazok a sze-mélyleirásolt, amiket annak idején ilt állapítottak meg. 1. Az első körözött Fabriclus Sándor (Körocz Sándor) 24 éves, nőtlen, törvénytelen, lakatos,egéd, mosolygósan, akadozva beszél, borotvált, elfogatás esetén őrüllséget szimulál. 2. Perizs Ernő, garammikolai szü- letésű, 36 éves, nőtlen, géplakatos, jobb alsó lábszárán lóll seb, barna, vöröses bijusz, az ország lerűlelé-ről örökre kilillva. 3. Ilesszel Ferenc (Bilos János, Jenó) 1894—1896 szol. Csikszépvi-zer! vagy Segesváron, nős, íodrász és lakatos, négy nyelven beszél, barna, borotvál!, nyaka jobbfiién és csuklóján sebhelyek, három felső aranyfoga van, fejiovése van. 4. Bálint Ferenc, (Bélák Ferenc, En-gel Sándor, Horválh Islván), 1892-97-ben szüléiéit Qjlambokon, Oel-sén vagy Pihón, nőtlen, autószerelő, gépkezelő, elektrotechnikus, rézcsiszoló, szőkésbarna, bal, közép és gyűrüsujja csonka. 5. A nagykanizsai rendőrség által is megállapított ezen a negyén kivűl a budapesti lőkapilányság köröz még egy teljesen ismerellen, 30—35 év körüli munkáskűlsejű embert, akit Budapesten Fjbriciius társaságában látlak. Száz százalékos drágulások a hetipiacon A mezőgazdasági mankálatok miatt kevés a felhozatal és ezt a kólák sietnek kihasználni — A cséplések megkezdésével esni fognak a piaci árak HÁZIASSZONYOK IJEDTSÉGE Nagykanizsa, lullus 21 Kcllemellen meglepetés érte háziasszonyainkat a hetipiacon. Ugrásszerűen a mull hét hetipiaca óla óriási drágulás hozta zavarba a vásárlókat. Egyes termények, de a tejtermékek is 25—50, sőt 100 százalékos drágulási értek eL A mult heti hetivásáron a zöldbab 1 ezer 1.500 korona közt váltakozón, ma ugyanaz a mennyiség két-három ezer korona volt. A burgonya szintén erősen emelkedett. A mult vásár ezer, kél ezer, három ezer koronás áraihoz képest a burgonyáért ma háromtól öt ezer koronáig kértek. A tej, tejtermékek, baromfiak ugyancsak nagyot szöktek felfelé és általánosan mindenből gyenge felhozatal volt. A löbb cikknél 100%-os drágulásnak az oka egyszerűen az, hogy a jó idő folytán az elmaradott gazdasági munkálatokai nagy erővel folytatják és emiatt nincs a termelőknek elég idejűk a piacra. Természetesen igy a vásárlók nagyobb részt a kofákra vannak utalva, akik viszont sietnek kihasználni a jó idő által nekik is Juttatott .konjuklurát*. Háziasszonyaink megnyugtatására közöljük, hogy a piaci drágul issal szemben nem kell attól tartani, hogy az állandó |cllegü lesz. Az ok, mint lentebb közöljük csakis a mezőgazdasági munkákkal és a kofák hclyzetmagaslatára való emelkedésével van Összefüggésben. Amint az aratás befejeződik és a gabonát betakarítják, ismét bő és olcsó lesz a kanizsai hetipiac, annál is inkább, mivel a zöldségtermés az idén szokatlan nagy és szép, úgyszintén a gyümölcstermés is kielégítő. Zalai dalárdák és a pécsi dalflnnep A zalai dalárdák közül csak a kanizsai lütöházi dalárda vesz részt az ünnepélyen — Nagykanizsa városához es a közönséghez fordtdnak anyagi támogatásért Nagykanizsa, Julius 21 A Dunánluli Dalosszövetség, mini már löbb ízben megírtuk, augusztus 20., 21. és 22-én Pécseit zászlóavatással cgybekölölt dalosünnepélyl rendez, mely jubiláris dalosünnepély lesz. A dalosünnepélyen, mely nem dalosverscny lesz, a Dunánlul legnevesebb dalárdái állanak sorompóba, hogy képességeikről, a magyar dal szereidéről legyenek bizonyságol. Sajnos azonban, amig a Dunánlul nagyobb dalárdái mind bejelentenék részvételükéi, addig a zalamegyei dalárdák közül, melyek pedig országos viszonylatban is első helyen állanak, idáig még egy sem jelenlelte be részvételéi. Ennek okát nagyrészben a.\'zalamegyei kínos fináléval vég-ződöil dalosversenyben kell keresni, mely elvelle a dalárdák kedvéi attól, hogy indulj inak versenyeken, vagy ünnepélyeken szerepeljenek. Mi a magunk részéről ezt nem helyesel-heljük, mert a dalkultura fejlődésének rovására megy, épen azért OrOm-mel üdvözöljük azt a tervet, melyei a Fűlőháii Kézművesek Da\'árdája akar megvalósítani és be akar|a jelenteni részvételét a pécsi dalos-ünnepélyre. A Déllvasut előzékenységéből a Dalárdának kilátásba van helyezve a dijmcnles utazás Barcsig. Azon tul a MÁV vonalán kell utazni tovább. A pécsi utazást két napra tervezik, de igy is annyiba kerül, amit a maga erejéből nem képes a Dalárda fedezni. Ezért a dalárda Nagykanizsa megértő közönségéhez és a városhoz fordul, hogy anyagi támogatásukkal tegye lehetővé a dalárda részvételéi a pécsi dalosünnepélyen. Orvendeles lenne, ha ez a kérésük meghallgatásra találna, annál is inkább, mert tudomásunk szerint ez az egyedüli dalárda, mely Nagykanizsától, illetve egész Zalamegyéből Pécsre szándékozik menni. A Fütóházi Kézművesek Dalárdája a szabadonválasztolt vegyeskarban indulna jeles énekeseivel. A pécsi Dilosünnepély minden tekintetben impozánsnak ígérkezik, mert arra a mai napig ezerkétszár dalos van bejelenlve. Somogyban az ár visszahúzódik Kaposvár, julius 21. (Éjszaka l rádiójelentés.) Mini Ismeretes, a Dráva áradása Dél-Somogyban vasárnap áttörte a gátakat. Hétlőre ujabb 30 ccnliméleres emelkedést vártak, azonban ez csak kisebb mértékben következett be. Az ár idáig Drávake-reszlur és Révfalu határált öntötte el. Ezer hold van viz alatt. Az dr az utolsó órákban szemmelláthatótag húzódik vissza. 1926 juliuB 22 ZALAI KÖZLÖNY Négy öngyilkosság a Dráva pusztitása miatt Három földbirtokos föbelötte magát — Az egyiknek a felesége a Drávába ugrott A plébánia templom renoválása után tartják meg a Szent-Ferenc ünnepségeket jubileumi Sxentnv búcsújára is csnfc akkor kerülhet oor Nagykanizsa, Julius 21 Assiszi Szcnl Ferenc — a nagy rendalapitó — születésének 700 éves évfordulóját a katolikus egyház, főleg a Szenferencrend az egész világon nagy ünnepségekkel üli meg október 14 én. Mindenült országos Ünnepségeket készítenek elö, hogy minél impozánsabb legyen a világ hódolata „a szegénység jegyese* előtt. A magyarországi szentLrenc-rendi tarlomany is méltóképen belekapcsolódik a világünnepségekbc, melyeknek dimenzióit egyelőre nem is lehet leírni. Szent Ferenc születésének 700 éves évfordulóját — miként a jubileumi S:entévct — egy teljes éven át fogják megülni. A bucsuk kongregációja erre az évre különös búcsúkat engedélyezett mindenütt, ahol Szenlferencrendi templom van. A magyar ferences-zárdák meg is teszik erre a szükséges elóintézkedé-seket, azonban Nagykanizsán nem fog lehetni a Szent Ferenc jubileumi ünnepségeket október 14-én megtartani, mert a plébánia-templom renoválása addig nem nyer befejezést. Már pedig a nagykanizsai franciskánusok is méltóképen akarnának hódolni nagy rendalapitójuknak, ezt csak akkor lehelik, ha a renoválás alatt levő templom teljesen elkőszül és újból felavattalik. Ugyanez áll a jubileumi Szeniíffre, amit a Szentatya azok számára engedélyezett, akiknek nem volt módjuk és alkalmuk Rómába utazni és a kötelező római templomokat meg-lálogatni és amit más plébániák területén a hívek már cl is végeztek. A szentévi bucsut ugyancsak a renovált templomban nyerhetik majd el a hivők. A templomrenoválás tempója után ítélve, erós a reményünk, hogy ezeket a nagy egyházi ünnepségeket még a folyó év végén meg lehel tartani. Sertésrásár Felhajt** 4600. melyből eladatlanul visszamaradt *00 drb. EfeőrcntfU 15.250-16.000. szedett 15.250—15.500 >zedctt >oz<p 14.750 -15.000, Irinnyü 13.000-14 000. elsőrendű öreg M.250—14.500. másodiendQ 13.500-11-000. angol sUldó ISOOO -20.000. S\'.llOnna nagyban 19000--.-.zsfr22500 21.000, \'thuioit hus ÍMIOO-20.500. szalonnás fd-*tits 18.000—19.000. As irányzat Imyiia. Pccs, julius 21 A hetek óta tartó esőzés annyira megduzzasztutla Dél Baranyában a Drávát, hogy az kilépelt medréből és komoly veszedelemmel fenyegeti a folyó mentén lévő községeket. Az áradás Baranya déli részében egyes birtokosokat valósággal a tönk szélére juttatott. Az áradás okozta pusz-titás miati, kétségbeesésében három baranyai fölbirtokos lelt már öngyil- Nagykanl/.sa, julius 21 Tegnap este beszállítottak Belez-náról egy súlyosan sebesült embert, aki aközben járt szerencsétlenül, míg az alig beköszöntöt jó arató-időt sietősen felhasználva, csűrbe akarta gyűjteni esztendei munkájának gyenge eredményét. A szerencsétlen ember, Sganecz Mihály beleznai földműves egész nap megállás nélkül vágta a viharoktól megtépázott, lefektetett, makrancos rendeket és délulán már to- kos. Hodnig Antal, kísinccpuszlaí földbirtok* s főbclőite magát, azért, mert a Dráva felerészben elöntötte birtokát. Pál József lankapusztai földbirtokos, lovábbá Szekeres István ivánmalálai földbirtokos szintén fő-belőtte magát, ugyancsak azért, mert a Dráva nagy pusztítást okozott birtokukon. Hodnig felesége, mikor megtudta, hogy ura öngyilkos lett kétségbeesésében a Drávába ugrott. zonyára fáradt is volt, sietett is a nagy munkával: megbotlott a gabonatáblában meghúzódó kőben és beleesett a kaszájáoa. Esése olyan szerencsétlen volt, hogy az egyik lábán csontig átvágta az összes ereket. Hiába próbáltak fegileni rajt, kötözgették is, a végén csak be keU lett hozni Nagykanizsára a közkórházba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre *.már erősen elvérzett emberen. Segiteni azonban nem tudtak rajla, mert még este meg is ball. vagyis 1926-ban ujabb kongresszust tartanak Koppenhágában. A leánykereskedelem áldozatainak Bzáma ugyanis 1919 óta évről-évre szaporodik. Főként Csehországban, Galíciában és Bukovinában szedik áldozataikat a léiekkufárok. A bécsi liga az oszlrák pályaudvarokon meg akarja akadályozni a Kelet felől jövő transzportok tovább szállítását. A leánykereskedők igen ravasz ttükkökkel dolgoznak. Így Komániában nemrégiben egy német leány-kereskedő egyesületet alapított a leánykereskedelem leküzdésére, hogy megszerezze a bukóit leányok listáját, miután az illetékes hatóságoknak megígérte, hogy a szerencsétlen teremtéseknek állást szerez. A bukaresti rendóiség azonban csakhamar leleplezte és letartóztatta. Zalavármegyét a pécsi kulturtartomány kerületébe fogják beosztani Nagykanizsa, julius 21 Qróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszternek tudvalevően az a legközelebb megvalósítandó terve, hogy az országol közoktatásügyiig négy kulturtartományba Kívánja felosztani. Így Dunántul Pécs lenne a dunáatuU kullurtartomány központja és székhelye, amelynek élén Pogány Frigyes közoktatásügyi államtitkár fog"állani. Ehez a dunántuli kerülethez tartozik majd Zílavármegye is. A felső vármegyéket — értesüléseink szerint, — a budapesti kultur-tarlományhoz fogják csatolni. A dunántuli tartomány vezetőségének részére egy nagyszabású székházat fognak Pécsett tiz milliárdos költséggel felépíteni. A közoktatásügyi miniszter terve a komoly megvalósulás stádiuma felé halad. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Keszthelyen i * »ZiUI Kö*18«y« k««ih»iyi Hök-kiadönivtulibia, KUUlu3y-uIc4 IS. wim. -dtikt Orürgr dohlnyirudj. XojiuIíi Uioi-utc*. Rltncli üyití dchlnyirudi. Enwbcl királyné Itr. Síibó Uiilö tJohlnyliudiJíban. SopronlsUj. Tctinti Fckik könyvkötő jnplricr«ktd*Ub«n. Hévli-fürdőn : Kumtntf Jinot inihliiban h kölrtönkönyvü/ibin. — Walter ftrca<oé áru-hlii btn «> köktönkönyrUiában. Kívlz»ient»ndr*»on i Ftktünl Sindur Mitte UJUg PívlUoa. Balatoobcrinyben : Munk MlkUníitil. B«l»tonkercsituron: B61li J«nö I0i.icrkfrtik<djoíl Fonyódon: Kálin Sindor v«zy«Urukt;rikf4(i4b«Q Btutonbogliroa : S*ly olödi Oioumian Iríanél VtiaU-utet. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon ^ szerezhetők be. IT Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! - Maradékok olcsó árban! Kisfalucli és Kransz divatnagyáruhá*a az „Arany Kakas"-ho* Nagykanizsán, Erassébet-tér 21. Telefon 3-7*. Uj akció a nemzetközi leánykereskedelem leküzdésére Évről-évre szaporodik az áldozatok száma Bécs, julius 21 (A Zalai Közlöny bécsi tudósítójától.) A nemzetközi leánykereskedelem leküzdésére alakult osztrák liga reorganizáció előli áll. A liga 1902-beu alakult és a világháború kitöréséig a hatóságok támoga\'ásával működött. A világháború kitöréséig a liga évente állag 7—800 áldozatot mentett ki a leánykereskedök karmaiból. A vi\'ágbáboru többek között ezt a felette hasznos intézményt is tönkretette. A liga azonban mostan újra szervezkedik és Mcidlingben leány- otthont állit lel. Ugyanekkor a liga pályaudvari missziói is újra felveszik működésűket. A leánykereskedés leküzdésére alakult unió 1893 ban tartotta első kongresszusát Londonban. Egy évtized del később, 1904 ben az összes államok Párisban nemzetközi egyezményt kötöttek a leánykereskedök üldözésére. Az utolsó nemzetközi kongresz-szust 1921 ben tartották Qeníben. Ezen a kongresszuson kibóviletlék a nemzelközi védekezési rendszabályokat és elll-lározlák, hogy az idén, Halálos szerencsétlenség aratás közben Eí7 beleznai földműves a kassájába esett és meghalt a kanizsai kórházban ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullut 22 Egy lengyel lap Habsburg Róbertet ajánlja lengyel királynak ROMÁNIA-MAGYARORSZÁG-LENGYELORSZÁG EGY0TTPRŰKADÉ9E Varsó, jullus 21 (A Zalai Közlöny alkalmi levele-zöjtlil.) A „Pravda" című lapban Sludnicki Ulászló, a legtekintélyesebb lengyel publicisták egyike igen érdekes cikkben fejtegeti, hogy Lengyelországnak királysággá kell átalakulnia. Azt ajánlja, hogy lengyel királlyá a kicsiny Róbertet, Ottónak, a magyar trónkövetelőnek öccsét válasszák meg. — Lengyelországnak ugyanis 4000 kilométer bo-szu ka-tára van, amely kivéve a rövid román-lengyel határt, mindenütt ellenséges. Bizonytalan a körülbelül 1400 kilométeres orosz halár, a mintegy 1700 kilométernyi német határ, valamin! a litván és cseh határok. Magyarországot a lengyel publicista szerint északon azért csonkították meg, hogy Csehország haláros legyen Oroszországgal. Ha nem jött volna a bolsevizmus, ugy Kelelgali-.ciát Oroszország kapta volna meg. Románlát Lengyelországnak ki kell békítenie Magyarországgal, rendezni kell az erdélyi magyarság helyzetéi. Erről a lengyel publicista szószerint a következőket irja: „Lengyelországnak védelmi szerződése van Romániával Oroszországgal szemben. Ez a viszony szükségessé leszi a magyar-román viszony rendezéséi. Ha ugyanis Romániái Oroszország és Magyarország két oldalról megtámadnák, Cseh-Szlová-kia és Jugoszlávia, tekintettel a náluk uralkodó orosz befolyásra, semlegesek maradnának és Románia igen kritikus helyzetbe kerülne. Ez nagy veszélyt jelentene Lengyelországra nézve is. Lengyelországnak tehát nyomási kellene gyakorolni Romániára, hogy autonómiái adjon Erdélynek. Lengyelország Magyarországgal és Romániával szövetkezve domináló szerepet játszhatna Közép-Európában és a szövetségei Bulgáriára és Törökországra kiterjcszlve a Balkánon is. Ha Ausztria csatlakozik Németországhoz, akkor a csehek kénytelenek lesznek Lengyelország felé orientálódni, sőt Lengyelország vazallusai lennének." Félóra a vidám fürdőzök között a Principális parton Nagykanizsa, julius 21 Nagykanizsa közérdekű üzemeinek ismertetése sorában jelen számunkban a beköszöntött kánikulával aktuálisává vált nyári-lürdőről Írunk, annál is inkább, mert a kényszerű slagnáció ulán a Principális forgalma az utóbbi három nap alatl hatalmasan fellendüli és a fürdő a partliosszában végig soha nem látott látogatottságnak örvend. Az iskolákból nemrégen kiözön-lőtt diáksereg, valamint Kiskanizsa elemista ifjúsága épp oly boldogsággal keresi fel a Principálist, mini a gazdagok Itáliát, vagy a Riviérát. De a gyermekeken kivül nagyszámban keresik fel a természet állal adományozott szabadfürdőt a „nagyok" is. Akik nem bírják ki, hogy hetenként csak egyszer tudjanak vizbejulni, vasárnaponként a Balatonba, vagy akiknek még ennél is rosszabb és még vasárnaponként sem mehetnek nyaralni, azoknak valóságos jótétemény a Principális. Ez a szegényebb néposztály délután hat óra után óriási tömegben lepi cl a Principális mentét és élvezi a természet ölén a nyár örömeit. Úszni is lehet a Principálisban A gyermekek, meg néhány olyan felnőtl, akiknek délután van szabad idejük, már ebéd ulán kél órakor nagy csapatokba verődve igyekeznek ki a kiskanizsai uton. A tikkasztó juliusi nap, mely olyan mostohán elkerüli negyven napon ál, mintha ki akarná pólolni mulasztásait, maximális erejével olvasztja az embere- ket. Csuromvizesek mig kijutnak és vizbe dobják nugukal, hogy azlán óraszámra ne bújjanak ti a vizből, melyet pompásan felmelegített a nap heve. De más tekintetben is rászolgál a dicséretre a Principális. Víztömege a nagy esőzések következtében erősen megduzzad! és a szenvedélyes úszók legnagyobb boldogságára gyakori a hely a folyóban, ahol nagyszerűen lehet úszni, sőt a pariról ugrani is. Végig a part mentén Nagykanizsától Kiskanizsáíg folyton szembe a nappal igyekszünk kl\' a Principálishoz. A hídnál, ahol a kis mellékösvény ágazik a parifelé, már jól látni a vízben lubickolókat, akiknek talán a világ minden örömét jelcnli a hüs viz, melybe nyakig merülnek és élik világukat a kacsákat és egyéb vlziállatokat meghazudtoló módon. Innen kezdve több, mint egy kilométer hosszúságban lele van fürdőzőkkel a part. Vegyesen felnőttek, gyermekek, uri és egyszerűbb népek. Főleg természetesen gyermekek a délutáni órákban, de azok aztán jó nétiány százan. Azonban akad itl egy-két elegánsabb fürdókosztümbe bujt vizinimfa akik fantáziájukkal bizonyára a Lidora képzelik magukat. Örvendetes jelenség konstatálni, hogy az Ádám kosztümben való fürdőzés megszűnt. Még a-kiskanizsai libapásztorok és pásztornök sincsenek fürdőruha liij-ján, ami legtöbb esetben a saját rendes ruhájuk. Néhány apróhb, maszatos lurkó ugyan vét az illem- szabályok ellen, de nekik megbocsátható, mert felügyelet és szülői beleegyezés nélkül fürödnek és bizonyos, ha vizesen mennének haza, a ruhájuk elárulná önkényes vállalkozásukat és nem kerülnék el a jófajta spanyol nádpálcával való közelebbi nexust. Ezek tehát ruhatiélkfll fürödnek, jobban mondva henteregnek leírhatatlan zsivajgás közepette a Principális kiöntéseiben. Zulukafferek és rézbőrűek a „strandon" Nem lartozik az sem az utolsó mulatságok közé, hogy a parlszéli pocsolyákban fekvők a felkavart iszappal feketére bemázolják magukat és zulukafferekké válva Juttatják eszünkbe a legsötétebb Afrikái. Ezek a leleményes legények aztán annak a módját is értik, hogy hogyan kell pillanatok alatl isméi kullurembcrré válni. A pari magasabb részeiről merész Ívben belenditetl fejes és újra fehérek lesznek. A rézbőrűek családjába tartoznak a Nap-Imádók, akik pecsenyére sültetik le magukat és aztán jajgatnak három éjjel, három nap. Életével játszik az olyan vakmerő, aki egy ilyen .leégett\' embert barátságos vállveregctéssel mer üdvözölni. Eleven vízduzzasztó gátak A bölcs természet gondoskodott arról is, hogy a száraz idő beálltával a Principális vízállása ne szálljon lejebb. E célból szinte nap-nap után örömmel tapasztalják a fürdőzők, hogy a gyengédebbik nemből a százkilón felüllek betelepszenek a vizbe, miáltal a vlz az Archímédcsi törvény alapján jelenlékenyen nagyol emelkedik a térfogatából kiszoriiot-tan és igy lehetővé van léve a me rész ugrándozás a fövenyes partról. A százkilón felüliek messziről kövér nyakukkal félelmetes medúzáknak és egyéb tengeri szörnyeknek látszanak és csak megmozdulásukkor észlelhető emberi mivoltuk. Ingyen uszólecke Az úszás a legszebb sportok egyike és igy érlhelő, hogy azok, aki nem tudnak usini, mindent elkövetnek, hogy minél hamarabb elsajátítsák c felséges vizimüvészetet. Karcsúbb derekú nimfáknak hamar akad műkedvelő úszómestere, akik nagy figyelemmel magyarázzák a tempói és néha egy kis viz alá buktatást sem sajnálnak, mondván, hogy aki meg akar tanulni úszni, annak előbb meg kell kóstolni a Principális vizét. Mások még ötletesebb módon oldják meg a tanulás kérdéséi. Disznó hólyagokkal felszerelve vélik magukat a vizbe és irigyeltellk magukat. Este hatkor népvándorlás Ez igy megy reggeltől eslig, de igazi szezonját a szabad fürdő délután halkor éri el, mikor is Nagykanizsáról valóságos népvándorlás indul meg a Principális felé. Családok, gyerekkocsival nagy lömegben cammognak a folyóhoz. Ekkorra már parton kilóméter hosszúságban nincs talpalatnyi hely foglalatlanul. Ilyenkor azlán megkezdődik a nagy vízídáridó, melyben mindenfajta vizi-sport képviselve van. Vízipóló ten-niszlabdával, fejelés a vizbe és a parton harisnyafejelés, úszóversenyek benl a vizben és a szárazon, leégések azok számára, akik még nem égtek le, lepényevés azok számára, akik hozlak magukkal lepényi, rögtönzőn kabinkészílő verseny, mely abból áll, hogy az ágakon kifeszített ruhadarabok melleit, hogy lehet legdiszkrétebben lelöltöznl. És végül a kiskanizsai tehenek bőgésérc ha-zamasirozás egy kellemes délulán érzésével. • Nem mulaszthatjuk el, hogy egy hozzánk beérkezett panasznak helyt ne adjunk és fel ne hivjuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a Principális fürdő bejáratánál a pénztár elölt nap-nap után élelveszélyes a tolongás és bizony a kiszolgálás elég lastan megy. Talán lehelne még egy ingyen uszodai pénztárosi állási szervezni, hogy ilyen anomáliák ne isméllődhessenek meg. U. Cy. Regényes asszonyszöktetés Keszthelyen Egy cimbalmos megszöktette egy iparos feleségét — A sem sajnálja édesanyját, aki megszökött a csúnya cl érmek Keszthely, julius 21 (Saját tudósítónktól) Romantikus asszonyszöktetési esel tartja izgalomba Keszthely lakosságát vasárnap óta. Egy fiatal cigányzenész elcsavarta a fejéi egy keszthelyi iparos feleségének, aki meggondolatlanul megszökött a fáraó ivadékkalés sOtt hagyta urát és tiz esztendős kisleányát. A szökést most vasárnap hajtőt-ták végre, mikor a férj el volt utazva Balalonberénybe. Este mikor hazatért üresen találta a lakást. A hűtlen asszony elUlnt a fiatal cimbalmossal <*és elvitte nemcsak a maga, hanem a uövére ruháját is, azonkívül, hogy anyagilag is biztosítsák magukat, elvitte férjének két heti fizetését. A férj érdekes köiülmények kft* zött jött rá, hogy a felesége hova szökött. Kiment ugyanis a keszthelyi állomásra és ott felfedezte amint a vonatba bevagoniroztak egy cimbalmot, mely az asszonyszöktetó cigányé volt. A legérdekesebb a dologban az, hogy az asszony tiz éves kislánya, mikor megtudta, hogy anyja megszökött a cigányzenésszel, elóbb sirt, majd később kijelentette, hogy: — Nem sirok én a rossz anya után, mikor az sem sajnált engem és édesapukái illhagyni egy cigányén. 191)6 jullus \'11 2ALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Jullus 22, csütörtök Rómái katolikus: Mária Magd. Prn-,utáni: Maria Magd. Izaelita: Ab lió 10. Njp kit "SH\'1 * 6,a 24 I*\'""1 nyugszik délután / óra 47 perckor. Mozi. Uránia: \'lango Argemmo, a szenvedélyek drámája. Előadások este 7 ^ <1 órakor. _ A kormányzó ezüstlakodalma. Horthy Miklós kormányzó kenderesi birtokán csütörtökön llll meg ezüst lakodalmát. Az üdvözlések elült ugy a reformálus, mini a katolikus templomban hálaadó istentisztelet tesz. Ilirom nappal később, htuzonö ödikén avatják let a kormányzó uj kenderesi kastélyát. — Albrecht kir. herceg Inkén Albrecht kir. herceg meglátogatta a nyárt szabadságit Inkén löltő miniszterelnököt. — Szabadság. Dr. Kálnay Gyula államrendőrségi főtanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője augusztus else|étől hal heti nyáii szabadságra megy. Távoliéle alait d\\ Slposs Zsigmond rendőrlanácsos helyettesit!. Hasai — Városok Kongresszusának ülése. A Magyar Városok Országos Kougtesszuza augusztus 30 án Budapesten ülést tart. — Halálozás. Szcerbovszky László ny. volt kaposvári Máv. internátus! igazgató Budapesten meghalt. Temetése Kaposvárolt folyó hő 22 én délelőtt l$sz a keleti temető haloltas-házától. Az elhunytban Szcerbovszky Oyörgy, a Magyar Távirati Iroda nagykanizsai liókjának vezetője édes-atyját gyászolja. — Papok lelkigyakorlata. A nagykanizsai plébánia-hivatal közli: llélfőn esle 6 órakor a szen-ferenc-rendi rendházban papok szamára péntek reggelig tartó lelkigyakorlatok kezdődnek, melyekre helyből és vidékről már többen jelentkeztek. Néhány hely még rendelkezésre áll uj jelentkezőknek. Teljes ellátás és szállás a rendházban. — OvodafelOgyelő bizottsági ülés. Nagykanizsa város ovodatel-Ogyelő bizottsága dr. Vargha P. Theodorich elnökletével ma esle 6 órakor a városháza tanácstermében ülést tart. — A vármegye elismerése a zalaegerszegi rendőrségnek és csendőrségnek. A közelmúlt napokban Zalaegerszegen a Zala veszedelmes áradásával kapcsolatban a zalaegerszegi rendöiség és csendőrség oly gyors és körültekintő munkát végzett, ami lehetővé tette, hogy a város megmeneküli a sulyos:ihb árvízkatasztrófától. Ennek a munkának méltánylására most a vármegye alispánja átiratban dicséretet és köszönetet mondott a csíndőtségnek és rendőrségnek. uran1a Ma, csütörtökön 7 és 9 órakor A Paramount-Pictures filmgyár alkotása! TANGÓ ARGENTINO A szenvedélyek drámája 6 felvonásban. A főszerepekben: Bebe Daniels, Piocardo Cortez. A tilm cselekménye rendkívül hatásos jelenetekben épül fel és érdekes rajzát adja egy leány meggyötört szerelmének. Kíméletlen kézzel rántja te a leplet az argentinjai élettől, mely nem egyszer bűnt, félszeg szenvedélyeket, boldogitlanságot takar. — H;be Daniels egészen különálló egyénisége a filmszínészek hatalmas gárdájának. Meglepő tökéletességgel játsza a szeielmes Stella szerepét, azzal a tiszta művészettel, melyei hódolat illet meg s nem pedig birálal. — A többi szereplők Is egész szivüket adják a játékba, jeleneleik mindegyike megdöbbentően őszinte s lenyűgözően érdekes. Szombaton és vasárnap i Conrad Veidt utolérhetetlen M |aLaia nnAI rejtelmes történet alakítása: TeKeTe yPÖT 9 fejezetben. Minden képzeletet felülmúló, grandiózus filmalkotás. Conrad Veídt-ről nem kell külön referálnunk, hisz még mindenkinek élénk emlékezetében van az az alakilás, amit az „ORLAC" című filmben nyujiott. — Ellopták egy világtalan hadirokkant egyik csizmáját. Tavasz István kiskanizsal világtalan hadirokkant nagynehezen szerzett egy pir csizmát. ■ Alig háromszor volt a lábán, mikor egy őrizetlen pillanatban az egyik csizmát valaki ellopta tőle. Aki tudna a páratlan csizma hollétéről, a szegény ember érdekében jelentse azt lapunknál. Conrad Veidt: A városháza folyósójáról (Egy közgyűlési Indítvány) Az egyik városatya, aki polgári foglalkozásának terhel mellett városatyai lisztét Igen komolyan (og)a fel és gyakran látni a városháza folyosóján tárgyalni és hevesen gesztikulálni, a városház folyosóján veit értesülésünk szerint igen érdekes indítványt kiván a legközelebbi napok közgyűlése elé terjeszteni. Ugyanis ■ városatya sokat jár n városházára és azt á megállapítást szerezte, hogy a városházin nincsen egyetlen egy ów, amely ilyenkor nyári időben pontosan/ járjon. Mindegyik óra kísik. Van olyán nap, amikor egyik-másik városházi óra liárom órával -késik. Az illető Városálja a legközelebbi kózgyli-Usl arra lógja kírni, hatalmazza fel a városi tanácsot az összes rosszul Járó városházi órák kicserélésére és teljesen uj és pontosan Járó órák beszerzésére. A képviselő nagyon sokat vár indítványának elfogadásától. Értesülésünk s/erint a képviselőtestület nem log akadályokat gördíteni Városatya ur Indítványa el6 ós igy a város közönségének végtelen örömáre legközelebb már ponlosan fognak jlnu a városházán az - órák. (»■ ") — A fémipari szakiskola III. évfolyamának záróvizsgája visz-szavonhaiatlanul julius 30-án lesz megtartva a minisztérium kiküldöttének jelenlétében. — Tapolcán járási Ipartestületet létesítenek. Járási ipartestület alakítását határozták el az érdekeltek Tapolcán. Evégből az előkészítő munkálatokat megkezdték. Az iratok most érkeztek meg a vármegyéhez, ntely az Iratokat kiegészítés végett visszaküldi azokat a szervezőknek. — Kanizsai vállalkozó építi a berzencei hidat. A berzencei hld építését, mint legolcsóbb a|ánlaltevő, Ridey Imre nagykanizsai vállalkozó kapta meg. — Ötven százalékos menetdíj-kedvezmény. A Szociális Misszió Társulat Sasváron jullus 26-tól 31-ig leánykongresszust tart. Erre a kongresszusra utazóknak a Déllvasut valamennyi déllvasutl állomásról Olven százalékos menetdljkcdvciményl ad. A kedvezmény érvényes az oda- és visszautazásra Budajxctlg. — Ha Hévízre jön, ajándékalt Kummcr János átuházában vegye meg és kölcsönkönyvtárát olvassa. A fekete gróf — Pécsi cserkészek a Balaton mellett. A pécsi püspöki lanitóképző cserkészcsapata bárom hetes táborozásra a Balaton mellé, Tihanyba utazott. Ugyancsak a Balaton, mellett, Tihanynál táboroznak a pécsi polgári fiúiskola cserkészel is. A cserkészcsapatok Tihanyban József főherceg és a tihanyi apát vendégel. — Mit kell használni a szu-nyogcsipések ellen ? Az esős időjárás következtében nagy mennyiségben léptek fel a szúnyogok. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a szunyogcsípések helyét vakarni nem szabad. Legegyszerűbb szal-míákszesszel bekenni a csípések helyét és akkor rövidesen megszűnik ugy a viszketés, mint a daganat is. — Országosvásárok. Julius 22-én Zalaegerszegen állal- és kirakodóvásár, jullus 25-én Lengyeltótiban kirakodóvásár, julius 26-án Galambokon, Iharosberényben, Lcsenceto-majon, Marcaliban, Türjén, Zalaváron állat- és (kirakodóvásár, julius 27-én Zalaszántón, 29-én Letenyén állal- és kirakodóvásárokat tartanak. Mindenütt kaphatói Kérje mindenütt. — Repülőteret létesítenek Kaposvárott. A tervezett Róma—Velence—Fiume—Zágráb— Budapest— Lemberg légiulvonalba beleesnék Kaposvár is. Ennélfogva az is tervbe van véve, hogy Kaposvárott, mivel olt igen alkalmas terep kínálkozik erre, repülőteret létesítsenek, mely azt véli szolgálni, hogy a város belekapcsolódna a légi közlekedésbe és a Róma—lembergi légi ul közben a repülök Kaposvárolt leszállnának és utasokai vennének fel. E szempontból Somogymegye székhelye jelentős kereskedelmi gócponttá avanzsálna elő. A repülőtér létesítésének ügyében a Légügyi Hivatal átiratban fordult Kaposvár városához és sürgette, hogy megfelelő terep rendelkezésére bocsátásával tegye lehetővé a repülő állomás létesítését. = Orvosi hlr. Dr. Schwarlz Károly kit törvényszéki orvos (lakása Roz-gonyl-utci 10/a) szabadságáról megérkezett és rendelését újból megkezdte. — Somogyban a drávapartl lakosság dolgozik a veszedelem elhárításán. Talltán Andor somogy-megyei alispán személyes vezetése alati a somogyi Dráva parton a gátakon a parlmenll lakosság éjjel nappal dolgozik, hogy elhárítsák a veszedelmet. Eddig a munkálatok szép eredménnyel haladnak előre és remény van rá, hogy amennyiben nem lesznek ujabb nagy esőzések, a veszedelem nem lesz aggasztó. - Az Ipartestület clőljáróságl Dlése. A nagykanizsii Ipartestület augusztus 2 áll latija meg szokásos havi elöljárósági üléséi. — Az állami rajztanttói szaktanfolyam gyárlátogatásai. Az állami témipari szakiskolában folyó rajztanitói szaktanfolyam 30 halig tlója tegnap meglátogatta a „Meikut" vasgyárat, ahol László Vilmos igazgató teljes \'üzemben megmutatta a gyárai, a Weiser-gépgyárban Weiser János mémök kalauzolta a kurzus hallgatóit, mindent szabályszerűen megmagyarázva. Ma délután a Király sörgyárat látogatják meg Csizmazia Kálmán igazgató és Czlmmermann Rezső tanár vezetésével, mig holnap délután a Zrínyi R T. nyomdájának üzemét tekintik meg és azl, hogyan készül a „Zalai Közlöny". Jövő héten a Transdanubia ipartelepei kerülnek sorra = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullus 22 Időjárás A . nagykanizsai ractcorologlai meg-f\'gyeló jelentése: Szerdán a hőmérséklet: Reggel 7 Arakor -fl8-7, délután 2 órakor +24 3, eslc 9 órakor +182. Felhőzet: Reggel teljesen borult, délben kevésbé, este borult Szélirány: Reggel Nyugat, délben !>él-nyugaf, este Északnyugati szél. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint nyuKall szelekkel változékony, aránylag hűvös idó várhotó, elvétve csóvcL = Elveszett Gross Károly gelsei gazdaságában 2\'/a éves seregélyszürke kanca csikó folyó hó 20 án. Kérném az esetleges megtaláló, vagy nyomravezető értesítését kellő jutalom el enében. A Hangya Fogyasztási Szövetkezetben, felszámolás miatt el-adík az összes berendezések, ugy-mind lüszer, lövidátuállványok, egy nagy lisztesláda, azonkívül kUlőn-bözó állványok >s üres ládák. A még raktáron lévő cipő, rőfös, csipke és rövidáruk mélyen leszáilitott áron kiárusitainak. Elveszett folyó hó 18-án vasárnap, a vasút paritól a sétatéren át Csen-gery ul 68-ig terjedő útvonalon egy arany élckóvel díszített melllü. Kéretik a becsületes megtaláló, hogy Gold füszerkercskcdésében Csengery-ut 68 illó jutalom ellenében adja le. sportélet A balatoni yacht-verseny harmadik napja Bnlatonlfircd, julius 21 (Saját tudósítónktól.) A balatoni Y^chi-versenyek harmadik napja Balatonfüreden és Tihanyban nagy érdeklődés mellett folyt le. A verseny megfc rtását a viharos idő annyira megnehezítette, hogy az egyik versenyző hajója felborult, a \'Öbbi is cs^k a legnagyobb crífeszilés árán tudta lefutni a versenyt. Részletes eredmények a következők : 14 négyzetméteres Bílaloni Yacht Club-tjpusu jollék: 1. Kincsem, kormányosa Benacsek Ferenc. 2. Klári, kormányosa Reiner József. 3. Hajrá, kormányosa Vujevics Iván. Nauyoba jollék gyorsasági ver-»enye: I. Délibáb, kormányosa Tuss Miklós. 2, Little Woman, kormányosa Uht Gyula. 3. Siiius, kormányosa Bmacsek Ferenc. 4. Pöre, kormányosa ifj. Véghelyi Dezső. A zsűri elnöke ezúttal is Grofcsik János, a Bilajoni Yacht C\'ub kopir lánva volt, mig az időmérő lisztét Klcindien Hugó töltötte be. A zsüii tagjai Gergely Kornél és a Királyi Majjyar Yacht Club képviseletében Klöss Károly dr. voltak. (Kerékpáros kirándulás ) A nagykanizsai Kerékpár Egylet folyó hó 25-én vasárnap egész napos kirándulást rendez Hévízre és Keszthelyre. Gyülekezés reggel fél 5 órakor az Erzsébet téren. Indulás pontosan öt órakor. rádió műsor JuliuS/22 (csütörtök) Budapest (560) I). e. «>30. 12 és d. u. 3: Hirek. közgazdaság. I: Debrec/eni Gyula: .Afrikai cserkészet és egyéb lóriéin lek* 5: A Meteorológiai Intézel jelentése 6.10: MOvészdélután. 7.30: Hogyan hallgassuk és mii kanunk a rádiótól. 8.. 0: Antallfy-Zsiros Dczso >zcrző szerzői estje. Bécs (531 és 58 •.*) D. c II és d. u. 4.15 : Hangverseny. 7.10: Klóadás a fényképezésről. 8: Tarka esi. Berlin (504 és 571) I) u. 5 630: Hangverseny. 8.30: Szavalócst. 9: Hangverseny 1030—12: Tánczene. Boroszló (41 u. 3.20: Hangverseny. 8.25 : Szimfonikus hangverseny. Lipcse (152) í). u. 4 30: Hangverseny. 7: Természettudományi újdonságok ÍMO: Népszerű zenekari hangverseny München <485 és 204 11 I). u. 4 30: Hangverseny. 7 30: Népszerű hangverseny. Prága |3*8) Ü. u. 4.30-5.30: Hangverseny. • : Német leadás. 8.02 - Hangverseny. Róm« (125) I) u. 5: Hirek, tőzsde. 5.30: Jazzband. 9.25: Hangverseny. London i365) D. u. 4.15: Tca\'zenc. ti: Tánczene. 7: Klóadás. 7. 5: Bach-inlc* pretáció. 8: Sexlet. 10.06: HegcdOhang-verseny. 10.30: Tánczene. közgazdaság TÓZSDE A mai értéktfzídén az irányzat lanyha volt. Nyitáskor a francia frank ujabb átesése a bécsi arbitrázs elad: síi alacsonyabb árfolyamokat eredményeztek. A spekuláció nagyfokú tartózkodása miau a fo>galom igen szük kere\'ek közölt mozgott, csupán zárlat előtt élénkült meg kissé a forgalom, an-.ikor a Irancia frank trős áremelkedését jelentenék. Az ai folyamok azonban még igy is a tegnapi zárlali i.ivó alatt maradtak. Az aibitiázs értékek, valamint Kőszén és Kcreskcde mi Bank 2—4, a helyi értékek I—2\'A-kal záriak alacsonyabban. Zaraikor az irányzat valamivel jobb. Zürichi zárlat Pit:» U0C-00. London 2512 T*. N-wyork 516-50. Brussel 117500. Milano 1685-60, Amsterdam 207 75, Berlin 122-95. Wien 73-00, Sofla 373 25. Prága 1530 00. Varsó 56-50, Budapest 72*30, Belgrád 912 50. Bukarest 231 25. A badapesti Tózsde deviza-jegyzése mozgószinházak Uránia ma csütörtökön 7 és 9 órakor: A Paramount-Pictures filmgyár alkotása! Tangó Argentlno, a S7cnvedélyck drámája 6 felvonásban. Ffszeren\'ők: Bebe Daniels és Pic-cardo Cortez. ValBték D« >ilM U-v.fl 7*».7»M IriInIi* *"7CO t IY) tatot toal M7IJS-SOI7Í «*]H4< BWt\'"l«l CMhbM. Ilii7H1W-/Í • Wl •>• 41 piui mcaimu IlkilM 1.0 JJ3 Dotlif HICO <1400 BetMi.l IS\'.O I4S0 fi»«.U b IU0 IU0 Xof«aUi mis t<*;» Moitoa \'« 2tl7l S<l74 0««to I4«M U/0% Ul íj i UHt4<M M7I7SI4II7S lm 113 Stí mb.m 7KO J14C Ur. ■\'í-ifi MtwTOtk \'1)457 IMS uita tlttl I7C4I fliu 14 0 I1U Onk, MkKJL ÜXM 1 ISI ffltt 2ill\'7S JI2U H D4» ko.. i1»1s iw75 •>4«U tutid IrMl k. IIUt-1 S\'t tlllltlUt up l«. \'UO-IUO 744 -7N0 »oilr ISH il7ÍS t^as ini2& a.|« ••!>( MII i M apróhirdetések A* apróhirdetés dija 10 uólg 5000 kor. A címszó » minden vastaeabb betüból álló nó két uónak szá ml Italik. Minden további izó dlla 500 K. A HlrdaUal dl] olöra ItKotondö a forgalmladóhozzásiároltásával Ma 6u mindennap reggel ia8-*or « Ceniril elöl Indul nz autóbusz Hévízre. Vasárnap d. u. 1 órakor l». Szive-; pártfogást kér Kilser Mór. Telefon 515. 2109 Kötvös-tércn levő két»xobü» lukó-oomol closcróln^m háromrzobásra ráfizetéssel. Clm a kiadóban. 2403 Cyermak-kiaaaaxony, kl a házi leendőkben segédkezik, azonnal felvételik. Clm a kiadóban. 2414 Csópl6benxln 7000 kor., pelroleum, gépolajok legoicsóbb árban kartellen kivlll állandóan kapha\'ó Szántó Vilmos és Tár*»l Nagykanizsa, Deák-tér 2. 2246 Jégazokrény 2 ajtós, alig hatznált, teljesen Jókaiban 1,000000 koronáért eladó Klnlzsy-ulca 2/1. I. en». 2375 Egy a*oba-konyháa lakáat korosak Eötvös-léthez közel. Lelépést fizetek. Ügynökök kizárva. Clm a kiadóhivatalban. 2 >00 Terménytőzsde Ujbuza llszav. 76 kg-o$ 3/0.000 - 372500, 77 kg-os 375.000—377.í 00. 78 kg-os 377.500 - 382.500.79 kg-os 380.000 -385.000 egyéb dunántúli és pestvidéki 76 kg-os 365.000 —367.500,77 kgos 370.000 372500, 78 kg-os 372.500-377.500, 79 kg-os 375.000-380.000, rozs 210.000 242.500, takarmányárpa 217.500 -?20i000, sorárpa 280.000 -325.000, zal> 285.0ŰO-2SO.OÜO, tengeri 262.500-265.000. repce 535.000 -M5.000, köles 180.000 195.000, korpa 165.000 -167.500 Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv kereskedés RT, Nagykanizsa Nagyrabecsült Hölgyeim és Uralmi Csak az UDVARBAN Cím: Olcsó Maradékvásár BUDAPEST, KIRÁLY-UTCA 32. Alapítva I8W. kiphilök ikiiiícMi olctü «u\'» melled (liut ftltoi olt cikkek Ai»k enek Ik\'i mílcf 11% cm. tiílei jomin-jicxil divatot MlllóllA»>\'w6%et hnui-valóval tnÁU - -- — infur iluplattfíc* puptln. v<sy kllúll.\'. ib|iiÍv>SI| inoij (tlhate-lr*m minden uinban — 3 mílrr Villon. v»k> timicrcpp.vjRr kélinlntj* íteniOlti. v»ny i iI*>jI< pohirtflitt. vaxy a Ob MnjmM i-iíter ky<.n>i,r., m .|.\'.<ku i. vjí> votk. vík kírle^t. v»uv i*»»o»l vJ»lttii. v. 3 <Jt> Mrei6t iNWXftri víkrv anxbt. v»ir» 278 149 28 34 wdAmjA - "-\'■ — — -- 39 mítéf ei»pp m»ro-»ln.v»i;» hIliin<% \' eponse. vj^y luncU (cínjcienj- iQ din diváloi mmljk (t \\ilnckbcn U m. kuiioó mlniiíol dapUtl<l<« nrpe de cltln* mlcden uiiiben 9«. xhoUU n\'l i/.Vvrt 23. dtipluxllci n&l n4vel »iloekb<n», lelyeml^nvö . I.itli minden tilnhi-n 31, N\'.trf.i kékfrttfi I?, 2 in licrt./.i t.Wrilíll UpedC. dJUhJt SA. kín P»p\'/nUpe>M 98. vlri|{«» vJlUpiptld \'T>. »ty KUnilur\', J igy-. ec> »«lUMeillí 3JO, IjiIAí lul\' w \' r.ycí 28. hímjeit nM ing v»|{y rudrlg IS, lovlíM oAi ti lérh fty»P|i»«J6v«l »i telyem-maiidtkok m.nJrn #llr,g»dlu\'.6 iibio I2S l\'oitíl rendeleteket lelkiiimeccteten tel-etlldnV. Fényképező gépek és cikkekről ingyen küld áíjcgy 7éke», ha levelezőlapon kéri HATSCHEK ÉS FARKAS Budapest, IV. Károly-kürul 26: Stölzle-féle a lefíidoálisnbb liiizturtási befőttes üveg. Minftséfíben minden lmsonló üvegnél jobb, tehát árban a legolcsóbb! Ügyeljen n bevásárlásnál az Ultreform névre. Kapható mindéit szakmabeli üzletben. Kivámitra ingyen ismertető szakád-könyv. K HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz 34-45. Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére. R\'.kíáintervekct készil. A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Táisházak Európa minden jelentősebb városában. Siómarosi mintegy 600 lioldas birtok, ameiy Si\'.lok\'ó: 7 kilomé:cr távolságban fekszik parcellázásra kerül. . Bővebb felvilágosítást „yuil a Raídaság vczelösSgc: Földhitelbank R.-T. pazdasági inléiösígc Siátnaros, vag/ Kúzponlja: Földhitelbank R.-T., Budapest, V., Hold-utca 1. Hirdessen a Zalai Közlönyben Nyomatott a Ztinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • Oleubtxx Károly}. 68. évfolyam, 163. szám Nagytatilwa, t928 Jullus 23. péntek *«•■ 1800 ktrrn S^CÍTÍ.^Si Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Az egész Bécskát az elöntés veszedelme fenyegeti Szerb területen egymást érik az áradások okozta katasztrófák „Revanche" A francia gloire alatt rnost a sors készili elő a nagy revanchc ol. Párls forradalmi arcot öltölt. Az a PAris, amely átélte a legrémesebb iorrzdalmakal, uralkodókat döntött le a trónról, vérontásokat rendezett s tanúja voll olyan világtörténelmi jeleneteknek, melyben talán egy nemzetnek sem volt soha része, — ez a Paris most, miutha az akkori jdók borzalmait érezné újra visszatérni: nyugtalan és veszedelmes mozgolódásokát mutat. A francia frank feltartóztathatatlanul zuhan tovább a lejtón s egyenlőre még kilálás sincs olyarr megoldásra, mellyel ezt a kaueztrófális esést meg lehetne állítani. Hol vin ma már az a francia sovén bizalom, mely litlyet hányt a háború uláni állapotoknak s nem törődve a legyőzöl! országok kínlódásaival, párisi gyönyörökben lobzódla ki magái? Hol van az a kegyellen fQlény és gúnyos mosoly, amellyel a franciák a vi\'ágháboru legyőzölljeinek szánalmas vergődései! kisérték? És bol van a nyugalom, a konszolidáció, a gazdasági egység és minden, amivel olyan jó voll kérkedni annak Idején, mikor mi vérző tagokkal fckudlünk a porondon? Az angolok segítsége nem basz-náll, Caillaux diktatúráját megbuktatta a bizalmatlanság s Herriot bukott kormánya ís a rémületlel találta magát szemben. Paris elvesztette a talajt lábai alól, meri mindazon dolgok ulán, melyekkel édcs-kcvesel törődött, most anyagi bajok lámadták meg s az egyébként könnyüvétü párisi nép félli az r xiszlenciáiái. Zuhan a frank, zuhan utána a tőzsde, az ipar, a mezőgazdaság és ez a zuhanás magával sodorja a tömegekéi is, melyek most már fenyegetőzve olt állanak a bankok Kapui előtt. Pá.-is: 1926 .. . Anglia diktatúrát vár, mert fél a forradalomtól, de a lorrongás szele már olt kavarog Páris fölött és szilja azt a tllzet, amely már nggyon i6 égeti a párisi nép talpát. Kevés kilálás van a meg-o\'dásra. Burkolt államcsőd veszélye fenyegeti Franciaországot s azok az óriási francia értékek, melyekel az idegen államok a frank romlása következtében dobnak piacra, csak elősegítik a romlási és növelik a káoszt és pánikot. Ma már a belyzclet a párisi ulca irányítja. A bomlá6 a tetőpontra hágóit, a nép kifutott az utcára, oslro-niol, tüntet és köveleli a vagyonát. Mindenütt rémület, felfordulás, izgalom, idegesség és ki ludja, hová fog ez ínég fejlődni ? Egyelőre még nem tudunk semmit. Most csak konstatáljuk azokat a jelenségeket, melyek megindították a legteljesebb bomlási tolyamalot. Belgrád, Jullus 22 | (Éjszakai rádiójelentés) Zombor-bál jelentik : A Duna délbácskai szakaszán a helyzet nagyon válságosra fordult. Ha a Moszlinga-patak megárad, nagy árvízkatasztrófa kövelkc-zik be. Bácskörlvélyesnél löbb kilométeres szakaszon az áttört vasúti töltésen ömlik az áradat. Bácsordas és Ténye súlyos helyzet elölt állanak. Karhatalommol ürítik kl a községeket Belgrád, julius 22, (Éjszakai rádió-jelentés) Vajta községbe behatolt a viz. Tereuyénél a Mosztonga ujabb 8fcentimé!errel emelkedett. Pálon község északkeleti részében száz ház került viz alá. Bácsordasnál a vasúti töllés áttörése miatt megkezdték Bácsordas, Bácsujfalu és még két kisebb község kiürítését. A lakosság nem akarja elhagyni házait, ugy, hogy a csendőröknek erőszakkal kell a kiürítés! foganatosítani. Zombor, ju-ius 22. (Éjszakai rá- 1 diójelenlés) Az árvizvcszcdelmct súlyosbítja, hogy a Mosztonga-folyó kiáradásakor a Hódság- Zcbrödön keresztül az ár eljul a Ferenc Józsel-csatornáig és igy Újvidék teljesen vlz alá kerül. Oombos is nagy veszedelem előtt áll. Sonla-Gontbosoál a vasuli töltést megerősítették. Gomboson száz ház viz alatl van. Vukovár viz alatt Újvidék, julius 25. (Éjszakai rádiójelenlés) A Duna 15 centiméterrel emelkedett. Zomborból jelentik: Vukovárról érkezett jelentés szerint a Duna emelkedése oly gyors, hogy elöntéssel fenyegeti az egész Bácskát. A Duna Vukovárnál áltörte a vasuli töltési és a gátakai és beömlött a városba. Több ulca, köztük a Főutca is viz alá került. Eddtg száz \' ház leit az árviz áldozata. Tizenhat helyett hét tárca lesz Páris, julius 22. Poincaté, aki a bemutatkozása.uiáni második órában megbukott kormánynak újból megalakításéi vállalta, aki az eddigi 16 tárca helyeit csak hetet fog betölteni, ezek közül a pénzügyi tárcát ó maga vállalja. Külügyminiszter Brland, miniszterelnök Sarrau lesz. Poincaté kétmilliárdot akar adókból eliierem-lenl. Erős javulás után újra zuhan a frank Bécs, julius 22. A francia frank ma reggel vátallattui.gyorsan felszökött Mi/z-ről 17 shillingre. Párisbaa a dollár 47-ról 43-ra esett. Délelőlt 10 óra tájban a frank teljes árnyereségét újbóli zuhinással elveszítette. Ugyanez voll a hullámzása a belga franknak és litának Is. Az Idegenek elhagyják Párist Páris, julius 22 Az idegenek in-zuttálása szakadatlanul folytatódik. Sok a sebesüli. Ötven embert letartóztat ak. Az idegenek tömegcsen hagyják el Párisi. Hihetetlen áremelkedések Párls, julius 22. Az árak hihetetlen ugrásokkal emelkednek. Egy éttermi ebéd 70—100 frank. A szili-házak zsúfolásig telve vannak. Az utcákon százszámra tanyáznak a koldusok. Poincaré befejezte tanácskozásait Páris, julius 22. (Éjszakai rádiójelentés.) Ma délután 6 órakor Poin-cjré jelentést teli a köztársasági elnöknek a helyzetről. Ki|övct kijelentette az újságíróknak, hogy a tanácskozásokat befejezte és holnap délelőtt az elnöknek előterjeszti a kormányalakítási javaslatát és azután dönt. Emléktáblák a Budától Mohácsig levő községekben Budapest, julius 22. (Éjszakai radlójelentés) Julius 23 án lesz 400 éve annak, hogy II. Lijos király 3000 harcossal elindult Budiról Mohács mezejére. A tragikus sorsú magyar király a következő községeken haladt keresztül: Érd, Ercsi, Dunapentele, Dunafóldvár, Paks, Tolna, Szekszárd és Bála. A m. kir. Haditörténelmi Muzeum most mozgalmat indítóit, hogy a fenti községek emléktáblával jeJMjék azt az idő pontot, illetve napot, melyen a m3gyar seregek a községen átvonullak. Valamint azl a napot, melyen a törökök Buda felé |övet érintettek a községeket. Az emléktáblák leleplezését augusztusban és szeptemberben tartanák meg. Ugyancsak ekkor leplezik a liudat hasonló emléktáblái is. Poincaré ma terjeszti be a kormány-listát Végetártek a kabinet-alakításra vonatkozó tanácskozások — A párisi utcákon tovább tart a pánik Párls, julius 22 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután megjelentek Poincarenál Sorraul Albert. Casal, Franklin Buillon, Btr-hou. Marin ís Boncour képviselők. Az utóbbi kijelentette az újságírók elölt, hogy nincs abban a helyzetben, begy Poincarénak felajánlja szolgálatán. Casal ugy nyilatkozóit, hogy a radíkalis szocialista párt szivesebben látná Poincaré! valamely szakminisztérium élén, mini a kor-mányclnöki székben. Barhou kijelentette, hogy amennyiben neve kombinációba kerül, kész tárcát vállalni. Marin ugy beszélt, hogy pártja szívesen támogatja Poincaré kormányalakítását. Általában pesszimisztikus a helyzet. A kormányalakítás jó uton halad előre. Herriot nem fogadja el a kamarai elnöki jelöltséget Páris, julius 22. (Éjszakai rádió-jelentés.) Hciríot kijelentene a radikális pánban, hogy a kamarai elnök- ségre való jelöléséi nem fogadja el, meri Önzetlenül cselekedett, mikor szombaton a kamarában felszólal!. Perre lett a kamara elnöke Páris, julius 22. (Éjszakai rádiójelentés.) Másodszori szavazással a kamara elnökévé a radikális baloldali Perre Raoult választották meg a szocialista Boussoissal szemben. Poincaré minden áron kormányt alakit Páris, julius 22. (Éjszakai rádiójelenlés.) Poincaré fogadia az egyesült köztársasági parlamenti csoport küldöttségét, mely Nemzeti Uniónak nevezi magái és 300 tagja van. — Poincaré kijelentene, hogy eltökélt szándéka kormányt alakítani és ez a kormány be fogja bizonyítani az országnak, hogy csak annak meg-menléséérl alakul!. I\'.iincaré ezután az Elyséhc meni, ahol tájékoztatta a köztársaság elnökét eddigi tanácskozásairól. ZALAI KÖZLÖNY 1826 julius 23 A kanizsai bérautók viteldíj-tarifája A soltörök kötelesek a díjtarifát láthatóan kifüggeszteni — Minden vonathoz legalább nyolc bérautónak kell :klmennle — Állandó éjjeli auló-Inspekeló > Centrál elölt Nagykanizsa, luilm 12 A bérautóipar növekvő térhódítása, a hetenként szaporodó bér-automobilok szükségessé tették azoknak szabályozását és ellenőrzését. A nagykanizsai kapilányság vezetője, dr. Kálnay Oyula rendőrlőlanácsos még e héten rendelete: ad ki az Összes béraulőtutajdonosok és soffő-rflk számára, amelyben kötelezi őket a városi tanács által megállapított viteldijtarifának a beszerzésére és annak mindenki által könyen látható kifüggesztésére. Elrendeli továbbá, hogy minden vonathoz legalább nyolc autó menjen ki, fóleg a mostani nagy nyári és fürdőidény alatt a közönség kiszolgálására. Továbbá, bogy minden eshetőségre a halóságoknak is rendelkezésre állhasson, laz, veszély vagy egyéb eseteknél, elrendeli, hogy nyáron este 10 órától 12 óráig télen pedig 9-tól 11-ig a .Centrál" előtt két bérautó rendszeres inspekdós szolgálatot td|esitsen. A városi tanács állat megállapított viteldíj tarifa a következő: Állomástól í városba, vagy Innen ki az állomásra személyenként (de legalább két személy) 15.000 K. Hadikőrházhoz, Pátria, Sörgyár, teherpályaudvar 50.000 K, a város Hl. kerületébe (Kiskanizsa) oda és vissza 60.000 K. Várakozási di| minden megkezdett negyedóra után 15.000 K. Esküvőre, keresztelő, mulatság, mozi, szinház 60.000 K. Házhoz rendelés a vasúira vagy vissza 50.000 K. Éjjeli fuvarok este 10 órától reggel 6 óráig 25 százalékos felárral számiitatnak. Egyéb rendelés 10 perces várakozással 10.000 korona. A nyomtatott tarifák a rendőrség illetékes osztályánál beszerezhetők. A hercegprímás Párísban Páris, julius 22. (Éjszakai rádió jelentés) Csernock János hercegpri más Csikágóból jövet ideérkezett és látogatást telt báró Korányi Frigyes magyar követnél, majd Duaois párisi érsek vendége volt. Este tovább utazott Budapest felé. Rassay leit a Független Demokratapárt elnöke Budkpest, julius 22. (Éjszakai rá-dlójelentes) A Független Demokrata-párt megalakult. — Eluöknek titkos szavazással Rassay Károlyt választották meg. Az uj párt hétfőn megkezdi az országos zászlóbontást. Ötvenmillió aranykorona a megyék és városok kölcsöne Budapest, julius 22. (Éjszakai rádiójelentés) A vármegyék és községek kölcsőnének Ugye jelentősen halad a megvalósulás felé A külföldi ajánlatok közül a kormány a londoni Rotschild-báz ajánlatát fogadták el A kölcsön összege 50 millió arany korona, évi 7 fojél százalékos kamattal és 98-itii árfolyamon kerül kibocsátásra. A Transdanubia nikkelveretes lószerszáma * szíjgyártó, aki eltűnik a munkával — Lipták kiadatását kérte a nagykanizsai ügyészség a csehektől Öt hónapig letartóztatásban a pozsonyi Ügyészségen Rákóczi Ferenc tetovált képe mint személyazonossági bizonyíték Nagykanizsa, julius 22 A mull évben történi, bogy Lipták András (fegó) pozsonyi születést! szíjgyártó és nyerges Pozsonyból, ahol feleségével együtt lakolt, átjött Magyarország meg nem jszátlott területére és ilt munka után nézett. Lipták munkakeresö útjában lejött Nagykanizsára, ahol a Transdanubia üzemvezető mérnökénél Baumgarlner Ignácnál alkalmaztatását kérte. Baumgarfner mérnök megsajnálta munkanélküli, tisztességes formájú és modorú iparost és noha nem voll szüksége akkor emberre, mint óradijas szljgyártómunkásl alkalmazta malomban a szijjak rendbentar. tására. Miután Lipták több napon át kifogástalanul viselkedett, Baumgart-ner mérnök megbízta őt azzal, hogy a vállalat részére egy finom kivilelü nikkel veretű lószerszámot készítsen, a szükséges anyagot pedig megvette hozzá. Lipták el is készttelt egy remek kivitelű lószerszámot, azonban amikor elkészült vele, fogta eladta és nem jött többi vi6sza a gyárba. Feljelentették. Majd elfogató parancsot adlak ki ellene. A körözés alapján a pozsonyi cseh rendőrség elfogta és 1925 decembertől 1926 |u-niusig előzetes vizsgálati fogságban tartotta, mtg a hosszadalmas kiadatási eljárás után lolyó hó junius ll-én a csehek a magyar igazságügyi hatóságoknak kiszolgáltatták Liptákot. Tegnap voll ebben az ügyben a tárgyalás Kaiser Elek kir. törvény-széki bíró elólt. Védőnek dr. Kovács László voll kirendelve. A Transdanubia Egyesült Gőzmalmokat Baumgarlner Ignác igazgató mérnök képviselte. A személyazonosság megállapításánál Lipták tagadta, hogy bünle tett, előéletű lenne, azonban Kaiser bitó felolvasta előtte a bűnügyi nyilvántartó adatait, mely szerint Lipták András az aradi hadbíróság által egyszer lopásért hét hónapra, egy más alkalommal, amikor a harctérről megszökött, egy évi börtönre és őrmesteri rangjának tefokozására, majd a szigetvári járásbíróságtól lopásírt három hónapi fogházra lett elítélve. Lipták erre elismerte, hogy kato-náéknál kitöltötte a büntetését, de most meg a szigetvári esetet nem akarta tudni. Kaiser biró ekkor megkérdezte, hogy balkarjára van-e., tetoválva Rákóczi Ferenc képe. Az igenlő válaszra azután a biró az adatok alap- ján megállapította, hogy Liplák kétségbevonhatatlanul azonos azzal, akit Szigetváron is elitéltek. Lipták a lószerszám-lopást beismerte. Védekezésül azt hozta elő, hogy nagy nyomorban voll, nélkülözött, agyon akarta magát lőni, de Kovács nevű társa lebeszélte erről. Akkor lopta el a nikkel veretű lószerszámot és eladta. Baumgarlner mérnök a Transdanubia nevében kijelenti, hogy nem kívánja Lipták megbüntetését, ha a kárt megtéríti. Miután a vádlott erre garanciát nem tudott nyújtani, a tárgyalást lefolytatták ellene. Cslllaghy György kir. ügyész sikkasztásért kéri öt megbüntetni. Dr. Kovács László védő a tárgyalás elhalasztását kívánja. A törvényszék végül is sikkasztás vétségében mondotta ki bűnösnek Lipták Andrást és őt ezért két hónapi fogházra és egy évi mellékbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. Vasárnap indul Nagykanizsáról a második „gyermek-vonat" A FIUK CSOPORTJA SZOMBATON DÉLBEN ÉRKEZIK HAZA Nagykanizsa, |ulius 22 Vasárnap reggel fél 9 órakor gyülekezik a kanizsai pályaudvaron a második .gyermek-vonat" apró közönsége. Negyven leányka indul ezalkalommal Balatonberénybe, hogy háromhetes nyaralásuk alalt élvezzék Balaton vizének és levegőjének áldásalt. Akik még az útiköltséget nem fizették be, azok a mat nap folyamán feltétlenül vigyék azt cl Farkas Vilmához (Bazár-udvar.) Balatonberényben a gyermekek podgyászainak beszállítása Iránt gondoskodás történt. A fiuk harminctagu csoportja szombaton délben külön kocsival érkezik meg Balalonberényből, ugyancsak külön kocsi viszi másnap a leányokat. Mint értesülünk, a fiuk nagyon |ó szinben, egy kellemesen eltöltőt nyaralás emlékeivel jönnek meg Bi-latonberényből. Legtöbbjük csak azon panaszkodik, hogy miért nem az iskolaév" fart ennyi ideig és inkább a balatoni kúra tiz hónapig. Egy csavargó karmai közt akaJtak rá egy eltűnt kisleányra A axülök a nyolcéves kislány holttestét kiáradt patakban keresték a Nagykapornak, julius 22 (Saját tudósítónktól.) A mull hét péntekjén eltűnt a faluból az egyik földműves családnak nyolc éves kisleánya. A Zala akkori, veszedelmes áradása következtében a községen átfolyó Nagy-csatorna is megáradt, ugy, hogy azt hitték, hogy a kisleányt a viz vitte el és a szülök napokig a legnagyobb kétségbeeséssel keresték kisleányukat. Tegnap végre hosszas és már-már reménytelen kulatás után falubéli ismerősök ráakadtak az eltűnt gyermekre a harmadik község határában egy erdőszélen. A kisleányt egy elvetemült csavargó csalta el hazulról és közben azzal fenyegette, hogy megöli, ha kiabálni mer, vagy bárkinek későbben is árulkodik. Az ismerősök hazavitték a kisleányt, aki még mindig a vele történtek hatása alatt áll, alig eszik, alig szól és ijedten rezzen össze, ha valaki közelit feléje. Azt mondja, hogy a csavargó őt nem bántotta, de ezer. kivül semmi egyebet eltűnése napjairól nem mond, bármennyire faggatják is. Valószínűnek látszik, bogy a szerencséilen gyermek a csavargó halálos fenyegetéseitől megrémülve nem meri bevallani a valóságot. Az elvetemült embert a csendőrség keresi. Cáfolják a bolgár király eljegyzéséi Bécs, julius 22. (Éjszakai rádió-jelentés) A Neue Freie Presse a bolgár követségtől nyert értesülés*\'"\'\' alapján megcáfolják a Westminiszter Gazetta azon értesülését, hogy Boris bolgár király eljegyezte volna Johanna kir. hercegnőt, az alasz királyi pár leányát. A ZALAI KÖZLÖNY kapható ifilvitilábio, KUUludy-uk* IS. Ilim. -1>«o(» flyöro dohiayiruda, Kouutti Ufos-utfi-Kioich Oyiii <JoliioyArud», üntiXxl klr<Jyn*-Ur SjiW. Uniti t\'.ohinyi/udljábin, Soprool-utci. Treflltf Fcrític kónyvfc&ti és piplrV.«Mk»<H«*b<:ii llévlz - fürdőn : Kunt inti Jieoi iiuháiibin <• ktotónkönyvlA/iMn. - WiJtrt Fereocn* íiu-háiibtn 41 kö!<tóiikflnyvUribin. H<vlr»i«nUndrA«on i Krt»t*ní Sindo« Mirl* Ujáig l\'ivilloo. Halatonberínyben | Műnk Mlkiloétiil. BaUtonkcrctxturoni Bódii J*o6lfl»*rrk«««kediníl Fonyódon l Kiliu Sándor yííytiirükinikrJtiétit" Baiatonboglároa : Sjty ut&di lOiosstnáiio IfíooO Váluti-utn. _ZALAI KÖZLÖNY_ A házhelyhez jutottak 32 évre 5 százalékos építési kölcsönt kapnak \\m |ullu» 23_ Kanizsai esetek (Első közlemény) EZÜST-IFJÚSÁG Tornaegyletünk ezldén ünnepli fenn-Másának hatvanadik évfordulóját. cjton nem tudják, léhát megmond-iuk hogy ez az Intézmény link vá rasunk egyik legnagyobb kulturér-like hiszen csonka hazánknak — a soploni ulán — legrégibb sporl-\'tgylele. A jubileum előkészítéséről beszél-gtleletl az a kis társaság, amely minapában vacsora ulán o Korona la,asz székeiben üldögéli. Meghányok- vetettek mindent, de közben sűrűn pillantgattak óráikra: várlak valakit. aki színién hivatalos vo\'t a megbeszélésre, de mert valahol vacsorára invitálták, előre bejelenlelte, hogy csak Hz óra ulán töket. A Hz 6,a elmúlt, már a tizenegyei is elverte az öreg felsőlemplom harangja, még mindig nem jött (a lelke rajta, ha nem vacsorán volt...) Denique, fjfil tájban a kis sport- társaság fiúiéit és távozott. Ám alighogy kl-iilik az ívlámpa alá, lelkendezve jött iucullus (vagy Don Jüan ?) kései utóda és mosl már újra megindult a tárgyalás — az utca közepén. Jól mondtuk. A tárgyalás megindult, meri mindjárt abba Is maradt. — Ugyanis csatlakozott még két ur és mosl már egész másjelé lerelődötl a megbeszélés. Hogy kikből állta társaság? Nos, azt névszer In l nem sorolhatjuk fel, de annyit mégis elárulhatunk, hogy olt xtt az országház egykoron közkedvelt tagja, a városház néhai ve-illőiének bohém sarjadéka, a mostani magisztrátus Adonls-a, a műit évben jubilált fővárosi előkelő sportegyletnek két éviizeddel ezelőtt országos birkózója, aztán a .testvérváros legjrlssebb diplomás lalelnerje, aki az úrbéres legelők visszacsatolása miatt megindított karcban máris díjmentesen kapta a Dózstf Gyuri ntvel, végül egy a fővárosba szakadt jöldink: pedagógus, aki Pákáin f ként harminc esztendeje tűnődik, hogy a latint szeresse-e lobban, vagy a — tornát. A háborúi megelőző Idők aranyifjuságához tartoztak, mosl már — a haiuk is mulatja — az ezüsllfjusághoz... Mind hősök ők, mind férfiak — mondhatnánk róluk a költővel. Ilát épp ekörül folyt a vita: ki mennyi/e hős, mennyire férfi — odahaza. Mindegyik elmondta, hogy szokott rendel csinálni a maga porlá-idn (azt még elfeledtük elárulni, hogy valamennyi nős, azaz, hogy az egyikük szolgálaton kívüli viszonyban van: jó néhány évvel ezelőtt el-t/ple \'ymen rózsaláncait...) hogy szokta ráncba szedni az asszonyt, ha "agyon megnőtt a — nyelve. Utolsó-az exbirkózó jött a sorra. 1-e-sziltt figyelemmel léslka szavát. Baj-"okunk kidüUeszli a mellét: -Én akonikusan szoktam végezni: csak ennyit mondok az asz-szmynak: Csönd!... lehel, hogy még volt valami mon danivalója, de monoklija mögöll ra \\aszul hunyorít a társaság szenior a <s lecsap a szónokra: — De, ugy c, azl magadban mondod?!... 4 megjegyzés nyomában lámadt taholdra még a Bazárudvar lakói 8 íülébrcdlek. Mező Ferenc dr. Budapest, julius 22 Beavatott helyről szerzett értesülésünk szerint a pénzügyminisztériumban\' elhatározták, hogy a birtok-reform utján házhelyhez jutottak részére azonnal 3000 ház felípilését teszik lehetővé és egy-egy ház építési költségeire 40-45 millió korona kölcsönt irányoznak elő. A kökBönl évi 5 százalék komat melleit 32 évi törlesztésre folyósilják. Bécs, julius 22 (A Zalai Közlöny bécsi tudósítójától.) A Bristol kéksclycmmcl kitapé-tázott mahagoni-szalonjában fogad Rabindranatb Tagore, a nagy hindu költő. Készséggel felel a feltett kérdésekre liszta angol nyelven. A be-s7élgetís a következőképpen folyt le: — Utolsó bécsi előadásán Sir töb- | bek között a nacionalizmust szintén az emberiség ideáljának veszélyeként tüntette fel. Ma azonban éppen Középeurópa a nacionalizmus központja. llt van például ez az ország: Ausztria, amely Németországhoz akar csatlakozni. Miként vélekedik erről a konkrét nemzeti problémáról ? — Ezt a kívánságot kulturális szempontból a lehető legtermészetesebbnek tartom. Tudom ugyanis, hogy Ausztria népe nyelvi, faji és nemzeti szempontból egységes Németország népével, másrészt Európa uj tagoltsága a nemzeti kisebbségek elnyomása miatt számos veszélyt rejt magában a békére. Mindazonáltal ugy ludoin, hogy a gyózles hatalmak akadályokat gör-dilenek a csatlakozás elé. Miként a löbb! európai bonyodalmak, ugy ez lilalom is nagy kárt jelent az emberi kuliurára nézve. A bonyodalmak fokozatosan elpuszlilják Európa reális hatalmi pozícióját. /ízsia az egész világgal szemben megállhat, Európa nem. És mégis, Ázsia számos nagy embere ellenére is Európa számára még mindig a sötétséget Jelenti. Ezt európai szempontból igen sajnálatos körülménynek tartom. — Ázsia népei már elfelejtették a világháborúi, nem gyűlölik a németeket, Ebéd 3 fogás . , . . . Ebéd és vacsora . . . . Olcsó étlapárak. Mini Esténkinl Füredi és Jozsó kedv Szives pár,fogást kér ^wmmummmm A birtokrelorm révén összesen 250 000 házhelyet osztottak kl, amelyek beépités\'ére a pénzügyminiszter a közeljövőben külföldi kölcsönt fog felvenni A lakások építését mindenhol a helyi iparosság bevonásával végzik. ^Az iparosoknak járó munkabérek kifizetése központilag történik, nehogy a házépítésre szánt kölcsönt az épit-letők más célra fordítsák. hanem liszteiik őket, mint tudósokat és kutatókat. A hindu próféta-köllő azulán kijelentette, hogy Európa számára a pusztulástól való menekülés egyetlen ut|a, ha korlátozza a születések, a szapotulás számát. — Hogyan, Sír?—vetellűk közbe. | — Az ázsiai népek azonban tovább szaporodhatnak ? Hiszen Ázsiában azl tartják, jó embereknek sok gyermekük van. — Ennek a közmondásnak igazságát nem ismerem el. Ismétlem azonban, hogy Európának korlátoznia kell a szaporodást, mivel Európában már nincsen hely még több ember számára. Ezérl igyekeznek az európai nemzetek hódítani Aisiában és Afrikában Ezek a hóditó törekvések azonban könnyen elpusztíthatják az európai kullu át. — Mit tart Sir a bolsevizmus-ról ? kockáztattam meg az ulolsó kérdési. Vájjon alkalmasnak tartja-e a bolsevizmusl Európa megmentésére? — A bolsevizmushoz semmiféle belső, érzelmi kapcsolataim nincsenek, mivel a kommunizmus az erőszak rendszere és eredménye, már pedig minden erőszak ellenerőszakot vált ki. A bolsevizmus véleményem szerint szociális téreu ép oly elhibázott kisérlel, mint a többi európil államok politikája nemzeti szempontból. Ettől eltekintve a bolsevizmus már külső megjelenési tormájában ellensége minden kulturának. Nem a tömeg-organizáció javíthatja meg a világot, hanem lehetőleg sok individualitás kiképzése. Az egyéninek kell megjavulnlok — mondja búcsúzás közben hindu próféta. .... 14.000 kor. .... 25.000 kor. en pénteken halászlé. ■II zenekara hangversenyez, Csukovits István. » -?--- & világ királyainak jövedelme Bécs, julius 22 (A Zalai közlöny bécsi ludósilő-jától) Egy oszlrák statisztikus (ezek a statisztikusok mindenre ráérnek) érdekes kimutatást áltitott össze az uralkodók évi Jövedelméről. Az érdekes kimutalás szerint a legnagyobb Jövedelme Sziám királyának\' van, mig a statisztika végén Norvégia uralkodója halad. Egyébként a kimutatás a következőképpen fest: Sziám uralkodójának évi jövedelme 3,500.000 dollár, Olaszország királyának 3.200 000, Nagybritannia királyának 2,900.000, Japán császárának 2,250.000, Spanyolország királyának 1,775.000, Belgium királyának 1,075.000, Az S. H. S. állam királyának 665.000, Románia királyának 500000, Svédország királyának 463.000, Bulgária királyának Dánia királyának 300.000, Norvégia királyának 244 000 dollár. A statisztikával kapcsolatban érdekesnek tartjuk közölni, hogy a három összeomlott európai birodalom uralkodóinak mennyi jövedelmük volt évente: Oroszország cárjának 8,500.000, A német birodalonr császárának 5,000.000, Ausztria-Magyarország|C8á-szára és királyának 4 800.000 dollár. Sziám uralkodója után tehát nyomban a központi birodalmak uralkodói szerepellek, mig Oroszország meggyilkolt cárja kimagaslóan ve-zetetL Tehéncsorda — mint forgalmi akadály a város közepén A randArsig átirata a vároahox Nagykanizsa, julius 22 Több alkalommal panasz tárgyává lététéit már, főleg azok részéről, akik a reggeli órákban az állomásra kénytelenek menni, hogy a Kazincy-ulcá-nak a pályaudvar felé eső szakaszán a városi lehértcsordával találkoznak. A csorda Jámbor tagjai azután any-nyira ellepik a gyalogjárót, hogy a közönség képtelen ulját folytatni, mert meg kell várnia, mig a hosszú karaván elvonul előtte. Valóságos forgalmi akadályt képez az elvonuló tehéncsorda. Nem is rffnlilve a port, amit a csorda maga ulán hagy, a közönség végtelen bosszúságára. Miután a különféle panaszok teljesen meddőknek bizonyullak, a ka-pilányság tegnap átírt a városhoz, amelyben, uta\'ással a fentiekre, arra kéri az illetékes ügyoszlály vezetőjét, hogy szüntesse be a csordának ezen útvonalon való hajlását, vagy, ha ez nem volna lehetséges, ugy intézkedjék aziránt, hogy a csorda ne oly időben bajtassék ki, amikor az útvonalon a legnagyobb forgalom van. Bányarobbanás Blochton. julius 22. (Éjszakai rádiójelenlés) Az illeni srénbinyá-bari robbanás történt. Kilrc bányász meghall. Beszélgetés Rabindranath Tagoreval Ázsia az egész világgal szemben megállhat, Európa nem 0 tsí í lei a Polgári 1 Me vendég őb en! M- Menürendszer! ~wm ZALAI KÖZLÖNY 1926 Mlu* 2} NAPIHÍREK IHAPIREHD Julius 23, péntek i j Íltonul kalolikui: Apputinár. Prolee-I Uiu>: Lenke. IxrACtlU: Ab hó It. i N»p kel remei 4 óra 2r> pe<ckm. ! nyugszik délután 7 6r* 41} perckor. í Éjfélkor Hideg síéi meni meg oz akácfákat és felkavarja a kert, ul parii, bent az udvaran komor szürke hdzban valaki busán vei u zongorát... Álombaringat oz éjféli nóta clilzl tólem a sok kotitusgondot. ószillalu kert szemrehányó -vádjót: idegen porlán tolvajként bolyongok... Mi hozott erre?... Fqv elhalkult sóhaj régi bus remény: totón engem várnak s hozzám sir hangja nz elégizlnak... Évekkel etóbb asszony lett egy leányból s most bánat pokla viharzik a húron, szenvedés sikolt a vén zongorából- ■ Subics Lajos MíHaii Fonyó Mihály és Társa matt-, bm* * «mtán«ii»t (Ccntrál tpaict) NŐI férfi és gyermek fürdótrlcottok és clott fardócostüinok Férfi fehér és színes apacsingek és alsónadrágok, ernyők és botok. Na.v választék kötött Jumper, mellény és kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteliéi a legfinomabb kivitelig. — A jogügyi és pénzügyi bizottság tegnap délu\'án Weisz Tivadar elnöklete ilalt tarlóit együttes Ülésén teljesen letárgyalták a szervezési szabályrendeletet. — Julius 31 én lép életbe a nyugdíjvalorizációs törvény. Budapestről jelentik: A pénzügyminiszter a magánalkalmazottak ryugdilá-nak s Özvegyeik és árváik ellátási járandóságának átértékelésiéi • szóló 1926. évi XVI. törvénycikk életbelépésének napjául az igazságűgyml-nlsztcrrel egyetértően c hónap 31. napját állapította meg. — Prézesváltozás a Kongregációknál. Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának prézese és a Katolikus Féi fiiiga vezetője dr. Vargha P. Theodoiich plébános fett, mig az Urleányok Kongregációdnak prézese dr. Burka Kelemen főiskolai tanár, vikárius. — Az Iparosdalárda kirándulása Keszthelyre. A Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a Zalaegerszegi Iparos Dalkörrel e hó 25-én, vasárnap Keszthelyre rándul. A Keszthelyi Iparos Dalkor minden előkészületet megtelt arra, hogy a két dalárdát méltó fogadtatásban réfzesitse. Az Ipartestületi Dalárda vendégekéi Is Hívesen lát. A kirándulásban réízt-venni óha|lók ebbeli szándékukat pénteken esle tél 9-IŐI 11 óráig az Ipartestület helyiségében lelentsék be, mivel későbbi jclrnlkezések li-gyelembe nem vcbelők. A jelentkezés a külön vasúti kccsi megrendelése miatt szükséges. — Az ötödik kanizsai kéntény-scprőkertllct. A nagykanizsai ötödik kéménysepiókcrülctct, mely kőiül élénk harcok folytak, hogy kié légyen, Walkó L-.jos kcicskcdelmí miniszter Kiss Jinos helybeli kéményseprő üzletvezetőnek adta. j— Amit minden asszonynak tudnia kell. Dr. Fodor Aladár ví-rosi tiszti orvos, a piarista gimnázium egészségtani tanára a jövö héten a Slefánia Szövetség helyiségében előadást lart asszonyok és fiatal mamák számára arról, amit minden asszonynak tudnia kell. — Adócsalásért elítélve. Gulten-tag Sándor sümegi . kereskedői a törvényszék 480.000 korona pénz-\' büntetésre Ítélte, mert egy lóvásár-lásnál azért, hogy a forgalmiadé alól mentesüljön, az álirásl elmulasztotta. — Az Ipartestületi Dalárda e hő 23-án, péntekén este fél 9 érakor énekprébát lart. — Hét esztendős gyermek balesete. Blagusz Ede táncmester ha esztendős Endre nevű fia Keszthelyen a kerekes kútnál játszadozás közben szerencsétlenül |árl olyképen, hogy jobbkezefejét a kul fogaskereke elkapta és három u||ál leszakilotta. Súlyos sérülésével a keszthelyi kórházban ápolják. Conrad Veidt: — A Pátria pótkávégyár építkezése. A Pátria pólkávfgyár löbb raktár lelállitását veite tetvbe, melyeknek épilését már meg is kezdték a gyár melletti telepen. — Vendéglősök és korcsmárosok kongresszus* Budapesten. Az ország összes vendéglőseinek és korcsmárosainak iparlársulalaiugusz-lus 18 án Budapesten a régi képviselőházban kongicsszust lart, melyen a sérelmek megvitatási kerül szóba, lovábbá állást fognak foglalni az italmérési és adóügyekben. — Belefulladt a Kerkába. Le-lenyéről jelenü a Zalai Közlöny tu-dósitóji: A szécsiszigeil uradalmi bivaly-csorda kondása a Kerka patakban hüselő bivalyok ulán bement a viibe. A palak az árvizek kövcikez-lében annyira megduzzadt, hogy a kondás váratlanul mély vízbe került és belefulladt. Tegnap délulán temették el. — Annabál Bnlatonföldváron. Az uj vezetés alá került Bilatonlöld-vár nyaraló közönségéből alakult vigalmi bizottság julius 24 éu, szombaton este tarlj.i a Clubház összes termeibenahaiatonfötdvári Anni-bált. — Pályázat. A szepetki köpHIat. orvosi állasra a zalaegerszegi--fte\'ol-gabiró aueuKztus 1.25-i határidővel pályázatot hirdet. — A zalaegerszegi asztalosok sztrájkja. A zalaegerszegi asztalos-seeédck bérköveteléseit az asztalosmesterek a mai gazdasági viszonyokra való utalással nem fogadták el, azonban hajlandóknak mulatkozlak arra, hogy az arra érdemes munkások bérét cmcl|ék, azonkívül a túlórák kérdésében sem zárkóznak cl azelftl, hogy.azl bizonyos, százalék, erejéig emeljék. Az egyeztető tárgya-, láson az aszlalossegédek nem logad-Iák el a mesterek propoiidőit. Erre a nteslerck kijelentenék, hogyha a sztrájkoló segédek nem lépnek munkába, ugy munkakönyvüket átvehetik az Iparlesiülelen. — Orvosi előadás levente-oktatók részére. A Rozgonyi utcai elemi Iskola egyik tantermében tegnap délulán dr. Fodor Alidtr tiszti orvos egészségtani előadást lartoU a levcnle okta\'ók részére. — Református tanítók gyűlése Csurgón. A belsősomogyi református egyházmegye tanítósága népes és jólsikerült gyűlést és kujturnapoi tartott Csurgón. A kullurnap-jl megelőzte a unitók közgyűlése, mely ulán halvan terítékes bankett volt. A kullur-üunepélycu meglelem Csurgó egész közönsége és a környék intelligenciája nagy számban. A fekete gróf — A magyar városok mohácsh közgyűlése. A magyar városok or szágos kongresszusának elnöksége a mohácsi országos értekezlet ügyében körlevelet intézett a városok polgármestereihez : A gyászos emlékű mohácsi csata 400 éves évfordulója alkalmából augusztus 29-én országos gyászünnepély lesz, melyre Mohács város közönsége a kongresz-szus utján meghívta a magyar városokat. A gyászűnncpély ptogramin-jál az országos rcndezőbizollság később fogja közölni. A kongresszus állandó bizottsága elhalározta, hogy az összejövetel alkalmával augusz lus 30-án az összes városok meghívásával országos éitckczlciel tart. II. l-ajos emlékmüvéuck leleplezése alkalmával a kongresszus elnöke a magyar városok nevében koszorút helyez cl; Délután a mohácsi ipar-kiállítás megnyitása és niegtckin\'ése. Augusztus-30-án 10 órakorba Magyar Városok Országos értekezlete. | — Nemzeti zarándoklat Mária Zcllbeés kirándulás Salzkam-mergutba. A Katolikus Népszövetség tagjai részére az idén augusztus 20-án nemzeti zarándoklatol icndcz Mária Zcllbe. A zarándoklat tagjai, útközben Bécs városát is meglátogatják, hol az osztrák katolikus népszövetségi és keresztényszocialista . szervezetek fogják fogadni. Megtekintik Bécs város nevezetességeit és Innen indulnak Mária Zellbc, abol kél napol fognak tartózkodni és utána visszaindulnak Magyarország. A zarándoklat részvételi dl|a : 1. osz-tálvu utas részére 1,400000. II oszt. .1,200000 és III. oszt. 660 000 ko-/ona. Ezekben a di|akban benne van az utazási költség és tel|es ellátás az I. éí II. osztályú utasok részére. A III. osztály utasai mindenütt reg-gelil kapnak és Bécsben teljea ellátást, csak Mária Zellben -és az uton kell magukat élelmeznlök. A Márlj-relli zarándoklatból /kiválik egy társaság, amely Salzkammergut meg. tekintésére indul. A legváltozatosabb és legszebb városait é« fürdöhrlyeit nézik végig a Salzkammergutban. Részlvéleli jegy, amelyben benne foglaltatik a máriaeelll tartózkodás költségei is, leljea ellálái éaazösz-szes vasúti és autóköltség, a II. ok « fályu utas részére 3,760 000. a III osztályú utas részére 2,950.000 korona. Jelentkezéseket elfogad a Ka-tollkut Népszőve\'ség központi irodája: Budapest, IV. ker., Ferencieké terc 7. III. lépcső II: cm. 9. — Járási levente-verseny Barcson. Husz község részvételével tartották meg a somogyi főispán védnöksége alatt a járási levenlever-\'senyl Barcson, amelyen többek közölt a Széchenyi-grófok. Erdődy -Rezíö gróf és Odeschát ÖJön főla-nácsnok it meg|clent = Kazaltakaró, cséplőgép- és sálorponyvák Hirsch és Szegő cégnél. FORD személy- és teherautók { FORDSON traktorok KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa. Csengery-ut 46 Előnyös feltételek. : az Urániában — Uj ref. leánynevelőintézet. Az Orsz. Rel. Lelkész Egyesület szeptemberben nyilja meg Nyíregyházán Leánykálvineum név alall újonnan épített a az összes pedagógiai, egészségügyi és kényelmi követelményeknek megfelelő uj leányinternátusát s ref. polgári leányiskoláját. Az inler-nátusban az érinlkezés és társalgás nyelve a német lesz. Az Intézet a szakpályára mennhiem akaró 14—20 éves leányok számára elméleti és gyakorlati továbbképző tanfolyamot is szervez. Az internátus! teljes ellátási dij évi 800 pengő, a polgári iskolai tandíj 40, nem protestánsoknak 80 pengő. Jelentkezések Kiss Ferenc egyetemi lanár elnöknél (Debrecen, Kálvin-tér 5) levélben esz-közlcndők augusztus 20 ig. — Kirándulók el ne mulasszák, fényképezőgépet magukkal vinni, már 90.000 koronáért vásárolható, foss fényképező lemezek, vegyszerek. papírok kaphatók Szabó Antal sport-üzletében. 1926 |ullu» 23 ZALAI KÖZLÖNY IdAjAráa A naíyunlaal wteorolofUt tact-«<rvció Iclentiae: Csütöltőkőn a Mn-.rrst!A-Rcffiíl 7 ő"kor +18\'4. <Jílull\'> \' K.\'kör +154. 9 +1\'1\'5- fttnAzel: Reggel kissé borull, délben téliesen, este kissé borult &d/i>: Regnél Délnyugat, délben Északnyugat, este Nyugat, Reggel 9 óra SS perctul megszakítva üil-ulin l« S-ií esi. A Mct«orolóí(lal Intézet JelentőseJize-változékony, aránylag luivös Idő vártató, Helyenként esővel. — Tengeri halat fogtak a Tiszában Szegedről jelenlik: Simon Jórsel a Boszorkánysziget alatt 50 centiméter hosszú angolnát logoll. A rilka hal a Fekete-tengerben él és a Dunán keresztül jöhetett Szeged alá, ahol bálóba került. A halászok szerinl 10-15 évben szoklak egy-egy angolnál fogni a Tiszában, amelyet még ók is erősen megcsodálnak. _ A baltavári ásatások. A Vasmegyei Múzeum természetrajzi osz-lálya ma kezdte meg nagyszabású őslénytani ásatását Batlavárou, a világhírű harmadkori ósemlős csont-telepen. Az ásatásokhoz szükséges pénzt a minisztérium folyósitolla s ezek két hétig tartanak Miske Kálmán báró múzeumi igazgató és Benda László muzeumör, gépészmérnök, a kiváló geologus vezetése mellett. Az ásatásoktól a szakkörök szép eredményeket vámak. Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfolyamain a Slnger-varrógép részv.-Mrcaság. Figyeljen minta-készllmé-nyeinktc kirakatainkban. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Nagykanizsaiak találkozóhelye Waller Ferencné áruházában HévtztOrdőn. TÖRVÉNYSZÉK ítélethirdetés. Németh Oyula és tlaszti József előzetes letartóztatásban levő vádlónak előli dr. Szabady Lőrinc bünlető-tanácsa tegnap hirdette ki a kir. tábla ilélelét. Németh üyulát a nagykanizsai tőrvényszék annak idején 3 évi.fegyházra, liuszti Józsefet pedig 2 éti fegyházra Ítélte. Fellebbezés folytán az Ugy a pécsi táblához került, amely Némelh bün-lelését 5 évi, Husztiét pedig 3 évi [egyházbüntetésre emelte fel. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia. Szombat és vasátnap 7 és 9, illetve 3, 5, 7 és 9 órakor Conrad Veldl utolérhetetlen alakítása: A fekete gróf. Rejtelmes történet 9 fe|ez-iben. Címszerepben: Conrad Veidt. Conrad Vcidt tökéletes alakítása mindenki elölt ismeteles, az amit a .Fekete gróf-ban produkál, messze felülmúlja az eddigi filmjeit. F.gy titokzatos zsarnok gtófot alakit, aki könyörtelen, kegyetlen mindenkihez, cselédeit korbácscsal tarl|a léken és jajj annak, ki a parancsai nem köveli. A darai) eléggé bővelkedik izgalmas Jelenetekben, mely olt éri cl tetőfokát, mikor a várkastély borzalmai a legteljesebb és az éjszaka néma csendjét a gróf patologikus rémlálásai verik fel. Minden képzeletet felülmúló grandiózus filmalkotás! Világ. Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Lánglovas, vadnyugati történet 7 felvonásban. Azonkívül egy kétfelvonásos amerikai burleszk. Jön a rég nem látott Peart Whltel A hévízi Park mozgó pénteki műsora: Mr. Beaneaire (Figaro ö lensége) 10 felvonásban. A főszerepben Rudolf Valcntino és Bebc Daniels, követi Nincsenek mór gyerekek, burleszk. RÁDIÓJIREK Julius 23 (péntek) Budapest (660) 1). e. !I30, 12 és d. u. 3: Ilitek, közgazdaság 5.45: Szalonzenekar. 7.15: Felolvasás: A zenei intelligenciáról. 8: Hangverseny. 10.15 : A poslis zenekar hangversenye. Bées (531 is SÍM) I). u. 4.15: Hangverseny. 8: Szimfonikus hangverseny. 1Ü: A szalonzenekar vig estje. Berlin (501 és 571) 0. u. 4 10: Ti« Íerc háziasszonyoknak. 5.30 : Hangverseny. ÍS: Előadás a buddhizmusról. 8.30: Dal és szavaló est. Hamburg (392.5) 0. u. 4.15: Hangverseny. 5: Csellóhangverseny. 8.15: Költemények, dalok. München (485 és 204.1) D. u. 4: <Jual-tett 8: Der Liebe "Augusztin, Falt Leó 3 telv. operettje. Prága (368) D. u. 4.30-5 30 : Sexlett. 7: Német kidás. 8: Filharmonikus zenekar. (x) UJ adóállomások. A klagenfurti adóafcamás építkezése any-nyira előrehajt, hogy valószínűleg augusztus eléjCTt ez az uj adóállomás Is megkezdi működéséi. Frankfurtban a régi 1.5 kw-os állomás helyeit egy uj, nagy 9 kw-os adó van egy hét óta üzemben. Néhány hét óla a zágrábi adóállomás is rendszeresen ad műsorokat. Sajnos az adóenergia nagyon csekély. (x) A rövid hullámoké a jövő. Az elmúlt évben végzett kisérlelek bebizonyitotiák, hogy a rövid hullámú adások sokkal távolabb vihetők, mint a hosszú hullámuak. A fejlődés ulja mind kisebb és kisebb hullámhosszakhoz vezet. Ma a néhány méteres hullámok nem taitoz nak a ritkaságok közé. (x) Kuriózumok. A Transradio A. 0. által a mult évben Északamerikába táviratozott szavak száma 9,792.285 voll. A drótnélküli táviratozás gyorsaságára jellemző, hogy egy Berlinben feladott rádió „D" távirat 10 perccel a feladás után Nevvyorkban a címzettnél van. i BOVATVEZETÓ ÜZENETEI | Rádiókiéllitás. Most nem aktuális: ós szel majd czl Is megcsináltuk B. L. Ön tul^osan előrelátó. A kani-I zsii színház előadásait ládión akarja to-vábbiltalni. t-lúszóe hadd halljuk kózvcl-lenQl a s/inház. előadásait. . X V. ligv tő alkolcészekből jól megépített 2 lámpás készülékkel sokkal többel log elérni, mini egy rossz hiromtánipásMl. IrodalomjJIűvészet Az Én Újságom című gyermeklap elteli szamában szebbnél . tszebb regények, elbeszélések, .versek, mesék aptó történetek, lálékok ílb. gondoskodnak a 4—10 éves gyermekek szórakoztatásáról. Könnyű, világos stílusban megírt mesék, versikék, köszöntők, ha felolvassuk a még olvasni nem tudó kis babának, játszva tanulja meg azokat. Mutatványszámot kívánatra ingven küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16 Magyar Lányok. Fiatal leányok képes irodalmi lapji, szerkeszti : Tulsck Anua. Szebbnél-szebb novellák, versek, társadalmi és ismerel-tcrjeszlö cikkeken kívül képek és a szerkesztő Üzenetei tarkit|ák a lapot. A Magyar Lányok előfizetői 20.000 korona kedvezményes áron szerezhetik meg a Srászorszép cimü regénysorozatot. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévre 30.000 K, a Szászorszép könyvekkel együtt 50.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapesl, VI. Andrássy-ul 16. Színházi Élet Tilkos Ilona cikket irl a Színházi Élei uj számában a magyar Dolly nővérekről, akik Párls-ban meghódilottak mindenkit, a köztársaság elnökétől az utolsó suszterinasig. Huszár Pully szenzációs levelet irt a film (óvárosából Hollywoodból. Teleky grófnő elmondja, miért nem adlák eddig elő darabjait. Megkezdődön az országos strand-szépségverseny az összes bel és külföldi strandokon. Kottamelléklet Muzsikus Ferke és a legújabb párisi sláger. Darabmelléklcl: „A pele6kei nótárius". DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Budapest, Ti. Klanzál-tér 10. (Stjü tol Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling. Marconlphone. Schakow hangszórók, te|hallgalók és alkatrészek, kittek. - Készülékek is hibás aniateurvcvők javítása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. VISKOnteladóknak nyárt iraki nagyszabású kirándulást rendez a Dunántulon keresztül. A versenyzők huszonnégyen indulnak Budapestről Szombathelyre, ahonnan áthaladnak tZalübéren, Türjén, Sümegen, Tapol-,cán, Oyulakeszin, Köveskálon, Zsn-kán, Balalonudvarin, örvényesen és Aszólőn. Onnét Tihanyba mennek. Majd Balatonfüreden és Csopakon keresztül VeszprffBbe és Budapestre vissza. A versenyzők összesen 507 kilométert tesznek meg összesen. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsdén a lanyhaság nagyobb méreteket ötlött A külföldi tőzsdék kedvetlensége a helyi spekulációt is tartózkodóvá tették. A konlremin általánosságban eladásokat eszközöli, amelyekhez nyereség-biztosító eladások járultak, ugy, hogy, ennek következtében az irányzat zárlatig lolylon gyengült és az árnivó a tegnaphoz állag 2—4, kivélelcsen 5\' í-kal csökkent. A lanyhaság leginkább az arbitrázs, a vezelő bánya és ipari értékekben julolt kilejezésre. Zárlatkor a mai nap legalacsonyabb árfolyamai kerüllek felszínre. A forgalom nagyon csendes volt. ZtrtoU zártai Pilis 1185-00, London 251225. Ne»yoik 516-\'... Brosséi 120000. Milano 168*00. Amsterdam 207-60. Bellin IHW. Wien 73-00, Solta 372-50. Pitga , 5JÓÓ0. 56-50, Budapest 72-110, BelgtSd 91300, Bukarest 235-00. _ i budapesti Haáe áertu-lefyzése SPORTÉLET Vitorlás tura-verseny a Balatonon A Kir. Magyar Jacht Club julius 25, 26. 27-én rendezi az idei nyill vitorlás luraversenyl tőkesulyos hajók részére. Balalonlöldvár—Balatonalmádi" -Balalonlöldvár — Keszthely— Balalonlöldvár közötli távon a gról Forgách Balázs versenydijáért. Távolság 1465 km., védő Széchenyi Emil gróf .Kis Hamis" nevühajója. Az 1926. évi julius 26, 27, 28-án pedig az idei előnyős nyill luraversenyl rendezi a Club uszonyos hijók részére. Balatonfüred—Keszt-hcly— Balalonlöldvár közötli távon. Kienast Ferenc vándordijáért, távolság 110 km., védő Kandó ^László „Mani lll\'-jolleja. (A siófoki kocsiversenyt egy nappal elhalasztották.) A sióioki kocsiversenyeket augusztus hó 31-én szombaton 3 órától kezdődöleg és nem 10-án tartják meg. Nevezések julius 25 ig Schmidt ny. ezredes Siófok cimére küldendők. (Autótura Zalamegyén keresztül.) A fővárosi MAC motorsport szakosztálya julius 24-én és 25-én Valuták Lf.Od rtSJ-mű simiimi snice-Ksioo CMfckw. Iti4-ri.iil)-ti IM IMHUB-ri uom* mrimri rat, k. tsto 1!» HclUl Irt ZUUS-KS L* aaz-aai lm iijhs Ur, IZSfrMó hja. iiniitwi ouvhui i io>i:itt ul. hM. UK» IM4S MI4 b. tiajs-usíi Ma 6. lűlOllW lUrrt, isuo 117C0 |,,|tw IIIIO-IIIÍO Mell Uavliák -MISI mris-isurs MWI 1ZC4I mi m wi IrtMid ISiOIItO ihió tiltó HI10Ó MIICC IMZM0 IIM-nsas iiió ii.j 3III7S-S1UZS MM , III10II1J0 7IS.--1H0 lOtM I0IU IUIS 114S4 Terménytőzsde Uibuza Uizav. 76 kg-os 367.500 - 3)0.000, 77 kg-os 372JOO-375JXO. 78 kg-os 37S.1XS0 -380.000.79 kg-os 377M -382Jüű eavib dunántuU il peslvldíkl 76 kg-os 38Í500 - 365.000.77 kg-os 367.500 J70.Ö«). 78 kg-os 370.000-375.000. 79 kg-os 372.50Ö—377.500, IOZS 235.000 -237ÍOO. takattnlnyáipa 217JÓ0-22O.0IXI. sórárps 28UO(*l-4a.OOO, zab 275.O00-280.aö. lenged 262300-205.000, lepee 535.000 -5SSOOO. köles ÍSAOOO 195.000, korpa 165.00O-I67J00. Sertésvásár Felhajtás 2161, melyből eladatlanul visszamaradt - dtb. Bsőtendü 16.000-16.^). szedett 15.750—16.000. szedett küzíp 15.IÍW — ISÍOO. könnvU 13.500—14.000. eliótendu Öreg 15000-15.250. másodtendu M.OJO-14.500, angöl sUIdő 18000-20.030. szalonna nagyban 19.000--.—. £Sli22500 - 23.0W, lehúzott hus 19.500-21.000. szalonnás 141-lettís 18.000-19.000. Ax iiJnyzat élínk. Kiadja: Zrlayi Hjomdalpar és Könyv-kereskedés ET, Bagykanizsa_ ZALAI KÖZLÖNY 1926 lullui a a rakátron levfí kész férfiruha, gyermekruha, átmeneti kabátok, ,mmmam ____,_________ szövetek, bélésáruk és kalapok mélyen leszállított áron kiárusittatnak. Üzletáthelyezés miatt mélyen leszállitott áron FRANK VILMOS NAGYKANIZSA, Főút 8. szém. apróhirdetések Aa aprófauiklfe <11:a 10 axttg S0Q0 kor A íjnmó I minden vuUgabb betüból »HA itó két uónaK Uitnituiik- Minden további Hó dija VX) K. A hirdatóal dij • f ixotcnd A n forgalmUdéboumioilUUvAl VArAamarty utca 42. »zlmu HA* Mabad kélból aladd. 2428 Ma éa mlnd«»nap reggel \' x8-koe a Cenliál cl ól lódul ai autAbuac Mé»Ure Va«Jrnap d. u. I órakoe l«. Silves pártfogást kér Rllaer MAe. Tcleíoo 545. 2409 Gye rínak-ki aaaaxony, ki a háll leendóVben KgédkeJik, aionnal felvitetik. Ura a kiadóban 2414 A falaCaalléxial „Grorfalac" H „Fléra" kóaiínbányák a. lm egyel kép-rlKleiet átvetlik. ktpható daraboaaian, ktx-Vj. dIA. bot tó, darauén. ko»u. kovéoa é» faaa«n. Krlhlváara ajánlatul ké^aég-cci notgalunk A\'lner ÍJ Kelemen N»gy-kaolzsa. Cwngery-ot S. Ugyanott meglelcó axé.-iraktír kerestetik. 2477 Vízvezeték w< reléit. ftlrdösiohi berendezéseket jAU\'láaaal H javításokat »/ak» terüen készít SZEPESI IMRE Tritr«« a lliO Zrínyi Mlklói-mra 22. H*zel»d*». Árpid ülcl 77. u. alatti í Ukih*/. nnUíkípultlekktl. nép udianal í, knlltl cUnllflie, mUll UVMOihíl\'. la. kJ,ul alkalmi Irón uawd kízNM cladrt. pcli lUvoilUat dr. H«l, OwUr likvid no dáp 2 _ _ ím Vmek •aortkAnixkal, Icall IcíWl fofiU korO otvoal inunknál AJanla-lok könyvein** mcajctttoévcl ■ HadO-hlvalalha .Doclol\'-i A. -2125 C..pl6bcoaln 70ü0 kor., pelrukum. £ÍpoIa|ok leROlíaóbb árbaa karlelltn Cl állindóar. kapba\'6 SíIMi Vllmoa él HtMl Nagylunliu. tJcai ít 2. 2216 értesítés i Vin sjcio.-ii.fni a I. MW.nsó" nagybecsű Untom isita botul. hogy Nagykanizsán 35 év öu lenn-lilló Icejoib hírnévnek orveíldA l\'v/rjmal ruhafestés, vegytiaztités pliasirozáuon kivOl güimoiái. aal kibővítettem. Elv.ill.iU-k mindennemű feheincmümosíii, módomban van u legkiválóbb kivitelű legmagasabb fényi) gullért törés nélküli gömbölyité>scl cl6*lllt»nl. Nagybecsű megrendelést kérve v.-gyok tiszteletid o,*n mic,-»■■>« MAYER KÁROLY Oalet i fOul, Kor«nu*pOI«t. ruhalcuó-vecyluztlIO. IXJ)____ SZIGRISZT LÁSZLÓ Nagykan Klrály-u. 38. Telefon 150 PAnxkAIoaAat Ingatlanra bckclx\'c-xéwel gyortan meguertek. 50 holdnál nagyobb blrt«kra bottXU lejáratú dollárkAIoaAnt stmtk Uado hajiak i Emeletes, nacy fnc-detrnQ belvtr«fl háj etfog\'a\'tutóö w>bi> lakásul. melléképOktekkel. naey udvar i* kerttel (utinyo* áioo eladó IJfinjl.\'!-ható nupánhA/ak, Qil<«há/ak, natcy i\'.vc-delniU h4«k. kertevhA/ak elaiWik. Birtokok i .WOJ, 8011. 30(1,2SO liukU.i c> kisebb birtokok eladok e-pöleUkkcl Naj»v kanu.sa melktl 1 boJd p«iiiu rét eladó Vtitmal\' m 3 jAralu 220mfll.^it ita-IA itlomAs mellett a rvagykainiiMi járisbín. Ualatonk«roa«tyron, Boitláron. .Máriatelepen. Koathc^-en vt-Uk. Ulkck rlatV.k Vét«Hmof,bUAaoki40 hr Id birtokot epu.dkl, Nagykani/M k.-/e-líbcn, ké»/pvnjti/eté»»«l Kerewk. Bir-tokbArlotakut kcteack 100 holdtól 1500 holdig, aok tókceróa bér ló réticre. NAGYKANIZSA. I\'Ó-UT 1. ■ PénxkAlcaAat b<J«b«l*ié*;e minden 0aue,>.bc.\'i a ICKelAnyOacbUu éa kggvor< arboan lolyóallUt Aoaél Ignáo péni-kOUWVakbzvetltó l.odaja Nagybanijai >. PA-ut 3 u aUll KényaarerkAlcabn kAt- | véayakct veuek. 387 JégaxokrAny 2 ajio*. •«< baunált, \' lelicacn Jókaiban 1,000000 korunáéit c*dó Klatafika 2,». I. cm. 237S MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban i 10340/:02a H:rdetmény. Nagykanizsa városban rgy udvarban lovon lépfene beteglég ítlapit-tjiolt ni.-g. Felhívom a g-izd kOzOnsíg:!. hogy 4:iat|sik betiö megbetegedéséi ielenl-sék be r. városházin I. emrlcl 10 ajto. Nagykanlisa, 1926. Julius 21-én. Polgár mester. KIM SZÖVETKEZETI USJKST. II. fttABé-TÜt I. (ntttl bUIM tér l) Tcljca lakáabcrcndcté* a kf-egyszerübbtól a lefMídaK-iNttg * eüArangu kivitelben. |[|» ES HIRDETŐ IRODA R. T. Bud.pcsi, V. Dorottya-utca II. Tclolon ; Terii H 4S. Kelvcsz hiidetéiekcl i tilig minden lapjj lészére. R.kiámlcivekel késiü. A gazdasági propiganda célhu ve-eift legalkalmasabb és legol csóbb nnSd|»ii kidolgozza. Táisháiak Európa minden jelen- I6sebb városabín. Megérkeztek wmmmmmmmmxBmmmmammammmBM nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefoni 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Föűzlcti SZOMBATHELY. Hatalmam választék, kiváló anyag, kilünö szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeink! Araink rtet k\'tonJbju Illendők. Angol stövelból divatai]....... Nöi nyéiuuhu ... Selymes bluzujdoii **g........... Biosé selyem divat- ruha ....... Fiu nyáiiruha ..... Férll divalOIIOny N6i és térti esd- kopi-nyek Féifi gyapjú felöltő .. Nói eovcrcoat kabát végig liélelt Tennisz-nadrág ISO ISO 90 250 130 600 300 800 700 130-190 Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nJI, Nagykanizsán. (Nyomdavezető • Ofculieek niiolyj. 86. évfolyam, 164. síám Nagykanizsa, 1928 Julius 24. szombat Ara 1800 karaaa ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbants Lajos A Rákoai-por mai tárgyalása Budapest, |uliu« 23. A Rákosi-per mai tárgyalásán llorovltz Grborl, a laniunkások titkárit hallgatták ki, aki elmondotta, hogy összeköttetésben álltak Böbm Vilmossal, üarbat-val és Wuscbingerrcl. Váglékról azt illllolta, hogy megakarták buktatni a srociáldemokraták vezetőségét. Eiuán dr. Semsey Aladár újpesti polgármestert hallgatták ki, aki Hajdú Henrik működéséről tett vallomást. A Bacher—Fábri ügy Budapest, Juliul 23. Bjcher ét Fáhri ügyében ma megszövegezték a kOn/v«akéilókhöz intézendő kérdéseket. A lókcrdés: .Szükségesek roilik e a felvett kölcsönök az tlz-Icek biztosítására ?* A védők báruin heli halasztást kérlek a feltevésre. Baeher ugyanis lelki depressziója miatt nincs abban a helyzetben, hogy kimerítő, hottzabb tantcskozásokat lehessen vele folytatni. Cseh kommunisták tüntetése a prágai magyar kfivetség előtt A RAkoal-pAi* maQaaOntetéaét ■ magyar kommunista párt aitamcrAaét k«»atalMk A kommunista tSmeg megtámadta a rendőröket Prága. Juliul 23 (Éjszakai rádiójelenles) A prágai konimuuisták a Rákosi-per elleni tiltakozásul ma este a magyar követség előtt nagy tüntetést rendeztek. Eslefelé mintegy százan gyülekeztek gyanutlanul sétálgatva a követség környékén lev\'i ulclkban. Hét Órakor egyszene csak egy adott jelre a kommunisták mind a követség bejárata elóU teremtek és megkezdődött a tüntetés. Három szónok be-aiélt, köztük Horns kommunista nem-zetgytHéii kep»i»c», atrt követelte a KAkosi-pcr megszüntetését és a magyar kommunista-pírt törvényes elismerését A kommunista beszédek alatt kiáltások hangzoUak el a követség ellen és lenyegdő öklök emelkedtek a kvegóbe. Mintegy egynegyed óra múlva megérkezett 6 rendőr a helyszínre és szét akarta oszlatni a tömegei, azonban ez nem ment simán. A kommunista löa.eg megtámadta a rendőröket, akik gummibotjukat voltak kénytelenek hásználm. A tumultusban több tüntetőt elloglak és bekísérték őket. A tüntetésnek nagyszámú semleges nézője akadt. Fél nyolc óaakor egy szakasz icndör érkezett a követség elé, akik azután szétoszlatták a tömeget. A tüntetés alatta követség egyik aulakai beverték. Újvidék helyzete ismét kritikusra fordult A Dua nlikb emelkedése - Taraaji-lelepnel a második vedovonalal Is áttörte — Báciordist elöntötte az írni SurtiazUMt ta llaOhitd Fiat S. aj. ScarISfKl aóUdaAithaU: (iafakaly*. & A hercegprímás érkezése Budapest, |ulius 23. Dr. tsernoeh János biboros-hercegprimás ma éjjel érktzikaz Orienl-txprcsszcl Amtri-kából Budapestre. Az Országos Katolikus Síóvelség és kör igazgatási hatóságok fogjak üdvözölni a pályaudvaron. Az öttevényi válaaztás Budapest, julius 23. Az öttevényi kerületben vasárnap rcfgel kezdődik a választás 7\'Auri Béla kanonok, a Nemzeti Újság főszerkesztője (Kc-lesztényszociális és gazdasági párt) és Posta Sándor (demokrata) jelöllek között. Kereskedők zárórája Budapest, lulius 23. Az Üzleti záróra ügyében megejtett szavazás a mai nap a köveikéről eredményezte: 1532 siavazat az este hét órai, 660 pedig a hat órai uzietzárás mellett fr-gt.il: állast. Most már előrelátható, hogy a kereskedők túlnyomó többsége a hét órai Uzietzárás mellet! log döoleui. Veszett kutya harapta meg az oláh trónörököst Bukarest, julius 23. A Rador je-leülése szerint Mihály trónörököst hlina hercegnő kutyája megharapia. Az Adeverul szerint megállapították, hogy a kutya veszett volt. A trónörökös azonnal kezelés alá vrtték (s ISiisaioUiC szállították. Bclgrid, julius 24 (Éjszakai rádiójelenlés.) Újvidékről jelentik: A város helyzete ismét krilikusia fordult. A Duna ujai.b 10—12 cenliméleres emelkedése elöntötte a lemenni ut tájékát és a Duna-uica végén a keramit viz alá került. Tegnap eslc 8 órakor a Duna ezen a ponton 7 méter szélességben átiörte a gátat. Ezen a részen egész éj|el megfesziielt erővel dolgoztak. Igy sikerült a veszedelmet elhárítani. Az ezen a részen levő gyárakat azonban még most is fenyegeti az ár. A Tarányi-lelepnél a Duna a második védővonalat is ál- Párls, latiul 21 Az uj kormány Polncaré elnöklé-sévcl megalakult. PalaleW elfogadta a hadOgyminiszleti, l-eyues pedig a lengerészetogyi tárcái. A végleges kormány névsora inegegyeiik azzal, • ainely már nyilvánosságra keiUit. A ; koimány kedden lép a kamara elé törte. Begecsnél elsodorta a töltést és a kerteket clöntöhe a víz. Bácsordast elöntötte az árvíz Belgrád, julius 23. (Éjszakai rádló-jetenUs.) Zoniborbél jelentik: A gombosi gátszakadás ulán a viz elérte a Mosztonga patakot, miáltal a viz színe ujabb 62 centiméterrel emelkedett. A fenyegetett községek kiürítését befejezték. Bácsordast elöntötte az ár. Az ulclkon lét méter magas a viz. Éjjel Palánkénál ismét átiörte a védőgátat és nagy sebességgel önti el a siántólöldeket. Bács és Palánka köziégjk közvetlen Veszedelemben vannak. és javaslatait rögtön a kamara irodájának nyújtja be. Az uj kormány Összetétele Párls, julius 23. (Éjszakai rádió-jelentés.) A ma délután megalakult Poincaic kormány tizenti irom tagból áll, akik közül négy szenátor és ki- iatanataa-Mefta: kaiytaaUaa 71 ad* EULsttsi Ira tgj Sára M 000 kanaa lette kamarai képviselő. A konnány-ban helyet foglalnak a köztársasági btloldallak, a szocialista köztársasági csoport, a radikálisok. A kormányban hat volt miniszterelnök, köztük Poincart, Briand, Herrlot, Painlavé foglal helyet. A többi kormánytagok is mind voltak miniszterek egy kivételével. Kedvezően fogadják az uj kormányt Páris, julius 23. (Éjszakai rádió-jelentés) Az uj kormány minisztertanácsa holnap délelőtt összeül, hogy megállapítsa a kormkgy nyilatkozatszövegét, inelyel kedden terjesztenek a kamara elé. Mikor Polocaié elhagyta ar Elyseü. a tömeg lelkesen lltn\'etttl mellette. Az u| kormány kedvező I igadta\'ásra U\'ált. Különösen az okozott kellemes örömet, hogy Sarrput belügyminiszter lefl. Nagy elismeréssel beszélnek Herrlot-ról, aki önfeláldozó ni másodrendű tárcát vállalt. Herrioi különben levelet intézett Ctsalshor, a radikális párt elnökéhez, melyben kitc|Wte az okokat, melyek síükségcssd letlék, bogy a köztár>asá°l Unió megszl-lárditást és a nemzel érdekében lár-cál vállaljon l-evele végén kijelenti, hogy mindenért váltalja a felelősségei. Párls, lulius 23. (Éjszakai rádiójelenlés) Már az uiólózsde Is reagált az uj Polncaré kormány megalakulására. — Az angol Iont a délelőtti 218-as árfolyamról 206 Irankra eseti. A bankóhamiaitáa elleni küzdelem Budapest, julius 23. A Népszövetség pénzügyi bizottsága a nagy központi jegybankokhoz kérdőiveket kaidon, a bankohamisiiás elleni küzdelem lárgyában. Magiraroiszá-gon ilyen megegyezésre nincs szükség, mert a magyar lörvénjek sziguruan üldöznek mindenféle pénzhamisítást. Cseh-magyar tárgyalások Prága, Julius 23. (Éjszakai rádiójelentés) Egyik lap ludóuló|a közli, hogy e hó végén, valószínűleg Bécsben megkezdik a cseh-magyar kereskedelmi tárgyalásokat, ugy, amint azt a magyar kormány |avasol!a. Az is lehetséges azonban, hogy Prágában fognak tárgyalást kérdeni. Megalakulta* uj Poincaré kormány a. Irancla kormAnv tiaanhárom Ugkót AH - A« ala« mtntaalar- " U^oa-KEoIÍ* kormAnjra k.S.a.A l.y.AlatA.r. talAtt XALAI KÖZLÖNY 1926 jullm 24. Egy szepetoeki mészáros elhullott marha hasát akarta kimérni Kanizsán A: állatorvos leijelentésére a nagykanizsai lőszolgabírósác rendőrt büntető bírája félmillió korona pénzbüntetésre Ítélte Az elitéit és az állatorvos fellebbeztek Nagykanizsa, tutlus 23 Az emberi lélek elposványosodá-sára és a világ mentalitásának le-zllllésére jellemzik azok az esetek, melyek igen gyakoriak mostanában és bár csak egyszerit kihágási vétség számba mennek, azért a lelt súlyossága oly nagy horderejű, hogy szinte, tul enyhe a büntetés, ami ennek nyomában jar. Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy különösen faluhelyen különböző elhullott állaloknak mérik ki, ami nemcsak a .fertőzés és mindenféle veszedelmes betegség csiráját rejti magában, hanem egyenesen az életei veszélyezteti és a hus-vlzsgálat mellőzésével kiieszi a fogyasztó! annak, hogy husmérgezés-ben elpusztulhat. A nagykanizsai járási lószolgabi-róság rendőri büntető bírósága a mai napon tárgyal! egy ilyen ügyel, özvegy Zalabéri Samuné mészáros. | szepclncki lakos egy elhullói! marha husál, mint a rendes élőállatét szokás, feldolgoztam és Nagykanizsán forgalomba akarta hozatni. A halósági husvizsgáló szerencsére még lde|ében észrevelle a vakmerő bünt, mellyel esetleg egész családok egészségét tellék volna tönkre és Jelentést telt az állatorvosnak, akivel együll meglelték özv. Zilabéri Samuné ellen a büntető feljelentési a nagykanizsai járási főszolgabiróság rendőri büntetőbíróságához. A mai tárgyaláson a terhelt tagadta a terhére rólt bűncselekmény!, de a szemtanú husvizsgá\'ó, aki személyesen állapította meg, hogy elhullott marhának húsát akarták kimérni, ismét rávallolt és ennek alapján enyhén csupán ötszázezer korona pénzbüntetésre ilélték. Az elitéit fellebbezett azon a elmen, hogy nem érzi magái bűnösnek. De fellebbezési fog bejelenteni a m, klr. állatorvos is az llélel enyhe volta miatt. Negyven milliárd zalai útépítésekre ZALAVÁRMEGYE KÜLFÖLDI KÖLCSÖNÉNEK ÜGYE Nagykanizsa, Juliul 33 | Ismertettük már röviden lapunkban a vármegyék kölcsönakciójál. A magyar kormány tudvalevően elsősorban a városokat akarla kölcsönhöz Juttatni, aminek következlében a vármegyék kolcsönűgye eltolódott. Az elókészitó munkálatok azonban folytak és beavatott helyről nyert értesülésünk szerint néhány nap óta a vármegyék kölcsöne is akluálisá vált. Igy > legutóbbi napokban Bud János pénzügyminiszter arról értesítette Vasvármegyéi, hogy a külföldi kölcsön ügyében folytatott tárgyalások belejezést nyerlek és felszólította az alispánt jelölje meg Vasvármegye pontos Igénylését a külföldi kölcsönből. Miután Zalavármegyc ul és lakásépítési célokra ugyancsak igény! tarl kölcsönre, megkérdeztük Bődy Zoltán alispáni afelől, hogyan áll jelenleg a vármegye kölcsönénck Ugye. Bódy alispán kijelentene, hogy az akció kapcsán Zalavármcgye is igénybe fogja venni a kölcsönt, miután egyedül útépítési célokra 40 milliárd korona szükségeltetik, azonkívül kislakás és egyéb építkezések keresztülviteléhez is pénzre van szűkség, de hogy mily összeget log a vármegye és milyen célokra igényelni, azt csak akkor tudja majd pontosan likszirozni, ha a pénzügyminiszter erre vonatkozólag a vármegye igényének bejelentésére fogja felhívni. Miután a pénzügyminiszter előbb még minden vármegye igénye lelöl poulos alispáni Információt bekér/ Megegyezés a megyék Kőlcsön-Qgyében Budapest, julius 23. Ma délelötl a pénzügyminisztériumban Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter elnoklésével tárgyalták a megyék részére felveendő külföldi beruházások kölcsönének ügyét. A megyék kölcsönénck ügye már elintézettnek tekinthető. Megállapodás jöl! léire a kötvény kibocsátására nézve Í6. A községek hiteligényéi külön akció keretében kívánják kielégíteni. A Rolschild-léle kölcsönből kiépítik az ország ut-hálózatál és az első részletei augusztus elején folyósilják. dulások, melyeken a közönség nagy számban vesz részi és ezállal jólesőn honorálja a rendezőség fáradhatatlan buzgólkodásál. Elég egy pillantást vélni arra a programra, nielyal az Almádi Kür adoll ki és amelyben az egész nyári szezon minden kiemelkedőbb mozzanata benfoglaltatik, már látjuk, hogy Balatonalmádiban nemcsak pihenni és fürödni lehet jól, hanem bő alkalom kínálkozik a kuliur-szomjuság csillapítására, valamint a sok mindenféle szórakozásban való kitombolásra. Ezen a hélcn, például, vasárnap nyilollák meg a Pannónia-szállót, melyet Kránilz pllspö.k áldolt illeg. Délulán a parkban népünnepély volt, este pedig a fövenyfürdőn velencei est tűzijátékkal. Szerdán gözhajós kirándulást lellek R.ilatonföldváira. Holnap, szombaton tartják meg az évente tradicionális Anna-báli, melynek a kelő nap sugarai szoktak véget vetni. (Feltéve, ha lesz napsugár. Bál lesz, akárhogyan is lesz a nap.) Julius 28-án, szerdán ismét kirándulás lesz gőihajón Keszthelyre és onnan autóbuszon Hévízre. Harmincegyedikén bucsuestélyt rendez a fürdő igazgatósága. Auguszlus ismét változatos és nivós programm szolgálja a szórakoztalás és lélekne-mesilés nehéz munkáját. Szóval Almádiban mindenről gondoskodnak, csak egyet felejtettek ki a játékból, nevezetesen az időjárásról nem emlékezlek meg, de hiszen ez végeredményben nem is baj, ezl elvégzi helycltlllt a meteorológiái In-lézel, csak legyeit, aki megelégszik vele. Kanizsai cserkész levele a Nagytáborból Balatonalmádi fürdőlevél Balatonalmádi, julius 23 (Sajót tudósítónktól.) A balatonparti fürdők közül, melyek az ulóbbi évek szomorú tapasztalatai ulán most igyekeznek összeszedni magukat és mindenben versenyre kelni, hogy a nyaralni akaró közönség súlyos milliárdjait a hazai fürdők pénztáraiba hordják, kétségtelenül jelentős helyet foglal cl Balatonalmádi. Ez a gyönyörű fekvésű fürdő, mely szezonról szezonra mindég többet és értékesebbet nyújt, az idén is kitesz magáért. Magán a strandon létesített újításokon és temérdek villák épilésén kívül, sok gondott [ordítanak a fürdőzők kulturszükségleléuek kielégítésére és innen van az, hogy Balatonalmádiban egymást érik. a különléle kulturális ünnepségek, bálok, estélyek, sportünnepségek kirán- A legjobbak késé tartozik Káposztásmegyert-lábor, 1926. jul->21 Egy hete már, hogy a napsütötte megyeri dombokon vagy amint a fiuk hívják, megyeri havasokon fenn-álianak a kanizsai gimnázium cserkész csapatának «álrai. Táborunk a llí. kcrülelbcn, a Mátyás király-téren, egy magas halmon van, ahonnan remek kilátás nyílik a megáradt Duna lölölt méltóságteljes komolyságban húzódó Budai hegyek északi nyúlványaira. Agilis parancsnokunk, Sótanyi tanár ur vezelése mellett Tövid hátom nap alall oly kedvessé és széppé varázsolluk a láboiunk fátlan vidékéi, hogy a sok tábor legjobbjai közé tartozik. A közönség részére a tábort 15-én nagy ünnepéllyel nyitotta meg a főparancsnokság. Este Pesl főbb utvonalain nagy lampionos felvonulás volt A válogatott csapatban Nagykanizsát négy jiu képviselte. Sir Baden Powelt, a világ főcser-készét, Lord Hampton, az indiai alkirály öccse, az angol cserkész szövetség elnöke képviseli. A liszteletére rendezett diszfelvonulás alkalmával a III. kerület, különösen megnyerte tetszését. Amikor csapatunk diszmenetben elvonult elölte, valóságos tapsorkánnal üdvözölte a közönség a kanizsai fiukat. A vérmezői ^ díszszemle alkalmával, julius 17-én délelőtt mintegy 6500 fiu tisztelgett a Kormányzó előtt, aki gróf Csáky Károly és Vass József miniszterek kisérctéhcn szombaton délután szemlélte meg a Nagytábort. 19 én ugyancsak illusztris vendége voll a tábornak, ugyanis Janky Kocsárd hadsereg-főparancs-uok\' tisztelte meg a magyar cserkészeket látogatásával. Ez alkalommal táborunkat is kilüntetle azzal, hogy néhány perce! töltött a kanizsai fiuk körében. Nagy meglepetést tartott számunkra ez a nap, minthogy Hoós alezredes a 6. honv. gy.-ezred al-lisztképző tanfolyamon lévő tiszteket elvezette táborunkba. a nagykanizsai fink tábora Állandóan a fővárosi és vidéki lálogalók ezrei tolonganak a táborban, ahol a legváltozatosabb látnivalók tárulnak a szemlélők elé. Minden vidéki városból, igy ^Nagykanizsáról Is vannak látogatóink. A kanizsaiaknak ugyanis kedvező vasuli összeköttetésük van a táborral. Aki a reggeli gyorsvonattal jön, az már léi egykor a táborba érkezhet, az éjjeli vonattal pedig visszaulazhallk Nagykanizsára. Kedvezményes (féláru) jegyre jogosító igazolványt 30,000 K előzetes beküldése után csapatunk parancsnoksága küld. A kedvezményes jegyhez a táborba való belépésre jogosító szelvény van mellékelve. (Címünk: 74. sz. cserk. csap. Budapest, 111. ker. Nemzet! Cserkész Nagytábor). Herjavecz Sándor 74. sz. Törekvés II. rajvezelője. Caeh repülő katasztrófája Otmütz, jullus 23. (Éjszakai rádiójelentés) Macula Vencel őrvezető ma reggel repülőgépével 400 méler magasságból lezuhant Az őrvezető szörnyelhalt. A gép tönkrement. Aknarobbanás egy bányában Róma, jullus 23. A Tribuna bó-zenl jelentése szerint Bózen melleit a gróf Henckel von Donnersmarck tulajdonában álló vilpiani bányában aknarobbanás történt. Kél munkás meghall. Hinduk és holland katonák harca Batavia, julius 23. (Éjszakai rádió-jelentés.) íjakkal és nyilakkal halvan benszülöll megtámadott egy járőrt. A járőr azonban fegyverrel szétszórta a támadókat. Kél benszülöll meghalt. Lezuhant autóbusz Salzburg, julius 23. Egy autóbusz, melyben tizen üllek egy temetésről visszatérően Scltelgaden mellett lezuhant az úttestről. Kelten súlyosan, 8-an könyebben megsebesültek. 1926 jullss 24 ZALAI KÖZLÖNY Ki tud « népdalokat t (Kéralam » mngyar nópdnt érdekében) Népek éi nemzetek szakadatlanul, hangyaszorgalommal gyűjtik népdalaikat, nemcsak gyűjtik, de át is adják a következő nemzedéknek. A dal élete olyan: mint a virágé: kikel, virágzik, elhervad, elhal. Meghal a népdal is, ha kiveszik a köztudatból. Ez ellen kell küzdenünk s a mára dandó becsű, irodalmilag ériékes népdalainkat Össze kell gyűjtenünk. Ebben előljár a nagy német nemzet, mely hogy a békeidőben oly naggyá leli. ebben a nagy összetartó kapocsnak, a német népdalnak is van része. S hogy a német nemzet a jövőben még nagyobb lesz, mint a békeidőben, ebben is része tesz a német népdalnak. Csak arra mutatok rá például, bogy a háborús években összes háborús dalalkat összegyűjtötték a frontjaikon ezen a téren is serény munka folyt, öl év elölt történt, bogy Nürnberg város egy régi üres klastromot ajánlott fel a Német Dilofszövelségnek, melyei azián muzeális célra átalakított s e múzeumban mindent összegyűjtenek, ami a német datra vonatkozik. Ellenségcink mindent elvűtek tőlünk, csak nem vehették et^engze-les nyelvünket és bűbájos dalainkat. Valamikor mind a kettő erős fegyver lesz a kezünkben, főképen a dal, melynek szárnyai vannak s utat talál oda li, ahová a szó nem ér el. Oyüjtsűk össze népdalainkat s mentsük meg az elcnyészés veszélyétől. Ilyen gyűjtést teljesitell Bartók és Kodály Békésben. Gyűjtés történt a Mátra vidékén Is. A magyar dalnak nagy nemzeti jelentősége sarkat arra, hogy a balatoni vonatkozású népdalokat Osize-gyűjtsem, olyanokat, melyek még nem jelenlek meg s szövegükben és dallamukban irodalmi szinlájt mulatnak. A gyűjtésnek természetes és biztos eredményre vezelő módja, ha a forráshoz megyünk, faluról-falura járva a nép ajkáról fessük el a dalokat. Ebben a munkámban azonban kérem minden dal barát segitségét. Kérem elsősorban tehát a nép közt élő főtisztelendő papságot, községi jegyző és kántortanító urakat, legyenek 6c-gitségemre, küldjék be címemre az általuk ismert balatoni vonatkozású népdalokat (csak dallamot és a szöveget). A gyűjtés helye mellett kérem a beküldőt is jelezni; ezenada- tokát a tervezett kiad á .yban is feltűntetni óhajtom. Megemlítem még, hogy a Balatoni Szövetség ezen munkásságomat erkölcsi támogatásban részesiti. Rivfy Géza ny. m. kir. tanitákipzá-inUztti tanár-, zrnrsztrzi, Keszthety Vegetáriánusok utazása a Balaton körűi Bicsérdj „mesler" testvére rezet! a kelhotapos kirándulási Nagykanizsa, jullus 73 | A Vegetáriánusok Egyesülete Buda-pestről kiindulólag most tartja szokásos évi körútját a Balaton körül. A 30 lagu csoportot az egyesület elnöke, Bicsérdy Tibor, a hires .világmegváltó" lanok nagynevű .apostolának*. Bicsérdy Bélának testvére vezeti. Nagykanizsai résztvevője is van a nagy körutazásnak Sassni Farkas Böske festömüvésznó és leánya, Sass-Brunner Bözsi személyében. Az utat Balatonkeneséig vona- lon tették incg, onnét pedig gyalog indulnak neki a nagy magyar viz partjainak és egy-egy napot töltenek minden programmba vett fürdőhelyen. Siófokon négy napig időznek, majd Badacsonyba mennek, ahol egész nyárra felütik sátorfájukat s csak szeptember első hűvösödni kezdő napjai fogják szétrebbentem a kis társaságot. A kirándulás résztvevőt között van Szirmai Imre Is, az Iparművészeti Főiskola igazgatója. Bestiális gyermfek-gyilkosság Komárvároson Újszülött csecsemőjét megölte és elásta egy hajadon - Letartóztattak és beszállították a helybeli kir. ügyészségi foghézba — Ügyében még a nyáron megtartják a kir. törvényszéken a fötárgyalást Menekülés gyilkosság Arán is a szégyen elöl Nagykanizsa, jullus 13 Borzalmas kegyetlenséggel végrehajtott csecsemögyiikosság tartjaizga-lomban Komárváros és Kiskomárom községek népét. Ballépése kövelkez-ményét akarta egy falusi leány oly módon eltűntetni, mely a vadálla-liasság minden nemével egyenlő. A kiskoroároml csendőrség bizalmasan értesült arról, hogy Sípos Mária 24 éves komárvárosi hajadonnak házasságon kivűl gyermeke született, de azt a születése ufán érthetetlen módon eltüntette. A nagy eréllyel megindított nyomozás során megállapítást nyert, hogy Sipos Máriának csakugyan született gyermeke, aktról nem tud számol adni. A még mindig gyengélkedő Sipos Mária eleinte, mig nem voltak súlyosabb bizonyítékok, tagadni próbált, de mikor látta, hogy a tagadás mitsem basznál, töredelmesen bevallotta bűnét. Elmondta, hogy csecsemőjét születése után azonnal megölte és a lakása udvarán a trágya gödör mellé elásta. A jelzett helyen meg is találták a csecsemő hulláját. Az esetről jelentést lettek a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely utasította a kis-komáromi csendórségel, hogy Sipos Máriái tartóztassa le és szállitsa be a kir. ügyészség logházába. Ez legnap meg Is történt és Sipos Mária, a saját gyermekének gyilkosa, mosl a fogházban várja a büntető igazságszolgáltatás lesújtó kezét. Ügyében még a nyár folyamán megtartjuk a főtárgyalás!. Szomorú, feketekcrctes gyászjelentést hozott nekünk a posta. Kidőlt ismét egy magyar nagyasszony az élők sorából. Egy azok közül, akikre szeretünk feltekinteni, őket az uj női nemzedéknek példaképül állilani. özv. Örley Kálmánné srül. Mlskolczy Irma, voll országgyűlési képviselő özvegye, dr. Örley Oyörgy nagykanizsai kir. közjegyző, kir. kormányfőtanácsos édesanyja, életének 76-ik évében Budapesten elhalálozott A megboldogult nagyasszony mintaképe volt a magyar asszonynak, aki gyermekeit izzó hazaszeretetben, a legszebb emberi erényekben nevelte lel és akinek megadódoll, hogy fiait az ellenség előtt is büszke fcljcl láthatta tanúságot tenni magyarságuk mellett. Az elhunyt magyar nagyasszony a legszebb honleányt és női erényekben gazdag volt. Mindenütt mint a megtestesüli jóságot ismerték, akihez senki sem fordult hiába. Halála nemcsak gyermekeités hozzátartozóit, hanem egy nagykiterjedésű, előkelő rokonságot boiitott mélységes gyászba. A nemes nagyasszony földi maradványait a református egyház szertartása szerint, óriási gyász-közönség részvétele mellett teenap adták át a budapesti tarkasréti temetőben a magyar anyatötdnek. Emléke áldott lesz mindazok előtt, akik ismerték. LiV i 1.\' ii * i*i\' un \'n* i * i\' i \' * * \' RÁDIÓ-MŰSOR Julius 24 (szombat) Budapest (560) D e. 9.30. 12 és d. u. 3: Hirc*. közgazdaság. 4 : Gyermekmesék. 5: A Meteorológiai Intézet lelentése. 6.30: Sport előadás. 7: A Margitszigeti Szlmfó-nikus Zenekar hangversenye. 10.15: Nép-szinmü-est. Bécs (531 és 582.5) D. u. 4.15: Hangverseny. 630: Ricarda-Huch-ünnep. 8: Der .Meineidbauer, népszínmű. Berlin (504 és 571) D. u. 5.30: Hang-verseny. 7.25: Elóadás a mesterséges csórói. 8.30: lm zoologiKhen Garten. 10.30. 12: Tánczene. Hamburg (3925) D u. 4.15: Hangverseny. 5 : Költemények. 8.15: Rádióból. 10: Tánczene. Boroszló (4181 D. u.330: Könyvismertetés és zene. 6: Sakk. 8.2S: Vie est. München (485) D. u. 4 30: Cíterahanc-verseny. 7.20: Nagy hangverseny. 10.39: Tánczene Prága (368) D. u. 430 -530: Hangverseny. 6: Német leadás. 8.02: Víg e$t. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári,cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. ■V Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! Mig a készlet tart! Maradékok olcsó árban! Kisfalud! és Krausz divatnagyáruhá^a az „flt»any Kakasához Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Teieton 3-74. 7ALAI KÖZLÖNY 1926 ji)Hu« 24 Hol sétál, nyaral, üdül Nagykanizsa közönsége AKIK ITTHON MARADTAK Najiykanlisa, julius \'3 — Hóvirágot tessék! Hóvirágot lessék! — kiáltják tcbiuár végén és cémaszálhangu gyermekek elénk tartják tányérkájukal, melyeken kis csokrokban szerénykedik a hóvirág. Az esztendő nagy megmozdulásának első ettapéja ez. Utána jön az ibolya, gyöngyvirág és lassan, komótosan belemászunk a nyárba, mely most nagyon csúnyán viselkedik és Inkább borús ősznek játsza ki magát, \'mint igazi nyárnak. Azonban számítva arta, hogy a nyár mégis csak nyár és aki lehette, elutazott nyaralásra, helyet és Időt szentelünk azoknak, akik itthon maradtak s elsoroljuk Nagykanizsának azon helyet, hol sétál, üdül s nyáriasan szórakozik . a közönség. Elvégre megérdemlik a kedves, kis sétányok is, hogy amiért lombjaikkal annyi frelleinrs órához juttatják az agyondolgozott és agyonláradt népet, ők is megkapják a megemlékezésből a nekik kijáró részt. A Sétatéren Vasárnap, ha elpihen a munka, (ahol van még ?) ha leereszkednek az üzletek rollói, valóságos népvándorlás indul meg a város szivéből, a világ négy tája (elé. A Sétatér árnyas fái alatt az aranyifjúság gavallérjai teszik a szépet, a szebbnélszebb ruhákban lelszelgő hölgyeknek. A padokon kesernyés arcú .fráj-lánok",gyermek-lányok foglalkoznak a gondjaikra bizolt kisebb .nagyobb\' gyermekekkel. A pavillon körül gyermekcsapat folylat elkeseredett harcot egy-egy szerencsétlen, horpadná rugóit labda birtokáért. A vasúti töltés melleit kedélyes apuskák bámul-latják kicsinyeikkel a töff-töfföló mozdonyokai, melyek hosszú kocsisorral lihegnek az emelkedett pályán felfelé, Pest felé. A kocsik ablakából álmos, törődött arcok bámulnak ki és szivják magukba a Sétatér fc lói ingyen áramló, balzsamos levegőt. Némelyik utas kendövei int a vonatot nézőknek. Ki tudja, ki az és ki tudja, hová megy... A temetőben A csendet és elvonullságol szerető emberek a lemelőkertbe vonulnak. Akinek nincs halottja, az is szivesen sétálgat az árvácskákkal beültetett sirok között. Sokan kapákkal, gc-reblyékkel felszerelve, öntöző kannákat cipelve, kedves halottjuk sir-ját gondozzák. Akinek nem pihen a kerlben senkije, az elbarangol a hősi sirok kozé és ott imádkozik a ml hős fiaink pihenő ágya mellett, azokért, akik értem, érted, értünk, mindnyájunkén! mentek. Itt egy idősebb férfi áll komoran, arnoll egy koravénül! asszonyka horgaszlja mellére L-jét és reszkető kezekkel simogatja a siremlék hideg ccmentkövét. Fiuk, apák, szeretettek és kitagadottak, ba- rátok és ellenségek lekúsznék itl szép sorjában egymás melleit és álmodnak Nagymagyarországról, melyéit meghallak és amely utánuk pusztult, veszel!. Talán, ha egyszer... KI a zöldbe I Akiknek jó lábuk és nagy kedvük van, hosszabb lurákra, mennek i pesti v6nat uija mellel! végig. A vas-uli löllés szélén, kél fényes sinvas, árnyas fák és mosl már embermagasságú gabonalábiák közöl!. Errefelé kilométerekre elgyalogolnak a mezőéri és a szabad, nyilotl lermé-szelért rajongók. Mikor hazatérnek mezei virággal megrakodva, kövér kalászos buzaszállal kalapjukban, olyanok, mini valami erdei Nimródok. Csak a puska hiányzik vállukról. Nem ritkán hangosan dalolva ballagnak visszafelé, de mikor a temetőhöz közel érnek, elhallgat a nótaszó és csendben oszlanak szét az áljáróhid sarkán. Ki erre, ki arra. Ki merre lakik. A nagykanizsai közönségnek ez az útja a legkedvesebb, hi kedve tartja kirándulni Akik itthon maradtak De van ám olyan ember is, aki menne, de nem lud. — Az az átkozott teuma a derekamban, már megint kinoz -- jajgatja sok öreg és Jobb hiján, mert nagyobb sétál kénytelen megtenni, kitelepszik a városban levő sétányok valamelyikére. Az Erzsébet- térnek rendes törzsközönsége rekrutálódoit az ilyen emberekből. Vagy a Kazinczy -utcai és környékbeli emberek a Vasútállomás felé tipegnek. Arra is van pad. Hamar gazdát lel. Igaz, hogy kevés psd van, ezen ugy segítenek, akik ott lakník, hogy jó .hazai- szokás szerint széket hoznak Vi a kapuba és olt tereferélnek cl kfsö eslig. Kék pipafttsi kavarog ésade-rcsfrjü öregek elmesélgelnek arról »z időről, mikor ők is olyan lialalok voltak, mint az elöltük elsétáló fiatalság. — Hejh, akkor másvilág voll, — mondogatják — akkor egy krajcár volt egy pakli gyufa és a nők ruhája seperte a krumpli-flaszleres utcákat. Nem mutogatták térdig a lábukat a lányok, mint manapság. Ha valakinek véletlenül a bokája kilál-szoll, akkor szégyenében olyan leli, mini a pipacs. És véglll akik a cserepek kőzött nyaralnak Hozzátartozik az is a nyálhoz, hogy aki nem szeret vagy Islen menls, nem lud kimozdulni a szobából, azok kél könyökükből párnál csinálnak és kitelepednek az ablakokba pelárgóniák, muskátlik és különféle egyéb góniák közé. Néhol a kedvenc kutyuskával, becézett cicuská-val. élvezik a friss levegőt és nézik a járókelőkel. Van aztán eset, hogy nemcsak nézik, de a virágokkal egyült alaposan meg is önlözik őket. Igaz, hogy a liszla viz még mindig jobb, mintha égó szivarcsulkát dobnák vagy a porlorlő rongyol ráznák a gyanútlan Járókelő fejére. Így tavaszoznak és nyaralnak azok, akiknek vagy idejük, vagy pénzük nincs nyaralásra, üdülésre. (Inkább az ulóbbi gyakori.) U. Gy. * ZALAI KÖZLÖHY kapható Kc»inrl.«a: « Kört&.y. krulhítvi llítt- fclfdíihlvitiljtiin. KUUllHrmc. IS fim tíinn Gl^D dnhinyér.íj. K\'ni.iri l.»lc* i Rkruti <Íj6lA dchl.ylr.4i. E/n4t*ct kiOlj.\' Sr.W !íi,:a tfíJűDTiiu.UJii\'.n. Seprő..--!.* Tr.in*r lrr<»< i^rv\'. .\'.T1. ->iV ít-.I (OiilV :i tU.ll-tlrd6»l KU««wi ll«k.í»D,« i Mltiit,ifioy-,1lllB.n. W.llrr t-iti.t.í w hlljSin h UICOIMIVMUIÍMR. IKvtz.Mnt.ndriioa: ?lkil«n« SildW MSrU Ujiis l\'.villun iUl.lort>er*nyt>cn t Mtink MrktWrtil. KalHtonkcreizturom HUn JtaS HliMrtMH**d*ti« fOAyOdoe: K.\'i i SAndoi víRyM.rotrttikidírtbri tUiMonboglkron : Süt ct\',d< (iiMimmn limait Vtniiau. urania Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, S, 7 és 9 órakor CONRAD VEIDT utotérlietc.len alakítása: A FEKETE GRÓF Rejtelmes lőtténél 9 fejezetben. Címszerepben: CONRAD VEIDT. Conrad Veldt töké\'etes abkitása mindenki előtt ismeretes, az amit a „Fekete grófiban produkál, meswc felülmúlja eddigi filmjeit. Egy ií(o^z^iok ztarnok grófot alakit, aVi könyörtelen, kegyetlen mindenkihez. Cselédeit korbáccsal t*rtj.i ftíken és jaj annak, ki a parancsait nem követi. A dar.ib eléggé bővelkedik izgalmas jelenetekben, mely o!t éri el tetőfokát, mikor a várkastéy borzalmai a legteljesebb és az éj szaka réma csendjét a gióf patologikus rémlátásai verik fel. Minden képzeletet felülmúló, grandiózus filmalkotás. VILÁG Csak vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor lánglovas vadnyugati történet 7 felvonásban. Ezenkívül: Sejk semmit icm sejt 2 felvoná<o; burleszk. 9m~ Jön a rég nem látott PEARL WHITEÜ NAPIHÍREK NAPIREND Julius 24, szombat Hónul katolikus: Krisztiin. Proliin*: Ktiszlina. ItraeliU: Ab 13. S. V. Nap kel remei 1 óra V perekor, nyugszik délután 7 óra 45 perckor. Mozi. Utanla: A lekele grtt, rejtelmes történet. Llóailások 7 és 9 órakor. Mindenből kiesve Nem hívogat már ismeretlen távol. Nem csal: az álom, lánc, a csalfa csók. Hozzám nem (r el semmi a világból, Virágos tájak — nem nekem valók. Az ti fekete, titkos mély ölében, A csend fullasztó terhét érezem Az óra lik-lakja őrli az időt, Mig illen ezer sebből vérezem-.. És nincs sehol egy kékvllágu csillag Mely mulatná az ulal — merre? hol? S mi átvlgyen az örvény zugó mélyén. A vágyak hidja, nincs sehol, sehol. Németh Böske — Kinevezték az uj plébános! Szcpctnckre. A Berkovics József halálával megüresedett szepetneki plébániajavadalomra Mikes János gról megyéspüspök az illetékes bemutató levele alapján Naláczy András dr. bozsoki plébánost nevezte kl, a bozsoki plébánia •adminisztrálásával pedig Tóth OyOrgy szoni-balhclyí hitoklatót bízta meg. — Emléktáblával örökítik meg Berzsenyi Miklós lakóltázAL Kaposvárról jelenük: A Berzsenyi Dániel irodalmi és tnUvészeli társaság szeptember l\'i-én emléktáblát helyez cl Nikii somogymegyei községben, Berzsenyi Dániel egykori lakóházán. — Kanizsai cserkészek hazatérése a Nagytáborból. A derék nagykanizsai cserkészek két heti távollét után hazafelé késiülődnek a káposzlásmegycrl Nagyláborból. A 77. Szenl László csapj! siombaton es\'c fél 9 órakor, a gimnázium cserkészcsapata héllín este a 7 óra 55 perces vonattal érkezik meg Nagykanizsára. — Kényszeregyezség. Márkus Sándor a .Szarvas" srálodt és kávéház bérlője sajál kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék meg-inditolla a csódönkivüli kényszer-egyezségi eljárást. — Jégeső Kaposvár határában. Kaposvári jelentés szerint oll tegnapelőtt a város halárában jégeső vonult ál Jula—Cser irányában, anélkül azonban, hogy a városi crőseb-ben érintene volni. Helyenkén! dió-nagyságu jegek is estek. — Egy asszony a kútba ugrott. Lengyeltóti községb;n Takács Katalin 50 éves asszony hosszabb Idő óla üldözési mániában szenvcdttl. Egyik ilyen rohamában a szerencsétlen asszony a kttlba ugrott. Mire megtalálták,~haloll voll. Ha Hévízre jón, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kőlcsönköuyvtárát olvassa. )Sj6 julius 24 ZftIJVI KÖZLÖNY időjárás i „„gytsnluial meteorológiai meg-,1*,*", jelentést: Pinteken a MmttM-? Reiiel 7 órakor \' Árikor +21-0, esle 9 órakor +177. fellitM ■ Heggel kevésbé borult, ilelben T^rCe. és délben fos* esle Északnyugati szil. A Meteoroló|ílnl Intézet jelintise szerint szárazra lol3uló illó, kisóhb. lioemel-kedéssel. _ Pesti zsebtolvajok látogatják a vidéki városokat. A csend-őrségekhez beérkezt jelentések alap-ISit megállapítást nyert, hogy :i vidéki vásárok alkalmival hivatásos budapesti zsebtolvajok elárasztják a vásárokat és alkuszok és egyéb vi sárosok alakjában a gazdaközönség-l,ez íérkőznek, hogy azokat kifosszák. Ajánlatos, hogy a gazdák és a vidéki földművesek kettőzött figyelemmel legyenek ezekkel az alakokkal "\'.^Cserkész-táborozás a Balaton mellett. A rákospalotai Kiss lózsel Íróról nevezeti csetkészcsapal-nak 20 tagja négy heti táborozásra Keszthelyen a Halásztelep me.letli lenyvesben ütött tanyát. — Agrogeológlnl kongresszus. A Földtani Intézet részéről Nopcsa Ferenc biró, a tavalyi római agro-gcológiai kongresszuson ntegliivta Magyarországra az. agrogeotógusokat azzal, hogy Magyarország a szikes talajok igazi hazája, ennek a kérdésnek tanulmányozására tehát Magyarország a legmegfelelőbb í hely. A meghívás folytán kitűzőit agro-geológiai kongresszusi tanácskozások julius 31-én kezdődnek a soproni bányászakadémiáit. A kongresszuson 34 külföldi résztvevő jelenik meg, közötlük egy japán, egy ausztráliai és í gy újzélandi delegátus! is várnak. — Roskadoznak a fák a Rábaközben a icngelcg szilva, ringló s általában a sok g/tlmölcs miatt. A tulajdonosok mindennel príbilkoz-nak, hogy a fákat tönkre ne legye az idei óriási Ictmés. Hosszú póznákkal, létrákkal támogatják a suly nlatl mar egészen meggörbüli ágakat. Vannik, akik éretlenül a felét lerázzák a szilváink, csakhogy a másik felével egyült az ágat, illetve a fát megmentsék. D: igy is egyik meg-terhelt ág a másik ulán hasad le a fákról és az a veszély fenyeget, hogy sok ág letörvén, a jövőre a csonka fák nem fognak többé ki sem hajlani. _ IV. Károly király tihanyi emlékének megörökítése. Buda-pestről jelenlik: A Nemzeti öisze-tartás Tál sasköre IV. Károly király e nlékének megörökítésére évente augusztus hó 15-én Tihanyban emlékünnepet tart. Az idei emléknapon országos ünnepség kerel\'íben szentelik be azl a lé mázsás Károly király emtékharangot, melyei az emlékbizottság önteteit és ekkor leplezik le azt a táblát, melyei a pannonhalmi főapát állíttatott fel Károly király szobá|ában. A királyi lakosztály és a tihanyi templom lálogjtá-sának ügyeit a főapáttal karöltve rendezi az emlékbizollsíg és a létesítendő emlékművek javára már most belépődíjat szed, melyet 5 ezer ko rónában állapitoltak meg. Az országos ünnepély iránt óriási az érdeklődés. Felvilágosítást nyújt a Nemzeti Összetartás Társaskörének liikiri hivatala Budapest, IV., Vámház körút 2., II. emelet. Telefon: J. 83 -80. — Az Országos Földblrtokren-dezó Bíróság eddig 864.489 kai. holdat oszlóit szét és 200 891 házhelyet alakított. Földhözjultaiást végeit megváltási eljárás megindítását 3567 községben kértek. A megváltási 3040-én mondták kl 864.489 kai. bőid területre. Jellemző az Országos Földbirtokrendező Biióság ügyforgalmára, hogy a bírósághoz eddig 204.943 beadvány érkezett. - A vörös kakas látogatása Nagylengyelben. Nagylengyelben kigyullad! Zöld Józsefné lakóháza é? a pajtával egyűll leégeti. A kir husz millió korona. A lüz okál nciti ludják. A csendőrség nyomoz, hogy megállapítsa nem törlént-e gyujlo gálás. Conrad Veidt: — Baleset a téglagyárban. Az Eszteregnye községhez tarlozó 1 iaba-félc téglagyárban könnyebb természetű baleset történi. A löldásás közben Mdlhc Pál munkásra nagyobb tömegű főid zuhant. Könnyebb sérüléseivel a nagykaniisai közkórházba szállították, de néhány napi kezelés után annyira felépült, hogy hazaengedték. A csendőrség a 1c-folylatoll vizsgálat alapján megállapította, hogy a balesetért senkii sem terhel felelősség. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott a meRsérül! ember is. — Elfogott csaló bőrügynök. A székesfehérvári rendőrség letar-lózlalta Berger Adoll börügynököl, aki a Dunámul városait végig Já\'va bőrüzlelckcl ajánlott iparosoknak, természetesen ezek az üzletek nem voltak egyebek közönséges s\'.élhá-mcsságoknál. Egy izben a marcalii csendőrség már elfogta B rgert, de később szabadon bocsálotlák. Ez a szabadonbocsátás csak arra volt jó, hogy a megkezdelt csalásokat folytassa. Berger mindenütt, ahol megfordult a Lcdctwsrke Aktéin Oe-scllschaft drezdai képviselőjének mondotta magát. Most végre a székest hérvári rendőrség letartóztatta. Az előéletének kutatása folytán kiderüli róla, hogy már kél esztendőt töllölt a debreceni fegyházban. — Hatalmas szunyograjok még az embereket ls megtámadják Hortobágyon. Debrecenből jelentik: A kánikula beálltával száz meg száz — Nagyarányú kiállítás Mohácson. A mohácsi vész négyszáz ézes évf Jidulójának cmlúkünnepível kapcsolatosan a Fjluszövetség, a Ba-rany.tvármegyetüazddsági Egyesület, a Mezőgazdasági K\'iinara, a Baross Szövc\'ség, Mohács és vidéke társadalma augusztus hó 20-tól szeptember 6-ig nagyobb szabású kulturális, történelmi, népiajzii, gazdasági és ipari kiállítást rendez. A Margillay Lajos dr. polgármester vezetése melleit működő bizollságok különféle szakcsc.p.írtjaiban méltóan akar-ják bemutatni egyfelől a mohácsi csatára vonatkozó emléktárgyakat, könyvkiadványokal, rajzokai, stb., másrészről a járás és a megye mezőgazdasági, kézmű- és háziipari termékeit, kulturális intézményeinek, iskoláinak, produktumait, stb. Különösen nagyaranyullók Ígérkezik az auguszl.20-ikí alsódunántuli tenyész-állalklállitás. Ugy a kiállítás, mint az országos emlékünnep és az azzal kapcsolatos kongresszusok, gazdanapok, kalo.isus nap, stb. iránt országszerte nagy éidcklódé-i mutatkozik. — Vadászterület bérbeadásának jóváhagyása. Nagybakónak község vadászterületének bérbeadását az alispán jóváhagyta. =. Poloskát, svábot, molyt kliitant házilag csakis a Löctierer Ciincxlnnet leltet, mert nemcsak az ilö rovarok.il, de azok petéit Is nyomban elpusztítja. Mindenütt kapható. Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. A fekete gróf zsákalaku szunyograj lep:e el a Hortobágyot s falánkságukban any-nyira mennek, hogy a Hortobágyon még az emberekéi is megtámadták, kik még tudtak védekezni valahogy a szunyoginvázió ellen. Nem igy az áltatok, amelyek védtelenek a szu-nvugrajokkal szemben. A szúnyogra) következtében sokat szenvedeti az állatállomány a Hortobágyon. A pásztorok kilűstöléssel próbálnak védekezni, ez azonban eredménytelennek bizonyul! a szunyograjokkal szemben, melyek még a kerlcket is elleplek, ahol szintén nagy pusztításokat okoznak. — A megyéspüspök a királyi családnál. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök Lcquetlióba érkezeit. Zita királyné kitüntető szívességgel fogadta a püspök látogatását,aki öl napot töltőit Uqueiiióban. mozgószinházak Uránia szombat 7 és 9. vasárnap 3 51 7 és 9 órakor: Conradt Vctdl utolérhetetlen alakítása: A fekete grőf. rejtelmes tört. 9 fejezclben. Világ csak vasárnap 3, 5, 7 és.9 órakor: Lánglovas, vadnyugati történet 7 felvonásban. Ezenkívül: Sejk semmit sem se|l, 2 felvonásos burleszk. sportélet Kerületi bajnoki athlétlkai verseny Nagykanizsán Beszámoltunk már oivjsóinknak arról, hogy az 1926. évi kerületi bajnoki athlctikai verseny megrendezésével a MASz. a Zrínyi Torna Egyletei bízta meg. A verseny ma és holnap délután 3 órakor kezdődik a Zrínyi sporttelepen. A kétnapos versenyen az iljusági és szénior számok vegyesen kerülnek lebonyolításra. A mai programm a következő : 100 m. sikfutás ifjúsági, 200 in. síkfutás szénior, sulydobás ifj., távolugrás szen, rudugrás szen, magasugrás\' ifj., 400 m. sikfutás ifj., geretyvelés szen, diszkoszvetés ifj., 800 m. sikfutás szen, 1500 m. sikfutás ilj„ távolugrás Ifj., 5000 m. sikfutás szen. A Magyar Allllélikai Szövelségct dr. Vadas Oyula, Soős Oéza és Bucsinszky Viktor képviselik. A versenyre a belépés ma díjtalan. Sporthéf Balatonalmádiban A Körülálló, a tóhercegek és a kormány tagjai ls megjelennek a MOVIi veszprémi sporthetén A MOVE az idén Veszprémben és Balatonalmádiban rendezi sport-hetét és ez a hét valóságos olim-| piásza lesz a magyar sportnak. A sporthét augusztus 7-IŐI 15-ig tart, rendkívül változatos programmal. A lestedzésnek egyetlen ágát sem hanyagolja el a MOVE. Augusztus 7-én football, kerékpár, birkózás allélika, lennisr, céllövészi előmérkőzések.másnaplesznekugyan-ezekben a sportágakban a döntő összecsapások. az Urániában Augusztus 9-én Almádiban uszó-versenyekre, vízipóló mérkőzésekre kerül a sor és ekkor tartják meg a csónak és vitorlásversenyekéi is. Almádiban ezzel cgyidőben cserkész-láborozás lesz és csetkészverscny. A MOVE olimpiásznak országos jelentőségét mi sem bizonyil|a jobban, mini az, hogy Magyarország kormányzója is meglálogalj. a versenyt József főherceg, József Ferencz, és Albrecht főhercegek kíséretében. A sportliétrc a kormány több tagja Veszprémbe illetve Almádiba érkezik. (Az NTE lennlszjátéka Zalaegerszegen ) A Nagykanizsai Torna Egylet holnap vasárnap teniszmérkőzés! folytat a Zalaegerszegi ZSE lenniszczöível. Részlvcsznek Licltlcn-stcin I., Hirsehler Annus, Kluger, Gotlda és Fischer. (Kerékpáros kirándulás.) A nagykanizsai Kerékpár Egylet folyó hó 25-én vasárnap egész napos kirándulást rendez Hévízre és Keszthelyre. Gyülekezés reggel fél 5 órakor az Erzsibe! téren. Indulás pontosan öl órakor. ZALAI KOZl ONV 1926 luliu> 24 közgazdaság TŐZSDE A külföldi tózulék kcdvellensége a budapesti spekulációi is nagyfokú lerlózkodásra kis/telte. A k.mtreroin folytatia lecnapl eladásait, melyekhez még a hét végei rendezésre való tekintettel realizálások is csatlakozlak és ennek folylán az ámivó u|ból solycdt. Különösen Masyar Hitel voll lanjlia, mely 8 ezer koronás árveszteségei szenvedett, azonkívül még a közlekedési, cukor, vas és söripari részvények szenvedtek kisebb árvisztcséget. A bányapiac kiisé barátságosabb volt. Az árveszteségek a csekély forgalomra való tekintettel csak lényegtelenek voliak. Zárlatkor a hangulat nagyon kedvetlen voll. Ztrtokl zárlat Pirii II72.S1 London JS122S. N.wvork Slk->.. Urumt IIK.OO. Mllino le>7f»<kj. A>mlu4Jm 207011. Ilfitin 1222S. Wien 7.17.S. Sotu 37150. f\'ilca 153500. \\W 56-75. Budapest 72-30, Btljllj \'JltlV Buluiat 235 ÖO. i budapesti Tózsde derixa-|»gjz«ie apróhirdetések v D»vlaá> 1 #--»*! rscos\'to iMlCÜH Ifdh* -s4scm UM >H)7k rxb w iii«;»ii))\'s • •soi •*• 41 rtm* tVi Jl r.u n • lkuwl IIIUI (wlk • kd iio) l<Uu<l t«Z0 r-t.i-* u» 12) Htot im *o!f»4 M imil\'iKS «m« )»no U4 ni us ««:oso u ki s 3 tll ÜOKKO tar/ •ait^zsjt Nt^ft lUi 1W4 Hirk* IIHI IMI Nrl» luouio Or.fc.Mk ■L tMOllK r.t(. 2\'l)7i >12021 v>i% tat uMiim StlSI* trlisl h. »•» i»:»;»«« IIM w. ■i >i: v«ZK> ,\'.o n.o «torr»C 9. IJ tO 17 O «Ua 10 M \'154 MOH hím \'uh 1 t#t.» ui4 \'■**\' Terménytőzsde Ujbuz* Unav. 76 kg-os 365 000- -367.500, 77 kg-os 370.000 - 37Z500. 78 kg-os 372. 00 - 37 7500.79 kg os 375.OC0 - 380 000 tfiycb dunintell és pestvidéki 76 k* os 360.000 - 36ÍS00.77kgos 365 000 -367.500. 78 kg-os 367.300—372 5CQ, 79 kg-os 370 CO)-375,000. rozs 235.000-237.VJ0. takarmányárpa 230.000 2IU.000. sórárpa 280.000 325.000. zab 270 lKX)-27S,000, tengeri 2o0.000 26SOOO. icpce 540 000 550.000. kólca 180.000 1UÜ0Ö0. korpa 1S5.COO -167.500 8erté$ráiár Felhaitit Ú02, melyből eladatlanul vl rtiat.Klt 29 <!íb, MUorcndtl 16.000-16 250. szedett 15.750-16.000. szedett közép 15.000 15.500. kónnvO 13.500—14 000. elsórrndu órcg 15.000—15250. másodrendű 14 000— I4.50(1. angol süldó 18(KK>-20 000. szalonna nagyban 1V.OO 20.000. *«•" 22 OOű - 23.000. lehúzott bu» 220.0 24XOO. szalonnis félsertés 19.000-20000. Az irányzat élénk. Gyor»lrá»t jutányosán Unitok - -Clm i kiadóban. 2433 Buditxs i foUllffta* íoUd. magáíto* vcone 2-3 uiibizból Vi\'ó kinyi. 10 éves kortól. folvó la.névre. teljes ellátással. Állandó Uniti felügyelet. e<Mtepelális. zongora- és nyelvgvakorlás s;b. Ir.ternálus módszer szerint Bóvebbet kvéWcg Bu.ia-pen. V. I.ipól-körut 15. sz II. em. S. Tel. Inkruiban: 12) 21, _____2429 HóxcladAa. Arpád-ulea 27. sz. aUtlI Ukóhtz, melléképületekkel. nép odvanal és keiltel. eik\'-üftícs miatt beköltözhető Is-kiswl. Alkalmi Ifcfl szahad kézből c\'adí. FcMUgosillst dr. H«x!» OnkJr ügyvéd irodája ad. 2126 A fcIsÓHxilózlai „Crodziec11 és ,,Klóra" kós/cnbányáV znlamegycl képviseletét Átvettük. kapható dtfobo»«*in, kocka, <116. borsó, daraszén, koksz, kovics ti 1 Bizcn. Fclhlv*«,ra «|ánlattal késséggel s/oífiilunk Antin é* Kelemen Nf»ny-kanlrsa. Csengciy-ut 5 Ugyanott ittfp.k\'eió széniakti; kerestetik. \' 2427 XÁ» 6a mindennap tercel \' » Centril elvi Indát az autóbusz Hévízre. Vasárnap «k u. I órakor l». Szíves párirtv-gást kér Rltser Mór - - Telefon M5._2<09 \'Jégszekrény 2 á|l<W, livr h;i»ÍniH. teljesen Jókaiban 1.000OOfr koronáéit elatló Klnlz.iy utci 2 a. I. em.__2375 fnteliigen* idóvebb nft. m«Rányos uf v/py urlnó hji«czc(óiér« ajánlkozik szerény lizetéásel N. E. Zaliegcrueg. Ola- Mica 18.________2136 Kiadó jtílovrÁUi ílVa\'m»J műhelynek Maeyar-uica 30. Bővebbet WcNz Arnofdnil Kísnanlzsa, Simon-féle vendécW. Telefon: 162. 2435 Poptíkt (jyoro- óa oóuirónö azonnali belépésre JIMM keres Esetleg klsc-•i\'téorc Is Clm a kl-d ban. Nóilen vazdat4gi gyakornokot keict <»épJfsi idényre. *zonr»t| belé^stel. «el|f* eiUtá* és egymillió korona h«v» lizetéíscl FíUói»cfj (Vi;da*4g. Nigykanlzsa. 2438 Kltonő kaiban "levó sbvdlöberandv *<ia, b-lóvoba. ektszoba>i€kré(iv. egyéb bá/l lelxctrlésl cikkekkel együtt eladó — Bóvclibcl 4 kladólilvalall>an. 2235 l!gy mQliatyhnlyiaég Vladó a HajiS vcnd. j\'.ló udvaúitait, tit*yanott trágya eladó. Scólóbírtok S\'«bartheifven kéUzobát lakással ainnmi riadó. IW.e\'f.bet Mi lod látnál. Kazinc/v-utea 2._ Stölzle-féle SZERSESZT&ÖZENETEK Rígl clófi/.ctó. Arra vonatkozólag, hogy a min.szlert mi indította rendelele kilda-s.ira. lei világosítást adni, r.em áll mj-d-JuVbin. luoókvilla. Ezek még nem jók. Ik i\'*y Útjuk, tudna Jobbat is írni. Esetleg ki\'us-cn lel bennünket a szerkesztőségben. Z. L. (Muda|KAt) \'rjiiulniányuljáról tu-O\'iMlásokat szívesen veszünk A kiálliláu kunkat Nagykanizsán nem használhatjuk Kiadj*: Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kircsktdci BT, Kagykaaim a logideiilisabb háztartási befőttes üveg. MinöséjiliiMi nihidtin hason ló üvegnél jolih, tollát árban a legolcsóbb! Úgyoljoii ii lioviisitr-li\'isntil it/ Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli iizletlien. Kívánatra ingyen ismovtotő szakáé,s-könvv. Éneklem a n. é. knzOnsécct, hosy a Rádióban 24. és 25 én szomba\'on és vnsáruap disznótoros vacsora márialelepi borokkal éj cigányzenével- Tisitcletlcl Czippán István k«cs.?Aro> Tclekl-iit 51._ Kerékpár ZS!\'1" .iiRtiliü gyll\'tr.lny K 1,800.000.— Oummlk. alkatrészek eylrl iib.il. Hagylóz.selBtidaptsl.AtidrássT-ii.;i Hirdetmény. V gvonbukoll Németit Mariska és TJrm z.laegerszcgl cég üzletében mouiin, k.l igáslalan éll»iKitbau levr, l-lj.-s il/lellH-iendeftsi 1926. jullus hA 27 én délután 3 órakor uzleiiieti iii.-c\'arlaudó njilvános árverésen il-d\'iii. „j, Csódttlmeggondnok. MÖftSZTALnSOK SZÖVETKEZETE KMKST. lí. T$UtTÍf l (e.^ írtsW m l) Telje* l.káubcrciwfe/é). a leg-egvueiltbbiöl a le,-gazdagabbig ^ J* cKór.ingu kivitelben. Ouna-Száva-Adria Wasuttár^asáQ m»tt (Oéli Vasút) menetrendje l9fiG. éwi május hó 15-töt a NagykJiiizs.lr.-i éikezí és induló személyszállító vonalokiól. lluJopfSl—NpK}\'kinl!:al mionylallmn A vonal iKÍnc lUidipestré-t indul U30 >M\'| 13-20 i7-:no 2I-3V) Nacykini-r:in é,-\',.c/.k I3-:Ó 1320 l>>SS 2100 •ion A vonat 1 S/ciu. v.\' 2 Oyv. 3 l S/cm. V -I liyv. N*nykiiit/sá-ról indul 70U=) »I0 mi.\') I5t» Kutlnpcstic érkezik 61\'. noo IIVW 10-10 21-55 1\' Szem. i.. 2 (lyv. \\ 3 Szem. v. | 4 (lyv. 5 S/cm. v. \\ , i) Gyorsvonattal egy I—II. oszl. és egy Itl. o»/.|. kö/.vcllen kocsi llodapcat Wien S.».. egy II III osíi. kOzvctlcn kof*i Budainál-Xalicgcrszcg. egy élkczó kocsi Buda-iKvt tivV.r ti VII26-tól IX l-\'u egy I 11—III. o»zt. kózvellrn ko»i lludapevl Viílath. Gvorsvonattal egy III. oszl. és e:;v ll- lll oul. közvetlen koc*l Budapest -SuMk. e^y I—II. o>zt o <7y III. oszt. koivvtlcn k <\'» BudapeM-1 iume, egv élkez/,-kood Budapest -Nagykanlfaa; evv hálókocsi Bc«tape<.t -Vene/ia. egy I II. owt közvetlen V-vv UiH?j>fvt -Venlttmglu \\Tik>te -Veiviu-tíervívln At) és eg/ I—It III. oszt kó/.wllen k«x>i B«ídap«d—Róftla. , „ , S/cmcly*i iUllal egy l-H. n^l, é* e.-y l!l. o»z|. kózvellen kocái Budapest -B.m.% és egv II—III. o»r.|. ko/vcllen kocsi fltidapcst- Zalaegerszeg. Ntigyknnit "n—fíatafot>s wntfryflrg yl viszonylatban "EK cyArgyról \'ml. Vegyes 525 Nagykanl- I ■lülra érVezilc I I Vtgyta Nagvkani- J Bilatons/.» nl-/.sAról indul lavórgyie 1810 1957 NagykanizsaSzombothely- Witn S. B. vis:pnyfalban WienbAl indul \'■ ! >.vn\'. v. Sze indul \' 4\'4<V*)" / • ^ze.n. v. rro3 t (ivv. 14" 10*) 4 S/ein. x} 17-35 érkezik 8 \' 7iY, | 11-55 !»-4\'J j — .\'in tri\'in 1929 izomtMt-i N\'agv-ani-liirlyról j*At* Indul crk\'/.tk Szem. v. I ív 6 5*1 í Gyv. MüO\') 1215 14 09 2 Szem. v. 10-35 I5 IO 18 (XI S/t in. v. I61«> 2126 23 55 \') c;>-«is\\»«-a oVkil c<ív I—II- "M. • Wien S. B". tgv II Id. k-Vvétkn kocsi Oíijek—Wien S. B. egy l II o»j». kö/vdlrn ><.-■» Z4Rieb-\\Vi<o, egy ..Ikctókocái Budapcvt-Gyói. egy IMII «íl, kózvellen kocsi Butikpest Zaljegrr.szeg. -t Személyvonatokkal II—III. Ml. kózvellen kocsi Budapeal—^alacgetvZíi. Nagykanizsa—Barr\\ - fVcsi viszonylatban Nagykani- Szomb^ WifnlK , .SS&ÍS. i érke/k 6-55 tO1) I0fr9 20*30 egy III. o-.ft. kózvellen k-<M Budapest- í\'écrrAI indul Ikm-sról iridul Nagykunt /iára érkt zik Nagykani" tsáról indul Bar.-sra érkezik I\'fcsrc érke/ik 1 Szem. v. .. "AK r "7 12 i s- m •. , fát?) K-íii^ 2 Gyv. 9:<r>«)» 11-45 í !T4<» Szem. v. 10 10 í 1215 11 -\'/.» Szem. v. 12-35 1515 J 17-20 3 Gyv. H\'37^ 1517 18-r. 4 Szem. v. I82»ir) 2100 23-11) 4 Vecy.v Ifr2») 1 21-M) *i Gyririvonatokk.il egy II—III. os/t. kózvellen kocsi Ősiek—Wien, egy I—II. cvf-kóívcl\'en kocsi Zagrelv Wien S. II. í) S/emélyvöii.Hokkal egy l—II. oszt, közvetlen kocsi és tgy III. oszt. kózvellen k\'Kst Nagykanizsa—l\'ccs. Nagykanizsa—-Gyékényéül viszonylatban Gyékén\\frúl Nagykan;1 7.-1 r a 1 vr»ez»k | Nagykanizsáról Gyékényesre inJul indul érkezik 1 Gyv. ;.Vy) 630 | 1 (iyv. 22" 10") 22\'/» •» Gyo.^vona\'ohkal egy !—II. owt é> egy III n^jit. közvetlen ko<%i Budjpe^ -l\'luistc. egy I II. oszl. és ex/ III. oetzL kózvellen kocsi Budapest—Susak. Nagykanima—Cakovccl (Cvlktornya) viszonylatban Csáktornyáról indul Nagykanizsára érkezik I iNaeykanlzslról indul Csáktornyán érkezik i Gyv. 4 4.W) \' 620 1 Szem. v " 50S») \' 715 2 Vegy. v. 720 &40 ? (iyv. n<5") 1*28 3 Szcm.v1) 11-10 130) 3 Vícy. v. 171X1 20-21. I (iyv.1*) 1:32-) lí 05 I Oyv. 2230 010 5 S/.crn. v. 18 21 20-15 •) Csak VI 26-ig liezAróljg kózlckcdik. ,4> Csak VI/27-tol kezdve közlekedik. Vonatokkal cey I- II III. oszl. Mzv. koeni Budapest Fiume, egy hálókor-I Budapest—Vcnczia. egy I II oszt. közvetlen k«»csl Budapest- Ventlmiglia (via Trieft.-, Venrzin. Genova), em I II Ili oszt. k.-zv. k<K«-i Budapest—Róma ") (iyorsvv.naj.iVtal IW. \\T?ii :úl, l-e/ártly; IXCs-íi- egy I II III. os>t kftM Vocsi B-zdapest Villavh. Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdav>a*\'A • Ofeatwck nároiy). —^---- - 88. évfolyam, 165. szám Nagykanizsa, 1028 Jullus 25. vasárnap Ar. 2000 k-™. POLITIKAI NAriLAP S„rtsutíífc b» Uadtthratd Fia 5. u. (uillid)t íikUiiUiiyiUi: rutíutt*. IS —BaMMÉgQ iri ■1MH11 Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos lotzrat>M-lefcrM: Kaayiajuzw 78. ni* EJétlzztíal ií* CÍ7 Wfa 30.000 „Szépség-flastrom" (W) Mrgint a kanizsai választást és Kanizsa képviselőjének inanilii rimát vttlo tollhegyre az Esli Kűrit az egyik minapi számában. A bizonyítás tehát, amit a kanizsa" váljsz\'ók felajánlottak, sikerűit. Sikerüli mert fáj azon az oldalon, ahova szánták. Annyira táj, hogy hangos leljsjdulást váltott ki az ellentáborban. Hogy aztán a támadás vissza-veretése közben ez a\' tábor olyan sebeket szenvedett, melyeknek fájdalmai -a tisztánlátást is erősen befolyásolják, — ezt már csak teriné-sretcsnek lu,Iliik találni, de nem háborodtunk lel azon. Csupín annak kijelentésével lar-toiunk. hogy .Kállay mcshizolaí" lemmiléle .iveket • ncin köröznek. A .liberális választók- állal aláirt nyilatkozatot, amelynek voll bátorsága az Esli Kurír quilékezc\'es vezér-cikkével szemben kimondani az igazságot, semmiféle propaganda-w-ki-készülődés nem előzte meg. Nem .szépség-flastrom" volt ar, hanem a kanizsai választópolgárok igazság-érzetének spontán megnyilvánulása, ami jöil magáiét, incrl kiváltották azl a józan, komoly kanizsai vt-lasztópotgárságból aztzk a valótlanságok, melyek mögOII mindnyála tisztán latla az ék-beverés tendenciáját. Ami pedig a sajlópört illeti, allól nc féljen az Esli Kutir. N-\'m fo* sajlópöit indi\'ani settki. Nem Ingják megszerezni az Esti Kurírnak ;t/.l .íz örömet, hogy kiállva a pódiumra, onnét hinthesse tovább nagyhangú szónoklatokkal a széthúzás magvait. Ha máskép nem lud publicitást szerezni merész fantáziájú vádaskodásainak, akkor ebben a reményében nagyot csalódik. Ezekre a vádakra nem a sajtópörök ismert metódusa a lelelet, liaitem eey ennél is sokkal hatalmasabb bizonjiió erő és ez: — magának a kanizsai publikumnak iiélcle. Ezzel szemben pedig — épen ez az, ami annyira láj — az Esli Kurír már elveszítene a pörl és ezt épen eléggé bizonyítja az olyannyira nehezményezett nyilatkozat. Ez a nyilatkozat nem Kállsy személyes híveinek, hanem a választópolgárig önérzetének megmozdulása volt. Annyi volt csupán, hogy a polgárság ncin Itlite szó nélkül a reá szórt rágalmakat. A vád az voll, hogy Kanizsa polgárait törvénvadla fogukban léire I\'chet vezetni, \'meg lehet félemlíteni, orruknál lehel vezetni ökcl. Nos hát — először a választás maga s mosl ez a nyilatkozat cíloll rá a rágalomra Végül: a .szépség-flaslronf-ra talán nem is annyira a Kállay-válasz-tás tisztaságának, mint az ellenjelölt kudarcának volt szüksége. Halálos szerencsétlenség a ludovikások gyakorlata közben Egy felrobbant aknavető megölt két ludovikést Budapest, lulius 2-t (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután a Ludovika Akadémia Kenyérmezőn gyakorlatot tartott, melynek során halálos szerencsétlenség történt. Egy aknavelő csöve felrobbant és megölte Varga Andor akadémikust és Horkay t.ajos fegyvermestert. Súlyosan megsebesültek Unkei Ödön, Ijomincsik Ujos, Szálmenszky i.ásító és Mezcy Mihály akadémikusok. Ezeken kívül löbb könnyebb sebesültje van a katasztrófának. Aláírták a magyar-jugoszláv kereskedelmi egyezményt Egyezség a határmenti forgalom, állategészségügy, vasút és Iransitó-forgalom. utak karbantartása ügyében £ tlclgr&d, jullus (Éjszakai rádiójeleméi) A külügy-minisztériumban ma délután irták atá a jugoszláv—magyar kereskedelmi egjezményt. a határmenii forgalomról, állategészségügyi egyezménytől és vánisegétyről. Az SHS királyság részéről Nlncsics külügyminiszter, a magyar királyság részéről floóry Ar.d\'.ts bclgrídi magyar követ, meghatalmazott miniszter i:lák alá óz egyezményt. Ugyancsak ekkor irták alá a vasuii és tranzité forgalomról, valamin! a halártszclö hidak, vasuii hidak, utak, határkövek jókarban tartásáról szóló egyezményt. A közvetlen átudijszahésra vonatkozó egyezményt lioóry András és Jovánovics jugoszláv közlekedésügyi miniszter írták alá. Az aláírási aktus-, nál lelet! voltak a magyar delegáció, 1 valamint a jugoszláv delegíció tagjai is. A Balaton mellett tanácskoznak a kormány tagjai A miniszterelnök a hét folyamán Fonyódra utazik ttuüapest, jullus 2-t Értesülésünk szerint grót Bethlen István miniszter elnök julius végén Fonyódra utazik, ahol néhány hetet töll s a koiutány tagjaival megbe- szélést folytat. l)r. Vass József mi nisrtcrtiriOk lielycllcs kijelentése szerint nincs kizarva, hogy augusztus elején a kormány tagjai FonyCdon közös megbeszélésre jönnek össze. Falvakat rombol a Duna áradása üjvideknek ma tan a kritikus éjszakája Újvidék, |ul. 24. (Éjszakai rádió-jelenik) A helyzet változatlanul fenyegető. A kritikus idő ma éjjel vau. A töltéseket mindenütt erősen ostromolja a viz. A várost katasztrófa fenyegeti. A Duna vize 1 méter a Duna-utcában. A gátakat megdön-göllék. Ha az ár emelkedik, a gyár-és villanegyed viz alá kerül. A fó-gálát 3 helyen áttörte a viz. A Darányi telepnél ismeretien tettesek megpróbálták a gála! átszakilani, hogy a viz folyását másfelé vezessék. Zombor, julius 24 A Mosztonga-palák áradásával a helyzet jelentékenyen rosszabbodott. A patak a Bács-tíjfalulót Vajtáig Ictjedö medencét elöntötte. Az a velzcdelcm fenyeget, hogy a patak a halparlon is kiönl, aminek beláthatatlan következményei tennének. A falvak egymásután kerülnek viz alá. Vajtál és Palonál nem lehet megközelíteni. — Oiszáz ház romba dóit. A negyvenkétezer holdas Bogyáni puszta szintén viz alatt van. Uj honfoglalás (Kanizsaiak közt a cserkész-nagytáborban) Mesyer, lulius 24 A villamos végállomástól lélórás gyalogút a nemzeti cserkész Nagy-tábor. Oyalogos ember, autó, lógat, bicikli, tricikli, gyermekkocsi és a többi mind egy irányba halad a megyeri rétekre, a Nagytáborba. A nagy porfelhő elől a gyepes útra kerülők, kissé kacskaringós lesz így. dc hiszen nem sietős az u\'unk. mert a mai napra mi is bele kapcsolódunk a cserkészéleibe. Az utunk szelíden emelkedik és minél följehb érünk, annál megkapóbb látvány tárul szemünk elé: amott a legmagasabb dombon harangláb, a harang lába alatt egymásután bonlakoznak ki a sá\'orcsoportok. A tcnyügöző\'lítvány elölt áhítattal állok meg — nem is kelt nagy képzelő erő annak aki IS"« Feszly Árpád nagyszerű lesfménv*! a Magyarok Bejövetelét. Látom A\'pld apánkat ott a magas dombon a harang körül, nyugodtan ül fehér lován, a kürtök szólnak — ime, most is szólnak és olt nyüzsög a sok magyar a sátrak körül, a sátraikban — most még aprók, fia!3lok ezek a magyarok, dc majd megnőnek és akkor Árpád apánk, akkor eljön a Te időd!... A dombra érve épen tizenkettőt ül a kerek, nagy torony óra és megkondulnak a tábor harangjai. két szép szál cserkész húzza, gyönyörű összhangban. A csillogó naplényben ezer, meg ezer ember hullámzik az óriási térségen, mint szelíd galambok lengenek 3 sátrakat díszítő apró kicsi zászlók. Büszkén dagasztja a szél a nagy liikolórokal és kedvesen, bájosan mozdul az árvalányhBj a cscrkészkalapokon. Utak, utvonalak tömkelegében el nem vész a látogató, itt vannak az irányító táblák és a nyíl mutatja az utak lekvését. Árpád ut, Szent László király ul, Kálmán kitály-ijl, Csaba vezér-ut, Béla király ut és a többi nagy vezéreinkről, királyainkról elnevezett utak. Hozzánk tartozó cserkész fiainkat csakhamar megtaláljuk, ha utcájukat és a csapatuk számát tudjuk. Minden csapat be van ke-rilvc maga készilctlc kerilésscl kél sor dróttal és szebbnél-szebb magyaros kapuval. A kapuknak rengc- a ZALAI KOZl.ONV 1926 lulius 25 teg a bámulója úgyszintén a művészi mozaikoknak, amelyekéi a fiuk raklak ki magyar címerekben, néhol Nagymagyarorszáe teljes térképe.-Óriási cserkész liliom, amely élkezó helyin szolgál, feszulel cserkész botokból, tűzhely, amelynek konslruk-ciólát épen most egy csapat katona tanulmányozza. Minden csapat egy-egy kis vár és bár csak gyenge drót, vagy nád-kerités védi, oda engedelem nélkol belépni nem lehel. Hosszubolos cserkészfiu komolyan sétál a kapu cló\'t két óránként vált-iák fel, de ha bármelyikhez szólunk és látogató szándékkal jövünk, csupa derű lesz az aica, barátságos, udvarias. nyájas, szolgálatkészen üzen parancsnokának, de a helyről el nem mozdul. Bel|ebb kerülve rend, fegyelem, vidámság, mosoly logadja a látogatót — szorgoskodnak, ebéd idó van épen és kellemes illat terjed mindenfelől. Felkeressük a cserkészkezclésben lésben levő vendéglősálrat, ahol kifeszített ponyva alatt rengeteg asztal, partok, de bizony mi már lekéstünk, helyei már nem kapunk. Haspelné Balázsy Lujza (folyt, kov.) Kállay Tibor Svájcba utazik A Polgári Egység Klubja elnöki tanácsának értekezlete Uudspcst, julius 24 A Polgári Egység Klubjának elnöki tanácsa pénteken este értekezletet farloll, amelyen kizárólag adminisztratív ügyekkel foglalkoztak. Megállapodtak abban, bngy az uj helyiség Akadémia-ulca 3. szám alatt lesz. Kállay Tibor egyébként elutazik Budapestről és hat hétig Svájcban fog tartózkodni. Három kis színész a redakcióban A leglázasabb szerkesztőségi munka közepette beállított hozzánk tegnap délután hat óra felé három gyermek. Pöttömnyi kis babák. Kél kis leányka és egy kisebb fiúcska. Keltő szőke göndör lürtű, egyik sima barna hajú. Virágcsokor az élet \'avasiábát. A kacagó boldogság bekukkantott ajtónkon és a szerkesztőség komoly munkáját egy ncgvcdórácskára félbeszakította a liáiom kis emberbimhó duruzsoló csacsogása. — Azért jöttünk, — mondották illedelmes köszönés ulán — hogy ötvenkétezer koronát átadjunk a szerkesztő bácsiknak a hősi sírok keresztjét e. — Hogy hívnak ? Ki fia vagytok ? Honnan van ötvenkétezer koronátok ? —- kérdeztük egyszerre hárman is. — Színdarabot játszottunk vasárnap délután — magyarázia a na* gyobbik lányka — és ennyit kaptunk a néniktől és bácsiktól. Két verekedés egy napon a Magyar-utcában Tegnap este két embert összevertek — Az egyik verekedés tettesét ismerik, a másikét keresik Nyári csendélet az esti órákban Nagykanizsa, julius 24 Tegnap este két verekedés is zajlott le a Magyar-utcában. Mind a két verekedésnek áldozatai feljelentést tettek támadóik ellen a rendőrségen, mely nyomozást indított a tettesek és tényállás felderítésére. — v Tegnap délytán megjelent a rendőrségi ügyeletes tiszt előtt Horváth Lajos nagykanizsai kocsis. Magyar-utca 101. szám alatti lakós és feljelentést tett Szűcs Lajos szódaviz-gyáros, Magyar-utca 145. szám alatti lakós ellen, aki állítása szerint a Magyar-utcán tegnap este fél kilenc óra tájban őt. megtámadta és egy vas fokossal fejbeverte, ugy, hogy vérében összeesett. A megsértett ember még azon napon orvosi látleletet vétetett fel a rendőrorvossal, aki megállapította, hogy Horváth Lajosnak sérülései tiznapon belül gyógyulnak. A feljelentő a verekedés okát a régi haragban véli. A rendőrség nyomozást indított. — Ugyancsak tegnap megjelent a rendőri égi inspekción Sipos János kádársegéd és előadta, hogy mesterével együtt a főrhénci hegyen dolgozott. Munkájuk közben észrevették, hogy egy biíonyos Fürdős nevű egyén két társával a szomszéd kertből, ahol ók dolgoztak, lopják az almát. Sipos erről értesítette a csőszt, aki elkergette az alma dézsmálóka\'. Eizel azonban r.cm fejeződőlt be az ügy, mcH a bizonyos fürdős és két társa „vcticdclla" kiállással ellngyva a működés színterét lesbe állt a Magyar-utca végén, ahol Síposnak és gazdájának el kellett haladni. Mikor a késő délutáni órákban csakugyan arra jöttek Sipöíék, Fürdős és két társa a Magyar-utca 123 szám előtt a hátul jövő Sípost elkapta és alaposan helyben hagyta. Közrefogták, a földre teperték és eközben nem kímélték a rúgásoktól sem. A bosszú után, mint akik jól végezték dolgukat otthagyták az összevert Sipost és odébálliak. A megvert ember mások támogatásával bevánszorgott a rendőrségié és olt megtette a feljelentést. Öróla is látleletet vett fel a hatósági orvos, melynek alapján megindították az eljárást a támadók ellen, akiknek eddig még nem ismerik kilétét, de a nyomozás ennek tisztázásán megindult. — Drágák vagytok. Most pedig ügyesen mondjátok meg, hogyan hívnak benneteket és meséljétek^ cl szép sorjában az egész színdarabot, ahogy volt. — Mink, kérem szépen, hárman testvérek vagyunk. A mi papánk a Horváth József csctkészparancsnok, aki most Pesten van a Nagytáborban. Ezt ugy mondtak, hogy ragyogott a szemük. Büszkék a papájukra. Az is büszke lehet erre a három aranyos gyermekre. — A színdarabot, aminek a cime .Jancsi és Juliska", a Scbichtánz Lilike tanította be és a Wcisz Lajo-séknál a Kazinczy-utca 51. szám alatt játszottuk vasárnap délután. Nagyon sokan voltak és sokat tapsoltak. Én játszottam benne az egyik törpét. Józsika, az öcséin is töipe volt, meg énekelt is. A tesvérem, Margit játszotta Juliskát. Horváth Ödönke volt Jancsi. Ungár Edilh és Ungár Eta mamák voltak. Weisz Jolánka volt a boszorkány. Schichtánz Livia volt a papa. — De szivem, a Livia lány, hát hogyan játszott papát ? — kíváncsiskodtunk. ♦ — Hát felvette a bátyjának a nadrágja; jés a kabáiját — világosított fel a kis Horváth Valika. — Aztán mondjátok meg, ki volt a legjobb? Ki játszott legjobban? — Mindegyik! — volt a tiszta egyenes válasz. — De mi ám szelelnénk látni, hogy mit tudtok. Szeretnénk hallani, hogy a négyéves Józsika hogyan tud énekelni. Nem sokat kellett kérni a kis .színtársulat" bonvivánját. Kihúzta magát é* rákezdett. Pontos muzikalitással énekelt el két dslt, az alig négy esztendős gyermek. Megtapsoltuk. — No, jól van! Most pedig itt van a nyugta, vigyétek haza. Oda adtuk az irást, melyben nyugtázzuk, hogy az 52.000 koronát, a hősi sirok keresztjei javára átvettük. — Tegyétek el szépen és mielőtt j elmennétek, csak azt mondjátok meg nekünk, hogy ki mondta nektek, hogy a katona sirok keresztjére hozzátok el a pénzt? — Senki se mondla, ma;unk tata tuk ki. Vége. Nincs tovább. Istenke világos kertjéből julius 24-én lerepült három angyalka a Za\'ai Közlöny szeikesitőségébe és egy magyar katona fejíájinak fele áiát átadta nekünk. Mi csak egyszerű fehér pipirra, de a jó ls:en aranykönyvébe gyémánt tollal iita be a kicsinyek adományát. Szivünkből nőttek ki ezek az angyalkák, \'minden cselekedetük mutaiji ezt. u. Gy. BALATONPARTI SÓHAJTÁSOK Szomorú nyara van az idén a magyar tenger partjainak. Lesült fürdővendégek helyett felsült nyárilakds-tulajdonosok lakják csak a fürdőhelyeket. Minek is mennének nyaralni az emberek ? Idehaza Is le tud égni, akinek csak ez hiányzik az örömeiből. A Balaton hűs hullámai helyett is inkább a krízist igyekszik megúszni mindenki. Ilyen körülmények közt nem csoda, hogy tele van a Balaton partja panaszokkal, sóhajtásokkal. A jeremiá-dókból egy csokorra valót összegyüj töltünk, hogy megörökítsük az egyes fürdő községek eme nevezetes nyarának keserveit. íme: Keszthely: Hyen Idő! Ilyen idő!... Mihez ís keszthessen az ember ? Zamárdl: Hej, haj! Mégsem olyan zamársdg ám a Medárdus-napi babona. A liga : Na, itt is aligha lesz szezon az Idén. Gyenesdiás: Legalább az az egykét idegen a faluban ne lenne mind rokon vendég: in gyenes. Szemes: Mikor fog már egyszer szeme<nek állni a világ ? Balatonkövesd: Csak legalább követné valaki e hívó szót! Hévlzszentandrás: No, de hogy már Sientandráson is Szent Dávid hegedüllön! ? Györök: Ugy látszik, mintha gyötökre beborult volna. Rendes: Hátha ez rendes, akkor magyarázza meg valaki, hogy mi az ubnormis! Csehi: Ilyen csehül Is régen álltunk I Zánka: Totál befagyott a szezon. Lesz hol zánkázni a télen. Almádi: Községünk nevében benne van sorsunk szignaturája: ott tartunk, ahol a mádi... Arács: A tavalyi h-arácsolásnak itt a böjtje. De talán majd k-ará-csonra megjön a kánikula. Fonyód: A strandon sem fonyódnak gyengéd ismeretségek szálai. Aszó fő: Az is bolond, aki elhiszi. A szó. az csak mellékes, a pénz volna a fő! Siófqk: Még az sem akadt az idén, akinek a képére az obligát első strand-pofont lekenték volna Ez igazán — képtelenség. Berény: Egymást érik ugyan a gyermeknyaraltatási akciók, de hát ez mind nagyon is Jialal." Tihany: A visszhang már berekedt a szüntelen kongó ürességtől. Badacsony: Letelepedett Ut nyárira vagy 30 budapesti bicsérdysta. ók koplalnak és a falubelieknek ko ■ pik fel az álluk. Füred: Ahogy mi kinézünk! A holdvilág fürdik egyedül az éj tengerében. Szárszó: Akármennyit sóhajtozunk, — az idénre végünk van. Még szerencse, hogy szárszónak sem mindig egy a vége. (bl) A ZALAI KÖZLÖNY kapható Kestlhtlvcn: » »ZaI»l K«il0ny« k«»lh«t>l H6k- kiiJiMlivalalalijn, Kllínludy-utCl 18, Iáim. — Dtncs Orórcr dohiayitud*. Kouulh U|C4-uI:j. RIíikIi Oy6í6«Jfhinyitud«. klriiynMír. Sut-\'i liii!6 OehJnyJiudljJbjfi. Sof>looi<aUJ. TiíllWf FflrfK kvnyvk&\'.A és pafdrke m\'«( d<i<t>en Htvl j • fürdőn : Kcsntnrf Jár.n iruhli«»«a ♦» K:<síok$.i)»lájá\'j»o. - Wtllct Iriceccc iro-Hu^ta é\\ kUcitak&ayvtlfitaa. Hívl/iitniandrison j m«Ut>4 Sl»dc* Mim U|ül( PJVÍUOO. UaUtonbcrtaybcn : Műnk V.lkun^oil. BaUtonkcrcszturoo: B4du JcnólOutiktirtkedfatl Fonyódon: Kiiiu TÍir.ilof vcKyftJruktrcik«i<*ílKn Balntonboicl&ron : Saly utóOa Gromniaii Irinnél Vaiutl-utca. 1926 julius 25_ ZALAI KÖZLÖNY Frissen, egészségesen érkeztek haza a Balatonberényben nyaraló fiuk Mindenik gyermek hizoll hét-három kilót a három heti nyaralás alatt — Ma délelőtt indulnak a leányok Nagykanizsa, jullua 24 Mikor elmentek a lurkók, akkor is oll vollunk az állomáson, mikor megjöttek, akkor is vártuk őket, hogy elsőnek lássuk, mit adott nekik a háromhetes nyaralás. Szombalon dilhen már egy óra után kevéssel sok sztlló sétát a vasul állomás perronján és izgatottan tekintenek a pesti vonal leié, ahol fel kell IQnni a nagykanizsai gyermekeket Balalonberényből haza hozó vonatnak. Még jó félóra van az érkezési idóig. Végre I óra 55 perc. A látóhatáron, a vasúti sorompónál kibukkan kigyózó vonalban a pesti személy-, vagy ha jobban tetszik, a nagykanizsai gyermekvonal. A fiuk egy teljes kocsit lóllcuek meg, mely a vonal végéhez van ragasztva. A kocsik ablakából egyszerre ól-hat buksi fej ttlnik cló. Mindenik elsónek akarja látni az édesmamát, vagy édcspapát, aki viszont öiömmámorban úszik, bogy azt a rossz liul, azl a drága aranyos gyermeket a karjaiba szoríthatja. A Budapesttói idáig fáradt mozdony nagyokat fújva megáll és az utasok lecihelódnek a kocsikból. A nyaraló gyermekeknek nem szabad rendetlenül leugrálni, csak szép sorjába, rendre, nehogy valaki leessék. A jó Vilma néni és a tanító ur odaadó gonddal Ogyclnek a kivagoni-rozásra. Lekerülnek a „málbák\', a „bagázsok". Néhány perc és leni van az egész csapat. Majd minden gyermek az anyja, vagy apja nyakán csüng. Csattannak a cuppanós csókok a csokoládészinü fiuk arcán és némely sportszcnvedélyes apa büszkén szorongalja a lurkó muszklijál. — Meghíztál lelkem, — konstatálja apus. — De meg ám I — uj|ong a rajkó. — Három kilót bíztam. És végig, mindenik hízott két-három kilót. Egy sincs a huszonhárom közöl, aki ne hízott volna meg. — Sietettétek, Jól leli? Fürödte-tek-e. soka\'? —mennek a kérdések és jönnek a válaszok: — Miért kellett ilyen hamar haza jönni?! Mindennap füiödllűnk! Sokat és jót ettünk. A tanító bácsik nagyon szerellek és nagyon jók voltak hozzánk I Ime a fényes bizonyíték, amikel a gyermekek maguk állítanak ki a nyaralásuktól. Valóban a gyermekeknek elsőrendű ellátást adott Páll vendéglős és gyöngéd, figyelmes orvosi felügyeletet gyakorolt feletluk Neumann főorvos. Grastydn József és Girgóes Dezső tanító urak pedig ugy sze-ictlék őket, mint a tulajdon gyermeküket. Nem mulolt el nap, hogy ne vigyék ókci csónakázni, fürödni, játszani a Balaton partjára gondos felügyeletük a\'att. Meg is látszik a gyermekeken az eredmény. Frissen, cg\'észségescn, jókedvűen, meghízva, megerősödve vitorlázlak haza és ha cgynémclyik lehorgasztolla fejét, mikor megérkeztek, csak azért tette, mert még szeretett volna nyaralni egy-két hetei. A liuk haza jöttek és ma vasárnap iudulnak a leányok, hogy ők Is igy térjenek vissza. NAPi HÍREK RAPIREMD Julius 25, vasárnap Róntal.katolikai: lakab_ProteaU<u: Jakab. Izraelita: Ab hó 14. Nap kel rezgel 4 óra 28 perckor, nyugszik délután 7 Ara 44 perckor. Mozi. Ilrania; A lekele gtól, rejtelme* töltőnél. Vilii;;: Unglovu, vadnyugati történd. Klóadáu* kezdete délután 3 is f». este 7 és 9 Arakor. Julius 26, hétfő Nómai katolikus: Anna asszony. Protestáns: Anna. Izraelita: Ab hó 15. Nap kel reggel 4 óra perckor, nyugszik délután 7 óra 43 perckor. Másfél évszázados a szombathelyi egyházmegye Egyházmegyei zsinatol hivnak össze a jttbllenmra Szombathely, julius 24 A jövő évben lesz 150 év? annak, hogy Mária Terézia 1777-ben megalapította a szombathelyi egyházmegyéi. AWto János gróf megyéspüspök a nevezetes esemény méltó megünnepléséreegyházmegyei zsinatot óhajt tartani. A zsinaton, amelynek időpontját később fogja megállapítania megyéspüspök, a felmerüli ujabb lelki szükségletekre és jogigényekre vonatkozólag ujabb határozatokat hoznak. — Személyi hlr. Kolbenschlag Béla h. belügyi államtitkár, Zalavármegye voll főispánja tegnap Nagykanizsára érkezett, — Szabadság. Dr. Szabó Lajos kir. főügyész augusztus elsejétől megkezdi nyári szabadságát, melyet Ausztriában log tölteni. Távoliéle alalt a főügyészi teendőket Cslltagby György kir. ügyész fogja végezni. — Tapolca főjegyzőjének jubileuma. Horváth Jenő Tapolca nagyközség löjegyzöjc most ünnepelte negyvenedik évfordulóját annak, hogy a közigazgatási pályára lépett. Ez alkalomMI a tapolcai járás jegyzői díszközgyűlés keretében meleg ünne-pclletésben részesítették az érdemes féifiut. — A város rendkívüli közgyűlése. Nagykanizsa váios képviselőtestülete folyó hó 27-én, kedden délután 4 órakor rendkivüli közgyűlést tart. A 25 tárgyponl közül fon-tosabbak a plébánia-templom harangjainak beszerzéséhez és kifes-téshez adott segély módosítása, a szervezeti szabályrendelet 5. rész 6. fejezetének módosítása, a kórházban nőgyógyászati osztály felállítása és ennek kapcsán egy oszlályfóorvosi és két alorvosl állás szervezése, póthitel a közkórház gazdasági épületének építkezésére és berendezésére, tűzoltó szerek pótlása, stb. A közgyűlés tekintettel a kevés tárgypontra, minden valószínűség szerint az esti órákig véget ér. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Mindenütt kaphatói Kérje mindenütt. — Halálozás. Scheiber Ferenc, a kereskedőt körökben leg|obban ismert tekintélyes marcalii kereskedő, szcntegyleti elnök, a neves Scheiber Feienc és fial cég megalapítója, tevékeny és áldásos életének 72-ik évében Marcaliban elhunyt. A megboldogultán — nagyszámú és kiterjedi rokonságán kívül — Seheiber József nagykanizsai gyógyszerész édcsatyját gyászolja. Temetése ma délelőtt tíz órakor log végbemenni a marcalii izr. sírkertben. — A tűzoltótestület közgyűlése. A nagykanizsai lüzoltóegyesület ma délután 3 órakor a városháza közgyűlési termében rendes évi közgyűlését tartja. A Ugok pontos megjelenéséi kéri az elnökség. -- Körjegyzőválaszlás. A pelri-kercszluri körjegyzőségben Palaky Antal dr. zalaszcnliváni adóügyi |egyzőt választották meg körjegyzöneit. — Első dija-ínyért postatiszt. A Zalai Közlöny ludósiló|a jelenb": A pécsi postaigazgatóság távíró versenyt rendezett Pécsen, az 500 000 koronás első dijat Zsovár Józsel zalaegerszegi postatiszt nyerte el. AutÓ olaj Autó benzin Autó felszerelési cikkek Autó gummi Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely, az Autó-standon. MII Őszi búzát pácoljunk PORZOL-lal szárazon. — Rozsot, árpát, rep,cét HIGOSAil-nal nedvesen csávázzunk. Arankát a lucernából kiirtja Kuskután. Hörcsögöt, ürgét legjobban pusztít Bellitigáz. Chinoin mezőgazdasági szerek gyári áron beszerezhetők: Teutsch Drogéria Nagykanizsa, Hangya Fogy. Szövetkezet, Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, Reichenfeld Gyula nagykereskedő, Nagykanizsa. ZALAI KOZLONV 102(5 liillut 25. — Kitüntetett zalni lonilók. A Zalai Közlöny luUOsilóJi jelenti: Ztla vármegye közigazgatás; bizottsága a kir. tanfelügyelő előterjesztése alapján Antauer 841a. Fűr Antónia lentiklpotnai; Anlaucr Gyula máhomlai; Boár Janka bárhtlyi; l.amll Ferenc pacsai; Oslh Oyula ha latongyörki; Peinller Géza kerka-sienlmiklósi és Pamolyal Lajos ha-lalonkövesdi elemi népiskolai taniiók-nak a nevelés és oklalás terén, un? az iskolán belül, mini azon kivül kifejlett kiváló és buzgó tevékeny■ ségeikért elismeréséi fejezi ki. — Drága hagymaszedés. Balog (Dugya) Anna kiskanizsai lakos mezei szomszédjának hagymáját megdézsmálta, azonban rajla veszeti, inert (ellenérték. A károsult gazdával több százezer koronában kligye-Mlt. ugy, hogy az a feljelentéstől elállón és Balog Anna clktrüli a büntetőtárgyalást. Hil — A tisztviselők országos ház ípltő bizottsága Budapestről folyó hő 25-én délclöll 8 órakor a községi elemi liuiskolában Keszthelyen értekezletet tart, nielyíc a tagokat és érdeklődőket szívesen tálja. - A Dunántull Dalosszövetség jubiláns dalostlnnepélyének keretei egyre bővülnek. A jelentkezések batárideje teiárl s örömmel értesülünk, hogy ott városunk egyik dal-kara is a küzdők közé átloll. — Az flnnepélyen résztvevő Fütőházi Kézművesek Vegyeskara felszólítást kapott a Szövetségtől, hogy a püspöki * rezidencia előtt szerenádol adjon a pécsi püspöknek. A Zalu vár megyei Dalosszövetség képviseletében dr. Thotway Zsigmond postafónök, a Szövetség ügyvezető elnöke kiséli 1c • vegyeskart, amely hisszük, méltó lesz az előlegezett bizalomhoz és részvételével öregbitem fogja a kanizsai dalárdák jóhirnevét. Hogy c vállalkozásuk sikerét biztosítsak, kérelemmel fordulnak városuok áldozatkész közönségéhez, hogy segítselek hozzájárulni nemes-adományaikkal a terv sikeres megvalósításához. A körlevelek a inai postával széjjcl-inentek. Aki esetleg fürdőn vagy bárhol tartózkodna szíveskedjék adományát vagy szerkeszlőségü nkbe, vagy pedig a karnagyhoz: Rácz N. János fókantor ciméic (Hunyadi-u. 22.) küldeni. — A kórházi uj kápolna építésire Kovács Ferike, OzV. Kollcr Nándor né, Beck 1-uilné, Kein Gyula és özv. dr. Tubolyné lOO-lOO.OOO koionát adományoztak, amiért kö szünetet mond Mária fonöknö. — Elhalasztották a városi levente-versenyt. Nagykanizsa r. I város lestnevelési bizottsága állal f. évi augusztus hó 1-rc hirdetett levente sportverseny közbejött akadályok miatt f. évi augusztus hó 15-én tartatik meg a Zrínyi sportpályán. Fonyó Mihály és Társa szö.öu- «s di.atáruiiziei Női, férfi és gyeiinek fürdótricottok és clott fürdócostliniok. Férfi fehér és színes apaeslngek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Jumper, mellény és kábátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a e-gfinomahb kivitelig. = Centrál uj keltjében ina, vasárnap délelőtt 11 órá\'ói zenés villás reggeli pohár sörrel 8 ezer kor. — Egy másfél év óin körü/ött cigány Nagykanizsán hurokra kertit. Kedden egy teknővájó cigány-kaiaván érkezett Nagykanizsára és a rendőrségtől engedélyt kértek, hogy a szerdai hetipiacon árulhassák munkáikat. Az igazoltatások során ki-tünl, hogy a fáraóivadék közölt van egy deli legény, akit már a nyíregyházai kir törvényszék másfél év óla köröz lopás miatt. A delikvens nem akart tudni a .csekélységről-, de a pontosan megegyező személyleírás alapján a rendörsig lekap csol\'a a karavántól ifjabb Rostás Jakabot, a körözött tolvajt. A adták a helybeli kir. ügyészségnek, mely viszont r.iős fedezettel Nyíregyházára kiséri a régóta kereseti és most elcsípett tolvajt. Pearl Ufhite: — Felhőszakadás Keszthelyen. Keszthelyen f. hó 22-én délelőtt 11 órakor között, erős villámlás és mennydörgéssel megeredt az ég csatornája és felhőszakadáshoz hasonló eső vonult végig, mely több utcát, közöttük a most hengerelt utvonalakat megrongálta. — Sassék képklállitása Keszthelyen. Sassné és Sass festőművészek képkiállitása a Hungária nagytermében a legnagyobb látogatottságnak örvend és már az első napon több kép kelt cl. A vasárnapig tervezett kiállítást valószínűleg meghosszabbítják. — Rézgálic, raffia, rézkénpor, Hlrsch és Szegő cégnél. ea Újdonság! Nem ke<l útlevél, nem kell vizűm, menjünk ki Amerikába. ha jói akar mulatni. Diákok a vakációban Rádiót szereljenek elsőrendű Rádió alkatrészek, készülékek, hangosan beszélők, fejhallgatók, elsőrendű anód-lelcpck, olcsón kaphatók Szabó Antal spnrtűzletében. r-r Poloskát, svábot, molyt kliitanl h&xitag rokU a LOcherei Clniexliinel lehet, mctl nemciak ae élö rovarokat. de a/ok ívcteit Is nyomban elpuuUlja. Mindenütt kapható Idöjórá. A nugyknnhwl meteorológiai meg-llgycló Jelentése: Szombaton .i hőmérséklet\': Reggel 7 Arakor -f-lbí, díluUn i óf.ikor 4-24 !l, e.-lc II órakor -4-IK7. l(U:fiirt. Reggel derüli, délben kissé (eíh<\'i5, esle líwla SzMudny: Reggel Nyugat, délben 1-iz.tk-nyugat, este Délnyugati sxél A Meteorológiai Intézet jelentós sic rint túlnyomóan derüli, «ára< és melegebb ido varható. — Megegyeztek a sztrájkoló asztnlossegédek. A zalaegerszegi aszta lossegédek sztrájkja végeit ért, miután a segédek elfogadták a mestereknek általunk is ismertetett feltételei!. — Két postajárat Pacsán. A Zahl Közlöny ludósitója Jelenti: A kereskedelmi miniszter rendelete alapján au).u<zlus 1-tól P.tcsából két postajárat indul az eddigi egy járat helyett. P.icsa közönségének ezzel egy régen óhajtott kérése leljesúést nyert. Helyesen cselekszik, ha varrógép . tű-, olaj- és fonal-szükség-leiét nálunk fedezi. S/Vi^ív-varrógép-alkatrészek elismerten a legjobbak I Singer-varrógép-fióküzlet. — Sertésvész Keszthelyen. Keszthely nagyközség egy majorjában a járási állatorvos seilésvészt állapitolt meg, miért is Keszthely nagyközségen serlések csak ölelés, itatás és megállás nélkül hajihalók keresztül. s=s Centrál uj kertjében ma vasárnap délelőtt 11 órától zenés villás reggeli pohár sörrel 8 ezex kor. — Pacsai járás községei a telefon-hálózatban. A Zalai Közlöny ludósiiója jslenti: A kedvező niedeibcn folyó tárgyalások eredményre vezetnek, a pacsai járás összes körjegylói és községei bekapcsoltatnak a telefon-hálózatba. PíCia les/, a központ, mint I. oszl. postahivatal. = 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökünk utján is — az egész világon legjobbnak elismert Sing^r varrógépeinket. Sirgor varrógép részv.-táisaság Nagykanizsa, Fóut 1. iitue vuioH W Menürendszer! ~M Ebí-il 3 fogás.........14.000 kor. libéd és vacsora........ 25.000 kor. Olcsó éilapát\'alc. Minden pénteken halászlé, Esténkint í\'iirecli Os Jozsó kedvelt zenekara hangversenyez. Szives pártfogást kér Csukovits István. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten Iá gyermek szilleteti, ezek köztll 7fiués 7 leány: Tóth István honvéd tizedesnek fia, Baj Ferenc vasuli kalauznak leánya, Horváth József vasúti munkásnak leánya, Agojto.-i József napszámosnak leánya, Fiumborl József vasuli kőművesnek fia, Vámos Zoltán állami tisztviselőnek leánya, Henc János csordtsnak tin, Hoiváth Józsel gépkocsivezetőnek fia, f:aikas István kalauzunk leánya, üöncsics György kómtlvessegédnck fia, flóbor György katonának. fi3, Hokman József földművesnek leánya, Hoszadnár Oyörgy löldmüvcsnck fia, Pokecz György fókalaiiiriak leánya. A házasságkötések száma / volt: Tóth Károly nyűg. tanitó Pásztor E\'zsébetlcl. A halálozások száma 10: Boszák István 43 éves piaci árus, lüd-VgUmó-kór; Nagy Antalné, Németh Mária 23 éves, illdő- és csont-güniőkór; Wollncr Jlnos 30 éves cipésziparos, tüdő- és csont-günjókór; Szabó M igdoiu.i I1 hónapos, kelevénykór; Gáspár Ilona 8 hónapos, veteszüle-lell gyengeség, Saányecz Mihály 56 évei földműves Beleznáiól, szivbé-nlilás, kaszába lépeti aratáskor; Bodor Oyörgy 38 éves vasúti váltókezelő, szervi szívbaj; Klatisz István 36 éves, téglás, szervi sjivbsj; Imrei Ferenc 14 napos, velesiűlelett fryen- * geség; Bicskei István 35 éves nép-zenész Illdő- és agyháily.vgllmökór. •= Ha Budapesten |ól akar alujni, enni, inni, ha jó zenét akar hallgatni éi .ímellctl keveset költeni, akkor az Erzsébet Királyné Szállóba kell menni, líttercm, kávéház sörc-zöpince. Srabó Imre tulajdonos, Budapest, V. Egyelem-u. 5. az Urániában — Szívbetegek és érelmeszesedésben szenvedők a lemiésze-tes „Ferenc József keserűvíz hasz-uálaia által könnyű és pontos bél-működést étnek el. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József viz különösen agyvérzésre és guiaűlésre hajlamos idősebb embe-leknck kilünö szolgálatot tesz. Kap-haló gyógyszertárakban, drogériákban és füszeiüilelekbcn. — A kerületi bajnoki afhletlkal versenyek, amelyek a Zrinyi Torna Egylet rendezésében tegnap délután veliék kezdetüket, starthoz szólították a kerület összes számottevő alhlétáil. Ugy az ifjúsági, mint a szenior számokban Kaposvár, Pécs, Baja, Barcs és Nagykanizsa versenyzői nagy számban vettek részt és az Összes számokban az eredmények messze fctüliiiullák a várakozásokat. Már a szombati versenyen is számos kerületi rekord dőlt meg és igy fokozott igényekkel nézhetünk a ma délután 3 órakor folytatódó verseny elé. A verseny részletes eredményét keddi sráinunkban közöljük. =1 Nngykanlzsalak találkozóhelye Walter Ferencné áruházában Hévlzfürdön. I<ri6 luiiiu 2ALAI KÖZLÖNY UKAMIA jöwö heti műsora. — Szerda-csütörtök Szöktetés a Szerályből Napkeleti történet 8 fejezetbon. Főszereplök: Nallnlia Kovanko Soliman Mg Raoui d\'Onix Nikolaus Kollin l\'cdor hcrcig Jai|iie Calelain Zcnobia......... Claude Francé NedJali . Kikin .. GvnnyOrü szerelmi regény a kdei minden pompájával. Szebbnél-szebb felvételek. HÍRADÓK. Szombaton és vasárnap Nagyszabású kalandor filmi KINCSEK HÁZA Hajsza élclrc-balálra 2 rcszlien, 16 felvonásban. Főszerepben; PEARL WHITE. I. r Milliók a föld alatt 8 felv., II. r: A sátán kutyája 8 felv. Mind a két rész egyszerre! Eredeti amerikai kalandorfilm tcllve izgalmas bravúrokkal és trükkökkel. Tekintettel a műsor hosszú voltára, kérjük a közönség pontos megjelenését I VILÁG KINCSEK HÁZA Főszerepben: PEARL WHITE. SPORTELET ———i—i—— r\' Hatvan éves a Nagykanizsái Torna Egylet Beszámoló a moll év működéséről Nagykanizsa, julius 2t A Nagykanizsai Torna Egylet, amely annyiszor vitte már diadalra Nagykanizsa város szineit, ma délelőtt tartja rendes évi közgyűléséi, mely alkalomra dr. Potlyondy Imre főtitkár elkészítette litkári jelentéséi a hatvan éves mulllal biró egyesület mull évi működéséről. A titkári jelentés rámulatl arra, hogyan küzdoile végig a NTE az mérkőzéseket és megnyerte a kerüld pécsi I. osztályának bajnokságát, tgymásután tizenhárom mérkőzésből tirlllve kl győztesen, s csak kettőn szenvedett vereséget. Mint alosztályba|ook a kerülcl bajai alosztályának ba|nokával mérkőzött s a Bijai Turul SE t B.ján 5:l-re, Nagykanizsán 2: l-re legyőzve, elnyelte a Délnyugatmagyar-ország bajnoka elmet. A selejtezőben a Keleti bajnok Debreceni Vasutas SC-vel sorsol-latolt össze és a Debrecenben játszott mérkőzésen fi: 3 arányban győzedelmeskedve, bejutott a Budapestié sorsolt középdöntőre, liul a Miskolci Vasutas Sp<iri Club voll az ellenfele. A n/gy napos utazás fáradalmai azonban annyira megviselte a csapófát, hogy 6:2 arányú vereséget szenvedett. Ami az atlétikát illeti, a pálya hiánya nagyban akadályozta a szakosztályt abban, hogy lörekvéseil valóra váltsa. I\'cdig néhány évelőit sorozatos győzelmeket szerzel! az cgylelnek. A vezetőség még nem látja az idői elérkezettnek arra, hogy ismét teljes ctövel ráfeküdjék erre a sportágra. Aczél magasugró bajnok leli. Dr. Eilliip a tudugrásban a II. helyre került. Hangsúlyozza a jclcillés, hogy az atlétika nemcsak a NTE-ben, de az egész kcrlllelbcn pangóit. Amily mértékben hanyatlott az NTE atlétikája, oly mértékben sülyedl a kerület jelentősége is ti ma az a helyzet, ht?gy nemcsak a kciülctközi versenyeken állandó és bizlos utolsó helyezett a délnyugati kerület, hanem a Szövetség már autonómiáját is felfüggesztette. Es itt visszaemlékezte! a jelentés azokra a küzdelmekre, melyeket annak idején Duiiántul atlétikájának kit kerületbe való oszlás,t idején az NTE az iránt folytatón, hogy Nagykanizsa légi riválisaitól Székesfehérvártól és Győrtől ne sza- j kilassék cl, mert ez nem a délnyu- | gáti alklikának az NTE-liez való : felfejlődését, hanem az NTE atléti-kájánaka délnyugatléhnz vuló leromlását fogja eredményezni. Sajnos, sz eredmény fájdalmas igazat ad ilt a felfogás helyességének. 4 birkózó szakosztályban élénk élet folyt. A rendszeres bel! tréningek népes látogatásnak örvendettek. Az NTE birkózói fel vannak készülve bármely pillanatban c versenyen való részvételre. A tornaszakosztály örvendetes fejődését mulatta dr. Fülöp Györgynek Nagykanizsára való visszatérése lehetőséget adott egy női torna tan-" folyatn rendezésére, amelyen negyven hölgy tag részivel!. Örömmel emlékszik inog a je lenlés a lenniiz-szakoszlály megalakulásáról, amely ma már nyolcvan tagot számlál és olyan életerős, hogy a város állal kapott területen 70 milliós köliséggel háiom lennisz-pályál épiihelelt. Végül visszapillant az NTE múltjára. Hatvan esztendeje, hogy az NTE megalakult. Csonkaniagyaror-szágnak egyetlen sportegyesülete sincs, amelyik ily nagy múltra tekinthet vissza. Ennek a nagy múltnak és dicsőséges eredményének méltómódon való megünneplésén lá-tadozik most a vezetőség. (A balatoni Yachlverseny.) A rosz idő miall a Tihanyból elindul* nyolc Yacht közül egyik sem érle el Keszthelyt. A verseny lovábbi pro-grammja Keszthelyen lesz. (Az NTE közgyűlése.) Hatvanadik évi rendis usztujitó közgyűlési! tartja ma délelőtt léi 11 óraicor a po\'gári iskolai tornateremben 3 N gykanizsai Tornaegylet. A gyűlés iránt a tagok körében élénk érdeklődés nyilvánul meg. A-LBCJOOO-HATA\'IU ÍTIMUlAlO VETOMACClaVAZO I.ZIIZJ I kg. elegendő 10 - IS mílermáaaa buxa, roxs, árpa n.dvo. uton való pácolóaóhox. MEZfl.KERr Budapnat, H8lgr-u. I*. BÁDIÓJIÜSOR Julius 25 (vasárnap) Julius 26 (hétfő) Rudnpcst (500) t>. c. 9.30: Újsághírek, kozmetika. 10: Zenésmise a belvárosi plébániatemplomból. 10.30: A Melles Zsániboky magyar vonósnégyes matinéja. I). u. I : .Németh Jó/se! kertészeti főfelügyelő: A virágok panas/ai. 4: l\'arkaslmre Iglói diákok dtáktörténel. 7 : A Faluszö-velség előadása. 8.15: A Belvárosi és a Kenaíssance Szinház tagjainak müvészestje. 10: Jazzband. lii-lfö. D. e. 0.30. 12 és d. u. 3: llirck. közgazdaság 5: Szalonzenekar. 040 : Előadás a szóiról. 7: Mit üzen a rádió? 8.30: Puccini-est. Bécs (531 és 582.5) Vasárnap. D. e. 11 és d. u 4 : Hangverseny. G: Tno-cst. 7.30: Operett előadás. Httjó. U. e. II és d. u. 4.15: Hangverseny. 5.30: Strand-mesék. Berlin (.501 és 571) Vasárnap. Délelőtt 0.30 és 11.30—12.50: Hangverseny. l>. u. 3.30: Mesék. 5.30 6.30: Vig délután. 8 30: Hangverseny. 10.30: Tánczene. I lé l/ő D. u. 5 : Novellák. 5 30-0.30: Hangver-seny. 8J0: Shaw-est. 0.30: Mozart. Prága (308) Vasárnap. 0. e. U :Matiné. I). u 5: Sextelt. 7: Német leadás. 8.02: Zenekari hangverseny. /M/ó. I>. u.4.30-530. Hangverseny. 7: Német leadás. 8.02: Vig est. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Badapest, VI. KlaoiáMér 10. (Saját te) Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling. Mnrconiphonc. Schakow hangszórók, fejhallgatók és alkatrészek, kittek. - Készülékek és hibás amateurvevók javitása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Viszonteladóknak QyArl árak I FORDSON TRAKTOROK fii azonnali szállításra kaphatók. BAZSÓ JÓZSEF kocsigyáros „Ford" képviseletnél Telefon 250. NAGYKANIZSA Telefon 250. FOHD személy- és gyorsteherautók, alkatrészek, ruganyos homok-futók, fedeles és nyílott kocsiktraktára. Ismert szolU kiszoitjalas* | megszünteti a rendszerinti gstffi*^ raár (él p^ langyos Kapható kl* U nAfff övéében. aira hogy gyomor- és bélbánlalmai miatt állandóan szenvedjen. amuor ,.,z.ud„másu X a íi\'áebiiü és mindcnM álnl legelsőnek etis-nert IGHIABD1 kesezevtz •■z^nal Csökkenti .i vérnyomást az. agvban és meggátolja az éielmc>ze désl. IGMÁNDi kesciüviz elegendő. - Önnek nincs szüksége 1 CaOKKCnu a rcinyviurt.i .■<... :a már léi pohár langyos IGMANDI kese Szétküldési hely: IGMÁNDI keserűvíz fo.-rásvállalat Kontárom. Arjáét. ta»«t.i.déta.i. kivinni™ M,mentve zalai kozlOny 1926 julius 25. KÖZGAZDASAG A vetőmagvak megválasztása Irta: Vass Zoltán dr. Gazda sorsa, hogy mikor már nehéz munkájának a gyümölcse érni kezd, a szép reménységgel kecsegtető termény ugy minőségre, mint mennyiségre leapad részben a kedvezőtlen időjárás, részben a talajnak gyomossága, részben pedig a vetőmagvak helytelen megválasztása miatt. A talaj összetétele, fekvése és lápanyagtartalma szerint más és más fajla magvak termelésével lehet a legnocvobb termést elérni. Hogy melyik fajta buza vagy rozs terem egy-egy vidéken legjobban, azt mindenki maga állapithatja meg, hu ugy a saját, mint a szomszédos községek halárában nyitott szemmel jár. Egyes vidékeken, mint például Nagyrécsén, Ujnép pusztán és Anna majorban a francia búzák válnak ki erős szalmájukkal és iól tömött, duzzadt kalászukkal, Gelsén Sebeslyin Géza a francia buza termelésével már felhagyott, mert több évi kísérletezés után ázt tapasztalta, hogy a .somogyi tar" búzával nagyobb terméseket ér el. Legyen figyelemmel a vetőmagot választó ganl i arra, hogy amennyiben francia búzát akar termelni, azl csak olyan földjébe vetheti, amelyik október közepéig bevethető, mert a későbben vetett ha ősszel meg nem erősödik, hónélküli hideg télen köny-nyen kifagy. .Nigy szükség lenne kisgazdáinknál a rozs vetőmag megválasztására is. Ezeknek legalább 50%-a rövid kalászu és ablakos, pedig ezen parcellák sok cselben jó Osszetéfelüek és jó Irágyaerőben vannak. Közép és nagybirtokosaink, valamint a bérlők nagyrésze a velőmag kicserélésért hozzá forduló kisgazdákon segítettek az elmúlt években s ennek az ilyen vidéken mutatkozik is a ha!ása; de ezúton kérem azon gazdáinkat, kiknek jól sikerüli gabonafajtáik vannak, hogy hozzájuk forduló kisgazdáknak legyenek segilségükre. Csapi, Kis és Nagyrécse, Zalaszentjikab kozt.égek lakói a Nóvák János és Valkó Ágoston jó fajta velöniajcse-réjének tulajdonilom, hogy a pár év előtii gvenge termést adő gabonafajtákat jól termőkkel váltotiák fel. Má sok 100 kgr. jól elkészített velőmagol 110 — 120 kgr. búzáért vagy rO\' zsért adcr.k. Ez a rendszer is jól bevált. Ugy az elmúlt, mint ez évben is jól bevált a Tabojdy Kálmán által termelt s Nagykanizsa vidékén Gyömörey István által elszaporitoti ősszel és tavasszal vethető váltó buza. Ha a kapások késrtn kerülnek be s a buza vetéséhez az idő nem kedvez, ugy ennek termelése ajánlható. Nehogy azt gondolja azonban va> laki, hogy ha jófajla vetőmagot vet, mindjárt nagy lermést is érhet el, mert a jófajta gabona igényesebb, tehát jobb erőben levő földel is kíván. A zalaszentgróti nemesitett rozs példán! csak jó erőben levő földön adott a régi fajtánál jobb termést. A közép és nagybirtokosok- nál, kiknél az aratási időt be kell osztani, gondolni kell arra, hogy a rozs érése ne essen össze a buza érési idejével, tehát olyan fajlál vessen, mely a buza előtt araihaló. Ilt llivom fel figyelmüké! a Slro-nlszky Ernő állal hozatott .DSn" zabta. Nevezett ur, ki rövidesen elköltözik körünkből vasmegyei saját birtokára, családi összeköltelésci révén egy általa jnár a boldog békeidőben kipróteált zab fajtából egy wagon velóntagot hozatott s abból minden arra vállalkozó termelőnek átadóit pár mázsát Egyes gazdik a drága vetőtnagol lulkOvér földbe velelték ugyan s emiatt az több helyen megdőlt, de máig a dániai zab általában oly kiválóan fejlődik, hogy annak az érdeklődők állal való figyelemmel kisérését s kedvező termés esetén az abból való velőmag beszerzéséi senkinek nem kellene elmulasztani. A repcelermelő gazdák figyelmét hivom még fel a Dervarict Ferencnél termeli zalaszentgróti ulánlermésü repcemagra. A kapások vetőmag megválasztásáról annak idején irok. Tenyészüszők és tehenek állami kamatos hitellel vásárolhatók. földművelésügyi minisztérium eddig csak lenyészapaállalok vásárlásához adoll hilell községeknek, mosl azonban tenyésztéssel foglalkozó gazdák is kaphatnak kölcsönt. A vásárolandó állat vételárát 2 félévi részletben kell évi 8 százalékos kamattal egyült visszafizetni. Aki Ily hitelt óhajt igénybevenni, annak! a községi elöljáróság állal aláirt kötelezvényt kell bemutatnia. Vármegyénkben a mull hónapban tudomásom szerint a balatongyöröklek vásárollak Bonyhád vidékén 25 dtb. jó fejős tehenei ezen hitel igénybevétele mellet!. Kötelezvényt a gazd. felügyelőtől lehet kapni. Svájcból importált tenyészbikák vásárlása. Jobb tehenekkel rendelkező községek, vagy gazdák figyelmét ez ulon hivom fel, hogy svájci bikákat fog a földmivelésügyi minisztérium Budapesten árverés utján értékesíteni. Az érdeklődőkkel az árverés idejét annak idején közölni fogom. mozgószinházar Uránia vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor • Cunradt Veid! ulolérhciclleil alakítás*: A fekete gráf, rejtelmes tort. 9 fejezetben. Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Lánglovas vadnyugati történet 7 felvonásban. Ezenkívül: Sejk semmit sem sejt, 2 felvonásos httrlcszk. VÁMCZA KRÉMPOR KÓSTOLJA MEG! ssssss ! FORD személy- és teherautók ! FORDSON traktorok j KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa, Csengery-ut 46. J . Előnyős feltételek. - • 71" közgazdaság TÓZSDE Magánforgalom A forgalom szüneiel, a spekuláció tartózkodó, az átnivó változatlan. Magyar Hitel 374. Kereskedelmi Bank 872.5, Angol Magyar 33, Nem-zeli Bank 1800. Pesti Hazat 1535, Borsod Misko\'cl 115, Kohó 193, Kőszén 3330, Salgó 439 Fegyver 300 Danubius 1225. Hoffher 114, Rima 118. Ofa 555. Dílvasu! 122, Magyar énkor 1300, Izzó 740, Őstermelő 190. Hangyaipar 29. Zürichi zárlat Párl. 126.1011. London 251225. N.v.-york S16t«, Brtlssel 1270 00. MIKno I69M0. Amsterdam 207 60. Berlin 1ZV00. Wien 73 00, Sofla 37250. Prága 57-50. Budapest 72-30, Belgrád 911 30, Bukarest 236 00. _ Terménytőzsde Ujbuzs llszsv. 76 kg-o. 362.500 - 365.000, ,/Voi 367.500 — 370.000, 78 kg-os JjOrtW 375.000.79kgos3ö7.500 -372S00 esvíh dunánlull ís pestvMíkl 76 kg-os 35 So 360.000.77 ke^os 362.500 365.000, 78 kg-os 36-V 000-370.000, í 9 kg-os 367.500-372.500. rozs 22/.5OÓ-230.Í00. takarmányárpa 217^-«0£0. sMrpa 280.000 - 325.000. zab 270.000-27^000, tengert. 260.000 - 26.500, repce MOOOO-550 000. kölei |80.000-1«5.000. korpa 165.000-167.500. Fürdőkádak, a lcí»moilMnebb kivitelben |ulinyos álban, ugy lolcl, liosszu hut-lámkao ís ülókádak kisieti kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy u. 21. Ugyanott egy jégszekrény jutányosán eladó. 2t9ti Ponúnyvóri saját lermísu kllllnó bo-,almai literenként 10.000 K, husaonOUIteraél nagyobb rendelésnél 7000 koronáéit állandóan árusítom. Ultnerní, Csengery-ut 36. C.éplBbon.In 7000 kor., petróleum, gípols|ok legolcsóbb árban kartellen kivül állandóan kapható Szántó Vilmos ós Társai Nagykanizsa, Deák-iírJ2. 2216 Irodai gyakorláítal btró gyois- és g(p-Itáíb.tn já:tas tlatalembur augusztus l-re kerestetik. CrabonaszakmabcH előnyben re-ízesíti. Cim a kisdóban. Pénskálosáail bekebekzesie minden összegben á legelőnyösebben ás leggyor-sabban lotyósltlat Acaél lgn*o peru-kolesdnkózvetllő liodája Nsgyksnlzsán. Pó-ut 3. sz. alatt. Kön jaaorkölcaön kötvényeket vessek.__3B7 Tengeri ís Árpa házhoz szállítva kapható Ország is Wlddet cegnet, Eruábel-tír 10. Telefon 130. 2241 Edlvós-féteii levő kétszobás lakásomat elcserélnem liárornszobásra lállzciessel, Clm s kiadóban. 2403 Jáaazsfcrdnf 2 sjtós, alig használt, lel)t*cu (Okaiban I.OOOuOO korunátít eladó Klnlzsy-uua 2,a. I. em.__ _ 2375 Sugár-ut és Vóiösmarthy-utea sarkánál ptl.ee áiásbol eredó agyagföld bárki silst ingsen clliordtiató. Bölealóldy János. " 2410 Kiadja: Zrínyi Kyomdalpar és Hujt-kereskedés HT, Hagrkaniisa BALJITOHBERÉNYBEH, a Páli-vendéglőben és villáiban napi nensio: lakás, ntgyszerl bőséges étkezés lürdó- és slrandhasználaltal 60-65 — 70.000 korona, szoba minisig szerint. — Uzsonnák: 4—6000 korona. Déli menü: 4 toginos 20.000 K-tól. Kittlnő borok SOOO K-tól. 1. r étterem, nagy veranda, A n. é. közönség b. rendeléseit várva -2,} Püli Lajos vendéglős. apróhirdetéséé Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimszó > minden vastagabb betűből 4110 sró két szónak számíttatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dij elöro fixotendö a fornAlmindóhozzászamUásával Vízvezetékek, vizvezetékberon dcxéei lúrgyak, csövek legolcsóbban Wclser gépgyár. Nagykanizsa, Sugár-ut 16. Legjobb mlnóségU küTíoldl koku kovácQoiin, f.iuzén és darabsxén Wciser* gépgyár. 1163 Gyorsírást jutányosán tanítok. -Cím a kiadóban. 2433 Budapesti Intelligens család, magihoz venne 2—3 urlházból való leányi, 10 éves kortól, folyó tanévre, teljes ellátással. Állandó tanári íelugyelct. corrcpetáláj. zon gora- és nyelvgyaKortis stb. Internátus módszer szerint. Bővebbet levclilcg buda pest, V. I.lpót-körut 15. sz. II. em. S. Tel. interurbán: l2ö-2^. 2*29 Pcrfeki gyors- és o^PÍ**ónA azonnali belépésre állist keres. Esetleg kisegítésre Is. Clm a kisdóban. Intelligens idősebb nó, magányos ur vagy urlnó ház vezetés^.-* ajánlkozik sic répy lizetéssel. N. E. Zalaegerszeg, Ola-utca 18. 2436 Ma és mlndennsp reggel i.\'28-kor i Cciural elől Indul az autóbusz Hévízre. Vasárnap d. u. 1 ónkor Is. Szíves pártío-gast kér Ritser Mór. Telelőn 545. 2<0* Gyermek-kisasszony, kl a bázl teenoóxben segídxezlk, azonnal felvétetik. Clm a kiadóban. 2414 Vörösmarty-utca 42. számú hás szaoad kczoól cluüo. \'Z42Q A felsösxilézial „Grodzleo" és ,;Flóra" kószénbanyák xalainegyei kép-vi»clcUl atvetlúK, napluló darabosszen, koexa, dió, borsó, daraszen, koksz, kotráo* ts faszén, helhtvasra ajánlattal készséggel szolgaiunk. Á\'tner és Kelemen Nagykanizsa, Csengciy-ut 5. Ugyanott inegterciő szénraktár kerestetik. 242/ Üzlethez társ kerestetik. Cim .a kl-aeooan. 2464 Egyszobás konyhás lakást keres postás. Házmesternek is elmenne. Cim ajdadőban. Egy bútorozott szoba kiadó Telekiül oo. Házeladás. Árpád utca 27. sz. alatti laVohiz, melléképületekkel, szép udvarral és kerttel, elköltözés miatt beköltözhető lakással, alkalmi áron szabad kézből eladó, felvilágosítást dr. Hoch Oszkár ügyvéd irodája ad. 2426 Egy mQhelyhelyiséo kiadó a Hajó vendéglő udvaráoan, ugyanott trágya eladó. Nőtlen gazdasági gyakornokot keres cséplés! idényre, azonnali belépéssel, teljes ellátás és egymllliő korona havi fizetéssel Pelső&ánci Gazdaság, Nagykanizsa. 2438 Kiadó gabonaraktár alkalmas műhelynek Magyar-utca 30. — Bővebbet Welsz Arnoldnál Klskanizsa, Simon-féle vendéglú. Telefon: 162. 2435 Háxikésxitésü vagy debreceni finom hentesárult, levestésztáit, tojásos házi tarhonyáját, hortobágyi csemege Juhturól, ro-molyát és debreceni perecet szállít postán, utánvéttel. Nagy Ujosné Artner Gfxella, vállat) igazgató neje a nagykanizsai uri-csnládo* szállítója Debrecen. Veres-utca 9. Árlapot készséggel küldőnk! 2423 Egy alatt. uj bioikli eladó. Csengeri-u. 7&\'a 2447 Nagy szoba-, konyha-, ugyanolyan spelz-ből álló lakás elcserélendő egy vagy kétszobás lakásért. Ajánlatokat a kiadóba kérek- Függönyök, kfizte .intik is, cc adók. Kinizsl-u. t képek és bútorok, yéb házi felszerelések el-í 2445 Augusztus 15-re egy ügyes sxakáosné kerestetik. Betlhelmné, Cscngerl-u. 20. 2448 Korosok egy szépen bútorozott, tiszta, kUlÖnbejáratú szobát a belvárobsan. Lénárt Imre börkereskedó, Deák-tér. 2449 Eladó olcsón egy nagy szírnyus ajtó tokkal együtt és egy szép egyes ágy. — Klrály-u. 13, 1926 julius 25. ZALAI KÖZLÖNY T WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI, Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Meleg és hideg vízvezeték minden szobában. Fürdők, lift, fodrász. Telelőn L. 920-M. Utcai szobák ára 40.000 K-tól 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor 3H\' igazgató. pályázati hirdetmény. A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület mozgófénykép előadások céljára bérbeadja Nagykanizsán a Sugár-uti városi sétakertben épü G színházat. A bérlet időtartama 20 év és azon nappal veszi kezdetéi, melyen a bérbeadó egyesület a berezelt színházépületet a bérlőnek átadja. (Előreláthatólag 1926. november 1) A játszási engedély az egyesület mint engedélyes részére szerezletik meg. A Játszási időtartam évente 9 hónap. A színházépületben 452 ülfhíly van. A bétlő latlozik a bétleíi szerződés megkötésekor 400,000 000 K-I (négyszázmillió koronái) készpénzben az egyesületnek letirelni, a színház nézőierét az egyesület állal megállapítod tervek szerint, melyek Medgya-szay István kormányíőlanácsos mü-épilésznél Budapesten, I. Ménesi-ut 59/a megtekinthetők, berendezni és a mozgófénykép előadáshoz szük-ségís műszaki berendezéssel ellátni, Hzen bereudezések azonnal Nagykanizsa város lulajdonáha mennek ál. Tartozik ezenfelül évibér fejében legalább oly összeget fizetni, mely \\2"h mellel kamatozó és 20 év alatl törlesztendő 600,000.000 K amortizációs kölcsön évi annuitásának megfelel. Az a|ánlatok f. évi augusztus hó 2-ának déli 12 órájáig nyújtandók be az egyesület elnökségénél, egyidejűleg bánatpénz gyanánt 50,000.000 K ugyanolt készpénzben vagy valamely nagykanizsai pénzintézet állal kiállítod belétkönyben leteendő. Az egyesület a benyújtott ajanlatok közíll a Icgkedvezőbbltöz sincs kötve és azok közül szabadon választ. A bérleti szerződés tervezete az egyesület ügyészénél, dr. Bartha István nagykanizsai ügyvédnél megtekinthető. Kelt Nagykanizsán, 1926. évi Juliul bő 20 ik napján. Dr. Sabján Oyula s. k., polgármester, cgycitileli elnök. Vízvezeték szerelési, fürdőszoba berendezéseket jótállással és javításokat szakszerűen készit SZEPESI IMRE Ttlcton Öi. niúb&dogoa - i2io Zrínyi Miklós-utca 22. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Mt/z HP szivógáz-lokomobil 900 . MAV golyós, 1500 V- Schutllcworlh cséplő 3l/a HP gőzlokomobil Weiser Gépgyár Nagykanizsa, Sugár-ut 16. CORDATIC autógummik. Zalaegerszeg foutvonalan korlátlan Italmé\'éssel rendelkező üzletház lakással, haláleset miatt azonnal ellopatható. Bővebbet S\'elncr Adollnil Zalaegerszeg Berzsenyi-utca 52. wot Stölzle-féle a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben minden hasonló üvegnél jobb, tehát árban a legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. SZIGRSSZT U -ZLÓ Nagykanizsa. Klr&ly-u. 38. Telefon 150 Pénzkölcsönt ingatlanra bekebelezéssel gyorsan megszerzek. 50 holdnál nagyobb birtokra hosszú lejáratú dollár kölcoönt szerzek. Fladó ház.ikt Emeletes, nagy jövedelmű belvárosi ház elfoglalható<5 szobás lakással, melléképületekkel, nagy udvar és kerttel jutányos áron eladó Elfoglalható magánházak, üzletházak, nagy Jövedelmű házak, kertcsházak eladók. Birtokok i 3000,800,300,250 holdas és ki-sebb birtokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett I hold prima rét eladó. Vízimalom 3 járatú220millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. Balatonkarcaxturon, Bogláron, Máriatclcpen, Keszthelyen villák, telkek eladók. Vételi megblxáaoki 40 hold birtokot épülettel. Nagykanizsa közelében, készpénzfizetéssel keresek. Birtok bérleteket keresek 100 holdtól 1500 holdig, sok tőkeerős bérlő részére. tz Oüidy-télB karúi tekepályáján ma többféle tárgy Pk. 3839/1925. végrh. szám. Árverési hirdetmény. , Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1921. évi Pk. 3839. Nzáinu végzése következtében Dr. Gattner Antal nagykanizsai Ügyvéd csódtömeggondnok kérelmére a Relssinger Rezső és társa ellen 67,%t.000 kor. s Jár. erejéig 1925. évi IV, VIII. és X hóban foganatosított biztosítási és kielégilésl végrehajtás utján le-és felülfoglall és 18.200.000 kor. becsült következő Ingóságok, u. m: szobabútorok, képek slb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1925-lk évi Pk. 3839. számú végzése folytán 67.981.000 kor tókekövelelés, ennek az esedékesség napjától járó IVl°/o kamalal, Vd>/o vállódij és eddig összesen 9,018.000 korona bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, aj Erdőbirtokosig fatelepén leendő megtartására 1926. évi lullus hó 27-ik napjának délutáni 2 órája határidőül ki tüzelik és ahltoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-e. 107. es 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és fclülfoglallatták és azokra kielégítési jogot nyertek vc.lna, ezen árverés a* 1881. évi LX. t. c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kell Nagykanizsán, 1926. évi julius hó 9- n,p""- Kaszab Lajos s. k„ kir. jbtróságt kiküldött. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZfltlO Budapest, IV., Egyetem-utca 5. f EKúraneu családihíz a Belváros központján. 100 szoba központi lütéssel. \'Cdókvizvc-zetékkcl.farrlék Lllt.EgyágyasszobaMezertól, 1-llerem - kávéház - süröz6plitce._SZflBO IMRE iulqdonoi. ÉRTESÍTÉS • Van szerencsém a t. közönség nagybecsű tudomására hozni, hogy Nagykanizsán 35 év óta fennálló legjobb hírnévnek Örvendő gyáramat ruhafestés, vegytisztítás és plissirozáson kívül gőzmoais-sal kibővítettem. Elvállalok mindennemű fehernemUmosást, módomban van a legkiválóbb kivitelű legmagasabb fényű gallért törés nélküli gömbölyitéssel előállítani. Nagybecsű megrendelési kérve vagyok lisztelettel MAYER KAROL* ruhaíestó-vegytlsztitó. Tiszicletteí van szere ncaém értesíteni a nagyérdemű k5*önséget, hogy ismételten me^ke/.dein Gyári Kölcaey.utca 19. üxloti Föut, Koronaépület, SZALON ÜZEMEMET kerem a n. é. közönség szivts pártfogását. — Készítek mérték után a legkényesebb igé-nvrknek megfeleld szalon és strapa cipőket s amit állandóan raktaroo is tartok 50 ezerKheti részletfizetésre Maradok kiváló tisztelettel Furmen Imre cipész KGtcsey-ii. 5. Saját ház. Csődtömeg eladási hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a vagyon-bukolt Fürsl József nagykanizsai bej. rőfös és divaiáru cég csődtömegéhez tartozó és pedig a csfdleitar i. csoport, 67—168. és 533—584. tételszámai alall felvett konfekcionált ái uk (kész női kabátok, női tubák stb.) 77,705 000 K becsértékben, li.csoport, 169—2D2..322 ,336—33Ü„ 341—563., 565 -582 , 585 -599. tételszámai alatt felvett rófósáruk (férfi és női szövetek, zefirek, delének, bélésáru, siffon slb.) 154.047.7CX) K becsértékben,\' tll. csoport 293—321., 564. tételszámai alatt felvelt fehérnemű áruk és a 323—335 , 340. tételszámai alall felveti egyéb áruk (függönyök, gyapjuKndők, vitrázs, paplan stb.) 12,446 000 K becsértékben. úgyszintén a leltár IV. csoport 600—668. tételszámai alall felveti üzleti cs irodai berendezés, pultok, állványok, tükrök, Írógép stb. 72,562 200 K becsértékben ajánlati versenytárgyalás utján fognak el-adatai. Az Írásbeli zárt ajánlatok az egyes csoportokra külön-külön nyújtandók bc 1926. évi augusztus hó 26. napjának déli 12 órájáig alulírott Dr. Knausz Lászió nagykanizsai ügyvéd, csődtönieggondnoknál, altol egyidejűleg az egyes csoportok becsértékének 10Va készpénzben bánatpénzül leteendő. Az ajánlatok tárgyában a csődvá-lasztmány 1926. évi augusztus hó 26-án d. u. 3 órakor fog Dr. Rolscllild Béla nagykanizsai ügyvéd csődválasztmányi elnök irodájában dönteni, esetleg azonnali szóbeli ver-senytárgyalást tartani. A csődválaszlmány ugy az aján-la\'ok feletti határozathozatal, mint a csődtömeg mikénti értékesítése és általában minden tekintetben fenntartja magának a szabadrendelkezési iogol és a legmagasabb ígéret elfogadásához sincsen kölve. Az elfogadott ajánlat benyújtója a megvett ingóságokat az értesítéstől számított 5 nap alatt készpénzfizetés mellett átvenni köteles, mert különben bánatpénzét elveszti és megveti ingóságok az ö veszélyére és költségére újból eladatnak, anélkül, hogy az eseileg befolyó magasabb, összegre igényt tarthatna. A vétel utáni összes illetékeket a vevő a vételáron felül készpénzben szintén tartozik azonnal megfizetni A csődtömeg az ingóságok tneny-nyisége és minősége lekinietébeti semmiféle szavatosságot nc-n vállal, ellenben mindenki jogosítva van. ajánlatának benyújtása ti lt a csöd-leltárt és az eladásra bocsátott ingóságokat a csődtömeggondnnk köz-benjöltével megtekinteni. Nagykanizsa, 1926. julius Itó 19. Dr. Knausz László ngyvéd, CSődlOflYCSgOndnok. H ZALAI KOZLQNY 1926 lullug 25. ntfj&q! az ..aeroxon- U öWvJ • mézíí-ttalíjjot !<«>•-(oró a ííckrcI ?0 ive változatlanul a villjj leejobb légvlo^ja. Ilowi I nió ter, széfesK^ge c-n. Az utánzatok e^yrésze 65. mátok petllx 7S SO cm. hossznak is ezek e.tjy része egy centi-méterrel keskenyebb. A/. „AKROXON" a lej-na^yobb hőiéiben l» megtartja « 6NhéliR a (ölőképességét és nem folyik le a f/alagriM. Az ulánzato* közül sok lcM>lk él már néhinv nap után száraz. - Az „AKROXON" jobb. «le nem drágább, mint a silány ulanzal. Követeik tehát ujlt érdekében az „AEROXOM" légyfogót. - Mindenhol kapható. — Utánzatot utasítson vissza. MAOYAXORSCAOI róBLAüvürró TOLNAI JÁNOS JENŐ Budapest. VI. Szondy-u?ca 73. Telelőn: L. 970- 30. Kerékpár SSSSJ!1- világhírű jjyátimány K 1,800.000.-Outnmlk,, alkatrészek gyári árban. Nagy József Budapest. Aadrássy-D. 34 Kölcsönponyva Kölcsönzsák Uj kazaltakaró, gép-és sátorponyv.i Gabonás-zsák Kévekötő piros végű manillazsineg Rudaló és egyéb gazdasági kötelek Víztömlő, zsineg varrócérna, géphajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenöcs legolcsóbban kapható Hirsch és Szegő cégnél ivm Nagykanizsa. Telefon 75. Európa legrégibb automobilgyára Homokos és hegyes vidtkekre a legideálisabb 4—5 személyes túrakocsi 10 -M III\'. 4 ajtós Cnntilevcr rugózás, Michelin Ballon gummlvu!, atnétlkai tető, oldalt teljesen zárható [alakkal 110,003.000 korona. Kedvező lizetési feltételek! Kizárólagos vezérképviselet: LANDY ISTVÁN Budapest, Országház-tér 9. Telefon 973-43. „„ Fényképező gépek „ és c.kkckról ingyen küld .1ij«f»y /éket, ha levelezőlapon kéri HATSCHEK ÉS FARKAS Budapest, IV. Károly-körut 26. Értesítem a n. é. közönséget, hogy a Rádióban ma, vasárnap disznótoros vacsora mirialelepi borokkal él cigány lenével. Tisztelettel Czlppán István k«c,nt4rt» __Tetehl-at tH._ MOflSZTftLDSOK SZÖVETKEZETE NUKTT. IT. HU&Ttl L (odit IrisM-tfc ?.) | Teljes lakásberendezés a leg-cgyszcrübblöl a K«uaz<l.i;:jtl>lii^ cUrtrannu kivitelben. ^ /Hanta w > TKS\'IVÍ ür.KUT ttSTÖ\'llV/1) dl\'í.3 tavltazll iparOzei ;ti Budapest, VI., Horn Ede-utca 5. szám. Telefon : L. 994 51. L. M5-23. Azon alkalommal, hogy 30 éve fennálló <gj cégünk üzemét tapéta osztállyal bővítette ki. ajánlja a legnagyobb gondossággal összeállított külföldi Tekko-, Salnbra-, Velour- és Selyem- tapétáit. Újonnan berendezett mbtalermllnk és lóbbezer mintából álló tapéta-készletünk s megtekintését kérjük. Festés, mázolás, tapéta munkákat a legjobb és legszolidabb, kivitelben késziltliiir. Nagybani tapéta eladás tapétázó cégeknek. Hirdetmény. Vagyonbukolt Németh Mariska és Tárta zslaegcrszcgi cég üzletében modem, kifogástalan állapotban levő teljes llztclbeicndezésl 1926. Jullus hó 27 én délután 3 órakor az üzletben megtartandó nyilvános árverésen eladom. Csódtömeggondnok. MICHELIN PNEU gyáil lerakat motor és kerékpár, autólelszerelcsck legversenyképesebben NAGY JÓZSEF Budapest, VI, Antliassy;ut Jt. - Telefon: 21-97. Hirdessen a Zalai Közlönyben I NAGYKANIZSA, FÓ UT I. Megérkeztek nyári ruha és kabátkiilönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon: 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér Főüzletz SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalaosonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. — Cégünk alapjai megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkcinki Aiolnk ezci k\'ionit,an (tknilúk. Angol :,fOvctbjl divatalj..... NGi nyái^ulu ... Selymes bluzu|dou- s»g......... Biosé selyem dival- rulia ...... I\'iu uyjnruha ... Férfi divatöltöny Női és férfi esö- kopenyek Féifi gyjpju felöltő . Női covcrcoat kabát végig bélelt Tenntsz-nadrág ...... 150 150 90 250 130 . 600 300 800 700 130-190 Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető : Ufcnbcck liároly). ML évfolyam, 166 szám Nagykanizsa, 1926 Julius 27. kedd Ar. 1800 k.rsns POLITIKAI NAPILAP garkuHMf ij tUktaU FU lu buttolyt WlilWitril.l; listai*iy-a 6. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos lolcruduA-lckfM: HiflykanlZM 78. i EJó<twl In Q Un 30.000 ke Tovább-épités A kormány nagyarányu beruházási programinjának keretében a legmagasabb dotációt — körülbelül 42.5 millió aranykoronát — a löldmivelésiigyl tárca kapta. Magyarországon elsőrangú fontosságú kérdés lelt az agrárkérdés, amennyiben a trianoni béke levágta testünkről ipari vidékeinket s úgyszólván egyetlen.természeti kincsünknek termőföldjeinket hagyta meg. Minden erőnkkel mezőgazdaságunk hozatnának emelésére kell törekednünk s ezérl érdemel külön figyelműt a fóldmivelés-ügyi láre^ beruházása. Az ármentesítés, a mezőgazdasági szakoktatás kiterjesztése, a falusi kislakásépitő-akció főpontjai e táica beruházási prog-rammjának Reméljük, hogy ennek a nagyarányu prograitininak a megvalósítása mezőgazdaságunk Ügyét nagy lépéssel fogja előbbre vinni s a kulturális téren tett erőfeszítések a falu színvonalának szerencsés emeléséhez kiválóig hozzá fognak jáiulni. Minden törekvésünknek arra kell irányulni, hogy az otszág gerincét képező falusi lakosságot az elemi műveltségnek és tudásnak szükséges kellékeivel ellássuk s ezzel ezl a nemzetfenntartó rétegét még erősebbé, még ellentállobbá legyük. Ha a falusi lakosság kellő felvilágosíts ulán anyagilag és szellemileg a maga lábara tud állni s ezt a széles réteget minden Izében áthatja a nemzeti gondoláinak éltető és lelmagasz-tositó flulduma, akkor Magyarország jövendő fejlődésének egészséges utja biztosítva van. Minden intézkedés, amely a falu színvonalát emeli,; tulajdon-képen egész országunk színvonalát emeli, mert biztosítja a vezérek számára azl az erkölcsi és anyagi tartalékot, amely a nyugodt és eredményes továbbépítő munkának elengedhetetlen feltétele, mert letagadhatatlan az a hatalmas fejlődés, amelyet országunk a Bethlen-éra alatt rövid pár esztendő során megvalósított. A belilgyminiszter Inkére utazott a miniszterelnökhöz A vármegyei kölcsön ügyébon tájékoztatja Bethlen István grófot — A kölcsön biztosítottnak tekinthető Budapesl, julius 26 A vármegyék a mult héien lejez-lék b; a beiuházási kolcsönie vonatkozó tárgyalásokat igy a megyei közmunkák megindítására a külföldi kölcsön biztosítottnak lekintbetó. Bethlen István gról a kölcsöntárgya-lásoVal nagy érdeklődéssel kisérle. Ugy Rakovszky, mint Bud miniszterek mitidcuröl részletesen tájékoztatták a kormányelnököl. Értesülésünk szctitil Rakovszky Iván belügyminiszter ma délután lukéit, utazott Bethlen tninisitcrcjpök-höz, hogy tájékoztassa a kqjbön ügyében télrejött megállapodásról és tudomására hozzt a minií»lcreln\'-k-n;k, hogy az egyes megyék milyen mértékben részesütnek a kolcsOnók-ból és melyek «.ok a közmunkák, amelyekel az egyes megyékben már augusztus elején megindítani kívánnak. A belügyminiszter referálni fog a miniszteielnöknek még tárcája keretébe tartozó egyéb kérdésekről és megbeszélés tárgya lesz az u| választókerületi beosztásról szóló javaslat is. A kormány a parlament őszi üléssz.ka során kívánja letárgyaltaim a javaslatot, amelynek előkészítésén már hosszabb ideje dolgozik a belügyminisztérium. Rakovszky Iván belügyminiszter csak lövid ideig tartózkodik Inkín, meit lisztvesz a csütörtökié, vagy péntekre összehívandó lóispáui értekezleten, amelynek az a célja, hogy a megyei beruházásokról tájékoztassa a megyék vezciót. Forradalom tört ki Törökországban Konstantinápoly, julius 2li Erzctuin Trapczunt és Sivas viro-okban forradalom tört ki. Az angorai norni.tny a\' mult hír lolyamán tcndelclileg feloszlatta a nemzeti haladás kenirégibcn megalakult pátiját, amelynek Trapezunibut voll a székhelye. A páti vitzciósege a feloszlatási parancsnak nem telt eleget és Iclkclésre szólította lel híveit. Közelebbi (észlelek még nuicsc:xk.__ Délbácskában százezer hold terület áll viz alatt Betgritd. julius 26. (hjszakai rádió.) A Duna mindenütt apad. — Újvidéken a helyzet változatlan. Díl-bácskábm 100 ezer holdnyi terület áll viz alalt. A legsúlyosabb Vajla község hclyzclc, ahol az ár MO házból 290 el elsöpört. A hajléktalan l<koss\'tg az épen maradt gtól Széchenyi féle kastélyban van elszállásolva. A francia-magyar kereskedelmi szerződés ügye minisztertanács dönt a felmondás dolgában Budapest, Julius 2tJ A francia-magyar kereskedelmi szerződés, mint ismeretes, cz év julius 1-141 felmondható és ugy a magyar ipari, mint a kereskedelmi ér-dekellíégck részéről mozgalom is indult meg, hogy a magyar kormány éljen is ezzel a jogával. Értesülésünk szerint a kereskedelmi szerződés ügye\'egyelőre még megvitatás alatt áll az egyes szakminisztériumok között s ennek 1*- fejeztével minisztertanács dönt ebben c kérdésben. Valószínűnek tartják, hogy a kormány a francia- magyar kereskedelmi szerződést nem mondja fel, hanem [elkéri a francia kormányt, hogy a szerződés megváltoztatása tekintetében kezdjen tárgyalást. A szerződés határozott és nyílt felmondására természetesen csak akkor kerül sor, ha a megváltoztatásra irányuló tárgyalások nem járnának kellő sikerrel. Nagyváradon elfogták a debreceni törvényszék sikkasztó jegyzőjét Fcleaégc, aki utána akart sztkal, vexetta nyomra a hatóségokat Nagyvárad, lulius 26 (Éjszakai rddiójelentés.) Mint ismeretes, dr. Takó Ferenc, a debreceni törvényszék vizsgálóbírói hivatalban, ahol jegyző voll, sikkasztott és ezután átszökött oláh megszállt területre, Nagyváradra. Az értesítés alapján az oláh rendőrség is elrendelte körözését, mely nem vezetett eredményre. Ncmiégiben Takónak (elesége is ki akart szökni Románlába, azonban a batáron el-logták és uj nyomott adoü a nyomozóhatóságok kezéie. Sikerült is ennek alapián Tikól Nagyváradon (gy gatáeiban cf.igni. Kihallgatása s >táu a tikkasztó tagadta a sikkasztást és igy egyelőre csak határátlépés miatt latija fogva azoláh rend-öiíég. Egyben italait áttették a nagyváradi törvényszékre, mely megkeresi az oláh igazságügy- és kUtOgymmtsr-léiiumot Takókijdásíru vonatkozólag, amit kími is fog a m. gyt.t kormány. Turi Béla az öttevényi kerület győztese lludapesl. julius 26. Az öttevényi kerülőiben Tűzi Bétái 5401 szavazattal képviselővé választónak dr. Posta Sándor 1991 szavazalával szemben. Az ügyészség vizsgálati indítványa a Bachei-ügyben Budapest, julius 26. Az ügyészség elkészítette vizsgalati Indítványát, amelyben Bacher cilen hűtlen kezelés miau kéli a vizsgalatot. Bacher magánvállalkozásaihoz 1917. öv óta htsználla fel a Viktótía malom vagyonát és ezzel huszouötmilliáiddal katosilolla meg. Fábty Oszkár ügyében c héten készül cl kz indítvány. A Rákosi-per mai tárgyalása Budapest, julius 26. A Rákosiféle kommunista boaügyben a bíróság elrendelte az esetleges bizonyítás kiegészítését. Több iratot ismerteitek és néhány tanút hallgatlak ki. Az ügyész kedden mondja el vád-beszédéi. Budapesti iskolaigazgató halálos szerencsétlensége Ausztriában. Bécs, lul. 26. (Éjszakát rddiójelentés.) Linzből jelentik: Kelcmeu (?) budapesti isko\'aigazgató motoros csónakkal kiakart kölni és ekkor az árvíz sodra felborította a csónakot. A motorosban ült az Igazgató felesége, aki a Dunába csati, de kimentették, az igazgató ellenben elmerült. zalai közlöny 1926 |ulim 27. Tűzoltólaktanyát épit a város A nagykanizsai Önkéntea Tűzoltó Egyesület évi négymilliós kSltségyetéaael dolgozik - Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület rendes évi közgyűlése Dr. Sabján Gyula polgármester a tűzoltó-problémákról Nagykanizsa, lulius \'26 Kevés érdeklődés melleit tartotta meg vasárnap délután rendes évi közgyűlését a nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület a városháza közgyűlési termében dr. Sabján Qyula polgármester elnöklete alatt, Knortzer György főparancsnok jelenlétében. Fenyvesi Sándor ftlzollóllszt az elnöki és főparancsnoki jelentést adja elő, amelyből kitűnik, hogy a nagykanizsai tűzoltóság becsülcllcl vette ki részéi a város lüzbiztonsá-gának áldozatos munkájából. Hálával emlékezik meg a Zalai Közlöny szerkesztőségének akciójáról, amelynek sikerült a teljes éjjeli telefonszolgálatot bevezetnie, ami nagy segítséget jeleni tűzveszély esetén a gyors kivonuláshoz. Utal a jelentés arra, hogy ugy a hivatásos tűzoltók létszámemelése, mint a tüzoltószerck beszerzése tárgyában löbb izben keresték meg a hivatalos várost, amely anyagiak hiánya miatt a kérést nem lalálla teljesíthetőnek. Elmondja a jelenlés, hogy a város tűzrendészetének felül, vlzsgálása alkalmával Marlnovlch államtitkár,országos főparancsok igen sok pótolni valót talált. Tűzeseteknél 11 cselben vettek részi, baleset és betegszállításnál 41)0 esetben. A mentőoszlály elsőrangú munkát produkált. Or. Sabján Gyula polgármester kijelenti, hogy a tüzollószerek kiegészítéséről a város keddi közgyűlésén a tanács által javaslat fog tétetni a jövő évi költségvetés keretében. Az 1926. évi költségelőirányzat beterjesztésénél halljuk, hogy ilyen tételek szerepelnek benne: Titkár évi tiszteletdíja 100.000, mentőorvos 300.000, testületi orvos 50.000, pénztáros tisztcledija 100.000, önkéntes tűzoltók ruházatára 3,240.000 korona. Az egész évi költségelőirányzat nem egészen négy millió korona Nagykanizsa város önkéntes tűzoltóságának. Hát bizony ehhez nem kell kommentár. Knortzer György lóparancsnok ezután ifj. Krénusz Ferencet, aki 5 évét töltötte be és Freischmldt Ferencet, aki 15 évét töltötte be önkéntes tűzoltói szolgálatának, éremmel és oklevéllel tünteti ki. /[dám Kóberl szólalt lel ezután és kéri a tűzoltóságnak jobb dolá-lását a költségvetés keretében. Dr. Sabján elnök válaszában megnyugtatja Ádám Róbertet. A tűzoltóság fejlesztése kapcsán ez a kérdés is megoldást fog nyerni, mindenekelált azonban egy tűzoltólaktanya építéséről van szó. A szervezeti szabályrendelet módosításánál a tűzoltóság problémája is kielégítésre kerül. Oly nagy tűzoltói létszámot tartani, amint azt a tűzbiztonság megkívánja — nem igen lehel — mondja, mert oly nagy költségekbe kerülne, amit más város sem bírna ki, nemhogy Nagykanizsa. Az idősebb lűzollókat más, városi szolgálatra gondolj.t bcoszlani, hogy a tűzoltói szolgálatol mindenkor a legjobb erőkben levők lássák cl. Addig — amíg olyan utaink vannak, mint most — hogy azokon télen és sáron nem lehet menni célszerűbb a lófogattal való kivonulás. Hiába lenne autó, ha azzal a nagy sálban nem lehel tovaincnni. Más városok a Speycr kölcsönből tüzolló-laktanyákal és lakásokat épileliek, de a fejlődésben visszamaradt Nagykanizsán elsősorban a vízvezeték be vezelésc a fontos. A tűzoltóság fejlesztésének a város fejlesztésével parallel kell mennie. A közgyűlés fél 5 órakor véget ért. Nagykanizsai gyermekvonat megy Hollandiába A püspöki biztos akciója Négy öt hónapig lesznek tárol a gyermekek Nagykanizsa, Julius 26 Még a mult esztendőben történt, hogy Gazdag Ferenc püspöki bizlos tárgyalásokat folytatott az egyes szakminisztériumokkal, Nagykanizsa város szegénysorsu gyermekeinek üdültetése céljából. Körültekintő gondossággal válogatták ki az arra rászoruló gyermekeket az akció lebonyolítását azonoan az idei nyárra halasztották. Hosszas tárgyalások eredményeképen sikerült körülbelül 100 gyermeknek Hollandiában leendő üdültetését biztosítani. Négy-öt hónapra vállalták magukra a nemes szívű hollandusok a fejletlen s rosszul táplált kanizsai gyermekek ellátását, ahonnan bíronyára piros pozsgás arccal, megerősödve fognak visszaférni hozzánk. Felhívjak a nélkülöző, sok gyermekes családokat, jelentsék be — lehetőleg leánygyermekeiket — (6—12 esztendős korig.) Egy-egy családból legfeljebb 2—3 gyermek vehető fel, hogy ezáltal minél szélesebb rétegekben élvezhessék ezt a jótéteményt az arra rászorulók. Jelentkezni lehet e hét folyamán — legkésőbb vasárnap délig — mindennap délben 12—3 és este 7—8 óra között — a püspöki biztos távolléte miatt Lengyel Ovula segédkántornál (Hunyadiutca 22.), ahol a beírások is megtörténnek. Nyomaiékosan figyelmezlcljűk a szülőket, (gyámokat) hogy csakis a valóságnak megfelelő adatokat valljanak be, mert minden egyes esetben a helyszínen fogunk meggyőződést szerezni azok hitelességéről. Elindult a második kanizsai gyermekronat Óriási embersokaság kereste lel vasárnap Nagykanizsáról a Balatoni NAGYKANIZSAI LEÁNYOK CSOPORTJA BALATONBERÉNYBEN Nagykanizsa, Julius 2ti Kilenc óra tiz perckor indul mc-netszcrüen a budapesti személyvonat Nagykanizsáról, azonban vasárnap reggel már 8 órakor tömve volt a pályaudvar perronja, folyosója, várótermei. A pazar szépségű nyári napot aki csak tehette és akinek csak módjában állott, arra használta fel, hogy néhány órára felkeresse A Balatoni. A szokatlanul hatalmas, hosszú szerelvény lömvc volt nagykanizsaiakkal. Férfiak, nók, gyermekek egyaránt. A perron közepén pedig egy örvendező, mosolygó, vidám gyermek-leány-csoport, szüleikkel, hozzátartozóikkal, ismerőseikkel körülölte csomagok, pocigyászok, ulazókosarak. A nagykanizsai balatoni gyermeknyaraltatási akció mosl már második gyermekcsoportja. A leánygyermekek csoportja. Középen velük kövesdí Boér Gusztávné, a József Szanatórium Egyesület elnöknője és Farkas Vilma a Keresztény Jótékony Nőegylet titkárnője, akik az egész akciót vezették és akiknek sok siülő köszönheti, hogy sápadt gyermekeik a.cára a nap ismét rózsát csókoll és testileg megerősödve zárhatják isméi karjaikba szivük tegszeretettebbjeit. Az egyik csoportban olt láljuk Faludy Gézáné taiiilőnöl és Berlin Girusl, akik a leánykák háromhetes nyarallatása alalt a mamák szerepét vállalták magára. A leánykák csoportjában mindenféle nagyságút láttunk. Polgári iskolás nagyobb leányok és kisebb elemistákat. A nagyobbak, az okosabbak anyáskodnak a kisebbek felelt, akik a nagy vasuli zajban, tolongásban és emberáradatban kissé meg-szepenve várják a lörténendőket, a vonal indulását, a Balatoni. Végre jelzés a beszálláshoz. Tizenhat nagy Piillmann rendszerű kocsi várja az ulasokal. Percek alatt zsulolva mindegyik. Az utolsó kocsi a gyermeknyaraltatási akciojé. Bucsu, csókok, becéző szavak és hozzátartozóik beemelik a színié megközelíthetetlen magasságú lépcsőn át gyermekeiket a kocsiba. A podgyászt utánuk és igy megy ez 42-szer. Mert 42 kisleányt visz magával a nagy, két mozdonyos vonat. Kövesdí Boér Gusztávné és Farkas Vilma kisérik Berénybe a leánykák csoportját, hogy olt is meggyőződést szerezzenek, hogy minden rendben vau-c és csak igy jönnek isméi vissza. Amikor mindenki elhelyezkedett elérkezett az indulás ideje. A sok uiiga embervirág mind oda siet az ablakhoz, hogy kicsi kezecskéikkel még egy bucsucsókol hintsenek visz-szamaradl hozzátartozóik ulán. Egy éles fütty, a vonat szerelvény kerekei kattogva, a mozdony sisteregve nekiindul, gyermekek boldog Paradicsoma, kincses, szent Balaton felé.... B. R. Uj honfoglalás (Kanizsaiak közi a cserkész-nagytáborban) (folytatás éa vége) No, de sebaj, van hely a gyepen elég és leülünk a gyepre, mini a többi tízezer... Miután leüllünk, érezzük csak, hogy jól esik a pihenés és a harang szavára figyelünk csak fel. Már hároin óra van, kezdődnek a versenyek, mennek a csapatok fürdeni a Dunába. ínckszó. térzene, nyitóit szinjiad, kinek mi tetszik válogathat benne, aki szemlélődni szeret le ül egy dombtetőre és nézi a tarkálló emberseregei, a megáiadl Dunát, a személyszállító nagy hajókat,\'amelyek szinte oldalt hajolnak annyi ember vár a kiszállásra. Egyszerre két-három, hajó is áll a kikötőben, nem győzik egymást kivárni. A láj olyan, mint egy kaledioskóp. Minden oldal mást mutat: körül hegyek, az ég a löldet éri, mint egy nagy-nagy körkép. Estefelé sétára ludulunk, a nap már nem tűz olyas, hevesen és jól esik a szemlélődés a sálrak körül, meg akarjuk keresni a nagykanizsaiakat. Hála a tábori cserkész-rendőrségnek, ott is vagyunk csakhamar. A piarista gimnáziumi cserkészcsapul nagy szellős sátraiban csend honol, távol vannak a fiuk. Végtelenül kedves három cserkész fogad, kérdésemre szívesen, udvariasan felelnek. Elmondják, hogy sok látogatójuk van, öreg kanizsaiak, akik 15-20 éve elkerültek onnan, hallani szerelnének kedves városukról: épül-e, szépül-e? Még egy csapalunk van itt, a 77. számú Szent László il|umunkás csapat, amott látszik a kapujuk teteje. Elindulva a jelzeit irányban, csakhamar megérkezünk a díszes zalai kapu elé. f.rdeklódve nézem a kaput, amelynek bejárata előtt cserkész posztol. — Tessék bemenni 1 — invitál kedvesen. - Jóska, szólj a parancsnok urnák! — kiáll be a kapun. Alig kerülök beljebb, Horváth József cserkészparancsnokkal, találom magamat szemközt. A kölcsönös bemutatkozás ulán megbámuljuk a példás rendben álló sálrakai, a csini és tisztaságot a kis vár környékén és a tűzhelyet, amely általános köz-bimulat tárgya. Mig a parancsnok az i\'fju munkás cserkészetet fesii lelkes szavakkal, a távolba nézek. Látom régi álmomat a tanulni vágyó, világlátotl, intelligens iparost, aki este hal óráig izzadva dolgozik, azután hazamegy, megfürdik, frakkba vagy szmokingba öltözik és megy az Operába vagy hangversenyre avagy más műélvezetre, de semmiesetre sem borgőzös tömeg közé a korcsmába... Ha fiainkat korán elkezdjük zenére taníttatni és azután cserkészt nevelünk az ifjú munkásokból is. akkor nincsen mitől féllenünk őkel és országunkat. Haspelné Balázsy Lujza 1926 juliut 27. ZALAI KÖZLÖNY A pajtába zárva tartott testvére egy nyomorék gyermeket * aiontaaidok Idjolont.lUk „ lolkatlon leányi - A gyei-inakat • kór. háaban ápolják - A. 4r...iík 1. boloa.ólt ai Ug,b« - Hugó Viktor i,Nyomorultak"-ja a Magyar-uloában Nagykanizsa, Juliul 2ti Köiülbelül kii hónap óla a Magyar-utca felső részén és kornyékén liiokzalot esetról suttogtak az emberek. Azt beszélték, hogy egy háznál egy fiatal lány lestvéröccsél, aki magával lehelellen nyomorék gyermek, kidobta a pajtába és nem ad elegendő ételt neki, rongyokban lartja és a legrettenetesebb viharos időjárás idején is künn hagjja a nyilotl csűrben, ahol sem az eső, sem a szél ellen nincsen védve. Ez a szóbeszéd a napokban egy ember által, aki már nem tudta tovább nézni a szerencsétlen nyomorék gyermek embertelen helyzetét, hivatalos feljelentés alakjában a rendőrség bűnügyi osztályára került és ennek alapján megindultba nyomozás, mely szenzációs eredménynyel járt. MegáJlapilollák, hogy a feljelen-tésben foglalt súlyos állítások leijeten fedik a valóságot, sót a hcly-tzini vizsgálat még ennél lobbei is megállapított. Ezeknek alapján a rendőrség az irvaszékkcl egyetemben inlézktlcll, hogy a nyomorék gyermek "fftba-dillasiék meg lehetetlen helyzetéből é« azonnal a kórházba kerüljön ápolás alá. Munkatársunk az egész szomorú esetről személyesen gyóződött meg és az alábbiakban számol be a Hugó Viktor ,Nyomorullak--jának a Magyar-utcában történt élelrekel-téséről: Sztreu Pál jómódú tőldmivcs Magyar-utca 132. szám alatti lakos (elesége két esztendővel ezelőtt ineg-ball. Az embernek kél gyermeke maradi anyátlan árván. A husz éves Mariska és a tizenegy éves Pisla. A lány jól fejlett, egészséges, a Imcska vézna, beleges, angolkőros, nyomorék. Az asszony, mikor halá-Ul érezte közeledni, ugy reudelkc-■el\', hogy a nyomorék gyermek is biztosítva legyen, ezért a vagyonból J Menlgyörgyvári hegyen levő szől-161 ráhagyta. Az anya halálával a háztartás minden gondja es vezetése a húszéves leányra maradt, akinek gondjaira volt utalva a szerencsétlen, nyomorék gyermek is, aki kellő gondozás hiiján valóságos gnomszeiü alakká váll. Hozzájáiuii a nyomorék gyermek szánandó állapotához az is, hogy süket és néma volt és igy néni tudta megmondani, ha valamije fájl. Az édesanya halála óla eltelt kél év alatt a gyermek állapota mindig rosszabbodott. Apja nem sokat 10-rödhclett vele, mert idejének legnagyobb részét a szőlőhegyekben löl-tölle gazdasági munkával. Különösen a nyári hónapokban é» mosl is napokig nem jött haza. Igy természetesen nem is láthatta, hogy gyermekének mily sorsa van. Ezelöll két hónappal — mint szemtanuk mesélik — a nagy leány a nyomorék testvéréi egyszerűen kitette a pajtába és teljesen levette róla gondját. Nem adott rendesen enni neki. Előfordult, hogy reggel elment és eslig ue.n tén haza. ilyen-koi, ha a szomszédok nem könyörüllek volna meg a 13 éves nyomorék gyermeken, éhen pusztult volna. Adtuk is be neki ennivalót, sőt akadtak olyanok is, akik alaposan megmondották véleményei a leánynak, hogy miéri nem törődik a test-vérével. Ezeknek aztán veszekedés leli a vége és a leány meglilloiia, hogy az ügyébe más is beleavatkozzék. Aki azután is, mert a gyermeknek enni adni, azt szidalmakkal illette. Igy azlán csak dugva, mikor nem volt otthon, mertek a szomszédok a gyermek segiiségére menni. Az ulóbbi napokban, fóleg még a mult hetekben, mikor azok a félelmetes égihábotus, vihatos napok dühöngtek, az éjjelre is a nyilotl C\'ürben hagyott gyeimek, artlkulá-lallan sikilással igyekezett maga iránt szánalmat kelleni. A villámlástól félve, az esőtől átfázva, rongyaiban dideregve ordított éjszakánként a gyeimek és nem mertek az ernbe- r k segítségére sietni, •• ert féllek a leány szájá\'ól, aki nem válogatott a kifejezésekben. Az utolsó napokban, mikor már a szomszédok nem birlák tovább nézni a szerencsétlen félárva szenvedéséi, feljelentést teltek és ennek a\'apján megindult a nyomozás. A gyermeket a kirendelt mentők villék be a kórházba, ahol a belgyógyászati osztályon helyezték el. Tekintettel, hogy itt arról is szó van, hogy a nyomorék gyermek nevén van egy kisebb földbirtok,|amit az anyja halálos ágyán ráhagyott, az az árvaszék is beleszólt a dologba és intézkedéseket lesz A leány, mikor értesüli, hogy lestvérét elvitték a kórházba, nagyon megijedt és sietett fel, hogy adják ki neki a gyermeket. Természetesen a kórházban megtagadták a kérésének teljesítését azzal az indokolással, hogy a gyeimckel az ápolás ulán is csak hatósági engedéllyel adják ki. Munkatársunk fenn járt a bel-gyógyászali osztályon és megnézte a szerencsétlen gyermeket, aki a legnagyobb szánalomra mélló. Irtózatosan lesoványodva gubbaszt a szép, tiszta, fehér ágyon. Mellelle a kedves nővér, aki angyali türelemmel pótolja azi, amit egy rosszlelkü édes testvér elmulasztott. Kérésünkre a kedves nővér kijelentette, hogy az orvosok a gyermeket angolkórosnak konstatálják, de ezenkívül a hiányos táplálkozás szinte a csontjaira fagyasztotta a bőrt. Csak néhány napja van bent a kórházban a gyermek, de már azóta is látszik rajta a gondos ápolás hatása. Mikor behozták, azonnal mcgfüröszioiiék és azóta is naponta többször teszik tisztába a magával tehetetlen nyomorékot. Amint ágya mellett álilunk, a szánandó gyermek morogni kezd és összegörbült helyzetében, sovány ujjaival élénken gesztikulál. Egyszcire csak észrevenni rajta, hogy nevel, de ez a nevetés kicsalja az ember szeméből a könnyeket. Véres éjszakai verekedés Galambokon A legények elverlek egy asztalos mesteri - - A sérültei a kórházban ápolják A csendőrség megindította a nyomozási Nagykanizsa, jullus 26 Véics verekedés verte lel álmából Galambok község időben pihenőre térő népét tegnap este tiz órakor. Tóth János galamboki asztalosmester a korcsmában időzött este tíz óráig, majd a Csapi-utcán tartott hazafaté. Egyszerre csak találkozott egy fiatalabb legényekből alló társasággal, melynek tagjai, csakúgy mint í, kissé pilyókásak voltak. A Itgé-nyek közül az egyik meginvitálta Tóth Jánost, tartana velük egy pohár borra. Tóth azonban nem fogadta el a meghívást, ami, természetesen ittas emberekről lévén szó, nagy megütközést kellelt a társaság tag|aiban. ( Szó-szót követett és a barátságos invitálás, amely Tólh részéről rtfü-zél kapott, duhaj verekedéssé fajult. Eközben Horváth János — mint Tólh meséli — kikapta kezéből azt a sörös üveget, melyet haza akail vinni és fejbeverte vele. Tóth a sú- lyos ülés ulán beszaladt .nein messze levő udvarára és felkapott egy kapál, hogy azzal menjen vissza megtorolni az ülést, mely vérbe borította. A legények azonban nem vár-Iák ineg az ügy ilyetén való folytatását és jobbnak látták kereket oldani Tólh elöl, aki ekkor ismét haza akart menni. l-pen ekkor érte a súlyosabb veszedelem. Az elszaladt legények megerősített létszámmal térlek vissza és Tólh Jánost alaposan heljbenhagylák. Annyira, hogy a fején és arcán nagy nyitott sefcek maradtak. A súlyosan sérüli embert ma reggel szállították be kocsin Galambokról a nagykanizsai kórház sebészeti osztályéra, ahol sebeit összevarrták. Állapota súlyos ugyan, de nem életveszélyes. A galamboki csendőrörs megindította a nyomozást az igazi tényállás felderítésére. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. Öf Creppe de chine selymek már 77,000 koronától! Mig a készlet tart! ===^== Maradékok olcsó árban! Kisfalud! és Krausz divatnagyáruháza | az „Arany Kakas"~hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. ZALAI KÖZLÖNY Az NTE jubiláris közgyűlése A tisztikar választásnál a hivatalos lista került ki győztesen 124 millió korona költségelőirányzat a folyó évre Nagykunlzta, lullui A tagoknak nem várt élénk részvétele melleit larloita meg vasárnap délben rendes évi közgyűléséi a NTE a polgári iskola tornatermében Kelemen Ferenc lakarékpénzlári igazgató elnöklete alall. Az elnöki megnyíló lendületes szavakkal rámutat arra a jelentós eseményre, hogy mai közgyűlés, az NTE 60-ik rendes évi közgyűlése. Pottyondy Józsel dr. lólilkár ezután betcrjeszii gondosan megszerkesztett jelentéséi az elmúlt évi működésről, melyet kivonatosan lapunk legutolsó számában már közzé teltünk. A |e-lenlésl a közgyűlés ellogadla, majd a főtitkárnak köszönetet szavazott. Dr. Pollyondy ezután beterjesztene az 1925 évi zárszámodásokat, amelyből kitűnik, hogy 75 millión felül folyt be mérkőzésekből, 17 millión felül tagsági dijakból, 13 millión leiül mulatságokból és 4 millión leiül birkozóversenyekből. Az összbevétel megkOzeliletle a 130 millió koronái. A folyó évi költségvetés előirányzatot 124 millió koronában állapították meg. Antal Jcnól, aki évek óla az NTE társelnöke és aki Nagykanizsáról eltávozott, érdemelnek elismeréséül a közgyűlés tiszteletbeli taggá választotta. Majd következeit a tisztikar megválasztása. Titkos szavazással megválasztották a következőkel: Elnök Bogenrider Frigyes, ügyvezető elnök dr. Krátky István, társelnök Bazső József, alelnökök Próger Ferenc, Kelemen Ferenc és l\'olinyi Géza, titkár dr. Fülöp György, lő-pénztáros Vékósy Karoly, pénztáros Hiruhler István, főellenőr dr. Aczél István, ellenőrök Gábor Emó és Vasvdry Árpád, jegyzők dr. Berlin Józsel és Kau/er Árpid, tenniszigaz-gató dr. KdtooyOyula, MtziHirschler Andor, lutballigazgaló Melczer Jenő, intéző Hirschler Imre, iljusági intéző Dezső Józsel, atlétikai igazgató Slraszer Józief, intéző Krámmer Zoltán, lirkozó igazgató Kolloriis Géza, inté\'ö Uhóczky Ferenc, szertáros Gy\'üre Islván, otvos dr. Halász Pál, ügyész Gyalal Bila dr. Kelemen Fcrcnc ezulán a sajál és lisztviselőlársai nevében megköszönte a beléjük vetett bizalmat. Meg kell emlékeznünk e helyen dr. Pollyondy József egyesületi titkárról is, aki máslrányu nagy elfoglaltsága miatt visszavonul! a vezelóségböl, ahol fáradtságot nem ismerő buzgó tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett az egyesület felvirágoztatása körül. A balatoni vitorlás verseny eredménye Balalonlelle, julius 26. (Éjszakai rádiójelentés) A Bilalonl Yacht Klub álul rendezett vitorlás-versenynek Balatonfüreden kezdődött, ma Bala-tonlcllén véget ért. Az alsó balaioni túra-verseny (Tihany—Kesztheiy— Lelle) eredményei: \\1. Délibáb, 2. Zoru, 3. Vénlegény. A Szent István nagydij versenyben: 4. Malin 111., 2 Csibi 11.3 Gyere wíem. A keszthelyi Balatoni Yachl Klub állal rendezel! spolle verseny eredményei: I. Zoru, 2 Délibáb, ». Vénlegény. URÁNIA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Szöktetés a szerályból Napkeleti történet 8 fejezetben. Főszereplök: ..... Nalhalia Kovanko Soliman bég Raoul d\'Onix . Nikolaus Kollin Fedor herceg Jaque Calelain Zenobia...... ... Claude Francé Gyönyörű szerelmi regény a kelet minden pompájával. Szebbnél-szebb felvételek. HÍRADÓK. Neddah Kikin Szombaton 7,7, 9, vasárnap 7,4,* és »órakoH- Nagyszabású kalandor filmi KINCSEK HÁZA Hajsza cleirc-halálra 2 részben, IG felvonásban. Főszerepben: PEARL WHITE. I.r. . Milliók a föld alatt 8fclv., II. r.: A sátán kutyája 8 lelv. Mind a két rész egyszerre! Eredeti amerikai kalaiidorlilm telivé izgalmas bravúrokkal és trükkökkel Tekintettel a műsor hosszú voltára, kérjük a közönség pontos megjelenéitétt ■APIREND Julius 27, ksdd Római katolikus: l\'anlateon vt. Prc-i testans: Olga. Izraelita: Ab hó 16. Nap kel reggel t óra 30 perekor. " délután 7 ói \'* nyugszik < r óra 42 perckor. VTÍ ÍG Csak \'1Lau vasárnap kincsek háza PEARL WHITE. — A miniszterelnök neje a csurgói leventék zászlóanyja. A csurgói járás 29 községének leventéi augusztus 8 án tartják meg vándorzászló izentelési ünnepélyüket. A felszentelő zászló anyjal lisetél gról Bethlen István miniszterelnök neje vállalta. Védnbkök lesznek többek közölt báró Inkey József és Pál és-Bdrczay Ferenc kamarás. — Végleges megállapodás f megyék kölcsönösében. Budapestről jelentik: A magyar kormány és az angol pénzcsoporttal lolyó tárgyalások a vármegyék küllöldi kol-csönénck ügyében ma végleges megállapodással végződtek és az 1926. XV. Ic. 19. §-a alapján az egyezményt megkötötte Walkó Lajos ke reskedclmi miniszter, a pémügy-minlszlérium helyettes vezetője, Rakovszky Iván belügyminiszter és Stephany, a londoni Rolschlld-bank-ház megbizoltja. A kölcsönnyújtásban a Baringt Testvérek és Társai és a Schröder és Társai cígek vesznek részt. A kölcsön! 80Vban ul épilisre használják lel a megyék és annak egyrészél még ez évben folyó sitják. — A nagykanizsai Iparosdalárda kirándulása Keszthelyre A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a keszthelyi Ipaios Dalárda meghívására jól sikerült kirándulást ren dezelt Keszthelyre. Ugyanekkor zalaegerszegi Iparos Dalárda is kirándulást rendezett Keszthelyre és egy jól eltöltölt nap emlékével hagy ták olt Helikon városát. A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda vasárnap reggel indult Keszthelyre. A készt helyi Iparos Dalárda az állomáson várta a kanizsai dalosokat. Az állomáson a dalárdák az üdvözlések ulán elénekelték jeligéjükéi, ma|d Sör-kertbe mentek, ahol a keszthelyi dalosok vendégei voltak a kanizsai és egetszegi dalárdák. A Sör-kertben a dalárdák löbb sikerüli ének száMmal gyönyöi ködlelték a közönségéi. Ebédulán a Balatonban meg lürrtltek a dalosok. Délután meg-tekintenék a hercegi kastély nevezetességű! és a parkot. Délután hatkor a két dalárda kikísérte a kanizsai dalárdát az állomásra, ahol a vasút előzékenysége folytán külön kocsit kaplak Balatonszentgyörgyig. Ugy bucsuzkodá\', mint az érkezéskor az üdvözlések a legmelegebb hangulat-bati folytak le. Különösen RévJ/y Oéza, a nc.es keszthelyi dalpoéta érzékenyedet! el azon az ünnepléséit, melyben öl minf k magyar dal após-1 tolál részesítenék a dalosok. A zalaegerszegi dalosok autóval este nyolc órakor utazlak haza. 1926 jullui 27. — Nagyarányu lesz » irt. kir. honvédgyalogezrcd altiszti- karának népünnepélye. A vasárnap, ausztus I én a Zrínyi sporttelepen mrg\'arlandó nagy népünne, pély előkészületei a befejezéshez közelednek. A vigalmi bizollság akadályt nem ismerve, mindent elkövet, hogy a népünnepély leleményes és Nagykanizsán még nem látott látványosságaival sokáig emlékezetes órákat szerezzen az előreláthatóan nsgy számban megjelenőknek. A délulánl, valamint esti műsor számait lapunk legközelebbi számában részletesen közöljük. — Eljegyzés. Schlesinger Juliskái (Nagykanizsa) eljegyezte Österrelcher Lajos (Pölötke). Minden külön értesítés helyeit. — Pályázat. Az üresedésben levő Lenti községben székelő alsó- tendvai járási tisztiorvosi állásra az alispán pályázatot hirdet. Pályázati határidő augusztus 5. — Halálos szerencsétlenség cséplés közben. Halálos kimenetelű szerencsétlenség történi Kopár pusztán cséplés körben. Az uradalmi csépiéinél dolgozott Ágoston Islván 19 éves legény, aki meg akarta Indítani a cséplőgép hajló kerekét. Eközben, még nem tudni ml okból, a kerék elkapla a szerencsétlen fiatal munkást és egyszer maga körül megtol gatva a loldhöz vágta oly erővel, hogy eszméletlenül terült el a gép mellett. ^-Iharcalil kórházba szállították, de segíteni már nem tudtak rajta, mert sérülései oly súlyosak voltak; hogy röviddel beszállítása ulán kiszenvedett A csendőrség lefolytatott vizsgálata megállapította, hogy Ágoston saját vigyázatlanságának lett áldozata. — A Tapolca—celldömölki vonalat elsőrendűvé akarják teiml. Tapolcának azl a régi óhaját, hogy a Tapolca—celldömölki vonal elsőrendű legyen, mint értesülünk, ismét tárgyalás alá vették és remélhetőleg ezúttal Tapolca méltányos érdeke sikerrel lesz kiviva. Ennek a vonal elsőrendűvé tételétől a balatoni forgalom fellendítését Is várják. — Háromlábú csirke Somogyban. Ujabban Somogyvármegye a csudák hazája lett. Csak nemrégiben irtuk meg, hogy egy uradalomban fehér fecskét látlak, most arról adnak hitt, 1iogy Zákányban egy gazdálkodó tiárdfelíbU csiikél nevelt fel, mef^-\'rttka lerrtrttzíli csoda, A bá-romlíbu\' csirke \'gaz iája Szalay Károly volt kapowárl államrendőreégi detektív az érdekes állatol felajánlotta a budipes\'i állatkertnek. A ZALAI KÖZLÖNY kapható RlefKh Ovéióílftliányi\'v. . _ ... S»«W UlttA iV>llliirilu,H)lb»n. XTTCitl-n Ti«in*í Fw««x k6«yv».ö<4 ti cuf>ltte«f«aftjé*<t«\'v lUvIr-lflfdóa : Ktnwi Jlrxx IruMiátea WátWf r»««e<ol I\'O-biti tea ft\'kőtcfiaknarvtirJteii. " H4rli»icnt«"..frá»on s meUné Síotlw Márti Ultik\' PívIIIOO. BaUtoabcrtaybcn : Műnk V.OulnítUI. hUl»tt>oktrolturvn t IfcMIi J«oóItiHrtotiltAW fonyW.í-i; K«Un SlaJa* ví*0"lroV«r»a»J/»í&\':> BftUlontMMcUroa: uUM* UtiHum.-io liéaaíl VMUlMtta. \' 1SÜ6 lulius 21 ZALAl KÖZLÖNY A nnfryl"siilzttal meteorologlal megnevelő jelentése: Hétfőn a MrnMk-Reeiel 7 érakor +17-4. iteiutín 2 Ktfoi +21 4, Mlc 9 őrskor +IT8. Hihizel: Reggel teljes borull, délben borult, este borul. Szíllnlny: Reggel Nyugat, délben Délnyugat, este t-szaknyugaü szél. , A Meteorológiai Intézet |elenlése sic ,int változékony idó. helyenként kevés eóvel, lényeges llővállozás nélknl. ................. _ Uj testnevelési vezető. Zalaegerszeg város, valamint a zalaegerszegi, novai, alsólendvai, sllmegi, pacsai és zalaszentgróli Járás testnevelési ügyeinek vezetését Török Pál liszló lóelóadó vette át. — Mit fogyasztottak cl két ! hét alatt a nagy tábor cserkészei ? A megyeii két hetes cserkésztábo- ! rozás alatt bizonyára még annak SPORTELET áterkésl-kbi is0n:Só„maézgétvC, j A kerüleü bajnoki atlétikai versenyek eredményei —vasari _ Utazási kedvezmény Siófokra. Mint már löbb Ízben megírtuk, a Somogy-Zilaí. Lótenyésztő és Lovas Sport Egyesület Siófokon julius 28, augusztus 1 között kocsi és galopp versenyt rendez. A Déli vasút ez alkalommal valamennyi déllvasuti állomásról, Budapest állomását kivéve, a siófoki versenyre utazóknak ötven százalékos menef-dl| kedvezményt ad az oda és vissza utazásra. A kedvezményes utazást nem lehet megszakítani. = Ezúton mondunk bucsut azon ismerősöknek, kiktől az idő rövidsége miatt cl nem bucsuzbat-lunk. F.kler Józset és családja. — Nem lesz Egerszegen vámhivatal. A polgármesteri hivatalhoz megérkezett az értesítés, hogy Zalaegerszeg városának a vámkirendclt-ség felállítására vonatkozó kérelme nem teljesíthető, mert a vasuii és postai vámtorgalom oly csekély, Hogy azért nem érdemes külön hivatalt fenntartani; nincs annyi képzelt vámtisztviselő, hogy uj hivatalnak vezetői adhatnának. Végül: Nagykanizsa 63, Szombathely 58 kilométerre fekszik Zalaegerszegtől, a csekély mennyiségi! vámküldemé-nytk tehát mindkél helyen kényelmesen átmehetnek a szabályszerű eljáráson. Autó oiáj Autó benzin Autó felszerelési cikkek Autó gummi Firestone stock Gazdasági gépek, eszközök Gazdasági és mindennemű Műszaki cikkek Hajós Imre mérnöknél Keszthely! az Autó-standon. aki azelőtt otthon igen kevejelt evett. 7500 ember számára bizony megfelelő élelmezésről kell gondoskodni, mert egy kisebb erdélyi vagy felvidéki város hosszú idő alatt nem fogyaszt el annyi élelmiszert, mint a két hétig élő cserkésztábor. A cserkészek ezalatt az idő alatt (30.000 kltogram kenyeret, 60000 | liter tejet, 26 000 kilogramm hust, 40,000 kilogramm főzeléket és gyümölcsöt, 25 vagon fát és 10 vagon szalmát fogyasztottak és használtak el, i ami tekintélyes számot jelent mindenik vonatkozásban. Csupán a m. kir. dohányjövedéknek nem csináltak nagy forgalmat a cserkészek, mivel hogy a táborban nem szabad dohányozni, csak a dohányzóban, a mely bekerített térség. = Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Htrsch és Szegő cégnél. Pearl Ufhite: — Zalamegye legnagyobb községei. A most megjelent .Helységnévtár" adatai szerint vármegyénk legnagyobb 10 községe a következő : Nagykanizsa 30.410, Zalaegerszeg 13.305, Keszthely 7951, Tapolca 7034, Sümeg 5331, Csabrendek 3112, Tűrje 2638, Balatonfüred 2609, Lctenye 2292 és Zalaszentgrót 2171 lakóssal. — Elfogták a tárnoki csavargót A minap megirluk, hogy egy 8 éves tárnoki kislányt egy csavargó elcsalt hazulról s harmadnap akadtak rá a kislányra egy erdőszélen. A csendőrség az elvetemüli csavargót kézrekcritetle. — Tizenöt milliárdos Somogy-megye költségvetése. Somogy-vármegye állandó választmánya tegnap tarlolta ülését dr. Fischer főispán elnöklete alatt, amelyen a főjegyző az 1927. évi költségelőirányzatot ismertette, mely 15 milliárdon felül mozog. .= Ha Hévízre jön, ajándékait Kummer János áruhazában vegye meg és kötcsönkonyvtárát olvassa. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Nagykanizsa, Julius 26 Szombaton és vasárnap zajlott le a Zrinyi Sportelepen a MASz. délnyugati kerületének bajnoki athlí-tikai versenye. A két napos versenyen ugy az ifjúsági, mint a szenior számokban több rekord megdőlt s az elért eredmények, dc a nevezések nagy száma is, a kerület atlétikai sportjának fejlődését bizonyítják. Városunk fiatalságu nagy érdeklődéssel szemlélte a versenyt, amely remélhetőleg jó Itatással lesz Nagykanizsa város elhanyagolt atlétikai sportjának fellendítésére. A verseny eredményei a következők voltak: o) szenior számokban 100 m. síkfutás: Berger BSC 11.9 mp. 2. Vadon PAC 11.9 mp. 200 m. síkfutás: 1. Vadon PAC 24.5 mp. 2. Szabó PAC 24.8. m m. síkfutás: 1. Vadon PAC 55.7 mp. 2. Virányi PSC 56 8 níp. 800 m. síkfutás: l.Kelemch PAC 207.6 mp. 2. Markó 2.11.4 Zrinyi 3. Mcmmel Zrinyi 2, 15.6 mp. 1500 m. síkfutás: Markó Zrinyi 4, 29, 2. 2. Memmel Zrinyi 4, 306. 5(>00 m. síkfutás: Zombori 16, 35, 4 PAC. 2. Ludvig PSC 16, 37, 4. IrodalomjJHüvészet Ul utók Az Uj Időknek eheti számiban cikket: Rikosi Jenő. 1««K«éwi elbeszélést: Kosiryní Kéz Lola llks L«£ pásztor lőzscf. Verset t-alu lamjsésmr-czintoy Tihamér Írtak: Számos érdekes cikken kívül közti még ez a számi CsatM Kálmán és Hurlolpll Stratz érdekes rege-nyetnek folytatását. Zichy Rafael gróf elhagyta Budapestet. Budapest, jul. 26. Zichy Rafaej gróf - akit a törvényszék másfélém börtönbüntetésre Ítélt — a kir. ügyészség engedélyével útlevelet nyert és Bad Hallba u\'azoll. Kincsek háza 110 m. gát: 1. Péter PAC 23.2 mp. 2. Megyinorecz BSC 23.8 mp. (Varga Zrinyi három gátdöntése miatt, bái clsónzk érkezett be, dis-kvalikálva.) Magasugrás: 1. Zakál K. TSE 169. 2. Molvarccz Zrinyi 165 cm. (versenyen kivnl 173 cm.) Távolugrás: 1. Szabó PAC 615 cm. Korrekord beállítva. 2. Modva-recz Zrinyi 6.11,3, v. Csikós-598 cm. Hármas ugrás: 1. Zakál KTSE 12.32 cm. 2. Molvarecz Zrínyi 12, 18 cm. 3. Farkas Zrinyi 11, 35 cm. Rúdugrás: 1. Megyimarecz BSC 310 cm. (ker. rekord) 2. Molvarccz Zrinyi 2.80 m. Sulydobds : 1. Szép Zrinyi 11.41 m. 2. Kishalas PAC 11.39 m. Diszkosz : 1. Szépudvary Zrinyi 32.12 m. 2. Kas PAC 32.08. b) Az ifjúsági számokban 100 m. síkfutás: Uury BTSE 11.9 mp. 2. Zimnicrmanii BTSE 12.1 mp. 200 m. síkfutás: 1. Ullry 25.6 BTSE, 2, Zinnncrinaun 26.9 mp.l 400 m. síkfutás: 1. Utlry 56.1 mp. BTSE. 2. Kmetovics BTSE 59.3 Tw m. síkfutás: 1. Kmetovics 2, 17, 4 BTSE2. Halász 2, 19, 4 BSC. lőOO ni. síkfutás: 1. Szigeti KTSE 4, 38, 4. 2. Berecz PSC 4, 43, 2. 3000 m, síkfutás: I. Szigeti KTSE 9, 58, 8 (ker. rekord) 2. Fád BSC ti, 10, 00. Magasugrás: I. Oliva BTSE 156 cm. 2. Kodrich KTSE 150 cm. Távolugrás: l.ZiinmcrmannBTSE 583 cm. 2. Kmetovics BTSE 568 n. Rudugrás: l.Zimmermann BTSE 290 cm. (ker. rekord) 2 Uilry BTSE 280 cm. Sulydobds: 1. Utiry BTSE 994 cm. 2. Kodrich KTSE 985 cm. 3. Uodina Zrinyi 883 cm. Diszkoszvetés: 1. Ellry BTSE 29.95 cm. 2. Kodrich 26.40 cm. 3. Oodina Zrinyi 25.97 cm. Gerelyvetés: I. Kodrich KTSE 35.85 m. 2. Kmetovics BTSE. 3. (aodina Zrinyi 31. 20 m. A dijakat dr, Vadas Gyula a MASz küldötte osztotta ki. (Gordon Róbert hajója győzött a balatoni yachtverseny első szakaszán.) A Királyi Magyar Yaclil Club rendezésében vasárnap reggel volt a Forgách-vándordijas verseny első etappjának a startja a KMYC b^tonfoldvári klubháza elölt. Összesen" nyolc hajó startolt. Közöttük a .Tramontana" (tulajdonosa Oordon Róbert) elsőnek futott a füredi célba a nézők lelkes ovációi között. (Futballblró tanfolyam Nagykanizsán) A napokban érkezett meg a Magyar Fulballbirák Testületének és a Pécsi B. T-nek leirata, amelyben Nagykanizsán lutballbiró tanfolyam Kaufmann szöv. biró vezetésével augusztus 2-án kezdődik. Jelentkezni lehet julius 31-ig a tanfolyamvezetőnél. A tanfolyam dija ÍŰO.OOO korona, mely egyszersmind vizsga díj is. az Urániában RiDIÓJIÍÍSOB Julius 21 (kedd) Budapest (M I). e. 9.30 ós 12: Hirck, közgazdaság. I). u I: A Meteorológiai hite/Cl jelentése. 3: Hirck. közgazdaság. 645: Jogtudományt előadás. 7.15: ItaUi*-amatőrposta. K: Chanson kuplécst. 9.I.,: Krausz Lili hangversenye. 9.4.V Gyenes Lajos festőművész előadísa. 10.20: Kamn- ™Bées (531 és 582.5) O. e- " és d u. a 15: Hangverseny. 7: 1-lflailAs a oőc^i Szent István templomról. 8.30: Schubert d3KcrHn (504 és 571) U. u. 3.45: Kf.n>v-ismertetés. G-H30: t-\'itm-nianuscriptumolc. \' München <«S> l> 11. 4 30 5.45: Hangverseny. li: Felolvasás és zene, 7.1.,: Vo-nésnécvíS- 9: Tarka esi. Prága i368> D. u. 4.30 - 5.30: Hangver-senv S: Német leadás. 8.03: Tarka esi. Rima (425) D. u. S: Hirck, felolvasás. 5.30: Jazzband. 9: Mezőgazdasági hírek. 9 30 : Szimtőnikus hangverseny. London (365) D. u. -1.15: Hangverseny. 5.15: Dalok. 6: Tánczene. 7.25: Scltuman interpretáció. 7.10: Elóadis. 8: Nfnszertl hangverseny. 9: Előadás. 10.05: Dalok. 1030 -11 : TJnczene Lipcse (425) l>. u. Könyvismertetés.4.30: Hangverseny. 7.45: Vig esi 9-12: tánczene. ZALAI KÖZLÖNY 1926 jullui 27. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia szerd.i—csfllörtök 7 és 9 órakor: Szöktetés a szerdtyböt, napkeleti történet 8 felvonásban. Főszereplők : Naihalia Kowanko, Niko-laus Kollin és Claude Francc. Gyönyörű szerelmi regíny a kelet minden pornp;«jávj|. A keszlheiyi Tó mozi műsora kedden: Ossi karrierje, (Fö a protekció), vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő Ossi Oswalda. KÖZGAZDASÁG TÚZSDE Az értéktőzsdén az irányzat ma ismét sziláid voll. A francia frank nagy áremelkedése a nyugalcurőpai piacon, különösen pedig a berlini lózsdOi igen kedvező hatást gyakorolt, iíui Bécsen keresztül a budapesti tőzsdén is kifejezésre jutott. H/zcl kapcsolatban különösen a ku-lisz piac arbitrázs érlékei és kél szén-papit írt cl jelentős árnycreíégcket. A tőzsdeidő második felében az üzlet cicscndcsedclt és visszaesés állott be az árnivóbs, de az einlitelt értékek még igy is 2—3%-al javullvk. Zürichi zárlal rilts 13321X1, London 2.SI225, N.wyvxh 51650. llrusxl I3IO-CO. Milano 171500, Ai nMciJ J in 207 6(1, Beilm 123O0, Wteii 7.110, Solla 3110 00. I\'iijta 1529 50, V.mwj 5750. -Budapest 72-30, Btlgijd 913 00, Llulurcal 2J41XI. A buíapesll Tóisde deriza-jeKysése VALUTÁK Lengyel 7WXI.H10II Alizol 1.347000-9050 (lath k. 2II2"|-22<1 Dlnil 12V4\' 1-64\' i Dollii 7I200-501 francia tr. IK20-920 Holtan J 280SO-8ŰO 325-37 514-20 23ÍO-4IO 10991-1011 I009Ó-135 I8905-9&5 13824-S74 1S35-035 N.ivéji k. IS66S-7I5 Svéd k. I910Ö-165 l.cl Léva l.tta ,v. u-a S. hilt. t)an kot. Svájci li. Il\'tifa ti. DliVtyCAK Anulcid. 281Í7S-77S hcljjlíd I2W i.«4\'ji Berlin 16991-7041 Bukaietl 311-333 RiQsjif I 1855-015 Kop.nl., 1S»»-0I» Ontó 15665-715 1.ondón 347050-8050 Milano 2350-410 Newyotk 7I 9Í5-.56S Pirit 180O-IW) Piálta 21 lí11-2120 Szófia 514-520 Stockholm 10105-165 Varió 78.0S100 Wien 10096-126 ZOTlch 1381 t-üM Terménytőzsde U|buai tlttav. 76 kg-ot 362.500-365.u00 77 kg-oa 3W.ÍOO- 370.000. 78 kg-oj 370.000 - 37.J.OCO, 79 kK o! 307^00-372100 ccvéb dunintull <» peilvliUkl 76 ke oi .157.500 360.1.00.77 kir-oi 362500 365000, 78 ks-oa 365 000-370.000, 7\'J kí-oi .187.500- 372.500. rozs 22! 500- 230 000 takarmányárpa 217.500- 220000. lOiirpa 2SO.OOO-32J.OOO. zab 270.000 -275.000 tcngcil 260.000—265 500. lepcc 540,000- -550.000. kotej 180.000-195.000, koioa I65.C00 -167^00. Serfiiiáiár Pelhaitfs 43S0. melyből eladatlanul vlrna. nvlradl tOOOdlb. ElsírendU 16.000-16.250. azcrtcil 15.750—16000, izcdclt kozfp I5.HX) 15.500. kdnnvU 14.000-14.500. eliírendu »>\' ■: 15.000-15 250. mJiod,cndn H 000-14.MIO. angol sUtdó 18.000 -20.000. walonna nagyban 18^00—19.000. asli 22 5Z.O-23000 Ictiuzoll liut 22.000-23.000. azalonnU Hl-aeitis 19.000 -19.500. Az irlnyzai közepes. Kiadja: Zrínyi Hyomdalpar és Jtnofr-kereskedés BT. Hagykaaiisa apróhirdetések Oxlethex Ur* kerestetik. Cim a kiadóban. 2151 Csóplöbcnxín 7000 kor, petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartellen kivül állandóan kaphat Szántó Vilmos ís Tárul Nagykanlzu, l)cák-tcr 2. 22*6 Jégszekrény 2 ajtós, »lig használt, teljesen Jókaiban 1,000000 koronáéit eladó Kinlzsyutca 2 a. I. cm. 2375 Egyszobás-konyhás lakást keres postls. Házmesternek Is elmenne. Cim a kiadóban. Függönyök, képek és bútorok, kflzte antik Is. egyéb házi felszerelések el-adók. Kinizsi u. 68. 2145 Saabéuati-, varrótanfolyamra tanulókat felveszek. Pollák hlvánné ezelőtt Vincze Jánosné, Hunyadi-utca 2. 2157 Kladő city utcai bútorozott szoba konyhahasinálattal. Bagó. Király utca 14. Stölzle-féle a\' legideálisabb háztartási befőttes üveg. Minőségben niindon hasonló üvegnél jobb, tehát árban a legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névre. Kapható minden szakmabeli üzletben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. Pk. 4770J926. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.<. 102. f-a értelmében ezennel kOz-hirré teszi, hogy a nagyk.mlzi.il kir. járásbíróságnak 1926. évi Pk. 4770. számú végzése következtében Dr. Fodor Aladár javára Hiba Ferenc ellen 10.000.000 kor. s Jár. erejéig 1926. évi március hő 2-án foga-natositott kielégítési végrehajt.H utján le-es felulfoglalt és 4,r..000.000 kor. becsült kővetkezó Ingóságok, u. m: szekerek, gazdasági eszkO/Ok, szalma, >zéna .stb. nyilvános átverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járás*, bitóság 1926-lk évi Pk. 477a siámu végzése tolvtán lO.COO.OOO kor tőkekövetelés, ennek 1925. évi juntus hó 1. napjától járó IVrt\'o kamaUi. i./ft váltódii és eddig Összesen 2.472.000 korona bíróilag már megállapított kOlUégek erejéig, a netán Űzetett Összeg levonásával Szcpetnckeo 94 szám alatt leendő megtartására 1926. évi augusztus hó 7-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kildzctik és ahhoz a venni stándékozók ezennel oly mcffK8yríssel hivatnak meg. hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. L-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzllze- : tés mellett a legtöbbet igérónek, *zük»ég esetén becsáton alul is el tognak adalnl. Amennyiben az elárverezendő ingósigo* kat mások is le- és felillfoglallatták éa azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az l&SI. évi LX. U c. 102. értelmében ezek javára is clxendelteük. Kell Nagj-kanlzsán, 1926. évi julius bó 20. napján. j Olvashatatlan aláírás \' kir. jbltóságl végrehajtó. ES HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. Telelőn: Tc.\'íz 34.45. Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részérc. Rckláinlcrvckcl kiszit. A gazdasági propaganda céllioz vezelő legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Társházak Európa minden jelentősebb városában. Túlzsúfolt raktár folytán önköltségi áron alu! uj famegmunkáló gépek gyári garanciával. Üzctmcdukció miatt használt üzemképes SZERSZÁMGÉPEK (Iransmissiúaikairészek, s\'.ijláicsák, konsolok, stb) villanymotorok, rencrvoiroU, kazánok gőzgépek p e n d k i v ü I olcsón kaphatók HERKULEÍMÜI/EK RT. BUDAPEST, VI. Figyefö-u. 14-16. Telefon: Lipót 908 20, 908 21. MAKULATUR papin kapható a kiadóhivatalban M. kir. államipitészetl hivatni __Zalaegerszeg._ 2009/.I. 1926. szánt. Versenytárgyalási hirdetmény. A tn. kir vallás- és közoktatás. ug,i Miniszter ur 1926. évi április hó 17-én kell 25046/VIII, a. u. 0. 1926. sz. rendeletivel Karácsonyfa község által fenntartott elemi iskola lantermének felépítését engedélyezvén, aluliról! hiviital fenti munkák végrehajtásán :k bizlosilisa céljából versenytárgyalási hirdet. Ajánlatok csakis az összes munkálatok végrehajtására tehetők. A tanterem felépítési, illetve az összes munkák befejezési határideje 1926 évi szeptember hó 30 Kivitel az alulirl áliaiilépitészeti hivatal állal késrilcll terv szcrinl történik. Pályázni óhajtók felhívatnak, hogy „Ajánl ,t \'a karácsonyfai iskola építési munkáira" felírással ellátott U pecséitcl lezárt boiitékba helyezel! ajánlataikat 1926. évi augusztus hó 6. délelőtt 10 órájáig a zalaegerszegi ni. kir. államépilészeli hivatalhoz közvetlenül vagy posla utján nyújtandók be. Az ajánlat az clóirl ajínlali minta és ajánlati költségvetés felhasználásával leendő, az ajánlati köliaégvelésbe az egységárakat és végösszegeket nemcsak számmal, hanem betűvel is ki kell irni. Az ajánlathoz az aláirt különleges fellélel és anyagalapár Jegyzék csatolandó. Az ajánlathoz az ajánlati végösz-tzeg 2\'.-át kitevő báuzlpénz csatolandó, bánatpénz gyanánt megfelelően záradékolt t iknríkpénzlári betétkönyv ís cifogsdtallk. Azok az ajánlattevők, kik a tervszerinti munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel, iiltlvc logoril-vánnval nem bírnak, kötelesek o|,ln-blukb.ui a megkövetelendő képesítéssel lendelkezö ineühizoltukal megnevezi.i. Azok az ajánlattevők, niik a zalaegerszegi m kir. államépiiC-szcli hivatal lelUuycIctc alatl tnun kát nein végezlek és elötlc isirctel-Icnek, kivánatra tartoznak illcwkts kereskedelmi és ipaikamara bizouv-laliyal megbízhatóságuk it igazolni. Az ajánlatok a zalaegerszegi >n. kir. államépitészeli hivatalban 1926 évi »ii»iiszius hó 6-áu délelőtt 10 ór.kor f.ignak felbonlalni, mikor ajánlattevők jelen lehelnek. Tciv és feltételek a hivatalos óiák alall alulirt hivatalban megtekinthetők s netalán szükséges felvilágo-silások ls mcgadalnak. Ugyanott az ajánlati nyomtatványok is megszc rezhetők. Az ajánlattevők ajínlalajkkal a versenytárgyalás nap|álól szlmiloll 30 napic kölelczelisigbcn maradnak. Zalaegerszeg, 19^6 julius hó 22. . ü. kir. államéplléueti hiralal Zalaegerszeg. WESTEND SZÚLLÓ Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pllyaudvaron.) Meleg és hideg vízvezeték minden szobában. Fürdők, lift, fodrász. Tcloton I. 920-64. Utcai szobák áia 40.000 K-tól 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor zi" igazgató. Nyomatot! a Zrínyi Nyomdaipar Os Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán."(Nvoiml.,»,,.«. • íSTT 86. évfolyam, 167. szám Hagykanlzaa, 1928 Julius 28. szerda Ara 1800 kai POLITIKAI NAPILAP SurtndMt is UadiUnW FMtu ItóitMyi UkJdad«iiyalal: tüsraiiaiys. a. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos latentffcaa-Uferoa: Ka«ykaaUaa 78. Hím EHlUetíai ári egy hóra 30.000 korosa Aranyhíd A mágyar fajiság világol átfogó tondolaiának nagy ünnepsége jat-siódott le azon alkalommal, amikor a magyar primás érsek hajóra szállt hogy egy világraszóló katolikus ünnepség keietében meglátogasssa az Amerikába szakadt magyarokal. Az i hajó, amelyen Magyarország hercegprímása Európából Amerikába utazott, egv gyönyörű, jelentőségteljes aranyhíd képét tükrözi elénk. Az egyházfejedelem uijával kapcsolatban az Európában éló magyarság kapcsolódott össze az Amerikában élé magya\'okkal s Csernoch János heicegprimásnak jutott az a felemelő küldetés, hogy a világ minden ré síiben élő magyarok kézfogó Uni e píl megtartsa. A magyar hercegprímás azzal \\ tényével, hogy h3jóra siállt s átvitte Amerikába a magyarok üzenetét, hogy onnan elhozza Európába az elszakadt magyarok üzenetéi: ezzel minden magyarok megbízatását lel|esilelte! Magyarország hercegprímásának amerikai útja nem felekezeti üi.nep, mint ahogy jelentőségében valóban nagy nemzeti ünneppé avattatott. A szabad Amerika föld|én élő magyarok meglartják vallási különélésüket, de az óhazá:ól való mérhetetlen távolság, minden vallási különélésük mellett is magyarrá teszi Met. A közös érzés, a közös hazafiság, a kö;ös fájdalom egyformán migyarrá lesz minden magyart s a világ nagy társadalmának Amerikában lezajlóit ka* tolikus ünnepségek — ha szabad mondanunk — még jobban egy közös magyar érzésbe forrasztotta össze az amerikai magyarokat. A nagy magyar egyetemesség világrészekéi átrepülő Tuitll in:darának szárayesabogását hallottuk akkor, amikor fenséges impressziói\'kai, áldó imídsággal kisérve, könnyező magyar üzenetektől roskadozóan vbs\'aérkc-zelt amerikai injáról a bcrccgptimás s lájó örömkönnyekkel szemében ál-léple a magyar hatirt, hogy kicserélje a világ minden inagyaijainak kölcsönös üdvöz\'elél. Az agg páiriáicha "\'ián két világrész magyarjai kisérték agr.ódó gondoskodással s ha volt őrömre oka a magyar Géniusznak, akkor a kél világrésrben hét hazában síélszaggatolt magyarok ünnepe valóban a nagy magyar egyetemesség Uéniuszának örömünnepét jelentette. A magyar kormány köszönetéi fe-l«le ki a hercegprímás elölt azért, b°gy a magyar fajiság ügyit két világrészben, hét hazában elö magyarok nevében oly fényesen képviselte. Most, hogy székhelyére lér pihenni Jz agg egyházfejedelem, Esztergom minden templomának minden ha-"ngla megkondult s ez a sok ha-,an?kongás is a magyar eg\\elemes-s(get hlrdc:L Nem sok okunk van örömünnepet ülni, de ezt az örömünnepet szívesen üljük meg, mert az erőszakkal szétdarabolt magyar nemzeti egység ünnepe [elemei, megacéloz és a magyar erő öntudatára ébreszl. Ha csak annyi szolgálstot téliünk a magyar ügynek, hogy a nemzetek újra a mi Go\'goltankra fordították tekintetüket s ott látták a keresztre feszitelt nagy magyar egyetemesség véres könnyeit: már is eleget téliünk. A bolsevista-párt megalakítása egyenlő egy rohamuakasz szervezésével Elhangsott a nádbesséd Rákosi Mátyás és társai bUnQgyábsn Budapest, julius V | Rákost Mátyás és társai bünügyé-lúi a mai főtárgyaláson két detektív kihallgatása után Mlskolczy Ákos kir. ügyész mondotta el vádbeszédéi. — .A bolsevista párt megalakulása — mondotta löbbek közölt — egyenlő egy rohamszakasz szervezésével, mely a társadalom megsemmisítésére tör." A vádbeszéd maga egy magas színvonalú társadalom-filozófiai értekezés volt. A vádlottak a vádbeszéd alatt sem vollak következeié- nek önmagukhoz, mert annak menetét is megakasztották közbcszólásaik-kal ugy, hogy rendre kelleti utasítani őket — Az ügyész a vádat az összes vádlottakkal szemben fenntartotta, enyhítő körülményeket nem talált, annál alaposabb súlyosbító körülményeket. Szünet után Rákosi és Weinber-ger védője beszédje Holnapra halasztását kérte s ezzel a tárgyalás folytatását holnap délelőtt 9 óráig felfüggesztették. Budapesten kezdődnek a magyar-cseh tárgyalások Négytagú delegáció érkezik Prágából kereskedelmi szerződéses tárgyalásokra Budapest, julius 27 A magyar kormánynak azt a ki-vántágát, hogy a magyar-cseh kereskedelmi szerződési tárgyalásokat ne Bécsben, bauein Budapisten folytassák, a cseh kormány le.jesitelte. A tárgyalások Julius 30-án kezdőd nek Budtpeslen. A cseh delegáció négy tagból fog állni, velük uia-zik a cseh miniszterelnökség, külügyi, kereskedelemügyi és pénzügyminisztérium egy-egy osztályfőnöke és a megfelelő kisegítő sze mélyzet. Nagy szótöbbséggel bizalmat kapott a Poincaré-kormány A kommunisták az internacionálét énekelték azezpozé felolvasása közben — Haladéktalanul megkezdik a francia pénzügyek szanálását Az uj francia kormány bemutatkozása Pária, julius V (Éjszakai tele/onjelentés) A kamara inai ülésén viharos jelenetek játszód lak le. Amint az elnök megnyitotta az ülést a kommunisták nagy zajba kezdtek és lehelellenné telték a tanácskozást. Mikor Poincaré hozzá fogott a kormánynyilatkozat felolvasásához a komnuinislák ismét lármát csinállak. Cachln kommunista képiselö ezt kiátltolta Poiancaré felé: Ha önt látjuk mindig baj van I A kormánynyilatkozat felolvasását az Inlemacionalé eléneklésével is zavarták a kommunisták. Poincaré erre kijelentette, hogy nincs |oga abbahagyni a kormánynyilatkozat felolvasását, de nem is hagyja abba. Jean kommunista képviselő az interpellációk során azt vetette lel, hogy a kamarát fel kell osztatni. Általában a kamara mai ülésén a kommunisták mindeu áron megakarták akadálzozni a Poincaré kormány bemutatkozását, de a kormányt-támogalók nagy többsége megfelelő ellengözzel ezt lehetetlenné tette. A kormány-nyilatkozat Párls, Julius 27. (Éjszakai telefon-jelentés.) A kormány-nyilatkozatot ma délután olvasta fel Poincaré a Kamarában, Barlliou pedig a szená-tusbrn. A kormány-nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a kormány a nemzeti kibékülés szellemében alakull, hogy az oiszágot erősen fenyegető pénzügyi veszélyeket legyőzze és az országot mai válságos helyzetéből kimentse. Kimondja a kormány-nyilatkozat a kormány azon srándékait is, melyeknek segúségével akarja a kormány a nemzet pénzügyi egyensúlyát helyreállítani. Ezek közt szerepelnek a bevételek emeléséről szóló törvényjavaslatok, melyek közt elsősorban a közvetetelt adók emelése és a szerzett vagyonok megadóztatása szerepel. A kormány nyíltan kimondja és tudatában vau aonak, hogy a pénzügyi helyreállítás nem hetek és hónapok alatt vihető keresztül és hogy az ország helyzete a jelen pillanatban mód felett súlyos. Az a fontos, — mondja a kormány- nyilatkozat, — hogy minden kerülgetés nélkül hozzá táthassunk az ország megmentéséhez. Poincaré c szavakkal végezte a kormánynyilatkozat felolvasását: Uraim lássunk hozzá haladéktalanul az ország pénzügyi helyzetének megmentéséhez és dolgozzunk egyesüli erővel Franciaországért. 227 szótöbbség Párls, julius 27. (Éjszakai telefonjelentés) A kamara a kormány-uyilatkozat felolvasása után 358 szavazattal 131 ellenében bizalmat szavazott a Poincaré kormánynak. Tüdőbeteg szanatóriumot épit a kormány a Mátrában Ax elpusztult Gyöngyös város újraépül Budapest, julius 27 Szeptemberben tnár megkezdik a<t a három és félmillió aranykoronás költséggel tervezett ötszáz ágyas tüdöbetegszanatörium építését a Mátrában, amelyet a minisztertanács csak nemrégiben hag>ott jóvá. A szanatórium Gyöngyös város legegészségesebb részén. Somorréten épül. A megye kiépiii az utat. Gyöngyös váio-; pedig Somorrétre személyszállító kis vasú ai épi\'. Értesülésünk szerint a bfcrmány a tüz-katasztrófa után még ma is félig romokban levó Gyöngyös helyzetén adókedvezményekkel is akar köny-nyiteni. A Spcyer-féle kölcsönból tizenhárommilliárdot juttat Gyöngyösnek. Gyöngyösön mozgalom indult meg, hogy dr. Moss József helyettes miniszterelnököt díszpolgárrá válasszák. iKényszerkSIcsönkfitvény-nyel nem lehet adót fizetni. Budapest, jul. 27. A pénzügyminiszter elutasította a Kereskedelmi és Iparkamara abbeli kérelmét, hogy adót kényszerkölcsönkötvényekkel is lehessen fizetni, mert ez a pontos fizetők utólagos megbüntetését jelentené. ZALAI KÖZLÖNY 1326 julim 28 Fiaink a nagy-táborozáson Piarista tanárok mint csapatszakácsok — A gimnáziumi cserkészek táboréieléből (Első közlemény) Nagykanizsa, julius 27 Hétfőn csle érkeztek meg fiaink két hell nagytáborozás után. Az állomáson a szolök és sz érdeklődő sokaság várla a piaristák gimnáziumának csapatát. Molnár Kálmán lanár üdvözlő beszédei intézett a hazatért csapathoz, melynek vezetői SótonyI Islván, Krlzsala Ferenc és Noll Ferenc tanárok voltak, akik állandóan olt voltak védenceikkel és mindenből ugy vették ki a részükéi, mint a fiuk. Milyen szerepük voll a nagykanizsai cserkészifjuságnak a káposztás-megyeri nagytáborozáson? Minden szülői és minden cserkészbarátot érdekelni fog. Kezdjük a gimnazista cserkészeknél. Táboruk a megyeri dombokon voll. A nagy cserkész táborváros kerületekre beosztva, ók a III. kerületben voltak elhelyezkedve. A kapui Noll tanár tervei szerint botokból készítették. A A kerítést faszfából. A fiuk igen jól érezték magukat. Teljesítményeiket mindenki megdicsérte, Büszkék is lehetnek derék gimnáziumi cserkészeink. A tábori élet főbb mozzanataiból ki kell emelnünk stramm felvonulásukat, melyet lord Hampton külön Is megtapsolt Nagy feladat voll a 24 órás cser-készés, amit térképi kijelölés szerint teljesen önállóan kellett végezni. Az őrsi akadályversenynél az első segélynyújtásban, hidverésben, főzésben, magas feszültségű áramon való átkelésben különösen prpdukálták magukat, ugy, hogy a löbbi cserkészcsapatok is ellsmertéka nagykanizsai fiuk kiválóságát Ünnepi hangulatot hozott mindig egy-egy nagykanizsai látogató megjelenése. Pedig szép számmal látogatták a kanizsaiak. Volt több olyan látogatójuk, akik liusz évvel azelőtt maturáltak a kanizsai piarista gimná-ziumban. Igen jól esett Stuller László államrendőrségi főfelügyelő látogatása, akinek lovastanitványa Schich-tanz Pál (VIII. gym. 0. L) a lovasversenyen a Il-ik dijat nyerte. Slk Sándor cserkészfőparancsnok is meglátogatta a kanizsai fiukat, akiknek négyszólamuénekkara szebbnél-szebb énekeket adott.elö a tábortűznél. A hangulat és a kanizsai fiuk teljesítményei után Ítélve, a nagykanizsai piarista gimnázium cserkészei feltétlenül az első csoportba lógnak kerülni. A fiuk legnagyobb öröme a .cuki" volt. A cukrászda, melynek produktumait ugyancsak cserkészek készítették. Hogy mily látogatottságnak Örvendett a .cuki", mi sem bizonyítja, hogy 4 nap alatt 4 métermázsa fagylalt fogyott el A nagykanizsai csapat szakácsa, egy Vlll-ista az utolsó pillanatban lemaradt. Ám gimnazisla csapatunk nem esell zavarba. A szakács teendői! Sólonyi és Krizsala tanár urak végezték oly hozzáérléssel, hogy akiket főzljükkel megkínállak, mindenki azl hitte, hogy a leg|obb nagykanizsai konyhából került ki Voll rendes cserkésztábort posla, cserké8zbélyegzővel. Mozi és cserkész-színház, ami mind nagy örömet okozott fiainknak. Fájó szívvel búcsúztak, amikor felharsant a kürtszó és Indulni kellett vissn — haza. A Szent László csapatról -holnapi számunkban írunk. | A városi szervezeti szabályrendelet módositását levették a napirendről A képviselőtestület hozzájárult a közkórház nöi-osztályának felállításához A vármegye engedjen át egy részt ■ külföldi kSIcsSnböl kórházbövitési célokra — A tüzoltóprobléma még mindig nem nyert kedvező elintézést Nagykanizsa város rendkívüli közgyűlése Nagykanizsa, julius 27 Közel száz városatya jelenlétében délután fél 4 órakor nyitotta meg Sabján Oyula dr. polgármester a mára összehívott rendkivtllí városi közgyűlési Különösen a jobboldal, a kiskanizsaiak voltak erősen képviselve. Megnyitó szavaiban a polgármester elparenlálla Malán Ödönt, a képviselőtestületnek a napokban elhunyt érdemes tagját, akinek emléké! a közgyűlés jegyzőkönyvileg fogjá megörökíteni. Panaszok a napirend előtt Hermann József napirend előtti felszólalásában\'\'a Huoyadl-ulca 200 méteres szakaszának soronkivüli kövezését és csatomázását, az Ördögárok kérdésének valamelyes rendezését, a Huszli-téri közkút helyreállítását, a nyilvános illemhelyek felállítását, a temető útjainak rendbehozatalát, egy gyász-szertartásoknál szükséges fedett csarnok és egy temetkezési eszközök számára szolgáló kamra épitését, a hidegház tisztántartását, nagyobb katafalk be-állitását, a kiskanizsai Levente Ott-hon tataroztatásá! és a kiskanizsai kántor javadalmazásának emelését sürgette. Király Sándor műszaki tanácsos és Sabján Oyula dr. polgármester válaszai utau áttértek > napirend tárgyalására. Malán Ödön helyébe az ovoda-felügyettbizottság lagjává Dedovácz Béla visszalépése folylán egyhangúlag Nensldler Jenő ipartestületi jegyző, képviselőtestületi tagot választották meg. A szentferencrendi plébánia-templom restaurálási segélyét a közgyűlés egyhangú határozattal 250 millió koronára emelte fel. A Transdanubia ellen villamosszerződésben foglall kötelezettség teljesítése iráni keresel indításra felhatalmazás cimü következő tárgy-pontot levették a napirendről. Ezután a polgármester személyes Ugye kerülvén tárgyalás alá, az elnöklést Krátky István dr. főjegyző veszi át és ismerteti a polgármester kérelmét 2 havi szabadság, valamint 225 millió korona fizetési előleg, íllelőleg kamatmentes kölcsön kiutalása iránt, melyre a betegsége és lakásberendezése következlében volna szüksége s amelyei havi 2 és fél millió koronás részletekben törlesztene. Ujváry Géza: A szabadság és kölcsön ügyé! válasszuk szét. A szabadságol úgyis megadjuk, ha örökre elmegy is! (Nagy derültség) A kéthavi szabadságol a közgyűlés megszavazta, majd hosszas és zajos vita indult meg a kölcsön megszavazása felelt. jdrtner Antal dr. Ijogi, pénzügyi és személyi szempontból világította meg a kérdést és javasolla, hogy a közgyűlés két havi fizetést, legfeljebb azonban 50 millió koronát szavazzon meg. Ujváry Géza megjegyzéseirt Hajdú Oytila dr. erélyesen tiltakozott az ellen, hogy — habár személyes kérdést tárgyalnak is — az durva személyeskedéssé fajuljon. Fülöp György dr., Ujváry Géza, Hajdú Gyula dr. sokszor zajba fuló felszólalásai ulán Bród Tivadar dr. indítványára elnöklő főjegyző a közgyűlést a nagy zaj miatt tiz percre felfüggesztette. Hal órakor dr. Krátky Islván újból megnyitotta a közgyűlést és felolvasta a polgármester nyilatkozatát, amely igy szól: .Ahhoz, hogy valaki beismerje, hogy tartozik és bizalommal forduljon a képviselőtestülethez, erkölcsi erő kell. Mivel a közgyűlés nem ezen nézőpontból és nem tárgyilagosan kezeli a kérdést, a kérelmet visszavonom*. A mezei közös dülőutak ügyében alkotott szabályrendelet elfogadása körül hosszú vila indult meg. A város álláspontja az, hogy a sokféle dülöuli érdekeltséget egy nevezőre hozza, egységes vezetéssel és aránylagos teherviseléssel. Többen a kiskanizsaiak közül tiltakoztak az egységesítés ellen és azt kívánták, hogy minden maradjon ugy, ahogy van. Erre viszont má6 gazdák azzal érveltek, hogy nem elég csak panaszkodni az utak rosz-szasága miall, hanem igyekezni kell azon, hogy végre a helyzeten változtassanak. Gozdán Károly, Hajdú József, Karlovlcs János, Ujváry Géza, Szé- kely Nándor felszólalásai és Prack Islván dr. válasza ulán a közgyűlés a szabályrendeletet 30 szavazattal 23 ellen elfogadla. A szervezeti szabályrendelet módosítását levették a napirendről Dr. Krátky István a szervezeti szabályrendelet 5. rész 6. fejezetének módosítását terjeszti a közgyűlés elé. Mielőtt azonban részletesen foglalkozhatna vele, feláll Golenszky János, aki azt az indítvány! terjeszti elő, hogy ez a lárgy-pont vétessék le a napirendről, mig a tanács tökéletes kimutatást közöl arról, hogy melyik tisztviselőnek mennyi a fizetése, hogy a képviselőtestület tagjai erről a kérdésről pontosan legyenek informálva és igy érdemileg hozzászólni ludjanak. Dr. Krátky ulal arra, hogy miniszteri rendelet van a fizetések szabályozására, melynek határideje már régen lejár!, azért a szabályrendeletet most le kell tárgyalni. A közgyűlés löbbsége magáévá telle Golenszky indítványát, igy e tárgypontot levették a napirendről. Negyvenágyas kórházi nőlosztály Dr. Krátky István ezután előterjeszti a tárgysorozat 7. pontját, a közkórház szabályrendeletének módosításáról, egy negyven ágyas női-osztály felállításáról és egy osztályfőorvos és két alorvosi állás megszervezéséről. A közgyűlés egyetlen hozzászólás után elfogadta a tanács javaslalát. A kórház gazdasági épületének költségei Király Sándor műszaki tanácsos a közkórház gazdasági épületének építkezéséhez és berendezéséhez még szükséges 875 millió koronás hitel megszavazásál kéri. A népjóléli minisztérium hajlandó a gazdasági épület építkezésére és berendezésére megfelelő kölcsönt -nyújtani, addig is, mig a minisztérium ez! folyósítja, az fisszegnek a városi pénztárból való kiutalására felhatalmazási kér. / Dr. Balázs Zsigmond erősen hangsúlyozza, hogy egyellen fillért sem sajnál a kórháztól. De ez a kórház nemcsak Nagykanizsa, de az egész vidék, sőt Somogyvármegye egy részének a betegeit is gyógykezeli, 1926 julius 28 ZALAI KÖZLÖNY 8 Majd hosszasabb.™ rámutat mindarra, amit mi ívek óta hangoztattunk és amiéit küzdöttünk lapunk hasábjain — hiába. Dr. Fülöp György utal arra, hogy a tulajdonképeni tözféízek Kiskanizsa, azért legyenek oda is hivatásos tűzoltókat. A közgyűlés elfogadj i a tanács javaslatát. A tárgysorozat többi pontjai Ezután megszavazlak a piarista gimnázium és a Szent László cserkészcsapatoknak táborozási költségeire öt-öt millió koronát. A Dencsár-csatotna rendezéséhez a miniszteri rendelet értelmében 52\' o bau járulnak hozza 150 millióval. Ezt a külföldi kölcsönből fedezi a város. Az iparostanonciskola második rajzterem berendezésére 14 milliót, a városi adóhivatal felszerelésére 18 milliót szavaznak meg, mig az ág. evang. és a reform, egyházközségeknek segélyfelemelési kérvényét Bazsó indítványára ugy intézik el, hogy 1926. január elsejétől visszamenőleg évi 500—500 pengőre emelik fel. Több kisebb lárgypont letárgyalása után a közgyűlés fél 9 órakor véget ért. Ujabb lakás - építkezések indulnak meg Keszthelyen A KÖZTISZTVISELŐK HÁZÉPÍTŐ SZÖVETKEZETÉNEK AKCIÓJA Keszthely, julius 27 (Saját tudósítónktól) Az országos köztisztviselők házépítő szövetkezetének előkészítő bizottsága Keszthelye.! értekezletet tartott, melyen elég szép számban jelentek meg érdeklődők. Faludy Ferenc szövetkezeti igazgató, budapesti kiküldött, ismertette a házépítési kölcsön feltételeit. B-í-jelentettc, hogy a csoport megalakulása után meg is kezdhetők a házak épitése. Ilyenformán ha ezek a tervek sikerülnek novemberre néhány házba már be is lehet költözni. A szövetkezet által létesítendő házak, illetve lakások nagy tömege egy-két-három éven belül készülne el. Azok a tagok, akik 50 százalé- kos hozzájárulást adnak, azoknak három hét múlva az építendő ház alapját elkezdik építeni. A többiek pedig a hozzájárulás arányában jutnak abba a helyzetbe, hogy házaikat építeni kezdik. Most folytat tárgyalásokat a szövetkezet egy amerikai pénzcsoporttal és amennyiben ezek a tárgyalások eredményre vezetnek és a szükséges tőke rendelkezésre fog állani a szövetkezelnek, akkor az. 50 százaléknál kisebb hozzájárulást i&. akceptálják és a házak építését megkezdik. A megjelentek nagyrészbeu meg voliak elégedve az ismertetett feltételekkel és igy remélhető, hogy ez a szövetkezet a keszthelyi lakásínségen nagyot fog lendíteni. Az áram agyonsújtott egy villanyszerelőt Halálos szerencsétlenség a balatonalmádii mozi-építkezés közben Balatonalmádi, Julius 27 (Saját tudósítónktól) Balatonalmádiban munkaközben halálos szerencsétlenség érte Várpalotai János villanyszerelöt, aki a most épülő Szeöke-mozinál dolgozott a villanyvezetéken, A szerencsétlenség ugy történi, hogy Várpalotái társai figyelmcztc- lése dacára tovább dolgozott a ve zeféken és az áram-bekapcsolás, mely csak öt perc múlva voll je lezve, hamarabb jötl kél perccel és ez a rövid idő elegendő voll arra, hogy a szerencsétlen embert a 350 voltos áram halálra sújtsa, özvegyén kívül két árvája gyászolja. Egy sinek közé szorult kisfiúnak lemetszette a vonat a lábát Boraalmaa jelenetek Somogy.xob óa Bolháé kSiStt a Mailt! nyílt pályán - A moidonyvIMU nem .Btle öaxre a elneken levő gy.rmekot Ételben maradáeahoa kevéa a remény mek lábán keresztül robogott és le-melszette azt. A gyermek közben az irtózatos ijedtségtől eszméletét vesztette. Ilyen állapolhan találtak rá késóbb vérében. — Egy következő vonattal Csurgóra szállították, ahol már három orvos várta a szerencsétlenül járt fiút, akit első segélynyújtás után beszállítottak a kaposvári kórházba. Állapota nagyon súlyos és életben maradásához kevés reményt fűznek. Egységempárti képviselők tanulmányútja Budapest, julius 27. Az Egységes-párt tizenöt lagja elindult finnországi tanulmányuljára. Fordulat a szászhalom, battai hullalelet ügyében Budapest, julius 27. A százhalombattai hullaleletlel kapcsolatban egy elegáns fiatal úriasszony jelentkezett ma a lőkapilánysájjon, hogy egy dunameu^gazdag földbirtokos házából ugyanakkor, amikor a hullarészeket megtalálták, eltűnt egy fíalal nó. A fiatal úriasszony olyau logikusan adta elő jelentését, hogy a nyomozást azonnal megindították. Városok és megyék kőlcsSne Budapest, julius 27. Ma délelőtt fontos tanácskozások voliak a kereskedelmi miniszternél a városok ujabb kölcsöne ügyében, melyet a kormány ki akar eszközölni ujabb hasznos beruházásokra, lehetőleg a legutóbbi 10 millió dolláros kölcsönhöz hasonló leltételekkel. — A pénzügyminisztériumban a megyei kölcsön ügyében tanácskoztak ma délelőtt az alispánok. Itt Zalavármegyét Bódy Zoltán alispán képviselte. A kölcsönt a megyéknek augusztus folyamán folyósítják. A Duna mindenütt apad Budapest, julius 27. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Regensburgtől lefelé mindenütt apadóban van, Regensburgtől Komáromig kOzepis, onnan Bajáig magas, Baja alatt igen magas vizállásu. A mai budapesti vízállás 477 centiméter. A Tisza Szolnoknál és Szegednél gyengén árad, másutt apad. Vízállása Tisza-becstől Tokajig magas, Szegednél alacsony, Szeged alatt közepes. tehát a kórházbővitési költségekéi ne csak egyedül a város, dc az állani is fedezze. Indítványozza, hogy Nagykanizsa városa jelentse be igényét a mostani megyei külföldi kölcsönnel kapcsolatban a vármegyénél, hogy a törvényhatóság bocsásson rendelkezésére a városnak erre a célra megfelelő összeget. írjon a város vezetősége ily értelemben az alispánhoz. Dr. Sabján Oyula: A vármegye engedjen át a külföldi kölcsönből egy részi a kórházbévitési célokra. Dr. Krátky István.: A megyétől mi erre a célra ugy is oly keveset kaptunk, hogy ez a kérelem teljesen indokolt. A közgyűlés elfogadja dr. Balázs Zsigmond indítványát. Ugyancsak magáévá teszi és el-fogadja a közgyűlés a városi bérház építésére felvett egy milliárdos kölcsön tárgyában a tanács javaslatát. Ellenőrzőbizottságot alakítanak. Bazsó József ugyancsak ellenőrző-bizottság felállítását lartja szükségesnek. Hoffmann Henrik panaszolja az árijánlatoknál előforduló 80 és 100 koronás árkülönbözetekéi, miért is az ellenőrzésnek nagyobb terel kell engedni, Nem lehel azután menni, hogy kié a legolcsóbb a|ánlat, hanem azután, hogy ki a legmegbízhatóbb. A közgyűlés ezu\'án megalakítja az ellenőrzőbizottságot, melynek tagjait még a tanács kiegészíti. A László herceg-utca csatornázása a Kossuth- téren ál a Kisfaludy-ulcáig 150 millió koronái szükségelteti. király tanácsos az összeg fedezetéül a külföldi Speyer-kölcsönt jelöli meg. Székely, Ujváry és löbbck hozzászólása ulán ezt it megszavazzák. Nem szaporítják a hivatásos tűzoltókat 1 Dr. Prack Islván tanácsos ezulán a illzolt-ószeriár pólláfára vona\'kozó tanácsi javaslatot lerjeszli be. A pénzügyi blzoltság szükségesnek tartja bizonyos lüzollószcreknek bevérzését, igy löbbck között egy Wólétrának aulóra való felszerelését, * a személyszaporitásl nem Javasolja. A tanácsnak az a javaslala, hogy \'íy olyan autó szereztessék be azonnal, amely több célra lenne alkalmas. Erre 300 millió keruna megszavazását kérik. A közgyűlés ezt is minden vita nélkül elfogadta. Knortzer Oyörgy tűzolló főparancsnok szólal lel ezután: Kötelességéi féljísitetle akkor, amikor a város közönségéi arra figyelmeztette, hogy a hivatásos tűzoltók létszáma nem lelel meg a tűzbiztonság követelményeinek. Egy oly városban, mint Nagykanizsa, komoly tűzoltói rrun-kát 13 lűzollóval nem lehet kifejteni. Ezért nem vállalt semmiért leletős-ségel. A mentöosztály ellenben büszkesége a városnak. Gyékényes, Julius 27 Borzalmas szerencsétlenség történt Simogyszob és Bolhás között a nyilt pályán és csak a megmagyarázhatatlan véletlennek köszöohelő, hogy nem végződön halállal a szerencsétlenség. Szombaton délben egy órakor, mikor a gyékényes! vegyesvonal So-mogyszob felé halad, Boldizsár István 11 éves fiúcska jálszadozoll a vasúti pályán. A gyermek ugrándo-zásai közben csak az utolsó pillanatban veltc észre, hogy néhány száz lépésnyitc robog a gyíkínyesi vegyesvonat. Le akart ugrani a pályáról és eközben a jobb lába beleakadt a sinek közé és bármennyire erőlködött, nem bírta kihúzni. Az nem juloll eszébe a rettenetes helyzetben levő gyermeknek, hogy cipője lehúzásával könnyen szabadulhat a halál torkából, mely veszedelmesen közeledett felije. Hajmeresztő pillanatok következtek. A gyermek sirt, Jajgatott, dc a mozdonyvezető nem vette észre és igy a vonat a szerencsétlen gyér- SZIGRISZT LÁSZLÓ N a gykanlzsa, Klrály-u.38. Telefon 150 Pcmköleaönl ingatlanra bekebelezéssel gyorsnn megszerzek. 50 Holdnál nagyobb birtokra hosszú lejáratú dolíúrkőlceönt szerzek. Flado házaki Lmelctes, nagy jövc-(tclinu belvárosi ház clíogla>liatóti szobás lakással, melléképületeikéi, nagy udvar és kerttel jutányos áron eladó Elfogulható magánházak, üzletházak, nagy Jövedelmű házak, kcrtcsházak eladók. Birtokok i 3000.800.300,260 holdas és kisebb birtokok eladók epületekkel. Nagykanizsa mellett I hold printa rét eladó. Viaimalom 3 Járatú 220 millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai Járásban. Balatonkereeaturon, Bogláron, Máríatctepen, Kcszllrelsyf villák, telkek eladók.Vítotl megbiSteoki 40 hold birtokot épülettel. Nagykanizsa kó/e-lében, készpénzfizetéssel keresek. Bir-tokbórleteket keresek 100 holdtól 1500 holdig, sok tftkecrös bérló részére. ZAIJW KÖZLÖNY 1926 jullus 28. Kik nyarainak Hévizén Hévíz, julius 27 A legu\'óbbi napokban Héviz gyógyfürdőre a következők éik-\'ziek: Gróf Jankovits Béstn Endre nagybirtokos, Bányay lstvánné műépítész neje Budapest, RectunUCr Rezső biitokos és neje Tapolca, Surgóih Jenő kir. gazd. főfelügyelő Debrecen, j Magyary Jenőné és leánya p. ü. főtanácsos Debiecen, Földes Gyula J és családja bankigazgató Budapest, i dr. Ereky lstvánné e^yet. tanár neje Budapest, Vértes Antal p ü. szám- t vevőségi főtanácsom és neje Szóm- j bathely, Sarlay Rudo\'.lné vas. hlv. \' Zágráb, Kéntz |.-nö\'és családja lörv. biró Szekszárd, Bándy Ferenc O. F B. bíró Budapesl, Lanler Kálmán tő-állatorvos Némelujvár, Oblalt Ru-riolné bir\'okos Balatorliired. Gíbi-r János máv. Ozv. igazgaló Miskolc, dr. Révav Tibor pápai pret. kanopok Kalocsa, Siomory Emil iró Bupesl, Dick Félix iró Budapesl, Pinkovich János vendéglős Bácsalmás, Tar Győrgyné és leánya Dombóvár, dr. Gcrgics Károly ügyészségi elnök Debrecen, Ivanits Antalilé villanytelep lulajd. Dombovár, Békés Mi-hályné cscndörkapitány neje Dombóvár, Frledríh Madéri világutazó Basel (Schweitz), dr. Berényi István orvos BudaDesI, Szencz l.ujza ipar-inüvésznó Budapesl. Bnoss Arlur és neje műépítész Budapest, Sioble Kálmán és neje Budapesl, dr. Kertész Adolf llgyv. és neje Budapest, Péler Ferenc főintéző Gelse, "Pichler Béla kereskedő Bites, Szalay Jenőné ügyvéd neje Sopron, Petracsck Vilmos és neje birtokos Kaposvár, dr. Nagy Elekné ügyvéd ne|e Budapesl, Frau Mária Müller festönő Berlin, Bibich Pál reálgimnáziumi tanár Békéscsaba, llorváih Emit kereskedő Budapest. B >szknvicz Gé-záné Budapest, Kunztrk Káiolv és neje kir. tanf ilügycló Eger, dr. Farkas Jenöllé ügyvéd neje Marcali, Fályán Jenő miniszteri tanácsos Budapest, dr. Réifalvy Jt-nö és neje Budapest, Jinkovszky Sándor és neje polg. Isk. Igarg. Uipest, dr. Dessző Árpád kir. lörvszki vizsgb. Zalaegerszeg, dr. Rudolf Béla iárás-birósági elnök Esitergom. Nádlcr Fülöpné kercsk. ne|e Budapest, Stammendinger Miklós ke esk. és ipatkamarai főigazgató Budapest, dr. Bölcsök . Andor 0. F. B. B. elnök Budapesl, Bakács Györey és neje fclsőlfányisk. igazg. Budapesl, Tol-nay Kornél földbirtokos Nagygörbő, Dr. Tnmássy Islván tábornok Budapesl, Domer Hermán és neje cukor-gyári igazg. Nagycenk, Periaky Lajos áll. lőnökii Nagykanizsa, Süllő József nemzetgy. képv. Budapest, Angyal Dezső gazd. fManícsos Szol. nok, Ludwig Rllzer gyáros Budapest. NAPI HÍREK K&lPURScraB Julius 28, szerda Rd»MÍ katolikus: tncc p. vi l\'rotei-Un«: Ince. izraelita: Ab h<J 17. Nap kel reggel 4 óra 32 perckor, nyugszik déiutln 7 óra -10 perekor. Mozi. Uránia: Szöktetés a azerálv-ból. napkeleti történet — Eléadások ke/dete este 7 iic 9 órakor. Fonyó Mihály és Társa Is?16"-- szövüii- és diTatámfaiai Női, férfi és gyermek fürdőtrlcottok és clott ftlrdőcostQmók. Férfi fehér és színes apacsingek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy választék kötött Jnmpcr, mellény és kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. — Uj körállatorvos Galambokon. A Zalai Közlöny ludósilója jelenti: Galambok községben most lar-lották meg a ktráltalorvos választást és körállalorvossá Kántor Béla kis-komároml állalorvost választollák meg. A választás a nagykanizsai járási löszolgabirósíg képviseltjének elnöklete alatt folyt le. Esküvő. Horváth Ftrere és GozJán Margitka folyó lió 29 én d. — Küldöttség viszi Inkére a miniszterelnöknek Csurgó díszpolgári oklevelét. Megittuk, hogy Csurgó díszpolgárrá válatzlolla gróf Bethlen István kormányclnököl. Mint i u. fél 4 órakor tartják esküvőjüket értesülünk, a diszpo\'g-tri oklevelet Haánt l.tjos löszolgábiió vezetésével küldöttség fogja a miniszterelnöknek Inkén átadni. — Aranymisék. Fülöp Antal zala-koppányi esperesplébálioi folyó hó 26-án mutatta he 50 éves lelkipásztori működés ulán aranymiséjét. A ritka ünnep-ín megjelent a kerületi í papság, a hívek megtöltötték a kop j pányi templomot. Az ünnepi szent- i beszédet Kauzll Gyula csnláii ea^ j peresplébános mondotta. Sok üdvözlő j kereste fel a jubilánst a plébánián. 1|a — Auguszlus 1-én mulatja be aranymiséjét Vajda János apát, kiérdem. esperes, nemesapátii plébános. — A zalai evangélikus esperes beiktatása. A zalai evangélikus egyházmegye ui esperesét, \'.Nagy Lajos szenlantalfai lelkészt most iktatták be liivalalába Szenlantalfán. Az üdvözlések után az egyházmegvel közgyűlést tartották meg, amit 70 Icritékü bank-tt követelt. — Orvosi hlr. Dr. Ney Hugó szabadságáról visszaérkezett és rendelései! újból megkezdte. Szcnlfercncrcndi plébánia templomban. — Kanizsai nyertesek a pécsi táviró-versenyen. A píesi lávlró-versenyen Hughes rendszeren az első dijat, 1,200.000 koronái Csele József nagykanizsai segédellenőr nyerle. Morse kopogó vételnél Haspel Pál nagykanizsai s.-gédelleuör lett az első, a 800 000 koronás di| nyertese. Zsovár Józsit zalaegerszegi postatiszt Morse szallagos vételnél kapta az első dijat, 500.000 koronát. Kisebb nyeitek még Schopner Mihály bonyhádi segídellenőr és Lovász József kaposvári kezelő. — Bécsi cserkészek Zalaegerszegen. Vasárnap este a zalalövöi vonattal tizenhét bécsi cserkész érkezett Zalaegerszegre. A hétfői napot is ott töltötték, majd tovább utaztak Baja felé. A bécsi crerkészek tanulmányíróit vannak \'Magyarországon. — Oratóriuml próba. Ma este fél 9 ótakor oralóriumi összpiíba lesz, melyre az énekesek pontos megjelenését kéri Kelling karnagy. URANIA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Szöktetés a szerálybói Nspkeleli történet 8 fejezetben. Főszereplők: Ncddali...... Natliatia Kovanko Soliman bég Raoul d\'Onix Kikin ...... Nikolaus Kollin Fedor herceg Jaque Calclain Zcnobia......... Cfaudc Francé Gyönyörű szerelmi regény a kelet minden |Himpájával. Szebbnél-szebb felvételek. HÍRADÓK. Négy-öt napig tart a frankügy táblai tárgyalása Budapesl. julius 27. A frankügy táblai tárgyalása auguszlus 16-án kezJődik és valószínűen negy-öi napig larl. Windishgritiz védője kije-tenlette, hogy nem kérlék a herceg házi őrizetbe vételéi. Nádosy Imre egészségi állapota jó. » záróra-szavazás állása Budapesten a hét órás zárórára eddig 7798, a bal óiás zárórára 5551 szavazatot adtak le a kereskedők. A mai napjn mindössze 9S szavazat étkezett a hét órás zár-ó\'ára, mig a^at órai mellet! matti szavazatot adlak le. Az eddig leadó t szavazatok száma összesen 13 569. A szavazás csütörtökön délig tart. Szombaton 7,7, 9, vasárnap \'44, 6 és 9 órakor Nagyszabású kalandor filmi KINCSEK HÁZA Hajsza clctre-halálra 2 részben, 1G felvonásban. Főszerepben: PEARL WHITE. I. [.: Milliók a föld alatt 8 felv., II r.: A sátán kutyája 8 felv. Mind a két rész egyszerre! Eredeti amerikai kalandorfilnt tellve izgalmas bravnrokkal cs trükkökkel. Tekintettel a műsor hosszú voltára, kérjük a közönség pontos megjelenését! VILÁG °a«*pnap kincsek háza PEARL WHITE. — Berlini magyarok a Balaton mellett. A berlini magyar egyesület 31 növendéke magyarországi kör-uljuk alkalmából néhány napot Iva-csics tanitó vezetésével Fonyódon toll. — Felakasztotta magát. Kovács Jáncs 66 éves palini lakos felakasztotta magát. Mire észrcvetlék, halolt voll. A kir. ügyészség az eltemelésre megadta az engedélyt. — A dalárdlsták keszthelyi kirándulása kapcsán irt tudósításunk nem lenne teljes, ha pótlólag nem emlékeznénk meg arról, hogy az egész kirándulás szellemi megteremtse és jóformán a lelke Bognár Imre, Keszthely főjegyzője volt, aki ezal-kalömmnl nem először fett tanusá-gol minden kulturális ügyben kifejlett agilitásának s a daltestvéri szeretel ápolásában oly sokszor tapasztalt fáradhatallan^ágán^k. — Felgyújtotta saját házát a bl7t<£sitási összeg miatt Megírtuk. hogy Nagylengyeliben Zöld Józsefné zsupfedeles háza és a mellelte levő pijtával együtt leégett. A faluban arról kezdtek suttogni a tüzesetlel kapcsolatban, hogy Zöld józsefné maga gyújtotta fel házát, hogy magas biztosítási összeget megkaphassa. Ennek alapján a csendőrség csakugyan nyomozást kezdett és megállapította, hogy a szóbeszédnek alapja van és az megfelel a valóságnak. Eszerint Zöldné minden értékes ingófágot elvitt a házából és csak azu\'án gyu|lolta fel, hogy a tizenöt millió korona értékű házért, melyei ötven mi\'lió koronára biztositolt, megkaphassa a biztosítási összegei. A csendőrség az esetet jelentette a zalaegerszegi kir. ügyészségnek, mely lefolytatja a bünügyi eljárást a gyújtogató asszony ellen. — Betörtek a zalaegerszegi polgári leányiskolába. Vasárnap éj|cl ismere\'len tettesek betörést követtek Zalaegerszegen a polgári leányiskolába. A betörőnek pechje vol\', mert pénzt V8gy egyéb ilyen értékes dolgot nem talált az isko\'á-ban, i«y csak liz kölet Jókai rccény-nyel voll kénytelen odébb állni. Az elvitt könyvek értéke egy millió \', korona. A nyomozás inegál\'apilotla, j hogy betöiők álkulccsal hatollak be ■ az iskolába. ; = Tennls-sporthoz ütők. U I német dupla-hurozással 310 000 ko-i róna, labdák, cipők, tennisütők hu-j ro/.Asa, olcsó Kporl- és torna-cipM Szabó Antal sport üzletében. A ZALAI KÖZLÖNY kapható Keszthelyen: » »Zalal Kfiilbny. ktitihrlyl Ilók-k(jjí,íiiv»iill[>in. KI*tjIii<Sy-i]l«a 15. triin -r)cn<\\ Clsüi^v ilolijnylruda. Kmiuih |j)n»ule». P.tuch OyArA deMnyiruili. f.riséh«l kliAlyoí lí>. S/ahó l.«wl<"i tlolilnv IrudíjJhan, Sopio""-»l<*. Ttílfln I\'ímcic Wnyvfcruft/-• |>«rlrkm»k«dí»<N" IlivU- türáün i Kii in ni** Jánoi iruliiiibo* <• W>\'!ci4ir«Cny»UfJb»ri Wjllfr fcirrii.í i\'t: li)tábin ti Vüi<t;i>«k6iiyvUilbáu HíviiaienlandrAtun : Pckdénl Slcdot Miiit U|«A* l\'ávlllon. Bnlatonbcrénybcn j Munk Mtkfinínll. Uatatúnkcresitoran: IIAOU J«oft IO»zrrkrir»V*Jün" Tonyódon: Ktll.í Sindo* »*Kvci*»pk«rc»k*.l*"b<«> lljilaioithösiixron : Sjly ut6üi Qiottitiin\') Ititiníl Vaiull-uKt, 19-26 lulius 28 ÜALAI K02L0NY Időjárás A nagykanizsai meteorologlat moR-lliíYClfl jelcntéae: Kedden a hómfr&k-Ut- Heggel 1 Órakor +17-7. délután 2 órakor +20 2, eate 9 órakor +157. Felbázel: Reggel és délben kevéjbbé bűnilt. este borult SléUrdny: Reggel i.irakitclcl, délben t-saakkclct, este északnyugati siet. Reggel harmat, este zivatarra hajló cső. • A Meteorológiai Intézet Jelentése sic irnt jobbára csűre, zivatarra hajló idíl varható. később h&stllycdés valószínű. — Baleset munka közben. Vass András napszámos Rilatonalmádi-ban egy építkezésnél dolgozod. Mun-kaközben egy nagy terméskő oly szerencsétlenül eseti a lábára, hogy a jobb lábát a bokánál ellftrlc. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak tisztázására, hogy a szerencsétlenségért a felelősség kit terhel. — Betörés Lentiben. Csák István szabadságos katona Lentiben arra használta fel szabadságát, hogy amíg a mezőn dolgoztak az emberek, bemászott Hermán József föld-mives lakására és pénzt lopott el. A csendőrség letartóztatta a meg-tévedt hadfit. — Nagykanizsaiak találkozóhelye Waller Fefencné áruházában Hévizlürdőn. .0 Ha® — A zalai alumlnlum-vidék feltárása. Még évekkel ezelőtt történt, hogy a zalamegyei Szőc vidéken Ihatalmas kiterjedésű bauxit (alumínium) leiepet talállak, amelynek gazdasága még a franciaországiakét is felülmúlja. A kutatások 200 millió tonna igen jó minőségű bauxitot mutattak ki Itt, ami 40 millió lonna tiszta ércet adna. (Az egyévi alumínium világfogyasztás egynegyed millió tonna.) A bauxit-vidék kiaknázására megalakult a Tapolcai Bánya Részvénytársaság. Most a bányát a Magyar Altalános Kőszénbánya Rt. akarja megvenni, amely azután hozzálátna a telep rendszeres kiaknázásához. A tárgyalások a be-lejezéshez közelednek. — A Ker. Jótékony Nőegylet keres egy menekült tanítónő részére napi foglalkozást. Ellátásért elvállal varrást v. bármiféle házimunkál. Tudakozódni tessék Fő-ut 8. II. lépcső, II. em. 11. ajtó. — Elkapta a hajtókerék szijja. A szigligeti uradalomban, mely £szterházy herceg tulajdona, cséplés közben a lia|tókerék szijja elkapta Födő József huszonegy éves zala-uiibályfai munkás kezét és alsó karját bárom helyen összeroncsolta. A súlyosan sérüli legényt Tapolcára vitték a kórháza. — Rézgálic, raffia, rézkéupor, lllrsch és Szegő cégnél. ■=■ Díjmentes oktatást ad vevői-lek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens lanfolyamalnaSinger-varrógéprészv.-lársaság. Figyeljen minU-készilnié-nyeinkie kirakatainkban. = Schwarcz Dezső liaiinnyái a legjobbak. — Előleget vettek fel, elköltötték, de H vállalt kötelezettséget nem teljesítették. A Zalai Közlöny tudósi\'.ója jelenti: ^Csizmadia János ötvenhat éves zalnszent-balázsi földműves és huszonnégy éves litván nevű lia ez év májusában három millió koronát veitek fel előlegként a gelseiTatai ésWiedder Illés gabona kereskedő cégtől. Azonban a vállalt kötelezettséget nem Icljesitctték, hanem a három millióból elköltőitek nyolcszázezer koronát. A megkárosított cég feljclon-tetle sikkasztás cimén a két gazdálkodót n nagykanizsai kir. ügyészségen. Ügyükben a btiiügyi fótáigya-lásl az ősz folyamán fogják megtartani. A feljelentett földművesek tagadják a terhükre rótt bűncselekményt, de a gelsei csendőrség kinyomozta valódi tényállást és csak azután tette meg ellenük a feljelentést. — A Zalaország olvasóit tiszteleltei kéri a szerző, hogy hátralékaikat még a fV. füzet megjelenése elölt szíveskedjenek beküldeni. A IV. füzet augusztus I én hagyja el a sajtót. Gyönyörű romantikát, üdeséget közöl a töobct közölt. Az V. füzet augusztus végén jelenik ineg, melyben már nagykanizsai vonatkozású részletek is lesznek. Az értékes munka kiadóhivatalunkban is megrendelhető. Pearl White: RÁDIé-MttSOB lulius .V.Y (szerelj) Budapest .\'.SSO) LX c. 9.30, 12 és d. 11. 3: Hirek. kózg.v-dasájí 4: Gyermekmesék. 5: Szalonzenekar. 6.30: Massánvi Krnő előadása: .Napfoltok". 7: Margitszigeti Szimfonikus Zenekar hangversenye. 8.25: Kilm.ln Irón énekel. 10 15: Grafonola tánczene. Bécs (Ml és 582.5) l). u. 1.15: Hang-veiseny ti. 15: S/avalóesl. X: Dcr Waf-fenscliuimicd, vigopera 3 felv. Berlin (.r>04 és 571) l>. u. 5: Zene. 7: Előadás a tuberkulózisról. 8.30; Bacit-üimep Boroszló Í418) I). u. 4.30-6: llangver-seny. 8.40: Wozzck dráma. Königsberg (463) I). c. 11.30 I2 30és d. u. 4 530: Hangverseny. 810: Kamarazene. 9.10: Loewc Schumann-esl. Lipcse (452) 1). u. 4.30- 6: Hangverseny. 7: A német dráma története. 7.15: Szimfónikus hangverseny. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Bndapest, VI. Klanzál-tér 10. (Saját to) Megérkeztek a lcgujabb Brown. Sterling. Marconiphone, Schakow hangszórok, fejhallgatók és alkatrészek, kittek. - Készülékek és hibás amateurvcvAk javítása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Viszonteladóknak gyári árak I SPORTÉLET Hármas kerületközi atlétikai verseny A MASz. vasárnap augusztus 1-én Székesfehérváron hármas kerületközi versenyt rendez. Ezen az. atlétikai versenyen Pestvidék. ■ tt szaknyugat— Délnyugat legjobb atlétái vesznek részt; közülük válogatják ki azon versenyzőket, akik a Duninlul— Stájerország közt Szombathelyen augusztus lö-én lebonyolításra kerüló atlétikai versenyen a magyar színeket képviselni hivatva lesznek. A hármas kerületközin a Zrínyi Torna Egylet öt allétája vesz részi vasárnap. É» pedig: Szépndvary László (diszkosz), Szép Miklós (suly). Molvarecz Jenő (inagas-, távol-, rud ujrás). Marki András 800 és 1500), Memmel Kálmán (15O0) futás. (Trénlngmérkőzés a Zrinyl sporttelepen.) Vasárnap délután 4 órai kezdettel a NTE és Zrinyl TE első csapata össztréninget tart a Józsel löherceguti sporttelepen. (5:2 arányban győztek Zalaegerszegen az NTE tenniszezől.) Vasárnap Za\'aegerszegen versenyezlek a Nagykanizsai Tornaegylet tcnuiszezői az oltani Tornaegyleltel és dacára annak, hogy több tartalékkal tudtak csak kiállni, biztos és megérdemelt győzelmei aratlak. Az égetizegiek nagyszerű fogadtatásban részesiiették az NTE-istákat, akik augusztus végén adnak revánsol Nagykanizsán. A részletes eredmények a következők: Kincsek háza Férfi egyes: Lichtenstcin Sl. — Fenyvesi I. ZTL 6: I, 0:6, 4:6. Kluger—Fenyvesi II. ZTE 6:3, 6:4. Fischer—Miké ZTE 2:6, 4 : 6. Uonda—Mayer ZTE 6:4, 6:2. Férfi páros: Lichtenstcin, Klu«er —Mayer, Mike 6:2, 1: 6, 6:2. G^nda, Fischer—Fenyvesi I, Fenyvesi II, 6:1, 3:6, 6:4. Vegyes páros: Lichtenstein, Hirsch-ler Annus—Fenyvesi II, Radó Irma 6:2, 8:6. (Kerékpáros kirándulás Kanizsáról Hévízre.) A Nagykanizsai Kerékpár Egylet vasárnap jól sikerült kerékpáros kirándulást rendezett Kesz helyre és Hévizre. A kiránduláson harmincan vettek részt és Naijykanizsaról vasárn3p reggel fél h it órakor indultak. Az időjárás Mindenben kedvezett a kirándulóknak, mert jókedvben érkeztek meg valamennyien Keszthelyre. Onnan egyrészük átment Hévizre. Este hat óra kor indultak visszafelé és 0 óra után érkeztek meg. FORD személy- és teherautók : FORDSOM traktorok 1 KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa, Csengery-ut46. 5 == Előnyös feliételek. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia szerda-csütörtök 7 és 9 órakor: Szöktetés a szerálybót, napkeleti történet 8 felvonásban. Főszereplők: Nathalia Kowjnko, Niko-laus Kollin és Claude Francé. Gyönyörű szerelmi regény a kelet minden pompájával. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az értéktőzsdén a tegnapi sjilárd-ságot ma gyengébb irányzat váltotta fel. A külföldi tőzsdék lanyhasága a helyi spekulációi is tartózkodásra késztette és mivel a kontremin eladásokkal szerepeli, az áifolyamok kissé lemorzsolódlak Az értékcsökkenés azonban nem volt nagymérelil és leginkább csak a tegnap favorizált arbitrázs és szénpapirok hanyatlótok. Egy-két vezető érté*, Pesii Hazai, Cukor és Izzó az általános kedvetlenség ellenére is kisebb ár-Javulásra tudlak szert lenni. A budapesti Tőzsde deritt-jegyiíM VALUTÁK Lengyel 7ROO-8100 Angol 1.347025-9025 Csetik. 2113-23 Dini: 1254-64 Dollit 71175-115 Francia tr. 1750-850 Holland 2505S-SM 324-36 513-29 23OÜ-400 Mirka 16992-7042 Sctiül. 1009Ó-I36 Din kor. IKU10-970 Svájci (r. I3S25-875 Belga Ír. 1740-840 Noivég k 15070-720 Svéd k. 19105-165 I l.cva Líra DEVIZÁK Amsterd. 2H68O-780 Belgrád IZr>8-04 Berlin 169112-7012 BuVacesi 320-332 Brüsszel 1760 820 Kopcnli 18910470 OKIO 15670-7W London 347025-8025 Milano 2280-340 Newyork 71370-570 Pilis 1730-7110 Prága 2113-21201.! Siolla .\',13-519 Stockholm 19105-165 Varsó 78jO-8IOO Wien 10096-126 Züiich 13815-855 az Urániában Z&rioU xárlat Párls 1270 00. London 2512 2"), Ntwyork 516-75, Brussel 128500. Milano lli7.VOO. Amsterdam 207 55. Berlin 123ÜÜ. Wien 7310. Solla 38003, Prága 1529-50, Vaisó 5750. Budapest 72-30, Belgrád 91250, Bukarest 23500. Terménytőzsde Ujbuza tiizav. 76 kg-os 360.01X)-362.500, 77 kg-os 365.000 - 367.500. 78 kg.os 367.500 372.500, 79 kg-os 370 000 -375 UX) egyéb dunánlull es pestvidéki 76 kg-os 3oo.U00 357.Ó00.77 kg-os360.000 362.£>u0. j& kg-os 360.000-365 (XX). 79 kg-o$ OO5.000—3VO.OOO, rozs 225.000-22/ 5UO. takarmányárpa 217.500-220.000. sorárpa 280,000—325.000, zab 270,W0-27.\').WKJ. leugcrl 260.000 - 26\'>.500, repce 540000 550. WO, köles 180.000 ISÓOOU. korp.i 165.000—IÖ7.500. Sertésfásár l-elhajtás 1800, melyből eladatlanul visszamaradt 600 drt>, t-:isórer.dü I6.IXJO—H>.25l>. J2edett 15.750—I6.00U. sz.cik>t« közép IS.WA) — 15.500, könnyÜ 14.000- 14.600. elsőrendű üreg 15.000 l5.2r)n, másoclrcnrtii 14 000 14.500. angol süldő 18001) -20.(MKJ. szalonna nagyban 18.500 19.000, zsír .>2.000- \'.>2500, lehúzott hus 19.COÍ)—21.1100, szalonnás félsertés 19.CO0 I9.5(XJ. Az irinyzal lanyha. Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Könyr-kereskedés RT, Nagykanizsa ZALAI KÖZLÖNY 1926 |uliu» 28 apróhirdetések M. kir. állaiuépilészeti hivatal _Zalaegerszeg._ Vízvezetékek, vizvezotékboren-dczéaí tárgyak, cnővck legolcsóbban Wclscr gépgyár, Nagykanizsa, Sugár-ut 16. üzlothoz társ kerestetik. Cint a kiadóban. 24M Csépifibenzin 7000 kor., petróleum. Képolajok legolcsóbb átban kartellen kivül állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nagykanizsa, Deák-ler 2. 22-16 Jégszekrény 2 ajtós, alig használt, teljesen Jókarban 1,000000 koronáért eladó Kinlzsy-utca 2 a. I cin. 2375 Fürdőkádak, a lc$!niodrrnct b kivitelben jutányos árban, ugy íotcl, bosszú bullámkád és ülókádak készen kaphatók Bakvi bádogosnál, Klnlzsy-u. 21. Ugyanott egy jégszekrény jutányosán eladó. 219(3 Eladók: tenyészbika mezúhegvesi, pirost,uka szépen fejlett Jiámfeleill; fekete olajtengelyes fedett lifritA kilUnó állapotban: nehéz lajtos ökorszekér. Bázal Gazdaság, Siiüár-ut 6., emeleten. -24V0 Vízvezeték szereltei, türd&szoba berendezéseket Jótállással és javításokat szakszerűen készit SZEPESI IMRE Tclcloo JSV. mfabiiiiogos >2iti Zrinyl Miklós-utca 22. Pogányvár! s.-.J.it termésű kitűnő boraimat literenként 10.000 K. hiiszonOtliteriiél nagyobb rendelésnél 7000 koronáéit állandóan árusítom. Lcltnerné, Csrngcry-ut 3tf Pénzkölcsönt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggvor-Snbhan (olyósíttat Aozél Ignác pénz-koicstfnkbzvetlló Irodija N»«y Kinizsin, Pó-ut 3. sz. alatt Kcnyszerkölcsön kötvényekot veszek. 387 Szabászat!-, varrötanfolyamra . tanulókat felveszek. Pollik Istvánné ezdútt Víncic Jánosné, Hunyadi-ulca 2. 2157 Intelligens urikány, titkárnői, társalkodóriói. nevelőnő!, vagy házvezetőnői állásra .tjánlko/.lk Németül keveset beszel, zongorázni kezdőt tani\', vairásban is jártas. Cim a khdóbatt. 2455 Jó karban Unó hálószoba, előszoba-szekrény, fonott garnilura eladó. Cim a kiadóban.\' 2463 l-rtékrs gobelinek eladók. — Cim a kiadóban. 2467 Jó kaiban levó kerékpár megvételre kciestcllk. Klrity-utca 39. Telefon 362. 15-15.\'á. 1926. szára. Versenytárgyalási hirdetmény. A ni. kir. vallás- és közoktatás-Ügyi Miniszter ur 1926. évi május 2-an kel! 20-141/1926. sz. rendeletével Murakereszturon egy tanteremmel és lanttói lakással biró katli. elemi iskola felépítését engedélyezvén, alulírott hivatal fenti munkák végrehajtásának biztosítási céljából Murakereszturon a körjegyzői irodában mcgtariauűó vertcnytárgyalást hirdet. Az ajánlatok csakis "az összes munkálatok végrehajtására lehetők. Az iskoja felépítési, illetve az összes munkák befejezési határideje a munka átadásától 10 hét. Az előirt tervtől eltérő más teivezetőkre vonatkozó ajánlatok figyelembe nem vételnek. A versenye;ni óhtjtók le hivatnak, hogy „Ajánlat a Mur- ke/c*.z uroa létesítendő kath. elemi isxol < épilési munkáira" felírással ell toll pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1926. évi augusztus hó 17. napjának . délelőtt 10 órájáig a murakeriszluri I körjegyzőséghez közvetlenül, vagy posta u\'ján nyújtsák be. Az ajánlat az előirt ajáula i minta és ajánlati költségvetés felhasználásával teendő, az ajánlati költségvetésbe a végösszegei nemesek számmal, hanem betűvel is be keli írni. Az ajánlathoz az ajánlati végösz-szeg 2 o-át kiv\'.ő bánatpénz csatolandó. Azok az ajínl .tlevők, kik a munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel, illetve jogosítvánnyal ne:n bírnak, kölesek ^jániaUtkban képesítéssel biró megbízottat megnevezni. Azok az ajánlattevők, aVik az aJu-iro\'-i állaatépiészeti hivatal felügyelete alatt munkát meg nem végezlek és előtte ismcreilenek, tartoznak az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával megbízhatóságukat igazolni Az ajánhtok amlirott hivatal képviselője jelenlétében a murakereuturi körjegyzői irodában 1926. augusztus hó 17-én délelőtt 11 órakor fognik Hbontatni, az r.jinlaltevók v;«gy kép viselőjük jelen lehetnek. A tetvek és fellélelek a hivatalos órák alatt a murakcrcsziuri körjegyzői irodában megtekintheiők és ott az azokra vonatkozólag netalán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta az ajánlattevő által áifclíételckkel kitöltendő ajánlati költségvetéssel és áijegyzékkel együt\'escn 80 000 koronáért megszerezhető. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjatói számítva 30 napig maradnak kötelezettségben. Z ílaegcrszeg, 1926 julius hó 23, M. kir. államépitészeti hivatal Zalaegerszeg. Búzát, rozsot, repcét, bíbort. stb. legmagasabb áron vásárol Dobrin Hugó Nagykanizsa, Kazinczy ulca 15. Telefon: 3 83. Értesítés. Értesitcm a nagyérdemű közönséget, \' hogy hentes és mészáros üzletemet Magyar-utca 95. sz. alatt folyó hó 31-én megnyitom. Szives pártfogást kér Horváth Ferenc hentes és mészáros. Kölcsönponyva Kölcsönzsák Uj kazaltakaró, gépes sátor-ponyva Gabonás-zsák Kévekötő piros végű manillazsineg Rudaló és egyéb gazdasági kötelek Víztömlő, zsineg varrócérna, géphajtó heveder gépolaj, gépzsir, gyanta, kocsikenőcs legolcsóbban kaj luó Hirsch és Szegő cégnél m, Nagykanizsa. Telefon 75. NAGYKANIZSA, FÓ-UT t. Rádiótulajdonosoki Terménykereskedő\'!, bizományosok. bankok, kereskedelmi vílhlatok slb. a Póstii Rendeltek Tára 28 sz.\'értelmében előfizethetnek bármely póstalii.-átalhál a M3gyar Távlrall. Irodának, a m. kir. postával karöltve meg indított Magyar RAdió-hirszolgálatára. Azelö llzelíji untáról (\'eitjclku\'cc, melynek seeitségdvel » rádión vehető árfolyamhirszolgálat megfejni, lű) valamint eg^éb tudnivalókról felvilágosítást nyuit a Magyar Távirati Iroda bármely fiókja és valamennyi póstahlvatal. Hirdetések felvétetnek. gérkeztek nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedéséhen y Telefon: 203. ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér Főüzlet: SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeinki Araink eret ktronában fitcndók. Angol s\'.övelböl divatalj...... ... 150 N(<i nyárimba ...... 150 Selymes blu/ujdon- ság... ......... 90 Bioíé selyem divat- rulia ......... 250 Fiu nyáiiruha ... ... 130 Férfi divatöltöny ... 600 Nöi és férfi esó- kftpenyek ...... 300 Féifi gyapjú felöllö ... 800 \\ Női coveicoal kabát J végig bélelt ...... 700 Tennísz-nadrág ......130-190 Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomüavctö • ülenbcck Károly). 06. évfolyam, 168. szám Nagykanlisa, 1928 Julius 29. csütörtök Ara 1800 karma POLITIKAI NAPILAP 8mtiu«a«g t» UattbtnM Htu jtaulielyl MUinttttuül: JUirtlufy-K a. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos tnlírurto-ldcTc*: Kaayfculm 73. ,-\'»■ EMtUjtésI ara egy hóf. 30.000 konu Tizenkét éve (bl) Talán épen ebben a pillanatban, mikor e sorok Íródnak, dördüli el az első puskalövés a magyar-szerb határon tizenkét hosszú, kálváriajáró esztendő távolában. Talán épen ebben a pillanatban vágta az első sebet ellenséges golyó az első magyar hősi halolt testén s az első magyar katona jelentkezelt odafönn, a halál piros csókjával a szive táján, utolsó rapporlra és jelentette, hogy a halálba indulók millióinak előőrséből az első ember örök posztjára érkezeit. Tizenkét esztendő mult el az-óla és ezalatt a gyásszal, vérrel. átokkal terhes idő alalt törvényt ült a magyar nemzet feleli a világ minden igazságtalansága. Emberek hozlák meg az ítéletet, gyűlölet vezette a tollat, amely leírta és a történelem minden jogalapját felrúgó telhetetlenség Irányította a kezeket, melyek végrehajtották azt. S az emberek alkotta uj törvények gyilkos tirannizmusa ellen a magyar nemzet az Istenhez feleb-bezett. Ma, tizenkét év ulán, amikor a ránk mért kálváriának nem tizenkél. de száz és ezer fekete stációjára tekinthetünk vissza, büszkén emeljük át másik vállunkra a keresztet, mert az isteni végzés az emberi Ítéletet nem emelte jogerőre, A felebbezés a magyar igazságon keresztül erjeszti már az uj idők kovászát és a halálra ítélt nép lassan-lassan felszáradó könnyein keresztül nézi, hogyan vonaglik a sorsa útvesztőjében a nép, amely Trianonban olyan büszke harsonással kiáltotta a leghangosabb ..feszítsd meg l"-et a nagy szavazásnál. Tizenkét év után is, igy Is, a csonka határok siralomházában is — élünk. Pattanásig ie-szülnek az izmaink, de a romokon mindennap uj téglasort rakunk. Az idegeink korbácsolják az eget, mikor imádkozunk, de imádságunk nyomán napsugár szüremkedlk át a kietlen éjszakán s a tizenkét év előtt örök vártájára beérkezett legelső magyar talán épen ma üli össze bokáját és jelenli odafönn; „Alássan jelentem, minden magyarok egy, örök Istene, — a mérték betelt és most billent át a másik oldalára." Londonban túljegyezték a vármegyei kölcsönt London, julius 28. A magyar vármegyei kölcsönnek mai jegyzésre bocsátott listáit délelőtt 9 őra 15 perckor lezárták. A kölcsönt erősen túljegyezték. London, julius 28 (Éjszakai rádiójelenlés.) A magyar vármegyék kölcsöne Iránt megnyilvánult óriási érdeklődés úrra, indította az érdekelt pénzügyi köröket, hogy komolyan foglalkozzanak azzal a tervvel, hogy a kölesünkül vény eket prémiummal Jegyezzék. A miniszterelnök ma éjjel Budapestre utazott Csupán magántitkára kísérte el útjában Nagykanizsa, Jullu, 23 Bethlen István gróf miniszterelnök ma este 11 órakor Inkc pusztai birtokáról ].u!óján a nagykanizsai pályaudvarra hajtatott, aliul a 215. számú éjfélkor induló budapesi személyvonallal Budr pjstre utazott. A nagy- kanizsai áifoni.V főnökség a 215. Sz. vonathoz a 10006. számú szalonkocsit csatolta, amelyen tíethlen István gtóf imnisitcrclnök budapesti utjál megtelte. A miniszterelnök magántitkára kíséretében uiazoit a fővárosba. A cseh kormány válaszolt a magyar jegyzékre A magyar-cseh tárgyalások helyéről a mai minisztertanács dönt Budapest, julius 28 A magj ar— cseh kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló ismételt jegyzékváliás befejező iölt. Tegnap a késő éjjeli órákban* érkezett meg Prágából a cseb kormány válasza a magyar kormány legutóbbi Jegyzékére. A válasz nagyon rövid és miutáu Magyarország ismítdten hangoztatta elvi készségét a tárgyalások megkezdésére, oupán arra szorítkozik, liogy azoknak időpontja és helye tekintetében tegyen javaslatot, illetőleg kérjen felvilágosítást a ma- gyar kormánytól. Prágai jelentések szerint hiitil ad-iák egyes lapok, hogy a tárgyalások julius 30-án kezdődnek Budapesten. Beavalott helyről nyerUinformációnk szerint ezek a híradások helyreigazításra szorulnak, amennyiben cdoig D-upán a tárgyalások időpontja nyert fixirozást, amely a két kormány megállapodása szerint julius 31-ére van kitűzve. Arról, hogy a tárgyalások Budapesten, vagy Prágában kezdődnek- c, ma délután miniszterközi értekezlet fog dönteni. Lengyelország katonai készülődése Vilna területére mozgósiiották a csapatokat Berlin, julius 28 A reggeli lapok jelentése szerint SchncidcmUhl határállomáson meg-figyellék, hogy a danzigi határon aktív lengyel kalonák, főleg altisztek polgári ruhában szorgos tevékenységet fejtenek ki. A jelentések sze-rint bandagyakorlatokról van szó. Egyes jelentések szerint valamilyen készülő halárpuccsról lehet szó. Moszkvából táviratozzák: A szov-jetsajtó Lengyelország katonai készülődéseiről ír, amelyeket a lengyelek a litván határon végeznek. A szovjetsajtó ulal arra, hogy maguk a lengyel újságok jelenlcllék azt, hogy Vilna terültén mozgósították a csapatokat. Moszkvai politikai körökben a lengyel-orosz viszoo^f igen feszültnek tarlják. Jugoszláv csendőrök brutalitása Belgrád, julius 28 (Éjszakai rádiójelentés). A lapok jelentése szerint Oszküb mellett Ubance és Balacskam falukban kínos incidens játszódott le a lakosság és a csendőrök között. A jelentések szerint a két faluban a cseudőrök összefogdostak mintegy negyven emberi, akiket kegyetlenül elvertek. Állítólag nyolc ember a verés következtében halálán van. Belgrádi demokratikus körökben azzal magyarázzák a veretést, hogy a közelgő valasztások miatt a kormány megakarja félemlíteni a lakosságot, mely demokrata érzelmű. Ddvidovics demokrata képviselő elnökénél tiltakozást jelentett be a csendőri brutáli-tások ellen. Ej-y demokrata képviselő, aki a h« lyszinen járt, tiltakozó táviratot intézett a királyhoz és a belügy minis/lei Ikz. Más hirek szerint a két község megvert lakói egy inacedon bandával állottak összeköttetésben. A görőg-jugo.szláv szerződés Belgrád, julius 28. (Éjszakai rádió-jelentés.) A „Politika" című lapnak jelentik Athénnől: A görög főldrni-velésügyi piíniszter egy ujságiró előtt kijelentette, hogy a görög-jugoszláv tárgyalások kedvező mederben haladnak a szerződés megkötése felé Ettől a szerződéstől az egész Balkán helyzetének uj kialaku\'á<át várják gazdasági szempontból. Vass József Szombathely díszpolgára Szombathely, julius 28. (Éjszakai rádiójelentés.)§ zombathely váiosának közigazgatási bizottsága mai ütésén elhatározta, hogy a legközelebbi képviselőtestületi gyűlésnek ajánlani fogja, hogy Mais József dr. népjóléti minisztert vál«»*szák meg Szombathely város difzpolgáiává. A százhalombattai hulla ügye Budapest, julius 28. A százhalombattai hulirtdaraboK ügyében történt ujabb bejelentés alapján a rendőrség erélyesen nyomoz. Nem tartják kizártnak, hogy a feljelentés egy elbocsátott alkalmazott fantasztikus meséje. A gyilkosság allitóla-gos leleplezóje olyan gyanúsan viselkedett, hogy á- rendőrség intézkedett a nö elmeállapotának megvizsgálására. Auguszta főhercegnő a hercegprímásnál Budapest, Auguszta kir. herceg-asszony ma délután Esztergomba utazott, hogy Csernoch János hercegprímást Csikágóból való visszatérése alkalmából személyesen is üdvözölje. ZALAI KÖZLÖNY 1926 liiUut 20. Elmentem a sóhivatalba Két vármegye szükségletét látja el a nagykanizsai „só-hivatal" Trianon elvette Magyarország össxas sóbányáit — Bajor sóbányák kitermelését importálják Magyarországba - Havi husz vagon forgalom Mire terjed ki a kanizsai sóhivatai működése 1 NaRykanlzaa, Juliul 28 — Menjen a sóhivatalba I Dc hányszor lulljiik ezt naponta bol malíciával, üol ipéseri és mái-gesen kiejteni. Amióta n szükséglet Imánkban Is arra kényszeriletle a kormányt, hogy felállítsa a lakáshivatalt, a nép a lakáshlvalall is elkeresztelte „aóhlvaUlmk", mini abová úgyis hiába megy az ember, meri hisz .lakást nem tart raktáron". Most, bogy hazánkban ez az intézmény likvidálás alall van, a sóhivatai elnevezés visszaszáll ismét oda, ahonnan elkölcsönőzlék: a m. klr. sóhivalalhoz, amely azonban egy csöppet sem érdemli meg azl a gúnyt, ami elnevezéséből Önkénytelenül Is kiérzik, mert a magyar államnak egy Jövedéki szerve, amely sok hasznot boz az államháztartásnak... — Menjen a sóhivatalba I... Hát elmentünk a sóhivatalba. A Csengery-ut páros számú oldalin az utolsó és a legalacsonyabb házon, közvetlenül a teherpályaudvar melleit, egy magyar koronás clmtábla |elzi, hogy ilt van a M. klr. sójöve-déki hivatal. Ajtó sincsen a Csengery utcai épület fronlon. Azon gondolkodunk, hogyan kellene a sóhivatalba bejutni, amikor egy fodrász-üzlet ajtajál fedezzük tel, ahonnan aj épület belsejébe kerülünk. Csak akkor vesszük észre, bogy az a szegényes külsejű alacsony ház egész máskép fesl belülról. A teherpályaudvar lelől van a bejárai a kocsik és szekerek számára, míg az épület végén egy másik keskeny kijáró a Cscugeiy-ulcába. Az udvaron nébány hosszú raktárépület, lakások. A raktárakban tárolják a rengeteg menyi-tégü sói, ami ilt lel van raktározva. A legeldugottabb hivatal Egy raktár-labirintuson kérésziül jutunk végre a m. kir. sójflvedéki hivatalhoz, amely a legeldugottabb hivatal Nagykanizsám Az irodában R\'ussorán Lajos sótárnok, a hivatal vezetője és Pislyák Mihály ellenőr fogad bennünket. Előadjuk célunkat: Fel akarjuk fedezni az igazi, az originál .sóliivalalr a nagykanizsai és zalai közönségnek, amely voltakép csak a humor vagy a bosizn-ság szállóigéjén ismeri a „sóhivatall". A legnagyobb előzékenységgel állnak rendelkezésünkre. Kérdésünkre a kővetkezőket .tudjuk meg *. BajoroiSzigból szállítják a sót. Az Angol-Magyar-Bank, mint a magyar sójovedék vezérügynoksége a sószOkséglelet Bajorországból szerzi be. Sajna, Magyarországnak ma egyetlen sóbányája sincsen. Elrabolta Trianon. Ax (Importált némel só vonatszerelvényekkel érkezik Bu.la-peslre, a sóelosztő bizottsághoz, amely bizottságban benne v-m a ni. kir. pénzügyminisztérium képviselője, nagykereskedők, ipari érdekeltségek és az Angol-Magyar Bsnk képviselői. Husz vagon só „elveszett." Azérl hozzák be Bajorországból a sót és nem a közeHbbi Oláhországból, meri a némel só minőségileg joob az oláh bányák sójánál, azonkívül az oláhok oly annyira megbízhatatlanok, hogy emiatt sem lehet tőlük beszerezni. Az ár is más. Hallottunk esetről, amikor egy busz vagonbői álló egész vonatszerelvény só elveszett — oláh módra, lis akkor se sőt, se pénzl nem kaptunk. Ml láttuk el Szerblát, Oroszországot, Afrikát... Aknaszlaltna, Sóvár — a csehek kezén, a mdramarosi bányák, Saga-lag, Rónaszék, Marosujvár, Disakna, Vízakna, Paraj — az oláhok bitorolják. A magyar Impérium alall az erdélyi sóbányák egész máskép voliak. Qizdaság és megbizhilóság szempontjából valóságos fogalom. Mi láttuk cl Szerbiái, Oroszországot, SÓI Afrikába is szállítottunk jelentékeny mennyiségei az Angol-Magyar-Bank oltani liókjai és expozilurái révén. Most, hogy minden oláli és cseh kézre kerüli, a német sóra vagyunk utalva. Az idegenek által megszilloll magyar terOleten ma is jobbára a régi magyar munkálok dolgoznak élt-bérért. Az oláh rcgátbell bányákban fegyencek és a kényszermunkára elitéltek. A sóhivatai működési köre. Olyan mini a nagykanizsai m. kir. sójovedéki hivatal, hal van Ctonka-magyaroruágon, amely Budapestről végunlételckbcn, zsákokban csomagolva kapja a sót, amely csak iunen kerül ki a kereskedőkhöz, magánosokhoz, gazdákhoz. Husz méter-mázsáig ilt mindenki vehcl sót. Husz métermázsán felül csak a budapesti sóeloszlóbizotlság utalványa alapjáu. A nagykanizsai m. kir. sójövedéki hivatal léhát a főelosztó szerv. Működése ktlerjedl Zala és Somogy-vármegyékre. Havi husz vagon forgalom. A raktár lároló képessége ötvenkét vagon. Jelenleg is kb. 48 vagon vau raktáron. Noha a lorgalom Idényszerű, tavasszal kevesebb, nyáron jiagyobb, az átlaglorgalom havonta minimálisan husz vagonra tehető. Majd megnézzük a hatalmas raktárokat, ahol Kovács Zsigmond má-zsáló-alliszt birodalma vau. Külön az őrölt konyhasó emeletes nagyságig felrakott zsákokban, ktllőn a kristálytiszta sókockák, melyeket külön egy ember kezel, majd a marhasó. Milliárdok fekszenek itt a raktárban. Dt\'-I van. Menni késiülok. Kovács Zslg.i bátyánk a mázsáló előtt mer, kér bennünket: — Hogy iu már ki letszott jönni szerkesztő ur, legalább hagyja magit megmérni. Felállói: a tiatjy mázsás-mérlegre, mely kerek 90 11 kilogrammot mulat; Ette aztán sietve otthagyom a — sóhivatall... (B. fí.j Kállay Tibor levele a nagykanizsai hadikölcsön - tulajdonosokhoz A Polgári Egysén Klubja megalakítása kapcsán újra kezébe veszi a hadíhiilcsön-tiilajdonosok ügyét Nagykanizsa, julius 28 A nagykanizsai hadikólcsön cim-lettulajdouosok legutóbbi közgyűlésük alkalmából memorandumot intéztek dr. Kállay Tibor nemzetgyűlést képviselőhöz, kérve ót, hogy a gyűlés határozatit tegye magáévá s illetékes helyen szorgalmazza, hogy a hadikölcsOiiők valorizációjának kérdésé mielőbb a nemzetgyűlés plénuma eié kerülve, Olt kielégiló elintézési nyerjen. A memorandumra Kállay Tibor dr. a Következőket válaszolta mosl érkezeit levelében Banekovich Jánosnak, a helylblzoltsag elnökének: Tiszteli Barátom I A badikOlCSÖnOk valorizációjáról szóló levelükre válaszolva, engedje m\'g. hogy mindenek elölt felhívjam szíves figyelmét arra, hogy azt a kérdési, hogy milyen kormány vezesse Magyarországon az ügyeket, — nem helyes és nem lehet a kormánynak egy olyan kérdésben való állásfoglalásától jttggóvé tenni, mint aminő kérdés a hadikölcsónOk valorizációja. Ennek lehetőségét és a lehetőség mérvét kizárólag az állam mindenkori pénzügyi helyzete szabja incg és ebben a kérdésben a kormány nem is foglalhatott el más álláspontot, mini aminőt elfoglalt, mert a lőbiztos ellenezte volt a valorizációt. Nem lehet tehát a tudikolcsön-cimlellulajrionosoknak azt iiumüa-niok, bogy csak olyan kormányt s olyan pártol látogatnak, amely valorizál; hanem a cimlcliulajdonosok-nak is, mint mindenkinek másnak az országban, politikai állásfoglalá- suknál, — éppen a saját Jól leifo-go\'.i éídekllKbcn elsősorban a kiil-es belpolitika összes fontos kérdéseire s arra bZjáltalános irányzatra kell figyelemmel lenniük, melynek biztosításai kívánják. Ezen az álljtános politikai, irányzaton belül a/ulán egy részletkérdés a hadikölcsönök valorizációja, amely kéiségsivut igen sok egzisztenciára égelócn fontot, de mini mondott im, tisztán pénzügyi számvetési kérdés az áuam ügyeit intézők szempontjából. Én részemről, amint erröl.bi/o-nyára tájékozva vannak, a haaUcöl-csónak mielőbbi valorizációja mellell foglaltam volt állási annak idején, tuszen elnöke voltam annak a bizottságnak, amelyet pártunk ez Ogytxn kiküldőit, dc sajnos, akkor nem tudtunk megfelelő crcdm>\'-nyt elérni s igy fel is oszlatták a bizotlságol. Mosl a bud .pesti klubalakltási aktus kapcsán újra fel fogom vélni, az akkor elejtett fonalat s igyekezni lógok szereny erOmbOz képest mielőbbi megoldáshoz juttatni. Persze, eredmény csak akkor biztos ilha ló, ha a valorizációt adóemelés nélkül meg lehet csinálni. Mosl adóemelés melleit semmi cscirc sem foglalnék állási. Én remélem, hogy a dolog szeréuy keretCKOeti mielőbb megoldható lesz, mert tudom, hogy a miniszterelnök ur teljesen lalja a cimleitulajdunosuk, különösen az özvegyek, árvák siti. nehéz helyzetéi és igyekszik, ameny-nyire ezl a pénzügyi helyzet engedi, segíteni rajtuk. A törekvésekben tehát mindnyájan találkozunk. Szívélyes üdvözlettel kész hive Dr. Kállay Tibor Öngyikossági kísérlet a Sétatéren Beretvával átvágta erell Beszállították a kanizsai közkórházba átrá^ti Nagykanizsa, jullus 28 Ismét egy ember akarta eldobni magától a/ életet. Az öngyilkossági járvány, Trianon sok inas ölökké átkozott következményével együll, országunknak egy fájó, sajgó sebe. Az emberek idegrendszerének csődje, a nyomor, a kétségbeesés, a lelki egyensúly elvesztése mind, mind az öngyilkolásban véli megtalálni a gyógyító balzsamot. • Nagykanizsán is divattá lelt az öngyilkosság. Nem niulik cl hél, hogy ne adnánk hiil öngyilkosságokról, öngyilkossági kísérletekről. Csak nemrég, hogy egy szerencsétlen fiatal leány a m.V.cxlik emelelről levelelte magái és még mosl is élethalál közntt fekszik összetört tagokkal a közkóiház női osztályán és ma beszámolhatunk egy ujjabb öngyilkossági kísérletről, mely tegnap délelölt történt a Sétakertben. A délelőtti sétálók közül többen észrevették, hogy a Sétakertben .egy padon egy egyszerűbb kiwézésü munkásember lurcsa műveletet hajt végre magán. Többen odamentek hozzá és ekkor látták, hogy az illető beretvával átvágta ereil a kezén. Mire a vasuli átjáró kö. nyékén posztoló rendőr-őrszem odasietett, a féili már vérző karral feküdi a park-kijárat melletti egyik bokor tövében. Kezében a nyílon beretva, balkaiján három vérző párhuzamos vágás. Azomnl kihívták a mentőket, akik az öngyilkos emberi beszállították a közkór ház sebészeti oszlályára, ahol ápolás alá vélték. Kihallgatása alkalmával Jámbor Józsel nős, 24 éves kocsis, Hunyady-tuca 38 szám ulalli lakódnak mondotta magát. Teltének okául nehéz megélhetését említette. A\'lapola nem életveszélyes. 1926 _|oHu» 29 ZALAI KÖZLÖNY Kanizsai esetek (Második közlemény) ÉN ÜLTETTEM A RÓZSAFÁT. .. Néhány évvel ezelőtt a fővárosi labdarugó bajnokcsapatnak külföldi turné>a ulaztában pályaudvarunkon fiiy lis ka tanulása támadt: kiváló hátvédjének nem volt egészen rendben az útlevele és a szigorú halár-rendőrség — se szó, se te<:éd — leszállította a vonatról. Egyszeriben nagy lett.a riadalom, nem volt megfelelő tartalék és tanácstalanul várták i vonat indulását. Szerencséjiikre fogadásukra megjelent a Torna Egylet vezetősége is és uhogy értesültek a fenyegető veszedelemről, azonnal ajánl koztak. hogy rendbehozzák a dolgot Egyikük, a legbefolyásosabb velte kezébe az ügyel é> félóra se teli bele. szemtlyes jótállása ellenében tovább engedték a — Mandtt. Teltek, múllak az évek, nemrégiben válogatott birkózógárdánk utazott b\'-resitiil városunkon hogy összemérje erejét az olaszokéval. Városunk sportgárdájának etilje most is kimegy a pályaudvarra, hogy a határról jő szerencsét kívánjon színeink reprezentánsainak. A fővárosiak rendkívül hálálkodnak a figyelmességért, közben Bniü Alfréd, a Birkózó Szövetség elnöke félrevonul Torna Eg\\telünk egyik elnökével (még birkózó korából Ismeri) és melegen érdeklőilik X ur iráni, meri szeretné neki megköszönni egyletének telt nagy szívességét. — Kérem, az illető most nem tartózkodik Kanizsán, — jegyzi meg uz elnök — de én szívesen közlöm vele az ön üdvözletét. Egyébként, ha sza bod tudnom, mi volt az a szívesség ? — Ó eszközölte ki négy évvel ezelőtt a határrendőrségnél, hogy egyik hátvédünk, akinek nem volt rendben az útlevele, tovább utazhatott a csapattal. — A törl\'netl igazságnak tartó zom annak kijelentésével, — jegyzi meg erre szerényen egyletünk elnöke — hogy az engedélyt én jártam ki, de azért az üdvözletet továbbítom. (A dolog hislorikumához tartozik, hogy a nagy kétségbeesés láltán az egylel elnöke azonnal a rendőrségre hajlatolt és miután ott rendbe hozta az útlevél-ügyet, ezt telefonon közölte a pályaudvaron maradt X mrol. aki örömsugárzó arccal közölte a szurkoló labdarugókkal: Kérem uraim, nincs semmi baj, mindent rendbehoztam) Erről eszembe jut egv kis .« iiskus. umit jú három évtizeddel ezelőtt egyik — ma is igen kedves — bar atom követeti el velem szemben. Mind a kelten a Német utcában voltunk kvár- télyon. mégis azzal a különbséggel, hogy barátom kosztadójának wlt egy csinos kis lánya is Mi lürés-tagadás: nekem igen tetszett (jobban, mint a Pirchala terra-terrae je) is ahogy tavasszal déltájban hazafelé tartottunk a régi gimnáziumból, a piacon naponkérit vettem egy krajcárért (de nagy pénz vo\'t az akkoiiban) ibolyát és átadtam pajtásomnak, hoi>y vigye el házikisasszonyának. Délutánjaimul mindig náluk tötfölteni, szivtsen láttak mindkellen. de egyre jobban bosz-szantolt, hogy a kii fruska sohasem köszöni meg virágkühteményemet. Gondoltam: talán nincs vele megelégedve, anyagi erőimen felül két krajcáros cukrokat kezdtem küldözgetni. Az eredmény ugyanaz volt: a köszönet elmaradt. Végre egyszer csak nekiduráltam magam r\\ megkérdez lem a kis donnától: — Megkapta délelőtt az árvácskákat, amiket küldtem? — Magától nem kaptam semmit, — hangzóit a lesújtó válasz. — Itat hogyan, a Deca (ez volt a Itecézó neve b.válómnak, aki egy-b< n atyámfia h — ma is) nem adta ót? — kadeztem hebegve. — Ö hozolI virágot, dc uzl nem mondta, hogy maga küldi — Hát tegnup sem mondta? — Nem. sohasem mondta, én mindig ugy tudtam, hogy ő adja. A turpisság kiderült, de mi hasz nom >«// belőle, ha a besle fia vette fúl hetek óta a kis tündér — hálás I csókjait. Mező Ferenc dr. Letartóztattak egy veszedelmes asszonyt, aki lopott és találkákat közvetített A Su|íár-ut 46. számi báz szarkája Bicdlné bimlajstroma — Férje nem tadotl semmit üzelmeiről A lánnyal együtt az ügyészségi fogházban vannak Nsgykanlzu, |iillu> 2a Vcszcdo^pies lolvajnöl lel! ártalmatlanná ^nagykanizsai rt ndőiség, akinek személyében rgy még veszedelmesebb kerilönö lelt a kir. ügyészség fogházának lakója. Lázár Kornél lendörfogalmazó, a nagykanizsai rendőrkapitányság rend-öri h(lniet& birája feljelentést tett a rendőrség hünügyi osztályán ismeretlen tettes ellen, aki élelmiszer kamráját, pincéjét állandóan dézsmálja. A nagy eréllyel megindult nyomozás nem vári eredménnyel végződött. Megállapították, hogy a lopásokat a rcndórlogalmazóval egy házban lakó Rlcdl Alajosáé követte cl. Riedi-nének férje fuvaros. Az asszony még abban az időben, mikor Lázár fogalmazó nem lakolt a Sugár-ut ■16. szám alalt, valami ulon-médon megszerezte az élelmiszer kamra kulcsát és olyan időben, mikor nem I lariózkiidolt otthon senki, nyugodtan ; bement a speizba és bőven ^ Málta ; magái élelmiszerekkel. Do vakme-! tőségében nem cs3k ezl lelte meg, Iraitem a pincébe, melyet a rendőr fogalmazó pincéjétől egy larács vá-! lasztoll cl, állandóan Ixjart, oly \' mórion, hogy egy lécet Icleszilell és .munkája" végeztével visszaszcgezle. I Míg a nyomozás elején, mikor alapos gyanuokok tniatl megkezdték kihallgatását, olyan körülmények merültek fel. melyek Rtedlné még egy jóval súlyosabb bűnére vetettek napvilágot. Az elvetemült asszony ugyanis szállási adoll egy fiatalkorit leánynak és lakását olyan időben, mikor a szomszédoktól nem kelteit tartani, valóságos találkahelynek rendezte be. Férfiak jártak házához és Ricdlnénak gondja voll rá, hogy ebből az aljas .üzletből" előnyös anyagi hasznot biztosítson magának. És ami a legérdekesebb a dologban az, hogy az asszony oly körültekintéssel folytatta a lopásokat és a kerilés mesterségét, hogy még a férjél, aki jóravaló, derék munkásember, is megtévesztette és az nem tudott mindaddig a dologról, mig az asszonyt a rendőrség ie nem tartózlatla. Letartóztatásakor Riedlné notoiius gonosztevőket megszégyenitőfölényes tagadással próbilla a büntető igazságszolgáltatás sújtó kezét elkerülni. Ez azonban nem sikerült, mert a nyomozás a legnagyobb precizitással h lárgyibizonyitékok egész halmazatát produkálta. Úgyszintén nagyobb pénzösszegei találtak, melyről a férjének semmi tudomása nem volt és amely csak.üzleteiből" szárnt3zha!oll. A szerencsétlen fiatalkorú, aki az asszony hálójábi kertül nemciak az erkölcsi züllés ulján haladt biztos lépésekkel a szakadékos mélység leié, dé tevékeny részt veit és segédkezel! a lopisoknál is. A rendőrségeit előzetes letartóztatásban helyezték óket, majd a nyomozás befejeztével, mely löbb napon ál tartott, az összes iratokkal együtt átkísérték őket a helybeli kit. ügyészség fogházába, ahol most Riedlné hosszú időn kérésziül cl-mélkcdhclik a tízparancsolatról, mely ellen oly súlyosan vétkezel!. Az asszony egyébkén! cigánynó és a vád elleti való védekezésében a kOrömfont ravaszságával valósággal brillírozott. Likvidál a sárvári selyemgyár Szombathely, julius 28. (Éjszakai rádiójelenlés) A sárvári selyi:mgyár 35 felmondott tisztviselőjének llarl-mann igazgató végkielégítés! ajinlolt lel. de a tisztviselők a felajánlott összegei nem fogad ák el, mert keveslik. Eszerint egész biztos a sár• vári selyemgyár likvidálása, k Kereskedöszüvetség ké-rélme tömeges felmondás esetére Radopest, julius 28. Az Országos Kereskedő és Iparosszövelség sürgős beadványban kérte a kereskedelmi és népjóléti minisztertől, hogy az augusztusban várható tömeges felmondás esetén köteles legyen a háztulajdonos a béilőnek más megfelelő helyisége! rendelkezésre bocsátani. Megszökött sikkasztó községi irnok Kaposvár, julius 28. (Éjszakai rádiójelen/és.) Sírom Ousztáv Szárszó község írnoka a napokban uyomla-lanul eltűnt a községből. A lefolyta-(ott vizsgálat megállapította, hogy a megszökött községi itnok 1924. óta hamisítói! nvugiákkal velte fel a gazdáktól az OFB. állal juttatott földek haszonbérét és igy több, mint 250 millió koronái elsikkasztó\'.!. A nyomozás kézrekeritésérc megindul!. Kitüntetett magyar követ Varsó. julius 28. (Éjszakai rádió-jelentés.) Xalesky lengyel külügyminiszter ma <.dia ál a külügyminisztérium lóliszlviselőinek és a magyar követség tagjainak jelenlétében Ve-llcka Sándor varsói magyar követnek a ,1\'olonia Veslilula" rend nagykeresztjét. Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. m- Crep&iö de chine selymek már 77.000 koronától! -m Mig a készlet tart! ==--Maradékok olcsó árban! Kisf a»ludi\' és Krausz diiratnagyáruháza az „Arany Kakasához Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Telefon 3-74. 4 ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius29 Fiaink a nagytáborozáson Feltűnést keltett a Szent László csapat kapuja — „Ezt mutassátok meg az angoloknak" — mondotta a német fócserkész — Koós alezredes a kanizsai fiuk táborában (Második közlemény) A 77-es Széni László csapat, a nagykanizsai kereskedő és iparos ifjúságnak cserkész csapata, közvetlen a 74-es Törekvés, a nagykanizsai piarista gimnázium cserkészcsapata mellett vert tábort. Kapujukat nagykanizsai nyírfából készítették. A kapu alakja fönn a magyar szent korona ; lakjában készOil. beépített kereszttel. A kapu felett Nagy-Magyarország gycpüból és földből kirakva, benne Csonkamagyarország tüskékből kerilvc, alatt pedig a bárom széles nagy bétu: N. N. S.! amit Oozdán Károly készíteti cser-készlársaivat Horváth József cserkészparancsnok tervei szerint. A 77 esek szimbolikus kapuja az egész nagytáborban feltűnést kellett és igen sokan a látogatók és a töb.bi cserkészek közüi lefényképezték. A 77-es csapat teljes létszáma 42 ember Horváth József parancsnok és Neuvirlh György cscrkésztiszt vezetésével. Amikor a csapat Budapestre utazóit, a DV figyelmessége folytán a cserkészeink kocsiját Balatonszemc-sen lekapcsolták, altot a fiuk egy egész napot töltöttek és fürödlek. Este amikor tovább utaztak, a 74 es nagykanizsai testvér cserké:.-ekkel találkoztak és igy az utat együtt telték meg Budapestig. A Szent László cserkészek legtöbbje clsöizben volt Budapesien. Ámulattal lállák és nézték a magyar székesfőváros forgalmát. Négy nap alatt kellett táborukat felépíteni, de ebből a 4 napból kellőt Budapest nevezetességeinek a megtekintésére fordították. Araikor a két nagykanizsai csapat a Törekvés és a Szent László a többi cserkészekkel a Vérmezőn elvonult a kormányzó előtt, különösen megtapsolták kiválóan Mram és ka-(ODás magslaitásuk miatt. A második diszfelvonulás alkalmával azután a nagykanizsai fiuk inir a Itt. kerület élén haladtak. Fiainkat meglátogatták Schctken O.-zkár láborparancsnok. Stk Síador legtöbb cserkészparancsnok, Khuen-Hédcrváry magyar főcscrkész, gróf Telcky tb. fócserkész, a német, dán és olasz cserkészek. Antikor csak meglátták a Szent LSszló csapat irredcnta-motívünu kapuját és-gróf Telcky megmagyarázta ennek jelentőségét, a németek lőcserkészc odament Horváth József parancsnokhoz, megrázta kezét és azt mondotta neki: Ezt mutassátok meg az angoloknak < A csapa\' egyébként az őrsi akadályversenyen az t. osztályba került, a vízből való mentésnél III. lett, a mentésnél a II A kormányzónak megmutatták a 77-es csapat tűzhelyét is, amely a Horfhy-indu\'ó első verslábávat volt kirakva. A szakácsok iecudöit minden nap más és más végezte. Az étrend nagy-srcrü volt. 77-csek trombitásainak c!y híre ks 11, liugy minden ünnepélyes alkalmakkor a 77-esekből rendelték ki a diszkül tösöket. Nagykanizsáról igen sokan látó- galták meg a Szent László csapatot. Igy többek közöli Koós alezredes egy altiszti csoporttal, M4lés P. Hilár a Munkásifjak igazgatója. Az egész kéthetes nagyláborozAs össze-vissza 18-20 millióba került. És ahogy felejthetetlen lesz az ifjaknak a nagytáboiban eltöltött kél hét, ahogy annak hatását erkölcsi téren is fogják érezni, az a meggyőződésünk, hogy a 77-csek legjobb uton haladnak, amil nem szabad elhagyniuk, csak tökéletesíteniük... Nagykanizsa az uj légivonal repülőállomása A Délivasut melletti Práter teljesen kész repülőtér Nagykanizsát már az útirány is erre predesztinálja Nagykanizsa, Julius 78 A két év előtt N3gvkanizstn megalakult Aero Szflvctség-i fiók egyik főcélja tulajdonkénen az voll, hogy a légiforgalum fejlődése - kapcsán Nagykauizaáu is állíttassák fei egy rcpütőalicmás. Már akkor vetődött fel a terv, begy egy megfelelő rcjiütö-tér illetve rcpülóállomas létesítésére a legalkalmasabb tenllel a vasút mcllclli Práter lenne, thoridőközben a Budapestről a napilapokat .Nagykanizsára szállító repülőgép is löbb izben leszállt és kikötött. Az Aero Szövetség nagykanizsai fiókjának stagnációja azonban az egész tervet már-már feledtette. Mosl, hogy a közel jövőben u| légivonal nyílik meg Róma—Veitnce—Fiume, Zágráb —Budspcst—Lcmbcrg közöli, komolyan aktuálissá válik ismét a kérdés, innál is inkább, mivel a magyar légügyi hivatal maga is ebben a nagyfontosságú útvonalban jelentős szerepet akar jutia ni az egyik du-nántuli városnak. Miután a magyar légügyi hivatal a dunántúli repülőáltomás ügyében értesülésünk szerint egyes városoknál tapogatódzik, kérdi.! intéztünk dr. Sabján Gyuii polgármesterhez aziránt, van-e tudomása arról, hogy több dunántu\'i város közölt máris versengés folyik aziránt, hogy megkaphassák a repülöállcmást és mit szándékozik tenni ebben az ügyben N\'gykanizsn városa. — Versengés? — kérdezte tőlünk csodálkozóan dr. Sabján polgátmes-ler. I<l nem fu\'ybatik versengés. Nagykanizsának semmi szüksége arru, hogy versenyezzen. Nagykanizsát már maga az útirány, az útvonal predesztinálja arra, hogy a készülő uj Ráma—Velence, Zágráb-Budapest légi vonalon rcpüióállomás legyen. Hisz az Olaszország felé vezető vasúti vonalnak is egyik főállomása Nagykanizsa. Ezenkívül, ha bármi is történik egy repülőgéppel, ha nem iudja valamely oknál fogva uiját a kijelölt irányban folytatni, nyomban használhatja a Nagykanizsa—Róma, Nagykanizsa—Zágráb vasúti vonalat. Az uj légiforgalomnak feltétlenül szüksége van Nagykanizsára. A város szívesen látja fcld|én a repülőállomásl. Van erre a célra legalkalmasabb és legmegfelelőbb teljesen kész területe a vasul mellett, az úgynevezett Práter, ahol eddig is már többizben leszállottak a Budapestről jo.ó légi jármüvek. Bennünket tehát készen találnak. Javítóintézettől — javítóintézetig tor SUHANC GYORS PÁLYAFUTÁSA PAPACOSTA TANÍTVÁNYA Nagykanizsa, |ullus 28 A kriminalitás terén még nagy reményekre jogosító 16 éves, ió-képíl és intelligens óeszédmuduru suhanc kerüli a minap a fiatalkorúak bírája Podolay Jusztin eié. Még. csak 16 éves és máris érdekes múltja van, amely nevét megörökíti nem a gólai — dc a bűnügyi almanach lapjain. A merész nekilendüléssel Pajia-koszla pályájára törő if|u Somogy-sámsonbun gazdájától egy Frommcr-pisztolyt, 500.000 korona készpénz! és egyebet ellopott és azután tovább állt — mig csak meg nem érkezett Nagykanizsáig. Az r-si város külseje és rendezettsége ugylátszik az ő rokonszenvét is kiváltotta, mert annyira jót érezte magát barátságos íaiai között, Itogy nyomban lelke-! teste Weiner Ödön kerékpár üzltiit \' és azzal az ürüggyel, hogy egy órára kibéili az egyik kerékpárt — egy finom kerékpárt csalt ki és ezzel vig fütyűiisiit közepette egész Somogy p/Utóig jutott, ahol első teendője az volt, Itogy biciklijével együit az egyik jómódú gazdához beállított .szolgálatot keresni" — azt adván elő, hogy teljesen árva és se munkája, sc kenyere nincsen. A jószívű somogyi gazda megsajnálta az értelmes kinézésű fiút és rögtön szolgálatába vette. De nagy volt a meglepetése másnap reggel, amikor felkelt — az .árva liu" betöri gazdájának bezárt lakásáoa és onnét 200.000 koronát lopott, azutá; pedig kerékpáron tovarobogolt. Az ipse falán még most is biciklizni; ós bűnözne valahol, ha „^ nein érte volna őt gyorsan a neme-zis kél erős cscndórkar és tobogé kakaslollu ka\'pag alakjában, akii leszállították a bicikliről és kisérőoi szegődlek melléje egész Nagykani. zsáig. Itt már gyorsan ment a lobbi. Papakoszla fiatal tanifványa a fiatal, korúak bírája elé került. A tárgya, láson ott volt dr. Szabó La|os kir. ügyészségi elnök és a Szociális Missió Palronagc részéről Gyenei Sándorné patron,ige-hölgy. A bizonyítási eljárás befejezővel a fialalkoi uak bírósága a nagytehetségű ifjoncot három hónapi fogházra és utólagos javilőncvelésre ítélte <( minthogy a fiatal bűnösről kiderült az is, hogy már javítóintézetben volt és onnan megszokott Fogházbüntetésének kitöltése után elviszik a kies balatoni vidékről kevésbé regényes tájakra. Fájdalom, az a benyomásunk, hogy az ipsét nemsokára újból fogjuk viszontlátni a helybeli állami veudégiö- és szállodában... Utazási kedvezmények a Délivastiton Nagykanizsa, jullus 71 Az Olasz Magyar Kereskedelmi Kamara tagjai részére, 1926 augusztus l-lől 30-áig Fiúméban lanandő nemzetközi árumintavására a IJ. S. A. vasul, Murakeresztur országhatárig, 1—II—Ill ik kocsiosztályra, az oda utazásnál julius 29-től augusztus 29-ig, a visszautazásnál pedig augusztus 2 tói szeptember 2-ig. a brszei-zett .Igazolási-jegy" alapján 33°/o-os menetdíj kedvezményt engedélyezett. A Magyar Országos Tűzoltószövetség taizjai részére, 1926 évi augusztus hó 19-23. napján Sopronban tartandó országos nagygyűlés, ver-senyko.-látok, Itlzollószerkiálliiásra a Vasúttársaság valamennyi állomásáról Sopronba, I—II—lll-ik kocsi osztályra, az odautazásnál augusztus 16 tót 23 ig, a visszautazásnál augusztus 19-től 26 ig 50°/o-os menetdíj kedvezményt engedélyezel! .Igazolási jegy" alapján. A Magyar Országos APatorvos Egyesület dunántub osztályon,k tagjai részérc 1926 évi augusztui hő 28 és 29-éi. Sopronban taitandóévi rettdes kö-gjülcsérc a Vasúttársaság v.ilwaierwyi állomásától Sopronba, I—II—III ik kocsi osztályra az oJautazásaát * augusztus ,25-tól 29 ig, a visszautazásnál augusztui 28 lói szeptember l-ig 50° n os menetdij kedvezményt engedélyezett. A menetdíj kedvezmény a reszer-zctl .Igazolási-jegy" alapján vihető igénybe. A vasúttársaság folyó évi augusztus hő 19 :ől 23 ig Sopronban rendezendő tüzotlrt kiállításra, valamint augusztus hó 2)1 \'és 25-őtt Hatvan-batrrendezond^ szántógép bemutató alkalmából a kiszállított tárgyak részérc szállítási kedvezményt engedélyezett. Budapesien, folyó évi augusztus hó 16—25-éu tartandó országos borkiállításra szintén szállítási kedvezményt engedélyezett. 1926 julius 29 ZALAI KÖZLÖNY napihírek MAPIRr.NO Julius 29, csütörtök Róiiiai Scatolikui: Márta sz Piolet-tjns: Márta. Izraelita: Ab li« 18. NM> kel réssel 4 óra 33 perckor. n|ll«Kik díluUii 7 Ora 39 perckor. Mozi. Uránia: Szókletés » wrihf M| napkeleti tórtínft - htóadások kezdete este 7 ís 9 órakor. _ Józ-sef főherceg a füredi leventék között. A balalonlűredi levenleversenycn, melyen a levenlc-ziszlót is felszenlellék, megjelent József főherceg is, aki legteljesebb elismerését fejezte ki a látottak feletti — KGzségátcsatolás, Zslaszent-gróton mozgatom indult meg aziránt, Hogy a kisgörbői jegyzőiével csa-loljak a szentgróli járáshoz. Sümeg, ebben az ügyben erős illlakozásia készül. _ Felmentett adóügyi jegyző. pálfi Rezső kisbárapltii adóügyi Icgyjót, akit felettes hatósága hivatali sikkasztás gyanúja mialt közel egy éve felfüggesztett, a pécsi kir, Tábla az ellene emelt vád és követ-keztnénye alól jogerősen felmentette, — Oyémántmise Nagyszakácsiba. A Zalai Közlöny tndósiló|a jelenti: Ritka szép ünnepsége volt Nagyszakácsi községnek, mikor a község első plébánosa, a lavaly nyugalomba vouult Vízi István szentszéki Hintik, tartolta felszentelésének 60 éves évfordulóját, azon a helyen, ahol 53 évig voll lelkipásztor. Megjelentek a segcsdi espetcsl kcrülct-ből Erós Alajos zárdafőnök-plébáiios, a szomszéd marcali! esp:resi kerületből Vörös János papii kamarás, meszteguyói esperes-plébános, Blasu!• bigh Sándor morcalii, Radovics László sámsoni és Rálh Oyula csákányi plébánosok. Az ünaepi szónok SiUyei Imre nagyszakácsii uj plébános voll. Nagy miséje ulán a 8") éves jubiláns még egy félórás beszédet is intézett volt híveihez. — Postás-hangverseny Keszthelyen. A posta és távírda altisztek országos egyesülete Keszthelyen is megrendezi hangversenyét, melyei Kanizsán,tartollak meg nemrégiben nem épen a legnagyobb látogatottság mellcIL Remélhetőleg Keszthelyen a postások ismert művészgárdája leli ház előtt fogja bemutatni kivájó művészetéi. A Hangversenyen szerepelnek Schvenk Mária híres hegedü-müvésznój Nimcth Irén operaénekes nő, Garay Erzsébet zongoraművésznő és Kovács Andor, a ragyogó humorú konlcránsz, akiknek nálunk is Italol-mas sikerűk volt. A hangversenyt augusztus harmadikán este 9 órakor tartják meg a Bocskai-vend \'glő nagytermében. URANBA Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Szöktetés a szerályból Napkeleti történet 8 fejezetben. Főszereplők: Neddah...... Natlntia Kovanko Soliman bég Raoul d\'Onix Kikin ...... Nikolaus Kollin Fcdor herceg Jaque Catelain Zcnobia......... Claude Francé • Gyönyörű szerelmi regény a kelel minden pompájával. Szebbnél-szebb felvételek. HÍRADÓK. Szombaton \'/,7, 9, vasárnap V,4, G és 9 órakor Nagyszabású kalandor filmi KINCSEK HÁZA Hajsza élctre-halálra 2 részben, 16 felvonásban. Főszerepben: PEARL WHITE. I. r : Milliók a föld alatt 8 felv., II. r.: A sátán kutyája 8 felv. Mind ai két rész egyszerre! Eredeti amerikai kolandorfilm lellvc izgalmas bravúrokkal és Irükkökkcl. Tekintettel a mflsor hosszú valtára, kérjük a közönség pontos megjelenését I Kuaunscjl pwil.ua iHsyjvnii.en.. ■ VILÁG effmap kincsek háza gfc — Hangverseny Balatonalmádiban. A pesterzsébeti iparosdalárda a balatonalmádi hősök emlékműve alapja javáta hangverseny! rendezett, melyen a sikerüli énekszámokon kívül ballelt Is szerepelt. Pearl White: — Uj adóügyi tájékoztató. Ormándy Jáno3 kamarai igazgató kiadásiban most jeleni meg a gazdák részére 85 oldal ter|edelemt>cn összeállítói! Jövedelemadó teljes uj kulcs, melyet julius 15 én s a teljes részletes ulasitás, melyei julius 19-én adott ki a pénzügyminiszter. Ezt megelőzi a junius 10 iki pénzügyminiszteri tendclel teljes szövege é» a március elsejei rendeletnek a gazdákat is. érdeklő klvouala. A most befejezés alatt álló jövedelemadó kivetésnél ezen rendeletek- teljes ismerete igen fontos minden gazdára nézve. Á könyv ára poslaporlóval együtt 25 ezer korona és a győri Mezőgazdasági Kamaránál levelezőlapon rendelhető meg. A bevalláshoz és a jogorvoslathoz (fellebbezésekhez) adott kész irásminták, példák, részletes útbaigazítást adnak blrmcly gazdának. Ez uj adókulcsnak s a pénzügyminiszter által az arányos és helyet jövedelemadó megállapilás tárgyában kiadoll klasszikus rende-letenck lismerete minden gazdára, birtokosra, bérlőre nézve fonlos. A 25.000 koionás praktikus kiadványnyal Ikmándy János és a Győri Gazdakamara értékes felvilágosító szolgálatot tel! a g izdalársadalomnak. = Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. = Eljegyés. Sohdr Markó Krisz-lloát eljegyezte Zalabaksáiól Berke Ferenc. (Minden külön értceités helyen.) — A legutóbbi Magyar-utcai verekédés kapcsán Szllcs Lajos annak közlésé! kéri, hogy a vasárnapi számunkban megírt verekedést nem ő, hanem Horváth Lajos kezdte, megtámadva őt, mire SzOcs Lajos csupán önvédclemoól voll kénytelen a verekedést folytatni. Kincsek háza — Burgonya szállítmányok ellenőrzési dija. A földművelési miniszter megkönnyíteni akarván a burgonya lermés feleslegeinek külföldi értékeskését, az ellenőrzés költségeit és diját leszállította. Nevezc-lesen f. évi julius hó 1 -MSI további Intézkedésig a külföldié szállllandó burgonya mindan egyes vaggonja (100 q) ulán 150.000, egyszerre háromnál több vaggonból álló burgonya szállítmányának ellenőrző vizsgálata esetében-íedig vaggftiion-ként 120.000 korona fizetendő! vizs-gáfati és kiküldetési díj tiinétf! A ZALAI KÖZLÖNY kapható Keaitbeljrca 1 . -ZiUI KútVjvj< Irrrthíljt n**-kÍjM..*utib*a, ku!«iv4ir-a!u IS - D.IK. Ort-zy t>}o.stri. Rl.r.rti Oyaií,aohZnylnid».E(iwtKtklíaIzní.lít. SíjS.\'i Iliik. ::it.lnvJii.J<|íli.a Soproal-oltl-rirlllrt ) ..... Wftjvkít.1 r* llfvlr ■ IQrtffrn : Kuntiw Jinw Jiut.lilS.n u"Si illeni, ndrlionr liklUaí Siadol Mid. Ijtíf Ravltli.il\' H.ktwbwlnitMt M—l Mn.itrl-.l ltll.lonki-ifllli.ron í , BZhKi lcot> Ifirl.lkrrrl VrJ\'crl ro^OOuat 1.1.1 t-.-i.tr "(f-i I r* trr(rl.rZl~l. U.l.loaboaiaroa t Silj uiZdi Oro*tni.. Iiloall VllulluUl. M ind enütt kapható Kérje mindenQtí. — Állami gépjárművezetői (soffőr) tanfolyam nyilik meg au gusztus Itó 16-an esle fél 7 órakor a m. kir. technológiai és anyagvizsgáló intézet keretében. Bciratás augusztus hó 9., 10-én d. e. 12—1 és d. u. 5—7 óráig az igazgatósági irodában Budapest, VIII. József-körűt 6. I. 8, hol részletes Tájékoztató is kapható. — Ha Hévízre Jön, ajándékait Kummer János áruházában vegye meg és kölcsönkönyvlárát olvassa. — Balesett a templomépltés-néli Vtdovlcs József tizenhárom éves napszámos fiu a zalaegerszegi második tcinplom ablakából kiesc\'t munkaköztfíi és súlyos sérüléseket szcnvcdelt. Élclbenmaradásihoz kevés a remény. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetén nem terhel senkii felelősség. = Versenytárgyalás. A szombathelyi kerületi főkapitányság az; 1926 évi fűtési idényre 600 ms tűzifára, 630 q kőszénre és 400 q pirszénre (koksz) versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat augusztus 10-én délelőtt 10 óráig kell beadni a szombathelyi kerületi főkapitányság gazdasági hl-| vatalához. A fellélelek megtekinthetők a kanizsai kapitányságon. — Hivatásos zenészek jelentkezése. A belügyminiszter 137.000\' 1926. sz. rendelete alapján a rendőrkapitányság felhívja a Nagykanizsa város területén lakó összes hivalásos zenészeket, hogy működési engedélyek elnyerése végeit a rendőrkapitányság közigazgatási osztályán mielőbb jelenikczzenek. az Urániában RÁDIÓHÍREK Julius 29 (csüliirlök) tludapest (500) 1>. e- 9J0. 12 és d. jz. 3: llitclt WuyaailasiK. «:Debreceni Gyula elóKlí.<a; Az cvróiui - nO Keletalrikatjan és,állatában > néset nókrót. 5: A M.-lei-nMciai totízelTcleiilíse. Ü20 : A lieuter-ÓSynOkséÉ románca. 7: átadás: Nyel\' vünk, líránk ís drámai költészetünk vitz-s/jícjtódéöéfól. $.30: Kamarazene. !0.I5 : Réei opereltcst. fiíes (531 ís 582.5) 1). u. 5-6-311: Hangverseny. N: llangvcraeny. to.30 I.1 Tánczene.\' lloroszló (4ISi 1). u 4.30: Hangverseny. Zenei mozaikok. 8.25: Itanprciseny. Lipcse (452) D. u. 4.30 -ti: Zene. 1.45: \'Schumann-est. 9 10: Via történetek. München (485) D. o. 4 3o -5.30: Kvar-tetL-6.45: Schumann-est. Róma (125) I>. u. 5: ItiieV. lelolvasá^ 5J0: lazz.bantl. 9: MezÓKazdasáRl hírek. ÍI.2Í: Hangverseny. London (3f.\'t) I). u. 4.15: Teazene. <;: Tánczrczie. 7.25: Schumann-inlczrirelAeió. S: Dalest. 830: Varieté. 1^-12: Tlte- ZALAI KÖZLÖNY 1926 jullus 29. (x) Romániában két uj adóállomás épül. Ez év Cszére kél u| adóállomás építését készítik eló Romániában. Az egyiket Bukareslbe, a másikat Kolozsvárra tervezik. (x) Az uj hullámhosszak Az európai adóállomások uj hullámhosszai, amelyek!\'! e rovatban már megemlékeztünk, elórclálhatólagszep-lember 15 én lépnek éleibe. (x) Érdekes összehasonlítani a különböző államok rendelkezéseit az antennák épilhelésére vonatkozólag: Magyarországon az ingatlan tulajdonosa köteles lürni az antenna felerősítéséi. Az antennát a műszaki és rgyéb teltételek megtorlásával kell elkészíteni. Angliában a külső antenna magassága és hossza 100 angol lábnál (kb. 30 m.) nagyobb nem lehel. Lengyelországban a határtól 30 km-en belül lakók rádióbevezetési kérvényét a poslavezérigazgaió-ság a bel és hadügyi minisztériumokkal egyetéitöen intézi el Csehszlovákiában az antennák (elállításánál a lakosság vallásos és nemzeti érzülete kímélendő. E téren ugy látszik a magyar rendelet a leglibe-rdlisabb. (x) Kuriózumok. Amióta rádió van, uj üdvözlési formák is vannak: .A viszonthallásra\' ezl már middenki ismeri. Két rádiós nem „jó estét" vagy ,jö étvágyai" kiván egymásnak, hanem .jó véieli." Németországban már ,<Out Horch"-hal üdvözlik egymást a rádióamatőrök. A francia kábeltársaság a mull évben a kébelek túlterhelése miatl kénytelen voll a nála feladóit táviratok egy részét lovábbitás végeit a Radio Corporalion-nek átadni. Ez az első esel, hogy a vezetékes távirónak a rádió segítségére sietett. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia ma csütörtökön 7 és 9 órakor: SzökleUs a szerályöál, napkeleti történei 8 (elvonásban. Főszereplők : Nathalia Kowanko, Niko-laus Kollin és Ciaude Francé. Oyö-nyörü szerelmi regény a kelet minden pompájával. A keszthelyi Tó mozi műsora csütörtökön Lillian Gish világfilmje: Romola (Firenze lilioma) Elliot Gcorg regényének filmváliozata 12 telv.-ban. A hévízi Park-mozgó műsora csütörtökön: A lánc királynője, ro. mantikus film 7 felvonásban. Ezcn-kivül Majompiktor és Biberó, mint torreádor cimü burleszkek. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az értéktőzsdén a hangulat javult. A kuliszboi csendes lorgalom melleit emliiésrcméltó árváltozás nem fordult elő. Az üzletmenet a piac többi teiüleién is szűk keretek közölt mozgott, csupán néhány lavo rizált éltékben fejlődött ki élénkebb forgalom. A spekuláció ma a Nem-zeli Bank részvényeket, egy-két sör rs villamossági éltéket favorizált, melyek elég jelentős áremelkedésre tellek szeri. Külföldi vásárlások kö velkezlében szilárd voll z Kőszén is. Az ipari értékek kissé egyenlőtlenül tendáltak. A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése Ztrlotü zárlat pirit 1540 00. London 2512-75, N\'wyork 516-75, tinissel 121000, Milano 163050, Amsterdam 207 65. Berlin 122 99ü. Wien 73-01\'-I Solla 373 25. Piája 153000. Varsó 57 50. Budapest 72-30, Belgrád 911\'25. Bukarest 23500. Terménytőzsde Uibuza llszav. 76 kg-os 357.500 - 360.000, 77 kg-os 302.500 - 365.000. 78 kg-oj 365.0C0 - 370 000.79 kg o> 367.500 -372 500 eeyéb dunánlull és pestvidéki 76 kg-os 352.500 - 355.000.77 kg-os 357.500 360.000, 78 kg-os 360.000-365 000, 79 kg-os 362 500—367.500. rozs 220.000—222500, lakatmányitpa 217.500- 220.000, sorirpa 280.000- 325.0CU, zab 270 000 - 275.COO, tengeti 260.CW0—262 500, repce 540.000— 550.000. köles I80.000-ISS.000, korpa 165.000 — 167.500 üertésvásár Felhajíts 1600, mclvból eladatlanul visszamaradt (elkelt) EMrendll 16.250-16.500, izeden 16.000—16.250. szedeti közép 15.500 — 15.750 könnyű H.OOO—14.500, elsőrenda öreg 15.000—15.500, másodrendű 14.000— 14.750. angol silldó 18 000 -21 000. szalon-,a nsgyb.sn ISUKX1 -18 500. zslt 22.000 - 22.500, Ichuzoll hus 19.000 -21.000, szalonnás félsertés 19.000-20.000. Az irányzat élénk. Kiadja:" Zrínyi Hyomdalpar és K5«jt-kereskedés BT, Hagykanlzsa apróhírdeíések Ai apióhlrdelés dija 10 izóte 5000 kor. A címszó s minden vastagabb bétából álló szó kél szénák szimilUllk. Minden további HÓ dija 500 X. A hirdeti■! dlj alíira flaatendá a fotgaltnladóhozzltzámlllsival IdAjiráa A tntgykanlzul meteorológiai megfigyelő jelentése: Szerdin a MmCrstk-M: Reggel 7 órakor +15. délután 2 árakor +17-3, esle 9 órakor +14-1. ftlhízti: Reggel teljesen botul!, délben kevésbbé, este teljesen borult j SMrany: Reggel (északnyugat, délben Észak, este Északkeleti szél. A Meteorológiát Intézet jelentése Menni változékony, szeles, hllvös illő, helyenként még esévet. VALUTÁK Lengyel 7800-8100 Angol 1.3171)75-9025 Cseh k. 2113-23 Dinár 12531 ,.531/, flottái 71200-500 Francia Ir. 1720-820 Holland 28<>50-800 Lel 321-331 Léva 514-520 Lili 2240-340 Mátka 16992-7042 Sehlll. 1009S-I36 Din kor. 18910-970 Svájci Ir. 1382-2-872 Belga Ir. 1670-770 Norvég k. 15670-720 Svédk. 19100-160 DEVIZÁK Amsterd. 2SÍ75-775 Belgrád 1257\'/i-63\' 1 Berlin 16992-7042 Bukarest 317-329 BtUssscl 1680-760 Kopenli. 18910-970 Osz\'o 15670-720 London 347025-8025 Milano 2225-285 Newyoik 71370-570 Pitls 1680-760 Prága 2113-2120\'.z Szollá 514-520 Stockholm 19100-160 Varsó 7&XI-8100 Wien 10096-120 Zúllch 13812-852 Kla hásat megvétellé kereaek 70-80 millióig több vevőnek. 2-3 szobás elfoglalható lakás legyen benne. Síigrlszl Ingat, lanlotgalmi iroda. Király-utca 38. 2474 ~3-4 axobáa im 2 uiUa laktat ilvétclie keresek, lelépés! tizeinek. Sslgilset toda. Ktrlty-ulM 3&______MIS Sxépan bsitoroxott aiobit kezesünk lehetőleg a Tclckl-ul közelében. — Fuidfiszoba hasznául előnyben. ■ - Vá\'os- épiló r,_l._________-2476 " Ltlékes gobellnak eladók. — Clm a kiadóban._________2467 Parfakt oyora- éa gáplrónfi azonnali belépésre áll\'st keres Eielteg kl.c-rjítóai-e Is. Clm a klidóbsn. Különbéjátalu butoiozotl sxoba kiadó Deák-tér 4. Ugyanott nagy pincehelyiség kiadó. Mindenes axakácanfit kétesek azonnal, vagy augusztus elsejére. Jelentkezni lehel Királyt Pll-utca II. Rádiótulajdonosok! Terménykereskedők, bizományosok, bankok, kereskedelmi Váll\'l-.tok slb. a Póstai Rendeletek Tára 28. sz. értelmében előfizethetnek bármely póstahivaialnál a Magyar Távirati lrodlnak, a m. kir. póstával karöltve megindított Magyar Rádiá-hirazolgilatára. Az elő fizetési tarifáról (icjtjelkutcs, melynek segítségével a rádión vehető áifolyambiiszolgálal megl. jlhitö) valamint egyéb tudnivalókról felvilágosítást nyújt a Magyar Távirati Iroda bármely fiókja és valamennyi póstahlvatal. B HIRDETŐ IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca II, Telelőn: Teréz 34-45. Felvesz hirdetésedet a világ minden lapja részére. Riklámtervckel készít. A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza. Társházak Európa minden jelentősebb városában. ufestend szálló Budapest, VI., Berlini tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Meleg és hideg vízvezeték minden szobában. Fürdők, lifl, fodrász. Telelőn L. 920-64. Uicai szobák ára 40.000 K-tól 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor JJ41 igazgató. Megérkeztek nyári ruha és kabátklílönSegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefoni 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Főüzlet i SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árakl Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklámcikkeink i Araink ezer koronában értendők. Angol Slövetböl divatalj......... ISO Női nyáriruha ...... 150 Selymes bluzujdon- ság............ 90 Biosé selyem divatruha ......... 250 Fiu nyáiiruha ...... 130 Fétfi divatöltöny ... 600 Női és férfi cső- köpenyek ... ... 300 Féifi gyapjú felöltő ... 800 Női covcrcoat kabát végig bélelt ...... 700 Tennisz-nadrág ......130—190 Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nái, Nagykanizsán. (Nyomdavezalö: Ofenbeck Károly). 06. évfolyam, 169. szám Nagykanizsa, 1B26 julius 30. péntek Ara 1800 kanna POLITIKAI NAPILAP Sártólüsb, ti tUWnU Wla toilfiijl tUU^iUulal: Jüstalaiy* & Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos InlcrurtAn-Wcroa: Msgytuuüis* 78. száa EUluUsI ára egy tóra 30.000 korma Halálos autószerencsétlenség [igy Ifi hónapul kisgyermek a katasztrófa áldozata Szeged, Julius 29 Kedden esle autókirándulásra indullak dr. Palócz Sándor ügyvéd 1B hónapos kisfiával, Gál Miksa bankigazgató a feleségével és leányával. Sralymaz háláidban az auló egyik kereke kieseit s az autó felhoiult. Palócz Sándor, aki először léit faágához, nyomban kisfiát kereste, -^Ékí összetört tagokkal feküdt az országúton. Egy arra haladó kosaras mo-tortlcikiin bevitte apja a fiúcskát Szegedre, de még utközbcu meghalt. A Idilliek állapota nem súlyos. öngyilkos lett a siófoki szépségverseny győztese Budapest, Julius 29 Lukács Ilona 20 éves tisztviselőnő az idei siófoki szépségverseny győztese, budapesti lakásukon a negyedik emeletről leugrott és halálra zúzta magát. Teltének oka teljesen ismeretlen. A fialal leány csak pár napja jött meg Siófokon töltött szabadságáról, hol sok ünnepellctésben volt része. Egyházi és társadalmi propaganda az öngyilkosságok ellen A ttivároa átirata az egyházakhoz jótékonysági egyssOUtokhez Budapest, julius 29 (Éjszakai rádiójelentés) Az utóbbi időkben borzalmas módon elszapo-lodott öngyilkosságok arra inditoliák a lőváros tanácsát, hogy átiratban keresse meg az egyházakat, hogy azok saját kebelükben csináljanak lulhatój propagandát az öngyilkosságok ellen. Különösen a vallás ere-lével küzdjenek ez ellen az ijesztő járvány ellen. Ugyancsak ezzel egyszerre áliratotl küldött Budapest székesfőváros tanácsa az összes társadalmi és jótékonysági egyesületnek, hogy azok is a jótékonyság terén fokozottabban enyhítsék a nyomort, mely a legtöbb öngyikos-ságnak oka.) Leromlott pénzű államok konferenciája ? Newyork, julius 29. Mellon államtitkár Coolidgc elnök megbízásából konlerenciára hívja össze az összes leromlott valutáju államokat a stabilizálás megbeszélésére. Angol szociáldemokraták tiltakoznak a Rákosi-pör ellen „Államférfiúi mérsékletet" ajánlanak a miniszterelnöknek táviratukban t.ondon, julius 29 (Éjszakai rádlójeienlés.) A Manchester Quardian szerinl az angol szociáldemokraták és radikálisok pártja nevében löbb képviselő táviratot log intézni a Rákosi-per alkalmából gróf Bethlen István magyar miniszterelnökhöz mini a magyar szabadság barátai és államférfiúi mérsékletet ajánlanak a politikai üldözésekben. Budapest, julius 29. A Rákosi per mai tárgyalásán dr. Domokos Andor, Vági védelmét adta ető. Kéite védence felmentéséi, hangsúlyozva, hogy semmiféle olyan adat nem merült fel, amely szerint Vági-nak a legcsekélyebb köze lett volna a kommunista szervezkedéshez, Elnök a tárgyalást bezárla és folytatását péntekre halasztotta, amikor még hat védő mondja el beszédét. A kormány gátat vet a vidéki lakásügyi visszaéléseknek A mai minisztertanács elé konkrét javaslat kerül a panaszok orvoslására vonatkozólag Dr. foss Józsel helyettes miniszterelnök pémek délelőttre tanácskozásra hivla a kormány tagjait. A tanácskozáson a kereskedelemügyi miniszter a magyar-cseh kereskedelmi tárgyalásról és a Jugoszláviával kötendő larifális egyezmény előkészítéséről, Rakovszky Iván belügyminiszter pedig a megyei beruházások kötcsö-néiól számol be. A helyettes minisz- terelnök a vidéki felmondásokkal kapcsolatos lakásügyi panaszok tárgyában tesz előterjesztést. A minisztertanácsban a helyettes miniszterelnök konkrét lavaslalot tesz ez ügyben, ugy, hogy a kormány szociális szempontoktól vezettetve gátat fog vetni minden visszaélésnek azokon a területeken, ahol a lakásforgalmat szabaddá telték. Hétión kicserélik a magyar-jugoszláv politikai foglyokat Belgrád, julius 29 (Éjszakai rádiójelenlés.) A magyar-jugoszláv politikai loglyok kicserélése\' ügyében folytatott tárgyalások ma Belgrádban egyezmény megkötésével végei ériek. Az egyezményt a jugoszláv és magyar delegátusok Írták alá. Ebben megállapították azoknak a foglyoknak neveit, akiket ki fognak cserélni, illetőleg akik ellen az eljárást kölcsönösen megsitlnlelik A kicserélések valószínűleg hétfőn, augusztus 2-án történnek meg Keli-dián határállomáson. A francia kermány javaslatai sikerrel mentek átapéazflgyi bizottságon Kétszáz milliós hitel az állana tisztviselők nyngdíjrendezósére Páris, iulius 29 (Éjszakai rddiójelenlés.) A Kamara pénzügyi bizottsága mai ülésén az összes pénzügyi javaslatokat elvetelte és 19 szavazattal 13 ellen a kormány pénzügyi javaslatait fogadta cl Egy tagja a bizottságnak tartózkodott a szavazástól. A kormány ja vaslalában többek közölt szerepel egy 200 milliós hitel, melyei az állami hivatalnokok és alkalmazottak nyugdijrendezésére [ordítanak, tz- ulán a pénzügyi bizottság 12 szavazattal 3 ellen hat hóra 6,9CO.OOO frankot szavazott meg kártalanítás cimén a parlament tagjainak. Esze-lint a képviselők évi kártalanítása 45.000 Irank lesz. Mlnlsztertanácí Páris, julius 29. (Éjszakai rádiójelentés.) A köztársaság elnökének, vezetésével ma minisztertanácsot tartottak, mely három óra h06sza( tar- tott Poincaré a tanácskozáson beszámolt a kamara pénzügyi bizottságának tárgyalásairól, Briand a külügyi helyzetei ismertette. — Gueille földmivelésügyi miniszter bemutatta a Franciaország gabonaellátásáról szóló törvényjavaslatot. Megadóztatják az idegeneket Páris, julius 29. (Éjszakai rádió-jelentés.) Falcoz köztársasági szocialista képviselő indítványt terjesztett be, hogy minden külföldit, aki Franciaországba lép, 200 frank saját valutára adóztassanak meg és a befolyó pénzzel a Francia Bankot szanálják. A miniszterelnök látogató körúton Inke, julius 29. -Óról Bethlen István miniszterelnök megszakította inkíi tartózkodását és tiz-tizenkét napos somogymegyei baráti látogatási köruiia indult. Rakovszky Iván belügyminiszter augusztusban egy havi szahpdségra megy és ezalatt Peslhy Pál igaziágügyminiszter fogja h lyeltesiteni. Hirtelen megvakult az utoán Budapest, julius 29. Klszely János tizenhat éves fiu az Erzsébet-köruton hirtelen megvakult és eszméletlenül esett össze. Orvosi vizsgálat fogja eldönteni, hogy mi okozta váratlan szerencsétlenségét. A mexikói katholikus üldözés Newyork, julius 29. A mexikói kormány rendeletet adott ki, hogy mindazokat a templomokat, melyeket augusztus 1-én a mosl hozott egyházi törvény elleni liltakozátsil be akarnak zárni, foglalják le és állami vagyonnak nyilvánítsák. Az uj egyházlörvények a következő hói pontból állanak: 1. A külföldi papok számát jelenlékenyen csökkentik. 2. A szerzetesrendeket és a fele-kczcli iskolákarfeloszlatják. 3. A jövőben csupán született mexikói állampolgárt lehet pappá szentelni. 4. Egyházi funkciókat csak a templomban szabad végezni. 5. A szószéktől mindenféle politizálás tilos. 6. Az egyházi vagyonokat elkobozzák. 7. A felszenteli papokat a hatóságok nevezik ki. Ma hirdetik ki a záróraszavazás eredményét Budapest, julius 29. Tegnap este befejezték a szavazást a kereskedések záróra meghosszabbítása ügyében. A 14.000 szavazatból előrelál-halólag 1500—2000 többsége lesz a 7 órai zárásnak. Az eredményt holnap hirdetik ki. ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius 30. Kanizsai esetek (Harmadik közlemény) NYÁRI SZÓJÁTÉK Ányos Laci a minap este a Szarvasban szerzői estei rendezeti. A hallgatóság meglepődve vette ludomásulf hogy az ő leikéből fakadt a .Nem én lettem hűtlen hozzád-, .Hívlak akkor Is, ha nem jössz\', „Féltelek a széltől\' meg még egy csomó közkedvelt dalunknak szövege, zenéje Ls. Ányos előbb hegedűn játszotta cl a | nótát, vagy zongorán, azlán elénekelte szövegestől. Meg kell adni: a vonót jól húzta, a billentyűket Is ügyesen tapogatta, de a hangja — jobb is lehelell volnu. Meg Is jegyezte egykoron kedves tanárunknak: a sokoldalú Sáfrány Károlynak egyik tanítványa: Ányos, Hangod hiányos! MÁJBAJ... Ugyancsak az Ányos-estén esett meg\' egy rosszmájú megjegyzés is. Egyik legújabb dalál igy harangozta be a szerző: .Ez a most következő hangulatos szerzeményem ezidőszcrtnt Pesten a legdivatosabb dal.\' Ahogy eljátssza, bátyám azonnal megjegyzi: — Ezt hallottam! — En Is: részletekben! — folytatja Igndclus öcsém. Mező Ferenc dr. Smith főbiztos utolsó jelentéss Mosl adták ki Smith Jeremiás pénzügyi főbiztos utolsó zárójelenlését Magyarország pénzügyi u|Já-épitésérőt, amelyei a Nemzetek Szövetsége elótt is ismerteteti. Az utolsó jelentés május és junius hónapok pénzügyi helyzetéről számol be. Ismerten a költségvetés és általában a pénzügyi ügyvitel ellenőrzése megszüntetésének kérdését, az újjáépítési terv célját és eredményeit. A világ minden részéből hatvan tudós jön Nagykanizsára Zalába is eljönnek a nemzetközi talajtani kongresszus résztvevői Nagykanizsa, julius 29 . -Mint megírtuk, a Földtani Intézet meghívására julius 31-én Sopronban nemzetközi talajtani kongresszus kezdődik. A kongresszusra a világ minden részéből eddig hatvan ludós jelentette be részvételét. A ludós társaság a soproni programmszerü ütések lezajlása ulán Zalába utazik, igy Nagykanizsára, majd innét Znlaszent-mihályra, azután Karcagra és Debrecenbe, megtekintik a Horlobágyot. A kongresszus augusztus 7-én Budapesten fejeződik be. A kongresszuson többek közölt résztvesznck dr. B. Ftoslerlus, a konferencia elnöke, a helsíngforsi földtani inlézet agro gcologiai osztályának igazgatója, Stremmeh danzigi egyetemi lanár, Till bécsi egyclemi lanár, s konferencia titkára, dr. Wer-lerberg stockholmi lanár, A. S Josef, a szudáni geologiai Intézet igazgatója, W. 0. Oos skót egyetemi lanár és dr. báró Nopcsa Ferenc, a földtani intézel igazgatója, valamin! dr. Slgmund műegyetemi tanár, a-Orsz. Kémiai Intézel főnöke. A házalási tilalom kiterjesztése Nagykanizsára, a helyi kereskedelem védelme érdekében A koi-oakedotomügyi miniszter nom találta teljaalthatőnak Nagykanizsa vúroa ilyórtoImO memorandumát Nagykanizsa, julius 29 Nagykanizsa városa a világháborút megelőző években földrajzi fekvésénél és nagy hálózalánál fogva élénk kereskedelmi tevékenységei fejlett ki és ezáltal a Dunántul egyik legjelentősebb kereskedelmi gócponl-|ává váll ugy, hogy természetes piacát képezte az egész Muraköz és Horváth— Szlavonországnak, sőt Boszniának nagy része is. Trianon azonban hazánk testéről mindezen területeket leszakította, ennélfogva Nagykanizsa kereskedelme fogyasztópiaca legnagyobb részének elvesztésével a legsúlyosabb válságba jutóit ugy, hogy a hajdan virágzó üzlettel bitó nagykanizsai\'kereskedök nap-nap ulán kényszeregyezségi eljárás, majd teljes elvérzés alá kerülnek. Ugyanakkor, amikor a kereskedelem válsága ily hatalmas méreteket öltött és a helybeli kereskedők a legsúlyosabb létlenlarlásí nehézségekkel küzdenek, a vidéki házaló kereskedők nap-nap után tömegesen ellepik Nagykanizsa város területét s az üzemköltségek aránytalansága folytán, egyenlőtlen versenyviszony kihasználásával a helybeli kereskedők elől még a helyi piac közönségét is elvonjak és ezáltal egyrészt az itteni kereskedők helyzetét súlyosbítják, másrészt pedig ezen a közre nézve is jelentékeny adóalanyok teherviselő képességét csökkentik. Már pedig a házalókereskedelem szabályozása tárgyában kiadoll 1852. évi nyill jiarancs 11. §-a a halárszéli járásokban a házaló kereskedési megszorítja és a házalási csakis az illető járás lakosságának engedi meg. A nagykanizsai járás Trianon alapján halárszéli járás leli és bár Nagykanizsa városa politikailag független a nagykanizsai járástól, földrajzilag mégis annak lerülelén belül fekszik és igy csak méltányos és kívánatos, hogy ugyanezen elbírálásban részesüljön, mint a határszéli járások. Ezért Nagykanizsa városa külön memorandumban arra kérte a kereskedelmi minisztert, hogy a nagykanizsai kereskedelem és Ipar védelme érdekében a házalási tilalmai Nagykanizsa város területére sürgősen terjessze kl. Walkó kereskedelmi - miniszter a vármegye alispánja utján mosl arról értesileltc Nagykanizsa város vezetőségét, hogy a város kérésének teljesítése esetén csak növelné a házalást eltiltó helységeknek a szárnál és akkor már nem maradna hely a házalóknak házalás számára ugy, bogy a házalás! engedély kiadása lllozoríkussá válnék, ezért nincs módjában a memorandumban foglaltaknak elegei lenni. Miniszterek díszpolgári oklevelének átnyújtása Esztergom, jullus 29. Auguszlus 1-én nyújtják át Esztergomban a díszpolgári oklevelei gróf Bethlen István miniszterelnöknek, Vass József dr. helyettes miniszterelnöknek és gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Értesülésünk szerint a miniszterelnök nem vesz részt az ünnepélyen és helyettesítését dr. Vass Józsel mi-nlsztcrelnökhelyettesre bizza. Casque Colonial No. 2276. (Egy légionista naplójából) Irta: Péchy-Horváth Rcznó fl) 1. A keskeny, hosszú lábon fölnyuló, kerektalpu pohárkákból zöldszinü szörnyeteg villogott elő: sürü, nyúlós, francia abszint. Tekintetének szilaj varázsa lassan, alattomosan kúszott felfelé, fel az üveg sikamlós /alán. Aztán kicsordult, kiszállt, kifelhőzött. Gyors szökkenéssel rátelepedett a faasztalt körülövező fiuk mélázó szemeire. A zöldszemü szörnyeteg hamar megtette a hatását. A büszke, fehér-keztyüs embert társadalom szomorú, kemény dacu számkivetettjei, a fe-hérzubbonyos hazátlanok agyában plnyomta a zsibongó gondolatokat. Kitörölte a légiómarsolások izzadságos, fogcsikorgatásos, káromko-dásos napjainak emlékeit. Amikor nehéz, savanyu, bűzös emberpára, verejtékszag és bakkancsok izzadságillata szállong a forró .homokon marsolók kettős rendjei között és amikor immel-ámmal, hördülve-ká-romkodva száll fel a katonanóta a sergeant-majorok erélyes és goromba puskatus-biztatásaira. Elszállt, elfelejtődött itt sok száz kegyetlen éjszaka emléke is. Éjszakáké, amikor a fülledt levegőjű hálótermekben, olvasztó forróságban, öntudatlan és ólmos kényszer-álmot alusznak, ruhásan-fegyveresen, a kézcsuklóra szijjazott puskával... Mindent, mindent elnyomott az abszint, ami fájdalmas, gyötrő, érzékeny, emlékes emlékezés volt. A szivekre pedig jótékony feledés homálya borult. Keskeny sávban kanyargott az asztal felett a silány katonadohány ólmos, zöldeskék füstje. Facsarta az orrot és könnyesre marta a szemet. A füstkarikából ostoba alakok bontakoztak ki kavarogva. Bizonytalan cirádáik lassan erőteljes silhuetlc-é formálódtak. Vastag sűrűségűket csak bátortalanul hasította át a lecsüngő acetylénlámpás fehér fényzuhatagja. 2. A „Biérc PJicnix", sidi Huisszein al Bubekr mulatója eredeti módon volt berendezve. Valami sokat vigadozott, vigasságokból kinövögetett ember ötleteit hordozta magán. És aki tudta a jóravaló sidiről, a buvette birtokosáról hajdani nótás, vígságos, büntető-század-viselt légionistaságát, az meg-éhő mosolygással nézegette az eredeti berendezést. Lássuk csak. Künn az utcán, a rue Nationale járdáján, széles katedra emelkedik. Ezen asztalok és más egyebek, amik csak arra jók, hogy a vigasságnak készülő légionisták, az istentelen roumik, éjjelente megzavarják ott a próféta szakállának árnyékában pihenő igazhitűek álmát. Odabenn azonban, a széles, tej -üveges, szárnyas ajtók mögött, élénk kapcsolatát találta a járatlan ember az otthonosságnak és a kényelemnek, ami búsongó embernek kívánatos. A Biére hatalmas termében apró rekeszek vártak nótás iddogáló-kat a faasztalok mellé, sidi Huisz-szein nagy gyönyörűségére. Áz egyik fal mellett arab konyha vonult végig. Ott mindjárt kijózanító kotyvaszíékot főztek annak, akinek a zöldszemü abszint vastag homályt font az agya köré. A másik fal mellett pedig szélesen mélyedő fülkében viharosmultu hangszer terpeszkedett: egy öreg zongora. Idegen országok szerencsétlen szülöttei kalandos hányódások után tán legelőször a sidinél pihenhették ki világcsavargó fáradalmaikat. Hatestük acélosságára álmos nehézséggel borult rá a lélek megtántorodása, egyensúlyvesztése: a lelki kimerülés, felüdüllek az öreg hangszerből kiszáll-dozó, eszevesszetten komolytalan és csiklandozó hanghullámokra. Lágy melódiák fonódtak a szivek köré és bajtársi együttérzés, emberi megértés harmóniája tette elviselhetővé az idegen föld keserűségeit. A füst sűrűn kanyargó folyammal ömlött cl a kicsi társaságon. Négyen voltak. Mindcgyikök idegen rónaságról idehullott ember-meteor, akinek még a hazája is messze esik a másikétól. Mértföldek százai feküsznek hazáik között. De azért a sivatag, a forró homok örök barátokként hozta össze Őket. Fiatal szivük meleg szeretettel dobbant össze. A hollandi Nanninga néven szerepelt, a szőke svéd fiút Lindströinnek ismerték, az olaszt pedig Valentinek. A magyar föld szülöttét Szalókynak hívták odahaza, a bájos Mecsek alján. Csak abban hasonlított egymásra ez a négy ember, hogy,a helyőrségben. félelmes hirességü garázdák voltak. A zöldszemü szörnyeteg pedig leszedte róluk a nemzeti sajátságokat. Részegen egyforma volt valamennyi. Mindegyiken frissen mosott, kényesen tiszta fehér vászonbluz feszült És aztán még valamiről megemlegették őket a-gloire katonái. Fejükei örökké árnyékba fogta a francia gyarmati sisak, a Casque Colonial No 227G. A magas, hófehér vászonsisak ráborult\'a\'fejükre s homályba burkolta enyhén csokoládészin arcukat. Mindenkinek leverte a fejéről a Casque Colonialt sidi Huisszein al Bubekr, ha ugy ült le az asztalához. De az^ internacionális garázdáknak nem. Ezeknek az volt a szabadalmuk, a szimbólumuk. (Folyt, köv.) 1988 [útim 30. ZALAI KÖZLÖNY" Félretaposott x*p&ben jár a világ leggazdagabb örököse Hat é»e ujoúgiró, SOOO alkalmazottja van és riportok ui.in .zalad-0*1 Európában Wanderbill Kornél - „« frank zuhanása lassan felórai mindent Franciaországban" Berlin, julius 29 (A Zalai Közlöny alkalmi berlini tudósítójától.) Egy amerikai dollár-királyfi, aki valamikor sokszáz millió dollár fölött log rendelkezni, a lialal WajiderbUt Kornél, jelenleg.Betünben Időzik és három sa|ál lapja számára riportokat ir, európai államléifiakal szólaltat meg és rendes u|sVgirói munkát végez. A huszonnyolcéves Wanderbill hotelszobájában fogadia egyik berlini kollégáját, aki az érdekes látogatásról a kövelkezökbcn számol be: — Elém jött, melegen megrázta kezemet és ha ez a fiatalember nem a milliárdos Wandcrblltnek ivadéka lenne, hanem egy berlini kollégám, kedélyesen válára Ötöltem volna és azl mondtam volna neki, ad|on kölcsön, kedves barátom 100.000 dollárt. Azl bitiem, hogy egy válogaiolt elegánciával öltözőit amerikai ifjúval logok találkozni és akit magam előtt láltam, egyszeri!, szolid kereskedő benyomását tette reám. Ruháját való-uinüleg készen vette valamelyik Iru házban, cipőjének sarkát már félrelaposla és nyakkendőjén diszkréten buzódolt meg egy zsirloll. — Jó dolog újságírónak lenni, — mondja a fiatal Waiderbilt. — Hal év előtt léptem be a .Ntwyork Herald\' szerkesztőségébe. Azután önállósítottam magamat, bárom lapom van, két áruházam éa egy fotoriport Irodám. összesen 8000 alkalmazóban! van, Newyorkban lakom és a kolléga ur meg akar látogatni, itt a cimem, bármikor .szívesen látom. — Mit csinál mostan Európában, mister Wanderbill ? — Tanulmányúton vagyok, meg akarom ismerni Európái. Mrglrum a nagy európai államférfiak portréit. A mull héten Mussollnivel beszéltem, legoap Pifsudsky vendége vollam. Gyönyörű dolog újságírónak lenni. Ez az egyetlen hivatás, amire születtem. — Mi a vélcméuyc Európáról, a frank zuhanásáról, Németországról? — Talán azt akarja, hogy vezércikket írjak lapjának?— leteli mosolyogva, majd igy folylalja. — A bank zuhanása, mint sok minden más, a világháború következménye és a le-lelős francia államférfiaknak még sokat kell dolgoznlok, hogy tisztességes valutát teremtsenek. Egyébként Franciaország, eltekintve a pillanatnyi pénzügyi helyzeltől, összah.ison-lilhalatiinul jobb helyzetben van, inint a leglobb európai állam. Mialatt Németországban és Angliában a munkanélküliség egyre növekedik, addig Franciaországban annyi a munkaalkalom, hogy még a külföldiek Is eltudnak helyezkedni. Mialatt azonban az ország világaikba Irank- bessz lassanként lelóröl miiidenl és ha gyorsan nem akad ember, aki a frank zuhanásának véget vet, bc log következni ott is a gazdasági katasztrófa. Ami Németországot illeti, ugy Amerika csodálja a gyors konszolidációi. — Két indiszkrét kérdést még. Mennyi pénzt szokott macával hordozni? — Nagyon keveset, nincsenek magy igényeim, egyszerűen élek.: — Sok segélykérő levelet szokott kapni? — Óh igen naponta százával, el is intézem őkel. — Kíváncsi vagyok az elintézés módjára. — Erre megtagadom a választ. Ezzel véget ért az lnterv|u a világ leggazdagabb uj.ágirójával. Apa és fia közelharca egy föld-mivessel, melyben szerep jut a vasvillának és a szöllökarónak VÉRES TALÁLKOZÓ A GELSEI SZÖLLÖHEGYEN Nagykanizsa, fullus 29 Véres verekedésben robbant ki a minap kél földműves család között fennálló régi háborúság. Oelsén történi, hogy idősebb Gellén György gelsei földműves és családjz hosszú dés hevében a túlerőnek jutott a véres győzelem, amennyiben Baloghot vasvillával megszúrták és egy szőllő-karóval alaposan helyben hagyták. A gelsei csendőrség értesülvén a történtekről, azonnal járőrt küldölt a idő óla haragos viszonyban élt Ba- [ helyszínére, mely a verekedő Oellént logh Károly ottani gazdálkodóval. Oellénnek a napokban hazajött a katona lia szabadságra. Az idősebb és ifjabb Oellén György a szóllóbegycn összetalálkozol! Balogh Károllyal, akivel rövid szóváltás után összcverckedlek. A verekc- ellogta és bekieérlc Nagykanizsára, egyben ugy a polgári, mint a katonai hatóságokhoz jelentést küldött a lefolytatott nyomozásról. Az összeszurkált Balogh séiűlései az orvosi látlelet szerint 14—20 nap alatt gyógyulnak. Nagyarányú csalás miatt letartóztatták Fürst Lajos rádicsi molnárt Egy nagykanizsai céget ötvenmillió korona erejéig károsított meg Nagykanizsa, julius 29 | Értesülésünk szerint Fürst La-Egyik ismert nagykanizsai cég fel- j jos ellen állítólag több hasonló feljelentési tett Fürst rédicsi molnár i jelenlét érkezett. Tény, hogy a fiatal fia, Fürsl Lajos 32 éves rédicsi mol- ! molnárt a nyomós gyanuokok alap- nár ellen csalás miatt, meri ötvenmillió koronái vett lel lóle gabona-válárlás céljaira, de a gabonát nem szállítóba le, hanem a pénzt elköltötte. ján a lenlii csendörseg letartóztatta és a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába szállította. Hírek szerint Fürst Lajos több I százmilliós kárt okozoit csalásaival. , \' URANIA Szombaton 7,7, 9, vasárnap \'44, 6 és 9 órakor Nagyszabású kalandor filmi KINCSEK HÁZA Hajsza élctrc-halálra 2 részben, lü felvonásban. Főszerepben: PEftRL WHITE. I. r.: Milliók a föld alatt 8 felv.. II. r.: A sátán kutyája $ felv. Mind a két rész egyszerre! Eredeti amerikai kalandorfilm lellvc izgalmas bravurokka! és trükkökkel. Tekintettel a műsor hoaizu voltára, kérjük a közönség pontos megjelenését 1 3, \'/.6 és 8 órakor r VILÁG Ceak vasárnap KINCSEK HAZA Főszerepben : PEARL WHITE. Népünnepély a Zrínyi sporttelepen Nagykanizsa, Julius 29 A mostoha időjárás miatt egy hónapja húzódó népünnepélyt a fí. hon-védgyalogezrcd altisztikara vasárnap, augusztus 1 én tartja meg. Az ünnepély időpontjának folytonos eltolódása a nagyszabású műsor tökéletes kidolgozását tette lehetővé. A rendezőség fáradhatatlan munkával minden igényt kielégilő, változatos műsort állított össze, ami színessé és érdekessé teszi a már magában véve is mulatságos népünnepélyt. Délután 3 órakor a háziezred zenekarának kíséretével kerékpáros fel-vonulás nyitja meg az ünnepélyt. A felvonulás ulán sport és mulatságos versenyszámok hosszú sora következik. Lesz szerencsehorgászal, liszt-fúvás, I l-es rúgás, lóverseny, céllövészet, tekeverseny stb. stb. Nem réirad el persze a szépségverseny sem. A versenyben mindenki részt vehet s a győztesek meglepetés-számba menő, igen szép dijakat \\og-nak kapni. A sötétség beálltával komoly pro-gramm következik. A sporttelep szabad szinpadán előadásra kerül a „Madonnakép" cimü költemény, egy hangulatos élőképjelenet, harctéri emlékeinkből, a kerékpáros Egylet lam-pionos, feldíszített kerékpárokon bemutatott karusszelje, magyar toborzó, melyet a Katolikus Legényegylet tagjai lejtenek, a Fekete toborzó cimü egyfelvonásos irredenta szinmü, melyben az altisztikar műkedvelő gárdája mutatkozik be. A gazdag esti műsort a Feltámadás cimü csalajelenet zárja le. A tűzijátékkal kisért pompás csatajelenet a magyarok törhetetlen élniaka-rásának szimbóluma lesz, mely megrázó erővel juttatja eszünkbe, hogy feledni még a szórakozás derűs perceiben sem szabad. Előadás után tánc lesz. A Zrinyi sporttelepen évről-évre megismétlődő népünnepély mindenkor eseményszámba ment Nagykanizsán s a fent közölt műsor élénk tanúbizonyságot tesz arról, hogy a rendezőség ezúttal is azon volt, hogy ismét többet, ujabbat nyújtson, mint eddig s hogy ezáltal felejthetetlen estét szerezzen mindazoknak, akik a szép iránt érdeklődnek és a nemes törekvést megértéssel támogatják. Meghalt a solymári robbanás okozója A három scbotUlt állapota élc«-voBxélyc* . Budapest, julius 20 Tegnap este 9 órakor a pilisszent-iványi szénbánya solymári aknájáb.iu súlyos kimenetelű robbtnás toriént. Ambrosy törzsőrmester lársait egy már begyújtott patron megigazitására utasította s bár azok figyelmeztették a veszedelemreft^em állt el parancsától. A négy patron felrobbant és az aknaszájat felrobbantotta. A törzs-őrmes\'er ma belefúlt sebeibe. A szerencsétlenségnek három súlyos, veszélyessel sebesültje van. ZALAI KÖZLÖNY 1928 julius 30 Megvadult lovak egymásnak vittek két szekeret Veszélye* kocsi-karambol Garabono hatérában Szűcs József gazdálkodó súlyosan megsérült Najcyluiilzu, Julim 2\'.t Könnyen végzetessé válható kocsi-kAramból történt a napokban üd-rabonc község halárában. Tóth István huszonnégy éves otoszlonyi foldmives elindult íj ga-rabonci malomba gabonával. Útközben belélt Oarabo.ncon bátyjának, Tóth Jánosnak házában. Alig^idózölt bent a házban néhány percig, az udvaron hagyott fzekcrc elé fogott kél egy éves csikó valamitől megijedt és a gazda legnagyobb rémületére kivágtattak az utcára a kocsival és elroboglak az országút irányában. A megvadult lovakkal szemben poroszkált az utón Szűcs József kis-radai lakos két lovas szekerével. Mikor meglátta a szembe rohanó lovakat, melyek a szekerei már félig összetörték, mindenáron kiakart térni etölük, hogy a komolyabb szerencsétlenséget megakadályozza. Ez szonban nem sikerült, mert a két megbokrosodott ló beérve kocsiját azzal összeütközöl! és ennek hevében az összetört kocsi rúdja nekivágódotl a bakon üió Szűcs Józsefnek, akli ledobolt az ülésről a lovak lába alá. A két megvadult ló tovább robogott és csak a messzi hatáiban tudták megfékezni őket. A saját lovai közé zuhant gazdát súlyos sérülésekkel szedték ki a lovak alól. A csendőrség lefolytalotl vizsgálata alapján megállapilolta, hogy a karamból Tólh István gondatlanságából származott, mert mikor beléri bátyjához az udvarra, nem gondoskodott a lovak részéről felügyeletről. Ilyen érlclembcn Tóth István ellen feljelentést tettek a nagykanizsai kir. ügyészségen. A megsérült gazdálkodót lakásán ápolják. Állapota elég súlyos, de remény van rá, hogy két héten belül meggyógyul. A ló eltiport egy zalaszentmihályi kisfiút Solyos sebesüléseivel beszállították a nagykanizsai közkórházba Zala&zcntmihály, julius 29 I (Saját tudósítónktól) Ma reggel \' Szabó Ferenc 12 éves zalaszentmihályi kisfiú egy lovai hajlott kifelé a legelőre, Nagykanizsáról jövő haj* csárok marhákat hajtottak ugyanezen az ulon s mikor a fiúcska szembetalálkozott velük, kantárszárra fogla a lovat, mert látta, hogy az ijedezik a nagy nógatással közelgő marhacsordától. Hiibi volt azonban minden igyekezete, a ló megijedt, hatalmas erővel megugrott és eltaposta a fiúcskát. A kis Szabó Ferkó eszméletlenül terült el az ut porában. Koponyatörést szenvedett. Súlyos illapo\'.ban szállították be Nagykanizsára a kórhátba. EltUnt a forgalmiadó-hivatal főnöke Zalaegerszegről Husz millió korona hivatalos hiány és sok adósság maradt utána Szenzációs ügy tartja izgalomba a megyeszékhelyt néhány nap óta. Arról van szó, hogy Daróczl János zalaegerszegi forgalmiadó főnök nagy adósságok hátrahagyásával és busz-millió korona hivatalos pénz eleik-kaszlásával eltűnt Zalaegerszegről. A forgalmi adófónököt ezelőtt két esztendővel nevezték ki Zilaeger-szegre. Kinevezése elején nem volt ellene panasz, de később a kereskedők és iparosok többen panaszkodtak egymás között, hogy a forgalmiadó főnök nagy adósságokat csinált náluk és nem hajlandó azokat kifizeti. Az érdekeltek, mikor megtudták, hogy Daróczi juniusban eltávozott, megrohanták a felsőbb hatóságokat és igyekeztek megtudni, hogy mi lett Daróczival. Egyelőre akkoriban azt a választ kapták, hogy Daróczi csak nyári szabadságát tölti távol, de julius 12-én vissza kell térjen Zalaegerszegre. A jelzett idő- pont elérkezett, azonban Óaróczi nem jelentkezett és ekkor nyilvánvaló lett, hogy végleg eltűnt Zalaegerszegről. Azonnal hivatal vizsgálatot tartottak hivatalában és ekkor rájöttek arra, hogy a megszökött forgalmiadó főnök több mint húszmillió korona hivatalos pénzt elsikkasztott ezenkívül nagy összeget tesznek ki itt\' hagyott adósságai. Körülbelül a sikkasztott pénzzel és a csinált adóssággal Daróczi ötvenmillió korona kárt csinált a magánosoknak és a kincstárnak. A hivatalos vizsgálat teljes befejezésével az ügyet álteszik a zalaegerszegi kir ügyészséghez. Prágában lesznak a cseh-magyar tárgyalások Dudapest, julius 29. A cseh-magyar kereskedelmi szcríődéses tárgyalásokat c hó 31-én kezdik meg Prágában. NAPI HÍREK ■APIREHD Julius 30, péntek | Kómái katolikus: Judilh vt. l\'roUs-| láns: Judilh. Izraelita: Ab hó 19. | Nap kel retycel 4 óra 34 ikrekor, I nyugszik délután 7 óra 38 perckor. | GOND Irta: Urbán Gyula Futok előle, utol ét. bujok előle, rám talál. Rám száll, rujlum ül i s mint vaz halál felteríti ajkamat. Gond, melynek neve prrc, óta, holnap, jövő. Gond, amely lelkemet maró és ölő. kiiéri iiiumat. Pihenésem sima ágyát tövisekkel rakja kl. Virradóiban vasöklével az ajtómat döngeti és vór reám a küszöbön. A jelen gondot szül, a jövő ápolja, érte fél. Gond a Rölcső, Étel és Halói, s boldog az, aki nem él... — Lelkigyakorlatok a ferences-zárdában. Dr. Hurka P. Kelemen vikárius vezetése alatt hétfőtől kezdődőiig a fercnces-záidában lelkigyakorlatokat lartotiak világi papok részére. A résztvevők közölt többek között ott voltak Huber Gyula barcsi apát, Csőthy Oéza murakereszluri apát, Kreutzer Dezső gelsei esperes, Berkovlts Imre zákányi esperes, Tóth János letenyei esperes-plébános, Kajlát Isván fetsőszemenyei plébános, Nagy László gyékényesi plébános, Gludovácz József pacsai káplán és mások. A lelkigyakorlatok ina cs\'e végződnek. — Dunántull sakk-bajnokság. A körmendi Sakk Kör fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából szeptember 12-én kezdődő sakk-versenyt rendez a dunántuli bajnokságért. A versenyre augusztus l-ig lehet benevezni 100000 korona bánatpénz beküldésével, ainil a verseny szabályszerű lejátszása esetén visszaadnak. Nagykanizsáról eddig egy nevezés történt: Welszfeld Ferenc. — Szeptember 1-től olcsóbb lesz a dohány. Buda/testről jelcnlik A dohányárak uj átalakulásáról a pénzügyminisztérium mosl készili terveket. Ezek olyan változásokat fognak előidézni a dohányárakban, amelyek a fogyasztók érdekeit szolgálják. A megbeszélések még folynak, de valószínű, hogy lefelé lör-lénö kikerckités lesz a dohányárak (lengőre való átszámításánál. Az uj dohányárakat szeptember elsején adják ki. — Az NTE választmánya lolyó hó 30 án este fél 9 órakor az Ipartestület helyiségében válaszlmányi ülést tart. — Nagykanizsaiak találkozóhelye Waltet Ferencné áruházában Hévizlürdőn. — Egy üstökös csóváján mentünk áL A laikus loppantui retteg arra a gondolatra, hogy a Föld üstökössel jusson érinlkezésbs. Pedig a mull nipokban megtörlént ez. Ugyanis Földünk a hires Winnike üstökös csóváján haladt át, minden baj nélkül. Természelesen az üstökösnek ez a fényes uszálya ritkább anyagból áll, mini a levegő. Ebből az összeütközésből magyarázzák némelyek a sok esői. — Csökkent a munkanélküliek száma. Budapestről jelenlik: A szociáldemokrata pártvezetőség statiszll-kája szerint a munkanélküliek száma csökkent, amennyiben juniusban 27.598-ról 25 558-ra esett vissza. Legnagyobb volt a munkanélküliség március havában: 36.873. — Bónls Páter Arkangyal Somogyba vonult. A szenlferencrend Bónis Páter Arkangyalnak a somogymegyei Felsősegesdet jelölle ki tartózkodási helyéül, ahová meg is érkezett és a világi szeiepléstől visszavonulva, megkezdte egyházi funkcióját. — Megverte a községi esküdtet. A Zalai Közlöny ludósiló|a jelenti : Czlmmermann János kacorlaki földműves már régebb idö óla ha-raghan volt Kőbán István oltani gazdálkodóval, aki köz6égi esküdi. A minap a kél haragos összetalálkozott a községi réten és ez alkalommal Czlmmermann, hogy bosszúiét kitöltse a községi esküdten, azt megiámadla, földhöz verte és megrugdosta. A verés következtében Kőbán nyolc napon belül gyógyuló sérülési szenvedett. A verekedés ügyében a csendőrség lefolytatta a vizsgálatot és hatósági közeg megsértése miatt Czlmmermann ellen feljelentést telt. = Levente-versenyekre előírásos levente-sapkák teljesen felszerelve 30 500 koronáén, sport- és tornafelszerelések olcsón kaphatók Szabó Antal sport-üzletében. — Hirtelen halál a mezőn. A Zalai Közlöny tudósítója jelenti: Horváth Istvánné galamboki föld-mivesasszony a mezőről ment hazafelé. A község halárában egy kőben megbotlott és mire nagynehezen hazavánszorgott, otthon meg is hall. A halál okául a halotikém szivszéi-hudést állapított meg. ■ Kazaltakaró, cséplőgép- és sátorponyvák Hlrsch és Szegő cégnél. SINGER varrógepek r-;,, bevált jó rpiltpsigoen RÉSZieWZElESRE süoe» M.««B4M v aívtn>i NAOYKANIZSA, FÓ-UT t. 1926 |ullm 30. ZALAI KÖZLÖNY 8 — A balatonfüredi Btaha-cm- lék leleplezése november ll-én lesz nagy és fényes ünnepségek keretében. Ezrei egyszerre nyitják meg Balatonfüreden a tizedik borászati, kertészeti és ipari kiállítást, melyet a Balatoni Szövetség rendez a gazdakörökkel és ipartestületekkel karöltve. A kiállítás minden ügyében kérdések a Balatoni Szövetséghez intézendők Bílatonlüredre. — Kinyomozott sikkasztó. A gclsei csendőrség hosszú nyomozás után kiderítette, hogy Drescher Sándor zalaszentbalázsi lakos elsikkasztott Motasics Gyulától és Lőrinc Józseftől egy liszli kardot, kél lejcs kannát és egy duplafedeles ezüsl-órál aranylánccal. A sikkasztást Jelentene a gelsei csendőrség a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely ellene lefolytatja a büntető eljárást. l-rai — Elfogott fiatalkorú gyürü-tolvaj. Tislcrics Anna kiskanizsai lakos jelentene csendőrségnek, hogy aranygyűrűiét ismeretien tetles ellopta. A bevezetett nyomozás során megállapították, hogy a lopást egy fiatalkora leány követte el, akit átadtak a nagykanizsai kir. törvényszék fiatalkorúak bíróságának. — Lázongó amazon. Havelka Lajosné született Fülóp Anna 42 éves szepetneki asszony egy veszekedés alkalmával több sértő kijelentést tett az állami rend ellen. Egyebek közt azt mondotta, hogy .ez a mai állapot rosszabb a kommunizmus alattinál\'. Emiatt a tigyáci csendőrség Havelkáné ellen feljelentést lett a nagykanizsai kir. ügyészségen, mely vizsgálatot! indított az asszony ellen. — Eltörött a hegedű ... Friskő József nagyrécsei lakos nemrégiben a récsei bucsun alaposan felöntött a garatra olyannyira, hogy nemcsak a muzsikaszóra éhezett meg, de kedve tartotta arra is, hogy Horváth Dezső nagykanizsai clgányzcnész hegedűjét összetörje, amit rövid habozás után meg is tett. A hegedütörő Friskő ellen a kanizsai kir. járásbíróság indított elJárásL — Szombathelyi dalosok kirándulása Keszthelyre. A szombathelyi Máv Haladás Dalkör tagjai csiiádtagjaikkal együtt, mint minden évben, az idén is Keszthelyen töltenek néhány hetet a Halász lelep melletti sátortáborukban. A kirádti-iók szombaton indulnak cl Szombathelyről. — Ellopta a molnárinas cipőjét. Mészáros József ormándi inol-nárinas feljelentést lett a csendőrségen, hogy ismeretlen tcltcs ellopta egy pár cipőjét. A tolvajt a csendőrség kinyomozta Takács Lajosné nc-mesvidi lakos személyében, aki eleinte lagadla a lopási, dé később beismerte azl. Az eljárás folyikellene. Fonyó Mihály és Társa Mtatt-, szavait- és ütatirnnziet ___(Centrál Zpfllct)___ NŐI, férfi és gyermek fürdőtricottok és clott tűrdőcostűmők. Férfi fehér és színes apacslngek és alsónadrágok, ernyők és botok. Nagy válaszlék kötött Jumper, mellény és kabátokban. Harisnyák a legolcsóbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig. Időjárás A nagykanizsai mcteoroIoglai megfigyeld jelentése : Csütörtökön a Mm/rsS-ut: Heggel 7 órakor +125, délután 3 órakor -f 167, este íl órakor +MG. FtlMztt: Hgész nap borull. Szélirány: Reggel és délben l-szak, este Északnyugati szél. A Meteorológiai tntí-zet jelentére sze tini változékony, szeles idó, sok helytilt esővel. — Meglopta a gazdáját. Egy zalamegyci borárus, aki szekérrel jár falurói-falura és igy érlékcsili borál, tegnap Rábakélhelyen szállt meg Lőrincz Imre kereskedőnél. Vele voll egy 20 év körüli suhanc is, aki a kimérésnél segédkezeti. Reggelre a suhanc eltűnt 3 millió korona készpénzzel együtt, ami előző nap az árusításból befolyt. Az csendőrség megindifotla a nyomozási. Pearl White: — Tetten ért tolvaj. Antal Mihály kacorlaki napszámos lopási szándékból bemászott Hompó István ottani lakos kertjébe. Azonban ezt vesztére tette, mert Hampó észrevette Antal szándékát és elcsip\'.e öt és átadta a csendörségnek. — Országosvásárok. Julius 30-án Sőjtörön, julius 31 én Kutason, augusztus 2-án Balatonfökajárón, Mernyén, Somogysámsonban, Szigetváron, Zslaszentivánon, augusztus 3-án Bánokszentgyörgyön országos állat és kiraködö-vásárt tartanak. — A szüretre biztosítani akarta magát káddal. Jakabffi György kiskanizsai lakos ellopta Hali Ferenc kiskanizsai földmives kádját, melyet a Homokkomáromhoz tartózó Nagy-liegyen levó pincéjében tartott. A csendőrség az eset ki nyomozása után a feljelentést megtette Jakabffi ellen. — Átúszta a Balatont. Nem valamelyes vállalkozó szellemű legényre kell gondolni, mert a Balatont az idén elöször egy tehén úszta át Zamár-dhál. Az eset ugy történt, hogy a tehenet átakarták szállítani kompon, de a tehén meggondolta magát és a kompról a Balatonba ugrott és azt szerencsésen átúszva megérkezett Zamárdiba, ahol sok bámulója akadt a merész sporlbravurnak. Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzőben, tömésben és varrás • ban újonnan berendezett permanens tanfoly-\'i main aSinger- varrógép részv.-társaság. Figyeljen minta-készitmé-nyeinkie kirakatainkban. mozgószinházak Kincsek háza Régen látott már Nagykanizsa közönsége eredeti jó kalandor filmet. Nem látott azért, meri a .kalandor-filmek királynője" Peatl Whttt egyszerűen lemondott a filmezésről és azóta megszűntek a többrészes jó, kalandor témájú filmek (Burlingtoni Jaguár, Aranypille, Egy dcllárkirálynő kalandjai stb.) Most azonban újra felbukkant a láthatáron és a Kincsek házában fogjuk viszontlátni a bátor, ügyes és a férfiakat megszégyenítő bravúrjairól hires szőke mmdivál. A film cselekménye rengeteg meny-nyiségü Kincs körül bonyolódik le, melyet gaz kalandorok ravasz furfanggal cl akarnak rabolni. Megkezdődik a hajsza a kincsért éleire-halálra, izgalmasnál izgalmasabb jelenetek következtek, hol az egyik, hol a másik kerekedik felül a töméntelen kincsért való küzdelemben. Végül azonban mégis Miss Pearl a vakmeró leány, aki nem ijed meg a saját árnyékáiól. Ó az aki győzelmet arat a kalandorok cselfogásain, mert mikor a legnagyobb veszedelemben forog, mindig olt terem mellette az ismeretlen lovag, hogy segítségére tegyen a veszedelmes szituációkban. Kincsek háza A Kincsek háza általában elejétől végig mind a 16 felvonáson keresztül izgalmas és lebilincselő ugy, hogy bőven kielégíti a kalandor filmek iránt lelkesedő közönséget. Ezúton is felhívjuk a közönség ügyeimét a műsor hosszú voltára és hogy szombaton az első előadás fél 7 órakor kezdődik. Vasárnap három előadás van fél 4, 6 és 9 órakor. Vasárnap a Világ-mozgó is játsza 3, fél 6 és 8 órakor. Kérjük a közönség pontos megjelenését. A ZALAI KÖZLÖNY kapható ku-JJbnitsIIMa. KU!*!«4jr-«tC4 IS. uin. \' D«o<» OtOtcr dohlayiiudi. Kouutb Ujo» itta. RUrub Ojöioúofclnyifudi. Eri»4b«l kIMlynt-Mr. Sitt-J l.áutó dohlny*fud»iib»n, Soproal-otci. Trelller Fennek&nyvkW6 <» pipltkerokfdliíbtn. Hívli - IGrJön : Kummri Jánot ifultéiibtn ét LúiC46Bl.öó)rYtJ/it>jn — Walttf Píicoteí ini-bánban H VWcs^Vir-.yvtiriMr. Hi*li»ientanJr*»oa; .vtk«tén* SlaJcí MJrfa U|ii|( Pavlilon. BataConbertnytrtn t Műnk MlVUninJl. Uiilatonkcrrtzluran: H6dl> JtiivlOs/rikcrcikfO.\'nél Fonyódoa: SjjSM vf£yt,1,,lV<,"kt,3í,<\',<0 tUUtonboslAroa : •\'.■Wj fifostmms tiíoaíl ^ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. FORD személy- és teherautók. FORDSOM traktorok KAUFFMANN JENŐ Nagykanizsa, Csengery-ut46. | == Előnyős feltételek. ===== rádiójiösor Jullus 30 (péntek) Budapest (560) D e. 930, 12 és d. u. 3: Hirck, közgazdaság. 5: A lüdótubcrku-lóxls sebés/eti kezdéséről. 5.30: A nemzetközi szerz-ódísek. 6: Solymossy Sániloi dalait énekli Tclckv Sándor. 7: A Margitszigeti Szimtónikus Zenekar hangver-senye. 10.15: Schőpftiti Aladár novellát olvas (el. 8erlin (504 és 571) D. u. 5: Szavalás. 5.30—5.30: Zenei balladák. 830: Lisztünnepség. Lipcse (45?) D. u. 4 : Könyvismertető. 4.30—6: Hangverseny. 7.45: Liszt zongo raszerzeményei és liráia. Mílnchen (4&5) D. u. 4.15: Trió. 7: Negyed óra háziasszonyoknak. 7.30: Don I\'aspuale, Donizetti vigoperája. Prág* (3<*) ü. u. 430: Se.xtett. 7 : Német leadás. 8.02: Zenekari hangverseny. London (365) L). u.4,15: Hariton, szoprán és kvartét 6: Zene. 7.25: Schumann interpretáció. 8: Szimtónikus hangverseny. DOMONKOS RÁDIÓHÁZ Budapest, YI. Klanzál-tér 10. W to) •5CT Megérkeztek a legújabb Brown, Sterling, Marconlphone, Schnkow hangszórók, lejhallgatók és alkatrészek, kittek. - Készülékek és hibás amatcurvcvók javítása garanciával. Kiégett csöveket becserélek. Viszonteladóknak gyári árak I közgazdaság Díjtalan őszi műtrágya kísérletek Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara az Országos Mezőgazdasági Kamata mülrágyákat népszerűsítő osztályával karöltve B iránya, Somogy Tolna és Zala megyékben 75 holdon buza, 10 holdon rozs és 10 holdon szőlő mütrágyázási kísérleteket állit be. Ezeket a kísérleteket fél—fél kai. boldon végzik, túlnyomó részt kisbirtokosok gazdaságaiban, akként, hogy búzánál fél holdra 75 kg. szu-pertoszfátot, rozsnál 75 kg. szuper-foszfátot és 30 kg. kálisót, szótőnél 125 kg szuperfoszfátot, 40 kg. káli-sót és 40 kg. mésznilrogénl adnak ki díjtalanul. az Urániában TÓZSIE Az értéktőzsdén a nagyfokú üzlct-tclcnség ellenére is szilárd maradi. Az üzlet ösztönzés hijján vontatottan Indult és az árfolyamok általánosságban a tegnapi nivón állottak. Később barátságosabb bécsi jelenlések következtében a kuliszpiac arbitrázs értékeiben kisebb javulás állott be és Salgó élénkebb üzletmenet mellett lizezer koronás árnyereségre lelt szert, a többi kulisz ér-lék 2—4 ezer koronával emelkedett. A szilárdság ma inkább a helyi ér. lékek piacán juloit kifejezésre, hol a lőzsdeidő második felében a vezető vas, cukor, villamossági és fa papírok 2—3%-kal emelkedtek. Zárlatkor a hangulat továbbra is barátságos, a forgalom azonban csendes voll. Ztrioki zártat Párti 1207-00, London 2513-50, Neu-york 516-80. Brussel 12ÉOOO. Milano 1665 00. Amsterdam 207-70, Berlin 123 00, Wien 7310, Solla 375 00. Prága 1530-S0, Varsó 56-50. \'Budapest 72-30, Belgrád 910 00, nmi I Bukarest 235-00. ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullm 30. A budapesti Tóuie derlM-|egyiéíe VALUTÁK Lengyel 7.WO-8I00 Angol 1.347050-9050 Cseh k. 2113-23 lílnáí 1252J i-62Vi l)ol«r 71175-475 Praneli Ir. 1660-r»< Holland 28655-805 Lel 319-331 Léva 514-520 Líra 2285-385 Mírkj 16992-7042 Sehlll. 10095-136 Dinkor. 18910-970 Svijel fí. 13818-868 Belga lt. 1670-770 Noivígk. 15650-700 Svídk. 19100-160 DEVIZÁK Ámslerd. 2K680-7S0 Belgrád 12S6VI-62ÍI Berlin 16992-70)2 Bukareil 315-327 Billssiel 169O-750 Kopenh. 189111-970 Oílto 1.5650-700 London 347050-8050 Milano 226S-325 Newyork 71370-570 Pirls 16)0-700 Prága 2113-21201,3 Siolla 514-570 Stoekholm I9I0CHIÍ0 Vanó 7800-8100 Wien 10096-126 Zürleh 13808-8)8 Terménytőzsde Ujbuza Uizav. 76 kg-os 357.500 - 360 000, 77 kg-os 362.500 - 365.000. ;8 kg-os 365.000 - 370 000.79 kg t» 367.500 -372 500 egyéb duniniull és pestvidéki 76 kg-os 352.500 355.CO0.77 kg-os 357.500 360000, 78 . kg-os 360.000-365.000, 79 kg-oi 362 500-367.500. tors 222.500 -225.000, Ukarminyárpi 217.500—220.000, sorárpa 250.W0 -32>.000, rab 270000-275.UX), tengert 257.500-260.000, rcpee 540000— 550.000. köles 180.000-195 000, korpa 165.000-167.500 Sertésrásár Felhajt** 3128. melyből eladatlanul vljsra-maradt 700 drb Elsírendn 16 250-16.500. szedett 16.000—16.250. szedett koifp 15.500 15 750. konnvtt 14.000-14 500. elfércndtl öreg 15 000 -I5.50IJ. másodrendű 14.1XXI— 14.750, angol silldö 18000- 21.000, szalonna nagyban 18.000—\'8,500. zslr22.000--.--. leit moll hus 20 (.00 22.000, szalonnís tel-serles 19.000—20.000. Az irányzat közepes. SZESSESZTÓIÜZENETEK — ssy s — Névtelenül beküldött cik-kck«l nem kö/IÜnk. Cikke különben is nem egészen megérdemelt láinadásban részesít olyan köröket, melyekben többre kcil bccsülni a célt, amiért küzdenek s a nehéz akadályok leblrása kőiül kifejteit agilitásukat, mint az abszolút eredményeket. Ha nem ilyen agresszív hangnemben és inkognitója levctésével irna ilyen sport-vonntkozásu dolgokat, sziveién lámánk Írásait. Kiadja: Zrln?I RyomdaJpar és Könyvkereskedés BT, Na^Muizsa APRÓHIRDETÉSEK 3-4 uobál «• 2 «xobá» lakisi átvételre keresek, lelípést tlzetnek. Szlgrlszl Iredi. Király-utca 38._ 2475 Kis M»t megvételre keresek 70- 80 ; rolnidig tobb vevőnek, 2- 3 szobás ellog- 1 lalható\'lakás legyen benne. Szigrlszl ingat-tanlorgalmi Irods, Kirily-utca 38._2474 A „Hangya" üzletben az Összes rövid-, textil-, cipő-áruk és harisnyák 50°/o-os árleszállítással kiér usif tatnak. Az üzlethelyiség — esetleg két helyiség gyanánt Is — aug. hó IS-re átadható. Früulcin mit langjáhrlgcr Pr/ixls gehl tu Klndern Nagykanizsa, Batthyány-utca 14. SchUUenhofer. 2-183 Keresek egy jómunkis fiaUil kovácssegédet azonnali belépésre. Hancz Pál kovácsmester. Újudvar. 2482 Pogányvár! saját termésű Kltünó bo-ralmai IliercnMnt 10.000 K, huszonölllterr.él nagyobb rendelésnél 7000 koronáéiI állandóan árusítom. Leltnerné, Cstngery-ut 36. Vízvezeték szerelést, fürdőszoba berendezéseket jótállással és javításokat siaicszerücn készít SZEPESI IMRE Telefon 2». mübidoco» ,2io Zrínyi Miklós-utca 22. Elcserélném ulcal sioba-kon\\hiból álló lakásomat Telekl-ut környékén. Pápay. Petóll-ut 24. J _2481 kölcsön köz ve ti ló Irodája Nzgvkanlzsán. Fó-at 3. sz. alatt XénysrerkSIosSn kötvényeket veszek. 387 Cséplöbenxin 7CXX) kor., petróleum, gépolajok legolcsóbb árban kartellen kívül állandóan kapható Szántó Vilmos és Társai Nagykanizsa, Deík-iér 2.___2246 Eladó szcritgyörgyvárl hegyen \'evő príma 7000 D-öles szőlőbirtok több épülettel ezyben, vagy parcellákban. — Szabad-hegyen 1700 "i-öl kisebb épülettel. — 2 hold szántóföld a város közelében. Szántó Vilmos Nagykanizsa, Deák-tér 2. SZIGRISZTLÁSZLd Nagykanizsa. Kir&ly-u. 38. Telefon 150 Pénzkölcsönt ingatlanra bekebelezéssel gyorsan megszerzek. 50 holdnál nagyobb blltokra hosszú lejáratú dollúrkölcsönt szerzek. Eladó házaki Emeletes, nagy jövedelmű belvárosi ház elfoglalható6szobás lakással, melléképületekkel, nagy udvar és kerttel jutányos áron eladó Elfoglal-liató magánházak, üzletházak, nagy jövedelmű házak, kertesházak eladók. Birtokok i 3000,800.300,250 holdasé® kisebb birtokok eladók épületekkel. Nagykanizsa mellett I hold nrima rét eladó. Vízimalom 3 járatú 220millióért eladó állomás mellett a nagykanizsai járásban. Balatonkercaxturon, Bogláron, Máriatclcpcn, Keszthelyen villák, telkek eladók. Vételi megbizásokt 40 hold birtokot épülettel, Nagykanizsa közelében, kés*pénzfizetéssel keresek. Birtokbérletekot keresek 100 holdtól 1500 holdig, sok tőkeerős bérlő részére. Értesítés. ÉrtesÜem a nagyérdemű közönségei, hofty hentes és mészáros üzletemet Magyar-utca 95. az. alait folyó hó 31-én megnyitom. Szives pártfogást kér Horváth.Ferenc hentes és mészáros. Rádiótulaidonosok! Termtínykereskedó*. bi/orná-. nyosok, bankok, kereskedelmi v<dl htok stb. a Póstsi Rendeletek Tára 28 sz. éneimében előfizethetnek bármely pósuhivatalnál a Magyar Távirati Itcdinak, a m. kir. postával karöltve megindított Magyar Rádió-hirszolgálatára. Azcló ílzeteM tanfáról (icjijelkulcs, melynek segítségével a rádión vehetó áifolyamhirszolgálat mcgfcjth.ió) valamint e^yéb tudnivalókról fclvilágositást nyújt a Magyar Távirati Iroda bármely fiókja és valamennyi póstahlvatal. Stölzle-féle a legideálisabb háztartási befőttes üveg. Millőségben miiidon hasonló üvegnél jobb, tehát árbana legolcsóbb! Ügyeljen a bevásárlásnál az Ultreform névre. Kaplwtó minden szakmabeli üzlotben. Kívánatra ingyen ismertető szakácskönyv. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Megérkeztek nyári ruha és kabátkülönlegességeink Bátori Sándor ruhaáru nagykereskedésében Telefon ■ 203. zalaegerszeg Széchenyi-tér Főüzleti SZOMBATHELY. Hatalmas választék, kiváló anyag, kitűnő szabás, legalacsonyabb szabott árak! Saját érdeke kirakataink megtekintése. Cégünk alapja: megbízhatóságunk. E heti reklám-cikkeinki Ariink ezer kcronlban értendők. Angol seövelböl divatalj......... 150 Nöi nyárimba ...... 150 Selymes bluzujdon- ság............ 90 Brosé selyem divat- ruha ......... 250 Fiu nyárimba ... ... 130 Férfi divatöltöny ... BOO Nöi és férfi esö-\' köpenyek ... ... 300 Férli gyapjú felöltő ... 800 Nöi covcrcoat kabát végig bélelt ...... 700 Tennisz-nadrág ... .. 130—190 Nyonia;ott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdaveü«l6 : Ofenbeck Karoly). 66. évfolyam, 170. azám Nagykanizsa, 1928 jullus 31. szombat Ara 1800 karma POLITIKAI NAPILAP tm*i*rtMt ti Uadtthitt FULu. ttsaztfetyl MUdadéWvatal: huiukij* b. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos IdenstuWef..: IUjtUaíiu 78. uia IMttlaí irt w ítn 30.000 kro* „Ha kormányra jutnak..." (dl) Klubavató vacsora voll legnap este az Erzsébetvárosi Demokrata KOrbcn. Az ellenzik több-kevesebb sikerrel kicsikari egy befogásának ezen a vacsoráján mintha kissé előre ittak volna a jó urak a medve bírére. Az uj balpárli elnök pohárköszön-lőjében mintha kissé messze hajiiolta volna a sulykot, mikor arról beszélt, hogy mi mindent va\'ósifanak meg ők, „ha kormányra jutnak". Annyival is messzebb repüli az elvetett sulyok, mert a felszólalás elején még azt jelentette ki sz uj vezér, hogv nekik .elég programmnak az is, ha egyszerűen csak szembehelyezkednek i kormánnyal". Ebben a kél kinyilalkozlalátban vnHaképen benne is van az u| bal-pirtl tömörülés fajsuly-elemzésének iiteles eredménye. A l\'art pour l\'art ellenzékieskedés politikája még sebol sem alkotolt maradandó értékű változtatásokat nemzetek sorsában s az áiknn-bokron, mindenáron való tagadás méf; nem cáfolt meg soha egyetlen igazságot sem. Legkirivóbb pedig a nagy .székfoglaló" vezérmolivuma: .ha kormányra Juiunk". Ml is történnék akkor, ha következetesek maradnának a tegnap esti hitvalláshoz? Alighanem a kormányrajulás ténye lenne az egyetlen konkrét eredmény a hangos progtammból, mert hiszen az elhangzott kijelentések alapján Ítélve a nemzet egyetemes érdekei nem valami nagy súllyal estek az ellenzéki jogok é« kötelességek serpenyőjébe. jó.-an polgári ellenzékre magának a kormánynak is szüksége lenne. Ezt épen a napokban jelentette ki a magyar miniszterelnök, tudva azt, hogy a nemzetgazdasági érdekek minden vonalon való szemmeltartásánoz és kielégítéséhez két szemnél a négy mindig célravezetőbb. Csakhogy a magyar politikai életből ez az ellenzék hiányzik, amilyen meg van, az — épen ezért — hiába döngeti a kormány pozícióját, melynek az egész világ által elismert reális eredmények az útjelzői. Inkonzekvenciára is célozgatott a balpárt vezérszónoka, miközben a miniszterelnököt aposztrofálta az elét! eredményekkel kapcsolatban. Nos, hát ha az általuk is elismert eredményeket is belekclitcni igyekeznek, csak azért, meri a kormány vivta ki azokal, akkor nem ók adták-e ténybeli bizonyítékát .innak, hogy nem az egyetemes érdekek védelme a cél, hanem csupán az önmagáért való szembehelyezkedés az uralmon lévő kormányzattal, ami mögül néha a lóláb is nagyon kilátszik: .ha kormányra jutunk".. . Ilyen elvekkel, ilyen ellenzéki harcmodorral kárblveszcll fáradság azt remélni, hogy a közvélemény többsége a Kállay-félc polgári tömörülés zászlaja helyett az ő táborukat fogja gyarapítani. A közvélemény oCa csatlakozik, ahol nem a személyes tör-tetés vagy pártlöredékek érvényesülése motiválja a harcot, hanem oda, ahol a győzhetetlen egységbe ková- csolt tábor minden egyes katouájá nak érdekeiért s ezen keresztül nem kormányrajulá&érl, hanem egy szerencsétlen sorsából lábbadozóorsiág talpraállításáért állítják őket csatasorba. A magyar delegáció Prágába utazott Kilenc magyar delegátusa ia» a magyar-cseh kereskedelmi tárgy alasoktuk Budapest, julius 30 (Éjszakai rádiójelentés.) A magyar-cscb kereskedelmi tárgyalásokra kiküldött magyar delegáció ma este 8 ólakor a Keleti pályaudvarról elutaz- lak Prágába. A delegáció vezetője Niki Alfréd követségi tanácsos. A delegáció \'J lagból áU, akik részint a kereskedelmi, a földmivelésügyi és külügyi kormányokat képviselik. A magyar-jugoszláv politikai foglyok kicserélése Hétfőn c«tc érkexnek a magyar foglyok a székesfővárosba Budapest, jullus 30 (Éjszakai tdJlöjelcntis.) A m g/ar és jup.osiláv kormányoknak a politikai foglyok kicserélésérc vonatkozó egyczmtnye éneimében augusztus 2-án déluián 3 órakor Kclebia hatarAn állomáson ctcrélik ki szokat a poli- tikai foglyokat, akiket a két kormány kijelölt. A kicserélés után a magyar polütkai fog\'yok még hétfőn este a fővárosba érk<vurk, akik közölt töoi/cn olyanok is vannak, akiket állítólag a szegedi kémiroda javara történt kémkedés miatt tartóztattak le. Véres küzdelem a mexikói képviselőház karzatán A katolikusok kiakarták szabadítani letartóztatott papjaikat Ncwyork, julius. 30 A mexikói kulturharc mind vadabb tempóban folyik tovább. Arra a hirre, hogy a kormány ismét sok kat^/ikus papot tartóztatott le, nagy tömegek tódullak a képviselőház karzatára. A karzatok közönsége, katolikusok és szocialisták közöst véres du\'akudasra került a sor és mire a rondőrség megérkezett, már sok scbcbtllt volt. \' A szocialisták tüntetőin vonultak végig a városon, ugyanokkor a katolikusok a kormány ellen tüntettek. Minden tartományban szervezkednek a hivek, hogy templomaikat és pap-jóikat megvédjék. Egy mexikói kisvárosban a katolikus nép megostromolta az állami fogházat és ki nkarta szabadítani a letartóztató: t papokat. Ujabb halálos autószerencsétlenség Keszthely és Héviz között Tognup este egy autó összeütközött efjy kocsival — A kocsis meghalt í.|iy fiatat asszonyt súlyos sérüléseivel a keszthelyi kórhárban ápolnak A soffört letartóztatták Keszthely, julius 30 (Saját tudósítónk tele/onjelentése ) Még kél licle sincs, hogy beszámoltunk ariól a borzalmas autó elgázo-lástól, mely Hévizén történt é» áldozatul Lukács József Ili éves cipészinas fiatal életét követelte. Most ujabb halálos autószerencsétlenségről adunk liirt, mely ugyancsak Keszthely és Héviz között történi. Végzetes kocslzás Tegnap esle 8 és 9 óra közöli a keszthelyi vasútállomásról egylovas könnyű kocsin larlolt hazafelé Kar-inacsra Stroch József karmacsi*íí-reskedő fiatal, 20 éves felesége. A lovat Balázs János 45 éves kccsis hajtotta. Az autó felborította a kocsit Mikor felérlek az úgynevezett hé- vízi dombtetőre, a kocsival szerűbe robogott egy teherautó, melyet Műjéét Miklós soffőr vezetett és Hévízről Keszthelyre tiltott. Az autó, még eddig nem ludni, kinek hibájából nekiment a kocsinak és felboiiiotti azt. Az összeütközés a kocsiban ülő fiatalasszonyt, valamint a lovat hajtó kocsist hatalmas ívben kivetette a kocsiból, kik a kövezeti ulia vágódlak. Súlyos koponyaalapi törés Az asszonyt és a kocsist, akik a földhöz való erős vágódásban súlyos sérüléseket szenvedtek és eszméletlenül terültek el a kövezeten, az elósietök azonnal beszállították a keszthelyi kórházba. Az orvosok mind-keltőjüknél súlyos koponyaalapi lőrést konstatállak. A kocsis meghalt Ezenkívül agyiá\'.kódásl is szenvedtek. Különösen Balázs János kocsisnak volt életveszélyes íz állapota, akj anélkül, hogy eszméidéi egy pillanatra is visszanyerte volna, pénteken délután 4 órakor a keszthelyi kórházban meghall. A fiatalasszony állapota válságos A kereskedő felesége ma eszméletre tért és bár állapota tendkivűl súlyos, éleiben maradásához reményt fűznek az orvosok. A gépkocsivezetőt letartóztatták Mint értesülünk, a csendőrség megejtene a vizsgálatot és annak alapján a tuláUuló sollór jó\', Mojzer Miklósi letartóztatták. Kihallgatási lati. Borzalmas ciklon Nyugat-Indiában London, julius 30. A ii>ugriiindiai sz ige: csoportok fejelt na|K>kótalaitc rettenetes ciklon és felhőszakadás pusziit, amely már eddig is nagyszámú emberéin!el kívánt áldozatul. Birnini sziget falvai köztit igen soknak összedőltek házai és maguk alá (emelték a lakosság nagy részét is. A ciklon a nyílt tenderen járó hajók között is nagy pusztítást véczelt én Sauna sziget pattjaira eddig54 holttestet sodorlak ki a hullámok, akik mind az elsülyedt gőzösöktől pusztullak a tengerbe. A hatalmas ciklon és felhőszakadás teljesen tönkretette a szigetcsoport terménél is. Győzött a hétórai ziráa Budapest, julius 30. A budapesti kereskedők záróra szavazása ma befejeződött. Ki encszáz szótöbbséggel a hétórai zárás mellett nyUalkozoll Budapest kereskedő,világa. •4 ZALAI KÖZLÖNY 1926 julius Bori* király inkognitóban Genfbe érkezett (len/, julius 30 (Éjszaka! rádiójelenlés.) Hoiis bolgár király a legszigorúbb inkognitóban ma ideérkezett. Megtekintette a Népszövetség ép(llelét és lálogatasl lett J Népszövetségi vezértiikársagánál, Arad kSrnyékén farkas-csordák pusztítanak Arad, juliut 30. (Éjszakai rádió-jeienlés) Ar3d megyei községek kornyékén az ulóbbi időkben nagyon elszaporodtak a veszedelmes farkas-csordák, melyek nagy pusztításokat visznek végbe a háziállatuk között. A preleklura elhatározta, hogy az erdöíelügyelöségekel megkéri, lipgy hivatalos vadászatokkal irtsa a kártékony vadat. Hárommillió segély tanszerekre Sopron, julius .\'ü). (Éjszakai rádió-jelenlés) Klebelsberg Kunó gról kul-luszniiniszler a soproni erdeszeli és bányászali főiskolának 300 millió korona segélyt adott tanszerek beszerzésére. ítéletidő Bécsben. Bécs, julius 30. Ma délelőtt Bécsben Ítéletidő uralkodott, amejy már reggel kilenc órakor kezdődött és még a déli órákban is tartott. A kedvezőtlen időjárás miau sok nyaraló elhagyta Bécset. Minisztertanács Budapest, julius 30. A kormány tagjai illa délelőtt dr. Vuss József helyelles miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartollak. A minisztertanács lolyóügyekkel foglalkozott. Leszállították a feleség-gyilkos gazda büntetését Debrecen, julius 30. (Éjszakai rádiójelentés) Szabó József 61 éves gazda ez év márciusában vasvillával agyonütötte feleségét, melyért a kir. törvényszék - évi fegyházra ítélte. Most a tábla ezt az ítéletet másfélévi börtönre szátlilotta. Novemberre beköltözhető lesz a városi bérpalota A városi bérpalota és a kiskanizsai elemi iskola építése A közkórház renoválási munkálatai Az uj épületek november elsejére készen lesznek Köz- és niagánépitkezések Nagykanizsán NaRykaiiIrR., lutlui .10 Ha nem is dicsekedhetik el Nagykanizsa városa oly nagyarányú építkezésekkel, mint a sokkal kisebb megyeszékhely, vagy hasonló Dunán-lllli városok, azért mégis örömmel regisztráljuk, hogy Nagykanizsán is történik valami eblien az irányban. Örömünk egyrészl szól annak, hogy több kőzépülei, melyeknek eddigi hiánya igen érezhető voll, hamar tető alá keHII, másrészt, hogy ezáltal a helybeli munkanélküliségen némileg enyliilve van és az ipír, melyre a kereskedelemmel együtt szomorú napok járnak, még is jut valami munkához. Nem kellett senkinek nagy bölcsnek lenni ahhoz, hogy megállapíthassa azt, hogy az ország minden tekintetben való fellendülése csakis és legelsó sorban az építkezésektől függ. Ha uj épületek, házak emelkednek egy városban, akkor ott az ipar, a kisipar minden válfaja munkához jut, sőt ezáltal a kereskedelemben pénzhez jut egy olyan jelentős társadalmi osztály, a munkásság, mely eddig nem tudott vásárolni semmit és ez viszont a kereskedelem felvirágzását hozza magával. Megindult a városi bérház-építés Több cikk keretében számoltunk be a kórház gazdasági épületének, a színháznak építési munkáiról. Hz alkalommal a városi bérházról és a kiskanizsai elemi iskola építkezési munkálatairól írunk. — A helyszíneken lelt látogatások alapján megállapítottul!, hogy a kislakások épitése, az idő mostnhasága ellenére szépen halad és a földmunkák teljes erővel megindullak. A munkákat e hónap 20 án kezdték el és csak a mosl folyó termés betakarítási munkálatok mlatl van némi hátra maradás a föld* munkáknál. De azért a bérház november elsejére, illetve október tizenötödikére elkészül annál is inkább, mivel kél hétig mesterséges szárítással akarják lehetővé lenni, hogy a bérlök elfoglalhassák lakásaikal. Az épilkezéseknél a hét folyamán megkezdik az alapzati munkákat és a jövő hét folyamán a falak építése is kezdetét veszi. Hat-hét hét múlva már a második emeleti falegyem\'n lesznek és igy tovább terv szerint végzi a Horváth és Vas cég az építési munkálatokat. A kiskanizsai Iskola építése Ugyancsak a Horváth és Vas cég kapta meg a kiskanizsai elemi iskola építkezési munkálatokat is. Ut a munkálatokat julius 18 án kezdték el és a mai napig az alap három* negyed része készen van, úgyszintén a lábazati falaknak fele. Az iskola is elfog készülni oklóber 15 ér nem valószínű, nogy ebben az kolai évadban tanítani fognak bi és pedig azért nem, meri az is nak mesterséges kiszárilása i f.-Ivévé a költségvetésbe. Leheli uijyan, hogy a kultuszminiszter intézkedni, hogy az iskolái lll( ségesen, kokszkályhákkal szál ki, ininl a városi kislakásokat, t még nem bizonyos. A kórház renoválása A befejezéshez közelednek a kórház régi épületének renov munkálatai is. A szép fehérre szeli főépület egészen más főim a Kossuth-térnek. Bent az éplll< a kórtermek uj padozatokat és váiiymozaik lapburkolatokat ka Az elmebeteg cellikal a mai ko velelméiiyeiuek megfelelően ála totlák. Az összes ajtókat, ablal t itarozták és lesiették. Az é homlokza\'ára az épülel román i síhoz passzolva oronizalol és egy miikökeresztel lélesilcllek. Iában az. egész renoválás egy uj let benyomását teszi a szemlélőre, rtllbellll tizennégy nap niiilva I son befejezik a renoválást. A niagánépitkezések A magáuépitkezések közül i tésl érdemel a Pesti Magyar K. kedelmi Bank Csengery-ut 4. i alatti házában folyó átalakllási i kálatok, melyek nagyobb arán) Itten az átalakítási munkálatok auf lus elsejére befejeződnek. Ezen jelentős magánépltkezések folyn város minden részében, amik i jótékonyan járulnak a nsgykan munkanélküliség enyhiléséhez é általános gazdasági helyzet mi vitásához. Ciusque Colomul No.227G. (Hgy légionista naplójából) liin: Péchy-Horváth Rezsó (2) ! 4. Az idegen légió eszkuádjaiban újoncok érkezése, öreg fiuk távozása mindennapi dolog volt. Eseménnyé az ilyen jövés-menés csak nagy ritkán növi ki magát az idegen fájdalmak egyvelegéből. Legfeljebb, ha honfitárs jon a garnizonba. ilyenkor az újonnan jöttét diadalujjongós nó-tázással viszik el valamelyik füstös, bűzös arab bárba, ahol hazai hirekért dus vendégséggel fogadják öt a bajtársi szivek. Az idegent azonban, akinek nincsen honfitársa, mindenki kikerüli. De ki tudja itt igazán, ki a honfitárs, ki az idegen? Hisz a legtöbben más nevet, más nemzetiséget mondanak, csak azért, hogy békés nyugalom fogja körül sokat hányódott, sokat szenvedett, csalódások ólomködével takart lelküket. Egy uj légionista vonult be nagy cscndben-rendben ez estén a szidi birodalmába. A járásán, a tartásán meglátszott, bögy nem az országutak sarából, nem „alulról" került a nagy menedékhelyre. Ha a négy garázda figyelte volna az idegent, láthatta volna úrias vonásait, különös arcát, amely dehogy is hasonlított ama faj gyermekeiéhez. amelynek égisze alatt bevonult a neve az ezred törzskönyvébe. Sohse volt ő angol, mit is keresne egy britt a francia gloire alatt ? A garázdák azonban nem figyelmeztek most senkire, semmire. Jótékony ködbe burkolta őket a zöldes füstgomoly. Felettük viharzott a felleg, homály mögé rejtve a négy vászonsisakot. Észre sem vették az idegent, amikor bejött. Csak akkor riadtak fel, amikorra füst közé halk, szaladó melódiák csúsztak. Egy pár könnyű kéz - mestere, uralkodója a hangszernek — suhanva futott végig a sárgára öregUlt zon-gorabillentytlkön. Könnyű érintésére lágy ritmusok születtek és remegve szöktek cl az asztalok felett... Valami pajkos francia orfeumdalt játszott a7. idegen. A négy garázda halkan verte hozzá lábaival a taktust. Aztán egyszerre zsibongó hang-kaoszba fulladt a könnyed dal. Utána kellemes zsongás-bongás szálldosott a gyorsíutásu ujjak alól. Mint amikor a zenekarból az a bizonytalan, zsongó zümmögés hangzik fel a játék kezdete előtt. De merészen, határozottan született meg ekkor egy dal, amely idejött a jövevénnyel a pálmák alá: Szomorú-borniigós vasárnap délután Kifog újra a vágy fehér arcod után... Oly ismerős volt ez a dallam a négy garázda közül egynek! 5. Sz3lóky ijedt döbbenettel meredt Ímaga elé pár pillanatig. Elfásult agyában valami láthatatlan szellem kéz lobogó világosságot gyújtott. Az I abszint-ködfelhők ritkásodni, foszladozni kezdtek, mint az októbervégi köd, ha napsugár aranylik rá sziporkázva. Eszmélni kezdett. Rekedt hang szökött ki a torkából. A másik pillanatban pedig felugrott. Óriási lépésekkel termelt a zongora mellett. Ott hatalmas ránditással markolta vállon az idegent. Erős kezének dühös szorítására kezében maradt a vörös vállrózsa... — De qui as-tu apris, ou as-tu entendu cctte chanson ? ! (— Hol hallottad, kitől tanultad ezt a dalt?!) Lábai megroggyantak. A hangja elfulladva hangzott fel a torkából. A másik megdöbbenve állt fel a zongora mellől. Csendesen, nyugodtan odament melléje. Kicsit meghatva, kicsit megdöbbenve. — Te is magyar vagy? kérdezte, magyarul. És az „angol" légionista nem várta meg kérdésére a feleletet. Az arcán gyors vonaglás villant át. A szemei megcsillantak, mint az abszint, amikor belesül az acetylén ezüst-lángja. Erős karjai köriilülellék a Vergódű nyakát. S/alóky, a hires garázda, összerázkódva bujt ki a magyar karok ölelő fogságából. Melle zihálva fuj- tatott A szemei szégyenkezve, tan bujtatták el tekintetüket, összeesve zuhant vissza a szé I A hangja riadtan szökött bele a tömkelegbe: — Menj, menj... tagadj meg nem vagyok magyar!... Nyomor féreg vagyok 1... Vess meg, köpj az Isten ugy sem tud eléggé i vermi... Elhagytam azt, aki er tett meg melegen dobbanó lány egyetlen urának, keresztülgázc a szivén és kikacagtam a fájda a könnyeit... A nótája most szerre eszembe hozta őt... m nyomorult vagyok!... 6. Fásult csend feküdt el az asz felelt. Levert szomorúsággal á négy légionista a nyomorultul gődő ötödik előtt. Az idegen fi fiai most megértették", ahogy a meretlen, soha nem hallott nic szó fájdalmasan megeredt eli hogy tragédia cikkázott belé nyu fásult élettik koromfeketeségébe. rázó napsugár aranykévéje ha bele az ólomnehéz ködbe... Őszinte döbbenettel pihent a t tetflk az élet asztalra borult s kivetettjén, aki egyszerre ráha lolt felső testével az asztalra, bentő sirással zokogott fel Sza Feje kezeire hanyatlott. És lm gurulva indult meg és kopp esett a földre a Casque Col No. 2276. t 1926 IUIIUB 31 ZALAI KÖZLÖNY Az augusztus elsején fizetendő lakbér i májusi Begysdhoi rlszonyltra urai történt táltosai — it üzletbérek S\' r-kal emelkedtek Nagykanizsa, Julius 30 A májusi lakbérnegyedben a lakás-bérek elérték az 1917-ben lizetelt bérek, tehát az aranyéi lékben fizetett lakásbérek 5 százalékát. A májusi emeléssel a lakásbérek elérték a két évvel ezelőlt kibocsájtoll lakásrende leiben megjelslt határt s a további emelésre ujabb miniszleri rendeletre volna szükség. Minthogy azonbin ez a rendelet a mai napig nem érkezeit meg. az augusztusi lakásbétek változatlanok a májusi lakbérekhez viszonyítva, igy a közüzemi dijak sem változtak és részletekben Is fizetheti a lakbér. A fizetendő lakásbércket a következő táb\'ázat lünleti fel: 1917 november 1 én volt negyed-éri bér, mint alapbér 1928 aug. 1. tiszlabér (az 1917 nov. 1 bér 50 százaléka) Közüzemi díj (az alapbér 3 százaléka) Összesen (izélendő aug. l-én papir-koronában 1 7.250 435 7.700 2 14.500 870 15.40(1 3 21.750 1.305 23.100 4 29.000 1.740 30.700 5 36:250 2.175 38.400 6 ♦3,500 2.610 4&IOO 7 50.750 3.045 53.800 8 8 580O1 3.480 61.500 65 250 391.5 69.200 10 72.500 1350 76.900 » m 145.000 8.700 153.700 30 217,500 13050 230.600 40 290.000 17.100 3W.4O0 50 362,500 21.750 384.300 60 43\\000 26.100 461.100 70 507.000 30.450 538.000 80 .580.000 34.800 614.800 90 652,500 39.150 691.700 100 725.000 13.500 768500 200 1,450 000 87.000 1,537.000 300 2,175.000 130.500 2,105500 400 2,900.000 174.000 3.074.000 500 3.625.000 217,500 3,842.500 000 1,350.000 261.000 4.611.000 700 5,075.000 304.500 5,379.500 800 S,800.f00 348,000 6,148.000 900 6,525.000 391.500 6,916,500 1000 7,250.000 435.000 7,685.000 Fentebb közölt táblázalunk azokban a házakban, ahová a vízvezeték be van vezetve, ugy módosul, hogy a közüzemi pótléknak kétszeresét Gyorsan épttl a balatoni körút A hosuu évekre tervezett munkálatok n»ayré»*ét ex idén, jdvdre pedig teljeeen befejezik Nagykanizsa, julius 30 A balatoni közút építésének körülbelül egy éve elrendeli munkálatai színié boszorkányos gyorsasággal haladnak előre. A hosszú évtizedekig járhatatlan utakon serény munka lolyik, melynek eredményeképen máris teherautó-forgalmat bonyolítanak le fennakadás nélkül egjCi útszakaszok, melyeken azelőll a személyautók is csak nagy üggyel-bajjal vagy sehogyan sem tudtak átvergődni. A népjóléti miniszter rendelkezése értelmében a hosszú évekre tervezett útépítést nagy részb.\'n az idén, jövőre pedig tel|esen befejezik. Igy teljesen elkészüli a Balatonföldvár— Szárszó közti útszakasz. A n-pokban adják át a forgalomnak a R il.i\'onbog-lár—Fonyód—Bélalele,. közti részi. A még kiépítetlen Szarszó—S;e-nies, Lelle-BoElár és Bélaielep-Keresztur—Fenékpuszta közli szakasz kiépítéséi rövidesen megkezdik s jövőre már Igy teljesen kiépül a balatoni körút Somogyban. Ugyancsak jövőre hozzák közelebb a Balatont Kaposvárhoz, amikor megkezdik a Kaposvár—balatonboglárí tti nélkülözött ut kiépítéséi. Megnyílik a kanizsai csendőriskola A barahkok átalakítási munkálatai teljes befejezést nyerlek Nagykanizsa, julius 30 Annak idején megúluk, hogy a nagykanizsai barakkórház néhány barakját átalakítják csendőriskola céljaira, ahol a nagykanizsai cscndi.r-parancsnokság által felvett pjóba-csendőiök teljes kiképzésüket nyerik. | Fatér Mihály építész az átalakítási I munkálatokat teljesen bcfejezlc és áladla a nagykanizsai szárnyparancsnokságnak, ugy, hogy a barakkban felállított csendőriskola most már csak az idcvezénylendö lakóit, a pólctendőrökel várja. Értesülésünk szerint a nagykanizsai csendőriskola már augusztus első hetében meg fog nyílni. Az iskola parancsnoka és a tiszti-iktatók, nemkülönben a több főből álló - se-gédoktaló altisztek már megérkeztek (az alapbér 6%-ál) kell többel számítani. Az Uzlelbérek a májusi 50 Vról 58% ra emelkedtek. Nagykanizsára, ugy, hogy semmi akadálya nincsen, hogy a csendőriskola a jövő héten megkezdhesse rendes működését. A nagykanizsai csendőriskola kb. 60—80 próbacsendőr részérc van berendezve és nemcsak a nagykanizsai—szombathelyi kerület, hanem az ország bármelyik cscndórkerUlele állal idevezényeit próbacscndőrök nyerik majd ill csendőri kiképezte* lésüket. A mostani, első lurnus kb. 54—60 emberből fog állani. Az iskola a jövő hél vége leié megkezdődik. Próbacsendörül a jelenlkez.ők nagy száma folytán csak a legjobb és legmegbízhatóbb, kipróbált anyagot veszik fel és oszlják be a nagykanizsai m. kir. csendöriskolába. Levizsgáztak a leventeföoktató tanfolyam résztvevői Tizenheten veitek részt a tanfolyamon — Valamennyien sikerrel tették le a vizsgát — Tizenhat napig tartott a tanfolyam Nagykanizsa, Jullui 30 Hazafias érzésű, jó magyar latiilók, jegyzők és egyéb foglalkozásúak ezelőtt 16 nappal otthagyták családjaikai, megváltok a községüktől és feláldoztak az oly nagyon szükséges nyáii vakációból löbb mint kél hetei, hogy eljöjjenek Nagykanizsára és részt vegyenek a levenlefőoktatói tanfolyamon. Ez a tanfolyam bivatotl arra, hogy a levente-intézménynek vezetőket, az ifjúságnak lelkes oktatókat adjon, akik a jobb ügyhöz méltón ambícióból, szívvel lélekkel a magyar haza szolgálatában állva ízmosilják testben és simulékonnyá teszik lélekben a magyar Jövől. A legnagyobb tiszteletet érdemife meg ezek a kisfizetésű közpályán levő emberek, hogy nyári szabadságuk egyrészét feláldozzák és mint a gondjaikra bízott gyermekek az iskolákban tanulnak cs tudni akarnak, hogy miul levente-főoktatók majd ók tanítsák tovább a test és lélek nemesítését. Ma volt meg a vizsgájuk a főok-tatóknak. Ma mulatták be lizenhat nap komoly tanulásának eredményét, mely a várakozáson felül kiclégilctte a testnevelési vezetőket, akik nem is mulasztották cl kifejezni elismerésüket a végzell munka felett. A taniolyamot Csorba István lestnevelési felügyelő tartotta és azon előadásokal tartollak: Niessner Vik- Előrehaladott idény miatt üzletünkben felgyülemlett összes nyári cikkek mélyen leszállított árakon szerezhetők be. HT Creppe de chine selymek már 77.000 koronától! no Mig a készlet tart! ====== Maradékok olcsó árban! Kisfalud! és KraUSZ divatnagyáruháza a* „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsán, Erzsébet-tér 21. Teleion 3-74. 7.ALA1 KOZlONY 1926 jullus 31 tor tornatanár, Szilágyi Józsel vívómester, dr. Fodor Aladár városi tiszti orvos, a Munkásbiztositó Pénztár főorvosa és Horváth József tanító, cíer-készparancsnok. Részt vettek a -ta7t1olyamon: J-ui-kovics Oyula zalakarosi, lturváth Jenő kjslako-íi Gyóilfy Lajos j:alsm-boki, Pádár Károly molnárit, Puugor Ernő bakónaki, Sáringer Gyula nagy-szerdahelyi, Erőss Pál pölöskefői tanítók, Kiss József nagyrécsei, Lu-dovics Károly borsfal adóügyi jegyzők, Buzásy Árpid galamb;,ki. Srökc Kálmán muinkcrcszlur-—korlátszegi tanítók, Simon János magánzó Kis-komárom, Küronya J;nö felsőszcinc-nyei, Draskovits Gyula komárvárosi, Étsy Ferenc nagykanizsai ny. delck-liv, Malter Tibor magánzó, Szabó János nagykanizsai gazdatiszt, akik valamennyien sikerrel telték le a vizsgát ma délelőtt. Valamennyien derék emberek és még derekabb hazafiak, akiknek kezébe jó helyre kerül a magyar ifjúság nevelése. Ax angol (ajtó az angol-magyar szerződésről London, julius 30. (Éjszakai rádió-jelentés.) \'Az összes lapok egyöntetűen rokonszenvesen írnak az angol-magyar kereskedelmi szerződés megkötéséről és kiemelik annak fontosságál mindkét állam szempontjából. Vonatkatasztrófa Páris előtt Páris, julius 30 (Éjszakai rádiójelenlés ) Ma reggel fél 7 órakor a Mllhlhausenből jövő posta-vonat Párislól néhány kilométernyire egy kisebb állomáson kis\'klolt hibás váltóállítás következtében. A postavonat személyzetéből négyen meghallak, tizenketten súlyosan megsebesüllek. A postakocsik egész rakománya elpusztult. NAP! HÍREK rádióműsor Julius 31 (szombat) Budapest i5G0) I). c. 9.30, 12 ós iL u. 3: Hirck. kö/gazdasAi/.S: A Meteorológiai Intérct jelenléte. 5.30: Kama\'a/enekar 7: A Margitsngfcti Szimfónikus Zenekar hangversenye 8.25 : Lóvcrscnyercdmény< k. 9: A Szimfonikus Zenekar hangversenyének folvMása. 10.15: .íánvzenc. Bécs (531 és 5825; D. u. 4 IS: Hangverseny. 6. IS: KlÓadás: A nyár a német költészetben. Boroszló (<tl#) D. u. 4.30: Hangverseny. li: Sakk. 8.25: Könnyűzene. 10.30-12 : Tánczene. I.ipese (4S2> I). u. I: Üic Bacrcnliacn-ter a wcim.vt nemzeti színházelőadása,ti: verseny. München (458 és 204) I). u 3.15: Kvaitell: 4.15: llangvciiicny. 8: Beethoven-est. 10—12: Tánczene. Prága (36R) I). u. 4 30—5 30: Scxtctl. fi: Német leadás. 6.15: Mezőgazdasági hirck. Róma (42S) 1). u. 5: Hirck. 530: Jaz*-band. 9: Mezőgazdaság. 9.25: Nagy hangverseny. Szombathely Nagykanizsa városnál érdeklődik a tiszti fizetések iránt Nagykanizsa, Julius 30 Szombathely város polgármestere „ „___________________ ___________________ Klskos István tegnap átíratott intézett i ií\'léivűnss"s: íti iViv™ÍsTo-iT: ÍÍjiib-Nagykanizsa város polgármeslert hivatalához, amelyben utalással az 5600/1925. B. M. rendeletre — amely a városi slkalmazotlak illetményeinek ujboll megállapításáról és rendezéséről intézkedik — Szombathely város képviselőtestülete is rendezni óhajtván a város alkalmazottainak illetményeit — megkéri Nagykanizsa város polgármesterét, közölje vele a belügyminiszleri rendeld folylán megszabott uj tiszti illetményeket,előléplelésiviszonyokal, a működési, szolgálali és reprezen-lacionális pótlékokról stb. szóló rendelkezéseit A város vezetősége érlcsülésünk szerint holnapulán küldi meg válaszát Kiskos polgármesternek, amelyben értesíteni fogja, hogy Nagykanizsán az uj liszli illetményeket a képvíselölcslülct még nem állapilolia meg. A város tisztviselői és alkalmazottai viszont megállapíthatják, hogy az u| illetmény rendezés nemcsak Nagykanizsán, dc Szombathelyen sem nyert még clinlézésl, noha az erre vonatkozo miniszteri rendelet határideje lejárt. Ami vigasznak — elég sovány vigasz. NAPIREBD Julius 31, szombat ROniai katolikus: Loy. Iínác. ProtCT-lAns: OszkAr. líraeltla: Ab hó 20. Nap ke) rejfKcl 4 rtra 36 perekor, nyugszik délután 7 t>:» 36 perckor. Mozi. Urdnia: Kincsek hása. amerikai kalandortilni. I. rész: Milliók a Inld alatt; II rész: A sátitn kutyála — Etóadások kezdete este 117 és. 9 Arakor. Kelet Európa nagy változások előtt 7 Páris, jusius 30. (Éjszakai rádió jelentés) Egyik lap arról ad hirt, hogy a román királyi pár legközelebb Olaszországba szándékozik ulazni. A lap ezzel kapcsolatosan azl Írja, hogy kelet Európa helyzetében nagy változások vannak kilátásba. Kla, szombaton és holnap vaaárnap disznótoros vacsora a Kéményseprőben. Raffay Ferenc. Azért is Nem sirok én! Maiatok! Száz nótát is hazatok. Csuk sírjon, az a leány. M\'ért haragszik, ugy reám. Nem sirok én. uzérl sem. Csak u cigányt keresem! Mégis ugy sir a szivem. Mert hűtlen u kedvesem, Azért is csak huzzd cigány I llurrul együtt sir a leány. Si\'ják együtt a nótán, M\'ért lett hűtlen én hozzám. Akkor sírok, busulok, Ha más leányt csíkotok, Azért is csak huzdd cigány, Nem érdemel mást a i\'ány. Nagyradal — Ginéverné Györy Ilona halála. Ginéverné Győry Ilona irónő, Györy Vilmos, a nagynevű lelkész-költő és Székács Etel leánya, Győry Lóránt ny. földművelésügyi miniszternek nővére rövid szenvedés utáu Londonban elhunyt. A megboldogult nagynevű Irónő törhetetlen hűséggel fáradozol! férjével rgyelcmben az angol körökben Magyarország ügyét szolgálni, Halálát férjén, Ginéver Cb. Arlur londoni egyetemi tanáron kl vül édesanyja, özv. Győry Vilmusné Székács Etelka és kiierjedt előkelő rokonság gyászolja. Az elhunyt írónőben Székács Pál kir. törvényszéki tanácselnök unokahugát veszítette el. — Ha Hévízre JSn, ajándékait Kutnmer János áruházában vegye meg és kolcsőnkönyvtárát olvassa. urania Szombaton \'/27, 9, vasárnap \'IjA, 6 és 9 órakor Nagyszabású kalandor f ilml KINCSEK HAZA Hajsza életre-halálra 2 részben, 16 felvonásban. Főszerepben: PEARL WHITE. I. r.: Milliók a fölu alatt ö felv., II. r.: A sátán kutyája 8 felv. Mind a két rész egyszerre! Eredeti amerikai kalaiulorfilni tcllvc izgalmas bravúrokkal és tiükkőkkcl. Tekintettel a műsor hosszú voltára, kérjük a \' közönség pontos megjelenését! VILÁG Csak vasárnap 3, 7,6 és 8 órakor KINCSEK HÁZA Főszerepben: PEARL WHITE. — Harmincéves találkozó. Azon preparandislák, akik 1896-ban végezlek a csáktornyai lanitóképezdé-ben és a 30 éves találkozóra összeakarnak jönni Nagykanizsán, Jelentkezzenek és adják le cimükel Faludy Géza állami lanilónak N-gykanlzsa. — Tárgyalás a pótadó felemeléséről. Tegnap délelőtt Bódy Zoltán alispánnál a községi jegyzők bevonásival értekezlet volt, amelyen azon községek pőtadójának felemeléséről tárgyallak, amelyeknek házlarlására nem elegendő az 50»Vos községi pőladó. A tárgyaláson részi vett kél belügyminiszleri osztálytanácsos és Zarubay Andor számvevőségi főnök. _ A kórház gazdasági épületének berendezési munkálatai lelet! dr. Sabján Oyula polgármester elnöklete alalt tegnap lörténl a donlés. A gazdasági épület konyha, mosókonyha, fülés, csatornázási és egyéb berendezéséi a budapesti Törzs és Armay cég nyerte el 957 millió korona költséggel A döntésről a céget azonnal táviratilag érlesitelték, amely megbízottját nyomban leküldi Nagykanizsára a szerződés perlek-luálása végeit. — A nagykanizsai vlzmestcrl állás. Nagykanizsa és környékének vízrendezési munkálatainak ellenőrzésére ludvalevőleg vizmesteri állási rendszeresilellck és arra pályázatot hirdettek. A vizmeslerl, noha a Principllisvölgyi Lecsapoló Társulat szolgálatában áll, a város dotálja. A pályázatra 4 rcllckláns adta be ajánlatát. A pályázók felett auguszlus 2-iu a Princlpátisvölgyi Lecsapoló Társulat választmányi ülésén fognak dönteni, amikor is a szombathelyi kultúrmérnöki hivatal kiküldöttje is jelen lesz a dönlésnél. Népünnepély. Háziezredünk allisztikarának vasárnapi ünnepélyén Síereplők lelkérelnck, hogy ma este 6 órakor a sporttelepen megtartandó főpróbán jclcn|enek mrg. — Panaszos levél. (Vettük az alábbi panaszos levelet.) Tekintetes Szerkesztőség I Tisztelettel felhívom b. figyelmüket arra, hogy az Erzsébet- téri kertben a helybeli kereskedők közadakozásból létesített tavalyi 12 padból az idén már csak 3 voll meg. Ezt a hármat is elvitték egy zásilószenlelési ünnepségre a feliő-lemplom- rlé és azóta sem adlak vissza rendelteiéi helyének az E\'-zsébcl-kcribcn. Tiszlelcitcl kérdem az illetékesektől, hogy miérl nem ,-d:ák vissza ez elvill padokai a kis parknak, mikor ez a kis park képezi egy egész városrész lakóinak egyedüli séta és üdülőhelyéi. Tisztelettel: Ejgy kanlzsui érdekeli polgár. — Megnehezítik a kivándorlást. Az utóbbi időben egyre löbb lesz azoknak a száma, akik Franciaországba, Törökországba és Bulgáriába akarnak kivándorolni. Az érdekelt országok kormányai arra kérték a belügyminisztert, hogy a kivándorlási lehelőségekei megszorítsa. A mosl kiadott ezirányu rendelet ezl ^meg is telte. 1926 lullui 31. ZALAI KÖZLÖNY Nagy beruházások a balatoni hajózásoknál. A Balatonlavi Uáili.ijózási Ki. hajójáratai, mini art már több Ízben megírtuk, nem Ideinek meg a modern kor követel ményeinek és ezért a balatonmenti megyék, ezek között pedig killönö sen Somogymegye erősen szorgal-mázta, hogy a részvénytársaság fogjon hozzá a ttajóközlekedés moderni* fásához. F.végból ugy Somogy-niegyé. niint a többi társmegyék nagyobb összegtl szubvenciót szavazlak meg a részvénytársaságnak. Mint ntosl értesülünk, a részvénytársaság bankérdekellségekkel egyetemben, valamint az állam állal adandó kölcsönnel hozzá fog a beruházások végrehajtásához, melyeket a MÁV-val és a Délivasutlal kölcsönösen lervez ki. _ A Katolikus Férfiliga szombaton, julius 3I-én este 7 órakor tartja rendes összejövetelét a plébániatemplomban. Férfi hallgatókat szívesen látunk a konferencián. ^ — A hetipiac árai. A najjfka-nizsai hetivásáron a piaci, árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: hab IOOO--I5ÜO, mák 12.000, dió 6000 korona literenként; vöröshagyma 500, foghagynia 1000, sárgarépa 500, zöldség 500 korona csomónként ; ugorka 500—1000 korona darabonként; kelkápoc-zla 3000, tejeskáposzta 4000, burgonya 2000, karfiol 16.000, alma 2—5000, körte 7 -8000 korona kilogrammonként. — Tejpiac: lej 3000, tejfel 17.000 korona literenként; turó 12 000, vaj 60 — 70.000korona kilogrammonként; is I drb 1100 korona. — Hus-fiac: növendékmarha 20—24, marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 20, liálulja 24, sertéshús 20-24, birkahús 14-18, zsir 28, báj 28, zsir-sulonna 24, füstölt sertéshús 40, kolbászfélék 30-50 ezer korona kilogrammonként. — Baromfipiac: egy lyuk 25-30, csirke 15-20, sovány kacsa 20—35, egy sovány liba 70-80, egy kövér kacsa 50-70, egy hizolt liba 120-160, szopós malac 30-50 ezer korona. — Letartóztattak egy váltó-hamisító kádármestert. Szalmád üéza somogyvámosi kádármestert letartóztattak váltóhamisítás miatt. -Szatmári Géza egyik lengyeltóti hankban hamisvállóval három és fél millió koronái vett fel. Ugyancsak \'gyík kőzségbeli fuszerkereskedóll is rászedett egy millió korona erejéig. A kaposvári fogházba kisérték és "gyében még a nyáron megtartják a hünogyi főtárgyalás!. Schwarcz Dezső harisnyái a jobbak. — Kiraboltak egy kereskedőt Reszneken. Szekeres György resz-neki kereskedő üzletét a minap éj|el ismeretlen tolvajok teljesen kirabolták. A vakmerő rablók az ajtót törték fel és azon kérésziül hatoltak be az üzletbe. A behatolás ulán az üzletben található árut és készpénzt Összeszedték és elvitték. A kéri még nem tudták pontosan megállapítani. Azt hiszik, hogy a rablást egy határszéli banda követte el. — Kedvezményes áron utaz-liHtuak a leventék. A leventéknek kedvezményes utazása ügyében a MÁV igazgatósága rendeletet adott ki az Ozlelvezclőségeknek. Eszerint a leveiitccgyesülel tagjainak a járási és megyei versenyekre való egyszeri oda- és visszautazásra (37 százalékos meneldijkedvczményl engedélyez. A 30 kilométernél nagyobb távolságokra ezenkívül jegykiállilás címén 1700 korona fizetendő. — Bűvész előadás Keszthelyen. Prof. Harx büvészmester ma, szombaton eslea keszihelyí Hullám szállodában büvész-estélyt tart érdekes műsorral. Pearl White: — Három járás jegyzőinek közgyűlése a megyeszékhelyen. A zalaegerszegi, novai és alsólend-vai jegyzők egyesülete tegnap tartotta Zalaegerszegen közgyűlését. A tárgysorozaton szerepelt a tisztikar újjáalakítása és több más fontos ügy. Mindjárt a közgyűlés elején megválasztották a tisztikart. Elnök lett: Tóth Géza zalalövői főjegyző, alelnök Csizmazla György novai jegyző, jegyző Ruisz János zalabesenyői körjegyző, pénztáros Lenk Jinos zalaszentiváni jegyző. A Sümeg-szaiaszentgrőti járás jegyzői után ez a közgyűlés is elvetette a pacsaiak ama javaslatát, hogy foglaljanak állást az országos elnökség működésével szemben. Ezenkívül elhatározta a közgyűlés, hogy tiltakozni fog az adóhivatalok érintkezési módja ellen. — Országos füszerkereskedő-nagygyülés. Debrecenből jelentik: Debreceni Füszerkereskedők Egyesülete legutóbb tartott gyűlésén foglalkozott a forgalmi adó revíziójával s elhatározta, hogy feliratban kéri a pénzügyminisztert, hogy redukálja az 1926. évre kivetett forgalmi adót, illetve rendelje el a forgalmi adó ujabb kivetését. Elhatározták, hogy az egyesület az egyfázisos forgalmi adó behozataláért sorompóba lép s avégett Debrecenben augusztus folyamán országos nagygyűlést fog tartani. — Nemzeti zarándoklat Mária-celbeés kirándulás Salzkammer-gutba. A Katholikus Népszövetség augusztus 20 án nemzeti zarándoklatot rendez Máriacellbe tagjai részére. A zarándoklat részvételi dija 1. osztályon 1.400,000, II. osztályon I.200,000, III. osztályon 660.000 korona. Az I. és II. osztályú utasok teljes ellátást és szállást kapnak az egész ut tartamára, a III. osztályú utasok pedig szállást és regelit, továbbá Bécsben teljes ellátást kapnak. A zarándokok egy csoportja 10 napos útra Salskammergut gyönyörű vidékeinek megtekintésére indul. A 10 napos útban bennfoglaltatik a mária-celli zarádoklat is. Akik Salzkam-mergutbá is kirándulni akarnak az egész ut tartamára teljes ellátással II. osztályon 3,760.000, III. osztályon 2.950,000 koronát fizetnek. Még tömegesen jelentkeznek a zarándoklatban és kirándulásban is résztvenni óhajtók. Jelentkezéseket elfogad még a rendezőbizottság: Katholikus Népszövetség központi irodája, Budapest, IV. ker. Ferenciek-tere 7. III. lépcső II. em. 9. A máriaceli zarándoklatra a határátlépést a központ szerzi meg, ugy, hogy a résztvevőknek sem útlevélről, sem vízumról nem kell gondoskodniok. Akik Salz-kammergutba is szándékoznak menni, azoknak útlevelet kell szerezniük, az osztrák vízumot itt is a központ fogja megszerezni. » Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Clmexlnnel lehel, mert nemcsak « élű rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Mindenütt kapható. Kincsek háza — A Magyar Nemzeti Szövetség sorsjegyakciója. A Magyar Nemzeti Szövetség igen olcsó, darabonként 5000 koronás sorsjegyeket bccsájt ki, melyek tulajdonosai a f. évifdecember havában megtartandó háromnegyed milliárdot képviselő nagyszabású tárgysorsjátékon. A sorsjegyek ára oly kis összegben van megszabva, hogy egy-egy ily sorsjegyet a legszerényebb anyagi sorsban levő ember is nagyobb nehézség nélkül megszerezhet. A Magyar Nemzeti Szövetségnek pénzre van szüksége a külföldi propagandához. Az utódállamoknál a magyarellenes propaganda méregdrágán megfizetett állami fejadat. A Magyar Nemzeti Szövetség feladata az ellenhadjárainak megnyerése: A trianoni békcparancsnak revíziója, rágalomhadjárat hazugságainak eloszlatása és a külföldön mennél több igaz jó barátnak megszerzése. Időjárás A nagykanizsai tneteorologlul megfigyelő Jelentése: Pénteken ihónrtrstk-leí: Reggel 7 órakor +14 5, délután\'2 órako; +22, este 9 órakor -f 162. Fflhóztt: Reggel és délben kevésbe tiszta, este teljesen borult . SUlirány: Reggel Délnyugat, délben Kszaknyugat, este Délnyugati szél. A Meteorológiai Intézet jelenléfe »c-rint az időjárásban lényeges javulás nem várható. — Óriási harcsát fogtak. Szolnokról jelentik: Ritka halászzsákmányt ejtettek a tiszai halászok a napokban. Már közel egy éve látták a halászok, hogy a Tiszán úszkáló rucákat, sőt libákat valami szörnyeteg elkapja. Pár nappal ezelőtt a bárkás halászokat az a meglepetés érte a Zagyva torkolata és a villanytelep között, hogy a szörnyeteg a " hálójukba került. Rettenetes erővel ragadta magával mind a két bárkát. Törtető sebességgel rohant velük és fölhurcolta a bárkákat, Szajol határába. Olt aztán kimerült ugy, hogy sikerült a halászoknak a szörnyeteget agyonverniük. Egy80 kilós harcsa volt a nem mindennapi halászzsák-mány. törvényszék Állatszavatossági hiba elhallgatása: bűncselekmény Nagykanizsa, julius 30 Nemcsak a falusi polgárokat és állalkereskedéssel foglalkozókat, hanem a nagyközönséget egyaránt érdeklő érdekes ügyet tárgyalt tegnap a törvényszék egyes bírája. Budai József marhakereskedő az egyik vásáron megvett egy marhát egy vidéki polgártól. Amikor a kereskedő az állatot megvette, az eladó megmondotta neki, hogy az állat kehes és ezért kér a napi árnál jóval kisebb árat érte. az Urániában Budai az állatot megvette és nemsokára nyereséggel tovább adta egy gazdaembernek, akinek azonban nem mondotta meg, hogy a tehén beteg. A gazda pár nap mutva észrevette, hogy az állat kehes és igy keresetet indított a kereskedő ellen és az árát visszakérte azzal, hogy neki ehhez a szavatossági hiba folytán joga van. Az állat beteg és ezt a kereskedő előtte elhallgatta. A polgári per megindult, a kereskedőt kártérítésre ítélték, azonban a gazda nem tudott hozzájutni pénzéhez, mert a kereskedő nem akart fizetni. Erre, hogy a pénz el ne vesszen, a gazd-^&salásért feljelentette Budai CIRKUSZ CARLE Jön! Magyarország- legnagyobb lovascirkusza, 50 személy, 15 idomitott ló. - 2000 személyt befogadó fedett cirkusz. Augusztus 2-én tartja megnyitó díszelőadását világvárosi műsorával a Klssörház udvarán. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kéri DOHMER BONIFÁC igazgató. ZALAI KÖZLÖNY 1926 |ullu» 31 kereskedőt és a kir. ügyészség a tényállás alapján vádat is emelt ellene. Amikor a per a törvényszéknél lolyt a kél fél egyezkedett egymással, a kereskedő hajlandó volt megfizetni a marha árát, ha a gazda a bünte\'ffeljelenlésl visszavon|a. Az egyezséget be is jelentették a tőrvényszéken. Ám a kit. ügyészség a már megállapított tényállás alapján nem járult hozzá a vád visszavonásához és az Ugy főtárgyslásra kerüli, amelyen a bíróság Budai Józsefei és nejéi fogház és pénzbüntetésre ítélte csalás vétsége miatt, mert — az ítélet indokolása szerint — az állat-szavilossági hiba elhallgatása bűncselekmény. Az itélel jogerős. SPORTjÉLET Néhány szó a kaposvári tennlszversenyröl Nemrégen tartolták meg Kaposváron az ottani Turul SE és a Nagykanizsai Zrínyi TE közötti teniszversenyt. Egy rövid híradás akkor beszámolt arról, hogy négy fétfi egyes és négy férfi páros mérkőzés volt, amelyeket a kaposvári Turul SE nyert meg 7:1 arányban. Meg kell azonban állapitanunk, hogy ez a nagy ponlkülömbség egyáltalában nem adja hü képé a kél versenyző csapat erőviszonyának. A nagykanizsai csapatnak már előre nagy hátrányi Jelentett, hogy két játékosuk lábbadozó beleg voll, valamint, hogy a verseny elölt közvetlenül nyolc napig egyszer sem tarthattak tréninget a folytonos esőzések miatt; ehhez járult még a koia hajnali löbb mint kétórás autón meglelt ul, a versenyen a szokatlan pályák, az idegen környezel. Egyben tudnunk kell ait is, hogy kaposvári versenyzők- nemcsak ■»■ Dunánlul, hanem talán Debrecent leszámítva az. egész ország legjobb vidéki tenniszegyüttese, akik csak legutóbb Is Orácban az osztrák válogatott versenyzőkkel szemben figyelemre méltó eredményt érlek cl. — Különösen a páros játék képezi fő erősségüket és ebben bámulatos osszetanullságukkel, kilünő játék-taktikájukkal — el kell ismernünk, hogy klasszissal voltak jobb3k a kanizsai csapatnál. Igaz ugyan, hogy a mieink páros játékra nem is készültek elő, mivel eredelileg kizáró Ing férfi egyes mérkőzések szere peltek a programmon és váratlanul került négy páros mérkőzés is lejátszásra. Iirihctetlcnül cseltély számú közönség nézte végig a mérkőzéseket, bár azok az órütl hőség ellenére is mindvégig fontalátosak voltak és nem egyszer izgalmas küzdelmeket * eredményezlek. Elfogulatlanul megállapítható, hogy ha a nagykanizsai versenyzők itthoni formájukat játszhattak volna ki, ugy legalább a négy egyes mérkőzést feltétlenül meg kellett volna nycrniök és ebben az esetben az eredmény már eldöntetlen lelt volna. Külön ki kell emelnünk a Baila vitéz Csikós meccsel, melyet heves küzdelem ulán, megérdemelten Csikós százados nyert meg 7:5, 1 :6, 6:4 arányban. Ez a vereség a kaposváriakat különösen fájőan érlnlelle, mivel Bílla éppen .Somogy legjobb férfi lenniszjátékosa" cimct nyerte el a tavaszi versenyek során. Nagyon szép játékot mutatlak azonkívül a liiakó dr.—Thalmann dr. pár Is. A kanizsai versenyzőket és kísérőikéi a Turul SE látta vendégül az elképzelhető legszívélyesebb módon, ugy, hogy ez alkatommal még mélyebbé vált az a kölcsönös baráti viszony, amely már eddig is fennállóit a kél egyesüld közölt. —nyíl— (Fulballlrénlng.) Az NTE és Zrínyi TE első csapatjai vasárnap délután 4 órai kezdettel összlréniuget tartanak a Jőzsel líherceg uli sporttelepen. M ZALAI KÖZLÖNY kapható Xcsiibetycn: kMra D«n<» < Rlcricb _,____________________ Sttbó Mul-s loíiinyírul.j.bjn; S-iJKOni■■■ux. Tívlllrr f «f«tc VCnyvkfil\'i it p»f>liÍMriifd»tib«n. Hívlz-lürOein : Kumuer Jinoi liutuiitwn t Mlti\'miö-:) tntlb.It - W.ltct I ttcttcní in;-Imában tt lilet^nifloyvtátáhn Hívl/MtnUntSfAion i KeXíUní Simloe MJila Uj.ij; l\'avillon. li»Uloatxrt»jrbC» « Műnk MiksíuénJl Italátonkcrculuro*; 11MU Unt, IQiitt*««ik<46it4l Fonyódom Kilá.i Simlw YígytiiiiiktrcUítluetMa 8aUtonbo<Mroa i S«ly «t4<l» Oii.uaui.ii Itínoél VuuU-uU*. KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az irányzat a mai nap ellenére is szilárd maradi. Nyitáskor a kulisz-papirok a tegnapi zárlali nivón és a mai hécsi paritás felelt indullak. A spekuláció különösen Dili vasútól és Novál vásárolta, amelyek 4-5"\'u árnyereségre lellek szeri. A többi kuliszpapir a lőztdciiió későbbi folyamán kissé lemorzsolódott, azonban még igy is 2—2 ezer koronás árnyereségek maradtak. A helyi ér-lékek piacán a konlremin fedezési vásárlásai fo\'yUn Ganz- Danubius, Tiusl és Kereskedelmi Bank szilár-duli meg, mig a löbbi értékek csak kisebb árj.ivulást ének cl. A forgalom elég élénk voll, később azonban teljesen elcsendescdclt. Zürichi zárlat PMl 1213000, London 2513 00, Nswvork 51688. Brilml 132Ö00, MilJiio 168200, Amsterdam 207 SS. Bellin 12Ó00, Wien 73-15, Solla 375 00. Piálta 1530-50, Viisó 56-60. Budapesl 72-30, HelKiíd SÍI M. BuVaiett 215 00. _ á budapesti Tőzsde devixa-jegyiéM IrodaloarJIüvészet Mcgfce-zdótMt szavalás a Síinháli Élet strand szépKgTOScnyér, amelyen minden belföldi és kflllíMdl strand .szép hnleyei réail vehetnek. A Színházi lilét e heti szenzációs száminak lartalmltiól ki- VALinÁK Lengyel 7Í00.8100 1 Angol 1.3-17Ú50-9050 Cseh k. 2112-22 Dinár 1253-113 Dollii 71175-175 l\'uncl" ti 1725-825 Holland 2SM5-795 Ul 319-331 l.eva 5H-520 Lira 2305-405 Miila 16992 -1042 Sehlll. IOOÍW-136 Din kor. 18910-970 Svájci ti. I38I9-S1H Belva Ir. 1770-670 Noivígk. I5Ü.M95 Svéd k. 19100-160 DEVIZÁK AmsterdJ 28670-770 Belgrád 1257-63 Bellin IG992-7Ó42 Bukaievl 31-327 Bitlssifl 1730-8M) Kopenli.- (8910-970 OÍJ\'O 15615-S95 London 3470ÍO-8O5O Milano 22*1-345 Ncwyólk 71370-570 Paili 1705-765 Piága 2113-21201.1 Sioíla 514-520 Stockholm 19100-160 Varsó 7810-8100 Wien 10006-I2U Zülleh 13609-819 Terménytőzsde Ulbuz« llszav. 76 kí-oi 362^00 - 365.000, 7 kp-os 367.500 370.000, 78 kg-os emeljüka KWetkf»» a civilprimídonnik^ Bcszélgctiis dr I Icr- J ^ 36Ox0O.77 kgW.500--365.000, ilprimadonnaK tícszcit ezeg f crcncccl. Nyilatkozik az olasz herceg. aki miatt egy színésznő a Dunába URfOlt. MOZGÓSZINHÁZAK Uránia sion baton \'/27. 9, vasárnap t/a4, 6 és 9 órakor nagyszabású kalandor film: Kincsek háza. ha|\'za élelre-halálra 2 részben. 16 felvonás ban. Főszeicpben Pearl Wilhe. I. r. Milliók a föld alatt 8 (elvonásban, II. r. A sátán kutyája 8 felvonás. Világ csak vasárnap 3, 1/16 és 8 órakor: Kincsek háza, 2 részben. A keszthelyi Tó-mozi műsora szombaton: Tékozló asszonyok, nagy városi korkép 6 felvonásban. Értesítés. Értesítem a nagyérdemű közönséget. hogy hentes és mészáros üzletemet Magyar-utca 95. az. alatt fólyó hó 31-én megnyitom. Szíves pártfogást kér Horváth Fercnc hentes és niés/ároli. apróhirdetések Aj apróhirdetés dija 10 szót* 5000 kor. A címszó i minden vastagabb betűből ál\'/, »ó két szónak számíttatik. Minden tovAbW szó dija 500 K. A birdatóai dij ol6r<, flxctendö n forgalmladóhozzászámltásíval 3—4 mxobém óa 2 uobáa lakást Átvételre keresek, lelépést tizeinek. Szlgrlw.t jjoda. Klrály-utca_38-__2175 Kin házal megvételre kerewk 70-80 millióig löbb vevőnek, 2—3 szobás elfő?, lalhaló lakás legyen benne. Szierlszt Ingatlanforgalmi Iroda, Kírály-ulca 38. 2474 Egv öt éve* flu melle a délutáni óriVri egy bejáró klaaazony felvétetik. Ni. metül ludók elónyben. Gm a kiadóban. Eladó s/entgyörRVvárt begyen levft prlm.1 7000 D-Oles szólöblrtok tobb épillft-lel egyben, vagy parcellákban. — Szabid-hegyen 1700 11-rtl kisebb épUlellet, - 2 hold jzíntóföld a víros közelében. Szánlö Vilmos Nagykanizsa, Deák-tér 2. Pcpfokt gyors- és gislrónö azonnali belépésre állUst keres. Esetleg kise. pitésra Is. Clm a kindóbtin. Cnópltíbenzin 7000 kor., petróleum, gdpolalok legolcsóbb árban kartellen kivfrt i Handóan kaptiató Szántó Vilmos.és Tárul Nagykan boa, Deák.«r 2. 2246 Taagarl Ás árpa házhoz száJlitvi kapható Ország és Wldder cégnél. Erzsébet-tér_l0. Tdefor. 130.______2241 Kiadó CKV tilcal bútorozott axoba esetleg konyhalusználattal. Bagó cipész, KUlIy-ulca 14. 24<0 kg ______ 78 kg-os 365.000—37Ü 000, 79 kg-os 3<>/»50Ö—372.500, roza 230.000-232.500, takarmányárpa 217.500-220.000, sotarpa 280.000—32Ó.CC0, zat» 270000-275.0)0, lengett 257-500—260.000, repce 540.000— 550.00). köles 180.000—195.000, korpa 166.COO-167.500 Seríésfásár Felhajtás 1677, melyból eladatlanul visszamaradt 600 dib. Elsőrendű 16250-16.500, szedett 16.000—16.250. szedett küz<p 15.500 - 15.750. könnvü 14.000 -14 500. ebireiidu öreg 15.000 -15^00. másodrentlfl 11000— 14.750. angol süldó iau00 -21.000. s/alonna wgyban 18^00---.—. zsír 22.500 lehúzott hus 20.000— 23.000. szalonnás léi-sertés 19.000 -20.000. Az irányzat lanyha. Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Efayr-kereskedés RT, Nagykanizsa Pályázati hirdetmény. Galambokon nyugdíjazás folytán megüresedett r. kath. kántortanitói állásra pályázat kirdettetik. Java dalma: lakás és 97 egység. Kommün alatti viselkedés igazolandó. Korte6-kedés kiiárvk. Pályázati kérvények augusztus 8-ig Iskolaszék címére küldendők. A választás kántorpró-Wval aug. 10-én délelöu 10 órakor. Válaszbélyeg mellékelendó, ntikölt séget nem téritünk meg. A* állás szeptember l-éu elfoglalandó. Pk. 53161926. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1926. évi Pk. 5316. számú végzése következtében Dr. Schwarcz Sándtx ét Bick De/só Ügyvéd állal képviselt Milndl Sándor javára 11,937.366 korona s |ir. erejéig 1925. évi augusitus hó 2-án lovv natosltott kielégítési végrchaltás utján k-(elUlfoglall és 17.498.000 kor. becsli következő Ingóságok, u, m: hordók, bútorok. asztalok, székek slb. nyilvános án<> résen cindalnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. |árás-bíróság 1926-lk évi Pk. 5316. számú végzése íoívlán 11,937.366 kor lókekövclelí^. ennek 1925 \'évi Jtilhis hó 8. napjától Járó IW/O kantalai. V-Ph váltódlj és eddig összesen 2,200.000 korona bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán űzetett f.mcg levonásival Nacykanlzsin. Vaskapu vendéglőben leendő megtartására 1926. évi augusztus hó 4-ik napjának délelőtti lUi órája határidőül kltüzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy « érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t-e. 107. és 108. §-ai értelmében készpén/ll/«-tés mellett a\' legtöbbet ígérőnek, .szoksé* esetén bccsáron alul Is cl lógnak adatul- Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és feltilfoglaltalUk 6 azokra kielégítési jogot nyerlek volna, ciu árverés az IMI. évi LX. L e. 102. §. érití mében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán. 1926. évi Jullui v> 16. napján. . . Kaszab Lajos K kir. jblrósági ktküldöft- 6838/1926 szám. Árverési hirdetmény. Aluliiott birósági végrehajtó kö:-hitré teszi, liopy a nagykanizsai kir. járásbíróság 6838/1926 számú végzése folytán Dr. Beck Dezsó ügyvéd lOmcggondftok közbenjottívd Tompek Karoly elleni ügyben a csődleltár 1—79. sorszáma alalt felvett üzlci berendezés, cukorkád le-szeráiuk stb. Nagykanizsán, Erzsébet királyné-tér 13. szám alatt 1926. évi augusztus hó 13 án d. u. 2 órakor a legtöbbet igtrónék készpénz lefizetése ellenében elárverezni fogom. Vevók tartoznak a megvett ingóságokat a vétel után a lielyszti^\'1\' azonnal elszállítani. Vevők viseUM forgalmi és az esetleges fényüz*-\'\' adót is. Kelt Nagykanizsán, 1926. évi július hó 27-én. Kaszab Lajos s. K., kit. blr. kikitldölL Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: üfenbeck ftaroly). |